Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.43 MB
2019-08-26 14:44:35
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1283
2579
Rövid leírás | Teljes leírás (1.55 MB)

Zalai Közlöny 1941 026-049. szám február

Zalai Közlöny
Politikai napilap
81. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Ftktfs szerkesztő: Barbarli» Lajos
mtüxttaiú ira: «p Un IdmíM BN
Szépen tud temetni
a m^űyar. A csütörtöki ravatal körű. ózonban egy nejnKet részvéte ál t s a külsőéit gyá.sEp04n\'páiiüi«L szépségét messze meghaladta az érzeU mék mélysége. Csáky István grófot utolsó útjára gondokéban elkísérte minden magyar s köniiyek\'jgí mfeg-hatv» hallgatták az éter hullámain át száz és százezrek ozt a irtfeghatblr; tan szép, métységeígcu, baráti beszédet, amelyben Teleki Pál gróf búcsúzott tőle a maga, kormánya és az egész nOntzct nevében. Én kell álljak Itt ós én keli búcsúztassam, az egész iiemaet nevében azt, — mondotta az Országház kupolacsarnoka-baii a ravatal előtt gróf iTeleki Pál, akiben, lűint .sokkai fiatalabban, közös munkánk folytatófát, fiolaLabY utódok nevelőjét láttam\'. -
Es a miniszterelnök szónoki szempontból is jelentős beszédében szeretettel, elismeréssel formálta meg Csáky István egyéniségét. Hangoztatta, hogy ő, oki Csáky István maiiv kásságának első napjától kezdve munkatársa volt, tanuja annak, hogy Csáky István twár nz első napoktól kezdve vezető egyéniség volt Az volt már Szegeden, az ellenforr*, dalini kormány idején, az volt pá. risbím, a keservesen nehéz trianoni napokban és iaz volt mindvógfgi magasröptű pályájának minden Wkoza-táb.m. Végigtekintett ennek a nagyszerű karriernek minden . fázisán s ernlókeztett orra) -hogy akkor töltötte be a külügyminisztériumban a sajtófőuöki tisztet, ajnikor az a leg-fontoa-ibb volt, ajnikor a világ minden része felé mieg kellett m igunkat, ügyeinket ismertetni. Meg kojlett tömi\'az ellenszenv jegét1,1 küzdeni keltett a rágWtrnJaőc ellen s a közvó-leméuy Ítélőszéke elé keliieít vinni 11 raagyiarság igyaz ügyéU Szólt nehéz óa mindig eredményes kabiné t-íőnöki működéséről, májd miniszteri működésére vetett rövid vissai-pf Hántást. Magyar volt Csáky István ~ hangoztatta a miniszterelnök. - és minél beljebb látott az ember egyéniségébe, \'annál . magyarabb. Magyar, akár\' baráttal, «kár ellenféllel állott szemben. A magyar diplomata nehéz, gondlcljes sorsát, a hazafji-törtéiieisni felelősségét Nt*2 dozta ez a jnödern kor minden exi-genciáját átérző sarja egy Árpáddal bejött ősi nemzetségnek !
Csáky Istvánnak, « békedelegáció egykori titkáraival, megadta a Gondviselés azt a boldogságot, hogy ő hozhatta vissza az anyaországhoz az Erdőskárpátokat s az ö külügymin nisztcrsége ddején hangzott el aTnái sodik bécsi \'döntés^ amely szabaddá tetlp o székelyeket, (Qnoly hazaho*^ Keietmagyarországot és Sszak,. Erdélyt. Ezért .harcolt, ezért\' dolga, zott egész életében. .Dolgozott tehet-seggei, tudassál, kemény akarattal És önfeláldozással. Mert hiszen mino^jmyiiui enUéijJzhcíünk. rá hogy a nehéz napokban megszimt niagánember lemii, az éjszakáit is dolgozószobájában;töltötte, í^ábbri %wn pihent pgy,-kéjt órát b\\me iró-
A jó idő beálltával számítani lehet a németek angliai partraszállására
— mondotta az angol\'miniszterelnök, bár szerinte már legyőzték a német légi-haderőt (!?) -~ Fordulat előtt az olasz-görög háború? — Az USA képviselőháza jövő hélen dönt Anglia megsegítéséről
Horm Aima állítólag Htokban axervázkedik, Antonesou rendeletére a hadsereg minden os O portosul a st sortQx alá vesz Romániában
Bukarest, február 1 A romániai zavargásokról most kiadott.összefoglaló jelentés száriul a román fővárosban eddig 2567, vidéken 1680 letartóztBíáS-törtéiit. A fegyverek elkobzása során 87 nehéz, gépfegyver, 167 golyószóró, 18.000 puska, 2600 vadászfegyver, 9000 revolver és 76 automnta pisztoly került a halóságok kezére anintegy 200 ezer dirab tölténnyel és sok egyéb lőszerrel, A diákotthonokban is nagy fegyver rakta rakna bukkanlak, miga vasgárdista székházakban és tnbgín-házakban rengeteg raJAptt hohttit,, éietntiszert, ériéket t-Uáftak.
Autonescu egyébként ujabb rendeletet adott ki, amelynek értelmében a légionisták vjselkedése müatf utasítja a hadsereget, hogy a jövőben minden megmozdulás, gyüte. kezes vagy tünletéa esetén irtár mesz sziről nyissa meg a tüzet a tömegre. A rendelet figyefenBztetl a kö. séget, hogy tartózkodjon minden\' csoportosulástól, nehogy áldozatuk esKCn a szigorú parancsnak.
A szigorú Icitonai kordonok még mind működnek. Minden jármüvet
megállítanak és átkutatnak, a gyalo* goSokatíSs igazolják és megmotozzák. Ez aló! a nők és gyertmekeue sem kivételek. Erre uz adott okot, hogy egy nőnél hajába csavarva a ka\'up niatl talállak egy revolvert, míg e-(y fiatal leánynál hóna alatt felkötve, egy iskoiásgyormeknél pedig táska. Jában, iskoláskönyvel közt volt két pisztoly elrejtve. A villamosokon i,-sok fegyvert találnak, mert stíkan félelmükben ott hagyják.
Ma a b-jkaiesti főügyészség portásának egy fiatalember átadott egy csuntagot azzal, hogy továbbítsa azt 11 főügyésznek: Mire a szóiga visszajött, az ismeretien fiatalember már eltávozott. A csomagban 4 miUíó lej\' készpénz volt és őgy Jegyzet, amely szerint Így juttatják vissza avxsgái\'i disták által rabalt pén2t. (
A hpok közük a lázadáskor készült felvételeket. A börzilmPs fényképek megörökítetlek ozt is, amikor a lázadók katonákat benzinnel Ic-Öntve, élve elégették.
Bukarestben ma röplapokat terjesztettek, amely szerint Horia Sima vidéken van ós titokban újjászervezi mozgalmát. Erélyes vizsgálat indult.
Mikorra várható a németek angliai partraszállási ?
NCwyork, február 1 Halifax lordló\' megkérdezlek, mi a megjegyzése Knox tengerészeti miniszter kijelentésére, mnely sze^nt Anglia,80 vagy 90 napon belül válságba kerül. Halifax így felelt:
- A napok szántáról nincs tudomásom, de aligha képzelhető el, hogy Hitler téten miiratf. •
Roosevelt „nem ért rá" elolvasni Miller beszédét
Megkérdezték Roosevelt elnököt is, mi o véleménye Hitler beszédéről. Az emök kijelentette, hogy születésnapi ünnepségei annyira lefoglalták, hogy nem volt ideje elolvasni Hitler beszédét.
Közötte azonban a sajtóértekezleten, hogy. az a hír, amely szerinj Amerikíi 20 rombolót adna a Kíng fjeorg V. angol csatahajóért : - hír-
lapi kacsa.
Közölte még\' «zl is, hogy hétfőn nevezj ki Am\'erikr uj angliai, nagykövetét. : i ! ; i i l
Churchill bízik a győzelemben
de...
I/mdou. -február 1 Churchill nTiniszlerehiök Portsmouth ban a hajógyári númkások etött ki-jelentctW, hogjr az ainjol légiluidcrö máris dönlö győzőimet aratott a német légihadcríín. (??\'?) A továblrtákban annak a véleményének adott klfcjczélst, hogy Amerika támogatásával bizliat a végső győzelemben. lie;dentette, hogy Olaszonutág <Hén a hadmiive\'elek lein-pója "csökken majd. Hogy mikor jön el a győztVcm nem tudja, !merl amint az idő kedvezőbbre fordul, szánritanl
asztÉÜán étkezett. Nagy, kemény akarata győzedelmeskedett a szervo, toetónlis s talán ez a\' megfeszített m\'unká, ^(z « nagy cél érdekében való mindent feláldorzás is siettette koi-aí gyászos halálát. N:>gy \'m-\'gyart \\eszitetlunkj i>asy
ni\'agyart gyiiszolunk. A szereidében megszomorodott nemzet kegyelettel és tiszteletlet híjol meg nagy fia eiötl, tjjn\'ékét megőrzi. Aldoz,tto^ élete nqm volt hiáryi. A nemzet táj nult élete jujukájábót és nem, felejti el iráhymut:itásnit. .
leliel a iiéiívctck nagy támadására és inváziójára.
ää amerikai képvl«el&háx o jöwö héten tárgyalja az Angliát maflMsitO javaa-latot
N\'Cwj\'ork, február 1 A ké[)visotöliáz hétfőn kezdi mV\'g az Angliái megsegítő javasiat tárgj-alását. A vita olőrcláthatótig három napig tart. így remény vau rá, hogb\' még a liél vége <ilölt e\'.fogadják.
Wlllhlet hazahívták
.\\e«y:>rk, rehruár 1 Hiiü kúlüg\\\'i átlam^itkár távíratbin felkérte WiHktet. hogj\' m\'cUfob térjen haza és foglaljon állást az Angliát megsegítő javaslat íigyél\'en .szemetes tapasztiáatai alapján. WtJCkie nnir szer dán visszarcpöt Amerikába.
Hírek m háború frontjáról
SZIÁM BfíKfíT KÖT
ludokináva). A regj\'\\ersziiiieli m«g-áBnpo\'Jáank\' szerint 10 kilométerre nrindkét fél visszavonja es untait, a sziámi öbölljcn demarkációs vonalit jclC/dek ki. A bßkeküldöttsege\'i jaiwín n-pnUig^íjckcn vaflószinüAg még ma elindu\'nak Tok;oba, ahol « kíitíigy-ininiszlériumb;oi megkőUk a békét. GÖRÖGORSZÁG IS?
ligi-es Jugoszláviában elterjedi |Urtk
szerint az olasz- görög viszájvb\'.\'n fordulat várható, mert az uj görög minlsz-tcieJnök nem kívánja a harc foTytnlá-sál és békcinditványt tesz lióraának. A hircket még nem Crősitették meg. BOMBÁZÁS fíS AGYIHOZ
éri lovábbra is Angliát ty> a Földközi lengcri augo-1 támaszpontokéit. A német gépek az angliai bmnbázjíson k\'vő* Szuezi is bombázták már, ezenkívül ma hajnalban három órán át a messzc-liordó ágyuk tyiz alatt tartották a csatornát, a partvidéket és üowr környékét — jelenti London. >
Ez történt még
TELEKI Pál miniszterelnök a kél ház külügyi bizottságaim mondott beszámoiójályui hangsúlyozta, hogy a magyar-jugoszláv baráti szerződés nem; csak Magyarországnak, de egész Európánik fontos tényezője lett és teljesen összhangban áll, a tengely Szándékaival.
KRITIKUS még mindig a francia helyzet, irják n párisi lapok, amelyek é\'escn táitifidják a vichy kormányt.\' A lapok szeriül Franciaor_ szág az örvény szélén áll, sürgősen míg kctl Ici-eiulcni a néir^U\'kJkei v;\'ió együttműködés aiapjúi.
ZALAI KÖZLÖNY
1941. Itbruir 1
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál.
Közvetlen autóbuszjárat Indul Nagykanizsa és Lenti között
Zala vármegye itfletékes útépítési szervei elhatározták, LjOntl községből kiindulva Kútfej. Lovászi és Tomyp-szcntnüklós községeken át a Mura mentén Ijelenyéig uj állami országutat építenek és azon n MA VAUT autóbusz, járatokat létesít. Az uj aiilóbuszvono/.
közvetlenül a Nagykanizsa— Lricuyc között már üzemben lévő autóbusz-vonatba kapcsolódik bc. Ig>\' I,<nU és Nagykanizsa közö\'1 közvetlen járatok indulhatnak meg.
Lelkes népmnvelómnnka Zalában
Jelentettük, hogy a megye mindéi jérásábau vasárnaponként a felkért előadók sorba járják a rarvaknt és a gazdákat érdeklő* szokkéntíieklr.iV, valamint az. id5szeríi nvigyar kérdések-rői előadásokat tartanak a Irni-Atir. vágyó zalai imgyar\'népnek. A nog^\'-kanizsai járásban is liclek éta fi>Kvk íz a munka, \'legutóbb ismét Korpavár, Fűzvölgy, Hosszúvölgy és Homokki-márom voit soron. Az előadók közifl Ketling I-\'erenc imlgári iskola,-; tanár és Perjés István városi kertész a g>\'0h mölcsfák te\'iepítdsíró1! ís ápolásáról. FHA Ferenc igazgató, az előadások lelkes szervezője és irányítója gróf Széchenyi István magyarságáról ^ példaadásáról. Aritó Bofüizsár (auitó pedig a jog és lorvén,vttsztei,«lróÍNar-tott értékes előadást, amelyet a TaflhrJk néne nogy Mkesodcsíeíi és mogeVté-vol hajNgatott.
[le más járásokban Is folyik a munka. Ságod. Kispáli, Nagypáli, IJi-bosdóbrélc községekben vasárnap központi előadók tartott \'k péprmivAö cS\'i* adásokal időszerű kérdésekről. Az isko. Ták zsúfolásig mcgUíífk az ^rdeklődő fahisinkkJ!. Meg keíí jígyCzni, hogy a tanitók, a községek elöljáróságától lá_ mogatva, teljes odaadással készítetlek nlfi n népművelés sikerét, A keszthe^\'i járásban Cserszcgen. Tomajon és Hezi:* ben voltak központi népművelő olvadások lelkes hangulatban.
Mégsem halnak kl az Indiánok
A Bostontól északm elterülő Fehér Hegységből érkező jc\'entések szerint az ott éléj indiánok száma jelentős jniértékbftn és áU-uidóon növeksa-k Ezzel újból mCgcrősitést nyer az a vélemény, hogy o vörő» f*j, mely, nCk végleges kihalását annyiszor meg jósolták, újból élelerőre kapott 1920. és 1930. között az Egyesült Ah lantokban élő indiánok száma 165.000-rÖl 226.000-rc, tehát 16 százalékkal növelíedctt. A leíjerőseW> törzsek egyike, az UJ-Mexüköb^n é^* Arizonábnn élő navajo törzs 50.000 főt száinSál. Nem is olyan régén arról is szó volt, hogy körzetüket mint az Unió 19. áliuoi-fát elismerjék. Gnhip közeiébon állitó\'ag modem fővárost épitenek. A kormányzói tisztségre kiszemelt vezetőjük, vgy 30 éves, (milliós vagyonnal rendéi, kezö ív.tvajo-indírtn, a iiCwyorki egyetemen véjptcH és cNöraiigu neinzBC1 gaZdáSz,
Több mint 50 számlálóbiztos
kezdte meg a niai nappal a tiz körzetbe osztott Nagykanizsán a népszámlálást
A népszámláláshoz szükséges elö-;íiizüielck már napok előtt befeje-rődlek a városházán, ugy, hogy teljes felkészültséggel indulhattak a mui napon útjukra. A népszámlálás Ügyeinek vezetője és irányítója dr( Paizs Ferenc városi aljegyző. TÖWW mint ötven számlálóbiztos, miután eiőzöteg alaposan kj lellek oktalva a szükséges teendőkről: indáit utrwk « város különböző, előre beosztott részeibe. Ugyanis a város tiz népszámlálási körzetre lett osztva, ezen" kivül van még három külterület is.
Hogy minél köunyebSiCii és gyorsabban történjék a lebonyolítás. A népszámlálás biztosainak munkájút (te a kiállítóit lflpok adat«:nak ellen-őrzését és felülvizsgálását tiz ellenőr, végzi, A népSzáU&aláB 16 napig tarl} mely idő alatt áz egész város térd-Klen és körzelciben « számiátóbiz* toSok kéli, hogy elvégezzék u lakosság és adatainak pontos felvételét, össi-eszámlálását.
Támogassuk mindcnkoi\' a hivatalos m-\'gbizásukat végző népszámlálási biztosokat. Hatósági közegek Ők.
Tyuk-husleves, kolozsvári káposzta és sajtos borjuszelet
i klskanUsal házlnsszonyképzd tanfolyam ebéd-bemutatóján
Január elején nyitt meg Klskauizsán a Levente-(ntltonban a m. kir. földmü-velésfigyi minisztérium iiáztartási-gazd i sági tanfolyami. Hz már a negyedik, antil a MANSZ agilis c\'nőkasszonyn, dr. Krátky Istvánné polgármesternő Kanizsán tendez. Tonroly.m - - hefya-seblien .¦menyasszonyok iskolája . még hoiyescbl.en házin&szcnv képző tanfolyam . m«rl hat heti míikódésc i^att iniiidenröl oktatja a résztvevő t-án.Vo-kat i.mcnyaSíizonyjelryUeket\', amit a jövő háziasszonyának és anyának tudnia kel!, A k.TtiTOlCmény termesztés és g>iimölc.slOnneszlé.stfí;i a baromfiiie-velés és sertésbiztaláson át a csetsCmö-gondozásig, egészséíívédő kö\\-etolmeli>e kig és azután az alsónemű, ág>*ncmü és felsöniba elkészítéséig, llniwsrzállps c^-thcn laíifoT.vam és áidás mÍJid.\'nűt{, aiiol rendezik. Es nem tévcsztend össze a földművCiésugyi miiü-sztúr;;um ezen szakoktatás.i az egyébként szintóai — bár más vágányokon haladó — missziót végző egyéb hasonló kurzusokkal. A laiirotyaníol vezető tanájkils-asszonyok núnd áttumi szaklanámők, jobbára raugas szakképzettségi-1 és cűötanulmányokkal. A mostani lau-folyam vezetői: ScbeflOr Fouka (mosl harmadizben vewl tanfolyamot Kámzsán) és Károlyi Mária kir. gazd;iságí tanámők, A kedves kiskanizsai leányok nagy szorgalommal tanulnak. Vau elméleti és gyakorlati oktatás. Egy hónap, abm n*iyan eii\'imcne.ieln\' tvtick szert, hogy a vezető tanárkisasszsmy, Scheffcr Ilonka ebéd-Lcmulatól rendéi* zeft az előrehaladás bBinuMásáiu és erre meghívta a MAXSz ráradbAtatitta edniikasszonyál, dr. Krátky Istv.Umét, a tanrolj-anr nagy mecénását, dr. Krállf/ István polgármestert, a kiskunizsai iV«-készt, P. Bánás Gyula franciskánus áldozárt, a MANSz \'vezetősége képvi. sebtében Szönyi Sándomét, Mócsy Bélái, a gazdasági iskola igazgatóját, dr. Szabó Tslván városi on-ost. stb,
Miulntt a meghívott \\endégek a,szépen foldiszitelt (Oiiórteritékn asztaií körül fogtaiRak helyet és várták a leányok művészetének bemutatását, a konyhában egy leánycsoport ~ egiyike a ma* sikál tutllicitalva — hozzálátott a liá-/í-asszonyi tudománi\'ának g^akoilaiü *•
péMUséheZi amely csakhamar hfy. csiklandó (Satu, aranysárga lyuk.hu.-i-leves /etyanmkéut pompázitt a táll>an. A terítés is megmutatta, hogy tudiuik mcgfele\'Jőcn lerileni. Minden szép"* ízlésesen, szabáyoson é> eMh*sost»n ahogy ezt a polgári-liájí és komposzt, láiy ottliona eíőirja és megklvájbla. Minden leriték előtt magyar dUzftésO étlap a\'vendég taioiátis n?vé\\T.l. Itajla az élicnd ug>\'. ahogy köve-lkeizikr l>.\'uk husíevos csigatésztával, kolaz$váírÍ rikolt káposzta, sajtos bnTJusntíl"t, ve-gyes körités, saláta, c-snkoüdé felfujt( vanBla sadó, fekele. l>or...
Az^lc3ek foszoígáhUát a tanMyun kedves haügatóurti végezték oly rá-lenncllségc, leányos kedvességre\'* és háziasszonyi szi\\-ólyességKe;i. hog^V az egj\'ik agglegény-s-endóg emick hatása alatt fogadalmat tett. hogy csak olyan leányt fog feeségdl kémi4. aki a irt. kir. háztartási tanfolyamot vígezt1, mert ez nyújt garanciát rgy férfinek a jövő boldogságára. Ebéd végén egy másik, hasonló nyHatkoz ltot telt. Tartani keilelt attól, ttogy ha ez fgy toval>b tnegj\', az anyaköli^i\'vvvjíctŐ hivatalos runkclójál \\esz.k igényb.1. Nem is koJSteti volna messze mennie: a polgármester egyben noyakór^vvvezető is.
Auii az ebédet itÖoU: a OCgme^álilko. doltabb ínyencek csetlinictiek ny.ívak\'-koí. A szakácsmüvészel reiiiekc vr/Jt a kolozsvári rakott-bárHiszta, nem :s eroJUyje a ¦ sajtos Imrjusze.etel vrg\\es körítéssel, ami a Lajosok udvaiáUiu is irigységet keltett volna, A csokeSádé ftflfujt vanQia sadóvaV: amilyen különbet u Duunpaloia főszakácsa se képes produkálni. A növendékek Sch?Jfer tanárkisasszony útmutatása és segítség-.* meVJelt készítették.
Hölgyek ós urak egv-rormáii el v.«i-tok ragadtatva a .Ijemubtóval , mert négy Iteti tanulás után ezt asztilra hozni, amit n tanfolyam nö\\-cndókei készítettek, valóban nem várt eredmény. I)r.- Krátky István polgármester is teljes/Wgcffiégedéséiiek adott kifejezést a taliáikijiisszony\'ok ejött.
A tantólyain\'záróvizsgája és munka. kíáílitása február 15-én ugyancsak a Levente Otthonban, a röldim\'ive\'Jésügyi minisztérium kt-kúldöttének je\'.ei^étéien
Nép Moargá. i»*nt.i«t6i ,..*m.Pigi
Charles Laughton felejthetetlen alakításával:
A cornvalli fekete éjszakák
Egy rejtelmes életű ember bizarr szerelmeit, különös kalandjait és kettős életét mutatja be az izgalmas film
Rejtelmest bűnösetek) — Aktuális híradókI
Elöadésok köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor.
BflZáRUDYfl\'Ri
Telefon 3-95.
Legszebbet :: legolcsóbban!
fcsz. anWtyert a város közönsége Js nagyszámban részt fog venni.
Ké()Csilctl háziasszonyok kcnűiek ki a halhetes tan folyamról, a nSsúfcu szándékozó fiataicnil»erek mgv meg. nvugvásirá és Örömére.
ér
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 Bor) v dija 30 fillér.
Fsfarair 1 <
Az Iparlesliilel (tiüsoros táncesté yf 9 órakor.
Február 9:
Mansz ifjúsági szakosztályának 5 ói*i műsoros teája a Ijegényegjletben. Fél Ö-kor lioftális (dr. Tóth Kaim-in: Az cletrormák átalakulása).
Folnuár 101
A Szociális Missziólárs. Székey Üstje a Városi Színházban vitéz Somogy-vári (iyula Írónak szereplésével
Fvbtnir 15t
A Turul Szövetség diszláborozása és táiioestétyc féil íi órakor nz Iparoskor nagytermében.
Fob.uflr 161
A gimnazista cserkészek műsoros
délutánja. Fabraár 17:
A leventék .Obsitos ynertitiíIÓEidáia
a Városi Színházban. Febrmár 23:
Keiesztéey Jótékony Nőegylet tánc-teája.
Február 111
Fél 6-kor: 5 helyi szerző Iroüafcni délutánja a városházán,
¦ircloa t:
Fél G órakor Üceán\'s a váfosbáz.ía (Barta István: A 150 é\\«s szinésret).
¦átelus S:
Tokaji aszú a Kcr. Tisztviselőnők rendezésében u Városi Színliáxbau.
Morclua 9:
Fél frkor liceáljs (dr. Kászonyi: Magyar nemzetiségi politika).
Kár cini 1«:
Tokaji aszú a Ker. Tisztviseióuök rendezésél*n a S\'árosi Színházban.
HE mmm otaxai a ZALAI KÖZLÖNY ZSEBfflEHETBERDIE nélkUl!
1941. tebruir 1
ZALAI KÖZLÖNY
Wirth Károly nyilas képviselőt IB évi fegyházra ítélte a Kúria
Az államfelforgatásl bflnper Uhbi vádlottjának büntetését Is többszörösére emelte fel a Kurla
Budapest, február t \\ Kurin Töreky tanácsa, mini jelentettük, tegnap kezdte lárgyaui] iinnnk a nagyszabású ál iJlmí el forgatási bűnügynek fellebbviteli ügyet, amelynek elsőrendű vádlottja Wirth Károly, a Nyi\'oskeresztes Póri országgyűlési képviselője. A törvényszék Wirth Károlyt detOmber 21-én négy és fél évi fegyházra itéfie^nig 2U társa közül Bosnyák Imre és Sí-ücs György két és fél évi, A\'nms-sy Gyula, Vörös Miklós és Fodor L\'ijoS két évi és két hónupi, Gál Jenő négy évi fegyházbünlelóst kapott, többen I—12 hónapi bünletési kap. tak, mig 10 vádlottal félmentettek A Kúria tegnap megváltoztatta a törvényszék Ítéletét ék felségsértés elkövetésére létrejött szövetség, továbbá kétrendbeli gyilkosság bün.
tettének elkövetéseié irányuló szövetség, valamint hatósiigi közeg elleni orösznk bűntettének elkövetésére Irányuló szövetség vétség-\' és ezcnkivül »z állani ós társadalont törvényes rendjének erőszakon fel-forgatására inuiyuló bü»ieiii>enmou dotl« ki bűnösöknek a vádlottakat Ezért a Kúria Wirth Károly vádlottat 15 évi, Bosnyák Imre és Szűcs György vádlottakat fejenkint 11 évi, Gál jenö vád^tlat 13 évi, Almássy Gyula, ifjabb Tóth László, Vörös Miklós, Fogolyén András, ifj. Tóth Ernő, Molnár Richárd és Fodor Lajos vádlottoakat az enyhítő szakasz* alkalmazásával 4-4 évi fegyházra; mellékbüntetésként pedig v:iU»meny-nyi vádlottat 10 évi hivatalvesztésről és politikai jogOjk gyakorlatának ha^ sonló tartama felfüggesztésérei Ítélte. [
Vakmerő szélhámos vitte el az OHKE-ból Göndör Ottó ékszer-táskáját,
[ amelyben több mint 10.000 pengő értékű ékszer-rointa-gyÜJteménye volt — A rendőrség országos rádiókörözést adott le a tettes ftézrekerltésére
Kellemetlen kalandja volt Göndör Ottónak, a Sclmitzer és Göndör nagy kanizsai ékszerész-cég egyik főnökének. Tegnap este érkezeit h-*za üz:<\'tí útjáról, kezében táskájával, ann-iy-ben több mint 10.000 pengő értékű ékszer-kollekciója volt. Göndör még nem ment lakásám, azérl kis bőröndjét az ékszerekkel bevitte az OMKE-bu, ahol az egyik alkubniW-tat megkérte, hogy vegye át, őrizzfi meg és szombat reggel eljön érte persze az OMKE-b«n senki sem) tudta, mit rejt a kis üzWí táska, amely szebbnél-szebb ékszerek és drágaságok mintakollekcióját rejtette.
Ma reggel azután egy férfi Jelentkezett az OMKE-bftn és hivatkozva Göndör Ottóra, eikérlc a táskát, a mit álvévc, távozott.
Nagy volt megdöbbenése Göndör Ollónak, netmkülönben kinek táskáját
\'megőrzés végett tegnap átadta, mikor később a fiatal cégfönök maga jelentkezett « táskájáért és azt a választ kapta hogy azt már megbízásából korábban elvittelt.\' Nyilván*, való, hogy a helyzettel ismerős csaló jelentkezett Göndör nevében az ékszeres-táskáért és zsákmányával eL tűnt, ; , i , | ,
Göndör azonnal a kapitányságra sietett; ahol megtette följelentését ismeretien tettes ellen. í
A nyomozás szerint n lettes egy 160 cm magas barna féi-fi volt, rövid barna kabátot, briccsesx-nadrá-got viselt, fekete Tülvédöt viselt és barna micisapka a fején.. i
A nagykanizsai rendőrkapitányság a iegszéesebb körű nyomozást indította meg és országos laoUókörözást adott le a vakmerő bűnözd kézre-kerítésére. t . , . , , , i
Nagykanizsai^ügyek a VOGE választmányi üiésén
A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének ingy kanizsai föcso" portja most tartotta választmányi ülését Aradi Anlal ny. pályamester elnöklete alalt. Napirendi* kerüllek helyi gazdasági kértfósek, kapcsolatban « legutóbbi rendeletekkel. Szól>a kerüllek a vasutasság ügyei, amelyekben az országos központ kö/J>e-vetését kérik. Orvoslást kértek a nagykanizsai egészségügyi kerület
Uioir-OlliinEliknlltl
VHftkoreikodéuo — Nagykunba*
Steaua olajok
bizományi raktára. Wonder kerékpárak mmuf wáUuctéfcban.
egyes viszás ügyében; nevezetesen a szemorvos kérdésében, mert nvi n helyzet, hogy a belegnek Budapestre, vagy Szoanbatheiyre kell mjCn. n Í szemon osí felülviz-sgá latra Ugy:\'iicsák \\megjfciclo intjézkedóst kérlek fogorvosi rfende\'ós kérdéseT" ben. Mindkét kérdést az OTl-v»i lehelne együttesen és kölcsönösen megoldani, A VOGE helyi főcsoportja már korábban felterjesztést intézett a központhoz, amelyre most érkezeti meg a válasz • hogy a kórelmek orvoslására megkeresték az illetékes tényezőket. Fontosnak tartja a vasutasság, hogy ha ezekben az egészségügyi dolgokban az OTI a niíigai-észéről is bekapcsolódna. Sok-egyéb vaSutös Ügy került még letár-gyalásm. | i j \\
A nagykanizsai VOGE lendülete?, friss megmozdulásról és erőtelje*,-hatékony munkásságról fesz: tauusá? got, amelynek mindenki örül,
történetiké/^
tudták, hogy amelyik háztartásban kávédaráló van, ott jobb a kávé, mert mindenkor frissen darált kávéból készíthetik. Sokan rájöttek azonban arra is, hogy mindig előnyös, ha a frissen megőrölt kávé mellett a kávéfözéss hez megbízható és odavaló kávépótlékot is használnak.
1828 óta viseli dobozán a ^Frütick -kávépótlék a megbízhatóság jelét: a kávé< darálót. Azóta is mindig, mint szemnek és szájnak kedves, igazi érték szerepel ez a gyárt* mány a fogyasztók elótt. És méltán 1 Sötétebb színt, kiváló Izt és tökéletes finom zamatot ad mindennapi kedves kávéitalunknak a
mm
ZAI.AI KöZLONV
1941. lebrui;
BAR TA ISTVÁNT,
a nafrykanizsai kegye.srcndi Riín-tiiíziuin igazgatóját Magyarország hercegprímása a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság hatáskörébe tariozö, uinmáziun.okhoz és leányg/rnllí/iu-mokhoz 3 évi idötiriamia magyar nyelvi tanulmányi felügyelővé nevezte ki.

SCHLESS ISTVÁNRÓL. :
a külföldre szakadt kanizsai feltalálóról. 0 Nagymagyarorszájí emlékmű épittetöjéröl, érdekes hirekeí kaptunk. Schiess István hónapok óta Díuiiábui tartózkodik, ahol a néniét konnány megbízásairól az általa feltalált póUuiyajjok gyanúsára rendez be több gyártelepet. Pótnny*. falnak fő előnye, hogy nVnaCM szükséges nyersanyag Nömetoi-szág-i ban, illetve Dániában megtalálható. Schiess István nnyagainak sikerét «11 S2ni bizonyitji Jobbéi, m\'iit az, hogy máris meghívták Finnországba és Noaégiábti több gyár átszervezésére.
GÖNDÖR JÓZSEF
zeneszerző »Gyöngyvirágós huszárcsákó* c. operettje a debreceni ÖSbeimitalón komoly sikert nraioit ¦ V. lólnay Vilmos társulata s a debreceni közönség nigy ünneplésben részesilelte a szerzőt, akinek nem egyszer meg kel\'ett je:ciuiie a vas-függöny előtt. A debreceni hpok s » pesti újságok « békebeli Király, szinházbm eiő"dotl opercKekh-z hasonlítja, különösen kiemelve « sasi- ! ző egyónj muzsikáját, Slcitvmer Göndör József kanizsai piarista növendék volt % itt ís katonáskodotl. Sok szerzcm\'ény-ít halhatjuk a rádió bán is. Gyönyörű »Ave Múriá<-ját a piarista templomban la előadták. . *
GATHI-GRAF ERNŐ, i i . , a Zalai Közlöny segédszerkesztőjének legközelebbi rádióelöadása február 24-én déttlótt 10.45 órakor tesz .Farsangi séta a házasság körül* \'címmel.
A LENGYELEK |
liözisnrertrn jó zenészek. Nagykanizsán is m\'uden táborholyük"él hallható muzsikaszó ós van köztük, aki kanizsai zenekarban is játszik A dörögdí táborban külÖnzeneka,-t is alakítottak, anVüy a lapolca1 re. pülók bálján is nagy sikerrel szerepeit, A Tapolcai Lapok szerint nem mint látványos attrakciók hívják meg az öt lengyelből álló zenekart szereplésekre, hanem zenei érdev^. ségükért. Egészen szokatlan hangszerelésük mellett olyan zenei élményt nyújtanak, amelynek kétségkívül nagy sikere v«n. Eb3>cn fő érdeme a karmesternek : Arvin Arnoldnak, a volt lembergi opena első hegedűsének van, aki ma is, bár físikai
munkát végez, elsőrendűen ktze\'j a vonót. i [
* \'
SZÍNESZEINKRŐL
is hallotl néhány hírt a Kul^s\' lyuk: I
1. Keszthelyen most fejezte be vendég\'álé\'íül Gaiella Ferenc és társul;, la, amelynek tagjai közt vau Máray Edo is. A kezdetben hűvösen viselkedő keszthelyiekéi /é núit olvassuk ~ a bucsueiőadásra ii^^y hozzászoktatták a színházba járáshoz., hogy most már a keszlheiyiek kérik : jöjjenek vissza a nyáron még egyszer.
2. Pécsett Thurőczyék társuku* játszik. így Bálint Annának, Sonif knthy Dezsőnek (aikiről a*, a hír jár-ti, hogy kilőne u i^bál és megvált
* Srinéarettö! !); Oeák Lőrincink frpl*\' »>lhatn"k a pécsiek, hogy csak a ka<-nizsán Is kedvelt s-ziiiészrket emlitt-BUk a társulatból.
3. Erényi Böskére még iiindCákj emlékezik Kmlzsán. Most oh-assuk, hoyy ugyancsak ptcsetl a Thuróczy társulatnál fellépeti egy este \\-en. dégkéut Bókiy : Féltékenység clnitl színdarabjában. A kritikák szSrhit ívgy sikere volt n visZonllátott Erényi Böskének.
*
A KERESZTÉNY TISZTVISELŐNŐK \' | nagyban készülnek a Tokaji aszti előadására, amelyen Nagykanizsa el-ismereu legjobb mükedve\'Ői sz*i-e-peinek. Utáni a kitűnő >Gyergyói bál* kerül rendezésükban előadásig
Dene József bünügyébeo a törvényszék részben elrendelte a perújrafelvételt
A vizsgálat során kihallgatott tanuk vallomásaikkal alátámasztották az újrafelvételi kérelem indokait
Az utóbbi esztendőkben a városi közgyűlések alkalmával elhangzott, ismeretes interpellációk és felszólalások eredményeként több városi alkalmazott került a biróság elé, a kiket jobbára felmentettek a terhük1-ie rótt és szóvátett cselekményeik következményei alól.
így került Dene József, a VoJt vá ros i f ő kt r tósz kV rt ész-segéd fia is a vádlottak padjára. A legkülönbözőbb vádak hangzottak el eiieiic. Így többek között, Imgy különböző farönköket, melegházi ablak rámát, ami a város tulajdonát képezte, iflagán*k szalutálta le, trágyát szekérszúmrn eladott és a pénzt meg tartott4 magának, ímigánmunkálnto-Ital végzett és magának dolgoztatott és ehhez inségakciős munkásokat állított be, akiknCÍk járandóságát a várossal fizettette meg. Egy szállítmánynál MurJkCrcszturra a fuvarosokat (akiket noki kellett volna kifizetni) nem fizette ki, stb. Valóságos aktn-hahnaz lelt a Sokféle jegyzőkönyvekből, mig a bíróság elé kerültek. ,
Dene József mindvégig bűntelen* ségét hongoztntta.
A biróság rengeteg tanút hallgatott ki, ak;kuek egy része terheiöcu v*l« lojl ü»ne ellen. A bizonyítási eljárás bafejfzése után a tönényszék bűnösnek mondotta ki DCnét lopás-bm és csalásion 6i ezért öt hét hóivipi börtönig és háromt évi jogvesztésre iléitc. t ,
Dene megfei\'ebWzte az ilélet\'e1. A
felsőbb bíróságok ózonban helyben-hagyták, ugy, h"gy oz jogerőssé vált.
Dene, és védője erre perujrufeivér leü keretemmel fordulok R törvényszékhez, miután feljelentést adtak be hamis tanúvallomás nvintt az aiapper két tanuja ellen, akik azt vallották, hogy o dr. Szigathy-félo ház parkosításánál dolgozlak és ftllr" tólag DünC n vároSi bérjegyzé\'dtó állította bL őket, ahonnan a mMgán-niunkálatért jiapszámuk egy részét kapták. X>i a bsróSág a két tanul ít\'h m\'ínlette. , i <
A peiujnifelvételi kérílJmnét Ce.ic József íeijes ártatbánságának bizonyi_ tására számos tanú kihal IftatitsöA kérte, amil a tönényszék a megindult vizsgálat során el is rendelt. A fcmuk vaildmüsai nagyrészt teher, nvíntcaitők voltak Denével szembe,], illetve ctlálámasztották Dene peinujia feivéiüii kéreljiiének indokait.
Hosszú hónapok nvultán ma ü;t össze obl>en nz üirybeu a" iiagykaui. zsui törvényszék bünletőtanácsa Ma-káry Vilmos nmökle.\'e fata.t, hogy meghozza határiozatát e perujrofer véieii kéieíem tárgyában.
Dr. Révffy Andor eióndó-b*ró közei három órán át ismertette « per előzményeit. Az alapper tárgyaló^ sának tömör "nyagál, iléwlét, mfl|d a felsőbb bíróságok itéfclét és az elrendelt uirafelvéleii vizsgálat tanuk ilwllgatásának jegyzókönyvpit.
A tön-ényszék az óriási Anyag fs-marletése és a védő és ügyész fel. szólaiásai után részben helyt adott
Kísérő műsorban akt. híradók
Váraai Moaegé. s«ontiwiH6i keddig i njg
Mint a „Dankó Pistádnál, most is Budapeatett meyelfixve kerül itt bemutatóra
Fcdák Sárival a ;főszereéfaen
a Űuűapüsti Magyar SzínházKnagysikerű müsordarabja, bűbájos magyarom, a
11 psrujiajeivéleli kétieiejiuiek és ej-i«jidejtc a per imtAJnjak a .fötái-iyya. lásí ebiö\'ihöz való áttételét n főtárgyalás kitűzése -végett, részben azon-
eiutá;sitotla azon
hogy « Szigathy-fé-e hnatparkoiitái napsrámbérekitv \\Tr^tk3zAáUitAs(>k-kal kapcsolatban a törvénywék jog. erősen fe!n>Jotet* a két tanút és így a per<myag ezen róazére i nem tudta elrendelni aa ujraíelvétfilt. A vádlott és védője .emiatt feltebWB-zést jelentett be
Rövidesen tehát Jstnét hatalmas monslre-pcrben lesz résre a. kani^ zsajaknak. Ujbvól fel\\-onul-rengeteg tanu. Az uj főtárgyalás a hatalmas, anyag-kcmpiexuma miatt valószi, nüteg több napot fog igénybe yeiuii.
Óriási érdeklődés nyilvánul meg az uj főtárgyalás iránt.
IdA-jóslat
Élénk szél, sok helyen még havazés, hófuvés, A hideg ősök* ken, délen mér olvadés.
A Heteoroloflal Intései uai;i>ni»>l
Hőmérséklet teffosp sate 9 érakor -4-8 ma rstcal — 46. déibta -^o. .Oanuték 0 0 t~
4z olasz badljelentések-tél a szalmiákig
Az olaszoktól bombázóit egyiptomi siv.itagj erődök..közölt n»mj fgyH szer szerepelt Si^iah is, a, jjasenló-* nevű oázis köíéppoutyt. Az BO.knr hosszú termékeny lankás, ..ajnciy, nvjnapság BDOO főJiyU datoiyja-, na. rajics-, bor- és .j^bcoiate^tmejá-scl foglalkozó lakosságjiak birtosíl ét^tt lehetőségét,,már az: ókorhan is hl-zonyos jexntékeaiységet élvezett. Ez azonban akkoriban nemrtatanai va-ry polKikaj, haj,em vallási jefjegü Volt. Itl volt az egyiptomi naplslcnnck, Amoiuyak íegnagyiobb tariplo|T(i Nem stik házksszony gon{toln»t ar-raa) hogy jólismert házisxere, a szaimiák a hli«s napisleiitöl örók»i-te nevét. Az ókor, mely b kémiai cöodáibrui még valóban r-csodát láj tott, az akkoriban ezer célra hastc-uál gyógyszert »sal amonniacus<i mk. Anion isten sójának nevezte el. Eblfől a két szóból keletkezett a sjsaimiák m»i neve. - Sokan azt gondolják^ hogy valahol itt--k«ii ke-;l-esni Nagy Sándor kopor.vöját Is, Az ók|r)r ^(^[íagjyibbíb - hailAiJÍérq Amlon isten buzgó tisztelője ve-lt, ftőt a könnyen hivő ókor Amon fiának is tartotta, ö-építtette•.-Afcnón templomát is és i ugy. yégrende 1 ke-zetti hogy übben u fempttuqlian he-li*zzék örök >nyngalc.mrei.í-Vájjon, ha 2200 éwei előrelátott voln» ö Jövőbe, akkor is itt ,tan*ttetl»<,V»lna ei mngát ?
TOKAJI
IMagy siker volt színpadon, még nagyobb siker filmen I
E!6«dí«ok köznapokon 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 urakor.
Főszereplők: Podák Sári,- Bmdy Bella, Erdélyi Mid, Kéri Panni, Dajbukét Ilona, Billcal, Pálógzy, Pethes F., Mlhályty, Blharlj.
194.1. lebruir 1.
;;alai közlöny
Mar az
Férje
ryt^^AspíR
W ELSŐ JELEINÉL SZEDJÜNK T AB L E T T A K
Szombat
AlUatto mfls«má<»6h MUdlSuipókon Badjipctt I. uiűiaorAii
8,45 Torna Hírek. KíVleményk llaoK\'cin«M-k, — l\'t.hia étrend. - IU Hírek. — 11.10 N\'emtelköti vizjeizö stoig&l*\'. — 12 Harangszó. Himnusz, |,löjrtrö.sj«i«QlA)i. —. 12,10 llirvk. -
i:i.2ü} időjelzés, Idfijárásjefciités,
1L35 Hirek. — 14.45 Mütorittiuer-
letés. — U> Árfolyam hirek, piaci Arak, eiotniisíeroj*k. — 10,45 Időjelzés, idO. jArAa jelentés, hirek, — 17 llirek mIo vAk és magyar-orosz nyelven. — 19 Hírek. — 21.40 IlirCk, idójúrásjelenlés, hűek sriovak és magyar orosz nyelven. — 23 Hírek német, .«i*s/, angol és Irtlncifl .nyelven. — 0.0 Hírek.
BUDAPEST I.
17.16 TAnctemezek. - 17.45 Rádió-posta. — ,18.15 A Turul Szövetség ¦ Szópinivcs Hegosök. Adyesljéiiek köz-vclilésc az egyesület disztermciHÍli. — 19.20 .Sirmegi farsang.- Hangjáték 3
felvonásban. — 20^40 Hangképek. —
\'21.40 Hírek, időjánísjcleiités.,— 22 A Hádló Szaíonzenekar:!.
BUDAPEST II.
17.15 Missziós üzenetek. (Farkas Edit.) 17.45 Tánatemezek. — 18.45 MezögazdasAgi fotóra. — 19.15 Toki-Horváilt Gyula cigányzenekara. — 19.45 Puszta Sándor verseiből ad sö, — 20 Hűek. 20.20 Jtégi tó idők mi+ zsikája. ElóadjAk Csuku Bóa, Montug Vilmos és liolgAf Tibor. —21iBoWlzsAr Iván előadása.
Tis Sit-it 4?,Ö
mag «»rwwtflt a belekben Whslmozodoö aataktil, hi nincs(aópp-n »zókrak»dÍM Jó tltzUtg _^4rt&Xtik M.hajto a VL*" *
Vasárnap
BUDAPEST I,
8 Ébresztő, Szózat. Hangkrmft!/«k - -8.45 Hirek. — 10 Egyházi ének tfs szentbeszéd. — 11.15 Evvngó>ikiis isten tisztelet. - 12.20 Idő/Jzés, Id-\'ijá-rAsjotontés. — 12.30 SzéJcesföv.irosi \'ifi. nokar. — 13 Rádlókronika. - 13.45 Hírek. — 14 Hangieinezck. — 15 Uszáóriy Va/deraár előadása, ™ 15.30 BeszkArtjienekar. — 16.30 Viléz Bodor Aladár előadása. — 17 Htrek. — 17.15 Honvédmusor. — 18 A bndaneati róm. kalh. ---\'iegybia>közsc%ek. haJigvftrsenyé-nck II, része. -- 18.45 Bábay József «¦WftdAsa. — 19 Hii«k. — 10.20 <Uw-zAs a vArös-lJostakocsin. Közremilkö-dik Főidényi László és\'Somogyi. Erzsi. - 20.20 SporUsredmények. ~ 20.30 A HAdió Szalonzenekara. - 21.40 Hirek, idojárásjelentes. — 22 Farkas Jcnö cigányzenekara. — 23.25 Hungteme/ck.
BUDAPEST IL
11 Kurina Sím* *i(ányj«nekara. — 12.05 Ixventc rádWétóra. - 15.0.1 A Edten-gyari Dalkór. — 18 TArtáasm*L zek. — 18,40 Nagy Lajos el]>e^zéJései.
— 19 Melius Béta zeitekor. — 20 Hírek.
— 20.20 Hanglemezek. — 21.35 Idö-járAsjelontés. , .
MWtrdo njitvn reigel 6 órátót-.eeti i áréig (héttő, szerda, péntek délután Íj talián, igeu nap Baknak).
után akart szökni egy fiatal lengyel menekült nő,
de a határon elfogták és visszakísérték Nagykanizsára
A lenti csendőrök minap egy ma-gis, prémbundás, a környéken js-monctleu hölgyet vetlek észre, amint a határ feié tart. AzigizoiiatáSután kiderült, hogy a csinos fiatal nö egy volt lengyel főh-.dnagy felesága Nagykanizsáról akart férje után szökni, Aki állítólag paK\'sztlnábűn tartózkodik! A csendőrök bekísérték
az asszonyt a zalaegerszegi rendőr-ségre, ahol n.cgállapították, hogy az asszony vallomása megfelel a valóságnak, valóban egy volt icrviycl főhadnagy feleségi.\', aki Kaidzsázi lökik. Miután niegállapilotlAk azt is, hogy a hölgy nein kémjsyanus, vissza kísérletiek Nagykanizsára.
Gyűjtse a papírhulladékot!
Pénzt kap érte; !Sch/ess Testvéreknél, Deák-tér w.
Holnap délelőtt fél 11 órakor a Városi Színházban Barcsa-Nagykanizsa Egyesület közötti box-verseny
7 pár indul —
Már régen latolt a kanizsai közóiiség izgafimas okóVvó küzdelmet. VasAri.np .Jassz része, bőven \\fi\'-~ie. Mind a Mjt csapat igen jó fiatod erőt képvse\'.1 ós őrös verseny fog klalakTini. <iyóz<ltciu. röl korai vrtnu jösoünt egyik, vagy másik, fél javAra. Az a pilaaiitayi heiy-zelUíl függ.
A barcsi leventék boxcsapaU< a ko-vetkezö: Andri, Vad is, Paudnr, Szai^, Bosnyák, Szatay és Kupoesi I.
A kanizsai leventék boxcsi,paia: Horváth, Seres, Lcvik, Némolli, Gczeaiesérf Winzmer, Tóth és k^i tarlaQék.
Igen jó fonnál)an vm minded ka-nizsoi thl, de nem .ismerjük n btirosj íiuk íormájAt. Barcs erősített 6s az alvó súlyban oliiozzi Andrit, aki régi boxoló, 28 é\\-cs. FCe.nfe\'o Horváth fiatal boxoló és csak 17 éws. Horváth viszont megverte Barcson Kapocs! II-ót
aki ply fiatal roti ra\'nt 6, de 1 kfM\\« ivehezóbb volt, Horváth ke.nénv DOXölÓ de a nagy rutinu AndriiiMk n\'in Ico-nioly cltenfél. Itt.Barcs már biztosan kél pontot szerzett. De Wiet nagy meg-lopetcs is. A többi Gui sem leltjük, mind kemény öklü «egóny, akik mür megállLák a helyüket a kés dobáló barcsi közönség elüti is. A versenyt Hajós bíró veheti, aki Szom]>alhelym\'i jön le.
PÚkárjfik a közönségéi, liogy pontos kezdés miatt időben érkezzen a versenyre. Pénzlámyitás 8 órakor a (mozi eiti\'icsariiokában.
Hölyárak; I. oszt, ü\'iihely 1 peng >, II. oszt. ŰVÖhely 80 fiVér, IILioszí. Üiöheíy 00 fillér. AQAlwKv 40 f.U»r. (:)
báli ruhäSelymei biztos s/keri jelentenek.
Mibe kerül Angliának az argentínai élelmiszer?
Azok a kísérletek, amelyeket Aiujf.a lett azirúnyban, hog>- i|Argentixult>uii éloliitíszerszapJilAsok uóljAboí jefJalö-seijb kölcsÖat kapjon, —% uVmt köztudomású leit — sikerre" Jártak. Argentína egy 100 miEió doWároS, éiek miszeiek iMvásárUfára szulgáAó kölcsönt nyitott Angliának. Ez.ajpogA||>i-podás az angol kereskedő mi [>¦¦\': d^-\'i-bau kélségujt kívül foutos mérlö"dk0\\«l jelent. Első ajEtaloznmal tórUtiik meg ugyanis, hogy Anglia 0>í,n\' mányaí kifizeté-^e cóljAljcV k"4xaóat vett igénybe.
Argentinul szempontból nézve ez az üzlet különös • jeVioitöség^o: bú-j nem csupái\\ azért, u«orl a hAhorUK AtVipotok kÓVelkezlélMsn j^-íl-hI- is hi,\'m w-k:>r.n m.,j;{-.csappant exportja *.-2;Ut;e -ímikU londu-¦íeiet kap, hanem az :í*jiglLáJuUc\'-nyújtott kólcsón ii!..u-u---ji foiyi/ui. A-kölcsön fcí ét Anglia ugyanis-angol! 4ulAj-donban lévő tugentjnai érté*DapÍrok-ban -fogja\' káegycnlitenl. .Hogyivajjon on^ilin\'Aíam|xipirokrói;.vagy tuáa ar-\' gentinai ¦ mezőgazdasági és qAri érté-kekról van ttzó, nem WbJSt tudni; >Err« vonatkozólag ezidejg >n*ég neuv-iörtént közlés. A im\'giVUapodós Argenteuira nézve mindkét esetben előnyös. Argcn-tiuu in ndencsclTe abba a Iieiyzctba kerül v ¦ nioguulti])odás folyton; hogy küIlöMt \'adósságait k.rjlzesse,vagy hogy az argentin ipar. és\'mezőgazdasági váHaikozások neinzeli ttdajdcnlya \'\\«li k&vülésól keresztüli vigjv. r^\\onfrrrmAn Argentata nagy mértékben cBökknt\'l^ti a gazdasági\'étetn* neliozcdó an{o* be-talodst és ismét egy 4épesaol közelebb jut a gazdasági füj^Ucjuéghcz.
.. ÚUJh »2EBBETI
í» viiífoljOii blj-ílűfmnal eaif jíl 1110 -9HOmU»Btt«t i*i»*ar-aBokÜHlBt«rnh«n.
l»OLDi>8> GTULA
HmiMíBiwIh d líInMwautttr,
i-...itt i.. fu iiiildJ.I .nl iJtiiibcnl.
3188/1941.
Tirgy: Az «Isónylieii ilulillibol kl-kciüii vegye, halum- ffizil, cladaia.
Árverési hirdetmény.
Nyllv,ino«8z6b;ll4ivcrí«en daduk: lisiUlóviglibói ktkeroit 342, tat-lom keveri iuzn.1t. Azinreiiat folyó evi február hó 6 ín (CifliOnOkon) és 8-an (tzorriDalon) d. e. 9 urára a heiytunre killliom. Arvereililel-léiel: azonnali keszpén.lixeléi,\' el-tzáliitdal.bitarlűo február nó vi^e, ezen itlön Ini a varo», fenntartja a uzabart rendelkezőül Jo^oí. TalAlko-zfts.mindkét napon ar. alnóuyireal erdőőri laknál lesz, ,. Bővebb felvllágoiltasl a v, gazda-tigi Hivatal ad.
Nagykanixu, 1041. február 1. »í Polfáraicatcr.
A .Ferenc Józaef. koerüvlz regola ki-iinöen bevall liáilizar megtbgzbit azekrekedésnél is annak mlndenlele karoa koverkezmenyelndl ; nlztoa, enyhei és gyoraan Itató ter-méazetea ituahajtot meiymamoa b«-legaégniliaz emeaztett. laviti* «• m
•tvágyal tokozi» ->¦ KAtdezz» meg
¦-rátát I
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ J
ZALAI «0ZL6NVI
Vásároljon
FÉNYKÉPEZŐGÉPET
JÓÓ IMRE
látszerész-és fotószaktlzletíben .\'
Horthy MiliIÚE-nt 1.
Ani a t ő rf én y képek nagyítása.
KISKANIZSAI ÉLET
— (Egyházi kinevezés)
A veszprémi egyházmegyéken még egy érdekes kinevezés történt: XIU Pius pápa a megyéspüspök. elölcrjOsz-tésére dr. Megyesl Schwarlz Hébert püspöki titkárt pápai kamarássá nevezte ki.
— (A Polgári Egyletben)
vasárnap délelőtt 11 ómkor évi köz-gyűlés, Széeliejiyi-ser\'egl.eszéd és utána sörözés. ! (:)
— (Halálozás)
Ma hajnalban rövid szenvedés után meghalt id. Hoíer Viktor veiulég^s, n vasul vendéglő bórlője, életének (16-ík esztendejében.. Azoklioz á régi vágású, joviális ^idégVis és szál-o-dásokhoz tartozott, akik iskolát teremtettek és munkásságuk fémjelezve volt. Az elhunytat üzGeti bccsüJCIcsségi\', nagyszerű kedélye jo-^emezle, igazi vendéglős, dinasztia feje, akinek neve fogalom vcfit. Kiterjedt rokonság uja-szolja. Holnap délután fél 4 órakor kisérik ki nagy részvét íneKelt jtfhenö-Inflyóre.
— (A Székely-Est)
amely február 10-én ^osz a Városi Színházban u Missziótársulat rendezésében, Kanizsa kiemelkedő társadalmi eseménye lesz. Közreműködik vitéz So-mogyváry Gjyula, Vértesi Frigyes, a honvédzenekár, egy ér.eknégyes és Kanizsa legjobb műkedvelői - Jegyek a polgármesteri hivatalban kaphatók. (:)
— (Farsangi Vidám Estet)
,iendez a Szent Hona I^anyktNib február 16-án a Vadász kürtben (a volt Kis Hoyalban). A tarka vidám műsor a legkitűnőbb szórakozást ígéri, mintán abban a Leányklub \'legtel .eiségcst bb tagjai lépnek fát. Műsor után tánc. A vidám est 8 órakor kezdődik. (:)
— (Értesítjük)
a vendégjősszakosztáty tagjait, hogy holnap, vasárnap dflhitán Ifft 4 ómkor id. Hofer Vikt>r kartárs temetésén nvjnél nagyobb számban mcgjeOenni szivaskedjenek. Szakosztály vezetősége, (0
ARANYAT,
EZÜSTÖT
legmagasabb árban veszünk.
vékást testvérek
- (Takarékoskodni kell
gumival)
A belügymii
k belügyminiszter kőrrendeCeiet intézett a hivataJ\\«zetőkhoz a gumivdi; vM takarékosság érdekében. FelszóJritja a hivatalvezetőket, hogy a gumiáruk l>c-szcrzésénél legyenek figyolemmei a nyers gumianyágban fennálló hiányra. A belügyminiszter egyuttnl utasilolta a hatóságokat, üitépkedjenek a gumihulladékok és hasznául gumicikkek: ¦ gondos összegyűjtése és ]>eszolgá:Hatásn iránt.
— (Igen nagy Kanada búzatermése)
OttoVal jelentések sz%int a kanadai hatóságokat nehéz feladat ólé #klitoUa az 1940-&S évi buzatermlés tárolása. Az eírmíi* évben ugyanis másfót százmillió mázsa bura termett (551,400.000 husiiéi). L2 a termés altig marad v. az 1038, éri líkordtenucs mögött,
Szőlőtermeléseink,
borászatunk
A Bcgfontosabb és legégetőljb prnbtté-\'lubikról tart már harmadik nejpja\'e\'ő-adásokat u röMnVüvelé-sügyi minisztérium kikftldölte, Kesz\'-er üyuflá. N\'Om érdeklején, ha liozzászóltmk ezekheíj az előadásokhoz, örömmel: átbipitjnk meg, hogy van sok intelligens kiskjuü-zsai gazdaember, aki nem sajnált fáradságot, liiszcn téli napok vannak és végighallgatta az értékes és Kiskunizsu részére meglel etöscu ritkán eíliangzott előadásokat, líwk a gazdák már nem vitatkoznak hevesen: \'liogy tejzéi-bet akárki akármit, mi tudjuk,, hogy iini jó nekünk!. F.z az, hogy nem tudjuk és soha sem tudliatjuk. Külónlrtm is a társas összejövetel, különösén az Ujon remekül beosztott dlöadás, ahol még a helyi ügyek megtáxfcfyafcísáru is vau idő, csak nagyon hasznos lehet. A eserföi, förhónci, hoinokkománnni szőlőink igenis köveiének kitűnő szőlősgazdákat, akik a sxölőmüvtíBés legapróbb részícleivel is tisztában vaunak. Nem is beszétiuik a borkczcr.es röV, amil *¦/. — sajnos — Klskauizsáu al\'g egy-két gazdu ért. Nagy lúbát követnek <it azok, akik közömbösek ugy az előadások, mint a szikltipok, v- álmáit a szakértői jótanácsokkoi S;em-Len. Kiskanizsu bálás lehet Keszfccr Gyulának, aki a közvetlen, mi\'gnjorö modorával, szakelöiidókéjw\'sségévcfl igye kezelt a gazdákat megnvoml saját ér. deküknek.
LTársas élet
Vasárnap a Ijevonlo Olthou lesz a kisknnizsiu farsang egyik legjobb állomáshelye. A csinos és izléssúl elrendezett termek vaJoszjnüieg ismét zsutoflfva lesznek közönséggdl. A l.ovcnie ligye/1 süiet önképzőkörének mukedveUigár-t dája Szépudvary László föoktató ve, iKlésévcl ismét jó műsorról gondoskodik, hogy Kiskanizsu ifjúságának az 15)4t év farsangja szép 0miékekke> midjék Cl.
A MANSz főzőtanfolyamának 30 résztvevője teaestet rendez február hó
íj-áu. A Klskanlzsán nagyon népszerű és kedves leánytársaság estéJyének nagy sikert jósolunk.
_Jt_n—I—
A méheukor téli használatai ól
Irta: Anek Usxló
RvríU-évre . szaporodik azokuuk n száma; akik kérik az álamtól az olcsóbb mélicukrol, amit tóli etetésre használnak fe:. Több méhészlársamli inal, kikkel a ftfcönyiresi méhészet ünk-ben a múltban már kipróbálunk a ¦hi\'éhélető cukrot, ami a incggyőzö-dés.ie jutoltunk, bogi\' ezt a ¦szükségcukrot, csuk legnagyobb ínség esetén legyen kényszerítve a méhész használni. Tudjuk azt, hogy az etetőcukor tavaszi serkentésre is Használható. Kunéi fogva igen sok méhész a maga toUenségéve\'i ¦ busás haszonhoz jut. Ugyanis az ágamtól igényelt cukorra ii kiadás 00 fillér, ezzel szemben az ebből kitermeli mézet 2 pengő, vagy 2.4Q pengőért adja «1. lleyleu-n dolug. ha a méhész az áUahltóS igényeli cukorral elet, mikor van mézkészJeio, Az ilyen méhészekéi ö. kd.\'Iene tiltani fog-laí-kozásukióll. Mert azt mindenki tudja, liogy az etetőcukorból eióálhtott méz ^silány és értékben messze van az igazi meztől. Fontos ez nemcsak a bei nildi piaci forgalomban, de u külföddi ím-j>o Hálásunkra is káros hatássá} iebet. Kérünk a rnohészet ölérí^ is árkor-máuybizlost. Nyíván kell tartani, kii eleteit méhcukorral és «zek szerint kedti oszlájlyoznl a méz ériekéi is. Miután Erdélyei és a Felvidékktil sok szegény csaQádul visszakap!imk, üdvös lenne, ha ezekéi segítenénk a fejoíitego. sen\' kiadott méhcukOrnű. SegiLs.fnekl j ajíárosult méhészeken kamutmenies J^ífianikííesönnel. így nem fog lönkie-nicimi móllészctüjik. Mert legtöbbször azok a méhészek forduüiuk űz áfÜLim-hoz méheukorért, akika.ek egyébként K busás jóvedOtmük más ing.illanbíll, vagj\' nyugdijbál van.
Hisszük, hogy ÍSlclékes haljOji megértik kérésünk fontosságát és mindent elkövetnek, hogy virágzó méhésztünk; első helyet foglalhasson el EuréjiábaiL
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki sajtótudósitó bit. dapesli jelentése szerint az élíDmiszer, nagyvásÁrteflepro 1941 január 21-töl 30-ig vasúton érkezett 273 vagon vo> g\\es élelrhiszcr. rírkezelt ezcnk;vfft kü. lönbözö ánival l\'M tehergépkocsi és 270 tórogatu kocsi, 880 ketrec élőba-romfi, 628 múzsa vágott barom fi és 620 láda tojás. A vasúti felbozaWÜ a muHhctivfl szemben emelkedett^ Ugyancsak emelkédelt az éjobaromfi felhozatni és ,i (lófogatit kocsik száma is. a tojás és a vágottbaromfi fellio. zatal azonban csökkent. AZ utolsó napokban a baromfipiacon megélénkült a keres fet. Knnek oka, hogy az filő baromfinál a nagy felhozat;Á köv.Mkfz-tében szilárdak maradlak nz árak. a vágotl baromfinál a kisebb mérvű td hozatal 10-20 filéics áremelkedést eicdményczcll. - "A zöldség- és fözc-lékféVkhen a felhozatal emelkedés.\' köveiktztében az árak 2-1 Wérrt* lemorzsolódtak. A ineíegágyi sóska ára 100. a külfö.Wi karfiol\' ári 20 és a fok. hagyma ára 10 fUlérirH/ csökkent kilo-
grninhionként, mivel a véle kedv is mérsékelt voH. • A gyiimo|lfcsrelho-zatol kíe\'egitö vofft. A déugj\'űtm\'ilcs iránt mutfltkozoU élénkebb éJdekwídés. A mandarin ára 2.5 filérreli emelko. dclt, ezért viszont a hazai alma és körte ára 20 fiWrrtl csökkent. (:)
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
íwt níegblzhaté és olosó.
CswfWT-ot 14.
— Naptár: Február 1. szombat. Rom. kat. Ignáo pk. Protestáns Ignác, Izrael. Sebat hó 4. — Február 2. vasárnap. Rom kat. Oy.\' az. B. A. Protestáns Ka-rolln. Izrael. Sebat hó 5.
lil.ikelö családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba G l\'-trtl, két ágyas h/.oim már 12 P-től. Kliliuő étturoru és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Közlöny elfl-flzetől az utolsó havi előfizetést nyugta felmutatásával kád-vexményban részesülnek.
— (Hatalmas építkezések a balatoni műúton i
.Székesfehérvár liatárában körei másfél mi\'il\'.ó pengős utépllés kéhzül, iikIv. a balatoni műutat uj nyomon vezeti át. A Balaton kapuja három visuton feUCA \\T3zeUi liidon 2810 m. I>ossziiságl)an készül. Hl folyik az ország Jegungyobb u\'épilése. Kétszázas lurnusokb: n Joí-gozuak éjjel-napj)ai a munkások. Az uj építkezés a bülUoni müutnak egyik legnagyobb \'álványossiiga tkssz iH már lavaszni clkésziíi. A l>aflatoni müutnak ez az ál helyezése zavartaf.tinaJmá és biztosabbá teszi a balatoni közlekedési,
— (Oyertyaszcntetö Boldogasszony Ünnepét)
üli ilia a katolikus anyaszentcgylníz.
— (Műbőr gyártása Németországban)
Az uj rserzési eljárások bevo/clcsi; lehelövú lette a disznóbőrök nvgvobb-mé;vü felhascnájásat. Néinelorsüágbuii a sertésbőrök 1U százalékát u cl|>í>-|«"irök rendelkezéseié bocsátják. A imV börgj\'árlás terén is igen nagy hahdásl • érlek <¦!. A fageJan. n«vü vizluilíau Icxülanyagakból, készüli mülxi(r a mg-tévesztésig hasonlít a temiészcies bö>. hoz. Hasonlóképpen tcstíbuyagoklx\'it készül egy müta%)anyag is. líz sznléii Wváltolta n hozzáfűzött reményekéi.
HOTEL OORVIII
BUDAPEST *,B
VIII., Ciokonay-H. 14. Nemzeti Szlvháznil Családi szálloda a vátoa szivében. Újonnan berendezve, központi fűtés, hldeg-mtleg folyóvíz.
Egyágyas azoba P a-50, kétágyas P t>—
- (Elhasználta a talált lisztet)
Hárf József juigykapomnkt fuvaros koi\'sijáró! az u\'on beesett egy zsák liszt, amelj-el Nagy (;ál>or nagfrknpor-naki kocsis megtatáftt s otthon .\'elhasznált, .logtüfl.m eltubijdonitáfi vétségélrai íii uiiHa ki bűnösnek n járáslnróság s ezért 7 napi fogházra változta Iható 21 pengőre Ítélte. Az itéTet el\'-en Nagy és védője íelfiebbczett.
— (Feltűnően sok a betOrés)
SZokatTaniit nagyszámba** érkeznek betöréses kárjolontések a biztosító intézetekhez. A l»«törések rsakmem kizárólag azonos körúihnénj-ek között ját. szódnak lo: ké;egclök keresik, frfj a bér házakat, becsöngetnek a lakásokba és ainikor mcggj-öződnek arról, "ogy NCnkl sem Utrtózkodik otthon, a magukkal hozott szerszámok ficgltségé>,ol hchatobiak az ajtón. A biztosító intézetek— lekinteuel a l>etórósek szániá-nak ugrásszerű emelkedésére — kérték a icndőrséget, hogy a máj\'sok éjeiben jól bevált ek\'ízcios intózkcíléseket (hívatásos betörök és gyaníts elemek megfigyelése, razziák, stb.) kettőzött figycCemmd; foganatosíttassa. A hatósági intézkedéseken kívül azonban a biztosító intézetek felhívják a nagyközönség figyelme! arra is, hogy fo\'e-dékenységéveil ne könnyitfO meg a,betörök munkáját, hanem a lakást mindenkor biztonsági zárral, vagy erős la- \' kattal zárja \'«.
~ A Drótkefe a ¦«psx4al*Usrot
hoz sikcmlt Irérákat az e bed szú-mában. A lap tele van nei«tnl vauval, pompás karrikiturával, tréfás ri-portokkal és é cekkel 10 filléré\'t minden újságárusnál kapbntó.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH
0363
ZALAI KÖZLÖNY
*
Szentképet
csak keresztény üzletben vásároljunk I Nagy választék
Tornyos István
üveg- és porcelUnkercskcclCKOhcn Fő-ut 24. szám.
M. kir. miuisztérium 990/1939. M. E. számú rendeletében előirt
kapható
apunk li
[.assimilili -lite Mlaüii MENETRENDJE érvényes IMO. május 11MŐI.
Er«t9éh«É-tAr~ VaMrtáliamáa
Vasutállomasio t-térre
M
0
4 25 «
920 c 0 e
11 öí > <i
13 3 m 3
15«J W
1800 18« "5 <« N
20« ¦o c 0
22 30 23-10 « N ¦0
*
>
Lelenyel menvtrend lfK*|MllMl. fr4t> K.iiÍMUiintW.7-50 NtgjfeatoMItaL 14-28 Lttnij*f#iriu 1B-40
Özv. Hofer Vlktorné szül. Schricker Paula a maga, gvermekci és a rokonság nevébn fájdalommal jelenti, hogy szereiéit férje, édesapa, após, nagyapa és rokon
id. HOFER VIKTOR
vendéglői, tart. honvéd százados
életének 66-ik, toldog házasságának 40 ik évében rövid szenvedés ulan. ma éjjel visszaadta ]Ó3ágos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunkul 1941. évi február hó 2ín délután \'/i4 órakor kisérjük utolsó útjára a helybeli róm. kat. temetőben.
Az engeszteiö .szentmise-áldozatot február 3 án délelőtt 8 órakor tartjuk a Szenlfere-tctcr.di plébánia templomban.
Nagykanizsa, 1941. február 1. Az örök világosság fényeskedjék Nekll
Hoícr Viktor fia; dr KovAc Unión* s/.UI. Hofei Hilda Iránya; Hoíor Viktorné szül. Garat Edtth menye; dr. Kovács Linló veje; Hofer Viktória unokája.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
A zsirkészletek és a sertések bejelentése.
Felhívom mindazokat a kereskedőket, Ipnrosokat, vállalkozókat én üzem okét, akik zsír árusításával, raktározásával, vagy feldolgozásával foglalkoznak, hopy xairkéixletelkst minden liánap 1. és 8. napja között a városi Közellátási Hivatalban jelentééit bo Felhívom továbbá ii város egész lakosságát, hogy mindönki, aklnok legalább 2 drb falx<5 ne té* van, vagy pedig legalább 2 drb. liiílnlAsrn. ixiot 6 lióunptiAl Idősebb tar
téi van a birtokában, sertésállományát «i állatok anlyinak mefJelSUiévfll minden hónap 1. és 8. napja közt a városi Közellátási Hivatalban jolentso be. A bejelentések eImula«7,fÁF3 kihágást képez, melynek 2 hónapig terjedő elzárás a büntetése
A bejelentéseket először most február 1. és 8. napja közt, azután pedig minden hónap 1. és 8. napja közt kell megtenni a városi Közellátási Hivatalban. Hunyadi-utca 16. sz. alatt. A bejolen-tést élőszóval személyesen kell megtenni, mert a bojelentett ndnt valódiságáért aláírást kell ndnl. Mindig az Illető hónap elsején fennálló állapotot kell Jelenteni.
_ÁLLÁS_
Fényk*»*ft»*««>g>cl«t vagy aegédnót reluiörl ét iaboiinit, aki az amatőr-mun-kákbsn gyakotlott, izonnill felvételre kerti Molnár Fotó, Debrecen, SveUts-bérház.
261
Szép Iráiu, jól izámoló tluctvlsolft-
n8t keresek aionnall belépésre. Ajánlatot „Rátermett" Jeligéié ¦ kiadóhivatal továbbit. 264
Horthy Mlklóa-utl trafik-bódéba hltal*-Uány aionnal felvétetik. 300
Hízósertés alatt érteni kell oly gazdáknál, akik hizlalás mellett tenyésztést Is folytatnak, az olyan legalább 30 kg. sulyu serléseket, amelyeket az életfenntartó takarmányokon rellllmár bármilyen bizlalásl abrak takarmánnyal etetnek, ahol pedig tenyésztéssel nem, hanem csupán hizlalással foglalkoznak, minden olyan sertést, amely a 10 hetes koron felül van. A városi nem őstermelő lakosság (tisztviselők. Iparosok, kereskedők) tehát Összes 10 hetesnél Idősebb sertését mint hízósertést bejelenteni köteles, ha legalább 2 drb. van. Mlg a földművelő gazdák, ha sertéstenyésztést la folytatnak, a 30 kg.-nál nehezebb ée már hizlalás! abraktakarmánnyal etetett összos sertésüket kötelesek bejelontonl, ha több van 2 drb.-nál; ha pedig még nem etetnék az állatjalkat abraktakarmánnyal, akkor ls kötelesek azokat bojelontenl, ha 6 hónapnál Idősebbek 6i legalább 2 drb. van. Természeleaon az olyan földművelő gazdák, akik tenyésztést nem folytatnak, hanem csak blilalnak, ópiigy minden 10 hetesnél Idősebb illatjukat kötelesek bejelenteni, mint pl. a tisztviselők vagy iparosok.
A bejelentési kötelezettség mindig azt terheli, akinek a birtokában a zsír, iflet-vo a sertés van. Ha a bejelentett készlet nem a bejelentő tulajdona, a tulajdonol nevét is Jelentéül kell.
Nagykanizsa, 1041. január 29.
, Polgármester.
Hirdsssen o Zului Közlönyben
imiiiíim Niíjfliiizii
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, Üzleti könyvek és dobozok gyára
a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala pELErON: 78.|
Készitilnk:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügy>édi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászlelentéseket, név|egyel, falragaszokat körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomlalványokal._
Gyártunk t
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyvekéi, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekel, rajzfUzeleket és lombokét, minla-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fali-naptárakat, dobozokat slb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
P«]*rén5l azonnalra felveszek. Kisfaludy u. 17/c. I. em. 5. a|fó. 304
ADÁS-VÉTEL
Mosott oóptl.smó rongvot keres megvételre Ispunk nyomdija Fő-ut 5. alatt.
Agjtollat, használtat la, Rltscher Milyás, Király u. 33.
vásárolok.
95
Vennék rövid fekete aenaorAt Alán-latokat a kiadóhivatal továbbit. 270
Nagyon arép kakorloaaaár eladó.
Eőtvös-ttr 10. si. alati. 289
Fajalma állandóan ktphaló Wolláknll. Horthy Mlklóa-u. 37/s. 297
TOlost«ratea kapható Uukáiz Ferenc, Magyar u. 108. Telefon 290 294
lakAs-Ozlethelviséo
atátaasbáa ulcai lakás május 1-ére kiadó Sugár-ut 54. sz. alatt — Bővebbet Szerecz, Klskanlzss. 281
Parkettáa, vízvezetéke* három aaaba bútorral, vagy bútor nélkül, Irodának, esetleg rendelőnek alkalmas, augusztus l-re kiadó. Ciengery ul9_ 282
2 szobás parkettás lakás kiadó. Szenl
Imre heg u. 4. 283
Csínos kóísríiba előszobás lafcáat keze-aek május l-re, eselleg elóbb. Clm > kiadóban. 2*4
ftátaaobáa Mldizlutl utcai lakát május l-re kladi. Fóul 23. 302
Kttaaobáa lakta kiadó május l-re. BagolaJ-lor 9. __301
¦ágiaiobáa utcai lakás május l-re kiadó, Batlhyány-ulcáhan. Bővebbet Csen-gery-u. 19. 288
Egy- esetleg kélezobáa lakást keresek május l-re. Ajánlatokat a mérlfckhilelealtő blvalalba kárek. 292
Raktárak is mUh.lvhalf laágok
kiadók, Klrály-u. 4. Ugyanolt érdeklódnl pákUzlelben. 291
BirrOROZOTT SZOBA
(atSabalárala Ijutorótoil utcai szoba február 15-re kiadó. Sugár-ut «. 296
HÁZ B« WOATLAN
Több adómentea magán- éa bérháaat, házhelyet, azőlöt és iöldeket koxvotlt Papp, Telekl-ut 8. 2303
Háa, kocima hentesüzlettel ás mellékhelyiségekkel alala. Érdeklódnl khet Szepetnekl-u. 23, _260
Eladó belltrUIelen parkettáé szobákkal, adómentes magánhát háromszálas telekkel, azoba-konyhis családihát. Horváth, Sugár-ut 42. 293
KQLONFtiLB
VeazUnk frlssfejői tahaaakat, — vasiunk oakorrasiát, — kukoricát
romloltst is. — továbbá kózclben fekvő aaalnaál. — Azonsaira felveszünk aá-pásxt Case. Deere trakloroehoa. — Közvetítőket jól díjazunk. — Elek Ernőné gazdasága Palin. Telefon Nagykanizsa 538.
248
Hölgyeim I Legújabb, legszebb asaa-gyaroa kézimwikarnlntákat ílllerekétt elő rajtol Böhmné, Zárda-utca 8.
?65654
SALAI KÖZLÖNY.
IMI, február 1.
Nagykanlzpa megyei város polEarnies\'erélöl
2713/1941.
Tárgy: A nagykanlml lakottig IU illával való ellátási.
Hirdetmény.
A nzegénycbbsoriu vároel lakos Ság . IflzifaazükscVIeténck könnyebb beszerzése cellából—a városi siesz fözde (Bátho-y-u\'cal) teltpín kisebb tétetekben — sprilo\'t tűzifát adok e! — méter mii sínként 378 peogCs áron.
Nagykanizta, 1941. (anuár 29. a« Polgármester.
2635/1941.
Tárgy: A város Md\'shUtatáii alkalmával ÓsaxcgytUemló\' trágya értékesítést.
Árverési hirdetmény.
A\'városi serléshlzlalás alkalmávnl 194U évi január íft-ig összegylllemlö trágyát folyó évi február hú 4-én d. e. 9 órakor a helyszínen nyilvános árverés utlán eladom. Találkozás s. vágóid ti utcában levő Őrház előtt leaz 7*9 órakor.
Bővebb felvilágosítási a v. gazdasági hivatal ad. .Nagykanizsa, 1941. január 23. ni Polgármeste.
3001/1941.
Király-utca 47. sz. híznak Jakabkuli-utca 79. sz. telekre való átépítésére nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a fettételekben megadott citmésscl f. évi fenruár hó 14 én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatódba kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A klirási művelet hétköznapokon d. & 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1941. Január 30. ais^ Polgármester.
3187/1941. A
Trágyafuvarozái vállalatba adtaa.
Hirdetmény.
A vásártéren tárolt kb. 400 kocsi trágyának b legelőkre való fuvarozását vállalatba adom. Az árverés folyó évi február hó 4-én d. e. 11 órakor a v. gazdasági hivatalin n lesz.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1941. Immár 3). ar Polgármester.
318671941.
Tárgyi A .wmStgyuiőtdepen öwe. gyUleailő cwnt Aitekedltw.
Hirdztmény.
Az állalváiárlér mellett szemét-gyQitötelepen 1941. évben OASze-gyülemlö csontot eladom. Az árverés folyó évi február hó 5-én d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban lesz.
Bővebb felvilágosítást a. gazda-ságlhlvatal ad.
Nagykanizsa, 1941. lanuár 30. I. Polgármester.
Francia menekültek vlenzatérnok otthonukbH. (Foto )i. D. V.)
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasólnaüi
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniosky-aataai
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a ielentkezö olvasók részére.
Continental írógépek
képviselete éa lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETEBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
IIiibIéiíiííéí Kaiéi
mlndenktnsk örömet szerezi
Teakannak
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorsfőzók
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLGYI.nél
Sugár-ut 2.
Nagykanizsa megyei város po\'gármesierétől.
2656/1941.
Tárgy: Altonylieil favágáa.
Hirdetmény*
A városi Alsónylresl erdőben akácía részes termeteiéhez favágó munkások felvétetnek a szokásos ág, luskó és gyökér részesedésért.
Érdeklődök Bedének László vá-ro»l főerdöőrnél [tlenlkezzenek. Nagykanizsa, 1941. január 27;
Polgármester.
Ntgykanizsa megyei város poigármeaieréiől
56/1941. Ké.
Tárgy: A mezőgazdasági (ermény-kewletakben is a Iuoeraam«g, lóher-raig és keserű cdllagfilrtmag-kéalí-letekbcn beállt változások és az ezekből szerzett u| kéuletek bejclcniete.
Hirdetmény.
A OWO/1940 M. E. sz- rendé et értelmében 1040. októberébea mindenkinek be kellett jelentenie abuza, rozs, kéutze-res, zab és árpakésztetét, lm ezek kii-lön-kfllön 100 kg-ot megbalHdtak; a babot, borsot, lencsét, ha külön-külön 20 kg-ot meghaladtak ; a szemes ton-gerlt 50U kg on telUl, a csöves tengerit 750 kg-on leltll és véglll a lisztet és darát, lia ezek egyllltcson be 50 kg-ot meghaladták
Az említett rendelet értelmében a készletekben beállt változások is Je-lentendök éa pedig havonta, minden hónap 1. és h napja között
Felhívom tehát a város lakntságat, termelokot. fogyasztókat, kereskedőket egyaránt, hogy tebruár hó 1 éa 8. napja közt én azután Is minden hónap I. és 8. napja közt, a készleteikben beállt változásokat, növekedést vagy csökkenést naponta d. e 8-12 és a. u 3—5 órák közt a Közellátási Hivatal balban (Hunyadi-utca 16.) annál Is Inkább Jelentsek bo. mert a bejelentés elmulasztási kihágás, amelyrmk 2 hónapig (erjedhető elzárás a büntetése. A változásoknál a Január 31-lkl állapotot kell jelenteni. Akt tehát az alapbeje-leutésok ótR Jutóit a telaorolt terményekből olyan mennyiségű készlethez, amely már bejelentési kötelezettség alá esik, vagy akinek bármely okból megszaporodott vagy megapadt a már bejelentett készlete, vagy megváltozott a bejelentéit kószlelóuek átlaga, pl. búzáját megőrlolte, tebr. 1- ée 8. napja közt azomélyosen okvetlonllljolontsebea vél tozáüt. vagy az u] készletét és a Jövőben In minden hónap első 8 napján jelentse a változást. Azért kell szea.é-lyespn jelenteni, mert az adatok valódiságáért aláírását Is kell adni.
Nem kell jelenteni a változást, ha ez a készletnek, vagy egy részének a ház-tartán, vagy a gazdasági bojolontett ós Igazolt sz Ükség letol re történt elfogyasztásából állott elő. Mindenki tudja, hogy az alap-bejelentéskor monnyit Igényelt saját szükségletére a amennyit ebbőT az Igénylésből ott ol íb logadtak, any-nyinak az elfogyasztását uom kelt Jelenteni.
A 8530/1940. M. E- íz. rendelet érteimébea Januárban mindönkinek be kellett Jelentenie a 15 kg-ot meghaladó luccrnamBg. a 15 kg-ot meghaladó 16-hermag ób a 100 kg-ot meghaladó keserű csillaglürtmagkészletét
E terményeknél Is Jelenteni kelt min-, don hónap első 8 napján a valtozáBO-kat éa az újonnan szerzett készletoket j la éa pedig a termelöknek a Közellá-iMáal Hivatalban {Huayadl-u. 16. »zám), a kereskedőknek és raktáraknak pedig közvetlenül, ajánlott levélben a m. klr- Kereskedelmi Hivatalhoz (Budapest, Szóohonyi- rakpart B. szám).
Nagykanizsa, 1941. Január 29. itT Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNV
POLITIKAI NAPILAP, Balja: Jtlz*u.asft.lll.T. HagykaatiM-. ¦ Felelőt kiadó: Zalai Káraiy. Nyomatott i a „X>i gazdasági li. T. Nagykonliu\'*
¦yandi|ábas Nagykaalzaáa. (Nyomdáért falai i Zalai K4r«tyJ
77?160
McUi Ktitautí: Barbárit* Lajos
EUUtutW Irai tw Mm « aupb 4tj Mk. I III IllWt.filtlIliliililWllriilt.P.
Honvédelem
Hotelt, évszázadokkal ezelőtt nem in-toltak állandó hadsereget, JiuncmJ hi arra szükség volt, alkalmilAg :UUi toltak fel csapatokat. Ezeket nagy-ham«r kiképezlek s velük vívták mfig csatáikat. Mátyás királyunk »Az igazságos. ismíerUg fel \'eL,élsőtyt> e rendszer sok hátrányul s neki s.\'fce-rült ÍCgclöször . álVnidó hadsereget szenCzul és fegyverben tartan), Ez volt nz Európaszerlu híres .Fekete Serege*. Az ő példája Szerint akkor más uralkodók- is szerveztek állam, dó hadsereget. Ezeket önként jelentkezőkből, Sokszor idegen alattvalókból tolrOPOZtÚk. Ezt »zS»ld(>S«
hadseregnek nevezték, mert zsoldért (pénzért) vát^llnk katonai szolgálatot. A nép söpredékéből kerüllek ki, erkölcsileg alacsony színvonalon állottak s ha háUiJ\'ura került wr, nCnr harcoltak azzal nz elíszánlság-gal, amivel általában minden míi-fcjsr a »sa,játját< védeni szokta. Sót nenr egy oiytni eset is fordult Clő, Iwgy a zsoldos hadifogságba kerül* vén, szolgálatait felajánlotta nz ellenségnek -s a tovább iákban az ellenség sol\'ábru. harcolt volt bajtúr-
Sok ejgyéb hátrányuk kjkL*a$ft< lésére vezették bű akkor az »általá-nos ivédköleLez3ettaég«-«t. Ennek az a lényege, hogy a férfilakosság erre al-kiinv\'s rétegét egy bizonyos leor" bui (iiillunk»21. évben) a honvéd, ség keretiben teljes értékű harcossá képezik ki, hogy háború esetén mfom d-\'n hadraioghatö ember rendel kezesre álljau. Az ország szine^vábójtj álló, niügVs erkölcsi szhivonalat képviselő, jól kiképzett hadsereg most már a lakosság összességet képviseli éü minden rá váró feladatot be-isüMeUiscn iog (negoldfi-ni. E had^rty érlékéi\'411\'ég-iázzál \'s eine.Uk, h"gy « műszaki tudoniányok és felfedezések minden .értékel a-hadsereg szolgálatába ólUUnak, a mezőgazdaság és Jpu a bányáSzJat ¦ általiban az ország minden lermclvéiryét jgy igyekeznek megszervezni, hogy a hadsereg háborúd-setén szükségelt minden anyagát az ország halárain beiül legyenek képesek elő teremteni. Az lel-mál^ao esztendő (ű"M még arra is volt gondjuk, hogy ax eddig ¦kaUmat szolgálatra egészségi áUlápotuk vagy előrehaladott koruk -finjatt igénybe nem vett < férfilakosságot, vagy nőket, hí azok olyan képzettségekkel rendelkeznek, melyeket 0 hadsciicg érdekeien gyümölcsöztetni lehet, most szántén igAngbC\\Csznek.
Ezzel 1 katonai szolgálat sokoldalúsága ,oiyaji fokra emelkedett, hogy 1 -2 év utatt aitár teljes értékű harcost nevetni néni-lehat. A kiképzés idejét releanfelni nem célszerű, miart az ország gazdasági életéből kél hárojn évfolyama, Legjobb nunka-birásu tömegnek a kiemelése hclyre-hozJvLlatlan kunokat okozna « ÜftljmO-lés teitinletíben. Ezért merült fel an-Mik a fiiiüktíégesiége., hogy a* ifjakat ;l haderőn kivüi kész4tsük elő *lö-^ifcfftijfife b<>gy)m)íyoW> fáradalmuk civ^iéfsérc képes legyen, ü\'lki-
ÁRVÍZ! ÁRVÍZ! ÁRVÍZ!
KOzel százezer hold kerQU Ismét víz alá az országban — Ercsinél átszakadt a dunai védőgát — Az olvadás egyre súlyosabbá teszi a helyzetet
Budapest, február 3 Az enyhülő időjárás felkértében nz árvizveszedelem\' Magyarországon1 ismét egyre súlyosabbá válik. Astol-vadas miatt egyre agíasztóhvb hírek érkeznek. Az éjszuka ismét fciiyege. töen vaslagooVitt Ercsinél a Duna jégtorkisza. Itt a viz már olyan
nagy? hogy a jobl>partí védőgátat Is áisZ:ikitotta a viz és egyszerre elöntött 3000 holdtit. \'tegnap a köd miatt nem is tudták repülőgépekről boimbázíni a jeget.
Budafokon a illákból a tűzoltóság és a katonaság meivijettc ki a tennt-rekedt lakókat1. 1 . i "
Fejérmcgyiben 170 házat rombadOntOtt az ár
Székesfehérvár, február 3
Érd és ófalu határában a vizinós-fét méter iríagás, a miiyt is mjAr viz alatt áll. Adonyt teljesen körülzárta az árt a falut csak csónakon lehet megközciiteni. Iváncs.a községiied 3000 hold áll viz ;ilatt. A helyzet egyre súlyosbodik. SzjisKhnloniíyntK
tán a Szent hme telepet teljesen el-i öntötte a vjz. Fejér megyében edtfg! Abán Sí, Fejtő" 85, Sól\'gon33, Oe-Cén -17, Szolg^uEgyházan 30 UfJ! dűlt Össze, de nu\\sutl (« sok házat ki kellett üriteni. ! ¦ 1 1 h.
Budapest, február 3 lirtsuiól ma deüg még nem moü-
dúlt meg a jégtorlasz, anitnvk kovt\'t-ktaztél-ftn n Oítna vize ICsien is .¦os/.ede\'liiii-tiLi növekszik. I^rd1(getnéjl ntindea viz ukitt Í\'A, a ¦¦,¦!¦.nií onlljáC-róhoz ulöszokut vozén>-elt«k ki. A télét-nyi irürtéshizlaldát kiürjtclték.
Dudapest«n már csak 4 cm -j.iányr.ik !1 7 mélctes vizállttstól. A rakjwrtokat kiúritolték. A tűzoltóság árvizkéwnt-létl>en v;«ii.
Szegedi jeleulés szerint a" kőrnyér ken -iO.OiKJ liold van viz alatt. jQvití-bi olvadás esetén — ami sajnos várható — Kecskemét és Szeged közt katitszt ró ralissá válik a lieryzet. Ha. sonlókóo az Aíf.Vld más vidékein is aggasztó jolcnséíek vannak. Az enyhe idő a .1-oldkézi TuugcrrŐl jött és ez hozta a (egoiirii vörös, afrikai lioinokv kai kewrt havat is.
Az USA le akarja foglalni az amerikai kikötőkben rekedt német és olasz hajókat
Érdeket hírek Hull nagyköveti kinevezéséről; USA, Ausztrália és Ujzelarjd titkos egyezményéről; a német-francia ellentétekről; az afrikai angol-ellenes zavargásokról; Wlllde, Donoven utazásairól; Anglia megsegítéséről; a távolkeleti helyzet alakulásáról
Eredményes légitámadás Anglia és m FSIdkozi-tengar kikötfii, repOlfitepai és hajói allén
Az cijnult nap eseményeinek ösz-szefogiajőjában első helyen kell cin-liteni a NST két, e-ddig ugyan még meg nem erősített, de éttPkes hirét. Eszei-bit [ |
az USA uj lonicjil követe dili-
iólag Hull külügyminiszter tenne. A háború ttrlamára szfrna csak kinevezése, -úiiíly őzért késik, mert eiőbh !e akarják tárgyalni az Angliát megsegítő javaslatot. Ez még a héten megtörténik, legilább is ilyen Ígéretet kapotl Halifax lord a külügyi bizotiság elnökétől.
A másik hír szerint
Amerika. Ausztrália és Ujzeland közölt titkos egyezmény áll fenn, amely uitézkcdik Sing*purc ós más njigol tám-\'szpontok hasrná\'atiiról is. Az amerikai külügyraüusztériumban
nem nyilatkoztak a hírnél kapcso. tatban. Ugy hírlik, h«így az ausztráliai miniszterelnök kö/elí amerükai utj-i ís a titkos egyCZni&uiyel áll
ÖSszefüggCftcn. .
Witlkle amerikai körútja
sor;üi ^megszemlélte Coveatryt é> BirjiiLnghamot. Ma Uvexpöoiba és Mmcheslci-bc látogat cl, majd szerdán visszarepül Newyorkba. VViUkie kije;cntette, ,h/>gy az amerikai lapok-b\'n niegköíelitőcn sem jelcnlckn>cg\' hileivs tudósítások e vátpsok bbrzíal-m\'is bombázásáról.
Roosevelt nicgbizoltjhi, Donovan cz-iedfs tegnap kihallgatáson jelent mSg a török államfőnél és
átadla Ismét Inonünek Roosevelt tevelét. Jólértesült körök véleménye szerint
Donovin Szíriába is pa[esztjnál»a is ellátogat.
Amerikában egyébként tovább folyik a fegyverkezés. Roosevelt v*-Sárnjap aláirta a 909 millió dollár engedélyezését, amiből 100 kisebb hadihajó épül. Az aláirt törvényszerűit a jövőben ii> t .1
minden 12. napban vizrebocsát az USA egy hadihajót.
Érdekes az a hír is, am\'eiy sze-j rint az amerikai polgármesterek értekezletének hitározala szerint meg kellene szervezni uz amerikai városok légvédelmét. Az indítványt eljuttattuk Roosevelthez.
A távolkelett helyzet ügye is szóbikerült nz amerikai szenátus liülügyi bizottságában. Kiv.ix tengerészeti miuisz.ter azonban nem
ieg és erkölcsileg, hojny önérzetes és bátor .harcosokká és áldozatkész honpolgárokká válkinaík és szellemileg, ho^ry 0 kíatonai alnpisjn^ivteketmeg szere^ssék, v«?*r*nta csak elemi ismeretekkel rend*í3eezőket honppP, gári jogoik.és köteicsséricLk félő\' iá-jckoztissák.\' : 1.
A iíWgyar éietrevaióiSíigotiriaz()tja, hogy S világon legelőször nálunk ismerték fel a kab.nai elöfcépZc-s szíiitc
fel scjn becsülhető előnyét, mikor a nagy világós*és után vPUó teljes el-es,<ttsergünkben a le^nlokiképzé-s juódszeréhez. folyun idtunk, hogy a fcjmtvázoit előnyöket a mPgunk részéi* binUisithassuk. Tőlünk \\ették át ^szumiszédiuik, sőt az olaszok és németek ís.
Katonai m-egerosödésüllk érdekében minden Áldozatai érdemes meg hoznij mert vitás esetben pénzt, éle-
tet ichct menteni, söt létet & nem-léiet^is eldönteni.
A kjatonai eiőképzósi ói a Leventék miunkáját tehát nOm a pillanatnyi előnyök vagy hátrányok Szerint szabtad bírálgatni, hanem m\'nd\'g a nagy cél lebtígjL-n a szetmüirtk eifltl s véssük jól emlékezetünkbe,\'hogy :
Erős és föl kiképzett hoivvédsé-günk nélkül tarlós békére m\'m szú-mitltituuk... |
ZALAI KÖZLÖNY
1941, (thruar 3
6. F. B. harisnyák
nagy választékban. , , Szömolánylnál.
válaszolt arra a kérdésre, hogy meny nyi hadihajóra volna szüksége Amerikának, hogy támadó hadjáratot viselhetne Ketet-Azsiáb\'in. Ugyanekkor Nojmira tengernagy, Japán uj was. hingthoni követe, aki útban van Amerika feié, kijelentette, hogy reméli, hogy
Japán és az USA között fenntartható a béke.
A távolkelcli helyzetre vonatkozik ,az a közlés is, amelyet a Londonban székelő holland kormány meg-bizottja tett Tokióban a külügyi hivatalban. Eszerint a holland kor. mány kijelent^ hogy nem ismeri el a Japán vezetés aiatt létrejövő uj tá. volkeíeti rendet. A japán sajtó fur.\' csanak találja ezt, anert mar minden távolkelcli érdekelt elismerte ezt, csak Holland-India nem; nyilván angol és amerikai nyomásra.
Paris éa Berlin elégedet-lan Viohy politikájával
ü Genf, február 3
Párisi jóUnformlált körökből érkező hír szerint Darian Iciigernagy érintkezésbe lépett a párisi körök, kei. Paris azonban egyelőre céltalannak lálja a tárgyalást mindaddig, mig Vichy nem jutott világos feíjs-ímteresre- a német ügybfen.
Azt hiszik, hogy a tengernagy La-vailat tér vissza, hki még meg nem határozott hatáskört kap a francia kormánynál. Ezután újból megkezdődhetnek a tárgyaiások,
Petatn marsall ma délután rádióbeszédet mond. Weygand, a francia kormüny af. rikai főbiztosa már tegnap rádióbeszédet intézett Észnkafrika népeihez lés a petain kormány iránti hűségre szólította fel őket. t
Parisban ugy látják, - mondj0 továbbiakban a jelentés -- hogy n német kormány bizalmatlan Vichy-vei szemben. Az együttműködés lehetetlenné válik és ha Vichy neni\'vál tozlat politikát, Berlin kényleim leSz a fegy\\erszüneti megállapodás betűszerinti betartására kényszerilenj.
Parisban nagy érdeklődéssel fi. gyeiik az uj népi, .nCmizeti tömörík, lést, amelynek vezetői Laval baráti köréből kerültek ki.
Ez a nemzetiszocializmushoz hasonló mozgalom már félmillió tagot számlái
és még mindig ezrével csatlakoznak *\' mozgalomhoz. LavaJ szerint Paris már felismerte, hogy a németek jtofe] lett kell haladnia és ezért tüntetni fog petnjnék ellen és n németek mellett, f, l : ; I Angol-ellenes tüntetés és lázadás Délafrtkaban Johannesbourg, február 3 A délafrjkai TranSvaalbnn a katonaság és az angóieilenes polgári la. (Folytatás a 6. oldalon)
A „Ferenc József* keserűvíz régóta kitűnően bevált házjazer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe ós gyorsan haló természetes hashajtó, meiy számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokossá, — Kérdezze meg
omnáti
dl. ÜwtUty : „Uiaeb tufo evzte*ufö idiM Utouíiük da az, (kök p&ifáu gmddal ie^yéteh"
4 HawUoHÚcMU PMgáú ítélet 105-ik ivi iúkc^ütlst Kelemen Ferenc igazgató Széchenyibemlékbeszéde
Vasárnap déieiőtl 11 órakor tartotta évi rendes közgyűléséi a Nagy-kanizsai Polgári Egylet, amelyen a társadalom reprezentánsai szép számmal vettek részt. Králky István kir. kormányfő tan ácsos, ejnök megnyitója után bejelentette, hogy indítvány érkezett dr. Malek Lászlótól prro vonatkozólag, hogy
a Polgári Egylet meglövő vagyonát ingatlanba fektesse.
és tiZ építendő pénzügyi székház szomszédságában, a város tulajdonát képező Király-utcai telekből vegyen 15» négyszögölet (későbbi építkezés céljaira). Egy négyszögöl 30 pengő.\' A polgári Egylet ilymödon vagyonát értékálló ingatlanba fektetné. A közgyűlés az indítványt a tárgysor 6\'ik pontjának illeszti be.
Dr. Krátky litván elnöki beszéde
Dr. Králky István elnöki beszédében eiső gondolatát az isteni Gondviselés felé fordította, hálát adván azért, hogy nemzetünknek a magyar Igazságért fanatikus hittel é< szívós kitartássá] folytatott munkáját ujabb, Örvendetes eredménnyel koronázta, vernéikül juttatván bennünket uz ősi határok jelentékeny darabjához, felszabadítva sok százezer magyar testvérünket. Ezen a közgyűlésen is kifejezésre kell juttatni megingathatatlan hitünkéi u történelmi .igazság, szolgáltatás erejében éi azt az akaratunkat, hogy
a nehéz, megnövekedatt gondokat áldozatos lélekkel, okos alkalmazkodással, türelemmel fogjuk viselni,
mert méltók akarunk leírni a sorsdöntő időkhöz és mert jól tudjuk, hogy minden ballépés h^lyi^zh)"\'-tation hátrányt jelenthet hazánk jövő Sorsának alakulására. , Majd hosszabUan méltatta az elhunyt . . : , l | ,
ld. Knortzer György munkásságit,
aki az Egylet legrégibb, 61 éven át való tagja volt. Titkár, pénztárnok, gondnok, alelnök, majd 6 éven &t ebiőke volt a polgári Egylcüiek A régi idők tipikus polgám Volt id. Knortzer György, nki a vároS minden közéleti és társadalmi életmeg-nyUvánulásában jelentős szerepet vitt. Aki nélkül n régi Kanizsát el so tudtuk volna képzelni, mert nhhoz tartozott elválaszthatatlanul. Neve Összeforrt a kanizsai önkéntes tűzoltóság kifejlesztésével és ezen a tér. reii országos viszonylatban Is nagy horderejű munkát végzett. Az egylet beruházásai az ő elnöksége alatt történlek. Nagyon szerette a Polgári Egyletet. Indítványára a közgyűlés, néhai Knortzer György emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg és « közgyűlésből réxzvétmegnyjivámjíá-: sát küldi gyászbaboruit özvegyének.
Krátky elnök ezután visszapillantást vetett
a Polgári Egylet 106 esztendős fennállása
HPttl történelmi időkre, a 18-as szá-bodságharc eiötli belpolitikai és társadalmi harcokrja, Kossuth és Széchenyi nagy küzdelmeinek korszakára a 18-as szbadságharcra és at utána következő Szomorú Bach-korszakra, a 67-es kiegyezésre, azutá"a jövő feivirágozásrn, majd a világháború dicsőséges, de szomorú vég-zésü éveire, a trianoni Magyarországnak az összeomlás utáni küzdelme/*, m iuSsu felemelkedés heroikus
két évtizedére, a feltámadásra, ama körülöttünk zajló grandiózus erő-inérkőzéjre, az uj világ korszakára, melynek sodrábjm benne vagyuk.
Feimérhetelten a változás, ami a társadalomban, a gazdasági életben, a közéit minden vonatkozásában ez alatt a 105\'\'esztendő alatt bekövetkezett. A változásoknak és a nyomukban járó fejlődésnek természetes kö\' vetkezménye, hogy |
egyre szélesebb embertömegek élvezik az emberhezméltó sors, az emberi megélhetés és boldogulás előnyeit.
A változás és fejlődés mögött rejlő küzdelmeknek, munkának örök hőse pedig , , ! , ¦ . j
á dolgozó ember,
a polgár, akinek tisztes alakja kor-Szakikon és századokon át egyre tisztultabban és elismer lebben áll az örök küzdelem szintéren. )
A mi városunkban ez a dolgozó polgár hívta léire i()5 évvel czeiőll » Bürgervereint, amely már akkor fialat közé hivta a városépítő, fejlesztő, alkotó, dolgozó városi társadalmi rétégét a polgárság vezetőit. | :
Ma, amikor uj világot hirdetnek, az emberi munkának kívánnak a társadalmi értékelésben döntő szerepet juttaüű, ezen a téren,
a mi Polgári Egyletünk mindenkor etóljsrt.
Az einnilt években is folytatluk ezt a céltudatos munkát és törekvést, a mikor örömmel knjjgnyitottjk kapuinkat a fiatalság eiötl. Ezen a téren tovább kell folytatni munkánkat és meg kell tálíáini a módját annak, hegy a 105 éves kereteket mindig friss levegővel, friss élettel töltsük meg. ¦ ty . , . . , j ,
A Polgári Egylet\'anyagi és lársa-dalmi nehézségein tutment és ha a vezetőség megtudja valósítani feladatait, amelyekre vállalkozott, afc-kor a m&j nehéz idők elmultával
a Polgári Egyletnek egy uj korszaka következik,
nmejy uj fejlődést, uj vjrágzásl fog OiBagávai hozni. A különböző társadalmi osztályok kézfoga** ma időszerűbb, mint valaha, ma sokkalta több magyar ember testvég kézfogására van szükség, mint azelőtt, mert jelentékenyen bővült a keret, amelyből » dolgozó polgári társa." dalom vezető rétegei a Polgári Egylet falai közé jönnek, hogy a megsokasodott feladatokat együttes erő" vei megvalósítsák. Ezen az alapon indulva, ujabb 100 esztendő útját
készítjük etö az örök polgári gondo. Int jegyében, ,., ,
Kelemen Ferenc Széchenyi-emUkbeate\'de
Dr. Krátky nagyhatású megnyitója után Kelemen Ferenc társelnök, pénzintézeti igazgató mondotta e] költői szárnyalású, tradicionális emlékbeszédét n legnagyobb magyar, gróf Széchenyi Istvánról, kezében n Széchenyi-serleggel.,
Ke.emcn igazgató gyönyörű gondolatokban em\'ékezelt meg Széchenvi Istvánról, kOfáró1, szerepéről u miigy"r sorsban, küldetéséről, hogy hallgatóságát magával raga\'dlM. Azérl Kelemen igizg»ló Széchenyi emlékbeszédét teljes egészében köi zöljük I ipunk holnapi számában.
Kejeanen igazgató emlékbsszédév*\' olyan hatást ért el, hogy Krátky elnök javaslatára szövegéi teljes egé-f szében jegyzőkönyvbe vették, . :
Titkári jelentés az elmúlt esztendőről
Dr. Szűcs László városi aljegyző, egyesületi titkár, lerjesz.e.te Pzntán eiő szépen felépített je.e.itését \'nz egyesület elmúlt esztendejének munkásságáról. ¦ I | ; | I Dr. Szűcs jelentésében kitért az általános helyzetre, Erdély visszatértének nagy történelmi lényére, majd idézte dr. Bentzik Ferenc, a polgári Egylet néhai elnökének javaslatát az egylet félszázados jubilcuínSán \'hogy oz egylet lépjen be °z Erdélyi Magyar Köz-müveiődési Egylet alapító tagjai közé, ezzel is tánó)S3assák Erdélyben a magyar nyelv ellen folytatott támadás magyar ellenakcióját. Meleg szavakkal parentálta ei az egylet halottjait \' Knortzer György kir. kormányíanáeSost, Hoi^-váth István városi számvevőt, Gó-zony Sándort, Keömives Ferencet, LŐwenstein Emut. Az elmúlt évben kilépett 10 tag, a városból eltávozott 29, meghalt 6. A 14 veszteséggel szemben belépett 15 fog.
Az egyleti élet nagy fellendülést mutat,
Nagy szei-epe \\on ebben Reisch Béla háznagynak, akinek a közgyütó8 kő-szönefct szfivaz, A bÜUárd-életbéiT Komáromy Tjbor és Pákozdy Károly fejtettek ki elismerésre méltó buzgóságot. A társadalmi életben Kelemen Ferenc társeünök, pénzintézeti igazgatónak köszőnel és eJJs-merésjár a nagy agiütássöl szervezett fekete-esték sikeréért. Az egy°-süiet pályázatát »Zalaorszdg szcre_ pe a magyar művelődésben* cimű pályamunkájával Orosz Endre gim^. tanutó nyerte eh Dr. Szűcs László tilkár megbízást kapott *z egyesület történésének megirásárn. A könyvtár M2 köietiei gyarapodott. Horváth Józssf és Já^ai, István könyv-tároSokiLik ítöszönelct mondott a közgyűlés lelkes űgybuzgóaáguliért. A Polgári Egylet az elmúlt esztendőben is előbbre vitte az egylet; célt, a kaszinói szellemei és ezsel hozzájárult az uj magyar élet ujjá. alakításához. I j i
A közgyatós a száp titkári jejcn.
1941. február 3
ZALAI KÖZLÖNY
8
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
tést teljes egészében jegyzőkönyv\', be foglalta.
Pusuvszky Béla pénztárnok beterjesztene n ritrsza>n!>d(isukat, pénz-túri jelentéseket, amelyekből megtudjuk, hogy az egyletnek 12.336 P bevételével szemWn 5701 pongö kl. adása volt, vagyon : 0632 pengő, folyó évi költscgelőlrányz-.l 191)0 pengő. A kbltséífvelés, ha szerény is, de rerilis. A közgyűlés küszönvlél f,.. jezte ki PuSovszky Béla pénztárosnak ügybuzgó tevékenységéért.
Majd
¦ tisztikar megválasztása
következeit.
Egyhnigüan nvefívnlasztaltsk egy évi* : elnök : dr. Krátky István, alelnökök : Keimen Ferenc és dr. Ma-lek László, tilkál-: dr. Szűcs Ltalo, háznagy : Reisch Béla, gondnok : dr. ThcAwfly Zsigmond, pénztárnok :Pu-sovszky Bén, ellenőr : PoW Józsit, ügyész : dr. Támlás János, könyvtnr-nok :\' Horváth József tanító, segcil. könyvtárnok: Járni István.
Választmány : Arató Károly, Ba-bochay György, Balog Dezső, Bá\'og József. Bnrla István kegyem-, házfőnök, dr, Bentzik Ferenc, Dobroviis Milán. Fater Mihály, Fl\'ó Feifnc, dr. Fodor AUdár, dr. Haám Ernő, dr. H-ifdu Gyúl", dr. Halphen Jenő, dr. Hegyi Di)os. Horváth Llpól, Kiltnár Zoltán, Kencdi Imre, Ko. niáromy Tibor, Krátky György, dr. Kovács László, dr. König József. Krenner Zoltán, dr. Lontay Alán. Mischier István, MCtzger István, Nagy Tivadar, v. Náchsy Józsii, Né-nrith Mihály, dr. Novai Imre, Or-tut-ay Gyula. dr. örley György, Ötvös Emil, Pákozdl Károly, dr. Plihál Viktor, dr. Révffy Zoltán, dr. Snllér István, dr. Schieiffer Imre, dr. SZa-b-idy Lőrinc, \'lieulsch Gusztáv, Un. ger-UHman Elek, Vegeié Károly, \\\'ci|ák János. Vécsoy Barnabás, dr. Vit Ferenc, Zslginbnd József.
Pórtagok : dr. Birkás Géza, dr. Kmács Ervin, dr. Paizs perenc.
Számvizsgálók : vdr. Ányos Henrik, Jászai Lajos, Kötsky Káljnán.
Krátky István elnök mondott ez. után köszönelct az újból megnyilvánult bizaobnert.
Majd dr. Maiek László ügyvéd indítványát tárgyalták, hogy az egylet vegye meg a várostól az uj utcanyf tás melleit lévő Király-utcai ISO négyszögöles telket. Krátky einök indokoltaik látja a javaslat elfogadását. A közgyűlés egyhangúan meg. szavazta.
A közgyűlés az elnöklő polgár, mester lelkes éljenzésével ért véget.
C)
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közién (2 aor) ^^ffTJ dija 30 fillér.
I\'cbtuir |t
Csángó Baross lca.-esl a Központ \'-iiéluizban.
l\'cbrtifir 9:
FA fi-kor üooíli* (dr. Tótli Kálmán: Az életrormák álalukiiaásu).
Pabruár íi t
A Turul Szövetség dis/lálntrozása és
lítiiocstőlyc féJl ÍI órakor az Iparoskor
naaylemiébea. Február 231
Fél G-kor: 5 l»lyi sz*rzö irodalmi
délutánja a. városházán, atai-clua 2:
Fél fi órakor líoeátis a vár«sliáz:ía
(Barin István: A 180 éves síinéscet). Marcim 9 (
Fél ll-kor liocális (dr. Kászonyi: Mn-
jíyn i nemzetiségi politika).
A milliós tömegek sorompóba állításával akarja a magyar színjátszást és a fűmet megreformálni az Actio Catholica
Az Aciio Catholica országos sajtó-szakosztályán belül Czapik Gyula veszprémi püspök elnöklete alatt életre hívták az országos szlnház-és filmaloszlályi, amelynek,, Tanácsadó Bizottsága" a püspök elnöklete alatt báró Wlassics Gyula államtitkár, Folyovich József, SzöllÖsy AHréd, Kósa Kálmán és Haász Aladár miniszteri osztályfőnökök, Gévay-Wolff Nándor és Zsembery István A. C. országos alelnökök, Hamvas Endre érseki helynök, Névelős Gyula n\'y. miniszteri osztályfőnök, Tóth László főszerkesztő, Gáspár Jenő a Sajtókamara igazgató tölitkára, V gh Bertalan tanügyi fö\'anácsos, Harkányi Gyula fökapitányhelyettes, Es\'y Miklós pápai kamarás, Nyisztor Zoltán és Peller Károly szirkeszlök, valamint a Bizottság valamennyi tagjának részvé elével most tartotta alakuló ütését.
Czapik püspök elnöki megnyitójának elején rámulatott arra, hogy már Istenben boldogult XI. Plus pápa a „Vigilanti cura" enciklikájában foglalkozott a rossz színdarab és film romboló hatásával. Eiután kijelentette, hogy ma már letagadhatatlan tény az, hogy
a szinház ós a film a jelenkor tömeghatásának legnagyobb eszköze
és hogy iiíiy a film, mint a szinház a nemzet életének további kialakításában milyen elsőrangú helyet foglal el. „Népünket nevelni és irányítani kell — folytatta beszédét Czapik püspök — és ezen neveléshez nem elég a templom szószéke, az Iskola padja, az egyetem, a rádió és a politikai megnyilatkozás, hanem ezt a nevelöeBzközt be kel vinni a szinház- és a film kérdésbe is. Éppen ezért olyan színdarabokra és filmekre van szükség, amelyek helyes ulra terelik és tartják meg a mi népünket."
Ezután elismeréssel adózott a belügyi, a kultuszkormányzal, valamint a szlnészkamara munkájának és mindazoknak, akik hivatva vannak felülről irányítani a színház és film ügyet mert ezek mindegyike a tisz-tultabb légkör megteremtésért dolgozik. Azonban nagy kérdés — mondotta Czapik püspök— hogy a közvélemény táThogatása nélkül érvényre tudják-e juttatni azokat a kardinális tételeket, amelyekért dolgoznak. Én nagyon jul tudom, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie ezeknek a tényezőknek, éppen azért kijelentem, hogy mipden eronkel azon leszünk, hogy mindazokat a tényezőket, akik irányítják a magyar színjátszást és a filmet, valamint minden színigazgatót, szinház- és moziigazgatót, filmgyártó céget és forga-lombaíiozót
a milliós katolikus tömegek sorompóba állításával támogatni akarjuk abban az esetben, ha azok a nemzeti és valláserkölosl szempontokat tartják szem előtt. Azonban, mivel nekünk mobilizálható tömegek állnak rendelkezésre, sorompóbi tudju\'< állítani ezeket akkor ij, h\' olyant látunk, amelyet a valláserkölcs és a nemzet szempontjából kátlékonynak tartunk.
Tisztultabb légkört kell teremteni a szinház- és film vonalon, hogy a magyar szinjátazás és filmgyailás ne csak nálunk, hanem minden tekintetben a külföldön is megállja a h-lyét. A kü\'-földröl behozott filmekről szólva rámulatott arra, hogy ezek b\'zony erkölcsi, etikai, ifjuságneve-lési éi családi élet szemponljából sok kivetnivalót hagynak maguk után.
Itt valamit tenni kell, mert népünket a tisztultabb erkölcsi felfogásban támadták meg. Ez nem ka olikus, e> nem lluzlán vallási szempontból való szükségesség, hanem
a nemzet élnlakarása követeli azt, hogy a szinház- és filmvonalon rendet teremtsünk.
Ezután Mihabvics Zsigmond pápai prelátus, az Aclio Catholica országos igazgatója ismertette az alosztály terv i\' és a Tanácsadó Bizottság teendőit A teendők első nagy caoporlja az volna— mondta Miha-tovica prelátus — hogy kiküszöböljük a nemzet éleiére, annak erkölcsi javaira kártékony filmeket és színdarabokat.
Miért gyárthatnak Magyarországon olyan filmet, amely halálos tavaszként ereszkedik a magyar lelkekre? Miért tehet behozni és bemutatni a zólni erkölosök fekete asszonyait? S miért kell azt az erkölosi szennyet már a magyar vidékre is kivezetni? Ugy érzem, hogy ütött a határozott cselekvés Órája.
Most az a kérdés, hogy mit kívánunk ezek után ?
E sö kívánságunk a hivatalos cenzúra hatásosabb és erélyes al-ka mazása. A második kívánságunk a szöveg-kritikára, a harmadik pedig a sajtó szinház- és film-kritikájára vonatkozik.
Krisztusi bátorságot és határozottságot kívánunk a kiItikuBoktől.
Ezt elsősorban a katolikus sajtóra értem. Feladatunk második csoportja arra vonatig \'M, hogy pozitive miként állíthatjuk a filmet a nemzetnevelés szolgálatába. Ennél a pont-
VárOSÍ Mozgó. S»ombattól keddig? Ha** Budapestet megelőzve kerül itt bemutatóra FedAk Sari főszereplésével, a Budapesti Magyar Színház nagysikerű műsordarabja, bűbájos magyar film, a
TOKAJI ASZÚ
Főszereplők: Fedák Sári, Bordy Bella, Erdélyi Mioi, Kéri Panni, Dajbukát Ilona, Bíllcsl, Pálóozy, Pethee F. Mi-hályfY) Bihari, — A kieérö műsorban aktuális híradó
Előadások köznapokon 5,7,9, vasár-és PnnepnapQkon3,5,7,9 kor
nál a kcskenyfilmre Is gondolzk. Azuián részletesen ismertette a szinház- és fllmbizoliság munkakörét és azokat az elhatározásokat, amelyeket az Actio Catholica éppen e vonulón a nemzet és valláserkölcs érdekében minden körülmények között meg fog valósítani.
A keresz\'ény magyar nemzeti közvélemény örömmel üdvözli az Aclio Catholica hatalmas megmozdulását amelyet mindenkor igaz meggyőződésből eredő készseggel kivan támogatni és törekvését teljes erejével előmozdítani.
Kedd
állandó raOiorixitnok hé tUS*napokon Bodapeat I. mfiaorán
6.45 Torna. Hlrak. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 II írek. — 11.10 Nemzetközi vízjelzo-rixolgálat. — 12 Harangszó. Hímmira. IrtöjArAaJelentés. — 12.40 Hirek. — 13^0 Időjebés, Idfljarásjttentei. — 14.35 Hírek, — 14.45 Müsoriwner-tetés. — 15 Arfolyanihirek, piaci árak, é\'almisierárakl — 1G.45 Időjeliés, Idö. járásjelentés, hírek. — 17 Hlrak \'4o-vák és magyar-orosz myelv*n. — It Hirek. — 21.40 Hirek, időjárás jelent**, hirek szlovák és magyar-or*« nyelven, — 23 Hírei; német, «aUz, *n0ol éi fntneia nyelven. — #.0 Hírek.
BUDAPEST I, A
10.20 Felolvasás. - 10.45 F*fr>lvasás.
— 12.10 BorsAny Pál zongorázik. — ,12.55 Kricsfnlvi MargÜ éneken. — .13.30 A Mádió Szalonzenekara. -- 15.20 Hárz Jözsi cigányzenekara. — Hí.lO Gyermekdal tt ián.
17.15 Előadás a szabadidóHnOzgu* lomrtV. — 17.35 A Kálvin-téri rofor. miiUis egylnizkö/séíí bangvcrscnje. — 18.30 llniczky László táocMne^ant, -19.15 Az Operaház elfíadilsának közi-vclitésc. - 20.55 Hirek. - 22.05 fdíl-jiVrasjehintés. Mnrsi &t)t clgilnyz»nei-kara muzsikát. — 23.25 Szór.ikoztolö hanglemezek. BUDAPEST II*
17.50 Ruszin hallgatóknak. Kovács LáBttó énekel. - 17.55 A FoIdnMIveW üfffl iniiiisztérfutn mezr^azdasííd * féll-órája. - 18.25 Az OiaJraház olilad-.l-
sának közvetttésé. — 10.30 Francia
nyelvoktatás. _ 20 Ilbek. — 20.10 Mursi J-3ek c;űányzenckara muzsikéi!.
— 21,30 Idr>j;W;Tsjelentés. — 21.35,-22.10 Tánolemczck.
jóslat :
Élénk szel, több helyan még havazás, de délen és nyugaton mér eső. A hőmérséklet ma nem változik, holnap bizonytalan.
A Meteorologi»! [atteel neokantiani Msüfloynlíl 411 omltf\'1 jeleníti
Himérséklet teseep ette 9 érakor —1-0 ma refíel -2 4, délben ,+20.
\',..;«,.-Joli 00 \'V.
4
ZALAI KOZLONV
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
Rév- ét) ¦xdletéanapokra
alkalmi ajándékunk
cserepes ós levágott virágokat, csokrokat ©ftéaz éven át vehet m rtgt Petermann kertészetben
Uálhoiy-ulcu 1>. \' I
4 nagykanizsai Ipartestület mnsoros-esIlR
A nagykanizsai városi és jár.isj Ii>aij-tcstüj-ct liatiriins i| amstáboi < minden, éVbert szinte InulirioiuWsau február elsején lórija farsangi balját UclyC műsoros táuoesljét, ame,lv mindcukor a márkás rursuigí mulatságukhoz szn> mit. inort nemcsak Nugvkinizsa tár*, sadalmának mnden osztálya talilkozik ítx IparostAbor incglwcsülóse ^eyél.cii, hanem az Iparlestölet iendc/ése nun, hogv töhlwt nyújt, miül a sz ikásos,, sablonos iciidczós. Ilyen vili a szoml-imtcsti műsoros est, amelyen ott lát-tuk.tt város vezetőségének tagjait, hozzátartozóikkal, Óén a j>oJkt.SriiiesU\'rri\'l, ott volt a (papság, a dmuIA^wrímuüiok és a honvéd tisztikar képviseilelo. u .különböző közhivatalok és testületek lep.-lezeulánsai és szépszámú közönség. A szépen átalakított nigyteicm stílusos keidet adott az ip irosí-tátior Ami<.\'j>. sexének, Kedélyes voftt a lungucit ón u résztvevő közönség pompásan érezte magát.
Az esi műsora Pécsi: Pusztai lálof más i min nyitányával kezdődött, amil a honvédzenekar löké!eí*sc:i rringci.1 egYuttes* linóm roegeVréssél és könyed!-segget adott elő Hering Vilmos kan-nagy imponáló \'eudülciü vezénylete mteTctt.
Beleznay Karofhn Bal^v József ¦ Legendáját ás Kosztolányi i tfUH uti fák cinru költeményét adta <íő finom kidolgozásban, nttfeg színekkel ós sok benső átérzéssel
Wil/cjic!/ Júlián a városi zeneiskola inúvészaclkö éuektnnárnőjc töhli nuv gyar daít adq.lt e;ö. így Moliár -Kern: Szól a kakas már. Kj, hak. gyöngy-virág, majd Kurucz : Ha elér liozzád... cimftcket. Wilzeiielz. Jolán szén hangja, tiszta szövogk\'ejtéM! hiánvtarinut érvé-iiyesuW és fokozta a IritAs t.vjességéi, lényének kedvessége. Stílusos, bravúros technikájú kísérője volt a zongorán Kerekes Irén zeneiskolai tanárnő. Vihar ros tapssal jutalmazták az előadót é& kísérőjét.
Kellemes meglepetés volt Chopin Hatóit-fantáziája, amely komoly feladat elé ájultja a szereplő táncosokat. A szereplő Mutyasils Klári, Dtigojcvits Erzsi, iVíegvc&i fii, OiVnl.cck Mimo,\\ Németh Ili. Baltavári Irénke, Virág Aranka, Bálint \' László n-gyon helyei-scii oldották meg Cd>da tuk.it. a kosz,. Ifmiök Cgyszeni szépsége, a táucmoU-vuiook eredetisége, a ritmusok finomsága- a láncosok összedolgozol tságáva. oly szép prmlukóól végeztek, hogy a közönség valóságos tapsviharl>an íörl ki. V
A következőben Witzenetz Jolán Csiky : Bánkódás. Vuunay i Hej, ki tudja c. müvével szcnei-et egyéni szi,-m\'kk.\'l ékített énekszámaiban. míMot Kcickes Irén kisért. Nagyon szép sikerük volt.
Átütő sikere voíl a m»g\\ ir láncos)* iiak (Kálmán Imre Ordöglovas p:i3b-lása). Hiába, a magyar táncok m\'ndig a magyarság szivéhez férkőznek. Ma!-gyar élet. magyar levegő, magyar tüz : a magyar lánc. A táncosok derekasan kitettek magukért. Ofcnl.eck Manci -Harangozó Sándor. Tóth IIti Szombat,, falvi Zsigmond. BaJtavari Irénke -Bálint László, Virág Aranka Németh Páft Mátyásit*. Ktori vitéz HuBoSy .ló-/.ser. luagojevits Erzsi- ifj. (lycrgyAk l\\H annyi magyar érzést, temperán Km,-lurnoL lendít elet, ritmust és épségei vitltk Iíc láncukba tgurájukha, hagy láncaikai meg k Itell isiuéWni. Vastapsban volt részük.
A láncokat a honvéd-zenek ir 1,-udü-fetéü játéka kísérte. A iníiMir utolsó számai llrnlitns : M.V
Indulás Angtla elleu. (Foto R. D. V.)
hajlékony ulklmazkodó készségbe! adott Olö. A honvéd zenekar sze.ep őséről csak felfokozott jeázíikkel írhatunk,
A láncokat Szabó István tinitólta |>e. Szabó munkája - mindenkor lém!-jelzett munku. ( j
Műsor illán megkezdődött a lupe a huuvéUzenekar szép játékára, amit sok
gyar láncok, amiket a 1 ionvétf-zenekar pár táncolt a rcgs{ö .i\'órás záróráig. Volt hangulat, jókedv, ig.izi fars\'111(1 mulabág hogy Carr.vv 1 lieroc , udvartartása nem táifettlwl s-\'inmi ki-fcgásóml valót.
Kt\'zóuség. müj\': icudczösájf mei -^\'et elégedve.
A főispán kineveztél a NÉP kanizsai kerületeinek uj vezetőit és titkárait
Nagykanizsa város MÉP vezetősége a minap értirt kezdtet t>r:otf, melyen Miklós Jitnos társkeiü-l lct\\czctő iiiditványáiii a hitmyzó tisztsé^k be-: töltésápe vojKitkozólag tettek javaslatokat. Ennek alapján Hon-áth János vágrc-; hajtót Idskanlzsal városi JcJrilleti tit-; kárrá, Büki Bo> törványszűki tiszf.l viselőt az I. körzet titkárává, vitéz Szabady Károly ny. alhadnagyot a.
II. körzet titkárává, Gidányi Miksa ny. ftimnáziunii tanár, az V. körzst \\<ictőjévé, Ferenc Győző kereskedőt az V. körzet titkárává, Sátrán Ferenc ketuskedöt a VII, tőivel vezetőjévé, vitéz Sóvári István keres, kedői i\'ziu korait titkárává, Horváth József kisgazdát a IX. körzet t.tfcá-rává és végül Gödinek György földművest a x. köriét titkárává nevezte ki gróí Teleki Bék\' főispán, a vármegyei elnök.
Zala vármegye háztartási helyzete Melegítő
Dr. Brand Sándor alispán nagy szociális munkája a szegénysorsu lakosság megsegltétrér-e
Zab\' megye lörvényli dóságának da-ccml.er- január havi AliapotáróJ szóld alispáni jeentés löhlick között a kö- \' vetkezőket lartnlmizza :
- Vármegyénk lakossága, mcgárlve a kor szavát, a Ic^iag^obb nchézsi^ik) Arán is szinte cmltcríeelli érövet lesz-eíeget liazalias kötCTcsségének,
Fiuiek köszönhető, hogy a vAimrg>e leruVtéu
a közellátás tekintetében nagyobb fennakadás nem fordult elő.
A helyenként mutatkozó tiszt,-, zsin és tüzimhiánynak legnagyobb részben sikcnilt gátat vetni medico..i inléy.-kedésekkcl. Az ipar és kCreskiedcftóiiY hdlyzetélren azonban sajnos, iavu\'tts nem1 áTLolt be. mert az ipari [eldoSjan záshoz szükséges iiye-rsanyagkéruílcK\'H a fokozódó tóSnybevétdl fogdán csak kortátozotl mértékhen iVJ\'.imk rcnd>lko,.
zésre,
A jtflentés logUilkozik u vánnegjOi
Közjóim Szövetkezet
mull ivi müködésé\\«\'- Bevéteí vtill {isszeseu 311,123 |«ng1, e;)i>\'4 n ügyminíszlérium folyóNllásn insi\'^esek fogii^koztatásAri -\'00 űzer pengő.
A kiadásokban kölcsönök cim\'én sueiepet iati létou\'ii 20.70», (Wntbtf-
szx\'r/.ésie ;IS léloll.cn 63110, lulz. és ház-
leiyvéu-iie io létcOben íilmiihi. őuáUói.
sibisra. liuiulnu\'uiyiotN\'t lIAsiA, galx>nn, vüsdjeiii és- ru li al mw) őrzésre 21 tűh(H)cn HSÖüi egyOh cólnkni it\'.lK, Ínséges nnm-
kások roglafckoztatására 20 község Ci folyósítva 35.100, gj-orssCgé^ck r.iha és ckJteiu Lesi.o,-zé.só c S2 télcftbei á;í.">5, ínséges munkások foglatk..)ztatására. íiuinkajcgyeiszámolásra Iwt községnek folyósítóit segőlv 7170. összes kiadás 311,123 pengő.
A háziipar *
szövő működésének keretében a szöveti, kezet 21» kg. gyapjúfonalat, 300 kg. gyapotfojilaat v&sánwt. munkabérekre 1220 ifCngö munkabért fizetett ki. Ter,. mert 201 méter gyíuijiiszővetet. 200 darab vászorAenédőt, á2ő darab gyápju-nverLényt.
A számszerű adatok teisoroDása után uzi is bejelenti az aüíspáu. hagy át Balutoufűieden ópütő
20 munkdsház
május 15-ig befejezést ny*r.
Az építési költségekhez a róidmur veTésOgyi miniszter (50 c/er. a l«tug>"-iiHniszler l-l vzer. a Közjóíóli Szóveir
kezel pedig 22 ezer.pengőt ad.
Karitatív segélyezést a Ktizjóléii Szövetkezel cmk a leg-ritkáim esetben ad. akkor, ha tényteg megátlapitható. liogy amlkül a tókl-gwnv.ekes csáíád nyomorogna. Azonban karittitjv sególyezé-s esetén sem kap készpénzt ^\'jikí, hanem:
a megsegítéshez szükséges élelmiszert, ruhaneműt az illetékes
jegyiősigek utján vásárolhatja meg a szövetkezet
.YlunknaJki\'linak biztosilá&ához scüksd-ge.s összegeket községek a s«("(vetkoaef löl vesznek köScsftn cs azokat több értn át fizetik vissza,
Alioi o községek muiikaollíaibiat bizf lositnui tudnak \'ugyan, de a község anyagi helyzete ujabb tcheivAlptíásl iciif enged, a jelzett munkaterv végre, haitásához. szükségéit összeget let;^ egészében oX Országos Nép- ós Családvédelmi A\'áp b.)csátjá rendelkezésre.
Az alispán minden Igyekezete odalrdnyut, hogy a lakosság szociális helyzetén segítsen és a fai\' vakban mutatkozó nyomort, egészségtelen lakásokat a jövő nemzedék érdekében megszüntesse.
. A vármegye háztartási helyzete kielégítő, inert a meg\\«í pótadó évi éU\'i-irásának 10« százrdéki befolyt t így
lehetővé váiU. hogy a megye minden tartozását kifizesse, az uskunkmestárroíj szemben fennálló tartozásain klvt\'é.
A mull évhen a nyugdíjasok ílá l-mén.winek bizlosihUiiira feflveil (i."> ezer pengős rriggökötlcsónl nz idén januárban az alispán szintén visszafejje Ke.
Az iíí lo. évben összesen 80« uj üncltomás niegljolc^edéstjeflenlettek le Ez a imigis megbetegedési szám az áHaános trachomi-kutató vizsgálatoknak ¦ nregyeszurte történt elvégzése Uflalt áilotl ci/j. Az év végén a nu\'gyó-l*n Összczen 2.">78 trachomás l/steg állott győgykezeés idill inig tíi;il) vógéu 2,ít)l Iruchomás volt.
_ A volt budapesti 20. hon-
| 1Ü5- H. 3. | véd gyaiogeEred Uisok-
1- környéki harcai alatt tör-
t nt. hogy az ezred egyik százada felsőbb parancsra a hátrábblekvS Magura n agaslatra húzódott, hol a négyszeres túlerővel üldöző oroszok támadását nem csak hogy kivédte, hanem PrzlblsIavBky Fer. v/Aviitinu, •zázadpnrancanok kezdeményező és vitéz vezetéso alatt vbazn Is vetette az oroazoknt, azok 210 emberét foglyul ejtette, két géppuskát és (Öbb száz puskát zsákmányolt. A Rzázad e kiválóan Bikcres harci tette tanulság-kéül bizonyltja, hogy erélyes és elszánt vezetés mellett még túlerőkkel és a lölétiyo tudatával üldöző ellenséggel szemben Is mennyire nagy eredményeket érhetünk el és hogy nem a számbeli erő egymagában, hanem az éltető harci szellem, a parancsnok elszántsága és talpraesettsége, valamint személyes példája hozza meg az Igazi sikert. Mivel pedig Przlbislavsky százados «zt az örök Igazságot ebben bz esetben mindenben s legteljesebben valósította meg ét pompás hadltettevel bareászaUlag fontos eredményt ért el, a katonai cr-deinkoresztot kapta jutalmul.
- Naptár: Február 3. hótlő. Rom. kat. Balázs pk. —Protestáns Balázs. — Izrael. Sebat hó 6.
Oéitlrdö nyitva rengd 6 órától estt « éráit héttő, szerda, péntek délután és kot.lon ocM* nan nétknftkV
U MIEff utazni a ZALAI KÖZLÖNY Z3EBHEHETBESDIÜ nélküli
m\\. február 3.
ZALAI KÖZLÖNY
5
Megkerültek a Scbnitzer és Göndör-cég ékszerei
Nem bűntény, hanem tévedés történt
— (Halálozások)
Megkésve kaptuk a gyászjelentést, amely Juhász Mihály nfyug. raagy. kir. alezredes hosszas szenvedés után lör-(ént elhaTiaJozását jelenti, Juhász Mihály atezredes liosszu éveken át Nagykanizsája teljesiletl szolgáíatol. Kiváló katona volt. Mindössze ól éves. A budapesti 1. sz. helyőrségi kórházban halt meg. A rá koskereszt uri temetőben helyezték piitenöhdlyéte ufigf részvét inelJelt.
Nagy gyásza vau vitéz Tóth Béléc nak, u Ilaiosy-kejülcl önökének, fidcs-anyja, Tétb Miluttyné éklének 74-ik évében » veszpréni megye, Hal-muán cUmnyl. igazi, do\'.gos magyar asszim/,\' volt, aki gyermekért fcecsü\'.el s *nugyarr ságra uevcllo. Ma délután 2 ónkor temették az egész, község oszlutlui részvéte mellett.
— (A lUt. Legényegylet)
[ebroár 4.i, keddi tagestjéu az cgyici saját vetítőgépével szcmíttUetell kél előadás icsz: Egyik az d\'^klrnrru.ssag-rót.szól, a másik pedig: Miért kotl u művészet címen kerül ue^litésre és ismertetésre. Az előadásokat, dr. Dómján Gyula ügyvéd tartja.
— (eltemették ld. Holer Viktort)
A nagykanizsai vcndéglő|.ipar.)sok egyik legrégibb és \'-cgdcrckabü tagját vasárnap délután temették eV nagy részvét meTlett a nagykanizsai róni. kaih. sírkertben. A temetésen nemcsak szaktársai, dc volt \'vendégei és jólu-rálai is nagy számban vettek részt. Ma dékf.öll ti órakor engcsztMio szent, miseá^dozut voU az elhunyt lelkiüdvé-ért a plébánia templomban. — 1U vní-litjük meg a gyászoló család kérésérv, liogy lapunkl)an mcgje\'.ejil gyászjeten. lésről tévedésbot lemaradt u .Müuten kulim értesítés liesyeü- szöveg, gyászl-lffí>úkut helyben senümek sem Kiudlek.
— (A zalai mentők munkája)
Az alispán jcfenléso képet ad a megyei mentők ebnusí évi munkájál-ról js. Eszerint Nagykanizsán a mroou tők 388, Zalaegerszegen 30, Keszthelyen 38, Süm*eg**n 18 ««Őseg6tyt tyujf-tottak, BetegszálStás veflt Nagykani,-zsán 1240, Zalaegerszegen 1(2, Készt,-iielyen 187, Sümegen 37 esetben. A mentőautó által megtett köbméterek száma Nagykanizsán 43.858, zsoaegcr szegen 13.803, Keszthelyen 6776, Sümegen 2303. — A nagykanizsai mentők az efanu-lt évroi készült részletes kimutatásukat még nem bocsátották rendelkezésünkre.
— (A Ktskunlzsal Leventék)
vasárnap este tahcmniíitságof rendeztek a Lev«nt»M)tthonban. a jól sí-keriKít miiíetságon ott tflo-
Íoolt Kiskanizsa fiatalság gának szinq-java. A kitűnő taaigiüat a késő éjjel iórák.g tartott. A jó zenekar, valamint a Levente ÉgyesuOet ön képzőkön tagjainak udvarias és vendégszerető magatartása nagy megelégedést váltolt kL KüWiu megdicsérjük a vezető főoktatójukat, "Szépudviry Lász,-lól.
— (Csángó Baross-tea)
a Központ kávéházban és étleiení-Uj\'n február 8-áu. ..J \' (0
— (Keszthelyi hírek)
Az alispán végiege si tel te FerCnczy I .ásató dijnokot, aki a kvs-zthdtyi W-szo^alílnSrságon dolgozik. — Kanyaró* járvány miatt 10 napra bezárták a kcsztlugyi eJCnu\' isluftakat. - Morkó Ferenc 27 éves kocsis leesett ako«L(-ról és a kerekek aftá kerüJtr. Súlyos állapotban korira kórházba. — Reszt, helyen is szombat este tartották n?gy Siker mulelt ojt iparo-háflt.
Szombati számunkban iriíg\'rtuk, hogy Göndör Ottó a Sclmilzcr és Göndör cég egyik főnök-?, budapesti útjáról jövet, kél bőröndjét, anv-\'lyeklien nagy értékű ékszerek vcülak, átadta "z OMKK íi.sl.íl nihatárosának megőrzés végeti azzal, hogy későbben otjón érte.
Később jetentkezelt egy fiatat férfi, uki ál-ílótfag Göndör nevében kérte a kél laska kiszoS^iitulnsál. Meg is kaplu őket. Mikor röv.desen rá Göndör Ottó maga jelentkezeti és kérte a két bőrön;-dót, a fiatal ruluUáros azt ni.nid illa, hogy már elvitték, ügy férfi jo\'Jaitf kezelt az ő nevében ts (innak adt i át a két táskát.
Nagy volt Göndör megdöbbenése, aki nzonnrl a rendörségiv sióiéit és
ismeretlen tctles dOen megtelte á felf jelentést. DoU-ktivck szálltak ki az UMKE-ba és megiuditolUik a uyomo-zást, a rendőrség pedig rádió körö*-zésl adott ki.
Ma icggel azután nagy rnejátapetés érle az OMKE fiatal ruliatárosát. Egy rócsei em)>er két bőröndöt hozott hoS. zá uzzal, hogy Száné Irén küatle vissza, mert nem az ö bőröndjei. M**g-nézték a két bőröndöt, anSatyben Seluiilzer és Göndör eltűnt éksz«rei
Az alispán által kirendelt fegyelmi bíróság ma délelőtt hozott ítéletet Mózes László zalaegerszegi hivatásos tűzoltóparancsnok fegyelmi ügyében. A fegyelmi bíróság vétkesnek mondotta ki Mózes Lászlót az 19zí): XXX. torvénycikk 76. szakaszának elsó bekezdése erielmében a 1. és 2. pontba űtkOzö h.vatali kotclességé-nak megsértésével és a köztisztviselői állásnak a tekintélyévei össze nem férő magaUrtásával elkövetett fegyelmi vétségekben. Ezért őt a
Fél 11 órakor már minden laojvlMIf-nyi hely megteli a Városi Sznházb:;n. A közönség szereli a levente ökö,lvi,vé(-inkal. A tegnapi nap diad:dmas n ipja voli a kanizsai ar.ét.kának. .Sok s|x>ru-cmliert, a város katonai parancsnok"-ságát és sok más kiiünö sportvezetői Is láttunk a nézőtéren. A őtvciite zenekar Reuter karmester wzényléséf lésévé: szórakoztató zenét játszott nrgy sikerrel.
Két fiatal (Seres és Ráez) .bi*m«UB. gitői jeligével pú főik egymást, .majd Andri (Barcs) és Horvátit lép a szof rftóba nagy I^js közben. Impojialó t\'ölénylKn szurkiík a kis Horváth. Az i\'lsn menet, vi.l a második is az Ő nagyobb ctejél mutatja, csupán a harmadik incjietben t^j\'ciUitödnek ki az erők. Nagy laps fogadja Hajós vezető híró lürdetését: győz Horváth, Kai-níz&a 1
Vadas (Barcs)—Seres IflOáttkozón a barcsi fiu határozottan föíéuyl harcoli
voltak. Az érdeke* fordiftatróft azonnal értesítették a kapitányságot, vilomnl Göndör Ottót, uki njgy úrómmei vilt: haza a megkerült iia^vértékü éksze.«. kel tartalmazó bőröndjei!.
Megállapították, hogy Szabó Irén, Q Korona aSuilmnzotlja, aki Récse kóa-ségbo lávozolt, egy községbeli Om\'cert küldött n bőröndjeiért a Koronába. A küldönc az OMKK fiatat ruliaiárosó^ tói kérte a \'.eány böröndjeü, aki féiliO érlelte a réesei küldönc áOtal bemondott nevH és
> azt hitte, hogy Qöndör táskáit kéri
és ezért ezeket adta oda. Mikor otthon Szabó Irén átvette a két bőröndöt, meglepetve Sálta, lio\'gy nem az ó bőröndjei és >uétt vissza küld te azokat.
SclmitzCr és Göndör af&lőtti önör műkben, hogy uz elveszeit kél bó,-rónd hiány (uian tartalommai vissaaj-kOrédt, Lougauer Imre püsj)öki tanaj-csos kezeihez néiizadományt \'juttattak a Jézus Szive templom építési usaj*r jára.
A kujiitányság ezek utiín vissza--vonla a leadott rádiókörözést, i
hozzátartozók igényeinek elvonása mellett hlvataveszléssel büntette s az ítélet érteimében az eddig vissza-butult illetményeket sem adja ki.
A fegyelmi ítélet ellen annak kéz-besilésétől számitolt 15 napon belül még fdebbezni lehet a közigazgatási bizottság fegyelmi váiaszmanyahoz.
Mózes Lászlói tudvalevőleg a zalaegerszegi kir. torvényszék november 22 én folytatólagos hivatali sikkasztás bünte.te miatt 4 évi fegyházra Ítélte. Az ügy jelenleg a gyOri kir. táblánál van fellebbezés alatt.
ki az első menetben, sót a másodikban is tartja magát, de Seres szívós vés döntetlent harco- ki. Szerintünk a barcsi fiu jobb volt. Már 3 Juí. Az eQső izgalmas mérkőzés Pandúr (Barcs) és I.cvik között folyik, ijevik pompásan soroz, dc a barcsi fiu állíja n .har-colc. Három mcnctai keresztül foUyik a harc, ahol minden pi\'Eanaiban k\'\\. ülést várnak, de döntetlen a végeredmény, ami viszont nem álf, mert Levik hutározollaii jobb volt. 1:2.
A Szabó (Barcs)- vNVimmCr szorítóba léptét n közöusc-g nagy tipsaat fogadja. Joggal, mert a .Winimen-Jiiei.ei. vi>Vl a nap eseménye. Fergeteges rohant-mal soroz a kanizsai fiu. • Hatoltrnus Hajrá Winüner. biztatás zug a nézöj-léjcn. Mind három menctLcn kitűnően szerepei a lelwstseges ökölvívó és gyoV zcbnéjiek kiliirdeuWt tuitaimas taps
kiséri.
Szoűay (Barcs}-Németh menetben Némethnek nem volt nehéz dolya. Sza-
luinak kevés rutinja vau. Testét á.V.:»ii-dóan redezetlenül Iiogyja. Már nem veszíthet Kanizsa. 10 :2. Az uto*UÓ menetben KapoesI I. (Barcs Kassaival viv ivéres< menetet. Kapocsit áVlonf-dóun figv-öbnczteli n játékv-Ozető szabálytalan fogásokért. Kassai sz\'nte mggyiuitlá veri az ctső ménéiben h barcsi fiút, mior a rfiásodi\'Jk menetben mindkét len szabálytól inkodásért f:gy-*A-rneztetést kopnak. Kassai bejelenti, hogy nem folytatja tovább a küzdelmei n szabályí;Aan játék miatt Nincs igaza ! Mert még egy szabalyUftanság eselfn Kapocsit cüéptelték vjtlnl fis a győzelem minden köm-mények közölt Kanizsáé, Végeredmény: 10 :\'4.
A kis Ilorválluiok nagy jövőt \'Jóso^ lünk. Nyugodsága ds ruv.iszsága még egy kevés rutint Irtván. Set«i tehetséges Halai. Levik győzött és\' tud is. Gerencsér és Németh szívósak, dc nagyobb küzdelmekre is WI kell készül, niók. Kár. hogy Kassai \'nem tudott uralkodni magéul, pedig nagyon tehetséges. Ha Winüner nagyobb eien\'eSEe. kot is kap, sok dicsőséget szwiOzhet Kanizsának. Átlag jó teljesítményt nyújtott a csapat.
A barcsiak közút Vadas tetszeti ós szerintünk győzött is. Pandúr is telwt-ségcs. Andri, Szatay és Kupocsi I. jól\' harcoltak.
Hajós (Szonibatltely) mérközésvezd-tö dicséieleszn szCicjk*1I, annak tíVfi-nóie, hogy nem voltak .segitötársai : pontozók. *,
(iratidá-unk a rendezőknek, akiknek tórlicietktu akaratereje azt bizonyítja, hogy csak a Pató Pátokna & nincs atlétika Kanizsán.
Az FTC az Idei ökölvívó-bajnok
Szombaton bafejezödtek az orS/á-go3_bnjnokságban az ökölvívó küzi deimek. A bivaly! bajnok FTC 5 ponttal és 28:18--\'s aránnyal ismét eisö lett. Második BVSC, hmnidik BSZKRT, negyedik a BTK,
— (A Székely-Est)
amely február 10-én Jesz a Városi Színházban a Mfssziótársulat ic.nl ¦/.\'¦¦ seben, Kanizsa kiemelkedő társúdsl ml eseménye lesz. Közreműködik viléí So-mogyváry (^\\uUi, Vértesi Frigyes, a boiivódzcnckar, egy én»knégyes fii K\' nizsa legjobb mükcdveUii. jegyek a polgármesteri hivatalban kaphatók. (:)
— (Az egerszegi szállód a-kérdés)
már hosszú ídö óta fogloflkoztatja a íncgycszékhelyt. Zuloegerszeg ugyanis Immár közismerten arról is nevezetes — löbltek közölt - hogy kb. egy év óla nincs szállodája. Most^minl az egerszegi lapokban Wrvissuk, inegofklés felé közei cdik a szállód a? kérdés. Egy egerszegi cukrász, Papp Béla fogkítko. zik a szállód a-épi lés gondolatával. Megvásárolta ugyanis Bődy Zcötan ivy. aÜ5pán Kossuth Lajos utcai házát és azt szándékozik 16—20 szobás száJt-lodává átulakitimi.
— (A borkereskedők zárórája)
A nagykanizsai borkereskedők érte. sitik az igen tisztelt vásáiüó közönséget, hogy üzV-icíkei szerda és a nagyvasad napok kivételével reggeft 8 órától dű í 1 óráig tartják csak nyitva.
— (Magyar .rochfortl" gyártása)
A földi núvcí és ügyi miniszter intézV kedett, hogy a juhászatok jöved^lmcző\'-sógénck eltímozdilására az országnak jif.tarlással foglJlkozó vidékéül t«X-átvevö és feldo\'igozó üzemeket í^tcsar, ameryeK u nagyol)\') ravaisagra nem száliithaló juhtejet a Iioí|j-szuien átveszik és sajllélgy árt Hiánnyá doí*|0"*r zák lel. Egyelrőre hanninc &y*a tejál. vevő űzeiue\'t áajtanak tej, közülük 13Í-at a visszatér erdélyi -részeiken. Az előáll Utol t sajt félgyártmányt az átto-másokróíl nagj\'obb fdldoígozó telephelyre szi\'ltitják, ahol a rocMortinöz hasonló izü juhsajtot gyártanak be/Jófe,
Hivatalvesztéssel büntette Mózes László volt zalaegerszegi tűzoltóparancsnokot a vármegyei fegyelmi bíróság
Izgalmas mérkőzésben megérdemelten győzött Kanizsa
Kanizsai Levente—Barcti Ltvtntt E. 10:4
ZALAI KÖZLŐN*
1941, február 3
(Folytatás a 2. oldalról)
kosság, közöli véres ö-ss/etüzéstk játszódtak ie. A tüntetés és zavargás lnár pénteken kezdődött, dí « karhatalom rjsak vasárnap tudla helyreállítani a rendel. Johaiuicsbourgban szabály szerű utcai harcok voltak. A rendőrség könnygázáéi lábakkal féj keztc ineg a lünletöket. 110 embert, főképp kitoűiúikat, kórházban ápolnak. Az ango.elVucS tüntetők a TrunSvaaiur c. ujsúg kiadóhivatalai és Herzog tábornok lapjának helyisééit is hitglnihámozták,\' ablakait, beivadfzéseil össze&Vlefc> AZ utcákon a rend helyreállítása után is páncélos gépkocsik cirkálttk.
Sótsányába kerülnek • waagárda-puaoa ve»tAÍ
Antpncstai tegnapi sajbinyilitkoza,-tAban hangsúlyozta. liogy a vaskard is li* niQigaJom anartSiába fu fi-tdt és golyókat zúdított a hidycregrc. F.zVntifl crélyesehb \'.esz és kcmLny ökuél ímí-nl .fogják.
A \' liázkutalások és Wurtózl itások tovább tartanak, Kdd\'g 5Ó.J3 ember van ItMarlózt dásl-au ezek közül \'>7f>7 Hukaiöslben. l.clnrtőzl tlák Ghlcft.Ok}-laviánt. a bukaresti AWam rendőrség fOV nőkét is. A rablóit hohnlkat még tninf d\'g lelíoraulószánr sy;dik össze.
Bár a motozás és utcai ^azollAlások lartatiak. tegnap ismeretien nsszonyok mégis kíLÖUck három román lisztet, köztük egy atcziedest. Az egyéb hw réiiyialekrói szőtté híreket cáfolják Bukarestből.
Belgrádi hir szerint n lázadásban resarh-eft, ii\'eive bűnös .miniszteré|J egy sobányáUt kerülnek kényszer-iininkúr,,, ahol már Sok légionista vezető dolgozik. A U-gföbb vezetőket, Hória 3Unút és a belügyminisztert ínég mindig nem sikerült elfogni. Vidéken bujdb&itik, a hatái" eiVnőrzést in«fgerő«itették. , \'
Jorg-i és Iví*dgearu gyilkosai vő. videsen törvényszék elé ke rü Utók,
Amerika lefoglalja a német ée oleex hajókat
| Newyork, február 3
Beavatott washingthoni körök ér-lesüiéíC szerint Amerika vezetői !«¦ akarják foglaltatni az amerikai kikötőkbei. iiiiurudt német, olasz ós a néniét megszállás 0/att lévő országok hajóit. A rendelkezést nZzal .akarják indokolni, hogy Aniérílíá^ »ak szüksége v«n hajöfrra.
Élénk némát repfllótóma-di« aa angliai éa Ffildkoa! tengeri brit klkótók \'ellen
A német harci repölöjtfé^ek tegnap i.emcsak Angliában, hanem a Ffildkőzi Tengi\'jjcn is élénk \'tevékenységei fejtettek ki.. E támadások során a Földi, közi tengeri angol kikötőkben három! keie-ske(;olmi hajót (11.000 tonnát) «í-suiyesz tettek, liánnal megrongá>itak.
Anglia o.pen ma éjszaka is folytultAk a támadásokat. Több repülőteret cs kikötőt bombáztak. Irországlől kőié*. iO egy 3000 és egy 401X1 tonnás hajót küldlck a tenger tcuckérv a némel ro-píüök.
Afrikában Is folytatódnak a harcok
Az olaszok m* déli hadijelentésc szerbit Görögországbtui járőr és tüzérségi tevékenység van. A repülök síkeresen buurlxázták az ellenséges csapatok gyülekezőhelyeit. EszakaFq rikában gépesített hadot.ziopokat tál mndUkjiieg az olasz repülök. Kelet" afrikábán folytatták ia haraJtat. SZiu-diuiára nyugat felöl érkező tU lenségeK repülők txunbákat dobiak, de scui ezek, sem pedig az Ir&o gátja irányában ledobott két torpedó uprn talált célba, illetve nem okozott kárt. d f \'
Német bóják és aknák rendeltetésükre várnak. (Foto R. D. V.)
Continental irósépek
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
[¦linkelő családi szálloda olcsó árak-\'fcejl. Egy ágyas szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 p-től. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalil Közlöny olő-HzotŐI az utoleó havi előUzetóal nyuiita felmutatásával 20 !0 »W-veiménybon részesülnek.
Csillárok,
falikarok,
élIeliszekrény-lámpitK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI nél
Sugár-ut 2. ""
Mainárak figyelmébe I
Uámfeljegyzési
vagy
Vámíserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
APRÓHIRDETÉSEK
Amis
Bájtra** le\'vélellk. StécheoyMíl 4. Jc!cuUc/.ís ¦ liSíjnesleitiíl. 317
•ADÁS VfrVI\'I.
¦osatt géylUKtllÁ ranprst keret meüvelclte lapunk nyomdáin Pö-ul 5. dall.
TAIgyforgáoti kaph.tú Dukiiz Petenc, Mityar ». 103. Telelőn 290 294
Egy kis fajkulyai eladó, KlaUsl-u. 6.
318
LAKAS-ÚZLBTHE|LY1SÉ0
Csinos kétaxoba elóaaqpia lafcAvt keresek rnijui l-re, eaetleg eldbb. Clm a kiadóban. 284
P.rkeltia, vlsvuetékei harj-om Matt
bútorral, vagy bulor jjclkül, lrodaaik, cjc;-leg rendelőnek alkalmas, augusatua l-re kiadó. Oengery ut 0. 282
l\'őul köiipín. dili lekvétu oldalon (1\'0-nl SI a voli PUtpokl IIMojsís, |tlen-leg Pleblnls alili lakott •inuUtl lardo-Biobas lekas augusztus 1 cte kiadó. — HaroataiOi CrataUilvalatl. 311
A N.üykt.1 iií.I TakarÉkpfniHr Deák lí.l fronl ának niAsodlk emeleten egy hóqw-uoruls komlorloa lakás május 1 erc kiadó. 309
Komlorlos, .kertéi .jagguBAasiúáal tuijus lire kiad}, Éidcklódnl lehet Klnlnl-u. 36.
314
Sugár-ut 3B/a háiban •curauaatSiáiB la-
kis vliveietikkel mt|uara kiadó. 312
NégratBtrbáai Osstkomlortos utcai lakás májusra kiadó Kisfaludy u. 17/c. 313
Egy nagyobb isoba kortyhaJ lakát má-|ua 1-áre kiadó Széchenyi saerelönél — Kosiulh lér 13. 315
HÁZ É* 1NÜATLAN
Határ, korínul heutestlz\'etlel ás mellék helyisetekkel •laaf*. Érdeklődni lehet Sicpetneki-u 25, 260
Eladó háromszobia haVat es egy sjt^ tokkal. Babochay György u. 1. 321
Hölgyeim! Játéktmhékra .dlasma-gyarf 1 pensőírt káazllek. Qyenes U osné, Szent Imre herceg-utca 4 308
ZtMjo yaxiem
CULIVIKAI M«|.|Uir-.
Oaid|a: „Ktigizd.aagl«. T, Hagyksslia.-, Psleloa kludó: Zalai Xir.i, Nynniaton: S .ttlzgaznuigi n t_ Nigygauzatro
¦yaasalalaa,lla|yktuli>aa. (Nyomdiírt IrdalTiaial Rar.lyJ
50
?363
81« evtolyim 28 aiitn.
Nagjkanbsa, 1941. lebritir 4 kedd
ára 12 fill.
ZALAI KÖZLÖNY
FfiekS. irtató: Baraartts Lajos
HMutW ér.: «rt «*i» > JMNP> «•_}" ImtmlllW till llll lilt*te«i»¦
492.000 hold magyar föld viz alatt
Tovább emelkedik a Duna vize, pedig már 14 cm-rel magasabb, mint tavaly — Több helyen átszakadt a gát, a kllakoltatásokat megkezdték — Csepelen minden férfit a gátakra vezényeltek — A kormány és a hatóságok minden Intézkedést megtettek
A növekvő árvízveszély ügye a képviselőház mai ülése előtt
A tavalyi nagy árvízkatasztrófa ugylátszik az idén is bekövetkezik A Duna, Tisw és a mellékfolyók vízállása óráról-órára emelkedik ós a talajvizek is mindenütt pusztítanak. Ma tmár sajnos félmillió hald van Magyarországon viz alatt. A rendkívül Súlyos helyzet mhtt Bzür-vizkérdésset a képviselőház Ls foglalkozott mai ülésén.
A Ház md ünnepi ülést tartott a berlini hárunítiügyczméuyhez való csatlakozás és a jugoszláv--magyar örökbaráti szerződés megkötésének: becikkelyezése alkalmaiul, napirend eiött azonban Rajniss Ferenc képviselő szóváteltc hz árvízi helyzetet.
NCm akar Sicüvcdélyeket fcik^lt«-ni, amiből az ellenzék tökét kova.
csolhatua, - mondotta — de a legnagyobb aggodalommal teszi szóvá o helyzetet, tmert ugy látja, hegy most egyetlen nagy ellenségünk van és ez a víz. Le kell gyűrni ezt a/.el-lenségel szaktudással, munkával, pénzzcj. Február elején vagyunk és már súlyos a helyzet, cz pedig előio vCtí árnyékát n tavaszi hónapok ka. tisztrófájának. A Dunát kilométerek hosszon 3-1 méteres jégtorlasz borítja. Ha ez el nem1 olvad Sürgősen, felfelé duzzad meg a Duna ós elönt mindent, hi meg elolvad, Pest megye másik fele kerül viz alá. A vad" vizek 7-8 kilométer Szélcsen ti partok mellett máris vízzel borították l>2 a földeket. A Tisza áradása is veszélyes. Jelenleg már félmillió hold van viz ajatt és minden további habozás ujabb ezick megélhetését veszélyezteti. Kéri a kormányt, adja egy kézbe az árvíz elleni véJJke/és ügyét. Aliitsan mögéje szervezeteket, pénzt, anyagot, műszaki ós munkás csapatokat, mert egy ember képle. len megoldani a bajt és a munka május végéig iiimd^n bizonnyal eltart, >
A felszólalásra a beteg miniszterelnök helyett Kereszics-FtschiM- F«„ rejic belügyminiszter válaszolt. Hangsúlyozta, hogy a Ház és az ország jogos aggodalommal figyeli a helyzetei. Azt a javaslatot, amit Rajnjss képviselő felvetett, azonban kél részre kell osztani. Egyik a Duna árviz-kérdése. Itt |iz a helyzet, hogy Duna-pentcilétől Adonyjg mm jégtorlás, hanem jég-aiagut keletkezett. A töltéseken tegnap volt a legsúlyosabb a helyzet. A viz még emelkedik ós valószínűleg holnap éii el a legmagasabb vizáPást, azon lut már apaf, dási\\i lehet számítani. Ez termesze* tesen nem jelenti azt, hogy a \\-e_ szélyen tul vagyunk. A töltések annyira át vannak ázva, hogy sok heiycn a btsz&kadás fenyeget. A kor-ináuy ludatábfui vau a uflgy veszély
nek és ezért minden intézkedést meg tett. Bonczos Miklós á\'Untitkár végigjárta a veszélyeztetett pontokat, a katonaság és a műszaki csapatok koszen állnak, a helyzet Isten kezébtti Yfúl, Hiszi, hogy e pár kritikus napot átélhejüktinagyobb katasztrófa^ bekövetkezése nélkül. !\' ¦
A második része a Javaslatnak a bei- és talajvizek kérdése. Ember. Öltő ót/i nem Volt olyan magas az Alfö\'d talajviz-szinlje, mint az Idán. Kb. 1 méterrel magasabb, mint vnly. i ; \\
Hangsúlyozta ezután a belügymir níszter, hogy az árvízvédelem mai rendszerén változtatni kell, de sajnos, a ta:ajviz emelkedése ellen alig lehet védekezni. Itt a levezetés nOjnj használ, mlég ha mill\'ós összegekkel ki is építik azt. A kormány mindent
dafoki és csepeli gyár berendezéseinek elszáiitását megkezdték.
Budapesten a megalakult Arvizyfr. deimi Bizottság utasításéra 1000 ember dolgozik a töltéseken. Óbuda gyártelepeinél ós a külső csónakba, zaknál a lakosságot kitelepítették. A fővárosi iskolákban kaptak szállási
A Duna ujabb gát-ót törései
Budapest, február I Csepelről riasztó hírek érkeztek A Duna ugyanja Újpest, Albcrtfaivta, Csepel és Nagytétény határóban át. [törte a gátat. Csepelen félreverték a harangokat és minden férfit a gáti* elkövet a katasztrófa elhárítására/ ) rendeltek. A veszélyeztetett terüljet Eddig 192.000 hold van víz alatt. RCjnéii. hogy márciusig sikerül ennek felét lecsrapolnj és használhatóvá tenni. A továbbiak megmentése érdekében is megteszi o kormány a szükséges intézkedéseket.
Nagyméretű bombákkal a Jégtorlaszok ellen
Budhpes-t, február 4 A Duna tovább emelkedik. Az éjszaka 7 centiméterrel emelkedett a viz, reggel 731 cm\' volt a vízállás, ami délig 738-ra emelkedett. Az emelkedés merléke már csökkent, d« a viz nVég elérheti « 750 cnrl. A Duna vízállása így is már 11 centimé-termi magasabb, mint a tavjalyí leg-mogasabb szint. A helyzet enyhíté-
sére a légierő repülőgépekről ma reggel 9 órától a legnagyobJJimét\'eluí bombákkal négy helyen igyekszik a jéglorLaszt szétzúzni. - . (.... -1 .
Kiflrltlk a budafoki és csepeli gyárakat
Súlyos a helyzet Budafokon, Csr, peicn, Adonybun és Ercsinél. Pest. környékén a veszély, miatt több\'bu-
tekröi 1500 asszonyt és gyenmeket már eiszáUitoltak. A gépkocsik és egyéb Jármüvek készen éltnek, hogy a még kb. 7000 embert elszállítsák, ha szüksége mutatkozik.
SziíjetupSaliíiát 15, Nagytétényéi/ pedig csak 6 centiméterrel magasabb a gát, mint a Duna jelenlegi sziii tje.
A Vízrajzi Intézet utolsó jelentése szerint Ercsinél, Adunynál 10-15J Soroksárnál 20 centiméter apadás észlelhető, de a szentendrei & • váci Dunaágban még kb. 40 cm-es emelkedés várható a felduzzadás miatt. \\ \\ i i ; ; {
10 millió tonna hajóteret vesitett eddig Angolorsióg
Válságos helyzetben az angol hajózás — Tovább bombázzák Londont és az angliai kikötőket — Willkle Írországban tárgyal — Nincs Törökország és a szovjet közölt titkos katonai egyezmény . - (
A világpolitika] helyzetben a mai nap sem hozott .semmiféle jelentős változást. A német légirö, mint a londoni belbiztonsági minisztériumi közli, a kedvezőtlen idő ellenére is bombázta Londont és Déjkelelanglia néhány városát. Ezen\'iivül a Földközi tengeren is magjelentek n német repülök és eredményes bomlxr tám\'idásokaf hajtottak végre hajók és kikötők eilen. ,
V M angol hafóvasztc^ég lassan katasztrofális helyzetbe sodorja Ang. liát, - állapítják meg ezzel \'kapcsolatban az olasz lapok. - A háború elején Angliának 21 millió tonna hr jólere volt, amiből 17 millió Angija célját szolgálta közvetlenül. Ehhez flz idegen hajók lefoglalásával és vásárlással még 7-8 millió tonnát szerzett, de a nettnél repülők és búvár.
hajók máris több mint lOmüiiófofi-nát elsüllyesztettek. Angija tehál éppen Imbst, amikor sok hajóra volna szüksége, még a béke létszámmal seml rendelkezik. Amerika is teljesen kimerült és egy éven belül nem tud ujabb hajókat [andnj Angliának. A helyzet máris válságos, de hi tekintetbe vesszük, hogy Hitler a tavaszra nagyobbá rá nyu tengeralattjáró harcot jc:cntet> be, bizonyosak lehetünk, hogy Anglia nem\' kerüli el sorsát. i
Az angliai körúton iévő Willkle nin befejezte látogatásait Angliaiján és repülőgépen Dublinbe ment, ahol De Yaicrával tárgyal. Holnap repül vissza Liszobonba é^ onnan Amerikába. , i ; i
Angol koholmány a török-szovjet egyezmény híre
A balkáni helyzotről egy érdekes cáfolat és egy érdekes hir érkezett. A cáfolat szerint Moszkva valótlan kitalálásnak \'minősíti azokat a külföldön, főképp áz ajigol sajtóban elterjedt híreket, Hin^lyek Szerint Tö-
rökország és a szovjet kőzött titkos egyezmény át\'na fenn s ennek érteimében C! szovjet fegyvereket szállít Törökországiak a ném/e.ek esetleges balkáni támadásának elhárítása érdekében. A londoni kojwtouány |
nyilván ismét « német .jí>roizegyütt működés közé íiflcar éket verni ilyen hírekkel.
Törökországban egyébként ujabb behívások történlek, ín\'nt mondják, a már szolgáló kapnák leváltására H:mgSulyoz/.ák. hogy Bulgáriának nem kcil aggódni a behívások miatt.
Itt említjük meg, hegy Bulgária légvédelmi gyakorlatokat tart.
Lázadás Kubában
A NCwyorki Times jelenlése szeg rint a lutai hadsereg vezérkari főnökét é5 a rendőrfőnököt letartóz, taíták. Állítólag államellenes cse« lekánjényre szcivezkedlek. Az elnök az alkotmányi 16 napra felfüggesz. telte, a helyőrségeket megcrősiícltók, az etnöki palota bejáratánál homok-zsáktorlasJu>kat épí űt.ek, slb. A kon-grCSsuis két nap múlva összeül, hogy a m^gvádoli katonai vezetők fe:ctl ítélkezzen.
ZALAI KÖZLÖNY
1941. februir 4
Q. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányfnál.
Állandó mi•ornimek bétkÖtmpolior. Badapeit |, műiorán
6.45 Torna. Hirak. KflUamények. íiangleuiBtek. — Utána étrend. — 10 Hinak. — 11.10 Nemretkösi vizjeixö-MolgáJ*!. — 12 Harangazó. fíbiinun*. ItlöJárBajeiOTtés. — 12.40 Hirek. — li20 idöjebas, id Öj ára* jelentéi. -1«5 Hlrak. — 14.45 Masorisraer-tatés. — 15 Árfolyam lürek, piaci árak, éi<jml«í*rár*k. — 10.45 Időjelzés, Idő. JarasjeaMités, hírek. — 17 Uhuk >4o-vák és magyar-orosz myelven. — It HErak. — 21.40 Hirek, idöjárásjclanlés, hirak sitoirák és m«gy*r-oro*x nyetveO-— 23 llii«k német, «>au, *ngol M francit nyalván, — 0.0 Hlr*k.
BUDAPEST I.
17.1"» Előadás a sznlrfdidíiHnozgi.-lomrt:. — 17.35 A Kálvín-léri lelur-rmUus egyházközség Iiangvorsenve. — 18.20 Ilníezky Ijíszto tánczem-kara. — 10.45 Az Operaliáz előadásának kózi-veitié*. ... 20.55 Hirek. - 22.03 Időjárás jelentés.. Marsi lilék cigányzenéi-kara mui>jkáJL - 23.25 Szórakoztató hanglemezek. *\'"*¦-"
BUDAPEST üi
17.50 Iliisziu hallgatóknak. Kovács László énekel. — 17.55 A l-öldmövvlé* iigvi minisztérium mezőgazdasági félórája. ¦ - 18.25 Az Operaház előadásának kózvelilése. — lfl.30 Francia n>e3vokla(ás. — 20 Illrek. — 20.10 Murai Ii3ek cigányzenekara muzsikái. -- 21.30 Jdőjáfasjcteiilés. - 21.3Sr22.10 TánokanCzek.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH Nagykanizsa.
Szerda
BUDAPEST I,
J.0.20 Felolvasás. — 10.45 llajrisz Gyula etoadása. --\' 12.10 Httngjtwwzík.
- 13.30 A 15. honvéd gyaflpgezrvd zenekara. 15.20 Magyar Hevö Táno-zenekar. — 10.10 Arányi Maria előadása.
17.15 Bura Sándor cigányzenék aav.
— 18.05 Dr. Cbolnoky Jenő etóadása.
— 18.35 Holéczy Akos együttes. — 10.20 Oodin ImrC, a bécsi állami Opera tagja énekel. .... 10.45 Kíimgyi negyedóra. — 20 Közvetité-s a debreceni üsokonaí Színházból. iCsókbáborá*. Operett 3 felvonásban. - Az előadás után kb. 22.45 A Hajkők zenekara. ~ 23.25 Tánctemezek.
BUDAPEST II.
18.10 Olasz nyelvoktatás. - 18.40 A Itádió Szalonzenekara. — yJO.JO Kolozsvári Grand pienv Emil {ttőadá&a, -20 Hirek. - 20.20 TánczoncKar és eb gányscnekar. - 21.10 Otíó Ferenc előadása. — 21.35 Időjárás jelentés.
A „Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált basUzer megrOgzOtt székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természete* hashajtó, mely számos betegségnél ax emésztést javítja és az étvágyat fofcosss. — KérdezM meg OWQSátl
A 300.000 pengős pénzügyi-székház ügye az építkezési bizottság előtt
Március végén megindulnak az építkezési előmunkálatok
Ismeretes, a polgármester n múlt napokban kiírta az árlejtést a Király utcáb-ir építendő pénzügyi székház építkezési munkálataira. A tervezet szerint az építkezés kb. 800.000pengőbe fog kerülni.
Az építkezés tárgyában hétfőn délután összeült a város építkezési bizottsága a városháza műszaki osztályából, amelyen jelen volt dr. Krátky István polgármester is.
Vécsey Barna müselnkl tanácsnok bemutitt" a bizottságnak a székház
terveit, nvijd dr. Krátky polgármester részletesen ismertette az építkezés Ügyének jelenlegi állását. .
Az építkezési munkálatok ártejrési határideje után felbontják a beérkezeti ajánlatokét, felülvizsgálják azokat, mjajd feiküldik a mlnisztér tériumbti Jóváhagyás végett. ügy, hogy az építkezés Clökészü\'etl munkálatai március végén már megkezdődnek, i |(
A bizottság tudomásul v-ite a jelentéseket.
Megválasztották az iparostanonc iskola első főhivatású tanítóját igazgatói megbízatással
A nagykanizsai iparostanonciskoiai felüg/eíőbizottság ü/ésc
Bár lassú tempóban, de céltudatos követ keze lességgel halad a nagykanizsai iparostammciskola régi vágya : az önállóság felé. Eimek első épüietkövél hétfőn délután rakta le az iparos tanonciskola felügyelöb.-zottsága dr. Krátky István polgármester elnöklete atetl, amikor meg-válosztolták az első főhivatású tanj. tói igazgatói megbízatással. Az állásra hat pályázat érkezett be. Ne" vezetésen: Kteménessy István, Döb~ röcőni Kaimén, K. Nagy JáttoS, Balogh Árpád József, TJérnJeth János (aki eddig az igazgatói leendőkkel megbízatott) és HorvC-y Árpád. pr. Krátky István polgármester ismertette a pályázat eredmiényőt, valamint a pályázók személyi adatait és arra kérte a bizottság tagjait, hogy tekintsék, lelkiismereti kérdésnek az ig;izgató (főhivatású taniló) megválasztását, mert ettől függ az intézet további Sorsa és »z iskolától a fiatal iparosnOinzedék szurvonalfl, fejlődése. Számos hozzászólás történt e*j Után a személyi kérdésekhez. A bizottság Végül is titkos .szavazassál kir
lene aaávazattal egy ellenében Németh János eddigihelyettes igazgatói választolta meg főhivatású tani-tövá, igazgatói Jn^rnzatáSsai. Nér mveth Jánost megválasztás» után meg hivták az ülésterembe, ahol dr Krátky István polgármester, mint u feiügyeiöbizottság e\'nöke tudtára udta a választás eredményét, m"jd beszédélten felhívta, hogy n kezére bizotl fiatal iparosnefrnizedékel a keresztény erkölcs és nifigyar nem-.\' zeti szellemben ne\\*ijc és «z iskolát fejlessze tovább. Németh János igazgató ígéretet tett, hogy istenféiel*mt. b«n, " feijellíb^lók iránti tisztelet és\' köteiességtcljesitésben, vala&nfeit keresztény és mbgyaV nom/eti .szetiemr
ben fog\'.i a fiatal ipai^nejuzedéket néveíni. i f j \' i
Nóm\'e\'h JánoS igazgató ezután megtelte vezetői jeK-ntéstH. Melpgten emlékezett meg Brónyai AnJia tanárnő értékes munkásságáról, míg Samu Lajos ipartestületi elnök Mar-tincsevlcs Róz-sa tanítónőt és munkásságát ajánlotta q bizottság figyelmébe. Az ighzgató előterjesztése alapján Brónyai Anna tanárnő az eddigi 16 órájához még 1 tan-órái, Mar tincse vics Tíózsa tanítónő az eddigi l Imi-órához jnlég 4 órát, Nagy Miklós tanító az eddigi 7 órához még 8 eiöndó-órát knpott. Melegen szólottak a bizottság tagjai Nagy Miklós taniló tevékenységéről is.
Az ülés után beszéltünk az iskola hiegbizott (eisö főhivatású tajirtó) igazgatójával, aki már 7 éve tnnit az intézetnél. Kijelentette, hogy az eddigi vágányokon kíván továbfirhit-bídni ; súlyt helyez arra, hogy a fiatal iparosgeneráció islcnféSelemb*n, mélységes magyar ós hazafiaíi szci-¦eanben legyen nevelve, hogy mind^Tr-kor kötelességtudó legyen, hogy, n mikor kiikerül uz életbe, olt is 1«-csüiettcl állhassu meg helyéi.
(*)
— Naptár: Február 4. kedd. Rom. kat. Korz. And. Protestáns Ráchel. — Izrael. Sebat hó 7.
íidsűíbdő nyitva regcel 6 éritől ««tt í éritg (héttO. szerda, pontok délután és kadetan wéM »rd n«kn*k).
NE MERJE3 itasai a ZALAI KÖZLÖTT ZBEBiEHtTJÉSJDIÉ uélkSl 1
Varoail NlozgÓ- Szombattal keddig! TEl Budsipe«l*t inegelfizva kerül itt bemutatóra Feriak SarS főszereplésével, a Budapesti Magyar Színház nagysikerű müsordarabja, bűbájos magyar film, a
TOKAJI ASZÚ
lőszereplők: Fadák Sári, Bordy Ballá, ErdaUI MM, Kari Panni, Dajbükét llana, Bllloal, PálAoxy, Pathaa F. kii hélyfy, Bihari. — A klaérS mOaarban aktaálla híradó
El^áwk kl)in»poKon 5|7,9, va»ár-<»jlnn^n»ppkgq3,^7,iHw
ÓVJM SZEMÉTI
ZSOLDOS GYULA IliMHlir, fliiHÍil ii látuer«sianler,
Frt-ut 8. (a Korona.u.lloíU\'al íiemb.n). Eí.Jtll Z.lM-t.nciík. hflwfaö., llimírök. mlo-d.Ql«]t. llv!tiíok.Si.raoíVollr.c.plel<«lk<.l[l*l.
Az Oltár-egyesület műsoros tea-estje
Egyik legjobban sikeriill műsoros ica-tstjét tartolta tt^nw-) énen fehér/ teremlien a nagjk-uíjzsoi OlláregyesüM. A tencin zsúfolva vofel. Mind ott vodtak, akik érZotmiÖL\'g is a nagy katoEfJkus családhoz tartozóknak\' vatóják maguf. kat. Nagy atíkesetfésiéo fogadták dr. Ktálky islváuné peJgármestc-rjiét, a MANSZ.^ebiökaSszonyát. A vinjígj.ket MarlJncsévics ístvanné, az Oltárcgy-esiK-let fáradhatatlanul, tevékeny elnöknője fogadta kedves előzékenységgé\'\'. I\'. Gulyás Gcflért .ptéhános, az OUáregye-sülel igazgatójának ^tömör megnyitója úlán a kedves mnked\\d(ík efCadrák a • .Napsugár-panzió i ciiml nagyhatású vigjálékol, aniely áSCahdó-\'n niegesik-Jandözta a közönség névcíŐ izm&;t. a szereplők Horváth Erzsi, Bolia lw, Horváth Margit, Ötvös Böske, Simon Margit yoH^k, akik oly ügyesen játszottak, tlogy a közönség sok lapsífi* jutalmaztál meg szépen igyekvő játékukat, Farigi József -Miifogi cirml monológja o.yari sikert aratott, hogy érdemes leli vJ\'úiu még egyszer megisme. leílni. EaragóbLia egy eásőreiidű mft-kedvelőt isincrlimk m«g, akitől* nagyon sokat várunk. Atlando kticagás, sok laps kisérték zamatos játékát. Atajd\'iUz egyesüket Kányáinak kedves gárdája lolszolgáQta a pbnipás, párolgó teát és a többi jókat\' és lett tAyw IfflriguSht, hogy az éjféli bnktém.k nchéü munkája volt a sok \\éndégt;l a 12 órára, vagyis a hazatnejtelolie figyelmeztetni. Mindenki jól órezt* maflát, amiben nagy része volt a goaulosan összeáJítolt iníisornak és a csujKi-hajigUlat és ke. déjy légkörnek.
AZ Ollárcgj-esii\'fet műsoros tc,ij mind nngjobb vonzerő\'^ gyakorolnak\' » kft-tolikusíag körében*. A reliértcr*m bizony kTcsinck bizonyult,
Cüökkeu Nagykanizsa lakossága
Az alispáni ielenlts m<*tdi« : 19IU Jio\\«jiitx?i\' elsejétől deoeml*r 31-ig tcrtniésTjrtes RzapómdiVs volt az alsóMidVúl JA-rástwn 13, " bBWtSpfik-rtdiboi 18, n k<attre. 1 13* lyiben 13, " Ktrtjo^i r^/^afc ben EBi " iwgyuailMnH bWi 7, "a novailtíui 32, p p»cssilmii 26, » nfl-megiben 27, o tapoloaltan 20, a ZAJ luegcrszfgiben 18, Zalaegerszeg ín». gyei vilrosbíOt 12, öiszcsen 271 lélek1 szaporodás a megyében. SzotWo. runk azonban az adatok a znluSzeju-gróti járásról és Nagykanizsai megyei városról. Az előbbiben 3, °t utóbbiban pedig I lélekkel valóapft-dásról számol be n .statisztika.
Élénk szél, több haly-un havazás, hsvasesft\'vsgy esi, kBd. A hímár-séklst ma mé( nem változik.
A HeteorolOKliil Intézet uuayk.nUMI
¦HrHfyMStiiomua leienUi
HBmínéklel togo»|i eate 9 érakor -W HU\' ntlél -0 4, détíefl +0 0. Oaaíkdír\'OO -fc.
IMI, lehniti iti
ZMM KOZLONY
Steaua olajok
bizományi rakMra. Mondar ¦ barikpárak rtaar valaastákhan.
i
Ismét remek göcseji munkák kerültek a múzeumba
\\cm inuUk el .hét, liogy a városi 11111«\'mi) vili ami ériékes lAiggyáfl ne szaporodna. Isméi két, gyönyörű göcseji faragásos kerüli a múzeum lutajdbnáV ba Pórszombatból (özv. Szabó Mt-liályné ajándéka Balogh Margit ia-nilónő utjón. A kél tárgy d1SElt9mL>tfr. vtimaJ. kivitelezése a ¦egnagyobb ritkasággá avatjuk a nem mmdcrmupj múzeumi, tárgyul. Külón ki IwIS emel*-iiüuk, (Irujbcr Józsefnek, a múzeum vezetőjének ez Ügyben letl fáradozásait, valamint kél gyönyörű dáAz (tM, h\'mzés sel eTffálolt kendőnek megszerzőié körűn" munkásságát. I)r. Szűcs I,ász)ló városi aljegyző, sok értékes prospektust és más könyveket szerzőit a múzeum1 részérc. valamiül ki Kell cmoi-ni\'mk Barabás^ Mihály fegyvermester regyvorajáiidékait, Kaltrói István két rómaí-kori és egy ógörög régi péhZ,-ajándekát. v;dmrinl thkv* llaltf:zsúr kisebb ajándékait. Horváth Károly városi tisztviselő adott érdekes entSbfl tmiekfkct a múzeumnak, Szentes bajos I\'iruiországból hozott \'égiboimiiiij-íro-peUsr ajándékát; vaiaunut K. Nagy Lászlónak, a múzeum tisztviselőjének jireliistorikus.kori, areheolójjj^ai, nu-mizmatikal és több néprajz,), gyűjtését\' kell lí\'a-am\'.uünk.
Faeladás nlán nem jó áldomást Inni,
vagy a két becsehelyl ember esete a sormás! vendéglő udvarán
Lejcr János becsehélyi fuvaros nux-eiinberbcn bejött Nagy kan izsána az egyik ügynök megbízásából és tüzeiöfát árusított. Olyan áron, a miért ugy ö, ininl miegbizójri az uzsoi-abírőság Slé\'kOlíltt amely el is itélte az árdrágító duót.
Léjer a >sikcrfcs« faetadás után -annak örömére - jól beborozott ós rórs;ihzúiu jókedvében barátjával, Balossá Istvánná] antap este bezöp-getclt Sormás községben Szabó Istvánná vendeglösiié ajtaján. Csak egy fhtrti leiíny volt otthon. A két jór iwjtás bort követeit n iwzárt vendéglőt döngeUe. de n fi"tal leány félt a két boros embertől és azért nem nyitott nekik ajtót Lcjer és Balassa erre a kerítésen átugrottak az udvarra ós az ott lévő két Iád* sorosüveget bosszuliól Uissgukkat vitték, De nőm volt ezzel sam sze. i*"cséjük, mert egy kanyarnál a koesi felborult lés a Icái Iád* a sörös-\' üvegekkel (kiesett az úttestre,
MIuMn Lejcr és pajtása a ládákat 0 sörosü^-ekkel magokkal vitték, .^íabóné feiioietftelte ökci, annál is inkább, mivel botrányosan viselkedtek. A kél jópajtás - nhogy cz ilyen ;,ikakímkor ilUk is - a törvényszék\' elé került, ahol ittasságukkal védekeztek. A biróSág a acáróbutl vaidégr lösné és más tanuk kihnilgatá*a után ugy Lejei* Jánost, mint BajnasS Istvánt lopásban mondotta ki bűnösnek és ezért fejenként négy négy héti f<\\dVizra-és cgy-cgy évi jogvesz. lésre iiéitc őket, mint tetteslársjika
A két ebiéit fellebbezel t,
Dér József — az éjszaka lovagja — számos bűncselekmény elkövetését ismerte be kihallgatása alatt a kanizsai rendőrségen
A cseudtíraégl nyomozók visszakísérték a szombathelyi törvényszék fogházába
Dér Józserct - mint jelentettük — 11 nagykanizsai rendőrkapitányságon több napon át kihallgatták, majd helyszínre vitték -mindenüvé, ahol feltehető volt, hogy Dér belört. A rendőrség nyetmtoZási munkája ieg-tetjoscbl) sikerrel járt, mert Dér a heiyszbieu beismerte büncse-iekinén nyelt, miután n rendőrség tárgyi bizonyítékai előtt úgyis hiúba lelt volna minden tagadás. Dér József mintegy 20 lopást és betörést ismert be kihallgatása folyamán, a melyek egy részét Nagykanizsán, a többit pedig más vidéken követte e[.
Bcismcrtc töbl>ek kőzött, hagy december 18-án éjnek idején Parkos
Virgil petófHitca 81. sz. alatti ven. deglőjébe halolt és ott pénzt lopott Ezt az éjszakai látogatását farkas Virgibiél december 27-éu nugismé-teiic.
December 29-én este behnitolt B«-\'log Marii M«gyar-utca 11 szám íiiatü szi>bájába és onnan pénzt lo. pott. | ^ •
December 30-án éjszaka YeUák Károly mngyarutcai lakoshoz tört be. az ablakon át bcifiiászott a szobába és onnan 1110 pengőt zsákíná" nyolt, Cseékm\'euye után autóba vágta m^gát és Keszthelyre robp-
gott, majd onnan Budapestre folytatta »sürgős« útját
A könnyen »szcrzett« pénzt köny-nyeimü női társaságban költötte el
Nem kegyelmezett a szegény leánynak sem. Mert január 9-én, miután az aranjuezl szép napok cl_ tűnlek, a pénz elpárolgott, Dér József visszatért tevékenységének központi székhelyére és a Batthyány-ütea 9, sz. aiatt Mozsoiits Erzsébet háztartási aikahnazott szobájál>ól 10 pengőt lopott. . | ; :
Egymás után sorolta fel, hol, hm gyni és mit lopott, j ¦
Volt eset, amikor az eléje tárt cselekményt nem ismerte be, hanem!
alibit igyekezett blzonyilaui éS tagadta a terhére rótt bűncselekményt. ; , • t
Miután a kanizsai rendőr köpi lány" ság összeállitotlja a szép jövőjű Dór József - az éjszaka lovagjának --bünlajstromát, visszakisértfilte Szombathelyre, ahol összes bűncselekményeiért fogják felelősségre vonni, A nagykanizsaiakért is.
Dér József bizony most megint hosszabb időre levegőváltozásra kényszerül. Határozottan iierin tesz neki\'jót a - nagyiauijzsai levegő.
Olcsóbb és gyorsabb közlekedést a Balatonnak!
A Magyar Vidéki Sajtótudósitóbudapesti jelentése szerint dr. Vopesa Gábor, az IBUSZ n:e:nök-\\«zérigaz-gatójn, i*endkivül érdekes előadást tartott a Balaton idegenforgalmi jelentőségéről. Csak a aiiP-sszcjövűbeji számithalunk orra, - mondta többek között hogy kicsúry ország létünkre az egész ló körülópQljóa s ezért a tnodOm kövelielincjlyeluielí megfelelő egészségügyi berendezéseket csupán néhány koncentrált letelepedés részére lehelne tiyufíuii; A világháború ótp a Balaton szinte Mitf*)px>lrum»heiyzr.trt élvezett, dc ez clöbb-utóbb megszűnik, mert páratlan turisztikai értékek kerültek vissza az anyaországhoz. A közmü-
vek meg valósi tusa nélkül vcrseiiyj képes, komoly fürdőkulturáról nem beszélhetünk, a vendéglátóipar sok tekmlctbcn igen ebniiradott, E súlyos problémákkal együtt minél ha-Snlirabb meg keit oldani a közlekedési kérdést is, mert n közönség olcsó és gyors közlekedést láván. A hétvégi \'forgnlm»l a vikend-kedvezmények fokozásával lehetne növemT. A forgalom gyorsaságának akadálya a sok megálló, kívánatos ioune hát, ha a gyorsvonatok az északi oldalon Balatonfüredig, a déli oldaton Siófokig közie-kcdnéiiek megállás nélkül. . , ! : i
báli ruhaselymei biztos slktrt Jaltnttntk.
mi
Uj dlvatérdekesiégek 1941-ben
A divatról, mint olyanról az emlici\' cl Ind csevegni mindig, de hogy ujat Is mondjon, ahhoz már több kell. Ahhoz szük.ségea, hogy az ember ál\'íaiV-dóan járjon, lásson ós az ébrfényckcl magában Összegyűjtve foUiaimozzn.
így vagyok én is ltóliíyoim. Szinte naponta incgteszepi a .magam körséi-táját illetékes hel>eken és míndinnap azzal a csodálkozó érzéssel hagyom «1 a .fett szmhetyéti, hogy liát nrégus vau uj u nap alatt? Mert mindig (tilóL lok valamit, amiről érdemes inrgetnKv koznl.ami r^dálatra késztet. A divar. diktátorok agyvesejc soha t.\'-m szűnik meg működni álumdóan és vafcmü ujat kifundálni.
Hogy egyebet ne mondjak, iil Tannak nz uj fomiáju cipők, lizek olyan szó|*k, annyira ujak, hogy az ember léekzetc\'is eláll. Különösen, fm a cipőt ben egy jó b\\b is van,
Persze, parafatstpuak ezek a cim\'ik, do nem túlzottak, tafain 2 cm. tnogjasak és a sarkaik incgfeltslnek a gavallér sarok magasságának, de srögtelesek. Maga o ci]n\'i tompaomi. zárt és kis, fémszógekkel vau a purafataj/phoz crő-sitve. I-;z a jövő cipője, sikkes. eJe-gáns és jó lábakat cslnáL
Aamiii.hi még soha nem fujAs/OiItam azt. amit a múlt napokban: a fagyos télien a kis női sza\'rmkalajkiknt. Ezért mondom, hogy még ilyent soha nem tapasztaltam mert ezek a kalajiok CdC dig mindig februárban jelentek meg, Ugyfátszlk az i\'Jető kabipüzlel tu5»]-
"donosa bízott Sirius mester iésfá^ában, hogy nem lesz kemény és hos.vu loliink. mego\'özte korát és usg>1, kirakott egy in. >!:<;-1. Brr, goiidiÁtuui magamban, még ránézni is Úszta fa-gyás.
A tavalyi annyira ked\\«tt iriefíeg kapucnik azonban az idén már nem annyira kapósak. Inkább visefik a kís tokkokat, aníi csak éppen a Imi, vagy jobb szemöldök fcüfllt fityeg ós a tarkón inegfekftí színű j°rjcy van varrva, umil hideg cselén u fűbe Jehnt teuiü. Sokkal szebb és sikkesebb divat, mint a kapucni, ami mindent takart, legjobban a szép, buKláiuos fürtöket.
Nagyon szép uj estélyi rUJbaanjvSgo-kal volt alk\'Ümam rrWgcsodálnl a minap. Színes és fekete liánre ráde%>. zott fémszíilas míutájti anyagok volk lak. Pl. fekete ttVAre ezüsl zsinór rávarrva különböző cirádákban azután halványkék itvurc égővörös fémszál margarétákat sejtetve, persze csak körvonalakban Azután a "cgszebb vők barna türhe rádosgozra arany szálból mukkok, levelek és kjs lombos fák. Annyira pompás és érdekeseit szép az anyag, hogy ezekhez a ruhákhoz bfln voma más diszt kitalálni. Akfl ilyen ruhái visof, biztosítva van a far-saiigl hódilásu.
Végül láttam 1941 tavaszának gomb-kollekcióját. Kedves dolgok, szenikájy-ráztaló művészi munkák. Kis teknőcök barmi csontliól, krokodilok miniatűrje, ¦eredeti sziiiü vizTisiklók, kagylóhéjnkn kis csonlfésűk és kefék. Apró katapók. kis dobozok. Szóval minden ¦<¦¦ -ii ós láigy miniattűrje. l9tl-l>cn nem léte. zík csak egyszerű gomb. amit áthúznak, De viselni ís tudni ke.:6. A kígyó veszéljes, féVrccrlósre adhat nlkalmut, a dobozt csakis fiatalok viseűiel;\'vk, szóval vigyázat hölgyeim!
KAUM KÖZLÖNY
Az ötvenmillió pengős kedvezményes mező* gazdasági kölcsön folyósításának módja
A hölcaönnyaitáa legnagyobb Ösazeüe 50.000 pengő — Évi 57i nzázatákoa kamattal egy hold jövedelmének tixszerese igényelhető
Divaíposía
<M.. Remélem, müe ezeket a sorokat olvassa, a bajok már nagy részben cűsmurbiak és ón is vidáman cavczlieiji télikabátja minden mc\'egét. A már közölt szövelruba az ismert cetra egy kk-sit korai volna még talán odaadná varratni, néhány hetet azt hiszem, még várni koll \\e3c. Legelegánsabb odélyi Öltözet hosszú fekete estélyi ruha stras. sjű és természetesen egy jós szabott szmoking. Odvözlct,
KICSI ASSZONY. EWüsxem, hügy rossz egyedfii eiuii sok bajáv.«i. de remélem, hogy mkfőbb ec fognak simulni kétségei. A közöM cétira egy elegáns bama¦"•scTyCtimihát gondoltam boleróvan. bama jerjcV turlwlniraft. SzO relném remélni, hegy nemsokára viselni tudja azon a bizonyos rfkuOnioit. Odvözíct,
FARSANG 11)11. Nagyon elegáns volna egy bordó muszlinbársony eg. téSyi ruha, egészen szűk, hosszú gfokf. uis aljjal, szűk hösszu ujjfikkfiU, Inltiil végig gombolva, etűft mély négyszög-leles kivágással. CdvözÜet.
Most... most... most...
Most, most, most szeretnék, Mlg /ózunstigamat fogva tátija A Kívánások gömbölyű karja, Most, mosl, most szerelnék A Szépért minden szépet feláldozni És hófehérre tisztulva elkárhozni.
Most, most, most szeretnék Megbékélni istennel, emberrel, Zsoltái t fújni vígon, duzzadt mellel. Most, most, most szeretnék Parolázni, Ölelkezni a Múlttal S megelégedni a „hot volt, hol nem vott"-(lat
Most, most, most szeretnék
Ifjan, kldacott nagy hevüléut r
Nyakig takarózni a mesékkel
Most, most. most szerelnék
Szakítani a nagy, nagy szeretemmel,
És menni tovább magammal és a csenddel
Most, most, most szeretnék
Egyszer jóllakni vele rogyásig,
Csókolni, ölelni fulladásig.
Most. most, most szerelnék
Mindent mígégyszer elölről kezdeni
S jobban, vesietlebbül szeretnék szeretni!
DANI FERENC
JMuIbí. tw fester
Röviden már közöltük, hogy n kormány a ierme;és növe\'6<ére és •* gazdatársadalom infSgwegl lésére nagyfontosságú tervet dolgozott ki_\'
IJgynevczeM beruházási és termetest
kAl^jSOnl lógnak folyósítani olcsó kuniét merett. Az Országos Földhitelintézet jmár meg is kezdi czckhdk
a kölcsönöknek a folyósítását.
A kölcsönök csakis olyan befektetések célfaira használhatók fel, amelyek alkalmasak a birtokos földjének hozamot emelni. így például uj üzenü ág beveze\'léséiie, a gazdag ságbui szükséges épület dmeáésérfe, az állatál\'oaiv.is kiegészfilésére, nafj gyohb miezögiztíasági gépek beszerzésére, általában tehát a gazdaság fejlesztésére fordilhtttó a kölcsön. I
A felhasználás módjához képest fogja a folyósító intézet a kölcsön törlesztésének \'feltételét és n kö\'oön
Időtartamát, Illetve lejáratai is meg-szübni. ; !\'.,,. |
Erőteljesebb, nagyobb összegű törlesztést és lejáratot állapítanak meg akkor, fia a kölcsönből eszközölt befektetés a birtokos anyagi erejéhez képest nem jelentős.
vagy ha a befektetés rövid idő alatt magtérül. Az első évben viszont csekélyebb esz a törlesztés és á\'taiátan hosszabb lesz a kölcsön lejárata, hi a kölcsönből létesilctt hefekUós csak hosszabb idö aluli térül mc{;, hit a kölcsön az igénylő birtokos anyagi erejéhez mérten nagy. Ilyen esetkben ugyiicveielt klinéMi lejá-rutot állapítanak meg.
Az igénylésnél be kell jelenteni, hogy a birtokos a kölcsönt milyen célra akarja felhasziuilni.
A kölcsönök jelzálogos [cdezet mel
lelte. II. liéla, ki a -végzetes Mdii-puszta után az országot újjáépítette, Mátyás király, akiixk udvarát V ,H\' saliine-kor nagy mesterei népesiti-lték 1« s aki az ezeiévcs magyar,töitéielein legragyogóbb korszakát virázso\'Ha S Duna—Tisza-menti uj országin.
Mindezek joggal igényt tarthatnának u legnagyobb nr.igvar epifotonra. bár a lörlénOcmirás diaVkl\'kája mltadCgyfc. kük száméra megtolátti már a j.rj.-n-tőségükhöz mert lébUltevéflibv találó jelzőt; igy Arnádnak u hon\'dfapitú. Szent Istvánnak az országu|ábitö, KúU maiinak a liólcs. Mátyásnak az lgUxsá> gos jelzőket adományozta, de bizonyos, hogy szerepük n magyar Eors k a] iko-lásábun, ncmzetj etünk kjformáftásáhan döntő jelentőségű v»\'l s hogy mindegyiküket külön-kft!ón megillethetné a Kossuth áltrá Széchenyinek adományozott -legnagyobb nrajjvar jrf.feÖ.
s ha ezt az rnyednUAM töiténetnfi cpjlolon omanst ezeréves históriánkban eJs,\'üzlk\'n Széchenyi István ite.e m*\\flé állította oda az e&smerés, akkor az nem üres reloríkai káprázni. ItonCm tabló értékelése aimik a kjűldetáinck, melyet gróf Széchenyi István az- ö"J. mull évszázad magyar éleiének kiada-kulásában váflhlt.
Rz a küldetés valóban szinte gondviselésszerű s ahogy Széchenyi n»Uta, az méltó votl a \'legnagyobb magyar, jelzőre.
Igen. ennek a koniuk, melynek nagy esőmé nyeli H i*nlennáriomok során
eleven éröve áiéVjűk. csakugyan Sző.
1941. február 4.
lett és nttilában a jelzálogul felajánlott földbirtok kataszteri tiszta jöv©-dcjm\'énck tízszerese erejéig leszi-jek engedélyezhetők. A kölcsönre lehetőleg elsőhelyi telekkönyvi b*fcebo-iczést kell biztosítani, h« ez nem volná lehetséges, ugy egyes esetektfcn « már íemiálió jelzálogos terhek utáni rangsorban is folyósítható a kölcsön, de az előző terhek összegének hozzászámjltásával sem hnladhkvi\'.i míg a íolyósilhndó Összeg a terhes ingatlan kataszteri tiszta jövedelmiének húszszorosát. Vagyis, ha a fedezetül felajánlott ingyatlan kataszteri jövedelme 1000 pengő és nz ingatifml 13.000 pengő adósság terheli, ebbán az esetben csak 7000 pengő uj kölcsön folyósítható.
Esy-egv kölcsön azonban nem tépheti lul az 50C00 pengőt.
A kölcsön kunnta ez idő szerint öt és fél százalék lesz, ajnClyet fél. évenként utólagosan kell ínegfizehii. Váltót fadni és a kölcsön fennállása auttl a kÖ\'.e\'czvényt cserélni nem kell. , ...
Az igénylés céljaira az Országos Földhitelintézet álbd készített kör-csön-kérvény nycentitványát* kel! feihViszaiáini. E^t a nyomtatványt levélben, vagy :eve!ezölapon bejeién, telt kérelemre dijmeniesen küldi meg «z Országos Földhtteliniézct, vagya Netniffjoti Hitelintézet minden vidéki fiókja. Az igénylésnél meg kejl jelöuií, hogy a fedezetül sz»rv gá!ó ingit\'an 50 katasztrális holdnál nagyobb, vagy kisebb, mOrt más tartalmú kérvényt keh beadni az 60 holdon a\'u\'i birtokosnak és mást annak, akinek birtoka 5(1 holdon felül van. A kérvényhez a fedezetül szolgú\'ó ing ttlau.tk hitelesítés nélküli telekkönyvi szemléjét mellékeliij kell s postán beküldeni az Országos Földhitelintézetnek, \\-ogy n Nenweli Hiteiinlézcl vidéki fiókjánaac. A ké-reimckei az Országos Földhitelintézet tárgyalás alá veszi, kitűzi a feltéteteket és a megszavazott kölcsönt a legrövidebb Idö\'aia.t folyósítja.
cbcuyi voll a Vignagjobb migj\'ttrja.
az id .l-ol: elhatarolEás nem von le semmit Széchenyi értékébe*, hiszfn a mpgvar lörténolcm előbb emüilelt nagy ol ikjai a nmguk idejében\'szintén kiérdcmrillék ezl a jókzől s (ha Széchényit a mi/li század legnagyobb magyarján ik nevezzük, nem jeleni ke. veseblel. mint liogy Wrlénolmünknek ez a nagy alakja mélláii sorakozik az előbbi századok Qegnágyobb m\'ffii^rjai mellé. , *
Szüle lésének 150 éves íordinoja arra kötelez bennünket, hogy egyéniségét^ munkáját és küldetésének sorsformá\'ó hatását \'lemérjük és siib sjwciae elcriü-¦ atis szeiuló\'jük.
Bécsben szüle lett s ennek külön jelentőségei tulajdonítottunk.
Atyja, mint nnnik a kornak.ariszto-kratn családjai áUrOában «z osztnik fővárosban élt, dc \'étke miólyén megőrizte a Széchenyi-ősök, a -végvári vitézek izzó magyarságájt s ezt az udvari levegi\'i és a német családi ii,v<fr\' tompító hatása mellett is tiuusltotta azzal, hogy értékes könyvtárai hazája} nák aj;lndék->zt.i s liogy iistsJsj^nKottk a Nemzeti Muzeumot.
A család magi nem tarUizük a .régi lőrléuclmi családok sonU)a. A Szééhei. nyí ősök inít.ir és vitáz katonák voltak, de, iKnwsségel csak lutnunszáz éVv»i gróii rniigul jk\'dig csak mintegy két-.százőt\\«u ívvel eJjelölt szerezlek. Üróf Széchenyi István születése Idején » csjilád csak, !ll éve használtfl •> k\'*iül-Ugtl grófi koronái. {I-\'olyt. köV-J
Sziekiifi-BBldkbeszél
A Polgári Egylot vasárnapi kőzgyülénán elmondotta I«Isu«a Ferenc Igazgató
Ez év. szepterrrt)cr 2t-én \'lesz löO éve, hogy az ujabbkori Magyarország legnagyobb törléndhni fitakjft, gróf Széchenyi István BéeslHui megszületett.
A jubHáris évfordiítfának és a szü-lelési hiíjmck küllőn je\'eatöség" van.
A huszadik század sziimünkri a n\'gy jubHáris óvfordirtók százada.
Tizenöt év óla al\'g van esztendő, mety vaíamety nad.,- történelmi esemény százéves emJékévef. l>e nc ragyogná a magyar gkobuszt\'és minden fljcn tórténeím: Qnnqp hangulata \'mögött egy név, egy • fogalom1 gáóriája ragj\'og: gról Széchenyi István.
Az 182ő évi pozsonyi országgyilftSs, ahol egy íiataK, nyugtáfán él(tü gróf magyar nyelven sztH-fí fel s ajánlja fel egész évi jövexicúmét a Magyar Tudományos Akadémia számán, a liuiclúd, a Nemzeti Kaszn\'^ a llciigor-mállóin aSopltááS, 11 lóversenyek, tóle. nyésztés meglionosilása. a Tisza, » Vaskapu srabályozilsa, mind^niind olyan események, oldalt ylkotások, n melynek százados fordirTÖlna) ugyani. ennek a névnek varázsa sugárzik szél az országl)an.
Most egy 150 éves JubSemtí ívéhez ériünk el s kü\'Ön Idlentőségel ad (i Szécbvjiyi emlékezésnek.
Százötven év már megrcW) törté- j ntlmi lávkil abliuz, hogy a magyar |
sors héroszát minden emberi gyarlóság | tói megtíszlu\'va, a magasabb lörténe-fcrrt-szcmré\'jel prizmáján át szemléljük s lemérjük helyét és jtfentöségét ezeréves históriánk alakulásában.
Széchenyit legnagyobb di&enfete, u magyar sors másik póhisáráfl.\' k;szi. kadl Kossuth nevezte cl a . ivgn ig.vobb magyarnak oly időben, amikór UmV. 1»>U a jxífitikai elionlélck szenvedélye,
Voltak, akik ezt az értékiLUtet épp ezért nem az e2*nfé$ \'loyáJUt megnyijat;. kozásánuk. iinncm inkább liktikoí fogásnak — vagy Szektú szerint >pi9fcz-nalnyi bók -nak uirtolták, bármi voll is azonban Kossuth szavainak indítéka, a •legnigyobb magyar*\'©pl-teton beleásta magét a magyar (szivek*. fno. s azt onnan többé kiűzni nem Sel.eL-óo Széchenyi cgyedfiláilló érlékvalósága ellüri, hogy ezt a tőrténefénl joto\'íit bizonyos időben eíbalarotjuk.
Az ezeréves magyar sorsnak vannak más nagy alakjai is, akik joggal szá\'-ir.ithalnának a -íeguagyobb magyar jelzőre. Árpád vezér, aki a migyar népei ázsiai őshazájából o Vereckej. szoroson át ide. vezette történcfim; klfí. dőlésének MyéiC; Szent István, aki a puszták népéi, a k.Jajidizó.j portyázó jiogány magyarságot a kcreszténj)\' hit és a nyugati kulUtr i közösségébe l>o. kapcsotto, Szent iaszT/j, aki a inagjnr kaUmai erények eicjével az .íüő hogy magyar, birodalmai mCgajlapoztu, Kií|j. mán, aki bölcs lörvényal!ktilásáv;ijs és pénzügyi tfníejével a modem éxlef.\'.\'in\'. ben velt_ jogáKbin k<-i«leit nirgieiemt-
BARTA MIKSA divatáruüzlete B/ísdr-udvar Telefon 395.
1641. február 4-
2ALAI K02LÖNY
VéaAroljon
FÉNYKÉPEZŐGÉPET
JÓÓ IMRE
látszerész- ét fotőszaküzletiben Horthy Hlklos-ut t.
Amatörfényképek nagyítása.
MI ujóg a zalai szőlőéi bor-piacon?
A zniamegyei szőlő- es borpiacról íz alispáni jelentés a következőket mondja :
A le;cpitési tiltlom felfüggesztése miatt o szőlővesszők és oltványok után megélénkült a kereslet Zalában. A borok szesztartalma rendkívül alacsony, még a badacsony-bű-laton füred - csopaki, minőségi borvidéken is. A gyenge termés miatt a borárak nagyon felemelkedtek. A\' kereslet ehiint* élénk volt, később azonban a magas árak miatt ei_ lanyhult. Nagyobb eladások ncim, is történtek. Egyszerűbb borok ám : 90-130. a kiválóbb óborok óra viszont 110-190-220 fillér között mozog, sőt ennél magasabb árat is elér,,
Sportzászlóaljak á honvédségnél
Hírt adtunk iniár nrói, hogy nem\'-\' zctvédciam* és sportaeem pontból 19-11\' évben az ország egész teventeszerve-zetél szaksportoktatósbön is fogják részesíteni. Ezzel kapcsolatban a hadsereg .kebelében is erőteljes sport életet fognak teremteni, meiynéK alapelvéit már szintéi, kidolgoztják Ezek kóWStf n legérdekesebb az, hogy sport zászlóaljakat fognak létesíteni, melyekbe azok a _ katonai évüket szolgáló - elsőrangú sportemberek fognak bekerülni, akiknek eredményes sportolási lehetőségükre súlyt helyeznek. A hadseregben egyébként o legfontosabbnak a gyaloglást és különböző futásokat tartják és ezekben állandó versenyeket fognak tartani, ami a sport részére is sok tehetséget fog felszínre vetni.
Kik Jutottak a Safck-verseny dön tőjébe?
Vasárnap befejeződtek az elődön-tők páros mérkőzései a Maróczy Sukkor rendezésében sorra kerülő egyéni bajnoki versenyen, A nagy döntőbe jutottak: Stolczcrt Boán, Szekulja, Vékjfay, Németh I., K. Nagy Fábos, Gáspár, Nádissy, K«l* mí\'nn, Tóth és László. A vig\'szvemaiybi-n : Sznrjas, Hortobágyi, Szlohoda, Fótf-ncr, Szhika, Sícuicr, Németh 111., Taródi, Stéger, Néjntth II., Szabó és Lidith vesznek részt. A döntő mér líözcsok vasárnap délután 3 órakor kezdődnek. , i ¦,
Februári budapesti
BUTOnT
JMIpara«fliÉréíMBlliíÉI
vegyen vagy rendeljen.
w megbízható es olcsó.
CecHgery-nt 14.
A íBud/\'pcst Télen, utazási mozgalom, amely a közönség számába számos utazási és ellátási kedvei, ményt nyújt, februári eseményei közül kimiigásió érrjekességfl a íe-án záródó fénykép- és plakátpályáza) kiállítása, amely az Iparművészeti Társulat helyiségeiben tekinthető meg, Ugyanakkor nyílik meg a Nemr* zeti Szalonban az »Én m\'uzeum <im cinv^n diákgyüjtemény-klóHltáS. - A báli napióíldól kiemelhetjük a Pat-virista bált, a Gellért szá tótban meg. tartandó Atléta bált és a Hungáriában lezajló Gyögys/crész bált.
A sportesemények közt pompás látványosság tesz 8-án cdc * Műjégpályán tartandó »ErdélyI jégünnepély*, mig a magyar olasz váloga. tolt ökölvívó m\'érközési^ 9-én kerül Sor a Városi Színházban.
A zenei élet jelentősebb eseményei között felsorolhatjuk a Városi SZlnhBztxm 6., 9., 10-én sorra kerülő Becthovcn-esléket, amelyeken a j©. nekort a világhírű Mengelberg vezényli. (:)
„Falazó" legyen a strómann
Kaptuk a kövílíkvző levelet: IgCn tisztelt Szerkesztő Ur | Január 30-án megjelent lapjukban, múlt annak előfizetője és naponkénti olvasója, örömmel olvastam, hogy az olyan gyakran előforduló >Stroh1niinn« szó hsilyt\'lt, jó magyar BZót, a »Bujtíiíló*-t ajánlják. Manapság a »strób}iiuann< szót csak. ugyan lépten -nyomon hallja* é3 olvassa az ember. Szerény megjegyzésem mégis az volna, hogy a •bujtató* szó mégsem fedi teljesen a »strohmiann< szó fogalmát* m/ert nem csak azt hívják stroh mannák, xiki elrejti, elbujtatja a nemkercsz-tényU, kanéin strohmann alatt ezenkívül átsieropíőt és bábol is értenek. Már pedig ez utóUbfektf a »bujtaló* szó nem fedi. Én ugy gondolom, hogy * >[taiazó« szó a strohjnnnn fogalmát jobban kifejezi. Üdvözlettel:
dr. M. J.*né.
riahbak a rosszullétek t\'s töljb eirmer van a lemelőben, jobban igényb\'\' Tesz vé\\V az állomás. Dc tia a jwsta nem\' hajlandó eTáBni az:ewtjégés haWinYt, átvehetné az állomást hflán a város, hisz ugy tudjuk, csak 12 pengőről van szó. Hisszük, hogy Uetekcsckt megértik a közönség kéréséi és továbbra is fenntartják a temetői ínyrlvál-río.s telefonállomást.
Soraim közzétételéért fogadja Szer-keszlö Ur hálás köszönetünkét.
(TeJjes aláírás.)
__._ A derekas köteleiségle\'je-
I 1116-1U. | 8*ÓP JiéJdáját adta
l--¦-1 ugyanezen u napon Huszár András volt szabadkais.O. honvéd* gyatogeznedbeli honvéd, aki az ezrednek a bukovinai Haránt* körül foiyt lioz icadelt lűlúWlörs, álltat atos-n kl-átUisliiu-cai aSftlt, mint a drótakadályokl-tartott és addig nriraüt a |l*iyén, mig meg nem sebesült. Mivé pedig ez a liarcléren IcljesitiOLt szoígájlula alatt már a negyedik sebesülése v«ilt ¦» Jgy harci doiekasságál véic ontásával lsnáSteSten beigazolta, ezl a iteg\\eils7.^i\'s<.x;siVéséi értékelték eJőStjálól, amikor a kisezásl vitézségi érenuml tüutclték ki.
Hagyják meg a temetői telefont
Mérjen tisztért SzerkCiztŐ l"r! , Bizonyára emlékszik még rá, hogy mennyi beadványra, utánjárásra és kérésre volt sziikség, mig a posta a lemetöbcn nyilvános iceionallómásl ál-lHo,lt M, OrüMünk neki és bizony gyakran "\'használtuk is. Most sajnos Orrói értesülünk, hogy a jx>sta azzal az indokolással, hogy a nyjAvános fülke A nem hoz annyi jövciicTmot, mint aj mennyire számítollak\', ezért megszűntére lik. Véleményünk szerint azonban ez nem azlel, hanem közérdek, de w.\'.-l is lehetne, ha kérnék a 20 Miért. Ata-gaui bevallom, nem cgj\'szcr ttiít\'fonálí. iám már ugy, l)og>\' a-közj>ont nem karle a 20 fuléfl. Hfftlotl on, hogy más js járt már igy. Ha a |j>osta eddig Ingyen engedett tetefoiiAUn, köszönjük, de kérjük ne szCuiles»ű meg a tcáefoH. áiloniiUit, rm\'rl ha most a téBi idöbe» nem is kell otyan gyakran, miután a temetőben kevesen vannak, a nyári időszakban, amikor inefcg van, gyakef.
— <TanQgyl hírek)
A szombathelyi kir. lankerülVti fő igazgató a lenti mo^ánpoGgari iskoft-igázgatój teendőivel íebruár etet-jej na-láJlyal dr. Balás-Piri Aladár óraadó tunárt bizla meg. - Nemem Héla, a kesztholyi községi cOsnti Hiú-iskola fiatal lanitöj.i t.tvi\'yt\'zkí a gazuV sagi akadémiát s a najx>kban okte> vfl.es gazda öell,
— (Az egerszegi törvényszék)
oíuöki lisztje ismét megüresedett^ Dr. Ilussy Sándor zalaegerszegi löiv vényazéki rtnökői az jgaxságugymüiÁBft. tor saját kérésére a szombatlielyi tőr-vényszék cunöki áKásába helyezte át. Hussy már Hosszabb ideig volt Szom>-balheOj-en mint törvényszéKi b;ró,
— (Halálozáson)
Jörger Ferenc nyog. plébános 80 éves Korában Hédicsvn megluút. EteŐ áküomása a jiáíyáji\'ui Zalan\'gcrszeg volt, aliol mint kapuin és hUoktató működőit. Majd Alsi\'y^utiváii l\'j.kiiKásztor-kodolt mitit píébánosneíj-eltes és 1901-től l»:il-ig Hédicsen jVJÓbános-
kodott. NyugaJnri éveit is <>u tőUóUc,
— liáspAr bndre nyug. igazbalo^üuutó hosszas szcm-edds után öí* éves koraiban a zalaegerszegi köri lázban e.lmnyi. Gáspár Endre 21 éven vezette, l\'őlöske község iskoüiját. Kivá\'-ó ne^tfSJutanitó volt, mindig a közcélokért doígozolt^ do a legnagyobb szerénységgel es ön-
zellensé^gei.
— (Csángó Baross-tea)
a Központ kávéházban és éllercirf-ben február 8-án. (:)
— (Fővárosi művészek a .Turul" dlsziaboron)
Még mindig emlékezetes az 1010 évi farsangi szezon kiemelkedő Turul Étöájá, ahoi híres budapesti művészek szerepellek, az esi műsora közben. Hz évben február 15-én rendezi a Nagykanizsai Gróf Zrinyf Miklós Turiil1 bajtársi EgyOSÜiet az idei disztáborozár sj\'d, aliol ismét nagy budapesti művészek lépnek fel különböző műsor keretében. Ajánlatos u jegyekről tíőro gondoskodni. \'C0
— (A Vegyeskar)
ma este 8 órakor fontos megbeszélést és összpróbát tart. Kérem mindenkinek %u pontos megjcüpiiését. Kftr-nsjgy. (i) i
~ (A Székely-Eit)
a városban c-llerjcdl hírekkel szení-l)Cu nem az Iparoskörl>en 50sz, hanem \'.niut a j>lakálokcxn Is hlrd$tfji, a Városi Színházban 10-éii, Uétfőn este j»on-tosau 8 órukór. Vitéz Sóttíogj^áry Gyifla, miképp, telefonon ma kÖZöKe, nagy öröminel jön Kimiisára. Gyula diákon kívül Vértesi Frigyes é> a ka-zsiil műkedvelők által: előadásra kerülő színdarab teszi kiemelkedővé az estet. (:)
— (A Szanatórium Egyesület) nagykanizsai lüdőbcteggondoző inlá.
ze\'.c ez év januárjában 13 rendelési napon 117 beleget kezolt, akik közül 24 volt uj\' beteg. A gondozónő 08 licleglátogatásl végzett, rónIgen,-vizsgálat ,Hő esetbén vo\',1 az intézetben. S«-géQybon 17 beteg részoiült. akik ko> zöU 527 liter tejel osztottak, ki.
— (Zalai kis hírek)
Nyulat akart fogatni kutyával) Lócze Imre alsópáhoki földműves, A csendőrök leiteri érlek, vadászati kihágásért Indul meg vXá\'iv az eljárás. — 0841% marta a sCrléskan Pestien Mihály 10-néki kondást. A kcsztheiyi kórházban ápolják. — Zalaegerszegen szombaton a vitézek, vasárnap az iparosok rm deztk jól sikerül bájt. A vitézeid bálján több nagykanizsai család Is megjelent. . A zalaszentgj\'örgyl zöW-keiesztes főzőtanfolyam 24 növendéke most tartott;) záróvizsgáját. - Megmérgezte magái és azonnal megha/t Polacsek József sümegi ószCrés felesége.
— Nem azonos (:)
A .Magyar Nemzet" egjlk Januárt bzámaauk ^Ingatlan* rovatában olvastam, hogy lipplngor l. és neje Budán egy 250.UO0 peagos házat vett Ehhez nekem többen gratuláltak. Sajnos, nem vagyok azonos a vevővel, aiiflrt ls a szerencsék!váuatok nem engem Illetnek.
5zentképet
csak keresztény Üzletben vásároljunk 1 Nagy válaszlék
Tornyos látván
üveg- és porcellánkereskedésében l:ö-ul 24. szám.
— (anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten négy gye-rmek szülelett, 1 fiu és 3 leány: líedics Ferenp szálloda portás és Kó. zsás Teréziának rk, leánya, Csóka JóV zsef Máv órabéres és Molnár. - Annának rk. fia. Házasságon kívül szá\'ieWtt 2 leány. — Haláüozás történt 10 esetben: Ozv. Horváth Józsefné Itenko Julianna v. szegény rk. 77 éves, Törők Mária rk. 2 napos, Molnár László rk. 17 napos, özv. Popp Józscmé Zóldvári Katalin rk. 00 éves, ltőzsavölg>i HozáÜa rk. 11 hónapos, Koczkás András rk. 7 ruv-1*03, özv. Pávicarjózsdflté Knzsjwr Ho-xália rk. 8(1 éves, Horváth Gyuláná Kumánoylcs Mária v. díjnok rk. 40 eS*s, Hoíer Viktor vendéglős rk. 06 é\\-es, Horváth Isi váraié Gergájy Anna rk. 3Ü éves. - Házasságot kötött 7 pár; Dénes József (özv.) Máv üzemi alliszl rk. és Börócz Anna rk„ Pőiö«-kci József (özv.) községi tanító rk. (Mikéin; ós Hoványi Erzsébet rk., Szabó István fóldmü\\es rk. (Petrike. ícsztur) és Samu Hozáliu rk,, Kis József (Özv.) rótdmüvcs rk. és Toibi Mária rk„ Sirtár József inaginUsztvH-selö rk. és Horváth Erzsébet magiin;-lisztviselőnő rk.. Szabó János (özv.) v. tisztviselő rk. ós Vid* KataÖ(in rk, ltor>\' I\'erenc niflgiuitiszlvlselÖ rk. és Mikó Margil magántiszt^selönö rk.
— (A zalai kórhazak betegforgalma)
az alispáni jelentésnek a következő statisztikai adata* vllagitják m«g: A zalaegerszegi korházban nz lt>4U óv folyamán iü34 Ijetcg voít 123.873 ápolási nappal; a nflgykUjijzsíÉban beteg 81.990 ápolási nappai; a t^ped-caiban 1808 bvteg 33,810 apoáási napu pal; a készthvlyibcu 1375 beieg 17.3J4 ájxitási nappal, a sfimegil>en 465 l>eteg 8.797 ápolási nappal. , ,
zalai rozlonv
1941. február 4
— (KözegészségÖgyI építkezések Zalában)
a közegészségügyi vonatkozású építő tevékenység Mrán megkezelek » Zala-szentmihál.von lé4esiUmdő sgészségház kutjánnk építését. VálUl-i ll>a adtik u
lényei Msztiorvosí fakisépités munkáit.
Az fipHósI <^ak a nagy hideg miatt nem kezdhették még meg. Hévizén az etküvetkezií frirdőidényiC ni g,\'.p> házal és orvosi rendelő Iwíyiségei 1»i tcnek.
— (Útjavítások Tapolcán)
Tapolca nagyközség a Vármegyei Közjóléti Sz övet kezet tói Iá e,er pengd kapott, amit tjz éven át egyenlő rész,-letekl>cii kei vissza fi telire mHséjg\\Otéa-ben biztositottan. A község elöljárósága eblkil az összegből az ideákat akarja kiépíteni, főleg azokat asz utvonalakat, amelyeken az itltOsI még nem nyárt leiide-zést.
— (Hamisítják a 30 filléres postabélyegeket)
A postavezórigazg UÓság 0 poslolllan talokut tájékoztatta az énrénybCn fovfl forgalmi sorozat 30 tiBéres emlékének hamisításáról. <I":gvc\'m.zleteni a posta hivatalokat. - mondja 0 it*nd<*et —
hogy az iíw.i június 2l-én forgalomba bocsátolt, a koronázó főtemplomai ábrázoló1 .\'to rcSércs pofitabólyegel után*
zó bélycgliumisitványok fordultuk cÜJ, A bétyegek hamis volta könnyes lojj. Ismerhető, azokat fényképről tipográf-fiai utón állították cOő, fogazatuk a valódi betegétől cUérü. Színük halvány és piszkos. Amig az eredeti bébe. gek képe, értékjelzéso és szövege Öcs, addig a bamisitváuyoké elmosódott A (Koronázó főtemplom • szavak no. hezen olvashatók. A hamisítványok jobb alsó részéről a tervező művész (l.égiáily Sándor) neve hiányzik..
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) ^*ftl díja 30 tillér.
Pebi 11óv S i
Csángó Baross tea-est a Központ kávéházban, február 9:
Fél 6-kor líooális (dr. Tóth Kálmán:
AZ (\'IClfoi Illák ál;i\';iUu:á-vi\\
Fekrair 16 i S
A gimnazista cserkészek műsoros délutánja.
FtbnUr Wi
1*611 fi-kor: ~i helyi szerző ii\'odafaiü délutánja a városházán.
¦átdaa 3:
Fél B órakor liceáu\'s a várasházá* (Baita István: A 150 éves salnéazet).
¦árdBs 9:
Fát 0-kor licealis [dr. Kászons/i; .Magyar nemzetiségi politika).
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
72/1941. Ké.
Tárgy: A mezögazdafágl terménykészletek bejelentése a jogosított kereskedők részéről.
Hirdetmény.
A 290/1941. M. E. tz. rendelet értelmében minden malom és kereskedő köteles volt az emiitett rendelet hatályba lépése nap|án, vagyis folyó évi január 12 én meglévő búza, rozs, kétszeres, árpa, zab és tengeri készletét és erek őrleményeit 5 nap alatt a M. Kir. Közélelmezési Hivatalhoz (Budapest, V. Nádor-utca 27) bejelenteni. Az 5430/1940. M. E. sz. rendelet szerint jogosított kereskedőknek ezt a bejelentést egyidejűleg az Országos Magyar Terménykeies-kedö Egylethez is meg kellett len-
niük s a bejelenlett készleteikben beállt változásokai ugyanezen egy-lehez minden hónap 1. és 15. napján Jelenteniük kellett volna. Közhírré teszem, hogy a 760/1941. M E. sz. rendelet értelmében a jogosított kereskedőknek ezt a havonta 1-én és 15-én esedékeí* váltoiás-bejelentéat most már nem az OMTE-hoz, hanem a M. Kir. Közélelmezési Hivatalhoz kell küldeniük.
Nagykanizsa, 1941. február 3. na Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
73/1941. Kó.
Tárgy: A lucerna- éi íóhervetómag-vak zár alá vétele, igénybevétele es beizerzéiének ni:d]a.
Hirdetmény.
A 8030/1040. M. az. rendelet alap-
Ián még decemberben mindenkinek be ;ellett Jel.......ile n lü kg-nál több lucerna és a 15 kg-nál több löhero vető-mag készletét, a a/, említett rendelet Bzcrlnt mindenki köteles volt minden hónap 1—8. napja kftzt a bejelentett kéHzlelelbun beállt változásodul, valamint a december óta szerzett uj készleteket jelenteni és ped\'g a termesztők a városi közcllálásl hivatalnál, h uomtormusztők pedig közvetlenül a ni kir. Kereskedelmi Hivatalhoz. a t. évi február 2-án hatályba lépett 70179 1941. P. M. az. rendelet február 2-átói
knzdődőleg a bejelentési kötelezettség alá eső lucemnvelőmagkószleteket, tehát a 16 kg-nál nagyobb kóezloteket, zár alá holyozlo s elrendelte Igénybe-vételllkel; egyben azt Is kimondotta ez a rendelet, hogy mindenki, akinek Ifi kg-nál í"i\'i\' liicTiiavetÖmag-készlete vau, a rendelet életbeléptetésétől azá-mltott 3 nap alalt, tehát nem február fi lg, mint a «530/1940. M. K nz rendelet szerint kellett volna, hanem lebruár Mg köteles a keszletét bejelenteni, a jövőben pedig nem kell a változásokat Jelenteni.
Felhívom tehát mindazokat, akiknek 15 kg-nál több lucerna vetőmag-kó zle-Ulk van, hogy keszletüket február S-ig jclctsók bo éa pedig azok, aktk lucernamag termesztésével foglalkoznak, a városi közellátátd hivatalnál, Hu-nyadl-u. 16 sz. alatt, mindenki más pedig a m. kir Kereskedelmi Hivatalunk [Budapest, Kzíchenyl-rakpnrt Ö)
A zár alá hely /én azt Jelenti, hegy február 2-ától kezdődőlog a lueorna-tnngvat forga\'omba hozni, vagy avval egyébként rmdolkoznl csak a hatónág engedélyé,el szabad, a szállításkor pedig h/álíltael Igazolvány szükséges, amit a m. kir. Növényvédelmi Hivatal állit kJ. (Budapest, IV., vámház-körut 2.)
Igénybovétel pedig azt Je\'onti, hogy a zár alá vett lucerna vetőmag-készleteket a tulajdonos, illotvo a birtokos a Növénytermelési Hivatalnak, Illetve az általa megbízott nzervnek fulhlvá-anra a hatraágáltal megállapított áron, ármegállapítás hlányábhn pedig piaci áron készpénzfizetés ollenöben rendelkezésre bocsátani köteles.
/t ttrmetők, akiknek lucerna vetőmagra szllkégük van, csuk ugy ludják vetőmagszükségletüket beszerezni, ha erre vonatkozó igényüket legkésőbb február 17-én
ÍÉÜ.í
Continental írógépek
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Zamatos, lólzu hívét
intrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: \'/V-\'/V-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Suftár-ut 2.
déli 12 óráig személyeién élőszóval bejelentik a városi Közellátási Hivatalnál, Hu-nyadl-u. !6. sz. atuit. Azután majd minden gazdának ezen Igénybejelentés alapján fogja ti Növénytermelési Hivatal u szükséges velőmagyat kiutalni és a szállítási Igazolványt kiállítani.
Az említett 70197/1941. F. M. sz ron-dolet a lóhorvotőmugvak zár ulá velőiét 1b elrendelte, de csak február 25-itöl kezdödöleg. Február 25. ée 28 ikn közt mindenkinek be kell Jelentenie 15 kg-nál több lóber vetőmag-kén-/letét és pedig a termelőknek a városi Közellátási Hivalalná\', nemterraolfiknek a m. kir. Kereskedelmi Hivatalhoz. Február 25-ótől kezdődőlog lóherevetőmagot la csak azállltásl Igazolvánnyal uznbad szállítani.
A termesztő gazgák, akiknek lóhere vetőmagra van azllkaégük, szükségletüket február 25-lg u szabadforgalomban szerezhetik be; ha ozt beszerezni nem tudják, szüksegleIliket személye-son, élőszóval február 25 éa 28-lka közölt Jelentsók be a városi Közellátási Hivatalnál b aztán ezen Igénylés alapján fogja majd a Növénytermelési Hivatal a szükséges mennyiséget kiutalni h a k/i\'iIUUm! Igazolványt klálllttml.
Nagykanizsa, 1941. február 4,
m Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
ftp -),nrdilit JLJu va«árMa4*ann«pnap 10 tt«h ¦0 \'i, mlndin lovabbl uó 6 IllUr, hélk<linip 10 ..rtlfl 6Ű (Illír, mln<l«t1 tovlbbl uú 4 Illlí:.
ÁLLAS
Kezdő keresztény IlaxlwUalfit telve-sitink. Nagykanizsai Segélyegylet Siövet-kezet, mint az Orizágoa Köxponií Hitel* asövelkeiet Ingja. Cscngery u. 7. 327
FBxoltudó bejárónőt ielveizek, Clm a kladócan. 332
ADAS VÉTEL
MeMtt géptlaalllé ronajvot kerti megvételre lapunk nyomdája Fő-ut 5. alalt.
Pincéből fufl</m*nt«ft bnv-tjundl-
répm bármikor kapható, nagyobb meanyl-¦égben is. Bitbory-u. 22. 5
LAKÁS-OZLETHELYISÉO
Rakiácak és mah»lyh«l*rl«ég«k
kiadók, Klrály-u. 4. Ugyanott érdeklődni páktuictbcn. 291
Csinos kelszoba előszobás lakAat keresek má|ui l-re, CKtleg előbb. Clm a kiadóban, 2S4
Uri maBAnhAa* 3 azoba, fllrdőtzoba, veranda ái mcllékhalyUiégekkcl, nagy gyümölciöiBel májusra bérbeadó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 325
Egy és kétszobás •Mfjtiibaaal.
vatut közelében kiadók. Kassa u. 6. 324
CgvaaobAa lakáa májas elsejére kiadó. Só-utca 14. 530
HÁZ ÉS INOATLAN
Há», kocima hentesUatettel éa mellékhelyiségekkel mlm*é. Érdeklődni lehel Szepetneki-u. 25, 260
Több adómentej magán- és bérháial, házhelyet, szőlőt és földeket klKv*HI Papp, Telekf-at 8, 2303
—- mmwM -—I
mindenki a helyt kurexkodökuál I ee Ipurn-joknál szerezz* ba I |
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAr>ILAP. Kiadja: ..KOigtudaiRul R, T. HaaykanliM*\' r\'aleióa kiadó: Zalai Kar»iy Nyomatott i a „Xlisndftaagl li. T. MatTykanim"
i) Jiinlujjbaii naiykmlztah. (NyomdAért lelal i Z.ID Kzi olyj
2804
81. í*IoIy«m 29 uám.
NmsykanlioM, 1941. ítbruár 5 szerda
ám 12 fill.
ZALAI KÖZLÖNY
¦«immuni nm s. »>é>.
Fririfi» ootetztf: BarbarHs Lajos
BMtáai tüarUn IMIN BU lurli trillili II ¦ llfilr ¦. 78. ¦
4 Magyar Tanító
Amilyen l\'z\'ifjuság, olyan a nemzet jövője, - flz ifjúság nevelése po-dig a tanító lelkiismeretén, szaktu. dúsán és nevelői munkáján múlik Ezt a szépen hangzó mondás! sok, szór epnwndták az elmúlt évtizedek alatt, de a tanítóság nehéz anyafgi helyzete c&ik aljg észievelrelő kis tó-pésekkel javult. Hiába kölötte a ne. \\-0íélcs 1868. évi népoktatási törvény a tanitói i-Hást oklevélhez és hiába nyilvánította az lflÖ7. évi XXVII. (tC. a tanítót ál\'ami tisztviselőnek, fizetése aüg-ai:g volt elegendő családja eltartásához. Külön fejezetet tÖU«n0 fcpieg a felekezeti tanítóság1 évtizedes pmaszainak egyszerű felsőn*iá-sa is.
A \'miagyar tariitó a magyar élet egyik legfontosabb őrhelyén teljesiti nagy szaktudást, szeretelet, sok fáradságot <ós a fajtáért való olthatni-; |in rajongást kövelelő hivatását. Mert a anngyar tanitó nem csak az iskolában gondjaira bízott kis magyarok műveltségéért, neveléséért, irtigyar öntudatáért, hazafias érzéséért feiciős. A magyar tanítóra hivatásszerű nehéz feladatok várnak a falu kulturális életének irányítJuüK bin, a falu UradaUuáuak egészséges, helyes uton való vezetésében. Ennek a -lajulói hivatásniak jelentősé-\' ségét a kultuHZkormtiny helyesen és világosan látja, és a nemzet jövő sorsáért aggódó magyar társadalom öi\'ömmei vCtt\'e a magyar tanítóság felé nyújtott "hivatalos segítő kezel
Áz utóbbi eszentendők során a \\\'issZficsatolt országrészek visíratjéfí résévei és a kuituszkormány iskola és tanlerem ópitö ten-ének. előirányozott végrehajtása során, több mint két ezerrel szaporodott az újonnan rendszeresített állami és nem állami tanítói állások száma, llymödon az állásnélküli ranilók iiagyrésze elhelyezkedett. Dn gon, doskodott á kultuszlaoiimány a in ár, állásban lévők helyzetinek javításáról ls. A nagyszámban szervezett uj állások nagymértekben meggyorsítják a fiatat tanítók előmenetelét ís így csiládaíapltásál is. A kezdő tanítók az eimutt években is csak I- 5 évi beiyeUcsi és 8—4 évi segéd-ínftó*\' várakozás után .•¦zárniIhattak rendes tanítói kinevezésre. Most ez i 7 9 évi várakozási idő mindössze 3 ívre zsugorodolt. A kezdő tanító különben is nehéz helyzetét még súlyosbította, hogy azelőtt csak átélj t\'nílási hónapokban kapott fizetést. Ujabban öz év mind a 12 hónapjain, megkapja most már fckm^H fize. Wsél. Ilymódon a kazdö tanítók f|-zetéíe körülbelül 30 bfötöftl ctapl kedctl az elmúlt évek díjazásához képest.
A tisztviselői fizetéseknél megszüntetett csökkentések a tanitókra is vor> ndkoKuak s jgy a tanítóság fizetése, csiládi póHékkál ós kórpóUékkal is eimikcdett az elmúlt esztendőben Ezenkívül jax lgazgatódá)iitók igazgatói diját a kétszei-éséré ennsilékés ;1 nem áitanii tanilókat is^részlelteti i,z OTBA behjglitelosltási kedvez, menyében, gz külöiiösen sokgyei-
A magas talajvii már Zala megyében is háiakat döntött
Bonczos Miklós államtitkárt árvízvédelmi kormánybiztossá nevezték ki — Még mindig súlyos a helyzet a Duna mentén — A Mura mentén nincs árvízveszély
Az árvízveszély még \'mindig nem mult el. Nem cSak a Duna maya* vízállási, hanem a magas talajvíz.is fenyeget, im\'ígpadig olyan bolyokén is,, ahol árvíztől egyébként nem\' ke[k tartani. A feigyü\'cmiell talajvíz így, Zalában is fenyeget már. Keszthe.\' lyen például 3 ház mar össiedü\'t a magas talajvíz miatt és több más házból a lakókat ki kellelt lelepii mert ugyancsak ÖsszedUlésscl fenjxe-gelnck. I |
A Duna mentén is már sokezer holdat öntöttekkel a belvizek. Sulyofr bi tolta a helyzetet a tegnap escítt bőséges, de vizes és olvadékony hó és a heiyenkint enyhe idő.
A Duna vízállása mfi már nem emelkedett. Legtöbb helyen még az! éjszaka közei 750 centi mWeméi megállt a viz\' emelkedése, sől Budapesten éjféltől mh reggelig l centimé.
terl már apadt. Sajnos a jégtorla. szokat a légierő nem tudja bombázni mn sem, mbrt a felhők egész alacsonyan vannak, mindössze 80 100 méter mligásan, márpedig a nngym\'é-retü bombákat 5(10 méler magastól keil lebudni. Ma dé\'elötl felderítő lepütŐk jártál; végig a vészé yezte-tele\'tt vidéket és amlnl feiszj.il " felhőzet, a készenlétben álló bombázó ra/ok azonnal megkezdik a jég robbantásai. ¦¦ ¦ / í ¦ , , A kormány a veszélycztelett dunai vidékek árvízvédelmi kormányblz*-/ tofiává vitéz Bonpzos Miklós iáU-Vm-titkárt nevezte ki. A kinevezést az tette szükségessé, hogy biztosítani tudják tiZ Cgyes szervek harmonikus együttműködését. Bonczos Miklóski-nevczésc Ideigieiu-s jcl\'egü és csak o Duna árviz-veszélyének idejéi* SZÓI. \' •• ¦¦ i
Érdeklődtünk « zalai helyzetről Is. A Mura mentén nincs közvetlen veszély, mert a Mura vízállása alacsony. A vízszint emelkedése ilt csak tavasszal köveikezük be mindig, ami" kor a Stájer hegyekben megindul az olvadás. Természetesen a mélyenü fekvő z\'iai vidékeken is fenyeget, Unitit a keszthelyi eset is mutatja, a jnigas talajvíz.
A Zalán Fenék és Bókaháza közölt a Kishalatoni Vizrandező Társuteí 30 robbantó rajjal apró részekre töreti a Zaia folyó jégpáncélját. i
A tapolcai Vizlecsapoló Társulat ké résére - mondja egy másik hir — a földművelésügyi minisztérium támogatásával végrehajtják a tapolcai belvizek rendezését. így n lecsapolás után és az öntözési berendezések megvalósulásával kertgazdasá^á alakulhatnak át az eddig használha-tatWn ingoványos területek.
A német-francia és a japán-amerikai viszony alakulása a világpolitikai érdeklődés előterében
A világ politikai helyzetben a nemei francia visz niy, Illetve a fraiuiía Imi!politikai heiyzel álnVulása kviX ér. dokliílést. Darlau lengema^y, aki tegnap PárislKjl visszatért Vichyle Ilit\'iT üzenetével, ma lesz jerentóst POtahr-nok. Dudán tanácskbzásalnek nxgy jelentőségei lif-ujdonitanak Parisban is. l\'gy tudják, hogy
Hilkt szeretné Lavalt a francia, kormányban látni.
és orro. vonatkozóan fizenolet is kátdótl 1\'elainnak. A lervek szerint áü\'t^iltjg Loval, Dartan és Húntziger wimé át a kormány üányllását. m\'g l\'ela\'n esak az áHamfóí szerepet tőtteué be. Párisbun sü/gösnek tartják a francia bol]>olilikai kibontakozást.
Wllkie hazarepült,
mintán Imrszághau l\'.e VoJerávíi lár-gyall, majd tegnap visszatérőién ki-haVgatáson jelent me.^ iz angol klráh*-
nát. Mu reggel repült vissza Liszib-liba, ohonnét folyhtja ulját Aincrikáiia a OMpCrCn. Visszatér Amerikáin llop-kins is.
A világiMJ\'Iitikai holyzt-t lekiiiletében érdekes még Miuaioku japán külügyminiszter nyilatkozata
japán-amerikai vlszonyróh
Macuokn szerint i viszony Japán és Amerika kőZŐtt a berlini hárman* egvvzníény nicgkoléSe óta roiinolt jw-dig az egyezflWny célja nem Amerika ellenes, sőt éppen azt akarja, hagy a liáhoriil elsziffCldlje és Amerikának :^
keHjcn beavatkozni. Japán ildli icf. jeszkedére sem öss/eférlielel\'len Amerika érdekeivel tlloudolta a japán külügyminiszter. A japán—orosz kapcsolatokra vonatkozóan aiogjegyezlc, hogy a barinál egyezménjy c tekinleH-ben is áldásos lehet.
A bolgár kormányválság
már megoldódott. A korma>y g»z-d\'Sági politikáját támadó Bagranov bolgár földműivé lés ügyi miniszter le mondott és iz uralkodó Fiov mí-iiiszterclnököt bízta niffg a földművelésügyi maiisztérium ideig enes ve zetésévei.. [
m^kes felekezeli tanítódnál j-i^nl nagy segítséget.
A kultuSzkomubiy gondofldodik arról is, hogy a tanító gyermekeit tet-szése szerint tanin!athasea, E\'érl a falusi és tanyai tauitók gyermekeinek iskoláztatását könnyíti meg «
szegedi é* pécsi internátus. A Uigy-BZabdsu iskolaépítési lervek keretében a kultuszkormány csak az elmúlt évben 186 uj tanitói Ukást épit-telrtl és negyvenet pedig titan»zia-toü. Végül jelentős refortnót je.
lentciz a leuddet is. jnély a n«hi ú1-
laini kezdő tanítók megváusztásáiiál-az oklevéltől Száínltolt harmadik év-h-z kötöttséget megszüntet te.
Végül éppen a napokt.au elhangzót! kultuSzmbiiszteri uyil.itkozaiból tudluk meg, hogy a visszacsatolt er-dtlyi-észí.tuiilóság u magyar állami illetménynek megfelelő fiz»Mósbvm, a felekezeti \' tanítóság ped^g flz»tés-kiegészitésben részesül. Add g is, ti nii& ;iz összeírás meglörlenil^ a ta-
Jugoszláviában
a Czvetkovics kormány megalakulásának kétéves évfordulóját ünnepli. Ebből az alkaloméból a tengely sajtója hangoztat ja. hogy a koitmauy sok belpolitikái kérdést meg tudott oldani.
Most a szlovének kérnek még széf leskdrü önkorináuyzitot\', mint azt\' mi Ljubljanából jelentik.
~^ Romániában még mindig tartanak a teiai*tóztálá-sok és utcái molozftsok. Antonescu egy uj ibb reii\'dcleie érlclmében a sZabötázsI is a legsz\'g iiubbau bün-teiik. \\ i
Megállapították azl is. hogy a véres lázadásért Horia Sima. Ghicaés petrovícescu felelős, akik közöc azonban kcjlö még szabadlábon jár. A harcokban 236 ember vesztelte ó:etél és 251 megsebesült. A halottak közül 2211 férfi és 16 nő. A lázas
nítók fizetési előleget kapnak. A román uralom idején nyugdijazott la, nítók is rendes nyugdijat kapnak a m igyar államtól.
Kbhöi fi rövid felsorolásból is ki^ tűnik, hogy.a\'kormány szociális politikájúi teltekkel bizouyitji. A magyar tanilóság sorsán való tete.\' ¦mes st\'gitség égy iri"\' elsősolnan rászorult és érdemes liszlvi.se lő rétegéi juttatóit nagyobb darab kenyérhez.
ZALAI KÖZLÖNY
1941, («bruii- 5
Bárdossy László bukaresti követ lett az nj magyar külügyminiszter
6. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányiitf I.
dók 118 zsidót gyilkoltak m\'Cg. A zsidó halottak száma összesen 114.
A nimet teplUŰIúmadások
is változatlanul tovább lartannk ÁtifiRu és a Fö\'dkózi tenger! angol tampontok énen, sót az aibáuitai frontokon is. Londoni jelentés szerint ma éjjei Londoni és u kcntl grófságot érte repülőtámadás. A nemét gépek már o sölétsóg jbéálltn után megjelentek és sok bombát dobtak ic. ,
Állandó Btfltorfximok hítUSanapokon Umlnpesl I. műaorán
6.45 Torna. Hírek. Közlemények. Hanglemezek. ~ Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjolzö-aaoigájal. — 12 Harangszó. Himnusz, Idő járásjelentés. - 12.40 Hírek. — 13^0 Időjelzés, időjárás jdcnlés. — 14.35 11 Uek. - 14.45 Műsorismertetés. — 15 árfolyambirek, piaci árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idő. járás jelentés, hírek. — 17 Hírek s»to-vák ás magyar-oro&z ny*lv*»n. — 19 Hírek. — 21.10 Hírek, Idő járásjelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 23 Hírek német,\' e**$x, angol és francia nyeivtn. — 0.0 Hírek.
BUDAPEST 1.
17.15 Bura Sándor cigány zen\'.\'kaar.
- 18.05 Dr. Cholnoky Jenő előadása.
- - 18.35 Holéczy Akos együttes. — 19.20 Godili Imre, a bécsi állami Opera tagja énekel. - 10.45 Külügyi negyedóra. — 20 Közvetítés a debreceni Csokonai Szmházból. iCsókháboru ¦. ()j)cictt 3 felvonásban. Az eladás uhm kb. 22.45 A Rajkók zenekara. -23.25 Tán elemezek.
BUDAPEST II.
18.10 Olasz nyelvoktatás, - 18.10 A Itádíó Szalonzenekara. — 19.40 Kolozsvári Grand pjcrro Emil. ^Löadnsa. — 20 Iliiek. - 20.20 Tánczenekar ós cigányzenekar. 21.10 Ottó Ferenc elöadásu. — 21.35 Időjárás jelentés.
Csütörtök
BUDAPEST I.
10.20 FcloSVasás. - 10.15 Felolvasás.
- 12.10 A 2. honvéd gyalogezred zeua.< kara. -- 13.30 Lendvai Jóska cigányzenekara. — 15JI0 Szórakoztató uang. lemezek. — 10.15 Huszln liakTgalóínW. nak.
17.15 Hanglemezek. - 17.30 Hádiér iiiiifolyam. 18 Hanglemezek. - 18.30 Közvetítés a Hangya kecskeméti Introniti, tojás és gyümölcsexport leV-pé-röl. A közvetítést vezeti Budiuszky Sándor. — 19.25 Az Operaház elö> ailása. 1. Csodftjatos mandarin., Táno drárrta egy képben. 2. .Gianni Schicrjhö Vígjáték egy felvonásban. 3. A játék-doboz . Barici négy képben. Az első játék előtt kb. 20.05 Kosztolányi Dezső foloVvasása. - A második dathuü illán kb. 21.35 Ilink, idöjárásjolcnlés.
Az első *llüadás tiláji kb. 22.35 A Bádió Szalouzfinekura. 23.30 Oláh Kálmán cigányzenekara. BUDAPEST II.
10.15 TáncSemezek. -- 18-kor Augcfl nyelvoktatás, — 18.30 It\'Midörze.n\'-\'kar.
10.30 Mi minden lőrtónt ölvén é.vvul ezelöll. ICÜmondja a régi idők krónikása. - 20 Ilinek. - 20.10 Hängte-mezek. — 21.10 FeioIVasás. — 21.35 időjárás jelentós. — 21.40 Gáspár Lajos cigónyzmekara. — 22 A Rádió ^akjnzeoekaru,
Budíipesft, február 5 A gróf CSáky István halálával meg; üresedet! külügyminiszteri székbe n kormányzó a miniSfEterCinÖk előterjesztéséit: Bárdossy László bukaresti, nftgyar követet nejvezte ki.
Bárdossy László ni. kir. titkos tt-micsos 1890 december io-én í.züic. tett Szombathelyen, ahova családja való, róm\'-\'i katolikus vallású, édesapja, néhai Bárdossy Jenő egy ideig Sáros vármegye főispánja, majd a földművelésügyi miniszb\'riiimb|in hP lyetlcs államtitkár volt. Bárdossy László tanulmányéit a budapesti és berlini tudományegyetemeken véjr, gezte és 1912-ben Budapesten jog. ludoii oklevelei szerzett. AHamj szolgálatai 11913-ban kezdlp a vöBás-és közoktatásügyi minisztériumban. 1922-ben ininlsztcri titkári rangban lépeti a küiügyminisztérium kötelékébe, ahol a sajtóosztályon nyert beosztást, amelynek 1921-től kezdve nibilazteri osztálytnnáosoid rangben vezetője volt, 1930-ban követségi tanácsos lett és-a londoni követséghez helyeztek. 1934-ben megbízták a bukaresti követség vezetésével és ugyan okkor .rendkívüli követ és meghatalmazott miniszterré nevezték ki 1910 szeptember 11-én adományoz.
ti részére a kor^njányzó a titkos ia-nácsosj méltóságot, 1
Bárdossy László egyike n mugyar diplomácia .legkiválóbb lagjajnakT" Közei 6 évig állt o külügymúiiszté, riuan Sajtóosztályáivak élén, anielyj
idö aPUl osztatlan nép szerűségnek örvendett. Az ö működésének ide-
Az utó-hiú hónapok egyik legnagyobb megmozdulása, lesz « Magyar Elet Pártja zaiaincgyei szervezotéfi nck február 16-i vártnegyei uagy. vábisztmányi értekezlete Nagykanjr| zsán, a városi színházban, amelyre a magyar kormány egyik tagja, Laky Dezső közellátási miniszter é* \'« Magyar Élet Pártjának országos elnöke, vitéz Lukács Béli is lejön Nagykajiizsiára. . !
A MÉP nagykanizsai pártvezclö-sége tegnap este értekezletet tartott Miklós János társkerület vezető elnöklete alatt, amelyen megbeszéllek a február 16-i megmozdulás részié-/ tes, mindeme kiterj-edő pro#unját.
Laky Dezső közellátási maiuszter február 16-án, vasárnap délelőtt Csurgóról vihol szintén párlérte-kezlcteji vesz részt - érkezik Nagykanizsára. U&yaucsak L\'»ky iniüusz-terrel érkezik vitéz Lukács Böki, » MEP qrszágtjs elnöke. Valószínűleg o budapesti vonattal érkeznek országos ivévü MÉP-politikusok, külonflu s«n Zaia mCgye MÉP-orsZÚggyülési képviselői, Kanizsára érkezik vitéz gróf \'peiCKi Béia főispán, a MÉP vármegyei pártelnöke, Zídaegérszeg, Keszthely\', BaiptonJürcd, \'laptalca MÉP-küldöttségei és delegáltjai. Ebi>ől az alkalomból kCUÖn vonat-és autóbuszjáratot álUUanök J*, hogy a vánmegye minden részéből köiiy-jiyebben lehessen meg közei jtenjj Nagy kanizsát. : j ¦ j ,
A nagykanizsai MÉP ünnepélye-
iére esik Magyarország\' kibuntakjoj, zása a Trianon utáni eiszigctejtsélp-ségböl. A mogyPr olasz\' barátsági szerződés megkötése és számon mús, nagyfontosságú diptemácjajj esemény, amelyek hatalmas feladatot rótak i\'z akkori sajtófőnökre. A sajtó szolgálatában szerzett érdemei elismeréséül Umtellék ki elsőizb^n 1930-ban a Magyar ÉrrK>mkeresztJ tei. |
A magyar-román viszony alakulása szon>san összeforrott Bárdo&y László s/Oniélyé\\el és tcvékleuysc-gé\\-e|. A kisantant 1937. évi kotnfe-i-enciáján, amely « kisantant állu_ mnlnak Magyaiy>i,szágh>)z való viszonyát, valamint Magyarország fegy" yerkezési egyenjogúságának (kérdését tárgyalta, Szbiajáhan tartózkodott^ mtajd Genfbe, a Népszövetség ülésé-\' re kiséiic Kánya Kálmán küU"igymv-\' niszterl. Legutóbb oz eSidékezetes tuTnu-sevcriui tárgyalásokon vett reszt megfigyelői minőségben ós jelen volt a második bécsi döntöK" ráskodá-s alkalmával a belvotferei tanácskozásoknál is.
Rendkívül aktív, lelkes, dinajm\'kus Cgyüiiség. Biztos ItéJQffj, éleseszQj ember, aki pillanatok alatt átlátja a dolgokat,,
Ameiletl kitűnő stiliszta is, valóságos mtlvésze a gondolkodás és ikife-jezés stílusának. Kilünő nyelvtudása, széleskörű és mély ni ü^vOltségÖV a megnyerő modorral és határozptt-súggil szerencsésen kiegyeiLsnlyozolt kitünö fellépése és gazdog egyénisége kezdctlöl fogva nagy feladatokra OetH ték elhivatottá, i , , ,, | (
sen fogadj3 a város falai közé érkezó minisztert, országos poiitikusolait ós zajai országgyűlési képviselőket, 6 kik szállásukra hajtanak. Fél 12 óm-\' kor kezdődik a városi színházban a ímegycj nagy választmányi érteken^ let, amelyen "z országos politikusok felszólalnak. Az értekczjelre l^fji\'ap bocsátotbt kí " meghivót a vármegyei pártelnök. Az értekezlet után közebféd lesz a Központi-szá.1 lodn, ban. ; [ [ ; i ,, i
A február 16-n mozgabnas napja lesz Nagykanizsának, ahol a kormány egyik tagja és a vármegyei élet és megyei politika \\«zetö tényezői találkoznak a neaiifzeti egy. ség és összefogás jegyében.
Az ciőkészitö inunkák megbeszó, lései után Miklós János társkfirület-vezetö ünnepi keretek között adÖ át az országos központ megbízásai az uj tiszletvlsciőknek és vezetősége tagoknak, akiknek nevében Sáiráiv Ferenc köszönic meg a bizídmat és Ígéreteit lett arra, hogy a Magyar Élet l\'úrtj" zászlaját mindenkor hü. seggei fogják szolgálni. 1
A párMzetöSégi értekezlet ezután szervezési és belső ügyeket tárgyalt.
& Szent Vince Egyesület
uj Igazgatójának ünnepélyes beiktatása
Tegnap tartotta februári taggyűlését a nagykanizsai Szent Vince Egyesület dr. Hegyi I.njosné városi főjegyző neje. elnökasszony obiöklcle alatt; A tag. gyűlésen nagyszámban véllek részt a szcreiotmü kftk.es, névteűen munkatá>. sai akik mindenütt és nuudeukor ott vannak, ahol csendesen, zajlutannl ;ca. kiUxt sem ludva: segilent kod a sz.u-ycdö emberlestvéreken. A gyűlésen megjeleni dr. Scftymár István esperes a Jézus Szive egyházközség plébánosa ís. Napirend előtt dr. Hegyi Lajosné eiiiöknó kőz\\et\'cn szavalatai koszon, löllc Schweitzcr Józsefet, az-uj kór. iiázi leikészl, a Szent Vince EgyesOlfct uj igazgatóját, akit arra kért, liogy vigye be nemes papi szivének raefegel az egyesülel céXídtözésének rnégvalósi-tására, hogy mindenütt gyözcd«hna< sen kerüljön ki uraftkodjők a^zivcWl(en a Carltas. Dr. Solymár István esperes szép beszédben lejtette kl u Szent Vince Szcjéletművének magasztos íej. adatát: küzdőiméi a nyomor eijfen, a szegények [stápoJását, a selwk gyóg^-i-tását. a segilségri- szorulók inegsegité-sót, A katolikus anyaszcntegyluU min. denütt olötyárt, iskolát toremtielit a\'sze. gények segítésében. Most is mindent elkövet a szenvedő emberiség fisheínek gyógyilásárá, Majd üiuiepétl^\'esea ik-
lalta be Sehweilzerl az igazgatói Ijs\'-t-ségébe. Schwcilzer meghatott szavakkal köszönte meg a sziYé3yes\'Sza\\0.k».il, a meleg udvőzSist és igóretet tett, hogy minden erejével Togja szoigáSkü Szent Vince zászJaját.
Ezután a gyűlés tárgy pontjaira ke. ntlt sor. Havi bcszáinció, péuiztúri jelentés, februári munka és beV.s5 ügyek.
A Szent Vince Egyesüiot va\'tósziniíieg c hé végén larlja meg rendes #-, i közgyűléséi.
A Baross-kerület ötödik előadása
Tegnap tartotta ötödik ismeretterjesztő előadását u nagykxttuzsai Baros* beriiVct, lunerj-cn, dacára a kcdvezöUlcn időjárásnak, szép SZamu közönség jo-rc.nl meg. Itédl Józseí MAOHT-igazgató tömör megnyitója után roglaikozott azzal a gyásszal, ami " Baross.keruáet elnökét, vitéz Tóth Bélát érte, akinek édesanyját ma délután lemclték. A Baross.csalúd részvét-táviratot kflídöU a gyirlésbol közIdTsfflésiiek örvendő elnökének .
Horvát]) Lajos Baross.főtitkár- kezdte meg ezután előadását a közszátttás kérdéseiről és szabélyairAV Alapos munkái végzett, mert az ájfami mtbettf léiénél kezdte, kifejtvén az ájllam fogalmát jogi, gazdasági, neinzeli szeml-pohtbél, majd kitért a népességre, tójvéuyhoziisra, annak alkotásaira, lg)\' az iparvéddemre. A kÖzszáBiitás hazai iparvédelmére. A gyakorlati cml>er tudásával ismertette a köz&zálÜtás Szabályait, intézkedéseit, a k^inisi müvéét-löl kezdve .egészen a számla lbenyujui-sáig. A közszájIStások létefejnek a költ-Beívelésben való biztosítása, fc<lczete, a bánatpénz, a 10.000 ]>engön aluli reJüli közszáűlitások, különböző eljárási módozatok, a versenytárgyalás reaJi-lása vagy irreális voáa, a munka kiadása, fcuebliczés, a munka átadása), átvétdte - egészen a pínz kiutaliásáig. Majd az áltaáános jövedcOzyn és kereseti adó ügyeivel fogtoíkozott ós meg-fcÜeVi szaktanácrsjtl szolgált.
Horváth Lajos főtitkári sutarült, értékes előadásáért "Jcükcscn megéljenez, ték. Hédi igazgató rejefeg szavakban köszönetet mondott neki szép elö-adasáárt.
A Magyar Élet Pártja hatalmas meg mozdulása
lesz » február 16.-1 vármegyei nagyválaszimányl értekezlet a Városi Színházban
1941. február 5
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forralt VASTAGH Nagykanizsa.
i Baross HŐI Tábor felhívása a magyar asszonyokhoz
Szeretett AsKztmytebtvéreínk:
Egy évvel ostílött tncghivttntk Ben-noteket a Baross Nöi Tábor zászlaja-nak \'felavatási iinnépségen:. Azóta efl-uiiílt egy e>.» ca a zászlói azóta bílsjf-kén lengett az országban mindenFcré - büszkén vonult végig /két Írben Kolozsvár varosán — s mindenütt \'hirdette a líftross Jelmondatot: -Istenivel munkálkodj u hazáért!-
Most, február I2-én. éste 7 órakor lesz a Baross székházban (Múzeum u, 17.) a Baross Szövetség közgyüléw keretében a Baross Nöí Tábor ?vi roldes országos dLsztálKjrozá-sa, azaz koz:-gytHése. Kz olkaBmn\'mal fogunk beszámolni arról, hogy egy év óta < mit dolgoztunk. V
Szeretettel liivunk míg niindartnyjo1-tókat cm\' a napra: azokat, akik a Baross szeTícinben dolgoztak. Ia>gv lw-számolhassanak tev^coiységákro?: és nántlazokat; akiket érdekel a Baross-eszme, akik velünk vonnak és akik a Jövőben is veflimk együtt kivarrnak haladiU a cét fejé.
.löjjolek tanát hozzánk. — mfnden igazi magyar asszony. Vegye fel niindf-cgyik az Ö diszraagj\'ar. vagk magyaros ruliáját és ünnepeljük együtt a magyar asszony munkáját;
Aki vasúti kedvezményre tart igényt igényelje a Baross Szövetség központjától \'(Múzeum u. 17. f. 24.). Viszont kérünk Benneteket, február S-üg jelentsétek be jövetefoteket, hogy beiktathassuk a tárgysorozatba a hrrmffci-los *ikiildötWk jelentéseit s fenntart-hassunk számotokra, hegyet a február 13-án tartandó záró diszestcbétlcn.
Várunk magyar asszonyok, meleg szere lel lel l
A BABOSS NÖI TÁBOR ORSZÁGOS EDNOKSÉÜE
ZAUA1 KÖZLÖNY
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri kősfés (2 aor) dija -3ü Ullér.
Febmár «¦
Csángó Baross tea-est kávéházban esti1 f) órakor.
Központ
Manst ifjúsági szakosztályának 3 óf»i
tinisoros teája a I^gényegyWbm.
Fal 6-kor ttca»flia (dr. Tóth Kálmán:
Az étet formák áialakoMta). NWntr 151
A Tmul Szövetség disztáborozAu és
tánoesufiye fél 9 órakor az Ijiaroskőr
nagytermében. *eW*ár*6t
A Seent ftotta 1 .eánykHtb vidám
estje a Wadászkürtben. F«Wvá>17: .
A ie.veutók .Obsitos, upertMcatUto
ft Városi Síiohii/hun.
Zrinyi Miklós Nagykauizs.ii Torna Ugylcl tánccstdlyc az Iporoskörlien.
P«Waár 25:
Fél (jlíor: 5 iMlyi tH»TZC) irodjAlli
délutánja a városliácin.
Fél G órakor liceife\'.- n viroliAriM (Barla István: A 150 éves seinéseet).
Fél G-kor lioeálts (dr. K4szo«|N Magyar attniMtiaégi politika).
Az esperes-keröSet idio-öathoUca gyűlése Nagykanizsán
Dr. Almássy Gyula törvényszéki tandcsetaak előadása a katolikusság problémáiról
Az egyházmegyei Actio Catholirja elnökségének rendezésében februári 17-én, hétfőn délelőtt ivigyszabásu espereskerületi AC gyíriós IcszNagy-kantzbáne fenemciek fehérlerúiuében, hmeiyen a kanizsai esper^kerüiotien kívül akiskomáromi kerület papsága\' és AC szakosztályának tagjai részt vesznek. Az AC gyűlések mindmkor a rnhgyár katojikusság rtatásos rtíeg-mozdulásai a hüfrel fejlesztése, a katolikus öntudat ébrentartása é< a katolikus kiállás megerősítése érdekében.
A veszprémi egyházmegye fásig-lelkű ujságinó-püspökc, dr. Csípik Gyula különös figyelmet fordít az
AC hatalmas szervezetének legszélesebb körű kiépítésére és annak ele. ven, lüktető, gyakorlati éleiére. Ezért aulyt helyez az AC minél jgyakoriblb Összejöveteleire, gyüiése-iro, mle&mipM dulásüirn,\' ( 5 1 i , 1
A február n-i espereskerületi AC gyűlésen dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki tanácfjemök n"gyszabiá\'4i előadást lart a katolikussá^ problémáiról, míg Berkes István m»«zent-balázsi ktajiitó aktuális kérdésekről adeiö. ,i I
Reggel fl órakor szenDmíse, utána kezdetét veszi az AC \'gyűlés a fehér te nemben.
Tiz év alatt 7000 iparimunkás juthat saját házhoz 320 pengő törlesztéssel
Elkésifllt a kormány munkáslakásépltő-terve
Varga József iparügyi miniszter az ipari költségvetés tárgyalása során bejelentette, hogy a kormány a közeljövőben megvalósítja a mun,. kásiokásépitkezésck részletes tervét. Az iparügyi minisztériumban rnjnst elkészültek « nAmkáslakás-épitkezesek részletes tervei,
Az elgondolás szerint a hazaUnunn k áslak ásóikat egy erre kijelölt és újonnan létesített városrészben fogják fetópifcni. A gazdaságosság ér. dekébcn ez a városrész törvényes
intézkedéssel 10 esztendőé adómentességben részesül. Egy miinkásJ,ikés összköltsége a rósziolcsen kidolgozott tervek szerint 5500 pengőre rug1. Minden munkás egyenlő évi 320 pengős törlesztéssel szerzi mhjdmeg a lakás tulajdonjogát.
A száaTŰtasok szerbit tíz esztendő alatt körülbelü1 6600- 7000 uj munkáslakás épül «z ország különböző ipari gócpontjaiban, illetve azokon, a helyeken, ahol luigyobb\' gyártei,1 íepüiések vannak.
Magyargyalázás miatt letartóztattak egy idegen állampolgárt
A nagykanizsai rendőrség a pécsi kir. ügyészségre kísértette
Felháborító esel történt tegnap Nagykanizsán, melynek magyarsága emberi érzéstől vezéreltetve rtí/Bofr déket nyújtott sok idegen állanipol-gániak. Az történt ugyanis, hogy a menekültek táborának irodájában Saíaszkíewitz Tádé - idegen állnmt-.polgár -¦ többek előtt a magyarokra i»értö kijeién léseket tett, szidta azoknt, nkik neki is menedéket nyuj tottak és olyan fenyegető kijelentéfio-ket tctlt hogy ismét ugy lesz, mb 1910-ben \\Tilt, stb. Az irodáhbn lévő petóD^agyerok is Vr^bíVtrátlkozt^c az idegen viselkedé^éní, ami huh*, másom jutott az illetékes tényezők-
nek, jikik Szaszkiewitz Tádét feljelentették. Kihallgatása alftftniáyjal oS^lrte-csavartu kijeleutóseil, d^ n( tanuk m\'eger^sitették a feljelentés adatait. ( i. | { j
A mligyar-faió idegent a rendőrség\'letartóztatta, miajd "B iiletókes pécsi tábla székhelyén lévő kir. töi--\\-ényszék fogházába kisértette.
— Naptár: Február ö. azerda Rom. kat Agota vt ProteetAna Agota. — Israel. Sebat hó a
Oesntrdfi nyitva regfel 6 órától *at« \' íráiii (hétté, «serda, péntek delatan és kedden «töm nd néknek).
VAPOSi Mozgó* »*crd*n ém c«űtllrt»fc5n
ALICE FAYE és DON AMECHE csodálatos színes filmje
Hollywoodi varázs
Egy halhatatlan szerelem grandiózus története a némafilm hőskorától a hangosfilm diadaláig
Hollywood és a film anotheozüaa taohnikolor uln-oompában. - « hlaérSflImbaa aktuális hlpadéfc.
ElBadások köznapokon 5,7,9, vasír-és Ünnepnapokon H, !>,\'/,» kor
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
I zalai állategészségügyi helyzet
Zala megyében összesen 13.674 kutya van bejelentve. Veszettség eTfcn ^¦üla-mcnnyil Iieollották.
A sertéspestis elleni védekezés során 56.137 köbcentiméter szérumot juttatott a vármegye a kisembereknek 50 száV zalékos kedvezni\'é.miyrf1. ICzzefij\' a aző-rtmnnemiyiséggcl 1051 tiAajdonosnak 3389 darab sarlósét oltották l>e. A miniszter 25 ezer köbcentiméter ingj-on szénimbt utalt ki a vármegye részére. Ezzel az nnyaggal 201 tuíiajdonosiiak 7C8 darab sertését oltották 1)C Ingj\'en. A mételykor elflcn való küzdelem során 1896.50 neng<\'í, juttatott a vártne-g>-ei ebadó alap a szegénysorjai gazdák szarvasmarliáinak distollftji \\tűó kezelésére. I
Az lülat^észségíigy-i intézmények 6 Uj hullaemésztő\' vorcmnwff é-s a\'rübósi-ség leküzdéseié 2 gázkanirávii\'t gyarte. podtak. Az év folyamán 4,kózvágő és 3 nvagánv\'ágóhely készíiH, Fotyamatban van a 250 ezer pengíi kóBsóggef épf<k> teszthejj-l közvágóliid munkainak váV faiatba adása.
1841-ban StszAzxal t8bb kisipari továbbképzA tanfolyamot rendaz az Iparügyi miniszter
Az iparügyi minisztérium igen nagy gondot fordít n kisiparosok továbbképzéseié. Az elmúlt évben az ország különböző részeint 500 kis. ipari ismeretierjesztő tanfolyamot rendeztek kormánysegéllyel. Ezeftein a tanfolyamokon a kis- és lkézmü>-es iparosok elsajátították a legújabb és gazdaságosabb gyártási eljárásokat, tájélíozódást szereztek n könys-elés^ ről, az adótörv&iyekröi, a biztosítások módozatairól és a technika híradásáról. A tuifoiytamok igen nagy sikerrel végződtek és ez inditottn arra a konmányt, hogy ebbLo az évben a rendezendő ipari tanfolyamok szá-totit a kétszeresérc emeli fel. Az id«i tanfolyamok tárgyalt, ugy az elméletit, mint a gyakorlatit, szinlén kibővítik. . 1 ;( | [ ;
vaikvraikadiie — HagykaaliB*
Steaua olajok
bizományi raktára.
Wondar karálipárak nagy válasatékbH».
Élénk izél, több halyan, főképp nyugaton tiavatssfl, aad, köd. A hőmérséklet alakulása bizonytalan.
A Meteorológiai Intését uaarkaulHal aeztlsyelfiálloináM lelentli
RSméreékJet tegnap eete B orakot —00 nu> réttel —3-2, délben — Ir4 ;
OuMétz < ii -u.
4
ZALAI KOZLONV
1841. február 5,
Hogyan akart Lakatos latrán flnnepi lakomára tyafcbust szerezni
Tragikomédia 3 heti fogházzal
Lakatos István kiskaiÜZsai cigány december 23-án gondolt egy nagyot! és elhatározta, hogy csak azért is tyúkot fog főzni a karácsonyi ünnepekre. Este hóna alá kapott egy zsá* kot és azzal útnak indult Schneff György Ország-ut 131. w. alatti portája felé. Óvatosan kinyitotta az aj. tót és macskaléptekkel a tyukót felé tartott, ahoi a finom kendermagos családok pihentek. Ab)?»11 a pilhnat-btin érkeictl haza a városból Schneff György, aki « holdvilág1 fényénél\' észrevette, hogy »kutyfi van a keri-ben*, vigyázva figyelt, majd vas-viiUH kapott fel és keresésére bwhiU
az éjszakai látogatónak. Ez a-onban látva, hogy felfedezlek, átmeneküli a szomszéd Kálovits Györgyök ha. zábi. Ott sem volt szerencséje, meri a kapu nyikorgására ő hitzb-lictk kisietlek az udvarra és elfogták a jövevényt, aki r.fjiv volt más, mint LakatoS István cigány, aki b* is
vallottá, hogy egy kis karácsony] lyukhuSl akart hazaszállítani.
Mikor később n (kiskanizsai -rend" őrségre vitték, ott o sok hájjal megkent cigány uiár azt mondotta, hogy eltévedt a sötétségben. Persze kinevetlek : mi dutyi vptt a Bötotségf. ben. jdegen házban, a tyuk-óJ szotnv-szédságábui. A zsákot is megtalál, tá\'k, |
Most kellett felelnie a bíróságon Lakatos Istvánnak, aki a világ ieg. ártatlanabb emberének teleti" magát.-
Mikor szesmbesitelték R. terhelő vallomást tevő tanukkal, egyre csak azt hajtogatta, hogy azért tett be-ismerő vallomást, mert a rendőrségen >agyongyilkolták«.
- A kiub-ui mondottam ei. Vért élesztettek rajtam, kénem szépen, -hangoztatta fáraó Ivadéka.
- Hát hojy vau az akkor mégis, b;t\'magát meggyilkolták, hogy maj^a itt rau ? kérdezte tőle Mnkáry einök szolid mosollyal.
Gyilkoltak engem, kérem, gyík koltak, Iónomban mindent beiSmer* leim, — ismétli ¦ sarokba (izorjbolt cigány. , !1 |
A tanúvallomások eldöntótlék Lakatos István sorsát. Bűnösnek mon.
A Polgárt Egylet vasárnapi közgyűlésén elmondotta K«le««n í-Wne Igazgató
Széchenyi lehal egés/en fiatal nrias. tokrata család gycnn\'ki\' gyanánt látta meg a napvilág >l a Habsburgok büszke fővárosában, mely abban az Időben Európa egyik legnagyobb itoulikaj, kulturális tentruma volt.
Az iíju gróf ebben a miliőben,-6MO 1« gyermekéveit és szívta magába a Habsburg-szellem mérgét.
Anyanyelv,- német voffl s magyar szót legfeljebb csak időközönként Íin|lha-lolt. na upjávai hvándutt n nagycenki Széchenyi-birtokra,
Egészen fiatalon, jjljg uzenhctíyés
korában huszártiszt lctT s ersbíSi a mj. nőségben résztveit a Napokon elinni bábomban, ahol klvásó katonai képességeivel tünl fa\'.,
Az ifjúság későbbi évei ís a magyar iivelvlenYel t útára in mCssze lufi. Idegen országok fővárosaiban lelnek öV s r.vib amikor katonasorsa elsodorja Debne-uenbe, ili az iz\'gvérjg magyar városban ismerkedik meg a magyar nyOlv
varázsával és a magyar néföísek ősi (.Vényeivel.
dották ki lopás kísérletében és ezért 3 heti fogházra és 1 évi jogfosztásra itéiték. . [ i , i\' | j
Az Asztalitenisz Szövetség á\'tal kiirt dunántúli b-ijnokság versenyeit Kaposvárott a KRAC r^idezésében most tartották meg. öt csapat neve-pett, a vöt Senyre, de a vonaftközieke-dés miatt csak három csapat indult: két toposvári ós a kanizsaiak,,
A verseny szép eredménnyel vég-ződötl, mnftmyibí\'Ji a kanizsai versenyzők több első és több mtásd. dik helyet szereztek a jóképCsségü kaposváriak előtt.
A verseny részletes eredniéayci a következő*: r I
Férfi egyéni: 1. Olajos KRAC, 2. Gerö KRAC, 3. WeinU-rger KRAC és Schicsinger Nkanizsá,
Férfi pálos : 1. Androvits-Wein-
Fz a ivaros új hangokat ébreszt tudatalatti magyarságában s kirobbantja ki ke mélyéből őseir.ck, a vitéz végvári katonáknak dacos, Izzó magyaros Virtusát. (
Szinte atavisztikus ösztönök módjára tör old beOSee az osztrák császárváros mníöjébon enyomoU magyarsága s forró geizirként szökik Fel az idegen városokat bejárt nyugtalan huszártiszt lelke mélyéből.
A magyar huszár pszichéje rnegra-ragadja a a lóratcrmett pusztai fiuk virtusából eSnyorrtolt magyarságának ujjáétedö hangjai csendü\'tnek fcat^jfet.
Széchenyi Debreüönben önmagára ta, láít.
\\ császárváros, szeltem* aRől kitört I,ehV.e - ősmagyar paraszti senye> s attól kezdve egyre magasabban lobogott bepne az önmagára btiáüi magyar érzés.
Ha Széchenyi nem Bécsben szíüelik, nem idegen mSiőboá itevcáked&k, liaf-uem gyermekkím óta vakuneíy vidéki magyar kastély ffc végűjét szívja magába, akkor kömiyeu ttknpui vo\'éta öl is aimak u kornak letargiája és a többi magyar urrut együtt ól-\' voJkut ti pntójtálok éneiéi.
De igy, hogy a rnafl^ui puszta meg-
Anélkül, hogy csak megíkóstoihalta volna a finom kendermaguS tyuk-pecsenyét. >
berger KRAC, 2. Beri-Schiesing^r Nkauizsa, 3. Varga -Szabiik KRAC.
Caaps.t\\«r>euy ; 1. KRAC I. csapnia /(Androsits, Weinberger, Olajos). 2. Nagykanizsa (Berl, Scbk* Sfítoer, Fischer), 3. KRAC II. csnpa-1» (Gerö, Szilárd, Dómján).
Ifjúsági egyéni: 1. Bcrl NkanlZsa, 2. 01 íjos KRAC, 3. Varga KRAC é> Fiscber NUmizsa.
Ifjúsági páros: 1. Berl DeuUch Nlcanizsa, 2. Roseubcrg Puskás KISOK, 3. Varga-Szabiik KRAC és Olajos Forró KRAC.
A versenyek befejeztével S:0<to János főtitkár keresetien szávsfc kíséretében nyújtotta át a győztesek, nek az érmeket ós a tiszteietdilaikat.
ihlető szavára férfi korának küszöbén ébiedt szunnyadó magyarságának, ftsl paraszt vérének tudatára, a mogvir órz«ls löieilen tlsztasájgával s a gyermekévek megszokásainak b\'Stezlja nélkül engedhette át magát önmagára Uilátt magyarsága robbanó erejű ér-vényes ülésének.
Bécs, a Habsburgok ősi fészke, ,any-nyi magyar érlek, oHy sok magyar arisztokrata pusztulásának szinhelye,
Széchenyi isiviln szuPelésekor jóváte\'itc századok bűneit.
Az a város, mfcsy a \'i-gtöbb mag>»r életet fa\'otvasztottu a dinasztikus érdO. kek kohónál tan, adbt nekünk másfél évszázad legnagyobb imgyarját.
Ezért van Széchenyi születési Iwayé?-nek -a magyar sors]>an külön jnieit-tősége...
\\>o egészen külön be\'y üelí m\'.g a magyar történelemiten magát Széchenyi Istvánt, aki Immár több, mini egy évszázad óta betölti a mUgyur é*t egész lerüte-UM B maga blstótjaj írltikjái-
uak szuggesztiotáva^
Minden, ami ebben az. országban a inult század tiarmiuríCs évei óla történik, közvetlenül vagy közvetve ennek u nagy iDagyamak buigViüu\'-bil fakad.
hun fdejtmtk!
_ A vulhiniaí Oakátófl észak
Ujj, || jTJ ra fekvő tcrüíeioji íezuj-
¦--—I lőtt ájaáshanaink alatt
IBende János volt* veszprémi 7. honvéd taraikos osztálybeli szakasz vezető, aki bajtársával arra vállalkozott, hogv a nogiiszlavkütói keletre volt orosz \\\'é-deJmi vonatai tüzetesen feffiderili, az egyes árkok helyeit megáJlV^pitja és egylteu el\'enörzi. hogy az ezekre az árkokra irányított tüzérségi tüzünlaiek, cddigelő mi\'yen hatása voM. Ennek az önként vállaftl feladatnak Bende sza kaszvezetö igen üg,\\eson lett eleget, mterl a sürün aljfás erdőben észreviit->\'nu az oroszok árkáig kúszott, majd jórészét végigjárván, teljes résztetCsség-gel megá^apilolla az árkok helyét és azt is. hogy tüzérségi tüzünk, nZ egyes árkokban és az azok előtti drótakn-dályokban bot iiiiuö Itatást ért «!1. AnuV kor már esteledni kezdett és Brnde szakaszvezető a védelmi vonatunk fejé kuszoll vissza, az oroszok meglátták és tfiz alá vették. Am Bende szakaszvezető két bajtársávul együtt igen ügyii scu mi\'gbujt az erdőlton, majd sértet-leniií bevonult az ütegéhez. Részletes megátlapitásai az további tevé-
kenységére nézve igen hasznos tánilponi tokát nyújtottak, ugy hogy Bende szakaszvezető utjának kétségtclcnüS nagy haszna volt. Ezért tehát figyelembe vé\\u azt, hogy már 115 hónapja \\o!t a harcséien és hasonló utódon már több izben vitézkedctl ebből az aüka-lombó\' klíoívólag a ksezüst vitézségi úicnmiel tüntetlek ki.
— (Szentóra a ferendek plébánia templomában)
Holnap, csütörtök este G órakor kezdődik a ferenc\'ek plébánia tenrjfib-mában a Szentórn kitett Oltáriszentség előtt, gyónás! uflkufbmnial az eisöpéU-lekre. líslc \'H órától !)-Íg a férfiak és iTjak r<;!m..ul:\'ivi ugyancsak etSöV
péuleki g>\'ónási ..lll;t"«-nnn .".
— (A Credo vasárnapi februári taggyűlése)
A nagykanizsai {\',redo-egyesület va. lámap déli Tfll 12 órakor február havi taggyütésél tartja, am<f.(>en dr, AJtnássf Gyula törvényszéki buiácsUMók L\'sz a gyűlés előadója. Pontos megjrílauíst kór a plébános-cühök. \' (:)
A társadalmi, g izdasági, poftiíkai élet folyton változó eajaneny\'el felett Szécltenyi szel\'jamo Őrködik.
Nincs a magyar közéletnek olyan mcgriyiivánuAása, uinosenck ulyau reformgondolatok, amelyeknek gyökere le ne nyiibia a Hitel Világ, Stádiuml Ke|et népe és a többi Széchenyi irás nyugtalan, forrongó tatájához.
Az Ő gazdug lelke csifilagszóró kapra Zalával szórta szét ebben a külön magyar világban a nemzeti megújhodás nagy problémáinak tüzét. M»rl a nem.1 zeti megújhodás volt Széchenyi kőz}-Ölcti szereplésének, poíilikaí .és gazdasági munkájának vezéjcsitlagn.
0. aki már fiatal korában bejárta Vyugateurópa minden nagyobb alternál s éveket töltött AngMálrtp s volt megisí-mérkcdelt az angol nép magas é^f-sziuvonalával, gazdasági és politikai tendszerés-eü, berefldezéséAe?, gyötrő ha zafíui fájdalnvit éraett, amikor ebita-radl hazájn slrohnas viszxtiiyoirti gon-dttU.
Meri Miiyíyarorszitg azokban az időkben valóban szánalmas neJyzetlicn volt.
(Folyt, köv.)
14 napos olcsó könyvvásár!
Schless Testvérek fióküzletében iriílí lillÉI-it 8.
h
Szépen szerepeitek a nagykanizsaiak a dunántúli asztalitenisz bajnokságban
Continental írógépek
képviselete és larakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
1941, február 5
ZALAI KÖZLÖNY
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
— (Uj tisztikart választott a Vegyeskar)
A keddi értckcrtclrn a Vegyeskar elhatározta, hogy saját keretén hff.BÍI tisztikart választ, hogy ügyeit közvet-leuúV intézhesse. Az elnöklő Keltűig Ferenc karnagy ismertette a Ye/ves-kar fontos célkitüzéseil és kötetlesséj-gvrt, majd egj\'lnuigulag mpgváfnszloUúk WaLigurszky Béfál ügyv. alelnökké, dr. l\'aizs Ferencet titkárrá, Garzó Pált pénztárossá ós K. Nagy Lászlót jegyzővé, akii egyúttal fei&értek, hogy a Yegyeskar eseményekben gazdag múltját és jelenét örökítse meg. — Ezenkívül elhatározta a Vegyeskar, hogy 15-én hangulatos lefestet rendez a ingok, valamint a Vegyeskar tiszte-tőinek számára. — Dr. Pajzs Ferene értékes inegáftaijitásoldiaii szögezte íe álláspontját: A jöv.\'íljcn a Vegycskart-bon csak regyetem utján lehet bejutni. Akik ezeket nem értik meg — azok helyett ujak jönnek! A csütörtöki összpróbáu további célkitűzéseket és fontos problémákat lárgynh az uj ve-zo I őség.
— (A Baross Szövetség)
nagykanizsai kerük-tc február 8-án este D órakor tartja a Csángó Magja;-rok visszatelepítése javára rendezendő tánc-teáját a Központ kávéház összes termeiben. Amikor az igen ijszUjlt vendégeink figyelmet erre fe^uvjuk, eiy-íx-\'ji közöljük azt is, Hogy a Köz,|x>ni kávéház Összes termei kizárólag a lia-ross rendelkezésére űfíL Külön meg", hivót nem küldünk. Kedves yendé> gelnket igaz magyar szeretettel várják, i.lnökség. (;)
— (Vasárnap Credo tea est a feherteremben)
A nagykanizsai (jcdo-egjesület vasárnap este 7 órai kezdettel műsoros tca-eslt\'t rendez, amelyen nemcsak a tagok, de mindenki részt vesz, aki a katolikus laborhoz tartozónak érzi magát. A műsor gondosan össze van áHilva. Mindenkit testvén szeretettel látunk, (:)
-- (Cserkész-jubileumi
ligész napos programmal, imncpíi tneg a keszthelyi gimnáziumi cserkéázt-csapat az aiakttlrásnuk két évtizedes fordulóját. Március 9-én szinrehozzák azt a cscrkészregényböl irt darabol is, amelynek Szomor Tamás tanár a szövegszerzője, dr. KJetnpa Károly tanár u zeneszerzője és György Fcnenc tanár a díszlettervezője,
— (Nagysikerűnek Ígérkezik a ZMNiE-béU)
Sokan reklamálják az idei ZMN\'TIv-láncmulatságot. A kétélkedóket megnyugtatjuk, hogy ez évben nagy előkészületek folynak a taucmuOi.it sng sikerének érdekében, 22-én az tparoskór-Iten rendezi az idei nagy -Sport-bálját, a ZMNTE. Városunk sportjának érdekében is ntindenkinek pártolnia kdÜ ezt a ball! (0
— (A vonatkorlatozások és a bejáró diakok)
Keszthelyen ntozgadom indutt meg a keszthelyi bcjáróiskotlások érdekó-ben( akiktől az uj menetrend cbveltc a 13.10 órakor Tapolca fettó íntJuSó vonatot. Ez idö szerint közel 100 isko-llásgyerek csak esto K órakor üidi/fluit haza. Hasonló a helyzet Tapoftcán Is. Itt a .Tapolcai Kaszinó Egycsntot fűtőit hedyiséget biztosított a vonatkor-lálozás maatt estig TapoScán szorott bejáró polgáiistákuak.
— (Zalai kis hírek)
Tizenegy jelentkezőt képeznek ki szakszerű vöröskeresztes ápolónőnek a tapolcai korházban. A jífienlkezők l>cr-.szc már olvé#ezlLk a házi és a továbbképző ápoló lanlolyoTnot és most ^tz előirt lő évi tamflmányt végzik. — A révfülöpi fürdöegyesiVet autóbuszjám-tok csatlakozását kéri a vonatokhoz. Kél-három kilométer kerüU5v# megoldható \'tenne, hogy\' a Tapoltca vöí-gyében járó autóbuszok érintsék a Banitonjwrtot - A bnphtonfújeíU járás körorvosAvá dr. Heverde Dezsőt nevezték ki. - Február 10-én kezdik meg a keszthelyi kisiskolások ingyen vbéd\'"*3tó-él. ¦ ¦
A képviselőház letárgyalta és elfogadta a nemzetiségek védelméről szóló javaslatot
Rtményi-Schnelter Lajos tíazdaiájtl cmcH-mlniaztar holnap Huny expozéi mond
Budapest, febmár 5
A képviselőház n* délelőtt ülést tartott. Tosuády Nagy András megnyitója után Radoesay László igaz-súgügy miniszter az irodalmi ós a művészeti müvek védelméről szóló német-magyar egyezmény becíkke-lyezésérő szóló javaslatot nyújtotta be, m-\'ijd a nemzetiségi érzület büntetőjogi védedrnéről szóló favastaH tot kezdték tárgyalni. Az elnök bejelentette, hogy « pártok részéről csak a nyilasok állítottak vezérszónokot Vájna Viktor síomélyében.
Huszovszky Lajos hangsúlyozta hogy nem volt semiiúié\'e olyan rendelkezés sem nálunk, sem külföldön, r^nfíly a nemzetiségi érzés védelmiéről intézkedik. Ma, mmlkor nálunk is felfelé ivei a iiaciojializiníus, nem gyengeségből, h-niem n testvéri együttérzésből fakad ez a javaslat A kisebbségektől e védelemén hűl séget és ci magyar épitőmunkába való beleilleszkedést várnak, hogy egy szívvel, így léJekkel lühes.jan előbbre vinni a m-igyai1 haza sorsátí
Vájna Gábor szólalt fel ezután} Hangoztatta ;# nemzetiségek közti együttműködés szü^églftwégét. Azt egymás elleni izgatás magokad\'ályo-zását ö is üdvös dologiuik tartja.
Mikó Imre erdélyi képviselő korszakalkotónak mondja » javaslatot, ö tudj a, mit je;ent, mert o román uralom alatt semmiféle védelemijén nCjiv részesültek. Sőt n román >«pok nyíltan gyűlöletet szítottak ellenük.
Aggályosnak tartja azonban azt a részt, ameiy büntetést helyez kilátásba azm Csebre is, ha valaki a ki. sebiwégekrőt kedvezőtlen dolgukat ál lit, noha az igaz. Szerinte a jogos
\'-J%5L^—~--~\\
— (Mezőgazdasági tanfotyarrr^H Zalában)
Az AlsódunántuB Mezőgazdasági Kamara nyolc napos mezőgazdasági tanfolyamot rendezett Kékkúton és Aszófőn. Az érdeklődé-s Jg^ai nagy VoU, annál inkább, mivel «z esőadásokba a fániokialást is be^k ipcs^ilák.
— (Uj evangélium-töredék)
A Tükör februári száma írja. A Vtr\'x-tish Mttseuni ÜKi5-ben \\".isftrofl.t papy-rusai közül uj evangóJuni-töredék került eftő. Bz az evangiüuim U-giiikább a János könyvéhez hasonlít. Az irás alapján inegáBtopitották, hogy \'l töredék a Krisztus utáni 11. szjizadbéá származik, leliát Kriszlus találása Kgyiptom földjeié már Wyen korán eljulott.
— (Aílaml ut lett a kanlzsa— zalaszabarl ut)
Mint az állami utépitészet hivtaa jelenti, a Veszprém—kesztheVyj áBamn közút zalai szakaszát vámjegyei kejo-lésbe adta ál a kercskeddbrri miniszter, a Zalabér—nagykiinizsaj toivéuybutó-sági közutat pedig felvette az átíami utak hálózauiba.
— (Kendertermelés a tapolcai határban)
A Tapolcai VlíítecsapoBó Társulal v-V Usztmánya foifjfcflkozolt kwiderLejano-Jésso- iü)iiiatiuoz.ták, hogy a gát-szaba> lyozáaa, Sfletve medoiliszt»jgatási mim-káOetal kapcsán kenderáztatót létesítenek, ha n föWn«Wuásügyi minisztérium kilátásba helyezett köTifcsÖnél megkapja a Társulat,
— (Megnövekedett Németországban az újságolvasók száma)
A háború kitörése óta jolcntékenyen emelkedett Németországban a lapok
kritikái « \'kisebbségnek is el kell bimi. t | , - |
Hotinicskó Vladimir szerjnt szüki-ség Vin a törvényre, mert 1868 óta nem történt semmi n kiseblwógek védelmére, E kijelentése miatt nz ebiök figye!mezlet-»e) Hc^ifeSkotj
hogy általánosítási* 0 történelmi valósággal ellenkezik, miért M«gyar. országon nem csak papiroh volt tn)2gra kisebbségek jo^n.
Közi Horváth József sajnálattól látta, hogy Homicskó féUreótléjsrfc alkalmas módon mondta el egyéb-ként jóazóndéku beszédét. A liberá-Jis időben történlek lüszuráüok n (kin aebbségek felé, de niég akkor is erősödtek a kisebbségek. Az áll»ml nyelvének megtanulását szükségesnek túrija. ( [ | | |
Radoesay László ígazságüaymíí-niszter válaszolt ( n fel.szó\'alásokm Hangsúlyozta, hogy a kisebbség,népcsoport, fttjesopori helyett a ncmiae-liségi s/ól találtait a legjijiegfcleiőbjbr-nek, peisoroiti részletesen "zokat az intézkedéseket, anvalyeket a nemz|s. tiségek érdekében hoztak ós ftmfey. lyek megcáfolják Homieskó áHítá_ Bát. _ , . |ii |
A miniszter válasza után általánosságban elfogadták a javasia-lot, majd Csicsery Rónay István jelenteié be, hogy a Külügyi bizottság31W*
délelőtti ülésén részleteiben is elfogadta a háromhatalmi egyezm!énv és a jugoszláv jnpgyar barátsági szerződés becikkelyezéséről szólója vaslatot. ! i i I l
A pénzügyminiszter mjgy expozé-Ját, úgyis mint gazdasági csuosmtj-niszterj hobuip mondj" el.
jiéldányszánia. A háború eiőU IH miliő volt az összes német iaj>ok példányszáma, most pedig liitulcs kimu-talások szerint 24.6 m.Uió. Az emeS-kedós tehát :iG százalék.
— (Nem akartak segíteni u tazoltásnál)
Balatoncsicsó községben nemrégiben tűz pusziitolt s a hatóság fölszólította a közeli óbudaváriakal, hogy "z ollást-boz fogataikkal vonuljanak ki. Mludi-össze két löldmüvcs nem volt bapandö segítségre s.elni. Az cgjiik Kovács István, akii ezért a balatonfüredi föszoll-gabiró ?0 pengőre yagj- 10 napi elzárásra, a másik SzuköS József, akit vi ,"¦\'.!.;¦¦.¦ vagy 20 napi elzájásra ítél. Mindkét üéiet jogerős.
— (Halálos motorkerékpár-szerencsétlenség)
Somogyi Géza hadnagy Balalonfü> [edról mo to r kei-ék páron fiánka község felé tartott. L\'lkózben a műúton gépével egy fának rohant, umcTyet a gép kidöntött. Somogyi nagy ívben az átmenti szántásra zuluint, rszmeAetét vesztette és megfagj\'otl. Holttestét másnap talállak meg.
— A uagyváiadi i«pül6k*U»xb-ófáról
ir a Magyar Szárnyak repülésűg[yi folyóirat febniáiá uj száma. A lap közli egyben. Bisils Tibor le^őkrónikuj-ját, L\'dvary Jenő rej)ülohueit< gi"óf Zichy Béla líezst\'i ír repülőipar te/t> dóséról szóő értekezését és Száva Tibor folytatásos jopűloregéiiyét. Érde*-kes még a magassági ropűlésröi, R berepülő pilótákról, a farokiiélkŰU modellekről, I>ondon világluiborus bom bázisáról ós az ejtőernyős katonákról szóló cikk, A Magyar Szárnyak min-denüU kapható. AluUlNrányszáinot » kiadóhivatal (OkVV ut 12.) kívánatra ingyen küld.
Nagykanizsa megyei város
po\'gármesterétől.
73/1911. Kó" ~"
T.-\'iíny: A lucerna- él lóhervetőmag-vak ilu alá vétele, Igénybevétele és beszerzésének mOdja.
Hirdetmény,
A 8030/1940. M. E-\'bz. rendelet alap-
Ián még deeemborbun mindenkinek be :ellett jelentenie a 15 kg nál több lucerna és a 15 kg-nál több lóhere vetö-niHR-kéazletőt, u az említett rendelet szerint mindenki köteles volt minden hónap 1—8. napja közt a bejelentett készleteiben beállt változásokat, valamint a december éta szorzott uj készleteket jotentonl óh ped.g a ter-meeztók a városi közellátási hivatalnál, aZnemtermesztók pedig közvetlenül a m. kfr. Kereskedelmi Hivatalhoz. A í. óvt február 2-án hatályba lépett 70179/ 1941. F. M. bz. rendolot február 2-átót kezdödÖIeg a bejelentés! kötelezettség alá eső lucornavetómag-készlettíket, tehát a 15 kg-nál nagyobb készleteket, zar alá helyezte s elrondeite Igénybevételüket ; egyben azt is kimondotta ez a rendelet, hogy mindenki, akinek 15 kg-nál több lucernavetömag-kéaxlete van, a rendelőt életbőléptotésétő) számított 3 nap alatt, tehát nem február 8 lg, mint a &530/1940, M. K bz. rendelet szerint kellett volna, hanem (ebruftr ö-lg kötetes a készletét bejelenteni, a Jövőben pedig nem kell a változásokat Jelenteni.
Felhívom tehát mindazokat, akiknek 15 kg-nál több lucerna vetŐmag-kó zle-itlk van, hogy készletüket február Mg jelentsék be és pedig azok, akik lu-cornamag termesztésével foglalkoznak, a városi közellátási hivatalnál, Hu-nyadl-u. 16 sí. alatt, mindenki más pedig a in. kir. Kereekedelml Hivatalnak (Budapest, Széohenyl-rakpart 6) A zár alá helyezés azt Jelenti, hogy febru\'.i- 2-ától kezdödöleg a luoerna-magvat forgalomba hozni, vagy avval egyébként rondolkeznl csak a hatóság engedélyével szabad, a szállításhoz pedig szállítási Igezo\'Vány szükaéges, amit a m. kir Növónyvéüelrnl Hivatal állit ki. (Budapest,IV, Vámház-körut2.)
Igény be vétel pedig azt Jelenti, hogy u zár alá vett lucerna vetőmag-készleteket a tulajdonos. Illetve a birtokos a Növénytermelési Hivatalnak, illetve az általa megbízott szervnek felhívására a hatfBág által megállapított áron, ármegállapítás hiányában pedig piaci áron készpénzfizetés ellenében rendelkezésre bocsátani kötele;;.
A íirmelők, akiknek lucerna vetőmagra szílkégük van, csak ugy tudják vetőmag-stükaeglítükct besxertznl, Ha erre vonatkozó igényüket legkésőbb február 17-én déit 12 óráig sztmélyestn élőszóval bejelentik a várost .Közellátási Hivatalnál, Hu-nyadi-u. 16. sz. alalt. Azután majd minden gazdának ezen Igénybejelentés alapján fogja a Növénytermelési Hivatal a szákti-ges velőmagvat kiutalni és a szállítási Igazolványt kiállítani.
Az említett 70197/1941. F. M. bz. rendelet a lóhervetömagvak zár alá vétóiét 1b elrendelte, de csak február 25-étől ktzdődőteg. Február 25. és 28-lko közt mindenkinek be kell jelentenie 15 kg-nál több lóher vetőmag-készletét éa pedig a termelőknek a városi Közellátási Hivatalnál, nemtermetöknek a m. kir. Kereakedoítnl Hivatalhoz. Február 2G élői kezdödőleg lóherevetömagot la csak szállítási I gazolvánnyal szabad
szállítani
A termesztő gazgák, akiknek lóhere vetőmagra van szükségük, szukséglt-ttlkot tebruár 2>ig a szabadforgalomban szerezhetik bu; ba ezt beszerezni nem tudják, szükségletüket személyesen, élőszóval február 25 és 28-Ika között jelentsék be a várost Közellátási Hivatalnál s aztán ezon Igénylés alapján fogja msjd a Növénytermelési Hivatal u szükséges mennyiséget kiutalni s a szálllt&ai igazolványt kiállítani.
Nagykanizsa, 1941. február 4. m Polgármester.
HE HBHin ataui a ZiUI KÖ&ÖSf SBBBHEJETBERDIE oeíkftl I
EALAI KÖZLŐN V
1941. február 5
MEGHÍVÓ.
á Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán
XIa.IV. évi rendes közgyűlését
1941. éwi február" ti6 23-án délalStt II Apakor saját helyiségében (Fö-ut 1.) tartja meg, melyre a t. részvényeseket tisztelettel megliivja
Az Igazgatóság.
-^IO«OI.--
A kffzfjyUlés tárqyiiii
választása 3 évre és az alapszabályok 27. §-a alapiján megállapítandó létszámban fclügyelöbizoltsági tagok választása 1 évi időtartamra. 3. AlapszabályszerUleg benyújtandó indítványok tárgyalása.
1. Igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentések. Az 1940. évi zárszámadások elÖte\'rjesitése, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztása iránti határozathozatal és a felméntvény megadása.
2. Az alapszabályok 19. §-a értelmében 3 igazgatósági tag meg-__ Nagykanizsán, 1941, január 31-én.
Jagysat. Az alapszabályok 12. §ra szerint a közgyűlésen részt vehetnek és szavazhatnak azok a részvényesek, kik legalább 5 nappal a közgyűlés meglartása előtt részvényt vagy részvényeket le nem járt szelvényekkel égvÖft az intézet pénztáránál vagy a Magyar Altalános Hite banknál, Budapesten leteszitek A lelett részvényektől kiállított elismervény Igazolásul szolgál a közgyűlésen való részvételre.
Vagyon
M ÉRLEG-SZÁM LA
Yahetr*
Készpénz
Pénzintézeteknél elhelyezett tőkék .........
Értékpapírok ..............................
Váltók....................................
Adósok ....................................
Ingatlanok............. ....................
Felszerelés ... ........................¦ ...
Beszedési váltók el lenn zárnia ...............
óvadék- és szavatossági adósok ... P 26.125-
Pengő
28.202 104.083
130.375 17.1142 1,775 610 270.850 12».?00 1
&.000
5*97
Részvénytőke .................................
Tőketartalék .................................
Tarlalékalap .................................
firtékkülönbözcll tartalék .................. ¦¦•
Nyugdijalap ...................¦¦ ............
Beruházási hozzájárulás függőszámla .........
., ,,, könyvecskékre ........................
BeléI\' folyószámlákra ........................
Visszleszámilolt vallók .................\'. ......
Fel nem veit osztalékok......................•¦
Átmeneti kamatok ...........................
Különfélék ....................................
Beszedési váltók ....................• ••¦ -
Ovadékhltelísszavalos. kötelezettségek P 26.125 —
m mult évi áthozat.....................
Nyereség-. Myó M tl8Ela nyeieség ............
Nagykanizsa, 1940. december 33-én. Megvizsgálta és helyesnek találta:
S\'.."tí..l.íL..te»8«....L\'.
300.000 103.04) 14.000
708 106 866.682
0.510 25.250
417.041
10.5U 56.941 25.823
1,105.067 686.049 Mi 12.321 4.768 5.000
Az lgazgaióttág. A FalOgyalSbizoHaag.
A lugjrkitiUul ktr. Járásbíróság, mint UisMronyvi hatóságtól.
8356/19-10. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Kálói Ferenc végrehejtatóuak Vuklci Jánosáé Bs. Magdics Márta végrehajtást szenvedő elleni végrehallásl ügyiben a telekkönyvi hatóéig a végrehajtató kéielme következtében az 1881 : IX l.-c 144.. 146. éa 147. § a értelmiben a végrehajláei á,veiéit 270 I1 tőkekövetelés, ennek és pedig 500 P atln 1938. málu, 20 tol 1940. áprllTe hó 15. napiéig és 270 P utin 1940. évi iprills hé 1.1. napjától )<ró 51/z"/l kamata, 65 P eddig megállapított per- és végrehajláa! és aa árverési kérvényért ezut-tal znegálupltolt 22 P költség, további a csauakozotlnak tdmoadott Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 550 P7 Vuklca Perencné 100 P, Hiba Perencné 240 P 64 60 P es 300 P tőkekövetelése és ját. behajlása végeit a Szépeinek éa Rlgyácz községben [ekvő s a
I. siepetseki 134 szt,kvben 166 ttrsz. alatt foglalt hál 238 ss. a. udvar kertiéi Ingatlanra éa a
II. liepetuekl 183 a.l|kvben 158/a. hraz. alatt foglalt ház 181 sa. udvaré, kerttel Ingatlan <h részére együttesen 1800 P.
III. s siepetnekl 781 szt|kvben 2114 hm. alatt foglalt szántö a Cserénké dűlőben Ingatlannak Hl réiiéie 156 P, 2545 hrse. alatt foglalt szántó a klsszepetnekl dűlőben IngilUn l/l részére 144 P,
IV. szépeinek! 109 azl|kvben A I. 17 sorsa, alatt foglalt legeifi illetőségnek >/. részire 64 P és a 18 soraz. alatt logl.lt cretó Illetőségnek Ve részére 37 P,
V. a rlgyácl 789 azt|kvben 632 hisz. a. loglalt azolő és pince az Imrehcgyen ln-gallannak >/l réssére 288 P 50 f. kikiáltási árban — a II—V pontban felsorolt Ingatlanokra 649671«. 1907. az. végzéssel Ozv. Magdics Istvánné ez. Káráu Erzse lávára bekebelezett haizonélvezetl szol-galeri! Jog fenntartásával, mégis azzal, hogy ha Igy az Ingatlanok megelóifi terhek fedezetére ezennel megállapított 1000 P-ótt el nem adhatók, az árverés hatály lalanná válik s az Ingatlanok szolgalmi Jog fenntartása nélkül kerülnek árvetés alá.
Az árverés nem érinti az I. pontban Irt Ingatlanra 1627/llr. 1929. az. végzésiéi özv.
Malek litvánná sz. Magdics Katalin javára bekebelezett haszonélvezeti szolgzlmi |ogol.
A tkvl hatóság az árverésnek Szépeinek kOzséaháUnál megtatláiáia 1941. évi febr. hó 21. napjának d. I. 10 óráját «¦ 1(1-gyáci községtláiánll ugyanaznap d. u. 2 óráiét tüzt,ki;éa az árverési fellételeket az 1881 :LX t.-c. 160. §-a alapián megállapítja.
Az árverési [ellélelek a hlvataloi filik alatt a telekkönyvi hatóságnál (Tötvény-hái, I0ld.zl.it. 1. ajtó), és Szépeinek, Ki-gyic községek elöljáróalgádál tekinthetők meg. (1881 :LX. t.-c 147. 6. g) pont)
A telekkönyvi hatóság elrendeli, hogy e telekkönyv! Iroda az árverés elrendelését a azcpltnekl 134, 133, 781, 109 és rlgyácl 789 azljkvben Jegyezze fel.
A tkvl hatóság e hirdetmény egy példányát klfüggeaztéa, egy példányét pedig az árverési feltételek raegtcklnthetése végett Szépeinek Rlgyác községek elölj, továbbá egy-egy példányát szabályszerű közzététel végett Murakcresitur, Bajcsa, Sormás községek elöljáróságainak megküldi, végül." az árverési hirdetmény tőrvényszetU kivonatát a Zalai KOzlOny clmü helyi lapban egyszeri kostététel végett a végrehajtató képviselőiének klad|a. (1831 :1.x t.-c. 152 J! 19081304. t-c. 23. {.) \\
Árverési feltetelek a kOvetkezfik i
1. Az árverés alá esó Ingatlant, a házat ¦ klkláltáil ár felénél, a lobbii kétharmadánál alacsonyabb áton eladni nem lettet. (I908:XU. t.c. ?8. §)
1. Az árverés alá kerülő Ingatlant, ba az árverés megtartását a végiehajlntók közöl özv. Vuklca Perencné kéri, 2000 P, ha Haba Ferenrné kéri, 2100 P, ha Kéldi Ferenc kéli, 2850 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehel. (5610/1931, M. E. sz. rend, 21. §)
l/a Arverelnl szándékozók a katonai hatóság hozzájárulását lehetőleg az árverés előtt szerezzék meg, mert ha a katonai hatóság a vételhez nem járul hozzl, at árverés hatálytalanná válik a annak költ-légelt a bánatpénibfil kell fedezni.
2. Az stverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár ItWo-ál készpénzben, vagy az 1911 iLsXt. 127, S-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képea értékpapirosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges blról leiétbe helyeseiéről kiállított letett elis-
mervényt a kiküldöttnek áladul és az árverési feltételekéi aláírni. (1881 : LX. t-.c. 147., 150., 170. §§; 1908: XLI. t.c. 21. §).
Nagykanizsa, 1940. okt. hó 17. nepján. Dr. Bentzlk ik. klr. jb. elnök. A kiadmány hilelélll : Kiss ik.
w trod.lt.it.
APRÓHIRDETÉSEK
Sp f IlIrdaUl dlji. , aaJlmap alaj Oil licpiu p 10 MCl|
10 mlndttn tov.bbi mi 6 (Illír. MUtOtnap
In .-olp ttO flilet, i.ilrutfcn tovibbt »*ö * lllüi.
LAKÁS-OZLirrHELYISÉO
Csinos kél szoba előszobás Istkátet ktre-
sek május 1-rc, esetleg előbb. Cini a Idádéban. 284
A Nfigykunizaat Tskarékpéojttár Ucák-féil íronljáiiak második emeletén egy négy-
¦utebáM komfortos lakás aug. 1-ére kiadó. .308
AU-As
Kezdő keresztény tlutvlaaKt felveszünk. Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet, mint az Országos Központi Hltel-Biövetkeiet tagja. Csengery u. 7. 327
BeJáiŰ laltarllánB felvétetik. Bácskai. Főm 19. 342
ÖBjófóntt telvélelllc Erzsébet-téif telivé. Kremsier. 343
ADÁS-VÉTEL
Moaott oápllatK|ll6 rdnpyot kelts megvételre lapunk nyomdája Ffi-ut 5 alatt.
Agytollat, használtat it, váiárolok. Rifscher Mátyás, Kfrály-u. 35. 95
Ssána elsőrendű és ruátodrendtt eladé. Sugér-ttt 2. 338
Egy Jókaiban levő körrnyll 15oa0a-kpoal megvételre keiesiellk. Felőli mai
,___341
Egy aa^al-ia.haly. férfi fehérnemű és cipők eladók. Csengcry-at 35. 340
jolí!ite,liiiÉI|ita!
Earauabárat lakás májas elsejére kl.
adó. So-utra 14. 330
Oslralhailliaréa, Hálása dpész féle,
kiadó. Sugár-ot 2. 330
BÚTOROZOTT SZOBA
Sörgyár közeiéhen, lehetőleg i Csen-gery-uton, kilogástslan s,Mtatr>«zta)tf szobát kere. monnalri sörgyári ttüzlslselő. Teleion 36. 387
zalflnbajáratu ulcal bútorozott szoba lOtdészoba.haiználatlal kiadó. Deák-tér 4.. földszint. 344
HÁZ ÉS INOATLAN
Kén, kocima hentesüzlettel éa mellékhelyiségekkel alutíó. Érdeklődni lehet Szepetnekl-u. 25. 260
Url uiorjriMhé,, 3 ,„,1,^ fürdőszoba, versnda és mellékhelyiségekkel, nagy gyümölcioiiel májusra bérbeadó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 325
ZMUtl KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP).
atladtut „Klzgazaaslgj R. r. Najyk.alzaa-. Folelóa kiadó: Zalai Kar.iy. Nyoniatott: • .Klzgazéaaágl B, r. rVaeykaniisa"
ayoiailájábau taaiykaalzsaa. (Nyotuüíórt felari i Znlnl Káralyj
||t évtoljrun 30. uim.
Nagykanixu, 1941. február 6 csütörtök
ára 12 fill.
ZALAI KÖZLÖNY
Fefeafe nettentf: Barttartts Lajos
BtOfbctttá An: e*y bóra t jmkbI 4« Mis. 1iirtiinál»l«l 4s rfilfÉiliitil yîeom. m ml
Takarékosság,
áldozatkészség
Mí?id*n esztendőben kiemelkedői jelentősége van annak a beszéd, nek. amelyet a Magyar Nemzet Íj Bank közgyűlésén jegybankunk ct-nöke szokott e:mtondtni. A Magyar Nejwzeti Bank évi Jelentése és ti közgyűlésen elhangzott felelős nyilatkozat rendszerint anegímiiti a rátt* gyar gazdasági é:et összes nagyprobr-léniáit és egyben kijelöli az utat, amelyen a gázdaságpoijjjtikusokiintk hiiadniol; kell. 1941-ben még nagyobb szükség van erre az utuíutatásra, sn-iitit volt a i*é,«ebjl>i békés eszr tendökbcíi, meri ma.m\'ndm ország - akár hadviselő, akár nem az — egyaránt háborús pénzügyi ős gazdasági viszonyok között él, márpedig !1 háborús idők sokféle uj (kötelességeket hárítanak a gazdasági életre és az abbén- dolgozó emberekre.
Ma már szinte közhely, hogy a nemzetek most folyó nagy harcában, amelyben fegyverrel vagy anélkül niöiden ó\'etképes ország résztvesz, az egyik legfontosabb arc vonal a gazdasági. A háborús időknek ez az alapvétő parancsa pedig megköveteli a dolgozó társadalomtól, hogy mindenek fölé helyezze a hadikésien^ét szükségeiéit és igényeit. Ugyanakkor gondosöcodni Ml arról is, hogy a (mai generációt terhelő rendkívüli fegyverkezési költségek mellett elő készíts ük és megalapozzuk a jövő nemzedék életét is.
Kettős feladata van tehát in« a társioVU<«nnak : fokozni és fenntartani a nemiét haderejét ós megalapozni a jövőt. Mind a két feladatit csak takarékossággal lehet megoldani, amint azt Baranyai Upót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédében a társadalom figyelmébe is ajánlotta. De manapság, amikor Sok gazdasági és pénzügyi-fogalom1 megváltozik, fejlődik és átalakul, más és bővebb értelme van ennek 3 siónak h ; takarékosság. N2 gon. dőljünk kizárólag: Q rígi értelemben vett takarókosságra, amely csak pénz összegyűjtéséből állott! A mhi kor e téren is többet kivan tőlifejfcV Takarékoaíioodnunk kell mi|n<&nek{i feleti n javakkai, a nyersanyaggal, az élelmiszerrel, egyszóval takarék hősködnünk kell azzal, hogy a fo_ gyasztásl magasabb nemzeti, célok érdekében korlátozzuk és ha pénzt takarüunk njCg, ezt is olymódon tegyük, hogy annak elsősorban a nCm?ct.vegye használ. Takarékosság tehát az adók pontos megfizetése éí ;i takarékosságnak kö" érdekű forjnjá-ja például az államkölcsön is, amelyet a jövőben a közönség sző-les ré\'.egcinek jegyzése alá fognak bocsátani. (
A taknrékosság sok TOiialkozás^ biu áldozatkészséget, áldozatot is jelent. Ez természefles, hiszen a nwi történelmi ídök rendkívüli terheit és költségeit a m»i nemzedék, nek\'keli viselnie. Könnyelmű eljá. \'"ás voiuij iia a társadakVii neni\'ta-
leményl-Schneller Lajos a Ház mai ülésén a
A képviselőház mht ülésén felolvasták a mínisziereinök átiratát; BárdoSsy László küIügymJnLszterrő\' tőrtént kinevezéséről, rajajd folytatták az építő lakuréküziet Szabályozásáról szóló javaslatot. Horváth Közi József felszólalása után Radoesay László tgaxságügyrnfaiszter vú-bafcZott a felszó\'alásokra, mnjd egyes bizottsági jelentéseket fogadtak ei * A mentelmi bizottság jelentésének felolvasása alatt léplek az Ulésterehnh be a kormány tagjai, köztük Bár-dossy László, az uj külügyminiszter, Jiki1- n Ház nagy tapssá] fogadott 1
A tárgysorozaton lévő javaslat általánosságban történő elfogadása után került sor Reményi-Schneiler bajos pénzügyiiuniszier expozéjára?
Hangoztatta, hogy fő feladatának\'
miniszter nagy beszéde tértekről és feladatokról
tartja a gazdasági tervek kiszélesu tését és egységbe hozását. Amit loi bet, a program szigorú betartásával megoldanak, de alkalmazkodni, kep a helyzet]*** és ezért sok kérdés csak a háború után oldható in\'2g. Pontosnak tartja a munkai mennyiségi és minőségi felfokozását. Nagy munkánk végső eredményét mUjd sok mindenben csak a háború után látjuk. A földkérdésről szólva kijelentette, hogy növelni koU afAr-möterülcteket » szikes területek termőképessé tételével, a tagosítás na-gyoblrarányu kereszt ül vitelével, az árvízveszélyek megszüntetésével. Egyetlen darabka termőföldnek sem szabad kihasználatlanul mm-adni, ír-mondotta. - Megvizsgálják a lormö" földeket és ennek alapján irányítják
m-ajd a termelést, hogy hol, mit termeljenek. Nagy gondot kell fordr/1 tani a minőségi feljavításra ós a márkázásra., ¦ i
Részletesen szóU ezután a miniszter a gyümölcstermelés, erdőgazdaság és áll--ittenyésztés megjavításáról, nujd hangsúlyozta, hogy mj^idjejn; bányakincset felkutatnak. Az energia gazdálkodásba a vizierőket lB\' be. kfipcsolják. Nagy súlyt keli helyezni a nyersanyaggalálkodás helyes irányítására és n pót- és műanyagok gyártására, az erre vonatkozó kut*L tások eiőmozdibasára. Biztosítani kell a hulladékanyagok gyűjtését, amely szintén elsőrendű nemzeti feladat, mert nyersanyagot ad és további termelést tesz lehetővé. ;
A Ház ülése lapzártakor még tart.
Halálbüntetés vár a vidéken bujkáló töbnezer fegyveres vasgárdlstára és rejtegetöltre
London aggódó lakossága február közepére várja a német támadás megindulását
London, február 6* Az angol főváros népe aggódással néz az elkövetkező heteik elé. A la. kosság általában február közepén várja a nagy (német támadás megf. indulását. A hadsereg állandóan gy-a koriitozjk, mert partraszállástól tartanak. A betegek közt uj gázálarcokat osztották ki, a lakásokban épülnek az óvóhelyek és mindenütt meg kellett szervezni « tüzőrségeket. Az utcai víztartályok jegét napontn fel kell tömi, A templomok kriptáit is légvédelmi óvóhelyeknek rendezték be.
Az utcákon a törmelékek miatt a forgalom meg nem á\'lt helyre mindenütt. A robbiinások fölé idcigle, íenes deszkapadiókat épilettsk agya logoSok számára és a telefonvezetékeket is ideiglenes szeleitekkel pótolták, ahol lehetett. , A lakosság n mostani támadási szünetben egy nagyobb táinadás elő-
készületeit látja, bár « hatóságid hangoztatják, hogy ennek oka a rossz; idő, ameiy többet ér a iegbéztoSabb óvóhelynél és a legjobb Iég*lhirátas~ nál. ; »
A kormány a hajóforgalom e\'mp-radása miatt a mezőgazdasági ter. m*lés fokozását szorgalmazza. A lakosság Bevín miniszterrel szemben elégedetlen. ; {
A lapok szerinl ai angol nép &ok«t vár Ainjerika segitségétői, dc lassúnak tartja a segítés módját. Ezzel kapcsolatban a lapok rámutatnak arra, hogy az amerikai jparátápltás rendkívül körülményes és ez okozz, i, hogy Amerika nem tud azonnal segi-tend.
Az angolok afrjkai siketéivel kap. cSolatban leszögezik a lapok, hogy á helyzet még ott sincs döntő szaka* száb-m és általában arra lehet számip tani, hogy a habom még hoSszu tesz, í
Laval lesz az ni francia miniszterelnök?
Belgrád, fobiw 6 A Politika értesülése szerint a vichy helyzet végkifejlödes előtt áH. Ugy tudják, hogy Danán tengernagy eishnitoita Laval visszatérésének útjától az akadályokat és Laval rövidesen átveszi a miniszterelnök és belügyminiszteri tárcát. Laval kormányában Darian lenne a külügy in if
níszter és Huntzigcr tábornok a hadügyminiszter.
Ugy tudj-1 a lap, hogy Lávái feltételeivel tegnap Vichybcn miniszter
t:uiács foglalkozott. IJavai áUitó\'ágf súlyos felté\'elekhez köti vissznSIórtét, Így többek között azt is kéri, hogy a parlamentet helyettesítő nemzeti tanács tagjait ö nevezhesse ki:
karékoskodnék a Javakai, nem kÖ-vetuá az áldozatvállalás gazdasjigr politikáját, hanem- n jövő generáció rovására gazdálkodnék. Elszegényedett országot, ei-idósodétt társadau iin-at, értékében megrendült pénzt és erkölcsében meggyeiigült államojl hagyniUik ez esetben gyertnekeink-)
re és unokáinkra.
Egyetlen, nemeseié jövőjéért agL. t*ó<ió magyar ember sím vállalhatja ezért a felelősséget ! . ;t
Tehát csak egy ut v^n : takarékosság, fegyelem, a nemzet hivatott\' vezetőibe vetett bizalom! éjs ozzei együtt - nemzett mcgeiősődéfi.
A lap legutolsó éjszakai jelentése szerint még nem sikerült Petnm ós Láva] felfogását összhangba hoSpii
Romániában a rend még mindig nem áll biztos lábakon
Bukarest, február 6 Antoivescu ujabb tőrvéiiyitíudcte-1et adott ki, amely végérvényesen meg akarja szilárdítani a bekét. Az1 uj törvény szerint halállal büntetik mindazokat, akfk fegyvereket rejtegetnek, megtámadják a hatósági eftnr-béreket, lázító felhívásokat testne* közzé, rálőnék* n hadsereg tagjaira, vagyonfelosztást javasolnak, középületeket támhdnak meg, Btb, Ezenkívül a kisebb büncscleklnényefkre i-s szigoin, nem ritkán életfogytiglani fegyházat szab kJ a törvény.
Antonescu nyilatkozott is ezzet kapcsolatban. Kijelentette, hogy nem akar elnyomó \'enni, gyülőlla v-ér[b|e~ fojtást, de rendet kell teromíenje. Ezt kívánja tőle n tengely is.
Szabadka,. február 6 A vasutforgaiojn Románia és Jugj" szlána,között \'megindult, de csakal-kaimi vonótok iköziekednek. Az utasok elbeszélése szerint Roiiuuilófrui a rend még müid\'g nomí áU biztos lábikon. Vidéken r \\-asgárdÍsták sok fosztogatást és gyijkossá0ot köveitek ei, töbl*zer fegyveres legjoidsti még mindig bujkál a fáKiakl^n. A lalkobi ság is rejtegeti őket. Az élelmiszerhiány mindenütt nagy. DrtgbiztonSá-gobabt) « hejyzet aránylag Temjes-várott és környékén, ahol a nőmet csapatok Jartják fenn a rendet,, \'j.
ti
ZALAI KÖZLONV
1941, tebrujr 6,
G. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányinál.
Lassan apad már a Dnna
A ..pijna lassú apadása tegnap óta tart. Budapesten eddig !) lenthnéter az apadás. Sok helyen még maidig vo-
szélyes a helyzet, a jégtontasaoknt a kód miatt bombázni még mindig\' n\'inj h\'belett, mCrt u közéíi házak és vasútvonal miatt pontos célzás szüksége, .Most utászok kísérlik meg a jég f*** lolkbanlását.
.Vz ;ir \\u.\\ r.i\'-l un kormánybiztosság
Ronczoa Miklós vezetése alatt éjjel.
liappal szolgáSalot tart már a béliig)\'* minisztériumiján.
Kihuzták a főnyereményt
Az osztálysorsjáték mai húzásán kihuzták a 300.000 pengős főnyejeményt, nyerte a 26.095-os számú sorsjegy.
Húszezer pengőt nyert: líW.\'i és 17.530 az.
Tízezer pengői: 43.37% 65.801,*08.137.
Otezor pengőt: 889, 08.94«.
Négyezer pengőt; 31.412*
Háromezer pengőt: 09.100.
Kétezer pengőt. 90.392, 32.733, 51.780, 78.522 éa 85.294.
Kzererer pengőt: 9.71H, 13.216,1 1.128 18.769, 38.132, 52.780 és a 62758 sr <rw*iV»sség n«kúl!j
ROfld táviratok
MEGHALT Szterényi József báró, volt Wrtfflkedelezügyi miniszter. 80 éves volt.
AMERIKA Csendes óceáni hajó-r-ijn kifutott Honokulu lak..tőjéből gyakorl-atozásre. 10 nagy cirkáló is1 VWi n hajóegységek között.
WILLK1E LisZabonból történt elutazása előtt kijftlen tette, hogy Angliában mindent megnézeti, de majd csak Amerikában nyiiaUoozik frrpasz-taiatairót. \' ¦¦: { I j
A NÉMET, olasz és jugoszláv s*jló a legme\'egebb hau^on ir dr. liárd.ssy liisdó külügyminiszterré Untéul kinevezéséről.
Péntek
BUDAPEST i. I
10.20 F«eWasfts. - 10.45 r*krtva*áv 12.10 A Xlll. ker. községi Oteg.utcal poígári íaányiskoJa énekkara, - 12.55 Káhnán Mária hegedül. — 13.30 A Hádió Sz-aloiuseoekara. — 15.20 Az í, honvéd gyalogezred zenekara. — l.\'i.lO Háziasszonyok beszélgetnek. - 16.15 Kislégi dr. Nagy Dénes előadási.
17.15 Horosz Béla etőndfisi. - 17.35 Kerpety Jenő gordonkázík. — 18 Sárai Elemér cigányzenekara, Vargha Imre énekel. - 19.20 .Csalódások\'. Rádió színpadra alkalmazta Turchányi István és (iaaainb Sándor. Rendező Csu-jiády Györgty. ¦ - 22 Bcszkárl-zenekar.
BUDAPEST II.
17:55 Kerpely Jenő gordonkázik. — 1H.10 (íyorsirólanfolyTun. - 18.10 Hang ieinexck. — ¦ 19.40 C&engeay Ilona mosói. — 20 Ilirck. — 20.10 Pcrtis Jenő cigány zenekara. — 21 Csiszár Béla előadása. 2íLü IdÖJáráíjelentés.
a Deák-tér 4. nimu háaraf
A megyéspüspök 20.000 pengővel járul hozzá a vételhez
A „Ferenc Józael" kesexűvk régóta kitttnöen bevált házlazer megrögzött székrekedésnél és annak mindenUle káros követkéz menyeinél; bizton, enyhe áe gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél ax emésztési, lavitja és ax átvagyal fokozni. — Kérdezze meg
onroüti
Az uj Jézus Szive e^házkö*ségf megválasztott képviselőtestületiének listáját 16 napig közszemlére tették ki, ahogy ezt az egyházközségi szabályzat Teiőirjn. Ez az idő februárt 9-én. vasárnap jár le, amikori a2 egyházk^iSég elnöksége a képviselő* testület tagjainak névsorát felterjeszti az egyházmegyei hatósághoz, jóváhagyás végett. Mintán az uj egyházközség csak a püspöki- jóvá, hagyás, illetve a képviselőtestület fonmiaszerinti megalakulása ós eskütétele után kezdheti csak mCg ténykedését, u vezetőség ozoíi van, hogy ez minél előbb megtörténjék. A je_ lek szerint az uj egyházközség kép. viselőtest ületének alakuló ülése valószínűleg még e hó végén, vagy legkésőbb március eisÖ napjaiban ül össze, amikor
ünnepélyét keretek között történik az atakuláa.
Hiszen az uj egyházközségnek e* az eisö képviselőtestülete. A mjeginduv lásnak első és nzért fokozott mun(km teljesítményű, mert úttörő munkásságú és felelősségteljes egyházközség vezetőség ez, amelyre komoly munka vár. i [ Az uj egyházközség lendületétől, friss, leikfs munkásságától nagyon sokot vár n kanizsai katolikusság. Azért, hogy kitűzött munkáján;*; megfelelő hajlékot, a papság részére szükséges , , ;. -j
paplakot, plébániát, irodákat, a több mint 8 világi pap réezére megfelelő lakást, illetve elhelyezést biztosítson, másrészt öz egyházközség területén mö," ködö katolikus szervezetek és egye-süteiok részére szükséges helysége-ket, termet, stb. lázíositsa, — dr, Solymár látván esporos-piébitnos első ténykedése volt, megfelelő paplakot biztosítani, amelyben a fentiek mind elhelyezést nyeriiek.
Erre a cétra- több ház került kotnj.\' bináclóba, igy különösen » Sugárúti Poauwia-sgálloda, azonb*n
a legmagfelelőbbnak a Deák-tár 4. ti. alatti néhil Orosz D*»ő Örökösei tulajdonát képező emeletes ház Utatott,
njmeiy közvetlen n Jézus Szive (felső) teanplom mellett terül *l • ós egyébként is öikfilmes ós megfelelő " plébiinin céljaira. I |
Sikerült ís a dolgot nyéJbeütni. <
A hiK vétehtra 34.000 pengő.
AÜ adáSTóteü ügylet mjost v«n le-bonyolitós ojalt. A jnegyóspüspök is hozzájárult « vételhez, ugy, hogy «z perfektuáltníik tckyitendő. I
Dr. Csípik Gyula megyéspüspök nagy súlyt helyezett n nagykanizsai második plébánia \'feiáHitására és nem ráadott vissza az any*gi áldozatoktól senv. Aminthogy az egész egyházmegyébeii nsagybnn folyik ta plébániák kiépítése, , j
uj plébániák alapítása,
templomok és kiípoinóik építése, vagyis Krisztus bir<Klnlm«nak terjesztése. . [ |
Dr. C4\'pi,k n Deák-tér l.sz. matti, ház megvételéhez 20.000 pengővel járult hozzá, mely összeg néhány napon beiül való kiutalása Iránt már intézkedett. ; v
A vételár egy részéhez kétségkívül a város közönsége is kell, hogy hoz>-zájániljoa, mig egy részét az uj egyházközség kell, hogy feder/e.
Az uj plébánia-lak anyagi kérdése tehál biztosítva van.
Ugy tudjuk, hogy a Deák-tér 1. sz. ház lakói felmondás alá kerülnek, hogy í
minél előbb megkezdődhessenek a szükséges átalakítási ,
munkálatok,
tekintettel, hogy a Jézus Szive pié_ bánin műiden papja - a 2 kópián 5 hitoktató - « plébánián fog lakni, vitonint nyomban megkezdik a szervezetek részéi* szükséges h«iyi-ség, i
megfelelő lerem épitésél. , |
Egyébként is « világi papság fjolé-bánia) augusztus elsőjével kíköltözl. ködik jelenlegi főúti helyiségéből, n hercegi házból, ugy, hogy a meg-Biditnndó át*a|akilási és épitkezési nv.inkálatok elvégzése sürgőssé vált.
Az eddigiek szerint
a gyüléstersm
« ház földszintjén kerül felépítésre, a rebontandó földszinti épület helyére, amely teljesen szolgálni fogja a szükséges előadói, gyűlési és egye* süieti helyiségeket és mely tei*m nélkül ,nem is lehet elképzelni egy eleven,, pezsgő katolikus szervezeti és egyházközségi életet.
A Jézus SzíW egyházközség és plé-bánio elhelyezésének kérdése tehát közmegelégedésre nyert megoldást, firőmféré mindazoknak, akiknek szívügye a katolikus hitélet minél szélesebb mederben való kiterjesztése,
a katolikus front
komoly kiméJyités«, a ikriszfusí etika mmden téren való érvényre juttatása é« uralkodása, a magyar nemzeti, eszmfc átítbitáso a ictkekUsn.
Az első |iépvi*lötestület mteghln-kulása után megkezdődük a komoly, céltudatos Munka, amelynek hatását rö^desen jótékonyan érezni fogják az egész vonalon.
Kér a kézben
n testvei- Szent József egyházközséggel és plébániával. ,
Nagykanizsa kato]fkusság& hálával gondol föpásztorána, nki lehetőft\'é tette mindezt és aki 20.000 pengős hozzájárulásával nagyot lendített n házvétel gondján és akinek Ígéretét bírjuk a további anyagi támogatásra.
Dr. Czapik Gyula megyéspÜsTxik ismert kijelentése : hogy Nagykani-zsa és a nagykanizsai katolítusságj nagyon szivén fekszik, rtfert , .
ElokelÓ családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 l\'-töl, két ágyas Bzoba már 12 p-tflí. Kitűnő étterem oa kávéház. KIÖzékeny kf-aaolgáláit. ~ A Zului Ktíxlöny elÓ> tlwiől az utolsó havi elötkoióal nyugta tekautatásával 20 hec/-vtzménybtfí részesülnek.
Szentképet
csak keresztény üzletben vásároljunk) Nagy választék
Tornyos István
Üveg- és porcéi Ián kere#kedésében Fö-ut 24. azám.
szereti ezt a várost,
egyházmegyéjének legnagyobb és leghívebb kitoiikuS városát.
De Nagykanizsa Is érzi, hogy nehl
árvagyérmek többé, hogy van fö-
pásztona, v«n püspöke, aki vele tö. rödik és \\-eie érez...
(B. li.i
Védekezzünk az InfllBenza ellen!
A mind gj\'akoribbá váló FnRlLienzh inegl>clegedévek kapcsán a vánne^fli liszlifíiorvosi Irivatal felhívja a közön-ség figyelmei az influenza (tteni vft-dokezéste.
Az inftuWza (náUioiátt) a bele g\'< orr- és torok váladékának prüszkö i-s. köhögés utján vagy más módim történő kőzvelilésével terjed. A védekező első szabálya tehát az, hogy az egészséges emlcr tartsa távol magái az In. fluenzás betegtől\',
a náthás, köhögős ember ne menjen egészségesek közé.
Ei felebaráti kötelessége. Egyszeri kö-zetebbi érintkezés is terjosztbe* a te. tegsé^ct (kézfogás, osók\'. Kendjük az összejöveteCeket, betegen, n-\' járjon
senki hivatalba \\agy más nuinktlhi-lvre. A prüszkölő, köhögő iskolás -gj\'emw-keket haza kell kfifdenl.
Óvakodni kt^l a meghnfléstől s etc-kintelbtn különösen a lábákht Ml védeni.
A gyengébben fűtött .szoba kevésbe veszedelmes, mini a túlfutott.
V.z az Időjárás megeityhűtésekor a lakás fülesénél figyelembe veendő.
Ügyelni ke.t az általános tisztaságra, különösen a kezek tisztaságára és .cg-lilább étkezések c ott minden esetben kezet ket. mosni. Inlfiuenzás időszak, ban a betegség inegolóxAiére hasznosan tcliol alkiínVizni kitin, vagy más ft)ój(? szerek kis adagjainak állandó szedését, amiről kőzefiebbi feAvilágofátásl a gja-korló orvosok adliatnak.
Az alkohol rum véd meg a betegség elten.
A kifejlődőit betegség esetén pedig sziv,zgató hatása m»tl egyenesen ká-ros lelret, különősten akkura Na\'később szövődmények következnek be.
Aki náthával, infmenzávaL nMgteg^ szik, hámiily enyhének is látazlk a iM-legség, feküdjék le. Ez az eljárfs e3ojét veszi a sokszor súlyos szövőd-nvéiijeknek. Fontos a betegszoba meg-Mc&Ő szdllöztetcse és egyienirtes hrt-méesékselen tartása.
A szövődmények felléi>65«tok ¦lehetősége miatt senki se munatta eJ mér a betegség elején a sziikaaerii orvosi kczWés igénybe vétaAét!
Élénk északi, áaxakkeleti szól, sok helyen még köd, havazás. A höméraéklet tovább osökkan.
A Heteoroloftal Intését nagykanlM*\' **güs7olöállomi** Jelenti.
EHmérséklet teauan «afa S órakoi -4-8 ma recital -& 0, délben -30.
Osanada* 22
0363
IMI, lebrutr 6
ZALAI KOZLÖNV
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
megbízható és olcsó.
Hollywoodi varázs
A Hollywoodi varázs több, nv\'n*. egyszerű fi\'m. Egy kicsit a fLhuy.ír-t:ís törfénC.c ín. Fifoni « fűmről, ti fiTuTgyártVí, a rendezője ép n film., szülészek első próbálkozásairól, a kezdetleges íiéiii^íi\'intői A\' JaMsan eisö éneket. filmjén át a mai be, szóló filmekig. S cet színes film mondja ei szintű folytatásakép a filmbeli történetnek : imo, elérkeztünk « szinte már tökéletes szuvas filmhez !
Mindezt persze egy érdekes szc-i-e\'axú történet kenetében ndj» a fi:m, bemutatva néhány jelenetet a légi nómMllnrekből is- tó*k természetesen ino is szürkék, de épp oly kacagtatok, mint egykor. A két főhős a, szép filó-sorru, szőke Alice Fíiy és a rokomzenves, kedves Don Amiche. A szmes felvételek egyre inkább megközelítik a természetességet szépek és hatáwak. Az egész
film jó rendessi munta,, élveztük.
A Kurla Ismét hat évi fegyházra emelte fel a zafahatápl Juhász ós fiának büntetését
Bosnyák Mihály és husonló ttevli fii, zaiaha\'ápi juhászok 193!). július 22-éii eun«\'ntck Krvaf-i esi BéUi zaiahJÍiípi \'a kos szőlőjébe, hogy olt tarackot lopja* mik. Meg is töltőitek ¦már ,két zsákot, ami" kor ott lennett a tulajdonos és követelte az ellopott
uyttmölcs visszaadását. A két Bus" nyák azonban, nem csak, hogy nem adta vissza a barackot, h\'nöin karokkal rátámj>dtaik Krajcsir* és agyonverték öt. A zalaegerszegi kir. törvényszék büntetötmáesa a Bus. nyákokat szándékos emberölés és lopás bűntettéért 6 6 évi fegyházra ítélte. A győri kir. Ítélőtábla id. Bus-nyák Mihály büntetését 1 évi fény. házra szálUtotla le, fia büntetését azonban helybenhagyta. A Kúria most foglalkozó ti sz üggyé\' e> a törvényszék íteletét teljes terjeaelmA-ben visszaállította. A jof{Crös ítéletet tegmp" hirdették ki o két BuBiiyák ciött.
A KALOT három-napos faluvezető-képző tanfolyama Nagykanizsán
Nagykanizsán lesz a Délnyugat KALOT-mdzgalmának központja
Annak idején a lángielkü P. dr. Hcayáth Athmáz ferences lelkész kezdemény ekésére és rrregszerveaésér re ..megalakult Nagykanizsán is a fcÁbQT, amely ulsö megmtozduláso-ként1 fuluvezclö-lanfolyamot tartott, tiimeiyvn 8 vidék gazdjQ-lfJuSágta szép számmal vett részt. Meg is.indult a szép munka, azonban később különböző okoknál fogva megakadt, sőt szüneteit.
Időközben mind erőteljesebbé vált t" KALOr-mozg.iiom az országban, n.i.eiy ma már fétapUlós tábori számlál és olyan tényezővé vált, a ínnyel mindenütt számolni kell é^ a konszolidáció és katolikus magyar gondolat egyik nagyon erős szik\'a-várává vált. A hatalmas tábor nap-lól-nipra erősödik és jótékonyan ellensúlyozza a ncmpeUtetien, idegenbe kacsintó törekvéseket.
örömmel értesülünk most arról,
ti«gy
a KALOT teljesen újjászervezi és kiépíti kanizsai szer-* vezetet,
ain^l\'ycl nagy tervei vannak. A nagyarányú, országos mozgalomban Nagykanizsa lesz a Délnyugat központja, ahonnan a szervező munkák és a további hálózat kiépítése kiindul. Így elsősorban u NagykanizMi-Wdék, a zalai ós soimogyi szól, stb.
Ennek eisö fázisaként február 19., 20. ós 21-én ftuu vezető tanfolyamot feu\'l a községek gazdafiai számári, amejy teljesen dij talán. Részt vehet uzon minden gázdaJIJu, aki a katolikus egyházzal együtt ak.ir kíüz-yejii a jmagyar haza nag-íyáépitésén. Jövőjének kiiMkubísán, boldogulásán. Részt vehet minden 16 20 éves földműves, illetve (jaztfulfju, aki egyéniségénél fogva alkalmas tár-sálnak vezetésére.
A Vmfoiyajnot most is dr. P. Horf-váth Athmáz ferences-lelkész szervez* és rendezi. Vezetője Pék Lajos ¦" KALOT központi titkára, aki tnoSI volt Nagykanizsán és felkereste Nagy kanizsfl vidékét is, hogy a KALOT zászlaja alá tömörítse a becsületes, józan és komoly magyar agrárífju-ságot. ¦ i I
A tanfolyammal kapcsolatban külön előadást fognak tartani a kanizsai kir. gazdasági iskola nagy reményekre jogosító növendékei számára, akik eddig is tanújelét adták rátérni1 ittséRÜknCk. Különös su\'yl helyez a tanfolyam veze tősége K i s kan izsa derék katolikus ifjuságára is.
Aki részt akar venni a teljesen ingyenes tan folyamon, jelentkezzék P. dr Horváth AUtmáz (Nagykanizsa), vagy P. Bánás Gyula (Kiskanizsa) ferences lelkészeknél.
Az árdrágítás és áraelvonás kísérlete is üldözendő
Az eimuit év noVOmbertbén vidé" JvOji a píoci árak e ik-nőrzésíneík ha. táíy<«ab!>á léttele szempontjából az áreilenőrzés országos korímáiiybfo-tosa elrendelte, hogy a legfontosabb) közszükségleti cLkkek árait a piacokon függesszék ki.
A megengedett legmsgasabb áraknak plakátokon kőzz ét* tele a tapasztalatok szerint Igan hatásos eszköznek bizonyult az irtttltépések meg-akadályozáaa terén. Az áreilenőrzés országos kormánybiztos iu vidéki árfeiQgyeleltel kapcsolatban januárban uj körréndclelet intézeti « közigazgatási hatósíigokí.
hoZ. , | I; |
Ezzel a körrendelettel küpeSolatf-bfin megküldőtte n 11. számú fa.
gynsztói termény és éiciiniszer ár. jegyzéket, amily a fogyasztóktól a nyílt piacon, valamint a kereskedők üzleteiben kérhető tegknbgftaajbb
óie\'aníiszer- és terményárakat ter-talmazla. Ugyanakkor Szé\'.^üldték n hirdetményi-űrlapokat is, amelyekéi a piacokon kell kifüggeszteni. Az uj hi(rdetniény-űrlap több árucikket} Uirlnimöz, mint az eisö és ezenkívül külön tünteti fel azt o legmagasabb úrul, amelyei a termelő kérhet a pkaeon és azt az árat, auiyeiyct a kc-i«skedő vagy a pUici á\'Xts kérhet a fogyasztótól. 1 í i :
A körrendelet az áreilenőrzés megszorítására hivja fel a közigazgatási hatóságokaL.Nyomatékoaan felhívja a figyelmet arra, hogy már az árdrágító visszaélés kísérlete is büntetendő
s ha ilyen történik, a bűnvádi eljá. rást azonnal Lnditsák meg.
A bűnvádi feljelentési - mondja u körrendelet - közvetlenül «?. i\'K\'lé-kes rendőri hatósághoz tegyék meg, hogy a nyotniozás lefolytatása ne szenvedjen fetcsiegos ké*»déLiníot.
VA 1*0SÍ MoaEgÖ* Még ma, osÖt5rtgfcgn
ALICE FAYE és DON AMECHE csodálatos színes filmje
Hollywoodi varázs
Egy halhatatlan szerelem grandiózus története a némafilm hőskorától a hangosfilm diadaláig
Hollywood ém m film apotheoztisa toohníkolor színpompában. — A Hi»ér6filmberi sskiuélU hipwdák.
I Előadások köznapokon 5,7,9, vaBár-és Dnncpnnpokon 3,5,7,9 kor
Ezután a körrendelet felható- a figyelmet arra, hogy amennyiben a termelő v"gy piaci árus a piacrn már felhozott áruját nem hnjtandó eladni a megállapított \'cgmagbsab1> áron, áiuehonás vétségét követi el, amelynek kísérlete is bünlJetcXldŐ.,
Ilyen esetben az áruoikk a rendőri hatótág által bűnjelként lefonialható.
Ha a jcgfoglalt cikk romlandó, iL lctőV.g eltartása vajry (árolásn arány tiianul nagy köllségl>e kerülne. a bűnvádi perrendtarlási vonatkozó rendelkezése érteimében a megálla-pi^olt ie^ni)igasabl> áron eladható és a befolyt vételár letétbe helyezendő. ! I \' i I A körrendelet ezután utat arra, hogy :,z árak szijgoru ellenőrzése nyomán átmenetileg n piaci felhozatal csökkenhet. Ezért Bztfwég«s;hbjgy » közönséget megnyugtassák és tájékoztassák orról, hogy az Ilyen módon jelentkező áruhiány oaak átmeneti jelenség, t&n&ty addifí tart, míg a drágitajii kívánó elemek meg nem gyözódiiolí nek arról, hogy áruikért magnsabl> árat sehol sem kaphatnak. Ha a fo-Ryasz^közönség az áreilenőrzés mun kajában sOfíitségéit; lesz a halö«á^k-n:ik, az árdrágító tendenciát néhány nap aiatt megtörik. i 1
A körrendelet a továWtiakban fcl-hivjo a hatóság figyelmét arra hogy a jogos giizdaérdekek m«g\\é<Iése céljából ; 1
az ipari gyártmányú közszükségleti cikkek elienőrzéaére Is fokozott gondot fordítson.
A gazdasági egyensúly megóvása Imondjíi a körrendelet csak Bitkor jjehetséges, hi "z árfelügyelei a k«. reskcdelmi forgjaloni minden vonalán egyenlően érvényesül.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közié* Í2 sor) dija 30 ttltér.
Febinár S )
\' Csángó Baross tea-est a Központ
kávé házban este 9 órakor. Február 101
A SzociáHs Misszió tán. Széko\'y Estje a Városi Színházban vitéz Somogy-
vári Gyula írónak szereplésével
Fobrair 161
A gimnazista cserkészek műsoros
deHutánja. Febraár 21\\
Kei«*ztény Jótékony Nőegylet tánc-teája.
Február 25t
Fél (1 órakor liecaajs u városházán (Szász Béta: lirddly . Márelm 2 \\
Fél G órakor lioeáÜB a várssbázám ü.ui.i István: A 150 éves uánéurt;.
Nép Moaflé, »W CsatSrtBliSn, pénteken
RendkivilRi elöadásokl A vidámság karneválja. Tánc A világ legjobb táncospárja OInger Rogers és Fred Astalre filmje
Amanda két élete
Számtalan bonyodalom. Mindeu jelenele malatságos. Mókák, tréfák, OUatek — Aktuális híradók I
E16adások kSznapokon 5, 7, 9, vájár- ét ünnepnap 3, 5, 7, !>-kor.
ZALAI KÖZLÖNY
IMI, jjjjmtj 6,
Holylii\'li 6» környókMi intézotekat, iokolSkut látogntft agilis
hirdetési akvizitőrOk
magas Jutalékkal felvétetnek. „VaUaa m«UU«au Jeligére
Erdős hirdetőbe,
BndapMt. TeJtfj,-körut 35, küldjék ajánlataikat s»
Könyvismertetés
Frederlch Prokosh: Valahol a világban
Sok könyvet írtak már Azs!n vallásairól, világpolitikai helyzetéről filozófiájáról, irodalmáról, müNr; szeléről, töiléiiciméről, de ezek B tudományos munkák alig adtak f?-lerctetet a mindennél izgatóbb és a* nyugati emberek szániára annyira fontos kérdési* : hogy él a keleti ember, melyek a vágyai és a szenvedélyei, m-it érez velünk szemben, int óz »ázSiaj titok*, amit ott érzünk arckifejezése és modora, Sza. vai és mozdulatai mögött. A felelet motJt elhangzott egy páratlanul művészi és lenyűgözően érdekes regény alakjaiban és hogy ez a feictetmeny-nyire rrieggyőző és megragadó, b\'.-zonyitjn, hogy a regény sierzőjének, Frcdcrich Prokoshmk meghozta Amerika legkomolyabb, legértóka-seblr irodalmi diját, a Harpcr-dijat és kitüntették a Guggeiihe;m\'-dijja| [s.
A »Valahol a világban* rendkívüli külföldi Sikere azt mutatta, hogy az olvasóközönség mennyire tudta él. vezni Prokosh regényének elbűvölő Cjcotiákus varázsát, idegenszerű szép* ségót, K^tet exotikus varázsa nemi esak a regény hét európai hősét ejti meg, hanem magával ragadja az olvasót is, aid nyomon köváti a hét európait, az é:c[ nagy élményét ke. reső angol gentlemant, a gyermek, íetkü, szenvedélytől felzaklatott oroszt, az egyedül önm\'gát imádó sátáni kis belgát, a lul finomult, mindenből kiábrándult fnneiát. a sze. rejpQi útvesztőjében eltévedt szép spanyol nőt, a hősies áldozatra vágyó fegyelmezett németet ós szCib-
tetremélló útitársát, akiket magával ragadja Ázsia forgószéle. De magukkal hozták európai múltjuk emlékeit, előítéletükéi, szenvedélyeiket és most szembetalálják magukat Ázsia ezer arcával. S fokozatosan, ahogy csodálatos vándorútjukon különös kalan. dókon esnek át, színpompás tájak mellett vonulnak el, n legvalószinüt-lénebb emberi sorsokat Ismerik meg, sikerül megérteniük Ázsia titkait, sikerül megérteni Azsja ezer arcvonásainak az érteimét.
És fokozatoson ráeszmélnek, hogy énnek az idegen világnak a mégis.\'
mérése és megértése voltakép a saját lelkük rejtett, önmaguk elöti is titkolt mélységét tárja fel dőltük Ugyanerre eszmélnek rá fokozatosanj Prokosh legényének olvatöi is. A »Valahol a világban* megtanítja Qr-rfl: hogy felnyissa ós elolvassa « sá. ját leikének legrejtettebb, legtitkpl-tobb lapjait is.
. Ez a" megtisztult emberszeretet a külföldről máris roppant sikereket éjért amerikai regényíró Ázsia lelkét idéző nagy regényének igazi tanulsága. : i
14 napos olcsó könyvvásár!
Schless Testvérek fióküzletében H; lii-ut 8.
mm
A só szerepe az állatok éleiében
A só az áldatnak is úletszükségieht. Mogjavitju i la kanná ny .izét. az áititot lehal ösztönzi, hogy többet egyék és olyan takarmányt is szívesen rogjyaszt szon, mtílyel só nélkül csak kisebb mennyiségben, keüollteual enne meg. Klöscgiti az áfcil emésztésit éj* 1 i*ndi szeres anyagcserét. miáttaTI az áftiat étvágyát is fokozza. Mindezekből következik liogv a só a jószág erősödését és hizlalását is cflisegiU, meri ha az állal jó étvággyal. Ixiséges takarmányt fogyaszt, ezzel az eiógyurapodás, a 1k>-ségcs tejeilés és a hizás cl\'ŐKtUóto\'ei is adva vannak.
A tudományos kisérlcli és\' gyakor". la\'i lap .is/tálatok igazolják, hogy ezeket a jó eredményieket csak akkbr k>-hol elérni. h;í .az áltatok rendszercsen megkapják azt a sómeunyi>éget. ml-el szervezetük megkíván. Tudnunk ktfl.3 tehát, miképpen és mily nKainyísépj-ben adjunk sót állal linkuak.
Az évenkénti átlagos sószükség\'ct egy fejös telién vagy ló részére hozzáV vetÖVeg 0 kg., c.ry jirntosökör, vagy hizömarha részére lő kg., egy sertés vagy juh. vagy kecske, részére ,\'í kg. Nyáron, a l.geHctés ideje :il itt kisebb, téten, az istá\'lózás tartama alatt nar
gyobb az ál\'ul sószükséj^eJe, A bízásra fogóit; vagy vemhes, vagy nuj^-obh erőkifejtést végző állat. ugyszínWn az átlagosnál több tejel adó tehén tói* sót kivan. A nehezebben ecnésztl.eiö takarmányt, hüvelyes magvakat,. va,n_ mint az u. n. kilúgozott tikannányt (sökftt ázott szénát a gyári huUMdckot képező eukorré|)asze!eteköt, stb.) ugyan csak jobban keS! megsóznunk.
A íeghe\'yesebb eljárás az. ha takarmányba csak annyi sót keverünk, a mennyire annak Ízesítéséhez szükség van, mig a további megfereVj mennyiségű sófelvélol az állatok ösztönére bízzuk s ebből a có\'bol u in irhasót ugy helyezzük elébe, hogjy ahhoz mindenkor és könnyen hozzáférhessen. Az állal tudás céljaira szolgáló denatui\'álft inarhasó mérsékelt jövedéki áron, kél-fé-K\' alakban, mcg.miSl áMopotlmn és — mint nyaSósó — 5 kg.-os tégJaáBaku darabokban kerül forgalomba, A modem gépekkél 5 kg.-os lé^gfaatakbö sajtolt inarhasö minőség.\' kiváíó, keménysége a kősóénál Is nagyobb, ugy hogy nem töredezik és ezért az istájflózás ideje a\'latl a jászéiban, nyáron ped\'g a legüíín kirakva. egyaránt igo\'n k\'my-njeu kezelhető, az állatok szivo-e.i fo-
gyasztják, használata minden tekintet ben nagyon hatásos és gazdaságos, Hzek a jó julajdonságok magyarázzak, hogy a sajtolt marliasö egyre kedvel, lebbö válik és fogyasztása mind szá-inotlevőbbeii növekszik.
I i a figyelembe vesszük, hogy az á\'ű i. tok évi mnrhasószílkség)elc az döbbk-k szerint csekély, a \'niarTinsófajták jövő. déki ára pcd\'g mérsékelt, megáHtipili-hatjuk, hogy a jószág sóeKfátása igen csekély Wilségct jeüent. de ez a tsekflv költség is hőségeden megtérül az ápCa\'-tok egészségének mezóvása,, a hizás\'ós lejhozam\' fokozása révén. Végül a \\aU. kÜEónósen a szarvas, öz és dántvad rendszeres sóeffiátásának fdttéllen szükségességére Is rá koEt. mulatnunk. Só hiányában ugyanis a nagyvad etcsone. vészédik. gyenge, érU-kleiten Tejdiszl növel, a tavaszi I elegségekhen köiuncn eHpuszbá\'. Az öröUt. vngj\' sajtolt marii a-só fel használása vat szintén csekély\' költséggé.\' készíthető sózok u^án történő rendszeres sóoMlás owtón vi-szont a vad kön\'ayan, egészségesen megy ál n téli nvür- és rügytáp!áLék-róí a ző!d fűre. Beromlás nélkül vedlik, testi fejlödésélMüi és kü\'önösen az nggnncsképzésl>en kívánnivalói nem hagy.
A gyÜmOlcgéríékesités kérdéséről
a föidmávelesügyi mlnlsztéitumban ér-lekcz\'lcl vo\'4. Az erdélyi gyümölcs érti-kcsilésél lárgjafiták meg. Joieu vlltak az erdélyi |>oJgánnesterek és más gyCr-űiölc-sérlékesitési érdekeltségek vezetői, Bárányos Károly miniszteri ósztái(,-föf-hök közölte a je\'cjiitóvökkel, hogy a kormány n legnagyobb mértékben támogatni kívánja az erdélyi gyümölcs óitékesHésÓt. Azokat az inlézkedésekci, amelyekké\' a magyar gyüinötBcsértéke\' silúst olömozditolták, ki fogjak terjesz-teni a visszacsatolt országrószekív is. Mazay Arj>ád miniszteri tanácsos kő-zölto. hogy az erdéí\'yí gyimnCCtisértft kosjtés elöinozdiUísára oTsősorban is (eldolgozó telepeket létesítenek, ll.ven üzemek létesítését a íniiüsztcoaiuii támogatni lógja, tehát a rnSs l)Ckrt])C«otódhat.
Hét gyflmOlcscsomagoló
és tizenkét gyümölcsaszaló éiátésc az újonnan visszacsatolt leninieken unir let vau vévé a folyó évi bemliázás piognunmba.
SzéchenvíBmlékíjBszfid
A Polgári Egylet vasárnapi közgyűlésén elmondotta Kelemtn Feienc ii:n/.|;nló
A töhb. mint niásrólszázcves török hódoltság letargiájabéd ez a nemzet nem tudott felébredni.
A rendi alkotmány, a hűbéres bírsa-(lüJmi rend. a feií\'őces gazdálkodás, a togyalékos keieskedtíenv. a kczdeiléjícs luleJé\'et s a lefljc én pnsszv kŐzszeU lem jeüemezték ennek a kornak magyarságát.
Mluö mcgicndfiléssí;i szcmaélhelle ezeket az.állapotokit .Széchenyi, amt-lior visszatért angliai útjáról, a gazdái-ság, a lüktető vílágkcreskeddiem, a rejlell ipar, a kiegyensúlyozott polgári társadalom, az emberi egyenjogúság s a szabadsi\'ig szelkanéiek akkori ha. zájábói. ,
Mások is járlak abban az időben Ixmdonhan. Irízonyára ezekéi a magvar vándorokut is efffogta a lionfiui báual a két ország viszonyain ik összelui^ni-üiUVsárft. de ezeknél\' iegfeljehb csak hí tó Fölhőként vonulhatott" ál ez az érzés. Széchenyinél azonban leli iloíl a magyar lélek gyökeréig, olt megkapaszkodott az ősi humuszban s ci nagy lörlémtmi hivatás elkaiálllutariCnin eiejével klSugárZütl tt magvar sors minden probiétnájn, uiinden sorskér-dést Mé.
Mert Széchenyiben a magyar h\'va-lásiudul dinamikája dolgozott,
f\'.ieseeiuc, aki n legnagyobb mHjgyar oldalán bevonuJM a nrtgyar törtéiKtbc. bizonyára migvou lémejres SMtepet játszolt ennek a rendkivüli egvéníség-nek étetéb n s nagy része v.m Szécbo;-nyi [stviin robbanó er».íjü és széláradó aktivitásában.
Ez finomietku és mély asszonyi-sággat lelilett női lé\'ek múzsája voíl az eszmék költőjének és bizonyos, hogy .Széchenyi gazdag alkotásainak sorál»Mi nem egy Crescenee közvetlen beavatkozásának köszönhető,
A szerelmes férfi büszke iHvsvágvu. hogy imádott nőjél nemcsak a férfi-sziv ttiláradó szeretclévcT, hanem H-
kotásalnak káprázatávai is mogához füzle, lényeges cerne veit Széchenyi közéleti szerepének.
I)o ez az érzés mégis rsak másodlagos volt a ínigyar sors nagy problémáiért vaM áldozatos munkájának lendítő ereje melle.lt.
Szécltenyibcn mint valami lőne. menyben kirobbant a nitgvar faj v!ltt> liUísáuak. állanrilkató eiCjénck,\' hivai\'-lástudásának ősi ösztöne. fcHragyogotl a teremtő géniusz. im*lv a nemz.ti éíet legnagyobb nre^próbáttatásiinak idején niindenkór rmgjelenik töriéji.fniünk színpadán hogy az ezeréves lunnz.-el a felemé\'kelés, n megujluidás ii| utjai rtlé vezesse.
Széchenyil » dondviselés lííádle imí-künk a múlt század ö\'.\'jvu s amit a
icrorni-nemzetgyűlés óta a dőbUng- tm gédiáig alkotott, mindaz egy a nenwel eszményeiért élő. a haza m ndcnlmtöl-
ságában felolvadó nagy lé\'ek egyetlen ne ki leszűrése volt a magyar fajta szebb jövőjéért, a nu-gyír nemzet ine^ ujliodásáért.
Mártírja volt az örök m igvarsi\'ign-\'k. tündöklő példája a hazaéri vattó önfeláldozó, telkes munkának és áldozat-váfiiflásnak.
Egyedül; szinte sziszituszj érövei görgetlc fctfd\'é a nemzeti megújhodás sziklái\' a magyar sors meredek utjJkki.
Volt ídö. amikor modem magyar Atlaszként az egész magyar glóbuszt a vállain Itordozta.
rívszázndos Otöitö etekkefl. onleri gyarlóságokkal, önző egyéni érdekek ezorfejfl hidráival kdlfk-lt ine^küzdeire, liogy elérje vagy rcj{iáább mcgközellusc egyetlen cŐiját: az önmagára talált, a nemzeti önbizalom érzésélő\', áthatolt, uj feladatokra kész magyar társadalmai s egy a nyugati népek kuütur-közössége fette törő éVIcrős, tevékeny ivemzelet.
A feladat nem vj> l könnyei: egy egész nemzedékei keléit Kiráznia a íespedés, az isgykelylnai tojwgiUi «tar-giiijálMil s m\'Mf* s/íivcl megtölteni az iákolás. a munkt, n híl deVjévul.
íl törte fel a magyar ugart, vetett el l.\'rmékeuy iiiugol a magyar jiarkig. ha. límlxyfekítii vájHalkozusi
Voil jdö, amikor Szcoljen.vi maga
is úiczle, hogy lchctct\'lo\'n feladatra vállalkozott.
leikét a kétség és önvád marcangoló érzése gyötörte, de mindenkor urrá lelt fe\'ctle hite a magyar sori örökkévalóságában s a nemzet megújhodásában.
Csak amikor a forradalom Dmtoinja kezdte üldözni s egy forrongó ül világ
tektonikus rezgése, ingatták lábal aktit a talajt) roppant ősszé agyonhajszolt leiké s menekűíl az önvád gyilkos démonainak hajszáitól a döbiau> infg-semmisülésl>e.
l-\'z azonbim egy megroppant szervJ-zel ék-llaui összeomlása vöp.,
Széchenyi leiké. szetT.cino és eszményei az egyetemes magyar lé\'ek örök értékei maradtak.
Soha, egyetlen egv nagy onit>orüiuY-ben sem1 tükröződik annyira a _magyar psziché, mini éppen Széchenyiben.
Itoitne egy magasabb szintézisben taJálkozoll n magyAr fajin minden lü-hája és erénye, lelki tükör, irtclyljen minden magyar lélek önmagára ismer.
Nagy riválisában, Kossuth Lajosl>an tálán tüzetesebben xil)ogoU Ogyik-má-sík jellegzetes vonásunk, izzó sznbad. ságszerelelünk, dacos, büszke hazdisá-gunk, de az egyetemes magyar léek ífgtókéetescl)!! kifojezője mégis esak Széchenyi marad.
S a legnagyobb magyar ii.idlul dpui. ságának. egj-ro rokozódó n6pazer&ság& iiek, rí Széelienyi-kultusz megon\'ísóilé-
sénck éppen a SzOcheuyi-es^iuívi\'\'a
19*1. február C
hem (deiiiUtk!
I 19!6. ÍI. 6. I vásárhelyi 9. honvéd hu-
I--¦-\' szaiezjcrflHAi röhadnagy
22 huszárlwtt ajtó osztagával^ a sajnt és orosz állások közti területen e.zkw zóil rcldcrités után hazatérőben v C. amikor teljesen váratlanul erősehh orosz osztag támadt i meg. Erre Ihrvgi főhadnagy, látván, liogy pi\'AumtnyiLig nincsen más megoldási mód, tüstént
rohamra vezeilc huszárait. A nck;len. díilés azonban az oroszok élénk IftséF-ben összeomlott, Maga Ilucgi főh uf-nngy súlyos lüdőlövést kajxjtt és ős/.-szt\'-iogyoit. likkor Ralogl Dezső Örmies-tor vette át a pnraneNimkságol. aki cz-utált buszárai élj?n nyolcszor is meg. rohamozta OZ oroszokat, inig végit1 áttörhette azok vonalát. A kézitusábun huszáraink 12 oroszt foglyul ejtetlek, ItiŰogi Őrmester pedig súlyosan sebesült főhadnagyát jiyalálxxlta fel és vitte bátra. Kiválóan vitéz és derekai magatartását a nagycznsl vitézségi éicmmel jutalmazlak.
— (Az alispán Budapesten)
[)r. Braud Sándor alispán tegnap hivatalos ügyckl>eu Budapestn* utazott Ma az alisjxinok budapesti értekezleten vesz rtUzL V
— (Uj tuzrendészetl lel ügyel 6)
A főispán Wejsiczky János znlnegen-szegi hivatásos tűzoltó páran csmkol a parsai járás tflzreuidészcli fclügyt\'.öjévó
nevezte ki. Ilulm Gyula bazitui jgazj.
galú-tanitót pvdig eddig ÜgybuSgj^ és eredményei működésénél; elismerése nrt\'Telt — fletniejiteite u parsai járás tűzrendészet! felügyelői tisztség úttól.
— (A szombat etilt Csángó Baross-tea
a Központ száRodn tág is tenm-iben a város lcgszó esebb rétegéi*)\'* ívsz családias találkozója, a táncold ifjúságunk pedig a li\'gktdtvmo ebb farsangi emléke. A szolid áruk é> pontos, izffié-ses kbzolgáiás máris tömegei OrdcWt »-dé.st biztosított, ngy hogy a siker eun arad huta (tan. A rendezőség közti, hogy meghívót nem adott ki, dc teáján sziveseai látja a Baross gondolat minden, barátját. fi)
ZALAI KÖZLÖNY
— (Vasárnap: MANSz műsoros teaest)
A MANSz Ifjúsági szakosztálya -vasárnap délután 5 órai kezdette? a Katolikus Legényegyletben potnpántok ígérkező, hangulatos (r testet rendez, amelynek műsorán niigyszerü magán-számok, páros jelenetek és egyél) számok gondotkodnak a közönség szórakoztatásáról. A vidám farsang l.ítes! meghívóit már szétküldték, aki tévedésből nem kapott é* igényt tort rá, kérjük jelentse nzt dr. Krátky Kíván aü tinók asszonynál, Ufefou 118. (:,
— (A Szociális Missziótársulat)
nagykanizsai szervizeiének leiulcs havi értekczlcle most február eisö p6.\\-lekén kivételesen dinárad, tok.:nUsit\'.fí a Székely Est sok elfoglaltságot jelentő előkészítéseié: Az tínökség ezut »n kéri hígjait, hogy aki még nem váltotta meg rebrúar 10-ére b.\'lőp\'i jegyét, siessen biztosítón\' a poigánittvitcx] tií-valalhan, ickJntette az általános nagy érdeklődésre, vitéz Somogyváry Gyuta
teflefonon is biztosítóiul szemé\'.ye.-, I*.
Jövetelél,
— (.Szombaton és ünnep előtt ne legyenek mulatságok")
Dr. Sered! Jnsztiníán táboms herceg* prímás legutóbbi pá.szlor\'evdVmcn rámutat nrr i, hogy a szombaton vagy ünnopek elülli napokon rendezett mulatságok résztvevői másnap sok eWtben (flmulasziják a kötelező szentmisét. 1\'cV-bivjn lehat papjait hogy legalább katolikus intézmények és egyesületek mulatságával kipcsofalban hassanak oda, hogy ezeket ne n fentebb jelzett napnkiin rendezzék. Tapintatos kózlio-
lépéssel cBérhetlk ezi más egyesíVd-teknél is.
— (Tejakció az alsólendval járásban)
Az aüsó\'endvai járásban Oz 1040. év« l^n kiosztott,ik össze en 40,04225 ü-er teje! 51)00.02 pengő értékten, Tejsegélyben részcsííU át).\'i szcmv2y: o">lv\'U terhes és szoptató nft "30, ;) éven aluli gyermek 102 és 3-12 éves 864,
— (Az agglegények az Idén már 25 százalék pótadót fizetnek)
Az adóhatózságok az idén vaJószj-
nujesj a kis adózóknál is élnek a (elmondás jogával mert uz uj törvény egyes vonatkozásukban fclemctíte az adókulcsot, mint ]t. a kisebb cssfltt-dókat és az ragglegéiiyeket- fe\'eintólt adóval sújtják már ebben az eszl-n-döben\'i Az az adózó, akinek rsak két családtagja van 5 százaiékkaf,, egy csak
szintetikus magyarsága a Icgkei-onfek-vőbb magyarázata.
Iraaen van, hogy Széchenyi CSZZDréí, Széchenyi gondolatai egj-re sxébasebb magyar rétégek Teflé tőrnek jj ma már*. vaJóságos Széclienyi breviánim forog közkézen a legnagyobb mjgyar öröki-élelft iuondatail>óX
Széchenyi a teiertttö, alkotó m:igyar léek kifogyhatatfctn forrása, rrrclvnek vizétől uj erríre kap a \'egtmkadtabb magyar szív is.
Ehhez a forráshoz kelt elzarándokolnia iii.mlvii magyarnak, ha eeSt akar meríteni a magyar sors nagy fcl-jidat.\'tinak rnegoldds:Uioz. .<
S mennél suíyosr.i.b \'lösz ennek n nemzetnek sorsa, mennél több probléma fog sürgős megoldás után kiáitani, annál fontosabb íesz a Hitdi1, Világ, -Stádium valósággal biblikus igéihez menekülni uj erőért, uj liftért...
Mt ax ezeréves magyar sors egyik legnehezebb fejezel éhez értünk,
Körülöttünk nrindeiuelé ég a Wiág.
A kor legnagyobb hatalmai és uj megváltó esxméi kozdenek az uj világrend kialakulásáérl.
Ai^i, a mi fetadatunk és.hm. va*i a mi luiyfuik el>ben o sorsdöntő kazdekan], iien?
MÍ v.\'li reánk ennek a kiizdtOontiKik a végén? Ki tudná megmondani... Ijchct, hogy ujabb inegpróbáftlatásokLil ktii váplaflniuik, Kehet, hogy egészen ujszerö feladatokkal Iáin míg meg. küzdenünk.
Bármi Hegyen is azonban a sors, mely a nemzet nagy céljainak szoflgáf-tatálian a mai nemzedékié vár, csüggednünk egy pftönatra sem\' szabad s lui mégis tílfogná íelküpkel a kiéUeg, blzö hittel menekűVhetunk a fegua-. gyobb magyar brevíáijumálioz, Szé-olK\'nyl isivibi eszmeulngába s íti Anlheuszként fogunk megerősödni, az örök rrfttgyar léüek erényeitől...
Széchenyi egy-fogy mondata visszaadja nekünk a magyarsiíg örökélctébe velelt hitünkéi.
Az ő példája tüzet gvujl majd a szivekben 8 ha m\'ndcu magyar, lúek hozzá zarándokol, egycUfen JUigy líng lesz a lizcnnégymi\'Jiió magyar lóiéit lobogása az őrök és cKpuszlithatalU in níagyarságáért...
Jániljunk léhát mi is évrölHflvrt\' ezzel a scKeggeÖ a nagyobb magyar szelieinéhez, szivju,.ií magunkba örök órlékü lanitásait, fogadjuk meg tanácsait s kövessük eg,vcdiil;\'tSttó példáját.
Váljék vérré iH\'nnfnik múiden igéje s akkor bátran szembenézhetünk minden nehézséggel, melyei ez az önmagát marcangoló világ haját ű magyar nemzet törléiielmének mostani útjába.
A Polgári Egylet százötődw közgyü-Jésén nemi teltetünk méltóbb fogadás"-mai, minthogy hlyek maradunk Széchenyi eszméihez s követjük egyik bölcs tanácsát a Hitel breviáriumabóft: ¦\'Hegj* csak mindegyik a maga kó-tolcsségót s nem vaiami egyebet: lia-nem azt ugyan crnbcriil\'.
(Vége.)
ládtog esetén 10 százalékká fizet többet a normális adótyteleknel. Aki pe-dig :«l esztendős olnuiU és még nem házasodott nrg az 25 százalékos i>\'t lékol kötess leróni. Egyházi sz uié ¦lyek lá százalékos küiioil dijai fizv-l-nek. Ezeket az udóktt mivt mosl ki-rójják az érdekelt adóalanyokra.
- (Zalai kis hírek)
Szűknek bizonyul a tapolcai kórház a jelentkező Uetegek nagy számi rnSKt Különösen a szüiöómíon hat ágva kivés. Vasutas fulbattcsApatol Szervez a keszthelyi Vasutaskor, BirrAy-uek elnökévé I\'araitz Kár.>1y áetentaak fönököl válasz! >tlák meg, — EorgóV piszlóPiyal való játék közben oldajba tötlc nragát Tóth Károly biAitonfü,-rcdl humió. Leesett a -éiráró* éa kezét, lábát törte BÖCZl Kár«Ay tiipofll. eai kisfiú. - Továbbra Js fenntartják a TajxAc\'li Kaszinót és tagtobrtrzás céljátó a lagdijakftt íesziíUitolták. — A keszthelyi iparoskör tisztújító kö» gyüléséa isméi Tőrök Feréhcel választották meg elnöknek. Az iparoskör arra törekszik, iiogy\' az egész járás ipuroslársad ilmánal; társaduümi V-\'zetö
szem legyen.
Vigyázat /
ADarmol hashajiót utánozzák. Ügyeljon, mart mindm Tablettán a „DARMOL" szótiük 6sT alakú bevágái-nak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagban kérje.
— (Szerencsétlenségek)
A dörögdi bauxifl>ányában lesz ikadt a esU\'.tvonlató és Vlfd Ignác 22 éves g\\i\'.pükajáni lakos, bányamunkásnak jobb lábát eltörte. Bnrálh I.ajos ;tl éves csabtendeki munkás a\\ sümegi bauxitbányában dotg iz-itt. ni\'közben nagyobb mennyiségű fogdos föia-.aza. -kndl rá. Kitörött u jobb-\'tába és beisö zuzódásokat is szenvedett. A srorca-csél lenüi járt niitiikásokal a sümegi kórházban ápolják
— A niax ymiiiiK IjülciŐkulntóir ól kőzöl érdekes cikkel a Tükör februári száma Illyés Gyula tellálMtt. Ma-derspach Viktor a Pareng és Jtctyczát rengetegeit, (iál»r;el Asztrlk a középkori magyar diiVkóieiet ismerte^. Ei--dős Jcno Dolmányos Debrecen cimü szuies cikkében a Hajdúság tövájosá-nak múltját rajzolja níeg. Gogottk Lajos Nagy Péter politikai terve>t körvonalazza. A széiiirodaünii rész bt n Ann Uridge és (iás,(>ár t^yiua novelláját, vasamint Dávid Lajos és Kóry László versét közli a magas színvonalai folyóirat. A Tükör naplóján és a Színházi tükrön k vüt számos apró rovat h\'|s fénykép élénkíti a Hévuy József -szerkesztéseién niegjo.en.i Szop kiáiiitásn fotyóiralot
Ö/v. Hosno Károlynó iz. RaUUcs Margit mint neje ugy s saját, mint az Alulírott rokonaág nevében fájdalomtól megtört silwel tudatja, hogy louón izerelett jó férje, a legjobb teltvér, felejthetetlen jó apa és rokon
Hosszú Károly
malomtulajdoiioa éleiének 54-lk. boldog bázsstágáiuik
2\'.i IK évében folyó hó 4-én 10 órakor bosizaa tt klnoi tienvcdistfil megvallva, Itlcnbe vetett teljes megnyug-váisal vlsüzasdla lelkét Terem tőjének.
A megboldogult hull tetemét I. hó 7*én, pénteken délután 4 órakor fogjuk i kerkaszenlklrályl gyáizházból a lóm, k.iiii. szentegyház megáldása ulán l róm, katb. temetőben lévé örök nyugvóliclyíie kísérni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot a megboldogult lelkltldvcért folyó hó 7-én (pénteken) délelőtt 10 órakor fogjak a kerkaizentbIrályi róm. kat. templomban az Egek Urának bemu-ta Itatni.
Ketkaszentkirály. 1941. február 4.
Drísa lallktd Brttké élni Ing I nymai"] béiékcn 1
Hoimó Lajoa, HoMiá O&apÁr, M .. Jói.cf. Ilonul Siodor, Bnalc* Jóitefn* tdiv.ii.-l llostiú Harolr. Homiú Julianna, IId.uii"! Hurfiü, llotatd Anna fT*on«k*l.
Fájdalomtól meglörve, de Isten meg-változtalbatatlnn akaratában való alázatos megnyugvással tudatjuk, hogy forrón szeretett drága Jó édesanya, ariyés, nagyanya
özv. IPapp Lajosné
as. Ball Etxaébct
életének 77-11; évében s halotti szentségek (elvitele ulán visszaadta Jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványalt lolyó hó 7-én (pénteken) d. u. 3 órakor lógjak a róm. kat. hitvallás szer-taitásn szerint bcszcnteltetnl és Orok iiyiigvdriclyére kísérni.
Az engesztelő azcnlmlse-áldozat a megboldogul! lelkiüdvéért (olyó hó 7-én d. e. 9 érakor lesz a fetsőtemp-lomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1941. február 6,
A Te Jó lelked mindig közüliünk él 1
P«pp Boldlxaár, Ajum férj. Tátk Iriiiiiiió.Iloiikfi férj. KeakanyLáailrJoe, Kiilallfi gyermekei. K—kmmy LáatJá veje. Tóth Klíif, Asw, Ewa, áta»5 kaay Arsaks. Platl unokái es a gyászoló rokonság.
ADÁS VÉTEL
Mosott a.épllaurtlt<aV ronpvot ke-
rrs megvételre lapunk nyomdája Pö ut 5. alatt.
Sy«c«Rshég«t gyernwkszék eladó Bazlr udvarban, Cilboly stábónil. 358
A líllÉllt
Continental írógépek
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
a
BALAI KÖZLÖNY
1941. február 6
Meghívó.
A NAGYKANIZSAI TAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNTTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN
1941. óul február hó IS-én délelőtt órakor iartja Bujád holyliégoben
96. évi rendes közgyűlését,
melyre a I. c. részvényeseket tisztelettel meghívja
\'* Tlrgiioroiit:
az Igazgatóság.
1. Igazgatósági és felllgyelöbizottsági jelentések.
2. Az 1940. évi mérleg és zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség feloszlása Iránti és az igazgatóság és fcl-tlgycldblzollság leimentése feletti határozathozatal.
3. A felügyelőblzottság, választmány és napibiztosok 1940. évi
tiszteletdíjának megállapítása.
4. Elnöki teendők ellátására szóló megbizás. (Alapszabályok 26. §-a.)
5. Felllgyelöbizottságl és választmányi tagok választása az alapszabályok 41. és 43. §-ai értelmében.
J«nv*at. Az alapszabályok értelmében a közgyűlésen szavazati Jog csak azon részvények ulán gyakorolható, melyek a közgyűlés előtt 3 nappal a társaság pénztáránál letétbe helyeztetnek. Ennek megfeicoe.it a részvények legkésőbb fcbiuár hó 12-én délelőtt 12 óráig helyezcnilők letétbe.
VAGYON Mérleg-számla 1940. december 31-én - TEHER
Készpénz és bankári követelések ...............
Értékpapírok .................................
Villólárea ....................................
Folyószámla-adósok ...........................
Állami könyvjóválrás...........................
Ingatlanok:
Wzeti azítkház ...........................
Keszthelyi téglagyári ingatlan éa berendezés ...
Egyéb ingatlanok..........................
Egyéb vagyonlételek ...........................
Erőre llzelett kamatok ........................
Berendezések és tclcazercldsck ...............
Óvadék- és szavatossági adósok .. P 188.939 72
Pengő | f !! Pengő J í
457.936 27.484
225.888 28.050 153.443
418.788 121.480 4,301.622
407.378 245.824
11.002
I
Alaplők......................................
Tartalékalapok: „ ____
Tőketartalék .................. P 78.81412
Kcndca tanalék ............... P 125.185 8\'
Kétes követelések tartaléka .................
Nyugdijalap ................¦................
ujnépl Elek Lipót alap .....................
dr. ncme^ Fábián Zsigmond alap ............
Beruházási hozzá|árulás függő számla .........
Értékkülönbözet! tartalék........................
Belétek i
takarékbetétek ..............................
folyószámla betétek ........................
Pénzintézeti hitelezők...........................
Egyéb tehertételek..............................
Visszlcazáin tolt váltók ........................
Fel nem vett osztalékok........................
Előre bclolyt kamatok ........................
Óvadék hitel és szav. kolelczcllségck P 188.939 72 Nyereség ....................................
Pengő
202 000 255.814 »3,438 2.000 2.1100
1,049.213 282.110
495.251 58.762 1.308
1,311.324 128.810 247.459 3,072.044 2.317 31.238
43.592
5,981.1)97
Nagykanizsa, 1941. évi január 27-én.
Az Igazgatóság.
Fonti mórleg-szftmIAt a szabályszerűen vozoiett könyvekkel tételről tóté ro összoliaaoulltottuk éa azokkal tökólotosen megogyozőnek találtuk. Nagykanizsa, 1941. február 4. .A FelugyelSbizottság.
SteiMr Gábor és neje 6lpm Gl-Mlla, St.lnor Llpot és neje l\'L.ch Joláa láld.lomlól megtöri szívvel, de a Mindenható akaratában megnyugodva tudatják, hogy a szerétéit Jó édesanyja, Illetve anyós, nagyanya és déd-nagyanya
oá Stelner Gyuláné
o» U1. Frtod Sas*
életinek 88-lk, özvegységének 34-lk esztendejében csendesen elhunyt.
Drága halottunk löldi maradványát folyó bó 7-én (pénteken) délután 3 órakor kísértük ötök nyugvóhclyére az Izr. (emetó halotlashazábol.
Nagykanizsa, 1941. február 0.
SauttJiik, ratg (itil, líiiliii, uij ÍI..I.1
Hasas Upitui, Ssakeroa Jánosa*. N**y Gáborai, Wolf Mihályt,*, Wolf JáiMfni, GnSaslein Sándort.*, Staluor Jonő, Molnár Jói.of unokái. Hasas Gybfyl, Haaax Amim, Sre-k«TM István, NajjT Tibi, Wolf Kar-cslka dédunokái éa a kiterjedt rokonság.
Nagykanizoa megyei város polgármes terét Öl.
2713/1941.
Tárgy: A nagykanizsai lakóiadé tűzifával való ellátása.
Hirdetmény.
A szegényebbsorsú városi lakosság tüzifasiükséglelének könnyekb beszerzése céljából — a városi szeszfőzde (Báthoty-ulcai) telepén kisebb tételekben — aprított lüilfat adok
el — métermázsánként 3"78 pengős áton.
Nagykanizsa, 1941. január 29. 24, Polgármester.
Jolptiis. bflQT öiliitar
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. Hn
Hirdessen o Zalai Közlönyben
APRÓHIRDETÉSEK
Allai
Üzemben gyakorolt faau.itua\'A kézi-leány felvétetik. Sugát-uL Olmnizluni. 351
lakAs-Ozi.ethelyiséo
EgvaaabAa lakás május elsejére kiadó. Só utca 14. 330
haz és ingatlan
Slkálor-ulca 18,. t% háa alkalmi áron •latié. 349
BÚTOROZOTT SZOBA
Sörgyár közelében, lehetőién • Caen-gery-uton, kllogáalalan hutarosott szobát kétes azonnaba sörgyári Ulltvlsető. Telelőn 38. 337
Cálnoaan butorozeott 1. II tö 11 bej S rot u azoba kiadó. Fd-ut 22.,\'II. cm., 1. ajtó. 350
Ftatiat haaaaaar magánoa úrhölgynél, Idősebb házaspárnál tiszta, bútorozott •zabát kerea. Dl. Szabid, Pondén. 95»
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „KUzQ.idtilsl K. 1. NacykaalzM". Pulolóa kiadó: Zalai Kir.\'y. Nyomaton t • „Xlzsazdaságl R. T, Ntaykaaizu"
ay.adájábaa Nag.ykaalztaa. (Nyomdáért talál i Zalai KtrslyJ
81. ?vtolyim 31 »im.
Nagykanlisa, 1941. február 7 péntek
Ar« 12 fili.
KOZLO
"tilTIIAI M A f» I L A. I
te IMMnMt KM Sv mU.
ftkáfe nettetztf: Barbarita Lajos
EtottxetW in: t*r Mm I mmC *M fiiÉllili uíléT.
,,.. .társasvacsora követte -.
(bt) Mintha a iegidillikusal>b bé-Wnlágban élnénk, ugy találkozunk lépten-nyohion az ujlságh^bokon ezafcl o két Szóval : . [ ; j
V,.társasvaosora követte,,,*
Tárisasvacsora >követle« az áthc-lyercttek búcsúztatását, a helyükbe érkezettek fogadtatását, az előlépL tetést, meg a választást, a it^Oftte-tést, a kő^ryüJést, az évfordulót, a niüvészestóiyi, a lasaaenelést, a JÓbtff-került vizsgát, tmeg a jó ég tudja, még mi irdnd«wt. i
Igsö: a* éiet nem állhat meg ;iZérTt, mert háború van. A gazd^ sági\' é\'.et csikorgó kerdkeinek, hu nehezebben iS, de forognlok kell, egyik keréknek a masikat kell előbbre segítenie, jnest ahol egy kai-ék kitörik, ott az egymásba kapaszkodó in^ctvuiizirtus nagy területére fekszik rá rögtön a bénulás rozsdája; Élni, mozogni kéli tehát a?-, amúgy is súlyosan gúzsba kötött vendéglátó iparnak is. L>e annak életben t art á~ Báni talán még a&in az az egyetlen és legfőbb mód, hogy 1911 telén, o mlktfr1 a háború kényszerű sanyar-gattatásai egyre több áldozatot Hónak közületekre és egyesekre, egy-ratóst érjék a bankettek. Tessék végre tudomásul venni, hogy Magyarország is (megszűnt az cszcm-isTom! Kánaánja lenni. Ha fegyverekkc^vér hullatásí-al nem is, de műiden nerrf-zeri érdekünkkel, minden magyar kötelességünkkel, minden segitőguz-d>sági erőnkkel, a kényelmes jólétről való lemondás minden önkéntes áldozatával ; inti is benne élünk a világ nagy forgószélében s abból nekünk is győztesen kell kikerülnünk, az igazságos részünket irckünik is ki ken érdemelnünk. Nejünk e2fcdőL szerbit leghatályosabb fegyverünk a terjiieles és a tatórékojkodás. Ezzel a két fegyverrel ugy kell bánnunk, a hogyan a világ megszokta, hogy a magyar helytálljon a számára ren. delt poszton. A lemondás, ha kell, nélkülözésig való takaréWiság íma jnligyar életbiztosítást is jeleni. AkJ ezt nom érzi, nem érti, forditso\'n , egyet az ujságlapokon. Az egyik oldalon sorjáznak a b«nketHudósitá-sok. A másik oldalon hosszú \' CÍek igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy a napi 21 deka liszt, vagy 28 deka kenyér elegendő lesz nimdenkbi^lk, m-g hogy a napi 10 dekás zsir-üdagokkal is el lehet vezehii " húz-tn-lást. persze, hogy elég lesz és persze, hogy lehat! Mert a mu^áj eUenniu.cs fellebbezés. Dctessékorm is gondolni: mejniiyivcl könnyebb együtiescn elviselni a kényszerű lemondásokat, amikor mindenki azt látja maga körül, hogy a másik is lemond és iaz is kibírja. Tessék arra gondolni, hogy milyen lélekkel gondot a társasvacsora fényesen-kénye-s^i pompázó asztalára a háziasszony, aki térdig járta a lábat egy félkLló szalonnáért, egy kosár tűzkőért vagy y^gyernipkéuck egy talpa. Iilséi\'t! Meg ha szerényebbek is a
Amerikában egyre élesebb hangon támadják Roosevelt Angliát megsegítő javaslatát
Hearst, az ujságklrály Is oktalannak tartja Amerika háborúba sodrását — Az angol tengerészeti miniszter sürgős amerikai hajóiesltséicet követel — El akarták rabolni Faruk egyiptomi király leányát ~ parlan újból Parisban tárgyal — 6576 letartóztatás történt eddig Romániában
Washiiigrhon, február 7
Lindbergh ezredes után mh M*c Nieder szót/ilt fel a külügyi bi7»tt-ságban és étes hangon nyilatkozott az Angliát megsegítő javasl«l ellen Szerinle nrások Megsegítése kedvé, ért fel akarják áldozni a ssibad polgárok jogait.
Szavai a kaivati nézők [kóréhe" olyan nagy hatást váltottuk ki, hogy az elnök kénytelen volt kiüritettctni n karzatokat. j
Newyork, február 7
Hearst, a nagy \'újságkiadó és\'köz-iró « Newyork Journalban óvást emelt az Angliát megsejfitö javaslat változatlan elfogadása ellen. Az ál. lásfoglalás szerbit Amerikát háty-J inba sodorja a javaslat és nz ainie-rikai szabad polgároknak Európába és Afrikábm kell majd harcolni, ezenkívül Amerikának kell pénzelni az egész világot. A cikk leszöfíezi, hogy Anglia az évszázadok során nem a demokráciáért hancűt tulajdonképp, bandán saját hatalma nő" velőséért, nincs tehát .semmi olyan igaZ ok, ajneiy Szük.ségCssé tenné,
hogy Amerika a habomba belesodródjon, i u * \'II
„Teherhajókat, de eÜrtíSaenl"
Newyork, február 7 Az ;uigol tengerészeti jniniszter kl-jetentctle, hogy Anglbbv>kBzí(rní>bita ken (izzal, hogy a brit teherhajótér ál\'andó nagy vesztesége miatt An«. liának nenv lesz elegendő hajója, A tengerészeti miniszter ezért feihi* vassal fordult Amerikához és kérte, hogy mielőbb kü\'djenek Sürgősen teherhajókat Angliába. Hangsúlyozta a miniszter, hogy a világháborujam is az aITV3rikai hajók mentették meg Angliát és annak a reményének
adott kifejezést, hogy most is igy lesz. • , • | I | |
Wtllkie hétfőn nyihtttozik
Newyork, február 7 Wülkie, nki tegnap utazott ^sza Angliából Amerikába, hétfőn számol be az amerikai képviselőház \'külügyi bizottsági eiőtt angliai tapasz-taatairól A volt elnökjelölt beSzá.-Inblója elé nagy érdeklődéssel (e. Ji Ín lenek. t
Amerika la a francia nép éheztetését akarja ?
Berlin, február 7 A német fővárosban nagy feltűnést keltett, hoííy Aiwriki elulasitot-ta a franci,a tőkék feiszabaditásál^ tett inditványl, amelynek fejében é\'-elmlszert akar vásárolni Franciaország Ainferikábbn. A Deutsche Diplomatische Politische Korres^)-" denz tarthatatlannak mondja Anxe-rika ezen felfogását, ainelyet azzal indokolnak, hogy 3 Franciaországba szállított élehm-szcr Németországon,\' segit. Rárrfutal a lap, hogy a lengyel segélybizottság épp a napokban kö-
zölte Hoo^-erral, hogy a7. amerikai küldemény hiány nélkül mCgérflcc-zett és mind a lengyelek kezébe körüli.
Németországot semmiféle ue(ni|*t-közl jogszabály nem kötelezi, hogy a megszállt területek lakosságátétel-mazze, mégis megtette, «i^rt Frins ci^oi-szágba eddig 300.000 tonna gabonát, ugyanennyi burgonyát és 100 ezer tonna cukrot Szállítottak. Atne~ lika tehát magatartásával a francia nép kiéheztetését é* nyomorUidönté-sét vegili elő, - szögezi le a DDPK
Átmenetileg Darían alakítja meg az uj francia kormányt ?
Paris, február 7 A francia belpolitikai helyzet és a néniét-francia viszony kibontakozá-s" elé élénk érdeklődéssel teStint egész Európa. Darlan tegnap \\\'ichy~
bői visszautazótt Páriába és De Brionnil azpnaal tanácskozott. Ugy tudják, hogy Darían mb folyattja megbeszéléseit a párisi pollttkusokf kai. uehetséges azonban, hogyszofm)-
baton mlar \\isszatér Vichybe.
A Nemizetközi Saftótudósitó értesü lés* szerint nincs kizárva, hogy átmenetileg Du*lan alakítja meg uZ uj francia korjnányt és Ő keresi meg »ul*jd a kibon1akozá.s útját. ,
Budapest, februái\' 7 A Pest Zürichből ugy értesül, hogy Petim hajlik arra, hogy a dét-\' franciaországi kikötőket támaszpontokként átengedjeatengeiyhataimíaa-nik, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy sem francia csapatok, sem francia hajók nen* vehetnek részt a háborúban, ameiy Franciaországra néZA-e a fegyverletétellel végefért.
El akarták rabolni Faruk király leányát
üeymth,, február 7 Piiruk egyiptíímt király lLo4nya, I\'e-rial hercegnő Ofra merónyl»>.v"t kisei-rejtek meg. A lieroegnöt tí\': akarták rabolni, de a gycnuckrnb&si klsérüetet egy közelben Alíó rendőr észrevette és megakadályozta. A merénylőt, aki egy liataűnras termetű negar voO, nem sikcnrtt elfogni. Kézre korftlt azonban két társa. Mindketten görögök. Beis^ merlek, hogy el akarták r.iboini a ber-oegnöt, de tagadták, hogy angol ügynökök Icnnóiick.
A romániai letartóztatottak azáma 6576-ra emelkedett
Bukarest, február 7 A román fővárosban a letartóztatások még mindig tirtanak. A mai n-ipig a fővárosban 3061, Vidéken 3515 embert tulóztattak !e, össze, sen tehát 6576 egyént.
Az elrablott holmik összegyűjtése is még tart. ; \' : U 1 j !
A biróságok megkezdték ajá2SicEók Ügyeűick tiirgyalását. Tegnap több ítélet jS elhangzóit már. Ezek szerint húrom vádlottat 7 évi fegyházra, három\' vádlottal pedig 8 évi börtönre Ítéltek. Három vádoltat felmentett a bíróság. ,
mai bajikétlck étlapjai, akkor sem éuvbcí-séges, akkor sem szociális együttérzéire valló dolog a léplen-nyomon való bankettezés. Mii"e jó ezeknek hivalkodó tfneghird^tésé,vel. izgatni azoknak a .kedélyét, a\'4k az é;et n-ipsütéscsebb oldalútól amúgy is távpi Cstekj léhát anjosl « sajál kú\'-
lőn nyomoruSiiguk tetőződölt az or~ szág egyetem-es szükséí}láü\\sávai ? lessék arra gondolni, hogy Magyar_ orözág miniszle.eiiuike nnga kiái\' tottn szét nemrégib/\'n : Szűnjenek íireg a bankx^ltek és ünnepi vacsorák í-.s szokja meg minden magyar a^>ii-dolatot, hogy fel kell készülve leinti
még Sulyosiibb néikülözéseka\\ Tes. sók.nrm gondolni, h\\)gy némi csak a takarékoskodás ténye elsőrendű honvédelmi tólelesség, h;niem az is( hogy a nenueli ellenálló erőket a mai sodró fergetegbe" senki «c gyengítse. Már pedig, aki ma elégé-(tetiensé/jet szitj aki ma paiuisüol^at
9
ZALAI K0Z1.0NV
l&l. tcbruit 1
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányfnál.
ébreszt.\'aki m« az elkeseredés mag-jajt veti ci m^ga körül, "ki ma a nélkülözés áldozatát • .^tó honfit-társainak .telkében megrendíti az áldozat kőtelező és érdemes voltában való Iiitet, az gyengíti a nemzet erőit, pusztítja a IxMivédeican lelki erödvojiniait^ fegyvert ül ki a keJ zekből, a fegycJjmezétt közszellem és kitartó idegrendszer fegyvereit. Kőmiyemiü Játék un minden, ami; magyart a magyarral szembe áilit7 Jra\'tja s pz a játék az asztal és gyomor körül tegköiinyebben lobbanthat fél veszedelmes indulatokat. Nem is ken példáért a szomszédba mcn. nü\'ik, alrol százféle formában vették filmre, írták ujságtapókra, kiáüotpík szét az ür hullámain, ahányszor a némjelék kancellárja a front közka. tonáin-ik asztalánál, 3 hadí-munk;\'.-sok kondérja mellett költötte e\' íz ebédjét. Micsoda erői sugároz szél a nemCtet testének legtávolabbi tagjaiba is egy-egy ilyen viselkedés Van erre magyar péld" is. Amikor a nt\'i honvédségünk hadra kélt az utóbbi országgyarapodások idején, 11 .mi tisztjeink is ugyanazt etlék, itták mindennap és mindenütt, m\'int ;| legénységük. Micsoda acélos egységet kovácsolt ez az ujitás vezető és \\ézelett magyarok között ! Se film, se rádió nem keltett hozzá, mégis az egész ország tapsolt, ip&ds "Bgy-iiagy nemseti erő lett a soj-ski>,össég vállalásának ebbő\' a\'mélyen és öszin lén szociális jelképéből. A polgári vezetőktől, jobbmödu-tktói nem azt kérj a szociális ós hazafias igazság, tevés, hogy ugy^uiazt egyék, amit a földi javakkal kevésbhé ellátóitok tömegei. De azt igenis kéri, hogy a poi gári é\'en állók se rendezzeiiKk mindén szjre-szóra lakomákat, hanem mondjanak le az efajta s ma nem rokonszenves, nem is\' időszerű ünneplésekről és\' ü>mer«ltetéseknöl\' Mondj.-n.ak te arról a nundunlalaii ágaskodó emberi hiúságról, amely minden ajkaimat megragad arra, hogy Ünneplő asztaloknál beszéljen v:igy beszéltessen magáról. Ma száz fehérasztal száz felköszöntője, cer diUrombusa, niil\'ió alázatos hódolatszóvirága n-im tesz olyan naggyá senkit, mint egyetlen magyar cselekedet, legyen az bánni kicsiny, mondjuk csak egy vacsorányi oka. rékoskodás a nemzet késziehagyoriá-viil, vagy csak egyetlenegy magyar leiekben megerősítése amrak a hit. nekf hogy egyazon célért mínd-annyiun^ kicsinyek, nagyok egyaránt Uneghozzuk a magyarságunknak tartozó áldozótól, i
A „Ferenc József" keserűvíz régóta kiiünöen bevált háziszír megrögzött Bzékrekadéjmél és annak mindenféle káros következményéinél; blxtos, enyhe és gyorsan haló természetes hashajtó, mely számos betegségnél az tynétztéat javítja e> az étvágyai fokozza. — Kérdezze meg
!Wr-OlllHlEll.it TiÜ
VíiBkertíakaíléaa — Nasykinlzia
Steaua olajok
bizományi raktára. WandUw ke>rékp*r>ak nagy vélaoaMkban.
I
Német páncélkocsik bosszú sora érkezik a nyugati pariokra. Kirakodás a vasúti kocáikról. (Foto R. D. V,)
Nagykanizsaiak az Országos Baross-napokon
Évi közgyűlés, az országos elnökség betöltése, országos kongresszus, a Nöl Tábor dlsxtáborozsufa
Az Országos Baross Szövetségbe tömörült keresztény magyar keres, kedő, iparos, rokon szakának- és termelők nagy napjai következnek február 10-től 13-ig. Bud/ipÉfitcii, Mu. zeum\'-kárut 17 sz. alatti Baross-szék;-házban az egész ország érdeklődése és figyelme mellett összejönnek a megnagyobbodott magyar Haza tninden részéből, hogy XXH-ik évi rendes közgyűlésüket ós országos k»uigi^sztwukat megtartsák, Hatai.-m»s seregszemle, nagy családi táji ác-skoíás tesz ez a többnapos összc-Jöyctel, amelyen napűT^adre- kerül-pek a keresztlény magyar kereskedő lés iparostársadalomi és rokonszakmáinak égető kérdései és azok orvoslási miödja. ( ,i | \' i
A nagykanizsai Baross-kerülCt, a j Irtely a vidéken n legbeiiSc^\'Barovs ételét óü, derekasan veszi ki részét a budapesti nagy Baross-napokból, a mennyiben, nem csak a nagykanizsai emókség, hanem a kerület számos tigja részt vesz azokon. De kuldölt-Eégiieg részt vesz a keszthelyi, zalaegerszegi és « többi z»iaí B^ros.\\. fiók is az országos napokon, hogy kitartást és erőt merítsen az eszmék továbiij Vüzdeiméhe/^ a keiesztéuy és mrigyar nemzeti gondolat fronl-Jan- .ii 1(11 í\'
A Baross-napok részletes sorrendié a következő : :,).,..!
Február lü-én, hétfőn este 7 órakor: a XXII. évi rendes közgyűlés \'megnyitása a Baross-székház (\\\'II|. Muzfiuarru. 17.) dísztermében. -Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentós a Szövetség elmúlt évi működéséről. 3. Záröszá-madás és vagyonmérleg beterjesztése és határozathozatal. 4, A száml-vizsgáló-bizottság jelentés*.\'5. ¦¦¦ A költségeicirányZiit feletti liatáL"ozatr hozatal. §, Az országos elnöki tiszt,, ség betöltése. 7. A választásra kerülő egyéb tisztségek betöltése. (Áz alapszabályok 48. §-a értelmében vá_ Uszáandók: társelnökök, Orseágo* Idegenforgnlnü és Fürdőügyi Főcsoport elnöke, BaroSs Női Tábor elnöke és ügyvezető igazgató.) 8. Szám vizsgáló-bizottság választása, 9-, Egyéb bizottságok választása. 10,\' Kongresszusi bizottságok kiküldése. 11. indítványok. Az alapszabályok 41. §-a értelmében a iojzgyfilésen önálló indítvány csak abban az esetben tárgyalható, ha a közgyűlés
napját legalább 8 nappal megelőzve írásban bcnyujtátott.
Február 11-én, kedden este 7 ó\'n-kor: «z országos kongresszusi bizottságok tanácskozása kereskedelmi és ipari vonatkozású ügyekben.
Február 12-én, szerdán este 7 órakor : a kongiesszusi bizottságok tanácskozásának folytatása.
Február 12-én, szerdán este 7 óidkor : a Baross Női Tábor disztá-borozás\'i a szövetségi székház nagy-
teiMébon., , ; . , :
Február l^án, csütörtökön Cstc 7 Órakor ; a közgyűlés és or«zágű(ikongresszus ünnepélyes zánóülése a Ba-roSs-ftzékház diszteniuJben. -~ \'largy sorozat: 1. Országos einök megnyitója. 2. A kongresszusi bisoUságok ja\\-aslátainak beicrjesztése és h»tá_ rozíttjxizalai. 3. Felszólalások. 4. El-ísnverésCk átadása közéleti és közgazdasági érdCíuCkért. 6. Uj levelező tagok beiktatása.
Az ünnepélyes záróülés befejezése utáu, este 9 órakor társajvacsora a BaTttss-fízékház össaes ¦termc\'bteiv
Az idei évi közgyűlés különös jelentőségű, mert nem csak az országos vezetőség kerül választás alá, hanem uj rend lesz az elnöki teendők ellátásában. Ugy, hogy az ellenőrzés és részteürányitás munkáját n megválasztajidó társelnökök fogiják; irányibini, illetve a fclügyefeiet gyakorolni a különböző csoportok felett. A Baross-közgyűlés sok tekintetben érdekes változásokat és ujitnso-kat hoz a Szervezeti ügyekben.
HE atEIIEl utasul a UUI KÖZLÖNY 28EBfflEHElTlKrfDIE nélkül!
Elárverezték Chamberlain hagyatékát
A niult héten folyt le Birmúigh-i^-h^n a yeit angol miniszterelnők, Ovunbiörlaiíi hagyuiékáJiflk árverése. Az egész árveré; és annak lefolyása élénk fényi vet uz angol gondolkozásra, arra ft maradékúuon :ku-pitaiista menlaiitásra, amely olyany-nyim jeiiftniző a szigetország kalmár szeiiemü l»oksságára. r
A Chamberlain.családot csiipán egy dolog érdekelte ; hogyan lehet a hagyatékból minél több készpéazt kovácsolni ! Ezt igizoiják különben az árverést vezető hivatalnok sza. vaj is, amelyekkel az árverést .megnyitotta. Nehogy bárki is ,félreértse az árverés célját és hogy minden jelenlévő tisztában legyen an,iak űz. teti jellegével, a következő kijeiéig, tésset jiyiUkitn meg az aukoiót,: •Azért vagyunk iU, hogy üzleteket kössünk, pepi pedig azért, hogy ér. zeigősködjünk*.
Ilyenformán kalapács alá került Orunberrain apáitól örökölt háza, a hires Edgbcrion, ohol olyaji szívesen pihent meg az agg államférfi egy-egy vikend alkalmával, valamint w n-ik egész berendeatíse. Érd^kiődók-ben iiejn volt hiány. Reutegeg vásárló jelentkezett, üzletemberek és gyűjtők egyaránt. A család igen jói számifott. Még a kurióuuliokbaj, oly gazdag Angliában is feltűnést keltő árakon cseréltek gazdát az egyes berendezési tárgyak. ChamberlaUi zongorája például, melyen esténkint Mis. Chamberlain szórakoztatta a napi gondokba lyfilcfáradt urát, ezer font stertingéri kelt cl ! De a többi berendezési tárgyakat is óriásiázsjó-yal kajjkodták szét. Általában el k\'-het mondnui, hogy az ci^dménnyel ugy a család, m\'int a vásárlók meg tehettek elégedve. Egy csalódás ózonban auégis érte a gyűjtőket. Az esernyő nem került kalapács alá. És hogy enjick a törtéaetnn birü darabnak mi tett a sorsat ari* senki sem tudotl fclviiágositást adni Chwnberiain esernyője, ugy látszik, gaz<Iájával együtt Szintén eltűnt a politika és törléne\'cm színpadáról..
IDé
jóslat:
Ma éKnk, holnap gyengébb északi, északkeleti szél, keleten 111ÍK havazás, éjjeli hőmérséklet csökken, nappali alig változik.
M«gagyol«íülom»Mi jolnutl 1
H«mér»íkl6t tirw ásta B <x*°* —<S 6 ma rMjze! -8 2, (tubán -30.
C«a|Wt«k 00
Nép —«^nA —" **¦ —» —\'«p*"*»ha"
Rendkívüli alőacUUobl A vidámság karneválja. Téno A vlléjf legjobb tincospirja Oinger Rogers és Fred Aslalre filmje
Amanda két élete
Számtalan bonyodalom. Mlndeu jelenete mulatságos. Mókák, UMék, StiatMk — Aktuális híradók I
Előadások kft*napokon g, 7, S, vasár- és ünnepnap 3, B, 7,9 kor.
IH\\. Itbruár 7.
ZALAI KÖZLÖNY
*
A „GONDÜZÖ\'-ben ma aste
halvacsora,,
Szíves páitloglat kér teljes Usstelettel péooi Horváth Hanzaér Imit
JöikumuMlkál.
Péntek
AUud6 MlMmiMk hótkguiapokon BacUtpent I. mtWáii
6.45 TomK. Hirek. Közlemények. 116imienie*eli. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi Tizjetző-uoigélAl. — 12 Harangszó. Hlinuuaa. Időjárás jelentés. - 12.40 lUrck. -13J0 Időjelzés, idöjárásjelentét. -14.35 Hirek. — 11.45 MÜsorUmer-(ütés. — 15 Árfolyam hírek, piaci árak, fticlmlarerirak. — 16.45 Időjelzés, idő. j Arái jelentés, hírek. — 17 Hlrak «4o vák és magyar-orosz ayelran. — 19 Hírek. — 21.40 Hírek, idöjá rá (jelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyatvcn. — 23 11 írok német, «Msr, angol és francia nyelven. — Ö.O Hirek.
BUDAPEST 1,
17.15 Horosi Béla előadása. — 17.35 Kerpoly Jenő gordottkázik. — 18 Sárai Elemér cigányzenekara, Vargha Imne énekel. — 19.20 ¦Csalódások., lládió színpadra alkalmazta Turctuinyi István és Galamb Sándor. Kendező Csa-nády György, — 22 Bcszkárt-zeuckar. BUDAPEST II.
17.55 Kcrptiy Jenő gordonkázik. — 18.10 Gyorsíró tanfolyam. — 18.-10 Hong lemezek. — 10.40 Csengcrv Ilona meséi. — 20 Hírek. — 20.10 PcrtLs Jenő cigányzenekara. — 21 Csiszár Dola előadása, — 21.30 Időjárásjelentés.
Szombat
BUDAPEST I.
10.20 János Alfréd előadása. - 10.15 l\'oloJvasás. — 12,10 Csorba Gyufa cigányzenekara. — 13.30 HangjienKwek. - 15.20 Szórakoztató zen:, — lfi.15 A kassai rádió musorál>ót.
17.15 Itádió posta. ~ 17.40 Llttt: I,es prcludcs-szimfonikus köWcmény. Ilanglcmiűz. — 18 A tájiWkíizás idö-».»eru kérdései. lílöadAs. 18.3fl Páz. mán György zongorázik. — 19.20 *A hejcegklsasszonv-. 0|>crelt kél felvo-in\'isban, előjátékkal. - 21.10 .Elbocsátó szép üzenet . Hcvcwtöt mond Oltlik (iéza. A verseket elmondja \'limar József. - 22 Gáspár Lajos cJgáiiy-zenckuru, Kékes Irón éneknl,
BUDAPEST IL
18.10 Mezőgazdasági rolóra. — 19 A Székesfővárosi tűzoltózenekar. — 20 Hirek. — 20.20 Szenlgyórgyi vonós-- 21 Dr. Dénes Tibor e-lőr-adisa. — 21.30 Időjárás jelent ós.
fc^i* Egyszeri közlés f2 aor) *—díja 30 Bllér.
l\'th.UÍY 8 i
Csángó Baross tea-est a Központ
kávéilázban este fl órakor. Pebrmir 16 i
A Szcnl Hona Lcánykluh vidám
estje a Vadászkürtljcn. Fvkrnár 23 t
Fél fi órakor aceáüis a városházán
(Szász Béla: Erdély). Nárclut 3:
Kél 0 órakor liecáits a városháza*..
(Darta István: A lft0 é\\es színészet). M.áicltw 9: ¦Fél fi-kor; 5 helyi szerző irodalmi
délutánja a városházán,
A «Juurnal< egy, a közelmúltban visszaérkezett francia ujságiró loffából •Pompeji végnapjai- ívmen rcndk&vüí érdekes tudósítást közöl London éjszakai őtatórői-.. A ludósitás oksjén torja az ujságiró azokat a l>erendezésokel. amelyekéi a nagy londoni szóTodák. klubok és mulatóhelyek közőnaégúll kényelmeié Wlcsilcllek. A \'legtöbb ttyau Uuuiholyiség a föld aialt nagy száílo-dák alagsorában épOft. A zárórát ezo. ken a lielyeken a (legújabb road-lk\'-. zések 11 órában szubták níeg. A hihe-tellen fényüzéssdl Ijoiendezctl lieiyisé\'. gek iiomjiás üzVclnek bizonyultak, Nem csoda, hiszen London jómódú vaági valóban megkap itt mindent amit csík szeme-szája kivan! A logrinomahh Ihj-rok például, amelyek az íizleickbea már régen kifogytak, ill a fold u\'ült még óriási választékban kaphatok. ,\\ hangulat rendszerint igen cmíSkcdetl, a láncnak ezek a londoni körök még eddig soha sem tapasztalt sz nve lőlyel hödolnuk.
Záróra után a közönség elón.kAi a szokványos .God savé tbc King--et, utána pedig igyekszik gondnskndni ar-
letkolosszus pincehelyiségeiben rendeztek 1«. A iKljiségct khibszerüoa V*S*L ük. A ipineclőtib- éltén liárom igazgató, egy lord. egy lábojnók ós egy Jio-cógnö állanak. Olvastam az ujság-jklxei olyan híreket, hogy reszvényjtársuságokat alapítanak légoUuJmi helyek építése coljaiul. Te nnésze lesen csakis teljesen
üzleti stopon.
Egy szombat este barátaim elvittek egy láuclielyiséglK-.
7/ órakor a helyiség valóságos táborrá alakult át.
A vendégek, akik már jól ismerték a szokásokai leoldották u széketfröl\'Ve odaerősített párnákat ós u nragukkrVL hozott jilédek, kabátok segítségév A íok-völíclyel készítettek. Az o\'übb nWfe vidám táncoló párok most ott feküdlek szorosan egymás mellett a táncterem
padlóján. Hamarosan minden dicsen-dcsedett, a személynél kkVítottn a Wmj. pákai. Ezek az emlieiok vidkán tetején
éjnek, , ( ,
Pénteken, szombaton, vasárnap a Városi Mozgó,
hétfőn a Szoclálli Mlsizlétiraulat «16-adáia miatt a Nép Mozgó mutatja ba
Eisetnann Mihály fülbemászó muzsikájával
a legbübÉJoaabb magyar fllmoparattst;
EGY CSOK
ÉS MAS SEMMI I \'
Főszereplök: Tolnai Klári, Paéry Piri, ölvedy Zsóka, Jávor Pál, Rajnay Gábor, Pataky J.
Nagy magyar filmsikerI Aktuális híradói
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 éa 9 órakor, vasirés ünnepnapokon 3, 5, 7 ég 9 órakor.
rój, liogy az éjszakát a köniftnéuyekliez képest a lehető legkónyoltrioseblAia töltse cl vaSahol Hogy végejeáiniánylien kl mit csinál az rendszerint allé? júRg, hol tartózkodik éppen cblnn az idő-l>en. A jobb helyiségek tu\'ajdonasai legtöbbnyirc gondoskodnak ejőkcá.1 vendégeik kényeSmérö1! és nyugalmáról. Így például
a „Restaurant Hungarla-"ban
olt, altot az etőbb még vígan láncoltak, gyorsan tábori ágyakM álritanak föl. Ot shüling ellenélien l\' .\'kinek jogában ált egy ilyen <kény«C áh-alkati/-matosságot birtokába \\eimi. Mások viszont magánTizfctct kötnek a nuicérreft ós a magukkal hozott takarók .segítségével asztal alatt készítenek fekvőV tielyct.
Lord, tábornok és hercegnő luxus légvédelmi pincét vezetnek.
fxmdon gazdagjai saját palotáik pincéit alakították át kény<ftnes tégvédel. ihi halyekké. Extokboti a magánpincéki-Jien tonnészetosen a jőbarátoknak és ismerősöknek is akad hely. Az tflőkelo WestniinsterJiegyedben — írja a tudósító — alkaWam voílt egy hílictetten luxussal lerendezett óvólirSioiei meg-látogatnoui, móryct egy hatafuntts ójhI-
Óvóhelyek, amelyeket senki sem keres fél.
Hogy a szegényebb polgári oszláttv, a munkások hol töltik éjszakáikat? Hál bizony — ezt különben mindenki gondolhatja - nekik nem igen adódik alkalmuk arra, liogy a fényűzően berendezett helyeket feikcrCssék. Egyre)-szük iillhuii marad, niáuószük {K\'dig a nagy bérházak és üzlelpoüoták «4att l»erciidezell nyilvános légcAtalmi lielyo-ken, valamint a földalatti villamos ánomásnin töttik az éjszakát. Ixmdou város a haboni olött horribilis összegeket áldozott nyilváu-ts légoltalmi helyek Ópilésérc. Ezeket a légoltalmi liolycket, aino\'.yck Soguag^\'obb részben nyilvános parkokban, tereken épöttek, a kutya -sem használja. Azt mondják,
nem érnek semmit,
sokkni biztosabb n szabadban mitmdni, mint erekben n téglaépibnényeklien, mert (vlég, liogy egy bomba csak a közelben fjcossék, már a Mtoyoniástöl is összedrdnek u gyenge téglafalak.
éjszakánkint egymillió londoni polgár keresi fól a földalatti megállókat.
A londoni földalatti villamos aromásai minden éjszaka több mint egy-miKió embernek adnak meitedékut —
Írja a francia tudósító. Ezek végeredményben a legbiztosabb fedezékek, részben 30 méter mélyep. a föld ottatt. Ha felhangzik a riadó, bosszú sorokban vonulnak I* az emberók és csak másnap reggel — feltéve, hogy már elimilt a vcszóry — jönnek ismét fol. A földalalti állomásoknak a bTztonsA. gon kivút még egy nagy oViiyc is van. Mit sem hullani a váro\\fö4ölt tomboló légicsaták vad zajából A közönség, amelyik itt összejön, bizony .eléggé vegyes.
Munkások, munkanélküliek, koldusok, „hivatásos nyomorékok\',
akik szintén kéregetésből tartják fenn magukul és mindenrék; más egyéb csö-esolók keresi fo" leginkább ezeket a Mztos fedezékeket. Ez az oka aimak, hogy a -jobb. közönség bizonyos tartózkodást tanúsít a röldUfltü MM. sokkal szemben,
Belépni csak /eggyel lehet.
A -nyugaSoni oázisaiban , mint ahogyan Ijondon a földdatti vitíamos állomásait hivja, winnii kényelem idnrs, do a vasúttársaság a hygienin lego\'jo-nubb szuhálynit sem igen tartja szem előtt. Amikor elutaztam I/mdoUtiÓt mondja a tudósHó —, ngy decemlicv közepén kezdtek éppen liozzá, liogy a legprimÜivcbb hygienbü. klvánatmaV. nak megfcleíöen bizonyos berendezé-neket létesítsenek. Nagyon kőrdéVos azoiibiui luigy ezek az időközlKin létesített lerendezések — t«k:nHpS a közönség alacsony szinvoniááro — vát-toztattak-c v ilamit a viszonyokon.
A vasúttársaság egyébként nem sokat törődik a dolgokkal. Számukra egy a fontos: naprót-napra nagyon la }e. lentől rendkívüli jőveddtomre tesznek szert. Az áfioinasra ugynnls csak jegy-gyei lehet belépni, rlycuifomuin aztán egynullió ember kénytelen éjszakánként jegyet váltani anólküi, liogy utazzék. Az álíomásokal 19 óra 30 nCrctOl kezdve szabad ójszdtai tartózkodás ofl!-jából fe\'.koresui. Az e colra kijelölt helyeket piRaiiatok alatt ouepik u n-..,, moniságos:n>bnál nyomorúságosaid alakok. 20 órakor már olyan a kép. niínt egy modem ójjefli menedék he" yen. Az utazóközönség csak* legnagyobb Agy. gyel-bajjat, az afevók között bukdácsol va, tudja a vonótokul, \\iigy a kijáratokai elérni.
A kincstári hivatal palotája romokban hever.
A tudósibis végüj Iioszám\'ol a \'német bombák pusztításairól. Eszerint a romokban heven\'i épületek száma igen nagy. Bizonyos negyedben, igy a So-lioban is. különösen nagy pusztjlást vittek végbe a német ie|iülök binnlái. A jHnvning Stieet 10. száma ópáMtwk. az angol minisztereilnök roziilonuiájáu ik kóivettea kÖzdél)cn KvŐ káncstári hivatal palotáját egy bouáia a szó szoros értelnáSben darabokra szaggatla. Majdnem valamennyi nagy szállodát érte tatá\'at. de el lehet mondani ugyanazt London összes párynudvarairó,\'- \'s.
,(M. N.)
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
ZALAI KÖZLÖNY!
100 kg-nál kisebb mennyiségű sz^meatakarrnárjy vásárlási igazolvánnyal bárhol legyen beszerezhető
Mm*1 pofával k iphtk «é alábbi tfgve-Karriernél tó leve Jet, amely egy szö^s réteg kívánságát juiiatja kifcjezéífe és *zérl teljes égewWfi köző"jük,
Tgen Usztetl Szerkesztőség!
Az ország közcllútásának zav.irraP-m biztosítása erdőkében a kormány böVs clőrcTá lássál igyekszik megtenni inln> denl, hogy akkor, ainikjr más orszáf-
fákban sok kő zszük ságiéi i cikkel ndl-ötöani kénytoVnek. iiájhmk scimniLeu sem keft lüáuyl sz.nvedui,
Ennek az érdekében Jelenlek meg a zsfrra, hasra és külön réV lernienyekino vonatkozó remktotek és amidőn ezek-nek a hasznos- volbtróf csak oliMnfc-piüeg "ehet inegciatekezni, má}ís ;i kőzeítfálási miniszter kóic# kanizsai lartézkodásu ulkaániávOjl. lel lelteit e Irivni a lermiíes fokozása és a tennÖ-nyck zavartalan • efülása énbkél.en a kówlnmfllwn megjelent 21*0/11)11. M. K. számú iCndtCot cgyik-más\'k icndul-kezésére a figyelmei, auiiá1\' is uikább, mert különöscu-
* mi vidékünkön a rendelet Csekély inúdusltásanak osak
olönyót látnánk.
Kétségtuk-n, hogy városunkban nagyon sokan foglakoznak sertés nevelési*! és liMídátstfl, ami nagyon\' meg-kónnyiti a hatóságai tmmk&ját a •zsfY-cflWás ügyében, Étinek fokozása cfcső-reihlü ércteke tehát a közíflWnek és Így\' nagyon fontos, hogN- Mhtesck és magánosok ezzel- menilén nagyobb uVflf-lóklien fogftfirozzirfiak is. A lakosság. l«m ehhez meg is van a készség, morf azonban az nj leirdeletMl kavicsot itlám egy másik fontos faktor hiáttvz\'k a fiixla\'ásliaz és ez az efíatás kérdése.
A3k\' ez különösen m/asl a tiy i .liÓna* pókban, amikor járhata^nak oz utak. és a piacra gyenge a szemeskengerj felhozatal.
Minthogy az uj renddtei értéSWébesi a várostól kapott vásár^isi igjj^flFvány-ríyát csak 50 holdon ;lmlí gazdától lobét rsak tengerit vásáftVlfti, az a We»y. zel XV- *A5, Ivogy mttgánosok diesximi-tethclik az áWattartást. qwrt szúkségJo-tfíkél .egyszerre nemcsak fcJftozattS. ha., netri anyagiak hiártyábOní sem tudjuk beszerezni, az pedig ugyancsak nem áW módjukban, liogy 40—50 kg. t.ti-goriért kimenjenek a láveft *flvŐ és egyébként is" alig nic-gkózctlitltelő faS-vakba; vásárlási igazolványra pedig sem" oí Futnfátél, sem nz arra jogosított kereskedőktől terményt nem kaphatnak.
F*a kéül tehát "Kivui az ilkaékesek figyelmei nemcsak azért, hogy n liir-¦hiiók számat fokozzuk, ami a kózxfitbV. tas egy igen fontos kérdése, hanem azért is, mert kiaktkuJt az áxueftosztás-nak \'egy- igen érdekes, de a fogyasztók részéről oWg kóHséges módja és ez az, hogy egyik-másik éJeTmfci kisgazdánk a helyzeti előnyt kihasználva ngv oldotta meg ezi n kérdést, hogy
• faivakban összeszedi a szemet takarmányt és azf napon ként beszállítja egyes Ismerős helyekre, ahol természetesen a megengedett árnál jóval magasabb adja et áruját,
mini azt a Futáránál v «gy Jogosított kereskedőnél be \'ehetne sz-.\'iOzni.
líz a Ivrfyzei kftffiuősen\'n firvirosok-n;\'ü Kezd már Iart 1 taláron lenni, inert nekik egyetkai megé?heUSsi forrásuk az áWatalk, amelyek abrak nélkül »i nem lehetnek és imuthogy lehozatal
egyáltalán nincs, vidékre piaiig szák* ségleltikért nem menőinek, mert hiszen addig nem kereshetnének, kénytelenek Wegátis uloii beszerezni a takarmányozáshoz szükséges abraknak való szemes terményeket.
Stin\' szabad még arról sem megfeledkezni, hogy Kanizsán, különösen a mellékül oá khan tul«n nincs egyct\'on ház sém, ahol legalább szárnyasa IWol ne nevdlnének. Ezek » kisfogyasztók természetesen nem niehciiiének ki a piacra, a maguk 10-20 kg. tengerijükért még akkor sem, ha arra .pénzük volna, meri hiszen azt mindenki ludja; hogy .1 kisgazdák kg.-ként tcnntiiyt nem adnak, ol, zsákszám pedig esik nogy.m kevés fogyasztó vásiirolhat. Aki szükségletét placbn szokta beszerezni, nz külőnlnai is tudja1, liogy a gazdák legjobban szerelik egy heAeo eladni árujukat ós nem szivesea visz-
nek l-l zsákot egyik vámsvégáröi a másikra.
A helyzeten feltétlenül segíteni kell
és az cgyáltután nem is nehéz. A megoldás lafáu Oegeg)\'szeríibb módja az volna, hogy 100 kg.-iuU kl«ol>b mön.V-nyiségrt szilksé>ílelel n váröstöt kapott vásárlási igazolvánnyal l>árhol ba tehessen szeiomi, léhát a Futunlnál V0g>\' nrr.i jogosított kei\'oskcdondl\' is, vagy még inkább ezek ily kis téte\'ckel is kötelesek \'egyenek kiszolgálni.
A közellátási miniszter ur, aká mint egyetemi tanár a közelUUnsnak \'iiegata-poSabb ismerője, bizonyára segilségerc ¦fesz a városi lakosságnak, liog>r maguk, ha klsrészbeii is, de önnfogi tát-hassa et ö
\' Aláírat.
14 napos oicsá könyvvásár !
Schless Testvérek fióküzletében Mj MlhlÚMlt 8.
Zalában 15 helyen indul meg az ingyenes • gyermekétkeztetés
A kormány 38.000 pengőt utalt ki a zalai zöldkeresztes
gyermekétkeztetési akcióhoz
A Zöld keresztes gyymiekéikCízte-tési akc\'6 a kormány a folyó évbsn széles alapokra kívánja ftók\'tetni éi azért nagyobb összeget ad erre a célra, Az összegből Zala Jitegye 38.81X1 pengőt kapott, dc több községben és városlön helyi források-bó-;ís gyüi össze pénz az akcióra. A tei-vczet szerint - egytílői* — április vév;é\'g tartana oz étkeztetés, a Ineiybcn 1250 óvodás é-s lskolásr gyermek részesülne, akik íiápoaikint
tejből és ijenyérbol álló reggelit és 1 2 tál -\'hv3teg ételből álló ebédel loapn*k, I
összesen. 15 Községben lesz gy^r. niekétkeZtelés. Az államsegélyen kívül he\'yi forrásokból fedezik a szükségletet : Zalaegerszeg Nagykanizsa, Keszthely, Tapolca, Sümíg, Csabren dek, Zalabér, Pakod, tisztán cs** áHanfóígélybő" : Mura keresztúr, pj. tyeházu, Csóford, Balatbnfüit-\'d, Alsó- és F«isőzsid. \' •
Kézrekerült a Vasutas sportolók ruhatárának betörője
Tetten érték, amikor, hajnalban a tekepályán feszltö-vassal dobozott
Hónapokkal ezelőtt történt, hogy a Vasutas sporiosok rnhulárábtÉLi^ne-\' rétien tettes b^lőrt és a .sporfoiók röbníftniíiit és felszereléseit magával vitte, HhiUi volt a rendőrség fáradozása, n btetörő olyan ügycsen végezte dolgát, hogy nem került kézre.
Ma höjifflihiHrt a vasúti (ekepályán egy fiataf férfi be akart ha\'.ohii A uáta lévő feszitovassal nagytan dolgozott, amikor orra \\<tődőtl n
rendőr, aki a munkájában megzavart embert igázoltatfa. Kiderült, hogy Gudricza József 21 éves kuij-ZSai napszátiios, aki zsákmány után kutatott, de uOni Uidta csetokményét véghez vinni, mert munkiközoeii az éber rendőrőrszem nr?g*t\\"jrta. EUr áHitotta a központi ügyeletre, ahol kihallgatása alka\'niá\\-nl bevaUo-tta azt is, hogy hónapokkal frzelőtl ő tört bé a vasutas sportosok nuhatá-rábí, magával vitte a sportolók irÉfJ
1941, február 7.
honomul *, cipőit és felazereJóseil, eb. adta azokat tós a kapoVt pénzt\'eimu* lattá Budapesten.
Gudricai József fiatal kora dacára már több izban volt büntetve. Ki, hallgatása utón letartóztatták ós él-kisérték a klr. ügyészségre.
Hem (eUilÜHU!
¦_. Példás vlszánlságót tanusi
ist7.it ?. ! I,,u t:zaJí<> K^v&y vtAi
1-——! budajicsti 1, népfclkejő
gyalogczredlieH szakaszveíjető, chríiiletes Örnjester, uki a volt 7. lovas hadosz-lálynak nz erdélyi nrcvonafon folyt védelmi harcai közben az, egyik tábori őrs parancsnoka volt és llnnt -\'Hyeu meglepően támadó orosz zásztóaíj tnegrohunás szeríl clőielörését. a leg. sürübb ködb\'én, szinte csodAtatsztorTi elszántsággal visszaverte, R harci oBiti Czakó Örmesfor lő főnyi szakjs»*íl6n, tündöklő személyes bátorság Ivat ó; tör helct!eji..akarafc:ejéve\'. Ösztöke?^ üffi. fólke\'őit árra a hősi kitartásra, ,aiuiHÍy. nek ez a páratlan teljesítmény volt az eredmény*: Minthogy peaMg eti\'íján\'i hadosztály parancsnoka o haditett harcászati liordcrejét tekintve: Czakó Őr-mestert feJtéTenüS flrdcfincsnek tartotta arra, hogy a legnSigasoJíb \'egénységi kitünteléssel juaínraztassék, másrtto ik\'dig meri nevezett a liáboru kezdete óta megszakítás nétküd szolgált az arc-voniJtbaii és ez alatt nz idő nlíitt a tingyezQst é* a kisezüst vitézségi érmet már kiérdemelte, a Javafioít aráhy vitézségi értnél Czakó őrmester röv\'do-séii meg is kapta.
ügy uknAkereaö hajó téfelhárltóáfgywjftímk tüzelése egy ellenséges repülőgépre, (l\'oto\'fi. D. V;)
— (A vármegyei aljegyzői állás betöltése)
A február IS-An tartandó vármegyei közgyűlésen tő^ik be az üresedésben levő vánhégyél aljegyzői áítást. Mindössze egy pályázó van, dr. Kiss Endre, a központi föszo^a bírósághoz ImisK-lott közigazgatási gyakoritok, 1b. szol. galripó. Megválasztásn chtóntött ügynek tekinthető. Egyébként a kŐzgyűtTék ujabb vi\'trmogyei aljegyzői áMíá« szervezéséről is fog iwlározni. . . v ¦
— (A pénzügyőri altisztek nőaOlése)
A )>énzüg.vanini sztorit mi nagv enyhítést lépteiéit ó\'elbo a pé\'nziigyőri* iá-lisztek nősülés! sxahá.tyoáíf\'p. Anng a jelenleg érvényben Mvo szabályok szerint a rcndörségiidt ő0, u esctidőrség-nót i>edig G0 százaléka nöstfiliet nz allisztekiick, a péiizügj\'örségn^ ezzifl a renddkezésso\' már 72 Szází«e"kuik vau itH^g n jo^i a nősifléSje.
— (A szombat est! Csángó Baross-tea
a Központ szálló összes termetbon a legsikerültebb rarsiugi e>uaek Ígérkezik. A rendezőség az est sikere.érdekélten mindent elkövetett, öltözet: lu\'fl-gyeknek délutáni niha, uraknak sötét utcai ruha. Asztal foglalás- s/omb-\'t délután 2~ö-ig a Központ kávéliáz-hun az érkezés sorrendjébeil történik.
— (Értesítés)
A vendéglősök és kircsiiíárosok szakosztálya értositi lúgjait, hogy Kanizsai László tagtársunk feleségének febritár !)-én dfllulán 2 órakor taitaltdó teinilé-Són Kiskanlzsán minél nagyobb számban jelenjenek meg. Szakoszláry veze. tőség. (0
— (Milyen uj bélyegeket készül kiadni a magyar posta)
Még ez év első falébeii kiadásra kenrl az ujabb fe\'Aras RejkTSÖ Alap l>élyegek sorozata ós ugyancsak kiadnak egy tmilékbeUyeg sorozatot is és pedig gróf Széebenyi István születésének Hitt szeptember 2I-ón bekövetkező 150 éWs fordulója alkímiából. TÜrc jár aimak is, hogy szintén az ,óv *lső Melie* uj j>nrlól>élyegekel bn-sát ki a nmgyar posta. Kzek a jwrtóbófjerfek valósziniileg már uj vizjcllol gyártott papiroson jelennek meg.
1941, február 7
ZALAI KÖZLÖNY
6
FERENCJÍZSEF
KESERŰVÍZ
— (Buzaaki ruhsbemutatónak)
ii beülik az a műsoros fajsaugi ráricos teadélulán, amelyet a MA\\$z ifjúság!i-soportja rendez vatfluiwp dél-után 5 órai -kezdettel a Katolikus 1.«-gényegylelben. A műsor szereplői ugyan is ma érkezett eredeti buzsáfcl ruhákban lépnek a köz\'Jnség elé. Érdekessége ezeknek a ruháknak, hogy q közönség meg is vásárolhatja őket. , (;)
— (Tűzharcosok bajiársl vacsorája: holnap este).
A nagykanizsai tűzharcosok, főcsoportja, azonkívül a volt katonák, u halárvadászok holnap, szoml>a,ton este S órakor a bajtársi összetartozás ki-mólyitésérv az iparlesület Sugár uti (Vadászkürt invondéglflbcn bajtársi vacsorát jendez. L:)
— (Zalai kis hírek)
A sümegi husiparosok kérelemmel fordullak az alispánhoz és az ánalcn-Örzés konnánybiztosáhpz a sertés., marha-,) borjúhús 6s a zsirárak [(^emeléséért. — Ukk község képviselőteslíV lelc Imsvizsgálati szabályrendeletei alkotott. — Sikkasztás miatt jogerősen egyhónapi fogházra üélte a veszprémi lói vényszék Végvári József káptalanfái vajmestert. — -Szénhiány miatt bezárlak a sümegi álliimi. ¦sfifini iskolát.
— (Ügynökök gyöngye;
Rámán Sándor sármelléki lakos, ügy nök most tölti hét hónapi börtönbüntetését a fogházban. Az ügynökök gyön g>-e mostani fogsága alatt is korábbi cselekményért bíróság rié került, me.t lieke Sándor falsöpáhokl fiatal gazda, embert befont, ngy hugy az foljttentésl adott Íjé etene. A följelentés igaznak bizonyult és iyánwm Sándor ujabb hat heti fogházat és egy évi jogfosztást kapott, Jogerős. -
— (Izgalmas végrehajtás Se mjeu hazán)
Andrasek József semjéuházni gazda, liáitrtn gyermek atyja hosszabb íuő óta adóval tartozott, IHÜ pengőre szökött fel aNhátraüéka,. amikor megindult ellene a behajtási eljárás-. Andnvsék fizetett, de nem annyit, amennyit hátralékára kCJtelt volna, azért egy napon megjelentek nájla a hatóság emberei, hogy foglaljanak, majd egy napon sze-kárén akarták a lefoglalt terményt ellranszfcráilni. Mikor Andrasek tóttá a készülő doígokat, ideges tett, fogott egy téglát ós kijo\'.entctie, hogy leüti a kezét, aki a terményhez nyúl Andrások 21 éves leánya is beavatkozóit a dologba, áüftitólag fejszét fogojtt. Tény, hogy nem tudták a transzierát-Jást logűnatosíUni és azért foíjeötentet, \'ék a gazdát és leányát. Mindkettő a loivényMékív került, amely kihu&gutia az tijánó hivatni közegeket, akik megerősítették a vádat, A tőrvényszék lia-tósági közeg elleni erőszak miatt And-raseK Józser gazdát egy hónapi fogházra, leányát pedig 30 pengő pénzbüntetésre itéjttc.
— (Elfelejtett magyar bölcső-kutató)
A Tükör februári száma irja: A magyarság eredetének bőlcsökutatólt bizony rua már csak kevesen ismerik. Sajnovics neve a legismertebb köziV.uk, ja\'dig a helyes utat Gyannötui Sámuel zilahi gimnáziumi tan»r mutatta meg. Gyarmatid nem véletlenül! kiragadott esetekie rakta élmóCtót, hanem rendszeres összehasonlítást végzett az észt, vogul, osztják, a permi és ta magyar nyelv közölt. Az Ö nyomába lépelt aztán lleguly Antttf, aki világosságot danteii » magyarság eredetének kérdéscLre, i
- Naptár: Február 7. péntek. Rom. "nat. Romuald. Protestáns Tódor. — Izrael. Sobut hó 10.
tíő/íikdö nyitva raggel 6 órától eat« í ^rilg ihöttft, szerda, péntek délután és k-düen «gtM nap nőknek).
Ügy német He III. typ repülőgép útban Anglia felé. (Foto R. D. V.)
Az oía$z sújtó az afrikai hetyzetrSl
Róma, február 7 A kvpok az afrikai helyzetről irva< hangsúlyozzák, hogy Derna feladása fájdalmas tehet ugyan, de további fciiutarlása céltalaímak látsaolt, mert jelentősége nem akkora, hogy
az olasz védelem további áidozatjokat hozzon érte. Kivonulásuk előtt qz olaszok különben is minden katonáikig használható pontot megsCnimjpi-tettek, igy az angolok semmit sem nyertek a helység elfoglalásával, a melyet nagy áldozatok árán értek el.
A több és jobb termelés fontosságát hangsúlyozta Varga miniszter Sopronban
Sopron, február 7 Varga József iparügyi miniszter Tegnap Sopronban programlbeszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy sok ujvt mondani nem tud, mert a-jKöfy gyar poJitiku régi utakon ha\'ad és nem konjunktúra-poli^ka. A gazdasági kérdésekről szólva kijelentette, hogy a földek szétosztásával ideig óráig lehet eredményt lei mulatni,, dé ez a nem/et vagyonút néni sza-
porítja, elsősorban tehát a többM termelésre kell súlyt helyezni. Bízik abban, hogy egy jobb légkör következik ós a magyar ipar is uj fejlődós előtt áll. Minden vonalon a jobb és több termelésre kell áttérni. Fontosnak tartja az Alföld öntözését ist
A közlekedés megjavítására - is nagy súlyt helyez a kormány, a bekötőutak rövidesen mindenütt elkészülnek. , ilt.
Egyetlen lövéssel agyonlőtte támadóját az igali erdőőr
Pozsár Ferenc igaii erdőőr este-félé, a napj ellenőrző körútját he. végezve, az jguji Rtinistc-crdőbtt) két társával együtt hazafelé tartott. Az erdő szélén Pozsár két társától elvált és egy kis időre megállt, hogy a kutyáit magához hívja, Ahogy az az erdőszéicn egyedül áUt Pozsár, két régi haragosa, Tóth József és Skjbi Ferenc igán lakosok éppen far. ra menlek, akik amikor meglátták Pozsárt, belekötöttek. ;
A szóváltásból dulakodás keicUkc-zett. Pozsár erdőörre Tóih József elölről támpdt rá késsel, mig SkU ba Ferenc hátulról ragadta meg az erdőört. pozsár dulakodás köz. ben ugy érezte, hogy jobb oldali a mellén szúrást kapott. Ekkor Po-
1 zsár megijedt, hogy agyonverik, vagy agyonszúrják és ezért nagy nehezen elővette Szolgálati revolverét és az eiötte lévő Tóthra lőtt. A lövés után Tóth azonnal összeesett, Ski~ bát, oki az erdöőrt tovább lefogva tartotta, pedig Pozsár időközben visz szatért társai szedték le az erdőőr-röl..
Tóthot azonnal beszáUilotlák a kaposvári kórházba, ahol rövidesen meghalt, pozsár vallomása szerjat Tóth és Skiha többször megfenyeget ték, hogy végeznek vele, mert ámult év decemberében falopáson érbe őket és elvette tőlük szerszámtdka^
Pozsárt az igaU csendőrörs bekísérte a kaposvári törvényszék fogházába, ahol ma, kihallgatása után döntenek további sorsáról. 1
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyaséinak
A (Óváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes (s központi fekvésű
István király Szálloda
(Ml., Podmanlozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, bogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, tTKlyeUZalsjKOzlOny kiadóhivatala állit ki a jelentkezó olvasók részére.
Tovább apad a Dunaj
Budapest, február 7 A Duna apadása tegnap kissé meg-gyorsult, de a veszély heűfyenként még korántsem mull eá. Budapesten az upo-dás összesen 37 centiméter. i,v oiieg a vizáSás 701 centi-méler. Az alsó rakpartokon még mindig 1-10 centiméter maíjasan hí! viz.
bécsi jelentés szehnt ott 23 centimé- * tort apadt tegnap a víz, hoín"pju ujabb 12 centiméter apadás várható. A ft4sŐ-duuán u liideg nriutt a jege&edés is megkezdődött. j
AdoiotuU nm dé ig 3i>, 1 VMiUvéu.M 33 oejitimétcrt apadt u Duna vixáíftáaa, de sok ház és ut még mindig víz aüatt ájp.
& képviselőház ülése
Budapest^ február 7 A képviselőház ma dcleoőU ülést tartott. Az elnök a me^avyitó után lejelentette, hogy az erdélyi képvisetók Erdélyi Párt uéven pártot atakitottak, amelynek parlamenti csopoxlíftnöke Kmber Géza. A&oaiökök: Kövér Gusz,-táv, Kiss Kátaián.
Ezután u mijiis/t.\'KÜni\'ikiick az 1941 évi statisztikai munkatervről szóló jelentését fogadtak «4. A jav.uaatlioz csak Matoleay Mátyás és MujStr ^Vntal szóalak hozzá. »\'«
Ezután az építő takarékról szóló javaslat lé&z&tttes tajgyifiáso,, majd a nwn tebni bizottság jöenlésépek betárgytv lása ktivelkexelt.
Huzat
Budapest/ fickbruár""7 az osztály so^játák mai húzásán a fóbb uyuivmcxiyokot a következő u*t mu sonijegyok uyoriék:
Ötvenezer pengőt nyert a 87.08-1 s*. Húszezer pengőt: 6.850 és 38.&H. Négyezer pengőt: fi.143. Háromezer pengőt. 49.368 és 85,000. Kétezer pengőt: 3.183 és 4.879. Ezer pengőt- 5.911, 35.352 és 59.895. ,1-ii.y.oSM\'g nélkül.)
A TÖRÖK-NÉMET egyttttniüká. dés tekintetében a helyzet javulását várják. AHitólag már német nagyiparosok utaztak Törökorsjógbu.
— A hat hitig tnvtó
keresztrejtvény-pályázat e.cdménivél ezen a héten hirdeti ki a Fffka—Sznv ház—IrodnQom. Bemutatja a lap Írásban és kópl>en az uj kölügym\'inisztert, Tgnácz Hózsa az influenzilrót ir, Bókay János interjú keretében foglatkozik az időszerű irodalmi kórdésekko!, fényképes riport Rökk Marikáról, Erdélyi Mici latrai leve.*, Egy^d ZoUán szia-házl beszámolója, Lányi Viktor zenai levoe, Bozzay Maqtil t uiácsadója, Mura U Lili regóny/yTyUtása, nowtUálC, pompás rovatok, tréfák és rejtvények egészítik ki a szám tantubnál.
joisQiitojiii ÉSMtei"
e
SALAI BÖZLOfíT
1941. február 7,
Rövid táviratok
MINISZTERTANÁCS lesz ma délután tv meggyóayiiit ifticki Pál miniszterelnök eluöklésévet.
AMERIKA és Brazília közt tárgyalások folynak azirányban, hogy az amerikai repülőgépmotorokat Brazíliában gyártsák.
A JUGOSZLÁV kormány átalakulása a közeljövőben megtörténik. Csak személyi cserékről \\*n szó. CZ\\etkovicS miniszlerclníík már tegnap sorba fogadl" Q minisztertársait lés a vezető poiitikusokat, i BUDAPESTEN arf iparjgazolvu-nyok felülvizsgálása során k cí/ült. hogy az ipar igazolvány ok 48.! Százaléka zsidók kezében van. * A VÖRÖSKERESZT véradó központja a véradásra jelentkezetteket külön jelvénnyel és igazolvánnyal látja el. ; , , , | ) TOKIÓBAN Micuoko lak-isán ma találkoztak először Sziám és Fran_ cia-Jndokina békéikül dót lei. A béke-éiiekcziet napirendjét tárgyalták meg, a> békekötés első tanácsülése délután lesz Konoye lakásán. Ez az eiső eset « világtörténelemben, hogy Japán közvetítő szerepet vállalt.
BAGRÍANOV bolgár földmüvelés ügyi miniszter lemondását a Fö\'d. műves Szövetség nigygyűlésén, indo kolja meg. Már össze is hívták a földművesek nagygyűlését. Hlr szc. Tínt a FUov kormány is átalakul.
PARISBAN a nagy hó miatt be-* szakadt az egyik vásárcsarnok teteje. A szerencsétlenségnek 11 halottja, 60 súlyos és 8 könnyebb sebc-sültje van. Egy zászlóalj katona segített a mejitésnél, címek köszönhető, hogy 200 embert meg tudtak*, menteni. Parisban 1879 ótn nem volt ekkora hó. ( L t i
DQNOVEN, Hooscvctt megliizottja tegnap Jeruzsálem főbiztosáviŰ tárgyalt. I.elietséges, hogy hazmtazása dőlt Ixmdonba is efSátogat.
A BOLGÁR parlament 200.000 \'Jcvát szavazott meg fegyverkezési odlokra, 100.000 levát Eszaklnffjária vJEiiiriositá-sára.
AMERIKÁBAN a fegyverkezési iparban az elmúlt hónanok]«ftn 127 Wrharo volt.
SVÁJCBÓL hazatértek az utolsó fran oia hadifoglyok is.
AZ ARVIZ Sziriábaii hazakat döntött romba, falvakat zárt et a küihitágtót
Wanderer
Continental Írógépek
képviselete és lerekata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Hirdessen d ZdIoI Közlönyben
Villamos httitortif sl MszDIék
mindenkinek örömet szerezi
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorafózfik
KAwéfdsfik
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLGYI.nél
Sugár-ut 2. *"»
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára
a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és nvndenféle Ízléses\'kiállítású nyomtatványokat.
"I TELEFON: 78.1"
l—m.......¦ » mimai ml
Gyártunk¦
üzleti könyvekel, ügyvédi. naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeleket és tömböket, mlnla-zacskdkat, zsákcédulákal, naptártömböket, fali-naplárakat, dobozokat stb. elsórangu kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
OfcsjéfíAijjőí mfamczú?M számkoxhaiik
Itajytailimlll lettimi Milani MENETRENDJE
érvényM 1940. május 1!M6I
Erxa«b»t-t«r--Vnaiitá1lam4i»
Vamldllomáiiil
fali™ 11« 18 I)
i5m 11)00
18« 20« 22 SO 2810
leia-nyai menetrend
UtMytrIllMl. 8-48 Ktiykwli.bi iti. 7M li,.„i..,l..l,Iii:j, 14-20 !.\'..¦.,(,. i.i 1540
APRÓHIRDETÉSEK
i 60 fillér, minden lovából uó 4 miéi.
ADÁS-VÉTEL
¦ásott fléstlsstltó rongyot keres megviltlte lapunk nyomdája Fő-ut 3. alatt.
Elattó egy barna nőlkoizttlm és egyéb nőituhák. Hunyady-utcs 28 382
Egy jóksibin levő magyar-íroramer va-dáaspuska eladó; Magyar-u. 5.
lAKAS-OZLeTTHELVISÉO
Korosak azonnilra vagy májul 1-óre való beköltözésre két, esetleg háromno-Ws lakait. — Ert«ftendŐ Bíllts Károly. Orhái-utca 7/a. 367
Eaaalatl fleizkomlortoj háromixobá. lakai májusra kiadó. Eötvös-tár 30. 366
BÚTOROZOTT SZOBA
Roigonyl-ulca 1, $z. alatt kOJDnba-járatú utcai bútorozott aioba fürdőszoba-használattal azotmaJ kiadó. 369
HÁZ ÉS INGATLAN
Sikátor-utca 18, sx, hás alkalmi áron olaató. 349
Eladó Kenthelyeit Csinyl-utca 7. U. 4 szobás osalátflháv, esetleg elcserel-nóra Nagykanizsán cMládlháxzat. Bővebbel Magyar-u. 24
113
KÜLÖfirtUL
Iksrtávbsssáia Állomáshoz társat
kor*sah. Cim a kiadóban. 364
zauii KŐZLŐMV
POLITIKAI NAPILAP*. Ktdja I ,.Kíi8aMaiáBl *• T. NaBykaaliU".
PalBlóá kiadó: Zalai Kár*iv. Nyomatott: • „Klzgtidaságl r, t, Nagykamrn"
¦yaadijanaa. Nagykaalziaa. (Nyouidiárt 1*1*1 > Zalai Hacoiyj
33?991
81, torUApm 82, Hám. Nagybanim, 1841. február 8. siombat ^-\'^ ár«12ttU.\'
ZALAI KÖZLÖNY
Amerika képviselőháza anyagi határt szabott Anglia megsegítésének
Egyre élesebb hangok tiltakoznak a Roosevelt Javaslat elfogadása elten — A .diktátori teljhatalom menthetetlenül háborúba sodorja Amerikát" — Ma rend-ktvflll államtanács dönt Laval visszatéréséről — Csendes a háborus-front — Miniszterek és államtitkárok a romániai letartóztatottak között
Reményi-Schneller
pciizüffyminiszter ?9 gtazdasági csúcs miniszter nagy beszédét, «mírybpQ beszárrtolt az államfőtől kapott különleges m*g$»zaíásáról és n nia-gyar ler\\gjazdálko\'d!ás megszervezésé rőt, az egész magyar gazdasági étet nagy érdeklődéssel várta. A beszéd nönr csak ktUrégítetle a váratlcozást, htűiesnt * gazdasági, életi mbidcn te-rÜíetóJ* kiterjedő uümisatásí ím adott óbban a lékiiil|otben, hogy mfH kent kéíl és nőként fogjuk Magyal ország ghzdösógi étetót korszerű srmvelnFOr* fejntesaítehi és a mWidők követelményeivel ovsszjrnjrjbn boznk*
Nagyon tertaileszetcs, hogy ebfotan eis<5 helyen oajok az ajají probléfailáfk állnak, űmfelyek a\' mai reűodk^vüjlí háborús heiyzefthöi ndödnnk s ernten lyeknek tnéfjoidását -egy perccel seatt ifihet elhalasztani,, vagy ped&f a későbbi bökés ipjösznfc érdekében, megoldandó kérdéseklcei szembe háttérbe totoi. \' | I
Mmc^awiáltsii távolabbi idők pers-: pektivóim is szólt Reményi-Schnet-Jtr Lrxyos nagyszabású pr«|rrftniimh QaoW&éfc. M<3ő#^sájgi téren n tej-jnőterükt művelését, a talaja vijtást, a mánösiégi termetest, "a ái-laWnyöaztós ^feröaseTÜ fcdtesxtesét,« rét és legelőg^áikocía* tervsxeWUL. tfceét, az Meatchr tartrtíeles célját fobban tfzfcfcgátó nagybirtok és e sokféle tormJeiést szolgáló kisbirtok hivatásának határozott kidcmb|orltá-i aát, a fÖkft^rttuVprob%n» olyan kezelését, oanjajy nem a termelés ősök-keltéséhez, haMeni nővetóséhez ver aet, - -ezeket az elveket szöged ta H tnftgyar tervgazdálkodás etapjai," ként.. 1
A terv nagyvonalúsága és korszerűsége jut kiíejezifcne nbban is, hqgy .tatégoeiició tániogatássaj, de ha ken, hatósági mtezkpdéssel is rá akaa-ják vedelni termeiőilnlWot n korszerű és helyes termelési mjódsae-rekre. | I 1 1 I
Késztetésen lefokozott a 8^x1»,. sági c-:-iici-tiiÍJtiri/.t.r.f az <txiyag~ és ^^giraj^dálkic^ a nytrmdtfáíi kutatás, a nyersanyaghciyelfeiuas, va^niibit e műanyagok kérdésével is. Ugyanilyen behatóan foglalkozott: " ker^ketícljeírni áts7m*oéséiw(tí problémájával, a felesleges ós spekulatív ternijészBiü kö2Vetrtők lőj? khocso-J^ávai, a \'szgüítá* probíemáíl kW, n dolgozó tőanfögfck szociáliskér^ őéseivies, « hiteiprobíenxákkal é« vén giU a fbgyaiszítás kérdéseivel Cs. ; ,
Nem csak elvben, hanem a gya. korlati teendők tekintetében ö yfc lágosan áli tehát a költemény\' eiőtt a ter^\'jpzdálko\'dás egész probf-¦íémtijia. Hi3#*i «c n pn^gramm; fel-J dWitaiind a teanielés, tmndpetíi^ a fogyasztás és a kőzvfct^ós kértté-»*út. J&i valóban ¦imánASrrc gondolni keli, lu>iian btotdkTjguiáspnk, feunma-i^dásunk, szóval gazífjasági életünk íiTvarteoansótía attól fíigtí : miképpen tudtuk mn\'főT az?\' éíet mfrncWn vonalán a kőz érdW*! «lá rendfeini a ni^íánérdekBt. f i ; i i II
ÍA ippzdasági csuoaniiniszter .ixt-\'l-mas bfiszédo világasan imzogfezU: a
Washn^gthon, február 8 AZ amerikai képviselőház tovább tárgyalja ez Anglia megsegítéséről szóló javaslatot. Tegnap, mint Urnp-retes, a képviselőház elfogadta Dir-kena kűztársetságpárti indítványát, hogy a kongresszus két háza bámuV. kor nieg\\Tonh-aSsa Roosevelttől az Anglia .megsegítésére vonatkozó telj-hatatonJat. tv . ; | ,
Wtótónglhfwi, fabruár 8 Az Angliát megsegítő javaslat tárgyalása során a továbbiakban elfo-jpdták a demokrpt»párt azon faVas-íatát, anTaiy szerint az Angliának nyuftsiritió segStseg- értéke ndrrj/ hat- : ladhatja meg Amerika 1911. évre
Newyork, február 8 (njtper kőza^is^a^árti szttnöíoíl rédióDeszédet miondott, amelyben rpmgSulyoJTta, IVtgy a Rockéit féle javaslat váltoízntbn elfogadása menthetetlenül hábojxiba sodorja Amerikát. A }av«siat háborús dikttfturát eredményez mhjd. Szerinte Amerikának -vissz* len térni a Monroe elvhez tés abtböl nem sznbad engedni
Viohy, február 8 A francia kormány -tegnap minisztertanácsot t»rtoU Ugy tudják, hogy a kormány kebfóóhcn is két párt alakult, egyrikemoby helyeselné Laval visszatértét, n másik amely el-lenzí \'621. így valószínűnek létszik, hogy Petain kénytelen tesz kormányát átainkitani, hogy egységes fél-fogás uralkodjék a toormánybím. Berün továbbra is Franciaország
terAgaídállüCKiás «iapclveit és ¦kije-iLÓlíe.sazt « határozott irányt, «mc-i .iyen n^^zdasági ételnek haiadivia 1*11, ha az előtte álló nehéz probté-mákat a közősség satmipontjainA megfelelően nkíarja megoldani.
Az n hataunjas prbgi>amm! azonban, íoaneáyet Reményi-Schneller Lajosaz -orsziíg gazdasági közvéleményé -!é tárt, a tervgazyáakoidás | beiidr> kopaejruniáfr-ik csiipán "z elvi ré^zc. A kó\\*tkező lépés n tervgi\'zd.ilko-dás progr»;ailnjáníak a gyakorlati meg^WósStásaij amelynek nesztet^ isórdéaci nvUwfqn egyes jerniClöíl
Ma a házi a javaslatok feletti, döiu tésben nem fogadta el azt a javas, latot, amely szerint amerikai hajók Anglia ímegtegitésc közben háborús övezetbe is kifussanak. 183:123 arányban elutasították Flsch szenátor nzon javaslatát is, hogy a szenátus eiöastjcs treieegyioTíóse nélkül Roosevelt egyetlen hajót se enged" hessen^t Angliának. . , . ,
megszabott .költségvetésének a fegy-\\-erkx-zesrc felvett összeg 10 számlákat. Mhibln a azóbanforgó amerikai költségvetés 12-13 milliárd dollárt engedélyez fegyverkezési célra, az Angliáivik nyújtható segély értéke te hál legfeljebb 1.3 milliárd dnlljlr le-het.
Newyork, február 8 Az amerikai üjuségi koegnesszus 3000 ifjú tagja feh\'onult és tüntetett nz Angliát mflgíscgitő javaslat elten. A párt röpiratokban is rámutatott tarra, hogy Roosevelt diktátori teljhatalmát akar, Amerika népében elnyomja a békeszáiidékot és háborúba sodorja Amerikát. \'. j ;
belügyének tekinti n paris és Vichy közti .harcot, bár jó néven venné, há a viszály ni:elöbl) megoldódna.
; ¦ .\' \' ! Vichy, február g DaMnn tengernagy a késő éjszakai órákban Parisból visjüMértoezett Vichybe. Tegnap Parisban elsősorban Lavailai tárgyalt, majd De BiV-ncrtmai. Később ismét Lovaihoz ment és hosszas-an tárgyait ^le. j : . :
ágra vonatkozóan most fclanak kidolgozás alatt. Mihelyt ez a munk-» elkészül, •> gyakorlati megoldás pixigrammjót n csucsmijviszter *zin-»én tetjes egészében ismertetni fogj\' . tőrvényhozással. ,1
A tervgazdálkodás magában véne inkább\'kényszerűség é-s inkábí>C-nk elv, mint mélyreható változás. Kedvező változást és sorsunk jobb\'iu-forduiását, nCmietgazdiságunk :r(j gyarapodását akkor fogja jojciileni, jha a társadaiotni Jetekben és erkötes-hBn is cs;inaki«ik az uj koi^zellein^ hez. Ez a s/eiicin pedig azl ^arao.
Lawa! alelnBkl tlaxfaéflet klvAn g ¦¦járimsigai és Darían wémxérn
Belgrád, február 8 A Politika Vichybői ugy értesül, hogy Darían míg nem tudta tisztázni Lavai visszatérésének útját. Laval egyébkent továbbra is azt kivonja, hogy a francia kormány tegye át székhelyét Versaiitesbe. L«val követelései közt szarepei még ~ jól" informált vichy körök értesülése sze rint - az is, hogy két aieinöksóget alapítsanak, amelyre- öt és Darlant. hívják nreg.
A lap ugy tudja, hogy a francia minisztertanács raP meghallgatva Danant, újból döntésre vted ez Ügy*t. Ha sjkerfú megeiryezni, Petiin holiíip ráŐÍ\'ób^zódöt iriond, ha pedig; nem, ugy DMr^ht>b*p:viszr szautajíík fárisba.
Angol kő\'"Ökt>ejx tartanak attól, hogy sjkferüL a ntegJcgyeZéti Paris ó,-Vichy között, aini súlyos következményekkel járna Angliára, mert Laval hajlandó Németországot katonailag is támogatni AngUa ejten. | \\ .¦
H faéboru mail •ssménycit
London, február 8 A légügyi és belbiztonsági miniszter jelenti: Nincs semmi jelcnl«of-
mft. j.{"• ; ;, \\
A görög király * fronton
Belgrád, február 8 Az a|bén-gőrög fronton továbbra is rossz az idő, amiért a harcok vontatótok. A harcokban beállott szünetet kihasználva, a király mcglátogat-fta, a fronbobi a csapatokat.
HajOelsOllyesstés
Berlin, február 8 A némelek elsüllyesztették az An-
csoija, hogy mmdeaiki teljes ej\'Öki-fejtéssel és becsületesen Mégeire el munkáját. j ! ! \' | ,
A «rYga2^il(o<iás - nmint .azt * iiómst és az olasz rendszer példából is látjuk - száanos vonatkozás" baji tehát több kötelességet, áidozar-válkilást, fegyotanet és az egységei neiuzcti gondolat kiépítését jelenti. .
Aki ezt az igazságot feUsmeri As kö\\*ti, nemzete és 0 n«aga jólétét alapozza imteg, aki pedjjg azztil szembehelyezkedik, il irfliuzet nw-. ííasabd> érdekeivel kénül elteu, tétbe\'! , ;
Az Angliának nyújtható segítség csak l-3mltl!árd dollár lehet
Ma dönt Vichy: visszatérjen lavai, vagy sem?
Rádióbeszéd és tüntetés Roosevelt javaslata ellen
ZALAI KÖZLÖNV
Wl. lebtuár 8,
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
6. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál.
gulorirj londoni angol gőgöst, amely foszfát rakományt szállított.
Eredménytelen angol támadás
Berlin, február 8 Az angol i«pülö> a rpssz idő; ellenére is incgklsereitek, hogy Nyugat-nemetörsZág fölé hatoljanak. Csak kis kötelékkel tánuidlak és n ködös idö miatt sok világító rakétái voltak
kénytelenek használni, aminek fló"
nyénél jó colpontul szolgáltak, Az angol gépeket, még mielőtt melyebben l#htitQ!hütlak volna « birodalom főié. visszf)üzb>k, bombáikat ledobták, de kárt nem okoztak
! Sztrájkok bénítják aze& ~j\' amerikai tarmelést \';í
Newyórk, február 8 Az angol fegyverkezési körökben súlyosnak ítélik meg azt a 17 n"póta tartó sztrájkot, amely a legnagyobb íuireriui rcgyvtrkezésl üzemben tart bérharc miatt.
Berlin, február 8 A német repülőgépek fényképtől, vételekkel igizolják, hogy »/. an$ol gyárik sem termelőkenések. L:"g-tóbhjilk sulyosm m^gniiigá\'ódolt, de ezenkívül az ÓHandó \'égírLidókmiatt a <mUnkoSok munkateljesítménye Js csókként.
Romániában tovább »as»t a lartartéatattáB és a lázadók elítélése
Buk.irest, február 8 A rcínián koi\'mány tcgnipi mínisz-tertinácsán megállapüották, hogy a rend és nyugalom már mindenütt helyreállt nz országban. A házkutatósok, motozások, letirtéwlatiVsok ós a íegyvcreikobzások lerm észre tcscii m\'ég tai\'laitak. , , | ;
T«ímeSvárott a rendörprclcktus lakásán 117 bőrkitót készi téléhez szükséges bórt 67 abroszt é*Cgyéb holmikat találtak nagy mennyiségben. Több középiskolálun is nagy fegyver- és lőszerraktárai bukkan. talf> i
A hadbiróságon folytatták a lázadásból reszketi egyének 1/ünpcrei-nek tárjgynlását. A vádioltak közül negyvenkettőt 5-20 évig terjedő fegyházbüntetési-e ítéltek.
A belpolitika hírei
a képviselőház kedden kozdi meg a gazdasági programm feletti vitát, Bár iiz egyiss pártok általánosság!) m li«lyc-slik a pénzügyminiszter által bejelenteti programmol, valószínűleg « vita a jövő hetet kitölti. a kormány a felszól utasoktól értéke* tanulságokat vár.
a külügyi bizottság is összeül a jóvi
héten. I)r. Ilárdossy László, a/, uj kül-ügyniiuisztcr itt mondja cil bemutat-kozó l>eszédét. t
A .Ferenc József keserQviz
régóta kitűnően, bevált házíszer megrögzött székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe éa gyorsan ható természetes hashajtó, mely számot betegségnél sx cmésitést lavitja és az tlvafryat lokoiu. — Kérdezxe meg .uvoa&t I
A mai naptól február 16-ig szünetellek az előadások az elemi és a polgári iskolákban
Az alispán a tiszti-orvos javaslatára kilenc napos iskolaszünetet rendelt el Nagykanizsán
Az utóbbi napokban mind több influCnzn-gyanuS flneghüléscs tneg-i betegedés fordult e\'Ő az egyes iskolákban és bár n betegség minden egyes esetben a l(\'ggy<mgébb lefolyű" su, rjr, Desseö Mihály kb\\ tisztiorvos* szükségéi látta az alispánunk a nagy-knnizsai eienii iskolák, polgári iskolák és óvodák néhány napos szünet teltelésének elrendelését javasolni.
Ma éyiíezett meg dr. B\'and Sándor alispán rcndelcle, mely szerbit Nagykanizsán az összes elemi isko-lákbm, a két polgári iskoláién és az össze* óvodákban február 8-tól február I6-ig l>ezáróhg szünetelteti az előadásokat. Február 17-én reggel azonban újból megkezdődnek a rendes időben az előadások.
Még ebben a hónapban tartják meg az Ipartestület elnökválasztö évi közgyűlését
TIz esztendeje, hogy Samu Lajos az IparteslÖlet elnöke
A uigyk-mizsoi és járási Ipartestület gizd;|sági bizottsága tegnap este tartóim üléséi a székház tanácstermében, amelyen a kisipari köicsöiiiöjk Ügyével, nmjd az évi közgyűlés elő-készítésééi fogklkuztAk. A beterjesztett köttségvelé-á terveze;ei udo* másul vették és elfogadták.
Az Ipartestület rendes évi közgyűlését még etytyen rt hónapban meg" tartják, amikor Bor ,kprüi az elnök" ség választására is. Samu Lajos rá/.\' inüvesmester 10 esztendeje nemi csak
elnöke a kaiii?sai Ipartestületnek, de vezére is a kanizsai jpaiv*-tábornak. Samu LajoS elnöksége alatt nagyban fejlődött ;i ktviiizsal Ipartestület, a mely Sunu Lajosban hivató t, vezetőt kapott. 1
A folyó havi ipartestületi közgyűlés egyben sencgszermlc is, beszámoló az IpariesSü\'c; munkájáról é* tevékenységéről. A inegttóvekedett Ipartestület nagyban foglalkoztatta
az irodát, oaiveiy minden tekintetből mintaszerű volt, j
Gyűjtse a papírhulladékot!
ním\\lh%mk^^h^U; Schless Testvérek cég
Angóra nyúlszőrt is tud már feldolgozni a NIANSz nagykanizsai szövőtelepe
Közel husz résztvevője van az ttj szövő-tanfolyamnak
"Nagy probléma volt a város sz»<-ciális ügyosztályit számára, hogyan értékesít* megfelelően nz általa fentartott angóra nyujienyészdciiagy számú elsőrendű állatainak finom,és értékes szőrét, tuneiyeket szabálysze rflen megnyirtik, de amelynek szőrét nem tudü\\Ji\' kjcPöeSi értóbesir teni. i \\ j |
Most, hogy dr. Krátky Istvánné, n nagykanizsai MANSZ érdemes elnök asszonya átszervezi a Horthy Miklós utí {városházb) szövöteiepet ós kiépítése során sikerült Vajda János szovÖm-Mert megnyerni az üzem
sznk-vezetésére, mig az admhiisztr^ tiv vezetést fizv. P-ad;\\nyl Lászloné végzi a-igy hozzáértéssel és gondos-sággJl, foglalkoztak az tuigora nyálak szőrének (feldolgozásául is Külön (specúi\'is) angóra rokkán
fonják a fin.k/m angóra »saiyCm-gyapjut* fonállá, amit azután hozzáértő kCíek feldolgoznak részint kötött ruháknak, részint pedig dzsőnr perckre, stb. Ilyeüformán az angóra nyúl tenyésztés nagyon szép jövedelmi forrássá válik, amelynek anyagát kellően ériékesileni és hasznosítani tudják.
BÁRTÁ MIKSA divatáruüzlete Bazár-udvar Telefon 395.
Nagy nyereséget jelent a MANSZ szövöteiepe részére Vajda, szövőmester .alkalmaztatásaf aki speciális mód szerével é-s gyjtkoriati tudásávalegészen uj lendü\'etet vitt t>a a móVAí leiepre, ahol nemrégen kezdetét vet-öe sós ^ ; | " ] ., ;j k j fi \\
ujabb szövő-tanfolyam,
amelyen közel 20 leány vesz részt( hogy elsajátítsa ezt a szép ós hasznos háziipari, hogy egyrészt a inág» szj\'nuáiva eiő tudja állitaiu A" szükséges -kcjjuet, sZötte.it, másré„szt, hogy meiiékfogkdkozásra tudjon .,szcrlr tenni. A MANSZ to tekintetben vüó-bm magyar missTiiót végez 6-í mind több és több azíoknnk a leányoknak száma, akik a imgykiuiízsaí MANSZ szövömüheiyében a szÖvöVtímfolyah inot sikerrel elvégezték.
Dr. Krátky Istvámié, a helyi MANSZ einőkhsszonya uiejdncin mindennap ott van és személyesen ügyei fel a szpvőtelep munkájára, a iivsiy ma már közkedveltségnek ör. vend, ugy, hogy alig győzi a rendeléseket eszközö\'ni.
EMLÉKEZTETŐ
! ~ íígynj}erl köíilé* f2 aor) dila 30 íillér.
F*brair 8 i
t\'.singó Baross tea-est a Központ
kávéházban este f) órakor. J Februír 9-
Malisz iljusági szakosztályának ,"i ói*i
műsoros leája a Ijegőnyegj-letixn. Fabruár 10i
A Szociális Miasztólájs. Széke\'y l->\'j*
a Városi Szinlulizban vitéz Somogy-
vári Gyula irónak BzereplésÖ^ FobruAr 15t
A Tunil Szövetség dlv.táborozásit cs
tánóestélyá fói 0 órakor az Iparoskor
imgy temíében. . FtbrnAr 161
A Szent Hona I.eáuykUih vidám
estje a Vadászkurtben.
A gümiázista cserkészek miisoro*
dautáuja. Pebrnir 17:
A leventék .Obsitos opCreltoIiimlisH
s Városi Színházban. Febiuir 22:
Kejasztény Jótékony Nőagytet lánc-
teája a Ontrálban.
Zrínyi Miklós Nagykanizsai Torna
Egylet láncestőrye az Ipüroskörl>en. L«bmir 231
Fél fi órakor liccMis a városházán
(Szósz Bája:; Erdély). Mérclas 2:
Fél G órakor liceáus a városházái
(Barlu István: A 150 éves azlnéiu*t). Méretű. 3:
Tokaji aszú i rendezései* ii Máiclni 9: Fél e-lcor:
délutánja a vároüházáu. MArclu. 10!
Tokaji aszú a Ker. Tisztviselőivé leuik\'zúsúl.en a\' Városi SziulnVhaii.
Ker. Tisztviselőn5k Városi Szinhátban.
helyi. szerző
uilatnn
1941, lebruir 8
«ALAI KÖZLÖNY
V V ELSÓ JEIEIHÉL SZEDJÜNK TABLETTÁKAT
Somogyváry főhadnagy,
(vigy kapitány) hiszen sok-sofc esz-tendö mutt el azóta, hogy ott talál-kuztunk a (magyar székesfőváros utcáin, az efienforradalini megmozdiT lásokaiái, ami akkortájt elég kockázatos dolog volt, hiszen Klcin-Kor-vin, m vörös vóreb< kopói végig. Bzinuitoltíik « városi, fő\'eg a VIII. kerületet ki fehérek* után ós otl sumákolt a kávéházban és kémkedett Ktein-KoTvin szadista titkárnője is, aki nem egy becsületes magyar ha. zafit adott át a rénin-fiukiiak meg. kinoztitAsra. Soimogyváry főhadnagy nenirégbn jött haza gyönyörűen dekorálva « harctérről, fivérével együtt. Tiszttársed, mint legénysége sokat meséltek itthon a harctéri hős, a bátor katona legcndás\'vi-tézségéről. Mert gyönyörűen volt dekorálva a fiatal főhadnagy, aminthogy fivére is a magyar hős tisztek példaképe1 volt. A harctéren edzett fiatal tiszt csakhamar fogalom lett Budapesten. Ott láttuk öt mör deuütt, ahol a vörös betyároknak borsot kellett orruk alá tömi, gárdát szervezni, nyugtalant tani. Ott láttuk a csendőr karhatauni zászlóaljnál. Ott volt mindenütt, ahol a férfi fejét kockázathatja, ott, ahol tanúságot keltett tenni a keresztény magyarságról és a bátor férfiasságról Ott láttuk Rokníuieili alezredesnél az olasz kóv-etségcji, ott a Dormándy ellenforradalminál, ott a Fehér Házban, ott ahol csök valamit is tenni kellett a magyarságért ós Hazaért, Mikor a Fővezér bevonult: ott volt a iienrzcti hadseregben. Tolla lelke, silett, gyújtott, sziveket kapót meg. Verseit szavalták, könyveit a Skereszf-tény magyarság annyira megszerette, hogy valósággal szétkapkodta Majd Kozknu Miklós hatalmas váj-láttához, a Magyar Távirati Irodához került, ahol nagyszerűen felfelé Íveit. Egészen nz igazgatói székig. Vitéz Soimogyváry főhadnagy fogalom\' volt akkor, fogalom, amikor ejső könyvét kiadta mint »Gyula diák*, fogniom 11 többi megnfrzdu. lásainá\'. Az ország egyik elsó hu. szomnyolckorátos keresztény írója lett, nkit a (magyarság fémjelzett. f \' fiz a nagyszerű ember, ez a kiváló f hazafi, ez az országos nevü iró, — akiért százezrek rajonganak - - vitéz Sc^rújgyvái-y Gyula február 10-ón, hétfőn Nagykanizsára jön, hogy a Szociális MisszióáHal Q Városi Színházban este 8 ómkor rendezendő »SzÓkeiy Estón« mint előadó szcre-i(peijon. A kanlzfini téÜ^őved egyik ^ legkimagaslóbb eseménye ez fis nagy megtiszteltetése a városnak, ahová vitéz Somogyváry Gyula lejön. E mellett dr. Vértesi Frigyes szentszéki biró üiuiepszámitxt menő előadása, Ls a Székejy-est többi számai és szereplői... Tündérország elevenedik meg elöttüíiüc. Valóban, a Szociális Misszió ér$ a módját :ho-gyaii ke|l rendezni, i I
Jegyek még kapható* elővételben a polgármesteri hh-otalban. A műsor - tekintettel az elit vendegekre - pontosa^ este 8 Órakor kezdődik.
Kanizsa nagy-nagy ünnepi eaemér öy«» hétfő esti *S»ákcly-<esW. apy i i ! i ,ai ? I W
Kanizsai emlékezés Biaha Lujzáról
Kilencven razlendövefi aratott szü-
K-lcll, mint Rejnd) Sándor szinész^ liarilonista leánya IWmaszombulbnu egy áldott fcíkú csizmadia család házában, ahová hirtelen etazáVásoK. ták vajúdó édesanyját,
Ludovikának akarták kurcsztifltetni keresztanyja neve után, de miután a vándorszínész társaságnak kedven, c* volt a gyónnék édesanyja, akit Lujzának hívlak, közkívánatra a Lujza nevel kupti.
A kommlrt\'ii kanizsai högyek 1»-zonyosan emlékeznek csak ugy, mint fiil Itlaha Lujzára, aki Buni isko\'tis-komnkban. a nyolcvanai.\' érékben
Nagykanizsán vendégszerepeSt,
Hogyan is volt az? — Ha becsukom & szememet és átrepülök visz-szaféló jó néliány évtizedet, otl ü\'JOk az iskolapadban a mai Horthy Miklós ul sarkán áJCő cme\'.eics épületben és hántatom igen kedves tanántiik, llajgató Szidóniák lángoló inagj\'arságáiiak szereleltöjl áru-dozó magy alázatait. Látom, amint jobb keze a katedra asztal jobb ulk dali lábán egyre hegyezi a iCniziíját, amely ceruzával nekünk tuflán soha svin irt tw szekuudát,,.
Hallom a liajigjál, amint SZÓM bennünket. Majdnem muidcnkir*\'k adott egy külön nevet, az UatS arculata szerint, könnyen tehette: — költő volt. Szüszciit Lujza volt az ón nevem, jobb szomszédom csa-csogó kavics, balról kopogó gébkfl, PctrusZ-Pclra. ábnodozó VÍ.lma és így tovább.
Könnyű elképzelni, hogy a hirro, hogy Walia Lujza jön, hogyan Jet-kesitett fel minket. Ismertette, velünk Blaha szCiepcit a buda|>esti Népszínházban, ahol akkor diadajhit aratta: .alakja bája, arca szépség.-, mozdulatai varázsa, beszéde mejó-diája, éneke olvasztó fényei egész lénye- \\ szinte sugárzóit előttünk.
A lársirlnt nevét, akik éppen akikor Kanizsán játszottak, akkor sem tud-lanv, most sem tudom, de ez nqmí is fontos, fontos az!, hogy minket iskoláfűrányokal kiv.ttek jiOilotl ta-niiöink a vasútra* a hires szfnfisxaO fogadtatásán. Mi, íeánykákf. va\'n-mennyien fehér ruhában volUink, kezünkben virág, szivünkben csupa izgatom — szerény magam tSJtvtú
színésznőt add\'g nem is láttam.
Itlaha Lujza megérkezett, négylovas hintón vitték l>e u városba. Igen-igen sok nép volt az á!loiuás;]ii, wlÖZíVeg beszédeket is mondtak, de azokból nem sokat hadottunk akkor, hanem a/aitán, est*1, amikor ft")ívttek rninket a karzatra, amikor rínom Hózstt személyesitefJB éi ér.wktfH, mégbüv\' I e döltüiik a karzat rácsára és amikor az előadásnak vége vo\'t, akadl - klzfiUAnk olyan kislány is, aki elkezdett zokogni, íiogy ü még nem akar luiza menni.,.
KÚtönóvek az ífet utjai: láttam Blaha 1 aíjzát Budapestén t&bbször is, idoljára a színpadon a .Nagymamában , az életben azonban « saját lakás In szeriben a mostani Nemzeti Színházzal, — ha,1\'- uflútvcn életévén é^ Ital a lesti szépségé". Az első képvisi\'\' infii \\ íifjasztothik tnVg az első kerüelken, a Krisztn-városban, Clinek örömere egy magyaros estét akartunk icndezni, szép m:gyur ruhákat szerettünk volna csináltatni valami gyönyörű m nta után. Voftiki-nek eszébe jutott, hogy a legszebb magyar nihája Blaha Lujzának lehel, de ki váWuija azt, hogy elmegy hozzá? Körben ültünk és egyszerre csak relém mutat az cinükEHi társunk:
— Lujzi, te rírmehcludl a nevünkben.
— Eníí — pnil állam szabadkozni. - y Vagy igen .. - s* \\ ese« tto&gjtk^
R&m\'nlem, anjiyosan fogadolt), <TénV tipegett, <e it.etctt ós Ón elfogódva néztem kunit a fogadószobában: a falakon sofc-sok régi koszom, vagyon térő szalagokkal, ftflírásokkai, de le,nuészelc>cn már egysem friss, fényesek csak a babérágak.,.
--- Magyar miiáiK níncí*n, agyét, lencgy sincsen, mindent dlajándékoz-tai« a színházuknak — mondta kedvesen, -- de mondja meg: öriüök; hogy megértem azt, hogy végre a noKer no képviseli.,.
Láttam a temetését és gyakran felkeresem sírját a Kerepesi temetőben. Slrcnrfékét a nemnsl-adti, mely m-l szebb és nnivésztljb nincs töhűí. Haspelné Batáisy Lujza
Szombat
állandó Mlimá«»k hélköm»pokon Badapwrt ), mflioriit
<\\Ar, Toma. Hírek. Közlamények. Hangiematek. ~- Utána étrend. — 10 Hírek. - 11.10 Neonét közi vixjetzö-«oig>\'ilat. — 12 Htnmgazó. Hlmnuas. tdőjarásjeientés. - 12.40 Hírek. -Lk-JO Idüjeizés, Időjárásjelenléa. — 14.3A Hírek - 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arroiyamblrak, pi-ci árak, e\'ejrrdsrerárftk. — 1G.45 Időjelzés, idő. járásjelentés, hirek. — 17 Hlmk *4o-vák és magyar-orosz nyelven. — 19 Hírek. — 21.40 Hirek, Időjárásjelentés, hírek szlovák és m*gyar-or*sz nyelvwu — 23 Hirek német, otou, angol és francia nyelven. — 0.0 Hli«k.
báli ruhaSelyme\'l biztos sikert jelentenek.
BUDAPEST I. *
17.13 Rádió posta. — 17.40 Liszt: 1 |irel ii de.s. szimfonikus kóVemény. Hanglemez. — 18 A táplálkozás idŐ-szerii kérdései. liióadás. — 18.30 Páz. mán György zongorázik. — 19J20 <A lie/eegkisasszony.. Operell két felvonásban, előjátékkal. -- 21.10 «E*bo-csátó szép uzeneti. Bevezetőt mond Oltlik Géza. A verseket elmondja Tímár József, — 22 Gáspár Lajos cigányzenekara, Kékes Irén éneklői.
BUDAPEST 11.
18.10 Mezőgazdasági félóra. — 19 A Székes röváíosi Tűzoltózenekar. — 20 Hűek. - 20.20 Szentgyorgyí vonósnégyes. — 21 Dr. Dénes Tibor előadása. — 21.30 Időjárás jelentés.
Vasárnap
BUDAPEST L
8 Ébresztő. Szózat. Hanglemezek.
8.45 Hírek. —. íí Unitárius ístentbuf-U*et. — 10 Reromiátus jslentiszte et. - ti Egyházi ének ós szcntljeszéd. — 12.20 Időjelzés, Idöjárásjetentós. -12-30 Az Operaház zenekara, ~ 13 Kis-hindi Komposcht Nándor tábornok, Országos légvédelmi pariuicsnok e\'Jö-adása. - 13.45 Hirek. — 14 HangkÓ-pek a magyar—olasz válogatott ökól-vívóinérkózésröl. Beszéli dr. Legenyaj József. — 14.25 Hmiglernezek. — 15 Dr. Mayer Károly cAoitdása, — 1.V30 Az 1. Iionvéd gyalogezred zmekara. -1U.30 Pátzny Pál CJöadása. - 17.15 llonvédmüsor. — 18 Patakj\' József ető-adiisn. — 18/Z5 Szalouőtos. — 19.20 Erdélyi nóták. Kóréh Endre énekeli, kiséri Oláh Kálmán cigány\'zcivelcara. -20 Peéry Piri ós Szörényi lÉVft előadóestje. - 20.40 A közönség kedvelt IRk mezei. ¦ 21 GyalUay Domokos eabo-szőlése. — 22 Weidinger Ede szalonzenekara. — 23.25 Veress Lajos eiginy-zenekara. BUDAPEST II.
II Szórakoztató hanglemezejc. — 12,05 Húszan leventeféTlóra. — 14 HangJ-lemczck. — 15.05 Heiiiernann Sándor lájiezienekaru. — 16.30 Horváth Jancsi cigányzenekara. - - 17.30 Karsanyi Gls| mesél. — 18 SzaSonötös. — 18.20 I)r. Kampis Antal eladása. — 18.50 Tánd. lemezek. — 19^0 Bacsó Nándor cfJö-adása. 20 Hírek. — 20.20 Rónay György elbeszélése. — 20.15 n. .•. zenekar. - 21.15 Időjájásjetantes.
RE SE8JEH ntuni a SAL&I KÖ2LÖNY ZÖEBIEHETaEHDIfi aélkil 1
4
ZALAI KÖZLONV
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
ÓVJA SZEMÉT 1
ti vtilrollon blttlommil egy Jíl HIÚ •itmUvittl ||\\M*s:r-BMkU*la1*mb«n,
ZSOLDOS GYULA
ötíiEBlír, ikímto «JitMeréwiseiter,
Hflut b. <¦ Koron* ««l\'od»\'i1 "tmbán) ütcdtli ZílM-ltncík, höraírtk, tlimttdk. ml»-d»nti)UJ«vll*\'Ol<-S"nlorvoíli«C*p[«kt1k«>íltN«
KULCSIWK,
A KESZTHELYI PLÉBÁNIA
vezetésére Festetics György hn\\ c*g, mint kegyúr Szerecz Imre dr, premontrei kanonokot, * keszthelyi gimnázium igazgatóját hivtá meg. Szerzetesről lévén *zó, a szerzetesi fogadalom a tol való felmentés Rómához tartozik. Az Ügy már a Szentszéknél fekszik é; n lesztlu\'iyíek biztosra veszik, hogy n kinevezés rövlr (lesen megtörténik.
• : ! i
FOURI ELJEGYZÉS
volt a napokban Letenyén. A»d-rássy Thorsen grófkisnfAZoiiyt Jegyezte el gróf C4ráky Pál. A vőlegény jelenleg még o magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója, •
ARANYOS | |
kis leánykával ajándékozta meg a héten parrogh Sándor főhadnagyot felsége, Bretnwsr Baba. Par-nigh Sándoroknak ez már második gyermekük. A buldog anya ős a kis Líjszülött jól érzik iwguW.

VANNAYJÁNOS ,
nagysikerű íenckari müvét, a Kis szvittel Budapesten a /. ml. művészeti főiskola nagyiftmiuebwt Is be-nrutatják. A Budapesti Hangversíny Zenekar tűzte rnfüsorára, A hangverseny február 27-én este 8 órakor lesz és Yanliay müve azon Csajkovszkij, Liszt, VVeber JlUÜVei
kőzött szerepei. ! t

A MAORT |
bázri-kerettyei leippénok nvjnkáf sai szép átdozötkértzsé^ről tettek tanúságot az erdélyi test vére elkért folyó országos gyűjtés kapcsán. A ner hc-íc-n\' dolgozó dterék mngyar mun-kás-léslvére\'ivk ó«r«béi*ü|ket ajánlották (ei az, .Erdélyért 1« flke\'ó javára, ugy, ltogy a tisztviselőkké\' ós töbW <i|k«iniazottakkn! együtt 1178.G9 pengőt juttattak a n^jnes célra. Nagy íxsze van\' ebben Dind" János üzcmi-\\-ezeio főmériiökck, aki mély szo_ tiális érzésével igizi atyja a telep
löbl»száz munkásának.
WIT2ENETZ JOLÁN,
szedői vendégszerepléséről már beszámolt a Kulcslyuk. A szegedi lapok kritikái töbl>ek között ezeket mondják : -A szegedi zenei tbWJttrJl naggyá nőtt Witz^nríz Jutia hang. blm és kultúrájában egyaránt nagyfokú híradásról tett bizonyságot énekével.* (Szegedi Uj Nemzedék)-
>Witz,ejieiz. Jolán szépen kulturált hangján üd« csengéssel szólalt meg Verdi Ave Maria (othel\'o) és megfelelő dránini eröyel Resphighi, Köd c. gyönyörű dala, de sok poé-f ükus részlete volt a Siklós és Van_ nay dalok sikerült előadásának is*. (Szegcdi Napló). Ezenkívül a DéL magynmrszág és a budapesti Nenr* zeti Újság is elismerő hangon irt \\V\'tzencU; Jolán szegedi sikeréről,
Német tengeralattjáró vlswntér támpontjára. (Foto 8. D. V.)
A nagykanizsai STOSz a piaci rend érdekében
Küldöttség adjtt át a polgármesternek a STOSz kívánságait
luMienV akihez a iwgykozönséflf mindenkor mehet pan*szávHl ós sürgős kóZAebPtesét kérheti. Azért szükség van jogkörének kilerjesztiáséna is, hogy azonnal megfelelően íntézkedn ni .tudjon, j I ; . i i (
Kimondották, hogy megkeresik a kőtpontot, Járjon közbe, hogy ez OTBA emelje fel n havi dijősszeget, d<i adjon gyógyszert és gyógyászatij segédeszkóxökct. ; , |
A budapesti évi közgyűlésre Nagy Lajos és Nyerky László városi tisztviselőket küldte* Id.
Majd számos hoiső ügy került Ic-tárgyaiíem.\' L , , i |. *
A STOSZ nagykanizsai csoportja tegnap este ülést tartott Nagy László városi tisztviselő elnöklete a>»tt, a melyen foglalkoztak a ^üiörtböző kari ügyekkel, kérdésekkel. ,
Mindenek előtt szóválették «z 1931-ben csökkentett Wkáspénz ügyét, cunciyjieii visszaállítását kérték, lekjbiíetlei, hogy a legutóbb városi alkalmazott ráfizet lakbérére.
Napirendre került n nagykajüzSaí piac és vásárlások ügye. A piáe-kérdés gyökeres rendezése céljából szükségesnek tartották egy bódénak (irodának) a piaccal való íeiátUtásdt, ahol a vásarbiztosnak « piaci idő tartania alntt tartózkodni,* Vfelljon, aki nem csak ellenőrzi az ár*iatt
14 napos olcsó könyvvásár!
Schless TestvAre* fiákQzletében irtij IÜll!-Bl i.
A pécsi tábla Is belybebagyta Jászfalvi Kálmánné letartóztatását
Védője rooat készpinzblztositíkot ajánlóit fel szabad-labrahelyezése végett
Megírtuk, hogy JáBzfMvl (Jud) Kál mánné Teöeki^jtoal szülésznő\', tűtít tiltott tmütét gyamija miatt letartóztattak és akit a törvényszék vadtaiiács" .sém1 hoosaCotJ szabid lilbra. letartóztatása anialt felfolya-modott fi pécsi táblához, melynek dr. Buda-tanácsa most foglalkozott Jdszfajviné feifojyöjnodáfiával és azt a \\-izsgálóbiró, illetve torvényszék vádtanacsa által felhozott jjtdokok-»41 fogva elutositoUo. ; I , i
Jászfalvi Kálmánné tigyének fo-tárgyalásáig foffva )irara<f, , ,
lapzártakor nról *r«s(liflplL, hogy Jászfnivlné védflje, dr. Meift Ignác ügyvéd kéKpénzbiztwl6ékot .jánlolt fet védence szabadiábrahelyezéso érdekében. , , . ,
— Nitptár: Febraár*. nombat Rom. kat. M. az, Jánoi. Protetáai Aranka. Izrael. Sabat hö 11. — | rebruar 9. vasárnap. Rom. kat KvjUnlsc, Protestáns Franclik. Izr. Sobat hó 12.
OOsflrdO nyitva regsol li Ortlél eata
< ítaiB ihíttö, azarda, pántok iióiuiáu áa kaddan aaeaa nap n«kn»Jf).
Nép MozgÚ> HE Siomb«ton én »»»*rn«p Két sláger eyy mfiurbon I — Hagy siker I
\' Az aréna hősei S
*>z eg»ra népazsrCbb S Ritz Brothara nagy filmje
II. Ezenkívül Bob Baker Idegfeszítő vadnyugati kalandjai:
Az arany ördögei 6™"
I glfljBtátofc kfaompokon 5,7,9, vaiár- ét ftnnepnap 3,5.7, 9 kor.
Könnyel kövezett uton
Könnyül kövezett utakon jötttm
S Jobbra, balra hajlongtam, köszanttm.
Csak két fáradt embtr várta JiHtöm. Most látom; ntm ktUttt válna jönnöm.
Csapkodott btntum aw éieitzlkra Kttú volt mán nem térhettem vissza.
Aztán láttam ax Itteni, Szobor volt. Szóltam fvmá: hallgatóik BüttM volt.
jött más fiatalom. ÉIÓ volt. üteme mosolygott, szép volt, igéző.
StóUam.néki. Kívántam, okatitwi Csókkal költekezUm. Ntm xajndJtam,
Ha tetteimben kudarc h-iti; Nem Jordtíttam mdthon vigaszért.
Életemet taswn elherdáltam: Cserébe toka-semmit se vártam.
fgy hódoltam minden szamárságnak; A többit meg odaadtam másnak.
Láttam; gyorsan tűnnek, mainak at tvtk S mint a buborék, annyit ér qm ikt-.
Ha fájt, hogy nincsen kívül semmim sfaesen, Mondtam is hittem: megsegít ax Itten.
De könnyel kövezett alakon Jöttem És villámok csaplak le előttem.
Ha akkor születni palotába megyek, Oh, hogy szeretnének most az emberek I
Daln Ferenc
nitanrriwiáM — NaevkcBirín
Steatia olajok
bizományi raktár*. Wae4ar har.Éfcgips.lb ¦Magy aaleea >áhliwi»n
Gyapoltözsde
a templomban
A nwnchesterí Idrttyl tőtsó* pa\'toW-ját — mint aln-Jí^in a D»ty Mail!jr.i.t — egy nérrwt bon^>a-annyira rn*f?nvn-gálta, hogy egy<4ö*e haszuittut-* unná vált. Éppen ezért az idei nagy gyap1* újfleteket, ogy teinjrWmibtui ktÉoit K-bonjolit nni.
Az «.-milékez«tes boinbaUmadás után néhány napig a börze mögött egy kis Utcában* a Ineumonia AUtey-beu mükö-ilölt a tőzsde^ Miután azonbuii ez a szükség-kvártély szülőnek bizonyult, át. költözött egy kis teji«inbniba * tözaóe-épíi-tl köse"ebeji. Jbauíí- 10 óta u indiai, brazíliai és kongói nagy g>\'apot-fuüetckct ebben a kis tenyp^mban bo-njxibtják tfc. A tnftefcedós ~ a Pállj\' Mail tudósítása szerint — \'Jfiírhataj*;n. A fetek már nem fémek ef, a ^míÍT^m hajójában, egyTészük kiszórni a tarrj*. Kim nótti térre és oll átkúszik. Az árakat jelző nagy lábfiát ax otUár hegyén áUitoUák fcá. Itt a legnagyobb természetesen a kiabálás és to.\'ongá"-- Kitűnik a tudósításból, hogy a tllelonv.)-nalak e\'iégteÜenscgD is igen sok gondot okoz, mert az ügynököknek csuiiin a sekieslyében lévő agjetbea ldészíijék ?11 i*-Ji(Mkezé«ükje. A teojon ItóriA iífsn gyakoriak a tuml*thtOJU9 és ntm éppen sekttaítjiébe iS.ö hangos j«Jo. nelek. x
Az angol j/nikikrAcúu és ax egyháat közötl fcnnáKö szoros kapcsofi-ítj k ki*
vetkeztében e: a kép önköiteiaiiü; b sjduibóltiinként hal az ctnbene. Ugyan akkor neonban e kis törtéivet iimg.vai-.V-
/¦alul í,/.(i:i.;;i."[i;i( ;tll.l Ilit mÚldOl
oka **tiet a uémel légü^n^rónek arra,
ha tígyszer^gj-szer h-i-.aü oifi-aa ni-pontokat taJál t^, aalytk..a,Hrt0\' nyi*-vioosság szemében nem jeíenlen^k katonai célpontokat. (MN,)
m\\, február it
ZALAI KÖ2LÖNV
ARANYA?,
EZÜSTÖT
legmagasabb árban veszünk.
vékAsy testvérek
Egy csók és más semmi
A rőgj nagysikerű, operettből, v\'dánr,
szórakoztató, mulatságpü vígjáték >lt.
A mesél alaposan átirták, kibővitciíékl amit nátonyi Akos, a film jendezöje sok ötlettel tet«*»tt. Tonu!esz«tc»en a régi szinpadá opemit Cvegjobb stóywW is helyet kaptak a frlinben ügyes beállításban. Szívesen is hsflágatjuk Őket. A umrftfUmts és. fjjUnastuüen peigő, sok meglepetést tartogató toránteáoo mesénél ivAím osak egy megnézni vaíó akad: a közönség jobban szereti az ilyen szórakoztató fimekuál a lányokról szóló történetet. A vailis bármilyen rokonszenves is baáaiián% nemzeti szenjjjoníbol sem h*ly*v «ttö9 eltekintve a film k\'tüttö. Az ábrándoe-szermi Toírtay Kíári és Jávor mcffeU Hajnay Gábor ad nagyszerű alakítást. A kedws ntt&Lék szerfSkmvi pár: Hasald éj öJvedy is kitűnő, mint aliogy az összes epizód utak is helyúkón vaunak. Aki jól és vidáman akttr szórakozni, bátran megnézheti a fiSmeU, amely mellben egy Mép sxüxm kisérö-imJiórraJ és liinntóv.il is kedveskedik u mozi igazgatósága.
-««.
Nagykanizsa nyerte
a Balatoni Kupát
Mégxaz 1840. óy nyarán küzdöttek a Q-üaton kórflyeJd lntbraücsap^ofc a Bostoni Kupáért. Mind ismejetts; a Nagyknidjsei LevWrtc válogatott csapat vereaég nélkül stenepeit obb-en a küz^sermben és első lett. A napokban tnz^gérkezák a Kupa, enenWvul 1 drb miivéazj kiviteiü sportoktevél és 11 drb nagy,ezüst órom» I Levente, válogatott azerepjése rain&in kanizsai sportembert meggyőzött arról, hogy van Kanizsán fiatal futball-utáopótMs: Csak » szereplésükről keit ^intloskudni. , , v
Az 1941. évi Balatoni Kupa küz. dejinieibe ismét benevezett a Lft. veato válogatott. Minden xemé-oy megvon arra, hogy ez évben is jót szerepelek, fkt-ajaink, , . . ,
Az- 1<M0. évi aikert, a nehézségek ellenére 19, náhány lelkes kanizsai sportember vivla ki. Ezek ió^mint vezetők, Bárány István, Gerencsér Pál és Tóth Géz* Károly.
_k—n—I-
BÚTORT
vagya* vagy rendeljen.
mi mgblEattóéB olcsó.
KISKANIZSA! ÉLET
Tornatermet Ktskanlzsának
Egy hétlel etöbb a Nagykanizsai Levenle l-gyeMilet atlétái larrizon vitatták, hogy érdemes v.lük fogttŐiUotni. SÖt kei is.\' Ilt osupáp ft vezető liiány-zik, mert a kanizsai adtáknak nem hiányzik a tornaterem. Nem :g>\' vm ez Kiskani2sán. Közismert tény, hogy a klakaniisai líialafaág a sportra hajlamos, nemes küzdöszeHeni van lien-ne és ha alka utat adnak neki kivo-lekszi a maga elsőséget. Hosszú o*-lendök óta vajodik ez a kén lós. IgÓ-re\'et gyakran kapott is KlskWrxa;*, de eddig minden maradt — az Ígéretnél. Vgy érezzük, hogy ezj hatalomul várost-résznek, amely nem u\'oíaó szraref-Vt tölt be Kanizsa hetében joga v*n kí-ml 10 4 l-ben egy UiroalemMt i\'z a legcsekélyebb, amit tehetitek az i&atéke-sek Kiskanizsa .sportjáttik érdekében.
Sokszor Mim-ru\'t az u gondjtit, hogy u mai Levente Otthont iiosszabbitják és meg v ui oWva a tornaterem kérdése. EZ a |*J*UÍofc»t i.w.n lielyteJca. Hiszen a Ihuiyadjy ló.ea van a sportközpont, hely is van bőven en.
vödött őzStt. AZ d vuIúb után lenné szelesen luagtuatus táncmuQ itság lesz,
A Missziós l.eámegyesü".«t sem un-Kiskanizsán, a farsangi rptnlc résben. JúvÖ vasámaji (.10-án> Q órA i-iu-i nmsoros «Ntot rendez szinten tnncimfiatsággái\', sok tréfiís JeOenrtieX kisebb vgjitektjkikal. Hoadezö ilt is Németh Lajos, mig a niükcdvHlök a taányeg^esüTlBt sokszor siken«íl szerepelt míüiedveiői Destnek.
FiM^r^asárDSip v2i-án) viszont n Kiskanizsai Ijüvente KgyesflXvtéj aní.-kor az ürvasókűrlj*»n egy nagyobb sza-básu ^öadáisBíl ftéjwxk fel. A Levenle l^esíáet mákedveöői is ig>ekeztiek) ilerczeg József icndezo irányítás a mei-tett* hogy a sáska farsang jő1 fejexőd\'-j*k be.
m
A klskanUsai gazdák panasza Roau a Vágóhídi—őrtorony! uttukatz
A na]w)kli.i)i számos dláirássBu ifi a-tott letel érkezett be hozzánk, mejy-
Pénteken, szombaton, vasárnap a Városi Mozgó,
hétfffn a Szociális Missziótársulat •16-adása. miatt a Nép MoxxÓ mutatja ba
Eisemann Mihály fOibemásző muzsikájával
a Isi bű bajosabb magyar fllmoparattat:
EGY CSOK
ÉS MAS SEMMI
Főszereplők: Tolnai Klári, Peóry Piri, ölvedy Zaöka, Jávor Pál, Rajnay Gábor, Pataky J.
Nagy magyar filmsiker! Aktuális híradói
Elűidások kezdete hétkfiznipokoa 5t 7 ét 9 ómkor, vasár-éa finnepnspokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
nek az ópűJe\'nek nwglio^zabbiUsátioz,
most csupán - <gy kfis jóakarat kellene. Ha kott, áldozzon Kiskanizsa is!, de meg kcÍJ érteni mndenkinek, Iwgy nem v.igyiHik a íeguioteó fi(ki ós az
ífjuBágiutk ntveUM íjtorisieutpoiitííkh
bót is efeiigedhctctíJenül szükséges.
Klíikanizsal farsang
Alig néhány \'akodHktm Tm etam a hosszú farsangon KJsk^izaán, Máskor hangosak voltak az utcák, a heje-huj-tól, a \'^akod::iniias mcneUk [estől képet «s változatosságot nyújtottak Kis kanizsansk, 1->«;1 szemben viszont az Olvasókör és a Levente Otthon termei szombat-vasárnap zsúfolásig vannak.
Szombaton este a MANSz kifikrurzsai háztartási tanfolyam résztvevői rendezt-nck teaestet. Mint kiderült a fiat*; leánygárda nemcsak az éteinket tannV iák meg kitűnően elkésziteuJ, hanem mintegy 80—100 fiatal legény\' is rosrt vesz a teán, amS szintén az (ügyes kisküiiizsai leányok órdeme. A városból is több vendég érkezik, énikőn dr. Krátky Istvánnó, a MANSr tiuőkosr-szoiiya, dr. Krátky István polglrmes. ter, stb.
Vasárnap es.t« 6 órakor a KUk^nicni PoSgári O\'vasókör rendez ejffadasi A Németh Lajos által rcndizelt »Ho* a hozomány?\' cJmü r.\'gjátéknak nagy adkert jósohiak. A flzerepOőgárda jó és régi kiskanizsftl pnlke<lwíkAbfln bi-
bén a kiskanizsal gAzdák jogos pona> szoknak kémek IteTyet a <Za/B| KÖz-löny> Kiskanizsal Elet rovatában.
A levéíbea ffAsoroltak szerint az Őrtorony utca végétől a vágólüdig az útszakasz lel vele tionüft rossz. O&szel és tavasszal, sőt a tó\'á o3\\Odáűkor h ke-nék tengelyig "-vaj; ós a haUbnas sárban szinte embertelen az ágatokat átliaj-tani. Viszont az a helyzet, liogy ac egész Kiskanizsa ezt az útszakaszt liasmálja, hiszen a csertői bagóhegyi, förhéncí szőtök, a Mrsöe.rd)tk, Vni-ftnás, a Bécséi uti ós se\'\' más föttdlnrtokok és rétekhez való. uilásnak aegközO-lebbi utvonala ez aj: ntszftkasz. Nincs rend az árkok körül sem. A JavóSrők feiem\'.litik, liogy kocsik szakadtak bel* az árkokba, a PrincipúJisba és néhány érvel ezdőtt cnáatt haftáliCsat is történt
Utána néztünk az útszakasz liastt-nflhatóságának. A gazdáknak ha\'ikI- h-ben igazuk van. íiz az útszakasz I*. sorúit egy eldugott göcseji falu jár-liatattan útjához. A gazdák jogos ké-ri\'linOl, liogy sürgősen történjai valainS ezzel az utszakasszeil — ezen az nton tudomására hozzuk az iUeték^cknek.
1/lsm- QeUitíihU!
, A 39, lionvéd hadosztáfty
lljí II | 1 (k>rl1oétÖÍE énzakíiyuttutxa
" 1 folyt áöns harcai aUY.t l»s
kóczy József volt besiteruabányal 10. Iionvód gyatogezfedlxM őnmMier a Sztasikuvka Am támadó scáiadának jobbszárnyát biztosította k<* raljtdL Kkózbeu azonban az oroszok egy ig*au erüs órséie bukkant, mv-ly jftegU tűz iáá vette a csoportot és eg)e(ijjo ipeg-(i.L\'mji\\ kéiíyszeriteUo. Ugyöfldíkor az oroszok a század szárnyát is éWpk ttéppu«katúe alá vettők, ugy. hogy unnak láiuadása Is riakidt. Lrre i>rkóc*y Ormcsler abból a céfbóS, hogy aje oío-\'./\'lí-. Iftíét magára vonja <:-. *lz»t: M század szárnyának előrejutását Inba. tövé legye, az oWlo lóyö- orosz Örsét kiiuíiet«ii lEszAnUággal tbmidLa meg. Lunek pedig ba vjlt a kóveUatauwíiii^ I\'vü;. az orouok táuyl«g ^köo«y őrmester cV>porUára ösuuontositolták a tüzet lós igy a uámy elörejutáw* JclifllŐvé váJT, pjájt íarków.v öíiiíW-tert, értékelven bátor és önfe^Ldoxás-sal határos denskjs magatartását, a kis ezüst vitézségi áron adomAayozáaá-v.il tMiiUlek ki.
— (A magyLipQ«pOk hauuudlk kOrlcvele)
Dr. C.sapik OyuU ves i prém i megyés -
püspök a napokban adta ki fol>\'ó évi 111. számú kórfcve\'.ét. A kőiQevé> k-./ü, hogy a folyó év tavasnan l> jaoelcai kaposvári és csurgói; Őszén\\pedig a devecseri és \\Mzpréini espe.esj ken> telekben esz bórimV-\'v A kis-^rnitiá-nuiu\'.i.i történő febrotcVkm vonatkor zóau közti a főpásztor, hogy a i tdlhcz kivánatos ugyan a jó bizonyii-vány is, de a fő-íoítótol mégis a \\-.ái*-sos k\'Jküüel. ]\'/ni.in ]>árj>ériigyben lu> zott miniszteri végtmIÁrozatot is kózoi n koriévá:, ;imÁv a gazdasági\'cselédek páVbérfizetéset áSapdja mag. A kőtfe-vet további i-éswí egyháxkoifrtáoyiEati kérdésekkel fog*Ako»tk.
— (A Szent Imre Kóma)
holnap, vasárnap a fe!kőten»p8rrttti báronmegyed 12-<s szetitmisóa mutatkozik be először. Uá/dos L.: ó ttcaóV séges aaszony^ág, aonoky: ó szmU4-ges éa Josquln den Pré»: Ttugnrnak fényes esíTlaga oinrü müroit éneie\'i ok uj vtgyoskar. Eizet a szaaaii^aahCi: a Kórus megkezdi sorozatos - templomi énekléwát. Kezdetben mindaii .második vasárnap, később p^Hg münden viisáí-és unnejmap, énekel a Kóru& u Jézus Szívj jiléilániaUyiM\'\'--»nibiO-i a ItárotnM. g)«d 1*2 órai siftutmiséltt.
— (Ma délután piozÜgyl bizottsági ülés)
A városi kétfviartöt-wtxVlet pánaágyi bizottsága ma denitán 6 ómkor ú^ótt tartj, ai]«a.veii a kedtt dé;oU« 4 órthor ö&szeúlö városi kőzgyütiös eué karülő tárgypontokat látgyalj;ik.Jle.
— (A Baroag-kcrOlct válaaxt-máiiyl ülése)
A nagykanizsai )taiow-k«nUct bgaap este 9 órakor válaszUnáaiyi ii"ü6*t Wr-loll, amelyen eiőkészileltjék a -aMkőirB-Jebbl rendes évi kózgyüJest. E$>\\iaXi»vi!-ták, hogy a kösgyüíés máreius ifi.úu délelőtt ItM 11 ómkor less. Maja befcö szakmai dolgok, kerüllek faiatrgyuuWm.
gM ét oksé
cALAi (IOZLÖN*
1941, február 8
Kárasak ¦ plaoMran
üzlethelyiséget
azonnal ra, esetleg ii«i«ih«ly)<íK riwi bérelnék. Cim a kiadóban. m
— (Ma este 9 órai kezdettel)
a Központ szálló Összes tenneiben a szokásos évi Baross tánctea a Csángó magyarok visszatelepitési akciója jak vára. Családiad mrf-\'eg haugulat, szolid árak, cigány és \'tánczene. A Baross gondolat barátait sxcretcLleft vári* a rendezőség. (:)
— (Értealtét)
firtcsitem) a húsipari szakosztály tagjait, liogy folyó hó il-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az ípartestífleti széki-házban tisztújító közgyűlést tartunk, melyre pontot* uzogjejauésl kérünk. Elnökség. (:)
— (Holnap: MANSz tea)
N\'e felejtse; el: Iioűnap délután öt órakor lesz\' a Katolikus Legényegylet nflgytermében a MANSz ifjuzsági sxak-osztájyáiiak vidiim müsoru teaestje. Nagyszerű műsor, buzaáki ruhnbemu-tató, Jó tea, figyelmes IdszoJgáWs és ponvpás zene várja a táncolni és szórakozni vágyókat. (:)
— (Credo teaest)
lesz holnap, vasárnap 651(5 7 óroi kezdettel a plébánia feliórtertnűíonj amelyre a tagokat, azok csafiádtagjait és ismerőseit ezúton is szőreiéitől rtftJB-hivja az ebiökség. Vidám műsorróÜ és zenéről a rendezőség gondoskodott.
(0
HOTEL CORVSft
BUDAPEST mi
Vili., UiQkonay-u. 14. Nssuitl Színháznál Családi szálloda a város szivében. Ulonniiii berendezve, központi lutea, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas ssobs P a-50, kétágyas P 7—
— (A jöszlvBekhez)
fordul \'a Zalai Közjony lasábjain kereaztűl Horváth István nagykanizsai iin, akit öt hónappal ezelőtt oVázolt egy cirkuszos kocsi és aki most került ki a kórházból. Senki hozzátartozója nincs, bal kezét még mindig nem tudja használni. Se rendes ruhája, ío étefcmo nincs. Kéri a jószivüekcl, liogy akS ruhát, cipőt, takarót vagy 6M!met tud Juttatni néki, közölje azt Tavasz utc" 22. számf alatt, ahol ideiglenesen egy "-isiállóban húzódott meg.
— (Biztosították Sümeg tűzifa-ellátását)
. Sümeg-nagyközség u tulajdonát képező1 erdőbej i 1 év imdklvüfu fakivágás engedéiyezéséhez való utólagos hozzáf-jánüást kért az allspántéfl. Az engedélyt a községnek a szombathelyi m. kír. erdőhatóság mar előzőleg megadta a minisztérium engedélye alapján. A község képviseflötcstül étének ez az elhatározása a község Sakosságának tü-zilaszükséglctét biztositolta egy időre. A kikötött 1000 pengő ujraerdositési biztosítékot a község u föJdnTúvtíósügyi minisztérium letéti számlájára már be is fizette, Iwgy minél előbb kitwmSO-hesse az engedélyezett famennyiséget, ami által munka&Qkalniat is teremt a lakosság részére. <
— (Ahol tObb volt a diák, mint a lakos)
A Tükör februári számla írja: A középkor fojj^amán Paris volt a rnüve&S-déí legfőbb\' középpontja. Európa minden részéből icLcscregieU a tanueü-vagyó fiatalság, hogy az egyetem tudós professzorai! hallgathassa. A diákság száma ebben az időben annyira felduzzadt Parisban, hogy egy ieMoas kartárs, a feljegyzések sxarin% igy kiáltott fel: <Bc*dog város, ahol a diákok száma felüimifp a lakosokét 1. Paris egyetemén akkoriban számos magyar áSk Mj tanult.
Budapegt, február 8 A Duna apadása tovább tart. Budapesten ma délben a vízállás 682 centiméter. Az apadás már fél méter. Miután a Ftysődiináról apadást jelentenek, holnapra a budapestercsi közti szakaszon is kb. 20 centiméteres további npMás várható. Az árvízveszély azonban m,ég nemmuJt
BENGAZf, amelyei az angolok tegnap elfoglallak Kirenajka fővárosa, aránylag keveset szemedért a habomtól. 60.000 takosábóH 8000 volt olasz, de ezeket már korábban ki lelépi tették.
TÖRÖKORSZÁG újra csapatokat vont össze a bolgár határon, (de hangsúlyozzák; hogy ennek nincs támadó jel-ege.
A SZLOVÁK parlament tegnap megszavazta a tengelyhez való csatlakozást. , , i : ! I
AMERIKA Csendes Óceánra kifutott hadihajóinak számát 150« becsülik. , | ,,
WASHINGTHONI körök értesülése szerint Amerika közvetlen diplomáciai kapcsolatokat akar teremteni Uj-Zeeianddal. , /
AZ ÁRVTZ következtében vidéken 380 ház dőlt óssze Magyarországon az elmúlt napokban.
LEFOGLALTAK Newyorkban a üanquc de Francé 280 miltió dollárl kilevő értékeit.
ei, mert Németországban már e-sik az esö és ez 2-3 nap múlva nálunk is érezhető lesz n Duna vízállásában.\' A Dunán még 200 kilométeres jég jwan, « magyar ítészen, ami csak tegnap indult meg 1-2 kilométeres részen. Fontos volna, hogy most ne álljon be további jegesedés, sem olvadás. \' ( ,"!\'-\\. . i
FARUK egyiptomi király, m\'int Kairóitól köztik, sárgaságban megbelcgo-
dett.\\
A MODENÁI egyetem hallgatói önkénteseknek jelentkeztek a Dudp iránti bizalmuk és hűségük kifejezéseképp.
A JAPÁN császár kihallgatáson fogadta n sziámi és az indokínai békeküldöttségek tagjait.
HAL ALII A ilélték De W«« 28 éves angol álBamJKjlgárt, aki még a bábom kitörésének idejében Németországban kémkedett Franciaország javára,
A NÉPSZÁMLÁLÁS miatt a budapesti elemi iskolákban a irtási szüretet február 15-ig meghosszabbították.
A POPOLO Dl ROMA Varga és Reményi miniszterek beszédetvei kap csolatban hangsúlyozza, hogy Magyarország gazdaságilag js régóta tengely politikát követ.
FARKASCSORDAK jelentek meg Foksani romániai városban. Az éhes farkasokra a lakosság hajtóvadásza-tot rendez. , , * i ¦ •
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH Nagykanizsa.
— (Halálozás)
A városi szegényházban meghalt Mező József 100 éves városi szegény, akit Ferenc Józsefhez való hason\'n. tossága míatl mindenki ismert. Teino. lése hétfőn délután 3 órakor -lesz. Miután n Katolikus. Legenycgylétnek alapító tagja vol(t, az egylet tagjait felkérik, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a temetésen.
— t/nial kis hírek)
Meghall Vöczköndy Jenő nyűg. főjegyző Monostorajtátnnui. — A D3CBBJ C.azda-kör holnap este a Társaskór összes helyiségeiben Gazda-báli rendez. — Teleki Béla gróf főispán egy szarvasi adományozott » zaflaegersaegí szegényeknek. — Heltor l;ere.nc sümegi szegény a ruhaszárító kötőbe felaknsg. totta magát. Meghall. C.yógvilhalai\'an
beteg volt.
— (Élénk állatvásár Keszthelyen)
A keszthelyi orszáa)os vásárra 580 darab ájjulot hajtottak fal Ebből ülő szarvasmarhát és 78 lovat adtak el. vagyis a felhajtásnak G.*> százaléka elkeli. A kirakóvi\'isáj- azojiban 0, liólor-laszok miatt gyenge volt. A vásáron olyan megfigyelést tettek, liojjy a\'njyjlt árusításból kizárt nemkereszlények mini ánisitó alkalmazottak szeremSlek egyes keresztény ipareraKOd/Spesekiiél.
Szentképet
csak keresztény üzletben vásároljunk I Nagy válaszlék
Tornyos István
üveg- és porcailánkereskedésében Fö-ut 24. szám.
— (Letartóztatták az iga II crdöőrt)
Jelentettük tegnap, hogy Pozsár F«-icnc igall erdőőrt két haragosa m-."g-támadta és az erdöőr szorongatott helyzetében szolgálati revizorét használta, amivel agyonlőtte Tóth Józsefet, az egyik támadót Tóth holttestét fvlbon-codták és megalapították, hogy a golyó az áll altilt hatolva l>e nyakcsigolya törést és gerincveJö-roncsolást okozott. Pozsárl a kaposvári vizsgáflóbiró kihallgatta, Pozsár aczaft védckezítl, hog>\' önvédelemét lőtt. Előzetes ^tartód-tatásba htflyezték. Pozsár a vbv&ítómn\'i végzésélie belenyugodott.
— (Sokat ivott: vízbe fulladt) 1
- Talabér István nagy bajomi kómü\\-es két hónappal ezelőtt Kaposvárott doV-gozott, felvette munkabérét, majd nyomtalanul dttünt. Most a Kapós folyó egy oszlásnak mdiüft férfiholttefí-tet vetett ki. Talabér fia ftslismertc a holttestben apja földi .maradványait. Mint megállapították, Talabér elmulatta fizetését és Valószinüfr* ittas állapotban véletCJenül esett a folyóba. A temetési engedélyt megadták.
— A HID kapós httllap
gazdag tartalmából: Ziflahy Lajos heti krónikája, nagy képesriport az ámzröl, Tamási áron \'Hazai tudósi-lázai Nngj\' Lajos és Szenoxei László nowllái, Németh Lászjtó színházi cíkka, Papp Antal érdekes riportja álmodom Jiüianusról, Haraszthy Era0 megemlékezése Verdiről, nagy fotoriport a balatoni téli sporWtetröl, Világhiradó, re-gény, stb., stb. Főszerkesztő: ZÜahy Lajos. Mutatványszámot készf^gpil küld a kiadóhivatal: Budapest, VIU Erzsébet körút 7. szám,
Síll
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy agyas szoba 6 i\'-től, két ágyas szoba már 12 l\'-töl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalai HÖxtOny előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta lel mutatásával 20 ;>> kad-voxmöfiyben részesQlnek.
Hirdessen a Zalai Kizlinyben
BOdd táviratok
43
0363
1941, február 8
MEGHÍVÓ.
Kiakomirom és Vidéke Községi Hitelszövetkezet 1941. 4*1 február SS isis délután S órakor tartja saját helyiségében
XII évi ruta Sözpöt
melyre a lagok az alapszabályok 33. § a érielmében meghívatnak.
Napirend:
1. Igazgatósági és felugyelőbi-zottságl jelentések az 1940. évi Uz-leteredményröl.
2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása.
3. Mérleg megállapítása.
4. Tiszta jövedelemről való ren-delkerés
5. Három Igazgatósági tag választása.
6. Indítványok.
1940. Jaguár 1-én a tagok szama 1343, részjegyek színia 55437/s. Az év folyamán belépett 17 tag 377/1 részleggyei, kilépett 11 tág 9Vs részjeggyel. .Maradt az év vé-gép 1349 tag 557.1t/8 részjeggyel. Az osztalék 6»/o.
A íelUgyelöblzoltság által megvizsgált mérleg a községházánál kílllggeaztelctr, mindenki megnézheti.
Klskomárom, 1041. január 17.
Ab Igaigatóaag.
Nagykanizsa megyei város polgármesterélól.
29861/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok :
békástól legelón rilkilásra bejeiéit 770 drb álló szilfii,. ugyanezen munkálatokból származó 34 ha\'om kevert tűzifát, továbbá a v. Felső (Plck) erdőben kírlokozó 79 drb. álló és izélierett szilfát és az ul nyiladék létesítéséből kiket tilt 12 halom kevert lUzilil; a halomfát 1-— halmos, a szilfát I —100 drb-íg terjedő lételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítási határidő f. év március hó lő-én, azon Időn tul a varos fenntartja msginak a szabad rendelkezési jogot. A szálfák luikós-tól egytjtt szedendők kl, gallyak elégelendők, gődrek betemetendók elszillilis eiett, addig a fit elvinni nem lehet. Amennyiben ezen fellé-leleket vevő nem leljeslll, ai olt lévő felkészített faanyagból a város a vevő terhére maisai végezteti el.
As árverés Ideje és helye: a 770 drb illó szilfa és 34 halom kevert tűzifa értékesítése 1941. február hó ll-éu, kedden, a feltőerdel bé-kiilöl legelőn, 79 drb illő és szél-törött szilfa és 12 balom kevert tűzifa pedig 1941. februir 13-án a v. Felső (Plck) erdőben.
Találkozás mindkét napon reggel 9 Arakor a legelői szilfa és halomfa érdeklődőknek a récsei ut melleit levő fáslegeló sarkin, mlg az erdei szilfát és halomfit venni szándékozóknak a v. Felső (Plck) erdei crdőőrl laknil.
Bővebb lelvlligosiliit a városi gazdasági hivatal ad, mlg az árverezendő tárgyak részletes jegyzéke a hivatalos órik alatl betekinthető: a virosl kiadóhivatalban, a klskanl-zsal városhizi ügyeletnél, további a tárgyak is az Illetékes védkerflleU erdőőrOknét. % Nagykanizsa, 1941. februir 6. ni l\'olgirmester.
KUÁK KOtUCWV
3800/1941.
Árverési hirdetmény.
Nyllvínos szóbeli árverésen eladok :
llsstllóvágásból kikerüli 52-5 halom kevert tűzifát 0-5 halmos tételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítási haláridő folyó év február hó vége, azon időn tul a váró. fenntartja magának a szabad rcedelhezésl jogot.
Árverés Ideje és helye: 1941. február hó 14-én, pénteken a v. Felsőerdőben.
Találkozás: reggel 9 órakor a v. felsőerdei erdőőii laknál.
Bővebb felvilágosítást a Népjóléti hivatal ad, mlg az árverezendő tár-nyak részletes jegyzéke a hivatalos órák alatl betekinthető: a városi kiadóhivatalban, a klskaniisai városházi Ugyelelnél, további a tárgyak Is az illetékes védkerülett erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1941. februir 6. ni Polgármester.
Jóslat:
T6bb helyen ujabb havazás, de az enyhülés tovább tart 4a Igy a középhegyekben már asőbe mehet át a havazás.
f— \\\\M§M\\ *—I
I » mlwikl a helyi kexesdcedóknrat I ée IpajroévikiiAl SxverexM bel I
A Meteoroloirtsl Intését nMtyi*nlt*«l
^^(íii/yHlíKllumiiS?-:! töiOlltll
HSraeraéklet t*rn»p e*le (í órakoi -82 ma r»ff»l-SO.dílben +14
Molnárok figyid.mLbe t
Vámfeljegyzés.
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyoMdájában
Continental Irósépek
képvittelelo ém larakataa
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Csillárok,
falikarok,
éijeilszehrÉny-lúmpah
egyszerű ós díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2. Mn
APRÓHIRDETÉSEK
..........__f l.ctsneen*p ld n\'.t.
tnlndMi I&v4í.bl HÓ 0 lUlír. I.SHtaaf 1U nölg U rniflr, mlnAM tovlbbr nó -1 rill.r.
¦xláránS azonnal felvitetik. Krzierwt-tétl lejtvó. Kremaler. » -\'«>
Fin nadrágot au>miln WJtj
¦él keresek. Kazlncay.u. 23. 388
SayairniHtar aaerazimmal kerestetik április elsejére. Bizonyítvány-másolatokat, melyek vtiexa nem küldetnek, azfl-caényt uradalom Nemesvld, Somogy megve elmre kérjük. _877
¦aiiianaatír, Iá lóva.ató. a gazda-¦ág összes kovácsmunkállroj. érié. kerea-tetik salat szériáimmal él nöllen caatidtag ka»éoaaanái!aal áprllli elsejére. Bl-xonzltvány-máiolatokat, melyek vluza nem küldetnek, Szocaényl uradalom Nemeavld. Somogy megye, küldjék. 376
ADÁS-VÉTEL
Eladó Jó állapotban leni setétkék mily gyermekkoeal. Eötvös tát 15,
RfHtt aéatlIaurtiM rang**! ke-
iís megvételre lapunk nyomdája Fö-ut 5. alatt.
Ilaad egy
alatt.
PcttSH nt 38. 365
Kerecsenyl asztalt teher bar kapható literenklnt Torzsot!, Caengery-ut 17. 358
Áavtallat, haaxniltat la, vásárolok. Rlttcher Milyia, Klrály-u. 35,_»5
Dara.14a.an 6-5 HP motorral eladd Schlealnger Qyula vaskereskedfinil. 384
ElaorendU Mas balalaal halak állandóan kaphatok Stlvds István halkerei-BedSnél a piacon. 386
LAKAS-OZLETHELYISÉO
A Nagykanizsai Takarékpénztár Deák-tirl frontjának második emeletén egy aaov-aaaMa komlortos lakáa aug. ,1-4» kiadó. 309
¦araaah azonnalra vagy maiul 1-ér* való beköltözésre kit-, esetleg hiromazo-bia lakait — Erteiltendó Bitit! Károly. Örhia-utca 7/a. 397
Kiadó Arany Jánoi utca 2/a. alatt bá-romizobáa utcai lakáa májusra. 375
\'agy egyaiobli lattáat keresek i.linóval. Ugyanott bigya eladd.
385
Keltő- vi lehetőleg
Kiuizsl-ulca 16, llalel.
BÚTOROZOTT SZOBA
¦ niaabajáralu elegánsan bútorozott utcai azoba 2 ággyal kiadó. Talekl-ut 25.
.881
UAZ ÉS LNOATLAN
Hlműé szabadkézMI Arpád-utca 11—13. az. kit ház félholdas kartlel. Hívebbet | özv. Beke Ferencné, ugyanott 346
ElatfA Babochay-u. 1. ajtó tokkal és alltatok.
sí. ház. Egv
Clgány-U. 2. ház gazdasági épülettel mt|ua 1-íre klzutá, eaetleg alaata. Ér-
dokiednl Klrályu. 33. 3M
Több adómentes magán- H birhiiat, házhelyet, ezeiót é» földeket kaaaatlt Papp, Telekl-ut 8. 2303
Slkátor-ulca 18. u, hia alkalmi áma •laaa. 349
KDÜJKTtUt_
lkai-tá>bas«*M állomáshoz táraal karaaak. Clm a kiadóban. 364
BrafalagtiaaS logad Ktnlasl-utca 39. Mindent megmond Írásból. Ugyanott (nőnek) ágy kiadó (azonnalra). Moihat, főzhet.
371
3804
SALAI KÖZLÖNY
á személyes bejelentési kötelezettség
tel|es!tésétiek ujabb szabályozása.
A ni. kir. twlOgynvnisiter ur 300.000/ 1941. B. M. azámu rendeletével 1941. év február lió t-ével kejr.Hödöleg a személyes bejelenteti köteleíeíWSg teljesitését ujbol szabályozta. A rended! szermt •xemélyea bejelentési kötelezettség alá eaik minden magyar állampolgár, továbbá mindenki, aktnak állampolgársága nem állapitható mag-Be kell jelenteni:
a lakó-, illetőleg a tartózkodási helynek mfnd*n 24 órát inaghalsdó megváltoztatását éa pedig;
a) a végleges tarlózkodii céljából a városba érkezést, úgyszintén a város területén mát lakásba való végleges beköltözést ttt fl célrn rendszeretftett bejelentőlapon;
b) végleges tartózkodás céljából más városba (községbe) való távozást, u«y-utintín a város területén min lakásos. vtM végleges elköltözést az e célra rend-azeiealtett kijelentőié pon;
c) 24 órát meghaladó ideiglenes tartózkodás cétjából a városba való megérkezést, illetőleg ugyanazon város területén máj IdetelenH lakásba való beköltözést, továbbá ilyen láeiglene* jellegű lakásból való eltávozást az e célra rendszeresített be-, Illetőleg kijetentSIapon. A háztulajdonosok, amennyiben saját hátukban laknak, továbbá azok, akiknek lakásuk örökvagy főhettél) lakás, az ugyanazon város területén való ideiglenes lakásváltozást nem kötelesek bejelenteni
Aid állandó lakásának fenntartása mellett\' Ideiglenesen távozik más városba (községbe), ál andó lakásáról nem tartozik magát kijelenteni, Bem visszatérte alkalmával magát ott újra bejelenteni.
Az albérlők, ágybérlök, ágyrajárók, lakás-, illetőleg szálai bérletük végleges megváltoztatási cselén a végleges t>e-f illetőleg kijelentés céljaira rends-ercsi telt be-. Illetőié* kijelentolapokon kote\'esek magukat minden esetben be-, ille Ö eg kijelenteni. A lakás, illetőleg szállás 24 órát meghaladó Ideiglenes elhagyása esetén pedig az idelRlenes lakóhelyen az e célra rendszeresített be-, illetőleg kijelentölap n kötelesek magukat minden esetben be-, illetőleg kijelentem.
Azokat a tanulókat, akik Iskolai tanulmányaik Ideje alatt nem állandó lakóhelyükön laknak, ¦ bejelentést kötelezettség szempontiából korábbi lakóhelyükről véglegesen elköltözőiteknek, az uj tanulmányi Idejük alatti lakóhelyükön pedig véglegesen beköltözőiteknek kell tekinteni éa az e célia rendszeresített be , illetőleg kije-len lőlapon kell ö>et e helyeken be-, illetőleg kijelenteni.
Azokat a személyeket, akiknek állandó lakásuk hajón (uszályon) van, n hajó uszály) telephelyén kell — mint végleges lakókat — az e célra rendBzeresltetT be-, illetőleg kijelentölapokon be-. Illetőleg kijelenteni
Tényleges katonai (csendőrség!) szolgálatra éskozérdekU munkaszolgálatra bevonuló személyeket állandó lakóhelyükről nem kall kijelenteni. Abban az esetben, ha ezen tzotgilatból va ó leszerelés után a leszerelt s.emély nem tér vissza abba az állandó lakásába, ahonnan szolgálattételre bevonult, a régi állandó lakóhelyére vonatkozóan az e célra rendszeresített kijelentölapokon kijelentést, az uj állandó lakóhelyére vonatkozóan vedig az e célra read-szeresüett bejelentőlapon bejelentést kell termié.
Ha az ideiglenes lakás véglegessé válik, az előző állandó lakásra vonatkoaoan az a-eélra rendszeresitttt kijelent öl apmi kijelenteni és a véglegessé vált lakásra vonatkozóan pedíg az e célra roiidareresitett bejelentőlapon uj bejelentési kell lenni.
Lakásváltoztatásokra vonatkozó befeten-léaektót függetlenül be keli jelenteni:
a) minden év január hó 1. és 31 aapja fcezŐtt azokat a fiúgyermekeket, akik az év folyamán I2-lk, továbbá azokat a nőket, akik az év folyamán a 16-ik életévükét elérik;
b) a 12. életévüket elért, de a 70. életévüket még meg nem haladott férfiak, továbbá a .6. életévüket elért, de 30. életévüket még meg nem haladott nők uj asakképzettségének megszerzését;
c) a családi- és utónév - bármily törvényes alapon történt megváltozását az ezen Ottókra rendeseresllett bejelentőlapokon;
fj) a magyar á\'Um polgárságnak megszerzését a •végleges lakás bejsle&tésére vandszeresltett bejelentőlapon. A bejelentett teljesíteni kötelesek: A [edtebb felsorolt bejelentéseket a 18-ik életévét betöltőit személy maga kö-tJes teljesíteni. A 18 évemét fiatalabb
személyre vonatkozó bejeltntéseket a csir Iád tő, vagy az a szállás-, munkaadó tartozik teljesíteni, akinek gondozása, fel* Ügyelete alalt 111. Az Imi nem tudók he-Ivet azok hozzátartozói, szállásadói, gondozói slb. kötelesek kitölteni a bejelentőlapokat.
A tanintézetbe, nevelőintézetbe, kórházba, gyógy intézetbe, rendházba ts más ily ni Jellegű kőz- vagy magánintézetbe felvett személyek, a szállodában, pemrio-ban megszállt, az országos letartóztató Intézetben, kir. bírósági fogházban, rendőrségi fogdában és toloncházban, javító-nevelőintézetben fogvalartott il előleg beutalt személyek lakásváltozására vonatkozó bejelenléseket, e személyek helyett az intézetek felelős vezetői (megbízottai), az állandó hajón (uszályon) lakó személyek bejeltntésefre vonatkozólag pedig a. hsjó (uszály) tulajdonos (cég) (megblzo\'tja) kötetesek teljesíteni. Ezen esetekben azonban a bejelentendő személvek kötelesek a bejelentéshez szükséges sdatokat a valóságnak megfelelően bemondani és ezeket esetleg a rendelkezésre álló okmányokkal Igazolni. Az adatok valódiságáért a bejelentendő személyek felelősek.
Bejelentőlapok beszerzése és kitöltése.
A különböző bejelentésekhez tzÜkségeS Űrlapokat a dohánytözsdékben lehet beszerezni (a be-, Illetőleg kijelentölap ára darabonként 2 kettő) fillér, a szállodai be- és kijelentölap ára pedig darabonként 10 (10 flrtér.)
Ak űrlapokat tintával Imi, a valóságnak megfelelően olvashatóan kell kitölteni az Űrlapok hátlapján levő figyelmeztetésekben foglalt rendelkezések szerint.
Minden bejelentési .kötelezettség alá eeő személytől külön be-, illetőleg klje-lentölapot kell kiállítani, kivéve a családfő nevét viselő 12 éven a In a tlu-. Illetőleg 16 éven aluli leánygyermekeket, vala mint az 50 éven fel-ti- törvényes feleséget, akiket a családfő lapján kell be-, Illetőleg kijelenteni.
Mikor, hol és tiogyan kell a bejelentést teljesíteni:
A lakásváltozások alkalmával a bejelenlés a beköltözést követő 24 óra alatt, a kijelentést az eltávozást megelőző 24 óra alatt, egyéb bejelentéseket pedig a bejelentés alaplát képező okiratok (pl. névváltoztatási határoza\', tza1 képzettségi bizonyítvány stb.) megszerzését követő 8 nap alatt kell teljesíteni.
A bejelenteteket szabályszerűen kitöltött bejelentőlapon, az illetékes rendőri twjelentőhlvatalban (rendörörszobán) való beszolgáltatással és lebélyegezietéstel kell teljesíteni,
A tztmílyes bejelentési kötelezettség teljesítésére vonatkozó rendelet a be-, illetőleg kijelentés teljesítésére kötelezettre, a lakástulajdonosra (fóbérlőre), haztula -donosra, szálloda-, pcnslótulajdonosra az alábbi kötelezettségeket állapítja meg:
1. A bejelentés teljesítésére kötelezett személy köteles:
a) a különböző célokra szolgáló be-, illetőleg klJelentÖisDokat olvashatóan, a valóságnak megleldő adatokkal kitölteni, illetőleg ha ezt helyette más teljesili. az adatok valódiságát bizonyító rendelkezésre álló okiratokat felmutatni;
b) a kitöltött be-, illetőleg kijelentöla-pokat beszolgáltatni éa lebélyegeztetni;
c) a lebélyegzett Igazolószelvényeket a lakás bérlőjének, tulajdonosinak, vagy a tlizlulajdonosnak, haladéktalanul bemutatni és ezen szelvényt vele aláíratni;
d) az aláíratott Igazolószelvényt a háztulajdonosok (megbízottjának) a bclüso-cos nyflvántar ókönyvbe beírás céljából haladéktalanul bemutatni;
e) a lebélyegzett igazolószelvényt gondosan megőrizni és azt hatósági közegek felhívására, hatósági eljárás alkalma, al felmutatni;
0 a 12-70 év között lévő férfiak lakásuk végleges megváltót tatása alkalmával az elhagyóit lakásra vonatkozó kijelentő-laphoz az erre a tikásza vonatkozó bejelentést igazoló szelvényt és az uj lakásra
vonatkozó bejelentőlaphoz az elhagyott lakásból való kijelentést Igazoló szelvényt csalóiul;
Saz állandó rakásból való tdetgitnea ozás alkalmával az Ideiglenes tartózkodási hely címét hozzátartozóinál, lakás-adójánál,ház(ulajdonosnál stb. hátrahagyni. 2. A lakástulajdonos (főbérlő) köteles: h) ellenőrizni, hogy a tulajdoniban (fő-bézfetében) lévő lakásban lakó. tartózkodó minden személy eleget tette a lakásváltozásra vonatkozó bejelentési köteleiért-séginek. Nemleget esetben erről a m. kir rendőrséget haladéktalanul értesíteni;
b) ¦ tulajdonában (főbírlciéhen) lévő lakaiban lakó. tartózkodó minden személynek be-, Illetőleg kijelentést igasoló szelvényét felmutatás alkalmával haladéktalanul aláírni és visszaadni;
c) Ideiglenes tartó* kod A ura altávoxott lakójának Ideiglenes lakcímét megóriznlés azt a hatósági kötegek felhívására közölni.
8. A háztulajdonos kőtelén:
a) ellenőrizni, hogy a házban Lakó, tartózkodó mbdeii személy eleget tett-e bejelentési kötelezettségének, nemleget eset ben errfil a m. kir. rendőrséget naUdéfc-talanul értesíteni;
b) az aláírat végett bemutatott Igazoló-aieivényeket aláírni éa a Wmutatónak haladéktalanul visszaadni:
c) a házban lakó minden személyről betütoros nyílvintartókönyvet vezet"!, abba a lakisviltozásra, továbbá a családi- ét utónév megváltozására vonatkozó minden üdítőt a leimuiaioit ét lebélyegzett Igazolószelvény alapján beírni és a szelvényt a tula donotának visszaadni;
d) Ideiglenes tartózkodásra eltávozott lakójának ideiglenes elmét a betüsoros nyllvánlaitókönyvbe btvexelnl;
e) a betűsorét nyilvintartókőuyvet hivatalos eljárásban lévő hatósági közegeknek fel mutálni, a rendőri hatóság tagjainak felhívására azt beszolgáltatni, a megtelt nyllvántartókőnyvet megőrizni, Illetőleg a lakóház ilyen rendeltetésének megizUnle után a rendőrkapltinyságnak (bejelentő-hivatalnak) benyújtani.
4. A szállodák, penziók ét mit tzillás adásra szolgáló intézmények felelős vezetői kötelesek:
a) állandó lakójukra vonatkozólag mindazon kötelességeket teljesíteni, melyek as előző 3. pont szerint a hjútulajdonoat terhelik;
b) vendégeikről, a 1 Akaiivá Hozásra vonat-kopó bejelentések megtételén kívül, a meg-határozott mintájú szállodai nyilvántartó-könyvet vezetni, azt i be-, Illetőleg kl|e-lentólapokkal együtt naponta a lendŐr-kapitányságon (bejeleutöniva tálba nj bemutatni, hivatalos eljárásban lévő hatósági közegeknek bármikor felmutatni és a rendőrhatóság felhívásira, vagy megleltük esetén a rendöikiDi lányságnak (bejelentőhivatal-nak) beszolgil tatul.
A háztulajdonosok, eiáModák, penziók felelős vécétől, a reájuk háramló köteiezelt-légeket írásban megbltott a a vonatkozó bálban, szállodában tib lakó más erre alkalmán személlyel Is végezte hettk. Kötelesek azonban ezen megbízottjukat, Illetőleg ennek személyében való változást a mt-pb zott nevének és személyi adatainak feltüntetése melktt előzetesen á rendőrkapitányságnak (beJEleniéhlvatalnak) Iratban bejelenteni A megbízott által elkövetett kihágás esetében a megbízottat 15 napig terjedhető altáriaeal és ha a fel-ügyeiért vagy ellenőrzés gyakorlatában megbízót mulasztás térbeli, utóbbit kihágás minit 200 ptngőig terjedhető pénibünie-tésicl kell büntetni.
A rendeletben mégha tározóit tzabályok megszegése, kijátszása, valamint a népmozgalmi nyilvántartó Idézésre való Igl-zotaflan meg nem Jelenés kihágást képez ét 15 napig terjedhető elzárással Illetőleg 200 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő,
Nagykanizsa, 1Ö41. január hó 2Óán.
2w Polgármester.
_IBM, kfruár 8.
Nagykanizsa utegyal város polgármeftterűtöl.
2713/1341.
Tárgy: A nagykanizsai lakostág lllzlliva) vató elUtása.
Hirdetmény.
A szegényebb soreu városi lakosság tűzi fázz üksegletének könnyebb beszerzése céljából — a városi szeszfőzde (BfUhory-u\'cal) telepén kisebb tételekben — aprllott tűzifát adok el — méter macánként 3*78 pengős áron.
Nagykanizsa, 1941. január 29. 24i Polsrirroeettr.
Nagykanizsa megyei város poigármesl erétől.
3176/1941.
Tárgy: A honvédség lávisáiláta.
Hirdetmény.
Közlilriá testem, hogy a pécsi m. kir. 4 sz. honvéd Ideiglenes lővá-sftrló bizottság fólyÓ hó 21-én délelőtt 9 Órakor Nagykanizsán az ál-latvásártéren lóvásárt tart. Felhívom azokat, akiknek katonai szolgálatra tekintetbe jöhető, eladó lovuk van, mutassák be a jelzet! biiot faágnak.
A bizottsági vásárolni Óhajt 4—9 éves hátaslónak, tüzérségi hámos-lónak vagy tüzér málnáslónak alkalmas melegvérű loval és a hátas-lovakért állati 6—800 pengőt, a tüzérségi hámoilovakért átlagosan 7—900 pencöt, a tüzér málhás-lovakért 6—700 pengőt tizei.
Ismert jó származás & tó ériekét emeli. Az eladók tehát saját érdekükben cselekszenek, hs. lovuk marhalevelén kívül lovuk származási lapját (fedeztetés! legyét, szabályszerűen kitöltőit csikótási igazolványát stb.) a vásárra magukkal hozzák. A bizottság csakis olysn lovat vásárol, amelyik 3 hónapnál hosx-seabb Ideig van az eladó tulajdonában. Ezt a járl&Hal igazolni kell.
Nsgykaolisa, 1941. február 3 in Polgár mester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3120/1941.
A Honvéd-utcai pásztdrház építésével kapcsolatos told-, kőműves-, el helyet Ő-, vau beton-, szigetelő-, ács-, tető ff dö-, bádogos-, asztalos-, lakatos-, üveges-, mázoló- és villa-mosviiágluu.lmunkára nyilvános versenytárgyalást hirdetek.
Az ajanlatokat a feltételekben megadott clmiéHicl f. évi március hó 11-én deli 12 óiiiga po\'gájmeaieii hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy poslánbeküP-ii.
A kiírási mQvelet hátkOznapokon d. e. 10—12 óta közöli a v. mérnöki hivatalban niegtoklnthclö és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1941. január 31. aj? PtVhtárwester.
*IUJU KŐZLÖMV
FtOLITiMAt NSMUH iKatcUa: ^KltgutMájlábr. HatjyJcoetzw". f«lelós kiadó: Zalai«ár*iy. Nyomatott : a „KBzaiiiiiDsági ». t. NagyaaniiiM"
aya*AáJ ábats iMngy kaaUsa n. iNyomdiérl !«Ud. Zalai itiraiyj
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasatnak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes ös központi fekvés a
István király Szálloda
(VI., Podmanlozkyutoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, liogy olvasóink 20 százalékon kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékot kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai KBzIOny kiadóhivatala állit kl a lelentkezó olvstók részére.
érloljain 33, uim.
Nigykanl,,., io,», lebruár 10 hello
át-tt 12 «ili.
ZALAI KÖZLÖNY
*• loB*atáMNMi Fiat I. ¦
¦ a p i i t •
FeWöa tifi inaikig Barbarlte Lajos
! «0 láttául a*** 4a tata.
ti ff il Ilii il I fallii.. » «a.
A nemzeti munka
A magyar gazdaséfü étet nagy kérdései toptak rcfljcktorsztrü még-vitágitást abban a nagyszabású be* szedte", ^Etíit a képviselőházig R*_ inöiyiifSchneiicr bajos pénzugymji-njszter tartott. A pémzügyjiúiiiszter1 karácsony eiött a gazdasági étel ós tcitnelés egyes megszervezésére, vn-\' taan\'int az egyes gazdasági tárcák működése öss2ftaiigjájaají biztosítására kapott legfelsőbb amegbizást.\' Gazdasági csuosm&iisZteri megbízatásnak) nevezte el es^t a feladítfoit a iinagyatr\' köz\\^tömény, <amoiy elvi szerrmoovr-ból megnyugvássá\' és fa\'lyesléSKcl fogadta a kinie\\«Zjést1 személyi szem-pontból pedig a leghiesszieibbmenő bizaimjat előlegezte IcSm&.yi-SdHi&U ier LiajoSnak, aki pénzügyminiszteri iiauikálkodíaáwi már bebizoiiyitotH ta; hogy a teg^gfelelöbí? ember a legmegfelelőbb ¦heiy*". ¦ I
.A miniszter szorgos előkészítői Inrtuuka, a gazdasági él*t egész* területének és minden részletének áttekintése mtéüi im>st lépett a ny^vájömi ság.ejé, hogy elgondolásait ás terveLt ispíöí-teiisc. Ennek «z- eigondolás-imk • lényegfr az hogy a tertmelési és nem zelí müulv/it a gazdasági éiot egész rerÜpclíSá os^zhwngba hnaYA/a ttffsjo rf&riio^tó-^iT3 k«ll bca\'lltani aaóiizö; egyéni érdekekkel SZCinibm. A munka » Uiflgypr nemzettől kapott; rnfeg-: bizaiás,. a legogvszert^\'től a le#-m^gaia^ttorendü tevékenységig. H&m lehet és-nem szabad tehát azt.Cgyf. szerft-tnjBgöhetesi forrósnak tekinteni- Ituert csnk az a munka szolgán fa a köz javát, ameiypt végzője hivatásként fog fel és teljesít.
Egy ország közgazdasági életét két tényezcVaaiakitja. ki döntően. Egyik a lersivés»zpri tényező : a féld, annak teittrrjweje és kincs»i, tat éghajlat, a föltfmjzi \'helyifct, - a )n)ásik az emH b?ri tevékenység, a iniijnjfa. A ,aemf> zftti nvunkát tehát ugy keli megBz^rh vezui, hogy az, adott terni&sztU -Mu nyezűket a köz; érdekében legteljesebben ki|aknázza, előnyeit foltozza, hátrányos kö^flüezáiiényeil rednkal-fa.A terniiészeti tényezők és "\'MttilH zeti munka szerencsés összmüködó-sévei érhető el a Legf-öfefb cél ¦ az Qy* szag imegOrőatése és azí általános jóléteniölíSse. \\ [ {\' \\ I l
, Ennek a célnak szolgálat ában coll gon-doökoíín,! a rgMjjasági élet helye* szerv«Béséröl, irányításáról s egye* ágazíUaifoak kar,taT|c«UikiiS összninkoVI déséről. A szm-ező <p irányitó tóvé-kenységéTléi aztán terhVészeíszeXüleg figyeicjnbe kell \\VfiXi& a vi\'ágjíazda-sági viszonyokíit s általábtöl -izok-n, j nenVzJetközi tényezőket, amelyik a íí-tzdasági óiét alakulását és lehetőségeit beforyásolják. Ezidös5*fint ahá.\' ború érezteti inesstómenö hatá-iAt minden álLam és tcrriV^tíisen Ma-gyorország- gazdasági viszonyaira is. Alk»íma23üMlást.,,kö1\\ieiol tőlünk Is ayera^nyagpótlas, kéöZlelcloiiiUis teriineiós,^ fogyasztó^i^yályozás tc küttetébea.. A iiv\'igyar gazdasági &ct ^gsüfgösebáí feladata tehát ennek «atkahir»z^o^ásnak végrehajtása. A iáikor ^nbaji ert lí^ükj niArís
Ha kezdi meg az amerikai szenátus az Anglia megsegítéséről szóló javaslat tárgyalását
WHllde és Hull nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mcgnyerhetl-e Anglia a hábo-rut — Vérea utcai harcok az angolok és a kanadai katonák között Skodában — Darlsu alakitotla meg az u| francia kormányt — Izlandot bombázták a német repölők — Churchill még erőiebb német repMőtáraadástól tart — Milyen események várbalók Bulgáriában?
A viiógéi\'dcklötíés szenipo»itjábót j íiz.clnrti\'t nap lcgje«entö»íb!> *«*-anénye «z amerikai képvisciőhóin1*: hatórorata, amuly j \\ \\ -\\ ¦¦ \\
260:165 szavazat arányában elfogadta az Anglia megsegítéséről szóló javaslatot.
Érdekes, hogy a vita végén felvetett két ¦Indítványt, amely szerint amert-kai csapatokat a nyugati fó\'gómbhatárán tul nem szállíthatnak és amely Imegtiltji; hogy a hadviselő államok hajóit amerikai kjkötőkb«?ii ne ja. vithassák ki; a töMwég elutasította JLgy a tön\'ényjavasal valósággal korlátlan haratm»t ad az elnöknek. Jogában áU mindennemű hadianyagot bánmety olyan országnak eladni, bar beadni, kölcsön sdíii ós átengedni, o imfily ország az elnök, nétete szerint az Egyesült AHamuk védelme ssem(-pontfából fomtkis.\' E\'rtMidelheti továbbá ilyen h-idíanyagok készifósét, idegen országok számura ós koriat-
Vvn ellrnörzése alá vonhatja aziEgye-Sült AH;«nok teljes iparát.
Az e/nÖA felfiatalmardsdt 1946. Julius 1 tg szavazták meg.
Az elnök köteles a üjrvény végrehajtásáról időnként\' a kongresszus\'-, nak jeeentóst tenni é* tntelőtt hadi-nnyagátengedése felett határozna, tirtozik a,: Egyosütt Államok haditengerészete és szárazföldi- hadlisc-rege wzérkatl főnökével tárgyalni
Az elnök felhatalmazását fakongresszus bármikor felfüggesztheti.
AjnV\'ikaí hadihajók nem fcisérhetaük idegen szaiHtóhajÓkst, ezitel szeimh ben űzonl>an sztjbad hajózniok a hadiöAiozetnek kijelölt viícften, a küWöldi hatalmíaJai^c átengedőt) felszerelés Jiejn biladhatja még as ojiiPrikai véderő felszerelésére ku ndo\'tt összeg 10 síázatékát.
Willhle:
Lehetséges, hogy Amerika klvDI tud maradni a háborún
Nüu-york, február 10 Willkío tegnup visszaérkeüett Ang-J Hábói N^yorkba. ßrkt-zöse utáii a\'z az u|"ágiróWnak Lkijeientette, hogy véleménye szerint, ha Angliának (m^idí^ri segitségtet nádnak, l<i\' hetséges, hogy Amerika kivíll tíjct fniAradni a háborún. Arra aii^däsL re, liogy milyenok Angik esélyei a háború, kimenetelét illetően, Willkje megtagéfcfta a vólaszl.
Későbl. megkérdezték HuH külügyminisztert is: »MtgnyerWetSf-n
Angli;i a háborút ?« Hull is kitért a válaszadás alól és csak annyit mondott, hogy Angliának tn%id»n Scgit_ séget tlKg kell adui, i ;
TOkéletes punztuUf
Newyork, február 10 Willklc anghaj tapasztala tat ró! kr\' jelentette, hogy nzokon a hely»k«hi, iahol a német repülök összpontositott téniadást intéztek, mint például O-^tryb\'Jn is, tökéletesebb pusztitást el se.m\' lehetne képzelni. I
Churchill:
A németek minden bombatámadást négyszeresen adnak vissza \'
Ixxr j, Wiruír 10 Churchill iiiűij,szte«tiiök tegnan l.o-szedet mondott, ainolj\'beji \'eszögezlo:, hogy ha, ÖK í tonna boitmát dobnak Németországra/akkor a németek 3—4
eiflire^keii jiézavüjiűí a háboi\'u befejezésére, ami ismét uj helyzetet tc-pejmlts egy átmeneti pi"ogmlrlm(vó,<-rehajtósát; fogja sZükségt-ssé teiual. Mindezeken tul pedig olt vaunak a tubo\'dojikópfttínitnagy idők, - a fővágány, amelyem gazdas:\'^; ék-tünk von iiának ;haiadni:i kell. Et atí ideális progiwsiim s végső áltom^wj" » nojnzet gazdasági erejének, , infrtrj . niumi>» való fokvzás^. A*; alkahnfa,z-> |
toima l>on>l>ával vátasznítnak. SKej-intc a támadások még majd hevesebbek lesznek, de nem tartanak annyi ideig. Afrikábari nagy crosit&ieket kaptak , az angol csaijatok I!j-Zélandl>oB és
Ansztr;üiál>ól, de ott is majd esak a \'következő hetekben \\-arhatok a tulajdonképpeni heres harook,
Cluirchlll ezután az Amerikától, vár-ható segitségről Inaiéit.
Tfibbórás vér«« utoai h«f*o Skóciában m kanadai óvásiatok La angolok koxfifft
NOwyork, február 10
Szombiton esu ^Queíjiekbetn óí N-e\\v-GLasgowban (Uj-Skócía) súlyos zavargások voltak a\' flűanárfai kari tonaség, a rendőrség ős a lakosság között. A többórás utcai harcnak uld sebesültje is van. A hatóságok öBm-miféle f«!világoSitái4 nem ndtak « Zavargások okáról és azt senV közölték, hány sebesültet szállítottak kórházba. \' j \' \' \' í : í
Később kiderült, hogy a zavar! b>n réSztvelt cpyik-ezredct bizonytalan idői* szobafogságra itéKék. Az ezred--100 tagja ugyanis két tamjla lotiirtóztatása miatt mígtiihíidta n városi rendőrséget. A véres és he-\\es utcai harcok során a rendőrfőnök js ttiegsebesült. Sok héü meg^ rongálódott és több kigyulladt *E utcai harcok kö\\«*keztébén. A katonai kórházban több katonai sehcsüi-fet is ápolnak. ¦ 1
Bortín, febniár 10
A némbt re.rniliík tegnap két izlien Ián*adá5t jntíztok Bayki\'ivik, Izland fóvároSí\'uiak repiVtoteiv olÜen, aliol angol rcpuftí^éivík áMltek sorjában. A sikeres támadás után a német- repüljk sértollcnüt tértek lüiza. Ijitjnd fó\'viriMa a német támaszponttól \'iiígvoiiaiEbaji 1150 \'knomélcr, ami maga\' is (íleggé bizonyítja a néniét repütők te^oslf-ménj\'ét. i
A német repülők lyombázták ezenkívül a Földközi tengeri és az afrikai angot támaszpontokat is.
Megélénkültök a harcok a gArog fronton
Belgrád, február 10 A görög—aíbán frontról érkező jelentések szeritat a középső szakaszon megélénkültek a harook. Hevm h-.irco-
kodó és az átmeneti programml vég* rehaftása is csak azért törtftiiik ,,hogy a rendkívüli viszonyok elmultával lujieiebb vigyen bennünket az ideális pnogr.-mitii m»gvaiósttásah<>z.
Az ideál is-prograinni\' teiin#i«*ta-sön a legfőbb giizdasájfi i\'úí»k : a nni, zßgazdasag, az ips\\r, a keie«kvdelíín teimttíiőenejéiiek, tcrékeatyaégóttek fel fokozása,\' öss\'zhajtglMh.\'íZása ÓS olyan irányú íe\\^kenységénck bi^tosiiás:^
aämi mindenekfelett az állam! érdekeit szolgálja.
A haranonikus gazdasági életben :iz egyes ember is bizitosau és íarió-San uiCgtaiálja » maga boidojíu\'ásiU s ez a gazdasági éK\'t fogja lehetővé tenni, hogy Magy"rorczá(; elfoglalja ^ízt a nréltó liclye!, amely Európa közgazdasági életében mV-giiletj. , , ........-
«ALAytOZLflNV
iWl. február Id.
8. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányinál.
fcat jelentenek ezenkívül a PiHsura vidékéről is, ahol a görögök lámádnak Lstnét nagy erővel.
Romai jelentés .szerint főkép a repülőtevékenység élénk a görög fronton. Hal olasz g&p mégsemm isi tett mzy kö-olajruktárt, 3 angol gépet fclöttek.
A földközi tengeren is <wiu-k egy angol vadászgépel.
Kritreában éjjeli támadásokat hajtottak végre. Az nsinaja elleni láma. tlást megakadálvoztak. 01 géj) elveszelt.
Angliám klwOI ialandot éa MIantl-ooeén! hajékaravá-tnoktafi bombáztak a német rapfll6k
A háboms heiyzétfö,! a mi»l nap 8 következő táviratok érkeztek : *
A NTI jelentése szerint angol repülök az éjszaka berepültek Ész»k-nénietország fölé. Az ellenséges Ré. péket a néínet légcJháritók jöllruny-. zott lövedékei fogadták. Az ango, gépek leszórták bomtoáiM, de katonai célpontot nem ért találat, » kár polgári és m>igánházakban sem súlyos. , j i . .. 1
A német repülők, mint Stockholmi ból jelentik tíz angol rádió közlésére hivatkozva, újból támadást intéztek Anglia keleti részei ellen, EsCx grófság, London környéke és Skócia töbí> véroSii eilen. A boml>ézás nem voit túlságosan heves. \\ , 1 j \'| j
A német repülök niegjoleiilok Spanyolországtól nyugatm is. Kgy angoü hajókaravánt támadtuk meg a némát rOpiuók merész bukó rcpiitésbeu. Az eredmény nem is maradt «H. Kifenő hajót ért talá-üat. Fzek közülit hárotnl azon-li.ll elsüllyedt, három kjgyuüadt és nem folytattiutta uljál, hajon) pedig súlyosan uiegroiigálndoU és részben Jiasználhatatbajtná vájt.
Tovább tart a faostattaécj Pária wlohy kdxött
A vichy helyzet vasárnap semmit sem javult, sőt talán még zavaró), sabb lett. A vichy kortntány kebelében tőrtónt változások talán majd inegkőxmyitik a Kibontakozás"1 útját de egyelőre Franciaország még válságos órákat él át. Petajn ugyanis nem hajlandó teljesíteni La\\-al fan, talmi kívánságait, Flandüi külügyminiszter beadta lemondását, mert ugy látja, hogy távozásával elősegíti o kibontakozás útját. Vichybmhang súlyozzák, hogy FiandLn mindig híve volt a francia német közeledés, nek és csak Petain kérésére vállalt helyet n kormányban. Most önként távozik, mert nemzetén akar segíteni. . ; n ; r i i
Az uj kormányt, mint a legújabb hírek mondják, Dartan teugernagy alakítja nicg. Egyelőre ő veszjót « miniszterelnöki tárcán kivül a fcöJL ügyi, belügyi ós a tengerészeti tárcákat is, Az uj koraitíny azonban csak átmeneti jellegű. Egyes hii*k szerint az uj kormánynak tisztviselő kormány jellege lesz. (
(Folytatás az 5. oldalon)
A „Ferenc József keserűvíz
régóta kitűnően bevált háziszet megrögzött ¦zésTekedétnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél ax emésztést javítja és az átvágyat fókusza. — Kérdezze mtg
Az iparosiskola második főhivatású taniiói állása, a családi házak épitésének és a gsirellátás biztosításának ügae a város pénzügyi bizottsága előtt
A kedd délután összeülő közgyűlés tárgysoroZíitát szombaton détiitán; készítette elő « város pénzügyi bizottsága Szabó Győző elnöklet^ alatt, jelen volt dr. Krátky István polgánrnester és uz előadókon kívül a bizottság legtöbb ta^ja.
Dr. Hegyi Lajos főjegyző volt "z első előadó, örömmel jelentette be. hogy forgatraiadó visszatéritós elmén ; ; , [ ; ismét 15000 /tengőt kapott a város.
A bejelentést épp oly megelégedéssel vélte tudomásul a bizottság, mint az jpnroatanoniskolánél a második főhivatású tanítói állás megszervezésére vonatkozó javaslatot, A pénzügyi bizottság az jpOros-érdP-\' kékre való tekintettel la hozzájárul « javaslathoz, abban ö reiiiónyben. hogy sikerül megfelelő á\'liunsegélyt is szerezni a fedezethez. ( (
Apróbb személyi vonatkozású kérdések kerültek ezután lctárgyalásra. Gazdag István kántornak, bár a plébánia megosztásával szerzett jogai nem csorbatatnak meg, rnjégis ed", digi jövodeonének biztosítása érdekében 20 pengő fizetésemelést javasol a bizottság a közgyűlésnek. HoUó János testnevelési tanár, niiutún rendes tanári kinevezését a mbüszler, nejn hagyta jóvá, különtiiunkaátnt-lányt kap. 03w*dd József városi heiypénzszcdö özvegyének, mjjutáak
férje közel 60 évig voJt n város nzol-j gáltaában, függetlenül az OTI-tól élvező járulóktól, havi 20 pengő kegydijat szavaztak n.eg. Horváth Lajos városi tisztviselő 6 hónapos fizetéses szabadságot kért, mert állasáról leniond és ipari pályán helyezkedik el. Hogy a megfelelő szakképzettséget elnyerhesse, egyhangúan megszavaz-fra a b^nflaég a kérés teljesítését. , Vécsey Barnabás előadó terjeszti elő ezután ; . . ! !¦ i í ! i a sokgyermekes családi házak
építésére vonatkozó terveké!. A pénz ügyi székház helyén álló, <;tirá«y-utca -17. sz. városi házat lebontják és annak anyagából Kiskar.&sáu a Jajknb-kuü-tutop építik fei/á négy egyszoba-konyhás lakással bn-ó házat, kb. 1000 pengő költséggel. , i
Hemmerth Károly főtanácsos kevésnek tartja az egy szobát. Ha sok* gyenmekes családokat akarunk elhc--lyezni, inkább két szob-ás lakásokat építsünk, - niopdja. , , i
Dr, Krátky István polgármester vá kiszában hangsúlyozza, hogy eddig kétszobás lakásokat építettek és ezi után is azt szándékoznak, itt csa3c azért vettek tervbe egyszobás lakásokat, mert a megtevő anyagot (ab-lakok"t, ajtóikat, letőszerkezetet, sli(.) nCm akarják fcihasznillatlnnui hagyni. Ezekbe a lakásokba 2-3 gyermekes szegény családok kerfllne^.
Még áldozatok árán \\h biztosítja a varos a zairszukségletct
árát mMmálták. E miatt kb. 30-000 pengő ráfizetésre lehet számítani. ¦ BarthoS GyuM hercegi erdőfötaná-csos ellenvetést is tesz, de <a polgái^ mester hangsu,iyozzn3 hogy
mig ráfizetés mellett is biztosttant kivonja a város zsír ellátását, mert nem vállalhatja • felelősséget, hogy ha nem lesz zsír. Ugy kell magunkon segíteni, ahogy lehet,
A pénzügyi bizottság is hasonló állásponton van, Így a szükséges összeg felvételét javasolják. Nagykanizsa lakossága tehát nyugodt lehet, zsirciiátásáról goudoBkodtvu van. Meg kell azonban jegyeznünk, liogy a közellátás- problémáit jövő vasárnap Krátky polgármester részletesen megvitatja a Nagykanizsára érkező Laky Dezső miUuazterrel.
\'índomásul vette ezután a pénz-: ügyi bizottság és a közgyűlésnek el", fogadásra ajáiüja, hogy Hacker Fe-it\'nc telepét Belezncú János bérli a Kozmoport hirdető iroda világító útjelzőket állit fel és ezért lcrüt*t. bért fizet, j j j : \\ \\ j |
a vizmű 8500 pengő költséggel vízóra hitelesítő és Javító állomását kibővíti.
Az eredeti javaslat el fogadása jután a város zsire1 látásának ügyénél kere" ijedik csak hosszabb vita. Közben Vi. bontakozik, hogy micsoda bonyutulr és fcleJősségteljes munka hárul itt a város vezetőségére. . \\ , ¦\'. • í
Kétezer hízott disznói keli a város közönségének biztosítani a zstreílútús érdektben.
Eddig i30O<it sikerült részben ie-> kötni, részben a. városnak magának hizjaJtatni, A hátielévő 700 megvéte" léről is gondoskodik a polgármester, De n lckötörtl disznók hizlalásához szükséges takarmány felét is a városnak keli beszerezni. Ez kb, 10 vagon tengerit éfs 10 vagon árpát jelent Mifután ezt oz 50 holdon atuU gaz. dáktól kelt összevásárolni, elképzelj hető, hogy milyen nagy utánjárással, mennyi gonddal jár. Az egész zsinellátás biztositásához . J | j (
kb. 250.000 pengő forgótőkére van szükség.
Sajnos, a sovány sertés ára nincs nwximálva és igy a városnak drágábban jkeil megvenni a sovány sertést, mint ahogyan felhizlalva «J-adhatja, lévén, hogy a hizott sertés
W*Qs4»
1*1
Mép Moaegó. WT «éu ma. háwam imm
Ei8emann Mihály fülbemászó muzsikájával
a lagbűbájosabb magyar fllmoparatt:
Egy csók és más semmi
Főszereplők: Tolnai Klári, Peóry Piri, ölvedy Zsóka, Jávor Pál, Rajnay Gábor, Pataky J.
Előadások köznapokon 5,7,9, vasár- éa ünnepnap 3, 5,7, Skor.
Máv- és azefllatáanapokra
alkalmi ajándéknak oserepos és levágott virágokat csokrokat
egéaz Oven át vehet ¦ régi
Petermaon kertészeiben
HAlliuijr-iilíM tK I
Ezáltal jíErnjesak a Wjnizsal, de a tapolcai, balatonfüredi és hévizi vízórákat is Itt fogják, javítani és hile-tesittetnl. A befektetés B-6 év alatt visszatérül. , ). ,
A bizottság ezután\' töl)b apróbb ügyet tárgyalt le. i ¦. \'¦ *
Áll«adó alNmaivk iiétkttaunpükűu Sttd*p«et I. mémaem
Li.-i!í Tons«. Hírek. Koxiamények H*«gi«ai«aek. — Utána étnand. — tü
IIU«JC, - 11.10 N«nwetkö«i VÍSJ«Jco-
»oifá>il. — 12 HaMntfacó. Ilunnuas. IdójazájJ»i«utíJi. - 12.40 Hbek. -13J0 idftj«i*és, tdöjárásjatentéa. _ R3í HLmk. - 14.45 Muaorüunar-tacst. - 15 Árfolyamlüi*k, ptacá arak, iietmltaK&iek. - 16.45 Idöjebét, idö. járáajolent4a, hírek. - 17 llintk Mo-vAk 4a megyar-oroaz ayatyan. — lt Hinak. — 21.40 Ilirok, ldöjárAijelaatea, hírek stlovák és magyar-orvu nyalven,
— 23 Hii*k némát, «ogoi «• f macia nyal ven, — «.0 Hir«k.
BUDAPEST U
10.20 Szentgyörgyi Klvira elöadásA. - 10.45 Fefcj&rasas. — 12.10 Üufláza Lóránt énekel. — 12.55 Mártonná Va-szifcvu Bojanka gordonkánk. 13.30 A honvéd gyalogezred zenekara. ¦ 15.20 Suranyi iludi eíganyzeneluuu. -15.40 Háziasszonyok beszélgetnek. 16.10 (lyennekdélulán.
17.15 Hanglemezek. — 18 Szabó Xavór Ferenc enAétozefe.. — 10.20 \'Zenés résztelek Laurísin Mik Vis •Szenas. sük egymás ti cámü hangosulrnjétoöL — lu.45 ItésZlclek Hostond versed drámájából. — 21.25 Pertla Pali dgányzene-kara. — 22 A Hádió Szalonzenekara.
— 23.25 l*rtis pali cigáuyze«ekar.i.
BUDAPEST lb I
17.30 Szockov András rus/.üi nép-daflokat énekel. — 18 Tánc*eme«ek. -18.:i0 Mezőgazdasági félóra. — 19 Su-tányj János zongorázik. — 19^30 Fran-eia nyelvoktatás. ~ 20 Hírek. — 20.10 Unitola Ede táiiozenekara és "(Rajkók! zenekara. — 21 Felolvasás. — 21.30 Idő járásjelentés.
Jóslat:
Mémókalt uél, viltoió ftlhS-zet, aok holyon köd, k0lfln5»n ¦z oruig nyugntl fulébon. Oyonfla íjazuknl fagy, a nappali hSmar-aéklet nam változik Itnyegaaan,
A UaUorolOflal Inttoot utTkuIsMI öföailayel3állumA»a |ele&üt
I«mew*ki»t tagnap «ta 9 6nk« +3-0 ma rateai -1-2, del*» +64. o-o -V
- Naptat: Febniár 10. MIM. Rom-kat Skolaattlka. Prottataua Elvira. -Izrael. Batet M 18.
Otanmt ayltvB raoel 9 ilriUI aita » óialg IMI), wenta, pintek (Wotan éa kaddaa agaaa nap oataek).
1941. Itbruar 10
SALAI KOZLONV
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
Dr. Almássy törvényszéki tanácselnök a bátor katolikus kiállásról
tartott értékes előadást a Credo februári taggyűlésén
._i-, Ezen a itflUKUn a volt tiópo
| KIS. 11.10- I roni lff- honvéd gvalog-
I- ezred a Szán foJyő felső
völgyi\' Iáján levő I.utowiska környéki Trohank\'c lelő cílon támadott, mikor., ben Potecz János örvezetőt esteiére 0 emberrel összekötő járőrként kiilUték ld. I>c alig haknit a járőr 200 CÓpést-nyíri\'- a ¦ zászlóaljig, .miikor a, sötétsíy. Ik\'ii széles orosz raj vonat szárnyára bukkant. Km- Potecz őrvezető feTis-nvervőn n számára kinálkozó nagyszerű lehetőséget, a hasig örvi hó ívlcnérei, merészen és\' elszántan QZ oroszok szárnyára vetette magát, amivel annyira zavarba hozta u sötétségben botorkáló oroszokat, hogy nyilvánvalóan vafta-mely nagyobb erő támadó éPét\' sejtvén a járörlyen, flő orosz nyomban öMnhti puskáját tó megadta magát, A többiek — tehettek vagy ugynivinnyian — ha. nyalthomlok ezfutatlak, E pompás hn, tlitelt kiegészi lésekéi >en azonban tud-mmk k\'.i, hogy a járőr emberei csak nemrég a harctérre érkezett fialaí! ujon. wk voltak, akik a Cendfiíetcs-és igazi harci szeJBemtőt áthatott merész otöre-tőróst, a legzordabb tóTi időjárás íosy-lán keletkezett óriási nélkülözések férfias elviselésé utón hajtották végre. Mint későbben kldarQlt, Potc^z örve-zető ezzel a vitézi totté\\<f Indián kivífí megakadályozta, hogy &z említeti nnosz század saját csapataink luítába kerüljön, ami hu sikerűi nemcsak riadalqmit, de komolyabb válságol is okazhalfitt vobia. Ezért tehát mivel koinoív ve-szélyt háritott el; cSSnu\'rfckÓpen az-arany vitézségi éremmel tüntették ki.
-?!?!!!1 EMLÉKEZTETŐ
Egyesért közié* (2 sor) ^^/rtí dija 30 Hilér.
F.br.ár 101
á Szociális Misszió társ. Szckefy i>ije a Városi Színházban vitéz Somogy -vári Gyula irónvtk szereplésével.
Fabrnár 15 i
A Turul Szövetség disz táborozása é% láiicestőlyc fúl ö órakor az Iparoskor nagytermében.
Fstrnir 23 ¦
I-\'él o órakor liccásía a városházán (Szász Béla: Erdély),
Harcias |:
Kél 6 órakor Üceálií a vírathazáa (Barta István: A 150 éve* sdnési**).
¦áretsu 9:
Fél 0-kor: 5 Iwlyi saerzö irodafcni délutánja a városházán.
Magyarország—Olaszország
9 : 7
Az olasz magyar ökölvívó mérkőzés
vusániap zajlott le a Magyar Mflvolfi. ité-s Házában, A mieink megérdemelten győztek. Sőt a Frigyes-(>>rtonézÍ mérkőzést igazságtalanul hoztak ki dón* tétlenre a ponto ZÓk. Padány l\'nssuni ".4\'eu, Torma Peire Jászai (ki-
Ütessell) Cornago (Lk«Ot.«ioufuf> Pfll-uiarini elén győz, inig Szamjiiás Tan-lett! eilA\'u, Montjára ProMU H. elten, llotnolya Latiul ttfkai vészit.
A nagykanizsai Crcd<>-cgyesüietvn~ sániap délben tartotta február havi taggyűlését, amClycn részt vett dr. Hegyi Lajos polgánnesterhelyetteá-fö jegyző, egyházközségi világi c\'nök is.
P. Gulyás Ge\'lért fcrencespiébános, egyházi elnök in^gnyltójábm n testvéri szeretet és Cgyüvétartozósra mutatott rá. Dr. Wéber Elek kir. járásbii\'ó kegyeletes szavakkal cimf-lékcüett ínteg a nemzet és a m\'agyi\'r katolikusság nagy halottjáról, i
gróf Csáky István
külügyminiszterről, aki nemcsafc nagy diplornhta, nagy hazafi, dc nagy ós igazi katolikus férfiú is volt A katolikus férfi-tábor mélység részvétie^em\'ékezCtt meg nagy testvérének elköltözéséről. Dr.1 Almássy Gyu\'-i törvényszéki fa
nácsemök tartotta meg ezuan előadását , , |
az Aotlo Catholioa nagy muf-mozdulisáról. *
Az Actio CithoUca art "karja, hmt goZtatfa. hogy minden katolikus önállóan tudjoín gondblkoZjii és Iparkodjék a lüitoiicizlin\'ust az emberi közületekbe is lyeievinni, A katolikus légköre nemcsak az imádkozásra terjed iki, hmiönv átitatva kell, hogy legyen a katolikus eszíinéktől ís, hogy azok j \' \' < |(
életének fundamentumát
Szoirtbüt, mint \\-asarjuap ismét kitettek m igukért a [különböző egyesu-ielek, hogy Karnevál herceg rövid uralkodásának idejét Ikcilőcn kihasználják. Ls jéi van ez igy. Legyünk hálásak mindazoknak, akik az éiet kiiz<islinein és hthózségein feividá-fcnistássul, melegséggel és szórviko-zássii igyekeznek enyhíteni, mjosolyt, derűt, vidámságot belevinni. O\'yjó, hn csak rövid Időre is, felejteni gon-d<Vt, but, bánatot és egy röpke idérs elszállni A^nndlágba. Boldog^íágor1-szágba " képzelet rózsaszinü ködfrt-tyolán, fehér hr-ittyuszíirnyin...
Elsőnek szomblaton délután
A klskanimfl! gazdasági tan-fo\'yam
u Le\\*]ilc-oithonban tea-esiét rendezett, Amelyen mitxd n 31 résztvevő leány jelesen tevékenykedeti. Az otthon ebl>ői az alkalomból Ízlésesen fel volt diszitve. A 31 tanfoiyamista loány a saját maguk varrta fítyuiá-ban, háztartási köténykében sCjény-kediek, sütöttek, főztek, \\<ndégOkct vártak és szolgálunk kj. Scbafr>r Ilona és Kójx)iyl Mária tanárkisAsszo nyok kitettek ismét magukért. Olyan teuxstét rendeztek, nniilycaiért >a város* bizony tssgyon m\'egirigyci-heti. Nagy lelkesedéssel fogjaoTták és éljenezték dr. Krátky Istvánná pol-górnrísternét, a MANSZ elnöknssZo-nyát, tiki n tanfolyam védnöke. Ott
képezzék. Amit az egyház- kivim : aszerint igazodjunk, Sokan vannak n katolikuSoJk köpött, nkik idegen cs^. mék ós áramlatok és téytauok utíül futnak, akik azt hiszik, hogy az egyház egy régi, citvuU kalendáriuml Szükséges, hogy inn^rjök egyházunk történelót, \'múltját, lássuk a vértanuk sorozatát, a katolikusság eisörendü-ségánOk Jelét. Az^rt büszkén ntxtfh hatja azt a katolikus : lrnp, ez az é>i egyházam [ ¦ \\ : «
Bátor, hitvalló katolikusokra van szükség,
rakik, miként nz első keresztényeit, nvijd mint n kflzépkwrbán: állhatatos katolikusok \\-oltak. Ne nyugodj-junk mlCg pusztán azzal a tudattal, hogy tm az egyedül üdvözítő egyház gyenmekei vagyunk. Minden katolikus keressen mligánaík megfelelő ítvönka-terel, iiiindejiki mlegtaiélja, a maga működési lerületét és helyét az cgyházközségb*n.
Mlndanklre vár munkai
P. Gulyás Gellért szívélyes s2/w«k-kal köszönte meg dr. Almássy szép előadását, kérvén b«|Igatóságát a mindenkori bátor katolikus kjállásra, hitvallásra.
Dr. YVéber jánisbivó ezután az 1939: 17 és 1939: 1 tc-kek rendej. kezeseit nvigyarazta. _______________I____________
volt Mócsy Béla igazgató, Perjés László városi kertészett intéző, dr. Szabó István városi orvos és szép számú közönség,
A kedves kísíkanizsai leányok nagy figyelemmel és előzékenységgel szolgálták fei a pompás, párolgó teát, az Adria-aCnekar cSupa tűzzel játsaojtt-\'i a raipJviávalól és volt olyan hangulat és kedélyesség a teljesen megtelt otpV>nbtrn, hogy Karnevál herceg szive gyönyöriiségget telt nvíg a boldog mosolyú kiskanizfsat iíjuság láttán.
A Tűzharcosok bajtársi-vacsoráján
a nagykanizsai Ipartestület >\\*a\'dász-kürU vendéglőjében azomliatoii este 8 órakor igén szép számmá] jöttek össze n bajtárfijak, a fi-ont hős vitézei, a volt katonák, akik a TüzharcoS-zaszlóhoz csatlakoztak és most né. hány órai meghitt együttlétben ki. mélyítsék az egyUvétartozás, a front szolidaritásának érzetét. Legtöbbjük formaruhában jelent meg. Ott volt dr. öriey György kir. komiányfőta-nácsoSj ja kanizsai Tűzharcos főcsoport eüiökc, Vécsey Barna alelnök, dr. Fodor AIad,áf ny, városi tiszti-orvos, dr. Fülöp György vezető-tiszt és a vezetőség legtöbb tagja. Vacsora alatt dr. Fülöp György beszédet mondott, amelyben bnjtársias összefogásra, a magyar Haza áido-
rntos szeretetére lüv^ T»l a bajtársakat, akik a iegjobz> hangulaib\'an, még sokáig együttmíaradtak.
A Baross tea-est
a Központi kávéház és étterchi! ösz-szes földszinti helyiségeiben folyt le. Az egész város nagy várakozással tekintett a rjaroSs-bál elé. Hat bizony, már régótn nem volt olyan sikerült és meleg tónusú, igazi osn-ládi -mulatság, nimt a Baross láncod tea-estje u csángók felsegélyczéséH0. NOm1 volt vakító piasztrmi, ébenfekete szmoking, nem volt derékig hátban dekoitáit ragyogó estélyi ruha, de volt olyan estély, volt olyan kedélyesség, volt olyan testvéri ösz" szefogás, a magyar lelkek szent tesivérülésc, ffmilyenre egyhamar iipm \\-olt példa Nogykanlzsón. De a rendezőség is nagyon értékes és alapos munkát végzett, Mindenre volt figyelmi. A vendégeket e;ry fogadóbizottság étén RédI István, a MAORT igazgatója fogadta uri előzékenységgel. Deáky Ferenc vJgaupi bizottsági elnök figyelme mindenre kiterjedt, Sáfrán Ferenc állandó peiinaneiiciL-b-m volf. Az egész rendezői gárda nagyon szépen dolgozott. Ugy, hogy (mindenki pompásan érezte magát, öröm wlt nézni a nagyszámú _ szebbnél-szebb tónco\'ó pároknt. Az ötletes haiigulat-világifcís, a vendéglős figyelmi, a tüzes jjene, stb1, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy az idei Baross-cstély az utóbbi idők egyik legszebben sikerült estje volt. Anyagilag is jól slkCrüH, ugy hogy csángó testvéreink felsegóiye-zésére is jut szép összeg. Gratulálunk a Baross-nak » minden tekintetben elsőrendűen sikerült estélyéhóz\',
A MANSZ műsoros tea délutánja
vasárnap délután 5 órakor a jíatoíikus I.<yényegy}e.tben zajlott le diszcs ós szépszámú közönség részvételévíJ. Ott láttuk többek kőzött dr. Krátky István {wlgármJestert, Pozsonyváry ezredest, a pa]>sájgot{, a honvédség lkjait, a varos közéletének szárnbs jefio-sét, a tárM-g>TosirÍelek tagjait, úgy jjorfy nemcsak a nagytoröu, de a töbU termek is teljesen megtelrí\'k vidám fiu-talsaggal, kedves vendógekkU!).
Dr. Krátky Istvánné jxxlgármesternó, a AtANSz clriokasszonya luágy szcri\'let-renvéHósággíil fogadta a vendégeket nagyszámú höflgy-gárdája étén. A műsort Berlin tlitta elmés iK-köszöntöje vezette bo (egyébként is Berlin (\'.itta töltötte l>e a konferanszié szerepéi sok kedvességgel;. Kováos Magda stílusos szop magyar lánca sok tapsot kapott. Utána Németh Ica és Almássy Dezső párosjclenete kó\\«tkezntt, amit sok hu-inorral adtak elő a közönség taj>ss« közepette. KisfaludI Baba spanyof tánca graciózus beriiutiülsáv\'al amtott sikert. A Pártaláz cimű bohózatban /.«. Ián Nusi, Óvári Mária, Kovács Mánia, Horváth Erzsébet és Horváth Etelka ugy jeleskedtek, hogy a közönség ismételten megtapsolta játékukat. A Nyisd ki babám az ajtót c. ének és lánc jelenetet Kisgergo\'v \'I*réz, I-Ttz^si Adél, Bálint lAszftó, Horváth Iilelka, Hotlósy József, Horváth (lizi, BprbéÜy Gyula adták elő Gj-ergyák Páll fösze-rejplósévitS, ydfX is taps ]>Őven számukni. A zctie-kiséretet a honvódzenekar Mtts «1 Hering Vilmos karnagy vcacnyíote meülett, akinek alaposan kijutott » lapsjulalomból.
Műsor után kát szolgáltak frft a MANSz kedve-s leányai, majd rnegkezf-dőtlött a tánc, ameQy záróráig tartott. l)e voll Ls olyan hangiíVat, bjogy nz összes jclun\'ievők eE határozták, hogv ezenluL minden MANSz teán okveöte-nüt ott lesmck.
•A befolyt jövedeíem az lírdólybe küldendő ívandoriáxbi rettszerelését szolgálja.
A Credo műsoros tea-estje
este 8 óra után vclto kezdőiét a fercn-cick feliéjujrtuélwn, ajneijm szép sz&-
14 napos olcsó könyvvásár!
Schless Testvérek fióküzletében Horlby llkl-Ut 8.
TÁRSASÁGI ELET BAL, TEA-EST, ELŐADÁSOK
BAUM KÖZLŐN*
1941. február 10
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen ?
mu közönség sorai között ott láttuk dr. Hegyi I.aJos egyházközségi rtoflkót, Bcrtln Gusztáv és dr. Atrnássy Gyu\'* törvényszéki tanácselnököket, a viíagi papságot, Korma György réesei plébánost, stb. 1\'. Gulyás GcUKrt plébános bevcmtöbcKzédéLeii az egyiivétaitozás jegyében nyitotta meg a :»t-«stot. l\'tá-
na Pusovszky [Elvira \'éánygiinnaziuinfi tanuló szój>en kldt/gozottui szivaíti el n Mogyír mozdonyok cimü irredenta köíleménvt. I)r* WélK-r [íflok kir. járásbíró á^bjrói gyakoalilüó" Jí« sikerült humoros nioza\'kot o#v,ufitl M, sokszor drrüt k..<tvo és a közönséget rmilattalvi. Skinauer Margit és Horváth János párosjc-lcncle élénk de-nittséget kéttett. Gazdag István kán.or hangulatos magyar dalokat .id-ttt oV> zcnekisorcl moltcll. nf.gy tetszés köze. n*tt>. Majd a közönség Icához, íüclve bülfénez látott.
Volt tehát ég likaloin szórakozáMa, imiutlságra.
A Polgári Olvasókor
rendezett vasárnap este, sikeres mulat-ságot. A műsoron egy angol vigjálék szerepelt, nwítyuek témája és erki\'.Tcsi írevclőhalása mfintt az eddig előadott legjobb vígjátékok közé Míl soroz!-mink. A vígjáték chne: <Hol a hozomány , míg a témája párod taztikus formában gúnyolja a negyzási hólwr-lot. Németh Lajos lendező ügvos> munkát végzett s mint egyik íöszcrejAö a/, együttes legjobb tagja voft A nöi szereplők kőzűí Györffy Frzsóbct és Jágcr Frzsél>cl voltak jók a főszerepükben. Tehetséges teányszereirtö mutatkozott be nz egyik szerepbon: Tóth Mária. Krisztián György inkább ko-rrakns, a töbl>i férfixneroplö: Szo\'Iár Keretié, rtandef György, Ruausz József és iloniai Antal inegieTjoIlCií. Kudrey Flus és Mária, Szemes Arankt Is jól szerapauák. A mulatság kitűnően s:kerirf<t.
Farsangi kron^káiikb:ui meg kd/l tm*
a Kiakanlwal Katii. Ifjuilgl
EfryeiQret
kStfliiöiti sikerült esatódias te-imtjérvl\'. Ott vortak az egyházi ci\'uölrteg tagjai; I\'. bánás A. Gyula, P. Hi&nos Fortunát, I*. Murai Frigye*, a Missziós l;eányegycsü,el é\'flkön Mag-dotna nővér és sokíai a kLskrinizsai fialitVcág szine.jnvávtrl. A fehnondás atoll é\'Ö egyesMel súlyos probeénrákkal küzd, mert rAVlyfséore vnn szükségük. Kíska_ nizsn fiatalsága egybe tömöYüit, liogy ez a fontos mtsszfóju katolikus egye. sfnVt tovább éljen és haesnaa munkát végezzen Kisknnlzsa életének minden vonalán.
A kitűnően sikerült mulatság a fia-latságnnk és kuttnosen Nádu Józs?.r v2ági öblöknek kószönhc-lö.
Ma este 8 órakor
a Városi Színházban
kezdődik a Székely Élt. AUáhclyjcgyek meg az esU pénztárnál kaulutfók. Ma dWbén érketelt meg vitéz SomogyvAry Gyula országgyü-\'csi képviselő, akit dr. Krátky István polgármester, dr. Sory-nriir István .esperes, Kovács Nagy Pál rendőrfoton ácsos, majd a Szor. Misszió szervezet küldöttsége Berlin Ágostonná djnökasszony és Beró CeotSa házfőnök-nővér éütsi fogadtak a vasúti áUo.im-son. Megérkezett dr. Vértesi Frigyes szentizéki biró is, akt szintén tcfcfcg szeretettel fogadtak. IléHiláu 4 ónkor volt a Székely Fsl röpróbája, anidEyen részt vettek az fószea/közéjrlskeJlák nfl-vendekéi. Nagy kurttiM-Hs e-«on%iy a ma esti Szél«9y Est.
1JK m\\\\m aiazaiaZAitAI KÖ/.I.ÖNY
A Mogyar Vidékl Sajtóladósitó hu-dajn:/i elenléic szerint az ócftmszer-ungi-\'. SsArk*>pre januar 31-t\'iTi fchriiiir Big vasulon 223 vagon vegves óle/ini-szer érkczett, ezenki\\iil kulonbozó ftrn-val jótt 158 rehorgépkocsl, 83.\') kétroc eUftharomfi, r»fi2 mazsa vagotth-innnfi 6s 511-i liidn tojrts. A vasull fcllioziitaR az eVtSÓ hélW szehibon cSÓkkteklA( l\'^vanesak isókkent az dlii- ós vagolt-b;uomfi, valuniut a tojasfefilinzatap Ls a lófogatu kocsik szénit. Viszont a tohergé|)kocsik szanU einolUedott. — A baroni Tipi acon a csOklcetlt fellioza-tal miatt nz ajak 10-20; a vagoli SUd és ruca ara petflg 30 firtórrel einclke-
Ahogy a magyar fővárosiján nz idén a I*esli Magyar Kcreskodelnii Bank tartotta meg elsőnek beszámolója l a mull év nngyjoU^löségíi és oiodinéuy-dus müködésór»>l, ugy tesmyintézcto, a Képtakarék] wnztár Rt Nagykanizsán voll az fi\'sö, am»tj\' a tjólnyugat g.izdaf-sági gócpontjában most eljsönek tartotta (bariniiieötódik) évi közgvtilesól. A .\\óptakarék|>énztár Rt. N.igykflni-zsa> közgyűlése mindenkor jeíentös eseményszámba megy, amett/io ugy a város, mini a széles vidék gazdisági tényezői felfigycfloek: mutyira kapcsolódott beo a Néirtikirék]H,aizlár Rt. ennek a vidéknek gazdisági ÜtuléT.e, sziwerésél>«.
A meg\'clcnt eőketiségek somibiUi ott láttuk többek között dr. Krátky* István i»o3gámK\'stert, dr. Ilogyl Lajos lxng.lniieslcrluí!AOltt\'st, dr. Lontay Aián járási főszolgabírót, Krenner Zo\'tán, a Neniaett Bank beiiyi fiókjának főnökéi, 1». Gulyás Gíltórt ferences pkébá* nos, líarta Islvan kfgycsrondi igazgató liázfönókót, Hédi József MAO RT igazgatót, Bertüi Gusztáv törvényszéki ta-nác-sclnököl, Tcutscli Guszblv nagyke-ívskedöt, Komáromi\' Tibor Transdanu. hja fdílgyelöt, ügi\'védeket a társinté-zctek igazgatóit, vezetőit és ott voltak
dett. A tojás ára a vélelkedv Ibnyha. ságaós fukozolt kínálat kóvetkczléucn 10-20 filérre1! csökkent — A zö\'ds/g-és főzeléke ékiu?. a vörösliagynn ára 2, a petrezselyem é-s zeflícr ára 5, a külföidi karfiol és paraj ára 10—20 filléiTel csökkeni, viszont a sárgarépa ára 1, a rejeskáposzta ára a, a kelkáposzta 8, a fokh ajyme to, a exb]i nr-
földi sóska 20 és a meTcgúgyi sóska ára 1U0 fiKérreí emelkedett k.lónkrtit. -¦- A gyümölcspiacon C^iiikább a <ldl\'.-gyümölésők iránt mutatkozott írd.kO-dés, de a, u;igy fclhozaial\' fotyWn o gesztenye ára t ás n m-ndarin ára 1.1
ITEérraa csókkeni kilónként.
sokan mások a város és a vidék köz és gazdasági Öleiének ismert k tünöV ségei közül.
A kózgyíilésl dr. Goda nyug. vámsi tiszti rÓorVOS, korelnök nyitotta meg lömőr szavakkal. Vitéz lifulzik Lajos kir. konnáuy főtanácsos törvény ható. sági bizottsági tag, az intézet iigwezctö igazgatója terjosMello ezután elő a goni-dosa.ii oSasaasWott igazgatósági jell:n-tést, az intézet mull évi munkásságá;-réfl, üzTeli tevékenységéről amely nrn-den dicsérelncTt szebben lie-szd\', n>ert unniatürlrtn adh v\'suza azt u twtpSznaa gazdasági és üzleti munkát, aurt ez a fémjelzett pénzintézet az UimuCt esztendőben is végzett. Gazdasági, kercske. debni, ipari missziót: a nvigyar ncni;-zcli ép;lő munkában. VisszaiítíTantíst vetbtt oz OTSiággyarapihísiiak nagv történelmi lényére. Kcgyei-etlcl Cmlákez^lt meg Hlnlky Aladár igazgatósági tig elhuny tárt*. Majd rámutatott az anva. Intézőt — a Pesti Magyar Kíroske-delmí ltunk a4a])ítáü:utak nziuú%-i;s jubileumára, amelynek jegvélwn cz a közgyűlés is áll. Kifcjtrlti1, hogy a Pesti Magyar KcreskccWnii Rink az ország gazdasági életében m\'lyxti domináns szerepel tölt 1» minden téren és minden ágazatban vezetősín ene \\an,
hogy az egész viíágon aüsoiftrt tssret vivőt I ki magának. Hogy ezt a \\«v..-1i<-
Bsecepel biztosíthatta, :izt nündankori nagyszerű vezetőinek köszönheti, ukik. nek nyomdokain méltóan halad dr. Lainotle Károly vezérigazgató. Majd külön em3ékezett meg nnóL n Ikithatós támogatásról, amit a IVsti Magyar Ke-reskcddlnvi Bank a NV^ttakűrékprjízhir
Rt -val szemben tanúsított. Bejelentette, hogy az intézet vófltirtji a Fauna föbizomanyossagitt, amelyen keresztül! az egész vármegye gazda társa dumának érdekelt tudja elöiuozdílaui, Ah-cttfc az IHI\'S/. nagy kanizsai bókjának, unni a MAV hivatalos ineiieljegvir\\ldAjának \\-ezelését, amellyel az utazóközönséget és az idegenforgalmit kívánja hatható-san szolgálni.
A kibfllyczésPkiuM rámutatott, liogy a gazdák a\'szükséglelcikcii felüö l«\\élc-leiket lartozásaik tórJeszlésérc fordították. Az adósok által teljesített mintegy ífOO.OOO pengós visszarizetésokln\'Jl több mint 800.000 pengőt uj kölcsönök ulakjilmn más igénylöknek lracsátoltak r«ndcllrezéséie. A közóns% bizuAnánuk legszebb hizonyitéka, hog>\' a b.\'létek összege 1,078.000 iK\'ngőio, vagyis 12 százalékkal emelkedett.
A személyzeti kiadásoknál ötvcnde. lesen áTtapitható ntej, lu>gy a NépUS. karék Rt, szociális téren is c\'eget Ml a kívánóimiknak nemcsak szibnos uj tisztviselő ikLkalnr-a/^siU-al, Ufe a cégiekkel szemben a fizetések jelentős Fal. nne/lésével is.
Az étonttt üzleti év szép munkássá1.
gának eredményét mutatja az tíért nyereség: 3-i.787.08 ]>engÖ, uindly a részvénytőke több mint 15 százalékos (vagyis az előzö évnél kedvezőbb) gyű-m\'ölcsözlctoséuek fo\'ol meg.
Balog Dezső felugyelöbizottaágj elnök b«te.rjcsztcllr. a folügyelöbizottság
tetentésetj anf.t a közgyűlés egyhangúlag eYTogadott.
A kilépf> dr. Goda- ós Mntitinszky igazgatósági tagokat újból luegVáhsz\'-tották, Caegö JánoX, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aligizgatóját, a vidéki tutelügyek intézőjét és Rédt Jó-zsef MAORT igazgatót bárom évre uj tagokkéid választották be. az igazgató, ságba.
A NügyeVSblzottság uj tagjaiul ineg-választuttik: Kalmár Zoltán épitéss-móniök, Ritter András iwgy\'kcrf-skod" és Stark István, a ívstí MJgyar Keret-kedélmi Bank régjegyzöje. Az igazgató ezután ismertette Jóknthy BiUn nyug. dearedes, részvényesnek a közgyü\'iés-hCz iutézelt levo>ét, mnelytien köszö-nelct mond a Pesti Magyar Keresko-deilmi Bank részérő! iUcléki-s inlézkCdó \\«zctö kezek, vrüoinint a Né|)SSk*trék\'-pónztár igazgalósilgának, felúgycVíbi-zoltságáuak és tisztvisejökaránik imiu-kájkotjásukórt ós az elért erednVénycil. majd indítványára a közgyűlés \\va-kó bajos dr., a Pesti Magyar Kercsko-debnf Bank e nőkét, dr. I.arnolte Károly vezérigazgatói és Conrad Ottó ügyvezoUi igazgatót, dr. Podovszky József igazgatót és Csegó János -iUgazgu-tót, a vidéki hiteteBájtás iniuynóját táviratilag üdvözölte. Ugyanis a kte-gyűlés bonorálni kívánta azt a fáradlM-tatlan tevékenységet, amit az intézet vezérférfiai az intézet aaggyátételén kifejtettek. Cdvözlö táviratot kúTdlek dr. gróf Huuyady József, az intézet etnó-kének is.
A közgyűlés ;elkesen inegéljetwzle vitéz Bcntzik Lajos kir. kormttnyíöta-nácsos igazgatót, akinek nagyvonalú-ságn, sziikskörü áttekintése, niesszc kimagasló üzlieti és gazdasilgi érzéke, párosulva nagy ludasával elérte azt, hogy a NéptaWkpénztár Itt- Nagykanizsa n*.i puuántul egyik ;cg>í\'»-kelőbb intézete, amely nemcsak ]>éiiz-intézel, hanem a gizdasági ói k roske-detet ócl f^gyik jeyjntős ténicz-jje egész ltóUiyngaton és ugyszóíván az egyedüli, anssty földek ©ldarabokis.\'«val ffrglalk.iz:k és ilyen inóflon is elősegili a .szociális fejlődóiít.
A k."«ígyülés tükörlaépe toII a N"é|»-lakaiékpí-iiztár Bt. erednu\'aiydiis niun-ká jónak.
Continental lrásépek
képviselete és lerakat*
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETEBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
|IÍQDÍ
A lOO éves Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
ünneplésének jegyében zajlott le a nagykanizsai IeanylntézeUHéptakarékpénzlár Bt. Nagykanizsán 35. évi közgyűlése
Uj igazgatósági és feiflgyetőblzotlságl tagokat választottak
i\'.Ml. február 10
ZALAI KQ2UONV
— (Áthelyezi* az egyházmegyében)
Qr, Czapik Gyula veszprémi megvte-pfispÓk Karfás József káplánt Ua\'feM-bokról Dabronyba helyezte át.
— (Tanügyi hírek)
Koszorú Anna ujúdvari és Luki I)e-zsö kemcndoE\'ári tanítókat a vajíás;\'. és közoktatásügyi muüszter végleges (iiiitősógü tanítókká ismerte el. ~ póoza Ilona ujborsfai kisütő tanítónőt a miniszter a lábodi róni. kat^kás iskolához helyezte át hasonftö níiiö-ségbej!.
— (A Katolikus Legényegylet)
február U-i, keddi estjén .VlKtíbk keletkézése és eJm\\uása - eunen lesz vclitetlképes előadás. A csJJaatívUág tt-kait felfedező képekhez Orbán Józsel egyházi aitftaök mond magyarázatot. (:)
— (KDlOnvonat Indul Nagykanizsáról a zalaegerszegi meg yegyfl lésre)
Zala vármegye töncny hatósági bizottsága február 13-áii délelőtt 10 órakor rendes közgyűlést ^art. tíz aUa\'.íoni!-]>ól különvonat indul Nagykanizsáról reggel 7 óra 44 perckor ós Zaft-eg*-szegre érkezik 9 óra 21 perckor. Megjegyezzük, hogy ez a vonat be van ugyan áJHtva a menetrendi)*, azonban a korlátozások miatt ideiglenesen szünetel és csak most kivéttfleson a közgyűlés napján közlekedik.
— (Gazdakör Tekenyén)
Gazdakör alakult Tckenye községj.en 80 taggal. Elnök .lett Kovács János plébános, h. elnök Kiss Lajos. A gazdakör célkitűzései: okszerű íaőlömüvc\'-lés, gyümölcsfakezeJés előmozdítása ós igy kivitelképes áruk előállítása.
— (Farsangi Vidám Estet)
jeudez a Szent Ilona leányköub február 16-án a Vadász kürtben (a voit Kis Royalljiui). A tarka vidárrí műsor a legkitűnőbb szórakozást igéri, miután abban a Leányklub \'ieglelWségesKtrb tagjai lépnek fett. Műsor után tánc. A vidára est 8 órakor kezdődik, (:)
— Hogyan lehet élvezhetővé tenni a fagyott burgonyái)
A fagyott burgonyát ugy íehel let ismerni, hogy kormunkét a burgonya húsába mélycsztjük. Az ép, egészséges burgonya ilyenkor egészen jól hallható, sercegő hangot ad, dfcteinben Ka. ífgyo^, a hang nem hallható és a köröm könnyebben szalad be a burgonya Tm-sába, A fag>\'ott burgonya azonban frjEi használható, még pedig ugy, hogy íet-hasanádása ellőtt kguLibb két órán keresztül hideg vízben knK áxUdni. A fagyos burgonya édes, do lui ázlat-jukj ezt az izét részben elveszíti és nem is fő szét annyira, mint a nem áztatott, fagyos burgonya,
— (141 milliót füstöltünk el)
A dohányegyedáruság most title közzé az elmúlt év adatait EbbőE kikerül, hogy az évi termelés köze:- 5 mifció tók* gramm pipadohány, 3 és negyed mUKÓ kjlogramrn eigatettadoJiány és 1000 kttogramtti tubák volí. A gyárakban közel 56 millió szivar és 2810 millió cigaretta kcszíiftt. KlóoW-tottük még több műit 70 ezer kHo-gramm nyers nikotint is. A munkásoknak 7 millió pengő munkabért fizettek. A dohány jövedék bevetnie az címűit évben meghaladta a 141 millió pengőt. , , i
— (Élénk vásár Szentgróton)
A iratoszantgróti vásárra felhftjtofiak 1100 darab szarvasmarhát, 49 lovat, 34 borjut. Gazdát cseréli összesen 64.\') állat. A hízott ókor 1.20*. a féUjf Iázott 1 pengőért kelt el ŐEősuly kiio^raui\'-uwnként. a vásár fiánk voK,
(Folytatás a 2. cidslról)
A l^gnap elterjedt hírek közül azt, hogy Vichyben ifrvargások törtek volna ki és petain Darlánnal Északafrikába utnaUk, a leghatároxot tablAn cáfolják.
Párisi hírek szerint Vichy és Pária között a feszültség tovább tart.
A nemet-trancla klbékuléshez Laval személye szükséges — mondja Berlin
Pária, február ,10 Ugy tudják, hogy petain február 16-án rádióbeszédet mtínd Francia: ország népéhez. i I . | |
Zürichi jelentés szeret Dpría»iy; jnint külügymirusrzter, rövidesen újból felveszi az érintkezést Parissal ós
azkxu át Berlinnel ¦ nS6mtet--franci« vitás kérdések elintézésere, Fkmdin kiválása elősegítette a megoldást. Még nem tudni, hogy « tárgyaiások Parisban, vagy mfisntt lesznek.
i Berlin, február 10
A német lapok tartózkodnak a francia eseményektől. Darlau kine_ vezésót is alig, hogy közlik. Ez frtícg-felel annak a tartózkodásnak, amelyet Berlin Vichyvel szemben tanúsít. Berlinben általában azt tartják, hogy Lav»l személye szükséges ahhoz, hogy a pplBjji és Hitler taJálko-] zón lefektetett elvek szerint a némjetj -fmneia viszony ügye egyenesbe kerüljön. | i i | |
Bulgária nagy események előtt
Belgrád, február 10 A jugoszláv sajtó a bulgáriai Iwflyzet-tel rogLallkozYa ellentétes liireket közölnek. Egyes értesülések szerint nem! várható nagyobb kormányátalakulás Ős a bolgár-tőrök viszony ügyében is
olyan váMozás áll be, amely lehetővé teszi a balkáni béke fenntartását.
Más hírek szerint a belpolitikai $i külpolitikai helyzetben olyan változás várható, amely a határokon kivül & érezhető tesz. !¦\'\'.!,
Német felderítő és vadászgépek a csatorna felett.
(Foto II. D. V.)
iárclos elsejétől kukoricalisztté! sütik a kenyeret vidéken is
A legújabb kormányrendé let szerint a vidéken március l-étöl.kezdve csak olyan kényeiét szab«d sütőüzemben készíteni, liérsiitéstíen krj süttetni, illetőleg csak olyan kenyér-\' tésztát szabad sütőüzemben sütésre átadni vagy elvállalni, amelyiiek készítésénél rjn^nden kiiogram btifaV vagy rozsliszthez 20 deka kukorica, lisztet használtak el,
Csik, Háromszék, Marostordn éo Udvjo-hely vármegyék, továbbá Ko-lozs vánmegye tekéi és inezóortn>4. nyesi járása területének klvétcióvot március 1-étől kezdve csak .olyan, buza- és rozslisztet szobád forgaiojnf* bahoznl v»gy feldolgozni, amelynek minden kilogramjáboz 30 deka ár-palisztct kevertek. , |
A rendelet u bnrgonyake\\-crés kötelezettségét nem érinti, tehát a sütőüzemek továbbira js kötetesek Hz előirt mennyiségű burgonyát felhasz aaUli. . í ; | ;
Kukoricát és árpát emberi táplálkozásra csak azok a malmok őrülhetnek, amelyeket a közellátási miniszter oz iparügyi miniszterrel egyetértve a ma;mi ér,jekképvisel*í-tek előterjesztésének figyek*nbcrvóte~ léveli kijelöl. j ( | ij ¦\'
A vize? zsemlye és n kétszersült készítés t kuikoricn-, illetőleg Arpö őrleményt felhasználni nem kell. Szá rított tészto, keksz, ostyakószitö 04 édesipari üzemak, idívéve a cukoif* és csokolódékószitö, valamint aoufk-rászuáemeket is, a feldolgozásra kerülő minden 100 kilógnám búzaliszt utón legalább 15 kilógnám1 kukoricalisztet, kukoricaárát és minden 100 kitogram buza kCnyérHszt után legalább 15 kilögrnnrí kukorica lipzípt; vagy knkoricadarét kötelesek P*L hasznémi. I i í I
Budapesten « refndeict hatálya, február 23-án lén_ életbe,
— (Jegyzőválasztások Zalában)
Monostorapátiban Péter Pál eddgi adóügyi jegyzőt vezető jfSZyzfiniSk, RátL Károlyt pedig segédjegyzőnak váSasa^-lolták meg. Díszeién Csákány József volt tördemiei Jegyző fett a vezető, jegyző, segádjsgyzo p*4lg dr. Horváth István lett.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
85/Ké 1941.
Tárgy: A tejszín lorgalmáosk ujabb korlátozása.
Hirdetmény.
A 8560/1940. M. E. «. rendéiül értelmében már 1940. augusztus 14-lke éta tüoi tejulni Mt közvetlenül fogyaettae, akdr tovább-eladái, vfíjíy feldolgozás céljára ki-szolgálla\'nl, vagy egyébként lorga-lomba hozni, úgyszintén evégoö! beszerezni. Nem vonatkozott e korlátozás a tejipari vállalatok részére va) és sajt készítéséhez szükséges tejszín beszerzésére, illetőleg klsiol-gáltatására E rendelkezéseket az 1000/1941. M. E. sz. rendetet mott akként egész!telle>, ki, hogy lejből, vagy tejtermékből tilos bármily tej -tzlnpóiló, Illetőiét; itejszinhiboélló anyagot forgalombahozatal cél|ára előállítani, vagy Ilyen pótanyagot forgalomba hozni. A rendelet megszegőit 2 hónapig terjedhető elzárással büntetik.
Nagykanirsa, 1941. fibruár 10. se Polgármester.
84/Ké. 1941.
Tárgy: A tijtkiulles koriatoiáu.
Hirdetmény.
A tejipaioiok, továbbá azok a sajtol készíts termelők, akik havonta átlag 100 kg-nál (obb aajlot szoktak előállítani, a sajtkéazlté.hez eddig felhasmáll lej mennyiségének legfel|ebb 70\'/,-át használhatják fel sajt készitéBéhez.
A sajt készítéséhez felhtsználható tej mennyisegét üzemenként, illetve gazdaságodként a polgármester ál-laplija meg. A fejiparosok és a havonta átlag 100 kg-nál több sajtot készítő gazdák tehát a sa|tkészltés-hez felhasználható tej megállapítása cél|ából haladéktalanul jelentkezzenek a városi közellátási hivatalban, Hunyadl-u. 16. sz. alatt, ahol a vonatkozó 990/1941. M. E. sz. rendelet egyéb rendelkezéseiről is tájékoztatást fognak kapni.
Juh-, bivaly- és kecsketejből továbbra Is korlátlanul lehet saj:ot gyártani.
A rendelet megszegői 2 hónapig terjedhet^ elzárás büntetésben ré-sze8ülríékv\'*-J
Nagykahlzva, 1941. február 10. ki Polgármester.
EHsiilÉlt «—i uki a helyi kere«kedóka4á I paroaokaál nerexae bal
MALA» ÜÍKLÉMrt
1941, február lo
Uade Klroly is felesige Búul I.ul, fi >yermekeik lEIájrüVm, keresztlánya és Ivánka, Ifi PalsrMana Js-u*I é> felesége 0>bl> Erűiből ?8 kisleányaik Bnslk* éa M«sda*k«, l\'ákiftiiűuu Károly linokaÖCCSÍÍ, Slv. JmmU Kilelve sí. Knotta* H«rXft sógornője, valamint PatarnuiaM JtVisisf sógora ugy a maguk, valamint ai égess rokonsig neveben mély fájda-.lommal, de Isten megváltoztathatatlan akaratiban megnyugodva, hidalják, hegy az áldolllelktl nagynéni, jóságos kereutanya, sógornő és tokon
m. klr. posUfónök Ozvegya
éleiének 70-Ik, gyászos özvegyaégének 2eVlk évében I. hú 10 én éjjel lh\\ órakor, a halottak szentségével megerősítve, visszaadta nemes lelkét Teremtőjének és eltávozott azok után, akiket O ugy szctclelt.
Szerétéit jó Hedvig nénink földi naradványalt folyó hó 12-én, szerdán
I délután 4 órakor a róm. kat. egyhág szertartása szcilut történd besientelés
I után, a temető szertartástermébÓI kísérjük ulolsó uljára a családi sírboltba.
Megboldogult lelklüdvéért ai engeszteld szentmise-áldozat f. hó 12-én d. e. 9 órakor lesz bemutatva a sient-fcrcnc-rendlek plébánia-templomában, Nagykanizsa, 1941. február hó 10.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátatok és Ismerőseink, kik felejthetetlen drága Jó édesanyánk, anyósunk, . nagyanyánk
fi». Papa Lajosaié
SZUI. Mail Erűi bot
temetésén megjelenésükkel vagy bánul más módon mélységes gyászaikban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton ls hálás köszönetünk kifejezését.
A gyászoló család.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak a lóbarátoknak és Ismerősöknek, különösen a .volt ds. és klr. had Hengerész- baj társaknak éala vendéglős-szakosztálynak, akik felejthetetlen drága feleségem elhalálozása alkalmával részvétükkel, vagy a temetetlen való megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet
Kanizsai László éa családja.
UiiliiliariuU inain tiliiw
MENETRENDJE
érvénye, 1940. májua lií-IÖI. Eru*k«i-Mi^-VeieHitéllMa*e<
Vaiutáltomlira
425 (M
||-H 13 33 lö-ao 1100 18 40 !040 2JM 2J10
Erziébet-lérre
3 1
5
g
Letelns»! muneitrand
L.I..,,Wll..i. « l.ii|i..Jiii..l.l.Vlií\'
Aknaszedőhajók az AtlanU Óceánon.\' (Foto R. D. V.)
Torpedórombolók éa naszádok foldodtö ntem. (Foto !í. D. V.)
Zomotos, attzt kunét
Sintrox káuéffizfin
készíthetünk.
Kapható: V4—V2—1—1V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜ LG Y I-nél
SuKár-ut 2.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsflrangu szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., PodmaMloxhy-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift atb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit.-A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe. melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
Pk. 8033/1040 :m/\\9ÍO. vég., aj.
Árverési hirdetmény.
Dr. Saller. István nagykanizsai ügyvéd által képviselt SSrlel László oagykanlzeil lakos javára 100 P töke és |»r. ereiéin a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1940 évi 1234. ss. végzésével elrendelt kielégítés, végrehajtás folv\'án végrehajtást szenvedő-töl lefogta!! tieOHbecsiitékit Ingóságokra s nagykanizsai kii. iársahlrósig fenti sx. végzésével az árverés- elrendeltetvén, hu-fink kendő megtsrllaira Felrörajk és Pöt-réle községekben határidőül 1941, «vl február IS. délután 3>/2 órájára tűzetik kl, amikor a bíróilag leloglsd bivalyok, az*, kér, linó, lihiló ló síb. Ingósásokat a legtöbbet Ígérőnek ke iipéni fizetés ellenében, esetleg txcslfon alul (>, de a kikféliAtt ár kétharmadánál, alacsonyabban nem — el fogom adni. X
NBííykanlzM, 1941. évi Jun. hó 22-éfl.
Elek Uazló
SM klr. bír. Wgr«b*lt4, mint blriilgl klkUdöit,
Molnárok figyelmébe I
Vámféljegyzési lámcsereliip
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
APSOHIBDETfiSKI
All,*»
Kaváoatmeaitar, |ó lóvaialó. e gazda-«ág öaazea koylcamunkí\'hoa értő, kere* telik aierulmmal é> nltllen caaledtaj ka»*oM*fj««el«l áprtlta elsejéié, til-zonzllvány-mieolatokat, melyek vlnxa nem hűidéinek, Szöciéayt uradalom Nemeavtd, Somogy megye, küldjék. 370
HatNéraMaata*1 aiemámmal keretté-ük áprllla elaejérc. BlzonyltvJiiy-máaoIa-tokát, melyek vlieta nem küldetnek, S/o-crinyl urailalom Nemcvld, Somogy megye címre kérjük. 377\'
aUJaWnöt felveszek. Sörlel vaskerct-Iredö, EiiaibeMír 4. 401
KlheMfla éa k»Jár«a4t felvételik. Vida lllxeiuilel. 400
fl.»td» utlklll Idoaebb hölgynek, tekvo betegnek 1«, ápolónője, tiraalkodó-nöje lenne némellll la beaaélö urlaazony. Klil.Iudy-u. 17/B. Steluenté, 396
ADÁS-VÉTEL
ílaetó ruhamángprkS, Ibdovánni. -Ktnlzal-a 12. 399
LAKAS-0zi,eTHELYlSÉO
K*r*«t>k azoosalra vagy. májul t-ére való bekölttkéMe kát., eaetleg liirouiuo-M> Ukiat. - ÉrtealUndó tUlita Károly. Ölttáa-ulca 7/a.
Font közepén, dáll lekvéiU. oldalon (Fö-ut 8) a volt PfiapOkl Blztowág, Jelenleg Plébánia által,lakott aatilit! Idrdé-azQbá* lakáa attguazlui 1 érc kiadó. — Harm«««!, Er«Chl.*<.l. . 311
•(•ali Arany Jánoa-otca 27a. al»tt y-romazobáa utcai laltáa májasra, 779
ZALAI KÖZLÖHV
COUTIKA1 aanuv.
ai«ül,.««iii»ul.»i,lli.r. Nwkaatiaa.-. t\'«k<16» kiadó: Zalai Kánly. Nyomatott : ¦ .mitazéaaágl.A. T. HajykeaUw*
«ywlálíli|»,HaBykMli.«». INyowdáórl falait Zalai Kárai*)
81, évfolyam M. nia.
NagylUUlliu, 1*41. február 11. kedd
ZALAI KÖZLŐ
ára 12 «Ili,
¦ I I I ll\'lj <>
Feielos
Barkwtts Lulo*
Lft.......idiSw.»,».
Vándorló vagyonok
Irta: Kalamon Fereno
Eddig mindig ugy tudtuk, hogy n
\\-ugyon, különösen pedig « u. n. polgári vagyon, nem igen szokott vándorolni. A Vagyon keletkezésénél: és fejlődésének beLső törvényszerü,-pégo ö vagyonokat legtöbbször egy helyhez köti. Nem! vonatkozik ez a tökisvíigyon különböző formáira, a inPIyek \'természetüknél és belső di-luuiiiznniSuknái fogva mozgékonyak, érzékeiiyek s így helyüket és működési területeket a biztonság ós a jövedelmezőség mindenekfoiettólló szempontjai szerint változtatják. Ménnél nyugtalanabb valamely kor, annál szembeszőkőbbeii jelentkezik n tök^agyonnak ez a hisztériás érzékenysége, jm\'ly már-már a tu\'kultnn rált idegrendszer fogékonyságára ós beteges reakciójára emlékeztet.
Az eiső világháborút követő évek gazdasági megpróbáltatásai, a pénzrendszerek Összeonüásai. a valuták pusztulásai \'és a föld különböző pont jpbi újból és ujbó\' jelentkező krízisek szinte biológiai értelemben is idegessé tették a nregmaradt és las-san-iassan ujfáképződő tököket, s olyan nemzetközi áramlást idéztek elő, ^etn\\iyet a pénztörténetem még néni ismert.
A tőkewgyoioiak ez a vándorlása még mindig1 bírt és pedig kettős irányban: a megriadt nfcgy tőke a biztonság folyton változó uj netmact-közi piacait, a kis töke pedig UjabW és .ujabb kornszolidáiásl formáit keresi, így áramlik évek óta, minden kor)átozórendelkezés eitenóreahatal mras tökefolyam egyik országból a tnásakba s VálWzjk át a tietphvtfába a reálisnak tartott ház és föld Ingató tanokba. A legnagyobb nyugtalanság mégis az aranynál tapasztalható. Az aranyáram!ás ennek a konuzk patologikus tünetin. Hogy a világháború látörése ótn ez a körülbálványozott fém n menekülésnek\' s bujkálásnak-miiyen útjait tette meg, érdemes volna az utókor szántára megörökíteni. H«gy «zt» hajtotta mindenfelé az a beiső nyugtalanság\', mely az nrany pszichéiének egyik legjellegzetesebb vonása, míg végre ű nagy utnnyfolyajn főága beletorkollott az tamertkai pénzpiac tengerébe. A világ ./n^ykésziet^rtek most már töbW bwnt háro^egyede Ahiarlkában von, mért az ui európai konfliktusban >4szo!nyiag ez a világrész nyújtja :1 legtöbb rjlztonsagbt,
A polgári \\-agyonnak házban, földben, üziütben, vállalkozásban fékVÖ része mmdcddíg többé-kevésbé stabil maradt. A vagyonnak ezek a formái ugyanis értékálló ősi keretek, melyek az idők viszontagságaival toljlbéjfevésbé dacolni tudnak. Ter-mészfetesen a fnlyioin váltósé kóft" s & ve»e kapcsolatos gazdasági átalakul Sok a vagyonnak ezen iWtegJóriáii\'a is külöiibözőképen hatnak 14 s igy a vagyon egyes osztályosak érlókái-. lándósága) belső szaponoicrokéiriességrq( s ezeknek c^^hG^vrli viszonya
Az angol-román diplomáciai viszony megszakítása ismét Balkánra terelte a figyelmet
Számítani lehet a romániai olajtelepek bombázására Is — Bulgária tartózkodó, Törökország minden Intézkedést megtett, Romániában állandó légvédelmi készültség van
Hirek Franca és Mussolini találkozásáról — Darlan lett Petain helyettese és utóda — Sikeres német repülótáma-dások angol támaszpontok eltén
Bár a francia helyzet még nem tisztázódott, tegnap ufabü értjekes esemény történt Vichyben. Petain tábornagy, államfő megállapította az utódlási sorrendet. Eszerint ha ö bármi okból nem gyakorolhatta »z átlauiföi hatalmat, utóda Darlan
Jengemagy, a tegnap kinevezett uj külügyiinuUszter és korrnányvezető!. H-a Darlan tengernagy is bármilyen okból kifolyólag alkadályozüttva volná, a hataioan gyakorlásáról a minisztertanács többséggel dönt. A két államfői határozatot a hivatalos tap nvai száma közli. 1 | l 1
Anglia megszakította a diplomáciai viszonyt Romániával
London, február 11 Londonban megerősítették a hlri, hogy az angol kormány elhatározta bukaresti kövcténeti: Msszahtvását, Hoare a román fővárost pár napon beiül elhagyja.
Bukarest, február U Sir Regimid Ho«rc, Nagy-Brítanla bukaresti követe Ikikérte utt&veldt. A követ és a kÖVutség tküzel fit) tagú sze mélyzetc a legközelebbi hajóval elhagyja már Romániát •
A romániai angol érdekek védelmét az amerikal-követség veszi ót_ Mo. mór megjelentek Oz am^rikaj követség tisztviselőt az ougol követségen. Az iratok átszállítása az amerikai követségre folyik. Az angol követség tagjai 17-én hagyják el Rotntt-niót. Hajón utaznak haza. | \', .
Román körökben cáfolják uzokot az angol hirekct, amelyek szerint angol alattvalók vannak letartóztatásban a romániai fogházakban
Nem nyomultak be német csapatok Bulgáriába
Belgrád, február 11 A Politika hire szerint az Angliával történt diploanácdai szakítás után rendelték cl Romániában Q teljes légvédelmi készültséget, amelyet továbbra is fenntartanak. Jugoszláv körökben 1 nagy érdeklődéssel figye^ lik a balkáni helyzet alakulását. A W
pok közlik n német és a bolgár lapok! cáfolatait Churchill beszédére. Ezek hangsúlyozzák, hogy német eshpatok nem nyomultak be Bulgáriába és ném szálltak meg semjmiféle repülőteret. Churchill erevonatkozó közte-hiénye teljesen alaptalan. A lapok nttin1 fűznek megjegyzéat a hivatalos cáfolatokhoz. li-!!1
Mussolini találkozik Francoval ?
Budapest, február u A Mai N»p közli a NST VichybÖl keltezett jelentését, amely szerint Fmnoo spanyol államfő kedden találkozik Mussolini olasz rnSniszteiei-nökkei. A hír szerint a kaudijo Fr;uici"orszégon át utazik Olaszországba és a francia hatóságok már
meg is kapták Q szükséges intézkedéseket. Beavatottak szerint a találkozó a hárombatalmi Ogyezm|ényhez való csatlakozással knpcsolatos.
Olyan hirek is vannak, hogy Petain is találkozik Francoval R Francíor-sZágon történő átutazás közben.
A k>p megjegyzi, hogy az utazás
hírét még nem erősítették még és Európa több fővárosában ezzel kapcsolatban a legmesszebbmenő találgatások és további utazásról szóló hirek láttak napvilágot. Ezeket a híreket egyelőre fenntartással kell fogadnunk.
Willkiss és Honklns holnap t«tUE jelentés* Rooseveltnek
WoShingthoii, február 11 Az amerikai képviselőház elfogadta azt a javaslatot, amely a szóvct-i ségi adósságok feisö határát 65 milliárd dollárban¦ állapítja meg.
Roosevelt elnök bohvtp kihallgat táson fogadja VVilikíet, aki részletcsen beszámol az elnöknek angliai ut-\' járói. Wiilkie tapasztala tóiról holnap a külügyi bizottság értekezletén is beszámol.
Newyork, február tl Hopkins, Roose^-eit megbiartt^ visszaérkezett európni útjáról Anré-rikába. Érkezése ubin kijelentette, hogy addig nem nyilatkozhat, míg részletcsen be nRm számolt az elnöknek, i ; h
Wheeicr szenátor Churchill bes7ér dére válaszolt. Az E^nerikal szenátor éiesrm szembeszállt azokkal n hírekkel szemben, amelyek szerint Amerikát nem akarja Anglia haboTtLM sodorni. Ha nincs szándékában Anie-likénak csapatokat küldeni, - kérdezte a szenáloT - akkor miért rendelt sürgősen négy ós félmillió katonai személyi lapocskát ós másfél millió rohamsisakot. (Egy téves jc-lentés szerint egyes lapok nz előző hír alapján koporsót Írtak n rojiamf Risak helyett.) í I | .
(Folytatás az 5. oldalon)
idöközönkint változik. Ha ez a Vá!l|»-< zásnem muló tünet, hanem állandó jelleget ölt, az egyes vagv>ttitérgyak beiső bizton ságéi-zete m\'egfiendüi « ösztönszerűen olyiui uj fonnák felé tör, mfíly 0 tehető legjobb föved»-l-tiiiez*séget ós n legtöbb bizbíiságot nyújtja. i I ! I
E tekmletbeai érdstmjes megfigyelni azt a folyaimjatot, mCly ujabl>an :t háZA-igyonok reaUzálás-.Vban ó* R ft^dj v;igyonba való átalakulásban jelentkezik. A ház volt az ohnnlt generációk polgári A\\vt\\i, " uyjujgbdl örpgR^sj
p a biztos életjáradék egyefcímje.s uU íri, s mint ilyen, a legtágabb érte-* lejiibcn vett polgári jólét szíhl1>o1u-m\'a. Különböző okoknál fogv», a melyeknek \'részletezése nem tartozik e cikk keretet közó, ft hózvngy011 e* idők folyamán epesztette jái-adék-biztositó jéHcgét s igy szerepe az emberek életében jelentékenyen ie-csökkSut, Az üj, IkorJszerfl hábo,ru, iir3lyj*\'k hadszíntere elsősorban a levegő s eszköz^ a váiUNokat, falvakat, ipartelepeket elpusztító botnnák, ujabb Ijalnsztot jelpiit a liázvagyon-
ni, egyrészt n légvédelemmel kapcsolatos s kötelező és költséges befektetések, másrészt az épületek állagát Súlyosan veszélyeztető esetleg** boímlíázáSok miatt. Nem! csoda, ha üy körülményék közöitt 11 reális vagyonba kívánkozó töike, de mag«| a házvagyon is inkább a föld ingat InW felé gravitál. Tagadhatatlan, ho-iV ntt n faid a legbiztosabb\' befektetési és v:»gy«inirr2ntési form». AUagát .seanniifélf1 léglháboru se \\«szélyez-teii, jö\\-«\'dt\'ljnezőségét pedig a fokozódó tenuényúrak és az ai\'áuyU\'go-
a
ZA^j KQ2feSf)V
6. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál.
s-m alacsony közterhek biztosítják. Hogy a fmdbe való mtaKkiilés nagyobb arányokat 11*111 ölt, annak tisztán « mezőgazdasági ingatlanok forgalmát korlátozó különböző rejn-d*>tkezesek az okai. • [ |
f>e érdekes jelenségeket figy-\'ihJR-tíink meg a vagyonvándorlás más területein is.
A nemzvtvagyoiuíuk jelentékeny, része feküdt évtizedes kereskedelmi cégek árur-aktáraiban. Az üzlet a kereskedelmi foglalkozás iiertfc&ak hasznothajló] tehát ejrisztenciát je-tcjitő fonna, hanem vagyongyüjlő tényező is volt. A jó kereskedő Jeg-nagyobb büszkesége s enyhen legtökéletesebb megnyugvása az évröi-évre szaporodó, illetve emelkedő aruraktár volt. Az üzlet ezeksaerinl oz értékáló és belső szaporodóké-, pességgei rendelkező vagyonok között igen lekinléJyet helyet foglaltéi.
Ma különböző körülményeik odavezettek, hogy ez a v«gyoitforme "z emberek! mgy része számára mür sem jövedelmezőséget, s^rri vagvoJU biztonságot nem nyují s igy\'ezen » terep is megindult a vogyoaivándor-I ásnak egy egészen uj folyamjata Nap-nap után liánjuk városaikban is, hogy egyes tekintélyes kere*k«ideíi mi cégek jelentékeny össregck<t vonnak ki üzietiikből sczekel a tőkékéi többnyire Nagy kanizsai ól távol eső helyeken ingritlu^ngyojiokba fe<kte_ tik. Nem elszórt esetekről van itt szó, .hanem olyan jelenségről, mely, ma már valósággal rendszeresnek mondható. |
Termesze lesen jvehéz vojim pzt a város gazdásági életére mindenké* pen Igtyi hátrányos folyamatot bármily észokokfcal, \\-agy lokálpatrióta érvekkei megakadályozni. A vagyonvándorlásnak ezen eiszoinoritó tünete mögött olyan okok érvényesül* nek, amfoiyekjoel érzelmi alapon, szembeszállni nem lehet. !>\' t/tgad-hatatian^hogy ha ez « jelenség tovább (art, a város gazdasági ereje érzékeny veszteségeket fog szenvedd ni. Milliós v;igyon<)k vonulnak ily utódon ebből n városbiói s he-^ lyezkcdnek el más piacokon, .pedig ezek a vagyonok Nagykanizsa fo-. gyasztásábój, « polgárok filÚire\'abu* íz*nbSodtak meg s váltak e vános gazdagságának Integrális részeivé.
Kötelességünknek tartottuk, hogy » város vezetőcégének figyehnél erre az elszomorító jelenségre felhívjuk A ha nein is reméljük, hogy ezen a téren valami gyors megoldás várhaló, n problémára rá keli mutatnunk, annyival inkább, mert ez nemcsak Nagykanizsa \'problémája, hanem orr) szagos kérdés, aiueilycl valamilyen formában "z illetékes lényezókne*; eiőbl> vagy utóbb foglalkozniok fcell^ A vándorló vagyonok utja keielke-zésük területein 6u\'i vejjel s ez,ac éri d«kelt városok vagyoni helyzetére és jövedelmezőségére bi^oaiy súlyos konzekwnciákkiii jár.,.
A „Ferenc József" keserOviz
régóta kitűnően bevált hiziszsr megrögzött székrekedésnél és annak müidenléle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztési javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdem meg onrotáH
Dr. Vértesi i „Az Isteni jog szerint Is Joguk van a székelyeknek Erdélyhez..."
A székelyek a magyarok honfoglalása előli Itt lakott nép utódai — A „cselédség" a „földesurát" kidobhatja-e? — Dr. Vértesi Frigyes szentszék! bíró grandiózus előadása a székelyek Jogáról Erdélyhez — Vitéz Somogyváry Gyula, a keresztény magyarság országos nevű írója és költőjének előadása salát költeményeiből — Megrázó erejű egyfelvonásos Rákóczi Ferenc rodostói bujdosásáról
A Szociális Misszió nagysikerű Székely-Estja a Városi Színházban
Parádés est. Diszes, előkelő közönség. Telt ház. ŰKftBpi hangulat. A keresztény mngyWság lelki testvérür tése .a Hit és Haza jegyében • [volt a Szociális Missziátársiattt által tegnap rendezett Székely-est. A kanizsai magyarság ntfgmozdult és hitet tett ideáljai mellett, Mert ezt tellek azok; akik a tegnapi ragyogó estén részt t vetlek a Városi Színházban és eljöttek, hogy közel három.1 órás axr\\ gyár szolgá»tou adózzanak részvételükkel mindannak, ami nekünk nagy, eszményi és szent: », , 1 | I isten, Magyar Haz», Erdély, Édesanya, Gyermek, Hűség... j \';¦ [ Azután a varázslatos nevek : dr. Vértesi Frigyes szentszóki bii\'ó, hittudományi főiskotii l<már, az országos nevű tudós pécsi professzor, a kinek minden egyes Nagykanízsártí; érkezése pírosbetűs ünnepe Nagykanizsának, amely teljesen maiénak valiju öt. Vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő, a világhább-u hős tisztje, ii márkás keresztény magyar Író, akinek könyveit ezrével .-.ipkodjn a magyar közönség. Versben és prózában egyaránt a hazafi-i ;i (magyarság, a legszentebb" ideálok meiegszivií ROpja. A kanizsai mfigyarság ömnagát becsülte. n*:g kkor, amikor nagy megértéssel kői vette a szíves űneghiváat ós, syflLtf hogy a hétköznapok szürkeségéből
és^Ambei-robotból felemelkedjék egy tisztultabb légkörbe, szódiíöen mit-gas régiókba, amely elfeledtet inin-t den szürke szint és felszabadult lelkiséggel szárnya\' ¦szembe a nappalé... . S i . ; . I ,
Mindenekelőtt meg kell állapítani, Iwgy a Székely-est műsor" nemesek ügyesen, de gondowui is össze volt válogatva. Minden stílusosan, művészi érzékkel. Messze a sablontól, f\\ hétköznapiságtól. Kuitur-gurimand«jk számára való műsor, amelynek liütn-rjBXl egyes száfcna magában ;,* egy értékes (drágakő, egy finom gyöngy\' szejni volt.
Az \'Est-et a honvédzenekar az Erdélyi induló-vai nyitotta meg, amit lendületes erővel szólaltatott urCg Hering Vilmos karnagy avatott vezényletével, i | *
Utána , ! [ j (|1
dr. Krátky István kormány-főttnáosos,
poigámiester be^e,zeiö íK-szédébfln! i\'ánuitatolt arra, hogy az estély Voltaképpen a testvéri együttérzés de-\' (maifltrálási a székely testvérek iránt (és » visszatéri oi*fizágrés/. megsegítését szolgálja. M«Jd meleg .szavakkal üdvözölte vitéz Soiníogyváryt) a >Gyula-diákot«,\'dr. Vérteset Frigyes fcinárí, a sajerrplőket és a faietgjeíent közönséget. " 1 I l i
Vllóz Somsgyváiy szerzői előadása
Szűnni nem akaró taps fogadta az előadói asztalhoz IbépÖ vitéz Somogyváry GyufaM, aki köKUmrá^eüxa három válogatott gyöngyöt adott "W: 1. Köszöntelek te megsuni\'iugatotl... (A honvédség e-rdéiyi bevonulása iákaltná. val íródott és \\\'oUakój)|k1» a huzalért lírdély köszöntése,) 2. A zászlé (Sze-g^\'dtől Zágonlg előretörő diadaknas
honvéd-zászió diesőitése.) 3. -Gsiló történet.... (A viágtakm székiül meg. kapó esele Horthy erdélyi tieTonuíásu-kor.) Mhidegyik a magyar szív gyö-nyörö megnyilatkozása. Somogyi várj\' naíg b* sem fejezte, mikor oldttt^itárís erővel percekig tartó vastaps tört ki a líah^lóságbtít. Somogyváry u sziveket ragadta meg.
Dr. Vértesi: A székelyek joga Erdélyhez
Mikor dr. Vértesi Frigyes lépett a színre, a közönség hatohll^s lapsorkánnal fogadta, amely e8ak perceic múlva csillapult. A forró ünneplés lezajlásával dr. Vértessi megkezdte nagyszabású előadását: »A széke-] lyek jogáról Erdélyhoz* cimme\', a ^t a hálás heügatóság) ueiik egy ízben nagy telszésuyilvárütásaival szakított meg. Sajnos, helyszűke miatt » grandiózus beszédet csak kivonatban áll módunkban kőzöb\'i.
A ludós előadó írdndenekelőtt vetette a kérdést:
Kik a székelyek?
Kél vélemény, van erre vonatkozótag a lőrténettudósok vitatkozásában: Az ugyik szerint: a Nagy Károlry áttafl meglióditott avar birodalom utódai, A másik\': Attila hun birodalmának utódai. Egy bizonyos — hangsúlyoz 1» a tudós előadó —
a székelyek a magyarok honfoglalása eTAtt Itt lakott nép utódal.
VÉPOSl Mozgó* Kaddsn és saardán 3B ViláBatrakoUM *^Pi mr ZARAH LEANDER
a kivételesen nagytehetségű művésznő élete legnagyobb alakításában
Egy királynő szive
Stuart Mária sorsa ujszcrfl megvilágításban. A klsérA mfittopban skUis>llB vlléghlradA.
Előadások köznapokon 5,7,0, vasár- és Ünnepnapokon 3; 5,7,9 kor
Majd bonckés alá vclte *z oláhok
eredetét.
Nem román,
hangoztatja. Róbert király uralkodása idején kezdődő legalacsonyabb rertufi pásztornép
az „oláh",
mely szó votUkűppeii a 9eaal»cse-. nyabb jobbiigyságot jelenti. OBah: wa-lah: pásztor, akik beszivároglak i-.niíiy begyei közé. Nagybani basaryárgáauk csak a 14. században történt. Kéjkibb is szivárogtak be a törökök állal1 at-pu sz 11 tot t üsz kös magya r fahe.ikbá, hdgy számuk csakhamar tidszárnya\'.ta a 250.000 főt. Számuk annyii* megsra. ixwodolt, hogy (a magyetwkteil és szászokkal szemben 100 év glM) tken-egyszereaére szőkölt tel. A saékayek joga Krdélyhez - oly erkoftosi jog, hogy az egész világ köttfességo ezt alátámasztani, hogy
nekünk jogunk van ott lakni.
Mert ez az Isten AUil szentesiteU ha. taimí-jog. Ezt az érteCttn erős kríti-kaja igazolja a mogán^oggaül és íffianí-joggal. Hogy mi birtokolfjuk Erdflry hegjíalt, kincseit, vizeit. A magyarság lumrngbjftá&a dk\'ítli időben ft székolység már ott dolgazott, vérzett éfft. ha van tehát igazságos jogeim a sxékelyeknek ehhez a Tőldhöz, joguk jran avz áí»i4uk okkui>ált tenVethez, akkor az Isteni jog szerint la Joguk van hozzá. Mert nincs még egy népy amelynek ilyen magánjoga tegyen. A DuuS^r*-, gyciien soha tartósan nem tudott n<?p államot átkötni. Egyetlen nép tudott Kelet és Nyugat viharaj kózott úfftimot létesiteni, eiirtAxációt és kiilhu-ál 1«\' r*inteni;
a magyar.
Majd fctvonuSflatta a nagy rrt-igy\'ar királyokat, neveZcÉosím Szent íslván. Szent László, K«nián, Róbert Károíj\', Nagy Lajos, Mátyás, stb. kiráatyolűat -és alkotásaik** a magyar áviifczáciá és kultúra bizoiry-ságául.
Rámutatott arra, hogy az olákóW beareszkedésuk, besz^várjgasuk utátt a magyajok nem nyomták .ki őket, ha-nenv eTenkezofteg. Volt idő, amikor\'
az oláh nyelvet a magyar főurak és püspökök mentették meg.
Utal Rákóczi Györgyre, aki mindent megadott ar oláhoknak. Mikor ti mW-gyor jobbágyság felsxabedutt* hogy ök oláh tömeget nem olvasztották be: az a magyar urjságuak köszönhető. A magjarság megmentette az oüáhságnak azt a hatalmas töredékét, ami\'ly it\' a Kárpátok ajatt ót,
Van-e tehát a székelyeknek joguk ezen a földön élni,
artfajyet birtokodnak, vetette f-m a kéf* dóst enselkedatt hangon Vértesi professzor, \\
Olyan joguk van, amit latén is akceptál.
Mi kegyeleinböTl menedéket adtunk nekik (az oláhoknak), kjtnj\'erel; mtge^ iKítést Ös azért,.inert Ők ftt mefsZajK* rodtak;
• oeelédaég* • földoturát Ul-dobhttja.* ?
1941. febroir 11,
ZALAI KÖZLÖNY
mert többen Timntik?! A számbeli fölény tehát semmit sem jcftánt istcti és a jog ildWsiéke. elölt!
A beengedett, itwgvédott oláhoknak etihei u ItTÜftotlwz semmi jogi. Majd kilód arra is, amikor Magyarország eívórzelt, az o\'áliok is tttjöttek és ki-szakitott\'ik ygy részi a vírzö m-auvur lestböl.
Keit ezt nekünk ludnl és nem szn. bad elme a de factöba beletörődnünk.
Istennek bála, hogy-háixiw. részt eddig Visszakaptunk, ina I l mikHós nép \\u.
gyünk,,.
De adósunk nekünk Nyugateurópa Is:
vórreí, tói véreztünk
léntriKu magyar vétrtí. lilás \'örök alatt, í.-ji) órig véd-tfik n civilizációt, a török pusztított benn(inket, tvtet\\ azt akarta, bojgV étére u$juilk \'
Urjy pusztult el
akkor a magyarság a ténysóg védelmében.
pusztítsuk tíl Európát kultúra és keresz-
Kurópa adós nekünk a mérhetetlen sok magyar könnyért, vérért. Adósa azért, hogy bcnb&tket n ml jussunk-hoz segítsen, mesrt ehhez nekünk jogunk van.,.
A hallgatóság még órákig is elhallgatta volna a magas régiókbm szárnyaló magyar sasmudarat, dki^tek beszéd^ vc.tl6-séfígal lettyü0B%3 a zsúfolt színház dlsifts kókvőmégél. A magyarság hUigielkíi, aranyszájú papja m igyar istentisztoieio volí ez, ami megfogta, megragadta n lelkeket, ál-italt11 és csodás pünkösdi tűzzel telitetté itttg. Vértesi feszódét kl M-lenc nyo-mnttatnl és minden itfagyar házba, műiden magyar hajlékba bb-viimi, lefordítani és minden á\'l«iri venctöférfi-n\'n3k megküldeni, hogy lássák, hogy fest a magyar igazság N»«y szolgówtot végzett dr. Vértesi Frigyes h^t&flmas beszédével.
A közönség toinboló lelkesedés}* tört ki és, percekig tapsolt és ünnepei te.
Uténn a honvédzenekar szebíatáfc-szebb székciydirab\'okat játszott áö&l u tükéieies betanulássá^ .szép Össz-hnligolfeÖggal és -művészi érzékkel, a in^ly a kanizsai ho1ivéd?í\'ii<>k«rt eddig is a magyar- vidéki városok «lsc> katonaz&ie\'kar&tak Sorába cnielbe, H«ring viftnfas karnagy kitűnő vezetése imctiett.
Majd rövid szünet után színre keJ r(llt vitéz Sontogyváry egyfelvonásos dranioiettjC :
A virágember.
(Mikes Kcitímen). A kitűnő szerző müvében elvezet « bujdosó Nagyságos Fejedelem rodostói házábu,ahol \\-eic van hűsége* Mikes KelOmWije, -aki szivének mínddi idegszálával hozzá vrui füzVe a Stjépsógt-s KÖ-
szeghy Zsuzsóhozt Bercsényi özvegy éttez, ítroJib"n BeroSényjné kívánsága, hagyj\'a oü k bujdosók tanyáját, ott a nyrimoruságos Rodostót, ott a Fejedelmiét és jöjjÖ" el vele L^Jigyuifaxhbw, kasíélyálAi, ajmif H boldogság hónává varázsol sJjercftniá™ Azonban Mikes Kelőmön nagy lelki tusája után nejn! tudja t fejedéi, kuét otth/igyni, bakótíb lemond u k,. nélkozó inVérhetoticn boídogsúgró1, d« vissZfjJmörad . nyomorúságában, számkfvenésbe-n, hőségben - II. Rá--kóczi Ferenc mellett...
Az egyfelvonásos aünyi szépséggel, magyar levegővel van 16111«, hogy megkóniiyczteti a nézőköV^iségteff Soha stílusosabb bfeátlltas, nűnt a Székely -esten. A szereplők mindegyike tudatában is volt annak, hogy mit végez, hogy a kjsWJnSég szivének búrjain játszik és olyan .szép játékot produkált, hogy egy csöppet seny vettük észro, hogy mftkedvelöfk vaiu ii\'ik a színpadon. Magyarságukat, szi vüket, érzésüket vittéik jótékukbu és egy felej\'thetetlentl 1 szép teljésitj-ményt nyújtottuk.
Mlinarlcs Irtnii a szcnobnOs özvegy lifjcsénymé megs^mió^TBitöje annyi melegséget, oSoven szint ós nöi fiiunnf-ságot vitt l»e szerei^)*, amtt fokozott üde megjekmésrC és tcniVcsz«t*s bája, hogy oasjyssiBvtsca éreékííitotte níey ller-cjféuyiaé Köszeghy .Zsuzsit WaJSf-Burssky Hála Mikes Knireirtaiiaí jéft megtartott és kjdosgosott sftdcitás
tiiilynck szö\'vs skiüújában cVvúiiyesit-beltc pompás tehetségét. N\'éinotb Jenn mint May óbester amúgy igazi c&Snió-lífll volt. Zamatos fignnU adott, Suk tormésztlesseggol. Kinxmya Islván Hii-kói\'zi 1-Vmuce kabinet-flakilás, amciy Idjesen bolcdrtc m.igát a bujdosó l*\'j<-\'-difeni ^\'Ikiviblgiiba és ölelcl adott Hz Író gyönyörű szówgének. t^J\'crgj-ák l\'úl a sokat szerc|/V> inrikedvcB\'t rutinjával alakította Máriássy óbeslur
hü színekkel, Vaiga Lajos, SHirlkje és tiyöngy József Sárossy kApttnziya s/é-pen Dtszkedtck l>c a többiek kedves játékába.
A közönség wstapsiial honorál 1«
Ininden dicséj-etet n^^ü^hiriö-szióp játekukd. Reíniíüietöieg ezX a tótíinö mtiked\\*lői yárdát máskor is látjuk n magyarság szolgálatában a színpadon ; ( j
Következett
vitéz Somogyváry
knltcniény-eiö-ídásaínak folytatásig Ilíizafias, háborús, katona köliemé\'-nyek, amelyekből annyi szélit érzés, annyi melegség, annyi költői szépség csillant ki, hogy akár reggelig is el-hallgattuk volna. A közönség frenetikus tapsviharban tört ki,
A hom\'édzenSkíir a nagys^rü Széchy^-induió\\\';il zárta be a Széki\'ly-estet, " i 1
Valóban Székeiy-t-st volt. Magyar misszió. Pompás és felejthetetlen: Mily gyönyörű dolgokat lehet produkálni a juJigyarság szolga la tábtin, h-i magyar szivvei végezzük, azokat" Mert a magyar szív dobbant meg ¦minden egyes szereplő munkájánál...
Több ilyen cstcl kérünk Nagykanizsának. ¦¦¦:•< l \' \'
,\\ ! . (B. R.j
Vitéz gróf Teleki Béla főispán, kormány biztos Zala megye közellátási kérdéseiről
A vártnegye köíliía/tíaiáal bizottsága kegyelettel emlékezett meg gróf Csáky István külügymlniszterrö\'l
7. al;rvttniH\'g>t\' kö ziRazgaU\'Ls i bízó tt-sága tegnapi ülésén gróí TeU\'ki rJóJH
íőispán, elnök begyíöotea siavalckian
umlékvzott ino/ az dLlinnyt gróf Csáky István, kölügytnínJ&zborröi évs hosszas! .sím méltatta á^amférflui lehetsíögét| kivá\'.ö di|>Íoináciai tudásai t\'is nagy érdemeit.
A meghűlő megenUékozóst a biiott-silg tagjaj. áTÜtva hadlftatták végig és a főispán ííiditványílra a nagy nr-igf\\-ar áVamíérfi cniflékél jegyzukönyvtKn úrö kilelték n«!g.
A föísiián ezután a konnánybizlosi tónevezíésevei kapcsojzrtbab adott híjé-koztatót
s zilii kdzellátás helyzetéről
Hangsulyozl i, hogy a közefJkltást végző szorvek iUtaítílian az eddigiek mursdl-nnk, amíg lt\'hct nem ok»r uj hiv»bíFt WtiÜitani, meri lriirokrácia ni.iilüsc-u akar lájékozódni a kÖzejftUtáS nínden ágazatáról, A szükséges intézkedcseklöt vagy saját balá.skörélK\'n, vagy a köz-eljntási ininiszténium megr<&oU> szent) utján tudju gyorsan eszközölni.
,\\ jeJen\'.iegi lie^j-zetröl nulr eflkészi U-lte terjedoftnos JeTííiilését a miniszb-\'r-nek,
A vámú\'gyé]>en a gabona és bszty kószlclek, kedtS takarékossági int&ko.
dések l>cv<\'zotí^ol ós a burgonya kukoriiífliszl Mh:isy.ni\'í;ísával dlcgeu dök á kenyér és HszlszükségiVt bi-zto-
siiásáru. f^e&hivta azonban « tfihc4öaobb lakosság flgye^ntél arra, hogy
- Igényelt szállítsa le,
a jöizlós és a közös áiMozatvi\'űlali\'is ezt kívánja. A zsiretkitás tekintetében májusig biztosítva vau a he^vzet, Ua azutáni idŐkrVa is miir gondosksHlús történt. i\\agy;kaiüzsa, mint jtientottük UUtriS biztosította zsJrolfcilását!;>
A konuátiybiztos-föisjiáit fontosnak tartja, hogy
a gazdák a mirha- és sartis-hlzlalást
n szükós l.ikamuiiiykészletük (J|touére se hagyják ubbs, mert a bekövetktóo\'i jobb viszonyok incüiclt nem usík tít majd uiuiak iiugy taszimról. I. i. ül.. esvUton nemcsak neki, de az orsziignak
is kára van.
A vármegye önállóiltása sem lehet oól,
ni-, tt ki ki-lf venni roszüukOl uz. ország közsB&tésábflll i«. Épp eaórt a tivrnirajV.-renntarlása és fcjlefizt&o torén níin-dent ejt ktíA kövehiftnk.
l!;ttif<sulyo/.la ezután •» föisgiiin, hogy
szerencsét/
báli ruhaselymei biztos sfk\'ert jelentenek.
¦a gaxduközőiiség -\'ny w érdoknEaek szem előtt tartásával. « vánnígjio egeW lakosságának igényei . zi.\'igo-s kleifl-gitéso érdekében igyok\\zlk nelidz éi fcloSÖsségttfijos níunkáját cAvégoini.
Munkatársaitól niegérti). gyors\' sogit-ségét, n közönségtől megértést ©s lui-zufias áldozat készséget Tá>.
A főispán ezután folhivta Q gazda-érdekeltek figydíinét a vetőning ígény-l».\',vélelekro és az ofajos" ncagvuk (szója, bab, len) tenueCíséio. mert cz»kk<ü most 15—60 pengős árakat lehet ti1, érni.
• TbaSty Kristóf hozzászólása után kijelentctlo, begy a lmzaár ívkinlctében a miniszter áVusponlja «z, hogy az egyszer való meg&lnpitássui rögzttBiii akarja art.
A terményárak megállapításával természetesen sor kerül az iparcikkek árszabásán Is.
A szombtaheih\'i kultiirmérnöki hiva-táltól\' értesítést kapott a röispán, liogy
i Zala folyó medrének jó-karba helyezésére vonatkozó tervek már elkészültek és ezek a tervek felölelik a víz azabályozáaát a KIsbalaton területétől kazdva a Zala legfelsőbb folyásáig.
A terveket most a fóldjmlvicftWigyi\' minisztérium Mii1\'vizsgálja. A főispán azon lesz, hogy a jóváhagyást megsürgesse és hogy igy a fidujirtilikasoknak egész évi kereseti lalsstOsegat biztosító munka még az idén nicgk<*z«löil-
bcasék.
EMLÉKEZTETŐ
^iK- ERyraerl közlés (2 Bor) •lll.i 30 mi«r.
l\'cb.uá. 1« I
A Szont Iloua l.fánykhil) yidA.rt estje a \\ .ukii/kutll.íii. A .ginmAzista cserkfor-k müwro* .Idutánja. r-bnir 17:
A leventék .Obsitos. opei*lt><őad*u a Virasi Sriaháibaii.
Föl 6 órakor licealis a városházán (Szász Bíla; liri*)\'). Ajft^toaroskör f.ina.^1 uu^y lanolinná tsaga.
Mirel-. 2:
Fél 6 órakor iiceilis a TÍr«stiázám (Barla István: A Mt uiniMtt).
Ili..n.« \') I
FA 6-kor: 5 helyi letrao n.i.i .In.i üelutanja a varoahAzáB.
Nyugati szél, változó felhőzet, liclyenkliit, főleg íszakon kOd-szemergís, ező, az éjszakai fagy klisé erStükdlk, a nappali hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intését ntfykanlisal MS»lljy«lMllomá»a lelentl.
HSmexieUet teroep este 9 órakor —22 ma r»a»el —1-2,délben +3«.
Oaanadek oh <%..
¦ Naptár: Február 11. kedd. ltom. kat. L. Mária. Proteutána Bertold. — Izrael. Sebat hó 14.
(Míiárdtí nyitva retfel 6 órától ette ii erálf (héttó, azerda, péntek dólután és kedden nap náknek).
ÍA1AJ KÖZLÖNY
1941. február 11
Zala Vármegye biztonsági helyzete
A vármegye közig izgatási bizottsági ülésén \'Z DJÍapán a Un*tk»*űtk<l |e:cntette nz utóbbi idők kőzblztoar sági állapotáról :
m Január folyamán b nagv* •fLjJBL kiiiiizsiii áliamrendöi1-só« M« :I ^laegerswgí ÁwWT 30 est\'tb,rjl teljesig
ból Nagykanizsán IS Zalaegerszegen 26 esetet d«a*itetf. lek ki.
A vármegye többi községc:u?k kö*f biztonsógi állapotáról a megyei csendőrosztály parancsnokság érjesi^ tése szerint a nmlt óv október, n>-vember és december hóiwpjnifcan különböző bnittelo csoiekiireriyek tet teseinck kiderítésében ös.szv\\s«ii 132-í eíetbcu teljesítet nyomozó sa>lga> latot « csendőrség. Ebből 1292 Cetet derítettek ki. Tettesként fpije*.,,-Ktt.\'k 1107 egyént, 5<r*t pedig elő* vezettek,
A kir. járásbíróság hatásköréj^, tartozó kihágás 111 esetben fordult? etó. Ezeket mind kkfaritették, Tet tefiekként fcijeienteitcac 200 sznmályt. kettőt pedig elővezettek.
Közigazgatási hatóság hatáskörébe v.irto/ó kihágás összegen 1686 esetben fordult elő. Mind kiürítették őket. lettesekként feljelentettek 1972 személyt. 51-el pedig elővezetek. •
_ Az rzsoki-hágó körúti
I ISIS. tt. II- | harcaink .-lati Jávor SSn-
I—.-¦ dor volt budap-sii 30.
honvéd gyalogezredbeti szakaszvezető Önként j«knlk-Mlt több inapos járőr-szolgálntra, nmcíyre 13 fouyi járőrével ezen a napon hidu.lt el. SzkolkÁ község kijáratnlioz érve, 35*440 főnyi orosz állbi utját, mire Jávor szakisZ-vezeh\'i, min lör.\'idve a uiMrOACa* SVlite derékig érö Ivóban nicgtámndl i az oroszokat íVs visszaűzte őket. Mivt* azonban a hátrálta (Iftaiség a járőr kél sej. besultjét is nsagayaS liurcdk» Jávor szakaszvezető emberei \\efl újba! meg rohanta az oroszokat és ki is mentette kit cmTvrél. A járőr ezután folytatva iilját, az orosz fövédelnii vonal) közvt len köziébe rórk.zölt, majd egy íg«n jó kilátást nyújtó magas*.itjóíl mg
állapította, hogy az oroszok egy mát-sik nnigaMMlra ITövegc-kel vontatnak feí, Erre Jávor szakaszvczAö nyomban pontos Jelentést küldött,, ugy hogy luxértlnk másnap már ervdiuénye* tüz alá- vehették íizt az ülegot, anwílyr.ck lejtőit felvon tatását lavór szak isz\\o záíto észrevette é-s Imlyesdi j^üenietto Utána azután Jávor szalc*ecveastS állandó vekzedt*rt»ck - és siflyos né>kük>-zenek közepette Folytatta a taideröé* nehéz munkáját és több igen érték.-h jelentést küilölt, um;|Hycknck elöljárói igen nagy hasznát vették. így többek között ívjtelt orosz lövegeket fedett fel, azután tüzérségi tüzünk hatását ós megfigyelte és az ezyik he^-on uaj-gyobb OIOSZ tartalékok rejtett táborai is íiiegál\'.upiloUa. Tetjcsilményénejc nagy értékél uwgwkszorozttt az a körülmény, hogy f/adatát részben ut oroszok vonala mögé tarkőivé azok hátában, VemSasztő hidegben és hasig én\', hóban, áftandöun a szabadban élve, jidUlás akaraterővel és elszántság, gal oldotta m g. (ízért tehát ki vált Vm eredményes, példás kitartással és bátran végrehajtott járőr vuetaséart Jávof UAknszvezeÚJl az arany Vitézségi éi-ení-ind lunlctték ki.
Regyedtuer Is egybangnan választották meg Ilovszky Jánost, Nagykanizsa képviselőjét a Baross Szövetség országos elnökévé
A Baross Szövetség hétfőn este tar-(otta XXII. évi rendes közgv-,\'rléVnek megnyíló Ölesét. |tóvszk,v János elnök inrgnyi tója ban Lebbentette, hogy" u szövetség Múzeum utcai székliázári ente-klet épitenok s erre a cífcVa már rendelkezésre áS ß&OOp pengő. DonVikos lÁst&á dr. évi j .\'leülésében 1>oszámott a szövetség clinici évi unikodtisén*, fiz áru- és anyagliesz-erzés leitta lett lé-pésekröl, a kiskcreskedíii hUeTikjitoiVa és más, a keresztény ipír és keres-kedeletn árdeloében végzett mmrkánY\'. Lányi árpád, a szervezési osztály ve-zelöje jelentéi ében vázolta ti Banuis Szövetség országo-s fejhktósét. Ma már nyolcvanuégv itaross-fiók \\-an flx <>r-szagban és közel 30.000 t igja v\'n u sztífvczelnck. I\'urélil (lyőző a kiskcies-kedöi hili\'Likr •\'.[!•¦ szjlimAt be, ainoly-uek minden egyes teleiét a Uajoss Szövetség véleményezte.
K. í\'sászár Ferenc vede át ezután az eluök\'ésl di a közgyt^Hés^uiá^vA\'asz. tetta az országos elnököt és a betöí-tendo többi tisztségekel. óriásf Mlkc-sedéssel egyhangúan immár negyed-
izlien Ilovszky János országgvülesi kójivisí\'lnl \\ái"asztollák i szö\\e|séj{ országos elnökévé K. (\'.siiszár Kcrenc mfelcg hangon köszöntötte Hüvszky .iá-uost, akii a leiembe érkezéékor percekig tartó éljenZéssH és t inasat fogadlak.
Ilovszky János vá!aszlnszédél)eu Ili-lei leli a keresztény nemzeti gondol-;) mei eli, hangoztatva, hogy n linmss ..Szövetség fejlődő lintitnavs taJwrával
tovább küzd a m gyár gazdasági élet koieszléimyé léteién, A közgvüi\'és ezután láríxOnökké választolta TálraO\' Gábort, Purébl (iyöz\'it ős Lngossy (ié-zát. A Baross Nöi Tábor elnöke e\'t dr. Spur Kndréné, az Idcgenförg¦¦lini és fürdőügyi iocsoporl elnöki- v\'téz József ]\'e-enc fő hon cg, ügy ve/cl "i igaz-gaio dr. IVíinokos l^isztó, jogtinácsn-sok Nentós Nagy Mihály, Buján Ferenc é\' Orci OorioTán. Spur l-jidréné lelkes bai\'gu székfogtilója ulán Tá-bory (\'.óbor, Haján Ferenc, nvijd a vidéki lag\'ik ne é\' en II logli (lyutt debreoeni UuroüS-clnÖk KZÓ^iUk fel.
Harc a tuberkulózis elten
A jövő héten az egész országban megindul a gQmökór elleni küldetem
A magyar nép élet fáj ál rágó áittV-mak közül egyik fcgve.szedc&ncsebh és legpusztítóbb a güniökór. I-laS a l>e-tt^rség azz ki, l>ogy (\'Minkatrazánkl^n évente Ifi -17 ezer virágzó etetőt pusztít ti, ssázeetekec lesz lieieggó fcareset-képteTeimé és dlartasra szorufÓvá, nem csupán közegeszsé?rúgyi és népesedés-pöJilikai, d? kózg-izdasági és honvú-ddhni szempontból is súlyos érvágást jeleni népünk számára, amttty éml-gáson út e-si*áj)ittiliooml csorog el a nemzet élete eje. A kormányzat, ázott-uak a refonnlí\'nvkvésekjick jegvé ci, melyek programjaink gerincét allkíil-ják, máris rendkivüh\' crőfeeizfléseket leli a gumókor e\'-Eenl védekezés érdekében. Az mio. VI. törvénycikk, az n. n. liil.crkukizls-törvény köz fel adattá nyt vani lotta \\ gümököreí lenes küzdel-u\\et és így nz Cddig egyosüfctck és ma-gáuyosokiól végzett munka, á\'Jk-imi ttl-ad.iltá vM\\. Szerte a« ors/ág mfaiden léíizéWn százával ópúnok, vg.\' ;\'ua-nak szervezés oWt lüdŐbeteggond >zó lintézelek, zöldk.-iciztes egészségiüls)ak, lüdöl* legott honok, ginn\'ikóros b.-ic^ok ápolását szogiUó uj intézefi ágyak. A tut>erkulózist szociáeVs bctegségi\'.ek is szokás nevezni - **z az elnewz\'és arri céloz, hogy a rossz lájiitíakjzási, ceVzerüWon rakás, ált-.4úh«n a szjíiíAB/k elíwltség a gümőkór utesimVJói. líyen-képcn tulajdonképpen miiidn intézkedés, amely népünk SSodaFs emelését szotgárja, segítője a gümikónífenes küzdelemnek is.
Kettő eredméimyeú «z a hadjárat csak akkor kecsegtet, ha a kormányzat mögött az egész nugyar társadalom felsorakozik, líz a m\'eggyÖz<ídé-s hivla élelr>* a TEOSZ-t, a Tuberkulózis lai-leni Országos Szövetséget, amely a gümőkór eüeii küzdő társad ihni szer-vezetek és egyesülelek osucsssOne. Célja összefogni ós a közös nagv céit érdekében rendezett esatisorha áVitani mindazokatia társad;flmi erőket, íme*. Ivek eddig megosztottan, talán kftsön utakon Igyekeztek o közös óév fetlfi. A köwlmiillban alakult TEOSZ riső
nagyobb akciója nj; Országos l\'nber-kulózis IIél inegTOndctfése* abbóS a célll»ó\', hogy feérárzh a magyar társa-didin\'il, megnyerje a közömbösöket, meggyőzze a hite fenekei nrrőP, hogy a gnihökór eaTeti fgenls minden muzgó-slthaló erőnkkel krtzdenünk let. A TEOSZ minden mrgyárul érző magvart bíborába biv, miudeji jóikaratu ember lámogutását kéri. Nem kér pénzt, nem bldtt gyűjtést - csupán adui akar. „\\z Országos TulK-rkulózis ||é| fo\'ya-mán szerte az orsziígl)an szakembereink ezrei tartanak clőadásokbrt a gümőkór. röl, iskoUkbaii. kuszarnyákban, teveato otthonokban ismertetik i betegség et* leni védekezés ir*fipcl\\eil, plakátok tö. mege, röplap.ik százezioi igyekeznek a kérdés fontosságára fölhívni o f\'g\' mei. |7gyantikkor a rádió ismertetés, iliíadás, bd\'yszini kotvolitéa ul/\'m A az eszme sxoJgápitálja, a mozi p-dig híradói révén szoJgáTju a propagandát. Lapunk is felajánlja a mfag i ny ftvil-nosságát, hogy Felhívja az oQvasók figyelmét az Országos Tuberkulózis Hét Jelentősegén-.
BüfflHfflEilsIi
Steaua olajok
bltományl rakláta. Wondír kapékpárak nagy válauMkban.
I
— (A MkUSÍ tea esliénl
szereplők névsorából tévedésből ki mandi Kiss Meigttka |>écs n-ve aki széj>en e leoldott monaiógjávUl) mlgy sikert aratoti és sok tapsot kapott,
14 napos olcsó könyvvásár! I
Sejtess Testvérek fióküzletében My IM-al 8, |
BAZÄRUDYfm,
________Vii Trtrfw »-«.
Legszebbet ::YlegoIcsóbban t
Bud.,^.1 I. mlio,!.
M5 Tora.. Hlttk. K(W«níojok. H.nfil«nezek. — Után. étrend. — 10 Hírek. - 11.10 Nenuetkftrj vlijtWI. uolgát.1. — 12 Heraii^sr,\',. Iliinmiu. ldöJ4rá.J«I«nlfe. _ Hirtk. -
1120 Időjelxís, ldöjái4.J«lentó«. -11.35 Hírek. - 14.15 Mílsorlimer. Mis. - 15 Arlalvnnblnk. pKd ánk, «alml..wárU. - 10.45 M«JeW>, i.M. |ár*.Jelentá«, hírek. - 17 Hlrnk vák és magyar-orou ay^^n. — 19 Hírek. - 21.40 Ilinek, IdöJárásJeUntis, hírek sdoTák ét magy.r-orosc nyelv.\'iL — 23 llirek némát, «Usr, augol él francia nyeHxn. — a 0 Hitek.
ÓVJA SZEMÉT I
*» viiiroljon biialommal toy Jól ill* »x»mBva*6i labwar-uakUtWwnta*"-
ZSOLDOS OVULA
Wtctttv. ékueréii ét látneréssaiester,
M-ülJí. (a Korona-11 illődéi*! uainben)
BUDAPEST 1.
17.15 Hanglemezek. - 18 Szabó Xa\\-ér Ferenc emlékezete.. - 10.20 Zenés résztelek l.aumin Mik\'ós iSseias-sük egymást ^cimü hangosfilmjéből. -líU,r> Itészlelek llostand versai drámájából. 21.23 Perils Pal» cigányzenekara. - 22 A Rádió Szalonzenekar.1. — 23.25 Perils Pali egónyzenekara.
BUDAPEST II.
17.30 Szockov András ruszin népdalokat énekei. - 18 Táncíiemezek. ¦-18.30 Mezőgazdasági rétóra. - IO Su-rányi János zongorázik. 10,:» Francia nyelvoktatás. 20 llirek. - 20.10 Bidtola Kde tánczenekara és a.Kajkok zenekara. - 21 Felolv.isás. — 21.30 Idüjárásjeleutés.
Szeida
BUDAPEST b
10.20 1\'elulviLsás. 10.15 l-eßolvasiis. 12.10 A Itádió Szatoozenaitam. 13.30 Hanglemezek. 15.20 Ucszkar«-zenekar, 10.15 lluugképek a budapesti eícrkészck tdU rogUítaiztatásáról. Ikszel llndinszky Sándor.
17.15 Murai Elek oigáuvzenek ira. 17.15 Ybl Ervin előadása. »»i 18.15 -A skálálój » szimfóniáig. III. rész.4dlim Jenő zenetanár cftöadásn, 10.20 l\'ur-
1941. lebruír It
ZALAI KÜÜLONV
S
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
(Felytatás az I. ulduh-óV)
Légitámadások nyugaton, olasz ellentámadás a görög fronton
Az angol repülők isinél megkísérelték, hogy német terület fölé repüljenek bc. Vállalkozásukat a német légeiháriló tüzérség és « repülők megakadályozták. A Dünkirchvu epén intézett lómtulásbun 7 angol gépet lőttek le. Későbbi berlini jelentés szerint az angolok az éjsraka 12 repülőgépet vesztetlek.
Az angol repüiötámiklásitak Dün. kirchenben töi>b polgári személy is áldozatul esett. Katonai pontokat nejn ért támadás.

A nemét gépek az éjszaka sikeres
támadást hajtottak végre több ong. liai város ellen. A londoni jelentés Is beismeri, hogy két kefcetangljai kikötővárost és kornyékét súlyos néniét bombatámadás érte. .
Belgrádi jelentés szerint az albán ¦ görög fronton az olaszok erő* ellen támadást" mentek át. Különösen a Príma folyó völgyében vannak erős harcok. A tüzérségi tüz ls állandóan tart. , I
Szalouikit tegn*p két izben érlc légitámadás.
Az angolok 120 OOU, a görögök 38.000 embert veszítettek eddig
Angiit háborús \\*szle«égeirfll kó zölnek adatokai az amerikai lapok Eszerint Angikra habom eddigi folyamán 120.000 embert wszjtetl. Csak uz angliai légitámadások során* 23.000 ember vesztette ételét.
Az olasz lapok szerint Görögország\' összesen .100.000 embert mozgódtott Olaszország ellen. A görögöknek eddig kb. 8000 halottjuk és 30.000 se-sebesültjük van. Ezt angolokkal pótolták és így kb. mfa is megvan a •100.000 főnyi görög->angol hadsereg Görögországban \\
I6 halottja és 226 sebesültje van Genova bombázásának
Újból árad a Dana
A Duna németországi szakaszán tovább árad. Az olvadás követkertében «Z öSszCs mellékfolyók ls megáradtak. Bécsnél a vízszint emelkedés mór elérte,az egy métert. Ennek eisö hullóm(ai már KomüreSnfg kiérnek. Mire a viz Budapestié ér, mér kb. másfél méteies tjmjílkedés-re lehet számítani. Az árvjzvesaó\'y te háta (múltkorinál is nagyobb. A hatóságok minden intézkedést megtettek a kntesztróf" elhárítására. Budapest 860 centiméteres magasságig nincs közvetlenül veszélyeztetve, de á helyzet a ,nór eddig is sokat szemedéit részeken nagyon aggasztó.
vmm
bútort
. Rtzatlsarntk SatorirlílatiijÉiti
vegyen vagy rendeljen,
¦irt megbízható és olcsó.
Cwogwy-nt 14,
sangi lánykérés.. Hangjáték egy Fe\'.vo-násbain. — 20 Külügyi negyedóra. — 20.15 A Székesfővárosi Zenekar. 22 Hanglemezek. - 23.25 Piuwky I.ászfió lánczenekara.
BUDAPEST II.
18.30 Olbey Irén it*8éi. — 18.55 Veress Károly és íia cigányzenekara.
19.35 Olasz nyelvoktatás. — 20 HL rek. — 20.10 Kamarazene hanglemezről. - 21 Sz. vvercss Jolán előadása. 21.30 IdőjárásJetantés,
A sakk-verseny első fordulója
A Nagykanizsai Maróczy Saklk-kör rendozésébeii megtartott ez évi bajnoki és kupa egyéni versenyek dó11: tőjében nem voltak meglepetések László, aki veretlenül jutott a döntőbe, szép játékban igyekezett Stol. ezer cilen, de végül SWczftr elméleti tudása győzött. Vékásy Gáspár el len, Boán Kellerman elfcn győzött, K. Nagy inkorrekt lisztáldozálei játszmn\\<sztéshez vezettek Tóth étien, mig a Fóboa--Nád«ssy mérkőzés eldöntetlen volt. A vigaazversenyben Szarfas Uditt ellen, Szkike Stéger ellen, Fogner pedig Tnródi ellen ny«rt. ; i < i .\' i I
Értesítés.
Értesítem a nyersbőrtermelőket (mé-iwárou hentes, álustvágó-váilalat, uradalmak és uiugAnszemélyek1, hogy az Iparügyi miniszter 68800/1940. as> rendelete 2. fi n alapján as Anyiujgasdál-kodás Bőripari Bizottsága a
Nagykanizsa és Vldiki, lelenyel Jár ám,
csurgói járási, valamint olsólendvai
járási tpattestülettk működési termetén az I213/E. 1940. sz. engedély alapján
Babits Imre, raktár Nagykanizsa Vár-
ut 8. az. (volt Tranidaaubia) az 1002/E. 1940. az. engedély alapján
Papp Bálint, raktár Nagykanizsa Zrl-
nyt Mlklóa-utca 4. sz. \' az 1555/E. 194b sz. engedély alapján
Berger fenő Klskomarom kanták vásárlási engedélyt.
Ennélfogvalelhtvom figyelmüket, hogy a fent megfelölt területeken csak aZ engedélyesek vásárolhatnak,Illetve csak azoknak adható el mindenfele állati nyeri bőr.
Felhívom a termelőket, hogy árulkat nyolu napoa belül az engedélyes keres-\'•cdők raktárába szállítsák he, mert ellenőrzésem alkalmával talált nyolo napnál Idősebb árut a fennálló rendeletek értelmében elkoboztatom s az eljárást mqd miit tatom.
Simoa Iftfái
nyenbőrbUomáayos Nigykanltsa.
mit
Romja, február 11 Az olasz sajtó eiitélö hangon ir aí--1*1 a megdöbbentő angojí támadásról, ameJyet az angol hadihajók követtek el, pnükor Genova polgári negyedeit lőtték. Az angol hajók a hajnali szürkületben, « köd leple alatt közelitelték meg a várost. Az ágyuk
lövedékei jelentékeny kárl okoztak, A halottak szórna 72, a sebesülteké 226. A város a polgári halottak envr lékének megörökítésére márványoszlopot emeltet. A bombázás egy elemi iskolát és egy zárdjit is eltalált, de katonai célpontban nem tett kárt. A munkásság az ágyútűz alatt is & iegpéidoadobban dolgozott.
Az Infláció elleni védekezés leghathatósabb eszköze a takarékosság
A Magyar Vidéki Sajtótudóltó budapesti jelenteié szerint a Magyar Nemzeti Ránk kftzgyMésAi Banffi\'yaty Lipót elnök országos fo\'tünést ke*V> beszédet mondott, amelyben világos okfejtéssé, a lény leges Imtyzet őszinte feltárásával fejtette ki, miiben álon keli haladnunk, ha az ország anyagi erőit fenn akarjuk tartani sihU n jóvő szániára biztosítani akarjuk a nyugatit fejlődés Cehétősegét. Haugsujíyoztn, hogy a pénzről 6s nmek funkcióink a hadt gazdálkodással k iposojnthan mást gondoltunk, mint ami a valóságnak meg-Me»\\ Kiderült, hogy a pénz egyszerű csereeszköz, amelynek nincs inas are-icpe, mint az, hogy javak értékeié**: és azok forgalmát egyszerűsítse és megkönnyítse. Kiderült az is, hogy a pénz a gazdasági javakat néni pótoüja, tehát a hadi gazdálkodás sikeres viteléhez eUsősorban nem péhzra, hanem materiális javakra van szükségünk. A hadi gazdálkodás hirtelen réSszokŐ iíett-jmiklurál indít meg, amely a poStfási fogyasztás igenjeit is erősen ineznoveJV. Az elsőbbség a honvédfíhii szükiégjfela-kt-l ríluli meg, tehát a,poÍgárt fogyass-tást korlatorní ktűudt. ,\\ pén/gazdátko-dás akkor jó* ha a hadi és a polgári fogyasztást hajszálnyi pontosságg* ícő-veü és fedi. A mai viszonyok között takarékosságra van elsAsorben Szükség. Ezen a vonaton az ájüamtialalom kény-szcritÖ intézkedéseket is lesz, de ezen-felüt\' önként is krííí takruékoskodni. A takarékosság szerepe és jelentősége más és nagyobb, mint a íionnífEs időben volt. Az a társadafbm, amefy R takarékosságot megtagadja, az a gazdasági életét inltttcióha sodorja. Náihink nincs infláció és nem ís keBí,, hogy legyen. Az inflác\'óló|l különb/n is není félni ke;í, hanem elébevágni, ínég pedig a leghatliatósabb eszközzé^ a t"-kurékossággal. Ilu ezt magunk csináljuk meg, akkor péuzCmk Is inegnrirad s azt nyugodlibb, jobb időkben fe\'t Is használhatjuk.
A iiópszaporodást lekintotbe vóva a kővelkezö tíz esztead5ben 500 éztof férfit keli kenyérhez juttatni s,az ez«4 járó takarékosság terlreit és gondjait -- t. U ehhez íveukétil 4-600 m.Miör pengő töke kall — a jövőiu álháribui nernr lehet, ..veket a S&rbeket most kKtf <ivisdmi.
A nagy tetszésseí fogadott pjtegnyhó l)oszéd után a közgyűlés ugy határozott, hogy rész vényenként lí.50 aranykorona (7.53 pengőt) fjzat, [i\\
Anglia bombazttttju a romániai olajtelepeket ?
; Zürich, február 11 . Nemzetközi körök véleménye s^e. rint az üngoi-román diplomáciai vli szony megszakadása fl Balkánra Irányítja a vUágsajtó ós a közvéieunény flgyefcmét. j ; • { ( {• , /
Bukarestből érkező jeieíitep szerint az angol követség 80 főnyi személyzete szombaton vonaton utaúk Bukarestből Konstancába ós onnan n legelső hajóval Törökországba. Az angol-román viszony kiéleződése mútt számítani lehet erra Is, hogy Aíiglia botnbáztaini fogja a romániai uliijielcpcket, - mondják zürichi körök. , I i< |
Szófiában tartózkodással ftélik meg « helyzetet. Pltov tegnap mii nisztertemácsot hívott össze, de un-
nak tárgyalási anyagáról semmi sem szivárgott ki. I - , .
Ankarai körök mánden szükséges\' bttézkedést megteltek az esetleges meglepetésekre. Zürichen oZ ankarai megbeszéléseknek nagy jelentőséget tulajdonitanak most.
A következő hat hét döntő jelentőségű
i I Sidney, február U
Ausztrália hadügynr\'níszieie beszédet mondott, amelyben h^ngSu-lyozta, hogy a csendes óceáni had-müveietck sorsétól fiigg, hogy sike. rül-« fenntartani a békét, vagy stin Szerinte a következő hát hét az egész \\ilágpolitikai helyzet szempontjából is döntő jeiontöíiégü i«iZ.
Serényen folyik a munka a német hadfelszerelési üzemekben. (Foto lt. D. V.)
Hírdssscn o Zalai Közlönyben
BALM HOZUOff»
IMI. ftbruár 11,
Rövidjáviratok
BANFFY DANTKl. bázó. fóliIn,n,.-. lésugyi miniszter ina meglátogatta a inezőgiudaságl kainurAt ás az OAU\'.K-t és azok vezetőivel tóbb kónróst beszólt.
AMERIKA beszüntette a csonr.ig>zal-litúst Rlropába, kivételi cs:ik Anglia és Franciaország kójxz.
ROMÁNIÁBAN a telúgyrriinisztcr ma kiadott jelentése szerint rend ?3 nyugalom Tan. Ujabb házkutatások és letartóztatások azonban történlek. A letartóztatottak kózt van Stonga, a rtndőrróTiőkseg Tolt pénztarosa is.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
86/Ké. 1941.
Tárgy: Kivepótszer (a Uvékon-serv készltéséhea cukor ielhaax-nillsinak ttlalmszasa.
Hirdetmény.
A B0O0/1941. K. M. siámu rendelet érteim ben február a-Unttól ke/dodolrg tilos kávépo\'sier és kávé konserv készítéséhez cuhrol (elhasználni. A febtuár 8-ika elölt cukorral kéizltelt kávépólszerl és kivékon-setvel csak 1941. március 1-lg szs-bad lorgtlomba hozni. A rendelet megszegőit 2 hónapig terjedhető elzárással büntetik.
Nagykanizsa, 1941. február 10. «s Polgármester.
771/1941.
Hirdetmény.
Nagykanizsa m. város adóhivatala közhírré leszi, hogy a ni. klr. pénz* Ugymlnlsiter 160 000/1940. VII. sz. rendeletének 2. §. 8. bek. foglallak alapján az a haszonbérlő, aki földhaszonbérlete után az általános keresetiadó alól állandó mentességei mar 1941, évben Igénybe óhajtja venni, a haszonbérletre vonatkozó s 1941. évi január hó l-e elolt létrejött írásbeli szerződéséi vsgy Szóbeli megállapodását 1941. évi február hó 20 lg okvetlenül jelentse be a „Bejelentőlap" nyomtatványon a városi sdóhtvataltioz, mert ennek elniiVasztása eselén az állandó adómentességet a belelentést sOvelo évtől, azaz 1942. évlöl lehet cssk megállapítani. Az 1941. évi január hó l-e után lélrejőtl írásbeli szerződési vagy szóbeli megállapodási ununk lélrejőltéiől számítolt 30 napon belül kell bejelenteni.
A bejelentésnek a következő adatokat kell tartalmaznia:
a) a haszonélvező nevét, foglal-kozátál és állandó lakhelyéi,
6) az ugyanabban a községben bérelt földrészletek felsorolását, dűlő és helyralzl síim szerint, annak megjelölésével, hogy a földrészletnek ki a tényleges birtokosa, hol van a lakása és a haszonbérlet mily Időtartamra szól.\'
A fenthlvaikozolt renddel 2-ik §-ának bekezdése szerint az általános keresel! adó alól azok a túlnyomórészt mezőgazdsságga! foglalkozó földhaszonbérlők állandóan mentesek, sklk egy község halárában saját szükségleteik kielégítéseié csak annyi földet bérelnek, amennyi földnek az összes kataszteri tiszta fövedelme legfeljebb 25 P-ól (2555 aranykoronái) tesz ki.
Városi Adóhivatal. Nagykanizsa, 1941. február 9. ,« V. szdmvevfl.
A képviselőház megkezdte a gazdasági program vitáját
Budapest, február n A képviselőház ma tVést tartott. Az elnöki mtgnyitó után bejelentették, hogy a belügyminiszter holnap váflai.
szót itajniss perencnek a film\' és színház politikára, dknondott interpellációjára. Ezután áttótvo a napirendre részleteiben is elfogadták az épitőtaka-rékokról és a nemzetiségi órziV.et jogvédelméről szóló javaslatokat.
A péimlgyinixiisztcr gazdasági pro-
gramja feletti vita indult meg ezután. Juresek Béla roit az eflstíí hozzászóló. Hangsúlyozta, hogy a pénziií^\'nTÍnlaií-ler annak a szövetségnek szoKanáSiion állította össze gUzdftsági ptognniá]nkat, amely b&münkct a tengelyhez fáz. Uj szócláriis*6s területi (zyarapodásröilj van sző, gondolnunk kel a jövőre is.
Matolcsy Mátyás a tagosítás szQksé-gességéröl beszélt. Az u&és lapaárlukor még tart.
Huzái
Budapest, február 11 Az ojztálysorsjátók mai húzásán * főbb nyaramónyakat a következő uá-inu sorsjegyek nyerték:
Százezer pengőt nyert a 14.087 sz. Húszezer pengőt! 41.055, 87.571. Négyezer pengőt: 79.219.
Háromezer pengőt: 80.091. Kétezer pengőt: 10.175, 72.897. Ezer pengőt: 9.893, 26.151, 41.138, 40.020, Ü7.738, 70.130, 82.455 és 841000 sorsjegy. (Felelősség íityikál.)
JilpjIalSljlilllllliil1\'
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
HO.
Continental írógépe
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, fö-ut 5.
Villzimos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra Is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. w
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon lóbarátainknak és Ismerőseinknek, kik felejthetetlen jó feleségem, édesanyánk én test-verőnk
OaákáByl lalváBMó
•¦UI. DávldOVlM Amm
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységen gyászunkban osztozni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyáBKOl* oealésl.
APRÓHIRDETÉSEK
r!*i dita *HÉiil> ás flnnatnap 10 noia mlndM lovibol t*S 0 nitfr, hilkOit-ap
SO flllfir, mlnéM lovibbl ini 4 (llltt.
alzai
Mtatéfla és Belarono telvétellk. Vidi taizerOlltt. 400
¦•JáranSt kcreiek saonnalni. Teleki.
ut 4., slid 4. 40S
r«u"Siara»k«iaiM|é« felvétetik Kelemen Rezsó eegnél. 412
adás-vétel
ai.ll>«llte ronafol kééire Up * ....."
res megvételre lapunk nyomdija Pö-nt 5. alatt. ¦
Pincéből vHusmttnlaa aarguaal-
rasta bármikor kapható, nagyobb mennyiségben Is. Bétnory-u. 22. 5
Jó állapotban levo nagy svapmek-kaoal eladó, lloilliy Nlklót-ut 22. 411
íjUütó-OZLBTHELYlSÉO
Karawatt uonn.tr« vagy má|ui lére
való beköltőzeere kit, esetleg üírotuszo-há. laHat. — Erttiltendő Billts Kiroly, Örháa-atcs 7/«. 367
alaste Arany íános utca 2/a, alati lil-romtxobis steal lakát mijusrs, 373
bútorozott szoba
Ctlnoian butorotott kaiataaejarata szoba azonnal kiadó. Arany Jánoa-ulca 4
m
HÁZ BS INOATLAN
Tíbb sdómentea magán- és bertOtsi, hizhelyet, szólót ta földeket Macelli Ptpp, Telekl-ut 0. 2303
Clginy-u. 2. bái gazdaaigl iputellel Illat Mrs klsHM, esetleg alatta. Érdeklődni Klrály-u. 33. 3H
KOUhcrSui
Eznton bHeesMa kedves ismerőseimtől éa bsráUlmtól. - lutatici Uaxló, tanító. 403
Öfc&vndsjjot mfamczibm
szétxtkozhatik
zauti közlöm*
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KSziuSssatl ». T. maykaalnt". Felelős kiadó: Zalai Király. Nyomatott i s „Mziaiiuial II, T. Najykaallta"
ayaaüliaas NaaykaaUsis. INyomrUóiI lalal l Mai H»J»ly.)
1522
81« évtoljam 85 Ilim.
Nagykunksa, 1041 lebrttár 12 szerda
árm 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY
fr*eiefóe fx*fkt-ikt8: Bsuaeillsi taJnai
Kaloaa-neazelel, militarista államok
Vanfnak nemzetek, amelyeket kötőim nemieteknek neveznek. VanaK nemietek és népek, \'.imelyeknek fiai rendkívül vitézek, báliak, jó katonák. Mindezen fcUH vaunak államok, nauf*|yekct militarista szclteniüekiick mondatlak. , , , 1
Három különböző meghatározás-
három különböző katonai Miki jel-lemtu\'ajdonságot tartalmat népi beállítottságot, történelmi mu\'tot, ^ ő népi fetkészültséget jcbattenCk. Áku-lönliőzőség nenafcsak « szárinjnzáabfeli és faji adottságokon nyugszik, ha-\' Dfittf azóta • történelmi múlton is, a mely az: illető népet és nemzetet Keop-áriai helyzeténél fogvaanépekt kflzdöporonrrjóii az örökös harcra kényBz«ritette. Szabaságszerető, kis, népek is hatot>rn«s hősi teljeaftnílií/ nyékre voltak képesek és különösen ptt, ahol a terniJestHGt h nép. kütcfcL m\'ét n«*g* is sejtette, vá*ak ftajj nagy űe>nio»ti hősökké. Robotra perget a tflrténeiMmben Svájc, Tirol ós Ftxwtrsz&g küzdelmeiben eleget találunk, ! ! \' I I l" I I
A tettona-iiejTi-zet fial általános ér-teteaboi J6 híűtyoBok, küzdeiernre születtek, szegyenként bátrak és a harcban, látják éleiük főcélját megvalósulni. Ezek a harcot a harcért szeretik és ott küzdene^ nhol harcra kilátás nyílik, vagy ahol kedvezőbb élettehetőseget remélnek vek*. Eziek a népek szeretik a pompát, csillogást fes a könnyű életet. (Kozákok, cserkeszek, egyes ar*b törzsek, stW.)
A bátor vilézegyedü, népek fő életfoglalkozása n«an laoltétlcriül a harc, bánéin* * bsékrSa népi munka., Ezek azok a szabadságszerető népek, a melyek v<«zély esetén, a haza hivő szavára n szabadságért tfagadnak fegyvert és a ftaza szent idcaUzrmr sóért áldozzák fel életüket.
Teiftacn más, texnuíszeiü alapok azok, aaietyek a militarista államuk lényegit alkotják, Xft » katonás, szpli íemí. kjfelícstedé&et a hatalom vágya okozza. Ez nem annyira fl népi kö. zösség. érdéke, inait inkább fl vésető \'órSadHuiii rend, vagy egyes irányit* egyenek telaani cólkitüaá&Sei. MiÜtarist* államok ott fejlődnek ki, ahol nt&szcmcnő hatalmi törekvések\' vannak és ezekkel széniben nagyobb \'ellenállás kifejlődése várható. Ha a küzdelmi kilátások nagyok "hhoz, hogy a kívánt cél eíércss\'ék, akkor a hataimi törekvések vezetői a népi erök ös-szíijsógét igyekeznek össze-íognj. Mivel a nagy célok uOJTJ a népből \'Lntjjj\'iniak ki, de az erők ma. xunális kifejtése érdekében a nép minden egyénének erejére szükség van, mind " célok szükségességet, mind az erők összefogásának .szükségességét népszerűsíteni kell. Ez a nép szerü&ifcésl folyamit végig hullámzik :inejna\\ti élet minden vonalán,; a; állami társadalmi, muvés#>U, özei-ienri,étet legkisebb meguyi\'váiuilá-sán keresztül, a gazdasági rend fel-épitáséai éa alakulásán át a hatalmi u^ic^Krvezet, a haderő megtei^m-
A Mussoiini-Franco találkozói nagy érdeklődés kiséri
Hírek Spanyolországnak a hármasegyezmériyhez való csatlakozásáról és esetleges badbalépéséröl — Romániában minden katonai óvóintézkedést megtettek az esetleges meglepetés elkerülésére — Az angol diplomácia csomagot a Balkánon
WHIMei Angliát könnyen hajótörés érheti, ha nem kap gyors és teljes amerikai segítséget
Tegnapi htrüuket, amely szerint
Franco és Mussolini találkozása küszöbön áll, tegnup este mtir még-erősítették. Fnuioo spanyol államfő Suncr spimyol külügyminiszter ki, séietében tegnap már át is lépte a spanyol -francia határt. Ugyanekkor Vichyből közölték, hogy paláin ál-lantfőés fetcsé^je ö Oo* de> Azui-on a witlBiteiivet birtokukra utaztak, pe. itaip a Mi*k-bzertat a hét végé|gtiní«-rad távol Vichytől. Köztien ; tatálkoznUfog illata Franco tábornokkal is. Hogy hol és mikor, arrót ínég nincs biztos értesülés, mert egyes hírek Bzeriut a találkozói már iu^s, ma;; hW i«k szerint csak holnap történik meg. ! ¦ I
A Mai Nap washmgUwíuá hjre sze-riui muiörlkai körökben nagy fjgyei,-met szentelínek Franco íóboniok fnuieiaorazágl és oUtszoriszági utjáj. nak. Egyes jcienscgék szerint Franco a háromhatalmi egyczhVinyhcz való csatlakozás ügyében utazott Olaszországba Mussoünthez, de o\'yan hírek is vannak, hogy !\' i t 1
Spanyolország hdbombalépésé\' vei áll összefüggésben Kaudllo . útja.
Amerikai körök vé&m\'ánye szer;nt inindkét feitf%-és iche^5sége épp ugy fejináU, mint tíz ellenkezője. MegJ jegyzik megr hogy Spanyolország esetleges háborúba lépésével nagy stratégiai területekhez\' Jutna u ten-
g«y. i 1 , I 1 : ! i
A vlchy helyzet
még mindig nem tisztázódott. Dar. tan tengernagy konjnányánakineáfila^ kitásáa fánakozik. A beavatottak sze-
rint minden különösebb poUtjkai színezet nélkiiii tiszh\'iwlő kxírSníanyt akar alakítani, de egyben továbbra is keresi l^vahal 6» Lavai csoport-júvata közeledést. ! j [
„Csak gyors és telfen segítség mentheti meg Angliái"
¦ I \' ¦ Washmgihou, fcb\' núr 12 . Wijiikie h^jmap a külügy.\' bizottság elötl nagy U!szédl>en számtolt b*! angliai lapaaztalatainói. A volt elnök jetöH beszédélKív han^sulyiwia, hogy Anglián csak ¦ teljes és nagy amerikai tánsogatáasal lehet segKenl, de ennek egyben gyorssak is kell len. ni, mert ha a segítség nem Jön gye* san, könnyen mügeahet, hogy Anff-liét addig hafótói^éa Ari. Ha iweg t* kipja Anglia a teijos és gynns asntóv kai segítséget - mondotta WilHde
Roosevelt: Japán én bt USA
Newyork, február 12 A tegnap] sajtóéríckezietín tnH# kérdeaték ReeíaveM elnöktől, fhjgy befblyásoiná-e Atigiw megsegitösít az a tény, l>a esel h-g Aití^rika háborús viszályb-i keviTcdne japánnal Róose\\-eit elnök igy válaszolt :
- Bár a kérdés nagyoai feltételes, halálozott neunnel váüe^oljmtuk. Megkérdezték Rogsovett einűktöi
~ ineg mindtg idő ketl, miB nzt be. tudj« áHilni saját hadicél játnak. v& lemtéiiycszerrnt 1912 e\'ött ae angol légifőtény semmi körüim&tyek között nem blztostthatő. \' ; \' , (
Roosevelt fogadta WiuUlüi
Newyork, fehmar 12 Roosevelt elnök fogadta WiUküet. volt ellenfelét, aki. angliai utjának tapasstalata^ó! szárntolt be .w, elnöknek. A kihallgatás fél óráig^ tartott.
kftzt nem fenyeget habom
azt is, hogy fejntáll-e a hstboru ve-széáye az Egyesült AiMnak és Japán közt as elnök tugadólag vála. szolt. , ( ,
*
Á táwikeieti helyzettté*\' kell megi. em^tenünk, hogy Sziám és Iudo-kina közt ¦ fegy\\«rSTuncti niYgál3ai4 podás érvényét két héttel meghosz-stóbíiltottótc. A beketárgyaiasnk Tokióban folynak. í .\' j i
A belga, holland, norvég követek Is elhagyják Bukarestet
Bukarest, február 12
A* angol_rom*án diplomáciai Bza-i kitás következtében tegnap a londoni román követ is kíkérOe uüevelút.
Ugyanakkor Bukarestben is ujabb érdekes diplomáciai élmények tör,, téntek. Nc\\-ezetesen o bVkfresti norvég, beigjáj holland és luxBtatiurgt követek is kikérték útlevelüket.
léséig. A lelkiség és sz%ii<4n<ség válik katonássá, «z egyéni ós közösségi óei válik legyeinleaetté és rendwer*^.
Ha a militarista\'\' szellemít áltatni fiai katonás jeiicmtulajdoiiságu^k ás f nemzet történelme hősi kü^deimiek sorozatára teidnttiet vissza, válik a nemTOtf belső erő « hatalmi törekvések mindent letipró eszközévé. En-jivek á gzeitemiségnek íegh\'ilaimíisabb képATseiöjét ¦rnti * Japán néplélckbcn találfuk. A nép lelki adottságai; mja japánban a hatulom korlátlan eszkö" 7»h-é váltak. Az évtizedes lelki elő-készilós ás ívelés s4Waszilárddl ko-vócsolták. ösaze a népakaratot a ha-tstmí célok kiművelésében.
A néniét saeilönihdg: Nagy Frigyes urwll«>dósa öU* vált kitolássá. A né-
met birodalom megteremtése, Bismarck és Moltke tudatos tőrckvésid és eiírt hatalmas eredményei teremr tették meg a német népben a hatatom\' vágyának érzését. A dicsőséges kotonai muir, azr elért hatalmi\' hely* zet az, nmi « töváblxi törekvések feléréséhez! a lelki rugót m\'egpdtdk. A feifrifistilt lelkiségben niegiijhodbt\'tr Németország katonai lelkiségtől átitatott ferfiöfc hatalmas feszitőertjé-voi Jtfíja* elérni azokat a céV&at anit iyeiajt mn, a yjlág átszervezése érdekében kitűzött. , > 11 ; ;
Ha egy nép a j»agy,célok eiénesé,-jírt,a SjSaiopj eís^azeheek feUr^tfiá" lósávvii küzd, az teriűaj&zetszcjrüBn inÜOeX-Wáwi válik. J : i
M-i ¦¦¦/.ciuííh!. t\'ioti lí\'tliüü. egy aj
miütarista folyamatot lefolyni ós egy uj nüUtar^ta államot kifejlődni. Ez Amerika. Amerika célja, az augou iszász faj demokratikus hatatmának feimtectása ós kifejlesztése.\' Ennek a hatalmi célnak érdekében softa nem látott anyagi eszközökkel, hatalmas lélek formáló propagandával mdrhe-tetieu fegyverkezésbe keadott. Es ha az események időt engednek rá, hogy a nemarcti közh»iigulatot megnyerhessék és lelki erőket felfokoz^ fiassák ajinyjra, hogy a népi erők a kitűzött célok eléréséhez nndelkeL, zésre álljanak, fog niega^ülcCoi a inai kor ujabb és teghataunasiaWi anyagi eszközökkiL\'.i midelkfező miit. t.irist« áüani\'. ; (S>
2ALA1 KÖ2LŐHV.
1941, (ebruár 12,
Az Iparostanonciskola ügye a városi képviselőtestület előtt
Megszervezték a második főhivatású tanítói ét egy főhivatású tanítónői állást — A közgyűlés mindenben hozzájárult a polgármester javaslataihoz
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányinál.
Menekülnek az angolok a Balkánról
Stockholm-, február^2 A Svéd lapok balkáni tudósilásai szerint az összes balkáni államok a«-gol követei meglettek a szükséges intézkedésekéi, hogy adott esetben követhessek bukaresti társukat. Az iratok nagy részét már átszá^lottáik Törökországba. Az "ngol á!lampo\'4 gárok a Balkán minden részéből nagy csoportokban érkeznek Islarmi bullxi, J
Bulgária békét akar
Szófia, február \\í{ Filov bolgár miniszterelnök az «[-< tejizéki pártok ciölt n;igy beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy niindent el kell követni, hogy megőrizzék a békét, mert Bulgária érrjekO ez. , i , ,
Románia minden elővigyázat) intézkedést megtett
Belgrád, február 12 Az angol-román diplomáciai Szakítás óta Románia minden szükséges katonai intézkedést rnegtett az esetleges meglepetések elkerülésére, A pályaudvarokat, a fontnsabb katonai pontokat, az olajtelepeket katonaság örzjL az elsütétitésekeL u városokban és kikötőkben szigorúan oiu-nórzik A polgári lakosságxrf eltanácsolták az utazáslói. | ¦ , , , ,j t r\\, ;
Iroruig költöztél! a nőket és gyermekeket
Dublin, február I2 De Vakéra, ímrszág ;rninisztenei-| nöke nagy rádióbeszédet mondott. Bejelentette, hogy a nők és gyemieV kék etköltóztetését megkezdték, <le\\ hangsúlyozta, hogy ha «z öndíénte.; költözés nem lesz kielégítő, ugy szigorú rendszabályokat rendé! el. Bei széde további során hangsúlyoztál még De Volera, hogy az általános hadkötelezettség bevezetésére Való-J sziuüleg nem lesz szükség!.
A háború frontjáról
a nap folyamán kevés jeíentés érkezett A német repülök ismét te^ékoiiykedtek és még tegnap elsftlycsztctlck köt kereskedelmi hajót a Szuezi csatornában, amivel rnegbénitotlák annak forgatlmát. Ma az angliai bombázást foSjyu«ták.
A GÖRÖG FRONTON mindkét részről inege^énküjHek a harcok - mondja <-gy bitolji jeOenlés, - de csak helyi jelüegü küzdctmtekről van szó. Főképp a középső szakaszon erősek a harcok. A tüzérségi és a iepült\'i tevékenység is változatXamJ tori.
AFRIKÁBAN sem Ó3W be lényegesebb helyzet. Az olasz Sápok hangsúlyozzák, hogy j<Ctaöfleg nagy sivatagi részek vannak az angol és ofttsz csapatok közötl és az olaszok megfeMö erőket tartalékollak, Iwgy keltő pillanatban hatásos támadásba kezdhesse, nek.
A „Ferenc Jőzsel" keserűvíz régóta kitűnően bevált házi szer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros.következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél u emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg owotátl r\'
Hétfői szúmjunkbxűi már beszámoltunk " pénzügyi bizottság ülésévei kapcsolatban mindarról, ami a tegnapi városi közgyűlés elé került. A plénum behatóan foglalkozott a polgármester javaslataival és azokat magáévá tetle.
így tudomásul vette a 15.000 pengő ujabb forguizníadórésZL%dést, a belügyminiszter leiratát dr. Krá|ky István polgármesternek Nagybánya és Felsőbánya városokhoz tanácsadói szerep körbe történ t kíküldév sét. Dr. Krátky Itt megjegyzi, ln>gy pz a kü^üldXítés nem a polgármester megtiszteltetése, hanem a város közönségéé ós n tisztviselői k*>ré. Egyszer már vatták Nagybányán, rövidesen szükségessé válik egy további rövid időre való kiszállás.
A város közönségének zsir-eliatásM
biztosításánál dr. Pmck István tanácsnok referádájában hangsúlyozta, hogy eddig 1ÖB0 sertést sikerült már (erre a célna biztosítani, illetőig te-köbü, azonban még több sertésre van szükség. 170*1 hizja\'tat a város az egyik gazdaságban. Kb. 700 ser-tést keti még beszerezni, hogy « város közönségének zsireüótAai bizlo-sitva tegytti.
Dr. Kríitky polgármester résZle-tesen kifejtettje, hogy már ősztől i&zdve a város vezetősége niindent elkövetett a lakosság zsi re Hatásának teljes biztosítására, ami sikerültnek látszik is. , ; j Mi
A közgyűlés kimondotta, hogy a lakosság zsi re Hatásának biztosi 14^ ra. 250.000 pengős folyószámlát nyittat az egyik pénzintézetnél ÓS felhatalmazta a polgármestert az akció lebonyoUtáSánu. j !
Az ügyhöz Molnár Lás/ió, Samu Lajos, dr, Fülcp György, dr. Boda Károly, stb. szóltuk hozzá.
Dr. Szűcs László városi aljegyző beterjesztette az 19 U legtöbb ^lót fizetők névjegyzékét, amit egyhangúlag tudomásul vettek.
Waligurszky Béla városi főmérnök a Király Pái-utcfti. a Babothay-utcfli csatornaépítés, vaiajnint a Hunyadi-utca északi szakaszán létesítendő vízvezeték és csatornamű létesítésére vo natkozó javaslatot terjesztette be. a mi ¦már a közgyűlés előtt volt, dc a munkákat nem lehetett még eddig megvalósítani. Mo-st azonban ezekre .ís sor kerül, Örömére az érdekeit utcák kdtosságának. ! \\ \\
Itt több képvisetö különböző létesítések érdekében szókat fel.
A tanonciskola! problémák
Dr. Hegyi Lajos főjegyző a rnÉsn-dik főhivatású tanítói állás m«gszcr-\\*zésére vonatkozó polgármesteri javaslatot terjesztette be. Kifejtette, hogy még 1931-bOn határozta el a polgármester a főhivatású tanítói állások megszervezését. A polgármester tárgyalt a közoktatásügyi mi" níszréiiumbon megfelelő állana gély kieszközlése érdekében. Most a f«lügyciőbizottság újból napirendre
tüzle c kérdést. Polgármesteri javaslót az első főhivatású tanítói ál\'ás be töltése után szervezzék meg most a másodikat is megfelelő államsegély esetén. \' 1
Az ügyhöz elsőnek Sstmi Laj»s ipartestületi elnök szólott hozzá örömének adott kirejezést, hogy az első komoly lépések megtörténtek oz önálló ip-arostanonciskola felállítása érdekében. Az első lépés ehhez az első főhivatású tanítói áUás betöltése volt. Most következik a második jlé-pés. A második főhivatású tanítói állás nY3gs2*ir-vezése. Köszönete mond ezért a polgármesternek, aki az iparoetanonciskola ügyét mindenkor Szivén viselte. Ez az iskolatípus, mondotta Samu Lajos, — az ipunos-tmonciskoin-a termelő réteg Iskolája, annak a rétegnek, annak , az iparosságnak és polgárságnak az Iskolája, amely Nagykanizsa városát naggyá tette. Ez az iskolatípus azonban « legnehezebb iskolatípusok közé tartozik, mert hiszcii ugy elemit végzett, mint \'érettségizett iiövendé-kei vannak. Ennek az iskolának\' a növendékei teljesen elfáradva, ki^ merüld jönnek az iskolába és a tantestületnek nehéz feladata Va». Mégis olyan munkát végez cz a tantestület, amelyre méltán büszkék le-. hetünk. Ennek a ián testületnek tagjai kultur-heroislák. Nagy b"j, hogy Bn-í nek az iskolának nincs hajlék3, nincsenek megfelelő helyiségei, 586 tanuló ót tanterembe van préselve de nincs állandó tantestülete sem), évente 5-6-szor változtatják tann erőit, miután nincsenek főhivatású tanítói. U^l arra is, hogy ezek a tani lerők a nyári hónapok alatt nerojkapr; nak dijazást. A három évi megbízatásuk lejárta után ismét kísért előttük a bizonytalanság a jövő elkhjs akceptálását illetőleg. Ezeken az ^lapotokon végre js segíteni kell. Önálló iskolát, főhivatású tantestülettel, Ez a nagykaiuzsaí iparostábör köve-telese. I li ! i í
Samu Lajos ezután oly értelmű ja" vaslatol terjesztett be, mely szerint uz egy főhivatású tanitói állás helyett kettő szerveztessék meg, «gy a fiukhoz ós egy a leányiskolához^ Vagyis egy férfi és egy iiőtanitói áli lást. Es ezekre az állásokra taiütól oklevéllel biró tanerők iS pályázhassanak. Kérte a képvisciőtcstüLet támogatását ebben a kérdésben, hiszen az iparos-polgárság tette naggyá ezt a várost, hangsúlyozta.
A képviselőtestület lelkesen m*gJ éljenezte Samut beszéde befejeztével.
Dr. Boda Károly szólalt fel a kérdéshez. Samu javaslata csak elodázná az ügy gyökeres rendezését, m\'on-i dotta. A kérdés végleges rendezését tartja szükségesnek. Azért Javasolja, hogy ezt a javaslatot most még ne szavazzák meg, hantom uj hajiékhtuj, uj tető niatt legyen előbb az iskola.
Kalmár ZaltánépiíósZjngérnökcs^ dakotának adott ktfejczésl, hogy ez 0 kérdés csak mM kerüli a képviselőtestület elé. Felállítunk különböző iskolákat, akkor, amikor édesgyerme-
A minden háztulajdonosra
kötelezőleg
elrendelt
Lik nyilvántartás-
liönyve kapható :
a Zalai Közlöny
nyomdájában.
keink, az iparos ifjaknak nincs megfelelő hajléka, mondotta, Kószségge csatlakozik Samu Lajos javaslatából és egyhangúig kéri azt elfogadni
Dr. Krátky István polgárjnf*ter reflcktéiva "2 elhangzottakra, kij|e-íeniettc, hogy a város vezetősége már régen elhatározta, hogy minden tanílói ál\'ást főhivatásúvá szervez át az ipároshmondskoiaban, de nem" a város vezetőségén mulolt, hogy nem sikerült ezt megvalósituii. Maga a k-ulruszminiszter is forszirtozfi a kén dós Megoldását Időközben azonban \'ojamscgély kérdése nchezitetce mlfl"STI»^g^dást. Szívesen megy bele 3 -I ToTiivatásu tanítói állás megszei^\'czésébe, de ez az állanise. gély kérdésétől függ. Belemegy abba, hogy egy főhivatású tanítói áUás szervcztcssék meg fiuknál, egy ttmilónöi n leányoknál. Igazat adott Samunak abl^n, hogy az ipanosta-nonciskolai kérdést a lo5rülsnJéaiyek-nél és lielyzctnét fog\\-a most még nem tehet teljesen, hanem csak részben anegoldVuu. De kétségkívül: ez:az ut a végső cél felé. A polgár\'-mester teljesen magáévá tett*1 Samu Lajos javaslatát és azt elfogadta. Hasonlóin o közgyűlés, hangsúlyozva", hogy az állásokra tanítói oklevéllel biró tanitók pályázhatnak.
Majd sorra jönnek a klsfebb tánry-pontok. (
Széndröi István vái^I írnoknak beszámítják szolgálatába a kisegítő munkaerőként töltőit idejét. A polgármester dicsérőleg emlékezett meg Szendrői munkásságáról. Holló János testnevelési helyett 1\'stanánwk megszavazták az évi 600 pengő töbí>iet-különbözfctet. Háry Jó^éf Bzál\'ásntester megvált a várostól más szolgálatba, tudomásul vették A poigárm\'-ster meleg* sznvakkal enr* lekezelt meg Háry Józsefről. Horváth Lajos városi tisztviselőnek hat havi fizetéses szabadságot engedé. lyeznek, ald a magángpUKfaSágblan kíván elhelyezkedni. Horválh Lajos 11 évig volt a város szfolgnlütábeJiés nsgyon szép munkásságot fejtett kJ ügykörében. Krátky poljfátimester el ismeféssei szólt tevétoységeröl ¦ Hozzájárultak Gazdag István rk. kín" tornak ha\\-i 20 pengő lltetm"eny e»teJ léséhez. t ¦ i |
-* Meg k<Ul segíteni » fiatalság>ít, mind családos emberek, adjuk meg nekik, - hangSulyozia dr. Boda Károly.
Meg is szavaztak tnjndcnt a polgármesteri javaslat szerint.
Majd " többi kisebb tárgyptJit"k íetárgyalására került sor. .
A város 19.11. évi költségvetése « napokbaji kerül W a síajtó alól, utána nyomban megkfüdik a pénzügyi bizottság és a képviselőtestület.tagjainak, i\'
Ml MM;. ÍJ 1 í\' I (*) I
14 napos olcsó könyvvásár!
Scidess Testvérek fióküzletében M; güfc-gj.
1941. február 12
ZALAI KOZLÖNV
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
Szerda
AlUndi btfi«onKÍ«ok hétkSinopokon BurUpett I. oiQaorin
5.45 Tora*. Hírek. Költemények Htüí?l«mtock, Után* étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nanixctközi viijaJzö-woigilal. — 12 HSU*ng*xó. HinuiuM. fdöjárásjetesité*. - 12.40 Hirek. ~ I&20 IdöjeUAs, időjárásjtienté.. -14-35 Hírek. - 14.45 MusorUtiner-tatás. — 15 Arfolyámhlrek, piaci árak. éietmls^árak. — 16.45 Idöjclxét, Idő. járásjetenté*, lürtk. — 17 Hln»k i«to vált ?1 magyar-orosz: nyalkán. — I!) Hirek. - 21.40 Hirek, idő járásjelentés hirek silovák éetnagyar-oreai: nyeivcn. — 23 Hírek némát, angol A»
franci* nyaW*n. — S.O Hitek.
, A Magyar Élet Pártja vasárnapi megyei nagyválasztmány! értekezletének programja
A MÉP nagykanizsai párt vezetőségi ülése
BUDAPEST I.
17.15 Murai Elek clgúnvzenckura, -17.45 Ylíl Ervin előadása. - 18.15 .A skálától a szántóméig.- III. rész.-ádám JonÖ zenetanár tíőadasa, - ííi.aj ipar-sangi lánykérést. Hangjáték egy fe Vonásban. — 20 Kfüügyi iMgyedóra. — 20.15 A Székesfővárosi Zenekar. — 22 llaiigleinezek. 23.25 Iniozky LáKifló lánczenekara. BUDAPEST II.
18.30 Olbey Irén inaséi. — 18.55 Veress Kárólv és fia cigányzenekara.
— 10.35 Olasz nyerrokUlás. — 20 Hi. rek. — 20.10 Kamarazene liangksniez-röl. — 21 Sz. Weress Jotia dktadása.
- 21.30 Időjárás jelen lés.
lligsr-UlluiiEltli^íí.
vsskeratkidéss — NafykiHliia
Steaua olajok
bizományi raktára. Wonder kei-ékparak nagy wálasMtékban.
Csütörtök
BUDAPEST Ti
10.20 Ertorvasds. - 10.15 1\'efijl vasas.
¦ 12.10 Sándor János hegedOL — 12.55 1). Kepisitessy BrzSébet énekel.
13.30 A Hádió Szalonzenekara. — 15.20 Wagner-müvek hanglemczrör. — 1(1.15 Ruszin hallgatom knak. 17.15 Szabó Kálnrán jazz-hármasa.
- 17.45 Hádiótnnfolyam II. része. — 18.15 Farkas Jenő cigánvzeuekara. 19.25 Az Ojicraház etóadnsft Németh Mária ós Helge Rosw-jen-.o v«ndégfer-Jéptével iA végzet hatvíma. Dalmű három felvonásban, liat képl>cn, előjátékká!. -! Az előadás után kb. 22.35 Tánclemezek. - 23.30 Sárközi Gyula cigányzenekara, Orbán Sándor énekel.
BUDAPEST II.
16.15 Hanglemezek. - 18.10 Te-mesváry János mélyhegedűn játszik.
18.30 l)r. Püky Pfl érőadásn. — 18.50 A Regnum Mari mum 3. cserkészcsapat fuvószenckara, - Uí.35 Angol nyelvoktatás, — 20.10 Ihmgemezuk. ,20.10 Kerékgyártó Ivlcnvér ellaadása. -21.10 A Magyar Revü Táncxenekar. - 22 Időjárilsjdentés.
Naptár: Február 12. szerda. ltom. kat. 7 szerv, n.. Protestáns Lidin. — Izrael. Sebat hó 15.
Oéztardű nyitva remrol 6 áritól eatt \' öiálg (héttő, szerda, péntek délután éa ktddeu .-.,<«.\' ¦-¦- nap uSkn»i).
A Magyar Elet Parija nagy kani- I zsai-szervezetének vecaMösége tegnap- 1 este Miklós János társkcrületvezí\'tö elnöklete nlatt ülést tartott, amislyen be (erjesztette a vasárnapi hi\'gyeí nagyválasztmány i értekezlet proH grammját.
E szerint a budapesti vendégek vasárnap "reggel 7.20 órakor indulnak ei a budapesti pályaudvarról é* délelőtt n.20 ómkor érkeznek a
Ugykanizsai állomásra, ahol uiute-pclyescn fogadják öket.
A nugy választmányi értekezlet 11.15 órakor kezdődik a Várnai Színházban. Az értekezlet programi. }i : Az elnöki megnyitót vitéz gróf
le\'eki Béta főispán, kormánybiztos, vármegyei MÉP-einök mondja Utána vitéz Lukács Béla országos
pártelnök beszél. Majd dr. L-\'ky Dezső kőzet-látási miniszter, Ilovstky János, Nagykanizsa országgyűlési képviRélöJe, országos B\'itoss-clnök Pitó János kisgazda, a MfcP sormá.si körzetének vezetője mondanak beszédet. A záróbeszédet Somogyi Gyula,
MEP nagykanizsai választókerületének emökc mondja.
Déli 13.15 órakor közebód " Központi szálloda éttermében.
Délután külön programul a városban.
A vendégek még aznap este a 19.
ól\'ii budapesti gyorsvonalrat visszautaznak Budapestre.
A nagykanizsai MEP vezetősége nagyszabású előkészületeket tesz Liaky miniszter és az országos poUr tikusok méltó fogadtatására.
t^ik wufotoba a másikai UimJtU!
s&ntnlsütt meg, úzqcdtnas vadátocat után
Valahol az gszaki.tengcr.paitján l-Jhatároztam, hogy ma kihaszná\'oin az alkalmat. Ma nem liagyok békét Kadcn sorhalóhftdnagynak. Halottan már cgyet-mást bravúros uljairól, izgalmas vadászatairól a Katlcgalban ós a Skagerrakljan. Most itl az uákamn, ma bcszéln\'e ke] a vén tengeri medvének !¦
Barátságos meleget árasztó kaudafSó árnyékában, egy pohár fftitosan párol, gó grogg itidliolt aztán végre beszéSni kezilp.lt Kadeu parancsnok, aki egyébként a világháiiorut, m\'nl okllv ten-gerészkad\'aU hare,»Ua végig. Az össze-onrlás után otthagyta a tengert és cívB
foglalkozás után nézett. Sok tniixlenl iiugprohált 0 is, mini tfUAUian va\'.a-mnnyi erre a sorsra jutott Imjtírsa. A mostani liálwni már biztos i\'évben lali\'űta az öieg tengeri medvéi . Nemes iprémekcl tenyésztett vaiahofc Szászországban, bizony *"lé)í messze a lenger-t 1. <Hires eset. laortf ez aikiloinmad terilékre: \\ II 1!) mcgsí.anmisiléie[ A kandallóban vigan Bonogó lángok árnyképei groteszk táncol járnak a lornpán vflágitott szoba menyeaitéji. Vatóban stilszcrii háttér ehhez a modem ín*-semondáslioz .
Amikor a kOdOt vágni lehet...
Ila a délnyugati sz*, amdry rendszerint suly.is esőfcjliökcl liajszoi\'níiga etött, vad dühél>en ugy felk:>rl»áosoJj i az opálos tengert, hogy ¦> hajó tótágast ÓH és minden szanaszét repüft *ni nincsen odacKisitv.\', nv\'ntha ördögök fiznék kaján Játékukat, <tt il\\-e.smil mléfe csak kibirja a h\'jigcrész. Dc, ha naphosszat nem látni tg>xil>el csak ködöt, undorító, nyiáós, vastag ködöt, amikor
az orránál sím lát tovább az ember ., az más ... Amikor a hajó elliagyprty. magányosan és tehető rlén Ojt vergődik ebbm a fiAasztó sftrüségMi, nwflyből nincs kiút, amikor
nem iudnl,honnan, melyik oldalról üli fel fejét a veszedelem, a halál...
Az ilyesmi — clhih.ti — az idegekre meg)-.
így volt akkor is. E*5bb egy kiadós vihar, aztán ez az átkozoll köd. N\'a-iwkon ál csak verg\'ídtünk. Végleg tflveszti\'ltük minden lürtímüukef. i;iae«. ség tennészt\'tcfon nfini niutalkozotl.\' IX nem is :g*\'ii láthattuk vöhia.
Egyszer aztán végre mégis csak meg. pStantOttuk, jobban mondva m-gsojtet;-tűk a páiwl Halalnáis él vággyal kezdte fásai a ködöt. Látni ugyan még nem sokat lehelet!, de az e3sö százinéterMöl ezer lett már,.. axláfl keibi. A liori-zont még l>eflicvH!Szctt a tejfehér gV*zl)C, d\'\' mi már tudtuk, hogy ncui tarthAit soká... A tenger csodálatosan sima volt. Máit egy hatalmas nszlajl tor-l>eszkcdett előttünk. Ha sTairaznYalöu tettünk volna, azt mondattana, hogy fűszál sem rezdrtft, ofryan szélcsend volt.
Ellenség a láthatáron
A fedélzetről móidcii széni a .tengert vizsgálta. Nem túnik-e fel valahol, a mind jobban és jobban lágufA látói-körben egy ellenséges tengenitíattjáró teüeszkópja vagy éppenségfie\' tornya. Nem\' szánt ja-e valahol a sima tükröt eg\\\' uljára indítóit torpedó tajtékzó csikjn.
A konnány-hídról érkezik most je-
Városi Mozgó. Még ma, szerdán éa áHalánoa kSzkivánatra osOtBrtfihOn ia Vilagatrakoió ! pjaffT ZARAH LEANDER
a kivételesen nagytehetségű művésznő élete legnagyobb alakításában
Egy királynő szive
Stuart Mária sorsa újszerű megvilágításban.
Előadások köznapokon 5,7,9, vasár-és Ünnepnapokon 3,5,7,9 kor
BABÓCSA NAGYKÖZSÉGBEN
70 ét óla IcimAilott
Babona-, tarmini-,
épOlatfa-, tűzifa-, épitéslanyag- kereskedés
megAzunéso folytán cca 2900 négyszögöl területen, közvetlen vasút mellett
lakóház ü szobával,
gabona- és egyéb raktár és gazdasági épületekkel
eladű. <"
Bizto. exlstonola. — sBfivobbet:
Kormos Aladár
Budapoit, V, Urót Tlzza Iztván-nlcii 14.
w
hutás: ¦ Jobbra eVX vitorki vagy valami oGyasfétei. Minden szem ós min-jén látcső a mondott irányban kutat. Az ördöglie isi... hiszen ra; og>\' tengeralattjáró tornya! Egy Tonrtnfyl... Alann!.,. TfAft* gőzzel előre! A4ig adom ki a parancsot a Tommy máris eltűnik, alámerül. Egeszéq bizíanyosj, hogy az angol pariuicsnok előbb veit lienniuiket észre, mint mi ŐkeL Az tfenséges naszád hvui:, nituu.é>l végzett. ]¦\'.//.!¦\'. aztán tuegkezkkidött,-izgabnakl>an Wivukcdő vadászat.
Vagy ők... vagy mii...
Most minden attól függ, mit esináí az
W/entégl Camdbln megcí valahol •
tengcrfejiékcn v.i^v kereket old a víx ula tt ? Né Ilány i>e re mutva már ot I vagyunk a merülés helyén. Húsz percig nem történik semmi. Számunkra ott fönn a parancsnoki hidon eg>\' örökkévalóság. Most \'végtől Lassan előre! I
Támsdunk t
Alljl... Ismét frgjxáilnk! Valamit most liaManil PaWnasot adok a bom\'-bák <1ökészitizére. Számitásom szemit most közvettoitf az i-üonséges teng*Y-alalljáró feíelt kejloll tainünk. HonV-hákui ctaogedrtli... ,\\ bombák- nagy kiecsunással esnek a vízbe, aztán u?-merülnok ... A következő. ni&iiiuU»un már hátijuk a hataTnnas, tOmpa dőrre-nésekut. A hajón a feszültség eCélri a U-törokát. Sikeriilt*¦»... I««iWk* vájjon?... Semíni! ... A Toniiny ugv látszik a rcnékeii lapu-t, gÓ{m^it \'<¦\'\' i-totta. Ismét elmuVk egy óra, (g>-tvosHzn végn^lküV\'f\'k fetsxjö óra. t\'jabli támadást rendelek ek Eredmöiy:
apró olaj-foltocskák a vízen.
Most nincs idő l»">pre»gesrc! S\'mi szabad időt %-eszlani. Máris ujaltb bbnt-bák loccsannak a vizén... Egyik vízibomba a másikat követte, egyik tompa dörrenés a másikba olvadt bd\'.e. A hatás irtózatos volt! 1 laLadmas ftégörvén>\' bugyborékolt fól a m*3t>1)i-\')l, nvomá-ban muulig töt* és tób!) olij. TaSSt*. ntmk kjdHfctt!...
Egy ember uszlk az olajban...
De most aztán rajta! Bombákat oda, ahol a Vvegö és az ofríj feltört! Oridt izgalom vesz en\'it az egész hajón. Most a kezünkben vui a Tonttnyl Már vélni akarjuk az ujabb bombákat, amikor valaki meJJLeltem elordilja magát: -Egj" ember uszik az olijban! üdu nézek, valóban. Az olajfoltok k">zötl egy emlier vergődött. EgV iWlgOt^ aki a tea-gfralatljáróróí menckütl meg.
A támadást természetesíii nyomban boszöntetem. Elóbb ezt az angolt s,e-retném kissé közelebbről szemügyre
Néhány erős német marok kiemeli Tommyl a vizbŐL
Ziháló uieJleJ, tető tói-lakiig okosan lép u fedéSzetre. Maga sem tudja, mi-képpeu kenVlt onnan ;tfuVól ismét \'ML
SALAI KÖZLÖWV
1841, fcbraip 12
Én is csak egy uiagysrázatot tudok Liláéi- A ifyfrvrtpiy magával rontotta
a hajóból és feldobta a víz sz-nörc. Szegény Tommy nagyon odáig voflt. Azok ulau a borzalmas percek Után, amelyeket ott fenn, a hajóba zárt és halálra :;»¦".{ )>ajtársaivai eltöttőtl, nnes ts ezen mÜt csodálkozni. Zug) fejjo"; szaggató tüdővel ulmofvog a leddlstien, Szemeit valósággal cSöntik a köumek. Fel sem tudja fogni egyedre, hogy megmenekült, Kis idő nm\'vi aztán, hogy némileg matrához tér c mondja, hogy ilsö támadásunk eredményieden Tolt, A második támad ásnál\' azonban
ax egyik bomba telitalálat volt.
A világítás nyomban frimondti a sz 1-gilatot. A léken bedzónM víz ped\'g fftepte B gépházat, A Itámtudik láma. dás aztán mégsem inisilő h itásu v.>ll. Ügy gondolja, bQgy a leilgciakdtjáró. ból efilörű liat liuas erejű lcvegVár rántotta öt is a mAgasba. A\' t ül ihX\'k bizony vgvUU.ugyig inegfiíadtik!..,
Uyen formán tehát az ezoufólnck vége voSí. A iní munkánk befejeződött. Ijegfóljebb még átkutatjuk a kornyéket, nem vetődike voLihoí még föl egy Tommy.,. Körút hajózzuk a drania színhelyet néliányszor. Semini. Néhány áira najancs éa egy letépett láni]).- úszik csupán, a sima vz uziiuéu éa sok, sok olaj - ¦ semmi egyél*.
A tenger fenekén pedig. lejátszódott a dránri utolsó fcVrmis* Is...
(0fl. SZ*. L.)
|FtUHELi,
fényképezőgépek
legolcsóbb b9.5rar.rfsi forrása
mim M
Nagykanizsa
A fsiVAiyaö actve
A tragikus sorsú fiatal skóttfürájíiné, Stuart Márta történetét már nwn egy ízben láttuk fiímen. Kari i^dirii azonban egészen uj megvilágitásban inulntja.be unnék a sokat szeuyedett és ártaümu\' kivégzett!kilátyaönok életét és olyan pompás fUnwt készített n történetből, amefo\' vegjg *sköti a nézőt. A képek mozj^missága ds a llhnf-szem jelenetek uieSctl a szív és léfr-\'k hangjai uralkodnak a riftnbcn. A kd-rályííö sxnje: szen\\t<íö, st©r*fan« asz-szonyi szív.
/ar.ih I.í\'.iui.lor lisziuién átéli játékával el luiljj fo\'.ejtóüú a Stuart Máriáról edd\'g kapott képzeteinkei, Ké\'-lieílvan is stílusos a fönt: u ikődös, Itüvfis sköeiai té^egöt árasztja. A szép Zarah leander mellett, nki \'ítthany ixmrpás dníMI is megörvendeztet bea-nfmket, a kiíünö w«Sy HirgeUrt az Ölen migyszerö színészeket vonu\'t*! W n film. Több régi ismerős aro metélt sok tehetséges fiatal színész és szinékz-nőt ismerünk meg. A f Jmet a iend«**s (és a sz\'nószi játék inertéit a ¦kíilsö cselekmény és u baíső lelki feszültség és tlrániaiság leszi érdekessé éS művészi széppé. A uéiuelaklől ojiben. a lárgy-knrlvau ilveu kitömi fiUiret még nem is láttunk. Mindenkép]h» olym f.trn, amelyet érdemes megnézni.
A sikernek a Városi Mozgó itfizga-tösága sem akar gátat vetni, ezért a Jlttuet - ér^suM<tü»k ssfrint ~\'\'C*h-tdrlökén is müstiiou híi-tják.
8- 8- »•)
Oöringi birodalmi marsali n nyunatt hadszíntér egy repülőtámpontján. (Foto it. D. V.)
Börtönbüntetéssel sújtották
a vásári tolvajokat
Hogyan dolgozott a tprnylszentmlklósl országos vásáron a tolvajszövetkezet
Még novemberben történi, hogv
Tomyiszentiuiklós községben nagy országos vásár volt, amelyre a széles vidék k")zönsége,nagybin készült. Megtudták ezt Harinhth József (buga sa-lomvárí lakos, Balogh KiUinánué szoci lakos és özv. Horváth, Sándorné tri-gyes Mária saaomvári lakos, akik csakhamar összedugták fejűket és ellialá-rozták, hogy ezt az alkaVmat fíflonsz. nálják alapos vásiíri lopásokra. Az el. határozást lelt köveit?• A li;ír.>m ember fuvarost fogadott Bakos KáTm\'in virga-szegí lakos sztmólyélHti, aki a trót elvitte ToroyiszcnUmWlósra. attofi meg keHett várnia, ing a trlunn5rátus ú.ttp végeztével ismét íiuz diajlai.
Mig a fuvuos nít sem tudva vári i háront megbízóját, addgn\' a kis lárvi-ság >muakajutan nézett\'. Felkeieiték a Unufya-üzloiei, aluí: aTikor nagyon sok vásárló volt és ezek köze* vegvfávo alkudni kezdtek knlöiüiÖz<> árudra. Többnyire olyan cikkeket kértek, amikről tudták, hogy nem kaplittök. t\'gyláUzik czzeT azt akarták Alánr, nogy mig az üzletes íz áru irtán néz, addigra ők a különböző porté-kát a kendő alá rejtik. Ilidmüveetük kétségkívül skerrvJ járt, mert a Ilungva üzletében dől kabátot, egy vég svéd szövelet, egy vég vásznat,.\' nAntBgy .\'ifi fejkendőt és egj-ebeket zsákmán voltak. Csondor Pál üzfc-tél^ két férfi külfilt kabátot, vitéz (tzolKirváry I^WC l\'"nli
vásározx^ kereskedő sátrából két női kabátot, Szocsák Vuin is iscszlregi vásározó sátrából pedig két i>ár nü ci-]«>t zsákmányoltak.
.Munkájuk végeztévé!! zsiíkmányukut felrakták a szekérre a szaftost köré, utban hazafefté SziVigy községben U-Tákozlak egy csendflrjaij6rret,j ame\'.v tudonrással Irirt a vásáron történt. kriíl és azért kutatott a hazafelé menelcfti szekcieken. A három ember lályáu a csendőrökéi, megiiedteki lopoti Zsákmányuk rgv részel kidobták az ulte tre, mig egyikük. Hámi :th József «z erdőivé mén \'kült. Asonban hiába v.* minden. A csendQrAk nemosak a három i<»lvajt fogiák »¦, hanem-a : >|>iit And Is visszaszolgáltmták a károdat kereskedőknek.
A nyomozás e-eibnényekénl itgjv a három lofvajt, muti a rm«rost (mütt bűnsegédet\' bíróság elé áíJitottik, Most voli ebi)cn áz\' Agyban a büntoh\'i főtárgyalás a Makáry-tanács etött Izgoít-tnas szembesítés és a bizonytási eíjá-rás lrefejezése utín a töivényszék bü-nösÖktK\'k mondta ki őket és ezért Ilannath Józsefet nyolc hónapi, fia. logh Kábni\'rniiét és özv. Ifonátlt Sán-doinét hét-bél hónapi börtönre. Kellék, Bakos Kálmán fuvarost féOmcntctték a vád alo».
L\'gy az ügyész, uünt a vádlotlak Meb\'oeztek az ilöici oücu.
Csillárok,
falikarok,
éljellszehrény-lmtípDK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
D\'R Á V A V ? L G YI. né\'l
;.utíár-yl 2. •<"
FERENCJOZSe
keserűvíz
Anglia a leltén — az Infláció felé
Bármennyit beszéltek és irtik is az angol gazdaságj szakértők\'mnlób-bi idÖlfCa at árak niegreiidizabáljyor /á^án-ak szfikségísségéröl, az\' árak i^mnkaniák a i\'ábesz\'é:esnek engedni ; változatl;in igyekezet lel tdtú^ca t« ig;tsba. Miután már a imuit év végén elkcrüihctelíennó vá\'t a száJJifási dijlétfllek és a cementárak emelés* a példát - mint előrelátheló volt hamarosan más cikkek Is követték Január első tétében sor bernit á burgonyaárak ujbóJi emelésére, Ez az intézkedés különösen » szegényebb néposztályokat érinti érzékenyen, mojyek már eddig is a lígtöbih áfdoZatot hozták, Számottevő ga>da-sági kö^tkeaményckkel fizonban atm fog Járni, legfeljebb az angol nép háborús moráljára hat kedvezőtlenül. Alinál szé\'esebb körlj f^\'/da-sáiíi kÖ\\-efWezményekct von rffisga után a Sfénárak további emelése. Aí a»fíol közvélemény élénk tilíakozásá-vaj nearr sokat törődve, a bányaügyi mioisziar a rendszabályt elkerülhetetlennek nrinösitétbe - a bányatulaj donr>s,>k m*gsegitése órdalasben. A miniszternek annyiban igás0 Vnn, lw>^y mivel »z európai piacok elvesz* tése kő\\elkeztébin "<z angol szénki-vi!el megszünl, a bányák nem taft-heiik ki letjes kíípacitásukat, azvai. b-ni kérdéses, hogy a bányütuTnjdr.)-nosok megsegitése megéri-* ezt az áldozatot. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a szénárak emoiését az iparcikkek egész során tk áremelkedéue fogja követni. EZTV\\ Anglia istnét lejjebb kerül az infláció felé vezető lejtőn. Eblren az összefüggésben jellemfő, hogy az angol iapokb«n ut utóbbi he\'ek óti tnlind több szó csík arról, tníszerint a léke nem\' a hasznoth-\'j-ló, hszstu az érlékábó befektetések et keresi, ez nair » küszöbön áiió tat1 flációcs.öhatallau jele.
Az inflációtól való félclonv egyre gyorsabb ütemben történő clham. póíás.i már olyan rn\'agas fokot ért et, hogy nem éri be n jelennel, hanem a jövőre is előreveti árnyékai. Tanulságos példával szolgál erre a gnzdasági szaklapoknak i a közvetlen háborús károkért nyújtandó kárpótlásról szóló \'tőrs,-éiinyel szemben ta-nusitott állásfogl.ilásavA tönény ér-Kimében * károsult háztulajdonosok ts\'k a háború Ijefejezésc ubl» ás akkor is Cs ik a háború előtti értékben tarthatnak kárpótlásra igényt. Ebhez: « rendelkezéshez a >Fírtancial N*ws< azt u figyeiejnveméUó megjegyzést fíizi, hogy a kárpótlások tényteg.-s ériéke az inflációnak altó\' a fókáié! függ, mely a ki^izetésiik idején fcim fog állani. »H« a kormány • toly-\'Wja a la,, . pénzftgyi -politikáját \'*m intézi idejekorán ugy, hogy az |infláció felé \\-ezeto uralkodó irányzatunk gátat vésvén, akkbi* a kárpótlások tényleges értéke semmiképpen sem lehet elegendő nz olpuszii-tott házvigyon Irelyreáilitásürn*.
EzekliCz n szavakhoz- neuv Wflksá* K*s bő\\*Obb magyarázatot fiizai. Elég csak a híres közgazdasági szaklap (ekiittélyérc utduuijk. . (MN)
|fl4jj február 12
ZALAI KöZUűNV
ISIS.
- Az Uzsoki hágó könUi
|2, harcaink alatt Szam-r Má-——1 tyds volt budapesti .10. hunvéd gyalogezredben tixeies azt a parancsot kapta, hogy 14 fő Járőrével térkőnek la- az oroszok védelmi vona.0 mögé, ahol csak t;hcti károsítsa meg az ellenséget, egyébként pedig nyugtalanság és riadalmak ki Késére töreked, jík. E felndatátloz h\'.ven Szauer tze-dcs járőrével ig.\'n ügyesen keresztül furakodoH az orosz biztosító őrsök vonalán és a dermesztő hideg, hasig érő hó és hatalmas terepnehézségek ellenére, veszteség nélkül átjutóit az oroszok fövéüVhtti vuuíi\'úji. A továb1-binlílr n — már nz oroszok hátiVban — Agy gyanunUmuk, azaz minden .biztosítás nélküt menetöki orosz főszerosrtopot vett észre, melyen nyomban tftzze? rajtaütve, az oroszoknál zűrzavart idézett elö, Ezt azután — igen éVttnosen — arra használta ki Szauer tizedes, ¦ hogy a közeli erdőben e-\'tünjön és ©zzetl az üldözés ós megtorlás alól kivonja jár-őrét. A lovábbiak folyamiul meg hét napon ál portyázott az oroszok hátában, ami alatt egy tortátokban pihenő orosz századot is meglepett és azon is rajtaütött. Ez olyan tÓkéJeleK-n sikerült, hog>\' a század számos hafoltát és selresilfltet vissza hagyván,, lclfjességye|l szájjelugrott Mivei Szauer tizedes mindezek után ezredéhez bevonulván, még igen értékes adatokat és fontos észVelckcl is jdJentctt, bátran és a kapott feladat szegemében, sikeresen végrehajtott Járőrözése jutahnakép.u, az arany vitézségi éjemmel tüntetek ki.
- (Erdélybe rendelték a pénzügy Igazgató!)
A pénzügyminiszter Kalltti András zalaegerszegi pénzügyigazgatót egy hónapi időtartamra a kofozsvári pénzügy-igazgatóság érére rendelte ki, hogv ott a szervezési munkákat llebonyoT.tso,
- (Tanügyi hír)
A vattás- és kózoktatásnigyi rrtntszter Kisházy Vjnoe oki. tanitó, giHambokl lakost a Sí^petnek-gyóSrípusztni íWhm Hornt népiskolánál próbaazoAg-ltitra bo-sátotlu.
- (Különvonat a megye* gy ölésre)
/ala vármegye, törvény hatózági bizottsága február 13-án déSrfött 10 órakor rendes közgyűlést tart. Ez a\'Jdatoh*-bóa különvonat indul Nagykanizsáról reggel 7 óra 41 perckor ós Zaüaegdr. szegre érkezik 9 óra 21 perckor. Megjegyezzük, hogy ez a vonat be van ugyan ájtitvu a menetu^dhe^ azonban a korlátozások miatt IdelgTesjesen szü-nelcl és csak most kivéUífcsen a közgyűlés napján közlekedik.
~ (Népművelő előadások)
Vasárnap Kesztlialyen a kőzsífci leányiskolában dótuián 4 órakor dr. Csiszár János -Erdély széfpsége- elmen \'ártott előadást, Bárdosa -Gyufia pedig saját noveffait adt» dtő. - A sümegi járásban a február 2-án újra magűidiilt népművelő* munka mindenütt -Mikes hallgatóságra taSált. Legnagyobb dicséret &cti azonban Zatagyőmörö közsd. 4*1. Mintegy 250- 300 hatató gyön össze az ni8 fcíket számkUi Tahiban. 1H már nz dtözö előadásokon is szép számban vett részt a lakossága nmdy-nek példája útmutató tehet Zfl*» több községének is. Vasárnap Hdlptvt Gyiűö \'anár Kisgörbőn, dr. Jánky István tanár Nagygörbon, dr. Rothstidter in. kir. tisrtiorvoB peúig VlrnaornyaszöiflV sőu tartott előadást zaOaegcrszagrőS központi tftöadók mentek ki BezCréd, nagykapornak és Orbányosfa községekbe, A nagykanizsai Járásban már bcfojezfldtek as tagadások. \\
— (A Baross kerület előadássorozata)
A nagykanizsai Baross .koníltel tegnap este tartotta meg előadás-sorozniá-Iiak hatodik előadását. Tekintettel, liogy sokan részt vettek a budapesti országos Uaross-uapükon^ mfrjst kivételcsen kevesebb számú közönség volt Klen. Horváth Lajos főtitkár megnyitó beszéde után licko Ferenc kereskedelmi iskolai tanár tartotta meg értékes eladását a reklámról. A tcnncflEJmiinka csak akkor jár ci-cdiuéniiyii, kezdte meg előadását, ha a megfatötf piacot tudja biztositani. Azért a u-mieaví min. denl elkövet, hogy a fogyasztókat befolyásolja. Ennek fötónyczoje a rekjsámi A reklám ugy egyesekre, mint a törne-gekre akar Itatni. Egy-egy plakát kifüggesztése még nem lektúm. Ism»r-tette a reküáni mibcn\'ctél. A középkor reklámját. A cétiek világiéban nem volt reklám, oll a borbétty cintányér^ a vcndégSűs forgács-csomót akasztott ki cégérül. Majd bcszéU a rckütim kü-lönbözíí módozatairól. Az üz3etlielyi-ség, az áru eSneivezése, avíényhi«ások< A körSeveT, kafraSógiis, prospektus, lrir-(feles, kirakat, világítás: az ánita\'náJnt szolgálatában, majd gyakorlati útmutatással szolgált arra vonatkozólag, lio-gyan k<5. u fogyasztót vevővé vará-zsoftii. Horváth íőt,itkár ezután köszönetet mondott az elnökség nevében Bcke tanárnak sikerűit efíJadásáért.
— (Kanizsai petróleum nagykereskedők)
A kereskedelmi miniszter Teutsch Gusztáv, Brand Gyula, Száíllinger Jó-í zsef, Ungen-lTanaim Elek ós Tóth nagykanizsai cégeket a nagykanizsai körzetben píttoteumnagykc;eskr?d,őkfű kijelelte. .
~ (A zalai egészségügyi helyzet)
Dr. Takács László vármegyei in. kir. tiszti főorvos jeüentés^ szerint az egészségügyi állapotok rosszabbak vjB-tak, nünt az elözö Itónapban. A he-\\-eny fertőző megbetegedések száma e-niolkedett, küüönósen a kanyftró megbetegedéseké. A hóuají második teK. ben az ifhienza nugbotegcdések gya. koriakká váltak, de lefolyásuk enyhe. A hónap végén 2578 trachomas áJt gyógykezelés a"^tt.
— (MÁV Alkalmazottak Temetkezési Egyesülete)
folyó évi február hó 16-án délután 3 órai kezdetttíl a városház közgyüliési te mi ében az árszabály szerinti tárgysorozattal \'évi rendes tisztújító koz. gyűlését tartja. Ezuttjal is kéri a ingok teljes számban vaüó megjelenését *V. Elnökség. CO
— (Kőzségegyesltés)
A bolögyminiszter eirandeSte Sármellék és-tTgenfóíd községek egj-esitéset, amíi <*\'inn a két község mindig tötako-zott. Az egyesült község je-HJe^e nagj\'-község, ideiglenes r.evc SájmefJefc Végleges nevel a községek 4\\i a törvényhatóság meghallgatása után alapítja meg a miniszter. Az égenföldiek részére legaSftbb egy elöljárói tisztet kofí szervezni s azon a részen lakók iközö3 választoii. I ;
— (Csőkkent a zalai védett birtok adótartozása)
A pénzügyigazgató kjmw tolásából mtgludjuk, hogy januárbaji 495.767 pengő adó folyt be Zalában. Tavaly januárban 516.590 píngő vofll a be-fizeletl ősszeg, tehát 20 ezer 883 jxng\'ivel keie-sebb folyt be a tetúnt hónapban, mSnt taval>\' a, luisonAó időszakban, örvendetes jelenség azonl^oj hogy csőkkent a védett birtokok adótartozása, i . ,
— (Allfltkivltel Zalából)
Január folyamáji Néíiieloraziigbai 162 darab szarvasnwrhát, 205 Juhot ós 194 levágott szarvas; ha húsát, OSwSzor-stágba pedig 12i. szarvasninrliát száffí-tottak ki Zalából.
Február végén Cincar Markovics, márciusban Macsek látogat el Budapestre
, Szabadka, február 12 A Szabadkai N»p\'o ériesaiásc szct rint a jugoszláv -m\'igyar barátságéi-mélyítése érdekében Czln^zár Mar-kovics jugoszláv külügyminiszter
már régebben elhatározott budapesti ¦ubizósára február végén kerül sor.
M\'"csek helyettes jugoszláv miniszterelnök márciusban, a budapesti mezőgazdasági kiállítás és vásár alkalmával látogat et Budapestre.
Tökéhez kell futtatni a mezőgazdaságot — mondotta Bániig miniszter nyilatkozatában
Budapest, február 12 Báró Bánffy pániéi földművelésügyi miniszter nyilatkozott az egyik pesti lap munkatársának. Hangsúlyozta, hogy megfelotő tőkélioz kta juttatni n mezÖV gazdaságokat. Reméli, liogy a zöldhítdt akció ezt a törekvését támogatja. Igen
fontosnak tartja a szakoktatás továbbfejlesztését és nagy sutyt hdjyex a szaktanácsadásra is.
A növény ós gyümölcstermelés fokozása érdekében kölcsönt kapnak a gazdák. A földbirtokról szólva ki-jeiciilctte. hogy núiél lóbb erós kisbirtokot s^enebve látni. | . , i t»
Hóman miniszter Szófiába utazik
Szófia, febniár 12 Hóman Bálint magyttr toí$xwtéa% niszter fe!)ruár 17-én a bolgár fővárosba érkezik. Honnan Bálint utazásának célja-. Szöliábon uláirja a magyart-bulgár kulturáJKs egyezményt
— (Folynak az útépítési előkészületek Zalában)
A zalaegerszegi m. kir. Ó1>unépitű-szeli hivatal január Imvi működéséről szóló jenentés szerint januárbub a tór-vényhatósági ós vicinális közutakra 1375 köbméter kö- és kavicsanyűgot, az álkami közutakra 752 kölmiéte.r kavicsanyagot szájlitott ki a ravntSfL Az ez évi őssztdijesiönény 2127 köhinétar. Az eimuil tiónap fagyos időjárása és a liavazás kó^\'lkezléJxn vajuniuiuiyi munkálat szünctd\'i, kivéve u kőanyag-száriitást. A közutak dflapotA a bótjo-karó miatt kieJégitő vdlt.
— (Zalai kis hírek)
Újra ni\'egkezdBdőtt a szénltiány iiüatt bezárt sümegi elemi iskolában a tat^í-tás, mert az iskola nagyobb mennyiségű szenet kapott. — Kor\\?*4yáxás kózbin kezét törte Mangllár Károty keaxthelyl gimnazista. - 1-íjegjzósrrjO hazafelé inuuet össjw&sell és megltcűi Kiáiul/. József égenföldi gazda. — A zalaegerszegi íeánykongiegilció nagy sikerrel adta eV Herczeg I\'e.xnc: Gyuf-kovits leányok c, vigjátékiít
— (Évente 217 en halnak meg Keszthelyen)
Egy évtized alatt Keszthet\\on 2172 halá\'.ozás tőrtént, ami évi 217 átpagnak felel nng. A halálozási szám logna-gyobb volt 1931-ben (250), ^legkiattlb 1939-ben (193). A több mint 2000 ha-lőtt közü\'í tüdövészben 191 hunyt (A A legutóbbi években csókként a|tbvi.és halálozás. (Evi 14—15.)
— (Elítélték a zalalővőt vásár tolvajait)
ZalaJővőn n muffit év no\\-cinl>erél>en országos vásár oDuAnáv*i Bécs József (Szőke), Mécs Gábomé és Bécs Józseí sxdvágyi 3akosok a sátrakból! árukat loptak. A tőrvényszéki tárgyaláson beismerték bűnüket. A bíróság Bécs Jó-zsefot (Szőke) 4 heti, Bécs Gabonáét 2 hónapi és Bécs Józsefet I hónapi fegházra ítélte jogerősen.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri kőztfe (2 vor) dija 30 fillér.
Fafcraár 15i
A Turul Szövetség disztáboroz*** és
táncestélye f,í: 9 órakor az Iparoskor
nngj\'termében. Febraáv 21:
Keresztény Jótékony Nőegj-tet üüw-
teája a Centrálban.
Zrínyi Miklós NaK\'kaiázsai Torna
Egylel táncestéfye az Iparoskörbeo. Fekraár 251
Fél 0 órakor ÜceáÜs a városházán
(Szász Béia: Erdety), HAkIks 2: ......_,____.....
Fél 6 órakor ÜceáÜs n váro^háKail
(Barta István: A 160 óve* seinész^f)\'. Hárelai
Fél 6-kor: 5 helyi srtrző iiodntni délutánja i városhálán.
ID<3
jóslat:
Enyhe dili szél, u (jsukal fagy gyengill, az olvadás tovibb tart, a nappali hé alig vfillozlk.
A Méteorolozial lntöüei aagykw MtcHayeloalloiniM ieleuüi
H8mSr«4kl«l tern.D mié 9 Onltt 4-28 Ma Mft^l +30,(1*16« +7\'4.
EREDMEWT
íííüdsssso fi Zöldi KözlönytiGn
salai wmjm
1941. február 12
NagyMoUu megye* város
polgármesteréiül.
2713/1941.
Tárgy: A naoyk*«imt lakosság
tilííHv.il vhIö clIitáH.
Hirdetmény.
A ueRényebbsorau városi lakosság lösífaai ükség leiének kOnnyabb beszerzése céljából — a városi szeszfőzde (Bátbory>ulcal) telepén kisebb tételekben — aprított tűzifát adok el — métíimfaiánként 3*78 pengős áron.
Nagykanizsa, 1941. január 29. ao. Polgármester.
772/1941.
Hirdetmény,
A zalaegerszegi m klr. pénztlgylgaz-gatóság 24.500/1941-H. az. körrendele-táré hivatkozással Nagykanizsa in. város adóhivatala közhírré teszi, hogy a 160000/1910—VII. P. M. sz. rendelet 5. 9-e alapián azok az önálló késmüfpa-rosok, akik legfeljebb egy segédet és egy tanoncot vagy segédnólkül két tanoncot tartanak, tehát az általános karenetladó kivetésénél az állandó adótételek szerinti kedvezoiényea adóztatásban részesülnek, a kivetés megkezdése előtt, tehát 1941. évi március 5-ig ugy a községi elfllfáróság, mint az Ipartestület áltat kiállított bizonyítványokkal tartoznak Igazolni, bogy egyáltalán nem, vagy csak kisebb meny-nylsógben tartanak kész-árut raktáron én hogy. ezek készítése a saját műhelyükben alkalmazott segéd vagy tanoao munkájának Igénybevételével történt.
Ezen Igazolásokat a m. klr. adóhivatalhoz kell beadni, nehogv az érdekelt közmOlparoflok sx állandó adótételek szerint való kedvezményes adóztatásoktól elessenek.
A hivatkozott P. M. w. rendelet 5. tj-áiittk Í19.> bekezdés szerint a 60 évea íomll ön&lló kézmű!párosok, valamint azok az önálló kézmulpnrosok, aWfcnrk jövedelme túlnyomórészt nap-azini keresetből származik, a megállapított adótételek telet fizetik. Az I. és II. Járulékosztályu hadirokkantak és kézműipart özvegyi jogon folytató qök a M(4d után megállapított adótételt nem fizetik.
Azt a körülményt azonban, hogy az Iparos a hadirokkantak I. vagy II. já-radékoeztályába van sorozva, valamint azt a körülményt, hogy jtivodolmo túlnyomórészt napszám-keresetből származik, ax iparoi kSUUt igSMUI és csak abbau az esetben lehet figyelembe venni, ha bizonyítékait legkésőbb az I. fokú kivetés ellen beadott fellebbezéséhez csatolja. •
A telesfeges fellebbezések elkerülése végett cégszerű, ha az Iparos est a kö-rüluióuyl u lllatékwi m. Ult. adóklwu-ifilati a kivetés megkezdése előtt, tehát még 1941. évi Mirehu hé 5-iv Igazolja. A hadirokkantak I. vagy II. járadék osztályba való sorozását a Jog-érvényesen megállapító hatáxozamalc a polgármester által hitelesített másolatával, azt a körülményt pedig, hogy Jövedelme túlnyomórészt napszám-keresetből származik, községi bizonyít-,vánnyal Igazolja. A községi bizonyítványban feltüntetendő, hogy a kézműiparos az év mely hónapjaiban kiknél szokott napszámban dolgozni.
Azok a kézmű Iparosok, akiket ezen általános szabályoktól eltérő állandó adótételek szerint adóstatás megillet, az általános kereseüadöjukat mm kell, hogy f«lMo*dJÍk, nir.rt az Ipartestület áltál kiállított Jegyzék alapián I94i. évre állandó adótételek szerint lesznek megadóztatva.
A 16U00O/Í94O. VII. P. M. az. rendelet 7. §-ában foglalt rendelkezés ellenére az iirfyolikok és alkunek 1941. évre általános korosetiadó-bovállást tartoznak adni az 1940 évben elért keresetükről, mivel as általános keroaotbuló alapjukat az 1941. évi Jövedelemadó megállapítása végeit kUlÖn meg kell állapítani.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa, 1941. február 9. 410 V. számvevő.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
2620/1941.
Tárgy: Zabvelőmag-akcló.
Hirdetmény.
A ni. kir. Földmlvelésligyl minist-ter felhatalmazta a m. klr. növénytermelési hivatalt, hogy Összesen mintegy 3000 mázsa (háromezer) fajtiszta és fajlaazono8 F. Lovász-patonal (sárga éa fthér) Székács és Hatvani eredéit! nemeiltett zabvelö-magot vásárolhasson és azt az alább közölt módon elsősorban vetőmag-szaporítás céljából minden teklhtei-ben megbizhaió nagyobb gazdaságoknak e\'adhassa.
A kifogástalan minőségű vetőmagért a\'apárként maisanként 23 (husíónhátom) pengőt fizessen. Felárként az eredeti nemesített vetőmagvaknál máziánként még 5 (01) pengő felár Is számítandó.,
A zabvelőmag alapárát télies egészében, az 5 pengő nemesitől fiiamat felét, tehát márnánként 250 pengőt (keltő pengő 50 fillért) az Mvevő gazdaságnak kell viselnie, mg a vasúti szátliláai köliség és a neraesl\'ől felár fele, vagyis mázsánként 2 50 pengő (keltő pengő 50 fi tér) az akciót terheli.
A vetőmagot szaporító gazdaságoknál kösse kl, hogy mindi:,i második évben frissítés véget\', kötelesek az egész zabvelésterületeknek legalább 10»/,.-íra eredeti nemesített vetőmagot beszerezni az akció keretében.
Felhatalmazom tovább a Hivatalt, hogy 1941. év tavaszán kiosztott eredeti nemesített zabvelömag ulán-termeléséből szármaró kb. 15.000 (tizenötezer) mázsa zabvetömagot a fentebb Jelzeit alapáron a vetőmagakció céliára a tényleges igényléseknek megfelelő1 mértékben beszerezzen. A fenti atapárhoz az utánter-mesztett zabveiőmagnái mázsánként 2-50 P (keltő és fél pengő) szaporító felár számítandó, ami teljes egészében az akciót térbeli.
A izsporltó gazdaság által után-termelt zabvetömagnalr akár vasúti fuvar Igénybevétele melletti akár helyben történő átvétel eseten a 15 mázsát meg nem haladó; kls^atdatéts-leti után az akció az alapárból mázsánként 1 (egy) pengőt átvállal. Ennek ellenébea azonban a szaporító gazdaságok az Igénylők részére természetben va\'ó csere esetén a vetőmagot többlet felszámítása nélkül kötelesek kiadni, Illetve készpénzvásárlás esetén vevőtől a megállapított árnak 1 (egy) pengő csök-
kentett ősszegét követelhetik, vasúti szállítás esetén pedig egy pengővel csökkentett alapárat utánvételezheá-aaki
A minőségi és tisztasági vhifé-lalokhoz aiukaégcs mintavételi eljárás, zsákbeszedés, ólomzárolás, iilDsztás stb. kapcsán szigorúan lie-larlandők a 155417/1940. L.—1. számú rendeletem Idanfonalkozó utasításai.
Nagykanizsa, 1941. Január 28. .iv Polgármester.
A nigvknuiMl klr. JáfaUttáMaaii, mint telekkönyvi haMOgtál.
8924/1940. tk; uám.
Árverési htrdetmény-kivonat.
Urává völeyl Villamos ÁrsmezolKillaló Rt. vé«r.ha|UIÓMk Ditddovlce Rozália végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehalrial ügyében a telekkönyvi hatóiig a végrebal-taló kérelme következtében az 1881: LX. L-e Ki, 146. és 147 § ai értelmében la végrehaltaet árverést 25« P10 f. tőkekövetelés, ennek 1940. éri március hó 9. nap-jiliíi |aró kam.ta, 98 P 40 I eddig megállapított per- ás vé«reha|laal éai ma HmiM kérvényéit unttal megállapított 18 P kollaég, további a ciatlskozottnak kimondott <lr. Miklós Sindor 300 P. dr. Miiek Láatló 225 P 60 f UMtivttcMsa éa Jir, beba|li.a végett a Nagykanizsa megyéi véroabfn tehvő a a nagykanlrinl 7961. atllkvben 7990 hrae, alall JOgialt ház 335 az. a. udvar is kerttel Klsk.nl-ssin Ingatlannak tele restére 3340 P kikiáltási árban elrendelte.
A tkvf tutiéig at árverésnek a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Törvényház. O.aitó) megtarlásáts 1941. ivl febr. hó 27. iinpjánnli d. e. 10 óráját Iliit kl éa ai árverést teltéteteket az 1881: LX. t-e. 150. §-a alzplán megállapítja.
Árverést teltételek a következők i
1. Ai árverés alá esd Ingatlanokét a kl-klelte.1 ir téténél alaetonyebb íron eladni nem lehet. (IDOarXU. t.-c. 2b. s)
Az irverea ali kerülő Ingatlant, lei az érvéréé megtartásai a végrehajtatok kőitU dr. Miklós Sindor kéri. 3000 P, ha dr. Malek Utztó kéri, 3390 P, bs a Drá-vavölgyl Árarmtolgaltató kéri, 3/IIO 1\' ,«. teliinai alaeeonyabb óvott eladni nem lehel. (5610/1931. M. 11. az. rendi 21. S)
l/a. Átveretni axindékozök a katonai hatosig hozxiiatulisit lehetőleg ax árverés előtt szetezzek meg, mert ha a katonai hatosig a vételhez nem Járul hozta, as árveréa hatálytalanná válik s annak költségeit a binaipéniből kell fedetni.
2. At átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a klkiiltásl ir 10»ío-át kéezpinz-ben. vagy at 1911 :Lt.-c 127. g-ibaa.meg-hatirotott árfolyamnuu atimJtott. óvadék-képei,ertekBapIroaban i klkllldóttnél lat tenni,vagya binatpentnek előleges, blról letétbe helyezésétől kiállított teteti elismervényt a kiküldöttnek átadni ea at árvetést teltételekéi alilml. (1881 : IX t-.C. 147, 150., 170. §§.; 190S: XU. t.c 21. 9).
Nagykaaltsa, 1940. nov. hó III; napjai. Dr. Bentzlk ak. klr. Jb. elnök. A lilsüuiíiiy hiteléül | Kiss tk.
rt* troeaUut
.4 liimlyii Weill ül
Continental iröíépelí
képwitseleta és lerakatai
SZABÓ ANTAL \'8P0RTÖZLETÉBEN,
Naeylunlssa, Fő-ut 5.
Molnárok figyelmébe I
Iá íiif el jegyzési
vigy
Vámcserekönyv
újból beszer*zliet&
Ispnsk nyomdálábsn
Gfesvnzsjjof műtamczjtÍPM íwmhczhalik
APRÓHIRDETÉSEK
10 „ül. aO-rmSi. mlnMn további uá 4 llllát.
AlíAii
¦.fán-éssH azonnal felvétntlk, Szemere-
utca 10.
124
Taaflsaatjil és tM-.etéeata haVatatl-táséta.n gyakorlott nőt vagy tértit azonnali bejépéire keresek. Clm a kiadóban.
425
ADAS VÉTEL .
¦uaH géallsvarUt* ronpyol kerté megvételre lapunk nyomdája Pö-ut 5. alaát. ,
Btlaulái koiztllni, Bledetmeleratttat,,Ma-donnakép Ctengery ut 17. első em. ajtó 2. Megleklnthotö lOt-12\'kötlKt. 417
Holnap tegteltól naponta a piacon élS-ftoaitr kaphaió a középső asztalon. 428
LAKASeOZlJfíTHI3LVlSieü
Ka*r«MV*ei atonnsjra vagy nukjzta 1-ére illeg hiromato-
való beUlllözesre kit-, ese hé. Ukiit. - Értetltentlő örtrat-utca 7/«.
ills, Kirolv. 367
etaBemotM konybaa lakás majoari kiadó. Babodn, Oyötgy-u. 27! 426
BLTTOROZOTT SZOBA
tWátsalMiairtttsa butozozolt \'toáaty külön lUrMatohival Wadá:SugtMtt: terfB? föld-szint. Hrdekiadul: oivoifl renctelőoeíi. 4tS
UAZ SS M(MTUIN.
Dtengeiy ut 6S. at, hákae uabadkétból eladó. 422
CUuliajtáe* miatt, két kisebb adómén, tea kertea családtbíz sürgőién eladó. Men-blzotlub Horváth, Stigii-nl 42. 123"
ZMJU atflXLÖIf"
r-OUTlKAl napiuzp. eÜettlB I .s^aeMsitflIL T. NwktMzt.-, KeáeHa kiadói r.ltlKá/.iy.
Nyomaton ¦ » .Mtatrssasiil.il. T. n«i,/k»i,i<t„"
ny»i.!ilí|AlB.»,I(i»yliiuilKj,t., (Nyomdáirt taWi hlal l«,.-.ly.)
3la évioíystH 86, Hím.
NtgykanliM, 1941, február 13 csütörtök
ZALAI KOZLO
/ár^i 1 2 ffIML,
1 m r \\
BarlsaHts Lajos
aai «0 Mm ¦ JMNT* *•
A munka
javakban és nem pénzben kell gondolkodni, mondotta " pénzügyminiszter expozéjában. a tőkét nem szttb\'Ul összetéveszteni a pénzzel, végül pedig, hogy uZ arany c^ak a ktjfr kereskedellmi foi^tomban mutaj^ kőző egyenlegek kiegyenlj,tj6són«k; egyik módja és sokkai fontosablb, hogy a terfcneiés folytonosságát biztosit síik. Hozzá kell tennünk, hogy ugyanebljian a bfestzetféhen a mfci«kát helyezte a mfrüszter igen. előkelő* polcra és megállapította, hogy minden trminka htv»tás és a ncmzettöa kapott megbízatás.
Még néhány iwppai a minisztert expozé elhangzása előtt a Nemzeti Bank elnöke beszéft a pífipjós a jJÍ. vak közötti különbségről. Azt mondotta, hogy a pénzről 63 érmek funkcióiról, a l^íg^Zd^kotinSsal kapcsoltban más képzeteket alkó-, tunk magunknak, ami * valóságnak twSgfciel. a valóság pedig az, hogy a pénz egyszerű csereeszköz, oanj^lyrl nek nincs más szerepe, mint az, hogy a javak értékelését és azok forgafh mát egyszerűsítse és megkftnnyit e. a pénz - mondotta a jegybank elnöke - a gazdasági javakat nWm póf-tolja, tehát a bSoUgaz^iiwxUs »iko-ies viteléhez nem pénzre, hhneni materiális javakra van sZúk-ségtmk.
Nagyon tanulságos a két beszed párhuzamos okfejtésének megfigya-lése és még t,anul ság\'osabb a kettő közötti tökéletes értelmi uzonosság. Haa^/dálkodás idejét éljük. Azét " gazdálkodási rendszerét, amelynek alfája és ómegája a takarékosság, a megszervezett és központból irányír tolt anyaggá zdálkodás) vagy kfetzlelr gazdálkodás. A régi rómaiak még csak-azt az igazságot Ismerték, hogy a fegyverek csörgésének zajában hallgatnak a minták, nekünk meg kell barátkoznunk azzal a rideg gazdasági igazsággal is, hogy amikor valamely ország hadigazdálkodiásra kényszerül, félre kell áUitania bizonyos normákat, amelyek béke ós szabad forgalom idején érvényesek ugyan, de mihelyt a kötött gazdáir kodás lép szükségszerűen n szabad gazdálkodás helyébe, elhalványulnak, sőt meg is senárásülnek. |
íme a pénznek és az anyagnak, a csereeszköznek és az a^on vásdrojff ható javaknuk egymáshoz való vtszoj nya mennyire megváltozóit. Az ország pénzügyminisztere és « ^cgy-bank elnöke, tehát a két icgtekjni télyescbb és leghitelesebb fóruinl arJ ra int, hogy ne pénzben,\' hanem1 ja-vakban gondolkozzunk és hogy m\'jn" kánkat, a nemzettől kapott ezt a hivatásszerű megbízatást szenteljük anyagi javak, niíiteriális értékek teremtésére, a jegybank eínőke szerint, hu ném\' ezt\'* tesszük és nem! iliCaZkcdíiiik bele a takarékos anyag" gazdálkodásrendszerébe, m^fheieí-lenül infláció fdésodródunk, uminck viszont legyclkn hathiaíós eltenszi-ro 8 takarékosság.
Nem, keil hozzá fantázia, hogy a hadigazdálkodás érvényességének időtartama\' tttatt az manyynlutnjneli
Tegnap Mussolinivei, ma Petainnel tárgyalt Franco
Románia háborús készenlétben — Visszahívták a szófial angol kövelet Is — Német-orosz-bolgár megegyezés — Bulgária Igényt tart az Egei tengeri kijáratra — Éles amerikai támadások Willkle, a „háborús uszító" ellen
Tizenhatokra httdtonyag szállító angol hajót síi Ily esz tettek el m német
Tagnap estig ntfég semmiféle hivatalos közlést nem adtak ki, hogy Mussolini és Franco találkozása hot és miikor történt még. A világsajtó ugyan már jelezte, hogy a találkozó az egyik frflncla-olasz határailolmjá-son történik majd még, söt azt t*\\ jelentették, hogy a Földközi tengerikérdések kerülnek a találkozón rnleg-vitatásrai de bizonyosat nem) lehetett tudni. . .
Az első hivatalos közlést a spanyol távirati iroda ma adta ki. Eszeríni Franco és Suner kíséretükkel együtt hétfőn éjszaka indultak el Madridból. Kedden délelőtt léptek franci* földre. A határon ünnepélyesen fogadták őket. Délután az olasz határra utaztak a spanyol ügyvivővei együtt. A spanyol és olasz zászlókkal díszített határállomáson ismét ünnepélyes fogadtatás volt. A spanyolor* szági háborúban résztvett olasz Önkénlesek lelkesen éltették Francot & Spanyolországát, \\ ;! j, ¦ i = \',
A Spanyol államfő ós Mussolini tegnap kél izben találkozott, mondja továbbá a hivatalos jelentés, - A kaudjlo és a Duce megbeszélésén résztvett Serrano Suner spanyol külügyminiszter is. Qano gróf katonai szolgálata, grii&tt nem vett részt a tanácskozásokban, de szívélyes táviratot váltett spanyol kartársával. A megbeszéléseken megállapítottak, hogy a két kormány szempontjába* figyelmet kettő összes európai kérdésekben a jelenlegi törlőim!? piií-lanafban teljes az összhang és azonosak az érdekek, Y \'¦ - ) A két államfő megbeszélése több mint 3 óráig tartott. A tegszivéiye-sebl> légkörben folyt le a megbeszélés és teljes megelégedést kelteit, > jelenti még a spanyol távirati iroda. Hozzáfűzik még e jelentéshez, hogy a két nép vérrel pöcsételteimeg barátságát, a teljes együttműködés tehát természetes, ; í !
Ma találkozott Franco és Petaln
Vichy-Montpeiíer, február 13 Hivatalosan közlik, hogy csütörtökön petaín tábornagy vH]ásreggciin látja vendégül Pranjjo tábornok, sp;myol államfőt. A villásreggeli után megbeszélés lesz. ugy a ¦villás-reggelin, mint az azt kővető megbeszéléseken a két államfőn kivü1 résztvesz Suner spanyol é-; Darlan francia külügyminiszter, továbbá a spanyol belügyminiszter és a vichy spanyol követ is. . || ¦ t I
Petaln fontos nyilatkozatot tesz
Budapest, február 13 A Pest vicby-í értcsülóso szerint Pelain lábomok, anünt befejezte aspanyol áMamfövcl való tanácskozását és visszatér, fontos nyilatkozatot tesz.
Az Esti Újság berl\'ni szerkesztősége jetenti, hogy a néniét fővárosban
mindaddig nem nyilatkoznak a spanyol —olusz megbeszélések ügyéről, míg elfibb maguk ;iz érdekellek nem tesznek közlést. Albidban Ózonban meg-
jegyzik, hogy itTin rokonszenvvel ri-
g>eli mind Mussolini és Franco, mind pciüg Franco és Petaln találkozóját.
Wlllklevt háborús usxlto-nak nnazl pártja
\' Newyork. február 13 Amerikábm nagy feltűnést kcHL telt, nogy a Lincoln jubileumi .alkat-mával rendezett ünnepségeken élesen támridlúk WiHkief. Fisch, az Ismert szenátor beszédében hangsúlyozta, hogy Willkie míg jobban veri a háborús dobot, mint maga Roosevelt. Nic szenátor, aki nagy szerepet játszik Amerika politikai életében^ ugyancsak clCsen támadta Willkkt,
bki, mikor a külügyi bizottságban Bzemére vetették mngotartását, kH hívó és sértő választ adott. Amikor ugyanis megkérdezték WÜikietől, hogy választási beszódcHői. amikor RooSEVgt politikáját támjidw és n béke ,. .t -finak tűntette fel magát, hliért tért \'CV^\'víillkie így végszóit :
- ja> azok választási beszédek yoI\' tak ! t | : ! | ,
Newyork, február 13
A szenátus külügyi bizottsági egy kisebb módosítástól eltekintve ugyan ugy fogadta el az Angliát mOgSegttŐ javaslatot, mint a képviselőház.
Newyork, február 13 Roosevelt elnök rendeletet irt abjt amely külön engedélyhez köti az B gallonnál nagyobb tartályoknak ki-vitelét, ha azokban kőolaj vagy bfctt-zm von. A rendelettel közvetett uto>t igy akarják ellenőrizni, hogy neiri történik-e Japán részére szállítás.
II román olajwIdikrSI «1-axallltották az asszonyokat és a gyevmakaket
Bukarest, február 13 Hivatalosan közölték, hogy » btl_ karesti angol kó\\*t bcíctentel^ hogy kormánya őt és a követség Összes tisztviselőit \\1sszSahivta. Erre tortént a londoni román kö^ ós a kjüh vétség tagjainak hazahívása. A követek a diplomáciai szakitás napján február 15-én utaznak el a fővárosokból. « . t Bukarest, február 13 Romániában műiden előkészületet megtettek az esetleges légitóniadás elhárifásáni. A fontosobb helyeken légvédelmi tüzérséget állítottak fel Ploesti vidékéről elszállították a gyermekeket ós az asszonyokat. ,: .\', Bukarest, február 13 Antonescu it\'ndcletet irt alá^fmely
lett meglássunk és értékelni tudjunk egy eszmei valutái is. Ez pedig a munka valuta,, i \\
A ternfelö munkii nemzetet éltető hivatása \'és jelentősége, a nemoeti köielességtcljesitós aranyat is meghaladó "agy ártéke. Némi nyakatekert elmeletek ezek, csupán a valóságból, nz adott helyzetből le\\tml kérlelhetetlenül tár^ilagos következtetések. N*nr forradalmi gondkiUrtjok, h«nem;
n reális é\'et átl»i kijegecescdetl gazdasági igazságok felismerései. Az a tétet, hogy nvunk-i 8züü az aranyat és arany jutalmazza a munkát, váL-tozatlajiul érvényben marad és at-m\'íntödik az eijö\\endŐ béke Idejére is. Az azonban bizonyos, hogy ma, amikor szűkre szabott keretek között kei! élnünk, mindemiét fonto-sabb.az, amit a pöizügyniiniszter mjondolt; a termelés folytonossága-
ink ^biztositáso.
*iehát a foiuuka | A nemzeti munka akkor is, h« nem aranyat, hanem materiális jakkal kapunk érle. Mert ezeknek a javaknak aranyéitéke egy fülérrel sem csökken. Értékmérőjtűi is maradhat továbbra is az arany - eíméletben. Mert gyakorlatiban-uz értékmérő mindenkor az a tffrrnb\' kenyér, ami n munka elsőrendű gyümölcse, , t I "_l I "_i
»
ZAI;Al ItöZLONV
1941. február 13,
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál.
szerint a kjatojTfll szökevények kegyeleniben részesülnek, ha február 15-éi^ jelentkeznek csapat testeiknél.
Angiié rövidesen hadiállapotba kerül Hománi Awal
Belgrád, február 13 A Politika értesülése szerint számolni lehet azzal, hbgy Anglia és Románia rövidesen hadiátlepotbA kerül egyWás . A londoni külföldi tudósítók kérdést intéztek illetékes angol körökhöz, Sor kerül-e a romániai olajtelepek bombázására. A válasz szerint ilyenről egye\'önenincs szó és hadüzenet nélkül ilyen nem
következik be. ; 1 ;\' | |
Bukarest, február 13
A román lapok még nem| közölték az angol diplomáciával történt Sza... kitás hirét! Az eisötétitési intézkedéseket azonban szigorúan fenntartják. Megszigorították az őrségeket mindenütt, inért áltól is tartanak, hogy » szabadon lévő vasgárdista vezetők ismét előkészítenek valamit.
A házkutatások és letartóztatások tovább folynak. Eddig 7760 embert tartóztalak ie. Ma több Ítéletet ja hoztak mér. ¦\' i ; j |
Visszahívta* a szófiai angol követet Is
Belgrád, február 13
A Yremc értesülése szerint n.saóf fiai angol követ, Randcl, rövidesen elhagyja a bolgár fővárost.
Azt a hirt, hogy n bukaresti török és görög követeket is visszahívták volna, cáfolják, ( ; ( ¦
Német-orosz bulgár megegyezés.
, Budapest, február 13
A Mai N»p értesülése szerint Németország, Szovjetoroszország és Bul gária között megegyezés jött létre az őket érintő összes kérdésekben.
Ugjwicsak a lap irja, hogy angol részről cáfolják azokat a hireket, amelyek szerint az angol kormány megfigyelőt küldőit vnj»t a spanyol -olasz tárgyalásokra, illetve, hogy nz angol liorntány fegyverszüneti fel-1 tételek ügyében tapogatódzott volna\' az olaszoknál. 1 ; ;
Bulgária igényt tart az Egei tengeri kijáratra
Szót ja, február 13 A bolgár rádió tegnap nagy feltűnést keltő előadást tartott, amelyben bejelentette, hogy Bulgária igényt tart az Égei tengeri partvfrf dékre és a kijáratra. Az eiőadöhang súlyozta, hogy régi kívánsága ez Bulgáriának és szfikségesjiek látják erről 0 jogos igényről tájékoztatni a világ közvéiemiényét.
(Folytatás az 5. oldalon) .................... ; 1 ii.n.......Í ........
A „Ferenc József keserűvíz
régóta kilDnően bevált haziazer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle karos következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az éh/ágyat fokozza. — Kérdezze meg Orvosit 1
I közelii elnSkuútaszttis hullűmal
a nagykanizsai Ipartestület tegnap esti rendkívüli elöljáróság! ülésén
A nagykanizsai Ipartestület tegnap este 8 órakor rendkívüli előljaróságí ülést tartott, amelyen megjelent dr. Hegyi Lajos városi főjegyző, ipnr-biztos is.
SainU Lajos elnök bejelentette, hogy az iparos-bál az idén ís\' kitűnően sikerüli, köszönetei mondott Szabó István főrendezőnek, a rendezőség "minden tagjának és minden egyes szereplőnek lelkes kozptn)u> ködéséért. Majd
a boripari szakosztály
múlt évi nulkódosét, oz általános helyzetet ismertette, fő\'eg n nyersanyagellátás terén, úgyszintén az iparosság kívánságait toHrnUrJso\'ta:. Az-uj irónyámkat \'felterjesztették az Ai^iorniiánybiztossághoz, pzptrtbttn a jóváhagyás rnJéjgi mindig nemi érkezett mrg. A KözszáUitiísl Csoport 60 tagja , ; |
2300 pár bakkanos és 50 pár gyermekcipő készítésére kapott megrendelést.
A munkásoknak 10 százalék béremelést adtak. A csoport vezetője Varga József lett.
Bejelentette Samu elnök, hogy február 16-vel az onyágkiutnlás uj módszere lép életbe. Majd beszámolt az IPOK országos kö/gyülésé.\' rőt. Ugy Ő, mint Papp Oszkár felszólaltok a közgyűlésen «z olöljáró-ságJ határozat érteimében mindama kérdésekben, amelyre megbr zást koptnk. Majd elmondotta^ hogy az IPOK Szerint is
a nagykanizsai Ipartestület országos viszonylatban Is első helyet foglal
Cl n tórslestületek soraiban, Felolvassa, több nagy ipartestület - mint Debrecen, Kolozsvár, stb. - leveleit, akik a legnagyobb elismeréssel viselteinek a nagykanizsai Ipartestület munkássága \'iránt az egyetemes magyar ipamséi\'dekek védelmében ós előmozdítása érdekében- kifejlett te* vékenysógéért és utalunk a nagykani-. zsai Ipartestület és elnökségének első rendű voltára országos viszonylatban. (Külűnosen a soproniak irtfik meleg tónusban Samu Lajos elnöki) munkásságáról.) Az elöljáróság ezután áttért
az évi közgyülóii előkészítésére.
Bazsó József \\-ezétö-jegyző eiöter, jesztett* az ingatlan költség előirány zatot, jneiy 7089 P, az általános igazgatás költség előirányzatán°k szükségletei: alkalmazottak iMetmjfl-nyci 8133.82 P, tiszteletdíjak 680 P, Írószerek nyomtatványok 600, fű. lés, világítás 360, OTI járulekok 880, egyesületi dijak 338,\' képviseleti di-
jtjlÉÉ
jak 250, tpari tanfolyamokra 223, szakkönyvekre 432, iparos gyógyfür dőkre 570 P, stb., végeredményben 16.114 pengő.
Erre fedezet: tagdíjakból 11.976, felvételi dijakból 1200, tanoncszerződŐ-\' sekbŐl 1125, szabadulásokból 1120 mestervizsga dijakból 360, munkakönyvek 180 és múlt évi pénztári maradvány ,198 P.
A Járási Ipartestületet a szükséglet mintegy 80 százaléka terheli, ami kb. IS26 pengőnek felel meg.
Vngyormiérieg 1910 december 31-én : igazgatós 3926 P, ingatlan vagyon 63.883 P, levonva n terheket
a tiszta vagyon 51.460 pengő.
Samu Lajos ezután felolvasta azok névsorát, akik kiesnek «1 elöljáróságból. Ezek: Balogh Buldj^ár, Háry János, G«zdán József, Gumijár Ferenc, Mankovits István, Horváth Mihály, Uung Adúnv, Lukácsy Gyula, Lusztig Dezső, Zwcjg Imire, Hirsch-ier József, Poór László és Simon László. I (¦ ; ; |
Sónu Lajos elnök q továbbiak fo-lyarrrán bejelentette «z előljáróság-nak, hogy , 1 ! i ! \', í
elnöki megbízatása lejárt.
Megköszönte az elöljáróság és elnök társainak támogatását munkáíában, töi"ekvéseiben.,EiUiek az elöljáróságnak és elnökségnek munkássága a legkritikusabb időre esett, mutdbt-ta, ezt a munkát- lehet kritízátnj, de az etnökség jóindulatát, jóakaratát lebecsülni Mn lehet. Emelt fóvd és nyugodt tekintettel áll az iparos., táboré lőtt, lelkiismeretesen vógezta munkáját, a reá bizolt feladatot, senki sem mondhatja róla, hogy tisztét üzleti célokra használta fcH Mindenkor a köz érdekét tartotta szemelőtt. III!
Samu einök ezután szóvá tette, hogyan házainak különböző nevekkel a közejgő választásra. Amikor ö ezt nz illetőknél felemlítette, azok kijelentették, hogy ők seanjiiiféje aki cióra nem adták oda nevüket. ; ,
Kubát József (Ktskomárom) a vidékiek nevíben kijelentéit© hogy
az egész vidék Samu Lsjos elnöksége mellett foglal állást.
Sainu elnök ezután felolvasta Tarján (Pálcsics) perenc és társainak beadványát a2 elöljárósághoz,amely mditvónyozza, hogy minden esetben, amikor az alapszabály titkos választási ir elő, a szavazólapok színre, alakra és nagyságra nézve azonosak legyenek, úgyszintén a boi ritékok is és a választást megelőző 8 iwppat a használandó szavazólapot borítékkal együtt s testület tagjainak
VálHISi Mozgó. Még ma, csütörtökön
általános közkívánatra prolongálva UHágatrakoió I -fj* HT ZAIMH LEANDER
a kivétessen nagytehetségű művésznő élete legnagyobb alakításában
Egy királynő szive
Stuart Mária sorú újszerű megvilágításban.
EIOadáaok Kfanipokon S, 7,9, nmir- és ttnnepaapokon 3, S, 7,9 kor
itat
tatai és ajkai szén
kapható
TIBOLT LAJOS
fa. An «xénk*r«afir«dflnAI.
bocsássák íendcikezésíre. A beadványt mintegy 80 Iparos irta alá.
Samu elnök ezután felolvasta az egyidőben beérkezett ós mintegy 400 aláírással ellátott másik inditvÁnjyt, mely szerint »...tudomásukna Jutott, hogy ozegységet m\'egbonlnni akarók Iveket köröztetnek aláírásra, nHeiy h*ket Sok iparos nem\' ima aló, ha ismerné önnek hátterét, azért kije. lentik, hogy az Ipartestület ehtöksé-ge iránt a legnagyobb\' tisztelettel vi* eelietnck, mert ezen nehéz idökinfci-lett is kifogástalanul kép^scUc az iparosságot és annak érdékeit és azért kértk, n b&öoVáiryiV\'n foglaHak elutasítását. Kijelentik, hogy
Samu Lsjoa elnök Iránt a legteljesebb bizalommal viseltetnek ét a legnagyobb elismeréssel vannak önzetlen is odaadó munkássága iránt. Nem méltó a széthúzás és személyeskedés a m»i koillloly időkhöz, mert ez tekintéiyrómboiás, stb...«
Ezt a bendványt Márkus Károly és mintegy 400" iparos írta uié.
S*ímu Lajos ezután szóval ottcegye-sek munkáját nz oinőkség eüen, okije kiadták a jelszót, bogy Samut és
BaZSÓt ki kell buktatni, fnditvanyoz-za, hegy Tarján Ferenc és társainak indítványát terjesszél; az évi rendes közgyűlés elé. 1
Dr. Hegyi Lajos -főjegyző, iparbiztos utal n közigazgatási bíróság egy határozatára hjasonló kérdésben, ami kor kimondotta, hogy n törvényt nem éri sér©ierri:, ha nemi azonétszfi nfi és niaku cédulákkal sz«vaznak. A titkosságot azonban eiőirják.
Kertész Béla építfezmérnők, alelnök oly válaszadást indítványod hogy <iz Iparteshiiet mindenkor az alapszabályok értelmében fog eljárni és fokózottnb\'alrti ügyei n titkosság befcirtására. Ily értelemben határoz-\' tak is.
Az Iparoskör tagdijót az etfdigi M 4 pengőről 7 pengVirc emelték "z ipartestületi tn^k szósnái\'a, . aldk m\'ég nem tagjaj o Körnek, hogyigy sokkal ked\\«zm1énycKeryi>en kegynj m\'ódjuk\'rendes klul>-életet ébij. : I
Éjjel 11 óra volt, amikor a rend-kivflll eiőljárősági ülés véget ért.
1 1 i i \' (*) :
Szombaton délelőttien aklskanlzsal Háztartási tanfolyam záróvizsgája
A Kiskanizsón mnködö 3. számü m. kir, háztartási \'gazdasági tonf^ lyiaínV befejezéshez közeledik. A tan. folyam! nyilvános záróvizsgáját február 15-én, szombaton dóteJött 10 órakor tartja n Kiskajiizsoi Polgóji Olva^sókör nagyteij»)jébe.ii. Az e!-m\'éietj, vlzsg)i után n miniszteri vizsgaelnök megnyitja a Tenipioimi-1éii elemi Iskolában a háztartási gazdasági kinfolyöm növendékei állBl rendezett háztartási-kézhiiüJika kiállítást, amely szomhnton a megnyílástól délülán 5 óráig, Vasárnap pedig délelőtt 10 órától rjelután ugyíüicsak 5 óráig tekinthető meg dijtalanui. Mind a nyilvános záróvizsgártt, mind a kiállításra szívesen látnak barkát, |
.1941 feteuir 13
ÍAUAI KOZLÖNV
¦.eláss ssitaló-kapltány példaadó
te
Rónia, február 13 AZ\'Afráfrt nevű kis eláss torpedó-inszád halálra szánt hösiessejfg-\'l niegtáini-idott és megtorpedózott egy 8000-tonnás, h;.ia;rnas, felfegyverzett angol cirkó\'ót. A torpedólövések a cirJiá\'ót erősen megrongállak, de a következő -pillanatban már n cirkáló ágyúi sortüzekkel árasztották cl o kis naszádot. Az «fíyik isortüí ci-pusztíWtt.i « gépházat, felroblnuiiol-tü a-niimiclót és felgyújtotta «z olaj-, kéS2r.e:e[, ugy, hogy !1 kis naszádot csakhamar egész lángtenger vette körűi. Acirká\'ó ezután s\'otve távor zott a csata szinhelyéröl. Albérlő Baufisorhajókapitány, n rudúiiailélt tarrtedóirsáád parancsnoka kiadta a parancsot, hogy mindenki irr»ncküh Jön. Mentövekkel, rögtönzött tuti* fokon nyíwkiiU a legénység, de a pa-rtaicsnok hiven a tengerészeti ha. gyoiuiáiiyokhoz. míg akkor is hősiéin, isuidületle.iíll á\'lt ¦ parancsnoki, hídon, amikor a naszád ttjnjBEOlt "
hut-kánttkbun. .
Pár perc nnilv-j azonban a kapitány felvetődött a viz Srftaére, Nem tudnj, hogy mi vethette te:, ti ián egy nVbUniás ereje, de most nr.ír aten-gcrsziiién lévén, .úszni kezdett és kiáltozásával mnga köré akartja gyűjteni a .fau\'lláiinok közi vergődő hájó-töröttei-e!. Halvái gyűltek igy köréje, s mindjárt átvetie a partancsnoksá-got. A mnesokból, amelyek ttgUsérrő v*l az "gyes in*tró«>k a viz színén tuiotlák magukat, kis tutajt rögtönöztek es -meziteleaűl a tutajba kapaszkodva -héiiykódtak a milVúnH kon. Időközben m*g egy hajótörött1 került hozzájuk és ,eswl hétre aír porodott <i hajótöröttek léüsáma. Albérlő B\'uifi kapitány, aki pedig rn?iga is súlyosain sebesfllt viilt, párattan errcrgiával biztatta, bátorította sorstársait. Csak hugyia lét-számi <jígyrc fogyott. Egy-egy kézpár elernyedve eleresztet tc a tutaj szélét és alámerült a hullámsírba.
A kis csoport iugfai kiabáltak, jeleket adtuk, de segítség sehonnan sem joientkewlt. Mámup hajnalban ismét megtiövokcdétt a ibsiszám. (mert a ntujppíali világosságnál a tenger huliámM kört itt is, ott is felbukkanlak « haJAtArfitlek.\' NapptJl. töb1>azör zygi/ik él felettük repülő1-gépek, nmetyek hajótöröttek után kutattak*, de ökel neW vették észre; Hiába integettek egy száguldó moto-ixisltajónak is. így telt cl még egy borzalmas éjszaka. Kimondhatatlan, hogy mit szenvedtek « hidegtől, a kk^firtaajitfli, « éhségtől és főleg « pokolrsn fctafzó szorttfuságtó1-fBaaifl kapitány .imnbmi rtefeis vesztette el ¦hitéi. Mésnap délután végre.•rntrután 36*r4^lhánykódtik a wngercn, egy felderltó uton lévő Mas megpillantotta ökOl. Bkkor jnár a hsfótő*flttekj uagyhésze félig ájultan feküdt a tutajon, csak « Wpibány állt egyedül •én integetett, (kiáltozott n Ma* legénységének. Most n«jr valamennyit kórháíb-m ápolják, ijej-aulyosahb az átinpotu m\'agáJi«k 0 kapitilnyii*"k, aki nek n stbe-ifliése, mint «z orvosok luegálbtpitott.lk, éielyes^élyes. -Orvosok vlíaí.ÍM értik, hogy v^A a suiym tíei)í>wl hogyan tudóit ilyen ,p4i-atlan s-zivostig.it, energiát t^-usilunl.
Atl>ei\'to Biuifi &>rh«jól«j>ÍtAiiy peidíitnutstó hősiességét ar-my vitézségi Őremnjel tűntették ki.
Egy vasárnap romantikája
(Post festa)
Máskor is szép, de a legutóbb kíilfaiöwji szép vo\'t u vasSSWp, A liázuk tetején meg fehéioi iu.ti a szűzi hó, de a Jevctfitan jnAr érezni leintett n tavasz lágv W». letijt. A Deák téV kopaszodó t&ú\\ önrclctlt verel-ek csijiogtak, retöfi árckarján egy ünneplőbe ollózott cinke szorcími dsSt trjplazott. A korzó népe koyanjÓn ImHAniZittt, a kini-kotok nwgls^ijai döfi fiatul! leányok ignzgatlák kalapjuk a-tóit klszóWlVi göndör fürtjüket. A feMWrtíttan barangiai is mintha értassjUien stó. lilgatlák votoii a hivftkci a bárom-ih\'gJ\'ndlizcnkeltös miséiO. A le.vgVi páxatett vo*A, hí eg azúrján apró ködfoHök karikázlak, fis mtsnl, l.-ojfii-goll n hivő nép a karcsú torony folé, a tentyaoniba nu-gljék\'clhi. lietneintciii én is. Műi\' csodalatos \'-illeniólI Ott kViYl a nyürsgö, a zajló éfüet. itt biim a 1iV<ukl>o.opakodo neseteJcu cseid. Ott kinn harc, gond1, nyoin\'sniság, itt benn béke <* nyugalom boniV. t)tt még /ututlau, vagj- kaján nwaofiyok rvdozik a ittSSoS ajkakat, itt már az Alfomsttódotl íéj«k szolid alá-zaltd tekint ttí etSs> >f*Ű6 ivílt a». m-VldÖkc Olt kun még e&ik
várják a tavaszt, üt baon irtár bimbóba sarjadnak az Bliltos léseldvlráj. gok. Nem tudoUi, de ugy- érjecm( ltogy ez a >nagy itiiksitét igy együll-Véve tök-aoteicn adja a torontrés csodálatos -hanttOnlAJnt. Majd ftl-bangxotl az orgona hangja, intólynt\'k lágyabb akkordjai utögü\'t baíflaaii lehetett a miséző tpsp lépo*íöiutájú( i Introllm ad ultftre Dei...
inaiba ai«rulscm. ijetaemnak fohiV szuit azonban niegiilU\'ilták a nag.v apósból tk. Stent Pádnak; a pup aikáróVl Wétó nysuló intótniti és még valami... Vatami, amiért kü-1 önösen érdemes vall Ijcmeiuii: QZ
uj, Szent Inuc vegyieskar éneke.
tovabb nem ludtam imádkozni. A kónis felé forduátaai ós nn\'gitti-Mt.l ¦iit.i-.iii s/á!\\l-sy..\'i)\'i az ének márnyán a magasságok felé, ¦aho-l UM jegyzik és mttgórtik n liaMgtajan iniadsi\'igot is.
A templomi ének niimlig S00p. Az ¦imádságos Setkek mindig művészi Összhangot twentfenek. I)e azért igy, ilyen fo\'.készüptséggel, omiyi jónk 1-rallal előadva maitlia joblKUi dic.sói-tnaé a nagy égi Teremtői Mondom: az imádságot abbahagyom, csak na éhekét haHg.iWmv, ameijbo ol.van ssépin M-K-.¦..•.:!!. az áldott IcOkü Uusjuiicr hlíre tJUiikóhangn nslfn-tírlésc.
Adja Isten, hogy ennek a-szi\\-ein-
l-optok, ennek az aSázatos .t(Uöi papnak végesr.akftdírtteii munkaiját, an-gA-ali tiire-Jm\'ét, nüázatos kóróséi és
könyörgését, sok-sok irháját í* gyö-nVöriréiir.\'. olgondotlLsAt 111 ¦ m . i elolib koronázza eg>\' ..aftfiujázö t.iii|»loin-szentoV.s.
\\V4eni szemben fig>- jámlxír WTok róisafüzért pergctelt, nicjlolleni egy ftatil leány tónkat néma mozdulatlanságban.
Mit is kérhettek onnan telülröííí,.
Áldozás vWH az abjaucott boszOrö. dő napsugár megtört á csBár kris-tátyaln és szivárvány színekkel tir-kltotla a ssentély "rácsozabin V>gó fehér csipketeritöt. fis toltajoll PÖ-vel, mctwrQgetTO járultak az Ur asztalához sokan, akik fáradt Ük és terlwlv.\' voltak és mcggyogvutl 0
tette uk.
Az énekkar nwvészi kánonju é-s a pap utolsó áldása ub\'ui boSdog megolégedutten üWoztam, dc tnéft nem baza, tauaem agy másik tomp-lomba /,.
liz a üi.ímI; inni az én tcuiplo-mom, de uz én népemé. DemaatVfca( Egy fiatal tanitó esküdött őrök hűséget utáján ik.
Az <mgonn íulszindidót búgott, « a kóms énekét — áldd meg Isten uz Ifjú naUkapart refrénnel — harsogva visszliangosták afebérro meszeit faliak. A gótikus alAakukon !.\'¦!.¦l-.:r.il. il az áldott nap és aranyos sugArkevéklK\'il kereszteket rakott a templom pádimentumára.
lílől últem eg>r padban. Mellettem egy jőságos fehérhajú ember 71 éVé-Itez hu\'k négyet kért az egek Unitói, mert ¦ ¦ amint később megtudtam - uégysueri Nap és Fö!d-ö"ic4kecés után boldog rtröme telnék az unoká-iúbau. IMJésltsd kérését jóságos ls-tvn... Te jKdig boUtog ivadéka \'még életében csókkal illesd simeon-tetkü iiag>-jpád lába nyomát.
MeEkexdődik az cskotési si«rtartás. lígy fíatü pap, a vőlegény 1ostt-*V-liátyja, umicpíö talárban, trteghatot-t«l oJviswa az igét: íUgy -snefessfl-tek (gyrnö-st, amint én szorottein a vibigot.: fis folyik ujkárájt a szó lágyan os4">rgedezvc. Kl-dtrsukló fátyolos hangja elárulja, \\hogy testvéri szivének ezüsthúrú hárfáján legszebb didait akarja ptsigetni. A g>"íi-tekezet ftnoirttclkü papja egv- oldal-nlésín előrehajolva figyeli puptársát és arcának szolid mosolya jelzi, hogy g.V[*myörködik benne.
A vőlegény ama sir. Megértettem. Az egyik fia két kezét \'irtigasra ensslve inogá,ttt|n o másik házasságát likkora öröm térben ó> idólwfli el nem férne, <Io a sziv az magába zárja.s l»ogy n>eg ne repedjen köuy-nyikkel segít magán.
Aztán... aztán én is rlÖwlieh> a zsebkendőn*?! s olyan jóv usett örülni a más Örömének. Eszarobc
bálí ruhaselymei biztos sikert Jelentenek.
A minden háztulajdonoira
kotelezőleg
elrendelt
kfinyve kapható :
a Zalai Közlöny
nyomdájában.
jutott a Hegyi beszéd a nyolc boldogságról.
Útközben, hazafelé azon gondolkodtam: mttyen jó \'lenne, na más fájdalmai, seomoniságitt ós nyomorai is igy meg tudnánk könnyezni, igy át tuSnánk erezni én inegórteoi.
Itituncni, de szép lemie akkor a világ!
arató boldizsafi
Remek műsor a „Turul" dlsztáboron
Szombat este a Turul diszt&bbro-záson ZsöngÖn Lenke, a M. Kir. Operaház tagja magyar operákból áriákat énekei, Konrád Gabriella ős lovag Major László magyar táncokkal szerepel, Z^abka Káhnan hirfes magyar iró szaval, mig dr. Solymár István beszédet mond.
A bevezetőt Ligeti Gyula helyi vezér mondja. A műsor után tánc, a hol az Adria jazz és Torina Tóniik felváltva szerepelnek I ! (:}
A világháborús nsapaUir-vosok sorainál dr, Horváth Mihály tarhüékos 4
his. II. 13.
redorvos nemcsak orvosi, luuirtn -egé_ szén különleges, esa|KltUszti liiyatásbu vágó szolgárataiviil is kitüntette nr^it. N\'ewzttt, nki a volt bndapesti 32. tá-Iwri tarackosztaXv vezető onos« vott, inbideu szabadidejét flira használta fel), bogy osztaíyiijiak a tu^énfégl cítkik ftfi-kutlatásában és beJyzeii niegálIiaipitiÍMií-bun is szoJgátitiira 4ogjeu, lizau a téren, mint tóÜíCs vadász, íuigg-szoríien gyakorolt szemű és tájékozódó képességű ember, egyenesen bámulatos eredményekéi ért el. Nein vo-U oftyiui magas Ha, amelyre a fjgyci\'és érdekében fej ne mászottt volna és egyébként seiní sajnálta a fáradalmakat és veszélyeket, ha a ftfideritiVi m^mkajaía , kap-csoílódhatott. így tőrtónt többek közölt, hogy akkor, amikor a budapesti 11. ágyusezrednek ¦- a gorlicej g.Vőzefmes csatát követő öldőzósünk közlten az egyik orosz utóvéxlüteg jfehdktvül élénk tüze miatl főszakaszokra tag4>-z«»ttan kellett lídügnidon keresztül vágtáznia és az e»n a helységen v>öó áthaladást az egyik lóv.-g ejatttiasa megakasztotta, Horváth ezredonos a buj mielöláji megszuntctésll c#jábdl nyomban végig kul.tta a\' »!«pct és éles szemévé* hanian>s«n MWdeate azt az orosz üteget, amely a bajt előidézie. Krro tüzérségünk nyonibaii rávetelio • magát az orosz ütegrt; és a legrövi-debb időn belül eibaüg\'attaiía azt ugj\', liogj\' a Hallgrudon vaSó éthatedás zavartalanul fol>uitodbatotl. Horváth ezredorvosi a kardos katonai érdehí-ézemtool túniellék ki liasonló más szol-
gá^ataió/t is, , w;
6234?9
BALA! KÖZLÖNY
1941, február I3.
Csütörtök
AHmbíW aiMmiMk h4tk8uupoko» Budapul I, mflieráa
6.45 Torna. Hírek. Közlemények líwjíi«tiiftzek. — Utána etreod. — 10 Hirek. - 11.10 NenuctkosI viijeiző-saolgálat, - 12 HRrangizó. Himnusz. IdŐJáráijeleutés. - 12.40 Hírek. -13.20 Időjelzés, IdőjárásjeHntás. -u.ar> Hirek. — 14.45 Müsorismer-•ttés. - 15 Arfolysniblrek, pi«ci árak, dicainÍH.erá..ik. - 16.45 Időjéig*. Idő. Járásjelentés, hírek. — 17 Hírek **o vák és magyar-orosz ayelien. — 10 Hirek. - 21.40 Hírek, időjárásjelentés, hírek silovák és niagyar-oro« nyelveli. - 23 Hírek német, oU», angol ét fnuici* nyelven. - 0.0 HIr*k.
BUDAPEST I.
17.1.1 Szabd Kálmán jazz-hánna.sa.
- 17.45 Hádiólanfolyam H. résre. — 18.15 Farkas Jeni\' cigányzenekara. — 19.25 Az OjKraház előadása Németh Marii ós [lelgc Hoswaeajje vendégtér-léptével \'A végcet hatiAna.. Dalmú liánná felvonásban, bal képben, erőjátékkal, - Ak erőadás uliüi kit. 22.35 Tánelemezck. 23.10 Sárközi Gyula cigányzenekari, Orbán Stfndor étieket
BUDAPEST II.
18.15 Hanglemezek. - 18.10 Te. mesváry János mélyhegedűn játszik.
• 18.30 Dr. Puky Pál előadása. — 18.50 A Hegnum Mariimim 3. cserkészcsapat fnvószenekara. — 10.35 Angol nyelvoktatás. 20.10 II aiig\'cmezok.
- 20.10 Kerékgyárló ITleinér cMadálu,
— 21.10 A Magyar itcvn Tanczenekar,
— 22 Időjárásjdientés.
\'^Német mentőmunkálatok a asatornában. Egy hydroplén bevon-tatása a kikötőbe. (Foto !(. 1). V.)
Kétszáz ügyet tárgyalt le a vármegyei kisgyűlés tegnapi Mesén
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
M» megbízható ésolosó.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Dr. Wcisiuger Frigyes orvosi előadása.\' — 10.13 Koppány Islván *4öndásíi. — 12.10 Sivó József c\'gány-zmekara. - 13.30 lUwdörzenetdar. — 13Í02 Szatonölős. — 15.40 Háziisszo-nyok beszélgelnck. — 16.10 Dr. Fektető Miklós ettiadási.
17.15 Hevesi Aladár hárfázik. — I/.30 Pinczés Zoltán dfóadásá. — la Mindszenti István magyar dalokat éne. k«9, kiséri Pertts J;nő cigányzenekara.
— 10.20 Sport közlemények. — 19.35 í^A rnharmoniai Társaság hangversenye. - 20.10 FcloVasás. 22 Sárai Elemér cigányzenekara. — 22.30 üo-zsica Siirvon C.sajkoieez énekel. — 23.25 Olasz UncCemezck.
BUDAPEST II. •
18.30 tiyorsirótanfolyam. — 10 Ditrói C.siby József zongorázik. — 10,30 Kelolvasás. - 20 Hirek. - ,20.10 A Hádió Szalonzenekara. — 21.10 Fc/olvasás.
- 21.30 Időjánlsjokmtés.
Zifla váiinvgve kisgvíVcío le.ampi Vfflö són n mai iwgveRViilés javas ht ilnak előkészítése me-Stetl kört\' 180 ügve,: lárgyall (c gróí Teleki Béli főispán elnőkVt.* dirti. Az alispá" és a uíttti. vavöségj főnők nem voltak jeVn az ülésen, miután a köKségvc(L. Már* gvalásán a Ifclugjnuni.szlériumba hívták ölttt
A lárgysoron főképp apróbb Ügyek szere|m\\ltrk. Za\'f*gerszef( két ni rruTíy-fúrást végezteti, hogy e rráShTurnsii kőzkntakkal jó ivóvíz.!*/, juttassa d várost. A költségeket uagyrószl az. Országos Közegészségügyi Intézel (feded, Zalaegftrsrcg 100 -100 jicngőveli Járul liozzá. Jóváhagyta a kisgyűlés Zalaegerszegnek azt a Itatározatát is, osrwVy KzOrmt a pénzügyi palota építéséin-./, szükséges 30.000 pengőt a MAlíI-nál vegye fel köicsónkópp, továbbá\', hogy az egerszegi járási szógénvház oéTjaiia a kapott 40.000 pengő ál&infrrgdívb\'il
megvegyék a záMnvoi Kauffer ingatlant.
l-esencclomaj a község liatárában létesült repülőteret nem akarja átengedni Tapolcának, ezért a be ugyitfi-niszlerhez fordultak, hogy rendelje el az átcsatolást, keWS kártérítés cUcné. Ijen.
Jóváhagyták az egyesítés elölt nll>> Becsehery és Pofa községek azon ha-Urozatát, hogv a 28.000 pengő ál hírt-segéty rolhasználklsávil megéuitsék nz erre a célra vásárof.t tdttcen az Iskouít. Az államsegélyen felüli kottségel a községnek kell lwáUitaiüa.
Kcrkaszentmihályfa és KArhcly egyesitett községekneik vűgla:es nov\'ét Ka-lonaföld névben áflbpit\'jtta meg aóVs-gyűlés és ez Irányban les?, (Uiterjesztést a belügymavsztemek. Hozzájárult ah. hoz, hogy Zulnk-ippány közíég 10.000 pengő kölesönt vegyen tal a Közjéflrti Szővetkc7»tlöt. a kolew\'nlxll 3000 pa.i-git a .jilébánialak talan>ziWira TordiUi-nak,
A vármegye háztartási alapjának 1040 évi pótköltség\\«tásébcn 27.000 ]XMigö fedeíetröl kivámuik gondosktMlni EZ az összeg a pótadó szátftfékot neni érinti. \\
A lyehigymm\'szter lárgviftísl renddtt ».4 abban a?, ügyben, hogv (Kfllt\'-nliam széklKuTwi uj kôrjeg>-zViséi.el szervet-zeji a vámVegyc. MU«1 azonban töl>b község érzékenyen volna érintve ozá\'t\'.t a pótadó emelése miatl, a kisgnVIés előterjesztést Ioíz a l^Vigjinin^rteriidlj hogy az uj körjegyzőség szervczéWnck ".Ürende\'ésétííl ¦\'< i ! j. >n sft.
Méraékelt délnyugati szél, több halyen még esö, havasesö, a hü-mérséklet alig változik.
A ttttl«N>rblOZi*t iRKltet
ssetilfyelflállomAns l«!pnUi ,
Hőmérséklet tnri>«n » rtrakoi
+J0 ns rt«- -fó8. MOU» ;186. ;
14 napos olcsó könyvvásár!
Schless Testvérek fióküzletében Hartíiy IWs-ut 8.
Vágóhidat és tűzoltólaktanyát épít Keszthely
Keszthely nagyközség képvisciötes-tüieic Lmg József városbíró einökr; tete mellett ü\'ésl tartót, amelynek tárgysorozatán 26 tárgy szerepelt. Közérdeklődésre a következő határ rozatok tartanak számol:
A kórház kozpopti fűlésberen^,;-z&si munkálatait Tilly és társai keszthelyi lakloHok kapták. A körház pól" köllség>-etése sA\'ikségictére 17.000 P-t sza\\-atak meg, az oiemi iskolának peJ dig 400 pengőt. Az Iskola-utcát perry Oszkár cscndörvéitanuról nevezték ej, Zádor Lajos ingatlanát 12.500 pengőért megveszik a leendő
tűzoltólaktanya épitésére. A közvágóhíd épitésére 200.000 pengő OTI kölcsönt \\<sznek fel. A piaci árusok részére évi átalányként a négyzet-méterenkinii teruletfogialást 10 pengőben éllapitották meg. A zöldkeresztes gycrnVekétkezMésre 1000 pengőt adományozóit a Uö*ég, Gatetta Feronc szinigazgatónak pedig 200 P segélyt szavazott roicg.
A képviselőtestület tagfai, sajnos, nagyon gyér Számmal jelentek meg\\ szinte hozzászólás nélkül fogadták cl az elöljáróság javaslatait.
Roisdamentes és alpacca evőesiköiök
váfaaztőkban MÁJON TESTVÉREK
KÖZfiiZpiSÁG
Hozzászólás a „Méhcukor téli használaUrólM szóló közleményhez
A Zalai Köz\'öny- íotyó eV február 1-íki számában Anvk László ur toWbóJ inegielent cíkkhoz szabadjon az alábbiakban hozzászóhiomí:
.Vem osztozom a cikkíró umik nézetéi, amit károsnak tartok, Mintha egyes méhészek cukrot etetnének,, hogv ebből mézel pörgessenek. Ez téves felfogás, A méhetetö cukor nem 60 fifíér, mint oltogy Anek méhésztárs irjt, lumeiii 80 rUUr ós ti szártíitási kóít-segekkt* ÍM) fiftár kg.-kénl és a benne Hévó homok. Esek és a wle járó íminki, \\a?.u mint a felelclésfel ífiíogj\'aszlott meny. nyiség nem teszik érdemovsé a cukornak mézzé vüó re\'ltetetósét. tíulcrot csak akkor Igényelünk, ha arra nagy szükségünk van, mert sajnos a méhek a sült lyukat nem eszik meg. HefyKfcn és téves információk okozták a níéh-cukor késői kiutalásjU és ennek tudható l>c az ország méh-állományának íuigy-inérvü pusztulása. A magam méhészete is ennek kövtekezlélwn pusztuft él 70 százalékban. Láttam méhészeket cukrot kérni, l»ogy Ínséges nsahxrki-t megmenthessék és ha most Hyen Issáitrí,-lás és felfogás utiin az íKctékeaeác elvonják a méliclutü cukrot a méhészektől, vájjon egy rossz időjárás, vagy elemi esapás után hovi megyünk mezei, vagy cukrot kém! éi ha eseKefl ismét adnak, mire azt megkapjuk, hol lesmek addig a ntóh-csaáldok*
Azért ón a magam téaé/fft azt ajánlom, hogy ehhez a kérdésbez hagy óvalosságRal nyúljon hozzá mtadee jó magyar, aki a magyar méhészetet máit nemzeti vagyont is órtóknli. AueW méhésztársam kamatmentes kóHc/iónt kór a károsult méhészek részére..
Athiek a z?
Az üres kaptáiak rrieg vannak, n méhek iwdig eSptisztiíítak i ti agy része ólwni a most már egymás uti\'m jeTfent-IcezŐ ínséges méhészeti évek után. Tíz községben körzeti efflenőr vagj\'ok. Ta-paszt\'Wam azt, Iwgy a kezdő és a már holadó kís-méhészck 90 száza, lókban inéljeíkböl tójnisztultak. A haladottabb méhészek, akiknek volt tartalék mézük, vgy móh-ctető cukorhoz Juthattak, ezek fe>tctés utján menthették meg m\'éh-álHományuknak egv részét.
Defejezésül hiszem a sok-sok szegény méhész társaimmal együtt azi, -- akiknek megmaradt netiany méhcsaládja - Iwgy nz i$etékesek mindent Wkövetnek. Iwgy á uYu\'Aban virágzó méliésselünk ismét fclvirágciZhassék Attól pedig nem kelj tartani, hogy a méhész cukmtetet, lv»gy ebbfl friézet\' pergessen, megvédi a niag>ar méz jó hírnevét az Országos Kémiai Intézet és u szigont magjar törvények.
IFJ. HAVELKA LAJOS Szépeinek
A zalai illatefiLészflégflgyl helyzet
A törvényhatósági m. kir, ffiáHtttor. vosnak a várnvegj-o közigazgatási bi-zotlságahoz tett >elenlésD szerinti január végén lépfenével 1, sercegő üszökkel 1, rühkórral t, sertespestlsscO 11, orbánccal 1, baromtikok-rávafli 2 község volt fertőzve. A mólerykór sifljo-sabb méreteket Ölföll már o^-an községekben is, aliot nyári \'iegdRetós nincs, hanem esak a sarjú Iwtakaritása után szoktak a réteken.QegdftctnJ. Több mejí-belcgedésröl érkeznek jdientésick a sü-Jnegi, tapolcai és zaljaeger&zpgi janis egj-es községeiből is. Nagy ulúadá^-a a kezelés eredniénj^sscgénok, Iwgv az állatá1íomán.v a vármegye legnagyobb részél>eji erőien lcroliuott áÖapotlrm van. Ezt a rossz lakormáiiyterniés és a megtevő bikannánj\'ók gyenge tápértéke okozza. A kjroinflott testi erűben levő illataUományt a belegség Jobban megviseli és a gyógjkeaolós után ^ nagy neliézségcklK\' átkozik az á3fat<»k Kijavítása.;.
JERENCJÖZSEF
keserűvíz
lÖál. február 13
_ (Halálozások)
Nagy gyásza van a kanizsai for-Mic-rtndnek. Hennán Paulinán k\'&kunizsa;i franciskánus hospitíuin érdem>« ingja, életének 40-ik étében visszaadta \'tíik\'A az Örök tlet Urának. Zaai vcrtt. Döme. földén született. 1920-ban flöpett a fran-ciskámis rendbe, ahol 1930-ban letette az örök fogadatlmat. voTíl az ojsö testvére az uj kiskantzsai fenendai Midháziutk. Hennán raulin testvér igazi franciskánus volt, ajfcizatos mint rvuda3apitója, szof^gá^tkész éi frun-ciskánus szoYÖem éjHette. Névtelen katona volt az Ur frontján,, aki zajtalan mii, egyedül a Jó IstentÓS tudva végezte kötelességéi szüntelen munka és önfeláldozás kőzött. Az Ur líegjeu a legnagyobb julalma. Földi maradványait szombat délelőtt 9 órakor tartandó engesztelő szentmise bennttatása után a kiskanizsai tcnigiQombótl\' klisénk pihenőhelyeié. A fcrcncrcnd nagy gyászában az egész város katohknssága mély együttérzéssel osztozik. — Fekete zászló \'hirdeti a torvénybázróll,, liogy halottja van a kanizsai igazságügyi családnak. Hahh Gyük* kir. járásbiró-sági végrehajtó 70 éves korában öl-hunyt. Több mint 28 évs volt a kanizsai bíróságnál végrehajtó. Működése alatt számttjaüan tisztelőt szerzett Igaz ember volt, sok rco\'jeg órzösse^ akt sokszor hivatása gyakorlásit közben csak szive szerint cselekedett tíihüflá-lozása mindenütt nagy részvétet vadított kL . :
— (Sümegen Is megalakul a Baross fiók)
A sümegi és a járásbon kereskedők és iparosok kőzött inozgJlom Jadu\'.íy hogy a Baross Szövetség vidéki szervezetét megalakítják, A Baross Szövetség budapesti központja nyilatkozatot is küldött, amely szerint liozzájárufl ahhoz, bpgy,a sümegi és vidéki kereskedők és iparosok a Baross. Szövetség Sümeg és Vidéke Fiókját megalakíthassák. Az alakató üSóst Íebruár 16-án lartják meg a Katolikus legényegylet helyiségében. A fiókegyesÍLet nríndjárt ¦1Ő-50 taggal fog rendelkezni.
Ma a Várost Mozgóban általános közkívánatra: Egy királynő asitw
Zarah Leander-film van műsoron.
— (A gyermekétkeztetési akció Keszthelyen)
tegnap kezdődött és azt alispán rendelkezése náapján 70 napig tartt. Az étkeztetésben részesülők szánta 200. A beíügyrrüniszter áUnJL rendelkezésre bocsátott összegből az alispán 2640 pengőt utalt ki Keszthely részéje. A község pedig háztartásából 1000 pengővel janiit az akcióhoz, ftzonkivüai tekintélyes raeiuryiségu természetbeni adoirtónyokkul, aminek nagyobb részét herceg Festetics György adományozta.
— Alsó- és FolSÖisiden 129 swntSy részesül 70 napig ebben a tégelyben. Az összköltség 3388 pengő, taVjesen államsegélry.
— (Iskolát akar Gombotszeg)
Gpmbosszseg zalai község mozgatmat indított, hogy gyermekei otthon .kapjanak iskolát ós ne feddjen a különösen télen nehezen niegkozidUtlhctŐ pet-rikereszturi iskolát látogatnak.
¦ Díimol dolgozd. Nyugodt alvjidt n»m i«v»\'j*. m49|•
2AJ.AI KOZUiNV
Egy nemet aknát gyújtószerkezettel látaak el. (Foto H. D. V.)
— (A ZMNTE Sporl-bálja)
A farsangi szezon kícmolkedö sikerének Ígérkezik a ZMNTE bálja február 22-én. Tánc, szórakozás éi bú fíó várja a vendégeket. Városunk sportjának ér.
dekóben ezen q halón minden kSnHs olt keli Sennii l (:)
— (Ma: összpróba)
Az frodatori és Múvószcti Kör kirá\'y-dijus Yegyeskarának tagjainak figyelmét ezúton is felhívja a karnagy/ hogy mfa este 8 órakor a polgári iskolában összpróba tesz, (;)
Afa a Városi Mozgóban általános közkívánatra: Egy királynő uzive Zarah LeaÁder-ftlm van műsoron.
—\'(Ki fogadná örökbe ?)
Egy sokat szenvedett szegény kani* zsai asszony sorsának könnyítése érdé-kében megválna hat éves egészséges kisfiától. A Zalai KözBöay liasábjain keresztül fordií a tehetősebb jószlvüek-hez. Ha valaki őrökbe fogadná a permeket jelenbe szándékát a kiadón jva. tnlbiui, ahol címe megtudható.
— (A zalai rabgazdaságok jövedelme)
A zalaegerszegi kir. ügyészségen ja. nuárban 55 fé>ri ós II nö„ a nagykanizsai kir. ügyészségen pedig 80 férfi és 12 nő volt te tartóz tatásban. A rab-gazdaságból és lábipaibol Zí#iegerszCf{-röl 1500 jiengő, NagykiuuzsiLrói pedig 587 pengő 73 ffllér tlazta jövcdelnet szállítottak be a kir. Itnoslá/ha.
— (Erősen meglazult a Balaton jege)
A pár napos meleg idő következte, ben, amelynek folyamán Zajában a dóii höroérsék-et 17, 18 fokra is fiŰ-molegedelt, a Hatatott jege erősen Pa-ziut. Keszthelynél az Oiedelíleg közöl 60 centiméteres jég ma már 37 (finti-Uiélcr vastagságura esett össze. A jég tetejét viz borítja. . ¦
— (öt tQzeset Zalában)
Január folyamán a megye- temetén 5 tüzeset fordult elő. A lüz ko"Jetk«t-zésének oka 2 esetben Aí\'^\'v gyújtogatás, 1 esettben vlWlmcsapás, 1 esetien V ong>-ukLadás, i esettan péti dtg nem volt kideríthető.
---1 H a tűz áttsA okozóit kár
2475 pengő, amelyből biztosítás utján 1645 pengő térül meg.
— (Megfulladt a azéna-csusztHtóbau)
Kistni Mártonnó 60 évc-s gigci nsz-szony tojást akart leliorni ft padjasnóx, A létrán irtCgosuszotl ós fojjeJ ftefeló l»e»eesett n széna csuztntóba, lionnan nem tudta magát kiszabaditani. Se-gélykiá-tozilsail nem haSolták és csak később fedőitek fel a siftroncséticn asszonyt, amikor már nem Volt benne élet. McgfulQadt. A lemOtési engedélyt kiadták.
EMLÉKEZTETŐ
ff\' Egyszeri közlés (2 sor) m dija 30 fillér.
Febrnár 161
A Szent Ilona Leánykám vidám
estje a Vadászkürlbeii. Ftbntár 17:
A leventék .Obsitos, operettdlőadáia
a Városi Színházban^ Fabniár 251
Fél Ci órakor liceáüis ;i vároiháján
(Szász Béla: Erd«y).
Az Iparoskör farsangi nagy lánc-mulatsága.
Kánlot 2:
Fél 6 órakor liceális « várviliázáa (Barta István: A 150 év«< sskássSt), Má»Ius 9:
Fél 6-kor: 5 Iteyi sz*rzö irodaánii délutánJH a vároiházán.
Aía a Városi Mozgóban általános közkívánatra: Egy királynő azive Zarah Leander film van műsoron.
Rövid táviratok
HORTHY István, a MAV elnöke a Szabadkai Naplónak adott nyilatkozatában a magyar-jugoszláv idegen, forgalom fejlesztésével kapcso\'atbnn kijelentette, hogy amínl a viszonyok lehetővé teázik, Budapest ós Belgrád között Árpád tipusu viilánívoiwtotál Utasak be. i i i .1
A NEMZETVÉDELMI kereszt, igényléseket március és áprüisbrin vizsgálják felül a mmisztóriumban. Májusban valószínűleg mar kiosztásra kerülnek a keresztek. A jelek szerint kb. 26-30.000 !enT!ber kapja meg\' a kitüntetést. ! | | i
KÓMÁN Bálint miniszter kíséretével Zschintsch német államtitkár Székesfehérvárra utazott. Látogatást tesznek Shvoy püspöknél is.
AZ ÁRVÍZVESZÉLY Budapest alatt fokozódott. A jég robbantása egész nap tart, de az.enyhe idő és Bz orradás miatt egyre nagyobb víztömegek érkeznek a Dunán Németországból. Az olvadás miatt a magyar mcBékfolyók is megduzzadtak.
(Folytatás a 2, oldalról)
13 anaol hajót adliyeax-tettek el a német eh aze Allanli-Oeeanon
A német légierő egyre inkább folytalja az Anglia körüÜ vizek ellenőrzését és igyekszik rnegikndólyoznf minden Angliába történő hadianyaga szállítást. Az eredntóny nem Is mfi-rad el. A NTI jelentése s*riait a met légthaderő egyik köteléke újból megtámadott az Atlanti öoeánon egy angol hajókaravánt és abból sikerült 18 ongol teherhajót elsüllyeszteni. A hajók hadianyagot szállítottak Amerikából Angliába.
á képviselőház ég a felsőház Ölése
Budapest, február 13
A képviselőház ma défekott ülést taHf-U. Az ülés fOején Varga József kerö^^temügy\'i miniszter beterjesz-tette az ii>.,% -ilaj felkutatásának jog-áii-iiiiá/iisán\'i.i szóló jnv.i\'i. tini, amely a jogot, az ország bizonyos területen egy német társaságnak engedi át
A gazdasági program vitájára áttérve (Isoór Lajos kamatmentes hile>kat kért a gazdák részéi-e, majd a legefÜ-gazdálkodásró. beszólt,
Az ülés \'lívjíZiirtakor m\'ég tárt
Budapest, február 13
CJÍést tartott mi a feisöház h. Az elnök rnéJeg hangon emfékezelt meg gróf Csáky István küirujynűniszterről> akinek eműékét jegyző könyvben óró-kí lett ék meg. Ezután eáfogadtlk «- hármas egyezroényliez való csatlakozásról és a magyar—jugoszláv barátsági aaer-zödés bedkk^ezéséröl- szóló javaslatokat
Naptár: Pe\'.<ruar 13. csUttlrt Rom. kut. 1!. Katalin. - Protestáns Ella. -Izraal Sebat hó in.
Qóattrdö nyitva regfel <> órától este 1 óralff (héttő, szerda, pántok délután és kedden eaéra u**u nákuok).
•A4
fU/rdet&Steí
MAutY
BHEDMEtlYT
Irt1 fX i^jgjjjgj^^^ I
ElflkelőcsalAdlszállodaolosó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-tOl két ágyas szoba már 12 P-tfll. Kitűnő étterem éa kávéház. Előzékeny ki-szolzáláB, — A Zétll HOxItíny etö-flsetói a* utolsó havi elótlzetesl nyugta felmutatásával StO\'fa k»d-vxménybtn rétaesülnok.
77
1941» február 13
Nagykanizsa megyei város polgármesleréföl.
Tárgy: a liszttel való takarékos gaz-dalkodás ujabb szabályoiiss; kc-nyíniitésliBíf lengeriltsztnek kötelező felhssználiia.
Hirdetmény.
A Budapesti Közlöny február 9-lki szamában 1040/1941. H. E. sz. alatt rendelet jelent meg, amely szabályozza a tengert és az árpa őrlését, a tengeri-csira kivonását és forgalomba hozatalát, mindenféle lisztőrlomény forgalomba hozatalát, a kenyórkészltéut, a tésztafélék készítését, a péksütemény készítését, az őrlerAayek nyilvántartását, a közellátás énekelt veszélyeztető malmokkal és őrlemény fal dolgozó üzemekkel kapcsolatos eljárást és ellenérzést stb. stb. Nyomatékoson tlgyel-meztetem a malmokat, pékeket, cukrászokat és a liszt árusításával foglalkozó füszerkereakedőket. hogy a Budapesti Közlöny említett pálrfányát (IfMi. évi 33-lk szám) és az említett 1040/1941. M, E. sz. reiulüiotbcn érintett korábbi rendeleteket tartalmazó példányokat (1940. évi 162., 234. és 285. számok) salát jól fölfogott érdekükben mielőbb szerezzék bu maguknak s a rendeleteket áttanulmányozva, a bennük foglalt rendelkezéseket szigorúan tartsák be, mert a rendeletek megszegői kihágásért Igen súlyos büntetésben részesülnek. A Budapesti Közlöny kiadóhivatala Budapesten, I, Kaplsztrán-tér 1. bz. a. van. Az említett 1040 1941. M. E. az. rendeletnek a közönségot ts érdeklő főbb rendelkezéseit az alábbiakban teszem közhírré:
Nagykanizsán 1941. március I-től kez-dődőleg
a) minden eladó (malom, sütőüzem, kereskedő atb) köteles kenyérllsztnek házi fogyasztásra történő eladása esetében tengerlllsztct Is kiszolgáltatni akként, hogy minden kilogramm buxa-vagy rozskenyérllszttel 20 dkg. tengeri-lisztet mér össze. Tengeri lisztet búza-és rozsliszt nélkül la lehet vásárolni, de csak kereskedésekben, őrlemóny-I\'eldoJgozo\'kmM nem;
b) búzakenyeret, rozskenyeret ós rozsos búzakenyeret, sütőüzemekbpn csak tengerlllsztnek 20o/o-os arányban történt felhasználásával szabad készíteni vagy bérsUtésben klsültetnl Magán- ée Intézeti háztartás céljára történő sütésre Is csak tengerlllsztnek 20%-os arányban történt felhasználásával kaszait kenyértésztát szabad átadni és elvállalni. Tehát a magánháztartások csak olyan kenyérié ztát vihetnek el a pékhez megsüttetnt, amelybe minden 1 kg. kenyérllszthez legalább 20 dkg. teogerillszt van beledagasztva. És a pékek csak ilyen kenyértésztát vehetnek át mogsütés céljából a magánosoktél vagy intézett háztartásoktól. A sütőüzemok ezenfelül változatlanul kötelesek u 20°/o tengertltszt felhasználásával késftltfttt kenyórtósztába Is annyi burgonyát belodagasztanf, amennyit a korábban megjelent 206000/1940. F. H. ez, rendelet előirt. (Lásd Budapesti Közlöny 1940. okt- 13-iki 234. számában);
c) szárított tészta — keksz-, ostya-ké-szltő és édestpari üzemek, Ideértve a cukorka-, csokoládé-készt tő- és cukrászt! ze-meketls.a feldolgozásra kerülő minden lOOkg. nullás búzaliszt utAa legalább 15 kg. tisztított tengerld&rát és minden 101) kg. egységes búzaliszt után legalább 15 kg. tengeritlsztet, vagy tisztított tengerldarát kötelesek felhasználni. Ez a keverési arány az üzemben feldolgozásra kerülő összes buzaltsztmeny-nylségre vonatkozik és nem érinti az egyes cikkek között műszaki szempontból Indokolt eltéréseket.
Az a) bl és o) alatt felsorolt korlátozások, Ismételten f. évi március elsejével tépnek hatályba. Mlg a rendelet összes többi rendelkezései már február 9-én hatályba léptek.
A rendeletek alkalmazása szempontjából a vendéglátó Ipari üzemeket U sütőüzemeknek kell tekinteni. Vendéglők, éttermek, korcsmák, klfőzések, kávémé-rések stb. tehát mindenben a pékekkel eeaek egy tekintet alá.
Sütőüzemek zsemlyén kívül kenyér-Itsztból készült perecet is előállíthatnak. Illetőleg forgalomba hozhatnak, de csak azok, amelyeknek erre előzetesen engedélyt adok.
A tengeri őrléséről és az abból származó őrleményekről ugyanolyan nyilvántartásokat kell vezetni, mfnt a búza, ée rozs őrléséről és az ezekből származó őrleményekről. A szállítójegy-
kötelezettség a tengeríltezt és dara, valamint az ezekkel kevert őrlemények tekintetében la fennáll
A rendelet megszegői 2 hónapig, háború esetén 6 hónapig terjedhető elzárással büntettetnek.
Nagykanizsa, 1941. február 10. 4,B Polgármester.
OfcsénÁsjjöt
izémkozhalik
Uillomos húztartásl készülék
mindenkinek eremet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyor*főz6k
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hanfjulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
*AVAVDLGYI-nél
Sugár-ut Z. m
Continental írógépek
képviselete és lerakató
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes ás központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Pedmanlozkv-utoa a.)
igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink M százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
Hirdessen s Zalai Közlönyben
Ö*v. Mundi Józsefné szül. Schönborger Franciska mélységes fájdalommal Jelenti, hogy a legjobb férj, sógor és rokon
Mandl József
életének 69-lk, boldog házasságának 44-ik évében 1941. február hó 12-én elhunyt.
Temetése 1941. február hó 14-én, pénteken délután i/44 órakor lesz a nagykanizsai izr. temetőben.
Nagykanizsa, 1941. febr. 13.
Molnárok íílígjfísSmÉfae II
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
APRÓHIRDETÉSEK
10 íiólfl «0 (liléi, tnlndftti további líd 4 Mlltr.
_aujU
TaJa*k«o»latt, siegődményest, teljéién megbízhatót keresünk isonnxlra. Elek gazdaság. Ktméncipttezta. Telefon Nagy-Unleaa 558. m
Rendeaeretö tnlnrisnaeileénirl elae-Jete (elveszek. Babochay-u. 11. 431
BaJárdnKt azonnal felvessek. Ollnier, Csengery-at 7. 43*
Gyakorlott kcjiréa* a délelótll óríkia leivíteUk. Sugtr-ut 16/a., II. cm. 435
ADÁS-VÉTEL
¦•sóst lipllullU ronanrot keres megvételre fapunk nyomdája Fó-nt 5. alatt.
Jó állapotban levó nagy oyermat < kaoail eladó. Horthy Mlklós-ut 25. 41)
LAKAS-OZLETHELYISÉO
K«.«aak axonnalra vagy máju. l-ére kiló bekoltozéare két-, eaeTleg htromazo-Ma laktat. - Ertealttndó Bálit* Ktrolv. Orhat-utca 7/a. 367
zaui KőzLŐar
MM.II IKBi NAPILAP.
a3adja!BK»t,u4taa,in.T. Naiykaelaa", Felelje kiadó: Zalai Ural). Nyomaton i ¦ „Kolrjaiűntial K t Nerrtkanlm" ». eyewatjtlian Kajykzs 1«,»». (NroaaruUrt Moli Zalai girai»!
81« éiMpm 37. nim,
Nagykanliu, 1941. február 14 péntek
ZALAI KOZLO
áv* !\'2 mi,
NeJot aerteszsé: Barkarlts Lajost
t mSSSbSj *Vft ifi li iiiiraiwM m ».
Ki lesz nagyobb ?
Boldog, szép idők voltak azok, amikor még a költő 81*1*61 énekelt és az ország azon vifatkoa>tt, azon lelkesedett, hogy »ki volt na-gyobb< a régi nagyok közül. Menynyivel nagyobb gond m« : kl i lesz nagyobb a Mai törpéit közül ? •
Fogta magát a napokonn egy sni-gédi fia\'talennber és fogjadott a ven-déglőr asztaltársaséglflva], hogy megeszik- egy ülőhelyében száz paJaM csintát. Mit résziélezzmii ? A fogn. dást megnyerte, mentők, kórház... Ami pedig :i legfontosabb: nevezetes ember lett, belekerült a nave az újságokba. Addig) azt sCaiv ludták, hogy a víiégvm van. Szürkén, észrevétlenül dolgozott Cgy kis hivatalban. Sohase többet, mint ansennvit muszáj-volt. Soha nem jutott, őszébe arra fogadni, hogy méí;Cgyswrannyit tud eiviégczni egy nip matt a ntíun-i kikörohen, nriint más. Soha nOm! jutott eszébe, hogy első \'egyen a kaxlárs-\'i között, amikor az árvizká.-rosuitiknflk, az Erdélyből rnjezltlájb menekült véreinknek^ «z éhező, dt-derjKő mt»gy*r gyermekeknek kért adományokat az emberi könyörütet. i Barátunk olyankor gondosan ügyelt nehogy többet jegyezzen a gyu}tö-i\\«n a neve melló; mint ^\'többiek. Szerény ós tapintatos volt: nOrre szeretelt volna senkit lepipálni és nem\' mozdult a szivében semmi olyasfajta kiváuSag hogy jó lenne, szén, terme, érdekes íeiawt, hV a «ev# ajbxV a hjri vttaii teijesitöképesseg, akár az á|. donatkész jóság rekordjával koposxy latban em\'egelnék. Nem; ilyen csúcsteljesítmények árán nem akart kl-tirmii a tőblóek közül, az átiag-sor-ból. Egészen biztos, hogy a kiskutya sem ugatta volna meg valami efajta hírességéit és nemi kerüAt wjjofl jyele a-neve az újságokéba sem1. A pyiaosiiitafcvés... °z más ! Ment - a tecef^.Szcg^dxö1Budapestre,., aro" tációsjotk jsZiizeaer péklánybfcin nyomT Iák, ontottak a.hősi cselekedet hirét. i bajnok nevét elvitte.a hlr az ország legtávolabbi- zugát" ls: A névtelen kis senkiből nevezetes canjbér lett.\'Elteszi biztosan az újságokat és majdan da\'gndó mellel mutatja meg az unokáinak : í |
- ide nézzetek ! Nem volt árri olyan potya Ctubor a n«gyaoáU>k ! Még.N^zércikkoket is irtuk róla |
A pa]SQÍntaevé3 nagyenvbtne nem, csak csodabogár, hanem1 egy kicsit a mbi kor jelensége is. !. I I
A világtörténelem, nagy sodrában műiden egyéni helyébe egyre jobban fetnyomul a\' közösségi elent Cél, órdekj sors, élet, cröfesztté** ntinden- a közösség síkján értákciö-dik. Végsfl kihatásában - c^mjóJctih-g ief}aJábhisl - nz egyén fog. jóljánu WfcL de cs^k.anínt a W(fy»4l> ineiiV iuiut unnak oncébA elomK. Ha már most az egyén, "kit. óv»zá*adok nevetek külön, caWnjábnn zárt világgá, ki akar törni a közösségi cszn^
Még ma befejeződik a jugoszláv államférfiak berchtesgadeni tanácskozása
Rendkívüli jelenfóséget tulajdonítanak a német-jugoszláv talál koxótiak nemesik a balkáni, de az európai helyzet alakulása szempontjából Is — Anglia balkáni kalandja egységes tengely-frontot talál — Sikeres német és olasz bombatámadások az angol
támaszpontok ellen
Az ehnult 24 óra legérdekesebb hire a jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter ¦németországi utjai ról szólt. Erről az NST a következő1-ket jelenti
Iái kőzni. : \\
Egyelőre nem hiszik, hogy a jWgjr>-szláv államférfiak németországi látó" gátasuk alkalmával konkrét egyezményeket kötnek, mint például
CZvOtkoVÍcS jugoszláv miniszterei- | háromhatalmi egyezményhez való
nök és Cincár-Mfirkovics külügymvi lüsztor csütörtökön délben külön, vonaton Németországba utazott. Itteni politikai körökben felteszik, hogy a két vezető jugoszláv államr fénfinek alkalma lesz Hitler kancellárral, valamint a hlmdnlmi kormány mértékadó szerrelyisegeivcl ta*
csatlakozás, d* -"valószínűnek tartják, hogy németíirszági tm-tózkodásuk egyengeti az y|at Jugoszláviának a háromhatalmi egyezm\'ényhcz vai^
csatlakozására.
A Jugoszláv iiúnlszlet-e\'íiö\'i és kül-ügyíniniszter táraságában van Hee-i-en belgrádi német követ is.
Berlin egységes frontot alakit a Balkánon is Anglia elten
A berlini Vö\'kischer Bcobachter
Az utolsó pillanatig titokban tartott ulnak német és olasz részről is nagy jelentőséget bjiajdonilanak. A Popolo di RÖmU szerbit a jugoszláv állainféj-fiak németországi útja qsssD függésben áll Anglia ljotkáni terveivei és erősen ellensúlyozza azt. JugbH sziáviának ugyanis érdeke, hogy az. uagn) békebotitási ktsérJct nc \\e-zesst\'n credanéiiyféíl
A Mai Nap értesülései szerint a Balkánon jLyampodnak azok a jelek, amelyekből arra lehet következtelni, hogy a cseppfolyós halmíazáila\'p,ltu helyzet kikrisláiyosodik, A jugoszláv államférfiak utja is azt mutatja, hogy
mire a Balkánon döntésre kerül a sor, már hatdroiott arcvonala lesz a tengelynek. A jugoszláv Politikti ctmü lap is ugy látja, hogy a balkáni helyzet a végkirejiödós állapotába kerül, /i tengely nem- csinál titkot abból, hosTja a végcél: az uj délketoteurópai i*nd feiépitéso. Ez érdekében tőrtént \' a jugoszláv államférfiak meghívása is, ftiiíeiy bofejezéiC annak a körutazás-\' nik, anreiyot a magyar, mmön, tíoH gár és szlovák államférfiak tettek Németországban.
ugyanabban a számában, amelyIv-i bjrt ad B jugoszláv államiférfiak utazásáról, stockholmi jelentós alapján közji Haiifnx lord Románia elleni fenyegető nyilatkozatát, anvely szerint ¦ ; , , j
Anglia tovdbbi lépésekre ls ké szül Romániával szemben.
Ezt a buk»ie«tl Centesek is nvegorxy sitik, mintán a Balkáni összsm angol kö\\-eielt álütol^í vtssaa akarok hivnl. I
Londonban még ellentétes- a fel-f()gás a balkáni helyzet^ lUetcVtM Egyik csoport azt tartja, hogy m«n-don továM fivintmognyltöB Anglia Bzámá^i káros\' lenno, mamik vtssont amellett kardoskodnak, hogy épp (iiwal a iegkie<rveaöb|b a helyzet a1 további incidensek sSjtásána. Beitinbein vaiószúiűnck tartják, Iwgy Cburchttl ;ir is a kalandok politikáját követi. Az angol fodrosban mWr oi is terjedtek oiyui birok, hogy AtHJlia nveg üz«n^ n háborút RonuiniAa*kv később azonban ezt o\' hirt rnPgeáfbL Iák, ![101%« kominalr tertották;-
Nem kétsége* azonban, hogy erre sor kerül és ezt nemcsak " román, He a tőrök sajtó magatartása i" W-zonyitja. [)e maguk az angviiok sem-csinátn ikbOlöle titkot. A TíiíVcsinal BZámb például «zt hangát] lynka*, hogy Anglia nuudenütt küzdeni fog,
ahol Nórne(ország»tt \\«n,
Az olasz sajtó a kflsztibön álló általános na«;y támadásról
Még mindig lligy visszhangot kell
természetesen Mussolini és Franco, illeti Franco és Pelain találkozása is. ObisZ körökben hangxulyozzák, jhogy a találkonö azt célozta, in,gy h taVaszi nagy offenzíva oiőtt nvimidi függő kérdést nvegöldáshoz juttis. Bon, Ez mhst AgtArtént ós most Inár olasz polimai köröket csak az általános katonS és politikai támadás érdekli. ||Hr a mwgúuluió Angii i elleni lám- (\' t\'sbüii Spilnyo\'oi-s?ág-nik milyen szorepet szántak, arra-" vonatkozóan még senwni fétc hlr nincs.
Az afrikai helyzetről a Resto dél Curimo ir hosszabban. H^igsotlyozea, hogy az angolok Bengazi elfoglalásá-
val közelebb kerültek a Földközi tenger középső sz;ikasráh*»z, ahol üliszoi-szág részén? kedvc/őbb a hcryret.\' Miután az erők kózeiebli esnek, rövidesen nagyobb harcok várhalók. Az olasz helyzet sílbjrdságát a német repülök jetenléic is megerősíti. A litrlni helyzet is most az olaszoknak kedvez és cz befolyásol: ja mojda görögországi helyzetét ^s.
lerohlesgaiclanbeiff\' téi*-gyailnsik a német anvja»g«>* asilév aMlBtnMrffiaik
rNdnpe.st, február 11 A Pest berlini jelentei* szerint « jugoszláv áil-miférftaií néiiietorwcágt (folytatás az 5. oldaloa)
falanszteréből, lennie keh \\«iamit.
»nri kiemeli a szürke sorból. Igy K&fQeenfek a dtktótorok, dfc igy a palacsinta-bajnokok Is. persze az utón1* bi:ikból sokkal:több születik. (TgCn : * diktátorok is ! Mert netó a diktáto-iok adják az eszniényekot a világnak, imát ma sokan hiszik, hanem forditva : az eszmények tcrinotík ki sugalló enojü jn^ghirdotöitoet.)
Mivel-pedig teTTnészotszerfttóg a törpék világa népeseWty, az élre való törekvésükben rengeteg encrgii pa-zirlóciik el a közösség számain. A (örpék abban ls kicsinyek és nevetségesek, ahogyan a többi feje fölé akarnak nőni s cs-ik a köz szájnAina
terméketlen önzésük mjagamdlk és \\-ct mwsze söbétlö á^yókokW a közösségben menetelő tömeg fölé.
Szégyen és stomonu, hogy a világ mSl nagy vajúdásában; amikor nr\'tr den port történelem, v*r» néiküIcV-zés, pusztulás és Áldozat, vonnak emberek, akik távevő és hasonló versenyek elsőbbségéért az életüket hajlandók kockára lenni. Dc noní u^o/anezt teszik-e sokan mjósok az é\'.et Mása vonalain ? \'Pele vagyunk »\' nagyság önjelöltjeivel, akik a faL, Iánk mohóságnál nOm sokktil értékeu SL\'bb tulajdonok alapján kö\\*t«luek maguknak helyet a tömegek vállain. A nagy élvágy meiietl u i,j.s jellem-,
erő. a nagy hang;, mögött a nagyon kicsi emberi tartalom, a nagyot nrarkoló tenyér alalt a kevés tiszta szándék hányszor elég ösztönxés ahhoz, hogy ismeretlen törpék kiugráljanak a sorból és önön •nagyságuktól* megmámorosodva olyan faladatokra is vállalkoznak, amelyeknok felelőssége sokkal több, mínt a szegedi palacsinta-bonoké, mert íegdább csak a maga bőrét vitte « vásárra. : ¦ *
Mennyi törekvés, lelkesedés, tett-ei\'ö pocsékolódik el abban, hogy a kcvésbl\'é és még UBvéstibé hivatottak séregcstöl futnak versenyt u köz:-.
\'ZMM rözlony.
1541, icbmfr U
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál.
életi mcgbámulUitás polcai felé. Ha nincs hely a polcokon és nem megy másként, az is jó recept, hogy leráncigálják onnét a tegnap nsgyjeit s a mai nagyság itelöjegyévé megteszik a nagyságra való vágyakozás vállalkozó kedvét, a szemfényvesztő hangot, divatok és kedvező viszonyok Bodrában az ügyes megkapaszkodást. Így termelődik ki egy uj émberfajta, amelyik nagy és Jeg. jobb mindenben, ami nemf rá tartozik, de árig haszna seliető ott, ahol a helye van és ahol valóban várni,* lehetne tőle valamit. A népszerűségnek és könnyű érvényesülésnek ezek az ejtőernyős vadászai büszkén ós uiielégedelten hisznek saját nagyságukban s ez nekik körülbelül e^ég is ahhoz, hogy felülről nézzék *u egész világot, annak nWnden közönséges halandóját. Ezek soraiból kerülnek ki a nundent jobban tudók, a semmi tckintéV,f cl nemi .ismerők, a spanyol\\iasz-ok"sok, az »én meg-nsandtom* emberek,, a vijég-mjeg-\\ állók, akik azonban egy szeget sem tudnak jól elverni, egy számiát nem tudnak pontosan eiköiryvelni, egy uktál sem tudnak MánytaJanul ellátni, egy felismerést nem tudnak biztonsággal megállapítani, ( egy mondától nem tudnak hibátiaiujl le-irai. Bezzeg tudnák vezetni az. olasz hadseregeket, Angüát mar régen elfoglalták volna, Magyarország határait áttolták voina már a Kárpátokon |ét& a jó Ég tudja, jni mindent nem
tudnának még, ha rájuk volna bi/.v«. Szerencsére azonban nem) bízták rájuk* igy kénytelenek medet feszíteni, rnindeu lében kanál . lenni, minden értéket nagy kurjantássfll le: fityjuáUiiés (hogy mind^hb^a lötjil^ voltuk hitelességét igazolják) palar csintát enni a nientőkposiig. , j
Kár ezekért a nagyság-aratókért | Kár az igy elpazarolt energiákért!
A nagyobb úgyis az iesz, aki akár a legkisebb munkakörben, akár teljesen névtelenül, szürke nxyidenna-piságbon, de egész ejujberként,egész, neosiiiettei, egész erőkifejtéssel azon az őrhelyen, annál a munkapadnál végez teijesértéku iniunkát, ahova a sorsa állította. Az lesz a nagyobb, hazájának, a köznek hasznosába, akinek á neve újságban talán sohfl meg nem jelent, akit tömegek soha meg nemi bámultak^ akit az utca népsze-rüsége soha fel nem\' kapott, de aki a kötelesség, icüdimieret, tisztesség, nagy eszményekhez v*iö hűség arc" vonalán tudja élni az ismeretlen kfe tona küldetése* életét. Ezek a hL2M kikc az igazi nagyok. Ezeken esetek/-bői épül a nagy magyar épitkezés Rajta a patacsinlaevők nagysága-cSak annyi, mint a por, amit akár. honnét támadt forgószél is felkavar tornyok magasságáig, embersz^rnjoki tükrébe is beleszórja, de aztán visszaejti oda, ahova való, az utca sarába, ahol egymásra talál minden, ami a vihar szárnyán megméretett és — könnyűnek találtatott.
A „Ferenc József* keserűvíz
régóta kitűnően bevált názUzer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél ax emésztést javítja és az átvágva! fokozza. — Kérdene meg Ottosátl
Laky miniszter Ilovszky képviselő kíséretében Csurgóról érkezik a nagykanizsai MÉP értekezletre
Nagy napja lesz vasárnap Nagy. kanizsánek. Laky Dezső miniszter és vitéz Lukács Béla országos MÉPr elnök kíséretükkel érkeznek Zrínyi Miklós városába, hogy részt vegyenek a Magyar Elet pártja vármegyei nagyváiaszbnányi értekezletén " Városi Színházban. Laky miniszter vitéz Lukács elnökkel, több országos politikussal és Ilovszky János, a Baross Szövetség országos elnökével holnap részt vesz a osurgóiMÉR gyűlésen, ahonnan kíséretével Nagykanizsám jön. A magas vendégeket és politikai e lökclóségckel a Magyftr Éiet Pártja nagykanizsai vezetősége ünnepélyesen fogadja. A Magyar Élet Pártja nagyválasztmanyi érte, kezicten részt vesznek Zala vármegye országgyűlési képviselői, vitéz gróf Teleki Béla főispán, korrnáoy-biztos, a Magyar Elet pártja megyei emöke, Zalaegerszeg, Jteszth^ly, Balatonfüred, Sümeg, Tapolca, stb. MÉP küldöttségei, vezetői, tisztviselői. I !!¦!.. I i
A nagykanizsai megyei MÉP értekezlet alkalmából külön vonat- é9 "ulóbuszjáratokat állítottak be, hogy Nagykanizsát a vármegye minden részéből könnyen elérni tudják.
\'regnap délután Nagykanizsára érkezeti vitéz Bíró Ignác megyei párttitkár, aki hosszabban tanácskozott Miklós János társkerüfelvezetővel a vasárnapi megyei értekezlet simáié, bonyolítása tárgyában.
Az értekezlet után közebéd les* a Központi-szálloda éttermében.
Különvonat indul Zalaegerszegről reggel 8.40 órakor, amely 10 órakor Nagykanizsára érkezik. Visszaindul-délután 16.30órakor. A keszthelyi jánisbeliek a menetrendszerű gyorsvonattal ulazhalnak Nagykanizsába és vissza. A pacsai járásbeiiek a mjenet1-rendszerü autóbusszal ZaiaszenUnir, hély állomáson érik el a reggeli vonatot. A füredi, tapolcai, sümegi és gróti nagy választmányi tagok részeié Tapolcáról reggel 6.38 órPkor indul különvonat.
A különvonatot bárki igénybo ve* heti, nemcsak a MÉP-logok.
Külön autóbuszjáratot állilott b3 a MA VAUT is. Ez Keszthelyről indul reggel 8 óra 10 perckor, Zniaapáj. tjban \\-an 8 óra 31 perckor, pnesán
8 óra 19 perekor, Zeiaszcntmiháiyon
9 óra 01 perckor. Zaiaaienlamháiyon oztán felszállhatnak a Nagykanizsa fe;é induló különvonatra. Visszafelé különvonattal utazhatnak ZalaSzenfr-miháiyig, ahonnan aztán az autóbusz indul 17 óra 16 perckor, pacsánvan 17 óra 29 perckor, Zaiaapálibuu 17 óra 13 perckor, Kcszttelyen 18 óm 6 perckor. A Idényei kiVönjárnt menetrendjét a t. oldalon közöljük.
Ez a gondoskodás tehetővé teszi, jhogy o megye minden részéből min*-dcnki részt vehessen n nagyjelentőségű megyei nagyvái&szt mányi MÉP-értekezlelen. !
A vármegye parlamentié
IV. Béla királyról, Széchenyi Istvánról és gróf Csákyról emlékezett meg
Z«ln vármegye tön-enyhalósági bizottsága tegnap tartotta közgyűlését vitéz gróf leieki Béla főispán elnöklete mellett. A főispán kegyeletes ró vakkai emlékezett meg az elhunyt gróf Csáky Istvánról, méUntva annak érdemeit, majd ( ,
elismaróssel adózott a zalai nép kötelesség- ős felelősségérzetéről,
mert adófizetési kótetességének nz eimuU évben példásan tett eleget. Hosszabban szólt IV. Béla királyról, az országépitó királyról abból az alkalomból, hogy most lesz 700,éve, hogy a magyar sereg Mohi pusztán elvérzett. IV. Béla király Za\'avároii pihent meg,, amikor Dalmáciába midnek ült. Megemlékezett « főispán Széchenyi Istvánról is. Javaslatára kimondták, hogy a szeptemberi megyegyűlési «z ő emlékének szemlélik, lévén, hogy akkor lesz születésének 160 éves évfordulója.
A nagy ¦ tapssal fogadott elnöki megnyilatkozás és indítvány után az olispójü jelentéshez többen szólaltak íei ós a petróleum és a talpbör ellátási nehézségeket hozták szóbn. Kiemelkedett a leiszóhüások közül gróf, SomSsich Antalnak kérelme, hogy ,
a községi hivatali segédmunka-arökat megfelelő díjazásban részesítsék.
Horváth Gergely a Nagylengyel-Csonkahegyhát felévczetőuton e-utö-buszjérat jnéginditását kérte. Ki*s Lajosa káromkodók megívjidszabiá-ryozását kívánta, dr. HajdU Gyula pedig dlosérőicg emJékczett meg ar-
ról, hogy a közbiztonság vármfc**\' gyénkben eiső helyen áll. örömmel emlékezett meg arról, hogy a rendőrség ébersége megakadályozta az országfelforgató nyilas terveket és a bíróság lesújtott n bűnösökre. Honi. goztulta, hogy a zsidókérdést gyökeresen meg keli oldani, de kercsztéaiy részről is iCgycn míg az önzetlenség-; gei párosult elvhüség.
A jogok, kötelességek és a polgári önérzet egyenlősége érvényesüljön, ez fogja oslrá-jábin elfojtani az országalla-nes próbálkozásokat Az állandóság és a lelkek nyugalmának biztosítékát a mai kormányzat céltudatos munkájában Játja.
Dr. Brand Sándor an&pán ezután dr. Arvay István írásban beterjesztett in le rpelJri dójára váflaszolt olsösorban. Kijéieulette, liogy az Erdélybe kirendtffl dr. Búzás Ildin keszlhdiyí föszoíkjabiró utiátaiányának kíulaflásávaji kapcsolat, ban visszaélés nem forog fenn. Az ö uilátalánya terhére a szolgabíró Tálja el a feladatokat.
Vörősköi Imrének válaszolva kijo-tentetlo, liogy az ;mjaggazdo(lkodási lüvnuil üdtekszám szarait osztja el a Midelkezésfuikre ajtó i»troleiiinbt. A hsgszigonibb vizsgájától lógja iiicgsadít-tani, mennyiben íeV^l meg a vafJósag-nak, hogy Balatongyörökön 1 és ffll liter petróűeuntót is kaplak némt^\'ak. Ugyancsak megvizsgálja, az áUlitólágos bévizszentandrási vi*sziiépésl is. (loefjej autóbuszjáratát teljes mérttflkben tákno. gátja. Szerecz János fetezolwtására azt feleli, hogy
a munkakerülőket tavasszal munkáttzázadokba fogják beosztani,
Owr-UlliiiiElHHTítl
vnfcef.iK.i*.. — Niiykwlm
Steaua olajok
bliominyl raktára. Wondar kapékpárak nagy valaaztakban.
!
a szappanárak aŰdcnVLsát í^dig figj-e-lemmoí kiséri. Hojtor Lajos fefczóli-lására kijtftentette, liog>\' a MAOKT\'áltat tiíSságosan igényljcvett és mcgx\'istfflit ulnkért eMmszoHjgáltatásl kér. Az Üűtö-borjut továbbtartás űffljábÓV mánd tfl lehet adni. Káromkodils elten törvény van, kiadja a szigorú rendeletet annak végrehajtására.
A főispán is válaszoál ez ollianizzott Mszóloíásokra. Megnyugtatta a bízott, ság lúgjain ke teszt űi a váliTneiO\'ét.lliOríy
a vezetők jól ismerik a nahéz-sógekot, nélkülözéseket, aőt az esetleges hibákat Is,
épp azért kötelességüknek tartják az orvoslás módját is keresni, különösen a legszegényebb népréteg feaé nyújtva a segítő kezet. i-elv,ilágosltó munkájává* hasson oda mindtyiki^ liogy, a oyu-galom, rend, munka és terméses biztosítva legyen. A bekötő utak programja Ugy K\'lt összeállva, liogy minden község a hozzá legközelebbi imi-utba legj-en l»kötvo, Etlöflí nsostt ej-tárni nem lelrct, ííijár illetékes hetye-ktn, hogy márchisban is az októlM-ri pelrothenin mennyiséget adjak ki. Min. den lelictőt ekóvol a maga ^zérŐíB is, liogy a kisegilö munkaen\'ík fizetését arra a tzaitrc cnsAjék, amcsy őket nnegfneti. A OábbeJí és mlu^eltkitiisban a lt;ingj\'á szövclkezct utján oícsó «t-látásban fegják részesítem a Szegény lakosságot.
Még ez évben Nagykanizsától Bázakerattyen át Lenti talé megindul az autóbuszősaze-köttetés.
Szerecz János azt kívánta, hogy «z áJlatvásáriíást a kizárt zsidók lielyelt a szöN-etkezetek bonyoUtsák 1». A főispán szükségesnek tartja- hogy ft\'szö-vetkezciek uiegfeKUö töke^ legyenek e&álvu, liogy á gazdáknak kisetejtn-zésre váró áViatai foigajkimba kerüljenek. Tcnnészctcsnek tartja^ liogj\' a teljes iminkainT csak a totjOs munkn-birásu léríjt ilM m>ag, ^>-«n irányú indítványt majd a jovö évben elo leliei terjeszteni a O^gkiacbb munkabért- megállapító bizottságnak, llujdn (lyiilft <lr. frfszóftdásAval Kapcso\'^b.in maga is méltán^-osnak ta.á(Lja azt, liogy
a hosozu és hazafias szolgálatot teijositö tanítók elismerésben réazasüljenek,
bár szerinte nem az igaz^tóí cftn megadása, vagy bármely rang a fontos, hanem u kdSö megértós biztosJAsa. A földa\'.atli izgat&K uvcslerked&Avtil széniben való áSiásfogtaljis lekinU\'tc-beu pedig mindnyájan eg>*k rogyunk, akik ig.iz ntag^\'arokzmk érezzüK magunkat. ,
A tárgysorozat U">Ubi pontja során dr. Kiss Endre tb, szoJgabirót cgyhan. gulag megválasztották vármegyei aJL jegyzőnek. Az uj aljegyző nyomban le is tette a bivutotos,esküt.
A közgyűlés üdvözölte" báró Dánffy Dániel ÍÖ-dmüveHésügyí és Lakj\' Dezső közellátási minisztert és támogatásánál biztosította.
Vármegyénk több mint 300 kiüldözött délerdélyl osalád-nak adott menedéket;
az itt elhelyezett ineweküft gyt\'nnekcU egy részét esetleg az alispán javasBif-tára majd tanitUnányi segéilyb*« is részesiti. Azért küOön erdÖtyi g)onmck-nevettetésben nem \\-csz részL d<\' KS-hívja /.a^aegerszeg és Nagykaniz.sa inw-gyei városoltat, \\-cgjek tontoWa, ném tudnának-e resztvenni néluiny erdélyi gj\'crmck nevebwésében, Kanbudu u közgyűlés, Iwgy uj vár-
1941 február 14
HALAI KÖZLÖNY
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
íililiill BüillÉl
Hl régi házit modernizálni akarja, vagy ha nedvet lakágat Izolátlatnl akarja, vagy eaaládt házit akar építtetni
fordulfon bizalommal
Sznhnay Lajos
kép. kőművesmesterhez Nagykanizsa, Csengery-ut 13,
megyei aljegyzői áitost szervet.
/ nlaegerszeg város pof.gAniítsiciViiok iiidilvúnyiít, hogy vcdc^lsójtett kapjanak az önhibájukon k\'vül eftadósodolt Megyei városok, .pártoló javaslattá*1 ler-jcszlik fel a l^üg\\miüsztttrli«í és a rclirtitlioz viló csíkozás órdckél.cn mcgkeiesik a társtöi^-ény lutóságoka l. Az jnditványbau tudv ilovöleg a jxjT-gánnesler azt is kérte. Iiogy addig ls( amíg -i rendezés megtörténik, a /ala-egersiwg sorsálioz twsonló váróik nmuroniieinü adósságaik után tegíc.l\'-jebb 3.5—4 százalékos kamatot tartozzanak fizetni, lium-siutoii}, ped:g vagy seimnlt, vagy legfeljebb évenként a tőkének 1 százalékát keiljjoii fkzotníök.
Tudomásul vette u ItaSzgyÜfjás, liogy a kercskedeuiri miniszter
a bekötő utik építésére folyó-yitott 1 millió 500 ezer pengő államsegélyt 60 ezer pengővel fölemelte,
hogy a Salomvár köiséglwa tartozó A páll puszta és több érdekeit puszta Zalaflövö fcTé vezető bekötő utjának kezdő szak isza kiópitlrctö tegyen.
Ezután az apróbb ügyeket alíisgyü-lási javaslat szerint fogadták dl.
Razzlázxák le a sertésvágási!
Kaptuk alábbi levelet:
Igen tiszteit Szerkesztőség! N< gyón szépen kérem, szíveskedjék nagybecsű, a közérdeket oly nagy lelkesedéssel szolgáló kitűnő Vipjá-b\'ui az illetékes hatóságok figyelmét arra feihiwit, Kogy a marhavásár-téren, mint a sertósvástírtéren lehe-"¦"en állapotok vannak, amelyeknek ^u.gősen véget keli vetni. Amelyre a mi ügybuzgo rendőrségünk segítségét kell hogy kérjük. Jogtalan semmi adót nem fizető, sok láncoló izenzátok kiíutnrik oz utakra és már ott az utakon ntegvásároiják a vasam. Jövő gazdáktól, tenyésr«kt<il a sertéseket. A megállapított áiton felül, természetesen. Vannak olyanok is, akik Összevásárolják " sertéseket és azokat nyomban tovább adják egy-egy »bujtató«-nak.
Hogy ez nagyival hozzájárul a drágaság fokozásához, az temtes*etcs. Ezen az állapoton Bfirgösen segitenf ken. Felhi^uk a kapitányság kitünd vezetőjének különös figyelmét erre n tényre. , (
Razrfáziák ie az élő serfcrjs vásárt ós t-irtsák szempiött «z utakat ós ntziióz\'ák ie alaposan és tegyék Ic-hetctieimé az idöelöUU /ogfeilan elö-vásárlókat.
Hazafias tisztetekül aláírás hentes- óh mészárosjuester,
A tengerfenék titkai
Egy buvár-szakértő élményeiből — tiem könnyű mesterség búvárnak lenni — Ami a titokzatos mélyben történik
A U\'gtitpasztaTMlJhnibb szárazföldi patkány is IuHoU arréft. hogv az cl. suKyedt hajók kienVfte.se ma már való. ságos iparággá fejlődött. Ili azonban ilycsmirőt van szó, i kgtölil.e.i még mindig az KzQsl flotta, kracsérc és más romantikus történrt.kie gondol-nak. pedig az elsülrycdt hajók fel-kutatása ós rakományuk felszuireho-zása nem ronimtikus kalandk>.tc>é-s, hanem egvszerúen — ürJtot. Az. tf-sülíyetlt hajó lerendezésé vei\' és rakományával, sőt páluífiizekrónytbek k-\'n-csőivel együtt gazdátlanná víipik. A tenger kn la tó-váYI italokat legtöbbször ó[). pvn n páncéSszckróny érdekíri. A vtfet-loiuY/ kimentett hajón ipGóba, v-üó le. tekintéséért, a iKÍnrtfíl szekrény teftlíf-ráert nem egyszer fizettek tekintélye stmmiákat, Az is eűÖfordiAt már, hogy a kapitány, aki azt hitte, h-g*- hajójának katasztrófája a tönk szflJejv >o-dorta, maga \'is értékes uttmit«tásokkriŰ szoügáfi\'t a vá3bilaLn.ik és - többet keresett, mintha a bajójti notn pusztult volna el.
Ha n Iwjóitaraéból kiderati, hogy a kísértet megért a kockázatot;, a búvár szerhajó útjára indtd. lUsn fetadJta a hajóroncs felkutatása. Kszköze B hangvi3szn\\e,nidós tör^ny.\'jn aflftnn\'ó kftlóníeges mó^tíéglnérti, moly óUyan érzékeny, ltogy a tenger fenekén a legkisebb «ii(d3cedésl is j«iVzi, Nélm bizony több száz négyivtn.\'írrö\'íde-t ktffl átkutatui, mig a zsákmány horogra akad. Kkkor következik a zsúkbiány rdlszhuetmzása, a tulajdonképpeni munka. ei máz H-^-részlMi a búvárok Madata.
A búvár sálit életét fekteti sí vállakózásba
óVtét
Xcm keíl azt hinn
hág}\'
kockáztató búvár miéáeosa iVgixSUza-
kadt saegény ember. A nagy yáínft-itok lapasztalt búvárai nétta aki\\r nz cgAsz hajót kifizethetnék, fclvrx.rti.ós«^-ef!, ka. pltányával, tisztjeivei és !egén>-ségé\\el Cgyatt He hát akkor rráért viszi vasaira éVtét* A reaeset eg>-sien"i. ;izért, nwvl mig a válbitiat hatalmas Össco geket kockáztat, ii sokkfil kcs*sebl»ct, rsak. az ólétól kockáztatja. A <*sábl-tás |«etlig nag>\': a fetsziiue hozott ór-tókekntk sokaskír öt száz;i5óHt is Őt Htfctl.
Talpig páncélban a mélybe
\\ búvár feKzi\'retów\' a tenger rntflry-sege szerint váttozik. A régi nohéz, otromba viselet, twíyelt a modum búvár, hit nem tul nagy m^séglk\' szí\'uT; le, könnyű gunriőltönyt hord. A levegővé* összekötó törrsVi is rég ki-hl ut a div-t!>o4. A mozgást akudútO\'oZ\'. ta, könnyen <lszikadt Ős ezernyi gondol, ug\\\'anajm>i liaiáfos szerencsétliejn. ségét okozott Sőt a lm vár ufi mát nem is levegőt, azaz oxigént és nitrogént sziv, hanem tíz százalék oxigént ós ktlencvon százalék hipUmbt visz
magávil, ezer ktVrigreinnws nyoii.ós alatt AsszepréseÍH*. A hdliuin teljesen pótlolja a uitrogónt.
Ha1ák>san ünnepélyes titkalnKikko akkor, amikor DSgyobb mélységekbe kószül \'eszállani, komor páncélba tözik a búvár. Némi tulzássil azt Is tehetne mondani, bog>\' vgósz kis len geralattjáró az, amit mugára fit. Bö vid egy-két órás öltözködés, it-rmészo lesni a sűrgö-forgó •htisok egész ser*-génok közreműködésével és már csikorog is a daru, a bitvar útjára indul.
A legnagyobb veszély az eltévedés
lüsö fráad-ita, hogy Iiadmüvcflolö-itek ineginditásához alkaJmüs lorCpc[ ke.rcxaaa. Ide bocsátják utána szersziií-mait, csiiztitó-szerkézclcket, rol>l>aíitó és kasszafuró eszkfizóket, ctektrotuott kaMeket stb. Ezután u búvár már
meg is kezdheti nuuikájál. Mbidenok-olőtt köte\'ekkaJl ós ¦ jelzőtáblákkor1 kijelöli a hajó (Hőre mcgátlapitott-|H)iit-jálioz \\«zoU) utal. 1 eglöbbször ugyanis több buvilr dolgozik egy roncson az összegal>ajodás ves/edeffines \'ionno. Na. gj-obb hiijóroncKoknál B búvárok ní-dwkószi\'uVket visznek magukiút\'ii és a hajó rádiőatViMásátóa az elftőilyvdt hajó tervrajza abjiján ilXindóan ut-inulalási kapnak. így kenilhet") a. Icg-
blztosabbiii az eiló\\edós vo.szcde\'mo, a buvánik rctne. Egy hajóóriás IxJ. sejo magábtoivéee is valóságos labirintus. A l»CszortiU ajtók, szétlipuK lép cjiök, egymásba őVrfl valtsefaCik lri zonv nem köímvitík meg a iájékozö
dtst
A cápák félnek a búvártól
Ha a bttvilr n pi«ncólszekh3nyt, a legtöbb buvúr-váilnlkoziis cótjál mar (¦lórte, munkája nehezebb fcTkSu tnár (uUvselt. Pompás vfHaiii(»s k isszarmVi. berendezésével nóMny |>crc aliitt kzó uonos ¦\'¦\'( ¦(!!\'\'¦\'\' ü inegpubitjn kemény acó*lt és derekán túggŐ táska, jába máris lapátofja »z uranyul, gyön-
VárOSi Mozgó. Péntafcta8-Vss»Arw»p|g I
budapestté! egyidöben! BULLA ELMA
Amorikából való visszatérése után készült 1. magyar filmje
Szereplők: Bulla Elma, Erdélyi Mfcl. Hídvégi Vall, Köpeczy-Boócz, Csortoa Gyula. Blllcay Tivadar, Maktfry Zoltán, Greguss Zoltán
A kisórőműsorban: Aktuális Világhiradő
Előadások köinapokon 5,7,9, vasár-és annepnapokon3,5,7,9 kor
gyöt ós más ékszereket. Mo»i már készülődhet t< . Az eltévedés veszélye többé n«n fenyegeti, histeen uttját u mesekben •¦¦..!..:¦.-»¦ módon - nem hiilii., ugj\'iui, hojjoin drot-kőtélM - megjelrölte. A hajó lafisejé-ben más ve^zodenem ieuds»rinl nííir nem les tá. Regényekben ugyan gSaW-ran szerepelnek u hajónuuwokhan tanyázó tengeri-szőrmék, a vaílóságliaij miiuU ritkabb.m. A IwjóbiUi tigjiiais
•egtöbbnyire annyi oxigén sin csen, »
mennyire az ezen a téren nem nagy ígényu teugeri-állatokn.ik is szüksogfik van. Klv\'éttieJek teniieszeteseji eMfonhü-uak. Egy esetben például a nme* vaftó-ságos polip-akvárium vojfc V.aannvet
gyakoribb, hogy veszedelmes kigjók
fcszkomek a ixHic-soldban. Európai vizeken azonban ilyen ebetek noirr fordulnak cV>. Az iV.ti ,t. .ki/.i a hajon .kívül sem a buvámik fólnse. A búvár ruhájából (elbugyborckosó légUt-Irorókok még n eáj>ák.it is elriasztják. A eájiawszedűlBm csak régOtiben, a lég-tömlők korában állóit fenn. A cápák ugyanis a kigyozö tóinJLöt \\ 1 !" kig>óuuk líu-tották és namj egyszer átharapták.
Párbaj a tenger alatt — halott emberrel
A mérsékelt égöv akttt. Itmlóta a
....... diviatját hinn, a bu\\ámak
már semmiféle tengeri szörayh\'il nem kel\' larlania. Tsián ¦ foigilotráftin léVi"! regényes mende-mondákra telvet vissza-vezetnl^ hogy a búvárok ennek ripsneve még ma is vjzi^szttoliyat fclfog^wr-kezre szálnak te a mélybe. ligéVízcn közönséges piszttoO^\' ez, azzh\'í a kü-lönbsóggeí, hogy a \'.\'.nvh..1 \\< ¦ zik a golyó. A cófeás irányába esö vízoszlop ttikr ¦ l\'|h\'i!(,!j:i. A vízi-pisztoly feMóiSenül haláins, visszaljikő epéje azonban oly óriási, hogy ónak a legnagyobb <ft<ivi«.vái\'aiossjÍtjjfl.s vdgrfi szükség esetén (allftosos használat, lígy ulkitíommap ugy láLswili, hogv " laivár eíövigyázalossiiga tsakug>\'0n i*T\\t vő* felesleges. Milr tíerte a p;m(VJkanirát, mikor legnagyobb niesgtopetósére ^\'gy nulsik búvárral lil\\u& magái széniben. Hajóid esők egyedül bocsátotta e, a másiknak tehát idegen búvárnak kel-lelt ".ejinie. t\'gy látszót|, hogy megelőzték. Mit keroseí ilt,. - kJjaUoirt rá iiiegdöblKnéséberi. VcUSytársa nem felfM — nem is fejelhetett, hiszen a huvárrubiVban sem nWétui, som bmt. iani nem leltet —, annáp. (többet mondót. azo«b.ui a viselkedése. A fényszóró kévéjél>en silágosíui miwtó vm» tkogy kezesen Tenjegetö inoz<háutt.t tör vflüni meg. Itt már nincs luftve vitának, gondolta a Imvár és n\'iHütölle pisztolyát. Tatáit. Mllenfojo ó.ssaeosett, felszakadt ruhájából kibuggyant a — nem vér, hanem k»egö. Most intalléjo lépett ós benézettt sisakja atfíikán, kivel is áiibtt szeml»on. Meg^eipiilés*"-horzadáttyá viíllozott: lígy luiUitt csupasz koponyája meredt vető szembe. Vélt ettmlábasa évekkel azeftitt járlia-tott szerte esetlen ült (itmaruháját a benne klretődőtt könnyű gázok foi-fujták ós ruggöleges lio^zetbeii tartották. A fejiyegelö niozdiüal azMitelK viz játéka volt. A hínárok íVVAilian jó itlegzctii emlierek, de értheti*, lia huvánmk kalandja után nzixuvll jelt adott a felszállásra.
60 méter mélységből megállás nélkDI fölszállni - biztos halál
Hu a &&zá8ás ós a tulajdonképiM\'iii munku minden baj nélkül sikerült^ meg mindig marad ok az eUívigyázntos-ságra. sm\'renrjNÓltoiLségck a fozszáalAs" u-i; is lörtÓJilletnek. A btivumak !1.1 dául nem szabiid a n!o> hirtt\'leiifii a fölszinre eiiioUwtbii, hanem közi*?. iklaU>tt t.. u--i i - = t-:- ¦ . lassan szoktatnia kelt\' magát a nyomás ..!.!. uóséliez. Ha cIlUcz a fontos sxabáíylioi ueto
ZALAI KOZLOmt
1941. február 14
A minden háztulljdonowa kotcfezolkg
elrendeli
lai i ilfáiíi
könyve kapható :
¦ Zalai Közlöny
nyomdájában.
3«ii*nödcrhtlk, » vérben iutnigeW.^.\\aí-gocskák l«*ikBzn«v és a vér a szó ¦szoros (Vtt\'lmÄXW habzásim Jón. l\'yen fsetbtta a rmvár\'ma.r manth«*»*«. Kgy nuodotmnt* i>éldáui a búvár W*et.*nül heíeiifcactl ¦¦!-;>\' a IcOMbe, tnety a sj»rszántok fethuiáaára s*Agáíl! és igy li Iiiisk u.é [erenként oiftírt piheiWikei rwiaésrciv . .!1 nein tadln nv«gt»rtfuii. A Tarali. -íu M»ukkatnt. laivárt az or-tob nZoantil taxo\'éa.** vette, \'** 4Miu\'k nzucban nu\'gnioiitooi niár «em hv hctctt.
(M. NO
A MÉP leteoyei autóbusz höWnfárata
Katón mtábiisz indul a tfMni«|H
mer tttgygyifl*»^ ut, va,
sámap rffteSdtt 10 órakor, anicfr\' 10.1» kor Pofája, tO-lS-koJ ii>-, io.\'Jd
kor lUtyácoe, 10.30-kor i /l«negnycu «a taiO-Uor SomuUm is ¦igéik E kálón autólntszoti csnk » lueghivott tagok ni.i.\'i.-!i.)i ik Az BMtóbiisz tét 6 ótakor indul «u*za X^kOnizMjóL
fiflkosság 3 pengéért
Ei(«»ták m ikofhiral gyilkolt
/Megírtuk iitélf " rnuit év decemberiben, Imgy a W^QtlOialycIl oSeiidór-ors A\\1i<»héo ko«eie> Mi aaurt solibíi női IwttKutal ili. A nyomozás i...... .. megtnckilt é* átkerült
m^gílltipttani, hogy e-gy r6m;i..íic)(i fiatalkorú von a tettes. akt ne n:.z-ezonyt megoltó és elloptti 3 pengő-ját. A merénylőnek aikerüH meg. >.>»>• e» c»ak most awo.11 k, U*>8erazqg kotvyckin. Már be is -^ál litot»ak • wiaegoraatgl jottuiebn kaMbeat íz í> kktoniit. ho«r » cl. ^••WKdelt taiMkoru lüalAmkM U WvelBtt el.
.......——...........-r~ .......
r^yazart közié* (Z\'aor) dr]a hii im«.,-.
A Turnt Szóvebkig dauK^fotáw és
tánoastélye i,-: !> órakor az Iparoaköv
nsgytennéhea. rafcnUr 23 i
Pét1 II órakor Uceaftt« a városházáu
(Szász Bél*: l.rt«*y). ¦áraim 2:
Pét ü órakor \'i<-***. a vám.Uáaáa
(Barta István: A 150 év* sriité*s*t). M*i«U« 9:
p*l lU.tr: 5 Ittyj ii\'odaftnU
ii.-.iii . vsroaházáu.
A jöv« béten kerül letárgyalásra a város 1941. évi költségvetése
Ismeretes, hogy a város költségi-... . i az általános helyzet okozta kön\'tmiények mnrtt nem lehetett az ősszel elkészíteni. A számSevöség Gsztviseiöüiek nagyobb része hazájával sznjBjben \\*a\'ó kóte\'es.ségét teljesített*, ngy, hogy " suiyoa felelősséggel jiirö kóJtségvetés összeállijtá. sát,e* kellett halasztani, nwg aszám-\\evőség tisztikara iiénét elfoglalja régi helyét é« rnt-gkezdódhetik ntobh belet igenybe\\-evő komoly munka. A városi számvevőség főnöke illetékes hejycii Jelentést tett a : .-v--:. . összeállításának ktVudeimiéról és nn-irak okairól. \\ ,
Időközbeu a szé*m*vűség tiaztviselői ismét elfoglalták helyüket az inóisztainái, megkezdődött a város 1911. évi háztartási költségvetésének
összeállítása, «%íit á nyomdában sok-szorositoltak, A terfedeiiorw és minden részletre kilerjedö össz^llitás mn került ki ftl«t atakjáb«n a nyom dából és első példányait megküldték a pénzügyi bizottság tagjainak ta-imbuányozás és áttekiutas ví Hasonlóan megküldik a városi kép-viáetőfestület tagjainak, hogy elég idejük legyen annak áttekttitésére és behaló átvizsgálására, ami egyéK, ként Is ntór egy fzben a pofgttrnws* ter fclüKizsgáló ccruzájri «\'á került.
Ahogy illetékes hclyrő\' éilesúlqílk, a város folyó évi költságveiésóttinost |mír a jövő héten lefogják tárgyalni. A pénzügyi bizotutág holnap kerd^dri tárgyalása után ugy a múlt évi zúr-azénsidás, mint a folyó évi kŐMg-rVeflés a plénum cté kerüli
Nép ¦oxgé.
pénltimői
íísjl
N«w affi bombai CUm An dan legújabb és legvidámabb jobbam $m~ &W*U W roll Hlaajcnek bemutatásain. A humor koionázattau királyainak feledhetetlen filmje:
A repülő
ötletes irélák _ másfétórás kacagás. remiik fcteérétnűaor i mstualis hipadé i
KIAadáaok kozoa*okon S. 7, 9, visir- éa ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor.
Eladó és vásárló az uzsora-bíróság előtt
Mindkettőt bűnösnek mondottak kt árdrágító visszaélés miatt
Ma délelőtt ismét összeül! ¦ nagy-. k:mizaai tön^aryszék uzsonabinóaága, hogy itéjetet mondjon két vádlott felen, akiket árdrágiló visszaélés gyanúja nám jelenteitek fel. Németh .tözaefué született Tóth Rozália hahót! lakos egv 110 kilottrartiin sulyu élő neitését vasérólta meg lluza JcnÖ henteü. tovább ehidás végett. Né, hfathná ¦ i ertásénrt 1.10 pengőt kö-\\-etcit MiogrMmnoriként, élö »u\'y-trui, dacára, hogy az Arkotwinyl\'iz-tos állal megállapított maximális 1*38 pensö volt ktj.-k^nt B»za jenö megvetlc a sertést • körteit áron és kifizette a teljes öjsaáegét.
Feijolentés folytan waguiduh ugy Mflmathné, mint öuza ellen a bűnvádi eljárás. Nétntethné ellen mint eladó, Buza ellen mint vásárlöi tjűrtrt tovább akarta Bdnl és így a magas áron vett sertést még magasabb árun tuPLdnl).
A főtárgyaláson Ncméthné oz^ai védekezcU, hogy nem tudta a riaiféar átvakot. Duza beismerte, hogy tovéb> bj eiadáa végett .i-.>ü-i a scrlé.t, A bíróság mbidkMöt bfiBósn\'k mondotta ki a %ádbeH c*elekmíny-b«n és ezért Némclhnét 20 P, Búzát 10 pengő pénzbüntetésre itélle, de ónnak végrehajtását felfüggesztette Az ítélet jogerős.
í\\
Miim
Continental .tógépek
képviselete lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö>ut 5.
BÚTORT
. HtllQlptlt hlll\'ílllkUllKJll
vegyen vagy fendtljen,
mi mesblzhalA és olosó.
Péntek
..tkt.wi^.k.. J. A>i.
».« Tora*. Hlrak. KfutMfayck H«nsl»ii*<k. — ITUiMI 4Mxl. — 10 Htok. - 11.10 NmintkM vi«j»fe/t uolgtWl, — 13 H«nm««ó. HlnaniM. IiMjártt.Jslentís. - 13.40 Hu<k. -t:U0 [itflj»b*, W(lJ4.íl»j*ut*i. _ UM Htrak. — 14.41 Mawrtanw. Mit. - IS Artolyoiulitmk. piwi ámk, .!l,:,ii,.l»...,<i,.>t. — 10.45 idííjtluií, Idd. ja..i:,juk.nt<::», hírek. — 17 HMt M<.
vií. bt lll.lí^\'.i. <n\\i.i> u\\\'i;U-jh. — lf
lll.jk. - 21.40 Hlrtk, idlij.iiJ.jrJoulí,, htrek silov&k 4u hjíi\'i ..pm. mirfwii. - 23 Hírek n<uxt, u.a,,, upt í. frtect* ti^4a. — íj.i) Hlt«k.
BUDAPEST U
17.15 ller«i Aladár llíríllrik. 1/.30 Pw«*i ZolUn «tadajn. — IX Mindszenti litván maRynr dMokut tat\' kft, klsÄri I^erlls J<nö i\'-gánymiekara.
- 10.20 Sportkozfcuitiayek. — lü.:)5 A l\'ilbiuilftOBiai Társftsig hajlzjrcrse. a>\'r. - 20.10 K«lűtVasá*. ~ 32 Súr.ii I-\'temer r«ájiy/.eiiek:u... - 22.iW U.i-zúca .s.uWji i.\'s.ijk.m.\'.v. iu.kd -23.20 Oluz i.i.i.v.:..kv.\'k.
BUDAPEST II.
18.30 tiyorairótnuMyam. - 10 Ditriii fisiby József znngonizik. 19.30 I-\'ol-olvasás. — 20 Ilitek. —.20.10 A llddió Szakwroiwkai*. — 21.10 rWuotrUá\'.
- 21.30 IrWJirilsjfilmtds.
Stombat
BUDAPEST U
10.20 Mainak. 10.15 Rfsbtwsás. 12.10 Országos PoslAsjsanekar. 13.31) llongkiuM*. - 15.20 Ctuppy-bkiczenekar. lii.IO szivzéw4íitti magyar miltüika .4m.nu.-k.nl.vt\'is/ok cfli>-adásábail.
17.15 A KAdilr s,:. ......-i,.-)-...,.\'
18 Dr. Tolti Usztó crbeaz4nan. 1K..U1 II......ÍI..- 111.20 Dr. li"-:"
lowilz Kín«Iy tíéttiux - lftJS\'KM-\\wtit6s .. M-fi\\sir SzinliazböL «GyerjA^I 1>A1. Zíjlés játók hnmiiT reK».u].1stian.
- Az i-lölldás után kb. 22.50 Bura Sándor cigliiiyzenfkur.i. - 23.25 Tan.-lemezek.
BUDAPEST II.
18 A n.i.i..\'. s,..,|..o,. ,,tk .... - 1IU0 Dr. Titti Errai lA.Kavis... — 18.50 Dutiaszky w.lu-.i:.. onjonak - i\'a.\'íi m.\'/.....;..aI.IcVuA. - 20 Hírek. —
241.20 l\'á.l.-.ii va, Nnrák ljUzk) .v l-fauk Lajtis ]i»n>jjabjlrxnasu. — 21 Huaglemeziok. 21.10 Id«járásjbj»il*».
Élénkebb szél, .Kihány halyen ma« •»*, hmuia a homaraaklet nem vlHoxtk Itm/afaaaa.
A íAo^ioluA-ial tateserf Da«rcaamh>at
¦•tOmetUllomtaa lelaatt,
teartntkM M«..,, Mt« II Urakor +02 ma raff«! +88 telb.a +90.
00
Ijjl. (ebruir H
2ALA1 K02L0HY
______ Tgnátz János Volt kassai
IjJIS.II. U. 12- haszárezrcdbeK ör.
I__—-\' mester ezen a napon azt
n parancsot kapta, liogy á Mvidéki Sztropkótól ke*«trn fekvő Pataki községet derítse fel és tisztázza a hatóiban leró oroszok erejét és lietyzetét. Erre Ignátz őrmester két részre osztva járórét, Pataki község két kijáratához férkőzött, ahol fesbe á|Ut, maid rövid
tájékozódás után, kétfelől a falu Ik\'I-seje felé rohamra vezette luiszárftit. Váratktu támudása óriási rúmü\'A\'let kistett, ugy hogy n faauban (Volt s mit nem sejtő oroszok fejveazteJleti mene. kuttvlc, számosan pétiig c^uUlás nőikül megadták magukat. Ezeket azután Ignátz őrmester magával huzia. Mivel ¦ foglyok vnHkmiSsaj révén teljes mérvben sikerült a lieJyzet tisztázása és ezt Ignátz Őrmester vitézül és dkzáailan de egyben leleményesen ós ügyesen yiígrenajlotl vállalkozása tette fcetic. tűvé, nevezettet jutalmukéul a nagy-ezüst vitézségi óreiiunuL lünictlék ki. Bagu András őrmester és Roünár Uszló huszár, akik a ViHhiJJfcjzasban résztvevőn, liasoiklóképeu kitűntették magukat, a kis ezüst vitézségi érmet kapták. _ \\
— (.Nyugalomba vonuló körjegyző)
A vármegye kísgy ülése Gavallér Gyula kisszenlgróti körjegyzőt saját kéről-mére, Hosszú és buzgó szolgáltának teljes dfeutefeM imUU.it!, íobruár határidővel nyug.dbmija helyezte.
— vNevLí> agyar oaitia)
Korpics Ferenc nagykanizsai szabó-mesier családi nevét u Irt^igynwúszter nigedélyévd. Koroná-ni, l\'orosznyák József niigykanizsai kómüves segéd licgyralvi-ra váJtozUMta.
— (A gimnazisták vidám farsangi délutánja)
vasárnap, 16-án délután !> órakor lesz az intézet tornatermében a -74. sz. Törekvés cserkészcsapat rendezésében. A nnisor első felében vidám népi játékokat mutatnak be, majd egy légo\'áiű-¦ni gyakorikat tanulságait |>éjlduzó színdarab kcrfi.1 ,*lto«ilási-;i, végütt podig ShsxÜDBfpearfi— Arany .Siwitiváuép álom c. mesejátékból adják e&J az eífl-játékot és a vidám közjátékot. Belépődíj nincs, a imlsorrncgyajltás azonban kóteVzo. (:)
— Vöröskeresztes záróvizsga)
A vöröskeresztéi oktató nővéreidet képző zalaegerszegi tanfolyam ÖSbxuár 15-én, szombaton fél 12-kor tartja záróvizsgáját a kozkórházban. A vizsgán báró Apor Gizella vöröskeresztes főnökasszony etnoköJ, aki autón érkezik Hiidupeströl A főnökasszony- testvére báró Apor Vilmosnak, az uj győri inegj-cspüspöknelc.
~ (Vasárnap délelőtt nyílik meg)
rövid időre a volt Kis Roy.»5bnn (.Sugár ut 3.) Héjáéi Gusztáv és Margit képkiáUiáaa. (0
— (A keszthelyi vágóhíd kölcsöne)
A nép- és c«aládVéd<*<in ídapból Keszthely a vármegyei kózjóféti szövetkezet utján Ujabb 80 ezer pengő kölcsönt vesz fel, amelyből 70 ezer pengőt a vágóhíd épitésénél használnak feí, 10 ezret jiedig a muukiUiélkídiek további ftiglrtlkoztatására forditanok.
Naptár: Február 14. péntek. Rom. kst. Bálint vt. — Protestáns Bálint — Izrael. Sebat hó 17.
UösíSrdö nyitva reggel 6 órától ette _ *f*la thótfő, szerda, péntek délután " k\'dilen egén ü*y n*kn»k).
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az ehnutt heten 10 ginnek született, 4 fiu és G leány: Bányai György m,igájitisztviso>i rk. ós Polai F.va rk. fia, Mulasies János távírda munkás rk, és petöfj Hozásnak rk. leánya, Szépréti Imre m. kir.
adoluv.uali altiszt rk. és Düh HozúTa rk. kánya, Jendruaek Jerzv orvos rk. ós Maluwwska IMubam rk.\'fia, Poragbi Sándor m, kir. főhadnagy rk. és Brehz-se,r Hona rk. W-áuya, (ióher Ferenc földműves rk. és Gödinek Katalin rk. ha, Nagy Imre pénzügyőri biztos ref. és PáUi Piroskának rk. leánya, Virág József kereskedő rk. és Romvári Mar.
»1 inak tk. leánya, Házasságon kívül
szuteteti 1 fiu. - Halálozás 12 volt: Beké János földműves rk. «5 éves, Szefler Ferenc rk. 10 napos. Hajas Józsefre Gécsek ltozalia rk. 43 éves, ózv. I\'app Lajosné Iíali Erzsébet rk. 77 éves, őzv. Steiner Gyulánó Erjed Róza izr. HH éves, Cseh Uszló Vince rk. 23 najxis, Baj György nyög. vasúti
munkás rk. wz éves, Kanizsai i.ásiüóné 3oó inna rk. :i!) éves, Hoektmin Ferenc földműves rk. 0ü éves, őzv. Kaufor Józsefné Kcufeld Regina izr. 71) éves, Vajda József m. kir. pénzügyőr rk. 2Q éves, Kiss Erzsébet háztartásLeli rk. 20 éves. ~ Házaságot kötött 10 pár: Műhofer József fuvarozó izr. és Uohí-tenfetd Margit (clváH; izr., Kosyiezik l.eó ftengye: poSgári meneküli rk. és Wzos Julianna rk., Mez/ifi Ferenc „ MAV vonalkiséríi rk. ö* Kf MaX-k Kataüu magóutiszt viselő rk„ Pécsek József fóílmmes ág. h. ev. (Pogányszent|>éter) és Odor Hona rk., Mazur Antal Aáfréd hentes és ál?atkereskedő rk. é-; Zinunennann Mária rk., Mecz József ÍOuójnüves rk. és Korpics Ilona rk., Laski István asztalos mester rK. (oivájtti és plíndcr Anna rk. (eiváH), Neumayor István napszámos rk. ds Tobuii "Erasajel rk., Németh Béla áfl. tunttó ilg. Ív. ev. és Pados Emma ág. b. tv, Veeztor György földműves rk. (elvált) és Mihálecz Erzsébet rk. texváM).
— (Két hónapi fogház — egy pá: kesztyűért)
Varga Margit osak a ininaji lingyta ejt a kanizsai fogluizat^ mn ismét ujl>ól viszonilátluttta a megszokott falakat. Varga Margit keszthelyi háztartási alkalmazón.. Varga Margit az udvarban lakó Móricz \'Jeréztöl egy pár kisztyüt lopott, ami miatt ft visszaeső Margitot teIjdlcntették, fis ahogy ezt visszaeső bűnözőknél eJőlrják, Varga Margitot a fvljeJcntésie csendőrök behoztuk Nagykanizsára és átadták az ügyész-ségjwk, amely biroság oá lilíilottti. Varga Margit elég drágán fizetln meg az egypár kesztyűt, sokkalta drágtib. ban, muitlui\' KesztlicJy első ós >egoe-gánsabb üzletében vás;iro"la voána: két liónapl fogházzal Az ittV.et jogerős. Varga Margit nyomltan megkezdte bűn-letósének kitöltését.
— A HID t-J uimiMk 4rdak«M«g«l Móricz Zsgmond heti krónikája,
Kodolányi János: Utazás egy vizűin kóriil, Németh Uszíó: A Niskavuori asszonyok, Fája Géza: Gtono, a költő, Kassák Uij<*s: I"edagógia Ós program, Tcrsilnszky I. Jenő: Egy níagyur és egy amerikai film, Itaczkö Lajos: A pusztító vz, KerekesluUy József: Ilá-boTU, Kristóf Sándor; A Szovjetunió képző ina vésze le, Világhiradót nigv képes riixirtok, Koppantó, Óival, Regényt Pályázat, stb.
A KÉPVISELŐHÁZ inal OléSón folytatták a guzd-wiági pi-ogram feletti vitát, amely iránt akkora az érdeklődés, hogy a miniszter vitazáró beszédére csak jövő hét közepén kerülhet s«r. Ma lapzártáig Szabó Zoltán, Maiasits Géza, Rencxo György Meskó Zoltán szólallak fel.
AZ OSZTÁLY SORSJÁTÉK mm húzásán 20.000 pengőt nyert az 1463 sz., 6000 pengőt: 68.488, 4000 pengőt : 17.012 és az 54.338, 8000 pen_ feÖt a 70.785 é» » 69.030, 2000 pCngjöt a 75.684 és a 78.107 számú sors* jegy. (Felelősség nélkül I)
\\sakl tojással is kitün&
XX íTlcx-íjLjjocr ka.lcx.es:
SÜTŐPORRAL
ÉS VANILUNCUKORRAL
((Folytatás az l. oldalról}
látogatása \\-aiószLnü.leg ma már befejeződik. A tárgyalások színhelye fl terchiesgadeni Berghof, ahol már unnyi történelmi találkozó zajlott le. A tanácskozások délelőtt kezdődtek és este fejeződnek be, amojy után n jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter azonnal visszautM nak Belgrádba. Holnap a rendkívüli! minisztertanácson már beszámolnak utazásuk eredményéről.
A tanácskozás összefüggésben illl Románia és Anglia diplomáciai szakításával és n Böikánon megélénkült diplomáciai helyzettel.
Jugoszláv iában nagy szenzációként Mott a kél \\<zetö politikus ném\'ct-orezági útja, mert csak akkor hozták nyilvánosságra, nmikor már Czvetkovics és \' Cincár^MiiTkjbvics uton voltak. Belgrádban azonban nyugodtan ítélik meg a helyzetet, Sivárt biztosria ^szik, hogy ncinkell gemtni olyat tcimlük, ame!y szakítást jelentene eddigi békepoljfjkájukkiii
II háború frontjáról
A BOMBÁZÁS Anglifieilcn tovább inti. A nénvst repülök az éjszaka több ke:etangiiaj kikötőt és repülőteret megtámadtak. Londonban egy
li".>dfelszerelési ipartelepet boiijlVáz-tak sikerrel.
A Döinlmzások eredményéről fii imgol belbiztonsági m-injszter azt jelentette, hogy jelentős károkat okozott és több emberéletet is követeit. Egyedül a skóciai bombázás nem ko-veteit b/iiálos áldozatot. ,
A FÖLDKÖZI TENGEREN iSélén ken tevékenykedtek a némPt repülők. Főképp Málta ellen támPdtakéa U V«ietla kikötőjét és repülőterét bombázták. A jó tálalótok nagy pusz-Hlást végeztek m\'jni a kikötöbkto, mmd pedig a repülő téren.
AZ OLASZOK is sikerret bombázták az ájigolok afrikai támnSzpontjBit és több indulásra kész repülőgéppel teli repülőteret. 9 gépei így a földön semmisítettek meg. Bctaftátfak egy élelmiszert és löszért szállttá vitorlást is.
A HAJÖELSÜLLYESZTESEK számát ís sZaporitották a német repülők : A tegnapi 13 oeenjáró ctsüly. lyeszésc uán mn az angol partok közeiében 3 elsüllyesztett h-ijóról érkezett jelentés. Ezek közül 2 angol, 1 pedig angol szolgálatban álló dán | hajó volt. ; ;
Bonczos Miklós az árvízi helyzetről
Budapest, február 14 Bonczos Miklós árkormánybiztos nyilatkozott a dunai árvízi helyzetről, Adonynál még mindig rendkívül sídh\'o^ n liclyzet — mondotta iia gát kadl és a Duna zsilipjei sem mükőj nek iól. A nagy víznyomás a puszi szabolcsi hídnál Is kinyomta a gáj ós a halastó vizét sem tudják lezái
így több fejői foÉtvik a v;Z a f*lu fejé,
A pontonok ós lioinl>kzsákok útban Vannak a IvelyszLnrc, aho* a mémókölu ós lisztek vezetésevei három! iitáazt-szakusz és 100 főnyi nmukás.dolgozik. Tegnap a leventék is segítettek. S*j-ttos a gát annyira felázott, liogy szinte járhatatlan, ami az erősítési munkálatokat hátráHatja.
Fájdalomtól mélyen lesújtva, megtOrt szívvel jelentjük, hogy a legdrágább férj, apa, testvér, nagyapa és rrAon
Haán Gyula
Jérásblróüágl véarrahajtó
életének 71-ik évében folyó hó 13-án elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 16-án, vasárnap déleött II órakor fogjuk az izr. temeteben örök nyugalomra helyezni.
Isten veled Drágánk, pihenj békábanI
6» Baia Gyuliaí BIÜl. Attor Karolln. felesége ; llíia ?8 neje HorvAÜ. QW, IUrKlt és (érje GoldoiBun Jóimf, Ida, Róul és PUta, gyermekei; Goldm««a Msitka, unokája Nattl, jsláa, Hslsa, testvérei; Doko«r S.mu, Pollák Kálmía, Alis/ Linlö, sógorai, sógornői és rokonai.
Hószvétlátogatasok mellőzését kérjük I
BALM BOZLOJni
Mb február M
életének 85-ik évében február hó 13-án d. e. 1/4IO órakor az Úrban elhunyt.
A megboldogult hülltetemát február hó lö-én d. u. 4 órakor kísérjük a temetól balotta* háztól a római katolikus egyház szertartása szerint örök nyugvóhelyóre.
Az engesztelő szentmise-áldozat február hó 15 én <l e, 8 órakor lesz a ferenorendlek templomában az Egek Urának bemutatva.
Nagykanlzsa, 1941. február 14.
Áldott Isiyss saaiékt t Nyugodjék békében I
IÖav. Hofsr Vlctorn* sz Sehrleksr Paala leánya, Hofw Vidor, ár. Kovács Losslóas szül. Hofor Hlldn unokája, Hefsr Vletórl. dédunokája.
(MluJtii klUOn f fktHÍJ htlyitt)
Köszönetnyilvánítás.
Ezúton is hálás köszönetünket íc-I jezzUk kl mindazoknak, kik felejthetetlen nagynénink, sógornőnk Bn. n»th Miksán*
•m. Jr.unki Hetivlfí
elhalálozása folytán ért gyászunkban részvétüknek és együttérzésüknek bármilyen formában szívesek voltak kifejezést adni. Nagykanizsa, 1941. február 14.
A avá«aol4 osa.árf.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik szeretett jó édesanyánk, illetve nagyanyánk temetésén megjelentekés részvétükkel fáidalmunkat bármi | módon enyhíteni szívesek vol-i tak, ezúton mondunk hálás kö-| szünetet
Kötcscl (Kerber) István éa családja.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4521/1941.
Tárgy; A tégláruk át vízvédelem céljára való Igénybevétele.
Hirdetmény.
Az árvíz, belvíz, vagy talajvíz által megrongált, vagy veszélyeztetett épűle\'ek biztonságának helyreállítása vagy megóvása céljából s általában ily veszélyek elleni védekezés céljára a vármegye alispánja a február 12-én hatályba lépeft 8100/1941. Ip. M, sr. rendelet alapján a vár* megye területén található féglakész-leteket az árellenórzés Országos KormányblzfOBa által megállapított áron Igénybevehetl. A készletnek csuk azt a részét lehet IgénybevennI,\' amely a birtokosának házi vagy gazdasági szükségletét meghaladja. Az igénybevett tégla átvételének, vagy elszállításának akadályozása esetén a Honvédelemről szóló 1939: II: t-c. 126. §-ában foglalt rendel--késéseket kell alkalmazni, vagyis a hatóságok még katonai karhatalmat is igénybe vehetnek.
Nagykanizsa, 1941, február 14. 4ia Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgár materétől.
94/Ké. 1041.
Tárgy : a liszttel való tabarákoa gtz dálkodÍH ujabb izabátyoíísa; ke-nyériUtfch i tengerillsztnek kötelező felhasználása.
Hirdetmény.
A Budapesti Közlöny február 9-lkl számában 1040/1941. M. E. sz. alatt rendolet Jolont meg, amely szabályozza a tengert és az árpa őrlését, a tengeri-csira kivonását és forgalomba hozatalát, mindenféle liaztőrlemény forgalomba hozatalát, a kenyérkészltést, a tészhifélék készítését, a péksütemény készítését, az őrlemények nyilvántartását, a közellátás érdekelt veszélyeztető malmokkal ós őrleményfoldolgozó Üzemekkel kapcsolatos oijáráat és ellenőrzést stb. stb. Nyomatékosan figyelmeztetem a malmokat, pékeket, cukrászokat és a ihizt árusításával foglalkozó füszerkereskedőket, hogy a Budapesti Közlöny említett páldánvát (1941. évi 33-ik szám) és az említett 1040/1941. M. E. sz. rendeletben érintett korábbi rendelőtöket tartalmazó példányokat (1940. évi 1H2., 234. éa 2\'5. számok) saját Jól felfogott érdekükben mielőbb izorezzók be maguknak « a rendelote-K*;t áttanulmányozva, a benntlk foglalt rendelkezéseket szigorúan tartsák he, mert a rendeletek megszegői kihágásért Igen súlyos büntetésben részesülnek. A Budapesti Közlöny kiadóhivatala Budapeston, I. Kaplsztrán-tér 1. sz a. van. Az említett 1040 1941. M. E sz. rendeletnek a közönséget Is érdeklő főbb rendelkezéseit az alábbiakban teszem közhírré:
Nagykanizsán 1941. március I-tÖl kez-dődöleg
a) minden eladó (malom, sütőüzem, kereskedő stb) köteles kenyéri (sztnek házi fogyasztásra történő eladása esetébon tengerllfsztct Is kiszolgáltatni akként, hogy minden kilogramm buza-vagy rozskenyériIszttel 20 dkg. tengeri-lisztet mér ősszo. Tenger]lisztet buza-és rozsliszt nélkUl la lehet vásárolni, do L&ak kereskedésekbon, őriemóny-feldolgozóknál nem;
b) búzakenyeret, rozskenyeret ós rozsos búzakenyeret, sütőüzemekbt>n csak tengorlllsztnek 2uo/#-os arányban tör tént felhasznál ásóval szabad kéezitonl vagy bérsütésbea kisüttetnl Magán- ée Intézett háztartás céljára történő atl-téaro ls csak tengerillsztnek 200/o-os arányban történt felhasználásával készült kény értész (át szabad átadni és elvállalni. Tehát a magánháztartások csak olyan keayértésztát vihetnek el a pékhez megstlttetnl, amelybe minden 1 kg. kenyórfiszthoz legalább 20 dkg. tengerlllszt van beledattaszlva. És a pákok csak Ilyen kenyérlésztát vehot-nek át megsütés oÖIJ&ból a magánosoktól vagy Intézeti háztartásoktol. A sUtŐUzemek ezenfelül változatlanul kö-
telesek a 20% tangeriJlsst Iems«inAlá-sával készített kenyértásatáha ls annyi burgonyát batedagasztanl, amennyit a korábban megjelent 20G0O0/IÖ40 F.-M. sz. rendelet előirt. (Lásd Budapesti Közlöny 1940. okt- I:i-lkI 234. számában);
ej ezáritott tészta — keksz-, ostya készítő és édesipari üzemek. Ideértve a eu korka-.csokoládé-kéazltő-éscukráezüze-m»ketls, a feldolgozásra kertllö mlndeo 100kg. nullás búzaliszt után legalább lő kg. tisztított tengeridarat és minden 100 kg, egységes búzaliszt után legalább üi kg. tengeri lisztet, vagy tisztított tongerldarát kötelesek felhasználni. Ez a keverési arány az üzemben feldolgozásra kerülő összes buzallsztmeny-nylsógro vonatkozik és nem érinti az egyes cikkek között műszaki szempontból Indokolt eltéréseket.
Az a) b) és c) alatt- felsorolt korlátozások, Ismételten t. évi márolus elsejével lépnek hatályba. Míg a rendolet Összes többi rendelkezésol már február 9-én hatályba léptek.
A rendeletek alkalmazása szempontjából avendégláto Ipari üzemeket Ibhü-tőUzemekaekkell tekinteni. Vendéglők, éttermek, korcsmák, klfózösek, Kávémé-rések stb. tehát mindenben a pékekkel esnek egy tekintet alá.
Sütőüzemek zsemlyén kívül kenvér-ifuztból készült perecet Is olőálllthat* nak, illetőleg forgatómba hozhatnak, de osak azok, amelyeknek erre előzetesen engedélyt adok.
A tengeri őrléséről ós az abból származó őrleményekről ugyanolyan nyilvántartásokat kell vezetni, mint a bnza, és rozs őrléséről éa az ezekből származó őrleményekről. A nzállltójegy-kötelezettség a tengerlllszt ós dara, valamint az ezekkel kevort Őrlemények tekintetében ls fennáll:
A. rendelőt megszegőt 2 hónapig, háború esetén 6 hónapig torjodnető elzárással büntettetnek.
Nagykanizsa, 1941. fobruár 10. os Polgármester.
Mainárak figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
njból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
Zamatos, lin Muet
nuera!
készíthetünk
Kapható: V4—\'/2—1—IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-néi
Su«ár-ut 2.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
107/Ké. 1941.
Tárgy t Lucerna vetőmag beszerzési módja.
Hirdetmény.
Már 1: hónap eliS nep|alban !«>;.. hírré lettem, hogy a lucerna velö-m»got február 2-161 kezdödöleg zár alá helyezlek, vagyia ezen Időtől keidvo mindenki estik a lutóaág engedélyével rendelkezhetik a be{elen. téti kötelezettség alá eieil készlelei-vel, a szálillaeHoz pedig siálllliil Igazolvány szükséges Ugyanekkor azt Is közhírré teltem, hogy a gazdák bcgy.n juthatnak lucerna vetőmaghoz, ha erre azílkségdk van. Minthogy n határidő le|áróhan van, Ismétellen nyomatékosan figyelmeztetem a gazdákat; hogy akinek lucerna vetőmagra van szüksége, erre vonatkozólag Igényit legkésőbb február 17-én, hétfőn estig jtlentse be a várost közellátási hivatalnak, Hu-nyadtrU. W. sz. alatt, mert minden gazdának, csakts ezen igénybejelentés alapján fogja a Növénytermelés! Hivatal » szükséges vetőmagot kiutalni i a szállliátl igazolványt kiállítani. A kOiellátáaT hivatal erre való tekintettel hélfőn kivételesen 6 óráig áll a telek rendelkezésére.
Nagykanizsa, 1941. február 14. in Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
1|. .itilr.ictiä ,111« ****** Sfflnnapnap 10 Ii4r| » \'iilér, minden további «*d B (Illír, liatkoinap 10 woifl SO flIUr, mill db:, tuvibbl U4 4 (111*1,
Zsldi tmémw cthtlyezkedne kis hi.-taitásbaii. Clm a kiadóban. 440
FlostspseakmAbaM szabadult leány aionnalt állást keres. Cima kiadóban. 439
ADÁS VÉTEL
¦tosstt dápllsxtltó renyvert keres megvétdre lapunk nyomdája Fő-ut 5.
•Jati
LAKASrÜZLBTHBLYISÉO
sXsraesk azonnalrs vagy májui.l-érc !Ueg hironiizo-¦lleudő Bilits Károly^
vbIÓ beköltözésie két-, eseth bás lakást. — Ertesl\' \' Oihis-utoif^/s..
EREDMEWT
^tjofcrovjv
ZAUl ROZLÖMV
POLITIKAI MMI-ILA..
HJadJa : n T. Ntgykaalzu-.
FolU&i Hadó : Zil.i Kar.iy. Nyomaton: • „Misudiaisl B T. N.jyt..!.,«-
n<«U|l>» Hsgyta.il,» (Njuiudiítl I„k,l, Zsilt Kír.lj.)
Sia é»toly«m 88, uáffl.
NagytaiiUM, 1941. február 15 «zombai
ám VI mi.
ZALAI KÖZLÖNY
Bar barite Lajea
Interpellációk áradata
Érdekes és időszerű kérdésre adut! választ a képviselőház egyik legutóbbi illésén a (minisztereInök. Egy képviselő nzt az aggódásnál fejezte ki, hogy a magyar parlament ben az utóbbi időben, olyan tobzódás ószieibeiö intírpel\'áeiókbíűi, nineiy. mér az ugyne\\«zett ínterpeiiácíós joggal elkövetett visszaélések halárán mozog. A niípiiszteiioiiiök a magi részéről sem minősítette alapú-tannak a hozzá kérdést intéző képviselő aggodalmát, de ~ mondotta - míg nem látja elérkezettnek az időt az interpciiációs Jog mpi raid-aaerének a hiódositására, mert reméli, hogy egyrészt a közvélemény kellő értékeié szállítja le az interpellációknak vfi észlelhető valóban iröjiv egészséges és kiván-itotí áradatát, másrészt p^dig a kormány c-sak komoly kérdésekie ad szóbeli válaszokat s az jjjeiékcs miniszterek a aftju megokolt interpellációkra csak irásban válaszolnak, MCgállapitplfci a miniszterelnök azt is, hogy az interpellációknak az a tömege, a maiiyci ma találkozunk, csakugyan az interpelláeiós joggal való visszaélés látszatát keltheti, de mindenesetre aiuaijuits Ugy magának énnek a jognak, mini a parlaniénlárJs rend szernek lejáratára. Már pedig a kormány kötelességének tartja a parla-m-iitái\'is rendszernek minden ojkol-tnányos eszközzel vnló niegyódelrre-zését. i ; \\ < I
A niuiiszlere^nök helyesen állapr tolta meg, hogy a közvélemény kellő értékére szállítja lc az öncélnak te* iwthető \'Interpellációkat. A közvélemény már wjöban itéll az interpciiációs lavina felett és közömbösül nézi flzt a poUlikpi taktikát, amelyet egyes árnyalatok az mUrpeilációk-kai folyi^inak, Unje a kózvéletmtoy ezeket az óncéiizü, interpeilációkatói nincs is ezeknek hatásuk hitísra, mint a kriUkálmu ós jelszavaikkal mozgattató tömegekre. Minthogy azonban ilyen kritikái lan tömegek mindig voltok, vannak és lesznek, jgéfebbn védekezni keli a beteges üneipclfácjó-áradatok ejicn, gálát kell nekik ,vet-»i, épugy, mint ahogyaji gátakat Andiink a vetéseinkéi oi.öntö vad-vUck cileu. |
Az interpelláció, a kormányhoz intézett kérdezés és u kórdéii-e vá-•aszvárás joga, a törvényhozóknak ruiiiden parlamentáris államban egyik legértékesebb alkotmunyos jo-íf. Az js bizonyára valószínű, hogy öjnikor ezt a jogot kodifikálták, ném gondoltuk és nem is gondolhattak »r-m, hogy elérkezik az az idő, amikor lesznek, akik az interpelláeiós joggal átérteket nem tudva, talán köny-"^buuen élnek, esetleg vissza is ék*k s ezzel ártanak magának a P^lamenbirizrjuuiSiw^ i5i ez. a magyarázata Annak, hogy egyes aikot-töáoyos "államokban rnaris megreformálták az mterpeilánids jogot, !1-fetöV-g a plénujta helyett a bizottsági tárgyalásokra utaltak a kortnányhoz iatézett kérdések clinondását.
KvlséglCK\'iij JK.gy időszerű \\v>lt a
: «0 káta t Mkf) 4m tH
a ¦aataawaaf amasi •«> «
A diplomácia előkészifette a közeljövő katonai lépéseit
Lehetséges, hogy Németország szükségét látja a bulgáriai átvonulásnak, de Bulgária öngyilkos lenne, ha ellenállna — irja a Zora — Anglia diplomáciai szakítással fenyegeti Szófiát — Csomagol a bukaresti görög éi török követség — Amerika auzonyal tüntetnek Roosevelt javaslata ellen — Részletes jelentés a háború frontjáról
Tagnap óla ma délig, napi összefoglalónk lezárásáig, a nemzetközi politikában ujaitb jelentősebb esemény nem történt. A világsajtó még mindig a tegnapi német -jugoszláv és az azt megolöaö spanyol-ol^s*,
illetve spanyol-francia találkozó jelentőségéről és kihattsau\'óL ir- A lapok a találkozóról kiadott hivatalos közleményre: hivatkozva hangsúlyozzák, hogy a berghofi jugoszláv .-nemet találkozó a hagyományos barátságos kapcsolatok szel lemében folyt ie. Német körök hangsúlyoz-
zák,,hogy az európai ujjárendezödés érdekében ethitározott uj rend alól Jugoszlávia sCm vonhatja ki magái. Jugoszlávia m^ga Is érezte ezt éi a j találkozó állítólag jugoszláv kez<k-.. i irítnyCzésre is jött létre. Berlinben | hangsúlyozták a jugoszláv államférfiak, hogy kitartanak a semfcgesséRi politika mellett, de bizonyos kérdések tisztázását a balkáni események szükségessé lelték. A jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter egyébként ma este érkezik hazu Belgrádba.
Mit jelent Anglia
, cselekvési szabadsága" Romániával szemben
Romániában a helyzet változatlan. Az angol kővetsfg és konzulátussá* tagjai és 66 polgári egyén, összesen 152 angol, tegnap vonaton elutazott KonslaiWáb" és otf azonnal álszállt az Ismir török hajóra, amely Istamf-bufba szállítja őket. Az angolok mb> gukkol vitték 16 autójukat is.
Abban a jegyzékben, amelyben Anglia kormánya megindokolja a diplomáciai szakítást, hangsúlyozta London, hogy mór nem látjh okát a diplomáciai kapcsolatok fenntartásának és ezzel - Anglia visszakapta cselekvési szabadságát Romániával szemben. \' í 1 j i II
| Román körökben most találgatják, hogy mit jeient o »cseiekvésii sza b»dság«. Lehetségesnek tartják, hugy oz angolok azoknak a jttvakonk megsemmisítésére Uésouüuk, amelyekéi ehettek m ango.\' érdekelts(tgcktő\' Elsősorban az olaj vidékek hombá: zásiiról lehet szó, de a román ható-aégok nemcsak ití, hanem a számbM-jöhetö kikötövldókckcn is eltávolították az asszonyokat és gyermekeket A kikötök és otíjvidékek kiürítése melleit mindenütt éptflnek a hMmkat" bizb»s óvóhelyek é» légvédetnH pincéit Bukorestheai a parkokljím is ássák az óvóhelyeket. \\ I
„Rooseveltet és Wlllkieí bölcsön adjuk, de fiainkat nem"
Wj)shingthon, február 15 Az -amerikai asszonyok tovább tün-telnek az Angliát megsegítő javaslat elfogadásáéi len. A\'apok feltünömö-don állandóan sok képet közölnek a tüntetésekről. A képekről is megalapítható, hogy a nők ilyen feiirásu táblákkal tüntetnek ; >Le az angol
lobogóval!« »Ne öl/élck hAg fiain, kat!« »Roose\\eilet és WÜlkiet kölcsönadjuk, de fiainkat nem\'!., s<b.
Módosítják a javaslatot
Washingthon, február 15 15 szenátor két módosító indítványt nyújtót be B szenátusnak az
ilibusztcrclnökhÖz intézeti kérdés ép-ugy, mint az arra adott feioiet. Az interpelláeiós joggal igen komolyan kell foglalkoznia konmányiuik is és a törvényhozásifcik is, meri sem magát ezt a jogot, som pedig ennek te\\Cs kiaknázásán keresztül ¦ parlamentarizmus rendszerét nem higy-hatjuk lejáralni. A mbüsztcreinök vá Uiszából kitűnik, hogy n kormány napiienden tartja ezt n kérdési és így kélségteirn, hogy szükség esetén
AnHiiát m?gLnjdtő kivasiattal kapcsolatban. Az egyik megtilt ja. hogy az ameríkal haderő bármilyen hadianyagát átengedhessék, inig a másik javasiat azt tiHaná meg, hogy"rneri-kai hajók kisérhessCnek hadviselő kereskedelmi hajókat. í ;
40 ócska torpedórombolót kap Anglia
Bár nemrég az o:nök titkára azt közölte, hogy a Roosevelt-féle javaslat (örvényéről c emelkedéséig semmiféle segítséget nem adnak Angliának, ma mégis az a hir érkezett, hogy Amerika ujabb 10 torpedó-
nem fog visszariadni a reformoktól, lennészetesen akkor, ha az interpellációknak mái hogy ugymoiid-juk túltengése továbbra sem fog
csökkenni és ha az a \\«8xedteMnj fenyeget, hogy üt valóban visszaélés történik egy foggal, amelyet semmi esetre sem azért kodifikéjL tik, hogy visszaéljenek vele.
Annál inkább níiplrendün kell tai^-tani ezt a kérdést, mert saJno«-tnkrll tapaszlabii "zt is, hogy vannak inter-
rombolót enged át. Hangsúlyozza azonban a jelöntés, hogy régi és már
oSak a partinenti szolgálatra nliutl. mos hajók átengedéséről van szó,
Ax amgol •jlAtjrtiyAsiSk olaaxoraueágl p«rir>«uáj-láana kudat*ooal járt
A háborús helyzet egyik érdekes esteménye nz a kisdrtet, wníellyel angol ejtőernyősök Dé!olaszországb"a< Caiabria vidékén meg akarták rongálni a közérdekű berendezéséket, eisős\'^rbtűi a vaMitíslkp* éri a \\lllajny* \\ezeteket, ,vatamiiit a nagyszerű Vizt berendezéseket. Az éj [Cple alatt lo* szálló angol ejtöer(nyösök a íakosságf megtévesztésére hangoKöfn éljenezték a Dacét, m«jd cjfogíah* néhány lányát, az öntözómuvek felé nyomui-fcik. A riadó elrendelése azonban pillanatok alat( megtörtént ós a közeli erdőkbe menekült és kisebb csoportokban ellenállást kezdő angolokat szinte egyidejűen fegyverv-z-tók ie, egymástól néhány kiknnó-temyi távolságban. Valamennyit lc~ tartöztaiták. örinmködő fegyvereket, robbanó kartácsokat és oia»z pénzeket találtak náluk. 1 .! <
Ujabb alkarea bomba-iámadléa Angliai allan
Berlüi, február 15 A német repülők nz éjszaka ismét megtámadták Deiongila több ki-kölöjél és repülőterei, valamint Londont és környékét. \'.
London, február 15 A német gépek éjszaka sürü egymásutánban támadták Londont és a környékbeli, valamint a kelcíangUai kikötőkéi. A sok bomba jelentős kái fokát okozott.
1 Nevvyork, február 15 Londonból érkező jelentés szerint az éjszakai német bombázók sok gyujíó és roWionóbbmbát dobtak le uz angol fővárosra.
(Folytatás a fí. oldaloa)
peiiációk, nmelyeknek egész anyaga, tárgya és előadási rmokora tizdffcs ellentétben áll a tőrvényhozás házának komolyságával. Mintha nzvol-fui a cél, hogy öz interpelláeiós jog révén mondjanak él egyes képviselők olyan, nénv is egészeji a nyilvános., ság eié való tényekei, vagy féltevéseket, amelyek nem vaiók másra, mint felesleges .szen/áció ós i/gtikaij! keltésére. (S-0-); [
ZALAI KÖZLÖNY
1941 lebtuir 15
S. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál
Szombat
6.4B Tom*. Hirek, Koriam ínyek
M"*iKÍ«niw.«\'k. — Utín* ilftinil. — 10 Htwlc — it.10 Nemretkőaa vísj-sliö-f»olttU*U — 12 Hej»nga*S. Hunni*. IdojAiájjeient*!!. - 12.40 Hlr«k. -1JL20 Idfljéliés, ldöjírdsi-lent4». _ itat Ilivek. - 14.45 MilnorUmar-tatá-, — 15 Arfotyemhlrek. rrftcl árait, 4i«tinl8rtrár«k. - 16.43 IdCJeliés, Idő. JúráijeJenWa. hírek. - 17 Htnak «»to-vák és magyar-orosz ay*rf*>n. — lt ,Hlnk. - 21.40 Hirek, időjántsjelsutés, hírek szlovák és magyar-oassz nyelveii, ~ 23 iiia-k német, •kut, angol 6« fimucls uyeiveu. — 0,0 Hírek.
BUDAPEST u
17.15 A Itádió Sztaonrejiekaia. -18 í>r. Tóth László en>esz«tóse. tfi.M il.tngkepek. 111,20 Or. Kogu-towitz Károly ebrtadáaa. - ,1(1,55 Köz-votilés a M;gvűr Sz\'iiluUböí. i6y«|jgyói bál.\' Zenés játék három felvonásban. Az oWadáS lilán kb. 22.50 llura Sándor cigány zenek ara. - 23.25 Tánelemezek.
BUDAPEST iu
18 A Rádté Szalonzeiieku-a. - 18.20 Dr. Tóth Krvia reloKasása. — 18.50 Dedkiszky Izabella orgonát. - 10.20 Mezőgazdasági totóra. _ 20 Hirek. —
20.20 Párirsi Pál, Nóvák I.ászfÓ é.s Frank bajos k&iuarahárnv.uia.. — 21 Hangtfmeaak. 21.10 Időjar&jaarilés.
Vasárnap
BUDAPEST U
8 Ébresztő. Szózat. Ilangliliböfek.
— 8.45 Hirek. - 0 (tfi^anrtikn* istentisztelet. - 10 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Kvangflbikns isten-tisztelet. -- 12.20 Időjelzés, idő járásjelentés. 12.30 S/ékesb\'ivárosi Zene-kar. - 13.05 Kádlókronikn. - 13.45 Hirek. 14 HangSrtopzCk. — 1.1 Tóth bajos előadása. - 15.45 Hanglemezek. - 10.15 HtingVépek n l"o-reMováros--Weiss Manfréd FotbaW Ohib ¦Erdélyi Kupa- eibdanigómárkö-zés döntőjéről Beszélt dr. I.vgenvei lezser. - t7, Hbek. - 17.15 Uonvérf-inflsor. - 1H Mngvar nótaest. -- 10.20 Albert Ferenc hegedni. - - tO.I5 Sporf-emlményck. -/19,55 Solymosy Margit énekét, auo Hunyadi Sándor cffi>c-széiésc. ¦ 20.30 Üitár-t»t — 22 Farkas Jenő cigányzenekara. — 23.23 Táne> kinézek.
BUDAPEST II,
11 Korányi Aladár cgányzeiKkaiíi.
— 12,05 Ijevenle rádiófólóra. — 15.05 A thidapesli Általános MunkásdaJtvgv-letck ínekkara. 16.30 Zcaeddutá\'n.
— 10 BSZKRT-aenekar. -- 20 Hirek.
— 20.20 Mírtcsiner BflTb jazr^enckam,
— 20.40 Dr. Melocco János előadása.
— 21 Hanglemezek. — 21.35 Időjárás-jelentés.
A „Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált házi szer megrögzött székrekedésnél és unnak mindenfele káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haló természetes hashajtó, mely számos betegségnél sz emésztést (avilüt és az éMgyal fokoria. — Kérdéssé meg
.Iiljjiilisi, 1« MmW
A Magyar Élet Pártja vezérkarának megyei seregszemléje Nagykanizsán
Ma este érkezik Uovazky képviselő, holaap délelőtt Uky mlnlsater és kísérete — Vitéz gróf Teleki Béla főispán MÉP-értekezlete Letenyén
Nagy napja van holnap, vasárnap Nagykanizsának. A Magyar Élet
Pártja országos vezérei ós vártue. gyei srcrvezetéivek vezérkara Nagykanizsára Jönnék, hogy vármegyei nagyváltíszttiKÜiyi órlekezietsn sereg szemlét tartanak. A MÉP^nap vég. leges pmgi\'amja a következővé
M« dé\'előtt autóján kötényére utazóit vftcÜ gróf Teiokl Béla föis. pán, akit dr. Csempész Dénes kir. közjegyző fogndott, az ottani MÉP vezetőség élén, uláni megkezdődött ¦ MEP értekezlet. Gróf Teleki főispán délben Kanizsára érkezett és dr. Plihál Viktor kir. kormányfőli-nápsos, felsőházi tag vendégszeiető házánál Szállt meg. Ésle részt vese a
MEP vezetőségi éttekezretén a pórt-heiylségében. Ugyancsak ma este érkezik IiovSzky János, Nagykanizsa orazággyíllési képviselője nutóján Csurgóról,és egyenesen a pértheiyi-aégbe hajlat.
Holnap, vasárnap déelött frkttzjk Csurgóról Laky Dezső közellátási miniszter ós kísérete, nk|t a MEP vezetősége, élén Vitéz gróf Teleki Béla főispánnal és dr. Knitky István poi-
j gármeslcrrcl. ünnepélyesen fogad. A délelőtt folyamán érkeznek a zalai országgyűlési képviselők, nMÉP munkatársai és tisztet vi^lől, delegáltjai a vármegye, minden ítészéből. Pertivincna bizottság fogadja őket az állomáson. A MÉP országos
\\«zérkarjának tagjai » u.20 órakor Kanizsát* befutó gyorsvonattal ér-keznek. A helyi vezetőség fogndje őket. , ¦ ; t
Fél 12 órakor kezdődik o vároSj, Színházban n megyei itagyváiaszi-mányi értekezlet vitéz gnóf T«k)kl Béln főlspán-kor\'mányblztiis elnök, |elc alatt. Laky miniszter és »z országos vczérfélfiak bedéinek u nHár közölt program szerint, Somogyi GyuK a MEP kanizsai kerilietén.-k elnöke a záróbeszérfót m^m\'dfn. 1
Aki (MÉP-münkitárs) esetleg még nemi kangtt volna meghívót a MÉP nagyválasztmány! értekezletére, vagy nőm- jegyezte volna magát elő a köz-ereden v,|!ó részvételre, sziveskeirrjék ¦ Kőlcsey-ntca 2. sz. alatti pártlro-dábui utó;ag kérni, IHatva az ebéd1-íven magát feljegyeztetni. Az iroda vasárnap délelőtt 10 óráig" készstggul áU.rendelkezésre, f 1 \' I ,
Nagykanizsa 1941. évi kAllaégvelóse
Az elmúlt eutendfivel szemben 119586 pengővel emelkedett -adó-kulcs
\'IWgnap került ki n sajl6 "lói Ni<gy kiliizsu ,m,2ftyci váms 1911. évi kőlfr ségvotésc, ,-ilní könyvalaVban, gowkr %m összeóMiKti és itMAfjArUtitttat csoportosítva konnyii b«tol(liihM nyu)t " véiwl hi«artl» k6l(»*l!0!c-irónyzntiinak SiülmS*nííCt^ébe.
A polgármester mmdcnekeiőlt fel-sorolja az össísíiIksegtetEl, mű
2,020036 pangó,
límeiyre « rcdezet 1,731.314 primd| vagyis « hiány 286.62S pengő, KUft-lyet\'170.000 pengő alapra kivetendő 63 százalékos póí-i.ló ellejwu\'yoz. A keroscü odó vállozAtJaiml 5 söiialék nvirtid. Az előirányzat, 6ss?fth«soín-litvi a mVilt esztendő költséKA\'et&é-vel, az idén a repdtfl szükségletnél 99.691 pengővel tőbí>, n rendkívüli szükséglet 19.846 ptlngővcl löbb, va(.y is összesen 119.536 pengő\\-el töb4>, inig a rendes fedezet 46.779 pengő-
kötaégvetésl kefét 63 százalik a pót-
a rendkívüli fedezet 926K pengővel, összesen 56.031 pengővel több. A költségvetési hiány 62.502 pongő-vei több az előző évinél és míg *r. eimult csztciidőban Q pótadő-kulcs 58 százaHék volt,
u idén 10 százainkkal több: 63 llézalék.
Kmn\'1, lili\'iianos indokai : 16.071 pengővel több a sz«mlélyi kiadás. 19.816 pengővel több n rendkívüli szükséglet és 82.620 pengő u) felada-tok .költségei.
Az általános IgajqgfcUsMl a sae(ni|t<-lyíeknél 10.126 pengő a töblilet, kn-, récsonyí segélyre 10.668 pengő \\iui beállítva, 6000 pengő a népszaniJá-lási költség, a felílilotl közelUt+i hivalai költségei 11.200 pengő, tűzrendészet dologi kiadásai 2968 pengői*! emelkedtek. Az egészségügyi csoportban a sSlkNéJjjetek 1858 p«n^
BÁRT A MIKSA divatáruüslete Bazár-udvar Telefon 395.
ÓVJ* SZEMÉTI
.\'» vétlrollon blulommal «gv |íi IIM •N*>miv*)éj«t IAttu»r-»tiaiktl«l»>Umt>«ti.
ZSOLDOS ariiLA
íiíwmIh. (lutfbi li littzeréiiniler,
PS-ut M. (. Kuf.mi.-M.llu.UvBl it(mtw) üi.Jdl Ztl.i lLu(tík, liAmíiíi, li.m.i.Sk. min-d.nr.ll. J. váltok. Si.morvo.1 i.c.pl.k .Ikh.llii.
gö\\*l kevesbedtek, áirüegészségüfry-mél a szükséglet 1200 pangóvei csökkent. Közoktatás és vallásügynél 5002 pengővel emelkedtek a kiadásod, a kískanlzsai o\\odát Aliaani ovodavii szervezték át, •
16 gyermek Ingyenes élelmezését ¦ véroa viseli,
iparoslskolánal személyi l\'lctnu\'tlv 2000 pengővel emelte a srükséglclet. zenuisioolániii csak nagyon kevés ü többíel, aszrgeny lerentéknekrend-szeies fiirdcíésére a gőzrulrdóbeii 1000 pengő van beáilitva, egyeaüh?. «k Icullurális szükségleteihez ™lö hozzálárulfisnill 2658 pengő « többlet, a vallásügyi kiadásoknál 1029 pengő a két nj plébániához valóhoz-záíárulás. A szegényhiizi élelnie/és drágul**i folytán 2789 pengő aiöblÁ tel, nz inségakcló novomber Hői végleg megszűnt és nz inségesek^ai-dozásilt az Országba Nép és Családvédelmi Alap vette át. A közvelien végrehajió szerv az alakítandó .Kór-jóléti Szö\\*tkczet« lesz. Iliségjárulók
mint bevétel megszűnik. A reform a vánosru nézve előnyösnek igéilte-zik. A vágóhidindl 2600 pengó a töblilet berendezésre. Utaknál beruházási rendkívüli kia\'dés snegnenzJjanetiö\'h dése folytán 10.000 pengővel csökkenik a szükséglet. Arvédeienv, köztisztaság, utcíiseprök, városrendezés terv: mind köllScgtöblilctet jeleni. A vagyonigazííatásnál 67.188 pentíó-\\«l Wbb kiadással kell számbbii, cb-bőrS6.125 pengő a 11-tldiavfltt\'SzüV-ségtel. Az épüiclfcimtatiásjiá! " anyag és munkabér drágulás folytán 13.000 pengő a tötabM, az épületek közterhei 1000 pengővel omelkod-tek. Az crdőffizdaságnál üzeenisauk-séglelei 12.269 pengőse\', a személyi szükséglet\'1811 pengővel több. A külsőségi felmerés befejezéshez közeledik, a város terhére eső összköltség 20.000 pengőre fog emel. kedni. \' 1 M
A husbódék oltUnnak a« Erzté-b.t-térről.
A tér rendezésére azonban csak 1912-ben kerül Sor.
A gytimötcs-esomngoló nemi váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hangsúlyozza a Dnlgártnester, ez azonban nem a városon múlott, H gyümőlcSértékesilés még szervezetten. A borfogyasztási adónál nagyobb kieséssel kell számolni átmenetileg, hnert a fogk/asatés a bor drágasága miatt niinimfális. A strandfürdő a nyúlt évben jó eredményi hozott. A piaci Heiypénznél visszaesésre kell »zemit-.nl átmenetileg. A közmunkaváltságból 1720 pengősei, a házbérjövedclcmnél 7000 pengősei, a Szántók-réteknél 2748 pengővei s-árhatunk többet. A Dravavől-gyitöl járó közterület használati dii bessétclt 18 éstg nélkillöznl kell, mert a kikötött dlj ezalatt törleszti azt az 600.000 pengős kölcstat, melyei a vállalat az árajnetolgálat koncész-szionálásakor a városnak nyújtott. A jelentkező 82.600 pengő kiesési 20.000 pengösTcl elkánautyozan a vizes cs;itornamü. 1 •
A városi vlzaniuiél a szükséglcl 233.125 pengő, fedezet 235.612 pengő, felesleg 2187 pengő. A mii kelki ftirgótökésél nfindelkezjk, lart-ilékai kielégítők.
A gsatoi-nantftnél a szükséglet
194-1, február 15
SALAI KÖZLÖNY!
213.813 pengő, fedezet 245.866 pengő, fews\'eg 2062 pengő. Hálóahtbön vitésre 109.600 pwujö vt»n beáHitva.
Városi sze^oaKtofíjl « félévre ös*-szeélUtott előirányzat mérlege: 188.618 pengő síükségf-et, 190.6»* pengő fedezet, 1866 pengő felesleg A gyüm&cs-s^essxfti való kereskedés 1-cnt;ibi!is üzletnek bazonyult.
A közkárházi alap 391.510 pengő szükséglete ugyanannyi fedezettel van beállítva. A kórház pénzügyi helyzete az elmúlt évben ismét romh lőtt. Fő ok : «z áltejni átalány ala. csony megáll apitása. ,
A költségvetés összcáltiUisiiiiiSI a polgármester n iegfci^et»,rnoiö okszerű mldaréküfiságot ós előrelátást gyakorolta, de figyoteinbe vette az időszerű lejiödési lehetőségeket is A községi pómdó-kulcs felemelése eiterü \'hetet len ^tényszerűség volt, azonban valószínűleg cs«k á&iietieti_ teg van erre szükség.
A pénzügyi bizotiság mn délután összeül és megkezdi a fentiek lár. gyalását. i j ¦ i |
: i -I . \' i <*)
Agrárlfjusági vezetői tanfolyam
Mint ismeretes, február 20-án, csfi-tórtőkön reggel fél K órakor kiezdo-
(lík a kÍSkjJlÍ,". l\'| tfjUSÓgi , ! i 111 > M 11 11111
kit ós rómnpos narájifjuwigi vezetői tanfolyam\', mery ttfljosen ingjenej,. Cs»k földműves ifjai; vehetnek azon részt. A kiskanizsni résztvevők jejantkezzeneu P. Hánás Gyula kflkésuiél. A kaniJ tsalak és vidékiek P. dr. Horváth Alítanál ferences luttanániú\\
emlékeztető
Egyszeri közlés (2 sor) dija 30 fflUr.
Psbfair 151
A Turul Szövetség disztáborozása és tánoestélye fői 9 órakor az Ipnroskör nagy termében. Fakroár lii
A ginmázisU cserkészek műsoros
déWéftja.
A Szent Ilona LeánybUili vidám istje a Vadászkűrtben. r.b,u»r t7:
A leveulék .Obsitos. operaelőadása
a Városi Színházban. Ptsrssr 21:
Keieszteoy Jótékony Nőegylet táae-
leája a Centrálbrn.
vendéglős, mészáros é* pincér bá\'
est* fél 10-kor :i Korom teivneil.en. Ftbmár U •
Fél (l órakor Uoeáftis ¦ városházán
;.StAss Béla: Erdély),
AS Iparoskor farsangi nagy tánc-
nnilatságn. ¦árcloa 7!
Fél fl Örskor llceátli a váresháziÍM
(Itatta István: A 150 «\\es fzliiá***tj> Naralaa S:
Tokaji aszu n Ker. Tisztvi*e*ött,ik
rendezésében a Városi Szknházbtn. Hirclai 9:
lét 6-kor; 5 helyi iKrzö irodafani
délulanjs ti városházán. 11 a ..-11... 1«:
Tokaji aszu a Ker. T^ssívlseWoŐk
reudezátjól.en a Városi Színházban,
fMsftrdö nyitva reggel 6 órától mu " órilg bóttó, szerda, péntek délután •* kedden .ffáas nap u#kn««).
Nagykanizsa propaganda-bete
a tuberkulózis ellen
Felolvasások, előadások, propaganda-plakátok és röpcédula-osztogatás
Mig a négy éves világháborúban ( C sonka niagyikmrszág 250.000 tikosa WTte hőst híftálát addig * Vfctgháboni óta fi\'ínú\'ílió Ui.Hinni magyar pusztult «\'1 gíuuökörbun, Országunkban ivenként 17.000 virágzó öleid ott ki a tul erkni\'í-z\'s. egy emberöltő aluli kőzet, egy milliói, uiui minden :io perében, éjszaka és iiRpp-ü iniiutvn fóV>rájáliu»
egy ujabb sirruintot jeósnt Könyörísten érvágás ez, amelyen át lassan, de meg-lüathatatlanul csorog el a majgyar nép óleteie.0. A mflUónyi fujfu vádolóan kiált FeOáttk: cMftekedjetek l
A eAelekcdeiek megkezdődtök az egészségügyi koniuuiyzai résierót, Törvényt alkotom e pusztító betegség e-kűzdésére. A zöldkejosztes tanácsadók, •gószsógbázak. ludöl^-ieg ollhonok. u tadŐDebégek elhelyezésére újonnan ípi-bett ágyak százat, a/ cge>>z országot behajózó lüdőbeeeggocdoxó szervezel mulatják, Iwgy\' a mag>ar a€p egőszsrg-védelmv tvekhen a nehéz idiikluí\'a in mérföldes csizmákkull hapM előre,
Am a biv-italos ctiáráson klvtfl nzük-ség van a tnagjar lá|i«d«áorD eiíácO*esi stgil.ségóre. is. A TuLorkulózis MlViií Országos Szövetség váUiltkozott arra, liogy a társadalom minden ejojit inoz-gósitsa és összefogja a gínniikór tlien.
I-: hadjáratának Iwvczctöjc, megindi-tója lesz a íéhniár tG-í\'ux lo/död.i tu-
berkulózis eBcni bél. Mint nlmgyaii « Nagj\'pf\'ailck a mOgunkl)a száVlís ói az nnniagunkkA sxáinotvelós na>j)ja, oly* kópea ez a tuberkulózts bét is arra szolgál, bog>\' nuJideji hazánkfia niiQó-k.\'zctébo Vésse azt a szön\\> ü,kárt, nauit e/, u uiiiHk\'Ji uépl^tcgsógek li\'gpuszti-löhbika ()r->zágmiku.ik okoz.
E pn>{>agajida hi-lcn iI»Kí\'uik ugy-szólván miuden községóbili^ gvário-lcpén, 1akUuiyájál>aii, iskoiijábaii ös egjebült is is moreit erjesztő elöudáso-kal tarlan :k m orvosok, a rádió (M"op:i-giuida előadásokat sugi\'u-oz szét «z or. szag minden tája felé, az újságok cikkeket közölnek, jAikátok iutegctnekl a falak«\'» is a röpoódiíi\'ák szazearei járnak kczrxil-kézre, amik mind rámu-líitn.ik arr.i. hogy a kezdődő lulK-rkii-lózis jó gyóg>\'itható, csak eOhanvogo.t esi-teknél hiábavaló a beavatkozás.
Nugyk: nizsáji is hétfőn kezdődik a propaganda, bél, moly aíutt dr. DesseŐ Miliály kir. llsztji-orvos, ér. Itittera Zoltán és dr. Szabó Istváji ví\'ut>si orvosok íognak szak-iiőadásokai fa^rtani a városhazán, az tskotákliaji, egye&üle-leklxn. I\'ropag.mda-plakátokttt füg-geszlenck ki, tójieédukVkat és egj-fil) líropagíuida-anyagot osztmak ki és a különböző <yycsúfeiek íolkes hölgygárdáinak közicniüködé-sével szolgálni fogják a tüdóvész <0lmi mozg CmOt.
A törvényszék hamis tanuzás miatt egy évi börtönre ítélte Weiler István kanizsai állatkereskedőt
Egy polgári tárgyaláson eskü alatt tagadta tartozását
Weüer István nagykanizsai állat-kercskedö Kosztolitz Géza és neje Horthy Miktós-uti ^ndégiösi-yuiél ktttt, Wélier egy budapesti rnegjba-zójának vásárolt álfátokat. A pes[i cég küldőit VVeiioniek pénzt vásárlásai lebonyolítására. A pénz reu-. dcseai Kosztolitz Gézáné jievére érkezett, mivel Weiier a vidéket jáda és Knsztoittzné adta mindig át az érkezőit pénzt Weiieniek. Tflbl)Szőr előfordult, hogy weileniek sürgősen pénzre volt szüksége ós ezért Ki>sz-tolitznéhoz fordult, aki szK-esen segi-tetto ki, luínál is hüiább, mert a Weiler cirrtérc érkező pénzt ö knpta kézhez ós azonnal lefogta ad. az tmz-szeget, amit ö Weileniek tóicsön
adott. Nem is volt •.enrmi b"j, Wet ier szinte nu\'nt es:tiádta(4 szerepelt Kosztoldziiá\', aki később tár.sn Ls lett az ügyietekben. [ i
Egy alk\'Jjommnl VVeilernck Ismét pénz kelteti. K<»sztolitzaió adott is neki két tételben 1600 pengőt. Weiier eblfól 200 pengőt visszafizetett, de az I4Q0 pengő tartozás visszafizetése már nehéíséfíekbe ütközött, Kosztolttnté kö\\-eteitc pénzét, végül is kénytelen volt Weilert perelni. Az e|k*nc indított polgári portén Wej\'er Ish-án eskü aia(t azt vallotta, hogy 6 ncnv tartozik Kosrtoiilznénak, ugy, hogy az eskü aiatt telt vallomása nyomán « bíróság eiufrsitotta Kosztolitz Gézánct keresetéA-e>. Fellebl><i-
bali ruhaSelyttiei tUtos s/kéri Jelentenek.
MINDIG JÓ. HA KÉZNÉL VAN
(3 aspirin:
¦ vSy ."TÄßLETTA\';..
zíés folytán az ugy u törvényszékre került, ahol részint a tanuk, részint a károsult Kosztoützné vallották, hogy Weüer kulcsönt kapóit és env cS;ik 200 pengőt fizeíett vissza, a többivel tartozik. A büróság eire kö-te\'ozte Wei*r latvánl irr>er<eit összeg rnegíizetésére, egyben áltotüu a pon iratait a kir, T^gyészség,re, ntmje\'jy ie-> fojytatt3 a nyomozása a hamis vádban gyanús Weiier István ellen és ezen a cimen perbe is fogta, ; . | Ma volt ebl»eu az ügyben a főtárgyalás. Weiier tagadta, hogy hamisan esküdőtl, hogy hamis vallo-i mást mondott volrv», iw-ngoztatia, hogy visszafizette a kölcsönt, mfcrt Kosztoiitzn* az ő cimlúre érkewtt pénzekből lefogta kölcsöneit. A törvényszék szánuxs ttiTtut hallgatott ,ki\' perdöntő volt Koszto\'i,tzék vMIornjá-sa, «kik eskü a|att alátámfasztották « vádat. Kosztolitzné adott kölcsönt, de Weiier oaik 200 pengőt fizetett vissza, 1400 pengővel tartozik írniégL, tehát hamisan esküdött a baróság; előtt. i \'i j J | j
A törvényszók bűnösnek mwidntlti ki Weüer rstvánt hamis taamzás Wiiitettéboit és ezért egy évi börtönnel Sújtotta. | i I : í l I
Az itéiet még nem jogerős. < j
lom felmiári\'eseményei közt nagy sikere volt az Idegtenforguftni iTontt;-ganda Munkaközössi\'g fénykóp- ós pla-kátpálj-ázatj kiá\'.lítiisánalc, arnely lfljín zilr. A magas színvonalú zenei év ad kimagasló töményének igórklezik Mo. ziut Don Juan-jánal; Mujita-va az Opc-rabázban, tovilbbá Ifehíiánj-i Kmfi Boethovcn-zongomestje 20-Án és n Waldbaner—Kerpory vonósnígjes Rar-tökjestje 2T)-cn a Zencukadóiiüan. A spo\'rtcseméJi>"Ok közt izgabnasnak; Ígérkeznek a hó vágón :obonyoíitásra kerülő tör- ós kardversenyek, mig a nemzeti labdarugó bajnokság eisö tavaszi fordulója 23-án tesz. — Fenti e^eméiyoken kivül üitvójyos ós művészi opera- 5s sxinielőadások og&trflikj ki a febniÁrj műsort, amt^ynek rendki-vüli ked\\-ezmenyos me^AtogabWt szolgálja a népszerűvé váSt .Budapest Téten < utazási mozgalom. (:)
Naptár: Február lő. szombat. Rom. kat. Kol. Kolos. Protestáns Fautstln. — Izrael Ssbat hó la - Február 16. vasárnap. Rom. kat. Hatvanad vas. Prot. Julianna. Izr. Bebst hó 10,
ÍALAI ROZLONYI
1841. fdwuir l!>
aranyat,
EZÜSTÖT
legmagaMbb árban veszOnk.
vékAsv testvérek
KUÜCSIYUK,
DR. KIUTKY ISTVÁN
|x>lgánnesiert isméi eíismerö Idlíin-tctés érte. A Baross Szövetség központi közgyüléién ugyanis dr. Krátky István polgármestert u Baross* Szövetség Jev\'íÖKÖ tagjává viií\'isztTtlák. Az errííl szófő okiratot egy későbbi idő-nonthan ünnepélyes ke etek közt adják át a polgánnestemek,
A DRÁVAVÖLGYI
nagykanizsai teiepe uj. műszaki vezetőt kapott Kügter Sándor városi mérnök szemétében, ö \'fett a Kecskemétre távozott GbJozy mé nök utóda. Kugler Sándor \'-lekiru-méiiiök közei, tűit esztendeje áibtt a város szdlgálutáhA\'i és, ezen Idö alatt kiváló Bzajdudásávsttj kilünő kvalitásaival., a rejtekké\' v:HÓ mindenkor előzékeny é* urí\' tónusú bánásmódjával n város közönségének osztatlan dlismerésít érdemese ki. A yáros műszaki ügyosztálya egy érdemes tisztviselőt \\*szUeti benne, a
jobb kívánságok kísérik uj elbo\'yez-kedeében, vczelő álásábail.
A LENGYEL
meneküllek, akik Xagykjanizsán kap* lak otthont nem\'es példvuldássit maguk közólt gyűjtést Indították a mtosWstl árvizsujlotl magyarok megs.\'gítóKé e. A gyűjtés során 8fl.(10 J>engö gyüSt öseze, nmelyet a Zalai Kőzflónv szerkesztőségében adtak Je A nemet adományt lendollelési hetyerc jullalluk,
DANIS JENŐ
nagy filmsikeréről itt is meg kell emlékeznünk. A kanizsaiak kedvenc szőlésze, aki a Udvárosl Színház meg-szfmése után n Madách Színházhoz szerződött, nrajd a KAI.OT érdi nóp-föiskolájábon a népi szinjálszn&ról\' tftrl előadásokat a falvak jövendői vezet ;U-nck, gyakran szene;*] a rádióban is. Most fámén is nagy sikert aratóit-Nehogy elfoglaltsággal vádoljanak meg bennünket; ido iktatjuk, hogv mífyen kilftnő elismerő Sorokat kapott í» pesti sajtóban\'is.
A HÉTFŐ REGGEL igv irl róflu:
¦ Hulla Etm\'» filmbeli édesapját, az öreg gyári portást Dnir\'s Jenő,, a Belvárosi Színház volt jcittvm&zinésze játssza. Nagyszerű Ötlet volt a fiímen is komolyabb szerepjet bízni rá. Francia filmekben láttunk még csak ilyen alakításokat, a Michc3 Simonok tudják csak a csúnya ara mögött ilyen egyszerű ós nemei eszközökkel mcgórzé-keltelni az emberi léÜek apró, de őrök fájdalmait és könnyes örömeit.*
A\' HÉTFŐ czokci Írja Danisról:
.Sokan kérdezik a nézőtéren a gyári portós figuráját oly rcáKs szjnekkca óleirekeUö Danis Jenő ri»jje3?nó*kor: miért nem játszik ez a szhiész gyakrabban?\'
tiHür-UI!iai»El!ki!TM
Steaua olajok
bizományi raktára. Woacfar karakaarak nagy «alaaattékliaw.
KISKANIZSAI ÉLET
Társas étet
ElŐSZŐr is a Kiskan\'zsar. M^SiZtOB I .cányeg v «sute t 6 etórifl emfékezünk meg A szokásos khibépH nwílett; gyak-
riui szerC|iel az egyeitrVl mukedvetfi-gáidája a kivkanlzsni szjuy>nd:m. Vasárnap szintén a Leányeg\\osű(ei van műsoron a kiskanizsa; színdarnlKi\'í-idások sorrendjében, A hat órakor kezdődő előadás ctlfllt Hom ü Anta?, szavat, mhjd a Sonka és Kódmóuk-?. cimü tiimgulilos vígjáték kerül műsorra, utáni a táncmulatságot 10 pár BZÓtó-láncos nyitja meg reme\'í magyar tánccal. A rendezés a fáradhatafím kehes Magdolna nővér, vatnmínt Németh Lajos érdeme.
A KlskanlZSiI Katolikus Ifjúsági Egyesület szintén dléiik kfltib-élec\' foJy-lat Kisk aizsán. A PoTgbi Olvasókör ;dvó ItetVisógében gyííiekezik a Hatul-s.ág. ahol kilülift irányit is meJItt! hasznos esiékel löllcnek. Sajnos május dl.
sejére az Oív.isókör reftnondott nekik
s Így uj luflyiségnVi kíft\'i gondoskadni.
p. Bánás A. Gyúlá elnök, küsktinlzsai lelkész, vaümviiil Náda< József világi elnök mindent elkövetnek, hogy meg-
rcwfl helyiséget sze^inCí ennek a
kitűnő katolikus cgy^ífletr.e\'t,
A l.ev.nte Otthonban szintén in\'nden cslc mozgalmas éct aiclkodlk\', Ezenkívül meg ktiL ciWlltebflnk a setekari is, amely szorg Ornas niunkáv.tf készül a tavaszi kivonulások és klskanlzsa^ iini.cj>ólvek ós d öadások műsorára.
\\\\ei kl kun így több uj rhtigyar számot Innll be a sáska zoaiúszekkoi, többek közölt az Erdélyi ó> Rákóczi toduttH.
A farsangi szezon Icgklemetkedűbb lakodaTmót Ifj. Györy Poiai László tartotta leányának, "Imt két nojioa k-reszlül foíyl a vígság, líz a Htkoda-
lom a régi kisk mizsoi\'\' lakidaCunkhoz basojilitott, abJoA rcngeiei vendég \\«tt részt, sőt a város els,ö férfbi, dr. Krátky István jxtlgánnesler is JeOen voll a likadoJan;m.
Védekezzünk u májmétely ellen
Kiskanízsán isméi felűt\'.tto a it\'éi
— igaz, hogy csak egy-kéi heB^en ós
C-Vienként — a niájmétMly. Ez a ler-tőző betegség marhaállományunk se*-nngyónb veszedelme; Nem szabad ineg-Mcdkeznüuk arrói sem, hogy a rnt í.\'geöüik — kifaiiöscn az alacsony vizenyős lenVetekcn — tfk !mftsak «z Ilyen fertőző betegségek további) urco-lására. A viros gondos és etőreUtó ve-zetŐságe idejólK\'n ine^akadályozzA a ferlözéi tovaterjedését. Dr. Vida ét dr. HegédQs AJ.atoiv,is;ik naponta járják Kisk;mlzsát, liogy megvizsgálják az állatokat. Mert májméld.<Yg\\anus áfflat nem mehet ki a kiskíuüzsa,": ¦Jegűlőro. Ez igv van rendjén. A kiskaaizsa,, gaz. dáknak mindem el koll követni,, hogy a fertőzés teljesen dlsziget ftiid^ék.
Villanyi a Vágóhíd-őr toronyi útszakaszra
legutóbbi száinrnkban irtimk az Őr-toronyi ós Vágóhídi útszakasz tarthatatlanságára"-. A rossz ut incgköv.\'lcai a viílniyt is, mert az éjszakai köztte-kedés veszélyes ezen az utvoiuiUm. i\'gy tudjuk, ebben az ügybe-i már 1030-ben beadványt intézte"; a kiskooi-zsai képviselők az j;aetókes luelyro. Azóta — nem történi semmi.
K. NAGY LASZLÚ
Gyűjtse a papírhulladékot I
Pénzt kap érte: Schless Testvéreknél, Deák-tér w,
A rendőrség letartóztatta Török László tisztviselőt
Ma délben átkísérték a kir. ügyészségre
A mgykanizsai rendőrkapitanysrtg bunttgyi osztályt egy nnpos klhail-g.ilása uliüi loprts és Bzernkílyes sza-bidsáK !nuil«tiMCk gyanúja rnl"l(! letarlúzlnléiba hi\'Jyc/.le Torai. :.áífzlo 2fl cvSh ingyknilizsai li\'kost.
|hk! o pol^éri rj*i«Vüllek Wbonlnak liszlvi>«lfijc volt.
A rendőniég nn do:biMi átkisérle Torokftt a kir, flgyészsígre. I
A nyomozás és a kihallgatások Török Lászlé ügyéből tovább folynak.1
A pacsai csendőrség fogta el a többszörösen körözött zákányi órássegédet
A nyoraozólevelet klbocsájtó csendőrőrsre kisérik
Kertész József zákányi órássegódet többrendbeli bűncselekmény eikövo. tésé\\«l gyanúsítják. Több cseridőr-Örs, igy a kiskuntacházai is, nyomozó levelet bocsátott ki ellene és kérte n társhatóságokat, feltalálás esetén Őiizetbcvéteiéix:. leértesz József idő-
közben Bajáról Cg\'észen Dólznláigju-tott.ei. A pacsai csendőrség egy járőre feiiSirrrerie, igazoJtntta, majd be-beszátlitotta a kanizsai rendőrségre Intézkedés történt, hogy Kertész Józsefet azonnal a nyomozóicvetel kl bocsátó egyik őrsre kisérjék.
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-lől, két ágyas szoba mér 12 P-töl. KltünŐ étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A zalái közlöny elŐ-tlzeíői az utolsó havi elötlzetónl nyugta felmutatásával Lű> ked-vetményban részesülnek.
FERENCJOZSEF
keserűvíz
niadüyájnnk gondjairól
tart előadást kedden este 9 ót^ kezdettel a mngyar rádióban Lai(y Dezső közellátási miniszter, aki e/.-utiai első izbbn lép a mukrofon elé, A köiCilátás eddigi ntüködéséről ós a minisztérium jövőre vonatkozó terveiről beszél a rnúiíszter feruit. envH\'.eít előadásában, ezórl külön is felhívjuk olvasóink figyelmét az előadásra, fi.meiy bevezetője lesz e^ minden kedd estére tervezett sorozatos előadásnak.
Hétfőn este lesz a leventék operettelőadása a Városi Színházban
Kálmán Inüe nagysikerű opD-ettjét, az Opsilost l7-(Sn, hétfőn este fét u órai kczdeltcl mutálja l>e a nag>kaiü-zsai levente Egyesület nagyszerű gár-tlája. Ez az eddig csenUjbenK d)e igen eredményesen ddbjoző ezyesüJM most lép először n nagyközönrJóg e|é ilyen nagyszabású rcndezó-ssol, hogy l>ébt. zonyilsa: a kanizsai inbgy;ir ifjak és leányok, ha kell a színpadon is megállják a Iwlyüket. A nagysikjerü opcretl mellett egy ponvpás t\'Aikópet is bemulatnák a leventék, nng a szi"molekl)Cn Polai Károly énekdt mngjttr nótákat. A zenét a kitűnő honvédzcncJeir szolgáltatja Hering Vilmos karnagy veze-tésővel. Az előadás iiovéUflát a hazatért erdélyi leventék fölszerelésére és saját otthonuk berendezéseié fordítják, ne. rók kventóink tcliát minden támogatást megérdemelnek. \\:)
HOTEL CORVIN
BUDAPEST
VIII., Uaul.uiuiy-11. 14. Neantt Siliaáiiál Ctaladl ujlloda a város Btlvébca. Uionnan berendezve, központi tatéi, bldeg-meleg folyóvíz.
Rtyllrvaa «oba P »•!», kétigvil P T—
h
Vasárnap Szombathelyen játszik a ZMNTE
A legjobb összcállitásttm ulnzlkiet vasárnap a ZMNTE, hogy a kitüno szomb-.ithciyi NBB csapat az SZFC erejével mérje össze tudását. M| hrszünk a kanizsai együttesben, hogy lirélUíképpeo iac^álijá n helyét Bzt értékesnek ígérkező mérközé*iy. Sajnos, n níérközéstiek egyetlen nagy hibája \\-nn : - nem Kanizsai játsziík.
A Sakkverseny II. lordulója
VaBámap játszik le a Moro^y Sakk Kör rendezésében, lejátszott döntök második fordulóját. Ezen *\' fordulón érdekesnek Ígérkezik a Vékésy-Stolczer (elődöntőben Vi\'h kásy győzött), K. Nagy -Szekuljn, Né ní-\'lh 1. B\'ián játszmák. Lászlónak Tóth az ellenfélé, mig Kelormunn Fábussal játszik. ; 1 t |
A másodosztály fordu\'ói : Ltdilh-Németh III., Taródi Stcüier, Sté-ger. Fogner, Nénvtth II. — Sziuki\', Szabó Szloljodá és Szarfns—Hortobágyi Játszmák.
77
0363
1941. február 15
_. Ezen a napon Dósh Já-
| HlJ.lt IS. nos, a volt pécsi &% gya-
I--~-L logezredben, szak ikzi.a-
nnrsnokl helyen beosztott cscndőror. mester olyképpen akadályozta meg egyik lövegünk tA vesztését, liogy az annak kézbe kerítése cárjából óvatosan clörckuszó orosz szAzudol, tártaiéklwn volt és mindössze cSflk 15 főt szftin\'tit.\'i sznkaszávall, saját k üdémén ve-réséitől\' o3d«ba támadt t, majd pffidíU Lnrtn-lettet végrehajtott! rob un után kézi-in-áhan széjjedveile. Az oroszok — túlerejük otjénéro — végül is megfutottak, a század parancsnokát., cgv századost é; 13 eml>erét pedig Dösi őrmester foglyul •letle. M-ii|!iogy Dósa őrmester nemcsak ekkor, l:a-e.n iiinilcn más alkAjinin«; is bátran és vitézül harcolt és Jegény^éíét késöb|>cn is k válóin .vnditö személye i példa, jávai nagy létesítmény ekie öszlököl c, amíált il nebéz hetyzelckl.e i UjB\'* és ujabb sikereket ért el, vitéz és példás inugaiarlásüjiak jutalmául immár őt is ni meny vitézségi éiemmol tüntet tik ki.
Szeressük egymást
Az i( .nagyar film dicséretes módon néha szociális pmbl.eintíkit is mer eY.n-lenl. Arról van szó, lujgy egy gyárigazgató küiro\'.drői háasejótt na,\' ntfután <gy napig (apja és mindazok szerint, akik a légi szetleiii bivo ) rossznE lie-iyeitcsílette apját a vezérifffctgatói székben, álnéven Leí\'JL apja gyárába mniil-kádnak 03 filléres órabó\'ért. Közben a mesének sok íikcOákági is van, háromszoros szerebni boa.vtidaiVainiK.flj ami talán kissé sok Ls. A Jaevesjebb több lett vo\'ma. De ez nem be.\'oűyti-sotja a ülm sikerét. Ezt nemcsak n mese érdekessége okozza, umely még a knálkozó boldog véget is ks\'nfll a magyar filmeknél megszokott Voiiatkn-/ásban, b;mem u kitűnő szcrcpíö\'.gárda nagyszerű játéka.
Cscrépy Arzén, a rendezd sok nagy nevel vonultat M. A fQmen regen tátott, de azóta nagyol fejlődött BuT.a Khna mHlelt Csortos, Makláry ós (ire-guss adnak nagyszerű alakítást. Kálón kelt azonban szólni Danis Jenőről* Buda f-\'.tii. filmbeli ágijáról, nemcsak azért, mert a kAntzsajjak régi kedvence és mert a filmbeli vUsottÖátás inirid-rgyikünk öröme, de azért ls, mert Danis Jenő, akinek művészetét m\'ndg nagyra tartottuk, a inozlvásziaon ismét bebizonyítja, liogy olyan vérbeli színész, aki a Acgnagyobb mövósz.\'üo kéj>es: ember tud .¦-uni, ember, aki olyan mélyen érez, ugjy szenved, aggódik n vásznon, hogy ntagávai ragadja a nézői is. Hisszük és reméljük, liogy kitűnő Danis Jenőnket ezentúl gy ilüttit viszontlátjuk filmen. Már csak Danis Jenőért is érdenies megiaázni art a fűmet, amely me licit jó híradót és egy szép magyar kuUnrfühK-t js tttunk Tálaiéi.
Cg. g. e.)
zalai Közlöny
— (Az Iparostanonciskola leány köt uja)
énekel ho>nap, v .sáriin p a városi felsőtemp\'oni háronuaBgyed 12-cí miséjén Németh János igazgató v.\'zcté,-séwl. Éneklik HannMti Futva jót cm Te eléd, Hárdos: fi szentségei... és a magyar szentek himnuszát. Isten hazánkért.
- (Zalát falvak a csendőr-vértanuk emlékéért)
A csendőrség 00 éve; fennállásának i-nvlékezeiét Zalában is mcgúlKk A magyar királyi csendőrség lerína<a.suhh riuigu tiszt\' vértinujárój, Ferry Oszkár altálxjmtgyról től>b leélvén utcái is ncvczle\'í ©í. Így ZaKic^crsz-V1.., Készt. Iiviycu, Nován, »ánoksz»ntgvöní,\'ön, Tapolcán, Keludán, Kővágóórsön, Pacául, Akaiin, Felsóbagodou, Ilévzsz-al
andrfeon jéis 7^rl«ivzenbjroton,. nad*> csonytomaj a község szülöttjéről\', a Pakson 1019 júniusában vértanúhalál
halt CsaH BaJC.nl mörniestorról levez el utcát.
- (Halálozás)
Súlyos csapás órta ScbemJn AnW3 m. kir. pénzügyi tanácsost. Rdesiinyja, özv. Sebennan Józst-\'fné szúlo;ett Fr.ui-caltl Mária életének HO-\'k évéjjoa Iwsz-szas szenvedés után vissza adta i.cm*lj \' k-\'i az Orők fit i" i - "¦-11 ¦ i. Igaú édesanya, fenkőlt bilses, pótlás csa. ládanya vott, aki gyermvkoit vaiUaoa és hazafias szelbembcn nevevH*-". Kitv-jfdt rokonság gyászolja. Héttőn dét-után órakor kísérik ki pilienőhelycVe a rk. temdö b iliitlasliázáliófl. Az en-geszulö szenbnise-áfdozatnt ugy.mcsak héllön reggel fő\' il órakor fogják l* mutatni a feieneJtk plébánia tompíe. mában. i
— (Vasárnap délelőtt nyílik meg)
rövid Időre a volt Kis noy:&>an Sugíir ul 3.) ffénol Cusztiv és Margit képkiáUitásu. (:)
Rozsdamentes és alpacca evőeszközök
ÍSBk&m, MÁJON TESTVÉREK
fci«y^ig*t4*«i szaküzletében. B\'a»á *i-nhi
Mi újság a Budapesti Élelmlszer-nagy vásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajtótudóalt3 jc-1 nté-se szerint a budapesti ó\'Onr-szerí-nagyvásj.rte\'Iepre 21141 február 7-t S 13-lg vasúton ékezett 320 vagon \\e(yes éWhvtszer, firkezcil ezenk\'v.U kaién, bf\'izií ánival 14!) lchergé,pkocs. és 21)ö lóíogalu kocsi, viSamUtt 043 ketrec ét\'i-baromfi. 0í>2 mázsa vág >ltl)aiomfÍ és 086 láda tojás. - A v isiitrCJiozat á az előző hétteS szcmlxia eraolks\'dett, Igyuiicsik em;-\'lkeJeit az ó>l. 04 vá-goltbaromfi, a UijásreSliozata^ toválkbá a lófogitu kocsik Kanta, v\'szont a te-Itergfípkocsik száma csókkepl. — A baromfi-piacon a nagyobb Mbozat-4 és lanyha v/-«¦¦;.<¦,!¦, liatására az árak áltt/ában 10-20 fftórrel csökkentek} kg,-ként. A tisztilotl szedett csirkénél az árcsókktpéa a 30 ÜBért ti olérle
kg.-ként, — A tojás-piacon a nagv relhoznta\'t a setojlCi ánmál 20—30 M-Jár árcsökkenést idézett oVí kg.J(ónt.
— A zöldség- ős fŐzUekréa.\'knaba szokásos 2~fl faterig terjedő árluffiánt-zást csupán a tisztított paraj lépte tn", inel.ynok ára 50 QRérral eineUeadVlt kg.-ként, mivel csak igen kis mennyiségben került piacra. — A gyümölcspiacon továbbra is a dáligyúmtV.Vsők iránt mutatkozott ó*lénk érdekflidés, timbick követ köztélxen a vőVősbéjtü narancs 5, a mandarin ára pedg 15 fit Térre! emelkedelt kilónként,
- A Idalakutt árakról a vásiírc^anio-kok igazgatósába .Hivatalos Árjegyzés i-t ad ki, amcSyct negyedévi 6 P előfizetett áron bárki megieaóíibet, (:)
A gazdaságok burgonya-készleteit nem vették zár alá
A korinánv u köz \'lmii"(b-.m 5.900— 1040. szám alatt reudette: bocsátott ki, amely a burgonyának fonT-dmát bizonyos szempontokból kortátottta.
A burgonya nincs zár alá váve ugy, mint néhány más tennény (pl. buza, rozs, tengeri stb.). Az enilitett no.ideXt célja csupán az, hogy * közellátás
biztosítása céljából módot nyújtson a gazdaságokban tároló és a iermetók háztartási szükségleteit mlMStdó készletek cégszerű fűlliasaiáiásár.i ott, ahol azt a közélclfrnezés megkivánja. A bur-gonyakészlclck tehát igényhevehetök.
Azok a Durgonyalrászletek azonban, amelyeket az iCetékos szOrv\'k igényije venni nem kívánnak, továbbá is zavartalanul forgatómba liozliatók, — vehetők, illetve eladhatók.
Városi Mozgó. Pénlahlől—wérnsiplg 1
Budapesttel egyidöben ! BULLA ELMA
Amorlkából való visszatérése után készült 1. magyar filmje
Szeressük egymást
Szereplök: Bulla Elma, Erdélyi Mlcl, Hídvégi Vali, KSpeczy-Boócz, Csortos Gyula, Danis Jenő. Billcsy T.,Makláry Zoltán, Greguss Z.
EIO«dí«ok köznapokon 5,7,9, v»»ár. éj BnnepMpokon 3,5.7,9 bor
íiptólll
Hi regi házit modernizálni akarj*, vagy ha nedvet lakását Izoláltatnl akarja, vagv családi házat akar építtetni1
lordulkm bizalommal í.
Sznkoay Lajos
kép. kőmüveamesterhaa Nagykanizsa, Csengety-ul 13.
— (Zalai bizottság a Nemzetvédelmi Kereszt adományO\' zásának elbírálásra)
A Kormányzó llr által . ;\',jjj=l ,v. Nem-zelvédeliiU Koreát iidoaiánvozáaának ádbiráása réljából meg.d*kuát az Or-szagos Nemzetvédtíüni Bizotislig. Fn-uek k.ietébca .!,,l,,uA\'.; a dunán-
túli csojKírtot is, anjory Uz vánn^-gye \'¦! Luioinii :!.ni sz«rvezeieii fog«tja össze. A dunánifli csoport csoport zakü bizottságát imisl ;.i ik.ij.iií meg és annak elnöki tisr^sógét az országos bizottság fcQkérósáre vitáz Farkú Sándor
nyugi ezrede* tölti be. A zatii Hgényk*.
gosuítak k*.\'-c->l.....i m. a bixuUutg lógja
elbiráiiii.
— (A Szentlvánéjl álom)
legvidámabb r > .:• e#^enedaek meg ín.\'¦ iiuji délután a gniuiAzúnu. sxjo-padán a gmuiáziAU* cöerkosxck és djui-kok műsoros farsangi délutánjának! műsorán. Ezenkívül népi játékokat és egy légoltalmi szndarabot mutatnak 1k\' a giumázislák, dc büffórol is gondoskodás történt. A farsangi détulán pontosan 5 órakor kezdődik. (:)
— (Holnap: a Leányklub műsoros eatje)
A széni Hona Leányk ub hiojbop este 8 órakor lendezí me.j; vidám t iraangi műsoros estjét a Vadász kürtben {volt Kis lioyal). A kitűnő mtlsor és utána kővetkező tánc mindenknek megadja a vidám szórakozási leneiőséget. A rendezőség szorCLetlol v-5r mind<nklt. (:)
Tísxtétsv
meg szervttetet a balekban ttlhalmozódott salaktól,, na ninca Is tpata u«k re kodét* Jó tlutltó ^strfXTfll hashajtó a VJÍ»***^^
— (Vendéglősök, mészárosok és pincérek bálja február 22 én)
Egyjnap a hr&ang akitt Öe+p-ni azoké is, akik egész éven át szaj^gáfják a közönségei. A jó hékcvilágban biresek voltak mindig a kitűnően migrende-zett vendéglős, méjszárON és pincér-bálok, aliol forró veit a iKiaguUit; csodás a kedélyesség és selioíj^íoni So-betett annyit szórakozni és táncoSnJ, mint a vendéglös-bá\'kni, mert fik a javából érlellek, hogyan kdHi azy (e-k\'jlheteten astétyl rendezni, amely let-v.\' van vidámságg .1, gondtafjajisággafl és pompás jókedvvel. $ym este tevt a február 22-én, szombaton este fej. 10 órai kezdetbe*, a Korona termeil>«n tezajíó v*andéglos, mészáros és pincér-bál, axtírtyws nz olfikószületiek már
Mép IMOZfjé. MaatoMai »»«ArnapiB i IHi
NarifatSbomba C|«« A« Dgn l\'gujabb és legvidámabb rabban gm~ olHU OO SÜU filmjének bemutatásain. A humor koronázatlan királyainak felecrhetetlen Hímjei
Aaa a »i repülő
Ötletes tréták — másfélórát kacagá;. Remek kisérfisnOsor I Mktuális hirad&l
Előadások köznapokon 9. 7. 9, vasár- és ünnepnap 3. 5, 7, 9 kur.
ÜAUU MO2L0N*
1941. február 15
Száraz tűzifa, apróbb darabos fekete szén és kliszapolt szén Vécsey-ulca 6. szám alalll fatelepen
Dr. Boda Karol,\' Bor- és Faérlókesltó cégnél
jóminöségU fahér á» uőrői 6- éz ujborok (Ötven literen lelni fogyasztóknak Is) vendéglősök és italmérök részére Csengcry-ut 56. számú borkereskedésben
, állandóan kapható.
(Folytatás az 1. oldalról)
nagyban ft.Uii-i!.. liogy nini\'!. iiU.. aki azon rószt vesz, egy SlojlIxtolVii e\\rét
fog tóltmi. AZ ¦¦:,¦¦¦> v-lu.¦-!1,1,1 11,.,n
beszólnék ut.i-.i--, .....il u február a-ikfi
UistryszcrTi vendéglős, ínósiáros ós pin. CÓ, bólrü. . (:)
— (MÁV Alkalmazottak Temetkezési Egyesülete)
folyó évi felwuár lió tfl-Al, .M.....i
:t órai kezdettel a városház köxgytVési/ t-iiiiflMi az ..\'.¦ti>v;i|i.i, lárg\\
sorozattal ívi rendes tisztújító kórr-gviilósőt tartja. l-:zult*t U köri « tagok teljes számban viAó megJeáaneSét «z
lOMkaéj. " (:)
— (Allatvásárcsariiok Szombat helyen)
A közvagolild íVfléjUtóse után Szonil-battwáyvn 180.000 uAiVós kOfKséggoJ initnti t/.u létesiteuok, anvalybe tiozzá-vcióíegesen 10 vugon kivite*. árut sebet iH\'ruktározni. A város ja.adnani iii>.ii.ii.iii.\'!. j-t .!,{.¦ szerint Szombatin Vv tfáatkivitcle az utóbbi Idóceu je-lantosén oiirtAkodett, ezért efhahtroxbUa, hogy inadéin vAsdrasurjiokot is WW "< latiak. Kzzol az mtózmóttny\'ul Szombathely városát a Dunántúl őszi tenyósz-áOstTásiiri központjává fejfeszíik.
— (Vasúti azerciicsítlenség)
történi ínég ml-.-! 24.én, mint iiwglrtuk, :i haiti ,iij..i........ altot) egy
tehervonat bol*sz«*idl az egyik kövuloél uáAJló MAOHT blwrautúba. li."b.gl. (iyula sofför könnyebl>en, Vang>ina István kútfúrómé .1, i súlyosabban meg-sénllt. Ualogh soffört most vonták Hketösságro Zakacge]r»zog«U ós iiMu jogerősen 21 napi rugliázra itérték és ol-tittotlák\'egy évre az autóvezetésül*.
— (Tavaszi kabátalnk)
mindegyike in budapesti mü-
helybcn készC*. Modell kábáitokat a közei jövőben kirnkaluiikban fogunU bemutatni. Sohútz ánihóz, (:)
— A í?11m StinhLá*-UU»Um
e heti számát Bajor GizA önvitto-másai vezetik i..i. Iguáoz Itózsa a rádióról irt, báró iiiil.\'-huíí 14% a római magyar asszonyokról, Kdetelieini Gyu-lay fc3ki pedig a ruisjattg esomónyelröl, ilk^dogság-\'lvxikon\', Karadi* Kntnflin a ffilékeuysegríí nyilatkozik. További éruekességck: Kgyed Tollán Színházi levele, lányi Viktor zenei beszámolója, knrhkaturta-interju l.utuhár Kátmámutt, gyönyörű ftmjképík, mozi lujtf kaki, Tat-ktt-baika, Muráti I.ili íxgéft>\'ro!j tatása, stb. I
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beiierzásl forrása
VASTAGH agykaniiM. I
Értesítés.
értesítem a nyersbőrtermelőket (mészáros hentes, 41 latvágó-vállalat, uradalmak és madánsxemélyek\', hogy az Iparügyi miniszter 56800/1940. sz, rendelete 2. §-a alaplin az Anyaggazdálkodás Bőripari Bizottsága a Nagykanizsa és Vidéke, Menyet járási, csurgói járást, valamint alsótendvai járási ipQTtestuittek működési területén az 1213/E, 1940. az. engedély alapián tjjűbtts Imre, raktár Nagykanizsa Vár-uTB. $%. (volt Transdanubla) az 1002/E. 1940. az. engedély alapján Papp Bálint, raktár Nagykanizsa zrínyi Miklós-utca 4. bz. az 15Ö6VE. 1941. sz. engedély alapján
Bereer fenő Klskomárom kaptak vásárlási engedélyt-
Bnnéltegva felhívom Ilgyetmüket, hogy a lent megjelölt területeken csak az engedélyesek vásárolhatnak,Illetve csak azoknak adható el mindenféle állati nyersbőr.
Felhívom a termelőket, hogy árulkat nyolc napon bellii az engedélyes kereskedők raktárába szállítsák be, mert ellenőrzésem alkalmával talált nyolo napnál Idősebb árut a fennálló rendeletek értelmébeo elkoboztatom s az el-járiat msgtndlttatom.
StJsOB IttlÜ
syettböfblzományoi NsiykanitM.
Ax Angolok Is támadtak
Berün, február 16 Az angol gépek az ójSzaka ismét inegkiséreiték, hogy Nyn#dnéhicl*f ország fölé hatoljanak. A bbnibüknl azonban találomra dobták le és igy katonai kár ném esett, több poigslrj egyén életét vesztette.
Néhány angol gép Débwrvégin fölé is berepült és Haydcsundra több
" A Uvolkcletl helyzet
egyelőre nem fenyege^ - Írják az olasz lapok. — Hivatkoznak azokra a japán kijelentésekre, eanjelyek sze-i rint enyhülés ál H be a helyzetben ós Így közvetlen viszály kitörésétől rwrrf keit Lartajii, bár az amerikai sajtö nem szüntette be propigöurjáját Távolkelet ellen. , { f i | | |,
bombát dobolt ». Egy poigiiriegyén Irrt^halt, három IrMona megsebesült. Katonái vagy gazdasági kár i\\*m>
esett. [ i

A görög fnontoli « rüi\'ögök kéSzj-leütek elő tájnudást. Ervjö tüzérségi és légi tevékenység észlelhető ezért, különösen" front középső .szakaszán.
FERENCJÖZSEF
KESERŰVÍZ
ki árvízi helyzet
egyre aggasztóbb. Most már nemcsak a Duna vize önt el nagy területeket, hanem az iBaybc idő és az olvadás miatt Boridból is ujabb árvízveszély fenyeget a Sajó, Zagyva és Kiaszna vidékéről.
Budapesten a Margit-köruton a csatornavíz felszakította az uttestet és a villamossíneket is meggörbítette az erős víznyomás. Attól tártaink, hogy a viz nagyobb üregeket mosott ki, a forgalmat lezárlak, t
Értesítés!
ÉrlesliJOk a nyersbőrtermelőkéi, (mészáros, hentes, állatvágd vállalat, uradalmak) hogy minden ellenkező híradással axemben, 11 IpatOgyl minisztérium 56800/1940. sz. rendelete 2. §-a alapján ax Anyaggazdálkodás Bőripari Itinult-sága
Nagykanizsa és vidéke területére, restünkre a vásárlási engedélyt (111 l/E. 8><m) kiadta.
A termelők szíves további támogatását kérjtlk.
Hangya SxOvelkezet NyeiabOrértikeiltitl Csoport
Bátkl (Babits) Lajos ,63 itvevé.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4562/1941.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok:
tlsztltévágásból kikerült 211 balom kevert tűzifát és a rendkívüli fahasznilstlal kitermeli 10 halom (égy halom = 1 m" rel) akácszálfát 1\'— halmos tételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítási batáridő folyó év mátclus hó vége, azon időn tul a váró, fenntartja magának a szabad rendelkezési jogot.
Árverés Ideje és helye: 1941. február hó 17-én, kellőn és 20-án, csütörtökön reggel 9 órakor a városi alsónyiresí erdőben.
Találkozás: mindkét napolt az alsónyiresí erdőöii laknál.
Bővebb telvilágositást a városi gazdasági hiva\'al ad, mlg az árve-tezendő tárgyak tészletes Jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a kiskani-zsal városházi Ügyeletnél, továbbá a láigyak Is az Illetékes védkerUlelt erdcőmil.
Nagykanizsa, 1941. február 13. w Polgármester.
4672/1941.
Tlriy: Fllreszpat értékesítése.
Hirdetmény.
A városi Mutálok lllzilaazaktég-letéoek lelapritásánál nyert kb. 2 kocsi furétipoit a v. gazdasági hivatalban folyó hó 19-én d. é. 10 órakor tatlandó nyilvános árvetésen eladom.
Bővebb felvilágosítási a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1941. február 13. ^a Polgármester.
FIGYELEM I Átadunk tSbb közgazdasági találmányt, slabll hajtóerő Perpetuum, uj eröáttéfell bizonyított törvényszerűséggel, hitelképes garancia ellenében. Bebizonyítom, hogy fizikai sikeremet falalSilanOI tagadó, tudományos elzárkózás mily bűnös mulasztáson nyugszik. Clm a kiadóban. . w
Csomagol a bukaresti török és görög követség Is
Mftuio, február 16
A Sbnnpa értesülés.\' .szerint a bu-knresti török és görög követek és "t követség bigjai a roonán \'főváros i-l-1 hogyósára készülnek.
Angol zárlat Románia ellen
London, február 16 A dugárucllonőriésröl * a kcifts-kedést tiltó törvény rtíndvlkezeseit Roinúiiiám is kiterjesztenék. Romániát is ellenséges n«gKZállás alatt lévő országunk tckinli ezzel Angiin.
A rendolkczés n^i éjféltől kcidve tép ál-vényhe. . Ili
A bulgáriai AtaoatsIAa Ugye
A Theicgrnpho nyíltan utal anu, hofly tíz utolsó hetok diplotnáciai lé-
pesei a katonai lépó^\'k útját egyengették. Megejiij itt n lap a Zor& cilnu bolgár újság azon cikkét, sróBiybcn ii bolgár lap nyíltan foglalkozik Ónnak lehetőségével, hogy Németország esetleg szükségesnek láUKCtJH a Bulgárián való átvonulást. A l«p leszögezi, hogy öngyilkosság vbrna, ;ha Bulgária eiutositaná az erre unatkozó nétnet kérést.
Az angolok terrnészetesen az ello.,-kezöjét akarják o:órní és ezérl \'az angol követ inPg is jelent a \'.ZÓfipi külügymijiiszteriuinbiin és közölLe^ hogy Anglia n<egsx(v4t]|a a diplomá-t cial viszonyt, h» Bajlgária nngotelio-nes tónibszpcintnak odaadja magiit. A lap megjegyzj, hogy Anglia ugyanilyen lépést Romániábtm is tolt: -eredmény nélkül.
Egykori haláüzgözösoket mint őrhajókat használják a németek (Foto R. D. V.)
1141 februAr 15
SekwMaaa j*waf, Aatal, KUrU, RokUU éi NámUr ugy a maguk, valamint az alulírottak és összes rokonság ncvetrín, de a Mindenható akaratiban való megnyugvinal jelenük, liogy a íotfón szeretett édesanya, nagyanya
Szt. Mm MM
•stíl. Francaits Maria
f. évi február hó 15-én életének 80-lk évében hosszai aienvedés éa a halotti iienlségek ájtatos felvétele után az Útban csendesen elhunyt.
Drága hatoltunk loldl maradványát f, évi február hó 17-én délután 4 órakor fogjuk a róm. kalh. temető szertár listerm ében a róm. kalh, egyház szertartása szerint beszenteltetni és a helyi temetőben örök nyugalomra helyeztetni.
Az elhunyt lelkltldvéért az engesztelő szentmise-áldozatot február hó 17-én délelőtt *f*9 órakor fogjuk a szcnlferencrendt plébánia-templomban a Mindenhatónak bemuláttatni.
Nagykanizsa, 1941. február 15.
jll^iíilirin^l HjuaíJjíUfei!
Scacrmanfl Antalnt, uQI. Polees Glxalli, Schermanri Nándorn* nOI. Kiaa Paula írunyti. Schtfmaaa Dttdu a Láasló uookJL
OfcséniJot ad6am<xi>jm
izmskczJialik
A Icteiiyel klr. Jareablrdag, mint telekkönyvi hatóság.
IÍI30/1DJO. tk. szám.
tnHtl llrtttiui-IlTiul
Kiss János és neje Takács Mária végre* hajtatoknak Poaval János, kiskorú Pozval János, ktakoru Poaval Jóaaef, kiskorú Pozval Ferenc Makóra Pozvai Bála végre, hallást szenvedők ellen Indított végre, hsjtásl ügyében a telekköi.yvi halóaág az ujabb árveié.t 53« P tőkekövetelés és |á-rakikal behajtása végett a Rorata községben lekvó a a bortfal 74a tstjkvben felvett 293/7/2. hisz. szántóra a ctondor-bUkl dűlőben ét a 290/3. hrsz. szántdra a ceondorbokl dilisben 67-1 P, az u. o. 81.3, szljkvben felvett 165/174/». \'luss. a Cserl.ia iliil.Vbeu 3() I\', ni n. o. «6.1. aatjkvben M» 175/a. braa. szántóra a Cserlna illllöhrn 00 pengd, az u. a 863. sztjkvben 169/
242. hisz. szántóra a Cstrina illlld-htn 70 P, >i ii. o. 883. ntjkvben 105/
243. In./, szántdra a Caima dolOben 75 P, sz a. o. 893. azljkvben 294/237, hrsz. .zánldia a RétvOlavben 75 P, az u. 0. 855 szl|kvben 294/238. hrsz. íztnldra a Kélvölg-yben 50 P, aa u. o L55. sztjkvben 294/239. hím. stántdia a Rétvillgyben 75 P, az ii. o. 855. azljkvben 294/240. hisz. szántdra a RétvOlgyben 75 P, az u. 0. 855. sztjkvben 294/241. hrsz. szántdra a Rét-vofgyben 50 P, továbbá az u. o. 853. sztfkvben felvett 165/1761«. hrsz. szántdra a Ceeilu. dilidben 90 P klklilUst árban elicndflte.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Borsfa kOzaágházánál megtartásain 1941. ávi március hd 6 napjának délután I óráját IUzl ki aa aa árverési feltételeket az 1881: l X. i í 150. 6 aalapján megállapítja.
Az árverés alá kertild Ingatlanukul, ha az árverés megtartását a vegiebajlatdk ko-dr. Szabd István csatlakozóit végrebajtatd kari, a klklállásl ár 75o,o-in«l. ha Szabd Jilmet és neje csatlakozott végiehejtsló kéri, a kikiáltási ár ütMánál, ba a vigie-hsjlatdk kérik, a kikiáltási ir ísoi.\'oánál, ha dr. Lakd Imte csatlakozott végrehaj-lald kért. a kikiáltási ár 226°/sánál, ba Bogár József és neje csatlakozóit végre-hajTstd kézi, a kikiáltási ár 230°/s.]nál slscsonyabb álon eladói nem lehet. (5610/ 1931. M. E. az. rendelet 21. §)
Bánatpénz a kikiáltási ár 10n/o-a, amelyet a magasabb Igézet ugyanannyi OAi-áia kell kiegészíteni.
Letenye, 1940. évi nov. hö 6. napján. Dr. Calk László s. k. klr. Ibiid.
A kiadmány hiteléül: Balassa s. k.
.11 L :.-U:j........: \'
Nsgykaniiíg megyei Yoros
polgármesteréiül. 4000/194t ~~
Tárgy: Harcszerű szemléltető lovászét.
Hirdetmény.
A helybeli Itlzéroszlály folyó ívi február hó 18-án, kimondottan kedvezőtlen Idö esetén február 19 én reggel 9 órától körolbelul déli •>. óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lAlércn éles ISazeirel lőgyakorlatot tart Ez Idö alalt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Egyéb tudnivalók:
1. Szépeinek községlól bérelt ts-rOlet, valamint sa Klskanizsa—sor-mátl, Klikaniisa—siepetncki, Sor-máa—szepetnekl ulak és a Csepís és Tölgyes erdő keleti szegélyétől hMároll tertlel lezárás alá kerfll.
2. SzepelnekrOl a közlekedés Nagykanizsa felé Sormáson kérésitől nyer lebonyolítást, mert a Klekanlzsj— szepetnekl müut lezárás alá kerttl.
S. A lOvésiet robbanó ICszcrrel lolylk, ezért a lel nem robbant lövedékekhez vagy azok részeihez nyúlni életveszélyes. Ebból eredó balesetekért a honvéd kincstárral szemben semminemű kárigény nem támasztható.
Nagykanizsa, 1941. február 12. u, Polgármester.
A minden háztulajdonosra
kötelezőleg
elrendelt
könyve kapható :
a Zalai Közlöny
nyomdájában.
KIS a
NAM
BREDnéri/T
iff it |Rf»^4cAjrfJmJújrt;^f
Continental írósépek
képviselete és lerakat*
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra Is a
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugar-ut 2.
Mérsékelt szél, t5bb helyen kttd, eső, a hS alig változik.
A Meteorológiai IntáMt nsgrykaausaal atagflgyelöállomása Jelenti i
Himárstklet te-ftian MM 9 diakot 4-58 m. wnjal-t 1 t.dAlbaa +8-4.
nu<uutik 1-0 -t-.
APRÓHIRDETÉSEK
AíHÖMfiUtt. álla *----,
10 lllltí. minden toráSbt »4 0 —.-----.
10 iiólg 60 nílSt, mtn*«i lovibbl w. 4 H1UW.
AULA»
¦oflltusliatá, értelmes, diétához értd mindenes auaadksWaMeH\'keresek azonnalin, Elek Erndné Palin. Nagykanizsa 558. KOzvetltdket dljszok. 454
Samuk kéttagú hííl;:lázba tízesben Is jáitaa vidéki mlndeueat. r.Uils.a, 4. 451
ADÁS-VÉTEL
RaaoH ¦áaillaatK* rHS«ajr»t kelta megvétellé íspunk nyomdája Fö-ot 5. alalt.
Hausaált ruhát veszek és eladok Máikus, Kliályulca 31. 464
i míAs -Oy.i.iirniHi.visfiu
¦•raaak azonnalra vagy inálua 1-éra
való bekOIIOzésie két-, eaeileg háromazo-bts lakást. - ÉrtesllendO Blllta Károly. Örház-ntca 7/a. 307
Jdtorgalmu vidéki vaMsvaaksHPsuzk*-
afáa olcsó bénél, vsautállomáanál, 10 ul-vonslon, biztos megélhetés, keieazténynek áladó. Clm a klsdóhlvatalban. 401
BUTOBOZOTT SZOB*
Uslfitshajáratta, elegánsan bulorozolt utcai szoba 2 ággyal kiadó Taletd-nl 25.
448
SzéprM kmtamaarH szoba kiadd, esetleg teTj-f ellátással Király-utca 43. 449
.....__ melletti elegánsan I
«I kiadd Csányl i t..M.ul, « li.
453
ház ÉS INOATLAN
TObb adómentes macin- éa b&hásat, házhelyet. azÖlfit éa földeket Itixvalll Papp, Telekt-nt 8. 2303
Nagykanizsai hitirban mlméé col 3000 ?-ÖI birtok. Bővebbet Kóaek JÓzaefnél, Nagykanliia, !í;isr-u. Ai. 427
Tizenkét sótól szóló öleséért azonnal »l.a.lA Horthy Mlklós-utl trafik bódéban. 455
¦atotaalMivaa legszebb helyén, vasat, vlz mellett 112 [ l-öl telkemet olcsón aladnim Clm a kladóbanO 4fi5
KlaalA adómentes, önzkomtortos pai-hettia, négyisobia magánház, belterületen kerttel, hifomsioSás. Horváth, Sugárút 42.
483
Sicntgyörgyviron, ettő hegyhátoa, -Nyu-
fialanitéazekn*!" 20 sor ojtvanyizólá kaazá-ávil
. Érdeklődni Királyt Pát-a. 6.
403
özvegy asszony banclHitatié a leányát lendei emberhez. Clm a kiadóban 466
60 kaUsitril la bold axinuUiaos kéf traktart keresünk. Ajánlatot Unger H Tétti vuketetkedesbe kérünk. 487
4522
HALAI KÚZLöm
m\\. február ifi
I személyes bejelentési kötelezettség
tel les Késének ujabb szabályozása.
A m. kín belügyminiszter ur 380.000/ 1941. B. M. számú rendeletével 1041. év február hó bével kezdődőleg a személyes bejelenté*! kötelezettség teljesítését újból szabályozta. A rendelet szerint személyes bejelentési kötelezettség alá esik minden migyar Állampolgár, továbbá mindenki, akinek állampolgársága nem állapítható meg.
Be kell jelenteni:
a lakó-, illetőleg a tartózkodási helynek minden 2á órát meghaladó megváltoztatását él pedig;
a) a végleges larlóikodAs céljából a varosba érkezést, ugysz;ntén a város területén más lakásba való végleges beköltözést az e célra rendszeresített bejelentőlapon;
b) végleges tartózkodás céljából más tárosba (községbe) való távozást, utry-szlntén a város területén más lakásba való végleges elköltözést az e célra rendszeresített kljelentölapon;
c) 24 órát meghaladó Ideiglenes tartózkodás céljából a városba való megérkezést, Illetőleg ugyanazon város területén más ideiglenes lakásba való beköltözést, továbbA ilyen Ideiglenes Jellegű lakásból való eltávozási az e célra rendszeresített be-, Illetőleg kljelentölapon, A háztulajdonosok, amennyiben saját házukban laknak, továbbA azok, akiknek lakásuk Örok-vajjy töbérletf lakás, az ugyanazon város területén való Ideiglenes lakáévaltozAst nem kötelesek bejelenteni
Aki állandó lakásának fenntarlAsa melleit ideiglenesen távozik más városba (községbe), ál andó lakásáról nem tartozik magát kijelenten), sem visszatérte alkalmával magát olt újra bejelenteni,
Az albérlők, ágybérlök, ágyrajárók, lakás-, Illetőleg száíá>bérletük végleges meg -vAltoztatáía esetén a végleges be-, Illetőleg kijelentés céljaira rendsieresllelt be-, Illetőleg kijei enlola pókon köle esek magukat minden esetben be-, lile ő eg kijelenteni. A lakAi, illetőleg szállás 24 órát meghaladó ideiglenes elhagyása esetén pedig az ideiglenes lakóhelyen az e célra rendszeresített be-, illetőleg kijelentölip n kötelesek magukat minden esetben be-, illetőleg kijelenteni.
Azokat a tanulókat, akik Iskolai fanul-mányaik Ideje alatt nem állandó lakóhelyükön laknak, a bejelentési kötelezettség szempontjából korábbi lakóhelyükről véglegesen elköltözőiteknek, az uj tanulmányi Idejük alatti lakóhelyükön pedig véglegesen beköltözőt leknek kell tekinteni és az e célra rendszeresített bé, illetőleg kljelentölapon kell öiet e helyeken be-, Illetőleg kijelenteni.
Azokat a személyeket, akiknek állandó lakásuk hajón (uszályon) van, a hajó uszály) telephelyén kell — miht végleges lakókat — az e célra rendszeresített be-, Illetőleg kijelen .Alapokon be-, llletólss kijelenteni
Tényleges katonai (csendőrség!) szolgá-latra és közérdekű munkaszolgálatra bevonuló személyeket Állandó iákóhtlyUkról nem kell kijelenteni. Abban az esetben, ha ezen szolgálatból vaó leszerelés után a leszerelt Siemély nem ttr vissza abba az állandó lakásába, ahonnan szolgálattételre bevonult, a régi állandó lakóhelyére vonatkozóan az e célra rendszeresített Uje-lentőlapokon kijelentést, az uj állandó lakóhelyére voralkozóan pedig az e célra rendszeresített bejelentőlapon bejelentést kell tennie.
Ha az ideiglenes lakás véglegessé válik, az előző állandó lakásra vonatkozóan az e célra rendszeresibtt kljelentölapon kijelentést és a véglegessé vált lakásra vonatkozóan pedig az e célra rendszeresített bejelentőlapon uj bejelentést kell tenni.
Lakásváltoztatásokra vonatkozó belelentétektét függetlenül be kelt Jelenteni:
a) minden év Január hó 1. és 31 napja közölt azokat a fiúgyermekeket, akík az év folyamán U-ik, továbbA azokat a nőket, akik az év folyamán a 16-lk életévüket elérik;
b) a 12. életévüket elért, de a 70. életévüket még meg nem haladott férfiak, továbbA a .ti. életévüket elért, doüO. életévüket még meg nem haladott nök uj szak képzettségének megszerzésit;
c) a családi- és utónév bármily törvényes alapon történt megvAllozAsAI az ezen célokra rendszeresített bejelentőlapokon;
d) a magyar állampolgárságnak megszerzését a végleges lakás bejelentésérc rendszeresített bejelentőlapon.
A bejtUntitt ttljetüenl kötelesek: A fentebb felsorolt bejelentéseket a teVtk életévét betöltött személy maga köde* teljesíteni. A 18 évesnél fiatalabb
„Mjiiiélyra vonatkozó bejelentéseket i családfő, vagy az a szállás-, munkaadó tartszik teljesben), akinek gondozása, felügyelete alatt áll. Az Imi nem tudók helye t azok hozzátartozói, szállásadói, gondozói stb. kötelesek Kitölteni a bejelentőlapokat.
A tanintézetbe, nevelőintézetbe, kórházba, gyógyintézetbe, rendházba és más Ilytn jellegű köz- vagy magAnlntézetbe felvett személyek, a szállodában, peniio-ban megszAIIt, az országos letartóztató Intézelben, klr. bírósági fogházban, rendőrségi fogdában és toloncházban, jsvitó-neveTölntézetben fogvatarlott il előleg beutalt személyek lakásváltozására vonatkozó btjelentésarvel, e személyek helyet! az intézetek felelői vezetői (megbízottai), az állandó hajón (uszályon) lakó személyek bejelentéseire vonatkozólag pedig a hajó (uszály) tulajdonos (cég) (megbízó tja) kötelesek teljesíteni. Ezen esetekben azonban a bejelentendő szemelvek kölelesek a bejelentéshez szükséges adatokat a valóságnak megfelelően bemondani L, ezeket esetleg a rendelkezésre áltó okmányokkal igazolni. Az adatok valódlságAérl a bejelentendő személyek felelősek.
Bejelentőlapok beszerzése és kitöltése.
A különböző bejelentekhez szükséges űrlapokat a dohányüíztwiékben lehet beszerezni (a be-, HlelőlcK kijelentőlap Ara darabonként 2 -kettő) fillér, a szállodai be- és kijelenlőlap ára pedig darabonként 10 (10 fillér)
Az űrlapokat tintával írva, a valóságnak megfelelően olvashatóari kell kitölteni az űrlapok hállaplán levő figyelmeztetésekben foglalt rendelkezések szerint.
Minden bejelentés! kötelezettség alá eső személyről külön be-, illetőleg kije-lentölapot kell kiállítani, kivéve a családfő nevét viselő 12 éven alul) Ibi-, Illetőleg 10 éven aluli leánygyermekeket, vala mint az 50 éven fel\'ilf törvényes feleséget, akiket a családfő lapján kell be-, Illetőleg kijelenteni.
Mikor, hot és hogyan kell a bejelentési teljesíteni:
A lakásváltozások alkalmával a bejelenlés a beköltözést követő 24 óra alatt, a kijelentést az eltávozást megelőző 24 ír.i alatt, egyéb bejelentéseket pedig a bejelentés alapiát képezd okiratok (pl, névváltoztatási hatAroza\', fza> képzettségi bizonyítvány stb.) megszegését követő 8 nap alalt kelt teljesíteni.
A bejetehléseket azabábszerűen kitöltött bejelentőlapon, az illetékes rendőri bejelentöhtvatalban (rendőrőrszobán) való beszolgáltatással és iebélyegeztctésset kell teljesíteni,
A személyes bejelentési kötelezettség teljesítésére vonatkozó rendelet a be-, illetőleg kijelentés teljesítésére kötelezettre, a lakástulajdonosra (föbérlöre), házlula-dnnonra, szálloda-, penslólulajdonoara az alábbi kötelezettségeket állapítja meg:
1. A bejelentés teljesítésére kötelezett személy köteles.
a) a különböző célokra szolgáló be-, illetőleg kljelentölaDokat olvashatóan, a valóságnak megfelelő adatokkal kitölteni, illetőleg ha ezt helyette más teljesíti, az adatok valódiságát bizonyító rendelkezésre átló okiratokat felmutatni;
b) a kitöltött be-, Illetőleg kljelentőla-pokal beazolgálta\'ni és lebélyegeztetni;
c) a lebélyegzett igazolószelvényeket a lakás bérlőjének, tulajdonosának, vagy a háztulajdonosnak, haladéktalanul bemutatni és ezen szelvényt vele aláíratni;
d) az aláíratott igazolószelvényt a háztulajdonosok (megbízottjának) a belüso-ros nyilvánlarókönyvbc beírás céljából haladéktalanul bemutatni;
e) a lebélyegzett igazolószelvényt gondosan megőrizni és azt hatósAgi közegek .elhívására, hatósAgi eljárás alkalma.al felmutatni;
f) a 12-70 év között lévő férfiak lakásuk végleges megváltoztatása alkalmával az elhagyott lakásra vonatkozó kijelentő-laphoz az erre a lakásra vonatkozó bejelentést Igazoló szelvényt és az uj lakásra
vonalközé bejelentőlaphoz- az elhagyott lakásból való kijelentést Igazoló szelvényt csatolni;
g) az Állandó lakásból való ideiglenes eltávozás alkalmával az Ideiglenes tartózkodási hely drnét hozzátartozóinál, lakás-adóján ál.hAzlulajdonosnAI stb. hAtrahagynl.
2. A lakástulajdonos (főbérlő) köteles:
a) ellenőrizni, hogy i tulajdonában (fő-bérletében) lévő lakatban lakó, tartózkodó minden személy siettet tett-c a lakáavAI toaáara vonatkozó belelentést köfetetett-sigének. Nemleges esetben arról ¦ m. Idr rendőrséget haladéktalanul éitetllenl;
b) a tulajdonában (főbérlelében) levő laVAibsn lakó, tartózkodó minden személynek be-, illetőleg kijelentett Igaioló szel vénvél felmutttAt alkalmával haladéktalanul aláírni és visszaadni;
cl Ideiglenes tartózkodásra eltávozott lakójának ídelglenei lakcímét megőrizni ét azt a hatosául közegek felhívásain közölni.
3. A háztulajdonos köteles:
a) ellenőrizni, hogy a házban lakó, tartózkodó minden személy eleget tett-e bejelentési kötelezettségeitek, nemleges eset ben erről a m. klr. rendőrséget haladéktalanul értesíteni;
b) az aláírás végett bemutatott Igazoló-aielvényekrt aláírni és a felmutatónak haladéktalanul visszaadni:
c) ¦ házban lakó minden személyről betUiorot nyllvántiríókönyvet vezetni, abba a lakáivAllotáara, továbbA I családi- él utónév megváltozására vonatkozó minden adatot a felmutatott és lebélyegzett fgatoló-azebéoy alapján beírni és a aaelvényl a lul.vdonosának visszaadni;
dl Ideiglenes tartózkodásra eltávozott lakójának Idelglenea elmét a bettlaoros nyilvántattókönyvtw bevezetni;
e) a bettltoroi nyilvAntartőkönyvet hivatalos cllAráaban lévő haldiát! közegeknek felmutatni, a rendid hatóság tagjainak felhívására azt beszolgáltatni, a megtelt nyllvántaitókönyvet megőrizni, Illetőleg i lakóház Ilyen. rendeltetésének megszűnte után a rendőrkapitányságnak (bejelentő-hivatalnak) benyújtani.
4. A szállodák, penziók és mii szállás adáara szolgáló intézmények felelői vezetői kötelesek:
a) állandó lakójukra vonalkoiólag inlud-aion kötelességeket teljesíteni, melyek az előző 3. pont szerint a háztulajdonost
terhelik,
b) vendégeikről, ¦ liUiváltoxáira vonat-koió bejelentések megtételén klvtll, a meghatározott mintája szállodai nyilvántartó-könyvet vezetni, azt u be-, Illetőleg kijelentő la [wkkal együtt naponta a rendőrkapitányságon (bejelentőhfvatalban) bemutatni, hivatalon eljárásban lévő hatósági közegeknek bármikor felmutatni és a rendőr-hatóság felhívására, vagy megteltük esetén a rendőr kaoitányaágnalc (bejelen töhlvauinak) beszolgáltatni.
A háztulajdonosok, szállodák, penziók felelőt vezetői, a reájuk háramló kötelezett-•egeket iráibin megbliott s a vonatkozó bálban, szállodában stb lakó mái ens alkalmai személlyel Is végezbvheUk. Köteletek azonban ezen megbízottjukat, Illetőleg ennek személyében való váltósait a megbízott nevének és személyi adatainak feltűntetése mellett előzetesen a rendőr* kapitányságnak ibeJelemőhlvaUliiaU) bálban bejelenteni. A megbízott állal elkövetett klbágAi ételében a megbízottit 15 napig terjedhető ellátással és ha i fel-uayelet vagy ellcnőrzét gyakorlata bt n megbízót mulasztás terheli, utóbbit kihágás miatt 200 pengőig teriedheló pénibünte-tésael kell Büntetni,
A rendeletben meghatározott szabályok megszegése, kijátszása, valamint a népmozgalmi nyilvántartó Ideiéire való Igazolatlan meg nem Jelenés kihágást képez ét 15 napig terjedhető elzArAastl Illetőleg 200 P lg terjedhető pÍMbüntetéBiel büntetendő.
Nagykanizsa, 1941, január hó 23-én. 24o Polgármester
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján veheti Igénybe, melyet a Zalai KOzlOny kiadóhivatala állit kl a Jelentkező olvasók részére
bútort „üfeillpaiisöiWirlríÉIeilWiÉl
vegyen vagy rendeljen,
I Itti megbízható és olcsó.
Ctttttfery-aut 11
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
107/Ké. 1941.
Tárgy i Lucerna vetőmag besier-sée! módja.
hirdetmény.
Már e hónap első napjalran közhírré lettem, hogy a lucerna velőin igot február 2-töl kezdődőleg zái Ili helyezték, vagyis ezen iuö\'ől kezdve mindenki csak a hatáság engedélyével rendelkezhetik a bejelentési kötelezettség alá cselt készleteivel, a szállításhoz pedig szállítási Igazolvány szükséges Ugyanekkor azt is közhírré teltem, hogy a gazdák brgyan Juthatnak lucerna vétó-maghoz, ha erre seUkségük van. Minthogy a határidő lejáróban van, Ismételten nyomatékosan figyelmeztetem a gazdákat, hogy akinek lucerna vetőmagra van szüksége, erre vonatkozótag Igényit legkésőbb február 17-in, hétfőn estig jelentse be a városi közellátási hivatalnak, Hu-nyadl-u, 16. sz. alatt, mert minden gazdának csakis ezen igénybejelentés slspján fogja a Növénytermelési Hivatal a szükséges vetőmagot ki-ula\'nl s a szállítási igazolványt kl-állliani. A közellátási hivatal erre való tekintettel hétfőn kivételesen 6 óráig áll a felek rendelkezésére.
Nagykanizsa, 1941. február 14. «, Polgármester.
3176/1941. \'
Tárgy: A honvedaee, lóvásiiláu.
Hirdetmény.
Kőzblr.é teszem, bogy a pécsi m. kii. 4 íz. honvéd Ideiglenes lövésálló bizottság folyó hó 21-én délelőtt 9 órakor Nagykanizsán az ál-lalvásirtéren lóvásárt tart. Felhívom azokat, akiknek katonai szolgálatra tekintetbe lőhető, eladó lovuk van, mutassik be a |«!zetl bizottságnak.
A bizottság vásárolni óhajt 4—9 évii hátaslónak, tüzérség! hámos-lónak vagy tüzér mólháslőnak alkalmas melegvérű lovat és a hátaslovakért átlag 6—800 pengőt, a tüze ségl hámoslovakért áltagosan 7—900 peniiőt, a tüzér málháslovakért 6—700 pengőt fizet.
Isméit Jó szármaiáa a ló értékét emeli. Az eladók tehát saját érdekükben cselekszenek, ha lovuk marhalevelén kívül lovuk származási lapját (fedeztetésl legyél, szabályszerűen kitöltött cilkózásl igazolványát slb.) a vásárra magukkal hozzák. A bizottság csakis olyan lovat vásárol, amelyik 3 hónapnál bosi-tzabb Ideig van az eladó tulajdonában. Ezfa jirlattal Igazolni kell.
Nagykanizsa, 1941. február 3 in Polgármester.
zalai KŐZLönv
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „MllutMágl a. T. II.Qyk.íliM-,
t\'.ioiő. kiadó: Zalai mm,
Nyomaton i
¦ „MlfftlSuill A. T. NigyKinllM"
¦yiaiajiia. HagyU.lm.. (Nyomdászt totál i z.ltl Kár.lyJ
81. cWolyam 39 Mám.
NsgyktoliM, 1941. február 17 hétfő
ára 12 fill.
ZALAI KÖZLÖNY
So«rkS9UJos«c: e* kiadöliiif jtal: Fóui 5. s/.im. MtsádCKik minden berkoznap aíiuUn.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarfts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 fiitér. Szerkesztőségi és kíadóliivatall telefon: 78. sz.
Mit tett a Teleki-kormány Zala népének megsegítésére 1
1 Magyar Élet Pártja zalamegyei seregszemléje Nagykanizsán
Vftéz gróf Teleki Béla főispán a magyar kQrmány munkájáról — Laky miniszter Nagykanizsa szerepéről és a kereskedői pályától — Martsekényl Imre az „ötvenszázalékosokról" — Ilovszky Jioos: Zala megyének a Baross Szövetség mindenkor rendelkezésére Ali — A zalai falvak hódolata Kormányzó Urunk Iránt — Somogyi Gyula beszédes statisztikája a zalai községek képviselőtestületi tagjairól
A MÉP xalatnegyei nagyválaaztmánya ndvBxsö ailrgSnyi küldött gróf Teleki PAI minlsuEteralnBknek
Csattanós választ kaptak vasárnap a Magyai Élet PáUja zaUvánmpgyci n\'igyvépsztjiiuiiya részéről «z »őtven szát;iléko4ak«, a K^ttogótn,\', a MÉP etjén, kntsnérgező hírverés boszbr-kónykoiiyhájáivtk sandasziamü kuk-íiii, ;| >j(U."inU\'.nrói jotiban értesültek* és társai, nkik tevékenységűtekéi nwg bénítanak me^kasztanak mindén komoly építőmunkát ás akik nagyon rossz szolgálatot tcszmek a tvlbóu Hiú mbgyar Hazának és feltápászkodó népének, rvtei^ő^hcttek n M*i gyar fttet Pártja zalnváitmiqgyci szervezetének erejéről, lendületéről, inunkakészsóiféről, ielke;*edc*éről, fej lődésérői, térjeszkedéséről ós -fegy-v«rbcáliáBánól. Otym hátakn*8 meg-hiozdulása -volt ez a keresztény magyar memixti tábornak, amelyre méltán büszke tehet .ininden igaz mar gyar. Eljöttek vármegye min-
den részéből a Magyar Élet hatat-rona sze^ezeténck vezetői, tíwíeivó seiöi, kiküldöttei, hogy részt vegyenek a ScjfgsíeMieX a családi nagy* tmiácskotzason és erőt m»ritsenek « hivatott vezSfinekt ős utírtbítatók ulttt-igizitásAból, tájéktKtatásájbÖl, üzftiB-téből és elhozzák sok tiz és tufizer *Ia! ínagyar üdvözletét, cgyüvétar-tozásának százféle jeleit, hűséges niigyarságuk fogadalmát Zala me" gye szivébe : Zrínyi Miklós patinás, ős: városába. Olyan mo-Í ezí a-vasár-n-ip,. hogy feiujongbU B hihgyar léek ennyi és ekkom magyarhüség l^iian. ,és ez a sofc-sok magyar őn-szem mind hitet tett Teleki Pál nfim tetl korrnányfi és konstrukc\'ównun-káj.i aii\'^l\'ctt. Olyan vótt cZ a nagy-válísztmányi értekezlet, mbit egy m igyap ünnep, melynek ünneplő közönsége tomboló lelkesedéssel tanúságot tett vezérei mellett. Ott láttuk Zalaegerszeg, Keszthely, Tapolca. Balatonfüred, Stftn*g, K«0|r Qsanridák községeinek képviselőit küldöttségeit, akik rárodságbt nekn kímélve főttek cl a MÉP nagy családi értekezletére. ; (
A k-íeiiyel értekesiet
Ilovszky János, Na^kanizsa or-W.aaXy.üVcM. képviselője mKr szóm-;
biten Nagykanizsára érkezeit Cs-jr-góról dr. Domokos László orszó, gos Baross-igazgató és Mester Kálmán B-tross-titkár kíséretében.
Vitéz gróf TftRkl Béli főispán autón érkezeit Lefenyóre, ahol a pái\'theiyiségtiL\'n nópcH értekezlet volt. Itt dr, csempész Dénes kir. közjegyző, MÉP-cInök níeleg Sza-v-ikbnn k<i6zbin!ö(te a megyei pártelnök, főispáSi-korüminyUiztost. Vitéz gróf iwieki főispán egy órás he. szédben jshnlurtelte ->z álú\'ánxxs hely-
zetet, rátnut ttott a kormány tevékenységére, főleg zniai v\'szonylat-tíin, majd az idöszsrü kérdésekről tájékozhatta nagyszátmu hajllgjatósá-gát- ; | ,i
Értekezlet után vitéz gróf Teleki főispán Nagykanizsára haftttott, a hot dr, plibái--Viktor kir. kortiK\'my-főtpjiácsoe látta vendégü\'. Este sztf-kefcflj pártvpzetős\'égi OrtekezHit /olt a MÉP\' Kölosey-^fQii párlhelylségó-b«n. \' | I Y *t\\ VI \'
Laky miniszter és az országgyDlésí képviselők megérkezése
Vasártt\'lp dfletőtt órkczoll meg (>o-lényi Pá\'.\', gr«\'ir Komlss Gyuta, Hu-szovszky Lajos, Ángyul LáaaGdt M«rtse<
kónyi fimv, slh. orsziiggviilóií képviselők, (i zalai negyei knlhlúltsegűk, dr. Brand Sándor a-líspán, vlóz II\'iV, lg. nác. liyug, alezredes, niegjoi. főtitkár, l. ^e Zoltán nrinjszteri tanácsos, vilez Selmcezy Mihá^\', a KoiOskcdeaní H,i-viilal osztá"-y\\-oz<rf/ije, dr. IlorieVindy Jenő miniszteri osztályfőnök ós még számoson. Kgyre-iiiásni\' gyülekeztek a pályaudvar II. osziályu,őttcnntóhe, ohot megjeleni vitéz gróf To>ky llé?l!i fő-ispán is tikárával, dr. Józsu l-\'áhíán szolgnhiíóv.O, (b. lliliál Viktor f«lso-liázl tag, nbvszky János képviselni. Somogyi Gyula, :i MRl\'-kerü\'W dhiöke, máltai kivig, Domokos LásiS> igaz-gaió, dr. Csempész DttHs kir. közjegyző, dr. Králky István potgiinne.slcf, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Lontuy Akin föszolgiihiró, gróf Somssich Antal földbirtokos, dr. Ortey György kir. kormányfő tanácsos, ifj. báró Inkey ,Ió-zseí. vitái Itontíik Lajos k\'r. komiány-íölanácsos, KovátS Nagy I\'At tcndr>r-fi\'ilonácsos, Miklós János, vitéz Tóth Dóla társkeni\'elvezetők, a körzehez--lök, n zalai, somogyi ós fővárosi sajtó képviselői.
Sagy inilegséggo logadták dr. Laky Dezső minisztert, tiki megvárt t a budapesti gyorsvomt beérkeztél és a megjelentek ó\'én fogadt-i Marfsekóii.vi Imre kójtviselöi, uz ágj\'b n fekvő be. leg vitéz Lukács licla országos MEP elnök heíycttesét,
A jx>litlkiiMik és etökejősógok ezután hosszú autósorban a Városi SzinlnU-hoz haHrttWt, altot oddtgri nuir min-
den lalpatuiuyl hcj>- q\' volt fnglal*a.
Szűnni nem afeiró ováció fogadia dr. Laky Dezső minisztert \'éS a vele érkezeit vezető férfiaktt.
A lelkesedés Jecslifciputtá^i
Vitéz gróf Teleki Béla lőlspao
nyitóit1\' jmög a nagyváiaszl mányi értekezletet, kVejtvén íz összejö^eji célját. Kegyeieltel qttMkBttty mt*& az ország elhunyt nagy fiáró1, gróf Osáky hftVán külügyminiszterről, m"jd Ollny László földbirlokosról, a keszthelyi kerület érdemes einökó-ről. Ktfejtette* a főispán, hogy azért hívták .össze a MÉP megyei nagyvá-lasztinányát, bogy lássa a tnégyo legnigyobji városa, milyen erőket képvjdál a MÉP és nyugodjanak meg tizonyos körök. Igenis, rehwiulást akarlak nímdezhi és ez .sikerAlt Is I
Nagykanizsán bizonyos Idegesség mutatkozik:
az egyik " suttogok tábora, a má, Sika liá^io\'Jmltt-adbtt^k lábbna, akik iKJm! tudják b.\'érni a bcikitrizéSck íuegvdóiiltásál. NJncs oka Nagykanizsán tk szánni idegességre. A nehéz pnAjórnákkni Szembe, nézünk A JiejipTcli épitö inunk t pártját azúrt hivluií <">ssze, hogy anég jobbtm lud-jtik saoigtthti címek a WtroHiiak, ennek a megyének az érdekeit. Nemzeti politikát űzünk, amikor ma fit a MÉP ta:uScskoZÍk. Az ellenzék ajn3 kritikájám. ihogy nekn lörténík semmi, szerény ada\'okkai kívánunk szol"j.
ml van folysmatban Zita megye területén.
Bekötőutak épülnek 2,300,000 pengő költBéggii, 66 krjzaógtfon l.OOÖtOOO pengőit fídyt\'mi^tban van, a lesze-ieit Iditonák fogialbr>ztatásám382.000 pengőt fordÍlfib:»k vízi munkákra. 245.000 pengőt ugyéb hnjnkttkna.ebV. bői 1701 teljesen keresetét vesztett 1635 részben kCre.setei \\*sztaU |e. szereltek fogvilkoztntástira. 200.000 pengőt a Családi A\'apr", náből 70 ezer pengőt Nagy kuni Rsa kapniiin-kána « leszer\'elTck foglal kortafcisái^. A rniinkí ibérek kifiaitfisénét a icsze: reit katonák 26 sziizaiékkal t<^b>*\'.t kapnak. 1811-r/ín a Vánmegyci KöbH, Jó\'.éti Szövetkezet 1,000.000 pengő alappal 1000 családi ház: építését tűzte feladatául,\' állatok beSseraését, lenmbg beszerzésót\' leszi lehetővé, 15 községben folyik o gycrniek étkeztetési akció, cKOnkivül ilsző-akció: 71 tejes-üszőt, 280 borjiit, 150 ser. tést osztottuk ki a gazdáknak. Afökh reform1 torén 128.000 holdat vettek igénybe. A megye terülelón 22.(XK) hold igénybi \\«tt zsidó bírtak, ebből letárgyallak 4200 holdat, 9200 hold pedig lerárgyfilsís alatt ált. A gazdakozőnség régi k\'MiiiAájjA «-ZapA ftiiyó szhbá\'yonása. Ennék lervci már eikészíiitek ós « miiiipztéi\'iujroí-i bm \'vannak jóváh,"gyás végett,Igye." kezik ezt rövidesen még\\Titósitajii.
és cukoiV\'kció folyik. A mttl kormányzati i«ndSíjcr tehát igenis dolgozik, A céltudatos- kórmÉnypo. Utika tetle icheWvó, bogy visazaknpr tuk légi területeink egy .részét, de becsület kérdése, hogy ezt most gazdaságilag kiépítsük. \'Őszinte, egyenes, magyar politikát folytatunk. Cmk akkor ICsZíihk érlókea ba-ráfcii nagy szojiiszéda^nknak, ha nPin! térünk te eddigi utunkról. Nincs ok s^jnímifélc csüggedósre, bízzunk kipróbált vezetőinkben, váiWjuk a nibfeyor- sorsot és fejíossZük továbjbí ;tz erkölcsi tökét, hogy megtartsuk ezt tíz országot további ozer eszfénJ]
dői«. ; f
A főispán beszéde nagy hatást váltott ki. ; ? , ! . | [ |
Laky miniszter — Nagykanizsáról
Ezután Laky Dezső kőzeilsiiisl miniszter áVbtl fel nagy ováció közű. pítlc.
— Tegnap debitáO móg a !,aját kerületének vaWsztóihoz Ítészeit,, kezdte ná-g beszédét Laky miniszter. Vógtefcn ö róinmel vesz részt az itteni érte-köztelén, g)"Crmekkori álma vJIósult meg, amikor má itt beszcHliot. Riszen mnen nem messze, Csurgón szüleiét^ Kaposvárott járt iskolái) i és örömVn^l gondol vissza azokiQ az. időkre, amiket ill töltött, ahol a TcjtSdésnek ezt a Intlü\'clót\' látta. Bőszé:! arróí, hoW Somogy és /.aVt közölt, Nagykanizsád de sokszor tette meg az ut.it a klnikie-ren ós mindig arra gondot, \'hogy
mikor fog Kapoavár Nagyka-nlzsllg emelkedni,
amelynek már akkor imu-kiis neve yq\\i. Hogyan ,voft ^dtetséges, b.^j\' az fljr-sy.ágliatártól nem inesszic ez á város eay su\'^-al Iflrtr 1\'^\'\' olyan dftzdjtko-(bisi ágnak és ujtmtk észszerű nS^fo-gtlsn volt az oka, hogy Nagykanizsa így emelkedíjU. ki ós oly guzdajiíigi
ZALAI KÖZLÖMV
li
0. F. B. Harisnyák
nagy választékban
Szomolányfriál.
várossá led. Mikor mu befordult Nagy-kanizsá/j, liilta, hogy kedvező te\'*pfi-losí helyen van. A keresked\'t\'ltatf volt az, amely mnok a varosnak és lakosságúnak jobb létet adott,, a szA) liti-znkal emelte, a polgári jöjííet bizlo-NJlottu. balgaság, mondotta, hogy n kmwkedcleni egy rétegiiek !ett voQtin u privllégHunit. Rámutatott arra, Imgy tez a város infflr ail2. és 13. szazadban egy lüktető, hutabnas k©iesk»dftl?muek volt a k;tauja, «- l>e és kifelé menő forgalom kapuja volt, aimílycn ál a csere történt es üzöi jelentjős anyagi gyarapodásra tettek síért. Majd Lsui/er-lette n régi és a (mai kereskedelmet és párhuzamot vont közte. A keresi*, delem átépilésóröi megemlókozve, rá-mututott orra « nagy munkára, amit a kercskedelonuiek kei«sztéuy és nemzeti szelíwmniel való átH itásara bosszu esztendőkön át a liaros Szövetség végez, amelynek vezére ós Helke Nagy-kanizsa országgyűlési képvÍw!Öjt\\ liovszky János, akinek munkáját cs ik iá tudja értékvifii, aki tisztában van a nemzeti koieskcdclem fontosságárőll. libresztgetni kívánja »z emberek ér-dí\'ktödését, Iuirv mennyibe érdemes « gyemtekeket a kereskedői pályára vn-ui, t>ogy a dédunokák t-gy boldogabb MngycmxrezAgol tudjanak üdvözölni
A kereskedelem végtelen lehetőségeket ad.
Ismertette a kcreskcdeíem évszázados munkáját, amely oly tevékenység: uriüt meg kelt lantnál és |iedig ott, nbol ez adódik. Ami gondol, liot leicmtes-sék elö ennek az országnak halárain belül" minden olyan nyersanyag- amit fel lehel baszniilni. fis itt rámutatott ii hulladékok incvOzeicsen vashulladéka gyűjtésébe gyenuekek fclhasznitósavA tioitdoskodás történi, hogy a hulladék bevallásúnál nüncH jobb árakat kapjon a leadó. A gywmekek i>edig tanúinak, umlsniereie. bővülnek, ny.totl szemmel néznek, tudásukat élesítik. A kormony mindent megtesz a maga körében: kl-veszi a lütbiraniányként kézben levő kereskedelmet, Iwgy pozíciót adjon a Jíatal magyarságnak. IX1 a kereskedő, leni tökét is igényei A kbnnóny az önállnsjlásl Alapból kölcsönöket nyújt, hogy önálló egzisztenciák nVtuel nagyobb száma létesüljön, Majd bftszet* a kormány szociális munkájáról,, ametfy az évek folyamán fog kibontakozni; a hátak tízezrei épülnek, l\'og.v " gény ember érezze, liogy ö nem áll egyedül u világban, liogy annak zaika, tolása az « érdekében történik. Mosl folynak a tanácíioxások aiudton B-14u»> gokou, amelyek az e^ész magyar gazdasági életre kifognak haim\'
egy jobb élet megteremtésére.
Beszélt a mezőgazdaság fejlesztenének szükségességéről. A magyar nép köves-kői i-l mindent az á&itáikmiány fej-l*sztésérc, nen»GrUíuC«éKi, tejiy Oszakátok szaporító sáro, mert línrópiü^oki nagy pusztulás folyik és a bíiboni után óriási áilat-ki*it^ik\'t fog imitalkizn\'s és akkor az a nép fogja diklájmí a piaci kirnkut, amelynek eríis iUí.UiiÖoniáii>lti van és vzek -lesziiek az igazi \\agj\'oiu>so. ds\'is utjai. IX\'lvogj\' topog a konnóny egy belyou: u kortiáXny széditö tendi\'i-li-tlat ddgozik és nijnlsnito.i., ami az cg
. zlsztencb-k m^alupozsis/ira van. vfcli\\ui-¦zyorsan bilózkedik. Hlgij^ak Magyar-orszi\\g jobb jövőjében — fojpzte be beszédét l.aky minUízttr a l»nklgatö.M\\g
- viharos U\'lszúsnyiU\'iln.itus:, közejielle.
Martsekényl Imre képviselő beszéde
Martsekényi lani« (vitéz Lukács Béla orsifágos MÉP-ebu"ík bjclyetteí*) orszaggj illési képviselő kezdte ímea ezután b*?jiz*Mét, «ki kljetóntetfe-, h«gy. öiiM^hogy annak a férfiunnk a kerűtetébeai sz^lalhAt fe\', aki ani>ult &\\-e\\*a\\ át Íokoz»H uttörö . aiUnkáp
végzett, íiniicLyet ni» nVár annyian dalolnak - do amikor liovszky János a szürke úttörők niunkéját vó> geztv, akkor nran lótbjk még <oket. Halárról haltunk m", ha keiKSzrtéJiy átállításról halfajuk m1\', hogy az«pAk kCMeScbb gondod helyezik «i« fiaikat, akkor mondjunk néhány elismerő fiZÓt liovszky Jánosnak í^. Utal L«ky miniszter hatalmas Neszedére, amelyben egy komoly szakértő eimf nyiiutkozoU meg. Mi « l*r| pesziény és ncan/cli politikáHu, « 8Zf.ikildaliun imiunkára építünk, mondotta, Vezclöink olyanok, mnijl a kp-rál, mely doool mlmJen hn\'lámvc-réssei. Annak o kormányak ez egyik tigja szólalt «i« fel itten, amelyik rábizonyított", hogy méltó ° ma-gyfirság\'bizpititira, anjiöaír a hót ós fél millió \'ikosu , ¦ . | Magyarországból tizennégy milliós küzépállamot alkotott, ez nem kritikái, de bizalmat érffc-miei. Mi egy reális, becsüteles külpolitikát akarunk, szívesen vesszük, azt, aki túl akar Jicitátul beainöiikcl, de nCatt hanggal, hanem koimíoty cselekedetekkel. Legyeit vójj-S « jx>Jir-tik;ii hecociődóseknek, mikor mind-wmyiunk édesanyja 22 évi szenvedés .után kimbe? » IjClcgségéböl. Jwjj annak, oki ellenálló erejét tönkre akarja tenni. BáipiiüJye-a legyen is az uj Európ#, d3 Hinnél a mi szerepünk oiytttí iesz( mint AmiJyCn erőt mi kitudunk fejteni. Minden viz alatt áll, testvéreink ezrei sírnak, tónkreietle őket az ár, retnegő öz-\\«gyck és jajveszékelő árvák hangja
liovszky János tendfá\'elcs lioszédéleu miinhínekolölt köszönetei mondott l.aky miniszteniek nagyszalxlsu beszédéért, ügy nagy magyar ájlainfórri szép lelke\' nyttatkozott meg beiuie. és Ita a gazdák mcgroiiadják taztáosát: Ík>gy állatokat tteveüijeuek, az gazd^kgságojl Tog jelenteni számukra. Köszöni min amazoknak, akúk a megye minden\' részéből idejűitek, köszöni a íftepau. beizéf-dét. Klisaneröleg beszéfi a icormány nagy munkájáról, amit kifejteit már eddig is, A kómiány botos munkájúnak eredményű az ország egy részénok visz-szuszerzéMi. Kéri bauy tr^rsjeztart^ hogy n" csinálja meg azt, amit edtVig tett: liogy lietvon nap útu nftítonta c*nk húrom órát líszik ós u többit munkával
tölti, meri íNtükt^ég v.ui nekünk ignz niagyarokm. Nekünk nem 50, hanem HW szúzuWkos magyarokra van szükségünk. ,\\ 2000 csziendös kultúra uwlb lett keresztény vftagmfoejel akuruuk, hegy jjarasil ós ur vgyformáo ine^eaé-gédettek tegyenek, Ketesztü\'i visszftk u keresztény gazdasági polnVkát zafti megyének u banoss Szövetség mindenkor iCiidelkezésére á?í. Hogy Nagykanizsának cxporl-iniport városnak k<-b. lennie, «zt l.uky miniszter csurgói beszédébűi is htüKhattuk. Uyárak-it kcrl alaj)itazi i, tttu nkásokat fogtiuBírjzlíatní, Hálás niiiuk\'jikitu-k, aki a jiooiwl ön-tudatánik fejlesztéséi sacm előtt barija. Iízért becsüli vitéi grór Teeki BdZa
főispánt.
A (fiiipán Széchenyl-ivadék.
(Nagy taps.) A főispán követ!, am/A"
száll felénk, az egyik északi áHamf l)in fiikérg-\'s kékiyenét eszik a nép, miikor egy országbaji ugy torűíwl itz anarchi", hogy Saját katonáit ki-\' Outi petróKuutfoal j itl "z Ideje, hogy vége [tegyen a inagyar szóthj. sasnak, inert ma a tét iszotm/ü&n n\'igy: I I
Szent litván Birodalma, amelyet cikvalterkózni nemcsak gyalázat, li"ni.\'in • nemzeti óngyllkos-stig. Majd ragyogó szeilojiKssogJaet cábdta a »tutoUjoU valótlan hir\\«nó-seit. Ot\\«Ji év alatt nem történt
annyi, *Vn\'í a fflW**1\' korm!á»y húron* év alatt megvalósitott. Beszéit az HJh-enszázfllékosokrói*, akik fó, lábbal itt állanak, fél lábwu a inHRft oldalon, Ezekre nérvc legjobb, ha a mi-portánkat elhagyják. M«jd frappáns -inekdobWal jcileanzi rnenüali" tásukut a hal\'igniósúg óriási denije közben. Mi egy uj világ küszöbén állunk, mi a bjáke bivei \\«gyunk, o> pzt a fjekét ugy kell nKgceinálnunk, lipgy " béke é\\«ibcu egy uj világot tenemtsiink, egy jobbat, szociálLsab-bat és ezt akarj* a nvagyar konnány
inegMnlósiteni. És ezt azon az utoó
fogjuk elérni, nineiynek #tÓrfi)e Ílo\\-szky János és bárnyiiyen rendszert hoz az uj világ, egyedül a ínH kipróbált 2000 é\\«s tanainkat fogud-juk ei( ezekben nem fogunk csalódni. Lejöttünk ide, hogy Hovszkyn ketvaztül kezel adjunk ennek a (je. rék, becsületes z:iioi népnek és mfe. gyünk tovább a mi ei\\«ink utján.., Nagy hatást kCltó beszéd Vall, ; (
Széchenyi mondott; Hass, alkoss, gyu-rapits! libben a megyében nem mába szük\'iett a Haza bölcse. !¦>. a .mai gyűlés is eredményt log hozni, itt láij.i a gazda, a tisztvua\'uo, az Iparosi képvialvc, itt uz egyliAzak kép\\-ih*.*tui^ aliol • nnyieii összefognak él együtt dolgoznak — siker fogja koronázni a munkát ii feltámadó uj magyar lia-záért.
liovszky szép beszéde után
Bitó Lijot sormásf gazda,
az ottani körzetvczelö beszólt, aki Sormás község népének hódolibit tohuácSulU a Kormányzó Ur és «« álbüa rnBgblBOltt vezelök ii\'iUit, akik épitlk az ország jövőjét. Blhoztu a nisigyar falu bizalmát, önként sor rakoztek a párt zászlaja alá, Mostjjria, hozták a jii"gyar H°ziihoz való ra-g^szkodávukat. niv./.ui.t hogy a Pő-vezér ei\\-ezet meg beauiünküt a ma-gyrü- Ígéret földjére.
A sonnási gazda tóm\'ör, szép rntt-gyar beszódórü elemsntáris erö\\*j tört ki a taps \'és óljönzés. A zalai miigyar falvak becsületes derék magyarságának léiekninegiiyiUitkozása veit ez.
A záróbeszédet \\
Somogyi Oyula
máltai lovag, a MÉP nagykanizsai kerületének érdemes elnöke mondta,
_1941. február 1?.
aki beU\'gsége dacára nagy álcMalos-sággal eljött az értekezletre. Bejelentette, hogy viléz Lukács Béla országos eiuök, dr. Ra\'docs\'ay . László miniszter, vitéz Tublsjdy Kálmán tár bornok, Kölcsey és\'Zoltán Boldizsúr kinnentélték magukat, Majd kikes tapsok kösepette kihangsuryozia) hogy a községek képviselőtestületeinek 866 tagja MÉP, 292 nyilas és 12 kisgazda, ami százalékban 73 százalék MÉP, 36 százalék nyilas és 2 százalók kisgazda. Előtte a helyzet ez ,vo[t: -19 százalék MÉP, 3\'J százalék nyilas és 12 sztkalél; kisgazda Ebből látnivaló, hogy ; ;
folyik munka,
de persze n«n nagydobbal, amikor a kormány - olyan kezekben van h|int amilyenbe szeiTencsénkne van," nyugodtak lehetünk. A inai értekezlet célja : hogy erőt adjon, irányi tnutisson, kitűzött célokra figyel-hieztcsscii. Kérte, hogy a »szem]én lÖk« nézzék niLg *a front mögölti. részt is€ és lássák meg azt, ami sürgősen os^kmdó, A szcau-lc eiső rósze itt zajlott le, ha a szemle jná-sodik része is igy bonyolódik Je, akkor nyugodton mondhatják, hogy « imái pártériekezleBwk teljes siker* volt. Inditvónyárn a nagyválasztmány üdvözlő sürgönyt küldött gróf i«teki Pál njiuiflztcrelnőkuek, A nagyszerűen sikerült hatalmas peregszeante a magyar uemfceiijiniiád sóg hangjaival fejeződött bej .
350 terltékU közebéd a Központ szállodában
Utána 350 teritékü, küzel>éd volt a Központl-szá?loda ¦\'éttermében. Vitéz grór Teájeki Ué\'a főispán gyönyörű szavaklíOai köszöntötte fel Kormányzó 1\'nmkat, in\'.jd feüliáborodáaánAk adott kifejezést nz et.ene készi^t m*rejrylet lesett Az összoeskfivOkot ki kejJ vet-Uio a nemzetuck, bangoztottu. Al.\'jimk maiduimyian tgyemberkónt kormánry* zónk mögé minueu időben. A ^közönség háromszoros é%nnei telkesen űíme-petté a Konnányzó Ur4. \'
Ilr, Krátky Istváii polgi\'irnteator szúr-uyálö poliArköszöntöjébeal nbnjititolt arra, hogy ma csak az erős kéz poftt-lil.ája H\'uelségus. A y.-.v^i nifa^trság sojegszeniléjén megjelent Laky i>*rao minisztert, a kózoláilás iejét köszöntötte. Luky miniszter vájaszában hang-sulyoztu, liogy uünden teltévaj az ország és népének érdekeit k.vánja wtol-gáan. ia\'sí az toka/niat, hogy mi-g-lássa azt, oont uz iróaszlail meBett nem iclHH mv^átoi. lUniíny marad sztunára liitó kisgazda iVJszóiaíiiWi. Köszöntötte a MÉP zaianíegj-oi váíaszt-uiányút, u zalai poSgárságot. P, ^Gulyás Gelórt franciskánus píébáiioB ujeeg-szavú polu\\rköszőntöjébeii a Nagykanizsa faOai közólt mcgjrtpüt oraszág-gyülési kójiviMCöküt köszön,tieltie faJíi akiknek munkája hozza et nekjonk a szcnlistvájii MagyArorszúgot. Cseléiryi Pál kópvlseííi pohárköszönliöjtí a Szegedi Gondolat ujjoteozisa \\vxll. laltukozntt az cHeji, liogy azok jöjjedKk most "z aratáshoz, akik uem vojtak o# « m-g-velésnól. A pozitív keiesztény és nem. »eii, szociális esaáne mCitetl roaíUjit állási.
Négy óra már régen elmúlott, a Imikor az. ebednek vége lett és Magyar Étet pártja vezetői, mint c.sa_ ládtagjai egy poihik-U éímttny bc-nyojikásoival inegL\'rö-söd\\-e visszatértek- olthonukb.1. Ki,-ki a hn\'sga városába, községébe, őrhelyére.
- A magyar vártár* !.
Nép ÜOSflAa «a hétfőre prolongálva Jjj
Budapesttel egyidöben 1 BULLA ELMA
Amerikából való visszatérése után készült 1. magyar filmje
Szeressük egymást
Szareplők. Bulla El ma, Erdélyi Mid, Hídvégi Vall, Köpeczy-Boócz, Csortoa Gyula, Danis Jenő, Blllcay T.,Makléry Zoltán, Qreguaa Z.
Elöudások kOinapokon 5,7,1), vuár-<s Onnepupokon3,5,7,9 kor
liovszky János beszéde
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
)941. líbrult 17.
EAUAI KÖZLÖNY
társasági élet
I A farsang utoltó előtti hélvég> is tóim szórnkozási lolu-tíiscggo: Szolgált Nagykanizsa közóiuógéáck. A nagy. közönség azonban nem mindenben ólt ezzol a lelielösóggoY Vonatkozik cz elsősorban a szombat esti
Turul dlsztabora
A rendezőség gazdag és szép műsort ígórl ós adott, nyílván tehát i pruitst. ganda hiánya ós a rosszat m.-gü.Tve-zeit hirverős o kosta, hogy az Iparoskór nagytenií\' félig sem telt meg. A mflsor elejón Ligeti Gyula bajtárs köszönteié a közönségei, m íjd dr. Solymár István espcics. plébános emlékezett meg n ha. táron hll maradt inagynrokróü. A nagyhatású beszéd után a hirdetőit Zsögön Lenke helyett Maróthy Magda opera, énekesnő aduit eW néhány operaárlát OS dall. KeK.ane.sen lágv, meleg Hril hangja ós tudása sok tapsot aratott Hasonlóm meleg slku;w vaftl a hatat Marion Istvánnak, akaiek szop tenorja meglepetést kelteit. A tapsokból kijutott Marton Hajnalkának is,, aki a zongora ki sóre let látta o\'. Rftndk\'vuí nagy sikere volt Zsabka Kálmánnak, aki néhány nagyhatású és megrázó erejű költeményét adta elő szép, zeigö l:u,i-tmiján. Különösen az izzó mogyarságu mellen tett öszmlo hitvallása \'aratott megérdemelten inc\'eg sik,\\rt. A müBor befejező számaként Konrád Gabriella és lovag Major lAszló adtak el:í egy iwmpás magyar láneköttcménvt. A fia. tal, lehetséges táucinüvószekuek meg is kelJctt ismólctoi szép táncukat,
Kár, hogy u fiatal rendezögárda nem kérdezlo meg a tapasztaltabbak vóJcményét. Csak a rendezési hibáknak köszönheti), hogy az c-st külső .siker-kópé nem á&l arányban a,müsor mvA-
jáyrfl, antety mindenképpen gondosabb és körültekintőbb rendezést é-s ezen át nagyobb közönségei érdemiéit VoCna, Igaz, a műsor alán érkezettek, majd u kávéházi záróra ulUín átszivárg, ittak némileg javítottak a helyze\'cri ós a fiatalság az Adriul jazz ós.Tomii Tonjt eigányzenekarának játékára jő bPogU; latban hódolt a bino örömeinek zár-óráig.
A gimnazisták műsoros délutánja
kílünó\'cn sikerült. A gimnázium loma-lenne ssufcSáskj nw^ztévt, s apnüsor ós o büffó egyaránt gazdag ós SNexetos volt. A műsort Kerényi luutgrfutos népi játékai vezették 1» Balogh Lajos tanár rendezésében, A iioj TuHpán ctmáben Ganó Kornél, RelobQrt Tibor, Joó Imre, l\'íttner György, Szegedi János ós Veress Kndre I. osztályos tanu\'ók vidáim éneke ós játék i srörűkozt itsa a kőzónééget,, inig a másodikosok: Hevesi Jenő, CsflBug Jenő, Bakos Péicr, Czobáncxy Károly, Hosz\'* szu Lászfó,. ljcngydl Mikfiós, Némclh SziTveszjer és Sao Anta* a Gvűrüsdi eimü játékot adták elő ű\\\\éttei»\'íék el. A í.udosjátékban különösen nAgy likcie volt Vörös Elemérnek, aki a gazdaasszonyt ós Bemáth Győzőnek, aki a szoJgáflsót olcvcnitetio meg nöi ruhában. MeTSettük Kiihár lerouc ós Szdiycs Dezső vontak n farkasok, HO«pe} I/ajo*», Rábai Kármán, Nagy Mihály és Szabó Tibor a libák. *
A műsor második számaként >Ro ¦I7.nck nem sikerül, eimmtíl Darvis A. egyik tanulságos és érdekes egyftfvo-uásosi\'u mutatták be a cserkészek, a melyben a légoltalmi gyakorlatot végző ügyes cserkészek egy kémet fognak itt Az őrsvezető szetO|)él)Cn Kollár Ke* rene, a porlás-kém szerepéién b\'crócs
György, inig a főhadnagy swjcpében nemes Bieucr Pál vili. oszl%os tanutók tűnik ki, de nagyszernek és közvetlenek voltak u többi cserkészek\' is: Halász Ottó, Misik János, Eröss\' Ferenc, Vörös iCkuner, Bódog György Ős Horváth Tilxir. A közönség számává is élvezetes ós tanulságos darabol MCd-vigv Mihály botár rendezte.
A műsor teg^iemokedöbl) száma a
Szenlivanéji áioiii^zjátéku vott libben a hatodik osztájy legjobb műkedvelői reniekubck. Láiui>aSz wtotf&a*
vidáman, nagy- kedvvel és :--nk*seaé\\s#l játszottak a szereplők, de tudlak ís ós némelyikük oly meglepő szinéSzj kószs sógröl tett tnnusságot, amely - áfoa\'.A* nos meglepetést k«?tcit. A kitűnő cgyftt-les köZÜl is k;tüul Ka\'Aróy István, aki Zuboly Likacs, majd Pynuius szc-
lenében minden rhozdiHatávaA, szavával mosolyt Ós d;nit fakasztott. Méjnó lár-sai voltak a szendekájíű Tóth Endre mint Thisbe, a jótiumorii l\'agony Hu-iKrt, úgyis m\'nt üstfoltozó és ugyts, mini Fali a nagyszerű mastku Králiltz
Islván, az Oroszlán, vt\'amint Vackor áes szerepéién Kovács György \'ós a Holdvilág: Báron I.ászSÓ. M.-gérdanol-lik u sok tapsot ói a nufleg sikerl. A szetlemes kr»zját6kol Barti István igaz-galó rendezte nagy hozzáértésééi és
odaadással, így 8 siker oroszfttnrósze az ővó is. ,
A vidám mnsor után a közönség n gazdag büffél veUe ostrom oíiá, míg
az ifjúság a legkitűnőbb honguTatban a lám: örömeit élvezte, A g\'muázNl i •fjuság ós a 71. Törekvés cserkósí-csapaj vidám műsoros estjp mindenképp, n uulltó vut az liitozet jó hírnevéhez.
A Leányklub vidám estje
zárta !•¦ vasárnap este n nynvúnós icndczósek sorát a Vudászkurtbeu. Iti
ís szép .számmal voit im\'>-h a fiatalsága nem volt tehát a jó hangulatban, vi-dámságbua hiba. Ezt megatapozta a kis műsor is. Iván Bözsi ügyes ós kedves koufeiiuisza után Mibnos ,\'MXua. rils; irma szavalt nagy siker meOetlt
ITgyancsak nagy lajjsot aratott Csiszár Sándor nagyszerű sz.ivaaata Szent László üzenetérőt. A vidám Iiís cgvleai-vonásos következeti ezulán, amolyben kitűnt a ilőegjieti ehiöknö szercj)ól)en Mf\'ftyevWi va\'laminl a t,\'szUkarilagj ii közűbr Btagojcvlcs Erzsi, icctavárfi Irón, Hei\'talui Mária, Kishegyi MiM\'i,. Kovács Margit, Marton Magda és Né. melli Margit. Kitűnő volt Latin Terűé szoliil dívallervezönöje és Szüesneikó Marika Malvinkája, df jók vollwk a többi eplzAdSsták is: S/.temál Mária, Kis Magda ós [Uma, Tóth Anna ós Uing Mária. A kedves és ügyos szerep, lök mind nugórdeineCtók a sok tapsot. Műsor lilán Vonna Tóni és egány-zeneknránik pompásimizsikájáio incg-kezdödölt a tánc ós egyio fokoziVló luoigulalban, szhltC szünet néAkú) tartott záróráig.
Négy helyen átszakadt a Dana gátja
Több veszélyeztetett községet kl kell üríteni —. ] Ma délelőtt 15 repülő bombázta a jégtortnszolcat
Budapest, február 17 A Duna jég torlasza Budapest alatt napok óla duzzasztotta a vlz^t/rCg-ívip éjszaka máj* elérte a gátak ma. -gisságát, később már át is folyt rajtuk n xh és Ap*»-»tagnál végftl is I heiybn áttörte a gálát a víz. Az ár.i viZA\'édevini kormánybiztosság a hatóságokkal és a mi-ntésrc kirendelt katonasággal azonnal rnunkába állt és Stílt, Ap<isUig, Adöny, Vése és még l községet kiürítettek. ÉtelmjP szert és gyógyszer! már szátlitoHnk
" mtagac\'abi) helyeken minedóket ke. resoll lakosság szántóra. A viz 10 óra alatt oly hirtelen emelkedőit, hogy a 40-50 MrnrS gát magasitiisára gondolni sem tehetett. Ma délelőtt 15 gép böinilbazlfr a jéglorlaszokat, a melyek helyenkint 1-5 méter niiga-Sak. \', •
Megkísérlik H-ii"tánái visszaw/clni a vizet medrébe, rneiy Wár a víátutl töltéseken is átfolyik. Jcienkfg^a Budapest- keicbiai vonal töltése ixfiU lett (ártják a védehnk vonalat.
Többezer kisméretű tengeralattjáróval indul meg a tengely tavaszi támadása
Belgrád, február 17 itlka londoni értesülése szc-tol körökben ugy tudják, hogyi3íémetország nagy tönKgbt.n gyéiwi a 60 70 tonnás, úgynevezett zsem-ngeraiat t járókat. Egy-egy Üyw gyors és yeszedelaites hajó 3 hétSlalt készül ós nagy előnyük, hogy vonaton is szállíthatok. Németországnak állítólag máris tóbbezer darab áll rendelkezésére és ebből *z obiszoknak is adnak a németek. A tavaszra bejelentett tengeraiaitjáró-
harcban nagy sssrepet játszanak Imfijd ezfek a kisméretű bu várhajók.
London bombázása
tovább tart. A német gépek az éj. swika ís sok boni/bát doblak te a\'kor tónái pontokra. A kár jelentős volta nv\'gfigyctők jelentése szerint.
A m-sszehordók Dovert ós köinyé" két lőtték sikeresen. ,
Az angolok a (megszállt terület felett dobtak le bombákat. A rotter-d:«ní Franciscus kórházat ís bbmfca
Kgy torpodóniuzád gépházában, (foto R. D. V.)
találat érte. 4 beteg eö 3 ápoló (meg1-h;«U, többen megsebesültek.
Genova bombázásának romjait ís eltakarították. Itt 1H halott és 272 sebesült volt. A város egyik terét emlékeztetőül Február 9 térnek .ne-\' vedk el. 1 j
Eltemették Fr. Hermaan PauIInt
Szombaton dcTeWtt í) ómkor kezóVí-
dölt az cngeszlelö SBSnnntlO uz ollinnyt Hcnnann Pnulin ferences-testvér Iiflki-üdvéÓrl. Kiskunizsi hajotljáiiak lekin-lette a jólelkű, derék m-igvar/Tercnoes-icslvórl, ezért a Icnrttloiubm ravatalozták Tel, majd u bcszcntcSós után a kiskanizsai temetőben helyezték pihenőre. A i.nl......in> iv> 11 -:-¦. képviselet^.
ben megjelent P. Bajor Asztrik tnexu dolt engesztelő .szcnlmisól kót rerrnnes áldozár (P. dr. Atbanáz és p, Bórbób\') svgédlclével. A temetésen löbb egyházi Ós világi kiküldött A-ott jelen, valamint a kisknniziai nép ezrei. Kanizsáról P. Símiczn Sebes(yén tarances házfőnök, P. Gulyás GeBfirt plébános ós a mid többi tagjai, n világi papság képvise-lelében Orbán József ós Moizli István, a kiskinizsai egyházközség ké.pvÍMlo. lélKTi Kovács Illés, Bogdán Dezső ós sokon mások. Az uj klskanlzsai plébánia sok rószvélnyibitkozotol kapott a icslvőr eUunyta alka3má\\al. Kiskanizsa nó|H* is mdty részvéttel együtt érez a fcr<necs |iióbáiiia nagy gyásszáva?.
Ilodnyájnnk gondjairól
tart előadást kedden este 9 órai kezdettel a m«gyar rádióban Laky Dezső közéi lábísi miniszter, oki ezúttal első izbeu lép a mikrofon elé, A közellátás eddigi működéséről és a minisztérium jövőre vonatkozó terveiről beszél a miniszter fejmt. einlitelt előadásában, ezért külön is felhívjuk olvasóink figyelmét "z elö-iidásm, fcsmeiy bovezetöfe leaz o^y minden kedd estére tervezett sorozatos előadásnak.
Zár alá vetlek a cipő-készleteket
Az ország borszükséglete cSak meg-foíctő béÓSZtaSSsl fedezi n szükségletet, épp ezért, nehogj* a szegényebb néposztály elöl indokolaüuiiil feJry-isárol1. Iák a cipőketi a komvány bejelentési kölclezeltsegct lendoll ill ós egyben zár alá hciyezto a tápcikészEletcla-t.
Ma imb, bár igen nagy volt a keres1, let, n kcireskedök nem is sz<%\'Űt hallak ki kész cipőt. A rendeíet részletes Ismertetését az érdekettek fcipunk mai szántában a hlrdetinányck között találják meg;
Név- észsnflletésnapokfu
alkalmi ajándéknak cserepes és levágott virágokat, csokrokat
ogész óven át vehet a régi
Petermann kertészetben
B&thory-n(ca 2\'. S
ZALAI KÖZLÖNY
1941. február 17.
Pénteken Um
a vendégMs és plnoérbál
Jelmterlnk, hogV n nagykan i zsnl Tflidógtosok, nr&zárosok és pincérek érövben is nMq-cndexik hagvománvos báljukat. A bál a nie<rh!Yában is IttV ¦cóh napolt, 2t-én. pénteken etste Ml í> érni kezdettel lesz, annált is inkább, mert szómnál és vasárnao a vrnrlity-ltisékés pincérek fokozottabb merték l>cn áftnnk !1 közönség f^zolgálatában. A vcncféglősok, mészárosok és nmcérck bálin tehát pénteken ré\'. 0 órakor Orosz 0 Koronában, (:)
la ests: Obsitos
\\o Felejtse el/: n nagykanizsai *ven-ték ma/ hétfőn este Tél íl Arrn idoz.telte-f ndlák elö a Városi Sz/ntvizi-an Ká\'tiáht mn* nngvsikeril operetttét, nz Obst tost. tegyen ott mindenki, akjt linegbe-csftli a mtagy% ifjúságot! (:)
Vasáinat» BtvMIvI llceátls
Az TmiMiiu Kör, visálWp, 23-án délután fő! (1 órai kezdettefl rendezi Yifíg f imnár véöAi Wmäradt Irlotylfs elfladtlsát, ¦ ímielynek biidarestl vendég-•íőadAH, dr. Szász RŐ& székenWVvárosi konyrtáros lesz. Az KrdflVrÖU szóló előadás mezeit kozpemnködik míg er-dfflvi ds%kkn# é* (fi(li<lókkar a IsoiivéMf-ség népsrerii énekkara: lletfepodlj ninosi (:)
HBvIrl Mvtratok
JUGOSZLÁVIA azért küldte álhirr-férfiait Nóm*tországlri, mert bf>noBÍ-tani akfcrjn a jövöro nézve Is békJSIét. mondotta KiAovec tárca iid%tói mbusZ-ter tegnapi beszéVleben.
A FHANcrAkonaiánv a német.hatóságok Kérésére kiadott néhány politikust a németeknek. így kiadták Hilfter-dinget, 11 szociáldcnfokrata kormány pénzügyininlsz terét és nro\'tseidí a sfeo-oiáloVinokrnl\'i párt kiUpirtitíkni vezető-ját ¦ :
XIII.. AI,FON/. volt snanyo* Wrálv állapota továttbra is Bu%mS. Nttllrtfc súlyos szívrohamát kapott, azóta a .szivgyengeség jete! mulakoznak.
VTCHYBIÍN és környékén WlfúVzs-gódják mindenkinek tartózkodási cn-godfiyót.
KIJUPINA dimui bán kiieaenietlo leghnn, botty a Ingösztavttrl ne^ireopnr\'-toknak biztosát!ák jogf\'ít. mert a szlovák nép ós a kisebbségek között fenn akarják tartani a békés viszonyt.
FARUK egyiptomi király, aki az ebmflt hetekben sárgaságban inegbeiJo. gedett, meggyógyult
NAGY TOZ PUSZTÍT Santander kikötőjében. Egy kigyulladt hajótól a nagy szélben a kikötőnegyed 200 háza hamvadt fii eddig. A töz m\'g nrndíg- pusztít és terjed, a lakosság menekül a városból. Eddig 2 halóit ós 8G scfcesíílt vau.
A MAGYAR le\'sSházI és képviselőházi tágokát március S-ára váfják Belgrádba. ¦ í
— (Tavaszi knbát»liik>
mindegyike, elsőrendű bndftpekti niü-lielylien késztfi. Modell kabátokat a közel jövőben kirafemmktj&n fogunk bemutatni. Schütz áruház. (:)
— Naptár: Február 17. hétfő. Rom. kat. Donát pk. Protestáns Donát. — Izrael. Sebat hó 20
ftiV.fi.Mft DTltvft roeríel tí Orátoi «•(• hétfő, szerda, pántok délután éa kfddvn «g?«a aap níknM)-
Erőteljes fejlődéséről adott számot a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt. 96. évi közgyűlésén
Smmbfiton déieiött tartotta flfi-Ik Ovi rendes közgyűlésit « patinás multu márkás Nigykaniz\\al Takarékpénztár R. T., íremcSak Nagykanizsa és vidékének, hanem* úgyszólván :iz ejíész Déniyugat najfy érdeklődése niellett. A megjelentek,soraiban otí láttuk Zaw és Soonogy vármegyék gizdaaáiri, pénzügyi, keres-kádclnii és ipari éicténak ismert nevű reprezentánsát nagy szátnlbsn, így Báic-ty PCrenc ar-yiysarkniity>is vitézt, a MLP országos Mgyvfetetó-jét, soiiKigyszentmiktósl föidbirlo-kost. dr. H\'ám Ernő kir. törvényszéki elnököt. Kreimer Zoltán, a NejnV/erJ Bank helyi fiókjának főnökét, dr. Hegyi Lajos polgáttntester heiycilvs-ffljegv\'/ö1, Rubint Károly MÁV nVüsziki főtanácsost, pailni löldbirlokost, dr. Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnököt, Köö János ni. kir. pénzügyi tetoécso, adó* hivatali fónőköt, P. Gulyás Gellért ferteicts-plébónost, Kozjrnb Gyöngy fócsei plébánost, Babochay György tön-ényh-itósági baeottságl tagf föld-bii\'lnkost, Teubjch Gusztáv Uigyke-reskodőt; Dottrovits Milán v. orsz. gyűlés képviselői, ujnépi Elek Géza földbinokost, dr. Merkiy-BeHus József \'.\'yógyszerészt, Koaniároniy Tibor, \'a, rransdahubiti úgy\\*ezctőjét, dr. Kiirusz László kir, törvénysiékj birót, Sou>ó Győző járásbirósági elnököt, a lóisintéaeiCk igazgatóit, ve-zéieit és ügyvezetőit, ott wltaklnfnd n gazdasági élet szereplői, íakikel Ke:cmen Ferenc irí>zgl^ a tö\'e lltegSzokott előzékenységgel foffidott.
A Nagykanizsai Takarékpénztár RT. é\\i közgyűlése több volt, mí«t egy megszokott, sablonos közgyűlés, Mérlegbe 11 íuttrtás éa jelentéstétel: a vidéki inegszokolt pénzinténcii sá-fárkodásböl kiemtílkcdö beszámoló : egy üzleti év crcdmÉiiyteljes és folyton fejlöffő és n legkÜün-ílíiKii >«zetett pénzinléaet lendűlcies munkásságáról. Innét az a felfokozott nagy érdeklődés a társadalomi\'min-den rétegéből- A« a l>ip;aionV, amely oly spontán nyilvánul meg üt bité-zet!pl Szemben. A Nugykanlzsa] xa-karékpénztár RT usszáhiblója : **¦ erőnek, az egészségnek, a jól meg-.iiapozioitságnnk és komoly teljositő-kópességnek a képét mutati«, amely a pénzpiac nehézségeit lekü\'dve, erő leíjcsen felfelé i\\-elő utján halad.
Ujnépi Eiek Gíza a\'elnök lendületes szavakkal nyitotta meg az intézet 96-ik évi közgyűlését, mbjd utána Kelemen Ferenc igazgató terjesztette elö mind?n résziéire kiterjodő, gondosan összeállított igazgatósági joj teutését az elmúlt esztendő üzleti tevékenységéről. A jelemtós kit>er-j fedt-os általános helyzetre, Erdély haza térésére, iisujd d magyar gazdasági életre. Utal a giazdaadósok fi-1 zetési képességének emeikedéséa*
jelentékeny vissza\'flaetósekre, a jó közepes íciwjésre \' én n noha-borok soha nem lapaszlalt magas áraira, rémi mind kedvező befolyással volt. Az intézel eleget tett az egyensuiy-törvény lendeikexcSsiniek. Mm\'rf^nuj hiteligényt kiószsógKel elégített ki. Az intézet betétállománya ismét jelentősen emelkedett. Az uj lársukiti-adó érzókenyiín érintcitó a lakörék-,pénztár jelen mérlegéi. Hálával emlékezett irtug a Magyar Nemzeti Bank jiagy előzékenységéről, mint a Pénzintézeti Központ h-iihatós táanb-gitásáról. Kegyeiéi tel parenlálla el az intézet halotluK, dr. Ország Lajost, Heimíer Józsefet, akik ügy-buzgó lúgjai voH«k m iga\'gntóSáJgJ nak, i|!eh-c a fclngylőbizottságnák. A/. Intézet 13.G92.86 pcni(ö üzleti nyereségei mutathat fel, vagyis az ei-mult esztendőnél is eredményesebbet. Jótékouycélokra is szép ösz-Bze^Bket fordított. 20.000 tfirabrész-vény után á 1.20 pengő osztalékot fizet részvényeseinek. , • f
Majd Baboch-ay György .terjest. tei^c eiö a feifigyelöbizottság f?l°ii. tésól, a [inérieg és vi*e<fményszánilbtt. A közgyűlés mindmt ogyhiniiuan elfogadott ós a feímcnh-ényt megadta: • Ke;emcn Fertcnc igbzgató iudib-váiiyára a közgyuíés jiz elnöki székül ¦az elhunyt elnök iránti kegyeletből a legközelebbi közgyűlésig jSeknl tölti \\fó, az intézel elnöki teendőinek ei. lótlsávil ujnépi Elek Géza a\'cuwköí bízzák meg 0 legközcielrbi közgyür lésig. Alelnökké 3 évi időtarbaíinrp Etek Gézát, igazgatósági tagokká 3 évi< dr. Lénárd Jánost, dr. Merkly-BeiluS Józsefet, Rubint Károlyt ós SuAnoláuyl Gyulát, felügyelőbizolt-sági iemökk\'é 1 évre Babochay Györgyöt, feiügyelöbizwltságl tigokká 1 évre Krátky Györgyöt, Ország Jó-zsafet, Szálinger Józsefét é* Gsetényl Györgyöt, vál-;u5zlniányi tagokká 1 évre Borsos Györgyöt, dr. Fülöp Györgyöt, dr. Kőnig Józsefet, Rd-cheníeid Gyulát, Sbmpf Zsigmondot és Szerccz Pált választották meg egyhangúlag. *
Beszámoló, amely minden dlcsé-rettfél, minden jelzőnél Szebbén beszél. Keionten Ferenc ig-izgató helyes gazdasági politikája, kitűnő üzleti érzéke, mteSsre kim-"gas!ó kvaü-Ités-i, a különböző piíicok és ilzietefe1-b? való szerencsés kezű bekapcsolódás^, "gondossága és előrelátása ened-mlínyez\'e, hogy egész Dunántúl egyik legnVárkásabb intézete ma a Nagy-Icmizsai Takarékpénztár RT, írniít ország gazdasági sdv^réséhez egészen közel \\inni sikerült. Keleancn Ferenc igazgatónak mö országos j»2\\-c vau, szaktekintély, akinek szakirodalmi munkásságát legmJagasabjh helyen isnVerik és döntőnek fogadják ei. ; , ¦
Értesítés!
Érlcslljök a nyersbörlermelrjket, (mcs/Jros, hentep, allnlvágó válalat, uradalmak) hogy minden ellenkező híradásul szemben, azípsitlgyl minisztérium 56800/1940. sz. rendelete 2. §-a aUpján az Anyaggazdálkodás Böilparl Bizottsága
Nagykanizsa és vidéke területére, réstdnkre a vásárlási engedélyt (111 l/E. SZÍm) kiadta.
A termelök szíves további támogatását kérjük.
Hangya Szövetkezet
NyersbőrCrtékesltétl Csoport
BAtkJ (Babits) Lajos
én átvevő.
Gyűjtse a papírhulladékot!
Pénzt kap érte: Schhss Testvéreknél, oeik-ur 10.
Vereséget szenvedett
a ZMNTE Szombathelyen
SíFC-ZMNTE 6:1 Í3:1)
Barátságos, vezette : Kereaülelyi:\' Az edzés jiérkíiü ZMNTE IMrjthjtgM rajtja uisszul .sikerüli. Hataljnassór-boii nem alakiilt ki igazi Játék. A job); erőnlétben lév* helyi csapat Byfizötl. Géllövők : DolgsiS W.lror-váth 11. (2) és Horváth I., illetve Csöndéi. Kitűnt : Tisza, Qrfjf, Liosci és Dolgos, illeh-e Oöngci és a ZÍviNi\'E vedéin*.
Eredmények
WMFC Ferencváros 1:0 (0:0). (Erdélyi Kupi dönts !)
Tokod-BS?KRT 1 :(( (1 :0) (ÖSzi bajnoki !) . ! i ; .
EHbÉSEZTETá
Egymirl k«zlé« 12 «or) iiilii 31) nilér.
F.bruír 17:
A lewnlék iOhsitos^ opareltoíöadáia a Városi Sziatiázbau. P.h.uü. 21:
Keiesztóay Jótékony Nö«gj1ct tiac-leaja a CeutrftlbaBi
11 érakor liceáflis a városházin (Szisz Bela: lirdéty).
¦Miwi;
Fél ö órakor liecatis a viirosházá* (Barla István: A 150 é\\«s szlnésOrt). Báiciii. 9:
Fél 0-kor: ft lie\'yi szerző irodalmi délutánja a városházán.
A .Ferenc József* keserűvíz
régóta kitűnően bevált háztaer megröiizoit székrekedésnél és annsk mindenféle káros következményeinél; biztos, enyne és gyorsan haló ter-mészeles hashajtó, mely szAmnt be-lecssjrnél sx emésztést |sril|a in sz Hvíffat lotanrs. — Kérdezze meg
\'WTfíSílfl
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
__ZALAI KÖZLÖNY__
Letartóztatták a Magyar Családok Országos Egyesülete vezetőségét
lá4t. február 17
Hóaiait miniszter Szófiában
Honrui Bélint kultuszminiszter é. kísérete az éjszaka S-óffába utazót!, hogy :üáirja « bolgár-tmiagyar kulturális egyezményt és hogy o bulgár fővárosban eiöadás\' lartson.
A miniszter vonata reggel 7.36-Kor érkezett Belgrádba, de a rnlf-niszter nem szállt kl, hanem folytatta útját a bolgár főváros felé.
25 halott, 170 sebesült
S*n Sebastiojni jelentés sprint Uralni hídról « foiyóta zuhant vonat ufcvsoi közül eddig 26-Öt holtan, 120-at pedig Súlyos sebesülten hoztak ki a romok ai&lj illetve a folyóból. Azt hiszik, hogy a vh-be zuhant három1 vasúti kocsiban még vannak megfultadt utasok. A sebesülteket a zumJnyni katonai kórházbmi gyertyafény mellett uperáiták ineg, mert a villanyvezeték Íb mégr^ignlódott.
Ujabb 15 000 tonna került a tenger fenekére
Berln, február 17 Az egyik néniét tengeralattjáró *l Süllyesztett két ojigol kereskedelmi, hajót 11.600 toniiatar(aiomtaal, egy másik\'buvárhajő pedig egy 1000 ton nós gőzöst. Ezi a hajó is mór több\' mint 21.000 tonnát küldött a tenger fenekére. ¦ i
Állandó r.iüütn .lirtr.iuk bétkfiuiapokoa BadapMt I. uaŰMran
0,45 Tom», Illrek. Költemények Hanglemezek. -— Utána étrend, — 1Q Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjeizó-s-oigájau — 12 H«nuuctzó. Himnissi, IdóJárAfJcientés. - 12.40 Hírek. -KUÜ Idöjubés, Idő járásjelentés. — 1*U5 Ilink. — 14.45 Müsomuwr-tetés. - 15 Arfolyamhirek, piact árak, éttmlaierárak. — 16.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek. - 17 Hírek a*>-vák és magyar-orosz nyelven. — 19 Hűek. - 21.40 Hírek, időjárás jelentés, hintk silovák Ós magyar-orosz nyelven, r— 23 Hírek német, «!•«\', angol és francia nyelten. — 0.0 Hírek.
BUDAPEST U
10.20 FtícOtas6f. — 10.*Í5 Felolvasás. dxB. — 12.55 Pócza E\'Ha énekeL ,— 13.30 lfaiiczky Lászíó szalonzenekara.
- 15.20 A 2. gyalogezred zenekara. — 16.10 Gyermekdóhitán- \\
.17.15 Toki Horváth Gyula cigány-zenekara. — 18 Rédvay István eM-adása. ~ 18.30 Veress Endre énekei. - 19.20 Babuta I^tjos tangóluuinoiüka számai. — 10.35 .Kr.iszaiauorka büszke vára.. Történelmi úegend.i három rósz. ben. — 21 Dr. Laky Dezső ,ní. klr. kózeíálási maitsztor előadása. - 21.15 Szabó Pál gordonkázik. — 22 Sáray Elemér cigányzenekara, Vargha In»c énekel. — 23.25 Hanglemezek.
BUDAPEST 1L
17,30 Dankulinecz Jenő ruszin népdalokat énekel, — 18 TándJemezck. — 1H.30 Mezőgazdasági fotóra. - U> Hu. •lukeszi Katolikus KtŰluregyTtóiülPl Ének
kani. — 10.30 Francia nyelvoktatás. — *>.i0 A Itádió SzaAonzenckana. - 21.10 lelo Vasas. — 21.35 Időjájásj ittenié*.
JilWltu, ton kljtiteir
Budapest, február 17 1 A IjOlogyminisztórium, mint jt/en-tftlük, hónapokká ezelőtt fttfOggesat-tfttfl a Magyar Családok Országos
Egyesülete vezetőségének működését és az Egyesület óléie kormánybiztosi nevezett ki. A vizsgálat során súlyos visszaélések nyomára bukkantak. Ilr2(i-ban alakiát az egyesüket, amely havi 20 fiiróiKs iK-rizetós mfll\'ett házas-sági segélyekei akart biztosítani a szegény leányok számára. Nagykanizsán is löbbszázon iratkoztak be ós\'fizették a dijakat.
Mint most kiderüli, Dieiies Júlia
Bukarest, február 17 A-romániai helyzet még nemi USz-ta, A nép uj lázadás kitörésétől tAnt A íniuiszteieinök azonban teszádéV ben Hztoteibitta ez ország népét, hogy megóvja a rendet és kéri n lakosságot, hogy ne üljön lel az ál-híreknek. ¦. : I 1 I. \'|
A katonai e.lenőrzést mindenütt
csak névleg volt az egyesilftet veze-tője, mögötte Singer Dezső G3 éves Izr, biztosítási ügynök ái\'.t, akinek kél fia, a magyarosilott nevii Csiki László ós Jenő, valamint az ugyancsak magva-rositott nevü barátjuk: Szarnbsujvári Ferenc végezték a beszerezéseket.
Singért sikkasztás oanón, mhiláii sokezer magyar családot kúrosititt meg le tartózta Iliik. Ugyancsak letartóztatták Dienes Júliát is csalás és sikkasztásért, továbbá, mert 10.000 pen gőt ajánlóit fel a kormánybizlosnak, ha kedvező jelentést tesz. A lulrom szervező \' ügynököt loloilcházba száfli-lottók.
megszigorították, a vasút teljesen ka" tonoi,kezelésbe került. A légelhárító ágyukat is feiáHitotUk tatar., ,
Romániában mindenféle poiitSktti tevékenység tilos. A légionista al-kotjnányt, amely 1910 Bzeptonber 1-t-én keit, szintén felfüggesztették
Romániát egyébként már n bolga követ is elhagyta. Az angol kolon ne* követség niár Istambtutóan v°n.
ID<5
Jóslat:
Kiölik dc.ll, délnyugati szél, változó felhozat, ászakon ás kala-tan záporaafik, a hó alig változik.
A Meteorológiai Intézet lafjkaaáaaajl ¦•ztlS7elS41Iomi*» leleutli , Hemereéklet tesoep acta 0 órakor
!11 III» ,..»,K.I !-üli, rlMllu.l +110.
liut.lM 00 V..
Nagykanizsa megyei vároa
polgármnnerctöl.
40C0/194L
Tárgy: Harcazerti 67cmlél-telo lOveizet.
Hirdetmény.
A helybeli tüzérosztály lolyó évi február hó 18-án. kimondottan kedvezőtlen idó esettn febiuár 19 in reggel 9 órától körülbelül dili 2 óráig a Tölgyes erdőben levó harcaiéra lőtéren éles lőszerrel lőgyakorlatot tart. Ez Idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Egyéb tudnivalóit:
1. Szepe\'nek közseglö! bérelt ta-rdlet, valamint a Ki\'k^nizaa-sor-masi, KlsVanl/pa—szepetneki, Sormás—-szepetneltl u\'a* és a C*»p)s és Tölgyei erdő keleti segélyétől határolt terület lezárat alá kerül.
2. Szepelnekről a közi ;kedés Nagykanizsa feli Sormáson kérésitől nyer lebonyolítást, meri a Klikanlssa— szepetneki niiiut lezárás alá kerül.
3. A lövészet robbanó lőszerrel folyik, ezért a fel nem robbant lövedékekhez vagy azok részeihez nyúlni iletveszilyes. Ebből eredő balesetekért a honvéd kincstárral szemben semminemű kárlginy nem támasztható.
Nagykanizsa, 1941. február 12.
m Polgármester.
biírtulmiual lit.hu ftliuii MENETRENDJE arványet liíiö. málna lv-töl.
atiMálm Mr Vn.ulállon.á.
VuuUllomiua limílict-tfiic
«18 9» 11 08 13 *•> 16 J0 II 00 ||40 2040 22 «> 2J-10 M a * u s a i 8 r >
Lntainyei ¦ uuijiijii.í. N< H,Hl,»J,„WI I.-J. IMl nenstrend Nag^MlMér. l.i. T-fB |,,U.,lr,M. IIS«
Török-bolgár békenyilatkozat készül
| Belgrád, február 17 A Vrejttc szófiai jelentése szerint \'jvjrökország és Bulgária kölcsönös nyilatkozat kiadásiira készül. A nyilatkozatban leszögeznék, hogy nincsen .támadó szándékuk és békességben cikannak élni szonipzédaikká!. (t török közvélemény már jgy is sokai, jv az eddigi háboj\'us kiadásokat. 1
Hopklns hnzaérkezett
N«vvyork, február 17 Hopkúis, RooséMOit külön megbi-zoltju.iakt heteken áL európai tanulmányúton volt, megérkezett Anreii" kába. Tegnap már kihallgatáson je» lentkczett az elnöknél és hosszasan beszámolt néki európai tapasztalat, tairól. , , t ;, 1 r 1 I I
Dublint kiürítik
Dnblin, február 17 A felhívásnak megfelelően Dublin
és Kingstoiie lakosságinak fele muir készén áll az elköltözésre. Dublin ln-kosságibiak egy negyede már önként et is költözött « fővárosból. A hatóságolt minden további intézkedést nt°glettek az esetleges Írországi tá, midás elhárítására.
Távolkeleten Is...
Biuikok, február lí Az angol költség felszóUíolla a nőket és gyermekeket, hogy készüljenek fel az elköltözésre. A felhívásnak nagyrészt tnj&r eleget tettek.
Tokió, február 17 B-ttáviaí jeicniéri uför^nt " Jioilnndi indiai gyarmatokon a holland csalódok előkészületeket teltek az elköltő-lö*. 1 , i . tüll II I I
Némst partiüteg fedezékének belseje. (Foto R. D. V.)
Románia felkészül a külső és belső veszély ellen
SALAI KÖZLŐN?
Alulírottak fájdalomtól aiPRtort •ztvvel tudatják, hofry felejthetet-| len Jó édesapa, apás, nagyapa, dédapa éi rokon
TIBOLT GYULA
| életónok 85-Jk övében február bá 16-in d. u. 12 órakor az Úrban | elhunyt.
.1 mén boldogult tüllt telemét fnhruár hó 18<án d. u 4 órakor klsér|(lk a tenieló halottasházából | a röm. kiítb. ogyház azertartásn
txerlat örök nyugvóhelyfire. . Aa enjiesztelő ízenimise-áldozat február hó lS-áu d. e. >,\'í9 órakor leás a felnő plébánia templomban I az Egek Urának bemulatva. Nagykanizsa, 1941. február 17.
| tJfctt iffltt wlttil-- HniWiik Mkéltsl
u!..\'U Lajte, JnlUk>. .\'imüü, Er-níbat gyermekei Tib«lt l ..j.>...>> iz. Varra Margit menye. Ata C4xa, Horváth MviB völ i unokái, dédunokája cs a uyiszoló rokonság.
Minden kMön éiteilté. helyett.
Nagykanizsa megyei város polgárit, eitterétöl.
113/1941. Ké.
Tirgy: A bőrtilpu lábbelik z4r .ili belyexíie; forgalmuknak korMtoziifl ti sznbityoráta.
Minden Iparos és kereskedő, aki bőrtalpú lábbeli (csizma, clpö, bakancs, szandál slb) készítésével vagy forgalombahozatalával foglalkozik, köteles a február 16-án meglevő késiáru készletét legkésőbb f. évi febtuár 24-ikéig a m. klr. Kereske-dtlmi Hivatalnak (Budapest, V., Síéchenyl-rakpart 6.) bejelenteni.
A február 16-lka ulán előállitoti ily készleteket a jövőben és rendszeresen jelenteni kell a Kereskedelmi Hivatalhoz és pedig minden hónap ötödik napjáig az előző hónap utolsó napján meglevő állapot szerint.
A bejelenléshez szükséges beje-lenlötapot a városi közellátási hivatalnál (Hunyadi-utca 16. «.) lehet igényelni.
A- összes bőrtalpú lábbeli-készáruk február 16-lkával zár alá helyeztettek. A bejelentésre kötelezettek tehát a készleteikkel nem rendelkezhetnek, azt el nem adhatják, hanem mindaddig Őrizni kötelesek, amlgá forgalombabozatslröi u,abb rendelet nem jelenik meg.
A zár alá helyezett készletekből az emiitelt ujabb rendelet megjelenéséig mindössze csak a Közsiálll-tás Kőiében megrendelt lábbeliket és a bányavállalatok altat megrendelt bányásibaksncsokat szabad kiszolgáltatni, lovalná csrkiB a kéz-möves-iparosok kiíxolgáttatlia\'ják á fogyasztók előze\'ea megrendelése alap[án mérték u\'án késtiteit lab-bellket. Az igy kiszolgáltatott minden lábbelitől az ipaiosnak és kereskedőnek jegyjéket kell vezelnie, amelyben fel kell tüntetni a megrendelő nevét, lakcimét, az áru un;.., ¦ nevezésit és mennyiségét és a kiadás ir;i|i|.--l.
Az iparoiok (kereskedők) az üzemükben (üzletükben) alkalmavott személyeknek a rögtöni halalyu felmondás esetén kívül sem mondhatnak fel; ez alól az eUöfoku iparhatóság kivételi engedélyezhet.
A kisiparosok a iavilásl (talpalás, sarkalás, foltozás) munkákat továbbra is minden korlátozás nélkül végezhetik.
A rendelet megszegői kihágásért 2 hónapig, háború esetén 6 hónapig
ter]edhelö elzárás büntetéssel büntettetnek s a kihágás! eljárás során az áru elkobozható.
Nagykanizsa, 1941. február 17. m Polgármester.
3677/1941.
Hirdetmény.
Közhirré teszem, hogy a Nagykanizsai Vadásztársaság kártékony és ragadozó állatoknak Nagykanizsa vát03 halárában slrichnlnnel és fosz-fuiral való irtására engedélyt hér.
Akinek a mérgezési engedélykiadása ellen kifogása van, azt híva lalomnál vagy a m. klr. államrendőrség nagykanizsai kapitányságánál 8 nap alatt megleheti.
Nagykanizsa, 1941. február 10. m Polgármestc
A minden háztulajdonosra elrendelt
könyve kapható ;
a Zalai Közlöny
nyomdájában.
Csillárok,
falikarok.
éjjeliszehrény-lámpúK
egyszerű éi üis%m kivitelben kedvező részletfizetésre is
ORÁVAVÜLGYI-nél
sugár-ut 2.
Hlrdeuenifl Zoloi Közlönyben
1941. február 17.
-,-^
f -
Iritis meg,t0niíjbm |?ru?tié^ezni l
M$EtHá$ KÉSZÜLtKEK
«I.W$KÖ1,C$ÓN
PORTásfOTÓOZLET-E.
fotóía bo rdtó r> i u m
APRÓHIRDETÉSEK
•¦Oly SO fUlér. mlncWn további l
AlUl_¦
Keraaak kéttagú báitartaaba lósesben l< láttM vidéki mindeuesl. Márla.u. 4. «I
öl gai^Baanl eoalártat konvención felveeiek. Vass taiváu Bocaks. Zalám. 477
M.gklahaté bejáióní (elvitetik kt-rály ni™ 80. emelet, délutáa. m
Bejáró a«akat*.»t vagy lakanlólánjt öreg báxsiplr mellé keresek. Csengery-ul 23. in. 476
ADAS VÉTEL
BJU.ott e>allaatll6 rongyai keres megvételre lapunk nyomdája Főnt 5,
Antik aaakréavt megvételre keresek. Clm Siolllt trallkban, Síécfaenyl-tér. 472
Hassnall aianino surgó"sen megvételre kerealcllk. Ajánlatokat Ba|la-u. 4. Szólított, _«73
Eladó kiaaatd, négylzemélyea csukott Pfat 508 ai, tokárban, hat |ó gumival. Niedermanu, Bánoksteatgyírgy. 168
Jó haaaaAII téglái megvételre keresek Magyar-utca 26. 471
Keresithuio, Bangóra! vagy aiaal-aél vesz Lantos Arturné Szolnok 482
LAKAS-ÖZLETHELYISÉO
Három-négyssobáe lakAat kCresek aron-nalra. Clmonet a kiadóba kérek. 499
BÚTOROZOTT SZOBA
¦ atoroxatt utcai szoba március 1 re klsdó. Kossulb-ler 11. 479
kOlönféu
Ml kaUiitrtlIs liold szántásához kor-traktort keresünk. Ajánlatot Unger és Tólb vaskereskedésbe kenuik. 167
Ofcsénésjjot mTtamczitfűti fzétakoznatih
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
üjból beszerezhető
lapunk nyomdáidban
zalai vózlóhy
POLITIKAI NAPILAP.
Badja: „Klliazdaiail H. 7. rt.oyks.lm-. Feleltje klmló: Zalai Kár.iy, .Nyomatott i a „M<!„uih>,aal ir. T. !;.,j,k.niii„ ¦
«y.a«|ábaa Haiyk.allMn. (Nyoradiait talált Zalai >s«ií.)
||a évfolyam 40 tutim.
Naftykaiilxu, 1941. február 18 kedd
Ára 1 2 «111.
POLITIKAI NAPILAP
SKifccuJfeeg é» büdotávalal: Vbul 5. uám. Alcgjt&nSi Euíoüca Uttdziup délután.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos S^^l^tM^^
Hadüzenet_
«fá Nagy [Kaszásnak^
Az ember legnagyolrb, legértékesebb\' liincte .iz élet. Ezt az igazságot érezte lelke mélyén minden idők é» minden korszakok halandó embere, ÉS mégis e* » lí\'gnüííyoblj k\'jic-s az, umejYyri az einblalfféjg a legutóbbi időkig -i legpazaMbíaii, teKkóiuryel-mnbJbr*n gazdálkodott. Az emberek
ijesztően n-i^y tömege ott sem védto kellőképpen az életet, ahot ezt a tudomány segítségévei eredjnéoiycsíín tehette volna. A higiénia legésszerűbb ábécéjét sem tanulták meg a tömegek. Nem tanulták meg, hogy a tisztaság;, a ,vlz, « «*appan ós a Biofph fény milyen hatalmán szövetségesei volnának az idő c\'ö*tl hálái ellen vtti !ó küzdelívmVn. A ml drágja jó magyar népünk lakásviszonyai (rritógf mindig mein kioJégTbök. A Nagy Kaszás fárői*i, « külöabőző rrfiaimAk és baoil\'usok sok helyem ott tanyáznak otthonaikba s mJég ,uilndlg! nem] tinukákmjeg, hogy at\'pítt, a leg-, nagyobb kincset « (entniészetes cmi béri ételkor h-it áráig ¦wuizervábii lehet nnnak, aki egészségesnek szüleit. . : ( f t. r í ; \' Ez an errtmradotiíiág a-z oka an-mk, hogy náKmk a »szegények beteg sége«, a tuberkulózis sr&g ma is ijesztő százaiékát okozza ¦>/: idő előtti eihnbiloaisolíivik/hngy orrfutó ifjak és Javaioorbeii énének (érnek sirba ovik azért, mert nem védekeztek kellőképpen o tuberkulózis éjjen. Pedig «tór »z 1910. évi VI. törvénycikk közfeladattá nyilvánítói tan gűjiíjökőr cfliejű. védekezési ós az ujabb kor SzociáÜ* szellemié a kormányok kötejpsségévó tette « nemzet .éiílfójának gondozását, a népegészségügy odaadó n«-igáiutit. Hiába kíVd azA»ü>an a- kormány a "épegészségiigyért, hu a iíépos tömegek fásultan nézik ezt at értük é?J rajtuk keresztül az cgyetemtes nenv--cfért folyó küz^\'mer. Hiább hirdeti az apostol az igét olt, ahol sjkt>-lek a fűtek, hiába dolgozik « mjagf \\*tö a Szikják tetején.
Ha azt akarjuk, hogy a jövőben ne essék áldó^tyi a tnbcrkn\'ózisír^ik évente 18-17.000 virágzó hingyar éiet és hogy cz a gyilkos kór ne tegyen százezreket munka és kero/st-képteicnné, akkor mozgósít anu^k kell ebben az országban mindenkit, annál inkább, minél szerényebb ¦nyagl viszonyok között él.
Ezért alakult tnftg a luberkuJózi? Eliejii Országos Szövetség és ezért rendezi most, február 16-lk* és 22-ike kőzőU aK országos inberkutó-ns Hét néven nevezett tánadatoii mozgósítást. Az orsóig minden részében szalJOmftxrek errei tartanak előadásokat jCsen *> héle?*. a tubterkui lózis Wüai vódBkezésről. iskotókbtin, kaszárnyákban,. »tvtw.t»0T0tthonok4^í\\
n>o<rj;űt( plakátok tömeg* és röplapok száze/i-ei; hívják fel a Nagy K"h s^á*. éjitől megiiKKilt harcra minde"-^HtaWsalW. t . Mi
Köszöntjük Bal a propa^idát, kör*
DunavecséstM Foktőig husz kilomóter szélesen folyik a megáradt Duna
Bud»pest, februári IS A Duna kataszti\'ófális áradása tovább tart. A Jég Dunaföldvár és Baja között .iVég mnidig áll és akadályozza a viz lefolyását. Em\'atl ^ Duna bal partján helycnkiut 15-20 kitoméier mélyen elöntött; a vidéket. rXinövecse, Apostig, Harta, Solt. Dnnnfőidvár, Dunipataj, SaSnt-bSnedek, Úszód, Akasztó, Fülöpszó1-lás .vidéke teljesen víz nU került. Az áradás Dunp\\<csétöl Foktőig ineg tart. Baja a\'alt mar jégmentes a
Duna és itt már tegnap óla egy mér
teres "palást .nJerlek. I \'légnap a \\-c5zelyezieU ¦teriilet fo.
lett rcpülőulat tett Horthy Miklós 1 konntónyzó is, «ki megdöbbenve | látüí, hogy sokezer mJigyar hold viz , ni-dt áll. A Duna-risza közének egy
része valóságos tenger. Dunavecüj^
és Dunapitaj közt a vasuii töltési ó;
11 annrufot is sok helyen teljesen el. borítja a viz. i ,
Mutált a? áradat FűlöpSzilUás felé rohiint, a kiíú^ésl ott is elrendellek. A lakosság éielniézós-éi\'öl és gyógyszerellátásáról gondoskodás törtónt
ugy itt, mj\'uit a többi veszélyeztelelt helyen, j [ |
SzemSeutal lett az ám*suju>tla vidéken báró Bánffy Dániel földművelésügyi tmjiiiiszter is. Szegeden be* szedet is aSjMafcfcfft o [nuius^\'1\' és ki-\' jelentet le, hojgy az őszi vetés inl^gf mentése, illetve pótlása rendkívül fontos és orszéjgjoti érdek. H» «z idő kedvező lesz, hiszi, hogy °- yM vjcia>*; húzódik és mi^g tehet menteni a termőföldeket. Reméli, hogy legközelebbi azetn^eutfán már ném vio -ei, haiftn t=^niéüyekkel bv>ritolt földeket lát. | , .
Németország csak akkor kezd katonai akcióba Balkánon, ba diplomáciai munkája nem Jár eredménnyel
A balkáni béke szempontjából nagyjelentőségű a bolgar-török megnemtámadási egyezmény — Élénk harcok a görög fronton —- Tovább bombázzák Londont
Az. elmúlt 21. órában két egyez* tményl írtAk alá Balkánon. Az egyik a miigynr-bolgár kulturális egyez-meny, amelyet mii délben irt elá Hóm"Ji Bálint kulfuszminiszler a bolgár mStUszleneinöknél, a másika tegnap megkötőit ,
török-bolgár megnemtámadási egyezmény.
Ez utóbtbinak je.xtntősegc nentzet. kíizi politikai Szenrpontb^l is rendi klvöí érdekes, m\'ert - miut a világlapok is hangsúlyozzák - tíftísdUF* di\'tjü a két ország között a békét és ozzui nwgazünteWe a bilkáni flo-
Londoni helyzetkép: nincs élelmiszer, kevés a munkás
London, február 18
Szüttség egyik okát.
Eaeiikivül niégogy érdekes taiál-k-oxó tortént az eintuif óbpokbfan. Readcr .némtet tengernagy, a haditengerészei főparfltnesiioka ngyan^1 íMeránban kót napon át tanácskozott Riecardl olasz tengerészeti állaimtitkárral. A bítjtái\'si sziliemtől áthafott UinácskoziVsoin ; ,¦ . ¦: {: |
a némtt-olasz közös tengert hadviselés ügyet tárgyalták m!e«i » *«tel|>seyb; egye tér tósbeti. Anglia ellen tehát a tengely a te-njanekcu is egyaégcw fr«itbö|u küzd. f i i , i I
A német épülök továbbra is ti*-ponta támlidpflk az angol főváros elten. A megismétlődő támadások miattéísösorbm a gyermekeketaka« ják külföldön elhelyezni. Máris sokezer gyermek van Arriprikáb n, Ka-nadábin AuSítriíliábdtn és még több vidéken.\'Mos^ már minden gyermeket ctszállitanok Londonból, bár a vidéken minden zsúfolva van. Épp a nagy zsúfoltság rrfiatt okoz súlyos
gondot a lakosság élelmiszer ellátása. I./>jiddhbiii is zavarok vannak ar éieiniiiszcrcHatás kórul. Egyes éiel-jniszerek már nem kaphatók. Az adagokat egyre csökkentik ó* beveritek a póbaayagokat. Már cSak utfirgarint, azaharmt és hmpóíiékot lehet kapni vaj, cukor hus helyett. A háztartásokban idönkmt nagy a szénhiány. Még a koztnetikai cikkeket is adagolják. A b\'kosság minden vonatkozásban
felkészül o légitáiiilidásokra. A bá" z»kat feketére festik, a s/obroknt ei-távoiitják. Rövidesen sor kerül u hrunkásmozgósitn.sr.i Is, Ez eisősor. ban a gyapotipar 80.000 munkását érinti. Egyes iparok míigáncílokra. fliár nent gyártanak si\'nimü\'- Auló, benzin e-gyáŰtal\'álAm imn kapható.
A. sze^nélyazou«»sság megóvaVuím kis.lánccal csuklóra. szCrctt ksetttély-azonossági lapocskákkal láttak el mindenkit. i ; I , ,\'
Ujabb bombázások, Iiajó-r ^süllyesztések
Berlin, február lp A nemet harci ix\'pülök ismételten támfidiLst inlóztek a délanguai kikö--tök és katonai i*pú_lot)CrcK, vafars mint London ellen. A támadó gópeki Bzícingúl jvmntés szerint í« sok gyújtó és lobbanó bóbitát dobtak ie.
Egy német harcigép az, angol pai*~ tok kölniében cisüUyesztelt egylüOO tonnás kereskedelmi hajót. Egy másik bombázó Lervick kikötöJéTbonr bázta, rmbfd egy 3000 tontifl hajót gyújtott ki. Bombázták még E*st Buourne és Dover kikötőjét js_
(Folyatás az 5. oldalon)
szóntjük ezt a megmozdulást. Kö-yzöntjűk, imfcri a magyar ó:etci szolgálja és mert - sajnos — olyan, ke-vaaen \\ugyunk mi, magyarok. Nekünk ne,m szabad 0 magyar életet pazarolni, auA\\ rosszul gazdálkodni. Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, .hogy a tudomány segítségévei megmenthető vjn rnló é^lfcket dobjunk á!doz:itui saját Pató Pálkodásunknak. Nekünk sok nvigyar munkáskézie, wik jó vitet magyar katonára van szükségünk, h^ nmásik ezer esztendői is meg akarjuk-élni é* ha komolyan vesszük az! a dogmát^ hogy az cnr
bar öröké\'etű- Mert nincs az anemr zet, amely elviselné az életfáján rágódó férgek pusztítását. Védekezni kell ellene ! Védekezni a bacil\'uSok, a Miijiazmák ercn ugy, m\'nt ahogyan véjiigpcrmctezik Szőlőnkéi és gyümölcsösünket.
A tudomány legyőzte például a fekete himlői és számos más olyan kort, amely mág a mu\'t század derekán ezrével szedte áidojjűait. Le fogj i győzni, söt kenő fonnák meg-t.trlása esetén, \'niáris legyőzte « tj-dós orvos a tulyerkulózist is. Do nemi Stgynwjga ! Az orvos a páciens til«rota nélkül, vagy éppen akarata
ellenérc tehelctlen a betegségekkel szemben. A* most megindult\' propa. gmda célja az, hogy mindenkit a7, orvos szö\\etségCsévé, si-gltö társává legyen a gumókor elleni kiizdeU-m-ben. *
Polgári kö\'.eiességleljihitésre hív fel mindnyájunkat u luberkulózis Él*ni Orez\'ágos Szövetség. Noniieeti, va\'gy még, . inkább nemzetmentő munkáKi, amely aiói éppen ugy nemi \\\\mhatja ki mOgál egyet b-n magyar éanber sem, mint " houvédellmi kötelezettségek aiól.
fts harc ez is : Harc a, injagy-m életéit! f>-f>-)
, _ZALAI rtOZLOMV_............_l64|. február lé.
Időszerű kérdések az Actio Cathollka espereskerOlatl gyűlésén Nagykanizsán
A világiak bekapcsolódása az egyházi munkába — Miért van szükség világi apostolokra az egész voualoii ? — Szakosztályok kiépítése, sajtó és néptltkárság — A gyakorlati katolikus élet követelményei
A nagykanizsai és kiskomáromi espereakerfllatek orötolje», imponáló unegmozduláaki
a
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolánylnál.
Undnyájniik gondjairól
tart eifiadást kedden esle 9 órai. kezdettel a irtWgyar rádióban ÍjBky Dezső közellátási miniszter, aki ezúttal első izben lép 0 inikrofoii elá. A közellátás eddigi működéséről és * minisztérium jövőre vonatkozó terveiről beszél a miniszter fennt, emiitelt előadásában, ezért külön is felhívjuk olvasóink figyelmét az előadásra, (ameiy bevezetője le« *gy minden kedd estére tervezf"tl sorozatos előadásnak.
Alt»*<U twß*ö*u-«A™.i.( h«tk8xMaKH>k«a Budapest 1. aafisoran
M5 Tont«. Hlrek. KözJeminyek. Jluugiemeiek. -- Uta»* ilreiiü. — 10 Hirek. - 11.10 Neiiuetköai vifjeko-HÄ)ig4iat, — 12 !I*J*HgJBO. Himnua*.
iuöjirtUjeientes. - 12.40 Hir*k. -1330 ldo>i*e\\ IdojarisJelcntAt, ~ 14.35 Hirek. — 14.45 Müsorüwner-tst4«. — 15 Arfolyambirak, piaci amk, ^elmuuÄfarak. — 16.45 Idöjelzee, idö-jarasjetenUs, hirek, — 17 Hlmk a«lo-vak 4« magyar-oro*z uyslvsn. — lt Hirek. — 21.40 lliiek, idöjaraiijdenW*, liiiök Bilovak ez inagy»r-or»sz ayalveu. — 23 Ilirak nsmet, «-uz, angoi et francia nyelven. - ».0 Hi*k.
BUDAPEST Ii .1
17.15 Toki Horváth Gyufa cigányzenekara. — 18 Hédvay István előadása, — 18«J0 Veress\' licdre énekel.
— 10.20 Bábuin Lajos langoltarmoiűka számai. ~ 10.35 Kr.iszi»norka büszke vára.* Törlentthni áegenda három rcsz-ben. J. 21 l)r. Luky Dczsíí .m. kir. közrftátásl miniszter Aladása. — 21.15 Saabó i\':u gordonkázik. — 22 Sáxúy Elemér iMjjAuyzcjiekiini, Vargha Imi* akirekel. — 23.25 Haiuziemezek,
BUDAPEST Ii.
17.30 Dankulinecz Jcnö ruszin népdalokat énekel. 18 Tándletnezek. — 18.30 Mezőgazdaság félóra. — 1» Bu. dakeszi Katolikus KuBun gyissüUet inulr kara. -- 10,30 Francia uytavoktwtás, — 20.10 A Uádió S/;dmj.«\'.m*k.u>t. — 21.10 I-Vlo.vii;.-.:.. - 21.30 Idöjánltijelwités.
Szerda
BUDAPEST L
10,20 Kt4o-Vasas. — 10. tá Fetol vasas.
— 12.10 Nai^temezek. — 13.30 Csorna Dezső rig.uiyzen«kar.i. — 15.20 lleuio-mann Sándor láuraeiKkana. — 16.15 Hangképek a Köztisztp&ági Hivatni te-h-péről. Beszel Budáiszky Sándor,
17.15 A Hádio Szalonzenekara. ~ 18 Dr. DitrVj László főorvos előadása.
— 18.35 Gáspár Lajos cJganyzemkaro.
— 10.25 Az Operaház «Hondas». >Tu-rnjidoll.« Dalmű liárom felvoiiásnan, öt képbon. — 20.05 KOlUgyi negyed-óra. — Majd titacieinftzek. — 23.25 Veress Károly cigányzenekara.
BUDAPEST II.
18.35 Olasz nyelvoktatás. — 10.05 Gáspár Lajos cigányzenekara. — 10.35 Pipics Zoltán eíöadájsa. — 20 Hirck.
— 20.10 Országos Postászenjekar. — 21.10 Felolvasás. — 21.40 IdöjáTásjo-leniés, — 21.45 Szórakoztató hangje-mezek.
- Naptár: Február 18. kedd. Rom. kat Sünön pk, Protestani Konrád, — Izrael. Sebat hé 21.
Szükség van a katolikus magy"r..ái{ Öntudatának ébrentartására^ ország-épitő és fenntartó erejének fokozáséra, céltudatos katolikus munkájának kimélyitésére, hegyi Őrtüzein*,,. langragyujWsára, a testvérek kflzöl-lj( védelmi és csutárJáne klépitóstSre, az általános katolikus front iendülelc-sebbé tételére, az időközönkénti nufer-legkészltésre, Kzt smlgálja az Actio fjitholico kílünö szCn-ezcte, nmeiy voltaképpen nem más, mint egy ka* tob.!:.v.r? front, egy védelmi hálózit, papság és világlak testvéri eggyé1, forrása egy gyönyörű Eszmény szolgálatában : Krisztus király oi\\szágtV nnk .kiépítésében.
Azért a katolikus magyarság\'mindenkor szlwsen viszi AC tnfeg-rn\'ozdulásíiit, íégyvcrbeliivását, figyel incztető és intő jeleit, vétóját, tábor-verését, mint a családi nAgytauács kojitoly h;rtánozatait: amiket mngáríi nézve kö\'elczőnek ismer és fog^dej.
Egy ;lyen táborverés és őrtüz-gyujtós voit « tegnapi cspcneskerü-leti AC gyűlés n íercaiciek fehérlcr-méban, amelyen ott láttuk a n»gy-kanizsal és kiskoiiníáronii espercske" rüjetek pipsógál, a községek \'derék, Józsin mflgyar népét, a hivő kaloii-kuSság szan-ezeteinfik deieg.VUfc.it, élenjáróit, akiket az együvétarlozái lesh-éri kitpcsa .forrasztott Össze. Gyűlés előtt szentmise volt nz alaűr tempk>mb:ui, amit P. Gulyás Gellert, <¦ Szent József egyh^-k/oségipló bánosa celebrált. Meghetó volt n sok helybeli és vidéki pap kmléflA m\'-ruileii a St-oM Misztérium al«lt. Es iiaiukor a sok heiybt^li és vidéki magyar nz íjr asztalához járult. MfirX ekként felkészülve kívántak részt^ venni az AC gyűlésén. Pap, tmiitó, földmu\\«s, munkás, tisztviselő, iparos, kereskedő alázatos téndh«jtássai az Ur üibej^uSkülulmia előtt. És mbuF-j egyiket egy gondolat hevIteLt... , •
Szentmise után percek niattt n&g* |ieit a rVhéntcrppi; a nagy csniád b>g-jaival. Az előadói omelvényftii KlttutHer DczSő kanonok, kanizs". kerüicii esperes) gcisej plébános, mellette Lábsr Miklós kiskomáromi kerületi esperes, egyháznvgv«i kc. rfuetl tanfelügyelő, ínernyei plóbá^ nos. P. Gulyás Gellért plébános ós n gyűlés előadói.
Kreutzer kanonok elnöki megnyitójában
utalt Szent Ferenc tevékenységére aki a XIII. században az egyházat megújította, ugy, hogy munkássága nyomán öntudatos katolikus élet keletkezett ^sanét. Ezen munkáját vi-i lági apostolokkal végezte, világi munkatársak kai. Valahogy a mai idők is mintha Szóit Ferenc idejét miutatnák. A hitközöjny, a gazdaRig^ válság, az általános helyzet: «* erkölcsök megLazulását, a házassúlgi. válások ijesztő elszaporodását vonta möga után. Már pedig nemcsak egyházunk, d« hazánk sorsa is függ a* erkölcstől, a családi szentély megbecsülésétől. Ahol a család tőukty megy, ott tönkre megy o haza js. Éz tehát istpji ós a Haza ügye. Azért dolgozni akarunk, hogiy n hit jsttniét fellángoljon és ismíót egy erőteljes laatopkus Magyarország legyen, ! A telkes elnöki megnyitó után
dr. Almássy Gyula klr. törvényszéki tanácselnök
kezdte an\'ég mély önjáró előadását,
Mindenekelőtt fcjtegeltx!t mit jelent ftt Aclio Cathoiiea (AC). Katolikus cselekedetet. Cselekvést. A pápa a világi katolikusok tett-kőzösségé-b«n\'látja a vjlágiak köztís munkájának fontosságát. Miért álljanak be a világi katolikus hf^k a k^Loüus cselekvések terére ? Krisztus akarata, hogy\'\'az egyháziak a világiakkal együll dolgozzanak országának ki-épitésében, egyházának érdekeijénél Krisztus urunk is társakat, miunka,_ társukat keresettj &z apostolokat Ezeknek utódai a mi papjaink. Ott voltak a tanítványok, akik az Ur előtt előre mentek, ők készilették eiö az utat. Vagyis már Krisztus urunk idejében az cgyháí: és a pnp^ Ság, az apostolok és tanítványok együtt dolgoztak. Mikor pedig a Caesarok üldözték az egyházat, a világi hi\\«k ós papok egy csnládát
.alkottak, \\-iiág:nk vitték és mentették az OHáriszentségel és nembsBk egyházi, de világi szcnilélyék is haltak mértirhaiáit Krisztusért, Sőt, több a világi mrirür. Megkeresztelt
fc pogány római akatonák keresztelték n«sg pogány yijtársaikat. Volt idő, aknikor az egyház államon keresz-
tül terjesztette Krisztus orsiágál. Ma tantét itt van annak szükséges! sége, hogy «,,,.,.!(;
világiak kapcsolódjanak bele az egyházi munkába. H» a széles uépréteget vizsgáljuk bizony lazult hitéletei látunk. A fal lusi emberelőiét épp ugy, mint a városikonál. Majd beszélt a családj kötelékek lazulásáról és ez életből merített színekkel ecsetelte az ezafal kapcsolatos szomorú kitenctóBeket, beszélt a gyermekek tragédiájáról, az érzéketlenségről a vallási dolgokkal szembe;i, stb.
Hát az erkölcsi világrend fenntartása nöm, érdekelne bennünket ? -etette fel a kérdést. Mi n&m ¦ poi?** bajáról tárgyalunk, hanem Krisztus ügyéről, az ö o»Szágárói. A hivők számfi fokozódott, c?a füzei szemben nem nö\\-ekedett a lelkipásztorok szá* mű. De itt vannak a különböző problémák, szükség van tehát a világiak erőteljes közreműködésére. Majd beszélt a vallásosság és isien-ré;eit\'m idMtásairól ;ill"uvia, családig egyházra. Mennyivel keveseblj lefeirtóztótásj intézetre, mennyivel képsebb csendőrre és rendŐtTe len. ne szükség: hn az egész vonaton a vallásosság uralkodna. Mivel ftipöpn ség száma nem elég, hogy a ^Mási, élet kíiméiyitcssék, terjesztessék: -ezért keli a világiak bél^pcaolódás^ munkatársi núnőségbtón. !
Dr. Abnássy tanáesetnök hilvalló szép beszédével nagy hatást váltott ki. Kreutzer kanonok meleg •zttvBk*| bon köszönelet mondott au1oim«s előadásáért. , , ; I , j
Berket Islvin zalaizentbalizst Igazgató tani ló
előadása kö\\<*tkezelt ezután, aki kÖ-zei egy órán át lüiteikoszkopszeraen végigA-oíiultatta a különböző katolikus probléniákat. . . . i Mindenekelőtt h:ingSuly»«ta, hogy a képviselő t"ísLü let tagjai nezn! adó-, ki\\<tőbizottságnak tckmtendők. Mert ők Isten felszentelt szolgáinak &gtiŐ munkatársai. Ez n képviselőtestület csoportokat alakit, amelyek szakosa tályok. így a hitbuzgalma1 Szakosztály célja büior, kiálló, öntudatoska-. tolileuSok nevelése a gyakorlati
életre.: I\' i ¦ I. A világi katolikus védje meg egyházát, hitét, utasítsa vissza a támadásokat, legyen buzgó katolikus. Szolgálja egyházát mindenben.
Gyakorlati példákkal illusztrálja, A kulturális sznkoszlály kiVinyjti a pfipf és tanító nehéz munkáját. Népniü-v-eiésről gondoskodik, alakítja a\'kit* lönbözö kulturális szen«íeleket, nagy munkaterülete van. A sajtószakosztály fontos fetad*ta, hogy katolikus házbti csak katolikus wjtó-termék kerfiljöa, újság, könyv, folyó irat. Beszélt a dajtó lelket átformáló erejéről és szuggesztív hálásáról. Nagyfontosságú a szociális szakost* tály, a bajok, nyomor és szenvedés gyógyítására, a nép védeim«zésér^
BÁRT A MIKSA \' divatáruüzlete Bazár-udvar Telefon 395.
1941- február 18.
EAJJAI KÖZLÖNY
a
A pénzügyi bizottság elfogadta a város 1941 évi költségvetését és az 1939. évi zárszámadását
A kórház! bizottság Dléie
ügyeiben való eljárásra, tanáé*, adására. Az egyház te első a szociális kérdés megoldásában való nmn-káb\'n. Az uj, MaiakuláSban lévő vi" lág cél)-í ntífoi a vagynpi, hangra. ,
a müvelltbb is krisztusibb ember.
A szervező szakosztály: mely a vallásos megmozdulásokat, kőrmje-íietet, bucSujárást megszervezi, egyesieteket alakit, stb. Berkes igaz-giló hosszabban kifejti, mit végezzen minden szakosztály Krisztus mr-siágánnk kiépítésénél. Majd gyújtó zárszavaiban fe*AIvÍ)a halIgatóságot, hogy ^\'egyc ki részét mindenki ebből a katoiiikuS niunkából, E* ebben a világban boldogabb lesz cz cnik ber, snört mindegyik szivében Krisztus él és minden szájbm lesz kenyér. Ls mjegszfiselik nr, uj világ, a melyben Krisztus győz, uralkodik és parancsol.
A piuktikus katolikus élet értékes tanácsai voilak Berkes igazgató előadásának Aézérgondalntui, amikké? nagy hatást keltett. \' ¦
Hozzászólások
Ezután dr. Kiss István esperes, kerületi tanfelügyelő szó\'ott a sajtó-kérdéshez. KoVács Dez»ő m\'urake-]«szturi igazgató óva in\'clte a falvak népét, hogy nie eresszenek hajlékukba .n^id^a\'fóro saj\'tóteilnékfet, láiteiy a lolkeköt fertőzi. Vid» János Ili-rendi tahác3iBg n Ili-rendnek n falvakban való kiterjesztéséről beszórt és ct*|3 a (munkába való rész. vé*lrc kérte papságot, világiakat egyaránt. Füó Pcitnc Igazgató egy népUlkárság fe:áULtását látta szükségesnek, ahová Minden ügyes-bajos cioigébm a katolikus testvér bizalomnál fordulhat. P. Gulyás Gellért íewncíS-piébánoö utul arra, hogy ha bárki hozzáfordul ügyes-bjajbs dolgábni, készséggel megadja a elmet, ahol ügyében tanácsot vagy útmutatást adnak. Kozma György ré-csei plébános azt hallgattatta, hogy az AC arra is való, hogy eljárjanak n hivők érdekében, ügyes-bajos dolgaikban fontoljon nundénkl biza-kamnal a papfához. Kr^utzer kanonok ezután reflektált az elhangzottakra. Különösen « sajtókérdéshez szó\'.olt hozzá és kiadte a \'jelszót: ne vásiimljunk olyan újságot, amely nemi o mi habiunkat hallatra, amely nekünk idegen. De a mi sajtónkat teijns erőnkből pártoljuk, j I [
Líber Miklós metnyel kerületi esperes
zái\'ób&szédében köszönetet mondott az előadóknak és (megjelenteknek, nvijd felkérte a résztvevőket, hogy segítsék tózreinnkMósilkkei a szakosztályok munkáját elöbferevinnl ói fiyritnöicshozóvá tenni. Végig vette ;l (szakosztályok munkáját és hangtw.-titta, hogyha a katolikusok erőteljesen belekppcsoiódnának a szftk-\' osztályok mfunkájábli, akkrofr" a tegjkftt; sebb faluban is vn-á^zó-tetene « hifH é\'.et és a vallásosság újból uralkodna faiuban-várwsbím az emberek lelkében. Es akkor netnJ l*«s többé vasárnap) harang, «móly hiába kondit ,03 hiábM szólal meg etcMnJsH jén,.. |
Az espcreskerüieti értekezlet a mat gyár jiemtaei Imádság felenvelő akkordéi nieitett fejeződött be.
Es luindelnki, fúti ott volt, bensőbb lelkiséggel, felemelt érzéssé\' távozott «* AC ospcreskei-üteti gyűlésről. Pünkösdi tüzek gyulUk ki a szivekben.,. \' | ¦
a pénzügyi bizottság s*&6 Győző ny. kir, járásbirósági elnök elnök-le !e ulati összeült, hogy letárgyalja a város 1911. évi ko\'tscgVetósít, aiiv\'t » »Zo:aj Közlöny, mar szombati szá mábm tömören iSmjcrMctt. a polgármesteri jelentésf dr. Palza Ferenc várnai aljegyző olvasta fel. a szükséglet 2.028.036 pengő, mtelyre 1,731.314 pengő a fedezet, a hiány tehát 285.622 pengő, aminek ellen, súlyozására 63 százalékos póladó-kulcsot javasol. a kereseti adó kulcsa nvegmaradt továbbra is B szá. zalélinak. a polgáriiveslori jelentés beható képét adja a váncJs általam* helyzetének. a bizottság enitán cso-po\'rloknói-cSoportokm tért ét, de csak ritkán tórlént hozzászólás. a bizottság tudja, hogy mieiött eléje került, a kőitsógÁvlóst a polgánriv-s-teri >kék ceruza* mtár aiupos munkába vette a legmtessuebbmvnő ta. karékosság jegyében. Egyes felszólalósokra tőrtónt egy-egy tételemé, lése. így SaabÖ Gyula javaslatára a kiskmizsai utak karbantartásához és épi\'éséhez 1600 pengő többletet ál-litotltüí be.
Dr. Krátky poJgáilmiJa\'er ilt hangsúlyozta, hogy a város a legutóbbi 10 esztendő alatt nagyon soklat telt Kiskrodzséórt.
a továbbiak folyamán Molnár László feiszóVt\'ására némileg fel. emelték a legelői dijakat, hogy a csordások és kjatnászok illetményeit lehessen emClni. a szociális ügyosztály yeállitolt téldét is emfclni kel-
a tuberkulózis elleni küzdelem lényegét, Jelentőségét v és a küzdejomj vár-/%#> ható eititfinényét a *.\\üí>k \'inberkulózis Elleni Hétén a hatósági or-^^y^ voeok Nagylcnizsánis e\'.őfldáítokbön ismerte lik. Miután egyclcmlcs nemzeti érdek, hogy a tuberkulózis elleni küzdelem! minél eneamrenyesebb legyen, kívánatos, hogy a nagyközöiiség,mi-
tett 11.000 pengővel, a rendkívüli segélyezésre beállított 1000 pengős té\'-eit 6000 pengőre emelték. A CSa-ládvédctnw Atip ugyanis csak munkára ad segélyt, amit vissza kell fi. zetni, vn\'gy ledolgozni, rcndkivüU segélyezésekről - «Hiiik nagyon gya-korijik - a szoc. ügyosztálynak kell gondoskodni. A bSzottság percek alatt végzett az CgyeS csoportokká\'. Hemmert Káro\'y SzámK\'evöséfii főtanácsos hangsúlyozta, hogy mindent elkövet, hogy minél kisebb legyen az idén\'fa n pótf\'dtó-kulcs.
A bizottság ezulán at iggí) zárszd-mndás\'t tárgyalta le, amely 38.760 P ke/c\'ésl felesleget tüntet fel.
A bizíittság ugy i folyó évi költségvetést, mínt az 1939, évi zárszámadást elfogulta. Közgyűlés való* \'smífiieg pónlek dé>után üi össze.
A város kórházi bizottsága Ba-bochfly Győr\'gy elnöklete alatt ült 0*0». Jelen volt dr. Krátky István polgármester ós dr. Takács Zoltán igazgató-főorvos. Elfogadnia o bizolt-ság a kórház költségélőirányzíitát. A főnöknő tóftesknléMJ a betegellátási n«pi 95 fUlérről 1 pengőit) emelték fei (a kért 1.05 pengő helyett). Dr. Takács itt a kórház anyagi helyzetért utalt, mnjd az általános kórházi orvoshiányokr" mutitolt rá. A bizottság ezulán 1 MakaWsaJlI, két I, oszt. és egy II. oszt. altiszti állást szervezett. \'ludotmiásuT vettek SchweltTcr Józsefnek Itóitiézi íelkész-szó való klne\\«zósét. Majd szállítási
és beszerzési ügyek kerültek sorra,
nél nagyobb számbkn vegyen részt az előadásokon.
Az eiső előadást holnap, 19-én, szerdán délijén ö leányginVnáziumi-b»n tartja dr Fodor ErzséljCl. 20-án, csütörtökön dr. Bittei-a Zoltán tart előadást a polgári leányiskolában dél után S ór«l kezdoUel. , ; ,
A kővetkező nupok előadásait a Zani Közlöny holnapi számában rész telesen közli.
A UsliQlxsal Missziós Leányegylet előadási
Vaatatap este az Olvasókör nagj\'-temto újra inagtett a Missziós laány. <\'g>-let vendégolvtP. EMadás elótt Szol-lár Józsefué, az egj-esf^et • kismamája< kedves és keaeseilm szavakkas üdvözölte n vaadegeket. Két érdekes és Inrt\'ibnas vígjáték korüjk müsoira. Hasznos ás liuiulságos ukondanlv^kat ad n ¦zarepISk ajkára a szorzó, szórakoztató és vidám jeleztetek során kajtattál A Sonka cámu vígjáték szc-K-plöl közül Tóth József nyújtott elfogadhatót, mtg padnent^ (lyőrffy Br-zsél»ct, Bflky Ilus, Horvatics Muülíd,
Szobor pareno, Lankovics Laazlá és Homal Antal szintén jól afcakib>Uák szoröjiükot.
A ködmönkv c. vigjáiék pomi>ás magyar parasztasszonyát líeneawoy Klári játszotta Ízléssel, i\'íedelieu, sok <**vcn humorral. Kár, hbgy «zt n nagyon lehetséges kiskauizsai mük|6dvelÖsxeri"i)-!o! ritkán .\'ujuk a laskiuűzsaj; szini»>\' tlon s akkor is csakirövidke szerotjOk\'-ben. Tótb József inóltó partno.o volt a gazda szerepélKSi, mig SzoUar Juliska alak;.tásáJó|E is M> -1. !• <» knlL megejiitókeznönk. A többi szerOpTők, Krisztián (lyörgy, Hornal Antal, líjid-i«y Ilona, I\',ndrey Marbikn, Szottár I;o icnc és Szemes Aranka színién Jol játszottak.
KOenc magyar ruhás táncospár mutatott b« szép magyar tánoot uz Krdélyi induló hangjaira. liz viszont IceC&cmes meglopBlos vtVbt a kislfjinlzsöi közönségnek. Itégóta nem láttimk Ilyen szép jelmezeket ós tánoot. Tánoospárok vofi-tak a következők: Németh I^jos— Uftky Ilus, Tótb József—K<»essev Klári, Vajda Károlh~Györff>- lü-zsó-lXJt, líiikővics László—ílorvatits Matild, Karossi László—Szemes Aranka^ Magastiázi István -Szoöár jiífiakö, Hómat Anlal--Kndrcy Maria, Szo\'Ha>-pejrano-Jáger Erzsi, KtfassVan ii>örg>\' —I\'jndrey Ilus. Hornal Antal szünet közben a/lkftml kőítemónyt adott o\'ő nVóry eVzésadl és telielseggcn, mig a kis Horváth (íyuszi Petőfi: /UfóWjót szavalta nagy sikerrel.
. Németh Lajos ügyes rendezői munkásságát és Magéohiu missziós növér hozzilérlő, Beesésen ósSzeajKtott mü. sorát dicsérjük. A táncmulatság nagyszerű szincs feívonii&sn a kLskanasai viselciek, a szép mag>\'aros öttözeiek, vfttimnnt eayüt beoosaji váo^égldaVaiy pompás Kafcicsa-vidéki blínzoSi\'i estdrji ruhája-u táti báfti szezon kiemelkedő vseniényénok számitolt. A nmbitság u legjobb Itangdhitbaii a kósö ójj<si órák-bwi ári véget.
_jr_n-4-
Hetn (etettünk! ,
_ A IcJeniénve; ügseskedéíi
í jjj|. | j|. 1 tanulságos* j>ÓídAjót adta I-.-1 ezep a napon BaattM András volt mai-osvilsiU-lHvyi 22. honvéd gyálogezredl>oLi szxikaszrezető, uki az erdélyi ;t8. boiwéd Imdosztáty Hnosác körüli baroal alatt ónként jcjkntkezett arra, hogy a saját ós az orosz vódeíim vonat közölt efteruH szóles völgyijén
mozgolódó orosz járőrt cLCogja. lízt Bakos szakaszvezető orjkéjjen vnlósi.
totta meg, begy « járőr nagy eniberái
Qsyeaep ntogvájasztott ós jól rejtett lítftj-en oldalvást lesljeáfiította, ínfg a ftimmarndó két emberéVfi ai-cl>an tüntetőm magám vonta az orosz Járőr ntatfinét. A továl)bÍakban fohtomis liatrálást színlelve, maga után csalogatta az oroszokat, migfcn azok a lesben ásított honvédtok elé kenlltek. Ekkor az utóbbiak lm |.-.<-mi. otdabizx\'i hi/. alá vélték az oroszokat, m^g 11 szakaszvezető inogfordulváu ttnuyira szwiüt lK\\lyzetl»e bosta aiokai, liogy Úafs nwnekvésl lolwtőség hiányában rövid, elszánt köielharfi után ntegid-ták magukat. Ezért az ^ctre valóan kite/veieit, vaiamfnl Q^y^asn és ered. menyesen végrehajtott tettéért inegdi. csort6k és a kisezüst vitézségi émninal liü\'Vtlél- ki Bakos szakaszvosetőt.
szerencsét/
nmek y *
báli ruhaselymei biztos sikert Jelentenek.
A tuberkulózis elleni küzdelem hetének nagykanizsai előadás-sorozata
EALftI KÖZLŐN*
1941, február 18
Tarján (Páloslos) Fereno és társai nyilatlozata
ix IpMríeslüfeil elnök-választás, ügyében
Köblük íií alábbi levcM: Igen tisztelt I\'VÍsziOrk«3*4t.> UPl
a /;,;¦, KópOny február hó |8| nap
l.\'in lltrgjeüotll / :U 11; i ] i R 11 A I.....¦\'.:;<) .!(¦
tiökvt\'Uitíszia.s liufJáiirU- c\'m alatt lür-ndás JeVul m«g ai I partost ü\'et k-g-u lobbi eUtjáfösdgl i\\;m\'u tÖJtén\'ekröi.
Távol kiflii nijatt csuk nia jutott iml.iiii-iuiii,i. I: g-t a híradásban az eSoljiióság elé últnflun ca társaim ál-Int beterjesztő;t indítvány un kk il kap-. •.:.\'].iil\'-n sze>inéh-oru az ¦ l.\'..\'iuókkal együit az fparlestuCet eiinksAgo részéről Irizonyos Itmdoticiózus iriegvi\'áí-gitásban sxe-.o,:*!.
Tény az, hogv Ő \\ s \'iiiiiitcuy 80 ijvi. ro* lánwni :iz ipari esttVcli vai-tsztá-sok aripsz*J;áy»zm"ie«i tflflíit 14kosságáitak hatékony biztos\'tns t vágótI, twratea szenaSryes é nélkül. Indítványt aVjesA Ulti\'mk ui eW\'-jáióság ejé.
(Jgyunk az IpartcstíVcl ke, Övben rddig mejojtett majdnem mhAlf\'n egyei választás efivifcg t\'ikust volt ugyuu, de a meglőtt szavazás u ki-vlltfezrtt rorinában sökraam hagvott kétségeit nz Iránt, hogy a MnkvA/ók k\'ie
adták te sz vazUfukat. Nyíiváuv. Ji\'i,
hogv a kízlönböző színű ás i\'aka sz<-vazo%A|>okk.fl lörtént .lilkos> váínz-tárak távíró som vo-Hik lilkiisik.
A\' titkosság elvébe MkóZO edd\'gi gyakorin holyos mederbe t\'ieiósétt célozta tehát indityj-nyiuik, mm kttp-CSotetben - minthogy klzárolHg «* nlaps»báíy szerinti Utkás vMözlások ni n.uk\'lj.\'ij-jn érv&vycsitésól igwkez. tünk elérni -- azt\' hisszük, íauIo\' részéitől, de még az IptiUtyMttfM elnöksége reszéiVil lem vagyunk egységet megbontani akarók -nak tuuuWt tatok
Kzok ni.\'ui vi^-ii szubid inegkoreMz-Uüuk, hogy a joghoz és az orköV-sl wlvekhoz vaSA ragaszkodás, v-\'Hui\'nl az ejtek iWvén.vesöfó»e r&jábóA tftí« léül egyenes siknnüsiliís mióti Uikin-tcndö .széthúzásnak,, szeu^lyöjakedés^, nok és íokiutóly rombolásuuk^
Tekintettől axr.i, liogy az clfölíjAróaág lialiii\\>/. iLi, nnMyot a hüiidAs uftn.lar-lalltwz, inil Iv.\'niyuukai \'V-.ii>eui el-fogadta n <tvok kopusJot \'( fóAUtfüuVi re vou\'itkozó s a Sái.iyc^ me\'gWüllésW tétüó.tinók! indítványt tigy©an«« kívül hagyta, kéajUfe i vágyok ugy a ,\'mf»\'-gam, íuuii az iu.i iv:\'m\\i .m.\'úiU jzr-uva lársaku\' Devábea s a (entcntl\'Uilt a reáuk nézve séielmcs, lóieatns ktélo-leket visszmit isitotti.
röszivkesztö Unnak o soruk közléseiért kos/.öuclol mondva, v gyünk
Nag>k.inizsa, inti február 17.
kiváló tisztiétől: T.MIJAN 1\'liUlÍNX: ás társai.
Háztulajdonosok 11 figyelmébe I«
A m-klr. bcIftRymlniszler Colyó ílvl lulirurW lió l-í-u élellHSlépstl :W).(»10( 11)11. B. M. U. rwiiUOutu
kBtalu minllkn haz-tulHÍiliui<>»(, haSIVi
ii9káuyllváutartá| Rönyret vezessen
Sí h ii ii a l A a
Zalai Közlöny
k, MiliililvaiuliUimi ía ¦
Horváth- !1 mmmn
Laky miniszter és kísérete a blskanlzsal leányok kézlmnnka-klálIHásán
Befejeződött a MANSZ ktskanlzsal háztartási tanfolyiima
horgaim\'is vofil a Kiskaiúzsafí PoUárj Olvasókör mgylenno. A tíl háztartási laafolyain mintegy 1 arnifno résztwv-öje vizsgázott Mócsy Béla gizda^ági iskolai :g-izgaiö ohiókksle alatt a tatttrlt hmláigj-akböl, Ott volt a MANSZ «1-uöknsszonya, dr. Knilky Is Ivánná \'ncá-gánnoNierné, ozenklvOfl a kskiinÍKsai MANSZ vezetőségi, &6a dr. Szabó Ist-viUinévnl, Kovács lílé-sné, vilaminl ;vii-rosi vendégek és sokan Kisk-iittzsárcl. Sőt a leli gazdasági ííut-info^^ií rószl-wvi.ii is ott láttuk a iuWn.i.iWíf klslutnlzsad gazdaiLsszonjok vizsgitit\\-lásán.
A Hlsrekegy elmbladáú iitán Scbef. fer Ilona t.inro\'yainvocctö, m. kir, gazdasági i námö mondóit küszön<vel nicg;elcul vendégeknek, majd az tíh.\'ik névsort olvasott ós kezdődött aivizsga, [ílösíör a háziasszonyok kőhínist^f&vJt valtuuinl a nuve5é.stx"il lialk)Uuuk InTy-nte\\ell válaszokat, majd Károlyi Mária (unáriiö a kerti gazdáikodásvö", dr. Szabó István tisztiorvos az egészségvédelmi laiilArgvikróV kftWnÖ o i a\' ereifemögondozásríl, ezek hcf\'gsé jól-röl kérdezett ói kapott jó fc ef>tr.>kui, ami azt bizouyira, hcgV u Iwthdos tanfolyam érett Oílnyokká ncvcl;-c a tanfolyam résztvevőit. Az á\'Att\'.leiiyósz-
tessel kapcsolutban a fejelj Lejzíít az egyik t\'nulö\'é.s mís\'k a baromfi tenyésztésről. Mind-mind fou\'.os Itfa-kantzsal ludm\'valök.
Mócsy Hála fgizgaló » vizsgái vé^ékt meleg haugoa enilékezolt mvg azjkróB, akik JebetöVá tellek ezt a nia \'már uölkáozheieOen tuitfolyanwt Kiskáu;-zsa roszéiv. Kfdön kpemtario dr.iIO\'átky Istvánná ctuőknö lelkes munklssiígál^ iitnit a MANSZ ;u,szonyyS\'aJ fájvidsátot ás idol m-m kintvT.vü végzett. K\'oin«bj» a kél gizdasági szaktmám-Ö öiizeUcn és fáradságos m\'iatkáját, nrijd n U»it. folyam rész(ve\\V>ít dlceátte moz szór-gahuukért, ntínck julitmáiiD diszo> kivitelű bizonyítványt kaptak.
A vizsga a HimUusszrtt árt végit.
Utána » vendégek möxtcktiitellek u tanfolyam kiíVfl\'lását, vahnnínl n gya-koriatl vizsgi crodincirj\'éti 0 fryk linóm élolcket. A vizsga utáu Antall Jiífska szép be-szód kojctébcn köszönt\'\'\' nfg az thiöknck, a laiiárinikiiok. v*rt»nftr<( :i vendégeknek a k""iz:einúködéél, egy szép virágcsokorral ajándék izván mVg n lunfotyanv rész Ive vöino\'i névé" en ;,z elnököt, inig Anck ttoziki a MANSZ tfnökasszonyaink, ilr. Králky Tstv\'n-nénak kedveskcdclt vitágg\'l a L-ányok nevében.
Külön ki keli emelnünk az iz1é--es kláTHtáa im\'nden danbj;inak stlhlsoS szép elhelyezéséi. A kézimunkák m\'nd n taitfol.vain résztvevőinek innnká:: pánník, terjtők sok hilz\'ezközöy\'in a buzsAkl dlszíilö.T\'etnwk. sárközi k;vir-rások, göevseji dlszi.\'lésü m\' .Uvuin >k.
Kiskanizsa\'i sze\'mlnol örüH\'ink ó; c nk bálával gondifhink ene a vlzsgauupru. I\'is am\'nt Mócsy Hála Igazgató cmíff-tctlo izzó magyar l>cszédébeji, hogv agráráUnn vagyimk és mtndent *jf k«\'t kővebinnk a mrigyar falvakéit, még akkor is, ha konokság^af ó< nemtört"i-dönuiággeji lalálkozimk ~- mi reat belünk háláltanok. Sok tArdknet e;s je^akarfttot tauusitottnk ezzo! az «"sö .lejtéssel azok, akiknek érdeme ez n hathetes t-uifolyainv
Vasárnap egész nap nyitv* volt n klárlitás, meh-el nvegtekfiUclt n Kini-zsán tartózkodó I/.iky D.ítsö közeíá-tási ináusztor, vitéz gróf Teiekt Béla főispáiUiornnúiybiztos, dr. Krátky Tst-ván polgiinnesier, dr. Hitszovszky Lajos orszá}(gyíilés\' kópvisolö, elr. AngyiJl lÁsz\\ó, dr. Dcinkó Iíezs^i d> dr. Józsa Fábián, A inagus vendege\'Cl dr. Krátky Islvánnd, n MANSZ chiökassz..uya fogadta. A ntuüszUv és kiséiete o1is\'ineiVJ|. leg nyilatkozott a kiáílíHtásröl, majd elbcszó\'geiett néhány kiskauizsal polgárral.
i -k-n-l-
AZ OBSITOS
A nagykanizsai leventék nagysikerű opereltelöadása
A ungyk:mizsai levetitek bétfő esti oporeltolöadási a Nagykanizs\'it I event.\' 1-^yesiVoi esd U>neiii\'ö klálíilsn voTjt Do ez aZ olsö kláris olyMi volt, ontyo büszke ichttl n \'le^lit\'-\'iiilózinétiy, Negy-kouiz&i társadalma iigyjuakkoi\' -VnO liléire lehet büszke, mert iflw\'tt nigv-szabásu megmozdulást Sócn kitfluö rendezési és nagy sikert norrf\'m\'nd^i-nap lehci :áüti N*;igykaiiu\'zsán.
A Icvcnielnlézményt cgwsek még mindig szeiotik váW\\C vgeíévt-.D o\'lti-(éznl. l*edig et a tcstftlot több, mint egyszerű egyesOleh Nagyk mizstut is a-i Ifjúság legnagyobb szo vejeié és nVnl Ilyen: a magyar "jövőt je&nU. Támogatása és inegbce.sillése hazaflaii kö-lelcsség. Hogy mölóe é^ rászolgálc Nagykanizsán is a lársadalotu mcgl.e-rsíilésére a l.e\\«a\'e l-\'gyesftpt, azt rofttj. mulatt i hétfői mutozéiuk. Bátor, de. rék kiálüís volt. méltó ahhoz az uj azeBemhez, nmeiy Nagykanizsán » le-veniék \\cz«tósc és irányítása körül őr-vc«utcie;eii éiczhctö. Tegnapi oicVidásu-kon a zsúfolásig megtett Vá,rosi Szjrn-bázban ott volt az nübntóanajuncsnok. kai az Ö*ien nagy sztVmlwu " tiszt\'ku és a |iotgári lárs.ulsíKim \\-ezolö-sége és széles rétege dr, Krátky István poTjgát-mesierret az éten.
a l-\'iló Ferenc ytke* vozlés-e alatt működő l.ovonie lígycsnlet nagvsik\'jü előadása azon kívül, hogy a közönségnek kél es> fél órás kilünö szórakozási szerzett, két Uutulsi\'iggil is }árt, Megniulattá, liogy milyen v.a$ és szer-vczoil «iiil képvií-ehtek a leventék és hogy a lárs:ulaloui részéről kikn.-k lámogatásilrJ szántíthai áz ligj-esfűel. Me\'tl voltak oiy.mik is, a!>k a m«g-vclt tiszte>;ljeggyel ^\'gj\'ik .itWítlrnüiott.
jukal küldték el. I,*o oz csak m jst lör-tónlielcil meg, először és utoljára. Mert bizonyosak vagyunk abban, hogy- Bytjj klárrás tltáb » Levente KgyasíVjet\'nru. dm további icndezéso eseniíáavt !0>nt Nagykanizsa lársudnhul é\'-V^ön.
Ami miigál az előadási i^-U, ürömmel alapíthatjuk meg, hogy \'lyeai jó müke\'dwlö (Jöadást már rég ne.n Wtotl Kanizsa. Pedig Kálmán o|e;cu oö-adásáia vállatkozni, merész ói nagy dolog. De a i<ew»téknek sike\'ríttt. Az Opsltos ftőudásánik i.em vxVít ECmtul inükedveae-ize.. Néhány ejtyun :ttaki-lás is akadt, anu^viknéi. sokkifl g en-gébltekei is, JáUtUik e szinpadoii: Iá-valásos • szjióazekbSl. Vonatkozik ez clsösorbau Mcdgj-es Ttlro, aki Bz eHV kiilöségel mimoiö IxűtosJány szorC|»é-ben szi nász itöneii Ls ájósereti&é \\-áló nagyszerű nlakilást adott, oly otthono-sut és jöl mozog a szinpa\'il>.n s játóku
ÚVJA WEMCTI
ZSOLDOS GYULA
Artaltr, Mtúu h látueréssmester,
Fd-Ut B. (a Korona-nillodttat »tcint.cn). KitJflI ZtlM-ltnctlb, hAiiiífíW, límiíróW. mtn-dtnfajl«|«vtlitok..siirnofvoilrtctpl*lc*lk<ull*4«
c4yan kózvetleo, hogy áW ilános feita-
tiési ktítclt. Hasonlóan kilünö v.;!! a női szeiOjdök köziií Iterghoífcr Májrla, aki finom jiítékk \'J, Őszinte átéizésseít (Cevenitette mg a nagyasBzony\'t,Jvu\'h-ni\'nt a k(ii:ciiiesh.ingu, kedves. Illüno-jctvici I.Ü, aki MálVsiki szüiejiélcii aratott uagv sikert. A férfi ik ólén a eiiusze.e.ÁŐ ifj. Oyérgyák l\'áit ktífl i isönok c,n!liicni, itkT a pro>3gút is
mondta. Dáfceg. Jóhangu, jö mozgású
szo o.JtŐ, aki l«l;os i\'/.uz\'óv 1 o3e\\tijiij. lette meg az opsUos vitézt. Nagy si. ki^ie volt n jóhtimoru Heményi Gyulá< nak, Százszorszép bollos azecaaébeii, valamint Tllafnér fiának: Nagy l.a. jósnak. Jó vAi még az öreg Buzogán,v
Mórion al ikitója: Pajzs I-"c:oilc, valamint l\'rcd\'ge- Mária a szakácsnő, Szakonyi József a bezlrker és Szabó Józsof ióska izerepébaa. 1>« a slkjer-bői kivették léizükot n \' többlek is, Ui\'vizerinl: Vízvári JózmjÍ, Kojvács iiytfla, l.aski Juci, ZábjS Irma., Amin K\'lári, ih\'u-dos Islv.ln. Mm ton János, lUnkö Józiur ós a lányokit, ítegényc kei, huszárokat u.o^rs\'Mn^ycsib.i asz. szes szc.cplök.
A közönség liCte»se;i ó. Sokat lipsoJi a kilünö szvrt>,í.ríki:ek.
*
Külön ItSÉCa megeiulékozuünk Nagy Miklós tanító, leveolerőoklutóré4 aki nagy hozzáért éssei, fáradhatalQMt szór. galonániT és MkO\'jedé*icl tanitgatUi a sze.o,)löke|. Xeki köszönhető a (gondos, jól |>ergö szép eaíadás. I.tScs tvs hozzáértő rendezése renVAjÜk míg sok szop estet Wioz Nagykmiizsának, IluNonlókéjtp csak a diesúicl hang;án en fékezhetünk meg Ifering Vttntos kar. nugyról, aki 0 zei e\' vezetést ínbtyi-totta és aki a kilünV) honvédzenokiir-ral pompásim szótalialta meg a szép Kiúmáji niclódiiiknl. A zenét betailHáf munkáját Coldsobmudtné, a táncok betanítását Szabó Islviitt végezte.
KülstöségciLen is szop volt a lOndo-zós. (Áveake dtaBorség vá ti a veadége. kel, leventék álltuk sorfalat ós levente jelvények diszitctlék az előcsarnokéit és sznjiadot.
vatkeruktaAst — Nagykaalzsa
Stűaua olajok
bizományi raktál a.
Wonder keréhpépák nmtw válasuKtMbana
I
A .Ferenc Jöisel* keier&vlz ríRúla kliflnSen bevált báiluer meürflgzolt sztkiektdésnél él annak mlndenléle káros ksvelkezroányelnél; bl/loíi, enylítí ií« gyorsan haló ler-métzeles i haatiajlo, mely siámot be-legaégnál >i emeulcil |avlt|« ét ax llvágyat (okozza. — Kérdezze meg -nmaall
VáPOSi Mozgó. Kedden éa aznrdan I
AzI sz kedvenc Shirley Temple első színes filmje
A kis fenség parancsa
Káprázatos, halalmas, felejthetetlen az uj technlcolor-eljárás csodálatos szlnelbem pampáeó graadf6zu< film Ramek kiaérAmfi.ar I AktuAlia hipadó I
Eiaadáaok köznapokon 5. 7, 9, vaair- éa ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor.
1941, rebiüát |8
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Eredmények a sakk második fordulóján
A vasárnapi sakk-bajnoki játszmák közül a Stofczer—Vékásy jatszirta rJtl az érdeklődés köz|>outjábnn. Véknsy ügyes tamadóaTigondoftibibaji megfelloü-kezeit a centrum védelmének biztosi-iasároH és ez QJÉtt a veszte. Izgiiírtas párharoot folytatott a liaWK Tóth Lászlóval Apróbb bibék tttméiG a játszma — amit László nyert meg — érdekei volt. A Baan—Németh párharcból az tí(6*bbi került ki győztesen, inig a diákok - sakk-rangadóján. Ná-dassy legyőzte Gáspárt. Keöermbnri Kábos ttosn nyert, inig a K. Nagy— Szekülja játszma (Siqekinja betegsége miatt) föggő. \' • |
A második osztályban Németh III. játszott ós nyert fontos pozkéót, - infajd később ügyes végjátékot Lidsth oüen. A fiatal gimnazista diákok jób szere-pelnek a ¦ versenyen. Stejner Turóni ?«íleo, Fogner Stégen <*»>, Sduka;Né-njetli H. ellen, inig Szurjas Hortobágyi elften nyert.
A visszatért országrészek és a csonkaorsia?; levelezési versenye
A Kassai Törekvés Sport EgySel Sakk Szakosztállyá rendezi meg 1941-ii.ii a visszatért területek éji a. Csonku orsáSgrész közt í sakk -le^eüezósi versenyt, bogy a sakk-kBpcsoiiitok ininét jobbon elni«y ükjeitek. A verseny 41, Rákóczi Fcienc enickvercsii,v« néven indul és azon részt vehet bánno.y magyar sakkozó. A nevezési dij olcsó (1.50 pengő), valamint a 100 drb. nyom látvány a leletezéshez szultán csekőly anyagiakig Marái A szép wiítótt-sei[ic. gtn kivítl több értékes dijat, v.i.\'-m m diszes kivitdrt okto-títet nyerhetnek a versenyzők.
A kanizsai sakkozók a Möróczy Sokjű Kör kőzvcütósiévol \\<isznek részj. a ver. senyén. Aki\'a verseny részletei iránt .ik.\'.i érdekÜÖdni^ yaüflmínt a versenyben részt kivan veiuú, 1Ö-UJ nriratis 10-ig jelentkezzen a Kór ÍŐütkáránáíi, K. Nagy UszAíwái (Városi könyvtár és múzeum) a réazlatkérdések meabe-szélése yéftit.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) dija 30 fillér.
Fsbraár 23:
Keresztény Jótékony NÖ»gylet lánc-teája a Centrálban-Zrínyi Miklós Nagykanizsai Torna l?zjyl«t táncesté-e az Iparoskörlwsi.
FeenUür Ui Fél fi órakor lic*áais a városházán (Szász Béla: Erdély). Az Iparoskör farsangi pagy táno nuilatsdga.
¦ireloal:
Fél 8 órakor M0f » fáresháxap (Barta István: A 150 éve* sziné*z*t)
Mirehu *:
Pél 6-kor: 5 helyi szerző Irodalma délutánja a városházán.
(Folytatás az
Anglia egész Európa éheztetés*! akarja ^
Bénin, február lg Hoovéf volt amerikai elnök, a Vő" \'őskercszt amerikni bizottságának elnöke javaslatot terjesztett Anglia és Németország kormányai élé, hogy élelmiszert uálitfbnaifonek a\'kisebb
- (Tavaszi kebátalnk)
nundegyike elsőrendű budapesti mü-Myben készült. Modtf* kabátokat * közel jövőben kiraMmikben fogna K beamiatni. Sohütz ájunáz, C:)
öéitlfdő nyitva raggal 8 őritől esta * erili thétW, szarda, péntek délután «4 kaddts .agéaf nap aSkuak).
1. oldalról)
államok részéi*. Elsősorban Belgium ellátásáról akartak \'gondoskodni; Haliak lord azonnal tiltakozás; jelentett be az amerikai terv ellen, a német sajtó ezzel kapcsoiatb)an rá-knjutot arra, hogy Haiif»x nagykövet nyiltftn és hmisatosan fa bejelentette, hogy flz éhségzárkitot egész Európára ki akarja terjeszteni.
Németország balkáni szándékairól
Budapest, február 18 A lajKik zürichi jelentései szerint nemzetközi politikai körökben ugy tudják, bogy Nójnetországj, amint Jugoszláviával rendezte a helyzetet, Athén felé fordul és diplomáciai utón akar véget \\elni az olasz—görög viszálynak, ban az esetben kezd a Balkánon, ha .tyáomáciai uton nem tudja meggyőzni máclal uton nem tudja meggyőzni Athént n békés megoldás szükséges, égéről.
Élénk harcok a görög fronton
Belgrád, fCbruár 18 A jugoszláv sajtó értesűiérse szerint a Moskopolje és Tepcilni közt elterülő frontszákoszra, ahol mór hat nap óta tart az újból mJegétón-kült ellenségeskedés, görög erösíWr seic érkeztek. . i , j •\' < { |
A Budapesti Tudósító belgrádi \\H lentése ugyancsak arról tud, hogy a görög fronton pár nap óta rendki-kivül megélénkültek a hfü-cok. Az etienségcskedésbtain a görög és az an-» gol repülök is részt esznek, ,
16 millió az erdélyi vasútépítésre
Budapest, február 18 A Magyar Államvasutak és a kor-mány ujabb 10 millió pengőt bocsiV-lott az erdélyi vasúthálózat mogjavb. lására és klópitéscrc. A vasútépítő munka során 125 kilométer hosszú vasútvonal epük A munkáitok három hónapig tartanak.
& Ház mai Illése
Budapest,, BebmárjB A képviseld ház ma dejeftfilt folytatta a gizdasági miniszter programja fejetti vilát.
Szeder Uiszló a mezőgazdasági munkabér kérdéshez szólt liozzá és kifogii,-Solta azt. Legalább annyi mezWcsnlést 1 ár a mezög izdiisági munkásság ró- \\ szere is, mint amennyit az. ij>ari mnn-kássógnak már biztosítottak.
HeiLen Mihály az árvíz\\ eszetlenről emlékezeti meg és eKsinejésseli szót a honvédség segítségéről A mezőgazdasági árszínvonal szerinte nonmifissá vauk>. ha nem kötik meg. A gazdasági programot eUogudjp\\ mert bízulommail Van a Teleki konuány iránt. r\\z ülés lajízirtakor még tart.
Huzái
BudA|>esl, lehruár 18 Az osztálysorsjáték mai búzásán a főbb nyereményeket a következő sxá. mu sorsjegyek nyerték:
Hetvenezer pengőt nyert a 60.525 sz. sorsjegy.
Tízezer pengőt a 68.412.
Útezer i»e*igöt a 10.885.
Négyei j>eagőt a 8.996. • Háromezer pengőt az 59.257 ós u 80.402 sz. (Fewosség nálkül.)
Értesítési
Értesiljak a nyem\'börlermclökcl, (méiziros, henlci,illalvágó vülalal, uradalmak) hogy minden ellenkexO híradásul aiemben, ai Iparügyi minlsitérlum 56800/1940. sz. rendelele 2. §-a alipján ,<¦/¦ Anyaggazdálkodás Bö. ipari BUolt-»aga
Nagykanizsa és vidéke területire, rísrttiikre a vásárlási engedélyt (111 l/E. uz.-ni) kiadta.
A lei mclök szíves további lámo-galásái kérjOk.
Hangya SzOvelkezet
Nycubötíitíkcsltíit Coporl
Bátki (Babits) Lajos
itvevd.
Continental IrósépeK
képviselete és lerakatta
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fd-ut 5.
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen.
megbízható és olcsó.
Caeagtry-at 14.
IsSÖ-Ióaiat
Élénkebb, a hegyeken erSaebb déli, délnyugati izél, több helyen még záporeső, a hő alig változik.
A Meteorológiát intését aafjrkuüital >tgbt7eUlallonii*» lelenUi
Réiatnéklet tern.pt eate 9 éréket +8 6 ma nffel+3\'4, délben +116
Nagykanizsa mtgyel város
polgármesteritől. -
113/1941. Ké.
TJrgy : A borUlpi llbblllk lii sU hrlyriíic t loirfalíiii.knak kortátoziu ti BUbátyoxáu.
Hirdetmény.
Minden Iparos és kereskedő, akt bőrtalpú lábbeli (csizma, cipő, bakancs, szandál slb) készítésével vagy iprgalombahozatalával foglalkozik, aoteles a február 16-án meglevő kéaiáru készletét legkésőbb f. évi február 24-ikélg a m. klr. Kereskedelmi Hivatalnak (Budapest, V., Széchenyi-rakpart 6.) belelenleni.
A február 16-lka ulán előállított ily készleteket a Jövőben la rendszeresen Jelenteni kell a Kereskedelmi Hivatalhoz és pedig minden hónap ötödik napjáig az előző hónap utolsó napján meglevő állapot szerint.
A bejelentéshez Szükséges bejelentőlapot a városi közellátási hivatalnál (Hunyadi-utca 16. az.) lehet Igényelni.
Az összes bőrtalpú lábbeli-készáruk február 16-ikával zár alá helyeztettek. A bejelentésre kötelezettek tehát a készleteikkel nem rendelkezhetnek, azt el nem adhatják, hanem mindaddig őrizni kötelesek, ainig a forgalornbahozalalrói u,abb rendelet nem Jelenik meg.
A zár alá helyezett kénletekből az említett ujabb rendelet megjelenéséig mindössze csak a Közszálli-tán kőiében megrendeli lábbeliket és a bányavállalatuk által megrendelt bányászbakancsokat szabad ki-szolgáliatni, továbbá csakis a kézműves-iparosok kiszolgáltathatják a fogyasztók előzetes megrendelése alapján mérték ulán készített lábbeliket. Az Így Idszolgálfatott minden lábbeliről az iparosnak és kereskedőnek Jegyzéket kell vezetnie, amelyben fel teli tüntetni a megrendelő nevét, lakcímét, az áru megnevezését és mennyiségét és a kiadás napját.
Az Iparosok (kereskedők) az üzemükben (üzletükben) alkalmazott személyeknek a rögtöni hatályú lei-mondás esetén kivitt nem mondhatnak fel; ez alól az elsőfokú iparhalóság kivételt engedélyezhet.
A kisiparosok a Javítási (talpalás, sarkalás, foltozás) munkákat továbbra Is minden korlátozás nélkül végezhetik.
A rendelet megszegői kihágásért 1 hónapig, háború esetén 6 hónapig terjedhető elzárás büntetéssel büntettetnek s a klhágásl eljárás során az áru elkobozható.
Nagykanlisa, 1941. február 17. m Polgármester,
MEGHÍVÓ.
1 NAGYKANIZSAI BANKEGYESÜLET ÉS DÉLZALAI TAKARÉKPÉNZTAR RÉSZI/ÉNYTÁRSttSlí
1941. március 1-én, szombaton, délután 3 órakor saját helyiségében tartja
70. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT,
melyre a t. c. részvényesekel tisztelettel meghívja Nagykanizsa, 1941. február 11-én.
az Igazgatóság.
A kiagyalta tárgyalt
1. Az Igazgatóság és a felűgyelSblzoKság leienlése az 1940. Uzletévről.
2. Az I9ií évi mérleg lelefll határozat.
3. A felUgyeloblzollság dijának megállapítása.
. Igazgatósági tagok és íclügyelöbizollság választása.
. Egyéb, alapszabályszerűen bejelentett Indítványok tárgyalása.
Azok, a t. részvényesek, akik a közgyűlésen szavazati jogukat érvényesíteni óhajtják [elhivatnak, hogy az alapszabályok 12. §-ához képest még le nem Járt szelvényekkel clláíbtl részvényeikel a közgyűlést legalább 5 nappal megelőzőleg az intézet pénztáránál leiétbe helyezni szíveskedjenek.
\'AGYÚIM
Mérleg-számla i:; (O. december 31-én
TEHER
Készpénz és bankári követelések ...............
Értékpapírok .................................
Váltótárca ....................................
Adások .......................................
Beszedésre érkezett vallók .....................
Ingatlanok:
Intézeti székház ............ ...............
Egyéb Ingatlanok ...........................
Irodai berendezés ...........................
Slóre lizetett kamatok ........................ vadék- és szavatossági adósok P 1,040.585-98
Pengő | I | Pengő | I
280.000 II .TI 6
108.113 125.291 117.833
311.716 t
6.481
Alsplöke: 10 000 drb 50— P n. é. részvény ...
Tartatékatap* .................................
Ingatlan értékcsökkenési tartalékalap*- ,........
Kétes követelések tartaléka ..............
Nyugdíjalap*" .................. P 280.000—
Tisztviselői segélyalap ............ P 20.000-
Hlrschler Sándor jubileumi alap ...............
Welsz Tivadar alap ...........................
Ertékkötönbörell tartalék........................
Beruhízásl hozzájárulás lUggó számla.........
Betétek:
takarékkönyvekre ...........................
folyószámlán éa csekkszámlán ...............
Letelek .......................................
Lerovandó kincstári Illetékek ..................
Beszedésre érkezett váltók ... ..................
Vlsszleszámltolt vallók ........................
Fel nem volt osztalék .................. •\'.....
Előre befolyt kamatok ........................
Ovjidékhltel és szavatossági kötele-
zellségek..................... P 1,040.585-98
Nyereség-áthozat 1939. évről ..................
Idei nyereség..............¦ ..................
• A. ItltI dot.elÓY.l .4O.0CO pengfire emelkedik. - Ai Idei doláclóvil 73.800 pengőre emelkedik.
* A. Idei ilotáclövHl 33UXXW pemSie emelkedik.
Pengő
•w.m
420.000 87.800 214.2*8
380.000
2.071.038 ii 18.781
12.774 176.E24
1,501.888 10.MU li.üUD 1.718 141.817
2,587.820 80.047 9 880 4.873 1,820.447 0.8S4 U9.007
0,484 6811
Nagykanizsa, 1940. december 31-én.
Az Igazgatóság.
Jelen mérlegszámlát mindenben megegyezőnek és helyesnek találtuk.
A felOgyelőblzoHsag.
KÖ8iönettiyllvárilf«8.
Mindazon jóbaritalnknsk és ismerőseinknek, akik lelejlhetetlcn édesanyánk, illetve nagyanyánk
ftarv- 8oh.rm.HB Jéaaefaá
futQI. Francait, Mart.
elhunyta alkalmával részvétükkel fájdalmunkat enyhileni igyekeztek és a temetésen megjelenni szívesek voltak, ezúton Is bálás köszönetet mondunk
A tjyáw.ló oealáa.
¦ei-eeak kéttagú hittanaiba Uzíiben is\'járta, vidéki mindeneit. Márla.u. 4. 451
Bejáió Mtattaláhx*-. vagy taksrltéláujl öreg házaspár mellé keresek. Cscngcry-ut 23. sz. 478
ló) főző axakáoBaM kétesek márc else|éie. Uták-tér 7., I. emelet. 485
40 4ycs, megbízható, «4 QHatt k.r.»-
h.st* és pincér;\' kl kaucióval rendelke-slkj báni:ely \' liiuuklt elvállalna. Clm a
KIImIÓIIu éa lanuló felvétetik. Vlda luszeiflzlet:, \' 492
adAs-vétel
Ha.antll ruhái veszek és eladok Márkus, Király-utca 31. 464
vásárolok. 95
Antallal, hasiniltat Is, Rilschei Mátyás, Klrály-u. 35.
Frlas balatoni tulak, álBpanlyok naponta a piacon, középső halssasztalnál.
Rozsdamentes és alpacca evőeszközök
választókban MÁJON TESTVÉREK
elaáláal
szaküzletében.
8\'ctá Maki
Villamos húztartilsi készoiéh
mindenkinél, örömet szerezi
Teakannák
Vaaalók
Kenyérpirítók
Gyoraföz&k
Káwéfőzók
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvaaó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÖLGYI-nél
. Sugár-ut 2. •«
lakAs-Ozlbthelyiséo
¦akalj, vagy raktárnak udvari helyi-, aég Diák-tér 12. alatt libidó. Uaárt bír-kereskedő. 489
BÚTOROZOTT SZOBA
BalaiMsaftt szoba kelőn h*zdaazeU-val kiadó. Érdeklődni 6 óra Után föut 24., I. emelet.
HÁZ É» jytQATLAW
Több adómentes magán- éa barnásat, házhelyet, szőlőt éa földeket kaavelll
Pspp, Teiekl-ul 8.
Itákócil-ulcn 4. st. híz elköltözés miatt •laaá. \'488
sttXtVtrALB
Elsőrendn grlnlloalákal, (zőlőoll-vényokat Bérczlnél Jegyestessen a piacon, kóaltaő hatataszUháC
60 katasstrálls hold azánlásáhos bér-Hfk*»H keresőnk. AJInlalo! Uogtr és Tóth vaskereskedéabe kétUnk. 467
Ití.f\'i"""***** lutányoa áron bazs-szállít Korons étterem. 491
atalAI KfalŐHV
FOUTlkál HAr-u.ru-. HaJtJa:„UiaulaiáglRT. Hasyksslzs.-. F.lelö. kiadó: Zalai Klr.l,
Nyomatott i
a „«lz|ai>tsá|l fl. T. Nagykanizsa*
iy»aá|ltta Nbaykulisaa.. (rtyomdáárl feleli lalsj K4r.il,,)
gl, á»ioljr«m .41 «ita.
11.....\'\'uni*, nun
SWtautl»««, 1941. lebreár 19 szerda
.12 «in.
KOZL
POLITIKAI N
« I\' I I. A i\'
&ulKHl4ri« M MatókiiUll: i\'őut 5. MndeitSäl mlndm hétköznap «luti
Felelős szerkeszlő:
•m/mm
Barbarita Lajos
"\'Előfizetési ántT\'egy*"h\'óra"* pengő\'*!) fiiié\'r. Szerkeiztoségi ci kiadolllvalalHdeBni fa/íz.
A magyar-jugoszláv „baráti .sáénödés
A hvcte/nkrö! egyelflrt csak helyi jelentőségű küzdélmtekről érWzlk hir, a levegőben snkrg\' néni indult még a döntő küzdelem,\'de\'\'mar ei(ii-c veti ámy\'ék-vt " fyigy\'lesiA^i,}^ |aá. A, dőttlíX, Wőkpfite* fo.Iy\'ijiitit\'-&\'vah, az.tUlftBVfcatiíik utazásai, a (UpIfÁnlák, lázas, togyolúsal viiágrét-aiek sorsét pecsételhetik meg. Má-Spdrendu fontosságú kérdéssé Vikiik, hogy ml történik k lávoll htafci terűken, s\'a viüig népei fokozódó Idegességgel követik újságjaikban 6 nölitlk-\'i éjét változó. h^lStavurését. Rjllvéj^viló, bogy, a kíizéljöyiibhiia dipi«jnfiták, xüiPiK. rúltkéJ\'be\' tyó-dik. j»gy bejyuXet étyflÉyék \'..vezénylő táboracyVJolr. ¦ i ¦ I
A nagy neinpotek és vilógborockü-n\'ink közölt kis országok,\' .Idsszárrni n(jek is 1^1\'etópJW a sg\'dró tó-\'tfcijxi é5 ^léiiefjirj,lp\\\'atisyk\' íjjébjéz Seren bttiitésíw jclölke.\' ki,\' ök»t. Ijezárult már.,^ evek t^ténclrru; ehilékként.él Versailles és Tripnon kora^\' zrzidőn a kís>» és középszerei haWttbk öncélfl és időleges, a\'politikát és földrajzi előfOétU\'teket fi. gyeimen ki\\::" hagyó szövetség lVnd tóej zaWrtát meg a JGwwM\'
M,.,«a»Ö#i»i^\' Kjazoruiíuv eíSó-
L4tól ns önző és hatalmi pnJsíluH, Sveto téridegen. eiejntok és Így széthullottak <j»jvUöaaik csopptlosjutássj, is. A mf<l Európa .területén élő kls-és kőiéphUJÍalmak .itaí\'v-si 0 rrtuU ta-fütógí\'in •letendaSak a ró%d5élctfi Aifi.köreik\' h\'}taiiiiiv\'tébo\'(y(lvóT és
í.floljfp\'i h^liUSok fígynl,.|i1bev*:r lé\'i«.\'.,|iei;es^ .t^ljrMrW " >MI\'í\'i<5Ki<> aj iiurénábáji..\'A poltik.il, földrajzi és gazdaságii\' ,törvézzyszerus<üok..atapr jáu pediff i"swnk)nt kialakul az- a helyiét, melyben *z egytnásiviütalt *n*cték\' Söíött létrejön az Mlt-mnkrWfés^ \'\'m* !y már *\' ország^stá-H #" «Hft*j**» népeket ejbata-.jsjjnu mésszé /jfoirnigióin .köil,,.Ssi-
í^gyurottszagj vezetői a mjost f0. lyó küzdeiojntom világosan- látták Ineg orszéglik kö\\«fcndö politikáját, Ennek \'ai\' egyenes \\toriáivezétésn*k !*j ei^raénjte cSatiató&úiiíc ar há-"4-*ftffirf egyiánénjV* •,,rfj1-
.ZptVnV Jznjiini\' szj^e.tsé^zitÉíl-;lán ál luiik és. íio\'gozunk, ji_ iiiaipink .nrcjíí\\v( oéij^iiik ni^^iló^tásiiérz\'-f" a céj í-\'uvú|, á ; (jgy i(í éS czjészso-i*^s rojid juiegteremtése. , \' \' Történeimi hivatás, Csáky István Ijröf\'áual hírignztalott >priimis iti:er f^res\'. jétasiv* inutatja Ki liiat a \'n»gyar kiuw.iitliíiiiak\'.\' « s*JW .z*tMj#t*;*n!Ícj«n « ,(t#le\'i wHjbékétv.\'és egyei»i»ly,t,ig>c*1 Vimk ré,ndolkczésre éllé ewkízcjjiirl k« r«uz#r^,EJbW ia.szsltaiia>«i Jött létre a mjagya\'r Jugoszláv ba-Wsági szerződés is. A két ogyeíj tuény biztositéka unnak, npgyerszin nrok a közcu migiy ttlvjít-i.gWbk-n * «« u{, reiictnek szuárd , jjikőv.-lliaradjoii. A\'kítaéiiuiiftbitn SJHní->*dságunkb«n Wrizigtok\' wíüottak «>« és sodroctfk háborufcii, » nikz
A DittMi dél faló nyomuló áradata borom
M*íM.i M^lirHf few "
A ,?íH .?IÍ!iSai1 Íavuit az ,Aryi^l be1y?et : m^iaditlt La Dgaa Jege
Bud\'ipest, február 19 Az árvizvédeimi KornuinybUtoSsiíg liftziéie szerint «\' Jéglort-is* r>una-s-Ccsénél niCginduít é^\'így ilt a \'viz roliáihbsan apadni UzrJutt. Á gát-s^kadasokoh .sem\' omlik már fXwti viz.lSAlnos a\'víz dél fe\'é nyomd\'oi n bogyisilói jégtol\'Wsz kü\\*lkezua)«n m^duzzttíft vií még miádig nfchc-zen talál inngiuiak n\\°-V Reméiiy\'\\-aii ugyáii arra, hogy: ma\'défeiotl tneg tudják indítani a Duna jegét. A\'wbl jejcjiicg a K\'iIoc;a Kiskőrösi szárny v«sut töltésénél ak^r|álí\'\'n^gt*og!nl_ A vizátci-csztök betömése már folyamatban v»n.
Későbbi je:entés szennt, Jttiutáa S* időjárás ke<J\\t3zctt, o légierYik! megkezdték a Duna jegének 1>>iWj báziisát. Alulról felfelé hafcdva dobták le iwmbAikat, aogy a felszabaduló jég az alsó sznj>ad Dunán eltávozhasson.
A kritikus pont je:cntcg Foktő kö-rfll van. rD> a -jórftorjaszt i sikerüfi széfboninázni, iwnmal enyhülne \' a helyzet. • ;. i- i.. | i
Akasztó férflal megmentették
11\'v ;á fáijit" ;1,u\'-
Budapest, február 19 Az árvízvédelmi kormánybiztosság déli jelentése ueritil Akasztó kősaég megmenckfilt. Az éjszaka ugyanis n vlz ob áttörte a tm\'tsodik védelmi voni\'lat, d2 a falu férfilakos águazrn! nai jössuefogott és a faJu szélén rög-tönzött töltést emelt. Ezzel sikerült !3 megfogni a Vzict. A férfiak egész éjszaka a gátakon dolgjoztuk. A\'falu asszonyait és gyermekeit, számne-rjnt nVniegy 1500 föt Kiskőrösre
szálijtolták. A környékbeli tanyákon rekedtek uifönlé-sét n honvédség pon-tönoknn végzi.
Ocsánái is sikerült « gátat megerősíteni, de Bölc-skéről azt jelejitik, hogy a viz gyors emelkedése miatt pár órán beiül elsodorhatja a víz a gálát. A feiső Jég tiivozása miatt ugy^ús tegnap is hpjycnkint jiáróra •Jutt 1 métert emcikedelt á VÍS-«zb,it. \' 7 |
Kalocsát körülzárta a vlz
!• <,¦,-( RE |..í,,!v\'.(í .ot. tí i);
, Kalocsa, február lí» A kaioesa -kiskörősi vasut\\\'ona.l töltésének áteresztőit nagy részt be-tömték már, több helyen aamfamt áttört a vjp. A détetötti órákban Kalocsát már hanoin oldalról körülzárta a viz és niár, csak a Baja feió vezető ilt SzAl*ld. \'
\' Budnpest, február 19 Pest várancgyc 16.000 kiló étel-nuszer .^egéiyt szavazott mefctaz áN uz)iáiM>syltak gyors inegiogibásére.
A bombázás megindította a Duna Jegét
Budapest, február 19 Az énizvéde\'mii\'kormánybiítioSsác legutolsó jelenlfr* szerjtnta \' déU órákban lényeges javulás\'állt b* az árvízi lreiyzetben. A karhfci Jégtorlasz ugyaititf a b-.jnibázáí 1 nj^nnán niregboin\'.ott és lassatt á jég meifin-dult^ lt\'óra tájban mér csaknem mindenütt moghidult a jéjr.1 A^eg bombázilsjlt folytatják.
Jugosiláv-bo!gt5r és olasz-Jugoszláv tárgyalásokra számítanak — Szuezt és Máliát\'SpáfjSj^á^ a német reppiOk - A.LW>*>ont<»^t>i,ett. Wl&W
A tőrök-bóigár megegyezés még mindig élénketi foglalkozf tlja " világsajtói. Az olasz lapok a megegyezésről írva hangozta!jók, hogy összhangban ál* a tengely szellemé\' vej. és politikájával. i\\ Balkánon mcg-S/jl\'árdulí\' otf, Ang\'ti tehá* isimét kudarcot Y*tkfá Amegegyezés ugyajLis eisösorbuíi AÚg\'lát érinti. " V ; \' j
Berlin\'és Vichy is ugy látja hogy ö jnegt\'-gyezés Anglia balkáni politikájának kudarca. Mege:égedclt u hejvzotl«ltMoszkva is. Berlin nemi vesztette \'el\' türe\'méi íTórökorszá1g-g«l szemben. I
Érdekes ezzel kapcsoVitbon a N,ő-fi«i íuigol kö\\-et nyilatkozata, löncly Szerint Anglia örömmel \'íidvő\'li .a bolgár török inegáltapodllst, mert Angliának\' liiándlg1 az volt e célja, hogy " szomszédokat klWkil.se. (?) \'\'Bolgár körökben kiv.VncS\'au vár-Jákj mit szórnak ehhez a myiialko^it-
\' * Budapest, február 19
A P«st zürichi\'teicfonjétentése.szo-riut henizclkőzi kÖrőkberV arra Sttá-nritaavik, hogy á\'Bnilianou további
diplojiiácl-\'i esejn\'ények várhatok,.El" sősorbaii1 líoigár\' \'.jugoszláv, lueivé olasz jugoszláv tárgyalásokat várnak, i
Johnson szenátor: Roosevelt javaslata háborúba sodorja Amerikát -
Newyork, fbbruár 19 Az aJuerikd Szenátus előtt tegnap Johnson szenátor mondóit nagy beszédet. Élesen támadta az Anglia tnegsegitését cél/ó javaslatot "melynek igazi célja,-háborúba abdéruii Amerikát. la1
Johson szerint az az éiv, hogy Angliát meg keli Segíteni, csak ürügy. A lényeg «z, hogy. RooSL>\\T!t diktátori hatomat kap, meri Hy.« felhatalmazást flz amerikai nép ascl-nőknék még Soha néni adott! [
Az angol kereskedelmi mitiiszter 1« betsipeitte a sulyps ., ¦ . hajövesjtteségeket
London, február 19 Az ajiüoi kereskedeliui1\' miniszter tegnap rádíöU^zcdel\'mondott. Be kep •isinernl,\'-\'mondotta - hogy a hébieí \'repülők és tengeralattjárók "agy káWilcitofcznák\'az angol hajő-
a B:«lkáaim >Európa e yfavfltotkfc ban* ísiinét fellegek bíriiyos^lnakf Nept tudja senki, kitÖr-TC á vulkán,; és ha igen, hol és mikor. Ha nm Magyarországon béke yan, ugy ^z aimaV\' É^^hefőT, hogy \\«zLtói; 1» líeopoii™ \'\'viílósitipkat i&fébm Kiismertéké* aARflíi|^uáJfVayYfíí.lW
m\'?g iti országot a politikai kalanij dáktól. >\\ , i I \'-\' i i Ma niiár mégiírösödve, nyugodt beiső áilanni é\'et nlapján bizakodva ísézhetünk a jövő *lé. a&\'iy intóg bía ;sok ve«zé)yt ős s/&kr|téjk>C \'fe*, rojt nibgaban, nem látszik sötétnek, s a mnst\' folyó\' kri^^rnnc.i\' \'Magyai-|
térben. Németország tua kcdvc/.öl>b helyzetben van," niial a vPág}iálx>ru-báu, mert a francia ós norvég tá-jni\'Szj)ontokul használhatja. Anglia helyzete «zeri is ked^zötienebl>, liiert nem állnak rendelkezésére az
ország ntját betöaje\' « heiye.-en érteH ntezett szejitifitvánl á|i«mesiíne, kifelé pedig az-edd\'g követeti politikának1 alapjain, W\'átfllttok\' \\^IÖ" r»-guszkixtás jeiőM-mog*, ami biztosítja azt, hogy «z uj Buiópénuk neiii^k passzív eiüme, hnnenTépitő munkása legyen. I \' j.\' [ , j ; |
ZALAI KÖZLÖNY"
1941, itbrua, 10
6. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányinál.
oPez, ir és a francia támaszpontok, mini 1918-ban.
Hangsúlyozta anég a miniszter, hogy a németek fokozottabb tana. keiiységére is számítani kell. Véle. menye szoiint a néhielek tavaszi nagy támadása rövidesen megkezdő-dl*. !
BCi\'Un, ítbruár lq
A* egyik német harcigép megtámadott egy nagy tartályhajót a ton-gerBn. Az első támadásnál Is találat Jferte a (yijóí, a knésodik támadásnál azonban a telitalálat nyomán Azonnal oldalra fordult a Mjó és süllyed-ni kezdett. Múit utólag megállapították, egy angol szolgálatban lévő, érei detjk\'g holland hujó volt. A 3500 tonnás hajé olajai sziíllitoll. ;
Szuezt es Máltát bombázták a német gépek
Berlin, február 19 A nemei harcigépek sikeres lámv^ dést intéztek MálV és Sru*-- ellen.
h>iró» február 19 A német repülők bombázták Szuezt. Egész r^Wgyiptombíui légiriadó volt. A bojii^ázásokrói bővebb jelentést tan adtok ki.
A görög frontról
érkező jugoszláviai jelentések szerűit * \'Ki napos heves összecsapások ub<n átmenetj szünet Alit be a tarokban. A viszonylagos c-vCfld alatt is vou-ui>k ugyan helyi jellegű csatározások, de valószínűleg a közelgő nagyobb, csaták eioktto/itcM-i jelenti a barcb^ beállott szünet, j - {
A távolkeletl helyzet
alakulásában az északkinai amerikai helyőrségek sürgős visszahívása kélt érdeklődést. A tokiói lapok szerint e/. at jntézkedés nyilván össze, függésben áll AngUu, Holland-India
és Ausztrália njMgaiartásáyal ós azt \', hogy 1 tengeri támas*pon-tok-ti megerösitsek. Mint a jbpán sajtó irja, Amerika egyre leplezel-lenebbüi bz&U szembe Japánnal.
Történelmű jtUntőségü a tegüsip aláirt magyar-bolgár kultur-egyexmény
Szófja, február 19 Boris bolgár király tegnap egy-órás kihallgatáson fogadta Hóinan Bálint m"gynr kultuszminisztert, aki a bolgár jmgyar kulturális egyezi meny aláírása alkalmából tariózko-dik a bolgár föviii\\>Stao. A bolgár király Hóni\'Ui minisztert a szent Sándor rend nagy keresztjével tűntette ki. A magyír kíséret tagjai is kití,ntetéSbtJi részesültek.
\'pegiinp este vacsora Is volt Horn" iimmbüíler (•< a kísérel tagjainak tiszteletére. Az estebéden elb^ngaot
pohárköszöntők hangsúlyozták, hogy ¦ ín/igyar- bolgár kulturális kapcsolótok visszanyúlnak a múltba. Füov miniszterelnök és knUuszniiiuViítcr kiemelte Hómn Bálint tudományos munkásságát is. Hónuui mfol&ztef vá oviiban eszŐgc«te, hogy a régi kulturális barátságnak egyeznióiiyy beji vfltó megp ecsete e-* történelmi jelentőségű esemény, mert évtizedes műnk* ejsidméflye. , f
A rendőrség lefoglalta a Magyar Családok Országos Egyesülete nagf kanizsai kezességének levelezését, Iratait
Ma küldik fel a budapesti főkapitányságnak
Hétfői szémiinkb-m röviden miir közöltük, hogy a budapesti főkapitányság letartóztatta ° Dienes Júlia mögé rejtőzött Singet\' Dezső bWo-sitási ügynököt (ós magát Dlejperf Júliát ls), aki a .Magyar Családok Országos Egyesülete* élén ál\'ott ói beszervezte •* egész országot .házasságkötési >«egélyekre«. Slnger fiA|t,
nagyszera svádáju szervezőket a főkapitányság egyik hasonló íniunko társukkal együtt toloncházba .szállította Sajnos, a singjeriádának Nagykanizsán ls vannak töblxsziU érdekeltjei. Slágerek értették módjukat, ¦ jól hangzó Csíki László ós C-sikj Jenő név "lati az országot megdolgozni, N"gykiinizsána is nUjry bőbe-szédüséggei ós még nagyobb mellénnyel érkeztek ügynökeik, vég\'g-háMtak és végigkii nevellek ói pei-Bze nem volt nehéz a lányokat és inuiiiáknt megszerezaii a nagys/eni biztositásn«k€. persze voltak, mint e Ronok írója Is, akik a hangos legény kékét - gyanúperrel élve — leintették. II
Sikerült nekik egy nagyon derék kezelöt mrgivyerni a hnvi dijak be-1 szedésére, aki tersnószetesen nem tudhatta, hogy ki rejtőzik és kik v«umk Dienes Júlia tiút < mögött. \'
Mikor a jeányok ilyképpen bc voltak szervezve, sor került a fiatalemberekre is, Nagyszerű üzletnek bizonyult. ( j
AHitólng. közei 2000 tignt SzCrca. tek Kanizsán a Singer-félc .betéti társaság* tagjai.
A budapesti főkapitányság megkeresésére Nagykanizsán is iniegüi-dult Sbigerék ügyébMn a uyomOzá>. A rendőrség egyik tisztviselője kl-Upjcálk>tt a helyi kczeiőséghei és lefoglalta a budapesti .kúzponttaU folytatott levelezést, iratokat ós név-Sort, majd kihallgatta a teljesen ártatlan kezelőt és édesapját, Mdft mióta a Zajpl Közlönyben megjelent cikk kinyitotta n kanizsaiak szemét, aggódva váriák a további fejiomJ6y nyéket. i : , i j
A »fejlemények* : rendőrség, Uy kxneház, bűnvádi eljárás.
A tuberkulózis elleni küzdelem hetének nagykanizsai előadás-sorozata
A tuberkulózis elleni küzdetenu lé> n^gét, jeleJitöségét és « kűzdeiömj várható* eredményét a \'tuberkulózis Elleni Héten a hatósági orvosok Nagykruüzsán Ls előadásokbon Ismei-te tik. Miután egyeiomtes nemzeti érdek, hogy a tuberkulózis elleui kü/.-deXsmi minél enedhá^iyesebb legyen, kivánaUw, hogy » nagyközönség -minél nagyobb számban vegyen részt az eiö\'adásokon.
Az eisö ilyen előadást uu délben dr. Fodor Erzsébet tartotta a leánygimnáziumban. A további előadások\' •észietes programija a következő : . 20-án, csütörtökön ;
dttután 3 órakor : dr. Billent Zoltán eiö«dáSa a polgári leányiskola1-ban. |
21-én, pénteken :
déli 1 órakor ¦ dr. Fodor Am^áV eioadásii a günuuVziujnbwi.
3 órakor : dr. Székács Sándor előadása a Vécsey-utcni ciemi Iskola, bon. i i 1 1 {
5 órakor • dr. Fodor Erzsébet elő. adása a StefiüiloWn. í 22-én, Szombaton •
reggel 9 órakor : dr. Bitleni Zoltán előadást! a kereskedelmi iskolában, 1 | | . [
délután S órákor ; dr. Székács Sándor «10*0*0» a Rozgonyi-utca\' e;cmi Iskolában,
délután 5 órakor ; dr. Biltern Zoltán eiő«dáaa a polgári fiúiskolában. 28-án, vasárnap • ,
déhitán 4 órakor ¦ dr. DessCő Mihály előadása a városháza nagytér, miében. , I | t [ [
*
A Kertutéay Jótékony Nőegylet
elnöksége ezúton is felhivj* bigjai figyehnét a fenti előadásokra és kari a hölgyeket, hogy pzokpn minél nagyobb számban jejeajejwk meg.
, ,(!)
1500 kilométer hajózható viziutja és 75190 km. közlekedési utja van Magyarországnak
M«gykrorszégoi» 6 felvidéki és k&rpátuijai ,területckkel együtt a kíisutMt hossza 38.016 kiloníéKr volt. Ebliíl föl&it 7309 kilomélcr, makadám 27.816 kilotrtéitér, köbuv
kolnlu 1316 VUotaWer, Mou 732 klloniélér, tégl«bur1»l»Ul 180 kilo-ntfeler és flszfalttíűrkolatu 671 kilo-inéier volt. Az áll"mi utíik hossza 5831 klIoinBler, " ttrvérfyiiitóSágl u»ké 23.726 kiloinl6tcr, " községi közlekedési uWké pedig 8162 kiló-
méiért tetl ki. Ezdwn tm a kítóuti közlekedés oél)W| szolgalJÜV n köz^. dülttTitok is, wníelycknck hossza 37.091 kilométer. ] i
A rejidsaewsen hajózható vizi. uWk leijes hossza 1066 kiiométa-nze,,Mf,i a mvgyar vizeknek kedv^
, z« vjzéliteiitói „Mg .,55 kilőnie,.
I h»|ózható vizhitja \\-ari m orszértwk A csuk tutijozásra használható gyar vlziufck teíjcs hossza 910 kilo-
I méter.\' ( i , i n i i ,
FILMEK,
fényképeztlgépek
legolcsóbb beuerzésl forrása
VASTAGH
totó
Nagykanizsa.
Jön! far Kék madár
1 Baross-kerfllet előadás-sorozata
KQronya István kercsk, iskola] tanár előadása
Hatodik, szépen látogatott efíöadé-esijít tartotta tognaj> n hatotontajj Haross.kerület. Vitéz Tóth BeSi dhók lömöf megnyitója után Kuronyu |S|. v:ln keieskodehm iskolai tanár taitiii i.jull-.viu Imi ."iii-.u és tanujlKúgfis o\'ti-adást Magi-arorszitg küJkercslaMdhii kajK-solatairó"., anuííy sxéeJ«skörü n-gytAnet éröjeiuel.
Min\'ltnwkelölt rámututolt Mügyaror, szag földrajzi fekvéseié, a szoniBift dos-országok áru foJesOegelre, atn ŰjeV-nck k\'eg)«iWitődési utjai Magj-arur&ú. gon vezeUiek kejíSztfd. I^\'groiit.isabb u Kitol -nyugat irányit utvonnf, inifp a Duna, amely a Kcljet-nyngul jj;\'ul)ll gnzdasíVgi áru áramlásba tennás/xtesoi kajjesolja be Magyarországot. Az dsó lelwlöségel a kii,iocre«l^\'de^ni kupcü íalok fe.vótoléro ez a náiotlunul kc«j. vező K^duság-röldrajzL fokvés iklja núg. A másik kedvező adottság, hogy Magyarországnak romosak mini koz-veUtö kereskedő-országnak vau incg a lfliriii\'t^v. hanem a tAjAt áruit is jd el ludju tieliyezul 1\'juój>.i uiúidcn v\'t-tágláju ftf.é- Iparunk (errrtékei piacol tnlá|4mtnak Kt^-Európu ós a Halkán országaiban, viszont ineZögazdasig) Leromlásunk Wkyflegt\'j ine^lelel^) fo-gj-a sz ló terűletet ttANklfl k a tő lünk Nyugatra és Északra jekvö és tevő mezjögazdasági tennékekkal rcnd-yietó országokban, étihez azonbaji szükságe), hogy Magyarország a ,ch ors/ágok exleosiv fó3dimi\\«iésé;\\«(í és n nyajfiti államok ^rxirával ^rbonyképes módon tudja felvenni egyrészt a mezőgazda, sági, másrészt az Ipart termetósWu a versenyI. Kifejtette, hogy az orszíj gazdasági életéneit egyensúlyba tttrU< sára keliett, bogv ^j^Ödjön az ij>an> wdás, l^ogy ne legyünk teljesen kiszolgáltatva mint egésze n egyoldalú termetest folytató ország, .KilwjWtf, hogy Ausztriává való közős vAmt.a-lel ujj k minden tótekvésl .Iueglűusitott és csuk a kiegyezés után ikezd(rJdlieWt meg u mulasztottak j>ót\\lása. M«jd ri-mutatott a vÖaglulboru eíSUi Magyarország kiviteli rikkjoine, vafninoauji mezógazdusági nyoistermóny, f*jj félgj\'ártniány, az egyeííen készipan tennék a cukor ivott. IvzzbI szkuiLA beliozatuUmkban nagy tétlenekben •epoll a pamut, PgyMajU szövel; v**, vasam — mutatva azt, l»gy inanink l belső szükségétet nemi tudja ki«4*gl-leni. Világháború után iparunk rí* sagos lielyzclbc jutott, Jtítt*^ p«<ü| a üeiyzet az, hogy még mindig keressük a helyes arányi, az egyensirtyl 31 Ipaf és mezőgazdaság között, építjük kl a nn^ícV\'.o i|,,i,-, termelési, l*>gj u vuágliáboru után öirtítótó poUljiMl folytató áJkunok közőtl biztosjisuH gazdasági életünk jöved^liiczőségét Majd ismertette iiurópa gazdasia rendszerét, aniebj\' rá vni ut4vfl « összpkookra. BcszéH a btokádro!) * kiliaulsairói. . Magyarország fc.viWétá százulékokban felsorakoztatva gazdasági áruk szerint mpRyen országokká1 tudtunk kereskedelmi összeköttetni **• rémleni, hová irájiyut kivitelünk honnan származik behozatalunk.
Küronya tanár előadása az utóbbi Idők gazdasági természetű *M**# nuk egyik Qegkiváftóbb eJandás* v0,t Kiuiizsán, amely gazdasági tonií\'nnilv\'" nak, égyeienri etftadás-nak l>ei\'lltt í* az clö.idó tudományos l»l^észír)tse# Wil és nem mindennapi krattás*"1 (\'¦it tanúságot.
Vitéz Tóth\' Dfl\'a riuök u líaro"-karinbt neveljen mondott hátas kóuo-r»«t«l Küronya tanárnak.
i <*) i
1941 ((bruit 19
vaakeraakattéaa — Nagykaalzaa
Steaua olajok
bizományi raktára.
«fondai- karafcpanak nagy válaauttékban.
Távol-kelet
8 ami mögötte van
Az egész némtet közvélemény fokozott érdeklődésbe! figyeli m« a távolke^eticsiinlenyeket. S ez terms-sze\'.cs/is, hisz Európában és Európa környékén " háború kórdóse éi vég-ső eredm!Lnyc immáron eldönlöti-nek tekinthető. Az európai és afrikai csataterek Már nem számítanak a/, angolszász k\'jplíéllata bálvány ledöit-tésére megindult harcban. Ami ezeken a freéitokotii törlónik ojh és még történni fog: lényegtelen utójátéka tesz csupán egy nagyszabású törté-neím\'i színdarabnak, amelyben a vezető szerepét e;ejetől végig a né-met hadseregnek «z az elképzelhetetlen felszerelése játszotta és különösen : játszani fogja, amelynél jobb felszerelése haderőnek a világon nvég.eddigte.\'é nem\' volt.
Ez a haderő fentéig csendben várakozik köröskörül támaszpontjain ói hadníuveícti körzeteiben várra az indulási parancsot. (Ez? ínég edd!g nem hangzott ei, dc rohhlivást közeledik «/. óra éfc a némtet haderő meg fog indulni. Meg fog indulni és v«ki~ m\'Snnyi arcvonalon teljes erővel flogj iesujpini a nitennyisógiUlg Is, inánö* ségiteg is gyengébb haderőre. ennek a némfct ökőlcsapásniak iiégstVkf { menetele száz százalékos biztonság\'-\', gai előre látható, éppen eííért Európa és Afrikía - bármi is történjék ott napjaSnkbían ! - a világ uj rendjéért folyó küzdelemben immár jelentéktelen mfel lékcsaíhterekké vál-l"k, \' i ,\' \'. y;
Más azonbajn1 a hejysfct: a sárga vizek partján. Ott forr a-kazán, izzik a katlan, ismeretien erejű, egymással szemben még kipróbálitlan ellen fe;ek állanak ott egymjássai szem!-\' ben. Ugy az USA, Irnfnt Nippon had1 ereje egyfoHmau jól felszerelt haderő, egyformán megszervezett ó< a habomra felkészült háforsziigbkktl. Mw jfí\'ég lüm száz snázalékig bizonyos, hogy « két foiderő össze fog csapni j^jlsz qnjUiid a két birodaloméban vannak józanul gondolkodó reális politikusok, akik tisztán látják, hogy az angol Empire, a roSk«tag el-í vi és gyakorid! alapokon felépített angol Empire ffínntartása miatt nemi ichct a hu Hó ^\'éVbryéint a CSeui des Óceán két partjára is átültetni; japán képviselője az Egyesült Államok kormányánál teijes erőkifejtéssel (munkálkodik, hagy. a tecsapnlké-j szülő esztelenségét megbktidályozzia, de a háborúért üvöltő, angbl péna szolgálatábm ál\'ó heecpi^pagfrndisn ták ós eiőcsahosok minden eszközt felhasználnak arra, hogy Nomura len gSrnagy békefenntartási tevékenységét minél hütékonyrtbltón fúrják fenékbe. Hogy cz nVennyiblőu sikerül a békeijoidóknak, azt a ködbte burkolt jövendő takarja. E?jOii a téren nen* Irányadó az am&riknl sajtó egy részének dühös tengelye:lenes kirohanása, | : j *
Sem* Japámvik,*seiu az USA-nak területi, vagy poiftlkh, követelései egymás irAnyábbai nincsenek. A\'iniit éles helyzet-két okra Nézethető vísjh Sííl: az amerikai kontinensen a szl-
gALAÍ KOZLÖNV
ncs fajla népek ellen állandóan magas lángokat vető ellenszenvre, - a másik ok csak mid, időleges jelen, töségü ok ¦ Anglia kérdése. Az USAf nak kózismcricn hatalmas anyagi kapcsoV.itai Angliával természetszerűleg kihatnak az USA politikai al-lésfoglalálásán ói miután az USA-nak eisőrendü pénzügyi érdeke a Csendes Tengeri sz\'geteken és partokon Anglia hatalmát fenntartani, hát csörte\'.i a kardot én tatán még a háborút is képes meguiditanl egy hnrhiUaik hatalom uralmának fenntartása végeit. f>\' kérdés: vájjon mi lesz jakkor n hclyaet, ha a Cseni des tengeri, angol hitalom az anyaország nyugaton v.dó iní?g>cmmisité" se után önmagától széc-sik ? Vájjon vkfe.nl fogja-e Amerika egyedül a hábortlt az egyciiivuigu ellenféllel szemben a már széte-ett :;ngoi világbirodalom feliánvisztása érdekében ; vagy pedig : japánnal együtt ül le u tárgyalóasztalhoz, hogy a koncból magáink js juttasson valamit?... Kérdések ezek, "malyekreu jövendő fog érdekes feleletet adni. *
Mert addig: a helyzet liszfa éJ világos. Egyfelől talán már a leg-
közelebbi napokbbn m«g fog hu dúlni a nítmPt Wa\'dbrö éa kétségtelen dolog, itt is hihélctlcu rövid idő «1. itt fogja elvégezni feladatát az >óra-.; tn>A« aztii, hogy itt a győzelem után a német haderő nem fog félúton megállani, mint Franciaországban, mert itt a cél: az örökké ellentéteket szító Anglia világhatalmának megsemmisítése. &s ha ez a cél, a néhVít bwío.rő ezt a céU eléri. Ez kétségtelen. Akár hadbblép ftkaK* rik", akár nam. Egyfelől tehát a zonyosra vehető megsemmisítése « szigetország tnfinden hatalmának Itt nyugton, másfelől * mesterségesen szított ellentétek a két Csendes tengeri habiban között, amelyeknek nincs egymással szemben reális alapon kövevni valójuk egy roskatag alapon felépíteti, utolsókat vonagló haJdonl erős világbirodalom megsegítésén, vagy eibuktalásán kivid. Az USA flott" kifutott Honoluluból, de mielőtt bárhova is Uefulna, itt nyugaton az ököl már lecsapott ós nyomában csend lesz...
Csend lesz - ós ez a csend fogta elnyelni azt a vihart is, amely a Sárga l«jig0rt készül clbbrituil...
| ¦ ¦ I (A. L.>
Vasárnap délután föl 6 órakor:
dr. Szász Béla liceális előadása Erdélyről
A múlt hónflpbfjn elmaradt liceális előadást uasái^iap, 23-án este fél 6 órai kezdettel naíicíazr mcp; az Irodalmi és Művészeti Kör. Dr. Szás* Béla székesfővárosi könyvtáros n-igy sikerre számitö előadása melleit a
nagykunizsal honvéd énekkar míl-ködik közre erdélyi népdaloktól és indulókkal. Belépő dij nlneS, do önkéntes adományokat a rendezés költségeinek fedezésére köszönetiei fo-IpA a Höriieinökségc. (:)
VárOSÍ Mozgó. Héq a*mk mm, imrdári I
Az I Bz. kedvenc Bhirley Temple első színes filmje
A kis fenség parancsa
Káprázatos, hatalmss, felejthetetlen az uj technicolor-eljáréa csodálatot színeiben pompázó grandiózus film Remek kiaérfiműaor I Aktuális híradó I
Előadások kSznapokon 5. 7,9, vasár- éa flnnepnap 3, 5, 7, 9 kor.
A nagykanizsai VOOE a vasutas-egyesületek egyesítése mellett
Nagykanizsai vasutasok küldöttsége a VOOE országos kongresszusán
A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete (a keresztényszocialista magyar vasuhisság kipróbáll érdek-képviseiete éa egyesülete) nagykanizsai főcsoportjának válaszlmánya teg nap este ülést tirtott Aradi Antal eijiökitetc alatt. Meg\\\'itBltn a Válasbt-nvány a május 18-án Budíipeslen tartandó VOGE-kongresszus elé kerülendő vasutas egyesületek egyesítését célzó kérdést, amit a nagykanizsai vasutasság a legnagyobl) megértéssel és támb-galással fogadott. Az országos yOGE-kongi«sszu»on a kani-zsai vaáutasság 16 főnyi küldöttséggel képviscitcli magát. A helyi főcsoport delegáltja Arany János ny. fŐkuiauz, akit a választmány bizott m«g az országos kjép\\i*letlei. Elha-
tározta a válaSzmníny, hogy a bajtársiasság kimélyitésére havonta ösz-szejö^telekét "rendez, e célból megfelelő szórakozási lehetőségeket is biztosit tagjaínak, föteg a fiatal \\-asu tasságnak. ¦; \' j
Elhatározták, hogy eztentul miin-dén hó második vasárnapján testületileg részt vesznek » fél 11 órai szentmisén és fl Credo-órtckezietc-kén. A vasjutis-zCikigyákorlatokat rendsztírésltlk. Március idusát akeg-üniiepéiyesebb keretek kőzött Ülik meg a \\rOGE keresztény magyar hazafiasság szfilíeímében. A választmány niegéiégedóssei vette tudomó-isuta í országos központ gttzdasági intézkedéseit.
Jön! vw Kék madár
MINDIG JÓ. HA KÉZNÉL VAN
¦ \'\' . AZ" . \' \'
ff) ASPIRIN
A kanizsai társadalom
reprezentatív bálja: a Keresztény Nőegylet szombati estétye;
A nagykanizsai Kenosztény Jótékony Nőegytet rt«dezésehiek sikere fis e/sö-reiulüsége már közmondásossá vált. A lelkes Ós fárad hatatlan hólgj\'gárdft leadőlutáttjaivaG\', előadásaival, cstélyoi. ve* csak azt có!*)zz», hogy a befolyó fmórek imvtl.\'m,\'Ind minél több köny-nyeí tudjon tetórtflni a szenvedők arcá-ról, niinét huthatósabb segítséget nyújtani azoknak, akik arra valóban legjobban rászorullak. Nincs is magasztosabb faladat, nrint szenvedő\' felebarátainknak segítséget nyújtani, tiyomV.\'-rukat <nybit«ni. tís akik ebbcU törekvéseiben segítik a Nőegjtetet, kWves jótevő munkatársaivá válnak eirnck n gyönyörű ena^rbaráó munkának. ]l>-en Bzanáéku ós törekvésű a Nőegylet szombat este !) ómkor kezdődő ós reggel 3 óráig tartó tánc-ostdamft a Központ-szálVitiu kávóluizi trnnú ItCu rendeznek Farkrw Vilma tílnóknó sz«-m\'aTyéS vezetóse és inlnyltásn me<&"-;t.
A Kwesztény Jótékony Nőegvíel farsangi bálja bosszú esztendőkön át mindig Nagykanizsa láisuduÜmánik re-prezontiitiv Itália, RaveJi^-aa a város cíltjo ad egjanásnak találkozót. Ott látjuk mindazok-it, akák Nagykanizsa nagy családjahoz tartoznak. Annyim ismert -és fogalommá rett az éveken át a Keresztény Jótékony Nőegylet bálja, Iwgy vofttakópen fóllosto^w is arra külön rámutatni és azt ktltang-sulyozni. Az idei jóslkerft kanizs;il lar-sangl ívid nem 1* zárulhatna szebben, inínt a Nőegylet hagyományos, díszes báljával, amWynek még az az előnye is, liog>F számítva az áltaflíínos hetytet-lel, nem kötcioz kimondott estdhi ruha viselésére, Az estety eit« 9yórakor kezdődik. A rendezőség kéri a;kőzŐtÍ8eTget pontos ínegjeSejiéste, Azok a tóídVea adakozók, akik a biirfébez szivese>4 bozzájáruáni, juttassák (ft Szeretet .adományukat szombat vsto 8 órától to-dödöleg a Központ száláoda báltér-m\'ében penn\'anenciabaa levő nőeepJx*ti hölgyekliez.
IkVldog&ág országa nytflk meg szout-bal esto 9 órakor a KÖZpontfian, Minden befolyó R.tér a jótékonyság oltárára kerül. co
— Naptár: Február 19. szerda. Kom. kat Konrád hv. Protestána Zsuzsanna. Izrael. Sebat hó 22
USilfrdó nyitva reggel 6 órától aata 6 áriig (hétfő, azerda, péatek délután éa ktddaa ;agats .nap uékuek).
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
CALAI KOZLOOT»
1941. februir 19
Ériekes zárószámaáái
JötatUmpvi %>! — ínínt a\\Magyar ,Vi-cdélii Sajlótudósiló jo\'piiti Buci ipesírjű>-.KnlmiíjscK a vidék gazdasági közv«Sp-menyéi .érdeke-lheti a Testi Magyar Ke-re^flciielmi Banknak ez a kimutatása, tamtoly c)sö izben mutatta be a bajik .érdekkörébe tartozó pénzinlóiee\'í egye. :silett zaxószaniadásiil, innclybőf kde-írut 21 szilárdan meg (lapozott és e?és«-segesen fejlődő vidéki bank & toka-trj6k|>énzlár cgyütte. mUnkaperiódiisiV-.nak termékeily-séjfC. Az eJgoudol\'ás .ti-;>\'••...<• az, Itogy a gazdasási óJeli.ek a :korláíozoU helyi eszközökön k\'vftl rea. den»zé>Ó.e bocsássa az any"hitózel-Ór-szagos erőforrásait ós a vidéki |tínz-inlóZKick összefogásával olyan «.rysáses ¦szeivozejol IcremlfjOji, amely ugy.uiftzl n szcuepet töKI l>e az ország paútügyl !éteében, mbit akár egy fővárosi nogy-¦b«nk. Aki e nr3ys7aba.su hálóz\'-U bélsíi életét ismeri, megállapíthatja, liogv ez-uttaft a központi Irányítás ncmíiazoms azzal, amit központ\' lepie/ejiláiilanik, vagy központi admuwsztTörióuBk\' szok. tnk. nevezni. A \\e.etésnek gondja vu:i arra, hogy minden egy«i szereplő egyé-niségóaok — az .\'lplö országrész egyénj?-ivógéhez képest — liiiiigftflrf/T azííepet juttasson, szóv.l azt a tevékenységi kórt töltse I», amn\\vet székhqjye, földrajzi jcSfiege, gazdasági és srotfűfisl ¦feltéleci nwilmak.
A kis fenség páranc«a
óz itpgol¦¦-Imr hálKíiti .idujébjöY elevenít meg egy megható k\'s törlénel-t ez -n film. Arról v-n szö^ hogy a jómódú kapitány kúdányát, - miután megtudják, bogy apja MaMcugnól eüesetí, az <ílökeY> nevdíöúitézetben -.1 lantos munkára fogják, ügyedül a taislúny tudja, mert érzi, hogy apja ól. Napunta ei\'tUogat a -kórházba. Itt toÜAlkozik! \\\'iktó>ia k\'rálynöv.í-i nnjd később vé-lííwtú\'l apjával. A vékony kis mesét egy reviisíjevű szép iUonv;oWltflJ WJ-rviieUék ki. Szjueik&n, pampájában és .látványosságában ez az á,\'t>mk^pt* í^g-sxehjj, de érzé-íieji \'is jáiókU.ui a fÜjit többi része js sok értéket ad.
A kNáuyl 0 .k;s Slu\'rley Tlwntyík) jólfiza a régi bájjal, ojavenség ,ejü, valóban niegliHióaii e^rysjgSrü aszkozokkf.il, asú vész te- A többi s/a.oplők, !1 gyer-mftkek ás febiöltek egyaránt kllilnöeid, íRemak kis szciiészjvö jjhiney szegény-lányttársajÖje.)
A filití sMi>*ógét c*ak fokozz i, bogy végig sz\'nes. Aki s»*eii a Shjxjey fit-nittteM, már.pídig ki nem szeremé, — az folté UcnüJL nézze meg ezt a filmet.
Máraékelt szál, több helyen köd, keleten esd, éjjel erőtebb lehűlés, a nappali hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Meteorológiai Intését nafyk»nli ,iM WSltfbjyeló\'álloraása ielonth
Hamóreéklet t*ffo»p este 9 órakor .+7-8 ma ruf*l | 1 6, délben | 102.
250.000 magyar egymilliárd pengő
Az Ipartestületek Országos Kö><-pontja részletes jelentésben számol fce n keítmftvesip\'ir helyzetéről. M*g óUapitjfi a jeíentés, hogy ,
a mag nagyobbodott Magyarország kézmUvesIparosiága közel negyedmillió önálló káz müvesmesterbfll áll
és legalább ug&HJiennyi olkaljnazot-tataíón^ái. \'leriuelássének órlékc egyiniiJ\'iárd pengőre tehető. ,
A -kisipar helyzetének ^avíliá>a ¦103íl-bín a háborús viuottypk folytán e:m*<ridt. A ma^ánópitkezósaie-: hé-föégejt 0 \\e;« kapcsolatos iparágak is m\'-góT;« és nehéz h-\'ly/et-
kézműiparos évi értékű árut termel
b&n vannak kfttWdafea Q falusi kis-ipmroSok. A nigyobímiértékü állami megrendelések egyes ipnrág.ikban szerény keresetet julta\'ank, azonban a beszerzési nehézségek kipcsón előállott veszteségek sok pnoblómf\' meg oldását és \'rendezését teszik soiksó-gsssé. Aniíál inkább íeieiiiylö a tudat, hogy a tok nehézséget nagyjában sikerűit leküzdeni a magyar iparosnak
és jex\'jitös mértékben járult hozzá az egyfc:i-m;3S magyar dóUjOZÓ tár-sadiiom termelési etedményéhez.
wwm
A tejgazdaságok takarmány-ellátása zavartalan tejfelhozatalt biztosit
A takítrjttányfiliátás, mflttt a mbzőn gazdasági termifiésscl kapcsolatoy többi ellátási ágak, igen erősen megérzi " rossz terinfclós és a itehé^for^ galombahozási viszoiryok hatását. Ennek ellenére rendkívül örvendetes tényként á\'.inpUivttó m^g az, hogy amióta az nj takarmányeioSztási rendszer ifelctbs lépett, u ^tódaságok takmWányeiiátásával kPpewiIatos pa-n"ö«)k c-sökkejiiek. ;. .
A komnány ugy intézkedett, hogy azok pz állattartó gazdaságok, amelyek «z lursí-ég kö ellátását szo\'gúlják, minden más Igényt megelőzve része-süljenek tavtrmányban. így elsősor-b*n a {várpsok itejeiiálásitól gondoskodó tehenészetek juinak takarjn\'ony hoz. Ennék köszőijliető. liogy sem! a a tej-, anm a tejterin\'ék\'eiiátásbáa ujabbon zökkftuö iiöjii mutetkozolt. Az.éi\'deki\'it tcjgaz\'diságok «a\\ar nélkül hozzá\'utnak jogos tikarmány-igótyeikbez, ha azt (tnfcgíceiö időben és helyen bejelentik.
Tavaszbuza igénylés
KözÉudomásu, ihogy ° földntfiveles ügyiímrn\'.szter a niíjgyar gazdák isé-szére (megfelelő minőségű ói meny" nyisOgfi tíivnszbuza v^tőiiiUgroigoii-doskodik. A tnv/iszbotza-vetőmag o rsjideitetési állomásra szállítva má-zsánkint 3t) pengős áron készpAtu\'-fizetés ellenében kerül kkisztásr3. A b-\'Síer/^sscl és 0 kiosztással kapcsolatos "költségeké!, vúlgipJLnt a xbs-i Ut) fuvarköltséget « föídiiiTi\\*lésügyi tárca viseli, . i j ;¦" ] ;
N\'etőjuagot birlokn;igyságra \\aiö tekiulet nélkül minden gazrfi igényeiket. Az igényléseket kön-etleiiül a vármegyei 111. kir. gazdasági feli ügyeiöséghcz kell bejele*it«ni, *z általa rendelkezésre bbcsátajnjő csekkiapon pqdig a vételárat előzetesen kell befizetni.
A földínüv3lésügyi miniszter felhívja a gjázdák fisóreimét, hogy « tőniíjgakció zavarlülan lebonyulitá-s« óidekóben igényeiket tegkésőbb folyó hó 20-ig a vármegyei m. kir.
gazdasági felügyelőségekhez jelenti, sék ifi és az igényeit vetőm\'iglVu/a árát fizessék te.
A takaajmánytentnelés fokozást
A liál mir. visszonyok liliali a külföldi ubrjkiakannányoknak b.-hoz tua, valamint a lielföMön tonne\'l abrak* é.s .szjlra/takariiiányoknak keltő Időken való szállítása ur\'nd nagyobb nehézségek] o ulkozik. N\'emosak hazafias kötelességet lo\'jcsit, d- Savnál gazdasága\', mik zivarioiím menetét is biztosítja az a 0>zdu,.uki iVJlat((áom.\'uiyáiiak t:i-kftniiányozásához szükséges szakis, m abrak lak irmányl a saját gazdaságaién tneglcfineszli. A fi"ddmiive\'é.sügyi 111,\'\'-niszler felhívja 11 gazdák figyelmét, bogy az ország és s íját é-\'dekükl.eu is gondoskodj;uiuk a s^kpagc* száli(/-és ;iliial!lakaniiújivokii;!!-. mlm\'-í Ql-gyobb mértékben saját gazdaságukban való megtormeszlósóiVM.
Umüiüti kis -Urak
(-) DHAtiUL A Ht.\'.SKON\'ZKItV. A MVS jcüenli: A Konzervgyárosak t)r-sziigos ^ .lígyesü\'elónek megontf\'dléV hogy (i serléshusliot késziVl konzc r.-k 32, a virsl\\i-konzer\\ek 29. a rtttSjk é-, mek é-s egyéb pástétomok 28^ a borjú-)msluiOzer\\ek 23, n luíirbalius-k-nizer. vek pedig 18 százaVkku\'i drágábban ad.ithassanak ti, ntiiit az oözíiieg rög-ziletl árak.
(-) AZ IPARJOGOSÍTVÁN YOKAT kiállító hatóságoknak a kejesM^ddhnl niiniszicr rövideen utaS^bt ad ki, hogy az iparenyedóljek ói i|*arinazoV. ványok kiáflitásánúft, nc csak a korel-nKZÖk szemétyi körülményeit v\'zafcáŰ-ják, hanem mériegOljék azt is, ltogv « szóbiLii forgó szakmákban sziilnóg va)i-e ujabb cég alapitásám. Ez a rcitdalkezés összetüggósben AH azzal az egészségtelen iufiü.cióvji, amely textil, gi\'onn\'atávu, óra és más nagy. koieskedö szakmában az utóbbi hrtiiii. pókban jelentkezett.
<-) L\'J .ALAPOKHA helyezik az árszalwilyozást, mini B Magyar Vidéki Sajlótudósiló Budapesloot jelenti. Az árkormánybizlosság nirmUn egyes ke-icskedelmi szakmára megáipapitja 117. alk.iiliiiazhaió lioszoiikiík-s legiivigasubb értékét, még liedig a lUgykereskedÖi és kískineskKdni foigabjntr.i egyuránl. A ie\\iib\\»ie^íed)iík*i-t már is kötelezték;
Jön ! mar Kék madár
hogy a .haszonkulcsról JüTentéSt l^g\\» |k«k s erne juüus i-lg v.iíimgunyi n>.-^. miülál sort kerrtenek. Etífif- iuv.ilv ü konnánybiztosság Uvékeiiy.ségöu»k suh-jHrtitja az wldigt ám»egálfep|itásró( uz árif-iiiörzósiv tevődik áL i
(~) A FUTIIHA bdlföldi gabon.os/-lályibiak vezolósóben — mint a MVs jefcnli — érdekes .váfltozás történt. M\\. ket-z MikSós, aki eddig a MezÖgftz:la-sági Termelők EgyestYTt .Szc\'netk.\'zt lének burgonya és keményitö Üg\\«!t intézte, eddigi uiuukakiVéiLek oováhbi
rmtartasa molietl a t\'utura boT.földi gabon losztájj\'ának rt\'ielöje .\'iett. t;z osztAty n közéfjdftnozési feladatok k -szölesiVése következteb*ii fokozatlahb jelentőségei nyert.
(-) DR- LAKY DEZSŐ közel-tltási miniszter fogadta a pámntgyánbk ^e zelőlt tvs mogtiírgjrft 1 vdök a/, olts. pamulruhásutl akciót. Btl rövidesen követi a gyapjú fel do-Tgozókkog) V:il-> nügleszéfies is.
Hotfyan tohatt m«gol-émúl mx étotfafzttottitAaok háborús kaokAxatát ?
A Mugvar Vidéki Sftjtótudóaitó je. tanti BuoapeabnSI, -Hogy a BIQSZ v.lg-rchajlóbizottságánik legutóbbi utésén igen aggályosnak ós sok taUatfitben a bUlositó niig>\'köj:öuség órdekoA-ol szembniállónak tittóllák, hogy tjZjfttek biztosításaikat külföldre, Magyaívjrszá. goti működési eiigedífllydl nem biro váScÖitoknál helyezik el. A birtositá felkel ezátUVliiuHrány érheti legyvéizt, hogy oz ilyen bbtto&itások utáii (iz.--Kutiö aitami .Jükiék majdnem niA/-szorosa a narnuUis íSetékeknek, más. részt uzzol a kockázattal^ oiuoly Jair eselél.cfi a lüulériLés kifizeióse köi\'ió jOl.utkczhetik. A itíosz egyébkent ebben a kérdésben kéiőbbi Időpontúba külön figyelmeztetést intéz a nagy közönséghez. Napirendié kerül az Óei-ibizlosltásttk háloms kockií zelami k megotdalbn kár*3se is. A biztosító y»Í laíutok nem az egyénenkénti megifl-dósra gond\'ibxik, haitent a.kor kövelc".-ményéJivk megrcle^ö kajtekliv niegul. dósra ós Mlratban.kérik u komiányi, ltogv a kérdést megfo\'oiöen reiid^zz-\'. A megoldás fuggetfeh atlójfc, hogy az ország liadvLseM fék, vagy semi, mert
az életbiztositós nem rövid \'ejáralu ken-skede\'-ini ügyáel: 20—25 éves tar. tuiii\'i «la.it\'mindig Aobel liáboru, ki-v&IáQsó okokból is. A végjeliajuibiziill-ság li\'ugyaUi oz erdtilyi ós kt4íti or. szi^gíészek biztosiblsi hat^\'zeíóWfJ szóié efilöki jtreutést ós annik a Magyar Nemzeti Kunkhoz vtflÓ továbbításai ha lározta el. Pogt íkjztak u biztosítási un)» programjának Összeá8ütásáva3, 11-vábba lilialározUtk azoknak a műegyetemi haiagatóknak a -megjuWtnn-látát, akik -1 bizto^tiisi inal Ivem ali kában (.dr. Huszár Gáza. .tauuzóVe) a 1 g; jobb efediuóXvt miitatták fel. Végül .foglííkozolt a végicliajtóbiziillság c}.\'}\' bizlos\'tiVsi tanszék fojáaliulsán-.ik kénlésévűi ós dlhalározti, hogy ctekinlclhiu a kormányhoz \'feliratot intéz. (:)
. r Egyszeri közléfl (2 sor) W dija 30 fillér.
FfibnUr 111
Vendéglős, mészáros és pincér bár
este rél 10:kor a Korom ¦t»;m*il.oti. Mi 22:
Kfcesztéoy JÓlákony Nőegylet tánc-
í*sája a Gentrálbin. Tebraár 251
Fél 0 órakor liceáftis a városházán
(Szász Béla:- Erdély), ¦irclm 2:
Fél 0 órakor líceáüs a városházán
(Barin István: A ISO éves Bz4űásr*t)< ItalMt:
Fél ötkor: 5 l»iyl szerző Irorüámi
délutánja a városiiázin.
1341. lebruár 19
ÉRTESÍTÉS!
Vin szerencsénk a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesíteni, hogy hatósági Intézkedés folytán az idei
összes cigánybálok
folyó hó 25-én, húshagyó kedden 9 órai kezdettel a MAGYAR KIRÁLY vcadAglSben lesz megtartva.
A nagykanlml elginytenítiek.
ZALAI KÖZLÖNY
Szombat este 2MNTE bál
Nagy sikerűnek ígérkezik a szombat esti ZMNTE bái. Minden sportszerető kanizsai omliernt\'k támogatni kjoUi czín a mulatságon ko.esztüt is tt^MNTK-l. A jegyekéi elővételben Tüttőnél és a Tárosházán Lampert Imiénél leliet beszerezni, (i)
A nehéz utazási viszonyok eHené.c is hal.ibnas számban koa>ik í*ú az idén a vidékiek J)ud:ipestet, hogy a Budapest Téien OkolO keretélKui igény. Ixi vc\'ie-ssék a fémáru utazást a azt Q rengeteg e&étási és szórakozási ken", vezményl, amit aa akció nyújt vjí-inukra. ,
A farsangi szezon fiiijsóben temérdek letwtöségct nyújt BudapesüY-\'k^en.
nek az ezerarcú világvárosnak, tuktftő u^awBalíasl élete a vidéki utisok UPplttL^. szAiuáru. A publikum Y !*¦ *""*\' niost búcsúzik a t6U —"~ ˇ """ szezontól, ame\'ynek utolsó hetei annyi kulturális és szórakozási eseményt nyújtanak, hogy valóban nehéz váloguni köztük. 1)» a csodás hatású hőforrások nyújt >tüi pá-ro.tr m gyógj\'l ehetősége kitek is nagy a közönsége, hiszea Budapest a >Reu-máaok Mekkája.. Február második feWnek eseményei közt sze.epo? a llt-án megnyílt l^házmüvészeti kiái\'H-lés s a Műcsarnokban ugyanusnu ip nyül Jubiláris kjáJŰitás, melyei a Kép-zöniúvészeli Társulat 80 é\\tn fenn-altosa a\'ltohnából rendeznek. A hang. versenyek között mlBg*tnUHuk Ema Síu-k kamaménckjosniő ({ebw 19.) ária és dalestjét, Dohnájiyi Fmő (Cabruar 20.) Btetboven zongoraestjét és a Wald Dauer- Kerpety vonoaaégoes (Február 25.) Bartók^wljét. .A báJLi szezon is . teljében á& Kiemeljük a február 2U Bencés báját (Szent Gébért szálló). A «po rt-események frontján a labdarúgás szezonnyitására február 23-án kerül sor, amikor megkezdődnek a nemzeti bajnokság tavaszi fordulójának küz-d.fcnat
A .tégla hiányon oaak a téglagyárak feljea orökifejtóaa aagíthat
A Magyar Vidéki Sajlótudositó budapesti jotaitcsc szerint az árvVk, főleg azonban »z orazág különböző részem feOópett taüíjvizen nagyon sak vályogbél kószöpí parasztliáxíil mostak a] a ezek ujraópitöséliez igen nagy mennyiségű téglára Joime szükség, t-jz nagyban nozzájárul a téglapiacon f<J-tépő áruhiányhoz, amit az is fokoz, hogy ujabban igen sok ks táilaéoető üzem tulajdonos, vagy bérlő ipaeagc-
d érvével kapcsolatos okokból nam folytatja tevékenységéi. )>e liozzájánrt «z áruhiányhoz, hogy sok miítVÓ nyers-tégla vár kiégetésfe, ahüt a szénhiány és az ármegállapítás késztetnek. Leghelyesebb \'.enne, ha a legüagyárak ós a mészhomok téglát elÓájUtó v.íik\'lfV-lok Is éjjel-nappal (loígoziiának, mart Mtélfcnül változtatni kell a je**nbg: luflyzcteu, ugyanis a tavalyi tenrti\'fflés-nét minlegy 20—25 százalékk ifli kisebb az idei produkció. A tt^ragyarakat minden erövöl ösztönözni kelt a termeié fokozására, nehogy az tyfttxi, zési tervek végrehajtását megakadályoz
I--. A bátor, szemfüles és v\\.
151S.II. 19. I szánt tnagitartáa fénv.s -J példájál adta Bodnár István voll kassai Ü. honvéd gvakigezied-bt\'b szukaszvezelfl akkor, amikor (eb-ruár 19-ére virradó éjjel,, Járőrözés közb:n ész reve vén, hogy az oroszok egy nagyobb csoportja, a Dunaié mtf-&ttl Nlszkó hefység közeata az egyik kisebb tuticBoportba húzódott, saját kezdeményezéséből ós mindössze csak kél honvédből á}I& kis járőrével, bárom oldeftröl köriilíogta a házcsoportot és az abban voot oroszokat megadásra széli tolta 10. i-s míve? az utóbbiak a s.\'»tétsegb:n nyiíVáinalóan nzzní azámaíkak, hogy nagyobb érővel
álaink szemben, a uttszétalásra Mirjá-
ban c&őrejőltek és egymásután megadták maguk it. I^kepaa Bodnár szakasz-vezetű két bajUlrsával, össze en 72 oroszt fegyverzett le ós ejteti foglvul. KVíJjárói nagyra ói"lóktí.w u kiváló váíjilikozé szeltoiafil áthatolt botorságát és iDsszantSi\'igát, jutaffomkéjien a kisezüKt vitézségi a erőmet töntettók ki. Két bajtársa a bronz vitézségi\' érmei kajita. _
— (Háromnapos Oltarlszentség-Imádas a ferenclek templomában)
Mint mindeu esztendÖI»en, ugy oz idézi is a farsang liárom utolsó napján engesztelő Onárfszentség-imádás lesz n foienclck i^cbániu tCinp,\'omá]íin va-sibnap, héttőn ós kedden. Vegyünk tószt iiiiiiilnünsi.ui Szerda — bumvaizó-szerda, a szokásos luTmYazá,s*//.oi-tur-lAssal.
— (A lőJspdti Budapesten)
Vitéz gróf Teleki BeVa, vár-
megj\'o kormánybiz(os-lŐispánja hív :-taios ügyben Budapestié utazott.
— (Esnuvő)
Kiss Margit- és Bayer Rezső folyó hó 22-én este fél 7-kor tartják esküvőjüket a budapesti Sz*aU Imre here g uti r\\ l..\'.n templomban.
— (Nagy árdeklődés)
nyüvánun meg Tléael tiuszláv ós Murgit lestóiiitivósiie\'i kúj)kiáL^t;bia iránt, sőt a miiváHár májr u iiHgnyibVs napján meginduit. A lu^lbtás a volt
Kis Boyiübiui Sugár Ut 3. alatt im-g-Ickinthctö mi|xmta déietótt 9 óráliü vslu 8 órajg. BeJépödii ninw. A kéi-ek előnyös fobéUflok meUctt vásárojliatók.
(.\'¦)
— (Bfivltlk a balatonkenesei üdülőtelepet)
A székesfőváros kenősei üdülőtelepét ujabb lóröbelyck ietesilésévo; bővi^k. A swanólyzcti szobákat inegsziuilclik^ átalakítják szátfiodni szobákká, amjl altul 80 uj szobát nyemoíi. A st#mé.yzet részérő i>edig külön helyiségek--t é\\>\\-tenok. Az így f«Lszal>aduJÓ sz;\'<lí.oda-szemólyzct -ifis)\\cgesen több r--ndég fogadását teszi ietielővó. Kivánatos volna, ha a főváros a nagy közönség részére egy ki^bb szálló ópitósi le-vű-vifl fog.útköznek.
— (A tüzesetet azonnal be kell jelenteni;
az elöljáróságnál, a tűzkárt padig a biztosító vágatnál. A be^ntésboi. közölni kea a biztosító viViitnu-1^ Ivogy az legelt tárgy Összegre
és míytn számú kótvénujo, van biz-losilva, továbbá, hogy " tűz milyen javakban pusztított és iriekk-ir-\' kart okozott.
A vendéglősök, mészárosok és pincérek pintek esti bálja a „Koronáu-ban
Hosszú esztendők ut&u a mgykaéí-zsai vendéglősök, uiészérosok és püiofi-rek ismét megrendezik péntek este fél 10 órai kezdettel a Korona termeiben báli estjüket, ámeT\'y a hagyományos ixanpás hangulat jegyében induT. — l\'gyaius azok rejidozik liált estjüket, ukik egész eszieníU\'in át szolgálják a közönséget, ididelkezósre affjaitik nagy előzékejiységükkiel ¦& most maguk is részt kórn?k Karnevál lieroeg örómeií-bőí, derüjéljőí. A kitüníi toadozőség minden löiekvó^ hogy olyiui bá\'i-Ost legyen, ametyröil még sokáig fognak beszélni Nagykanizsán, lüszen a venv dóglősök, pincérek gtinduskodnak mindig a lobbi bálokon ós estélyeken » közönség kényebnórÖJ, jóérzéséről, figyelmes kiszo\\*SIasáról- A hármas-, szakma bálja pompásnak igetkezik, mert olyan gárda rendezi, omelV biz-tositékn annak, hogy eze:i a bófi esten mindenki a bákelK^i iil->!- lumgtiintns-ságával nTuftU, szórakozik, büicol és ilircöejli minden buját-l>aját. Kitimő zcjiéről, vOlsíSrendü óteüekröl, figy*4uei kiszolgálásról gondoskodás történt.
Orökkö bolvó ós vidám Karnevál herceg ói táborkarának igazi gyönyörűsége lesz a péntek esti veudég\'Ws, mészáros ós pincér bál u Korvjuábau, Viszontláblsra!... (:)
~ Tavaszi kabatalnk
mindegyike elsőrendű budapesti imi-IwlylHti készül. Modell kabálokot a közel jövőben kirakatunkban fogunk bemutatni. Scbülz áruház, (:)
— (Csak a régi kerékpárabroncs beszolgáltatásakor adnak ujat)
Az iparügyi ní\'inszter rendelete értelmében kerékjiái\'guiniubroiics-kór-cayt és tömlőt, ukái zár alá ysxt véve, akár néni, lo-gyaszló részére kiszolgá\'l-tutni csak abban uz ctat. ben szabad, lia az a po> lulni kívánt, elhasznált gungábtoncs>kőpenyt, vagy gumiab-
roms-íomlöt tór-ilós tíoeiH!l,Cn Ijeszöt-gállatja. üzt a rwiddlkezést ajtkiujinzni keli u használt és javított köpeavek, vagy tömlők kiszolgátt-itására Is. A beszolgáltatott (flíiaszriiüt gumiabroncs-köjnnyt, vag)\' tömlőt a megf.niározoU terítés eatenéijen a viszoutefadó köteles ahhoz juit .tni, akitől ö a szólnuiforgó uj eikk\'kct közvetlenül iH\'-szvrzi, e/. ]Wdig köWtós a térilés uWíglizetésc mft, UH átvenni. \\
FERENCJOISEF
KESERŰVÍZ
- (Véletlenül mellbe szúrta magát)
a somogyi (lárdoxpuszlán Filepics peiestc gazdi. Régi csizmájáról zsebkésével az tíhasznáill talpat akirta levágni, a csizmái megéhez szoritolla, tle a hirlcK\'n megcsnszott kés oly erő-v(\'l szűkült meíél^;, bogv a tüdői is átvágta. I-\'tlapjcs nzonnai: dt>esztelto csziilélelét, de idejében órkezCU orvosi segítség .és ig>- me{ lehet ment\'iu nz éjeinek. , , , ,, (
— (Országos Dlákpályázatot hirdet a Búvár)
A magyar közérihcio ludományos irodalom ;ieghépsz*-übb BSpJPy a Búvár februári számál>an Ország<>s Diákjiá-lyiizatot irt ki: bVálrajz, tmnészorrajz; kémia és fizika szakcsoportokból. Pályázhat minden közép- ői középfokú
Háztulajdonosok 11 figyelmébe ! 1
A m. ktr. beldizymini«zter folyó Avt február hö i-éo életbelépett wiz.i imi. ti. M. .... rendelete
kittel** minden hái-tulajdonoet, hogy
Lakónyilvántartó Könyvel vezessen
Kapható a
Zalai Közlöny
kiadóhivatalában és a
Horváth (Éle sdxaaáruáakaa
Jön!
Kék madár
iskolás diák. A pályaléWfoket a Uuvár fel.nuVri sziinm lüizai. A nói»ia«rn fo\'yó-frul több ralait (VOO pengőt fordít a pályadíjnyertes dblkok jut^eVnazásáru.
— (Megrágalmazta a csendőr-Orsparancsnokot)
Ferenc László Í>1 éves zafoboMogfai ács segéd azt híresztelte a faluban, !*ogy ügyében a műút év lavftsxáu a felsoliHgodi ctxuidörörsparancsnok rést-zebnjlóan járt fe-, A rd^lmiazó ügyét most tárgyalta a zalaegerszegi kir, törvényszék büntető tnnáosa ós a terhelő . bizouyilékok idLpján 1 napi fogliázzut I sújtotta a lágalniflzó áosol.
- (KI akart bujnl a logyasztáil adó alól)
Filos István 41 éves csőmédéri lakos lakos tehenet vasán..! de a inarbule-velet más nevéie áJütotlu kl. Később a lelienet levágti, a n,.:; i «,.;,«..•, pa. dig mégsem nűsi tette csak azért, iwgy juen;e>üljön u hustogyasztási adó meg-fizeió-o alól. A z jwejjorszegi kir. töf* vényszék okirathaniisj,tAs miatt 30 pen-!-;¦> ])énzbün(elósie, bcbajtliatAtlansag e.\'.v[én 0 najii fogházm itt\'tlte jogerősen.
— öt«xái nj auxyar pilóla kiképzéséről Ír a Magyar Szárnyak
repülésügyi folyóirat uj százon. A Nemzeti Repülő Alíap lüv.itfÜbs lüiein kívül BLsftts TilHír ^krónikája ós Udvary Jenő lepfdöliirei érderaKC fll-gj-elurct. A laj> közli még Ni^tvan>-Í Zoltán (íbeszéíósót, Magyar Sándor óceunrejjúlő miskoücl 1a-->/AU\'-.í, Rucftkó .UkW Széktiy Mihály ós Sebesfi I„ cikkeit. A szokásos rov.itik mel*tt igen sok eredeti fcxiykéji is tarkitju az uj számot. Ara öO fillér. Mutatványszámot a kiadólűvatul iVIII.,, 0*ü ut lsjigi>-n küld,
ZALAI KIS HÍREK
Kötelezte a vármegye kisgyiVés« Sümeg községet arra, hogy a kórliazn\'k első bcmliázási kiadásait fedezze.
Bodorfán és Monoslfirapáíib\'.ui le-venieottliont létesítenek.
Zalahaópon dlkészíltetik a jégv«r«ii tetőzetét és dógkutat is létesitenek. Ugyancsak a község kutak céljaira évi 200 pengőt AULtott be a kóU&egveiésl.e.
Zala hátlapon, CyuBakcszibea-i és Ra-poskán évenként 50--50 peogö!. fordítanak a-község fósitásáru.
Közutak javitásáifl Ra|>oska évenként 100 iiengöt költ.
A balatonudvari népház építésének segélyezéseié 200 rengől azav.tzotl meg a községi képYisc&tortiYAt.
Badacsonytomaj 20 ezer pengőt i»-1^-ez el gyüjnölcsőzésre a Vánnegjei Banknál.
lübioksz^nlgyörgjör. n sarok ívlcu kiépílévet hataroztiüt ti 0510 pengő se-
A* j I ¦
A .Ferenc Jóm!" kcterilvLi Régóta kitűnőenbevált házlszer imcgrögzölt székrekedésnél éa annak irolndenféle káros következményeinél; iblztos, üiiytuj és gyoi-san ható ter-imészetes hashajtó, mely számos be-tttgaagttéi «x emésztési favitja és «7 létvágyai fokozza. — Kérdezze me»,
nrwmftl1 |
Szerda
ÁtUtttU «oft«oruíhiok tujtköxnapokoö KaAapwt I. taflaoráa
M5 Torna. Huak. Kó-uaraéoyk I iTanRlemertk. — Utána étrend — 10 Htosk. — ll.llt Nemsetkózl *l*|rU.\'i->sjoI#öéI« 12 Harangszó, Hlmnnai, Idő járásjelentés. - t2.40 Hírek. -13L20 Irlííjeixés, Idő járásjelentés. — lOS Hírek, — 14.45 Műsorismertetés. — 15\'ATro.y*rohlrtJL, pt*d irsk, áWm(»t«rár*k. - 16.45 Időjelzés, idő-rárSsjessntss, hírek. - 17 Hlr*k s»}»-*Ak és msgyar-orosz ay*lY«n. —1 lt Hírek. — 21.40 Hirek, Időjárás jelentés, hirek sifovék és magyflr-oiesz nyatren. — 23 Hirek, német, efesr. angol és Urnád* nyalván. — 0.0 Hitek.
BUDAPEST I.
17.15 A Rádió Szalonzenekara. — 18 I)r. Ditró László főorvos előadása. —¦ 18.35 Gáspár Lajos cigánynő!.fkai*.
— 19.25 Az Operaház előadása. uTa-nmdoit.< DaJzníi három rezvouasijun,\' ót képben, — 20.05 Külügyi negyedóra. — Majd táneáemezok. — 23.25 Veress Károly dgányzcmfckara.
BUDAPEST II.
18.35- Olasz nyelvoktatás. - 19.05 Gáspár Lajos Hgáuyzeiiekaro. — 19.35 Piplcs Zoltán előadása. — 20 Hirek.
— 20.10 Országos Postász-anekar, — 31.10. Felolvasás. _ 21.10 Idöjáráajo-Jentés, — L1.45 Szórakoztató h*u.g\'je-i.i.v,.í-\\.
CsOtartök BUDAPEST U
10.20 Fek^vasás. — 10.15 FcTiolvasás.
— .12.10 Bakv^ajkajRiUrOkar. — t3.30 A
i Rádió.Ssalonzeiiekaia. — t...-,!ii Han^te-mezek. — 16.15 Ruszin baügatóiiikiiak.
17.15 Eyssen Irón énekel. — 17.40 nádrétanfolyam III. rész. — 1K.10 Sza. bó Kálmán jazz-harm.iiB. - 18.30 IJr. Révay József etótdása. - 19.20 paaló Imre magyar nótákat émktff, kíséri Pertís Pali - cigányzenekara. - 20.10 Az Operaház ¦ zenekara. — 22 Bura Sándor cigány etawjkara. — 23.20 Tánc-lemezek. • • .- r
BUDAPEST II.
16,15 Táncítemezek. — 17,40 Szalon* ötös, — 18.40 Angol nyelvoktatás. — 10.10 HungleniBMk. — 20 Hirek. — 20.10 Buttota Ede tánownekara és a Rajkók zenekara. -- 21.10 Dn Kunsági Antal orvosi előadása, — 21.35 Idöjn. rásjelenlés.
Molnárok /fígytülimébtB í
Vámfeljegyzési
vagy „
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájábao.
¦OZUMWi
1941. február 16.
Ágyúcsövek, melyek az ellenség halálát okoz-zlk. (Foto R. D. V.l
llllll
Continental irósépe
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Zamatos, llzD haiti
Sintrax ItvAizf i
készíthetünk.
Kapható: \'/V-\'/V-l-l\'/V literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRAVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Hirdessen a Zalai Közlöniitan
.--------1-----.^.^..^... .n—f^n^i^rfrrrfrfr^gVififfxf[f{íí^j
P. K. 7710/1MO. Vb. 2739/1840.
UhIh.1 Alfréddé Bork.\' Váll. biidipe-tl Cég jSVJll {kim. Üt. Zlmmeniiiimi Uc-n él Thű budapesti tlgyvéaekl 88 P tőkekövetelés és |ár. erejéig 1941, évt február hó 24, fiiipJA.id. e. 12 érakor NffiyksnlMin, Suftát\'Ut -). SS. alatt íi nsgyfcanliial tdr. Járiablrűiág P. K. 7719/1040. bz, végiésé-vel cliendclt végrehajtat során Itíoglalt 1240 pengőié becsalt ingóságok, u. ni. (borok ilb) bíróilag elirvcTCztelnek.
Nsgykaalzu, 1941. évi Január 11.
Hsán Üyula i. k. «i \' kir. véffttiíjló.
Ofc&eßdsjßf
APRÓHIRDETÉSEK
A>.o>\'ii<t«U* al]i tménmf 4* tafmpoap 10 uaif ¦n mri*r. ,mlnS*n to»*IA. **AS rWWr,, MlkOwnp
"i . rwfssy i! .un
Bellid •aefealáayl vagy takirltöláoyt öreg hizainir mellő keresek. Csengciy-ut 23.V «8
Öl as«\'i\'susÍBl o..l«d.t konvencióra tíIvének, Vau Istvi» Hflcíku, Zalám. „4T/
KlfazMIis es. laimlö lclválcllk. Viete llljzcrlukt.
Ogyet rlkkaua tetyítetlk ¦ Vásott HlilspifaöabsT^^ \' \' ^ \'
J.bb hizböl vjiIó leiiiyl azonasl fel-veuek. Ssakalos liboratöituui, l\'öul 20.
. Pistát »—tBMM,ll mm^ktuf. akt giae-ken dolgozik ás. (4itln)»aki»)kst. Ifkezzek azonnsira.,$zaM k»h#eni„M,gjaru. 134.
ADAS VÉTEL
Placebo! r>a,fv.ist.s buí-awmdl-répst bánéikor ksplutlo, nagyobb mtíanyl-legben Is. BitobiV-u. 22.\'.....•..... 5
•silltlrUlirl,. borszprOt iUandosu veszek. SzesaWxae, Uliulyar. K^t99
Modern, mily cjtf.rssioBtkaosIt megvételre keresek. Címeket Vagc- Ulctszer-tlrbs kérem. 4V2
JUMCAS-OZLtriiHEUYlSÉO
Mtlh.l, vagy raktjmak advarí helyl-zég D.ík.lf, 12. alali.ktailö. .Línait bör-aereiKdö. . . . ,,4?9
.. , i, li" -IIIIIU hl.
ttAZ,.ft» IHOATtAW
Szenlgyörgyváron, első íicgyhátoa. ,Nyu-gslonlltszeknél* 20 K» ollviny.zotO ks«i( Tóval alatali. EtSeklddnl Ktfilyl PÍI-o. 6.
kOU>wSu
Olcsón vátlalom sitó.,b^aia»bala« <«>Ms|ék iMlsaaat. ,yíl,M| .leiben ..OregriKierdUk- ]ellg(i< nkt»d,ób«. 4i)7
. Z#l|L*l kSuSiy \'
Kl»il|a:,„K.lllS,ri»í.3l B,.T. flagykHbau^ - felolóa .Minio i .tatai Ktr.ly. Nyomatot\', i
. . • WW\'ifty J.,ü"t»l«"lí»" vyamUlíta. Nssy^zsa.. (HyeatdUrt m, ZslsJ UrsbyJ
3864
8la évfolyam 42 uám.
Nngrkanlxta, 1941. február 20 csütörtök
árm 1 2 «!11..
ZALAI KÖZLÖNY
és UwloUvaUli FÓ»t 5. uim. fnladea hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetési áia: egy hóra B pengő 40 fillér. Szerkesztőségi ía kiadóhivatalt leletem: 78. sz.
Ingvar kereskedelmen
íVky Dezső kőzéie-ntezésügyi miniszter NJgykrjn\'zsán kornittnyprog-rtunnak is beülő beszédet mondott a keicskcdeient/ fontosságáról és « mezőgazdaság feladatairól. A köW e\'llAtásQgyi nvVsz\'er nyilatkozat/inak ma, amikor az országa hábornskjjs*-dáikodiW rendkívüli intézkedéseinek korát éli, ugyanikktjr ped\'g céilu-d»k>s munkával alakítja át gazdasági é.etét a Jövő bé\'iójo számán, kótj,\' siCrCs .fontosság" van. Meri báltlzt" képpen vedeljük U át a mai é-s az elkövetkező súlyos időktől, » jövő f^gyorországat, a gazdasági életében és erkőlcsél>eji gazdag Mavyai-országoi csak akkor fogjuk felépi,ie-]ii ha eimek a nemzetnek niegtesz
n maga egészséstts, hivatása tnagAí-l«tán áHó kereskedelme.
Vájjon van-* ma ilyen\'kereskedelem ? Van, dte kevés! A magyar kereskedelemi ma nagyrészt nerrt eH*\'\' uyar földből Sarjadt iiépe\'cjtn kézér1 ben v<n és ez a helyzet azért jsnipgi siátó, mert hajdanában virágzó magyar kereskedő osztályunk volt. ¦ A középkor nemes magyar kalmáiai egész Európában megfordultak és hazánk a városi kereskedő polgár. Ság szoignimönpk köszöidrctte, ho^y dicsőséges évszétaó5imJiban u«gy
eredménnyel töltötte be a nemzetek
orszégutjának szerepét. E*t oz! ősi, magyar kereskedelmet a ttaiU század fejlődése- és a történelem számos viszontagsága szinte teljesen el-tünietíe. Magyarországnak azonban kereskedelemre, még pedig ntftayaXj kci\'kei\'eskedeiejifjre yan ^0^*0^ s P kormány éppen ezért " Szabályozott forgoitnü cikkek eladására jogosított keieskcdök kijelölésével, önáHósitrisl kölcsönökkel és sok egyéb eszközzel igyekszik előmozdítani az uJ keres-kedő-osztály kialakulását. E téren régi és nCiiyos hagyom ónyokra tekint hetünk vissza, hiszen idegen szelleművé ós idegen erkölcsüvó csak az utolsó 60-60 évben lett a kereskedelem,
Amikor pedig meg akarjuk alapozni a jövőt, végleg ic keli számolr, nunk a nftilt hibálv.il. A keieskedc-lemi terén nemcsak ott yntt hibn, hogy idegen elemek furakodtak bpés rontották meg a gazdasági éwet erkölcsét, haj>©mi hib» volt az is, hogy a magyar társadalom egyszerűen megfeledkezett n»gy és nemes gazdasági higyonimiyali-ől. Mé,^ " m^mr zeli uijászu»!es első időszakában Is inkább csak negithiimokra szoril-kozó*tt a jnpgyar kereskedelem sokszor hangoztatott ujj átérem tése. A kereskedőkkel szemben ellenszernél és irigységet lánzfc«x*0# a poliUka a széles iieprétegck.bieii, de sokéig nem tóriént bffcnjpftt a kei-eskedeiml pozi~ fiók igazi visszafoglalására. Fiatalsá" Runk eleinte csak lassan és vonakodva lépett gazdasági pályára, kisvárosi fél-intelligenciáknak oktalan társaőijBini elöitó^te és gőgje pedig Rondoskodott,arról, ho&y a keitske-dő no eiiKlkeo3*^sé(k a társadalom iwk arra a lépcsőfokána, amely öt "i\'íUl\'eti. Már pcd.^ilycn felfogásai
A bájai hídnál megakadt Duna-jég is elindult, de Kalocsánál még mindig súlyos az árvízi helyzet
•Ma délelőtt árvízi értekezlet volt Bonczos Miklósnál, délután Duna-főldváron,*[a helyszínen beszélik meg a további Intézkedéseket
gátra-állt emberek hősiesen védik. A munkák éjjel-nappal megszakítás uél kül folynak. A Kalocsa körflU köf^ gáton is folylMják a megerősítő munkálatokat. Minden remény meg van arra hogy a viz (megállítása ilt eredményes lesz. . ,
Kalocsa, február 2(1 A foktői nyúlgát tovább tart. A kőrgáton is nrnden reutfben. Egyedül a rokkant-telepi részre nyomult bs.a viz Kalocsán, Influtan ez kívül esik a kűrgátoín. Ezt " reszt azonban már kiürítettek. Ott is roiyamatban vannak a kiürítések, ahol a magas ¦talajvíz veszélyeztetj a lakókat. A
Budapest, február 20
Az órvlzl helyzetben tagnap beállott javulás tovább tart, természetesen ez neair jelenti azt, hogy a veszély elmúlt, mert egyes déleMAe fekvő községek kerültek most veszélyeztetett hciyaeiü; az árviz dél feié nyomulásával.
A bombázás során téjjnap folsza* baditott jég n líájai hídnál nílegj-) akadt és ujutól -14 kiloinléter hosszan ntégállt. Az éjSzAkn atoniaii sikc. ralt a jegfel mtginditanl és má délig már több mint 30 kilométer hosszan levonult a jég és a többi Is cl vonulóban van. ; \' i i
Déli jelentés szerint jelenleg már csak a koppányí átvágásnál van mintegy 12 kilométeres Jégdugó.\'cfe ez nem okoz nagyobb bajt még ai esclbvn aajta, h*1 a viz nyomása ma nesií tudfa megLttdítfliii, m*rt &z oldalt lévő 6-7 inéienes hullámtérben a víz szabadon lefolyhat,
A víz most az árterületen Is dél felé nyomul és elsősorban a három-oldalról már körülkerített Kalocsát veszélyezteti. A Duna Solt és kór-nyékén már kb. 1 métert apadt.
Kaiocsfi, február 20
A kaiocsa - foktői törvényhatósági ut töltését " kivezényeli és az Önként
Tiszántúlról 500 kubikus indultut. nak Kalocsa feié, hogy az árvízvédelmi munkáknál segédkezzen.
: Budapest, február 20 A Duna Ordas és Baja kőzött is i"swm apad. Az "padás egy-kót U-vóteitői eltekintve már mindenütt érezhető.
Budapest, február 2* Ma délelőtt értekezlet yo.lt aü án-izA-édeinnl kormányblzfoSságiitr. A megalakult bizottság Bonczos Mlklő* Vetésével déhilán DunafŐldVárnX m«gy* hol a helyszínen, megbeszélik « további tenni\\tcókat. »
Zalában nincs árvízveszély
Az árvizvíSíé\'.lyel kapesolattán töblwzör jeicnlettük mar, hogy Zalában nincs sého! közvetlen ánizve-szély. A Z«Vi folyó jegét idejében sikerült szétrobWmt\'n\' ós az árvízvédelmi munkák mndeiiütl eredménnyel jártak. Tegnap épp a pa* csaifőszolgabíró tett látogatást Zala apátibm és Zataszaláron. A főbiró nreglekinlctle az árvln\'édejmi mun-kőiatoku és mint kijelentette, jelenleg semmiféle veszély nem fénye-
Egyedül Keszthelyen dült Össze ház. Mint jeienLettük, ezt is a mn-g"s tajajviz okozta és nCm maga á« áníz. A Balaton vízállása a-. u!Óbbi napokban Szintéi\' visszaesőit és Így remélhető, hogy nem okoz bajt. A Bflraton jege mindenütt olvad s miután ián, nem okozóit eddig Sehol sent kárt.\' i . i i\'l 1
A Murával kapcSoiáiban seuiv ipái-fc.zolt a helyzet legutóbbi jelenlé-stlnk óta. .i i |
Az USA Anglia megsegítését a gyakorlatbai 1942. előtt nem tudja megvalósíts**!
Hírek és nyilatkozatok a balkáni béke megszilárdulásét jelentő egyezményekről
A balkáni béke megszilárdítását eredményező bolgár-törők mí-g-egyezés még mindig foglalkoztatja a világsajtói. Az angol sajtó természetesen titkolni igyekszik «z angol kudarcot és csökkenieni akarja a megegyezés jelentőségét. Eszel k«p-csolatUni - mint az olasz lapok rámutatnak - burkolt támadásokat is intéz a bblgár ós * tórvjk kbitaiVnyok elten.
A b*i|káni helyzettel kapcsolatban egyébként még mindig emlegetik, hogy Bulgária ts Jugoszlávia közt ál\'itőlag megnemláhridási nyilatkozat készül. Érdekes, hogy a két álUuu közt fítínák >örökbará[i
szerződés*, (most ajonUur a Balkánon kiajakuir helyzcltci kapcsolatban gííiidolnak a török-bolgár anehcgye-zéshez hasonló nyifcrtkosatra. A tőr-ok-bolgár (mfegcgyezéssel
Berlin véleménye Anglia
\' Budapest, február 20 A Pest érlesütáset szerint Amerikában r-iz Angliát anegaegitő\' Ja\\-as-lat szenátus] tárgyalásai solVűi nénnet ellenes hangokat ütöttek meg. Ezzel kapcsol-itban a beríjgrű sajtó rátnuljat arra, hogy hivatalos helyről eljártuk pánikhangulatot kelteid. Berlin azoir
b;ln tisztában van azzal, hogy afe
kapcsolatban eilcrjedt külfőfoÜ sajtóvisszhangra válaszolva, tegnap Filov miniszterelnök a szobrauje elölt kit" lön is leszögezte ftj|gárla változfitlau álliispontját: ném támadni senkit!
amerikai megsegítéséről
Angliát megsegítő javaslat elintézettnek tekinthető és rövidesen ¦törvényerőre is emelkedik, a gyakor-íatbün azonl>an 1912 elölt nem tudják végrehajtani. ; 1 \'
Tüntetnek az atqerikal asszonyok
A Capitoliunr elölt ismét nagy (FolyUtás az 5 oldalon)
ne is áUnodozzunk keresztény iZel-lerrtü és magyar kereskedelemből ! Látta ezt a hibát jől a mPgyar Imány is és ezért mbAdent elkö\\et, hogy megkönnyitsc " kereskedelmi szakismeretek magsz«r*ését és oz cxisztenciák alapítását. Azonban senkiből sem lett még kereskedő tá-
mogatás utján. Szükség van arra is, Iwgy a társadai^n nregéríéssci foi" dúljon a gazdasági pályán próbálkozó fiatalok felé, ae uj kercskedő-lAn&edék\'itek pedig minden alkuimat meg, kell ragadnia felkészült-, ségének és hidasának fokozására, iuert a g-u-.desági élei küzdeinieibeu
vfim segit a protekció, honéra csak a teholség, « saorgjaíostt fl bccíaV letes tmunka. Ezt Wízonyitjh a haj_ dani nttigyar kereskerjeíem tfcsósá* gespéldájtí s erre kell tőiekeduunk ma 18, ha azt akarjuk, hogy Magyatt-oiazág korszerű s/mvoinjaloii álló éx gázdíj ország légyen ! , : .
2ALAI KÖZLÖNY-
1941. rchriijr 20
Q. F. B. harisnyák
nagy válusztékban
Szomolányinál.
¦\'fiar
Csütörtök
Atti.mió mfleorílSMok hitkornapókod BttdapStt I. motorán
8.45 Torna. Hírek. Közlemények. Harngleroetek. — Utána étrend.. — 10 Hírek. — 11.10 NemKlkoxI visjefzö-Molgílat, — 12 Harangszó. Hlmnusa. IdőjáráaJelentés. - 12.40 Hírek -1840 Idöjobés, IdŐjáxásjelentea. -1-U5 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Ariolyambírek, piaci árak, éJelniiiierár-k. - ,8.45 ldöjelxés, idö. járásjelentés\', hírek. — 17 Hírek "-lovak ás magyar-orosz nyelven. — lt Hírek. — 2t.40 Hírek, Időjárásjclentés, liLrek s/Jovák ás magyftr-oresz nyelven* — 23 Hirak német, «tast, «ngr>l ás francia nyelven. — 0.0 Hlrék.
BUDAPEST U
17.15-Eyssísi Irén ónokéi. - 17.10 nádiólsnrnlyam III. rész. — 18.10 SzftJ bó Kannán jazz-hármaso. — w.SO l)r, Hóvay József előadása. — 10.20 PoflW Imre magyar nótákat énekel, kiséri Pertis Pali cigányzenék ara. _ 20.10 Az Operaház zenekara. — 22 Bura Sándor cigányzenekara, — 23,20 Tánc-i«m»z«k. * •
BUDAPEST U,
16.15 Tánctanazek. — 17.10 Szalonötös. — 18,41) Angol nycivokluiás. — 10,10 Hanglemezek. — 20 Hírek. ~ 20.10 Bullola Kde tánczenekara és a llajkók zenekara. — 21.10 Dr. Kiuisági Antal orvosi eladása. — 21,35 Idöjá. rásjelentés.
BÚTORT
vegyen vagy lendtljen,
«!i megbízható ésolosó.
Cl—gary-«t 14.
Péntek
BUDAPEST I,
10,20 Felolvasás. — 10.15 Icjolv.isás.
- 12.10 Ifjúsági énekkarok, - J2.55 Símonyiné (irón Klára Ideged"1*- — 13.30 A/, 1. lton véd gyalogoz.ed acno-kara. - 15.20 Szórakoztató zene. — 15.40 Háziasszonyok l)cszólgctiiek. ~-16.15 Diákrélóra.
17.15 Sárközi Gyubi cigányzenék.ira.
— 17.40 Sporiközleirtények. - 18.10 Sohópflin Aladár tíőadásn. r 18.33 M. lllr Sári zongorázik. — 19,20 Idegen csalogányok I\'est-Budáji, KóZrcimlkö. dik Szabó Ilonka (ének) és a Bádló Szalonzenckaia, — 20.20 1-ánczy Margit Ady-vcrseket mond. — 20,35 Tanulnak a falu legényei. Beszdl1 Budbiszky Sándor. — 21 A Magyar IW-vü, Tánczene-kar. — 22 Hnnglemtezek. — 2235 1-cndvai Jóska cigányzenekarit.
BUDAPEST II.
18.35 Clyorslrótanfolyam. — 10 A Hognum Marlunum 3. sz, csorkcszcsa-pát zenekara. — 20 Hirek. — 20.10 Lovászi I-\'erenc cigányzenekara, — 21 Felolvasás. — 21.35 IdŐjárásjeílcnlés.
A .Ferenc József" keserűvíz
régóla kitűnően bevált házi szer megrögzött székrekedésnél ét annak mfndenféle káros következményein ét; biztos, enyhe és gyorsan ható ler-mészétes hashajtó, mely számoa betegségnél áz emésztési Javítja és az •TttLgyit fokozza. — Kérdene meg
Török László ügyében további őrizetbe-vélelek várbatók
A rendőrségen szakadatlanul tovább folynak a kihall-gátasok — Tőrök megnyugodott a vizsgálóbíró letar-tóztatáii végzésiben — A kapitányság kikérte a kit. Ogyészségtól a fogoly Törököt, a további nyomozás lefolytatásához
Részletes vallomást tett. Dr. A\'lnássy 11 Hihallgatásután letartózlalásbáhe-lyeztc, mert hogy szökésitől
\'IW8k- László, »polgári, menekültek tábora Irodai alkalmazottjának őri-zetbevélele a városblan általános íel-fiinésl kettőt. A fiatul tisztviselőt sokan ismerik Nagykanizsán, oki aiu link idején Pozsony vidékéről kerüli Nagykanizsára, ahol ismerősei vannak. Nyelvismeretei révén legutóbb a menekültek táborában kapott aH kalmuzést, gépiról minőségiben, azonban ugylátszik volt intézkedési anunkaköie is. Az utóbbi napokban feíjcleniés érkezeit ellene, hogy vistf szaélt tisztviselői minőségében é» olyan cselekményeket kövelett el, a Iliit a büntetőtörvény üldöz. A rend őrség beidézte, m«jti számos kihallgatásokat folytatott le a szóbíuv forgó panaszok ügyében. Tőrök tagadta a terhei* rótt cselekmények elkövetését, "zonblin a tujiuvallojnó-sok és szembesítések eredménye nz lett, hogy a rendőrség őrizetbevette, majd álkisérlfctle u klr. ügyészségre. ,.!»:! i | J |
Dr. Almássy Gyúl" törvényszéki tanácselnök, vizsgálóbíró több ízben ki is hallgatta Török Lászlót aki
tartani lehet. Török László nrtgllyu-godotl a vlzsgélóbiró végzésében és nejn folynittodott fo» letartóztatása euen. ,i\' ; | I ¦! | |
Időközben a iiendörségen a mind Jobban d\'gadó ügybül tovább foly; tak- a kihallgatások. A bűnügyi osztályon lázas munka folyl. Mind több és több lanu alapos kihnllg^atá;iDÍ vált szüksé^ssé, ugy, hogy a kapitányság lovábbi nyombzásra és ti kí-h<U!gntottakkal való szembesítésre k\'| kéne Törököt az ügyészségtől, akit néhány órára visszakísértek a rOnd^ őrségre. Ugy tudjuk, hogy ezen ujabbi kihallgatások érdekes eredményekkel végződtek, amelyteknekj folyományaként minden valófszuiiYl ség szerint további őrizetbcvótclek várhatók. A jelek .azt hajtatják, hogy l\'örök László bűnügyében valószi-nüieg érdekes fordulatok lesznek\', i Török Lászlót a rendőrségi ujiiWz kihallgatása után ixmét visszakísérlek és átadlak n fogházban.
Augustus Oktavianus és Claudius Nero aranypénzei a városi múzeumban
A történetem hosszú századokat számlál, amióta Krősus, Illetőleg Dárius az első pénzverésre rendeletet bocsátott ki. Szinte megeLovem-d:.k előttünk az ősi cgyiptom. kultúrát hirdető kép, ahol az elaő llúnisi dynftsüu he-tedik nagy unükodója, szemazu gúm-líólyü aranyat szór a nép közé, trátv rajulásájtak öröméi\'o. Még hileteiieitcbb az ötezer évt<A ezelőtt híres szmnir városok- nr.ilkodóinak feljegyzései: a paj>ok és a nagyjxiieszi jöveoyinre l megnyirbáljuk, jHinzt kea készítenünk, véseitc a nngy nriktkodója UrO-
kagmi az érdekes WiuUiíáira a tr>itó-neflml ncvezelessegű téaiyoket. Ur, Uruk, Lanwa és Nlpur uralkodói, \'* kósőbl>i szumir éa ii-v.tr nagyságok Írásaikban szántén m«)genAékezitek a pétié oiin-diyaiiatósiigaról. A rómaiaknak meg-leltetős íejett pénzkiAtunVjuk voH mar n második swízidbaii (Kr. e.) és a második triumvirátus után OctayitmttS míg nagyobb inertekben ig)ekezett pénzének értéket mcgturUuiia hutaiul as világbíródahnánaK imtánoin belül és kivül.
Az ál talmik Ismertetett két darab arany ritka példány, muzeumunk egj\'ik legnagyobb ériéke, dc a leJőlKSyrcí vonatkozólag senmiiféte a<)at nem á\'d tcudelkezésiuikro. Nem igyekezünk bi-zonyilgabu, liog>- <^ész bzonyosau üc-lavJanus légiói hagyták itt, miközben Pannonja egyik leznagjobb erősségéért, Valcum-ért {a római-kori K^-plzsavár) folyl a liora Kétezer eszlcn-djő bosszú idö, dc a.\'pénx a nagykaiu\'^ zsai Városi Múzeum tiflajdonáhan tör-lépdunl dokumentum, mmden mfcse-
szóvés nélkúd\', , \'
Oclavtunus n.nu.vtk miul hadvezér, hanem mint polfctfkos is kitinül volt, l.eszerelie etlt.ti[eleit, roegvalasztatia magát nz összes móltósilgoki.i., majd kitüntették az Augustusi (Fötr^égei) cinrtneA és m:nt eg>-edurálkodó intéz-kcdeit mindenbeu.
l\'éiuügyi politikája a provinciák lerhóie, lUeloieg Hóim ós környékének javára szoígávt. Az itt ismertetett arany pénzen egyik oldiíkm Vénus áftl dia-(títlágga1., inig a fölr-U PAtil AUÜUS-TATAE — a -Fölséges KeriS»[ek,« jgazolju a kiváltságos róm-iA-kcrületj népek előbbié v^ tietyezését. A másik old;?on CAES AB Al\'üUSTUS l*(t-ii,il és uz impej-átor meukéj>c látható.
Ez az aranypénz ritka és megfcbe-tosen kevés ])éldáuy van bel?5e az egész vijlágon. Jó ötvözete és kíílsö kivitől is dicséri Octavlanus péiiz* verőjét. Az uralkodó íbiad képe arra «.»iged következtetni, hogy uralkodásán naK ulojón, kb. Kr. .e. 27—28 táján verték ezt a pénzt. Ugyanaz U .verésfonna, mint a DIVUS AUtiL\'STUS-PAX ftttiratu aranypénzén (a be.-lini Történolmi Múzeumban) nz S. C. J[Se-nntus CotiMilUis! jdzós mvliiil, inni viszont a szenátus j)&iL\\-erésliez szükséges liozzájániU\\sát jelezte.
Nero a Íjáudift-Jnlia nemzetség utolsó uralkodója szbntéu uralkodása ,-\'.<;. jen verte azt a rakja, és jónihifttfgu, aranypénzt, Onví szuitdti a Városi \'Múzeum tiilajdonálnm vau. A pénzverés idejét évszám liiapyában eaupán kő-ve tkeztcléssol tüntcljük ftf, mifidíín (ta-
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-tői, két égyaa szoba már 12 i\'-től. Klrünö étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás, — A Zultl Hiixliiny elő-ilzatöi az utojsó havi etát&etéal nyugta felmutatásával JM\'/a l<üd-vexmányban részesülnek.
!iln Kr. u. 54-töl 55-íg?) Nei-o lu\'asphi1-rnjntását nagyban eJőtegitette Mw. töiyjü, Agrippina, akinek cmlék^ix; N\'nro nraiiyiiéiizt vere-ietl, m<gLbat<l\\o őt az AÜGUSTA AUdUSTOBUM jel. yJivtií, viszont n másik old*aJUra már saját nevét és*képét \\«iette, Ezek a jiéjizek szbilén uugj\'on ritkák. Kero az első fdlesége, Octnvia cní/ekérL\' aranyból nem Is veretett pcnztn mig a második felesége, Popiiea sabina képét több, az enáékére veretett pénzen fOUsmerlictjűk. Ilanuadlk foleségo, Slatil\'.in [rtkllg rövid ideig é,U ogyfilt Néróval, lírdekes lörlónd\'iai eflTí"iitniou. dások igazolják a kegj-e\'JLen \'ineflkodó sz4.\'szóljeit. édesanyját, akinek AUtiUS TA AUGUSTÓRUM jelzőve\'i \\erctetl" pénzt, a tengerbe dobatta, mikor ez a gaztette nem. slkenrlt, caaSosttlvaS megőlelto ós gyóuyórk\'ödlőlt sz6j> lio.t-lestéteh. A második feflesége, Popjrt\'a Sabini, akit szeietell, szlntóu az ő ál-kozata lett. Uralkodása attitt, Bóm.i és a kfteszlények égetése ntexett ana-is volt ideje, hogy j>énzt liamisitson — a saját pénzejt — jegyeztjuk ret a törtóneierairók,
A két aranypénz élénk vüBogásüal néz szemközt velünk ós a leperget, tt századok cgjetían izgaímas perce, og>eHen óráju sem Üátszik a lioÖ| sárga tnyagon, ami mégis él és ura?. koűik sok-sok széttárni erőn rcfrül, n két évezied távlatán.
K. NAGY I.ASZI.O
kérfies megoldására
A főldaiVüvöléBügyi kormányzat utasította a Vízrajzi Intéseiét, hogy Sürgősén készityern tervezetet ország uzguráálkpdásl kérdéseinek gyö-keies niegoldása érdokébeii. Értesülésünk szerjáit a nigysxnbeVstudnlun-k" a napokbttai üniig j^s kezdődött. A vizsgáltok kiterjednek a gyakorlati megoldási lehetóségekre és\' az ez-zei kapcsolatos anyagi kérdésekre, annál is üikábib, bitiért az utolsó két évben i.i:kőwtU\'yX\\t azokatlazk. nxei1 \'¦ ¦ tü áradások több oJLywi uj. vizgazdMl-kodásl kérdést vetettek fei, amelyekre üzelőtt a vízügyi seakértök « tegnagyebb óvalpsság mellett sem számíthattok., . ! i i
Saegeden és Hr3dnzezóvásárhe,yf;n például polyají helyekről tört a földekre a nagytoennyteégü víz, ahonnan azelőtt egyáltalán ndm fenyege;\' tett \\eszély. A különleges olvadásij és fugyási viszonyok a Duna vlaS»ve-zetéseben js Bjejttí agyszar teljesen eltérő heiyuctet teretmtettek az elmúlt időhöz képest, : j | |
ÉrlesaiesOak rsíAi-ir.1 a Idaszülő ÍöT_ vény egységes irányiiás *\'Á vonja az áiMi.enjesitő tárauiaiokpt és inié^ k«dni fog a társukatok vagyionjánnk\' niegíeivlö felhasználásáról is. A |VÍz-g«zdálkodási kérdések megoldása ér oekében Szükséges lelsz a Dunb. ivein magyar szakaszának eiienőrséM is. \\
BbbÓl 11 célból Magyarországdíp", lomácí"! utón fog érintkezést keresni az érdekelt kftiálVuiwk haló-Ságaivol. !::" I í " I 1 í
Élénk szél, több helyen köd, eső, a hőmérséklet ma alig változik, holnap kissé emelkedik.
A UüU>oro!oslal Intézet nagykunnal asgbfyeloWIomása lelentlr
Hineoéklat tacaap apte 9 árskof 4-3-2 ma iraggel-f-2\'4, áélhen +0 8.
OSftflMtk (1Ü X.
Itti, fetonti 20
CALAI KÖZLÖNY.
A német nő a kultúrában
A höllöldi sajtó igen élénk érdek, lödést lűbotPt állandóan a nemét nő ítiai heiyczcte Irányában. \'természe-tes dolog, bogy « n nagy átalakulás, Hiiicjycu a német nép éieue rjgyszől-ván minden Vonatkozásban átment, a nő helyzetére is ii«gy ki-hatásstil volt. A német nő mindig; nagy szerepet játszott o trétnei életben, ai utóbbi évelted nagy átainku-lás" után azonban ez n srcrcp erős mértékben megnőtt Ez * növekedés \'különösen erős a tudományok és művészetek terén.
Orvosnők a Birodalomban
¦ftidoniéiiyos\'. téi«n & legnagyobb" jelentőségű szerepel a7. orvarindpi mánvok terén szerezne a német nő, Az orvosi kitrbl in erős előretörés jcik\'iii/i német nök ludörnlány-szornját, igy például 1036-1037 kőzött a női orvosok számii Ném-tor-szégb«n 6.6 százalékkal meghaladta a férfi orvosok szármát. A kerüTeü orl voskam iráknál például a T«fcr«vek túlnyomó töb3jíségei 22, nö. A Blr red&Tml Orvosi Kamara Ifjúsági rtsoportvezelője is nő, dr. Med, LÍIia Kuhle.
Nagy számtttn nVukődniek a nftiijéí orvosnők « különböző egyetiimfek különböző tanszékein. Cs-ik egypár nevct sorolunk fel itt közülük, de ezek " nevek szakkörökben már fér gen ismeretesek «z egész világ orvosi társad -.ífaia elölt, itt vttn például « bíimbjrgi egyetem hircsbal-uabSijnja pnofesszernője : di\'. Qoll-wflzer-Meler. NáuhcfrAtoi színién Ő vezeti a világhírű Instfhjtes fór Bal* neorogi-ol. A b:rl\'nl egyetemen az orvostudo\'níányok történél mének bölcs professzor* dr. mcd. Heisch. kei, rtirig ugyancstik a berlini egyetemen működik tfr. mcd. P*uH Harl* vvíg. Hnrniridik társuk a berlini egyetem1 orvosi k\'nráu, dr. med. Auguste Hofftnfen, 1910 novemberében kapott kntedrát és jelenleg a Sportorvosi szakot vezeti. Astn von Majiinkrodt a bonni : egyetem de. eense,... és igy tovább lehelne folytatni a német orvostanárnők névsorát hosszabb időn keresztül. , És hogy « német orvosnők valóban ntgyértákú ludoiirtinyos munkát fejtenek, ki, azt mí sem mutatja jobban, inint az a lény, Jiogy a lutiomá-nyos évdijákésjutaintak legnagyobb részét ez évben nők nyerték meg. igy.például dr. Pjutji Beiulllór a FWtl lei-dijnt, dr. EHstibelh Dáné «Karl Duisberg emlékdíjat, mig dr. Hsc Esdorn a Bir. uralmi Orvos!: és Gyógyszerészeti Egyesület nagy díjét. [
De a német nők nemcsak az orvosi pályán dolgoznak ktvrtló ereór nícnyekkci. MoSt legutóbb például "lapok egész névsort közöllek olyan igazságügyi kinevezésekről, nhol a kinevezett torv%tyszékl tanácsnok ^lAgyobb része nő. . •
Muzsika - művészetek
Régi igazság, hoigy a német nő s*rcpe a zenei !Lefeftt «inte\'döntő ieiciitöségíi. Ma Is n nentet női kbmf-ponlsták, zCneszcnők, énekesnők és ^temüvészek a iegélénkeb!> tevékenységet fejtik kl és áílandcViu a
német zene csúcspontján ]árn*k. Elegendő, h" ezen a téren csak kéí nevet sorolunk fel: El\'y Ney és Martha Linz. A komponisták kőiül a a megérdemelt világhírnév magaslatára leginkább Gicle votl Ziertitz jutott ci. A legs/oig^lnrasabb zeneszerző m« Némvtorsiágbhn kékség* te.enül Cluru Schumann, akinek k[S zenedarabjait nVndeuült szívesen jétszák a h ingversenydobbgókon. A muzsik" és a nők közötti élénk kapcsolatot leginkóbl) az fejezi ki, hogy a Birodalmi Muzsika Kamarának tagjai közölt 80 nő Szerepel, mint eisőosztáiyu K%
Mig" német nő zencszeretetéből ónként következett minden időkben a nemet női komponisták-és zene. művészek nagy teljesítménye, addig a kép zőjivii vésze lek tevén n múltban nem1 tudtak érvényesülni « "ők* Ezért van különös jelentősége annak ii kiállításnak, amely az évforduló napjriibfem. a werlinl Hcydc feS-tészeii Galériában nyílt még és a ímety a német női festő és grafikus\' művészetei mutatta be. Határozóit haladás vehető észre ezen a téren ós a kiállításon szereplő művésznők közül nem egy mutulott fel tanu-< bizonyságot olyan tehetségről, ami-lyet a nemei női képzőművészet eddig nem ismert. -
Hat aónapl fe§rt§M*e ítélteik m „Hangya11 UzlatvazatAjét ém mmw zalaapáti keraskadftt árdrágító visszaélés miatt,
mert a petróleumot 54 fillérért árusították
összeült a kanizsai törvényszék uzsorablrósága
Nagykanizsán tegnap ismét összett u törvényszék uzsornlriróságti Mukárv Vilmos törvényszéki eítnöklxChetle-i elnöklete aCatt, hogy több árdrágítás! ügyet TctArgyafJon. riuök voli Teutseh Gusstár kíaeskétiő.
A vádTtoltak padjára kerü\'1 Kát\'olvl Sándor, a zalaapátl Hangya Szövetkezeti üzSel vezetője, nki az árkonnánv-bizlosság áltiJt megálUapititl maximiV-lis ániál magasabban, vagyis 51 rrVór-Jével árusította a pelróJtnunot. Veje együtt koröli a vadbttuk padjára ce. lencsér Alajos z.-flaa,|>áti kerxukedö Ls, aki .r>G M\'órjévdt iniórto a pet-ó\'cumnl.. Volt ttfy liarm\'adik vildlatt is, de ennek flgyét elkillönitctle a Inróság, inculali szükségét látta Qgj\'éljen a íbvábbl vizsgálatot.
Károlyi nem inezie magát bűnösnek, A Hangyánál a pesti Igazgatóság A\'Ati-pitja meg .1.cikkek árát - védekezettj ezen nz áron ¦köieles< ö az árut for-galonilu hozni — szerZí\'idése ériolniű-l^jij 101 Is inulalti « vonatkozó WJOrzo\'-dését a Hangyád. A kneskedrtk ugyan akkor 55 és 50 uTéréMt ánistalták a községlien a [XlrójCiunol, mondoKa. d Nagykanizsáról akarta lioz:itai a pcLróleuniot, mert Ut a fuvar kavesobb1, do az igazgatóság Kaszt helyről hozatta. A fuvar eg>- 200 kg.-os petnó-lenuxhordó uuln 7 jongö KAUthe\'yrcal
ZlŰaapáthaO,
Gelencsér Alajos kljeOaniette, liogy nemi gondolt arra, hogy arra a cikkre, amit az ö fel segítéseié adtak neki áni-silásrn, ráfizetni kelljeu. I^nent u jegyző ségno az ár után érdckíHödiii, de ott nem tudlak reki inegmond»nir a ketoskedők szövétségéhez utasították.
Makárv\' elnök: A föszolgibi rósa gra keüelt vn\'.m riu\'.niiiv, ott tudják nz árakat,
Kihallgattuk ezulán a v.\'isiutlókut, akik alátámasztották a vildat.
Dr. Birkás Géza kir. ögí-ósz vádl>e-izédében utalt ama, hogy « r-etrtleu. mot akkortájt 53 fulárjévxfl keTteit volna árusítaniuk a vádlottaknak, 02 JilléméJ báSjfaSabb árat nem lett volna szabad kémiák ós elíogadniuk.
Károlyi Sándor üzletvezető az ntofcó szó jogán kijeaeiiiette, hogy a pelró-leuuiot most már 51 füftSrjéve\'. ndja.
Az 11 zso rab íróság bűnösnek mondotta ki ni\'iul a két zalaapáti la\'ieskcdöt
Roisdamentes és alpacca ovőesikőiők
\'X^b« MÁJON TESTVÉREK
t*o»io» au»Biu*ia« 1 «akDgictéPcn. \',\'*** ~IL
foíylatókjgoaan eíkövetolt árdrágító visszaélésben és ezért egyenként és tejenként hat-hat hona-pi börtönre és 0-3 évi jogvesztésié itólie. A íneSík-bfniietés kiszállását mellőzte veJüK szemben. Indokolásában hangsúlyozta a bíróság, liogv a hatóságilag megáTBv-pitott árhoz nem szubid már semmit hozzászámilani (fuvark0(ltséget,, stbl); Az, hogy a vádlottak néni tudlak 0 maximális árat. nem uiunie^iU őket a
büntetés aló\', a törvény nem tudásé
nem uicmcsit, az 1940 évi 18. tc. szerint
e^ért a cstlekményéri ftgyház-bSn\'etés jár,
iini\'elynck Ocgkisebb mérv-! kiét ó\\i fegyház lenne, de a bíróság figjeleiián\'f* volt a fenrorgó köru\'.Vn\'ényekrc ós ;izért mtadkéttövel szemliea a !)2. g-t atka$. mázta ós (ttért csak hat-hat havi bőr-töilre itétlo őket. Fig.v<rK\'nrm<tt volt a bíróság böntettatt elöópetiikre, családjukra ós egyéb körülménvekre.
Mindkét vádlott semmiség! paliaszl jefantett Ik: a bűnösség kimöiulása miatt a kv. KuriálioZ.
nana noés István cserszegtptaáiH
földművest vonták ro\'etwssévíie, aki licszlhel.ven a tej literjei 24 fifiér heljett 20 lilítórjével árusította. Nerrf tu d ta a liatósági árfl ka(, véd ekézte 11 a bíróság eNSIt.
— Nem szabad lopni, azt csak tudja\', nem szabad árdrágítóul, azt is tudja, a lörvény nemtudása egyáltaÜiín nem men:esit! magát a büntetés mó! — szóll ró Makáry tfeiök.
Vitéz Denos Józíoí keszthelyi rendőr, fötörzsörineslorl mínt tanul hafflgatja ki a biróság. Dcnos eJmbndta, hogy polgári ruhába öltözött és Igy razzlázta végig a plocot Keszthelyen.
Keszthelyen a hatósági ár ka liejyen is ki van fiiggeszhe, ezt mindenki láthatja ós olvashatja. A vidéki lej-ámsíiók nem ls jöHak 1* már a ke-szl-lielyi piacra, mert az utcán fogiák ol őket az embOiek. (
Az uzsorabiróság 20 pengő pönz-biínlctésie ítélte IHJés Istvánt Jogerősen.
Papp Margit 21 éVcs leány, ragujából Jött fe? u koszthejyl piacra" Egy asszony panaszt tett a lendőrŐiszOnii. női, |-\'arkas István törz^nn\'esixtii/fí, bogi\' 28 fiítórárt adják a^tejet. 0 azon-11a) odament, ahol a tejesek yiagyszámu vásáizőktót voíuik körülvéve. Ott hallotta, hogy 28 íi\'IIérért 11 dia Pap]) Mar-git a te;ct. Izgalmas jelenetek (a szem1, 1íCsí1óso!í következtek. Végül a bíróság felmonietle a biuite/SejLsógét hangoztató váttloltat, inert nem sikerűit rábizonyítani, liog>T valóban 28 fffliérért adta volna a lej literjét. Papp Margit boízto-gan köszöntő írneg a bíróságnak a fel. mentő úVMt.
GsOtörtöktöl - vasárnapig l Világszenzáció !
Ateohnikolor szivárványszínű pompája!
Mieterilnck
csudálatos költői mesejátéka káprázatos, színes ós plasztikus filmen
Egy film, amelyet egy életen át nem lehet elfeledni I
Vasárnap délelőtt 11 órakor
kfllBn elídíii :
A kiegészítő műsorban
flktudlls tilradőh
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9-kor
11
HALAI KÖZLOOT
1841, fcbfuát 20
Vigyázat!
Á Darmot hsihajtót uUnoz-zák. Üava1J«n, ftl»rt -nlnd*n tablettán * „DARMOL" •zónák és T a lakit bevigát-nak kall lannl. Kimondottan ar«deti csomagban karja.
\\332ELB
Mm azfárvízfcárosiltakea^!
A Icgmegíékezhoietkue-bh cícm, a viz ismét pusztít, Magyar otthonok kerülnek viz alá, véne* verejtékké sz*r. zelt családi bázíik dű\'ne\'t össze, hát fi-DÚU icnJi\'Őtei\'tVclek kérfin-\'k viz nlii. Családoknak, gyermekieknek ke.} i»o. nekiüli! s sokszor vem tudnak egYebet megmenteni, m:ul puszta élelílket.
A lánad k>m szive a múltban és nwst is megszólalt Nagykanizsán, Jo-Imtegfiiát még nem iudiilluieg orszá, gos gyüjtói, máris gyűlnek nz ádotttáV nvok szerkuszlö\'íógünkj*. A Jengveek Jártak cMI jó péjdáyd, amikor 85.00 iKfligőt küldtek be szerkesztőségünkbe. Azóta ujabb adományok is érkertok, I amelyeket alábbiakban nyugtázunkr
Loagyol monekültek 86fiOP
N. H. 50.- -
Daohnovszkl Boletlaw _ 2 — „ Összesen 138.60 P További szíves adományukat u szerkesztőség elfogad, nyugtáz ós továbbit,
Szombat eate: s Keresztény Nőegylet nagyszabású farsangi estélye
Hogy milyennek mutatkozik a kaid-maiak ^il-báTa, a Ko.esz.teiw Jótékony Nőegylet szombati farsangi esCéfte, mi sémi bizonyltja, hogy a városba a mfii-d<nkl orrol l.eszo\\ arra készCtfidik. Lesz Is olyan pMrutság, szórakozás ói UWc, hogy n regi, bScelieU nm\'Vtsá*. gok oHőr.púnok mellette. M«rt ide iu*ndrnkl a legjobb kedvét és nagy-szerű lumgiflatát hozza. Itt mindenkinek mutatnia keij>, itt Nagykanizsa társadalma ad tufTlkazót egymásnak, itt nincs osztály: Itt i«ak nvgykani/. zsalik vannak, de a-ok: a legavájftft\'. A Központ-sxáViadás is gnidoskotUAt arrót, hogy a !ianm].\'í.\'t-vft;\\ii\'tls). a termek, az egész legk">r oly* n ^jen, kegy Kamival heroaget és kedves népét szolgálja. F.merjctí jedig «z igazi cót: a befolyó níwe\'OWSl segítséget uyiijtani azoknak a szegény eml*r-lestvéieinknek, akik arra leginkább rft-szoruüiak. Minden fillér a jótékonyság oltárára kern-l.,
A Keresztény Jótékony N<c.«g|>-let ismét kl fog lenni magáért-. - szombaton *fita h Központ-szálloda kávéházi cS ¦éttermoil^n; a farsangi estélyen. (:)
EMLÉKEZTETŐ
Egyezer! közién (2 sor) dija 3» lltler.
V.hmár 21:
• Vendéglős, mészáros és pincér bál este fél lü-kor a Korúin isrineihen.
Fskrmiz 33:
Keitsztény Jótékony Nőegylet tánc-teája a Contrálbin. Zrínyi Miklós Nagykanizsai Torna Egylet lámestffye az Iimroskörben.
F«knOr 2St
Fél G órakor lieeáftis a városházán
(Szász Bétái Frdoty).
Az Iparoskor farsangi nagy iájic-
mulatsága.
¦Arelva 2:
Fél 6 órakor liceátts a városházain (Barlu István: A 150 i>o, sziiiószel).
¦árclni 9:
Tét 6-kor: r> lielyi szerző irodafeuj délutánja a városházán,
Vasárnap délután fél 6 órakor:
dr. Szász Béla liceális előadása Erdélyről
A múlt hóuapbm elmaradt litCá-lis előadást vasárnap, 23-áu este fél 6 órai kezdettel rendezi meg az Irodalmi és Művészeti Kör. Dr. Szász Béta székesfővárosi könyvtáros nagy sikerre számító előadása mellett a
nagykanizsai honvéd énekkar működik közre erdélyi népdalokkal és indulókkal. Belépő dij nincs, de önkéntes adományok it a rendezés költségeinek fedezésére köszönetei fo-guj a Kör e:iiökségc. (:)
A tuberkulózis elleni közdelem hetének nagykanizsai előadás-sorozata
A tuberkulózis elleni küzdelem; lényegé\', Jelentőségét és a küzde:omi várható eredményét a \'Iwberkulozls Eík-nl Héten a hatósági orvosok Nagykanizsán is előadásokban Ismerte tik. Miután cgyc\'.cmes nemzeti érdek, hogy a tiibcrkulctzis elleni kftz-de\'cm\' minél eredményesebb legyen, kívánatos, hogy « nagyközönség «14-aél nagyobb számbtui vegyen részt az előadásokon. 21-én, pénteken ;
déli 1 órakor ; dr. Fodor Aiadár ető«dási a giíimázlumhnn.
3 órakor : dr. Székács Sándor előadása a Vócsey-utcai etem* Iskola, ben,
5 órakor • di*. Fodor Erzsébet elő. adása a Stefániábbii. I \' 22-én, szombaton :
reggel 9 órakor • dr. Btftcra Zoltán előadása o kereskedelmi Iskolában,
délután 3 órákor ; dr. Székács Sándor eiő«dás.i a Rozgonyl-utca\' e:ómi iskolából,
délután 5 Ómkor : dr. Bl\'.tem Zoltán előadása a polgári fiúiskolában. 23\'án, vasárnap ;
délután -| órakor ¦ dr. DMifiő Mihály előadása a városháza nagytér, inében. ¦ ¦ \' ¦ ¦ | , • ( | | | |
Az asszony küzdelme fegyveres férjével — az életéért
A kesztheyi csendőrség így járőre tegnap Nagykanizsára szállította Győrey Károly gazdát Szán\'dókosOmi berölés kíséretének gyanúja miatt. Gyöiey ugyiinis - aki a bor im\'gfas ői~a dacára - alaposan nézet1 á b:>-rospohár fenekére, eWjeli állapota" baji összeveszett feleségével. A c®*1" tédi civódás annyim ment, hogy Gyöiey puskát kölcsönzött és azwií hllzafutott és ott fe.osógére támadt A m-gijedt nászonynak azonban volt annyi léiekjelenete, \'hogy szívbe* szállott ittas éfrjé\\*l, niegrigadla a töltött fegyvert és férjél fellökte, ugy, hogy a goiyfó a menyuzetbe fu" ródotl. A szegény asszony clmlcne-kült és azcnnp.1 je\'.enlést tett az őr-
sön. A csendőrök behozták GyÖrey Károlyt és ál»4l>Vk p kii\', ügyészségnek. . •\'• t-i >¦-¦¦•¦ ¦ \'l
\'lekin\'eltel, hogy Gyöiey csajádo; ember, szökésétől tartnl nenV kell, dr. Birkás Géza kir, ügyész elengedje, de a bűnvádi eljárás folyik ellene. .\'.: ( \\< I " i. ! [
— Naptár: Február 2t). csiltört Rom. kat. Aladár pk. —\'Prutostáas Átmos. — Izrael. Sebat hó 23.
vtfrsltrdó uvttva rataj-ftl 6 óratót Mti \' \\\\>t héttő, szerda, péntek déluláo
éfl li-.dilnt) ft^éat nmi nftniiV).
Villamos
v ¦ -_ .
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
4
OérEihető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. M"
KaUpdlvat 1941. tavasz kflsz&bén
Mindig szivCídn IrÖimi a kaiapok-pokríó\', inert mindig hálás léniíivolt. NCxetlem\'én, mikor Irtom\', nevellek önök, mikor olvasták, m^rt hisz oly bohókás, sőt legyünk ösziniék, n- lertcijünk. bolondos kalapok voltak a múltban. De ín* azt ken jcleit-lem\'m, hogy ilyen bolondságról szó sincs. Ugy látszik, vniőb.ta komoly problémáik lőhetnek az eh^/3rckn«k h11 "in-ár a lajapoklat a niáguk egysíc-rüségében hagyják meg és nem ke-rfll a fejükie egy-egy iitftkás fjoudo-|at lervbeszőkkenése, p-dig m-llyen szép \'idők voltak azok1, alm\'lkor cipő-f<irmáju, patacsbitasülő, tojiistarló, kélfültl lábos fopmtijü kalapok kerültek a fejünkig
Ma aikaurtf\'ni volt lálnl az uj lár :apdÍv->tol és azonnal reíürálok mindenről. ¦ 1 ¦
Most álknPnetnck ter\'inészeiicaoii a fekete Szagulik»U»poL viselik, de egés;en finohi szalmákat, vagy pedig °z ugyancsak) e^ész flnoni\', de durva szövésűt.
Kinézésükre nézve a-t kell mon-danoín, hogy sok újdonság\' nzért ép-peji nincs. Trottőr felszereléshez « téliesen angolos pasztell sziuü nyúlszőr kampók nv-nin\'k, elől lehajtóit karimáin, hátul és körül felhajtva, egysioi-fi, megfelelő szlnü, egy ujj. nyj széles grossgm\'n szalaggal, be. nyomott, vagy átvani>tt télővcl.
Nagy divat tesz azután a nagykarimájú, de homlokból kicsapott, elöl felhajtott kalapok. A felhajtás és a hoiiirok között van egy ktv. 2cjn Bfeer\' l-es, a kiviáp onyiagábiól készfiit páh1, ami sroivn.s-m .shrtul a hoWokhoz ós ezen azután tetsnfcsszerlntl díszekéi jefoet alkalmazni, igy pl, egy virágot, egy m^Snit, O\'jy im>nonramkní)t, slb., stb. . \'i :
Vanhnk* azután az úgynevezett cowboy k«hpok. PicHt hegyes tető, kb. egyfortt^» széles karima és ker keúy pánttal ál Mtett Imtegkörve..
Érdekesek a dobozszerű khlápok, llietre tokok. Oldalt egy kis vlrág-rf\'l, vagy hosszan lelógó, megfelelő szinü bbjflai. Ezeket n forinákat csakis egészen kts áron Hőknek ajánlom\'. I
Majdnem kizárólag a virágdísz a< egyetlen diszitő eszkőz pillanatnyilag. Azért iivaiv, hogy pillanatnyilag, mert lehel, hogy mire ezek\' a sorok az olvíiSŐ elé kerülnek, M&v addigi\' a darutoii lesz bÜ\\nlos (mit lehet tudni egy kajnpdivat teljes kialakulása előtt?). AMiibWn fátyolt cgyel-len egy modellkalapon nem láttam, úgyszintén »z ősszel annyira fölkapott férfi fazonú kalapokat sem volt alkalmam viszontlátni, de lát" tani néhány érdekességet nu^\'igy pl. tiess ok zsinór összeállításból kis gli-ardi ktilapokat. E»ok oly bfl-bájosak TOltak, hogy azt leírni neiii lehet. Persze ahszolult sikkes nők vehetik csak fel.
\'tehát ebből láthatjuk, hogy a girárdl kalapok 18 divatosak lesznek, csak éppen an,ivyibmi tér tel a mva-. lyiaktói, rrngy a fejük, ha lehel, még kisebb ictl vagy 5 centivel és nem is ken nagy ftmtázia hoziá, iwgy nz emberre a gyjiszü benyouiását . 1 ; ! ; ; . I
1941. február 20
ZALAI KÖZLÖNY
li
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
(Folytatás az 1. oldalról)
csoport asszony vonult fel és tíintc-teli az Angliát megsegítő javaslat eittn. Az asszonyok letérdeltek az
He*n (eUiliuik!
_, A volt 4t. hoávéd had-
rilli II 20.1 oszláJ>juiik a voíhiit\'ni
l 1 Lucktól ésxakktf«re óriási
qrdőségok kettős középül faftyi á>lás-harcai *1*U Orosz JÓssel voM^oszpré-
mi 7. honvéd agyiisezjedbeU tartalékos hadnagyi mint tüzérségi figyelő alínz-dök vonalában volt, ahci önként vállalkozott arra, hogy «z oroszok egyik WŐrcloll é» a süni erdőség nnalt közelebbről föl nem deríthető aliását Ift. zcieven megállapítja, egyitti«u pedig ütegének tüzét is erre nz ebrejiett orosz állásra irányítja. Várakozását s,ker \'
koroaartat dmennyIhen egy hat főnyi gyalogsági járőr uflutfina alatt igji ügyesen ajöíekaaxott as a M.adau\'ui-ik inüideii lekmtelben cíyai tett. Olegé. aak lielövését annyira ügyeden vezette, begy a lövések csakhamar Ijeudádt ik a óéiba, ami erdőről tévén szó, kétsig-tetantó nagy ítgyességre nmt-toll. Amikor p.dig az oroszok felfedezték és erős triz aJá vették, mtjd támadva körülfogták a járőrt, Orosz liadnngy a JA/oT élén bátran ós elszántan ke-rauttt vágta migát. Végül pedig, aniB-kor lélegzethez juthatott, arréU sem ídedkerett meg, hogy a magával vitt iíjsagoknl, prop-tgauda céljábö. azokni a Iákra lílzze, amelyek környáké,i "z orosz járőrök szinte nup-mip után ínutatkoztik, ebot leitat a Monté jegrú lázadását* tartalmazó hbeket bízTo-saa imglab^Uiatták. Mivel) pedig Orosz luutn így ekkor már Óthavi arcvonal szolgálatú atitt, ismótellen tanúsított vitézségével ós elszántságával YjYl-i ki elöljárói elismerését, a most végi e-hajtőit eredményes váü..lkozása ulkal-raából kitüntetósio terjesztetlek fel. i-\'nf a katonai érdeméreuunel tüntették ki. _
— (Holnap de,után: városi közgyűlés)
Dí. Krátky IslvAji polgárnie-sle.- a város képviselőiéitüjelél hoftnnp, pénteken délután 3 órára lúvti össze ion. des kózgyiflósio, anvftjan a város 11130
évi zárszámadását ós 1941 évi kőH.i\'g-elöirányzalát tárgyuliják. *
— (Véglegesített vármegyei tisztviselő)
Az alispán végge^eiiietto állásában Tóth László idegenes n^nóségú vármegyei dijnokol, aki az •tsójra.idvJi járus loszolgabirói hivat*k.l>an t i\'..,wi.it uolgniatot,
— (A vármegye központi választmánya)
a még folyamatban \'evő ügyek elintézése végett lebruár 2Ö-*n dö\'.etötl 10 órakor az aüspán luvátaJH hotyiséyó-I>en ülést tart. I
Tokafi a9Xtt márc. 3. színpadon Q Városi Színházban.
- (Meghívó)
A szanalóriuní nagykanizsai tüdő licioggondozó intézete folyó hó 21-én (pénteken) délután fi órakor a városháza tnnflc.stentiében vídosztmányi íWst larf* melyre az igen Uszle\'i tagjait *v. utón is meghívja ai Fbtőksóg. (:;
- (2Q.009 pengő a zalai falusi ínségesek foglalkoztatására)
A zalai községek nundeiiült gondot kodnak az útsegesek foda^oitatásá-rál és eWtaaaroX így \'Bekame 800, Zalnbér és Batyk 1000-1000, Pusztn-magyarod és S«ntÜsz4ó 3000, ijetBnye 17.300, Törje 100, Bajcsa és Szepemek 4000-4000 pingő kölcsönt vesz f«\' » Közjóléti Sz^vettaairttiön", hogy " k\\!>égeseket fog&Öíoilasí*.
ullesten és « békéért imádkoztak.
A szená\'us előtt is jiicgismétiödtek « tüntetések. A tüntető asszonyokat knrhataloni oSzl«ltn szét.
Két érdekes megnyilatkozás a távolkelell helyzettel kapcsolatban
NSwyork, február 20 Noniurn fspán nagykövet tegnap ndott o:ső Ízben wrjtonyilatkoza\'.ot AinerJkábbn egy síjtóértekeziet^ii. tUUigsulyozth, hogy Anuerika és Japán között ei ken kei-fiini a.héUornt Ebb^n »z iránybm Amerikának kell lnT3gtennl a kezdeményező lépést, t*. maga részéről semrni olyan okot dp0 lát fennforogni, amely hábpnut kéjiyszerithelne a két lintojűanru. Ja-ierjoszkcdé>e dél fe!é békés szán déku, — itvuidotla a japán nagykor; vet és hiUigsulyozti, h<>gy Japán fenn akarja tartflal a CSpadíes óoeáni békét.
n.
Washlngthon, február 20 A szenátus 60 millió dollárt szavn-z-rtt meg Ujb6l az Angliától át\\«lt Csendes óceáni támaszpont ok kiépítéséi* és mPgerősÜésőne.
Ezzel kapcsoltban erős Japán el-tenOS hánytat lett úrrá a tárgyalóteremben. Az egyik felszólaló kifogásolta, hogy Amerika hadinjiyagot szállítóit jnp;lnn;ik. Kö\\e:cltc, hogy a megrendelt hadianyagot ne szállítsák 12. Egy másik felszólaló azt kívánta, hogy ha Japán megszállná Singapuret, azonnal betmbázsák a J«páu városokat.
Holnap, pénteken este: vendéglős bál a Koronában
Az előkészu\'eiek LeJT/xj n be;e."ezöd-tek, A nuaykinizsüi vendéglősök, mészárosok és pinoérck •lhalározt\'tk, )iog>"-\' olyan bá\'.l rvndeznek, rnnreky méltó a szakosztájtyboz é1* a v!gas«ig é; szórakozás műiden Sebességét és
Mjál nyújtják bálikon, ngy hogy, legszÖCie.ib körten nuir nagvlnaii\' kcizüflpuk a lioViap esti veiutégfCs, íiaS^záros és pincér-iiáb"a. Á >g,obb zeno!iarl sikcrirlt ineg^«rni, Hf>ló\'y.i nthn som okoz g ndoi, mort mindenki abban jön, amilyen robaja van. Igiz\' jókedv, pompás kexlílycs^ég vOíz a bál p>Ánéláju.
HoOiap este. n Koronában lalájlto-
mk a v.ndéglősök, mészárosok ót pinceiek báljani (:)
m*m -------- - r rr itr rctvuvo^\'vii-r-iifvwu\\ mftaajtolria a\\iiarut-riri
rcrejic MAV iiMjzdonyvCzolő ói Ordo-vlcs Krzsébe-lno\'t rk. fia, Szolár (lyörgy napszánios es\' szokot Mártának rk. fia és 1 hatvasztfetett Hu (ikerszfJSe-tés . Házasságon IfivH szua-tett 1 Hu. — llalábzás 10 csetbeq történt: Merö József eltartott rk. 09 é\\*s, özv. I.ő-rlncz Sr\'indornó l.ejikovics Kat-ilin rk. 70 éves, Daróczi Ilona rk, -1 hónapos, llcderics Katilin kölőszövi gyái\'i muu-kásnő rk. 23 éves, özv, lióth Mlksáné Janda Hedvig m. kir. postaroíűgjiellö özvegye rk. 70 é.es, ózv. Hrjaveoz Ká-rolynó Kuzsncr KatuSkt rk. 01 éves, Szovcdlos Istvánné MaSznyák Hozála rk. 72 éves, özv. licrbe,- Pábió Sulíits Mária MAV kiüaqz özvegye rk. 80 é*«s, özv. I\'ülöp Fttejtcné Varg 1 Auna rk. Hő éves, özv. Bagó Sáinlurnc. Agh Terézia rk. 52 éves, özv. Bolf t.yörgynó Magyar Ilozália rk. 8ö 6v*s, Manit. József gaboni ügynök izr. ttH éye.>, Iluán liyuUi kir. járásbíróság"\' vé^io. Iiajtó izr. 7U éves, llernr.n l\'éler pau-lüi szerzetes ki eglUÍ testvér rk. -10 ó\\«S; ózv. Schricker Jánosit Slojnvr Paula magánzó rk. 85 óvos, Tblcz Lajos v. szegény rk, 811 évo.<, Néiwetb Lajos rk. 3 liónniKJs, Szmodics (Jyörgy nupszá,-mos rk. 50 éves, ózv. Sohcrinanu Józseiuó FranUats Márki inagáazó rk. 70 éves. — Házasságot kútóll K jxir: KanzHíilics János faSdmüvcs rk. ói Polal Mária rk., Bcncze tíyörgy kőmíi-vea segéd rk. és Horváth Mária rk., Miksó István napszámos rk. éi Szabó Verona rk„ Móricz József n.tpszt\'mus rk. és .Szibler Mária (özvegy) l^járóiúi rk.^ Sasvári Józscí takatoS íOgéd rk. és Krisztián JtlSannu rk.,. StanJ József géplakatos rk. (Somogyszcnlmikllós) ós Törő Irén bejárónő rk„ Marton János szobaleslo és mázoló (.eged rk. eV
Képíró Bóza rer„ Bognár JózíoI kertén segíd rk. (I-elsőj)áliok.i óí (iéo=ek Margit rk.
Keresztény Tisztviselőnők adják elő a Tokait aszni márc. 3-án.
(Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán elnniIK bétei 12 gyónunk szuJc^ett, 7 fiit ós 5 Beány; Bukón László b.tfomri és tojask>jo kcdVS és (iodinek JuUmuián\'ik rk. .eá_ aya, Leiikov.cs LAszló hentes i.cgéd és Cozdáu Katilinnak rk. kninya, líés Mihály napszámos t-s Kolbngv-i Anninak rk. leánya, Viraezló Sándor mú, helykatonii és ilodina Erzsébetnek rk. U Anyu, Ba kó 1 a 1 vá 11 faaek-is segéd é» Szélig 1 innának ág h. «v. 3ainya, Horváta juaó D^pzpivász és Buba le-róziáiijk rk. fyit Cst)iitos Jáno-s ma-dulmi csééd és M;irkoUb» Máriának rk. Ha, Puha Lajos MAV uiozduiiy-vezelő és Csapó Anuáuuk rk. rioí, csaliád] Cyörgy MAV p-lafcílő és Pogányvár! Katiainnak rk. fia, Bukási
Wanderer fttB.ll
Continental irósépek
kép«i«alete é» lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉB,|N,
Nagykanizsa^ F&ut 5-
Szombaton este:
ZMNTE-táncestély
A farsangi szeztín legsikcrültebl> utuiutságának Ígérkezik a ZMNTK tónc<-\'sté!yo, melynek kezdete szour-b\'-iton este 9 óriikor, tn^ vége a késő éjjeli órákban io3z | A fiatalságnagy rés\'-O íiiár cligérkezell é< jegyét váltott n ZMNTE táncmulatságára. Aki a városunk sportjának érdekében áldozni akar, az feltétlenül jcion jes»
eaen a nagysikerűnek Ígérkező tá»c-estélyCn. Az iparoskor nagyterme a farsangi Karne\\á!-herceg mese. palotája ieSz szombaton este | (:)
Tokait aizara /\'gyek elÖ}egyezhe> tőlaZitalKó löny kiadóhivatalában.
— (Színtársulat Pacsin)
Hegyest Nándor színtársulat i két he(e tett házik mcíDclt játszik Pacsán. A fővárost sztnháznk ujdonságd van-nak mrtsoron. AHuulóan tttt ház tflpt .vil a kiváló együttesnek.
— (A zalai bor helyztt)
A telepítési UhikVim fclfíggeszlése. tnintl :t szőUi\\-csSzök éi oltványok uláu megóénkiY-\'l a kercsjtel Zrílába^i. A 1»-rok szesKlnrtalma rcndkv.il nflacsony, még a bndacsony- balatonfüred—csopaki m\'nösógi borvidéken is. A gyein* ternréi miatt a )>orAra.k nagj\'on frj-iinolkedick. A ker.\'sOL o\'einte é\'énk volt, később azonb-m a mOgaa árak miatt l-Kunyhn\'ít. Nagyobb eladások nem is történtek, Kgyszeriibb borok ára: 00-130, a kiválóbb óborok !1« Viszont 140—100—320 t&ér köZOtt mozog, sül mnél mngasnbb árat is efv*r,
— (Nagyon szereti a füstöl.húst)
Ibnko Lasztó 22 éves nakodl Meny, aki junuár \'3ső ¦ apjailum fetőrto igyik gazdálkodó padlását és onnan nagyobb mennyiségű fflstólt bust ío-polt rt. A törvénysBék január 10-én 3 heti fogházra ítélte, amit le i. ü«. Alkj szabadu\'.t azonban kl, bitorló ugyanazt a padlást, s mfegirrt loiwtt, rosuvlthust míg azatopnát A tórveny-
szók most jogerőien fi iwt\'í fogliázrn itélte.
— (Öngyilkos betörő)
Sztikáüus Jenő volt aontrogyl vánue-gyei díjnok, rnttnt isme.etes, mtutátt állásában visszaéléseket ki\'nelelt «1, Igalbim lietöWi bandát szerve.etl Bibi IVienc rovoítimflluva. Az iguli községháza kirablása után azonban mind-keltőjüket elfoglak ós SzakáOtis 3 évi szigorított dotogliázat, Rilrft Ferenc pedig egy évi börtönt kapott. Szikál** még mindig dologházban van, de Hiba nemrég kiszabadult. Ugy \'.átszlk, megírnia bűnös életét, mert amint hazatért, lakásuk padlásán nadrágszíjára Kiakasztotta magát. Mire rátaláltak már halott vtj 1.
Rövid táviratok
AZ OSZTALYSORSJATÉK míí huzésiin 20.000 pengőt nyert » 55.800 Sz,, 10.000 pengőt az 68,56\'» sz., 4000 pezzgot a 20.626 és a 38.006 sz., 3000 pengői « 17.683 és a ^J.469 szému sorsjegy. (Feielösséff nélkill.)
A KÉPVISELŐHÁZ n^ai ülésén Beth;en László, Teleki M.haly grólo-, kat és mkécs Bóldt választott,^ ínég a 36-os bizottság megűríUt tagságéiba. A gazdasági prognara tetetü vih tában Honilcskó Vtadlmir, Bodonr Márton, Mnróthy Kitnoly és Lázári Ijmre szitáltak fel lapzártáig, t |
1941. február 20.
Atlétákat Kanizsának 1
A MASZ délnyug^^igyarorszáti kerülete dr. Zsolt Zs. sportorvos ve" iCtésévcl >Ezer atlétát Dóbiyugaton<c jeligévé\' mozgalmat indított a rendszeres, hasznos és nemtetnevoiő atlétika szötejebb körű kifejlesztésére.
Ehhez « megmozduláshoz kjván csatlakozni a Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesület átlóikul szakosztálya is. A cél az, hogy tébórunk-bagyüjtsükmalndfizokat, akik hivei a rendszeres edzésnek, tornának. Nem1 fontos, hogy versenyképes jegyen, \'csak saját testének Ápolásával,
rendszeres edzésévei foglalkozz in és igy csatlakozzon a mozgalomhoz.
A versenyképes atlétáknak és azoknak, akik tehetséget éreznek nr3gnk" ban, hogy rends-eres edzéssel IdŐvi\'I versenyeken is részt vehetnek, mcV dot nyújtunk, hogy képességeiket! ezen a téren is kifejlesszék, hogy versenyeken részt vehessenek és versenyek rendezését is tervezzük.
Folyó hó 21-én, pénteken 18 óra-Mor a pályaudvari tekézö helyiségben ntiétn értekezletül tariunk, melyen szívesen látunk minden "Métát, v«gy atlétikával foglalkozó egyént, ki érdeklődik mozgalmunk iránt.
— Tivaizf kabátalnk
mindegyike elsőrendű budupesti mü-h«lyl>en készö/t. Modolt kabátokat a közel jövőben kirakatunkban fogunk bemutatni. Scbfitz áruliáz. (;)
Nagykaniisa megyei város pol^ánnesferétöl.
3I76/I94Í.
Tárgy: A honvédség lóvásátUu.
Hirdetmény.
Közhír, é teszem, hogy a pécsi m. kit. 4 ül. honvéd ideiglenes lóva-sáiló bbottsáR folyó hó 21-én délelölt 9 ó\'ui ur Nagykanizsán az ál-latvásartércn lóvásárt tart. Felhívom azokat, akiknek katonai szolgálatra tekintetbe löhetö, eladó lovuk van, mutassák be a |e!zttt bi.oliságriak.
A bizottság vásáro\'nl óliuji 4—9 éves hálasiónak, tazérségi hámos-lónak vagy tüzér málháslónak alkalmas melegvérű lovat és a hátas-lovakért áfag 6—800 pengőt, a tüze ségl hámoslovakéri áltagosan 7—900 ptneő, a lüzér málhás-lovakért 6—700 pengőt fizd.
Isméit jó származás a tó ériékét emeli. Az eladók ichát saját érdekükben cselekszenek, ha lovuk marhalevelén kivül lovuk srármazási lapját (fedeztetés) legyét, szabály szertlen kitöltőit ctlkóiásí igazolványát stb.) a vásárra magukkal hozzák. A bizottság csakis o\'yan loval Vásárol, amelyik 3 hónapnál bosz-siabb ideig van az eladó tulajdonában. Ezt a járlattal igazolni kell.
Nagykaolzsa, 1941. febiuár 3 w Polgármester,
öfcsjóndsjjot szcmkozhalik
Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől.
Zala vármegye Gazdasági Munkobér-megallapité Bizottságától.
1870/1941. 1C0/I940 U.
Tárgyi A legkisebb gazdisági munksbétek megsllepllsis.
Határozat.
ZjjR vánn\'egy Gazdasági Munknbér-D\'A-fj^VipItó bizottsága Zoflae^erszegen a vármegyeháza kis gyüs&ieniiéteu 1940 évi december hó 28-án megtartott ülésén a következő egklsebb gaz!-dasági immkubéreket állapította meg Zatavámiegye terü\'etéie :
I. Napszémbárek.
I. o. munkás az a férfi, aki a v.) életévét betelt öt :u és aki nehéz m\'nnkh kífejlesóre is képe* (pl. kaszálásra, zsákolásra stb.). I
II. o. imiukás al az a tdtjes mmika-birásu nő, oki 17. éfclcvét betöKöttd, de 55. életévét meg nem tottótíe be; jnza teljes miHikabuásu rc-.rfi^ ak* a 10. éUetévét betöltötte, dc iö. életévét még nem töltötte be \\ o) nehéz munlubru nem "képes férfié aki 19. é|etévít he-töltőt\'.c.
III. o. munkás a) at ai térltj aki n 16. és az a nö, aki a 17. óTetévót még nem töltötte be; b) az a férfi\', aki 60. és az a art, aki 55. őtetévót butultOtte is nehéz munkára nem képes.
I. 0. II. 0. III. 0. munkás január 1.00 1.20 0.80
február 1,80 1.30 0.00
március 2.— 1.50 1.—1
április 2.— 1.50 1.-*
május 2.30 1.70 1.10
június 2.50 2.— 1.30
július 3.— 2.50 150
augusztus 3.— 2.50 1.50
szeptember 2.50 2.— 1.30 október 2.30 1.70 1.10
november 1.80 1.30 0.90
december 1.60 1.20 0.80
A kaszálási ós oséyAM napszám1 a fenti napszámbéiek másfélszerese. Ha a napszámos igásallatok mojlctt béios. vagy kocsis munkáját végzi (etetői és ápolást is beleértve), ugy naponként 20 Mlár póllfik illeti meg.
A megállapított napszámbérek egész napra értendők, azaz íjopfetuketléball napnyugtáig. Ha a napszámos a munkát későbben kezdené meg, vagy korábban fejezné be, ugy ezen idő nnin-kabére a napuAmbsurböi levonásba hozható.
A munkaadó ha élelmezést is i\'d, azért az I. és II. osztáfyu mimlcásuáil 0.80 níngőt, a III. osztáHyu immikásnál) 0.60 pengőt vonhat te. i\\
II. Aratási és oséplési munkabérek.
Az aratásért, kercsztbo lablsért, szá-rogatásért, hordásért ós esetleges asz-tagolásért járó nrunkabér nem eket kevesebb:
• a) Részbér esetében : Rlojniezéssel jobb termŐké[ic.sségü földön a termény 12.-ik rtfsze, gyengébb Henuőköpességíi földön a termény ll.-ik része;
éáeniezés nélkül jobb tennőkápes-tégü földön a termény ll.-ik része, rosszabb termőőképességü fótdőn a termény 10,-lk része.
A biztosíték (vagydagos bér) kataszteri holdanként számítva jobb torraö-ké|>ességű földön 70 kg., gjengébb ter,-niöképességú földön 60 kg. gabona.
b) szakmiínybór eltében léit. hol-diuiként éle\'inezessol Jobb tönnőkóiies-földön 90 kg. gabona, gjengébb ler-mőképesságü íöídón 80 kg. gabona, mindkét esetben I. o.;
ókflmczós niSHtül jobb termökéípessé-gü fótdőn 100 kg., gyengébb termlö-képességú földön 90 kg. gabona^ mindkét esetben I. o.
Cséplés és knzalozás (btieértve a polyva és esetleg a törek-knzaBozást is) együttes mintájáért a szem 3.5 százaléka, de&utezés nélkül pedig a szem 4 százalék;). űevátor liaszxunatáért a munkaadó 0.5 százalékot {evonhat,
űéímezés az aratásnajl és\'cséplésnél lejenként ós nftj>onkép.t:
70 dk. kenyérllszt, 30 dkg. \'MzőSisrf, 65 dkg. burgonya, 10 dkg. szalon*, 10 dkg. hus, 5 dkg bab, vagy m&s hüvelyes, 3 dkg. zsír, tO fiBér fűszer-pénz.
Tüzelőt és az edényeket a nmnkftadó adja. A szakácsnő feJe fizetését a ímmj-kaadó, falé fizetését a munkások adjátf.
Ha a nrtmkaadó ojotógéppel arat, ugy az íuatók tartoznak *a gépnét se. gédkeail ós iránden learatott y kBt. hold után <g\\r férfi ós egy nőn^nszámot szotgátoi, arrfkor a munkaadó k\'vánja!. A férfi napszám lehet kaszáttás is. Kézji napszem esetében ugyanolyan értékű napszámtól tartoznak szolgálni az aratók a munkaadó altot megliatározott időbtn.
.főbb (crn,oké|>es6égü föld 7.t&x me-g\\\'ében az, amelyik ^ÍKmábófi kat. hefl-dabként f) jnétermázsat adott (a^\'ígiSsz learatott tcrfiteleket vé\\« számításhftl. Rzen mennyiségen -aluli termő főKd g>enf(0 tonnőképességü. A határértéket a géplVŐl ;*íefotlyt szem liutározza mén.
S gid)oiiajáratidóságot a nAiuWdo száTllitja a münkaválfi.ló DpkiWira. Ha n m»uíkavátf; ló 30 ftmen tur\'Sakina, íb-gában iVü ? munkaadónak a munka-Yát\'alo részére a Futura iítián kiadatni a részt. A gdbcaiajámndóság ki-adása a nragtá\'rlzóít — cséplés utto — történik. Az anitórősZ eJo^rfliésének köHségel a mtiflkoadót terlieHk.
Az arató köiíOos a szerződésben kikötött bánneis- gazdasági munkát a inMfíáUapIlott Segkisebb napszámért elvégezni. Kgy kaszásra eső töröltet :eg-alább 15 kat. *oW Segyen.
A maiokszedőnek ós kölözöjiek leg-nlább II. o. numkásirik ked U-míí.
A nftmkaadó gereb^ézósért, mísgtár-bahordásért ós mTgtári kézeíósért fém-mifóto Alk^szoigáílatáíit az aratóktóH nerrt kövotolbct.
III. Részesmívelés és szakmány-bérek.
1, Burgonyánál
A burgonya részes munkájával járó alál>b iwebjelólt kézi munkáért ^ró rész nem lehet kevesebb : \'
ioDb ternjokérzéssegü föMön a íer-més egy negj-odénél, a gjengébb ter-inökéi)csségü földön a termés egy harmadánál.
" A munkaadó a földet jó termoorty-Izen, továbbá Öltésre eTŐkószít\\« kö-loles átadni ős vetögumót szolgait ifni.
A részest terlidlÖ kézi rrtunkák alut érleni keH az ŰM^Ósso1,, muvcfíéxSctT (liáromszorl kapáSassitl és toftögíte«-seí), betakarítással (.bejreórlve a vaíö^pi\'. tást is) és behordassál kapcsó!i»tos^ösz-szés\' kézimunkákiat.
Ha a nnmkás a munkáján kuvöl egyéb szolgáltatásra is kötdlés (pl, ve. tögumö adására), enxiek Myben szokásos ériékét a miuilo ftdó uiegtériieiii (artozfrt.
Jobb IcnnÖképességü föld Zaii me-gj-ében a lzővebb lemrö fajtákból 80 ntélennázsát kat. hoWanklént (ílyonek : az Ellti, vörös-szesz; WolűlniBaiü és más ipari fajták) termő föld.
Kevesebb termő koraiak 50 méter-mázsát kat. holdanként (ilyenek\'\': a rózsa-félék, kiflí^ stb.) termő földek.
Csak a burgonya kiszedéséért, osztá!-lyozásáórt és bebordásáért járó rész nem- lehet kevesebb, inhit a\'térmós ogy nyolcada. I
Szakmánybér esetében:
koAnyobb nshiubb 8 mlvclíiO Idaion
k«|. hotdmkínl
Ültelés kapa utón 8.—P 0.—P
Kapálás 8.—P 9.--P
TőHögclés I. 10.—P li— P
Töltögetés If. 9.—P 10.—P Beiekaritás (osztá|tyozás,
behordás) 25.— P 30.— P
Értesítési
Éiletiiijuk a nyenbSrtermelfikel, (métiánu, hentes, állstvágó vállalat, uradalmak) hogy
minden ellenkező hlradissal szemben,
as Iparügyi mlnlulérlum 56800/1940. az. rendelete 2. §-a alspján az Anyaggazdálkodás Bfirlparl Bizottsága
Nagykanlzu és vidéke terlllelérc, résiUnkre a vásárlási engedélyi (111 l/E. az m) kiadta.
A IcrmelCk szívta további támogatását l<ér|ük,
Hangya SzOvelkezel NyersbortrMkesltesI Csoport
Bál ki (Babits) Ujos
APRÓHIRDETÉSEK
lü iií.ifl 60 miir. mlntlsM lovibbl iiA 4 lllltt.
ÁLLAS
Ogyei rlkkaww fetválellk a Vasul! lllilaplrndiba.
Jól Ifiiő Mlwl.Ha március elsejére telíílctlk. Ailler facntesUilct. 508
Mindenes »».»éoanSt, skl Jól loz,
azcmn.ll belépésre lelreszek. Csengery ul 27;«,, loldszlnt 3. .511
_ADÁS VÉTEL
S«»l«t«rrk«lí», boritpiUl állsadósn veszek. SzesslOide, Újudvar. 499
Tak«r«aáiair4aw eladd. Clm a kl-!dóban. 511
lakAs-özlethelyiséo
Biahaly vagy rsktlruak udvari helyl-aég Deák-tét 12. alatt kiadd. Untrt borkereskedő. «11
eatvös-tér 3. ss. bázbsn hirofflszobit etdsiobás, vízvezetékéé (sngol W. C.) la. kás ml|os elaejém kiadd. Megleklnlelö reggel 8 -lO.lg. 512
st.rstMk bárom., esetleg négysxobia Imddszooás Uklst málus 1-éra. Címeket a Maddba kerek. 510
airroROZQTT szoba
Udvatl kla agyszobis laisté« ssépen bulorozva albtrletbe kiadó. Kinizsin. 39. Értekezni Berlnkey gralolögasoonél. 51
űsszeseti 60__P 70__P
2 Kukorica.
A kukorica részes röunkájávaS járó alibb megjelölt kízl uumkiérl járó rósz nem tehet kevesebb :
Jobb teratökGjHBsegü földön, n (érmés egy negyede, gj^ngóbb lermók*-pességu fóldón a lerniós egy harmada.
(A reszelés a sz/Knra os a köztes ler. móuyekro is kiterjed.) I . (Folyt kór.)
kOUJmtSu
Jó hsValkssuststl jutányos áron hsza-•zálllt Korona étterein. 491
—» UluHIEUli *—I
mindenki a helyi kereakedóknal I es Iparaankjiai\'szeresse bal I
ULM KÖZLÖNY
SVLITtKa) NAPILAP.
Dadja: „Mjiuaaaial H. t. Kagyliaalraa-, feleli, kiadó: Zalai kar.iy NyomatoH i a .Klliazsssiil H. T. Hsgykailisa*
ay.aaSiJlkss Naiykaaliaaa. (Nyomdáért talali Zalai KáralyJ
8Í0 é»Ioly«* 48 «siili.
N«Rjr*«nliu>»., 1341. lebruár 21. péntek
ára 12 fili.
ALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Siofattzlfoé*; és luaeoUvalal: Pöot 5. szétn.
miaáai hétköznap uélutitj.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra « pengő *0 fillér-Szerkesztőségi és kiadóhivatalt telefont 78. sz.
A szegényebb nép érdekében
Magü az iparügyi fcniniszter is súlyos intézkedésnek nevezte azt a kormányrendeletet, amely elrendelj nőiden bőrtalpú hSAfeli bejefentéisét és zár aiá vételét. Az intfek-edés kétség kívül súlyos, hiszen arra emilér kezlet, hogy u hábbrus viUSgbfm a nem-hadviselő ország sem Voiihntja ki maglat a határú gazdasági hatatni ¦Í61. Az intézkedés bwnbfau níOrni csupán súlyos, hanem): átmeneti,1 jellegű és célszerű is. Az ország borszükségletét ugy^öís fcnjás nyei-sfotya-gokkai váló gazdálkodáshoz hasonlóan a koxérdekufck magfelelően kell bíztoaltstul, Imftrt nz anyag beszerzése nehézségekbe ütközik és cs«k a megszervezett fogyasztás biziosithfí\'j3 uzt, hogy (mindenkinek egyformán és kieiégitó inérlékben álljon lábbeli rendoikezésne. >\' I < \'{\'[
Magyarország borszükségletét a hazai terjnPlies csak részben fede*^ Szükség* tüjtknck több1 mint felét külföldről hoztuk be, most áronban « küTfoidi btehnafttal számos visa>ny-latböu csaknenv teljesen lehcletlerüté vált A IrnögfiS színvonalon aló európai örSzégbk - közöttük Magyarország is - vwf^iííAuyíeii a tengerentúlról pótolják azt a börrnennyisét. get a ineiy termelflsűk\'és szükségte-tűk. közölt mut»L*ozik. A tengerentúli kereskedeient útját azonbfat i el-i vágat a háború s jgy kivétel nélkül minden ország a fogyasztás korbito\'" sásához, a bőrrel való ga*ááIkodft* központosításához és «« elosztás meg1 szentízeséh*^ kénytelen foiyahiodui. Az európai országok körül Magyarország hosszú ideig aránylag kedvező helyzetben volt éP cs«k későt*\' al-kabnruua ebeket « kényszerintézkedéseket. \' ¦
A kénySzeiiattfr/ictdéíA\'kre azonbfui szükség yan, tóért az elmúlt világa habom tajrjjságiií, \' megmutattak, hogy akár cSak utonencü árnhidjiy esetén is &uryos bnjbkht okozhat n szen-czetienség. A tehetösebjbek|a>2tri leg összevásárolják nyei^zkedés céljából az árut, a szegény néposztaly-nak pedig Seirnnii sefa\' fut. Ez a h^y? zet Magyarországon nom1 fog bickö-vetkezni ! MlhelyjL összeírták a kéjse-lelcket ós tnJegrtelálták a tegcélszjov rilbb míódof az jghzságos elosztásba ós gaz^ikodásraj az .egyenlőség elve fog az egéfcz vonalon érvé^nyesüünT\' Arról is gondwkodik a; korhtóny* hogy aj, áfimeneíi intézkedések szociális és közérdeket ne sértsenek; Nemi A^matkiozik a forgalom* korlátozása m*é|g-\' átenetÜeK -sem a közr szőtlitásokraj a b^yászbakKaJucsok széUításárá a kisiparosoknál miértek\'" re megrendelt cipőkre és nem? vonatkozik a iJavitóöűkra sem\'. Addig is tehát, aanTg n íorgalotn szabályozása miegiorlénik, nem! keit tartani fennakadástól és hiánytól. , 1
Messaoinenő figyelemben részNt-tik a -SEociábs érdekeket is. Az anyag; korlátozások okából nefnu lehet munkaerőknek fclknbiidiani, aent azipar-b*n, sem pjcdíg e kenesked^iemjl^n.
Áttört a viz a kalocsai védelmi vonalon
Arvizi értekezlet a helyszínen: \'gátvágással akarják visszavezetni a vlxet a Dunába, nyúlgátakkal védik a csanádl határt — 1! méteres jégtorlasz a Tiszán
\' Budapest, .február 21
Az áryüi helyiéiről « kormánybiztosság » kővetkezőket Jelenteue m)a délelőtt:
Bajci feiett a kopptínyi átvá$Ssnjftl a ¦ Duna jege hajnárbbn inegb/idult, de reggel ismét megállt.
Bonczos Miklós árvízvédelmi kormánybiztos vezetésével a* árvízi bizottság a helyszínre ututott.
A helyszínen, a következő k\'érdó-
sekot beszelték trnég t
1. Az aposttigi gálszakadás ügyét, ameiybcji elhatározták hogy a 150 kubikus és a ioo munkás igénybevételével azomn] hclyreállilják a gátat. \'I II-
2. A viz visszwveájteséL á Dunába, Eblíén a kérdésben ugy határoztak, bogy a gátat, « szélek kellő megerősítése után, átvágják Ós igy vezetik vissza a kiöntött vizfit a Duua medrébe. s ;
8. A honvédség *ej^c««p-itaiiiak igénybe^-éteit/ Ez ügyöeto a helyzetnek megfelelően a honvédelrná miniszter dönt az érvbtfékfrimi kon in\'áuybiztos elWra-j^ztéséref, \' \'» ,
A bizottság ezután Duii"Töldvárorv át Bajára utazott. ítl viz a hir válla a bizottságot, hogy h kalocsa-kLs-i körösi vasuH töttfraiéi, onielyiiól a vizet feitétlenúl íart-ml akarták, az egyik 16 inétercs vasúti hid alatt, a víz kLiy<VuVfn « lómitést és most olt másodpercenként 200 köbméter viz özönlik az eddig védett területekre. Az a (ew, hogy a kiskörös -kaiocsa
foktői vonkbd feltétlen lartják, az átszakadással méghliusult és a bujbn most ugy segítenek, hogy nyúlgátat emelnek a betört viz elé. Foktőnél azonkívül szintén gát-átvágást eszközölnek majd ÓS jgy Wssznvtvetik a vi
| zet a Dunább. Kalocsán a0nyibanr enyhült a helyzet, hogy az áttörési miatt a itöi^áöakrá nehezedő nyomás csökkent, viszont ÍÖbb délebbre lévő község sulyo,s helyzetbe került. Ezek kiürítési eiökészü\'ele már megtörtént. Ha a viz Így -halad, két nap aiatt elérné a csanádi szivattyútelepet. A gépházak elöntése súlyos ka-taSztrófn volna, ezért a nyúlgátak emelését már megkezdték.
A nmuikáljfjftokhoz Baja főispánja is etvisitéscket küldött, azonkivüt aksn ton«ság műszaki osztagokat ve«ényett ki a Munkáitokhoz. ! ¦ \\ :
Árvízveszély Borsodban a Tisza jégtorlasza miatt
Mialatt a Díuaián Tassán lefefé nyo-imul a f^gj ij(s a vfe s ezijei azíárvin-veszély is lassan kezd szűnni, addig ujabban a rijSzáu, Borsodban súlyosbodott a heiyaet. A Tiszán ugyanis Tiszökeszinél 13 mé\'jcres jégtorlas/ legezett, aírireiy akadályoaa a viz szabiid Befolyását. E&yelőre még neanl ön\'Wtt ki a 1a*», de a lakosság\' a gátakon aggódva figyeli a vízszint
emelkedését. Ugyanekkor ja jégtorlasz bonrbázását is ínegkezdtók. Remélik, hogy ez eredménnyel jár és n nagyobb veszély elkerülhető kész Dunántúlon a Marcal öntött ki éS az egyébként 6-6 kuieter Széles folyó most 8-70Ő métlér széuasen hömpöf\' lyőg Győr felé, A jégtáblák a Mar-cai \\-ölgyén kerejsztülvezető több utal is rnegrongáltilk. | , i
Súlyosbodott a távolkeleti helyzet
Nagy a háborús készülődés — Japán nem tett békekOzvetltd ajánlatot Ujabb hajókárok érték Angliát — Edén Egyiptomban
; Newyork, február 2Ü A szenátus fojytatjb az Angliát megsegítő iavfisiat fdetti vilál, a\' metlyei dőre láthatóig! keddre vér géznek. A felszólalok tteínl a tegki\'d\' yezóbben nyilatkoztak Angliáról. Bohne szenátor tegnap rátnutitntt ar
hogy Angtt) a neki s^dotl 50 rbknf, boióért csak ntocförcíi vijdékeket adott át Amerikának tdmaszpon. tokul. I^ehát áat jelenti ez, hogy Amerikának cfitk még itagyobb^ költsége kell vernie rn^gát, ha ott tá-. maszppntot akar kiépíteni. \'.- ;-. ; f
Amerika tengerészeti minisztere Anglia összeomlása után Igényt tart az angol hajóhadra
> W^hnig%m( február 21
Knox tengerészeti miniszter ki™ jelentette, hogy Ainörikán«k minden támogatást meg kell adni Angliának, inVár csak azért is, mert különben nem kapj-i \'meg az USA Anglia hajóhadát a brit szig\'itország össíc-
omlása után. Az angol hajóhad a szigetországgal á!i, vagy bukik. Amerika szempontjából is kívánatos, hogy Anglia minél tovább ellent tudjon ál\'ni, mert csak igy tud felkészülni »z aWerikai flotta.
Hangsúlyozni keli azonban, b»gy mindezek átmeneti rendelkezések, ít melyeket a fogypSztás olyan szabii, tyozása kö>et, hmeiy Mztositf\'a mind a fogyasztók, mind pecStí a lábfőik készitésé\\"öl foglalkozó iparosok és a lábbeliket forgülojrfbb hozó kereskedők cxisztaiciáját. Az Atniöneti időszakbtm tehát seimjmi ok ruujs aggodaloanra, ríadozásra vagy éppen zugforga:omrU. És ezen a ponton fon tos hivatás ¦vár a cipölparbFokrai a k^k n rnbi világban nCnic»\\k a mi*-
guk szerény és blecsftletes exiszten. ciájának érdekeit, hpnem a nettnzet m"gtsabjl) érd-kjeit isőrzik. t\\n-roSok nagybftit hozzájárulhatnak a helyzet ní.^kcuuiyitélsenez, h3 oz át-in-\'iieti idötícii elsősorban a javítási Szükségleteket elégítik ki. Eblbten esetben aranyfrjg ke^iesebb anyag fogy, a Saegé>iyeb|> néposztály pedig, a^eiynCk lábfcclikbö* ttrtalékja nincs, Niinakjadás nélkül várhatja bnjegf ° kőqel jtJrvőben várHstó végleges sTítbáiyoziist. . [ \' i
Newyork, február 21 Most történt rn*fc Mlső Ízben, hogy »z anterikal kormány erőszakos uton \\«tett véget Sztrájknak. Az egyik hadfetszeralésl gyár míinikásai-nak sztrájkmbzjg.tTmál \\-erte le hatalmi szóval a kjorin\'ény.
Keva» remény • távol-keleti háború matgeatedfá" lyoxánárat
Mewyork, február 2Í Az EgyestiU Áramok flottája Havanna körül fejlődött fel. Általában azt hiszik, hogy a lévolkeietl konfllkv: %s ném\'iesz elkerülhető. Hfl Japán meg atarj\'a szálmi a Fülöp szigete-
Olyan fontos nefatóCÜ érdekek ezek, hogy a gazdasági érdekék köréből kiemelkednek. Ennek pedig mgyarázita az, hogy a mai hábprut 8 legjobban az a nemzet vészetf ?1, Wmeiy) a legcéiszcrübjjén tud ^azkiál-kodniíajtyagi erejével. Ahtidőn tehái rnost jkislporröi, cipőről, a szegény embei1 lábbcüíének f*vitásán6t bőszé-Hnik,/orSzágo.s kérrfóst tettünk\'szó" vá, atneiynck helyes írr-\'goldtisíi re-, mélhetőieg ered menyesen fog^szpí^ gáuii a háza ügyöt. ^i-pr-i
ZACAI KÖZLÖNY1
1941. február 21.
G. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomplányinál.
ket, AtiVCrika nem tudja httgakatfá-lyomj. Esetleg sor kerülhet Holland-indi" megszállására is, -- mondják.
Róftiában is az a vélemény, - Jelentik - hogy h« az esenrenyek így zajlanak tovább, nem sikerül megakadályozni a távolkelcli háborút, Msnilin, február 21
A Gmnt nevii wnerikai katonai száttitö, hajón 500 katona érkezett a « fGv-ftinSb-t. A megferösíféssel kap-tíkiiathcui nem közöltek scrniuJNf Manüláb-m nagy meglepetést keltett, hogy ugyanakkor 112 tiszt is parfa**-Ktállt, i
; Sanghay, febmár 2!
Az IH de Francé fr&ncfa óriásgö" zöst Svigfepurebüii fogvatartják, unert francia legénysége el akarta sfuJyesztenl a hajói. A legénység, a 147 .ellenszegülő* kivételével, akiket internáltak, a hajón tartózkodik. . ! I | j Singapurfc, február 21
Állandóan érkeznek hadirepülőgépek Siiigapurebri, ahonnan azonnal továbbítják őket a fontos támfisz-pontokra, A bumiM határon is nagy csapatok vonultak feb \\
Honkongi -"teientés szerint a város Seikészült az oslronirp. Angol résr-ről kijelentették, hogy « várost védeni fogják a vegSökig.
mmum&km nyilatkozat a békttfcttxweUiésrdl altar-jedt hl rak Agyéban
Tokió, február 21 Muouoka külilgyflniniezter nyi&suV Kolt a Sajtó képviselői dőlt, azokkaf a» angol hűekkel kapcSototban, anie" lyek szerint Japán tévéközvetítést késziteiö.. | i i i t
A, kfüügynüiilfiíter hangsúlyozta, hogy Thaiföki és Indokína \'viszálya-nak ügyében uOtiijrég válaszolt Eden kijeseutésebe és abUui leszögezte, a világbéke*.* vonajCzózó\' vétesnttnyéi, de japán itein<\'\'intézett soha s*emmí,-i félé hataioanboz olyan jegyzéket, a ,*ű#lybcn békcköz\\etitósnöi lenne ¦*o. ) ;¦ \\ ; - i i i . II
JLx angol sajtó m háború iahatoségeR»ol
, , ; London, február 21
Az angol lapok ele vannak olyan cikkekkel, önitdyek a habom lehetőségeit mérlegelik. Számos cikk foglalkozik a «4njet Invázió kérdés©^ vei Általában az( hiszik, hogy auér met betörésnél most nagyobb sikeie, lehetne Anglia kléteztetésfeiek. Hang Súlyozzék a lapok, hogy Angliának 1800 hajóval kevesebbje vau máut a világháborúban , a meglévő hajók is, nagyobbak, így áruSKál lilásra jiení nagyon alkatai^-stak. Mégpedig Néfi nietország - mondok «z egyes cikkek - Anglia ellen a tav»!Ss*al 61)6 tengeralattjáróval kezdi meg a harcot. , | | ; , | \'\' {Folytatás az 5. oldalon)
A „Ferenc Józsel" keserűvíz régóta Wfürtöen bevált házi szer megrögzött székrekedésnél ca annak mindért féle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan itató terméttele* hashajtó, mely ssámoa be-legtógnel tu cinésxteel javítja és fii étvágyat fokona. — Kérdezze meg
Viiéz gróf Teleki Béla főispán látogatása a nagykanizsai téli gazdasági iskolában
Nagy napja Vojl tegnap u nattyka-nizsai m. kir. teli gizdasági iskola és mezőgazdasági si-akiiliomásjiak. Vitéz gróf \'teleki Bél" főispán, koi-mánybizkrS, nfcj mnga Is mínlngazda, dr. Krátky István kjr, kormányfőt"-náeaos, poigáraneslcr kíséret ében ln-gláUigalta az uj iskolát Ideiglenes helyiségébon, a volt Városi Zeneiskola Király Pál-ntoiai épületében Vitéz gróf Teleki Bél" főispán Budapestről jö\\el - ahol a főispáni él" tekczlelea vett részt - Nagyk\'uupsan kiszállót^ hogy meglátogassa a kanizsai tanintézetek Benjáminját és meg tekintse működését, belső bereudezé-sét, taiun^netét, vsWmmt a fiatal magyarBágOt, a jövő magyar gazda" nemzedékét. A vasúti állomáson dl*. Krátky István polgármester és ftíó-csy Bél" intézeti igazgatók fogadták az előkelő vendégei, aki az állomásról egyenesei a Király Pál-utcába hajtatott. Mócsy igazgató itt részletesen informálta a főispánt az intézet eddigi úttörő tevékenységé,*^ a növendékek létszámáról, az Inua-zet belső éleiéről, örömmel hajtotta a főispán, hogy a nagy téli hidegek "lati egyik-másjk községből, Igy pl. Réeséröl néhány növendék gyalogszerrel jött be naponta az iskoláljfiés mindegyik pontosan érkezett nz előadásra. V , ;) J I , || (\' | j
Vitéz gróf Teleki Bén főispán és dr. Krátky [alván polgármester t-z-után benyitottak " tanterembe, ahol perjés László városi kertészei! in tér ző tartott éppen eiőudást a gyű" mölcslermesztésről. Főispán és\'pol-gárineslei- végigbaiigíitták az elő-
adást, úgyszintén Mócsy Béla ijfiz-gató óráját, aki általános bemutató előadást tartott. Nagyc«4^b^nfőr ispánunk az ifjú aníagyűrok takarmányozási sziVntitása, iimit figyeiemkulel hallgatolt végig. Ezután megleidn-tette az internátus konyháj\'át, ahol az ebédet főzték a bennlakó fiuk részére. Vitéz gróf leiek! főispán meg-izieite ar egyes élelíker, tnnjd átment az ebédlőbe,,ühoi időközben a bennlakó növendékek ebédre gyüle-keziek. tvieki főispán és Krátky pol gárjníster végig ott volt*k a fiuk ebédjén, amely húslevesből, főzelékből és húsból állon". Igen Ízletesen volt elkészítve, bőséges adagolásban. A főispán ebéd nlatl kedvcsen ejbeszéigetelt a fiukkal, kikérdezte őket szüleik felől, eJóhakidá-vukról ós arra inleite őket, hogy sajátítsanak et juindeut a mezőgazdaság ágaiból, hogyha míijd át\\-eszjk kis birtokukat, földjüket, ózt miejd gyakorlatin átvilielik, gyfijnölcsözlBlnetik.
Ekkor érkCzeU «z intétetbe Horváth József injnkarosi klsga»da, akinek fia az intézet bennlakó növendéke. Mikor meglátta a főispánt, meleg Szavakban mondott neki köszönetet W zalai gazdák uevétten azért, hogy íejjetővé tette ezt *z iskola ló-; tesilését a a;dai ga/daifjak részére, ahojuian egy tanut^bb, nívósabb ós gyakorlatilag is jobban kiképzett uj g»zd-agentíráció indul ki. A főlspun elbeszélgetett Hoi\'váth gazdával is, majd icgnagyobl) iiicgelé^aesét fc-jeztc ki Mócsy ig izgilónak a láftotlMkf
és tapasztaltak feiott és azauokmlara hajtatott. ; 1 i
irt
Kesztbelyi szónkereskedő
a kanizsai nzsorablróság elölt
Mennyiért áruBithatja a klagyóni tzén mázsáját a kereskedő
A tegnap közöli jpCtróUimi órdrá" ptásl per után Schieiffer Pál készt; Wlyi szénkeixskedő kei-ült vádlottként a íuigykanizsoi lói^\'ényszéls uzsorabiróséjga Cíé, (\' ¦ i
Schieiffer pál - Snüjat a Schleííferl Erzsébet keszthelyi siónkereskeíJő cég ntegbjzottja « kisgyóni szóji mazsiíját 3.80-3.90 pengőért árusította, vagyis iiíázsánkéut MUtólag drágábl>an, jniut az ár kormány biztosság állal megiíKapitott maxinulüs ái* és ezen az áron adta tovább a kis széjukercskedőknek viszontéiatíás-ra. -vV\'e együtt kerUltfek a vádlottak padjára Ráth Fenenc, Bezlovics János és Fodor F*3rfcncné sz. Vip> Erzsébet vegyeskei-eskedök, «kijlc egyúttal SzénkenL\\skedósa*i is foglalkoztak és akik a Schieiffertöt vásárolt
szenet ismét m*ghsabb áron adták tovább. Schieiffert a kir. ügyészség ártuHépéSsel vádolta. A törvényszék számos tanul idézett ibe « Kit\'lrgya-lási* Kesztbn)yí*öl. Szakértő üblök-ként Barthos Gyula hercegi főerdö^ mester szerepeit. Védők voltak ár. Hoffmann Zsigmond, dr. Nóvák Béla és dr. Szoilár László, kesz^íeiyá ügyvédek. i *" [ \\
Schieiffer pál bímtelenséglét haji-goztatta. Előadtar inogy minden .meg drágult, mindennek fel ment az ara. Emellett a m|agasa*ob közterhek, « felemelt szolgáltatások. Neki mindL ezeket be keltett tudnia. A többiek azzal védekOitek, hogy nem tudták a szén akkori árát. . i ( t
Kihallgatta a bíróság Kiss\' István
Nép Mozgó, rw.nai ...*r-fi, i
Idnafessatöen ixgiilinaa bilnflgfi drámai
ákx ÜLDÖZÖTf
(deva « alvilágban baaugó 1)
Lebilincselő, szép Játék 1 Fordulatos cselekmény 1 Főszerepekben: John BarHeld éS\'a gyönyörU Ina Slteridan ,
Cltadáaok kOimpukon 6,7,9, v»»ár-é> ünnepnapokon 3,5,7,9-kor
nagykanizsai síínkei«skedőt, mint Szakél\'íöl, :»ki a kisgyóni szón órát 8.61 pengőre bocta ki. Keszthelyen ennek a Szénnek a íllázsAfa — hmr gozt«ttti Kfas István - a kereskedői hnsz;m hozíéndáSíival nem\' kérülhc-telt \'mázsánként löblbc, mint 3.61 pengobo. . I 1
A védők n bfecaiyitás Kegészitéset kérték. , i
A bíróság kanWidotln) h.)gy me^. keresi nz Arkormánybiztos.sngtot;uTa wnntkozóbg, hogy adjon véleményt, mi volt 1980. augusztus 20-án a kls-j gyóiü Szén ára Haizsnnként (aa akkor kelt árkormánybiztoSsagi lü-ineg-állapitás !) és 1940., illetve 1941. óv telén snilyen árat számithatoll Schieiffer és hililyeu ámt a kiskereskedők, i : { ; ; | |
Csllk ennek a válasznak megérkezése utórt ül isltíét össze a nagykanizsai uzsorablróság ebben ai ügyben,
NsgfksnlzsB legtöbb adót Uzetól
Nagylomifsa váms képvisölőtoslü\'jsto a lffltöbb adőt flvSoWk ntiyftgyzfltiH 1941 éyre a követlwzőtee ikjtiptotlti meg:
1. Batthyány Str.iltinftun l.asrt* lierc<s 30.1H2.75 pengő.
¦2. Teutsch tiusrtáv 8.090.94 poigő. 3. IWlgár L4sz46 7.138.42 pengő. 1. Szmtuinui Ajzt«ar5.Ö28.G2 paugő.
5. Kabnnr Zoflin 4.495.20 pengő.
6. Dr. Knausz Ijlszío 4.441.-48 1".
7. llári János 4.301.69 pengő.
8. Ilobrovics MJtol 3.474.78 (icngő.
9. Ungitr Sándor 3.450.38 pengő.
10. Tűrni! l.ajos 2.1132.00 peasi).
11. Horváth Upót 2.858.7Ű pengő.
12. Beleznut János 2.818.46 pengő.
13. Szoinolányi üyuta 2.729.65 j>engő.
14. Unger UMntaiul I-jlok 2.695.00 P.
15. Dr. bogátl Hajdú t;yulai2.658.3íí. 10. Kelemen Rezső 2.008.30 pengő.
17. Dr. Tamás János 2.606.22 pengfl.
18, Dr. Kretoer Zsiginond 2.545.22. 10. I)r. Hatoer János 2.446.02 P.
20. liabóesay György 2.386.02 pmgö.
21. Dr. Lukács Béla 2.190.98 pengő.
22. Dr. Kőnig Jozscl 2.185.70.pe.lgő.
23. Viléz Totli Béla 2.165.54 pengő.
24. Dr. Merkly-Boíus József 2.152.51.
25. Kelting letenc 2.080.54 petigő.
26. Hitler .Midrás 2.055.02 pengő.
27. Dr. IMries József 2.051.40 pW>go.
28. Dr. Urszény) Béh 2.010.20 i*ngő.
29. Pielíer József 1.912.44 netun,
30. Márkus Károly 1.912.20 í»n»o.
31. Dr. Sartory Zíigmond 1.866.18.
32. Baj Károly 1.710.02 pengő.
33. Dr. Mttp György 1.581.70 pengő.
34. Dr. Hévlfy Zcdíánné 1.561.02 P.
35. Bayer Vixice 1^28.51 p*ngó.
36. Ketemen Ferenc 1.526.38 pengő.
37. Samu Lajos 1.493.90 pengő.
38. Ivanlch Antal 1,487.55 pesügő.
39. Magj\'ar János 1.46Z98 pengő.
40. Lhmann Júlia 1.447.81 pengő.
41. l\'arkas MIMós 1.437.48 pwgő. 12. Szereez Párt 1,382.80 pengő.
43. Kőő József 1J72.77 pa^ő-
44. Marton Jilnos 1.368.71 pengő.
45. Dr. PlUláJ Viktor 1.336.52 |<ngS.
46. Ozv. Dielhelm lAjncné 1.333.77.
47. SzáUngcr Antal 1.308.99 jiengő.
48. Bazsó József 1.177.08 ptágő.
49. Moyer Lajos 1.109.73 pengő.
50. Koltter János 1.108.10 pengő.
AkOt kózlü 38 színiig váms\'L képrf-stTlőleslirttetl tagok, tízek közölt van öt oüyan, akik ugy virilis jogon, mint választás utján képvisrffSk ós akiknek most dönteniük keV, hogy mutyik alapon klvámiak benn ínaradtni a loepvl-seíőresniaerhcji. Ansenityilrtn mint riri-lisek kiesnek, ugy hetyukbe a 38. sz. után következő vlrUistakból iti,vnuk be tagbkat a képviseJölestíllBn*.
I"
1941 február 21.
Agrárhitelek
(B. te) Az uj Európa vérrel, vassal, de kemény munkával Is vajúdó kialakulásában nagy és komoly feladatok várnak a jnogyfar* életre js. re;eki Pál gróf knrtaanyja céltudatos eőiolátaSsA\'j határozott progWanm""» dolgok s a fpkfVifö ágazó tervek és
munkálatok között ig*^ fontos helyet fogäaj ei az a gondoskodás, a mély ft termelés fokozását célozza Bbben az Jrányb-m igen figyelemre-, méltó, értékes tflnuönányt irt az »Orszegepites« tegujate* számában Reményi Schneller Lajos pénzügyminiszter, aki a mezőgazdaság leg. fvmtosabb ós legidőszerűbb kérdéséről, a beruházási hitelről mondotta el a mwgyflr kormányzati politika állásfoglalását és terveit.
A magyar termelés fokozásánál, a gazdasági csuosin:nis7,ter megállapítása szerint; figyelői miiről kell lenni iirrn, hogy ne csök a mai szükségletekéi biztosítsuk, hanem! tarrá is, hogy termjelésfinkct megitagyobodott országnak változott terniéseoliésgíiz-dasági adottságai irányában fejMsz-szük. lerméxztttes, hogy; e kérdésiéi sürgetően lép kőzbj a hér^rjj, rhuily világszerte érezteti gaitdasági hatását s ag-ri kényszerít, hogy minden erőnkkel biztosítsuk saját szükségle-. tíinknek saját termelésünkkel való ijeiégitését. Különös jelentősége vmi itt a uifigynr mezőgazdaságnak, s ezért elsősorban a mezőgöidusági hoz«m minőségi tivitására ós meny ayísógi eniejésóne kell törekedni. DuiCk viszont afiypgi alapfeltételei v*puskj ennsit a hitelellátás jó megszervezésével érhetünk el,
A Imagyíar mezőgazdaságnak két irányban vall múlhatatlanul szüksége
jó hiteieUálásra. Az egyik a rovidl» jértftu leruioiési hitel, a másik a hosszú lejáratú beruházási hitcl. Mind a kellőnél elengedhetetlen kei-lék a méltányos hozzáférhetőség1 d< "z olcsó kantat. ; » , II
Mind a két hite\'biCkl nagypn nagy je:cntösóge vau, de talán a beruházási hitel az, amely Jelentőségébe" súlyosabb. A haladás, a fejlődés cs"k ezáltal biztos tható- Csak alai csony kamatozású hosszúlejáratú hij teick segítségével tehetjük termővé "z eddig meddő területeket, fokozhatjuk a már meglmfunkáll földek termő képességéi s vezethetünk be u| letnirOiéssi ágakat és uj művelési módozatoiaat. Mindez természetesen kihat a gazdasági óiét egyetemére, mert hiszen az eges*! ip\'irl és kereskedelmi élei vérkeringése frissül m-g, ha megsokasodnak °z agrár-tomtkaaikaimnk, ha kelendőek ame-zögazdusági gépek s megindul srerte magyar földeken a mezőgazdáság iutenzivitásához nélkülözhetetlen épit
liCzéB.
A kérdés rendezésének ma már hiteitechnikai szeinpoutből sincae-nek akadályai, mjerf a pénzügyi világ niegliyugvássaj tudja, hogy a folyó év végén megszűnik a gazdaados-védeiem rendszer* s ekként telje*. s*n helyreállítottnak tekinthető a magyar mezőgazdaság hitelképessége. ¦ ;
A tavalyi rossz lerettés hosszabbi-Wlla rneg egy évvel e rendszer él*-íf* s änn már tisztán látjuk, hogy e
&9AUAI KÖZLÖNY
kényszerlutézkédös megletle a magáét, éppen ezért fenntartása célszerűtlen és időszerűtlen lemic.
Magától értetődik, hogy a kormányzat gondosan vigyáz arra, hogy e hiteleket a szigorúan ntegszabbtt etil szolgálatábti állítsák. Nemi tesz tehetséges tehát, hogy az igénybevevő régi adósságokat rendezzen a beruházási hiteibői s cs^k azok réve-sülheyiCk e komoly segilségbfen, akik hivatásszerűen foglftlkoziiak meiő-gazd\'sági terttnWéísel. S mindezeken
ful, esetenkénti birálat állapítja m«jd meg, hogy az igénybevett beruházási kölcsön, a [mbgift méltányos kamatszolgálatát is figyelembevevő, milyen Időtartam alatt törleszthctö biztonságosan.
Nehéz időket élünk, <fe, iití, az illetékes kormánytényezők ¦ nehéz heiyzelhez ÍUö előrelátással dolgoznak s m^tesznek minden emberileg tehetőt srm, hogy jóvá ós jobbá tegyék a megnagyobbodott ország
éietét i \'. r i i i
Ä KALOT zászlóbontása Kiskanizsán
Soha ilyen rnozgilnias téli tár>a« daimi és kulturális étet nem volt eddig Kiskmtizsán. EflynVást kőve\'ik az események. Leányainknak értékes faufoty.inV, kézlmuiika-kláiliblsok,clö adások xnozrta, szakelőadókon kc-i*sztül gazdfrgítjóik a kisknjiizsai lakosság széleskörű rétegeinek tudását.
Háromnnpos fnlnyezctö előadás* soioziit kezdődőit tegnap Kiskanizsán a Levente Otthonban, ahol, ft kómyékbe;i falvak ifjú niagyarságát, vaLnniut a kiskftnizsíii fiola l-ság-nik sziive-javát laatlSuk. Öröimnel ismertük fel bennük azokat a fialkioká*, akik\' Sok hasznos és értékes tanulságokat akarnak minden aÜtaU>jii)nal rnagukbb szívni ós megbecsülve az előadásokat, megjelennek azokon/
Pék L»jo\'s, a \\*szprénmvX\'gyd egyházkerület KALOT főtitkára Jorbza-tos előadásokon keresztül ismerteti és fejtcgcli a füitalság legógetőblV problémáit, a kfiloiikum keretein betűi a rnogyar ptTdbiémiS^M, a mjvi
gy«r főldimneiőifjuság legfoiitos ibS> és szükségszerű irányait, A szcnlist-váni álliTm minden rögéhez valói törhetetlen ragaszkodásunkat, az ezeréves néma*ti egységünk meg-hoiilhntutián szilárdságába vetélt hitét plántálja a főldmnvesifjak telkébe. Harcot hirdet a kizSáknhuiyolók, a porhintök ellen, A fuluvezetés keletén bblül kalh. ,népi kuiturWnpcsp-latot kei^s és megoldáshoz vezet a KALOT. I «1
Az eiőadássoHozat után megindul a munka és P. Bánás A. Gyula, a kiskunlzsni ferences lelkészség ve-zefőjo veszi kerébe a KALOT Irányítását. Beszélgettünk P. dr. Horváth AthauáSszal, aki a kanizsbi KALOT-kerütet lelke, \\ezetöjo.és irányítóját Nagy leniényckkcl néz a kiskanizhBi KALOl^negniozdulás elé. Kiskani-zsa szurtléigyBr kbtobikus közősség, a kmek ifjúsága megérti és sorakozik a KALOT katolikus és magyar nemzeti ideálokért küzdő zászlaja alií.
A KÉK MADÁR
fjodutmi müvek inegtíevenilas\'o Fö-m\'en mindig nagy foltdatot ró a ipn\'le-ftlre, mert \\-erienyre kjfl ke^tiire a kézönség képzcteléS^f.1. KíyonöíOii vonatkozik <v. a iiteséje, átaMáynéP kor-kilók nélkül esajHaigbat a * képzelet. Maeterlinck kötfiói mesejátékát az ame-rikai flbngyártás mégis oly nagyszerűen oldotta meg, hogy semmit sem veszít költői szépségéből s bár éjű szerep* lökkel játszatják, szinte Jtotühnbl minden képzeletet.
A mesejátékot Pasríil,, a kiténö ren-deá\'í irta át Tibiire, nvg.H a landozésl azonban waiter Lang végezte kllünő érzékkel^ iiretett lélekkel. Mjlvlt a közönség kedvence,, Shirley TCnnjío dtevenitl meg a tőűe szokott a-auyos, gyermeki komolysággal Méltó társa T.vftlyi szoiopében az a kis okos-szemű, góndörhaju és piszeorTu szinészrivicslui: Johnnj\' RuSML Kitűnőek a mWíitSkfgvi-rák is. Az áfaiok, ravasz Tjlietta-inacska szetejtét Goa>. Sondorgaard renffkuS ját. sza es points a hűséges Tyto kutya
ftjikjálűn a indVIogképü Kddie CrvIUus.
A kitfaiő sze-ejáíigárda met\'tett a Mull mfegbatóan koilves^ a Jö\\-Ő efgon-doJkoztatóan szép és a Luxus hideg giiztlagsilgájiak kói>ci csakúgy látványosak^ mint ahogv az egész film az. I>o není csak a szentnek ad sokat ez a füní. A _ sz\'v, a fléJSok és értetem is megkapja a magáét. Mert ez a gyönyörű mese elsősorban a ÍÖluötteknek szól. Nekünk, akik, mint Mytyb és Ty-tyt moidejiiilt keiessák a botVlogSág kék madarát, legkevésbé ott}, ahot ineg-taWliaüiánk. Épp ezéYt ez a színeiben és tartalmában egyaránt gazdag, lech-nikaiiag is nagyszenten megoldott me. sejáték nemcsak szép és szórakoztató, hanem tamilsagos is. A költői Vé\'ek ftteje átüt a szemkápráztató teclmlkai bravúrokon, eSftt keü, mindenkinek megnézni ezt n fűmet, nkl közelebb akar jutni saját boldogság kék madarához. \' i :
Háztulajdonosok 11 figyelmébe « •
A m- kir. belllgymlaiazter tolyé évi Tebruár hő l-én életbelépett 380.OU0/1M1. B. M. is. rendelete
kStelu minden hás-iulajdonost, hogy
Lakónyllvántartó Könyvet vezessen
Kapható a
Zalai Kűzlöny
kiadóhivatalában és a
Horvúth-fÉle v]\\iMM\\\\
Szülői értekezlet a Zrínyi Ilona polgári leányiskolában
Tegnap délután rendkívüli látogatott szülői értekezlet vott a nagykanizsai Zrínyi Ilona jHílgári jteánylskolában^ amelyen a magyar tanügy számos M-kes barátja és töliiszáz főnyi szülő vett részt. Ott volt n tejjes tanári kar, élén Polónyl György intézeti Igazgatóval, Az érlekezfe\'t a fiúiskola nagy rajzter-mélrvn znjlott a. Poítónyi György bevezető lyeszeVlében ranrulatotl az iskola és szülői ház közötti szoros kapcsolat fonlosságára a gyermek helyes Iráivyu nCv-olósc szempontjából1, értékes pedagógiai uhiiiil:ilávi.i után dr. Hitteni Zoltán városi orvos tartotta ineg.lwsszabb <1gészségvédettni eUfladáSát a tüdövész pusztitásáról. Megrázó módon eosete\',tc a tüdtóvósz nartzetpusztltását, amely nenv kiméi kort, foglalkozást, nemet, lírdekes számszerű adutokat sorolt fel a pusztító betegség atatásaról, flölteg magyar viszonylatban. Praktikus utba-igazitással szo^gáW áz ^öene yaPó védekezés módjáról, gyógyításáról. Mert a tüdővósz ma már gyógyítható, ha ko-tuoüyan letartják az orvosok előírta szabályokat. Dr. Brttera Zoltán eK-adása a melegszívű gyakorkiti orvos emlíorbarál eMadása voH, aki eitt adásával értékes szo\'giiíibtl lett « jó ügynek, rtána Nénsetby Kató tanárnő tartotta meg eíftadását a jíapliir-moz-guloinró!. áitaláuos érdektődé-s köze-pelte, Hánmtatott a mozgalom je\'en-Uíségére iwdagógiai, gazdaság\', ós nent-zeti szem|>ontbó3. Kihalásidra. A gvor-mekei, diákot fakiirékosságra nevelt, kifejleszti benne a munka becsülését, n pénz óitókcléséi, a haJtU szftali iránt, akik nehéz körühnények kőzött nerelik, ameileit ivedig nagy nemzetgazd-isági hatással van. A kÜQflnféie bnUadékok g>üjtésének fontosságára mutatott rá, amit mindenkutek támogatni, *íőinoz-ditani, segíteni bazalias kötelesség. Né-metby Kató tanárnő aíupos tudási és felkészültséget taau&ttó eJBadásával nagy Itatási váltott ki. Ma;d a szüVik gvermekeik esíímeonejfc iránt érdekfli\'id-tek az osztályfónökökinét és tanároknál. Polónyl György igazgató tömör zárószav-iivtti fejeződött 1* a nVndeu tekinlotl)eu sikerült szüüvíi érteWeriiw.
A KEK MADÁR #
Maurle* Maatarllnck kSltom<nya kip-rísaioa axlnaa ia plasztikus fllman
j I W iris »S [#fi\'»i ictgé
CsatSrtSktfil vasárnapig, köznap 8,7. S, vasárnap d. a. 11, lí. u. 3,5,7,9-kor
SALAI KÖZLŐN*
ÍM!/február Zi.
megfellebbezlek az Ipareslskolal választást
Közöltük, lwgy n nagykanizsai ipa-rostanoiiciskolo fek"igycJBbÍz.íllsága "eg. utóbbi illésén betöftőlte az cbö föld-válásit tjüítói áttá-st Néniét h JAiiosm^ aki eddig hét esztendőn át nz Iskola tanítója volt és Kúronya Islváii IgJz-gn tónak a kereskedelmi iskolához tortént kinevezése folytán az igizgatói teendők elvégzésévé1 Is megbízatott. A fehlgytípbizoltság tiz szavazailtól kilenccé: választotta meg Németh Jánosi első föl)iválásu t uiilóvá, egyleti megbízta öt az igazgatói leendőkkel,
Néniclli niegválaszlásjit a törvényes 15 nnpos tan betítí megfellebbezlek. A fellebbezői a laiionciskofti igazgatóságához tUetve feíúgjelöbizottságáliiiLZ érkezett, ahonnan fTxlékcs helyre ter. jeszllk fel.
Péntek
&ílam?Ó nfljorsximok hetkBuutpokoB IMijesI I. ¦twnbi
«.45 Toroe. Hírek, Közlemények Htegiemerf*. - -Utána étrend, - 10 Htok* — 11.10 Neewelkötl Thr.J*»xo-saolgáiel. 13 Harangszó. Hlmmit*. rdfljaráijeientés. - Ilid líbek. -1Í20 Időjelzés, idő/Arás jelentós. -14.35 Hírek. - 14.45 Müsorismer-totta. — 15 Arfolyainhlrok, i>laci áiak, dlöduiia/OJíáiak. -q 16.15 Időjelzés, idő. járáijeJeutés, hírek. - 17 ,Hírek ato-vák ás magyar-orosz *yeíir»n. — 19 Hti*k. - 21.40 Hl-sk, időjárás jelenlés, birok s/lovak éz magyar-orosz nyelven. - 23 HLrak néruot, ítasx, fuigot ós francia nyelven. — 0.0 Hírek.
BUDAPEST U
17.15 Sárközi Gyula cigányzenekara.
— 17.40 Sportközlenrények. _ íg.lü Schöpflm Akidár olüfridas*. 18.35 M. tfii- Sári zongorázik. ~ 19.20 Idegen csalogányok &est-Undán. Koziemükö dík jizabo Ilonka (ének) d> a Hádió Szalonzenekara. ~ 2D.20 Lánezy Margli Ady-verseliet mond. — 20.35 Tanulnak a falu legényei, ítészéül lludinszky San-clor. ~ lil A Magyar lic.vű - TáncaonB-kur. ¦ 22 H*iglt*n*z*k. — 22.35 f.tűdvai Jóska eigányzeiieki\'ra.
BUDAPEST II.
I8.3Ö Gyorsiióttaarolyam, — 10 A Ite-giuiiii Mariamon 3. sz, osorkészcsa-pat cernían*. — 20 Hírek. — 20.10 IjotíszI Ferenc cigányzenekara. — 21 Felolvasás. - 21.35 Idöjánlsjeaeutés.
Szombat
BUDAPEST u
10.20 Felolvasás. — 1015 FeSolvasás, 12.10 Tóth István magyar dalokat " bB, kiséri Baázs Káknáu dgány-zeuekaia. — 13.30 Haivgtotaíesek. — 15.20 Mattes IkSta-ttanekar. — 16.15 Ifjúsági iád:ó.
17.15 nátlió|x>sta. — 17.10 A Rádió Szalonzenekara. — ig,t0 Küzdeteus a tuberkulózis tíSm. A közvetítést vezeti Budfhszky Sándor. — 18.40 IlaugHö-nWzek. ~- 10,20 Kürthv Gvöngjy efc-aáása. — 19.40 Jámbor Lásttfr AtekeT*.
— 20.10 Ha az ember szerelntre«.( Hangjaiéi\'. — 22 Hanglemezek és Hácz Béla cigányzenekara, i ,
BUDAPEST II.
18.15 A Hádió SzaloiLzejiekara. — 18.45 K. Fcdák Agola dr. ííőadása.
— 10 ftospighi: Bótala taiyo*, szimfonikus költemény. — 1U.2U Vjozognzdii-sági félóra. — 19.45 Takáts GyiJÍ» verseiig ad eV), - 20 Hűek. — -30.20. lk«tn-tiárriiogyűttcs. - 21 Szóiakoztalói h ungiente zek.
Vasárnap délután fél 6 órakor:
dr. Szász Béla liceális előadása Erdélyről
A múlt hóiiapbun elmaradt liceális előadást vasárnap, 23-án Cste fél 6 ór«l kezdettel rendezi meg az Irodalmi és Művészeti Kör. Dr. Szász Béla székesfővárosi könyvtáros nagy sikerre számító clé*dása melleit a
nagykanizsai honvéd énekkar rrfii-ködlk közre erdélyi népdalokkal és indulóikkal. Bfilépő dij nincs, de önkéntes adományokat a rendezés községeinek fedezésére köszönettel fogad a Kör e:nöksége. (:)
A tuberkulózis elleni küzdelem hetének nagykanizsai előadás-sorozata
A tuberkulózis elleni küzdelem ló-»y*Két, jelentőségét és a kűzde\'em) várható eredményét a Tuberkulózis Elleni Héten a hatósági orvosok Nagykanizsán is előadásokban ismerte tik. Miután egye!e>mf2S nemzeti érdek, hogy a tuberkulózis elleni küzdelem\' minél eiedménycscbb legyen, kivonatos, hogy a nagyközönség minél nagyobb számban vegyen részt az előadásokon.
22-én, szombaton:
reggel 9 órakor • dr. BiUera Zoltán előadása a kereskedelmi iskolában,
délután 3 órakor : dr. Székács Sándor eladása a tW-gbnylnitca\' e:emi iskolában,
délután 5 órakor ¦ dr. Bi\'tera Zoltán előadási a polgári fiúiskolában 23-án, vasárnap :
délután -1 órakor • dr. Descö Mihály előadása a vánjsbáza nagytér, méberf. l. i i I. [
A íegyvensemel egyfiltmtktdése a támadás alatt a mai bábomban
A világháború iKd\'züC\'nvinak k\'gba-lásosabb emlAkozletöi a pa-gotttteV. A megmejcvedelt arcvonlak, azaz a mozgások megszOnúao úrra kényszeri, tetlo a löv&zárkgklrtn ige i kvi távolságról cgymásrnmccedö dplenMekct, Iwgy a pusztító és romboló horceaz-közök hálásai felöl- a föW alá. buzód-jonik,
A támadón ik szüksége viAí — liogy ha a védőket inog akarta semluis teni -- olyan erős romboló tüzlv.tás kifejtésíére, amely az tfJJenséget a (földrfhttti éliitinények oTtonéie is SeküzdlVttie.
Ahogyan a pergölüzek rombotó e:ei« növekodeit, ugv növekedtek az óvóhely méretei és mólysegei^is.
Az arcvonaluk merev A\'DÜpotálMan a lüzérdég volt n gya\'jugság harcának legfőbb és ttoghulásos^ibb ktegész\'t3>.
A tüzérség és kaverai (óvóhoTy) párharca etdöntelQen maradt mínilaklf-dig, amig a lámadó oly barceszközzcO nem lépett fc\'.1, ameiílj-cl a tfizeWgi tüzet megl©i)öcn nz .c1 D-nsóoe.s vódöálí-aoklia, fl>elvc azok ínögá vihette <tŐre és ezzel nz arcvonalukat nagyobb maz-gásba íendiihotK.
Az elháriió fegyverek hatásának ki-kfiszöbőlcsérc ezeket a 3övegekPl nehéz páncélzattal keŰCett cíJtítni éí tntn-thnnemn terepen ós árkókoe át való mozgásra is iúka\'Anassá kejíeit tehui.
Igv sziilello\'i d»3 a világháború harcait eldöntő újkori harcfegyverek: a harckocsik. ¦ •
A harckocsi m\'go\'enése forradttino-sltotfa az egész harceljárási és ráütötte- bélyegét a harcoló *kőteftékok &zo\'rvezósére éi (etszeielés^e kV. Az uj liatás vlsszihatá^ukéht. a védőnél is uj harci Tegyverck szüeitck. A til-zíelrségi tüz íneg^eftenése a gya\'bK-ság aro^n.lában, a páncéltörő fegj-ve e:t bcálliiását Icllo szükségessé A gyrlb-gos, mint tűzharcos bizonyos móiiék\'g hátlárlH- szorult n tám\'itliísát támogató, vagy nz efcenség támadását tihar.tml kójícs tüzfegyvoiek tűzhatású míetMtt.
A gyalogos, aki m-;ndezide|i{ a .ro-huninnl. a harc végrehajtásúnak viselője voli, második sorba került a betörési végrehajtó j»bicélos alakul ltok harctevékenysége mögött. Iízel Bzeirf-ben a fontossága nom csökkent,.\' Mit azáltal, hogy mint a harctérivel blr-tokbavevö;e, a harc ero<huónyéu<\'k ő maradi biztositója, a \' harcászat) si-ker további IclétaiVénjese is mar dt.
A gyalogság veszteségeinek csőkk.u-lésén- u inodora harctiidoinány \\x-AUllotta a 1 ntlilcchnika mindéit affkal-mas eszközét, a támadó ős védölüirc \\-6gchajlására. A gyalogság tűzfegyvereinek, a géppuskáknak, a goíyószó-róknak, kézigráuátokni^ aknavetők-
Continental !ró$épek
képwiaelate éa lerakatn
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa. Fő-ut 5.
nek, páncéltörő fegyvereknek stb-usk számát a mozgékonyság ft«m elült tartása mcl\'ell a Selwlő h^agjobtffia nnelték. A UiZÓnHg, ¦Mu-^ywk M-f.\'.i. itdata a meiedck röppálya feÜiaszná-lásávar a rombolás lett, a támadást ina már uem egyedül vezeti Wr hanem rgyűitmüködik a romboló prö kiftj. léSélien íi harckocsikkal és a BfgVérök1 bombázó gépeivel.
A inai korszerű lám idásba uj regy-vo.ek és fegyvernemek knpcSolódlak be, amcVj\'cknek leütöubözö ha|á,*a, jdK lege és működése vnn. De mindegyik arra szolga1, liogi\' a gy^íP^got ae-tütsc, hogy az az elEüciséVes etucaáSlásoa lul utul törjön náigánftk cViio.
Mivel a támadás legfontosabb tényezőbe az elJenség megti-\'pése, a támadás elöiekaidilö mozzanatát is oly időben kelt végiehnjlaul, anvkor nz el\'cnMl a felismert támadási heíy fejé nagvobb e\'tScnájlló crőkol és turMéko. kai még uem vethetett be. F, végből az összfcgyvoiedt ezyülüniiködétébiTi rntdklvül pontosan lunglu-táiozatt iubz> zónátoknak kell lejátszódniok, mert hiszen a bombázó icpülők ós a tüzérségi lömegtüz tudás i alatt, » (átnadási ponton a páncólosorök níég nem működhetnek - a saját tüzhatásnak ve-szedebne miatt - • ezeknek pcd\'g a rrnríbolohalás im^szünóséve\'. szintén nwylojA-tésszeniín kW* mCginduluiok, hogy az e,t:cnfát gyeuge pillanatát ki-használhassák, viszont ezeket a gyalogságunk is Óramű jKUltoSsággai kt">-velnio, hogy u védetem M^Crtui feU liorilható legyen.
háljuk tehát, hogy a támUdó mozzanatok összefonódásában Vflly tökéé-les lo.vszerüságnok ketl tenni és hogy mily átfogó és hibátlan eftökésrölet, összhang, együttnrokótfés és véírehaj-(ás szükséges ma ahhoz, hogy a gyalogság harca a Cégesekéx>ebi> veszieség melleit a legteljesebb ecdmcuyl lioz-hassa,
A néüH\'l katonai s\'keiek is n;i;.\\ részben a fegyvernemek és fegyverek lökó\'.elci együttműködéseién nyerik magyarázatukat, amihez a leljcs fegyverzeti ós vezetői fölény is hozzájárul
Holnap este a Nőegylet etlt-bátla
Még néhány óra — és lioluup, szoin-balou esto a Központ száXodá lemici-bcu moguyiuk az idei farsang n >gy vidám: eseménye: a Keresztény Jótékony Nőegylet nagy esté%o, atnttk Nagykanizsa lársndtUminitk tnúllkozója a jólékonyság jegyétwn. I-Y)>ajllieteir.en eslélyt fger u nöegvietl bátli mindcu lóztvcvőiuek. Tündérország bofldoság-ligcic, áJOin-vtóg, derű, mosolyt kacagás a Xö-gj\'jel lwlha|»l ozlé4..ol (t)
Bgyszerl köxléa (2 sor) dija 30 fillér.
Vchlu ír 21:
Vendéglős, inészáros és pincér Bál este fét 10-kor a Korom famcíl.en. Fcknitr 22!
Ke.eszléay Jótékony Nőegylet lánr. teája a Ceutrálbr«. Zrínyi Miklós Nagykimizs 1 Torna Fgylel lámestáiye az I|>aroskörljen.
Fabrnár 33i
Fél 6 órakor üceáSis a városházán
(Szász Uéla: Erdély).
Az Iparoskör farsangi nagy \'ánc-
miilntsága. ¦irolui 2:
Fél 0 órakor liceátis a váresluizán
(Ilarla\'Mváu. A 150 éves síiiiászet,. Márcivai 9 :
Fél 6-kor: 5 Iwyi szenn Iradnfcni délulánja a városházán.
|§<), február,21
ZALAI KÖZLÖNY
iiiF-yiiiiiiEiÉiiii
Steaua olajok
bizományi raktára.
Wondar karékpárak nagy wAlaaatéfcban,
_ Kzen n na|xm Markeíla
2|7| István és Székely József 1 volt nagyszeSyoni 23/1.
-4)fclkeV) hudlápzászfcaljbeli tzedc-stk Kelelgalidaban azzal tíuite.ték ki maglikai, hogy a zászlóalj Kreliuvco. nenél megszajn védelmi voaafci mögött nill és az oro^z tüzérség gránátja írttal fdgyiíjlotl paraszt liazbó,-, éöelük .cg-
komolyabb koekázlatasnvalj és szinte már oz utolsö percben, kaneataudk ,i liázba szorult gyermekeket. l.Uána jicdig nyomban vissz itárÍB\'í a lövészárokba, bot vitézuL és derekasan hör-rollnk tovább. líeesflletUi végliezviii, példásan deiekas iiB-gaiartiisnku a kfc-ezilst .vitézségi éremmel jutuünazták.
(Folytatás az 1. oldalról)
- (Egyházi kinevezések)
Dr. Ciaplk Gyula veszprémi\' megyés-püspök dr. Oross István nagylfoii.iz.sai tiiltanárt, a KIOlí volt főtitkárát a KIOK cgyházmjBryei moderátorává ne-veiie ki. — Orosz József szombattvcayi megyéspüspök lebm József pápai prelátus, zalaegerszegi apátpSéníuiost a-poesi lisztje alól — megköszönve\' busz éves Ospcresi működését — fchiicaitctle és q kerület uj esperesévé Késne] Imre lalalövői iffébánost nevezte ki.
- (Esküvő)
Kaszás Margit és Hóka BéjM folyó hó 22-én dóJuUbi 5 órakor tartják esküvőjüket az alsótcmptoinban, (Minden külön értesítés lielyett.) (:)
- (Halálozás)
Halka Sándor erdőcsokonyai református lelkipásztor, a belső somogyi re-fontiáttis egyházmegye cserese feli* niár il)-én iirddesokonyán 57 éves korában váratlanul, elhunyt Mini egy-hánnegyéjének 1021 óta cspCjese, punt az rgyjulzkeruleü közgyűlésnek hosszú íveken át alkotó tagja, mint a iBfor-ináttis .gyelcioes konvent és ¦ magyarországi református e^ryház törvénylwró testületének, a zsinatnak rendes tagja flenk tevékenységet fejtett ki Temetése február 22-én, szombaton dArtMt 10 órakor lese KrtfőesoWonyán.
Ma este a Koronában
lartják farsangi báljukat a vendé#fisok, mészárosok és pincérek, A legna-gyobb érdeklődés kiséri a mai báfJ, amely semmivel sem rnprad mögötte a békevilág basoíttó, pompás kedétyü farsangi bajoknak. M-\' este olt .teszünk n Koronában. (:)
Tokajt a$xa márc. 3. színpadon fl Várost Színházban.
~ (Árdrágításért elitélt itkereskedö)
Pálfi Elek mflojí faloareskedő egy niraéfer vegyes és nedves fit olyan árban adott d, amit a kormanybizlos a száraz bükk és gyertyán fái* állagon meg. így 4 pengő 30 rJérret *qpte iul a legmagasabb árat A zaia-*B*rsJ«gi kir. törvényszék l\'ájfit ár-jbágitó visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek és ezért jogerősen 4 napi logházra változtatható 20 ptngö bün. letésre itűte.
- Tavaszi kabátaluk
windegyUce cSaőmudü budapesti mü-,k«ybe& készül Modell kabátokat a közel jövőben kirakatunkban fogunk Wmitiatni. SobüU a/unéz, (:)
Ujabb hajóelaüUyesztéseket jelent a mai német hadljelentés
Berlin, február 21 A véderőfőparfuicsnokság mndéli jelentése szerint a „emét repülők ,az Anglia körüli vizeken elsa-lyesztcttek ismét 3 hajót 11.000 1*«ui|.tartalommal, 2 pedig erősen megrongáltak/ Dover felett Igjharcfcpa 2 gépet le1 lőttek. Sikeres bombntáinndást hu téztek a iho-TjBe vidéke éi a BrístfA csatorna kikölői ellen. A FÖldkö4 tengeren ILl Gred» kö-
Eden Egyiptomban az
Az olasz sajtó Oz afrikai helyzetről irva b-mgsulyozza, hogy a három1 hónapos angol támadás nemj adott sejirtiiiféie előnyt Angliának. RengctcKet áldoztak, rengeteget vesz tettek, de a ímegazerzotl lerülce\'t katonai szempontból értékben nem\' áPnak arányban oz áldozatokká\', azonfelül a birtokba veit kikötök
rül angol csap a (összevon ásókat btanr báztak. i ; j i ii |

Itt (egyezzük meg, hogy kairói hírek is megerősítik, hogy fl Szuezk csatorna február B.-e óta el van zárva. A foigdom szünetelése minit a csatorna kél végénél zjagy szánibáif várakoznak már a hajók. Anglia az afrikai utánpótlásban máris érzi ezt. , ( , ,
afrikai helyzetről tárgyal
a német és olasz repülők hatósugarába kerültek. } ;
Zürich, február 21 Edén és Dici tábornok Egylptornr-b« érkezésével kapcsolatiján jelentik, hogy az angol kalonal vezetők inost beszélik im*g az északafrlkoi és balkáni angol támíadási és védelmi te nézeteket és a köreijövő várható eseményeit és angol terveit.
Aagol bombák i áldozatául esett a német templom. (Foto R. D. V.J
Csillárok,
falikarok,
éjjgüszeKrény-lómpáh
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÜLGYI-nél
Sugár-ui 2.
FERENCJOZSEF
KESERÜVit
— (Vasárnap zárul)
llínel Gusztáv és Margit festőművészek kí-.pkjáltitása a vullt Kfs\'Uoyalban Sugár ut ;i. (a Város} Mozgó niJflaU) A kiáTlitas ujabb anyagg-«( lett kogő-szílvj, A kéi>ek márciustól esedékes rószüetre is vásárolliatók. Nyitva 0-tóá este fél 8 óráig. IKÜépödij nincs. (:)
Holnap ZMNTE táncmulatság az Iparoskörben
Szombaton este 9 órakor kezdődik a ZMNTE nagysikerűnek Ígérkező tánccstélye. Utolsó alkalom az idei farsuigban | Aki jól akarja ma" gát érezni, az hnegfetenik a ZMNTE táncestélyén, ahol a város fiatalságának szine-jiava mulat és szórakozik. A jegyeket Töltőnél ós Lapért fynreaél (városháza) lehet előre beszerezni. ; , ; (:)
Keresztény Tisztviselőnők adják elő a Tokaji atzat márc 3-án.
— (Felállítják a szappan-nyilvántartó hivatalt)
, Az utóbbi időben a szappanetláiás körül panaszok meriűtok iái. A berek-kedtfleni k.vánságára az iröotékes ténj«-zők elhatározták, hogy ;iz arányos éü egjerfleies ánK<!esztá> órd\'ekéljen szappan-nyilvántartó hivatalt állítanak fiS, aimly az anyaggazdálkodási IdvataBolC-hoz hasonlóan működik, A szappan* nyilvántartó hivatal tartja majd számon a nyersaiiyagkészteieket, a flogv. gj\'ulj a készgi\'árbnánö\'olfit és a gyár,il3 kötelesek lesznek bejeSeiitcni a gyártott szapp.m-mtóimyiséget. KhnuSStast kt-1. kósziteniök, liogy a gyárWtl szappant kiknek aduik el. A nagykfeieike-dők is bejelentés* tartoznak majd lenni arról, hogy kik az»k a kistfemv-kedőkr, akik az áriikészletbői részeiüMek. Ezeü-kel az mtózkedesekkei biztosítják\' a szappan egyenletes eíjjsztását
— (Inségmunka kereteben szabályozzak a Siót)
A balatoni társadalmi egyroülrOtek körében élénk propaganda áadult meg, bogj\' a fófldmuvel&űgyl mjnbatérlum a Sió szabályozása, lttelve ármvesza-dcíem meggátlasa érdekében síugőüen intézkedjék. Javtisomi fogják, hogy esetileg inségmunka keretéb»n liajtaajE Vtfere a nuuikáfkitokat.
Tokaji aixara Jegyek elÖjegyezhetők a Zalai Közliny kiadóhivatalában.
— (Halálos szerencsétlen séf)
történt Zalaszcntgróton. Polgár József 50 éves osáfordl na3>szfln»s egy régi ház k-bontásánál dcUgozott A fal közlzen hirtelen összedűlt és ralaga e&& temette Polgárt. Társai még ójfltben kiszabadították a törnK&ékek alóSv de kórházba szállítás után, /áiüaeaonszw-gttti rövideden meghaSt A vizsgáéit meg indult.
— Naptár: Február21. péntek. Rom. kat Eleoaora. Protestáns Eleonóra. — Izrael. Sebat hé 24.
aszjf rdő nyitva reggel 6 órától eeta 6 óráit (hétfő, Bzerda, péntek délután ét kaddao agtea up níStuHíkJ,
BAUM MULM«
JftjMpbnjAr 21.
ZALAI KIS HÍREK
Zankán évi 600 pengőért ktSmrvoxi lakást bérelnek.
Sfllrtw 4000 pwigó köícsőnt vesz ntft a Rákóczi utca hclyitviatfb.sára,
Fsztercgoye község módosította legelt totóst szaMlyitmdfctotét.
Keszthely 100-100 pengő jntarmit állapított meg az iparügyi miníszler Allai is kitílntelott SzilwS József és Piros János viltaniosu zenit inka-mazot-t aknák.
Nem hagyta jóvá a vájnvegye Koszt-li.Jwiok FisclieJ Sritimoltiial és Mérei Ignáccal kötött bérleti szorzo\'dését és azt, hogy a vagyonos BadnraniAtfviiBij 8000 p<n<íő kölcsönt vejyen feV.
Ilozzájiinil a vármegye Keszthely azon határozatához, liogy Szekeres Vince községi áTnlorvos a gazdasági akadénüán előadói megbízási kapjon.
100—100 pengő fizelési elöeget kapnak a keszthelyi községi rendőrök és szegőd inén vesék.
Fnkltenirtlési engedóByt k ZaflU-kopi>ái!iy, Xemessáiulorbáz:a, l*trike-reszlnr és l-jszten^nt).
Tófejen az inségnnmkások lievonásá-val tt.700 pengős kóUséggeí utoarész-hlet építenek ki.
A főközlekedési ni n«ntén lKs>p\'tésn) szánt területeket jelöltek ki Batykon, Gyenesdiáson, N\'onyarcr.isl*gSen, Galambokon, Nagyrécsén, Ba\'niiwunagva. rodon, Korpavánm, Klpníáp\'ánofdwm, Znhapátiban, Sormáson, Andráshidíin, Halióton, SzC|!élken, Iludufán ós zeja.-csében.
I.cveutegyakorlótér céljaira 2-2 katasztrális hfii.i ingattaiit igényel zala-bér és Batyk. .
Jóslat i
ErSaabb >z«l, több helyen oső, • hSmértéklet bizonytalan, »r4-sebb lehOléa la leheta\'ógoa.
A Hoteorologlal Intetni uniytwitoíl MeiflajelSállomiaa lefond t
Bamtnaklat t*m»i> anta 9 órekot +70 ma retnel -! t> 4, dalban +7o.
1-4 «í»
nuUulaiiMttl inam llliüit
MENETRENDJE
érvényes 1940. maja* 19-tíl.
ftr»4k.>-t4>- Va.atéll.aiA.
Vaiuiillontétra Erzsébet-térre
»


I-M 1 s
II M a
13» a a
II» a a
1100 i |
IS 40 1 N
so« ? 1
22 to 1 L
2310 i >
Léteityal menetrend
UU.., í, ól1*1. ü 411 KiukMlnira M. 7*0
(UA,W,Uaiíi 1.4. 14-5 liti .jk. i,i 11-40
Nagykanizsa megyei város poígii n uea (erétől.
Zala vármegye Gazdasági Munkabér megállapító Bizottságától.
\'0/í94i. 1c0/194o m.
Tárgy. A legkisebb gazdasági (2) munkabérek megállapítása.
Határozat.
A munkaadó a főidet jó tcnnŐerő-ben, megfcaelőcn eWkészttr* köte"es átadni és vetőmagot is tartozik adni
A részest terhelő kézimunkák nfcitt érteni kelt az CseÜlegvs Ültetéssel; Ori telessel .ogytí-éssel, háromszori ka-páaássaí\\ faityTazássnij, I>otak aritással (beleértve !1 "¦átbgitnst, szárvilgást, kötözést és kúpokba rakást\' és lehordassál (be\'eértvo a górébarakást és szar* hordást) kapcsolatos összes kézi munkákat.
Ha n részes egyéb szol&Utatásokra is köteles (ffH vétőimig adására\';, eu-nek hel>\'l>cn szokásos ériekét a mvmka-jidó megtéritenl tartozik.
Ha D immkaadó a kapálást tóknpá* val végezteti. UgV a részes tartozik 1 kat. hold tók-ipálásért 4 II. o. napszámot teljesíteni.
Csak a lőrét, szárvagás é* betakart* lási munkáért a termés egy tizede jár a nnmkásaitik.
Jobb ternilŐképességfl föld Zala megyében 0 kukoricából 2"i métermázsa t kat. holdamként (csöveseu) termő fö\'d.
Szakmánybér esetében:
Mh*i*bb kinnytbb mOv.léiO ialajon kat. hoMonkenl
Oltetés 4.50 P 4,— P
Klső kapálás 9.—P 8—P
Második kiywUásésKgje.
"Vs II.— t\' 10.-P
Harm-idik kapálás 8.— P 7.—P Törés, szárvágás ós a osőlemvésnck a górébu hordása 20 — P 18.— P
Összesen .r>2.50 P 47.™ P
3. Répa.
A répa részc-s munkájáv-ijl járó alább megjelölt kézi mimkáért járó rész nem leliet kevesebb
jobb tcnniöképességá földön a gyök-term\'és egy negj-edönói, gj-eiigóbb ter* taiöképességÖ földön a gyöktennes egj-luímVadánáJ.
A részest a cukon>6pánál a leveles cukorróparej, úgyszintén a cukorgváír áltat juttatott cukor egy luttinwda, Mf.e-töTeg egy negyede pKti meg. Szesz, gj\'árl feldolgozasaiát cukor noirt illeti meg a részest.
A munkaadó a földet jó .temtforö-Den és i«agfQlo5őüu előkészítve kólo\'es átadni.
A munkást terhelő kézi munkák alatt érteni költ a mivelésscl (egyszeri saralMlássaT, egjeiósíjoi ö,^ kéUzeri ka-palással), betakarítással (beleértve « prizmába rakást is) és bcliordás&aO! kapcsolatos összes kézi munkákat.
Jobb termöképcsségú föld Zala megyeijén cukorrépából 120 mélermázsát kat, Iwadunként;
takamwinyrépábóil 200 niétonnázsát kat. holdanként\' termő főW.
Cukorgyárnak történt eladás esetében a részest a cukorgyár adta\'.1 flze-lett össBCg egy hamrada fl\'elvo egy negj-ede fllbtl meg. A mk^v^Hasd ár, ha a munkaadó a cukorrépát szesznok főzi ki, vagy szeszgyárnak adj* öt, nem lehet kevesebb, mint azon a vi-dékm abban az övben fizetett cukor-gyári átvételi ár.
Szakmánybér esetében: Cukorrépánál
n*h*i*hb könny*bb
SaraboUs 10.-P 8.-P
Egyclés 28— P 28— P
BsŐ kapálás 20—P 18—P Második (gyomSÁtó)
kapálás 12,-P 10— P líetakarilás (felszedés,
fejelés, behordás) 35—P 30— P
Összesen 105,- P 31.— P
Takarmányrépánál:
nabmbb k»*«y«bl)
Sarobolás 8.- P 8.- P
Fg>-elés 20—P 20—P
l-lsö kapálás 18—P 15.-P
Másddlk (gyomláló)
kapálás 10.-P fi—P
Betakarítás (i)rlzmál>a
rakás) . 25—P 22—P
Összesen 81.—P 74—P
4. Réti széna és sarja.
A réti széna részes munkájával járó alább megjoíölt munkáért jiü* legaliibb a termés egy ötöde.
A réti sarjn részes mtuikájávíl járó alább megjelölt kézi munkáért jár legalább a termés egy Iwurnacla.
A részest terhelő kézi munkák ahtt órleni kelt egyszeri kaszálást, forgitlsr, gyűjtést, iH\'bordásnál segédkeíést ós kazalozást.
Szakmánybér esetiben: \\
Anya Mrju
iíí,h kit. hokttnk«fll
Kaszálás l . ö—P 5.-P
Szárítás és gyűjtés 8—P 8.—P Behordás és kazatozás 4.—P 3.—P
Összesen 18—P 14— p
5. Szántóföldi takarmány:
Szántóföldi takmnánynővények részes immkájával járó alább megjelölt kiííi munkákért járó rész n*Tn laliet kevesebb első kaszáSásu iucománál, mint a tennés egy lietedé^ a második kaszálás utfai nVint a termén egy ötöde, a harmadik kaszálás után mint a [érmes egy negyede.
Időbérénél az első kaszálás után nem leliol kevesebb, mint a tennés egy hetede, a második kaszálás után mint a tormés egy négyedé,
Zaboshíikkönynól mini a tonnás egy
hetede,
A munkást terhelő kézi munkák alatt érlcni Ml egyszeri kaszálást, száritásij gyüjtóst, belvordast ős kuzalozást.
Szakmánybér esetében:
«1*4 nitodik itb. kuiiliiu
kit. ho!JMUra
7._ p 6— P 8— P 7.- P 5.- P 4 — P
Kaszálás
Forgatás, gyűjtés Behordás, kaz:dozás
Osszesesi 2t—P 17—P
6. Szőlő szakmánybirel.
kttstt homokoi laUkmkil.holdinként
Nyilas \\ 20.- P 18.— P
Metszés 25.— P 23.- P
KaróIgazHüs 5.— P 5— P
Kötözés, íatly:iziís 20. P 20.- P
Ka|>áWs négyswir 4 20-15 P
80.- P 60.— P
Fermetezós lulroiuszor
4 15 P 45.- P 45.- P
VcAis. 20.- P 16— P
Összesen 215— P 187— P Az élelmezésért a részCsinivelfts és szakmánybér eseteiben az első és második osztályú munkásnál 80 fillér, a
harmadosztályú munkásnál öo fillér
vonható 1c naponként.
A részes munkáknál az előírt munkákat nem teljesíthető részes részéből a szakniánybérckiiot az etaiulasztott munkának megfelelj és a legkisebb szakmánybér r^nzértékével egyénítő* értékű leniiényracmiylseg vonható le.
IV. Idánymunkabárek.
(Summások, hónaposok.)
A gazdasági idény alatt szerződtetett idénymunkásoknak munkabére nem 1«. bet kevesebb, mint
a) óWbnBzés mellett !
I. o. munkásnál: 100 kg. buza, 100 kg. rozs ós 8— P.
ii. p. munkásnál : 80 kg. huza, 80 kg. rozs és 6— P.
III. o. munkásnál: 60 kg, buza, ü0 kg. rozs és 4,— P.
(Vág* hév.)
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámuerekonyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdáiéban.
APRÓHIRDETÉSEI
, __ S.iUBünap 10 II. n tOv4>4l WA B niiír, hélkn.r
\' (X h\'lif. Irtlltdtlíl t«Vtt>bl irrt 4 IUI
ÁÍXÁM
Ogyea rlkkaeoa felvételik a Vautl HtilapániiUba. ,\'
öt gaB4aa*á! ea.léa.t konvendtSn
lelveszek. Vaaa Iitvln Bocata, Zglani. m
1141 (5zö mlMaana* maidaf elatlira telrflcltk. Adler henlwllilel. 506 \'
Mindene, aaálieaall, aki !41 Mi, axonn.ll beléjjíífe lelveazek. Caengery-ut 27/«,. lOldizlai 2. . 511
Április 11 belépetra kerestetik egy cu* Udban ievd két konTendo. kaoats. Cint l\'iuvoiityi malom, 517
Eteeizaeget, Unta ayarm.k-I.Anvt
lelvuiek. Hgy sullycttziő babakocfl eladó. Deutsch Itinicní, Király u. 36. 119
N5I katazwa-aaaaaet keres Wut-
dlaclmé. fi ni 6 518
Jobb hizbíl vald Hu kltatMaak lel-vételik Mu.itl és l\'iledenllul cégnél. 521
ADÁSVÉTEL
¦»(IfUrkairt, booeptOt i!laitd4,i veszek. Sxeasfízae, Uludrar. 499
TakarMáatraaa eladó. C\'lm a kiadóban. 514
Két darab bzssnalt takapéklBakaly
eladó. Caengerynl 27/a. Hitmester.
HÁZ B8 INGATLAN
r.Vngrrynt 60. sz. h*« aiabadkézból eladd. 422
kis /
NAW
BRBDMÉriyT
ZALAI KdZLÖMY
POLITIKAI NAPILA*. ¦\'¦ Cadja: „Klig.ifaiH,! n. T. Naiykaaltas". Falalía kiadó: Zalai Kerti). Nyomntott i a j(lr,Bi<Us4|l B. T. Nsfyktnlise-
aysaaá]ibaa aatykaslzaaa. lNyoia<l44tt tt.|,,t i :<„l„l Ks,0lyJ
8l,..érlotj»tn 44 aiâm.
Nagybaniul, 1841. február 22 szombat
ZALAI KÖZLŐN
1 "l ««„
é* kiadóhjvaui : Póut 5.
bítkűmíp délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbairlts Lajos
Előfizetni ára; egy hóra 8 pengő 40 llliçr. Szerkesztőségi és kiadóit ivalall telefon i.71k\'az.
Türelem és fegyelem
A közellátásügyi .múiiszter ture-leuiie és fegyaKirtrfl IntottkJ a •„ fa, gyHUtftM Megértést * méltánylást
kért a koTHll&iy \'Ml/adazon- <hítézke-Jései siámW»,«nO\'.yck a mai gfi«-d»sági hely20* tórtnjésaetBs kővetkoz-taényeJ és céljuk a meglövő Részletekkel való okszer.il gazdálkodás, nen* utolsó sorban.\' pedig «zy noKy a rendelkezésre átló anyagok é*> közszükségleti eikkek igazságos elosztásának" biztosítása, i \'Megfeks^talyoZilsa. annak, hogy bőpén*u <aitíi«rek kész-leieket hafenozzanak fel és megfosz-szák a gyengébb gazdasági alanyokat a Szerényebb anyagi eszközök, kei\'rendelkező kisebb1 \'felvcvőképes-ségűekst attól- hofya\'ziekik valóban szükséges* áru khb* hozza jir%»«anak,
Mi már»arm«ntfink olyan ldő&» kolt, amikor «¦ tehetősebbek \'igim\'1-\' azért vésáricJlt\'ik, i«ert Attlanzoly áru--cikkben szűkölködtek, hanem\' azért, Inert a meg nem fékezelt törnpffhifcz-téria kergcltc őket üzletrol-ilzlelr", hogy rizstől k«zdK> tarpbőTfln át a szövetig\' Mindent OsszeMáslíroijanlk," njliit\'éSlk\'tudnak. Gt a tömegWsí.1 téria lettsnftírte\' még az\'üzérkedök-nek nW a\'\'fajtá|4t, ítrhülyer IffliooKB\' néa«n\'\'ismertünk meg. Ezvoit**kéjí a[itt< vásárlások korszaka, \'OJrzy&u; fülbe\' sugtá!P*ir«*nM*iiek\' vendéglőben »kSvéHil!bari,\'t»gy|tt, vlspyott van vrilaki .aki ügtikábanv ielarí\'valódi ttlpbőTi; iiigol\'Szövetet, \'sávét \\-agy ^ál.\'^nríészeWseil TWsas habiéit*\'
Nos hát a íészieni •\'niorii\'"!.* és\' n)«ré3zkotféWéW\'>»t ¦«\'\' ravi,léti>drí i ieiidszerét^em\'«l6\'iríüK>vlszo»illálJÜ.« Igenis, szükséfle»\'Ivhogy,fa icözclíátns hivakilos szervei ismerjék a készleteket és méginkább szüksÓRes, hogy mindazok, akiknek valamire kfotmkv-lyunSzükscgtBi\'YMi azí mieg:fir tud-" ják szeréail.\'Bzt pedljfcknk ugy lehet MzlüShWIJ\'rfi a inegicS\'ö "k6sz\'J Wckft\'Tienv tiyaWö\'hlélkfiteiigeajtttr Piacrtt1\'dobni,\'titalrtí azt mWdejikór « koibdryntf je*Mtiííü5 szükségletek kielégítésének ¦ ftiérlokétf,-IIletve n»-Wráig.\'-Mert"akkor\'Tiem\' lesz egyik Hmbernel! lOpárlartiIékclpíJfe, míg " másik\'* meglévő rónpyos pót)isi" "albTW egy uját kaprf.Vs
Az pedig; .".hány":»,\'.\' közcHátósügyf miniszter türelemre és fegyílpmre intelto a fogyasztókat, nagyőri lí Időt\' K^rti volt. Azt lehet ugyanis tapaszr-"""ti. hogy az anyagatstnst.\' ízábawi lvo*ó inindtei egyes rnftezkadés ¦ * ftn B^szKt körében • belese.. vásárlási **< l*fWHWn kée»elfogh«W>.vaiós s% hogy.,-** cukói-fagyi-e.. elerpetidö\'-cukrot,,•zairjegyraí,p,dlg.. .eKgcndő-«*i kap tuiuden *kadály.»ólkíiím<n *n háztartás,\' az emberek-.srögtöna Wgrohaniuk üzleteket, mihaly va-JWly arueákk~(Wgalrnít.r«,dele*-*l szabályosak. Egésirfanlasztikus\' •JgiksVal tóitllt .hajszoljak,luslknll.B "PőkforgniH^l.i^rdBít á\'ltorntu>wn-«*dokt,.ivagy rémhtrtel-jesztőksut-»8asálo( •megtévesztve, kézmosó >»ppsnt tárolnak én iu*g akkor s*m liwwdnak ki, mikor hetek múlva hagy a pipejvszappannak \\«-
Nagfkatilaesa város folyó övi kfiltttógvetése a kópvisel6testlllttt előtt
Dr. Krátky István [poIgármeBter expozéja t Nagykanizsai helyzete a íegjobb reményekre jogosít .
Nagykanizsán oly fojlötftsnek kall f6nnícv ^rnoly Iehel6v6 fogja tan ni közterheinek leszállítását i
Péntek délután 3 ,óaraVx>i\' ült qsszö a város • képvi^eiöteatflDetöi- *• dn. K\'rÓtky Istviín polgttiwestei, clnók-lelo aini^ hojgy rendes közgyűlésen ietárgyaif.i Nagykanizsa v;U\\>s 1939 évi zárSzaniadAsíít, amit a Za-tal Közlöny inár kivonatoílnt femerto-í telt, úgyszintén\'a\'város íolyó évi kö!tségvWés«t. , ¦ j ; |
Tekintettel, hogy , \' \' 1
a zárazámudátf >
jelentést ugy a pénzügyi biaottság, mint a plénum Utgjaktak napokká^ eiöbl> ki kézbesítették, a pénzügyibb zotlsag T^diR niAr\'ictárgyaithrés e[. fogadásra ajtfniotia, a közgyűlés hozzászólás- nélkül elfogadía.- , .
A vároá 1641. évi költségvetésének tárgyalása
következeit; Hetntmert KánoJyüz^n1\' \\-evÖségi föhoiácsos itt etőterjiBsz-\' telte a lisztviselői iitetnnény vis-sza-ál Utasából szaniwizó 38^60 pőugös többtet-té\'.eit, aftút pótlólftg be kell \\-enni, a kiskauizsai napközi\' otthoni
coljaim beáilitoit .télci 3B0 peiigöa *mmét. A té\'í gted^sági iskola fet-állításához szükséges városi fiwxtyÁ-fülest, fjeiket, dologi szotgáltatásokai. A haim\'Jdik plébánia feljUtttáSáva. kapcsokttban iiueg^hagyták « teakész-s/oba fűtésére a 18 ümtréter fá*. A szegények pénzbeli se^élyeíiésáre¦trt»,• állított 12.000 p*ngot 5.4(10 peng»vct ejnciték fel. A Családvédelmi Aft).-hoz a-VáTos 12.000 pengőd "járult hozzá. A III. kerütet ulburktniásáií*
beóilitoU 1500 pengőt ugyaívMuiyival felemelték. A makadánruiak epresénél 5000 peiigöSMtöbbiotet állítottak be. A legefö azeánélyi többleto 1000 pengő, n Rác-ijtoa.t közkút !mMor-szeieiés* 185 pengő\',\'Q\'város ingíit-laminaif/a peawflgyi ¦¦¦¦¦ bizottséijioti megáliapifolf teh-ntíezésére 7000P, vagyis. ., f . 1,« \' I. i
összesen 67.642 P a • több let a már beállított,tételeknél,
«m*íy -lazonban teljes fedezet** nyer, A költségvetés főösszegeit, f* ?alai Közlöny tatár jsmételiew-ajmicrtöÖJB.
A pótadókutcs « többtetljiftáJttías-rneüett is meginbj^d 63 százaléknak.
A polgármester expozéja
I)r. Krátky István polgánneslei- ezután lütakinos figjTltom köz*y»cttn kő-wíl egy ó>;u* beszödbeai nwitdtn ol nagjszabásu kóltaégvetési ojupozéjat,
-- Hogy a kölbíegwtóv r>ak ina ke. rifít n n\'jóuum\' — hungoztntla B polgárm\'esior u rcaidkiviili \\iszo-nvokbaiv\'kerorfüíd\'ő.\' limeViultíu rtindtó-váll viszonyok mtdklvüii inunka|(.4[,*\'. sitmAiyt is kweWKck a fAZtvl«<*öktó?, A költsíBv.te*.K kéíodeí^Tics beterjesZtftte miatt * várost seinniinfomft kar nein; óri. Ma mindfatkj\'» .saját háztarUs^bcm ófZi a fennWrg* iiohfaségekec,\' metj-ekí--ke-T meg k«*t léazdcnl. így fokozottabb nit-rtékben a város is küzd. Az áittln-uoa heityzet rányomta kópéi a váivisra Is. Olyan idökef elúnk, amikor mhtdoo mitgy-.ir- hazahnazk áldozatot- kedl ho«-ni. Azonban a város fejTödósét nem\' szabad figyelmen k.vüV Itagyni. óriási tflo\'tfdnsok vannik az efioző ótek és a foljó év szüksógfjetoi között. A nigy ein«1lpo<ló*sel szendén a l^ótalek erős ts<">kkiné*í áll. Az cgycíien bevétel, ftnvdly viÉ|>ást tarthat a kiadások emdU ¦ kétfélével,\' az az erdőgazdaság. Neluíz1-siígikbo ütközött a költsegvctós ogyen-Nulyban tartása, ugy, Iu>g>\' kányte\'en volt -a pótadókule-sot 10 szár-Cákkul f idoméi ni.\'
- A megv..\'lówtandó sHul/iáiiiák: QX utcák burkolása, hasmálliutóvá tóteío. Milielyl "oliejségcs tesz, kőlcsön-akeió-val igyekszik a kérdést megoltani. Olyanok az utak, hog>- eznkWu okwt-
lesiűl ralloztiitni keik Minden totek. víso továbbra is :i város fojtődösére és kÍé|)ítésér<viranyiiT-
— líbbtai" az esS^oniöpeu 4 rváros kél jeJeartiös közórrtttaazéshúz ,jut. t\\J. egvik a pénzügyt székház 3ő0—400.000 pingö kőUségg<f-:és a téW gaifdasági iskola rniiniegy 250.000 pengő költség-gdi. A iu\\inkák további ptogramjábm szerepe* a korházbiŐvités/ r«ineiyp» f* iMÍlügjinuiiszter kb. Í00.000 i>engot irányzott elő. A klskanÁzsii uj Hinti iskola ójűtkezéséio láztí^ltva vifti az évi 9000 ptttgÖ annuitás összege. Megoldódik a kUsktinizsai tomaterranMkéí1-dóse is. A polg;iri iskolák 400.000 pengős kciete idöközl>e-n az áltitonos drágulás folytán 600.000 .pt\'ngőio «tirt*-kedelt Erre at- idén 60.000 peoí55 von bíáttttva a kuUusztárda kAltségivo-l4sól>P.,MJndctijt\'í4kövoi. a.kórdvs u.-,;-ofdására, -Kilinuiatoit a poJgArmcsior a város további - guzdaságí fujîoszté*Ja kapcsán, hogy .a Hangya rargvlsárolui a Franck.féte gjárlé^iet ^portjeCep céljai fa (ezzel katoeso^Umi m»gvoló-silásrn kerűV « vagóhid ís trfitö- kérdése. ls\\, u Trau5d«nul>ta tejopét tne^-vásáralták jt Mezogazd»ságt Közraktárak, a Király-sörgyár a JtegkőrxLíebbí UH]>okbim tnegkozdi ujluVL u sörfőzési, a lelop inJnK^, 120 munkást íogü ffkoa-tat. 0zsnd>eli«íjczé.s« jcienUis a vánv; gnzdas^igi életére. A magántőke, mindjobban órdektodik és őrientáJJiVlrk ar. ápltkezés l<aé. Nmc-s tehát ¦sctn\'mi ok az aggódás*. Az eddigi liiflyzot Ós u biztató jövő \' a ¦ íegszelib ¦ joményuiwo jogosítanak^ (Lellcos íljenzA^)
A kóltsájpveteiá ^la^viotsságbaiiLtár-gyalás islá) bocsátottaí.ezutáíu
A költségvetés általános vitáfa< t
Baiogh József főintéző az ölsŐ, fel. szólaló, "ki legttJjcsebíV ieiltóníeréss^l viseltetik a víójros vezetősége irántéK azért a költííég%*tést oifog^dí*. A vá^ rosigaz\'ífttá.s mfei egész embert kivan. Az alkotások iniei-eíébén nem szabad azoidjan ní.egfteicdkeuU a vasutt aluljáróról, - hangbartatta. s Mafd n költsó^\\*tesiSil kapcsolatban ésrre\\-é letejt "dfa eMk i | 1 l, !
Dr. Vit Ferenc ügyvéd szerbit a költségvetés fejlődése netml mut8* arányt .az ó\'.et fcjiödésóvcl és köMe-teiményeivei. Kevésnek tartjia b sport ós testnevelés coljaim beállított összeget. Nan tartjfi szenencsésf nek a krtrácsonyi segélyt, htkjábjjínicg (etető díjazást kivan Q ^irosi tisztvr seiőknek. Kifogásolja, \'hogy 0 viímti 10.000 pengő közleriilet has<náUt;
lóban bőségében vagyunk.
Nem csak komi, htnóm követelni is kell minden fogyasztólót « tÖJftf^ (11et és fegyelmet, mert (mf* mbirWtr) kinek polgári köteles^ a közellá-
tási intéző hatóságokat megértéssel tátitog"Uú és mSrt os/út fegyeleím, és tüieicm bízlosithatjra azt, hogy kö*" s/ükségieli cikkekben settki hiányt ir* szemedjen. . , ¦ , 1 ! ;
dijat fizessen. ;A-vizajjnAk ac egyenSs gazdasági; rendszerre,, \\-alo átiérésót tartja kivánatoaiák. Ja\\iasolja, hogy a városi viznin térjen át a fogyász.-, tás papján .vájó dJj^izetéstiö. Akötfr^ Rég\\-etést. tatfigsznviszzia. ~,< \\ , j papp;Otekó> a-Kárwsbfftnilévö\'aok s^í?ény«ö>eg-«4iibeiire hiv^íei a, fh\\ gyeimet melege Pz»ciáH». -p^zéfstel. 1 S^refaoé, ,í»a. a. Családvé^c\'^n! ,fif gyetmb «zekt« is kiterjedne. .Waj\'cí a kórház-kérdésne tért át. \' , , \\ ]
Dr. Bod»-Károly, után dr. Fülöp t\'>\'órg,v ügyvád* wólall íeft, aki hos^-s/abbun foglalkozott az egyes, kérdésekkel, így s/óvá tette a vásártél-ügyét„ a legelő egy léiz&tíck iecsapotá\'-Sát kérte, foglalkozott ¦ a kisköntzsai kőzkulak ügyével, az uj iskola meg-fele\'ö tüliely-ezéséivck kérdésével*, a EeS-sönyiresi erdő kikerekítését kérte. A kcreskederTTd iskokt és a gimnázSuirV-részére niegfeielíS ö»sz^)«ek beáfllitásirt tartja kivánoto*nak s^rteszkmzök be. szorZóséro. A Kis- és Nagyk-Jnksa közti nagy sport-teíop telátailását síirgettc \\égtVL egy 1iój>liwöt és uépffirdo érd«-kélren szólalt fel.
ivtlünárT holtán, ópilésziuúruök a yá-
ML
ZALAI KÖZLÖNY
1941. lebruír 22
CL F. B. harisnyák
nagy választékban
Szomolányinál.
rosfcjlosztés kérdéséhez szóiott h:»rL. örömének adott kifejezést a polgár-mester bejelentésére, hogy gyárak indulnak míég KnnizsAn és uj numka/b-hWŐségek nyílnak. A Táros házvéteVt trtte szóvá. Uj ufcoák nyitásit kérte .lehetővé tenni. Javasolta: a város aá-kannás helyeken nyisson utcákat, a htrg nem fele\'ő városi tiázakat bontassa le. A Kis. és \'Maj-vkantzssl közti útszakaszra nagyobb í&mdot kért fordítani. N\'igvon fontosnak tartk. n\'Kfe*-és Nagykanizsa közötti ut lélesitését A vízműtől ui költségvetés készítését kívánja. A költségvetési elfog ídja.
Dr. Urszéuyi líéla ügyvéd sokkja a pótadó-emelést. Miért keljen a ház-tuTajdon m*gter)»eúósév<* a kőhségie-tési hiányt rcdezui. A háztutajdon ll-zen kétszerte többel szolgáltat, mint a többi alliny, azért a báztuojdon k:miő-lelio szőrük\' am nem szabad tölib terhet róni. Inkább a keieaf .idókHilos-nak !S százdékró\' 0 százafiékra való ftfxrnteHését tartana kívánatosnak. Rz a megadóztatás sokatta kisebb inegier-Ítélés. Kz 33.000 pengőt |etentena, mig a költségvetési h\'ány többi részét «z eg>-es léMek Jctor-igásáltól lehetrte összehozni. A i>óiodó-kuTcs pedig ma. radjon m«g továbbra is a inuTt évi százalékban.
Dobrovits Milán v. országgyűlési képviselő hangsáilyozqi, hogy isiwnár 44 év óta srolgáijh ebben a tenehi}-ben a város közön ségénPk érdekeit. A képviselőtestületet egy családnak tekintettek m\'ndig, amelynek feje a polgánmPster, Az eWWJ rwlgármes-terck mindig a inknrékoüu\'m jegyében dolgoztak. A mpslfcmi poigármes-: tért is nagyon szeretjük, hiszen etnf berfeiett! munkát yégk B város szoigáiatabnn. ElhtnPréssct szól dnj Krátky lS\'.ván polgárinké rről. A*on bí»n a 63 s*áíalékos póJ.«dA-k!ulcsot típusnak tartja. Mert tz a 63 szsáva^ lék végeredményben Sokkal mpgar sabb, nr?rt horzá jYái a 14.8 »4zjalék megyei pótadó, n\'mit 1 kétségkívül még 5 vagy 6 százfilékkia! szinten ejuolni fognak, irirfd a csatbrfoadif, a vízdíj, a fanetfilicták, a b*f|egapolás|f arokkrtit adó, a szociális megticsrhe^ lés, ehhez jön fi i tfég a M^M^aer^ differenciája : okkor witakép m*nyi nyi végeredményben ¦ póWtó ? A város összes adózóimk nevében beszél, ftmíkor rirna IcéJrtL a ppig$mesr tért, hogy legyen tteldniet|ol az adózók terheire és oldja míg a kiéndtet. Nemi kell ¦ lininktfeA\' teljességét, elég" amv.k egy részét nwg\\-aiósiWn.i. Elég az ördögárok egy részén/elc\'sfrV" balyozása, másik részét híaiasopznk ei más esztendőre. Kéri a polgármestert, tnrtsi meg a képviselőtestületict szeretetében, mint ahogy a polgármester is legteltejiebb mért|ékben birja a képviselők szeretetét, i i i Molnár László óvásiaméit az ördögárok csak egy részének .szabályozása miatt. \\ Szabó Gyufc a dolgozó magyar nép érdekében dmtelte jel szavát.
Kuzaner (KiskanJzsu) a kisManJ9sa|\' ntcákat, u teanP|őt és a vadvizek ke-csapoló sál tette szóvá. Megfelelő in:
A „Ferenc József" keserűvíz
régóta kitűnően bevált bizjszer megrögzött székrekedésnél ét annak mindenléle káros következményeinél; biztos, enyhe ét gyorsan haló ter-meszelés hashajtó, mely számos betegségnél nz emésztést lavina és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg onrűsátl
tezkedést kórt a poigtimtestcirbM !
Dr. H»?du Gyute kir, koitmlányfő-tanácsos indítványt telt, hbfily a kjőgr;
gyűlés vegye le napirendről a költ\' aég\\*tést és adjfi # a pénzügyi W zoítsógiiak ujiabbi tetárgyaiás \\Jégett.
A polgármester válasxa a felszólalásokra
Dr. Krátky István potg irrntestó." vi« Inszolt ezután az cOliangzottakro.
Mindenekelőtt rámutatott nrro, hogy a frtszó\';tWk megfcledkeztok omVÍJ hogy egy világháború közepén éi ennek halasi alatt á\'ttunk. Inikits enibOr is láthatja, hogy az 1,000.000 pengils költség\\-etcs foduzzadt, ilt további lefaragásnak helye maca- Mit yjent 53 százalékról 36 százalékra cineCni a íkótadÓ-kulesol? Azt, hogy 100 pmgÜ liázlíérjövcdcleninő\' t.00 pengővé* többet koU majd fizctni, tehát riein egy Hvhdifbctcllcn teher. Csodát tenni ő setrt tud. A tegnagyobb l ikarékosság-gal dolgozl-ik. Vajry eftrogadják a (13 százalékos póladőku\'/csot, vagy pedig fel ke3 fincui az 5 százalékos kereseti adót 0 száznlékra és akkor a pótidőt hót százalékká tk- \'ehet száttManl. Nem tartja annyira tehernek n házlulíjdon adóé\'nicrlését, mint a munkások, a kisemberek kereseti adókulcsán <k emelését. Tessék inkább megujiigtatni nz cmlia.ckct. Tessék \'Igditii megnézni a többi városokat, de no tessék Budi* pestié hivatkozni — mondja, senknek sem "lehel cí zárkóznia nvi az iWdozat-hozataltói. Hisz Nagykanizsa jobb jövőjében, amelynek dűjtűoi itt vannak, érezzük a fejlődés minden jeftolt- MUi. dm városnak csupán \'iz itjetmléuy-visszaáttilás 5-10 száz-BSk többlet pót-adót jelent, lís ha ná\'-unk végeredmény. b(ti 112 százalék a pótadó, akkor más városokban 140—100 százdók! Nagykanizsa város helyzete sokkaiítu, kedvezőbb, mint más városé. Azon í.-sZ, hogy a város jövedohneit fokiizzi. Nem Jrja alá azt a felfogást, nogv a vizinü ne járuljon hozzá a házturtás-twz. \\z üzem járul.hozzá a háztartást lioz. Ami az alkalmazotti segélyeket iliii; egész kis emberekrö.1 van szó1: születés, tezegség. ba\'toiCt, stb< aheA segtteni kal^ ő a íegiuigyobb tejlk\'Wnw. retosséggel adju kl az ama vJüóban rászorultuknik. Az irodaszeje!c téUíé4-nek emelkedése; a drágulás, az oiinl-nlsztráció nagyoblKidáíw, A vizdij íc-száaitása csuk a Speyor-kö;lesön ~vísi-szafízct&e esetén lehetséges. NyugUCs!-sák meg a közönséget — mondottt emelkedett hangon a jKVlgánnesljor,, hogy itl olyan fe/iendülésnek keJD jőu-uk, anwáy \'éltetővé fogja tenni ezeknek a tériteknek a leszátStását. Java-srfljn, hogy áTíiitsinak összu egy ad Íme i)izottságot| amely segítségére v.m a város \\t^tőségének, amely a város
figi-Qti vei* megbeszél, a icrlicken könnyít, majd kérte a kiöltségVolés eV-fogadósát.
Majd reftektáVt ftz egyik ftíbzóla-lásra klje en tette ?1 ptagánnesie.-, liogy a Znlai Közlöny vafcólAu ncní szorul uz ö védelmére, mert
a Zalai Közlöny mindig objek tlven Ir
és ezt a felszófcjfló kéjtvisclö saját szavaival támasztja oiá.
Nem lehel kifogásoíir a sj^irt támogatását, Nagykanizsán aJVmt ó* város támogatjt. A DMgV aportp#vfl imgvalö,-sllása eiö\'i nem zárkózik el. A népfürdőt már mVgvaftőaltOtla, Ha kedvező kínálat mutitkozik házvélcftro: a város ÓrdekéJ.en megveszi, lizek a liázik jö-^vedejnret hoznak. Az uj ut Kis- és Nagykanizsa között — fiz\'v-ügye. Nem osztja a felfogást a IccscU adó emít. léére. I)e á feiügycSeil hatösájí szociális szentjén tokból\' sem cngediui meg. Az Ördögárok szabályozását a |»vdastai kezdik meg. Magáévá teszi Kuzsimr kórelmét.
A közgyűlés az od hoc bizottság tagjaivá ^¦álasztja Dobrovits Milánt, dr. Hajídu GyuUt, dr. Fülöp Györgyöt, Balog Józsefet, Kuzuvi-J.-t, Szabó Gyulát, Papp QSzkárt, Kalmár Zoltánt, dr. Vit Ferencet, Molnár Lászlót, dr. Bod* Károlyt
Dr. H»jdn GytiVa \\nssz!avon^a ko. rábl>i biditványát. j
DobtTovíta MUán n«(tol akfjeptáij.t a 63 szánlékot. Elismeréssel s/ól Krátky polgimneslcr és HcinhVsrt Károly főtanácsos níinkáaságáról. Hai^isrulyozza: \\*gyé!í le a nupirejid-ről « kőltségv*tést és állítsák újból Össze. | \' [\' \' , j \'
Mafd Hémlmert Károly fötanú-csos szólalt fel.
A közgyűlés kimondotta, hogy a költségx-etés íiószlotcK tárgyalását holnap, szoiubtitoíi délután 3 órakor folytalják, • j j . :
Még néhány kisebb ügy kerfjat letárgyal ásr-a. \'. [ ( |
A közgyűlés este 8 ór" u!áu ért \\-eget. i ;
Elég imozgaimcs TOlt.
I 1 ,\' ¦ , (*)
Vasárnap délután fői 6 órakor:
dr. Szász Béla liceális előadása Erdélyről
A mult hónapban elmaradt licoá-lia eiö"dést miSmap, 28-án este fél 6 ór«t kezdettel rendezi meg az Irodalmi és Művészeti Kör. Dr, Szási Béla székesfővárosi tínyvdlros nigy sikerre sztaiitó cijaddsa melleit a
nagykanizsai honvéd énekkar mal-ködik közre erdélyi népd»k>klál és Indulókkal. Belépő dij nincs, de önkéntes adományoknt a rendezés költségeinek fedezésére kőszönetiei fogad a Kör elnöksége. (:)
BASTA MIKSA divatdruüBlete Baxdr-udvar Telefon 395.
ÓVJA SZEMET!
4i viltrollon blinlommal agy JŰI IDfl BK*mitvez«l lát»««M**klÍMÍ«Ui»ib»n.
ZSOLDOS GYULA
kamuin, ÚmUi H lituerószmestar,
{¦\'dut B. (• Koro na-JíftUödiWdl »tonlitn). tnítti lllljltiy\'ft\'i Walwl*. Uamiruk. mln-dtnfi]til«rlUwok. S««room»lr«c*pUfc «IkUillJM
KÜLCSiyUII,
GRÓF TELEKI BÉLANÉT,
Zaia vármegye kormányfizt/jS főispánjának feleségét u BanoRs Szövetség znr^eíertsziagi BÁrvaJata disz" emökftl választottn. A főispáimé dází elnöki beiktatásía miárcáuablan lesK\'.
GÁRDONYI LAJOS, ";\' \'\', \'
« Keszthely és Vidéke felelős szCr*-kcsztőjc, Keszthely nagy\'köwég h. bi* rája és felsége tmost ünnepelték há-Basságuk negycdszáai\'dos óvforíiuió-fát. Az ümiCplő házaspárt saW>wm keri-slék fel szerenos«ki\\^iisiigati(J<itl. *
DR. BÉRES SÁNDOR,
a u-igykianizsíni törvényszék fiatai jegyzője si kertesen letette az fcjyaeV ges bjról ós ügyvédi vl^gát a irjr. Antal István igiz&ágügyi állmntitkát* euiökietc utalt működő bizottság
előtt. I

DR. CSIK LASZLÔ
letcnyei\'jártlsbíró, aki köziijnertau kitűnő hegedűs, nagy sikerrel mÜkö" döU közre Lcteaiyiéii r4*»» a műsoros esten, amelyet ueusnyç a íjoslVérköz-ségül fogadott Szárhegy erdélyi község orszégzllsiilója Javára rendezeti. Az esten dr. Korposs Adáanj járris-biró mondott beszédet, mig Mod-novioB BéuSnó éiirCksíámüivtil, Kűrc*-nyá István kántorfrüiitó kitűnő le-\\-ejiUeenekkaraval, Kovács József ,pC-dig szn\\tiiatá\\-al aratottJnagy sikert. A hajnalig tartó tándmnlatsáfi jövedelméből készülő orszáigtriásziót a támasszal mhjíJ külön küldöltség VÍ" szi Laicnyéröl Szárhegyre.
*
KÉT ESK0VÖ
te$z a hét-végCdi Nagykanizsán a felsővárosi plébtoiplittn^iomWiu. Szombaton délután haromhegyed 6 órakor GypirnJalS György, nagykanizsai nyfáuöíitülajldbnns Gyöngy1 fia vezeti oltárhoz Vasa Marlkát, mig vasárnap délután fél 6 órakor a ZMNTE népszerű és kiUlnÖ közép-csatána, Csöngei pali, esküszik önök hüségtet Horváth ItatkánWc. Bizonyos, hogy mindkét esküvőn nagyon sokan lesznek Jelen, hogjy szere.ic.se-kivánatalkat fejlozzék ki a Mot fiat|aj, boldog párnak. | | j |( [¦ *
VAJDA MARIETTA
keszthelyi községi óvónő itt bontóit szárnyat \\*rraeiv<l és elbeazélé-Beivel a Zalai Közlöny rrasábfjhjn Neve hamarosan a pedagógiai és gyermek-irodalom országos berkeiben is közismertté vált. Első könyve, °z orszégs»ierte nagy sikert aratott »Ro*mhringós kertem.*, n gyermekjátékok bűbájos Wiágának ta n poétikus kmcsesbiónyájh, ugy>utosak a Ztlai Közlöny nyomdájából kelt ^zániyrn s (mft hmr h^egénétt a második kindásjTi, mert a vlsazMjert or"
szógrészekből is Cgyre többen keresik Vajda Marietta első könyvét Most jelent meg, de már Budapesten, singer és Wolfncr kiadásába?.
IMI. Ittmiár 22
Bútoraink közismertem
tartősak,szépek
és mégis olcsók.
Most vásároljon, mert még régi, olcsó árban tudjuk kiszolgálni!
Kopstein Butorház
Nagykanizsa. M1
a kitünö kfcszlhfclyi írónő u| könyve, egy ötletes, gyönyörű kiállítású, r agy képeskönyv, amely szellemesen és praktikuSnii tanit/a mLg az iskolás-gyermeket a szjnekre, egyben azok alkalmazásai** is, a könyvhöz mellékeit fest ék-paletta, ec^ét és kifesthető lapok sejgitségövel. A könyv anyaga táblázat fortnlíbmi már az 1931 évi pécsi nevelésügyi kiáltáson is feltűnést keltett, a Dolgozó Asszonyok Lapja külön cikket irl akkoriban róla. Most egy meséskönyve készül Vaj\'ckt Mariettának, ez karácsonyra Jelenik rmeg Budapesten. Ugyancsak tnDnst fejczlc be Vajda Mnrietta oiső nagy regényét. Biztosra -vesszük, hogy ennek sikere sem fog eimPradiü a zalai Irénd bőven termő, értékéé tollának eddigi bű>é-rai mögött. ¦ i«
SÁNDOR MATYAS,
a nagykanizsai születésű telietséiei fiatal porü\'éfcstő, akit nem k*fB l\'e-mntalni a ]iagykanizsíi,i közönségnek, jrfetóeg Keszthelyen tartózkodik. Ed-dig néhai dr. Lipp VJanos, a premontrei g^rmózJum egykori tudós ignzg\' tójának, a jeles vegyészeti kutatónak arcképét feslctle meg a Balatoni Múzeum számára, valamint dr. Lovassy Sándor nyűg, gazdasági akadfim\'aa\' igazgatónak, a Balatont Múzeum igazgatójának portréját feslette meg. je» tenJeg Csák Árpádnak, a Rafntoni Mu-zeuraf egyik alapítójának ós régiség kutatónak arcképén dolgozik. Munktts-ságárój nagy e&smeréfweü imuk a )>alá-lonl és kesztbelyi tápok is.
ALBERT FERENC legutóbbi nagykanizsai hanc, versen; ó-
val kap<-sotütban megírtuk, hogy a fin. tat hegedűművész balkáni körútja í-flatt több Vannay művet Ls játszott, amcffy nagyon megtetszett jugoszláv kartársa-nak, Müan Dimttrijevlc liegedümü vésznek, aki nenfrég a budapesti irádióban is szerepelt. Dimttrljevlc a napokban műveket kért a nagykanizsai zeneiskola igazgatójától s így nehvsokára gyakran, lesznek liatthatók Jugosz^á-viábiui Vannay szerzemények.
GATHI-GHAF EHNÖ,
a Zaíai Közlöny segédszerkesztőjének fcgkózeltebbi rádioeJöadasa mbst hétfőn, 24-én déWŐtt 10.15-kor tasr. Far-. s»«gi séta a házasság köríti\' eimm.li
Salai közlőn*
A megyéspüspök jóváhagyta az egyház községi képviselőtestületi választást
jelentettük, hogy ugy B Szent Jó* zoéf rk. egyházközség (ferentiek pló-bániájí\'), mai a Jézus Szive cgyhivr-község (világi plébánia) n megyáljaazq tult egyházközségi képvbe\'őtesúi\'el lislájál jóváhagyás Végett fctterijebz* tetlo az cgyháánegyel h>ióaagthw. Most érke-ett meg a megyéspüspök leirata, amely jóváhagyja miudkéE egyházközség választását.
A jogerős választás után mbst «z egyházközség alakuló k*y|$úléséro kerül sor. Tekintve, hogy az ujl Jézus Szi\\e egyházközség miegaj/ikulása « város életében nagy esemény, dr. Solymár István esperes, az uf, világi plébánia vejctője, ünnepi keretek kö-
zött kívánja, az alakuló kcVgyüléfít megtart\'Uii. Az aiaku\'ó közgyűlés pontos ideje még nincs megállapítva, de március eisó vasárnapjára tervezik, Ugy tudjuk, hogy a jé^us Szive egyházkövség és kép viselő testűiéi alakuló gyűlésén részt vesz a testvér Szent József egyháftWtoég is. A Szent József egyházközség vaiószi" nüieg ugyanazon a napon, de rnjáS időben fogfb uj alakulását mPglar-tani, ugyctiitísak a testvér Jézus Szive egyházközség részvéteiével, hogy ez-2«l is kifejezésre juttassa, hogy anr roffln együtt akar müködm és együtt haladni a közös katolikus fronton.
Nagy lÉP-győzelmek a zalamegyei községi választásokon
A za^megyci községi választásokon ""gy győzetmct aratott a Magyar E.et Pártjta.
A vártnegye járásaiktól réWbt-n lezajlottak, részben most folynak a községi képviselőtestületi tagválasz-tások. Az eddigi eredmények Sz»rin1 a Magyar Élet pártja néhány kivételtől eltekintve, mindenütt nagy mértékben előretört, holott a legutóbbi képviselőválasztásokon eeek-i ben a járásokbwi e nyi\'.as sza\\Azatok voltak löbfljBégben.
A nagykanizsai jlárás 26 községében volt választás. A megválasztott 103 községi képviselőtestületi rendes, és pó.Uag közül 9t> a tmagyaiétetpáitifk és csak 13 a nyfasok széana. A nyi-
laspórt egy községben kapott tölib\'-séget. ( \\
Az a\'.sőiejidv.ii járás 31 községében 73 rendes és -II pótteobt választottak, e/ek kö/ül 57 rendes és 28 póttag a Magyar P.iet pártja tagjainak sorából került ki, a kisgazdák s\'-áma 7 rendes -és 5 ¦ póttag, a nyif lasnké 9 rendes és 8 póttag. A 31 község közül 2 köwégbeii tudtak a nyilasok többséget suerezni,
A le tényei járásban ezidőszerinlr csak 1 községben volta* választások, ezévben több községben nem/ ls esedékes választás. Megválasztottak 25 rendes és 7 pót!*got, akik mind magyar életpárt lak. , , i
Titokzatos betörés az Erzsébet-téri Tarsiöczay-bazárba
Rejtélyes ügyhien nyotaw a kanizsai leiidörség. Ugytcnls a görögkeleti szerb egyházközség ErzSsöbet-téri házában üérei üziethelyJségjet T»rnócz-\'i Géza bPiárhjíajdoiios.Tar-nóczfti üzletének kirakötStiCgy Ufcen ntegüézsinálta egy Makmerö fiatal-etntfcr, &k%i a rntdőr^ég el is fbgbt^ Minap reggel Tarnóczai még aludt, a-mikor leíköltöttb a rendőilőrszeinij Mindegy 6 őrfi lehetett, nrnftkpr egy iérfí a niár aiyitolt házbp. beosont, álkulccsal kinyitotta Tömóczai üz\'etéi n«k hátsó ajtaját és azon tenaboH. Volt azonban gondja rá, hogy a|mfcU-nyitolt k»put újból becsukjia hogy még nc zavarják ten^iben. Mialatt
a jövevény bfanp járt n rengeteg árival teü üzlelbeji, az egyik éber rend-
őrörszemnek feltűnt az (Utet ubJ"í i^-egajtón ál, hogy ily korai időben, motoszkál va*aki bémi az iWetl^ Azegylk táreátoküldteTanaócaiihoj:\', hogy felkeltse és figyelmeztess*, hogy »kutya r..n a kertböi*. Sikerült is az iiietót egy idősebb1 eönber ase-mélyében eifoghi, akit n kapitányságra kisértek. Ott eirnbndotl/t, hogy tényleg betni\'ent az üzletbe, de nftm vitt ej onnan sMmimit. Miulán Igjiaoh ta inigát, e;engedték a nenrföi«églYjl.
A kapitányság tovább\' nyottnfaz ebben a rejtélyes ügyben. , i ;
Jászfalvi Kálmánnét még készpénzbiztositék ellenében sem engedik szabadlábra
Mint megírtuk, Jászfalvi (Jud)t Ké\'roánnó Teieid-utbai azúlészriö ís-í méretes ügyében védőié, dr. Mező Ignác ügyvéd 1000 pengő készpótíz biztositékoT jánlott fel védence ízjaj büdlálnuheiyezlése végett. { j ,
A tön-ényszék mbst ifoglatkozott n kéieiemmcl és azt ehtta^toít^.Jász-faivinét tehát még készpénzbírtosilék eiienében sem) engedik szabadlábra.
Jászfaiviné a pécsi táblához fel-folyamodott. 1 \'. \' . "\'( , ,
INDIO 3 Ó HA KÉZNÉL VAN
(r) ASPIRIN
y^ky TABLETTA
li a Nőegylet lariangt-eslélye a Központban
Hosszú előkészítés után mia Sst* zajlik "e a tarsang reprezentatív dbsrjfs
eth-pália: a Ke.esztAiy Jótékonj1 Nö-rgylet bagvoinányos estfijj-e a Központ-•./atillában, ametyen mindenki olt less, akinek rsak valamt köze \\«ui a város lielső Őetéltez. Odyaniuik ig»ír-\'kezik a mai estél>- a Központion, liogy erről még bosszú ide\'g fognak a ?eg-kecenvesebb enrVkeklel beszélni. Min* den olökészü\'et megtörténi, bogi\' min-dinkl pompásan éiezxe mogat. Elsőrendű zeiiB, nagyszerű buffe. Tetszéa szerinti öltözet. Az estéry 9 órakor kezdődik a Központ összes földszinti lermen>eii. (:)
Békebeli bál volt a vendéglősök bálja
A békebeli időkre wnWkeztetö csupa melegség, csupa banguMtossig és ke-ddryesség estéHye voít a ^endégl^s<^k, mószárosok és pincének tegnap esli bálja a Korona termeiben. Szé)> és nagyszámú közönség. A város w te bő-társ ;i dal mának reprezenbinsai. Ott lát-tuk ii iparos tábor révéről senat Lajos ipartestületi ekiököt, líárj\' János, Babits bajos és Blzzer István ¦¦/.-!¦.. lályi (Inökőket, a többi szakmák Idfe* VisdUMtt esalödt\'gjaikkoX EttT fogadó-bizoltság élén Györgydeík KároH>-főtitkár, Báflint Ferenc és ifjn Bolt I\'wenrel -- fogadták az érkeiő vendd. geket. A lendezöség minden hötgyn«k egy szép szekfflvet kcd\\«sk»dett Mire a tánc megkezdődött, már minden halj\' el volt fojgbilva. A zenekar rázendített a Jaj, de magas, jaj, de maga«<«.. kezdetű csárdásra és a lentfezö.\'ég tagjaim k nyitásával kezdetét vette a tánc*, a mulatság, űnu^y otyan meleg tótulSu éW porrVpáa bimgtüatu volt, lm)g>- Karno. váj Iwrreg ls íiíogirígyelte. A forró hangulatú mu\'aisag a reggeli záróráig tartott. i>e ki is tettek m gyíkért a rendezőség műiden tagja, fis pompásan mulatott u nagyszámú közönség. Min-dmki meg volt eiégedve. (iyörgydeák Károly főtitkár és Bát\'nt Ferenc, a t)ál rendezői nagyon szép munkát végezlek. Minden elismerés üKeti ríket.
A KEK MADÁR ©
ili VOMI Máznál C»aMr<Sk<SI va«árn«plC. kA«napS,7.
** - I ». vrfrn«pd.«. 11. d. u. 3,8.7, S.kor
Maurice Maatarllnck kfllUménya káp-raxatos asina* éa plaiatlkul filmali I
EAUti RÖZWNn
IÍ4K lebrujt 22
FERENCJűlSiiF
KESERŰVÍZ
Szombat
Alhmdo nflMtwlM«k hItkSsuciMkwo BncUpMt I. amitníá
6.45 Torna HIrék. KöiJ*mények. Hengletnexek, — Utána étrend. ~ 10 Hírek, - u.10 Nttwelköai vbijelző-szűigAiat, — 12 Hanaagwíó. Hiiirauaa, IdőjáráiijeJentés, - 12.40 Hirek. -Idöjel*és, idöjáráajelentés. -14.35 Hirek. - 14.45 Műsorismertetés. - 15 Arfolyarahirek, piaci árak, éieániüwwárak. — 16.45 Időjebsés, Idö-jaráijelentes, hírek. - 17 Hirek Mórák és magyar-orosz avatván, — 19 Hírek. - 21.40 Hírek, idd járásjelentés, hirek eilovák és magyar-oresí nyelven — 23 Hírek német, *)aju, angol és francia nyelven. — 0.0 Hir*k.
BUDAPEST U
1115 Radlóposta. — 17.40 A Radlq Szaionzenckir*. - 18.10 KOzdctenr a Inbe\'rktiWxis eien. A knzvetfifet vezeti Bn\'tlaiszky San d\'or. — 18.40 Hangle. iiirzek. tn.\'JO Knrtby GyonjtV eVi-orlata, — 19.10 Jatnbor LaszSÓ énekd\\
— 20.10 \'Ha az «nber siereimes.. llangjélék. -- 22 tlanglehiezek és Racz lidia eiganyzeiiekarö.
BUDAPEST n.
I6.I5 A Radio Szalouzenakaru. — 1H.4S K. F«dak Ago tu dr. eeoada».
— lo Rospighi:7 ridati fenvAl, szbntu-nikus\'¦kfaUJiinény.-"—\' lii.^0 Mezogazda. f^reiorn. 19.45\'-Takati Oyu\'a ver. seiból ad étó. _ 20 Hlr*k. - 20.20 IWaa-liaj-fuagj\'üttes. — 21\' Szómkortató harj$em»i*k.
IpHih\'.....
ty ¦ h-j ¦ n wHemfy****\' i
.ebl$wtetó
Ejiy szeri közlés (2 sor) fi , dija 90 fillér.
Pebniár 21 :
Keresztény Jótékony Nőegylet tánc-
fieájá- a Centrftlbna.
Zrínyi Miklós Nngykuiizsnl Torna
i-\'gylet táncestébe az Iparoskörben. PcbnUr 231
\'^Féí 6 órakor Ijpeátis a városházán (Szász Béla: Erdély). Az Iparoskór farsangi n»gv tanomul at saga. Harcias 2 :
- Fél 6 órnkur liceátis n városhazán (Barla\'-István: A 150 éves Bzluészet). il.ii.-hn » :
" \' Fél 6-kor: 5 helyi «cerio irodalmi délutánja a vároiháeán,
ZMNTE disztomíja déjutbi 4 és este 8 órakor ua IparoSkrtrben.
— Naptár: Február 22, szombat, Rom. kat. Péter széki. Protestáua Gerwoa [$rael. Babát bó 25, — Február 33. va sáraap. Rom. kat. Farsang vas. Pro* tWtans\' Alfréd". Itt. Sébát hó\'26.
légmentes a Dona:-gpad ai-ár
A Du»a jnngyarorszás! szakaszáról inéra teljesen elvonult » jeg. A hajózás oinnden szfttov^i.W^bnJttit. Az. á^radás visszHvonuloböu y«n, de ßajn és Kalocsa környékén még1 su" jyos a helyaűt. A honvédség1 kirendelt osapaiai a köíiörökkel tervszC-*
riten, dolgóaiak. &i cucArt.terDletek lakosságát lepülögépekröl élefcnteak". Heiyenkir\\t a^P puszUilás nyoma. Nagykörösön például 580 ház dúlt óSsze. I [ j I, I \' I * ; \' I j
A Tiszán is Irrtsgrwulult « #égtprinBz, de a vuáüáfc tinfeg magas.\' , \'
Kalocsán minden embert a gátakra rendeltek
lazította és.felá^lntira.a.nviulg\'átat, a kormánybiztos íejratot(rintézett Kalocsa p^lgár^sjeréhez, .l»gy roin-den embert vezényeljen\'a gálákra, mert ax utat miudea. körülmények közäti.tnrtajii\'keil. . \' ; ,\'
¦ Budapest, február 22 Az ánvlzyéde.\'kni kormánybiztosság jelentése szerint a kalocsa-foktől ulat nyúlgátakkal védik és blinden körftlniényCk között turtiní ökarják,
Miután \'nzonbim éj»k^es^hcgr;
Váratlannl Sing&pareba szállították az áigilAoak szánt gOO amerikai bombázót
4 10 aipon belül döntő események várhatók
i 1 Osdkiíó, februúr 22 Aiok ¦> jeleli, t^iifeljewtaí Ansr llát megscjjilö javaslat -tnrft*lfoi< fllalt a SíCjiőtusok k&ptnk;\' ilyolcs»>-i»s többséjTfaeii ° Roosevell-fé\'e fa-v»stot elwlését WwcleUk\'.
, Wshüitf\'hM, február 22 A Ssöiátus külpoUIIItfii Wrottsígá-jyik elnöke, Georfcji\' s*nátor nyi\'^ ko7*tt és ki;e:ciitctie, hogy anje&íyő-zödésa srt\'rint Nöniciország rövidesen ínegkezdi Ji:^ tőni^rjit. Anft-li<V ellen. Tíz napon bel.úl óWási e*-anényfik várhatok. AngÜT el ,Jehet kéizah* míndeji niey^petésro. Anr3\' nkánnk síz a feiodtita, ~ Diündutt:; végül •- hogy niiaél el«W» biztosítsa Angliát segILségéről. ; ,
I Nevvyork, iebmár 22 Azt 0 2 00 rtnerikal bbmbézó gé. pet, anKlyct eredetileg AiHiiiánnk szállítottak, váratlanul »z uWsA pü-inn-itban Sin#ipiircbu irányítottak.
Csak 1942 ben...
; ,IiS(C*bn„iebruái- 22 Az angol sznkwen^zctak vezetöj* most érkezptt meg Attvírtkábol, "hol
az íijigliál s^gítségirviljtássaj kapcso-
latbw szeriéit szf»ielyesvrap««:{». latokat, i ,\' \', (\' ¦ I | I i | Kije:ci)tcití>, hogy "z rtijjerikai segítség a uVíikorlBlbí^i Sisak szepíemt-fe- telé kezd él^zhetövé.yáinl,.valójában azonban, csak 1912 . tayAsftíra tehet számítani\' komoly, Btnwikai segítségre. ( ; | i ii
wyí<pp\'t «d<iis^M»»
^.NSnyorlt, njbruár 22
Az amerikai hadiipar, illetve n konnany eddig "SB37 WpilloSépct szállított külföldre. A szálUttnany értéke 312 millió dollár.\' Ez igy oszlik meg: Angr.a ^1pott 135 millió értékben, Fronciiország 75, Kanada 84, Ausztrália 16 millió dollár értékben, Kína 11, Hollandia 6, Délafrika I és TörökoiMág 2 íirilüó dollár értékben: ;"\'¦ "¦, i\'l (\' | | ,\'
A tuberkulózis elleni kifcdeJeni peté-nek.nagykanizsai „ewadáSTSproxata
A tuberkulózis elleni küzdelem) lé-"yegél, Jelentősegét és a kílzdeióritl várható eredményét a \'inberkutózis Elleni Hétén a hatósági orvosok NagyfcmiísánÍH eib^á^kbbn Ismerte tik. Mhilán egyctérreeS \'nemzeti ér-dek, hogy a tuberkulózis elleni küz-deiemi ni inéi eredményesebb legyen, kivánatoa, hogy a nagyközöiisógimi-nél nagyobb • számban vegyen részt «z előadásokon.
A már lezajlott eladásokba kivül inVég a következő előadások lesznek :
22-én, szombaton : \'
^ébjtán ti Árakor ; dr. tíj^ 7#\\-táit aitjadátH a. polgári fkjiskn^ában.
23-án, vasárnap :
délután \'i órakor ; drvQC«*o\\ Mlp tíaiy \'előadása e v;\\msháza" nagytér, nmében- \' ^. , . :"\\ . | l
A MANSZ ?8 a TüdÖbeteg-gondozó
egyesület lagjfiit eajtnu is $ltavoin(, hogy a \\-nSártmp jéaitán 1 órakor tartandó eu^|ápk>n " városházán ingnél nagyobb számban jelenjenek kpeg. Dr: Krátky Istyánaé. ,
Idegfe»ai»Ö»i» ia((«lma« bilnUayi dráma ¦
Az ÜLPÖZÖTT
(¦•va ax alvilágban ti*m"1iijji Lebilincselő, szép Játék I Fordulatos j^ekmény ! Főszerepekben : John Qarfinld és a gyflnyörll Ann Sheridan
fiiOnaisQk kOzitspokon 3,7,9, vaíir-és 0nnepnapoÉo:i3,a>71eikor!
Aprított
¦fiijfa éi,síén
kpphatd
t^nacs^latéafin
tűzifa- éa szénkeraakedánél. Rózaa-utoa 31/a.
¦ ¦!íi¦„ trimm ,\'uiwt naavf ¦—
fflréi kell lemoMaoi az anszlrállabnak?
Sidíiey, febnuér n Ausztrália kénytelen % 4jeyitelt a legnagyobb űnértékig korlátozni. A kereskedeJsní JBÍJU>rter kijelmiese si*rintJezentúl sok olyan áruról keh íemiondani az öusiztrálioknak^ amely .eddjg.te^rn^zcte^-vnat. J«y.ft |övő-béa t% v*>y«tt->.«í-»p#» be-
bjjzatila. teljesen ..sLt^ketelni-Jfog\'i
, F*fflpfl(í F^qcbjoci^ban
i, ¦ Ylcby^ttruár 22 A meg,nem szállt Francioorszüg. ben a MjTifci.a .gyttpot\'\'i!eijesei} eL tünj. Mfl"" 03Wk fjfc^pöket gyjyjaitak rnindentit\'t. f \\ ,
Zalai (anagykereskeédk
A ^erf^iJfiJeoi: ós k^l^déjiigyi miniszter a .z-,ii^JaojftMwi körzetbe tfizihiii-iy.ykviv^ke^iBílí.\' fi. löf.te ki z\'aít-e^Crsze^én Vizsj- Js^vánnőt, a Nemzeti HiWntézef Rt.\' ztW^örszegi fiókját, Láng" Nándort lljw*- Rá], mánt; Nafjykmizsán It^Ja^nai Jánosi, dr. Boda Károlyt, Kolfter Jánost Ná-metb Józsefei, y^tóz .S(xrieí Sándqrt és Tí1m>U Lajost; Bév\'fúVipon\' B;traijas (\'¦yórgyót; Keszthelyén\' vitéx\' Bujdosó Islvánt és Varga Józse[ett, 2aJAsaPnt. mibályoii (íáSosi LásdÓtj TapoleAu Neméin I.\'ajosnöt*; ííoinárváivsWi^ Sza-luesek Sándoit, /aJáj^oajitgroton « Za-laszcuigról és Vi<lákc JíUeí^zó>elke-zelet.\'
KészQlödik a ZMMTE
A ZMNTE késifúodik a tavaszi idényre, ezért egj«j|en vAaárnapót n*(rt hagy kili,Vasániftp ,dűlután. as ifjúsági liajnok , Atlííu lesz. U , jie4,vi, i^l^tuiik eTtepfeíe. \'A inérkíízé-st bur^tságo? ke-rel<M \'batuJ "tartják meg,\' belépődíj nfflkftl\'. • ¦
A III. sakk-bajnoki forduló
Vasárnap,..^uián,,Jstai!ét ^étíckeü játszmák lesznek a bajnokság döntő-jebén. A" yekásy--:fcáazK\'\' mefkózt* ígérkezik nagynak, inTg a \'Baip—K. Nag>\' mérkőzés , .szintén erős , ,Tesz| ugyanrkkor Szekaűja Tóth efifien ját>iik, míg Fábos—N«neth I. etfca, Slolczer N\'ádassy ellen, Gáspár .pedig\'-\'¦KaVer-
laan^,^i^,ígi¦ek^.B^iwéai\'ktSí^ A,,m4wdfl«tábj(ban Jicwt(PWgyi--Lí-
dilh, Szlulíod.ar-Savjfts, Sa"^a--$íabó, J\'.ftgnw^íWujBth II., iitem-SW H Németh III.-Tarodi játszmák következnek.
Hotel ® diMf 6 m
VIII., Caakaaay-a. 14. U%%x$\\\\ axhiMuúl Csilidl BJUltlods a váro« aiivéoen.
,941. február 22
ÉRTESÍTÉS!
iu V» HMDWWfak a nagyérdemu ka-ttaim U»f!í 1 etttl, ertwiteei. hogy JmS"Sa>MSM^if .folytan az Idei
összes cigánybálok
folyó hó 25-én, húshagyó,kedden , 9óraikMdetteU.i(ACYA*WJiALY iftdéglSbtm, lesz meglartva.
l\\ ^wkw»U»*l pigá^^ÍK^k.
~,(A Szent Vince Szeretet egyesület)
.,lag!ai. xészére.. IlOxurvazó ,, .sardától N\'igyWijt <í!. I vasárnapjáig i kórházi kápolnaiján Mkigyakorlatot íeudez. A Mkigyukoiüitot P. Kovács //jHlzi la. zarista atya, » Saaretet Kg.esiYWl or-szágosvtitkárn^«ttctl. A Wkigy.tfeirtai programja: Hamvazószerdán este fűt 6 órakor,.szentbeszéd é*.litánia, Csütörtöktől szonibalig.minden pap icígd! fél 9-kor sz*?j.inilso, uláiui szentbe ;zéd, délután 5 órakor k>\'«\'szhiti ájtatosság, utána • szentbeszéd éi üitánki. A\'agyirfsjt vlső vtifcániipján ne-f^o; fl ómkor ízo it-
,,u«sa és.köső*. W9ent#dozá,sl, A^egycsü. Mí4ttarPkoii k\'V\'iV az, ór^eyíŐtfcKkat).
. iikus Jiiyckot is s*o,«i.etut\\,.mogl)ivja a
\\VlClÖSég. (;)
- (Halálozás)
. yjlé^.ff^t^d^.Hegjeisy.Iiásrió, So-eiogyyánnygye. volt főispánja karádi birJMkáji ,m,cghalt,, Hip^ór-en .«Crzett salyos,Iwlegsése.ftkozt; JWfcyklt.
- (Uj poktaügynökséc Zalában)
A m. klr. posta\' a zojasrenttfrót\' járásban tekvö Tekenye küz*#gt>en ieb-rulr \'H-toi nj j>.isUiút4\\-!i(tksó,.;í-t nyitott meg.
- WÉP gyölielem. T,flrJ*n)
Jártén ..MwtuJttás vtH dr. .rorjnlos
ijMó. fö«^ibbVí...«s}iökJcws meíwA,
A .n&jKS luigyküz^égnok, njo«!>an vá-feszlott liz t.i,\\íjárója nűnd konnánvhu,
MSP érzehmi férliii.
Toka/i a*xnmdre 3. színpadon a Váwü.SzjtnWton-
-.(Ajándékok * Múzeumnak)
A n^k>ait.,s>)bAttOZÍ Kázoíy .értékes b;uikj^g>-üj[*jnényét ajáluiékorta a városi muzeiunnak, nzenkivül a Si-..kátpr utcai. tjÜíéu. 0\\ érték»i török, koti, edények "é|iány jyfldányát. M*|g-nnlitjük I\'arkis l>iránt V„ gimnazista fczép néprajzi ajándékát, egy a-utási koszorú kaftászos faragásokká.^ ugjon-csak- Qfrnbe.k -Károly nyomdász régi {XVIII. század) ritka-magyar folo bil.liu.ajiViidékát.
- (Zalai kis hírek)
Csáfordon a zöldkeraaz». egésqs\'ég-v^i\'-bui s*wlg:VL,t kajaaWban 92 aacgény UkoWsgwí«uek étktartetését kezdték meg. _ Lctnibea-elfogták « betekkdJ ezalatt CsJOpsTföi eltűnt íöés , j.Wr 13 éves fiut. — nucsus236ntlászJió kóz-»>ég 1500 négyszögöl LngaUuit vett 3500 pengiöért. — Kisgörbö ós Résznek 0. K. H. kölcsönt vesznek ty- tcuyészá#a.-tok beszerzésére. — Orosztony köz»ég 500 pengővel támogatja a róm. kát. iskolát. — uj határozathozatalra uL* sltotta a vármegye Lickóvadajnos kőz-Kég«M«-inert csak 3200 pengőt szíva-zott meg a Jetenteottlion építésére, holott az 6000 oe»g«b* kerül.
~ (Összemarta a megvadult kan)
a Simongát közaéghex tartozó uj-PUsztán Balog János uradaStri kanászt. K s^i«uosóuaa fnnber — akinek comb/ l^ól egy nagy darab hust is kiszakV-Jott a kan — a súlyos vérveszteségtől1: jaWana*tO|a- áBajwtban-kenát kórházba. á*»pot« sirtj mi. láaiaaaiM étetve-zé5)-cs.
ZALAI KÖZLÖNY
Több helyen egyszerre indul meg majd a tavaszi nagy német támadás Anglia ellen
„Anglia azt sem tudja majd, hol védekcnen"
Zürich, február 22 A zürichi lapok hossfiisan foglalkoznak, a német sajtó tegnapi cikkeive], amelyben Berlin haditerveivel és számításairól imik. Kiemelik a tavaszi nagy támadással kapcso!a\'bun azt a nagy bizakodó hangulatot, a moly Németországban tapasztalható. Berlin biztos a gyöze\'eml>en és tudják, hogy az eresebb ütemű tengeralattjáró és repülőtámadás egyenlő az angol Szigetország halálos elzárásával. A píirtraszálbJbt hót fokozott mfertékü záriul és foko\'
Ujabb súlyos támadás érte az éjszaka a BrlstoU csatorna kikötőit
zott repülőtevékenység késziti elő. Ugyanekkor azonban a Földközi tengeren is nieglnditjM Néniotoi\'száK akciót. Afrikábui máris m-gábl az angol előrenyomulás. Különben fis Németországnak annyi.támadási pont ÓH rendelkezésérc, hogy Anglia özt Séro) tudja majd, hol védekezzen.
Hogy mikor ksrul sbr a német támadásra, p^>ntosan teém Uidniy de bizonyos, hogy rövirjfejejiv mert ¦ Né-metország.még az .-m*rikal segítség előtt akarja térdiekényszeriteni Angf hát t t I
Berlin, február 22 A német harci repülök uj\'»b!> súlyos támadási intéztek az angol főváros, valamint kfllflnöaen Swfcnsea kdkötöfa és.a Bristol csatorna többi katonai pontja eiiCn.
Lt>ndon, február 22 Az éjszakp az ellenséges gépek 3
órán át támadták o Bristol csatorna több kikötőjét Á bombázás nyomán Sok heiyCn keletkezett tüz. Dél- és Kex\'tnngiia egyéb részeiből, valamint Londonból és környékéről í« je:editettk bomibázásokat. A kár itt ís jelentős, de az áldozatok wrVma kevés. : ¦ ! • !
A francia kormány átalakításáról tárgyal a vichyi minisztertanács
¦ Vichy, február 22
A kormány minisztertanácsot tiltott, amelyen r) francia kormány át-"Jflldtásánűk kópdésa vitatták meg.
Beavatottak ériesülése száriul oz ót szen-czett korinányban Darian to-vábíira js \\-ezeto szerepet jíttsaíina
L»val hazahjvásárói nemi esett szó a tárgyalásokon. A pénzügyminiszter a gizdasági ügyekben vezető szerepet kapni, jelenleg is már ő a gazdasági é.et icgföbl) irányitója.
A mmisztertanács a konmípyátűta-kitáson kívül a távolkeleti helyzetet is megvitatbt. j. j ; ¦ i i j I j ,
fyüjtse. a .papírhulladékot I
^fm^i^p^^i^t] Sch/ess Testvérek cég
Eden Ankarába is ellátogat
.Be;grád, február 22 A lapok közei keleti érlesü\'ésel szerint Ed?n Kairóból tárgy ilásai bjöfe-jezéa; után Ankarábti is ellátogat. A belgrádi sajtó Edén közctkeleti
útját stmtégiil \'jelentőségűnek mondja. Számításba ken azonban venni, hogy Edegi fn|^{ a tönök-boí-ár jir-gncm támadási egyennif iny meg kötése ciött indult el uljáiy.
Bulgária revíziós Igénye
; Szófia, február 22 i A Zora című np azt irja, hogy a török-bolgár egyezmény nem érinti Bulgária területi revíziós igényeit Amikor Törökország megkapti az aiexandretli Szandzsákot, Bulgáriáéi
ismerte Törökország igényének jogosságát. Mo^tj.amikor Bulgária kijáratot követel az Égei tengerre, remélhetőleg Törökország ugyanilyen magatartást tanúsít Bulgáriával szem ben. ; | . j | , : |;
Száraz tűzifa, apróbb darabos fekete szán és kilazapolt szén Vécsey-utca 6. szám alatti fatelepen
Dr. Boda Károly Bor- és Faértékesitó cégnél
jőiiili]fi3é(!ii fehir ás vSrAs 6- 4* ujborok (ötven literen felül f gyaszlóknak 1») vendéglőink és italmérök részére Csengery-Ul 56. számú burkctcskcdfsben
. állandóan kapható.
ARANYAT,
EZÜSTÖT
k\':íHiaKaialib árban vcsrönk.
vékAsy testvímek
¦Ha» ¦ felejtünk!
I
. t pazegás András Volt «r.
I (Jli.li. H I délyi 32. né;»íetk)t»Ö g.a-
I-¦-\' logezrél e^yik ifen\'i-Ték
sznknsrv.-zelő-e o\'wn a hápon a,buko-vínái gadoliw.atiéj- \\flvott*.W|roaiiik alatt te^jCueri oV>ii^->\'-:i belyzotlwn. ziv\'ndösszc csak 4 l\'őnyi járöia-éléu, pontosan cóTzott és igou\'hatás >s tűzze-lí, fÖLszázadnyi kozákot órákon át tirtóz-tatoll fel, Eíze\' me^:ikadáiy<w;t.i, hogy az oroszok saját c^pa-la-ijik <l- »v.gk<\'i/«. litsék és azok harcál>a uvutkozsviak. Fazekas szakaszvozk^ tollát csak- nnélíó jutalmát k:i|iUi, mii-.ir maroknyi járőre élén leljesitett kiválóan bátor és eredményes magatartásáért a Mázsált vitézségi éremmel téntotték- kl.
Ma esté ZMNTE-ióncestély az Iparoakörben
Aki jól iik írja ettöUen1 a» utolsó fnrsmgi nahpjait, az szombaton este u órakor felnéz az Ifftroskörbe KttiinÖ zene, nagyszerű hangutkH ós jő társaság várja a szórakozni ¦ vág>-ót. Jöjjön et a ZMNTE S(»rtbáljára, ¦ anri ax id.-i szezon JegsikeniHebb báljának-.. Ígérkezik. _\' (:)
— (Ismét lehetaósperecet álltul)
A hivitalos :\\\\> kÖrAésc-uertnt ko. nyérUszli>ő-;. isinél lelwl i«rec«t sülni hatósági ingciély m<űjett. Érté" ázott* b:Ui csak azok a sfilőlpurosok Jog>-Balták, akik már 1910 decembe.- llVlka eíUítt is foglalkoztak sósperec sütősévin.
Tokaji aaiara<: jegyekelőjegyezne-toka Zalai Ködény kiadóhivatalában.
~ (Meggyilkolta UJizülOttjét a fogházi cellában egy rabnő)
Még januárban őnzeibo sette a csendőrség I\'ódór Margit botraileányt, akit a kaposvári lörs-ény&zélt fogházának egyik ceSdjában Iidvéztek el. I\'ődör Margit, mint most" kiderült; két- Itétu^eSetttl, tm«Sknt, ihogy-\'bárka Is észrevette vofcia, gj-enmelltrek \'tldott ékitot a fogluSzi ocSlában, dc uo-hogy kitudódjon S dok« az újszülöttet Szon-n.ii megfojtottla 9a1 .\'ZtOmauákjábe ett-rejtette. Miulán niegát^pilolták, -hogy az újszülött d-v^\' .sz(í«U;lt, Pödör Margit eVen gj-crmekrflés büntetic dinén is luegiuduH az dljárás.
VÓ<éB*IC9Ó
-3tX a Darmol. Bevihltj ottrHfgér. Nincs vale biBtASJtMSMzes. iz-- .Wlzö\'haihshé -
— (Megverte az utkaparÓt)
Horváth Bytáa 19 IfMl "Wávavsüi Ifgény a múlt év rtlrtoberéb»n\' ttotlal véresre \\«rte -Knlder \\ Hareno utkaparÓt, mert az nem akarta őt oz utjavL tási munkálatoknúX <Akalmazni. Az ut-kaparó négy hétig volt orvosi kezeüía alatt. A törvényszék Horváthot súlyos testisértésérl jogerősen 6 heti fogházra itéüe.
— Jól ttot mlsdMMl
keres balkáni kormányokhoz oa angol diplomáciai kar —-Írja a [>rótk»le e l»eti szánjában. A népszerű vietíap mindenött kapható.
Uőztardö nyitva reggel 0 órától aaea *• éráig héttő, w-urda, péntek délután éa kedden egé**\' aap uökuisKJ,
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
BALM aWZLÖ««
.1941. február 22
— ZUaby LaJo4 repaye • HlB-bat.
A Hiü m\'fisl m.t^-Vüt uj száma kezdi közölni Zilahy fajos Csöndes ékt« cimfl kis regényét. A komotly értékű hetilap ebben nz uj számában Móricz Zsigmondtól, Fekete Istvántófí és Asztalos Istvántól hot no vállig Hunyady Sándor heti krónikát nd, Németh László a hót színházi eseményeiről számol be, Aibnássy László Ede iMagyar sivatagkutató a líbiai RÍvatagban« elmen irt érdekes cikket,
—k Tavaszi Vebátalnk
maidegyike za»Oiendii budapesti mii-helyben\' készül. Modell kabátokat a kosai jövőben kirakatunkban fogunk bemutatni. Schütz áruház, (:)
— >Nna a Vta, — a niv ai nr !"
— mondja a Film—Szinliáz— Ijxida-lomJ c heti szamának veiető cikke a pusztító árvizzol kapcsoltban. Hatalmas szlnliázi levât fogpilkozik a Vígszínház, az Andrássy Szuiház és a Fővárosi Oj>erettszm.báz bemutu tóival, negyedszáz pompás kép kíséreteién. Képes riportok mutatják be .a Nobel-díjas Sztntgyörgyi professzor növendékeinek Sbakespeare elViadását, Páger Antalék kislányának c2sd koratavaszi sétáját, a fnrsapg akbiális eseményeit, további érdekes cikkek, riportok, remek képek, versek 6s tréfák egészítve kl a kitűnő számot, amelynek ára csuk 40 filter.
Ktmttiny Tisztviselőnők adják elő a Tokaji aëxttt mdre 3-án.
Faeladási versenytárgyalási hirdetmény.
A Sélley leányatüapltvány tulajdonában levő > Zala vármegye, Cicise koziés határában, Oelse máv. vasútállomástól mintegy 5 km-nyire elterülő uradalmi erdőben, mintegy 14-5 kat. holdon tOvön álló. tarvágás utján kihasználandó, az alapítvány által kötelezettség nélkül mintegy 679 drb. mintegy 1162 m\'-re becsOlt tólgy Összes-Iának, továbbá mintegy 907 drb mintegy 1645 m\'-re becsliI cser Osszes-fának, továbbá mintegy 124 drb mintegy 205 m\'-re becsalt bükk Osszes-fának, végül mintegy 883 drb mintegy 189 m\'-re becsült gyertyán Összes fának eladása Iránt Budapesten a m. klr. vallás- és kOzostatásdgyi minisztérium VIII. 2. ügyosztályának Budapest, V., Bá-thory-utca 12., III., 20. sz. alatti helyiségében 1941. évi március hó 3-án délelőtt 11 órakor nyilvános, zárt ajánlatit, Írásbeli versenytárgyalás tartatul
A felsorolt faállomány tekintélyei restében nagyméretű első-rendQ fflrétztnyag előállítására alkat eh L5.
Versenytárgyalási és eladási feltételek kaphatók a fent emiitett hivatalban, valamint a helyszínen és Major Lajos Intézónél (lakik : Tófej, Zalavármegye.)
Budapest, 1941. évi febr. hóban.
Vallás- és közoktatásügyi i» mlnlaztéilum.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5347/194L
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok:
tlntltóvágásból kikerült 136 halom keyerl tűzifát 1\'— halmos tételekben.
Feltételek: azonnali kési pénzfizetés, elszállítási határidő folyó év március hó vége, azon időn tul a város fenntartja magénak a szabad rendelkezett jogot.
Árverés Ideje és helye; 1941. február hó 27-én, csMOrtOkOn a városi alsónylresl erdőben.
Találkozás: reggel 9 órakor a városi alsónylresl erdőöli laknál.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági biva\'at ad, inig az árverezendő tárgyak tesztelés jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető: a városi kiadóhivatalban, a kiskani-zsai városházi ügyeletnél, továbbá a lárgyak is az ilíelékes védkerflleti erdcőrnél.
Nagykanizsa, 1941. február 20. na Polgármester.
f1li!ejk9
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési fúrása
vastagh Nagykanizsa.
idö-Jósiat
Élénk áazakl szál, változó felhőzet, tőbb helyan mén havaseső, »0, a hegyekben havazás, a hő-mirsáklet alig változik.
A Meteorológiai Intését oagykantsul aiBgline\'O\'AUomáM jelenti 1
BSmérteUet t«im»l> «"t. B ómkoi I e:i ma Wf í«l+0 4, délb.o + 3-2.
4716/1941.
Tárgy: Kaszáló bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A Vécsey-utca déli oldalán a temetőtől kb. a slrandfürdőig húzódó 2—3 méter széles 163 négyazögOl-nyl gyepen utsáv és a Vécsey-utcal árokpartok 1941. évi kasiálását bérbeadóm. Az átvetés február hó 25-én d. e. 10 órakor a helyszínen tesz. Találkozás a temető nyugati kapujánál lesz.
Nagykanizsa, 1941. február 19. sis Polgármester.
Rozsdamentes és alpacca evőesxköxök
vafc.ôkb.n MÁJON TESTVÉRÜK
Pom». m»«»ig«i*» 1 szaküzletében. oio»« «r.n
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
143/Ké. 1941.
Tiigy: Lóhere vetfimag igényiét..
hardefirniny..
A hónap elején már közhírré tettem, hogy f. hó 25 ikétöl kezdődő-leg a lóhere velőmag is zár alá vétetik, ami azt jelenti, hogy a kész-letlulajdonosok csak a hatóság engedélyével rendelkezhetnek készleteikkel, a szállításhoz pedig szállítási igazolvány kell.
Nyomatékosan figyelmeztetem a gazdakOzőnségel, hogy lóhere vetőmag szükségletűket f. hó 24-én, hétfőn estig az üzletekben vásárolják meg, mert eddig az Időig szabadon lehet a lóhere vetőmagot adni és venni. Akt pedig lóhcta vetőmag szükségletét a zár alá helyezésig, vagyis 25-én reggelig nem ludná be szerezni, legkésőbb f. hó 28-án, pénteken, estig Jelentse be Igényét a városi közellátási hivatalnál, Hunyadiutca 16. sz. alatt, mert a Növénytermelési hivatal kizárólag ezen Igénybejelentés alapján fogja a lóhere vetőmagot kiutalni és a siállitási igazolványt kiállítani.
Azoknak a gazdáknak is be kell jelenteniük most is a lóhere vetőmag Igényüké\', akik a mull héten a lucerna velőmag Igényléssel egyullai lóhere vetőmag Igényüket is bejelen-
tetlek, meri a lucerna és a lóhere velőmag kiutalása előrelálhatólag kü-lőn-küion fog lőrlénnL
Nagykanizsa, 1941. február 2!. iái Polgármester.
4712/1941.
Tárgy: Azarzénpornü való gyll-műlcapermctcíéa eltilláM.
Hirdetmény.
Tudomásomra jutott, hogy egyes gazdák a gyümölcsfák virágzata Idején li használnak arzénes port per-mttezégre, jóllehet a vlrágnyllastól a szlromhulfásig történő arzénét permetezés 1 menüsekben nagy kárt okoz. Közhírré terzem, hogy az arzénnel vnló permetezés a virágzás Idején tilos is 48100/1932. F. M. sz. rendelet alapján elzárással bdntetendö kihágást kép!z.
Nagykanizia, 1941. február 18.
sis Polgármester.
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
un megbízható ésolosó.
Cmagcn-y-at 14.
BRISTOL SZÁLLODA
hupest,
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyaa szoba 6 P-tŐI, két ágyas szoba mér 12 P-Ml. Kitűnő étterem é« kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai KttxIOny előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával 50 Vb Ued-vvzményben rétncaUlaek.
Homaa miniszter Belgrádban
1 i Böitfr&l, febknúi\' 2a Móan°n Eá\'int kultuszminiszter\'to-nap Szófiából jlövet két napoS hivatalos látogatásra Belgfádb" ^rkDzcil; A pályaudvaron ünnepélyesen f0^
Hámon Bálint mn délelőtt Ifttogtr tásákal tett, mhjjd az Avaia hcgyet, nregkoszomzta a hősök emlékművét Utána a tisztedére rendezetjt ebede^ vett részt. i
Rövid táviratok
ROMA sajtója nyugodtba jtélime^ a heiy?etet. HangSulyoz^ák, hogy a tégely győze\'mc bSzlos. 01«sa>r-szagnak ugyan kemény próbát kell kiállnia Afrikábfui, d« az eredmény máris mutntkozik; Megiiliitotiák az angol előrenyomlilást. A végső és döntő caapás nwjd ezUlán kovelke-zik és nem kétíaéjgew, hogy azt ki kopja. , , , ,
GÖRING vezéi-táborngy, a i imda;-iui légierők pimmcsnoka megtekin* tette n MeSserschmSledt mQvCkel és a legnagyobb elismerését fejezte v\\ » i*piílögépgyár leljeaitsn&iye felett
SZÉKELY ip^\'rt«égénjok érkeztek Egerbe, Kecskemétre és Budapestre, hogy olyan iparokat sajátitsarak el omeiyct n székely vidékeken nnu tehet kiU\'nubii.
A KUKORICÁS-KENYÉR kn.eit.zó bevezetését az egész országban egy* sége.sen március 10-ére halasztotta K kormány, hogy mindenütt megfelelő mennyiségű, kukoricaliszt álljon iei idei kezesre.
BIRÖ-Brüll Pál nagyszabású va. lutaperében tovább folytatlak a tanúkihallgatásokat. , i
BUKARESTBEN tegnap megkezdték ti Cíirlton-paiobi épiUStotek bűnperét. A fŐváitToltnk Cantacusino építész mérnők és u Schíiuhl ópilési -yafiMkozók. A rombadött piiaote 140 hnkálos átdo-zatának 114 hozzátartozója niWgiiu-vádlóként szcioj.c(L
BULGÁRIÁBAN - mint ismétdR rá-fulut mondja, nincsenek német csapolok és nem is építenek a némot tilá-ajok j>onton hidaláxt a Dunáp.
JAPÁN sajtója hangoztatja a láv.J-koleti htfóiottoL kaposobitbaat, lioj(y Japán l>ékét ükar, csak Angin él Amerika akarja megzavarni a Iával-kilcti uj iénd kialakniWsát
CHURCHILL engol nuníszttttfnók pénteken nz tgycs tuigut ejitMMntkkija. kel tekintette in*g vidéki szenVteutja alkirltnávat.
BUDAPESTEN az íigyészség v.dnla-dcieklivjei gyakr?n végigrazziázziilj « várost, hogy az igen Öbrakapott tag-kereskedelmi forgatomnak véget senok, Minden razzia jelentős eredménnyel jár.
A 36-OS BIZOTTSÁG dfogadbi f nem keresztény alksiftnazottak végkio-1 égi lésé röí szóíó rendeietet,, Ottfyvf* ériélniében minden fcav«Ú végkietí\'gllési vagy nyugdíj tÖbbSetat vissza kei fizelnl.
ŰUM1
írt et i^^cvWo^jAjaöíÍ I
0363
1941, február 22
Nagykanizsa mcsyéi\' város polgármesterétől.
4827/1941.
Tírgy: Tflzéríégl éleilövéuzet.
Hirdetmény.
A helybeli bonvéd tüzérosztály el-ntótélyat tolyé hő 28-27-én és esetleg Maii. naponta Q órától 16 óráig tüzérrel élwlövéeaetet tartanak a Bagola-gino, Fakosi-puszta, Sand. Pogány-awitpétfir, Nagymagasd .puszta közötti terfllelen.
ij\'BsWŐ alatt a lőtérre belépni tl-iM Akt a tilalmi Időben a lőtéren tar-tátkodlt az a polgári közigazgatási hstííáe ¦ Illetékességébe tartozó klhá-ítiit követ el és elzárással vagy pénzbüntetéssel aujtható.
b) A. lőgyakorlatok Ideje alatt a lőtér terUletén át a Nagy kan Izaa-kaposvári uutóbuaxvállalat menetrendszerű autóbusza közlekedik a Nagykanizsa— Iharosherónyl törvényhatósági útnak a lőtéren át vezető szakaszán
cl Fenti útszakasz lezárására a pa-rsnorooknág
1. a 209. mngaaaágl ponthoz (Bagola-Fanc déli kijáratától 800 m-re északkeletre) éa
2. a 197-ea kereszthez nVagymagaad-puszlátöl 400 m-re keletre) katonai érőket állit éa velük piros-fehér BzlnÜ zászlókat tüzet kt a lövészet napjain. Amíg ezen zászlókat be nem vonják, addig a lőtér területére nem Bzabad betépni.
d) A lőtér körül katonai biztonsági érék fognak állani, utasításaiknak mindenki eleget tenni tartozik.
A biztonsági Őrök a lötórícló Igyekvő némelyeket, kocsikat éa Jármüveket feltartóztatni kötelesek éa a lőtérre való belépésüket megtiltják.
Amennyiben egyes személyek gya-lofr. Jármüvei vagy állattal az Örök felállítási lieiyét megkerülve a lőtér területére belépnek, uay az ebből eredő esetleges balesetekért a bonvéd kincstár semmiféle felelősséget nem vállal.
A kAtonai őrökkel szemben ellenszegülőket az őrök Igazoltatni kötelesek.
Az ellenszegülők ellen bírósági eljárás Indul meg: .
A lőtér határa körül távbeszélő drót lera klfektalve. A vezetéket megrongálni tilost
e) A lőtéren található fel nem robbant lövedékeket vagy lövedékrészeket érinteni veszélyét. Kincstári tulajdoni a lőtérről elvinni nem szabad. Az ez ellen vétőket baleset bekövetkezése ewtfn büntetőjogi Tetelósséir éa kártérítési kötelezettség terhelt. A földön fekvő ftl nem robbant lövedéket a megtaláló ágakkal vegye -körül és jelöl/e meg Jól a helyet,.mert ha ezt a 9. tüzérosztály parancsnokságának bejelenti, ezért lövedé-ktnként I P 50 fillér jutalomban részesül.
D A kincstár a lövő csapat áltat okO\' w" kárt a kártazeavedő bevonásával bizottsági megállapítás után megtéríti; a kár bejelentésének helye; Nagykanizsa, tüzérosztály parancsnokság. Ideje: március 3-án délig.
k) A lőtér területén belüt levő épületek khlritendők. Allatok, baromfiak elvitele nem szükséges.
Nagykanizsa, 1941. február 18. w Polgármester.
Háztulajdonosok 11 figyelmébe • •
A m. klr. bolügymlnlBzter folyó évi február hó í-án életbelépőit 380.000/1041. 11, M. öz. rendelete
katalax mindem háx-tulajdonosta hogy
Lakónyilvántartó Könyvet vezessen
Kapható a
Zalai Közlöny
kiadóhivatalában és á
Horváth fele BjiigMUae
EALAl gőZtONVi
A hid építése belolozéa elStt 411. (Foto R. D. V.)
Continental írógépek
képviselete és lerakatta
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyaséinak
A (óváros egyik elsórangu szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozfay-utosi 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kótnünk, hogy olvasóink M százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalái Közlöny kiadóhivatala állit ki a lelenlkezö olvasók részére.
Ulllomos háztartási készOlék
mindenkinek örömet szerez!
Teahannák
Varalók
Kenyérpirítók
Qyorsfözók
Kávéfőzők
íróasztali lómnak Hangulatlómpók Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VDLGYI-nél
Sugár-ut 2.
•in
wütamczikan szótjakozhalik
APRÓHIRDETÉSEK
U utí, so nU4r. tvrtbM vei 4 Mt*r.
Üayes rlkkaaoa felvélillk a Vlautl Hirlapáradiba._
Aprllle 11 liclíptiio kerteltük egy cu-Udb.il levfl kit konvenció, kamata. Clm:
PuzvölgyI malom. 517
Nöl kalaaas-«a«4ciat keret Win-dltchnt. F5 ut 6. 518
Mindenei .ulimi (lehel be|tró 1.) mardua elteiére, vtgy 15-ért telv4t.nk. Metcier, lloilliy Miklósul 3. 529
BaMraal Iclvétellk. Erzlébet-tírl tol ¦ vd. Kremlltr. 538
AD AS VÉTEL
HaauutAlt rabét vettek it eladok. Markul, Klrilyutct 31. 484
Antallal, hatiaaltat l>. viaárelok. Rittcher Matyit, Kirily-u. »5. \' «1
Takarmányrépa eladó. Cini l kiadóban. 514
Kerecaenyt rntall fehér kar Itterenldnt ktphttó Tómnál. Ctengery-ot 17. 535
Jómlnöségü hegyi ttirat lékar és HtM takarmány kapható meg termelő-lói, Ctengery-ut 19. 55S
Vmméh klttbb hittrtlll boioeliordó-kit, Horrith Bili, lekreitjei, Fo-ut 3. tz.. emelet 532
P»dl»alaja4tli kapható Kelemen RezeO cégnél 533
, eltérendő ét másodrendű, eladó. Sugár-ut 2. 525
lakAs-Ozlbthelyiséo
Több tddmeniet műin- ét bérbitat, házhelyet szólót ét földeket kSanaUl P.pp, Telekl-ul B. 2301
Eötvöa-ter 3. tz. bixbtn hároaszobáa tlottobit, vlzvczeféktl (angol W. C) la< Ut mi|ui elteltre Uldó. Mest.klnt.lo rtggel 8-I0.lg. 512
Karaaak barom-, etetles néfytxoMi lürdöwobáa lakást miju 1-írc. Ctasket a Utdóba kérek. 510
Diívavölgyl helyltégcl a egyéb ozlat-belyltégek klaták. Sugár-ut 2. 5»
HAZ St WOATLAN
Rikóczl-utca 49. tzimu lib alaat*. Bóvebbct ugyanon. 530
Haakalvakat, kltebbnigyobb idomúiét cialadlházakat, lóbbla\'.áios |tl»n-delmeió bérházakat kenetitek. Horváth, Sugár-ut 42. 511
Laaratiakl kaatély 20 k«t hold park-ktl, gtzduágt épületekkel bérbeadó, esetleg eladó. Bóvcbbet ugyanott
¦agatlaaklatmtttt) a Tóbb emeletes házal, bérhliat ét magánházat, mólói, isidet liiiívdil Mlkó P., Slkátor-u. I. az.
520
Jókarban levó héa kel eladó. Ortzág-nt 24.
éplllelek-vebbét ugyanott.
537
Jó hásikaajital Jutányos iron haza-izillll Korom étltiem, 491
SALAI KÖZLÖNY
lMl.^febrüiT 12
Nagykanizsa megyei város poigármeslerétöl.
5090/1941.
Tárgy: Ai 1941. évi fősorokéi.
Sorozás-
Felhívom az 1920. évben született ál-lltaskötelweket, továbbá az 1019 ős 1918. óvinni született azon éllltáBkŐle-leseket, akik az első. Illetve második sorozáson „JalMt\'ef alkalmatlAn" osztályozást nyertek, valamint az állítás kötele* korbét már kilépett azon i\'.H". születési évfolyamnál idősebb hadköteleseket bezárólag az 1901. születési évfolyamig, akik a sorozáson még egyáltalában nem voltak, valamint a családfenntartó! kedvezmény szempontjából tekintetbe jövő Térit hozzátartozókat, hogy a f. é. tavaszi fósorozásoa katooal alkalmasságuk elbírálása végett nz. állaadő lakhelyük szorlnt illetó-keasonwóolsolt ag előtt Jelenjenek meg.
Hadkötelesek állandóan az ország te* i-t!lóién Jaká azon lerílak is, akiknek áilHiiiuolgáiaága nem állapítható meg.
A sorozáson való megjelenés kii túlozó t Ütegének elmulasztása törvényes büntetést von maga után.
A kotosáa helyrj » Rüstgenyl-Mtcai w\\tw\\
t^o^.taraatprai*\'\'
A savas** Ma****]* i folyó •«] miiebu 6. éd 7-.B -u|mmU («sg«l 8 órátó".
Közlőm, hogy rafnden hadkötele* abban a sorozó Járásban köteles előállni, melynek területén állandóan lakott akkor, amikor az összeíráson Jelent-kezule kellett. A lakóhely változtatás ax állítási kötelezettség teljesítésű szempontjából az llietékeiseget nem változtatja meg.
Azok az állltáskötaleask azonban, akik Időközben Nagykanizsára költöztek az H, 4. HVT. Ulasltáa III. rész. 1. Clm 38. s-a értelmében az illetékei járás főszolgabírójától, vagy a város polgármeateretői kérhotik Nagykanizsán való Borozasuk engedélyezését.
Felhívom az állitásköteleaeket, hogy amennyiben, ,a személyes megjelenés alól nincsenek felmentve, (Nyilvánvalóan alkalmatlanok , továbbá a családfenntartói kedvezmény szempontjából tokintetbo Jövő férfi hozzátartozókat, hogy a sorozás helyén és Idején tieztán jeleDJeaek meg es a hoavéde-lamrőt ttzóló 1V39: II. t.-c. 42-«- §§-albán megbatározott kedvezményekre való Igény emelésük esetén, kérvényüket az Igazoló okmányok csatolása mellett Idejében, még a sorozás megkezdése előtt nyújtsák be hozxáin.
Felszólítom az áMWBköteleseket. hogy a honvédelemről szóló 193tí:ll t.-o. 30. }j-a alapién a tartalékos tiszti kiképzésre való Jelentkezési szándékuk ese-téa kérvényüket az Igazoló okmányok csatolása mellett Idejében, még a sorozás megkezdése elölt legkésőbb március 5-1 g hozzám nyújtsák be.
K kérvényekhez csatolni kell: 1. erkölcsi blzoayltványt, 2. tudomány ké-p>Blté*éaek Igazolását, -3. dllampolgár-aági bizonyítványt (illetőségi), 4. szüle-téal anyakönyvi klvonatotv ;
A tartalékos tiszti kiképzésre jelentkező kötetes kérvényében nyilatkozni arra áézve, hogy. az 1939 évi IV. t.-c. rendelkezései ezara pontja bál nem wldó-nak, vagy zsidónak minősül-e, meg kell továbbá emlltonlo apjának (életben levő azUlaljick) foglalkozását (állását), átlagos évi jövedelmét (t-ereaetét). Az 1939. évi ti. t-o-kel kapcsolatos igazolasok oélj&ra szolgáló állami anyakönyvi kiél Itáaa Illeték- éa díjmentes Felekezeti anyakönyve-bői készített kivonatok kt-Allitásáőii. ezldóazerlnt 1 -1 pengő.Bzad-i bető be.
Mindazok, akiket a Tentl töL-véay rendelkezései i szempontjából nem zsidónak kell tekinteni, kérvényükhöz csatolni tartoznak az 19 9 évi IV. t.-o., illetőleg a 7720/1U39. M. sz. rendelet 3. g-a értelmében ennek igazolására szolgáló okiratokat, vagy pedig a törvény hatos AgelaőÜsztviBelőJeáltat a z említett rendelet 64. §-a alapján kiállított tanúsítványt
Figyelmeztetem, hogy az állítást kötelezettség nem teljesítése, a kedvezményi.kérvények benyújtására előirt határidők be nem tartása és általában a honvédelemről szóló törvényből tolyd kötelezettségek toijeattétóaek elmulasztása, ^felhívásban közzétett tudnivalóknak, vagy a tőrvénynek Demtudáaa által nem mentesíthető,
Nagykanizsa, 19«. február 17.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Zala vármegye Gazdasági nfunkabőr-megállapitó Bizottságától.
1870/1941. 1C0/|940 M.
Tárgyi A legkisebb gazdasági munkabérek megállapítása.
Határozat.
(3)
Polgármester,
öeJnvezés személyenként ós havonta I. és II. osztályt! munkásnak : i.
20 kg. kmyórhszt, 10 kg. főzőéiszt, 20 kg. burgonya* 1 kg. .zsír, 3 kg, hus, 3 kg. szalonna, 1 kg./só, 1.5 kg. bab, , vagy más bövcljes, 1 íiter ecet; pengő fftszerpéae;.^.\'.:
III. o. nnmkásnak 20 százulékkatt kevesebb elemezés jár.
A tüzelőt ós az ediuryickel a főzéshez a munkaadó adja, a szakácsnő fizetésének fele részét a munkaadó,, fo\'e részét a mUnkások adják. A munkások lakásáról! a munkaadó köteles gondoskodni. K
b) étehnezés- óinkul:
I. o. munkásnál : 150 kg búza* 150 kg. rozs, 13.—-P,
II. o. munkásnál: 120 kg. buza, 120 kg. rozs,\' 12.— P. \'
III. o. ntuakásnál: 90 kg. buzi,. 90 kg. rozs, 8.— P.
A munkások osztályozása ugyanaz, mint a napszáiuosokuál.
V. Szakképzett kertészak.
Szakképzett kertésznek kefE tekinteni azt, aki fcgaÚbb 3 éven át folytatott kertésztanulói laaiubnányok után sikerrel SegaMbb kerteszsegédvizsgát lett.
Az l-es csoportban tartoznak, tikik. nek gyakorlata a két évet meg nem haladja.
A 2-es csoportban tartoznak, akikme\'( gyakorlata » két óvet moghiaíadju, de négy évnél nem több, úgyszintén azok, akik négy évnél hosszabb gyakortettall lendelkeznck, de 60. éMévükPt betűi-tötték.
A 3-as csoportba tartoznak, akik négy évet meghaladó gyakoiíaltatt rendelkeznek ós 00. életévüket még nem töltötték be. A gyakorlatot a kertész-segédi vizsga SeiéWlétÖft kelt szamOtviü.
I, körzetbe tartoznak a megyei Varosak.
II. körzetbe tartoznak az összes kőt-ségek. ! ;
Szakképzett kertészek munkabére hetenként
Az I. körzetben :
l*es csoportban nyáron 22.— P, télen 20.- P.
2-«s csoportban nyáron 27.— PK ttftn 25.— "P,
3-as csoportb.tn nyáron 30.— Pf\' Léten 27— P. , í% II. körzetben :
l-es csoportban nyáron 20.— P, lében 18.- P.
2-«s csoportban nyáron 25.— V, löta* 23.™ P.
3-an csoportban nyáron 27.— P, télen; 25,- P.
Ezek a legkisebb inunkubóiek április l-\'töl októl** 30-ig 70 Uras Ös. november t-től március 31-!g 65 órás heti munkaidő meffíett irányadók, mégpedig a iminkaidÖ pil.eaö nélkül számítva.
A 70 Ülelöfteg Q5 órán feliül teájes* tett kiHönórákórl a kertésznek .50 \'százalókkal fejeméit arányos munknbér Jár..
A munkaadó áltafl tonneszeit.en nyuj tott szolgáltatások (\\& lakás, földjáran-. dóság, stb.) egj-cnórtéke a 130.000-. 1910. V. M. sz. rendeftet 3!}. S-Abau fog-bill.ik szerinti átszánútássaft a kertészek . készpénzjav idaknazáaáböÉ ttevon* hatók.
Alkabuazliató a szakkéjizett kertész egószbéres é\\«s cíc5édl)ér meJaouJs. ;
Szakképzett kertmunkások
Szakképzett kbrtuninkásiiak kell tekinteni azt, aki valnnueiy kBrtnmnkás-. iskola elvégzését jtogabibb a mUnka-^ könyvbe irt igazolvánnyal igazolja.
A szakképzett ke^mmkásnuk legalább 25 százalékkal magasabb mun-¦ kal>ór jár, nd.nl ti gazdasági immkní-
vállalók (napszámosok\', idénjinunká-sok) részéiw n^gollUipitott tagkisebb [íiunkubór.
VI. Községi mező- és hegyőrök.
Községi mező- és hegyőVök, éri bére, tekintet, nélkül arra, hogy a-javfio%J)tái\'-zásuknt készpénzben, vagv terrniészet\'-Irtmickben, vagy míndkeltöben kapják, nem lehet kevesebb négyseAfenengíinél.
A mezőőrt és hegyőrt a HrtegíÉ\'ipi-lott évi legkisebb munkabér megTÜeli nkkör Is, ha n mezőőri, il\'előleg hegy. Őri szolgálala ntím tött\' VI teljesen az fgész évi szolgálati-\'időt.
VII. Egészbére* gazdasági osaléd.
a) frabonajA/andóság: 7 métermázsa buza, 7 métermázsa rozs, 2 mtí-ttiminzsa tavaszi. A gabonának a legközelebbi nnüomb\'í l»o- és visszaszát-liliisa a munkaadót terhefii.
b) I\'-öldjárandóság: 1. SzántóföW megszántva és rnegbo rónál va 1200 négyszögöl (áttatfos minőségű, frissen vtvgy IcgfoJicbb két é\\-e tnígyázott föW).
% kertföld (ugyanúgy mozVnunkálvu és ugyanolvan inbiőségu fold, mint t. nűíílti) 200 négyszögöl.
c) Állattartás :. 1. íígy tohéh l»riá-vol fé\' é\\-es korig, takarmányozás [ti-len vag>\' ökörtakármánv, vagj>- 800 négyszögöl jó rét egész évi hozamh, u behordás n imink:»adó fogatan, vagv 10 métenuázsa réti széna, elegendő tavaszi ataima, legteveaebb níii 6 kg.)
és aíomsz\'dma, nyáron legelő.
A lebAitartást a munkaadö naponként szolgáltatandó tejjar«dó«Ag(it«l nioftváltbfltia. A tejjájandóaág ebnél) cs/jtdonként napi 2 liter tej, mflit w,áptcüárandés;lg. ezen leTuí «z 5-ik gjennektől kezdve, g^vrniekcnként és naponta O.S 0.5 liter te] jár a gyermek 12-ik életévének betöTtésóig.
A cselédtebéfl részére i-stáH>Vról,.\'jjpa-ártlatról és pásztorról a munkaadó köteles gondoskodni.
2. Egy anvasertés és Ojí>\' évi Szaporu-tatának íegcftfln tartása.
A caeftéitsortések részeié ólrót, lege. löröp ós kanászróÜ a nnnikftOdó kötetes gondoskodni. a munkaadó *»jAt
serió\'oit szinuittánoztatja, a munkaadó a caeWd kivánságiin a (se\'éd sertéseinek egyidejű szinnfllánozásáróf! is köteles gondoskodiú. libben az esetten az oltóanj\'ig :i ráimk fi K-t. az áUnbirvosi költségeknek ]>cdig teíjes őssBOgél a immkaudó viseli.
3. üaromfitartás az eddigi szokás swrint.
A cseflédok áf&atainak trágyájával a munka hIó szabadon icnddkezik.
d) Tüz^öjárandóság : 8 ürmóter kemény dorongfa 5—9 on., VJgy 12 ürm. 2-5 cm. átmérőjű botfa, vagy ennek megfolütV\'i ágfa, vagy szal>ad lOzcOő.
e).Lakás: az\' 1907. évi XLV. t.-o. és uz annak alapján kkidott ¦-/ ilv\'-iy rendtíet rendelkezései szerint.
f) Sój áron dóság : 21 kg. évente, vagy ennek: készpéazérték».- -
g) Készpeuzjáíandóség : 60— P. Megjegyzés S Tilos a gabonajAran-
dóságot mérőben kikömi és kiadni.
I^gészbér »:\'.«. v. az éves áöbgo-s beljei munkabbásu gazdasági..cselédet.^
Havtbérrsek járandósága.
A Ifi életé>-et betöltött, de 19 é\\<sníft még nem idősebb és az átlagos teljes munkabírása béres vagy kocsis munkáját elvégezni nem tudó gazdasági cseléd összbére nem \'lehot kevesebb pénzben kircjezve, mint havi 55.— P, vagy háromn.^gyed egészbétw.
A 16. életévet még win betöltött gazdasági eseted összbére nem Cehet ke. ve&cbb pénzben kifejezne, mint havi -10.— P, vagy fél egészbér.
A magasabb bérnsia lő. ős 10. életévét betöltött csefíéd^csak u kö\\etkező kgközeOebbi Apriflis 1-tfll tarthal igényt.
VIII. Munkaszüneti napokon teljest-tatt munkáért fizetendő munkabár.
A m^tzkaszúnetí napon t«ir:,:.; nnmkaért a nai»szániosn»kí-3S \'százalékkal feftomelt napszambér .Jér. t
Idényinmikiisiiuk, ha az idénymun kás szerződéses köteiazettségei közé az nz állatgondozás i.s tartozik, a munkaadó tíue az áfatokxink és fén\'iMvftkk.
nek landes eliítá^u és tisztán tartás dl eV a napi takarmöny készítését munkaszüneti napon ls magkfvánliatja énéi. küílj hogy kűkin\'napszánrbéVt fenne kö-tcíes fizemi. Iígyéb munkáért 25 szrtziL-fékkaT feloniclt napszánibér Jár.
Az 1910. évi XV. t.-c 18- ft-a érU4L tnében a munkaváJlBfó n legkisclíb\' munkabérre vonatkozó jogáról iem élöte uom utólag nem mondhat 9a.
Ugyanezen törvény 20. ft-a érteínié-ben póiubőntotésf**\'biintelendö a itívzx. kaadó, vagy mtózkodésre, vagy lelflg\\e-líetro jogosított rtfpgyzottjn. ha a\'iueg. áfiíapitott Btglrsebgb , munkübéniél kevesebbet köt ki, vagy fizet,1 ,
a mezőgazdaságf mxmkás (napanl mos)^ ha a munkát — az 1898. évi n.
t.-c. 39. S-a esetén kívül szándékosan rosszul végzi, vagy köteteséégót egyébként szándékosan \'hanyagul tejesíti.
A megállapított légkisebb gazdaság munkaberek alkalmazása
130.000 1910. F. M. sz. rendelet 33. §-a.
na n ímuikalKÍnnegállanitó hataro-zatljan a legkisebb rmmkabér pénzben van inegaí\'apítva ós a szeraődő felek természetiéi bért kötöttek kt, úgyszintén, ha a t«rrrfészctben megéttá-pilott lrgkísol>b nrtinkabtór lut*>Tott szerződéses pénzbért) vagy más természet, beni l»órt tartabnaz, átszibnitássati kell vízsgámi, vájjon n kikötött munkabér eléri-e a megáíl.ipitott legkisebb munkaifért 1
34. L. 1. Azt a különbözetet, amellyel\' vatomely munka kikötőit vagy fizebelt numkabéie mégboBadja az arra a munkára megáj!ög>Ított Cegkisei>b mun kabőrt, az (023. XXV. t.-c. í g-e efaő luikozdósénck lendeUcOzéséhez képest nraiv tehet más munka kikötött, vigv fizciett immknl>éréuek k\'egészitése céljaiét számilásba venni.
2. Hu a munkaváXialó ugyonmnnk a munkaadónak több különböző iutinV.1t tdljcs.it és a íéek a munkaadó áttal ¦aaoígáílátandó egyes juttatásokat föld, igacrő használata, stb.) nem te-kintelték egy, vagy több munka külön meghatározott eThnazoítgáluitásának, a munkaadó vajaszlásiltóil függ, liop\' a juttatások értéki\' az össres munkák, vagy csarpán cgj-, vágy több munka bérének kiegészttéséíil vétessék figyelembe.
A legkisebb gazdasági nmnkabéiek — kivéve n gazaaságl c^cle^béreket — \'» kihirdetést követő nyolcadtk napon lépnek ételi*. A gazdasági cselédbérek 1911. április 1-én lépnek életbe.
Zalaegerszeg, 19-10. december\' bö 28.
Bogyal Bemér
in. klr. koiinánytőteiiácttos. l vármegyei gazdasJgt ntunkabéi-megállipltó bizottság elnöke.
(Vége.)
4850/1941.
Tárgy: Erdőőrök részére rababetrerzés.
Hirdetmény.
7 (hél) városi erdMr tésiéra tgy lubbony-, mellény- tk nadtágbálálló lómiiiöaégB anyagbői kísidlö (íll (SltOnyre iiajtnlatot kérek.
A zárt s mintával ellitoll iráibell tjántatok, melyeknek boriték|a: .Ajánlati erdöörtíiinháial teliéfael lálarid**), legké»8t!b\' tolyí-^évt már-du«ihí 3. h»p|ának déli 12 arájáig nyújthatók be a polgántieaterl hivatal iktatólába.
Bővebb felvilágosítási a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, \'1941. február 14 m < Polgármester.
ZALAI KÖZLÖMT
POLIVI KOI NH.ILJU..
D*!J»*JUz»«tS,l«,l»T. M«4ylí»Ml^r. Pilelás klaí6: Ititi K4f,^. Nyom\'atStt : t ,«l/4..J.i.,i «, Ti\'KtiyUmiH*
(Nyuioilifcl t»ui, ís„l ai/.ijj
§§jH é\'iolTitn 48 uim,
N*gyl»nIiM, 1941. február 24 hétfő
ára 12 fül.
ZALAI KÖZLÖNY
Mejjri
és kladÓhivaUl: l\'v,:il fí. azáui. wlaáta hétköznap délután.
pOU T I K A I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajc
EiÓflzetásl éra: egy hóra ft pengő 40 fillér. Szerkesztőségi éa kiadóhivatalt telefon: 7& az.
a tervgazdálkodás nem jelszol
A képviselőház nyolc hapoa vitiijt* le/ánu\'t s Így minden érdekcsoport, lUüiden párt élhetett s^óiásjogávai. és eimondhatln véleményét a írta, gyar tervgazdálkodásról, amelynek alapelveit éa Irányvonalait egy héttel ellőtt t.agy beszédben jelölte ki. Reményí-Schnoiler LAjos pénzügy-\' ininiszter, *kit n Kpmányzö. IJr a g.izdisári irányítás irtunkéjjával is megbízott. A vitaJMMeJezéSéül, is-1 lilét níifívubl) b-í eeíéit mondott a
gazdasági cs-uc-smlViszter, « ennek Jsjryj rán váttóaoJt a képviselőház különböző pártáliísu képviselőinek bírá-Utána, A bírálat - sajnos ! — neanj bozott ut^bty motiviónok/Vt a tervgazdálkodás vitáját*). Abban azon. hftn mindenki megegyezett, hogy a rendszeres, tervszerű gazdálkodás nem hak*zthaió és hogy elöbfcr-, utóbb a rráflgftt minden ter^iQ.ixre-* |ét, minden értékét egy nagy plá-muötan kell összefogni, mert a hu* szadik bt&aid közepén, különös képn pán pedig; a mai háborús viszonyok mellett euélküi lehetetlen a jóiéi é> biztos a hanyatlás. i J
A-gazdasági esitcsra/\'ni.sztier elvi megnyilatkozását ismertető és azt mfélfaló kormány hi pok már egy héttel ezelőtt megírták, hogy az lelsö piogrambeszéd azioivi alapok le-szög2Zéié at irány kitűzése, szóval az uj magyar gazdasági rendnek ,4lágnézeti megalapozása volt. Ha a gazdasági csuosinTniszter a részeteket ismertette volna, ükkor valószínűleg egy hét óta még m-i is bcszé,l-j ne. Már pedig1 ez a módszer feles-legt-s^ céltalan, sőt káros is volna, mert egyrészt nem: " szavak, hanem/ « teltek korát éljük, tolásreszt pedígí flz ilyen IvitaimMs gazdasági (orvnemi Ü»sonHthi(d konyhai receptekhez, a melyeket egyszerűen, máról holnapra meg lehet valósítani. Minden va-ióban hatalmas és igazán sikfer©j gazt daségi tervet az étet törvényei fot-málriak és alakítanak ki, amint ezt a níníet vagy az olasz példa miibUj-a. Nein is érnénk célt, h» merev tervet éHitanáak fel, mert. nz ilyen meái terségesn megkonstruált muiikM programok Soha sem szoktak meg-, vatósjlni. a tervgazdálkodás inkább kinyit jeleit, hogy mtgállapítják az irányvortatakat, azután a teendőket cgycs arra hivatott szakemberek^ re bizzák. Ez * siker előfeltétele, a-m pedig az, hogy a politikai ér-d=k!őd6it Yagy kíváncsiságot elégítsék ki. ¦ , j A nagy terv alapvonalait, világnézeti és erkölcsi probiémálL pedig, ^neiyck nemcsak a szakembert illeti \'ik, tfixftn minden dolgozót érdemiek, máris világosán \'állanak Jöttünk. Rövid néhány Szóban ösz-8tefogtaiva mindoz annyit tesz, "°gy nvonkánkat igéimet magasabfl> érde^\'úiek kell alárendelnünk éskö" jTtnüuk kell «z országi hivatott vezetőinek utasításait. Ezzel már nájjy-%zt e;eg«t tettünk a tervszerűség ^«<eUnény<irtek. A tervgnzdáikjú-i isik erkölcsi követelménye %
din
A políúrmester issislatírts a kBzfiyD16s 4 szWll szdllltotta le a pisi kulcsul
A képviselőtestület elfogadta a város folyó évi költségvetésit
A pénteki mozgalmas városi közgyűlés útin szombaion délután nagy érdeklődési irtutatkozott a folytatod gos ülést [ránt. A képviselőtestületi tagok szép számban jelentek méft Dr. Krátky látván polgármester « kő/gyűlés nt^Kiiyitásu ulán bej\'eieji^ tette, hogy miután « péntek délután^ közgyűlés oiynn határozatot hozott, hogy a város vezetősége kövessen el minden lehetőt a pötadá-kulca leszállítására, a város vezetősége behatóin foglalkozott n kérdés«el és hosszabb tijiácskozás után sikerült
egy oly módozatot találni, amely 63 százalékról 69 százalékra szállítja le ft pótarJö-kulCJSot. TeíjCscji akceptálja, amit Dobmvils Milán kép\\lMí!ö és társai mondottak a háztuiaj\'don megterheléséi illetőleg, de - kérdi - miért jegyen Nagykanizsa az, a meiy haraklrt kö\\*t el önmagan*l pzfimben a póffidóíiak oly mérvű le-farztgáSáv*], ajneiy már a költségvetés realitása vészélyeztetósénRk határvonalán mozog. Azért kéri j.avaS" íatának a pótodókuics 59 százalékra v«l6 leszállításának elfogadását.
Mit faragott le a város vezetősége a költségvetés tételeiből ?
riemnrt\'i-t Károly számvevőségi fonók, főtanácsos, terpesztette ezután elő azokrit a tételeket, anii.kel n vá-ros \\ezctőségc.í|Hnácskozásji során le-faragáara, ólletve a megvalósítás elhalasztására, vagy részletekben való még^-oiósitásm alkalmasnak tnlált;
Ezek : a rk. I. és H. kerületi temető nj kUtja 2000 pengő, " ri,akt0-riumi járdai^ndczés 1000, ¦ ginii néziuni homlokzatának renoválási Iniunkájá 3000, ¦ pi,acl husbódék lebontása 1000, a piaci husbódék további Bérbeadása a husiparosokmk 6000, líceumi épfret-inunka looo, :\' városi házaknál tervezett berendelés 5000, számlák 8000 pengő (amit az előző é\\ek szátnadásl Meslegfébül fognak fedCmi). Ezeknek ¦ tételeknek összegei végeredményben I százalék pófrdókiíJcSot jelentenek, ugy, hoy a pótndó 63 százalékról 59 síá-zMlékru iCB/álUtliató a költségvetés realitásaink veszélyezteté*e nélkü\'.
Dr. VB Ferenc ügyvéd hozzászólásában utol arra,- hogy az eltolódások, amik a 10 százalékos póthdó-töbl)ieict eredményezték, a rendki" vüii viszonyoknak tíjdhalók be. Köszönettel gondol Krátky polgármesterié és Hemnwrt szám\\*vőségH fö--tanéesosri, akiknek sikerült a köit-seg\\«tés pótadórazázatékának lefaragása és igy a képviívető\'e-stüict helyzetét is ni»gkönnyitette. Kéri a Váms vezetőségét ¦ függetlenül a költségvetés kercleitöl - hogy tegnapi ígéretét a legmesszebbmenő tak&rifás keresztülvitelére : a végrehajtás során tartsa be. A polgármesteri javaslatot elfogadja.
DobTovlts Milán v. országgyűlési képviselő újból leszögezi, hogy a
beíerjeszlett 63 szácAiék pót/>dókuics igazában nem 63 Százalék, hanem ezankivül még megyei pótadót, mezőőri Uietményl, csatorna és vlzdi-Sat),aU,..k«U fizA\'tni. Ha elfogadnák 11 polgármester mostani javaslatát, okkor mám 59 százalékot, hanem 108 százaik pótidőt kell végéi-edmény-ben fizetni, - hangoztatta. Azok, a kik a nehéz terheket viselik, tudják, miért szólalunk fel Iliiét n pótedÓ,
leszállítása érdekében, - — mbudoUa Dobnovits, MI mindé" egyes javaslatát elfogadtuk a polgármesternek, mert legteljesebb\' bizaloiiimM voltunk közszeietctnek örvendő személye iránt, ahogy legteljesebb biza-lonunal voltunk Heir^ntert főtanácsos iránt. Kötelességének tartotta a polgárság, föteg a háztukíjdon ós a szegény néposztály érdekében fetwó\' lainl. •;!-{•\',__• : | •
Dr. S»rtory Zsigmond járásbiró idézi Dobrovlts szavait, hogy mindent megazflvazlök, de amikor ki-iiv^nlck a teremből, — egy nagyot nyeltek. Nos, szavazza m«ff a javjas-latot és - nyeljen most is. Kéri a polgármestert, hogy akkor, amikor q város költségvetését a felsőbb fórumon tárgyalják, vesyan mindent iattyij hogy az 59 Bzá?Álék»t ue Cjncl-
fék; "" ¦" r ")., ....."•
Dr. Fülöp György ügyvád «\'t mondja, hogy nzt, ami.t a pénzügyi bizottság elmulasztott, jut hozmuk m\'ost heiyro: akiaele\'a /övedelmc neirt emelkedett, annak a pótadój1 se emeltessék. ¦ i \'\' \\\' { \'¦ l \\
Szabó Győző a pénzügyi bizottság védelmében
ttnn ugyanazzal aj. összeggel tudja ír djeznl kladásí\'it, mini azt másfél óv előtt tette? Ha nem tudjn, akkor hogyan tudlc>ssa ez1 egy város háztartása. A 10 százalékos pótBdÓ*ttt»-lós azt jelenti, hogy a IMittó házbér-jö^edoinii után 100 pengőiiként eA-i 1.60 pengő többtetet kell fizetni. Kéri az 59 száralék póhadó-kuies elfogadását. A 1 száz»;ék lesAáltib^áv.il az volt a város vezetőségének törekvése, hogy a képviselőtestületi tagok, heiyzetéí az autonómiával Szemben megkönnyitsék. A tegnapi együttes fellépésnek a pófatfó-kulcs leszálltai sára vonatkozólag tehát meg \\ioit az eredménye, sikerült a 03 százalékot
Szabó Győző ny. Járásbiróstigi elnök a pénzügyi bizottság! nevében szól"! fel. Kinóaan érhitctte,; nib)i-dotta - hogy vinnak felszólalók, a kik a pénzügyi bizottság eifcn sió" iáinak fel. Mvd a pénzügyi bizottság-Cbiöke, Szoniui\'uan látta, az ülésen a nagyfokú árdík\'víenaétfet. De ebből azt következtette, hogy miután műiden bizottsági tag anfcigkhpta Anyomh taíott jelentést, hozzájárult ésigy nemi tartotta szűkségcsnoak személyes eljövetelét. Átnézték csoportról csoportra az egyes tételeket. Azért tiltakozik a felületesség\' vádja títón. A plénum igázoip a pénzügyi bt-zottság eljárását, amikor a plénum is csak 1 százklékot ludott lefaragni, (vagyis a pénzügyi bizottság ijedni* behatóan te\'árgyalta a költség\\\'etesl>.
Dr. Krátky István palgártnjester ezután megköszönte a bi/hlom ismételt mcgynyilvánulását, majd megkérdezte, vftn-e olyan képvise!őtcstü4 letí tag) aki a saját háztertásábn?i
hogy gazdasági téren is tartsunk össze, gazdálkodjunk jó\', dolgozzunk az emberi lehetőségík hitára\'n belül tökéletesen, hogy gazd/ifiabb és tökéletesebb legyen az ország. Ossz©} tartást és fegyelmet más korokbfm is szokás prédikálni. M« aaonban a s?fr, ües néprétegek éWszÁnvonftía, min-
rjén egyes ember Ixddogulása és azj orszátf felvirágoz tatiisa egyenesen at* tör függ, hogy népünk bizaloiníivil és fegyelemmel fogadja az irányits,st. A hábtjrus viszonyok és az európai fejlődéssel együtt járó jel«wégek te. ledntelték ung ezt a hciyzctn*, atoftlyi az ország \\*)PtöűU\'k kö!elftöö«i aió;
í százalékra leszállítani.
A kózgyülós ezut&i Difogmt-i a polgármesteri javaslatot, a\'mtt ha. támzattá emett. Dr. Krátky polgjir-mester ezután mejgköszönte 0 kép. vlseiötestületjtók a jávaslnt ós Jakölt-ségvetés elfogadását\'és n közgyűlést háromnegyed 5 órákor bezárta, ,\'
írja, hogy fiz étet irtaidén fontosabb\' unatkozásában esztcjidökre szó!á mmikatenet dolgozzuuiak ki, a dolgozó társadalomtól ptedig azt követelik, hogy legjobb, tudása szerűit igyekezzék a, nuasa sorsát és . e?a(e* együtt az egész uránret soí-sát . tfr inegjavikini. , . | , , j , j
1941, februjr H
és félérás közgyűlésen ismét Samu Lajost választották az Ipartestület elnökévé
Mikén előzött mtg közgyü.és Nagykanizsán olyan nagy érdeklődés, intnl a vasárnap délelőtti ipartestületi köz-gy ülést. Az ok nemcsak az vdn, hogy t-biökvahiszlásra kerírM sor, hanem\' főképp az, hogy az utolsó ptl<anati>aii is lámadlak jelőGtck. Szombaton ugyanis minden iparos poslán cg)\' röplapot; kn-3>ott, am\'oly clpi hangon támadja »z eddigi elnökséget és vádaskodiísa meí. lett a láiratáflos lista alelnökét, Papp Oszkárt ajánlja elnökül. Ez » fo\'elös kiadó és nyom\'d i ínegjeWié-s iii#küt szétküldött röpTap csak fokozta az ér. dekfc*tíst ás jgy nem\' csoda, hogy va-
sárnap dóVflü\'ll ÍO órára az Iparoskör nagyterme zsúfolásig megint iparosokkal.
Samu Lajos elnök megnyitójában meleg szavakká1! üdvözölte dr. Hegyi Lajos főjegyző, ipirbiztost, dr. Hajdú Gyula ügyészt, a sajtó kópvisVöjct és a megjcjenickct, majd az erdctyi részek visszatéréséről ciulékezc^tt ing hálatelt szívvel, köszönetei mondva a Mindenhatónak, hogy nekünk adta or-sxággyarapító Horthy Miklóst és hogy megengedte érnünk erdélyi testvéreink visszatérését.
Visszapillantás az elmúlt kilenc évre
Hangsúlyoz la, hogy a je^enSegi elnökség tizedik éve áll az Ipartestüket f\'ii\'-n s mindenkor ritöne, a fej&ődés utián vitte az iparostársadalmát. Műidig; n közért doígoztak és büszkék arra, hogy az ojődök nyomán a imni vezető)* séfc is hozzájárult ahhoz, hogy az egész országban egyedüíáfifió szén dlszteiem-tnel és székházzal rendelkezhetnek. Visszapillantást vetett ezután az oliiók az olnuiH 0 év munkásságára és kiemelte az önsegélyző szép munkáját, 11 hősök emléktáblájának leletezései, az 50 éves jubileummal kanc&o(lr.itos luuiepsógekei, stb. Hangsúlyozta, hogy az ejnökség, amely mindenkor tetíjea összliangban dolgozott a kőzórt, lisztu lelkiismeretiét ált a közgyfóés eltett. Munkáját lehet bírálni, de a becsüMe.* jószándékol senki nem vonhatja két-ségbe. Mindig azt tartották szem tíöti, hogy az Ipart cstíacl n« aktagyárló hivatal, hoiíem komoly érdekképviseleti testÚT-ftt ikagyen. Az egyéni érdokek
néha áldozatul estek a közcíőuak, de ezt nem lehel hjbáiu> felróni, mert csak azon dolgozlak, hogy az ipark>»-társadajom gazdasági és szociáHfi i\'iD-bmdfllését eferaozditsák, Munkássá#i. kat az országos központ és a vidéki testületiek is in\'ndlg elismerték «s nagy-rabecsüllék. linnek hizonyjtékakép let-o\'lvassa. a szekszárdi ipartestül »1 epTJS-merő leveTiét, majd szem!pcszá{j[l-a\'már cnűitett röplap ájVUtásajvAl ós a tiévte. lenség 110májába elbújok nemicOen rágalmazásainak minőstili a röpbiiban foglaltakat.
Az elnökséget ért példátlan támadás
kapcsán több esetre hivatkozva felsorolja az elnökség munkájának fttapel-
veit. Leszögezi, hogy tnfndlg a közért dolgozott, rosszm esik neki ez, a hátbatámadás, amelyet nem érdemet mffg. Az elnökségből cftöjO\'öket soha nem szerzett, — mondotta — sőt idejének nagy részét az iparosoknak szenteltje, küzdött az iparos nyugdíjért, memor randumbim foglalta ősszv- az iparosság sóiélmeii, stb. Nem rajta mufti hogy nem valÓsiit1! meg minden, amit javasolt. Tudja jól, iiogy ti lámadók mögött az iparosságon kivid ajtók vaunak, azok, akiknek nem volt liajJaudó odaadni az iparosságot ugródeszkáin (nagy heSjesbésj.
Megnyíló beszéde végén Samu Lajos nz iparosság egyetemei probléma írót beszólt, a nyorsanyagkéi\'dési^ a nyug-dijkérdésről, stb. Hangstríyozta, hogy nem érdeklik a szeméo\'i lorzsJHflodá-sok, ö nem színi meg dolgozni a közért mindaddig, mag az Iparosság\' nyirguij kérdését megold ás lioz nem segi-tette.
Samu Lajos nagy tapssal rogJdott beszédének vége sajnos bizonyíték volt arra, hogy
tokákat a személyi kérdés jobban érdekel, mint a nyers-anyag vagy nyugdíjügy,
mert az erre vonatkozó részeknél.már Irmgy a zaj, osztogatják piár a szavazót-lapoknt- is ós najádén je-j ¦Orra mulat^ liogy csak a választás érdekűi a kóz-gytiiéG.tagjait. Még inkább vonatkozik ez az évi Jelentésié. Vioifci JÜRjos jég>-ző szavait a)jg lehel érteid, A csengetés sem! használ. {A szépen ö^iízei^Bdtott; jdeatósl a Zidtü Közlöny kúlón>isur«r-teti majd.) : ; .
Vibarosi Jelenetek előzik meg a választást
A zaj éi a viharos jelenetek sora azonban csak ezután kóvolloazett, ami\', kor az elnök n vátaszlás megejtóséV indítványozza. Vrwsj. Jenő a már >e. tárgyalt eJsö tárgj-sorozati ponthoz kíván hozzászólni, de miután oz szabáfy-Wn-jit\'.s, az «i!n6k nemi adja meg neki a szót. Friesz chbi\' ncni,nyugszik beié. Jlatailxnias zaj tör ki, jobbról, is, búiról is megjogj-zések röpködnek. Az <3nök rendnentnsrtjn prjeszt, de a zaj csiik akkor ül fí, amikor Hegyi 1-njos iparbiztos a csengőt rázva figyeim<\\ztcti a rendbonlókal.
Szálinger József joteuti be ezután, hogy neve a röplapra, tolni a*línök-
jelöít, tudta és IjeSeagj-ezése- nélköt kenut fxt, Ő az ;i&elnökse^et nem vái.;i)( ja és erkölcsi köteOcssógt-nek tartja az elnöki \'lista támogatását.
Ismét zaj támad, inert Friesz: Jenő az elnöki ea^Véóy eqőtt mouduni akar valamit, de a pfujolások közben csak annyit lehet érteni: a szombaton szétküldött kör&eveftet Ő irta. Mialatt ujból kitör a vihar a színpadon már Összeül nz Ipartestületi Szék éi meghozza ítéletét, amelyet Márkus Károly elnök azonnal ki is hirdet: A háronv szőri figyelmeztetés után fs közbeszóló az állandó zajt okozó Friesz Jenőt 20 pengő pénzbirsággal sújtották.
Samu 333, Bárány 138, Papp 75
Néhány a választás titkosságára vonatkozó iiulitvány után kezdődik meg végre a szavazás négy csoportban. A leiemben lázas hangiílüt ycsz erőt. Csakhamar ldajgaktyjhak a csyr>oitoW. Az elnökségre bárom je\'Jójll pályázik. Samu Lajos, Papp Oszkár ós Bárány István. A szavazás és a szavazatok ]K>nlos ö.ssz»száiidá!lá,iJ,a, auvSy már a legteljesebb rendben folyik le, több inírlt egy órát wsz iflénybe. Fgy óra feáó jár már az idő, mire Kovács An> W választási etfíök ldlu>dtt( a véfeej«a-
inényi: A leadott u-lü szavazatból az elnöki vetélkedésben
Samu Lajos 333,
Bárány István 138,
Papp Oszkár 75 sznyaizatot kapott.
Az alelnökökre (teadott szavazatok Így oszlottak meg;
Papp Oszkár 383, .\\ -
Márkus Károly 389,
Nátron- Jnoö (Gelse)- 401,
Száhnger József \'10,
Iloffcc Viktor -10,
Simon vI-ászló 37.
így tehát a hivatalos \'ásta kcrüüt ki győztesen a választásból Kínok lelt Samu Lajos, áWttökók: Papp Oszkár^ Márkus Károly és NáU\'an Jenő (Gelt»).
Az elnökség nagy taps közben foglalja ti ismét helyét, Samu Lajos megköszönte a kitüntető btzUmat és kijelentette, bogi1 ez erői nd neki a további munkára.
Ezután az előváros ági tagokat választották meg. És már egyhangúan ment. Teljes egészében a hivatalos listát választották meg:
Elöljáróság! tagok lettaki
Városiak: (Jozdán József ácsineder, (himüár Ferenc fodrász, Háry János vendéglős, Horváth MtháLy cipész, ííj. Huisz József szabó,. Kertész Béla építészmérnök, építő mester, Lukácsy Gyula asztalos, Mankovits István kőműves moster, Pahocsa István fodráfsa:, SzV>boda József műszerész.
Járásink: Poór László vendcVtös Murakereszlur, Simon IjÍstJó llnk»tos Kiskomárom, TáJoS Péter ibikatas Kis-komárom.
Városi jiótlagok; Puska Fejonc cipész, (iyörgydeák Károly hon les ós mészáros, Büky I\'ejTcjic asztiilos, F-um!-bort József cí|>ész, Trlfkigcr József clpá&z,
Járási póttagok: Babízs injos iiv.>l-núr Nagynécse, Koronya Károly szíj• gyarló tjelse. ,
Számvizsgáló bizottság: Btncle; tagok: Gábor József asztalos, Leidll tíyiJb cipész, Friihwirt János szabó. Póttag: András István cipész.
l\'gyimesak cgyhangurui választották meg az Ipartestületi Szék tagjait.
Flnök Kovái-. iVntat c-sizmudia, alelnök Makoviczky Gyula, cukrász, tagok (lerócs György kőmüvei és tetőlodö m,., Osztercr Károly motaár, PJatzkó Kálmán szabó. Póttagok: Gyarmati György nyomdász, Rálkni Liisz-ló kéményseprő,
0. F. B.
nagy választékban
Szomolánylnál.
Balogh BoUUzsár csíznnidía.
Az íparoselSonőrző, a onunVaögJ\'j ís .i (nnoucvizsgáló bizottságok ugyan, csak egyhangú megválasztása ;,t;U, hozzászólás nőtkúl fogadják cl a zárszámadást és á költségvetést is. IgaZl már alig százan vannak a teremben\' a választás után tömegesen otthagyták az ülést, pedig a kö\'Jtségvetésben egy fa-dekei és érzékeny pont is szerepei: ]t tagdíjaknak \'I ]>cjigőroft 7 pengőro való feileme esc. Érdekes, iiogy a köftaég-vclést mbiücnki megszavazta, de ami. kor Samu elnök kú\'őn is felhívta u ligyellmei e pont fontosságára, filénk ttllakozásba tört ki a tagok egy része.
Az elnök azonban rámutat arra, Iiogy
Székház fenntartása szükségessé teszi, hogy minden Iparos tagja legyen ez Iparoskörnek.
így tulajdonképp nincs szó tigdijfU-eméiésről, mert azok, akik a kouio, tagjai voltak eddig is 10 pengőt [Izei-tek (bet az ipartestületnek, g.ol n körnek), mig a jövöbe.i csak 7*t kell fizetni.
Mark János fodrász és KoiWarits Imre asztalos a jnva^t etten szótiftmik fej, Papp Oszkár ozonbocn rámutat arra, hogy a közel 1000 iparos közüt csak pár száz az Iparoskör iag;n, már j»edig cgj\'eiemes iparosérdek, hogy a székhúzat ós n szép nagytermei továbbra is fenn tudják tartani. Hasonló Őrletemben széfJaM fel Bazsó József, amire az előterjesztést <* í-jgadják Me. gyiinorCrz Tamásnak azzal az indítványával, hogy az özvegyekre nem terjesztik ki. Kimondja még a közgyűlés hogy amennyiben az anyagi kajwtősé-gek megengedik, söntóst épitejrtk a vendéglőhöz, vakimint Helyei Imre ja. vaslaiára azt, Iiogy az elnökség csak 200 pengőig adhat ki munkát* azon felüli összegre versenyt árgynlást kc4 kijmi.
A helyenként zajos, sőt viharos kóz-gyféés «wd) fé> 3 után ért véget
A legképtelenebb rágalmaknak minősíti Berlin
az amerikai megszállásról terjesztstt hlrek«t
WashingKhon, február 21 A Renler iroda jelentése szerint az amerikai szenátus még ezen a hévégén végleg letárgyalja uz AugUál megsegítő javaslatot. Az elnök kijelentése szerint lehetséges, hogy még további módosításokat észkifcolncka javaslaton. Véleménye szerint a javaslat már jetenleg sem terjed kim-, m, hogy az ejnök csapatokat száUitr, hasson kxtlföldre. j , J
Johnson szenátor módositó indítványával kapcsolatban hangsulyoztat hogy ha p javaslatot elutasítják, az azt jelenti, hogy Amerika be «kar lépuí a háborúba.
Berlin, február 21 Az amerikai háborús propagandával foglalkozva u némiet lapok íeezö* gezik, hogy "z az állítás, «írtcly szc, rint Anglia legyőzése ulán sor kerül Délamerika,, majd Amerika tokgSzát-lásárn) tehetetlenség és rágalom1. Né", metországnak nincsenek vJlágbódito, tenei. Amerikában ugyláUzIk az 1^ gaiom már akkom, hogy a legképtelenebb rágalmakat is elhiszik. Ezzel minden valószínűség szerint a»t akarják ejéml, hogy a józan meggondolás uto\'só lehetőségét is elgáncsol/-fák.
Hétfőn és ksrJdan I
Városfi Moxgó.
Hány filmsssmény I Plerre Lottl világhírt! regénye
KOLOSTOR LILIOMA
Két ifjú szív küzdelmei,szerelmi regénye. Főszerepben Mtdelelne Ozeray, Franciásé Kosain, Loult Jouvet. Rhmi knériaiQtorl Akluália Híradó I
\' Előadások k&zoapokon 5, 7, V, vatór- én Ünnepnap 3, 8, 7, 9 kor.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
19*1. Ubnár 24
társasági élet
A Keresztény Jótékony Nőegylet bálja
Díszes, előkelő közönig & rnígis; családias és meghitt miliő. Uri tónus, Minden tekintetben efrl-ljét Hu fémé. U\'zui fe1t*ln«: kéXségk\'vfrll márkásunk kitÍKoe ruiuós\'ioui. Meri uatározoltün cz volt. Díszes egyenruhák, vak ti nlusz trónok, egyszerűségükben is pun-,As izlésfl eslcSyl nihilk, itt-ott dekoltázs. Otl láttuk a ]H>!gármcsloi\'l nejé-vei, a d-ndárpanuirsnok d nrgvszámu tisztikarával, a kűtéVt éflonjáróit ís akiket olsi\'vzbcn keneti vdna folemiü\'i-leni — ragyogó höl&v közömével. Fnr-kíts Viluji>,-a Keioszléjry Jótékony Nö-e$vxl \'ekkes cluöknd;c fogadta az érkező vendégeket. ViÜogat>ll büffénéít n kalvcs hölgygárd i áTott szolgálat-készen. Az egész légkör olyan yott, mint egy hamisft röan békelwfi b;Vt, unnak finom, bámulatos levegője,eg( nuieg közvet taiségórtl, lájsudauni Ogyá vúlarlozasával, diszkjét szin.tíi\\cTl Szemel gyönyörködtető, haiigulalol ktílŐ, kedély vidámító, (\'erű ós\'mosoly- E« jutott kifejozésie u szebbnél-szebb |)á. rok láncaiban. És mind töl* n és löblrfít keiesték fel a parket.et Torpsí-(•Ivore-asszony g-iudiuimtra ós örömóie. Mind forróbb és mete^ebb, kedélyesebb és hangulatosabb (k:tt « íégkör. Táncolt, mulatott, szórakoz-ott Xagyk-\'iílzsa. lár-sídjlma. l\\)te,ii«f*cd\'tt ne\'bézségan, hit köznnpiságon es m\'.ndwn Ői mnugy igazában és hamisítalJlunuT nagykanizsai volt. Aránk műiden családi vonásával, az cgyüvéiartozás érzésével\'.. És kitűnően, ós rK>urpásan érezte magát mindenki, Mintha fini\'.eu lett volna, Igm.i megkell hagyni: a nagyki\'uzsai Kacsztény Jótékony Nőegylet bálja tradíciónál is nagyszerűségét rof\'i\'Sin\'ulő dll-ld voít. Az ide! fars ng egyik .\'cg-szobti és \'eájoblían sikerű\'.! o;téJ.ye,. a melyen a nagykanizsai magyarság \'eg-jobbjai találkoztak. Nagykanizsa, társadalmának rej)rozcn\'.0liv béj\\jaT omkc.i már régen volt. A rendezőség büszke leket rá, minthogy a b\'á\'on részt felt magyarság is legteljesebben me,/ volt vde cégcdvc.
A ZMNTE táncestéivé
nz f piros körben a uoiiuoti Sjxut és les I nevelés barátait mozgatta meg. Olt voltak mindazok, akik uk|Uv rész^vívöi, barátai és támogatói & kanizsai sortnak. Ez a .kukéi család Karnevál re> ceg öröine,ibö1 is tevékenyen vette ki lészél. A ntvgieíünlek soraiban ott ¦ álltuk dr. Krátky István poTgirm\'.\'H\'íá\'l és nejét, a Itonvédsi\'g képvisaVi\'t, a iport mecénásait, a lelkes fiati\'iUng >t és hozta tartozóit. A hangulat illegte-r.mtéséhcz tmgybiU hozjuVj árult a hon. védzenekar kito.no jatéku Hering Y&í mos karn-\'gy vezetésével. V«1t is dhau \'uingubti, jókedv és vigasság, o\'jan Hidegség, amiVyont még a ZMNTK mindenkor jól sikerüf.i mulatságain Is keveiei lótlimk: Mindenki jó- őreá te magát, mindenki adózott a bohókás Karnevál berregnek. A ZMN\'fE tieav-esak !1 mezőnyön, bajiam it parketten is derekasan nregáJfda helyét. Ig^z, f,eg.v a readezőseg is mindent olkövo-lett,; hogy .minél jobban sikerüljön a ?MNTE eátéfyo. Ez pedig pompásán sikerűit. Közönség és rendezőség: egyaránt meg loliet öéjfídve a liangiikUos, forró, levegőjű biucestűtiyej.
Klakanlzsal farasng
Un a Kiskanizsai I-evénte Kgyesübt valamit rendez, atkkor lendezéso Kis-kanizsáii a tömegérdeftfödés ttaawrit-jabs kerffl. Vasárnaj* e.sto a 7 órára lirdeietl előadásra mfte fi órakor egyet-k-n kgjtsi }0jU leheiott kapui (ós a kő-Jíniség százai voltak kénytee.iek vissza lürilulal, mfért remcstik a le.eiu v.jffl
Súrolásig, de a fcayöaók is. Ez a meg-
\'aozilnlás szükségszenien a levente "lllion in\'egiiagi\'obbibisáért kiáll, áz előadáson ott v.M u vilaasl fii já-kaiond parancsnokság vvzetője, Jaluiuinl á poígáimesler képvi¦erptélieu Szűcs László nl-jrvvző &i liszt kar stama tagja.
«ALAI ROZL.ÖNV
llorka Gata: Mabaraxlis 1 ciirta 3 felvonásos vigj&téka k.nllt szinte nagyon te.betsógcs tnükedvelöklja.. A szórakoztató jeícnclckcn kivü\'. a vígjáték szép datál, magyaros öltözetei, a m\'gvar föld, a magyar értékek kndombor\'tása Váltott ki nagy hatást.
Tóth József a diusjo.ept cn aratott nagy sikert, nvg a t\'lkóro :iiorrzcg József alakja é.s if\'í.ikitási inégtÖvesz,-té-vig lui volt. M\'ntlm egv e.edeV hindii ifjúval néztünk vo\'aia szakközt. Her-czegnok nagy sikéie volt, Kenessoy Klárit a k;s m-gyar Sarki sziropé-bm láttuk látszani. A tc\'.clséges k!s-kanlzsai mflkcdvdlő moai is tercek voM és kt\'.lemcs bangjáv l, Ízléses őttözéké-\\id elsőrangú részese volt a vígjáték sikiTÍnek. Jámbor László mi\'gyar gazdája, Vu^d > Károly magyar te^éii\'.e mind-mind ériéke volt a \\ igjál ¦kink.
ismét «g>\' tehetségei mükedvaiőt Ismer-
tünk meg a kiskmizsai színpadim, a női szeieplö Imrei EJ\'zsil, aki egy vénleány szeiepben mutatkozott Ik- n.igv sikerrel. A\\ég Lendv.it 1-ászaót keql lai. (-mélmiok a többi szeio,>tök közüli, de kivették a sok tipsból részütet L\'dvari Ilonka, (iazdag Mária, Szmodies Mára, Lapdost Mária, Ilagonvai László, Horváth [\'«iene (I. és Il."\\ Perké László, Vajda I-\'eiciH\', l-láudcr Józ-wf, Krisztián Potane, Ceróis (iyörgv, Nagy liyöxgy, lloivátb Károly, Sz rdabe(vi László és a többi SZCjOpMk\'ls.
A rendező, I\'álfv József eveuieok-lató dicséretes munkát végzett. Arou-d^zés és általáb n az c^ész est .síken\'-nek ntki, Itogy Szépudvary íji^ztó is. nvét átvette a Le.ente l-;g>oMilol irányítását. Az ö érdeine\'l kenicliiiz esi hatalmas sikeio. A mulalság nz előadáshoz b tsonlöan szintén »»gy sikerrel ért véget.
Ma délután 4-kor Hitler-beszéd
Berlin, február 24. Hitler vttét és kancellár ma délután, német Időszámítás szerint 5 órakor a nemzetiszocializmus ünnepén beszédei mond, amelyei a birodalom összes rádióállomását közvetítenek.
...... ¦ - ¦ ¦. ¦ m*ji00ítj0i0 -i- -j-.riir.i*.inrjn.r.nr.ri/j.nnrrirji.r.n^.i
A Földközi-tengeri offenzíva bejelentését látja Amerika Mussolini tegnapi beszédében
Róma, február 2i Mussolini miniszterelnök tegn*p) RóJnáhan a fastió gy ülésé a nagy bestédet mfondolt Hi>iigozt-itia, hogy Ol"szorszag vfim nyolc hónapja, ba-
nem több, mint hat é\\-c vau baoo-l*ub"n Akkor érkezett Franoo segélykérése, m»jd az abesszíniai háború következelt, most az afrikai. Oiaa*. országnak tehál mindig távoli, nehéz harookat kebelt viselnie. Beismeri, hogy «z utóbbi hónapok nem, kod-víziek az olasí hadviselésnek. Okiszi ország soh" iiejiv hazudi\'s, mint af «ngo!ok. E\'keEeredetlen álltak clíent, körömszaiiadásig védikeztek és ha át is kebelt »dni tcariiteloket, a gjyüt lö\'et cfi^k fokozOd-ilt, a végső győ, zex>mbe \\-elett hit erősödőit. Ezen. i-ivüi nagy vesikísagíkel okoztak »: ellenségnek ős lekötőlték erejének egy ré^zéL Ami történt, az csak ré-sr^ let, a döntési a végső harc hozza meg, Németország és Ol-iszorsrág Szilárdan áiU egymás (uoiletl és u végső cél, a győaciem. erdekében közösen baroo] Anglia ellen.
Hangsúlyozta ezután Mussolini, hogy Ke>etcurópáhaii a körö^Öliöa ki\' viil mér mindenki AngUn ellen foglalt ál\'ást. Anglia már c-s^k f^uim-i" r«dásáért harcol, «iig « leni^\'y a győzelemért. Ang1!" eg>-edúl áll és
Aim^ilkához könyörög\'. A scgitsé^. azonban néni tehet olyan niérlékü, hogy feiüiinuljn Németország erejét. Amerika beavatkozási a demo-krácia képzeletei alapszik és azon 11 hazugságai, hogy a tengely meg akarja tám\'dni Amerikát. Ez ..nfcvet* ségas képzeiödés, Anglia lcgyőzésó-^et vége van a háborúnak. Ez jelenti n győzelmet ós ez uláu az igazságos béke kövelkczik.
A beszéd visszhangja
Mussolini beszéde mindeiiíiU nagy visszhangot kellett. A Popoli) diRó-jii» budapesti jelentése szerint u mar gyitr fővárosban órönimei hallották a beszédet, amely hiven kifejezi a győzelembe vetélt rendithelt\'ei bl-
zaDmüt, üz olasz jlép elszánl.ságitt, tt német olasz együttműködés szilárdságát, s|t>. Mint a bjdóslló je;enti, a beszéd után Magyarországon még Jobban kifejezésre jutott az 01«sz-orezággaj szemteni azoUdarjtás.
Newyork, február 24 A Duce beszéde Ainarikábn is nagy feltűnést kelteti. A lapok első oldalon részletesen boszátnplnak a beszédről és kiemelik « német-olasz egyseid, «z amerikai segítség elégtelenségét és az angol győzelem lehe-
Kgy néoicl kötelék bombázás után hazatér. (Foto R. D. V.)
tétlenségét. Különösen a beszéd eresze váltóit ki nagy hatást Amerikában, miután a bestéd okszerű fejle" getése rendkívül meggyőző.
Amerikában általába azt hjsz.ik, hx>gy " beszédíít a Földközi twigei^u meginduló offenzíva beje len téSéuCk ken leklnlciü. Ez pedig AiigWra nézve kudarccal jár .ésnz Afrikában, és Görögőrszagban drágán kivivőit állások feladását jelenti. , .
Hern letettünk!
_ Repülőink somban Pitt\'-ik
ll] József volt 28. lepülől-1-1—¦ századlwíi uópfolkcírö szakaszvezető, tábori pUóta, eáon a napon ha munii kiégi\' gj\'őzolmé.t aratja s ezért arra valé> lekintottely liogy 10 bMvl pilólaszoigálua alatt niindcn alkaiom-mat kiválóan, bátron és¦ tftuzáittm letlo fel a légi harcot, OiVébként v**\'\'tí niigy ezüst vitéasegi érmet már ÖtŐbb kiórdemelic, »z arany vitézségi éremmel tüntették ki. Későbl^n az egják lőgi barba aíatt egyszerre\' liárotír sinyos sebet kajKitt, de ennek oTenéVc párat, lun akaraté növő\' saját voir^aink tnögó vezolte a gépét, hol szerencséíjen <!c-szálll. Ekkor ju tuonili -a kisozüst vitézségi éroimnot tűn lelték - ki.
ISIS-
Szentségimádás a ferenclek templomában
Vasánnplól keJsdŐdoTeg három napon át .Szentségimádás vau u fereneék Icniplomában a kato^ik\'nsság nagy rész-vétoíe mölöctl. Ma hét Tőn is lu\'gyszámu hivő serég látogatta ez a&afcjnbói a tempíom\'ot- Ilo\'náp, kedden még egész najiou át ki vm lőve a leginélíóságo-sabb Oltáriszentség. Szerdán: hamvaséi szerda lévén - a aivek hamjyazgása. ivzzei megkezdődik a nagyböjt
A Tokaji aszú március 3-án a Városi Színházban
A nagykanizsai Keresztény Tisztviselőnők Egyesületének lelkes \' műkedvelő gárdája, .ainely Ultrán be-illenC hívatásos szinész-táiViSíigítak, m\'3rt a város legjobb műkedvelőit foglalja magában, — nagy munkáin készül. Március S-án, hétfőn esti- a Városi Színházban előadja Sulágyj óriási sikert arMoft . táncos-zOnés vigjátékát, a Tokai aszút, olyan szC-reposztásban és előadásiban, hogy a véroS míiértő közönségesek legszélesebb érdeklődését váltotta\' írj. A hétfő esti etőadás parádés előadás [esz, amelyen a város ^előkelőségei mind ott tesznek, Nagykanizsa legjobb műkedvelői meg fogják mutatni, hogy valóban rászolgáltak erre " kitünlető jelzőre. Jegyek a Zalai Közlöny kiadóhivatalában válthatók.
_ (¦)
Az első térzene Kiskanlzsán
Yasárnap délután a kiskanizsai, fe-ven:ezeneknr Wckl (lettért karnagy vezénylés évű: térzenét adott a Templom térén. Az első térzenének óriási sikere volt. A közönség százai tapsollak a magyar induló ós magyar dal-egJ\'VJCeg számainak. A LOvtntC ligycsü. let vezetősége a térzéiiét áJtuidósilju,
IALM KOZtONI
1941. kbrufc\'24,
-
értesítési
Van szerencsénk a nagyérdemű kft-xonséuet tUitsIcttel érlesltent, hogy hatósági IntéiAsdés folyián az idei
összes cigánybálok
folyó lui 33-én, húshagyó kedden 0 órai kezdettel a fel AGYAK KDxALY ¦«ntUflssM lesa megtartva.
A MgyluuűiMl cif ánya*sisx«k.
Továbbra Is nyitva van Hénelék képkfalllfáfta
A uágv ós uBiutdó érdeklődésre való tekintettel meghosszabbitolták bizonytalan Időre Hénef. Gusztáv és Margit festőnmvészek képkaájltílásukat a vofit Kis RoyaÖVn (Sugár ul 3., a" Városi Mozgó melleit). MegtekíutlwtÖ 10 órától este 7 óráig. B<flépődij nincs. (:)
Sima volt a aákk harinadlk fordatóla
A bajnokság hannadik fordulóján a játszmák favorit-győzeímeket hozlak, Tgy könnyen győzőit Stolcaer Nádassy ríDon, Németh I. Fábos tflJen, Szekulja Tóth kilói, Keöermanu Gáspár effen, László hibázott Vékásv euasn, d» a fiatal játékos játók-.aejéböt ez nütsem\' von le, Az érdeklődés központjában 9 három és fölórás Baán—K. N^jív-játszma kerfüt, altol a két ftatnCi hu-támzó játékban. szebbiwffl-SEcehb húzásokká!! igyekezett teflűftke.ekiednl. A -ál-tozatoa konibináo\'ók többször ad!«k! remis lehetőségei (K. Nagy Javára :ett volnál), de a harc döntésig ment. A játszma már idegek dolga v,)ít ft két egyenlő ifé\'nól és ebben Baán jobb volt.
A másodosztály eredményei: Lúlilh ^rtartobágyl 1 :0, ¦ Szarjas-Szlobuda t:Ö, Szabó-Szauka 1:0, Fogner—Németh II. 1:0, Stéger Stóinor 1:0, Németh NI. -Taródi 1 :0.
Futball-eredmények
Ferencváros-líleklromos 3 :2 (1 :1). Törekvés-WMFCVl :1 (1:0). Újpest-Kispest 4:4 (3:1). Szolnok-Szeged 3:0 (0:0\\ TIIMAVAG—BSZKIIT 3:1 (t :0). Gamma—Haladás 3:3 (2:0). Tokod-SBTC 4:3 (3:2). ULIÍ-DVAC 4:2 (0 : t).
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés f2 sor) f.ÍJ dija 3 \' lillér.
Kireliu 2:
Fél 8 órakor UosáUs a városházátt (Barta István:"?;* 150 é\\9s színészet).
Saiela* S :
Tokaji aszú a Ker. Tiszlviselí.n\'ik lendezésrjl.en a Városi Színházban.
Mirelnt 9 :
Fél 6-kor: 5 Ive\'yí szerző Irodalmi deiutánja a városházán.
Hárchu If :
Tokaji aszú a Ker. Tiszlvisetőnak rendezéseién a Városi Színházban.
— Naptár: Február 24. héltő. Rom. kat. Mátyás ap. Protestáns Mátyás. — Izrael. Sebat hó 27.
Ooxntrda oyltfa réttel ti órától mii \' \'VAijí hőttő, szerda, péntek délután és k*dd«n Héas ntay iiöku«»).
Országosan megoldja a kormány az árvizkérdést
\'ie;cki nvniszterelnök tegnap Szögeden elmondott beszédében, Rmé>i lyet a rádió részletesen isimertotett bejelentette, hogy az árv^zkérdésé egységesen ós országosan nuegoldH I
ják. A miniszterelnök ezenkívül ° háború tapasztalatairól és a komoly épitö niUnk» megbecsüléséről be, zélt.
A Tiszán Is megindult a jég
Az árvizvéde:tni kormánybVoSsági déü jelentése szerint a Kiskőrös-Kulocsa^Foktő vonal fa\'elt n viz 20 centimétert apadt. A védelmi vonaltól délre a víz tovább nyomult, qVí az érsákcsanádi szivattyútelep és a
\\<szétytc keríut községek védeimü-ben a karhatalmi erők teljes erővel dolgoznak. [
A Tiszán Is ejfcmilt a ragfyobb ár-vjzv3s*a!y, mert a jégfáugasf. a Tiszán ís -megindult és távozóban vau.
¦yww*sisi**a*^^
á Zalavármegyel Gazdasági Takarékpénztár Rt. beszámolöla
további fejlődéséről, előrehaladásiról, eredményes üzleti tevékenységéről
Áltatám* érdeklődés melleit tartott* vasárnap délelőtt rendes. évi közgyűlését a Zuiainegyri Gazdasági Takarékpénztár RT. Nagykanizsán. A ineg,\'o!entek soraiban olt Játluk mindazokat a gazdasági ós közéleti, tényezőket, akiknek jelentős szerepük van Zala kzrSgyű ép a Délnyugat gazdasávi, kereskcdelliii és ipari éW tében, bizonyságául ajinik, hogy ez a tisz\'.e^ctreniéitó pénzínlé*el nemcsak * hitei keresőknek állott m\'ndenkor a íegmesszcblnnenöbb eiözé\'.enysc^cl és szolgálatkészséggel rendelkezésére, h"nem m\'ndcn egyéb irányban i* hasznos kozgaídasávi tevékenységet fejtelt ki, amelyre Széfes vidék pá-figyel*. , ! \' i , I
A megjelentek közül sikerült feljegyeznünk a következőket: dr. Plihál Viktor kir. kormmiy(őt«ná-csos, fejsöházi tag( Gyömőrey Ütvén v. országgyűlési képviselő, <U\\ Krátky István polgármester, P. Gulyás Gellért ferences plébános, dr. H*ám Ernő törvényszéki ttnökl dr. Lontay Alán járási főszoigib\'ró, Krenncr Zoltán, a Magyar Nemzeti B«nk fiókjáiWk főnöke, Somogyi Gyúl* földbirtokos, máltai lovag, Berlin Gusztáv és dr. Szab\'ady Lőrinc törvényszéki tanácselnökök, dr. Révffy Andor kir. törvényszéki bíró, Pálffy László, Kovács-SebRstínyMik lós földbirtokosok, VersenyI Rezső posta-távirdai főfelügyelő^ dr. Ma-lek László, dr. TAmlás János, dr. Kuhár Ottó, dr. B»rtha István és dr. Hoch Oszkár ügyvedek, dr, Prack István tanácsnok, dr. Kreiucr Zs\'g-mond osztályfőorvos, dr, Székács Pál OTBA orvos, Rajki lityin OMKE einök, Blankénberg Imre, Bader József kereskedők, a helybeli térsinié-zetek vezetői, stb., stb, j
Dr. Plihál Viktor kir. kormányfő-tanácsos, elnök tömör szavakban nyitotta m*g n közgyűlést, bejelentvén, hogy 24 részvényes 2588 rész. vény képviseletében van Jelen, öster-íeichor József igazgitö tet^sstottp ezután elő a« igazgatóság gondosan jit?gsíerkcszte:t Jelentéséi «* intézet
Wdlt évi működéséről és (tzlett
eívdményéről. A jelentés kitér a pénzpiac és gtizdaságl élet jelctiséh goiie, örönuticl emlékezik mjóg » régi nia^ir tcrüiclck egy részének
^zaérkezeséről, majd az Intézet te. \\-ékenyéségére tér ál. Dac;ii^ a nehézségeknek, a közőnséz bizalmának legcklatánsabb kifejezője: hogy a bété:ek az elmúlt évtfen több mi«t 78.000 pengővel szaponodtik. 1,192.000 P uj kölcsönt fblyósitotlak « hlíeikeresök részére. Az üiieívctte-tés szeiencsós meneteként 32.768.86 pengő nycreséR áll nendelkeptésnc/ melyből osztalékra részvényenkiut 1.50 pengőt (hétnek részvényei* ik-nek. Majd meleg Szavakkal.emlékezett meg Klcinfeld Ignác iguzgitáí ról. a;d 14 évi hisznos és tevékeny szoigá\'at után nyugalomba vonult^ Érdemelt JegyzŐkönyvbfeii örökítik meg. [
Berlin Gusztáv törvényszéki tanács elnök lendületes szavakkal emlékezett meg dr. Plihál Viktor elnökről, u:it ezelőtt 20évvel vébisz\'ottpknrg egyhangúig a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár elnökévé. Az akkori közgyűlés ugyanis honorálni klvánti addigi tevékenységét, mint felfigyelő bizotlság\' e\'nőkét. Aki ísanortc a20-aa é\\«k körürményelt, az ludfa. mit Jelent egy pónz;nlézet é\'én álVH1, Meg-h^jtfa eiőlle az elismerés zástlaját. Háláját és köszönetét fejezi ki az intézet érdekében kifejtett Ogybuzgó tevókCnységeírt ős arna kéri, hogy vezesse ezt az intézetet továbbra is az eddigi uton.
A közgyűlés lelkesen ünnepelte dr. Plihál Viktor elnököl, »ki váipSzában flzt hangoztatta, hogy e;mült 20 év nutt ő csak azt tjeijbsiLrtte, amit a kőle;csség parancsolt. Isten különös kegyelme és munkatársai támogatá-sahrik köszönhető, mbudotba, hogiya Zaimvsgyei Gazdasági TaHarékpónz-tár mindig előrehaladt és fejlődött. Arra kéri nmnlcttérsalt, hogy ezt a támogatást ne vonják még tőle. Csak igy lehetséges, hogy az intézet - f\\ jogos magánérdeken tut - « közérdeket is hatékonyan clömozd\'ba és szolgálja. Isten áldását kérte mindnyájukra. Nagy éljenzfcá követte dr.
piihái elnök ssrvnft
Ke;emen Ferenc, n Nagykanizsai lakarékpénztár RT igazgatója a kar-társa^ nevében köszöntötte ezután szárnyaló b^zédbon a nyugalomba vonuló KieinfOld Ignác Igazgatót,
ntéitotván Aimak u esztendei niükö-
dését és érdemjBit a ZJaiainéigyieíl Gazdasági \'lakarékpénztániál. Olyan 14 esztendőről van itt szó, hang^b/ozta Kelemen igazgató, amely az embe-riség té^tiozgalnB-isabb1 ideje volt, amely alatt mindenkinek en garrje kellett álh\'nia. Annál inkábbi meg kell hajtanunk az elisjmici^és zászJflját «z eifltt n fér/hí előtt, aki u legne. hezebbidőben áJJtaavártát ésá^e-zetic intézetét minden krízisen és" vészen. Eisőicndü képességekre volt szükség, Iiogy az iutócet hijójátbiaí-tos és erélyes kézzel vezette, óvatos üzletpolitikával, kiváló képességnél, ugy, hopy 0 Zaiamégyei Gazdltsá\\{i Takarékpénztár elsőrendű tényezővé vált a pénzpificon, Id« acfö minden munkáját, lelkesedését, ügybuzgói ságát, egész egyéniségét. A kártáraak legjobb kívánságait tolmöcsolja \' a nyughlombti vonuló igazgátónaic.
Kieinfeid Ignác inoghatott szavakká mendotl köszönetet a meleg ön" népiesért. Munkáj0 csak ugy volt lehetséges, hogy igWavtóság és tisztviselői kar mellette állottak és támogatták törekvéseiben.
A közgyűlés ugy az Ígf)?Matól,mlnt » fel ügye lőbizotlsági jelentést tudomásul vette és a felmentvényt megadta. \' .
Majd igazgatósági lakkul Kállay Rudolfot, Kovács-Setestény Miklóst és Szekeres Etoilt, felügyelő blzoll-sági tanokul Barthos Gyulát, Boros Miklóst, dr. Haiszer Jánost, Rajki Istvánt, Szabó Sándort (BpCst) és dr. Thohvay Zs\'gmön\'dott választották nv-g. ,. \'
Az évi közgyűlés ad a .szép mijn. kát tükröztette vissza, n!m\'!t ez a liivntn-inlézct, a Zaiamegjyei Gazdasági Takarékpénztár RT Nagyként zsán a g^izdasáyi, keie^kedebni és ipari étettcn egész Dun\'áiiluloii kifejt.
! (*) I
Püspökké szsntslfék br. Apor Vilmost
Budapesti február 24 Ma délelőtt n gytéW iiléljániiilemt" lomban püspökké szentelték báró Apm* Vilmost, az uj győri püspököt A szertartást dr. Czapik Gyula és GftÜtMWor Gyula püspökök segód\'Jelével Serédi Jusztmián hercegprímás végezte. Az uj püspök első püspöki misébe után ünnepélye-; áKdást osztott.
A város volt prébán;>sátúl tegnap díszülésen búcsúzott, amikor a ix/feár-mester álnyujtolta az uj püspökiek a város díszpolgári ok"es«iét Is,
Hstzas
Budapest, február 24 Az osztálysorsjIlók mai húzásán a főbb nj\'ereinányeket a következő számú sorsjegyek nyerték:
Tízezer pengőt nyert a 06.179 Ós a 36.83(1 sz. sorsjegy.\'
Nó\'jyezer pengői a »3.280 ós a 30.101» Háromezer ]>engöl a 49.033 éb a 39.438 sz.
Kétezer |ieugől az 50.030, 52JJ29, 59.030 és a 03.727 szánni sorsjegy. (FeWőség nélkül.:
Hév- én ¦ztaietésnapokra
alkalmi ajándéknak
oserepes és levágott virágokat, csokrokat
egész óvon át vehet * rég\'
Petermann kertészeibe"
_Biihofy-utc« V. 1
FERENC JŐZSIEF
KESERŰVÍZ
,041. február .24
ZALAI KÖZLÖNV
Nagykanizsa mefytí varos polgármesterétől.
I43/K6. 1941.
Tárgy: Lóhere vetőmag Igényiére.
Hirdetmény.
A hónap elején már közhírré téliem, hogy t. ho 25 IkélOl kexdodö-leg a lóhere vétómig 1» zár alá vétetik, ami azl jelend, hagy a kcss-íetfu\'ajdúnoíok csak a halóság engedélyével rendelkezhetnek kétzle-lelkkel, a szállításhoz pedig szállítási igazolvány kel.
Nyomatékosan llgyelmezle\'em a gazdaközönségei, hogy lóhere vetőmag szükségletükéi f. hó 24-én, hétfőn esllg az Ozletekl-en vásároljak meg, mert eddl^ az fdölg szabadon lehel a ICh-re veömagot adni és venni. Aki pedig lóhtia vetőmag szükségleti a zár alá helyezésig, vegyis 25-én reggelig nem tudná beszerezni, legkésőbb f. hó 23-án, pén-leken esllg Jelentse be Igényét a városi közellátási bivalalnál, Hunyadl-ulca 16. sz.al.iit, meri a Növényier-melésl hiv.tal kizárólag eien Igénybejelentés alapl\'n Iog|a a lóhere ve-lö.nagot kiutalni és a átállítási Igazolványt klállllanl
Azoknak a gazdáknrk ls be kell Jelentenlak most is h lóhere ve\'őmag Igényüket, akik a mu\'t bét.n a lucerna vetőmag igényléssel rgyu\'tal lóhere ve:ómagIgényűket Is beje\'en-lellék, mert a lucerna és a lóhite vetőmag kiutalása e!őre:á.hitótag külön-külön tog lörlénnL
Nagyktnlzsa, 1941. február 21. ni Polgármester
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5318/1941.
Tárgy A ni. klr. IpaiUgyl Minin-ler ur által engedélyezett silk-Vlzgjártó tpxil tanfolyamok.
Hirdetmény.
Köthlrré teszem, hogy az Ipari Tanfolyamok Országos Vezetősége (Budapest, VIII. József-kOrul 6. 111.) a in. klr. Iparügyi Miniszter ur 9587/IX.—1940. Ip. M. sz. engedélye alapján a .Magyar Vidéki Szik víz Szövetség" Iparlátsulal (Budapest, VII. Nngydlófu-ifiM 13. I 12) közreműködésével silfoihgyúrtó Ipari tanfolyamot rendez, elsősorban az önálló szUtvIzketzilö Iparosok, továbbá u themekben fogla\'kozlatoli ctaládiagok és az egyéb Üzemi a;kal-mazoltak számára, akik magukat a Jövőben eseteg önállósítani akarják az Iparban.
A tanfolyam 1941. évi március 3. (bélfö) d, u. 2 óratol naponta 6 elméiéit órával 1941. évi március hó 13-ig bezárólag tarl. Megnyitás: március 3-án délulán 2 órakor. Viisga és bizonyltványkios?lás március hó 13 án délután 3 órakor. Az üzemi bemutatások mindenkor délután 4 Arától kezdődően fognak megtartatni.
Felhívom az érdekeltekd, hogy a tanfolyamon való részvételi szándékukat hozzám folyó hó 25-én déli 12 óráig Jelentsék be. Nagykanizsa, 1941. fcbintr 24.
Polgármester.
- Tavaszi kabátalnk v
mindegyike «bópendít budapaetl műhelyben k*uoá. Modell kábátokul * köeel jövőben kirakatunkban fogunk bemutatni. Sohfttx áruház, (i)
Tegnap ismét íilbb mint 50.000 tonna \' angol hajóteret süllyesztettek el a németek
Sikeres bombatámadások hajókaraváaok és kikötők éljen
Berlin, február 21
A véderő íőparoncSnokságánakma déli jelentése szerbit Mi He sorhajór kiipitóny tengeralattjárója négy felfegyverzett angol kereskedelmi gőgöst a.üMyesz\'.ctt el 33.000 loiuinl ártalommal. Mi He és legénysége mór 19
hajót Süllyesztett el 111.913 loaua-tarta lommal. \\ j \\
A Földközi tengeren Demálói keletre egy 10.000 tonnás gőzöst süly-* lyeszlcitck el « repülök, míg ogyméi sík tengeralattjáró két hajó elsüllyesztését jelenti 9000 toimatarlulom:-mnl. Írországtól délkeletre a repülők egy hajót Súlyosan megrongáltak, ugy, hogy az oldalra dőli ós megállt. t
Sikeresen bombázták Déianglja repülőgépgyárait, dokjait és kikötőit
[ Í9. Légiharc nem vélt, az angol re. piilők sem nappal, sem éjjel nem ki-séreitfik meg támadást.
London, február 21 Az ellenséges gépek «z éjszaka is-snét bombázták a londoni körzetet, valamint több más kikötőt és telepet. A bombázás, amely nem volt nagyon heves, tüzeket és kárt oko" rótt, emberéletben kévés a kár. ¦
Tüzérségi párbaj a csatornán
London, február 21 A francia tengerparton felállított néniét messzehordó ágyuk ggy órás heves tüzel zúdítottak Doverre éY környékére. Az angol messzehordó ágyuk viszonozták « tüiet. t I
Szahcsoglu: Törökország nem támad, de ha megtámadják, védekezik
: , , Ankara; február 21 Szaraosoghi kiVügyjmniszter kijeién© te, hogy Törökország pjÜÜkljn Változatlan. A szerződésben vállayt kötelezettségek nemi szűntek meg Szomszédival jó viszonyban akar
lenni, de fegyveresen ellenáll minden olyan kísérletnek, amely Törökország területi épségét vagy függetlenségét fenyegetné. Törökországi nem támad senkit és kijelenti, hogy fenn is akarja tarlanl a békét. ,
Bulgáriában légvédelmi készültséget rendeltek el
Szófia, február 21 Bulgáriában, kflJönö«n a fővárosban és környékén megszigorították nz ciU;jiőrzést. Az Autóforgalmat-korlátozlak, a főváros eihagyrisáh.« engedély, kell. A légvédelmi készültséget elrendellek. A .politikai propaganda tevékenység lilos.
Zagorov miniszter kijelentet*, hogy uj Bulgária és uj rendszer szű,^
íetjk és őrül, hogy népe önszántából Illeszkedett be az u] európai rendi**.
Szófia, február 21 A,bolgár ellenzék vezérei kihallgatási engedélyt kértek « királytól a külpolitikai kérdésekkei kapcsolatban. A semlegesség ós a béke fenntartása érdekében akarnak :i király-lyni beszélni. Még nincs döntés arról, hogy a király fogadja-e őket vagy sem. k . , , j , )
Ujabb tömeges letartóztatások Romániában
Bukarest,, február 21 A letartóztatások újból) nagyobb számban folynak. Ennek oka a szigorú vizsgálaton kiviYl az, bogi\' a lakosság a bún Ütéstől vaüó íétoiinében kiadja az eddig rejtegetett lázadókat. A einr. lóztatotlak között van Jones™, a hírhedt magyarellenes lap, a Cuvantul főszerkesztője, valamint lirseri Trajáu volt kózok tatás ügyi vezórtitkiár.
A lázadók áthág r«bolt liolmlból kiállítást rendeznek Bukarflstben, bogy
a lakosság faismerhcsjie saját tulajdonát. ;
Nyugtalanság Ploestl vidékén
I\'loesti, február 21
A lakosság az oJajvldek kiürítéséről szóló hitek miatt iendk:vrtií nyugtalan. A hatóságok bangsulyozzák, hogy a kormány caak elővigyázuti intézkedéseket tett ami az esetre, ha az angol repülők megkiséreínók az cfrijteiep bombázását.
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajtéttadósttó fővárosi jetentóse szerint február 14-Vn 20-ig vasúton órkozett 2ÍÍ9 vagon vegyes éJeJmiszer, 151 tohergépkocsj, továbbá 717 kettec ójőbiuomfi, 542 mázsa vágottbaromfl ós 991 láda tojás. A fett-hozatal az eftözö hetuiox kópéit a tojás kivéteWiö: teliát csökkent. Az íttőba-rontíipiacon a csirke ára 20b a pulyka árn 30 fillérrdt emelkedett kilónként.
A vágót tbaroin fi piacon °- *ud ára 5r * csirke árn 20 niaftrel c*ökk)ent. A zö!d-ség ésTőzolékféléknöl a faJosK.ipuszt.\'i ára 1, a kaöurébé ós cékla ára 2, a kriká]x>szta i\'u-a I, a paraj ára ,-10 rLTJömtl csökkent kilónként, mfe a Mül-röldl karfiol ára 30 fiíiórrt\'l .cn*flk|o-dett. A gyümólcspiiieon a iassan tí&. miiradó ínandarbi árn 5 í\'üVleVrtft, nz olaszgeszienj-e ara pedig i fiafin-el drágult klónként. (i)
Hirdessen a Zolái Közlönyben
JOsiat:
A szél gyengül, helyenklnt esó, havaseső, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik, az éjjeli (agy kissé fokozódik.
A ftfoteorologlai Intc«et nagykuttsael weatlffyelöeHoniáJMi lelentli . HSmoreöklet teanan este 9 órakor
+:i.| ms rxc*i+2-8,délbta -fDO.
OuiuuKk 114 --
A letenyet klr. lartsblróulg:, mint telekkönyvi hatóMg.
0103/19(0. Ik. izám.
Iiíi\'éI Hfrdetmeay-kivaaat
Di. Poisogstr Rcxsó, mint dr. Rlcbtec Bé<a hagyatéki kőveleléielnek bthajUstra kirendelt Ügygundnok végrelia|lalónik Ozv. SzaUI Vii-n\'-ií\' nc. Kuima ApMIénia tót-aiecdahelyl lakoa végrthiJOat aztnvedő ellen Indított vegrelujtáíl ügyében a telekkönyvi hálásig a vtgrcha|IA>l arveteit 265 P tőkekövetelés ti Járulékai tKhahiM végett a Tátsierdahely és Tótpzentmírton kőzt^gekben fekvő s a (otsierdabelyl 1340 izljkvben 972 iusv. síintőrn a Banlavejt dűlőben 200 P, a tátaien\'mlrtoal 152 tiit|kvben ülíi\'.i tusi. szőlőnek a Kllmin-hegyen B 7 alatti lllftöitgíre 380 P, az\' ii. o. 349 sitlkvben 849/b htsz itAlónek a KÉlmfinlifgytn U 5 alatti bletöiéieie 3l» P, a tótaiettíahilyl IWO itt|»vocn 781 bnz. ezántonak a Püdho.\'kfam ei Prlcam dOlőbeii 11 16 .ifnltl Illetőségére 100 P khil.tli.v-.i áiban eliendclte.
At árvetés nem érlnll a tdtazetdihelvl 1340 tuijkvben C 1—2 alatt Ktiz-nn Vince és neje Vedopia Máris Javára bekebeloictt hohlglant haszonélvezeti jogot.
A telekkönyvi hatóság tz \'árverésnek Tolsientmárton községhálánál megtarti-sira 1941. évi mArclua hó 14. napjának délután 2 óráját, folytatólag Tóuzcrda-hcly köitégházanil mcgtarlásira 1941. évi mirclus hó 14. napjának délután 5 óráját ind ki éi az arverási feltételeket az i ¦¦ h i: LX. t c 150. 9 • alapján niegálUpKJa.
Az érverés alá kerülő Ingatlanokat, ha íz árveráa megtartását • vágrchajlatók ko-iUI dr. Ponogár Rezső, Ssalat Vince és dr. Ríchter Bein csatlakozott végrehajtatok kérik, a tót^xentmáriont 340 szljkvben (elvett 848/b hr.z. Ingatlant a kikiáltási ár 43%-ánil, a tOlszerdahely1 1340 és tót-szni.tmártuni 1Ö2 ailjkvbcn felveit 972, 848/s ii\'ii.\'. ingatlanokat pedig a klktálissl ár 791o/o-lnái.atótsierdalielyI lőOOsztjxv-ben lelveit 781 íiriü. Iiigntlnnillclöségcl pedig a klkáltlsl ar 220o/oánil, ha Prosze-ayák Mihály éi nejt Jskács Márta csatlakoztatott végicnajtatok kérik, a tótszent-mtitonl 349 üitj-\'.vhcu telvett »48/ > hnz. Ingatlant a klkiáiiA.i ár 22^/o-ánai, a tót-szerdahelyi 340 ta lótsxenlmárloal I5Z Bitjkvben felvett 972, 848/a. hisi. Ingatlanokat a klktáltáil ár 601% ánál, • ÜU szerdahelyi 1500 sstjkvben felvett. 781 hrsa. Ingatlant a kikiáltási ár 3860/o-ánál, ha dt. Lakó Imre caatlakoitatott végrehajtató kéri, a tótazerdahelyl 1340, 1500. tót-¦zentmárton! IŐ2 ut|kvben felvett 072, 781, 34ti/a hrsz Ingatlanokat a kkláltlat ár kcitóharnudioAI, — meg a tótaientmáitoni 349 sztikvtxn [elvett 8l8/i> hiax Ingatlan ennek a végrehsjtatónak köreimére meg-tsitandó árverés eletében árverésre nem bocsátható, ha Pozigal Jáiaef csatlakoztatott végietiRJtato kcil,cs«ka tótezcrdahelyl 1340 azijavben (elvett 972 tusa. Ingatlan bocsátható árverésre ta a kikiáltási ár 83&°/° Anál ahesenyabb áron eladat nem lehet. (5610/1931. M B. sz. rendelet 21. §) Bánatpénz a kikiáltási ár 10o/o-a, amelyet a magasabb Igóret ugyanannyi o/o-ára kell kiegészíteni.
Letenyc, 1940. évi nov. hó 6. napjlp. Dr. Csík Uszló s, k. klr. jblió.
A kiadmány hitelém: Balaisa i. k. ívj ItlikktV&TVVMftOi
1941. február 24
meghívó.
A Letenyel Takarékpénztár Részvénytársaság Letenyén, 1941. évi március hó 8 in íélután 4 urakor, Letenyén saját helyiségében tartja
fii M hé Égléiéí,
melyre a t. részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság. Tárgysorozat:
1. Igazgatóság és felllgyelöbizotl-ság évi Jelenlése
2. A naplblzlosok működési dijának megállapítása. Határozat az 1940. évfzá ószámadásról, a tiszta nyereség felosztásáról és a felmentvény mrgadásáról.
3. Igazgatóság vá\'asztása 3 évre (tinók, alelnók, 7 tag).
4. FelUgyelöbizoltság választása 1 évre (3 tag).
5. Esetleges Jndilványok. Jegyzet: Aki szavazati jogával
élni akar, ktVeles részvényét legalább 3 nappal a kózgytllés elótt a társaság pénztáránál, vagy a Nagykanizsai Takarékpénztárnál leiétbe hetyezni.
MfiRLEO-SZAMLA 1940. december hó 31-én: VAQYON: Pénztár P 12.834-61, Idegen pénzek P 8,592-60, Olrókövetelía P 203 41, Postatakarékpénztár! követelés P 562-39. Pénzintézeteknél fennálló követelés P 7.472 fO, Vallók P 432.57102, Értékpapírok P 2060-03, Ali. konyvjóválrás P 9.86166, Egyéb adósok P 2381.044, Heti kölcsönök P 70890, Berendezés P 640--, Ingatlanok P 30.724 73, Atmenó tétel P 75136. ÖJízeien.- P 522.133 95.
TEHER: Részvénytöke P 75!co0--. Tóketarlalék P 2.818-20, Tartalékalap P 8.000—, Beruházási liozzijáruláa lüggö számla P 3.590 90, Belélek könyvecskékre P 20116761, Folyószámlabetétek P 5801-67, Vlaszleazátnlloít váltók P 220.413-, Osz-talík P 38 80, Atmenó tttel P 3.20*48, Nyereiég P 2.094 29, Öatzezen P 522.135-95.
Letenye, 1940. december hó 31-én,
.1 lg.sg.tóaáf.
Megvizsgálta és helyesnek találta
• FolUgyolSblzotUág.
A .Ferenc Józael" keserűvíz
régóta kiifjnöen bevált báziszer megrögzött székrekedésnél él annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emétstésl javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orrntált
.36
Háztulajdonosok g 1 figyelmébe • •
A m. klr. belügyminiszter lotyó Avl február hó 1-én életbolépett 380.0UO/1M1. ii. H. ss. rendelete
kBtelatar mlndan ház-tulajdonost, hogy
Lakónyilvántartó Könyvet vezessen
Kapható a
Zalai Közlöny
kiadóhivatalában és a
Horváth
j.l.aíBik,j lilptar
A hadi tengerészet flOficdcsatßhajot munkában: sjraojj u fedélzeten (Foto R. D. V.) i
(liliomos hizíDFü il készülék
mindenkinek örömet szerez
Teakannak
Vasalók
Kenyérpirítók
Oyorsfózok
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvaaó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLGYI.nél
Sugár-ut 2.
Gyűjtse a papírhulladékot!
VI popir Itax belölt. Mlndan- c , , -r ± r i , nemű nulladik papirost bevált: oot/eSS leSlVéreK CÚg
Continental írógépek
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
öiv. Llchtenateln Albeiiné szili. Lellner Nelll ugy a maga, mint gyermekei nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy szeretett férje
életének 72-lk, boldog házasságának 39-lk évében hosszú srenvedes után folyó hó 23 án jobblétre szenderült.
Temetése folyó hó 25-én, kedden dé\'után 3 órakor lesz az lzr. temetó halottasházából.
Nagykanizsa, 1941. febr. 24
Dr, Udit.Bat.lB Sándor, I.tchtau-¦t.la Kálmán és neje Fóliák Lilly. Llilittuat.ln litván.
{Minden hDien árt.iltti hely.lt}
APRÓHIRDETÉSEK
) RlUt. .iiindai, további mö 4 tüll,
AixAa
Ot gaatalaaáflt o saladat konvencióra
lelvesaek. Va» litván Bocska, Zslam. 47/
Mindenes ssal atosaSC, aki jól lóz, szonnill belépésre lelveszek. Caenecry-ul 27/a„ laldizlnt 2. 511
ADÁS-VÉTEL
I»aaie«la|p6tl« kapható Kelemtn RezaO cégnél. 533
Komptelt haiaautabaokaloi. eladó. Megtekinthető lélegy és lelliárotn kíióll. Cini a kiadóban. 541
lakAs-Ozlbthelyiséo
EötvOs-tér 3. sr. házban háromazobli elósxobás, vlzvezelékes (angol W. C.) la-I kás uiijui eUejére kiadó. Megleklntiló I refjel 8-lO.Ig, " 512
Molnárok figyelmébe i
Vámfeljegyzés.
vagy
Vámcserekonyv
újból beszerezheti
lapnak nyomdájábau.
— UIIUtlHflt
mindenki a helyt kereskedőknél 6» Ip&TOsioknAl az«resx« bal
------iiwii— illa ii——i *
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. .DadJ«! ,.KBigazdai*g, H. T. N«gykaiiliM*,i M*!6í kiadó: Zalái Kárt\'y.
Nyoipato.ti: \' \\ . \'
¦ „Köío,»kJnartiji fi. T, ílinj/kftiii/íji"
¦yaadijábii foi^kMlii&a. (Nyomdsiárt falait Zalai KArütyj
81, éftorfan 46 uám.
N»i»yk«nliji«, 1941. február 25 kedd
ára 12 fili.
ZALAI KÖZLŐ
POLITIKAI NAPILAP
SuateiífrífK é» IÉ«WnM: Pout í. síin MiiíjíU-Jiií mradeo bíttöioap délután-
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElílljeU:,i ára : egy hóra * pengő 40 llllér. Sierkeutiaíglee stedóhlíjdsll Idolon: 78. sz.
lii két ,mf között «ai
(bt) Mostanában nemcsak a fegíy-xéics erők arcvonalán folyik a negjy világSmérkőzés, nemcsak az ágyuk, »z olaj, az emittóri Untok ereje dotiti ci « háború kimeneteiéi. Ma fegfy-v«r, rointo-\'ó, vagy ío^itő fegyver » hadviselők kezében a poigjári társadalom minden egyedének a telko is. Ezek « .\'eikek együtt : nemizetck, népek idegrendszere, Ezen "U idegrendszeren dühő-ebben Játszanak a korszerű hátoi*U kartnMstenei, m/nl a csatornaparti messiCl.oi\'dó szörnyetegek vérszomjas billentyűzetén Ezen a területen kitartóbban 4U a harc, nwit a sivatag fojló homokviharában, hóförgeteges sziklaösvén iiyek is\'cuklséi\'tó állasaiban. H" valamelyik oldatai sikerülne ezt az idegrendszert felbomlasztani, m\'n-den öldöklésnél és puszlilAaiáleldbÜ d fohdne «eft dönteni a gigászi méretű háború sorsát. ,
A.háboru mögötti léieii-frontbom bázásá nem mai keletű fegyveie a hadviselésnek. Jó\' \'udfa ezt, aki végigélte az eiflzó világháború vjgéh amikor a lelkeknek hazulról kiindult és mesíertségteseu irányított össxb. rc-skndása verte ki a, fegyvereket uz ellenség földién har©o\'ó hadWnk ker zéből. Mn pedig »nég felelősségteljesebb a sueilemi arcvonal, mart a háború nyers ereje riemi;sok frontok vonalán csap össze, hanoin a polg.\'ui éet mindén területe, békés városok, "nyák, gyenmékek álma felett. Eyycs városok, inesaiertnessae a osa tat e-rektól, tablet szenvednek ma, mint egymással farkass.emct néző, leöt-vet.en ha retera\'etek. Nemcsak az a cél ve..cti az ellenséges .bombázókat polgári lakóheijek főié, hogy el. puSz,tilsák a katonai, vagy hadviselés .ascjnpontfátó1 fontos gazdasági, közlekedési benendezés^ket. VA-Ián ennei ,i» fontpsufciW.oel a népek Ideg-r^ía\'nak szétrombol és a ( apai. gárság lelki erejéből emelt belső erődvonal, tuiegjdzitásá. Elég ezen egy rés, h<xiiy fellehessen göngyöli-tem a fji\'gyverek frontját !s.
Mit látunk mégis ? Épii\'uck Masinot-kártyavárak. Acélba és beta-bi öltöznek bankok, kincslái*al<. Homokzsákok mögé bújnak imYfltolék-kek pajoték színes aDlakai. Föld a\'á menekülnek gyárak, kórhazak, mi-nisztéi\'iumok. Golyótál\'ó páncélt \'.í*f *» autó, lüzéUó ruhát a ka\'tyn. Mír cienröl történik gondoskodás. Min-d*n érték védfe\'ini/íbeu a tudomány és n lechiúkö nagyszerű felkészültsége áll őrt és megbirkózik a Iche-tei.cnnei is, hogy miinél kevesot-b" pusztuljon luíüá^b^ói, amit « háború hátába ítélt. Legkevesebb történik a lelkek páncélozása terén. Leg szentízetlenieüb, a iegMcs/cdeIin«-Mbjj áttörési pontokon is legvódlc-ténebfa a polgári szellem\' arcvonala.
A polgári lélek arcr.-evw\'án gyakori tajta a hetyke desiato, .aküwk aaniji mi sem baj, semfcnji rossz nem ege-komoly. Étinek a fajtának a derűlátását nem fudja rm-gtömi . semini. A legkisebb Jó hírre levegő? |
A végső küzdelem közeli megindulását jelenti Hitler tegnapi beszéde
A tengeralattjáró harc fokozásának első eredménye: két pap alatt 215,000 tonna angol hajótér elsüllyesztése — A balkáni front is felszámolás előtt — Teljesen megsemmisült Swansea angol iparváros — I?aruk,király nem fogadta Edent
Mussolini vasárnapi nagyjelentőségű és nagy vísszhaugot keitö bBJ széde után tegnap, mint jeienlettük, a ir?imetiszoc.aüsla morálom mi g-indulásának évfordulóján Münchenijen Hitler mondott hasonlóan "nagyi jeacntoségii licszédet. ; • \\ f
Hitler kancellár beszéde
elején Szólt a régi Németországról. Akkor sem akart Németország hátér\' i"ut s h&i kaivnaiing nem\' győzték te a németedet, métffr a népek rabr-szolgája lett a íiémet. Ismcrtetfe ezután\' a mozgalom mnnkáját, a nét* met nép felkészülts^gVít és azt az ebi szántsilgot, amellyel elhatározta, hogy kivívja az őt nvegilletö jóikat aaneiyeket megladni nerrt engedlek\' Haaigfjulyozta eautéu a Führer,hoíty a tengeri hálxinj csak most kezdődik meg va;ójában. Az einmlt nap mttr-ís ujabb 215.000 tonna ellenséges ha"" jógiét sjliycsz\'iat^k el a m\'jnlcilek,,^ mciybfli 190.000-et lengfemlatlfárdk kúld.JOk a tengeríesiék\'ie. Kddigazirt nemi kezdtek harcba, meri megN\'ár-ták «z uj legénység tökélbtcs kiképzését. A tavasz c;érkezósóvel a há-twim is Uj szakaszába j^p. A^ Idő, « Tél, az, Éhség ós uráudaz, amire hivatkoztak, nem gvuagtfelte meg a német népei, aöt rövíd*wiu aiktal" m?uk lesz meggyőződni ac angelekí. nakj hogy néaiv mulasztottak el sernh mit és hogV a té\'jeh nfini voiíak téliének. \' |
líajigsiilyoz\'a Hiner, hogy mlude-nékclőtt a yéuret nép érdekeit lar-tolla szem eiötl. Rámulatot Németország óriási gilzdasi\'igi íehetösé-geiio és hojigvulyozfa, hogy WpiAa* [is\'.* alapon nenv lehet\' többé államot felépíteni.
X^szögfaztecsuláit Hitl:r, ho^y fz:\\mS baji a legnagyobb, fegyverben a j^jfi
töié;eifsebb hadsereg és égy vg$gi hé jbrrott i.ialal nepáli mögötte, ö mjagja és anejnet nép .eröMusk és feli készüljek érzi.ftu^fá\' a kittiemre,
- mundotta végül Hitler kancellár b Ittzva.abljan, hogy közei van már Laz óra, amikor mefj^jezdődik a végSő :küzde:oin és L v^ós^ct ér a német nép megpróibáltftiása.
A brsiid fiQtdsa az egész vitáim Igen nagy. Akár csak a Duoe niognytatkozásából, Hitler kancellár szaraiból is kicsendül az a mérheíelien szilárdság, bi-zíWfliv és oz a t«rhetelieii megiTyöV fődéi, hogy « győi-ejení, bármilyen
hosszú is legyen « küzdelem*, nem\' maradhat ei.
Az U( Nernlredék nürichl szerkesztőségének julntés szerint unnrflkt^l körökéi a Hiter-beszéd két nejmt-zetközi.eg legftaitosabb rétiét eanfilik ki. Az egyik oZl hogy Néniotors/ég . a iegm«sszebbm2nöen katmailag js támngfctja CMaiaorszngot. AliWói a klr je;enté31)öl pedig, hogy . Némfelor-szég miudenütl, «hol Angiéi felfttf fe jét, feiv«izi a. haroot, arra jehet. kő-vetkezlebii, hogy. BerUn a balkáni bejyíetct íjs végképp mndead akarja
LMutikában mái a német tengemlattjárók;
hajókaravánob kejrülnek a tenget" fenefcerc
BCi\'lin, február 2B A Hitler l/eszedében is\' efcnHiiett fokozottabb buvárhajóharc megiudu-lásibi»k első uapjaüjoii is márjuagy-szerű eiiedmiéaiy mutatkozik. A német U-Boo!ok tegnap egy nagy angol hajókaravánt támadtak m?g és azt le;;escn nwg ammisi tették. Nem-
csak a kereskedelmi hajók, d*3 a.kjr Sérő hadihajók sem kernihették el sorsukat. Ezzel, valamint a repülőgépek állal Olsüllyesztett hajókkal a némelck nem egészen 18 őr* a»tt 215.000 tonna . . hájó\'én«Szteséget okoztak Angiénak, vagyis- - ÍŐÍJbef. rm\'mt a. habom e;ső szakaszában-két hóf *:ait.
Swansea Coventry sorsam jutott
Í Stoeklwltu*, február 26 A.svédl"pok loiidbni jelentése sze" riut Swansea teljesén Coventry nor-, 5ái a jutott, A nélrnet .IwrnhoininadA; "*ip,k a nagy^ dobosi ipai^ro«t,íel-j jc«Mi clpu.s,zli,u>jlák. iHúponii. éj»i«ka támadták egymás ^tiüi a, német, gépek a-várnst és c«a(k a régi tőrténeir. ini városrész maradt mfíg, az ipartelepek ¦ mind romokban hevernek\'.
Berlin, .február 26 A német tepülők az éjszaka egyéni támadásokat intézlek Anglia főbb katonai pontjai eilcn. Angol repülők sejml nappal, tom éjszaka ncimi repüllek, némel, vagy jncgSzáHt le-roietfö\'é. ; | ;f í
London, február 26 Az éjszaka Lojidonbün két légiriadó volt. őfensége onmbnáe nevft haiászhajója elsüllyedt. , ; , ; ,
Az egyiptomi király nem fogadta Edent
a háború. [ . [ ¦ -, ; ,
A lap ir Ed«a közeiké\'et\' uljá\'-ó\' is. Mint fediti, azt a:hírt, hagy -Eden \' Szófiaija is ctlátoga\'nn,. nagyon két-kedve fogadták, ncm^kózl ^rökí-(Folytatás az 5 nlaalon)
Zürich, Céb^uár 25 A Neue Züricher Zte^tung répzietieM séu foglalkozik a balkáni helyzettel Hangsúlyozza a lap, hogy Bulgária teljesen szoros együtlmOködéstfoly-
tat a tejigbliyéei és a je^.ujarjnjf Görögországbaji sem tarL már soká
tóbb pillanalttkban is .guudtalsuml luszlt,hogy a Mttohjok\'.jua>kéiit ngy. siili >fejl(c5idhetiiek,..csak ,ugy, aho^ gyfn ö..eiJtfépjCiitc JL^jöI a .JttUébo\'I nem tudja lóinoüdUaui íemtaji-i Helyes !¦ .-Derűlátás nélkül b^Jinis <napo-kHt-nehéz fs lenne átélni. KeU ilyenkor a_ dernl.átto^jmtorltb^V1^ s CJfn zei erőt önt *\'z enibei^Ve, n^\'guyug-l".ólflg hat a környeztére. Hajlama
asojtban ez u fajta ai\'ra, hofifyi a dph Viílátás lulzott kartájaiba ringassa jil«gát, ea pedig már eliK-tyhüdéSt, a lest és, lé\'-ek fonalnak clei\'Őt\'en\'édéri sét-jejenti .Ettől a fajtától a hbra-fi«s áldozatok erőfeszítése is sokszor csak kjsebb Jiiértékben telik, Juiert hiszen tánto,rÍth,*itatl.an optimizmusában [ nem tüd^i, mindig e.^g Motofo lyoji vemú" mindazt, amif a nemz«ti áldozat nagy óráiban tőle követel:
nek. | i I I \'
Ezért ken hadat üzenni a tubott optimizmusnak Is. Meg azért la, mert ebből a legrövidebb és legbiztosabb az ul az ellenkező végletbe, ft sötétemátás fojtogató íáp-vilá^ájbja. , Itt van a ni°gyai\'a>,at!> annnk, hopy « napokban London is, Berlh). is, Paris is szinte egyszerre érézle szükségét félhivalaios fel hívásoknak, anifj-lyek a tui»oit derű latoló1 óvják a,
ZALAI ífOZLÓdV
Q. F. B. harisnyák
nagy választékban
Szömolánylnál.
közvéleményt. Loiidoii «z afrikai had müveietek sikereivel kapcsolatban m-teite Anglia népét, hogy ne feledkezzék beié 0 hrit birodalom- nehéz ói\'áibaii az optimizmusba. Ugyanakkor Róma a túlságos sftlétenirttás elten vértezte az olasz közvéleniém/t • minden háborúval \\dejáró időleges balsikerek nyomán. Berlin, Paris a néniet-franci" diplomáciai mérkőzés fetejiségeh-el kapcsolatban fi" gye:an(eztctte a német népet, hogy a Yichy felöl érkező és pillanatnyi kedvező jelekből rtö vonjon le mindenáron derülátó következetéseket,
A közvélemény hajlamos mindenütt a »vagy~vngy« szélsőségeiben gvwdolkodni. L%iiBhezehto a kettő között jámi; a józan sjLmteL»tl a tárgyilagos birálal és való a\'apu kő-, vetkczictések utján. Azért nehaebb «z, inert gondolkod-.ii kell hozzá és fegyelme tettnek lenni, Agyban, Sziv-ben, idegekben egyaránt.
A sőtéienláUls savanyu kovásza do-liossá teszi inagta körül a levegőt, a túlhajtott oplins\'^nruS rnlir^g, olyan, mint ai ópium. Eiérnyeszl, síines álmokba ringtat és erőkifejtésre képtelenné lesz. A fekete, pesszimizmus Win, meri eleve harc-feladást jelent a rözsaszjn optimizmus kőny-nye&iíüség, mert ködbe burkolja a Bzenvei; előtt a feladat nagyságút.
A »yagy-vagy<-nak két Szélső Vált mérséklete között y*n a harmadik fajta : a befolyásolható, ift\'iinek .soha Sincs önálló ál\'AsföglalAsa a dolgokkal aiemhcn. mb ráragad valakiről «z optimizmus felelőtlen der(üje1 holnap kétségekkei vívódik, mert egy pesszimista társaságban itta meg a feketéjét. Ez a fajta képviselj * legkevesebb ellenálló erőt, rotort sem itt, sem1 ott nem lehet rá teljes biztonsággal számítani. Ez a fajija el-, veszeti ertek, amely sohasem tud önmagára találni, hányódik ide-oda euirésztő rémképéi is csalókáivák-hite íóiekvcszlöjón. Erőiből nem\' jut jóformán semmi a nctaifictl közös" ságnék, mert felemészti ínfűid^« f>o-Jáíuaga görcsös kapaszkodása, miközben a »\\ttgy-vagy« két, egyaránt \\eszerjeltiis partja között imbolyog.
A nemzetnevelés egyik legfonto-jsabtb k egyben legnehezebb feladata ; « két »vagy« között járhatóvá tenni az utat a polgári arcvonal küzdő íc? megél számára, a legbiztosabb óvó" neiy) « legaraiiyfedezetflbb pénz, a legigazságosabb kenyérjegy, a leg-messzebordóbb égyu is annyit vcszil " hoiivéde^it értékéből, amennyi erőt fcienfészl a nemzet polgári tömegeinek w sötétenlátrisbói fakadó lelki gyengesége, pánlk-osztöne, vagy a tulzot derűlátásból eredő kényei. Mí^s csodavárása. . , >¦ \\
A maga őrhelyén mindenkinek módjában mi és mindenkinek kötelessége ezt a nemaetne\\«lö munkát - vállalni és végezni. Hozzá a nélkülözhetetlen képesités; mindenkinek ön-Lmagán kell kezdenie. , ,
A .Ferenc József* keserűvíz régóU kitűnően bevált házlszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe éi gyorsan ható ter* meszelés hashajtó, mely számot be-tegaágitél ái emésztést javítja ét az áfcágyst fokozza. — Kérdezze mag
A nagykanizsai Ipartestület egy évi munkájának mérlege
A nagykanizsai Ipartestület országos viszonylatban Is első helyen áll
A nagykanizsai Ipartestület vasár n°pi közgyűlésén beterjesztették az elnökség és elöljáróság Jelentését n testület egy évi munkásságáról, mérlegéről. A gondoson elkészített jelentést helyszűke miatt csak ma ált módunkban kőzttnl, amely Igazi kópét °dja annak a nagyszabású ós kö", zei 1600 legális Iparost én ügyeit adminisztráló nmnkápajc, aj"!\'1 Q nagy* k«nizsai városi és járási Ipartestület S<»mu Lajos elnök bevált \'vezelé* és irányítása meneti kifejt.
A jelentés mindenekelőtt kitér aí általános helyzetre, majd Isten Iránti háta szavaival emlékezik meg Erdély viszaérkeztéről, , 1 I I
Ut«l az iparos-nyugdíj ügy jelenlegi állására. A vállvetett munkáiiflk eredménye, hogy miníszterkőzi bizottság e;ó kerül rövidesen, , |
A fedezelnóikftii kisipari kölcsön jótékonyan érezteti hatásai. Az Ipartestület - oltíulv-a a mJuHakon — a Kamara felszólítására bizonyos feltételekhez kötötte « fedozemélküli kölcsön folyósítását és az igénylők ezeknek e feltételeknek nagyjában megfelelnek. ( \' | \\ I
MaJd\' a nyers-anyag ügyét iíímer-teti és az elnökség közbenjárását o kérdésben. Az elnökséget valótlan semmi mulasztás metml terheli e té-kinteiben, j i j ;
Megki5éi«iték az ipari továjbbkép-; ző tanfoiyasnjok m@g^rv«aéaét ó> lefolytatását, azonban részvétlenségj nú«tt nfim sltóerültck. 1 \' l
Az eimuit esztendőben nvagtolaktír*, tak 19-11-1943. évekre az uj mester-vizagéztatő bizottságok. | 1 i i \\
Az adófeiszóiamlási biiotlsiígbhn ismételten rámutattak a méltánytalanul mögas olnpra, melynek enedn* nyekép Sok esetben m^ga n léptté ág szélUtotta le. í" ":•[•\'(»
A székház nagytermét modé^uV zálták, faiail újból festették, m\'ji-d<!nt kij»vittaltnk; uj hiszlert szenet--teltek fel. ¦ i. < "i j • | |, i |
A járás ügyes-lto;os dolgaiban mindenkor rendelkezésié állottak.
A jogosulatlan ipar-üzés frontján még m» ataW miig a kívánt ^ eredmény. Amig a kontárral, együtt a dolgoztalót nesn büntetik, addig hláb" m nd^n. Az Jparossrtg wrcképea igazolványa még mindig késik.
Számos esiotbwi léptek közbe «« IPOK-nál, sok esetben telefon utján is ; az ipamstái-yik érdekében. Az IPOK minden egyes aikaiomm"! eljárt az illetékes tényezőknél.
Kiejiicii a jelentés e soproni K«-\'m»ra érzékenységét és munkáké tz-ségét. A legtöbb ügyben volt eredmény. Megállapítja a jelentés, hogy fl Kamara mint véleményező szerv ma is megal\'ia a helyét és a tőle nyert vélemények és szak.je leülések a -tegtőbb esetben döntő tekiitösé-guek. - ( . i | | : ,i |
A testület szakosztályai sajnos nem fejthettek ki meg\'eyö munkál az általános helyzet és a körülmények mi«tt. . . j \' , I
A kisiparosság hitelellátása még ma is - ellátatlan. Nagyon is kivá. njBtefl volna, ha az ipamsprobléanJák meg\\-fliósitásá érdekében az IPOK h«tározottebban foglaljon áUást.
Kívánatos az OTl-nát heverő nagy tökéknek kisipari hilciel látásin való fordítás*. I ¦ • I > I ;( U í I
Tanonciskolánk évről-óvK fejlődik, A tanoncok között mtedjobibn
helyet foglalnák o négy középiskolát Végzett tanulók, akik messze felülmúlják « korábbi generációt. Köszönetet mond a tanonciskola iighzfjaM-ságíinak és oktalói" karának nagyszerű munkásságáért,"fiatal lparos-gínc ráció érdekében kifojtett bbzgó tevékenységéért.
Hátával emlékezik meg dr. Krátfcy látván poljgársiiesier ós dr. Hegyi Lajos főjegyző jóindulatú készségéért, nmit mindenkor az ipaivSsággai szemben tanúsítanak.
Az Ipnrteslüjeti Szék.\'.iívatása^na-gnsjatán áll. Mindig tá."gyilagp«Mi ós és az jgBzságna\'; ir.ágfeielően igyekezett nehéz feladatát megoldani. A rászoruló Iparosok segélyezését a testület a lefolyt évben so\'rtca\' in-\' tenzjvebhen gyakorolta. Erdély h!»za érkezte alkalmával »z ottani, testüler-tek segéiyezésrée B00 pengő) fordítottak. ; | . i
Hálával emlékezett ixfíg a jelentés 11 Zainj Közlöny SzerkesytoVségéi\'öl, m*s;y minden aikalomMu a zalai iparosság érdekeinek véd-^njébfin mindenkor s,*kra szállt, az iparbssagf" nak jóindulatú lámogntáSiit nyújtotta és mindenkor a zölai iparosság] melegszívű pártfogójának és Jgaz barátjának bizonyult, ; . j | j A kontár üldözésnek u»0g volt \' a ke:lő foganatja, mert érezheftö a jogosulatlan iparüzők íne^sappaná\'íífl. Az Ipartestület 192 esetben tett el\'p. nük feljelentést. Az Önsegélyző Szór vetkezet most ülte meg fennállása, nnk 10-ik évét. Í . I - { \\
VégTtl n jelentés számszerű fce^í-invniójn következik; \\ i [ • ] Az eUntézclt ügyiratok Scania "WÖÖ. W-islen-izsgát tettek 8fHsn, ipar.gázolványt nyerlek BOen, jpar-beszünte\'.és volt 63, tanoncszerzö-
1941 Jebruár 25
BflZflRUDYflRj
V.l.lou S )J.
Legszebbet :: legolcsóbban I
dést kfilöttek 220-n, segMlcwilei nyerlek 185-cn, W Iparlestfilel Iflg-joiiiak lélszámo 1446 f«.
Hogy a naííykauizsai Ipnrtpstülot lrYiuikássí\\g;\\vnl és ar egyotíntai ipa-iv>séráVkckért folyó tevéfdenyi^éve] oi"Stágos vi.saony]»tböii Is egyike Rí eisaloiok, »n» már kftilíW^rt. Sahlii L°jos elnök ipanos-sTfcrc\'eüe, farad-h"tatlnu tevékejiyséjfL\', nagy\\i)nnluJ sága, kiva\'ó kép^ttsése tcreniielM t\\-f!f[ a íiagykwiiSM Iparjeslület ..;a^ mára ezt az clSo helyei. UJböl való eliiökk* választása az Ipartestület továblii fejlődését, klépltérét, nagy-gyátélelét Mztosltjn. Samu Lajos hívatott vezére o zn\'.ni lparosláhónulk, mely bflSzVén vallja őt magAenoV
1 - :<:\'¦ , C) \'
Megalakult a nagykanizsai II. sz. (kereskedő tanoncok) KIOE-csoportja
Cs#ndben, ile annál eiC ltnényeseUbíeti dolgozik NagyjknnjzMn - niunkn«Tju-ság érdekében a KIOK Szeit Józte\' csoportja. Etelrov.dóságU *i ¦Mjogo-sttltságnt ml Sem bizonyítja johbcui unni az -a tény, hogv a kezdeti nehézségek és 11 gjennokkor velejáró Le tegséi,elu<k lokázdése után opötoVjesebt-b*n Iwiitogatja szárnyait és hódit " miBikásirjnság fékteje;, szilaj, d« nagy érieket jelentő táborában. Hossz-tbb eWkésziVet után a ke.eikedö tinoneok hanninc legjelcntösehh és kgrürgóbb tagja határozta tű magái u így úttwja-déMet, liog>\' liosszu éve\'t tajvjf^cia\'otai után kilwntotl KlOIi zászlók a\\\\ s*;gö. dik, annak bölcs és az é!etbo;fc bevatt\' irányítása in-ílclt dcAgozik saját jövője biztosításán, hazája a cgyliázA érdeké-ben-
Az egysegei vcze-lés érdeke kívánti, hogy tnnek a II. szánni, AssziSM szent PcrencrcVl Cgazdng olasz ko^es-kedö riároJ, a Fcnancrcnd inegalapttó-járól) e\'nevezeit KIOE csoport teíjes irányItáaát is P. dr. Horváth Atlianáz, a nagykanizsai l. számú KIOK csoport megszervezője, a keieskedo tmoncok tdtoktatóju vegj-o Idszébe.
Az idelgiene) tisztikar a k6wlkrzö-kapi>en alakult: Vprjctö P. dr. Horváth Athonáz, bclyeUes Nagy l^ijos, jegyző Dómján Béla, pénziárös LeSaet Jenő, könyvtáros Gnzdn Imre, háznagy Borszéki Lajos, szakos2láJ>\'vez]Otök (kiMu-rálls, szakmai, szoolá4>j, ífómkozasl); Simon LásjOó, Klas János, Mihőlyi Jó-
zsef, ixhel József. Titkárok: Béké.l László, Kárász Isiván, Tőrö Imi*.
Nagyon bizt-iti és suk ejeduiéonyal kci-scgtetó k^nÜlmény, liogj- dr. Oross István hittanár, volt KIOE főttíknr, egyháztnegjoi moderátor ós P. Borbély Honor v. rerc.ices gínmázhirni nevelő níndei Ujbad idejükiei aiJCfOE tnozgaionmik azcnlcQQL MeguidiŰl érdeklődés nz inbepgencia és ^parossiig részéről is a mozgdom iránt. Kölni ki kitt cmefeinnk Samu Lajos, az Ip\'«r-te&tflSet kilúnö önökének érdem«:t c téren.
SD(Í
Jóslat :
Enylio déli légtnmláa, nappal hbomelkedéa, ójjull liő viltOMtlan.
A Koteotologlal lataiet nuykanli>>l BWtllayeKlátlomAsa latenti i Híiaémntel U«aan aata 9 áiokoi
+10, ma nctal +10, J»lb.n 400\' OwtMk 0(1 «t
- Naptár: Fohriiár 25. kedd. Rom. kat. tláza vt - Proteatám Qéaa. -Iirul. Behat hé 28.
IMI, tobruft 25,
tAtm KÖZLÖNY
Tanulságok a MANSZ háziipari tanfolyamáról
Az elnuitt hetekben, f«gg«0 és dél-illanónként, az egymásba nyíló k\'skuni-zmií iflcak -fordulóinál sietős fittet leánykákat \'láttunk. Mintha a nrnilon-napí élet ezernyi gondja s\'cltcile vJkfi a jóvíi fiatal us-s\'zoimwí. Az annyiszor
jelzőit sáska ögjeiség, fár;idliot:ii"íui
munkásság már ezeknél mutatkozik. Beszédes természetűk\', jókedvűk mosolygó ééelkcdvet ebieszl mindenk\'.-ikii. Iízeken a napikon hangos és mozgalmas voH a Le onte Otthon kornyéke.
Ahol három sáska assznv vau --mondja a régi közmondás — az már rgy vásár. Kzzel tán azt akarják lelte* jezni, hogy három sáska asszony nagv furifi.ljir.it tud összehozni s munkájukra órrieuie; lelfigjon\'. Itt harminc ügyes fialör ;joánv néinknjára nett lilfrgyéhiink. Tkuientfnye&eu gyors a limiilókonyságuk. Ha Az egyik Kézimunkáját nézi fik, már olt volt a tnásrk is rgy ujahb érdekességgel Mini már lASzáarüdóinklnul eitriieltük, ;i házi. ipari népművészei tág korclel voltuk itt képviselte, a buzsák\' é-rd«kiei és sziiuíiis diszitőmotiviimoktól u ga-eji-ig, uz alföldi v\'rág áj* lufipattdlszes kedvelt munkáktól; a sárkőzi ós erdt\'ffyi értékekig mindenből.
fis mmdegyik órti a m iga munkáját., mintlui nem is tanoncok le^iinének. Hogy szorgalmas lanuVík, bizonyít >tta a mérúcltuk íóyő tankönyv, amely léte van a gazdaasszonya problémák ezer. nyi hétköznapi Lsnuiitetésével.
Megismertük a leányok szakáestudo-mdnyat is. Kémekül *íkészitotl édességek kerültek efépk, éftíiúY bíztaUis ke-reléiéi, hogy \'nincsen ¦ ám benne elétől. Ez azt jejcnli, hogv még mindig néni felejtették & nzt\'á régi kvsknuizsai népszokást, hogy a i.\'ányos bázmV etetőt, teszne\'; u pafljfeaafti, amivel megkinálják u kiszemelt áldoz-tot., tt\' nőtlen fiiitaTeml>ert.
Igaz, ínég egy tetem várt Irtatnunk/t. tíz u konyha, a gnzdaa&szonv értéke, iclvctsége. Már kialudt a láz, jött a tisztogatás, Csinos, rendezett konyha-vilrint mutatott az egyik fehérkütó-itycs ^ gazdaasszony-. IH is minden a legnagyobb rendben vofft. Merthez is kfilőu tantárgy éi tudoinány a reányok-náj. Ehhez a konyhához már esik egy klikanlzsai faívédVit képzettünk eft — lerra\'észetesen ez is kisknnitzstd kézimunka —, u következő szokásos felirattal: .Szomszéd asszony ittue\'..el, jtletykáfen itt ivem teliét.--
Mindén második nap négy óri felé egészségügyi óra volt. pr. Szabó István városi orvos a Jegfontpsabb kérd&e-ket, a csevseiijő^ondoZást, a lakások higéniáját és sok más uélkulözhetoflcu tantárgyat ismertetett a tanfolyam növendékeiül, Mert ez is fontos a jövendő magyar anyák számára. Még emlékezünk rá, hogy a 20-as\' évek közepén, sőt n vége felé vizet- csinál*-lak a beteg csei^iionek .szemverés, tilen — a Javasasszonyok.
Sok tanulsága vnu ennek » tanfolyamnak. Renié/jük, hogy r.em oz vall nz első, asm ltfdte az utuftsó\' lopó-kiskanizsal leányaink nevtté^é-rdekc. eea. A MANSZ-nak nagy éráenfei van nák KÍsk.űiizsévSu szemben.
Nagyma^uarország a magyar életteret jelenti
Dr. Szisz Béla nagysikerű liceális előadása Erdély történelmi szerepéről Vasárnap Barta István elnök tart előadást a 150 éves magyar színészetről
Az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi Uceáfia előadásán ismét neve* budapesti előadót látott vendégül. I)r. Szász Héla székesfővárosi könyvtáros, a Bartha Miklós Társaság du&ke tarlóit előadást lírdű\'y lörténcftnl szerepéről. A neves etöadót Keüernea rcrenc
b;nkigazgaió, a Kör bir.selnökc (tdv.V zi"»lli! magasszúniyalVásu megnyitó te.
szédében. Ránnitatotl arra, liogy a
mugyarság még mindig tüilóly ftSó tekint, mert
Erdify egy részének visszatérése számunkra kötelességet és feladatot Is jelent.
Hogy mennyire így van, azt mutatta dr. Szász llíla éfóddásaV
A nugytudásu eloldó desBil vBági-lolt rá lírdély lörléJHŰmi szerepére. VisszapilTinliW vetett a •uiuHll>o ói a; jetién, ös JöWí ítCadatftit la vájxiaW Nagyhatású e^íadásábófi\' néhány gondolatot ^jegyeztünk;
Erdély a irftgyar é\'el örökké, vajúdó kérdése, a nngyar óloi biztos:t\'-ka. Történelmi szcrej.e a muttban Ls \'nagy
volt. | |
Egysége tökéletes és mint ilyen, sarokbástyá/a Európának is
A keleti éi nyugati kuliura mesgyó-jén ál\'. N\'épe a lovis nomád nére\\e|, a szkitákit ki\'ivetlü, majd óiszazadoS közwtitést véglett a későbbi korokU n.
I-^msztitanl nem \'ehelctl őket, mert
a székelység közösségi szelleme példaszerűen erős.
Éppen a rchéz, küzdiílnes é\'ct loflcsZ\' lette ki bennük ezt a-közösségi őrzést, amely, ínég mii Ls megvan liemirik és ailitíly égulóbb azt e;c<bnényozie, hogy Összefoglak ós vasutat építenek mo guknak.
llo snjálosnn egyéni is minden, ami irdelyl. Megőrizték eredé iLségii kél !11 nak dtonéte, bogy szomoni és iragikns
szeie|J0l tMtfltfbc az erdéflyi míigvar-ság; Mlnilóztilni a nyonnmkba jövő ktíeti nój#kel illo-enyök, tatárok, tö rökök).
Erdély második hivatása a tflrök hódoltság alatt
fenntartani a magyarságot.
flfixHrdS nyitva regjei 8 órAtál eatf " ^rAte héttő, szerda, péntek délután fu i-kuou egéia drc nékaak).
Az erdélyi fejedelemség képviselte, akkor a nwgyarságot és mcguuiitott bennünket arra, bogy néha passzív szi-vóssággiil többet lehet felérni,, nrint harccal. Rzzet a védekc^fi or<"»\\eJ az erdélyi .paKUka mesteri intmkál végzett, Ile nagj* fe,Vidatok vártak még rá. Be ketett Mepllenl a törököktől kipusztított mitgvar vldékVket, át keíctt vennt, ulól kcuVtt érni a nyugati kultúrál. A magyarság akkor 32 százoJóTdrá olvadt le. l!o a buraiak r.em volt vége, mert
küzdeni kellett a beolvadás ellen. Tgv jött el a vflágháboru. A husz évea román uraiont sem mull o3 tanulság uÖlkOÍI. így kehéit inegt;uinl\'-nunk a nemzetiség\', kérdést, a népi jogok "tisztclett»en tartását. Rgyhen ismét bebizenyomdott az is, hogy nem minden né)) alkalmas átlhinuilkolásra ós vezetésre. Nagyin*igyarország tehát a magyar ík\'lloivt jo\'enli.
A líécsi dóntéS uj szellőmet hozott. lírdély ieíenlősóífo azonb.m a jövöl.cn is nagy, bár jeiorijcg nincs teinnöszeles határa. Az éVfetk^zés fenn tüll a saór-Vi.ny magvarokkal, akikre sziikfcógíinlí van és ezért B Kárpátokon kivfil éí-fi-ket is biztonságba kel\', belj-ozni. lízőrt döiftő jelentőségű Erdély szerepe a jövőben is a miagyarságra. De mert
rokontalan népek vagyunk s mert ütköző ponton állunk, szükség van minden magyar Összefogásra.
hogy Erdélyt meg Ls tudjuk tartani.
A nagy tapssal fogadott kitűnő előadás mellett n nópszeril honvéd/one-kár lette változatossá a másolt. Ezt a kitűnő hmiganyagu, fejlődőképe-í hon-védzrttekart mindenkor szívesen ball-,gátja a közönség, az előadott I-rdólyi \'indulónak ós da!pknak most is nagy sikerük volt. A karvezetíinek ós a lw*n véd zenekar műiden tagjának ezúton is köszöni a Kór a azlves közte/-iiiitkődést.
AZ Irodalmi és Művészeti Kör legközelebbi UotaVa előadáaú v*s:im;ip, már<aus 2-im-lcsz, amikor flartu István ginmtiziinui igazgíitó, a Kör elliőke tart előadást a magyar szülészet ISO éves évfordulójárók Közreműködik a Kör király\'dijas vegyesk.ira.
ElkészUlt a kormány nagyszabású munkáslakás építő programja
Az iparügyi ni aisz tér hunban előkészített let v«k sterni — mfnt a M ogy% Vidéki Sajlótudósltó liudapCsUöl je-Imit — az akció lebonyoi^ásAiál a már lieváll német rendszer tanúságait veitek rtupii; Az efcondolás szerint a hazai nnmkaslakásokttl >\'.egbolyesel)b iefftiio egy erre kijelöl* ói újonnan Jó-lesilell városrészlíCii lömbháznk forrná-jábau felépíteni, 10 esztendős adómén-teség mcliett. Egy munká4akás össí-kólt^ége 5500 pengőrs \'"lytfa s a tuTuf-
donjogot évi 020 pengős lakbórtör.b-sz-léssel eltebie megszerezni. A kÖ&kóg. nck csak 75 százaié!* \'ennie kóftesön, 25 százalékkal a néinkuedó váPatna része.seílóst. Az akció legkönnyebben az Országos Lnkásépibő Ilitelszm-etkOzet utján lenne ítebonyo\'lilliatö, amelynek az OTi évi kétmil\'íó pengi\'i kóSesónt nvujtana, míg az összköUsÓgek 25 sz&-zalékát az íVftanv biU\'Aeznó évi 2 százA-
lékos kamatozás ineüfcett. lia Magyar ország 350 nagyobb iparvá#é*ala egyen
Méfl ima, kedden 1
Városi Moxgó-
Nagy lümeaemény 1 Plerre Lotti világhírű regénye
KOLOSTOR LILIOMA
Kel Ifjú Sílv kflídelmes szerelmi regénye. Főszerepben Madeltlne Oícray, Franciose Rosaln, Louls Jauvet. Remek kieérfimOear I Aktuális híradó !
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- ts ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor,
Bútoraink közismerten
tartósakszépek
éi mégis olcsók.
Most vásároljon, mert mégrrégí, oiosó árban tudjuk kiszolgálni!
Kopstein Butorház
Nagykanizsai. M4
kfint évi 20.000 pengőt fordítana,uáin-ká.slakások ópitésóro, ukk|>r\'Hz osztiandő alatt kb. «500-7000 uj niunka.s»kás léiestV\'liotae. k\'Y
Befe!az6d6tt az iskolánklvOll nóp-míve 16» gyors- 6a gépíró tanfolyama
Több mint három hónapja kezdődött el az iskolankivüYi iiAiaitfivelésL bizott-síig állal rendezett íngyejies gyors Ős gépíró tanfolyam. Azóta a tanfolyam hallgatói mind a gyonúrásbun, mind pedig a gépírásban meglep*\'! előrehaladásról, tettek . tanúságot és ezt a tegnapi zárévizsgán l.e is hi/unvi\'.nv ták. A záróvizsgán jelen voi\' az Tsko-hbikivűli Népmiiveiiíi Ilizotts;ig gondnoka, Filo pernio igizgató, aki nagy
elismOrésíeV. szóit, a tanfolyamok vezetőinek, Iv;.bifsji\'s Mária tanárnőnek és Beké Feicne tunámak valóban fáradhatatlan munkájáról és a növendő\', kek tudásáról, szorgalmáról. . Kérto, hogV B mai életlKm annyira szSkséges gép- ós gyorsírás gyakorlását a jövő-jl»en se hagyjak abba, rípp ezért
uj gyorsírás! tanfolyam kezdődik
n mostani tanfolyamon rószlvelt fo-gahivazááí gyorsírók továbbtanttásu ér-dakabaa. A Itoti 3 órás timfolyamion niiAdy jiuiiiisig [art, bárki mils i5 részi veliet, aki irodvi^gyot.sirásl (okon akar. jn tovább kéj>cz^etnl magát. Jetoiit-keznl szerdán esié. 7 órakor teliét ¦ ílozgonyi utcai etorVi. iskolu 3. azámu lenucböi. 1 ¦
Magyar áruforgalom Oroszországon és Japánon át
Az ixjwrt-izport lehelöségekel vutíg-szerto mcgncltezilik a száVISfási neliéV.-
ségek. A háború kóvetJJaztéban ..egyre kisebb a hajótér s a-/, utolsó Időkben ajtajában Portugálián keresztül és \'egyes s]>anyol kikötők érintésével jött toár csak lengerentirti áru. Ezek az utak. is nehezebbek tettek s ezért a Magyar Vidéki SajtóludóaHÓ budájiesti jelentébe szerinl a kéiefeurópai áltomok egerésző Oroszországon át Igyekszik bonyolítani ániforg-a&nát. JeBemaő a helyzetre, hogy az amerikai kik*>lökbca és egj\'.két japán kik/ilölwn egyre nagyobb Magyarországnak szánt ántrikk von felbiíhnozva-. Ezek értékét a magvar importőrök jórészt már ki- ts egyenlitették és igy e.Mipán uz orosz; trausito engedélyek megszerzésére Van szűks\'ág. Ezt a Kfiadatot B /KerCskcuV\'?-mi Hivatal jórészben már meg is oldotta. A Jujiánon, Oroszorszilgím kérésziül történő áru száJLH ások nagly sznkértebnet kivannak ós ezt a asarepet az IBUSZ válitfita magára. Terinésze-tcsen a sziÜSiUisok esijk akkor indufihut-inak meg rendszeresen, fia\' .-.aiúi most már küszöbön Ali — a l.avocnau át. vezető közvetlen magyar-orosz vasúti vonul mcgiiyirik,
lAiaw kozlohh
1841, tebrufa 2B,
SttMa, SSEMRTb
LcJttl/Ztl».-[«iiCiíJ(, homtfók, IfemfrAK. <nin-
Szálak UkoUla i pífárt fMskoiabat;
A ]>olgári fiúiskolában szomb - Ion (16Ui|;t]( 5 órai l;<v.<IiMU-- /-.ulViUb.\';,; nargteü teremben zajlott 9a- a Szűkök Iskolája 1. ofóadAs-sorozata.
NYsm\'lli I:•.;/•., igazgató, inCjiiyitája uián dr. Bfltern Zoltán várost tisztir or.vos a guinokórról tiltott előadást, Kaimitatotl a Ixtofpég or^döféne, mL bcnlétérc, h altimára s végül « viíde. kezes módjára- Családok, társadalmkk\',
liatOSágok, SÖt magának :i l.>)nniii»iY.n:,l; is ft. flgyelino, segítő- koee nvifí a- ke* legak íeiéi KozónyösségtlukiH/ ábi«d-jünk Fel. Ez tf&en a ljc[egségt eBeiv a-küzdés legyen minden magyar akarása, A nagy tetszéssel fogtdott értékes, mély tudásút egyben in©gl*ÍZÓ íföndás
után Kalocsayué Magyar Erzsébet dr, tanár-közvetlen- kiedvease^gtí* a g\\ érvnek otthon* ¦númknidfjérVít- és - :m»»ak- hekj,*.-M használásáról lieczéU. li-tugsutyozta a munka 6s a ].thenLs észszerű egyfce-
katWSolésát. Csak igV IJohét tfltftnáÜ00V
a gyanuek otthoni-1 inuláta*
Szönyi Antal tanár okádásában u katonás- neveié; szQksogesWgít- em«\'.t» IdV F«jteg«4te<- mmak mibantélétí Sok péWávat rrieíviíáigilottn, hogy az-iskbut teslimrvlésí óráén- a <iev*nt*- ntéáWény UiWlett- hogyan ós- inetmyite\' ig\\-eksz*k a katonás fejpohnot, a- saefflarnct,1 az alapismereteket- szülAié^waiivá- tenni, ontiiilulo.Mn íiíkaínta/ollá- í-iiUiiüii.
M eiöadások után ostfá|yon]cLntl szflOoi. fe^itágo/suáti. kftatkBaaU.
B&fa&töVt a- kinkanizsi faluveztfo tanfolyam
Hírt adtunk urrái, liog>\' Pfik Lajos, a vcszprénrawgycf egyházkerület KA\'. LOT főtrtkáfa Kisfcnjzsáu; o* Lamttbi Otthonban két- napos ¦ tanfol.vniu il 1ar-tott? ahtol\' a. kornyék Mvaluakt ifjú magyarságait kivid- Ki$kfcni»s«i ifjusájj»y is száp-. srámbmv. vett- réwfc A lanlü*. lyons-, résztvevői mtaden- m...u és J6iuián h-fjíií szambán\'me^ftftnUPk.ax; eloadáaokian, ahol kattoUkus srettesnboiv sok értékes ás tanulságos órájftrt-.-léik lőttek.. ¦ »
A tanfolyam lényege, mint az a frtni-tási aují*g; sorwndiák*l kitüttilfe.v***
sos és joíioajp* ifiíii.nntíSnL.magyarabb magyart* megerősíteni hazájává* Ós a keawzténjí rnogya* tá»n dhftenimffl szembeni kól<a*i4tsógfit, továbbá a hasznos 6$. tudományos népj értékek nvegbjPc^irlóiíiíu a.m\'Jgyar fájj öntudat és.az.egászwíg^s mfcgyar. gondolát ápo* Iájának^ áH.indó. ébrentartása volt a,: haagjuly.
PálaXajos iyALOT löliÜ^raeg^efű stöusban, de egy^zttni sinvakkidtniorttv me#..rm*g^a*k ax irjus»ago^ tóbhvluu*,-nos, tloadásán keieaxtük
IYa*eken. oste.gazdag^ műsor kenató-hm bucsjiaick u,Uitfoíyaay. nor-iSiíi^rt okUitéj uktól. Koaifcrániizak, Ir/jfás jav leawtek, szav4fc*U>k.\' és . hfHué4(M- sora,; köwaJLkCaett, ,a, nvAvÁUűS - záeódfclítid áaou, ahol a 1 anfolyant, i-iVií.lvvvői.iv lvivmul -t liozJtáUirto«ik é». vendégek! is. megje,. Imiük.
Kir,l;;uiii-:^.i ifjú- inagy*raága ismét egy-éb»«nií>,o\' gaadiigodott. A nnAbnf ugyanis nagjon rilaJna-agoJRák Wskawic sséfeaz elc^dáeoii,é*.tan|tteaintik.metfc ...ihiván.il. iib-r-.\'v/.é.v.:vx&. M KAI.íVt4-I:ui!oly,iiti ia ¦ UV-I, i. 10ny ^yiI. kU.,¦ V¦
kedó\' ¦ oíeménye volt Kiskanizsón. líh-Itue Ii,í -;üí.i\'\' tanfoJü-amok, wüktógesefc. éti nfllíttTi\'jzlieiotBeííieki mimlríi; szjanií-,
poniiíól,
Hetven éves a nagykanizsai tűzoltótestület
Késesen tudják Nagykanizsán, hogy 70 esztendeje, hogy megalakult a tüzollóicstület Nagykanizsán. 70 esztendeje annak, hogy Nagykanizsa i»kossá8*V akkor- ínég csak a felső-templom- félrevert- hnrangjai utjá" vttf inidorDBSt a tűzveszélyről, a m;ikor is;* mostani közkórház hjBjyén lévő kertből az akkor meg nagyon kezdetleges, aikolüsu fecskeaidőt a véna szinbélyéie vittókí ahol perswj litincfán szautép^tteég. nélkül a ke> tnénys^prornestenekiiek: jutott a fel* adet; a--pusztító etemíme! bádba s/át-l«uh
•Közös vesiCdelmék -- közös te-vékenységet-igényelnek*, - ezrd a jeíazói-\'a\' fordult a város közönségéhez Wálbaeh Mór akkori tornaegy-;e 11 elnök, kóláén-a laki»Sség!í)t,liogy. mindfiJikt magfa anyagi tehetségéhez ¦ mttRten Járuljon- ho*zá a.Ijüzoltó-? >\',:yri aiakJiláK-áho/,, létesité«ébez.
A- város- közönsígtí megértv6i a. hívó szó komolyságát, készséggel sietett az akc\'ó láhibgatására. , \'<
CiytVrr ¦ töke és sikerült egyre-HBáaraa tfizoitó szereket, fecakendö-ket beszeiiazni, a s>efmjátyl feiszerp-lóst gjarapitanl.
így hoiadt.a lesfcüiet 1873.-ig, otnU kor is: VWbteh Mór einok. Uszlótöl megvélt-és Nagykanizsfl egyjk fiakul ügys\'éelíe, Orosiváry-Qyuia. vállalta, az ejuűkségc^ aki Hcjicz Aulai föp^ i^ancsnokkai fárOcibatallai: ügybUzííór sággiu dolgozott a tüzoltó>2gycsü,let fejlesztésén,.felvirágoztatásán. A vele baráti viszonyban lévő Knorb.er György, t-\'karékpéiiztói-i tisztviselőt
aki már akkor a-koznujypk Telkea iirrtukáíaéií harcosa volt.-- a íceiuV let litkárjová * íegédtiözljóvé,hivtj»i. meg;- aki az 18?e évi niájusbaji tar-tolt lüilzgyülésen ily/UrmőségbOii egy,--hánguan míg-isvválasztatott;. i
Knortzer Györgynek, az uj\' titkárnak és segédtisztnek clsö \'dolga volt a kornak mfigfieCeJŐ parancsnoksági irocE^ feiáJlitása. Mint segédtiszt( oswthain^r " csapat do.\'gaibu Is be* lenyúlt é3 Hencz Antal paranofatí)k-kfll együtt.rcnides.mtedőrlw terpllék a tüzoltóieattttol ügyeit. Az ő veaw tésük aiatt sikerült a ie«tüicfciekf
zászlót-sterezni, afmit 1882 augusztus 16-én ünnepélyesen felszentertek.
OroszVáry Gyuin 1882-ben hagyta ci elnöki székét, helyére Lengyel János városi főjegyző- került; Hencz Antni főparancsnok 1885-Jjen távozott helyéről, utódja Saller L"jos épitőmeslcr lelt. Knoirizer György uj alapszabályokat szerkCsitelt, az idők* nek mPgíelelően. Azonban a tűzoltóság még kívánni valót hagyott maga után, még nemi tudotl versenyezni a hasonló várótok tűzoltóságával, ami nagyon hántotta-- Knorl-zert, aki csakhamar kezeld vette a tű zolióság kiképzésének és moderni-záíásánák ügyét. A vezetőség teljesen melléje ál\'ott. 1891-ben a közgyűlés már n]parancsnokká, 1898-b°n pedig, főpai-ancsnokká: váhisztot*1 ták. Kuortzer György a tuzoiíóság inodernizélása terén olyan munkás" sógot fejtett ki, hogy országosan felfigyeltek munkásságára és 1898-ban vármegyei szövetségi elnökké választották és a szövetség székhelyét Nagykanizsára helyezték. KnorUer György a szövetségi elnöki tisztet 20 eszlcudőn keresztül példás blizgblont mttl látta el, A föparancsnoki tisztet 1927 április 2i-ig, lembndűsáig vi. seile.
Utód11 dr. Piack István .városi tanácsnok, a gaztD\'sági hivatal főnöke, aki ktaniegore-íed^re tölli 1« a fő-parancsnoki tisztet, nvint Knortzcr György méltó utóda.
A nagykanizsai tűzoltóság mn oly Bzi»\\oi:aVHi áll, hogy bármely vidéki város tűzoltóságával felveszi a versenyt felszerelés, !nmnka|elje.sj#. meny, kiképzés, stb. tekíute\'.\'ében. N°gy nyencsóge a városi \'tűzoltóságnak Vecscra Antal hivatásos tüzolló-tiszH, akinek nagy érdtanjel vannak a legénység mbdem kiképzése, a tűzoltóság fejlesztése, n légoUafcim kiépítése tckintelébeu. Szépudvary László parancsnok, ifjú Knortzcr György szakaszparancsnok és a tölzbiek mind, méltán sorakoznak nagy nevű elődjeik méné. t
70 éves fennállását üK « nagykanizsai tüzoHótestü;e-l. • ,
ZMoSilM tóüét
készíthetünk.
Kapható: lU-llz-l-Vh lüéres nagyságban kedvező részletfizetésre is
iRÁVAVÜLGYI.nel
Sugár-ut 2.
> Prima uradalma bor
25 literes tételekben kapható a termeidnél Batthyany.utca 26.
Allaadi mfl.oraxiraok liílUüínnpuUdii Budupa.t I. aiiMrAa
MS Torna: Htrak. Kőilamanjek. Hanftlemez«k. — utdna étraacl. — !0 Hlrak. — 11.10 Nenuetkoal tiajatai. uolflilal, — la Harangiao. HinmuaL HoJ4ráaj«l«ntfo. _ 12.40 Hírek. -1120 IdöJaUés, ldO)árá»J»lentíi. _ 14J5 Ilink. - 14.45 Milsorlanar. tetía. — 15 Arfolyainhirak, piaci árak, éldmlsiarárak. _ 10.45 Idfljelifa, 1(16. JlrásJeUntée, hírek. - 17 Illrak >4c-rák és magyar^>rOftZ uvolv«ii, - 19 Hírek. — 21.40 Hlrak, idSjUráijelenttt, hlrak mlovak és uiatü-ar-oraM njalveiL — 23 Iiirak iiÉiiial. alatx, angol ftt francia nyolran. ~- 0.0 Hirek.
BUDAPEST I.
10.20 Dr. Vas CMg.l «WaUat. -- 10.15 Orrért Anikó olőudisu. 12.10 Htoíg-lenwxek. — i:t.50 Mondorzaijokür. — 15.50 Szórukoztiitó iWaa. — 16.15 leolvasás,
17.15 Dr. Iii\'nkö Islv:\'ui ottíadási___;
17.15 Hárfa- cs gitárszólók h nsíleniez-r*l. — 18 IWolv.isas. — 18.30 Csóka ütiln cneko. ¦ Hl.30 Az Opcrahriz t4o-nclása. Don Juan.. Dofhnö 2 faVoniis Don. - Az I. Mv. illón kb. 21.03 llf-\' rek. - Az oloadiis után kb. 22.15 Id<i-járósji<:cntói. - Majd Bura Sándor cigány zenekara.
BUDAPEST II
18.30 Olasz njdtvi)kl.itás. - 111 llaug
lcniozek. — 20 Iliink. — 20.20 Fariam .lenó\' cigilnyzonekara, M\'udszcuti Istvi\'n éneket. — Ül Dr. Dézsányi llí\'ía Riadása. — 21.30 Időjárásjcftentóf!. — 21.35 Muzsikiijó lárkóp Iiudajicstró^ Iíözreinükőillk N\'cincnyi D:Si, Orosz Vilma, K\'ilinár Pál, l-í^íeny-ci József cs az cgycleim éno:.k.irok éntknyoPcaaa,
— Tavaszi kabitalnk
máulegyiko ekórertdá lnldajiaati mO-lii-lybm készül. Modau kabátokat » közel Jövőben\' klrakiitunkban fogtraw hemulatnl. Schütz áruház.. (:)
Értesítési
Éilesil]lll( a nyetstiörtaincMM, (míszároí, hen(e»,allatvágó vil\'alal, uradalmak) hogy
minden ellenkező hlradanul axemben,
az iparügyi mlnisztírium 56800/1940. ii. reudelclo 2. §-a> alapján ai Anyaggazdálkodás Böilparl Bliolt-sága
Nagykanizsa és vidéke területére, réuUnkre a vasarlisl engedélyt (111 l/E. sí? m) kiadta.
A termelök szíves lovábbi támogatásul kérjük.
Hangya Szövetkezei Nycisbörfilíkiüllífl Cioport
Hátid (Babits) UJos «» ílvtvó.
,9*1. február %
ZALAI KÖZLÖNY
«
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
BÚTORT
jh
vegyen vagy rendeljen,
kii! megbízható és olcsó.
Cuiiary-at 14.
___. Az 5, honvéd lovashiid-
H1S.11ZS. osztály gyalogosit,ti li-1 vészosztájyöri\'ík n keiét-
gallci.il KáCusZ városától délre, Hozs-niatuvnál végrehajtón döntő rohama alatt Hergc.\' János szakaszvezető, Jflrl András tizede; éi Kiss Miklás huszár, valamennyiéi a pécsi 8. hon .éd huszárezredtől, klmag ÜftS efuánt üígirSil ronloUak az oroszfik-a ós BXQjk ;i tiszt-jél Ós számos emberét foglyii\' e^te l\'-k. [¦Byhen két géppuskát zsákmányoltak. Mivel pedig klmag:iíil)\'Jiin vitéz B.Rmó-lyea pd<iájukk\'t4 mgukkal ragadták,\' huszárba] társaikat, azaz k\'v.UA"n ser-ktnld példát adtak s igy a roham sikerében jeteitéksny részük Vaít, m ini a hámroi a klsezüsl vitézségi énn«l kapták jut dmnl.
(Folytatás az 1. oldalról)
Kéwzülődlk a blskanlzsal Sáska Levente FC.
A Kiskanizsd Sáska Leveite FC kéizüröttik a n\'gy Írnoki rajira. Ili-szen az össze> f-va^zi mlérkozéseit Kls.-kanlzsán játszu éi Ciólye,je a tmjnoK-ságnak. A fxdlwttezakosztájtyt anvngiak-knl és fetszepelésse\' támog.tják, míg «/ nllótikánik a íegsz(iksége*bb terem-kérdés megoldását is sflrget\'k. Sz.-p-udvary I4izló főokt O részt kíván venni a sporióe: nYíiden megmozdulásában, ö nagy nj-eieíé^ Kiskan\'z\'i^ s]KirtJanak. : ,
Közgazdasági hírek
(-) A DUNÁNTÚLI GAZDATABftAí. DALOM különösen nagy érdck+idéséie számithat az az érdekei iranmk\'c\'ó, ni\'elyne\'t kapósán — m\'r.i ;< Magyar (Vidéki SajtóUidósitó idiulapcsli^l jelenti — a MugyCr Mezőgazdák ,Xzöv*t-kezeié megvásárolta az Annosríiztlxíi l.eji. és Kcná^rfetdc/ljozógyárat a lioz-zúlartozó iri^iUajiokkV. és ösizes fejszéi éléséül. Az 1941 évi temMiVsi idényt már az nj Int íjdonos kezd! meg éa lionyolitja űp, Ópe.i ez írt megV^lték a korábbi tulajdonosnak a Ccnrcst éi kendorfonó termeltetési sze.\'nüdé.e\'t is. Az almásfüzltői gyár az utóbb\': években a sz ikinai ipar legoiyíi kjzó kúzdölte fel magát s ngy tudjuk, hogy az uj tulajdonosnak nftgyvonafu (ervei vaján »k nemcsak a gyár rnodemizábís.ínak te-kinleiébea, hanem a n}«rsflnyagtertn°l-tetés átszervezésé ós az eddig\'ml ?íztV». fiibb alapokra vaáó lwíh*zése kapcsán is. /
(-) FOKOZNI KELL A TAKAR* AtANYTf;HMKLF.STI Az ország takar, niánytflátása tokintetébeii kulföMt bc-liozüi;ilro jotofleg nem1 számíthatunk, letiát szükséges, Iwgy az abrak- éi szálastakarmány tcrtneTjést minden telető, séglicz képest kifejlesszük. A fohhmV vel^sugyi mtalazter nyomatékosaji fel* i\'ivja *-rrc a gazdák figyelmei azé t k, nuri a jeWtegi rcudkiviXL korúimé-nytk kőzött Kzáiydási no\'iózségok is <-Wáj:iiutii ik ós igy csak a snjál gizda-íágban termeli takarmánnyá. iBliei teljesen zav.irta.lum.1 blztoBllani az átlótok tflfátÖsát.
I*n? sst «z sem valószliü, hogy Ajika/óban is látogatást te^z.
Köjró, íeha\'uúr 25 F"ruk király jrörn fogadta Ede.it, arra v*jó hl\\-atkozássai, hogy be^a-ségéböl mé$ néni gyógyult fel teljesen. ¦ i
Boris fogadta az ellenzék v vezérelt
, : Szófia, február 25
Bx)ás király elr^f tett azel\'«3iizóki
A Roosevelt javaslat egyenlő a hadüzenettel
Newyork, fvbruőr 25 j cálVílni azt, hogy a javaslat elfo-r Az amerikai Sijcnátusbau míg min- B^dása egyenlő « hndüzcenQttel. dig é\'.esen tóm«dj;Sk Roosc\\<lt ja. Weh:er szenátor kije len icttie, hogy
vastatát. Johnson szenátor hánguiT ! c8*sz ors»á-zban hadjáratot l;icf.ta-
vtzérck kérésének és kih«llgatáMm fogadta őket. , t , j - i
Szófi", február 25 Busev bo\'gár miniszíer kijeíen-tette, hogy Bulgária készen áll, hogy inVíg\'egye a szükség intézkedéseket öz ország határéinak biztositásá--r*. A konm\'ány fógondjfa b háborún kivül maradni. Az eiövjgyáznti hu tézkedéseket is ezért tették metfv
lyozla} hogy azok, akik a javaslatot támogatják, m«g sem\' kliérlik mj g-
nnk Amerika licavatkozása ellen.
Dér József, a notórius betörő Szombathelyről újból megszökött
Aki felismeri, szóljon a legközelebbi, rendőrnek
jelentette a Zalai Közlöny, hogy Dér Józsefet, a többszörösen büft. teteti nagykflivjzsai bítörőt a határon sikerült elfogni. A csendőrség, hogy legutóbbi lwlöréSciért felclösségns vonjé\'i, SzoinbatheyiC kisirte Dér Józsefet de közben. Nflgykanüsára is lehozták é» végig nyomozták vele betöréseinek színhelyét. j
A nagykanizsai rendőrkapitányság ma délben arról értesült, hogy Dér József Szojiil)«the;yröl isméi meg. szökött. Miután va;ószüiü, hogy hazaszökik Nagy kanosára, a rendőrség ezúton is felhívja a közönség figyelmét, hogy aki felismeri, azonnal jelentse a legközelebbi re.idörörflqesnr ««k. : - i , , I , , , |
— (Nagyböjt)
A mai mp, busliagyókc\\ldol véget ért n farsangi idő. A nyit Mfpon fi\'jo-ztidölt be a fcienoick lemptomábin a bárom napos engoiztdő sze.it.égiiná-dás. Holnap, hamvazószerdán reggeli minden saoahntse átJn a Irve\'t htun-vazlotása, A nagyböjt minden Szerdáján délután 6 órni kezdette*, ngy böjti szentbeszéd, amit P. borbély llonor /eieneCi.aty.í, a knniz*n.\' le.idháí tTíia mond. Minden péntekéi délután Hát órakor k-nesztuti ájl tlosság.
— (A polgirmester Nagybányám utazott)
Dr. Krátky István pokj.Írincste: teg. nap délután visszautazott Nflgyl>ányárat hogy a város kellsó^\\élésének Ibtárgv.i-lásánál személlyé.e.i veg^n réizt. W. Krátky polgármester vawszuu\'iOc/ már-clut 10-.!g marad Nagj\'bányán.
— (Tanári hangverseny,
lesz szombaton este a 2enei>k,Tá!;an. Műsoron Mozart, StrauM, Chopin, Liszl, stb. müvek sse.e^e\'nck, Ikíépőr dij nincs. C=J
(A Balaton ^élelmezésének biztosítása)
A dr. Pöllze*. Jenő miniszteri tuiá-qsös vczeiíSsé^el nnlködő m. k!r. Ba\'ii-loni Intéző Bizottság a frilatoninenll
gyógyhetyeV, ádtnVIb^yiek ós nlyaraló-
lelepek ínoglifíMVí ói olcsó ÓMmisz*. rekkol vtr\'-ó CHálás-i cóljáhóí a szfikió!-
ges lárgj-ulások:it az ifaoLókcs tönezők-kel iiiegindllolta. Kz nOmcuuk a" ható sági korlátozás ifl-itt óftUó kőzszúkség-leii elklociw, hane.n zöldség. g>ümöKií baromfi, tojás, tej termékek Ós húsfélékre is vonalkozik. ^A BVntoni In-léző Bizottság ezen akciója aimál inkább sikerná biztat, mert ebl»en az igen fontos közérdekű munkájába a bahilonmenti (egá^\'s kcroskedoünel 6i fürdöegiesiiViLOket is lrtíkapcscáni ler_ vezt. A Balatoni Intéző Bizottsá{f.ink ez az mtózkeJéie biztosítékot nyújt array hogy a B<<lűton nyári őkflrniszcr ellátási\'miSjf r,em mutatkoznak zavarok.
— (Rendezik a szénpiacot)
jrtentt a MVS BudarjcstaSV a tlz:fa-kercskedői kjijoW.éfiiCkhez liasonfió-m. Körzeioket szervQznánck és ezekben kl-jíüö\'b.ólí a szóim igykoieskBdiöket és kiske/jeskiedökct, üi^n a rni^vkfieskedü-kön keresztül vásároliuuiak. Ha cne c rendezésre sor kerfrl, akk.tr nvegszüuik az eddigi körzolí széukópvlvekiti lond-v,\', mert a piacon (^ai a ltán>-ák, a nogykoroikedők és a kisi^icskediVk állnának egymáss\'.ijl kapcsol útban.
— (Ke>zthely vízellátása biztosítva van)
Keszthely képvif»Vita>tö^.\'ie a város vizolfálásáiüik biztos;*tás;i érdekében még a Uvasz folyamán 2t etfcöreida közkulot épit, amelyek kisebb vízvezetéki háttózatt-ii köl Össze a környező ópiVctekkdl. A közhaszna)} itra\' peJig. 27 darab tűzcsapot szereltet fok Ez a vízvezetéki rendszer hosszn éveken át biztosítani fogja Keszthely vizeJiátását, amikor majd Keszthely tókefletej v\'z-vcze:éki és csatornázási berendezése (¦lkésziV>het. J
Roisdamentes és alpacca evőeszközök
MÁJON TESTVÉREK
választékban
BzakPzletében.
Qiofié áp»hl
(Törvény késtQI az ftrvlz-kérdél megoldására)
A Magyar Vidéki Sajtótndósutó je-
lentl Budapestről hogy báró Bánffy Dániel fó"dmüw\'ésögyi mmktzier nta-silotta a vzrajzi inlézelal, készítsen sürgősen terveket uz ország vízgazdálkodási kérdéseinek gyöke M Ipgoldása érdekéken. A nagyszibásu ntunka a napokban már meg Is kezdődött. A vizsgálatok k\'terje uielt ejjTészt a tecli-nickai megoldási (c\'ielőségokrc, másreszt »z ezzel kapcsotatoB «rtyngi ké-\'* désekie. Az utolsó két bélben bek-ivoi-kezett azok Hl ui mó;ctü áradások több olyan uj vízgazdálkodási kérdést ve-tette\'i fel, amtfyekrc azctŐtt a vizílgj! szakérlök a legnagyobb óvatjsság nveft-lett sem száimthattak. Szegeden például olyan heöyekröl tört a földekre nagy mennyiségik víz, ahonttUn aietött egyáltalán nom fenyejctett veizeay. A küJönVgOi cJvadási éi fagyási vlí*o-nyok a Duna vizV»cze[éióbe i is nem egyszer merőben «Héro helyzetet te-renitette\'t a mitlthoz kétvest. Hir szerint a törvény módot fog t^dáíhil az ármen-tesitő társulatok munkájának egységes irányítás alá helyezésére és vagjonuk megfclc\'Ö teSbaszjulUksára is.
emlékeztető
S^T Egy«zerl közli« (2 «or) ^ dija SO Illlír.
F41 6 órakor (Barla Islvin:
Ui.tluy 3 :
Tokaji aszú rert(l«r4sél>*<i
Ffi n koi: 5 délutánja a vi HSwiüí, 10:
Tokaji aszu rmdw4sil.au
HceAüs a várvshaxan A 150 ím «Jjiiéseet).
K«r. TiMtrlMlónak Víroai Silnliaiban.
tKlyl izerr.0 irodahnl úro.tiátait.
a K«r. Tiiílvisulöoíik aV5\'*ro«l Silnbiatian,
Háztulajdonosok 11 figyelmébe I a
a m. kir. beltlßymlolszter !oly6 ovi lebruár ho í-éu éleíbelepett 380.000/18*1. B. M. íí. rendelete
\' kStalax minden h*«-tulajdonos*, hogy
Lakónyilvántartó Könyvet vezessen
Kapható a
Zalzii Kozldny
kiadóhivatalában és a
Horváth lilt wniltki
BALM ¦Mjjjgj
\'941,-lebruár 25
Nagykanizsa megyei varo» polgármesterétől.
Tárgy: Tizériegi élealovíaiet.
Hirdetmény.
A helybeli honvéd tüzérosztály al-osztályul folyó hó 26—27-én és esetleg 28 ilii. naponta 9 óratói 16 óráig tüzérségi ele6lové870tet tartanak a Bagola-kA in-. Fakosl-puszta, Sand, Pogány-.tzentpéter, Negynisgasd puszla közötti terül oi on.
a) Ez Idő alatt a lőtérro bel\'pni illón. Aki a tilalmi Időben a lőtéren tartózkodik, az a polgári közigazgatást hatóság illetékességébe tartozó kihágást követ el és elzárással vagy pénzbüntetéssel sújtható.
b) A lőgyakorlatok Ideje alatt a lőtér területén át a Nagykanizsa-kaposvári u utó busz vállalat menetrendszert! autóbusza közlekedik a tíagykanlzsa-lharosberényi törvényhatósági ufnnk a lőtéren át vezető szakaszán
cl Fenti útszakasz lezárására a pa-rancanokaég
1. a 209. magassági ponthoz (ilagola-aáno déli kijáratától 800 m-re észak-keletre) és
2. a 197-es kereszthez iNagyroegaad-pusztától 400 m-re keléire) katonai őröket állit és velük piros fehér szioü
i zászlókat tüzet ki a lövé»zet napjain. Amíg ezen zászlókat be nem vonlak, addig a lőtér területére nem szabad belépni.
dl A lőtér körül katonai biztonsági őrük fogoak állani, utasításaiknak mindenki eleget tenni tartozik.
A biztonsági őrök a letérteié Igyekvő személyeket, kocsikat és Járműveket feltartóztatni kötelesek és a lőtérre való belépésüket megtiltják.
Amonaylbon egyes személyuk gyalog. Járművel vagy állattal az örök felállítási helyét megkerUlve a lőtér területére belépnek, ugy az ebből eredő esetleges balesetekért a bonvéd kincstár semmitéle felelősséget nem vállal.
A katonai őrökkel szemben ellenszegülőket az őrök Igazolt»tni kötelesek.
Azt ellenszegülők ellen bírósági eljárás Indul meg.
A lőtér határa körül távbeszélő drót lesz kifektetve. A vezetéket megrongálni tilos!
e) A lőtéren található fel nem robbant lövedékeket vagy lövedékrészeket érinteni veszélye\'. Kincstárt tulajdon, a lőtérről elvinni nem szabad. Az ez ellen vétőket balfset bekövetkezése esetén büntetőjogi felelősség éa kártérítési kötelezettség terheli. A főidőn fekvő fel nem robbant lövedéket a megtaláló diákkal vegye körül és jelöl/e meg Jót a helyet, mert ha ezt a 9. tüzérosztály parancsnokságának bejelenti, ezért lövedékenként I P50 fillér Malomban részesül.
í) A kincstár a tövű csapat által okozott kárt a kártazenvedo bevonásával bizottsági megállapítás után megtéríti; a kár bejelentésének helye; Nagykanizsa, tüzérosztály parancsnokság,\'ideje; március 3-án délig.
8) A lőtér területén belül levő épü-
letek klürltendők. Allatok, baromfiak elvitele nem szükséges.
Nagykanizsa, IMI. február 18. „5 P>P4g4rmester.
K)5 d , t
EREDMérirT
t/t eL j^^^í^t\\^^^^ /
Mainárak figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A !ováro3 egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmsmiozky-utaa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, üli slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. k százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, nelyel a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére
ontinental író
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Pö-ut 5.
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, Üzleti könyvek és dobozok gyára
a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
KéazitOnk ;
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeli, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, míivekel, meghívókat, eljegyzési, es esketésl értesítésekéi, gyész\'jtítrii\'iéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és nvndenféle izlúscs kiállítású nyomlatványokal.
TELEFON: 78.
Gyártunk a
llzleli könyveket, ügyvédi naplókai, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeleket és tömböket, mlnla-zacskókat, zsákcédulákat, napfárlömböket, fali-naptárakat, dobozokat slb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4230/1941.
Tárgy: Hernyó-éadarézaléazeklrláe.
Hirdetmény.
A metőgazdaságról és mezőrend-öiségről szóló 1894: XII. l.-c. 50. §-a szerint minden birtokos a fák rllgydiiclt fakadésa előtt köteles gyümölcs- ,és egyéb fiit, valamlnl bokrait a belsőségekben, majorokban, gyümölcsösökben a kártékony hernyók 6\', illetve bernyófiszkeklöl ét ltpkclo|ásoklól megtisztítani és az összegyűjtött hernyókat, hernyó-fésikeket és Icpltcloláiokat elégetni.
Köteles, azonkívül minden bittó, koi a későbben mutatkozó hernyókat minden módon irtani.
Aki pedig az Irtási birtokán el-mulasztjit, az 1894: XII. l.-c. 95. §-nnak K.ponlja értelmében khá-gást követ el és a. kiszabandó bűnjelesen felül a város polgármestere lógja, az ittál! .az lllelfi köllsígíic elvégezlelnl.
Nagykanizsa, 1941. február 14. i« Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
I» «c fillér, mtn.it.il további i
ÁLLÁS
Mindenes aaalaqaaet, akt Jól főz, azonrtitl belépésre felveszek. Caengery-ul 37/»., lold.zliil 2. $11
Mindenei ualiouB liehet bejáró Ii) mátclue elsejére, végy 15-íre felvétetik. Mclcier, Hoillly Millióiul 3. .929
ADÁS-VÉTEL
Padláolajeitlő kapható Kelemen Rezsó cégnél _533
Piacéból fagfnterntas burraundl-
ráaa bármikor kapható, nagyobb mennyiségben la. Bataory-u. 22._5
Haaaaált ruháé veazek éa eladok. Markira, Király-utca 31. tót
áaitallat, luainállat ls, visiialok. Hlliclitr Mályía, Klrrlly-u 35. 93
TatravrMaéavráaa eladó. Clm . a kiadóban, ,514
........."I" IPfl . ¦ -1 \'P ») lü 111
HAI 88 mOATLAN
Több adóraentu magán- 4s bérházat, házhelyet, azőlőt éa földeket «Bar»««! Hepp, Teleki-ut 8. 2303
aafamezwM ízémkozTiatik
MUtl fÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
¦Titola(„ltjlirjazittaalli. T,*a»ykuliaa" , Falelóa kiadó :. Zalai Kárai,. Nyomatott : ¦ „KSzgaZfluáTjl R. T. Naaykanltaa"
ayeaeijabaa rVagykaalieaa. (Nyomdáért telali Zelar Ka/iljJ
565654
338991
81. ftrk%*m 47 atam.
adakozz az árelzkárogu.taknnk !
rsagvkanhua, 1941. február 26 szerda
Ara 12 fitt.
ZALAI KÖZLÖNY
é» Uadóttlratel: PfyA 5. uAm. minden tHHkoziup délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
EISIitetéal.lK : egy\'hóra a pengi. 4» fillér.
Szerkesztőségi ts kiadónIvatall telefont 78. sz.
Az uj zsidórendelet
Fontos állomásához érkezett el az a politika, amely a gazdasági élol-i^u törvényes , roideikezésekljel igyekszik: a keresztény magyar etem fensőbbségétkivívni éa .tartósan biz> tosüsmi. A kormány most megjeleni rendelte amely a napokban íog-koztatta a 88-os orszéapu bijoottságöt, a zsidótörvény miatt elbocsátott aiioimuzottnit végkielégítés; és esetleges nyugatja tíWmetéí*tt tartat. 4nöz Igazán mélyrtószántő és az elmúlt évtizedek jogalkotásának siel-lemétő\'l erősen különböző inlézkSdfS. seki.. A rendjwst lényegié rövlcteuaz, hógy a zsidjáförvéuy mjií»tt ejbocsá-toll alWtateottnioiak a tfinléajyes mértéknél nag^ohb végkiit4g.tisst, il-le,tvo nyugdijat fuMtiri nem Szabin}. Ha ez mégljs niegtörténnék, ugy a Közérc^keltBégkílí.\' Felügyelő Harór sága határozattal kötelezheti tn ej-bocsátoti éHjaWaajttat a turíoi öse-íie# vissi!Sfblet«iéfe;\' üléfvO aj ilyen összegekéi és járandösagoka): a t9t-vényes reuidlel kezeseknek iniegiBiielő naöSjSsíurá saUséMíM. Az MSH-kedés visszaható erejű,, Mhát az Üyen cíaenj m*r edeSg eszközölt kj-fizetéseket k tevUti «14 lel** \\1eu-ul. Nem* voaratiiozne azonban a ren* dele. a kisebbl fbjeliésft alkalmazni, taír* ; . ,].. \' ,|
A-raitóWet VlWftataUarHri tneiyon I*IWytolL«\'n#SÍár#*^lkpc^^ s«t • ml^ánjogba is, A súlyos rendBlkéJ zésékzüpíjí azonbaji súlyos okaik van-nák. így >uin<tenei(etjstt az, ,hogy tömegesen e^őfordailtak olyan ese\'idk, aiuBiyck , veszedelmes rolljuk miatt már a legnagyobb1 mét^ekben vészéi lyézíeUéfc a közérdeke,!, Elbocsátott alkalmazottaknak teljesen indokolatlanul toMtezázeats .végkitiégitése-k«« fiíettek\' s epei hatalmas tőkéket veittení el a\'vítWatoktöt mon. dammk sent Heit; hogy * kcrépzUiiy alkalmazottak\' rovására. Az is gyakran megesett, hogy szerény; állasban lévők érthetetlenül n*8?s ayagdUr hoz jutottak s ezéMt"! Jtelicft a valtai\' laioknak olyan nagy terheket vise). nlök, arneiy&k súlyosait:mjegfakadek--lyoztak azokat ---l;! f* la eBB^k* elvégzésében. A*1 intjeWuedést tehet nem csupán azért\' kellett fojganatósiinnl,
•hogjj\'a zsidótörvény Ml\' \'laftWt; 1W t\'hció\\ érvényesüljenek1., háttóuiazért is, hogy Ilyenféle\' manlp-jlfeióika\' ne lehessen a- virag«Jr vállalatok tö-m-gev csalárd .módon\' tönkretenni s ezáttat- néhány neaztkivanaUjs elem kedVéért az országit s>ege*ryiftính A".rendeletet .(e\'rmts. léteién\' nagy és erős vita előzte míjj, Szémíi(3 vetették a koritlínyna,? és * bjzott. s»Bi ülrgyalásokon azt képvkelö Antal: IstvéK\' államljtWtruak, hogy »az mtézkedesríOK.. nteos foglatapjai é> hogV\' >enéhkc»zlk jogtwadavej\'ilrik-k«U... osodáleV&W\' raéefaU\' arról >tem Ijéftéltóls és untC irta* cUílÖi#t a liberális érdekek szószólói, hogy, történlek* visszaélések és hogy ezek
Cincár-Markovics juaosiláv külUay-minisiter mogórkeiett Budapestire
A |jiíyui.iiSvHniii ünnepélyeién fogadták a baráti jugoszláv állam képviselőjét Délben Horthy Miklós fogadta kihallgatáson a Jugoszláv krjIBgymlnlsztert
Budapest, febVuár 26 Oncár-Markovlcs jugoszláv kftls ügyminlszter mint a iwót! yugi>^ azlév állam hi«tates klkoidóttje, két napos látogatásra niiegéj-kezett Budapestre. ; I - 1 \' | A jugoszláv kitlügynvin\'szter különvonata délelölt 8 ö,»Wv tutoli be a Ke:eti pélV«udvwra, ahol a feldíszített csarnokban Bártfjssy LáSzlö külügyminiszterrel az élen. a magyar közeiét vezetői fogadtok Markovics küiügyani\'nisztert, feleségét és kíséretének tagjait.
AMlkoV a Voiiat liBraW, a ipndar zehfc^ar a jugoszláv, majd a\' mia-t gyar HtmhuSzt Jálszotla. A vonatról
elsőnek lelépő jugoszláv kül(l(Éytm|if niaztert Bárdossy L4sz!ó fogadta, Inald bemutatln n megfioicnl clűlmlő-ségeket, a hadíe*t tisztikarának (tjag-f»lt, az áilamMtkílrokht, a Szék>5Síöv41 i-os poigánnestereil, a két haz elníip keit és tagjait, slb. i i I
A pályaudvar elöM téh«n a tömrgl hatalmas éljennel kászöutőtte n ji..gí>-szlav vendéget, aki ellépett a katonai diszszáiad eiötl, majd a közönség ál\'andó lelkes ünneplése kőzött aritóba szólít és a Dinihpa!>vtuukrt léx-d szállására hajtatott., Elkiséne Bárdossy László külügyaujinlszter is.
Űncár-Markovics kiiltigymúiiszt-:\' 10\'óra után feliratkozott a Várban a
kormányzónál és a Föiuéltóságu Asszonynál kihallgatásra, majd megkoszorúzta « hősök einlékniüvétésa K»rtípesi tometőt\'én gróf Csáky István sírját. A déli órákbta rövid kihallgatáson jelent meg gróf \'íeleki. Pál miniszterelnöknél, majd Bár1-dossy külügyminiszternél lett látogatást, 1 órakor pedig « Várba1 haj-tatotl és Horthy Mikiös kormányzó előtt jelent meg kihallgatáson.
2 órakor Teicki Pál m\'niszterel-nök ós felesége \'ótla viliásreggelin vendégül Cincár-Markovios külllgy-mmtsztert és fcicségét. ri i 1 í
Berlin ós Saétte kAzött tfsztAaeták a várható balkónl esemónyekkel kapcsolatos helyzetat
A Eiöiw.ttbön álló bolgár-angol diplomádul szakítás. nem keltett meglepetést\' — Sikeresen mutatkoztak, be az uj német tengeralattjárók
Wé mot-ari gol paricelo* sivatagi harc Lyblaban
» Szófia, fébfuár 26 Az angbl_bol(!ár dlplomHcial ví-szony megszakítása küsTö>>ön áll. Az angol kővetséa legnnp na5rvnyilatjűn-zalot tett, arntejy. szerint engedélyt kapott knmVáuyéfól anriak közléíéi*, hogy a bolgar-jangol diplomáéin! viszony kizárólag.attól függ, hogy art Bulgária itra\'gatartása rrWyeW rríér-tékben teszt fenntarthatóvá. Az angol követség ugyanakkor meglett minden intézkedést a főváros elhagyására. Bulgáriai angol körökben
ugy látják, hogy az eiuinzásrn némi-sokára sor kercu. i . r ,, | London, február 26 A Reuter jeicnlése ¦sprint vu\'óllaii az a kíltfőldon terjesizlctt hir, tt>gy az angol kormány máris vJsszahivta bulgénal követét. Mint angol kormánykörök mondják, Randell kö\\«t-inSiga szabja" meg a helyzetnek tneg-íeieiöen, hogy miikor\' hagyfa cl ö éí tisztikára, vabtmTnt a kőveiség. sze-mielyzclc\' Bulgáriát. , •
Csomagol a szófiai angol, görög, holland, belga és lengyel kövétíég
hívó nyíltsággal csomagol a/
Budapest, február 26 A líudapesti lapok külföldi szerkesztőségeinek jeténtóse szor.\'nt a közeljövő balkáni eseményei nagy figyelmet kellenek, d« meglepetést nenv váltanak ki. Szófiában Szinlc k|-
kö\\etség, do ugyanakkor útra készül nek a görö.z, a holland, a belga és lengyel követek és a képviseletek; tisztikara. j ^ ; : . \' ;
Szófiában az utóbbi napokban fő-
képp a légvédelmi Mzlbdoseuet szi-mnitotlék mieg. , : , í
Neaitzetkőzi körök értesülése «te-rblt Berlin és Szófia között mar tlsz-; fázták a helyzetet és a fcjlenrények várha\'ó köA\'étkezményeit:
Bulgária nChiveH több tartalékos, korosztályt, de i\'zaitotézWtfés.luíut hrsaidják, csak az általános védelmi intézkedésekkel áll össíjefügígésben.
Egen és Dili Ankarában
Ankara, február 26
Ed*ri\' angol kül(lgymjn!s1zler\'; *W Dili tálmrtbk, a \\«z$r«*i\' főnöke re" pülög\'éjjen; tegnap Kairóból Adónál* i*pült, majd Vonatoitfdiytalta Útját AnkSrá)*, ahoVÜ dé\'elötl 10 órakor érkezett ínegl Srlén még ma találkozik Szaracsoglu külügymülisy.-terrel, Dili tábornok pedig1 Csalc-|nék tábornokká], a (örök vezérkar főnökével. . ; ; 1 l . j
nek milyen következményeik lehelnek az egeSztárf*daloQT( valamint a nemzetgazdasági helyzet s.empon\'já-bói. ÉS amint a baloldal mindenről baszólt, csak éppen azokról a tünetekről nem, amelyek az erélj)ai és szigorú- Intézkedést szükségesé, tették, ugyanúgy kitért a zstdórendeiel tárgyalasK elől a szétsöjobbbtdnl is Képviselői tás^ltartották magnkatnz üléstől, komoiy kritika, de még csak követelés svm hnngz,,tl el ..oi-.iikl»öl.
Mintha nvór a zsidókérdés rendezése sem érdekemé: őHot... te akl&r vájjon miért Idrdeiik magukról, hogy ilyen, meg amolyan anfsz.íni-lák ? Kérdés eZ| amoiyrc nehéz lesz kielégítő és a közvéleményt meg-nyugfe*.feieletet adni... [ . ¦ ¦ | Az-ország kőA\'ótetmiéaiyónek az a tuhiyom* többsége; anreiy magét jobboldalinak valljn és bizjonyara az igazi Jobboldalhoz tartozik is, megelégedéssel fogadja az uj kolsai^nyf,
rcndeiclet, amelyből azt látja, hogy a .Te:eki-koPntany kövcí^ezeliessn Ragaszkodik a zsidókérdés tárvéijyes i-endézéSéhcz. Látja a köit-éiíini-ny azt ls, hogy egy* nagyobb\' szakadék! iirutatkoWk a hangzatos poltlkil frázisok és a tet»í* közöR. -|
Már pedig1 a ntogytír enibér jotí. l>an szeiictl a tctl(6M«, rriftit alszoittti1\' szedet... 1
, . . P-o-i i
ZALAI KOZLONVi........................
Kormányzónk felhívása az árvia-károsnltak megsegítésére
A Zalai KfizIBny ismét,[megkeld. ¦ gyűjtési, minden idominyt nyugtáz ia továbbit
0. F. B. harisnyák
nagy választékban
SzomoIánylnAI.
Ntmadmllliö tonnái mx. angol Hajótér k«««snS vmx> tesón*
, Berlin, február 26
Mint a NTl közli, «z U-Boolok v«-sáraap déltől hétfő estig 190.000 tonn* «ngol hajóteret süllyesztettek et A harcban az uj tengeralattjárók, is resztvettek csupa fiatal kapitény-ivyal es legénységgel. A m^gepően szép eredmény, vajpmbat az aifriy, hogy a harcokat \\-eszteseg nélkül usz-; tát meg, bizony Hja, hogy a fiatal német utánpótlást a Jegidtünőjbbné-miét buvárhajók«pitájiyok képezték ki. A atker nem \\s fog elmaradni.
_ i j Berlin, február 26
A német repülök, amelyek az elmúlt napokban :> lengerajattjárók által elsüllyesztett haj&erveazteség*t 260.000 tonna fölé emelték, az éjszaka újból támadást intéztek több délkcJeiangtial kikötő elken. A támadás részié felről tmég ntnos Jelentért, |de a londoni légügyi hivatat közlése szerint az ellenséges repülök k«ict. angliai bombázása jelentős károkat? okozott. , , i. | i \\
Ueriiu, február 26
A véderő főparancsnokság mft déli jelentéoe, i i
Egy buvárhajóuk e;süilyesztettcgy 8000 tonnás fej jegy vérzett ker* .kérje rmi hajót. Egy másik egy angol őrhajó^ kiüdqtt ** tenger fenekére es több foglyot ejtett. Az egyik gyors, naszád Anglia partjai közeiében egy torpedórwmiKUót Süllyesztett ol,
A libjai tengerpart köblében első Ízben ütköztek jivog hétfőn a némtet és angol gép*sitou fcideritő osztag gok. A nónjetok visszaverték az angolokat, több páncélkocsit meg-í^nimisiUiuek éa foglyokat ejtettek. Német részről veszteség nincs.
Kisálltában « repülök a kikötőben tüzeket okoztakj Málta felett lelőttek egy ellenséges gép*t, )
Bombázták a német gépek a kieüotji engii«i kikötőket is és " La Manche csatorna fójett 3 angol gépet le\'öltck. Az angliai bombázás nyomán néhány fontos hadi ipa rle,i_\'p jsmet elpusztít. . , i ¦] ; i i.\' i
A Németország fölé népül! augojl gépek csak tajóUnnra dobtílk le bombáikat. AÍryagi kárt okoztak, de a tür zekBt azonnal sikerült eloltani, egy gépet lelőttek. ¦ \\\\ \\ , ,
A szovjet költségvetése
. , , , Moszkva, február 28 A szovjet hadiköltség\\<tése 70 IraÜió rubel. Ez 25 Sz&a\'ékkal több, tmint az előző évi és 76 százalékkal löbb, mint ez azt megelőző évi, A jelentés hangsúlyozza, hogy bár a szovjet nem vesz részt a háí*miskfr>--dásban, kénytelen hadseregét fej-jeazteni és nÖVe\'nC < i 1 • V
„USA rfiwldaMn b«a*a>tka-xik a habomba"
Newyork, február 28 VVeehier szenátor felhívta 0 flgy*!-jrjjét azokra az angol MrieszteJésekne, emejyek\'szerint a Roosevelt-féle Javaslat megszavazása után Amerika rövidesen beleavatkozik *» háborúba Aisglia oldalán. A Szenátor gúnyosan jegyezte meg, hogy ugylátszik, ha Ainörikn Szándékairól .akamak ér" dekttdiü, az ^gótokhoz kell fordulni.
¦
! ,Vítéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója tegnap legfelsőbb .¦kéziratot intézett a mínlSitereinök-öz, amelyben megttcaa és felkéri t, hogy az árvizk árosul tok társadalmi és hatósági, uton való megsegítéseié megtegye a szükséges intézkedéseket. A kormányzó íe;hivá-sában rtuitútat arra, hogy repülőútja alkalmával személycsen meggyőződött, hogy hány szegény család inttradt hajlék nélkül. Főképp isméi a szegényeket qujtottn a ^zedel<lni. M«g van győződve arról, hogy jwV ként tavajy a „ngy Megpróbál látások idején, az idén is mrgértlk szavát és ad mindenki tehetségéhez mérten. Bármilyen keveset ís, de adjon mindenki, - mondja koiirrányzóuk.
A közellátási minisztériumban tegnap fontos értekezlet volt. A clpö-euátás kérdéséi vitatták meg. Rövidesen rendelet je^nik meg, amely bitézkedik a bőrtalpú cipőknek és csizmáknak utalványra történő kíadá sáról. Hangsúlyozta a miniszter, hogy a cipészipart feltétlenül meg akarja menteni, ezért minden bőrhulladékot gyűjtenek, mert ezekből cipötaip-pótanyag készül. Ezenkívül nyárra a fatnlpu cipőket és szandá-
A fővárosi rendörségen még állandóan folynak a klhuffbntások a Magyar Családok Országos Kgyesu\'ebe korttt klpatt\'inl botrányos ügyben. Az e^e-sCUel égisze alitt szövetkezett nónány ta-kiismereiüau ^nöar, ukttk » iiiszéf.eity kiaemberek — fokiul v\'dókick — tgin tömegét keriteite tiááóji\'iba és károsította meg. A botrány « biztosltá v.\'tl-lekttok között is kínos fcLtuné;t éi mdoMrin^döbbeuésl lotÉett.
A Magyar Vidéki Sajtózudöattó budapesti munkiitársa cft\'ött Gebhftrdt Do-Vnonkos^ 11 Hiztositó Intézetek Országos Szövetségének elnöke az idábbiakb^ui nyilatkozott ejTöJ a csúnya pimam.i-ügyrol:
— Ha igaz, vagy csak lg<n ejeayészo kis része igaz annak, "m: « Magvai-Családok Országos Egye úti Jetének mft-kódésc körül napvlágra kwriít, akldor ez iwuikivúí szomom bizonyíték anvtíi-klt^ liogj\' az eSuöMetení alatt működő líIOSZ-nak voll igaza, mikor az 1023. évi VIII. t. c, megalkotási\'uiáü kó\\«\' telte, hogy nv csak a biztosító magáu-viiltatalokat (részvénytársaságokat és
A Zalai Közlöny Szerküsrtöségű n hiagn részéről újból megindítja gyűjtést, hogy Nagykanizsa társadfil-htának segitö szive kife;é Is kifeje-zésie juthasson. Jó példával a lén, gyei menekültek járlak elöl, ekik fitiérel&ó] 88.60 pengőt gyűjtöttek össze. Dc akadt 60 pengős ne-messzivü névle;cn adakozó U. Kérünk mindenkit, adjon . tehetsége szerint. Minden a\'dom<ányl nyugtázunk és továbbitunk.
A mai napon mára következő adományok érkeztek be;
.síuiiiii litráa hentí\'h, Kfikanlzsa 2.— P N. N. 1.- „
Eddigi, már nyugtázott gyűjtés 188.80 .
összesen" Uljtf} p
lókat hozzák div*lba. Aki luxus-cipőt akar készíttetni, annak két pár régi, de még használható cipőt kell beszolgáltatni. , > 1 , [ t \' A lisztellálás kérdésébcji máris (megjelent a rendelet, amely intézkedik a heti fejadagról, a vásárlás szabályozásáról, stb. A rendeletet a Zalai Közlöny mai száma a hirdetmények között részletesen köxli, Így azt itt részleteiben nem ismertetjük. || , j > ; 1 1 j
szövetkezeteket) hegyezzék anyagi vo.
tiatkozásokbíUl áj) Anvi ídVigye-Vl alá,
hanem ax ngynevezett >onsegflryZoi biztosilási cgj-cn»teket ii, rámutatva már akkor arra, liogy éppeii m <önse-gélyzfl" bletositásszeiö szOlgi\'kltatá*likat foglakozó egj-esaletek között í*íl keresni azoktl, amelyek ji^ér\'U\'tetnen kárt okoznak u lriztositi\\s,l gonoVkatnak ~ tehát az elÖrOlátó gondosság elméjének. 1
— Csaknem két évttzei teli f imíl-küt, hogy az (lyep oí)*iü,telek eltenőrzését ejrmdtóték vcdiui. Vége uz 1010. évi XII. t. c. és ennek alipján a inult év nyarán kiadott -1070/1U40. M. E. sz. kormányrendedet feAűg>-e]et alá heljezle ezeket az «gyesűV>iekeL ts ma, abghog>\' ez a icnde\'ni napvMágot Tálolt, máris micsoda botrány pattant ki.
— A biztosító magánvAít-ilatiok tisztában vnmak azzal, hogy a tnm-iu--zésí és kiliázaskási .-ií-giSiv és ezckliez hascuitó kistökékrÖL szóló biztositásbk ma már szinte éftetszükségtetet k&pea;. nek és lio Is iciidezkediek ilyen Iriatosi-
l^tjebrudr 56
m-\' rt ,[ —
tálVk v.UlaWsára. Ezeknél a vállalt-toknál tehát semmiréV BggodiMmra nincs ok. A k\'scirtbOi«krM)\'( az a része azonban, amely műidig szívesebbet) csatlakozik azokhoz, aköt többet ígér. nek, mint amennyit adni képesek, esj. nos* nem a Jól megfjfliapozott és tel. jes vagyoni biztonságot nyújtó trftgan-biztosító váTláV.ttok hivasát kö\\-e«k a tg>- térmészet^zen\'Óeg érzékenyen károsodnak, v
— Mindez, amit cAmondotUun, ter-m\'észetesen nem vonatkozik az olj-an t^j-csü^eickre, amelyeknek tegálls b\'z-tosltó rrátgánv.ltlatatok adják meg a keWS fed«z»:ct és ig>\' tuhíjdouképpe 1
•irg>-nnazt a hntóság^ag eUkrnÖrzöti biztonságot \'nyújtják, tmut maguk a bíz tosltó váKakitok. .
wrww^WwUM^._____
Lelkigyakorlatok
márolasban a ferences plébánián
Mfnt m\'nden esztendőben, a feren.-ces jiWbánla az Idén is gondoskodott a-fről,, hogy a nagyböjt idófaápitt! a kü- , iónböző kategóriák részére Lelkigj-a. kortat tartassék.
így március 12-én kezdőd\'k az Ur-leányok Kongregációjának Jelkigyakor. tata, «mit dr. Staltner Szigfrjed szent benedekicudl á^doziü-, csácsbozSolft jáébános vezet. A lu\\romnapos ieVd-gyakoriatot a fehérteTOnben rendezik.
Március lG-án este az oitáie^yiet Jelkigyakorfiilfti kezdődnek a De\'iévtc-remben. N\'ezetője p. Gulyás Gellért dtláregyíeti igazgató, p\'rfjanos.
Március 10-én es» kezdetét vöszi a feluértciemten az Úrasszonyok Kongregációjának üo klgyukorlata, amit P, szakái Szanisjáó budapesti d->ntonkos-rendi plébános vezet.
Március 22-én est* kezdődik a fo-mtcíek teiuplotnában a hívek réizére áltaítmos ielkígyakorlat, arnjely 25-éü reggel lejezödik be. Vezeti P, Szakái: Szanlszló.
Márolus 27-eVi este 7 órakor 3 napos Mkigyakorhi kezdődik a terarp-íomban a férfiak részére. Vejed dr. Höss Berttám kapucinus -rendi áftto-zár, budapesti názfönök, teológiai tanár. A , ,

Alkarniünk vott Röss kujucámis atyával beszégeiesl foh/tatni, akitől érdekes dolgokit tudtunk mez szemé,(yérc vonatkozólag. ,
I\'. Röss zal iszabari sztfjetéjiji és testvére a NVgykantzsán is hos^tu időn át szolgálatot leíjesitett Hess detektív. feJög)"iL> őnek. P, Röss inaropszölök gyenntke, aki saját szorgsániávJá küzdötte fel magát mai pozictójába.
Röss az Őszirózsái forradaiomf és vörös uradora után SZ\'tb&rban vcát fiziklejié m\'.ni fiatal diák. Akkor szállott ki a községbe .Sági nugykAiüzsui vizsgálóbíró, akinek mint jegyzőleönyv-vezeiő segéd kezett. Ság^l ik nagj\'o n ntiegtetsrett u jómodoruj eWzék«ny és igen iiasználható Iteiaflember. FeKuiU éies esze, alkalimazkodni tudása éi főleg kitűnő fogahmizásfli. Egy akkjalom-mai, amikor a fiato/l röss ismét 0 vizsgátóbiró legteljesebb megelégedésére ténykedett, az beszédbe eiegve&lt a magábaraéíyedő ftaiayeraberrei és megkérdezte töie, mi akar üonni. Vátaszf-tott.c már öct-pályát. Ajánlotta neki, hogy álíjon májd az igftzaágsxolgáHntáíi szolgáítatába, iépjep a bárói pályára, ahol fényes tehetsége nagyszerűen ki-Iwntakozhatik.
A fiatal Röss nem tudott őég határozott választ adni, osak annyit fcífclt, l»gy még nem tudja mi fcesz beftöle, de mindenesetre olyan pályát szenetno Választani, ahefl sokat tebot embertársai érdekében. •
No éi mint bíró ezt nem\' tudná elérni? - kérdezte tő* Sági v:zsgá*J-btró.
— De igen — yoít a iváJnsft — en azonban a szereiét nagy értékével szeretném megismertetni tSX emb^iséget és ezt kisugározni feléjük,,.
— Talán tanárt nályár* készül
Városi MOZBÓ. WOT O—h ***t wrdén I Katten agy jegayel I MIkflzAth híres regényt filmen:
Hoszty flu esete a Táth Marinai
Főszereplők: •>5rényi Éva, Jávor Pál, Bilioal Tivadar, Rajnay Bánor, Halmay, Qóxon, Pathfi Ramak kiaárfimBaor I Kattan agy jegnyal I
BWidáiefc fc>»j«j0fcOB 5,7,», vniár- él ttnnepmp 3,5,7,9 kor.
Szabályozták a lisztvásárlást, utalvány lesz a bőrcipőkre, gyűjtik a bőrhulladékot
A vidéki kisemberek ezrei károsodtak a legújabb biztosítási botrány során
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1841. fabndt 26.
EALAI R0ZL0N1I
kort Mert o nevelés vaWtan magaaij. (09 hivatás, i
— rírtekelein azt ls, de én az e\'oi iskolájában szeietnék működni, ott ahol sokakon tudnék segíteni, mert fii ar embereken akarok segíteni.
- Mi akar hat lenni?
- CgV érzem, hogy a sze etet erényének hirdetésére kaptam etlrlvahitl. Mlgol a MflgassiigbéJitjöl.;.
így indult cl azután az Gfct foha. niiin ós kötött ki a kapucinus rend egyik szerény ka coCttjúbaii.,.
iztűéüy szülök gvenneke .\'láván, az lUcl sokKte áBomásain keSelt időznie. VégigkósicJta uz ételei nr\'nt 11,0«)!, nlitlt fí>*lrí munkás n oseiolr \\\\x&h Manfréd-gyárban. Megkörnyékez le u szotiuldenwJkráiLi, aki mini favorit it kezelte öt, Végig kiizdóllc az Cgyeleuii éyeJl, de bi\\tl !1 M3gJsságbci éi ö Isten és a Jcfkek szo^titibau totóra meg a boldogság útját, um\'t most szíva minden idegszálával szolgál.
l\'gy fest a szil>a.H iparo-s szülök (¦ytriiiokc szerzetesi habitusáb: n, ka-micinus szakaí-iív^l, nünt ^cgv közép-kari sz\'gom «nd ittmaradt oszkélajs, aki a szeietetel, a lemondást, a megfeszített Krisztust hirdeti a mii önző világ emlMiio\'nok.
I\', Hőst. kapucinus-liázföuők it k\'s szabim l>ajtékboV iidult útjára, liogy a <sP|»li gyariimmkt.s kortes teajeré-vei megismerje n kemény mVmVi érté-két éa hirdethesse a munka megbi^ü,. lését, a szeretetei, nmoty nem Ismer oszlály ós tttrsad\'trmi kQlönh*ógvt: meri mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.
P, Hóss elsöicudü e gybázszonok, nkinik országos neve van. A nagykanizsai kaiolikus férfiak számára éf-meny lesz a március 27-én kozdödö három na|>os konferencia. Egyeilen katolikus férfntk n*rn szalmd onnan liiánvoznia.
m
Hetn (eUiiOnk!
A naRykanlMnl 20-» honvédek hötlca tamadáM
_ Ezen. a napon fogWa el
I IJt5.Jl.2g. [ a voll nagykanizsai 20.
1 houvWgyologezied I. és
Ili. zászlóba 23 fokos hidegében és félméteres.hóban végwKajtott Tendűllö-ta lámindással a Jtttpkovi szorostól északkeletté lntzodo DzUt, haton fekvő és bástyaszerűen ktattelkedÖ OOtí.os Magaslatul. Támadása közben
Hajmdsi Lajos őrmester
kiváló köhYtetoitóasdl \\e»tic szaka-szál .amennyiben uz. oroszok eíöie-toll és Igen erősen megerőditett ajJtasát oldalba támadta és vitéz roliaimmU tlfogíflílto. Az abban volt orosz fótszá-Etd véres kézitusa után megadta magái. Későbben az orosz röííats oTen intézeti rohamnál Hajmást eteonek tórt lm az orosz fojtásba, aho3 egymaga két géppuskára vetette iríagál es azo-¦tat zsákmányul ejtette.
Khnaguslóa(a viléz és bátor ütemé* lyes magatartásiéért, va\'ominl sz;ika-swluak kiválóan ügyes ós ígszánt \\«-éléséért már csak azót ls
arany vitézségi éremmel
tüntetlek ki, míörl 7 havi arcvonal szolgalata sítatt minden korábbi BÍBcílom-mal is vitézfd és bátr.m vls^Üaedctt, •le kitontetósl raóg nem kapott.
Egy nagykanizsai nrlasszony tragédiája
Lugkövel mérgexte meg magát egy állampénztár! .\\} .: tanácsos felesége
Szomorú esőt foglalkoztatta a Bai;ochay-utca lakosságát.
Baljochay-utca 22. SíámXi házában lakik két ieány;iva[ s^ics Fercncaé S2ü:e.ctt Poszovccí Anna, egy ái-lainpéuztáil tanácsos feicscgv. Harmadik leáuya BiicP»pcateu férjnél van. A kis csalód visszavonultan éli házukban. SzücSié hossiobb időn át heUígesiviec\'ie\'t, az ulóbbi időben tü-dCgydliadast kapott és ebből Wöm ludott egésjpn kigyógyulni. Szücsnét nagyon leh^níoltn betegStfg-o, amiről töhb Ízben panaszkodjolt környezetének, tíP sohaseftn) tett emlitést, hogy Öngyilkossági tenekkei foglalkozik. Emellett Szücsnét - ahogy kflrnyezctébVin \'nVijidblták - ielkibA-nat is gyÖLÖrüe ztürtt végül is busko-rnbrrá tetJ.e a sokat sjjemecett, ícFj-gi;eg is beteg asszwnyl, »Vd végső .elkeseredésééin a halálban ke^sett nt2ncdéket. 1 ¦ [
Aheiyett, hogy vegigküíídötl-\'O voh\\a továbbra is a föktt halandók küz-1
deimos életét, egy gyeng« pillanatban, - mikor egyik De\'ányA a.váJ\'oS-, Hot bevásároit lefutott a ptncébo és ott nagymennyiségű lugkö\\«th»J-tott fel, amely annyim fe!szivódt>tl, hogy amikor későbben keresni kezdték, esznitóütietiül találtak rá a picében. Az előhívott dr. Bognur La-]«>s őri-orvos intézkedésére a m«n-. tök kórházba srálütotlák, nuonbfan uiár nem \'.eheteit rajta íteiilenJ. Idő" közijén kiszállt a kórhátt" az egyik i-endörliszt, de az mar nem tudW öt kihallgatni. Rövidre rá, nnétkfil, hogy esnmié.c\'.ét \\-isszanyerte vohm, maghalt.
A rendőri huHasBümlét dr. Székács Fái orvos és a kapiTáiiy.ság egy tisztje ejlciíc mi|ag. Dr. Lengyel Ká" i\'oly Ogyószségi elnök - nv\'utánkét-seg;e;cnnl Öngyilkosság történt - a holtlest fclleni!Ct\'|a\'\'esére az engedélyt megadta. Teví\'ap délután temelték ei nagy réSA\'ét mftllelt Szűcs Ferencnél, a trnglk^saii eihunyt állam-pénztári tönácstosnet.
A belügyminiszter visszautasította az internált Deutsch Róbert borkereskedő felülvizsgálati kérelmét
deikczések értofmkSIlíii őrirelbe v»t-te és in!cmó!ö> a\'il helyöríB. Atszá?-litotta n kíBlarcsni inlenióló ftU»r»Ja.
Deutech Rólert véoajo utjáii fe-lülvizsgá\'atl kéi«!Oiiimcl fordult a l^elűgyinín^fcrhez, akitói niost érkezett totf-lt a h«tánt>zat : vis*nu(flse-totla E»u(sch Róbert és védőjének felülvizsgálati kérőimét.
Deutsch Róbert továbbra is Internálva inArad. ! )
Ügyelőn tovább folyik a vizsga, lat. Rövidesen bíróság elé kerül.
Megírtuk, hoiry Deutsch RóMrt Te:cki-utcal borkereskedőt múilegy 16 rendbeli órdrágifAs ßyanujanuatt a rejidörsíg «rizolbc \\etnfid át. kisérletle a vir. ügyészségre. Ceutsch Róbertet tóleg vidéki ksslparosok |e;eiuciiek fel, anferrt a bőrárut -sáe rintük - 50, "ót 100 százaléiknl mu-gasabban árusította. A kir. ügyészség\', tekintettel, ho?y Deutsch Róbert szökésétol netn/ kellett ta^oui: szabudlábrühelyozte őt. Azonban alig került szabadlábra, a ilagyka-uizsal í-endőrsóg, a fennforgó reflvj
Három halálos áldozata van a türjei átjárónál történt szerencsétlenségnek
Az, egerszegi motoros szaladt össze egy utasokkal teli szombathelyi bérautóval
J> A ,\'"ric nmüetti vasuü
Yfbgp átjárónál súlyos szeicn-1 esetlenség történt. A
/ 7 kőzött egy szomtóthe-lyi bérautóval. A s«-i<ncsét;euségnek 3 halálos á\'doza|a van. \'A s^eiencsét.enségi\'ői cserszegi laptái-sunl; a következőket jelenti:
Tűrje községijén országos vás;ir volt és onnan egy i912-Cs gyárlmá. nyu szombathelyi hémulón akart hazatérni több vásározó. Amikor «i &t autó a vasúti átjáróhoz éri, éppen akkor ért oda « Balalonszcnr györgyről Zalaegerszegre haladó ma torosvonal ls, amelynek az autó nekirohant. Az összefltkftiés kövelkezlé-
ben az a-jtóböl kiesett Fekete István, a \\-asmegyol Sé községből való kereskedő. Szakály ímTe 62 é^-cs, Ugyancsak séi, Tóth István 37 évís pusztacsói kereskedő, Hanyí István 42 é\\es sói klsbiró ós Nénv-\'tri György 31 éves olfldi kereskedő. Fekete nyomban meghall: a többit a Zalaegerszegről telefonon kihívott mentők súlyos bordatörésséi, lábtö-róssei és másféle külső, valamint heiső sériliésckkel a zalaegerszegi kórházba szállították. Itt azonnal kezelés alá vették őket de a gondos kezelés ellenére is Szakály Im-\'re és Tóth István meghaltak. Hanyinak és Nememnek állapota is súlyos, dc remény van a feiépűiéStlkhöz. Az
autónak meg B utasa volt, akik könnyel* sérülésekkel a szombathelyi kórházba kerültek.
Az egCrszegi ügyéwAégről még az eoti órákban » hblyszfjirc n^ntek és* niegejtették a helyszíni szemlót \'ós a bocolást. Fekelc balálát koponynalapi törés okozta. Az »utó teijiésen Össffc-tört, mint bTinjeiel Tüfjöi őrzik. A iinbtoros is klsikUítt, rje az utasoknak seanmi lyajuk nem történt A jelek szerint a soffőr vigyázatlansága okozta a síjerfticséticnséget, ratert « mWtotios kétszeT is jelzett és a pály^1-teat egyenCs. \' | \' (\' | \'\' f \\ t
Tapasztalatok
1. A ie\\Cnték ökölvívó mérkőzésén je:cntkcz)o« az a kirjvón leHeinlelieii hang, ani(l\\ei a nézöközöiiség saját ie\\«ntéiiiket a fokozotlabb cso\'^&kvésn re buzditUiqa a niéfl községből származó, Itt vendégül látott leventékkel szomben. 1 . I \' \' I \'
Ilyen hangnn osuk Airneriké#jWt szokott a nézőközönség a küz^jehif-be beiea\\*tkozni, "nifikor a fogadásokkai ós egyéb, az »üziettel< knp, csolatosün ^eszélybell forgó fogadásait akarja megmenteni. |.
A nézők eme eijArása nbm méltó i hagj\'omanyos magyar lovagj^ssálj-, hoz, de lcgkc\\-ésbé lehtet m^ltó akkor, amikor ifjúságunk a sportok egyik legnehezebbjét, a teljes env berf kivánó ökölvívást üzi éppen ab~-bóí a céibóJ, hogy !mW, mint Jemenié, lestben és létekben ínBgasz-tosabb hl\\-atásra ; n Haza védelmére késziti ciő. Itt nenv lehjat kíilónbri séget lenni azon, hogy Kanizsáéi, vagy nenv Kanizsán rbigott-c a bölcsője aiuiok, aki o küzdelemfc|Bu részt\\esz, egyfoilmán te«tvéfü>ik Ő és egyfomjilán készül elő a miflniuk-kal nrfa a bironyos legnagyobb küzdelemre. EÉtyformun érdekünk tB-hát, hogy acélosan kemény, állóképes, szilárd és elszánt haivjossá vál\'-. jék, uilkétu .azt B saját ítaiitUúl ls
elvárjuk, Sztab«d blzUitul, sőt kell is
biztaUnt a saját fiainkat, hogy képesr; ségük legjavát adhassák, hogy öÚ legyentek a legkülönl^k, h<igy ők ta-nithasíAnak, de ez odáig ncaiv fajulhat, hogy hasonló célért küzdő itíér sik testvérünket nemtes és áldozatr kész iiKinkájában útszéli kifejezésekkel illessük. , i , ; i - .
Majd hn ütközeiekben és csaták, bto ugyanolyan keményen keli államink a isarat, mint éjeink vagy ezer éven át, lehel, hejgy a hare htry-é^aii a bajtársak egymást ehhez hasonló kifejezésekkel biztatják, sőt bUlas_ sák is, mert akkor a siker győzelmet, létet, boldogságot jelent, vagy pedig romíásunkat és rabigát, ha gyerjgéttfeknek bizonyulunk s legyőzetünk. . , I l
Legyünk figyeleinmol erre a )-Ju vőben, hogy hogy becsületes lambe-
;,i Egy asszony három
clm^\'v7ÜL«lm~rránt meenvllvínuló tömeges érdeklfldésre való tekintettel lelhlvJ«R a n. é közönség figyelmét, hogy ^JSS.^SÍSfTaLS^ »4m ««8 v4»«« kl, mert különben . moxiI pén.tér._uok.1 _eladj.. -
FlS9elmeztetÉs!
clmli vllágfllm Iránt megnyll
az elöle^Mtt leffveket ai elöadAs napján délig váltsa », meri auionoen a raoii pennára .ioB«i emuj«. — "gybeimcglSr aT*or homuság. miattelöadáwk hétkö.n.pon fél S, 7 és fél 10 ör.kor, vatór-
n? Vedig Tw Wí és "1,5a órakor kérdődnek. - Pon.o. megjelwiést kéínnk, m.rt .öléi né»ílérr. . b-m-n.t h.MsAgitafl «1«
Városi Moxqó.
BAJJŰ KÖZLŐN*
IMI. tebruit 26;
aiirililwí\'
nylM ktpTiHltt*.
Wonder ka>rékpáf«k sm&y wálmm* léatíhaw.
nek becsületes tö\'ekvéss becsütelo-sen érhessen célhoz is.
2. A Városi Színházban megtartott eiöadásm « rendezőség az előkelői ségeket is m\'^g akarlii nyerni a rip-j an^s ügynek s ezért ragaszkodása és különleges me-fá^ülér |a je\'éíü1 • TiszieiuijogyoibU ajánlott fel.Me-ieg haléval ean\'ék«zünk itt meg a honvédség tisztikaráról, legénységéről, flnert a déiuláni clÖMáson fc\'ül az esti előadáson szép sziümma! jo" íentck m\'-\'g hozzátartozóikkal e/jle-teiniA\'n. A po\'gárság a^Us, m\'ndcn jó és nemes iránt tfcijes odaadásai érdeklődő pofgóJimestorüiikkcJ az ó\'.én, szinte ieij^s számban je\'leitek ¦meg az előadáson, ho?y egyte\'iemie-geson bizonyítsák : Polgár és katona közösen munkálkodjék azon, hogy honvédségünk szükségleteit bátor es elszánt férfiakban lelkileg teljesen eiőkésziUv blztosithassuk... \\
Ugyairtkkor voltak azonban olyanok is, akik e;cg|p:idónL>k véltek1, hogy a saeníélyükrc szó\'ó tisztelet* jegyre bizonyos összfiyct a uSudezo-ségnél beflzesscníok s s;fam!ályük iránt érzett nagy t:szíe:etbő1 kifolyólag az előkelőségek között bí*apsitottt helyük elfoglalását htizi személyzetükre, stb.-rc- bizták. Eme hcJy>fe! tmegleremtésémck okozói csetekmjéri nyftk következményeit nem gondolhatták át... \\ ; !..\'\';(
Nem c;ég, tehát hir&efcu határozni. Mérlegcinünk keli mindig cí»1e*h menyünk következményeit ls. Sérthetünk. Ez lm»g fáj. t . ¦ "
Nean szivcs-cn térnek letette napirendre, (ö)
wmm.
Jelentós eukorfete*leg
Alt a fogyasztás rendcBkciósérc n Magyar Vidéki S ijlótudósibó budapesti jelenté-e szerint. A nikorjegy reudszjer bevezeié>o olött a belföldi cukorm-gyiiszlás havonta 1200 vagont lett ki, míg> a jegyreudszer l;CvOzctósc ólt a fogyasztás 800 vagonra csökkent Mivel az idén a cukonjyárok kőn** 18.000 vagon, e.ukrol gyárlotbk ós a ímíl év Őszén, az u. n.,cukorév kezdőién még 1300 vagon tartalék is volt, Így ezzel együtt többi \'"inl 10.000 vagon cukor ATI renctetkezésre, Há figyelembe vcsz-szük- a cukorjegy kovetkezniiénye\'.t és a szabarki fokozottabb forganVnibabot-za talál, tigv kiderül, lw>g>\' ezév őszéig 1K100 vagon cukor kerül tirtaiékbn. Mivel a jövő évi cukorgyártás biztosítva van és joggal rcméHiotŐ, hogy a jövő" évi kampány is feiosicggeü zárul, igy szakértő köi\'Ök szerint 11 cukor forgalmit a közérdek sérolme nólküt ki lehelne szélesíteni belföldi viszonylatban.
— Naptár: Február26. szerda. ltom. kat. Hamv. szerda Protestáns Sándor. Izrael. Sebat hó 29
BesflrdS nyitva reggel 6 órától mi.
válg, hétfő, szerda, péntek délután és kaJdta etéu nap oikuak).
A csendőrség elfogta az újhelyi ügynököt, aki Kanizsán debreceni nagykereskedőnek adta ki magát
Az újhelyi törvényszék vonja felelősségre nagykanizsai csalásaiért — Tizenöt hatóság kereste Berger Andort
Annak idején történt, hogy Nagykanizsára látogatott egy jó sVádáJu férfi, aki s\'mft m >doiTaj és . n»gy hangjai beállított az Cuyik, miijd a másik borkereskedőhöz és dcb\'te^ni nagykeicskí\'dőnek adván ki m%át, rende:éseket vett fal és ézekW •előleget, vett fel; A jámbor kanizsai üz;elcjiibeiek hiába várták megrendelt áruikat, az csak nem akart meg jönni. Mikor már tiSzlában voltak, hogy a »debrCoenl nagykereskedő*, Berger Andor üfiynök »pa!ha vet\'c őkeu, megtették fejje len lésüket a »j\'ó svádáju« eiicn. Á nagykanizsai törvényszék nyomozó\'evciet bocsó-tott ki e:eue, időközben jnogál\'api-tást nyert, hogy Berger Andor az ország más terű:e:én is hasonló köz.-
gazdasáii tevékenységet fejtett ki ós mintegy 15 hatóság keresi •különböző ügyekből* kifolyólag.
Most értesítés érkezett a kanizsai törvényszékre, hogy a sátorai jauj. helyi fogházba szállították BCrgerl, akit "z egyik csendörőrs járőre « nyomozóévá1 a\'űpjáu elfogott. 1
Nagykanizsáról oz iratokat most átküldték a sátoraljaújhelyi kir. ügyészséghez, vitéz CslUaghy György ügyészaéíd elnökhöz. Ugyanis a k-nnir zsat sremplesért Is - a többi ügyeivel együtt - Berber Andort az oltani törvényszék fogja föoiflsségro vonni. i [• \'
Berger Andor >debreceni nagy. kereskedő* befutott - a végállomásra. ;
Itt » Délnyugat tavaazi aoraolása
Március 2. DTK—PEAC, BMTE— SBTC.
Milrcius 11. ZMNTB-OMTE, SBTC-NVTEi DVSE -DPAC, BMOVF.-PEAC, BTK-ZSSK, KSE-KRACl\'BTC-MTF.
Március 16. NVTE-DVSK, PEAC-ZMNTE, DPAC—PBTC, MTE—KSE, KRAC—BTK, ZiSE—BMOVE.
Március 23. NVTE—l\'BTC, KI1AC— ZMNTE, DVSE-KSE, DPACr-BTK, MTE—BMOVE, ZsSE—SBTC, PEAC-BMTE.
Március 30. ZMNTE-ZsSE, BMTE— NVTIÍ, KSE—DPAC, PBTC—DVSE, SBTC-PEAC, BMOVE—KRAC, BTK —MTE.
Április U. ZMNTE—440VE, MTE— NVTE, KRAC—DPAC, Z8SE—DVSE, PEAC l\'BTC, BMTB-K8E, SBTC BTK.
AprIUs 20. ZMNTE-DVSBi ZsSE-NVTE, SBTC-DPAC, MOVE-PBTC, BTK—KSE, PEAC-KRAC.
Aprilli 27. NVTE-KSH, DPAÜ-ZMNTE, l\'BTC-BTK, DVSE—MOVB,
MTE—sbtc, KRAC—BMTE, ZsSK-PEAC.
Május 4. BMTE—MTE.
Május 11. NVTE—1)1\'AC, sbtc-
zmnte; peac-btk, mté-ovsr;
KRAC-PBTC, ZsSE^KSE.
Május 18. NVTE-MOVE, BTK — ZMNTE, KSE—SBTC, PBTC—BMTE, DVSE—PEAO. DPAC-ZsSE. .
Május 25. ZMNTE—NVTE, MOVE-SBTC, BTK—BMTE, PEAC—KSE, PRTC—ZiSE, DVSE—KRAC, DPAC— MTE.
Június 1. ZMNTE—KSE, KRAC— NVTE, PEAC—DPAC, ZsSE-MTIi, BMTE—DVSE, SBTC-PBTC, BMOVE —BTK.
Június 8. ZMNTE—MTE, PEAC— NVTE, MOVE-DPAC, BTK—DVSE, KSE—PBTC, BMTE-ZsSE, sj1tc -KRAC.
Június 12. BMTE—BMOVE.
Június 15. NVTE—BTK, l\'BTC-ZMNTE, KSE-MOVE, DVSE-SBTC, DPAC—BMTE, M\'E-PEAC, KRA..-ZsSE.
Ml
uorrüsép
minden lypasban
havi
10—15 P-s
részletfizetésre
Is kepható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
Engedélyezett
mertnek, bőrcipők
i; . jegy nélkül 26-ig
MILTÉNYI
cJp60zletb«n FO-ut 3.
TÁRSASÁGI élet
Farsang vége Nagykanizsán
Húshagyó\'kedd aránying cW\'ndben telt el Nagykanizsán, bár az utcákon egész, nap, de különösen este sok maszkást tehetett látni. Ezenkívül két rendez.\'a is volt.
Gyerek-bot
volt az Ipamskőrben délután 1-töl 7-ig B" Rozgonyi-btcJai (II. körzeti) e;emi iskola rcndezesébeii. Három órán At a kis ejcwil iskolások is hódoltak a búcsúzó K«rnévál\' hercegnek. Ml tagadás, ez volt az idei leg-\' jobban sikerült bál, mert\' töb mml 1500 jegy keltei ós az 3partoskor.ösz-szes ternteí zsufolás-\'g.^ . megteltek. Filó Ferenc Igazgató bizonyult igy a legjobb bálrendezőnek. FiUénssala-pon lendezték, hogy minden gyer-, meknek módot adjanak a szóiako-|--zásra. Volt is olyan jehnlozes feh-o-nulás, hogy a felnőtteknek is órölmo leit láíime. D» ezen felül nemcsak ¦ kicsik és nagyok szórakoztak1, hanönv pár száz pengő ö wcgjény kanizsai és a .szegény erdélyi Iskolásgycrmekek részére is összegyűlt. Nem\' voU hiábavaló tehát 11 rendezők fárW dozáea.
A cigánybit
is hangulatos és vldéhii1 volt a magyarutcai Magyar Királyban. Nemf-csak R k^tlZaSdus cígiényok és család" tagjaik vettek részt az álarcos, vidám! farsabgvégi szórakozáson, ha" tiOjn1 sokán a »civüek« közül is,
Ktskatnlzsal farsnng
Húshagyókedden :i. farsiuigvaaárnajn-hoz hasonló siker ós h\'mgrflat voít ni indci i ül i) KIskan.izsán>
BŐször u kUk ni/Mii Misföiós I.cánjxsgycsfilci farsangi teájárw *tto. galtunk ci. A l^ánycgj^sület a Kat. Ifjúsági Ugycsütelttí. együtt tartotta meg: mulatságát. KeBémes egyflttos volt n leányok és a rogén>«k. rouSatsága, iiM P, Bánás A. (iyuív B. kislámlzsai lelkészség vezetője néhány ked\\os szóval köszönte niiog a két »gyesü>t eddigi, síke,res munkásságát, ami Ki(!áC-i-nizsa éleiében v>lóban példaadó. -IW-svédében. kienielJje Magdokia missziós nővér érdemeli, majd megköszönte a Zalai Közlöny támogatását, A kitűnően sikerült est n Ijcányegycsü\'et; és unnak vezetőségét dicséri, valaraáni a, Kat. Ifiuságl Egyesület agilis gárdáját.
A kiskimizsai Polgári olvasókör B székházában tartott szép )>araszt-bátt.-A sok piroskötős menj-ecske, valnnint Kiskanizsj fiatal leányai ós \'Jegenyei hódoltak Kumevá\' hercegnek a **g-jobb bnnguhilbau. A Polgájt OWasókűr vezelöségét I lorvátb nerenc városi képviselő, tártofevök és dr. Anek Antal képviselte,,
A harmadik sikeres mulatság " !.<¦ vente Otthonban zajlott e. Itt Szópud-" vary Lászlóék í^endezick ziírtkőrü mulatságot a kiskanlzsnj ieventsifjuság-nak, viilainint hozzátartozóiknak. Háton* helyen volt mulatság. Miudenídi siker és lolt ház. Nagy kár, hogy Kls-kanlzsáu n\'ncs megtelelő épnSWi melynek l>er()gadóképtesége ©rőtjaljesen szof-gálná a kiskiuiizijaj társasági ÓVtel. Kiskanlzsa várja — egymüoie — ;e8\' alább a I.evonue otthon rnlagnagyobb^ lását.
j!MÍ. február \')(!
ZALAI KÖZLÖNY
»
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
Allnndó nliuniimi l>ilkbuuip«ke,a
bluulpsst i. mfimtáa
M5 Ton*. Hírek. Kc^lttoények. Iianglemerek. — Után* étrend. — 10 HLrek, - 11.10 Nennelkötl TtiJidA awigftla\'. — 12 Harangszó. Hltnnusa, IdÖlftrAiJeientéa. - 12.40 IIlKk. -13.20 IdfiJeUes, Időjárás Mentés. -14.35 HlmJt. - 14.45 Mfisortfjnir. leteti. — 15 Artulyauililrek, pl#cl Írek, il^misrerirek. - 16.45 Időjelaés, Idő. járásjelentés, blrek. - 17 Hírek «4o-vák és magyar-orosz nyalván. ,— 19 Hink. — 21.40 Hlrak, IdÖJárásJelentéB, blrek silovak és magyar orem nyélven. _ 23 Hírek német, - e***) angol éa franci* nyelven. — 0.0 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 I)r, Bnikő Isiván előadási. — 17.45 Hárfa- éí gitárszólók h-njprrnez. tői — 18 Fe\'oSv.isás. — 18.30 Csóka Béla éneke:\'. — 10.30 Az Operáltat e&5-udása. .Dóll Juau.< Daifaníl 2 feiymos bon — Az I. fcív. után klj. 2105 Hírek. — Az előadás után kb. 22.45 Tdl-JárásjeSentés. — Majd Bura Sándor
ckjányxené.\'tara.
BUDAPEST n.
18.30 Olasz nydtvokiiias. — 10 fia.ig lemezek. — 20 Hírek. — 20.20 Farkú* Jenő cigányzenekari, M\'nisxent\' Istvln éneke;. ~ 2t Dr. Dézsányi Bé?a eladása. - 21.30 Időjárásjeíraités. -21.35 Muzsikáló térkép Budapest tifi\\ Közreműködik Neményi Ltt, Orosz Vünva, Kalmár pat, Legénye] József és az egyeienri éne\'ikuok éneknyolcfisi.
filméül
fényképezőgépek
legolcsdbb beszerzési forrása
VASTAGH\'
Nagyaanlzaa.
cidtsrtok
BUDAPEST I.
10.20 FeJo\'vasis. - I0.-I5 Felolvasás.
- 1110 A HidxJ Szalon z«nt*ir». -13.30 Fályoi Jancsi cJganyzeoekaia. — l.í.20 A Mottói Béta-zínokar. — 16.15 IluszSn hal\'gitoüikuak.
17.15 Rakiklrev Russia, szimfonikus költemény. 17.30 naditt infeOynrn IV. rész. — 18 A nrarosvásárri^\'l rom kat. tarrtólcépío és föginiiiáznim énekkaro. — 18.20 Vodíiba\\»dásxit a Hortobágyon, beszel Hudüiszky Sándor. — 10.20 Magyar városok nóta-csokorban. Közreműködik Kdei Irén és lláday László (ének), kíséri Sárai Elemér cigányzenekara. — 20.25 Abo-nyl Géza és Uray Tiyadar oVSadcV «tjo. — 21.10 A Chappy Jáncza :«kar.
- 22 Beszkárt-zmekur. — 23.30 Tánc-lemezek.
BUDAPEST II.
10.15 Hangtanozek. - 17.30 Patry Kató énekel. _ 18.30 Angol nyelvoktatás. — 10 Farkas Sándor cigányzenekara. — 20 Hlrtk. — 20.10 Szalon-ötös. — 21.10 Nagy Adorján tfojdlsa.
- 21,30 Idojárásjcíantés.
EMLÉKEZTETŐ
Egyizerl közlés (2 sor) dl]» 30 fillér.
*.re ltot 2:
Fél ií órakor IfoSátti a városházán (Barta István: A 150 éves színészet). mard*. 4;
Fél ti km: 5 Nlyl IrodAra
délutánja a varoabáián,
- |Dr. Kél Adorján bencéstanár egyháiazónoklata a lerenclek plébániatemplomában)
Kedden csie fejeződött be a íeien-ciek plébán!a templomában a három napos engesztelő tsteat\'szte\'et k\'te:t Oltáriszentség dUítt, Múld a három napon este ünnepi egybázaxón iktat->t tartott p. Kél (Káíovlos) Adorján bencés-lelkész, a p\'innonlmfltni licncés tanárképző tanára, zaflaapúti plébános, aki nagykanizsai szülők gyerme\'*. P. Káí kiváló egyhűzszonok, nkxe\'í besze^kjí, piedikációi a szivei ragadják mez és a szívhez szóltunk. A Jenéi egynáz.\' szónok beszéde\' nagy luilást vVHiltak ki m\'nd a liánom napon át zsúfolt templom hivői közölt.
- (A rendőrségről)
A be.ügymintszto,- Gyenge ZotHán detektívet a n gykanizsai rendörkugulnn/* ságtói n rozsnyói rendőrkapitánysághoz helyezte át detekUv-csopurUezeWÍi tn\'inőséglien, C.yeiuje Zoltán tize tégy év.1 működik a n^köaizial tendőrsé-gen éi v/.en idő a\'\'\'.it számos tfinujeét adta tálerniettségéjiek, k\'tünő nyomó-zói tehetségének, számos nehéz bűnügyei sikerült kllwgoznia, e/.őljáróji\'i.ak Jegtetje ebb tftlsmeféséne. Gyflogc Zot-táji a kunLzsQÍ rendőrk^átányság v^yik kilünö deleklivje volt. ElÖtóptelésc érdemei immkésíitgának mélló e\'.Ume-rése.
r- (Ma ette böjti sien\'beizéd a ferenceseknél)
Minden szerdán délután 0 órakor nagyböjti szentbeizéd a fcreiciek plébánia lemplomábm, fini!t P. Borbély Houor fe.ence; atya mond. Ma délután 6 órakor kezdődik az clstf böjti »zHnt> beszéd. \\
— vTanOgyl hírek);
. A vaTUU- és közoktatásügyi minf^zt -r dr. Talabér János tanügyi fogiírnflzó-gyaknm-ikot a zatwgerszC.il Wr. taai-íejügyrf.őségtíy: az un3vári kir. Imfct-itgjetőségliez, dr. Nagyliegyi Zoltán tanügyi segéd fogalmazót «z ungvári klr. tante4üg>e"<isógtü6. a zake^-szegí kir. taníclügyeVJséghez lieSyezte át— Tanai József kápialuntótl rk. k:t»gtU) uuiitót a zaWövőt aí. el. isko(fcih.oz wgólydijas m\'nöségLoa ítlkaümazia, Várközi Iien sególydijiui taiftónől i»-dig a felijo\'özö\'.nök. ál^airi, elemi iskoa.i-tól a molnári áflumi ele iü. iiko\'lához he&\\ezte át.
— (Crcdo-gyfllés Keszthelyen)
A kesztliClyi férfi Cnedo egyesület Bődy Zoltán ny. alispán iljo>k\'cte ma\'.le:t vasámaj) gyüffló.t tátott, weisz Gyöígy dr. hitoktató . Kereszténység a víiág IMkOi on*.ne. taitott me3jeu-szántó előadást. A bekről mint érlek-ről szó\'ott J>cnsőségei meggyőződé a küzdő i^gyiiáiui a lé;ek kuzd<ftnét áílitotla a iiailgutóstig H&, amelynek eiejc örökkévalóvá teszi u MOal éJeiet. A mindvégig lebKincse^Ő előadás a^ko-mbly férfiakban együltérző erőt váfl-tott kL . ; ,
\'i okafi atMtt mdre. 3. színpadon a Városi Színházban.
— (Ml újság a zalai falvakban?)
NngyJcngya 500 peixpjőt fordít a községi mészárszék ujjáópitéséi*. — KÍh> esehi 5000 pengőn községházat, Szent-gyórgv völgy 1200 pengőn hu\'J.tliázat éjiit, Ftáa község á\'biursegélyt kér közkulnk Mlesitéséie. — pusitamngya-rod az iskolához meCKkéjnileiei emel. tel. názakcietlyx) 400 yfit^fia szentség-lartót vásárolt a borsfai plébánia részére. — Bőrönd község 1000 pengőn tenyészbikát vásárol, — TonmafóHda n telekkönyvi rendezés költségére 1285 pengőt biztosított. — VetömagUszlitói. Éfójvet vesz -100 iiengöért ííázakercttye kóxség. — Tüxoltóstcrtárt épit It© csehely és Zatavár,
- (Megállapították a buzi-kenyérllszt szlnhatirát)
A közellátási minisztérium szakértők níeghnugatása utín mejszAbfct, h,i^>-««4lyen \'du>e.i a Jövő:,ei a buia^-nyé,-llszl ijegvíágosabb sz:ne. Március 3-tól kezdödiiftm r.e.n szabad CiUiAl, a most meglapított srnfuiól vOúgosibb Ha* tet forgalomba hom*. A M. Kir. bona- és I.iszlkisérilet; ASt\'jmáiiuil (Budapest, 11., Kis Rókus utwi i/b,i teltet bcszo.c/ni azt a hivatalosan megiVSi-pltott lUíhntolát, amelyik irányadóul szolgiVhai. Aki márehiB 3-a után ennél világosabb sz^n\'i KB (egysébe, busa. kenyér] lisztet boz forg.Jrjtnba, khá. gást követ el éi en iek meglelKfOen hun lelhető.
Keresztény Tisztviselőnők adják elő a Tokaji awxnt tnárc 3án
- (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az ebnu-\'t- hélea 9 gyenr.o\'i szüle.elt, 5 fiu és 4 leány: Németh János napszíinos Schroi-ner Margitnak rk. fia, Holecz József napszámos és Kiss. Teréziiinak rk leánya, Agoe-s Dántel pénzügyőri föv".-gyázó és Tólli Margtunk rk lin, Szmo-dies József rlottysiftteKS segéd ó> lUt.v.Uh Máriának rk. fiit, l*aj> hme MA OUT alkalmAzolt és Szüos Márián Ut rk. fia, ódyr i.ú¦¦>/.\':\') gyári munkás és Sz\'vt Máriiimk rk. kánya, Lulár Jó-/¦¦<¦¦! nyugál«múnyu tizedes ós Németh Juliannának rk. tványa. Házasságon kivid szü\'cictt 1 fiu ós i leány. — Haláoz.is történt U esetben: Horváth Márta (Fclijősáno) rk. 17 hónapos, Tüjoll Gyula kótíSgj\'árló rk. 85 év.\'s, Molnár Béla ik-ntes és míszáros rk. 03 éves, Tapp Anna varrónő rk. 3-1 éves, Takács tiyula menlieSyi g) ennek rk. 2 óws, Zábó Sándor iiyug. MAV fűtő rk. 80 év?s, Molnár Gábor városi szegény rk. 82 évos, P«tő*In*T0 rk. 11 hónapos, Piánder Vendc\'nó St#Unbn KrzsélK\'l rk. 54 évei, L\'ngo: Mária v. szegény izr. 05 ó>es, özv. Porlekki i;< tejtené Furdán Roz.Uin okV. szülésznő rk. 78 éves. — Házasságot k\'ttötl 17 pár {Ámor kilett m.igiért ezen n héten : Horváth Ferenc löldm,"t\\ei rk. és Mihálecz Máriu rk„ Varga György földmtives rk. és Godint Jit\'.linun rk., Szokol Sándor íö\'dmüv s rk. é* Kontó Julianna rk„ ilózsa József műszerészi rk. (Budapest; és Szokol Anw rk., KáKay LaftlSÓ cukorka árus (elv-lát} rk. és Néll Hozália rk„ Tihanyi Ernő MAV tiszt rk. és Ztntn Erzsébet rk., Horváth Ferenc főlihnü.cs rk. és Fülöp Juiannt rk., Márkus (lytja tüzér-szaktiszv^zető rk. és Birkás Mára rk., Petőfi Sándor szabó ineste.- rk. ói Horváth Kai tn nőt sildó segéd rk, Marlinew Isiváu göjlakatjb te^é.1 rk. és Hoiváth Anna rk., Uost i Kálmán gazdasági cseléd rk. (C.iíi\'auibok ós Herbai Erzsébet MnUl irtási aJkaSo«Uott rk„ Nyakas János földmaves rk. (.hernyók Zoíi vm.j és C#oabixl Marin rk., Gál I.ajos hl. őnnester rk. (KolozsY.ír; és Sipos Julianna rk.. Hóka liéa MAV mozdonyv.zető rk. éi Kasr-As Margit bnktisztysető rk., Gyarmtitl György uyxiiiKhua rk. ós Vas Mária rk., SzenUrmal l^sztó község\' jogyző rk. (Tótszerdaliely) ós l#ad Grafl rk., Csóngel Pál ht. őnnester rk. él Horváth Ilona rk.
- tavaszi kabáuink
mindegyike elsőrendű budapesti mü-Itelybm készöt. Modelt kabátokat a közel jövőben kirakatunkban fogunk\' bemutatni. Scnütz áruház. (i)
TétsMnltaárlonl kBrJegyiflaég. 550/1941. azáin.
Hirdetmény.
A tétustitmirtaal kőr]egyzőségb8a a
áljiokiei i uooiálu kliezjtól állti
üres. Népmozgalmi, ayll vén tartási és adóügybon Jártas egyének előnyben. Akik az egyébként Is megkívánt tör-vónyoa előteltételeknok megtelelnek, okmányaikkal akár írásban, akár sze-mélyeseö a fenti körjegyzőségnél ér-tiekkMionak. »«
— (Tengerészeti nevelés a Balatonon)
A Magyar Tengerész tisztek li:g\\e.ü-le;e és a Magyar Adria Egj«sflflíl ve-aelőségc jav islatot dol-«"zo>t ki " * nja.-éaz-xflt? tiszteknek gyakort.f ki-kéj>zése tekintet -ken. A kiképzésre kerülő len gciéztisztek é.entut a gyakortttti tudnivalókat a küllőn erre a céprn ájnl-t vitorlás hajón nyernék ifl\\ A ttijó, tuní-ly most ke.ül ópltósrc a iiaííitom Hajózási R. T. b:datonFüredi üzeutó-l>en, 20 méter hosszú r Sna éf 15—20 hallgató részérv szojgálna a kikApzé* ideje atitt óílandó tartózkodási ix.yűL A lenge észéit v;ionUshajót termesze-te..en íelszeieíJnék n modern n v:gáo>5s tudomány összes czközeivca i».
- {Két h italos Imleaet)
történt a napokbBai Somogyb:\'-n. So-mogyhatv nban Joó Miklós házainak lionlása közben a ház egyik beomVitt falt maga aló lemelte Horváth Józser sontogyhalv^nl lakost. Mire társai ki. áslak, már n,\'m volt tenne étet — Somogyvlszló közclél.en az e.-dőlen Lempach Józser munkásra eaeu rá egy hatalmas fa. Azonnal meghal*. A vizsgálat megíudu*.
Tokaji aszúra jegyek előjegyetfie-
toka Zdai Kő Jöny kiadóhivatalában.
A 150 éves magyar színészetről
tart előadást a visárnapl "íoeJÍÜ*.son Barta István gimnázium\', ijaz^ltó, Irodalmi ós Művészeti Kör ^elnöke. A lendkivűl nagy ero>lc\'|idesre számító előadás meU\'U u Kör királydljas ve-gyeskaru is kőzrermiködik, ajion^vol haimív Fgm szivaj. Be\'éjkidij nincs, A licoá.is féü 6 ómkor kezdtldtk *n városliáza nagylenriébea.
Letétoe kell helyezni a hadikOlcsönkötvényeket
A hivata;oS lap moJ szájnja kÖ:li, hogy az összes hadikőltsöiikötvénye-ket íncgfeielő J>ejelen:é3i nyomtatvány ki\'öltéaí nicllott teéibe kell he-] lyezni. Letéti helyek : királyi adohi-vaíocok, a pénzinlézetj Kő:ponl *( tagtntézeiolj yaianint nz Ors*. Kói-pv^nti HiiejszAteikezel és a köteléké-, )je tartozó szö\\«tkaeiek; Ugyanitt kaphatók a szükséges nyonxlatvá-nyok is. A letétbe helyezés határideje március 31. ; . i i -
Jóslat
Mérsékelt szél, változó felhőzet, holy«nkint még eső, köd, a a hőmérséklet alig változik.
a Mstsoroloftsi Intésat as^kanlstol «tffltl7«ta«Womaaa Jelenti t
Sénénéklat taffaaD alt* B otmkot -10, ma ranal —zO.délbu -M"&
CbatM44k 0 0 1..
........ ,i.,t wfwasiil
BAUtf MBÜOR>
1941. február 26
Rövid táviratok
ROMÁNIÁBAN
az Országör szervedet alapjába? 180 mffltő íeit vertek fel a vasgnxdlsIákV anélkül, hogy »z <V«z*-g iMvafordUAsil. ról eOszrtnioítnk voüri.
ANTONESCI!
megbízta n Inikarest1 f<.íigyó*zt, hogy a szaoadkonnlves páholyok JnUo\'t vizsgálja iít és .-rfl\'ipJtsA meg, hogy kormányának trg;ai közt valólian veft-tak.i>\'szabfldkŐinü.\\«iek. Ha igen, Indítsa meg cttenük az eljání!.t, ha nem, akkor azokat fogják perle, akik megrágalmazlak az egyes ni int sztei eket.
A VASGARDA
forradakna tfatt a külföldre njen*. küTt románoktól a visgárdisták iffszed-lék nénziikct és ékszereiket. Az észtereket Horia Sluri ftsToiégv kapta.
TOKIÓ
•tőlerjesztette vég9eges juvataatát a Szláni és Indokína közt keV>tldO,ett viszályban. A javadat szerint Ilhai-föld intTgkapná kö^teTéseinek fesét. RonénX hogy a javasflntot mindkét föt elfogadja.
Nagykanizsa meeyel város po\'íármesterélöl,
147/Ké. 1941.
1 WiÉlútM ffiiálpta.
Minthogy a gahona kiőrlési arányét a kormányhatóság megváltoztatta és moat sokkal kevesebb flnoraM«ztat sza-bad klarölnl, mint azelőtt, a llsstellátáa terén blzooyoa nehézségek mutatkoztak, különösen a finomliszt bw-erzésé-nél. E nehézségek kiküszöbölése végett és mert a mai súlyos Időkben mindönkinek hazafias kötolosaége, hogy a ío-
Eyasstáa\' terén\' a legnagyobb takaró-otsávot tatrualbta. tavanbá,\' mert a k »riii A itytiHtöBátí feladatommá tette, hogy a liszt arányon elosztásáról k\'on-doskiHlJaiii, a llsztvásdrtást Nagykanizsa terüktirt a.következőkép szabályozom;
1. Mindenki csakis apban az üzletben szerezheti be llsztszükégleléi, ahol eddig Is vásárolni szoleta a lisztéi.
2. Aki eddig a kinyérszükségtetét péknél szokta beszerezni, továbbra is ott szerezheti azt be s az ily fogyasztóknak a llszt-üztetek akkor is kötetesek kiszolgáltatni a finomlisztéi, ha egyúttal akár egy deka kenyértisztet sem vesznek. Kenyeret maróiul l-tfil kezdődőleg csakis póküzle-tekbea lehat vonni, töszerüzíetekbon nem: viszont a pékek március tO-ével beszüntetik a tseiitlyekÓBzItést ¦ az erre a célra fordított llnomllazt a lüszer-tlzletekbo kerül eladás céljára.
>, Minden tlsztüzlet csakis azt a vevőlét szolgálhatja kl, aki azelőtt is nála vásárolta a tiuttt. Az űrietek megszokott ve völket válogatás nélkül, az érkezés sorrendjében kötelesek kiszolgálni, mindaddig, amíg kiszíttuk van. Vidéki, környező köz-sigbtlt vtvéntk lisztet, kiszolgáltatni egyáltalán nem szabad.
4. Minden személy részére legfeljebb heti 250 dkg. tiszt szolgáltatható ki. amiből 50 dkg. a finomliszt is 200 dkg. a kenyérlíszl s ez\' utóbbiban a megfelelő mennyiségű kukoricaliszt már benne van; vagy pedig személyenként és hetenként 50 dkg finomlisztet ét legfeljebb 230 dkg. kenyeret szabad ktszotgaltatnt. Nehéz testi munka sok heti fejadagja 50 dkg. finomliszt is tegfet/ebb 400 dkg. kenyérltszf, vagy 560 dkg. kenyér. Ezt a dupla kenyérliszt-, vaty kepyőrodagot azonban csak azok részére szabad kiadni, akik a Közellátási Hivatal Igazolványéval bizonyítják hogy a csatádban hány személy végez nehéz testi munkát Nehéz teáit munkásoknak számítanak általában a teherhordó, azálhté, rakodá éa csatorna mun\'-ások. aratók, oséplök -és földmunkások, favágók, kazánfűtők és tisztítók, autogéahegeeziók, gépkezelők és ápo lók, vas- és fémöntok, kovácsok, ne hta szerelŐmuakánál dolgozö lakató sok éaveeztergályozők, kőlaragök, tégla vetek, lü rész telepi munkátok, talpari gyalusok, azövomun kasok, gflzmosodák vasalómunkAsal, molnárok, péklparl munkások, hentesekből, a vágók és szalámi Uzemt munkások, kőművesek betonotok, ácsok, ut-, vasút- és híd építőmunkások, vasúti fékezek, pály munkások, mozdonyvezetők, koeslviz-gálék fűtők, kazánkezelők, azónrnkók begyújtok, kazánmosók, hordárok, válté
tisztítók, postai kézbesítők, távtrdamun-kások és szerelők és vógtll a gépkocsivezetők.
5..A ttsztüzletek egyszerre senkinek sem adhatnak ki kétheti szükségletnél többet.
6. A llnztüzlotok minden\' egyes eladásról feljegyzést kötelesek vésetni a kőv<«kezé rovatokkal: a vevő neve, lakóimé; a családtagok száma; a kiszolgáltatott kenyérllszt, finomliszt súlya ; a kiszolgáltatás Időpontja; legv-zet. A vevők a csatádtagok számai igazolandó, u vétel alkalmával cakótjegyeiket felmutatni tartoznak. A Hszlüzlelek pedig tartoznuk az első kiszolgálás alkalmával a cukorjegyek háluliára, de nem a szelvények:, hanem az állami cukorlegy felírású fejrész hátuljára, céRbélyegzőJUket ráütni. Azok eukor-efiyoiro, akik kenyór.-en és finom-.isztben veszik ki s Járandóságukat, nemcsak n UsztOzlett hanem a pék Is ráüli a cégbélyegzőjét Azok n c/ilá-dok, akiknek cukorkészlotük miatt még nlno. cukorjegyük, a Közel átári Hivataliéi kórjonok lólszáralgazolvúh-1
7. Akik saját termésű gabfAál Őröltettek, vagy őrlésre gabonát vetlek, tisztet és kenyeret nem vehetnek,
I, A mol naptól kezdve a lerakatok csatls utalványaim alapján adhatnak kl lisztet a Ilsztüzletok es a pékségek ré\'Zére. Minden egyes llsztüzlct ós pékség részére ttrányosaa anu I lisztet fogok utalni, amennyit az lltelŐ üzlet a megelőző évbea eladott, lllutvo fetdol-
?ózott Az utalványokat a llsziOzletek s pékok részére a Közellátási Htvata\' állítja kl.
9: Egy kiló liszt HÜ dkg. kenyérrel, egy kg. kenyér pedig 71 dkg. liszttel eííyonlö. Amelyik család tehát kenyér-lisztet nem szokott vonni, mert péknél szokta kooyórazUk légletét beszerezni, az a .hetenként ós családtagonként Járó b0 dkg finomlisztet a megszokott üzletében konyérlltzt vásárlása, nélkül la mindig megveheti. Az ilyen családok, ha a Közellátási Hivatalnál a pékjük Igazolványával tanúsítják, hogyheten-klnt mennyi kenyeret szoktak venni a ez a fonil átazámftásl kulcs szerint a személyenkénti és hetenkénti 200 dkg. ilii/.iiiéi kevorobbet tesz kl, a Közellátási Hivataltól írásos engedélyt kaphatnak arra, hogy a külonbeáget ke-nyérllsztbon megvehessek:
10.\'Kórházak, szegényházak, cukrászok, bábosok, éttermek, vendéglők, kt-főzések és kávéméréVek, a fogház és a népkonyhák a llaztszUkségletuket esak a Közollátáfi Hivatal utalványaira szerezhetik be. Ezen Intézetek és tlzemok szIlkHégletolrŐl elsősorban és minden körülmények kőzött gondoskodni kívánok. Az utalványok visszavonásig szölóaa állíttatnak kl és kétheti részletekben lesznek beválthatók. Az éttér* mek. vendéglők, kltőzések és kávémó-rísek állandó kosztosalk nevét és lakcímét az Illetők aláírásával ellátva bemutatni tartozóak (uz ehhez szükséges nyomtatványt a közellátási hlvatalbau lehet kapni), áttéte veadégols napi átlagos számáról pedig az említett nyomtatványon\' vallomást tenni tart-rznak. Felhívom a Ügyeimet a való adatok
beírására, mért a vallomást az adó-vallomásokkal Összeegyeztetem.
11 Azok, akik állandóan . éttermekben, vagy kifőzdékben kosztolnak, tisztet ezután sem vásárolhatnak, aminthogy eddig sem szoktak vásárolni; vagy ha mégis szoktak volna és ezután it akarnak vásáiatnt, akkor a kosziadó nem veheti fel utánuk a lisztéi és ez u.óbbi esetben a kosztos te -mészéiben fogja aladnl az étteremnek, kifőzdének a megfeleld mennyiségű ttiztet.
12. Azt a pékiparost •\'•>< kereskedőt, akt olyan családnak Is kiszolgáltat lisztet vagy kenyeret, amelyik oukor-jegyéie már uaás koreskedő vagy pék c;\'*g bAlyogzőJe^ rá van Ütve, vagy aki rcndolkczésolinct bármi tekintetben mcgflzegl, azonnal kizárom a Ilsztellá-tásbó). A közönséget pedig, Ismelelten tlgyelmoztetve hazafias kötelességére, kérem, hngy a rendel kezeseket *zlgo~ ruan tartsa be. nz tillenőrzés munkájában legyen segítségemre s a visszaélőket a Közellátási Hivatalnál JetenIso lel. Általában a Kő/ellátást H|va(q1 minden toklntetben a legszigorúbb ellenőrzést fogja gyakorolni.
Nagykanizsa, 1911. február 20. 5 * Polgármester.
N-íf.ykíiüizBü megyéi város polgármesterétől.
148/Ké. 1941.
Tárgy: A IlszUlUtái szabályozása
Felhívás
a raezarkaraakadSk-hBx, pókakhox és llaxt-lerakatokhox.
A Hutvá<4rUt iiabilyozio tárgyában MoociiAloU U7/Ké. 1941. *u falrdetményemmel kapcsolatban felhívom ai Dllzes ptkektl. Kait-Icrakatokat éa a Iliit áruaitieával foglalkozó ldszerkereskedoket és aiatócsokat, hogy folyó hó 27-in, csütörtökön este V»7 órakor pontosan Jelenjenek meg a váróshu ta-nácsierniebcíi, ajiol a KOzelláláil Hivatal vezetője limeitetnl fogja elftllllk az Összes lennivalókat éa tudnivalókat.
Nagykanizsa, 1941. február 21, i» Polgirmeater
—* illlipifill *—
mindenki a helyi kereskedőknél\'
és Iparosoknál saerezxs bel i Tar i\'irilira«ws—(üniHwiinij............
VUlamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akar 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYR-tiél
Sugár-ut 2. w
Nagykanizsa megyei város polgaimeslerétSl.
5593/1941.
Tárgy t Erdei CMtnctlk ei mig-vik DCHcnáte.
Árlejtést hirdetmény.
ErdóilKd célokra Jó gyOkérzeia I. o. mlnOiégU
140.000 drb 2—3 ivei fekele-fenyScumete,
10.000 drb 2 éves magaskCrls-csemele,
128 000 drb gyökerei vagy sima kanadai nyirdugvány, továbbá garantált cslraképcsségo, príma minőségit
15 kg. erdejfenyó-,
15 kg. iekeiefepyó-,
10 kg, lucfenyő-, \'
5 kg. vorósfinyó magot szerzek be, mielőbbi szállításra.
A lárt írásbeli ajánlatok 1941. március hó 3-ának déli 12 órá|álg adhatók b: a városi lktatóhlvatatba, az tlkíave érkezett ajánlalok valamint azok, melyek nem a megjelölt mlnóiégre vonalkoziiak, Ilgyelemte nem vétetnek;
BOvebb felvilágosítást a várotl gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1941. február 24.
Polgármcűter.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLAS
fll ga>«aBéal aaeiarial konvenclön JveiKk. Vnsuívia Bocska, Zilim. 47/
BsJérénBI uontul ftlvcaiek. Hinti Kiiolyiiá, Cucngeiyut I. K»
ADAS VÉTEL
Tak«rm*air4|W eludó. Cini ¦ ki-Idában. 914
SalilteiUltKn logoll iuk.l, balilon-vldékl nuka, ígi. 1.401« 2 peai«|, kip-bilá: Siabá Antal, Fá-tit 5.
LAKÁS-OZLETHELYISÉO
Itotvfli-tíV 3. II. liázMii MiomuUt elásiobáa, vlxvezctékii (angol W. C) Ilkái ml|u elxlára kiadó. Megleklulelo nggel 8-I0.lg. 312
BÚTOROZOTT SZOBA
¦UI>b«Mral> ekcaánun. butarozott ileal »oba í ággyal kiadó. Teltkl-ut 2b.
UICiitwlérataibnloroaottuoblKon-
níl kiadd, líojiullr-lé, 11 592
UAZ &» 1NOATLAN
¦¦gatlauaklMvatn* ¦ TObb omtlcUa hiai,. barbital át magánhlnrt, uálát, tőidet küivetlt Mlká P., Slkltor-u. I. «
Jlfliite, kin iiliiitesí\'
ZflUll KÖZLÖNY
POLITIKAI MAPIUP. Kiadja: „KSigiiilaaigl II. T. «.(yk.Hi»\'-.
Felelte kiadó: Zilll Kárely, Nyomaton, a jiiiiiiitsást a. r.
eytaUllkaa Naiyklalzail. (Nyomdáért lelet, Zalai Károly.)
81. évMymm 48 aairn.
ftdakozz az árvízkárosultaknak l
Nagykantna, 1941. február 27 csütörtök
Ár« 12 nu.
ZALAI KOZLON
"OLITIKAI NA>IUP
s/^k«p*ií&tíi< e» kdsuotti vaiai: Pétit B. utat.
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
Elötlzetésl ára : egy néra » oenjgfi 40 tUlér. Szerkesztőségi ía kfadóbivautq íeíeíoni 7S- w-
A nemzet védképessége
A n*mwt véd képességéhez, a tényleges rtonvtxU\'imi felkészültségéhez mm, eregendö a népnek Mi W-határolása, hogy szűkség e.*<íién fegyvernél is ui^g fogja ^<t>de^^l « becsü!-letót és létéxidakcjt. A nemízet véd-képesM*géhez, a korszerű hoiivUnJet-mi retkészültségéhez MtéVesiol siük-séffís, hogy a íiesitzet tegaiabb oiyait jó< felszerelt és kiképzett. s*t-lárd fegyCjlniu hadsereggel rendelkezzen, iníínt a S/ámitásba jöhitőbár meiyjjí ellensége. Ha nagy száminál is ründe-lkö/Jk az állam olyun egyénekkel, ékük teptl, srtilleatví és eriffiL, cai tuVafo^ifiágaíkiíái fogva alkalmi*, sak « honvérfeiinl *zo1gálatru, fck meg nem jeiepü az állam1 korflöan-fi, hunvédciuv felkészültségét, védké^ pessóget. Az állani csak akkor te*z képes mi-,..ví...i.ni magát az oiU gea támadásokkal n^nben, b* a hon véd*hni szolgálatra alkalmas rnfn. den polgára teetikvg teJkiség ésszel-KnKhrsj\'is *lö van kftszi|t\\ie » t^irér tieimt szolgálatra, ha bMokábbn «q a nép an&idazpknafc a támadj és védő har<^köí«Skiie,k, QuiWlym alkalmaséi a feiiyejpctö veszély elhárítására, ha kellő gyakorlata v*n
¦¦-¦.ii <¦ SzluWJk U-.i;, ,u\\>->i:>h m, ],.. kpi
tszerü a technikai felszerelés*.
A korszerű kiképzést éw a stflksfép ges fegycftnfct azonban csak a had-semiglíen e-UőUíitt hosszú wolgátaU idő\' alatt lehet olsajátllíoii. A fegyverek és más harci eszközök kenejé-sére a kisubb értojnií képességgel hirói emberieket la meg lehet ugyan tatnibsul néháivy hónap niatl, •VSwir bBn «xzfii még nőni lesmek dk dpiii snk frtontszwlgólatre. A rövid fdÖ apttt kiképzett hadseregé*, Wáttuí-iyen h»itfli»« érté-töek lOgye^ek Js annak tagjai, mégsem lCsíuCk soha egycnél\'tékíiek egy olyan hadsereggé^ yi hosszú éveken k*rt»*tüi képezlek ki, vagy <* hivatásos huds«r
A valóságból tehát akkor tesz a nenw»t védképes, akkor lesz kor-Hzerú a hönvéxKíiiw felkészültsége ha rqinrjeii arra alkalmas ragját n$ij ázfikAégiií\'crüí\'u, hanem e«i-szCii kiválóöJi képezi ki a lwii>#-tenirc, ha jó\' felsztoreJi a.hf^d^lí^ét, ha jó ri«d^regv-<wtésröl floudosko-dik, ha olyan szlLárdan fegyelmezett a hadSeixgc, hogy a legsúlyosabb, csatéban seni bornjük fel a fegyei-me. A nemzet iiym fokli védképes-Bég/éhez ma mór nemi elegendő o tényleges hadseregben eitöl[Őtt idő, hanegn szükséges «z u. n. haderóVi i-ivuil kiképzést, a katonai e\'őkép-zést( utánképzést is mlúél siéleAClfb mértéit ben kiterjeszteni. Ez tetfo Hzukségesííé hanánkrAi is a lovin\'V, n munkaaDolgálat ós a lövész wolgá-lat keretében folyíaioit haderőn kívüli céltudatos tesU, szellemi é> erkölcsi nemzet vedel irk nietyalés bevezetését. , , \' , I
A -S\'ha u.uw li.tbt.nit fci52ót éppen azok a »épek :^.iivttt,k a ícg^ eröscbb^u hangoztatni, asnejvek tnein vféxtképear-k, amejy^iiok k^yvai
Ma délben ólotbo lopott a magyar Jugoszláv örök baráti szerződés
a beclkkelyezö okmányok Onnepélyw kicserélésével A wagysr és jugoszlav kOIOgymlalszter az összes Idöueifl kQlpolltlksI I\'érdéieket megvitatták
Budapest, fcbi-uár 57
Ciiicár-Markovics íugbszliW kül-ügyaniiiisztei-l, mint }er«teltük, Budapest népe meleg szonetct-lal fo-igötttn, kifejezésre Jijtfrirva a két íijép,\' koiöttl aszbite barátságot.
A íugoSzláv külüKytmSnlszter tegnap déLntósí a parlamentijén a tiszteidére reudeaett Uón Matt neszt, niajd esto a konuáriyaöi piti- ljAt-tja-vendég\'iil at, feleségét *> Uséretét \\-acSoran. 1 \' -; I l \'
Ma déieiótt 11 órakoi-. 0 jugbsjaás-kaiügyii&uazter e runu^J^ereinúlc-; segj palotába tnent, ahol nieriböszé-lések kezilörJtok. Ezt köreWieglmles-törlcnt a magyar-jugoszláv öi-ök-)>aréti szerződés rjédkkelyexésél\'ől szól6 oklmányok iiruiepélyes kicserélése. | \' r : \' i
¦-A tanficskozjisokról kjftdoLt his-aui-los jcentés ísz^rlnt 6 infcigbeíizxyöse-ken Ciucár-Markoyics Jugoszláv kill-
úgj\'Jiíioiszter. TQlelu Pál nisui-utar-Clnök, BárdoSsy László mS(g|yfir kfil-ügymints^ter \\ettek részt. A* olunáH nyok kicserélésénél jelen volt Raslco budapesti jugoszláv és BWtách-Bes-í sCnyel Irtilgrádi snáuyRr kAvét Is. A íneglieszéióscken a mjagyar és jugoszláv áltairifertiak a két országot éi-inta összes uOmzutkozi ijcérdéoekot megvitatták. í f .
A ratifikációs oVnílnyok kjc»erléii6-Sésel az örökbaráti szoriodés étatbe lépett. | f i1 ... j
Délben Rasics budapKsB ju8t>-szláv kfivet adott ebédel Cinsir-Markqvios Bszlelotéro, délulán pedig Láng BoláizSár ttíró, a jugoszláv -Magyar Társaság elnöke látja vendégül teán a jugoszláv kUlfl(zyN miorszlerl és roícséjjíét.. Az esti.Ór%-bau a juBoszii\'v MüiUsytóiiszter t<" RSdja * sajtó képvistJóii és nyiiat-kozatot tesz. t 1 1
Esle Bárdossy Liszló magyar kul" űgyírwniszter ad vacsorát a juf$o-sziáv vöidégtk tlsztoietejW. EÁi a saosorán hanigzaaiak ei mjajd a po-hárköszöntfik.: 1 \' I\'
Cmcár-Markovics üM&m HCMiuu a(SSnt Imll^plaiszlii* ldséreté>eu SzékCsfehérválTra upedk, de esiö k»-visszatér a fővárija és ruegr haligatfn az Operaház Fidejtó «*¦ adását, amelyet tisztciciére remStz-nek. ¦ | . I |
A magyar sajtón kivül a Jujjo-Szláv, néqfó és olasz zfjtó |s najfy fteyeimct szentel a fugosájáv kfflför miniszter mogyai^orszájíi utaz-osinak. A Iralgrádi lapok első oldaksi nagy clinek alatt számolnak be tol\\%ytnt-niszterük szívélyes pe*11 fogadWá-sárfil és elsó napjáról. Hasonlóképp hasálios cikkekben iríérlMjiIk n eseményt a német és oBasz lapok is. "
M8ry angol királyné a hercegnőkkel és m koronaéksierekkel Amerikába menekült
— Jelenti a Popolo dl Roma — Sikeres német támadások angol kikOtök ?8 hajók élheti
Berlin, jebmór 27 A némtet repülők az éJSzíuta ismét ertHfníényes téniadást intéztek Anglia tóbb ponlj« CÜCn. Az egyik repülőtérről épp akkor -j,: i-¦ ül. l fei ar. ungol zjáplck, hogy htf&ikiidá-* lyozzák a német limiad*ist, oamÚKin eiiiéstek, iil^\'iI a uémekek .-,/.-. rü«n \\egrehujt.ittek a bombtlzáS), felgyújtottak eny hnngárt ós a személyzet néhány épületét, niegíSíÉTv-m\'isitettek a földön löhb.geprt és a kifuíópájyát is megrongálták. A Bristol csatorna környékén, !v«-
Uunint AngUától nytug^tm E3 sikems támladi\\Soköt hajtottak vég>« ö né" metek. Az egyjk gép eOsúlIyesílett egy 2000 tonnás kerésbedeiiiii hn/ót.
Egy másik jelentés szcríut a né. möt [jengeraattjárók egyike el»űly-ly«aztett az ajtgo\' partoktól layugaJSla egy 8000 tonnás szálUtó hajót, egy 8000 tonnásat pedig< sulyps^n m«g-nougéU I { \' IH
Az angol gépek NyugAtiitintetor-szág etjén kíséreltek meg bUnádást, de toiiibáildat a német zavaró tu z iUÖBtt célzás nélkül doWak le és igy
erényei és honvédelmi felkészültsége gyeufce. Az őrök békét hirdető peci", fisták is nem csak titópísták, hanem eiieaiségük is a saját népüknek} jnjert ar ilyen irányú tevékenységükkel éppen a saját népük h^nvéxtelnu fei-késznliségét akarják lerombolni. Soha ne felejtsük oi, hogy "z antiiullit tai-ista szeile^nü ne\\-olés mindig a he** fiigríeUüisógél, leiét veszélyezteti. | . i
Ma u totális há^rutyan különösen ióuitos, hogy a neanw-\'t n^tndjGta tagja érteimmel ós letekkel fogja fetn ha/nadareh*tet, az óakénles átdozab-keszsóg-t, a lud-^tos fwiftttx$L a kjűr ;tÉesa$et, a hazáért hoaitt hon vede bui köVlezrOttséget. Ma «z e,gysze-rü kozkatiuuiiiak ís nent niért kell WJetítenfe a kötete«fiégét, meri azt neki eii^\'ník\'iték, meri n íurvény flzt
pamnosolj", bárftti azért,,inert tu-dutában lásil teixuic Bíuiak, hogy az Ő muunkája is éppen olyan döntő, éppen olyan néikülo^bet<t\'enahözí. vé~ detméfcfcn, mint a Xgmotf^bb \\e«. töké. Ma az egyszerű, ssegjéaiy ember is éppen olyan megbecsült é* értékes polgára a hajsouak, ,mint a\' leggazdagabb. Ma a JeigSzA\'^énj1eibb\' polgárnak is be kell-látnia én Uid^ tóban ken lejuile, hogy nem kleg«n érdekeíorek az ógyulŐsllelékc, h^tem Q gazdagffiil egymiértéXü tagj,a amépj közőssíjgnek. Az olyan népk^ö^ség-títa, ahol mUu*»tkinr-,k aW/n^ a \'npó zaja ^ors;itŐl fü»K, ott a polgárok neljii a kiv&ts/.jgjs ttsziályokért, h«-n"0m; a h*i zajokért, • c^ládjWfiárt é1* a saját ]óétfikért teljA.itk fcnwwS" mi köteKveitBíírüUcl. A fftié és alál lende-ltaégl vis/ouy, a pftrancr. ép a»
katonai célpositnkljap. k^r nietmle^etl.
LAWidoai, fetínuái-27 Az ellenséges repülök Atiglia déli részén, külőnö-sen 6> a dél-
iiyíugati régeken eta* tevékjeaty^t ffejiettek ki és több Uwt.^ÚuttdcL \'
Rövidesen támadás indul
«..«01^,1^1^00 Is
üelgnid, február 27 A Politika római je\'entése szerint az ülaiános r*asz offenzív"-* rö\\lde>en iPolytstAs az 5 oldalon)
B^Wrf^BY,^Wif^fWS.!l|l!ll 11.1MII
eiigódemiesség tehát netm toarnokftá" got jeicnt, haiienr a iiemzet\'érd«rfó-ben \\-aio szfikségvS^eru\\ségct. Sdgttru fegyc-Ktni néíkíii a Je^szab\'adr\'rí^a\'i gontjolkpaó i^ép isejni tud sike?-irket. elérni, \' ",
Neaw.C?ak ? n^ás (lepek, dju r^sjUJj törivé^n^^ikWil ;i3 , Unsu^nultuk, hogy az a (nép, aniCy uCm \\edkep-os, amelyek ném korszerű M honvé. deijni fWkéaz\'ültségtí, az « nép iwait tud feíuanarddni. MeglaJV-iituk azon-ban azt is, hogy n nép, atnejy, vtaióban védképes, «jne\'y korszerű h-vivédeicunmei rtend\'lkezik, az^ijein-csak mindig • íegnaícM* tiszteletben részesült, harntm u jiépéaiek virágzó kultúrát és jíazdugsagkjt bt fedőtt lenr-mlíni. (S>
2ALAI KOZLÓM
Hajtővadászat a menekülő Dér József kézrekeritésére
Az egész ország rendőrsége és csendőrsége hajszolja — Szigorú Intézkedések a határon — A kanizsai rendőrség több tzben vétfgrazziázta a várost
Több napja, hogy szombathelyi őrei »3ifll eddig lmJég Weg nem\' ál\'a-pitott módon megszökött Dér József, qtitagyűrtjtciii fiatatember, oki a bűnügyi hatóságoknak már edttig is sok munkát (adott. Az Illetékes szombathelyi hátóságok szigorú Vizsgálatot .indítottak, hogyan Szökhetett meg őrei elöl Dér. Rádjókörözei fiolytési mbst az egész orsiág rond-őrsége és c-sen dórsóge .hajszblja és elfogására a legszifilesétob körű intézkedések ¦negtélcfctiek. A halárőrse. gek különös ól«r figycittnjuei vannak, hogy Dér József ne hagyhassa el a magyar rtnrfltetiöt és ne szökhessen át idegen terfűPtre, i Miután aíapos a feltevés, hogy
--->-i-~
Dér hazaszökik Nagykanizsára, üy irányban jS történlek (megfelelő, legszélesebb körű intézkedések. Az esetleges rejfegetők ell*n tegszj^rvübén fognak eljárni. Aki Rz utcán feli*" meri Dér Józseet, fartsa kötejessé-gének azt azonnal a JCgkö^kebbí renrJorörsíjeiiuiek vagy közvetlen a kapil&iyfeágnak je;cnteni. A kanizsai rendőrség eddig töbÜ ízben végig-razzjázlja a vánoOt, nappal ugy, mint éjszaka és végigkutatta mindazokat o helyeket, amelyek Dér kézrekeri-tése szempontjából tekinleibe Jöhetnek, i -v ; ,
Dér elfogatása csak a legrövidebb idő kérdése. \' I I i |
Súlyos fegyelmi bíinteiés vár rá,
Egy érdekes sertésvétel története a nagykanizsai törvényszék előtt
„Az árdrágítás cselekménye már a magasabb ár követelésével el van követve"
»
0. F. B. harisnyák
nagy válaaitékban
u-zomolánylnál.
Nagy árvíz pusztít Jugoszláviában
Hélgrád, február 27 Az enyhe idő hatalmas árvizeket okozott Jugoszláviában, líelgrád szávai része teljesen viz alatt áll,
Bilolj környékén a tö vize 300.000 liektámyi termőföld területet öntött ct. Több Iwlyen földcsuszamlás is történt. Poszevác környékéén egy alagút is beomlott. Az Ohridtt fele vezető vasútvonalon is szünetel a forg&Gom.
Nis mellett egy IwgyomSás következtében Vukmanov faluban már több házat betemetett a lehulló föld. Eme is szünetel & vasúti összeköttetés.
Rövid táviratok
ALÁIRTAK ; \\j Mi
a íriiiagyar-román megállapodást az optálások ügyében. A közös nyi-i latkotfitot Bárdossy László magyar kul ügyanüiiszter és Oribesoo buda-< pesti romján követ Írták alá. Az op-tálás részleteit később állapítják meg és hozzák uyüvánosságro. , ; \\ f •
UNGVÁR
névre keresztelték a csepeli szabad kikötőben ma vizre bocsátott uj magyar tengerjáró hajót, anwttynek ke-< lesztanyja vitéz Kozma MikTó-sné volt.
• iii
BUDAPEST
200 rneneküSH erdélyi gyermeket 1«. lyezett el a küíonbözo fővárosi iskolákban és mlézményeknGV. .(........
\' i ; ¦¦\' *¦¦ vü>-
A CSILEI
angol követség jelentése szerint — mint a londoni alsóliázban kjjtijenfc-t.-ték — Románia rövidesen kiadja Németországnak az összes ltomániába nrtnoküit lengyefl politikusokat ós liszteket.
«
KASSA
város képvistóntestülete dlhatiírozta, hogy Krisztus -Király Szent Szivének ajánlja Tel a várost. Az ünnepség júniusban lesz. i
*
EDKN 1
angol külügyminiszter ankarai útja során rövid látogatásra Cyprus szigetére Js elrepült. \'
*
A 1\'TtANClA—NGMET
•^yüttmítködést, mint Vichyböl a francia kormány határozataképp köz. lik, a fegyverszüneU megáuapodások értehnében tovább folytatják.
A VALLÁSOKTATÁST
újból köteSezövé tették a franeiaor. szági iskolákban. Az crr^íl széftö rendetet tegnap jewínt meg.

ROMAN-ROTH [ I ; í I
Ivén kispesti ügyvédei háromévi eleségét, weisz Franciskát két és félévi börtönre ítélték a imjostrio uzsora, csejásí és sikkasztási íigyben.
A „Ferenc József" keserfivlz régóta kitOnöen bevált háziszer megrögzöit székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és ai étvágyai fokozza. — Kérdezze meg
ötvösét j
Mé!g Január 29Téai történt, hogy Schultz Dezső pacsai ijentettteiiler szekerén Hajjótra indult, hogy ser-; test vásáivjijön. Felkereste papp Károly tttdmluvcst, akinek egy kl>. 180 kilogr\'am sulyu, elsőrcndü\'zsfr ¦ aerí&e volt eladásra. Schultz nagyon alkalmasnak taláHa a sertést és alkuba bocsátkozott Pappal, aki áz ©Esörendü minőségű sertés kJlogiTam\' jáért élő suiybjan t.85;penjg!Öt kö>-e-teit. Sehuttz inagáaiiak) (ártotta a sertés árát, azért vétei,néikyu távp-zott, később azonban ismét viss^i-tért Papp gazdához, }nPrt a fakubfen rieaiti tudott megfelelő sfertésheta Jubú. Sikerüli 1.60 pcngvjrc .lealkudó ni. Schultz 20 pengő roglalóf . is adott a ^tej imeg^ö^tésére. Mfc-kor később a jánatot mjegcsináiták a fegyzöl irodában, tirtRára adták Papp\'Károlyunk, hogy az ő sertése után 1.46 pengőt kitelhet csak kg-ként élő sulytbön, Znfttt ez Rz Ar-kryrmiánybiatossiíg állal mjegáUapifctt* a™. P*pp cjhiytóit > :ti.ui! akarta od«J adni a sertést, \'de- Schultz h^tóie^ mester scm volt hallandó a lefogt, lalózott sertés birtokbavétnlétöl tágítani. HoSsru szióibefedéd után azonban végül is papp Károly beJEfcrfojí abba, hogy Schultz jyejsű t.48 pengőt fizesfjen neka a ^Uíjsé^t, a tyjig-t összegbői azonban három kiárát »suiy\\*szleség« cxmén icvpnt (holott erre senzmi kikötés nem1 volt);
Érdekes, hogy inig Schultz hon. tesrrü&sler alkudott a sertépre) noha tudta, hogy Papp a muximélip ár-t nál magiasabb árat köveiéit, erről nem) szóit papnak egy szót sem\',
hanem elment a jetgyzőséjíré, °z irodából telefonon felhívta a ctftfnVf-őrőrsöt és jeientctlc neki, hogy Papp a maximális árnál drilgábbán aditt ci neki sertést, a Jeljfeleniéis utá>i Ismét visszatért papphoz, lefogiolóda az állatol, Illetve megvette 1.60 pengős áron és a (serté/a el is vitte
A csendőri feljelentés a lapján mjeg indult a bünváVB eljárás papp Károly elten, akinek ügyét ka* tárgyalta o lía^kanizSai törvényszék, mint uzsorabjróság. ÜJnük volt Ba. Ints Lajos henlcsroester, a húsipari szakosztály elnöke. " \'
Papp bű7tte;»WEégiét hangoztatta. Schultz henlessmCster elmondta a sertésvéici törtéfieuél, az ő szetjespiéii se.nv hallgatván el a vételt iltetöieg. Ugy, hogy Makáry einók íiiegWirdcz-te Schultzfó\' : j t
- - Megmondta maga Pappnak, hogy a véiej csak szin!cge« ? (Ugyan is időköziién Schultz telefonon jelentette fei a gtazdát ^drágításért.)
Azt ivem mondtatni (rrsegj\' neki, mert okkor a ímrjtést nem adta voíhí* ki nttím, - váljabzoitb Schultz,
Makáry elnök itt hangsúlyozza, hogy a vevőnek JnSndlg figycim^ telni ken az cindót «z árkorhüíny-Iflztossági árra.
Dr. Birkás Géza kir. flgyész vád-beszédében hangbztaltta, hogy a cse-tekm\'ény kimeríti az árdrágító ,vi6z-szaólést. - j : \'( \' |
A védő felmentést\' kórt, mert az .árdrágitási szándékot n«íni látja fennforogni. Utalt Schu\'tz l^rerjére, aki ezt a sertést a maximális áron ahil akarta megszerczni. Védencét
1641 Jcbmár 27.
Engedélyezett
„.r... bőrcipők
jegy nélkül 28 ¦sámia
MILTÉNYI clpőOzletben Fö -ut 2.
nem terheli líüncaeAekméíiy, ő a panaszos áldozata lett, fciöjidbtto.
a biráság bíinösnek inopdotlö ti Papp. Károlyt az 192Ü évi XV. to. 1, 8"4"ak 1. pontjába útköz* ar-dréglUi visszaélíöbeji ó) öt ozert a 92. § alkataiWásüval 50 pengő ftíkz-büntetésrc itéttc, de annato vígro. hajtását hamm évi próbaidőre fel-függeszleue. Indokolásában ki^i|c^^ dotla a bíróság, hogy az árdTflgítftií már a magasabb\' ar Jíövetetésévcl el van köyvwe. Elég, ha az eladóazi miondia, hogy ej! a |spr*es 1.6Ü pepüö kllogramöniént. de figveteintajeivolt a bíróság a |tót*féie tnyhiW WinVi menyre mérlegelte továbtó Schultz eljárását is és azért ezt az\' ítéletet
i>°zta- i i ( \'\' I i i ; |
Miután idéközben az ArkorniÁny" biztoaság 6 fülét- dlfienanoijit engedélyezett felSzámitani, papp ezt « kg-kénu 6 fillért is kjivetelhcu Scbultztól. , l i i , i .
az ítélet jógerós. , .
-y-
Széchenyi •mlékklálli-«áa az Országos Mezö-gazdasági Kiállításon
Az idei országos mezőgazdasági ki-áJOátas keretében rendetejidő ötveueüik ienyészáj!*vtvásár ősszeet^k Szóclienyi István gróf születésének 151). évfo\'"-dulójávAi. Ez a tény- már magában véve is ünnepivé teszii az idei kiáltást, mert az azt rendező OMGE-t is Széchenyi fstván gróf felhivására afcapi-lották íöSü-ban a magyar gazdák. Az OMGE már az alapítása utáni cJ.^ü években is több kíáatitást rejidezeit és i«ki óta rendszeresen megtartja az országos Uiiyészálisatvásárokat,. oniefijelj nck kereteiből nőtt kt, mjjniegy évtizeddel ezelőtt az országos rnezögazda^ sági kiabtitás intéznienye.
Az OMGE alupitiója szűrésének 150 éves évfordulója aUcaamábói az égje. sülét fe4kérésére az Országos Mezőgazdasági Kamam etliatározta, hogy szokásos kiálittási cspporija keieléoe ütesztvo «2 évben Szóclveuyi István vmlék-kiápftitást is jendez, amolyej! főként azokat a gazdAi^poütik*Ü terveket és eigondoiásokat iogju szarr»?ót-teíni, amebyek Széctienyi István gróf nevéhez r űződnek. Tudvalevő ngyanisi hogy Széchenyi István grómak az or, szág általános dtőbbreviteiét szolgáló, alkolásiiin, mjnt pl. a Tudományod Akudémiíi éleüeliivasán, o Lánchíd Jé-tesilésén kívül szájnos iiaezögazdastigi vonatkozású alkotása és elgpndpfósa is vol), igy a gazdák, tömőritése «te országos egj-esükJibien, az álsattenyésztéí fejlesztése, yojuuiant a vJzszabáflö\'ozási tetvek és munkák is.
Mártákéit azél, egyes helyeken még köd, kevés felhőzöl, éjjel még fagy, nappal felms-legedáa.
A Iteteorologlal Intését naiTk^1***1 atsaltfyelSéilomása JeleaUi
Hfsaénékltt tacaap atte 0 áraZoz -1-0, ma rseoai -1*0, délbea +3-0,
Os*»*44k 0-0%,
Mikszáth Kálmán híres regénye filmen:
Noszíy flu esete a Túth Marinai
Főszereplök : SsBrényi Éva, Jávor Pál, Biliosí Tivadar, Rajnay Oábor, Halmay, Qáxon, PalhS Ramak kisérSmfisor I aktuális híradók I
Előadatok köznapokon 8,7, t, vaaír- éa ünnepnap 3,5,7,8 kor.
1941 februtt 27
BALÁ1 rtOZLONV
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
Felhívási a magyar társadalmi egyesületekhez
A Százszázalékosok Társasága n na) nap értekezletet hívott össre ftza^n a céllal, hogy a különböző szövetségeket, cgjHesüieWtkéA, klubokat, mint a társadaloan nugyrészót mfagiV-l,an foglaló alakúitokat nemwetszol-gáiatra szó^tsa fel.
Az értekezleten l fiiUliÓ tagot rnjari gukben foglaló testületek képvifie-icíe jelent meg. í
Az értékCzKt célja WioS nzegés?. irémzwt Jiöxös és örök céljaival. Ez az örök cél a nénizet femunánadása és erősödése, •ennek érdekéjén a magyar faj testi és szellemi értékeinek ápolása fejlesztése a megtevő társadalmi szervek felhős öiá^áVal. Az értektozidon TéSztveUek a társadalmi legyciíüK\'-lekcSi belüli Ön tudatosabb nemvietíízolgáia\'Jot, a nenv!cil|i lé»k (mtizgositásál kívánják. Szükségesnek tartják, hogy minden tegyer í\\üjet b |m>aga (munkáj« [rufillelt nrtnh zeti munkát ís véguzien.
A S^ázszií/fliékosok Társasága javasától mutatott be, uniit az érte-kéziét a kormány Wé IjerWtfzteít
A [e-ii-al sarjút elhatározták, hogy minden erejüket és tudásukat a magyar egySég szolgála tana áUiU ják. Az egyesületi élében kívül valamennyien wcmzisetsziolgáiatot yállaj. nak; olymódon, hogyan terejükíniek és tagjaik felkészültségnek Hz legjobban m^gíe.ci. Fe\'iratukban kérik a koiznányt, Itogy juér^Tfa a/ncfaoh seisaplgáhát gondolatában va\'ó egyse-\' gesltés lehetőségét és megvalósítása^ nak módját, hogy mieiőbb mSndcn magyar\'társadalmi egyesület égy nagy nmnkakÖzöSséibBi) éiVe, «Bén vexcftticn álljon a fiiemzét Wgála-lába. • . \' \' ,.\' •
Magyái\\tk ! Mindén ínagy«r pgyL« sfljetrc szükség vau. Testvéri érzéssel felkérünk benneteket, csatlakozza tok és az egyesúietjetekben rejlőerő-\\«l fzgyctní&űetlPn álljatok a már megnyilatkozott e<ryesüietek mellé és vállaljatok mainkat « t.enuet szoW. gálatára. (Cim: Bszterházy-j. 80. Százszázalékosok Társaság.)
vitéz Faragó Ede s. k. országgyűlési képviselő, a Százszázalékosok Társasigának vezetője.
Dr. Éliás Le/os t. *. a Szizszázilékosok Társaságinak
h. vezetője,
Hem feUfitmk !
_____ A volt 41. honvéd had-IÜS. 111.1 osztály LupkoT környéki harcai alatt ezen a napon
Megtámadták a pénzügyőröket
Péter Döme volt désl 32. honvéd gya kígezredbeM honvéd az ur.tígó Magu-ricana magjslatn ellen tetézett rohamot mégrtöző előrekíizdés nftitt észrevetlo, hogy\' századpAjanc&uokn megsebe.iúlt. Krre tustént hozzá -sietett és annak tiszti legényével megkíséreCte^ hogy bizlonságos helyre vissza\\i#ye. Az oroszok gyilkos gofyózáponlban azonban ¦ tiszti legény elesett, amire Péter l\'onvéd olyképp segített, hogy tisztjét o hóba ásta, hogy ezzel\' \'leguVibb iliojise az oroszok eXí.. Utáni újból iiiegkiséiebc nöliány bajuirsáY-t, hngy imrancsnukát a JrjÖtözjSJinlyre vigve, de *zok a kiséileiei sem sikerültök. Végül t\'iVinaga akarta luUr.tvoun a stí.esültcl, de nem volt hozzá elég ereje. Ettől ¦illoklntve századjwranesiioka i-1* n»g-tíltotln, hogy á gyilkos tűzben Ömiaita kockáztass;i dletét, vagy egészségét. Est lefelé azután végre biztos Iwtyro vitte uarancsnokáti tazra Péter honvéd bittér és hűséges ragaszkodásul áthatolt magatartását a kk&ziisl vitézségi érem-nWfl ju[alini7.ták.
Az egyik pénzügyőr fegyverét használta Uöxöl egyik megsebesült
a támadók
Kapofevár, február 27 A Somogyi AtsóCapazdon véres közelharc játszódott le a\'napokban a dohány után kutató pénzügyőrök és-a feldühödött faluJ^lick között. A pénzügyőrök Neth József hálában tartották házkutatást, miaint a gaí. da és az egyik pénzügyőr, Oompó József között sróváttás támadt. A nézeteitérés odáig fajult, hogy a szomszédok, maid a fél falu karók-
kai, dorongokkal felfegyverkezve a pénzügyőrökre támjadt. Czompó szorongatott heiyzetéiíen három riasztó lövést adott le a levegőbe, majd \'duWioáa közben fegy\\\'Cne negyedszer is elsült. Ez a golyó Idős Neth Józsceft érte, akit beszállítottak a kaposvári kórházba.\' AUapotauém életveszélyes. Mint & vizsgálat megállapította, Czompó jogosan hasmálta fegyverét. ; , , ,
Meghamisított Iskolai bizonyítvánnyal folyamodott állami alkalmaztatásért
A turpisságra rájöttek és ¦ pályázó a vádlottak padjára került — Alias helyett fogház — Egy meggondolatlanság következményei
Janó Ferenc 26 é\\« pitrétei lakos, napszámos, megunta az e(/y.sBe-ffi í:*ltet. SMáletett volna jol* állásba, állajiű ftlkahnbaishoz Jutni. Azért nemrégen az egyik állami testületbe való ItelvélieleéM folyamodott. Janó mi|io5&™-e csak I elemi iskolát járt ki |6s Qtcért nagyon elszomorodott, amikor, egyik ismerőse azt mondta ne!<i, hogy ahhbz az álIWhoz, tpif ittegfulyarnbdott, legalább 6 elemi iskota elvéBzese Szükséges. Janót nagyon bántotta a dolog. Mindenáron szerette volna, ha az állami testületté felveszik, hogy biztos állása, kenyere, jobb megélhetése és uyugdijkepes Jövője legyen. Nagyott gondolt és a gjon\'oV íatot telt követte. Janó elóvete I. osztályú bizonyítványát és aaon a nó-biai négyesből egy római hatbst csinált, löbb rovatna pedig - amely kitöltetlen volt - oS-tá\'yzatot |rt be. Hogy azt o ^lazafet keltse, hu«y tényleg a halódik oSztélyl is kij.ü*ta, a természetrajz, gazdaságban, torlé-ne;em üresen maradt osztályozó jy>-vatait kliőttötB é» InegtoWlö Mit4\'y zatot irt be jnagénák. Az eképp »lq-igazltott. -i. osztályú bwojiyitványt azután mellékelte a folyamodványához a karúzSal intéíőséfetíeí. A korrigálás azonWn artníyira naiv és pri-
mitív volt, hogy első pillanatra fel lehetett ismerni. Eífészfai mis az irás, mint a Mzanyitvány eredeti1 ivása, a tinta is egjószen mns volt, sokkal világosabb, mint az eredeti szöveg fekete atracén tintája, n^jnl is említve a római IV. számjegynek VI-líl való étirását. Az Snidilban sokat neveltek a .\\l-jk kisztályu bizonyítványon.. Az üieté\'.es vezető azonban ném fogta tréíára a dolBot, nohö az állás ehryei^sére e\'ég lett \\wlna a 4 (osztály elvegKése ós valószínűleg Janó lm»g i« kBptí volna a megpályázott állást, mert 0 megkívánt felléleletaelt mtodeaWn megfejelt, - a hamisított bizonyítvány láttán elutasitoffák és a .büony^ ványt áttették a W. ügyészségi*.
KuzokirathSmMás miatt fogiák perbe a meggondolatlan legényt és ma tárgyalta ezt az lügyel a kanisSai törvényszék Makáry^anácsa. Janó (mindent betemert. Fett, hogy bW ülik az állástól, ha csak IV. osztályú bizonyítványt csatol be, védekezett. A bíróság figyejenrinel voít a fejuiturgó nyoaiilatékob ekyliltő kö-rttrmenyekre és azért az enyhítő szakasz erős figyc|e(mJ>BVételév<l 6 heti foghizra és 1 évi mCHékbüntJe-tésre ítélte
CsOtOttOk
AllaaáA Mlaarmámk MUttkncpeken BaoapMt I. MOMrán
MI Toros. Illtal-. Kőzlamtayek. H««lama>ek. — Utána turni. — 10 Hiftk. - 11.10 Namtotkősl TiajaW-anlgilat. - 13 Ilarangazo. Ilinmum.
[dőjáraaJaianWs. - 12.40 Hirck. -13J0 Időjalx*., td«jira»j«Hnt*i. -IOÍ Hmk. - 14.45 MOaorura». talis. - 15 írtolyamhlmk, |M árak, ÍWmiKOrttak. - 10.45 li]o)«uA, idi. |ár4,Jelaat4«, hirík. - 17 Hitrt ««o-Vák 4a inagyar-üioBZ ayalran. — 19 Hlrak. - 21.40 Hii»k, idoJáríij«J«nt4«, hlrak szlovák 4a niagyar^rasx njsaven. — 13 Hlrak námat, akuz, angol 4> trancia nyalván. — *.0 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Balukirev nussia, szimfonikus költemény. - 17.30 Kádiótinfoíyam IV. rész. — 18 A irftvrosvásárhetyi ront kat. tanítóképző és rögimnáztum Aaokkara. — 18.20 Vaaubavadászat a HortobáfTj^on. Beszél Budinszky Sán dor. — 19.20 Magyar városok nóta-csokorban. Közreroukodik Kéliai Irén 4s ltáday László (énak), ldséri Sárai Klímér cigányzenekara. — 20.25 Abo. nyl Géza 4s Uray Tivadar olrjadó.-estje. — 21.10 A Chappy tánezteaekur
- 22 Bwzkárt.zenekar. - 23.30 Tánc temazek.
BUDAPEST II.
16.15 HKigtaszek. - 17.30 Patrj-Kató éneket — 18.30 Angot nyHy-oklalás. — 19 Farkas.Sándor cigány zenekara. — 20 Hírek. — 20.10 Szalon-álós. - 21.10 Nagy Adorján rtAidán,
- 21.30 IdőjárásJoJtBtés.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Humán Islváimá cSüadáaa. — 10.15 Fctr/vusás. -- 1210 Thoinán Mária lúgodul. — 12.55 Heiényi Kálmán énekel. - 13.30 A nádló Szasou-zenekara. — 15.20 Sukl Tóni c%ány-zmokara. — 15.40 Háziasszonyok be-szélgvlnek. _ 111.15 UláklólAra.
17.15 Liszt: Meuszlorkerlago. -17.30 Kozma (íyórgy előadása. — 18 A 2. honvéd gyaiogezjed zenekara, — 18.30 Sportkőziemények. — 19.30 Fr. délyl gyennekek kőzött. Beszél (^osö
A Városi Mozgóban
ciAtfirtoktöl-vazárnapig
Msú OrtjoaavirtíQxási, a MelléKutcút a minden eddigi hasonló tárgya filmet sokszorosan felülmúló remekmű.
A főszerepekben: Bette Davis és Charles Bayer. Figyelem t 2\'h tfrds elöadldsoMcI
A műsor hossusán miatt előadások köznap fél 6,7 és fél 10-kor, vasárnap 2, fél B, 1 és fél tfl-lor
¦AUH KÖZLÖNY
Rendőrbiroi ítéletek az értelmiségi alkalmazottak bejelentésének elmulasztása miatt
BÚTORT JftlllpiíÜÍWÉteilISlíi
vegyen vagy rendeljen,
hí megbízható ésolosó.
Sándorné. — 10.35 Jazz-d do k é> tánc számok liaiigtoinczniM. — !0.55 Magyar ismferet. — 20 Az Operaház zenekara,
— 20.40 KöWgyi negyedóra. — 21.10 Hírek, időjárás jelen tés. - 22 Battola Ede tánczenekara ós a Hajkék zene kara. - \'?3.25 Hanglemezek.
BUDAPEST II.
18 Gyorsírói an folyam. - 18.30 Tánc muzsika a 18. században. FvHoKvasás.
— 18.18 Dr. Geréb Uszlé e\'őadás:i.
— 10.40 Hanglemezek. — 20 Hkek. — 20.10 Szórakoztató zene. - 21.10 Kolozsvári Grandplcrro Emo\' cftő\'idása. -- 21.35 Idő járásjelentés.
Máieius 1 őrt lep életbe a rehabilitációs tőrvény
A Budapesti Közlöny mnl száma közli az lg izságügjiinilszteniek a bün-letÖ itéfcthez rnzödö hátrányos jog-köveikezmenyek korlátozására! ói meg. szüntetéséről széfó 1IM0-: XXXVII. W* vényoikk holoívlvtlépésév*\'! kapcsola-(ns rendelkezésekről sz/fló 13.000-1041, I. M. ssámu rendeltét, ame\'.y u bün-u-lii IWottttz fűződő hálráuyos jog-köveilaazinénvek korlátozásáróf é> meg. szüntetéséről asáté 1040 :XXXVH. t. c. halár>-h;ilé|>ésének napját n* IMI, évi március hó |. napjában állapitja meg.
A rendetel a továbbáikban k:>;\'.-:i a hátrányos jogkövetkezmények megszán telese Iránt etöterjesztelt kérnem <4-döntétéliez szükséges környezettan ul-mányok ¦ Iv^^\'m^.\' megbízható egyesületeket és Szeiné\'j-ekot. rászáeleÁ\'fi szabályozz! azoknak ^"gájliísál^n bírói megbízással rcljuerüfti kérdésekéi, a kt-jelö\'ésnÖl és a könvycíjeitinuhmlnyok eTvégzésénél követendő eijáráKt és végül >botöséget ad arra, hogy a iriró-ság a környezeti ummiányok e." végzésére* u szükséghez képest, állami páit-fogó tisztviselőt rendé\'hesseu ki.
— Naptár : Február 27. csütört Rom. kát. K Mm-git. — Protestáns Akos. — Ixraol. Sobst hö 30
WéKWrdö njdtv« r*jrx«i <: flrátöl mu * ájcAUr hét\'ó. szerda, péntek délután
és Udáaa .«*«** ow D#*o*kV
Szátnoszi bar
h la : MUtMiraU Irm*
A búcsúzás sz.tií még ott röpködtek körülötte, a válás fájd orna mint frissen ejtett seb felsajgott benne néha, aztán minden elveszett a vonat kattogásába. S míg testo ráíódotl a M&DJÖfty fapadon, ránehezedett valami mély, zavaros káhirlai.
fis olt ült szemlwsn vele a \'fii, a gúnyos szép arcávd. Ős ne\\e:«tb mint aki tudja, hogy nemsokára történni fog valami, de noni szól róüa, ö homályos liarsejteftemmel nyuH féléje, hogy magi metié vonja, de e\'dgor a vonat elszakadt és kélfe\'é ville őket. Sokáig tartott ez az álam\', mig végre lÜWgvo, verejtékező hoinkjkköfc fel. ébredt, Xeki inég^az álma is keserű. Mtnokalni sze.otett volna, eL az ábnbk tó\\ az íbrí-nlétUSk, titán magitól az eletto- is. De n gyötie>ne\\ {ott guggoltak vállán, karján, lábán, mini rossz-indulatú in inök régi gycrmeknicsél.o.i, arcáb.i vigyorogtak és labdázni kjezd\'ek rájdahn.iy.i! a szive ftfjAn. tfs ott, ahol *\'Uihb még a fit ült, most n halál liíetiedett igen. a .h\'Jál, csontos meicv az arcfl ós reketekendös Musi asszouyuak van öltözve.
Félelem rollanti meg, piros fények túnepltti.ls ^^Ue, 1\'ivLél.on ziigoll vitami
Tudvalévő, hogy az Er;eini;ségi Mmikaitélkiiiiség Ogyejiek Kormány biztosa szigorúan ebonör/i az értelmiségi munkakörben foglalkoztatott alkaijn\'azotlak lejelentéseitek iirég-történtél ós fciuia&.e^itaziásál mii; ddi egyes esetben jcilenli az illetékéi rendőrkapitányság kíbágási osztályának a 3iiegfe;elő eljárás lefolytatása vegeti. Nagy kámzsán most íolytak te a legújabb kihágási-rtü\'gyalások.a
Budapestről jelentik, hogy a Magvar Bank és Kereskedetnit Rt tyzg*t6*águ dr. Scholjer Béla u>. kir. titkos tmá-0SO4 ehiökOeic alfilt febnuir 22 én tar-tolt fflésében iwegAtt.ipitott\'1 az 1010. (ötvetssdlk) uzsttév ntér\'egét, imltiy a nrtát évi uyeiesegáthoz-.tLi\'\' együtt 1,6(11.684.10 pengő nyeie-óge.zvvnVggíL zánilt az Utöző évi 1.Ü22.5Í0.51 [cng:i-\\-el MOmben.
A nye:0.ég feloszlására nézve az igazgatósás azt flz indítványt fogja a március ll-iv egyliohlvandó öhowdk A-i reude> közgyűlés «lé terjcnztnni, hogy részvényenként 1 pengő osztalékra 300.000 p.ngö, a rendes tal», lék növd\'éséro 107.123 pengő, a nyugdíjpénztár ingaHma\'nak crttkcsökkciic-séro 125,000 i>engö, a régi .nyugdíjasok nyugdijai ifainak d\')tú(lására 500.000 V rordlttassók, mlg n fenmnaradó 620 ez«r *M40 I*ngö az 1041. üzlelév számk\'ijára vitessék ál.
Nag>\'fonlosságu a takarék- és fol.vó-szánila-lyetétá\'itoinányitik 116.2 milVó
íejidőrkapitányságon, nieiy a kö\\*t-kezó itéüo:ek»t hozüs:
Fischer Fcivjic sümunies(«rt 200 pengőié, Doutsch Sándor fesléjíké-íeskcdőt 200 pengőre, iiairnós Pó.1 rövid- és cflvatánu kereskedői 80 p pénzbüntetésre -itélte. .. »
Az itéjeflek még néni jogerössk;, Legközelebb a további tárgyalásokra kerül Sor. ,1 í i
pdngöio, tehát 17.2 milBóvat való uö-vekotl|íw.\'.
A rendelkcaásre áíi-\'> tőkék lxaporo< dásának luegfckCőeii a iiauk fokozott mőrtóklKMi clégiletlc ki régi és nagyszámú iij ügyfeleinek lül<üígéti>eit saját likviditásának mes^emejiö szem-elolt tartásávú. A váttlótároa az előző évi 100.3 mrltió (jeugőröir 120 ml\'l\'.ó pengöjo emelkedett. Az adósok \'eive-ges amelkfldését — 55.8 ml\'ISó ))engöVöl 00 milVÓ pengőre — retnesak az ál\'smmvi\'l szemhen feiunUló követeié, sok, hanem »z órtéknapir-, iiigatlnn-ús egyéb fedezettel nyújtott fiilefek növekedése idézte eiö, inert az intézet a lefolyt óvLen fokozott mértékl.en élíátU ügyfeöelt e(i>ort- és importáru üzleteinek, íMvosotoaen az or»zúg nyersanyagellátása szempontjából fru-los bohózatainak financlrozását fffeg nyersMr, fonal, murpst és mái tex-tft\'-nyersajiyag, vagj\'i cikkek, fémek, gépek, papír, és gyarmatáru l.olioza-lal i tL-kmtelébeu.
1941. február 27-
Az intézet az elniult évjísstt is készségei áSflt :iz átlaui\' mndelkezesére a nagy nemzeti célokat szotgafló rend-kiv.hi hiteT^anyek kMégttésenét. A banknak az 1040. óv \\-egen a fenti ci-nieken cgyfittftsen 55 mtfiíó pengő követelése áit í\'v.tui az áUamkaiostárml szemben.
A rrrérleg föösszage 230.2 miVló pengőről 2534 iniüüó iMSUgore eniöJke-dett. A fob\'ó-úztet éláukt-ilfcrjitík nay-
fcW-\'iyoa a bnitto nywesóg 6.0 luduó liízvgüröl 7.8 millió pougorc emelke-dett.
A bank érdekkörébe t irtózó ipari és kejeskedehni váQtalalok Mgtöbbjo az elinuH évben lényegesen nagyobb forgalmat bonyoűilott íe, általában kedvezőbb e^dménuyel. A HNá)t péiu;-intézetl liálózat i tarén ix-ndkiVCi-J örvap. detes *sewény, hogy két «ddlg külföldi áuli-kollséguek v-iimitó afftiü-ciója: a koUi/svAii Mezőgazdosjigi Bank és Takarékpénztár 1U. ót fiókja, val és a Marosvásárhelyi LOizáinitoIó. bank nt. két flókjáv.il hazatért. Ügy ezeknek a pénz intézeteknek, mint a többi afíltiációktiak betétáBormuiya ós klhelyezéj* je\'atttékcny fejWdést ért «t.
_ co
Küzgazda3ági kis hírek
(-) A MAV FORGALMA az 1938-1030. évben tovább ometkedctt Az utasok száma 2,753.000 volt A MAV bevetele a siMuié\'y és iK>ggjáiiz-szálL(tiíViból kfjzel 00 n-mSA pengő, árusZiuXtásból 180 nn\'ll\'ó p:»gö tvoH. Az Ősszbek-étel 201 mílVé pengőre rúgott.
(-) A MAGYAR HITELINTÉZUTIÍK aliplőkeösszegc a vUszaq^loW lenKfe-lek nélkW az 1030 év végén 662 rrfSUó pengőié rúgott. Az állaíhik kjexetít \'belo-lek ö&szege fehVJeincakedett az eav-mtfttárd iKngőn, inig a vástóáfloináuy 2.057 hv.Ia\') pengői ^oprerentáál s az intówlek tiszta ivyeueség-\' köz»l 37 mft. fió pengőt tett ki, amiből \'majdnem 12 millió pengőt fordítottak oszt iliékok fizetésére.
(¦-) A Blu HOZATALI ÜGYEKET a jövőben a koieskedehttí minisztérium iulézi. A Kereskedjeírnií IIÍyafc.&ii*k ezekkel az iig>-ekk«: ibgi-ilkozó személy-zclét a nwnbtztéríum átveszL A Kerós-kedehnt Hivatít vájtozatianut írjBgtartja %\'étoményező hatáskörét.
- Tavaszi kab\'talnk
mindegyik* «borandú buda|>««ti mü-bstybm készut. Medaü kabátokat a köz*l jövöl>m kirakatunkban fogunk bemutatni, SchOlz áruház. (:)
a lm boldog1 m meni. vittO a vonal, m\'nt v.iluni fekete rém, ismereten messzi tájak felé, ahonnan talán nem fog eJőbukkánni soh-isenv... Itt már megindultak a könnyei...
A feketekandős egy szőlőnél\' befordult, n tnaftáramarndt a brnmvkedt panaszkod játjai ós om*6 kömtyervet. Csak ment, ment és már egészSxi <tü-gadt volt a szeme a sUústAL. Minden elfejtett bánlódá^U előkotoita az «an-lékei móiyi-rrd, hogy külözt-küiőn mag-sirathassa mrndegyikot Mag Iwí\'wll állnia, iinuyira elfogta hce ösaajniil4>.
tís akkor imt/látti a RaftHont. EUbn iné^ Tvkete volt egészen, most sápadt fényt öntött ,rá a hoM,ós a kts millá. mok a partot nyaftbgOtra, «g>-más hátán nyüzsögve integetlek. A vizil>e«zétt. Monoton hangon, mégis annyi vatázs. zsal i \' \'
- Szirenvarázs — g^mdolti az özvegy és régi mondák jutottak oszéb*. t\'gy érpzle, hogy a kis huBám >k feí-órttek a szivéig és iiyugifoiubacihnagat-ják. .ló lenne, ha a .testét is Igy öfc^cüiék, uXriugaUiák, mint ő a kis gvennekét. Most Ulja, nuSyfli Wh-r is iu élet. i-rtohneWon dolog, U)vább-rojjotubái azérl, önül ínegeiiík. Eddig volt értenie, dc most ¦Nézte a vizi-i és kin^H értékűkkel figyeít. (Végs köv.) .
Roisdamentes és alpacca evfiasiköiök
vífSsztékban MÁJON TESTVÉREK
Fjwtay itifjjgjWMfl I szaküzletébtm. júmM émmhi
és nyögéssé tói-pult a stkoltásii.
~- Itossztil tetszik \'enni? iij.i. u. i e^j\'szerre niag.t molVlt. Hűvös, ke-nseny kéz érintette a homlokát és mrgi^an záródó ruháját bojilogut\'ja vi, laki. — Majd Ifnyilom az ahKhköt és talán tessék kicsit \'ndötliu, hisz esik ketten vagyunk itt...
- Jaj Istenem... mi vm xelcm.., — döbbent magára az asszony, amint a friss éjszakai szél arcu\'Wgy^UelJö.
l\'eketekcndfls falusi asszony á\'ttt előtte, sovány arcán a segiieajakarás jólndulaláv *. YizljeáztAtotl zwbke.id5t borított a lüktető Tojóié,
- Először azt hittem, esik aHudni tetszik, do aztán láttam, hogy nyitva van a szénre — magyarázott az iu>z-szony és rögtön elhaa^atotl. Hogy n másik pihenhsteeu.
-- Mílyeu áiaknnás kó\\-etkOzik must? kérdezte az öz\\«g>v mikor mái" nem bírta a csendet.
- Fenyves.
¦ I\'etxyvesí reicnilöm, hisz nvkvm Márián kellőtt volna klszáltuiom!
- Azt már elhagytuk.
.Ntit cs\'náljuk? ;Vz asszony töprengett, ,ló volt e; a kis kdhoin«l\'enség, saiokb.iki.ldie kis idöio a szivét té]»Ő fájdalmát. \\
A rekt^\'kendös tunácfpl ad;>lt. Ső-
láljon he renyvesrOS Máriára; egy darabig ö is arra megy, lu.jii rir.i
béérh\'et a ftüujba. Nonj is volt más választás. IllUaduUik k--t:«-i a ineivkók nyári éjbej;. Fölöltük sébJM a luflU, a felhők mögött, csak néha dugta cTö rosszkedvű képét, hogy ellenőrizze az éjjeli virágot. Vagy t-tán gyermekeit, a csillagokai k.\'rosle ós iizért vojt ha. rogos? Hja, a gyermekek... Magárat hagyják a szülőt a végteTen, sötét éjszakában.
Sóhajtott az özvegy és nn\\eV kikívánkozott belő\'le a bánat panaszkodni kezdett, ahogy cs ik egószen idegennek tudunk, hu már nem fér l^\'lúiK a k\'mti. ElnUMidott mindent, Hogj\' milyen üataion moul férjlwz, Iwgy az un korán nHghalt éi azöta 0 nem volt íialtf, nem vcH nÖ, csak anya és apu Is U4án, mert keiiveret kcie.ni az a\\yn ítíkadat». S lm ráeszméltették, hogj- szép és (latttl, hazamé-nekfrtl a g^xsni»ckébcz és meg tudott inaradui — csak anjának. Még ábrándozott Is, mint Batul kuiykorában, persze, most már csak békés, oüandéS öregségről, luliUl kis unokákrófl is ós a liáról, oh, Tőképpen » fiáról^ aki kárpoUája nnjd a rápazarolt ifjii
óvókért. Az ábnUldokl>ól, persze, nem
lelt sémini. Csúnya, meddő harcok folytak közöttük. A végén aztán elszakadt a telkük is egymást)\'}, mint
végen a testük. T.s ez n srtikiadá-
kor
is csak neki fájl — uz Bsjyénak. Mari.
Isméi fizet osztalékát a Magyar Bank és Kereskedelmi R.-T.
Ml február 27
zalai közlöny
0
— (Pénteken a Jézus Sslve plébánia-templomban)
délután hat órai kezdettel szentbe-széd, mnjd utána kciesztuti ájtatosság lesz. Hasonlóképp szentbeszéd ós ájtatosság lesz minden pénteken n nagyböjtben. A pénteki első szentbeszédet dr. i1".-\' sgoi János tiilt már mondja.
— (A vasárnapi Hceálls)
előadás különös eanVjkjtődésie (aithat számol nemcsak azért, mert azt \'Barta latrán gimnáziumi igazgató,, a Kör <i-noke tartja, hanem azért is, mert előadásában a magyar színészek 150 év előtti első MMadAsajjól .kapunk színes, éJvezeies tudósítást. A kitűnő eiö-adó melleit a Kör kírálydíjas vegyes-kurának éju-kcizáiuai és Itái>ay l^.m szavalata egészíti ki a műsort. \'Belépő1-dij nincs, uz előadás fé 6 órakor lóezr-rtődik u városliáza nagytenníél>on.
— (A zeneiskola szombati tanári hangversenyén;
at iskola valamennyi tanára szere-
[.i\'l, kél 3zó1ó és két k-um;ir:iz/.ui\'->/-áin-ban. Bejárat a, Kazinczy irtairól. Kendéié 21 órakor. Öeiópődij nincs.
— (TanOgyl hírek)
A vallás- ós közoktatásügyi miniszter Csay József zalaegerszegi állami cjemi iskolai tanítót a za.a vármegyei. Isko. lánkivüli NépniiavelJW Bizottsághoz osztotta l>e. /.ungor Mária ondódi oki. tanítónőt pedig a zailabaksai állami elemi Iskolánál próbn szolgáidra bocsátotta,
— (Oyovslró tanfolyam)
kezdődött, rnftrt jefcnteltük, az Isko-Önkrvrtli Népművelés rendezésében, haladó gyorsírók részére. A három hónapos lanfolyaWra pénteken e^te 7 órakor a Hozgonyi utcai elemi iskola 3. sz. tennében még íchot Jelentkezni.
— (Ifjúsági délutáni
A nagykanizsai ájtl. polgári fiúiskola Ifjúsági Vöröskereszt folyó hó 21.én délután tartóttá műsoros farsangi délutánját. Az alkalmi szinen egymás után jeientek meg a jókedvű diákok, akik ügyes alakítással, és énekszámokkal szórakoztatták a nagyszámú tanulóifjúságot. Nagy trjwsa. ói kedvvel fogadta az i/juság Nyiry Árpád IV./o oszt, tanuló Ötletes ós szoaáomes l>c. mondásait és migtapsollta « szerep-lök ügyes, nevettető játékát. Különöst* kiermakiedelt; Peti László, BurvArl (iyöxgy, Jóna István, Bódics László, Füzesi Gyula, Sátrán József tanuló. Az előadás után fanangi faJatozás várta a vidám ifjúságot, amily ezután az igazgató engedélyévé l vidám táncra kerekedett. A megjelent polgári iskolai leányok vidáman járták a táncot ta iskola j<eln4ogi ós volt nőreadékvivej, A jól sikerüli eSőadást Eiclter Erzsébet tanárnő mideztc.
— (Mt újság a zalai falvakban ?>
Kisbucsa 2018, ZalAlámok 3000 P köttséggot tűzi fecskendőt szerez le. — (iyntakcsziben 400 pengő ktftségytf) át-alakítják a községi kózkntat, Mum-rátkán 500 pengővel és ingyen kavios-anyaggaíi segíti elő a község a közkút létesítését. — Dióskál község osilpkp-vnrő, Nagyntda varrótffiofolyamot kért u zalai népímVvedő bizottságtóflL Az utóbbi helyen mar 30 jelentkező várja u háziipari felügyelő tatézkedését fts oktató kikúldetése tekintetében.
— (Itt m sut-konzerv)
(í. II. ButVor angol vegyész sikeresen megoldotta a kistórfogaiu, szilárd sörkonzerv problémáját. , Sörkockái, melyek hasonlatosak a gyors főzök ben használt szeszkockákboz, megfOjeSŐ inemiylségü vizben t^kídva, mindeni ^lüatotbcn kifogástalan sört szdlgál-^ttnank. fJKH)
(Folytatás ax I. oldalról)
megindul i.őrogországbau is. Csak a rossz idő miatt késett addig Is a támadás.
Szalonikibe olasz kórházhajót várnak, A Vörös Kemsrt közbenjárására ugyanis 200 olasz sebesültet ÜÖiöjor-szagból hazaszállítanak, , .,
Az angol koronaékszerek — Amerikában
Róma február 27 A Popolo di Róma fai a feltűnést keltű hírt közli, hogy Máry királyné ö két kis hercCgnővcl és az angol ko-
Harom ponton Indul meg
\' Budapest, fcbrfuár 27 A külföldi lapjeten tések szerint nemzetközi körökben ugy lálják, hogy a rövidesen megnduló német támadás több ponton éri egyszerre
rona ékszerekkel Amerjttcábh meníeu kült. Ez — trjja a üip — Anglia sorsának megpccséteiósél jelenti és a* összeomlás vészjósló előjele.
az Anglia elleni támadás?
Angliát. Maga u szigetország ellen is egyszerre indul tengerj, légi és szárazföldi támadás, de az angol világbirodalmai is hamm ponton támadják meg. Írországban, Gibraltárban és Észukafrikáboii.
„Angliának már nincs győzelmi esélye"
— jelentették kl az amerikai szenátus ülésén, ahol élesen támadták Rooseveltet Amerikának háborúba való sodrása miatt
Washúigthon, február 27 Az ameiikoi Szpnátus ülésén weer ier szenátor íie/idkivül éles hangon témádig Roosevelt cUiökÖt. Felhá-; borodva hallották Roosevelt nyilat-\' kozatál, - Mondotta — umejyjLtfn az! e;nök azt hangóztatta, hogy békeja-vasintról csak Ang3i,a győzefme tulán, lehet szó. A szenátor kijelentene, hogy tudtával Amerika még pinescn
hálioixtban, v«gy h« Roose\\*lt erre vonatkozóan mar lekötötte magát, az Amerika alkotmányának miogke" rülésével történt,. Ilyen kljetentcsa-ket az elnök nem tehet, mm Amerika beavatkozása nélkül Angliának már nincsenek győzelmi esélyei.
Az ülés mas szónokai is támadták az elnököt, mert mint mondották; az e;nök kijetentéSel után Amerikát háborúban lévőnek kell tekinteni.
Az USA lég) és tengeri flottáját akarja Angliának adni a segélybizottság elnöke
; Newyork, február 27
Eicheiljergcr, ez Angliát megsegitő amerikai bizottság e;nűke a sajtó képviselői előtt nyilatkozott és kije-iéníelte, hogy a Rooseveit-féle javasától Aunfirika tórv\'ényhozásáiiak mielőbb el keh fogadnia, mert a segítség rendkívül sürgős. A maga részéről attól tart, hogy az ellemék addig húzza a* időt, hogy mftre szavazásra kerülhet a sor, m-mr késő tesz. Úgy látja, hogy Amerikának azonnnl közbe kellene iépíui, ha arról van szó, hogy ezsel meg lehet m\'ínleui Angliát a vereségtől és Amerikától Bl lehet htlrüajii a hábp-rus veszélyt. ! ( .
A líea^lkozásra uóml csapatok küldésével gondol, hanHini pz omeri-kei légi és tengeri fótija teljfes átengedésével, illetve harciastéfk-vel.
Elfogadták az 1633 milliós pótköltségvetést
Washingthon, február 27 Az 1633 míUJós pótköltségVietést az umErikal képviselőház jóváhagyta.. Közvetlen a Szavazás előli Stork tengernagy is felszólalt és kijelentette, hogy a ném^t invázió m*» rmir nem fenyeget ugyj hvjpt tavaly.
Súlyos sztrájkok zavarják a termelést
Newyork, február 27 Az ömei-ikül vasipari üzCjnekSjien
fcnég- mindig súlyos béa\'bíircok, vannak. A helyzet rendkivül Súlyos és « bérharc nagyon uggaSi:tj3 « twüfe}-szfireiési program végrehajtásáért fe leiős tényezőket, miért a sztrájk a harcikocsi és repülőgépgyártást is erősen megbénitja. Most már arról tanácskoznak, hogy ewoueg az egész üzemet az állam vesú kezelésbe.
Zavargások és letartóztatások Romániában
Bukarest, február 27 Hománlában a zavargók megrékezé. sénél a rendőrség kénylelen volt legy-verét használni. A bukaresti összetűzésnél hat ember eletét vosztette, többen súlyosan miögsebesültek. A ye-besüllcket azonnal körházba szállítót-ták. A zavargásljon részt\\-ett egyénekei a rendőrség letartóztatta.
Bukarest, február 27 Az MTI jelentése szerint a rendőrség tudomására jutott, hogy az egyik diákotthonban sok olyan egyén tArl össze. jovv.K\'.ii, akik résztveilojc a xosgárdisU forradalomban. A r«időrség körüL-veite az ópűSetot és igizoitaita nz ott tartózkodókat. Negyvenhatan nem tudták magukat igazolni és soknak tartózkodási ingedéivé sem volt Akiknek nem voltak lendben irataik, letartóztatták. Sok görög állampolgár is van köztük.
Amíg\'Oh afszik
a Darmol dolooii*. Nyugodt •MsJt nem ZdvJija. mcois maghozzk ragcrtlre »z és lildalmalUn kiürülést.
SS3S .«Esssm
Keszthelyen 18 házat döntött össze a talajvíz
Jctentcttűk, liogy IZnlában az Idén nem okozott súlyosabb káioknt «z ár-Tiz. A /aii folyón is idejében n«ttj-kezdték a jég robbantását, igy a torlaszok sem okoztak árvizot. Méja^s a magas talajvíz több helyen rombadöatött házakat. legsúlyosabb a helyzet e tekintetben Kesztlielyen az északi részen, ahol a cserszegtomají részről lehuzödő talajvíz a váftyog alapzatu házakat súlyosan, megrongálja. Hddíg 18 ház dőlt össze, vagy rongálódott mtg olyan súlyosán, Iwgy íakhűlat-lanná vált. A községi ctoljáróság gondoskodott a kikikoltatptlak n*gW»ÍÖ ellielyezésérő*.
SZÁLLODA
uimsT mamii
Előkelő osaládl szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 P-től, Kittlnő étterem és kávéház. Előzékeny ki-Bzolgálás. - A Zalai Kötlöny elő-tizatői az utolsó havi előtlzetósl nyugta felmutatásával SO\'jo k*d-voxménybort részesülnek.
— (Ujabb áldozata van a tarjel Összeütközésnek,
Jelentettük tegnap, hogy a türjei átjárónál összeszaladt a Zalaegerszeg— szenlgyörgyi motoros egy szombathelyi bérautóval, amelyben knenceu üUek. A helyszíni vizsgálat során kideriVIt, hogy az autó egy tahéncsordát akart kerülni és emiatt nem vette észre n közeledő inolorost, A sofför később, mikor a sínekre ének ahelyett, hogy gázt adott vráu\'i, .ljedlél>cn tofékeaett és igy történt a szaencséüensíg, auwí.y uek egy ujnbb halottja is van, miután a szouttrathelyi kórházban is meghall az egyik sebesült. Ezze. négyre emet-ikedeit a halálos ájtdozntok szánvi.
- A mii
most megjelent uj száma fí/lylitja ZUahy Lajos kis regónyéiiok, a •Csöndes élet i-nek s köztesét. Márkus Lússíó irt heti krónikát, v/itnyai Zoltán, Hu-nyady Sándor, Mezössy Mária novellákat adnak, Németh László színházról, Féja Üéza filmróTi, Nagy Lajos a rádióról Irt Grdckes kípcs riportok. Divat, Filmrovat, inyesmester receptjei, stb. vannak rrtég a ili.u.ou.
Indokinából visszablvták a japánokat
$k Tokió, február 27
HsnpKl jelentós szerint az Indokína-bon élő japánokat felszóit tollak, hogy utazzanak haza.
Tokióban kijelentetlek, hogy a japánok haza rendelés* csak elővigyázat i intézkedés, inert Japán szabad kezet akar kapni »z cseme, lia a Thaiföld és Indokina közti líéicelárgyukisok nem
járnának ered mennyel.
Toldó, február 27 Madakon sziámi miniszter Tokióba repült. Kormányának külön utisitását viszí Tokióba. Azt hiszik, hogy Thaiföld elfogadja a japán békeajántHot. Tokióban 28 órán belüt döntést várnak.
EMLÉKEZTETŐ
Egyrarl kOzlfa (2 H>r) dijo SO altér.
Urdu > :
Fái 6 ^rakoi iic§Ális :i vir*\'hAxd» (Baita István: A 150 tw uhiiu^t).
¦Untai »1
F« 6-kor: 5 ttíjl «<»rl« lrod*at ilélutíüjti a víroiháciil. , ._)
77
BAUM JMaXM*
1941. fcbtuir 27
Nagykanizsa, megyei város
po\'gármesteréloL
147/Ké. IMI.
A Miílwk mWwisí
Minthogy a gabona kiőrlési arányát a kormányhatÓBág ír rváltoztatta és most sokkal kövesebb iiuomll^ztot Bzn-bad klflrölnl, mint azeidit, & llszteliátás terén bizonyos nehézségek mutatkoztak, különösen a finomliszt beszerzésénél. E nehézségek kiküszöbölése végett éa mert a mai súlyos Időkben mindenkinek hazafias kötelessége, hogy a fo-
Kosztás terén a legnagyobb takaré-nágot tanuiltsa továbbá, mert a kormány hatéság feladatommá tette, hogy a liszt arányos elosztásáról gondoskodjam, a Usztváiúrtá&t Nagykanizsa területére a következőkép szabályozom;
|i Mindenki csakis abban az üzletben szerezheti be üsztszükéglelét, ahol eddig ts vásárolni szokta a lisztet.
Í.Akl eddig a kenyérstÜkségietH péknél szokta beszireznl, továbbra Is ott szerez-heti azt be s az Ily fogyasztóknak a liszt-Üzletek akkor Is kötelesek kiszolgáltatni a finomlisztet ha egyúttal akár egy deka kenyérUsztet sem vesznek. Kenyeret március l-től kezdődőiéit csakis péküzle-tékfcsn lehet venni, tüazerüzíetekben nem; viszont a pékek március 10-ével bssnüatstlk a zsemlyekeazltéat b az erre n célra fordított finomliszt a lüszer-Uxletekbe kerül eladás céljára.
3. Minden lisztüzlet csakis azt a vevőjét szolgálhatja kl, aki azelőtt is nála vásárolta q lisitel Az üzteltk megszokott ve Vöiket válogatás nélkül, az érkezés sorrendjében kötelesek kiszolgálni, mindaddig, atnig keszletük van. Vidéki, környező községben vevőnek lisztet kiszolgáltatni egy-áaalán nem szabad.
i Minden személy részére legfeljebb heti 250 dkg. liszt szolgáltatható ki, amiből 50 dkg. a finomtiszt és 300 dkg. a kenyérliszt > t ex utóbbiban a megfelelő mennyiségű kukoricaliszt már benne van; vagy pedig személyenként és hetenként 50 dkg finomlisztet is legfeljebb 280 dkg. kenyeret szabad kiszolgáltatni. Nehéz testi munkások heti Jejadagja 50 dkg. finomliszt is legfeljebb 400 dkg. kenyérliszt, vagy 560 dkg. kenyér. Ezt a dupla kenyérllszt-, vany kenyóradogot azonban csak azok részérő Bzabad kiadni, akik a Közellátási Hivatal Igazolványával bizonyítják hogy a családban hánv személy végez nehéz testi munkát ftehéz testi munkasoknak Bzámltnoak általában a teherhordó, szállitó, raki.dó és csatornaműn-ások. aratók, cséplők és földmunkások, favágók, kazánfűtők és tisztítók, autogónhegeeztök, gépkezelők \'éa ápolók, vas- és fémöoiők, kovácsok, nehéz sierelőmunkánál dolgozó lakatosok és esztergályozok, kőfaragók, téglavetők, fűrésztelep! munkások, faipari gyalusok, tzövőmunkasok, gőzmosodák vasaló munkásai, molnárok, péklparl munkasok, hentesekből a vágók és szalámi üzemi munkások, kőművesek, betonosok, ácsok, ut-, vasút- éa hídépítőmül! kasok, vasúti fékezők. pályamunkások, mozdonyvezetők, kocslvlzs-gálók futok, kazánkezelök. szénrakók, begyultók.kazánmosók, hordárok, váitó-tlaztltok, postai kézbes tők, távirdamun-kások és szerelők és végül a gépkocsivezetők.
5. A llsztüzletek egyszerre senkinek sem adhatnak ki kétheti szükségletnél többet.
4. A llsztüzletek minden egyes eladásról feljegyzést kötelesek vezetni a következő rovatokkal: a vevő neve, lakcíme; a családtagok Bzáma; a kiszolgáltatott kenyérllszt, finomliszt súlya; a kiszolgáltatás időpontja; Jegyzet. A vevők a családtagok számát Igazolandó, a vétel alkalmával cukorjegyeiket ftünulatnl tartoznak. A llsztüzletek pedig tartoznak az első kiszolgálás alkalmával a cukorjegyek hátuljára, de nem a szelvények, bonom az állami cukoriogy felírású fejrész hátuljára, cégbélyegzőinket ráütni. Azok cukor-legyeire, akik kenyérben éa finomlisztben voszlk kl a járandóságukat, nemcsak a Iisztüztett honom a pék Ib ráüti a cégbélyegzőjét- Azok a családok, akiknek cukor készletük miatt még nlno; CTikorJegyÜk, a Közellátási Hivataltól köriének Jétezéralgazolványt.
7. Akik saját termésű gabonát őröltettek, vagy őrlésre gabonát veitek, tisztet is kenyeret nem vehetnek,
I, A mai naptól kezdve a lerakatok csakis utalványaim alapján adhatóak kl lisztet h llsztüzletek és a pékségek réizére. Minden egyes lisztüzlet és pékség részére arányosan aun>t lisztet fogok utalni, amennyit az illető üzlet a megelőző évben eladott, Illetve feldolgozott Az utalványokat a llsztüzletek
és pékek rézsére a Közellátási Hivatal állítja kl.
9. Egy kiló liszt 140 dkg. kenyérrel, egy kp. kenyér pedig 71 dkg. liszttel egyenlő. Amelyik család tehát kenyér-lisztet nem szokott venni, mert péknél szokta kenyórszUktégletét beszerezni, az a hetenként és családtagonként járó 50 dkg finomlisztet a megszokott üzletében kenyérllszt vásárlása nélkül Is mindig megveheti. Az ilyen családok, ha a Közellátási Hivatalnál a pékjük Igazolványával tanúsítják, hogy heten-klnt mennyi kenyeret szoktak venni s ez a fuiiii Als/ámltásl kulcs szorlnt a személyenkénti és hetenkénti 201) dkg. lisztnél kevosobbet tesz kl, a Közellátási Hivataltól Írásos engedélyt kaphatnak arra, hogy a különbséget ke-nyórllfiztben megvehessek
10. Kórbázak, szegényházak, cukrászok, bábosok, éttermek, vendéglők, ki-főzések és kávéniérérek, a fogház és a népkonyhák a Hsz[szükségletüket csak a Közellátási Hivatal utalványaira szerezhetik be. Flzen Intézetek és üzemek szükségleteiről elsősorban óh minden körülményük között gondoskodni kívánok. Az utalványok visszavonásig szólóan állíttatnak lel éa kétheti részletekben lesznek beválthatók. Az éttermek, vendéglők) kifőzések és kávémé-r-\'fipk állandó kosztosslk nevét és lak-cimót az Illetők aláírásával ellátva bemutatni tflrtoznak (az ebhez szükséges nyomtatványt a közellátási hivatalban lehet kapni), áttuto vendégeik nupl átlagos számáról pedig az említett nyomtatványon vallomást tenni tart\'iznak, F\'ihivom a flgyelnie-t a való adatok belrísára, mert a vallomást az adt-vallomABokkul összeegyeztetem.
11 Ázó*, akik állandóan éttér ntekben, vagy kifőzdékben kosztolnak, ItiZtet ezután
Páratlan kedvsjjájrj j Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsfirtrigu szállodájával, a csendes és központi fekvésit
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utosa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi filter., telefon, lift atb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
sem vásárolhatnak, aminthogy eddig sem szakiak vásárolni; vagy ha migis szoktak volna és ezután is akarnak vásárolni, akkor a kosziadó nem veheti fel utánuk a lisztet és ez wóbbi esetben a kosttos te -mészéiben fogja aladnt az étteremnek, kifőzdének a megfelelő mennyiségű lisztet.
12. Azt a péklparoBt ós kereskedőt, akt olyan családnak la kiszolgáltat lisztet vagy kenyeret, amelyik aukor-ja?yére már más kereskedő vagy pék cóg bélyegzője rá van Ütve, vagy aki rendelkezéselmet bármi tekintetben megszegi, azonnal kizárom a Hsztellá-táshól. A közönséget padig, Ismetelten figyelmeztetve hazaflaH kötelességére, kérem, hogy a rendolkezeseket >-zlgo-ruan tartsa be, az ellenőrzés munkájában legyon segítségemre u a visszaélőket n Közellátási Hivatalnál jelentse fel. Általában a Közellátási Hivatal minden tekintetben s legszigorúbb ellenőrzést fogja gyakorolni.
Nagykanizsa, 1941. február 20.
m Polgármester.
Continental írógépek
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
sillárok,
falikarok.
éjjeilszehrÉny-iúmpáK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Suffár-ut 2. «"
Pk. «032/1940 29071940. végi. az.
Árverési hirdetmény.
Dr. Siller István nsgyksnlzsal Ügyvéd által képviselt Sörlel László nagykanizsai lakos vágrehalUtÓ javára 190 P 33 f. tőke és főbb követelés Járulékai ue|elg a nagykanizsai klr. láráablróság 1940 évi 1254. aJ. végzésével Kirendelt klslegltétl végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt lieOPbecsértéka Ingóságokra s nagykanizsai klr, járásbíróság fenti u. végzésivel az árverés elrendeltetvén, annak ax 1908. évi Xl.l. törvénycikk 20. §-a alapján a lent megnevezett a a fog. laláil jegyzókÖQyvbŐl. kl nem tünö mán foglaltatok javára Is is árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ba kielégítési Joguk ma la fennáll és ba ellenük halasztó hatályú liénykereset folyamatban nincs, Felsőmjk Cu Pölrítéii tl uradalomban leendő meg tártaiéra határidőin 1941. év) március hó 7. napiának délután 3 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bivalyok, szekér, hintó atb. a egyén Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg bectáron nini la ti fogom adni. Azon fagótágokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer P n leiül van, az 5010/931. M. & számú rendelet élteimében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár együzedrtazét bánatpéoial leleazlk.
Nagykanizsa, 1941. évi febt. hó 1G ín. Elek László
Ml klr. blr. Wgr.lujtó, utat bitiUgl ktkflldlHl,
APBOHiaPETESEI
_AULAI_
Ttfenhatéven nlull k|fnMn> atoanell belípiiTe felvétetik Peíkttr 9. alatt/ 559
ADÁS VÉTEL
SnHlleiületeji togdlt aluliul, belalon-vldíkl csuka, kgr. 1.40-lfll 2 pengílg, kapható : SuM Antsl. Pó-ut 5. ¦
Febraar 28 4n, pénteken déínlan i-l ktU0.lt, BWkxj u. 20. ss. statt lisaanlll balotok, lihlailiii cikkek alarüék, 566
Prtii balatoni (a folyami halak, 411-f»"*y"kt naponta a piacon kOjépií ha-laaíKUlna 570
¦ largaiaallre»« eladó. Slkilot-ulca 9.
DrAval ocukaa piacon kapható I pen-g«íl 2 ptngofg Pitét litvánnal. 571
HÁZ SS ÍNQATLAN
Etatoó egy hold oltvíny sxaUblilok Nagykanlaaiíl 8\' kra-te, Caerepta plqCivest, . leífte teleaetelíaMl. kii vígtn akicoa a-I dível éa gy«m5tcal!ia«l. StemélyOtn Ut-I nyalok. HHvilli Jojael ".l.mbok, 95
553
BlaOiendü yyttmMairtAhaal, ssWÓII-kOiípsí halaeaaatalnll. 4W
z*mi möxLÖni
>OLITIKAI JH«l>iUr. lüadfn:IigaallaaigI It. T. Uagykar.ltlV. ralelóa kiadó: Zalai Saraiy. Nyomatott i a „KliialSaaigl n. T. Nagykaalna"
ayaataalibaa Kagykaaliaw (MyomtUért tatai i Zalai taralyj
évfolyam 49 siám.
ftdakozz az árvízkárosultaknak I
Nagykanizsa, 1041. február 28. péntek
Ára 12 Ilii.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Szíífceaxtóaé* és kiadofctvaUl: Font 5. szám. Megjek-ülk taiaáta hétköznap délután.
i magyar-jugoszláv barátság ünnepe
A disziyeölUizött magyar főváros lobogói között cn-jUai elsőbben jelent meg a szomszédos bt*ráti juijo-Bzláv áHam trikolorja. Magynivrszóg őrömmel iinuepii Chieár-Mai-kovics Sándor jugoszláv kaiü)0^ra!ini.siter látogatásét s ez az örofti tfli*-, mijut az udvorlosság é« a loVpaX^íiii\'gför^ tusa. Körvéentónyúnk tegWéleseiyb rétegei meieg rokonszenvvei gondolnak a régi és mégis uj Ittráfeiigm ós az uj Európa épitöi inegelégedís-gei áilapi.tják anicg, hogy a háborús Európa közepén von még két 0r< szág, amely kölcsöiiös jóakarattal kér szíli elő az o]jővrt»dö békességei.
A két «enwc:er, a magyar és a dólszióvot a soj-k ide rendjellé a Eh*;, na völgyéi*. A Szomszédság a k#et~ irrultbaji néha torlódásokkal járt, ha azonban az évszázadokat tekintjíik és a két neniaet múltjának történetiét lapozgatjuk, azt kell mondanunk, hogy a borátság nagyon régi keieLül
\'Sokszor fenyegetett bennünket közös veszély, évszázadokig nyögtük te. idegen,ui-aioip igáját, tfe uamí a jni-gyar, sem a délszláv nem fett hűtlen ősi hagyontánynuVz, katonneré-nyeihez, politikai lüyatásához. A jór zaii ész politikája ma is a barátság útjára utalja a két AUatnnt. Nemzet közi Wékebontök irteáléYkednekaron, hogy egyenetlenséget szitsanBk és a háború* tininél inkább kiterjesszék. A jugoszláv áHam felelős vezetői már régen felismerték az idők vá\'tozAsáJ és tudják, hogy a Léké uija Q tecsff letcs rgyezkedéa áilonV-Kán át va-set. , j
De nemcsak a politikai Ijö\'csí\'Ís-, ség szabta ínég a fejlődésnek ezt az. irányát, banem « két nemz** régi é?í mélységes rokonszenve is, amely csak most érett meg látható- valósai, s (csak most jutott ei a baráffi kozés külső és ünnepélye^ nvegnyi-latkozásáig. A tőrtéjra.irni párhuzam) és a közös sors írrtór régen előkészítette a közvöepvényl erre, hiszen a legnagyobb erkölcsi és politikai tanul ságok mindig azok, amelyeket « tapasztalat igazol. Két kemény jellemű, férfias nemzet találkozik most és a közvélemény énzi, hpgy a tatjtf^ karó ós a magyar-jugoszláv örökí barátsági szerződés ténye egy régi Igazság diadalát Jeten tl. Ezért lobogóztuk fej a magyar fővárost olyan, időkben, amikor inkább csendcsen szokás várni a döntő eseményeket és ezért hatja át az üdvözlést az Aj-lamférfiak mögött álló rniUiók bensőséges szeretete és önkéntes lelkesedébe.
És itt meg ken mondanunk, hogy tévedésben vannak azok az eilemó-8Ls külföldi hírverők, akik a második magyar-jugoszláv találkozó feieufőségét csökkenteni, puszta formalitássá, ieimitéktelenné rcjuü igye kéznek. A két jugoSzláv-usagyar találkozó, éti a m-lgyar- jugoszláv b»_ CAtaúgt szeiv.őűiVi fontos r*qwf»iyf a
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
V 1 - I i \' l l
Előfizetési ára: egy bóra B pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt tetrfoni 78. az.
600 uj német zsebtengeralattjáróval megkezdődött Anglia teljes elzárása
Az angol hadvezetőség Is elkészült a legrosszabbra — Angol vidak Churchill elten a hajóveszteségek eltitkolása miatt
Budapest, február 28 ¦ A Pest londoni jelentése szerint a tavaszra bejelentett Anglia elleni fokozott tengeralattjáró harc lir.tr meg indult és azt Anglia is érzi. Ugy tuti-fák, hogy 600 uj zsebtengeralattjdrót vele|t harci)*1 Németorfezág. A támadás és védelem technikáját lökéielo-sen kitanulták iliHr a níímct taigjer-\' atattjárósok. A téü hónapokban kb. 4000 hadíténgcrésit képOzlek kifeir geraiattjáró harcokra. E kis zseb-teiigennattfárékiink kevesebb a le-
génysége, mSnt a rendos U-Bootok. Bök, de támadásuk ugyanolyan veszedelmes. , Az angolok elsösoiíjan n fengeri őrjárat fokozásává) akarnak védekezni a német tengeralattjárók tn" hüadásat eiien, de az angol ha\'dSeze-töség is m van készülve arm, hogy az eikflvelkszo bjónapok néniét sikereket hoznak. ! t* ! \'
Kevés hajó, kevés katona...
Kölrnja, fel>ruár 28 A Popolo di Ráma londoni felen-
tése szerint angol körökben egyre több vád hangzik el Churchill eltem, Az angol miniszterelnök eltitkolta fla angol hajöveszlcségcket. Az angol hajók hiánya nzonbnn H*st rnnraáay-v uyíra inAilatkozik az eg^Sf vonalon, hogy a súlyos veszteségeket tovább\' titkolni ném lehet. , | , \'* I 1 NemeSak a hajók hiányoznak1 azon-blan, hanent a 1íB1I« Számfn katoajiság is. Most derült kl, hogy az Afrikába
küldött csapatolo-a London védelménél is nagy szükség volna. : í .
London reméli, hogy TSrBkoroxég megnyitja a Dardaneiléket az angol hajóhad előtt
, . IsuamMul, február 28 Ed&Q aatgol küiü^tóilna^icicr tegnap megbeszéléseket fűlyíertoit a török kmügyaixbilszterrei, ugyanakkor Dili vezérkari fonók Csakhi«k tábornaggyal tanácSkozoíl. I
Tegnap ierjodt el annak; kire . is, ilíögy Dáí>p4-iu«wzk\\ai au^l nagy* követ repülőgép**" Ankai\'ába uíszijtt. A nagykövet anar találkozott Bden külügylmiuiszlerrel, a nagy tanácskozások ózonban c^k írnb ke^odneiV.
Edén és Crlpps ankarai iárgyalása
I London, fei>i-uár 28 Angol körök nagy jeicwtöséget tulajdonítanak Ed^n és Cripps alikami utjának és tárgyalásainak. Azt hiszik, hogy a (aiiocökozásoji tisztázódik ló\' rőkorszég álláspontba.
Azt hiszik, hogy Törökorsróg azfui-gol kérésre mejínyitía a Dnrtf.ű*ttllár kfll a? angol flotta előtt. Ezwi ez intézkedésiéi lehetőséget adna Törökország Angliának, hogy blokád ah\\ vegye a román és .bolgár frontoí és mietfökadályozza a Diujnn át Néjnt\'t-oivszágba irányuló oiajszáiiitiníínyp-kat t i i¦> \'
Ha a terv Sikerül, ¦jlikrrT. a híalkáni háború főfnontfa a Duna torkolat, vidékére tolódna át. L^tjdpnbajtay-ban reménykednek, hogy Törökor-
szág a Dardáneiiálmt saját területi biztonsága érdekében nyitja tn^ Bnnál is Inkább, in!3rt hisz Törökőr-; szag és Anglia szó\\«tségbeii állnak.
Istambut éa Belgrád között megszakadt a telefonösszeköttetés
Islambul, február 28 i\\z angol tőrök n^ katonai és polilikai értekezlet ma ül össze. értekezlet nagyjei^itöségü, de török részről hangsúlyozzák, hogy . Törökország néni tervez semki oiien tá-knadast. I\' > I
Belgrád, február ?8 Belgrád és Istamlbul közölt tegnap m\'sgs^akádt a lclef>«njö^zeköit|(\'tés. E hiiatt a fenlitken kívül kevés hír éi" kezett Ankarából. ! : >
l (rtrár enwek ténye ki\'iszóbön áll. Bár rriég íiiooseiiok német . ¦¦; ¦•¦ i\\n gáriában, nemr várjak bc ezt/ rrrint Romániában tettük.
Szófia, február 28 Cáfolják ezt r hírt, iráulha a 1*1. gár király fogadta vo\'na az ellenzék vezéreit. \' , ; I ¦ !1 ;
Szigora óvintézkedések Románlábin
Bukareat, \'{einnjár 23 A román főváix>sl>an ujbó! nr?g-szigoritotlák az óvbilé/kídéseket. A géplíocsiforgaiiní\'l is erősen korié, tozták. A külvárosokban teljesen szűr neiel a forgaioin1. A járókelőket is átkutatják és megmotozzák.
Meg kellett szakítani az angol-bolgár diplomáciai kapcsolatot
jelentette, hogy az angol kbnmiéhy elérkezettnek látta az időt angolbolgár viszony megszakítására. Most
\' , . f ; SwMSa, í^bx^ 28 ^RBnfl,Bll azujol kóyet nyilatkozott &/.
angol és amerikai újságíróknak. Ki-
Nem tartóztatták le Grazlanit
RóMra. február 28 KülfóídÖn olyan hiri terjcszletfcek, mintha Grazlani Rómában volttá, illetve, hogy ictaflózlatták ésfeteien-tették volna álbísából. Mkidháromf\'ál Utas légből kapott loDhoImány.
mélyről Joggal mondhatjuk, hogy az uj Európa épületének egyik jelen, tós sarokköve. Budapest és Belgrád, Magyarország és Jugoszlávia földrajzi hejyzetflOcnéi és ttnná-weti adolt-ságiaiknál fogva határozott szerepet játszanak a kialakuló uj rendben, s e ficerep lényege mbít az, hogy őrt álljanak a Duna-vöígyének líéjkéjt; fr-4iett, mert ezzel s/olgálják legjobban m^guk és nagy barátaik érdekeit.
A miau líunópáuBii elég ritka esemény, jha n.kiuaWdi álUMnférfiakba-¦ ¦ és-béke-okából, latosainak .el
egy niásik nemzet fővarosába. Ma* gyár-jugoszláv viszonylatban áronban ez tenmíszetes fej;eménye at eddigi csí\'itfínyüknek és együ ékes bizonyítéka • a kialakuló leniboiTSége-sebb és jgozsjégosabb eúrópaj rendnek. Ez a/, amelyre Mgyarország politikája .irányul s ejz -toII. «z, 0b«4 arra késztetle külpolitikánk n.\'mfégel-hujiyt négy irányitóját, !Csáky István gráfot, hagy a JLVikonSHénv, a lörtór n«X>jn és a bóicstHség szavát egyaránt kö\\*tw!. dél félé építse kikup-
l-\'.i.tlill--lutl. u. \'
Magyarország netní felejtette el, hogy 22 esztendÖvCí eze^tt, tartódon a legnagyobb megaláztitús idején Horthy \'Miklós S-*g*\'<I(>? kibontotia a nfimiCti uffászAietés Jobogóját, c«ak a Jugoszlávok részéről tatófkb-zott megértésyei. A rnflgéVtés azóia rokonszenv-v-é, a iiép^ l*özöiti rokon szenv pedig politikai wrátsággá fejlődött; Étért üiajep ndnAAiki« és déli szomszédaink síáimVí^ is Qncsír Markovics budapesti látnja^táiw-.
ZAUi KÓÍLÓH\\/,
6. F. B. harisnyák
nagy választékban
SromolánylnSJ.
Meghall a spanyol exklrály
Rónia, február 28 A Slefani irod" in" déli jelentése szerint XIII. Alfonz, volt spanyol király meghall.
Huzat
, : Budapest, íebruár 28 Ac osxtalysorsjátok inal búzásán a (óbb nyawnéxtyekat a kővetkező Maiim aorsjflgyek nywrták:
Husze*r poigol nyert: 8468 és 22/191 u, . | \' Ilii Ötezer pengőt: 66.031. Háromezer pengői: 76.228. - .
Borid táviratok
ÜGY \'MILLIÓ jHOttö körül van ax az összeg, amelye, a Magyar Cs*»iádok Szövetségének vezetői clsikkasztüiLik.
ANGLIÁBAN a Jégitániudások uJHjtl csalást szü>tek: kártérilési igényt jc-kniettek l>e nenzfaétező, szélboiifbázutt házakra. Több csalói l.«ndoiibuu már elité-tak.
A NEMET közuUálási inmiszinr belgrádi tárgyalásai nzndkél országra néz-vc sjkeies inegáilupodásstti bciejczod-lek. , ,
íiALULSAN és körnj\'Cküii m.g mindig súlyos m- Arv.z helyzet, kiúunó^en a magas lulajviz okoz n:igy kárukai. / Á TISZA vadvizei Szeged kornyékéi Árasztották d. Máris több aunl iü.OOU katasztrális boíd von viz alatt.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri köríti (2 r,»r) dija 3" tlllér.
Kinin l:
m 6 érakor M « »Sr.sli.iiiu (Buta litván: A 150 évac latnán*).
Wndu ti
F* l) kor: 6 nelyl mini irodalmi dfiutasja a városházán.
A „Ferenc József* kessrflvlz régóta kniiiilkii bevált háriizer megrögzött székrekedésnél ét annak mindenléle káros következményeinél; biztoi, enyhe 4« gyorsan hala természete* hashajtó, mely szamot betegségnél az emésztést javítja és as átvágjál (okozza. — Kérdezze meg oorosatj
A két egyhtaköiség vasárnap iélelll tartja alakuló gyűlését
A megyétpOfpök képviseletében dr. Simon György prelátus érkezik Nagykanizsára — Főpapi szentmise a felsőtemplomban — A képviselőtestület eskütétele
Nagy papja iesz vasárnap a nagy-kanizsai katolikus magyarságnak. Miután a Megyéspüspök jóváhagyta 0 Szent József, v-aiainiSnt a Jézus Sztv* egyházközség kópviselölcfitm íeti yálasztását és igy az jogerőre lépett, vasárnap tartja meg mindkét egyházközség alakulói közgyűlését. Bserrtényt jelent neiiresak a katolih kusság szempontjából, de a város óieiélicii is az uj egyházköwég és az uj plébánia, inélyel Jézus szts, Síi-vének szenteltek. A fereiicick több, mini 530 év«s pasztorációj" lilán a hívek telki gondrozáKbaOk iiitenWtilsá érdekében a MregyéSpüirjök a romjai Szentszék jóváhagyásával még egy egyházközséget és pléatóniát alapított, amit « világi papság .veaet. Nagy esemény az uj egyházközség és plébánia, örömünnep 02 alakulása és nzért a nap je^itöség^iiok kL. hangsulyozésára és fényének emcJé-tsére a főpásztor etiuVdÖtln képvi**-tőjél dr. Simon György pi-eiátus-kénonok személyében, "ki jninden-kor Nagykanizsa nagy páilíogója volt. Az uj egyházközség és pléáxiniia rje facto et de jure hi«^iiietésén részt vesz az. >idÖscbb testvér*, a rSrcncir-k Szent Jöizscf egyhádró^só* ge és plébániája, hogy üdvözölje uj testvérét, küzdötársát é« részt vo-gyen annak őröltéből. |
A Szent József <^háíközség vasárnap fél 10 ómkor tartja alakul* gyűlését a ferencick fehérte.lmé-ijen. Utána fél 11 órakor ünnepélyes szentmise, inciy a»tL a^ n)képviselő testület leleszi a .szokásos ftsktit.
Az alakuláson a an*gyéspüspök
képviseiclében részt vesz dr. Shiton György prelátus. \\ ; * \'
Fél 11 órakor főpapi Szentmise a iéisö templomban, "mit dr, S-fcnfati György pretátuS-knnonok fényes papi asszisztenciával pontifikál. Szentmise ntatt taz egyház-községi kép viselőlestület tagijai leteszik azesküt.
Kb. fél 12 ómkor a városháza tanácstermében a Jézus Sziv* egyhár.-község atakiuló gyüiéas. ; , \\
Mindkét egyházközség alakuló gyűlésének tárgysora a következő :
1. Elnöki mS-gbyitó, 2. JDHOntóS o vá:asziás eroo5méi.yéröi. 3. Három tagú igazoló bizottság választása. 4. Az igazoló bUottság eiö\'^rjeszti jelenlését. 6. Tisztikar váíftsztás. 8. ÍV: ixécstagok válá-sztása, 7. Felszólam* lási választmány váUisztái^ 8. Es-pei-es-kerüleli tanácstag választása. 9. Az AC öt szakosztálya elnökeinek és tagjainak választása. 10. SzámvizSgátólÁíottság választék,
Uj lendületet, erőteljes megmozdulást, a katoljJduÉrasiak az egész vái nos éietéijc való h^tványozottobb bo-lévitelét, az uj vilá^TCtioV.3k: a k*-reszlény erkölcs és világnézetnek az egész vonalon v*MS> érvényre juttatását, a kalolikus^sziiiiányya kcrosztéivy és nemzeti gondolt eiőreh«ladásá-; bak szolgálatát és eiőmozditását je-lenli a két egyházközség vasárnapi alakulása, löuelynek á\'dásos munkája a város imnafceyejbeu egykor arányfonálként fog végighuzódiij a krónikás megeiriJtékc^sében.
Nagy napja van vasárnap Nagykanizsának, Nagykanizsa katoliküsságá-nak! f ¦ { ; . "j j «••:". |
ÉRTESÍTÉS! Értesítjük a husvásárló közönséget, hogy üzletünket április l-ig vasúrnapanként zárva tartjuk.
Husip€u*i sscalcossctdíly.
, Elseje Jönl Gondolj az árvízkárosultakra
A pusztító viz az idén is sok ezer (magyart ,tett hajléktnlftnná.
A magyarok hiáHa álltak a gátakon, a viz i-rmibodöntötte nz otthonokat, elöntötte a temiöföideket. A pusztulás nagyságáról m«ga Horthy Mikló kormányzó győződött meg és kiadta » jeiszót ¦ segíteni kell!
Elsősorban vonalkozik éz a«okra* akik Soha nem érezlek még, mí az • otthon nélkül lenni, A kárt szenvedett magyarokat otthonhoz juttatni : - magyar kötelesség I \'
Vámosi Mozgó. 0«atBrtBfct61-v««árn«p.g Ax agéax világot láxba hoxó film I
Csy asszony három élete
Korúak legnagyobb szerelmi regénye. FOszerepben: Batt* Davis és Charlaa Boyer.
Ftgyalaml >\'/> Arás alBatdAsokl A műsor hosszúságára való tekintettel az előadások kezdAdnek hétköznapokon: \'/,5, 7 és VilO őrskor, — vasárnap 2, \',\',5, 7 e* V,10 érakor.
Most elseje jan ! Gondoljunk átokra, akiknek otthonát, vagyonát, müa-d»Jiét elvitte a vlí. Adjunk, ameny-nyil tudunk. FUlérekcl, vagy pon-gfiket. kl mennyit tud. De adjon !
A Zalai Közlöny rnitaden honé eljuttatott adományt késiségiiei nyugtáz és továbbit. i I
Ujabban a. kővetkező adotttanyok érkeztek lue hozzánk : Ozv. dr. Réwtly Zoltanaá lü.- P Dr. Réwlty Andor 10 — „
Eddigi, már nyugtázott gyU|te» 141.60 .
OnseKn 161.60 P
DlUíT:
Télanyó levele tavaszi dáméhoz
\'ftilafdonképpen >búcsulcvél ez Édes Asszonyom*. Az én éftl^m már úgyis rövid, dl2 a hátralévő pár na-pontra még szeretnék néhány tanácsot kérni Tőled, íiiW az elkövetkezendő néhány hónap királynőjétől, hogy halóidásom szép és elegáns ler gy3n. I
Ugy gondoltaimj, hogy sznkitok a gyásszal és fekeie ruháimlhoz Tőled vészek egy kis szinöttetcl.
Itt van az áll-Vad js oly jó1 Ismert fekele szöveti-uhám, aminő ntist rá fr)gok osinállahii iehér piké rcvene-< kel és a fekete felhajtott ninnzseiha szélére ugyancsak fehér pikól>öl c^y kis szegély! szabatok/Jól fog állni hó\'rehér sápadt ar«*nhoz, anr^ly a nap "melegét oly régen nélkülözi.
Tegnap vásároltam, egy nagyon szép fehér piké virágot amfct íei*>te posztó kalapom batoldnlán feiWajtolt részéhez fogok illeszlé^ii. Odaadíám1 az átmtíneti kabytomnt csináltolni és ehhez a nyörs színhez, ugy gon. doltaan, Ugszcbb voüta egy barwi, egészen puha anyagú ujjatlan, mW, lenyes ruhát csináltatni ós ezj viselj hétejn nyrqrsszSnü, de főleg halványkék rövidufju Kuzfeai, vagy tüllre dolgozott reisöiésszpl. FckiilC6elyciui ruhámat, amelynek idA\'g türkiszkék felsőrésze volt, ugy a\'ukittatoM át, teszek és a fekete övet átes«réliÉ(mí les/ek és a fekete övet átserévtnj egy Széles píros szattyán börövTCi. Van egy angyali piros bonzó bros-som<, azt pedig a kivágásba teszent.
Az átmenetet kosztüm íiéfkül elképzelni sem iefaet és ezért ugygpn-doitam, hogy csiftáltniok egy fekete fehér hajszálcsikos férfi kosztümöt, szűk szoknyával és a jdivfttnaK meg-feielöeii kissé hossza>bb kowtiBnJoi-. háttal. Ehhez a koeztüjnhöz csináltatok egy fehér zsnbós, picicsipkés georfeCttc blúzt és ugyancsak gaor" geitcból egy rózSaszánü sicgőzöttet Ezzel a két biuzzni azt hisnetm\' ru^ne-kül ki fogok jönni prre a pár h«prat amikor azután i chartÍLBigok és itxH prímek kerülnek a feiszinre.
Öpőproblémáim is vaimnk, « lábaimat már aiig birom vonszolni a hócsizníától agyontaposott fékéti? cipöünbén és igy szükségessé .válik egy testszinü, parafatalpat cipő\'- ván sáriása, úgyszintén egy barna ésCgy fewcLo-fehér cipő a kósztülnhöz. Ezekkel a toalettekkel azt m*#tmy nyugodtan \'készülhettek a meguJÍ»oA dásra. - , : , j
A tavaszra a téli fenrd&Vjbbtótl álig ludok valamit átmentftnl, mtortmtir ugy természetes, a régi fazonban agyon untam a megszokottat, csak még a?, a próblémiám\' Wn, hogy |m|H lyen srinü és fonalú kötött ÖsszeáKl
Nép Mozgat* T*wtaM6l w»»árnsipÍQl "sW Frantf Borxaga meBlari randaxéaai
A pekingi lány
LélekzelAllltó tempóban izigtildó cselekmény. Flizereplök: Dorothy Laneur és Akim Tantiroff Bemek kisApfimúsor I AkiuáKa hifadSkl
Előadások köznapokon 5. 7,», vssér- és. ünnepnap S, 5, 7, 9-kor.
1941 kbfuát 28
BALAI KOZLON*
liSir-DlliiiiEiiiii
vaakereaküdéat! — Nagykanizsa
ikn-Untz-Oiiiu\'
Sliatlliwoil.:»^::;-»"
nyéki uprittlitt.
Wondtsr kerékpérak nagy wálamjtáakban.
lásf készítsek magámnak. Szforlntctty jgéji jó megoldás \'éní>g égy vüáHos-sölétszürke euscínblé : viiagbss/ürko róvidujju kötőt ruha kicsit angolos foíiöftiólj sötétszürke., derékban köröskörül betartott, hosszuujju kosz, límvkabátla), két nagy zsebbel és gallérként a ruhának spicces liubl-galtéVja kihajolhat a kabátra és azl Hpacskihajlóviit lehet megoldani.
Akár merég/öld, ak.ír piivs, akár sötétkék, sőt akár ha barrtta széles l)őrö\\*t veszünk a ruhára, ugyan-ilyen Szinü kis muszlin wjebkejndöt illesztünk\'a kabát kis felső zvehé-be is. !
A\' Szürkének az a/, előnye, hogy minden szin remekül mr?gy hozzá
Akármilyen furcsán hangzik is, epedve vánmV közeledlídet ó Tavasz, mert roméban, a szint, n vidátofiá-got és az eleganciát fogja nokeim! eieíftn\'ínyezni. >
DIvatposta
C.S. 7..S(t. Vólazxolvi nb. ftMe\'érc, sajnos, mii meg egyik divatszalon yom tudja pontosul. Iiogv mikor fesz n bemutatójuk a k^fószfeiühb d;ítum
március :i -lő. között, akkor szoktak*
íeznjr«uii u lomUtatók, Ha még pontos infonnáeiót akar, akkor legyen szíves
karósét Isméteké meg. odvóztei.
\' IÍAHONO. A beküldött drapp -nyag-1)61 csináltassa meg bam« gübknis szoknyája hoz egy MLső részt: rövid ujj* mugisiloll nyak, kicsit buggyos, visszahajló derék, eíőí barna nagy monogram. Egy széles barna bőr övet vásároljon liozzá. Ha ehhez felyeszi szőrme bolcroját, igen elegáns tesz. és bárhol megjalaahtet benne, Pdvözlet.
VAttnöNö. SztvetCn adnék jót:má-e-sol, nzonbm erro még :i hétig várnia kell!, iimikor is :i divat teljes kialakulását közöl hetem már ímnel. f\'dvöz\'el,
Hem fetejtâHk!
_ A vall 20. honvéd had-
i ISIS It 71 osztálynál ezen a napon 1 \' a Mezölaborctól délnyu-
gatra fokvö Korumkn hegyháton végre, hajlott támadás alatt különösképpen
.leiioi József volt debreceni 3. honvéd gyalogezredb»fl sz ikaszvO*lfi vitézkc-de|t, aki egy az ezied oldalában fekvő fontos magaslatot, ismételten megújított rohamok árán eHogTittt ós azt az orosz tuterők valimennyi eTen támadásával szemben, birtokában meg i.s (ártotta. Mivel ennek az ezred harca kmMében igen fontos kihatásai váltak, elismered kóppen az arany vitézség éjen rumi lüntctlék ki Jenéi szakaszvezető!.
— Naptár: Február28. péntek. Rom. kat. Román ap. Protestáns Elemér. — Izrael. Adar hó 1,
tlíHIrdn nyílva refffffll 6 úrátál NU " V-ái* héttő, szerda, péntek délután óh k«iW*n *#é»» d*o ti&k.it>k).
á Magyar Szociális Képmozgalom megkezdte az ipari és kereskedelmi munkásság helyzetének javítását
Nemrégen Magyír Szociális Néphoz • gólom cimnu-i voltéban eiry hatalmas mozgalom indult meg szerte az országban, mHy oéBifl tűzte ki az összes tár-sadrflmi osztályok érdekének ejőmoz-ditását, ÜRetve ezeknek az érdekeknek összhangba hozását. A ni\'ozgaűm «t eflyán szervezetek inditottál*. e% amelyek már addig is ennek a cd\'-nak az érdekében dolgoztak, a közös célkitűzés és cÖmreglnrdciés úMpU meg jobban
felfokozták eicjtiket és hatóképessí-gfi-kel. A mozgalom ira^ditói között szelepeitek: A Magyar Dolgozók Országos Hivatássservezete (IIISZ)^ a felvidéki Széchenyi Magyar Kultúregyesület (SZMK\\ a Katolikus Agrár Le-gényegyíetek Országos Testülete (KÁLÓT1, az Egyházközségi Munkássziik-osztályok (F.MSZO\\ a felvidéki Pro-Iiászku Ottokár Társasági ós a pro-hászka Oltokiir Körök.
A népmozgalom nem politizál
A mozgalom leszögezte, hogy párt-politikával nem fogadkozik.
Ezt a programot röviden igy tehet összefogta\'ni:
szoolálfa igazságossal), pozitív fajvádelem, erós nápi birodalom a Kárpátmedenoáben, krisztusi alapokon.
A program mogvittősiuisft mindenesetre uj rendet kivan, dc ezt nem uj kormánylisták összeállításával, hanem a szociális program kövclésóv©\'1 a k-.jr-poriitiviziirus jegyében munkálju. Az
ország nó|)ét három nagy társadalmi osztályra tagolva szervezi meg; mindegyiknek érdekét szem előtt tartja, de lieni egymással szentbe, hanem egymás mciré áWltjn őket.
A magyar igrárnáp, a munkásság éa az értelmiség
nz elteltétek kikiiszöböWwj után mint érctömb áthiak Európa szivében, eggyé kovácsolhm, szikin szilárdan, liogv meg. törik rajt i minden lfyMro), \\*gy be-UVtöI jövő tánftidás. Ilyen népet akar a Mug)-ar Szoriába Népntozgalom.
LegsOrgfisebb teendő a munkásosztály felemelése
A munka a legfontosabb termelési tényező, w\'St a legtöbb\' embernek, akinek nincs mttgánUdnjdoiia, megélhetésének egyetlen forrása. Alipkövebfi. mjEny tehát, Iiogy minden dolgozónak legalább a létminimum biztosítva legyen, ainelybö\' táplálékát, ndriikodááát, lisz-tességes lakását ós kniturscilkség"jetét fcdezlieti. Tény; hogy az országok gazdagsága elsősorban a dolgozók. ímm-kájál>ól szannazík! lízért a munkaanak nemosak létminimumához, hinem munkahoza-dákéból való arányos ráaze-sedéshez 1« joga van.
Hu a nemzet. tényleges gazdagsága ezt csak korlátoK mértékben teszi to-Iielővé, munka-mozgo.sitas.sul éi több-lermoléssel kcffl javainkat sza,|K)rita-Uunk: egi-etlen mnnkáskiéz sem maradhat Öllwtéve. A \'étbízonyladWnság-nak és |)rolclársorsnik megKzi"intötósé-
MegdÖntenl a
A li|,eiáti,s-kapifc\'mznnis umliua lejárt, önzése többé nem szubbat. törvényt a rangy% nemzetgazdaságnak. Az iml>erte>cn bánásmód és nz üzemi önkények icnds/ere állandó merénylet a dolgozó ember méHóság.i eTen ós ezért hátidéTrtafcnua Tel kell számolni. Aki pedig n dolgozó nntöH munkáján kivül éhbérért még t\'sztességét és be- ,
ve.l együtt él kell törölni \'azokit a kü-U\'Aité\'v akkord* ós bedórendszerekei, nmeink a tudás és szorgtűom dijflzjisa helyett csak kizsjgBro\'ést szoagáínik. A magytr mimkás testi ereje ávegész* fégr nem! ptaei portékái
A családfő .iótm\'tnimuma « csafatdl bér, umelyböí- feleségét, gyermekét el-tartani és tudásra felnevetni kópés,
inert
*i osaládanyák helye nem az üzemben van, hanem otthon.
A kímondoltan női i^L i !. ~,.\\ i i továbbra is nők íogtjthaaják t% a családfejinlartó nőt pedig küíönös t;i-mogatásbin kell részesíteni, aminek első" szabálya:
egyforma munkáért egyforma munkabért férfinek, nőnek egyaránt I
Az osztályharc helyélio bekét teremteni csak a munka jogainak wl-isnieréso tíltal ffclwt, hogy mmdeu oaH-tályharc feestegessó viiljon!
plutokráclát!
csfíletét követeli, a m\'igyar MáVádoI niótdlyezi meg ós .
fajgyalázókánt kell vele elbánni.
A nagytőke plutokrata liauimái liit-lialatlati hálózatát, i\'Alnimeniznmsát és fortőző pogány szelleinisőgét végre pőrén f<1 kefl fedni a mlagyar közVfio mony előtt.
Magyar munfaaalkotmányt !
A munkással izémben elkövetett jogsértések megtorlása szigonun Innite-ttndö. Ha árdr.ágiuisért börtön jár, akkor a legelemibb mxmknsvédebnl rendeletek áthágásáért ugyancsak bőr-tón,, fegyház büntetését keU\' afaoilnnazni. Amig :i munkaadói érdekképviseletek (ipartestület, ipirkarnnra) közjogi elismertsége sok évtizede megvan, addig a munkásságnak még nincs elismert gazdasági Órdekképvú elete, kamarája.
lízért a magyar dolgozók méltóságát törvénye-ülő magyar muukanlkotmányt köveiéinek. Ebben a miunkuviszonynak
minden részielét u munka Jogain^uV megfeteíöen szabályoziú kell. Hozzájárni az egyetlen ut kiépítés* a becsü-lettes viszonyok faló:
a korszerű magyar korpora-tlvizmut,
hivatástcstüíeti rendszer, ahot a munkásság saját ügyeit önállóan mtézi és beAaszóilbat saját életkérdéseibe. Kamara és munkaügyi szervezet ennek nz útnak o!ső jefcőkövei ameXyhoz az erős éYkim áttol bftroliozott független munkaügyi döntőbíróság járul.
Bolaay noBbaton és vuüóínaju
disznótoros vacsora
m volt Kis Royalban.
Szíves pártfogást kér Takáoa Imre
Sugár-ut 3. sz. vendéglés.
A Népmozjgaloin közismertté vált (^kitűzései és eoedményoi bizonyáru meg fogják győzni a z^oi munkásságot is, hogy céljait csak ugy éri el, 1» egy. laborba osoportosiil: u
Magyar Szociális Nápmozga-
lom
táborába; s az igy Mópitott erős Magyarország lesz igazán biztos, botdog hazája a imuikaadóknak,, az agrár-népnek ós az ország inteffigfiuoiájáiiiik.
Egy asszonya három élete
Hzt a fííinet is megefSőzto a regény-siker. Könyvsikerből \'.ett fftirsiker, bár u film a hányatott sorsú nevelőnő egyik ó.etét mutatja csak be. Ezt ózonban aprólékosan ós részletesen, öuÓL kill azonban, hogy terjengős fekffijs. Hogy a történet filmen is nagy, igen nagy siker, annak oku, liogy a könyv irodalmiságát át tudták rnanteni. A két föszeieplö tökéletes milvészetélyen oldódik fel ez az irodaftmság. Nehéz megmondani, mi az, ami ebben a történetbon, helyezőben a történet megplevem\' lésében megfogja a nézőt. Két kivételes tehetség! művész áíö itt élőiéiben. Akorattpr. nem iKisznáftluk azt a kifejezést, hogy ajakitasuk, vagy játékuk az, ami megfogja ielkje inójryéifí a nézőt. Mert Charta Boyer ós üctie Davis nem1 aHakitanak. Ok átéT>k mind ¦ azt, amit kifejezni akurnak. S olyan egyszerű eszközökkel, o9)*an fbionxim teszik ezt, ami a legtisztáW*.művészet, l\'edig kfrlsősógeiben szinte kilumgsu-lyozzák Bette Davis jenantékUflenségé^ szürkeségét, sőt helyenkent csimyasjágát is. Keserű ífembndása és a .sorsai* vató iMlkslörődóse azonban nem tudja eö\'. nyomni a léek és a szív szavát Ős hangját. Sokat leholne irni erröf \'a fihnrőS és a szereiilők játékiiról, mert olyan éutényl ad, amit egyhamwr npm felojl öl egy mozaátogutó sem. Igazi irodalom ós művészet, ezért kiTttönffc-ges fihn, ezért érdemes megnézni. ¦ (g. g. e.)
Mérsékelt ésesk), északkeleti »ál, több helyen eaö, az éjjeli fagy az ország nyugati felében gyengül, a nappali felmelegedés ellenben kissé erősödik.
A Uet«orolo«ial Intését nagykarüzaaJ ¦•ffTltyelóálinüiifJi lelentli
íTSraéwákiet tt*É*n»r- Mta 9 ómkor —10, rn« rtfial-28, délb-n +50.
0«»ftd«k 0-0 h-.
Fiove
| A Városi Mozgóban pénteken ld | és szombaton az első előadás
vasárnap pedig pontosan d. u.
2
órakor
¦AU» KÖZLŐIT*
1941. tebruii 28.
iito-éiéiiáibswiflitál
ti [mtalirfl*f í! I Su-(«diali IMII, IIMrUr M. wé» hésbau
(a volt Oombosné-léle tKSIylségben)
ä2;? Mészárszékemet
megnylto«. — A t. husvasárló közönség
szíves pártfogását kéri
an öreg Bela.
Pintek
Alludi Blhorssáaek b«lkSu»|K>kM Ml I. tufl.arái,
Í.45 Tome. Hírek. Közlemények Ksnglemerak. - utána étrend. - 10 Hírek. — ll.io Nenuetköli rizjelzA-tzolgálet. — 12 Henuxguó. Hlmnuas. Idöjárájjelentes. _ 12.*) Hírek. -IMO Időjetzé-s, Möjári,j«|cntes. -ItSJ Hírek. - 14.45 Mílsorlsmer-tetás. — 15 Arfolysunhlrek, piaci árak, áWinüusrirek. - 18.45 Idöjalzes, ldö. járásjelentés, hírek. _ 17 Hírek s4o vák ás niegyar-orosz nyelven. — lf Hírek. - 21.40 Hírek, idöjárásjelentás, tlirek szlovák ás magyar-orosx nyervén. — 23 Ilink nímnl, ekuu, angol ás fmnci* nyelven. — 0.0 Hírek.
¦BUDAPEST I.
17.15 Usili MetisztOrkerüujii. — 17.30 Kozma tíyörgy előadása. — 18 A -2. honvéd gyalogezred zenekara. — 18.30 Sr»rtkörtanények. - 111.30 Er. dátvi gyermekek között. Beszé* Cecső Sándomé. -- 10.3.» Jazz.d.úok áí lánc-számok lisnfltcmcznöl..... 19.50 Magyar
ismeret. — 20 Az Operatiáz zenekara.
— 20.40 Külíigyi negyedóra — 21.10 IKrek, időjárásjeseutéfi. — 22 ButUiVa Ede tánczenekara 6. a Rajkók zene. kara. — 23V25 Honglcniozek. BUDAPEST II.
18 (lyorsírólanfolyam. ¦ 18.30 Tánc muzsika a 18. században. I\\ío1hsssas.
— 10,15 Dr. Geréb I-ásztó eöadása.
— •19.40 Hangtomezek. — 20 llirek. — 20.10 Szórakoztató zene. — 21.10 Kolozsvári Crandráczre Entf! e&űadásu.
— 21.35 Időjárnsjclenles.
Szombat BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.15 Mit nézzünk megl - 12.10 llniozky 1-ásrIó azakmscneloiru. - 13.30 llnngjemezek. T- 15:20 A Itádló SZalonzcnekira. _ 18.10 Ifjúsági radio.
17.15 Lendvai Jóska cigányzenekart. — 18.15 Adam Jenő előadása. — 18.55 Magyar önismeret. — 19.20 ínnen-onnan. Ilangképck. - 19.50 Közvetítés a nagyváradi Szigligeti Színházból. Judit kapitulál.. Zenes vigjáték bárom felvonásban. - 20.50 tlirek. — 22 Hírek, idűjárásjetonlés. — 22.30 Táltc-lemr:. V. - 23.25 Gáspár Lajos cigány-ztrwtsra.
BUDAPEST II.
17.30 Farkas Edit missziós főnökasszony előldása. — 18 Lendvai Jóska cigányzenekara, közben Efcc.v.iry József lárogatózik. - 18.30 Mezőgazda, sági félóra. — 19 Hanglemezek. — 20 Hírek. - 20.10 Horváth Ilona és Marrzinko \'Stefánia négykezes zongn-raimísora. — 20.10 Kausemó Kedák Agola dr. előadása. — 2t Hong\'en*-zek. — 21.30 Időjánísjelenlós.
Holnap lép életbe a kenyér- és liszt-ellátás nj rend]e
Mit kell tvdn! a kenyér- és lisztvásárlásokkal kapcsolatban? — Értekezleten beszélték meg a pékek és fűszeresek az uj rendet
páii igazolásul szolgál és hátlapján, az állandó fejrésznél ker^kedök lepecsételik. Aki csak finonv lisztet vásárol, egy pecsétet kap, aki kenyér lisztet is vesz, két ppostétot kapf cukor jegyeire. A cukorjegyd ugyan is a kenyér vásárlásánál is fel kell mulatni holnap, mert a pékek is le pecsételik azt, igazolva ezzel, hogy az illető kenyérliszt vásárlásara,m\'úr nem jogosult. Kenyeret csak péknél, vagy annak árusítójánál lehet kapni,-f üszer kémkedésben néj™.
A fenti intézkedés azonttm rrChV azt jelenti, hogy a cukrot is feltét, len annál a keresketföaéJ kell vásárolni, ahol a lisztet szerd bc( mert a cukorjegy lisztvásárlással kapcsolatos lepeCsé:e|ése független H<cUkor-vásáriástó\'. Ha tehát valaki máshd vásárolt eddig; cukrot, mint liszlct, a jővőbön is ezt kell "tennie. Akik kényeid vásárolnak, azoknak cukorszel vényén két különböző pecsét lesz terhét : egy péké, ahol a kenyeret beszerzi és egy ftisaeresó, (abW a fiiwAu-lisztet íicszerzi. A kero.<kedök és pékek minden vevőjükről kariotéWit veze\'nL-k. igy állandóan ellonőrzh-atö, milyen mennyiséget szolgáltattak kJ nékik. Azok a vevőfc, -Idk eddig für szencsi-tk utján szerették l>e kenyér-szűksóg;etükct, valamelyik pékhez keii, hogy menjenek, d°hogy hol jelentik 1« magukat ál l-udó fogyasztóként, arronézve semmiféle megkötés nincs. Ha azonban a .pék pecsétjét ráütötte a cukórjegyre, máshol nem szolgáihalják kl, csak ott.
természetesen a cukor jegyzet némi minden vásárlásnál keli felmu-
Tegnap csie á városkára tanácstermében népes értekezlet volt dr. Poltyondy József városi aljegyző elnökletévél a kenyér és Uszteiláiás kérdésében. Az értekezleten a nagykanizsai ffiszerkercískedók és pék!°k\' veitek i\'és/.t igen nauy szambán és ° holnap é*u«lépö uj liszt és kenyér^ ellátási renddel kapcsolatbtm m^n-denneiiVii kérdést részieteíA\'ii megbeszéllek. Egyik-másik kei-foktedöineg lepő tájékozatlanságot árult cl. auiS,\'-nek oka az volt, h>gy a ZaiaS Közlönyig) is többször közölt rendeletet egyállaiál^n nCm olvasták. Vé^rsd" ményben azonlan az ériekezlet tci_ jes mege.\'ryezés^i járult, ami világosan mutatja, hogy a nagy kanizsai kereskedők és pékek megérietlék a kormány intézkedésének iogóssá^át és szükségessé^zi\'-l és mtodrOn igyekezetükkel azon vannak, hogy unn.tl; sima kérésziölviteiét elö-scgitsék. Ha a nagyközönség is ugyanilyen megértéssel fogadja a ható\'iég intézkedéséi, bizlos, hogy Metnunlféfc hiba, vagy fennakadás nőin1 H*z a kienyár és liszteilátás terén.
Báraza;nt Köziönyijen részleU\'scn közölt hirtfátmény mindenre kiterjedően közli a iudniva\'ókat, néhány részletre itt is felhívjuk a közönség figyelmét. Holnaptól, március elsejétől kezdve tólíát lisztet csak abb\'n az üzieiíjLMi lehet vásárolni, ahol eddig is vásároltak, níégp^dig a cukor jegyek felmutatása eiicnél«n. Tehát\' nem a cukorjegy szeft-íényijire adunk lisztet, mint sokan tévesen értelmeitek. A cukorjegy nomi lesz niegcsoir kllva a llSztvásárlásnál, hanétuV usu-
taítni. Ez csak ar éisö napokteni történik, mi g a vevőkörök kJafejajinak
Néhány nap múlva a kereskedők és pékek már tudják, kittet számithatnak állandó vevőjüknek, hisz a iCu. korjegyek fclmit8tésa alapján .kartotékot kell v«zetmúít.
Liszt és kenyér vidékre n«mi szolgálható ki, a kényérárusitás azonban fél kilón alut továbbra is szabad, tehát a piacon is az úgynevezett 10 filléres futó-vevőket, akik legtöbbször a falusiakból kérditek kl, továbbra is kí lehel szolgálat.
A zsemlye készítése és árusítása március 10-én szűnik meg.
mm
A kOtnárvAroil Gazdakör
a zalaj in^iu-gazd-ikoröklifiz tartozik, nnícly i:ezsgő köri ételei é/l és a garda, közönség érdekéién nag>\'on szépen dolgozik. A kör le\'áae ós pártfogója gróf Somssich .\\ntal onnándT.iki Ttidbnt\')-kos, (liszclnök, aki QAgyon sokat dolgozott fejlesztésén. Most gazdaköri értekezlet voTt, nmeíj-en Möcsi Béli nagykanizsai Vr. gazdasági iskolai igazgató Időszerű gazd-isági kérdé-okröl tartotl olöadást a nag>- számban összeercgMt gazd a közönségnek.
Oroszország bekapcsolódik a dunai áruforgalomba
(MYS) A Eövárosnik atlunai rákodé-part igénybevételére inegtirtoll páltyá-zalán az Idén a hujóstáitttságok között egjik orosz hajőzási lársisiíg W jelentkezel t rakláriernlclőrt. !¦>. a jdfcntkezés a nemrégen megkötött nvigj-ar—orosz kereskedelmi inegáílapod ássál van ösz-szerüggésben. ilir szerint az oroszok a Dunán . közlekedő uszályaik részére veszik elsősorban \'gényba a duna\' ra-kodopartot Az clőjeéek arra mutatnak, liogv- az oroszok egyrészt Magj*ror-száglia, másrészt pedig az egész Dunavonal nielteU fekvő gizdftsági terfilciie nagyobit nrányu árnfo\'rgaVin*a készülnek, amit az is alátámaszt, hogy az oroszok a fckoieicngerl kikötőjükből a Dunára irányitolt szálltlásaik zavartalan lelionyotitása érdekél.eu »z Odcsz sza—dunai vizinion már hetek óta jelenlős vizreudozési, rőíeg kotrási munkákat végeziAk.
Számoszi bor
Irtai KllnariL ír...
— (lyeie, Kyere, gj*re — susogta a viz. Ha harang szólott volna,. BZ Is ez| mondja, ha kakas kuk.ir.-K)!, ezt kiáltja, vonat fülyól\', est jajgatjö beSe az éjsz;ikába. Beteg képzelet, ineíy álalakit mindent a saját lwijára vonat-koztatvii. De most nem gondolt arra, Ivogy ez csak kópzelődés. Fándl vott és a viz dagadozott elötle, örök csendet, békét Ígérő niiMj-scgekktel. Száz meg száz kar Hitegetett Méje és vonla, buzla magához. Előre iéj>etl igézetten, de ekkor érés fájdalom hasított a twieges lábába. Ez kijóz-in-totta. I.c keitolt títíX a partra, melyet kócosan és rendettenül nőtt l>e a fü. Hangos szjszegésckkel vette Ifc cipőjét és hari\'s.-nyáját s meztelen tatpáv í megmar-lógatta a vizet.
Kis testi jóérzés lerúlt szél rajta.
Csak ne volna oayan kínosan, égetően
száraz a torka.
Kotorásziii kezdeti a táskájából, jm-liár uti\'ai és kezét* akull egv áveg búr. Vul-nn\'e\'.yik ismcrííse hozta, vi-í-rviralóiíl. Ki is vo^t t Már nem emlékszik rá. Pedig rigyetmétie ajárftol-Iák. Valódi számo-SiZi bor.
Csakugyan, széji bosszunyakn üveg voJt, etlftkeiö ital lehet lunnc. Az (Myegy elméTázoll azon. hogy sohiscin jutott eszébe twrt venni magának. Most kíváncsi leit az izéio és egészen gyer-m*kes lürelmet\'icnssSg fogta eí, míg a dugót próbálta kipiszká\'ní egy gjjy-lyacskávJI. Gs azlán torkoskudva nyalogatta flz édes, tüzes foayadékot. Vé-gigömlőtl a bcísejeben, mini mtmlcnl eJfodő fáva ós betakarta a bánatát könnyű, rózsaszín le)«"BcI. fis soha-sem" látott táj ké|« rajzcftád\'ilt ki Ixmnc, nehéz gyümftlcsfl szűréi; va*ihoí délen, atiot tjllan ugy aranylott a pap a szőlőfürtök fó\'ött, mint itt az áveg-ben a számoszi lior.\'.. A bor... A kiforrott, beteljesüli ó.el. -Orcg már és mégis ifjúvá varázslódik, akinek odaajándékozza sok éven át l-örtönl* zárt ;tuzét\'
Sokáig iszogatott olt az özvegy, a parton ilrtve, míg egyszer egj\' k.ikas liaiigos kukoiékötátii ln\'OvegviVi o csendes éjbe... línxt felijedt. Hisz neki menne kell. Tat,|>r.tugroll, mint l izmi i a téves korába]] és niegMidiíH könnyű Jépiekktil.
Az üvt-g tlug<tja oltfcjlejt(.düll :l |iar-lon, inni kx^>íclt liál ak írva-neiuaknrva. De inkább akarva.,. Részeg kábulttá-baJi az asszony álkiudó niosot^r-i Uusla
a száját és náiga se tudta, hogyan, dúdolni kezdett.
Eszébe jutott az eftső éjjCÜ aflttB, az első udvarló. Akkor is BiBattmjn voltak, apával, mert aűyft, szegény akkor már nem éh ...
Hej, Babilon, zugó, morgó Bíftalonl, I.e van húzva szememre a kiQapoin... I>e miért van az a kalap lehúzva? Senki más, egy barna kisbinyka tudja,
Ez volt itz a daf\'l finekeMc, kicsit már megkopott, lágy aíthangon. Aztán eszébe jutott egy másik nóta, aztán rrtégegy és mégegy.
Széniét még.marti a könnyek nyomai aí ílrcíi Irtnr kipirosuh, nfíikja kinyúlt, fá\'raclt, őszes hajában vörös rényekkel bujkiHlak a most Wh.|e:ö nap sugatni. Az\'asszony ráhunyorgott a vakító viztükörrc, mel>-en most a regijei! fényei láncoStak és viz iái buktatták QZ éjtaflka gv-ermekel; n sötétségei. Szeretett volna ő is táncolni, l-v.isziri idnl arra a nagy dombra ,»|t. piros trikóban, (iife/jejtette, hogy mái-nem Halai lány*, a váÉUg omló lmjául és láncolni a nap felé ayujtóxkodva.
r.s már reménykedni is kezdett, bí-zoaiyia]uiur., aztáii a bor tüzétöi1 mind
hevcscblieu. Hiszen nem a teinetöbe kódtőzött az ő fii, ahonnan n\'ncs visszalérés. Látta már a viszontlátás pillanatát és boldog bizakodással te-kinlett fel az égre. Igen, ö .ínegfirrtstelt dőre az oljövendö csendes örömökéri, neki most már csak jobb jöhet...
Ha most valaki megmutatta voía1 neki a jövőjét, Klán visszameuekúi a luiKáinok fraláu^mogató karjai közé De ;csak u saját iwnényséae látott a jövőbe és mindent, mindeol Iiamisan mutatott...
Milyen jó, hogy a tűző inp elfedi az éjszakát- Milyen jó, hogy "éha hkanl luflunk abban; bőgj1 eljön nekünk is egyszer a botdogság. i-Wúteti veifltdc egv biztató szó, egy tektntet, — fgv áveg sziimoszi lior- fis csak az ul végén láthatjuk, liogy áuuraínk — megmaradtak álmokn"k.
fis rájövünk arra is, hog>\' *í 11 p1\'1"0\' melyben bíztunk az áfenok ni»gvidó-sulásában - már m-iga a.boldogséS volt.
(Vége;
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
ZAUAt KOZLONV
Végetért CIncar Markovlts Jugoszláv külügyminiszter hivatalos budapesti látogatása
Két napig még Magyarországon marad, ma Székesfehérvárra utazott, holnap Esztergomba látogat el
A német táraadás
liosszu és alapos e\'őkéázltés ulán mar nem várathat soká magára és olyan arányú lesz, aiuiUjjOiit meg « világ eddig nem tátott. Kelségteftn, bogy az 11j y&Vgnézet, a rátátok, uí erősek, u bizakodók és tisztes erkölcsi megújhodást k\'vmók vflág-Rézete n iejgyveiek erejével* á hősies-síh erénycinek segítségével rö\\-idCícn diadalba jut, líámuJülos a régi vflág szívóssága és lUszékenysége, umeijet a nugy változások e.Ukstójón míg a naiv ábrándozásokká dlidbe mutat. Azonban a jeVk máris mutatják, hogy lK\'feTícgzett a hiu várakozásoknak. Győznie kOi a kor sze^emfének, amely az mdividuáínzmussatf szemben a közösségi gondolatot tűzte /.ás/ a-jára. Nemei- és Olaszország halal-mas győzebne ennek az uj óetfet. fogásnak diadalát liozza. A v3ág-töjténelcm folyamán csak a ke.csz-lénység eszméinek áradása ós ui«-lomrajniása hasonlítható ahhoz a nagy átajakitó erejű változáshoz, anrit ex a tavasz lioz n világra. Ma-gyarország késztn áí. minden váil-tozásra, itt nem sobelnek m» g\'e.pc-tések. Kormányaink inár (iomliős Gyula óta hirdetik Oz uj eszméket és a magyar életet máris ezeknek a vUágeszméknek síkjában iCndexík ós rendeztek be. Nem szabad kies íny hü De ki»ok fanunk, várnunk . kell a diadotmas holnapot.
— (A 150 éves magyar s/inésxet)
első küzdelmes évei, előadásai, úttörői elevenednek meg a vasárnapi Hrcálís űVdadáson a városliáza nagytermében. Barta István gimnáziumi igazgató, az Irodalmi és Művészeti Kör elnökének előadásában. Kett.ng Ferenc vezetésével köziemuködik míg a Kör királydijas vegyeskura. StaVeS Ilábay Egon. n.-lópödij nuics. A ttueáfas elő-adás fél hat órakor kezdődik. (:)
— (A ezombet esti tanári hangverseny)
rnüsorán Mozart, Strauss, Chopin, Liszt stb. müvek szerepelnek. Kezdete 21 órakor a zeneiskolában. Belépőd ij
nincs. (:)
— (A népszámlálóblztos felhívása)
A nópszómlátó biztos ezúton íelhívja mindazokat, okik bármely oknál fogva kimaradtak a népszánVláljasbóí, hogy még keddig jelentkezzenek a városházán (első emelet, főjegyzői hivatalban).
— (A Keresztény Jótékony Nőegylet köszönete)
Mindazoknak, akik pénzbeli vagy természetbeni adományaikkal, vagy bármi módon a Keresztény Nőegylet eslélyét o!őmbzditan!, annak sikeréhez hozzájárulni és ezáltal a jótékonyság szo%aiatát elősegíteni szívesek voltak, ezúton mond lutfás köszönetet a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet elnöksége. (.)
— (Március 2-án zárul)
Hónel Gusztáv ós Margit festőművészek képkiállitasa az Iparoskor épöSe-lében (Sugár ut 3. földszint). A képek 12 Imvi résziéire is vásárolhatók. A kiáílStás tnegtekrntlietö vctqlikényszer néiküH dljtaftanul 10-ttfl este 8 óráig. (:)
— (Kukorica-háncs tanfolyam kiálliUsa)
Kiskanizsán, a Templom téri iskola épületében. Nyitva vasárnap reggé\'. 11 órától este 0 óráig. A .megtekintés díjtalan. 1 (:)
— Tavaszi kabátalnk
mindegyik* sátőrendú budapatti mü-h«tybeu készül, ModeU kabátokat a köiwl jövőben kirakatunkben fogunk
bemutatni. Sohütz áxuMz. (:)
Budapest, február 28 Cincár-Markovics jugoszláv kül-ügyniiníszier baráti látogatása nikui-mái>ól BárdeSsy László kftlügymi-niszier tegnap esle n jugoszláv vendégek tiszteletére csiefbédet ibnde-zeit, amelyen Bárdossy László kül" űgyníiníszier rendkívül meleg hangú pohárköszöntőből hangsúlyozta, hogy a zord időkbfen a utvaSz melegével Üdvözli a mcgnajryobbodolt Magyar* ország Jugoszlávia barátságát. Cúi-cár-Markovies jugoszláv küiünymli-niszler hasonló meleg hangú pohárköszöntőben válaszolt az üdvözlésre, hangsúlyozva, hogy a jugoszláv népei is őszbiíe inJCjBjbbCBüJél és rokonszenv hötjn át a intíjgyctrok iránt.
A kél külügyminiszteri beszéd legszebb bizonyítéka, hogy « kél UetrnV zet valóban egymásra talált.
A kúiligyminlszieri esteiddel a hivatalos látogatás programja tulaj" donképpOn véget is ért. Cincár-Markovics és kísérnie azonUm még kél napig Magyarországon marod. Mn HÓm*n Bálint kultuszminiszter kíséretében Székosf.;"iórvárrii utaztak. 1 ;
Székesfehérvár, február 28
A városba érkező vendégeket 11 órakor Csitáry po\'gartméstcr üdvözölte a város határában. A polgár. Imfeeter délben diszebédéí adolt ön-
cár-Markovics tiszteltére., majd délután a város itereMtességeineík megtekintését folytatták. A jugoszláv külügyminiszter még má este visszautazik Budapestre, részlvCsz az Opera diszciőadásán, holnap pedig előreláthatólag ESzlergonibu utazik.
— (A vendéglátó és Idegenforgalmi Iparok aratunk ellenőrzése)
A dr. PóUzel Jenő miniszteri tanácsos vezetésével működő m. kir. BsQb-taton] Intéző Bizottság a fúrdőévad wkeiessége érdekíben már most gondoskodik arról, hogy a vendéglátó és Idegen forgalmi iparok árai a Balu-ion népszerű sitésélusz fűződő érdekeknek nwgreW.jenek. E célból meghall, gatta a vendéglátó és idegen "orgaStni ipar kópvLse\'iü\'nek a kívánságait ós ezek alapján a tárgyoüSsokut az árkor, manybiztossággal megkezdte. E tárgya. lásokl>ó a Büntont Intéző Bizottság azt a benyomást merítette, hogy az ánik rögzilése tekiutLlól>cn fennákió konnányrendcle;ok s azok úrainflk ellenőrzésére vonulkozö hatósági intézkedések n Balatont fo kereső nyaraSókn-zönséget teljesen kielégítik annál is inkább, mert oz áruk eltenőrzésére lil-valott tényezők n BSfcttóst! Iulézö Bizottság köziemükódésével ereszteni fci. adatukat leJkiismceteseo ós gondosuu fogják végrchujlani.
Vannak-e nagy amerikai csapatok a Csendes-óceáni támaszpontokon és mi a céljuk?
WashhigtiVm, február 28 Nye Szenátor emr.ékiratot ndolfki, amelyben arrti mutat rá, hogy a Csendes óceán amerikai biríokaira és támaszpontjaira az ulolsó Időben sok csapatot széjiitollak, akiknek ez a feladnia, hogy adott ea^ejn a tá-¦\\iolkeieli harcokba beAvatkozzabalkj Az emlékirat nem nóvtezj mpg, hoir
1 n\'an tudja n szenátor ezeket, de jó I forrásra htválkozűc. . ! A haditengerészeti hivatal lisztvr I seiöi is nyilatkoztak ós kijelentéiték I hogy a szenátor áliitáso nem1 felei
Villog a \\-a:óságnak, KMlelre most sok ! hadianyagszállitás történik és csupán
enjtek lebonyollása érdekében tör j tént a csápotok átvezénylése. i
Ma döntés a Síiám-Indoklna viszály ügyében
Tokió, február 28 j két érdekeit körtnJány válaszát.
A Bankoki és Sajgbnl japán hnjók készen állnak a francia indokinai japánok elszállítására, A japánok h\'azh-BzáHitásárá csak az cwctbon kerül sor, ha n béke&iifcgje&\'iazés nem jön létre, japán körökben ma várják a
Indoldna válasza elutasító?
Bejgrád, febmár 28 A Politika tok\'ól meg ncm erósi* tett híre sze^nt Frencia-Jndokjna válasza már magérSiPzOtt a japán héke-j javaslatra, A válasz ebjtnsiió.
Zalaegerszegről Nagykanizsára szállítottak egy körözött fiatalembert,
akit kOlflnbözO cselekmények gyanúja miatt tSbb csendőrőrs köröz
cs«:ekln&iyél Na#y)(0nizsán kö\\*tfe el^ az itteni nendőrséjpne szállitüttiUf. Gerencsér Györgyöt több csendör-
Gercncsér György 21 éves üaL«-egertuegi lakos o mJult év vegén Schijter Kanolüi zalajeg^rozagt lakost
m^gkárosilotta. Pénzt sikkasztott és | őrs keresi különböző cselskinények tetle után megszökött, ugy, hogy rtéjni leheiett ellene loljavni. A nagykanizsai törvényszék körözést Mórt ki ejlene, amelynek nUipján most Zalaegerszegen elfogták éa mivel
mialt. A rendőrség Gerencsért tegnap délben élkisérlcltc o klr ügyészségre.
A vizsgálöblrő ma dönt tovnbbl sorsa feiől. i ;; | , | ;
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésit
István király Szálloda
(Ví., Podmanlozky-uftoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnUnk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
— {Fertőz e a szemölcs?)
A Búvár februári számla Írja: Sok vitára adott okot a közönséges szemölcsök kvtetkezése és az a kérdés, hogy fertőznekje, vagy nem. Mióti tudunk arról, hogy á baktéi\'iumoknáf: sokkul kisebb, láthatatlan lónjek is vannak, a szűrhető vírusok, azóta kiderülj hogy a szemölcsöket is ilyenek okozzák és ezek át is olthatok. A*ka)knas körülmény>.\'k közt tehát a szemölcs rea-tözlicl.
— (Ml újság a zalai falvakban ?)
Nyilvános leVroni\'Űlomás létesült Aó|-sózsld<». — Kölcsönl vea fo" i;out-liejy a közvágólndat ten«zö mérnök . tiszteletdíjának kifizetésére. - Jóváhagyta a vármegye Í^Úaegerszeg város határozatait a husvizsgákiti szabályi\\n> delei módosítására, a im"zöörök csadáíU pótlékának megalapítására, a7, iporos-tanonclskolaí tanítók óradijának fiO-cmolóvéie és n vágóhídi szolgai áKás-nak altiszti á"fcissá való átszej-vezé^c ügyében. — Jogerősen liárow lietl fog-báut kapott Kiss István esztergályi. újságárus, aki ^eiettcs hatósága efolt megrágalmazta dr. Arató Sándor zaíu-apáti főjegyzőt [\',.{[.[&
— (Kaphatók már a fatalpu cipők
cgj^előro\' azonban csak Pécsett. Az eg>-ik pécsí cipőgyár hozta forg.tV)rnb« az uj, fatcApu cipőket. A cipók talpa keskeny faléo*kböt rm összeá|Kit\\*, hajlékony és alig kíaönbözik a bör-talpi dpőtői. Ara azonban kissé még drág.i, mert 18 ]>engöl kérlek párjáért.
— A l\'lh.i -Síllibáí \\iodntoulJ
e I*ti száma pazar rónyképes riportban mutatja be az étső tavaszi naji-fényben ragyogó pesti korzót. Sinior Erzsi íümgyári fürdöjilenetét és Turay Ida autókurtimbol-űgyét. Koda\'lanyi János őszínlu val^masokban fogO\'Ukoz\'k. oz élei és irodalom kérdéseivel Ignicz Rózsa uz erdélyi asszimftlciórét\' irt, Edolsbeim\'-Gyulay EULa grófnő jiedig remek nove\'Aál irt az uj számban.
ÍÍ5
íwtéetíAill M
Sím
a
®aim saram
1941. február 28,
Nsgykanlisa megyei váios polgárrneslerélöl.
147/Ké. I94|.
1 Mlmtöto aíiáififfiisa.
Minthogy a gaboría klflrlésl arányát a kormányba lóság megváltoztatta ás most sokkal kevesebb r(nomlÍ«ztot sza\' bad kim-ólni. mint azelőtt, a llaztollátáa terén bizonyos nehézségek mutatkoztak, különösen a ílnomlhwt beszerzésó-nál. E nehézségek kiküszöbölése végett és mert a mai súlyos időkben mindenkinek hazafias kötelessége, hogy n fo-gyasztás terén a legnagyobb takarókosságot tanúsítsa, továbbá, mort a kormányhatásai! faladatommá tölte, hogy a liszt arányos elosztásáról gondoskodjam, a liszlvdsárlást Nagykanizsa ferilltíére a következőkép szabályozom;
1. Mindenki csakis abban az üzletben szerezheti be lísztszükéglelét, ahol eddig is vásárolni szokta a lisztet.
% Aki eddig a kenyérszükségletét péknél szokta beszerezni, továbbra is olt szerez-htil azt be s az ily fogyasztóknak a liszt-Üzletek akkor Is kötelesek kiszolgáltatni a finomlisztet, ha egyúttal akár egy deka kenyérlisztet sem vesznek Kenyeret mardos l-től kezdődőiét; csaklR pékllzlo-tekben lehet venni, Hlszortizlotokbon nem; viszont a pékek március 10-ével beszüntetik a zsemlye-készítést b az erre a célra fordított finomliszt a fllszer-QzlGtekbe kerül eladás céljára.
i. Minden liszt üzlet csakis azt a vevőjét szolgálhatja ki, aki azelőtt Is nála vásárolta a lisztet Az üzletek megszokott ve vőíkel válogatás nélkül, az érkezés sorrendjében kötelesek kiszolgálni, mindaddig, amit készletük van. Vidéki, környező községben vevőnek tisztet kiszolgáltatni egyáltalán nem szabad.
4. Minden személy részére legfeljebb heti 250 dkg tiszt szolgáltatható kl, amiből 50 dkg. a Tinomtiszt és 200 dkg. a kenyérliszt s ez utóbbiban a megfelelő mennyiségű kukoricaliszt már benne van; vagy pedig személyenként és hetenként 50 dkg finomlisztet és legfeljebb 280 dkg. kenyeret szabad kiszolgáltatni. Nf-héz testi munkások heti fejadagja 50 dkg. finomliszt és legfel/ebb 400 dkg kenyérltezl, vagy 560 dkg kenyér. Ezt a dupla kenyérllszt-, vasy keDyóradagot azonban csak azok részére szabad kiadni, tiklk a Közellátási Hivatal Igazolványával bizonyítják hogy a családban hány személy végez nehéz testi munkát nehéz testi munkásoknak számítanak általában a teherhordó, szállitó, rákodé és csatorna-mua-áaok. aratök, cséplék és földmunkások, favágók, kazánfűtők és tisztítók, autogéuhegeszlők, gépkezelők és ápolók, vas- és lómul.iök. kovácsok, nehéz azerelőmunkánál dolgozó lakatosok és esztergályozok, kőfaragók, téglavetők. Iflrésztelepl munkások, falpari gyalusok, szövőmunkások, gözmosodák vasatómuukásal, molnárok, pékipar! munkások, hentesekből a vágók és szalámi Üzemi munkások, kőművesek, betonosok, ácsok, ut-. vasút- és bld-épltőmunkások, vasutt tekézők, pályamunkások, mozdonyvezetők, kocslvizs-gálók bitók, kazánkezelők, szénrskók, besvujtók.kazánmosók, hordárok, váltó-tisztítók, postát kézbesítők, távlrdamuu-kások és szerelök éa végül a gépkocsivezetők. \'
5. A lisztüzletek egyszerre senkinek sem adhatnak ki kélheti szükségletnél többet.
t. A lisztüzletek minden egyes eladásról feljegyzést kötelesek vozetnt a következő rovatokkal i a vevő neve, lakcíme; a családtagok száma; a kiszolgáltatott kenyérltszt, finomliszt súlya ; a kiszolgáltatás időpontja; Jegyzet A vevők a családtagok számát Igazolandó, a vétel alkatmával cukorjegyeiket felmutatni tartoznak. A lisztüzletek pedig tartoznak az első kiszolgálás alkalmává! a cukorjegyek hátuljára, de nem a szelvények, hanem az állami enkortegy felírású \'fejrész hátuljára, cégbélyegzőjüket ráütni. Azok oukor-1 egy élre, akik kenyérben és Ilnom-Ilsztben veszik kl a Járandóságukat, nemcsak a Usztüzlett hanem a pék fs ráQtt a cégbélyegzőjét. Azok a családok, akiknek oukorkészletük miatt még nlnoi cukorjegyük, a Közellátási Hivataltól kérjenek tétszámlgazolványt
7. Akik saját termésű gabonát őröltettek, vagy őrlésre gabonát vettek, lisztet és kenyérét nem vehetnek,
. ti, A mai naptél kezdve a lerakatok osayls utalványaim alapján adhatnak líi lisztet a lisztüzletek ós a pékségek vr&7«Óre, Minden egyes tlsztüzlot és pékség részére .arányosan án\'n.i lisztet fogok utalni, amennyit az Illető üzlet a
megelőző évben eladott, Illetve feldolgozott Az utalványokat, a lieziílzletek éa pékek részére a Közellátási Hivatal állítja ki.
9. Egy kiló liszt 140 dkg. kenyérrel, egy kg. kenyér pedig 71 dkg. liszttel egyenlő. Amelyik család tehát kenyór-llaztet nem szokott venni, mert péknél szokta kenyérszükségletét beszerezni, az a hetenként és családtagonként járó .\'¦>(> dkg finomlisztet n megszokott üzletébea kenyérllszt vásárlása nélkül Is mindig megvohctl. Az Ilyen családok, ha a Közellátási Hivatalnál a pékjük Igazolványával tanúsítják, hogy heteo-kínt mennyi konyeret szoktak venni s ez a fenti átszámítási kulcs szertat & személyenkénti és hetenkóati 20(1 dkg. lisztnél kevesebbet (esz kl, a Közellátási Hivataltól írásos engedélyt kaphatnak arra, hogy a különbséget ke-nyérltsztbeu megvehessek
10. Kórházak, szegényházak, cukrászok, bábosok, éttermek, vendéglők, kl-főzések és kávém érések, a fogház és a nónkooyhák n lIsztsziiktiéKl ultikét csak a Közellátási Hivatal utalványaira szerezhetik be. Ezen intézetek és Üzemek szükségleteiről elsősorban és minden körülmények között gondoskodni kívánok. Az utalványok vlssznvoaáslg szólóan állíttatnak kl és kétheti részletekben lenznok beválthatók. Az éttermek, vendéglők, kifózések és kávémé-ríeek állandó kosztosalk nevét és lak- \\ elmét az illetők aláírásával ellátva be- j
mutatói tnrtozaak (az ehhez szflkséj,\' nyomtatváuyt a közellátási hivatalban lehet kapni), átfutó veadégelk napi átlagos számáról pedig az említett nyomtatványon vallomást tenni tartoznak. Felhívom a figyelmet a való adatok betráSrVra, mert a vallomást az adó-vallomásokkal összeegyeztetem.
11. Azok. akik állandóan éttermekben, vagy kifőzdékben kosztolnak, lisztet ezután sem vásárolhatnak, aminthogy eddig sem szoktak vásárolni; vagy ha mégis szoktak volna és ezufán is akarnak vásárolni, akkor a kosziadó nem veheti fel utánuk a lisztet és ez utóbbi esetben a kosztos te<-mészelben fogja átadni az étteremnek, kifőzdének a megfelelő mennyiségű lisztet.
12. Azt a pékiparost és kereskedőt, aki olyan családnak Is kiszolgáltat lisztet íagy keuyeret amelyik oukor-Jegyóro mar más kereskedő vagy pék cég bélyegzője rá vau Ütve, vagy aki rendelkezéselmet bármi tekiotetben megszegi, azonnal kizárom ajtsztellá-tásból. A közöm^get pedig, Ismetelten tígyelmoztorvo hazafias kötelességére, kérem, hogy a rendelkezéseket szigorúan tartsa bo. az ellenőrzés muakájá-ban legyon sogltségemro s a visszaélőket a Közellátási Hivataláéi Jelentso fel. Általában a Közellátási Hivatal minden tekintetbea a legszigorúbb ellenőrzést fogja gyakorolol. T
Nagykanizsa, 1941. február 20.
y* Polgármet^r.
Continental Írógépek
képviselet* és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Villamos húztartűsi készDlÉk
¦iteÉiá örömet szara!
Teáskannák
Vasalók
Kenyérpirítók
QyorafAxSk
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
RÁVAVÖLGYU
Sugár-ut 2.
Hirdessen o Zului Közlönyben
Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől.
152/ké. 1941.
Tárgy: A msfclusl szelvényekre kl-uolgaluMhaté petróleum-tnennylieg meglluipltáss.
Hirdetmény.
Alt a legkisebb petroleum-meny-nylséget,amely 1941. március haviban egy-egy házfaltainak utalványozható, 6 dcl-ben állapltom meg. Ennek alapján a petroleum-uialvi-nyoknak március hónapban érvényes
3 ii ttámu szelvényeire ennek a mennyiségnek a lelet, vagyis,3 dcl. petróleumot szabad kiszolgálni, a
4 es számú szelvényekre pedig a másik telét, vagyis további 3 dcl-t. A 4-es számú szelvényeket azonban csakis március tü-tol kezdve szabad beváltani.
A február hónapra szólt les és 2-es izamu szelvényeket s a februári egyszeri vásárlásra srólt utalványokat március J töt keidve mm szabad beváltani.
Nagykanizsa, 194). február 28\' sn Polgármester.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
v»gy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak uvosidálábmi.
APRÓHIRDETÉSEK
Hr- "i(fistia stlja nfánwti«r«NM|p 10 «?1. ¦0 \' ntr, ...indo lavatói t*4 B fini,, {i«thűn«.|> 10 noia CD fillér, oiIoSm további ud 4 Iliiéi.
Alla»
Egy bejéraas felvitetik. UeáW-lér 6.
987
Bejártat! lehetetik.\' Cím: Vidi ftt-«ncillilet. 091
ADÁS VÉTEL
l\'ali kirakat, míkui-ketrec, kit li»«-nílt kerikpar ciarli. l\'O ut 33. .Hargita-.
Nemet rakket vennék. Clm. kiadóban.
• 516
Halesareha ciarli IMIvOj-lír 7. alatt.
590
LAKAS-ÜZLETHELYISÉÓ
ksaalékan UzlelhcIyUéK rak tlrhclyueegel együtt kiadó. Ugyanitt flllier berendezés attuto. Kelleimtun Ktrolyna\'. MagyaMitct 3. 318
ZMJU KÖZLÖKt
IMLtTIKAI MAPILAP.
*t«dl« 1 h«Ihu4.,,jI ». T. n»tykaal»«". foloMj kiadó: Zal.l lUr.i»,
. Nyoiuatott, rí
• „SllguSaaiel.a. 1. Nleyka.lm*
ayaadáurkéa.ttagykMtaaá*. CNyomdiijt jelelt lelaj UratyJ

Insert failed. Could not insert session data.