* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
21.8 MB | |
2019-08-26 16:12:38 | |
Nyilvános 990 | 2412 | Zalai Közlöny 1944 172-197. szám augusztus | Zalai Közlöny Politikai napilap 84. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: ¦ évi,, 172. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 1. kedd Ára 20 fillér. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség é* kiadóhivatal: Fő-ut 5. szám. ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^ SzerkceztÖiéRl ét kiadóhivatalt telelőn 7ö. az. Felel/te Q7Prlrí><;7tÖ • RnrhsirUc I alna Ilőtlzeíétl ára: egy hónapra « pengő 20 tlllír, kleglelenlt miodea Mtkfanap délután, reieius szentesztO. uarbartts Ld|OS negyedévre 18 pengő. Iz összes frontokon nigyerejii támadások vannak folyamatban á lenionl lengyel kormány hír szerint kénytelen elfogadni Moszkva feltételeit Holnap tárgyalja a törők törvényhozás áz angol Jegyzéket Boriinbői jolonlik: A birodalmi kancellária vozotójo tanácskozást folytatott a totált* harcbavctésröt, A InuácBkozáson réaztvotlok a birodalmi minisz torok, a logfóbb birodalmi hatosaitok vezetői és a mog-szállt torülotok polgári köz igazgatásiunk olniökoí. fíabbéin itr. a totális harchavotés t teljhatalmú megbízottja orv órás beszédben.Áttekintést adott azokról az alapelvükről éa níódszoi-okról, ariiolypkknl fel-adntát végrehajtani kívánja. — Az n föladatunk, — mondta — hogy a hndi helyzeten urrA lopunk. Kunok érdekében mélyreható intézkedésekre van szükség! Arra kell törokodni, hogy nz egész állami gépozotot kizárólag a háborus cél szolgálatába állítjuk.. Minden olyan munkát, ami nincs kapcsolathnn a háboru.8\' szükséglettel, lo kell állítani. 15x7,0] eltűntéiben omolni kell a háborún munkátoljesilmónyoJtót uj erők felszabadításával. Mélyreható inlózkedésokkoi óriási ahJicrtartalékakat. tudunk felszabadítani és a harctérre vinni. Ismételten kiemelte Göbbols azt* az alapelvet, lin.;v minden áldozatot és torhot minden különbség nélkül, igazságosan szét kell osztani a német nép minden rétogo kőzött, hogy közösen viseljék a torhekot. Végül fölhívta a birodalmi hatóságok képviselőit, hogy igyekezzenek felvilá-(josi fásaikkal a rendelet végrehajtását megkönnyítőni. , Csak zavarórepülés volt az éjjel Magyarországon (MTI) Tegnap esti órákban egyes ellenséges repülőgépek a kelc\'j határon berepüllek Magyarország területére és « déli részéket átrepülve délnyugati irányban távoztok. A vlsszare-mVés a késő éjjeli órákban a berepüléssel azonos titvomlon történt. Bombázásról és anyag\'f károkról jelentés nem érkezeit. A berepülés zavaró fellctfü volt- Súlyos harcok Varsó vidékén Kovnot a nómotek kiürítették, a Visztula Öt belsevlsta hídfőjéből négyet folmerzsoltak (NTI) A keleti hadszintéron kudarcba fulladt a Marva és a Poj-puBz-tó között a szovjot vállalkozása. A bolsevisták a várostól észiikkololro njélycbh bolörést értek ol, molyot a némot csapatok nyomban hovoa ellentámadással kiogvenlttoltok. Varsó előtt élénk harcok voltak. A bol-sovisták sok tíépesifott alakulattal támadást indítottak Kiovico öllon. Varsótól keCitrc. a bolsevistáknak sikerült betömi a néniét állásokba, d^ a néincf csa/xifok Hatalmat eTtdttlökéHéX visszavételiek őket. A Visztula arcvonalán is nagy volt a bolsevisták vosztosége. Sikerült öt hídfőt képczniök, molyokbéí eddig a németek négyei toljeson felmorzsoltak és nz ötödiket annyira megtisztították, hogy innon támadásokat tiein indíthatnak. Az invázlós harctér nyugati részén nagy erővel tombol a harc CammonMél dóira a németek több helységet vlsuafogtaftak ahol súlyos harcok dúlnak. A héraet hadosztályok sikereket értek el az elhárításban és az ellentámadásokban, Cniimon\'tól délre a németek erős áttörési kísérletet vertek vissza és néhány helyiséget vissza hó- Jlitlau heíi/őrsége visnzavfirl minden cUenségcs támadást. Honban a várostól kolotro a\'bolsevistáknak BÍkorült torol nyerni. Kovuó vidékén súlyos harcok\' vannak 6» az oh hoz csatlakozó környéken ís. Hovoa, kemény küzdelem illán a némot biztosító erők\'kénytelenek voltak nagyobb toropszakaszt "tengődni és ozzofolkorülni a boke-rifést. A. némot csapatok az előző napén mogkozdott elszakadó mozdulatok kövotkoztélxm tíitvnó városát az összes liadi-loiifas&águ berendezés elnusztir tása után átengedtek. ditottak. Az északomé rikajak; Caumónt-lól délre uj támadási módszert alkalmaztak. Keskeny páncélos ékek áthaladtak az előzőiig bombával etárasztott terepen, hogy nKilián vegyékríel n küzdelmet a védelemfmjcl, melyet hátulról támadtak meg. Csak almikor ez megtörtént, akkor hagy ta el a gyalogság a lövészárkol és erős támadást indított. Ugv látszott, hogy ez az eljárás sikerekot hoz az ellenségnek, de a néniét tartalékok\'visszavetették az ellenséget és a betöréSi helyeket elreteszelték Az inváziós arcvonal helyzetét a jelentések a következőkben vázolják : — mozgó hábóru állás háborúvá változott. A német legszélső nyugati szárnyakat kissé visszavonták. Áv-ranches-ltan heves harcok tombolnak és ti németek .szívósan védekezünk. A V.tre és a nyugati part között az angolszászok folytalják nagy támadásukat. Nagy amerikai kötelékek főleg Sl. Lótól délre támadtak. A német csapatok "Könnyedén, visszavetették xtzamerikaiad látt......j A lengyel kormány fenntartás nélkül e/fogadja a Szovjet feltételeit? Mikolajcík a londoni emigráns lengyel, kormány íríiniszlerelnö-ke Rohrier külügyminiszter ki-kisóretőben megérkezett Moszkvába Angol lapjelentések szerint a lengyel "területeken történi szovjet előrenyomulás következtében a lengyel kormány készen áll orra, hogy fenntartás\'nélkül . elfogadja a Szovjet feltételeit és \\ követeléseit. Uj nagy támadás indult meg Firenzétől délre (InterinO Firenzétől délre a brit hadosztályok széles körű átcsoportosítása után megkezdték várt uj nagy támadásukat azzal a céllal, hogv áttörjék u német vonalakat. Több órás tüzérségi előkészítés titán elsősorban Poggibonsi országutjának mentén igyekeztek teret nyerni, de. kemény harcokban a németek visszavetettéit őket. Az angolszászokká acélos alakulataikkal ujabbNiagy támadásba kezdtek, mely harcok még tartanak. (NTI) Az invlíziós hadszíntéren az angolok és amerikaiak "agy támadása változatlan erö-tovább tart Cuumont és Normandia nyugati partjai kö-*olti területen. 4 súlypont a nyugati szakaszon van. A szövetségesek szándékosan alakulatokat az ola. (NTI) Olaszországban az An-cona körüli Karcokban foglyul ejtett lengyel katonák elmondták, hogy milyen súlyos és véres veszteségeket szenvedtek a lengyelek, különösen az utóbbi időben. Egybehangzó kijelentések szerint az angolszász parancsnokság a lengyel kötelékekéi kíméletlenül vetette harcba. Lengyel tisztek azt gyanítják, éreztetik el a lengyel harctéren hogv a harcok legnagyobb súlyai a lengyel kötelékekre hárították. Egyes aincrikai katonák szavaiból arra következtet* nekj hogy az1 amerikaiak ehged-tcktSzlalin kívánságának és a lengyetek; kíméletlen elvéreztetésének az a célja, nehogy a harcokban résztvett lengyel erők igényt támasszanak Lengyelország jövendő sorsa érdekében. Holnap kerül az angol jegyzék a török törvényhozás elé Az angol, követelés: — ujabb bohódolós a sxovjet-érdekek előtt Szófiából jelenlik, hogy aug, 2. a török képviselőknek, akik az uj ülésszak megnyitására gyűl nek össze,.meglepetésl hoz. Ez az angol kormány jegyzéke, amely arról szól, hogy Törőkország szakítsa meg Németországgal a gazdasági és diplomáciai (^kapcsolatokat, inondjn az oitosz forrásból származó jelentés. Nyilvánvaló, hogy ez az nt Törőkország\' részére a hadba lépés felé vezet. Ezzel a török kormánynak is tisztában kell lennie. Törökország az angoloktól és amerikaiaktól nem kapott semmi féle anyagi biztosítékot, éppen ezért meg kell fontolnia tj következő lépést, amikor az EgeMcngéron és a Dardanellákban támaszpontok átengedését követelik a szovjet részérc. Az angolok is nehéz helyzetben voltak a szovjet követelésekkel\'szemben, de a nyomásnak kénytelenek voltak engedni a szovjcl érdekek előtt. Szomorú tanulságok az ellenséges bombázás zalai és somogyi eseteiből ZAL\'AI RQZIJÖNt 1P-M. atmusztua i 1 itadólt hót alatt a piflce épségben mamdr. Noni mqsszo Nagykanizsától is hullott fi in\\gytaéix-t\'ü bomba bgy vasúti őrház közelében. A kis vasúti őrház teteje megrongálódott, ublnkni kitörtük. A légnyomás a közeli kis tnlii hazait ih megremegtette. A \'hunibúk közül három az őrház köze-lélwil a Iugulero, rselt. A hámmsiög-botl, amit a bombii l»eesa)>ódások alkotlak, ott feküdt a vasúti ór öt kisgyermeke. Hatalmas fák röpüllek ki u földből kitépve a lövegébe, de inteni csodaként az öt kisgyermeknek az ijedt: végen t. triti ve mini /hi ja ne ni történt. A közelben ugy fiihoz kötvu legelészett a Mintiti ór két tel lénké jo, azok nuk sem esett buja. Ellenben u löbbkilós szilánkok agyonverték a fialta egyik szegény gazdájának hárem süldőjét. A .Minia többi álla-luinuk nem történt bajuk. l\'álfíy Dénes földbirtokos mindjárt a támadás után egy öu kilós süldőt ajándékozott n károsult szegény gimdiuiek. Kigyaliadtt.a c§9ptog4p, tlégtik a háziak a ledobott gyujtttapahtót sxalnia ulúgelt, ile u cséplőgépet si-korüll kivontatni a lángtongorhöl ós barom csépolutloii kazlai is megmentettek. A vizsgálat valószínűsíti, hogy az ul repüléskor ellenséges no-pülogópról loszforos gyújtóanyag kerülhetett a cBóplósro váró gabona közű és az okozta a sze rei lesét Ion-BOgUt. Ujabb tanulság: a cAéplésn(\'J, goztiasúgi udvarokon vizot, homokot kell készonlétbun tartani. A vasárnapi légitámadás, amit ellenséges terrorbombasák Magyarországon Üüdanoat és .egy távoli déldnnántuli környék ellen elkövettek, ismét bobizouyitolta, hogy e\'sak az óvóholy nyiijt védőimét » bombák és azok rupesidarabjal ellen, llár történnek ügyes, szinte esoduszúmba ¦menő osotoki amikor egyesek rejtőzés nólkiil is mogiüomikülnok egy-eg\\ bomba boosapádtlS szórási körzetében, ezek az esetek azonban csak a ritka kivételek. Az általános taiutsztalat, amit a/ eheti bombázás Utpaastalatui csak orósbitettek, az, hogy légiriadókor mindenki csak az óvóhelyen van biztonságban. As emlitetti déldunántuli bombázás egyik szomorú tanulsága ez. Épületeket ért bombatalálat es akik az óvóhulvun voltak, megmenekültök. A U iuiluit közül ti egy csatád Ingja volt. édesanya és gyermekei, akik nz attzony betegségire Hivatkozva ttem mentek /*.¦ a fiái pincéjébe, hohtt a r»»i- A somogyi Juta kösségben ogy szérűn csépeltek a minapi átrepülés után. Az ototó az egyik kéve beadásukul\' agy érezte, mintha egy osu-tas*át loitno a- .\'.iliiiü között, do Mum volt már idője visssahuatril a boadogaluti kévét. A következő pillanatban, amint it gép elkapta a kövét, rotibanus ráata mog a eséplő-gépot és lángok csaptak iel bolólo. A lángok átcsaptak u kozeh kazalra 6a az is égni kuzdett. Három kazal A ixernsvilúgávai fUet «Ly diait, mvrt a repülő roncsokat ptétkdtta Ugyancsak a szomszédban tío-mogyhárságyon tőrtént, hogy ogy lozunanr négymotoros bombázó szot-hullott roncsaiból Monearos István budaposti kereskedelmi iskolai ta_ nuló, akinek szülőit kibombázták a tóvárosi lakásukból, fulvutt ogy ne-lióz géppuska lovodókot és azt piszkálgatni kezdte, Közbon a lövedék felrobbant a közében \'és a fiüt a íején súlyosan meg&obosito?\'.ó. A szigetvári\' kórházba száll i tolták. A ssomovilágát aligha sikerül mog-monteni. V, A \'többször közölt, fölhívás tehát, hogy a repülő roncsokhoz acuiti no nyúljon, nem hiába hangzik eí a rádióban, ujsághusábokon és hatósági lolii i vasok non. A szomszéd mtgyébsn i* hallottak bombák vasárnap A somogyi újságok jelentése szerint vasárnap ctóluíótt Kaposvár fölött is olhuzlak aa ellenséges bombázó alakulatok, do ott bombákat .nem dobtak. Kllunbon bombák hul- lottak Üomogyszob és Bzonta között, valamint bares és Középrigóc között. Kombolú ós gyújtó bombák hullottak. A lakosság a keletkezőit túzokot gyorsan ololtotta. Tovább folynak a tárgyalások a nagykanizsai fémipari szakiskola és középfokú iparoktatás érdekében Nemrégen mozgalom indult meg Nagykanizsán, hogy a meg-szüntetett fémipari szákiskolát u minisztérium adja vissza Nagykanizsának. A folyloit fej-I lödö nagykanizsai ipar, másrészt u AlAOHT-üzemck kiépítésével kapcsolatban feltétlenül szükség van olyan szakiskolára, amely megfelelő ipari szak-munkaerőket képez Ki, különösen n MAOItT-üzcmek számára, ahol biztos kenyeret tudnak adni szakképzet! nutnkásokuak. A város vezetősége illetékes helyen tárgyalásokba bocsátkozott öliben az ügyben és u legjobb indulattal és tátuogutö készség- f.el találkozott. Miután időközien a mozgalom kiterjedt egy középfokú ipari iskola fclálli-f&S&ra, uft>\' tudjuk, a na,gyk»- nizsui Ipartestület mosí nz ipa-roslauonciskoiu és tanoncul tér-nálus melleit fokozott erővel száll síkra a fémipari (esetleg faipari) szakiskola, valamint egy magasabb ipari iskola létesítése érdekében. Egész Zala és Somogy iparossága részére nagy áldás lenne a tervek megvalósulása és a városi mint ipari központot még jobban kiszélesítené. A zsidó ingatlanokkal kapcsolatban mód lenne a megfelelő elhelyezés kérdésének megoldására. Zala megye hatalmas iparos-tábora élénk érdeklődéssel kiséri a mozgalom kialakulását. szamok a zalai iskolánklvfili népművelés egy evi mérlegéből A nopmuvtilósi egységek száma meghaladta a tízezret Több ízben foglalkoztunk azzal a messze ágazó kulturális munkával, amit a Zaluváilmfe-gvei Isk.ih\'tnkiviih NcjHiuiviksí Bizottság végez. Most véltük kézhez ti bizottság 10i:i II.évi munkájának beszámolóját, iiR\'ly az igazi magyar udpnevelő munka eredményes merlege A jelentés szerint az uMS— 11. munkaévben Zalában ösz-szcsen IÜ22 népművelési ős közművelődési előadást tartottak. Nagykanizsán 1 uanlfabóta tanfolyam is volt 15 hallgatóval, till óraszámmal. Volt 2H \' alap-isinerelterjoszlö lantolynm 120\'} hallgatóval, 16DU óraszámmal, 2ő községben, .Nagykanizsa és Zalaegerszeg városokban. 11 népművelési és kőzinüvellség\'i tanfolyam 511 órus*áni|mlul, 17 I hallgatóval. 2li müvészeli és ki\'-délyképző, tanfolyam 775 óraszámmal, 1159 hallgatóval sok zalai községben, ti férfi jellem-képző tanfolyamot 153 hallgatóval, lUli óraszámmal több zalai községben, .Nagykanizsán is. 18 nönevolési és női jellemkép-zö tanfolyamot 1U5 hallgatóval, 558 őras/ámmai, 17 zalai községben és .Nagykanizsa városában. Zalaegerszegen I egészségügyi tnnlolynm :I2 hallgatóval, ;ty óraszámmal \'M magyar nyelvi\' tanfolyam 852 liaílgatáváT, 12011 óraszámmal Zala mlegye 22 muraközi községében. 1 női kézimunka tanfolyam 36örávaJ, 2(1 hallgatóval egy zalai községben. 11 négyhetes ktsgozda- ásszony-képző tanfolyam 12 zalai községben. Műsoros délutú-nokat. estéket, hnzufjins és alkalmi ünnepélveket Ö4fi esetben rendeztek. Vöft 500 műkedvelő előadás, 17 népművelési hűiig, verseny. 815 inesedélután, t\'Jü lamilmányi kirándulás, 110 rádióelőadás. A uópmftvelésl egységek s/á-ma összesen 10.381. Az elomlók száma 1101 volt, ebből volt 170 római katolikus lelkész, 11 pro-lesláns lelkész, 153 tanító, ;ijg tani^ónö, 31 tanárnő, 112 jegy. zö. 711 orvos, 19 állalorvos, j ügyvéd, l mérnök, 2 biró, 2ti közigazgatási tisztviselő. 2 földbirtokos, 17 gazdatiszt és 1)9 egyéb foglalkozású. A megye területén 22 liázüp». ri tanfolyamot rendezlek. i* A megye l erületén 5fi5 nOn-könyvlár és községi könyvtar állt a közönség rendelkezésére. A könyvtári müvek .száma i:i7.iti2\'darab, ezekből a könyvtárakból az elmúlt évben 20.352 olvasó li;i. lliti darab könyvet vallott. Kzcnkivül a bizottság Sümegen egy hathetes népfőiskolai is szervezeti 23 hallgatóval. Olyan beszélő számok és olyan népművelő munka ez, muí minden dicséretnél szebben beszél. Tiszteiéi és köszönet mindazoknak, akik ebben a szép ma gyar munkában részi vettek és azt előmozdítani igyekeztek. A légoltalom uevteíen bősei! Egy alhadnagy Az bgyik városban történt. A légiriailó follmugsása után egy kétemeletes ház lakói ívhantak uz óvóholy re.\'A ház őrségparanoB\'nuka,ugy nyugdiius alluulnagy számbavotto a lovonufl lakókat, midőn észrovotto, hogy a II. emoleton lakó OsvegV-asszony kél gyermokévol hiányzílt. I<] pillanatban múr a gé|>ok dübörgése dobogtatta meg a szívokot, majd a kioldott bombák robbanása reszkettette meg az óvóhely falltit. Az alhadnagy maga elölt látva a még hiányzó özvegyasszonyt két apró gyormokóvol - mindebből nem hallott sommit. Uomio uxak a kotelességérzot hangos parancsszava zakatolt. Fölszaladt a második umo-lotre, hatalmas rugóssal Ixíszakitotta a lezárt ajtót, berohant n szobába és az ágyban fokvő két gyormokét fölkapva, rohant lo a UWsőkön. Közben hatalmas erők rázták meg az épületet. Repeszek* léglak. bátorok, kövok röpültek a levegőben! A porfolhótól már látni som lohotott. Mozgó laposokon jutott lo a gyerme- kükkel az óvóhelyre, ahol a ház lakói lélokzotvisszafojtva ölollék keblükre a két megmentett apróságot. A bombázál vógévol visszatért a szoroncsótlon megtört anya. Bovásá* rolni volt, midőn a riadó egy nyilvános óvóholy tömegébe sodorta. Megtalálva két gyormokét, öröm-\' könnyük közt csókolt kezot a gvei-mokoit niogmonfó Öreg harcosnak. Foljulvn áz Összeomlott lakásba, az ágyat, ahol gvermekoit hagyta, ii többi bútorokkal egytitt darabokra Hörvo találta. Ügy kis sárga nincké a "küszöbön várta a gyormekekel. AV/.V pékmester A fővárosban történt. Bzakadatla-iiul tombolt a légvétlolml tüzérség tüzo, a gránátok százainak, roblianá-sát a suivoB bombák lecsapódása tette borzalmassá. Egy négyemeletes ház telitalálatot kapva, alapjában megrázkódott, kidőltök a falak és a* óvéholvon tartózkodó 120 emberen a pánik szörnvüségo vott erőt. Csak ogy embor vóll közöttük, aki iwo> VÁROSI flOZGO Mai előadásunk technikai okok miatt elmarad 19Ít. augusztus ! v«ztott* el a fejét; a ha/, órfiégua-rftiicBBüka, egy pékmester. Hainiiny hangon nyugalomra intette r lakókat, majd üzemé ívesen nekifogott n Hzomszédházha vezető vr-s/.iitjiínj kibontásához. Krí>lve» estikAnyűtó-sckkol átütötte, ti téglákat, majd Borjában átemelte a fojvoeatett 6« Ájult állapotban l^vA lakókat, r tolnának maga ment át. A ház légoltalmi órseglMirancfliioktU 120 embor há-•láju é» kőazönelo tt kötolcsaégtoljosi-léa hós katonáji\'ivá avatta. Ki/// aaaiotty Ugvanoaak ;i fővárosban történt. Az óvóhelyen nz egyik szívbajt* nrinsHBony ájultan esott a uonusőd-jiirii, mire ápolónője fölsikolt, hogy; »Jaj. nom hoztam lo n ésonpokotta K |iillauatban mar onVv/ol)bamií*e,k rágtál meg az óvóhely faluit, A ház órsógnaranctmokn, ogy hivatalnok tefeeéfco felrántotta ás óvóhely ajtaját, majd eltűnt. Az óvúlielvoii ülők megdermedve, ntóztak utána. A férfiak közül költő felugrott, hogy utána menjonok, de aljg nyitották ki az ajtót, midőn a lognyoniáü hatalmai dfirojiol zúzta 1» az ablakokat, mnjd porfelhő votto ol a kilátási. Az látott1 \'8zoi\'ulmőrp>Maradjanak itt! - kiáltják azvóvóliolven illók. — Hiszen a halálba rolian-nnk! A kőt férfi lomondólag üli vissza a hojyóíe. Alig ültek le, egy párc jwrc múlva kinyílik az óvóliélv ajtaja éJr-ájidtan oslk lm a ház oraég-iwrancsnoka, kőiében az orvosságos üveggel, molyet Körosüson axorított város ujjat között. Areáti, karján lábán a szilánkoktól Őasxovog-dalvn. Ahogy bokOtOséS után magához tért, oIbő kérdése az volt, nom (ört-o esszo az orvosságuk üveg és hogy a csopjwkot a Initog uriasffzonv iiieg-knnta-o? Hálatelt szívvel csókoltak neki kezet a hii/ lakói. Az őrös lólok hőst formált a Rvoiigo nöbŐI. BgM ix\'r Az ctgyik városban történt. A Hiilyoa boinbá/.áa ÍLitegnzűnl, a gÓpok elvonultak. Korom, füst, por takanta el a napot, midőn ogy katolikus) ).ap,Elugorva a fedett árokból, ásót és csákányt vóvo magához, HZaludva nekiindult a szomszédos háznk felé. A volo volt sokroBtvéa 6a foloságe fólvo követték, - • Igon, itt valahol közöl koll lenni a bajnak, mert orrofolé volt a borsalraaa robbanás - mondotta magában. Rovorondájfl gátolta a* futásban, a sok törmelúkon, romokon többször oloaott, do érezte, hogy most nincs idő fájdalomra, a lábát, testét ért sérülésekre gondolni. Kiértő a Ixun-batól csért. Hiszon itt llorváthék árokóvóhelye volt, fiatja az óvóhely gerendáit BZOrteBsérva, Azonnal ásni kezd éaséridt, dagadt lábaival oro-jót megfosaitve, rátalált n lietomo-lett családra. Krro már a sekrestyés és foloségó is odaért, akiknek BOffit-aégóvol az asszonyt, két gyormokét és a nagyapát, ogy 00 éves orogom- HHflnluifWlftl liNluz Mimi MENETRENDJE írvóitycs 1944. JuiiIuh ö-tfll. t>« • éb« t-s á r-~ Mm autá I lomé • V<iutáUom*«ffl 400 8 00 1Q 80 14 08 14-W 19 30 20 « 22« Einibct-ttrrr Vasár- <b Ünnepnapokon az autóbusz nem közlekedik, bert sikerűi! * romok alól kimenteni. Hozzáfogtak óletrekcltéaükhöz. Négy visszatéri lélek emelto hálatelt szemoit az égre! A jó laton hftslolkü szolgáját életmentésre, rondolto! — l)eo gratias! suttogta, a kimerült hós. Kqu kovdet ti fővárosban tortént. Robbanás robbanási követett. Az óvóhely fnlai-rál hull a mész- és vakolntixir. Mái a tovegét is elvette, a bonttartézko-dóktól. Pánik tört ki és inivoszékolvo keresték a vészkijáratot. B pillanatban a háxŐraóg parancsnoka, ogy kovácsmester, megtalálva az olóké-Bsitott vizet, gvorsan végiglocsolta az óvóhelvot és ezzel incginontotto a vesztük!* robnuni ikaró embereket. A kötoleesécérzot mcntóotlotra buzdította a hós kovácsmester!. \'* Máris kénytől lehetne irui ezok-ról a hősökről, nkik a légitámadások borzalmas poraiban cm bort ár snitt életét montolték mog. Kzok a hősök a veszély pillanatában, saját életükkel nőni törődvo, a\' cselekvés pillanataiban csak egyot isnioiú\'k, á kötelességet, moly Okot hőstettekre sarkalta. Tanuljunk tőlük! A hátország is harctérré változott. Itt is hósökro van szüksége a nemzetnek! \\T0R8B0K KAROLY ÜZEN A HONVÉD V. N2H. lábortpostu s/áinról Július 20. kolclteUflzonik : Szol-g;i János tizedes. Hedi .lúzsef tizedes, LnkiZo\'táii honvéd, Nfl«v I.iijos tizedes. Hajló Porcnc, Lengyel .lé/ser. Laki Ferenc, Kútvágner .lózsel, Iforvúth Kr-nö honvédek. Scrnuihn József (irvezetö és Kör Héln hdp. őrmester, hogy jól vsCnnnay ea kérik a zului kislányokat, lic^y it»-janiik :i tábortszanmkra, •\' • I.. 283. tühoriposliíról cgv honvéd, uki a neve helyére csuk egy kérdőjelet rajzolt, üzeni július 21, keleltel \'Ismeretlen kislány Jeligéfe : A Ü.-, 8.-és lÜ.-i Üzsn a !•*. 717, Utoripoatára Krtíályl Jánosnak ilzcnci: »Hüla tslon-nek, jól vugyok, kérem Isteni, áldja meg Fegyvereiteket, hogy minél előbb győzedelmesen Segítsen hennelekel lmzu többi Dajtársniddnl együtt. Sokszor csókol felesegeti és sok csókot küldenek szüleid, testvéreid, apósod, anyósod, sógornőd és a kis Ferike." * B. (il."> táboriposta számra flzenel I.enkovils l\'ereucnck ; •A kis Ferikével együtt, hála Istennek, jól vagyok, csok már nagyon aggódom érted, mert régen\' kaptam tőled levelel. Sokszor csókol feleséged, kisfiad, apósod, anyósod és sógornőd.1 tt. 133. táboriposla számra Zalai Közlönyt megkaptam és bajtársaimmal együK köszönjük az ismeretlen kislánynak, hogy reánk gondolt. ígérem, hogy intáinha foglalóin jóságát és sokat fogok reá gondolni és mindazokra, akik nm :i messze édes hazában reánk gondolnak jó szjvvel és ignz magyar lélekkel-• - V. 828". láboriposláról Nngv Lajos tizedes üzeni július 20. kelettel szüleinek, testvéreinek, sógorának, ismerőseinek és az összes zalai kislányoknak, hogy. jól van, egészséges és kéri, sokat Írjanak. otthon Qzenl Itorvátb Ádám honvédnek a felesége Kiskanizsáról, hogy már egy hete nem kapott lóvéiét és emiatt nagyon nyugtalan. Kéri, ha csak lehet. írjon. -Mi itthon kérjük a Szüznnya segil-ségéi. hogy épségben hazatérhessetek, Sokat gondolunk r.id és számtalanszor csókolunk, szerető anyukád és gyermekeid Karcsi, Annuska és Lacik * P. $31. táboriposla számra üzenet Tamás János szakaszvezetőnek : * Ml. itthon jól vagyunk, te is vigyázz magadra és minél többet írj. fin mindet) nap irok. Mi itthon kérjük az Istent, hogy\\ mielőbb vigye győ-zelemre^feúv verői tekét. Sok üd-vftzletemer küldöm a győzedelmes viszontlátásig: Manci, Xagy- itogtön m«R|elenlk n harci ogység. (Folo R. D. V.) kanizsn, I\'etŐfi-titca,* A 181. táboripostára Sznbó Lajos nngyrécsei honvédnek üzeni Szabó Ilonka Nagyrécsé-röl : »Mi itthon jól vagyunk, egészségesek vagyunk és sokat gondolunk rád. Ne aggódj miattunk és vigyázz magadra. Od-yőzlöm bajtársaidat. Téged sokszor csókólnuk szüleid és szerető húgod. Ilonka. Sok levelet várunkN ¦ C. 515. táboripostára üzenet Kiskőrösi György örvezetőnek1 felcségélő! és szüleitől : — jól vaunak, leveleit Örömmel olvassák ,csak az a baj, hogy- ritkán, írjon, ha teheti, sűrűbben. Hazulról szorgalmnsnn Írnak, cso-mnRot július 12.-én adták fel. Sokat gondolnak rá és kérik Istent, vezérelje szerencsével utjain. Nagyon sokszor csókolják. Névnap ilyenkor szoktam Tehozzád irnf Köszöntő rímes levelet, Az emlékezés melegszinében FiirÖsztgetni a nevedet. Btts letiltanám gond-bugyromat Ha nehezen bírtam vinni: Leültem kicsi gépem elé Teneked levelet Írni. Nem panaszkodtam... Te mégis tudtad, írásomra könny mikor hullt... „Bátorság, fiam ¦ " S a leveledben Csüggedt kezemhez a kezed simult. Pedig a sorsod Neked Is osztott Marokszám gondot, tengier kint... Ilyenkor, ha jött levelem, arcod Napfényben úszott: aA fiam irt...u ¦ ¦Ilyenkor szoktam Tehozzád irnl Versben csendülő levetet... Most csak lelkemmel ölelem áltat, Jó anyám, — sírkeresztedet., S mlg Itt gubbasztok a neved napján Óvóhely mélyén. Hova a terror kergetett. Halk Miatyánkkat suttogja ajkam, Köszöntő versként, Anyám, — a drága nevedéi... Brassányl <3yula. SPORTÉLET Gelse Klskanhrsa 11:1 A gelseí leventék vendégül látták a kiskunizsai leventék. labdarugó csapatát, anifilytőril : 1 arányú vereséget szenvedték. A gelseí csapatban csupa uj játékos állt küzdelembe, hogy a kővetkező évadban Ők képviseljék Gelse leventéinek labdarugó sportját. így aztán az újoncok felkészültsége inéíf hiányos és ennek köszönhető\'a nagy gól-arányú vereség. Legközelebb visszavágó mérkőzés lesz Kiska-nizsán. Addigra valószínűleg a gelsei labdarugó leventék is bizonyára crösebb ellenfelek tesznek\' A kiskunizsai csapat kitűnő együttessel utazott Gelsérc és Kiss II. (5), Horváth IV. Ci\\ Herceg, Mihályi, Hegedűs góljaival megérdemelten győzőit. A kanizsai csapat Dévai -Jámbor, Perkó, - Mujzer, Gazdag. Viucze — Hcrezeg, Mihályi, Kiss II., Horváth IV., Hegedűs ősz-szcállitásbnn szerepelt. A csapat minden egyes tagja a várt teljesítményt nyújtotta. A barátságos mérkőzést Németh vezette. ZAUAI KÖZLÖNY 1944. «ufuaztu» l Harc az Iddéri Berlin, ftuguszlus I Német katonai körökben !1/, \'dóért folyó hareról beszélnek, amivel Berlinnek a jelenlegi NÍjjfll( helyzet jellegzetességének akarunk kellő kifejezést adni. A német hadvezetésnek ténylegesen szüksége van kél nagy feladat véghezviteléhez bizonyos időre. Először is egy hadsereg felépítéséről van szó. melynek elég nagynak és erősnek kell lennie, hogy offenzív ellentámadásban ne csak pillanatnyilag szüntesse meg a veszélvt a keleti fronton, hanem véglegesen. Másodszor a katonai, valamint a hadi gazdálkodásnak szüksége van a folyamatban lévő átszervezés befejezésére és lezárására, melytől német részről a szövetségesek pillanatnyi technikai előnyének utolérését remélik. Mindkét feladat abban a totális mozgósításban végződik, melyet ti német vezetés a Hitler Adolf ellen megkísérelt merénylet kö-vetkezmenyekátipten tett közzé és olyan cncrgíávaHudltott meg, ami Németország jelenlegi katonai helyzetének megfelel. Az uj hadseregek felépítésében az első feladat kétségen ki-vül az. hogy mint védő öv ós támadó erő komolyan (ellhessenek fel az oroszok ellen. Ez azonban még sok fontos feltételtől függ. Az első fellélel. hogy a mozgósítás függetleníti ós zavartalanul folyhassék le a front eseményeitől. A frontnak tehát a vörös hadsereggel szemben fej téliedül bizonyos keménységet kell tanúsítania az egyes szakaszokon, míg védőfala mögött elég tér és idő marad, hogy a birodalom a szükséges emberi és anyagi tartalékokat, kőztük a legmodernebb és legnn-gyobbszahásu" harci eszközöket is (ezek közé tartoznak azok a fegyverek is többek között, melyeket a németek az ellenfél nagy túlsúlyának leküzdéséhez akarnak alkalmazni1 összegyűjtse és organizálja. Egy védő-öv kifejlesztése a harcoló fronton kétségen kívül már bizonyos sikerrel van folyamatban. Az oroszoknak eddig nem sikerült villám-hadjárati tempójuk ellenére sem a * frontot, melv a keleti porosz halárt és a Baltikumot védi, áttörni és a keleti tengerpartig jutni, amivel pedig nagy\' német erőket vágnának el AbbéviHc példájára. Söl Galícia és a íő-kormánvzóságra való tekintettel is hasonló es«tfkk«l k«ll számolni belátható időn belül.Meri ezen a területen az orosz támadás aránylag rövid időtarfamu volt még osak. Bár imponáló területi nyereségekel ért el, de u közben lévő idő alatt a német hadvezetésnek ideje jutott arra, hogv a szükséges eHeiieselekvé-\'gckcl megtegye, amelyeknek éppen olyan sikerük lesz, mint \' a Baltikumnál és Kelet-Poroszországnál. Berlinben nyilvánvaló-nn tisztában vannak azzal, hogy a mozgó harcok fázisa még min? tekinthetn lezártnak. Afelől is tisztában vannak, hogy a szov> jel előretöréseinek súlypontjai! pillanatnyilag a Visztula térségében, körülbelül DehliIliiéi keresi és onnan, mint közel-céll. Varsót tekinti, ezen felül viszont még olyan terveket is táplál, melyek Nyugal-I.engyciország területének meghódítására vo-nalko/nak. Az oroszok rendéiig kezesére rendkívül nagy erők állnunk (erveik megvalósítására, melyüktől az orosz hadvezetés teljes sjjverl vár. Mindezzel a német hadvezetés teljesen tisztában van. Ez azl jelenti, hogy maga a védő-vonal\', amely közvetlenül meg fogja állítani az ellenség előrenyomulásai, sokkal inkább keresendő nyugatabbra fekvő vidékeken, nhoT-idő van arra, hogy a csapatokat elrendezzek és megadják nekik ti" szükséges ellenálló erőt Ez a területi meg-hntarozás azonban mértékadó a nnay óllcnhadsereg összegyűjtési helyének kiválasztására is, niely-lyfí végfll ín :i döntő csatát fogják megvívni, Ez azt" Jelenti, hogy a területi változások,^ incr Ivek" a további hadi történésekből fognak adódni, semmi döntő jelcntöséggelesem fognak bírni n véghjges csatára. Mindezzel párhuzamosán a Cseresznyeszüret a fronton ¦ Orosz harctér.*, június... Boron Mihálit honvéd szólalt meg először: ¦ — V.hes vagyok!. Dombóvári\' \'íirri\'Z\'tő kontrázott rá: — Let/közelebb az! mondd nieff, mikor nem vagy éhes! — Jó, jó — válaszolt Boros. •-Te is titd\'>d, hagy itt a hegyekbén nagyon megjön\' az ember étvágya és az a busz deka szalámi igazán nem fok. — Meg az a liter tej. amivel lenyomtattad! — De nem arról van szó! - -vitte tovább a viliit Boron. -- Tudjátok, mifelénk piroslik már a csc,-resznye ilyenkor, its (ásd: ki vagyok én, sz-ivesen ennék veled egy iáiból cseresznyét. - — l/a csak ez a kívánságod, se-giihetiink rajta, avatkozott a vitába lÜria tizedei. — llogy-hagy! — ütötte fel\'fc-jét Boros is, meg DamhŐnári is. — Egyszerű a dolog. Itt jobbra tőlünk van két cseresznyefa. Igaz, hogy már tui van a vonaton, de tilt az egy hegyivadász árkásznak? --¦ De a tejre nem is esne\'jó a cseresznye, — változtatott frontot Boros. \'— Savanyu a szálló... — Hát azért is eezünk abbot a cseresznyéből! — niöudja ki a határozatot Dombóvári, ¦ II agy ne! K ülönösen, ha a cseresznyefa idejön, pukkedlit csinál és elénk szórja a gyümölcsét, ahogy itt parancsoljátok .. . — akadékoskodott tovább Boros. ¦Nem ugy van az! ..... vágja rá Dombóvári. Oltásiam valahol, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez, hát Mohamed megy a hegyhez. (Honvéd haditudósító osztály) — Mohamed is biztosan jobban szerette volna, ha^a hegy ivdtd {eléje! \' — Ne. félj, félig ngy lesz, mert e( fogjuk hozni, a csefeszni/efákat! A három jó barát ezután viy. döntött, hogy még arán nz éjfél, ha törik ha szaka/l. de megszerzik a cseresznyéi. Elhatározták, hogy a tisztjeiket is 111 rgkinalják cseresznyével, ez pedig csakúgy lehetséges, ha a két fá( kivágják és hátra vontatják. Még néhány önkéntes vállalkozót, toboroztak a csevsznyesziirethez és ugn éjféltájban elindultak a \'kirándulásra\'-. Ahogy nagy óvatosan lopakodnak efZre, furcsa zaj üti meg fülüket. Megállnak ... figyelnek ... Hamarosan kiderül, hogy egy gondolaton voltak az oroszokkal, akik a terv kivitelében már egg fokkal előrébb is voltak, mert a fákat már fűrészelték is. De ez nem keserítette el- őket. S6t. Boros határozottan örült is, hogy iijy alakult a dolog. — Nem kelt legalább dolgoznunk.\' -¦ mondották. Es igaza lett! Amikor az oroszok éppen elver gejsték munkájukat<¦ az elszánt kijt lársatág rajtuk ütött. A rajtaütés fényesen sikerüli. \'Hét qrosz meghalt, négy fogságba esett. .1 foglyokat mindjárt fef\'is használták a\'iét fa hátraintelére. Egy csapásra Így kél fagyét is ütöttek. Foglyokat is ejtetlek és csaknem az egész század jálakha-lotl friss, ropogós vsereszni/éveC. .. KONCA ANTAL haditudósító német erőfeszítések \'oélja, hogy a lotáüs mozgósításhoz minden uj erőt emberben, valamint anyagban felhasználjanak. A nagy hadsereg felvonulásakor éppen ugy lösz szó a kéznél fekvő tartalékok felvonulásáról, mini a hazából felállított ujabb kötelékekről, melyeknek felszereléséi a legújabb fegyverekből állítják össze. Mindehhez bizonyos időre van természetesen szTiííséL!. de a rendes tempó nagy meggyorsulásával lehel számolni. Ha szabad követnünk dr. Göbbels bejelentéseit, ugy e-«y különösen intenzív erőfeszítésről lesz szó, melyben a rögtönzés és tervszerűség minden torlódás nélkül fogják egymást felváltani és követni. A német hadvezetés teljesen tisztában van azzal, hogy nz ellenfél ezt ugyanígy ítéli meg. Nem liiába irja n Daily Mail, hogv az uj német mozgósításnak ioorc lesz szüksége, mint amennyit számára a szövetséges hadvezetés engedélyezni fog. A nómejt hadvezetés azonban biztosan reméli, hogy sikerül kiharcolnia u szükséges időt a kellő eszközökkel és még kéznél álló területi mozgási lehetőséggel, hogy minden lehetőség szerint erejének összegyűjtésével az utolsó és döntő ülést mérhesse ellenfelérc. — Persze... Most már késő az ijedtség... Mert nem olvasta a rendeletet a ZALAI KÖZLÖNY ben!! gjBMU-J- —www ¦ I N.111«: iikiiftknr. «ők f1. olonrebiilák riíy ttiogoiparlj 1 klkiilOUsu (Foto H. U. V.) Az Angiin iiilinl riliirl elfitt liloHVlzajíAIJAk n nftmftl replHÖRépBk tegyvertilt. (Foto H. l>. V.) l\'Jll. uugilszlu* 1 /MM KÖZLÖNY H I RE K Nipttr. Augusclus I Kedd Róni kai, Vasas Pítcr, - l\'roteil.1iTs V. Pé <-t. A GOZKOKDO nyitva rtn reggul : nrAtól 0H0 fi óráig. (Hétfő, 1^4 . inteti délután és kedden, ágé*; n/fttÁk.) Tolefrm- K«« _ (Porclnkula-bucsu) Az pflóa* világon, ahol feruncron-diek vannak, most tartják a híres l\'oifiuiikuln-lniCBui, ma délután 2 órától holnap, szerdán rsto toinp-lomiáráeig- Mindönki, aki a hzoiiI-^¦gokhoz Járul és ologot tosz az űlóirl\' követelményeknek, annyi teljes bttcsűt nyor, ahányszor a foren-ciok templomát \'tátogatja. Szerdán délelőtt Q megszokott üutiepreudi istentiazfolotok lesznek a ferenciok nagykanizsai plébánia-templomában — (A városházáról) Vitéz dr. Simon fay Lajos, Nagykanizsa |wlgármostoro ma, kinlden i\'ste érkezik inon tölibnajKW btuln-l«\'Sti útjáról ók holnap átveszi hivatala voüotósót. — (Szabadságrólszabadságra) Dr. Haám Brno kir. törvényszéki elnök, Horváth látván és dr. Knausz László törvényszéki l^niicsolnökök, dr. lengyel Károly kii. ÜKyéazségi elnök szabadságuktól h.-vonultiíWés átvettél; hivataluk vezetését. Dr. Ahuássy Gyula törvényszéki olnök-liolyfittOH, dr. Itévffy\' Andor, dr« Ilámory Zoltán, dl*. Gáspár Zollári kir. törvényszéki bírák és di\\ Takats József kir. ügyész tegnap megkezdték szabadságukat. — (Dr. vitéz Muraközy Károlyt,) az ¦KIhö .Magvar Általános Biztosító Társaság vezéri^aü^ittóhelycttotál július hó 1-i hatállyal, egyhangú határozattal vezérigazgatóvá novozto ki a Társaság igazgatósaira. A ki-nevezéslton a kivüláliók a szakma megbecsülését, a tisztviselők és alkalmazottak pedig a Társaság alapítása óta majd egy évszázadon keresztül követőit azon hagyomány érvényesülését látják, hogy a rozér-igazgató mindenkor köziílük körül ki. Dr. vitéz Muraközy Károly régi liajdumogyoi magyar csafádlioj származik. Atyja dr." Muraközy Károly uuuapoht]\' RoresKedoIini akadémiai tanár, niüogyotomi magántanár volt. lludaiKWton,\' 1888 február- 12-én született. Az lilsó Magyar szolgálatába 1008 július 1-én\'lépett, llá-Itorus szolgálatot toljesitott lö14 augusztus hó 1-tól 1018 nuvoiíiber 15-ig. Khból frontszolgálat 40 hónap volt. Kitüntetései:, ezüst 0b bronz Signiim baudis Tiiirdnkkal, 1. és 11. oszt. vitézségi érem, Károly talpat koroszt, II. oszl. némot vaskereszt. A háború után a budapesti fóugynökségnél. később a Központi osztályban " toljoaitott szolgálatot. 1027-tól 1035-ig a Budaiiosti fé-üüynökflég vozotójo ,majd a üaloset-hiztositási fóitgynökaég helyettes fó-nSke, 1038-ban annak wzetójo. Osztályigazgató lett 1030-lwn, majd ltodig igazgatói raiiirot kapott. 1944 április 21-1 hatállyal vezér igazgatóhelyettessé noveztblott ki. tarédy Béla részletes utasítást adott az összes ¦¦P pártszervezeteknél: a nemzet egységes harci erejének biztosítása érdekében Vitéz Jaross belügyminiszter minden eszközzel Vitéz imrédy Béla utasítást állott az onszes pártszervezet-kunk, amelyben •hangsúlyozza, hogy ma okvetlen követelmény maga a nemzet és azért mindent harcba kell vetnünk inazsátíos ügyünk iry ózol inéért. A veszedelmekkel fért iusan szénit*) kell állanuuk. \'fogyunk félre minden ugyani, társadalmi párt é» politikai különbséget és őrizzük meg a magyar i>,vs:(>:jt. I h t v. minden pártpolitikai szempontot, a magyar íiadsereg és a köznaziWi^i munka íotvamatossájíáimk hiztositusa legyen a feladatunk. A páitszervezutoknok ilyen úrtoleinbeii részletes utasítást : „Aki rendet akar bontani, azt al fogom némítani" adott. Vitéz Joross Andor bolÜRvmmisz-ter a párlvozolói intézkedést min-denlH-n liolyoaÜ, inort a jelenlegi helyzetünkben egyotlon foJudaUink van, mondja — biztosítani a magyar nemzet ütóké|>os ogym\'g\'-\'t. Minden rendplkezéscmro álló csz-KÖZZol a honvédség érdekoit szoigá-lom é.-i* aki rendet kivún l>ontani, azt a roi idei kezesem re álló eszközökkel el fogom némítani. Kunder Antivl minísztor szintén llOlyeslŐlog járult hozzá a pártvozoló intézkodúuoihoz. Balesetek napja a nagykanízsa-kőrnyéki falvakban A tehén szarvával felhasította egy leány haséi — Leesett a tavirópoznaról a vonalfelvlgyazó — A sertés megrágta a gyermek kezét Csupán egy nap, A szeren-esétlenségek napjának is lehetne nevezni. A nagykanizsai mentők esemény naplója mutatja ezen a napon, hogy milyen munkát végeznek derék mentőink. Márton János lü éves postai vonaliéi vigyázó, a gyékenyesi vonalon vizsgálta a taviróosz-lopokat. Az egyik oszlopon Marion lába megcsúszott és olyan szerencsétlenül eseti hj, hogy mindkét lábát eltörte. A nagykanizsai mentők beszállítottak a nagykanizsai közkor-házba. * Tálos Margit kisréesei 2leves leány a mezőn a tehenekre vigyázott. Az egyik tehén sokat szenvedeti a legyektől és hesse-gelle el azokal. A leány közvetlen a tehén mellel! állott, a túlién eközben ís hátrakapta a lejét és szarvával a leány hasal lelhasitóUa. Tálos Margit eszméletlenül terült el. Telet onértc-silésre megjelenlek a jneiilök és az első segély után súlyos állapotban beszállitollák u nagykanizsai kórháziéi. • iiazsó István egy éves hagola-sánei fiúcska uz udvaron játszadozott, majd odutipegelt a sertéséi hoz és bedugta a kezecskéjét. A serlés an nyira össze-harapEu a gyermek kezel, hogy be kellelt szállítani a kórházba. * Hinkó l\'éler 15 éves.zalu-szcntjaknbi gazdasági cseled ha-lahnasau felpúpozott széná\\sze-kéren Ölt. Kgyik zökkenőnél liínkó leesett a szekérről \' és olyan súlyos sérülésekel szenvedeti, hogy be kellett hozní a nagykanizsai kórházba. * Edfsán József (> éves muravidi fiúcska felmászott a liázuk-nfl-varán lévő fára, hogy gyümölcsöt szedjen, az ág letört iilfl/ta és a kisgyerek lábát ¦^JrvtTeltc-i\'ült a földön. Beszállították a nagykanizsai kórházbu. Légiriadókor azoaaal OvObelyre íoűDlj! fllkalmazottaim szabadságának lejárta után Fő-ut 14. sz. a. üzletem Ü július hó 31.-én megnyílt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. TARJÁH-PÁLCSiCS. Unger-Ulímann Elek vaskereskedésében sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szag- / ataiTányok beráitbatós te ÉjepÉlelL íluttv.i-r u.>aak, gépuij, osaaégyfém és qoI»«» oss^say Igénylését aUmíéxmm._ Hirdessen o Zalai Kazianybea - (Első mise) Abgusztus 2-án, holnap, dékjlótt D Órakór mutatja beoUó szontmi-rsójót a nagykanizsai foroneos-tomp-lomhun Sólyom Nándor, nagykanizsai származású kapucinus rendi áldozár. Rézvezető 1\'. üulyás Coliért plébános .ünuopí cgjházazónok U\'isü IterUilan nagyváradi kapueínue házfőnök. - (Esküvő) Kürmiya István nagykanizsai fel-sőkereskédiilini iskijlai\'tanár, mogb. Igazgató nugusztua 5-ón délolőtt fél 1Í órakor vezeti oltárhoz Ángyán Katalint a nagykanizsai foroiicos plébánia-templomban. - Eljegyzés) \'ÍJedő Forone oljogyozto Bakonyi Máriát. (Minden külön értesítés ho-lyott.) V (:) - (OTl-hlrek) { A nagykanizsai ÜTI körülölnél elótéptolésok történtok július 1-től. Dr. Hzeléiíyi Istvánt titkárrá a Vlt*-fízeléai osztályba, dr. Komonüö Bélát fogalmazóvá a IX. f. osztályba, Vmúü Jeuó fóoltonórt a IX. f. oaz-lályba, Zavodriik Oizollát és Vajda Károlyt segédollonórró a XI. f. osztályba, Bogdán:, Blanka hvámtisztet a XI. f. osztályba/ P. Magyar Gizellát 1. oszt. altisztté nevezték ki, —. Dr. Halász János titkáj-íóörvoMt a kolozsvári körülöli pénztárhoz \\m-lyézték át és liolyélw dr. Kappa lilék bászló s. titkiirl fóoivoskéni a nagykanizsai korliloti pénztárhoz lieMéűzték. - (Első pérrííek). Augusztps 8-án, csütörtök osto 7 úrakoi* Hzuntóm a foronclok nagy-kuiiizsai tempiotnában kitott OlUtri-szentsúg előtt, ogylwn gyónási alkalom az olsó pétiwkro. - (Uj jegyző) A Mügyminiszlor Bzontirinui László murukirályi körjogyzót a ki-tenyoi községi jegytói álléöra áthelyezte. - (Pályázat) Az igazságügyin intéz tor rcndele-téból pályázatot hirdetnek az alsó-londvai jarúsbirÓHúg olnöki állására. A pályázat határidője augusztus 7. - (Gyermek a malomkereken) Pap Antal Ö éves gyonosdiáai fiu az Osvald-ni alom lián a londitókorók mellolt üldögélt. Közbon a széket át akarta adni ogyik pajtásának, az közbon véletlenül moglökto ós Bap Antal ráesett a londitókorükro, u mely elkapta éa sulyosan mogsdbo-sitetlü. Klotvoszélyos állaix>lban vitték l>e u koszlliotyí kórházba. - (Eltörött a gerince) Köcski István 68 cvos fonyódi lakos az aratás és hordás munkálatai közben leesott a szokórrÓI éa ©ItórÖU a hátgorineo, LlotvoszéI>-ob állaiwt-fian korütt a koaztholyi kórházba. 2GBIZHATO "Xahú. KxnJUmu\' —: "?"jl.1 atma bcémww 19-U augusztus l Egyezségre láptok az olasz azoolallsták és kammunlaták Itömnliól jelentik, hogy a szociáldemokraták és u koniimtunis-lik messzemenő egyezséget kö- lnitek és elhnlnroztók. hogy :i jövőben eityötl léptek fel iniii-ileu polillknl iikriébini. i IJabban csoportosan érkeznek a szirnyasbombík Angliába sznrnvnsbumbn délben ogy zsn-tolt íietihiao közepébe hullott. A piaelér a robbanás lilén borzalmas képel nyújtóit. A közeli üzletház is összedűli és a íiiel-lelle lévő vendéglő, mely tele volt obédclSkkcl. Mngfl a plnc- Az XTI a brit hírszolgálat j. leöléséi közli, mely szerint ¦ a szurnvitsbooibak mára virru-döra is megjelentek London és DéJ-AngUo feleli és ujabb károkat és veszteségeket okozlak. A londoni lapok leírják, hogy egy DHSIVÜLffifl VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklanuclók, hibajelentések, íokszeiü felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt B-lél délután IS éráig. Csengery-ut 51, telefon 294. tíüM Autóbusz-menetrend láíiSI Ei.í...... IM4. ivllu. II ISI .li.M.onl.i, Vasárnsp és ünnepnap az összes loi.......« szünetel. NuuykBnlvBM I »»l»tiy«. ÄUdluHilv , Mm ..-.„ NaRykanlisa Pu-NiByk.njm Koiona Ulli, l.elcnye Aliólemlva Koroas-siiljá 1. 1. t. c 620 6.J5 72« 835 d 1 12.1X1 12.10 13.00 1 14.49 151X1 15.54 17.00 ll ___ .18.25 18.40 19.30 --- Atsolcdílva Kniona-aialló Lendvavásárliely Belatlnc MurasEombal Korona 11. Muraszombat pu 1. t. 1. é i. 8.49 940 10.00 8.50 9.25 icúo 17.10 1805 18.25 18.35 17.10 18.07 1855 19.06 Ii e I (1 c,- Muiasionibat pu. 1 —,— 7.25 —,— \' UurlIlOmtlt Kífí.i H 1 7.00 7.17 14.20 !4 30 Utlallnc 1. —.— 7.47 —.— 14 52 Lendvaváairhely 1 7 49 —.— 15.12 — AltlMi. Kw«it ii. ,!. 8.40 8.40 15 45 15.45 IMImI*. Ksioni U. 1. 850 15.55 Lelenye 1, 5.00 1000 13.15 17.05 Kdiom «i. é. 5.50 10.5(1 1405 17.55 Nagykanizsa pu. t. 6.00 11.00 ,14.15 18.05 M«ol*ay*4\'**i|t ¦ c — Ciak hóifón, sicdan, szombaton körlekedik d — Cuk héllőn és catltöitOícOn köilekedlk. f mm c-.nii ./.¦!,Lm. jenieken közlekedik. g — Niaykanlíja -Alsrilendva közölt csak kedden, szerdán, pénteken, szom-bitoti, AltólcntWa—MiiiaHOmbíl köiltt hétlön, sierdin és pénteken, h — Kedden, caüloitökftn és szombaton. tér roinbnbuúzzu\' váll. A me$fi gyeid n szrtrnyíisbombót angol repülőgépnek nézte és ezért nini jelezle. A Daily Herald szerint !1/ utrón tartózkodó emberekről ti robbanás ereje lelépte u ruhát\' és sokan égési sebekel szenvedlek. A Daily Mail szerint a szárnyasbombiik ujabban M-15 darabból éllé csoportokban egyidejűleg jelennek meg Dél Angiin lölöti. teliét összpontosított támadásról van szó. A Daily Express is ujabban a szárvas-bombák egész sorozatáról szól, melyek egyszerre vonulunk be. Dél-Anglia fölé. 40.000 magyar munkás szociális ós kulturális adatgyűjtése) van folyamatban ¦ magyar munkát é Utánuk ujjáize-rve-záse oáljából [iiiilapest, augusztus 1 Szász Lajos íp.it th>vi miniszter a m. klr. munkatudományi intézet Illésén beszédet mondóit, melyben azt fejtegette, hogy az intézet megépítésénél két szempont vezette. Az egyik az, hogy a nagyjelentflségtl szociális reformoknak nem onzó érdekharcokkal, hanem a nemzet távol bbra tekintő" érdekelnek szolgálatában kell megvalósulniuk, a másik, hogy a kormány átfogó Intézkedésekkel valóban tervszerű szociálpolitikát folytasson, A sznciál-politikai adatgyűjtés tervszert! művelése Magyarországon eddig elmaradt állapotban volt. A ni. kir. munkatudományi intézet egyik nagyobb, ténykedése, hogy 40.000 gyári munkás vagyeai ?3 kulturális sHIkséglcteil deríti fel és igyekszik .1 munkásság minden szociális és életkérdését megoldani. Ha ennek a társadalmi rétegnek életét és kulturális szükségletét a gyakorlattal és elmélettel Összhangzó érvek alapján feldolgozták, biztosítva lesz a magyar namkás életének újjászervezésének alapelvei. Minden háztartásban akad felesleges holmi, amit jó lenne eladni, Yf« vtlna kinek/ — Blztes vevőt házhoz szállít egy párfilléres apróhirdetés a Zalai Közlönyben. APRÓHIRDETÉSEK í ALLAS BlfatAlliat M.-u. 2. Kapoll, Unni,, 10 Be.Jtr4a.af keres 7 áiatel d u, 2 dili* poslaldnökne, Horthy M. „I 10. 34U | ADAS-VÉTEL | Baraotiat, hull.limit minden menj-nylslgben, Ii-ű.i isea nhl, niplirnn vesi — CirRttdlJ oylmOlcsleMolgntS, Me.OR.id.-»J«I Kniiaklliak leiepén, virul 8. r» \' Ion : .15 2404 ügy ,,.„,,,m!».iá,-Ai.u eladó, |ú.aj-ban levfi. ESIvös-léi 14. ss. me«leklii|. hel». 2140 ¦•¦tieall koplitá ii | lildriel, 21-ei, 22ei htnienslkek, hulbsilllk eladtk. Motoikeieíot felvesaek. — Blllil, N.8V-lécie. 2435 Biborhera-, tavaazlbükköny-, lucarna-, tarlórépa-, kömény- éa virág- magvak "•I kophatok Tóthnál, KIráfy-utca. Könyvnyomda, könyvkötészet, vonaiozú intézet, üzleti könyvek ós dobozok gyára a „Zalai KözlOny" politikai napilap szerkesztősége é^s kiadóhivatala KésxüQnk : mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyamtalványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyei, lalragaszo-krii, korleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiáiiiiásu nyomtatvanyokati TELEFON: 78. Gyártunk s üzleti könyvekéi, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyvekéi, bevásárlási könyvekéi, rajzfiizetekel és lombokéi, mlntá-zacskókal, zsákcédnlákal, naplárlömbökel, fali-riaplárak.il, dobozokat slb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. BSeilkek nyulak áladat! Ro.ionyl-utci 3/a. 2305 l\'üi\' tzupei haainlll rááll* IS állapéiban elads. Cím Diik-tér 3. Porubuky Imlll.illilal. 2411 l*lraa váaaoa. nélkabátokta kap-11,11 l\',i,l,i„yl,ifi,i.ll1 klilly-u. 4t 239« Qyap|u Hill ruhe eladd. Clm > kiadóban. 2449 I KÜLÖNFÉLÉK í FalaSt«HtplomtA1 u Szomolanyiig ¦ .»••¦«*.. egy pbof) tíiviil nfitkabil, pinteken, 28 la ette tél Ki ét 10 éra kfl/ou. Kérem a bKitlletes megtalálót jutalom ellenében n i«nd6rségeii ad{n le. Elwaualt egy sztttke bór eseinyistűk. Kélem a tnegtaUlot adja le a kiadóhivatalban. 2455 Mludennapl levelűéiből t^saMgyUitüU Ifimaobélyafiat bélyeKgytlJtéil célokil aaaaawauali. Baxbartts, Zatal KOxlony ueikeutóségc, naponta délután (i --/ &¦ k&iött. Ej a hirdetés mindi y érvény". miiiilciiKi a hulyl kereskedőknél I éa Iparosoknál H/.ere/./e be! 1 " * .1 ¦r.tnM KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAr RkiadlM -: t m:.\'.- .i: i . FclelŐa kiadó: ZaJsl KArolf Nyomidotl • „KSigaidatásI R. T. Hiiui**"\'"\' ¦ ¦ . • • i\'! ua;, N«f)yhanli«in MjrondAért tfJal: \'aw 335991 540654 Föladó: Cio: Il.udloiio\'ul : Tábori polla: 84. évi, 173. s«. Nagykanizsa, 1944. augusztus 2. szerda Ára 20 fillér. ZALAI KÖZLÖNY k/itkcsztőség 6h kladóiiivnial : Kö-ut 5. m/ám. ÜzorktwztőaéRl ós kiadóhivatalt telelőn 7s. ta. Meiijttloolk minden hótközaap délutau. POLITIKAI NAPILAP Pélelos szerkesztő : Barbarita Lajos Elötlzetéai ára: egy hónapra 5 peace 20 tillér, negyedévre 1B.penjő. mg a Beszkldek iába elült szétverték magyar és német csaptot i nagy bolsevista rohamot A finn államelnök lemondása ós Mannerheim tábornagy elnöksége gyarapítani, fogja a finn erőket A törökországi döntőt* áll ma a nemzetközi érdeklődés homlokterében Mint Ankarából jelentik, Popon, Németország nagyknvelo tekintettől n Jorgalomban rovó hírckro, molyek szerint Törnkorszáu meg akarja h^a-kiinni a diplomáciai és gazdasági kapcsolatait Németországgal, felkereste Síaradaaoglu mhiísatorolnokót. A némot nagykövet nugvon komoly formában föltárta a tőrök miniszterelnök előtt, hogy ez > n.r angol nyomásra tervezett s:nkitás most már véglegcsen megfosztja Törökországot cselekvési szabadságától h •melyet eddig mint büszke nemzőt oly eredményesen őrzőit. Az angolok lépése kétMgtolonül ki akarja kényszeríteni Török- ország fuidbalépését. A Wilhelmstrasse szóvivője nyomatékosan hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy a diplomáciai kapcsolatok mogszakitásaM^gy olyan nagyhatalommal szemben, mint Németországa a logkomolynbb megterhelést jelentené Törökország hswiii-poutjáhóL Törökország "ilyen határozottan a háború elmúlt öt és fél \'óvo alatt sohasem korült ilyon közöl a most míid fiaoorulioz." Fokozza a reozcHiolniot Törökország szTunára, hogv amonnyibon mogszakitnná kapcsolatait, ugv nem ura többé saját elhatározásainak, hunom csak a nagyhatalmak politikájának játékszere lonno. A német lapok szintén részletesen foglalkoznak a tőrök holyzottcl. A Deutsche Allgomoino Zeitung szerint a török nemzetgyűlés képviselői rettentő komoly döntés előtt állnak. Szemben tnlálják magukat azzal a brutális követeléssel, hogy országukat minden biztosíték, vagy sBfímlossáff nélkül kényre kedrw kisznl<ját-lassák a ssövet-xégrm>k önkényének. Kétségtelen, az utóbbi időben olbn-séges részről gátlás nélkül mindent megkíséreltek, hogy hatással logyo-nek a török népre, melyben ina is élénken él a német barátság. Hamis képet sugalmazták a némot hadi hely zotrő! és a leirkőzetohhi napok megmutatják, hogy a török nép outfedí-o magát eltérittotni attól az úttól, melyet eilditr kövotót. London és Washington Törökország osotében a bolsevizmus szálláscsinálója. % Tórökorszátr elleni nyomás éppen a mai hadi helyzetre való utalással történik. Feltehető, hogy az is bo-folvásolja dőntétíélH\'ii á török kor-mánt/t, hogu a keleti arcvonaton milyen a helyzet. A keleti arcvonal helyzete semmi esetre, sem végleges és a tégs6 döntés egészen más képet mutat majd és gyökeres változásokon mehet át. Lemondott a finn államelnök Utóda Mannerhelm tábornok Helsinkiből jelenlik: Ityti finn köztársasági.elnök knrhiányához intézett lövőiében közölte, hogv a katonai és |>olgári ignziratás végrehajtó hatalmának egy kóaben otryoaitéW érdekélten és egészséiri áftapotára is lekitdeltol lemond az elnökségről, binkomies miniszterelnök a finn országgyűlésen elmondott 1«\'-szédél>en közölte, hogy az elnöki méltóságai Maiuierheini Gusztáv tártnak adják át. aki nz orsxággyil-kí kivánsáüára hajlandó hazáia rendelkezésére Iwcsátaui magát. Mnko-juios iniivisztorolnök kljdlontétlo: a kormány arra a határozatra jutott, bogv tuhljdonképi»oni választásra nincs in szükség, ha Muniiorhoim tábornok nz elnöki tisztséget elfe-rill\'ta. Kunok meirfeleló\'il törvéuv l;n:islatof nvujtettAk In- az elnöki tmlsémtok Mannerbeiin tábornok szoinélvéiv való átruházásával kap\' esolfttban. A kormány a törvényjavaslat sürgős letárgyalását kövo irténto után elfoglalja ki- töltő, molvnek államelnök nyomban rátalát. Mivel .Manuerlteím lát>ornokra, mint a véderő főparancsnokára súlyos feladat nehezedik, az országgyűlés olyan könnyítést kívánt fonni, hogy az alkotmánytól oltérólög legyen bizonyos állunteluöki feladatokat a niimaatoivlnAkre átruházni. Linkomios miniszterelnök köszönetét fejezi.\' ki a lemondott köztársasági elnöknek a fimi/rícp és nz ország érdekébon kifejíetl munkás-ságaért. Mnnnerhenn tábornokot nehéz Föladatának loljoáitéaébon a finn nép rendit hetetlen bizalma fonja támogatni. A helyzet tisztázódását jelenti a finn elnök-válság szorít. Finnországban tudják, hogy az elnök válságul minden zökkenő nélkül kell megolda-niok, Már a legutolsó ehlökvá-hiszlásnál is az volt a löhbség véleménye, hogy ugy, mint Eu- Helsinki, augusztus 2 MTI..: A szerda reggeli finn ¦apuk az időszerűvé váll elnök-kérdéssel foglalkoznak, unii it bábom komoly idejében minden külföldi eseményt háttérbe rópu löhb államában, a katonai és a politikai hatalmat egy kéz- be kell összpontosítani. Az Uosi Suomi eikkébeil azt írja, hogy Mannerhcim táhornngy szerei) -csésen fogja egy kézben egyesíteni a két hutalmaT. Scmlmii okunk sínes orra, állapítja meg a lap, hogy ebből a választásból külföldön gyengeségünkre következtessenek, ellenkezőleg az elnökválasztás csak tisztázza a helyzetet. Erös tartalékokat vonultatnak fel a németek a Kárpátok északi lejtőin Az Europen Press jelenti, hogy a Heszkídek északt lejtői ellen megindított szovjet támadásokat a magyar és német esapatok igen \' eredményesen visszavételiek. Még a hegy lába elölt sikerüli n szovjet csapató-kai szélverni. Knnek a szakasz- nak "a harcain kivül Przcmysl és Jaroslau elleti irányultak a szovjet erők ujabb támadásai. A német esapatok célja a jelenlegi helyzetben az\' időnyerés, hogy nz uj és erős tartalék csapatok felvonulhassanak. A Tiszától keletre volt az éjjel zavarórepülés. A Mai,yar Távirati Iroda jelenti: Te {/nap az esti óráklAm eyucS ellenséges (/épek a Tiszától keletre, délről észak felé repülték át az ország légiierét. Valószínűleg ugyanezek gépek a kora hajnali órákban a berepüléssel azonos útvonalon visszareuűltek. A berepülés za váró jellegű volt. Hombúzások-tót és károkról jelentés nem érkeze*\'.- \' A török kérdés a japán minlsztertanaos előtt Az állásfoglalás részleteit nem hoztak- nyilvánosságra Tokióból jelenlik, hogy a japán kormány minisztertanácsot Inrtbtf, melyen Sigcinicu külügyminiszter beszámolt « Törökországgal kapcsolatos kérdésekről. A^japán kormány elo-klntotbcnálra$r foglalt, melynek részleteit iné\'; nem közölték a nyilvánossággal, A japán külügyminiszter Ul- takozoÜ kénviselője utján az Kgyesült Államoknál u jogszerűtlen bánásmód miatt, melyet iulius 6-án azzal követlek el, hogy Japán vnlikáni követének helyiségebe benyomulta^ és a diplomatákat megillető;- ni,eg-egyezésekkol ellentétben jártak cíT Harada vatikáni japán követ táviratot küldőit a Valikánhoz, ahol július 9. óta tartózkodik. A San mentén fontos terepszakaszokat veszítettek el a bolsevisták * Varaótól délnyugatra helytálltak a nemet alakulatok A keleti hadszíntér helyzetéről jelentik Berlinből : A bolsevisták « Kárpátok előterében /w-gyobb páncélos és gépesi-leié erökk-t mély előrefó-résbe kezdtek a Tatár-hágó i-ltcn. A hágótól egy néniéi harci csoport Iallindasi intézeti Dolina ellen és erős szovjel kötelékeket vágott el hátsó összeköttetéseiktől: Samborlól nyugatra nőinél páncélos kötelékek szétverlek egy erös bolsevista kötelékei Ős megszüntették azt a veszélyt, hogy a csapatok bálába kerülhessenek, A San mentén sike- rült végrehajtani , több vállalkozási és a bolsevisl&.lór fontos terepszakaszokat foglallak lak cl. Elpusztítottak 23 páncélost, !)-r! pedig zsákmányoltak. A néniéi védelmi crök Varsótói délnyugatra sikeresen állották meg iie-lyükef mind a védekezésben, mint a támudúsbin. 13 páncélost niegseiuftnisili\'tlek. Az elözö napokban létesített hét hídfőt megíiszlitották a\'bolsevistáktól. Töbh mini 3000 foglyol ejtettek és tekintélyes zsákmány jutott német kézre. ZAL-AI KOZUÖNT l\'JU. augusztus Zaia főispánja felkereste a bombatámadás sújtotta terűletet A keletkezet* tüzeket gyorsan eloltották Tbho-cúíi nyolc halottja van ¦ légthavonnk ¦Jtíentette a Zalai Közlöny, hogy ú vasárnapi ellenséges bomtowtámudás alkalmival mini uz a hivatalos jelentésben is olvasható volt Dunántúl déli vidékein is volt bombázás. A tegnap közöli részleteken kívül zalaegerszegi lapludósitás ínég a következőket közli. A megtámadott ipartelep teleli kél hullámban szórták le bothbáikat az ellenséges terrorbombázók. Szinte • szönyegsze-rüen közel leiezer bombát doblak 1c, szokásuk szcrinl válogatás nélkül, ugy hogy eziiftnl is egyszerű munkásemberek családi hajlékai dőllek össze és rongálódtak meg. A falu határában id. Szeli József hatod magával a kukoricásban keresett menedékét, de. a légikalózoknak a kukoricaföld is hadicél volt és a család nihidrn Ingja súlyosan megsebesüli, kö/ülük kél gyermek meg is hall .fVzaiueger-szegi kórházban. \'Kivonullak a nagykanizsai, zalaegerszegi, szombathelyi menlök és tűznliók A lüzek\'et gyorsan elollollák. a sebesültekéi kórházba vitték, !1 bombák állal felvágod földtömegek alól a munkásokat kiszabadilnl-ták. v\\ megyei utal is honiba érte, ugy hogy a forgalom rö-^ vid ideig irtegakadt. 01 nagy-mérelü bomba szántotta fel az utleslel. A vasútvonal mentén is estek bombák, de a vasúiban\' kárt nem tettek, csak a távíró és a telefon drólhuzalai szar kadlak meg helyenként. Hamarosan a támadás 11 Ián megjeleni a helyszínen vitéz gröl Teleki Béla. röíspán és dr. vitéz Hunyadi László alíspán-helyelles-föjegyzö. Inlézkedtek a sürgős teendők felöl, a segélyezés iránijából arra szükség voll. ellenőrizlek a helyreállító inuitkátaiokal. Gondoskodás toriéul azonnal a hajléktalanokról is. aki kel ruhaneművel, ételemmel is ellátlak. Német röptttp\'pi$ágohat szórtak az anitoisuisz repfíták Zalában (Muraközi tutlósiMnkMl) Az j hogy a német halár vidéken sem •\' • "öplap- augolszászok föld rajziad ásít, mint köztudomású, igen gyenge lábakon áll. BebizomHullák ezt legutóbbi [lerepülésük alkalmával is, amikor Muraközben nagymennyiségű németnyelvű röplap-újságot dobáltuk le. Az angolszászok prapaganda-uj-ságjánuk osztrák kiadása- volt ez és i\'ölcg a Hitler elleni merénylettel foglalkozott. Minthogy azonban u nép egy szót sem éried a hazugságokhói sem Muraközben sem a szomszédos horvátországi vidéken, s mini- éinek osztrákok Hl, újság lökélelesen betöltötté lii vatásál . tűzgyújtó lelt belőle. Mindössze nem a lelkekben gyujlo\'t lángol, mint ahogyan az angolszászok remélték, hanem egyszerűen csak n kályhában. Yucsorn-melegilönck éppen jó volt. * I loblak le özönével nuigy a » nyelvű röpiratokat is a zalui átrepülés utvonalán, de ezek sorsa is ugyanaz lelt, mint a lobbié. Már a második gyermeket ütötte agyon a villanyáram ugyanannak a madárfészeknek közelében A sümegi fészekrablás miatt sötétbe borult Zalaegerszeg A sünieg-ukki állami útszakasz esnbrendeki elágazása közelében, köze) a villanyáram távvezetékéhez, van egy fu és azon inad urak fészkelnek. Pár évvel ezelőtt egy gyermek fclniá-szult erre a fára, hozzáért a villanyvezetékhez és uz áram balálra sújtotta. Mosl ugyanez az esel mégis mól lődött. \' Tótz Jenő sümegi ulör 10 éves fhi a villanyoszlopra mászott fel, igy akarta a fészket megközeliteni. Eközben kezével hozzáért a villany vezetékhez. Az áram ugy összeégelle a gyermek kezét és lábát, hogy eszméiellenül esett le a magas oszlopról. Összetörj tagokkal találtak rá arra járó katonák. Bevitték a sümegi kórházba, de scgilcni már nem leheléit rajta, néhány óra múlva meghall. A halálos szerencsétlenség kö-velkezlébén zavar állt be Zalaegerszegen a villanyvilágításban, minthogy.a megyeszékhelyre a szóban forgó távvezeték szállítja az áramot. flikalmazottaim szabadságának lejárta után Fő-ut 14. a*, a. üzletem Július hó 31-én megnyílt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. TARJAlUPÁLCSICS. Me az éjszakai betörő a vármegyei aljegyző dobányos dobozát Furcsa botorén tőrtént tegnap éjféltájban Zalaegerszegen dr. Lukács László vánnegyoi nhogyzó lakásán. A betörő egy duhunvőa dobozért kuekázlatta u rögtön ItélÓ bíróság oló áll i tanát. ftj félkor ü háztartási alkalmazott; azzal verte Tel !1 családot, hogy betörő jár a házban. Az aljegyző fegyvert fogott én ál;\\ujvari «zobáb;i lé|>ett, annak ahlakán azonban éppen abban a pillanatban »távozotl« a hivatlan éjszakai látogató. A lakájban hirtelen tartolt szemle a/l mutatta, hogy nem hiányzik semmi, u botorét elébb zavarták\' inog, sem- mint szándékai végrehajthatta volna. Hajnaltájt egy tűzoltó zörgette fel az aljegyzőétől. Egy dobozt hozott, amiben dr. bukóért László nevére szóló iratok voltak. A fadobozt a rondétHÓg épülete közelében a járdán találták. Klóazör senki sem mert hozzányúlni. Azt hitték, va, lami ellenséges »lógi ajándók«, féltek, hogy folrobbonik. Utóbb egy tűzoltó felnyitotta a dobozt éa jgy korüli az vissza hajnalban Luka-v sókhoz. Persze a dohány nem üt a botörű nem Irngyta a dobozban. Most keresik a botorét. Egy cigányleány megfojtotta gyermeket és a holttestet a fala bataraban elrejtette Június első napjaiban löríénl.. hogy Orsós Katalin 21 éves zaiaszentgróli cigány leány egy egészséges gyermeket hozott a Viliágra. Nem sokkal u szülés ntáu addig tartottá beszorítva a csecsemő orral és száját, inig az újszülött apróság uíegfrjlladt. ,\\kkor kivitte a holttestet u^kÖz* ség határúba és elrejtette. A kis hullát azonban hamarosan meglalála egy arra járó, zala-béri asszony és a gyermekgyilkosság kiderüli. A boncolás meg-, állapította, hogy a gyermek élve" jölt. a világra és Halálát erőszakos beavatkozás okozta. Orsós Katalin osendörkézre kerüli és mindent beismert. Az ügyben most voll 11 törvényszéki tárgyalás. . A leikellen cigányleány I hónapi fogházat kapott jogerő- Egy pesti szabó ós egy kolozsvári magántisztviselő sorozatos betöréseket követtek el a Balatonparton Az utóbbi időben a balalon-menli községekben, nevezetesen Fonyódon, iialatonboglaron és llalnlonlellén ismeretlen tettesek sorozatos betöréseket "Ös lopásokat köveitek el. Ezév június elején a halalonlellci csendőrségen jelentkezel! Pál József földműves és lelje leütési teli, hogy amíg hazulról távol voll, ismeretlen egyén behuloll lakásába, ahonnét ruhuuemüeket lopottéi, A balatoniéi lei esehdőr&rs a feljelentés uláu meglnditoUa a nyomozási hogy a vakmerő betöröl elfogja. A nyomozás csakhamar sikerrel járl, amennyiben sikerűit elfogni bognár Miklós szabósegéd budapesti és Balog Lajos magántisztviselő kolozsvári lakosokat, akik a csendőrségi kihallgatásuk alkalmává/ beismerték, hogy ők kö- veitek el a betöréseket, igy legutóbb Pál József lakásán is. A lezárt lakásba bognár álkulcs* csal hatolt be és az ott talált ruhaneműt egy térti karórával együtt összecsomagolta és a ház elölt lesben álló Baloggal együtt elvitlék. A lopott rúnákat később értékesítették, A beismerő vallomás után a balalonlelleí csendőrség őrizetbe vette a két betörőt, majd bekisérte. őket a törvényszéki fogházba. Az ügyészség -vádat emelt Bognár ós Balog ellen. A két betörő a tárgyalás folyamán beismerő vallomást tett. Lopás büntette miatt Bognárt\'\' 8 hónapi, orgazdaság büntette miatt Balogot pedig fi hónapi-bőrtönre Ítélték. Az Ítélet jogerős. A lesblztosaiib védelem az óvóhely ! Zajtalan szárnyasbombák A brit hírszolgálat jelentése alapján közli az NTI, hogy az angol alsóházban kérdést intéztek a hadügyminiszterhez,\' hogy tud-c valamit arról, hogy a né-mclck újfajta szárnyas bombákéi alkalmaznak, melyek sokkal zajtalnnnbbul közlekednek, mint a régiek. A-válaszból kiderült, hogy rengeteg adat van arra, hogy ujabban a szárnyas- ls repülnek a brit szigetre [ bombák cséfídesebben, sőt voll j eset, mikor teljesen nesztelenül, I semmiféle zaj nctni halható, ugy ; működik. j A brit hirszolgáfai ina reggeli jelentése szerint fi németrepülöbombák mfi reggel is megjelentek Déi-Anglia grófságai és London területe feleit- augusztus 2 BAL-AI KOZL-ON* Kotor közelében lezuhant egy bombázó Nagykanizsára kificamodott lábbal hozlak be cgv kanadai pilAlal, fekete voll o támadás rfistjétíjl, mint egy szerecsen, t\'jnép. felett lőtték le a bombázót, nmelyen szolgálatot tcl-jcsltctt.\' A repülőgép clbillcgelt \'mis Rotorig, ahol n határon szereteti volna átjutni, ez azon- ban nem sikerüli, a bombázó Koloi- közelében lezuban\'t. Személyzete előbb ejtőernyőkkel kiugrott, Közölök egyelőre ez. nz egy került kézre. Későbbi Jelentés szerint a lezuhant gép szcmSIyzéfének f,-,b-ftí életben maradt lagját is el-esiplék. Légi harcok voltak lamét Tapolca vidékén Mini ;) hivatalos jelenlés ... hírül adta, az ellenséges bombázók ezúttal is ii Balatont szemellek ki gyülekező helyül. Itt azonban, mini rendesen\', most is meleg fogadtatásban- részesüllek. A légi harcok köztien négyen, nkikel hivatásuk telje- sítése künn éri a riadó és a légiharc alali, meghallak, rgvs\'n-esak négv halod van a Tapolca-környékén is. ahol templomba igyekvő, békés polgnrcinb.-rrkei és a sürgős mezei munkál végző földművesekéi ért négy esetben halálos tálalni. Reggel 7-től 1-ig, délután 3-tól 7-ig kell nyitvatartani az üzleteket a zalai kézségekben A/, alispán Zala vármegye ogésa torülotűro a két megyei város kivéteiéve1 érvényes rondoloto szerint a kis-é* nagyközaegok térülőién hívő mindazokat a nyílt árusítási tlzloto-kot, omolyokbon kizáróan, vagy túlnyomóan ólóJinlszort, vagyis fflwsort fis csomagét, cukorkát, -Knldségol és gyümölcsöt, bentos és inészáros, |>ékSl ipari termékeket, valamint tüzeint 6i élóvirágol unitnak, továbbá min dna (híviíli nvilt árusítási üzleteket, tiiolyoknon tóxtilt óh kéámdidt, kegy szert.divat- ós rövidárut, kalapot és sapkát (gyorrnok, női, fórfi), bórt, papin ós írószert, ripót. esernyőt, vasárut, edény óh háztartási cikko-kot, fektéket,\' üveg és poreollánt, villamoaságii villnnyfolttzorolósi óh drogéria" cikkekot árusítanak, min-don hétköznap reggel 7 órakor ki-nyitni óh déli 1 óráig nyitvatartani kötelesek. Doli l 3 óráig ebédszünetei kei! tartani, moly idő alatt az üzletek zárva maradnak. Délután njí üzletokot órakor kell njro kinyitni ós onte 7 óidkor lezárni. Szombaton a (toroaködők üzleteiket éK\'dszünot nélkül reggel 7-tól délután 2 óráig nyitva tartani kötelének. A nyitvatartani kötelezett sóg nem vonatkozik azokra a nyilt árusítási üzlelokre, amelyekben kizárólag továbbarnai* tők részérő szolgálnak ki árul. I"-vtíbbá azokra nz üzlotekre. amofye&ét az bztot tulajdonos Iwvonulása, ixi-tegsége, valamely cmdiirii rwimény, vagy más elháríthatatlan akadály \'fíiiatl tartanak zárva. A zárvatartá* kezdő időpontját, okát, valamint uz tíz let újra való megnyitásának idő-pontiát az I. fokú iparhatóságnak ajánlott tövéiben azonnal \'be kell jelenteni. Kzen felül !1 V.iírvntíirtás okát az ü\'zlothelyiséir ajtaján is gjíohilwtüno módón fel kel! tüntetni. A gyófcyholyok és HtliMlieti/ek területén lévő nvilt árusítási üzletek nyítvatartása tőkintotébon arra & községre vonatkozó rendelkezések ér vénvo&ok, amolynok terülotóhoz tartozik a ,;y:>gyliuly illetőiig üdülőhely. Sniár Dénes keszthelyi soífőr a vizsgálóbíró előtt visszavonta beismerő vallomásai Állítólag a „kényszerítő körülmények" miatt Ismerte be a sorozatos betöréseket Megírtuk .hogy fel jelentések sorozaln érkezeit a keszthelyi csendőrség!.ez az utóbbi Időben történt betörések és lopások ügyében. A nyomozáskor a csendőrök gyanúba vették Sudár Dénes keszthelyi soffŐH, aki jelenleg a nagykanizsai törvényszék Fogházában van, ahonnét Keszthelyre vitték, ahol a helyszínen folytattak vele nyomozást. Sudár Dénes kihallga- | lása alkalmával beismerte, hogy \' ö követte el a betörések és lopások sorozatai. Mintegy 20 bűncselekményt ismert be. Visz-szaszállilolták\'.Nagykanizsára. Dr. Stur Dénes törvényszéki vizsgálóbíró kihallgatta ti gya-nusílolt sofförl, aki elejétől végig visszavonta\' a csendőrök eifltt leli beismerő vallomásai és ki-jelenletle, hogy teljesen ártatlan a dolgokban, semmiféle bűncselekményt nem követett el, a csendőrök elölt beismerő vallomását kényszerítő körülmények miatt tette . - mondta. Kgyébként a csendőri jelentés is a végén hangsúlyozza, hogy Sudár Dénes ellen tárgyi bizonyi-lék nincs, csupán íTvbeisinerfí vallomás . y Dr. Stur vizsgálóbíró ennek alapján nem rendelte el a gyn-siloti soTför ellen a vizsgálati fogságot. Nagy és változatos a csempész-forgalom a borvát batáron Motorkerékpártól a gumitalpig mindennel foglalkoznak -, a oiempészek (Muraközi tudóit önktöl) Alig van niin, hogy » nagykanizsai törvényszéken no ítélnénok cl egy-egy cheni|«5«zt vagy tiltott határátlépőt, nz .itóleték oly csekélyek, hogy a muniközi esoni|h\':szet tovább virág-zik. Csak minap számoltunk » lw arról, hogy Puszta fánál három csikó óh 14 métermázsa >ó korült a magyar határőrök kezem, amikor most ujabb csompeszfogásokról értesülünk. Emittál nem altörvát, hanem » német határrészén történlek a enem[)ószenek és az olfoiíott árak közt motorkerékpár, znir, kávé én gumitalp szgto|)oI veAtyoHon. A Hétvezér és Ilatárörs közötti határrészén ugyanis a járőr úrra loit figyelmes, ho^ry líegy omlx-r egy f)osszu ruaon egy furcsa alkotmánnyal lopakodik át NénietorH/.i\'u[-búl a határon. A nzabnlyuzorü feT-azólitásra az emlierek [oilobták ter- hüket ós visszatneileküIbik Némot-orazágba. Kkkor derült ónak ki, hogy a Imtár vad ászok kozóre e«jy alig haaanált nagy motorkerékpár került, amelynek gumijai is csaknem vadountujnk voltnk. l>élei)bre, do ugyanénak h német hátát mentén viszont a •tcttoBokot is sikerült elfogni. A drávamoftya-ródi részen lilagusz Milka magya-ródi leány került kózro, aki nagvóbb mennyiségű zsirt é« Frank-kávét\' tikart Németországlm cBempószni. Ugyancsak a miksavári óra olnt>oroi fogták el Hzorecz Katica miksuvári leányt, aki már visszafelé jött és gumitalpakat hozott. A cscnipénz-ánikaf li>foglalták, a két esempész-lánv ollen |m«lig nu^giiiditotUik n szokásos eljárást. A motorkerékpár értesülésünk szerint kincstári tulajdonba körül. Megszűnt az önálló muraközi népművelési kirendeltség (Muraközi tú(/ónitónk/ói) .Murnköz visszatérésekor - mjnt ismoretos - nemcsak önálló tanügyi kirendeltséget állítottak fel a visszatért vidékek éléro, hunom az iskolán-fcivüli ilgvek Intézésére Csáktornya székhellyel külön muraközi iskolá\'n-kíviili népművelési kirendoltséirol is szervezett a minisztérium. A kiren-doltnég vezetője .Mik Károly elemi Iskolai igazgató lett, nkí, mint Muraköz szülöttje, igáz inogértóhso! éa t<dj<>s lelkesedéssel dolgozott. A mu-raköxi iskolaügyek már régtdjbeii Znlti vármegye királyi tanfolügyeló-sége alá kerültek, minthogy a mu\' SOMRomliati I. foíui tanügyi kiren deltség megszűnt, de a népművelési kirendoltaég Csáktornyán mind-ezideig inüki\'klött és csak most olvadt imi véglegeson YmUx vánnogvo iskoláukivüli uépmüvelésétH). Mik Károly n vármogyoi népniüvolóbi titkári hivatalban ka|>ott lKOszlá»t, de értesülésünk szerint a murákózi iskoláukivüli népművelési ügyök továbbra is nz ő irányítása ahyü_ma->-^] radnak. A murnköziok őszintén fájlalják a kimndeltsi\'g megszüntotó-«ét, mert üfuraköz népmüvolt^se egész különleges megoldásokat kíván és az irányilás és ellenőrzés (Vik-tornyáról könnyebbon megoldható volt, mint lesz Zalnogoiszegró!. Különösen sajnálják a muraköziek Mik Károly távozását, aki valóságos lelki atyja volt a muraközioknek és nohl volt olyan muraközi gazda, aki az ó hivatjtíábim ne kajsdt volna támogatást, sogitsí\'gwi (tanácsot, biztatást, vigaszt;i!ást\\ vag>- legalább jó szót ügyének onnté/ésétKai. Hzen-kivül Mik Károly érdeme, hogy majdnem minden faluban megszervezte a téli tanfolyamokat, lelke volt a\' .Muraközi Közmű ve lódén! Kgvesületnok és ó szorkesz^otte a muraközi nyelven megjeleld •Muraközi Barftxda« (MegyinuK|ka llraz- da) folyóiratot is, ámgly miagyar 8zenemű szépirodalmat és hasznos közgazdasági eikkeket tartalmazva a muraközi nép kedvenc olvasmánya lett. 0\' szorvezto meg a fafUsi nép\'i tánc és énekcsojioitokal, amofyok 1042 július 9-én mutatkoztak bó. Kornéljuk, hogy a muraközi népmüvelés Zalaegerszeg sem lesx nios-íohagyemioko. Naptér. Augusifus 2. Sierda. Rém. kat. L. Alfonz. • Protestáns Lehel. Az Ornetól nyugatra Indult nagy támadás Heves, váltakozó haicok vannak az Orne középlő vldókón Az inváziós hadszintéren a briltek több órás j)ergfítüz után, az Ornetól nyugatra, támadásra indullak. Kgyidejülog «crŐ8 brit gyalogos és j)áneélos kötelékek Coulanceslöl délre ösz-nonlositolt támadásra indultak, hogy ezzel az Orne középső folyása területén előre törjenek. Itt heves, váltakozó harcok dúlnak. Norinandiábiin nz északamerikai csapatok veszteségei július 1(1-én érték cl a csúcspontjukat. A Vire torkolatának kornyékén egyetlen napon keltő-ezer hallottat veszfettek. Az amerikaiak eddigi veszteségei meghaladják u 120 ezret, ez na* gyobb, mint a brittek veszteségei. A németek megvédték a Firenzétől délre levő állásaikat zétöl délre bclörni, de a németek ezt a holvet azonnal elreteszelték. A brillek Sl. Andreahál nagy erőkkel támadták, azonban Olaszországban csak Firenzé-löl délnyugatra és délre elterülő tere|Kui voltak nagyobb harcok. Itt az angolok nagy erők össz-pnntosilásával egész napon át lámadtak. A németek kemvény küzdelemben valamennyi állásukat megvédték. Csak egy helyen sikerült az angoloknak, Kiren- német ellenállás eredményességén törekvésük meghiúsult. 19 páncélosuk pusztult el U németek bizlos tüzében.. ZAUAI K0ZL01NJL Minden erővel a győzelemért I A fejlődés ame szakaszában, mldÖn az ellen wg Általános rolnimra indul Kúráim ellen, az idők szava, az egyes embertől és az egész nemzettől \'minden rendelkezésre éllé lelki és anyagi erő totális háborús bevetéséi követeli. Xépunk veszélyben van ! \'Mindegyikünknek úgy kell lehal viselkednie, mintha ö inagii forogHtt halálveszedelem-ben. Újra és újra meg kell kérdezzük magunktól :¦ »milyen mértékben járulok hozzá cse-\'lekedelehutnel a gyö/.rh mihez V Így lesz a fronton a katona, aki kéri el hete) len ellenséggel szemben a maga bőréi védi és |iontosuh tudja, hogy a harcból csajt mi. vagy a másik oldal kerülhet ki győztesen. így élnek és cselekszenek a levegőből veszélyeztelett területen lakók, akik igen nagy inúrlékbeu mondanak le egyéni kényelmükről és kétíves megszokotlságaikról. !I.i a fronton és bombázott helyeken annyi ember tölti be ellentmondás nélkül és nagyon messzemenő szeimélyes készséggel a totális háború támasztott", zord követelményeket, mV , kor az ellenséges légiterrur\'ól eddig még nem érinteti vidék telemes erőtartalékkal rendelkezik még. Kzekel az erőtartalékokat is belé kell vélnünk a mérleg serpenyőjébe; csnlla-kozni kell a front és a bombázol! . részek erőfeszítéseihez, mert csak igy tudjuk megtenni a győzelemhez vezető ut végső szakaszál, Minden egyes embernek a légi terrortól szenvedő vidékek nagyon redukált életszínvonalát kell a saját életszínvonala mértékéül tekinteni. Mindenki tartsa becsületbeli ügyének^ a végső győzelem kivívásához való hozzájárulási annyira fokozni, amennyire csak lehel, egyéni igényeit pedíg színlén annyira korlátozni, umennyire csak le-\' hct. Tisztában kell lennünk az-zal, hogy ennek a háborúnak a végén, mint azl a l\'űhrer a mull év január •)<> napján kibocsátóit kiáltványában mondta, csak túlélők és megsentfiufisi-lellek lesznek. Kzért tehát sem-iml kétség nem lehet aíelől, hogy minden rendelkezésre álló erőn kel összeszedve kell magunkul az elllenség,elé vetnünk, hogy megkaparintjuk a győzelmet. Saját kedves énünk és kellemes mcg.szokottságainkkál szemben allkalmazott hélytel »n kimélel egészen elhiházoll dolog. 11 ii győzünk, minden a miénk lesz újból, amiről most lemondunk. Ha valamiről most önzésből vagy kényelemszeretet-bői nem akarunk lemondani, azzal a győzelmet veszélyeztetjük és mindörökre elveszítenénk, ha nem sikerülne ered* inédyesen befejezni a háborút. (Dr. C, 200 év múlva nem lesz olaj, 400 év múlva nem lesz szén Amerikának 35 évre van olaja, 10 évro vasérce Ivan Högboa svéd professzor, mint a Svenska Utrlkeshandel claiU folyóirat jelenti, számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy a világ nyersanyagkészlete mikor fog kimerülni. A professzor arra a megállapításra Jutott, hogy a Föld ezldö-szerint Ismeretes szénkincsei a mai kihasználás tempója mellett 400 évig lesznek még elegendők. Högbon rámutat arra, hogy a történelem tanúsága szerint a világ nyersanyagfogyasztásának tempója állandóan emelkedik. 1940. és !944. között példáid megháromszorozódott a világ szénfogyasztása. Ma vasat is háromszor annyit fagyasztunk el, mint a századforduló idején. A rézfogyasztás az ötszörösére emelkedett. Négy évtized alatt ötszörösérc emelkedett a világ kőolajfogyasztása is. A professzor abból indul ki, hogy az olajfogyasztás évenként 4 százalékkal emelkedik s arra az eredményre jut, hogy akkor a készlet még 200 évig fog tartani. Az olaj miatt tehát nincs ok az aggodalomra. Nehezebb a helyzet a vasércnél, amelynek készlete száz évre látszik elegenűónek, ha az évi fogyasztásban szintén 4 százalékos emelkedés\' tételezünk fel. Még kedvezőtlenebb az Egyesült Államok stratégiai szempontból fontos nyersanyagainak a helyzete. Washingtoni szakkörök véleménye szerint az Egyesült Államok nyersolaj készlete legfeljebb 30 évre elegendő. Ha azonban a jelenlegi anyagcsata tovább folyik, akkor a nyersolaja felhasználás ütemének fokozódás-már előbb Is kimerítheti a készleteket, Az Economist összeállítása szerint a világ mai nyeraolajkész-letéböl 35 százalék esik az Egyesült Államokra, 30 százalék a Közel-keletre, 15 százalék a Szovjetunióra és 10 százalék Venezuelára. A háború alatt az Egyesült Államok rátette már a kezét a venezuelai olaj-forrásokra és most azon van, hogy a közelkelclí angol kézben lévő olajforrásokat is megszerezze. Ha ez sikerütne, akkor a világ nyersolaj készletének 75 százaléka az Egyesült Államok kezébe kerülne. Érthető tehát az a kemény küzdelem, amit most az amerikai olajmágnások az angol közeikeleti olajforrások megszerzéséért folytatnak. De nemcsak a nyersolajban látszik az Egyesült Államok utánpótlása belátható időn belül veszélyeztetve, hanem az ujabban megejtett geológiai kutatások szerint vasérc csak !0 évr<; réz 25 évre fedezi a mai termelés mellett az Egyesült Államok szükségletét. Bauxit és clnkkészletef gyakorlatilag már teljesen kimerültek. Nikkelje és ónja pedig teljesen hiányzik. Ha tehát nem sikerülne az Egyesült Államoknak valamilyen tormában nagy pénzügyi hatalmával a világ nyersanyagternföl.-se^fölött az irányítást megszeretnie, akkor stratégiai és gazdaságpolitikai szempontból az Hevesüli Államok rövidesen egyike lenne a nyersanyagokban legszegényebb országoknak. Íz Éitités 19 \'Ylu órakor kezttidik és 5 lg tari „Alszik már a pali, mosolyog álmában,. Hegedű gir fel bánatosan, keservesen a fenyőerdő utMt\'tt húzódó horhosból, Xc nézzetek aau ráta. mint egy fna vargára . .. énekelik hozzá halkan, inkább csak- maguk\' nak a nehczakuavt tösök. Itt a tii-zetöátláshan. hu a napi munkát <i-végezlék, mindi;/ riókerid a hegedű, oótaszöral könnyebb agi/\'iiiutni az idt\'d. /.ecreszkvdüuk az aknaveiÓsóket rejtő szakattékha. Jászságiak. Tisztelegve ugranak fel. .1 -h--gedii kezelője-- fíttlog Adám kenderesi ci-gánypcitnás is leereszti a vonat, a hegedül is leveszi átlátni és mptO-l\'t»gva vágja fetéttk tisztelgésre kávébarna arcát. Az ő hegidiisir ¦ vigad Ut Oatictában. Hetekkel ezelőtt elszakadt már a (!-hur, azóta három húron nyövi a ronút. A hiányzó hur nem okoz neki gondot, nagyobb haj van a hegedűvel. Azt a zászlós úrtól kapta, aki ill vásárolta Oatieiában, Az enyémet tízszer is összeragasztottam, mégis jobb vofl, mint ez, pedig ennek semmi baja sincs csak a hangja rossz mondja bánatosan. Hál a magáét elvesztette f - - Sem, sokkal nagyobb baj történt.-Még márciusban a *fjm/es :ter partion leesett a kocsira1 és egy T. -It-es gázolt át rajta. Kern bírhatta ki a hatalmas terhet. Csík nz, vigasztalt, hogy nem az öreg régi hegedűmet hoztam ki. Ha azt nyomják ősszr a muszkák, tatán még matt is siniék. ¦¦ Miért olyan drága az az i\'öreg hcgcdÜ ? ¦ A régi jó időkben azzal szoktam muzsikálni a Főméltóságu l\'r születésnapján a kenderesi kastélyban. Igaz, a háború, majd az or-s-.ágra és a keitucresi kúriára beköszöntött gyász véget veteti ezi\'knek az évente egyszer ismétlődő •felejthetetlen napoknak, de, az emlékek nu;g maradnak. - Milyen nótákat szokott játszani a kenderesi kastélyban Mindig eljátszottam az-^Alszik már a ouli, mosolyog álmában...^ és a í.Vefíí akar az ökórcsorda fe-getni...« kezdetű nótákat. Vé sikere volt minden más i\\agyar <nó-. tónak. Az elsőt a Főtnétl«ságu Asz-szony szerette hallgatni. Játszottam is szívvel-lélekkel. Azóta se tudtam olyan szépen muzsikálni.., Tágranyitott kék szentével ábriin-dozva néz ál Hatog Adám honvéd a köti fátyolban üsző Kárpálakon. (\'sak arra kérem az Úristent, - mondja csendesen hogy még sokszor muzsikálltassak a kenderesi kastélyban június W-án, ugy mint régen. Aztán váltához emeli a három-hunt hegedül. balkezének ujjat m^g-temrgnek a húrokon s az esti alkonyaiban újra felsir ti nóta: \'¦Alszik már a puli, mosolyog álmában ., ..\' K/.Stf y.lA\'íW hdgy haditudósító tP44. augusztus 2 Sl a hősi halolt 7 Honvédségi kisegítő szolgalatban csak utólagos kitüntetés ad jogot a hősi halotti bejegyzésre A hivatalos\'lapban kormányrendelet jeleni meg a hősi ha lollakra vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről. A honvédelmi miniszter, a rendelet szeriül, abban nz esetben ad ki olyan ért est lést, melynek alapján a halotlí anyakönyvben \\ hazáért hősi halált hull megjelölés bejegyzésének van helye, ha a honvédség, csendőrség. rendőrség." pénzügyőrség vagy az állami erdészei fegyveres személyzetében tényleges szolgálatot vtelje-silö. avagv levenlekftlelezeltsegél, légvédelmi szolgálatol, leljc-sitö személy a harctéren elesett, eltünl és holtnak nyilvánították, a hadműveleti térülőién vesztetté éleié\' vagy olyan sebesülést, cgés/.ségroulásl szenvedőit, mely nek közvetlen következtében a háború megszűnésének napjától számítod két év eltelte előtt meghalt : hadműveleti lerüleleu kívül szolgúlalávlirkapcsohdhan ellenséges Imrcieszköz vagy más harci cselekmény következtében ételéi vesztelte "vagy halálos sérülési vagy egészségromlás! szenvedett ; hadifogságban meghall vagy egészségromlást szenvedett. Azt. aki a honvédség kötélé kében kisegítő szolgálatot lelje* silóit, csak abban az eset bon lehel hősi halottnak tekinteni, ha olyan cselekményt hajtott vég re, amelyért utótag kitűntél lék, Nem lehet hősi halóit nak tekinteni azl a ha\'difogságba es.tt személyt, akinek tnagittartását nem igazol Inak minősítették. Hősi halottnak kell tekinteni azt is, tik] a háborúval, vagy a háborús veszéllyel kapcsolatos események következtében az ellenséggel szemben fegyverrel harcol 1 és a harcban eleseit, vagy olyan sebesülést vagy egészségromlást sZctt vedelt, hogy a háború megszűnésétől számilolt kél év eltclle előtt meghall. A felkelők az ellenséggel egy tekintet alá esnek. Ez a rendejet •nőin érinti az 11)1 I IK. évi háborúban hősi halált hallak anyakönyvi bejegyzésérc vonatkozó rendelkezésekéi. öiv. Varga Jésaofaé sill. Simon. Júliusa a maga él a gyászoló rokonság nevében mélységes fájdalommal jelenti, hogy forran szeretett férje Varga József ny. v. dohányáru* éleiének 73 U, boldog házasságának 44 ik évében, folyó M l-í« dóidon 12 órakor, a betegek szentségének felvétele után az Úrban elhunyt. Temetése folyó hó 3-án ¦ délután S órakor lesz a rom. kíit. lemet! szerlartás-terméboi, LclktUdvéérl as engesztelő szentmise áldozat ugyanazon napon délelőtt i/t|0 órakor lesz a szenlferenc-rcrulick plébánia templomában. Nagykanizsa, 1944. augusztus 2. Hmiíkit soha el nem mutó fájdalommal őrxlk; tjzv. Martonlitvisaisz. Varga Rozália testvére és a gyászold rokonság. A Szent Ferenc harmatod nagykanizsai é» vidókt dlszüléte Nagy napja volt n Szent |-*c i-euc-roiHÍnOK a tegnapi és a mai poreíunkuln-fmnep.\'l cgmip osle ;, nagykanizsai luirnjudrcmliek iliszfllt\'se volt (i fehér! eremben, s/t\'>P közönséggel. A Szcnl Ferenc himnusz ulán Malmos Inná saját vallásos, kőUeinénVél adla clö a íőle megszokod fj-noiu lelkűiéiből és itK\'U\'g érzéssel, Vida János elnök időszerű előadása következett; .\\z en-geszlelö szent eimen. melvhcn felvonultatta n nagy rend alapi tó engesztelő életéi és szivhezszóló beszédben vázolta Szent Ferenc halai mas társadalmi rrlpraiv-munkáját. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Magdii csuna-lélek előadó kész seggel alkalmi költeményt sztr vall. IV Labanc Medárd. III-rendl igazgató ünnepi beszéde következett, aki a szeráli szellemiségei és gondolától hirdette. Meggyőző erővel hangsúlyozlak a nincstelenség fel karolásai\', a szegénység megsegítéséi, a munka megbecsüléséi, ugy, ahogyan azt a nagy Úttörő hirdette és megjelölte. A díszülés a Pápai Himnusszal rcjezödötl I>e. Ma déli fél 12 órakor a vidékiek részére volt díszülés, amelyen oll/látUik a zalai és somogyi falvak hitvalló katolikus népéi, főleg a Ili-rend buzgó tagjait, rérílakal, nökel. ifjakal, megleli emberekéi, akik eljöttek messze földről, hogy rröl gyűjtsenek az Urnái az élei további küzdelméhez, Kz nlkulnmtm\'il is n leguapi iliszülés szónokai és előadói szerepellek Szenl Ferenc szellemében. KÖZGAZDASÁG A nagykanizsai országosvásár rendkívül gyange volt A tegnapi nagykanizsai országosvásár rendkívül gyenge yolt. Sok volt a vidéki érdckltífln, <lo iiz állatvásár óvok óta nom volt olyan kicsi cs gyenge, mint U\'íí-nap. li«>\' hetivásárnak lm megtelelt az allatcriliajlás. ki\'\\Vs volt a ló, de az is csak silány, nini felhajtásra kerüli. Nagyon kovés volt a szarvasmarlia \' is. A nagykanizsai üzletekben sem érezték, hogy országosvásárvoll. ZAUAI KÖZLÖNY Takarmány a tojái-beszolgáltatásért Auguutut 1-tö! t kg. tojásért 1 kg. árpát kapnak ¦ tormaifik A közellátásügyi tuiniszk-r elhatározta, hogy a tojásrelvásár-•ús cs beszolgáltatás tokozása céljából beszolgáltató termelőket takarmánnyal látja .el. Augusztus l-tfil december 31-ig a termelők tninden beszolgálla-tolt kg. tojásért.1 kg. árpái kapnak bazaegyseg terhelés nélkül. A lakanm\'myjuUatási akció lebonyolítása ugy történik, bogy I kg. árpa vásárlására jogosító utalványokat a Baromfi és l\'ojástorgalt\'ni Központ helyi kereskedői a beszolgáltatáskor 11 termettnek átadják saz a helyi al\'onakcreskcdőknél váltható Hét árszabályozó rendeletet adott ki a közellátási miniszter Az árak legnagyobbrészt változatlanok A közellátásügyi miniszternek ujabb bét rendelete jeleni meg a hivatalos lapban. A gabonafélék az tij gazdasági évben megmaradnak a tavalyi árszinten, tehát : a búza termelői ára má-zsánkjul 10, a rozs és kélszeres !1". a takarmányárpa .Ki, a ko-paszárpii 50. a sörárpa. a zab. a köles, a hajdina 10 pengő. Az tlj gazdasági évben is uyeg-maradSaz az intézkedés, ha a kereskedő gabonái a gazdáiét szeptember elseje után vásárólja, eltol az Időponttól az átvétel napjáig elteli időre raktározási, kezelési és biztosilási köllség címén, valamint a gabona kifizetésének napjáig kam.il címén köllséglérílést fízel. A költségtérítések ösjizcne minden hónap 10-án éí; lén a búzánál, rozsnál és \'kétszeresnél összesen 30 fillérrel, egyébb Kahniiu féléknél pedig mázsánként 25 fillérrel növekszik. A kukoricánál is érvényben marad a lépcsőzetesen emelkedő ár. Szeptemberben a esöwskukoricn termelői ára a/, ország bármely feladóállomásán 20.H0 pengő\' Kz az ár márciusban elén a 20,80 pengői. A morzsolt kukovjca kezdő ara szeptemberben 28,10 peu-gü. májusban pedig .\'10 pengő-, (citál ugyanannyi, amennyi az elmúlt gazdasági évben volt, A hüvelyesek, a sepröcirokmng, valamint a különböző olajosmagvak ler-iinclöi ára színién azonos a mull Tszteudö júliusában mcgállnpi-lolt árakkal. I ITivrlyes/knél meg-balározoil időpontoktól kezdve télhavonkint raktározási, kezelési cs biztosítási köllség és ka-mallérilés számítható fel, amely például a babnál szeptember 1-én összesen fii) fillért lesz ki. l\'gyancsak vállozallan maradt a nosl növény forgalmi, valaminl a llurfeonyarorgalml Központ ügykörébe larlozó termények ára is. Az étkezési minőségre válogatóit t burgonya őszi termelői ára budapesti paritásban 100 kg.-kinl ichál a következő : nyári rózsa és (íül-baba burgonya 2fi, őszi rózsa-lmrgonyu 25\\ Kllsi és sánga-bnrgonya 22. Wollmann burgonya \'20.00. Krügcr burgonya 111.2)0 pengő. A szálastakarmány félők árában sincs a tavalyi árakhoz viszonyítva változás. . A liszt cs örleményárak színién megmaradtak n lavalyi árszinten. A búzadara legmagasabb malhili eladási ára zsákkal együtt\' minden, maloinűztűirnél mázsánként 125, a finomliszté 120, az egységes b uzakonyérliszté 50, az egységes minőségű buzakorpáé 21. az egységes rozsliszté 50, az egységes minőségű rozskorpátí^ 24 pengő. Az egységes buzakenyér rozskenyér, rozsos buzakenyér és árpás buzakenyér ára a főváros és a környéki városok területén kg-kinl 00 fillér, az ország egyéb területén 58 fillér. A vizeszsemlye ára az ország egész területén darabonként 10 fillér. A közellátásügyi miniszter uj árrerrdelelében változatlanul hagyta a vágómarha \' és a vágóborjú termelői árát, valamint az élősertések termelői árát is. A rendelet Intézkedik a bérhizlalást szerződések köleséről s /megállapítja a hasított- sertés, "szalonna, háj, sertészsír és serléshus árakat Is. A sertészsír legmagasabb nagyvágói ára az ország egész terű* létén 5.20 pengő. A tej és tejlermék\'í\'k árában a tavalyi árakhoz képosl szintén nincs lényegesebb vállozás. A főváros és környékén a pasztőrözött tej fogvaszlói ára kannában változatlanul 70 fillér, a teljes tej fogyasztói ára a főváros és. környékén kannában 08. palackban 7Ü üllér literenképl.\' V A vaj legmagasabb ára : még pedig paszlörözöH teavaj adagolva ÍUl) ^nagykereskedőknél, í), 15 a kiskereskedőknél és lO.lOpen-gö az ország egész lerülelén. \\U a fogyaszlói ár, amelyhez lobbid szállilás elmén spin számit-haló. SPORTÉLET Nagykanizsa 2. Poca, 3, Kapoavár, 4. Bonyhád, 5. Dombóvár A nehéz utazási viszonyok ollo-nóro is útra kelt u nagykanizsai Z rí n v i-Doso úszócsapata, hogy részi vegyen n Pcesotl mogixmdozeit kerület) bajnoki uszóvoiftonyon. A a ul nagy részéi a vonat lépcsőin fellök meg, ami a fiuknak \'módfelett tetszett, mini újdonság. Pécs városát .\' a Kiadó miatt - ¦ csak inejgkö-zelileni ongodtók, ugy hogy n fárasztó utazást még farasalóoh gya-loglás követte. Ilyén előzmények dacára is kifőttek úszóink magakért, elhozván a győzelmi pálmát Pécs városából. A ]Kiinpá-s eredmény úszóink szorgalmának és tolkiismoro-les munkájának a gyümölcse. A voraony a kövotkozÓ oral monyokét hozta: Szenior számok; \\ 100 m. gyorsúszás: 1. Várkonvi P. 1.18 mp. 2. Dádav IV- 1.1*6 lip. 3. Haus K. 1.10.2 mp. V/ . 200 m. szenior mellúszás: 1. Bzo-rafln K. 3.1« mp. 2. Decsv P. !(.\'20 mp. 3. Boros 11. 8.27 mp. -1x100 m. gyorsváltó: 1, Pécs 5.18.2 mp. 2. Nagykanizsa J5.80.6 mp. ,(Bódogh, Csányi, Kovács, lío-genrictler). 8. Kaposvár, , ¦ . Ifjúsági számok: 400 m. gyorsúszás: 1. Latin Nk. li.M nip. 2. Hahúti K. 25 mp. 8. Pogegai P. 6.84.4 mp. 100 mr mellúszás: 1. Vocsoy P. 1.21 mp. 2. Bzorafin K. 1.80 mp;" VÁROSI Mai előadásunk technikai okok miatt elmarad 8. Tóth K. 1.36.2 mp. 8x100 in, vegyesváltó: t. Nagykanizsa -1.18 mp, (Sátrán, Tarnai 11., IJosienricdor). 2. Pécs M.21.2. U. Kajiosvár 4.81.8 mp. 100 m. ifjúsági hátúszás: I. Sáf-rán Nk. 1,28.8 mp. 2. Kecskóa K.-1.86 mp. 8. Iloriüesz P. 1.87:9 mp. Fia számok: 1Ó0 in. gyorsúszás: I. Latin Nk. 1.18 mp. 2\'. Bohnoidor I*. 1.16. .8. Vocsoy P. 1.16,4 mp. 100 ni. mellúszás: 1. Tnrnai 11. Nk. 1.27.4 mp. 2. Oyongo P, 1.81.6 mj). 8. Itauga P. 1.80.7 mp. 100 m. hátúszás: 1. Safrán Nk. 1.24.8 mp. 2. Kovács Nk. 1.82 mp. 3. Keller K. 1;41 mp. Az uszóvorsony bolojeztévol Poca és Kaposvár vízilabda csapatai mérték össze orojftket A mérkőzést és egylxm a tornát is Pécs csapata nyorto. Az eredmény 8:1 Pécs javára Az üsHzotott veraonybon 1. Nagykanizsa 147 pont. 2. Pécs 141 pont. 3. Ka|x>»vár 76 pont. -Gáspár Endre Egy perc mosoly Az életmentő Sossuth A Bach-korszakban Kossuth nevét iiii\'-y ál inában sem volt szabad kiejtenie senkinek. Egy székéig favágót fürdés közben elkapott a Maros \'árja s hiába kiáltozott segítségért, senki se mert utána ugrani, pedig a svarcgelb zsandárok ís é/>/)fíi arrafelé jártak. Nagy szorultságában elkiáltja magát az atyafi: .— Éljen Kossuth! Sosza ugrottak utálta rögtön « zsandárok s húzták ki a partra, így menekült meg a biztos fiataltól a ravasz góbé. Az okos cigány A már f>nem egészen fiatat^ kisasszony lopáson tetten éri a cigányt. Csendőrért akar küldeni, de a cigány könyörög neki: — Ne U " tessék már feljelenteni mert póruljár a kisasszony: a btro nr meg fogja kérdezni, hagy hány évest . i 02 gumi namsam HÍREK A GOZFORDO nyitva T*n rogírol i óratói oato 6 óráig. (Hétfő, *u da, oóntok délután „ós kedden oirfan.twp iólmnk.1 Toíefív ¦ <**Q. - (Áthelyezés\\r piaristáknál) I fosszn éveken üt működött a nagykanizsai piarista gimnáziumnál Kzóiiyi Li\'ifülo maarar-történolom-szakow tanár. PétitKára volt az utóbbi övekben a Ürinvi Miktöe Iroílalmi ófl Művészeti Körnok, a Invf-nto t\'\'h i\'WM-kósz-intiV.ioi\'iivi\'kiiok lelkes vezetője, tisztje, Kedves egyénisége ,mognyéré modorú, a kőz önzetlen szolgálata számos barátot óh tiszteiét szerzett számáré. Különösen meteiilelkii barátja volt diákjainak. .Most :i rendfőnök fontos megbízatással Szabadkára he.lyoxto át. A kanizsaiak szeretettel yosz-riok Jmcsut SlÓnyi László piarista tanártól. - (A járásbíróságról) l)r. Arató Antii nagykanizsai kir. jáiiisbiró hazafias^zokálntáhól vinz-sznérkozolt 6a iBinet átvette hivatalát. - (A hivatalos lapból) A lliidai>cHti Közlöny keddi, 172.\' Hzáinájian romlóiéi jel\'iit meir a központi légoltalmi oílenŐrzŐ bizottság felálldúsáról, » hércsóplcsi rész inoirúllapilásárót, - egyea mo-zóyazdiiSí\'íjíi toi inén vei: árának az 10-14 Ifi. ííazdiiHÚtii évre szidó iík«í-allapitásáról, ¦ a váL\'ómirlia. borja, »(!>., ezek húsénak és inof/úk- ícinii-keklU\'lí árn»?Lóillap\'ilás;\'iról, - a sertés Ös húsipari termékeinek \'ár-mof^lfapitásárél, a Ouzu űa rozs órlomények és melléktermékeiknek ármegállapításáról, a szárított tészta legmagasabb áráról, a kenyér és más hűtőipari termékek ármegállapításáról, a csamdhafoga-dásról szóló szerződés illeiékniontes-ségérél. - (Uj bélyegek) A m. kii\', poatavozériiínaiíatóaág közli, hogy augusztus 1-én ujrajzu •20, 2-1, 80, 50, 70 és 80 fdléres cimlotti .általános forgalma posta-liélve\'iínk kerültek rortíalotulru. A \'20 filléres bélyeg Szent Brxsóbctet, a 24- fillőroa Szent Mursr.it.it. a HO fillérért Szilágyi Brzsobotot, az BO fillérét* Kanizsai Dorottyát, a 70 filléren Lérántffv Zsuzsannát, a HO filléres pedig Xrinvi 1 lónál ábrázolja. A bólyogok Konocani GyÖwry iíi afikusnyivész tervrajzai !1 In|íján kerüllek kivitelre. . — (A Keleti Arcvonal) Bajtársi Szövetség Harsay Ödön Törzse minden nap hivatalos órákat tort t) 12 és 10-20 óráig a Hzt. Imre Iwrcég-UtCa 12. BX, alatti «zék-liázábon. Fölvételre abban az idólxin lehet jelentkezni. A Törzs óidokvó-dolnii csoportja minden hólon pontokon 17-20 óráié; és vasárnap fél 11- fél 12-ig tart hivatalos órát. Az ina/oló liixottsá+í hivatalos órái hétfőn és lantokon 17 20 óráifr Vannak. (:> - (Anyakönyvi hirek) Nagykanizsán utolsó kinin tatásunk óta 25 e; vérinek született, Ui fin és 12 leány. Születések: Cser Báliul földműves és Molnár Annának rk. fia, lioudún Dezső teknő-vájó és Orsós Katalinnak rk. fia, llenedüs .József városi állatorvos és Ki.szlur Jolánnak rk. leánva, Szabó József Hangya tisztviselő é.H Horváth Annának rk. leánya,\' Rákéit Karoly takácsmester és Német li l\'aiila Máriának rk, fia, Csapó István lukástakarilási vállalkozó ós Unta Máriának rk. leánya, Gudlin Józsot földműves és Szokniv Juliun- nának rk. leánya, Baranyái Itudolf uénsbesxodé és Simon Máriának rk. fia, Szabadi Ferenc m. kir; rendőr és Apolcxpr Máriának rlt. 1 lánya, ltuisz Andor cipészinesloi és Barna Ilonának rk. Iránya, Simon László Nemzeti Bank felfiivizsgáló és Hen- osics Krisztinának rof. fia. (!önt,ér Pál vasúti talpfa faragé és Horváth Máriának rk. fia, Merzs;-nyák Mihály szabómester és llerskovics Máriának rk\'. fia. Bonko János |H)stai távirdamnnliás és linó Annának rk. leánya, Horváth István földmuvofl és Kovács Máriának rk. fia, Szabadkai István kőmüvossopéd és Magyar Máriának rk. leánya, Vécsey Barnabás városi műszaki tanácsnok és Vinyaszka Janinánuk rof. fia, Lajtai Forcne MAV kocsirendező és Lovászi Máriának rk. fia. Frötilich Forene hajós liszt és Molnár Vif-manak \'rk. fia, Csapay Iléla banktisztviselő és Wiener Jiiliaiiniioak ág. ev. fia. Oalosf uásxlé keres-fie<lóf«-t;cfl és Nagy Katalinnak rk. fcányn, Lervencz Ferenc Maorl-nninkás és I\'olai Annának rl;._ fia. Szíji\'dalielvi Ferenc kómiiv>is\':>!;éil n ofagyér líozátiának rk.-^leanyn, Bezorics Ovörgy "Maort irmfni alkalmazott és Horváth Magdolnának rk. fin. —- Ifázassáiíot kötött 10 ptír: Budai István rk, asztalosmester és Tobak lOti\'lka városi szülésznő, Fülöp Lajos rk. MAV lakatos és Tóth Anna. Szakácsits Sándor ilí, Maort festósecéd és Olalin Valéria Krzsé-tiel, Kertész Forene Ignác nyűg, ,MAV fóniozdonvvezétó és Acs Mar-Rit, Vroirn Lajos rk. Bzíjgyárloocaéd és Sehiffer Julianna Brzsébot, Tóth .József rlf. "MAV imizdonvvezető és Szabó Gizella, Peremiv \' Lajos rk. .ílaoit műszerész és Farkas -iinn JfAV li-ztviselónó. Oyimesi Ferenc rk. ni. kir. postai műszaki dijunk és Ovöre Mária. Ordójc llszkár rk. textillinlladék gyűjtő ób-\'Stocker Katalin, Pérn Ferenc rk. Maort mér- nfik én Ifommort Kizsebel Anni. livÓRvszerész. Halálozás 17 cselben történt: Varga Betlehem János rk. 46 éves ny. MAV váltókezelő, liózsaheirvi Istvánnó* Nóvák Anna rk. Üií éves. Farkas Jóxsof rk. földműves fiO évt\'s, Ilornik József rk. űipészsogéd \'2\'i éves, Takács József rlt. közsf\'üíi szeirény 6!í éves, özv. Tóth Ferencné Lapath líozália rk. 7H éves, Fodor József rk. lakatos se- géd Hfi éves, Qudlin Julionnn rk. !í najKis, Sziiíeti Inir^né Vincxe Hozat ni városi szetíény 73 éves, Vécsov Barnabás Tnmás ref. 4 na-|H)s, íiácz István rk. napszámos Í10 éves, l\'olnnccz JóxsofnÓ Szokol Ki-zsélH-t rk. 46 éves, 1\'olaiiíH-z József rk. földműves til éves, Hali lOrnó rk. !1 éves, Venszl Vilmosné Bandor Anna rk. őít éves, Síjkís Sándor rk. kónüivessegéll 40 eves, Bakán Anna rk. női szabómester Ít2 éves. — (Baleset a cséplésnél) Gerencsér József 16 éves zala-karosi föld mii veajecfónyt a cséplési munkák közlH-n bolesot órto. A mentők lábtöréssel sz\'állitották be a nagykanizsai kórházba. Vizsgálat indult. — (Balatoni csendélet) A fürdószezon nem natry zajt VCr az idén a Balatonparton, eso-ményekrnl toltál a fürdóholyi szo- 1944, augusztus 2 mélyzet nondoskodik. Kozma József líalatonföldvári pincér az opyik nyári vendéglőben muzsikáié eigány- hanila szállására MojHidzott és önnél töhliizlxm i\'uhaneinüeket lojHitt. A primás »hékol)olÍ csik<>siia(lrá;í-jáérl-í HKK) [híiiííö kárát kofoalú. A konlrás égy ingért 800 (HJUgÓ kárt jelöli nfÖg. A tflrvéhyszéki tárgyaláson ott feküdlek a udiága* .ntnoíta-raliok, a keltő nem éri ogyütf 100 poiigét. A pincér mindazonáltal orv {lójiajli ín ..I.¦\'.,-;!! ka|H)tt. Nanykanizwi mez.«tj város "\'polgárin ostoré tói. I208/ké. 1944. Tárgy: Gyümölcstermelői befőzési cukorvásárlási engedélyek kiadása. Hirdetmény. Az 1160,\'ké, 1944. számú hirdetményemben már közhírré tettem, hogy családonkint 5 kg. hefózési cukrot Igényelhetnek azok a gyümölcstermelők, akiknek földieperrel, ribiszkével, málnával, cseresznyével, msggyt I, körtével, birsalmával, kajszin vagy Őszibarackkal beültetett szakszerűen kezelt gyümölcsösüknek külön vagy együttesen legalább 300 n. öl a terUlete s ezt a körülményt igazolják\'. r\\ A termelői befőzési cukor igénylése „Igénybtjelentési" űrlap felhasználásával történik, melyet a v. Közellátási Hivatalban lehet beszerezni. Az igénybéjelentólap pontos kitöltése és aláírása után azok a termelők, akik Nagykanizsán laknak és a gyümölcsösük is itt van, a háznál levő gyümölcsösük nagyságát az igénybcjelentölapon Fülöp Lajos közrendészcli felügyelővel (Városháza); a hegyen levő gyümölcsösök nagyságát a hegyközségi elöljárósággal tartoznak igazoltatni s az igénylésüket legkésőbb aug. hó 5. napjáig személyesen a Közellátási Hivatalnak átadni. Akiknek a gyümölcsösük vidéken van, azok a gyümölcsös helye szerint illetékes községi elöljárósággal igazoltassák bejelentőlapjukat s az igazolással ellátott igénybejelentési lapot ugyancsak augusztus hó 5. napjáig a Közellátási Hivatalnál adják be. Az igénybejelentéseket a Közellátási Hivatal elbírálja s az arra jogosultaknak zug. hó 10. napján a „Befőzési cukorvásárlási\' engedély\'-eket kiadja. Az a gyümölcstermelő, aki termelői „Befőzési cúkorvásárlási engedély H-t kapott, gyermekei után külön befőzési cukrot nem igényelhet. A kereskedők csak azokat az engedélyeket válthatják be, amelyeken a posta bélyegzőjéből ki- tűnik, hogy a cukoradó teljes egészében befizettetett. A kereskedők a befőzési cukorvásárlási engedélyeket legkésőbb augusztus 31-ij-válthatják be s a beváltott engedélyekkel legkésőbb szeptember itj.jg elszámolni tartoznak. A befőzési cukorvásárlási engedélyt, vagy az annak alapján megvásárolt cukrot másnak kölcsönadni, vagy egyébként forgatomba-hozni, illetőleg átvenni nem szabad. Akik a rendeletet megszegik, vagy kijátsszák, 6 hónapig terjedhető elzárással büntettetnek. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó I-én. Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében ¦In-, rud- ás patkóvas-, továbbá szeg- otalványok beválthatók t tliMetik. Hofharp gnpak, gépmx.j, OMpégyfém éa golyós osapAgy igénylaaét atintéxam. vs-0LLAaMA?TsÍTrRMT: Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, ./akszeiü felvilágositis minden villamos kérdésben délelőtt S-tÓI délután 15 óráig. Csengory-ut 51, telefon 294. ÁLLÁS ] Kifutódul telvén Kspoll, Horlhv M -o. 2. II Oyikoilott kézi uuiwémé azonnalra felvitetik. — Rákui szftvőde, Caeneeiv-ut 13. »16 KAdár ¦¦gédahal Onftllö nuinhára Vsrctiek. Mikó József, Eriiébe! tér 12 Szcuftnomlt*. 2429 PAnabaaKVdft tclvÉlelu s Jézus Silve Egyházközséghez. 24M Axonaall beUpéire keretek egy fiatal hentes-segédet vagy mindenes kocs\'Bt, — Ügyinolt marhstfigva eladd. Simon UU vin hentes, Ktikantisi- 246H Ffalal laAnyl bi\'IArínőnek keren 7 Alitól d u. 2 Ariig poslalftaOkné, lloi íiy M. ut 10 0xot*oalrMaai egyes mindenes leányi azonnslr.t keresek. MirkuS-vlIla, BalaCon-fenyves. 2471 | ADÁS-VÉTEL S Eiadti KOlbcr lendnerO olajos tenKelyJ börlídelci eliOicndU fekete hlnló. PcMIí-gotltis: Eötvfli-tér 28, emeletén. 2420 Plraa vAaxoa( nfilkabilokra kapható Padánylnénil, Ktráty-u. 40 2398 Napos ctire aiajagyaaliatS éi min\' dea ucidin kiphitó — To|áskeruk(déi, Magyar-ntcz 9. 2473 Kgy l-.kcle nűi habit alád* Jótsel (4-herceg-ut 56. 2472 EladA aÜK hmnili léllkabil és eev i.if itnenetl kabit. Cím a kiadóban. 24!tt I HUTOitozorr sxoua [\\ TlaalvlaalAaS kis hatoroxott szobái i\'cic:. auguaztus 15-ie. Clm ¦ kladóhlva-lal\'Jiu.. 2460 Sziiaz aaoliAt liaraaak, bútorral vagy bulor nélkQI belvárosban. Cimekrt po>laf.ók «9 re. 2461 KO dnbaJAralu bulormoit izobit k-fuek, Clmcl kiadóba kérek. 2470 KÜtÜNFÉLÉK ¦atixtoaoh [elvéletnek Brzaébet lér 17. Hoivith Rozália kifózdéjében. 2469 Jutlui 29 éa a Vároil Moziban alvaax-fattam igaaolvinyalmat, níelytk v. Siabó Uailó ntvre azaitak. Kérem a b. nót, hogy Irataimat adja le a azerkeazlóié^ btn. 2462 ZALAI KŐZLŰMV POLITIKAI napi LA i" Kiadja : „KÜigudasáQÍ H T. f..j;<>-\'.^ Felelés kiadó; latol Koroh Nyprnaioii a „KOzoaidaaáBl H. T. Nagykanli**\' nyomdájiban Nagykanii*»r> NjomdiéM toltJ: UW i Feladó : Clio: Hai\'d\'ubu\'Rt : Taborljoita:- 84. evi., 174. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 3. csütörtök ára 20 flHér. POLITIKAI NAPILAP Szel kosztoséff és kliuiólitvntal : Fó-ut 5. szára, gtyfkrítztöséfíi és klattúbivaluli leleron 78. sz. Mt\'jíJt\'lonfk nílndeü hétköznap délutftu. Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos EIMteó" 4ra: \'*» """J? " T"6 *9 ""<r\' negyedévre 1S; pengő. A berlini török nagykövetet felszárították a Birodalom haladéktalan elhagyásira A Kárpátok előterében magyar ősapátok megállították a szovjet-erök támadását A németek eredményes harcokban állnak a keleti arcvonalon A tegnapi légiriadó alatt tehervonatokra géppuskáztak magyar területen mélyen repülő ellenséges gépek Hinilor birodalmi vezető, n nómot tartalék hadsereg parancsnoka a kö-vetkezó napipa roncsot adta ki: Iíit-lor Adolf, a mi Führoriink és a mi legfőbb hadurunk július 20-l\'m entreni a tartalék hadsorog parancsnokává nevezett ki. Augusztus cl»o-jón, azon a napon, melyen 80 évvel (wlétt olsóizbon megkezdtük u harcot a német életért, olsóixlion szé lofí hozzátok és a legnagyobb teljesítményt várom n tartalék hadse-roí(tól. Ivem csalódhatnak hennotok acin a harcolók, sem pedjfi azok, .akik legdrágábbak népünknek, a gyermekok, a nők és az örejíek. Tudom, hogy a tartalék hadsereg hűséges és áldozatos óh ongcdolmea marad. Megparancsolom, hogy (i gyakorlatok naponta annyi ideig tartsanak, mint amennyi ideig egy munkás dolgozik o hadiüzemben. Megkövetelem a linziektől éppen ngy, mint a \'legénységtől és a hadsereg valamonnvi\' férfiétól, hogy mojiiljanak le minden érdok-kero-sésrői. Követőien*, hangzik lovábli a napi|íaran\'C8, hogy minden tiszt és közlegény, aki odahaza nélkülözhető ••»-¦"*-- hivatása szerint iázzék az arcvonalra. orre öregségi, ragy egészségi Ha okokhól nem kétx\'s, akkor a hadtól az: rrlt-si munksO.iö-1 Vigye, ki i mer feleié részét. .•( tiszteklöt és a tisztVtBttoktól különösen efrárom, hogy meg tötiti kötelességet, még több szul^ gátalot teljesitenek és az arcvonalon még bátrabbak és kitarióliliak lesznek. HQBégflnk és hitünk sohasem ingadozott, kötolea-ségtohositésünk sohasem lankndt. Lelki ismeretes kötelcsscgtel jositésso*| és munkánkkal elhatároztuk, hogy lemostuk \'/utina ffQ-nak szé-¦ gye net, fejeződik Ih* luminici\' SS biro daino vezető, tartalék hadsereg fő parancsnokának napi parancsa. Hét tehervonatra lőttek tegnap a Magyarországra berepült ellenséges gépek Az SITI jetnnti, h»yy ailffus\'zí ti* Z-áu délelőtt és délután és mára virradó éjszaka egyes helyeken cl/-\' n«éges gépek repülte\'/: he az ország (égiterébe. Két tcbvronalra az eOe nséges. gének fedélzeti fegyvereikből t&zet nyitottak. A szerelvényt néh ány találat érte, azonban ember-életben nem esett kiír. A fégvédele m a tűzhatása körzetébe, került gépekre tüzelt. . Ma éjfélkor szakadt meg a német-török diplomáciai \\^ ós gazdasági kapcsolat A német rádió ismerteti az | tőrök nemzetgyűlés ismert ha ankarai rádió jelentéséi, mely szerint ma éjjel 21 órákor lépeti érvénybe a lörök nemzetgyűlés tegnapi határozata, amely Németországgal nrt\'gsza--*ilja a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat. a berlini külügy min isz té riuni Mjtóérlekezletén, \'hivatkozva a tározatárn. e pillanatban még nem foglallak állási. Erre csak akkor kerül sor, ha Berlinben ismerik a hémet-lőrök politika és gazdasági kapcsolatok megszakításának hivatalos és részletes okait és ismerik Törökország részéről a szakilás indokolását. Törökországban megrohanták a bankokat Pánik az üzleti életben Ankarában gatta a vitát. 1 Az ankarai üzleti életben rendkívül nagy pangás mutatkozik: Az élelmiszer árak ugrásszerűen emelkedtek. A bankokból nagyobb összegű pénzeket^ vetlek ki a betevők. MTI. ülései l Ankarából jelenti "Ogv a lörök néppárt már elsején megkezdte cs exe* :i tárgyalások egész éjszakán ál "Zerda reggelig tartottak. A miniszterelnök részben inikroío-aon keresztül a szobájában hall- Bulgár/ában nyugodtan fogadták a török döntést .Szófiából jelentik, hogv a hol- | godtan fogadta a török nem Sár közvélemény nem Ismerte zelgyülrs döntését. Szobaiul Wre a török helyzetet és nyu- I nagy figyelmet szentelnek .szu radzsoglu tőrök miniszterelnök ama kijelentésének, hogv Törökország lépése nem jelenti a háborúba való belépést. \' Sztálin még nem fogadta a lengyel miniszterelnököt A brit hírszolgálat jelentése alapján közti az NTI, hogy Mi-ko\'ajclk a meneküli leny\'yol kormány* miniszterelnöke, Mololov-val, a külügyek népbiztosával tárgyalt. A tárgyalás rendkívül őszinte volt. A miniszterelnök • kijelentelte. hogy még nem látta Sztálin tábornagyot, de reménye van arra. hogy hanmro-san megbeszélést folytathat vele. A berlini török nagykövetet \'felszólítottak a Birodalom elhagyására Az "STI Jelenti, hogy a német külügyi hivatal protoknl-fönö-ke tegnap délben közötte a berlini lörök nagykövettel, hogy németországi tevékenysége végétért és egyben fcis?óllitoUa!^ hogy haladóik nélkül hagyja fel a Német Birodalom területét. Törökország döntése igen veszedelmet stádiumba juttatta « lörök politikát Berlinből jelentik : Törökország a Németországgal való diplomáciai és gazdasági viszony megszakításával olyan útra lépeti, ami ellenkezője á németekkel való hagyományos politikájának. Ez a döntés nem lehet javára a török népnek. Olyan politika\' kezdeményeztek, melynek következményeit nem nehéz megítélni. A következmény a Németországgal való háború lesz. Törökország a tegnapi dön-lésével súlyos felelősségei \' vállai I a sajál politikája, valamint a történelemmel szentben. Evvel a háborúval mets/ünik a szabad és független Tőrökország. A törők kormány a diplomáciai és gazdasági viszony megszaki- lásával egyidejűleg megszakítja a német török buráisági egyezményt is. Erinek különleges jelentősége van\\ mert a német* és török nép közötti kapcsolatok szívesek voltak, melyek fellelhetők voltak a török-német kulturális cseréhen, valamint ¦ művészei! és tudományos téren. Törökország,lépését a nyugat,! hatalmak iryonnRára tette, injely hatalmak imperialista céljai közismertek. T&rokország kormánya a-t^TíhíszálIitások felfüggesztésével tette meg első lépéséi azon az utón, ami & tegnapi határozatához vezette és a tőrök politika igen veszedelmes stádiumának nevezhető. Az angol király visszatért Londonba Az angol alsóházat elnapolták A Daily~JÍxchang« jelentési kőzöl arról, hogy Roosevelt és Churchill n közeljövőben megbeszélést folytat, hogy az Atlanti Carta alapofvoit Indiára ín kitorjesszék. A brit hírszolgálat jolenti, hogy az angol király ma visszaurkoziitt r^ondtonbn. Az angol * hírszolgálat jelenti, hogy az angol alsóházat mától kezdve Hzoptembor 26-ig. elnapolták. A Tatár-hágónál a magyar csapatok megakadályozták a bolsevisták elönyomulását A németek uj tartalék-ezredei több helységet visszafoglaltak Varsó vidékén A keleti \'hadszíntéren a harcok súlypontja a Kárpátok olóterébon, a Visztula nagy kanyarulatánál, Varsótól délre és- Kométól délrb eltérőié vidéken alakult ki. - . A Kárpátok clótenáben a magyar i-MTtnatok harcba szálltak á bolsevista csapMokkal a Tatár-hágónál és megakadályozták azok további olónyo-muliWit. A magyar csapatok «ulyos veszloségokot okoztak n szovjet érák-nok. " Német páncélos gránátosok bőven harcot vivtak j« San éfl a Visztula között. A l>ölséYÍsták sok páncélos orőt vontak öaszo, hogy xeékóny arcvonal szakaszon mogkisóroljék az littöróat. A hosszú harcokban betörtek ugyan a bolsevisták né hány helyen, azonban a német védelmi rendszert nem tudták folytatod az Ei. oldaloa. ZAL\'Al KOZLONt 1911. augusülus p A vasárnapi légitámadás három hősi halottjától búcsúzott Nagykanizsa magyarsága a temetőben Dhjzizázud, .1 kulim.ií alaku-¦ idők [iszli és legénységi kuldull-seg« cV.iiioa>száiiiiúlliula>taii kó* zÖliség állja körűi Itösi halottaink, u vasárnapi zala vidéki légitámadás áldozatainak, Kovács János törzsőrmesternek, Somogy vári István szakaszvcze-toltak ós Hulucz József tizedesnek koporsóját. A széniekben könny rezeg, valamennyien éioz-Kük, nogy egy népben az igitzi nagyság akkor tündöklik tel Igazán, amikor liosi halottat tt\'iucl. Valamennyien orozzuk, hogy hozzánk tartoztak ismeretlenül, a mieink voltak, üzerelleink lettek, mert a Indáink inj és mélyen, tnegilldil bcnnüiikel. A szabadságunkért hallak meg, azért a szabadságért, mellyel a magyarság lonségcs küldetéséi teljesíti. Kel hangzik a katonazenekar gynsz-zso.iozsmája és mindnyájan agy érezzük : áldottuk ók, mert áldozatukból bfko, nyugalom, bizakodás és erő fakad, áldottak, mert ugy megromlott vil ig ujj iszűlel-.se lukiul iiuláluk nyomán. Mindhárom hősi halottal a nagykanizsai r. katn. temető ravatalozója elölt szentelték be. Soiliogyvári István szkv. holttestéi u bcszentelés után Kwka-nizsára. Kovács János törzsőrmester koporsóját Alsószeles-tyére (Vas in.; szállították, llo-ÍCCZ tizedest pedig ül hantolták olt a nagykanizsai hősök temetőjében. Koszorúk, virágok borítják u koporsókai, melyekben halvány, vértelen magyar katonák nyu-gosznak, itt hugyva anyát és gyermeket, Itthagy vu n inát, a holnapot s tellek mindezt azért, hogy élő. ki őrülsz az éleinek, ujjongsz sikereidnek, felfogja szemed családod és gyermekeid mosolyát, ne feledd őket soha ! Vérük, az emberi élei folyékony aranya értünk omlóit, hogy bennünket legyen gazdaggá, melyről nem feledkezhetünk meg soha I A legnagyobbak, n legelsők leltek ! Csillagok a magyar égen! Aranybelük történelmünk könyvében,! kiknek sírhantjára azzal dobtuk a magyar föld rögét : liit)lékelek örökké él s Bernietek nem felejt soha a magyar !« Félszázados jubileumára készül a lagylanlzsai Zrínyi Irodalmi Is Művészen L0r A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör tegnap tartotta meg 111. évi rendes közgyűléseim nagykanizsai városházán. Ur. Molnár Aslai toáuylíceumi igazgató, a Kör elnöke, megnyitó beszédében arról a Küldetésről beszólt, melyet a műveltségnek a háborús viharban is vállalnia kell. At kell mentenünk o nehéz időben is mindent a jövő számára, ami a múltban érték volt. Kzulán Szönyi László piarista tanár, a Kör löUlkáru, ismertette az elmúlt esztendő munká- júi, mely a háborús nehézségek ellenére is lankadatlan volt. lil-isiperéssel szólóit a város közönségének komoly érdeklődéséről, mely ilyen nehéz időkben kétszeresen dicséretre méltó Vó gul azokról a tervekről beszélt, melyeket a jövő esztendőben a Kör félszázados jubileumán -szándékoznak megvalósítani, amennyiben az idők járása kissé megenyhül feleltünk. Garzó Pál pénztáros jelentéstétele után az elnök a közgyűlést bezárta. Tintást és szekeret pusztított el az ellenséges gyújtószerkezet A háromfai erdőben csak fákat döntöttek ki a bombák líabócsa határában > történt, ahol az egyik nagykanizsai gaz dának is van földje. Ellenséges gépek húztuk keresztül Somogy-ország földjén. Éppen akkor haladt gabonával megrakott szekerével hazafelé Szokol János gazda és felesége. Szokolék, mit sem törődve az ellenséges gépek berepülésével, folytatták útjukat, ahelyett hogy lovaikat szabályszerűen kifogták és szekerüket megállitollák\' volna. Kömvyclinüségukért alapos tandíjat Kellelt fizetniük. Az egyik ellenséges gépről ledobtak egy gyújtószerkezetet, amely éppen Szokol gabonás szekerét érte és azl kilenc kereszt gabonájával együtt elpusztította, Szűkölné súlyosan megsérült az arcán és nyakán, a gazdának és u két lónak bajuk nem történt. Ugyanakkor a háromfai erdő lölölt\' is több bombát dobtak le a mezőkön dolgozó magyar guz1 dákra, de szerencsére n bombák az erdőbe esték, olt kidön-tölték ugyan a fákat, de ember* i életben kár nem esett, Tanulság : Tartsuk be a lég* I oltalmi szabályokat 1 A háború után is nagy feladat vár a honvédelmi munkás-alakulatokra Akik ivóhelyre menekültek - megmaradtak A\' M\'ÉP Párlértesjlóje írja; A most folyó világháború az egész nemzetiül fokozott munkateljesítményt követel. Növek-, szik a feladatok száma, a polgári foglalkozások részére igénybevett munkaerő a katonai .szolgálatok miatt egyre kevesebb. Az urszúgmozgósitás gondoskodóit ugyan arról, hogy a polgári szervek-számára is legyen munkaerő a háborús [eladatok megoldásához, de az utóbbi időben a lehetőségek megszűkültek lés ezek a szervek a mentesítések alapján úgyszólván csak tUjfig-ionlosabb vezető, illetve szakmunkás személyzetük egy részéhez juthattuk hozzá. íizert a polgári szervek gyakran fordul-\' lak a honvédséguez löincgmun-kaeröígényekkei, ugyanakkor pedig a honvédségnek is nagyobb Loniegmunkásra volt szüksége. A megnovckeUcH niun-kaszükséglct biztosítására álli-lolták tel . j a katonai nujnkásszázndo-kat, a közérdekű munka* szolgálatos zászlóaljakat ta a kisegítő (zsidó) munkás-századokat. Jiímck a hatalmas munkaszervezetnek az összefogására alakult a Honvédelmi Munkaszervezet , amelynek legelső feladata, hogy katonai, közérdekű és kisegiló munkásai a kulatokat szervezzen, részint hátországi alkalmazásra. Legfontosabb természetesen az, hogy ezek ar alakulatok elsősorban a "honvédség rendelkezésére álljanak, *de leibasználhalók olyan pol-•gari szervek munkacröeHálásá-ra is, amelyek különleges háborús, feladatokat végeznek. Nagy faladat vár majd étekre a munkdsalakula-tokra az átntenétgazddl-koiuís idején is, meri velük, lehel majd elvégeztetni a legfontosabb közmunkákat, csatornázások, öntözőberendezések ós közlekedési hálózatok bővítését. A •Honvédelmi Munkásszor-vezeb elgondolásai alapján legutóbb úgynevezett szakszázadokat is állították fel, melyeket légó-helyreálltló, vasmunkás, bőrműves és textilmunkák elvégzésére rendelnek ki. Szükség cse- lén a szakmunkás századok se-gil segél a honvédségtől kérhetik a polgári szervek, de tarlósaim jelleggel csak a legritkább esetben engedélyezik igénybevételükéi, nierl ezáltal a termelés folyamatosságát veszélyeztetnék.\' A háborús feladatok ellátásúi szolgálja az az intézkedés Js( hogy a Honvédelmi munkaszervezői az állami szervek, hatóságok rendelkezésére áll, ha ott munkaerőhiány mutatkoznék. A termelés folytonosságál biztosítja az is, hogy a honvédelmi ini-nís/.ler bizonyos haditermelési szeinpoulból fontos üzemekéi hadiüzemmé nyilvánít. Ezáltal az üzeiu n * Honvédelmi Munkaszervezet kö-e.é.vébe\'lép és igy a inuukassagol minden irány, hun ellenőrzi, munkahelyükön visszalartoll személyek pedig a munka végrehajtásával Kapcsolatom) katonái legycluii, illetve bűnvádi eljárás aln kerülnek. A katouakyüzolós még nem jelenti azt, hogy ez a vezeJés a termelési ügyekre is kiterjed, .Működése fegyelmező és ellenőrző. A munkásoknak a honoé-deimi-Munkáért éppen wjy tciitt\'s /úr, mint <t polgári fpg laltcozúsukoan. Általános elv, hogy a honvédelmi munka eimén igénybevett\' személyeket ugyanolyan díjazásban, gyógykezelésben és gyógyszerellátásban kell részesíteni, mail u vele azonos munkaköri ellátó, nuin honvédelmi munkát teljesítő alkalmazott. t\\ munkafegyelmet a honvédelmi munkaszervezet szigorú rendszabályok X\'leibe léptetésé-. , vei biztosítja. Ha a munkás a honvédelmi munkát hanyagul teljesili, vagy annak teljesítése elől megszökik, a honvédelmi munkaszervezel a polgári szervekhez fordul a/, internálás lefolytatása végett. Az internált honvédelmi Munkások katonai munkatáborokban ismét katonai vezetés alá kerülnek. Egy repQWtéren, (Foto B. 1). V.) „Bűvös számok" az ellenséges propaganda szolgálatában avagy a végzetes „129" és a politikai siratóasszonyok ! (bmb) Mikor lesz mái- vőgo a ht\'i-boritnnk? A Kovácsné egészen pontosan tudja: « történelmi párhuzamok mágiája egészen pontosan ol-,iinlt:i neki. A sarki fűszeresnél, u hintésnél, n villamosban, jclon nom lévő angyali barátnők szaptr- liisi közhon, az óvóhelyen összevissza hajtogatott, tönkrcolvasoU, Is tea Ind ja, niAr nom egészen hab-foliér kis cédulkal kotor elő a zxu-Ix\'dn\'d. Hzen rajta áll minden, los-g(5lc csak tdohallgatri! I Titokzatos számok, amelyek „nem hazudnak" Vapoloon 1760-ban születeti, Hitler 1889-ben. A ki\'dönbség 129 osz-leiiilíV Na Ős mikor volt !1 francia forradalom? Világos, hogv 1780-Iwn! lís a német sógoroké? 191H-ban! A különbség megint 121) esztendő, tetszik látni? Ka, mit szól hozzá, Nagynő? A 120-os szám .1 jelen és jövő mágikus kulcsa! Napóleon 1804-ben lelt a franciák császárja; Hitler pontosan 121) esztendővel később jutott hatalomra, isno-hen Napóleon bevonult Pécsbe; 120 esztendővel később Hitler ugyan azt tette. A napolooni háborúknak 1815-boil szakadt végük. 1815 meg 120 egy kis fejszámolás, hölgyeim: ngyo, pontosan 1044. 1044-Imi kitör a béke diadalmaskodik Kovácsné. Hajszálra 129 esztendővel !1 bécsi üf&ll az európai népek egy uj kongresszusa bókát- szerez. Ne higvjék azonban, hogy ezzel kimerült a Kovácsné tudománya. • Szó se róla! Hitler is, Napóleon is 29 évos volt, midén országukban kitört a forradalom. Midőn hatalomra jutottak, mind a kelten 44 esztendősek voltak. Mimi n ketten .12 esztendős korukban vonultak 1« Ojnsíországb\'a. Nn és? Mi az hogv 110,08? Hát ez nem oléff? Most merjen valaki szólni a mágia ellen egy szót is! A számok nem. hazudnak! Mégis valami baj van a jóserejü számok körül Do most mi is veszünk bátorságot ogv kis számolásra. Például: az 17K0-í francia fórra-(kiítiu valóban francia \' forradalom volt; az 191H-i patkánvlázadást leg-feljelib németországinak, de nem németnél; lohol nevezni. A francia forradalom egyengette Napóleon útját; az ugvnevezett »némol*> forradalomról Hitler Adolffal kamrso-ktthan ezt nem lehet .állítani. Hitlert nom az\'úgynevezett »némot« forrn-ilaliiiu vette szárnyra; Hitler a log-orélyeschli ellenfolo és üjHcnsége viillennek a novemberi ftfflradnlom-nak. Legfeljebb Hitler 1088-i forradalmát lehetne párhuzamba. Alii-Inni az 1780-ivol, do akkor pWszo nem síimmel ;i 129 esztendő. Na-Polcon császárrá való koronázását sem lebot összehasonlítani llitl-r liataloinátvótelévcl. Napóleon nem 1804-l)on jutott hatalomra, midőn császárrá lelt, hanoin már 1700-I»n midőn első konzullá lott. 1088-hol levonva 120 viszont szintén nem 120* Aztán itt van ez a Im\'csí história is. Napóleon logvésétí logha-talmasaíil) ellenségének fővárosába vonult lm, llitler saját birodalmának, szűkebb pátriájának hazatért föváinsália. fís Napóleon nem is 1809-ben vonult be először Bécsbo, hanem már 1805-bon, ugy hogy a miszlikiis-mágikus szalumul, a 120-col megint baj van. Ilin, hm mondogatják vállvonogatva az igen tisztolt körülállók. Tübbnyiro hiányoztak .amikor éppen történelemóra volt, a historikus érvelést- szórszálbasogatásnul; tűnik fel n sgpmQkben. A párhuzamok mégis csuk megvannak .letagadni okot nem lohot. fis Kovácsáé leg-alábli is elhárító sikert könyvelhet ci a maga javára. Egy kis anyakönyvi hamisítás Napoleon körül Kzor .ember- között egy ha van, aki álmádéi fölébresztve is tudja, nűkor született Napoloon. O köny-nvÜHzorrol leleplezhetné az egész 120-os hazugságot, hiszen a nagy N\'a|Kileon nem is 1760-han született. Akármilyen nem szép is ez a világhódító kőrakattól, nem \'tette mog ezt a szívósságot Kovácsnénak. Napoloon, sajnos, csak 1769-bon jött orro a világra, sajnos csak I20( és nom 129 évvel előbb, mint Hitler. Ugy összeomlik az egész mesterséges szátu-épilmény, mintha rosszakaratú angol légiakna vágott volna bqlo. Híres emberek életének majd mindegyik osztondojóbou történik valami nevozotos dolog, ami-Mi aztán totszés szerint lohot mágikus ¦ "kulcsszámokat^ kikövetkeztetni. S hív a Bécsbe való bevonulás nom passzol, hát majd akad más valami. j Szegény jó nagyszájú Kovácsné! | Nézd csak! Ha nem stimmel az utálkozott születési év. akkor Hitlor és Napóleon nem voltak mindketten 29 évesek, midőn kitört a forradalom, hanem Napóleon 20, I fitler potlig 29 éves volt. A hatalomátvételkor sem voltak mindketten 44 évesek, do nem ám! Napóleon csak 85, sőt ha a konzullá választást vesz szűk. csak 80 éves volt. Nem is voltak 52 esztendősek, mikor benyomullak Oroszországba, mert Na-poloon akkor még csak IS éves volt. Knnólfogva figyel, ugye. lelkem Kovácsné?! nem is ¦ \'lehetnek mind n ketten 1>5 évesek, amikor a háborúik Ijefejozódnek, mert Napóleon Waterlookor csak 46 éves volt, llitler pedig már jó kilenc esztendeje ihmopeltc 46. szülotéso napját, Ami a mágikus szám-müveletből megmarad Mi marad tehát az egész szóm-mágiából? Cionoaz hazugság voli az ¦¦gesz! Gonosz? Nem túlzás ez egy kicsit? Nem lohotno inkább butának, ostobának vagy ludat lantiak, netán buksinak vagy oktondinak mondimi? Az nom" hangzik olyan \'bírván, fis mégis, a magyar\'(lovagias nép és a nő nemmel azomben mindenkoron ;.. Rs mégis, igonis: -(ionosai Mert itt nem arról van szo, ll0gy a Kovácsné vagy a Nagynó !1 nő nemhez tartozik, nem iyrfÍTŐl, hogy hiányzottak a történelemórán, hanem arról, hogy a (tudatos, fu-dallan, mindegy 1) hazaárulók, Sztálin és Roosevelt csatlósai és cimborái közé tartoznak! Mert az a fickó, aki az egész ostobaságot*kitalálta — hegy el no felejtsük, a Kovácsné lánc- vagy lia igv jolihan tetszik, hólabdo-rona-Hzor szerint teriosztott lovólko régon tett szórt valóban »brillians« tör-ténelmi ismereteiről nagyon jól tudta, hogy Napoleon nem 1780-ban született. Hiszen ott volt s kére ügyében a történelem-könvv, vagy a lexikon, amiből a megfelelő adatokat és dátumokat összekotorhatta roln». Es sz úriember tehát tudatosan hazudott! Hazudott, hogv ennek a hazugságának a sogitsósrérol fölépíthesse a mágikus számok de-fotista rendszerét* Nézzük meg a lólábat isi Ali is volt tehát az egész história értelme, Kovácsáé? Az is, aki kivétel nélkül minden történolemórát elmulasztott. tudja, minő véget ért Napóleon, minő véget értek a napoleoni háborúk. Ha valami mágikus törvényszerűség következtéién Napóleonnak és Hitlernek ugyanaz a sorsa, akkor nyilvánvaló, hogy »129 évvel késóbb« Hif-lor is ott végzi, ahol Napóleon. l:gyo, most már Önök is látják a kecsesnek egyáltalán nőin mondható propaganda-lólábat : - No védekezzetek a fatimi ellen, nmolv "törvényszertiségen« nla)nil ; esimiI-bajtok, amit akartok, a végzet már másként rendelkezett. A dicstelen véget ért mocsári pacsirtával szólva: »Hiáha monokiilsz. hiába futsz, n sorsod elől fntni ugy sem luds/.«. Az o llohségOŐ^ propaganda-eljárás alattomos mivolta alibót is látszik, hogy nem (mint s közönsí\'iges hazugság és izgatást a tronoszok és buták) hanem amit som sejtő átlftg-kópzeltséggol rendelkezők és kritikátlan koponyák róván terjed. Ök sokszor ntncaonok is tudatában a mágikus számjáték tendenciáiának — csak Őrölnek a csillogó-villogó, szemkápráztató szám-tűzi játéknak. A nagyérdomü hallgatóközön\'ség soraiban aztán akadnak őppon elegen, akik végiggondolják a dolgot. j>on-tosan ugy, ahogyan az ellenség akarja. A világtörténelmet nem számok, hanem egész emberek csinálják A hatás miatt nem fő nagyon a fejünk: akit nem tör mog a bómbáfl terror, kibírja az ,iideghálioru« szám-misztikás ágazatait is. Csak méltatlannak tartjuk, ha valaki ilyen szamárságokkal törődik ős a háhorVl befojozését a maga és bajtársai ereje belvett legfeljebb agyalágyultak és politikai siratóasszonvoklwiz méltó »remén\\ségektői" várja. Aki a jövőben ilyen száiu-misz-tikumnial vagy hasonszőrű cgyeddol találkozik, nevessen a szemébe 11 bűvésznek még akkor is. ha hamarjában nem tudja cáfolni a mondottak helyességét ,1iem lévén történetesem évszám-akrobata. Mort az ilvenfajta csinálmányok rettentő buták, raffináltan dofetis-ták és fölöllo alattomos célzatnak. A világtörténelem mogenged magiénak időnként ilyen és hasonló vicceket, do nem rajtuk alapszik. Mert ugyebár, drága Kovácsné! — a világtörténelmet nem a fentebb említett |k)lÍtikai siratóasszonyok, hanem egész onjberak csinálják. Learatás ntán fel kell szántani a tarlókat A honvédelmi minisztérium l.ógoltalmi osoportfőnökének figyelmeztetése Budapest, nugtiszlus :i A honvédelmi niinisztériuÉn légoltalmi csoportfőnöké vidéki szemléülján sajnálattal tapasztalta, hogy n gabona keresztekkel tcrnctl tarló legnagyobb része, eltekintve a dicséretes kivételektől, semmi nyom\'át sem mulatja azoknak a tűzvész elleni intézkedéseknek és elővigyázatossági szabályoknak, melyekéi a honvédelmi \\ miniszter evek óta hirdel és anielyekel a legutóbbi időben x sykszázrzer példányban leli közZe. Megmagyarázta a rendelkezés azoknak, akik még mindig nem tudják, hogy a termés lenratásvi után mielőbb fel kell szántani a tarlókat, vagy legalább is az egyes barázdákkal körül kell határolni, vagy el kell választani uz egyes gabonakeivszteket, hogy a kévék, vagy tarlók meg-gyulladása cselén a futótűz el-határollassék, líz igen jól bevárt óvatossági rendszabály és Ugyszólyán az egyetlen lehetőség, amellyel a tarlón összegyűjtőit keresztek tűzvédelmét némiképpen biztosithatjuk, Miiv-den gazdának saját érdeke tehát, hogy terményét megvédje és ha ezt elmulasztja, nemcsak saját magának okoz kárt, liánom a nemzeti vagyon pusztulását- idézi elő, .amiért felelősséggel tartozik. A hatósági légoltalom csak olt segíthet, ahol az érdekeltek maguk is hozzájárullak ehhez. Bármennyire is d; vannak foglalva !1 vénkor aratás idején a fogalok, ezt a munkát- mindenképpen el kell végezni, legalább is ply mértékben, ahogyan ezt n honvédelmi miniszter sok rajzzal ellátott tájé-kozlató rüzetéhen előírta, amit minden községi elöljáróságnak széloszlás végeit több példányban megküldött, Aki nem fsnuori ennek a füzetnek a tartalmát, fordul ion a községi eiőíjáró-\'ág-hoz. (MTI) Augusztus VÁROSI MO 7GÓ Csütörtöktől— 3~6-ig VHKW flUtVU vasárnap/g ytlágatker/ ÖRÖK KÜZDELEM II. rész: Isten veled Kyra Óriási ssenzdató t A nyugati invdstiő az ÜFA híradóban Naponta 3 előadás; ?4, +6 és ?8 Órakor. ZALAI KOZLON* 1944. »u*uattu3 3 India kapnia: a 75 éve megnyílt SzneKl-osalomf. A Szovjet meg akaija nyerni a otatorna részvénytöbbségét 194 i-bciy lesz 75 esztendeje, hogy megHvilt a Szuezi-csntor-na. A tűmfeumi esztendőben nemrégiben az egész világot bejárta a hir: De Gaulle elhalá-rozta. hogy a Szuezi-rsatorna Francia kézben lévő részvényeinek kétharmadrészét átengedte a Szovjetnek, Badoglio pedig az olasz részvényekei már át is adta. Moszkva teliét kinyújtja kezel az Indiái s az egész Távolkeletet Kurópával összekötő legfontosabb hajóid bircs kapuja, a világkereskedelem egyik legfontosabb ülőére felé is. Évszázados moszkovila hódilóál-lamok megvalósításának egyik legfontosabb állomásához értek cl ezzel Szlalinék és az érlek, amil ily módon kezűkbe kapa-rmlotlalhiseminiképpen sem! lehet arányban az ellenszolgáltatással, vagyis azzal a támogatással, . amelyet l>c Gaillk^ hazaáruló mozgalma és Jíáüoglio kukkja Moszkva urai részéről élvez. De Gaulle és Badogljo elhatározása a Szuezi-csatorna háromnegyed százados regényének merőben uj kereté\' nyitja meg, — pedig.a múltban is sok izgalmas fordulatot ért "meg. A csatorna a kincses távolkelet, főleg India felé terjeszkedő gyar-matosiló-versengésböl született meg. Megépítése elölt I-m répába, Indiába csali Afrika teljes megkerülésével juthattak el a hajók. Valamikor régen, az ókorban az egyiptomi fáraók építettek ugyan (\'.sátornál, amely a Nílustól a Vörös-tengerig vezetett, de ezt betemette a századok homokja. Napóleon vetélte fel ismét a csatorna megépítésének gondolatát, de bukása kérésziül búzta terveit. 1817-ben ismét felvetődött a gondolat, s tiz évvel később egy osztrák mérnök Ncgrelli Alajos kidolgozta a csatorna tervét s hamarosan akadt olyan lángebnéjü szervező és vnsnkaralu végrehajló is. aki diadalra vitte a gondolatait. í,esscps Ferdinánd francia mérnök vette kezébe az ügyet és rövid idő alatt megalapította a részvénytársaságot, amely nz építéshez szükséges lökéi .biztosította. Elsősorban franciák jegyezték le a részvényekel, de ri világ lobbi nemzetei is hozzájárullak a tőke-jegyezéshez, az angolok kivételével, akjk nem voltak hajlandók pénzt adni. sőt diplomáciai utón mindent elkövetlek az egyiptomi kedivénél, hogy a csatorna létesítéséi megakadályozzák, De Lesseps győzött, a\' ke-dive megadta az engedélyt, sőt. álvottc a le nem jegyzett részvényekéi is, ami az alaptőkének több mint felét tette. ISőíMien megkezdődött a földmunka és túlnyomó részt \'egyiptomi munkások verejtékének árán 18T>9-ben elkészült a hatalmas mü, a 160 km. hosszú, átlagban 100 méler széles és 10 méter. Mélységű csatorna. A megnyitó ünnepségen a világ minden nemzete képviseltette magát, csak az angolok tüntettek távollétük- kel, acsarkodtak, dühöhgtik és az angol birodalom elleni merényletnek nevezlek a csatornái A csalorna óriási jelentőségét már az első évek megfinttfaflák. A hajóforgalom egyre nőit, a részvények osztaléka emelkedett és az angol hajók is kezdték igénybevenni az Indiába vezető uj. felével rövidebb utvonalat A jelenlegi háború alatl az angol utánpótlás legfontosabb Ütőere maradi. J>ár a németek Av/. olasz áru fás előtti időben forgalmát cgvidöro szinte teljesen meggátolták és Kréta szi-gelénck kézbentartásával ma is veszélyezteli. Az angol hegemóniát azonban De Gaulle és Bn- doglio megbocsáthatatlan lépése óla minden ellenséges fegyvernél, nagyobb veszély környékezte meg Moszkva részéről. A részvények meglehetősen je-lenlős része ezzel Sztálin kezébe kerüli, az pedig1 igen valószínű, hogy a vörös diktátor nem elégszik meg ezzel az első sikerrel, hanem mindent cl fog követni, hogy a Szuez Társaság világhíres palotájára egyszer ¦kiiűzhesse a sarlókalapácsos vörös lobogót. Iínnck\\nicgnkn-dályozására adoll esetben Anti-Hátiak nem sok reménye lehel, — a moszkvai hódító tervnek Íl! is egyedül a német fegyverek szegbelik szárnyát. /\'/\'. f„) Loiionban ébinségti! féltik Enröpát angolszász győzelem esetére 2—3 millió tonna élelmiszer kell havonta Európának A. Közellátási firtosttó Írja: Me«menthntik-eJ\'n szövetségnek nz osothon, ha mogliéditják Kurépót, a földrészt az éhínségtől? fízl a kérdést taglalja a nPiclüro Postw cinn\'i angol újság egyik i-ikkólvii s mindjárt meg in állapítja, hogy Kun\'i]>:i a szövetségesok gvözolmo őseién ww éhség a totális romlás és nyomorúság szörnyű képét; mutatná, Azután kimutatja, hogy jut élei-mezért kérdésének mogoldásn több volna, mint nehéz dolog, meri o kördóst sommi körülmények közfitt nem tudnák megoldani és Kuröpa népeit nem volnának képesek él-t-bon som tartani azzal a kevés úlol-rniszorro), amelyet az Attaulí-óe-á-non keresztül ide szállít hatnának. Magától érthető dolog, hogy Kuró-pának legalább is a fölén, valósxinü-log azonban, önnél Hókkal több élelmiszert kell termelnie, ha egyáltalán ótotbon akar maradni. Azonban r szövetségesek tartalékai sőhaseui vol nának elegendőek az éltoző néptömegek ellátására, Tekláit! n gabona-;v.ií,i-;ií vaVó ollátás telén meg- unapit ható, hogy a szÖvotsógCHok bizonyos illuzórikus véleményei\'tilli:-riere, igen szűkön mérve, az európai né|>ek legkevesebb 2—-8 millió tonna aidyu élelmiszeri fogyasztanának havonta, Ismoroles azonban, hogy , Bzövofségosek leggazdagabb gubo-natermé országai 1042-hon abban egyeztek meg, hogy két é.s félmillió tonna gabonntartalékol gyűjtenek s ez azl jelenti, hogy a legkedvezőbb OSOtbon i» logfoljöbh egy vagy kél hónapig tudnának segítségei nyújtani [Surépának. Khhez járul még, hogy ebből a tartalékból ídóközbon nem sok fog maradni, mert hiszen a szovjetnek óriási mennyiségű ga-honát szállítanak állandóan. Jó terménykilátások Európában Mint a N. S. Laiulpost jelenti: 1914. évi állttási kilátásai kedvezőknek lehet minősíteni. Némotorsság jó tormésnok néz olőbo. Kedvező birok érkeznek Görögországból, Bal-páriából, Szlovákiából és Romániából\' is. Magyarország terméskilátásaira az utolsó hótok időjárásajia- gyon .kedvező hatással volt. Horvátországban a hideg időjárás kodvozŐt-lenül bofolyásolta ti termés fejlődését. A téli hótakaró is elmaradt a votéflolírol. Mindez kőslol tolto a vMesék fojlódésót. Általában azonban Európa gabonatermését jónak lehet minősíteni. H I RE K Naptár. Augusztus3. Csütörtök.Krím. István er. •. ProtcalAns Hermina — (Első mise) A nagvknnizsni foronoiok pléhá-nia-templomában I\'orciuiiknlu bu-osunanján mutatta Ih> első szent-iniseáldozatál P. Sólyom Nándor nagykanizsai születésű kapucinim-ronoi áldozár. A szentélyben ott volt az njniisés ozvQgy édesanyja, paptárflai, egykori osztályfőnöke, Vegolo Károly gimn. tanár és a\'\' tisztelők és hivők aekaaáira. Kézvtv zotö volt 1*. Gulyás Gellért plébá-nos-házfönök, majd az evangélium után I*. Hözs nagyváradi kapucinus házfőnök, n neves ogvl láz szónok ünnepi ítészedet mondott, amolybon kifejtette, hogy imközbon Rómában\' a rikkancsok hangosan kiáKozzúk, hogy megalakult az istentelen-k szövetsége és ainig sorra gyilkolják le a védtelen lakosságot a demokrácia szabadkőműves lovagjai, addig itt a l>éke és ístonszereM hajlékában nz írjmisés azért könyörög az Úristenhez, hogy szűnjön meg a világégés, as öldöklés és legyen .ismét úrrá a béke, az omborazorolot; — (Pályázatok) Zala vármegye alispánja pályázatot hirdet augusztus 17. határidővel a Csáktornyái községi segédjogyzói állásra.ÓS ug.vanazzal n határidővel*" a szoloneohogyi körjegyzőségnél írnoki állásra. — (Verhovina koronázatlan királya) címmel tart előadási augusxlus 5-éu, szomhalon délután ő óra 20 [Hitekor n rádióban Bomody Isiván író, az MTI helsó iminkatáis:i, kinek előadásai osztatlan érdeklődésnek örvendenek. Közel félévszázados Dseménvekro, ÍCgaii Kde koriuánv- biztos elothareának ismeitel.\'séro kű-rii( sor, mely tclo\'volt kAzdolommol a szervezett zsidi\'wág ellen és végűt életáldozattal zárult. Somody István az il\'é és az lljsáiíii\'ó két BSOUlSZOgét egyesíti elöadásailian. Magasabb ré-lokat szolgát a logkisohb meglátással, fokozza n magyarság erejél, növeli önbizalmát és higgadt tanácsot szűr le a magyar holnapnak. Somody István szombati rádió előadóimra felhívjuk^ olvasóink szíves figyelmét, — (A hivatalos lapból) A\' Budu]wati Közlöny sserdní, 178. száma csak ogv reníleletet tai-tahnaz, az OTI és\'MABl nlkalma-EOttainak fegyelmi szabályzatáról szóló IIII17. évi rendeletet rtlétlosi-tották. — (Ösztöndíj-pályázat) A Zalavármegyoi Kgt\'szsi\'gvédelnti Fiókszöyetség pályázatot hirdeletl az. általa alapított\' védőnői ösztön V \'dijak egyikére, amelyet valamely \\ magyaroi\'szági Aliolénő- és Védőnő-képző Intézőt első évié most felveendő, anyagilag rászorult és egyéb feltételeknek is mogfololŐ hallgatója kaphat inog. A pályázat határideje augusztus 80. elsősorban zalnvár megyei, másodsorban dunántúli |iá »yiizók elönylxsn részesülnek; llész-lotos felvilágosításokat Zala vármegye Dl. kir. tiszti főorvosi hivntnb. Vórmogynháza, ad. — (A sormásl malom) válhihitvezetójól kijolölték. Mint a hivatalos lap közli, a nagykanizsai főszolgabíró a l.oischv Mirkó tulajdonában volt sormási malom vezetésére Jancsi Péter Bonnási lakost kirendelte. — (Zalrt drágított) J A nagykanizsai rendőrség előállította Kolompár Gyulánó 58 éves kiskanizsai cigány asszonyi, nkt a zsir kilogrammját 2-1 pengééit árusította; A nála talált 7.70 kg. zsirt a rendőrség lefoglalta. Kő^ompárné az uxsorabiréság eló korul. 1914. augusztus 3 Esküvő Tegnap délután 0 órakor vezette oltárhoz a nagykanizsai s/xnt-lcrt\'ncrcmlic\'k temploma han Doncdek Józsn m. kir. |H»sluliszlviselŐnöl Wilde fóndrc ;i Drávavölgyi Villamos Ar.un-s/ulgállaló ül. nagykanizsai ki-i-éntlullségénck löliszlvíselöjc. A p"lgán eskclésl . erre az nlkaíomru lehliszileil pplgár-mesloH szobában dr. vhéz , Si-monlny Lajos pulgárnu.-sler. végezte, aki szerencsekivánulail tolmácsolta a fiatul párnak. Az egyházi c-skövöi szurtarlást dr. picliler Emil lercncremli hittudományi főiskolai tanár végez-le, majd beszédében móllatla a házasság szentségének jclenlö-segél. Tanuk voltuk a menyasszony részéről dr. líaksa (ié\'íii ni. kir. posta es távirdai főfelügyelő, a vőlegény részéről dr. Ujediniuyer István körházi osz-látylöorvos. ju esküvő után az ifja párt eluulmozlák \' szeix-uesuKiva Halukkal, táviratokkal. t\'gyuiinkkor Cmnepclték házasságuk 30 éves jubileumát a menyasszony szülei, Benedek Hezsö a .Zalai Közlöny szerkesztője és lelcsége bolfalusi bolh Boriska. - ¦\\ SPOKTELtl A Klskanizsai Kupa döntője Vezette: Németh. Szerdán este került sorra a nehéz és izgalmasnak Ígérkező kisk.imzsai reiigadó, amelyet az Nlí li-cs .Nemein játékvezető közreműködésével bonyolítottuk le a Jlünyudi-iérj sporttelepen. . A mérkőzés inkább küzdelem volt heiyenként lulkemény játékkal larkitva - és ebben a küzdelemben a Majna PC közvetlen védelme bizonyult jobbnak. Mindkét tél nagy erőket vonultatott lel a kupuküzdclcmro. A nyüzles csapató un Horváth 1. a kapuban, Jámbor, Kiss i. és Vincze a védelemben mutatott egészen kiváló teljesítményi. A laiuadósorban í\'erKŐ i. és Hegedűs júléka tetszett, de kitűnően játszóit uz iljusági Pcrké II. is. Az elleniéinél Mihályi, Németh Sanyi, Mujzer nyújtottak elfogadhatót. Németh játékvezetése uűnlaszerü és kifogástalan volt. Egy perc mosoly nagyothallók egymás között kelperes: Ez az ember azt mondta rátám, hogy gazember vagyok! Alperes: \'tévedés, hiszen a feleségét nem is ismerem, Mró: Az Ítéletet kihirdetem! A kutat használni mind a felperesnek, mind az alperesnek foga van! Carifa szerint lleteg: Mennyit fizetek! kogorvos: Negyven pengőt, lleteg: Lehetmen, hiszen egy fog húzós fiz pengő szokott lenni. Igen ám, de ordított, hogy három beteg kifutóit az előszobából. A UOZFCKDO nyitva roggol I órától este 6 óráig. Ulólfó, azorda. fimak délután óa kod dan egéaz nap Mj Telafon: 660. ZAL\'AI KUZLÔNV , folytatás as 1. oldalról. megingatni. A német csapatott u.idiUcfes támadással Icsártá!.\' n ketetkeze.lt hézagokat, a szov-jel erőket körülzárták, mnjd mégsem misitették. Varsótól délkeletre 8 német mi|>utok meghiúsították « szovjet csapa* toknak a Visztulán vato átkelési kísérleteit. An uj ezredek, melyeket uz ulóljbi napokban a központi tartalékokból szállítottak a németek, . töhli helységet a bolsevistáktól visszafoglaltuk. ligy szovjet páncélos dandár egységűit niegsenmiiöilették. A nemet liarcigépok mdyos támadásaikat foly-tuttúk a Hzuvjot céljHinlok ellen. Varáétól délre levtígóbe ropiUittok •gy fontos hidat. Varsó övezetét\'.-n aninvlng nyugalom volt. Kovilúnúl páncéléi és gépesített kötelékeket vont örtszo a szovjet had vezetőség uz utóbbi nupokbun és azokkal támadásba kezdett. A bosszú és elkeseredett harcok után sikerült a német vonalukat hátráld) helyezni. .itarienput hctyséyel a aé»iet csapatok feladták^ \' tekintettél arra, hogy a tíolsovislák át akarták karolni éa (olgöiiyölitüiii a német orókot. Kzt azonban. több száz páncélos ós csu ta repülőgép támadása megakadályozta. A harcok közbon 128 ellenséges páncélost és 20U-nál több megrakott jármüvet vesztettük az ollonségos csalitok. Áttekinthetetlen mozgóharcok vannak St Lo-tól nyugatra Sok helység került újból német kézre Avranches vidékén \\NTi) Kíseiihower tábornok haderőinek kíméletlen harcba-vetésével terel akar nyerni összpontosított áttörési kísérlete satumra. Amíg uz ui\'cttonal hidföéltáeainak keleti részén átláéharcok vannak, addig a jclenlékcnyenjnegcrösi-IcU csapalok mozgatásával az avranctici szakaszon, \\ tre és St. l.őU\'d iiyuyaira tnozyú háború folyik. A harcok kimeneteléi még nemi lehel áttekinteni Az ellenség egy Icidcrilö páncélos csapattal deli irányban tapogatózol, előre es Avranehetól keléire rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek. Különösen elkeseredettek voltak az Avranehes és Virc közötti szakaszon, ahol a németeknek végül is sikerült a támadásokat visszaverni és sok elloglalt helység ismét német kézre került. A németek St. Andrea És Caen közolt valamennyi támadást visz-azaverlék. A német csapalok a nyomasztó angolszász lólénnyel szemben az egész arcvonalon hatásos ellenállást tanúsítanak és a német Itaduezctoséy.ilivl-. ve a német csapatok^, /o-¦ vúbbra is m-a a helyzetnek. (Mamát megfigyeiOK uj partraszállási kísérlete* jelanteneK Olaszországból / Gyengült az angolszász támadás ereje Firenze körül Az olaszországi Inidszinléreu, mini az Interim jelenti, liten-zénél nem csökkenő erők bevetésével az angolok folytatják támadásukat Az előző napokban elszenvedeti súlyos veszteségek következtében az angolok nem Indiák a nyomási változatlan erővel Icnntarlaui.-.-Az erősen megtépázott alakulataikul tartalékokkal kcllelt felfrissíteni. A német tüzérség erős lüze nagy csapásokat mén az uj tar- Churohill; lulékok készenléti állásaira és a iöarcvonul íellöHéscl szolgáló kikötői forgalomra. Az angolok 1 órás pergótüz után isméi nagy támadásba kezdtek. A harcok még tartanak, melyekről részletes jelenlések még nem érkeztek. A német megijgyolök jelen-, lései szerint az angolok ujabb partraszállást kísérelnek meg Olaszországban, erre vall a pán-céllos hadosztályok összevonása több kikötő előtt. „17.000 haz pusztult el, 800.000 megrongálódott a V. 1. támadásai következiében" (N\'I\'i) Churchill miniszterelnök tegnap az alsóházban beszedőt mondott az európai harcokkal kapcsolat-ban. A brit miniszterelnök azí mon-dolta, hogy egész kötotrovalót fellelne írni ,ha elmondani a La .Mancile-csatornáa való átkelést és Franciaország megsziiHasának történetét. Fejiegotesoibéi kitűnt, hogy a fraiicioorözagi paitruszallóslina i már a teheráni inoglM-széléson meg-j eg>-oztok. "Sztálin akkor mogigértu, I hogv-mindon oroszországi hadsoro-1 gótnarcbavétí. Ivz a keleti nagy támadásban inog is történi. Több mint egy esztendő óta állandóan búztuk Angliából badiuhyagot ós omborOkotV Az öBBZOS csapatok roivi-kívül koüiény kiképzésben részesültök. Churchill beszedőben \\éi-j Légiriadókor,azoanal ovonotyre lódulj! ItfIROSAN Név Iflrv. védve 3484 Permetezeszer a szölömoly irtására Móregteleu I ÍW0*a kg. 1W1. vlzban) oldatban. Araéumeates I Beszerzési hely: Tattach drosérU, Nagykanl««». mondta, hogy a La Manche-csatornái átkelósj lü.(2-lK\'n még ello-nezle, később a földköziteuguri had-müvoletok miatt tehofotlon volt a ftilhilkozás vígifllmjtiisn. Nem i« l\'iiszi, hogy korábban lolielséges lett volna tégrebajtani uz Inváziót, mint ahogyan tőrtont, A hajóhad loe,na-gyol\'iii rószo Amerikában épült, uii-vei az angcii* Iiajöjívárak már tul igényi*) voltak véve. Angliának a Szovjettel kötött 20 éves szerződése egyik legtartósabb tényezője lesz az európai liéke és rend biztosításának. A V. 1. támadásáról szólva be-jcl\' nlettc, hogy a támadások kö vetkeztében 17.000 ház elpusztult és SOOjOOO megrongálódott. London kiürítése során egymillió . in- 11 részesítettek tuiiiogutúsban. .1 németek további még !1 <\'¦¦¦ sósabb fegyvi reket alkalmaz- hatnak, A leiigyol--orosz kérdésben Lengyelország helyzetét reményteljesnek mondotta. Közölte az alsóházzal a tőrök—német diplomáciai ós gazdasági viszony megszakítását. Berlin álláspontja a finn • ügyben Az ellenséges oldalról terjesztett hírek az idegháboru-hoz tartoznak (MTI) A finn miniBztorolnök kürtölés nélkül feltárta uz olnök-változáasal járó holyzotot. Az uj holyzotljon^-, 3íannerhei)ii tábornok kezében ugy g-sszpajüasul a hatalom, mint Hitler Adolféban Németországban. Finnországot a túlerőben lovó ellenség nemcsak, hogy nom tudta legyőzni, hanem uz a kis uomzot a .vitézségnek és az áldózalosBágnAk olyan |>éliláját szolgáltatta, amit a* egész világ megcsodált. Az ólnök-viiUozúuKul kupcsohvtbau uz ollonsó-ges oldalról származó birokot Bor-linbon ugy tekintik, mint rhja-ország ollón megindított idegbábora-nak egyik uj szakaszát. Mannor-tioim tábornagy szouiélyébon ogyo- - iiiind;izok:it a tulajdonságokat, molyok ugy a, vozotőkot, wnint a né-pujy a legtüljonobb mértékben mog-\' nyugtatják. Fímigrszt\'ignuk ma ogy kötülcssóge van, kitartani Németország oldalún. Ii)rro kötblozto ís magát, hogy kölcsönös megegyezés nélkül egyik fél sem köt békét és nem adja fel a liarcot. Az elünk változás a toUUÍS erőkifejtés eszközévé fog válni, moly. a Timi népben levő mindén őrét arcvontHba állít a győzelem kivívása érdekében. XoJottí. 1944. augusztus 3 Nngrkant\'M roejry*! város adohlvalnlAlöl. 2373/1944. Tárgy: Adófizetés Iránti felhívás. Hirdetmény. Nagykanizsa m. város adóhivatala a K. K. 11. Ö. 47, §-ának (3). pontja alapján felhívja az adózókat, hogy az 1944. évi harmadik évnegyedre esedékes cgydttesen kezelt kozadó-hálralékot folyó hó I5-ig fizessék be, mert ezen idö után hátralékosok ellen a végrehajtási eljárást minden előzetes figyelmeztetés nélkül folyamatba tesszük. u« Városi Adóhivatal. Nagykanizsa m»)rv»i város polgár mesterétől. 22123/1944. Tárgy: Favágás és részfa elszállítása. Hirdetmény. Felhívom mindazokat, akik a városi erdfigazdasácbau akár önként, akár mint kirendelt munkások fát termeltek és a kípsztott munkákat nem végezték el, hogy hátralévő munkájukat folyó évi augusztus hó 12-ig fejezzék he, Ha a Jelzett napig a hátralévő munkákat nem fejezik be, akkor a védkertlleti erdőór azokat a jelentkező munkásokkal fogja feldolgoztatni, de ezzel szemben a részes favágó részfáját a jelentkező munkások munkadíjának fedezésére visszatartom és arra késóbh igényt nem tarthat. Azok, akik munkájukat teljes mértékben befejezték és a részes fájukat a gazdasági hivatal kiutalta, tartoznak a részfájukat a vágás területéről augusztus hó 12-lg elszállítani. Ha a fenti határidőre a részlAju-kat nem szállítják cl, a gazdasági hivatal a részfákat a vágás területéről költségükre kiszállíttatja. Nagykanizsa, 1944. július 31. un Polgármester. — MBISGEIIBieil <- iiiliujtMikt ji helyi kereskedőknél •fl Iparosoknál ízerezzo ho I nem ment volna tönkre, ha gazdája nem hattal akarna előbbre jutni. így jár ma mindenki, aki nem olvas újságot... Nem-tudja, hol. mikor, mibe ütközik bele.:. fllkalmazottaim szabadságának lejárta után Fő-ut 14. 5z. a.\' üzletem július hó 31.-én megnyilt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. TAMJáKÍ-PÁLCSiCS. Ííóifl Irancltt Atfvukdt i"\'t k.wKDni elszállttansk. (Foto 11 U. V) Uneer-UI\'manti Elek Mskereskedésében sin-, iiio- és patkúvas-, továbbá szeg- ntalványok beválthatók És iH itofharrgépek, gépMxif, cisapéorfém és golyó* magágy igény \\ hmM ellntéxam... IaUÜT Autábusz-menet/end . Érvényes l\'Ili, július .11 tói vUaxavonáaiu Vasárnap és flnnepnap hz összes forgalom szünetel HAVAfl\'í Naof h»HÍ*«« Loia ny« Mm kint.... «>.. atoaibal c 0 ! . 1 g h N.hH\'l ,iiH.:..l pu. 1, 6.20 i2.c0 14.45 18.25 Nagykanizsa Korona vili 1. 8.35 12.10 1500 18.40 Lclcnye 1, 7 211 13.00 15.54 19.30 Alttólcndva Korona-Biálló é. 835 -.— 17.00. -.- Alsdlundva Korona szálló Lcndvavásárhely Belatine Muraszombat Korona az. Muraszombat pu. 1. 1. 1. é 6. 8.45 SIA» 1000 8.50 9.25 io\'iü -.- 17.10 1805 18.25 18.35 17.10 18.07 1855 10 05 Muraeaombat—AlaAlendvn—Letanv •—NagykanliM li K 1 d c Muraszombat pu. l -- 7.25 -- kur.iiunb.l Korona U. 1. 7.00 7.17 14.20 1430 Belatine i. —.— 7.47 _,_ 14 52 Lcndvaváaarhely 1. 7 49 —.— 1ÍI2 AltólonaVi Koron, u. t. 8.411 8.40 15 45 15! 45 Aliol.ndv. Koion, ,i. 1. 8.50 15.55 Letenye 1. 5.00 1000 I3ll5 17.05 Keton, IZ. 6. 5.50 10.50 14 05 17.55 Nagykanizsa pu t. 0.00 11.00 14.15 18.05 Nagjegyaéeek 1 c ~ Csak héttőn, szerdán, s/oniba\'on közlekedik d — Csak hélffln és cflütflrtfikon közlekedik. I ¦» Csak szurclán, pénteken közlekedik K ™ Nanykanlzsa—Alsólendva ktSzölt csak kedden, azerttán, pénteken, szombaton, Alsdlcndva—Muraszombat. kíizíMI littlón, szerdán éa pénteken, li •= Kedden, cstllöiíökön és szombaton. DRAVAVOLGÜI VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Aramsíamlék fli-etése, reklamációk, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 18 óráig. Csenjery-ut 51, telefon 294. Elsötétítés m-s ófáign i_ is sok pénzt 1«karit meg, ha nyomtatná ny-szOkségletét és könyveit lapunk nyomdájában, 8-o-in.- 5. alatt rendeli meg. APRÓHIRDETÉSEK r Al.LÁS ] KlfuMflut (elveai Kspoll, Horlhv M -u. 7 19 Gumi) a »11A tanoncot lelvrivek — Czvctká pumllrtvltó Üzem, Pő ut 4 2373 íív.vni-tüil h^Moríre tanoncot Mw m«v. Ltch\'-chrIndi Pil vaikeieskedfl. 247T. fi « t* p 11-m b * I re maeinyos ur ház-tarlillnák vr».*té*él vállain* fn.elllflrna MWHMnfl; Ci-n i-Md^hm ?4M ADÁS-VÉTEL Plrna vémnan, noi kabátokra k*D-hlW Padfir.vlnáníl, Király-u. 40 2398 Rítvltla/oitl, német vlxela-kftlyök •>- máé. KÖrlefiyiflséB Nagvrécw. \'M7f> K»I«xfnbaraok kaphild Szekció 1 - .(rí 3ft 2470 KULONl\'ÍCLlilí Ko-xtoHub felvélctnek Kiísíbct tér 17 Horvilli Rozália klIAtdélében 2450 Pulóver aStaaakat julánvoian yál\'t-lok, Cím Jotaet (őheiceg-ut 83. 2477 Taonael lígliiadókor alwaaalallam bóiszljat Vatóiámnt a törvényfiéMÖI a tolonrriai oldilán Alany János utca uroklg. Kóu-.h a hecelllelen megtalálót {utalom ellcnLt)>n adja le a kiadóban. 248u Ülvaaxalt teunau Monostori Mihály f-ín «;,iei t <iki!>) 4 szcmclyrc siólO kenyér Jtgy é« 2 pút|egy Cflen^ery-ul 55 löl 58. ¦ 1 k-. a pek <.:¦]-¦ Becsülelei meg-titálál k<érem adja le Jutalom ellenében Csengeiy ut 55. alá. 24s1 Téli gazdasági Iskolánál egy clveaielt tyúkot Igazolt lulajdonoia Átveheti. 2482 Mlnd.ennipl Icvelezéabol ŐBizegyOltűll lemBubélyagat bélyeggyUJtéii célokra tttttuveaxak. Barbaiila, Zalai KCilÖn) utikeutősége, naponta délutAn 6—7 ön k.Ufllt. ti« a hlrd\'tés-mliiiíla érvényes. ZALAI KC2XÖKY POLITIKAI i. r111. í. i-K.Ud|n : „Küigiidasáol R. T. h...,v, ¦ Felelői kiadó: Zalai Kard* Nyomatott ¦ „Kftigazüaaágl K. T. Nagykanlm* nyomdájába! h«DV><anÍia*" Nyond44rt falci: IstoJ Unc. 5626 miado: (Hm: Hot. Cultural: \'i\'aburl pacta 84. évf., 175. sz. \'"-Nagykanizsa, 1944. augusztus 4. péntek Ára 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP SurkroztfséK í\'» kiadóhivatal: Fd-ut 5. »as S/.ii..>/.tßsöKl 0« kludóhlvatall teloton 78. i ilcgjoloulk minden hétköznap délután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Slollzétéil éra: rgy hónapra S penfo 20 Illlér, negvedévre IS pengS. Keleten és Olaszországban is térnyereséget értek el a német ellentámadások Londonban hűvösen és érdeklődés nélkül fogadták a török-német kapcsolatok megszakítását Egész sor hajói robbantottak fal a Szajna-öbölben az uj német \'>-> tengert fegyverek lényeknél. A Führer elleni merénylet napjának más jelentő-^ sége van, ez pedig az, nogy !1 Göbbels miniszter ti Das Heid, ehníi hetilap legutóbbi számában !1 nómet birodalom! erőinek összefogásával foglalkozik. A Julius 2Ö.-Í ós ázt követő események nem érték cl a német háborús erőfeszítések gyengitcsét, s"őt osszponlositol-íák az erőket. El sem\' képzel-helő beszédesebb bizonyíték a német népei soha el nem képzelt egységbe forrasztotta össze és minden egyes külön-külön visszavezetett !1 német élet küzdelmünk forrásához, - írja Uöbbcls. Borzalmas fÖrrieg-pusztUást okoztak az egyszemélyes német torpedóvetők a Szajnaöbölben gyülekezett ellenséges hajók között .1 nemzetközi Tájikoz\'aló Iroda jelenti: Tegnap a kora reggeli órákban a Szajna-öböl keleti ol-dalán nagy szerencsétlenség lórién\', melynek angolszász hadi-\' hajók és kereskedelmi hajók, ^cirkálók, rombolók, korvet\'e];, szátli\'ó- és fehérhajók és eipjcb jármüvek esbtfc áldozatul- A szerencsétlenség ItítWmas robbanások közben ment végbe- A hajókat a német haditengerészet uj harci eszközeivel s\'üllyesz ie\'Uk a. A hajóidsüllyeszlés mértékéről jelenleg még mtirt teliét végleges eredmény\', mondám. Az Inlerinf kiegészítő jelénn lése szerint elsüllyedt 8 különféle lipusu és nagyságú hajó körülbelül, 10\'-50.000 tonna űr-. tartalommal, ezenkívül elsfily-lyesztottck fi másik hajót. A támadás meglepetésszerűen érte az ellenséget. A környező helységekből a megfigyelők hajnali 3 órakor látták a felvillanó fényi, melyet erős robbanás követett, utána!égő hnjómnradvá-nyoknt figyeltek meg. Ugyanezek 11 megfigyelők valamivel kós-fibb két másik felrobbantott hajó maradványait látták. , Höfidriel ti robbanás elölt :i német tiszt, egy zászlós, egy tizedes és ;") legénységbe! i jelenlétié hogy tekintet nétküWi rísz-szalérési lehetőségre, mindaddig az ellenség nyomában lesznek, míg a kitűzőit célpontokat meg nem semfiniísiljk. ííz a tiz ember nem lóri vissza a vállalkozásról. Az Önként vállalt halálmejívetés a német katona harci szellemének legjobb bizonyítéka. Különösen vonatkozik ez \'a német tengerészekre, akik. min! egyelj harcosok életükéi is feláldozzák. London ma éjjel élte át a legnagyobb szárnyasbombatámadást Hullámokban érkeztek a szárnyasbombák az angol főváros fölé jelentése szerint az angol (óváros a mára virradó éjszaka élto At a legsúlyosabb szárnyMlwmba-támftdást, toa jrott részt 11 tanácskozáson, « moly két éa fúl óra hosszat tartfitt. A tárgyalások Irefojozéso után a lentivel miniszterelnöktől nyilatkozntot kértek uz újságírók, de kijclont»Hto, hogy oblxm 11 pillanatban nem nyi-\' latkoztint. Azbnhan romonvo \'van arra, hogy szőni haton már nyilatkozatot tohot. Az angol hírszolgálat jelentése alapján közli az NTI, hogy míg Mi-kolajozik emigráns lengyel nu\'nisz-torofnöít Sztálinnal tárgyal, ugyan-őzen ídóbon a szovjet opapatok által elfoglalt torttlOton már a vörös hadsereg mogszorvezi a polgári köz-igazgatást, melynek tagjai esak kom-muniirtak éa partizánok lőhetnek. A lengyel miniszterelnök tények, oló van ílymótlon\' állítva és tárgyalásai teljesen illuzórikussá válnak. A miniszterelnök n moszkvai utazást azért kockáztatta meg. hogy bizonyon befolyást órjon ol a lengyel tofülótokon, ugyanakkor a »hazanan polgárok« sorából választott közigazgatás már megkezdte mükwlőséi a vörös hudsorag ógiszo alatt. A Szovjet keveri a kártyát Ankarában Szabadon bocsátották a Papén elleni merénylet két vádlottját Az NTI ismerteti Sznrarizsog-lu török miniszterelnöknek a nemzetgyűlésen elmondott beszédét, amelyben többek közöli kijelentette, \'hogy a török külpolitika mindig békés irányú volt, Törökországnak az volt a felfogása, hogv békés megértés-sér mindent el lebet érni. A világesemények azonban ezt a felfogást megváltoztatták. A Németországgal való diplomáciai kapcsolataink megszakítása még nem jelent háborút. A háborít és békr közöttünk attól függ,. mi-, lycn álláspontot foglal el a velünk szembenálló fel-Tegnap Berlinben a Wilhelm« Strassen megállapították. . hogv Szaradzsoglu török niioisztej-elnök megkíséreli a Törökovszág magatartását igazolni - azzal, hogy a tőrök és angol régi szer- ződésekre hivatkozott. Kétségtelen tény ,hogy a német-török\' barátsági szerződést pregnáns módon megsértették és az az ut, amelyet Szaradzsoglu eddig követelt ,inosí határozottan uj irányba lórt Szaradzsoglu nagyon keveset szólt beszédében a Szovjet Unióról,.periig-...egy rendkívüli érdekes helyzet adódott elő az egyik külföldi jelentós nyomán. Ugyanis azt a két vádlódat, akiket a Papén elleni merénylet miau elítélték, most szabadon bocsátották. Ebből bizonyosan következtetni lehel, hogy tulajdonképpen kik állottak a németekkel való kapcsolatok megszakítására irányuló műveletek hátterében. A Német Birodalom a legnagyobb figyelemmel kiséri a további törökországi fejleményekéi. Angliában lelkesedés nélkül fogadták a török döntést Ujabb angol követelésekkel kelt számolnia Törökországnak A török nyilatkoztok t\'áfolják a Az angol rádió jelentéséi ismereti az NTI, amely szerint a mára virradó éjszaka is folytatódott a Wárnyaabom\'hák támadása Dólang-li» és lkadon területe ellen. A bombák anyuci károkat és oinbertflellwn vt-sítoségokot okoztak. A Stokliólin Ttdiiingon londoni ... .,-nok rondkivül kedvezett a torna ft-letti zárt folhótakaró, mart teljesen iiiogbónitotta áz angol lígM védelom munkáját. A Bzárnyasbom-bák hullámokban érkoztok London •fölé. iotnio iStW a hadbalópássol, ellenkezőleg tul késón avatkoznak bele a küzdolombo. Törökurszág nenr számíthat Anglia hálájára ós Anglia jogosultnak érzi magát ujabh hti-I béri követelések támasztására. A Kárpátok alatt ós Varsónál Megtörtónt Mikolajozik ós Sztálin találkozása A lengyel miniszterelnök néni nyilatkozott a barmadfélórás megbesxólésről Amszterdamból jelenti a brit bir-jMilgnlat, hogv Mikolajczik emigráns lengyel miniszterelnököt Sztálin Hosszabb kihallgatáson fogadta. A furgvahísokon részt veti Honimor ioiigyól kiilüg>\'niiniszter és Ko-hánszkv lengyel mogbizott. A szovjet részéről Mololuv külügyi népbia- A Daily Mail szerint Angliában érdeklődésnél, do lelkesedés nélkül fogadták a törők határozatot, mort Törökország eddig foltünó passzi-viti\\st._mntátott. Angliában azt is bangflnlvozzák, hogy Törökországnak fiáhoniB szándékot 1» azt lutiigoztat-iák, hogy a további fojlomónyok Németországtól függnek. \'A diplomáciai viszony megszakításáért fololós török államférfiak néhány nap múlva meg fogják tudni, müven végzetes hibát KÖvoltok ol az alapvoté ,török (wlitikúval szomlien, hiszen a" Rzovjot a Föhlközi-tonger kidet i részét és a Dardanol Iákat akarják megszerezni. a nómetek több helységet visszafoglaltak és bekapcsolták azokat a védelmi rendszerbe A keleti\' Kárpátok\' hágóinak !ra-nyáhan nem osökkenÓ erével tovább tart a bolsevista erők nyomása. A Kárpátok előtörőben a németek több sikerei fámádé vállalkozást hajtottak végre, és több helységet visszafuiiUtlak a bolsevistáktól Szambortól nyugatra sikeres olhái\'i-tásukkal tűnték ki a némot páncélos gránátosok, Különösen stilvos harcokra került sor a Visztula—Szan háromszögben. A szük nrevonalon folvt harcok követkéz télien sikerült az\'öllousógnok néhány kilométernyi Folytatás a 0. oldalon. ZAL\'AT KOZL\'ONfr 19-1-1. augusztus .j A főispán is megjelent a kis kereftyei hősi halottak temetésén Repeszdarabok okozták az Ötgyermekes csatád tragédiáját héthónapos, kisfiúkat kitépte karjaikból és halálra sujtolta, ílárom éves kislányuknak a fejét roncsolta szél egy repeszdarab, egy másik pedig a testét szelte keresztül, A többi heroin gyermek és a két szülő is n zalaegerszegi kórházba kerüli súlyos sebcKkol. Az anya és a legidősebb gyermek állapota aggasztó. Az édesapa leslén nem Kevesebb mint 07 sebesülés van. A 1 eme lésen megjelent vitéz gróf Teleki Iiéla főispán, vitéz dr. Hunyadi László aljspánhc-lyetlcs, a város képviseletében dr. Miküla- Szigfrid városi pol-gármesterhelyelles-föjegyző, dr. I.eiidvny Lajos tanácsos. Zalaegerszeg város koszonil helyezeti a kis áldozalok ravatalára. Jelentette tegnap a Salai Közlöny, hogy a.nagykanizsai temetőben L-oVzeijtelték három hősi halott .holttestét, akik közül egyel ilí\\rt^íy.et Kiskanizsán temetlek el, a harmadik holttestet pedig vasmegvei falujába szál-liloüák. \'. Ugyanabban az órában Zalaegerszegen a vasárnapi bombatámadás halottait lenlelték, kél kis gyermeket, akik a zalaegerszegi kórházban haltak bele súlyos sebeikbe. Szeli József egyszerű munkásember a házuk végébe menekült hattagú családjával, amikor a bombázás mogkt\'zdődötl. A kerti napraforgósban rcjiöz-lek el. A szülök saját testűkkel védlék a földre rekteiell kisgyermekeket, de a légnyomás a Jövő héten iktatják Nagykanizsa város be ünnepélyesen uj polgármesterét Az uj városi tanácsnok letette a hivatali esküt Dr. vitéz Simonfay Lajos polgármester, mint közöltük, több napon ál hivatalos ulon liuda-\'pcsteu tartózkodott, ahol eljárt több ¦minisztériumban időszerű városi ügyekben. Részt veit a városok ülésén, amelyek tanul mányi segélyező bizottsága négy nagykanizsai ifjúnak is ösztön- dijat déli, igy dr Hegyi Lajos főjegyző. VéősevjBarna tanácsnok, dr. \'Borsónyi József tanács- nok és.Kerccsenyi József .városi lisciviselo gyermekeinek, Amint illetékes helyről értesülünk, az uj polgármester ünnepélyes beiktatása városi rend- kívüli közgyűlés köreiében történik; amikor a polgármester nagy programbeszédel fog mondani. -"• *- Dr. berenezy Gyula a Nagykanizsára áthelyezőit városi tanácsnok letette a hivatalos esküi dr. vitéz Simonfay Lajos polgármester kezébő. Az cskü-iníiitát dr. Pajzs Ferenc városi aljegyző olvasta fel. .... Dr. Bulla fslván, az uj városi főjegyző és polgármester helyettes a jövő héten foglalja el állomáshelyét. Az országos közegészségügyi főfelügyelő Magyaron csak magyar segítheti Adakozzunk a bombakarosultaknak! A Zalai Közlönynek a bombakárosultakért hónapok éta folytatott gyűjtése az olvasótábor hazafias áldozatkészségéből majdnem elérte a 35.00(1 pengőt, lízen az összegen kivül sok hivatal és intézmény központjába küldte cl adományait, le-bál a kanizsai és\'kórnyéki adakozás összege jó pár ezer pengővel-magasabb, mini amennyit a Zalai Közlöny gyűjtése időnként kimutat, \'természetesensokan vannak még, akik sem a helyi gyűjtésbe, sem valamilyen központi adakozásban nem rótták le az önkéntes testvér-segilés magyar áldozatát. Sokan már másodszor, har&riAidszor A kanizsai Baross- Központilag számoll el a nagykanizsai Baross Szövetség is a tagjai körében folytatott gyűjtést a bombakárnsullaknuk. Mint a helyi Baross-elnökségtöl értesülünk, a nagykanizsai Baross hatalmas kereskedői tábora adakoznak gyűjtésünk óla s ezek példája álljon mindazok elölt, akiknek Isten megengedte, hogy adhatnak s nkik ezt magyar lelkük parancsaként is érzik. Bddtgt nrujtésfink 34,380.58 P Btsass Viktor (Muraazlget) P Petz Fewaone 10.— P llorlliy M.-U. II. SS. hAs lakóiunk közös adománya 80.- P Sohieea üyuia • 50.— P Tompos Imre és Hegyi Pereoo ICO — P Kovács l\'drenonö (mawjdaz.j 2.— P ForllcaerkCBzek imásodsz ) 822.80 P N. N. (harmadszori 1U.— P Közellátási tisztviselők 39.- P Összesen: 34,907.38 P gyűjtés: 9551 pengő is kivette részét a jó magyar szívvel vállalt önkéntes adóból és kibombázott vércink nyomorúságának enyhítésére Ü55t pengőt adott össze.es küldött el a budapesti Baross-központhoz. A legbiztosol vedelem az óvóhely! Mennyivel több gyermeket lehetne megmenteni, ha még n- több férőhely volna..." A nagykanizsai közegészségügynek iegnup és ma mozgalmas napja van. .Nagykanizsára érkezeti dr. Ilielik Tibor közegészségügyi főfelügyelő és dr. Istók Ján\'osné, az Országos Egészségügyi Szövetség_ szervező főtitkára, hogy végigszemlől-jók az összes nagykanizsai egészségügyi intézményeket és tapasztalataikról jelentési legyenek az illetékes felettes közegészségügyi hatóságnak. Dr. Bielik főfelügyelő és dr. Islókné fogadására megérkezett dr. Tnkáls vármegyei kir. tiszti-főorvos is. Dr. Bielik felkereste viléz dr. Simonfay Lajos polgármestert, majd megkezdte ellenőrző szcrm léjét. így megtálogaltn ;jz Kgész-ségvédeíiiii Intézőiéi., a Zöldkereszt intézményeit, majd a városi Horthy Miklós A-özkörhá-xftl; n MAO RT lomyiszentmlk- lósi egészségházát, H nagykanizsai egészségháznak kiszemelt egykori izr. uggokházál a Szent Imre herceg utcában. Az ajnya- és csecsemövédö in-lézcUiél történt szemle alkalmával dr. Bielik különös elismeréssel emlékezeti meg a Zöld. kereszt nagykanizsai működéséről és áldásos tevékenységéről, amit kiemeli a vidéki viszonylatban. Mennyivel több gyermeket lehelne még\'megmenteni a magyar élet szamára,, hangsúlyozta, ha a Zöldkereszt és intézményei részére megfelelő férőhelyet tudnának biztosítani. -Mert a jelenlegi elhelyezkedés túlnőtt a keret.\'ken ős szükség van még sokkal több férőhelyre, hogy niinél több "csecsemői tudjon elfogadni és gondjaiba venni. Dr. Bielik főfelügyelő holnap befejezi munkáját. „Minden szenvedés és megpróbáltatás csak tisztítótűz, amelyből megtisztulva és megedzve kerül ki népünk" „Egységes magyar szellemet kell kialakítani11 A „Turul" Szövetség uj fővezérének megrázó parancsa Dr. Sullo János, a magyar társadalmi élet kiváló vezéregyénisége körüli a »Tmul« Szövetség élére. Az ordzág összes bajtársi egyesületeihez bemutatkozásit alkalmával fővezéri, piuahcsol intézett. Nemcsak á tucutista bajtársak, hanem egész magyar társadalom számára mogszivjpíondó szavait a kövotko-sélcbon adjuk. Hendkivül súlyos holyzotbo került a magyarság. .Mohács ós Trianon óta nem ólt át a nemzőt ilyen válságos idókot, mint most. Nemcsak kívülről fenyegeti országunkat veszély, do a hclsf\'t pártharcok és a sokirányú lelki meghasonlás nemzeti utúképrsségiiuket Ín ccs~élyezle.~ tik. A Turul Üzövot.só" nem foglalkozik napi ós pártpolitikával ós ön határozottan távol is fogúin tartani attól. Bűn volna ezt a nagy nemzeti azorvoMjtot bármelyik párt eszközéül odadobni. A Turul 20 osztondojo\' teljositi pártokon felüli hivatását, Ez alatt az idő alatt válságos helyzetekben történelmi föladatokat végzőn ós nemzetmentő szerepet töltött be. Elég a királypuccsra, a numerus claususra, az egészségliotokre, a földkérdésre, a fafukutatáarn én n szociális problémák hosszú sorára rámutatni. A Turul, lm kellett fegyverrel, ha keltett tudással harcolt a magyar nép igazságaiért. A reformok sniik-BégOSBOgét a Turul vitto át a köztudatba és a Turul lelkes ifjúsága vo.lt a nagy magyar írók és gondolkodók eszméinek legeredményesebb hordozója és hirdetője. Eredményes munkásságát o Turul annak köszönhette, hogy pártokon fölül mindig csak az ogyetomofl nagy magyar célokat szolgálta, Kgy-lírn ezáltal lottó lehetővé, hogy minden jószándéku magyar tagja iolioa-Bon vallási és pártk\'ülnnhsegro raló tekintet nélkül. afost pedig az elvadult pártharcok "idején beláthatatlan fontossága van egy ilyen nagy nemzeti szervezet -nek, ahol nyugalmat ós mimkale-hctúségcl lalál mindenki. ,akí noill egyéni pozíciókért, hanem az egyetemes magyarságéit küzd. A további munkához Kossuth bajos szavait választom iránymutatóul: »Jogunk (x, erőíifr is van, hogy Öncél legyünk és né idegen célok eszköze". \' \\ Kmiok az igazságnak érdokélxüi dol-< goznunk kell azért, hogy minden magyar egymásra találjon, egy cél felé, egy akarattal monotelve lobot csak eredményokot elérni. És iit van ;i Turul\'legnagyobb szerepe: ogységos miigyar szellőmet kell ki-akkiumi. Apróbb- részletkérdésekben lohol véleményeltérés, do nagy nein-ssóti kórdósakbon nem. au^"t 6,g városi riozQu ^SSSU Világsiker I ÖRÖK KÜZDELEM II. rész: Isten veled Kyra »*•<• Óriási szenzáció 1 A nyugati invázió az UFA híradóban Naponta 3 előadás: f4, j6 és ?8 órakor. 1044, augusztus 4 NiHffmagvaíorMág, Szabadság, Függőt lonsóg, a magyarság délkelot-ourópai vezotószcropo, szociális iguz-ságosaág, gazdasági mugorósödéH és arkölósi megtisztulás, bohot-u o célok tokmtotélwn velőmén vei téré* y Rs még nagyon sok olyan\'cél van, nmcly íoló való törekvésben minden magyar egyesül. Ahhoz azonban, hogy munkánk omlmonyes legyen, fanatikusan hinni kell a ma-gyár faj tehetségében és élct~ ereiében. Fanatikusan hinni keit nemzetünk kütdetésszrrü szerepében; abban, hogy míndon szenvedés éa megpróbáltatás csuk tisztítótűz, a nielvból megtisztulva és niogodzvo korul ki népünk. Fanatikusan hinni kell, hogy a Magyarok Istene ozi ,a netnz\'dot azért tartotta fenn égy ezredév viharán, mert nagy feladatot szánt neki. Ha meglősz bennünk ez u fanatikus h\'it ós elszántság, akkor, olvégezhetjük küldetésünket: a nemzői lelkénok átformálását. Bajtársak! Sokan nem is gondolunk arra, hogy milyen nagVszorope lehet a Turulnak. A gyűlést dalom miatt nehéz ugyan a munka, de; navigaro neeosse est! A kerületi és ¦ egyesületi vezérek és törzsfők-lelkes munkával és |>éldutidumml tartsák össze a bajtársakat. Válságos időket élünk és 25 óv alatt minden válságban döntő feladat jutott a Turulnak. A Turulon kívül csak a MOVK számit\' nagy országos társadalmi szervezetnek\'. Nincs tehát más szervezet, ainolv munkánkat elvégezhetné és n történelmi felelősség alól Ikíii-nünket mentésithotno! mozi örök küzdelem II. rész Ayn Hand Fogoly lelkek c. regényének filmváltozatáról \\\\/. I. rész előadása alkalmával megírlak már .véleményünkéi. A II. részt legnnp.hni1ulta.be a nagykanizsai Városi Mozgó. A filmnek ez U tulajdonképpeni kibontakozása, az érdekfeszítően érdekes történet szeniponljáhól éppen ugy, niiftt az eszmei vonalon, libben az előzőhöz hasonlóan megrázó szépségű részben következik be az egyéni érzések, egyéni sorsok hidalnia-san drámai konfliktusa és ebben roppnuik össze a bolsevista gondolat mogszállöUjaiuak józanító bár következményeiben tragikus kiábrándulás. A tragédiák azonban csak egyéniek, amikkel a testillcg-lclkileg leigázott embertömegek felébredése felé vezető ul van kikövezve. Kiemelkedő műsora a jelenlegi a Városi Mozgónak azért is, mert először láthatja a kanizsai közönség az invázió első felvételeit, nem a híradó röpke-ségében, hanem bőven és félelmetes, valószerűségében. Egész pilóta-felszereléseket hajigálnak le a légikalózok a zalai falvak felett Leventék örködnek a határban a termés felett vidéken. Más repülőgépek röpcédulákkal árasztják cl a vidéket, ezeknek otromba propagandája azonban hatástalan a ^őzaii zalai vidék magyar népérc. A röpcédulákat mindenfelé tömegcsen szolgáltatják be a hatóságoknak. A kerecsenyl leventék derekasan veszik kl részüket a leventel áborból hazaérkezett Horváth Árpád levente csapattiszt vezetésével n légoltalmi munkából. Állandó őrszolgálatot tartanak a szükséges időkben. Kslc íl-lől reggelig állandóan keltésével levente örök járják u hnlárt, hogy esetleges légi tűzveszélytől óvják a termést, mindenre figyelnek a csendőrség ellenőrzése mellett. A cséplés harmadrészben már megtörtént a faluban, így a magyar kenyér egy része már biztonságban van, de még sok vigyázni, őrködni* valója van a közvagyonra lelkiismeretesen figyelő levente-ifjúknak s ők végzik is esít a fel-iidulukat magyar ifjúhoz méltó buzgósággal. Kerecseríy, augusztus 4 (Tudósítónk frlcnti) A Zulu felelt átvonuló ellenséges repülőgépek közöli gyakran vannak pórul járt gépek, amelyek menekülésük közben mindent kidobálnak sérült gépeikből, hogy a haláron ál egérutat vehessenek. Az utóbbi időben azonban egészen jó pilólafclszerelésckel is dobálnak le mintegy ICi kjr logrammos csomagokban, amelyeknek alighanem más a rendel telesük, mint teherkönnyilés. (Xagy^ siettükben alighanem előbb dobják ki ezeket a csomagokat, semmint a ledobás kijelöl/ helyéhez érkeztek volna\', vagy nem jól olvaslak a térképeiket, így aztán az a feltevés, hogy valószínűen ti parlizán-bandáUnak szánt repülőfelszcre-lés hullik ezekben a csomagokban a zalai mezőkre. A kerc-csenyi határban már négy Ízben hullottak ilyen csomagok a levegőégböl. Páncélozott pilólu-niellények és cfélék vaunak\'- á csomagokban. A csendőrség már négy esetben foglalt le ilyen ledobott pilótafelszerelési ezen a Megkezdték a gettóban kiváltott zsláóvagyoQ-rejtegeték névsorának közlését Zalaegerszegen Az első névsor 40, a második 22 nevet tartalmaz z újság A zsidóvagyon uej legelök hosszú sora került a hatóság tudomására Zalaegerszegen a gettó kiürítése elölt történt vállalások során, muikoris u zsidók sorra nevezték\' meg kihallgatásuk folyamán nzokul, akiknek értéktárgyaikat, egyéb holmijukul a golipba való beköltözés elolt vagy már a gettóból kicsempészve átadlak. Igen bosszú névsor jöll ezen, a módon a halóság tudomására. Most a rendőrkapitányság megkezdte a zalaegerszegi sajtó utján n névsor nyilvánosságra hozatalát. Az első alkalommal 10 zalaegerszegi zsicl ó vagyon-rej le- gelőnek a neve kerüli hasábjaira. Van közöltük egv asszony, aki hét zsidó családtói\' veti át pénzt és mindenféle értékekei, egészen jparszcrücn. Van a nyilvánosságra hozottak kőzött olyan, aki beköltözőit egy volt zsidó lukasba, ott a kályhában elrejtve\' mindenféle arany holmit brilllánsgyürüt és egyebet talált, amit nem jelentett be. Minthogy azonban a volt zsidó lakó a geltóban bevallotta, hogy hova dugta el "Tíz értékekei, természetesen a halóságnak nem volt nehéz rájönnie A Hamar Hűk Lapja I ma se hiányozhatlk az újjászülető magyar társsdalom asszonyai ll és leányai asztaláról, mert a szellem Igényét még a háború se némíthatja el. P.APP JENŐ az orszégoshlrü Író és kritikus szerkesztésében megjelenő szépirodalmi, társadalmi, divat, kézimunka és háztartási folyóirat megbecsülhetetlen érlek a család minden tagja számára. Felnőttek és gyermekek egyaránt megtalálják benne az őket érdeklő szórakoztató és hasznos olvasmányokat. I\\ lap a mai magyar irodalom legkiválóbbjai müveit közli. Folytatásos regénye irodalmi esemény. Tartalma számról-szémra változatos, friss és korszerű. Divat, kézimunka, szépségápolás, kertészet, társadalmi, háztartás és több más hasznos rovatai is nélkülözhetetlenek. Kérjen ingyenes mutatványszámot a Magyar Nők Lapja kiadóhivatalától, Budapest, 17., Ferenciek-tere 7. \' - \' \' uk a rejtegelésKe. Pellengére került azoknak a neve is,,akik zsidó tulajdonban volt bulorl. képeket, függönyökéi, szön vegeket, ágyneműt és efélét tartottak meg. Van, aki csak néhány alpakka tárgy miatt került a közmegszé-gyenilés sorára és a büntető halóság elé. A most közöli 10 között so-knu vetlek é\' készpénzt is. A legnagyobb ilyen összeg 16.000 pengő és két esetben 10.000 pengő. Álfájában 1 .\'1000 pengős összegeket derített ki a nyomozás. Varrógéptől ós cimbalomtól a fényképezőgépig, zsuríjsztaltó! az életbiztosítási kötvényig minden akad a rejtegetett, dc napvilágra került zsidó értékek közöli, A névsor közlését u, zalaegerszegi rendőrkapitány sáj* folytatja. A második névsorban 22 keresztény név szerepelt," akik ál-vcltek különböző zsidó értékekei. Ebben a második névsorban már nemcsak zalaegerszegiek vannak, hanem közelebbi vngv távolabbi falusiak is és pestvidéki is. Két olyan nevet is nyilvánosságra \' hozlak, akik n gettóban elhangzott\' vallomás szerint átvettek bizonyos holmikat, összegeket, de akík tagadiák ezt A gettó egyik Inkójn dollárokban, frankban és egyéb aranypénzekben adta ál kincseit pestszentlőrinci ismerősének. | A Hazáért | Kárpáti fKrakkauor) István nagykanizsai honvéd zászlós, aki lotenyo! IrWonto körsot-parancsnok is volt és\\ óbbon a minőségében nagyon orouhlónyoa munkát fejtelt kő, a keleti hadszíntérén ollonségos golyótól találva a hősök halálával hunytéi. Kárpáti Éászlós a harctéren Ismételten kitűnt bátorságával és hősies „-kiállásával,- am\'iért a lovagkercszttel IpKhitölték ki. Szülein kívül "menyasszonya is büszke magyar daccá*! jtv-ászolja, \' \\ bulik Béla volt zalamotryoi, jo-\'lonltíg gvóri iskolánkivüli népművelési titkár fia, Lillik György tartalékos zászlós 29 éves korában a kolotí harctéren hősi halált halt. TízőIóbv Tózsof esztoroguyoi lakos, fávirdanmnkás, 8 gyormok atyja, mfnt kanizsai honvéd részt vott az orosK hadszíntér ütközoteilwm és a talorővol vívott Ütközetben hősi ha~ fált halt. Három apróság a kenyér-kórosÓjét ós családapát voszitetto benne. Tisztelőt a magyar hősöknek! 1041. augusztus 4 A falu ?8 a város a magyar szociálpolitika uj utjain Még\' eltil a h.vlíoru, csaták és egyéb véres hadiesemények kavargásában eleinte talán kissé különösnek halszö gondolatok bukkenunak fuj a lapokban, a háború utáni saqciális fejlődésről esik szüntelenül szó, érvek és elméletek hallatszanak innen is, onnan is, Az élet a liáboni-ban sem állhat meg és órök env Imtí vigasz, hogy minden háború a kitörésétől számított másodperétől csak rövidül. A Magyar Vidéki Sajtóludósüó budapesti munkatársa fel kereste a magyar szociálpolitika egyik legkitűnőbb képviselőjét, aki a következőkéi mondotta : —• Az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról szóló törvény előírta valamennyiünknek,\' hogy a szociális munka ezután •h .egész ország területén induljon meg. ElŐlte csak a városi inségakciók és a kiépülőiéiben levő egészségvédelmi szerveretek voltak. A mezőgazdasági népesség szociális gondozása lelt egyik legfontosabb leendőnk, ugyanakkor\' az inségakciók jövedelmétől megfosztották a városukul. Tudnunk kell azl, hogy az inségakeiök során< néhány olyan intézmény is létesüli; ami megérdemelte, hogy továbbra is fenntartsuk. A napközi otthonok, étkeztetési, akciók, gondozó irodák stb. De maga az ONCSA nem általános segítésre, hanem az önállóságra vezethető sokgyermekes családok támogatására létesült. A vár\'ó-, sok rendezettebb anyagi viszonyaira hivatkozva kizárólag a falusi lakosság érdekében kívánt dolgozni. A városok Icrmészole-sen a karitatív intézmények nélkülözne (ellenségére hivatkoztak. így aztán felmerült annak szükségessége, hogy a városok különleges problémáival is foglalkozzunk. Kiváló szociálpolitikusaink foglalkoztak*- ezzel a nemzetgazdasági szempontból óriási horderejű kérdéssel és a* kővetkezőket állapították meg: A városok szociális figyci-nek intézéséi feltétlen közponlo-silani kell, ami egy népjóléti ügyosztály megszervezéséi ?0-lenti. Hiába dolgozunk sok önkéntes munkaerővel, ilt Tel kell állítanunk a megfelelő adminisztrációt is. A háziipari foglalkoztatással kapcsolatban fél-állilandö egy olyan központ, amcllyik a közjóléti szövetkezeteket nyersanyaggal és rendeléssel egyaránt ellátja. Az olyan lermelvények számára pedig, amelyek nem azonnal értékesíthetők, ugyancsak tárolni kell központilag, így a központ legalább lehetővé leszi a teher átvállalását és nem bénul meg a közjóiéli szövetkezet munkája. Miután a leendő szociális veze-löréteg kiképzése is városban történik,\' a szociális nevelés alapjait is itt kell lefektetni. Az ifjúság- és gyermekvédelemnek\' óriási jelen tősége van. csakis így biztosíthatjuk a szociális ártalmak nélküli gyermeknevelési. Kzt megelőzőleg a csecsemő- és gyermekhalandóság elleni küzdelem megszervezése is y mti feladalunk lenne. A pályaválasztás irányítása különösen - nagy figyelmei érdemel. A menyasz- szony-. illetve a feleségképző iskolák irányítása is a mi fel adatunk lenne. Természetesen ez a sol munka a város és a falu kii lÖnböző lelkessége szcrinl féle lenne. Számolnunk azzal, hogy a városnak nincsenek meg a patriarchális erkölcsei., :íi sűrűn változó szociális rászorultak állandó áramlása különleges nehézségekéi jelent kell a falusi munkával elleniéiben ahol csak lelepilések alkalmával van nagyobb népáramlás. Bizonyos azonban, h\'ogy erre a nemes és szép munkára sokan vállalkoznak majd. mért az nLés boldogabb Magyarország megdönthetetlen alapjait munkálhatják az OXCSA áldásos szervezel án belül.\' fejezte be értékes lelvilágosilásál informátorunk. (Zs. /.) Amig az ellenség asszonyokat és gyermekeket gyilkol: magyar honvédek újra ópltlk a rombadöntött kiosi hajlékokat és gyermekeinek Még nem ís olyan régen, jellegzetes nádfedelos házikók állottak ezen n lészon. A kétíves, dunántúli vidékié emlékeztető tájba szomorú foltokat festenek a rombadöntött házak. Kiégett téglák, megszoncse-dett gorotKlák és a ház holvéll fekete folt tanúskodik ilt is. ott is néhány szoronesetlon család tragédiájáról. A történet ogvszon\'1, mindennapi Szta-niszlau térségében honvédéiul; nyomása elől menekült a bolsevista hadsereg. Szétszórt un falvakba liu-zódva hátráltak Kelőt felé. Kzekbm a napokban ismerte meg II. község is n háború borzalmait. A községen túljutott bolsevisták SzlaMn-orgo-nákkal lőtték a falut. Azt hitték itt szállásolta he magát az üldöző magyar honvédség. A lövedékek íel-gyiijtották U házakat és a békés családi otthonok ,t dombvonulat ok aljában. !i tar fák alatt a lángok martalékai lettek. Ig\\ pusztult el Martiénak Antin feleségének kis házikója is s* n lerongyolódott asszony máról-molnnp-ra fedél nélkül maradt két parányi lánykájával. Még annyi segítségé sem volt a borzalmas csapás, után, hogy férje ott lelt volna melleit \\ hogy segítsoil a romokból nj hajlékot teremteni. Mert Harncsák\' Antin több éve már önként munkál vállalt Németországban. Mit tehetett a szerencsétlen asz-Bzony? Még «z volt a szerencse n Sztálin-orgonákkal egy édesanyának •szeiencsétleiiséglien. hogy - . mikor tá/ták a szomszédolt fatii égését, azl ÍS a liolmristák fíi/Új\' totitik hl nélkülözhetetlen holmijukat kihordták Isten Bznbad ego alá és igv várták remegve az elkövetkezendőket, Aztán jött a mindent elpusztító tűzvész s csak a legszükségesebb holmijaik maradtak ineg. Néhány ütött-kojHilt láda, kevéske ruhanemű, ez is rongyos, foltos valamennyi, meg néhány edény és kevéske élelmiszer. Aztán mogkozdé-dölt az asszony harca az időjárással. //(\'/,.« e.ső szakadt a nyakukba, hir/eten ő9szc keltett tákolni egy kis kunyhót, fíffctt deszkád vallókból, kölcsönkért, roZOfffi ajtókba!. Kzeklieu a napokban érkezett a községivé a felderítő honvéd osztály egyik része. Hosszú, de oretlményöS harcok dicsőségével vonultak tartalékba honvédőink. A leégeti romok környékén szállásolták ef^a részleget s mindjárt az első muwn szemükbe ötlött a ynyomoruságnifk ez a megdöblwntö \'képé. Másnap ifxfán egész, nap zu\'i\'ogotl az eső. Az utak dágvánuvá /áltak, a mélyedésokbon meggyült it viz és Harncsák Antiit iehségét meg két apró gyermekét kiöntötte „Magyarszkl katonák", házat építenek ellenséges földön indult meg a munka. Szabóba polgári életlMMi kőműves, könnyen ment tehát. Az erdőkön át visszafelé jövő Hzokerek szálfákat hozl tk, s két gépkocsi vezető, az egyik földműves odahaza, a másik korókgvár-tó, hozzákezdett a házépítéshez. Qyors iramban készült a ház s mi-kör mi a községlm ellátogattunk, már az oldalfalak készen voltak. S, F. százados őpiK>n mogszem-lőlto az épülőfélben lóvé házikót. A két gyerek, maszatos loánvka, az ötéves Olga és a 7 éves Murinké, gondtalanul hancúrozott a gyopon, a napfényes időben. Az asszony Még aznap éjjel sírva ment az asszony a parancsnoksághoz. Kisírta minden bánatát és kérto az arany-szívű parancsnokot, vitéz T. líl-ezredest, hogy segítsenek a »ma-gyarszki katonák" felépíteni házát. S. K. százados, az árkász század parancsnoka vette aztán gondjaiba-a szegény családot. Néhány gépkocsivezető csellengett ezekben a na|>okban nz osztály körletéhen, hiszen a többiek, a századok az olsö vonalakat építgették, javították, erősítették. Szabó József szakasz vezető^, ke-lékpáros rajparancsnok vezetésével Kgy győzedelmes nemet tengeralattjáró legénysége, (l\'o-to II. D. V,) kint kupáit a földön, d« mikor meglátta a százados), olébosicteit és Örömtől ragvogó arccal köszön tötto. lloszélgotüuk a "munkavezetővel?, Szabó József szakasz-vczotóvol. Kőműves segéd Cegléden. V . — Sajnáljuk őket, azért csináljuk, —- Jegyzi meg szerényen. ¦ -Különösen á gyerekokot. ---\' fis tovább ácsolja a fenyőgerendákat. Aztán végigtekint a nieMolenlábu, ogy-szál|x)ndolyos gyermokokon.,. —; Istenem, még rágondolni is rossz, hogy a mi asszonyaink, gyermekeink koniljonek ilyen helyzetbe, fizok látása orősiti meg bennünk a tudatot, hogy nekünk itt, messzi ¦ idegeni-földön koll harcolnunk és küzdenünk, hogy odahaza a falvak-\' ban nyugodtan, tiszta szobákban, no nődig ilyen kuckókban haj (Itassák fejüket álomra a magyar asszonyok, gyermekek... ~ Mosoly lanyfífa tesz a parányi ház* Olga, a kis szöszke, kékszemű teremtés felmászik egy ládára. S. K. százados odamegy hozzá, szeretett -I paskolja meg gyengo testét. Kg-y szem cukorkát nvoni a szájába. Olgát elvisszük Magyarországra, ¦ - tolmácsolja egy honvéd a százados szavait. 1 ¦ A-csöpp lány anyjához menekül. Nem hagyja az itt az anyját, mondja mosolvogvn az asszonv, kin az utóbbi lévők mély gondbarázdákat hagvlak". Harncsákné szorolotlel simogatja meg a készülő ház gerenda falait. Szabó Józska. m. kir. honvéd szakaszvezető megáll egy pillanatra a munkában: Szerencsétlen asszonv. TöSe¦<-noK megnézni mít esznek. Krumpliból meg tengeriből összegyűri pogácsát. iue\'r egy kis vízben főtt baboL krumplit. Alig hogy tengetnj Indiák az életüket és mégis, mikor n ház váza elkészült, valahonnan hat tojást szorzott, megfőzte és hozta hármunknak. Nem akartuk elfogadni. Akkor meg sirvafakadt. Meg. kellett ennünk. Addig nem mozdult egv tn|k«ltat som. Nemsokára elkészült a házikó. I\'aránvi konyhával, kis szobával. Csak aztán nehogy ugy járjunk ezzel ís. mint 19-lt-lwn. Akkor is már csak a tetejo hiánvzott s egyik éjjel valami disznók felgyújtották. Halk kopácsolással dolgoznak tovább. A fenyőfán tompán hangzik az ács\'-szokoreék ütéso. A közeli erdőben bolsevista aknák csapódnak Iw. Válaszul fejünk felett fügyülnek a mi tüzérségi lövedékeink ... A napokban néhány járműnek szabadnapja lesz, fis a." falu határában lerombolt horhosból zsindelyt, meg letöcsoropet szál lila mik a\'készülő házhoz. ^ fis oz a parányi ház a mosoly tanyája lesz. Mert a honvédek szívvel építették egy magára hagvott anyának, még há ellenséges földön is.\' Mert mi nem viselünk háborút az asszonyok és gyormokok ollón. Mert honvédőink a harcok szünetében nem rombolnak, hunom építenek. Kaplonyi f\'iyargy hd<j<i haditudósító A Japánok elfoglallak Liangcse vámsát Tokióból jelentik, hogy a japán csapatok augusztus elsején elfoglalták I.hmgese városát, amely Csang-Csa elfoglalása ulán a legjelentősebb esemény: mert IJangcse várost a esung klngl hadsereg elit csapatai védelmezték. A japán csapatok még mintila heves harcokat vívnak tiuan szigetén, ahol az ellenség veszteségei rendkívül nagyok. i 914, augusztus -1 hírek Nopiái. AurusíIu8 4. Pernek. Hóm kai. Domonkos. - Protestáns Uomonkos. A GŐZFÜRDŐ nyitva t»d roggol j órától oste 8 óráig. (Hétfő, Beerdé, lantok délután éa kodden agéa/ n»o aAkTU.k.1 TflltíOtt: 860. — (Kettős esküvő lesz) augusztus hó Ü-Ah, szombaton esto ""fél 8 órakor u nagykanizsai \'Jézus \'Szive tomplombán. Koltay Miklós dr. rendörtogalmazó Berlin Margitot ea Dévény László honvéd hadnagy Berlin Gabriellát vezeti oltárhoz. Az cb-ketést Vajuy József ospqp&s végzi, — (A hivatalos lapból) A üudaposti Közlöny csütörtöki, 174. száma rendelőjét közöl a liadi-segélyozésrót szóló rendelkezés módosításáról, — a hadi és honvédelmi gondozottak pönzoJJátásának ujabb szabályozásáról, —\\ a tej és tojsziu legkisebb termőiéi árának megállapításáról, — a honvédség c-s csond-orség nemhivatásos ogyénoinok, valamint a kisegítő szolgálati kötelezettség alá oso személyek katonai felülvizsgálatának szabályozásáról, — a hadirokkant jelvény" megváltoztatásáról tényleges és\' hívatásos állományból származó lüzkereszt-tu-lajdouos hadirokkant houvód-ögyó\\ uck számára, —az egyetem u gyógyszerész képzés átmeneti módosításáról. — (A Keleti Arcvpnal Bajtársi Szövetség) nagykanizsai törzse tegnap esto SzonlVlmro herceg-utcai székházában látogatott összejövetelt tartott, hogy inogboszóljék a napi eseménye-kot ós a helyzetet. A. vozotéség a inoftbeszóU\'ís.folyamán tájékoztatta a bajtársakat mindarról, {amit a -ma-magyarjának niindenról tudnia kell és tokozott őrlállásra buzdította tuly ton jobban izmosodó táborát. ¦— (fcnsmetósre mólto) [)Óldát szolgáltatott ismét J.ágor Sándor kískanizsai tomotéarondozó. \\ aki a koi\'ottyoi bombázás kiskani*-f zm\\ áldozatának eltemetése! teljesült díjtalanul-vállalta, v — (A zsidó üzletek) vállalatvozotm\'nok kirondolóso a taiHilcai járásiján is folyamatban van. Tapolcán a következő ta|k)ícai "lakosok kaptuk vállalatvezetői megbízatást : a Szívós vaskereskedést Vidám József, a Pauk Vilmos utóda vaskoroskÖdóst Kovács János, a Lus-tig és fia fűszer kereskedést György Kleméi\', a Kaszás Sándor füszor-/íoroskodést Csór bajos, Kovács Gyula lüszüikoi-cskodésút líauor Ferenc, László Jonő nyomdáját Szabolcs László, a Takács-drogériát Domo-ncezky Frigyes ós vitéz Szaly Győző gyógyözorósz vezoti. A tapolcai já,-rusuol: liiándl L-ujOS tévnUopi iü-özurkoroskodését Szabó Károly ottani lakos, özv. Orosz Mórnó badacsonytomaji vogy ós kereskedését Somogyi László ottani lakos, Schulzcr József révfülöpi ié foskereskedését Eperjesi Krasébot ottani lakos, Kopp Imre badacsonytomaji rőfösüzlotet ílúdis Jenő oltani lakos, tíchulzer Vilmos kóvágóörai rőfösüzlotet Váram Uusztáv, Schulzor Samu kóvá-göörsi rótöskereskodesét í\'ujkw üyu-la, jjuchvald Ignác kóvágóürsí vegyeskereskedő üzletét Topplor István, Kömény ükiütlóa tapolcai rőfösüzlotet Pécsvári László és líogúr l\'ezso, Halász Miklós tapolcai aszV talos üzletét Felkor János, a i\'apol-cai Klsö Mészgyárut Lökő* Uózu la-iwlcaí mérnök, a tapolcai téglagyárat Kovács István tapolcai Hadirokkant, Bürger Béla köveakáli vogyos-koieskedését Uorbács József, Spiegl •Man\') káptalantóti vogyeskeroskodé-sót Kutassy István vezoti a főszolgabíró kirondoléM folyton. ZALAI KOZLONV Tilos az utazás Kárpátalja területére Különleges közigazgatási intézkedések egyes vármegyékben (MTI) A belügyniinisztermi őelelel adotl ki. melynek értelmében n Kárpátaljára való utazás lilos. Ung, llereg, Ugocsa, Máramaros vármegyék területére auguszlus 5-lfíi 1 O-ig az utazás tilos. A tilalom nem vonat kőzik a belügyminiszteri rende- letben felsorolt kivételekre (MTI) A ut. kir. miniszterelnök rendeletére különleges közigazgatást\'vezettek be Zemplén, Szabolcs, Ung, Szalmát\', Szi-. lágy, Kolozs vármegyékben és néhány a körzethez tartozó járásban. Sertésoldalas helyett együnk s szójababot! Egy kiló szójabab tápértéke azonos két kiló borjúhússal vagy 58 tojásból rántottéval Röviddel a háborít kitörése előtt a szójababtermelés Európában túlnyomóan Romániára korlátozódott, amely 1937-ben 70.000 tonna szója-babo; termelt s ebból 46.000 tonnát szállított külföldre, mig Bulgária lís a korábbi Jugoszlávia csak 4000 tonnát exportáltak. Ezzel szemben ugyanekkor Man-dzsnkóban 4"3 millió, az USÁ-ban pedig 16 millió tonna szójababot termeltek. Ennek oka nemcsak az volt, hogy a kontinentális klíma csak egyes helyeken látszott alkalmasnak a szójabab termelésére, hanem az is, hogy a szója-bahot csaknem kizárólag mint zsírt szolgáltató növényt értékesítették és értékelték. Ma már sikerült megfelelő szójanövényeket kitenyészteni, melyek Európában sok helyen kitűnően díszlenek és ezenfelül felismerték Európaszerte azt, hogy a szójabab nem annyira olajos, mint inkább nagy fehérjetartalmú növény. A szójababban ugyanis 36 százaléknyi magas értékűi fehérje van, vagyis több, mint kétszer annyi, mint a 17 százaléknyi zsír. A fehérjetartalom tekintetében tehát a szójabab megelőzi a hust, a tojást és a tejet, s a szójababtermelés 300.(XX) hek-táron annyi fehérjét és zsírt szolgáltatna, mint 7—8 millió ¦ sertés felnevelése és hizlalása. Helytelen tehát a szóját az olajos-magvak közé sorolni. A „husbab" megjelölés sokkal jobban megfelelne a tényleges adottságoknak. Ha a szóját már be akarjuk skatulyázni, ebben az esetben is sokkal inkább a hüvelyesek közé kell sorolnunk. Ezekkel szemben azonban jelentékeny előnyökkel rendelkezik, mert mennyiségileg több és minőségileg értékesebb fehérjét tartalmaz, mint pl. a borsó, bab vagy lencse. Ilyen körülmények közölt érthető, hogy a szójababot egyre növekvő mértékben használják fel közetlenül emberi táplálkozásra, ahelyett, hogy állatokkal feletetnék, vagy iparilag feldolgoznák. A német véderőfőpa-ranzsnokság és a német munkafront közösségi konyhájukon uttörö munkát végeztek a szójabab felhasználása terén, abból a felismerésből kiindulva, hogy y egy kg. szójababnak tápértéke 2 kg. borjúhúsnak, vagy 58 drb tojásnak felet meg. Egy ilyen magasértéktl élelmiszert tehát csak olyan fogyasztóknak lehet juttatni, akik azt a benne lévő összes értékes anyagok felhasználásával és hasznosításával dolgozzák fel és megfelelően tudják elkészíteni. Másrészt természetesen-arra törekszenek, hogy a szójababtermelést minél inkább elősegítsék. A tenyésilök először arra törekedlek, hogy olyan szójafajtát tenyésszenek\' ki, amely korán érik, jó, bőséges termést hoz és ma\'gas fehérje- és zsírtartalommal rendelkezik. Sikerült Is Ilyen fajtákat kitenyészteni, amelyek Európa déli réízén kiválóan díszlenek, • mert itt az éghajlat kietégiti a szójanövény hőigényét. Ezeket az évekig t rtó kutatásokon és kísérleteken alapuló tapasztalatokat kiegészíti az a tény, hogy a szója a kisüzemekben is jövedelmezően termelhető akár elŐ-veleménykénl, akár pedig rendes müvelésben. Legújabban aszóját mór mint tarlónövényt is vélik, A nyári tarlót a túlzott kiszáradástól , és elgazosodástó! szójavetéssel védik. Az Őszi búzát ezután a szójasorok közé vetik el még a szója learatása előtt, ami egy-két héttel később történik meg. 1940-ben mát 140000 hektáron termeltek szójababot Európában, azóta pedig ujabb országok is elősegítik a szójababtermelés, Így pl. Franciaország, .Spanyolország és Olaszország is, ahol egy párizsi professzornak és kutatónak ! sikerült különösen koránérő szójababféleséget kitenyészteni,) úgyhogy Olaszország egyes vidékein a június hó közepén megtörtént aratás utón vetik el a szóját. Bulgáriában kísérleteket folytattak tejnek előállítására szójababból. A kísérletek, annyira eredményesek voltak, hogy az egyik nagy bolgár tejszövetkezet vezetője engedélyt kapott arra, hogy üzemeiben ne csak tehéntejet dolgozzon fel, hanem szójából is állithasson elö tejet. A szójababterrrtelésnek Európádban nagy a jövője már csak azért is, mivel a hektáronkénti terméseredményeket, amelyek ma még kívánnivalót hagynak bálra, megfelelő termelési módszerek alkalmazásával növelni lehet. Légiriadókor azonnal óvóhelyre inúnl]! — (Esküvő) I km jav Adél és Hadi Jonó m. kir. százados Körmenden házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés holyett.) — (A Keleti Arcvonal) . Bajtársi Szövetség Harsay Ödön Törzse minden nap hivatalos órákat tart 0-12 és 16—20 óráig a Szt. Imj-o horcog-utca 12. sz. alutti szők-líázáhan. Fölvételié ebben az idóbon lobot jo Iont kőzni. A Törzs. érdektér dobni csoportja minden héten pénteken 17—20 óráig és vasárnap fél 11—Tői 12-ig tart, hivatalos órát.. Az igazoló bizottság hivatalos órái hétfőn és pántokon 17-20 óráig Tannak. * f :"i — (Térzene) A uagytcapizsiii honvédzonokáV hohurfr szombaton osto 7 órakor térzenét ad a Deák-téri fasorban. — (Uj trükk I) Dotoktivck rajt csípték a gettóban Viezián Antal lakatost, amint nz esti órákban a kiürült gottóban »levékenykcdoü<< Kaposvárott. A törvéiÁszéki tárgyaláson azzal vódo-kozett, hogy szálloda holyett ment aludni a gettóba, meri \'összovoszott a feleségével ós nem volt ]>énzo szállodára. Db azért 14 napi fogházat ka|k>tt. — (Internált árdrágító) Hat és fél hónapi fogházat kajwtt Horváth Sándor alíbánfaí kereskedő, mort cukor dtágításon fogták. A kereskedő kitöltötte büntetését, de nem sok öröme volt szabadulásában, mort utána a zalaegerszegi rendőrség internálta. — (Utazási hlr) Az Államvasutak igazgatósága megszüntette a július 2H-án életbeléptetett azt a korlátozást, hogy a távolsági személyszállító vonatokra a hivatalos menetjegy irodákban nom adnak ki menőt jegyeket. A menetjegyükül legkésőbb az utazási npaot megelőző. napon kell muffváltani. — (Betiltott regény) A budapesti kir. ügyészség a 2400/1046. M. lí. számú rendelőt olső paragrafusa alapján Moliuáry Gizella: »(kitévedt Európába« ci.mü kétkötetes regényé ltok terjesztését megtiltotta. A pápa kihallgatáson fogadta Roosevelt személyi követét A vatikáni rádió közölte, hogy a pápá tegnap külön kihallgatáson fogadta Mylor TayIJon, az Kgycsüil Államok elnökének személyi nagyköveiéi. Ma megkezdték Firenze ostromát nehe-2 tüzérséggel Az NTI jelenti, hogy ma az angol tüzérség megkezdte Firenze városának nehéz tüzérséggel való lövését, jóllehet a német hadvezetőség uyiUan és jó ideje kijelentette, hogy a várost nyilt városként kezeli. Különösen súlyos támadás érte a város nyugati részét, a Porta Hoinanát. Kcssclring tábornagy mindent elkövet Firenze védelmében, hogy német részről biztosítsák a polgári lakosság védelmét és megkíméljék Őket az angolok által kezdeményezett borzalmaktól- ; (J mmi másam 1944. augusztus 1 FolylsUU M t. oldalról. terepet nyerni, do a lendületes német ellentámadások visszavetették éket, vagy felfogták a támadást. A szovjet több kísérlete, hogy Varsótól délre, a "Visztula és á\'Sznn sznkaszán líj ei/v\'.l.ei elére törjön, a német ollont»niadiu|/kövotk"ztélKín összeomlott. \\<j> » Nagy-Varsó közeTélwn a német védelmi orők sikorosoli megálltak helyüket délnyugat, kelet és délko-loti irányból indított;több összpontosított támadással szemben. Az előretolt német biztosító csapatokat Varsótól északkeletre a fő arcvonalra vonták össze. Kgyos partizán cso)X>rtok Varsó kör-zotobon szabotázs cselekménye-köt hajtottak végre. A helyi rendőrségi erők megakadályozták a bandák tor-voií és nagv veszteségekot okoztak nckík. Varsótól északkolotro a némot páncél gránátosok\'lendületes támadásban erós szovjet ellenállnV olle-néro elfoglalták Kasimir helységet és a várost\' Varsó redő övez-Írhez kapcsolták. Varsától északra és északkeletre ko-¦ inénv elhárító harcot vívtak bolsevista kötelékekkel és több órás küzdelem után mindenütt megtartották állásaikat. Az Augusztovo ordó környékén különösen súlyos volt a bolsevisták támadása és visszanyomták a német állásokat mintegy nyolc kilométerrel. A német tarackok észak felöl hátba támadták a bolsevistákat és így n>9g tudták állítani őket. Súlyos harcok fejlődtek ki Sínovtcejtél nyugatra. Az északi arcvonal szakaszon Nar-vónnl voltuk heves harcok, ahol déli irány hói a német Uimadö csoport nagyobb bolsevista erőket kerített be. V melyeknek megsemmisítését azonnal mogkezdto. A „páncélos rém" és a „páncélos ököl" Két uf német fegyvert vetettek be a keleti harctéren Berlinből jelenti a Német Távirati Iroda : Német katonai körök közölték, hogy az úgynevezett pán-, célos rém* és páncélos ököl elnevezésű, uj német elháriló fegyverek a keleti hadszintéren az ujj, mintájú szovjet páncélosokkal szemben kitűnően beváltak. Nagykanizsa mogvoi rároa polgár mos terétől. 21.237/1944. Tárgy: Padláson lévő léces deszka (fából készült) válaszfalak elbontása. Hirdetmény. Felhívom a város háztulajdonosait, házgondnokait, hogy a házak padlásán lévő léc- és deszka váT laszlalakat távolítsák el a padlásokról. TOzrendészeti szempontból különös tekintettel a légitámadásokra, ennek1 végrehajtása rendkívül fontos és célszerű, mert gyújtó bombák okozta tűznek alkalmas anyagot nyújtanak és a tűzoltást erősen gátolják. Nagykanizsa, 1944. augusztus 1. awo Polgérmeeter. Munkásokat felvesz Háry Hkőrgyár. Ugyanott gyermek mellé bejárónői felveszek. Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében •In-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg- atalváoyok beválthatók és tlf Hofh.rr-gépak, gépasxij, caapégyfém é» gol»ó« osapáoy laénjrlésM alintesam. Némot tengerárán járó lAmpont. (Polo R. D. V.) NIEOSAN Né» lírv. Tedio »" PermetezŐ8zer a szftlömoly irtására Kircgtelonl lo/o u (l kg. 100 ]. vliban) oldatban. Aniimontm I Baazarcial hely: Toutsch drogária, Nagykanizsa. Alkalmazottaira szabadságának lejárta után Fő-ut 14. sz. a. üzletem július hú 31.-én megnyílt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. TARjAtJ-PÁLCSICS. ORHUAUQLGyi v|L-lamos aram uaHVHVULViyi szolgáltató rt Aramszémlék flzelése, reklamációk, hibajelentések, ^akszeiü felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 15 óráig. Csertgery-utSI. telefon 204. A n4m*t*k visszafoglaltak ai olaszországi elkeseredett harcok tegnapi ellenségéé térnyerésedét Az olaszországi harcokról ezekéi jelenti Boriin: A némot védők ismét teljes elhárító sikereket érlek ol a Firenzétől délnyugatra fólián; golt súlyos harcokban. Hár az angolok pjaub\' erőkot vontak oda a német tarackok a kora reggeli éráktél alkonyatig csaknem .szakadatlanul tüzeltek és az oHonséimek sehol k-iii sikerült áttörnie n német vonalakat, A támadás fő torbét az odavnnt indiai csapatok viselték, akik bár többüzör iwtörtok a nómotek első vonalába, do az ellentámadásokkal általában visszavetették ókot. Súlyos ós olkosorodott harcokra körüli sor rmporönica helységért, moly ojry nap alatt többször cseréli gazdái, végro is az esti órákban a helység némot kézbon maradt. Az egyik magaslatért, az ollönség 160 porcig tartó pergőtüzet indított, melylwn 18.000 gránátot láttok ki, majd meg. rohamozta a magaslatot, amely ái-monotilog elveszett, de a német hoki tartalékok azt ismét "visszahódították. tPROHIRDEIESEK c AllAs J - Kifutófiú! fetvrst Kspoll, Uorlhv M.-u. 2. 10 fiumliswtlA Unoncot telvmek. \'— Civelkó iíiiml|*vltó üzem. I\'o ut 4. 11 Aacnnnuli btUptarc tanoncot ff\'w. ueh. Lfchlschelndl Pál vaikereskedő. 2475 W er*aked8e.tJo*d»t ía blautol-Qalolaényt felveszünk. KOittstlvIse\'Alr, I ADÁS-VÉTEL S RövidetÖrÜ. nemet vUala-kolyök •\'-add. Kor-cgyidaég Nagirécif, \'?476 Eladó Kölhrr icndizeiU olajos tenRelvU böil> Jelei eliöieiidll feVelr hintó. FeMlá-gositá-i: Pölvöi-tCf 28, emeleten, 2420 V-KV jvaiban Ifivfi warrúpépet vennék. Címeketkiadóhivatalba kérek. 2486 Blutaiás vígéit afiaói>anyulak eladók PllBudsiky-nt 4 2494 Plroa Yu»*an, nftl kabátokra kap-haió Padáuvinénál, Kiiály-u. 40 2398 j HÁZ ÉS INGATLAN | fo.dat 5-18 holdig bárba vennék. Völgvl Józiel fuvaroi Nagykanizsa, Klniie-utca 7. 2488 I KÜLÖNFÉLÉK I K«*Ktaaah felvétetnek Brwébel tér 17 Hoiválh Rn.\'álla kifóidéjében 2459 Bó.--.Bitó bernikor (rendelkezem áll, uj, modern 4 üléses Stejer. Telelőn 304. Lakás Roigonyl-utca 3, a. 2491 Mindennapi levelezésből összeg yUpon Mmasbélyao*! bélyeggyUjtéit cátobia msgvoaiak, Barbsríis, Zalai Kdzlöny nerkeutostge, naponta délután 6—7 on kftiölt. lii a hirdetés min din érvényes. mindönki a holyl kereskedőknél és Iparosoknál szerezze be ! ZULUI KÖZLÖHY < COLiriKAI NAPILAP Kiadja: „Külgazdasági II T. NagykMLMj\' t\'clelOs kiadó: Zalai Kiyut, Nyomatott • „KAiaudaaáBl R. T. Nagykt nyoBKláJAtHUi NigykaniKtn Nyomdáért talál Z*l«J Uhü Feladó : Cin: RoinHokoüut:.......____ 84 ¦ •Vt.j176.si, Nagykanizsa, 1944. augusztus 5. szombat Ára 20 fillér. Tábori posta:_:______**^«"***«m™««bíi™mbii™««í«bb«si»««b™ii^m«b«bm»™íi«^í» ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal. Fo-ut G. szám, Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telglon 78. sz. Megjelenik minden hétköznap dclutaa. Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos imMUI lra: " p"" 20 M"6r\' . negyedévre 18 pengő. Honvédségünk véresen visszaverte a szovjet áttörési kísérleteket A német tartalékok bevetése mér érezteti feltartóztató hatását a keleti harotéren Romániában is megszilárdult a helyzet Az NTI jelenti Berlinből : | tekintés! adott a hadiszergyár- Csüt őrlőkön és péntek tolták üléseiket « nentiélísxociátísfq párt birodálrrti vezetői . Womítnn birodalmi vezető cl-nöklésével. Az ülés ti szoros belső összetartás hatásos megnyilatkozásává fejlődött, (iöhbels birodalmi vezető történelmi fchulalnnk minősítette a legnagyobb erőkifejtést, hogy ezzel n háborúnak uj, döntő fordulatot adjanak. Speor birodalmi miniszter ol- tás eddigi fejlődéséről és a további követelményékről. Himmler birodalímü vezető beszédében azt fejtette ki, hogy a hadsereg keretén belül milyen feladatokat kivan megoldani, mert ennek n harcnak szent, néphábontnuk kell lennie, A nemzetiszocialista Inad-sereg alapelve a hűség1, bátorság ésí az egyetértés és célja, hogy ezt a háborút megnyerje. A 24. számú magyar hadljelenfés (MTI) A honvédvezérkar főnöke közit: .1 Kárpátok előterében tovább tartanak a súlyos elhárító harcok. A szov/\'e\' ál\'örési kísérleteit véresen visszavertük. Kehi-Lengyelország tan utóvéd harcokat folytató lovas kötelékeink 17 szovjet páncélost semmisítettek meg és 11 repülőgépei [öllek le. Az elmúlt héten az ellenséges terrortámadásoknak a potyán lakosságból ,\'if f<"> halálos áldozata volt A magyar és neméi vadász kötelékek, illetőleg a légbédtilmi tüzérségünk ?.*í ellenséges repülőgépet semmisíted meg- Megsemmisültek á Vereckei-hágÓt fenyegető bolsevista kötelékek Német ellentámadások vannak folyamatban a Varsóért dúló harcokban (NTI) A keleti arcvonal az utóbbi iHipoklmn alig valamivel tolódöli óloro nyugat folé. Az oroszok csupán két-hárOni kilométert mentek elére, dc a németek újból feltartóztatták , sőt visszavetették őket. A német tartalékok itt is éreztetlek lohormontositŐ hatásukat, melyek részben fiatal érákból állottak. A Kárpátoknál « Verc.ckci-hágút fenyegető első veszély elhárult, mert a bolsevisták \'do beVotott kötelékeit részben mogsemm isi tették, részben szétszórták. Galícia területén Hoiehshofonnöl szintén szilárd « helyzet, miután a bolsevista erők- ből a Visxtulátél nyugatra oső terepen csupán néhány fontosabb hídfő maradt meg. A Varsóért duló harcokat a német ellentámadások jellemzik, melyek a bokoritő arcvonal keleti szelő ellen irányú Inak, ahol a bolsevisták nem jutottak oloro. Ugyanez a helyzet ftomániában, ahol az arcvonni megszilárdult: A bolsevisták ennek következtében Poroszország keleti határát akarták* elérni, azonban ezen szándékuk meg hiúsult. A lettországi nómet front elleni támadásbél arra lehet kiivetkeztetni, hogy a holsovistúk Finnországból vontak ol csapatokat, ahol nagyobb harci cselekmények nem voltak. Megszilárdulás Jegyében áll az egész keleti arovonal Varsótól délre eredménytelenek msradtak a bolsevista támadások a német A csütörtöki nap a keleti arcvonal egész területén a megszilárdulás jegyében állott, jelenti uz Interini" a keleti arcvonal helyzetéről. Ehhez az uj csapatok és a számos uj elhárító frgyverek is hozzájárultuk. Az arcvonal északi szakászán apatok az erős szovjet nyomás ellenére megálHák helyüket. Rendkívül nagy harcok folytuk ti narvai arcvonalon. A -szovjet n tüzérség igen erős bevetése után indult támadásra a narvai itt kél oldalán. Az egész szán, Varsótól délre .\'1 bolsevista lövész hadosztály Intézett eredménytelen támadást a német vonniuk ellen. Súlyos és heves harcokra került sor Kaunastőt északra. Mindenáron ki akarták kényszeríteni a német vonaluk áttöréséi, A nagy erőfölény ellenére csak néhány kilométer területet nyertek Kaunastól és Wllkowiskcntől északra. napon át tartó heves harcokban valamennyi szovjet áttörési kísérletet véresen visszaverték. Az arcvonal középső szaka- Arovonalrövidltéssel megszilárdult a némot védelem - j, az Invázlós harctól amerikai arcvonalán Német páncélosok térnyereségot értek el a normandiai -harook során Í\'NÍI) Az invóziós arcvonalon duló hareokró.1 szóló jolon.tésck uieg-itéléséhél íigyolüiiibo koll venni a némot védőiem elhárító sikereit, valamint azokat a terop-nyoreségokot, melyeket a német páncélos kötelékek értek ol a britek Övezetében.\' La Bjolotmól egy brit csoport behatolt a német, vonalakba. A várost a németek feladták. Az ollonsóg nagy YÓrveszteséget szenvedett. A britek ezekben a harcokban fííl páncélkocsit vesztettek. Amikor a némot páncélos kötelékeknek sikerült előre- törni, a britek ej tornyos csapatokkal eröuitottók miig .^kötelékeiket. Katik az egységek most a mogsom-misilós elé néznek. Az amerikaiak szakaszán működő német alakulatoknak sikerült végrehajtani az arcvonal rövidítést, a mellyel az egész német védelmi rendszer megszilárdult. ífti nem is sikerült a\\ ellenségnek íleantl városába a behatolást- megakadályozni, Roand városának koloti részébon mi-lyos harcok folvnak. Súlyos kikötő-gondjaik vannak az angolszászoknak fiormandiában Hatásos német eflcntőkések akadályozzák az amerikai betörés kibontakozását ^-f? A Némot Távirati Iroda jelenti: Az Avronchcstől dolio osé torülol, ahova az amorikuiak betörtek, továbbra is ajtó számukra, inelyon át a normandiai hídfők zárt torülotórót kibontakozáshoz alkalmas szabad térhez remélnek jutni, lin a kozdot-Ihíii keskeny földsúvot sikerül kolot foló kibővitoni. Azonban továbbra fs német ellenlökésok /fenyegették ókot ós a Pe.rcynél folyó harcok bizonyítják, hogy a német ellentámadások hatásosak. így kétséges, hogy sikerül-e az amerikaiaknak az újonnan partraszdlli-tott csapatokkal kifejlődésre alkalma* területet szerezniük és igy szám beli fölényükot és erőjüket órvényo-sitoni. Legújabban ismét az a céljuk, hogy egy alkalmas kikötőt \'szerezzenek a csabatok utánpótlására és no lo-gyonok kénytelenek újból partra- szállási vállalkozást kezdeni. Német vadászok ..Légi felderítéséből kitűnik, hogy^CIíorbourg kikötőjo és rakpartja még mindig nem alkalmas zavartalan használatra. A Komv körüli harcokban .melyeket páncélos ós lövész kötelékekkel indítottaki egyelőre még nincs kibontakozás, A beérkezett jelentések szerint oilonaégofi páncélosok vakmerő vállalkozásától van szó, melyek elszakadtak a íő övezettől. Húr az avrpn\'ehesi keskeny szakasz lehetővé teszi ujabb gépositott erők olŐrotö-lését, ) arcvonalról a Brotagnehan nem lehet beszélni, mivel az angolok a st. loi harcokban ugyanazon a helyen maradtak, ¦ mutt :i hét előtt, csupán St, í.o és a Vire közötti területen tudtak némi teret nyerni, de itt is orós némot támadásokkal álltak szemben. Tovább gyülekeznek a szállitóhajók az Orne es a Vire torkolata között (NTI) Normandiáhan a német csapatok Caon és Vire közötti szakaszon néhány kilométerre elszakadtak az ollónségtól, hogy ezáltal kedvesebb védelmi vonalat nj-orje- INiek. Északamerikai páncélos kötelékek Eonneeig törtek előre. Az ol- 1 lenség a bretngnei félszigeten előretörésük során bohatolt C-hateauxtm ós Nantes foló. Az ollonsóg valamennyi olőrotörosót a légi úré fel- tartóztatta./ Az elleuaég páncélos ha re ha vetésére jellemző, hogy ezen a szakaszon az elmúlt 24 óra alatt töbh mint 200 ellenséges páncélkocsit lőttek ki. Az örno és a Vire torkolatai között a német éjszakai földerítés szakadatlanul nagy hajó-gyülokozésokol állapított inog, melyek uj csaltok odaszállítanám é« a inintí lionvolulluhhá váló utánpótlás lebonyolítására szolgálnak. 2ÁL-A1 KOZLONí 18-14. augusztus Felemelték a hadisegélyt és a hadigondozottak Járandóságait Az emelés kiterjed az elözö világháború hadigondozottjaira is A hivatalos hí}) közli a kor» niány kél rendeletéi, amelyek lényeges mértékbeli-emelik egyrészt a hadbavonultak hozzátartozóinak hadisegélyösszegét, másrészt a hadirokkantuk, hadiözvegyek és más hadigondozottak járadékai!. Az uj hudisegélyrendelol a liadiseg\'élyben részesülés előfeltételéül szolgáló jóue-delein határoklat általában 25 százalékkal cnteltc fel. A rendelet a hadisegélyek ősz-szegeit is lényegesen fel emelte, még pedig a 12.000 lakosnál nem nagyobb lélekszámú községekben a legalább középiskolai négyosztályos végzettségű, avagy önálló iparos vagy önálló kereskedő bevonultak felesége után havi IN pengőről (itl pengőre, többi hozzátartozója után pedig havi 18 pengőről 2ő pengőre. Azoknak a bevoiiultaknak hozzátartozói, akik nem tartoznak az előbb felsorollak közé, a feleség után havi llfi pengőről 45 pengőre, A 12.000 lakosnál nagyobb lélekszámú községek-ben, továbbá megyei és törvén hatósági jogú városokban a legalább középiskolai négy \' osztályos végzettségű slb. bevonult felesége Után a hadisegély összege havi 00 pengőről ¦ havi 75 pengőre, többi hozzátartozója után pedig havi 24 pengőről havi :t() pengőre, a többi bevonult (¦•le-ségc után pedig havi -íó\' pengőről 60 pengőre, lobbi hozzátartozóul ntétn pedig ?í pengőről 30 pengőre emelteteti fel Az uj badiscgélyrendclct gondoskodik arról is, hogy-a had-bavonullaknak a légoltalmi kiürítés miatt más községbe költözött hozzátartozói a magasabb összegű hadisegélyt akkor is megtarthassák, ha az uj tartózkodási helyen esak alacsonyabb összegű hadisegély volna megállapítható, ha azonban az uj tartózkodási helyen \'magasabb Összegű hadisegély járna, ugy az "oduköltözöti személyek részére ezt a magasabb összegű hadisegélyl kell folyósítani. A hadigondozottak .járadékemelését szabályozó kormányrendelet felemeli a 11. és Hl. fára-dékosTÍálgu hadirokkantuk járadékát, még pedig a legénységi ellátási csoportba tartozó II. járadék-osztályú hadirokkantakét havi 72 pengőről 00 pengőre, a III. járndékos/.lályuét pedig 36 pen- Gáspár István gyorsíró- és gépíró-iskoláiéban uj tanfolyam kezdődik szeptember 3-án. Érdeklődés és behatás minden este 6—9-lg a leányllceumban. göröl 50 pengőre, Hasonló nrá nvu emelés íörlént a tiszli és altiszti ellátású csoportban js. Magasabb összegekben álla-pittattak meg- a jelenlegi háború hadiözvegyeinek járadékai is. Ugy] hogy a jövőben a tiszti ellátási csoportba tartozó hadiözvegy havi 140 pengőt, az altiszti és legénységi ellátási csoportba tartozó hadiözvegy pedig havi 00 pengőt kap. Az emelés mértéke tehát itt eléri a 20 százalékot. A hadiárvák járadékai a rendelet ugyancsak felemelje A szülötlen árva a tiszti ellátási csoportban 210 pengőt. Az altiszti és legénységi ellúlási csoportban pedig 70 pengői fog kapni. Körülbelül ilyen arányban emeltettek a Tél-árvák járadékai és hadigondozott családtagok, azaz a munkaképtelen szülök járadéksegélvei is A rokkaiiíollhoní, illetőleg gyógyintézeti ápolásban része-sidö \'hadirokkantak rokkantolt-boni pótléka 20-00 százalékkal növekszik. Nagyjelentőségű az 1914—18-as háború, hadi-gondozoltuinak pcnzclláld-\' sál emelő rendelkezések. A hadirokkantak járadékai már eddig is azonosak voltuk u jelenlegi háború hadirokkantjainak járadékösszegeivel ,Ós-ezekkel együtt emelték fel most- is. A hadirokkantak gyermekeinek nevelési pótlékát, továbbá u hadiözvegyek és hadiárvák járadékait azonban a rendelet az eddigiek kétszeresére eiuelle fel. Hz a rendeltetés számos jogos panaszt orvosolt és megnyugtatja az elözö háború hadigondozottjait, hogy a kormány a hazáért hozott\' áldozotokal sc\'m-1 mivel sem tartja kisebb érlókü/T nck. mint a jelenlegi habom ál- ] dozalaiét. Az 1920-us évek folyamán járadékmegváltásban részesüli hadiözvegyek segélyösszegeit a rendelet ugyancsak\' az eddigiek kétszeresére emellé fel. Rendszeresen fosztogatták a zsidó bútorok Erzsébet-téri raktárát Házkutatás alkalmával sok lopott holmi került a rendőrség kezére meg is nevezte, hogy kik villák oda hozzá. A rendőrség lefoglalta a raktárból ellopott holmikat, majd előállította azt a házaspárt, ahol a ndliafélékct talállak. A további nyomozás folyamán kihallgatott egyik nő beismerte, hogy másodmagával a hutorrnklárból rendszeresen lopkodta a holmikat. A tolvnj-lással gyanusiloU női is elöálh-lollák, később az orgazdasággal vádotll házaspárt szabadon engedték, de a bűnvádi eljárás az egész társaság ellen tovább folyik, Perényí Audur nagykanizsai sznppangyáros, lezárt Magyarutcai lakásai ismeretlen tettesek kifosztották. A rendőrségi nyomozás ebben az ügyben határozol! nyomon halad. A nyomozás folyamán Szólossy István rondör- lőrzsőnncstor polgári nyomozó házkutatást tartott egy háznál, ahol feltűnt neki különféle ruhanemű és egyéb holmi, amtl nem szerezhetett az illető legitim uton. Kihallgatása során az illető beismerte, hogy a ruhanemű az Erzsébet-tér 15. sz. alatti zsidóbulor-raklárból való, Darabokra tépett a fel nem robbant bomba egy 21 éves legényt Újságok, rádió, hatósági felhívások szüntelenül figyelmeztetik az ország lakosságát, hogy ellenséges légitámadások, átro-pülések után ne nyúljanak a repülőgépekről ledobott tárgyakhoz és ne kíváncsiskodjanak a fel nem robbant bombák körül, Ennek ellenére hol itt, hói ott történnek az országban szerencsétlenségek azért, meri a közönség ezekéi a figyelmeztetéseket elereszti n füle mellett, Nyirespusztán, Somogyban egyik alkalommal több bomba hullott alá s azok közül néhány nem lobbant fel KiszálH a szakértő bizottság ugy rendelkezett, hogy a inig gondoskodás történik a bedöglött; bombák elszállításáról, addig senki azokhoz ne nyúljon. A rendelkezés ellenére llollán Lajos 21 éves gazdasági cseléd a napokban azután elkezdte késsel szélboncolni az egyík bombát és addig\'feszegette, míg a bomba hátnlknias detonációval végül mégis csak fel- Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. Ugyanott gyermek mellé bejárónőt felveszek. robbant és HoUáh. Lajosi dara. bpkrn lépte. Holttestének egyes daróbjuil messze a robbanás színhelyétől szedegetlek összc. A borzalmas tragédia okulá-sul szolgálhat mindenkinek, aki nem veszi komolyan a hatósági figv címezte lésekéi és tilalmakat. " K1SKANIZSAI ÉLET Vitéz dr. Hegedűs György fémjelzett" neve került fel a napokban lüskíúiizsu főutcájának, az Urszág-ul házainak homlokzatára. Végre a megbecsülés és szeretet eme jeléi is megimiulai-huttuk^Kiskunizsn kiváló szülöttével szemben, aki a legnehezebb időkben volt példúladó, igazi, harcos, keresztény magyar pu-lilikus. Nem* ismételj ük újra az ö érdemeit, hiszen minden kis-kanizsai ismeri öl nemcsak uj-ságiiasábokrol, hanem közvetlenül is. Emlékéi megőrizzük nemcsak utcáink feliratában, hunéin szivünkben is! ^ súlyos órákban c-s perce kbun eszünkbe jut az ö meg nem alkuvó szelleme, kercsztéiiy. magyarsága, kölelcsségluaásu, szorgalma. Igazi hazafisága, melyet iicnicSttk szóval, hanem téllel és egész éleiével is Hirdetett. Kzérl vagyunk büszkék vitéz dr. Hegedűs Györgyre és ezért nemcsak az utcatáblákon, de ¦>/.[-vünkben is maradandó lesz az ö emléke. klskanizsai sporthírek^ Az elmúlt bélen sportrovatunkba kétszer is nyomdahiba csúszol! be és igy kénytelenek vagyunk néhány hibaigazitásl közölni. A legutóbb Gelséu szereplő kiskanizsai csapat 11:1 arányban (tehát nem Gclse győzött) győzte le a gelsei leventékéi. A szerdai -mérkőzésen, amely a Ráckert EC és a Rajna i:& közöli volt, a Rajna I«C győzött 2 :1 arúnybun. A mérkőzés a\' kupa elődöntője volt. A kupadöntőbe ugyanis utóbbi győzelmével a Rajna FC és a Üömbéekert FC került be. A kupadöntőt szerdán jálszák le egymás közt u győztes csapa--tok. Vasárnap az iWTE csapata ellen játszik a Sáska Levente barátságos mérkőzési. A kiskanizsai ifjúsági labdarugó bajnokságra megtörténtek a benevezések. A mérkőzések augusztus 20-án kezdődnek. A nevezések sorrendje: Toldi FG (Varazsdi-u.), Rákóczi FC (Sze-petneki-u.), Zrínyi SE (Rozina-ring-u.), Tomori EC (Kömós-u.), Szondy EC (örtórony-u), Kinizsi FC (Nagyrác-U.), Attila EC (Cigány-u.), Bocskai FC (Szigct-u.). Tehát a kétfordulós bajnokságra -eddig 8 utcából 8 csapat nevezett. Zala gazdáitól holdanként egy pengőt kér a vármegyei Bajtársi Szolgálat A zsidó-vagyont is felhasználják a hadigondozottak ruha- ós cipő-ellátására Hadi-gondozottak foglalkoztató otthona leaz » botfej kastélyból Itolügyminísztcri rendojot. értőimében líidn megyében és .mtndán vármegyében inog koll alakítani n törvényhatósági bajtársi szolgálatot, amely sz Országos ííndigondozo Szövetség várniegyof: tagozaténak szowpkörót van hivatva batöltcni, ftsláogcttzogon a vármegyeházán megtartották az alak\'uló órlekozlotöt, autelyöp :i hadigondozási kérdésekkel már (íddití is foglalkozott a társadul -mi szervek kiküldöttől voltok rószt. A badigo\'ndozó hatóság országos ol-nökénok rondolkozéséro ¦ (í Törvénybitósár/i fíajlársi Szol\' !/tílat elnöki tisztségét vitéz gróf Tel-ki IU\'láné föispánné vcHc ál. libben a miiióséglwn a fotsp\'ánnó !1 mognyító beszédében arra körte munkatársait, hogy teljesodaadással es szorolottel végezzék ajiadigondo-zollak ós bombakárosultak ügyének intézését. A közösségért -vállalt n.iánka nem kedvtelés, liánom oltiö*\' rendű .kötolossóg, hiszen azoknak a gondozásáról van szó, akik most ;i házsort és mindnyájunkért meghozták a legnagyobb áldozatot. Szőreinél a föispánné, lm Zala vármegye, társadalma ifobizonyítaná, miképp Ind a mai súlyos időkben a logössz-hangzöhb cgyiHlmiiködésKel szolgálatot tenni a nemzetnek, hogy cizzol wttitH^u levezetni a hál Kin i állal olöidózett foszültöögot és a I >lki moeltékélést elömozditani. * Dii\'Józsa Páldán vármegyei imí-Hödfőiogvzó résjílotéson ismortotto a.-Törvényhatósági Bajtársi Szolgálat szervezetét, feladatait és munkakörét." A hadigondozás feladatait leszívón hatósági, reszten társadalmi iiion bonyolítják le. A társadalmi gondozásnak alsófoku szerve köz-st\'-iíbon és megyei városokban a »zo-iTilis munka közösségek \'keret m belül élótrdh ivott bajtársi szolgálat, középfokú szorve a most megalakult Törvényhatósági Bajtársi Szolgálat, BERLINI LEVÉL A Nibelungok éneke (Széljegyzetek a Hitler ollóul merénylathox) folsnfoku szorve pedig, az Országos Iladigoiidozó Szövetség. Célja u szer vezotnok az, hogy a nem hivatásos állományban teljesített \'hadiszolgálat, vagt/ légitámadás következtében gondozottá váll egyénekről adatfelvételt feljesitsen, tanáénadással, közbenjárással. , segélyezéssel, Mutatásokkal Ie»yen támogatásukra *Ös hogy ezeknek eredményes és mndoltotísszerÜ1 felhasználását ellenőrizze, minden hadigondozással kajwsolatos munkát irányi tsoir. Az értekezleten több fölszólalás hangzott el, amelyekre részbon vitéz gróf Teleki Böln főispán, réssdiön dr. Kolu\'mszky tfonó minisztori 1a-náesoK, |x;imigv igazgató, részben !>;•-dig dr. vítéz^-Hunyadi László alis-(Kinluilyettes^fójegyzÓ válaszolt. Az \'előterjesztőit javaslatok között büo-ronolt iiz. hogy a hadikórház és bom „ liakárosultak igényeinek kielégít \'se alán ¦ \'„\' a többi hadigondozottnak ruha % \'és cipó ellátása a zsídóvagi/on felhasználásává történjék. A .főispán elgondolása az. hogy a botfai kasfé\'lyhót hadigondozó foglalkoztató otthont teremtsenek, amelyben a hadirokkantak réssnöh állandó foglalkoztatást nyomok, mint oktatók, részben podlíj átmeneti átképzést, hogy az életbon megfelelő elhelyezkedési\' nyerjenek. A \'föispánné- legközelebb kérelemmel fordul a zalai társadalomhoz, hogy gyűjtés utján is támogassa a Törvényhatósági Bajtársi Szolgálatot feladatainak megoldásúban. Az az elgondolás, hogy állandó hozzájárulásként a gazdák birtokuknak minden -* holdja nlán egy-egy P-t ajánljanak meg a mozgalom céljaira. 900 pengős áldomást csapott a zsidó-vagyonból eladott lovak árából Egy bérkoosis osalás és sikkasztás1 gyanújával került az ügyészségre Egyszerit módját választolta a mulatozáshoz való pénzszerzésnek Tó Hl I\'Vrene zalaegerszegi bérkocsis. Amikor a zsidó vagvonokal zár alá vették, természetesen gondoskodni kellett az.élő állatokról. A zsidó tulajdonban volt lovakat kiadták tartásra olyanoknak, akiknek arra szükségük volt. így jutott egy pár lóhoz Tóth Ferenc is, aki mini bérkocsis, a pénzügyiguz-galöság döntésé szerint elsősorban volt illetékes, hogy gondozás lejében a zsidó tulajdonos lovait iparában használja. A bérkocsisnak kiadott lovak azonban bekerültek a feloszlott zsidó vagyon leltárába. Ez, Hgv-" lálszilí nem nagyon izgulta Tóth Ferencet, mert a pár lovat egyszerűen, nihil sajátjai, eladta. Balogh Pál rábubngyiszlói gazda vélte meg ."1200 pengőért, iolh első dolga volt nagy áldó* mást csapni a sikerült üzletre. Nem kevesebb, mint 000 pengőt mulatott el a pár ló árából. A dolog azonban a leltárral kapcsolatban csakhamar kiderült és Tóthot átadta a rendőrség a zalaegerszegi ügyészségnek, csalás és sikkasztás gyanújával. Mestervizsgára, minden szakmából magánúton egyénenkénti tanítással előkészít: Dr. Gellónfalvi Gellén Sándor, jog- és álfamtudor, ipartestületi jegyzői szakvizsgával rendelkező oki. ügyvéd Budapest, VIII., Nópszinház-utca 33. III. 4. Telefon: 142-975. Jelentkezések t minden nap d. le. 8—10, d. u. 5—8 óra között. Vidékieknek soronkivüü külön órák. fl most megjelent „A maetervfzega egéaa anyaga kérdéa én feleletekben" cimü müvem 20.— pengőért kapható. _______MW Berlin, augusztus 5 Hitler él. Az operett-puccs dugába dőlt. Az összecskiivőkot és cinkosaikat a hadsereg zászlósijai fól>o lődözték.; Az otthon állomásozó, csapatok parancsnoka Himmlor lett. A harc megy tovább. A német lapok hosábssánira cik-kosnek még mindig arról a meredélyről, amelybe hajszál híja bele nom zuhantunk. A kontinens harci szekere szuszogva zakatol a gyözo-lomhez vezető ut egyik .loghajiiiü-rosztöhh szakaszán. Össz[x>ntQsitott tüzérségi tüz alatt áll ez a szakasz és egymás után toritik rá n boillba-BzŐnyogeketj pazar bókoziiséggol. Az ellenség három földrész gyáraiba! ós raktáraiból táplálkozó anyagfölé-nyo hatalmas. Páncélozott szekerünk egykor olyan büszkén csillogó testét I nehéz találatok éktolonitik el. Ere- J gyomrában fölös számmal hevernek már halottak és solxísültek. Vezetőnk szinte eggyé forrott ozzol a már nteglchotöseu vibarvort, do mégis olvim nagvszoiű ós ugy a szivünkhöz nőtt Imrei gépozettol. GBuklója majd szétszakad a megorőiteléstol, szédülő agyábun vadul kergetik egymást a mjndolatok, halántékán do-bftl. a vér, do ő csak szmitia n kormányt és farkasvormeken.\'harekoesi-csRimák raft.iríált útvesztőjén korosz-tül igazgatja, kormányozza egyre csataszokerünket.\' lClühól-hátulról őrjöngő ellenséges gránát és bombazápor, oldalt szédítő mimxlóly. Igazán nem kell Őszinteségi roham annak tol. vagy ha ugy tetszik: beismeréséhez, hogy nem voltunk ős vagyunk tul messze a pusztuláshoz, \'bármily szörny lo-gyen is az, bármekkora legyen is a lúincéllaUilí között a hőség, bárhogy íőjjön is az ellenséges tüzérség, bárhogy sáporosKánák is n bombák, kiszállni egyszorüon nom lobot. Enyho túlzás lenno azt mondani orról a háborúról, hogy, »kcdéIyos«. Ha csak egy kicsit is íjoalisztikusau szomléljilk "a dolgokat,\'\'megállapíthatjuk, hogy a bombát! terror. Normandin, ftálin és Kelőt pokln, a nsulyos elhárító harcok«, á?;»olkosc-rede\'ttnn szívós-\' hősi olíonállások* csak méraékolton alknlmaaak arra, hog>* rózsás lumgulatha ringassanak beiiiiiinket. Hogy megálljuk a helyünket ozcklxai a , svéffot érni nem akaró háborús borzalmakban*, hogy cl no Inikjunk, kitartásra van szükség és megfoszitott háborús mtmkára. A Führor aztán majd csak kirángnt tmanünkot a kátyúból és ogyssor csak mindonnok végo lesz majd, az igaz, — do hogy mikor ,azt csak a jó ég tudja. rCurópa harci szokoro majdhogynem kizötykölí belőlünk a lóikét. A torkot maró füsttől a bennülök néha hajlamosak egy kíesit a megfúlta-dásra. Olykor-olykor ugy érezzük, hogy mosV\'nztán már igazán nem megy tovább, hogy itt aztán végleg elórkoztünk az emberi toljositóké-posség határára, öt porc még és koll köpni a tüdőt; tíz porc meg és kiszakad a mellkasból u vadul kalapáló szív. Aztán eltelik az öt porc, a tiz poic, do meg ja tizenöt iwrí: is ¦ - ós a szekér tovább gördül. A vozofé sztoikus,\'színié- japáni nyugalommal halad tovább a térképho rajzolt útvonalon, nom tér ef egy hajszálra som. Iíiszou csak oz az egyetlen lohotŐsóg vau; kitartás a gránáttüsbon és kitartás a bombu-zá)sirt)an. Akkor is, ha össze-vissza boriHidozolt és egészen olcsunyult, tüzlton porkülödütt is a harckocsi. Akkor is, ha minden szoinpillnntúB-han roiihanás fonyogot. Alert tudnunk kell: ha letérünk az útról ós Vltzonteladókndlt •ngedmén.yj Bt.térté,rOt ttjékttttti v.fla*c». NÖVÉNYVÉDELMI SZEREK ELOSZTOM lezuhanunk, egészen histosan felrobbanunk és akkor mindennek ¦vége. Értsük meg: ha tovább haladunk a megkezdett utón, elpusztulhatunk. Hitlor maga mondta, liogv két gyŐz& lolietséges: a Németi) iroda lom vagy Szovjotproszország, W> a szakadékba kormányozunk, hogy végre nyugtunk legyen hombától-gránátjföl, el kel! pusztulnunk. Az utonW lihlál loho-r ** tÓsége, a saakadékban a halál bizonyossága vár reánk. Es mégis akadtak (éppen a párnázott üléssel romlolkczők kézéin olyanok, akik gyengéknek .bizonyultak, akik egyszerűen nom birlák tovább. Hamis jószívűségtől vezettetve nem akarták hogy kétségkívül állatian megkínzott népük továbbra is napról-napra magára vállalja a halál kockázatát és lehetőségét azért, hogy olnyorhosao az élol koronáját. Sajnálatra méltó kis figurák ezek. ~r pláne, ha olyan ármádia tiszti u n Í formulát visel ik, vagy visel lék, mint aminőt Hindenburg és Hitler nómot hodsorogo; Milyen ragyogóan jellemozte ezeket az alakokat ogy német baka a világháború után. akí-nok legszobh címe ma is csak uz, hogy »a .Birodalom élsó muskétása": . ,\'»A gyáva semmitől sem fól jobban, mint a baláltól. A fronton nap mint nap ezer formában látja nirtgji előtt ezt a balált. Ha gvenge. inga-- dozó jellemű vagy gyáva fickókat kötolosségük teljesítésére akarunk 8zorÍtaniti egyot tehetünk esak. A dezertőrnek tudnia kell, hogy dózer* tálasa azt vonja maga után, amit ki akarl kerülni. A fronton meg lehet halni, a dezeiíőrnok mog kell halnia". íMoín Kampr, ÓNK fi87. old.) Ok torkig voltak már a TÓgotóruí nem akaró borzabnakkal. .no ki nincsen torkig velük V! Talán egyes műszaki hibákat is láttak, do ahelyett, hogy minden eir-jükel arra fordították volna, hogy győzelemmel vethessünk véget a pokol* földivszál-lo.lt kínjainak és ördögi elmék óllal kiagyalt szenvedéseinek, gyáván a borzalmakkal teli véget választották. Klőlili csak homokot szórlak a finom szorkezetlie, de mikor ez nem ve-zototl olég gyorsan oredmónym.-moiénylotel kíséreltek meg vezetőnk ellen. Mi történt volna, ha... még a puszta gondolatra is végigfut az ember hátán a hideg. Ha fölütjük Hebboltöl a Nibolungok énekét, találunk ben no olyan \'részokot, amelyek kisértotícsoh illírnek július 20. olyan nagyon szomorú eseményeire.. Az Őrtornyaidban, a forrásnál orvul halálra sebzett Siogfriod királv földre zuhantában ezt vágja a diadalmaskodni látszó Hagen Tronjo Bzemóbo; »Slegfrtedtö! hát megszabadultatok, De,tudd: magatok alatt vwtátok a fát, Ki bízik még meg bennetek ?\' Kevéssel halála olótt még. o szavakat mondja a hós: \'*MH sím gyillöM képmutatás s a Itibbt gyáva bűnnél, az árulásnál, hilszegt\'snél- jobban. És hogyan van, bogy Igytbemmkolták magukat, meri azok voltak, vitéz férfiak ?** fis milyen komoran esengenék a worrnsi dómban fölravatalozotl Siogfriod hűlt totoino fölött Ildikónak férje gyilkosához intézett szavai: - : / Az irigység adtí kezedbe a szörnyű vasat I Nemts mivoltáról regétnek mlg a föld és rajta ember ét, tigyszinten a le neved gyalázatáról." TuQonyi Ödön Ntttlér. Augusztus 5. Szombat. Róm.kat. Havi B. Asszony. • Protestáns Oszvald. Auguszhií 6. Vasárnap. Ur izlnváltozása. Protestáns Berta. hírek A Ü0ZFOKD0 nyitva ran reggel 7 Órától osto 6 óráig. (Hétfó, izordá pintek dllutan és kedden ogósa nap UknalO Telefon; 560. — (A föszolgabiróaágról) Dr. Lontny Alán főszolgabíró, akit Voseprémue noyozfek ki központi főszolguhi rónak, holnap elutazik Nagykanizsáról, hogy elfoglalja uj állomáshelyét. A föszolgaliiróság vezetését dr. \'Solwslyéii József tb. főszolgabíró ratto át, amíg az uj főbíró, dr. Kraszuay Jenő Nagykanizsára érkezik. - (A Bertln-eskOvöről) szóló tegnapi híradásunkban az időpontéi utólag ki kelleti javítani s eközk\'n a korrektor a kelet-számot augusztus ti-ia kijavította, de a »szonibat«\'az utólagos korrekturában benne felejtődött. Most toltál a hírt kiigazítjuk: fl>kettős esküvő augusztus 6-án, vasárnap esti fól fi órakor lesz a nagykanizsai felsőtemplomban, - (Változás a BIOSZ elnöki szókében) Oehhardt Domonkos m. kir. kor mányfölaiiácsosnnk, a JÍizlositás>na-pok lóvén is országosan ismert szakembernek HIOS/ elnöki mandátuma ez év végével jár le. lOzzol kapcsolut-\'iá\'lí.ngy értesültünk, hogy Oebhnrdl jelenleg szabadságon vau, amelyről olórohitliatóliig már nem is.tér visz-nza a HIOSX élére. Tudvalevő, hogy Gehhnrdl Domonkos huszonöt éveii át a Gazdák Distesi tó Szövetkezetél igazgatta ügyvezető igazgatói minőségtan és most telik lo az a hat esztendő, amelyre mini a BIOSZ elnöke szerződött. (Íebhnrdt a HIOSZ elnöki székóbon a lií/tosítási gondolatnak rendkívüli szolgálatokat leti. Tulajdonosa a Magyar Érdem középkoros/tjének. Beavatottak szerint Oobhurdt nem távozik végérvényesen a gazdasági életből. - (Esküvő) Ritkán esik olyan szép esküvő Nagykanizsán, mint a ma déli volt, amikor Kiironya István, városi kö-zópkoreskedeliíii iskolai tanár, niogh. igazgató vezetto oltárhoz Ángyán Katalint a nagykanizsai ferences plébániatemplomban. A násznép gyórmékök virágkapuja alatt vonali az oltár elé, kis ovodisták mini koszorúslányok és pálcás vőfélyek díszítették \' a menotot. Az psketéat Vegeié\' Lajos esperes-plébános végezte, akí a szertartás után szárnyaló szépségű szavakban szólt az ifjú párhoz. Tanuk voltak: Vegeié Károly nagykanizsai gimnáziumi tanár é« dr. Gerencsér sümegi járásimé. A templom egészen megtolt a nópszorü ifjú |)ái: osküvőjéro és elhaláloztak őket szeróncs^ktvánatok özönével. A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nagykanizsai I lav-say-törzse. amelynek a vőlegény v )-zetöje, meleg szőreiét t-.*í és bajtársi örömmel volt részt a hós""* hajtárs életének ezen az ünnepén. - (Ujmlsés áldás) A nagykanizsai Jézus Szive plébánia-templomban vasárnap a fél 11 órás szentmise után páter Sólymos Nándor ujmiséa áldást Oszt. - (A Keleti Arcvonal) Bajtárs) Szövetség Harsay Ödön Törzso minden na)) hivatalos órákat tart 0-12 és 1G—20 óráig a Szt. Imre horceg-\'utca 12. sz. alatti székházában. Felvételre ebben az időben lohol jolontkozni. A Törzs, érdokvé-dclmi csoportja minden héten pén-teken 17—20 óráig és vasárnap fól 11—fél 12-ig tart hivatalos órát. Az igazoló bizottság hivatalos órái hétfőn ós pontokon 17—20 óráig vannak. (:1 Ikik óvóhelyre menekültek - megmaradtak \' Augusztus 3 6ig VaPpsi moz<30 Cs™U Világsikert ÖRÖK KÜZDELEM II rész: Isten veled Kyra Óriási szenzáció ! A nyugati invázió az UFA híradóban Naponta 3 előadás: $4, }6.és^8 órakor. Erdei megfigyelő állás 194-1. augusztus 5 — (Nemese\'ég-ellsmerée) Papp József rüszorkoroski\'dó, Te-leky-üt 100. lakos, valamint gyor. inekei, "Papp László Miklós fővárosi tisztviselő, jelenleg páncéltörő liai|. apród Őrmester a harctéren, Vapp -József Károly kor. isk. tanuló, ós-régi nomessőgükot I. Lipót 1666-I«m fegyvertény álapján újólag adományozta, most a belügyminiszter ol-ismerfo és igazolta. " (":) — (A Keleti Arcvonal) - Jiuj társi Szövetség nagykanizsai. Harsay Ödön Törzsének" vozúIckH Küronva István nósülési szabadsága alatt dr. Komcnos Béla votto át. — (Szívlelje meg figyelmeztetésünket:) kössön utánhizlositást, ami azt jelenlirhogy riíár meglóvÓ biztosításának összegét felemeli, 1110)4 igy kívánja ezt a biztosított tárgyak nini értéke é« mert csak ezáltal kaphat szükség esetén a mai értéknek megfelelő kártérítést. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság az ország legrégibb biztosítója:.. Helyből! föügynökségo: (\'sengeiy-ut 2. szám alatt készséggel ml tanácsot. (:) —^(Az Iparoskör) elnöksége fölkéri könyvtárának olvasóit,., hogy ha esetleg vasárnap délelőtt riadó van és 11 órán tul tartana, akkor a könyvtál\' délután 8—5 óra között van nyitva. t:) — (A traktor kerekei alatt) Wollák István í) höna|H)s kot»ri gyermek a traktor alá került, amely maga nli\'i gyűrte és jobb kezét öss/.«-roncsolta. Pülöskci Gyula 24 éves sandi legényt olütŐtto a traktor, a kanizsai kórházba került. Ladeczky rádiószervisz Gyors u megbízható Horthy SMihlós-u, V sz. Nagykanizsa megyei város l»lgármes torétól. 22123/1944. Tárgy: -Favágás és részfa elszállítása. Hirdetmény. Felhívom mindazokat, akik a városi erdőgazdaságban akár önként, akár mint kirendelt munkások fát termeltek és a kiosztott munkákat nem végezték el, hogy hátralévő munkájukat folyó évi augusztus hó 12-ig fejezzék be. Ha a jelzett napig a hátralévő munkákat nem fejezik be, akkor a védkcrületi erdőőr azokat a jelentkező munkásokkal fogja feldolgoztatni, de ezzel szemben a részes favágó részfáját a jelentkező munkások munkadijának fedezésére visszatartom és arra később igényt nem tarthat. Azok, akik munkájukat teljes mértékben befejezték és a részes fájukat a gazdasági hivatal kiutalta, ;j. tartoznak a részfájukat a vágás területéről augusztus hó 12-ig elszállítani. Ha a fenti, határidőre a részfájukat nem szállítják el, a gazdasági hivatal a részfákat a vágás területéről költségükre kiszállíttatja. Nagykanizsa, 1944. Július 31. un Polgármester, Augusztus 10-én a főispán jelenlétében iktatják be dr. Simonfay- Lajost a polgármesteri székbe A polgármester a városházi ügymenet gyorsításán dolgozik Vitéz dr. Simonfay Lnjos polgármester n tofflinj) dolutám bizott-wigi ülésóri bojeloiltotto, liogj\' a vúr-iiiógvo iilinj>ímjii, luiK\'iy/.liis\' 10-ére, a jiiviS hót csütörtök délelőtt 10 óra-iám tiiztfl ki rendlíivuh küzffvttlaa korotétxHj » polgármesteri Ixiikla-fiist, íimolyon részt vesz vitéz gróf Teleki Uólu főispán és vitéz Hu-. uniili L/tasló vilrmosyoi fojogvzó", siispi\'uitielyettos. Bojolontottö o polgármester, Iiorv a v.irosluizi ügvmenot gvorsabbi tétető 61-dokeben annak egysKsrflíité-SSvo foglalkozik, igy a si\'jkfélo, kii-lonlKizn Inzottsái; helyett azok tagjainak bevonásával égy ogyositett nzottsii- im>»alaliilásáni \'gondol, hogy a dek\'ok inlézéso gyorsabb lltemet liyerliessen. A táboripostai panaszokról nyilatkozik a honvédvezérkar főnöke (MTI) Több alkalommal na mis? érkezeti u houvédvezérk.^ főnökéhez, hogy ;i láboriposluí küldemények későn érkeznek: meg honvédőinkhez, lízzcl kapcsolatban kijelentették, hogy a legszentebb kölelczetfségüket IcIjeSitő, magyar honvédek l:i-boripostaí küldeményeit minden lehető és rendelkezésre álló eszközzel meg. fogják gyorsítani. A késedelemnek több olyan ukn van, amikel előre látni nem lehet,\' vagy pedig felmerülő uj nehézségek-kel kellelt számolni. A postahivatalok veszik fel ós kézbesítik a táboriposíai küldeményeket és mivel a postának löbb alkalmazottja katonai szolgálatot teljesít, a pótlásukra felvett ideiglenes alkalmazottak megfelelő gyakorhdlnj mégneluí rendelkeznek. Köztudomású az is, hogy a postai küldeméyeket a szcinélyvoiialokkal továbbítják, ami a jelenlegi egy vonatpárra csökkenletl vasiili forgalom mellett késedelmei okoz. A háború közelebb került hozzánk, feladataink és kölelcssé- f;eink megsokszorozódtuk, de a íonvédvczérfear főnőkének szilárd az ellni tarozása, hogy a láboriposluí küldemények minél gyorsabb lebonyolítását minden rendelkezésre álló eszközzel minél biztosabbá és gyorsabbá tegye. . Kesselrlng szándéka Ismeretien A Firenze előtti harcok nem hozták meg az ellenségnek a várt eredményt A középolaszországi arevoua-loü a Fjrenzéért megindult harcok nem. hozták meg a várt sikert. A német hadvezetőség elsősorban arra .szorítkozott, hogy a régi város kulturális kincseit megtartsa. Kesselring szándékai nem ismeretesek, igy ntan lehet következtetni jövőbeni magatartására. . i í A bríttek nem tudták megközelíteni a Firenze alatt kiürített német állásokat Pótolhatatlan károk Firenze kulturális és történelmi értékeiben csapatok taktikáját, Fironzo városra erős tüzérségi tüzet nyitottak. Bár tudnak úrról, hogy a német vozotés Fironzo városát nyílt városként ke- (NTI) Közópolaszorszúgban a britek folytatfák Fironzo olloni áttörésre irányuló bovos támadásaikat. A támadásokra uj erőket vetot-tek haroba. A nómot vezetés a brit szándékokat fölismerve az előző éjszaka mogrö.vidilelto a .nómot vonalukat, ugy hogy a britek hosszabb porgőlüz után "már csak a német előőrsök által védott s lónyogébon kiürített állások ollón küzdőitek. Az uj nétuot állásokból azonban olyan luogsommisitó tüz fogadta ókot, hogy estig nem tudtak a kiürített állásokba Ixjhatolni. Mikor a britek látták a német zoli és hadmüvoloti célokra nem husználta íol, hogy az olt lovó művészeti é> kultur kincsokot mog-montso a pusztulástól, mégis a britek megsommisitö nobéz tüzéiBéggol lőni kezdték a várost, nyilván ozzal a collal, hogy majd a várost katonai táiiias/.|K)iitnak használhassák. Az angolok több vadászbombázóval is támadta Firenzét ós őzzel súlyos és pótolhatatlan károkat okozlak az ígon értékes épületekben. Pokolgép robbant a Vatikánban Az, Istentelenek szövetsége megalakulásának első „eredménye" ártalmatlanná tenni, éleiéi veszítette. Olaszország politikai köreiben ezt a merényletet nz (NTI) Az . északolaszországi sajtó Hóméból ugy értesül, hogy a Vatikán kertjében pokolgép robbant. A robbanás következtében az Officium palotájának egy része megsérült és aSzent Peter-templom ablakai- betörlek. Egy szerzetes, aki a pokolgépet felfedezte és mcgkisérelle slentelének szövetségének mii ködösével hozzák összefüggésbe. Ugyanis ezt a mozgalinut Hó« mában röviddel előbb szervezték meg. A lemondott finn kormány tovább vezeti az ügyeket az uj kormány megalakulásáig kahnával szokásához híven lemond a kormány. Az államelnök felkérte a kormány tagjait, bog}\' az uj kormány megalakulásáig maradjanak hivatalukban. A finn állami tájékoztató hivatal Jiozli az NTI-vel, hogy. Mairherheim tábornagy hivatal-lépésével Linkoni.es miniszterelnök \'közölte az államelnökkel ,hogy nz elnökváltozás »1- Nem volt bombázás az ójszakal magyarországi berepülés alkalmával Muüuor Távirali Iroda jelenti: Tegnap az físti órákban egyes ellenséges gépek a Tiszától keletre, délről észak felé átrepülték Magyarország légiteréi. Valószínűleg ugyanezek a gépek a kora hajnali órákban a berepülési útvonalon visszarepültek. A berepülés zavaró jellegű, volt. Bombázástól, károkról nem érkezett felenlés. J A német hadsereg kiveti soraiból azokat, akik részesek a Július 20-lkl szégyenteljes eseményekben A vezéri főhadiszállásról jelentik az NTI-nck: A haderő azt az óhaját ter,-ieszlotle a Führcr elé, hogy a leggyorsabban szabadítsa meg és kíméletlen tisztogató művelettel azonnal tisztítsa meg a hadsereget attól a szégyentől, amely július 20-án történt. A bűnösöket népiörvényszék elé kell állitani, hogy méltó bün- tetésüket megkapják. A Fúhrer a kívánságot teljesítette, mivel gyors és erélyes intézkedésével már csírájában elfojtotta\' a merényletet, A Fülirer ejrendcl-v te, hogy a hadsereg tábornagyai és tábornokai beesületügyí bíróságot alakítsanak és vizsgálják meg, ki részes valamilycnkép-i>en a merényletben. Ezeket a hadseregből azonnal ki kell küszöbölni. Teljes mozgósítás Japánban A japán miniszterelnök rádió-szózatot mond Az NTI jelenti Tokióból, hogy a japán kormány tegnapi ülésén elsősorban a japán nép U:l-ies.mózgósításál vitatta meg. A hadügyminiszter, a belügyminiszter és a kultuszminiszter nyilatkozatai már igazolták, hogy a kormánynak a legközelebbi ülésén az\' egyes szakmi- niszterek ís a lotátis mozgósítás végrehajtására tesznek javaslatokat. Sigemieu japán Külügyminiszter a kormány tan ácson beszámolt a külpolitikai helyzetről. Elhatározlak, hogy Kosié miniszterelnök rövidesen rádió beszédei intéz p japán nóp-Ijez. A szövetségesek már előre harmadrendű szerepet szánnak Törökországnak a háború utánra v^A Berlini jelentések rámutatnak a török és német kapcsolatok megszakítása utón az angol és az amerikai sajtóban megjelent véleményekre. Az egyik amerikai lap azt iriii : Törökország nagyon későn gondolta meg, hogy beszálljon n vonatba. Nagy kérdés, hogy kaplrnt-e el-söoszlályu jegyet, vagy nem. Egy másik angol lap arról fr, hogy Törökország nem tudhatja, hogy majd a békeéilekez-leten ülő, va"gy állóhelyei kap-e. | ÁLLÁS j R.iutóüut fclveat Kapott, Korthv M.-u. 2. 10 ElutaUa végelt\\ annAraavalak eladók l\'ilsudatky-ul -.4. 2494 Anyaroxaol Oeazek. — Magyar-ulca 117. 2467 H&aanélt rMiekal és alhalr4aaa-kai magas áron veszek. „Sífráu ridló-Uboratórlam1, I\'ó-ut 10. 2496 Bumljavlté tanoncol felveszek. — Czvetkó gumi javító üiem, Pont 4. 11 AxoRfiall belépésre tanoncot felvetlek. Llchtachetndl Pál vatkeieakedfl. 2475 aTaraBkaatftaaaéalai és ktaaal* tjélóleónpt felveszünk. Kö.ihutvlsetók, pályaudvar. \' >. 2492 AaBtaltUxhaiy u), eladó. Síéchenjl Ijkatos aieicló, !Í08Bíilh-fér 13. 2305 Plraa vaaaeíi* \\nfilkibAtokra kapható Padánylniflil, Kliály-u. 40 . 2398 | BUTÖ\'HOZOTT SZOBA | Hoaaa* Qya ka Haltai bitó tlaitvl-ec\'öuő alhalyaakadna* Nigy Ilona, Várvölgy. 2484 ataty Mnbii kiadó a^uimai, nicreny liaialembeinek. Klnittl utca 43. 2487 Egy mlndanaa éa egy ankácanó let* vétetik. Papp, Simon ulca 6. Jelenthetni lehet 4-5-lg. 2504 | HÁZ ÉS INGATLAN | Kifut A t falvaaat Tűin Ittaier- és magkereskedés, Klrály-uiea 27. 24» IU«lll.li..u9 lllUjjail- C« uji,].U4K"t kóivetlt: Papp Teleki ut 8., telelőn i 670. CladA kosárnál tlgylelem rétiére sürgős vételre keieaek. Kerle^béiakat, gjUmól-cnöa hi/Üclyel, vlllalclkct kínálok — Horváth,!&u0«r-ul 42 2506 | AJöAS-V^TEL | EludA Külbcr lendlieiü olajon tengelyt! bflifedelei eltörendő, lekele hintó. Felvilágosítás: Eotvos-téí 28., emeleten. 2420 | b KÜLÖNFÉLÉK | Napos csibe alSJagyaahate ét minden neiddn kapható — Tojás ke retkedé*. Magyar-utca 9. 2473 Bj.\'uu.o Lirmtkor rcndeiKezcirc ff, uj, modem 4 Üléses Stejcr. Teleion 304. Lakás Roigonyl-ulca 3. a. 2491 Egy Jókaiban lévő varróaépat vennék. Címeket a küdóhlvatalba kérek. 2486 KoaxtOMk felvitetnek Eraeóbct-tér 17. Horváth Rozália kifőzdéjében. 2501 fllkalmazottaim szabadságának lejárta után Pű-ut 14. sz. a. üzletem július hó 31.-én megnyílt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. tarjAn-pAlcsics. NIROSáN Név t6rv. vedre "** Permetezőszer a szölőmoly irtására Műreglolen I »»«(1 ««¦ 1<x> \'¦ vízben) oldulbeq. árzá otuenlcJ 1 BhhrM hely: Teutach drogéria, Nagykanizsa. Elsfl Horvát Takarékpénztár.-- Jférlog. 1048. december 81. Vágjon. í. Rendolkozésro álló eszközök bolföldi értékekben : 1.002.088.487.74. 1. Pénztár. Postatakarékpénztár, zsirószámla omisiós intézményeknél : 080.605.825.54. 2. Caokkok, esedékessé vált szelvények és kisorsolt értékpapírok, molyok azonnal beválthatók ős követelések pénzintézniénvoknél, molyok azonnal felvoÍM>ték:12.478.162.20. II. liondolkozésro lilló eszközök külföldi értékeltben : 10.610.202.81. 1. Valuták : 877.718.82. 2. Csekkek és kfivotolesok, amelyek azonnal bovólthu-tók: 16.241.488.00. III. VáltólT: 70.008.897.28. 1. saját koncornü pénzintézetek : 1.800.000. . 2. saját koncornü kereskedőim! és nagyipari .vállalatok : 25.087.000. . 8. töl)lii folyó váltók : 52,021.807.28. lV.,Tartslék-alap vagyona az űgyvítolí tartalékok óh tartalékalapok lótoeítéaöró.Lv8ZÓló rondolot\'szorínl : 28.\'IO5.87O.01. 1. a Függollfcn Horvát Állam záloglovoloi; 10.220.600. —. -2. ogvéb állami ós állani által szavatolt .értőkpapíroki: 8.020.806.50. 8. ingatlanok: 0.852.872.41 a) saját használatra, b) ,ogyéb : 0.852.872.41. 4. ogyób vagyon:—. VI. Nyugdíjalap vagvonn: 87.280.250.08. VII. Értékpapírok\': - 782.520.580.58. I. n Független Horvát .Állam hi-tollovoloi : 808.080.000.-- 2. ogyól) állami ós állam állal szavatolt (omisioa intézmónyok róazv. bintr.) : 100.875.080.87. 8. önkormányzati intózmó-nyok értékpapirjni : 14.125.108.65. 4. egyéb ói lékpapirok állandó kamatoztatással (aaját jelzálogos záloglovolo ós kommunális adóslovolo készlete, bezár.) : 48.807.450.82. 5. saját koncornü intézőtök, liénzintézotok "részvényei : 11.421.000.-. 0. saját koncornü kereskedelmi ós nagyipari vállalatok részvényei : 165.085.ll8.iO. 7. cgvóli részvények : 58.101.484.08. 8. offlflib különféle értékpapírok: 680.870.il. VIII. Adósok folyószámlákon (bolföldi ós külföldi örtókek): 1.5O5.0I12.707.82. I. saját koncornü pénz-intézőtöknél kövotolós : 81.460.882.88. a> határidőhöz kötöttek; 57.480.088.38 h) ogvéb, nom látra szólók : 28.070.711). i. követelések más .pénzintézeteknél: 34.075.21. a) határidőhöz kótöttok : ¦ h) ogvéb nem látra szólók: 34.076.21. 8. követelések koroskodolmi ós nagvij>ari vállalatoknál : 041.857.255.21. a) saját koncornü: 241.702.090.02, b) ogvéb: 700.164.656.10., 4. rálelt töldmüvoa-tartozások : 15.521.008.30, a) olszá-molt földműves tartozások (PAB): 88.871.802.00, li) átadott, do még ol nom számolt földműves-tartozások (PAB): 0.040.148.80, o) 25»/o-os lo nom. irt földműves-tartozások : — 6. értékpapírokra, árukra és .klíring Iwfizotésokre (ro|>ort liezár.) adott olélogok : 58.080.820.08. 0. külföldi fiókok izámlájának ogyonlogo : 18.808.803.2:). 7. külföldi központ számlájának ogyenlogo a bolföldi fióknál : 8. egvób adósok (u\'beporolt követeléseket ifi váltókat l»zár.) : 160.620.488.28. 0. átmonoli ollósok (kamot-nélkül) : 214.788.024.70. IV. Kor, ügyletek (áru, tormolós, parcol., zálog-ügylotek. rakt. hasonló) : 170.068.690.71. 1. Baját ügyletek : 28.020.206.72. • 2. korzorcíumi ügyletek : 142.648.489.00. X. Hosszúlejáratú ós középlejáratú kölcsönök: 77.008.210.07. 1. jelzálogosak: 74.238.705.53, a) tuno-lyok alapján jolzáloglovebk adatnak ki : 10.615.000.—, b) alnoiyok alapján komunalis adóslovolok átlátnak ki: 46.008.600.--, c) ogy. hitolok: 17.610.205.58. 2. más fedezetekkel: 8.000.511.41, a) amelyek alapján komunalis adóslovolok adatnak ki: —, h) egyéb kölcsönök : 3.060.51 1.11. XI. Ingatlanok : 106.487.076.88. I. saját használatra : 00.878.400.82. 2. ogyób: 85.618.586.06. XII. Leltár: 1.000.851.81. XIII. Más, ogyób vagyon : 60.678.704.30. XIV. Átmeneti vagyontétolek : 6.547.257.77. XVI. Óvadékok ós óvadóki betétkönyvek adósai : 286.648.611.88. Kuna: 8.808.147.122.75. Tartozások. (. Tóko : 05.000.000.—. II. Tartalékok általában: 24.435.058.21. 1. tartalék az ügvviloli tartalékok ós tartalékalapok létesítésére Iszóló rondolot szerint : 24.485.658.24. 2. ogvéb. tartalékok : - . III. Meghatározott célú külön tartalékok: 70.018.616.08.- 1. az értékpapírok árfolyamának veszteségére : 17.213.470.89. 2. a valuták ós devizák árfolyamának veszteségére : —-. 8. adókra és köztartozásokra: 500.000. . 4. egyéb, tartalékok a kótos kővotolésokot bozár. : 62.805.180.64. IV. Saját óvadóki alapok : 4.600.000. .. 1. jolzálogos záloglovolok óvadék-alapja : I. 500.000. . 2. komunalis adóslovolok óvadékalapja : 3.Ö00.000.—. V. Kölcsönfolvovók óvadékalapja: -. VI. Nyugdíjalap: 87.286.250.68. VII. Hetetek: 008.500.720.25. I. knétkönvvekra : 002.076.201.86, a) ron-dos • 40tta07.S44.lS, li) kötött : 05.026.178.08, ej látra : 808.142.470.08. 2. folyósdámiákon látra : . 3. rószlotro kötött\' botétok : 1.616.518.30. VIII. Hitel folyószámlákon (aaját és idogon értékek): 2.376.004.672.20. 1. látra fizetendő kötolozottségok : 1.702.038.580.70. 2. lombariikölcsönök : 5.000. . 3. Ilgyloti kölcsönök (akept kölcsönök bezár.) : —. 4. külföldi fiókok számlájának ogyonlogo :\' .5. külföldi központ számlájának egyenlege a Ixilföldi fióknál : —. 0. ogyób adósok (roport bezár.) : 54.981.278.7S. 7. átmeneti adósok lkamat nélkül): 528.079.812.75. ÍX. Kereskedelmi ügyletek (áru, termelés, parcellázás, zálogosügylotok, raktárak ós has.): i 1.188.447.80. 1. saját ügylotok : 11.188.447.30.12. koit-zoroiós ügyletek: X. Váltók reoskomptja: 40.008.061.50. l.^a.Horvát Állami Daliknál : 40.008.051.50. 2. más |iónzintézotokiiél : - . XI. \'Forgalomban lóvé aaját értékpapírok : 56.628.500.--. 1. jelzálogos záloglevelek : 10.615.000.-. 2. komunalis adóslevolck : 46.008.500.--. 8. saját pénz-" (ár hitollovolel: -. XII. Különfól . ogyéb tartozások: 282.085.470.70. XIII. Átmeneti tartozási tótolek : 5.704.883.87. XIV. eJYorosófí ¦ . 10.766.842.80. 1. 1948. évi nvomsóg : 8.708.004.48. 2. az.1042. évi rrye,-\' roíég áthozatala: 1.997.118.11. XV, Kiadott óvadékok és óvadéki, botét- 1014. ntigusatus 5 könyvek : 286.648.5Í1.8S. Kuni : 8.808.147.122.75. Zágrábban, 1948. deremből- 81. Főigazgató : I)r. Plivorirs s. k, A könyvelésért : D)f. Saulik Ferdinánd s. k. Fölülvizsgálva ós a főkönyvekkel, valamint sogódkönvvoli-kol megegyezóiiok ós rondlwn találtatott Folügyelóbizottság : Dr. Monde-kies s. Y, Kobek János s. k., llálint (I. s. k., Kosult s. 1í. Igazgatóséit,-, Kotusics flj. s. k., .lakovac M. s. k., Titrk"i)vics ,S. fl. k., 8ti|>otieti s. V. Dr. Krnics B. s. k., Dr. Kaícs Miklós a. k., prof. Hadzica II. s. k., Grebi Károly s. k., Joszipovicli s. k., Oalíes s. k., ingT I orkovics s. k., Dr. Iv-sics s. k„ Pavleesíes .M. s. k., Dr. Halat s. k., Plattbofi a. k. Ilítejeaitj j,, pénzügyminisztérium pénzügyi állami vagyoni és tartozási osztályának kiküldöttje : Dr. Baglama s. k. Első Horvát Takarékpénztár Csáktornyai Fiókja Csáktornya. Mőrlegszámla 1048. dceombor 81-én. Vagyon. Itondolkezési-o álló ih\'iiz-tárí készletek : 270.740.75, készpénz : 194.810.-. .Pénzíntézotoknél fennálló követelések 105.089.75. Külföldi ponuioinok 0.0O. Tárcában lévé váltók 47.782.70. leszámítolt váltók S. 174. , hátralékos váltók 40635--Porelt váltók 8.028.70. Adósok 107.809.20, folyószámlaadosok (belföldi) 92.017.- , adások terhére fizetőit költségek 508.46, tisztviselők elólogoi 2.790. . Külöufólo adósok 12 088.74. Ingatlanok 150.000.- . Átfutó tételek 82.065.57, átfutó telelek idogon pénznemben 2UXM.9I. átfutó aktiv tételek 11.000.06. Veszteség 47.865.17. Pangó 656.721.00. Tobor. Ikitélek 365.741.78, könyvecskékre 101.057.78, folyószámlán külföldi 23.225 folyószámlán belföldi 151.459. . Hitelezők 30.227.89, átínonoti hitelezők\' 10.042.- , külöufólo MRUi hitelezők 18.606.67, külöufólo külföldi hitelezők 1.240. , apró liotőlek 270.22. Külöufólo passzívák 58.861.14, átfutó tótolek 40.000.--, átmeneti passzív letolok 18.861.14. Zágrábi közisuit kövotolóso 51.801.18. A fiók forgótőkéje 150.000.—.Pengő 056.721.90 Csáktornyo, 1948. docembor 81. Elsó Horvát Takarékpénztár Öiaktornyai Fiókja, Csáktornya. L., Kronaat s. k., Hajnal s. k. } linoer-Ullmann Elek vaskereskedésében •In-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg- utalványok beválthatók és eliiif ezbel. Hafhapi* gépak, gétiazi], o««p*o»**"\' én cjelyAa i ia«n*léMt •llaUuam. BIIIIMII ütaaüKt ^iVamszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszeiű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 18 óráig. Csengery-ut51, telefon 294. Köszönetnyilvánítás. Mladizoo ismerőseink es fóbará-Iáink, kik (elejthetátlen drága |ó férjem, (estvérem e> rokonunk Varga József temetéséa megleleaésUkkel vagy bármely utas módon oágy fifdalmuakit enyhíteni Igyekeztek, fogadják ezúton Is lulás keszöaetUak kifejezését A gyászoló osilád. Nagykanizsa megyei varos polgarmeeterétél. 1128/ké. 1944. Tárgy: Vámórlésl engedélyek kiadása. Hirdetmény. Mindazok, akiknek gazdakönyvük van és vámörlésre jogosultak, a vámőrlési engedélyeknek a gazda-könyvükbe való bevezetése végett I. hó 8. és 20-lka közt mindennap délelőtt 8—12 óráig jelentkezzenek a Közellátási Hivatalban és hozzák magukkal családi élelmezési igazolványukat, lisztjegyeiket és gazda-könyvüket. Akiknek nincs gazdakönyvük, de vámörlésre jogosultak, azok részére a vámörlésl tanúsítvány kiadásának határidejét külön hirdetményben fogom közzétenni. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 3-án. aoj Polgármester. 988--11i44. Pályázati hirdetmény. NagykAnizaa Város és a Nagyka-rmüai Járás Ipartoatüloto « időközben mogürosodő ipartestulotí vo-zotőjogyzői állásra pályázatot hirdet. Az állás ogy évi próbaezolgálat után loez vógloj^ssori hotíilh\'o. Javadalmazás ^ havi 400.— pongo fizotós és 80 pongó lakbér. Az 1982. VIII. t.-c. 28. g-a őr-tolmélwn a twtöltondé állásra csak főiskolai oklevéllel rondolkozék pályázhatnak. Előnyben részcsülnok, akik ipartostüloti jegyzői tanfolyamot végeztek, vagy ipartostülotbon, osot-iog Üg>TÓdi inKlában működtek. A pályázati kérolom az ipartostülot ol-nökségóhez cimezvo así ipartostülot: lton 1044. augusztus 81-ig nyújtandó be. A pályázati kérolomhoz csatolandó : 1. a aaját-, nős pályázónál fole-BÓgo származási okmánya is, 2. hatósági orkölosi bizonyítvány, 8. főiskolai oklovél. Nagykanizsán, 1044. ővi július hó 80-án. ai» Ai Iparteslillet eluökségo. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP kudja: „KGzQ.idntáQi r. t. NeaykajMM. KoIoIŐb kiadó: zalai Károly Nyomatott « „Koigaiddíial r. t. Nflgykahíkj\' ¦tyűMdíIábaB Nagytttnlisáa Nyomdáért tolti: zaw Unkj 2??095 Maio: eim: Hondlokozat Tábori polla:- 84» év(., 177. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 7. hétfő Ára 20 fiilép. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKA. NAPILAP 8ztrto»"rtŐség és kiadóhivatal: Fő-ut 5. szám ¦ -....^™-.a^..^.~-.-s^™.^,.,^i.....,.,,.^.---.,v^.. ,.^-,.í,,^.....,^„.^-j fjt«^«Mt<M Felelős wprkpwtfi • Barharlts Laios Hítizetésl ára: egy hónapra 8 pengő" 20 fillér, toJtA*-* inhukm hétköznap Miután. re,e108 SZerKeSZlO . UarDantb t-ajOS .Myedóvw is pengő. a hétvégi párnapos nyugalom ntán vasárnap reggel njra heves harcok lángoltak (el az inváziós harctéren Keleten tovább tart a német arcvonal megszilárdulása (Inlerinf) Észak-Franciaországban az előző napi normandiai ás bretag-nei nagy csatákhoz képest a tegnapi napon nem volt jelentős változás. A harcok súlypontja vdllozatla- -nul az arcvonal nyugati szakaszán iian, ahol azonban nagyobb harcokra még sem került sor. Egy német harci csoportnak sikerüli behatolnia az angolok egyik állásába, ahol foglyokat és sok fegyvert zsákmányoltak. A\' amerikai csapatok előnyomulásuk során elfoglalták iával városát. A britteknek az inváziós arcvonal nyugati szárnya ellen, az amerikai csapatok támogatására megindult vállalkozása a német ellenálláson meghiúsult anélkül, hogy tartalék f* erőket kellett volna harcba vetni. FoMfináy, Tichy vidékén harcokra keflllt sor, ahol a brillek rövid ideig tartó pergőtüz ulán támadásba lendültek. Bár a brill vállalkozás egész éjszaka, a kora reggeli órákig tartott, a német vonalakba sehol sem sikerült behatolniuk. A német páncélos csoportok súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Jelentés a tegnapi és a ma éjjeli magyarországi berepülésekről (MYl) Tegnap délheti egyen ellenséges repülőgépek észpk-déli irány b+tt átrepültek az ország teríUelén. Bombát nem dobtak. Tegnap az esti órákban kelet félőt repültek be egyes repülőgépek. Ezek átrepülték « Haéhcly földet, majd az ország dél-keleti és északi részeit és északi irányban elUivoztak. Késő tjszaka ugyancsak SzéktHyfÖblön át visszarepültek, /iomlmzásról,(ellenséges tevékenységről jelentés nem érkezett. Hitler kancellár: ¦ „A nemzet összes katonai és belső erőinek be vetésével minden nehézséget lefogunk küzdeni!\' „Ext a háborút végül !¦ gydzteien fogjuk befejezni" Berlin, augusztus 7 [fillér vozőr ós kancellár főhadi-, szállásán fogadta, a birodalmi ós kerületi rozótőkot. A Kühror TdZo\'tő politikai karához boBzodot. intézett. Mogrilágitotta július 20-ának hát-torét ón kapcsolatait. Mint a I-Yilirer kiiolontotto, a merénylői moií ítél ősénél nem szabad incgfolodkozrii arról, liogy ezek az árulók\' valójajban nem- csak !041 ó/a, Imnem már mmzctiszoehdisláknak hatalom -rajutásától kezdve állandóan szabotálták a inéwzet erófeszUé- scit és harcát. Ki n. klikk számbelileg kicsi, do \'lefolyását tokinivo, nagyon fontos volt. Hitler ozután részletesen i.s-niorlelto, hogyan tanúsítottak őzök a körük állnmlúun ollonúllŰHt a kor7 máhy intéxkódósoÍTol szombon, » moly ogőazon a hurcoló csapatok nyilvánvaló olárul&sAra 6b az arcvonal ellátásának ogvenes n/.alwtázsára fokozódott. A túlnyomó többségnek, kfutfttflk német t tsz tok ezreinek som-mi közo som volt ónhoz a "bűnös csoporthoz és nagy mcgro\'tÓBSol, undorral fordul el tőlük. A Kührar a Gondviwié» vógzóeót ós wjoniólvo teher mon tesi téeét látja clibeii, mert igy vigre sikerült ezt az eddig még stíl* meg nem fogható ellenállást felfedezni ék az áruló klikket eltávolítani. Most özeknek az olőzményeknol; a kövotkozményoit koll levonni. Pol fogják ismerni véigorodménvlx-n, hogy oz a joton pillanatban oly alávaló tott tiilán az egész némot jövendőre nézvo a legáldásosabb volt. A külső éli, nség ellen folytatott harctól nem féhli, - jcfentnltr. ki a Pührer. Mindenek ellenére \' végíifis felülkerekedünk rajluk. Azzal a tudattal kell birnom, hogy mögöttem teljen hiztonsáir, hűség óa bajtarai együttműködés uralkodik, líz az oló/eltótol. Népünk inindon erejűnek mozgósítását, mint ahogy ozt most megtettük, nem vihettük volna keresztül, ha n most eltávolított szalmtálók áruló mozgalma tovább tartott volna. A nemzet öh.izoh-Iui-loniii és belső orőlnok iK\'vetésévol minden nehézségűt le fogunk küzdeni. fill a Gondviselésnek csak azért vagyok hálás élotl>anmarndásómért, meri így tovább vezethetem a harcul. Mert azt hiszem. > a nemzetnek szükség/can rám, egy olyan emberre, aki semmi fettétel mellett sem (ulja meg magát, hanem elszántan magasan tartja a .hit és a bizalom zászlaját és mort\' azt h iszom, senki mán nem tudná ezt jobban véghozrinni, mint én. A .sors akármilyen csapása is Őr bonj nünkot, mindig ogyoneseu fogok miiitcddig még soha életem folyamán. Éppen őzért ezt a háborút végül is gyóztoson fogjuk befejezni. A Führor beszéde utón mz egybegyűli párivezetőség fogadalmat tett ií Kiihror iránti hűségéről és bizalmáról. (MTI) állni, mint zászlóvivő. Julius 20-ával óppon orronózTci nyertem bizalmat, Az Ore/szakaszon befejeződtek a tervszerű német elszakadó mozdulatok (NTI) A legújabb jelentés szerint az inváziós arcvonalon beállt néhány napi nyugalom után vasárnap újra heves harcok lángoltak fel már a kora reggeli órákban. Kanadai csapatok Verfier környékén támadtak. A német védelem visszaverte Őket. Az Orne nyugati szakaszán a eémet elszakadó mozdulatok terv- szerűen befejeződlek, bár az ellenség helyenként igen élesen követte a mozdulatokat. Erős amerikai tüzérségi előkészítés utsn Vlre városától nyugatra az ellenséges betörést a németek elreteszelték. Av-ranchestöl délre és keletre az előretörő ellenség elérle Laval és Ma-yen városokat. Berlin, Párls körűt kemény légi harcok voltak vasárnap Hollandiában ziufolt személyvonatokat géppuskáztak Krós észak amori kai ropii lókéin lé-kok vasárnap délután Boriin ellen intéztek légitámadást. Északnyiigatr Németország, Brandenburg föleit súlyos légi harcok, voltak. A német vadászok áttérték az ollonségos bombázók-vonalát és sokat azokból elpusztítottak. Franciaország felelt is kemény légiütközotek zajlottak le, főként\' Paristól északnyugatra, ahol 16 nógymotorost lőttek lo; Szombaton ollonBÓgoB röpülök moly repülősben, Amszterdam é« Harlem\'között több zsúfolt vonatot géppuskáztak. 18 asszony és gyermek meghűlt. 80 megKohoitüK. Növekvő megszilárdulás jegyében áll a keleti német arcvonal A Kárpátok előtt és a Szántói nyugatra ujabb teret nyertek a magyar és német csapatok (Inlerinf) A koloii arcvonal álla-lánOS hotyzotól a növokvó megszilárdulás jellemzi azzal, hogy szombaton sikerült ocry \'napokkal elébb körülzárt páncélos szovjet dandárt teljesen felmorzsolni Varsótól délre. A 8. szovjet páncélos dandár megsemmisítése azt is bizonyítja, hogy a német liadsereg a keleti air-vonaton ma ts ütőképes és nem olyan... luiiU] aminőnek már hetekkel ezéííílt\'liz i/ngol hírszolgálat beálliuuln. v Az arcvonal többi szakaszáról je-lenlik, hogy a Tatár-hágö irányában nem szűnt meg a szovjet nyomás. A magyar Sí német csapatoknak\' sikerült mcffiiltitaniuk a támadást „ óh csapataink derekasan inogallták hel.vüket UfO\' a védekeztíslx^n, mint a támadásban. Teljesen moghíusitot-tál; a iHilsovistáknak nyugiü és délit viigiiti íránvlia ntTiuIeu áron való oföbli 1*0jutását, sói a Imlsevisláktól ujabb teret nyer fek a háv/Mitok elölt éppen ugy, mint a Szántól nyugatra. Az utóbbi belven sikerült betömni egy rost és a bolsevistákat kiűzték több helységből. A Varsótél ósttak-kelotru plŐ.rotiyomulÓ szoviot kölolé-kekot megállították és fellarléztat-lák. A vizlulaí lucvonalen a szovjet niindon kisérlnlo arra irányult, hogy koskony hidféit kiszélesilse. flardoh-ventől kelotre, Wilkowjskontói északra a Kzovjot nyomás nem csökkenő hovosségjrol tovább tarlóit. A némot kötolókűknok több órás ádáz harc után sikerüli a szovjet támadásokat ittegHeíiimisitoni. A Ment\'l\'ől északra\' levő a rcvonnlszakaszon a német erélc szívósan küzdöttek a szovjot páncélos és gé|h?sített kölelékoivol szem-bon. Itt a szovjet orók minden áron kelet Poroszország hutárát kivi\'uiták elérni és a német vonalakat áttörni. A holrio.visfáknuk sikerült a német vonalakéit néhány kilométerről hátrább szorítani ,<!¦¦ seholtsem értek el kQinoly oredményt. Miitan vidékén a német csapatok sikero&m állták inog\' a boly üköt. A német vonalakat széles sávén hátrább vonták, a bolsevista kötelékek állandóan a uémot kötelékek nyomában maradtak, do ti német biztosító erőknek sikerült mindenütt távol tartani okot, , „KUszöbön a nagy fordulat" irja tegnapi számában a Berlini Borsenzeltung Berlin, augusztus 7 »E pillanatban nincs a világon olyan hadszíntéri amelyen ne mutatkoznék a szövetségesek fölénye," Churchillnek ezzel a kijelentésével foglalkozik vasárnap . a Berliner Börsenzeiluiig, amelyet Churchill a legutóbbi beszédében tett, miután a V. 1. rombolásaira utalt és kijelentette, hogy még lényegesen nagyobb Ülöcrcjll német fegyverek bevetése FolytaUB a 4. ultin.mi LAUA1 KQZL\'ON V 11)44. augusztus Küldöttség terjesztett* Nagykanizsa uj polgármestere elé az iparos-kivánságokat Ipari munkások vasúti szállítása, iparostanoncok internátuaa, továbbképző tanfolyamok ós ipari mintaműhelyek A nagykanizsai városi H járási lpartes|()lél elnöksége bemutatkozó küldöttsége járt vitéz dr. Simonfay LajóÜ polgármesternői. Matikovits Istváa ililök, Puska Ferenc és Mak.nVzky Gyula alelnökük és Bazsó Jöíseí főjegyző az uj polgármester jóindulatai kérték a különböző iparos-ügyekben. Matikovils elnök előterjesztette az iparostábor kívánságait. Felbivta a polgármester figyelmét arra, hogy a vasút eddig csak a hadiüzemekben dolgozó munkásokat szállította be á reggeli nm ikásvonattal. Az ¦ípai.sság kérése, hogy az összes ipari munkások részére szóljon ez a kedvezmény, hogy azok is belőhessenek, akik a mestereknél dolgoznak. Azután szó voli az iparos-tanonc-inlcrnálusról, kapcsolatban a 2sidóházakkal. Megfelelő épületek állanak rendelkezésre. Majd az ipari továbbképző tanfolyamok megszervezése ügyében kérték a polgármester segítségét. Kérték azt is, hogy a. Tűzharcosok részére megfelelő helyiséget biztosítson. Igy az Ipartestület székházában felszabaduló helyiségekben továhbképzö tanfolyamok és mintamtlhclyek nyerhetnek elhelyezési-Vitéz dr. Simonfay polgármester a legnagyobb megértéssel fogadta az iparosság képviselőit és az ösz-szes kérdésekre nézve megnyugtató ígéreteket tett. Az elnökség azzal a tudattal hagyta cl a polgármesteri szobát, hogy az iparostábor ügyei a legjobb kezekben vannak. Klskanlzsán zöldkeresztes fiók felállítását, a nagykanizsai anya- és csecsemővédő bővítését és uj napköziotthon létesítését szorgalmazza* kanizsai szemléje eredményeként az országos koJJE-gészsógügyl felügyelő haza számán!, kövesnek ségvédjil-í\'Hiiek, hol Dr. Uiolok Tibor kir. közogeszi ügyi fŐfolQjryoló tegiiap foikoresto Nagykanizsán a város közkórházát, ahol a távollevő igazgató holyotl dr. Ricdlniavor István osztályfőorvos fogadta, A kórházi szemle után a főfolügyolö Kiskaiiizsáiu \'hajtatott. Dr. Ilielel; jóindulatot ós megértő készséget tanusiuitl a város minden közegészségügyi intézményénél éa legmesszebbmenő támogatásai helyezte kilátásba. *Ktsi;miizntÍn rí/\'/ i mi, illette Zöldit fölállítását tartja SzÜl ne kelljen a kijáró orvosnak minden alkalommal Klfikailízsára mennie, vagy pedig a Iwtognok n városba jönnie. Azért orro a colra BZÜkségOH-nek tartotta a Polgári Olvasókörben orro a colra legalább egy szobának rondó) kozóaro, bocsátását. Bnnek a küliiii kiskanizsaí egészségvédelmi köz|Kintnak a fölszerelését, lx)biitor-zi\'isat a városnak kell vállalnia, amiben a i>olgáriiiostor részóről a lojf-uiesazobbnionó készség mutatkozik. A nagykanizsai <i/n/«- és éveceetnöuédő intézet és hőlesúdt céljaira Hzüksóiíosn.\'k. tirlja annak a inoíílrvő xsidőliázak valamelyikével történő kibővítését, hogv még több gyermeki\', é.-> anyát lefusson UlOg- mputeni a mag} ar haza mprl il inoglovo férőhely bizonyul a nagy ke;ro.slettol azen ben. Vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester otokintotbon is megteszi a kellő lé|>ósokot. Az uj jiolgármos-tor különös súlyt helyez a szociális sogitosro ős a \'meglövő a/orvok ki Óp.íténÓm, Dr. Ilielek főfelügyelő mielőbb megvalö.silandöiKik tartotta egy i\'i. napközi otthon felállításai, amihez az illetékes tó-iivezök táinogutáaát k! látásim helyezte. Távozásakor dr. Itiulek főfelügyelő kijelentette, hogy a nagykanizsai anyu- és eso*\'sen ió védelem az ország ogyik legszebb onxlményoket felmutató ilvnemü intézménye óü ezért tóljos elismerését fojezlo\'ki. A főfelügyelő, miután megtekintette az összes nagykanizsai közxígészsógü<,\'yi intézmónyokot, dr. Istók .Jánosné igéHzsógütfvi szervező fogyott folytatta szemlé- id Ol :-/.ii\'.:< titkári utját. A város képviselőtestülete egyébként nemrégen \'felemelte a /.oldke-roözt eddigi évi 10.000 jx-ngö so-gólyét évi 20.000 pengóro. Mint mosi Budapestről közlik, a kormány-hatóság a képviselőtestület iiek ezt a határozatai jóváhagyta. ." A Zrlnyi-ntcal volt zsidó hitközségi székházban nyílik flieg 8 kanlasal kereskedelmi leáiylskela A fiukereskedelmi egyelőre A nagykanizsai városi küzépke-reskedelmi iskola felUgycIÖbizoltsága ülést tartott a városházán vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester elnöklete alatt. A polgármester bejelentette, hogy a képviselőtestületnek erre a célra, kikllldöll bizottsága megszemlélte a volt zsidó ingatlanokat és azt a javaslatot terjesztette elö, hogy azok a házak, amelyek közintézmények céljaira megfelelnek, köz-célok számára tartassanak fenn. A megválasztott Keiskés tanár büntetőjogi felelősségének tudatában kijelentette, hogy felesége őskeresztény és a szükséges okmányokat megfogja küldeni. Dr. Borsa Béla igazgató jelentette, hogy a Zrínyi Miklós-utca 33. szánni volt zsidó hitközségi székház alkalmas a kereskedelmi leányiskola céljaira és némi tatarozás után el- az eddigi helyén marad foglalható. A Gáspár-féle gyorsíróiskola abban egy termet kap, aminek ellenében írógépeket bocsát a leányiskola rendelkezésére. Ennek alapján a polgármester javaslata, hogy a kereskedelmi leányiskolát ebben az épületben helyezzék el. A volt Kreiner-házat, mivel a lakókat onnan kitelepíteni nem lehet, elejtették leányiskola céljaira. A Sugár-ut 14. számú volt zsidó nó-egyleti ház átalakítása 40.000 pen-\' göbe kerülne, míg a Zrinyi-ü- 33. sz. épület tatarozása slb. kb. 10.000 pengőbe. Dr. Borsa ezután előadta, hogy a leányiskola első évfolyama két párhuzamos osztállyal uyilik meg kb. 40—40 növendékkel, mig a második évfolyam ezidószerint 28-cal. A bizottság hozzájárult a kereskedelmi leányiskolának a Zrínyi Miklós-utca 33. szán; alatti épületben való elhelyezéséhez. A szükséges 10,000 P elindulási költség megszavazását a közgyűlés elé terjesztik. Dr. Borsa igazgató bejelentette, a kanizsai iskolák szeptember elején nyílnak, a kereskedelmi leányiskola azonban előreláthatólag október 15-én nyitja meg kapuit. A város most az iskola megnyitásához szükséges engedély megadását várja. A középkereskedelmi leányiskola mellett azonban tovább működik a leányok kereskedelmi szaktanfolyama, most már természetesen ez is a város fennhatósága alatt. A középkereskclmi fiu-iskola elhelyezésének ügyét egyelőre függőben tartják, az a. következő iskola évre még a régi épületben marad. A város a fiúiskola részérc a pénzügy igazgatóságtól igényelni fogja a zsidó, bútorokból megfelelő berendezést. A német hadvezetés mesterműve: pár nap alatt uf arcvonalat építettek kf az orosz harctér északi szakaszán Berlin, augusztus 7 Mint Wcrncr Schönc SS-hadi-ttidósiló jelentésében közli, a keleti arcvonal északi szakaszán küzdő német hadsereg csoport riak sikerült uj arcvonalat kiépítenie. Az északi hadseregcsoport hadosztályai a legutóbbi napokban elkeseredett harcokban elhárították a bekerítés tenyeret ö veszélyét és uj, pólvédclmi vonal kiépítésével felfogták az ellenséges páncéloscsapatok előretörését, amelyek a Fehér-ííufén iából, Litvánia és Kurtand jól kiépített |iagy gyorsasággal e had- Az északi szakasz uj védelmi vonala gyűrűszerűén vonul a Keleti-tengerig és ezzel megvédte Lettország és Észtország középpontját a szovjet elárasztással szemben. Ennek az uj arcvonalnak kiépítése, amely néhány nap alatt ment végbe, a csapatok legnngyobbarányu igénybevétele mellett, a német had-" vezetés mestermunkája. Ez nem csupán a Baltikum helyzetének lényeges megszilárdítását idézte elő, hanem ugyanakkor megteremtette az előfeltételeket erőteljes német ellenintézkedésekre. utjain seregcsoport hátamögé törtek előre. A britek nem tudtak átkelni az Arno bal partjára Súlyos veszteségek miatt átcsoportosít az ellenség Firenze alatt Berlinből jelenük, hogv a Firenze elleni súlyos elhárító rrarcok után a hétvége, aránylag nyugodtan telt cl. Az angolszászok Firenzénél olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy nyilvánvalóan csapataik átcsoportosítására volt szükség. A Firenzétől délre levő szakaszon a német csapatok angolszász készenlét állásokat figyeltek meg, melyeket a német ütegek tüze hatásosan támadott. A britteknek az a kísérlete, hogy átkeljenek az Arno balpartjára, a német csapatok ellenállásán\' meghiúsult. Ettől keletre egy eresebb nemet kötelék sikeres vállalkozással belömött egy előző napokban keletkezett rést és súlyos csapást, sok veszteséget okozott az ellenfélnek. Az angolok „tisztogatnak" Délolaszországban Dél-Olaszországból jelentik: Az angolok megkezdték a tisztogató műveleteiket a megszállt olasz területeken. Kilenc ismert nevü egyetemi tanárt eltiltottak az előadásoktól. A tanárok közült több olyan van, akiknek külföldön is elismert neve van. Igy a Badoglio-kormáuy volt nevelésügyi minisztere is, aki a Ducc elleni árulás után \' nyíltan kifejezte fasiszta ellenes magatartását azzal is, hogy eltiltotta azoknak a tankönyveknek a használatát, melyet a fasiszta kormány vezetett be az iskolákba. A renegát egyetemi tanár, volt nevelésügyi miniszter nem sokat segitett saját helyzetén, ha most az angolok és az amerikalak Is megbízhatatlannak tartják. Tulajdonképpen csak tiz hivatásos tűzoltója van Nagykanizsának \\ Ma elsőrendűen fontos a tűzoltósággal kapcsolatos kérdések rendezése A nagykanizsai tüzoltókérdés régóta vajúdó és sorozatos probléma. Egyebek között még mindig nem sikerült a laktanya-kérdést dűlőre vinni. Emellett többféle személyi ügy is megoldásra vár. A parancsnokság most beadványt intézett a polgármesterhez, amelyben utalással a mai tüzoltólétszám elégtelenségére, Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. Ugyanolt gyermek mellé bejárónői felveszek. a létszám felemelését kéri a képviselőtestülettől. A beadvány utal arra, hogy van ugyan 16 hivatásos tűzoltója Nagykanizsának, de ez ,$zám csak papíron van, mert ebből 3 nyugdíjban, egy a harctéren van künn, egy pedig gépkocsivezető a községi úthengernél, ugy hogy komoly veszedelem esetén a városnak nincs megfelelő létszámú tűzoltósága. A város polgárságának ma különösen renkivül fontos érdeke a tűzoltóság .minél előbb való létszámemelése. Emellett kéri a beadvány az illetmény kérdésének (rendezését Is. A tűzoltóság a polgárság vagyon- és életbiztonságának szerve, mely megétdemlí, hogy ügyét minél előbb tűzzék napirendre és megnyugvásra oldják meg. Utána pedig jöjjön a laktanya kérdése, amit ugyancsak meg kell végre oldani. 1iH4. augusztus 7 wdw Kopnom f\\ háborút gyűlölni kell Berlin, augusztus 7 (sU Semmi okunk sincsen rá, ^Qgy szeressük a háborút. Nem is fogadluk olyan Örömujjongással, mint 1914 fiataljai. A munkánkon csüngtünk és a béke müvein; ismertük már a háborút és tudtuk, hogy hegyomlásként választ cl hennánkét életünk céljától. • Ha valaki a vízbe pottyan, nem kell okvetlen a viztsporlok lejkes liive legyen De össze kell szedje minden erejét. Minden érzékét egyetlen egy dologra kell koncentrálnia: úszni! Nyugodtan, -a célt mindig szem előtt tartva, mert különben elmerül. Egészen felesleges dolog szidni az úszást, — csak tempózni kell, lassan, kitartóan, mindig előre. Gyűlölni kell a bábörut, hogy annál hamarabb befejezhessük. Akarnod kell bát a háborút, hogy annál hamarább befejezhessük, mert csak azt tudod teljes erődből tenni, amit meggyőződésből teszel. Mennyi újságpapírt, hány rádióadást lehetne naponta arra fordítani, hogy előszámláljuk az angol-amerikai gaztetteket és tanúul hívjuk fel ellenük a kereszlénységet és az emberiség minden nagy szellemét. De mit használna vájjon mindez? A tlzmázsás aknabombák hatása nem lenne csekélyebb töle és a foszforoskanna is éppen ugy gyújtogatna, mini eddig. A háború már olyan, amilyen, — bele kell nyugodnunk. Tudomásul kell vegyük — ugy, ahogy van. « Ki az okosabb? Aki utou-utfélen jajveszékel a vagyonkája pusztulása miatt, panasszal bus ajakán ébred és tér nyugovóra ? — vagy aki azt mondja: „megszabadultam a. ballaszttól, most már nincsen semmi, ami a békére emlékeztetne, minden erőm teljesen a győzelem szolgálatába állithalom." Ki az okosabb? Aki mindennap elbúcsúzkodik a lakásától és mindenkivel közli: miiyen rettenetes volna, ha éppen öt találnák el ? Vagy a másik, aki egyszerűen számol azzal, hogy Ö is sorrakerül egyszer? Nincsen értelme a gyengeségnek. A néger pilótát ugyan nem érdekli. Ez a lickó csak a vadászrepülő nyelvét érti, aki bele^éppuskázik; a munkás nyelvéi érti, aki Focke Wulfokat épit; a tervező mérnök és a bányász nyelvét érti; a vasutas nyelvét érti, aki szállít és a parasztét, aki enni ád nekik. A néger pilótára csak a győzelmi akarat és ennek a győzelmi akaratnak kemény megnyilvánulásai tesznek komoly benyomást. Nem érdemes kihúzni magát az ¦embernek a háborúból. Hiszen ha hiányzik az én munkás kezem valahol, hát annyival is elnyúlik a harc, hssszabb lesz a szenvedés, "gybagy tulajdonképpen magam alatt vágom a fát. Senki nem ki-vánja annyira a békét, mint a front-totona. Ha valaki azt mondaná neki: „Felőlem, annyi ideig tarthat a háború, ameddig csak akar, ha tetszik örökkétig is," hát valami \' naKyon csúnyát mondana neki. A katona gyűlöli a háborút, de tudja, hogy a törvény: „Egyél, vagy téged esznek meg" — és ezért akarja a háborút. ,, Napiír. AiiRtmius 7. Hílfó. Róm. kat. Mjwail liv, - Protestáns Ibolya. A QOZPOBDO nyitva vin rogge\' \' órától oato 6 óráig. (Hétfő, azord* Pintek délután áa kodrian *»\' a*ko«.k.i Telefon: mo. IÖ60 pengőt vett ki a háziasszony albérlője táskájából A lopott pénzt a kéménybe rejtve találták meg a házkutatás során Nagykanizsán a Kisfaludy-utca, í>. hz. alatt lakik Badacsony óyörgyné lakásában alhórlotbotl Sábán Krzsé-iH\'t fiatul tisztviselőnő. Minap törtónt, hogy Sátrán Krzsébotiu» roti-küljóból eltűnt 1860 pangó kés*; pénze. Sátrán kisasszony szólt Ha-diu-siiin nénnk, hogy valaki ellopta a1 pónzőt az éjjeliszekrény inollő letelt kézíU\'iskájáböl, de a házíasz-szenv nem tudott ft dologról semmit. Vogul is Sátrán Krzséliot a rendőr-séghoz fordult, Csaktiamar a helyszínre érkezett SzŐlosay István rend-ÖrÓrmcstor, polgári ruhás nyomozó és Kovács Itozso dotokttv, akik nyomozni kezdtek, majd a lakásban is kutattak. Meg is lotl az eredmény, kéményben olrojtro mofirta-;v papírba cspmagolTU 1750 mert láltak pongót (110 póngo hii\'uívzott már a pénsből). Vallatóra, fogták Badacsony tlyörgynöt, aki eloillte tagadta, hogy bármi KŐZŐ tenné a dologhoz, do később a tárgy! bizonyíték hatása alatt bevallotta, hogy ő kö-volto el a lopási Látta, ]p>gy Sáfrán Krssobetnek penna van/a táskájában és osto ágyvotÓS után látta, hogy a kisasszony a rotikfiljét az éjjeliszekrény mollo tolt** lo, azért ogy óvatlan" pillanatban kivette a pénzt a táskából. A hiányzó 110 Dongót azonnal visszaadta. Ideállították a kapitányságra, al»>l Mészáros Árpiul dotektivfolugyplő kihallgatta. Toxin-loltel, hogy kél \'gyermeke van, szökésétől nem kell tartani, hwaJiocsá-tották, <le a bűnvádi eljárás \'folyik Budapestről Kairóba indult négy zsidó, de csak Perlakig jutottak el Felgöngyölítenek egy murakőzi zsidószóktetö szövetkezetet Pe.rlak. augusztus 7 Több jel villi arra, hogy a Muraközben valószínűleg működött az elmúlt hőtökben egy szövetkezet, amely abból !1 colból alakult, hogy jó pén-zói\'t kíazöktÓKSen magyarországi, ol-sósorbau budapesti zsidókat a. határon át. Ügy leleplezett OBOt a csem-lnVsz társaság"működését most meg-akasztntla. Stnhicsár l\'gilác jó anyagi viszonyok közt élő ]>erlaki gazda házában több zsid"> rejtőzött. A gazda rejtette el őket ;i Ilázak padlásán, résztmn lilás falubelieknél. Na|X>kig rejtőztek ott n Budajiostről nagy titokban ér- kezeti zsidók, meri ki kollott volna várniuk az alkalmas időt, amikor a baláron ál lehel juttatni őket. Ugyan is az voll a terv, hogy Kairóba BZÖknók ki a magvarországi zsidóiéi i< le! kozések elől. A számításba azonban hiba csúszott valahol, mort Poriakon rájöttek a lurpiságni, leszedlek a padlásról\' a négy elrejtőzött zsidót ós valamennyiüket átadták a csendőrségnek. Volölt egvült azonban az őrsre került a "vendéglátó, háziasszony, KtuhicSar Ignúcnó is, akit a főszolgabíró azonnal in-tornált. A nyomozati folvamatbau vau a zsidószöktető szövetxozel lol-jes folgöugyölitósóro. Mjért sürgetik a szövetségesek a háború végét? Inváziós front és megtorló fegyverek fteriin, augusztus 7 A német jelentések sz.uint az egész inváziós fronton az Orno és a meredek norinaridiaí imrl között nagyon súlyos harcok folynak, melyeknek legfontosabb súlypontja jo- lonlog az niiierikai szektorban fekszik. Mőlv Iwtöréaok és erős ellentámadások a térség fontos pontjai ellen jellemzik legjobban pillanatnyilag ti csilla helyzetéi. Mint a mostani harcok különleges ismertetőjelei Berlinben; az ellenfél csapatainak erős m.\'torizálását ouiolik ki. Nemcsak sokkal nagyobb mórtékbon vetnek most páncélos erőket harcba, mint eddig, hanoin n tüzérség és gyalogság kőtolékoi is páncélos szállító eszközökkel, lőszer-kocHÍk kai és vonatokkal, rendelkeznek, hogy nagyobb mozgási könnyedségei szerezzenek a szövetséges bad se regnek. Ahol az angol amerikai kötelékolt előnyöket" tudtak elérni, majdnem teljesen motorizált harci tevékenység Bcaitaógévol igjxAoznok a harcok folyamatát megrövidíteni. Kz az igyekezet logjoblMui ;i gyors átfogó; mozdulatokban tűnik kí a betörési pontokról kiindulva, melyeket a normán parti sávok ellen alkalmaztak, hogv az itt álW nómet kötelékeket elvágják hátsó szárazföldi. összeköttetésétől. Az erősen motorizált támadási erők nj táimulási taktikája arra enged következtetni, hogy a szövetsé- ges hadvezetés az inváziónak szakaszát igyekszik megindítani. lízt a fölfogást orősíti meg az a körülmény- is, hogy állandóan a legerő-BObb kötélÓkoKOt vetik harcba. Nagy anyag-utánpótlás, mely csapatokból ós fogyvorOKbÖl áll, mindim fogyver-nomlwn, özönlik át állandóan a csatornán. Azonkívül a Patton-had seregből Ím, moly eddíg várakozó álláspont voll Angliában, már jolenlős számú csapatokat szállítottak ál a kontinensre, mint ahogyan a né-, mel jolontésok ozt ínogállapitják es^j ezeket az inváziós fronton gyűlik össze. [Szoknék a\' tényeknek az osz-Bzeasógu amellett szól, hogy a -nzö--votségos hadvezetés immár\'elszánta magát, hogy minden lohotő erojórol mo^rkisóroli a normandiai front koskonyaégéi stratégiailag kíszélositoní, ezzel 11 német hadsereg operatív áttörését elérni és mindez által az otldig stagnáló inváziós hadjáratot mozgó húborüvá átalakítani, mely nagy területi nyereségekre nvujt le-hotottégot. A technikai hadi folszojx!-lés és a csaiKilok mindonro való lo-khltot nélküli barcbavutéso kell, hogv ozt a sikert elérjék a logNin*-\' gyolih elkeseredéssel küzdő nemot csapatokkal szoinbon, a logn:igyobb árért is. lOzokkel a folyamaiban lóvé törekvéseknek az okairól a szörotségosok részéről, a némot sajtó cikkeklnm érdekes folvilágositúsokiil kaphatnak. fllkalmazottaim szabadságának lejárta után Fő-ut 14. sz. a. üzletem július hó 31.-én megnyílt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. tarjAh-pAlcsics. Kzek szerint Churchill erős nyomatokkal vau azon az ál Ián ponton, hnjry a hálwru, kerül, amibo knrül, d« oklólR-rig k\'gkéKÓblxm dönté«ig keh jusson és hogy ennek a célnak az eléréséhez minden eszközi 6e erét kimóletlonül harcba koll votní. A háború nioggyorsitásj\'uiak sr.ándék* a német közlések szerint fólefi amink a következményű, hogy a szövetségesek addig akarják hofojosni a hálKírut, mielőtt még a nómetí\'knek nincs idejük nagy uj oróikot ö»bz«-szodni, amitől Anglia nyilránralótut -, mint nagyon íh komoly realilikKlől rette«. Mértékadó amerikai holyTkom is osztják Churchill nézetét, hogy somilyen körülmények közölt sem szabad időt engedni a íTémeU\'kn-k, hogy uj megtorló fegyvereiket harcba vessék^ Német meggyőzödéi szerint n V. l. irtózatos hatása óbban a véle- ménynyilTániláshan éppón míy kí-fojozosro jut, mint a gond. ítogj n bojelontott további német megtorló fogyverok még szömvOsoflosobb hatást fognak gyakorolni. Mértékadó szövőinél körökben a aaját hadi-helyzetük jelentós gyöngülésétől fél -nok és főleg az angol nép harci kefirének csökkenésétől, ami ar. ilyen nómet fegyverok használatúval TÓlö járna. Az inváziós csatának ilyen meggondolások által b.\'v.\'zetitt erőszakossága viszont ;t német bttdso-riíglm iitközik. ainoly tisztában vas az itteni döntő harcok jolontonéf(ó-toI és ezért a legkeményebb harcokban is elkövet mindent, hogy n nzö-votafiRDS hadvezetés operatív terveit meghiúsítsa. Hl r E K — (G4mt&zÍ8 miatt) a Zalai Közlöny mai Hséma a napi Itat oldal hfliffdt C9ük véfftf nldaloti tudott megjetmni\'. //ci a ma r.gl\'%z délelőtt tartó légiriadó tilenÁré Kikerül az üzemzurart még ma ki- küszőliölpi, akttor holnap újra a rendi* lialuldaUi* terjedelemlnii f:e~ \\rffl a Zalai Közlötty olqan6ink elé. V- (Kinevezés) \\ Zala vármogyo főispánja dr. Józsii I\' áliíáii vúrpa^íyei miwoo\\fójegyzől-Kóla vármegye tinztolotboll lejegyzőjévé kinevezte. ^r- — (Három eBküvő) Társadalmi esemény volt vasárnap 1 Nagykanizsán a Itertin-nóvénik es-[^ŰVOJO a Jézus Szive plébánia-templomban. Dr. Kottay Miklós rendőr-fogalmazó oltárhoz rozoUo Berlin -Margitot, Dévényi László lumvéd-biwhiagy Borttn Gabriellát. Tanuk voltak llertin Ágoston ny. törvényszéki tanácselnök é.i Koltay Ferenc áll. tanító, a másik pár részéről Lovass liászló honvéxlaloznKtes én Falusv Miklós. A |x>lgárt osketósl dr. laiza Potonc első városi aljegyző, az egyházi szertartást Vftjay József es| mros-plébános vépo«k». Kbböl az alkalomból * hatalmai templom toljoson mogtnlt dÍBsOB közönséggel. Vajav esperes a sErrt»r-ti\'is utiui nzt\'p lieszAlnt iuté/.oH u»; ífju párokhoz. Vasárnap dóIelóH kötött házassiuíot dr. Takáts Jónscí nagykanizsai kir. ügyész Klappéi Erzsébettel. A polgári oakétósl dr. Paizs b\'erenc aljegyző végezfce, mijj az egyházi eskotést Horváth Oliréi evangélikus lelkész. Tanuk voltak dr. Takáts P. István ás Hr.md Ltesló. BtvtÜHi Uvél ICAIJAI KÖZLŐN* 1944/ augüsztjis 7 — (Uj Iskolafelügyelők) A azombniholyi tanköBÍlloti kir, főigazgató ;i líortnlan Lajos múra-Bzonlalíolyi ígazimlö-tanitá halálával mogüroscllott csákloruvni ogyítc kör-zoti iHkolaroliigyolói tburiséigKl Osu? (jóik Lajos szeutilnnai ii;azgSté-\\ani-tól hízta rii\'eg.-llgytincsak a fóigaz* gaVi a hadba vonult Csonka István csákjrdrnyai körzeti iskola felügyelő óolyottesitésévol Krasznai Antal csák tornyai tanítót, dr. Pfoiffor Vilmos tanítóképzőin tűzeti tanár, Csáktornyái iskola fölügyelő\' holyottesitéaÓTOJ pádig .Kovács (Banddr stridórári igaa-gató-taititót, Karácsony (inni sümegi körzőti iakolafolügyelu helyottosilésé Y(\'1 podig l\'app C\'vörgy gyopükajáni lóm. kai. népiskolai igazgató-tanítót bizta mog. — (A hivatalos lapból) A Rudaposti Közlöny pénteki, 176; száma rondolotot közöl a váltó-lejáratok ujabb meghosszabbításáról — a fatormolós és faoltátásréi szóló rnnadioi módosításitróf, -- a szombati, 17f>. számból: nz ordoi \'bórlo-gnlloté.iről, - a hadipótnij \'folemo-fesérór a honvédségnél, f \' konyér-lisztból készült zsemlye forgalomba-hozataláréi. A vasárnapi, 177. számból: az I. és II. légoltalmi csoportba sorolt Ipartofbpok. légoltalmi szorve/.otoib:! beosztott munkavállalók térítésének ujabb megállapításáról. — a zsiilök üzlothnlyisé-goinok hasznosításúiéi szélé renTielet módosításáról, - a munkások gyermeknevelési pótlékának közhasználatú Répjármüvállalatokra kiterjesztéséről, — egyes anyngoknak (vas, fém, szén, ásványolaj, vegyészeti anyagok, bór, gumi, papírt ipari anyaggazdálkodási járulókkal terheléséről. — (Szünetelő gyógyszertárak) A jogosítvány megszűntével idoig-leneson bezárták az egyik Csáktornyái, továbbá a szöpetki gyógyszertanit, a bolatinci patika podig azért szünetol, mivel fololős .vozotŐjo Nagykanizsára távozott, ahol gyógyszertári\' jogositványt kajiott. Az egészségügyi hatóságok mindent el-követnők, hogy a gyógyszerellátás tokintotóbon a botorök kiszolgálása ho-szabb ideig nehézséget ne szenvedjen. — (Államsegély zalai körorvosi lakásokra) A bolügyminiszter nagyobb ösz-szegii államsegélyt utalt ki a esonka-hpgyháti és alaéloYidvai körorvosi lakás megépítésére, továbbá a dráva-vásárholyÍ,\\zánkaÍ és a tornyíszont-miklósi körorvosi lakások építésének befejezésére. Itt omlitjük; mog,"hogy Zálukaros község képvlsolötestüloto köi orvosi\'lakás építését határozta el. Fél perc mosoly fiai gyerek Az dpa sétálni viszi fiacskáját. Séta koZqen nagyon megszomjaz\' nok, bemennek leitat egy vendéglőbe. A kiszolgáló megkérdi, hogy mit parancsolnak, mire dz apa rendel egy pohár sört és. egy pohár limonádét. lirrc megszólal ám á gyerek: — Mondd, pápa, mióta \'iszol limonádé/ ? Gbftepái* lotván gyorsíró- és gépiró-iskclájában uj tanfolyam kezdődik szoptember 3-án. Érdeklődés és beiratás minden este 6—9-ig a leányliceumban. Megölt a traktor egy nagycsaládos zalavári gaz-Iát \'.\' Keszthely, augusztus .7 Halálos kimenetelű baleset történt Zalaváron. A cséplőgépet traktorral húzatták egyik udvarról a másikba. A traktor oldalából kiállt egy vasrúd, amelynek az volt a rendeltetése, hogy megálláskor rögzítse a gépet. Mikor a traktor a lejtős udvaron megállt, a kiálló vasrúd Wodinák Mihályi mellbevágta és odaszorította a gép oldalához. A baleset idején dr. Sebestyén László m. kir. tisztiorvos Sármellék községben tartózkodott, ahonnét a szerencsétlenség hírére nyomban átment Zalavárra. A szerencsétlen emberen azonban már nem lehetett segíteni, néhány perccel a balesel után meghalt. Wodinák Mihály három gyermeknek az alyja volt-, s felesége most várandós a negyedik gyermekkel. is lehetséges. A lap helytállónak mondja a brit miniszterelnök állítását, de csak pillanatnyilag és megállapítja, hogy éppen az a kérdések kérdése, meddig lart még ez a pillanat. Aki e pillanat elmultával veszít, az örök időkre veszített. Ez ugyanúgy áll Németországra, mint a szövetségesekre. Félreérthetetlen jelei mutajh, koznak annak, hogy ez a bizonyos időszak már végcfelé közeledik, különösen a keleti arcvonalon. Ghurchillnck arra az állítására, hogy a Szovjet már eltörte a német hadsereg gerincét, alaposan rácáfolnak azok az erőteljes és eredményes német ellentámadások, ame- rolytatti az 1. oldalról. iyek félreismerhetetlenül nemcsak helyi jelentőségűek. A lap ezután igy folytatja: A keleti helyzet kibontakozó fordulata során már jelentkeznek az első hatásai azoknak az intézkedéseknek, amelyeket hadvezetésünk július 20.-a után határozott el és azonnal meg is kezdte megvalósításukat. Az ellenség annyira reménykedett a német belső összeomlásban, hogy a brit miniszterelnök még most is hatása alatt áll ennek a reménységnek. A német árulók gonosztette azonban végeredményben felbecsOlhetellcn nyereséget jelentett a nőmet hadvezetésnek. (MTI) Keleten nincs többé nagy szovjet előnyomulás Berlin, augusztus 7. Keleten nincs többé nagy szovjet előnyomulás — ebben a mondatban foglalta Össze a német katonai szóvivő a köleti arcvonal Jelenlegi helyzetét. A szovjefesapatok már csak kél helyen igyekeznek nagy trők-kel folytatni clÖnyomulásuka\'t nyugat felé: a Warlálól nyugatra levő viszlulai hídfőállásnál és a kelet-porosz határvidéken, ahol Sudauen (Suvalki) és S eh a ken vidékén továbbra is heves támadásokkal igyekeznek a határt elérni. Az arcvonal egész többi része áll. Az erőteljes német eltentámadások minden további szovjet előnyomulás! megakadályoztak. A német katonai szóvivő nézete szerint, a helyzet már ugy fest, mintha Varsó előtt a szovjetcsapatokat védekezésre szorították volna. Moszkva —London lenne a „legjobb eredmény" a Moszkvában A brit hírszolgálat jelenti, hogy Mikolajczik emigráns lengyel miniszterelnök Moszkvába megérkezése óta csaknem egy hét telt el anélkül, hogy valamit is meg lehelne tudni a megbeszélésekből. A lengyel . miniszterelnököt megérkezése kompromisszum lengyel- Ugyben, jelentette ki Mikolajczik után a sajtó képviselői megkérdezték, mi lenne a legjobb eredmény a számára? „Egy varsói kormány, melyben a londoni lengyel kormány tagjai és a moszkv I lengyel felszabadító bizottság tagjai is helyet foglalnának", mendotta a miniszterelnök. Unger-Ulimann Elek vaskéreskedésében *ln-, ruci- ét. patkóvá*-, továbbá azeg- utaiványok beváltfaatób És büjrpéé. Hofhni-r-eépak, gépui] coapégyfám éu golyós isét sllntéxem. NIROSAN Nóv törv. védve >*& Permetezőszer a szőlőmoly Irtására Hértgtelen! »"»"»(1 k«. 1001. vteben) oldatban. IrzéMentes! Beizorié*) boly: Teuisch drogéria, Nagykanizsa.\' MMHUM VILLAMOS ÁRAM-_ SZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt a-tól délután 15 óráig. C-.li cry-utfil, telefon 294. Svájc a, diplomáciai összekötő Németország és Török-., ország között Ankarából jelenük, hogy a török kormány Svájcot kérte fel, hogy érdekelt Németországban képviselje. Németország szintén Svájcot kérte fel \\érdekeinek képviseletére. Ladeczky «\' rádiószervisz Gyors és megbízható Horthy Mtktóa-u. 1, Nagykanizsa mogyoi vámé polgármcetereWI. 1128/ké. 1944. Tárgy: Vámörlési engedélyek kiadása. Hirdetmény. Mindazok, akiknek gazdakönyvíik van és vámőrlésre jogosultak, a vám Őri isi engedélyeknek a gazda-könyvlikbe való bevezetése végett f. hó 8. és 20-ika közt mindennap délelőtt 8—12 óráig jelentkezzenek a Közellátási Hivatalban és hozzák magukkal családi élelmezési igazolványukat, lisztjegyeiket és gazda-könyvUkct. Akiknek nincs gazdakönyvük, de vámörlésre jogosultak, azok részére a vámŐrlési tanúsítvány kiadásának határidejét külön hirdetményben fogom közzétenni. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 3-án. ¦ma _ Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK | ÁLLÁJ3 ~~| KffutóHut felvési Kapoll, Hoilhv M.-a. 2. 10 Egy mlndanom és cpy sisMcsaó lel víteilk, Papp, Simon utca 6. Jelentkein) lehet 4-5-Íg. 2504 GumlJavItA tanoncot (elvernek. — Czvelkó KumtjAvItó üzem, l\'ö ut 4. II ADÁS-VÉTEL Pifoa <f*a.:<m, n<M ka bálokra kapható PadánylninAI, Klfály-u. 41 2398 Masináit rádiókat ?1 aihatrd.n- hat magas 4ron veszek. „Sítráit rtdl&-UbwitötTum", Fó-ut 10. , 249Í HÁZ ES m&ATLÁfl ) Bututonmórlatürdtin 2 vintelek ösiinatn 165 nényiiöeöl «ladó. Clm » kiadóhivatalban. 250$ I KÜLÖNFÉLÉK | Bér»utA báimjkor icadelkezcsrc l". uj, moílcin 4 illíwrts Ste|cr. Telelőn 301 Lakttn Roigdnyl-utca 3 a. 2491 Kuaxtoaak fc-vételnek Ertflébei Ifir 17 Horváth HoíMí kilóídíjíDen 2501 ZALAI KÖZUífóY POLITIKAI NAPILAP1 SJ*dJ«: „Kíiijtrilasflrjl R. T. Niflykw*" i\'.JiUi.-. kiadó: Zalai Karoly Nyomatott a „fcöitifc/dntiitj! R, T. Nanykanluu\' nyam<li|áu8B Nigykiniiaiti KyoodiArl íaUJ: Zalai i 857538 Feladó : Cin: — Beodlokosat:--------_--84. évi, 178. sí, Nagykanizsa, 1844. augusztus 8. kedd Apa 20 fillér. Tábori posta:_______tmm^^^^mmmmma^nmmmmmmmmmmmmmm^mmmmmmmBfmmmmmtmmtmmmW^ ZALAI KÖZLÖNY Swrkcflztflaeií 6« kiadóhivatal : FŐ-ut B. nzam. SjcrkoratóiaKi *" kladólilvaloli toloteu 71. m Mogjalaník ralnden hétköznap délutda. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos ¦«rlut«al irt: «ry hónapra 5 paifó 30 ullér, aegyedévra IS pengd. A Kormányzó Ur saját kérelmére felmentette Imrédy, Jaross és Kunder minisztereket Bonczos államtitkár az uj belügyminiszter, a kereskedelmi tároát Ideiglenesen Szász Lajos Iparügyi miniszter vezeti (MTIKMagyarország kormányzója a ímniszterolriök olétorjesztéséro dr. vitéz moravitzai ós ómoravitzai Imrédy Béla m. kir. titkon tanácsos, lárcanólküli közgazdasági minisztert iniuisztori. állásától, \'továbbá Kunilcr Antal m. kir. titkos tanácsos, ni. kir. koroskcdelmi minisztert miniszteri állásától és vitéz Jaross Andor ni. kir. titkos tanácsos, ni, kir. bol-iipvniinisztort miniszteri állásátél unjál kérőimére felmentette. Magyarország kormányzója dr. Bonczos Miklós államtitkár, országgyűlési képviselőt m. kir. Itoliigy- miniszterré kinevezte és dr. özász Lajos m. kir. titkos tanácson, ni. kir. [parugyj minisztert a koresko-dolmi minisztérium idoiglones tc-zotósóvol mogbizta. Az orról szóló legfolsébb olliatározás és a vonatkozó legfelsőbb kéziratok a hivatalos lap mai számában ielcnnok meg. * S (MTI) A borni magyar kövotség vezotését Wolfner Károly báró voszi át. A kéret vasárnap ol hagyta Béosot és uj állomásból vém utazott. A bécsi magyar főkonzulátus vezetését Kar-lal Jenő votto át. Bonczos belügyminiszter ma délelőtt letette az esküt Vitéz Jaross Andor belügyminiszter olbuosuzott minisztériuma tisztikarát*! VHéz Jaross Andor belügyminiszter, akit n Kormányzó Ur saját xárelmére felmentett belügy miniszteri állásától, kedden délelőtt búcsúzott d miniszterin-mának tisztviselő karától és közvetlen incnkatársattól. Jaross Andor fél 11-kor fogadta a minisztérium államtitkárait és a teljes számban megjelent osztályvezetőket. Bakay Lajos államtitkár intézett u távozó belügyminiszterhez búcsúbeszédet, amit Jaross Andor közvetlen, szíves hangon köszönt meg, majd egyenként elbúcsúzol I muukntársüilúl. (MTI) (MTI) Bonczos Miklós, az újonnan kinevezett belügyminiszter ma délelőtt 11 órakor lelte le n hivatalos esküt a Kormányzó kezébe. Az eskütétel\' utált a Kormányzó Ur magánkihallgatáson logafltn a belügyminiszter r, aki ezután a minisztériumába meni és nyomban át-VCÜC annak vezetését. A magyar |>olitikai élet iamorói elélt félig-meddig ismeretes volt az a belpolitikai válság, moly most ho-fojozódött. ismeretes a magyar Mog-ujulás Pártjának célkitűzése, hogy nagy német szövetségesünkkel együtt, erőnk teljes mogfoszitésénok lxvrolésévol kell folytatnunk a har-cot mindaddig, inig csak igazsá-ros ügyünk győzőimét nem biztosítjuk. Kunok az érdekéhon kollott ósszo-foífni éa politikai, gazdasági ós szociális intézkedésokot végrohajtani. Ezt az összefogást még oddig nom sikerült megvalósítani. A magvat* j.»litikai egysét,\' csak ábránd és vágy, amiro a ma élő minden liocsülotos magyar szorotno boloilloszkodni, do gyakorlatilag belehelyezkedni nom tud. Vitéz- Imrédy Béla már a ])écni boszédébon kijolontotte, hogy a tökéletes ogységro szükség vaii\'és ol-ismorte a többi pártok munkájának fontosságát. Ugyanakkor hangoztatta, hogy a bolyukon maradnak mindaddig, inig azzal a hazának hasznára tudnak lenni és olhagyják állásukat abban a pillanatban, amikor ennek a lohetóségn nincs meg. Ez most lxikörot kezet t. A pártvo-zotó ez alkalommal is a kiadott párt-vezetői utasításokra hivatkozik, a melyekben kizárólag a katonni orők kifdjtésénok és a gazdasági munka fel fokoz ásónak szükségét hangoztatta, mint a győzolemnok egyedüli zálogát. Utalnak ez alkatommal arra a rágalom hadjáratra, ami a pártvezetőt OfCyeB oldalról érik es ami komoly és feszült idóklwn niindonro való, csak arra nem, hogy a magyar cgységot szolgálja. Bán in: _ | Bretagneba történt betörés nagyon gyorsan Igen végzetes leköt az ellenségre nézve Papon a bolgár külügyminiszterről tárgyalt, majd Belgrádban folytatott tanáoskozás után ulban van Németország falé* A német sajtó a hadi helyzet távolabbi céljait taglalja és annak az örömteli véleményének •ni kifejezést, hogy a keleti arcvonalon az erőteljesebb nénid ellenállás illír érezteti ked vező hatását. A harcok mozgó jollegüekké válva uj stádiumba jutottak. A keléit arcvonal legutóbbi eseményei a Völkischeí Bcobachter "legállapitása .szerint azt bizo-byilják, hogy a szovjet vezetés uihiclcn \'áron való előretörése \'"ár megakadt. A szovjet ujabb erőfeszitésékkt tesz majd a visz-uilai átjáró megszerzése erdejében. Konvev orosz tábornok ípcélia pedig az, hogy Krakkót, * löKonnánvzóság nyugati haláról elérje.\'.. Nyugaton a harcok legnagyobb része mozgó jellegűvé változott. Az amerikaiak célja Reiuies, Nantes és St. Mnlo, ahol ¦mindkél fél számára uj lehetőségek nyílnak, mélyekről véleményt csak néhány nap múlva lehet mondani. A magyar honvédek szívósan ellenállnak a Kárpátok életerőben Északon a negyedik, uj súlyponton Is öaszeemlott a bolsevisták heves támadása A keleti arcvonal helyzetére] jelenti az Intorinf: A szorjof haniterékonységének fő sulyiiontjai az oünult najwkban Bft-ranovicsitél, Biolisztoktól és Móniméi léi északra fokvó térülőtökén voltak. A bolsevisták mindhárom helyen ujabb orós páncélos kötelékekkel és sok hadosztály odaszállitá-sával megkísérelték föltépni a német vonalakat. Ehhez a három övezethez hozzá* lobot vonni negyodiknok a keleti arcvonal északi szakaszat, ahol még eresebben ós. nagyobb te- rüloton folyt Vilson tájékan a bolsevisták támadása. AKUJ súlyponton a bolsevisták éppén^aly neves, mint amilyen meddöy támadása Össteomlott a némot ólháritáson. A harcok lefolyásáról a kövotkozó lószletoket jolontik: A Kárpálok előterében tovább tart a szovjet nyoma* a 7iá-gókra veeeto néhány uí ellen. A magyar honvédek ott szioÓ-tan eftetHilhiak é> több mgyon erős előretörést felfogtak, egy betörést pedig elreteszeltek. K mollott egy erélyes ellonlókésael hatásosan tehermentesítőt tok ogy német köteléket. A Bzan folsŐ fólvá-sánál, Varsótól délre orós bolsevista egységek ollen megindított otlontá-madással ozok egy részét bokor itot-ték és megsemmisítették. Különösen hevesek voltak a harcok Baranovi-nél, a szovjet betörési térségében. A szovjet tíz lövészhadosztályt és négy páncélos dandárt hozott\' oda, hogy megkísérelje észak és dél folo kiszélesíteni a botőrés belvét. A naphosszat tartó rendkívül kemény óm súlyos harcokban, molyok dél fölé irányultak, a szoviot páncélos köto-Jékek miritegy három kilométeren Vióhánv szász méternyi torot,nVfirtok\'J anélkül, hogy sikorült volna rolsr.a-kítani a némot vonalakat. A bolsevisták észak felé irányuló még eresebb támadását a német ütegek összpontosított tüzükkel szétverték és a bolsevisták igen nagy veszteségeket szenvedtek, melybon 73 páncélosukat ís elvesztették. Az egyik géixtsített lövészhadosztály pÜiieélos\\ kntoléko meg tudta vetni a lábát a némot csatiatok hátában, az egyik fontos utánpótlási útvonal mentén, de egy német páncélos csoport a bolsevistákat onnan is elűzte. . A bolsevisták 10 páncélosukat és nehét fegyvereikét elvesztve, futással mencktíttek visszafelé. A bosszú Visztula arcvonalon a múlt napokban viszonylagos nyugalom uralkodott. Mopronél a szovjot ujahb áttörési kísérlotho kozdott. Átmeneti toropnyoroség után a jobbszárnyon mélyrehaté ered menyi ért el, de a német ellenlökés elvágta és megsemmisítette éket. Egyidojülep* a némot páncélos kötelékek előre törtek és nagy mértéktwn benyomultak a. szovjet hídfőbe. ¦¦:.....(. Tegnap n»m .voltak nagyobb harcok KÖzépotaezorezágban A brlttsk sgy helyen Attörtök nx Arno (clyóu, do visszavetették 6k«t Középolaszorszáfll jelentések szerint az olasz hadszintéren nem került sor sehol sem nagyobb harci esclckniényckre. A\' brittek Firenze környékén az utóbbi napokban azzal kísérleteztek, hogy átkeljenek az Arno északi partjára. A város keleti részében erős rohamcsapatnak sikerült is átkelnie az Arnón, do egy német\' harci csoport harcba vetésével visszavetették onnan a britfeket. Mantua és Ferrara ellen súlyos légitámadást indiloltak az angolszászok. Mantuában súlyos károk keletkeztek. Ferrurá-ban egy föbbszáz éves kolostort is megtámadtak, amelyben az Este család sírboltja van é.s ahol líoroia Lucretia is el vön temetve. Szerencsére a becsapódó hemba nem robbant fel. 2*L*AI KOZUONI 1944, augus/tus S A járási mezőgazdasági bizottság, a Baross Szövetség és a Városi Gazdasági Blokk a polgármesterhez fordult az üzletek korábbi nyltaáa \\ érdekében A Zui\\ii. Közlőnv ismételten szóvá tette, hogy a üólelötti légiriadók szükségedé teszik a fogyasztó közönség, valamint a kereskedők érdekében az üzletnyitásoknak reggel 7 órára való szabályozásút. A nagyközönség nem tud bevásárolni, n kereskedő pedig a napi kiadásai mellett nem tud forgalmat csinálni. A Zalai Közlöny cikkei a legszélesebb körben visszhangra talállak. Most gróf Somssieh Antal, a nagykanizsai Járási Mezőgazdasági BJzottság elnöke felkelésié vitéz dr. Símonfay Lajos polgármestert, akit a guzdakö-zünség nevében arra kért, hogy intézkedjék az üzletnyitásoknak a korai órákra való áttétele ér- dekében. A polgármester megfelelő intézkedést igérl. A nagykanizsai Baross-kern-lel, úgyszintén u Városi Gazdasági lllokk is magukévá lettéit n mozgalmat és tegnap megkeresték ti polgármestert az üzleti órák módosítása érdekében. Ezzel knpesolatbnu .szó van nr-ról is, hogy minden olyan esetben, amikor n légiriadó az egész délelőttöt lefoglalja, a városi hivatalok délután álljanak a közönség rendelkezésére ügyes-bajos dolgaikban. Nagykanizsa város közönsége és érdekeltségei a legnagyobb érdeklődéssel várják dr. Simon-i\'ay polgármester sürgős közbelépéséi. Ellenséges repülőgépek géppuskáztak tegnap Nagykanizsa felett és a falusi határokban Ujabb figyelmeztetés a szabadban kíváncsiskodóknak Tegnap délelótt háromnegyed U órától délután háromnegyed % óráig lóginadu volt Nugykunuuun. A va-iob közönoége legnagyobb rétizbon i\'ogyelmozütkui vibülkódütt, voltak azonban. Akik még mindig nom okultak elóggó a» eddigi áldozatokon. Így jártak a környéken mezon . tartózkodó fóldüiÜTosek, ukík épp akkor dulgoztak a mozón, amikor az angolaz-ászok korcsztüL húztak íuiott. Különösön lu eaztjs-rognyei földokon dolgozott nők földműves. A kövéttozO L»Uuuutua.ii egy egész géppuska sorozatot eresztettek to a uolgozókru, Bzoroncsón) som omfwrekot, som lovakat nom ért golyó, do a legkomolyabb figyelmeztetés mindenki szamara, Hogy, átrepüléskor olrojtozzók. Nagykanizsán alig hangzott el reggel a harmadik sziréna jolzós, amikor kirobogott az egyik lóiogstu tuzoltófűüSkanuói hogy ud Erzsébet-\' téren át az Arany •»onot-utc*i kör- zeti légó parancsnokság mellé álljon. Alig lordult bo a lüzoltókoosí az Arany JúnOB-ulcábUj — a kocsin Keszthelyi józsoí csővozotó, Németh István áu f\'erkó Józsoí állandó szolgálatos, valamint Nyakas latrán kocsis ültek - - amikor az egyik ro-pülógópról Ogesz géppuska-sorozatot adtak tu a tovaíraniodo kocsira, tíoui embert, som a szerelvényt nem találták el, ellenben egy közöli ház íalába éa az üzletbe tÖUb golyó fúródott. Tubu ilyen golyót inog is találtuk, tlir szorint másutt iá léitek uz utcán kíváncsiskodókra, do ha-lalos áldozat nélkül eddig. Komolyabb ligyolmoztotójoU való-buti nem szükbógoa, mint a tegnapi góppuskázás; — senki az utcán no tartózkodjon az ellenséges gépek húzósa idején, mort az Öblével játszik ás voazólyoztoti mások életét is. Légiriadókor mindönki azonnal óvóholyra vonuljon. Zsír-csempészésen fogták a Iegmódosabb hétvezóri gazdát Egymás után kerülnek kézre a csempész-társasagok a muraközi határokon rcez Katalin miksavári leánynál nem gumi talpat találtak, hanem löUU darab különbözői Cigarettát, főként a nehezen kapható leventét, amit Németországba akart csempészni. A gumitalpat, amit szántén . bevittek a csendőrőrsr*, egy. másik csempészt ársaságtól kerítették kézre. íMiuxtkózi tudóátióftktől) A csempészés Muraközben ismét lellendült. Csak a nupokbuu jelentettük, hogy, kerékpár, gumitalp és zsir Korüli a Határőrség kezére, amikor most ujubb nagyarányú csempészés leleplezéserői érkezeti hir. A hétvezér} magyar-némel határrészén a halár vadászok «1-logták Kovács Rudolf hét vezéri gazdát, amidőn 9U kilogrammal zsirt akart a határon Németországba csempészni. A csempészt a lefoglalt zsírral együtt bekísérték a iniksavárj határvadász-őrsre. Kovács Kudoli\' egyike, a Iegmódosabb hét vezéri guzdák-mik, igazán nem volt szüksége csempészésre, amelyet csakis jiyereszkedésből őz. . Minthogy ezúttal már harmadik aikaiokíV; inul került kézrs, valószinüleg internálják. itt emiiijuk meg, hogy a napokban, ugyancsak a luikiavári jiaUrvadá»»»k 4lt»l elfetfetl Sm- Póizl kínált, hogy mennie, — A pót sorozásra >maffhivót« kapott sok más társával egyetem t>sn Suly Oyögry nuiraszeut marjai legény in. A muraközi ifjú azonban nom nagyon lelkesedett az angyalbőrért. Amikor kivitték hozzá az idózólovo- let. megtagadta annak átvételét és nom irta alá u kézbesítést igazoló vólivet sem. A községi irnok ezért ládörroulott éa\' figyelmeztette a súlyos következmények re. Buly ekkor ne kelljen sorozásra - Internálták harcmodort változtatott. Kérlelni kezdte az Írnokot, hogy no csináljon ügyöt a dologból hallgassa ol azt és irja rá az idézólovélro, hogy »oim zett Budapesten tartózkodik munkán*. Hogy az írnoknak kedvet csináljon a hazugsághoz, \'200 pongőt ígéri neki. A pénz azonban nem szédítette meg az írnokot, bánom följelentette Súlyt, akit a főszolgabíró nyombán internált. Mezi kell ijedezni a repülőgépek által a magasban Muzott felaöcsikok miatt Többször előfordult már Nagykanizsán és a vidéken, hogy ellenséges át repülések alkalmával a repülőgépek hol kisebb, hol ijesztően vjíS\'hig, fehér, sürü lelhö-csikot húznak hosszan maguk után és telerajzolják ;iz eget ezekkel i\\ kÖd-rétegekkcl. Ilyenkor már nem egyszer lupaszLalluk, hogy a város lakosságán ideges félelem vesz erőt, mert sokan Azt áL-lilják, hogy ezek a felhő-csikók u bombázandó célterület megjelölésére szolgálnak. Való, hogy egyes alkalmakkor n támadó repülő alakulat vezérgépe kijelölt az utána érkező bombázók számáru a cél-lerülelel, de olyankor a vezérgép alacsonyra szállva végzi el ezt a műveletei és nem fehér párával, hanem sürü, tömör, sotél szinti füsttel jelöli meg a bombázandó területet. A fehér csikókat a nagy magasságban haluuo gépek húzzák maguk után keresztül az egész égooilozulon és ezeknek a csikó kink nincs semmi különösebb jelentősége arra a terűiéire nézve, amely felett áthúznak. Abban a magasságban, ahol a repülés ilyenkor történik, a levegőréteg Jtideg és ti gépek üzemanyagának elhasználódása közben Koiulkozö meleg gázok u hideg ^levegővel érintkezve u hirtelen erős lehűlés következtében felhői alkotnak. Minthogy pedig n gyorsan szálló repülőgép nyomában légüres tér marad, a leülök abban a légüres térben \'megmaradnak, Eleinte, csak vékony csíknak lálszik az igy képződött fehér felhőréteg, majd amikor a szél szótveri a párákat, akkor szélesebb, laza bárányfelhővé oszlanak szél. Igy harcolnak a magyar páncélosoki Magyar Tigrisek hőst párhaja a Kárpátok e/éterében (tionved haditudósító omtuly) A Tigris zászlóalj parancsnoka, V. L. őrnagy szokásos ellenőrző körútját ivégosto a vonalban. Az egyik zászlóaljnál uagy lolkondozéssel fogadják Jóllét. — iíaj van cimbora, jó, hogy. jöttél\'! — mondja a kölcsönös üdvözlés után N. alezredes gyalogos zás z lóal j pa ru uctuiok. — - Na, mi az? — Kót T tH-cs bukkant fel az .orosz állasok elótt és mar egy oraja \'lövi a vonalunkat. Ki kuli lónil — Hát ki íugjuk lóni, — mondja V, őrnagy, lloi a szazad parancsnokom? — Elöl vau, Bzeuirevótolozi a célt. — (Jyerünk! í> uiár nincs is több szava V. őrnagynak, biotöa léptekkel halad a jol ismert diilóuton az olsó vonal foló. — liol az a páncélos? — kérdezi kint a jelentkező T. fóhaduagy századparancsnok tél. — Alázatosan jolontein, eddig még nem bikorült mogpillantanunk. Nagyszerű rejtekhelye lehet, mórt hiáoa kutatunk utána. — Ornag>\'. ur, alázatosan fut most oda lolkoudozve nz egyik honvéd — onnan a koritóatól jol látni! ¦ liol az a kerítés, ódoa fiam-/ Három ember is mutatja fl néhány, pillanat múlva már onnan vizsgálja V. óraagy századparanctyiokávnl a lehetőségüket. — Teasék vigyázni, őrnagy ur, .¦ aggodíilmaskouik az egyik noiivúd — a.T. iíl-os állandóan ló. — inkább vigyázzon magára a T. y l-es, édos nam. Nom láloil, hogy a-iovegcsű nom erro uiutatV Itt sonnni liaj sem órhot bounün-kot, — oktatja a parancsnok a uieg-szopixmt katonát.\' - . . iíÖVÍd laiuicskuzúu uhui elhatáio/-zák, hogy három TigrÍBsel olóroiór-nok a saját voimlainit olé ós onnan kapjak csővégre a kullomotlonkedó «koiiégiÜiat(í. i\'orvükot azonban a logivagyóbti körültokintóss\'ol kelleti vógrenajtaniok. tílsoBorbun is érlnt-kozósbo kollott lópniök az árkász szakuszpaiancBnokiial, hogy. alkaluiaa bolyén a vouaiaink elótt íovÓ mü-szuki zárat "nyissák ki«. Az erro vonatkozó ínlózkedésokul azonnal kiadtak, azután ugy döntöttek, hogy, a harckocsikkal a délutáni órákban futnak ki, amikor a lenyugvó nap a hátuk mögött losz és igy aug&nu-val aainte elvakítja az olienségot. Az egyik Tigris, amolynok Márta érmestől- a piiiaitcőuoica, azt a föladatot kapta, hogy oldalról biztosítson Ladeczky *"»\' rúdiószervisz Gyors de megbízható ltorihy Mthlóa a. 1. «. lfl-H augusztus a é> lövegeivel, valamint géppuskáival Állandó tűz alatt tartsa az ellenséges vonalakat, a másik két harckr>i\'?ii kapta a fófoladntot: a T. aj-onok kilövését. Hajrá, páncélosoki A három harckocsi a zászlóaljparancsnok ság közelében lövő készenléti állástól indult ol a kitűzöd idö-heti. Mint ahogy olóro megbeszélték, megállás nélkül robogtak knrosütfll Bnjúl vonalainkon. A gyalogosok ¦büszkén bámullak a Télolmotos dübörgéssel olőrolöró óriásokat. A még mindig a figyelőben tartózkodó V\\ őrnagy mozgás közben fölkapaszkodóit az egyik harckocsim. Az orosz\'vonalaktól oldalról minit-össze \'2 !100 méterre lehettek harckocsijaink; de mivel ott ogv emelkedő terepszakasz volt előttük, a célt még mindig nem látták. Abban a pillanatban azonban, amikor a peremre fölkapaszkodtak, körülbelül | \'200 méternyi távolságbán nagyszerűen láthatóvá váll a cél. Allj! ~ vozényol a századparancsnok T. főhadnagy és ez egyben tűzparancsot is jelentett. * Ilürögvo, zakatolva zökkentél, mog a harckocsik. .Márta őrmester pán-rélosa máris szórja gyilkos tüz:\'t a közeli ordőbon meghúzódó oroszokra. A két másik páncélos szinte ogv idóboil küld egy-egy lövést a T. íM-esokro. ( ¦ ¦ Nem jó. Az egyik rövid lett. a másik elment jobbra. I)c szinte a pillanatok tört része alatt máris uj lövés megy és az fvrvik T. 8-i-es lánghahorul.\' Ugyanakkor a másik ködösíteni kezd és vonulni) visszafelé, de eléri őt is a végzete. Küzlion azonban ogv kis baj történik. lí. zászlós harcikocsijának lövog-coövébű lieloszorult a hüvely. A harc kocsin kívül tartózkodó fígyolók azonnal észmvotték a bajt, Jancsik Urpaszoinányos tizedes máris ott torom és mintha nem is Ül^uségos aknatushen Ion no, hanem odahaza valahol a laktanya udvarán, az orro undszorositott rúddal máris igyekezik kiküszöbölni a bajt. Percek alatt sikorült is. V, őrnagy a niásík páncélkocsi tornya mögül jóleső örömmel figyeli fiai munkájút. Ki törődik most azzal, hogy az ollonség mindenfajta tilz fegyverről olknsoiodotton lövi éket. De ii bolyáét [Híréről-porc ro komolyabbá válik. A harckocsik előtt foglalatoskodó egyik figyelő, Jakus páncélos honvéti egy aknaszilánktól inogsolR)sül. Ugyanakkor megsebesül a harckocsi tornyában K. zászlós is. A két T. Í14-CS vignn ég! A Tigrisek lefejezték feladatukat. Jakus honvédot l>oomelik a harckocsiba és néhány pere múlva már árkon-bokron tnl járnak. A zászlóaljparancsnokságon nagy orommal fogadják őket. A sohosülé-sek ugyan szomorúságot is vegyítenek obbo az örömbe, do az orvos megnyugtatja a fiai sorsáért aggódó V. őrnagyot: lígyik se.lx*uilés sem éleivé-szélvos! Koncz Antal haditudósító ZAL\'Al KOZUONY ÜZEN A HONVÉD A B. ."> 12. lóhoriposta számról Horváth Kálmán honvéd ju Hms 27. keleltel üzeni Nagykanizsára szüleinek, testvéreinek, rokonainak és összes ismerősei-nek, hogy ne aggódjanak, nincs semmi haja, csak n tábori nos-laszáma változoll meg K. :i(l(l-ról B. 512-re, Sok levelet és olvasnivalót vár. Mindnyájukat csókolja, üdvözli. * Az 583. sz. hadikórház belgyógyászul! osztályáról, Munkácsról üzeni Kusza (lézu tizedes augusztus I. keletiéi édesapjának és testvéreinek, hogy sérüléséből hála Istennek, felgyógyult és nuguszUis 2.-án indul vissza csapattestéhez, ahonnét azonnal irni lőg. Sok csókol küld. Üzen az !,. 82fi. táboripostára Flciseh-ner Istvánnak keresztmumája üzeni névnapjára : Aggódva kérjük. írjon mielőbb, mert iniár régen nem kaptunk tője levelet. Mi jól vagvunk. Csókoljuk mindnyájai) és Isten áldásai kérjük küzdelmeikre. * " II. 790. táboriposla számra Bogár Ferenc honvédnek üzeni felesége Kiskauizsáról: >II\'ála Istennek, jól vagyok, kérem az Istent, áldja meg\'fegyvereiteket, hogy minél előbb g vő zei lel mesén segítsen benneteket haza a A K. 518. táboriposta számról Sági Farkas István zászlós, a nagykanizsai polgári iskpln volt tanára üzeni augusztus ."1. kelellel. hogy egy hónapja künn van a hűvös fenyvesek között, ahol még nem volt s talán noní is lesz nyár és sok szeretette* gondol kanizsai barátaira. * A. 704, láhoripostn számról üzeni Hadó Ferenc honvéd ju-. lins 30.-án lehet űzöl I tábor j-lapon, július 27. keleltel szüleinek, hozzátartozóinak és minden ismerősének, hogy szeretetlel gondol reájuk. Kéri n kanizsai levente bajtársakat, meg a kanizsai kislányokat, hogy keressék tol soraikkal. szívesen fotr válaszolni. Szebb jövőt és mielőbbi yiszonllálásl kivan. otthon többi bajtársaitokkal együtt. Sokszor gondolok reád és csókollak édesanyáddal,, testvéreiddel és sógoraiddal együtt, a legközelebbi viszontlátásig. A. 788. táboriposta számra Pln/ndcr Antul szakaszvezetőnek üzeni testvére S/.okol .Iáuosné Kiskauizsáról, hogv nagyon régén nem kaplak löle levelet. Csomagol egy hajtársával küldtek, ha megkapta, azonnal értesítési kérnek. Sokszor csókolják az egész család, kisfia és családja. Egy zalai Hldnfives egymaga kifüstölt egy parlizái tanyát az orosz harctéren Tavasszal, április 8-án fíósz-lliov községben — harc során ¦r rajával együtt és annak élén előretöri Janka Lajos póttar In-; íékos honvéd, a polgári foglalkozására nézve révfülöpi földműves. Az ellenség a községet rendkívül erős tűz alatl tartotta, de ennek ellenérc házról-házra tört előre és szinte külön harcot vivit üldözte és utasította vissza. Az ö bátor és elszánt harcának köszönhető, hogy szakasza a kilnzötl támadási célt elérte. - ¦\'¦ -¦ Küzdelme során, amikor szakaszparancsnoki) piros rakéta* val jelölt meg egy házal, amelyben partizánok húzódlak meg és onnan erősen lövöldözlek a támadó, honvédekre, egyedül észrevétllenül irícgközelilelte azt, felgyújtotta és a nagy száinbílu ott. tartózkodó orvlövészeket menekülésre kényszerilelte. A kifüstölt és fejvesztetten menekülő ellenséget egymásután telte árlalinaUanná. Bátor kiállásával és elszánt harcával alakulatának felbecsülhetetlen éritekü szolgálatokat teli és, nagymértékben hozzájárult ahhözyuogy szakasza a knpnll parancsot, amelynek végrehajlásálól a többi egységek sikeres lámadásu is l\'üg-götl, eredményesen végrehnj-toltn. A hős zalai honvéd vitézi Ict-leil a Magyar Távirali Iroda utján az egész ország magyarságú büszkeséggel veszi tudomásul. Figyelő Alt Ab a csatahajon Hogyan állunk Bretagne-ban? Berlin, augusztus 8 A szövetségesek jelenlegi hadmű -volotoi áz inváziós fronton eddig kétségkívül a legnagyobbak és a leg-vógletesebb erőfeszítések arra, hogv a normandiai harcteret kiterjesszék és elegendő bázist teremtsenek mog egy kolot felé irányuló mozgó habomnak. Az uj harcokat, melyeknek fősulyi>ontj\'a a Bi-etognnba Iwholyo-zett amerikai szektor, vij tartalékok bevetése és hatalmas átcsoportosítások előzték meg. így P. britek frontszakaszukat a Rt. Lo-i térségig terjesztették kí és ezáltal ameiákai erőket szabadítottak fel, melyek mog tudták erősíteni az <¦ Avrancheslől délre és nyugatra irányuló támadási szárnyat. A szövetségesek uj, nagy támadása több, taktikailag koordinált célpontot követ, molyok egészen különböző ütöiránvokhan feküsznok. Mindenekelőtt megkísérli az amerikai vezetés, hogv az amerikai olóro-törés által kelotkezelt avnuichesi k<« keny letörési sávot keleti irányban kiterjessze Vire és Mortain felé. Hzekkol a támadásokkal, molyok orős némot cllonállásokha. ütköznek, az a szándék kajwsolatos, hogy n kissó messzebb északra fekvő Caon-tg haladó némot pozíciókat oldalról veszélyeztessék és területi sikorekot ér-jonok ol. Azonban nagyobb o|>erativ jelentőséggel birnak azok a hadműveletek, melyek az inváziós front nyugati külső szárnya ollón indultak mog az amerikai olőretöi-ésso! Av-rancbes-on keresztül dél és nyognt felé. Itt a szövetséges badvozotéfl fáradságos frontális támadást intéz egy bolyilog védekező elhárító front ellen, mely azelőtt két oldalsó szárnyával a normán félszigetet Iwzárta, a félszigetet nyugati partjától a Szajna torkolatain. Hzt a kemény és szilárd elhatározási először az amerikai cnaiKitok emelték fel, főleg páncélos őreikkel, Avranches-on keresztül. A harcoló front délre és nyugatra egy még érintetlen területre vetődött és nyugati szárnyán pillanatnyilag egv mozgóan ojxiráló nyílt szárny ké|>ét alkotja, amely a jelenlegi óráig még nem találta mog szilárd támaszpontját. \'Az avranchesl térségbon előretört amerikai páncélosok és motorizált gyalogság bizonyos mértéktieu világosan •megismertetik a szövetségesek hadműveleti szándékait. Pontosan déli iránvban az \' amerikaiak igvokoznek a fontos összeköttetési ponton, Honnes-eii át kifejleszteni támadásaikat és ez az irúnv további folytatásában a Loire-torkol áfának öhléro és az ott fekvő Nantes és St. Nazaire városok foló mutat. Az uv-ranchesi öböltől a Loire Öbléig vezető vonal mintegy 160 km. és a brotagnoi félsziget bázisát képezi, molyot az amerikai előretörés dél folé mindOn kétségen kívül ol akar érni. Ugyanakkor az amerikaiak azon is fáradoznak, hogy a.-táma-dást egy második, nyugat foló irányuló lökésirányban is kifoi-jesszék, a St. Malo-golf partjain végig, l)i-nan-on korosztül a ÍjoIbŐ brotagnoi fólszígotlK), hogy ezzel bevonják Bretagne torületét is iiz invázió hadmü-voleii területéin. A szövotségesok kiképzolésoi és szándékai szerint nyilvánvalóan őzöknek a támadásoknak az eredményeképpen egy olyan frontnak kellene koletkozmo, amoly a Szajna öblétől a Loire öbléig mintegy 250 km.\' kiterjedésű lonno és a normán és breton félszigottol Biborhere-, tavaszibükköny-, lucerna-, tarlórépa-, kömény- és virág- magvak !*» kaphatók Tóthnál, Király-utca. BAIíAl KÖZLÖNY olyan nagy hátteret nyerne, smoly szélosség ós mélység szempontjából egyaránt megadná a szükséges frázist az ojwrativ mozgó-fiábonihóz, háta kitűnő kikötőinek. , A torrc-l\'.-kivitolo ős az ellenintézkedések- a \'szóvotségos tervek meg-akamUyoz^isAfa t teljes erővel folyamatban vannak. Az inváziós, csata mint a szövetségeseknek a legnagyobb mértékekkel mcgkiséielt Vállalkozása jolontkozik, hogy eddigi szűk és morov frontjukból nagy jelentőségű . oiwrfttiv hai:cterot téte-sitsenok, a normán harctéren kivül is. A mozgósít onpráló amerikai kötelékek \' elleni, nemet védekezés azonnal ..megindult. Biztosító kötelékek, páncélos kötelékek és gyorsan líetolt tartalékok lejutok fel az ome,-rikaiakknl szemben és az uj harctér töbh pontján már észrevehető olhá-ritó sikorekot értök ol. A harcok hevességük közőp|>ontján vannak ca ezért csak néhány nap múlva* lesz lohotségos, hogy\' liontosabb képet alkossunk a harcok fejlődéséről és a csata eredményéről. A zalai Jéqkáro\'K. Ennek az évnek nyarait többször is végigvonult a vihar Zala megye egyes részein és jégveréssel párosulva, érzékeny károkat okozott. Emlékezetes az, hogv a jn\'ius :ifl-i jégyiharolvan erejű volt. hogv (etókel tört össze és ablakokat is kivágoll. Akkor az érinteti helyeken, a csomódért és pákai körjegyzőség területén százszázalékos pusztítást csinált a kenyérmagvakban, a krumpliban és takarmányrépában piaiig körülbelül flO százalékra tehelö a kár. .fli-lius elején a lenti és laszUmyai körzetben tapasztalt jégkárokat, legutóbb pedig a zalaegerszegi, zalaszenlgróti és sümegi járásban pusztított a jég. Most befutott n. agán jelenté; sek szerint a zalaegerszegi járásban kilenc község van érintve és pedig Teskánd és Alibánfa 15-30. Vorliota és András-hidfl 20-50. Kemendollár 50-75{ Szepetk 00-100. Söjl\'ör 15-30. Ozmánbültk, Vaspör 20-30 százalékos kárral hozzávelölog. A zalaislvándi szőlősgazdák kára körülbelül 15 százalék. A zala-sz<*ntgróli járásban Kisszcnt-grőt. Csáford, Zalabér, líatyk. Zalavég és Tűrje volt érintve és i«<lig a kisszenlgróttak 15-50. a csáfordiak körülbelül 10 százalék kárral. Zalahér vidékén különösen a zab és a - kukorica szenvedeti, hir szerint a kár ezekben a terményekben 00 -80 százallékra rug. Batykon szintéit a kukoricában és a zabban érezhető hasonló kár, ugyanígy Zalavégen és Türjén is. A sümegi járás területén Nyi-rádon és Szőcéit okozott a jég-vihar számítás szeriül 30— százalékos károkat a terményben, .lelenlésck vannak arról, hogy Oógánfa község fele határai 50 százalékos kárral érte a jégverés, amely a még lábon álló " terményeket .sújtotta. Helyeié községet paliig 70. 80 szazaiékos kár érte. Tűzvész pusztított Újudvar községben a bucsu estéjén .A Sialmakazlak égtek le, a tüz oka még Ismeretlen (Tudósítónk jelenti) Vasárnap nagy bucsu volt a közeli Újudvar községben, amelyre Nagykanizsáról is sokan kimentek.\'Eslc 10 óra körül leheléit, amikor eddig meg ndnv állapitól! köiTilméin-ck közölt Harangozó Ferenc gazda szérüskeiijé-ben lüz támadt, amely míudjob-bán terjedi Csakhamar megjelentek a helybeli tűzoltók és igyekczlek elejéi venni e vész lerjedésének, de igyekezetük dacára, nem tudlak úrrá lenni a tüz feleli, ugy hogy a nagykanizsai tűzoltóság segítségét kér- ték, amely Vccsera Antal parancsnok vezetése alatl esaklia-lunr kivonult n tűz színhelyére. Addigra már hatalmas, lángokban ős füslfelhökkel egVrerinás-ra égtek a szalmakazlak. A nagykanizsai lüzollóság beavatkozása a nagy inoloiiceskciHlö-vel mindjárt éreztette hatásai, sikerült is a tüz terjedésének elejét venni, de igv is mihtcgv 30 mázsa szalma elpusztult. Ej Tél után\'volt. mikor a kanizsai tűzoltók befejezték nninkájukul. A csendőrség nyomozza, . im okozta a tűzvészt, 1914. aufusztus 8 Keszthelyen is elrendelték az üzletek reggel 7 órai nyitását A báboru átállítja az egész életet, annak minden vonalán. Ma már mindönki természetesnek is veszi, hogv az éleinek a háborús adottságokhoz és esetlegesig-kliez k>ll idomulnia. Csak Nagykanizsán nem akarnak erről illetékesek tudomás) \\ venni a napirenden lévő sflrgotósok, a szomszéd városok példája és a vi-rathatatlanul józan közérdek ellenére; Most olvassuk a hivatalos hirdetményt; amely szerint Keszthely nagyközség elöljárósága elrendelte, hogy iiilius ÍÍN-túl az összes hvitt árusítási üzleteket rogg"l 7 ómkor koll kiuyitani és délután I órakor zárni. A délutáni nyitás !l éra, esfi zárás 7 óra. Szombatonként az üz-luts^kel ebédszünet nélkül reggel 7 órától délután 2 ójáig kell nyitva-larfani, Ka|xwváretl már régen h órakor nyitnak az üzletek és most van folyainattmn a mozgalom, hogy a ¦ délelőtti légiriadók gyakorisága miatt még korábbra tervek a reggeli nyitást. Nagykanizsa közönségének sürget*\': kívánsága, hogv n kérdést itt is rendezzék. Bizonnyal az üzleteknek sem mindegy, hogv vannak délelőttök, amikor ki sem nyithatnak a riadó miatt. i \' A háború parancsol, fis rfhogyon a háboni kényszerítően beleszól min den egves entl\'or életébe, ugv kötelességük a közösség kérdéseilwn eljáróknak is, hogy elviselhetőbbé tegyék a mindénnapi élet számára a háborús nehézségeket. Megvéd szer-Ötödször emeljük itA szavunkat a fogyasztö tömegek, a ni hídon na j>os kis vásárlók erdőkében, azok.erdőkében, akiknek nincs módjukban napokra vagy hetekre ölére biztosítani a háztartásukhoz, családjuk ellátásához szükségesüket. Hulllak meg végre \' illetékes\'k a város lakosságának sürgető kívánságát és intézkedjenek, fiietünk minden vonalán uj szellemet hirdetünk n közösségért, a népért, a magyar kis-eml>or töinogokért. Itt egy nlkaloíu, hogy ez a szellem a gyakorlatban is érvényesüljön. SPORTÉLET Egybeolvadt az KB II. ós az NB. ül. kerületi balnokság olmén komoly csoportjait 10 körzetre osztotta és a körzetekbe beo.sz-tolL egész gyenge NB III-ÜS, sőt kerületi bajnoki csapatokat is. így végeredményben egy i\'ógi, legyengüli, déldjunánluli kerületei kaptunk, ahol komoly csapatnak csupán a Kaposvári Bakóéi, valamint a nagykanizsai csapatok számítanak. Még a pécsi DVAG szereplése indokolt, viszont a többi csapatok nem mozognak az NB lí csapa- Az MLSZ legutóbbi országos tanácsülésén érdekes határozn-. lot hoztak az \\\'lt csapatok 1911—15. évi bajnoki szereplésével kapcsolatban. Nagykunt zsa érdekelt az NB II. és NB III. esoportbeolvaszlásl illetőleg és a meglepetés lerinészete-sen az összes sportköröket megmozgatta. Ugyanis nz MLSZ az NB I. egyesületeknél nem volt tekintettel a nehéz idők utazási akadályaira, viszont az NB II. Akik évóhelyre menekültek - megmaradtak Augusztus 1 8 10-ig városi mozoo Keddtől— ¦ csütörtökig A legbübájosabb magyar /Hm ! íÉJJELI ZENE Főszereplők : Kelemen Éva, Vau Ilus, Sárdy János, Pethes Ferenc Aktuális magyar világhiradó Naponta 3 előadás : $4, ?6 ós ?8 őrakor. tok színvonalán. A dunántúli (pécsi) körzet tehát Kaposvári Iíákóci. Bécsi I)VAC, Nagykanizsai VTE, Kaposvári Turul. Nagykanizsai Zrínyi, Nagymá-nyoki SE. Pécsi Vasutas, Dombóvári Vasutas, Pécsi BTG, Csáktornyai Zrínyi. Pécsi ZS-SE, Simontornyai BTC, Péhno-noslori GSE, PécRbáhyatelejii Turul, Barcsi LE, Nagyatádi 1,E csapataiból áll-A bajnokság végén a Ifi csoport bajnoka külön bajnokságot játszik egymás közi és a négy első helye* y.elt kerül be a Nemzeti Baj. nokság első osztályába-. Rövid sporthírek A Sáska Levente II. csapata vasárnap 3 : 3 eldöntetlent játszott Tólszentinárlon csapatával a kiskanizsai sporttelepen. Csáktornya ellen játszik vasárnap az NVTIÍ Magyar Kupa mérkőzést Csáktornyán, inig a • ZMN\'l\'E erönyerőként szabad napos az első Fordulóban. A Ferencváros vízilabda csapata nyerté az idén a vízilabda bajnokságot a legutóbbi UTE elleni 3:3-as döntetlen eredményével. llng. a svéd csoda (utó Stockholmban isinél világcsúcsot javított kél angol mérföldönv8. p. 12.S inp. idővel. Gelse és környéke Segítettek a kilimáni bomba-károsult szegény családokon (Tiidásifónk jelenti) (Jelsún a tor-inóiivok betakarítása lassan befejeződik. A leventék és a tűzoltóság ügyeleti szolgálatának még oddig neiu kellett beavatkoznia sonol esetleges olháritás végett. Erre, hála Istennek, nőni volt szükség. Do ez természeteson nem ok arra, hogy az őrség továbbra is no őrködjék óborén a határban nz Isten áldotta ntezó-.kön. Ugyanúgy őrködnek a \'környező falvakban is leventék és fölnőttek egyaránt, sőt vannak községok, ahol arról hallunk, hogy a lovonto leányok is önként vállaltak őrségi szolgálatot. Kilfmttn község lovontói- Babáti István óh Horváth István ifjuvoze-. tők kezdeniényozéséro gyűjtést reii* deztek a közsógbon. A loventék\\ munkája szép sikerről járt, nz ősz-\' szöget átadták a község két bomha-kúrosultjának. A két károsultnak nz előző vasárnapi terror bombázáskor a legelőn a sortéseik pusztultak ol. Mindkét károsult a falu logssegé-nyohhjo. Do hála a sogitŐ magj\'ar :izivnek, akadtak, akik minojátt pártul fogták a károsultakat. Igv Pálffy Bénos földbirtokos egy süldőt, "Gyömöroy István földbirtokos 100 ))o\'ngöl adott a szegény családnak. A leventék gvüj^so 205.58 pengőt tett ki. Értesülésünk szerint Dorvalics l«,eren\'ci földbirtokos külön adomány tv juttatott a károsultaknak. A loveiiték dicsérotrcméltó munkát végeztek. —rsi- Telefon és távíró korlátozás A.in. kir. posta vezérigazgatósága\' közli, hogy Ung, Bereg. Ugocsa és Márámaros yárine-gyékben. vatmiiint Ungvár városába a mögöttes, hálsó országrészekből a távírda és távbeszélő összeköttetés a lovábbi intézkedésig szüneU-l. (MTI) 19-R augusztus 8 hírek (Hlba-lgazltás) líüronya István imküvőjéról szóJó HOmbati hírünkbe téves adatazolgál-t-iliís folytán hiba csuazott bo. Az eslíotúst nem Vogelo Lajos es]>orea-nlébános, hanem Foroncay Üezu bu-Jlapcíit-lielöÓforonevárosi plébános, a menyasszony nagybátyja végezte. _ (A tűzoltóságról) Vitéz üorócs István nagykanizsai tórzstüzinostor, aki annak időjén firosL ácsmester volt és mint ilyon lépett át a tüzoltótostülotlio, szolga-Inti idojéaok Iwfojoetévol nyugáílo-\' máityba korült. Vitéz Gorócs István lürzstüzmoslcr bocsülotoson szólalta hossza klón át Nagykanizsa vagyonbiztonságát ós azért, mikor távozott órholyöról, olismorés és b<i-csűlotcs szolgálatáért dicséret iltati. Utóda Krénusz Ferenc, aki több ulitlt 25 óvo Hzoigália már u város közönségét és aki eddigi munkásságával megórdomotto, Jiogy vitéz Oo-rócs utódja logyon. - (OTI-röpiratok) Az Országos Társadalombiztosító Intézet a biztosítottak egészségügyi tájékoztatása végott ketbotonként megjelölté, négyoldalas röpiratokat ad ki ós azokat sok-sok ezer példány Ann díjtalanul terjeszti. Az elnó ttúinu beköszöntő röpirat ólén dr. Longvol Ervin, az ü\'l 1 rozórignzga-tójánák irását olvassuk arról, hogy \'nioaiiyivol könnyebb 11» egészségit) rifü\'ázni. mint azt holy reá Hí tani. A továbbiakban dr. Barla-Szabó Józaof értekezik népszerűen sgyógyszorok %i egészség szolgálatában^ eíuunol. Az 01T mindenképpen jó szolgálatot lm röpiratainak rend szoros itású vei, omolyok megtanítják a széle* rúte-gokeC: ogéBZBÓgoaon élni. - (Csomag;-korlátozás; 1 .Ah. MTI jelenti, hogy a j>ostnÍ csoniogforgalom lebonyolításának biztosítása végolt mától kozdvo a hudaposti jwstahivalaluk kedden, ! csütörtökön ós szombaton a csomagfelvétel szünetel. A gyógyszer tartalmú ós hivatalos csomagokat «zo-ken a napokon is fellehet adni, - (Jár-e vállalati vezetőnek bérpótlék?) Adolt esott>cn fölmerült az a* kérdés, hogy a bezárt zaidóüzlotukhoz, illotvo zBÍdó iparvállalatokhoz kíren? dolt vállalati .vozstók javadalmazása S Ö640—1W8. ál. E. az. rendelőt állal olóiit bérpótlók figyolombovó-tclévol, avagy ogy összegben állapítandó meg. A kereskedelmi és iparkamara a kéi\'dóöbon olÖtorjesztessol fordult az Országos Ipari Munkaügyi Felügyelőséghez, ahonnan Ml—1044. szám alatt nzt az olvi jelentőségű választ kapta, hogy a kirendoit .vállalati vezető javiulaima-iiaának a kirendelő hatóság által történő megállapításánál a bérpótlékra vonatkozó rendolkozésok nem irányadók, tehát a vállalati vezeték mogul lapított javadalmazása után fi-íotéaí pótlók nom jár, ~ (Csendélet a zsinagóga körül) Beregszász varos- már leltározott « kiürített lakásainak ingóságát a Púizügyórség — Ungvárhoz hasonlóan — a beregszászi zsidótemplomban holyozto el. A zsinagóga wniyékén most állandóan nagy tó-nieíí ólálkodik óa annyira akadá-ffowa a hatósági emberek munkálat, hogy a templom körül állandó rendórfcógi óa pénzügyőri oniborek-¦wl álló járór tartózkodik. A napok-au annyira nagy volt a közönség-fuliatn a tomplom körül, hogy az °Kyik pénzügyőr riasztásképpen a wiaagóga falóba lótt. Az épület Kemény falon a lövedék gimilatot wpoit és a közolbon ólálkodó Káz-f11*1\' Ilonka boregszászi 1U óvos kis-;o.a».v mollóbs fúródott. A kíváncsijáéit majdnem életével fizetett ¦Wwnyt a beregszászi, kórházban BP°lj«k. Mir iul r*n a veszélyen. ZAIiAI KÖZLÖNY E$6szen nyugatra tolódott a bretagnei harcok súlypontja z Urne és Caen térségében aránylagos nyugalom van AZ SSZakfraiie.iHni-cví™ . . « ., . ..... <6*ak franciaországi h 51 W Intsrinf jelenté* cok rol köz Normandiában és Bretágne-;\'m «Jg^ harcok sulyponiTa w Utóbbi napokban leljesen nyugatra tolódott, n.ig J S etre és Caen térségében arány-\'«8 nyugalom honolt. A Bretagneban működő lenséges erőknek nyilvánvaló célja a félsziget egész északi részének elfoglalása, beleértve Brcs/.l tengeri kikötőt is. ) Az amerikai részen St/Maló erődje ellen indult támadás. Az amerikai erők Morlei városát is támadják, de hiába. London számit a rakóta-repUlögópek harobavetósóre Ellamerik, hogy a szárnyasbomba nem megfélemlítő, hansm katonai fegyver A Daily Mait a német meg- is számol és felszállítja n lon-lorló fegyverekkel foglalkozva doniakat, hogy aki csak teheti, arra emlékeztet hogy London hagyja cl a fővárost, és Dél-Angiin ellen á támadás A* Daily Mail megerősítette azt még nem szűnt meg, sőt még a német állítást, hogy a szár-inkább fokozódott. A lap ulal nyasbomba nem terror eszköz, Churchill beszédére, melyben hanem kizárólag katonai > fugy-rakóla-repülögépek támadásával ver. Amit flikolajczik remét — és a tények Meglehetősen bűvös volt a londoni lengyel kormányfő moszkvai fogadtatása Berlinből jelentik ; Az emigráns lengyel kormány miniszterelnökének Moszkvába érkezéséhez Berlinben azt a megjegyzést lüzik, hogy Mikolájczik lo-gadlahisa nem volt olyan meleg, mint kormánya két tagjáé, akiket u szovjet!ijupok is melegen\' üdvözöltek. Érdekes az az üdvözlő láviral is, mefyct a nioszkvui cseh kövei Moravszkyhoz iulézcll, tikit bizony áru Lengyelország jövendő" elnökének tekint. Alig az emigráns lengyel miniszterelnököt boldoggá leszi, hogy Sztálin kedvesen logadin és abban a hitbeli ringatja magát, hogy a lengyel kérdés nem is állhat olyan rosszul a Szovjetnél, "addigit való tények és a megindított bolsevista-lengyel közigazgatás egészen ülést bizonyít. Jelentós a ma éjszakai magyarországi atropüléaiől Bombázást csak egy helyről jelentettek Budapest, augusztus S (MTI) Tetjnupa kést éjjeli órákban a Dunámat egész szélességében, nuniegy száz ellenséges repülőgép lépte ái az ország légiterét, melyek észak fele távoztak. Ma, a kora baj-tudbun a berepülés utvonalán tért vissza az ellenséges repülőgépek egy része, a ntásik része pedig az ország határún ki* oiü repült vissza. Az éjjeli vadászok hatalmasan működtek közre, sok tetóvésröt érkezett jelentés. Eyy helyről bombázást jelenteitek. , . Az éjszaka Felse-Sziléziában bombáztak Az ellenség 28 repülőgépet veszített Mint az liiteriuí légügyi tudósítója értesül, az angolszász légioró az elinalt -?-1 órában összesen ?0 ru-púiogópot vesztett a Birodalom fölött. A Felsó-Szilézia ellon intézőtt ma éjszakai légitámadás alkalmával 24 ellenséges gépet lőttek le, melyek közül lti négymotoros bombázó volt. A magyar ós a német \'Vadászgépek, továbbá a légvédelmi tüzérség az éjszakai támadás során a Iwropüió oltoiiBÓgoa gopok közül további 4 gó-|wt lellek 10. fiémet katonai körök a bretagnei betörésről (NTI). Berlini német illetékes helyen Közlik, hogy az elözöulé-si arcvonal helyzetével kapcsolatban nemet részről már teljesen felismerték az angolszászok további szándékait es így a német elhatározó szabadság jobban Ós gyorsabban kezdheti meg működését.. Á Bretagneban való betörést, a német katonai körök, megítélése szerint nagyon könnyen és nagyon gyorsafc igen végzetes lehet az ellenségre nézve. Helyi jelentőségű harcokról számol be a román hadljelentéa Bukarest, augusztus í>. | Közép-B esz a rabiéban és Mold %NT1) Az augusztus 7.-én kiadóit román hadijelentés szerint a Dnyeszter alsó folyásánál, vában csak csekély, helyi jelentőségű harcok folytak. Hol van Papén nagykövet? A bolgár külügyminiszterrel tanácskozik Bulgárián átuiaztában A londoni hírszolgálat sokat sejtető kérdésére,- hogy vájjon hol tartózkodik Papén német nagykövet, Berlinben utalnak arra, hogy legutóbb Szófiából érkezett jelentés szerint Papén . Papén Belgrádon át útban van Nómatországba Berlin, augusztus 8 | Belgrádba érkeaelt. Tanácsko-(NTI) Papán-ankarai nagy- 1 zása után folytatta útját Német-követ hétfőn «t« rövid idórs | erszágba. 1- 1 jelenleg átutazóban van Bulgáriában. A német nagykövét bui gár különvonaton utazik ós a bolgár külügyminiszter elébo utazóit, hogy még Szófia elérése előtt tanácskozzanak. 1251/ké. 1944. Tárgy; Befőzési cukorvásárlási engedélyek kiadása. Hirdetmény. A 12 éven aluli gyermekeket illető fél kilós befőzési ciikorvásárlásl engedélyek megérkeztek. Kiosztásuk f. hó 9-él6l kezdődik a v. Közellátási Hivalalban az alább irt napokra beosztott utcák szerint. Aug. hó 9-ón d.o. 8—12 óráig: Arany J.-utca, Attlla-u, Árpád-u., Báthory-u., Babochay-u., Bagolal-Bor, Ba]za-u., Balthyány-u., Csányl L.-u., Cscngery-ut, Eötvös-tér, Deák-lér, Erzsébet-tér, Fő-ut, Garai-u., Hajcsár-u., Honvéd-u., Horthy M.-ut. Aug. hó 9-ón d. u. 3—ö óráig : Hunyadi-u., Hiiszlí-lér, József fbg.-itt, Kassa-11., Kazinczyt)., Kápolnatér, Kiití/si-u., Király-11., Királyi Pál-11., Kisfalucly-u., Kórhaz-u, Aug hólO-ónd.e.8~12órélg:, Kossulli-tér, Kölcsey-u,, László hg.-u, Lengyel L.-u., Levente-u., Magyar-11., Mária-u., Örház-U., Petőfi-ut, Pilsudszky-u., Rákóczi-u., RozgonyÍMi.. Ró/sa-u., Sánczf-U., Sikátor-u., Só-u., Sugár-ut. Aug. hó 10-én d. u. 3—5 óráig : Szekeres J.-11., Szemére-u., Szent-györgyvárt-u., Szent Imre hg.-u., Széclicnyl-tér, TavaBz-u., Tárház-u!, Tcleki-ut, Vasul-ii., Vágóliidi-u., yécsey-u., Vörösmarlhy-u., Wlassics Qy.-u., Zkxói*\\xf, Zrínyi M.-u., Várul, Muraközi-11., Dr. Papp Sinion-u., Maort-u., Olaj-u., Dr. Sabján Oy.-u., Virág Benedck-u., Merkly Belus-u., Auy. hó 11-én d. a. 8-12 óráig: Alsótemctö-u., Bajcsai-u., Bába-ti., Berek-köz, Cfgány-u., Eelsötemetö-u., Hajgaló S.-ti., Ilomokkomároini-ii., Hunyadl-tér, Jakabkulí-ii., Kismezö-11., Kiisrác ti., Körniös-11., Malom-k«rt-u.,\\Munkács-u., Magyrác-u. Aug, hó ll-ón d, u. 3—5 óráig: Ország-ul, őrtorony-u.» Pápai-Pivári-u., Iíáck«rt-u., Rozmaríng-u Szent Flórián-tér, Szent RóktuVU., Szepetncki-u., Szlget-u., Templomtér, Tornyos-köz, ¦Varasdl-ti., Zsl-gárdi-köz, Külterület. Légiriadó esetéit a délelőtlrc kiirt utcákban lakók mindig ugyanaznap déjuiau 5-8 óra közt vehetik át^a^ÚKörvásáilásí engedélyeket. A kiosztáshoz a családi Igazolványt vigyék magukkal, meri csak ennek felmutatása ellenében kapják meg jogosult családtagjaik után a „Befőzési ciikorvásárlási engedélyM. Ezzel a postán befizetik a kllónklnt 2 P cukoradót s azután bármelyik cukorkiskercskcdöiiél a renden vételár bcíizetésc ellenében átvehetik á cukrot. I Aj kereskedőket újból figyelmeztetem, hogy csak azokat az engedélyeket válthatják be, amelyeken a posta bélyegzőjéből kitűnik, hogy a cukoradó teljes egészében befizettetett. A kereskedők a befőzési cukor-vásárlási engedélyeket legkésőbb augusztus 31-ig válthatják be, a beváltott engedélyekkel legkésőbb szept. 15-ig elszámolni tartoznak. A közönséget ezúton Is figyelmeztetem, hogy a csekkeket aug. 3t-ig okvetlen váltsa be.\' A tetozési cukorvásárlási engedélyt vagy az annak alapján megvásárolt cukrot eladni, vagy másnak átadni, vagy egyébként forgalomba hozni nom . szabad. Akik a rendeletet kijátsszák, vagy megszegik, szigorúan büntettetnek. Nagykanizsa, 1944. augusztus 7. aiö * Polgármester. 10.208/1944, A Horthy Miklós városi kozkAr-i\'.\'i\' 1944. évi tatarozás! munkálataira nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi augusztus hé 11-én déli 12 éráig a polgármesteri hivatal iktató}Aha kell benyújtani, vagy postán beküldeni. A kiírási imlvelel hétköznapokon d. e. 10—12 éra közölt a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszsrtzhelö. Nagykanizsa, 1944. augusztus 2. isis Polgármester. gADAI KÖZLÖNY 1944. augusztus fi Árverés. Piaci sátorfákat, egy nagyobb kézikocsit augusztus hó 9-ón délelőtt 9 órakor árverésen eladok Bajza-utca 11. S2ém alatt. Gondnok. A csurgói klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Innal lii\'ilelmíiiy-liKoit. A .\'\'..iin:;,y. ;L,;;¦.\'¦! l\'skplál it. Ctll pórt, rjurgót be), cég \\ie.tchn\\\\nU>nik Pongrácz Józsii volt hícsiföiüelulííjdojjoi, bpettt lskos végrehajtói mnvedfl rllen indltoU véureli \'tAsi ügyében n tkvl hatóba utő-ajánlaira « ujabb áivecost 299 P loWkfl vettlís 0b )¦\'.¦.. valami il a c" lakó tol t.ik-nnk kimondott dr. Oáf-pir ödttn és dr. Maláta líud-\'l csurgói Ügy-fulek 1891*78 I., 93 1» 44 t", 93 p 44 I , 189 1» 7« t, Brly Pál bagolasíncl ttkoi 216 P. Mei;d1ovlcs Márton i..\' \\. anii .:¦! lakon 340 P. rényei Marcel csurgói lakoa 43 V <J4 f. lőkexö-vitciéa és JAr. behajlása végeit a esmgól klr. ;\'.-!,ir;í .n« tallldén levő Zákány Vóziégben fekvő I a zákányi 3971. », llkvhcn A f 2 iodz 1064. 1. b. hnt. (hííhtlv »z tilde rus alatt) felvell ingat-lanra 5500 P kikiáltási áron elrendelte. A ikvl hatóság q bclerlenztett átveréil ler-yzChOnyvböt megá^ntdlja, hogy a zá-kir.it 40C8. Htihv. 1054(2. b. hrsz Ingatlan ai 53Ü9/1043. Iksr. nrvnésl hirdetményben él terveiéiben megállapított len-kisebb vételáron llul hoísAtlstnlt Árverés alA, mtérl li ezen Ingatlan ai 1044 májis llén fogsnatoailoll Árverést nicmeinmlsltl ¦i egyben ctr-n Inesllanra az Amrés meg-larlAiát az ..369/1943. tksz. hirdetményben megállapított Icgklse\'ib vételAr betaiiAsa mellett elrendeli In ezen 11)04/2. b. hfsz. Iitgallai rs vi\\iit!mjta!ó 95847 P, csaihkoxolt-nsk blmoiiiloll Drly PAt Ü7.V0 P. Mend-IovIch Miliőn 97827 P és dr. Oiipéf Ödön 99175 P 14 I legkisebb vételár mcllcll árverezhet. Az Arvcréi nem érinti a zákányi 4008. Biljkvben az 1277/1943. tkez. végzéssel a 1061/2. a. hrBi Ingillan mindenkori tulajdonosa Javára bekebelezel! gyalogút-ítiolcalml Jogot, mely az árverés után Is épségben marad, Ür. Oálpár Ödön éa dr. BlUu Rudolf, Dely PAI és Mendlovlcs Marion c-rak a zákányi 4006. szljkvbenl, inig Fányes Mnr-celi csak a zákányi 3071. tz\'Jkvheni Ingatlanokra néive inondalfilt ki csallakniollnak. Az Áverést 1914. i\\l auguiitua hó 31. napján d. e. 10 ómkor Zákány löz-ÉÍgniíánAl lobiak inegtarianl. Az árverésre keilllö Ingatlanuk a klklil-téli !iiii.il alacsonyabb Áron nent adha-lók cl. Az utóajánlat akkor Is kOtolezö, ha az ajánlattevő at árverésnél nem Jelent meg. Ha ai átverésen ai utóajánlalnál nagyobb Ígéretet nem lesznek, az ingatlant az ajánlattevő által megvettaek kell le-klnlenl. Az ujabb {árvetés költségeit n vevő at igéit vételáron felül kölelea Űzetni (1908 XLI. t.-c. 27, §.) Bánatpénz a klklátlási ár 10»\'a a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi °/o ára kell kiegészíteni. í\'iiurgóii, 1944. évi Juniut hó 9. Dr. ItumoUx G«ula sk. klr. jbiró. A kiadmány bittjéül; Vlmiák Mailt tk. •f ^ dllask. Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. Ugyanott gyermek mellé bejárónőt felveszek. ü-:^LAUC V.V.-L«M? f*ft*asíS Un^ie: UHmonn Elek vaskereskedésében ¦In-, rud- éa patkovas-, továbbá szeg- otalvanyok beválthatók És iiflfiM. - Hofhwr-gépak, a*P**U. oumpéggtém én gotyAa fllkalmazottaim szabadságának lejárta után Ftí-ut 14. sz. a. üzletem július: hú 31.-én megnyílt és ismét a nagyközönség rendelkezésére áll. TARJAM-PÁLC8IC8. SabeaUlt szélllláa nz elRŐ vonalból xVIROSAN Név I5rí. vídTo \'MS Permetezőszer a szőlőmoly irtására Blórogtelen I w/«-o» (íkg. 1001. viiban) oldaibon. Arsénmeiiler! Be»antsl hely: Teuisch drogéria, Nagykanizsa. ORflUAUflLQVi v"-LAMOS ARAM- uaHVHVULyyi szolgáltató rt. Aramasámlák. flialése, reklamációk, hibajelentések, szakszerQ íelvllágositás minden villamos kérdésben dólolöti u-tól d<lutAn IS óráig. G«ongory-ut51, t«l»fon 204. Naptár. Auguulus 8. Kedd. Rém. hat. Clrjék vt. - rroleatáns László. A\' QOZPORDO nyitva, van reggal 7 órától ontó 6 óráig. (Hétfő, swrds, pintek dalulAii <M xeddtm agAau n*t) látoiBk.l Telafon: 880. Nagykanizsa mag.voi vároa polgármea terétől. 22372;I9I4. TArgy: Harcszerű IQTÓBSSt, Hirdetmény. A he-lyőreéir easnatal folyó hő V-ba és 10 ón a tölgyesi hnroszerO lŐtAren 6Iqs lővéazetst tsrlSDnk Az ott tartózkodna tltoa óa életveaxAlyeH. A fol mim robbant ISvedMhez nytilnl, mivtiij a lOvéasct éles lővtainl In folyik — ólfltveezöiyM. As ebből eredő balMatekért a bonvéd klncalArral szemben semmlnemtl kárigény nem tA-raasathatő. Nsgykanlzaa, 1944. auguaztua 5ön. 2i,4 Polgármester. KHuldllHl felvess Kapóit. Ilorlhv M.-n. 2. _10 Egv mlndaAaa és egy Biikácsnő felvételik. Papp Staon utca 6. Jelentként leket 4- íí-Ik. 2504 MvabUhald éjjetl őrt éa egy munVAM kertsek. Dunántúli szeizgyár. 2518 •¦mllavMA laaoneot telveauk. — CzvelkÓ gumljnvllé ttzam, FŐ ut 4. II ¦Ifnliil lalvaaa TAth fűszer- éa mi kereikedéa. Király-utca 37. miR. 249r) ne»blxhiil*, fiatal kifutó én tanuló-leányt fclven Wlndlschné, I\'ő-tit 6. 2513 Csangery-ut 13. ssámu házhox házfcl-(Igyeiít folveiztli. Jalentkezés a gondnoV-Dál, Vároahii, filditlnt 33. sióba. 2312 Megbízható mankáaokal felvesz VA-roil Szeazlézdo Nsgykintna, Bithory-uten 4. 2571 AJOAs-VÉTEL Anyaroaaol veszek, ulca 117. Magynr-2467 Haesnált raUiairal éa alMalr4a>;e- kal Mig&i áron veszek. „Sifrán tádló-latwraáóiTim", l\'S-ut 10. 2406 Kél Iréssztsl és egy ebédlő- könyvfiek-rény eladó. Klraly-u. 59., emelet. 2510 Gyaimaltlápavarah. kötszerek, lég-oltat..)! mentŐtSikik kapkatók: .Hattyú drogériában". FoatAval szemben. 2519 BÚTOROZOTT SZOBA Déli fekvésll fautorojtott aaaba fürdőszoba basanilsltal a város kőipont-Jában lü.-re kiadó. Clm a kiadóban. MtSiiba]Aratta buteroiott szobát keresek, Címet kiadóba kérek. 3570 KÜLÜNFJÉU& Tla Itaoal aaéna beraktározáiáhoi légószemponlból megfelelő kertet vagv pajtát bérelnék. Dunántúlt szeszgyár. 2517 Koaxloaok felvétetnek Ers&ébet tér 17. Horválh Rozália kifőzdéjében. 2501 HéllÖn reggel, Peit felöl érkező motorvonatról elveszett egy barna női rctlkü), bentlávö Iratokkal együtt. Kérem a becsületes megtalálót, adja le a klioéhlva-talban. 2500 ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Eladja: „KSiuatdasáDl R. T. Naoyk«*tow\' FalelŐa kiadó: Zalai Károly Nyomatott a „KlioazdaaAgl R. T. NBaykanUW ay*aHláJáb«a Naoykanltián HyűMdáért ttla.: Uki XAratj FtlaW: Olm: Uondlokonat:.....— Tábori josta:^iJ-. 84 ¦ dvf., 179. u. Nagykanizsa, 1844. augusztus 9. szerda áfa 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szorkosatdség és kladóhivata.1: Fö-ut 5. szám. Szorkcnztdségi 6s kiadóiiivatáíi toloio\'n\'78. sz! Felelős szerkesztA ¦ Barbarlte Lalas HIGIiieiésI ári: ogy hónapra a peegd 20 tlller, Meg|ele»& ratadeo hélközaap délután. reieiOSSZerKeSZtO.BamaTlt8l.aJO» „egyedéyro 1B pengd. mgö. Minisztertanács légiriadó alatt, utána a miniszterek a bombázás sújtotta városrészekben tettek látogatást lludapest, augusztus 9 (MTI) Mii délelőtt a magyar, kormány minisztertanácsot tartolt. A minisztertanácson a már 10 nap óta influenzás hántalmnkkal gyongél- a légiriadó. A riadó loíuváaa után a mintáztatok a fővárosnak bombázót kodő Sztóiay Döme minisztorolnök holyott a kormány legidősebb tagja elnökölt. A minisztertanács időszorü | sújtotta torülotoiro mondtok, hogy a kérdósokkol foglalkozott, do csuk rö- | Tiolyazinon szükséges intézkedéseket viíMüoig tartott, mert megzavarta. | megtegyék >WtWrWr%rtWi>wai^rW«WpWgWr^^ fl harctereken lényeges változás nélkül tovább tartanak a heves harcok Moszkva Tőrökország azonnali hadbalépését szeretné kierőszakolni Megélénkült az ellenséges légi tevékenység a Balkán térsége felett Lisszaboni jelentés ismerteti az egyik angol lap cikkét, melyben a lap megállapítja, "hogy az invázió sok embert kissé kiábrándított. Jiimiis elején, az angolszászok már azt hitték\', "hogy lehet örömmel ujjongani. Ma pedig be kell látniok, hogy a háború nagyon költséges\' és hosszú lesz a számukra. A német megtorló fegyverrel foglalkozva megállapítja a lap, hogy a német szárnyasbombák óriási veszteségekel és károkat német hadvezetés a bábom ötödik évében meglepetést \' tar-lógat a számunknt. A németek megőrizték hidegvérüket és fegyvereik fölényével még további meglepetéseké\' tartogatnak. Egy angol folyóirat azt szögezi le, hogy a német szárnyasbómVák technikai .szerkezete még nta sem Ufoterctcs az angolszász katonát* .körök előtt. Azt kárainkon t apnszf aljuk, írja a folyóirat, hogy a bombák rendkívüli hatású robbanó anyaggal vannak töltve.- . okoztak eddig"la Angliának. A Tegnap és ma éjjel nem bombáztak a Magyarországra berepült ellenséges gépek (MTI) Tegnap délben, délután, valamint a mára virradó éjszaka észak és északkelet felöl sok utvonalán rgges gépek repüllek be Magyarország légilerébe. A légoédetnu tüzérdég működésbe lépett. ftanWázásokrói és károkról sehonnan nem érkezett jelentés. Tegnap a Balkánon voltak bombázások Nagy lóglharook voltak Románia felett (Interinf) Egy északamerikui bombázó kötelék tegnap támadást intézett délkelé,teurópai területek ellen és különböző célpontokat támadtak a Balkán-félszigeten. A német, román és Behívások Törökországban 18—60 évig A török nőket 30—40 év között munkára hívják be bolgár légvédelem felvette n harcot az ellenséges repülőkkel román területek felett. A légi-harcban az ellenség súlyos károkat szenvedett. (NTI) Törökországi jotontésokbél megállapítható, hogy 18—60 éves fegyverfogható férfiakat ós 20 -40 óvna nőket honvédelmi munkára l>o-b ivják. A török lapok azt Írják, hogy Törökországban bevezetík mindazokat az óvóintézkedésékot, molyekot a hadviselő országok levezettek. Igv Ankarában ós az ország nagyobb városaiban bevezetik a rendszeres olaőtétitéat Török lapértesülés 1 szerint nincs szó jelenleg Istambuf kiürítéséről, csupán annyi törtónt, hogv a vidékieket, akik az utóbet időtion nagyon elloptok a külvárosokat, eltanácsolják a nagvobli városokból. A nyilvános helyek tulajdonosait fölhívták, hogy a német óa velük szövotaéglwn levó államok rádióit, toröknyolvü adásait a jovó-bon hallgatni tilos. Egy eseménytelen nap harci hirei a keleti arcvonalról A Tatár-hágótól keletre visszaverték a bolsevista támadásokat Meghiúsult a Varsó bevételére indított partizán-vállalkozás A koloti arcvonal helyzetóról n I hevességgel tovább tartanak az ol-knvotkozókot jelentik: hárító harcok, móffis az srovonaon Bár a súlypontokon nem csökkenő I osomónytotonuí tolt ol a tegnapi nap. A legsúlyosabb harcok Baranor vidékén és ottöl északra fejlődtok ki. A Kárpátok előterében egy német hegyivadász csoport a Tatár-hágótól keletre visszaverte a bolsovitífákat \'és érzékeny Toszíesé-gokot okozott nekik. A még nvuga-fabbra ido csatlakozó arcvonalon a nómot hadosztályok nrcvonal kiogyo-noaitéat hajtottak Tógro anélkül, hogy a bolsevisták utánuk nyomultak volna. A szovjet hadvozotéa ol-rendolte ugyan nz előrehatofást, do tynénjét biztosító erők súlyos veazte-BÖgot okoztak soraikban. A baranovi betörési helyen a szovjet folytatta a botőréfli hely kiszóló* itésóro irányuló támadásait. Kémény harcok után síkörült is a bolsoviátoknak északi irányban néhány kilométoros torot nyerni. Több előrenyomniást a. némot gránátos kötelékek ollontámtulással fölfogtak. Varaóban sikerült nagyobb partizán csoportot leküzdeni. Ezek a parlizán csoportok .megkísérelték Varsót hatalmukba keríteni. Moszkvában elégedetlenek a török döntéssel A Szovjetnek nem elég ¦ diplomáciai ós gazdasági szakítás Németersxáigal Az NTI jelenti a brit hírszolgálat alapján, hogy Törökországban most mindenkit a tőrök-orosz viszony alakulása érdekel. Törökország\' és az angolszász hatalmuk kőzött folyó és Németországgal való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok megszakításával végződött tárgyalásokba!) a Szovjet Unió nem vett részt. Most azonban már nyilvánvalóvá vált, nötfy a Szovjet csak félmegoldásnak tartja Törökország! lépését és azt követeli, hogy minél előbb esclckvőleg lépjen hadba,, óira á török hivatalos köbökben éppen ugy, mint a nép legszélesebb rétegeiben nagy meglepetést és csalódást okoz. Négy irányú az amerikai felvonulás a Bretagne-fótszlgeten Hajnalban uj tárnsdás Indult a oaenl országút két oldalin A Normandiában\'és Bretagne vidékén duló harcokról a következőket jelenlik Berlinből : Az északamerikaiak egyik hadserege n Bretngne-félszígctcn vonul fel, feladata és célja Brest fontos tengeri kikötő megszerzése. Egy másik előretörés felismert célja Paris ellen irányul. Egy harmadik előretörés Viro vidékén Sourdcval ellen irá- nyul. Egy negyedik kötelék cgiy erős német páncélos egységgel áll harcban és annak\' ellentámadását kell feltartóztatnia. Az éjszaka i óra 30 perckor megkezdődött a CáéngŐl vezető országút két oldalán egy ellenséges támadás, melyek során ezen a vidéken igen súlyos harcok dúlnak. Uj partraszállás van küszöbön a Ugari-tenger partvidékén Firenzétől délre összeomlottak a brit támadások az angolszászok nagyméretű ál- Olaszországban Firenze körzetében helyi harcok voltak. Firenzétől nyugatra egy német ro-hajnesapatnak sikerült átjutnia az Arno déli partjára ós meglepő támadással legyűrni egy brit egységet Firenzétől délre a britlck több előretörő támadást hajtottak végre a német állások ellen, de ezek már a német állások elŐlerélM\'ii összeomló^ lak. A nómel megfigyelők szerint csoportosítást hajlottak végre a 8. brit hadsereg körzetében. Eddig több amerikai csoportot kivontak az arcvonalból és ebből árra lehet következtéim\', hogy az aíigolszászok\' ujabb partraszállást terveznek a Liguri-ten-gor partján. A német főparancsnokság, szerint n part-raaszillis közvetlen küszöbön áll. ZAL-A1 KQZL\'ONt lü-U, nugüsglus il\' Holnap iktatják be Nagykanizsa polgármesteri székébe vitéz dr. Simonfay Lajost Holnap, csütörtököli délelőtt 11) óinkul\' nagy eseménye lesz NajrykuiiizsánuJk:, Akkor iktatják be ünnepélyesen, rendkívüli Közgyűlés kertébe^ a bclügynü-niszter állal Nagykanizsa megyei vái\'os polgármesterévé kinevezett viUyí űr, Sinionl\'ay Lajos kispesti tanácsnokot, aki Közvetlenségével, a városigazgatásban kiváló jártasságával, csupa mcgcrtó juszáudéKávul máris megnyerte juiiiüazoknak szivet, akiK vele érintkeztek, Nagy Kanizsa város részére az uj polgármester széuíoglalásu az uj idóK szellemének nyill, egyenes és következetes kapunyitásai, a keresztény és magyar nemzeti ut Követései jelenti. Nagy ünnepe ez az ösi városnak es ebböi az ünnepből a vármegye minden polgára kiveszi részét. A polgármestert installáló\' rendkívüli városi közgyűlésre autón érkezik meg a varmegye vezetősége részéről vitéz gróf \'teleki Béla főispán és vitéz Hunyadi László várinegyei iu-jegyző, alispánhelyettes. A közgyűlési a levenlezcnekar nyilja meg a Hiszekeggyel, majd dr. l-\'crenezy .Gyula városi tanácsnok megnyitója következik, aki üdvözli a megye vezetőségéi és a képviselőtestületei, felolvassa a belügyminiszteri kinevezési okiratot és küldöttségei küJd a polgármesterért. A polgármester bevonulása után tlr. r\'e-renezy tanácsnok n Uszljkur nevében köszönti a polgármestert, aki elmondja széktogltüóját. Utána a vármegye vezetősége és a képviselölesluiet üdvözli az uj polgármesteri. A közgyűlés a Himnusszal fejeződik be. Utána a társadalmi es egyéb intézmények tisztelegnek !1 polgármesternél. ; , Vër folyt a Csáktornyái utcán Leszúrtak egy részeg dravanagyfatusi embert Csáktornya, augusztus 0 Muraközben nem múlt el vér nélkül a minapi Pofciuilkula-bucsu. Üzen u napon a messze vi* dók laivaiból sokan sereglettek össze ősi szokás szerint Csáktornyán. Színes, eleven kepo volt egész nap a városnak, minl-liu egy napra visszatéri volna a béke. üstére kelve \'kiderüli, hogy nem a béke téri vissza, hanem az .egymást pusztító ejur béri indulat követelt áldozatot u bucsu napján is. Már vagy egy órával az elsö-létilés után történt, .hogy nő-hányan dravanagyiulusiak — nUuláu aiapusau felöntöttek ;l garatra — ulnak indultak haza- felé. Nem messze a üráuer-gyártÓl, u hídnál egy ismeretien lórii útját állla Antonics István drávanagy falusi lakosnak, aki részegen cliiiöngézelt az iilon, A lámailó agyba-löbe verte, majd megszűnjéltu Anloni-csol, aKi részegségében nem is igen tudóit védekezni. A lármára többen odasiettek, dc a támadó addigra egérutat nyert anélkül? hogy kilétéi sikerült volna megállapítani. A vérző, eszméletlen áldozatot bcszálü-tölták a Csáktornyái kórházba, ahol azóta is ápolják. Allapola súlyos, de nem életveszélyes. A tettes kézrekerilésére megindult nyomozás a legrövidebb időn belül eredményt ígér. Tilos a megállapítottnál magasabb munkabért adok Budapestről jelentik : Ujub-bun^mind löbb oldalról érkeznek panaszok a földművelésügyi miniszterhez arról, hogy a gazdasági munkavállalók csak a megállapított- munkabérekel meghaladó összegért hajlandók munkába áilni, s hogy számos munkaadó a magasabb miunka-gérck fizetésébe is beleegyezik, söi esetleg mindjárt magasabb munkabért is kínál. Erre való tekintettel szükségesnek látlak illetékes helyen a gazdasági munkavállalók es munkaadók figyelmei felhívnia legnagyobb gazdasági munkabérek megállapítása tárgyában kiadott 1520-1941. M. E. sz. rendelet 8. szakaszának bekez- üi nagy választékban kaphatok. Haagazaréii éa kerékpár-műiiiréax asaa alínyhen. FELDE ISTVÁN R&6TKANIZ8A sngir-st 2. li. - TtlataB Ml. désére, amely, szerint kihágást követ cl : aj a munkavállaló, ha a meg-állapitoll legnagyobb munkabérnél löblHit kőt ki; bj a munkaadó, vagy intézkedésre, vagy felügyeletre jogo-Silptt mcgbizoUja, ha a incgáíla-pitoll legnagyobb munkabéreknél többel ígér, vagy többel fizet. A legnagyobb gazdasági munkabérek megtartását a hatóság és a m. kii*, gazdasági munkaügyi felügyelő ellenőriz és aki a leiuilcbb cmlilclt kihágást elkövuli, példás megtorlásban részesül. Mindazok a munkavállalók, akik rendes munkabérek mellett vonakodnak a munkát telicsilc-ni, honvédelmi niunkakötclezclt-kéut is kirírfidelhelők és katonai vezetés alá is helyezhetők. Szükség esetén, etekkel a lehetőségekkel a hatóság élni fog. A honvédelmi munka cianién való kirendelés természetesen a hivatalosan megállapított munkabérek megtartásával történik. A zalai községek közel 2 millió pengő államsegélyt kaptak a községek háztartási egyensúlyának biztosítására Zalaegerszeg, augusztus 9 Most érkezeit meg az alispáni hivatalhoz a zalai községek 1014. évi köllségvelésénuk jóváhagyása. Ennek kapcsán az az örvendetes meglepetés érte vármegyénkel, hogy a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben 1 millió 8Ü0 ezer Oüü pengő államsegélyt engedélyezett \\\\ községek háztartási egyensúlyának biztosítására. Zalában van \\H\'.i község, ezekből 12(i részesül áMamsOeélybcn. Kikötötte azonban a belügyminiszter, hogy abban az cselben, Iiu a községháza,, orvosi lakás, iskola slb. építést az esetleges anyaghiány miall egyelőre nem lehet megvalósítani, az engedélyezel I áfiumsegélyl más célra felhasználni nem inad. Na- gyobb államsegélyt kaputt Mu-rábesztercu és pedig 71.242 pengőt községi építkezésre és Alsó-uőrgícsc 80.000 pengőt. A részletekbe bepillantva, azt látjuk, hogy az alsólendvai járás községei összesen 253.8lJl>, a balatonfüredié 217.11-1, a csáktornyaié 200.771, a keszthelyié 08.541, a lentié 70.078, a lelenycié 170.5.\'i8, a nagykanizsaié 88.121, a novaié 181.277, a paesaié 10.828, a perlakié 88.821, a sümegié 42.401, a tapolcaié I00.ü2d, a zalaegerszegié 102.218, a zulaszenlgrótié 47.690 pengő államsegélyt kaptak. Az államsegély a rendkívül magas pótadóval sújtott polgárság terheinek kiegyensúlyozásai szolgálja. Figyelemreméltó körülmeny az, hogy Zalában kél község, Adorjánfalva és Mu-rabeszlerce 180 -180 százalék pólúdóval küzköclik, 114 köz-séglicu 170 százalék a -pótadó. A legkisebu pótadó van fürjén, 22 százalék és Alsódomboru-nan, ;i2 százalék. Legboldogabb azonban Pusztaszentlászló, ahol semmi pótadó sincs. Mit szabad és mit mm vasúton és postán szállítani? A legtöbb közólelmezósí oikk szállításához engedély kell lithatók. A Hudajwöt és környékem Budapestről jolontik: Sokan tájékozatlanok abban a kórdúsbon, hogy mit lőhet poettin ós vasúton szállítani, l.\'tlmiyiizili\'ifful közöljük » szállítandó cikkok jegyzékét. Baromfi ü/, egész ország torüiotóu a\'Baromfi éa \'iojásforgalmi Központ sorszámozott es szárazbélyegzőjéről ellátott nyomtatványán az arra jogosított kereskedő attal kiállított szállitási igazolvánnyal adható fel. Nem kell szállitási igazolvány 2 drb tyúk, vagy \'í drb csirke, vagy 1 drb pulyka leolt álliipolinm való szállításához. Burgonyát csak Szállítási igazolvánnyal lulie-t szállítani. L/.t az igazolványt a mezőgazdasági munkás teruiéezejtbeni járandóságainak szállítására a mun-Kalioly szerint illotékos községi ulöl-jíiróaag (polgármostor) a guzuálkotlö saját torűiősénok szállítására liuüa-post éa kornyékén kívüli területié a rendeltetési lioly szerint illotékos elöljáróság (polgéraiostor) adja ki. Cukor csak szállítási igazolvánnyal adható fol. Denaturált cukrot azonban szabadon loiiot szállítani. Gabona és kukorica csak a feladási lioly Hzorint illotékos községi elöljáróság (jwlgármoslor) szállítási engedélyével adnató lel postán. Hagymát 10 kg.-ot inognom haladó mennyiségben szállítási igazolvtuiy nélkül lotiot küldeni. 10 kg.-011 íeiuli mony* nyiségnól azonban a Mozogazüaaugi \'lormoiók fcjgyesült bzővetkezete sziu litási igazolványát kuli csatolni !1 szállítólevélhez. A húsfélék friss cs tartósított (füstölt) Állapotban, továbbá oaok készítményei, bo-,/oórtvo a konzervokot is, líuclapóst és környéke kivétolévol szabadon szúl- szoió küldowéiiyökkoz a foíadúi hely\' istori ht illotékos községi elöljáróság (polgármester) által kiállított szállítási igazolványt kelt csatolni, liudapoat es környékére soni kuli szállítási igazolvány az állatok l>olsó-ségei (nyoiv, .tüdő, szív, vose, máj, \\luj, pacal, vér, ctíont,) és ózok üo-Bzilinenyoi (hurka, disznósajt; szállítása ottotén. 1 - - , ¦ Sít Üvelyesek (hah, borsó/\'hántolt borsó, loncso) 1U kg.-ig, mák "i kg.-i^ szulmdun szálliltuiio. Lisztet csak a fohulási lioly WO-rint illotékos községi olöljáróflag (polgármostor; szállítási iguzolvá-nyával lobot postára adni. .Magvakat tgaiioniiuiagvakal noni\'» 10 kg.-Ot niegiu\'iii lialadó monnyi-ségboil szabadon lőhet szállitani. Nagyobb mennyiséghez a Votomag-torgulmi Kózpoirl Hzallitási ignzöi-vnnya BZÜkségos. lej- ós tojtormókokűt csak a \'l\'oj-és \'i\'ojlorgaimi Központ Hzárazbe-lyogzöjévei ollátott j>osuvi ssálhtélo vél lol (kiadja a községi olöljféi\'ésag, yagy a poigánnoster) lehot további-lant í Tojást 2 kg.-ol megneiii haladó iiiennyi- sógbon Hzabauon lobot küldeni. Lizon felül a buromli és Tojásforgalmi Központ sorszámozott ós szuiaz-bélyogzójévol oltatott nyomtatványon az arra jogosított koroskodó által kiállított Bzoilitási igazolvány Bziik-sógos. .1\' Zsiradék (füBtöltszalonna ia) c»ak a feladási holyro illetékes közHcgi olöljároság Cpolgármoetor), a vÍbszu-foglalt délvidéki torülotokkol való forgalomban a közellátási minisztor szállítási igazolványával szállitbató, Unier-UHmann Elek vaskereskedésébeis •In-, rud- és patkóvas-, tuvabba szag- utalványok beváltlatók Hofbarr-a*P«k| gépKriJi asapAovfém én golyós osapágy IgénylSsSt sllntéxani. 1944, auBu.i?,hn 8 Lebontják n régitWÖK egy jeUcgzelcs éiiüle-tét, a cin tórium bejáratánál levő egykori Urágcr-házal. a nagykanizsai Horthy Miklós-utcában, Dőlnek, omlanak a régi, FflslÖS, piszkos Tálak a szorgos munkáskezek csákány ülései nlntt. Valamikor szépszámú műhely volt-a régi épületben, sok munkás dolgozott bennük. Az filét lendületé, az uj idők rohanó" gyorsvonata azonban legázolta i Nagykanizsa múltjának ezt az ósdi részkél, amely már srhogvnn sem illett oda a MAORT hatalmas, büszke pn-lotája mellé. Ugy feslelt ott, mint egy rongyaiban hivalkodó, öreg koldus, a fejedelmi megjelenésű, életerős, fiatal mclícll. Mindenki elkívánta már onnét n vén, korhadt, egerek és patkányok menedékhelyéül szolgáló épületet, amely aggkori veg-clgyengÜlésébon komoly felkiáltójele voll a földi elmúlásnak, az idők sodrának, a termeszei örök törvényének : sfis minden elmúlik egyszer ! ... Olyan volt a nyomorúságos sarokház, mint Gorkij nyomorultjainak valamely tanyája, szegénység szaggal, a nincstelenség nagy-nagy vigiisztalansógóvnl. A szél lőtt Görz jutott az embernek eszébe mindig, amikor ezt n csunyn, itt maradt eslgaházál lálla ":i szomorú emlékű, gyászos Mimit -hpk, amely volt, nlmtólv levilézlelt, amely leomló falaival, összedűlő romjaival a pusztuló Jerichó képét mutatta. A zsidóliberális idők bálványházu-kénl terpeszkedett olt, mlg az Uj Rend liszlitó szele végigsöpört rajta és csákány aló Ítélte. Szimbólum ez a nyitott szetnr niel járók részére, akik a jelenségekből, az escményekhöl, a , do\'gok fordulatából olvasni és .annak következtetését, tanulságát n köz és a maguk számára levonni és kamatoztatni tudják. Mert ahogyan az ódon, piszkos ház eltűnik n kőművesek kn* lapáesütései alatt, ahogy liyjom-rn dőlnek n rozzant falak és megsemönlsül az egész régi épület, hogy helyet engedjen a városrendezésnek, az uj pnlotá-nak, n fejlődésnek, az uj Ipari és gazdasági előretörésnek, m fílel további térnyerésének, ugy a zsUlóliberális. szabadkőműves destrukció szellemének is gyökeresen, véglegesen, visszavon-halallanul és Örökre el kell tűnnie, fel kell számolnia, meg hírmondónak sem szabad niaradni » -¦régi . idegen szellemből, abból a teljesen deformál! emberből, abból a bódiló máknny-nyal átitnlolt lelkiségből, amely killopta a magyarból az egyenes, tiszta, becsületes magyar nemzeti mivoltát, hogy helyébe EAL\'AJ KOZUONY KERESEK könyvelőt, vagy könyvelő nőt, aki a levelezésben is jártas, azonnali belípésre. Sajálkczülog Irt ajánlat fl-zeléBl igény megjelöléssel RADÓ OSZKÁRNÉ díllíyQmOlci, gyUmOlct. cukotki ím ínfij-ktfíiludíi ii diiiífúde KAPOSVÁR, KORONA-UTCA II. egy torz, idegen, lélek nélküli gólemcmbert escmlj-ésszen. Miként a lebontott, ósdi ház helyére az uj idők modern, felvilágosodott, előretörő szelleiüe a gazdasági életnek szolgáló palotái állit a haladó élet diadalmas himnuszaként, ugv tűnjön el minden, ami a régi időkre emlékeztet, amikor idegen volt az ur, idegen diktált és a magyar csak lyizallus volt a saját földjén. Az uj hajnal friss szellőjétől hajtott, dagadozó vitorlákkal dőre az uj magvar világrend országútján I Ujaid) magvar ezer esztendők felé!... (Ií. Fi.) Elrendelték a kanizsai üzletek korábbi nyitását Légfría«ós dófelőtt után a városházán 4-től 6-ig hivatalos órát tartanak a felek részére A Zalaí Közlöny ismételten szóvá telte a délelőtti légiriadók állal okozott üzleti és piaci helyzetet és a közönség, valamint a kereskedők érdekében kérte a koráiibi reggeli üzletnyitás elrendelését. A Zalai Közlöny felszólalását magáévá lelte u nagykanizsai Hnross-kcrület, amely beadványban kérte az üzlet nyilasok idejének módosításai. Csatlakozót I a mozgalomhoz n Városi Gazdasági Blokk és a nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság. Örömmel jelenthetjük, hogy vitéz dr. StmonFay Lajos polgármester is magáévá lelte a Zalai Közlöny, valamint az érdekelt? ségek kérését és a maga hatásköréiben intézkedett, hogy Nagykanizsán holnap reggeltől kezdve a következő módosít ássál leríhassanak nyitva a kanizsai üzletek : Fűszer- és élclmlszorkéreskc-dések reggel 7 őrá lói Tél I óráig, délután :t órától 7 óráig, a többi űzi elek pedig reggel fél 8 órától fél J óráig és délután :i órától 0 óráig. Szombaton minden üzlet délután 2 órakor zár. Ugyancsak a nagyközönség kiszolgálása érdekében a polgármester ¦ elrendelte; hogy mindazokon a napokon, amelyeken a délelőtti légiriadó le-hetellenné leszi a városházán a Telek ügyeinek elintézését, a városházi tisztviselők ezeken n napokon délután I órától (i óráig a polgárság rendelkezésére álljanak. Nagykanizsa és a hozzátartozó vidék megnyugvással és üröminél fogadja vitéz dr. Si-monfav Lajos polgármester intézkedéséi. Több mint 300.000 pengőt ellopott eqy községi altiszt a zsidóktól elvett pénzből Elhullatott százpengősök vezették nyomra a községi föjegyzét Muraszombatban a várkápolna melletti zsidó énülot tanácstórmélwn Őrizték a zsidóktól lefoglalt értékekét Így többek között volt egy pa-pirdohos is, amiben pecsét nlntt őrizték a zsidóktól elvett nagymouy-nyiöógü pénzt. Tudott tormeszotoson orról Vörös József községi altiszt is és ol határozta, hogy szoroz magának a jókora bankiogy.íialomból egy marékra valót. KbJiez azonban szük-ségo tott .volna a várkápolna kulcsára, mert azon át Ik> lohotott jutni a tanácsterembe. A kulcs viszont Ogy asztalosnál volt, aki abban az idóboh épiKtn javítási munkálatokat végzett a kú)k)1iiában. A községi nl-tiszt ötlött egyet és hatósági tekintélye minden súlyával és biztonságával olmont az asztaloshoz éa elkérte tóin a klllesot azzal, hogy a községi elöljáróság felülvizsgálatot akar tartani a zsidó vagyontárgyak felett. Mindössze azonban .ó maga tartotta mog á "vizsgálatot^. Segédeszközül ehhoz ogv borotvapengét használt, ninivol fol vágta a dobozt. A vizsgálat »napi(lijaként« !1013 darab száz]>ongóst, vagyis 801..\'100 pen- gét vett ki a dobozból. Ebből 800 IM\'ngöt zsebre gyűrt, a többit jiodig olrejtotto a kápolna karzata alatt. A lopást a Községi főjegyző fo-\' doztb tol, oki pár órával utóbb nyitva találta a tanácsterem ajtaját ós a földön elhullatott százix>n(ró-sökot talált, Vörös József ogykottoro a esondórség kezére korült, ahol l>o is vallolt rendre mindont. A csend-_ őrök előtt is, később u bíróság előtt" is azzal védekezett, hogy részeg volt, nem tudja, mit csinált. Egy éri börtönt kapott. Nem jogerős. Más... Ugyancsak Muraszombatban történt. \' Dr. Qoiger Vilmosné lakása iireson maradt. Albérlője, Oombócz Jánosiió azonban a lakásban maradt, \'továbbra is. Ezalatt bemont voltj háziasszonya egyik szobájába és on-\' lián ezüstiókát, kabátokat, többfólo ruhanomiit olvitt a vád szorult. A csendőrségen azzal vedokezo.lt, hogy ó ós a \'háziasszony szakácsnTijo ajándékba kapták a holmikat Ooigoriie-től. Az ugy most van a bíróság olótt. Augusztus X/ÚRCiSI MH Keddtől- 8 10-ig jgjglg nUÍW csöiörtökig A legbübdjosabb magyar film I ÉJJELI ZENE . Főszereplők: Kelemen Éva, Vay Ilus, Sdrdy János, Pethes Fereno Aktuális magyar vtldghtradő Naponta 3 előadás : §4, $6 és /fl Őrakor, Simonfay polgármester elstí látogatása a városi múzeumban Minap nevezetes látogatót kapott a nagykanizsai városi múzeum ós könyvtár vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester Személyében, akit Grujbor József piarista tanár, a városi muzotim vozotójo fogadott és kalauzolt végig a most már túlzsúfoltan gyarajxxló múzeumban. A polgármester minden-iránt nagy őr-\' deklödést tanúsított és megelégedését fojezto ki a jwmpás hadi gyűjtemény, valamint nz> oknyomozó történelem saémára is jolontós archeológiai gyűjtemény iránt, melyet a múzeum akörnyőkiioli lolőholvek fáradságos felkutatásával szorzott. Mogtekintótío a könyvtárat, majd külön órdoklő-dötf az okmánytár anyaga iránt. A Zrínyi Irodalmi és Müvéíizefi Kör Vegyeskarának a múzeum Őrzésére bízott serlegei és dijai, valamint az uj szerzemények szintén fetk-dtolfék. a város vezetőjének érdeklődését. A polgármester általánosságban elégedett volt az anyaggal és ígéretet is tott, hogy a múzeum és könyvtár problémája rövidesen megoldható íosz. Itt említjük mog, hogy a Városi Gazdasági Tilokk vezérének tollából őrdomos cikkot olvastunk legutóbb o hasábokon. A nagy megértést ta-\'nusitó cikkel kapcsolatban újból felhívjuk a figyelmet, hogy a városi muzeumot és w könyvtárat, bárhol is találjon elhelyezést, nem lobot kicsiny keretek közé szorítani. A múzeum éS a\'Szakkönyv tár ugyanis a közösség és áltudomány szolgálatában áll. Tehát annak fejlődési perspektíváját sehol, semiuilyen kő-rülmónyok között nem lobot mogállir tani, liog>- »sziik vidéki koroték« közé szorítani. Kiilönlx-n is városunk történelmi múltja, i dogon forgalma, jelenlegi fojlMóso valósággal moirkö-veteli mindenféle kulturintézmény számára megfololŐ fejlódósi -lohotó-sógéjt biztosítását. Ilizimk a város uj rozotÖJébon, aki btzonvára nem a fé,l mogoldások bmbore, ímnom a fejlődő várospolitikát követi a kultur igények vonalán is. ^V- Elíiadás a rádiéban Jkgán Edéről egész országban érdeklődéssel, Zalában pedig még a földi örömével is hallgatták So* mody Istvánnak, az .MTI munkatársának, egyben a rádió egyik legnépszerűbb előadójának Egflh Edéről, u Verhovlna koronázatlan királyáról szóló, rendkívül érdekes előadását.Ez-utliil is kedvenc területére, n bérces, erdős Kárpátaljára vezette hallgatóságát, de most nem ayláj lenyűgöző szépségeit ecsetelte u színeslollu író szavával, hanem a vidék sorsát mutatta meg a maga szotmonum tragikus magyarságában. Mert magyar sors volt: legértékesebb, legszebb, kincses területeinken elszaporodni, hagyni a Galícia felöl egyre érkező zsidóságot, ami aztán emberhez nem méltó életsorba juttatta ? ruszin őslakosságot. Ez ellen a nnegszál-lási ellen küzdött élete feláldozásával Egán lide kormánybiztos a Ruszinföldön és erről a regényes, igaz magyar életről szólt Somody fstván kitűnő előadása. Nagy magyar tanulságokat hirdetett meg az előadó ligán Ede életének és önfeláldozó munkájának ismertetésével. ZALAI KÖZLÖM* 1914. augusztus 0 A keleti megszilárdulás Berlin, augusztus 9 Az orosz offenzíva fejlődésében az utolsó napokban nem mutatkoztak \\ijubb hadműveleti tendenciák ésVlónyeges fronl-változósok, Az orosz Támadások célirányai éppen ugy. mint azelőtt, északon a mitaui térségen keresztül a Kelclí-lenger partjához vezetnek, a Mnriampól-Augustov térségből Kelciporosz-ország felé, középen Varsó felé, kissé délebbre pedig az oroszok igyekeznek egyes hidfŐjcct kialakítani a Visztula partján és n Visztula bal pariin és a San közöli súlyos harcokat folytatnak a kemény német ellenállással: III arra törekszenek, hogy lerüleli nyereségei érjenek *l { Krakkó felé. mely 0 mostani harcoktól mindenesetre körülbelül 110 km.-nyira fekszik még. További súlypontjai az orosz támadásoknak az északi Kárpálok clöUi térségben vannak, ahol az oroszok a hágók irányában akarnak előre törni, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a hegyekén át a magyar síkságot szállják meg. Mindezekben az irányokban azonban még nem lehetett nzokal az erős, gyorsan előrehaladó mozdula-lókal észrevenni, amelyek, az orosz offenzíva első és második szakaszát jellemezlek. Egészen félreismerhetetlenül vehető észre o némílt ellenállás megke ményedése, amely több szakaszon erős ellentámadásokban mutatkozik. A német hadsereg látható megerősítésének részben . ez, részben pedig az az oka, hogj\' az orosz hadsereg kissé szünelcl támadásaival, hogy a nagy veszteségek ufón erejét újra összeszedje, ami teljesen érthető és vári dolog* Ki kell azonban ínég várni, hogy a megerősödött német védőerők, melyekkel párhuzamosan halad az orosz erőknek ha nem is feltartóztatása, de legalább nagymértékű mcglnssílá-sa, mindezek\'a német fronl konszolidálódásának ..jelei, ami lassan ahhoz a zónához közeledik már, hol a német megszilárdulás hálást mulathat ki. Nőmét katonai körök még elővigyázatosak a helyzet mcgilélésében és pillanatnyilag inkább a saját általános hadvezetési irányaik, mi.nl a máris elért elhárító sikerek után üélik meg. A támadási erő. tími még az oros«ok-nnk rendelkezésükre áll, olyan tényező, ami a jelenlegi harcok keretében még nem nycrhe.l világos megítélést. Német felfogás szerint a további fejlődésre nézve nagy jelentősége van annak a ténynek, hogy az oroszok az utolsó napokban, eltekintve a Haiti fronttól, ahol továbbra is előretörlek, Gáspár l«twát« gyorsíró- és gépíró-iskolájában uj tanfolyam kezdődik szeptember 3-an, érdeklődés es behatás minden este 6—9-lg a leányliceumbon. __________»« ¦ennnilyen jelentős tredírnjőnyt nem tudtak elérni. A csata Varsó körül, amitől az orosz hadvezetés a város gyors elestét reméltet éppen olyan kevéssé dőlt el, mini a Visztula ivénél folyó csata. Ezekben a szaka-szókban a német ellentámadásokban igen jelentős sikereket is elérlek, melyek főleg a Visztula ivénél javilollák még lényegesen a helyzetei a németek javára, így például az orosz hídfő a Visztula mellett, Haranov, amely álmenelileg 10 km mélységet is elért Staszov irányában, némel támadások állal igen nagy mértékben összer szűkült. Az oroszokat kivelelték Slaszovból és n Visztula irányában erősen visszaszorították. Egy Varsótól délkeletre alakított hidföt. szintén sikerüli szük koi\'lálok közé szorítani erős nemei, támadások által. A bal Visztula" part elérése Varsó és a San torkolata kőzötl kétségen kivül olynn cél, amely felé az orosz hadsereg továbbra is kemény harcokkal Tog törekedni. Ennek elérésétől függ további hadmozdulatok kifejlődése nyu-gal felé. Ehhez az eddigi orosz állások, a Visztula bal palján, melyek különben erős nyomás alatt állanak, még nem alkotnak elegendő alapol. Ezért számolni kell azzal, hogy a Visztula közép-folyásánál folyó csata még az eddigieknél is nagyobb méretekéi fog ölteni. Ml a belyzet az európai ós a magpr dohányfronton? Tulajdonkópon bővon el vagyunk látva füstölnivalóval! A modora omher túlságosan ráka-]>ott a dohányra és ha n háboraa viszonyok köze|>etto nom jul hozzá a mindennapi »füatÖJnivaÍójAhoz«, rögtön nyugtalankodni kezd én zért-l.olotlennok« tartja, hogy »még a dohány \'w eltflnik olykor-olykor a piacról, Pedig a magyar^ dohánytor-molés emelkedő uYiny\'aatot mutat és a iréitzügvminisztor \'kifejtette, hogv niov\' növelni óhajtja a dohánytoiiuoló területot. Nincs ok tohát komoly aggodalomra. A Magyar Vidéki Saitóludő:iitó budapesti munkatársa fclkoroato a magyar dohánytermesztés egyik leghivatottabb szakértőjét, aki a követ-kozŐklieá számolt 1h? a magvar dohány sokai vitatott kérdéséről. — MindonokolŐtt röviden Vázolom az általános európai helyzetei a do- hányfronton. Mán a liolyzot ma és inas volt 1040 elótt. Az angol szigetország kivételéről \'egész Európa uyi r$dohány-fo-guasxtásq kb. ¦IöOjOOO tonna Volt. \'Éhből azonban kb. !20.000 tonnát a tengerentúli államok -bál pótolta Európa. Világos, hogy n mognehoZÜHi sót olykor lehototlennó vált tengeri fuvar kiosőso önellátásra kényszeri-tette Európát. Ezt annál könnyebben megcsinálhattuk, mort a cigaretta fokozatosan mindig nagyobb tért hódított a nzivar elöl, már pedig a tengerentúli doha u t/ nagy -részt a szieargyártás céljait táolgalta. Kmó|i;i tehát hektáronként omolto dobányteiraó teiülotoiu¦¦k hozamát. 1 Kilencet egg csapásra**, (Honvéd haditudósító osztály) Az élet sokszor túltesz a mesén. Van uijy, hogy a rideg valóság hihetetlenebbnek tűnik fel, mint a szépen kigondolt novella, vagy elbeszélés. Az itó legtöbbször önmaga teremti meséje hőseit, pedig sokszor a ¦ fegényhösök ott élnek körülötte, de belekerülve a \'mindennapi élet forgatagába rendszerint semmi sem különbözteti meg őket Iwlandá társaiktól. * Itt áll elöltem például egy honvéd. A nere: Kulics István. Derék vasmegyei magyar gyerek. Külsőleg semmivet sem különbözik társaitól. A mellén bronz vitézségi érem díszlik ugyan, de ez sem feltűnő, hiszen Kutícs. hegyivadász s a hegyivadászok mindig híresek voltak r»í-menös szellemükről. fíáadásut Kittié* a hegyidandár egyik leghíresebb zászlóaljának kötelekébe tartozik. Kutícs a zászlóalj aknavető"szakaszának megbízható, bátor sebesilltvívője de semmi több. Legalább is a legutóbbi hetekig nem történi vele \'Semmisem, ami különösképpen kiemelte volna társai kőiül. Egyik napon csapataink\'támadása szépen haladt előre. Lépésről-lépésre szorítottuk vissza az oroszokat, akik •-- kihasználva a tcrepnyu\'dotla előnyöket •-¦ rend ki vül szívósan védekeztek, Így történt meg, hogy <i ¦ szokottnál több munkája akadt a sebesültvivóknek, sőt az oroszok ellentámadásba mentek át és gyalogságuk- helyenként véres közelharcot vivőit a mieinkkel. A magyar csapatok azonban már | jóelőre felkészültek erre is. Az orosz \'l ellet)támadása nem érte váratlan)!}, őket és kifiin6\' a működő líizfegy-| verfik óriási pusztítást végeztek a bolsevisták sorai kőZÖtf. Ennek következtében a vörösök minden igyekezetükkel azon voltak, hogy elsősorban a tüzgépcinket scnimisits.\'k meg. Különösen erős támadást intéztek az egyik géppuskafészek ellen és az aknavetők összpontosított tüzének kellé hatása is lett: a géppuska-minden kezelője, megsebesüli. Ezt Kutícs honvéd vette észre először és azonnal odasietett. Kulics egyenként hordta hátra a súlyos sebesülteket, idoljára hagyva a géppuska irányzóiát, aki sebesülése ellenére —. ha" ritkán _ is —, de te tudott adni egy-egy rövid sorozatot. Mikor ő rá került volna a sor, hogy hátravigyék a kötőzÓ-hclyrc, az oroszok már iiff// megközelítették a géppuskát, hogy Kulics honvédnek, egyedül ís fel keltett vennie a harcot \'a körülbelül szakaszerővel támadó bolsevisták elten. Mivel időkőzbe,n a géppuska teljesen elnémult, az oroszok nyugodtan jöttek. Ez volt Kutícs szerencséje. Okosat) fedezte magát, majd puskájával célbavett!\' a bolsevisták vezetőjét. Lövése pontosan talált. Az oroszok meglepetten ugrottak szét. de Kutícs rendületlenül tüzelt tovább és mire. a támadók felocsud-lialtak-volna, még nyolc, orosz dőlt ki a sorból. A vörösöket ez annyira megzavaria. hogy ftitásban kereslek menetieket, hiszen lel sem merték tételezni azt, hogy mindössze egyetlen magyarral állnak szemben. Kutícs, azután, mint aki jöl végezte dolgát, most már nyugodtan hátra vitte a kötözőhelyre a géppuska irányzót, majd hátravitte az (írivía maradt géppuskát is .. . KONCA ANTAL haditudósító Bulgária példáuf régebben kb. 50 ezer tonna dohtmvt termeli, ma pedig kb. «5.000 tonnát. A Virginia-doliány állitólaix sokkal jobban díszlik bolgár test verőinknél, mint őshazájában. Törökország ugyancsak kb. 65.000 toll min felül termel és oz a mennybe:: minőségi ázom pontból Ís egyre fejlődik, finomodik. Az olasz (loliánytermés áll ma a harmadik bolyon Európában, nini figyelemreméltó, mort a világháború olótt állami monopólium hiányában nyersdohányának 80 Fv.ázalékót külföldről kényszerült Miozni. A görög do-hányTbrmolés mn kb. 25.000 tonna, mivel régi doháuylormő területeit elvesztetté. 1)o ez azért is csökkent, mivel a görög kormány mindont elkövet a gabonatermő területek növeléséért. Ukrajna, Ostlnnd éa a langyel kormányzóság területén ugyancsak óriási dohány tormolés kívdí\'xlött, amivel follótTbnül önállóvá válhatik Európa, lm az egész vonalon hozzálát az intenzív dohányter-mnsztéfllioz. 2500 vagon a magyar dohánytermelés Rs most lássuk a kimondottan magyar dohány-problémát. A régivel koll kezdenem:1 ina mi is ony-nyit termelünk, mint Görögország, ki>. 25.000 tonnát. A pénzügyminiszter felügyelőin alá tartozó Dohányjövedék azonban mindent elkövet, hogy ezt a mennyiséget ,még növel (o is. A kormányzat mogórtóso lehetővé tette, hogv megfololó kölcsönökkel Valósítsuk\'meg n feltétlenül szükséges l>eruházasokat n dohánytermelés részére\'. Száritópajták, ipari nyersanyagok,- biztosított értékesítés mind-mind szükségesek ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célt. fía oz azért fontos, mert a dohány külföldön araimat ér és az exporttal óriási fontosságú külföldi nyersanyagok birtokába juthatunk. I>o a másik célunk az, hogy megkedveltessük a külfölddol is a magyar dohónyfóleségokot\'és így elérjük, hogy háború után is niogma-Vad a külföldi koreslot a magyar dohány iránt. Ez pedig spkozec magvai munkás családnak ad kenyeret, sót bizony még kalácsot is. A dohánytermesztésben \'Idáig nálunk, sajnájatos utódon, éppon n eigiircttn-gyártásbnn felhasznál haló aljlovo\'ok kiofősíi jelentett nagy hiányoltat. Ezokpt az alj leveleket ugyan is legtöbb helyen nem szedték le és ez számokkal ktfojozvo mogdöblKmlő adatokat mutat. \'Holdanként IHO-HOO kg. do-lu\'iny révén 400—600 vagon ment kárba, ami legeiább 10 millió pengő kiesést jelent. Az ország ennek a löbpazörösét veéstt el ezáltal, hiszen a külföldön sokkal többéi kapnánk érte, mint a nyorsdobány\'árát. A Dohány jövedék mindéit eszközzel fedezni akarja a\' dohánytermelést, természotos tohát hogy onnok az Állapotnak meg koll BzÜnnlo! Egyik mult óvi kormány- 1 \\)44. augusztus 9. rendelőt módot ad arra is, hogy az J000 liotdoa fatüli szántók 2 százalékánál kötelező dohánytermelést vezessenek l»o. lihhcz ragaszkodik a Dohányjövodók és fontos tudni azt js, hogy oly lorületen is órdoinos dohányt termeszteni, alioi talán nem legtdkalamasabb a talaj a finom dohány tornielósóro; itt ugyanis íí nikotin a gyümölcstermesztés egyik nélkülözhetetlen nyersanyaga miatt érdemin a do-hanylevetekkeC gazdálkodni. A dohánytermelésben tehát ninea fennakadás, sót fojlódés van. A fogyasztás száma ós a fogyasztótól\'ü-lelok növekedtok inog csupán, do ez no aggasszon, inkább lelkesítsen bennünket. Minden birtokos hozzájárulhat a magyar dohány tobbtor-mcléaéhez, ozz«I országos érdeket szolgál. A füstölnivaló luliái mindig több .lesz, éppen azért Beaimi ór-- telnie nincs u nyugtulanuágnttk a dohányfronton. ZS. 1. SPORTÉLET Keszthelyi gyorsleventók látogatása Nagykanizsán Vasárnap vendégeket leápolt Nagykanizsa a szomszéd kis zalai városból, Keszthelyről. A keszthelyi gyors leventék érkeztek meg-a 18-as szobor elé a déli órákban, hogy kegyelettel adózzanak a világháború hőseinek. A szobor, előtt dr. Tholway Zsigmond, a.Levente Egyesület helyi elnöke mondott szép beszédet a fiatalsághoz, méltatva a mull világháború hőseinek halhatatlan érdemeit. Budányi Károly leventekarnieslcr vezetésével a leventezenekar adott elö néhány szép \'zeneszámot, majd utána a keszthelyi leventéket vendégül látta a kanizsai Levente Egyesület az uj Levente-otthonban. Lóverseny A Magyar Ügető verseny-egyesület augusztus hónapban a következő napokon rendez versenyeket : 1.-én, 5,-én, 8.-án Hudur pesteii, az Ügető versenypályán, ezenkívül 13.-án és 15.-én Kis-\' várdán is lesznek versenyek. Ladeczky w rádiószervisz Gyors é» megbízható Horthy Mlkloe-u. 1. az. Budapesten bárom évet kapott egy zalai ámház-tolvaj Marton.Teréz sümegi lakos novo eddig som volt ismeretlen a bűnügyi hatóságok előtt, lévén büntetett előéletű. Ugyanez a Marton Törés regiben felutazott Budapestre és ott az egyik nagy áruházban elvegyült a vásárlók tömegében. Kmoíotró! omelolro járt és ahol mi mogletszotl, összelopkodta, így ellopott egv bőr naittiskat, egy másik árusító teremben, öf pár szandált, majd meg fórfi-uamnyákkal tömte meg a íöpott forgnfmában észrovétfonüf oh*.; \'¦ n»K>\' (óbbáUt. Am áruház kijáratánál azonnan or-«tvpték és átadták h rcnUÓrségnck. Marton Teréz a nála lévő tárgyi bizöhyitókokkal szembon TÖálm fogta tagadóra a ublgol. Csakhamar az oroérotöro vonatkozó bűnügyi\' adatok IS kiderültek és ftfartori Teréz fé-Tíirtóztatásba fterüít. Ügyét most tár-gyafta a Óudaiw&i fiü a ti-töt ör vény -szök, iinioiy büntetőit óKófoléro to-fiulléllof lopaa miatt fifironi évi fogy- nazal szalwtt ki a zataí áruházi tolvaj büntetéséül. Marton Teréz fellebbezett Száz százalékkal emelték az arcvonaton küztíö honvédek hadipótdijat l(MTI) Az augusztus. 2.-án tarlóit minisztertanács a honvédség eddigi hadi pótdíjai Felemelte. Az arcvonalban küzdő honvéd egyéneknél az emelés száz százalék, inig a tisztesi és tiszti rendfifkozulu egyéneknél az emelés 25 százalék körül mo- zog. A magyar kormány ezzel az intézkedésével is azt "kívánja kidomborítani, hogy az otthon és a haza tőle telhetőleg mindéül megtesz, hogy harcoló fiainak semmiben szüksége ne legyen. Felakasztották a Hitler elleni merénylet nyolc vádlottját A birodalmi nóptörvónyszék tegnap hozta meg Ítéletét (NT!) A Némutb iroda lom nép-törvényszéke tegnap kél napos tárgyalás \'lilán itélotot hozott azoknak a vádlottaknak az ügyóban, akik a július 20-i morónylotnok részesei voltak. A nóptörvónyszék a berlini kamarai biróság termében ült ötíszo, hogy 9 vádlott fölött Ítéletei mondjon. A uóptörvónyszóknek a legmagasabb német bíróság elnöko volt a vozotójo ós a Birodalom főügyésze képviselte a vádat, míg.a vádlottak iészóro h vódól hivatalból rendültük ki. A vádlottak kihallgatása után a főügyész torjosztelte elő a vádat. Messzemenő tervet kovácsolt az a kis csoport, moly merényletet hajtolt végre a b üíiTor ollón. Itámulatott a főügyész beszédében arra, hogy a német történelem toló van fényesebbnél fényesebb esőtökkel, molyok a hűséget, a bátorságot és vitézséget rénylot lervo a Birodalom történelmében ismorotlon. A vádlottak között nincs ogy sem, aki a védorő tagja lonno. A büntetés nem lobot más a bünökro, mint a halál, niort az ellen kövotlek el morénylotot, aki iránt esküjük szerint hűséggel kellett volna viseltetniük. A főügyész Ijóflzédo után a védőknek engedték fit a szót. A védők több mint másfél órán át részletesen taglalták a jogi helyzetet ós végozotül megállapították, hogy ebben az ügybon a német nép mái- itélt. Végül a vádlottakat illette az utolsó szú. Néhány vádlott azt kérte, hogy golyó általi halállal végezzék ki. A német nóptörvónyszék az eljárás bofojozéso után halálra Ítélte a vádlottakat és az ;tó letet két órával annak kihirdotéso után végre is hajtották ós valamennyi vádlottal kötél által végoz- hirdotik, du ilyen gyalázatos iiíe- | lék k Megalakult az uj finn kormány A Linkomies-kormányhól nyolcan megtartották tárcájukat toll Szentpéterváron. lOlopan részt vett u finn függetlenségi* mozgalomban, imjnjd a víipuri körzet tartományfőnöke * lett. Tagja volt a finn-orosz vegyes bizottságnak., mint alelnök. A következő öt évben moszkvai követ. 1932-161 193B-i« a külügyminiszteri tisztségei töltöttje be. Ebben a minőségben érvényesíthette szaktudását, valahányszor a Szovjet Unióval tárgyalások folytak. Külügy minisztersége iilejére esik az az időszak, mikor figyelemmel kísérhette az északi gondolat megszületéséi és annak fejlődését. Helsinkiből jelenti az MTI : A finn állam elnökségében bekövetkezett változás t oly tán a lemondott kormány; helyett imi-rls megalakult az uj kormány Annii ilnak miniszterelnöksége alatl. Az uj kormánynak linkel pártonkívüli képviselő is tagja, Valden pedig a helyettes miniszterelnök lett. Az előző Liukom-níes kormányból 8-an tartották meg tárcájukat az uj kormányban. Az uj miniszterelnök fl;i éves. Jogi tanulmányainak befejezése után a közigazgatási pályán működött, majd ügy véti lett és később üzleti tevékenységet folyta- Különösen a ruhák tisztításánál ,sok esetben csak pétany agok állnak rendelkezésünkre, épöen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtóUm^gyes _darab^kj<^jte]ezése nem a régóta megszokott színvonalon történik. tarjAn-pAlgsics. h i re k Naplar. Augusztus 9. Sicrda. Róni. l;nl. V. János. - Proteiláns Ernőd. A GOZKOBDO nyitva v»n roggfll 7 órától osto 6. óráig. (Hétfő, i/.ordi, ¦¦>niek délulái: és koddan agés* nap «*kn*JO Telefon: fífii). — (A püspök Zalában) Míndszonty \'József veszprémi megyéspüspök Balatonfüreden meglátogatta Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspököt. Útközben a főpásztor meglátogatta a kibombázolt pesti gyermekeket, akiket az angolkisasszonyok csopaki és almádi nyaralóiban iiolyoztok el. — (Nyugdíjazták a somogyi alispánt) Somogy vármegye törvény hatósági bizottságának hétfői ülésén méltatták Btepháíoa l\'ál alispán lü évi alispáni működését és a közgyűlés saját kérelmére kimondta az alispán nyugdíjazását. A közgyűlés szónokai elismeréssel emlékeztek meg Stopliaics Pál\' vármegyovozotó munkásságáról. — (Tanitóválasztás) Horváth Vilmos okleveles tanítói a korkakutasi r. k., Szakái Pál oki. tanítót a komendollári községi, Kiss Gyula és lludai Edit oki. tanítókat pedig a buCBUtai községi népiskolához választoltak meg holyotles hiúitokká. — (Kirendelés) A belügyminiszter n Csáktornyái i Jézus Szívei gyógyszertár vezetésére lílosz Henrik "toliosjogu honvédelmi munkára kötelezett gyógyszerészt rendelte ki. — (A hivatalos-lapból) A Budapesti Közlöny keddi, 178. száma rendeletet közöl a cégbirtokosok személyében beállt változásnak a koroskedolmi cégjegyzékIkí Iwvo-zotóséről, - a visszacsatolt térülőtökön vizsgázott fogásznu\'sleiek gyakorlatának szabályozásáról. — (Zalai induló) Hosszabb idó óta figyelemmel kisérjük Radóny Károly, a nagykanizsai levenlezenekar karmos tőiének törekvő, orodményos munkáját a le-vontezonekar fejlesztése körül. Ha-dány karmester most-egy.. tülhomá-Bzóan szép /.alavármogyoi-indulót komponált, amelyről zenéi Bzakértök is olismoréssol nyilatkoznak, líadány az indulót vitéz gróf Teleki Béla főispánnak ajánlotta. Az uj indulót-a főispán legközelebbi nagykanizsai látogatása alkalmával fogja eljátszani a nagykanizsai levenlozonokar. Biborhere-, tavaazlbükköny-, lucerna-, tarlórópa-, kömény- ós virág- • magvak 2351 kaphatók Tóthnál, Király-utca. Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. Ugyaaett gyermek mellé ¦•Jártait fiiveszek. 1944. augusztus 0 — (Muraközi műkedvelők előadása Zágrábban) A horvát fővárosban, Zrágrábbáh élő muraköziok inükedvoló osryiittcw nagysikerű olóadnst rendez \'.t. Egv népies tárgyú színmüvet hiutattak he nagy érde-V\'fidés mollott." A hzui-mü ii muraközi élctot mutatta Iw a nézőknek. \\ / — (A költözködések) során már több közérdekű »bon-foi;laiás« történi /íalnogerszeiron is. Most a katolikus Kör 08 !1 Baross szövetség jutott uj helyiségekhez, nmelyoklvon i notf felel óh ben tudnak coljaiknak megfelelő életet lioron-dostii. A régi szanatórium helyén lévő olmeos_ztáIv holyébe \'légoltalmi szükségkor!) iíz került és azt a gót ló zsidó kirházából rendoztók be.. — (Mai utazás) A Nagykanizsáról reggel Pécs felé induló rbliat egy utasát szekéren szállították be Szentlóriucról Pécsró. El volt tőrvo a karja és telo volt a lo8to*zuzódáBokkal\' Mikor eszméletre tért, csak annyit mondott, hogy lo-\' lökték a vonatról, aztán, ujra eszmé- lotlonné vált és másnap meghalt. A nyomozás folyamatban van. A fasclata párt taüjaln^ vajtyondí in zár alá vette a. Bonemi-ftormény Mihmoi jelentések alapján közli az NTI, hogy a Bonomi kormánynak Rómába költözése után az első intézkedése az volt, hogy zár alá vette és elkobozta a fasiszta párt vagyonát: és helyiségeit. Zár alá vették a fasiszta párt tagjainak a vagyonát is, amint ezt a milanói rádió közölte. Biztos vagyok a győzelemben, mondta rádióbeszédében fío/so Japán miniszterelnök (NTI) Koisó japán miniszterelnök rádióbeszédet intézett n japán néphez. Beszédében azt fejlegelte ,hogy az emberiség még ilyen óriási küzdelmei nem ért meg ..mint a milyen most folyik. Japán már két éve és!) hónapja harcban áll, amelyben az ellenségnek messzemenő céljai vannak. Legutóbb kinyújtotta kezel a Mariune-szigelekre és ugy látszik, mintha hatalmas csapást akarna mérni Japánra. Nekünk gondosan fel kell készülnünk a hatalmas ellenséggel ^szemben. Csak nemzetünk Össiefo-gtíti erejében tílzhaiunk és erőfeszítéseink az egyedüli biztosítékai annak, hogy kikűzd-jük a győzelmet, amely győzelemben biztos vagyok. Elérkezett az az idő, amikor a császári haderő megkezdi hadműveleteit az ellenség ellen. A harcol folytatjuk a végső győzelemig és meghiúsítjuk az ellenség akaratát és szándékait, Az eiihez szükséges anyag n,z~ tosifása folgamathan van. Az arcvonalon ntosi súlyos • a heh/zrí, de minden csapást vsak megpróbáltatásnak kell {(\'{fonnunk, amely célunkhoz vezet. Az ősök szellemében ,az ősök önfeláldozásával keli harcolnunk, hogy eleget legyünk a császári parancsnak, mely mindent megfontolt és amelynek egyik mondata ez : bízunk alattvalóink hűségében és bátorságában, - fejezte be a lupán néphez intézett rádióbeszédét Koiso miniszterelnök. NIHOSAN Név tiri. védve M Permetezőszer a szőlőmoly Irtására Hérogtelon ! 10/0 os (1 kg. 1001. vízien) oldatban. AriiomMlsi ! B.K.r>«.l h.ly: T.uUch drogéria, NagyKanl»«.. Az Mintili Oocita egyik klkölójében. (Foto It. Il V. iáZáS? autóbusz-menetrend Érvényes 1914. Julius 31-151 vlwuvonfelg. Vnsárnup éa ünnepnap az összes forgalom szünetel NaorkpnlxM—L*t*n,/«i~ ataói«ntli>«^TWyra«»M»b«t KiTABT c d f í h Nagykanizsa pu. Nagykanizsa Korona száll. 1. 6.20 12.00 14.45 18.25 1. 6.35 12.10 1500 18.40 Letenye 1. 720 13.00 15.54 19.30 Alsólendva Korona-azálló é. 835 -¦— 17.00 —.- Alsólendva Korona-azálló 8.45 8.50 17.10 17.10 Lendvavásárhely !¦ —.— 9,25 —.— Ä07 Bclatinc !¦ 940 —.— 1805 —,— Muraszombat Korona az. 10.00 10.10 18.25 18 55 Muraazombat pu. 6. —¦— -•— 18:35 10.05 11 e 1 d c Muraazombat pu. 1. —. — 7.25 —,— --.— Murtttombst Koron, »1. 1. 7.00 7.17 14.20 14.30 Bclatinc 1. -- 7.47 __ 1452 Lcndvaváaárhely 1. 7 49 —.— 15.12 Altolondva Koron, ir. 6. 8.40 K.40 15 45 1545 Aliolindr, Koron, u, 1. 8.50 __ 15.85 Lclenyo 1. 5.00 10.00 1115 17.05 Nsgykinltli Koron, ii. 4. 5.50 10.50 1405 17.55 Nagykanizaa pu. í. 0.00 1 11.00 14.15 18.05 MaojegiMtésak ¦ c •» Csak hétfőn, szettián, szombaton közlekedik il — Csak hélfön és csütörtökön közlekedik. I **¦ Csak szerdán, pénteken közlekedik. g — Nagykanizsa— Alsólendva közölt csak kedden, szerdán, pénteken, szombaton, Alsólendva—Muraszombat között héttőn, szerdán és pénteken, h = Kedden, csütörtökön és szombaton. VILLAMOS ÁRAM-_ SZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben dálolőtt 8-tól délután 1« éráig. Csoitfiory-utöt, tolefon 294. 763/1944. nyllvt. Tárgy: Újoncok bevonulásának elhalasztása. Hirdetmény. KOzhlrré teszem, hogy azon ujon-cok, kik a m. kir. nagykanizsai 9. honvéd kiegészítő parancsnokságul f. hó 1 l-re, 16-ra, 17-re és 18-ra szóló behivójegyet kaptak, behlvó-Jegyllket kötelének az illetékes községi elnl)áróságlloz haladéktalanul beszolgáltatni. Ujabb behivásig be-vonulnlok nem kell. Nagykanizsa, 1944. augusztus 9. zmo Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK ] Egy bMlOwiíödö- (n,omd4.i) és fL\'V EtönvwhaiB-Srtrtonona felvesz a Zalai Kltaltlny nvorndá|a. — Legalább 4 középiskolai végzettség szMkiégw. ¦IfxletllHl felveti Kapott, Horlhv M.-u. 1. II ¦wblihaoM, fiatal V 11.16 éa tanulj, lejnyi tetves. Wliidltclmé. Főül 6. 2513 ¦ssttiHtHfHé tanoncot felvernek. — Ctvetkó sumllavltó tizein, t\'fl ut 4 II Wldéfel plébániára keresek rrLeeblznetó, Iái Hal inliideneal. Cin a kladéhlratal-ban. 2523 IB—go éves Irllulóflul azonnal fetveaz Kristály ecclgyár, Wrály-u. 17. 2527 TatkaattHéfaS\' és mosogató leány felvitetik. Clm a kiadóban. 2528 i AD AS-VÉTEL I Két íróasztal éa egy ebédlő-könyvszekrény eladó. Klrályn. 80., emelet. 2510 8yarm«kte,0amrotr, kötszerek, légoltalmi menlótiekák ktphltóki .Hattvu drogériában". Postával szemben. 2519 Musamela hsnyba-butort, litrmae ezek-réuyt, assiali, Kekeket megvételre keresek. Címet a kiadóhivatalban kerek leadni. 2522 Aszalt atar-Ul éa itsall síiméi min. den mennyiségben a legmagasabb álban vaszek. Árajánlatot kérek. Radó Qaskámé gyHmfllcs, déligyümölcs, cukorka nagykereskedése ét dlélötltle Kaposvár, Koroan-nlca 11. Telefon 193, 2524 glast* két huzólátnpa, Mtl konybaszek-séay éa cselédJiy. — Érdeklődni lehel Királyi Pál.ulca í 2529 BÚTOROZOTT SZOBA Déli fekvésit butorctxoll axoba (Urdfiazoba baunálaltal a város központ-|lban 15. re kiadó. Clm a kiadóban. KÜLÖNFÉLÉK ¦oulo.ok felvétetnek Kiisibct-iór 17. Horváth Rozália klfózdéjében. 2501 Mindennapi levelezésből östzegytlItQtl llatsagb«lr«g»l bélyeggyujléil célokra aaeagaeaxak. Barbarlla, Zalai KOzIöik tserktaztósége, naponts délutsa 8—7 órs közölt. Ca a blrdetéa saslsadta érvényes. Z*L«I KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Cadjs: „KUzoaidaaáal H. T. NagytunSu\' Felelés klsdó: Zalai Károly Nyomatolt . „KBzgazdaaájil R. T. NaQykafllxw\' ayoasdá{ába. NaBykanizsán Hyozsdtért telel: Isáel Urat, Feladó:-Clm:--- Hendtokosat:- | 84. évf^ 180. s*. Na9ykanizsa, 1844. augusztus 10. osUtörtök Ára 20 filter. Tábori poila:—¦. ..... y^^^tKs^tm^mmt^^^mmamammmmmm^^^^mf^^^m^^fmmmmm ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI N< KzLTkefiZtőfl.g *s kiadóhivatal : l-\'ő-ut 5. azám. Bzerkeaztétéirl ór kiadóhivatal! (okion 78. sz. Megjalonlk minatoti hétköznap délután. Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Mai beiktatásán nagyszabású programbeszédét mendott vitéz dr. Simonfay Lajos, Nagykanizsa város uj polgármestere ¦énifMti ára: fT bónapra ¦ ztif* 20 Kiér, iiCK/etléfro 15 p»Dft5. Nagykanizsa város életében a mai nappal uj korszak kezdö-dötl. A belügyminiszter a harcterek bősét, vitéz di\\ Simonfay Lajos kispesti tanácsnokot nevezte ki Zrínyi Miklós városába polgármesternek. Az uj polgármestert a vármegye vezetőségének jelenlétében Iktatták be ma délelőtt. A városháza ormáról nemzeti lobogó hirdette Nagykanizsa nagy ünnepét. A városházán ünnepi hangulat, ünnepi arcok. A közgyűlési terem délszaki növényekkel feldíszítve, A főispán és h. alispán érkezése Fél 10 órakor érkezett meg autóján vitéz gróf Teleki Béla főispán és vitéz Hunyadi I.ászlq alisnánhelycltcs-föjcgyző, akit a lépcsőházi feljáratnál vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester fogadott\'dr, Paizs Ferenc és dr. j Vargha József városi aljegyzők kíséretében. Meleg, közvetlen üdvözlés után a vármegye vezetőit a polgármester felkísérte a kistanácsterembe, "Ezalatt a városháza díszterme megtelt előkelő közönséggel. Olí gyülekezett az egyház papsága, a honvédség tisztikara, a városi képviselőtestület, a hatóságok, közhivatalok, testületek vezetői, a társadalmi egyesületek vezetői, a teljes városi tisztikar, mind ünneplőben, a karzaton ay leventezenekar Rndányi Károly karnnagy vezetésével. . Negyed 11 nvult, amikor belépett a díszterembe vitéz gróf Teleki IJéln főispán, vitéz Ihi-nyndy László alispánhelyettes, utána vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester és a vezető tiszt-1 viselők. A taps, a lelkes éljenzés, az ünneplés percekig tartott. Dobmvits Milán városi \', képviselő kalauzolta vitéz Simoiífay polgármester feleségéi és hozzátartozóit, akik lejöttek Nagykanizsára, hogy részt vegyenek a szép ünnepnapon. A polgármester a terembe lép Az elnöki emelvényen dr. Po-runr-.v Gyula, dr.\' Borsányi József és Véenoy Barna tanácsnokok, dr. PaiüH József aljegyző. A főispán, alispánba fönntartott jobboldali alsó széksorokban foglaltak helyet, rao-lettük a jxdgármestor osaJádja. Dr. Foronenr Gyula városi tanácsnok közvetlen szavakkal köszöntött*^ a főispánt, az alispánt, n, megjelenteket. Dr. Paizs alJQgyző fölolvasta ii lK>lügvmÍnÍsztor leiratát a város közönsógéhoz. Terenczv ta-nucsnok \'indítványára Dinda János vezetésével kühiötísé-g ment a polgármesterért, hogv a közgyűlésre kisérjo. Miknr néhánv porc niiilva vitéz dr. Kimmifay Lajos jMilgár-mosior l>eléi>etl a közgyűlési l/>rom-!>o, harsány éljenzés ért taps köszöntötte. A polgármesterei, egyszerű fekete ruha, mellén a harctéri kitüntetésekkel. Az uj idók, az uj éloí, az uj világ férfin.\' Dr. Foronczv tanácsnok ünnepi szavakkal köszöntötte, a |K>lgármes-tert, aki nehéz idókbon veszi át a nagy kanizsai jHjlgármostori széket. Az a férfiú, mondotta, akit a Kormányzó [*r vitézi fémjolzésévot tüntetett kí, intézi ezután a város ügyeinek vezetését. A váro:i közönsége nyugodtan teheti lo kozél-o ügyeit, a\' város sorsát. A tisztikar novóbon igéri, hogy mindonkor hűséges kötelességtelj esi ténsel támogatni fogják tt irek vésői bon. Lelkes Ups körotto Foionczy tanácsnok Iwszédét. Vitéz dr. fíimoiv-fav polgármester ezután elfoglalta az elnöki széket, amolyen ott dioE-let a nagyimillu város címore. Majd szűnni nem akaró taps és Ünneplés közepotto elmondta métyonjáró székfoglalóját a kövotkozókbon: ..Ünnepélyesen ígérem .\'. A polgármester székfoglaló beszéde Kbben az ünnopélyos pillanatban olfló szavam az imádságos bála szava a mindenható IsUmbez, hogy az \'olsó világháborúban Przemysl vára ostromának végighaiTolása, .majd az azt kövotó npgj\'von havi -/.ibériai hadifogság olszenvtMle.se; a most dilié második világháborúban több angolszász légiterrortámadása után megélnem QiigoatO\'OZt a napot, amelyen a Dunántúl eme gyönyörű kororikedelmi, ipari, gazdasági és . kulturális gócpontjának, a magyar törtéifoionibon a lángoló hazaszeretet, a hősi önfeláldozás ós a magyar katona legendás vitézségének sok ragyogó példáját szolgáltató OSi várromok tövében épült hősök városának egyik legfontosabb órhelvéf, n város polgármesteri székét, ol foglal -hatom. Másod jk szarum a mélységes hála szava feletteseim, a ni. kir. Irolügymiiüsztor ur, vitéz dr. Endro László államtitkár ur, dr. Sass Klo-mŐr min. osztályfőnök ur, ^vitéz gróf Teloki Béla znlavtninogyei fúis-pán ur és vitéz dr. Hunyadi László, várinogyei ftlispánholyptlós ur iránt/ akiknek előlegezett bizalma engem erre a díszes állásra alkalmasnak és Órdeinesnok tartott. ¦ Ünnopólyesen ígérem felotlo-seinmek\'\'és a tiszteli képviselőtestületnek, hogy hivatali eskümhöz Inveii Fómóltóságn Kormányzó Urunknak, szent hazánk országgyarapitó kormányzójának és a vitézek főkapitányának parancsait, valamint a m. kir. kormány rendeleteit maradék- Program : — minden er6t a vé\'gsé -¦ Székfoglaló alkalmával -folytatta a polgármester — prögrantmbt szokás adni. Azt hiszem minden jelenlevő mla-gyar teslvérem igazat fog adui, ha nzt mondom, hagy ma a második világháború ötödik és valószínűleg döntő évében nagyszabású, jelentős kiadásokkal járó városfejlesztő pro-grammröl beszélni alig lehet. - Ma a végső erőfeszítések idején a kitűzendő programúi, a háború tartamára — szerény véleményem szerint --¦ lényegében csak abban állhat, hogy a város minden erkölcsi és tár- lalanul végrehajtom és minden orom mei azon íeszok, hogy a nzemólyom iránt [olólogozett bizalomra méltó és érdemes legyek. Végül kartási tisztelettel éfl nagvralíocsiilénsol emlékezem meg hivatali elődömről, dr. Krátky István m. kir. kormányfőtanácsos, nyugalmazott polgármester\' úrról, aki több mint harminc éven át — mog-szakitás nélkül — állott Nagykanizsa rárosának szolgálatában ea aki-nok működéséi.or. sok intézmény létesítése ós a város jnlontós fojló-dósi lohotősóeyjmok nu>ipila izzása fűződik. gyézalem szolgálatába állítani sudahni tényezőjét, illetve minden munka- és anyagi-erejét a végső gyözelem*szolgálalába ál-lit.sam. illetve állíthassam. "Megköveteli ezt tőlünk az a hősi önfeláldozás, amellyel a magyar honvéd kint n Kárpátok előterében vivja diadalmas harcait a magyar nemzeti életet halálosan fenyegető bolsevista rém elleni De megkövetelj nz n világtörténelemben példátlanul álló mérhetellcn áldozat is, amelyei nagy szövetségesünk \\y ciicsö német nemzet az uj Euro^"" pa és hazánk halárainak védelmében hozóit és hoz. Elmulasztott légoltalmi Intéz ke dósai? sQrgős megtétele Hősi halott 6s harooló honvédok h»ziM«rUxóit «orenklvul fogadja a ¦olgármsatsr Mindannyian tudjuk, hogy nz első arcvonal erőfeszítései csak akkor lehetnek eredményesek, ha a belső front is mindenben teljesili a maga kötelességeit. Ennek keretében kötelességemnek tarlóm a belső front szellemi és fizikai munkásainak, az anyáknak és gyoi\'ntekckntfk életét és testi épséget biztosító nyilvános- ói mapján-áuóhelyek felülvizsgálatát, valamint a netalán elmulasztóit légoltalmi intézkedések sürgős megtételét. Kötelességemnek tartom. hogy a hősi halottak özvegyei* és árváinak, a hadirokkantaknak, valamint az első vonalban harcoló honvédcink hozzátartozóinak minden jogos kérelmét természetesen n lehetőség határain belül — kedvezően\' és soronkivül elintézhessem. Ha jogos panaszaikat szeinélgeíft\'n kívánják előadni, Őkel mindig soronkivül fogadom. Általában különös gondomat fogja képezni a kis emberek ügyes-bajos dolgainak megértő elintézése. ..Politikai pártba nem léptem be" Minden jó magynrérzésü teslvérem politikai meggyőződését tiszteletben tartom, azonban a város területén működő országos politikai pártok, illetve, azok helyi szervezeteinek egyikébe sem léptem be, mert a város egész közönségének pártatlan polgármestere kivonok lenni. A város vezetéséi magyar nemzeti, keresztény, szociális és fajvédő szellemben, de elsősorban a várospolitikai és főleg a városfejlesztési szempontok figyelembevételével, nz adózó polgárság teherbíró képességének és a szigora takarékosságnak szemelőtt tartásával kivonom níegvalósitani. Ezért arra kérem a képviselőleslület i. t. tagjait, hogy a város közgyűléseiből zárják ki az országos pártpolitikát és ebben a teremben osak egyféle [wljtika legyen, a város ér- KAlíAl KÖZUOK* 1011. augusztus 10 dekeinek becsületes szolgálata, - A képviselőtestület elé kerülő ügyekben nündenkinek véleményét türelemjavel meg fogom hallgatni. i\\«m idegenkedem az ellenzéki hangoktól, sőt szerelem azokat, meri meggyőződésem szerint az alapos vita leszűrt eredménye a közérdek szempontjából mindig megnyugtatóbb, mint a hirtelen, minden ellenvélemény nélkül elfogadott javaslat. Ezzel kapcsolatban csak azt kérem, méltóztassanak a vitákat részleteiben a szak bizottságok üléseiben lefolytatni. A Közgyűléseken kérni fogom, hogy \' a tárgyalás vendjének komolyságul és méltóságát sértő végnélküli vitákat, éles vagy bántó közbeszólásokat feltétlenül mellőzni méltóztassanak, mert ennek teret engedni nem foguk! Az erdő és fegyelmi Ügyek még ebben a hónapban a képviselőtestület ele kerülnek Még ebben az évben több fontos városi állást töltenek be További elsőrendű kötelességemnek: tartom íi cárvs nyugalmának és békéjének mielőbbi hely reál Utasát. tiüiöl kupvsolatban most csak uny-nvii kivúnuk bejelenteni, hogy még vőben a hónapban, ulajws bizottsági megvitatás után, a közgyűlés elé hozom azokat az ügyeket, amelyek a város nyugalmát különösen -megzavarták. Itt elsősorban az ordőügyro és a kópvisolőlostülot által oirondoU Tu-gyolmi ügyokro gondolok. -¦- Ksuton arra kórom a város közönségét, \'tegye bölcs megfontolás tárgyává azt, hogy a céltalan kritika, az eléggé meg nem alapozott vádaskodás, a város tekintélyét és hírnevét sutyovan sérti, sőt rombolja. l-juiek kövotkuziuéuyoikéut a korea-kodolmi ós pénzügyi vonat kozásokYm nem is boazélvo csak azt emlitem meg, hogy őzéiben még tőbb fontos tisztviselői állásunk korul Iwtóltóary, amolyokro bolsó ¦ pályázónk nincs, értekos külső mutucaeró pályázatai*, azonban csuk akkor számíthatunk, lüi úlláá ulnyoréao a pályázó szo-mohon kívánatosnak latszik. (Így, mindonokolótt a mérnöki, orvosi, állatorvosi, tanári, fogalmazói, stb. állások betöltésénél). - Már most nagyon kórom a tajKisztalataim szorult kritizálásru rendkívül hajlamos közönségülikot, hogy a képviselő lost ülőt hosaudö döntését tegye magáévá, mort a mull hibáinak és mulasztásainak folytonos felltány tor gátasá- val a folyó ügyeket semmivel sem visszük előrébb, cUeukvzö-teg azoknak tárgyalásával és át-lando napirenden tartásával a bizalmatlanság légköréi tenyészt jiik ki és olyan energiákat vonunk el amelyek máshol sokkal közvidekübb ügyekben lennének fethassnálluitők. Ugyancsak fontos és sürgős (dudálómnak tekintem városunknak, a város bulárának, intézményeinek és lakóinak alapos megismerését. Az oddig rendelkezésem i\\j álló röviil két-három hét alatt nz egyházak, közhivatalok, intézmények, nagyobb vállalatok vezetőinél ós a képviselete*-. 1 Hitel lúgjainál kivétel nélkül tiszte- j leiemet tettem ós okét hivatalukban, Üzletükben, illotvo lakatjukon meg- j látogattam, llu valakit véletlenül kihunytam volna, azért szíves elnéző , sót kérem. Montségomro szolgáljon liolyi ismereteim biányu. - Ismerőin u vidéki városok u. n. I lokálpatriotizmusát.\' blzert mogmon-; doni őszintén, számoltam azzal u (ennyol, hogy itt engom sokan, mint olókolö idegent fogadnak. Őszülte 1 örömmel jolonthotem, hogy látogatásaim során ennek nyomul sóm la- \', pusztultam. Meg keli állapítanom, nogy mitutonütt a logolókulóhb vo-zoloogyóui Bogoktól küzdve, a logogy-szorüub pQtgál társunkig minuunlii egyformán oiózékonyen, sót kodvolton fogadott és támogatásáról bizfj-silotl. uszinui örömömro szolgái oz a tény és a további munkámat jo-liintókouyea mogkönnyiti, mort oz-zol a fogad tat ássál \'NagyKánissa fakóit máris ószinto Bzorutotembo fogadtam. Városfejlesztési tervek — A háborús anyaggazdálkodás u városfejlesztés tehetőségeit egészen szükreszabju. Ezért nagy általánosságban erre vonatkozólag a következőket jelentem be: Még a háború alatt mielőbb alaposan lelni fogom vizsgálni u varos már meglevő jövedeietuv forrásúinak kimunkálását. Sürgősen elökészitendönek tartom a baszuotbajtó üzemek létesítését. A modern pedagógiai és egészségügyi követelményeknek megfelelő uj iskolák építéséi. EcltéUemil szükségesnek tartom a hűtőházzal és jéggyárral egybekötött korszerű vágóhíd építését. A közmüvek: je.le.seu a csatornázás,\' viz-, gázvezeték, utak, járdák helyrehozatalai, u hálózatok fejlesztéséi, illetve kiépilését. Szociális, gyermek védelmi és közegészségügyi intézmények létesítését. A meglévő éknek megtelelő helyiségekben való elhelyezését es icljes [elszerelését. Egészséges, száraz, napos, lehetőleg kertes ." lakások termelésének elömozdilásál. A régi és átalakítható köz- és magánépülelek modernizálását; erre n célra tatarozás! kölcsönök, adókedvezmények, esetleg a községi pótadóra is kiterjedő rendkívüli ideiglenes házadómentcsség engedélyezésének javaslatba hozását. | —- A megítélésem szerint eddig ¦mostahaclhánásbun részesülő UIHftei VILLAMOS ÁRAM-______ SZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, srakszetO felvilágosítás mtncUan villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 16 éréig. Csengery-ut 54, telefon 294. Kiskanizsánuk a,város életébe való szerves bekapcsolását, úthálózatának és közmüveinek sürgős kiépítését, általában szorgalmas és a közellátás Szempontjából eléggé nem értékelhető munkát végző lakóinak felkarolását. Végül a város szervezési és egyéb szabályrendeleteinek felülvizsgálatát ós a mai követelményeknek megfelelő átdolgozását; A városháza ós a közönség — A város tisztviselőinek a közönséggel szembeni magú tartására, valumml urru vonatkozólag, hogy mit követelek a város tisztviselőitől, érkezésen) alkaimávul történt üdvözléseimé adott válaszomban álláspontomul kjfojtottom és azt a július hó 1-én megjelout Zalai Közlöny közzé is főtte. .Üógis tekintettől arra, hogy a cikk bizonyára többeknek a figyelmét elkerülte, álláspontomat röviden megismétlem. Elsősorban is fölhívtam u vá-, ros tisztviselőinek u figyelmét arra, soha som folod kőzzenek meg arról, hogy nem u közönség"" van a tisztviselőkért, hanem a tisztviselő a közönségért. Közöltem velük, megkövetelem, hogy a tisztvjsbló a közön- séggel udvariasan bánjon. Sohase használjanak u fölökkel szemben, bántó vagy goromba hangot. -Ueg-mondoitam, hogy nem szeretem a besugásokat, ezzel szemben, nem tűröm a bűnpártolást sem és az ügyosztályvezetőket személyükben teszem felelőssé az afujuk beosztott tisztviselők szorgalmas és 1 becsületes munkájáért. Őszinte és ogyonca magatartást kértem minden" városi alkalmazottól. Végül közöltem, hogy bár szigorú, de megértő* és igazságos főnöke kívánok lenni u város tisztviselőinek és ugyéb alkulmazottuinak, azonbun irgaimatiun vagyok a megbízhatóság, továbbá a vagyon- és pónzkozolós szumuU tuiansuganuik elbírálásánál. „Országunkra ós Nagykanizsára szebb júvo es boldog napoK fognaK virradni\'\' Most, amikor álképviselő- , ügy ezután is kímélje, meg v testület utján először mutatkozom be u\' város közönségének, erről u helyről, ennek ú díszes közgyűlési teremnek elnöki székéből őszinte tisztelettel és testvéri szeretettől kérem rangra, lársudainu állásra, foglalkozásra, vallásra es anyanyelvére vaió lokiutel nélkül a város minden liivalaívczelöjót, lársudatuu tényezőjét és lakóját, hogy a maga lobbé vagy nevesbe fontos munkakörönén igyekezzék munkájának legjavát adni, mert erre a munkára most hazánknak nagy szükségé van. ilenditheLetien a hilem, hogy a második világháború bizios győzelmünkkel log végződni ; gyönyörű országunkra és abban a mi szűkebb hazánkra Nagykanizsára szebb jövő és boldogabb napok fognak vir-radni. — Szálljon fohászunk az Egek Urához, hogy, mint eddig, Teleki fó.span: O rpsunlial u légiiumudúsok borzalmaitól. Nem tudjuk mit hoz a holnap 1 De azt tudjuk,, hogy, az erők összefogására talán sohasem vod olyan nagy szükség, mnit most. tízért méiy liszlelot-tei kérem a vármegyei lőispán-es alispán urukat, az egyházak vezetőit, a katonai jpa-rancsnokságokat, a koz- es iiia-ganhtvataioK vezetőit, a képvi-seilölesiület mindenegyes tagját és rajtuk keresztül a varos egész közönségét, hogy engem nenéz niunkúiiiban támogatni mélujz-lassanak. ; ...—- Megértő együttműködésre, az uj Európának boldog Nagy-Mag^urországára és Nagykanizsa városának virágzó fejlődésére uz isten áldását kérem. A polgármester székfoglalóját sokszor szakitotla léibe a tetszés és helyeslés lelkes zajú, metg-megujuló taps ós éljenzés. „A legkisebb ember l Kell foglalkozni" Utána vitéz gróf Teleki 1361a főispán kifejtedé beszédében, hogy örömmel jött el Nagykanizsára, erre a napra, hogy ö-is szóljon ahhoz a férfiúhoz, akit a belügyminiszter bizalma ültetett a polgármesteri székbe és szóljon egyoeu a kép viselő testülethez. A polgármesteri székfoglaló meggyőzhetett mindenkit, hogy. olyan férfiú kerüli a város élére, aki keresztény és fajvédő alapon kívánja a várost vezetni. Nagy, megnyugvás lehet ez mindenképpen, mert a városigazgatása minden ágában jártas iériiu kezébe került a város vezetése, aki meg fogja tudni oldani a városi problémákat és teljes Összhangot kivan teremteni a városi polgárság, a képviselőtestület és a város vezetősége között. Erre nagy szükség van Nagy* kanizsán. Mert a zsidó szellemiség idézte elo a multat, ajm|ely bélyjegét rányomta a város életére. Ez a szellem nem látta szívesen, hogy, a magyarság béké- egkisebb ügyével is szeretettel sen összefog. Ez az akadály el-hárÜLatoU, dé hagyatéka még mindig itt él köztünk, akik azért viselik a harcot a keresztény világ ós keresztény, kultúra elten, hogy, megakadályozzanak minden megmozdulást, amely a széles néprétegek kizsákmányolását akurja lehetetlenné tenni, ügy, olyan hátvédei kell kiképezni, amelyen a pokol kapui nem * tudnak erőt venni. Mert mi meg fogjuk nyerni győzelmesen ezt a háborút | Köszönti a polgármestert székfoglalása alkalmából és kéri, öt éy a képviselőtestülelet, hogy. irtsa ki mindenki magából a farizeismust és a tisztesség és közéleti erkölcs vezesse ennek a városi közti-létnek minden tagját és akkor a mai kézfogáson Isten áldása lesz. Üs ha a város tisztikara ezen a nyomdokon halad és ha mindenki tudni fogja, hogy még a legkisebb ember legkisebb ifli4. augusztus 10 kérésével is szereieifcl fog- ¦ lalkoznak, akkor szolgálja mindenki a hclsfí froníni. \\ polgármesternek, minden vo-miikoznsbun, amelyben a város érdekeit kivánja előmozdítani, kihUásba helyezi mosszeutenő támogatását, hogy a vármegyé- ZAlTAl KOZLON? yel szoros kapcsolatban szolgái-Inassá mindnyájunk ügyét, amiért hős fiaink künn u harctéren éleinket áldozzék, hogy vérüköli keresztül megölelhessék az ni magyar jövő... t Percekig tartott a taps a főispán beszéde után. Az alispánhelyettes a vármegye nevében Vitéz Hunyady László vármegyei fójegvzö. alispánholyoltes boszedó-hon\'utalt nrríi, hogy oz a polgármesteri lieiktatás egészen más, mint u régiek: hiányaik belőle a régi szin, [i régi romantika. A mai holvzet háborús helyzet. Ma olyan \'polgármestert iktat a város képviselőtestülete .akit még nem ismer, akiről közelebbit még nem tudunk, csak azt,\'hogy tehorfétol nélkül, ! néz elébe; nmilvenról nom tisztán lép a |MllLfarmestLri emel- I módiunk, vényre és foglalja el n.polgármesteri • Nagy tetszést aratott a népszerű széket. Olyan varos óléro került, a rvánnegvoi fójogvző beszéde mely mogszahndulUiz idegen szollo-misőg ]K)hpkarjai közül. Kéri a polgármesteri Ós képvisolótostülotot, hogy használják ki ozt a kodvoző holyzotot és ő toljos szívvel támogatni fogja Nagykanizsa városát és azon lesz, bogv a vármegye kiesí-nyeskedéssol no akadályozza a város törekvéseit, hanem támogassa orejé-vel és akkor a város olvan jövőnek \'\'\'\' " ál- Dinda János a képviselőtestület és a város *közönsóge nevében Dinda János MA OUT-igazgató a városi képviselőtestület és a város kőzönségo novól>en üdvözölto az uj polgármestert. , a \' ..... A város közönsége itrég alig isaiori nz uj polgármostortymondta Píndn igazgató, do a balügyi kormányzat nejű ok nélkül állította ót ide. Sok a megvalósítandó probléma Nagykanizsán. Arra kéri az uj |kü-(jiiníiestert, hogy maradjon olyanunk, amilyonnok az cíhlígi bizottsági üléseken mégis martok. A pártok bizonyára élni fognak jogiddiai, de a polgármester lesz hívatva az egyes erdőiteket mérlogolni és a dőnlóbiró szero|>él betölteni. Ez si- kerülni is fog; ani.-ddig ezt pártáiknál! fogja végezni. |2s akkor mindenki ott lesz a polgármester megölt. Ezekkel a gondolatokkal üdvözli a városi képviselótostülot és a város közönsége nevélxm a polgármestert, V Vitéz dr. Ki lityin fay jKilgárniester ezután a köszönet és hala szavaival viszonozta az elhnngzolT felszólalásokat, i l\'tána a karzaton felhangzóit a lovoutezónokar> Himnusza. 01 van volt, mint könyörgés a templomban a magvarok Istenéhez, hogy sogitso Nagykanizsát ,segilso meg és lágyon az uj pelgármestorról. .. BENEDEK RHZ80 A Wilhemstrasse nem foglal állást a magyar kormányban történt változással kapcsolatban A belpolitikai változás nem érinti a magyar külpolitikát vissza és semmi köze a Sztójay-kormány külpolitikájához, vagy a magyar külpolitikai vezetéshez, igy tehát felesleges állást foglalni a magyar kormányban történt személyi változásokkal kapcsolatban. \' (NTJ) A Wilhelintrassén ég*. felíeU kérdésre válaszolva nyilatkoztak a. magyar kormányban történi változásról. A honim miniszteri tisztségben bekövetkezett változásról kijelentették, hogy ez az ügy a, magyar belpolitikai helyzetre vezethető Légiriadókor azonnal óvóhelyre Inünlj! Hebssülten Ib harcol a német hadnagy Mi az igazság a zalai és vasi bomba-hirek özönéből? Rémhírekkel Is bombázzák a vidéket Minden légiriadó után tőle van a város és a vidék rémlürck özönével. Kanizsán biztosan tudják, hogy Szombatboly romokbarijhovor. Kzoih-bathelyról sürgönyök jönnek, hogy élnek-még itteni rokonok, ismoró-Bök.Az igazság pedig nz, hogy sem Szombathelyen, som .Nagykanizsán nem törtónt semmi. Ilyen\' hírekkel volt tele a vidék nz elmúlt napokban s van toló részben ma is. A »jólórtosültok« Síala-egei\'szog bombázásáról is tudnak. L összegyűjtöttük tehát .a valóságnak megfelelő birokot az egorszoeí ós vaái lapokból és itt adjuk — az igazat. A keddié virradó éjszakai viláiíitó-bójús támadás nem Zalaegerszeg, hanem Kzombatholy légiterúlien történt. Az égen Kanizsán íh* megfigyelhető yÖrÖs \\ fónvt tehát nem lolaikulak égési\\« okozta, hanem a rendkívül messze el lát sző vitágitó-böják fénye. Az sem igaz, hegy Szombat bolyon ez meg az rom riadóit volna. Egyetlen bomba sem esett a városra. A város határában mintegy 15 porCOS bombntámndás alatt sok bomba hullott, de emberéletben semminemű kár nem osott, még selxisülés sem, csupán lényegtelen horzsolások néhány esetben.. A A szombathelyi bombázásról munkára kivezényelt középiskolás diákok közül nem "temettek el tömegsírba Sl-et«, nnin egyszerű oknál fogva, hogy. a diákok szállás-, helye\' távol van n bombázás színhelyétől és arrafelé még bomba som esett. laton tudja, milyen károk sincsenek Szombathely környékén ama eu\'vszerü oknál fogva, hogy n német éjjoli vadászok eredményes pusztítást vittek végbe az ellenséges négy-motorosok soraiban, amelvek közül több pusztult el, mint amennyi kárt ők maguk okozhatlak. A lelőtt és lezuhant góiwk »olovcn« bizonyság; ként ott foküflznok a szombathelyi halárban és a környéklwn. Á zalai „bombázásról" Zalában történt\'bombázásokról Is tudnak a birok. Igen, bombáztak, do* csak —- röpcédulákkal megint. KoQsidoréknyi röpcédulát hajigáltak lo Zalaegerszeg vidékén, különösön Bak, Nagylongyol határában. Gollőn-házn közelében is volt »bombázás«: géppuskaalkntrészeket hajigáltak lo, azonkívül stanioh lemozokot és lü-zőrségi zavaró fémlapokat. Zalaogor-szeg halárában egy bonzinos hordót is ledobtak, öt liter benzin volt benne. A közönség tohát no üljön fel a légiriadók után gojnBamódon ténvésze hiroknoíí. fgaz, oka onnok.a hivatalos jolontésok szűkszavúsága is, do •¦—~ annak is megvan az oka. Amennyire lobot, a vidéki, sajtó nmugvís Igyekszik hidósitásiiivnl elejét venni a pánikot koltö birok zavartalan uralmának. Tegnap légiharcok voltak a Balaton felett Az Inlorinf boriim jelontése szerint a szerda délelőtti ellenséges légitámadás alkalmával egy észak-amerikai bombázó kötelék dél fólól behatolt a dunai térségbe. Buda-jHisl és a Balaton vidéke föleit némát és magyar légierők heves harcba koverodtok az amerikai \'kötelékekkel. Ugyanekkor ószakamorikai légi kötelékek nyugat felől délnyugatné-motországi térülőtök fölé röpültek, miközben erős légiharcok fejlődlek ki Délnémotorezág folott. Az MTI jolontéso azorint tegnap dóloloti többszáz ellenséges repülőgép a Dunántúlra ós a Duna—Tisza közére repült Imj. Egy ós helyekről bombázásokat jelentettek. Anyagi károk kolotkoztok, a lakosságnak veszteségei voltak. Vadászok ós a légvédolmi tüzérség több gépet lo-lótt. Öt halott a nagyatádi hentes telitalálatot kapott házának romjai alatt Az l\'j Somogy írja. hogy szerdán délelőtt. Nagyatádon 10 bombái joblak Malter István hentesmester házaiájára. Kélla-kóhiíz_elj)usjzlull. 01 halott ós öl súlyos sebesüli maradi a romok itlatl. Mindnyájan azért pusztultak el, mert a riadó alatt "nem mentek óvóhelyre. Karód község közelében egy major mellett éppen csépeltek, amikor az ellenséges gépek áthúztak. A cséplést azonnal leállították, mindenki fedezékbe vonult, csak Letenyei József és fia ültek fel a kocsijukra és vágtában hazafelé igyekeztek. Az egyik ellenséges gép meglátta az utón haladó koesil, alacsonyra szállt, majd hamarosan í>9 apró bomba liuUoH a gépekből a szekérre és utasaira. A két ló elpuszlull. Letenyei élet-, halál közt van a kaposvári kór-, házban és súlyosan megsebesült a fia is a szilánkoktól. "A somogyi Kisdárda határában négyen sebesültek nicgbom-baszilánkoklól. Tcngeli községre kél gyújtóbomba esett. Augusztus . \\/ÁE?n.<2l MHTgA Keddtől— 8-JO-ig Wffl/Sf HUZVU csütörtökig A legbübdjosabb magyar film! ÉJJELI ZEN-E Főszereplök ; Kelemen Éva, Vay Ilus, Sdrdy János, Pethes Fereno Aktuális magyar világhiradó Naponta 3 előadás; frf, jfő és ?9,árakor* . • _í____ SPORTÉLET Az országútiak nyerték a Kiskanizsai Kupát BÖmhóckort-Röjna FC6:0 (0:0 Várat.\'snnl nagy érdoklódéa mol-lott zajlott fo szerdán dólntiin a Kiskanizsai Foreneos Kupa döntője, melynek két lésztvovŐio az alábm összeáll itáaban szorópolt: ? Rajna FC: Horváth 1. - Jámbor, Kiss 1. - ¦ Kopó, Vinezo, Cáki ¦—¦ Parti, Horvatlv-.il., Porké.yKilya, Hegedűs. ¦liömhéckort : Dévai ~ Horváth II., Munkácsy --• Anett, Heivzog, Mihálvi \'Horváth I., Kzollár, Kiss lí., Horváth III., Horváth IV. Hatalmas iram kezdődik az olBŐ fÓIidólwn, \'lo a védőknek\' romokol-nok. Porkó 11-osét Dévai rem^k érzékkel hárítja. A 22. perclwu a kapufa menti inog a góltól a Rajna FíVét. Porkó nngyBzorüon tör ki, do lövése molle, megy. ( A második félidő olső percébon váratlan gólt szoroz a Bom héekoH. 1 Iorvát h I. rövidro öklözi a labdát és névrokona, szintén Horváth I. gólba vágja a labdát. Vinezo kiáll rövid \'időre, egymásután bárom gólt szerez Horváth IV., Kiss II, "és Munkácsy révén a Bömhéckort. 4:0. A két utolsó gólt Szollar nagyszerű egyéni ak_, oiókból szerezte. 6:0. A mérkőzésen egyenlő erök álltak szonibon eeytiiá\'ísal. A második félidőre a gyengébb tartalékokkal rendelkező líajnn összeroppant. A győ-zolmot megérdomollék az országútink, ha n gólarány kissé túlzott is. Egyénileg a győztes csapatban Munkácsy és Szollár a mezőny fölő nőt. Moíjlo|x>tés a fiatal Dévai pompás védése. A Rajna FC-ben Kiss I. és Jámbor védőjátéka inagaslott ki, ehhez csatlakozik Vinezo kitűnő ku-laucBJálóka. • Mérkőzés után a Lovonto Otthon nagvtermében gyüiokozott a játúkoa-gárdn, ahol P. Bánás Gyula plóbá-noí köszöntötte a csapatokot, P. Hor válh Athanáz foraneo» hitoktatót, Potvi Hzombntholyi korűloti egyes-bírót, a mérkőzésén kitűnően közreműködő Flunibort József játékvo-zotőt, Törökmozoi NII játókvozetót, P. Sólymos Rozsé, Gozdún József, P. Halmos Fortunát helylielí sportvezetőket és n nemzeti szinokkol feldíszített¦•szép Ferences Kupát át-nvujtolta Szollár Józsof csapatkapi-r lánynak, aki köszönetot mondott a yozetőség odaadó munkásságéért. Polvi ogycsbiró és JT vozoto" elismeréssel szólott a. lolkes kiskanizsai spoiiomlwrok és a labdarugó gárda munkájáról és a jövőlvni szerepléshoz\' támogatóst Ígért. A Kiskanizsai Ifjúsági. Egyesülőt holyisógébon a labdarugók \' külön megbeszélést tartottak a vasárnapi ha laton borén vi ut (al kapcsolatban, majd n kiskanizsai \'hadbavonultak részérő 50 pougőt adakoztak. —k—n—i— Az NVTE Csáktornyára utazik vasárnap Mint értesülünk, az NVTE vasárnap reggel utazik Csáktornyára, hogy a Magyar Kupa első selejtező mérkőzésen összemérje orojót a Csáktornyai Zririyi-vol. A mérkózéson nehéz küzdelem várható a bajnokcsapat és a jelenleg kitűnő ogyüt- filfjQj: írná? nL6&Xj>\'iAc/<S4+ \' tetasl rendelkeió Hrínvi között. Az NVTR-nek eleg » döntetlen eredmény is a továbbjutáshoz. Szerintünk azonban győzni fog a kék-fehér együttes, hiszen jobb játékerővel és nagyobb tudással rendelkezik, mint el len föle. A murakereszturi levente tábor befejezödöll. A 120 résztvevő közül hetvenen tették le sikerrel a szakaszparancsnoki vizsgát, illetve a próbákat. Sümeghy László láborpurnnesnok és helyet lese. dr. Gerencsér István vezetésével a fiuk lelkesen dolgozlak a táborozás egész Inr-tama alalt. Menelgvakorlatok köreiében megismerlek a mura-inciilJ vidéket. Nagy gyakorla-lol larlollak Nagykanizsa—.Szépeinek, majd vissza Hajcsa Vi-fyehóza Muntkcrcszlur iránya- Caálctornija, augusztus 10 Nagy feltűnést kellett Csáktornyán egy ismert bérfuvaro-zási vállalkozó, Végh József előzetes letartóztatásba helyezése. Az a\\ vőd ellene, hogy miközben hivatalos ügyben több halósági közeggel dolga volt, ki-lakadl és olyan kijelentéseket engedett meg magának, amelyek ¦ súlyosan bírállak a magyar kormányzati intézkedéseket és megtoldotta ínég azzal is, hogy ino majd kél hónap múlva már minden másképpen lesz . t\'gv Iái- ban. Minden községben, ahol ősienként elszállásollak (iáinkat, szeretette! fogadták őkel és tnin-dcnüll jó nevet szerezlek a magyar lovcnle-jl\'jnknak. A községekben növelte a rokonszenvet a leventék tábortüze, amely, (éren különösen kilünl az egyik le\'venle-ruj Nagybakón.ikon öl-leles és hatásos táborlüz-nníso-rával. Dr. Gerencsér Islvrtn vc-zelésével Murakereszlurou is. lÖbb sikerüli tábortüzet rendezlek. Gyakran voltak azonlíívül akadályversenyek, ének- és szavalóversenyek.\' Nótaversenyben első lelt Tot h János\'várvölgyei levenle. sznvalóversenyben Horváth Lajos keszthelyi levente. A labor befejezése inán megkezdődött a 3. sz. szakaszparancsnoki leventelábor. amelynek Csele Lajos páesai járási leven tepnranesnok a vezetője. szik. hogy Végh Józsefnek év-fdeke is lenne, hogy -másként legyen*, meri egyéb ügyekben is Van vizsgálat folyamatban vele kapcsolatban. Ezek során egy rendszámtábla nélküli motorkerékpárt is talállak a birtokában. Hogy mire kellett n hatósági bejelentés elöl elvont motorkerékpár, arra nincs elfogadható válasz. A motorkerékpárt mindenesetre lefoglallak és az eljárás folyamaiban van ebben az ügyben is. 1044. augusztus 10 Elsötétítés 10-5 óráig Unger-Ullmann Elek ^kereskedésében . sin-, rud- éi patkóvas-, további szeg- utalványok beválthatók ii elíjipÉtík. Hofhurr-gúpnk, gépMlj, ouipágirfém im golyós oaapágy Igényliaét •lintezam. Három zsidó „miniszteri tanácsosáé" bárom napig blába várt a „randevúra" a horvát határon Házkutatást tartottak egy perlaki ny. kereskedelmi tanácsosnál A napokban jelentette a Zalai Közlöny, hogy Pertukon négv budapesli zsidó kerüli elő padlásokról, akik Kairóba akarlak kijutni. Mosl a Zala megyei Tjsóg arról tudósi!, hogy a niagyar-hor-vál halár közelében l\\ zsidó nő kerüli csendőrkézre. A jól öltözöl! nök Perlak felé iyyekezlek, amikor igazolniuk kellet! maglikai s ennek következtében Per-lakra már csrndörFeiIezoUel érkeztek. Perlakon mini miniszteri In-nácsosnéknl ismerlek az elfogott nőket, akik egy idő óla már a községben larlózkodlak és mivel nem Indiák róluk, hocv miféle tilosban járnak, beférkőztek cgves vezető személyek bizalmába is. Most ,-Tzlán kiderüli, hogy a három nő csak az alkalmas időt varia, hogy átjusson a határon, Megbeszéli talál- kozójuk volt már a túloldalról megfelelő /luscTökkoI, akik az át csempészésből segítségükre leltek volna. Ezért három nani-í várakoztok a haláron rejtekhelyükön Ós akkor fordullak visz-, szn, amikor odaálról ugy Játszik végleg elfeledkeztek a randevúról . Mikor aztán nagv szomorúságban visszafelé .tartollak, akkor futottak a csendőrök karjaiba. Poriakon fiázkulalást larlollak az üggyel kapcsolatban Krascsenics nv. kereskedelmi tanácsos házában c$ találtuk mintegy 25.000 pengő készpénzt, zálogcédulákal. eüsmervényeket magyar területről 1 loválország-ba álesempészell dolgokról. A nyomozás i\\x ügyben tovább larl. A minap internált Slubi-csár Ignácnél és férjél tehirlóz-talásba helyezlek. Előzetes letartóztatásba helyezték a „jóstehetségei" Csáktornyái béraatóst Lefoglaltak nála egy rendszámnélkQII motorkerékpárt Is hírek Naptár. Atigusr.M 10. Csíilört. Róm kai. Llrlnc vt - Protestáns Lőrinc. . A GÖZFÜBD0 nyitva r»o roggoi ¦ órától osto 6 óráig. (Hétfő, szerda. ¦üíolr délután és kedden egtaz nnti fl*Knek.1 Telefon: 5Ö0. — (A városházáról) Dr. Ballá István, Nagykanizsa u j polgármo\'.derhelyelt-r\'s-főjegyzője vasárnap érkezik Nagykanizsára és hétfőn elfoglalja hivatalát. — A jövő héten ül össze a város pénzügyi bizottsága és hamarosan közgyűlés is lesz fontos tárgypontokkal, anio-lyon —- értesülésünk szerint — a multat végleg likvidálni fogjak, hogy megkezdődhessék végro a komoly városi építőmunka. - Az ogyos ügykörök uj beosztása az uj főjegyző inogórkozóso után történik. — (A Balatoni Szövetség) negyvenéves fennállásának jubiláris- közgyűlését tartja augusztus hú 12-én Balatonfüreden. ; -(Vállalatvezetői bejegyzések) A nagykanizsai törvényszék mint kereskedelmi bíróság Hirsch - és Szegő nagykanizsai zsák és mogko-reskedö cég vezetőjévé.Plandor József nagykanizsai lakost, Mendlovíts Márton nagykanizsai rézműves cég vezetőjévé KiUttper Józsof- nagykanizsai rézmüvesmostort ós Franek Joiiő nagykanizsai drólkofogyár részére vezetővé .Megyosi Kálmán ke-fekötö iparost liejogyozto. — (Mi van a hivatalos lapban?) .. A Budapesti Közlöny szerdai, 17Í). számában rendelet jelent meg a légiveszély miatt lakásukat változtatott személyei; \'himlő, diftéria, hastífusz elleni liooltúsat\'Ól, a lakások igény bevételére vonatkozó jogszabályok kiterjesztéséről néhány ujabb községro. — (Pályázat ingyenes OTI védőnői tanfolyamra) Az OTI pályázatot hirdet 1.2 ösztöndíjas bolyra 18. övöt betöltött, !10 éven aluli egészséges,-órotlségi bizonyítván nyal vagy tanítónői; vagv ápolónői oklovótlol rondolkező nők számára, akik a szegedi, kassai ós kolozsvári zöldkeresztes védőnői tanfolyamot olvógozni óhajtják. A tanfolyam $ éves. A kiképzés ösazaj költségeit, az intézetben kötelező bentlakás és teljes ellátás költségeit, tandijat, st.b. az OTI viseli. A pályázóknak kötelezniök koll magúkat, hogy a védőnői oklevól mogszoizésn után, mint intózoti védőnők, az OTÍ-nál az állásukra megállapított díjazásért legalább 5 éven át szolgálatot vállahuik. A tanfolyam szop-tomber hóban veszi kezdetéi. A pályázati kérvényt augusztus 25-ig kell az OTI vezérigazgatójához cimozvo az OTI Egészségvédelmi Főosztályához (Budapest, VIW., Fiumoí-ut 10. IV. omolet, 47. hz.) bonyujtani. Bővebb fölvilágosítást ad a nagykanizsai korüloti pénztár. — (Betiltott könyv) A napokban hirt adtunk arról, hogy Molináry Gizella nagy föltűnést keltett * öiíelof rajz-rogénvónek olsÖ két köíolót, a Betévedt Európába címűt betiltották. Most betiltották a "Botolt a föld hamissággal cimü két kötotot is. Ibii. augusztus 10 2A.UAI KÖZLŐN* — (Gyermeknyaralási hír) . A bálatonberényi városi gyorntek-üdülőbe indul Nagykanizsáról a 111. cHuiwrt. Egy néhány hely meg van, holnap, pontokon este (i órakor van az orvosi vizsga a MiSSZÍóa házban. Klohniszor jegyekkel éa iskolai bizonyítvánnyal otí lobot jelentkezni. Vezetőség. ¦ . (:) — (Kis fogás a határon) í\\í utóbbi idóbon a horvát határ mentén olyan kiadós csempész futások történtek, hogy a muraközi kis-örsi erdőnél\' »loíu(olt« \'?5 kiló füs-tölthus már csak kisfogáanak számit. Több csempész igyekezett a határ rejtekutján, amikur a járőr megzavarta éket. Futásnak eredtek és ál is jutottak a iiúniet liatáion. he terhüket, a íüstülthust eldobták s hz a inagyar hutóuágok kezére került. Hogy kik voltak a csempó-í/.ök, nem lehetett megállapítani. Változások a zalai autóbusz-menetrendben A július 31.-ón életbelépőit uj Mávuut-mcnetrcndet az olvasó ismeri már a Zalai Közlönyből, tartalmazza a leleilyei, muraszombati, alsólundvai járulok menetrendjét. Most kibővítjük ezt a menetrendet a többi járulókkal is, amelyek még megmaradtak. Augusztus\' 9-töl fogva ugyanis újból változott a Mávaul-menotrend. A Letenye—Muraszombat Alsólendva viszonylatban nem kaptunk ér tesilést változásokról ^ jtíiius .11-iki menetrendhez képest. készt hely—zalaegerszegi járulok [közül augusztus/\' IMöl a Keszthelyről 7.10-kor induló reggeli autóbusz csuk kedd csütörtök, szombat napokon közlekedik, Keszthelyről délután 2 órakor induló csak hét* lön, szerdán, pénteken jár, de nem Egerszegig, hanem csuk liakjg. Zalaegerszegről Készt helyre kedden, csütörtökön, szombaton van autóbusz, indul délután 2.40 órakor, ilétrőn, szerdán, pénteken Bakról indul reggel 8.lő órakor aulőbusz Keszthelyre. Ügy bak-keszthelyi járat megszűnt. Xayykwnizsit- Zalatizabur viszonylatban további intézkedésig az autóbusz-közlekedés szünetel. Nutjykunizsii Kaposvár vonalon csuk hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton jár az autóbusz, amely Nagykanizsáról reggel 7.10 órakor, Kaposvárról délután 2 órakor indul. J hátrálás hetei után a helyben való kitartás következik a keleti harctéren\' Ma éjszaka a Sztálinnal folytatott második megbeszúiés után megszakadtak a Moszkvai lengyel tárgyalások , Brutugnoban elkeseredett harcok vannak, az olasz harctéren nagy ellensége* készülődés folyik nyolitják le. Szemtanuk közlése szerint Londonban a föld lelett már egyáltalán senki sem dolgozik, az ember nem lát mást, csak romokat. Az olasz hadszintéren Az inváziós arcvonalon az Ornotól keletre, Caoiv környékén megindult nagy brit támadás nö vekvo hevességgel tovább tart. A brilteknek sikerült néhány ponton betöini, miro a német állásokat hátrább vonták. A brillek megkísérelték, hogy az amerikai hadsereg kötelékeivel együtt harapófogóba szorítsák a német csapatokat. Kísérletük meghiúsult. Súlyos harcok dúlnak Viro közelében és ottöl délre. St. Malo szintén súlyos harcok színhelyű. A német parancsnokság ol-reiulelto, hogy az eród olsó körzetéből az erőket a belső védelmi gyűrűbe vonják vissza. nem voltak nagyobb harcok. Fircu-. zólól nyugatra nagyobb ellenséges j orók gyülekezését I igyultük meg, min denfajla űrméretű ütegeket vontuk | össze. A bolsevista csapatok felmorzsolásával megszűnt a tatár- nagora nehezedő nyomás A koiolí hadszintóron a baranovi betörési bolyon változatlan hovos-sóggel tovább tartott a bzovjet lá-mauáa északi és déli irányból. Adáz, ído-odu hullámzó harcok után a némulok néhány kilométerre északi irányban risszavonultak. A bolsevistáknak mégsem sikerült a nőmet elhárító vonalat áttörni, mórt tó-madö orejüköt a nómut kötelékek szétverték, A Visztulánál, Varaótól délkeletié az olmult 24 órában helyi ütközetektől ullekinlru, nyugalom volt. liialiBtoklói nyugatra iámul bevés harcok fejlődtok ki ós x nóiuo- tok több heves támadást verlek visz-sza. Uendkivül lioves harcok dúlnak Menimol környékén. Több órás küzdelem után a német gránátosok leiadták ltazonev varosat, de a várostól kololro mbg tartanak a harcok. A Tatár-hágónál a magyar és a német hegyicsapatok meglo|iŐ támadással mélyen benyomultok a szovjot csoportokba, molyok teljes felmorzsolásával^ mogszűnliiek u> kinthotő a Tatár-bagóra gyakorolt nyomás. A kolotí hadszíntér északi szakaszán nem voltak nagyobb harcok. Egyre uj nómet hadosztályok Özönlenek a keleti arcvonalra A német főparancsnok nyilatkozata következtében egyre ujabb A német főparancsnok nyilatkozott a kdeli arcvonal helyzetéről: A hátrálás belei ulán — mondta — a helyben való kitartás következik. A totális mozgósítás és a háborús erőfeszítések ujabb hadosztályok özönlenek u keleti arcvonalra. Ma mar a keleti arcvonalat szilárdnak lehet tekinteni. A Szajna-Öbölben ismétlődtek a titokzatos robbanások (NTI) A Szajnu-öbölbeu a* clmull éjszaka ismét erős robbanásokat figyeltek meg. A robbanásokat \'hatalmas felcsapódó lángok kisérték. Az XT1 tengerészeti munkatársainak értesü- lése szerint a német haditengeré szel uj harci eszközeit vetették harcba az angolszász inváziós hajókötelékek ellen, ezúttal is igen eredményesen. KI kellett kapcsolni a forgalomból London és Délanglia Kikötőit Az NTI jelenti a brit hírszolgálat nyomán, hogy a nómet szárnyasbombák hatására a lon- doni és a dél ingli n kikötőket használni nem lehet ős a forgalmat Liverpoolon keresztül b\'ö- Ujabb vármegyék és városok területén -lép életbe a kivételes közigazgatás Budapest, auguszlus lű A hivatalos lap mai szama rendeletet közöl, mely a kivételes közigazgatás bevezetését rendeli cl Abnuj Torna, Zempléni LadecxkyJános hangszerkészítő ós rádióműszerész kézi és gépi zeneszerszámok műhelye és szaküzlete* Dunántúl legnagyobb választékú raktára zengora, harmónium, tortflóharmonlka, vonós él pengetői hangizerekeee, lemesjetsiék, rádiók, hanglemezek és slkatresiekeen Nagykanizsa, Városházpalota. Szabolcs, Szatmur, Szilágy, vármegyékre és Kolozs vármegye bánfihunyadi járására, valamint Banfihunyad, Sxatmái\\ Kassa városok területérc. (MTI) Ma cjjtít Ptoestit és Bukarestet bombázták Az NTI jelenti, hogy azés/.ak-amerikaí bombázó kötelékek mára virradó éjszaka támadást intéztek Ploesli ellen, majd Bukarest lelett bombákat dobtak a lakónegyedekre. Az éjszakai vadászok az ellenséges gépeket célpontjaik elérése elölt niegtuV madták. Működésbe léplek aN légvédelmi ütegek is. Több bombázó lelövését jelelhették. Tito és vezérkara Rámában Londoni jelentós szorult Tito vezérkarával együtt Kómában tartózkodik, - jelenti a Német Távirati Iroda Tudósítója. j Sztálin ma éjjel tárgyalt Mikolajozlkkal, aki ezután repülöyepen visszalórt Londonba A brit hírszolgálat jelentése szerint Sztálin a csütörtökié virradó éjszaka ¦másodízben fogadta—Miko- -lajüzik longyoí emigráns miníszter-elnököt. A inastól óráig tarló mug-boszéióson jelen volt líaluner lengyel külügynriniszler ós Mololov is. MikolaJQzik a tárgyalások után repülőgépén TÍsszalórt Londonba, hogy kormánya, tagjaival aliolyzo-tot moglKíszóljo. A longyoí miniszterelnök a sajtó kópvisolói olótt annak a reményének adott kifejezést, hogy a longyel fölszabadító bizottsággal kezdőit \'tárgyalások aikerroi folynak, Hozzáfűzte, hogy az eddigi tárgyalásokon mindkét fél javaslatokat terjesztett elő. Biborheré-, tavaszibükköny-, lucerna-, tarlórépa-, kömény- és virág- magvak ¦Mi kaphatók Téthnál, Király-utca. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pótanyag o k „állnak rendelkezésünkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régqta m«gszok«tt szinvemlon történik. tarjAn-pálcsics. 19 i4. raufusetus 10 Isztambulból elszállítják a gyermekeket Isztnmbujból jelentik : A városi tanács határozata értelmében Anntolinból kiköllöztctnek 15.000 személyt. Isztambulból a gyermekeket us elszállítjuk. A Szovjet nélkül köt uj egyezményt a két angolszász szövetséges Anglia és Amorlka ri aksrja tenni kesét az arab olajtermelésre Nagy-Britania és az Egyesült Államok kormánya Washingtonban uj olaj-egyezményt irt alá. Az egyezmény -még nem végleges, mert ebben nz ügyben n kél kormány csak nyilatkozatot tesz. A kél állam, melyeknek n kezében a világ kőolaj készletének kétharmada van, ezzel az egyezménnyel az arab olajmezőket akarja halalmába keríteni. Azoknak az államoknak, melyek nem lámogatják az angolszász érdekekel, nem juttatnak kőolajat. Az elosztásról egy bizottság dönt, mcb/beil jelenleg a Szovjet nincs képviselve, — Persze... Most már késő az ijedtség... Mert nem olvasta a rendeletet a ZALAI KÖZLÖNY-benü HiDTkiQlniTimi ABíűfiau »llilit MENETRENDJE Érvényes 1944. Juulus 6-től. f->xaebat-t4r—Vasútállomást Vasutillouinaia . Iii *<Ébct-léne 400 7-1« 8 00 1010 14-0S 14 26 1930 2040 22« Vasar- és linnepna nem 1<?- 0 in •0 (A N ¦a 0 ¦5 •* "e *• c 1 ! n rokon ai autóbusz kilíi\'íliK. Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. Ugyanott gyermek mellé bejárónőt felveszek. NIROSAN Név törv. vtive ,BS Permetezészer a szőlőmely Irtására Mórofilolou I l\'I*™ (\' ke- tm I. visben) «Id«tb«rj. áraéiimeiilos ! Boszorzésl hely: TeutMh dr»gírla, Nugykanlieaii., ¦élig Autóbusz-menetrend íiivíoyca 1944. auiuaitns 9-tol vIssuvodísíe;. Vasárnap éti ilnimpnup az összes {or«alora szUnetcl. Nagylra>ilsraa-Kaa««,r MÍVA11T 7.10 1 Nagykanizsa (Karon?) é 17.40 \' 10.30 i Kaaasvar (Korona) I 14 05 10 26 Kaposvár p. u i 1400 \' Ciinl; héllfln, szerdán, csütörtökön, szombaton. NaBybartlHOH — Zalaunbar nem közlekedik. Ragykanlasa—Laiartya—Aleólawriva—Muraaaambat Nagykanizsa pu. Nagykanizsa Korona száll. Lel.nyé Als.lendva Korona-azalló . i. i. 1. é. c 6.20 6.35 72» 835 d 1 12.00 12.1(1 13/JÖ- I 14.45 1500 15.54 17.00 1. 18.25 18.40 19.30 Alsólcndva Korona Bzálló I. 8.45 8.50 17.10 17.10 Lendvavásárhely 1, —.— 9.25 —.— 18.07 BatlUnc 1. 9 4(1 —.— 1805 — Muraszombat Korona sz. é. 10.00 10.10 18.25 1855 Muraszombat pu. 6. —— 18.35 1905 Muraaaomfcal—AlitólanSIva—Latanya—Naaykanlaaa h g ( d c Muraszombat pu. 1. — - 7.25 -*».— — Muritiomb.t Koran, ,r. 1. 7.00 7.17 14.20 14 30 Belatine 1. -- 7.47 —,_ 14 52 Lendvavásárhely 1. 7 49 -- 15.12 —.— Aiiolindu Koron. •(. A. 8.40 «40 1545 15.45 A!.olir. 11 j Kar... «. 1. 8 50 15.55 Letcnye 1. 5.00 1000 lia 17.05 Nijjktnhl, Koron, ti. é. 5.50 10.50 1405 17.55 Nagykanizsa pu. í. 6.00 11.00 14.15 18.05 c Csak héllón, szerdán, szombalon közlekedik, d — Csak héllön és csütörtökéin közlekedik, f — Csak szerdán, pénteken közlekedik. g — Nagykanizsa-Alsólcndva között csak kedden, szerdán, pénteken, aaoin-baton, Alsólcndva—Muraszombat közölt hctlön, szerdán és pénteken, li =¦ Kedden, csütörtökön és szombaton. Keaxlhely—Bak—Zalaagsraaraa Zalaegerszeg (Széchenyi-tér) Zalaegerszeg p. u. Bak (Hangya) Zalaszcntmiháty p. u. Hévizszenlandrás Keszthely (Hungária) Keszthely p. u. 10.35 10.30 10 03 S20 7.42 7.25 7.10 16.30 16.05 14.37 14 15 14.00 * Csak hélíön, szerdán, pénteken. ** Csak kedden, csütörtökön, szombaton. az apróhirdetés. Hajnaltól, estéiig ezer és ezer ember elvassal Fillérekbe kerül csak és Ön helyett elvégez mindent: járja a \\ várost, a falut, bemegy minden házba* s megszerzi önnek a kívánt munkát vagy állást! MPRÓH1RQITÉSEK ÁLLÁS ] Egy fatttb»»edS- CHvamdAea) ?8 eiykliiy«kéll*lanoHaal felvesz ¦. Kala) KailÖny nyomda]*. — Legalább 4 köisplikelil végzettség uSkeeses. Kffnlaflut M.-U. I. (elven Kapoll, Hoiihv 10 ¦amljavfto lanorieot felveszek. Czvetké gumtjavlté Üzem, PtVut 4. BaJ4ré-taliat»ll4MSl azonnal leNe ezek. Stíllel, Zilnyl Hlklos-ulca 55. 2531 ADÁS-VÉTEL Waaxajélt konvha»bútort, hármas szekrényt. BBiialt, szikeket megvételre keresek. \'Cimet a kiidéhivatalban kérek le-adnl, 2522 Kompion szeszfőzde! befendeíés, hordók, SS dtb , ingota nyal ketrecekkel, dkfillUiés miatt eladó. Sím a\' kladóblva-(albau.___2534 Egy Hznljó varróo-ip eladó. Cím a kiadóba. 2535 Haajuiált ruhát veszek. Toblk JánoW, Zflnyl M.-alca 28. a|tő 6. 253) Biado járás síékhelyen, fóulcán, piac mellel! lömeneteltl laizcr-ciemtge Uztrt am ¦ kiadóban. 2532 I Trduya elafJÓ Magyar-utca 125. Ház-. gondnok Kinder. 2537 BÚTOROZOTT SZ0UA. Dilt fekvést! buloroxott fürdőszoba használatin! a város központjában IS.-ic kiadó. Clm a kiadóban. Kaastaaok felvetetnek Eriuőbet ter 17. Horváth Rozália kifőzdéjében 2501 Mindennapi levelezésből Összegyűjtőt! tBmagbalya0t>i bélyeggyűjtői! célokn mfflgwoaaab. Barbari,n, Zalai Közlöny swkeutŐsege, naponla délután 0—7 ón közölt. Ei a hirdetés mbidirj érvényes. ZALAI KŐZLÖMV í-Ol-ITIKAI NAPILAP Kiadja: „Külgazdasági ll. T. Nugyk»UM»\'\' Felelői kiadó: Zalai Karul, Nyomatott ¦ ¦ „KBigaitiasáel R. T. Nagykanlz^ nyoMilAjabiiM f.Bgykanlz4án MyoBidi*rt tuti: ZaW Ur*« filalo: BradfokoMt --B4» évf., IBI. Nagykanizsa, 1644. avflusztus 11. péntek Ára 20 fillér.. Tábori posta:_L__ram—.....""wiwnm«niiii.........mnmmmmMmmmmmmm................................mi—mmi..........................un\' ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szcrkoratfeáf ífl kiadóhivatal : Fó-ut 6. xzán ™""""B,>^^—^M>"™^^^^—^ *tSHÍ ÍmMm^m^áfSS& * Felelős szerkesztő : Barbarita Lajo« ¦«"«•,4" *?! ¦ 20 ______ \' ogyadéTra 10 pengj. A MÉP rögttnzöit pártértekezletén felolvasták Sztójay mlnlszterelnik lévaiét -A Jobboldali pártegység létrehozására tovább folynak a tárgyalások és a miniszterelnök reméli, hogy a Magyar Megújulás Pártja visszatér a kormányba Budapest, niigusztiis 11 (MTI) A MBP esübirtökŐn délután párt vezetőségi ülést, majd utána rögtönzött púrtértekozlotot tartott. Qróf Teleki Mihály, a MÉP országos olnőko tájékoztatta a meg-jolentokot az általános politikai lír-Vv-lotrfll ŐS az időazorü kérd6sokro Iteiifónyi-KohneUor Lajos pénzüiry-nihűszfcr, Talaniint vitéz Osatay La-"Íob honvédelmi minírizler ás vitéz liunczon Miklós . belügyminiszter udotf részletekig\'monl) fefvilágosi-ínst. Gróf Tclokí Mihály elnök kö-zíiflo a jofonfovőkkel, hogy Rzlójay Döiuo miniszterelnök l>otee>égo miatt honi jolonhotott mog az órlo-kozloton, hanem levotot intézett az órlekozlothoz. A levél bevezető részében foglalkozik a Magyar Megújulás Pártja három miniszter lufijának a kormányból való kiválásával ős szól az uj miniszteri kinevezésekről. A levél további részében a miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a kormány nmsff egy pártra támaszkodik. Végtelenül sajnálja, hogy a politikai egységet a pártok között eddig nem sikerölt megteremteni, de remény mm arra, hogy a most folyó tárgyalások eredményre vezetnek és a Magyar Megújulás Pártja isinél visszatér a kormányba. A személyi változás --ü miniszterelnök levele szerint — a politikai iráni/vezetésben mm jelent változási. A céhmk ma is\'az. hogy nZ ország katonái és gazdasági erőfeszítései! a háború szolgálatába állítsuk. A kormányzat átállítása fejlődési jelent, de nem nzt jelenti, hogy csupán egy pártra támaszkodunk. Még kevésbé jeleiül azt. hogy a számba jöhető pártok támogatását nélkülözzük és nem jelenti azt sem, hogy a jobboldali pártok bevonását n kormányzatba szükségesnek nem tartjuk. .4 jobboldali effus\'ég meg. teremtése rntiUialallannl szükséges, politikai és történelmi szükségesség. SÖt szükségesebb, mint báihtf-kor. Á kormány a pártok közöl ti tárgvalásokat tovább folytatja és hiszem, írja a miniszterelnök, — hogy fáradozásaim ez-olkalomímal sikerrel járnak. A minifiztorolnök szólott a közigazgatás és a tajtő felelősségteljes munkájáról, majd nzt hangsúlyozta, hogy íi törvényhozást a maga alkot* \'„ mányos módján foglalkoztatni kívánja. Ezt panuiesolja az ellenőrzés BBŰk-ségosségo a kormány munkájával ¦ szemben és a nemzőt érdokn a mo8ti| folyó harcban. Lorolo régén a miniszterelnök mogköBzÖnta a párt támogatását 6a továbbra is kérío azt, mort a \'magyarság órdokébon ma tnindon csöpp oró összefogására szükség fnn. Ha minden párt ozt !1 szempontot tartja szem előtt, ugy Magyarország hatalmas szövetségese, a nagy Nómct-birodafom mollott győzolemro viszi a magyar íigyot és ozzol évszázadokra biztosítja a magyar élotot. Gróf Teleki Mihály elnök köszönetet mondott a miniszterelnök tájékoztatásáért és a párt bizalmáról biztosította a joloníovók általános holvoslÓBO mollott. Csntay bajos honvédelmi minisz-tor tájékoztatta a jelentevőhét a keléti arcvonal helyzetéről, különös tekíntoltol annak magyar szakaszára. Ezzel a rögtönzött párt-órtokozlot TÓgotért. Kölcsönös támadási és ellentámadási előkészületek varnak folyamatbin a barcterekin Több bolsevista támadás összeomlott a baranovi betörési helyen — Időnyerő német hadmüveletek folynak nyugaton Az NTI jolonti a londoni rádió nyomán, hogy Mikolajczik lengyel emigráns miniszterelnök eaütőr tökön \'eggol ropülógópon elutazott Moszkvából 6s visszatért Londonba. Hivatalos borlini bolyon foglalkoztak Mikolajczik moszkvai tárgyalásainak hirtelen megszakításával cs kíioloiitették, hogy Sztálin olyan félre nem órthotő kővetolósoket támasztott, iiinelyoknok megrázó hatásával magyarázható Mikolajczik¦¦hirtelen elutazása. Sztálin azt követolta a longvel-emigránsoktól, hogy mondjanak lo az 1030. évi angol lengyel hiztoi.sa.En szerződésről. Nem kotsé-808, hogy Sztálin félro nem órthotő módon tudoiriására hozta Mikolaj-w-iknak, liogy ,. Kelet-Európa politikai viszonyai nak kialakításában egyedül és kizárólag csak a Szovjetnek lehet \'döntő szava a biatonsági szőriedén Aizárja cunok lohotósógét. Mikolajczik a öajtó kópviaelói oUUt rendkívül nyomott nyilatkozatot tott. Az újságírók ama kérdofléiro, hogy sikerül-e a lengyel miniszterel- nöknek sikeresen befejezni moszkvai tárgyalásait, Mikolajczik határozott nemmel lelett. Ankara felett lelőttek egy angol repülőgépe! cgjLgyárra zuhant, személyzete ejtőernyővel megmenekült. A repülőgép Románia elleni támadásról tért vissza, de az irányt eltévesztette. A Német Távirati Iroda jelenti ankarai jelentés alapján : Török légvédelmi erők a tőrök (óváros felett ismeretlen, repülőgépet lőttek le, melyről kiderült, hogy angol repülőgép. A gép Le fléen-nél felfogták a Az inváziós arcvonalon Méeh kórnyékén az észnkameri-kaiak mintegy 3 gyalogsági hadosztály! vontak össze és ezekkel igyekeztek folytatni hadműveleteiket kelet félé. A német amerikai erők támadásait zárókő tel ékelt Le Mécnnél felfogták az ellenséges erők támadásait: Az inváziós hadsereg más . szövetséges kötelékei tovább nyomulnak előre Angcrs és Nantes ellen. Nyugaton is készül a nagy ellentámadás (NTI) Az Arrivá eimü spa- I m ad ásókkal foglalkozik. Azt nyol lap az inváziós harctéren Ujja, hogy\' ezek a támadások az most megindult nóniíet ellentá- | inváziós arcvonalon mó^ Űpm jelentenek uohtő csapásokat, hanem csak arra valók, hogy a német hadvezetőség időt. nyerjen a nagy ellentámadások megindítására. A nagy német támadások a mostaniaktól eltérőek lesznek, mivel az* angolszászok legveszedelmesebb pontjain Indulnak meg és megzavarják az ellncséges hadvezetőség tervelt. A Caen-Flers útvonalon folynak a harcok Normandiában Pz angolok szándékai mindenhol meghiúsultak Az inváziós arcvonalon szerdán még világosabban megfrm" tátkozott az angolszász főparancsnokság szándéka, mint az előző napokon. Az angolszászok célja Normandia és Bretagne területén levő német erőket elvágni. Az uj su\'lvpont Lenont vidékén alakult ki. illetőleg az Qrne folyótól Kiers iránvában, ahol az amerikaiak kisebb teret nvertek. Mig Caen és Flcrs között vezető ut mentén az amerikai csapatoknak sikerülf néhány kilométernyi teret\'nyerni, nagy ember- és páncélos veszteségek árán, addig az angolok szándékai mindenütt meghiii-sultak. Két nap alatt az angolszászok 2-10 nehéz páncélost vesztettek. Heves elhárító harcok voltak Vire vidékén, ahol az amerikai hadosztályok gépesített alakulatai rohamozták a német vonalakot. Ttl 239 nehéz angolszász, páncélos semmisült meg. Roesavelt Honoluluban Nem törtónt meg 1 R«oa»velt— Churchill találkozó A brit hírszolgálat jolonti, hogy Itoosovclt 8 napig időzött Honoluluban\'és mngszor;."lélto a kikötét én más hadászati I>orondoz6sokot. Utána katonai órtokozlotot is tartott, amelyen több tengernagy rótt rtSatifc és a, csondosócoáni háború logujabb loho-tósésoiról tanácskozott rolük. Az 6r-tokezlot után az amerikai haditudósítókkal közölte, hogy az Egyesült Államok Japánnal sZomben továbbra is ragaszkodik a foltétol nélküli meg adáshoz. Egyoa híradások azorínt RoosOTolt a Csondoa-ócoánon alkalmazandó uj haditorvokiől is tanácskozott, do arról semmit sem szólt, hogy ozekot a terveket megvalósítják. Bizonyos hirosztolésok voltuk arról ís, hogy az értokozleton CIhii-cliill is megjelent volna, Roosevelt ozt megcáfolta és kijolontotto, hogy ilyen tanacukozáüiól un\'r; korai dolog beseólaú 2AUAI KŐ/.liONÍ 1944. augusztus 11 Tisztelgő küldöttségek Nagykanizsa aj polgármesterénél A főispán tegnap délután Budapestre utazott A mai komoly időkhöz méltóan- történt tegnap Nagykanv zsa uj polgármesterének ünnepélyes heiKtatás:\' Nagykanizsa polgárságának családi ünnepe vol l. U j mérföldje l/,ő. Sehol semmi póz, sémim sallang, csupa közvetlenség és őszinteség, egyszerűség és melegség mindenütt. A népi polilika jellegzetessége. A közgyűlés után a kis tanácsteremben összegyűltek az előkelőségek, a polgármesteri szobában pedig u- küldöttségek, amelyek az uj város to előtt tisztelegni kívántak. Először a három r. kath. egyházközség lisz-lelgell Vajay József esperes-pléuános vezetése alatt. Utána a nagykanizsai liaross-kerülct vitéz TóUi liéla kii\', kormánytanácsos vezetésével, majd a leveiUeparancsnokság és a Levente Kgyesülel Kovács Miklós százados és dr. Tholway Zsigmond elnök vezetésével. A NYUKÜSZ\' küldöttségét ünger-Ullmann Klek keresk. tanácsos, szkv. százados vézetle. A Magyar Megújulás Pártja Kóbor Leó sütőmester, vármegyei párt-vezetővel, a nagykanizsai jótékony nöegyosülelek együttes küldötlségc Farkas Vilma vezetésével, a tanleslületek és az iskolagondnokságok dr. llujdu Gyula kormányi\'ölanácsos vezetésével tisztelegtük. Vitéz gróf Teleki Béla főispán a délutáni vonattal Budapestre folytatta üljél, inig vitéz Hunyadi László, vármegyei főjegyző, alispán helyettes autón visz-szatci\'l a megyeszékhelyre. Az értelmiség és munkásság viszonyáról tartottak munkásféiskol\'.\' előadói tanfolyamokat Balatonberenyben A batatonborényi KALUT népfőiskolán munkásfő iskolai előadói tanfolyamot rendezlek, több mint 1U0 hallgatóval. Az előadások, lómája az értelmiség és a munkásság viszonya volt. A tanfolyamnak Uönd-y László minisztori titkár, Vida István KALOT főtitkár, dr. Kiss latrán ogyotonii tanársogéd, dr. Oorlvay egyetemi m. tanár, dr. l\'ál András min. titkár ós dr. .\\lczgar Lajoa voltak az előadói. Az utolsó kel előadást P. Korkai Jonó S. J., a KALOT országos elnöko tartotta és a jövő föladatairól bőszéit. Azt mondotta, hogy a jövó világképe nemzeti, nzocialis ea azubadsag gondola- tával lesz lolitvo. Beszélt az egyház irányítói szórójáról, a háború tanulságos ós mélyreható értelméről, a magasabb éiatazoinlélotról: a koroaz-tényaégról. -továbbiakban a falu és a varos viszonyúról szólt óa ezeket mondtit: a laiu ós város között azért oly kirívó az ellentét, mert a városi kultúra nyugati, lolszuios, a faluó népi, orodoti és magyar, dalaiban, táncaiban, szokásaiban. Bőszedét igy lejozte Oo:"össze koll forrnunk isméi korcsztóiívségúnkkol, liilünkkol, mert csak igy tudjuk fajtánk jövó-jél biztosítani és hivatásunkat toljo-anoni itt a Duna medencében. Hétvégi forgalomban korlátozták a vasat! aetfmmenyeü érvényessegei A Magyar Országos Tudósító jo-lonti: A 10. kii\', államvasutak igazgatósága közli, hogy augusztus 12-től kezdve a szombaton Ü ora és vasárnap 13 óra között Budapestről induló, a vasárnap 1"\' óra ós hétfőn ÍM óra között pedig Budapestre ór-kozo ogyoa viszonylatokban közlekedő tátolsági személyszállító vonalokon t*az egy útra szóló szabadjegyek ,az Ogy útra,.szóló, igazolvány alapján vállható rólam inoiiel-jegyek, továbbá az ugyancsak egy útra szútó, igazolvány alapján vállható, alacsonyabb kocsioszlaiyu egész, illetve alacsonyabb kocsioszlalyu féláru monotjegyek, a tényleges vasúti alkalmazottak családjai- nak, továbbá a nyugdíjas vasutasoknak és ezek család tagjainak betétlapjai alapján\' váltható önköltségi, valamint az arcképes igazolvány alapján váltható alacsonyabb kocsi-osztó.jyu fóljogyuk-ós végül a tényleges köztisztviselők csal ód tagjainak, továbbá a nyugdíjas köztisztviselők és ezek családtagjainak \'köztisztviselői arcképes igazolvány alapján váltbutó féluru nionotjogyok érvénytelenek. A tekintetbe Jövó korlátozott távolsági személyszállító vonatokra nézve az állomások nyújtanak kolló tájékoztatást, ahol a korlátozásra vonatkozóan bővebb felvilágosítás is nyerhető. . „ f Akik évóhelyre menekültek - megmaradtak Augu"f~ ,5-i3 városi mozgó P(nt\'ktel,7ddls Nagy magyar filmsiker ! IDEGEN UTAKON Főszereplők : Tolnay Klári, Sulyok Mária, FayBéla, Sztlassy L., Abonyi QY, Mihályt B. ÜFA uilághiradó hétfőtől Magyar világhiradó Naponta 3 előadás: $4, $6 és ?8 órakor. A Magyar Élet Pártja dunántúli titkári értekezlete Siófokon , A MÉP zalai titkárai is részt vettek a megbeszélésen Siófok, augusztus i 1 A Magyar Elet Pártja három napon át Siófokon gyűjtötte ösz-sze az egész Dunántúlról a vár-\' megyei és szervező titkárokai, hogy számukra kül- és belpolitikai helyzetképet adjanak,,egy* ben megbeszéljék a párlszcrvc-zési leendőket. Az országos köZv pont részéről Siófokra érkezeit dr. Nádas János főtitkár, Zala vármegye löszéről többek közölt Czulek József, Benedek István ÓS Sohár Bertalan vármegyei központi titkárok, akik eddig is lelkesedéssel és ügybuzgósággal épilellék és fejlesztették a MEP széles zalai hálózatát. Dr. Nádas János országos fő-lílkár behatóan ismertette az általános helyzetei, tájékoztatta a megjelenteket a pari álláspontjáról a főbb időszerű kérdésekben, majd ismertette az irányadó szervezési szempontokat és a magyar dolgozó lársa-dnlom érdekképviseleti szerve- zésére vonalközé rendelkezéseket. • Ulána a központi varmegyei és szervező titkárok beszámol-, lak működési területük helyzet-1 képéről, majd megbeszélés volt a magyar élet belső problémáiról, lársndalmi, gazdasági, l\'öid-birlokpulilikai és nép jólét i-szo- xciális feladatokról. Dr. Nádas főtitkár záróbeszédében hangsúlyozta, hogy az országos párlvezctöség határozata folytán a párt álllnmalkot\'ó és nemzetépítő munkáját teljes erejéből folytatja és a, legszélesebb körben kiépíti. A pártszervezel célja nem változott, össze akarja fogni mindazokat a szellemi es erkölcsi erőket, amelyekkel a jobbb magyar jövő érdekében meg tudjuk teremteni azl a magyar egységei, amely --wjabh magyar ezer esztendő felé ye- . zet. A zalai Ljlltárok tegnap este érkeztek vissza székhelyükre. Egyes vidékek kereskedő-hiányán telepítésekkel és még erőteljesebb hitel-akcióval fognak segíteni A keresztény koroskodolom mog-orósitéso és lojloaztéso érdekéiion évekkel ezelőtt 2u millió poiigós hitelkerettel elindítóit koroske<lói hitelakció jólontÓs eredményei széles körökl»n ismertek. IS hitelakció nélkül a keresztény koroskedolom aligha korUlhotctt volna abba a helyzetbe, hogy az átállítás során és a zsidó kereskedő lom teljes kikapcsolása időjén liotölthotto volna hivatását. Az uj keresztény kereskedői egzisztenciák százait alapozlak mog o hitelakcióval, nmolynok korotoi azonban az\'.erőtoljos jolontkozésok következtében szűknek bizonyultak, ugy hogy a hilelkorctel később 10 millió pongÓre kellőit telomólfti. A zsidó kereskedelem felszámolása uj problémák ólé állította a korosz-tóny kereskedelmet. A zsidó üzletek bezárása után némely ! vidéken az egyes szakmákban, do különösen a I visszatéri területeken hiány mutatkozik kereskedőkben. Az óraelosztás biztositáhának szom[X)iitjai megkóvo-tolik, hogy ott, ahol a zsidó üzletek megszűntek, keresztény üzlolek nyíl jan.sk. Ifizt a feladatot csak uj Ko-resztény kereskedői egzisztenciák oh* indításival és a meglorók inogorósí-té.-.\'vol lohol megoldani, amiiijuk oló-feltétele azonban mogfololő olcsó hitelek nyújtása. firiosülésünk szerint a korosko-dolmi és iparkamarák az illetékes kormányzati tényezőkkel -tanácskozásokat folytatnak ogyrészt a 40 millió íioiigós iiitolköretnek fokozaujs Jelentékeny felemeléséről, másrészt keroskedói lelopitésck kérdéeéuok megoldásáról. A kormány nagy megértéssel kezeli ozt az ügyöt és ezért valószínűen rövidesen kodvozó döntésolt fognak nyilvánosságra korülni. Sárvárról Nagykanizsára helyezik át a zsidó internáló-tábori laOO internált zsidó .Megbízható érlesfllás szedni a sárvárt zsidó internáló tábori a minap beszüntették, felszámolása folyamatban van. A mintegy 1800 internált zsidót most anáshol helyezik rendőrhatósági őrizet alá. Mint értesülünk, a Sárvárott őrizetben tartott zsidókat a nagykanizsai volt kávégyárban helyezik el, az lesz kerül a kávégyárba a zsidók inlernáló-íábora. Az i\'ddíg ott rendőrhatósági őrizet alatt volt internáltakat és bűnözőket jobbára a garanyi ínler-nálótáborba szállítják. Az internált zsidókat már a legközelebb átszállítják rendőri fedezet melleit Nagykanizsára. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetbencsak pótan yagok állnak rendelkezé- sDnkre, éppen__ezért_elnézést kérünk_a " nagyközönségtől, ha egyes darabok_kiv[telezése nem a régóta megszokott színvonalon történik. TAftJÁN-PALCL»iCS. 1344. augusztus 11 ZAUAl KOZLONV A harctéren küzdő honvédet és a merénylettől megmenekült Hitler kancellárt ünnepelte Zala vármegye kisgyűíése A lábbeli ellátás, a beszolgáltatás, az orvoshiány, a fogat-gondok a vármegye közigazgatási bizottsága elítt I jf\'* szm\'™\'sél ál" ros légoltalmi célokra. Jóváhagyta a törvényhatóság Polai József nagykanizsai városi adóügyi számvevő nyugdíjazásai. Jóváhagylak Vizi szentgyörgy ős Zolncsány. körjegyzőségei részére egy-egy dijnoki Zalaegerszeg, augusztus II Zala vármegye törvényhatósági kisgyülésóu az elnöklő gróf Teleki Béla főispán megemlekésett azokról a hizlaló jelenségekről, amelyek azzal a tudat-lal töltenek el bennünket, lmgy ; diadalmasan küz\'djük végi" német szövetségeseink oldalún azt a háborút, bármilyen mértékben fele ni kc-zlk is a diderö. Honvédségünk a kárpáti harcokban diadalmasan megállta helyéi és példaadó vitézségiévei újra beirta a magyar kalona-crényt a lörlénclembo. líz -, a háború, amely az európai ke-- részlénységel és polgáriasullsá-gol fenyegeti a bolsevizmus részéről. Magyarország lé|e ellen is irányul. y">t bolsevikiel; ellen folyó harcban zalai fiaink Is derekasan kiveszik részüket, közülük bizonyára számosmi flelükél is áldozták •<{ magyar jövőnek biztosításáért. Kegye-leltei emlékezeti róluk a főispán éppúgy, mint a belsp arcvonni zalai hősi halottairól, A bizottság tagjai néma felállással, csendes percei szentellek a kegyelelérzés megnyilatkozásának. Azután a főispán megemlékezett a gyalázatos merényletről, amelyei a német birodalom vezéré ellen ¦ köveitek el a közelmúltban és amely merényletből a vezér majdnem sértetlenül kerüli ki. Hinnünk kell, hogy Hitler megmenekülésével a Mindenható megmutatt\'t, hotíy gondviselésszerű küldetésé van annak a férfiúnak, aki most még nagyobb elszántsággal emeli magasra a zászlót, a kereszténység és polgáriasultság védelmében. Nagykanizsai és községi határozatok A tárgysorozaton !K) ponl szerepeli. Jóváhagylak N\'pgvku* nizsa városának azl a határozatát, anrelv szerint a város légoltalmi kiadásokra 2őO.()Ü(l pengő államsegélyt kapott s azl tiz KERESEK könyvelőt, vagy könvvelönÖt, aki a levelezésben is járta., azonnali bcl/pcsre. SuJMtMqScc Irt aianlal fizetési igény megjelöléssel RADÓ OSZKARMÉ dílI.yüinOlc. gvflmült.. .ükeik. \'M« . (UK)k.lt..tdí. íí dlílű.íd. KAPOSVÁR, SOH01.il.urc«. II. évi egyenlő részletben fizeti i\'!sf-a; Tov<sl)bi 130.000 pengő iMabi-kolcsönl vesz fel a vá- lni megrongált ikló(lbörtlöeer) iskola és tanitólakás tetőzetének javítására ÜOOO pengő segélyt szavazott meg a.vártnegye. Közigazgatási bizottsági Qlés az óvóhelyen Közben megszólaltak ti szirénák és az óvóhelyen rolvlnló (loll gyertyavilágnál tartqltáli bizottság meg a közigazgatási üléséi. Dr. Koller István, t.yönvörcv Sándor, Kovács l-\'erenc bizottsági tagok az állatigénybevéle-lck körüli nehézségeket, a csép-lési üzcinunyut beszerzés és a mezőgazdasági cselédség láb-beliellálása üg vében szólallak fel. A főispán válaszában kijelentél! e. hogy illetékes helyen eljár az üzemanyag-kérdésben. A lálibeliellátús ügyében a kor- titánt/biztosság\' kijelentése szerint Őszig gondoskodás történik. Egy rendelet biztosítja a közel láfíísi felügyelőség befolyását Hat hate nem volt orvos, állatorvos sok zalai községben Az előadói előterjesztések közöli megtudtuk, bogv a mull hónapban vármegyénk lerületén előfordult négy\' tüzesei 20.ü(10 pengő kárt okozóit, amelyből I) izlosi lóV" u I j á n 1 (í. 5QQ i>engö térül l nfeg. A halósági orvosi szolgálat személyi hiányait mulatja az az adat. hogy az áUatbt\'szolgáltatás körül, igy remény van a helyzet\'javulására. Az orvoshiány ügyében személyesen fog eljárni. A beszolgáltatás terén a vár-niengében löbb mint H millió bttzae.gységnek nieg-felein lobbiét mutatkozik. Az nl ispánhelyei les főjegyző bejelentél le. hogy rendeletben hívja fel a községeket a fni/alerö hiángban szenvedő gazdák kölcsönös merj-segitésére sahol ez önként nem megy, olt halósági beavatkozás következik. Gondoskodás történik, hogy az igénybevett állatok előállításáról a gazdák idejekorán értesüljenek. a hatósági orvosi •szolgálat-hói út tisztiorvos és líd városi, községi, \'illetve kotor-- vos hiányzik. Számos olyan község van, nme-. Ivet halósági orvos már több mini hat hete cgyállalában nem látogathatott meg. Ugyanez :iz eset van az állatorvosi szolgálat ellátásánál is, ahol nehézségei okoz a fuvar -\'megszerzésének akadálya is. , ,i vármei)gei iskoiásggei\'-mekek között szétosztást \' ngeri HHl\'i fíár cijrő és í\'HM) darab talp,\'* még nem érkezett be 775 pár lábbeli és 3201 talp széloszlásáról való Igazolás. 11 millió buzapontnál nagyobb a beszolgáltatás! többlet Zalában A mezőgazdasági jelentés sze-rint vármegyénkben a gabonatermés mennyisége és minősége, a rozs kivételével közepesnek mondható. , A gépierő\' helyett számos helyen kézierővel, csépelnek, a napszátnbérek az aratás idején rendkívül magasra emelkedtek. A munkaerő tekintetében felmerült nehézségekben segítség történt részl>en már azzal, hogy közeJ ötven \'-azdaságol hadiüzemmé nyilvánítottak, ahol tehát gondoskodtak a munkaerő kirendeléséről. Az államőpitészelí hivatal je-\' lenlése \'szerint az egyik zalai törvényhatósági ütőn az ellenség 15 hoiirpá! d-y .... boti le, amelyek mind fel-robtxintak. A flombnlölcsérekct. Ift órán belül az áUnmépilészcÜ hivatal emberei betemették, a teljes helyreállítási "munka még folyamatban ván.Tle) n forgalmat semmi sejm akadályozza. lözcazp&sAr, Fürt peronoszpóra pusztít a zalai szőlőkben Hát az ugy voli... -, Egy kis mozaik Bahovtnáhát ., (honvéd haditudósító osztály) Halkan szemergél az cső. Hakta-tok a hegyek kőzött, néha megállók és visszanézek. Alattam mély völgy-torokban zuhog, rohan a gyors* tajtékzó hegyifnh/ó Sziklás medrében harmat/ a riz. /Iitkorina. A Hegnek komoran hadijainak és titillgatuak a sötétzöld fenyőerdők. a kanyargós gyalogutak- x a félelmes srakadékok. (\'sorfalafns vidék. Amott egy reltett tüzérlöveg, csöve sandán kandikál ki a fák közül. Nos, Helyben vagyunk. Ez már a frotif. gyerünk tovább " ggotntihítg állásai (elé. Ami engem !11 ezen a hegyes ie.repen legjobban meglep, :<r, nagy étem csak a századok, <U- 1 szakaszok rédó-állása >s nirntii/irr nyújtott, mekkora területei foglal el s :iz ¦¦gyrx egységek milyen tárát tápnak egymástól. Ja, barátom, nevet a kalauzoló ritéz (i. .S*. alezredes — ez itt higi/ihair. Rettentő területet kell tartania vgy-egy ezredmk. S\'e.héz isiit az előrejutás mindegyik ellenfélnek. Harckocsikkal például szinte tehetetlen e/óv jutni. A\'óíc esak ál próbáld, vlkép\'zetni, hogy onnan felénk för egy ellenséges harckocsi. Xo», pajtás, nem adok tieki három /öréx/ a pt\'tiie\'drombolóval smár is lengőben vau az istenadta. n. Lassan ballagunk. Nehéz a hah^-hús \'dl a hegyik közölt, fffaony jóh rincghttzédiiak az izmaim, ahogy tör-\\ lelek magam e hegycsúcsok fele. A: alezredes nr mosolyogva figyeli küz-ködésemcl. — Persze, a csizma az oka. Fiam i/l nem tehet csizmában mászkálni, A hegyekhez bakancs való terós és mégis könnyű szerszám, hogy sza-mozaghassanak a tábizmok. hadon Ilyen mint az én lábamon ran. Hanem 91 skna ide is eltalál. Hatlom a vijjngását s vetem magam a földre. Ott robban valahol a lak között. Gyorsan tovább megyünk s közben még háromszor a közelembe csap. ..... Találomra lőnek, — jegyzi. meg az alezredes s meg so.m rezdül.. — ;Vrt, kinn is vagyunk az első századnál. A derék székely link pöfékelve\' üldögélnek az állások előtt, fippett, étkezés után raunak. . ¦-- No, mi újság? kérdi az alezredes. — Semmi, alezredes ur aliízato-sán! — fejeli az egyik góbé. — ¦ Hogy sikerük az éjszakai vállalkozás ! — öt fogoly, tizenegy puska, meg négy géppisztoly. — Hogy történi! Meséld csak el fiam! A székely h 1111 no roff. • Hál az ugy volt, hogy mimen-lünk, öl; meg belén); ütődtek. \'Nagy volt az ütődés, mert pokolba repid-fek föle. Mi is meglepődtünk s ijeö-lünkben lövöldözni kezdtünk. S lám. Uramisten, mire abbahagytuk alig maradt belőlük liirmoudéra való. Turgonyi András Mgy Ntim m használt a „fekete permetezés sem Ha\'aionfüredi jek-ntés szeri a peronoszpóra helyenkénl nveges károkai okozott. A borpiacon meglehetős élénkség van, vendéglősök . vásárolnak. Az áríik minőség szerint 5.50- 7 ni-n^íPtíöWil\'. mozogunk Tapol-^--iirjeprés szeriül azon !1 bor: vidéken is iiiimlenütl lellépcll a förlperonoszpóra, A borpiac, megélénkült, az áruk cmi\'lked-lek. Zala megye nem lörléneli borvidékén színién erős károkat okoz a l\'ürlperonoszporu. A esc-megefajták, de az otelló Is pusz-^tu\'ásnnk ímlull. Rrdekes, hogy ez a jelenség nemcsak azoknál V gazdáknál észlelhető, akik nem jutottak elegendő gáli.hoz, hanem azoknál is. akik \'féke-lén akár ölször is permetet tettek. Gáspár István gyorsíró- és gépiró-iskolájában uj tanfolyam kezdődik szeptember 3-án. Érdeklődés és beiratás minden este 6—9-ig a leényliceumbon. 10-U. augusztus 11 A régi helyén jobb volt a nagykanizsai zeneiskola elhelyezése, mint a Sugárúti \\ városi házban A zeneiskolai fe\'Ugyelöbizottság jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a tanári karnak Nagykanizsa város zeneiskolai felügyelöbizollsága ülést tartott a városházán. Vitéz dr. -Simonra}\' Lajos polgármester megnyitója titán Dohrovits Milán vett/ át az elnőklésl. Van-nay János igazgató beterjesztette jelentéséi az elinull iskolai évről és annak eredménvéről, Az lílKt II. tanév az általános helyzet darára is a fejlődés jegyében állt. Az intézetnek 18 eves fennállása óta még -nem volt annyi növendéke, mini ebben az évben. A tanáriéi.:nm viszont változatlanul alacsony. Az intézel iránti érdeklődés nemesük bizonyos gazdasági fellendülésre, hanem Főleg arra .\'e-zethetö vissza, hogy a Notre Damo 1 eányintézetböl az előirt zongora tantárgyra lO.\'í tanuló iratkozolt be a zeneiskolába, így (i zougorntuúsznknak nagy lálogatollsága nem átmeneti jelenség, hanem azzal mindaddig számolni kell, amig a leány li-cenm mai szervezetében . feh.i-átl. Jelentős mértékben felien düll a játékos (óvoda) osztály látogatottsága: Beiratkozott ;iz előző iskolaévben Nagykanizsán- ÍM. Csúk-tornváu (1(1, összesen 2ö() növendék, ezzel szemben az idén Nagykanizsán 2fi3. Csáktornyán (10, összesen tehát \'M\'.i növendék, ami f»:i fő többletnek felel meg az előző évi létszámjmj\'il szemben. Helybeli volt 2,\'i0, yjdéki 8!t növendék. A tanárikar lélszámn ugyanaz, mint volt akkor, amikor csak 139 növendéke volt az iskolának. Heti 20 óra helyett heti 10 az óraszámuk. Tehát vagy több tanerőt kell beállítani, vagy kevesebb növendékei az intézetbe felvenni. Vagy állásokat kell szervezni, vagy- az óraadók illél-ményeil felemelni. — mondja az igazgidói jelentés. l)i". Paizs Ferenc aljegyző a bizottsági ülésen utalt arra, hogy a városi képviselőtestület korábban törölte a tanárok pót-illetményét. ¦ . Vlléz Simonfay polgármester a város polgárságának teherbíró képességét kívánja szem előli tartani :. ennél a kérdésnél is. A jelentés további adataiból kitűnik, hogy a zeneiskolának a folyó iskolai évben a hevétele Nagykanizsán 12.000, Csáki tornyán yt07f> iH\'ngővel emelkedett, i A lielvzeljelentéshez többen hozzászóllak. Szabó (iyö/.ö szó- kares letietöte<] nemei nyelvtudással, tovdbba &d[;ádköny vo I6t l vnlui rendsícrQ könyvelési gynkorlattal. Okmánymásolatokkal felszerelt a]án- latokat .Hunnia Rt \' Csíiklornya •; \'címre kérjük. vátette, hogy- Nagykanizsa számára rendkívüli alkalmas lenne hangverseny-. és kultur-temn-nek a Horthy Miklós-uti volt Kaszinó épületé, amelyet berendezettsége, akusztikája, mellék-termei, slb. mind arra predesztinálnak, hogy hangverseny és előadó terem legyen. Kifejletté, hogy a zeneiskolának korábbi elhelyezése a gimnáziumban sokkal alkalmasabb volt, mini n Sugár-ült városi házban. Célszerűnek tartaná, az intézetnek a piarista épülelbe való visszahelyezéséi. Majd szóvá tette a régebbi idők zeneiskolai politikáját. Vitéz Simonfay polgármester behatóan informálta!la magát a zeneiskola és a tanári kar helyzetéről, A lauári-kar illetmény rendezése mellett foglalt állási addig is. inig a kérdési alkalmasabb időben gyökeresen lehel rendezni, Vannay igazgató ismerteti aZt a hatalmas munkál, niiítl a tn-hári-knr Zalaegerszegen, Csák-tornyán és Nagykanizsán kifejt és társadalmi tereli is végez. A polgármester legteljesebb elismeréséi\' és köszönetét fejezte ki az igazgatónak és a tanári karnak egyaránt. Vannay óraadó tanárok beállításai uidílv.ínvozla és az iskola jövedelmének fokozására úgynevezett gyakorlási dij bevezetéséi. Mintegy 60 ftzoknuk a növendékeknek a száma, akik az iskolában gyakorolnak. A bizottság ugy határozott, hogy a zongoristák tagozat szerint 1. 5, (í és 10 pengő, gyakorlási dijat kötelesek havonta rizetni. Dohrovits Milán elnök jegyzőkönyvi köszönetet és elismerést javasölt il zeneiskola tanári kara részére azért az emberfeletti munkáért, almit Csáktornyán, .Nagykanizsán és Zalaegerszegen\'az iskolában, valamint \'társadalmi téren kifejlet-I lék. A bizottság •gyhuuguuit hez- f a zeneiskolát. Az ii zájáruM. Ivezésél Illetőleg, lanulmányoz- Simonfay polgármesler végül . ni fogja a kérdést és talán hangsúlyozta, hogy minden a zsidó ingatlanokkal kapcsol a I-igyekezetével támogatni kívánja | ban megoldást sikerül találni Megkezdődött a Klsbalaton lecsapolása Termőföld lesz a hatalmas mocsárvilágból A mocsarak kiszárításává^ kapcsolatban sor kerüli a Keszthely és Balatonszentgyörgy közöli elterülő hatalmas lápvilág az iigynevezeti Klsbalaton mocsarainak lecsapolására ós kiszárítására. A cél ugyanis , az, hogy minél több termet," amely nre \' A Kisbalaton lccsapolásának iingy munkálatai már miegimlul-tak. A mocsár lecsapolását a Kisbalalonba folyó es önnél a Balatonba távozó Zala-folyó ieénybevélelével hajtják végre. Erre a célra a Zala medrét mélyre kotorták.- hogy ezzel sebesebb sodra legyen és elvigye magával a mocsárvilág álló vizeit. Mindenki kaphat kölcsönt óvóhely-épitésfe Házcsoport-óvóhely létesítésére is adnak kölcsönt Néhány héttel ezelőtt n kormány rendelőtől adott ki, amely lohotóvo (!¦1 le, llOgv a tataiozási hitelakció keretében a |«énzintézefok kölcsönt nyújthatunk légoltalmi óvóhelyek létesítésére. Az inariigyi minisztérium épületében működő Lakásépítő Allunila DizottAAg kapu foluntalmu- zást arra, liogv a hitel Igényhuvéte-lúro ongodőlyt adjon, értesülésünk szerint az óvóh.-lvkölcsönök kindámi már megindult BudapesLm és környékén a LAIl-hoz.- vidéki Yárnso-k-bau : város Vllérnöki hivatalához, községckl>on inaliti az elöljárósághoz-e ujt ják lm a kérvényeket. Minden íiufidlnnfuhíjdonos kórliot köl-re-iint ügynevezett ^hiteligénylése la-./ion s ezt hármelv |)énzintéz-\'tl>en he lehel szer-zui.\' A kölcsönkér-I-mef Üj4fi november 80-ig ke|l olö-torjosztoui. A kérelmozökn.ik in >l 1\'-kelniük koll ingatlanuk telekkönyvi kbonatát, leírásút, a legutóbbi jövedelem- és vagyonadó kivetéséről szóló fizotési meghagyást, a házbór- bovallási Ívet, - az adók kifizetését lamisitó igazolványt és a torvlwvott óvóhely tervrajzát. A kérvény alapján az illetékes hatóság helyszíni vizsgálat,)! tal t és megállapítja, a torvozett munkálatok köll.-égét, majd záradékolja a hitof-igénylési lapot. Az ingatlantulaiil i-1108 ezután fordulhat vatain.-hik rcuzintfzelhez és ez jelöli mag a kölcsön összegét. Bérházaknál az óvóhelyok kottségvetési előirányzata és ennék alapján áz engedélyezhető -hitol nem lehel nagyobb- annál nz-nfi\'Hzngnél, amely általában négy év, indokolt esetben hat év alatt nz illető Ivőrház tiszta jövedelméből kifizethető. A i>énzintézot a bérházon kiviil egyéb tárgyi biztosítékból származó jövedelmet is figyelembe vohot, A hite4 összege a/bérház és az oh-.\'I-lcg pótfedezetül \'felajánlott ingathn vagyonadójának negvveu /százalékánál magasabb nem fehel. Családi lakóházaknál a nyújtható kölcsön összegét ugy számítják ki, hpgv amennyiben a kérelmező köztisztviselő vittty nyugdíjas, a kölcsönt ¦íéu\'.vévi lakáspénzéitől, vngv * kivételesen legfeljebb hatévi lakás|>énzé-ból, négy, iltotőiog hat év alatt visz-szafizetbesse. Magánt iszl viselőknél és Hzabntlfoglalkozáauaknol isiiig a hitol az évi összjövedelmük negyv\'n százalékáig, kivételes esőtekben halván százalékáig terjedhet. Családi lakóházaknál azonban a kölcsön összege a vagyonadó kivetésénél meg állapított ingatlanérték \'25 százalékánál magasabb nem lőhet. lehetővé totték, hogy házcsoport-óvóhely létositéséru több ingatlantulajdonos kérjen kölesönt, A kérelme! óbbon hk osolbon közösön koll előterjeszteni s a hitol összegét a házcsoporthoz tartozó minden egyes lakóházra külön-külön állapítják meg. Az óvóholy é|)itkozését Budapesten fs környékén a LA1V közegei, városokban á mérnöki hivatal,¦községekben- az elöljáróság ollonŐlTíi, Az óvóholyópitósi hitol alapjául a kölcsönvovő háromhavi lejáratú váltót ad éa a váltó .megujitásakor a kölcsön időtartama útik mogfóloió részlotot koll töilesztoni. A kölesén rcndoltotéaszorü fölhasználását természetesen szigorúan elbnórzik és ha annak egy részét nem a kijelölt célra fordították, a péiizintézöt.megtagadhatja a váltó meghosszabbítását és azonnal érvényesíti az adóssal szemiwn az egész követelést. lígy teogorataUJaró lAmas/pont 1944. augusztus 11 Hl RE k Naptár. Augusztus 11. Péntek. Rom. fcat. ZsU\'-Knna. ¦ Protestáns Tibor. A OOZKORDO nyitva r»n rog^\' ;.1 órától oflto 8 óráig. (Hétfő, izonl*, .¦\'rn\'.\'ií délután 6.1 bodiiou agé*/ [|B) „AiniAlO Telefon: fifll). . - (Az ügyvédi kamarába) három uj nagykanizsai ügyvéd kérte felvételét: • dr. Krátky\'lst-viía ny. polgármester, dr. Prock István és dr. Novai Imre nv. várost tanácsnokok. A kamarai választmány Krfltkv (is Pruek ügyet az -llenüíí folvamatbtih fé.vö fogyolmi Ügy-tis> lázasáig függőbon liojryta. — (Házasság) Néhai vitéz dr. Hegedűs Üvörgy lütonvoi országgyűlési képviselő", nagykanizsai ügyvéd, a Zului Köz-lény egykori íószorkoazlójénok, a korCflztény éa nemzeti eszme nagy olőliarcoaonak fia, vitéz Hogodus v Nándor in. kit\', röpül ófóhadiuigy augusztus 12-ón, szombaton oato <• fúl 7 órakor vezeti oltárhoz a pápai bzent látván plébánia-templomban Sulyok Máriát, dr. Sulyok Dezső volt országgyűlési kfepvisóló leányát. — (Megszüntetett fegyelmi) Zala vármegye kisgyüléso meg-s/iintetto a lcgyolmi vizsgálatot Vajda Józsof volt tüskoszontgyörgyi, > jolonleg bocskai állami tanító ollón, minthogy ügye a törvényszéken fol-jnonléssol végződött ós semmi körüt-möny sem indokolja a fegyelmi ol- J ÍUIIH HZÜkbÓKC4SÓgét. — (Orvosi hír) x Dr. Szigothy \'Aladár orvos ujiió\' •roitdol Nagykanizsán luguíwtup hó io-tól 18-ig. f:1 — (Pályazatok) A belügyminiszter a murakirályi körjegyzői állásra, az alispán a za-labaksaí sogédjcgyiiói álláara 15 napos határidővel pályázatot ríírdot. - (lerzene) A nagykartízsui houvódzonokui\' holnap, szombuton délután 7 órakor térzenét ad a Doák-tórl fasorban. — (Zalamegyei indulót) szorzott, mint jolontottük, líadány Károly, á nagykanizsai lovontozono-kar kitűnő karnagya. Az indulót a főispánnak ajánlotta ós annak díszes kiállítású példányát tegnap nyújtotta át dr. \'t\'holway Zsiginond-ilul, a Levente Kgyeaülot öblökével együtt vitéz gróf Toloki Béla fóis-l\'áiuiak. A főispán azorotuttol ós érdeklődéssel fogadta a * sikerült szorzomónyt, amit a legnagyobb ol-ismoróesol hallgatott meft a lovonto-íonokar kiváló tolmácsolásában. — Műit értesülünk, az indulót meghallgatta már olozólog Vannay János, a városi zeneiskola igazgatója iá és arról a legnagyobb olismo-téssol nyilatkozott. — (Menetrendi hlr) A nagykanizsai MÁV állomásfő-imkség ertositcae szerint a kövotkozC láoiiqtrondváltozások történtok mától fogva; L Nagykanizsa--Zalaegerszeg között köziokodik az 1450. H/" gyorstohorvonat Bzomóly száll itassál. Nagykanizsáról indul 2ÍÍ.40 órakor, "Zalaogorazogro *¦ érkezik 2.10 »fukor. Mindenütt inogáll. • \'2. N agykaniuüt—(iyekönyos kőzött köz lökődik a 24b2. sz. tehervonat szo-"lélyszállitásaal, amoly Nagykanizsáról indul lü.tti órakor, Uyókó-uvesre érkezik 10.03 órakor. Kn-nok u. vonatnak eaatlakozása van ^yókónyeson az 1019. sa. vonathoz, amoly rogipjl tí.íi órakor érkwik Uudupcbt-kuíttiwi, 2ALAI K02L0NV hivalö|08 - (Mi van lapban?) A Uudnpostí Közlöny csütörtöki, 1H0. száma rendeletei közöl az or-azi\'ej egyes részoibon » különleges közigazgatás bovozotéséról, a közúti gépjármüveknek honvédelmi igénybevétele alóli felmentéséről, -a borsó, árpa, köles, hajdina, huh, lencse legmagasabb árának inegállu-pitásárÓI, a. mezőgazdasági motorok kedvezőiéin olajlieszorzéué- l-ól. - (Felhívás) Hadirokkantuk részére ülófogUtl-ko/.ás jellegű szabó, cipész, bőrdíszműves, köló-szövó ipari átképző tan-folvaui lesz Budapesten. Érdeklődök sürgésen jelonlkezzenok dél dött n.\'Kekele\'Iiúszló fhdgy hudigonduzó tisztnél Nagykanizsa, Városház II. II. ajtó, — (Az ipariskola elhelyezése) Mint értesülünk, a korábbi elgondolásokkal és tervekkel szemben a nagykanizsai ipárósfanonciskola és \'luUfriwUia ellielvezéséro az Brzsébot-téri Koidomahn-félo ház korült olÓ-térbo. Minden valószínűség szer ez lesz a. meg ál la |kxI ás. — („Rengeteg" helyett: 206) lliro járt Nagykanizsád és szórta a mogyóbon, hogy Zaluogorszogro ;>rougolog« sebesült magyar honvédot hoztak, tízzel szombon a lény az; hogy pontosan 206 sobosült és botog »honvéd érkezőit a zalaogorszogi hadikórházba, leginkább zalaiak. l\'Cr-kezésükkor szorotottol fogadták ökot. Az 1100 ágyra, bolondozott Notro Damo zárdában helyezlek ol ökot, — (Ujnóppuszta marad) Magyarszordaholy község boád vúuyí intézőit a MAV-hoz és kérte, Ujnóppuszta vasuti állomás nevét Magyaiszerdahelyre yálloztuöBÚk. várniogyo mugál lapította,. hogy névváltoztatásra semmi jogúim nincs, mort Ujnóppuszta történelmi név és különbon is az állomástól éppon Mugwirszerdiihely esik a legniusz-szehb a környozö községek közül. — (Baleset-sorozat) \' A nyári mozoi dologitlóbon ron-deson mognó u baleaotek száma, l\'élda erre a nagykanizsai niontók esemény-könyve, rizatíó istvún 2t> éves oliátei löldmüvost uaéplés közben elkapta a gópazij, b\'ojen ós Iában súlyos séruiésoKet szonvodott. A monlok beszállitotlák a kőrliázba. llju l\'oilor l\'orone \'loloki-Ut 71. sz. lakos motor ke rék párján ogy vidéki szekérről összeütközött. U is a kórházba került. Stelamts Lőrinc 48 év08 hodosányi lakos az orszíig-utön ogy teiioiautó elütöttu, tején, lábán oiotvuszélyea sérulósokol szonvodott. A teherautó soffurjo szálli-tottu bo a kanizsai kórházba; — Oazdag .Józsoiné Honvéd-utca üy. sz. alatti liazUirtáslwIit a szomszédék íövu ugy füllökto, hogy a mon-tók szállították körházba. — (Ket zsidó no) „ kibombázott budapestioknek adta kí magul az (Jszlopánhoz tartozó Víszak-pusztán és -tíárvári novro szóló Keresztlevél fölmutatásával szállást kértek az egyik pusztai csa-Iádnál. Azok joiiiszeinüon oologud-nik okot s csak most derült kj, hogy ltoth Józsofnét ós loányáf láttuK vondógül két hónapon út^lindkoiton sárgacsillag visolóaóro kótülózott zsi- ! dók. A csontlórség anyát éa leányát orjsetbo votto. — (Halászat dinamittal) Skorcz Mihály muraujfalusi gazda többoduiaguval iialaszm indult a Murára. Hogy gyorsabban menjen a dolog, diiuimilpatronnal halásztak. Mintegy 2 mwlormázsa halat fogbak ki ily módion a Murából. Örömük atmi sok volt b»m», mert \\ msgüidult mindnyájuk ellsti az •Íjára*. Rendelet a szarvasmarha-beszolgáltatásról Négy hónap helyett három" hónap alatt kell teljusiteni a beszolgáltatást (MTI) A hivatalos lap mai száma a közét elintézési niíilisz-ler rendeletét tartalmazza, mely szerint a legelülerület szerbit megállapított szarvasmarha be- szolgál látási kötelezettséget a korábbi négy hónap [dó* helyett három\'hónapon belül kell "teljesíteni, Az olasz harctér adriai szakaszán voltak nagyobb harcok Nagy támadás készül az Arno ótzaki partja ellen Az olaszországi hadszíntéren az Adria szakaszán támadtak nagyobb erőkkel a fenitek, de ezek a támadások a nemet fegyverek összefogót! tüzében Ösz-szeóíiitóllák és nagy veszteségekkel jártak. A brillek esií-töilökre virradóan ujabb nagy támadásba kezdtek, mely még a reggeli órákban is teljes hevességgel tombolt. Firenzénél erósehb készenlétbe helyezési figyeltek meg. Rendkívül sók liid-épilö anyagot lijlmoztnk Tel a brillek, amiből arra lehel következtetni, hogy nagy támadás készül az Anio északi partja ellen. . Partizánharcok a boisevisiák hitábán Állandóan zavarják a Volga felöl a szovjet utánpótlást A 200. szovjet lövészhadosz- I szétrombolása melleit a szovjet, lály elfogott tagjai azt vallották, I i\'ilánuóllásokul lámadják meg. hogy n szovjet hadvezetőséget Az ilyen veszteségek, melyeket érzékenyen zavarják a volgai a szovjet naponta elszenved, ér-narlizánnk állandó támadásai, j zékenyen zavarják n bolsevista Egy jól Szervezeti bolsevista- hadvezetést. A szovjet csapatok ellenes mozgalomról van szó, utánpótlási összeköttetései en-amely a szovjet hadosztályok i nek következtében máris hiányb-hnláhan működik és n vasalak | szenvednek. Német gránátosok visszafoglalta* Vilkovískon városát Magyar ós német vállalkozások megtisztítottak egy mélyebb * betörési hulyet » Tatár bagó északt vidékén A keleti arcvonal nagy olt nagy riló esaláítiak súlypontja ilara uovnál, valamint a Memellöl északra alakult ki. A többi szakaszon általánosságban gyengébb volt a harci tevékenység. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ! a boisevisiák ujabb esti-tpai Összevonásokai végeznek. ¦A déli szakaszon gyorskötelékek fokozni akarjáK nyomásukat a Kárpálok állásai ellen. Ezzel egyidejűleg a burauovi szakaszon is ujabb erökel ve-leltek harcba. .Nyilvánvalóan az a szovjet hadvezetőség célja, hogy az egész német déli szakaszt áttörje. \\ A Tatár-hágó északi részén magyar ím néinot vállalkozásokat jelen-lének, molyok megtisztítottak egy mélv több liei öi helyet. Sikerült lovjet csoportot bekeríteni éa megsemmisíteni. Stuazov vidékén egész nap \'\'tartottak a harcok a gé-iK\'sít.-tl szovjet csapatokkal. A némo-Tok valamennyi állásukat megtartottuk és nagy veszteségekot okoztuk. A baranovi betörési helyen rendkívül SltlyoS harcok fejlődtek ki, ahol a szoviot csapatok ujabb áttöréssel kísérletoztefc. Több órás kemény küzdolom után ti lámadús összeomlott. Meghiúsult a bolsevistáknak az ti kísérlete, hogy Üpatovtól kolotro áttörést erőszakoljanak ki. Itt jelentékenyen összesziikitették a bolsevisták betörési\' helyét. Varsótól délkelctro oredményokot érlek el a német csapatok. A némot gránátosok lendületes. támodásukkat visszafoglalták Vilkoviskon városátéa tótdi kilométernyi területet foglallak el északi irányban. A lógi háború hirei 7. Berepűfés Magyarországra j Budapest, augusztus 11 j (MTI) Tegnap egyes ellensé ges repülőgépek . északkeletről lirdólyen át délkelet felé átrepülték az ország, légiierét. Való. szinüleg ugyanazok a gépek a ma hajnali órákban ugyanazon az útvonalon visszarepültek. A berepülésnek zavaró jellege volt Bombázásokról és anyagi károkról jelentés nem érkezelI. 2, Légitámadás sebesült-vonat elten Berlinből jelenti az Inlerinf, hogy az északomerikai bnjiníbá-zó Kötelékek augusztus 9-én délután 6 órakor Thors pályaudvarán a megfelelő nemzetközi jelzőssel ellátóit vöröskeresztes vonatot támadott rojeg alacsony repüléssel ác ledéizatt fegyvereivel a sebesültek és be* teg katonák kirakodását végzők közül\' 11 német katonát megölt. \' , 3. Az inváziós térségben Az Intorinf légügyi tudósítója jolonti, hogy a mára virradó éjszaka a némot Harci ropülőgéfjok kötelékei támadást intóztok az olozönlési arcvonal nzon helyiségoi ótlon, melyekbon ollonsógos csapatezátlitásokát fí-gyollok inog. Ansiillas-nál ollonsé-gos hajó colokat támadtak inog ÓS találtak ol. 4. Versecet bombázták (NTI) Egyes brit és amerikai bombázók kötolókok augusztus 7-óu Iwmbák&t dobtak Vorsoc városára ós az alíbunári torűlot több kisebb holvwgórw. A lakóházakban nagyobb a kár ét a lakowágnak veaztesógoi voltak. Légiriadókor azoniai óvóhelyre iodnlj! NâcrVivnir.i» maaryai vitro» polgármeatoratól. 22,356\'! 944. Tárgy: Nagykanizsa m. város nyílt árusítási tlzlelci hétköznapi zárórájának megállapítása. \\J Véghafározat Az 1942. évi VI. 1. c-ben biztosított jogomnál fogva Nagykanizsa m. város nyílt árusítási üzleteinek hétköznapi záróráját az alábbiak szerint állapítom meg: A kizárólag vagy túlnyomóan élelmiszereket, vagy tüzelőanyagokat árusító Üzletek reggel 7 órától délulán 7 óráig, az egyéb nyitt árusítású üzletek pedig reggel \'/s8 órától d. u. 6 óráig kötelesek üzleteiket nyitva tartani, a déli kötelező zárvatarlás idejének kivételével, mely idő d. u. Vil órától d. u. Vi3 óráig fart. A déli Uzletzárás nem kötelező az évnek március, április, május, június, augusztus, szeptember és október hónapokban tartott országos vásár napjain, valamint a március, április, május, június, szeptember és október hónapok szerda napjaira, kivéve az országos vásárokat közvetlenül \'követő szerdákat. Szombati napon az fisszes nyilt árusilási Üzletek záróráját délután 2 órában állapítom meg. Ezen a napon déli e"bédszllnet nincsen. Tehát az üzletek nyitástól zárásig egyhuzamban tartandók nyitva. Gergely-naptár szerinti Ünnepnapon, ha az nem munkaszüneti nap, valamint nagypénteken a nyilt árusítási üzleteket déli 12 órán tul nyílva tartani nem szabad. A zárórán tul az üzlethelyiségbe uj vevőt beengedni nem szabad, azt a vevőt azonban, aki a záréra előtt érkezett, a zárórán tul legfeljebb 15 percig ki szabad szolgálni. Az olyan nyilt árusítási üzletben, amelyben túlnyomóan élelmiszert árusítanak, abban az időben, amikor csak élelmiszert árusító üzletet szabad nyitva tartani, kizáróan élelmiszert szabad árusítani. A piacon, téren, utcán vagy kapu alatt felállított árusító helyen csak a nyill árusítási tízletek nyltvatar-tásának ideje alatt szabad árusítani. A nyilt árusítási üzlclre vonatkozó rendelkezés hatálya az Ilyen üzlethez tartozó raktárhelyiségre, valamint irodahelyiségre is kiterjed, ha az irodahelyiségből az üzlethelyiségbe közvetlen átjárás lehetséges. Az üzleteknek a fent megállapított idő aiatli nyitvatartása kötelező, ez alól [elmentést indokolt esetben a polgármester adhat, Azok, akik ez ellen vétenek, kihágást követnek el s a törvény szigorával lógnak büntettetni. E véghatározatom folyó év augusztus hó 12-évc! lép hatályba. Erről a soproni Kereskedelmi és Iparkamarát, a nagykanizsai kir. Államrendőrség Kapitányságát, Ipartestületet, Baross Szövetség Nagykanizsa és vidéke szervezetét tt hirdetmény utján Nagykanizsa m. város közönségét érlcstlem. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 9-én. Dr. Ferenczy Gyula sk. polgármester ti. A kiadmány hiteléül: Madarász 3« v, kiadó. Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében sin-, rud- éa patkóvaa-, továbbá szeg- utalványok beváltsatok Is eMlweikfi. rtn*hr,<>< gépek, nép"\'!, OMpéqffém éti golyós osapésy iflénySwé* wlhttémmm._ IIEiSAI Nóv tírv. tíive Pecmetezőszer a szőlőmely irtására Mór-esteien I !•/•»" (\' kn- too t. tízben) oldatban. Anénmen\'ei! Bei>erz6al hely: Teuiseh dr*(é>la, Nagykanizsa. "álig Autóbusz-menetrend Ér vényt a 1944. auguntm 9 lől v lux* vonásig. Vasárnnp és Ünnepnap az Összes forgalom szilnél cl IHAVAuT 7.10 10 20 10 25 Nacykanlzsa (Korona) é Kapaivár (Korona) Kowyár p. u. I 17.40 14 05 1400 1 Csak hétfőn, szerdán, «aUtört*kön, szombaton. Nagykanixaa — Zalaasatiar nem közlekedik. NagykaaJaM—Lataarf a—Alaótaadva—Mypaaaombat Nagykanizsa pu. Nifykanizsa Korona ízall. Lctanyc Alsalcndva Korona-azalló I. i. i. 0. c 6.20 6.35 7 211 835 d ! 12.00 12.10 13.00 14 16 1501) 15.5» 17.00 h 18.2» 18.40 19.30 Alsólcudva Korona-szálló 1. 8.45 8.50 ! 17.10 17.10 Lcndvavásárhclv j. —.— 9.25 —.•— 18.07 Bclalinc 1, 9 40 —,— 18 05 —.— Muraszombal Korona az. c 10.00 10.10 18.25 18 55 Muraszombat pu. é. \'—— -.— 18.35 1905 Muraaxemaat—A1«4l«ndvm—Latanya—HaQjykanlxaa R 1 d c Muraazornbal pu. 1. —. ¦ 7.25 — .— m..m» : .,1 karon. ... i 7.00 7.17 14 20 14 30 Bclalinc 1. —.— 7.47 —._ 14 52 Lcndvavásárhcly 1 7 49 —.— 15.12 — Al.ot.nd.i Kor... <r. é. 8.40 8.40 15 45 15.45 Aliil.ndi. Koron. u. 1, 65Ó __ 15.55 Lctsayc 1. 5.00 1000 13/15 17.05 HrgyV.nlri. Koron. ir. 6. 5.50 10.50 1405 17.55 Nagykanizsa pu. é. 6.00 11.00 14.15 18.05 c — Csak hétfőn, szerdán, szombalon közlekedik, d — Csak liáilón és csütörtökön közlekedik, f — Csak szerdán, pénteken közlekedik K Nagykanizsa—AlBÓlendva közölt csak kedden, szerdán, pénteken, szombaton, Alsólendva—Muraszombat között hetlön, szerdán és pénteken, íi Kedden, csütörtökön és siombnlon. KeaKthalf—Bah—Zalaagaraaaij 8.15 1007 11.18 11.40 11 50 14 45 ! ; 14.50 15.20 i 16.02 | 17.13 I 17 3!. 17.45 Zalaegerszeg (Széchenyi\'tér) Zalaegerszeg p. u. Bak (Hangyái ZalaBzcntmlhály p. u. Héviiszcnlanrirás Keszthely (Hungária) Keszthely p. u. * Csak hétl&n, szerdán, pénteken. ** Csak kedden, csütörtökön, szombaton. VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamédók, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 15 óráig. Csengory-ut 51, talefon 294. itii. aufuagtua 11 Blborhere-, tavuzibükkfiny-lucerna-, Urlórépa.-, kömény- és virág- magvak kaphatok Tóthnál, Király-utca. Na^kanizaa megyei vároa polgár mesterétől. ad. 964/ké. 1944. Tárgy: Étolaj vásárlása. Hirdetmény. Felhívom a város lakosságának figyelmét, hogy augusztus havi érvényes zsirjegyelrc étolajat vásárolhat a következő füszerüzletcklten; Kapoli István Horthy MikUs-ut. Mustos Ferencné Kossuth-tér. 119. Köztisztviselők, pályaudvar. Grácz Béláué Hajgató Sándor-ti. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 10-én. m* Polgármester. IPROHIRDETÉSEK állás ] Egy baUaaade- (ayamdáii) és t(y keaywheie-lanomao* felvenz a Zalai közlftny nvomdájt. — Lenalibb 4 iiözépiflkolal véi;ze1t«4g szükséges. " klfmsaflul fclvcbi M.-u. 2. Kapoli, HorllW Sumljavlto tanoncot felvetnek. Ctvelko gum1|avlté Özem, Fő «t 4. Bajard-takarlidnet azonml telve, stek. Sflilel, Zrínyi Mlklon-ulca 55. 2531 Baleknél felveszek. — Jóó, Horlhv Mlklila-iit 3 ""\' 2139 főxnl tud^ mindenes |ó helyre (elvitetik Diávavöfgyl telep. 2551 Uri fadrdaa-aaa*d<*t azonnal let-vesz Kllngër, Ca«ng«ry-u. 2.- 3550 Fiatal jdl fSaft bojáron 6 a|ánlko->lk jnbb url háihoa. I\'ö ut 24 I. cm. 9. Augusztus 15 re kiadd aaobat kerekek bútorral vigy anélkül. 2554 APÁS-VÉTEL HaaxnAlt konvha-butort, hármas sztk-rényt, asitalt, szélieket megvételre keresek. Címet a kiadóhivatalban kérek leadni. 2522 Eladd (írífl azéldielyeo, fónlcán, nlac mellett 1«meneteld lUtxer-ciemege üzlti Clm a kiadóban. \\ 2532 Haaaaált rubát veszek. Tobli. Jánotné, Zrínyi M.-o1ca 2». ajtA Ef. 2531 atom platt tiesxtőzdel berendelés, hordók, 38 dtb angóra nyul ketrecekkel, elköltözés miatt eladó. Clm a kiadóhivatalban. 2534 Alig használt Steyer féle léi fi karakpir eladó külfg\'dl gumikkal. Királya. 4. 2540 HAmmhdnapoa malacok eladók Érdeklődni lehet Magyar-u. 90. 2S47 Jókaiban lévő 18 <oa vadáBifCRvveit vennék. Báthoiyu. 23. 2552 Mindennapi leveleiéiből összegyűjtőt\' tamaflbélaagat bélycggyUJIéil célokn magvaajtak. Bacbarlts, Z«l*l Köxlön) izeikeutőaége, naponta délután 0—7 ón között. fi« a hirdetés mindig érvényes ZMLA! KÖZLÖNY politikai napilap Cadja: „KSiaazdatárjI fi. T. Na^aaaM •V\'olclőa kiadó: ralal KárM; Nyomatott • „Közgaidaiáűl R. T. HaoykanlMjr-nyenilá|ábaH Ntgykanizián MíomdAart t«Ut: uh-j kara^ Feladó:. I Benilokosal:---------______| 84. évt., 182, sz. Nagykanizsa, 1944.\' augusztus 12. szombat Ára 20 filier» Tábori I . mmmmm\'mmmm^Tmmm^mmmmm^"^J^ÜT"1^mmm\' ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Kzurkosztésóg én kiadóhivatal: I-ő-ut 6. szám ""^^^^^"¦¦"^""^«¦¦¦^«¦¦i^w Szcrkcsztísíil ós kiadóhivatal! tolefon 78. sz. FpIpUU «7prl/»c-7tA. ¦„h»». i ,u. . MoBloIenik mindon hótktaiap délután. reicios szerkesztő: Barbarits Lajos ¦itlinto.il ára: tfj lionnpra 5 pangó 20 llllór ¦igyedóvre IS peiifí. Az ellenség visszavonulását és támadásainak beszüntetését jelenti a magyar hadijelentés Tovább tombol az elkeseredett harc a nyugati harctér súlypontjain, ahol a harcok hevességének fokozódása várható A koloti arcvonalon a legsúlyosabb harcok a baranovi betörési helyen alakultak ki. Ilaranovtól nyugatra n bolsevistáknak hídfőjük van. Az utóbbi napokban orős szovjot lövész és páncélos kötelékeket fdltak előre, hogy az áttörést kikényszerítsék, fjzokot a kieórlotckot a némot csapatok visaziivotettók. Haaonlókép meghiúsították a szoviotnek azt a szándékát, hogy némot kötolékokot átkaVv roljon. A" némot roteszállásokból azonban sikorült nagyobb szovjot Imrei csojwrtot átkarolni és megsemmisíteni. Varsó szitkobb 1 körzotélxm nem voltak komoly harci cselekmények, Varsótól keletre a bolsovisták orós támadó ékokot köt-fok olöro. fözokot a\'^ámadó csoporto- kat még a némot arcvonal olólt sikorült szétmorzsolni és a csoportokat ollonlökéssol mégsem misiteni. Különösen súlyos liurcokra korült sor Mai isztok körzetében. A késé esti órákig tartó kemény viaskodásban sikorült a szovjotnyo-mást a némot fóurovonalban felfogni. Az a némot páncélos kötelék, moly az előző napon visszafoglalta Vilkovískon városát, folytatta siko-roit. A kötelék előrenyomulási.vnl a kiegyenesített némot arcvonal jolon-lékuny mórtőkben mogorősödött. A finn hadijelentén megállapítja a kóf\'hét óta tartó harcokról, hogy a finnek jolontós si-koroket értek ol. Két lövész hadosztályt toljoson megsomm is itattok és nagy zsákmányhoz jutottak. A honvédvezérkar főnökének 25. Jelentése (MTI) A honvédvezérkar főnökének jelentése; A Kárpátok előterében az ellenség az elmxdt héten folytatta a Tatár-hágó elérését célzó áttörési kísérleteit. Védelmi rendszerünk megszálló csapatai az ellenséget kemény és gyors harcokban Megállították, majd a magyar éa né-. ntet heűyi vadászok összpontosított támadással téliesen szétverték azokat. Kllfíntáinadásainkat jó eredménnyel támogatták a magyar csatarepülő kötelékek, melyek az ellenségnek rendkívül súlyos veszteségeket okoztak, vgy hogy azok mvgindxdási helyzetükbe vonullak vissza és támadásaikat beszüntették. Az arcvonal többi szakászán csak feUleritő törékenység volt, ami különösen a Pruthtól délre eső területen volt élénk és a magyar csapatok számára jelentós helyi sikereket eredményezett. Kemény, elkeseredett harcok a bretagnoi félsziget tengerparti kulcs-állasáórt Hősloüon ellentáll St. Malo véd* Őraóoo RandkivOl tulyot hiro tombol Brest körül Észak-Franciaországban ai\'ju-Üus 31.-i nvranehesí áttörés után most nagy északnfuverikal .tirők vonultak fel\' St Mnlo ellen, ahol a németek ellontálinr.i-dásba mentek ál Más aínerikni erők Loirent elleti támadtak, ahol igen erős elhárításba ütköztek. Az észak felé történt előnyomulásuk során a küzdclemj igen elkeseredetté vált és 5 ponton kőzeteidnek Sl Malo felé. A légitámadások egyre erősödnek és az angolszász tüzérség tüze óráról órára hevesebb. Az> észali amerikai esnpítlok vesztesége rendkívül súlyos. A német parti ütegak és légvédelmi ágyuk oz ellonségnek sziklafalak kőzó szorult csapatai között véres veszteségeket okozlak. Az angolszászok St. Malo erődjének legénységét megadásra szólították fel. A német csapalok a válarxl nehéz tüzérségi lüzzel és cllch-támadással adták ntieg. Az észak-amerikaiak erre St. Malot és" erődjét újrra gránátokkal és bombákkal árasztották el. Mindez nem ingatta mfeg a német Védőket, akik házról házra folytatják a küzdelmet és visszatérésre kényszerilik a tengerpart feliül benyomulni akaró ellenséget. A német védők újból és ujbol kibontakoztak az átkaro-lásbél és szélverték^a szárazföldi oldalon az ellenségiíészenlél-lw helyezett esapatait. \\V többi parii szakaszon is a legnagyobb elkeseredéssel folyik a harc. lirestnéf, ahol oz amerikaiak észak felé-indultak, a németek ellcntáimh-dások során \'10 páncélost pusztítottak el. A Ijöirent felőC; a tengerparti területen előretolt hajók ütegei állumlóan lövik a partot. A Loire felső folyásúnál a németek véresen vissza" verték az ellenséges támadásokat. VireWl délre a németek helyi előrelórési kísérleteket inegakudályóztak és meggátolták, hogy az angolszászok kibővítsék a betörési helyet- Caeniól délre küszöbön áll az ellenség ujabb támadása. ¦ \' ( Megint mlllméter-háboru folyik nyugaton A két szárnyon legelkeseredettebb a küzdelem Az inváziós arcvonalon a nyár izzó napjaiban tovább folyik n nagy csata jelenti az NTI. Az ellanyhulás és fellángolás óbbon uz ütemben történik, amint azt a veszteség, vagy az utánpótlás lehetővé teszi. I"! kell készülni arra, hogy a hnr\\ cok lendülete ós clkeseredeltsé-^ ge fokozódik. Az egész inváziós arcvonalon a támadás és uz el-j lentúmndások szinte méternyi területekért történnek. Tény, Churchill Genfen keresztül érkezett jö, len lés szerint Churchill angol? miniszterelnök Olaszországba j hogy az ellenségnek sikerült, ittolt betörést elérnie, de nagy áttörést rendkívüli veszteségekkel sem tudott elérni. A legnagyobb és legelkeseredettebb küzdelmet a két szárnyon vívják. A keleti szárnyon, hol a kanadaiak a páncélosod tömegével igyekeztek maguknak ttfat törni, valamint .nyugaton Avr4mehes-nél kemény, elszánt küzdelem folyik. 1 szőrszálban éphezett, — jelenti a Német Távirati Iroda. Saarbrücken, Strassburg, Münohhaus az ellenséges bombák tüzében Berlinből jelentik: Tegnap észak-amerikai repülőkötelékek szálltak bo Németország délnyugati területe fölé \'"¦ Münchháust támadták. Az\' egyik Strassburg ellen. A támadás a város bolsó területén súlyos pusztítást ós tűzvészt okozott. Bombák érték az omtwrísóg pótolhatatlan kultur-kincsút, a straasburgi székoaogyha- támndó kötelék bombáit különösen I kin város területére dobálta, ahol V/á- [ zal. A\' templom hajójában óriási bombatölcsérek tátonganak. A. fő-hajót elborítják a romok. A székesegyház közolóbon lövő kastól v olpi mos lakóház elpusztult és a lakosság köréből íb többen meghaltak. A kora délutáni órákban egy másik bombázó kötelék Saarbrücken várost ..bombázta. Itt vis a lakóno-cvedokro dobtak bombákat. Sok lakóház elpusztult. Saarbrücken kör-nyŐkéro célzás nélkül dobták lo bombáikat. Angol és amerikai torrorbombázók tegnap terrortámadást intéztek jlpiisztult. A támadást több\' tomplom is megsínylette, kigyulladt a Koroskodőház. Súlyos a pusztítás a strassbiirgi lakónegyedekben. A ixdgárí lakosságnak a\'terrortámadás kövotkoztóbon sok halott és solwsült áldozata van. * Albirek bolgár béke-tapogatódzásróf Cáfol a berni bolgár íís amerikai követség Bern, augusztus 1 j A berni bolgár követség hivatalosan megcáfolta azokat oz ankarai keltezéssel terjesztett híreket, amelyek szerint a bolgár kormány lépéseket tett a berni amerikai követségen és érdeklő- dött az angolszász hatalmak esetleges békefeltételei\'iránt. Az Egyesült Államok berni kévet-sege szintén közhírré lette, hogy, nincs tudomása ilyen Imlgár fe-pésről. (NST) ftttíAl Közwm 101-1, auguszhis. 12 Kiskanizsai visszhang i polgármesteri székfoglaló uláit Oröniíniel olvastuk clr. Sünön-íay polgármester székíoglntójá-iiuk reánk vonatkozó ünnepélyes nyilatkozatát, mely szerint ültőken szándéka, hogy uz eddigi közismerten mostoha bánásmódnak nevezett Nagykanizsa- Kiskimizsa külön kezelési módszerl fel szándékozik szá-molnl. Jól esett ezt JiaUaiii ne-1 kőnk kiskanizsaiaknak, bór meg kell állapitamink nyilvánoson is uzl, hogy ezt mi már máskor is hallottuk. Mégis bizalommal fogadjuk ez Ígéretei, mtert hisszük azt, hogy\' előbb vagy ulóbb, de log jönni, mert keit jönnie egy polgármesternek, aki Kiskanizsn problémáit n pcrinT-riók problémáival nem lekinli egyenrangúnak. Szeretnők hinni, hogy most érkezett el ez az idő és ez a férfi. Kiskanizsn népe örökké bánni fogja azt, hogy egy lett közigazgatásilag Nagykanizsával, mert mikor c lépési megtelte, halálos Ítéletét irta aló. Eltekintve attól, hogy rengeteg erdejét igy elveszítve idegenből kell könyörögve szereznie a. szükséges lüzt tál, holott azelőtt rengeteg tója volt —.kulturális, szociális, ipari ós kereskedelmi, egészségügyi és fejlődési ós egyéb szempontokból a csaknem UÜtlO lelket .számláló Kis-kanizsa, szinte majdnem1 minden szempontból alulmarad még u 2 ÜOOU-I számláló falvaknak is. A hasonló lélekszámú nagyközségekkel pedig nem is merjük egy napon említeni, , Másutt sokkal kisebb hclysé- geknek jegyzőségük van, s nem ell kilométerekéi járni és félnapokat (de még jó ha csak ennyit) feláldozni komolyubb ügyeknél sem, mi pedig ezt lesz-sznk még a >msirh.upusszusnált is. Másutt azt a rövid utat is járdán teszik meg, nekünk porban és sárban kell járnunk szakadatlanul lólen és nyáron, nemcsak a mellékutcákban, de meg a főutcákou is. Bár a csatlakozáskor azl Ígérték, mondjak egyesek viccesen hogy nemcsak az utakat, de még !1 legelőt is kikövezik. El lehel képzelni, hogy a szakadatlan teherautó forgalom (Maori) hány milliárdnyi baktériumot röpií a járó-kelők tüdejébe, amikor némelykor neon lehet látni három lépésnyire előre a portól. Ezért nem ritka - és riconi is csoda -- a tbc. Kiskanizsán. Gyermekeink iskoláikat Ka* nizsán találják meg. Csak a polgári fiu- és leányiskolát számítva, azok kiskanizsai növendékei 1500 km,-l lesznek infeg naponta, ÉRTESÍTÉS. A mind gyakrabban előforduló tévedések mlitl ezúton ia ko/lom az i. i. vevőimmel, hogy Ladaosky Jánoa aaxtalos Honiiy Mlklós-ut 1. azam alatil hangszerketeskeatéaéböl elköltöztem ea uj Üzletemet éa javltómthelye-met kibővítve a Horthy Mlklóa-ut 12. »ám alatti Maort u4rh*«-ban nyilallani meg. u) talttfonataAm 1 017. Tiaztelettel TÓTH IMRE -:>i. Vili. Kifreia-riiltíiiifiKCfiíi ami csak 200 iskolai napol számítva évi 300.000 km\'-f jelent, hogy *leg*lébb csak n négy polgárijuk meglegyen. Miért nejnW lehetne polgári ilskoln Kiskanizsán ? ígéretet már kaptunk va \' Imáikor, ugy látszik elég ez is Kiskanizsának. Nem Is (W\'iljük komolyan n lej és egyéb felesleges bejárásokai, amelyek kiszáim\'ilhalallan idő, munka, ni, anyag\', egész- Mégis a Kreiner-házban helyezik el a városi muzeumot és könyvtárt A Nemzeti Múzeum szakértőjét várják Nagykanizsára Amint illetékes helyen érle-sülünk, a kanizsai zsidó lakásokban lefoglalt művészi festmények, muzeális értékek és egyel) gyűjtemények osztályozása, illetve -művészi szeuinpont-ból való elbírálása végett a Nemzeti Múzeum igazgatósága legközelebb leküldi egyik ismeri szakértőjét Nagykanizsára is, hogy felülvizsgálja mindnzo-kut a művészi értékeket, amik 1» zsidó ingóságok leltározása folytán nemzeti tulajdonba intim tek ál. A muzeális érléküek kiválogatása után kerül sor azoknak a széloszlására. Ezekből jül majd a nagykanizsai városi múzeumnak es könyvtárnak, de jut a lobbi vidéki ős a budapesti Nemzeti Muzeujinnak is. A nagykanizsai múzeumi\'ügye - ahogy Gruíber Józset piarista lanárlöi, a múzeum vezetőjétől értesülünk, -- mosl vitéz dr, Simoufay Cnjos polgármester kezébe van lelőve. Gruíber tanár a Nemzeti Mttzeujm kiküldötté* ycl keresi fel a polgármestert, hogy az elhelyezkedés kérdésében\' hozza íncg végső határozatát. Oruiber tanár a polgármester elölt kijelentene, hogy a városi muzeuím és könyvtár részére a legalkalmasabb épül cl a sugár-uti volt ^frciner-féle ház. A polgármesler, aki az öpíi-lelel egy RépviselŐtcSlü\'leli -bizottsággal már miegtekiiilctte^j szintén emellett a an-egoHIás mellen foglalt állást ós igérelet is leli Gruíber tanárnak, hogy azt a házal kapja meg a múzeum és városi könyvtár. A lakókmik "megfelelő lakást fognak biztosítani ős azután sor kerül 0 ház álalakilására .városi inuzénfm és könyvtár céljaira. Ezzel a nagykanizsai .múzeum és könyvtárr\'kérdése. ,végleges megoldátíí nyer. j : Halálra gázolt a vonat egy vasalást Zalaegerszeg, augusztus 12 Zalaegerszegről egy tehervonat indult ki Celldömölk fotó. Hárádí János fékező u vonal végén mini zárfékező leljesilctl szolgálatot. Zalaegerszeg halárában a vasúti hídnál fékhelyéről át akart menni a,kővetkező kocsira, eközben megcsúszott és az ütközők között a vonat alá eseti. A/kerckek alá került, amelyek átmentek a törzsén, kót karjai levágták, mellkasát ösz-&zezuzták. A helyszínen meghall. A szeren esetlenül járt vasutas 28 évcs\'\\\'olt, nőtlen, Celldömölkön lakott .ós egyedüli kenyérkeresője volt az édesanyjának. A vizsgálat megindult. Két zalai községben cipő- és cukorjegyeket loptak A nyomozás során két községi kisegítő munkaerőt eltávolítottak \'/.akkegersZ\'-g, augusztus 12 A vármegyei hatóságok szigorú ellenőrzése nyomán kiderült, hogy a sajőmvári és vaspöri körjegyzőségi irodákban visszaélések történtek a cukor-jegyek és a lábbeli utalványok körül. A lábbeli utalványokról szóló tömbből több szelvényt letéptek s azokat jogosulatlanul kitöltötték, igy körülbelül 48 pár lábbeli jutott a jogosulatlan személyek birtokába. Saloniv.áron a cukorjegyeket lopták meg s igy 100—150 tat-termázsa cukor került jogosulatlan kiutalásra. A megindult nyomozás során ,kót kisegítő munkaerőre tereiödötl a gyanú. Ezeket az irodákból a felettes hatóság nyomban el is távolította. Hír szerint a nyomozó hntóságok előtt a bűnösök- beismerő vallomást lettek. A megtévedt személyek ellen folyamatban van a bűnügyi eljárás. Augusztus^ város/ mozgó Nagy magyar filmsiker t IDEGEN UTAKON Főszereplők : Tolnay Klári, Sulyok Mária, FdyBéla, SMilassy L., Abonyl O*, Mihályi B, ufa vildghiradó hétfőtől Magyar világhiradó Naponta 3 előadás: ?4, ?6 és }8 órakor. ség slb. pazarlás! jelentenek. Hetiig : A pazarlás hazaárulás | — hirdetik 0 falragaszok. Az elemi iskolán kivül sem> miféle iskolája nincs Kiskuni zsának ! A gazdasági iskolái is Nagykanizsán helyezték el a kö-zelnrullbun, ugylálszik talán csak azért, merrKiskonizsán él egy tömbbou csaknem ttÓüU földműves. Scmkniféle állami intézetünk Ljiiiics! Nem tudjuk ezért, hogy mi-e gondolt polgáifcnKíSlcrfmk akkor, amikor Kiskanizsu közmüveiről emlékezett. Talán Levente Egyesületünkre\'! Ez is ugyanazt a bánásmódot élvezte és élvezi\', mini\' egész Kiskanizsn, inerl bár az uhjlsó évben a Testnevelési Alapból részesedéséi arányosítottak hosszú sürgetés után, — a levente otthona düledező, b uiiű különösen feltűnő ebben u háborús világban, sportpályája eirugadhiilat-lanul rossz ! Jflosl kérí,a város közgy-ülését Kiskanizsn, a Hunyadi-tér leltül lésére. Sajnos, még ilyet Is kérni kell Kiskanizsának, meri örök időkre maradna, uinttly még írna is, Kiskiuiizsa szivében, mocsaras, mfllárin-telep egy-egy kiadósabb cső után. Ezt is már sokszor ígérlek, s ugy feléből valamikor meg is csinálták. Pedig nem nagy dolog. De la-Ián az volt a véieiuény ebben is, hogy Kiskanizsának jó Így is. Sokai volt szó arról is, hogy Kiskanizsn vasútállomási kap !1 Király-utca végén lévő Borom pónát. .Mivel azonban Nygykn-nizsu lakóinak szombathelyi viszonylatban csak 80 százalékát érinti, a 100 százalékos kiskanizsai érdekeltség nem hulla megmozgatni az illetékeseket ennek megvalósítására irányuló próbálkozásra sem. Pedig ebben igazán a példák százai biz- -tatlak, s biztatnak ma is. Csak utána -kellene az illetékeseknek járni. Kiskanizsának tehát problémái vannak, amelyeket meg kell oldani, előbb vagy ulóbb ! A csütörtöki székfoglalóban újra hizlalást kaptunk és mi ujra hizunk e hizlalásban, bár ismételjük, sokszor csalódtunk inár azokban. Most azonban, ugy látszik uj világ kezd kialakulni és ezért bízunk, hogy a kiskanizsai polgárbnn is meglátják a magyar emberi, a keresztény, dolgozó és verejtékező magyarwp-berl, akinek nemcsak-fi munkára és az adófizetésre, hanem az egyenlő bánásmódra is kell, hogy joga legyen. Szeretnők, ha dr. Simonfay Lajos Nagykanizsa várs pol-gármeslero, Kiskanizsn polgármester*! is lenne I Egy kiskanizsai Értesítjük igen tisztelt üzletfeleinket, hogy folyó hó 14-én 61 tartunk. DlÉlli 97 93 1841 iuiRUSztus ij A HAZAÉRT I dr; Morandini Kornél | Most érközott meg o hivatalos jolontűs dr.. Morandini KonióI m. fiir. olozrodos hősi- halálától. A hír niiír régóta itt járt Nagykanizsán, niötííitto*volt a remény: — hátha mégis? Ka a remény nincs többé: Morandini álozredos március 20-án, csapata ólén, hősi harcban élotét áldoüta magyar hazájáéit. Decoinlwr 28-án mont ki az orosz harcténw Itősi lottóiból soknak a hiro oljutott hasa, Kanizsára, oblw a városba, amolvet annyira szeretett, ahol had-nugvkora óta pár év hijján ogész1 katonaéletét szolgálta ős ahol ót a logszólcsobb körien annyira szerették. Nom sokkal halála olőtt tím-totto ki a fiOgfŐhb Iladur a Lovajg-keröszttel Morandini Korholt, a hós magyar katonát. Ott künn is szeretlek él 8 nemcsak (elsőbbsége\'méltányolta kiváló katonavoltát, hanem szorotték a katonái is. Amikor husz nappal a halálos harcok titán holttestét megtalálták, ráborulva, ugyan1 csak holtan, ott feküdt a legénye is,\' ogy göcseji honvéd, aki mejitoni akarta sziv- és fejlövéssel összeesett alezredeséi és közben maga is halálos golyót kuimtt. \' Mindkettőjüket ott temotték el a hősi harcok színhelyén. Nagykanizsán mindig megmarad ^.Morandini Kornél emléke, ameddig magyarok fognak (emlékezni ebben a vá\'rosnan hós magyar katonák ál-[lozatára.V 5BAÜAI KÖZL\'ON* KÖZGAZDASÁG A Magyar-Hollandi Biztosító R.-T. beolvadt anyalntózetébe, az El&ö Magyar Altalános Biztosító Társaságba A Magyar-Hollandi Biztosító It. T. igazgatósága — mely Hársaság ősszos részvényét az Klsó Magyar lliztositö még,\' lOH7-bon megszerezte --¦ elhatározfa, hogv a folvó no I0-ro kitűzött közgyűlése elé auyaintézolélte való beolvadását eélzó indítványt lorjeszt. Az Klsó Magyar ezzol ka|>csolatban ugyancsak közgyűlést tűzött 1íi, mélynek egyeílüli tárgya a "(leolvasztás kimondása. A Magyar-Hollandi beolvasztásával az Klsó Magyar üzletköre lénvo* gcs emelkedést fog elérni, mivel n Magyar-Hollandi biztosítási állománya\'- - különösen a kőlábazatokban ¦ az elmúlt évek során ígon orő-teljesen fojlódött ós így a Ix-nlvasz-tással 6 millió pengő körüli kár- és életbiztosítási oví díjbevételt fog aiiyaintÓBOtónok juttatni. Az Klsó Magyar boolvásistott leányvállalatának üzlotáguit tovább folytatja, így különöseit foglalkozni kivan a Mtl- gyar-Hollandi által eredményesen müveit nópi, kis életbiztosítási ágazattal is. Az Klsó Magyar Altalános Biztosító Társasai; az ögvosülésaol kapCSO-latban a Magyar-Hollandi tisztviselőit átveszi ós a vidéki képviseletekéi is lieolvasztja saját fóügynökségeitte. A Magyar-Hollandi Biztosító lt. T. élénk üzleti hálózata orodmónyes M\'gitségot fog nyújtani az Klsó Megvárnak országos üz lein/.őrzési szor-vezelének fejlesztése körül. Természetoson as egvosüléssel kajH\'SolallMiu mindazok a kötelezettségek - igy elsősorban a kárveszély viseléso -és mindazok a jogok igv külö-nösen a dijfi/éléshez való jog -, melyek a Magvar-1 loHandit illették, teljes ogéíizükliou átszállanuk itz Klsó Magyarra. (0 A ÜOZFOKDO nvitva rtu reggé! 1 órától osto 6 óráig. (Hétfő, azerda Pintek délután Óc keddan tgta* nap .»íkii6k.| Talafon: 560. BERLINI LEVÉL Jámbor óhajokkal ét vérmes reményekkel nem lehet háborút nyerni Mindannyian ugy vártuk, mint zsidók a Messiást, Hogv itt van. hogy hosszú hetek óbi folyik már az uiviizió. hát sokon olbiggvosatik na ajkukat.. Mondani nem inorik, de annál inkább gondolják: »Anvám, nem ilyen lovat akartam!« Az ógvo-lóre a »V. 1.« kópóhoh jelentkező megtorlás tekintetében som áll bizonyára sokkul másként n helyzet. Azok hajlamosak leginkább\' az ilyesmire, akik — különös vetetten! -- március 19 táján fedezték csak fel a barnatollu sasmadár iránti rokonszenvüket. Hogy a Portana korokónok eddig lefelé szálló ága lassan ismét csak felfelé lendül, azt ogy idő óta sejteni lőhetett. Göbbolsék váltig orősitgot-ték; agyrémnek, ködös fenyegetőzésnek kikiáltóit rövid, de velős megállapításokban november 8-áií, decomlior 3t-óni január 80-án -a német államfő is állást foglalt ,-ezeklten a kérdésekben, do hát az okosok, az örök Tamások csak le-gyintottok egyel nagyképűen. Most jwdíg ugyanazok az öi\'ök Tamások jiálhillan hazafias felbuzdulással igyekeznek behozni az eddigi tmi-lásztásokat. Kgészon ugv^ viselkednek, mintha azoknak a bizonyos ganízdn fickóknak Oöhhels dr. által jelzett kklobfttábii és az »üzletzárás« igazán csak röpke huszonnégy órács-Jíák kérdése termo már. Naiv folületességböl sokan összetévesztik a közmondásosán nohéz kezdetet a diadalmas vóggol. Azt gondolják, hogy.most már teln száj? jal isteníthetik a németeket és je-lenthotik ki, napjában többször, ellentmondást nem fii ró hangon, hogv a sógorok ogyszorilön zsebrevágják a gonosz ellenséget. -Minden második szavuk az, bogy mi, szegények ehhez nem ériünk, do »majd a németek"... fts bizonyára ők azok is, akikről csak nemrégiben irta mog Milotay, hogy minden lehető és lehetetlen Ügybon a helyi Gostapot zaklatják. Kijl- és katonapolitikai viszonylatban, Ízlés és tetszés szerint, amerikai, angol vagy szovjet kalonahullákkal a szájukban járnak végkimerülésig diadalittas kinizsi-táncot ezek a jó urak\' a kenyérmezői csata előtt. Nem akarják bolátnl, rágó és beszélőszeivoik ilyen céltalan és mértéktelen igénybovételo nemcsak Ízléstelen és buta, do ogy-ben roppant kártékony is. Azáltal ugyanis, hogy indokolatlan forinába.n költenek egyébként jogos reményekoí magukban és másokban, Hoosovott testvér meg a Sztálin elvtárs kezem járnak.- Magyarán szólva az ellenséggel cimborálnak, Kzok a mesterségesen kitenyésztett, legalább is szigorú határidőre he nem totjosedó reménységök aztán incgfokazik a közvélemény gyomrát, kusza álmokat és nyugtalan éjszakákat okoznak az emítereknok. Hogy nővén nevezzük a gyormo-kot: legilletékesebb bolyon, ha jól omlókszüíik, nem nyilatkoztak réfla-loteson, miivon elgondolásaik vannak a\'nyugati betolakodók likvidálását, a szovjet mogállilását, a légitorrort és a megtorlást illetőleg. Sokan azonban egész pontosan tudják, hogy Rémmel mar június 10-én a skót hegyekben szorototi volna lónni, hogy Keleten Vladivosztok /VÓIt a lulájdoiikép|K-ni céí ős hogy a németek már most n »V. 3.«-nél tartanak, meil a »V. 1.« San l\'run-cisco szándékolt bombázásakor csúnyán csődöt mondott. Az emberek nem nézik, mit mondtak illetékesek 6s mit nem, hanem arra való hivatkozással, hogy. »mmdonki« azt beszélte és inégsom toljoaedolt bo a közismert határidőre, — ok nélkül kótséglHX\'snok. Sokan vagyunk ,akik istentelen mennydörgés-Villámlás közepette, sokszór bizony nemcsak képleteaon szólva íólágasi álló világban is anél- kül csináltuk végig Fortuna korokén a lofolé-utat, hogy valóságos cirkuszi mutatvány számba menő erkölcsi salto mortalóval a kerék éppen akkor felfelé induló részén kötöttünk yolna ki. Az ut, amelyen az lÖ!)9-i világ-\' bábom harci szokoro a vógkífojlés felé habul, nemcsak átkozottul zöty-kölős, do erősen kátvus-pocsoiyás is, uitv hogy a szekér kórék-agyig mórul a latyakba. A lordé monő ágon kapaszkodónak igazán nem különös élvezet keresztül ovickélni özeken a pocsétákon, do ha eddig kibírtuk, valahogy csak megleszünk; majd ezután ís. A korok most kezd felfelé lendülni, — Hitler mondta, hogy vísz-szaálliljiik a technikai egyensúlyt — de Mars hadisten szekere változatlanul korékairyig süp|x>d a véres | sárba-lntyaklm. A frontra és ott- " honra nem \' ko.vósbbő kutva idők várnak, mint a Sztálin érádtól, Tunisztól és Hamburgtól Boriinon ke7\' resztül Vilnáig, Chorlwurgig és a »V. 1.« bovotéséíg terjedő idölwn. Ha már-már felfelé lendül ís Tassán, még mindig erősen venílégin arasz-taló sárban forog a \'kerék. Az a lehetőség, líbgy most fol ül ko reked botunk, móg korántsom biztosítók arra nézve, hogy nem látunk többé fényes nappal fölös monnyisógben OSÍllagokat nagy anyagi felkészült-seggei i-oiidolkozö óllnnfoloink baromi erojii, ogészon mindegy, hogy szabályos vagy szabálytalan ütésoi nyomán. A ltoutschhmdsondoj\' kommentárja szerint a gvőzolemiiez vo-zotö ut egyik leggöröngyösebb szakasza áll előttünk. Qöbbels a minap mutatott rá ismét a mindannyiunkat olnyeléssel fenyegető Italálvoszodo-tcinro. Es ha végül mégis- csak mi \' süljük inog saját "zsirjábon uz ollcn-¦ séget és nom o minket (ahogy\' Chuv-chillék torvozték), liát ez még npm j\'plonti azt. hogy mehet te mi is össze nem égünk. Keleten az acélból való, tűzokádó bolsevista gőzhenger igazán nyomasztó fölényéről, vadul csörtető szovjet éáncélos csordákról és llíór-gesen zugé ropülöraiokról, olkoBOro-dett hőst- harcokról és tetemes saját veszteségekiöl számolnak bo a németek, l.égiháhoriis viszony latba n éppen\' a bncüi|wstiok kaptak nemrég alapos izolitót. uiry hogy most már ők is látják, hogv a "győzünk !«-ig még nagy adag kitartás és bátorság kell. Nyugaton a Ilitler-Jugend SK-önkéntes hadosztály, a »baby divi-sion« tizenhét és tizennyolcévcs oroszlánkötykei vivnak n »nagyok-kal« egysorbau élot-halálhareot a betolakodókkal. A német gránátos ludja, hogy a »V. 1.« bovotoso még nem mentesíti őt a legvéresebb harcoktól, épiwn ugy, amint az otthonnak is ogyelőro számolnia kell a brutális légiterrorral. Tény, hoiry az angolszászoknak sikerült\' a norunindiai partvidéken tért nyerniük. %)k pttHrntott hadosztályuk, ha nagy veszteségek lírán is, de\'olóro tör. Nem szabad tagadnunk, - irja ebből a 20. századi modern internéből (lliinmlür és az SS hivatalos lapjában!) Waltor Huhrow haditudósító hogy az Atlanti-parton folyó harc ennek a háborúnak legkeményebb és legkegyetlenebb ktizdolnu*. l/oliet, hogv vannak Kurópában omborok, akik azt hiszik, hogy a liáboni egycsa-pásra Véget ér majd: a német hadosztályok egyszorüon bohajtják az elleiiKÓgol á Csatornába é« énptui Olyan barátságtalanul megfürdetik okot, mint annak idején Uünkirchen nól vagy l)iop|X)-nét. Ok naivul látják ezt a hálmnit és bizonyára édesdeden aludtak az elmúlt öl esztendő harcai alatt. Kit a háborút vérrel nyerjük meg, nom podig rózsás szép reményekkol és jámbor óhajokkal. . Tuguni/i Ödön Ceretan Vlizonteladókndk ongodraónyl űeazerxitröl tiJikOÍUt? « NÖVÉNYVÉDELMI SZEREK ELOSZTOiA 8AÜA1 KÖZLŐN* mgzi Idegen utakon Ismét egy magyar film, amolyik nem pillanatnyi szórakoztatásért szü lotrtl, liiuu.iii a-f. idők Mog busába víg IhiIo 6r megnézi benne n kórokozót. Mog\\«iw találja (hiszen nem nohéz a dolga) az orvosi hivatás alá gyűlt pjonnyaocót! ¦ n kónnyO póni szerzés mohó kÍBÓrtósét. Kamii romantikus fölfogásban állnak elénk önnek n fllmnok alakjai az oróson aláhúzott jollcnt-ollontótokkol. l>o nem baj és nem is válik kárára a filmnek, hiszen ezeket a típusokat mind ismerjük Bt\' igazi életből is. Orvosokat\'és, betegokot, igaziakat a a pénz, a kényelem, az unalom, a hím befogóit egyaránt. Hivatás ós pónzóhaóg, hivatás ós linzien bzo-gónvség, hivatás és lelkiismoiot, hivatás és sötéttelkiiség kavarog, ütközik meg, befolyásol és alakit sor-Bokat, hajit el ós vét egymás karjába és karmába oinberokot óbbon a filmbon. A tanító célnak inegfolelő erkölcsi megoldás egyben megnyugtató is és jólesó ís. Az erkölcsi happyond csak nyer súlyában a történőién átcsillámló Bzorolom boldogságra vezető megoldásával, Az eszményi olképzolésscl ¦ orvosi ,puhára lópö, (In az anyagi gond árnyékában megtorpant orvosnő alakja ífolnay Klári nagyszerű játékában olcvon-i-dik mog. Ugyancsak élel-izo van a kanizsai színtársulatokból közelről is ismert l\'Yiy líéla alakításának, aki az ellenkező orvos-pólust játsz-sza, azt az orvost, aki rák fonójo a pálya becsületének, megvallottja a \'pénznek óh. akinek nem ÍÖhp a lw-tegszoba, mint üzlet, még pedig sötét és lólektolon ilzlol. A többi Bzoropek is a legjobb koxoklwn vannak. Kendőző* jó, liár a bírósági tárgyalás, mint a film-mese kerete, nem a legújabb átlótok közé tartozik. Tartalmas, mondanivalójában komoly, orkölcsi színvonalon álló film, amollott érdekes is, kiállítás-bon is gondos, szép, értékot képviselő magyar munka. (bl) Futótűz Mi magyarok arról is híresek vagyunk, hogy kitűnően ismorjük a görög és a római történelmet, annak hósoít, do mngyar nagyjaink- \'\'nuk dicsőséget és lottóit lwfödi olőt-tünk a múltnak homokin. Ha nem is volt eddig mód és alkalom arra, hogy vitéz ólaink tot-toit és életét a film méltó módún megörökítse, örülnünk koll azon, hogv a mngvtír színészet hőskorát ..fololoveníti. többől a korból is csak Déryné ifiasszonvnak rövid kolozsvári* szerepléséből kapunk izelitÓt, do ezt kifogástalan játékban, bolyos fölfogásban, gördülékeny és élvezetes fordulatokban, gazdag reluiozés-Iwn, Nincs a filmnek egyetlen jolo? iiote, mélyet kifogásolni lőhetne. Ereik a darabon, hogy a szoroplók szorotetlel, áhítattal,/ múlthoz illó tisztolottol játsszák SZérépoikot. Nem csak a róSüoreplók, kabinot-alakítást nyújtanak a mollékfezoroplok is. Ennyi tökéletességet, oiuiyi jóságot még kevés magyar filmben láttunk. ügyöt sajnálunk, hogy nem nyújt a film tölilKit. A magyar színjátszás őskorát nagyon nőház boloBÜritehi Déryné romantikus szoroliiii ful-láugolásába és másrészt, ki tudja, mikor nyílik alkalom arra, hogy a magyar szinját-száb olindulásával a film újra foglalkozzék. Tudjuk, hogy niindi-n filmnek vannak idó-Iwlí és pénzbeli határai. Mégis sajnáljuk, hogy a korabeli igazgató és néhány s/.inész szorepoítoteBén kívül csupán az ochós szokór képviseli a multat, A" jó rendezés, a kitűnő színészek biztosítják a közönség-sikert. Mog vagyunk győződve, hogy ez a film diadalmasan fogja végigjárni az összes magvar mozikai. (9Ü „A magyar ifjúság vegye át történelmi szerepét** Vitéz Bétdy Alajos vezérezredes balalonlellei beszédével végétért a leventeparancsnokok tanfolyama —- Nagy súlyt helyezek arra, hogy a leventcintézniőny álla dőa\'n, szorosan kézben larlsa A I.évente llirközpont jelenti; Balnlonlellén mosl ért véget a leventeparancsnokok számára rendezett központi írányladó tanfolyam. A.tanfolyam4 utolsó napján az egyebegyült lörzstísz-tek — hadtest és hadlcslkicgé-szjlö kerületi leventeporanesno-kok elölt dr. Kokas Eszter a leventeleányok országos vezetője Ismertette a leventeleány mozgalolm jelenlegi helyzetét. Közölte, hogy a mozgalmin1 köle-lezövé léidének előkészítése befejeződön és nz el mull két év alatt rendezeti vezetői \'anfotyomokon 3543 te- - vént clcány vezetőt képeztek \'ki: Megkezdték az ifjuvezelöí kiképzést is. igen örvendetes módón gyarapodik a csapatok száma. A tanfolyam záróbeszédét vitéz Béhly Alajos vezérezredes, az ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője mondta. Méltatta a parancsnokok muif-kaját, akik az ifjúságba oltották a fegyelmezettség és önfeláldozás erényeit. A kiváló parancsnokok érdeme a különlegesen nagyobb tcljesilméjiy. Példának cnuüeílc, hogy a: orszáy egyik részében a leventék nagyrészt paszta kézzel, vagy egyszerűen botokkal rövid idő atqtt 90 cjtöoriupisf fogtak el. — Három éve vetUfni\' ál az ifjúság honvédelmi nevelésének a vezetéséi és az elmúlt három évnek most kezdenek érni a gyümölcsei. Sikerült azt is megérlelnünk ,hogy a leány ifjúság nevelése nem egyesek kezébe való, hanem (\\llctm\\: feladat. Ezért kell kötelezővé tenni a leven tcleény intézményi. — Ha végigtekintünk az ifjúságon, büszkén állapilhnljuk meg, hogy önzetlenségei, áldozatkész magyarságot tamil hatnának tőlük azok, akik má, a legnagyobb veszély pillanatában még. sV.éjjclhuznnk, — Elérkezeti a pillanat, hogy a,magyar ifjúság átvegye történelmi szerepéi. Áprilisban rádióbeszédben férfivá avattuk n magyar ifjúságot. Azt akartuk, hogy 12 éves koriéi minden íe-venteifju érezze : ilyen súlyos, időket nem éli ál a* magyarság a törökvész óla. Ma. amikor az ellenség az ország halárán áll, egyetlen cél lebeghet a szemünk előtt : harciakész ifjúságot irtani a kezünkben, olyan ifjúságot, amely báritnvkor dicséi honvédőink nyomába léphet. A magyar honvéd ma a Kárpátokat védi. A spártai kemény-seggel nevelt ifjúság egyik napról a másikra a honvédek helyére kell, hogy állni tudjon. — Ezt az aeélkeméuységü \'if-juság-nevelősl megzavarhatja nz, ha az ifjúság politizál. v A\'c«J szabad, hogy az ifjit-sá<l politizáljon, meri mim) ér rá erre. Ifjtiságot; Szervezzük meg a levente riad ó-rend szert s legyünk készen arra, hogy az ifjúságot szükség cselén bármikor, bárhol"\' sorompóba állithassuk. — ősszel megkezdődik az iskolai oktatás is. A tanítás leyen-Ic keretekben lesz szervezve. Ma nem az <t fontos, hogy púmV pásan berendezett tantermekben, csinos iróaszlal előtt, aondosan tisztogatott feke\'elábláróladjunk elfí, de állítsunk fel két hordóra egy deszkái és tanitsunk a csűrben csak tanifsitnk.\' Legutóbb -Budapesten" 12:i bős levente kap!a meg a Levente Teljesítmény fírjmfót Az egyes liadlest-székhelyeken ezután következik ezeknek az érmeknek a kiadása. Beszéde\'""végén" az IIINOV megköszönte a leventeparanes-nokok részvételéi a tanfolyamon és berekesztette az előadásokat (LUK) KISKANIZSAI ÉLET Kiskanízsáról is szólt székfoglalója alkalmával az uj polgármester. A szavak miegfón-loll lá.rgyilngosáága az őszinteség erejével hatott és a kískaiii-zsaiak bíznak az uj városvezető igérelében. Nem ígért nagyot, nem mondóit lehetetlent, csupán a szükségesei, amil végre kell és végre is Ind hajlani a városvezetés Kiskanizsávaí kapcsolatban, A legfájóbb pontjainknak tömör áníeghu tároxás:t van mondataiban, vagyis a városi éleibe való szerves bekapcsolás, közmüvek és úthálózatunk kiépítése az, jiiuíl héimi nélkülözhel ez a városrész .bármilyen nehézségek, bármlilyen időszak közepctU? sem. Bízuiik az igéiéiben, amelyet minden valószinüség szerint rövidesen leltek is köveinek, Most, amikor Kiskanizsa tömegei nevében inegköszön}ük az uj polgármester igérelét, mi is igérelet teszünk, hogy eddigi munkánk megkettőzésével igyekezünk városunk hasznára és nemzetünk boldogulására fordítani erőn-.kel. a közös és szent cél, az uj és boldog nagy magyar haza megtartása és telepítése érdekében. , \' Kískanlzsai hírek Példás rendben és a legnagyobb megelégedésre fejeződik be az idei cséplés, az uj rendszer szerint. Elismerésünk jár érte a város vezetőségének, a körzetvezélökuek, valamint a kiskanizsai városbiztosi hivatalnak. - j /¦\'*. A napokban befejeződik a hatalmas löm\'egövóbely építése a Templom-téren, örömmel vettük tudomásul, hogy a város ezen a téren sem hanyagolja cl Kiskanizsát. • Dr. Fülöp György ügy védj százados leszerelt és isméi elfoglalta helyét polgári* közügyeinek és ügyes-bajos dolgainak intézésében. A Kiskanizsai Levente Egyesület a közelmúltban kérvényt ndotl be Nagykanizsa város közgyűléséhez, amelyben n Hunyadi-tér feltöltését \'kéri. A kérés jogosságához semmi kétség nem Tér. I.ehetetlen elképzelni egv KOOÖ lakosú helységet sportpálya nélkül, amikor világszerte azt hirdetik, hogy a sport nemzetvédelem. Nmn is félünk áltól, hogy a kiskanizsai sporl- lársud a lomnak ez a kérése, amely iiu\'indcnképpen csuk szükség és ideiglenes liTegoIdást jeleni így is teljesítés nélkül maradna, hanem attól tartunk, hogy a megszavazott kérés adminisztrációs elintézése oly sok idol fog majd igénvbevenni, hogy az ügy, ennek a várakozásnak mindenképpen kárát látná. A helyzet ugyanis az. hogy a Kiskanizsai LE a Magvar Lab-rtariieók Szövetségének pécsi kerület I. osztálvába nevezte be az clsíí csapatával, inig n |e-veule válogalnll csapat a szombathelyi levente bajnokságban vesz részt. Bajnoki mérkőzési csak hitelesíteti* pályán lehel játszani. Már pedig nagy a veszély, hogv a kiskanizsai pályát nem Ingják hilclesileni a mai állapotában, nnmelv feltétlen anyagi, erkölcsi és spnrl-. beli károsodás nélkül nem történhetne. Beméljük azonban, hogy az illetékesek megértik sürgetésünkéi és a 10 nupns munka valóbal)- a megszavazás után 10 napra el is készül s az az ígéret, amelyet a kiskanizsai .küldöttség annak Idején kapott, valósággá válik. Három labdurugócsapát íítíí-zott ma délután Balalonherény-bc a kiskanizsai sziliekben. A Sáska Levenle nagy, közép és líölyökesapala móri össze erejét a herényi együttessel a Magyar Tenger\'festőién széji pariján vasárnap délután, .........:. . * Nagykanizsa .és Kiskanizsa válogatóit labda rúgó osa patii méri össze erejét kedden. Nagv-boldogasszoony unpjánKi.skaní-zsán a Hunyadi-téri sporttelepen. A kiskniiízsai válogatod Dévai Horváth II., Munkácsi Miilei, Héjjá, Horváth I. Herceg, Szollár, Mihályi, Németh, Horváth IV. összcállüás ban, míg a nagykanizsai csapa\' Kovács IL — Turáni, Pörge Kőfalví, Németh, Semsí — Juhász, Krísclv Dombaij Takács. Botla összcállitásban jáíszik. Tartalékok Tálosi. illetve Vincze és Gazdag. -/c-.-n-/- Vefiiyesiz Köménymag ,,Mors" légyfogó Cipőkrém minden mennylségbeh kapható, ua. fÓTH JÁNOS Klrily-utcB »7. . TaUfoi. 03. 1!)J4. augusztus 12 hírek Napttr. Auguulusl2.Sioinbal.Rrtm hat. Klira ar. - Protestáns Klára Augtisztu* 13. Vasárnap. Ipojy f8 K. Protestáns Ipoly — (Slgnum Laudis) A Kormányáé- Ur Of őrnéltósága a Signum Laüdist a kardokkal adományozta doroskoi Fodor László t. rúli adu agynak, a jolonTeg Tapolcán szolgálatot toljesitó tb. íószolgnbíró-nak, aki a magas kitüntetést a tavalyi téli hadjáratban a soproni huszárokkal végigküzdötl líi ós fél hónapi hősi ht.il.ylailássál, az ellenség előtt tanúsított kiválóan bátor magatartással őrdoinolto inog. ^- (A vármegyeházáról) A főispán dr. Mostorházy István ma-laki szolgabírót a léteim.i jui isl:a holyczto át a bevonult Milkovieh Foiene szolgabíró bolyéba. — (Eljegyzés) Adorján Irónko (Kagykanizsa) ős Pombay Üyuln, a in. kir. 0|>oraház latija (Uudapost) jogyosek. (;) — (Az ügyvédi kamarába) , történő folvétolükot kérték, mint megírtuk, dr. Krútky István, Nagy-kauizsa ny. polgármostonj, dr. l\'ru\'ek István és dr, Novai Imro. ny. városi tanácsnokok. Zalaegerszegi jelentés alapján tegnapi számunkban azt irtuk, hogy dr. Králky ós dr. l\'rack felvételi kérelmeit áz ügyvédi kamara iíz ellonük folyamatban lévő fegyelmi ügy tisztázásáig fü^gólKjn hagyta, lízzol szemben a kamara a i\'olvétoli kérolommol oddíg nom is foglalkozott, a kamarai választmány még csak augusztus 17-én, csütörtökön ül üsszo a folvóteli kérelmek ügyében. A nagykanizsai ko-rt\'Hztény . ügyvéd-társadalomnak a három kiválónak ismert jogásszal való gyarapodása megfololno a nagy-kaninaai közóhajtásiuik ós minden roinóny szorint íclvélelük meg is történik- a csütörtöki ülésen. — (Püspökünk mellszobra) amelyet, mint megírtuk,\'a tehetséges Vörös János, immáron nagykanizsai szobrászművész mintázott mog, nagy alakjában is közszemlóro korul Horváth Lajos porcolián- és üvogkoroskedó kirakatában. Mind-Bzonty püspök ugyanozon szobrának kisebb kivitelű példányai darabon-¦ ként 1Ö0 pongóort megrendül Iwtók a /alai Közlöny szer kosz tóségélien. A bovőtot a böhönyoi templomépités céljait szolgáljn. — (Orvosi hlr) Dr. Szigothy Aladár orvos újból rondol Nagykanizsán augusztus hó 16-tól lö-ig. (:) — (Felhívás) \' Hadirokkantak részérő ülófoglal- kozáa jollogü szabó, cijxisz, bőrdisz-miivos, köto-szövó i))art átképző tanfolyam losz Budapesten. Erdoklp-dók sürgősen jolontkozzonok délelőtt u.Tokoto\'László fhdgy hadigonilozó lisztnél Nagykanizsa, Városház 11. cm., 44. ajtó. \' (0 — (GaroBB-blr) A Baross Szövetség fölkéri kereskedő tagjait, hogy 16-én, Nagyasszony napján üzfotoikot egész nap tartsák zárva. Elnökség. (0 2AL-ÁI KÖZLŐN* Bonczos belQgymlnlszter beszéde i közigazgatásról és a bizalmatlanság A légköréről Uöt.cxps Miklós Imlügvmini&ztor fogadta a belügyminisztérium tisztviselőit, kiknok nevében .Johunn Béla államtitkai köszöntötte. A t»l-ügyminíszter hosszabb beszédet mondott a háborús közigazgatásról. Hangsúlyozta,- hogy a nemzet egyetemes érdekei, de a háborús közigazgatás, érdekei is azt kívánják, hogy szűnjenek meg a pártharcok. Kzzcl az elburjánzó jelenséggel BZplUbp kell nézni. Az állami élet megszilárdulásának legtöbb biztosítéka nx a ludat, hogy a jogszabály, vagyis a fölsőbb balóság rendelkezése azonnal és teljes mértékben érvényesüljön, ftppim ezért szilárd elhatározásom, hogy a fegyelmező hatalmat kérlelhetetlen szigorúsággal érvényesíteni minden hivatali fegyelinezetlenséggol szeinl)en. Do a megtorlás eszközeit kívánom alkalmazni mindenkivel Bzomben, aki a dolgozó és munkáját végző hatósággal szembeszáll. Ma a társadalmi élet legjellemzőbb lü-noto ;i bizalmatlanság. Bizalmatlanság jelentkezik . a, tisztviselő és |Ktlgár egymásközölti énnlkezésé-Ihmi. A hivatali élollicn mindenkitől elvárom a férfias, őszinte nyíltságot ós mindenkitől megkövetelem itSniigyar becsülethez illó nyíltságot. A panaszt mindíg meghallgatom, a settenkedő árulást azonban elítélem és megtorlóm. A szociális |>olitika utján nincs mogálláar, Nem hideg nyek létesítésére van esupán szükség, hunom a jogszabályukba és In-jogszabályok alkotására és intézmé-tózntényeklie életot kell vinni. Az emberek sorsat nem bürokratikus hidegséggef, hanem a szív teljes melegével kell intézni. Kbben it munkában mind nagyobb segítségre számilok a fiatalok részéről, akiknek nem csupán kapniuk kell, hanem adniuk ís, A magyar közliszlvi.selo kemény harcos, puritán jelledn és büszkén elmondhatjuk, hogy néni fizetésért dolgozik, haiicjm a nemzet iránt érzett szerelel indításából, liizom a nrngyátkoz igazgat ás hely tú Hasúban Nem engedek semmi ingadozási unnak a luozgulomj.iak megerősödésében, amelynek eélja, a .szövetségeseinkkel egy ült küz-delleniben álló és u hareléren harcoló katonát a hátország felöl gyengíteni. Ezt a gymdot le fogom és le akaróin venni u kézdclemben álló magyar katona válláról. A lesüIztosaUb műm az Mely! Vigyázzon ¦...................órtókes rádiójára, hft hibája van, forduljon bizalommal telefonon vagy személyesen TÓTH IMRE rádió- és villamossági-szaliüzlotéhez, »M Horlhy Mlklói-ul 12.......- Tel»lon-«ám : 617. Mindennemű rádiójavltást azakszorOan végzek. Állandó nagy raktár rAdióalkatrószokbon és gramofonlemazekban. Használt ós törött lomozoko! legmagasabb áron vasiak. Unger-Ulimann Elek vaskereskedésében ¦In-, ruci- éa patkóvas-, továbbá azog- utalványok beválthatók is ÉiiyezleÉ. Hofharr-gépek, gépaxij, oaapagyfém éa golyós ( « oaapagy igényiaaat allatéatem. Hirdessen o Zolii Kizlínylen Vetőmagot kapnak a jégkárosult zalai gazdák Az eliuulUhetekben Zala vármegye több vidékén súlyos jégkárok tö/rlóntck. A vármegyei gazdasági felügyelő jelentése szerint a földművelésügyi kormány nagyobb mennyiségű ve-löniugvut utalt ki a zhlai jég-károsull gazdák részére., A/, igénylések folyamidban vannak. ; , - (Üzen a honvéd) Örömmel értesülünk ós a város egész társadalmát érdekli, hogy Szondo László nagykanizsai m. kir. százados," aki hosszabb ideje nőni adott életjelt magáról, mosl lovebt irt családjának és közií, hogy élot-lieii van, semmi hajú és bajtársul is jó egészségben vannak. — A Zalai Közlöny utján üzonnok családjaik-nuk a kövolkozők: Hogo Károly szkv., Kuzsner László, Koch tlyörgy, Bedének Ferenc honvédok a \'A. 818. táboripoata számról, augusztus 6. kelettel. Kzt üzenik: »Mi jól vagyunk, amit kedves hozzátarlozóínk-nak is kivonunk. Legyenek nyugodtak és küldjenek nekünk sok Zalai Közlönyt. A viszontlátásig csókoljuk otthonvalómkal." — (Mi van a hivatalos lapban) A Budapesti Közlöny pénteki, 181. számában rondolot jolont meg a vagyonuk kezelésében akadályozott külföldiek rótizérp gomlnokok kirendeléséről, —• a szarvasmarha és juh hőszolgáltatási kötolozottség szabályozásáról, a nyersbőr-földolgozás ujabb szabályozásáról. - (Tiltott határátlépők) \\ Stofuly János drávavásárholyí lakost yOU pongŐro, Nóvák János pusztafalui lakost K>0 pengőre itéilo a^ nagykanizsai törvényszék több-rendlieli 1 iltott hatáiVillói)és\\n_iiatt, l\'intaiics János ollón, akí a tárgyaláson nem jolont, meg, olőállítási parancsol adtak ki, — (Kórházi (epedét) lopott egy boteg a zalacgoi-szojuí \\kórliihdjól. A rondómok feltűnt a Wiiáííüól tul »vastugon« távozó osz-szony. Kiderült, hogy a testére csavarta a kórházi lopodöt. Egy 51 évos cigányasszony volt. Őrizetbe vették. Iparvállalat fii keres lehetőleg német nyelvtudással, továbbá aoeódkönyvelőt Evolut rendszerű könyvelési gyakorlattal. Okmánymásolatokkal felszerelt ajánlatokat .Hunnia Rt • Csáktornya címre kérjük. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pótanyagok állnak rendelkozé-síinkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott szinvonalon-tQrténik. tarjAn-pálcsics. Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. 755?65 mim tmvpm 1944, MuMettaa 12 Ladeczky hangszerek! ísn rádiók I Tökéletesen felszerelt rádlójavltó műhely I Elsötétítés óráig Nagykanizsa mojBEpi varoa ittormöl. polgirmoown ad*1228/ké. 1944. Tárgy: Vátnőrlési tanúsítványok kiadása. Hirdetmény. Mindazok, akiknek nincs gazda-könyvük, de vámőrlésre jogosultak, vámőrlési tanúsítványuk átvétele végett folyó liő 14. ís 20-lka közt mindennap délelőtt 11 órától 1 óráíg jelentkezzenek a Közellátási Hivatni terménybeszolgáltatásí osztályán (Hunyadi-utca II. sz.) Az igénylök hozzák magukkal mezőgazdasági munkásigazolványukat, az ingatlan-szerződésre vonatkozó okiratot és bérbeadási szerződést, az alkalmazotti szerződést, nyugdljlevelet stb„ hogy igényjogosultságukat Igazolni tudják. Magukkal kell hozni még a családi élelmezési igazolványt és a lisztjegyeket. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 12-én. mi Polgármester. Nagykanizsa moftt\'oi rároi polgármeeterotól. 2956/1944. Tárgy: Személy-azonosság megállapításának biztosítása. Hirdetmény. I-\'clhivok mindenkit (férfit, nőt és gyermeket) hogy lássa cl magát személyazonossági lappal, azért hogyha bombatámadás éri a várost és veszteségek lennének a.közönség köréből, ezeknek agnoszkálasa \'¦ biztosabban történhessen. A személyazonossági lap vászonból készüljön. A vászon belsején legyenek az adatok beírva és a vásznat összehajtogatás után varrjuk össze és szalaggal akasszuk vagy a nyakunkra, vagy a nyakláncunkra. A vászon személyazonossági lapot mindenki házilag maga készítheti cl és állandóan hordja nyakába akasztva. A személyazonossági lap lehet keményebb papírból is, cz esetben azt a kabát belső zsebében tartjuk. A személyazonossági lap tartalmazza a következő adatokat: Név, születési év, vallás, lakás és az értesítendő hozzátartozó nevét és elmét, Az adatokat tintával, vagy tinta-oeruzával kell felírni. Ennek a felhívásnak mindenki saját érdekében tegyen eleget. Nagykanizsa, 1944. május lö. k* Polgármester, PRO PATRIA ! Isten rendelkezései előtt alázatosan meghajolva szomorúan jelenti dr. Morandini Komálná dr. doroskol Fodor Erzsébet és fia Tamás, hogy Dr. MORANDINI KORNÉL m. kir. alezredes, a magyar ördemrend lovagkeroszljónek a badíszalagon a kardokkal tulajdonosa stb. r 44 éves korában, hazája védelmében, harccsoportjának élén, harcban, ellenséges golyótól találva 1944. március hó 20,-ón hősi halált halt. Engesztelő szentmise áldozatol 1944. augusztus lé.-án Vi9 órakor mutatunk be az Egek Urának a nagykanizsai szentferencrcndl plébániatemplomban. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó. Óhidy Utván és fia ltj. Óhidy István, leánya Tóth Matild férjezett borját! dr Hajdú Oyuláné, gyermekei: Hajdú Sándor és Gyula, valamint az egész rokonság nevében fájdalomdult szívvel tudatják, hogy q leghőbb feleség, gondos édes anya, jólelkű nagyanya Óbiiy Istváimé szüi. Egyed Matild f. évi augusztus 12-én léggel 6 órakor a halotti szentségekkel megerősítve, élete 49-ík évében váratlanul visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének. Drága halottunk hűlt tetemeit folyó hó 13-án délután 6 órakor fogjuk a temető halottasházából a róm. kat. egyház szertartása szerint beszeutcltetni és a családi sírboltba Örök nyugalomra helyezni. flz engesztelő szentmise-álríbzatot a megboldogult lelkiüdvéért f. hó 14-én reggel l/g8 órakor fogjuk a Jézus Szive templomban a Mindenhatón/..* bemutattatni. Nagykanizsa^ 1944. augusztus 12-én. Életed mulandó — emléked őrök I Fájdalomtól megtört szívvel, de a Mindenható akaratában megnyugodva jelentjük, hogy \' forrón szeretett fiunk, Illetve testvérünk Horváth Ferenc honvéd a szovjet ellen vívott keresztes hadjárat alkalmával hazája védelmczésében 1944. Július hó 24-én 22 éves korában hősi halált halt. Az engesztelő szentmise f. hó 17-én reggel \'/i8 órakor lesz a felsővárosi templomban az Egek Urának bemutatva. Nagykanizsa, 1944. augusztus 12. Emléked velünk marad, nyugodjál békében I ¦ Horváth Jánoi, Horváth Jánoini Szülei. Sx.bó Jóucfná Boivilh Mária, Horváth Anna (estvérei. Kovács Jóuef, Kováci Jóuafné nagyszülei és a gyáixoló rokonság. DRAVAVOLffi Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt a-tól délután 16 óráig. Csengory-ut 51, telefon 294. I villamos Aram-szolgáltató rt. Alulírottak ukv a inasuk, mint számos rokonuk nevében Is fájdalomtól meg-tört szívvel Jelentik, hogy Szeretett néni, illetve rokon özv. Varga Ferencné szül. Paoaloi Teréz folyó évi augusztus hrt 12 én d. c l órakor életének 7í>lk évében hosz-szas szenvedés éa n haldoklók szent-Bégének ájtatos feltétele ulán az Urhan csendesen elhunyt Drága halódunk földi maradvéiivAt 1. évi augusztus hó 13 án d. u. 4 órakor fogjuk a rám. kat hitvallás szer-tarlása szerint besienlellelni és a kiskanlzsai temetőben örök nyuga-lomra helyezni. Az engesztelő azentmine-áldoziil a megboldogult lelkllld\'/éért f, évi aug. hó 14 én d e. 7 órakor fog a kk-kantzaai templomban a Mindenhatónak benjulat.atnl. Nagykanizsa, 1044. augusztus 12. Emlékedet őrükké szivünkbe zárjuk I Bc.j*r-ó-lakar.t4n6t axonnal (elve wek. SOilcI, Zifnyi Miklós-utca 55. 2531 GumlJavIlA tanoncot felverek. — Civetkó Kumljavltá tizem, Fö-ut 4. |T , M« a bízható é|Jrl| öit ín egy munkást keresek. Dunántúli szeszgyár. 2518 Vlttákl plébániára keretek megbízható jó! tűző mindenest Clm a kiadóhivatal-ban. 2523 MéHagképaa könyvelő, rtmköiivvt- \' lést, eieiíeg más Irodai munkát ¦ vállal, Clm a kiadóban. 2545 Irodnklaaaaxonynak aJAntkoíIk vidéki 17 évei, négy polg, végzett urileány, némeltll h beszél. A\'ánlatok-t fiittéi megjelölésével kiadóba kérem „öikeresitény" JeMgéie. 2669 Aszalt kOrtat éi asxalt almit minden mennyiségben a kgmaga<abb átbin veszek. Árajánlatot kérek. Radő Oaikámí gyümölcs, déligyümölcs, cukorka nagykereskedése éi diótöröde Kaposvár, Korona-nlca 11. Telefon 393. 2524 Ho\'nap olcsó dívér ha látatta a Bérezi-né), a Törvényház előtt. Telefon 657. 2571 Haaaualt konyha-bútort, hiunia szekrényt, !tHii.il!, székeket megvételre keresek. Címe! a kiadóhivatalban kérek leadni. 2522 Eladó [áráa síékhelyen, főutcán, piac mellett jömenetelü lllizer-csemege Uilel Clm ¦ kiadóban. 2532 Haaxnált ruhái veizek. Tobik lánoiné, Zrínyi M.ulca 26. ejlö 6. 253) Jóksrbsn tévő fB >oi yadásilegvveil vennék. Báthoiy-u. 22. 2552 Egy nép ma ny a aaxonyl ruha eladó. Clm a kiadóban, 2570 Férfi karókpar jó gumlkksl eladó RákóczI-u. 5/e." - 25ÖI Vásionrolellák, pltlssdltán, aport-kBpmy, nagy falitükör stb. eladót\'. Eötvös-tér 16. 3560 Kai5nfaajér»tu butoiozott szeba exv urnák kiadü. Clm a kiadóban. 2550 KAaponton különbejáratu bútorozott szoba lürdöszobával, azonnal ktadó Jobb ur részére. Cim « kiadóban. 2559 Butoroft-ott izobát konyhahaiinálatlal keresek. Címeket a kiadóhivatalban kérem leadni. 25ti4 és bérházakat , telelőn: Ö70. Adómantaa magáu-köivellt: Papp Teleki ut í Vidéki tanuló lakéat éi ellátást keres. Cim a kiadóban. 2567 ZALAI KÖZLÖNY politikai napilap Cladfa: „Kóíüimlamiiji h.t.rJLijyi........ . Felelői kiadó: Zalai k:.....y Nyomatott a „Közgazdasági R. T. NaoykanlnM* aya«(fájáaM Nagykanizsán Nrovdlirt 1*1*1: Zalai Karak Feladó: Cini: Bendiokozat :_________ Teborí posta:--------- 84. ovf., 183. sí. Nagykanizsa, 1944. augusztus 14. hétfő Ara 20 fillér. ZALAI KÖZLÖNY SzorkefiztŐíég ós kiadóhivatal: Fö-ut 6. Bzáia Szerkesztőségi és kladöhlvutall telelőn 78 ez. . Megjelenik minden liétközoap détalaii. POLITIKAI NAPIL.AP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos A német, tartalékok felvonulása és a szovjet veszteségek következtében megállapodást mutat r a keleti arcvonal Az angolszászok semmi előnyhöz sem Jutottak a nyugati harctéren az uj taktika alkalmazásával Iroda jelenti a őt Izo tisi ars: •gy hóiipra • f—M* 30 fillér, ucgyuJóvro 1ü paugá. A Német Távirati Borllnből: A keleti front tovább szilárdult az uj német e.rók megérkezése következtében. Hiába valók voltak a logutöbbftnapok szovjet támadó kisérlotoi. Nemcsak a szovjot támadásait sikerült.meghiúsítani, hanom a hómét csapatok sikoros el lonlám ad ásókat is hajtottak végre. \'A" szovjot támadások súlypontja ismét Binlísztoktól északra és a tnitaui szakaszon volt. A Kárpátok keleti eJSteréhan a magyar hegyi vadászok sikeres vállalkozásokkal előbbre tollak a faarcvonulat. A Kárpátok nyugati előterében, Bánoktól nyugatra tctoíbb tart "az erős szovjet nyomás. A ^ paranovi betörési helyen liovos elhárító harcok folytak. Ennek folyamán több bolöiési helyot megtisztítottak. ¦ Poltava vidékén aikorült egy szovjot harci csoportot bokoritohi és loboson folmorzsolni. A Pruth forrás-vidókén a bolsovisták több páncélos orővöl moginditott tá- madását viaazovotötték. BtalisztoktöC nyugatra a szovjet tiz hadosztály harcbavotó-eé\'vol folytatta áttörési kísérleteit, dn a németek kömény harcokban minden támadást fölfogtak ós visaza-votottok. Vilkovisken környékén összeomlott a szovjet csapatok uiiu-don támadása. A koloti arcvonal északi szakaszán, — f Oiínaburgíól északra, a szovjot nagy orökkol rolmmozta a német vonalat. Ezekot a támadásokat vagy visszaverték, vagy óílon-lökésael liiogsommísitottók. Ennek folyamán sikerült kiogyonositonl egy régebbi helyet., Pszkovnál a szovjot erókuok sikerült előretörni; A harc a város torületén még folyik. A mélyebb betörési helyen eikorült 93 nehéz szovjet páncélost mogsom-miaítoni. Ezekben a harcokban fol-morzsoltak egy szovjet harci csoportot, mely benatóH a nőmet állásokba és a némot gránátosok sündisznó állását támadta meg. kezese, másrészt az uf vezérkari főnök személye, aki miint réffi kipróbált páncélos, támadó szellemben vezOtl n küzdetóntet. Hozzájárul n Szovjet iiehézsógtek-hez az is, hogy nagy távolságokat kell az utánpótlás szempontjából leküzdenie, elég ha\' csak az áthatolhatatlan. Prlpjct-mo-csarakra utalunk. Churchill Ttíóval találkozóit Rámában A Német Távirati Iroda jelend, hogy Churchill angol miniszterelnök Rómában Titóval találkozott. Nem volt bombázás a tegnapi . magyarországi zavarórepQlés alatt Maggar Távirati Iroda jelenti: Tegnap a késő esti órákban egyes ellenséges gépele délről észak felé átrepültek az or-ssSff légiterét. Valószínűleg ugyanezek a népek ma a korú hajnali órákban a berepüléssel azonos útvonalon visszarepültek. A berepülés zavaró jellegű volt- Ilombázásrót ós károkról mtai .érkezeti jelentés. \\ Vasárnap éjjel néhány helyen bombákat dobtak Az MTI jelenti, hony vasárnapra virradó éjszaka nagy. tömegű ellenséges gépek dél felől jövet északi irányba ha. ladva átrepülték Magyarország légiterét. Néhány helyén homlokát dobtak le. Ejtőernyősök szálltak fe Szlovákia északi és keleti területein Pozsony, augusztus 14 Mach helyettes miniszterelnök és belügyminiszter tigy nyilatkozott a\' rögtönilélö \' bíróság bevezetéséről hogy azt nem a szlovákiai belpolitikai viszo- nyok telték szükségessé, hanem az általános -fóilonai helyzet idézte elő. Ugyanis ellenséges ejtőernyősök szálltak le kelet és északszlovákiai területeken. (NTI) Miért állt meg a szovjet támadás lendülete? Az NTI keleti munkatársa az arcvonal helyzetéről ezeket irr ja : Eltekintve a lettországi szovjet támadásoktól, ahol a bolsevisták ember- és anyag-lö\'mic- ó\'ck, bevetésével kísérleteznek, a keleti arcvonal helyzete megállapodott. Bár a visztulni lüd-föuél a szovjet nyomás rendkívül erős és ezen az arcvonal sza- kaszon nincs fegyver-nyugalom, a többi szakaszon a szovjet a nagyobb veszteségek következtében\' kénytelen szüneteltetni támadásait. Ennek oka egyrészt az uj német tartalékok mjegór- Móg nem lehet áttekinteni az Invázlóa területen du!ó harookat A német hadvezetésnek aikorült az ellenséget meigé hiroekra kényezeritenl harcok kimoritottók volna a némot tartalékokat. Coontól délre a némot olbáritó\' arcvonal bástyaként áll az amerikaiakkal Bzomlwn, ukik St. Mólónál valóságos labirintusba jutottak. Harapófogó mozdulatukkal Páriába akartak előretörni az angolszászok és mivol ez nem sikoríllt. Fttlaiso ollón vonultak. A harai>óíogó déli rószo most az alenconi pusztai harcokban morovodott\'meg, mig a többi rész Falaiéig tőrt olőro. A harctér többí részén a zárt harcokról aikorült a mozgó harcokra áttérni. (NTI1 Az iuváxiúa lorüloton dulö harcokat még nem lőhet áttekintoni. A baromód uj jelleget nyert azáltal, hogy az angolok a nagy kiterjedésű hadműveleteket abbahagyták. Ezt az Avronchesnél ólért áttörés bizonyítja a legjobban. A némot hadvezotóség ugyan nom isineri ol, hogy Kisen-hower ozáltal valami olonyro tolt volna szórt az általános harctéri holvzotot tokintvo. Az átkarolási ki-sórlet még nem végleges, mivol a németek nagy tartalékokkal rondol-koznok. Azt az ollonség som állíthatja, hogy a le mansi és a loiroi Nem sikerült a harapófogó-politika a normandiai harctéren Alamcon ón St, Malo a loRheveaebb harcok középpontjában Az angolszászoknak azt a kísérletét, hogy az invázión arcvonalon az észak és dél íolól megindult nagy liarapófogó mozdulatot a Montom és Vtre. vonalon érvényesítsék, az erős német védelem megakadályozta. Caentél dóho St. Silvaiiv és St. Gormainnó!, valamint St. Nazaires-nél augusztus 12-én az angolok több orós támadást intéztek a némot vonalak ellen ós kozdot!>on némi torü-lot nyereségre totlok ezért. A némot rendszabályok követkoztóbon az oló-rotörésekot olszigotoltók. Az esti órákban azután a nagyobb angolszász orók a Víro vonalán délnyugati irányban előretörtök ós sikorült több helyi botŐréet elérni a némot állásokba. A német csapatok nyomban ellentámadásra indultak és ol-szigotelléli a betörési bolyokét. Montain környékén nom voltak nagyobb harcok. Délfolól az angolszászok harapófogó mozdulata Alcncon városát elérte, innen észak és kelet felé előrenyomultak. Itt rendkívül veszteségtel jcs Karcok alakultak ki, inolyoklmn a némotok a legutolsó 2-1 óra alatt 78 páncélost zsákmá- nyoltak, 80 páncélost ol pusztítottak 1Js azonkívül az ellenség sók tehergépkocsit veszített. Miután az -angolszászoknak nem sike- . rütt a bretagnei német támaszpontokat rajtaütéssel elfoglalniuk, megváltoztatták taktikájukat és suli/pontszerű hadmiiveletekkel kísérelték meg az előrenyomulást a német parti támaszpontok ellen. Azonban az nllonál&& olyan orős volt,-hogy nom sok oredmónyt értök ol. Jelonlog a leghevesebb harcok St. Mólónál dalnak, ahol a városba nyo-mvll brittekkel elkeseredett harcok alakultak ki. A némot hajók ütegei a város környékén orós páncélos gyülcközöseket vortok szót. Loriontnél az angolszászok, bizonyéra nagy vesztesé-, geik következtében, elszakadtak aq arcvonal egy részén a német csapatoktól. St. Nazairosnél csak holyí jellegű harcok voltak az elóratapogatozó angolszász orókkol. A Szajna-öbölben az angolszász hadihajó mozdulatok tovább tartanak. ZALAI KÖZLÖNY Uj rend lép életbe augusztus 20-tól a riasztás terén A szirénák már a lógiveszólyt is jelezni fogják A rstúiá nag^ndáránhént tielyztetköxlóst mü A hivatalos lap mai számában rendelet jelent meg a légiveszéllyel kapcsolatos jiasztasok módusitásá-rót. Eszerint augusztus 20-tól fogva a szirénák mar a legiveszélyt is jelezni fogják félperces egyhangú bugással (mint cűdig a szombati próbáknál volt). A szombati szirénapróbák elmaradnak. A légiriadó jelzése, a haronisioios szircna-Uvüites, változatlan marad. Ha csak légi-veszélyt jeleztek a szirénák, akkor a feloldás kétszer félperces egyhangú bugassai történik. Legivegzely jelzésre nem kell cs nem is szabad óvóhelyre menni. Lakóházakban a légiveszel) t jelezni nem szabad. Ennek az in, i tusnak előnye, nogy nem kell auandóan a rudiókat figyelni, iinii a lampak kimerülésével jar, amikor ma póliasuk rendkívül iu.\'ii. ¦. A szirénák léglveszéiy jelzése semmiféle mozgas-korlátozassal nem jár. Üste 10 órától reggel ö-ig pár perccel meg i-iuub lúgnak uasziam, hogy ennyivel löub idO legyen a felölfOzesliez, Határvidékeken természetesen előfordult Jiogy legiveszéiy jelzése nélkül "niiiuijait iiaszta^ia szólalnak meg a szaunák. hzutaii az éjszakai i iusztuügye-leti szolgálatban sem lesz szüksé- ges egész éjszaka égetni a rádió-lámpákat, cleg csak akkor kinyitni a rádiói, ha a szirénák légiveszélyt jeleznek. A rádió müsor-megszakitás esetén közli a berepülési veszély valószínű irányát is. Ha ilyén közles nélkül szakad meg a rádióműsor, akkor annak valami más oka van. Berepülési veszély közlesekor még" semmi tennivaló nincs, minden izgalom felesleges. A rádió a „légoltalom vigyázz" helyett „legiriauo" szóval tog uasz-. tani. A pineiiletes pedig „légiriadó 1 elmúlt" szavakkal törteink. A berepülési veszély közlése után a rádió minden iívgyedúratniu hely-zetközlést ad az ellenséges gépekről, esetleg a támadásról, fez a közlés puiuosau maidén nugyed, fel, hatuiiiuegyed és egész orakoi történik. Éjszaka a rádió minden óraDau bemondja a pontos idot, ha van legiveszdy, ha nincs. Este az elsötétítés hivatalos Ideje előtt is azonnal e) kejl sötétítem, há; legiveszélyt vagy zavarórepUléat jeleni a radio a nu kórjetUilkre. A jármüveket az Illető körzetre elrendeli zavarórcpHIés eseten kell megállítani es lényeiket eloltani. Ezt a Jármüvek vezeiui az utcai lámpák eloltásából is észlelhetik. Eesztnelyen gyajiórudakat szúrtak in. öiiiMBtóges repülőgépes A lakosság fegyelmezettsége elhárította a veszedelmet Keszthely, augusztus 11 A mult bélen Keszthely is izéülőt kapott u lógiUuuau ásókból, Légihurcokal a Jjalaton környéken gyakran ligyelhelnek meg a keszthelyiek, üe ezúttal magja is volt a város fellett! ellenséges ól repül esnek. A szirénák cjiél után. verték fel a város lauosságál. igen sok gép húzott át. Keszthely lelett. Ezek egy részé u város északi része leteti, csupa szegény emberek házaira, gyujlórudakal szórtak le. Több iiázlelöl is álülöltck a gyujlórudak, de koínoly kár se-liol nem keletkezeit, mert a lakosság legyei meze llen méntéllé a maga házatájál és iianáut egyik háznál árlahnalhinná lelték u veszedelmes szerszámjukat, mindenki sictell a szomszéd sógilsé-gére. Több »bedöglött vilügitó-bóju is hullott ugyanerre a területre. Egy ilyen*bója átütötte egy ház leiejól es becseit a konyhába, egy másik pedig az egyik ház faházába cselt és ott a. lát meggyújtotta, de a tüzel gyorsan eloltották. Járomszögbe esett az óvóhelyre szaladó kislány Ugyanezen az\' éjszakán halottja és volt u légiriadónak Keszthelyen. Alig a ledobolt gyújtóbombák és világító bóják emberben sehol kárt nem tettek, addig a sötétségben halálos baleset történi. A Gcorgikon-majorban az uradalojn munkásai szállásukról az óvóhelyre si- ettek a sziréna hangjaira. Velük futott Kiss Mária 14 éves zsidi kisleány, aki ugyancsak az aratásnál dolgozott. Az istállók közt megbotlott ős olyan szerencsétlenül cselt cl, hogy egy jó-romszög a nyakába 1\'uródotL és mire n mentőkocsi beért vele a kórházba, elvérzett, A nagykanizsai piarista gimnázium évkönyve A 179. évi iskolai beszámoló -eu-gározza magiból a hatvuonikilfl magyar novolóséí.\' Vallásos, magyar, erkölcsös, bocsülotcson dolgozó magyarét, túolyet a nagykanizsai ko-gvostttiiitórendi gimnázium nem egy-vinífa utáni sorrendben old meg, ha-IftSn biztos kézzol és biztos vezetéssel egyszerre. tízont Margitt költői méltatásai után az iskola múltját ismerteti az évkönyv. Aat a multat, mely kötelezi a jelent. Az iskola munkássága .városmik életében jólontós. SŐt; irányító és íólokúiontó munkájuk tovább terjed a város határainál és hozzánk kapcsolja a közvetlen és a távolabbi vidókot is.. Mintaszerű az iskola lovontookta-tása. Uj alapokat kni>oit a tánctani-tás (magyarabbá lett), egyre jobban kiszélesedik a filnioktaius, hagyományos szinvonalat tart a karének és korszerűen orodmónyos a vivás tanítása. A vallásorkölesi növelésen kívül a nemzeti öntudat ápolására és fejlesztésére nagy gondot "fordított az iskola, melyei szociális neveléssel mélyített ol. Az ifjúsági egyosülotok, a Mária Kongregáció, a Virág Ilonodéit önképzőkör, a Szavalo-kör, a Futó-kör, a Sakk-kör. \'rí: Diakkuptár, u öogólyzö Egylet, a Hunyadi Sportkör és &• csorkészcaapat lelkes, intenzív munkát végzett az olmult évben. .Mintha ném is volnának háborús noliózsógok, mintha nem lennének loküzdhototlóa\'ukudályok, -mind becsűlotos nuuikáról számolnak be. Az iskola altalános tanulmányi eredménye a statisztika bizonysága szerint jo. Az eredmény dicséri egyaránt a tanurt és u tanítványt. A tanítványok létszáma oroson megkezelni a íélozroi, iokozatos növekedésiül tanúskodik és az olmult évben 27 érott iijuvai gazdagítottál neinzeLünk társadalmai. Az iskola jóságál bizonyítja uz az ellesett párbeszéd, melyet kis diákok folytatlak maguk között, bizalmasan: — Ha ezeket 6» ezeket- a tanár urukat átholyezik (uiogmondlak u novokot), az intézőire kitűzzük a gyászlogohót. liizonyítja <jz az iskola és a családi húz szoros es Iwjnsoségos kapcsolatát is. Balogh Eoixmc igazgató áll a kiváló tanún Walülot ólén, első az egyenlők között munkában és pél-Uuadúsoun. különösön ki kell emelnünk az ÍBkolu tunúri karának mun-- kássúgát a felnótl társad a louiru, moly iranyitólag liatott oz úvbon is. Az iskolának korszerűen founto-relt íntornátiisa van, ahol öu tanuló nyer olbofyozóst. Az internátus olyan jókirü, hogy a tanév végén már alig loliot holyot biztosítani a következő tanévre. A kanizsai kegyeatanitórendi róm. kai. gimnázium az olmult iskolai évben a rend alapitójának szellemében végezte munkáját, amiért kü-Bzőnol és hála illeti valamennyiüket. KERESEK könyvelőt, vagy könyvelönői, aki a levelezésben 1b jártas, azonnali belfpesre. Salitkezaieg Irt ajinlat fizetési lgóny megjelöléssel RADÓ OSZKARRÉ dUlnQmSlc*, mrümöki. cukorka KAPOSVÁR, MOHON A-UTOA II. Robbanó anyag Sümeg, augusztus 11 Bárdon Jenő süi n egpr á ga i földműves legény szénái huzolt le a szénakazalból. Eközben valószínűleg ellenséges repülőgép ről ledobolt robbanóanyag ke- a szénakazalban rüll a villa alá, majd a legény kezébe. A lövedék felrobbant és a munkás kezón és mellén súlyos sérüléseket szénvedelt. A sümegi kórházba ápolják. ÍÖ44. augusztus 11, Meg kell várni... A mozgóháboru Franciaországban . Berlin, augusztus M Az inváziós csata kéthavi helyhez kötött jellegű harc után, a német hadijelenicsek szerint, uj, izgalmas fejezetbe lépeti, amely a frontot hosszú szakaszon mozgásba hozta és egy teljes operatív kifejlődésben lévő csata képét mutálja. Jennek a fejlődésnek kiindulópontját az amerikai páncélos-csapatok képezték, melyek Av-ranchcstól uélre és nyugalm, egy aránylag keskeny tronlsza-kaszon jelentős mélységekéi értek el a Loire torkolatának irányában cs a breton félsziget belseje leié, mujd hirtelen uc-lel leié lörtútiö elhajlással, Hen-ni\'s itözponlbft vételével Luvttl cs Alayenno irányában folyta-lódiuk. Az inváziós front nyugati-szárnyú icuiU tóljes mozgás altapulában van, mig a ironi iöi>b\' szakasza változó jellegű harcokban van lekötve a régebbi Irtmlvo-nalakon. A szövetségesek iá-nuulási tevékenységei összegezve ugyan egy egysógeshadmtive-leii goudoiamaK enged el mes kod -ncK, de az egyes harctereken operatív és . taktikai szempontokból igeii különböznek egymástól, cjmen ugy, ahogyan "a német elicnláluiiiulások is igen különböző vonásokat mutatnak az egyes frö^tszak aszókon. Hószlelezvu jelenleg ti kövolkrcző, cgymáslól usztán clválaszluü harcierek vannak: 1. A régi normandiai front, amelyben az inváziós csata első fejezete Játszódott le, keleti részen teljesen változatlanul halad a Szajna torkolatától keléire és délre Caenon. keresztül, elvágja az ürnet ós délnyugat irányba eléri a Viren keresztül a moriuini térségei Itt van a válaszló-ponl, amely elválasztja egymástól a hclyhczkötött ós a mozgó frontot, Mörlaintöl \'délre a trónt egyre jobban veszi fel a mozgó Háború jellegzetes sajátságait. A normann front míg túlnyomóan helyhezkölötl szakaszain jelenleg kemény harcok" folynak, melyeknek helyi jellegük van,\' u vire—mortaini térségben a szövetségesek részé-rpj nagyon súlyos áttörési lá-madássá fejlődtek.ki. !V szövetséges hadvezetés itt ni? utolsó napokban megkísérelte, hogy a kemény német front balszárnyát szintén mozgásba • hozza és ezzel az egész normann német f ron tol összeomlásra kényszerítse Cacnig felfelé. Erős német ellontáknladások itt már jelentkeztek és nemcsak hogy megakadályozták a terv kivitelét, hanem nyugati irányban területi nyereségeket is értek el. 2- Egy egészen uj harctér kelelkezelt az amerikai előretörés Elsötétítés 9-5 óráig Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében sin-, rud- és patkóvá*-, továbbá szeg- ntalványok beválthatók is éjijéé. Hutharr gnpnk, gépáirij, óaBpAgyfém ém golyós pupégy igénylM6t ¦Ilntézam. 1944. augusztus 14. által Rénnescn keresztül délfelé a Loire-torkolaláig, ugyanakkor nvugali irányban a Bretagne belseje fejé. Mig az amerikaink az Avranchcs -Loire-[ofkolul vonalai, a breton fél-szigel bázisai I meg tudták nyerni, a Brelagnel egy elzárt ¦harctérré alakították át. melyet* pi.\'g akarnak tölteni saját csapataikkal. A német elhárítás helyzetét ebben a harci térségben mozgó kötelékek hnrcbavelcsc jellem-zi, melyek Jfileg Sl. Melótól délre és a fontos kikötővárostól Brosllöl keléire meg tudták állí-Inni flü nmei\'ikai clŐrcnyojmki-lást. Számos erős táhniászponl ellenállása a breton terséében, melyek az amerikainknak nagy erőit tudták lekötni, nem áttekinthető m^jnentumu a iiéinel védelmi hadviselésnek. ;i. Egy harmadik harctér kelelkezelt az amerikai előretörés folytán, amely a breton félszj-gcf bázisából kiindulva, Bonnes-sel a középpontban, Laval és Le Mans irányában vezet kelet relé. Ez a harctér egy mozgó háború színterévé váll, melyet az amerikaiak gyors, motorizált erőkkel igyekeznek minél gyorsabban kelet felé előrenyomni. A harcok, melyeket itt vívunk, a mozgó háború klasszikus formáiban folynak lo és a néiinel ellen-rendszabályok; melyeket már smeginditollak, szinlénincg fognak fclchn áz operatívval,ip-forniáknak és .szükségeknek. Mint minden mozgó háborúban, a bázisok xés a nyiít szárnyaik a lámadó részéről számtalan veszéllyel járnak és nem . kevés kockázatot tartalmaznak, melyeknek súlya az amerikaiak további támadásainál pontosabban ineg fog mutatkozni. Az amerikai hadjm<üvelcl messzemenő célja, ahogyan az angol és amerikai jelentések hangsúlyozzák, hogy Parist elfoglalják. Az\'amerikai csapatok és ennek a minden vonatkozásiján fontos városnak viszonya még nagyon sok nehéz akadályt Tog azonban lámasztnni. melyek először a német hadvezetés Tolynlmfilbuji lévő ellenrendszabályainál \'fogják teljes súlyukat éreztetni. A mozgó hadjárat kimenetelemég nyitva áll és meg lutnl*lehel a esala végleges kimeneteléről és a német ellenrendszabályok hatásáról véleményt mondani. Meg kell várni az események 4. SALAI KÖZLÖNY A Nép Mozi a mai napra prolongálta a „FutóiUat"-et Ha olcsón ás Jól akar ét ke zn i. keresse fel Kántásné . újonnan nyílt éttermét és kifőzdéjét Caongory ut 21.. a* udvarban. Tisztelettel Kantán GAborné. 1SM _ Egészségház lett a keszthelyi volt zsidó . szeretetházból Egyéb közoólokra is igényeltek zsidó ingatlanokat . Keszthely, augusztus 14 Keszthelyen\' a hajdu-ulcai volt zsidó szerebtház épületében megnyílt az egészségház. A csupán kisebb átalakításokra szoruló épületbe már be is költözött a/- egészségvédő intézet, a volt Stefánia-fiók, amely étidig a régi s már csak lebontásra jó kántorházban húzódott meg. . A városháza bővítésére, jegyzői, orvosi, állatorvosi lakások céljaira, elemi, polgári fiúiskola, óvoda bővítésére, üdülőhelyi olvasóteremnek. Baross-székháznak és több egyesületi helyiségnek is igényeltek zsidó ingatlanokat. Felakasztotta magát Keszthelyen ogy Idegbeteg bidapesü asszoiy, aki már Budapesten is többször kísérelt meg Öngyilkosságot Keszthely, augusztus 11 Özv. vitéz Bertalan FFy Ivánnó budapesti asszony már hosz-szabb ideje üldözési mániában szenvedeti. Kmiatl mir Budapesten is többször meg akart válni az élettől, de mindig sikerüli öl végzetes szándékában megakadályozni, Ezéy tavaszán családja Keszthelyre költöztette a belóg asszonyi, ahol löbb orvos kezdte, de állapota nem sok javulást mulatóit. Legutóbb azt ajánlották az 5.1 éves asszonynak, hogy térjen vissza a fővá- rosba és ott folytassa idegbaja kezeltetését. Az* özvegV ebből betegsége gyógyithatallnnságára következtetett és ez még jobban elkeserítette. Így érlelődön meg agy ib-in ujr i az öngyilkosság gondolnia. Mig rokonai akiknél lakolt, néni voltak körülötte, egy óvatlan pillanatban -az ablakfüggöny zsinegjére felakasztolta magát Mire rátaláltak, nvár nem volt segítség^ Leánya, aki megérkezett Budapestről, hogv magával vigye, már csak édesanyja holttestét találta meg. Ha a „bolond ruszki" nótázik odaát, akkor a magyar baka már készülődik a támadásra, mert a bolsevíkit osak részegen lehet támadásra hajtani \'.. . . (Honvéd htuliUidósUŐ o>zl<Uy) A régi, cirádás fatemplom melléi mi\'ir látni lobot az orosz állásokat. Innen1 keskeny szekérút vozot a második zászlóalj állásaihoz; Vezetünk, a zászlóalj fiatal segédtisztié mogindul fiz oaotfil ázott,\' süppedő földúton. Lassan buktatok litiina s n környéket ficrvolotiij amófy párában úszik, de följebb ,a távolról ido lítffdó henyék felett már hó sugárral ontja< tüzét a nap s a szfintatlan földek felett lassan koring kél karcsú gólvn. \' ....... Csúszkálva, botladozva haladunk, líossz ítl a föld. anyagos, nedves. Kétoldali a mező aknával van tele s a fezólsn cserjés mentén mogpilum- | "íunk két kilóit orosz\'harckocsit. — Kzok a »Samuk« rtü Iónok többől — veti oda a vezolÓm. »8mnu«-iiak Tiivják a \'harclíoesit. f\\ líatákat pedig »Jáská«-nnk. rfönnok-o ma éjinl a Jóskák? - kérdi az örog baka s az egot kémleli, tiszta-e vagy folhős. A .Samuk" Csöndesen baklatunk, Egyszerre távoli, gvongo zúgás üli moc ni (ü-lilnkol. Vozotöjn megtorpan és fuloí. A következő pillanatban felhangzik a jól ismert vijjogás. Hasra-\' vetjük maminkat é* arcunkat Iwlo-nvomjuk ö fekoto földbe.. Irtózatos csattanás .ogvinásutén kotló. — Csim-büm I... — jogysrítiog ogy baka a szomszédos állásból. Az volt bizony. Alig pár méternyire vágódott lo mollottímk a ahogy fólogyonosedünk, megpillantjuk a cserje mentén a két ollenséges »Sn-mu«-t. Főlolmos látványj^imimt kö-zotednok, az enihorbon7c^"*kicflit megtorpan a bzív. o^flezörnyologok gépágyújának hosszú csövo lassan omolnod ik. — Fedozés! — orditja egy zászlós S már vágótlik lo az uiabb- lövedék. Aztán jön egyik a másik után. Az utolsó a lovogőbon robbant, korai volt az ídózítéso. Do orra már ráfelelnek a némot páncélgránátok. Öt lövés dörren iryors egymásutánban. A jobboldali harckocsi oldalából fokoto füst csap ki, robbanás vág a Ibvogóíbo s a (ször-nyoteg lángolva mogáUVminthn gép-tóstéból elszállt volna a lélek. — Hurrá! — ordítják a, bakák — ezt jól olíntézto a néiriöttostvér. Közvetlen közelről Ahogy elhagyjuk az ordösarkot, horhosokban bújva közolitjük meg az .olfió századot. Girbo-curba, lorom-bolt tomotö sarkán ástak bo magukat n magyar fiuk. S az ut túlsó olda- lán, alig 160 méterre az oroszok fekszenek. \' : Fölemelkedem. Abban a pillanatban az arcom mollqU aÖv\'it ol a lövőn. I . No tessék felállni, hadiuigv url ránt visBZii ogy tizedes.- rákról Iónok a büdösök... ; Lohuzódom, Az ördög vigye cl, nem szanatórium ez. Fejemre húzom a sisakot b mégis csak kipislogok. Az újságíró-kíváncsiság nem nagy nyugton, fi ahogy figyoiok, egészen széprm hallom az orosz beszédet! Egyszerre föltűnik odaát ogy félmeztelen katona. Nincsen azon m6a trikó sem, csak u fején magaslik a szőrös kucsma. EgvBzoi\'ro öt .magyar puska veszi colba és a fickó ugy ugrik vissza, mint a gumilabda. —• Bolond ruszki! — szólal meg egy debreceni baka — bé van oz ingva! — Hát van italuk? ~*-kérdcm. — Folyton inznalt ezek. Aztán oatónként niúr dalolunk is. Tökn^sze-gok. Hanem ilyenkor már baj Van. Ha, nagy a danolás, tudjuk, hogy támadni fognak. Akkor ¦ folkösafiló--dünk. Mórt ozok csalt részegon tá-nimlnak. fi akkor olyan tömegben jönnek, mint n hangyák. Twrí Ttiygoni/i hdgy. SPORTÉLET Tizenegyessel kikapott az NVTE Csáktornyán Caákterny«-NVTE 1:0(1:0) Vasárnap a Magyar Kupa selejtező első fordulóján az NVTE Csáktornya ellen játszott és 1 :0 vereséget szenvedett, ami azt jelcnÜ, hogy a Magvar Kupa további küzdőiméiből kiesett, A mérkőzés egyetlen gólja büute-törugásból cselt, amil első al-kalümmifal kapu mellé rúgott a Csáktornyái középcsatár, de a játékvezető újra rúgatta a 1 l-est é-s így sV.tiletelt meg az egy gólos vereség. Az NNíTE vitéz Zalán -- Kosa, Mtuikíceif-— Placskó, -Németh, Kőfalvi, - Juhász, b\'risch. Szabó, Tura. Horváth összeállításban játszott. A Szent László Kupa középdöntője Szointftdon és vasárnap játszották lé a Szent László-kupa középdöntőjét, melynek eredményei a következők : l\'ipest Kinizsi 0:2, Gamitfa-rElektromos 1:1, Ferencváros -.flsepel 2 ¦. 1, Kispest—Nagyvárad 2: (h Az elődöntőbe tehát a Poreiic* város, Újpest, Gamjnia, és a Kispest kerüli be. Atlétika Jól szerepellek a nagykanizsai vasutas atléták a f. hó 13-án Pécsett rendezett kerületi ifjúsági bajnokságon. Tikkasztó bőség és fáradság ellenére is kiteltek magukért á kanizsai fiuk. A versenyzők minden egyike külön dicséretei érdemel. * 100 m. \'síkfutás: .1 Benedek 11,7 mp. — 110 ni. gátfutás: 2. Ács 20.5 mp., I. Binüirics 21 2 mp. — 1000 mi. sikfuláff: l. Pintér :t ]). 5.7 mp. - :»>()(( imf sikfutás: 1, Körös 10 p. 50 mp (versenyen kivülV Rúdugrás : ,2. Acs 280 cm. - Súlylökés : 5. Benedek í) m. 70 cni - Gerelv: C. Pintnrics 36 in. 80 cm. - 4x100-as váltó : 3. az NVTE Acs, Pintér, Pinta-rlcs, Benedok 49.9. zalai kozlon\'y 1011- aupisHus 14, KÖZGAZDASÁG a szarvasmarhabeazolgál-tatás ujabb határideje A hivatalos lap pénteki száma közit aVközellátásUgyl miniszter rendeletét, mely szerint a gazdálkodó legelöterttlcte után megállapított szarvasmarhabeszolgállalás kölcles-négét július 1-tÖI kezdődően legkésőbb október l-ig a közellátásügyi miniszter rendelkezése alapján az Adatforgalmi Központ Illetékes kirendeltsége által az egyes községekre esetenként megállapított időpontban köteles teljesíteni. A rendelet szerint tehát a gazdálkodó szárvasmarliabcszolgáltalási kötelességének a korábbi rendeletben engedélyezett négy hónap helyett három hónap alatt köteles eleget tenni. _ (s) . mákgubót gyűjtenek a leventék 260 vagont gyűjtöttük tavaly a leventék A Levente Hírközpont jelenti: A háború következtében a morfiumra és kodeinre nagyobb mennyiségben van szűkség, li gyógyszerekéi és azok nyersanyagát a múltban Jobbára külföldről, hozlak be. Egy magyar gyógyszerész hosszas, kutató munkával u morfium\' és kodein-előállítására kitunÓ nyersanyagot feilezj.il fel : a mákgubót (üres mókfej-törekel). Igaz. hogy t kg. gyógyszer előállításához 50 métermázsa mákfejtörekre van szükség, de eredményes gyűjtés esetén leljes szükségletünket fedezni\' tudjuk. Az-elniull évben a Icvenleifju-ság körében megszervezték a mákgubógvüjlést és miintenv 10.000 levente munkájával Ő000 mázsa mókguból sikerült összegyűjteni és n gyógyszeriparnak átadni. Ez a mennyiség megfelel mintegy \'?\'?0 250 tehervagon, vagyis 5 tehervonat teljes rakományának. A mákgubó gyűjtését ezidén ís megszervezik. A gyűjtés mimikáját ezidén szinte \'kizárólag a leventéknek kell elvégezni, meri akik a gyűjtést tavaly végeztek, nagyobb részben katonai szolgálatot teljesítenek. Ma mindenkinek többel keli dolgoznia, ezt elsősorban a leventék tudják és dolgoznak is szívesen, hogy az összegyűjtött mákgubókból készülő gyógyszerekkel \'sebesült, beteg honvédőink fájdalmait enyhítsék. A leventék minden mennyiségben átvesznek teljesen száraz, penész", bomok-, piszok- és levéltörek-mentes mákgubótörl kel. A férges mákgubó is megfelel. A Közellátási. Miniszter 118/ 1013. k. ni. sz, rendelete értelmében a uVákgubótörekért íjként H0 buzaegységcl számítanak be a beszolgáltatás! kötelezettség teljesítésébe. mi újság a budapesti élelmi-azernagy vásártelepen ? Az élö és yágott baromfi\', valamint a tojáspiacon a, megállapított legmagasabb áruk voltak érvemben. A zöldség és főzelékfélék macái folyó évi \'augusztus hó 11-tól kezdő dőleg » burgonya loinmieusahb hág) kereskedelmi ára a következő: nyári róaaa és Gülbaba 36.55, az Ella és sárga 81.35 pongó métoi mázsánként. A többi árucikkek közül a fojeská-poszta, n fózólök és nz uborka ára 10, a levolos kurfiol és a rótok óra 50 fillérrel omolketlolt, viszont a sóska ára 20, a vajbab ára -10,» gorozdes parndicsom ára 80, a tölteni való zöldpaprika ára 100, az alma pa radieaom 01» 120, u »1)1* hogyoa, ztiUlpaprika lira }kiUik 160 lilBrrol omolkwlott Iw-kónt. A gytt: molcapiaoon n riliizko ora IO, a imitila, lira 20, nz uj torméstt kiirto lira 60, 11 umlvti lira «0, a «aipi-(liiuiyo lira,00, nz ósziluirai\'k ara 100, a rihai* lira HO, n «zóló uni \'pwlia 200 Rllérrol taokkont ka.-Ként. Egy éten belül vlsszaperelbetö legyen a kártya-vesztesig érdekes reform-tervezetet készített a magyar ügyvédek nemzeti egyesülője A Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete reformtervezetet készített a szerencsejátékok nyereségeinek megszűnt elesére. Ez a javaslat a szercncscjálékosok végzetét jelenti. A javaslat a következő: 1. Kártyán vagy más szerencsejátékon elvesztett pénzt, vagy egyéb értéket a vesztes felesége, felmenő és lenicnöági rokona\' az örökösödési sorrendben meghatározott sortartással a nyerőtöt egy éven belül vissznperclhetik és pedig a vesztes akarata ellenére is. 2. Az egyéves határidő a szcien-escjátékoij veszteit éiték átadásának napjától számit. 3. H a visszripcrle.su; jogosított később szerez tudomást, akkor az egy év a ludoinástszcrzéslől számít. 4. Ha a visszaperlésre jogosított kiskorú, a gyámhatóság rendel ki a visszaperlésre eseti gondnokot. 5 a kiskorú nagyr-orusága elérése napjától számítva \\gy év alatt is megindíthatja a visszaszerzés iránlí pert. 6. Államilag engedélyezett szerencsejátékokra (sorsjej/y\\ lóverseny) ez a szabály nem atkalinazhaló. A javaslat indokolása a következő: A szerencsejáték évezredek óta fosztogatja a köunyeimllcket ós sírásója a becsületnek, a családnak. A nyertes nyer és a vesztes fizet. Társadalmi szokás, hógy „becsületbeli" kötelesség a kártyaadósságot megfizetni. Semmi gazdasági és társadalmi érdek nőni fűződik * ahhoz, hogy a nyerő pénzét megtartsa ts jogos, huny a játékos könnyelműségeiéi károsodó család^ felesége, gyermekek viss/apereljék a nyereséget. Néhány pillanatkép Akikről szó lösz. inéi; ma is élhetnének. Itl lohotnúnoK közöttünk és dolgozhatnának a Haza mogmon-1 lésében, egv szebb és jobb jövő érdekéién. Do ők a halálukat megalázó pillanatokban nem gondoltait sem a hazára, sem a családjukra, seni arra, hogy mi magyarok kevesen vagyunk, hogy minden lélekre szükséiíó yiin a neinzotnok, de még arra sem gondoltak, hogy Ist.m ollón vétkeznek, midőn eletüket az ördög incselkedő kívánságára a kíváncsiság jármába hajtottak. Ok csuk egyre gondoltak,, hogv a lépőket, a léi-íliarcot látni kell, hogy arról óráit.;\' beszélhessenek, hogv ölt tegyenek u mindenről értesültok. Sajna-latraméltó szerencsétlent áldozatok, do nem hősi halottak! "**¦ azokról, akik áldozatai leitek a kiv/.i"C8ÍBáftuhnak Nézd csak. Pista, micsoda látvány! Mint az ezüst sirályok ugy úsznak ;i N\'apban! Látod ezeket a... TöIiImM; már nőm tutlott mondani, mert egy lövedéktót fején találva holtan rogyott ösar.0. Husonlóan Ug> amikkor egy 8 éves fiu-gyormok sérült meg súlyosan a combján, lábát amputálni "kellőit. Hatan voltak. Egy tlü éves kereskedő, egy 26 éves ItovácBROgéd az áldozat és négy gypr-niok. * Bgv kastély körül törtónt. Nézlek a légíharcot! - Monjenok bo, — kiáltott az ottani katonai őrség parancsnoka, egy szakaszvezető. Megy a rosseb\'. Most mikor n legszebbI — volt n válasz és abban\' Pihenés a gráaaUiHcsérbra a pillanatban holtan rogyod öasztf-a szakaszvezető én közvetlen közolé-bon két cselédlány. — Segítség! SogiteégI volt utolsó szavak. l)o a segítse.\',\' a még élők futásába fulladt, Apró repesz bombák száz (¦* száz szilánkja roncsolta össze toatft. kel ainnyíra, hogy még a csontvelő is szétfreccsent az áldozatok mögött lévő ajtón. Kisméretű repesz homli.ik áldozatai lőttek, podig két méterre tőlük a legjobb bolthajtásos pineo-óvóhely álit rendel kezéáro. • ,A,z egyik községben egy unva csecsemőjével a karján n koaylía-ajtöból nézte a légiharcot, midén egy lövedék nyakán találta. Pillanatok alatt elvérzett. A szomszédok a véres, do élő csecsemőt tiIitt Judtok n holt anya karjaiból kiszedni. Még (így iléev.éves kislánya vosis-toitc el gondozó édesanyját. Bgy városban történt. Menjen;\'!; lo az óvóhelyre, u0 nézzék a gé|)okot törölte bo" a rendőr a kiváncsiskodó toraogot. Egyesok hajlottak a jó szóra, <in u tömeg csak bámult és ujjongott, hogv ég mái* a gén. Ebbon a pillanatban hat\' repeszbomba és két su-Ives bomba esik n tömog közé. Nyolc halott és 14 súlyos Bob3tti.lt maradt a kíváncsiság bzintoréu. A (londviselés\' az ínt-zkcdő rendőrt megóvta u borulástól. Neki volt kö-szöuhotó, hoiry » 14 súlyos BQbosQII nem vérzett ol ós megmaradt az ¦ élotnok. * (hizdaemln\'i- hajtott Rxokorévol vissza n faluba, midőn\' a gépok. fejjo • felett úsztak. Kocsiján voll foltaégr ésxkót lizéven aluli gyermeke. Mcg-álltak, kiszálltak a kocáiból, otthagyva n kocsit, lovakat az utón és bementek a vetésin), ahonnan jobban lehet látni. Alig nézelődnek, élei sivitás szeli át a lövegét, míre elkiáltja magát ii gazda, hogy feküdjenek le. Hasra ís vágódták, do a magasból lezuhanó sulyos i>útben?,in-tartály agyonütötte a gazdát és feleségéi. Egy óra múlva érkezett oda ogy fuvaros, aki már csak a két siró gyermeket és á gazdátlan lovakat, kocáit (alatta sértotlonül. Kok-sok, hasonló eset történt már. Nincs ellenséges berepülés, hegy ozok meg no ismétlódnőiwk. Solt tragédiái Eb ha kérdezzük, hogy mindez miért történik? Hogy miárj kell (rvermékeknok olárvulni, hogy miért kell egészséges, miinknbiró omljoroknok, naszonvokiiak olpusz-tulni 0.< miért költ gyorműkeknMí oly kpráii itthagyni az életet? Egy-szerű ii válasz! Mert kiváucsisk vagyunk, nem tudjuk vágyainkat lo-»yőzni és nom tudunk gyonuoki\'ink-ro vigyázni! Milyen veexáty fenytgethéit a hiváncsiakodóhaí? t. Minden fajta l>ombát ojlhotnck le, melyeknek elŐjolo a lovegő áts/.e-lését kísérő sivitó hang. *2. Bármilyen okból lozuhanó, vagy kényszerleszállást végzó gé)> terheinek vészkioldás utján történő ledőlni-sából oredő Irombák és egyéb rob-banótái\'Myak, esotlog az égő i;éj» több kilométerre szortehulló égő részei, s(b. 3. Léffiháie alatt gépágyuk és géppuskák föltlroható lövedékei. ¦1. Apró ropcesbombák ledobása, amelyek olől minden óvóhely jó, de a szaluidban tartózkodásnál u földrefekvés som használ, mert n iv|>e3zek a föld Jololt körben és laposan hatnak. ő. I\'óilvenzintartályok, molyokűt ulközlh-n vet L) a,Kúpokról. 6, Mimlenfélo lószoc, fogvver, fol-szeinlési tárgy, stb., stb. lodobásü. molyok szintén halálosan órhotik » kivnncsiskodókiit. óvakodjunk! A hazának imnilcii-kiro szüksége vanl TOItSh\'OK KMOM 1!U:I, aumi»zlu» 14. h i re K Napifr. Auauailua\' 14. MÉlfö. Rom. kai. Özséb vi. - ProleslAns ÖtUb. Augusztus lü Kedd Rom. kai. Nagy li Asszony - Protestáns Mária. A GŐZFÜRDŐ nyitva ran reggel í órától öafeo 6 óráig. (Hétfő, szórd* . intők délután ófl koddan egéju na; -tttnuriO Telefon: HSO. fiagyb oldogasszony ünnepéi üli holnap a katolikus anya szentegyház. Boldogasszony egyik főiinnepc ez: halálának, menybe- I menetelének emlékezete. Az egyház-*] mik már legrégibb korában,\'először keleten, ma/d nyugaton is megünnepelték. Hisszük ugyanis azt, amit különben józan eszünk is méltányosnak Hét: hogy Megváltónk néni •engedte át édesanyjának holttestét +az enyészetnek, hanem halála után feltámasztva azt, magához vette Öt. Hazánkban >tiár Szent István óta parancsolt ünnep Nagyttoldogasszony napja, melyet h szabolcsi zsinat is az erenként megülendő ünnepek között sorol fel.. Legrégibb magyar Heve; ^Máriának menybe felvétele.\'-A holnapi ünnep cgyik^nagy Ünnepe a katolikus anyaszentegyháznak. Különösen pedig a Jtegmtm Mariamtm népének, akit Szent István király elkötelezett Nagyboldogasszonyuak. A nagykanizsai templomokban mindenütt istentiszteletek Ünnepi sorrendje. Holnap mindenütt felhangzik .<z ősrégi könyörgés; »».\\/ayyar-országról, edes hazánkról, ne feledkezzél kÍ szegény magyarokról... i - (Mikes érsek Zalában) Sümegié verjek gróf Mikes János C. érseket, u volt nzombutlielvi mo g\\ésptisnüköt, aki hosszabb tartózkodásra koszul a sümegi püspöki roai-.deiiciábn. Pár napi tartózkodásra Sümegre érkezőit Míndszonly .József veszprémi megyéspüspök is\'." - (Halálozás) ^ .Súlyos gyász érte bogáti di*. Hajdú Gyula kir. kormány fú tanácsos folosé-gél, szül.\' Tóth Matildot. Novolö-anyja Ohidy Utvúhné, szül. Egyed Matild Bzoinbaton élöténok"40. OVÓ-ben váratlanul elhunyt. Tegnap délután tömették ot széleskörű tuszvél inullott a nagykanizsai toiuotóben a rém. kat. ogyház Bzortartáaa szerint. A munka és a esalád volt az elhunyt életénok középpontja. Ha-vatalu körül részvéttel gyászolt a család ós a tisztolök sokasága. - (Barosa-hir) A Baross iSzövetség felkéri kereskedő tagjait, hogy 15-én, Nagyasszony napján üzleteiket egész nap tartsák zárva. Ehiőkeóg. • (:) A Nép Ilii a mai napra prolongálta a „Futótüz"-et - (Utazási hlr) Az »IBUSZ« fölhívja az utazókö-iisibég figyolmét, hogy monotjet-yoit i» korlátozott vonatokhoz három nappal, a korlátozás nélküli vonalokhoz két nappal az indulás olótt már megválthatja. A korlátozott vonatokhoz monotiogyok az indulás napján n* IBÜSZ-nSÍ nem válthatók. ZALAI KÖZLÖNY Hátéi fogva 9 órabor kell elsötétíteni í,.Lwííbl,an ki,\'tll|l<•,\',| ááloChdlMlöl kezdve az eddi\'.; nJ» • V "* ""W"1\' I KI 10\' óra helyeit !) óra. Az et , mii "\',k. ^"\'\'íiitós idő- nölétjlés hajnali 5 órain tart. rendje. Az elsötétítés időpontja 1 _i ¦ Ladeczky hangszerekI 1112 rádiók I Tökéletesen felszerelt ládlójavitó műhely! _ Megafon és jelző az utca népét Odvös ujíiásl vezeteti be. n nagykanizsai légoltalmi parancsnokság. A nagykanizsai körzetre vonalközé legiveszélyt, zuvarórepülésl vagy légiriadói a köztereken, utcákon részben megafon nal, részben pirosbetüs sárga lábiák kifüggesztésével közlik a piacon, forgalmas tereken, utcákon tartózkodó járókelő tömeggel. A megafon az Erzsébet-téri Maort épület (régi posta) felöl figyelnuzleli a piac népét a légi helyzetre. Így a váratlan riadók okozta tömeg-ro-liunás a jövőben elmarad, mwrt az emberek állandóan könnyen táblák figyelmeztetik a légi helyzetre tájékozódhatnak a légi helyzetről. A forgalmas ulvohulakon egyes középületekre ugyanakkor messze lalhiiö tábUkál függési lenek ki a légiveszély,\'zavaró-repülés vagy riadó jelzésével. Ilyen táblák .figyelmeztetik az utcán, tereken, utakon járó-ke löket a városházáról, a lörvény-szék épületéről, azonkívül a városba bevezető utakon, igy n Maori vár-idi telepén, a ménle-lepcn, a vasúti pályaudvaron, a barakk-kórháznál, a Karoly -laklanyánúl és a (labor Aron laktanyánál. Az Itallá Libera nyílt levele ChurchMlhez „Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy jó uton haladunk..." (MTI) Az angol hírszolgálat . déseiuket és azon gondolko-jelenli hogy az Halia I.ibera dunk, hogy annyi sok leniázás clmu lap vasárnapi számában után bennünket tulajdonképpeni nyílt levelet intéz Churchillhez I ellenségként, vagy pedig szövel-kövulkezŐket \' ségeskénl kezelnek \'.\' Szerelnénk ebbe mondja \'.Mind magunknak, mind pedig önöknek, szövetségeseinknek hazudnánk, ha azt mondanánk: hogy jó uton haladunk az uj Olaszország felépítése felé. A kemény fegyverszüneti feltételekéi nyugodtan fogadtuk, ma azonban nem lilkofjuk szeiivOi tudni, milyen háborús törvény értelmében kormányoznak most bennünket ? Vesse fel az olasz kérdést az angol parlamentben n miniszterelnök ur és hívja\' fel az olasz nép tovább nem tűrhető szenvedéseire az angol nép figyelmét. Nem voltak nagyobb harook az olasz harolér Középső szakaszán Pavollnl miniszter megsebesült Az olaszországi arcvonal középső szakaszán nagyobb harcokra nem került sor. Többórás kemény harcokban a biilteknek sikerült egy helyen betörni. A betörési hely körül még tartanak a harcok. A német tüzérség előkészítő gránát tüze meghiúsította az amerikaiak és a brillek kötelékeinek áttörési kisérle-leil, hogy átkeljenek az Arno folyón. A Firenze északi részén Indított angolszász támadás meghiúsult. Milánóból jelenlik, hogy Pa* volini nüniszler, mint u köz-, társasági fasiszta párt titkára szcinleuton volt, miközben a banditák inegiáimKidink;. A hor-col a kíséretében leyöj. segítségével magú l\'avoliiij Irányította. A párttitkár coinblővést kapott. Állapota a sebészeli beavatkozás után teljesen kielégítő. A Vatikán nem tárgyal a Szovjettel a háború utáni vallási és szociális kérdésekről Berlinből jelentik: A szovjet rádió a fólhivalalos szovjet hírügynökség utján a Következő nyilatkozatot tetle körré : Az utóbbi időben a külföldi sajtóban olyan jelentések láttak napvilágot, hogy a Szoovjct kor- mány és n Vatikán között tárgyalások folynak a bábom utáni vallási és szociális kérdések tekintetében. A Szovjet Unió felhatalmazza a hírszolgálati irodát, hogy ezt a hírt megcáfolja. Augusztus - // 15-ig Péniektőt- k eddig Nagy magyar filmsiker / ID&QEN UTAKON . Főszereplők : Tolnay Klári, Sulyok Márta, Fáy Béla, Szílassy L., Abonyi 0., Mihályi B. UFA világhiradó hétfőtől Magyar vtlághiradó Naponta 3 előadás : +4, +6 és L8 órakor. — (Tlsztlorvosl\'hir) , Dr. Ujhnzy Sándor nagykanizsai m. kii\', tiszti orvos augusztus 31-ig szabadságon van és ez idö alatt dr. Dosoó .Mihály m. kir. tiszti orvos holyollosUi. Ez alatt dr. Deepó tiszti orvos héaiózn&pokon 0-től fél 11-ig a [Kilgái mesteri hivatalban és fóU 11-tól 10 éráig a főszolgabírói hivatalban tartja hivatali óráit. - (Püspökünk mellszobra) amelyet, mint megírtuk, a tohut- sőges Vörös János, immáron nagykanizsai szobrászművész mintázott mog, uaey alakjában is közszcmléro korúi ilorválh l.ajos poieollán- és dvogkoieskedó kirakatában. Mind- szontv piis|M*tli uiíyanezen szobrának kisebli kivitelű póUIányai darabonként 100 Dongóért megrendolhelök a Zalai Kiizlöny szerkeszlöségében. A bevétel a bÖhőnyoi templomépités céljait szolgálja. — (Orvosi hir) Dr. Szigethy Aladár orvos újból rondol Nagykanizsán augusztus hó lG-tól 18-ig. (:) - (Mi van a hivatalos lapban ?) , A Butlájxwti Közlöny szombati, IS-2. számában rendolet jelent inog társadalombiztosító intézetek önkor múnyziitának feloszlatásáról szóló rendelet kiORészitcséról, ..... az u. n. MAkidár-rendelet la.\'gészitéséról, — a bérautó viteldíjak megállapitáflarél, —: ii kárpálaljai éa csatlakozó részekre eli-eiideft utazási tilalom módosításáról. — A hivatalos lap vasárnapi, 188. számából: a balesuti kártalanításra igényt adó foglalkozási\' hotogségek jctfyzékénok kicíié- BZltésérÓl, a i i\'itliú riasztó BZOl-gélot- módositásáról, — a közüli és . vízi járművök benzin és olajfogyass-lásáuak szabályozásáról, az ólbo* esálott itiidó. alkalmazolla\'í |>ótlÚHi\'ii,:i V^ényrll munkaerők atkaíninziWiröl es bejelentéséi ól. A Nép Moií a mai napra prolongálta a „Futótlljt"-et ~ (Üzen a honvéd) A V. 877. tiíboripoalu számról augusztus í). kelettel űzoni Horváth József örm., Kálmán György- szkv. (Nkanizsa, Toleki-ut 76,), Kuzsnor József honvéd (Kiskanizsa, Kisrác-ulca. d.), Németh József honvéd (Kiskanizsa, Itozmáring-u. 1.), tíi-mon János honvéd (Nagykanizsa, Magyar-u.), lúátücz György honvéd, Üyoróyák l*eione, Kiss József hónvéd, Kiss László bonvéd, Hor- váth Korono és Géczi István, hogy mindannyian jól vannak és sokut gondolnak csalatijaikra. *— Augusztus 7. keletlei\'a F. 074. tábori|x>s-táról üzeni l\'landur György szkv., hogy jól van (egészséges, üdvözli Hzíiíint ,testvéreit és minden iiync-rósót, kéri, írjanak. — (Kerékpáronként 2 hónap) lialatoiikoreszturon Himmor Jánoa l«)ix>nkai -fiatalombor ollopta Fábos János és Kováes Ambrusáé kerékpárjait. A törvényszék a tolvajt négy hónapi fogházra itélto. - (A légitámadás hiénái) Katona Foronc és Katona Imro pest3zóntorzsélK;ii testvérek ogyik-4é-gitámiidás után nagymennyiségű gépszijat, fél mázsa szegőt, órfókos szorszámoííal, íohérnomüokot, vásznakat /opkedtak össze a romok közölt. A holmit bőröndökbe csomagolták és leutaztak velo \'Somogyba, hogy ott olfokotózik. A somogynagy-l>wruki vasútállomáson uz.inban a öi»ndírők k»zéb» kerüttvk. ^ RALAI KÖZLÖNY IAlulírottul! mílyaígM fájdalommal, do l-i\' \'í mogvállo\'lalhatallan abara-tában való jl.w.it". riif-,: nviiu . .1 - - .11 leien li k, hopy a forrón szerelőit di Iga jó fiunk, tustvóítinV, ,io!< a öcsénk, | sógorunk, ll\'clvo rokonunk Kovács Gyula ,. -M.tv atfMllist ételinek 32-lk évében Iraqlitfis hlf-telensfeecl Fonyódon meghall Moll ii- ». < Naj»vlijlllfliiáfi s/álHUatJuk folyó hó 1G- Aii d. u. 0 órakor fogjuk a lemet fi haloif.-ishftrából n rám, kai. nyhiz P7cilnrtána areniti besjeiilcl-tclnl ós örök nuig vólto\'vére kisérnl. A/ cru>i!8ílc!ö S7onli!ilsi-.al(J\'i/al a uiccboldORull lelkllldvéérl folvó bó 16 án d. o. i/i9 órakor tot; a íelsft-icmplnmhan a Mindenhatónak bt-mutallalnl. Nagykanl/ap, 1944. augusztus 14. áldod JO lelked reUMheteilenül kSiMIUnk él I Kovícn Ullló it (it)r ii 0«log Hniélli imi,i, Kn-Atí Jiímíí, pöric Fere není n. Ko»Ae* MAH* Oilvíríl. Kov*r» Jflueln* Am.ll Kntiilln •.]«, Fcr«nc ¦r». Oalo< MlhAly i. n.|. » Hal\'zi In niiorl-iivU, I1l««v« n»j[ii]ln|r. (inlofl Gáspár látván gyorsíró és gépíróiskolájában uj tanfolyam kezdődik szeptember 3-án. Érdeklődés és behatás minden este 6—9-ig a leánylkeumban. umkaa . noya\'oi otgaVmeÁieréiÓ 2956/1944. Tárgy: Személy-azonosság megállapításának biztosítása. Hirdetmény. Felhívok mindenkit" (férfit, nőt éj gyormeket) hogy lássa el magát személyazonossági lappal, azért hogyha bombatámadás éri a várost és veszteségek lennének a közönség köréből, ezeknek agnoszkálása biztosabban történhessen. A személyazonossági lap vászonból készüljön, A vászon belsején legyenek az adatok beírva és a vásznat összehajtogatás után varrjuk össze és szalaggal akasszuk vagy a nyakunkra, vagy a nyakláncunkra. A vászon személyazonossági lapot mindenki házilag maga készítheti cl és állandóan hordja nyakába akasztva. A személyazonossági lap lehet keményebb papírból is, ez esetben azt a kabát belső zsebében tartjuk. A személyazonossági lap tartalmazza a következő adatokat: Név, születési év, vallás, lakás és az értesítendő hozzátartozó nevét és címét. Az adatokat tintával, vagy tinin, ceruzával keli folirnl. Ennek a felhívásnak mindenki saját érdekében tegyen eleget. Nagykanizsa, 1944. május 10, 2S« Polgármester. ¦apa* mindönki a bolyl kereskedőknél i és Iparosoknál szőrözze; bol 1944. augusztus 14, Megbénítják a* Ipart és mezőgazdaságot a délolaszországi fegyverszüneti feltételek A Német Távirati Iroda jelenti Milánóból : Dél-Olaszországban a fegyverszüneti feltételeket még \'mindig nem lelték közzé. A kiszivárgott hírek szerint ezek a fellételek teljesen megfosztják Olaszországot az ipari tevékenység minden lehe- tőségétől és oly módon szabályozzák a mezőgazdasági termelést is, hogy az teljesen a szovjet rendszabályok szerint történne. A fegyverszüneti feltételekhez csatolt, magyarázatok szerint azok enyhítése lehetetlen. Veszélyben Svédország; északi vezető szerepe A Wilhelmstrasee a háború utáni szevjet tervekről uiük azoknak a nagy hatalmaknak, melyeknek szom«zédságábu és hatalmi körébe esnek. A svéd sajtó arra a következtetésre jutott, hogy Finnország esetleges összeomlása következtében Svédország a Szovjet közvetlen szomszédja lenne és igy kénytelen lenne a Szovjet követeléseit teljesíteni. Nem tájékozódhatná nyugat felé, mini Dánia és Hollandia, ami azl jelentené, hogy a mindig hangoztatott északi vezetőségről 1c kel" lene mondania. A Wilbelmslrasse külügyi szóvivője azokkal a svéd komímvn-tárokknl foglalkozik, amelyek Kalininnek a háború utáni \'erveire vonatkoznak. A , szovjet népbiztosnak a polgári demokráciám, szabadságraés tü-relmességre vonatkozó szavait a svéd sajtó hűen adja vissza, de téliesen megfeledkezik Moszkvának a támaszpontokra vonatkozó Igényéről, amit KaMnin ugy fogalmazót! mcg^hngv a kisebb államoknak tengeri és repülö- támaszponlokat kell átenged- .j^ m w le 3 $ © k 91 feívesz Háry likőrgyár. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak n y a g o k^ áHnak rendelkezésünkre, éppen ezért ekiézést J<érJ)nk__ a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott szinvonalon történik. tarjam-pálcsics. JL LÓROlbérltó Allée a tengerparton ÜRflVAtfOLfiUj VILLAMOS ARAM-UflHVMVULVl7fi SZOLGÁLTATÓ RT. •&rainazóinlük fizetése, reklamációk, hibajelentése^, -^akszerü felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt a-tól délután IS éráig. Csenger.y-utöl, telefon 294. Hintessen e Zolii Kiztünjeen Meghalt Reischi Richárd Moghalt 6fi óvos korában Roiscbl Richárd földbirtokos, a keszíholvi kerület egykori országgyűlési képviselőié, taknrékpénztári igazgató és ri hévízi fürdóhérlot közöl Í10 éven át volt igazgatója. Koischi olpusztillm-tntkinnak látszó, erős szorvozutét Öreg korában, ezelőtt fólévvoí támadta meg a tüdőbaji Hogy gyógyu- liísl találjon, szamtóriuniba vétőt Uj föl macát. Onnan nzonbnn pár héttel Ozolőtt orvosainak tanácsára hazaköltözött én igv otthonában érto ol n vég. Ite-ischi Richárdot szombaton délután temették ol Keszthelyen. A mutt hónapban 44.000 munkanap veszett el Angliában sztrájkok miatt ¦ A Német Távirati Iroda közli a Daily Mail híradása alapján, hogy Anglia július hóban a sztrájkok következtében 44.000 munkanapol veszített, A sztrájkok száma 110 volt és ezekben. 21.000 munkás vett részt. Többnyire szénbánya munkások sztrájkoltak, I_ÁLLÁS I Eiy faultlwwudH- (atyemrttaa) és egy kSnywbaiS\'tannnoot felvesz a Zalai KSilftny nyamdája. — Legalább 4 középiskolai végiattaég sttlkaégas. flamllawIlA tfinoiicot felvessek. — Civelkó Kuml|avft4 Szem, Pó ut 4. It Meghízható muakAaakat felvesz Városi Szasiffizde Nagykanizsa, Bálhory-utca 4. 2521 F«h4rnamN>var>rA jegedet és tanutóleányt felvessek, Kfafaludyo. l/a. 2377 Megbízható mlndanaalAav felvetetik Petc-II-ut 81. 2582 A4JÁS-VÉTJGX Aszalt kSrtAt és aszalt arimit minden niennylaégben a legmagaubh árban veszek. Árajánlatot kíiok. Radó Osikámé gytitiifilca, déligyümölcs, cukorka nagyke-reikedése éi diofBrAdo Kapoivár, Korona-ntca 11. Teleion 393. 2524 Bgy asép BnenyaaaKonyl ruha eladó. Cím n kiadóban. 2570 EladA járáa aiékhelyen, fflufotn, piac mellett JómenetelU llliier-csemege Üzlet. Clm a kiadóban. 2532 Holnap filis atlllfi, fogas, harcsa, ttWpc-barcaa Bérelnél TOrvényhái elölt. Telefon 657. 2575 KBrla kapható, 40 fili. kg. Királyi Pál-ulca 3. Ugyanott caetédlgy és két iiék . eladó. 2576 \\ Maiaook eladók Telekl-ul 58. 2578 sTevaaat humíll Hifi felöltő eladó. Cini a kiadóban. 2579 VadAaafagyvap Iti oh kakasos, ha-gceltl pdma.bangu, mé«aaraalS|"l4a. larlé aaekrény, kapiarak^ nllliíií-. féle baromfialak minden clfogadbaló érőn, egyenként it eladók. Hernádi, Mura-keresziut. Telelőn 165, 2580 Bgy nagy azabó. varrógép eladó. Cím a kiadóhivatalban. 2581 Mindennapi levelí\'.éaből Öaszegy tl]töt ! llasagbélvagal bélyeg^yujtóti célokii M*g«a*aak. Barbarita, Zalai Köxlflr.y uKikesxtStége, naponta délután 6—7 óri köiöit. Ka a Iilrdeléa mladlg érvényes. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NflPiLAf Kiadja: „KSiQazdaiágl R.T. Nagykunt FtlelOa kiadó: Zalai Kardt Nyoma toll a „HSraaiiUííirjI K. J, NagykanU**\'\' nyondájábai Magykanlraán í1yo»rl44rt taltJ: UW K4r«« Feladó: (Un: lleiull otoat : Tibori posta:. 184. sz." Nagykanizsa, 1944. augusztus 16. szerda Ara 20 fillér. ZALAI POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Fö-ut 5. szám, Szerkesztéséit ós kiadóhivatalt telefon 78. az. Megjelenik minden hétköznap délután. Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos JMfiriMtéHi Ara: «ry boatara B »ea|< 30 mér, ztgyedévre IS pengő. Drágán fizették meg az angolszászok a legtöbb helyen visszavert délfranciaországi partraszállást Nagy csapatösszevonások az észskfranclaországl harctéri bekerítő csata ujabb támadó hadműveletei előtt A szovjet haderőket át kell osoportosltant a nagy veszteségek miatt (NTI) Dólfrancinországhan az angolszászok tegnap reggel partraszállást végeztek. Az eddig beérkezett jéléntósok szorint Cannes és Nizza kőzött súlyos harcok\' folynak. A német partvédelmi erők harcban állanak a partraszállt csapatokkal. A német partmonti elhárítás tűz alá votto a partraszállitó jármüveket. •"Az egyik angolszász kötelék akna-mezére ment, ahol azt teljesen felmorzsolták. Az eile.nség mintegy Ü5 km. kiterjedésű szakaszon szállt partra Nizza és Toulon parti vidékén, oho> a l\'rovoncoi Alpok 1800 méter ma- gas nyúlványainak lojtóit a németek jól megorÓsitotték, Már az olafi órákban megmutatkozott, hogy a támadás -ugy kit erjedésben, mini pedig q fámadó csapatokban lényegesen kisebb, mint a július 6-i normandiai partraszállás vott. /k fámadók Ütőképes Ós összefogott nemet elhárítással találták magukat szemben ós a partraszállt csapatok súlyos venztoségokot szonvodhik. A partraszállást az angolszász légierők napokkal ezelőtt megkezdett nagy támadásai vezették Ik> a védelmi be-rondozéaek és közlekedési csomópontok ollón. Nem veit bombázás Magyarországon a tegnapi zavarőrepOlések alatt (MTI) Tetjnap egyes ellenséges gépek dél felüt berepülve északi irányban átrepülték « Dunántúli. A késő esti órákban északkelet félőt több ellenséges gép repült be a Székelyföldre, majd a \'Bánátot átrepülve délnyugati irányban távoztak. A vissza repülés a délelőtti, illetve az éjszakai órákban ugyanazon az útvonalon történt. Mind a délelőtti, mind az éjszakai átrepülés zavaró jellegű volt. Bombázásról jelentés m\\ni érkezet\'., Csak két kisebb öbölben sikerült az angolszászoknak partraszállnluk a 200 kilométeres délfranciaországi vállalkozás során (NTI) Az angolszászok délfraneia-oi\'szági partraszállási vállalkozása, az eddig lieéikezott jelentések szerint mintegy 200 kilométer hosszú parti szakaszra terjed ki, még íieilig Cnn-ncslöl Toulonig, illotvo Toulon tói nyugatra osÓ részig. A német parti védelem mindenütt a legteljesebb készenlétben volt, ennek txdajdonit-liató sok partraszállási kísérlet meghiúsulása. A bornoi öbölben.onnok köszönhető a további partraszállási kisórlotek elhárítása is, molyokot azonos idó-bon 5 holvon hajtottak végre* E*pn kisérlotok közül Icottőt a bornei, va^ lauüiit a hiyoresi öbölben a néme- , lek elhárítottak, további bolyokén mÖR tartanak a partraszállási vállalkozások. Az angolszász hadihajók lüzo kelőt foló San\'Homo környékéig, nyugatra Toulonig terjed. A német parti ütegek toljós erővel viszonozzák a ¦ hajóágyúk tüzelését és sok partraszáílító" bárkát már a tengeren, vagy a part koselében elsüllyesztettek, vagy a kiterjedt, Parti záróborondozósökon fölborultak. "Eddig az ollenségnok csak-kél ki- tjlib öbölbon sikorült páncélos orő-ot partra tonnio. Holy sók no vöket árlhutó okokból nom közölnek. Angolszász ejtőernyős vadászok mintegy zászlóaljnyi oróvel próbáltok leszállni a német vonal mögött. Az ottani elhárító ogvségok n log-sulyosahb tüz alá rottók őket, onnek következtében- jelentós részük kiesett a harobói. Szállító vitorlázó gépből Mioreszkodó csapatok akna-mozók áldozatai lottók. San Rafael-tói kolotro ogy amerikai osoport néhány száz motor után aknamozóro korült és kénytelen volt megadni magát. Az egyik fogságba került őrmester elmondta, hogy mindannyian Korzika szigetéről indultak et és azt a parancsot kapták, hogy partraszállás után nyomuljanak a Borne felé-vezető vasútvonal Irányában és azt robbantsák fel. Azonban a németek tul gyorsan kerültek (xfa, -ugy Tiogy \'tüzelésük o\'lóf kénytelenek voltak lefeküdni. Csupán 800 métert Judtak ólőivlia-latlni, mort aknamozóro jutottak és fogságba estek. ¦Egy másik fogságba jutotCkatona elmondta, hogy a német olháritoHü- zelés elÓi egv "sziklafal mögött ni , háltak fedezékol találni, do a nemet gránátok tüzo teljesen szétszórta okét. _ , ¦ Kótségtolon, hogy a németek már a parton várták az ószakamörikai csapatokat, akik hajóágyúk és vadász gójwk védolmo alatt szálltak partra, de- már néhány kilométernyi előhatudás után megnyílt számukra a pokol és a hotuiei vasutvonalat sem tudták felrobbantani. A francia kormány Vlchyben marad A Wilhelmstrnssen egy feltett kérdésre kijelentették, hogy a francia kormány továbbra is Vlchyben szándékozik maradni. A német külügyi hivatalban felhívták a figyelmet arra, hogy ma van az Atlanti Charta aláírásának harmadik évfordulója. Ritkán derül ki egv okiratról olyan hamar, mtfnt az Atlanti Chartáról, hogy valamennyi pontja hatályát vesztette. Ezt ilinzolio különben az emigráns kormányok szotnloru sorsa Is, — állapították meg Berlinben. Eisenhower vette át a nyugati fépsranosnokságet 12 hadosztály fstytatfa Oaen—Flere közt is átkaroló hadműveleteket A Némot Távirati Iroda jelentése szorínt Eisenhower tábornok maga votto át a normandiai ős brotognei arcvonalon az összes csapatok főparancsnokságát. línzakfranciaors/ágban. a normandiai hadszíntéren az angolszászok tovább folytatták a \'\'Caen-r-Flors között hat nap óta tArtó átkaroló hndmüvolotoikót, molvokot\'12 hadosztállyal összefogva hajtanak végre. Az Ornetól keletre\'több száz páncélos bovotésévol rondkivül súlyos mindkét részre voszteaégos harcokra került sor. Kedden aa angolszászok \\Sulyos veszteségek árán három km. terület nyereségre tottolr^Oosert. A Klors felé vozotó országút mentén az\\amerikai csapatok több előretörést kíséreltek mog, do nem sikoNlUbo-törniök a némot vonalakba. A Kárpitok eféterében csak helyi harcik valtak Varsóban megadták magultat a partizánok kilátástalan harcok után A keleti hadszíntéren a Kárpátok \'I Összefogott szovjet támadás indult előterében & harcok csaknem kízárö^-j— LuolintéC nyugatra. lag helyi harcokra korlátozódtak melyek mindegyikének foldoritő oló-rotörési jollego volt. A Szan és a Visztula között a Bzoviot gépesített csanatokka! támadott, mikőzbon a némot csapatoknak sikorült megtartaniuk állásaikat. Súlyos harcok alakultak ki a baranovi hídfőnél, hot a bolsevisták nagy erőkkol főleg észak felől támadtak, A német fegvverok kiváló együttműködése kövotkoztébon ezek a kisérlotok nohj jártak omlitésro méltó orodménnvol. A némot ol Ion támad ás, moly a betörés mélysége ollón irányult, a hol-sovistáknak nagy veszteségokot okozva szűkebb térro szorította a hídfőt, Jóval nagyobb orókkof indított o Bzovjot támadást Varka vidékén, molvnok dólí irányban való előretörés volt a célja. A szovjot vállalkozást sikorült visszavetni. Varsóban folytatódtak a harcok a partizánok ellen, akik kilátástalan helyzetbe kerülve megadták magukat. A Varsótól északkoletre lovó súly {ion ton 1« támadtak a ImlsovistAk, do BÍkorte-lonÜL j * Bialiszlok körül két oldalt a bolsevisták\' felderítő előretörésre szorítkoztak. A szovjet most felfrissíti alakulatait, hogy kiegészített örökkel indítsa mog ujabb, várt támadásait. Pisától keletre visszaverték az amerikaik több támadását Empoll vidékén meghiúsították a brittok átkelési vállalkozásét vetkeztében megvalósítani ncsnl Az olaszországi arcvonalon, Fisától keletre az amerikaiak \'több támadását vetették vissza a németek, A bríttek E&nlpoli vidékén megkísérelték átkelni az Arnón, de szándékukat a német tüzérség eredményes tüze kö- tudfók. Firenzétől nyugatra kudarcot valiolt a brittek egyik vállalkozása. Az olaszországi arcvonal többi szakaszáról, csak felderítő harcokat jelentenek*: Súlyos súrlódások az olasz kormány és a megszálló hatóságok\'\'kötött A megszállt. Olaszországban I kölni. Valamennyi nagyobb bekövetkezett súlyos helyzetet I olasz varasban, beleértve Rómát most miár nem leltet tovább tit- | is, rendkívül nagy u nyomor és folytatás a/, 5. oldatos. A nagykanizsai polgári leányiskola évkönyve A polgári leányiskola Polónyi György igazgató vozetésévol Nagykanizsa loijnépesobb középi üke Iája. Növekvő tanuló létszámú meghaladja á íélozrot, molyot városiamból es közvetlen környékéből termelt ki. Az iskolát katonai colokra i* lefoglalták, dó a líceumban délMfud tanítással az oktatás nem szituétólt és márciuB 81-én ért véget. Az JHkola uj tantárgyként u honvédőim! ismereteket vezette l>o, hogy a keresztény magyar női eszmény -képet mint leányt, fólftiégöt és anyát mutassa be. »»Szó«d es pékiával tanítottuk őket, hogy a lemondás és az áldozat az útja a szobb,éa boldoguld) jövőnek, moly nemcsak a fronton küzdő katonák áldozatán múlik, hanoin ugyanolyan mellékben u nók feladata is. fsak azorgftl-inus, igénvtolen, okos magyar nők teromtliotik mog azl a légkört, melyben az apák és u fiuk oiojo raogace-losodík ugy, hogy ezt n drága magyar hazát »z idők végéig megtarthatják egynek, nagynak 6s magyarnak." Az .v2. évkönyv lieszédes bizonysága a körültekintő, előrelátó növelési munkának, Gondot fordítottak a légvédelmi kiképzésre, az állatos a uövéiiYvódeleturo inímloa alkuimat fölhasználtak. Virágzott uz inko-líiban a takarékosság, a Diákkaptár /Mozgalom koretéljou. Az iskolái ün-nupoiyok oimólyűlŐ hazafiassága, a szülői érlokozlotok kapcsolata az iskolát messze az átlag fölé emelik. K/l bizonyítja az iskola uokoidulu hézagj>ótló társadalmi müködéso is, fólog u tanúri kar munkájúban. A l\'otofi Sándor Önképzőkör, az Ifjúsági Vöröskereszt, \'a Kongregáció, uz Ifjúsági Sport kiír, a Dmkkttptái* virágzó tevékenységről számol Ito, molyot német társalgási tanfolyam egészített ki. Az általános tanulmányi eredmény igen szép, ami annak az ©rodmónyo, hogy az iskola nz ogyóni, alapos novolő-tanitásra helyezőit súlyt és nem egyszerűen csak anyagot közölt a rövid, tanévbon. Az egy vagy több .tárgyból elégtelen osztályzatú a k nem teázik ki az iskola növendékeinek 10 százalékát. Mog kéli állapítani, hogy meglepően nagy az iskola magántanulóinak száma, ami önnek az iskolának szükségességét bizonyítja. A vallásos ós hazafias nevelés fontossága domborodik rki az évkönyvből. Olyan készségeket alakit ki tanítványai tőikében, hogy élolü-kot az Istenbe vetett hitbon. és a magyarság feladatainak tisztán látásával tudják leélni. Az iskolának komoly tudású, fcgyoluiozctt ónok-kara nem egy alkatommal szerepelt a város köznuiíégu olótt. A jótékony-síig lolkot uomositó, közösséget formáló erejét is gondosan ápolta és gyakorolta az iskola. Kimondatlanul is kicsendül az iskola évkönyvéből, hogy az igényokhoz és a tanulók létszámához viszonyítva kicsi az iskola ópüloto. A kívánságoknak azonban liatárt wab ma a háború. Polónyi György igazgató és a tanári kar érdomo, hogy az elmúlt évben-is, a számtalan nohéz-ség ellenére, csak fokoztak és tökéletesítették az iskola munkáját. elfogad Schless Gyula könyvkoraakotlö Horthy Mlklóa-ut 8. szám. 1U1 Ttltfon: 120. A Hévízen fekvő sebesülteknek küldték el a flizvölgyi határ terméséből sütött első kenyereket . Fűzvölgy, augusztus l(i (Saját tudósít ónktól) Szép ünnepély volt Fűzvölgy községben\' az uj kenyér ünnepe. A tábori oltár buzukulászokkal, koszorúkkal volt díszítve. Az oltárt a község apraja-nagyja állta körül. Az ünnepi szentmisét Rozinán Alajos ho&nok koma romi plébános, (lüspöki tanácsos mondta és mise után szívhez szóló szentbeszédben méltatta uz ünnep jelentőségét. »A kenyér az egész magyar nemzeté , hangoztatta. Szeretni kell ezt a drága magyar főidet, amely megtenmi a mindennapi kerr/e-rüitket, amit nuponta kérünk a\\ Fgek Urától. Mise után kél i mngynrriiháha öltözött leányka \' a plébános elé vitte az uj liszt-\' j | böl sütött kenyeret, amit az ( megáldó 1,1 és megszelt, majd \' bejelentette, hogy ezeket a kenyereket a hévízi kórházban fekvő sebesüli katonáinknak küldik. Majti ünnepélyes Te Deum és Himnusz következett. Légiriadó alatt lopkodott egy leány a kiskanizsai udvarokon Fiatalkorú tolvaj kerUlt rendőrkézre Kiskanizsari Kiskanizsán az ulóbbi napokban egyre-másra jöttek panaszok, hogy itt vagy amoll egyik-másik udvaron vakmerő lopások történlek. Így Horváth Isl-vánue Ortoiony-utca 30. Sz, udvarából, Várkonyi Istvánná Varazsdi-ul öl. sz. házából, Já-ger Ilona Urszág-ut 13. sz. lakostól, Pulranec Jozefa, UuU Terézia, stb. portájáról történtek lopások, a panasz rendszerűit az voll, hogy az udvaron kileiíogctelt ruhákat lopta cl ismeretien tolvaj, ügy alkatouif-mai, mig légiriadó alatt a ház- beliek úz óvóhelyen tartózkodtak, a vakmerő tolvaj megdézs-málla a ház lakójának rujtu-szekrényét. A jelek szerint ugy és ugyanazon tolvaj járhatott a károsullaknál. A rendőrség sjA leskörü nyomozást indított és sikerüli is a lellest Szélesy István reudörlörzsörmesLer, polgári nyomozónak egy fiatalkorú leány személyében elfogni és a rendőrségre kísérni. A tolvaj beismerte a terhére rótt bűncselekményeket. A fiatalkornak bíróságához kerül. egy* vzáz Uetfo m<tfowtat" Pápa, augusztus lü A nagy világégés a végéhez közeledik. Műiden, nemzet az. utolsó harcra készül. libben a harcban mindenkinek részt kell vennie és ki kell venni mindeui-kinck a maga részéi, ki miivel tudja. Az egyiknek !1 harctéren, a másiknak az Íróasztalnál, műhelyekben és gyárukban. A magyar diák is Kiveszi ebből az erőfeszítésből a maga részét. Az eddigi vakációk gondtalan -Szórakozásai helyett az idéii ásót, csákányt fog a magyar diák és becsületes magyar akarással dolgozik -erejét megfeszítve a magyar jövőért.. A kanizsai diákok közül a kereskedelmis ták Pápán tesznek eleget ennek a hazafias köteles- ségüknek és Legyük hozzá : méltóan városunk jóncvélicz. A pápai diák táborban a kelő nappal együtt kelnek a kanizsai liuk. Gyors, mintaszerű sorakozó ulán indulás uz állomásra. Innen vonallal menkiek a munkahelyükre. Megérkezés után a friss levegőn jo étvággyal fogyasztják el bőséges reggelijükéi. Aztán megkezdődik u komoly munka. A munkájuk változó. Az egyik csoport Tűvel irtj a másik csoport hojmfok-báuyában dolgozik, vagy csillénél van. Kezdetben nehezen meni a tmjujika, dc a kanizsai fiuk a Zrínyi-unokákhoz méltó szívóssággal dolgoztak és most nlár saját bevallásuk szerint egy kanizsai keristn többet ér, mint Augusztus 16~20-ig VHROSI MOZGÜ Üzerdátóf-vasárnapíg Európai siker t ¦ ÜJra megjelent teljes egeszében l JUJ) SÜSS A filmből á mai oenzura nem vágott ki semmit. így az a részlet is benne van, amit a mult oenzura kivágni rendelt. Naponta 3 előadás; $4, ?6 és ?8 órakor., egy száz lóerős motor. Ez n munka délig tart. Akkor ebédelnek, bőséges, jóizü ételt. Másfél óra pihenő van. utána újra kezdődik a munka. Fél 5-ig tart u foglalkoztatás és utáua vonatra ülnek és vissza utaznak Pápára a laktanyába. Olt vacsoráznak, utána kimenő a városba. A megszokott \'munkarendéi csak ti gyakori légiriadók zavarják meg. \'Ilyenkor n mxmkn-hetvlől messzebben fekvő óvóárkok nyújtanak teljes bizton, ságol a fiuknak. A H órás munka után sporttal, olvasással töltik idejüket a fiuk. Nem felejtik cl az »én testben ép lélek- igazságát. Nemcsak testűket, haiuim lelküket is müvelik a tábori élei aVatl is, Vasárnaponkint Holló János testnevelési tanár, parancsnokuk vezetésével a környék kiránduló helyeit \' nézik meg u kanizsai fiuk éíYezcles kirándulások keretében. A kanizsai fiuk nem hoznak szégyent a városra, Munkában és fegyelemben elsők. így mól-lóan várhalják az elismerési végzett munkájukért. I.ukáts Pál SPORTÉLEI Zalai kerékpáros leventék; is reszt vesznek az orszagoa gyerBievente-bajnokságbau A Levente Hírközpont jelen ti: A Leventeegyesüiotek Országos Központja augusztus 27-én, vasárnap délután A órakor a Millenáris sporttelepen bonyolítja lo Magyarország országos kerékpáros gyorsleveuto pálya-bajiioKságaíl. Uz a torna, mely a 111. és H. korcsoportba sorolt leventékéi az öüü méteres repü-lőrajtos időfutam és az üUU méteres pontverseny keretében állítja\' líozösinezőnyü rajthoz, külön-külön korcsoport bajnokokat is avat, mig u vágtábaj-nokság külön döntőkben vonui-lulja lel a két korcsoport legjobbjait. Igen tartalmasnak Ígérkezik a vidéki kerékpáros gyors-leventék országos vágtabajnok-ságu is, mely az uj neonizcdék legjobbjait állilja sorompóba Székesfehérvárról, Győrből, Pécsről, Debrecenből, Miskolcról, Mosonmagyaróvárról és Zalaegerszegről. A leventék nagyszabásúnak Ígérkező tornája különös érdekességet ad abból a szempont- . hói ís, hogy u műsor többi részében a rendezőség a levente-válogatottakat szembeállítja a sok diadalmas csatái megvívott, levente korhatáron tul lévő vág> luloverscnyzökkel. Ez n niérkö-zéssorozat az idény egyik legizgalmasabb csatáját ígéri. A Gáspár látván gyorsíró és gépiró-. iskolájában uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és belratás minden este 6—9-ig a leanyllceumban. 1B4-1. augusztus 16. szembenálló csapatok egy 50 km-es osztályozóhajrákkal tarjától! páros versenyben mérik Össze erejüket, melyben a Tóbiás Kiss pár kerül majd szembe ft Nótás-Nagy együttessel cs nz egész hazai vezérosztályos táborral, ezenkívül sor képiuegy* válogatóit 5000 méteren üldöző csapatversenyre is, melynek inezönyében a Tóbiás—Knob— Kiss—raludy összelélelü legény Sl>g a Nótás— Nagy Eles -.Morva"\' négycsFogallal kerül majd szembe. Végűi a Millenárison jiiái\' régen nem latolt vadász ver-senvre is sor kerül, ahol a szökevény egy főversenyzö, valószínűleg Knrakai lesz, míg Hz üldözők a levenlék legjobb-jaiból kerülnek ki. ¦ A műsoron szerepel még Magvarország Idei 5 kin.-cs kfcimío-lorhajnoksága is. melyei, az MKSz megbízásából bonyolít le a I.OK. A bukósisakos sporL-hivei is számításukhoz jutunk. Két mh-lorvezcléses verseny várja lebonyolítását. Az egyik egy\' 5 kilo-inéleres*futam? lesz. melynek mezőnyében Nagy Béla. Knrakni, Pnlaky, Szekeres és valószínűleg a még leventckorlían lövő b\'házy áll majd rajihoz, li rövid távon megkísérlik a küzdök az 5 km.-es csúcs jn$g lön-Ifsét. A második futaW "20 kilométeres lesz. A rendezőség ezenkívül lerv-bevelte, hogv n szünetekben mű-kerékpározást niulnl be észán-re\'ndü felvonulásokat rendé/, i pálya belsejében. Ferencváros és Kispest a Szent László Kupa döntőjében Xagyholdognsszonv napján az/ üllöí-uti sporttelepen közel \'2(1 ezer néző előli bonyolilollák le a Szent László Kupa közép.-döntőjét, nhol a Kispest csapnia 0:0-ás félidő tilán :i: I arányban győzlc le a Gamlrrta csapa-tál. Utána a Ferencváros játszott nagynevű ellenfelével, az Uj pesttel. A Ferencváros régi nagy napjaira emlékeztető formában 0:l-es gyŐzeláirel árulóit, az első félidőben kitűnő újpesti csapat .ellen. így tehát a Szenl István napi döntőn a Ferencváros és Kispest verseng a nemes díjért a döntőben. Győztek Balatonberónyben a Sáska leventék Legutóbb Balatonberónyben játszottuk a kiskanizsai leventék és a marcali csapatból megerősített herényiekéi fi : 3 arányban győzték le. ZALAI K07XÖNY Szeptember elején megkezdődik a tanítás az Iskolákban Falust Iskolák négy hét rendkívüli szünetet tarihatnak a mezőgazdasági idénymunkák idején A hivatalos lap tegnapi száma rendeletei közöl, ntncly szerint a közép- és középfokú iskolákban, szakiskolákban, iskolai jellegű tanfolyamokon, valamint a népiskolákban az uj tanévet szeptember első napján lehetőleg meg kell kezdeni. Bti-dapesten és más nagvobb városokban, ahol a tanítási különböző okokból nem lehet megkezdeni, a tankerületi Főigaz-ra lók jogosullak a szükséghez ké- pest másként intézkedni, de\' csak kivételes cselekben. A be-* Íratásokat és vizsgákat azokban nz iskolákban ís meg kell tartani, amelyekben 0 tanítási egvelöre nem lehel megkezdeni. A falusi népiskolák felsőbb tagozatai számóra a tanfelügyelő a mezőgazdasági idénySniuukák idejében szükséghez képest négy hét rcndkivülí sziínelel engedélyezhet. Leszarták a békeblrót a borcsmindvaron Állítólag egy hazaflatlan kijelentés robbantotta kl a verekedést ha mártolta. A m;enlök szállították be életveszélyes állapotban a kórház sebészeli osztályára. Habost előállították\'. Patak-falvit, súlyos állapotára való lekintcttel a rendőrség n kórházi ágvon kihallgatta; Mészáros Árpád detektivfelüfívelö hullgnl-ta ki Babost, aki előad In. hogy amikor kijmenl a korcsmából áz udvarra, valaki ugy szájon ütöl-tc, hogy beleesel! a meszesgödörbe. Utána inegtáaniiulták ésV Ütlegelni kezdték, mire ö szorongatott helyzetében a nála lévő cipé.szkéssel igyekezet! magától lávollarlani támadóit Habost a rendőrség kihallgatása ulán őrizetbe vélte. Az ügyben folytatják a nyomozást a való tényállás megállapítására. A Kanizsai-féle korcsmában\' csendesen iddogált Pafakfnlvi kömüvessegéd egy, barátjával. Később Patakfulvi. klmenl nz udvarra, ahol löbben líeszé\'gvl"-lek. Eközben egy Babos Islván nevü kanizsai eípészsegéd a kis larsaság elöli állítólag hazafial-lan kijelentéseket telt volna, mire az egyik jelenlevő areul-köplr. majd ugy \' miellbevágla Babost, hogy az a közeli meszesgödörbe cselt. Mikor onnan kievickéli, nekirontott Kálovies Istvánnak. Palakfalvi a dulakodók közé vcfclta magát béki-lóleg, de ez ^snK olaj voll a tűzre. Habos, akiben az alkohol is dolgozott, élővel le kabátja belső zsebéből éles cipészkéséi és azl teljes erejével a gyanútlan Palakfalvi oldala- Egy magyar huszár, aki „sétálva" szerezte meg a nagyezüstöt „Őrnagy ar, alázatosan ietentemt — hiánytalanul bevonattam" r (Honvéd haditudósító osztály) Igen, ilyon is vun: sétáló huszár. És most ne képzeljen el az olvasó ogy fessen, csinosan vasalt, lopod-tőit bajszú huszáii, öles karddal az oldalán a vasárnapi sétatéren... Mort ez a huszár, akiről az alábbiakban szó lesz, idekint a tűzvonalban sétált nem is egyszer, ruhája sem voll kimondottan frissen vasalt, hi-hzoii sokszor na]>nkig nem került lo róla, a kard otthon maradt: gép-pinztoly, meg golyószóró itt a fogy-voro a huszárnak... A mi huszárunkat Hancsik Józsofnolt hívják s a hegyi huszárokkal jött ki, mint. colvőszórós a frontra. I)ö mindjárt I elmondjuk, hogyan szorozto BaneBik 1 a séláló huszár no vet. * K.-nál javában állott n harc. A hegyivadász huszárszáznd egyik raja azt a föladatot kapta, hogy doritao 1—:—- fel az olhmsóget. A rajjal indult útnak Boncaik József huszár is. Pák alatt, biztositott menetben haladt u raj olóroY Már hontjártnk a községben, mikor hirtelen három oldalról heves tilzot kapott a. felderítő raj. A raj parancsnok nyomban fölismerte a holyzotot. A bolsevisták szorítóba csalták éket s könnyen lolmtsógcs, hogy olvágják csapataiktól. A raj a titleró látlan megkezd to visszavonulását. Hancsik látva a raj szorongatott holyzotét, parancs nélkül, villámgyorsan loszorolto golyószóróját, lovátj a málhásállatot pedig a raj után küldte egy huszárral. Á kövot-koző pillanatban már zuhogni kezdett Hancsik golvószói ójának océl-osójo a bolsevistákra. .....Gyűrtek, csak gyertek! — biztatgatta az oroszokat, miközben a nagyon is közöl morészkedókot kózi- Személyzetünk szabadságának leteltével üzletünket ismét megnyitottuk és mélyen tisztelt vevőink rendelkezésére állunk. Mltsnyi Sándor ós Fia gránáttal támadta. A bolsovisták nyomása egyre oróa-bödött. Hancsik is hátrálni kozdott. f)e közben egy-egy alkalmas helyén tüzelőállásba ment a golyószóróval és tovább aprította a támadó bolsevisták sorait. Véres, verejtékes mmt-kával, do egy pillanatra sem csüg-godvo érte ol Bancsik golyószórójával a gyalogság első vonalait, ido már nem követték nz oroszok, mort honvédőink ftsz\'ives$ fogadtatásban rószesitotték ókot. Két nappal később, sárosan, porosan, gyalogosan, vállán a golyószőróval beállított századához Boncaik. — Őrnagy iir alázatoson jelentem, bevonultam!—¦ csak ennyit jolontett P. K. őrnagynak, az önálló huszár-század pmnnesnokának. És ettől a naptól kozdvo ragadt rá s Bestéié huszár«-név. Mit cBlnát a haszár, ha egymaga belepottyan az ellenség hello* httzepéhe ? Bariesik továbbra is hü maradt . novéhoz. Eev másik alkalommal ogy lwl-soviata nehéz páncélos, egy T 84-es rohanta lo azt a szakaszt, amelybo Hancsik is tartozik. A szovjet harckocsi után, mint a sáska özönlött a bolsovista gyalogság. Megirít\' lesz ogy kis sétálás, — gondolta Hancsik, mikor egv fa mellől lóni kezdte golyószórójávnl. az oroszokat. Már-már csaknem körülfogták az oroszok, mikor a heves aknatfizben sikorült egérutat nyernie. Oolyőszó-rójával boloi>ódzott egv olhagvatott házba, ahol a szétdobált ingóságok\' között meghúzódott. Szerencséién) aknavetőink szépen kórfilültotték a házikót aknával .igv nz oroszok riom tudták mogközolítoni. Közben gvalog Hágunk is támadásra indult. A T. 8-t-ost kilőtték, az előrenyomult bolsevista gyalogságot podig visszaszorították. A bolsevisták aztán a ház környékén foglaltak állást. Hancsik ekkor már olóromorészko-dett rojtckhelvőről. do bizony megvakarta a főjét,: mikor látta, hogy ennen nz orosz állások kollős közepette pottyant a vólotlon folytári. Szétnézett a házikóhnn s nomsokára felfedozoft egv polgári ruhát. Egv-kettőre lövetette a honvéd egyenruhát, Mchitjt nz ukrán paraszt ruhába, egy karót vott a vállára és mintha semmi som történt volna, mogindult nrevonalunk felé. Az oroszok békés parasztnak véllek, nem lőttek rá, igv nyugodtan besétált n gyalogság vonalaiba, majd mogi-koresto megint századát. Most—már biztonságban volt, do mégsem érezte jő! magát. Golyószórója ,ruhája oda. Maga mog egy koszos, piszkos parasztruhában. — Őrnagy ur, alázatosan jolen-tem, én visszahozom-a golyószóró-inat, meg n ruhámat - jolentotto parancsnokának. Aztán alig várta meg a szürkü-lotet. Nyakába \'.;zodto megint nz utat és szerencsésen eljutott a kis házikóba. Ekkor már teljesen sötét volt. Az ógon nehéz fokoto fellegek sornkoztnk s nomsokára cseperegni kezdett az cső. Hancsik Összecsomagolta ruháját, Iwlchugyolálta a go-ryószórót éS elindult most níar boldogan századához. Sétálva érkezett meg híven nevéhez és most már büszkén, boldogan jelontetto parancsnokának, hogy felszereléséről ogyütt, hiánytalanul levonult. Azóta ott fityeg a mollon a nogy-oziist, holytáHasának, vitézségének, bátorságának látható jolvónyo... í)o azért a >sétáló buszár« névro ía büssko. Kanlonyi György tkdgy ZALAI KÖZLÖNY 1914. augusztus lg Hogyan álíunk keleten? Berlin, augusztus J6 A kcleli fronton, bar a nagy csata e##ea gyújtópontokon meg most is a legnugyobb (miértekben tart, egy közbeeső fázis állott be, amely összefüggő nagyobb-, szabású támadási miüveletek hi-¦ anyából áll. A nagyon kemény harcok az egyes frónlszakaszo-kon jelenleg is tartanak; főleg az oroszok áthatolási pontjainál a Visztulán. N Jementől északrn íckvő lerségben és a lett fronton, tlc ezeknek a harcoknak erősen helyi jellegük van csak. Amennyiben orosz táimndások által következtek be. céljuk az, hogy a,fontos lökésirányokban területi nyereségekéi érjenek cl, •melyek előnyösek lesznek az uj nagy Offenzíva mcgimlitására és azonkívül-\' német erőket kössenek le. Szintén helyi jellegű német ellent átadások igyekeznek a védelem száfmtárn különösen fontos szakaszokon megjavítani állásaikat és zárt területekéi elfoglalni, melyek a védermi rendszer* megerősítésére szolgálnának. . rV.\' \\z egész fronton elgyengüli hadi tevékenységnek, ami egy héten ál tarló rendkívül nagy-erejű és széles fronton folyó ütközetek után következeti be, részben német, részben orosz oldaton koresendők az ojtul, Egy mozgó háború után, nmfely a német katonai jelentések szerint a németek számlára is sok veszteséggel járt, a csata a Visztula elérésével és Kelet-Porosz ország megközelítésével olyan térségbe helyeződött át, melyen a német cilenrend szabály ok jobban és hosszabb időre tudják hálásukul érvényesíteni, mint az előző frontrészeken. Nagyobb tartalékok el őre vetésé vei, melyek messze a gyorsan mfozgó . érzékeny front mögött voltak elhelyezve, a német , védőerők megsürüsödésc, és ezáltal megerősödött ellenállóképességc jölt léire. Ezt az oroszok inesz-szire clönchaladot,! támadó mozdulataik után nem tudták ravír legyőzni. Orosz részről, a mozgó habom törvénycinek megfelelően, ellenkezőleg\'történi a dolog. Az orosz hadsereg a támadások alatt súlyos veszteségeket szenvedve, erősen meggyengült és tul gyors előrenyomulása állal szétszóródott, nagy területeken egymástól tmésszc, rendezetlenül és rossz után pót lassul van elhelyezkedve. Ezen a téren egészen másképpen lóriéul, mint ahogyan az orosz hadvezetés azt várta és most már nincsen meg az erő a tám\'adás folytatására. Az orosz .hadvezetés mindebből levonta a következtetéseket és egy illőre azzal van elfoglalva, hogy újra szervezze csapatait és a következő támadás súlypontjain nagyerö-k(íl gyűjtsön össze. Természetesen nagyon-jól jón a német hadvezetés számJára ez Ladeczky " hangszerek! ÍHi rádiók 1 Tökéletesen felszerelt rádlójavlto műhely 1 az időhalasztás. Mivsl az addigi támadások lisztén mutatták az orosz irányokat a német birodalom felé, erőiket olyan mértékben központosították a harcok alatt ide, hogy.néniét vélemény szerint aligha várható, hogy az uj támadás más frontszakaszon fog megindulni. Ez a körülmény, ha számolni kell azért támadássaHnás frontokon ís. mégis egyszerűsödést jeleni és nagyban hozzásegíti a némcl hadvezetési uj rendszabályaínak sikeres kiviteléhez, így tehát pillanatnyilag mind ítél oldalon előkészületek lór-lénnek az uj offenzívára és a német hadserég mindent elkövet, hogy az orosz támadásokra idejében\\és kellő mértékben tudjon majd megfelelni. Egy vasutas és egy tűzoltó önfeláldozó mentő munkát végzett a bucsuszentlászlói állomáson, ahol kigyulladt egy petróleum tartálykocsi többi tartálykocsikra. Ebben a munkában es az oltásban önfeláldozó példaadással voll segítségére Szabó János idős cipészmester, önkéntes tűzoltó, aki a mentéstől- húzódozó nézőközönséget példájával bevonta a mentés munkálataiba. A nyomozás tnfbgindull a lüz okának kiderítésére. ^""^ A bucsuszentlászlói vasúti állomáson vasárnap, eddig itm\'c-retlen okból kigyulladt egy petróleum tartálykocsi. A tartály sürjLH fekete füsttel és nagy lángokkal égni kezdeti. A lángban álió tartályt Kövi András MÁV segédtiszt élete kockáztatásával lekapcsolta a vonatról és ezzel megakadályozta, hogy a tüz és a robbanások átterjedjenek a Tisztelet a magyar asszonyoknak! Tisztelet és mélységes háta a hős magyar katonáknál;, bárhol is álljanak őrt —- az első vonalban, a lepi kötelékeknél, vagy az utánpótlást intézzék. Az ő helytállásukon nyugszik az ország sorsa, a magyar holnap, a polgárság biztonsága, élete. Tisztelet O magyar íasutassáyvak akik roppant felelősséggé1 váltukon bonyolítják le a forgalmat és őrködnél; a gondjukra bízott emberéletek és óriási anyagi értékek felett. Tisztelet a magyar postásoknak, akiknek példaszerű kötclcsségtcljcsi-lésé biztosítja a hatalmas posta és iávirdai hálózat zavartalanságát és sima lebonyolítását. Tisztelet a magyar csendőröknek és ¦ rendőröknek, akik éjt nappallá léve, kemény szolgálatban vigyáznak élet és vagyonbiztonságunkra. Tisztelet a tűzoltóknak, akik a villám gyorsaságával száguldanak a vész színhelyére és a mentőknek, akik az első hívó szóra robognak a szcrencsétlcnsétfitől kiragadni. és megmenteni embertársaikat. Tisztelet az oktatóknak, bármilyen iskolánál is teticsdenek maiyar. szolgálatot én nevelik az ifjú magyarságot a keresztény és magyar nemzefi eszme szolgálaiára. Tisztelet a magyar földművesnek és termelőknek, akiknek az áldott magyar földből verilékes munkáim előállított magyar kenyeret köszönhetjük. Tisztelet a magyar iparosoknak\', akiknek a munka és termelés rendjének zavartalanságát köszönhetjiik. Tisztelet a magyar kereskedőknek, akiknek szorgossága és körültekintése mindennel ellát bennünket. Tisztelet a magyar bányászoknak, akik a föld gyomrában emberfeletti munkával biztosítják a magyar gazdasági élet- és termelés anyagellátását. Tisztelet minden magyar lélekkel dolgozó magyar köztisztviselőnek és közalkalmazottnak — bárhová is állították a magyar Haza szolgálatában, bármily inunkat is végezzen. Tisztelet Krisztus egyháza papjainak, akik közvetítők Eg és Föld között, akik az t\'r~ vigaszát vhzik-a szenvedő magnarok hajlékába, kegyelmét árasszák a kereszthordozókra és a béke olajágát hordozzák mindenüvé. Tisztelet a höslelkü apácáknak, akik a kórház rideg ágyán niyhitik a beteg fáidalmát, letörlik a hálál-verítéket és szeretettel fogadják az árvát, a hajléktalant, a nincstelent. Tisztelet mindenkinek, aki a magyar sorsközősségböl kiveszi becsülettel részét, tegyen az előkelő méltóság, vagy egyszerű köztisztasága alkalmazott. - - \'Tisztelet minden becsületes magyar dolgozónak. De tisztelet, nagy tisztelet a magyar nőknek, a magyar asszonyoknak, akik a súlyos idők közemtje, sokszor a férfiakon is tultevo magyar áldozatvál\'alástal. fektősséytel-jes munkával végzik kötelességüket mini magyar asszonyok, mini magyar hitvesek, mint magyar éiles-¦ anyák. Akik zokizó nélkül, néma megadással viselik a háborít okozta helyzet minden nehézségét. Akik őreikért mindenről \'le, tudnak mondani és mindent vállalni. Akik boldogok, fia áldozni hozataluk árán másakon segiföni tudnak. Akik állják a küzdelmei szent szolidaritással térjük oldalán és jóságos angyalai . otthonuknak, vcsztái kis családi tűzhelyüknek. Akik áldott kezük husiin bársonyával eltűntetik a gond-fe.lhökcl és akik valóban élettársak tudnak lenni az élet minden vonalán tűzben álló élettársuk mellett. Akik a napi gond nagyobb részét átveszik élettársuklót e.s a mai beszerzési nehézségeknél sokszor csodálatos gondosságot és ügyességet t-ndnak tanusilam. -fis ha felharsan a légiriadó szirénája s férfiak\' az óvó helyre futnak; ezer meg ezer háziasszony folytatja házi munkáját, elvégzi teendőit, elkészíti az ebédet őréinek, mialatt házuk felett húznak cl áz ellenséges repülök, — csak hi>gy a családnak rendes "-időben tálalni tudjon. Tisztelet a kos magyar nőknek, tisztelet a magyar asszonyoknak... (B. II.) h i re k Naptár. AugUB\'liis 16. S erda. Hóm Rai. Joakim. • l\'m\'oMáns Ábrahám. -, k GÖZflpkDO nyitva ran rogg«i ¦ árától osto 6 éráig. (Hétfő, szerda. finfoV délután eV koddeu agfaa nw ;!mftk.1 Telefon: S«Ó. lesiiiztoiiyb vedelem az Mely! - (Mák hirdetőinkéi) hogy az aznapi Zalai Rözlönybn szánt hirdetéseiket mindenkor déli 12 áráig adják fel a \'kiadókirataiban, mert a később érkező hirdetések elhelyezésit az aznapi számban n háború okozta technikai nehézségek miatt nem tudjuk biztosítani. Az apróhirdetéseket minden esetben azonnal kérjük kiegyenlíteni. - (A polgármester Budapesten) Vitéz di\'. Kinioufay Lajos, Hogy* fcanizsn váiios ]H>TgármcBtoro hivatalos űgybon Budapostro utazott. - (Dr. Hegvl Lajos itthon) Dr. Hegyi Lajos, Szatmárnémeti |K>lgármostore néhány napos szabadságra családjához Nagykanizsám érkezőit. - (Tanítói kinevezés) A valliís- és közoktatásügyi njí-niszler Ambrus Lajos murnszonl-mártoni, Kovács Sarolta hot tornyai állami helyettes tanítókat népiskolai rendes tanítókká nevezte ki. - (Pályázat) ¦ - A ijolüiívnihiisztor pályázatot hirdet a Csáktornyái járás sxolóncohcgvi körjegyzői állásóra. _ A pályázatok Itonvuításánuk határideje augusztus hó 27-Íko. - (Vállalatvezetői kirendelés) A pacsaí járás főszolgabírója Laciink Imj\'o Imbuti hikost fallala! -vezetőül rondo!to ki Hosonlwrg Bernát fia Indiati malomüzonióho. - (Ml van a hivatalos lápban ?) A/Budapesti Közlöny keddi, \'181. számában csak egy rendelet jolont meg: a vallás- és közoktatásügyi miniszter condolete az iskolaév meg? nyilasáról. — (Homokkomáromi hírek) Nagy boldogasszony Ünnepén on-gosztolönsp volt a zalai kogyhülyon, Honiokkomáromban. A környék falva iból, Nagykanizsáról I8 sokan ősz- Bsejottök, hogy a szentségek felvétele mellett könyörgő és engesztelő napot tartsanak\' és Kérjék a Magyarok Nagyasszonyát, hogy mentse meg magyar népét és/ildirfimog hós kn-lonáinak fegyvereit, liogv gyóxzonok Iston ellenségei ellen. Ott Voltak a zalai hamuulrondiok is nagy számban. Ax. Vmnepi nagymisét\' P. La-bancz Medárd nagykanizsai íiarmad-rontfi igazgató mónilta, utána ösz-szejövotol volt, ahol P. Medárd igazgató, majd Vida .János vílétri óinók bátor, öntudatos katotikus Kiállásról Ős meggyőződéses hitvalló katolikus életről mondtak Iwszédokot a solca» ságnak. Délután a fenyvesi Kálvárián korosztuti ájtatosságot végeztek n hős magyar honvédok győzelmééi!. —I A hoinokkomáromi tomplomban ezeniul minden vasár- és ünnopnap püspöki ongedéllvol reggel 8 órakor és délután fél ii órakor RAgytüÍBO lesz, tekintet nélkül arni, hogy volt o légiriadó, vagy som. V e g y e s Iz Köménymag „Mors" légyfogó Cipőkrém minden mennyiségben kopható. 2*i tóth jános KfrAly-utei 37. . Találati 13. 19\'U. augusztus lü ZAIJAI KÖZLÖNY — (Üzen a honvéd) Az F. 974. táboripoata dzániról Oodína Jánoa fconvéd üz«ni feleségének, édesanyjának .testvéreinek ós minden iaincrőeénok, hogy jól van, üdvözletét küldi ós kéri, töbl>e,t Írjanak. _ ,¦ — (A bánokszentgyörgyi vásár) napjait átholyozték. Eddig április •?•1-411, juniuu 24-én, augusztus 8-án es noveuibor 2U-én voltak u bánok-szontgyörgyi váaárok. Ezután a váaárok idojo a kovotkozó; április 24., június 24., augusztus 24. és novom-bor 24. Ha ezek a napok vasárnapra vagy naptár szorinti nemzeti ünnepre ősnek, akkor a vásárt a követkézé hétköznapon tartják meg. — (Tolvaj a pajtában) Kát fiatalember vidékről jött l>o Kanizsára sorozásra. Az egyik tiü-mogről, a másik Hegyesről órkozott u városba ós mivel már kősó volt, egy pajtában pihontok lu. Maguk nudlii tették le a tarisznyájukat, u melybe élolmiszorük és legszükségesebb ruhaneműik voltuk csomagolva. Közben betévedt a pajtába iüczó Sándor, egy csavargó kovácssegéd és fölhasználva a kedvező holyzulot, hogy mindkettőn\'aludtak, oluniolte a két fizogóny fiatalember tarisznyáját és ozzol tovább állt. A két károsult feljolontést tett roggol a nmdór-t égen. A tettest "Uiczó Sándor sz«-mélyóben par óra alatt ollogták. Hitler kancellár főhadiszállásán nyujtoua/at PapennoK a lovagkeresztet A l\'ülirer főhadiszállásáról jelentik, hogy Hitler vezér ós liöbbels bírod uhui miüiisztcr terjeszlésérc von Papén törökországi német nagykövetet a Birodalom érdekében végzett különleges és személyes teljesítményével a hadi éi\'dqmjrend lovagkeresztjével tüntette ki, melyet Papén nagyköveinek akkor nyújtott át, mikor jelentési telt a vezéri főhadiszálláson. Rendkívüli ülésre hívják össze a japán képviselőházat Tokió, augusztus lü Japánban a képviselőházat rendkívüli ülésre hívják össze. Az összehívás valószínűleg szeptemberben lesz és azon a miniszterelnök az általános helyzetei ismerteti. Beszélni fog a hadügy-, a tengerészeti,- és a külügyminiszter. (NTI) * karomfcedáet letten •« m Mmréanr Mntetl 1 „Család, nemzet, egyház, — ezt a három egységet a világ minden tényezőjének tiszteletben kell tartani" Seródl heroegprlmás szózatot Intézett a magyar katolikussaghoz . (MTI) Sorúdi Jusztinián, Magyarr ország bíboros hercegprimása tegnap az esztergomi bazilikában ohnondolt bőszedében szózatot intézett hazánk katolikusaihoz és óbbon a következő kot mondotta: — Iston rendülése, hogy az ember társas lény logyon. Minden hatalom és kormányzási oré Istentől jön. Egy férfiú és egy hajadon sirig tartó szovotségóbói jón lélro Isten rondoléso szonnt a család .melynek a foju a családfő. Ez a legkisebb természetes egység. A nemzeti ula-: pon tömörülé családok alkotják a nemzetet, inolynek kormányzásra hivatott vezetői szintén istentől nyerik erre u halahuukat. A harmadik egység u vilátf keresztényeit fogja egybe, akik a keresztség szonlscgo által\' as anyaszentegyházhoz tartoz- nak ós/akiknek látható fejő a római pápa. Ez a három nagy egység van, molyet a világ minden tényezőjének tiszteletben kell tartania. Ezért igazságos minden olyan háborúi mely onnok u\'csillád i szentségnek a megvédéséért folyik és azt biztosítja. A \'háború nein önmagáért van, hanoin az igazságos Lókéért. A családnak, a nemzeti családnak joga vim együttműködni a saját és az emberiség erkölcsi javainak biztosítására. Mi, magyarok ozzot elérhetjük igazi céljainkat, lioldogusszony Anyunk, add, hogy oz n kérésünk valóra váljon és jogainkat tiszlololl>cn tartsák ós add, hogy mindig szabadon munkálkodhassunk a család, nemzetünk és az anyaszentegyház javára ós jövője érdukóben. loijun&b az t. olíl&iroi. az olasz nép a legszükségesebb dolgokban is hiányt szenved. A Üöuómi-ko^mjány és a megszálló halóságok között egy-re gyakrabban fordulnak elö r súlyos súrlódások. Az olaszok azt követelik, hogy az élelmiszerről való ellátási bizzák az olasz hatóságokra^ St. Malo eieseft Az invázió* harctérről jelenti-a I várost,\'illetve annak romjait a néniét Némát\'i\'éyirati Iroda, hogy St. Malo) csapatok kiürítették. Olaszország lemond Albániáról Madrid, augusztus lü A Kononú-kormány rövidesen beterjeszti lemondásai Albánia- \\ ról. A Honomi-koi(m!ány ezzel j kapcsolatban nyilatkozatot tesz, melyben Olaszország nevében lemond minden albániai területről. (MTI), Kormányválság Olaszországban Szocialiata-kommunista kormány következik Kómából érkező legutóbbi jelentések szerint, u Uouoini-kor-mány válsága elkerülhetetlen, jelenti Milánóból az Inlerinf. Különösen két tényezőt neveznek meg a koninány bukásának okaiul. Az első az olaszországi bolsevisták harca a Iionomi-kormánnyal, a xmásodik a megszállt Olaszország katasztrofális élelmezési és ellátási heiYZete. A kormány utódául általában erős szocialista, \'"kou-ijnüunisla kormányt várnájc. Légi harcok Hollandia felett A Rajna-Majna vidéken is eredményes légi ütközet volt tegnap Német vadászgépek tegnap délelőtt már a berepüléskor felvették a harcol ellenséges bombázó alakulatokkal a Zuider-tó felett, Légi harcokban löbb bombázógépet, melyeket erős távolsági vadászgépek kisértek, lelöllek. A Rajna-Majna terület felelt is- harcra kényszerítőt lék a lámadó gépeket és ezekből 2(i négymotoros bombázót semmisítettek meg. (NTI) Tegnap délben a Délnyugat- Németország fölé berepülő angolszász bombázó kötelékek Manhcimct és néhány más helységet lánuultak. A Dél-Németországban uralkodó rossz idő következtében sűrű felhőtakaró védelme alatt tervszerűtlenül dobálták le^bombáikat. Az elhárítást a rossz jd\'ö gátolta tevékenysége teljes kifejtésében, de igy is számos négymotoros bombázó lelövését jelentik. A londoni lengyel minisztertanács alapot keres a moszkvai lengyel bizottsággal való tárgyaláshoz Mint Lisszabonból jelenük, a londoni emigráns lengyel kormány minisztertanácsra ült ösz-sze, hogy meghallgassa Mikolaf czyk miniszterelnök jelentéséi a moszkvai útjáról és foglalkozzanak azokkal a tervekkel, melyek alapot biztosítanának a nemzeti fel szabadító bizottsággal való tárgyalásokra. Idegösszeroppanással szabadságolták a londoni polgári légoltalom több tagját (Jj német fegyver bevetésére számítanak Angliában A londoni sajtó egyöntetűen megállapítja, hogy a szárnyas bombák támadása London és Dél-Anglia ellen igen verős^és ez a lény hatást gyakorol a Ifi-\' valalos brit szervekre. A Daily, Mail jelentése szerint a polgári v védelmi szervezet tagjai idegösszeroppanást kaptak, ugy hogy egy heti szabadságot kaptak az izgalmak ki pihenésére. Észak-Angi iának most mjár lényegesen több londoni kiürítettél kell befogadni, így, rátértek a kcnyszcrbeszállásolásra, meri önkénles alapon a kérdést már neín< lehet megoldani. A -rom-él takarító munkál utakban már tengerészek is dolgoznak. A kiürítéskor úgynevezett tisztviselő-vonalokat voltak kénytelenek összeállítani, tekintve, hogy a kormány tisztviselőinek nagy része cvoj^skodott attól, hogy családjukkal együtl tömcgszerel-véwyekkel utazzanak. A mentési munkálatok, naphosszat tartanak, minlhogy-a szárny asboknr bák egész házsorokat döntenek romba. Súlyos zavarok álltak elö a posta, távíró és távbeszélő forgalomban. ^ London kiürítése mind zavarosabbá válik. A kiürítési munkálatok tervszcrütlenségéhez hozzájárul az a nehézség, melybe a kiürítettek elhelyezése ütközik. Hivatalos körökben is egyre, nagyobb bizalmatlanságot lehel megfigyelni, miért az angolok ujabb német fegyver bevetésétől tartanak. Légiriadókor azonsai óvóaelfre indnij! Olvassa a Zii Közlöny-t! Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak póta n y a s frk állnak rendelkazé- ¦Onkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtőU^tyesj^J\'bpk kiviteltzáie nem a régóta megszokatt szinvOrialon történik. tarjan-palcsic8. Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. polgármsattíétsi. ad. 16673/1944. Tárgy: Légoltalmi mentőállomások. Hirdetmény. A város közönségének tudomására idom; hogyVcsetteges légitámadás esetén a légitámadás sérültjei a következő mentőállomásokon része-stlllielnek segélyben: Központi mentőállomások: Városházán Tűzoltólaktanyában I. alközponthoz alárendelve: Horthy Miklés-nti OTI székházban Petőfi-utcai iskolában. Csengery-ut 63. sz. alatti házban II. alközponthoz allrendelve: Arany János-utca 12. sz. házban Gimnáziumban III. alközponthoz alárendelve: Templom-téri iskolában Szt. Flórián-téri óvodában. A mentőállomásokhoz beosztott ápolónők és mentőjárőrök uPVsora megtekinthető a városi mérnöki hivatalban. Orvosok beosztása a következő: 1. Városházán: Orvosparancsnok: Dr. Tardos László, Sugár-ut 10. sz. 2. Tűzoltólaktanyában; Orvosparancsaok: Dr. Székács Sándor, Batthyány-u. 19. sz. 3. Horthy Miklós uti OTI székhát: Orvosparancsaok: Dr. Fodor Erzsébet, Csengery-ut 2. sz. Beosztott orvos: Dr. Jendrűsek György. 4. Potflll utoal Iskolában; Orvosparancsaok: Dr. Kesztler István, Kölcsey-utca Beosztott orvosnövendék: Gaál István. 5. Csengery ut 63. ez. házban: Orvosparancsnok; Dr. Danilcvics. 6. Arany János-utoa 12. sz. házban: Oivospatancsnok: Dr. Kubányi Ernő, Sugárút 16. sz, 7. Gimnáziumban : Orvosparancsnok: Dr. Peéry jáuos, Széchenyi-tér 12. sz. 8. Templom-téri Iskolában: Orvosparancsnok ; ¦ Dr. Szabó István, Ország tit 37. sz. 9. Szt. Flórián-téri óvodánál • Orvosparancsnok; Dr. Kárpáti Jö/scí. 10. MAORT telepen: Orvosparancsnok: Dr. Novicky, A beosztott orvosok, orvosnövendékek, ápolónők, mentőjárőrök tartoznak minden riadó esetén beosztási helyüket lehetőleg minél hamarabb elfoglalni és a mentőállomás orvosparancsnokánál jelentkezni. Az orvosparancsnok tartozik a beosztottakat névjegyzékbe foglalni és minden riadó esetén ellenőrizni azt, hogy a beosztottak megjelentek-e és a hiányzókat a polgármesteri hivatalnak 24 órán belül bejelenteni. Az orvosparancsaok tartozik a mentőállomás berendezéséről leltárt készíteni és ö tartozik felelősséggel a leltárba foglalt tárgyakért. A hiányt tartozik 24 órán belül a Polgármesternek bejelenteni. Tudomására hozom az összes beosztottaknak, hogy augusztus hó 18-án délután 18 órakor tartozik beosztási helyén riadó nélkül is irfegjclenni, amikor én a mentőállomásokat megszemlélem. Nagykanizsa, 1944. augusztus 12. m Polgármester, Unier-Ullmann Elek vaskereskedésében sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg- utalványok beválthatók és éíübéíI. Mofhervt-atpek- gepaxff. ősapái!!9 \'\' >•• rmpágyftVm és golyós •séf «llntéjeam. Nagykanizsa rnsgaroi raros polgármesterétől. 23.149/1944. Iskolák és óvótiák szünidei tatarozásával kapcsolatos mcszelési munkálatokra nyilvános Írásbeli vei- ) seuytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi augusztus hé 19-ín déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. A kiírási művelet hétköznapokon d. c. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hő 16-áu. 248 j Polgármester. Nagykasiasa megtol rárot ¦ polgármesterétől. 1294/ké. 1944. Tárgy : Vctőaiagigénylés. Hirdetmény. Azon gazdálkodók részére, akiknek nem termett annyi kenyérgabonája, vagy árpája, amennyiből vetőmag szükségletét is fedezni tudná, vagy ha termett is, de igazolja, hogy vetémag hiánya Önhibáján kívül keletkezett, a Közellátási Kormánybiztos Ur -a velőmag beszer • zését biztosijai fogja. Most csa1: őszi árpára, rozsra és Őszi buzavétés céljára lehet vetőmagot igényelni, A kérelmeket a v. Közellátási Hivatalnál f. évi augusztus 24-lg lehet előterjeszteni. Nagykanizsa, 1944. augusztus 16. 2wo Polgármeater. 1944. augusztus lg illlMlLMi VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. klarnációk, hibajelentések, szakszerű duden villamos kérdésben Áramszámlák fizetése felvilágosító délelőtt 8-tól délután 15 Óráig. Csem.oryuí 61, telefon 294. Hirdessen o Zalai Kizlönyben Jietn ment volna tönkre, ha gazdája nem háttal akarna előbbre jutni. így jár ma mindenki, aki nem olvas újságot... Nem tudja, hol, mikor, mibe ütközik bele... ÁLLÁS Egy foölüwtidfi- (Myomdé««) és •ey feöny»%ö(i»-íÉííitiHooS felveti a Z«lal .ICézISiiy nyomMJa. — Legalább 4 kftzéplakalal veszettség szdkséges. SlimlJavItA tanonent felvetitek. Czvetko Rumllavité ílicm, Fönt A. Maablxhaté é||eli «rt i* egy munkáat keresek, üunántcdl szeszgyár. 2521 Hf;y mindene* atoanal felvételik Csettgery-al 24. 2588 adAs-vétel Elude \\Atia síékhelyen, föulcin, piac mellett\' júmeneteln\' niijtcr-cícrntgc üilrt. t;iui I kiadóban 2532 Afliíilf kSrlét éi Kamit almát min-den mernrylaénben a legmagKabb álban veszek. Árajánlatot kérek. Radó Osikámé gyUmnics, délIgyÜmSIcs, cukorka nagyke-reakédéte éa dimOröile Kaposvár, Korona-utca 11, Telefon 393. 2524 Egy asíty *xntté>varr?aéB etsdö. Cím a kiadóhivatalban. 25SI g HUTOROZOTT S/^BA ! Katanbajérattf bútorozott szobái egy siemély részére azonnalrn keresek. Címet kiadóba leérek. 3591 [ NFÉLÉK Sawiat kályhát ujuól bélelek jótíllíi Ugyanott egy aiép férfi kerékpár eladó. Széchenyi, Kosiutn tér 13. 2587 Mindennapi levelezésből flfl«egyll|tt)tl Mmeuhelyem** bétytgg y tljtéil cétokm MaveBiek, . BaibAfllR, Zalai KBilÖny ateikewlősége, naponta délután ti—7 ón k/iiöii. lía a trirdetés mmdlg érvényen ZALAI KÖZLÖNY politikai \'Napilap ¦ Kiadja: „XöicMdasáoi n. T. Hány**** i-\'ololú» kiadó: Zalai Károly Nyomatéit ¦ „KBigaidaaágl R. T. NeBykanlt*.-\' í.yüi-.iiirtjiliaii Nagykanlraán nyomdáért talál: Zalai Hk.. f»lí4ú Clm: Benilokosat: Tatari po«la:. 84» évf., 186. «1. Nagykanizsa, 1944. augusztus 17. osütörtök ára 20 fillér. ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Fő-ut &. szám. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt teleion 78. sz. Mcgioleaik minden hétköznap délután. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Wfltíe&si ára: egy hónapra e pengő ao niiér. negyedévre 16 pengő. Az angolszászok nem tudták kiszélesíteni délfranciaországi hídfőiket A keleti arcvonalnak (NTI) l)élfranoiaor8zugban Toulon és Cannes között a némotek több partraszállási kísérteiéi vertek vissza. A partra tett csapatok egyofl kötelékeinek sikereit megvetni a lábukat 6a ozekkol hovos harcok Hulnnk. A némot v\'tUlö Övezet hátában partratett csapiitokat a német tartalék lámád ja. Az angolszászok a cn\'nncsí parfra-száJKisnál nagyon sok parlraszállitó hajót vosztottök.- A nőmet védelem a. Bt. Ttafaol közelében, partra -tett csapatoknak nagy veszteségeket okozott. A Nizza és Toulon közölt partra tett csapatokkal folytatják a linrcot. Különösen suly-os harcok alakullak ki St. liafaslnói a tengerbe ömlő folyónál az ellenséges ejtöor-nyőe csapatokkal, molyokot meg- visszafordulásra kényszeritettek több ellenséges egységet. Elkeseredett harcok délfrancia hídfők körül Az Intorinf jelonti, hogy a dől- | savolai—lavondoi hldfókót nem si- írnneiaországi arcvonalon \' szordón kortllt az ollonségnok kÍBzőlositonio. iaa^ítÖr I Myokon.o.tanx.o.t har- mot tüzérség viszonozta a tüzet. A 1 (\'olt \'ol>»alí. Az atlanti partokon szótszórtak egy angolszász hajórajt (Intorihf) Némot aknakutató hajók augusztus 15-én az Atlanti-óceán partja montón harcim kovo-rodtok egv-ehonségos cirkálóval ós több rombolóval. Egy rombolót telitalálattal elsüllyouzíottek, egv másikat fölgyújtottak, /t nőmet aknakutató hajók hajnali öt órakor bukkanlak az ellenséges hajórnjra, moly ogy cirkálóból s nógy torpodórom-Ivolőból állott, pjgy és negyed órai liaro után sikerült az ogyik rombolót j olyan súlyosan oltaláJni, hogy fóér-: bőca eltört és a hajó lángolva heves | robbanás etán elsüllyedt. Egy másik hajót felgvujtoltak, miro az ol-i Ic.nségcs hajók mestorségos kö<lbo | luírkolóztnk ós eltűntek. Rövid idő ! múlva azonban újra föltűntek"és uj I támadásba kezdtek, do félórai harc ! után végleg oltüntok. Az egyik némot naszád megsérült és multán lo-génvségét biztonságba holyozték, cl-| süllyedt. Kemény harcok a Chartres Deux szakaszon tutink brit kötclékokkci. Wilders-hoimnól némot vadászkotolúkok mo-rész arcvonal támadással áttörték az ellenséges vádászgépek záró és védő-övezetét és több ollonségos gépot láttok lo. Közép- és ËBzaknémetor- főként az északi szakaszaink/ívtak a németek eredményes harcokat semmisítettek és foglyokat oj tettek. Hapciiénál is támadnak a némot csapatok. A uémetek az ejtőernyős csapatokat szTik térre szorították. Ezek az alakulatok mogse minis ülés előtt állanak. Némot repülőgépek ehiiltj/eszlettek egy páncélosokkal és tüzérséggel megrakott nagy hajót. - \\ Találatok érték a partraazállitó hajók más egységeit in. A Toulon foló vezető Vasútvonaltól mintegy 15 km.-ro ledobott ejtőernyős csapatokat -skót oldalról támadták meg a nómotok ós megakadályozlak, hogy a vnsulvonalat meg közti Ut sók. Az ollonségoe hadihajók továbbra is liia alatt tartották a parti övezetet. A német partmenti Inogok viszonozták a tüzet és \'szagban az eddigi jelentések szerint 31 repülőgépet lőttok lo, csnkucin valamennvi négymotoros bombázó volt. 31 amerikai repülőgépet lőttek le Kassel feleit (NT!) A szerda délelölt a birodalom (ölé berepült északamcrlkaí bombázó kötelékek Kassel városát bombázták. A légiharcok során a német légvédelmi erők 31 észak-amerikai gépel lelőttek. A németek megsemmisítették a Düna-vonalon áttört ellenséget Memeltól északra ismét fellángoltak a harcok (NTI) A keleti arcvonalon az eddigi súlypontokon, különösen Ms-meltő.l északra ismét fellángoltak a harcok. A némot vadászok eredményesen megtisztított ák vonalaikat, bár többször olkosorodott közelharcokra körüli a sor. A Duna-vonalat összpontosított páncélos bolsevista erők áttörték. A németek mogsom-misitették a betörő ellenséget és Dünaburgtól észaltra kisebb terüle- ten oredmónyes tisztogatást végoz-tok. - \\ • Az északi szakaszon a harcok súlypontja továbbra íb nz oszt arcvonalon volt, ahol a pszkovi betörési helyről kiindulva, a bolsovisták északi és nyugati irányban torülotot akarták nyerni. MogorÖsitott némot csapatok visszaverték okot. Ezen a szakaszon 62 repülőgépet semmisítettek meg. ö német gép odaveszett. Nómot győzelemmel végződtek a pszkoví harcok A Kárpátok előterében a Szan nyugati vidékére korlátozódtak a harook A Kárpátok előterében továbbra is a Szántól nyugatra levö vidékre korlátozódtak a harcok, mert a bolsevisták az előző napokban súlyos veszteségeket szenvedtek. Igy támadásaikat csak helyi erőkkel indították meg. A német hadsereg és a fegyveres SS hét ellenséges hadosztállyal folytatott heves harcot, melyben megjavították állásaikat. A szovjet csapatok nagyon szívósan védekeztek. A németekből/ páncé- lost, 98 löveget és nagymennyiségű hadieszközt és sok foglyot ejtettek. A Visztula nagy kanyarulatanát, Ba-ranovtól nyugatra a bolsevisták szívós ellenállása ellenére több helységet visszafoglaltak. Varkától északra, a Visztula felső folyásánál több bolsevista támadást vériünk szét. A Pszkovi tónál nem csökkenő hevességgel tovább tartottak a súlyos harcok, majd ide-oda való hullámzás után német győzelemmel végződött. Normandiában Flerstöl\'délre, ill&-löleg északra uj súlypont alakult ki. Az angolszászok a legnehezebb hadianyag bevetésével széles arcvonalon igyekeztek áttörni Faláise-Carrouges térségen. Az ellenség csaknem egy óráig* tartó pergötüz után benyomult a timaszpontszerüen megszállt területre, ahol a Chartres-Dcnx szakaszon harcban áll. St. Malo védői a fellegvárba vonultak vissza, melyet ;u ellenség még mindig rehamoz. Az ellenségnek háromszoros ismételt felszólításai eregménytetentll maradtak. Az-ellenség veszteségei itt napról-napra növekednek. Lelőttek egy angol repülő-ezredest Londonból jelentik, hogy Colleus I életét vesztette. Repülőgépét lejóí-angol ezredes az egyik ezred pa- ték, az ejtőernyője pedig felmondta rancsnoka a normandiai harcokban | a szolgálatot. heves légi harcok voltak ma éjjel Németország felett A mára virradó éjszaka hosszabb szünet után brit bombavető kötelékek Nómotorazágban a Koloti-tcngor partján ísmót több helységet bombáztak. Német éjszakai vadászok , már a borepülés után folvottók a * \\ . harcot aa ellenséges alakulatokkal és több ízben heves légi harcok foj-Iódtok ki, molyokbon az ollonség érzékeny vosztosógokot szonvodott. Bor Ibiben német vadászok és légvédelmi kötolékok eredményes harcot foly- Nlncs esemény, — mondja a román hadíjelentós Az augusztus 10-án kiadott román I Bcszaráblában és Moldvában az hadljelentés a következőket közti: arcvonalakon nem történt JelentŐ-A Dnyeszter alsó folyásánál, közép | sebb esemény. (NTI.) A Wilhelmstrasse a Churchill-Tite találkozóról A Wilhelmstrasse foglalkozott azzal a jelentéssel, hogy Churchill Olaszországban találkozott Ti tóval. A külügyminisztérium szóvivője rámutatott arra, hogy az utóbbi időben annyit beszéltek a Churchitl-Sztalin, illetve Roosevelt találkozóról, hogy bizonyosan számítani lehetett erre az összejövetelre. Sztálin ezolkalommal délkelet-európai megbízottját küldte el a megbeszélésekre, Titót, aki végeredményben nem más, mint egy banditavezér. Churchlllnek most egy banditavezérrcl kell tárgyalnia, — mondja a Wílhelmtrasse. Svájci lap jelentések szerint. Római körök ugy nyilatkoztak, hogy a brit kormánynjányelnök abban *?, kérdésben folytatott tárgyalásokat» Titoval, hogy L72 angolszászok Jugoszláviának nagyobb támogatási akarnak nyújtani. Ebben a kérdésben London és Washington álláspontja még nem Ismeretes. Az is .bizonyos, hogy Sztálin Titot a maga megbízottjának tekinti és igy Churchillnak a kérgesekben tárgyalnia kell a szovjet követtel is az angolszász segély ügyében. Az Egyesült Államokba viszik Argentína aranyát Stockholmból jelenti az NTI, hogy I az ország aranykészletét az Egyesült Argentína kormánya elhatározta, hogy I Államokban helyezi biztonságba. ZALAI KÖZLÖNY 1944. augusztus 17 Hét faluban... hét határban ... Vajda Marietta koszt holyi Írónő uj könyve viseli ozt a hangulatos eimot, \'mélynél csak a tartalma szebb. Hasánkbon Pósával, Benedek Ktok kot és Gárdonyival eltörnötök n gyórmok irodalmat is. A napilapok vasárnapi számainak gyonnék-mol-léklolo, ii Hziióinzí.Rlot\'Sicc orfiáig minden volt, csak nem • gyermekirodalom. Kelnőtíok írták n kiu embereknek. Pedig a gyormok nem Icíb embor, hanem egész gyorok. Móra Lászlón, Drosdyn, Zsigmond JózBof- nén kívül csuk kirándulói voltak n gyermekirodalomnak még azok is, akik jót akartak. Vajda Mariettának már, a második ofajta kötető jelent meg. A legnohczobh műfajt -választotta, a bábjátékot. Est most kozdik felfedezni, j>edig szinte magával az omborrol egyidős. Vajda Marietta kia színpadja, fürge szoroplóivoi moghó-ditja az óvodákat, az iskolákat és ellátogat a csorkészok tábortúzoihoz, hogy hirdesse a magyarságot, erősítse, a nemzeti érzést, javiisa az erkölcsöket és a humor derűjén át ia nevelve tanítson. Első könyvét — Füstös Pista kalandjait - ¦ Immaro-san c (kapkodták az érdeklődők. Második könyvében fólog népmeséket dolgozott fel a kicsi színpadra. Meséi népmesék; molyok az író kezében megszépüllek és nyortok a tartalomban. Nem műmesék, melyektől hóm-zsog az iskolák légköre. Pedig a kettő között olyan a különbség, mint az arany és a réz, vagy a gyöngy és a köleskása között. A sziv gazdag tárháza tárulsz ófvasö ölé, melyben olfór a magyar föld bűbájos ázép-sése, zamatos nyelvo éa Iwcsülctés életfelfogása. Vajda Marietta tudja, hogy mit, hogyan éa miért kell nyújtania ,hogy az valódi érték maradjon. BÜsSko őrömmel tőit el, hogy a könyv íiúja salai. Kzt nem tagadja ol a könyvében sem. Mátyás király buszéi a vargával: — Osztáu sok olyan zalai van, mint te? A varga válaszol: . Fölséges uram .motíkövotom «zcixm, Zalában mindig süt a nap, OSZtán bő a szüret, elégedettek nz ooiborokj viiláinnk. Kell ennél szobb éa ]öbb dicsérőt a zalai földnek és annak népénok? Éa az Írónő minden mondata ilyen. \'KfTv-cgy sugár, molyot a sziv küld, a mogyar azivekbo. ltégon azon vitatkoztak, lőhet-o mesével nevelni, mikor az csak a képzeletre hat. A vita abbamaradt, mert győzött a moso.. A gyormok éjiitő kockaköveiben várat lat, a 1»-kötőtt kukorica csutkában babát szőrit a szivéhez. Mert a magyar gyorok korában is harcol az OUonsóggol Óa a kis gyereklány azért babusgatja rongybabáját, mert B szivének szeretőt kell. Mi, fölnőttek nom látunk a kavicsokban várat, a rongydarnho-kat som tartjuk királynéi viganók-nak, mert a szórnunk elromlott. ;Ba az érdomo Vajda Maríottánnk, hogy az ö- szemo meglátja, mi az érték, mi a kincs. Nyoivo zamatoson tiszta, mint a felhét Ion kék ég. Klsó könyvo • oz óvódásoknak szólt, a második már a nagyobbaknak. Mind a keltő irodalmi érték, úttörő munka a magyar ugaron, gyorsíró- és népire-iskoláiéban uj tanfolyam kezdődik szoptam bar t-én. Érdeklődés és beiratés minden este 6—9-ig a belügyminiszter Jelenlétében szentelik fel az uj becsehelyi községi iskolát Annak idején megittuk, hogy llovszky János, a nagykanizsai országgyűlési kerület országgyűlési képviselője 120.000 pengő államsegélyt eszközölt ki a kormánytól a becsehelyl uj községi Iskola felépítéséhez, A község népe azzal hálálta meg llovszky sikeres-közbenjárását, hogy az uj, modern stílusban épült Iskolába művészien beépíttette Hoyszky János kőbevésett arcmását, hogy mindig emlékeztesse a becsehelyieket arra, akinek köszönhetik szép Iskolájuk megépülését.. Az épület most teljesen elkészült és a jövő hónap elején adják át ünnepélyesen rendeltetésének: Akkor szentelik fel a magyar keresztény kultúra uj zalai Őrhelyét. Az ünnepre lejön Bonczos Miklós belügyminiszter, azokivül a közoktatásügyi kormányzat képviselője, llovszky János képviselő és a, vármegye vezetősége. Internáltak egy Nagykanizsán alkalmazásban volt kotort fiatalembert Csizmadia Ferenc kotorl fiatalember nemrégiben Nagykanizsán volt alkalmazásban egy kereskedő üzletében. Csizmadia a\' közelmúltban Murakereszturon a borbélyüzletben politizálgatott és eközben a magyar nemzet sérelmére izgató kijelentéseket engedett meg magának. Méltó büntetését hamarosan elvette, mert a perlaki járás füszolgabirája rendőri őrizet alá helyezte, "minek alapján internálótáborba került. A kiköltöztetett keresztény lakóknak vissza kell hurcolkodniuk a kiürült oettóbeli lakásaikba Zalaegerszegi Illetékesek nyilatkozatai a zsidó üzletekről, aiok árukészletéről ós egyebekről kezesre álló zsidó lakások honvédelmi célokat fognak szolgálni. A raktárhelyiségek kiutalását Is beszüntették. A gab on a rakta rakat már megkapták keresztény terménykereskedők. Nyilatkozott Zalaegerszeg iparhatósági szakelőadója is. Kijelentette, hogy ujabban is még mintegy 150 kérvényező igényel zsidó üzlethelyiséget, de legnagyobbrészt olyanok, akiknek iparlgazotványuk sincs. Ezek a rendelkezések értelmében természetesen nem kaphatnak üzlethelyiséget. Iparigazolványosok is csak akkor, ha kibombázták, ha az Igényelt üzlet teljes hatósági kiürítése már megtörtént és ha az igénylő szakmai megbízhatósága ellen kifogás nem merül fel. A szakelőadó nyilatkozata szerint a gyors romlásnak kitett árucikkek leltározása és kiastása befejeződött. Egyelőre ezeket nagykereskedők raktáraiba szállították és onnét osztják szét kiskereskedőknek. A nemromlandó árukról legközelebb történik intézkedés. A textilfélék moly-kára Ügyében a polgármester személyesen tartott vizsgálatot és megállapította, hogy az .erről elterjedt hírek nem fedik a valóságot. Valótlan híresztelés az is, mondja a szakelőadó, hogy titokban történtek árukiutalások. Történtek, de nem titokban, hanem honvédelmi érdekekből és csak kisebb tételekben, vagy hadikórházi célokra. Az iparvállalatokhoz a vállalatvezetők kijelölése Zalaegerszegen megtörtént, A kinevezettek mindegyike tűzharcos vagy az előző vagy a mostani háborúból, vagy pedig hadirokkant. Nagykanizsa ezt a gondét megtakarította. Annál több gondot okoz azoban a többi vidéki városok hatóságainak és családjainak az ifjabb kényszer-költözködés. Most ugyanis [elsőbb rendelkezés értelmében mindazoknak a keresztény lakóknak és háztulajdonosoknak, akikot a gettók berendezésekor kimozdítottak lakásaikból, vissza kell költözködniük eredeti lakásaikba. Zalaegerszegen a héten az ujabb nagy költözködési hullám már meg is kezdődik. A hatósági közlés szerint a visszaköltöz-ködés hatósági \'támogatással történik, de a lakfisok tisztogatásáról a vlsszaköltözködöknek maguknak kell gondoskodniuk. Ezáltal a városokban a volt zsidó lakások tekintélyes része ismét felszabadul s ezeket a zsidó ingóságok elhelye; ésére és honvédelmi célokra fogják igénybevenni. Megszüntették további zsidó lakások kiutalását Is felsőbb utasításra. A még üresen álló zsidó la-kásokha az iskolákban, raktárakban elhelyezett zsidó ingóságokat fogják részben elhelyezni, valamint a gettóból Is az ottmaradt zsidó ingóságokat más helyekre gyűjtik egybe. A zalaegerszegi lakáshivatal vezetőjének nyilatkozata szerint a nagy harc egy-egy jobb zsidó lakásért alább hagyott, bár még mindig sok ostromnak van kitéve a lakáshivatal, természetesen a legjobb veit zsidó lakásokért. Három eger-szcgl zsidó lakásra összesen háromszázan adták be igénylésüket. Mindnyájan olyanok, mondja a nyilatkozat, akiknek amugyis megfelelő lakásuk van. Ez az ostrom persze most, a zsidó lakások kiutalásának tilalmával megszűnt, a még rendel- Augusztus 16-20-ig /ÁROSI MOZGÓ s"«««-v,a Európai siker I üjra megjelent teljes egészében ! JWD SÜSS A filmből- a mai oenzura nem vágott ki semmit* így az a ré omlett is benne van, amit a mul\'t oensura kivágni rendelt, Naponta 3 előadás : ?4, ?0 és fó> órakor. Döntéshez érkezőit a világhatalmi orók mérkőzése. A végkifejléahe* közeledő küzdelem miiuion megpróbáltatását, minden véres szenvedését elsősorban Európa érzi. Ez volt mindig nn ourópai omltoriség Borsa: küzdelmek és fájdalmak között alkotni, kultúrát teremteni s az alkotó munka eredményét, a kultúra fónvét; az emberi orkölcs éa szellőin világosságát ezor szonvedéaok között megvédeni. A magyar nemzet mindenkor vállalta ozt az ourópai soraot. Munkával éa harccal, alkotásokkal és vér-áldozatokknl egyaránt nemcsak saját történelmi céljainkat, hanem ugyanakkor az európai erdokokot is szolgáltuk. Ma is.cz q feladatunk. A világküzdolorh vihara bennünket is ólért. Koloti határainkon áll a bolsevizmus pusztító hatalma, dóiról lorrorboinbázók százai röpülnek országunk fölé és pusztításaikkal kultúrát, életet, a magyar alkotóerő világraszóló oívdményoit\'döntik romba. Nyugat folől az inváziós küzdelmek apokaliptikus méretei ijesztenek, hhhcii nz egész világot mog-rázé kOsdoktmbon a világ legragyogóbb, leghősibb hadserege-, német szövetségesünk hodorojo védi Európát s óbbon Magyarországot is. A döntő küzdelemhez rv német birodalom mozgósítja minden katonai, gazdasági, hadiipari, erkölcsi és szellemi orojót, hogy a döntéshez szükséges erölühhlotot az elhatározó píl-lanathan a győzelem érdekében bo--yothesso. Az erők mozgósításából Magyarország sem maradhat ki. Minden fizikai éa erkölcsi erőnkot, az egész moz\'őgazdnaági éa hadiipari termelést, s- nouizot mindén munkaerejét az izmokban éa tol kökben feszülő minden akaratot a honvédelem szolgálatába kell állítanunk. Aki mást akar, az hazaáruló. Aki bér-\'nidyon külön szorvozkódóssoI akadályozni próbálja a honvédelmi erők mozgósítását, a nemzőt sorsdöntő oi\'őfeszítésoit, az a nomzet halálát készili elő. A nemzoti halál clóké-szitőinok ixxlig — bárkik legyenek is azok — elkerülhetetlenül kijár a nemzőt mogvotóso és sújtó kezének csapása. A fololőaséggol élő, dolgozó és küzdő magyar társadalom elítél minden pártoskodúst és érdektelenül fordul ol minden plaketted, röpcédu-lától, nmoly nom a nemzőt egyetemes erdőkét hirdoti, hanem részérdekokot és szomólyokot hirdot. Röpcédulákkal, falragaszokkal ogy nom-zot ólot-holálküzdolmót eldönteni nom lobot a oki ezt a mai idekinn megérteni nom hajlandó, az olóbb-utónb Bzembo fogja italálni magát a nemzeti társadalom egész erőjével. Viharban ólunk, dolgozunk és a világhatalmi orók szörnyű összecsapásának vagyunk részoáoi. A nemzőt hajóját ma is az vozoti, aki ne* gyodóvszézaddal ezelőtt már egyszer átaogitotto nomzotőt a válságos időkön ós a forradalmak, bolsŐ küzdol-mok viharából oz alkotó munka foló fordította a magyarság ólotót, A magyarság széles íőmogoi ma is hittől ós bizalommal tokintonok Magyarország kormányzója foló, aki a katona ós a férfi őreiével, hitóvof és határozottságával áll a viharral birkózó kormány rudnál. A nemzet bizalma másrészt a kormány foló fordul, amely átórozvo o történelmi idők sorsdöntő feladatait, az orók összefogásán, a pártharcok megszüntetésén s ^z ogyotemes ma- Elsötétítés «toahj- 1944, augMBztus 17 ZALAI KÖZLÖNY ívni\' órdokok bi/lositásán fáradozik. Nngv veszélyek időjén nemcsak az anvogi erők toljon mozgósítására vnn szükség, liánom lolki folkészült-bciíi-o ia, amoly ogyot jofont a belső ogyonsiillyal, a társadalmi ronddol, az\' erkölcsi és szellemi orék ogészaé-[TCH ogvüttinüködésévol, Ennok a colnakeléréséhez sznhiwl én kelt rjmk minden oröt és akaratot mogmozdi-tani, níort aki párlcélok "szolgálatában kívánja oltókozolni a nomzot bclsé orőit, az nom uj élotot, hanem iiusztalást hoz az országra. így gondolkozik az alkotó jobboldali gondolat tábora mindenütt az országban és ílvon irányban vár gyors és határozott cselokvóst a kormánytól. SPORTÉLET Szeptember 6-tól 10-fg lesz a X. Jubiláris balatoni sporthót Sokezer levente sportoló, leventeművészek ós levente leányok szerepolnek a Sporlhát műsorán A Levente Hírközpont jclenli: „A sport mindig honvédelem" jelszava sohasem volt annyira valósán mInt éppen a mai időkben. Az ifJu8^K honvédelmi nevelésének, ?5 a testnevelésnek országos vezetője különös gondot fordít arra, hogy az HÚ\'Ság sportkiképzésében fennakadás ne legyen. Ez a meggondolás irányítja az illetékeseket, amikor elhatározták, hogy a X. Balatont. Sporthetet ez-idén szeptember 6—10. köztitt a nehéz körülmények ellenére is megrendezik- Már a tavalyi sporthetet is a levcntelfjuság nagyszámú szerepeltetése tette tömeg-sporteseménnyé. Idén ezt még fokozzák és a Sporthét hagyományos műsor-számai mellett a versenynapok pro-grammját , a leventék szereplése tölti ki. Siófokon, Balatonfüreden, Balaton földváron és Balatonbogláron lesznek a Spothét legnagyobb eseményei, de ezenkivül is, minden egyes legkisebb balatonmenti községben versenyek és művészi műsorszámok teszik nevezetessé a jubiláris Sporthetet. Szerepelnek a Sporthéten a leventeleányok Is. Ökölvívó versenyek Augusztus 19.-én és 20.:án rendezik meg a III. hadtest selejtező ökölvívó versenyét. A versenyen hat egyesület ökölvívó csapatai vesznek részt. Nagykanizsáról tlz levente legény és levente ifjú utazik el a i versenyre, amely erőpróba is lesz ¦ számukra a későbbi, augusztus 27.-én Nagykanizsán rendezendő elsőosztáiyu bajnok! Ökölvívó versenyre. N.ptár. Augusztus 17. Csütörtök. Rém. k*t- Jácint hv. • Protestáns Anasztáz. A QOZFORDO nyitva van roggol 7 órától osto 6 óráig. (Hétfő, szerda, pontok délután éa keddon. egész nap nőknek.) Telefon: 660. Országszerte sokgyermekes anyákat {atalnaznak Szent István napján A Magyar Anyák Ni\'m^.oti nnno-pét folyó" évben is Szent István napján fogják országszerte megrendezni éa oz .alkalommal a Hokgyor-mokos anyákat mogjutalmazzák\'. A megyei városok polgármesterei és a községi elöljáróságok a szociális munkaközösségek utján a legalaposabb körÜltokintÓBSO] terjesztik nz alispánhoz a jutalmazandó anyák névjegyzékét döntés végett. A javaslatba hoznndÓkat a log-olúbh 8 élé gyormokkol bitó anyák közül fogják kiválasztani. A gyermekek kora, ellátottsága és az a körülmény, íiogv nom u szülék háztartásában Ölnek, a jutalmoahatéeág SZompontjából közömbös. Azokban a közsÓgOKbon, ahol 8 élö gyermekkel bíró család nincs, a 7, 6, illolvo 6 gverniekes anvák ís javaslatba hozhatók. Jutalmazásra csak olyan családokhoz tartozó anyák javasolhatók, akiknek anyagi színvonala nem magasabb a \' Nén- és Családvédelmi alap juttatásaiban részééithotók szin vonalánál s akiknek családja 600 pengőnél nagyobb értékű juttatást az ONCS-tól nom kapott. Jutalmazásban továbbá csak foddhetotlon orkölcsÜ. törvényes házasságban élő, csaladjukról gondoskodó, józan "fifotü anyák részesít hőtök\'. Egyébként egyforma őrdoinosség öeotén a hadviseltek, tűzharcosok, háborús kítün-totóssol bíró és jolontog is katonai szolgálatot toljesitők családjai olőny- , bon rószosülnok. A javasoltak közül az alispán a várinegyoi szociális szakelőadó tanácsa alapián jelöli kí a jutalmazandó anyákat. A jutalmak összego 60 pengőnél kovosobb nom lobot. A jutalmakat ünno]>őlye8on fogják mindon közsógboii és városban a Kormányzó Ur Őfőméltósága no-vóben kiosztani. Az ünnopségon méltó szavakkal fognak mogomlé-kezni a Kornu\'inyzóhelyoltes Ur Őfőméltósága hősi haláláról, amolynok évfordulója ogyl>ocaik az ünnepség idojóvol. Méltó sírhelyet kap Zrínyi Miklós Minden vármegyében megalakulnak a Zrínyi Csoportok Gróf Zrinyi Miklósnak, a XVII. század lánglelkü hadvezér-költőjének földi maradványai\' a Csáktornya mellett volt Pálos-kolostor romjai alatt nyugszanak. A kolostorból ina már csak egy kis kápolna áll, melyet az Idő vasfoga erősen kikezdett ; falai repedezettek tetőzete is hiányos, igy semmikép sem méltó arra, hogy a magyarság nagy fiának porladó hamvait takarja. Éppen ezért a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja, mely tudvalevőleg gréf Zrinyi Miklósban eszményképét tiszteli, elhatározta, hogy méltó síremléket állit Zrinylnek. A mostani építési anyaghiányok azonban nem teszik lehetővé Zrinyi nagyságának megfelelő emlékmű építését, ezért a Csoport központi vezetősége ugy határozott, hogy egyelőre legalább a kápolnát restauráltatja és környékét parkírozhatja. Ezeknek a mun- kálatoknak az elvégzéséhez szükséges anyagi fedezetet részben felajánlásokból, részben pedig a Zrinyi Csoport saját erejéből teremti élő. így tehát minden remény megvan arra, hogy gróf Zrinyi Miklós hamarosan méltó sírhelyhez jut. A Vitézi Rend Zrinyi Csoportja elnevezésű-bajtársi munkaközösség, mely mint ismeretes, a nemzeti és katonaeszmény cselekvő szolgálatit tűzte ki zászlajára, nagy eréllyel látott hozzá a vidéki csoporlok megszervezéséhez. Már kilenc vidéki városban működik Zrinyi Csoport. Tizennégy megyeszékhelyen befejezés előtt állnak a szervezési munkálatok. A Zrinyi Csoport rendkívül fonfos szerépére tekintettel az Országos Vitézi Szék most minden vármegyében kötelezővé tette a helyi csoportok megszervezését. Családirtó partizánok borzalmas „munkája" nyomában Egy-egy kiirtott család mezítelen hullái . az erdei gödrökben (Honvid hadtfudósltó osztály) mos "tócsákban állott a viz. Torop- oló. A gödör aljában ÖBBzogyült viz-tócsában három mozfolon nulla fo-küdt egy másbagabalyodva. Látszott, Tiogy a magasból egyszerűen lodob-ték a szoroncsétlonékot. A volünk jött orvossal lemásztam li gödör aljába. Az orvos hozzálátott, hogy mogállapiteaa halál okát. ¦ A ij,oBbszÓlon egy 86 óv körüli asszony holtteste hovort. Koponyája beszakadt. Hatalmas ütés érte. Vafó-szinülog fojszévot vorték ogvon gyilkosai. Meílotto egy ÍR öv körüli fiu holtteste foküdt nyakatokért állapotban: tarkóján kicBinv korok lyuk hirdette, hogy pisztollyal lőtték agyon. A baloldalon egy fórfi teteme nyúlt ol. Negyvori osztendót élhetett. Koponyáján, a tarkója közolé-bon két kis lyuk mutatta a halálthozó pisztolygolyók útját. A negyedik hullát, egy fiataf leány holttestét azonban nom találtuk. Pedig a borzalmasan megcsonkított test a sir felfedezésekor ott hevert a többi holttest tetején. Az éjszaka folyamán titokzatos módon eltűnt. A szoroncsőtlon áldozatok az egyik közeli tanya dőrék, vallásos lakói voltak. A szomszédok olbosséléee szerint, ukrán vagy orosz partizánok Hurcolták ol őket az erdő belsejébe. Ruházatukat lehúzták róluk, az apát és fiút rcvolvorrol agyonlőtték: as asszonyt baltával fojlwvortók és A fiatel leányt összo-vissza szabdalták. A kegyetlenül meggyilkolt családot azután l»elehojitot(ák a mély gödörbe. A i>artizánok embertelen kogyot-Tonsógót több a környéken elkövetett család irtás bizonyítja. A lakosság szorgalmas és bocsülotos részo igou sokat szenved miattuk. Amikor visszafoló haladtunk a falu szélén már honvédok várták az orvost. JelontottókT hogy az ordŐ szélén kilenc agyonlőtt ember holtteste hover. (lynrmokok, asszonyok és férfiak holtteste. A géppisztollyal legyilkolt áldozatok a reggeli órákban tohonokef legeltettek az erdő szélén eltörülő tisztáson. A partizánok megtámadták és több lövéssel leterítették őket s a \'tolionokotye-U hajtották,. A mcgfólomlitett lakosság jóformán ol sóm móri hagyni\' hazatájá Csak azok a családok nyugodtak akikhoz magyar honvédokot szúllá-Boltak bo. Tudják, hogy ómig a honvédok náluk vannak, addig nom tör-téuhot semmi bántódásuk. Wirlh\'Qyula karp. őrm. Az elsó vonal mögött néhány kilométerre fekvő községen haladtam korosztül, amikor jelentették a magyar parancsnokságnak, hogy a közöli oraŐbQn hullákra bukkantak. Egy foldoritő járőr azonnal elindult a jolzott holyro a visszatérve iolen-íotto, hogy a iiir mogfolol a valóságnak. Egy gödörbon négy, gályákkal lofouott meztelen holttest hover. Másnap néhányan gépkocsira ültünk s elindultunk az erdő folé. Szokorokon ásókkal folezorolt honvédek követtek minkot. Eüllodtr melegben indultunk ol s amikor az országútról lokanyarodtunk az ordoi útra, a borult ógből hatalmas zépor-ohő ömlött a szomjas földre. Az ut pillanatok alatt marasztaló sártengerré változott s a gödrökbon fiatal- Munkásol felvesz tat Háry lik orgyár* jéró gépkocsink küzködött egy darabig, do aztán hatalmas zökkonós-eol mogrekodt ogy vízzel telt mélyo-désbon, Átültünk a szokorokrp s folytattuk utunkat. Az esöcsoppok! hangos koppanással hullottak a fák lovoloire. A tikkasztó motegbon ólaiéit tor-rnészot újjáéledt. Néhány kilométert haludtunk az ordó bolsojo foló, majd leszálltunk a szokorokről s utat törtünk magunknak a sürü bokrok között. Egy négy méter szőlős és ugyanolyan mely gödör poromén állunk. Egy honvén lemászott a gödörbo éa ásóval fólrolökto a holttesteket borító fonyógalyakat. Dorzalmas látvány,tárult ezomom Köszft\'rifltnyilvanitas. l\\ feleségem, illetve édesanyánk \' Óhldy Istvánná . uül. Kgyad Matild elhunytával megnyilvánult ás aulyos gyászunkban vigasztalást nyújtó részvétet hálásan köszönjük. . . Óhltly István 1(1. ÓMiy István liaiitlilp.HíliluOyulaneiz.Tolh Mattul VagyesIz . Köménymag „Mórt." légyfogó Cipőkrém minden mennyiségben kapható, ¦M\' TÓTH jAlMOS H.trUi^uta. »7. . T.;.foii n. Különösen a ruhék tisztításánál sok esetben csak pótanyagok állnak rendelkezésűnkre, éppen ezért elnézést kérünk ..á nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott szinvonalon történik-. TARJAW-PALC8ICS. ZALAI KÖZLŰNY 1944. augusztus 17 Narvkaniam mamii ad. 16673/1944. Tárgyai Légoltalmi mentéállomások. Hirdetmény. A város\'közönségének tudomására adom, hogy esetleges légitámadás esetén a légitámadás sérültjei a következő mentőállomásokon részesülhetnek segélyben; Központi mentőállomások: Városházán Tűzoltólaktanyában I. alközponthoz alárendelve: Horthy Miklós-uti QTI székházban Petőfi-utcai iskolában Csengery-ut 63. sz. alatti házban II. alközponthoz alárendelve: Arany János-utca 12. sz. házban Gimnáziumban III. alközponthoz alárendelve; Templom-téri iskolában Szt. Flórián-téri óvodában. A mentőállomásokhoz beosztott ápolónők és mentőjárőrök névsora megtekinthető a városi mérnöki hivatalban. Orvosok beosztása a következő: 1. Városházán: Orvosparancsnok: Dr. Tardos László, Sugár-ut 10. sz. 2. Tűzoltólaktanyában; Orvosparancsnok: Dr. Székács Sándor, Batthyáuy-u. 19. sz. 3. Horthy MIklósutI OTI székház: Orvosparancsnok: Dr. Fodor Erzsébet, Csengery-ut 2. sz. Beosztott orvos; Dr. Jendrusek Qyörgy. 4. Petőfi-utoal Iskolában: Orvosparancsnok: Dr. Kcsztler István, Kölcsey-utca Beosztott orvosnövendék: Gaál István. 5, Csengery -ut 63. iz. házban: Orvosparancsnok: Dr. Danilevics. 6. Arany János-utoa 12. sz. házban; Orvosparancsnok: Dr. Kubányi ErilÖ, Sugár-ut 16. sz. 7, Gimnáziumban: Orvosparancsnok: Dr. Peéry János, Széchenyi-tér 12. sz. 8. Templom-téri Iskolában: Orvosparancsnok • Dr. Szabó István, Ország-ut 37. sz. 9. Szt. Flórlán-tórl óvodánál; Orvosparancsnok: Dr. Kárpáti József. 10. MAORT telepen: Orvosparancsnok: Dr. Novicky. A beosztott orvosok, orvosnövendékek, ápolónők, mentőjárőrök tartoznak minden riadó esetén beosztási helyüket lehetőleg minél hamarabb elfoglalni és a mentőállomás orvosparancsnokánál jelentkezni. Az orvosparancsnok tartozik a beosztottakat névjegyzékbe foglalni és, minden riadó esetén ellenőrizni azt, hogy a beosztottak mcfjclentek-e és a hiányzókat a polgármesteri hivatalnak 24 órán belül bejelenteni. Az orvosparancsnok tartozik a mentőállomás berendezéséről leltárt készíteni és ö tartozik felelősséggel a leltárba foglalt tárgyakért. A hiányt tartozik 24 órán belül a Polgármesternek bejelenteni. Tudomására hozom az Összes beosztottaknak, hogy augusztus hó 18-án délután 18 órakor tartozik beosztási helyén riadó nélkül is megjelenni, amikor én a mentőállomásokat megszemlélem. Nagykanizsa, 1944. augusztus 12. Mas Polgármester. niszterelnök kivételével, aki, mint ismeretes, Iwtegsznbadságon van, a kormány valamennyi tagja részt-vott. A minisztertanács időszerű kormányzati kénlésekot tárgyalt. (MTI) Reményi Scnnelíer pénzügyminiszter elnökölt a minisztertanácson fívdapest, augusztus 17 A kormány tagjai ina röggel ö Órakor \'Homónvi-Hchnollor Lajos pénzügyminiszter, idoíglonoson megbízott miniszterelnök elnökletével minisztertanácsra ültek össze. A minisztertanácson SstÖjsy Homo \' Elrendelték a rendőrség kivételes fegyverhasználatát Budapestről jelenti a Magyar j őrség kivételes fegyverhasználatát Távirati Iroda: 1 elrendelte azzal az indokolással, Petrányi Qyörgy, a budapesti J hogy az utóbbi Időben egyre gyak-rendörkapitányság vezetője, a rend- \' rabban megtámadták a rendőröket. hírek —. (A Zului KSzlöny mai száma) az egyik nzcdöyép olvasztó szerkezetének javítása miatt jelent mea a napi hat oldal helyett csupán négy oldalon. — (Szabadság) Vajay József nagykanizsai cspo-rcs, a Jézus Szívó egyházközség plébánosa, lövid nyári szabadságra utazott. Távolléte alatt Horváth József hittanár helyettesíti a.plébánián, — (Orvosok kirendelése) Az orvosügyek kormánybiztosa dr. Kovács lmro [>écsi, dr. JÓiia Gábor debreceni, dr. Wendo János pécsi, dr. Erdős Mátyás zolabérL dr, Su-sitzki György zalaegerszegi, dr. \'Lakaton Pál debreceni ós dr, Btrange! József pécsí lakos, honvédelmi munkára kötelezett orvosokat-\'Ku la\' vármegye toiülotóro rendoltó ki szolgálattételre. Az orvosok szolgálati Iio-lyénok megállapítása; most van folyamatban.. — (Gyermek-nyaralási hír) Ma őrt vegeta nogykaníssBni g.vcr mohok második csomrtjának üdulto-téso Balatonborénybon a városi üdü-lőtolopou. Ma délelőtt érkezeit vissza a második csoport, hatvan gyermek, tcsthcn-lélokbon tnogorős/>dvo. A vasúti állomáson legtabbjtikot szülőik vagy hozzátartozóik várták, akik őrömmel látták, milyen nagy hasznára volt gyormokoíknok a háromhetes hala ton lx) rőny i üdültetés. Hol-\' nap, pontokon fél 8 órakor indul a nagykanizsai gyormokok harmadik csoportja Maria Magdolna szociális missziós nővér vozotósóvof Ba-latonhorénybo. — (Balatoni ösztöndijat) adott a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Balatoni Intézőbizottsággal együtt, 02 Országos Irodalmi ős Művészeti Tanács javaslata alapján Elesdy István, Bzogody Molnár Géza, Jaski Jaskiowitz István, Kassa Gábor, Nagy Lajos, Vizkoloti Witt-mann Eta, Horváth Antal István, apátfalvi Czonp János, Bárányé Sándor, Pituk József fostómóvészekiiük. — (Uj vállalatvezetők) . Fojtó Géza alsóletidvai foko#fiko-(léséiiek vezetéséro Nóvák Imit) al-solondvai lakost, "Woiss Hugó alsÓ-londvai cipő és divatáru üzletének . vozotóséro ifj. vitéz Londvai Józsefet rendelték ki. — (Hadifogyatkozottak, figyelem 1) A m. kir. székes feh ér vári vÖröa-koresztos üdülő és olboosátö állomás folyó évi október hó 2-án kezdődő és kőt hónapig tartó mezőgazdasági tanfolyamot rondoz kizárólag földműves foglalkozású hadifogyatkozottak löszére. A tanfolyamon való részvétel teljesen díjtalan és annak köretében a hallgatók ollátásban is részosüinok. ÉrdoklődŐk jolontkozzo-nek Nagykanizsán a hadigondozó tiszt irodájában a délelőtti órákban, városháza II. emelőt, 44. ajtó. (:) — (Honvód-keresás) - Kegyek tWöriry téli gazdasági is- 1 Itolai tanuló* Tesszontmárton, kóri azokat a honvéd bajtársakat, különösen a P. 670. táboripoatához tartozókat, hogV ha tudnak bármi hírt Hezsek István tótszont már lőni lő-szor tisztes honvédről, értesítsék ót. — (Üzen az otthon) Az ti. 283. táboriposta számra Némoth Józsof honvwlnok" üzenet: "Drága, jó férjem, a jó Istent kérem, óvjon meg téged a messze idogQnbon mindon hajtól sokozor bajtársaddal együtt, akik értünk, szép hazánkért kitartóan harcoltok. Mi itthon jól vagyunk, mindenki , egészséges. Kórlok, írjál, már na- : gyón regon adtál hirt magiul ró). A Zalai Közlöny utján csókolunk a viszontlátás reményében: feleséged és kisfiad.« — (Súlyos baleset) érte tegnap Varga Lajos nyűg; jegyzőt, aki mint városi szegény a nagykanizsai barakkokban lakik.Egy ¦tohorautó robogott nz országúton teljes sol>cssóggol, amikor Varga át akart haladni az uton. Eközben a gépkocsi olkapta és elütötte. Kérü-lésoivoi beszállították a kórház sebészeti osztályára. Unaer-Ullmann Elek vaskereskedésében sin-, rud- ím patkóvas-, továbbá szeg- utalványok beváltsatok és Hoftircrr-oépek, U?p«xij> osuapágyfém ém golyós o«ap?BV is*nylés«H eliirtéazem* DSAVAVQLSVi VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fbwtéae, reklemréotók, hibajelentések, felvilágosítás mtndtín vtTlemos kérdésben délelőtt 8-tól dfttrtán 10 óráig. Csengery-ut 51, telefon 294. Köszönetnyilvánítás, Mindazon jóbarálalnk és Ismerőseink, különösen a fonyódi vaButas kartáreak, a szabadhegyi if|uia^ ts mindazok, kik felejthet ellen drága Jő fiunk, tesivérünk, illetve rokonunk Kovács Gyula mAv t. lltlt temetésén megjelenésükkel vagy bánni mád módoa mélységes-gyászunkban osztozni szívesek volta*, fogadják ezúton ts hálás köszönetünk kifejezését. A gyászoló osnlád. APRÓHIRDETÉSEK | ÁLLÁS 1 líi!y balUoHerlö- (nyuntdAaa) és c|;y hÖnywl\'fltfl-SaiiotiooS felvesz a Zalai Közlöny nyomdáin. — Legalább 4 középiskolai veszettség szükséges. Hl luidla Ah y felvétetik Schless Oyula ktnyvkereiktdéiébtn, Horthy Mlkléo-ut 259G GumlJavltA tanoncot felvessek, Czvelkó Rumljavltó üzem, Fő ut 4. Megbízható műnkaaokat (elves-VároBl Szeszfőzde Nagykanizsa, Bálhorv-utca 4. 2521 HAxwaxatönftt azonnali belépóme 30—40 ?v körüli Jólelkű leányt vagy cgytdtu álló asstonyt jó fizetéssel telve-siek. Petflfl-ut 55. 2(502 fiwoiinali belípéflie kerékpáros kifutói keres a Valgydr. 2597 Bal«ro takarítónő felvételik d.e 10 ló! délután 4 Ifi hivl 70 P fUeténel koizl níl-kul. Rákóczi u. 15. az IGCfí ADÁS-VÉTEL Eladd járda székhelyen, főutcán, olaí mellett jfmenetelU íltszer-cseaiege ililel. Cfra « Manóban 2531\' Egy nagy aaabA- varrógép eladó. Clm a kiadóhivatalban. 2581 Kas-oaoit megvételre egy {ókorban lévő, jó gumikkal, férfi kerékpárt és egy \\f, aiz toll lüihclyt. Bérezi József, lirzsébet-lór 2. 3592 HasvnAII rnhát vtizek. Toblk Janómé-Ztlnyl M.-UUU 26. ajtó 6. 2598 8njatt«rméstl ut nsztalt fehérbor kapható Migyarutca 24 25p-9 KlMkaraakvilSk léizére mezőga/da aágl textiláruk utalványra nagy válasdék> ban kaphatók Szomoliiiyl Uyula ttxiilnagy-kereikedőnél, Nagjkanizöa. 2604 ¦BUTOKOZOTT SZOBA KUlönbvjaratu ezobát, türdószoba haiználattal nzonnalra keiesek. Cím a kiadóban. 2595 KÜLÖNFÉLÉK Hoal randetjja meg aiölóoltvíny és gylimÖlcBlál pólláaát Berciinél, Erzíébei fér 2. Telefon 657. 2503 17 Avaa kislányom lészére rendes családot keresek, hot lakás és teljes ellátásban lészcsUlne 200 P havi dlj ellenében. Címeket kiadóba kérem. 2603 Mindennapi leveleiéiből ÖaizegyUltötl tőmagbatyagat bélyeggyUJtési célokra maovaaaak. Baibarits. Zalai Köalöny izerkeutősége, naponta délután 6—7 óu kőzött. Ei a hirdetés mindlu érvényes. ZALAI KéZLÖKT POLITIKAI NAftLAf Klad]fi: „Körgajdaaágl H. T. Nagyivá. Felelöt kiadó: Zalai Kárety Nyomatott a „KBigudMági U. T. Naaykanlz»jr nyoadájábau NaoykanlittK Mreaiaaart UUi: uhi Un* Feladó: Olo: HoniHokozal: Tábori posta:. 84 ¦ »vf., 188. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 18. péntek Ára 20 fillér. ZALÁI KÖZLÖNY Szerkesztőség és kiadóhivatal: i-o-iu & HZum Szerkesztőségi ós kiadóhivatal! telefon 78. ez Megjelenik minden hétköznap délután POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hónapra 8 peagő 30 ttiIór, negyedévre 1B penge. Keleten, délen, nyugaton egyaránt fokozódik a harcok hevessétje és a német ellenállás taktikai eredményessége Romániába!* és szórványosan Magyarországon is Tollak tegnap bombáiások Lázadók támadtak a Tlto-csapatokra a Subaslcs-csal kötött megállapodás miatt kényszerítőitek ókot, ugy hogy a Falaisc környékén elért teriilel nyereséget \' kiegyenlítették. Néniot kötelékek Cluitcaudoux-nál harcokra kényszeritettok ogv páncó-los kötolékot. niely benyomult Oliar-tres déli részébe- és 5 páncélost mogsommisitottok. A Loiro felső szakaszán / Az NTI az ószakfranciaországi hnrcokról jolonti: Az olsŐ kunadui és a 45. amerikai hadsereg folytatta bokori tő kisério-tóit, molyok sorún súlyos harcokra került a sor. Erős hurcok után a kanadai kötelékek észak felöl Falaiseig nyomultak elére, ahol . a németek ellentámadással visz-szaszorüattak éket. A kanadaiak északról ujabb páncélos és tüzérségi erősitésé-kot kaptak és újból előrenyomultak. Az a tw.au-> \'deklik, hogy kolot és délfelé területet nvorjonok, meghiúsult. A Dives alsó folyásánál a németek u cambre-nieri vonulón tértok ki és minden ellonséüos támadást olháritoltak. St. PierrotÓl nyugatra-a Qroinvjllo és\' Urotvillenől történt áttörés után kii-. Ionoson Uratvillőnél körüli sor súlyos harcokra, ahol az amerikaiak támadása kolet-ós dél felé irányul. Nantes kornyékén az északkelet 7f(á előrenyomuló páncélos érő-kel a német csapatok megállították. Iittöl északra a német védelem ismét elreteszelt egy he törési helyei. -Ellenséges páncélos csapatok most Mnrtignó környékén kísérőitjk meg előretörést, alióí a németek 14 páiir colosukat szétlőtték és visszatérésre az A-ngers körüli hidfók előtt a németek felfogták az angolszász támadásokat. A Loiro vonal többi szakaszán nem került sor "harcokra, TJrotagnobau IiOtiont környékén az előretolt ellenséges orökot a nőmet- gránátosolt visszatérésre kényszeritotték. Brcst területén az angolszászok hoves tüzérségi tüzzol támadták meg a nemeiéit előretolt biztosító állásait, do a védők összpontosított tüze visszatérésre kényszoritotfo ókot. ¦S(. Valónál tovább, tartavak a súlyos harcok. Az angolok szüntelenül robbantották az oródökot és foszforos gránátokat használnak. A német védöknak jó elrejtózósi fohotóségoik vörtak, így védők a mesterséges köd védelme alatt elhárították. Iííh voszte^éiíckot szenvedtek. A citadella ollón -irányított támadásokat a Kisebb bombázás volt tegnap egy északkeleti magyar városban Ma éjszaka több helyről jelentéktelen károkat jelentenek A Magyar Távirati Iroda jelenti: Tegnap reggel és délután észak és délkelet felöl több ponton lépték át cUcnséffcs repülőgépek az ország téffiterét. és a berepüléssel azonos nt. vonalon tduoztak. Az egyik északkeleti részen fekvő városunkból kisebb arányú bombázásról és károkról érkezett fe. Icntés. Emberéletben veszteségek voltak. A légvédelmi tüzérség C0U ellenséges népet lőtt te. A mára virradó éjszaka ellenséges gépek ((étről észak felé A repültek be léniterünkbe. Ugyanakkor keletről több ellenséget/ \\ károkról érkezel! ífép repült be. Több helyről jelentéktelen Íejj$Ms. Bukarestet és Ploestit bombázták Tegnap északamerikai bolm*-l>ázó kötelékek PIoestit és Bukarestet támadták mteg. Anyagi károk keletkeztek, a polgári la- kosságból többen áldozatul estek :t támadásnak. A néanet ós román légvédelem1 számos re-repűlógépel lőtt le. Szótvertek egy román helység elleji indított bolsevista támadást A Visztula-kanyarban a németek több helységét elfoglaltak _ A keleti arcvonalon egy zászlóaljnyi erővel egy román hely- ség ellen irányult bolsevista támadást a román csapotok szét- vertek, ugy hogy a Kárpátok előterében most nyugalom van. A San és u Visztula között u bolsevisták támadásba kezdtek. A németek 12 páncélosukat szétlőtték és a szívóson védekező bolsevistákat kiinduló állásaik--ba vetélték vissza. A németek a Visztula-kanyarban ujabb helységeket foglaltakéi és 18 páncélost teltek harcképtelenné. Optov lerülelén súlyos harcok dalnak, l/f mindkét restről erősítéseket vetettek be. A németek 32 páncélost elpusztítottak. A szovjet ezzel a Visztula-kanyarban 62 páncélost veszített, , I Elkeseredett harook folynak északon ós délen Franciaországban (íntorinfj A normandiai arcvonalon nagyobb rohamcsapatok folytatják támadásukat l\'alaiso és Vívos irányában. A németek minden támadást visszavortek. Az arcvonal nyugati részében Fjen térségébon nz amerikai csapatok folnvomultak .az elszakadó német csapatok mögött, de a némotok tervszerű mozdulatait sehol sem tudták mogzavarni. Liog-non éa Hámos térségében n német csapiltok- olkoaorcdott harcokban visszavetették az cllonségot. Annan-tan szilárdan nemet késen van. Az ellenség páncélos kötelékeinek teg-liapi támadása után a némot ellen- támadás \'széles i tette. harapófogó nyílását A Szajna éaxnyLoiro térségébon előrenyomuló páncélos csapatokkal a leghevesobb harcok folynak. Pro ráncéban az angolszászok ujabb orőkot és nehéz fogyvorokot raktak |>artra ós ejjvesitotték csa|Wi-laik ogy részét. A part biztosító nó-mot csapatok közvetlenül a part mögött húzódó jól kiépített magaslati állásokba vonultak vissza. Diquo városát súlyos harcok után föladták, Arosan térségében légiuton ezálli-.tott csaptaikat az amerikaiak meg-kisérclték ha\'rcbavotni, azonban a némot erők támadása követkoztéton i-ondkivül súlyos voszteségokot szon-votftok. : tiagy partizán-fészket füstöltek ki Leskovicz környékén Sikerült a partizánokat állás- Belgárdból jelentik : A Szerbiában küzdő partizán csapatok felmorzsolására indult harcban Leskovicz környékén nagyobb partizán fészekre bukkantak. rendszerükből kivetni és nagy veszteségeket okozva nekik, megrututoitani. Szerb kommunisták megütköztek Tito kommunista csapataival Eddig egy millió szerb pusztult el a testvérharcban Horvátországban Lika Crba-va területén szerb kom-ntunisták fellázadtak Tito ellen, állítólag Subaücsnak Ti tóval kötött megállapodása miatt. A szerb körmi-nmnisták megverték a Tito vezetése alatt álló kommunistákat Tegnap a szerb lapok beszámoltak a szerb földművelésügyi miniszter beszédéről, melyet Sa-bácon mondott el mintegy 5000 főnyi hallgatóság elölt. A miniszter beszédében hangoztatta, hogy a mai súlyos időben Őrültség lenne a testvérhareol tovább folytatni, amelyben mttr eddig is egy millió szerb pusztult el. Ennek okát abban is lehet keresni, hogy a szerbek még mindig a iondoni rádiói hallgatják és annak uszítása következtében meggondolatlanságokra ragadtatják magukat. Kérte a szerbé-kel, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Elsüllyesztettek a Szajna-Öbölben három megrakott löszerhajót és két rombolót A Nemzeti Tájékoztató Iroda jelenti,, hogy a német haditengerészet ujabb sikereket őrt el a Szajna-öbölben, ahol három teljesen megrakott kcrQskedel&nii hajói süllyesztettek el 22.000 Ionná ürlartalomlniai. Kettő kö- ÍT\\ zúlftk 8000 tonnás szállító hajó Folytatás az t>. oldalon. ZALAt KOZLQN\'V 19H. tutgusztus 18 Berlini tevéi Tul a német fegyvertechnika válságán Berlin, augusztus 18 A V. 1. ^\'.borította az ellenség egész védelmi- és elhárító rendszerét. \'Hj&cui lóképpen lesz ez a többi újszerű fegyver esetében is, mélyeket hetösókdra n legkülönbözőbb területen harc-bavetnek. Mn nem vagyunk már messze ezeknek a fegyvereknek és harci eszközöknek Angiin ellen ynló harcbuvelésé-töl. - hiszen Angiin van a legközelebb hozzánk és Angiin érdemli meg n legsúlyosabb büntetési is. Az ellenségnek a l\'egy-verlcehnikn bizonyos területem eddig fennállott előnyét nemcsak behoztuk, de meg is clöz-lük ül,.Ennék a fejlődésnek az eredményei kis részben a kísérletezés szakaszában vannak, legnagyobbrészt azonban már megy a gyártás. ( Nemrégen olyan modern nemei fegyverekéi voll nlknlm\'unk lálni, hogy nemhogy a t szivünk gyorsabban vert voln^ Vte egy időre kihagyod a szívverésünk. Kzl nem azért mondjuk, hogy dicsekedjünk, vagy blöfföljünk. Mi mindig ós különösen ennek n bábomnak a kritikus szakaszaiban bizonyosak voltunk ;i győzelem felől. Tulaj* donképpen tehát nincs szükség ni\'ra, hogy ezt az Igazságba, 1.0-liál a mi*ügyünk végső győzelmébe vetélt hitünket a leenni ka bizonyítékaival is alátámasszuk. Nem árt azonban reális alátámasztást adni ebbeli! nézetünknek jinfl pedig báditcrtnielésflnk terén több mint egy esetben bizony ez a belyzet. Nem mfon-(liinl; tul sokat, ha azt állítjuk: — óppen azon vagyunk, hogy véglegcsen urró legyünk a né-, met fegyverleehnikának azon a válságán, amely alatt egész hadvezetésünk nz elmúlt két esztendő folyamán olyan nagyon sokat szenvedett. Ehhez időre v,olt szűkség; és még lesz hozzá bizonyos, időre szükség, amíg teljesen ós tökéletesen megvalósul. L)e már nem állunk többé tanácstalanul ellenségeink dühével szemben. A jiójnet feltaláló zseni megállotta a tüzpróbát. A világnak sokat kellett várnia rá, míg újra szólásra jelentkezik ; de most már majdnem annyira vagyunk már. Az ellenség.még nincs tul\' a \' nehezén, — ezt a jövő belek és bónopok fejleményei fogják inegfcuíulatm. \'.Mindenesetre mi fölényes nyugnlomtrnal nézhetünk a jövőbe. Mi sem lenne azonban helytelenebb annál, mintha eltol vagy attól a fegyvertől löbbet várnánk, mint aimire kópfcs, A német fegyverteelmíka uj alko-\' tásaiban nagyon értékes segítséget kapunk a győzelemért vívott harclian, de azok magukban még nem elégségesek. Ami hiányzik, azt a mi szorgalmunk, áldozatkészségünk és bátorságunk kell pótolja. LZ)r. G.) Nagykanizsa város uj főjegyzője megérkezett és átvette hivatalát „Tisztességgel, becsületesen dolgozni akarok" az uj városi fójegyzó A nagykanizsai polgármesteri beiktatás után nagyobb eseményt jelent a városházán az uj polgánnesterhclyctles-lojegy-zö dr. lialla islván megérkezése, aki tegnap vélte át hivatalát. Az uj főjegyzőre nagyon sok munka vár. Így a szervezeti szabályrendelet átdolgozása,, a szabályrendeletek feldolgozása, az uj ügybeosztás, ami ndmícsuk a városigazgatás, hanem a közön-séí! gyors kiszolgálása szempontjából is fontos és így tovább. Szó van egyebek közt a kiskanizsai adminiszlráeió megkönnyítéséről is, ami közel 10.000 ember ügyeinek igazgatásai érinti. } Dr. líalla Islván ^uj ember \'Nagykanizsán, de mini gyakorlóit városigazgatási férfiúnak, nem lesz nehéz rövid idő alatt beleélni magát Nagykanizsa város éleiébe és ügyvitelébe. Vitéz dr. Simonfny Lajos polgármester hivatalos ügyekben Budapesten tartózkodik, vissza-jövclele szombaton eslére várhaló, ugy hogy nz uj polgármcs- mondja skülélele terhelyetlcs-főjegyző a jövő héten lesz. Uj ember vagyok móg Itt, — mondja a főjegyző, amikor jövő terveire vonatkozólag megkérdezzük. Előbb meg kell ismernem a várost, az itteni életet, a polgárságot, mielőtt nyilatkoznék valamiről. Tisztességgel, becsülettel dolgozni akarok, ez az cgycllcn feladatom ós munkám. Minden rendű ós rangú embernek szívesen állók rendelkezésére. Es a jogszabályok közötli lehetőségekkel ugy akarok élni, hogy az kedvező legyen a város polgárságára filézve. A továbbiak folyamán elmondja az uj városi főjegyző, hogy 33 éves, nőtlen, evangélikus vallású, 11)20 óla Nyíregyháza város szolgálatábairálU ós nem volt ügy-osztály, amelyben ! ne dolgozott volna. Önként ment a harctérre, 5 hónapig az orc^szS I fronton teljesített szolgálatot, otl volt Erdély, a Délvidék, Felvidék ós Huszinszkó visszafoglalásánál, mindenből kivette ró-szót. Dr. Novait felvették az ügyvédi kamarába, ár. Krátky es űr. Prack ügyesei, oaiaszto Határozatot Hoztak Kiegészítenék a kamarai falvételi bizottságot A zalai ügyvédi kamara tegnap délután választmányt ülést tartott, amelyen kiegészítette o felvételi bizotLságol három tag amely dr. Krátky István ny. polgármester, dr. Prack István és Ur. Novai Imre nyűg nagykanizsai városi tanácsnok telvé- Y »?7 "...viiu ; ivaiiizsiii varosa lanacsnoj gal. Két zalaegerszegi és egy 1 teli ügyével foglalkozott. A bi »Wk™>*sai tagot választották \\ zoltság az ügyvédi kamara tag - Bizottságba. Kanizsáról dr. Kovács László ügyvédet. A bi-zotlság-kiegészités elhúzódása volt az oka annak, hogy eddig nem lehetett határozni a felvételi kérelmezők ügye lelett. Mindjárt össze is ült a most már teljes felvételi-bizottság, jói sorába lehette dr. Novai Imrét, inig dr. Krátky István és dr. Prack István ügyében arra az álláspontra helyezkedett, hogy előbb beszerzi mindkettőjük fegyelmi iratait és csak azoknak áttekintése után határoz n felvétel dolgában. Vasárnaptól megszűnik a lakoiazak rlasztóugyeleU szolgálata A riadót megelőző „leglveszóly" sziréna-jelre a házi riasztó eszközöket nem szabad megszólaltatni A lakóházi riasztóügyeloti szolga- i mai számában kerül kihirdetésre, lat torén az utóbbi időbon mindig \\ ->¦>¦"¦• ¦ ..... \' több ós több hatalommal való vissza \' élés ós nehézség volt tapasztalható. Az Órségparanosnokok egy részo önkényes basaakodásra használta fol a szolgálat mogszervezéso terén kapott jogkört, amivol a légoltalom gondolatát a lakók körében egyáltalán nem totto nópszorüvó. EttÓl olto-kintvo azonban a vasárnapra virradó éjfélkor NXotbolépó ujabb riasztási rendolkozésok, molyok érteimébon éjszaka 5—6 perccel korábban kell riasztani ós mind nappal, mind ój-szaka u szirénák a lógivoezélyt is jolzik, egyszer félperces ogyonlotos magasságú bugással, fölöslegessé tették, hogy külön riasztéügyolotos virrasszon. Ezeket a körülruényekot figyoloin-bevóvo, a honvédelmi miniszter uj rendetétévid, moly a hivatalos lap a lakóházi riasztóügy öleti szolgálatot idoiglonoson további intézkedésig bo-szüniotte ós ido vonatkozó rendeletét hatályon kivül helyezte. így szombatról Szent látván király napjára virradó éjszaka ójfólélól kezdvo nem kell riasztóügyolotot tartani. Általában az kötelei ezentúl riasztani, aki a szirénák hangját olsónek meghallja. Elsősorban u házfelügyelő kötelessége, aki logtöbbször a log-közclobh lakik a hasi liasztóoszköz-höz. Itt ismét fölhívják illotókos Tiolyrőf a lakosság figyelmét, hogy a lakóházi riasztócszközzol (sín-darab, goag, csongó, stb.) a légi to-széíyt, amit azután a szirénák jo-leznek, külön jelozni nem szabad. A légi riadót viszont a házi riasztó-; eszközökkel továbbra is az eddigi rendelkezések szerint változatlanul közölni kell. (MTI) A hatalom felelőssége lila vitéz Teleki Mihály gro-f, íj MÉP országon elnöke A kormányzás a hatalom és a fo-lolónség egyensúlyán alapszik. A hatalomból részt kóró politikai t\'énye-zóknok tehát elsősorban őzzel kell tisztában lenniük. Háborúban a hatalom folelősségo sokszorosan nagyobb, mint héliélwn. mert a veszélyeztetett nomzotí létórddkokot kell elsősorban mogvédoni s a fiatalom gyakoriéinak mindeíiokolőtt orro a colra kell a nemzet minden erőjét összpontositaniok. A kormányzás fe-lelössógo mogkivánja, hogy\' azok, akik a hatalmat gyakoroljak, Bohase foledkozKonok inog a nemzet ogvo-temes érdekeiről, tegyenek fölró minden pártérdokot, küszöböljenek ki minden pártharcot, mert csukigy tudják\\a nemzet érdekeit szolgálói "a őzzel együtt saját kormányzóképos-ségttköt 18 bázonyitani. .1 Magyar Elet Pártja eszfendö-ktin ál egyedül viselte a kormányzás minden fololósségél, de "mindenkor ii¦/. ii ft\'lfo:;i\'i - éti ni ":;;yózőili\'\'.i \\ui-(otta át, hogy minden politikai párt annyi értéket jelont a nemzői szú-mára, nmonnyiro magáévá teszi és szolgálja a nemzeti közösség érdekeit. Ez a felfogásunk sokszor gyen-goségnok látszott, ílo ma éppen ez adja mog a mi táborunk igazi erőjét én ez bizonyítja . kormány zókópcs-eégünkot. Meg az ollonzóki pártoknak is csak akkor van erkölcsi alapjuk politikai, programjuk hirdotés,\';-iioz, ha minden törekvésüket és céljukat az összefogó nagy nemzeti érdokok szabják meg. Ha egy politikai párt hatalomra körül, akkor ennek a gondolatnak még fokozottabb\' móitekbou koll érvényesülnie. A jobboldali, fajvédelmi gondolat érvényesílésóro a Magyar Etot Pártja mellett más politikai pártok is vállalkoztak. Így kívánta ezt a nozmet érdeke s az ország belső erőviszonyai. Az idők parancsa ma is ugyanezt követeli tőlünk. A jobbold a fisúg nem jelontheti csupán egy politikai párt fölfogását, hanoin a mai idők-nok mogfololú magyar ólotszomlóle-lot, szólosobb körben pedig világnézeti állásfoglalást a jolontkozó életkérdésekkel, orazágvozotósi föladatokkal és a magyar ólot tényezóivol kapcsolatban. Világnézeti vonalon a nagy magyar kérdések ?3 a legfontosabb kormányzati föladatok\'takin-tetöbon a joo-uoldali pártok kőzött fólfögásboli különbségek nincsenek. A\'módszerek terén jelentkeznok különbségek, do ezok könnyűszerrel kiküszöböl hőtök. Mindezek mellett a kormány ziláltan részt csak azok kaphatnak, akik nemcsuk a hatalmat keresik, hunom a hatalommal járó fölolóstsógot, önmeraékíotot s az átfogó neuizeti érdekek hűséges szolgalatát is vállalják. A Magyar Elet Pártja az alkotó jobboldaliság egyonos utján kül- és belpolitikai tekintetben egyaránt miudonkor a nemzet nagy főtérdo-\' keire függoszlctt tokintotljej.\'s a szo-^votsógi Öűsé^r jegyéhon végezte munkáját. Ma is ozt az utat tartjuk fíöíyosnok, amikor á kormánj\'uan be-íövolkozott személyi vúltezások pártunkat a kormányzás olőtorébo állították. Mi nom kívánjuk, hogy ez a- kormány pártkormúny legyen s o tekintetben megnyugvással fogadjuk minisztorolnökünkí idoviigó nyilatkozatát. A nemzet érdeke ma azt kívánja, hogy minden folelős jobboldali erőt a nemzet szolgálatába állítsunk. A nemzeti örök összefogásának megteremtésénél azonban nemcslik igénydkot és kövotolésoket koll hangoztjitni, honom folelósmigcít és kötelességeket is vállalnia \'kell, moit enélkül a kormányzás határozott irányát, nyugodt menetét és eredményes munkáját biztosítani nem lőhet. A Magyar füot Pártja énnek a kormánynak minden támogatást -megad, hogy valóra váltsa a határozott jobboldali politika pro-grammját. A megkezdett munkál azonban gyorsabb ütemben kell foly,- 1944. augusztus 18 ZALAI KÖZLÖNY olokyéssol lohot az rszsg belső életét az idők követélmény . nők mogfolelőon átalakítani. Nom lobot lotérés som a jóbboldaliság, penin. szociális reformok, sem pedig a KBidókórdéfl gyors megoldásának iiljáról. Nincs 6s nem lőhet megtorpanás R nemzeti és szociális reformpolitika eredményeinek kialakítása-sálian. Xíncs és nem lehel meir-nlliís külpolitikai álláspontunk, liá-liorus helytállásunk, katonai gazdasági kövotkozménvomok vállalása tekintetében, Általiban mindezeket n föladatokat és célokat, nmolyokot a volünk ogyülíérzö jobboldali pártokkal teljes egyetértés Ixm kívánunk megvalósítani, továbbra íb a leghatározottabban kel! olóbbro vinni. Megtorpanás világnézeti álláspontunk minden téren való érvényesítésében nem lehet. A mi álláspontunk öszinto és világos ,a jobboldali összofogásra irányuló akaratunk változatlanul él s megoldást kövétől. Akik volünk eu\'vütt érzik és hallják a történelem iMiranesát, akik volünk ogyütt fölül tudnak emolkodni n pártkorelokon, nzok foló a bajtársi és testvéri közünket nyújtjuk. Jöjjonok volünk, vállaljanak részt a hatalomból, mert határaink, életünk, kenyerünk és jövondónk forog veszélylwn. A nemzőt élete foníosubh hz egyért éa a mirlok életénél. Ezt kell mélységesen utéieznio mindenkinek és csak on-nok a gondolatnak enojévol lohot a felénk tornyosuló veszélyokot legyezni és a\' magyarság jővondójét biztosítani. Cigarottahamuval, fokhagymával lehet védekezni a rovarcsípés ellen A nyári napnak minden szé|isé^e molloli sok kellemetlenség.) is van, nem is beszólvo-arról, hogy a háborús idŐkbön ilyenkor a lovogöl>ert óriási ropüló rovarfajták robognak és veszélyeztetik a közbiztonságot, lebolollonné teszik, hogy nz emberek nyílott ablakok .melléit aludjanak, rlo általában nyár az az időszak, amikor a kollomotlon és szomtoton legyokon kívül ¦mindenféle rovarfajjta l.osszantja az\' emberiséget. A bosz-szaiilás csipéssel kozdédik. Brro az ember • booeánat - - olkozd vakarózni. H ozzol még rosszabbá teszi a dolgot. Mort kiszélesíti azt a. bór-folülotot, ahol az izgalom Imállt, nem is bofl&őlvű arról, hogy az orvosilag sohasem tiszta kéz ujabb izgató anyagokat suról be a bór alá. így tehát a bór izgalma megint csak növekedik, Van ogy nagyon gyakorlati tanács, amit már illetékes orvosok is kipróbáltak: minden vnkarózás holyott a szúnyog, vagy más hasowló csípés bolyom togyünk — természetesen nom forrón - - szivarból, cigarettából, sót pipából is ogy kis hamut. Ezt néhány csepp vizzol hodvo-sitsük mog óh utána, persze tiszta kézzel, dörzsöljük\' el. A dohiínylm-mubau ugyanis olyan káliumkarbo-nát vegyület van, amely ollonsu-lyozza a különféle rovarsavak — ezok közé tartozik a hangyosav ís — hatását. Azok a cyógyszappanok, a molyokot használni szoktak, ugyancsak kálium-alappal bírnak és Jgy hasonló jolontóségüok. l)o , aztán vannak növényi gyógyít ós zorok is, onori a téren, így |)óldául a fokhagyma, nmolyof a szűrési felülotre szétvágva keli tenni, azután a lovonduhí-nakj a montánnk és a szekfüuok az olajai, nmolyok nomcsak gyógyító, hanem olhárító hatásunk ís, mort ezekkol az arcokat és kozokot bo-kenvo ,még a balatoni szúnyogok legvészesebb tanyájára is nyugodtan lohol menni. Ezek ugyanis őszintén utálják az ilyen illóolajoknak min-donfólu hatását. A nagykanizsai járás uj főszolgabírója átvette 36 községének igazgatását „A törvény, jog és igazság főszolgabíró üzenete i Dr. Krasznai ¦Tcnfi föszolga-bíró, akii a belügyminiszter Tolnából helyezeti ál a nagykanizsai járás\' élére, Nagykanizsára érkezeit és elfoglalta állomáshelyéi A vasuli állomáson dr. Sebestyén József fb- főszolgabíró és dr. Desseö Mihály járási tiszti Főorvos fogadták az uj főszolgabírót, aki az állomásról egyenesen hivataléba hajtatot! és oll a FŐsznlgnbiróság tisztikara fogadta uj főnökét. Olt vnll még dr. Lontay Alán a Veszprémbe át helyezeti főszolgabíró is. aki mindéről lájékcz-talta utódját. Dr. Krasznay Jenő főszolgabíró a közigazgatás régi. kipróbált Üsztviselöje. A főszolgabíró- in állok", — ez az uj járás közönségéhez Mit on valóságos búcsújárás van. Tárgyalások vannak. Ügyfelek, csendörök, falusiak szoronganak a folyosón. Krasznay főszolgabíró azonnal hozzálát az ügyek intézéséhez. J- Szívesen és szérelelfcl jötteinél Nagykanizsára, - mondja^ a Zalai Közlöny munkatársának — mert\'mindaz, anül akartam, teljesült. Hogy mit üzenek a járás közönségének ? azt, hogy a törvény, jog és ígazs;ig nlaj)ján állok. Nagyon sok szépei ballollam u járás jegyzői karáról és hiszem, hogy u lények mindazt igazolni fogják, annál is inkább, meri hiszen 17 és fél éven át mogötrtli is kitűnő jegyzői karral dolgoztam. Nagykanizsai volt a Balaton első idei halálos áldozata Derékig érő vízben lette halálát egy fiatal kanizsai vasutas Egyszerű gyászjelentés adla hírül minapi számunkban, liogv KovaV-s Ovula MAV segédliszt 22 éves korában Fonyódon tragi-gus hirtelenséggel elhunyt. Szülei h.\'izabozalták Nagykanizsám fiuk holttestét és itt temették el széleskörű részvét mellett. Temetésén ott voltait nagy számr ban pályatársai, a kanizsai vasutas-világ vezetői, hogy utolsó islenbozzádol mondjanak a szerétéit Halai karslársnnk, aki szolgálatában törekvő, magánéletében rokonszenves tagja volt a kanizsai,nagy vasutas-családnak. Most érkezeit meg a íudósitás. Fonyódról Kovács (ívnia halálának körülményeiről. A fiatal segédli.szf szabadnapos volt é: a rekkenő melegben egy barátjával csónakon fürödni indult. Még derékig ért a víz a móló közelEbcn, amikor Kovács Gyu-ln beugrott a Balatonba, de többé nem bukkant fel a VÍZ alól. Kovács jó uszó volt, ha rátja mégis nyu\'glalankodotl és segítségére sietett, pillanatok alalt mások is otl teremtek, ki is búzták a vízből a vasutast, dc segítség már ncímj volt, az orvos csak a hálált ludla megállupila-ni. A fiatalember hol ál át szívszélhűdés okozta. Felhevültén ugrott bele a vízbe és szive abban a pillanatban felmondta a szolgálatot. Múzeumi rend uralkodik a zsidó ingóságok kapesvári raktáraiban Még a hulladék rongyot és papirt Is összegyűjtötték Érdekes tudósítást olvastunk a kaposvári újságban a zsidó ingóvagyon elhelyezéséről és számbavételéről, ami Kaposváron már befejezéshez közeledik. A temérdek zsidó holmit, amit a lakásokból összehordfak, a zsinagógában és a körülölte lévő -volt zsidó énületekbcn rendszerezték. Egy lépcsőzetes helyen például csupa paradicsomos és befőttes üvegek sorakoznak ezres rendekben, Ez mind értékesílésre kerül rövide- sen a közel látásban. Külön ösz-szegyüjtölték. a zsidó lakásokban talált bőröndöket, ládákat, utazókosarakot, táskákat. Légió ezeknek á száma. Dc ezekből\' is külön válogatták a jókat és a selejteseket. A jók fedél alatt\' vannak, a selejtesek a szabad térségen várnak sorsukra- Külön, helyen összegyűjtötték meg a papír és rongy\' hulladékokat is, amelyek "egész tornyokban állnak szétválogatva. Ezt is mind hasznosítani fogják. Az *""a*W SáSgÉ 1107(30 Hfe, Európai sikerf Újra megjelent teljes egészében ! \' JUD SÜSS A filmből a maí\'-oenzura nem vágott k\'t semmit. így az a\\résslet is benne van, amit a mult cenzúra kivágni rendelt. . Naponta 3 előadás ; ?4, ?6 és ?8 órakor. ágy- és fehérneműek n tanácsteremben vannak és- megtöltik azt a mennyezetig\'. Mintegy 1(1 millió pengőre becsülik az itt összchalmozotl értékot, aniiely-ben sok a még használatban sem volt asztalneműi, vászon és egyéb kelme. Külön lej-cinben, rendjén szétválogatva. és osztályozva állnak a csillárok, látcsövek, órák, gramofonok,\' lemezek, szemüvegek, hangszerek. Olyan itl a rend, mint egy kiállítási teremben. Muzeális érdekességek is széji szómlmíal akadnak közlük. íialszáz,. napig járó időmérő. Mária Terézia kora^ bcli zenélő óra, barokk intarziás, meseszép, hartnlinúfőlszáz éves óra. 12 duplaiekcrcses tóra. ami maga 10—15.000 pengő ériéket képvisel darabonként, stb. Külön termekben vannak a képek, szobrok, könyvelt, szőnyegek és egyéb műtárgyak. Minden pontosan osztályozva, mini egy múzeumban. Érdekes, hogy u gazdag és kulturált Kaposvárott festményeltet nem igen -hordtak be a zsidó lakásokból. A tudósítás szerint mindössze 2—3 Iványi-Grün-wald, Bpsznnf, Magyar-Mann-heimer képet találni a begyűjtőit anyag közölt, a többi kisért ékű holmi. Nincs például egyetlen Hippi-Hónai sem, pedig Rippl-Rónai Kaposvár szülötté Úgy látszik, a zsidók közt nem volt komoly műgyűjtő Kaposvárott, Külön gyűjtötték össze a zsidó üzleti könyveket, melyeknek n hatóság mfég basznál fogja venni a zsidó vagyonok Ós jogviszonyok végleges rendezése során. A bútorok a zsinagóga épületében ta-íáWak elhelyezést. MindyqN dn-rah el mozdít hatóan, megköze-Hthldöen áll a helyén, Itt ís több millió pengő értékel hordtak össze Ós raktároztak el szoSíótv tclcmlmeJ^éXgondosan. Az üvegj" porceltan, edény holmi, kristá-tályok, diszláj\'gvak egyik volt zsidó iskola termeiben soraltoz-jhak néldás rendben szétválogatva. Külön terme van a varrógépeknek. Egy igen nagy teremben csupa .állványok magasodnak a mennyezetig és nninden állvány tömve a legkülönfélébb ól el mi szerek kel, ami még használható, ínnét látják el sok mindennek a hadikórházat. A zsi-nngőgán és környékén\' kivül n zsidó ingóságoknak az eddig felsoroltnál is nagyobb része egy volt laktanyaépületben nvcrl hasonló módon elhelyezést. Kaposvárott minden darab ingóságra, minden értékre valóban a nemzeti vagyon gondosságával és megbecsülésével vigyáztak. Semftnji nincs kitéve az időjárás pusztításának, .sem egyéb kártevésnek, sem pedig illetéktelen eltulajdonításnak. Ami Őr valaímit, minden fedél alall és gondos biztonságban van. ZALAI KÖZLÖNY 1.13.9 mp. 100 m. ifi mellúszás: I. Tarulli H. 1.26 inn. 2. Musztcr M. 1.35.-1 mp. 3. Malasics M. 1.36.2 mp. 100 in. ifi üáluszás; 1. Sáfrán Nk.\' 1.20.8 mp. 2. Golfov-csek 1.40 mp. 3. Szabó V. 1.43 mp. 100 m. ili gyorsúszás: 1. Latin Nk. 6.14.8 mp. 2. Siss Gy. 6.37 mp. 3. Krapec M, 7.Q5 mip. 200 m. mellúszás : 1 Tóth Nk. 3.23 mp. 2. Muszter M\\ 3.26.2 mp. & Malacsics M. 3.28.4 mp. 3x100 ifi veavtisvállú : t. Nagykanizsa (Sátrán. Tárnái II., Bogcnricder) 120 mp, 2. Muraszombat 1.45 mp. 3. Győr. Ixliti kétharmad m ifi gyorsváltó : 1. Nagykanizsa (iiogeii-Heder. Kovács, Sáfrán 11, Lalin) 3.05 mp, 2. Muraszombat 3.1(1 inp. 3. Győr 3.32 mp. Az úszóverseny befejeztével Muraszombat ós Nagykanizsa csapata szálllak vízbe. Nagykanizsa : Tóth L.. Kovács M.4 Bó-dogh M.. Bogenrlcder J., Sáfrán J., Rogenrloder I\\. Sáfrán E Mura SE : Goljovcsck, K ráncé. Malasics, Vcblé, .lezovsek, lleskovUs, Laim-súk. A mérkőzést jobb csatársorral Kanizsa csapata riyerle 1 :1 arányban. Góldobók\': Rogenrie-der E. 3.. Kovács M., iletvc Des-kovits. A verseny bcfejezlével l.ipics elnök oszlottá ki az érinek.\'t. \'Pontverseny: Nagykanizsa 07. Muraszombat 53 pont. Gáspár Endre - Muraszombat a ZMNTE ellenfele a Magyar Kupában A Magyar Kupa második solojtezó fordulóján a ZMNTE csapata a sorsolás szerint Muraszöinbatrs ula-zik, hogy a kittlnő helyi csapattal mérje össze erőjét. A muraszombatink kitűnő jáléítorót képviselnek és különösen a hazai pályán veszélyesek l>ánnilyen nagy csapatra nézvo is. így lehat a ZMNTE-nek feinden tudását össze koll gvüjtení, ei\\\'llelt nagy tolkcsodésBol koll játszani, hogy a továbbjutást jelenté döntetlent, e.setloíf győzelmet megszerezze. Sajnos, it ÉJMNTE eddig komoly/M lér-kózést a bajnok*! idény eírmilúsa Óta nem játszolt, igv az\' erőnlét bizonytalan tényező. Bízunk azonban a kanizsai fiukban, hogy a nemes küzdelemből legalább az egyik helyi csapat nem esik ki már .á sólejtoző olsó fordulóján. A SSMNTB ossso-állitásn még ismeretlen. Csskrot és kenyeret pótol a gyümölcs Negyedklló kenyeret, 20 deka oukrot pótol egy kiló szőlő 1 -_ ¦ m SPORTÉLET Kristóf Károly oki. cdzŐmoster, nki még kanizsai Maori-Hsat viselő korában ai VasuJ • csapatának edzőin volt 08 a levente Bportólotben értéltes iráuyité s«m>-]»l vitt, újból visssatért Nagykanizsára és itt \\toloiwdott Ib. Egyelőre egv esztondóro állapodott meg a bevonté Országos Központtal, amely Kristóf Károlyt a zalavármegvoí lo-ventn egyesületek sport szakolóadó-jául alkalmazta. Erre az idŐro szól az NVTE-vel kötött szerződésű is. amelynek értelmében újra átveszi a csapat edzőmestorl tisztet. Nagykanizsa sportja éa a zalaniegvei lo-vonté-íporl sokat vár Kristóf Károly kiterjedtebb alapon történt bekapcsolódásától. A zalai sport-közvélemény szorotottel üdvözli a már kipróbált edzómestert, akinek munkás* sása korábban is értékes volt, most pedig, amikor kizárólag csak s|>ort-iiéli Wiosterségónok* élhet, még lelkesebb odaadással, még komolyabb eredményokot fog előhozni a knni- V zsai és zalai H}>ortfejló<lés torén. A kanizsai úszók folytatták győzelmi sorozatukat Nagyboldogasszony ünnepén U szóink; Muraszombat városába látogatlak el, hogy összemérjék erejüket a muraszombati uszókJ kai. Meg kell emlékezünk Muraszombat magyaros vendégszeretetéről, ami a fiukra nvély benyomást telt. A pályaudvari fogadás után a szállásra kísérlek a kanizsai gárdát, ahol bőséges vacsora várta ökel; Külön meg kell emlékeznünk ifj. Szász Ernő .szerkesztőről, aki fáradságot nem kímélve azon volt, hogy n kanizsaiak minél jobban érezzék magukat Muraszombat városában, A versenyre szépszámú közönség gyűli össze. A versenv elöl l.ipics bankigazgató üdvözölte a megjelent úszókat és a Hiszekegy elmondása után a verseny megkezdődött. A versenyen egyúttal Északnyugat ke-rflleli ifjúsági bajnokságát is megtartóitok Győr, Várpalota és Fertőszentmiklós résztvételével. A kerületi versenyben Muraszombat úszói pimupásau szerepellek, sok szép győzelmet szereztek városuknak. A versenyen a következő eredmények születtek : Olí kétharmad tiv gyermek gyorsúszás: 1, Csonka Gy. 50.2 mp. 2. Ringbnuer V. 53 \'mp. 3. Jósát M. 54.2 mp. 150 kétharmad in. gyermek mellúszás: 1. Uuterdorfer V. t.Olí mp. 2. Hetesi Nk. 1.00 mlp. 3. Muszler II. M; 1.10 mp. 0(1 kétharmad nv gyermek hátúszás: 1. (ioljcvesek M. 1.01.8 mp. 2. Kovács Nk. 1.00 mp. 100 in, ifi gyorsúszás: I. Latin Nk. 1.13.8 mp. 2. Bongrieder Nk. 1.13,8 mp, 3. Yebló M,. dörzsölt, mosott, magyart — minden mennyiségben — magas áron veszek. Ajánlatot kérek: Székely Lóránd Györ Postafiók: L. Háborús időknek kellett eljönnio,. hogy felfedezzük a gyümölcsöt, mint a legegészségesebb néptáplálókot. Az illatos, ozorszinhon mosolygó őszi és kajszi barack, meggy, alma, körto, szóló ma már nem a csemege szero-pÓt játssza, hanoin valóban fontos nelyot foglal el étkezésünkben. Az orvosok közegészségügyi szempontból ogvro jobban ajánlják a gvümölosku-rákat, gyümölccsel való táplálkozást. Komoly kívánságként merült fel az az óhaj, hogy napjainkban a Imtóság is tekintse a gyümölcsöt a néptáplálkozásban nélkülözhotetlon közszükségleti cikkek és ármegátlapitással tegvo lehetővé, hogy az a logszegú-nvebb enibor asztalára is oda kerülhessen. Hogy t\\{7, a jelentőség, melyet a gyümölcsnek táplálkozásunkban tulajdonítanak nem túlzás, azt minden lekintetlvon alátámasztja 8. Pálinkás Gyula m. leír. lusérlotügyi főadjunk-tu\'snak megállapítása, ámít a gyümölccsel, különöskép|>on a szótővel kapcsolatban tesz. A gyümölcs- és .különöskóppon a sző lefogyaszt ás - - állapltja meg a kiváló szakomból- —¦ sohasem volt olyan fontos jelentőségű, mint óppon manapság, amikor a háborús állapotok kövotkoztéhon az élelmezési viszonyok korlátozottak és minden rondolkozéaünkro \'álló ^tápanyagot észszerűen koll kihasználnunk. A szőlő és általában a gyümölcs nemcsak ínyenc esemogoj hanem táp-dus ólehnis.\'Jr, ogylwn kiváló gyógyszer is, a-nagy tömegek fáplálkozti-sának fe\'.javítására minden tokintet-Ikjii alkalmas néptáplálék. ~ Tápérték szempontjából üézvo megállapítható, hogy egv kg. szőlőlén 150—200 gr. cukor\' foglaltatik, aminek hófejlosztő kéjiességo 600 — 800 kalóriát jokmt az omtwrisz.ii> vezotlwn, vagyis kb. egynegyed kg. kenyérről ogyonértékü. íla kétmillió mázsa szólót fogyasztana oí az ország, akkor félmillió mázsa kenyeret fiikarithatnánk inog, ami 8000 vagon lisztnek felel meg. Ez pedig már udóhan jelentős könnyebbség lenno \'_1044. augusztus 18 a gabonaellátásban. \' — Nagy előnyO a szőlőnek és más gyümölcsnek, hogy a T>onne lévő cukrot, szembon n nádcukorral és répacukorral, folvoheti a szorvo-zot, tehát gvorsali ható tápszer. Cukron kivüi fehérjeanyagok, különféle savak is vaunak benne, ami az emberi táplálkozásban rendkívül fontos szerepet játszik. A háborús időben gyakran jelentkező cukoréhség-nck is egyszerű és bőséges gyógyszere oz. f Idegcslllapitónak Is beválik a szőlő — Az orvosok egész serog betegségnél, máj- és vosebajoknál, sziv-bántahnaknál, vérkoringési zavaroknál, többféle állapotnál, gyomor és bél egyes meglwtegedésoínél, kösz-vőnynél, légosőhurutnál, vérszegénységnél, hizlalókuránál javasolják. C\'o- . rutti olasz orvos annyiba megy, hogy ^a szőlő nedvét tá|>őrtéko és gyógyha- táso tok ín totóbon az anyatejjel veti egybe. — Vitamin tartalma mellett a szóló kiváló idegestIlapító is az ideg-orősitő locithin anyaga révén. A mai zűrzavaros világban, amikor mindönkinek többőfkovéflbbé szüksége van idegi uegnyugt a lóra/- obből-a Bzompontbél is jelentős fogyasztása. A cukorhtány |)éitlására is rend kívül hasznos a gyümölcs. A továbbiakban megállapítja S. Pálinkás Gyula kisórlotügyi fóad-junktus, hogy nálunk, sajnos, például szőlőből a fejadag csak \'I kg., szemban Bulgária 15, Spanyol- és Olaszország 20—80 kg.-os fejadagjával. II. Korti István niollott, aki nz óvódás, elemi és középiskolás gyermekek és ifjúság gytlmíilcsuzso-náztatását javasolta, Pálinkás Gyula a honvédség tagjainak ólolmezesénél kívánja bevezetni a\' szóló- és általában a gyümölcsfogyasztást. A folvotott szempontok nagyjokm-tóségüek éa mindamellett szólnak, hogy valóban itt az idojo egyrészt gyümölcstermelésünket még tovább fokozni, másrészt a gyümölcsöt köz-élelmozési cikké nyilvánítva lehetővé tenni, hogy ahhoz minden fogyasztó hozzájusson. A gyümölcskórdéssol kapcsolatban közélelmezési kérdé-soinknok TangI Ilarald molletí egyik legnagyobb tudósa, II. Korti felvetette ti gyümölcsből való cukor előállításának lehetőségét is, ami nemcsak jelentős mértékben emelné (¦nkortorinolósünket, de a gyümölcscukor és gyümölcsszírup által egy rendkívül hasznos tápanyagot is bevezet no közöl látásunkba. V a gyesIz Köménymag „Mors" légyfogó Cipőkrém minden mennyiségben kapható. »\' tóth jános KIrály.Mlc* 87. - T*Uton 83. GáapAr István gyorsíró- és gépíró-iskoláiéban uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és behatás minden este 6—9-lg a leonyliceumban. Puraucsnokl allís uz orosz íronlon 40 !014. auguszlus 18 h i ive k Njpiár. AugusiiuB\\f. Pétnek. Rém kai ¦lőni a.i l\'rotBiiána Unna ,\\ (iOZPOBDQ nyitva vau raggal 7 óiétól este 0 óráig. (Ilútfó, azorda, Ibiitek délután 6a koddon egész nap „üknek.» Tolófon; 560. ._ (a rendőrségről) A I¦clii\'ívinininzlor Ungvári Jíónnv Antal rendőrt mácsost ftosstofe^rőj Xii«;vk!tni/.!fái"n holy^zt) át, mint u ü)iiii"i:iivs-ig vezetőnők aírindc h l^jlletfét: Itónay Ant-il roildŐrlaná-?0» inciíérkozoft és útvoltu ti ku-ipitiiitví\'áií bűnügyi osztályának vezetését." Kúgii kipróbált kriminálist a korul ii nagykanizsai bűnügyi oszr tálv ólóiti- Rónay tunái-sos 8Zimr*fy,é-bon. _ (Halálozás) Megdöbbentően szomorú "távirat elhozott tegnap híagykanizaára, a mejy azökasavusn közli, hogy Szabó Qyulánó születőit Aschenbronner Marika hegedümüvésznö, aki egy idoli ál a nagykanizsai városi zene-iskolti ¦ tanárnője volt, asszonyisúgá-iuik( tavaszán, tragikus hirtolonaóg-gel, váratlanul visszaadta nemes lóikét bi Örök Élet Urának, Ujposton, szülei búzánál. Nemcsak művészi őröltben, do mindonült, ahol a fiatul heged ümüvusznőt ismorik, a Iiáiul liir döhlmuotol váltott ki. Ma ki-M\'i.k óriási részrót uiollott pihonö-liolyéro az újpesti sírkertben. - (Kfytik hlrdntőtithet,) hogy az aznapi Zalai KőzlÖnyht izéni hirdetéseiket mindenkor déli 12 óráig adják fel^a "kiadóhivatalban, inert a később, érkező hirdetések elhelyezését az aznapi számban a háború okozta technikai nehézségek miatt nem ¦ tudjuk biztosítani, Az apróhirdetéseket minden életben azonnal kérjük kiegyenlítcni, - (Mi van a hivatalos i lapban ?) A Budapesti Közlöny csütörtöki, 185. számában rondolol jelont meg ft rendőrség fegyverhasználatának kiterjesztéséről Dudapostro vonatkozólag, — a géperejű bérkocsivá!lu-lutok üzemének korlátozásáról. - (Térzene)\' A nagykanizsai honvéd zenekar holnap, szombaton estefolé 7 órakor térzenét ad a Deák-lóri fasorban. - (HadifogyatKozottak, figyelem I) A m. kir. székesfehérvári vöröskeresztes üdülő és olbocsátó állomás folyó évi október hó 2-án kezdődő és két hónapig tartó mezőgazdasági tanfolyamot rendez kizárólag földműves foglalkozású badifogyatkozot-lak részére. A -tanfolyamon való részvétol teljeseit díjtalan és annak korclólxm a hallgatók ollátásban is részesülnek, ErdoklődÓk jolentkezzo-nck Nagykanizsán a hadigondozó tiszt irodájában a délolőtti órákban, viiroshi\'iza II. omolot, 44. ajtó. (:) Időszerő kérdéseket tegnapi Budapest, auguszlus 18 A MOT jelenli, hogy a MfiP csütörtökön, augusztus 17.-én a szokásos heti klubnapját tartol la, melyen a kormány részéről Iteniényí-Seliucller Lajos pénzügyminiszter, Antal Islván igazságügy miniszter, .1 üresek Béla földművelésügyi miniszter és vitéz Boncos Miklós bclügytnU ftiszter veit részt, továbbá Törzs Jcnö, a képviselő ház alelnöke, Huszovszky Lajos ós Kiss Andi rás államtitkárok. A képviselők I (csoportokéi alakítva folytattak eszmecseréi, majd gróf Teleky Mihály országos MEP elnök és Kemény-Schncller Lajos pénzügy miniszter bekapcsolásával ^ 2ALAI K0ZL6.NY Vitéz Imrédy Béla lemondott a Keleti Áronnal Bajtársi Szövetség vezetői tisztségéről tárgyaltak meg a MÉP klubnapján párl törvényhozói időszerű politikai^ ós gazdasági kérdéseket tárgyallak. * (MTI) Vitéz Imrédy Béla csütörtökön levelet intézeti a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség or* szagos ügyvezetőjéhez, melyben bejelenti, hogy a Szövetség vezetői tisztségéiül visszatol). A Bajtársi Szövetségnek: .minden pártpolitikától mentesen vkeU működnie ós a közóletben szerepifi Férfiaknak még a lálszalát is el kell kerülniük annak, hogy szövetségi vezetőjük ós annak pártja közöli valamiféle kapcsolat áll fcim. volt melyek lőszert szállitollak. Iilsüllyeszteílek még két torpedórombolót. Robbanások cVfósz sorozalál figyelték meg, almibői Folytntás nr. 1. olditlrél. az ellenséges haderő "veszteségei re telni. további lehel követkéz^ A dólfranclaországl helyzet Az angolszászok sok veszteség\'mellett folytatták a partraszállást *-A délfranciaországi helyzetről jelentik Berlinből : Az angolszászok hadihajók tüzének vedelnie alatt folytatták nagy veszteségek melleit partraszállásukat. Az összevon! hajóegység egy csatahajúból, egy rcpülögép-anyaha-jóból, három romlbolóbó! és 18 cirkálóból áll. Az angolszász csatahajók ismlH gondosan kikerülik a nóiuet üL\'gckha- (Sebesültek látogatása) A zalaegerszegi hadikórházban fekvő Megokol és sobosültokot naponta délelőtt 11—12 és délután föl ü—fél 7 óra között lehet meglátogatni. A kórházparancsnokság a lehetőség .szerint ugy szabta meg a látogatási idút, hogy vidékiek számára összhangban légyen a vasúti menet ronddol. j — (Az uj taxi rend) »zoptember 15-án lép életbe. A rondelot szerint, amoly a tegnapi hivatuloa lapban jolont meg, községi, járási, megyei ős országos érvénnyel taxi-igazolványokat rondaxoresilenek lösugarát. \'Az egyik angol naszád súlyos találatot kapott, mire elködösileüe magát és sietve távozóll. A partruszáliiló naszádok közül sok harCfcópte--tciiifó váll. Az angolszászok légi uton szálljfolt csapatai elfoglalták Digne városkát. St. Rap-haelben heves litcai harcok dtil- Igazolvány nélkül csak pályaudvari fuvarra Jolkészoknok Iwloglutogatás-ra, kórházakba esküvőre, temetésre és legalább 75 százalékos rokkantaknak szabad taxit igénybovonniük. — (Anyakönyyl hírek) Nagykanizsán a legutóbbi kimutatás óta ösazoson 20 gyorrnek születőit. Ebből 16 fia .és 14) leány: Kőhalmi Ernő ni. "kirA^ondór ős Magyar Máriának rk. leánya, Múló János napszámos és üoromisaíu Annának rk. leánya, Szentesi András m. kir. rondör és Simon Annának rk. leánya, Horváth Károly kőműves segéd és Szekeres Kaielíuának rk. ynger~lli;n.ann im; vaskereskeiésébett sln~, rud- és patkóyaa-, további szeg- Hof h.rr gep«k, gépftxlj, o««P*ü»**m *• golyóé leánya, Paur Józsof molnár-mosler ós Slayor Ilonának rk. fia, Müller János faosztorgályosjsogód és \'Gábor Erzsébetnek rk. leánya, Hosszú Mag dolnn házi, alk. rk.\'leánya, Károly Márton nópzonész és Baranyai Gi-zollának rk. fia, Szász István Maori szorszám lakatos és Tirógvo Erzsébetnek rk, fia, Sárközi .Mihály zo-nész és Kafona Annának rk\'. fiu, í.iei-onosér /józsof pénzticazcdó éa Vliígyimiroy" Margitnak rk. fin, Szabó Foronc napszámos és líáó Máriának rk. leánya, Tóth Foronc földműves és Kovács Katuliimuk rk. leánya, Ikmczo István m. kir. pénzügyőri fővigy-áző \'ós Péter Irénnek rk. fia, (lyörfi Rozáliának házlar-lá_slw)li rk. fia, Szálai Antal fó-pfneérés Tóth Malvinnak íef. fia, Várfalvi Mátyás in. kir. dohány-raktári szakoftiszt ós. Nomcsics Ka* ta.linuak rk. leánya, Nagy Teiézi1\'-nak napszáihos ief. f,in, Varga Máriának háztartásbóli alk. rk. bánya, Egyed Ferone Maovt munkás és Varga Maigitnnk rk. leánya, Kadm-vecz Púi alk. napszámon és Krpaeez Margilnak rk. fia, Dolenisjcs Józsof földműves és Matotel Katalinnak rk. leánva, Balogh János főkönyvelő év Horváth Gizellának rk .fia, Horváth Ilonának bázt. alk. rk. fia, jíorogi János MÁV állomásfőnök éri Kovács Máriának rk. leánya,.Hbr* váth \'Vince Hzesziiyáii munkás és llefor Ilonának rk. fia, Kálovits Józsof kőmüvt\'s-sogéd é.i Miliálics Máriának rk. fia, Tollár Feivni1 föld-iiíűvoh és Horváth Annának\' rk. leánya, Bíró György földműves és .Magyar Juliannának rk. fia. — Házasságot kötött lít pár: Habos László rk. .¦Awló-setiéd és Magyar Jolán rk. varrónő. Hadi Jenő Alajos m. kir. századosért llontay Adói Antónia rk. |K)lg.- isk. tnnárnő, Wildo Endre rk. magántisztviselő és Benedek JÖzsa rk. ni. kir. poatatisztvi-solÖnó, Puhgor János rk. festő-mester és Lask) ISleonórn Hona rk. magántisztviselő, Küronya István rk. tanár ét *\\ngyán Katalin Ilona rk. vnmsi* oviiiiö, Szalüicsifs Síindor rk. szob;ifeslő-m;KÓd és Dömötör \'Rozália rlt. gvógvszerlári lahoránsnö, Sipos László rk.. ni. kir. tsz. sza-. koszvozolő ,ós Mibálicn Mária rk. női szabócéged, Lakatos Ádám rk. iiój)zenéHZ és Horváth Erzsébet rk., Németh Pál Imre rk. MAV állomás folvigyázó ós Virág Aranka rk. női Hzabosegéd, dr. Takács József Ödön ág. h, ov. kir. ügyész és Klunpor. Erzsólwt m. kir. iwstatisztvisolonő rk., dr. Keltái Miklós rk*. m. kir. lendőrsfogaJtiiazó és Bortin Margit rk., Dévényi László István rk. m. kir. hadnagy ós Boriin Gabriella .Mária Erzsébet rk., Jítsy Foronc Károly rk- szűcsmester és Németh Anna\' rk. aznbósegéd. Halálozás volt 16 esetben: lluzási Islván 61 éves nv. MAV géplakatos rk., özv. Horváth Józsof né Molnár Terézia Hö éves rk., Lorvoncz Ferenc 6 na-. pos rk., Varga József 7il éves magánzó rk., Durnvi Jánosnó Kovács Mária 60 óvos ág. h. ev., Farkas József 5 hónapos rk., Major János 80 óvos földműves rk., MozsoIÍcb sJánosné Gödinek Julianna 54 öves rk., Kék György1 76 óvos földműves rk., llózaafl István 2 éves rk., özv. Raffaolli Afajosné Borufka Bmilia: 66 óvos rk., Miklós Ilona 1 hónapos rk., özv. Varga Forencné Pacaics Terézia 70 Óvos rk., öhidy Istváimó Egyed Jlatild 50 éves rk., Sárecz Ká\'rolynó Szabó Mária 27 éves rk. Munkásokat .felvesz Háry likőrgyár. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak p ótan y a g o k állnak rendelkezésűnkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régéU m«gszok»tt szinvnilon történik. tarjah-palc8ic8. ZALAI KÖZLÖNY Í9\'H. augusztus 18 Százkilós sortóat engedély nóikUI lehet vásárolni Könnyítés ¦ tarttshizlaiás •» takarmányvásárlás terén NaRyjelentflsécll könnyítést tett a koV"ri(á|l kormányzat a legutóbbi rendeletével, amelyben az ellátatlan állattáxttf közönség részére lehetővé teszi a sertéshússal és zsírral való ellátását. Mint ismeretes, a sertéshlzlalás terén a helyzet eddig az volt, hogy csak 40 kn.-os sertést lehetett engedély nélkdl váiárolnl. Most a miniszter ezt a súlyhatárt felemelte és a jövőben már 100 kg.-os sertést lehet vásárolni, illefvt hizlalásra be-fotni. A vásáriisi kOnnyitéssel eiyldc-Jtlleg a hizlalás terén Is jelentős könnyítést telt a miniszter, mert mindazoknak, akik a hizlaláshoz nem rendelkeznek kellő mennyiségű takarmánnyal, sím termi földjük nincs, a kormányblztosságlól kérhetnek árpára-és korpára vásárlási engedélyt. Takarmányt a cialádta-gok száma szerint (4 személyes család 1 sertést, 8 .személyes család 2 sértési vághat) lehe\'. igényelni, de a takarmány vásárlására is engedélyt kell.kérni. Ezekkel az engedélyekkel a gazdáktól vásárolhatnak takarmányt a szükségelt nieny-nylségben. A gazdák a takarmányt a, szokásos forgalomban bocaálhaíják a sertést hizlaló közönség rendelkezésére, mert az így eladott lakar-mánynieiinyiség beszámít a gazdának ,-, peTitber,/olf>á1latásba. Ugyancsak beszámít a gazdának a pontokba az a vásárlási engedély alapján eladóit soványsertés is, amelyet az önellátásra törekvő lakosság vesz meg tőle. Kotor nagykuxgsg elöljárósága. 1694/1944. Hirdetmény. Kotor nagyközség vasút melletti és a községház melletti vendéglőinek 1945. január l-löl 5 évi időtartamra való bérbeadása nyilvános árverésen 1944. aug. 27-én d. e. 9 órakor lesz a kolori jegyzői irodában, ahol az árverési feltételek betekinlhctÖk. Kotor, 1944. aug. 16, Elöljáróság. III 01 ZT Ca) S crwbnéayl ctafc ugy ér ti, ha hirdetéseit t naponta Utbbcztr pétdáuytHHi megjelenő, tnetaxe vidéken Is el-terjadt ZALAI KÖZI.ONY-boo Btlla tel. Klad.Mtiv.ual Fönt 3. (« advvbau.) Tel. 78, ilTAW Autábuiz-mcnctrend Írván,.. 1944. .nguMln* 9-101 vIswvomí.Ii. V«sárnap é» ünnepnap az Bitzes forgalom szünetel. BiTAOT 7.10 I Nagyk.nl!» (Kor«n«j é* 1020 Kai.ivár (Korona) 1 1023 é Ka.e-svár f. u . I * Ciak hálton, szerdán, esilt*rt»kön, asombston. 17.40 14 05 U00 Nagyit »nix ^Nagykanizsa—Zalaaambar Doni közlekedik. -Litui»" JUaftlaadiia—WuraagombaS Nagykanizsa nu. Nigykanizia Korona száll. Letenyc Alsótendva Korona-szálló 1. 1. 1. é. c 6.29 6.35 7211 8 35 d 1 12.00 12.10 13.00 1 14.45 1500 15.54 17.00 h 18.25 18.40 10.30 Alsölendva Korona-szálló Lenilvaváíárlicly Belatine MurzOzombat Korona az. Mura.zombal pu. i. í. 1. e 6. 8.45 940 10.00 8.50 9.25 io\'io 17.10 1805 18.25 1835 17 10 18.07 1855 10 05 Muraaaamfaal—Aladlandva—LataBya—flaaykaalxaa Muraszombat pu. M.r.izánáit Karon, ír. Bslatlnc Lsodvaváaárhely áltál,..,, Kor;-,. U. li L 1. I é. ll 7-00 7« 8.40 l 7.25 7.17 7.47 840 ¦ 1 d I4\'.20 1512 15 45 c 1430 1452 I8Í45 .IiíTmíi, KgraM iz. -Let.nye K,,yk,nl[t. Koron, n. Nagykanizsa PU 1. 1, é. é. 5.00 j.50 6.00 850 10.00 10.511 11.00 UI5 1405 14.15 15.55 17.05\' 17.55 18.05 c — Csak béltón, azardán, szombaton közlekedik d — Csak hollón és caütörtökön közlekedik. I ™ Csak szerdán, pinteken kOzlekedfk. g —> Nagykanizsa—Alaólendva közölt csak kedden, szerdát,, pénteken, ázom balon, AIsftleDflva—MuraiMmbal körött liéltön, szerdán és pénteken, h — Kedden, csütörtökön és szombaton. Ka*xlhely—Bak—Zalaaoaranaa • " 1 14.45 M Zalaegerszeg (Széchenyl-lér) t " á 10.35 • " — 14.50 T Zalaegerszeg p. u. ? 10.30 — 8.15 15.20 Bak (Hangya) 1003 16.30 10.07 16.02 Zalaszentmihály p. u. 0 20 16.05 11.18 17.13. i Hóvlsszentandráa i 7.42 14.37 11.40 17 35 T Keszthely (Hungária) 1 7.25 14 15 11 50 17.48 é Keszthely p. u. 1 7.10 14.00 * Csak hétfőn, szerdán, pénteken. 1 Csak kedden, cslllörlökön, szombaton. Német aknasíedöhajö ORAVAUOLQÜI VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Aramszénilak risetele, roktamactók, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben rfélaiatt S-tól riiluUn 15 óráit. Gsensery-utSI, t*t«fon 294. Olvasna a Zului Közlönyt ! ÁLLÁS Egy balD.a*«dB- (nyomdAaa) és cty kSnywfclItö-tanoaciot íelvrsz a Zalai Közlöny nyomdája. — Legalább 4 klzéplskolal végzettség szükséges. JUanaall belépésre kerékpáros kifutdt keieg a Vajgyár. 2597 BaJárA takarítónő felvételik d.e. délután 4 Ir havi 70 P flzeléiscl koizl níi. kUl. Rákeni u. 15. ai. 2600 ButniJavltA tanoncot felveaitk. — Czvetk* Rumljavitó Ütem, Fő nt 4. 11 A nagykanizial ÍŰsiolaabtrót hivatalban bevonulás folytán efy ideiglenes klsegiií siolgat napuamos helye üresedéiben van, Megfelelő jclentkeié^paonnal lalwiUli nyer. _ 2811 Magblahatd háziszolgát felveii ül bot butorstakUztet. " jíjj ADÁS-VÉTEL Karaaak metjvélelre eey fóknrbin leró |ó gumikkal, féiff kerékpárt és egy li. aiutali Itlihelyt. Béreit Jóuef, Erzsébet tér 2, 3592 HaaattAll ruhát veisek. Toblk Jánomé, Zrínyi M.ulca 26 a|to 8. 2598 HaaaaAII ruhát veszek éa elarlnk. Siller István uiaárua, Királyutca 1. 2f,0G Kfakaraakadfik részére mezőgazda-¦igt textiláruk utalványra nagy válasiték-ban kaphatók Sxomolányi Oyula ItxUlnaBy-kereskedőnél, Nagykanizsa. L604 Egy rádió e!adó KIrály-ulca I. 2607 Helnap ftlsa rfévér- ís keaieehal Berciinél, törvenyhái alölt. Telelőn 687. 2620 HaaasiAll nöl ballont vesiek. Clm « kiadóban. 261S Angora nyálak ás Pelöll-ut 22. ketrecak eladók. 2«I7 BUTOIIOZOTT SZOBA ¦uloroxott szoba kiadó maginyoi u( vagy nö léstére. Clm a kiadóban. 2019 KÜLÖNFÉLÉK Pteat randalja meg azólóoltviiiy ti Stlmölcslál pótiáaát Berciinél, Erzitbtt-\' 2. Telefen *57. 25S3 Igen aatagAiay assxoay elveulette rctlkUljét, nagyon kéri a becsületes ,mtg< találót, a benne lévő kegylargyskat ti elhalt fiának fínyképét Jutlaasa vlsaia \\t kiadóba. 2610 E<vaaaat| egy darab blskabál, benne lévfi tárgyakkal Tclakl-steában. Kércru a beciületes meelalálót. Illó |ulalorn elleré-ben ad]« te Deák-tér 3. alá Potobmky borbátymesteihej. . 2614 Elftaaaatt a KöUsey-uIcában Horváth János és Özv. Qrácz Józselné névre i»IÓ váiáriásl kö.iyv, btntlévö 3 darab Ifail* jeggyel. Kérem a beciületca meglalilút adja le a kiadóhivatalban. 2616 Mindennapi leveleiéiből összegyűjtőit ISmagbAlyagal bélyeggyll]tési celoku magvaajHk. Barbadta, Zalai Költői) fiukeutosége, naponta délután 6—7 ón között. Ea a hirdetés mlndla érvényes ZALftl KG2LÖHV POLITIKAI NAPILAP KiadJn: „KürBiidaiáai It. T. Ilfitiyi,- ¦ • FelolŐs kiadó: Zalai !U>r,,, Nyomatott a hKB:b*i(Ii(AoI R. T. NaoyttanlW iiyomtlájibai Nigykanlziáii H>oadaUr1 ttOal: Uhi i<t-. , Fdlntó:- Boudlokoiat:. Tábori posta u 84« évf., 187. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 19. szombat Hra 20 fillér. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőié^ éa kiadóhivatal: Fő-ut 6. uzám. focrkosztóségl öfl kladóhivatali telelőn 78. sz. Megjelenik min" í mlndea liótkoznup dóluláu. Felelős szerkesztő; Barbarlts Lajos nemtm ara: «y hónapra s p«jő ao mér, negyedévre IB p«ofL. Katiinál mestermii a német haderő elhárító harca Franciaországban Ujabb partraszállási vállalkozásokat zavartak meg ós előretöréseket vertek vissza a dálfranclaországl partokon A héten nem voltak Jelentős harcicselekmények a magyar % honvédség arcvonalán Az Arriva spanyol \'lap katonai szakértője foltétion csodálatát fejezi ki a német hadvezetőség iránt, A nómotok a délfnuioiaörazági invá-ziós csapatokkal szcmiwn csupán kísohb csapattostokot állítottak szom-Ih), minthogy inkább az a szándékuk, hogy a torob lormószcti lehetőségeit használják te\' védőimül. A német csapatoknak az észak-franciaországi harapófogóból való kivonását valóságos katonai mcstermiinek keli minősíteni, írja a spanyol lap. A szövotségűsok csznkfninciaorszagi céljukat, a néniét hadsorog Iwkorítését nom érték A dél franciaországi eseményekkel kapcsolatban megjegyzi a spanyol kaíonai szakértő, hogy még sok időnek kelt eltelni addig, ntig a német hadvezetőség a Pirreneusok és a Loire közötti területet feladja. Az Unitod Proes tudósítójának jolonlóso szerint az a tény, hogy a német páncélos hadosztályok még nem sommisültok inog\', bizonyítja, hogy az ószakamonkaí csapatok Normandiában hóm érték ol céljukat. A/fémeteknek mozgékony páncélos\' csapataik vannak, melyek képesek a birodalomba vezető utakat megvédelmezni. A némotv 8S csapatok, rohamkötoló-kok ós\' más gépesített alakulatok olyan harci orot képviselnek, mo-ly\'okro. Hitlor száz szazalókban azá mitliat. A honvédvezérkar főnökének 26. jelentése Az MTI közli a honvédvezérkar főnökének jelentését: Az elmúlt héten a honvéd csapatok arcvonalán nem kerüli sor /V. lenlöse.bb itarci cselekményre, csupán a kölcsönős fehferitő és rahamteuékenység volt élénkebb, Guors bombázóink igen jó creaménnuet Kólóméin repülőterét bombázták. Légvédclfti-lnk .H ellenséges repülőgépet lölt le. A terrortámadásokat csak kisebb ellenséges repülőgép kötelékek hajtották végre néhány vidéki városunk ellen. Az c támadások során keletkezeit kár mind anyagban, n$nd emberéletben igen j\'elent\'éktelen: Honi légvédelmünk ? ellenséges repülőgépét lőtt le. Ismét heves harcok vannak a Kárpátek eléterében A lett arevonalon összeomlottak a bolsevisták áttörési kísérletei (NTI) Keleten a román csapatok visszaverték a Szovjet át-, kelés) kísérleteit a Dnyeszter alsó folyásánál. A Kárpátok előterében, Sn-noktól nyugatra és Krosnotél északnyugatra ismét heves harcok folynak. Baranovnál a visz-tulni hídfőállásban meghiúsultak ia bolsevisták ismételt támadásai és a szovjetet visszavetették. Vilkoviskentöl kétoldalt a Szovjet 14 lövészhadosztállyal folytatta támadásait. Vilkovis-kert ismét elveszett. Raseincn mellett szétvertük az ellenség mcgisihvé\'tclt támadásait. Ezen az arcvonalszakaszon 50 ellenséges repülőgépet lőttünk le. A lett arcvonalon Birsciitől északra és Modcnc térségében az ellenség áttörési kísérletei vércsen összeomlollak. Észtországban visszavertünk vagy felfogtunk számos ellenséges támadást. A Pszkovi és a Pcjpusz tó közötti szoros mentés heves harcok lángoltak fel a nyugati partra átkelt szovjet csapatokkal. Jelentések a franciaországi harcterekről Megakadályozták az amerikai erők egyesülését a Cannesba hatolt csapatokkal — Nem sikerült partraezállnl Toulon két oldalán Az arcvonalak holyzotóről némot Ornotél nyugatra lovó arcvonallal a "wrol jelentik: nómotok továbbra la a Bsajnavöholro Nyugat-Normandlabsn támaszkodnak ós így a tongorészot aozatot kovotol, nom TOzoíott az Tesztoségokot okozott. Lzzel Bzombon arcvonal joloutós váltoüásíiihoz. Ac a balszámyou a mozgó harcok gVSpo- -,IQ xnOUJJJmiQ l(K(9lO)0){ pO)lH loaiisnái dúló harcokban, állnak. Bros tél északra folytatódnak a helyi harcok. Az amerikaiak erősítésekét viLlok olőro, ugy hogy ujabb rohamok várhatók. Dólfrinolaorsiágban az angolok 6a az amorikaiak tegnap oato hídfőiket tengeri ós lúfsi uton mogorősi tették. fc!í. Kaphael ós a Mor hogy kőzött, a hogy \'dőli lábánál a nemei partbiztosi tó ofVjk ujabb partraszállási kisérlotpt fertők szót. A hegytől északra a német tarta\'fó- ffok témaddaba mentek át ós vlsszn-vortók az ojtóornyós kötelékeket, A fTogytÓI északra az amerikaiak folytatlak olónyomutásukat, hogy Can-noslto Indiátólt csapataikkal fölvegyék az érintkezést. ElőnyomuliÍBuk éppen ugy meghiúsult, mint azok a kísérletek, hogv Toulon mindkét oldalán csapatokat tcgvouok partra. A partraszállást tulnyomórés/-l>en amorikaí és francia csapatok hajtották végre, molyok a hidfókból általában északnyugati Irányban nyomultak olőro. Idu n togjíapi napon is szállítottak ujabb orokot. A német védelem ozon a területen orő-BObh leit. A partot az angol é-í amerikai hadihajók nehéz tüzérségo tűzzel árasztja ol. A legutóbbi jeloutó-sok szoiint 15 ozor lö—12 cm.-os gránátot lőttek ki és önnek ellenerő a "partok egyes ellenállási fészkel még mindig védekeznek. EJsok fóleg az ellenségnek uz egyosOlési céljait akadályozzák inog. Bombázták Szerbia több helységét Súlyos légiharcok voltak Ploesti körül rült sor, melyben négy észak-amerikai repülőgépet stimjuüsl-leltek meg. -VO Belgrádból jelentik, hogy az göjszász bombázók\' tegnap A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti, hogy északameri-kai bombázó kötelékek több száz távolsági vadász védelme mellett tegnap délelőtt ujabb honiba tá\'ntadást intézlek Ploesti ellen. A két fél vadászrepülő! között súlyos légiharcokra ke- ango délben Szerbia több helyis^ bombázták. Bukarestben és dékén n_cj«•TOlkbombázás. Domfront vidékén visszaverték az angélszászok minden támadását Súlyos harcok a Szajnával párhuzamos uton mindenütt visszavetették. Az amerikaiak Louvíguenél tudtak ered menyeket\' k ih a rcol ni, ez azonban a német ciszakadó mozdulatok következtében közömbössé vált. A Chartres elleni eredménytelen támadás utáu előretörtök kelet\'felé és a Chartres és Szajna vonallal párhuzamos uton súlyos harcokat vívtak ^a németekkel, akik a támadó csoportok egy részét ni^gseinun isi tették. ;Iutorinf) Tegnap erős német csatarepülő kötelékek több összpontosított támadást intéztek Falnisc és Argcntnn vidékén angolszász állások ellen. Német vadászrepülő ezredek Chartre és Brieaux környékén megvédték fontos utánpótlási utvonalaikat. Donifronttól északkeletre északamerikui kötelékek támadást intéztek az Argentan felé vezető ut irányában. A német záróállásokból\' az ellenséget Fellázadt három brit hadihajó tisztikara és legénysége Huíz halálos ítéletet hoztak _ lázadásban résztvevők közül húszat halálra ítéltek, nyolcat élet- A Német Távirati Iroda jelentése szerint egy lisszaboni közlemény hirül adja, hogy 3 brit hadihajó tisztjei és legénysége között lázadás tőrt ki. A fogytíglani fegyházra, a többieket vegyesen nüsz évig terjedő fegyházra Ítélték; A lubllnl lengyel szovjet 10 korosztályt mozgósított Moszkva megkezdte a „felszabadítást" A moszkvai rádió jelentése szerint a lengyel Szovjet Lublin-ban megtartotta első összejövetelét. A Moszkva által létesített lengyel felszabadító bizottság azt a jogát, hogy a líáboru alatt rendeleteket és törvényeket ad- hat a Szovjet által megszállt területeken, életbe léptelte Ss törvényt adott ki a részleges mozgósításra vonatkozóan. .Ennek-értelmében a lengyelek azonnal mozgósítottak 10 évfolyíifnojot a szovjet érdekében. ZALAI KÖZLÖNY" 1844, augusztus 10 A helyzet nyugaton Berlin, augusztus 10 A kéznél fekvő némot jelentések pontos áttekintést nyújtanak a franciaországi csata pillanatnyi holyzo-tóról, amit a szövetséges hadvezetés a Lo-Mantí-Alenooii-Argentiiii vonalén, dóiról északMglé moz^ó támadással átfogó és döntő erejű hadműveletté akar kifej losztoni. Ezeknek a mosszo kihutoló támadásoknak oredotét a régobbi leírásokból [>on-tosan ismerjük. A keskeny avran-chosí ln\'hütuli\'iiii sávból a motorizált amerikai erők legyozó-formáju ki-torjodéssol támadtak Drotugno bol-sojo foló. Délre a Loire-torkolat hoz és Rennoa-en keresztül a lo-mansi térségig jutottak el. Innen az amerikaiak odavezetett orókkol hirtelen níegkezdték a támadást észuk irányban azzal a könnyön feliamorhotó céllal, hogy Aloncon-on és Argon-tan-on keresztül a német védéfron-tot bátbatáinadhassák. Ez a német hadsorog eddig még minden fronton, a logkemónyohoon ollonállott. Hogy ennek a német elharitófront hátsó összoköttotésoi ollón támadó hadmüvolctnek oiejót növeljék, a szövetséges hadvezetés a Csentél dólro állomásozó nagy kanadai hnd-soregot is hoves áttörési támudásha vetette, a Falaiso irányában az északon támadó amerikai páiieélpflköto-lékokkol szemlwn ős igy olósogitono egy totális l>ekeritósi manóvort. Lgyanakkor az egész ezenkivüli fmn ton hovos helyi jolontóaégü harcok dúlnak, hogy a nómot ííadsoregot eddigi állásaiban lekössék és loíie-íetlenné tegyék vagy legalábbis nagy mórtókbon mognónozitsék a németeknek a körülvett terülotrŐI való oltávozáaát. Ennek a sokoldalú és taktikailag igon sokfajtáju támadásnak hatása alatt a íront olyan fojlódésnok indult, aminek kulunfegos iamortotó-jolo, hogy az eddig is a Szajna-uij-fóhoz fekvő front ogészon a Mortuin-Domfort térségig komóny ellenállást tanúsított ós harcaiban holyhezkötntt maradt, mig az amerikai előretörés elhárítására a lo-mansi térségből egy uj szárny vált ki, amely mozgásban dót toló van irányítva. Az egész normaivn frontból egy nyugat toló orósen olórougró iv kolotkozott, amely a tizajna-ouölnói, kozdódik Caentól északra, átvágja a Ealaiso-*(ól északra oltorüló térséget, majd nyugati irányban az Ürno-t Thury-llarcourt-nái, továbbá Vhe-n, tíou-doval-on és Mortaúio-n korosztül nálad és az Ív emo kiindulópoiítjá-tól kezdve keleti irányban újra dlérí az Alonconlól északra elterülő tórsó-got. Domtort-on keresztül haladva. Az Aloncontóf északra eftorülö térségben" az amoiikaíak nyílt jobb-szarimyai UuzcómoTt, amft igyolioz-in.\'Ji u kitűzött cólf a bekerítés úrdo-kébon kolot fölé kifejleszteni. Ez ellen a kitorjodt front ellen páncélosokból álló némot íoldoritó orók harcolnak a szélosobb szakaszokon, molyok az amorikaiakat máris óvatos manóvorozéaro kéiiy-szoritctlók. A német hadvezetés, amint tisztán fol hihetett ismerni uz amerikai mozgó hadműveletek célját, megtette az ollón rondó Ikozó-sekot. Ebből a célból néhány átcsoportosítás kozdődött meg és a fölismert gyújtópontokat megorósítették a mozgó amorikai támadások ellen. Ezokkol az mókkol az ollontámadá- Gáspár István gyorsíró- és gépíró-iskoláiéban uj tanfolyam k^iödlk szeptember 1-én. Érdeklődés és belrot&s minden este 6~9-lg e leényliceumban. soknak egész sorozatát vezot\'ék, melyeknek az a céljuk, hogy a néinot ósszeköttotéaí vonaluk számára veszélyessé váló olloiuiégdd\' operációkat feltartóztassák ős megsemmisítsék. A német ellentámadás természetes súlypontjai a Cuen-Aloncon vonalon voltak, az északról és délről egyaránt támadó szövetséges bekoritÓ mozdulat miatt. Ezért u kanudui támadások i\'ülaiso irányában már az élőjükön véresen omlettuk össze. A délről alonceni irányban előretörő motorizált amorikai kötelékek ölten német páncélos alukulatok vették fol a harcot, melyeknek söntén sikerült az ullciibéges támadást megbatárolni és feltartóztatni. Sok a helyi támadás is a front-ív mélyén, molyok míndtiuekolétt a Tbury-llarcourt, Sourduval és Mortain irányában ömpontoyultak, do minden figyelemreméltó eredmény nélkül maradtak a kemény német elhárítás miatt. A csata u fent vázolt frontokon jelenleg a legtoljesobb mértékbon folyamatban van. A német jolontóack azónlian mogállapítják, hogy a szövetségesek béke ritő-mozd iifúta, hála a rögtőn\'éa legnagyobb erővel mogr índitott német eIlon támad ásóknak, nem érte el célját. A néinot főparancsnokság — ez a vélemény Berlinben — egy olliáritósikort ért öl, ami egv kritikus és lohotóségekkol tele helyzotben megőrzi számára a mozgási szabadságot és elvan intézkedéseket tosz\'loliotóvó számára, molyok u cuuta további fejlődésért* még nagy befolyással Iwznek. Nagykanizsán is Szent István napján les* a sikgyermekes anyák ünnepe Reggel szentmise, utána a jutalmak kiosztása \\ zsán augusztus 20.-án,*" Szent j István napján reggel 7 órakor i lesz a sokgyermekes édesanyák ! miséje a Jézus Szive plébániatemplomban (lulsőlemploin;, majd ulánTi a polgármester osztja ki ünnepélyes keretek közölt I a városháza dísztermében a sok-! gyermekes édesanyák részére ; megállapított jutnbnjakat. Mint a Zalai Közlöny jelentette, országszerte Szent István ünnepe az u nap, amikor u magyar nemzet áldoz a magyar anyaság eszményének, ünnepli u sokgyermekes édesanyákat. Ebből az alkalomból, a háború pusziltű fergetege közepén iv megrendezik mindenütt a sokgyermekes anyák ínegjutulma-Nagykani- zásának ünnepségeit. A csempész beszállította az elkobzott 800 kg. sót, de visszafelé már 800 kg. csempész-cukorral rakta meg a szekeret Csáktornya, augusztus lü (Muraközi tudósítónktól) A nagyarányú muraközi csempészések tor- lénetében is különleges érdekességű eset történt az olmult háton a magyar—horvát határrészén. A csőm- pészfogús nemcsak azúrt érdekes, mert bUU kilogramm cukrot és ugyan annyi sót juttatott a hatóságok közére, hanem azért is, mert jellom-zójo annak, hogy a rendkívül csekély büntetések miatt mily nagy mértéket öltöttek a csompóazósok .Muraközben. Történt ugyanis, hogy a pusztafai halárvadúszóra egyik járőre totten-érte Horváth István pusztafai lakost, amint kocsiján 8 móiermázsa sói akart Horvátországba csempészni. Itt ugyanis, mint ismeretes, "száraz hatara van, kót horvát község innét van a Dráván és igy kocsival is míndon nohézség nélkül lebot közlekedni a batáron át. Az elfogott 8 métermázsa sót másnap Horváth Istvánnal, saját kocsiján beszállítanák u Csáktornyái vámhiva-talba, do természetesen volo ment i egy határ vadáss is, Kenési László ! öisparancsnuk-hol voltos. A sót Csók-tornyán szuhályuzorüon átadták a vámhivatalnak, majd Itóuasi László egyéb ügyeit mont elintézni. Közben Horváth István kocBija üresen vesztegelt. Meglátta ezt Karlovics Károly drúvavusárholyi lakos, aki mogkerdozto Horváthot, nom volna-e hajlandó egy fuvart vállalni Dráva-viiuárholyro. Nyolc métermázsa cuk- rot kellene kiaz/Vditani. Horváth, minthogy Vásárhely utbaesik hazafelé, vállalta a fuvart és a fuvardíjban is egyszíra megegyeztek. \'iMóg csak nom , is alkudtak, hisz Karlovics korokon 100, pengőt ajánlott fel a kb. b\' kilométeres tuvarort. A 8 mázsa cukrot humarosan felrakták az egyik nagykereskedő olőtt a kocsira, majd éppen amikor végezlek, Karlovics nom kis meglepetésére mogjelont a határvadász öraparancs-nok-hojyottos azzal, hogy végzett munkájával, mohetnok haza. Ki is indultak, do a Imtárvadász nom azért határvadász, hogy no órdoklődött volna mindjárt a fölrakott áruról és főképp amiak orodotóról. Hamarosan kidorult, hogy csompószoknok szánt áruról van szó. Porszo igy a cukor nem jutott már el rendeltetósi helyére, do Karlovics ós társai rövido-son a vádlottak padjára korülnek. Most még azt nyomozzák, hogy a kereskedőknek szánt nagymennyiségű cukor ós fió hogyan korült a csempészek kozópo. Az ügybon több kereskedő azeropo is tisztázásra szorul, akik a jelek szerint a nagyközönségtől vonluk el a nekik kiutalt árut ós azt feketén értókeaitették. Hangsúlyoznunk kell, hogy a csompószóssol kapcsolatos, fokotózós és üzérkedés azért burjánzott el ennyire, mert a csempészetet vagyon elkobzás és internálás holyott még mindig csak enyhe pénz bűn letessél sújtják. ....." \\ f j, Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pótanyagok állnak rendVlkczó- ttünkre,_éppen étért elnézést kérünk a nagykttiönségtól, ha egyes darabok kivitelezése nem a régéta raagszekatt szinvenalon történik. TARJAH-rALCSICS. KISKANIZSAI ÉLET A polgármester Klskanlzsán .Vasárnap látogat el hivatalosan első izben vitéz dr. Simon-fay Lajos polgármester Kiskuni-zsára, hogy ott a guzduküldölL sógeket, valamint az összes egyesületek ós társadalmi szer-. vezetéket meglátogassa. A polgármester délelőtt íél 10 órakor érkezik Kiskanjzsára, ahol p. Bánás Gyula plébános, Szépud-vury László leventeparancsnok ¦ iskolaigazgató, Uozdán József vórojibiztos és az összes egyesületek vezetősége ős küldöttsége fogadja. A polgármester látogatást tesz a Levente Otthonban, a Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület, a Polgári Olvasókör helységeiben, ezenkívül fogadja a iMA\'NSZ", a Missziós Leánj-cgyesület, a Kalholikus Egyházközség, a Kiskanizsai Gazdakör, az Egyházközség Sególybizottsá-gának vezetőit. . Egósz Klskinlzsa felzúdult az elmúlt hetekben a kót fö útvonalon állandóan* jelentkező porfellegek láttára. A Varuzsdi-uL clkószülóse után, az útszakaszra hiujelt lőszhomok száraz idő esetén valóságos >dködösi-lésL végez egy-*gy gópkocsi, de rendes járómü áthaladása is, Öntözést pedig nem lattanu sem a Varazsdi-nton, sem a vitéz Hegedűs György-utcán, a régi Ország-uton. Vájjon miért van ez igy V Miért ítéllek Kiskanizsai a bacillusokat hömpölygelő porfellegckben való eltűnésre ? Százuk ós ezrek kérdezik és várják a feleletei. Miért nincs öntözés 1 Miért nincs valami megoldás ebben az ügyben ? Mi ezt a kórdóst hosszú évek óla állandóan napirenden tartottuk. De\' még most is hisszük, hogy a gyors és sürgős megoldás az egészségügy egyik legfontosabb követelménye jegyóbon nemi fog végleg elmaradni. Gyermeknyaraltatás •örönitocl vettük tudomásul, hogy az idei balatonberényi gyermeknyaraltatási akcióbó[ ezévben sem maradt ki Kiskani-zsa. Ezt köszönjük a város vezetősége mellett dr. Krátkyék-nak, valamint a Kiskamzsát szerető ós pártoló Cövek Magdolna missztósnövérnek. Sport\' Vasárnap érdekes sporteseménynek ígérkezik a. Hunjradi-téri sporttelepen sorra kei\'ülő két NVTE mérkőzés. Az NVTK I. és NVTE II. csapatát látja vendégül a Sáska Levente 1-,. illetőleg a Sáska Levente H. csapata. A mérkőzések kezdete délután 3 óra. —k~n—l— , 1944. augusttus 19 ZALAI KÖZLÖNY Karddal és kereszttel mulatta nTlrínyt első szent királyunk, Szent István, amc-lvcn járva .időtálló történelmi ténnyé válhat országalapitdsa, A kord erejére és a kereszt szellemére rakta le írtagyar birodalma alapjait az évezredes távlatokba látó és évezred által joazolt első magyar koronás király. Azóta akármelyikről feled-kezet\' meg a Magyar viharos évszázadai folyamán, annak mindig snlyos árát adta. Legnagyobb pedig mindig akkor volt, amikor kard és kereszt a logtörctlencbb fénnyel ragyo-\' golt ilyen cmblélmálja nem fog-Falt, de a nemzet lelkében őrök-érlékü élét-cimerében. .Előtte sírván\'.- sokszor ébredt rá a magyar, hogy csak egy útja van, a szenlislváni ut s ha erről lelop, szakadékba téved. Csalfa ábrándok kergetése közben, sellö-htmgöktól megszédülve, önmaga bűnéinek bainVába roskadtan, patópálos tétlenségbe hullva sokszor kellett ráébrednie, hogy végzetes minden, lé-)és másfelé, aninl amerre Szent István kardja hegye mulat "és" máshogyan, mdnt a kettőske-reszt apostoli parancsa szerint. Its ha soha nem látta volna be ez a nemzet tévedései tragikus nagyságát, -tv ha soha nem bűnhődött volna\' azokért törökkel, talárral, osztrákkal, \'móccal, — ha soha nem érte volna utol Mohács, Arad, Trianon peni-tenciája, ma akkor is igazolva kellene látnia István király örökségét, a kard és kereszt országépitő erejét, a legfőbb magyal- neunlzeti köf-parancsola-lut. \'minden jrtagvar éleligény erő- és. jogforrását mindazokkal szemben, akik ezeréves élete során körülveszik, hogy elnyeljék. Népek, fajok országútján ütközőbe korült, rokontalan \'magyarságunk a kard és kereszt jogán álll be először európainak, vállalta egy földrész közösségét, mindennel, ami vele jár, de lcg-löhbel a magyar vér áldozatából és legkevesebbel -abból, amit kapott érte, Ma, ugyanabban az ütközőben áll a magyar kenvény derékkal, világtájak felé feszülő, vigyázó ököllel. Ma sem ¦ csak önmagáért áll, hanem áll és verekszik ma is Európáért, egy nemzet-családért, aimjely életjö-gál követeli ezen a földrészen. Verekszik népek igazáért \' és a maga védoliuére. Verekszik, mert rn\'a Szent István is azt mondaná, hogy a míigyarnak ott a helye, ahol áll, ahol harcol, ahol vérét hullaija. Ma Szent István kardja is azt az irányt mutatná, amelyre "akkor léptünk, amikor karddal és kereszttel álltunk bele azoknak a nemzeteknek sorába, amelyek a hősi áldozat és a tiszta kereszténység Európájáért vállalták minden idők \' legnagyobb erőpróbáját. Ma Szent István\' is elfogad Schless Gyula , könyvküioskodö Horthy Miklós-ut 8. szám. MM Tolofon: 120. azt mondaná : >Fel, n epem1," • kére sztesháborur a a világ minden civálizádóját elsöpréssel fenyegető, istentelenség vizözone ellen ! Ma Szent István vőres kardin hegye is arra mutatna a Kárpátok koszorúja felé és odapnrancsolna minden magyar áldozatot, minden keresztényi kölelcsségludást. Ma Szent István hötcseségc is egy szövetséget irna alá, azt, amelynek oldalán egyedül mutatkozik lehetőség magyarnak és kereszténynek maradni ezen a földön, dc ezen a földrészen is. Es amikor a szentistváni alkotás évezredes kapuin dönget a lenni vagy Meinlenni iszonytntó kérdőjele, most, 1911. Szent István- ünnepén, nem »sirván« állunk a nagy király emléke előtt, hanem c"lszánl, halálra is kész magyar élet-daccal, mindenre készen, dc legkészebben arra, hogy kardhoz és kereszthez hü-telen nem lesz az Ő népe soha. Isleu kezében minden végzés és minden szála a történeldminck, amely most íródik messze az uj évszázadokra. Dc a mi kezünkben az Isten által rendelt kard és általa-az emberiségnek adott kereszt ós lelkünkben, vérünk minden cseppjében a feladat; — átadni Szent István örökségét csorbítatlanul, makulátlan magyar becsülettel a világtörténelem tij fejezetének. (bt) 1A Kszolgablröség megszűntette az eljárást bét megrágalmazott zalai Jegyző ellen A rágalmazók ellen bűnvádi eljárás Indul A névtelen levelek és rágalmak áldozata lett két zalai köztisztviselő, nóvszerint Csizmazia Sándor garabonci és Hosszú László sormási jegyző. Panaszos levelek gyanúsításokkal illetlek a kél zalaj község jegyzőjót. Az egyiket Budapestre jelentették fel levélben. Megindult a fegyelmit megelőző vizsgálat, amit a nagykanizsai föszolgabiróságon dr. Sebestyén József tb. főszolgabíró végzeit. Tegnap volt ebben az ügyben a tárgyalás. Dr. Sebes- tyén Jő szolgain ró behatóan foglalkozott a vádaskodó levelekkel, amelyekről csakhaímKír kitűnt, hogy puszta rágalmakat tartalmaznak és igy a panaszokat a főszolgabíró elutasította, Es mivel (megállapítást nyert a levelek íróinak személve, a fő-szolgabiróság intézkedik, hogy mindkét jegyző megkapja a felhatalmazást\'a levelek irói elleni bűnvádi feljelentés megtételére. A két megráunllm\'azoU. jegyző Így elóíílélelt kapott felcltes ha-tóságálól. ÜZRN A HONVÉD Z. 938. tábófipostáról Izsák Miklós tizedes augusztus 10. keletiéi ezutön szeretettel üdvözli mindazokat a jóbarálait, ismerőseit, akiknek eddig különböző okokból imi nem tudott. Kis családját, szeretettel milliószor csókolja. * M. 195. táboriposta számról Gönlér György hdp. Őrmester augusztus 10.* kelettel a Zalai Közlöny hasábjain át küldi kanizsai ismerőseinek szeretetteljes üdvözletét. K. 518. táboriposta számról Sági Farkas István zászlós, a nagykanizsai polgári iskola volt tanára augusztus 1 í. kelettel írja. hogy a Kárpátok északi lejtőin nincs kánikula, vigasztalanul esik az eső, elkel á posztóruha. Szívesen gondol kanizsai jóbarátaira, a kedves városra, ahol két évet töltött. • D. 908. táboriposta számról Grabant István szakaszvezető (Bajcsa), Grogál Lajos őrvozetö (Nagykanizsa), Földes János honvéd (Nagykanizsa), Pintér János honvéd" (Kacorlak), Szabó Antal honved (Sormás), Va- kacs Györgjy hornvéd (Rigyác^ és Müller János honvéd (Fűzvölgy) üzenik, hogy hála Istennek, jól vannak, szeretettel csókolják feleségüket, családjukat, üdvözlik rokonaikat ós ismerőseiket. (Augusztus 11. kelettel.) • * \': V. 858. táboriposta számról augusztus 13. kelettel Takács Ferenc honvéd üzeni szüleinek és Vinczek\' Katónak : ^Hösszm várakozás után nagyon sok levelüket ¦mcgkaptafciií, kórom, írjanak, most, a harcok után jól esik édes Hazánkból postát kapni. Aggodalomra nincs ók, mert eddig\'egészséges vagyok. Nemsokára ránk ragyog a béke angyala és győztesen visszatérünk és minden szeretteinket szivünkre öleljük. Viszontlátásig!* K. 648. táboríposta számról augusztus 11. kelettel Nóvák Ferenc tizedes üzeni: jól van, táboriposta száma megváltozott, E. 329. helyett K. 684. lett. Üdvözletét küldi ismerőseinek és Minden tóagyar testvérnek; és "Kéri, többet, írjanak. V. 828. táboriposta számról. pétri vilmos hattyú drogériája ¦¦¦yk«niit«, Ul||------*................................................. Pástéval utnibin lltoUíor, koiautlk*, aiappan, rofyixar, fotó, kSluar, katafápoláii 4a kástarUal cikkek nagr váiautékban kapkaMk. augusztus 9. keleftcl üzeni Kovács Kálmán hdp. szakaszvezető, a Dunántúli Szeszgyár r. t tisztviselő .feleségének, szüleinek, összes hozzátartozóinak, a gyár-han kartársainak, hogy jól vau, nincs scin|rm baja. A leveleket mdst már rendeden megkapja és csomagot kér, 1 Sok csókot és üdvözletei küld * * A. 181. táboriposfáról Telcky Béla karp. őrv, augusztus 11. kelettel emlékezik szeretőitől Kanizsára, ahol a kereskedelmi iskolái végezte s ahova most lüz-kcreszlsége után visszagondol. ¦Mikor először léptem orosz földre s kerültem harcba, hnég kételkedtem, — írja ¦- hogy talán túlzott propaganda, amit otthon hallottunk az oroszokról. Aztán most látom, hogy a valóság még kegyetlenebb. Az ad erőt a harchoz, hogy otthon soha be ne következzék mindaz, aamit Üt tapasztnltatnY Hisszük, bogV ezt a harcol sikerrel vívjuk meg.*, ¦\'/ ¦ - • \' P. 831. táboripostáról augusztus 13 kelettel üzeni Mujzcr József honvéd három kedves sásk\'a-kfslánynak üzeni,- hogy a julius 26.-iki tábori lapjukról a vezetékneve niindhárhtnknak1 hiányzott. Kéri. hogv Írják meg a nevűket, rendes címüket, aminek nagyon örülne. KI tud róluk T F. 747. .táborípostán Néjneth Kálmán nagykanizsai tizedes és L\'. 283. táborlposláh Németh József nagvkanizsni honvédet keresi édesanyjuk. Németh Mártonná, Nagykanizsa, Bagóin!-* sor 23. Aki ti bajtársak közül vagy itthon tud róluk valami*\', szíveskedjék értesíteni ngnódó édesanyjukat a fenti cimeh. Üzenet azoknak, akik ulaágot kOtdanak táaorlpoallra Kálovics József honvédnek címzett Zalai Közlönyön a feladó cime elégtelen és a táboriposta szám helytelen. Így az újságot a posta a feladó bel vett a szerkesztőségnek kézbesítette vissza (augusztus 11.-1 példány). Gyakran megtörténik, hogy magánosok által rosszul címzett újságok hozzánk jönnek vissza a táboripoKlítktól. fippen\' ezért felhívjuk mindazok figyelmét, akik Zalai Közlönyt küldenek a harctérre, a táboriposta számot helyesen irják fel az u\'j-ságfejcn található címke-rovatba és a feladó címét is töltsék\' ki, hogy szükséges esetben a táboriposta a feladónak tudja a bármi okból kézbesithetctlen lappéldányt visszajuttatni. 18721233 ZALAI KÖZLÖNY A magyar társadalombiztosítás a reformok utján A magyar társadalomi)iztositás ós intézményei jelenlegi állapotukban is folctto állanak egyes gazdagabb, számban nagyobb ós* leltárában is idősebb nemzőtök hasonló/ intézményei folott, mégis a szolgáltatások mértéke és azok nyujtásw tekinteté-Don több változtatásra van szükség. Általánosan ismort dolog, hogy a társadalombiztosítási intézmónyolc ol len a munkaadók, do főképpen a munkavállalók részéről több — valljuk bo sokszor jogos — panasz hangzott ol. Az illotékcsok megállapítása szorinti a legtöbb panasz és Kifogás, az ürogségi biztosítás roiW-szorot érte. A sérelmek logfőbb pontjaként a 65. életévben meghatározott oléréei korhatárt, ozoníelül az öregségi és rokkantsági járadékok alacsony voltát omlogottók. A kormányzat megvizsgálta a fölmerült panaszokat ós azokat•jogosnak találva, a legrövidobb uton, ron-dolotbon intézkedett az örogségi biztosítási korhatárnak 66-ről 60 évre való les^álUtasáról. A járadék összeg folemolóséro is intézkedés történt. Eszerint az eredeti évi 120 pengő járadéktörzs helyett — amit állami hozzájárulásnak\' ís neveznek — és ami időközben 150, majd 180 pengőre emeltetett, most évi 480 pongő losz n járadóktörzfl összege és, ohhoz számítódik a befizetett járulékok után osodókos fokozódó járadékiész. Az eddigi havi 20—80 pengő körül mozgó járadékokkal szembon tehát csupán nz állami hozzájárulás, a já-radéktörza összege\' havi 40. pengét tesz ki. lia ezen összoghoz iiozzá-vosszük az eddig liefízotott járulékok után esedékes fokozódó járadék részt, ugy a havi járadék összege az eddigi 20—80 pengő helyett 60 pengő körüli összegre emelkedik. A járadékok összoRÓnek ez a százszázalékosnak mondható emelése a jelenlegi járadékosok létszámának figyelembevételével, mintegy 1G millió jwngövol több kiadást jolont az OTI öregségi ágazatában. A megrokkant, n kiöregedett magyar munkáshoz ogy óv alatt 16 millió pengővel többet juttat ol az új rondelkozés. • t A másik nagy, horderejű kérdés, amely óvókon korosztüt foglalkoztatta az illotókesokot, a háztartási alkalmazottak kötolozó öregségi\' biztosítása volt. Ez a régi kívánság ogy gyors intézkedóssol szintén a ; megvalósulás útjára lopott. Nemcsak a kifizetett ¦járadékösszegek nagysága jolenti a kérdésnek fontosságát, hanem az is, hogv 187.000 háztartási alkalmazott fojo felől et-vohul a gond, hogy mi 1o3z velük, ha megrokkannak,\' ha az öregség kiüti kezükből a munkát.1\' A logflziikségosobb módosítások tehát a logrövidobb időn lwlül a\'megvalósulás útjára lépnek. Ezek nz intézkedések azonban még nem oldották meg a legnagyobb - problémáját a szociális biztosításnak. \'Jaross Andor volt belügyminiszter; a közef-multban rámutatott, hogy a társadalom biztosítási intézmenvet racionalizálására feltétlenül szükség van. Közöl 40 különfélo botogeégi bízto-sító intézet és közalap latja ol a magyar dolgozok szociális biztosítását. \'Hacsak arra gondolurífc, hogy minden ogyoa intézménynek külön ve-zofóségo, tisztviselői vannak): ntár célszorütlonnok koll ozt uz állapotot minősíteni. Do ezenfelül a -küfőn-óozé biztosító intézőtök különböző szabályok szerint, különböző módon Vegyesiz Köménymag „Móra" légyfogó Cipőkrém minden mennyiségben kapható. TÓTH JÁNOS Király.ulc« 27. - Tolaton 83, /átják oT a\'biztosltattak\' segófyozésót. A belügyi kormányzat folismorto a kórdós nagy fontosságát ós máris foglalkozik a betegségi biztosítás szabályainak egységesítésével, valamint á teherviselőknek okvetlen, nngy szervozotlio való egyesítésével. A háborús nehézségek sok mindont akadályozunk, do komolv, tudatos munka folyik a végső-cél, a magyar bo-togségi nópbiztositás eszményének megvalósítására. _ , A szociálÍB niztoaitást szabályozó törvényok moghozatalábnn sók nagy nemzötot mogolőztüiík és ha a nópbiztositás megvalósult, akkor hazánk a szociális rondozésok torén sokkal olőbbro, a losolsó helyre kerül, amit a háború utáni békotervekbon szereplő »13overidgo-terv« som Illatosíthat. TeUgdy Lajos Az Országos Nemzetvédelmi Szövetség felhívása a nemzetvédelmi-keresztes bajtársakhoz Az Országos Nemzet vedelni)! Szövetség miniszteri biztosa, vitéz Faragó F.dc országgyűlési képviselő felhívást intézett a nemzetvédelmi keresztes bajtársakhoz. Elérkezett nz ideje annak — mondja többek közölt a felhívás — hogy a magvar életben számunkra kijelölt őrhelyre álljunk. Vezérünk, Kormányzó Urunk sziklaként áll n helyén a háborít nagy viharában, \'éppen azért egyeden katonája, egyetlen polgára sem cselekéd-hél&v\' másként. Mégis vannak, akik másként gondolkodnak és öncsnló jogcímet keresve akarnak semlegesek m<arndni, éberen lesve az idők esetleges fordulását, most, alm\'ikor nz életéért és a jobb jövendőért hnr-. col a magyar. Aki kivonja magát n harcból, az elhagyja vezéréi és egyéni érdekeit a nemzet érdeke elé helyezi, Honvédségünk és szövetségeseink seregei hatalmas élő gátként emelkednek a bolsevista áradatfal szemben, hogy a vörös tenger ne nyelje el Európát Az első vonalban katonáink harcolják a legnagyobb harcot, idebent a belső frontot az ellenség bombái gyertneket, asszonyt, férfit gyilkolnak halomra kegyetlenül. Tombol a harc és ugyanakkor röpcédulá-ícbn, rádión át\' szédítő szavak szállnak, hogy hitünkben^ megingassanak. Neinzelvédelhií keresztes bajtársak, harcoljunk, hogv a hazugság és lázítás nyomán ne Inogjon meg egy magyar sem, mert aki félelmibben, vagy gyengeségében meglazul, az nicgliy gadja az őrök magyar katonai szellemet, amelynek legszebb tulajdoha az, hogy a veszedelem növekedésével szemben jobban növekszik harci kedve és ellenálló ereje. Adjon Isten mindnyájunknak jó szivet, hitet, erőt, munkakedvet, hogy egy laborban küzdve kivívhassuk a szebb jövőt. f flteffitol vedelem nz óvóhely! Nem robban az akna, ha Honvéd orzi a ainehei Kelet felöl otromba esőfelhőket görget a szél az cg peremén, egyetlen csillag sem ragyog a féket? égbolton s mire kilenc órát mutat a kísérőd naggóráia, fekete vak éjszaka borul az erdőre. — Most aztán dolgozhatnak a partizánok/ — morog a szakaszvezető, vévszerint Galambos Imre, aki ép olyan, mint minden legény a magyar gyalogosok között: erős, merész, magyar Hu, aki százszor -nézett már farkasszemet a halállal nagy Oroszországban. Megvizsgálja alaposan a géppisztolyát, magához inti az embereit és etindul a sinek mentén: vigyázni kell naggon<mert a partizánok nem tréfálnak. Es ma százszorosan vigyázni kell: két vonat robog Pest felé. egy lőszerrel, megrakottan, egy harmadik pedig a mocsarak közül viszi szabadságra a honvedeket. Ugy érzi magát a katona, mint a vadász az erdőbon, amikor vadra les. Olt búvik meg, altot\'legsötétebb az éj és legsüriibb a bozót, a töltés két oldalán. Néma csönd uralkodik a rengeteg felett s-a^i ember minden pillanatban azt hiszi ,ugy látja: mozdulnak a fekete fák s fenyegetően közelednek a vasútvonal felé. A feszült várakozás megállítja az időt. Galambos, szakaszvezető fejét a hideg sínre fekteti, ugy figyeli, mikor koppantja meg idegen\'tárgy az acélt, ameíy innen a messzi bar- (Honvéd haditudósító otztály) cok közül ugy ágazik Budapest felé, mini az ember szivében az ér. Hírtelen megcsikordul a sin. — Nem hiába váriunk, fiuk! — súgja a szakaszvezető két bajtársának, akik mellette lapulnak a töltés oldalán, azzal megindul a kis csapás felé. ami a távoli falu irányában szeli át az erdőt. Hangtalanul, nesztelen léptekkel közeledik az ösvény felé, mint maga a végzet, amely ucm ismer könyörületet a banditával szemben. Villám, vörös fénye hasítja szét a sötét eget és a pillanatnyi fényben előtűnik a vágány meUelt egy torzonborz alak. libben a pillanatban már szórja is a sorozatot a géppisztoly: nem szabad késni. Szörnyű dördülés rázza meg a fülledt levegőt. A sors akarta így. A bandita ijedtében megnyomta az aknát és á szabadságos katonáknak szánt robbanótest darabokra tépte. Rövid ideig tart az éjszakai harc-, találomra véli csak az ember, nyol-can-lizen lehettek a partizánok. Mire éjfélre jár, újra elcsöndesedik az erdő a támpont köríti. Galambos Imre szakaszvezető pedig boldog szívvel int bucsut az átfog obO vonat után. amely Zalába is visz talán egy kis örömet. Egy kicsi faluba, ahol Gatanlbos \'Imrét is várja a menyasszonya. Kenéz Károly-Mp. 6rm. haditudósitó 1914. augusztus 10 A fekete ember Francia Sudánba vozet a film, \' ahol a trópusok egyik legrottenoto-sobb liotogségével, a leprával ismerkedünk meg. Ez a nálunk csak hírből ismort betegség a kövotkozo-tes orvosi munka ollonéVo is tömegesen szedi az áldozatait.. A másik probléma, amit folvot a film, a bí-vatag öntözéso. A száraz, sívó homoknak tormó talajjá alnkitása közbon az ombort orő szembe körül a természet orőivol és a végén gyóz az emberi A film francia alapossággal mintha azt hirdotnó, hogy az egyéni lieldogságon tuti van ogy tér, ahol minden cmlmr örök emléket állithat önmagának, ahol a szürko min-dcnnnpisághól kiemelkedhet mindenki és oz: :- a jól végzett munka nyugalma és a közösségié árasztott haszna. Valóban folvotődhot a kérdés, mölyík\' fontosabb: nz ogyóni boldogság-e, vagy pedig n közösség erdőkében végrehajtott áldozatos munka? A film vékony szerelmi története is a közösségért hozott áldozatot cmoli ki. Az a fehérruhás apáca, aki számol azzal, hogy megkapja a. gyógyíthatatlan kórt, do mégis vállalja munkáját, a hősök hőse, a mártiromság útját járja és meggyőz bennünkot nz örök eszmények igazságáról. Az a férfi, aki egyéni boldogságáról lo tud mondani, pedig belovérzik a szívó, hogy ozreknok és millióknak a helyzetén segítsen, nagyságban vetekszik a töltendőm lognogyohb alakjaival. Uj életcélt világít meg a film, melyet eddig ilvon tisztán nem láttunk meg. Eddig az ogyóni boldog ság lobogott a szemünk előtt. Ennek órdokóbon alárendeltünk minden mást, inig a film a közösség érdekében hozott áldozatnak a szószólója és-annak a hirdetője .hogy nz ombor rondoltotéso a földön az, hogy: — küzdvo közdjön éa bízva bízzon. ¦ • »¦ («)) SPORTÉLET Nagykanizsai leventék a keszthelyi úszóversenyen Holnap, vasárnap Keszthelyen tartják: meg a hadtest középdöntő" Úszóversenyét, amelyen a nagykanizsai leventék kö-z\'ül 17 kipróbált uszó vesz részt, akik már országos viszonylatban is eredményeket érlek el. Dr. Tholway Zsigmond levente egyesületi elnök vezetésével ma délután fél 3 órakor indultak útnak. •Az országos levente úszóversenyt szeptember 9.-én és 10.-én tartják meg Balatonbogláron. Kotor oagykiss\'g elöljárósága. 1694/1944. Hirdetmény. Kotor nagyközség vasút melletti és a községház melletti vendéglőinek 1945. január 1-töl 5 évi Időtartamra váló bérbeadása nyilvános árverésen 1944. aug. 27-én d. e. 9 órakor lesz a kotorl jegyzői irodában, ahol az árverést feltételek betekinthetik. Kotor, 1944. aug. 16. 2M) Elöljáróság. 1044, migueilus 19 ZALAI K4ZLÍNV s hírek Nsptír. Augusztuslö.\'Síombat.ftdm vai. l.a|o« pk • ProiestAns Hűha. AujMIhUi* 20. VasArmp Rím, iía>. Szt. Is\'vin.király, ¦ ProttftAn.3 Is.\'.va\'i kir. A GŐZFÜRDŐ nyitva van rea^ol 7 órától eato 0 óráig, (IlélfŐ, Szerda, pontok délután óh keildon egész nap nőknek.) Telefon: 560. (Felhívás) \' Szent István nemzeti ünnepe alkalmából lobogózza fel mindenki a házát. Polgármester. — (Hivatalos Istentisztelet) Holnap, Szont István kiiálv ün-nopo alkalmából Nagykanizsán a foronciok plóbánia-toniplomábun fél 9 órakor hivatalos ünnepi istentisztelet lesz, amelyon lésjitrosz a honvédség, a hivatalos város, n képviselőtestület, közhivatalok, testületek 6s egyesülőtök. — (A rendőrségről) Vitéz BÜkky Jené rondőrtaná-caoa, a nagykanizsai rendőrkapitány-Bág vezetője augusatuB 20-tól szeptember 9-ig szabadságon van. Távollétében Rónay tanácsos vezeti a kapitányság ügyoit. —, (Áthelyezés) A m. kir. földművelésügyi miniszter MócBy Béla ni. kir. téli gazdasági iskolai igazgatót/ a szolgálat órdokelKm, Nagykanizsáról Budapestre, Elokes Károly tóli gazdasági iskolai igazgatót pedig Szatmárnémetiből Nagykanizsára helyezte. — (Palin ünnepe) A szoniBzótl Palin községijén sgép egyházi ünnepség zajlott le. Az egész közság jelenlétében fölajánlották a községet Szűz Mária szop-lófolon Szive oltalmába. — (Gyászmise) A. koleti hadszíntéren hősi halált Imit Kárpát István tart. zászlós lelkiüdvéért az engesztelő szentmise áldozatot folyó hó 21-én reggel 8 órakor mutatják 1« Nagykanizsán a foroncosek templomában. (•\') — (Leányglmnazlstákl) AuguBztus 22-én, koddon oato fól 7-kor a Notro Damo leánygimnázium valamennyi itthon ÖtÓ tanulója Cantuoló-val jelonjók meg az intézetben. (;) — (Szerkesztői üzenet) A panasz tóvos értesülésen alapszik. A város a szóbanforgó ós to-boiszállitásra átalakított légi öntező-ítocsijat Bom zsidó, som keresztény cégnek kölcBönhasználtara nom adta, bánom a városi közélolmozés céljaira használták, a sortéshizlnldához hordtak rajt a takarmányt. Igy tehát az a panasza is bolytolon információra vozothotó visflza, hogy oz az öntözókoCBi hiányozna a mai vész-torhos időkben a kanizsai lógó szolgálatból. Az átalakított ÖntözÓkocsit már hosszú idojo - lógó-szolgálatra áll rondolkozósro, két motorfocs-\'"kondő van rászorolvo, hogy vcszodo-\' lom esetén\' azonnal a \'szükséges helyre indulhassanak vele.. Az Ön által olvoszottnok hitt kocsi tehát egyáltalán nom voszott ol; hanoin eddig is ott találhatta és ma is ott találhatja a tűzoltó laktanya azortá-raban. Helytállóbb panasz osolán szívóson állunk rondolkozéaéro. — (Vállalatvezetői kirendelés) A nagykanizsai járás főszolgabí-rája Károlyi András füzvölgyi lakost kirendelte az ottani Hirschlcr-mo-lomüzom vozotésóro. — A zalaogor-szogi-Qalvani kft. rádió és villamossági izlot vozotéséro Csontos \'Kálmán budapesti akkumulatorffy&ri cégvezetőt rendelték ki. A leszakadt elevátor összezúzta a cséplésnél dolgozó récsei leventét Nagyrétté, augusztus 19 (Tudósilónk jelenti) Súlyos szerencsétlenség történt a cséplés! munkálatoknál. Kisrécsén rokonai házánál dolgozott a \\ cséplési munkálatoknál Kühne Ferenc 18 éves levente. Vigan folyt a munka u fintalok nagy kedvvel végeztek dolgukat, amikor hirtelen velőtrázó sikoltás reszkettellfl meg a levegőt. Az elevátor — eddig még meg nem állapitól! módon — hirtelen el- szakadt, rázuhant nz alatta dolgozó leventére és súlyosan ösz-szezuzta annak testét. A combján, a derekán, fején szenvedett súlyos sebeket. A községi posta-) hivatal betelefonált a nagykanizsai mentőknek, akik első segélynyújtás titán beszállítóitok Kühnet n kanizsai kórházba. A szerencsétlenség dolgában nyomozás Indult t«rhel-e valakit felelősség. \' i kormánybiztos közlése a zsidó bátorok használatáról és Igénybevételéről Zsidó bútort kizárólag bombakárasultak használhatnak kell elhe- A zsidó bútorok használata és igénybevétele tekintetében a Zsidó Vagyoni Ügyek Kormánybiztosával együtt egyetértésben közli a lakásügyi kormánybiztos a következőket: Zsidó bútor használata kizárólag bombakárosultak részére engedélyezhető. A lakásban lévő ingóságokat\'a bombnkárosult-nak nines joga önhatalmúlag birtokba, illetve használatba venni, az ingóságoknak leltár-szerinti átvételéhez hatósági közeg, szükséges. Az olyan bombakárosultak, akik hatósági megállapítás szerint csupán bútor-rongálási kárt szenvedtek, zsidó ingóság használatára nem jogosullak. Azok á bombakárosullak pedig, akiknek ingóságaik bombatámadás alkn\'m-ával elpusztullak, illetve teljesen mcgsc|mjrni-süllek, csak u legszükségesebb ingóságok "használatára jogosultait és ezért olyan tárgyakat, amelyek .használata a mindennapi* életben nélkülözhető, zár és pecsét alatt a kiutalt lakás egyik lakrészében lyezni. Az uj főbérlők részére kiutal! lakásokban lévő zsidó ingóságok — mindaddig, amíg uj rendelkezés-nem történik — zár és pecsél alatt tartandók. Ezért vagynnilag és büntclöjogilug a ház légoltalmi parancsnoka és a házfelügyelő együttesen felelősek. Ugyanez vonatkozik a, zsidóknak a pincében vagy más a lakáshoz tartozó, de azzal szorosan Össjc nem függő egyéb helyiségében* elhelyezett ingóságokra is. Az\' cgyszobás-konyhás lakásokban hátrahagyott zsidó ingóságokat a magyar királyi pénzügy igazgat óság írásbeli engedélye alapján az uj főbérlő hatósági közeg jelenlétében, egy más, még ki nem utalt, illetve használatba nom vett üres zsidó lakásban is elhelyezheti. (MOT) Unitr-Ullmann Elek vaskereskedésében Min-, rud- és patkóval-, továbbá szeg- utalványok beváíifeatók K ijaphi. Hoftiapp-aápski 0*P*xt], b—Ml Hm éé galyó* Augusztus "JÁROSI M()7GÓ Szerdétól- 16 30-ig JüL2ii vasárnapig Európai sikert Újra megjelent teljes egészében I JUD SÜSS. A filmbSl a mai cenzúra nem vágott let semmit. Igy az a nesz let ts benne van, amit a múlt oenzura kivágni rendelt. Naponta 3 előadás: f4, f6 és ?8 órakor. Munkásókat felvesz Háry iikőrgyár. — (Mi van a hivatalos lapban ?) A Budapesti Közlöny péntjki, 18Ö. száma rendeletet közöl a sajtóellenőrzés ogyoB kérdéaoinek módosításáról, — a lakóházi riasztóügyo-loti szolgálat ideiglenes megszüntetéséről, — a bőrtalpú lábbeli ós talpbőr forgalmát szabálvozó ren-dolet módosításáról, — a földbirtok-politikai célra igénybevett ingatlanok adó- 6a illetékkedvezményéről. — (A Balatonparton) robogott Szabadi felé vitéz Takách DozsŐ ny. alezredes, veszprémi vitézi székkapitány autón hivatalos kiszállásra. Egy kiscsikó nekiszaladt az autónak, mire a kocsi kőrakásra futott, majd az úttest másik oldalán az árokba fordult. Az alezredes a kezén sérült meg, Kovács József vitézi irodátísztnek nom történt baja, fpllenbon Tóth Antal soffór súlyos májzuzódásokkal koiült kórházba. Rendeletek 1. Mezőgazdasági olajbeizsrzás A hivatalos lap szombati száma közli a pénzügyminiszter rendeletét, mely a mezőgazdasági ásvány olui-cllátás zavartalan Lebonyolítása érdekében le-helövó leszi, hogy a jövőben u mezőgazdasági célokat szoigáló ááványolajakat és olajtermékeket közvetlenül a finomítónál is beszerezhetik, ha az engedélyben meghatározott cég raktárában az bármilyen okból nem szerezhető be. 2. Uiizas Kárpátaljára A Budapesti Közlöny szombati számú közli, hogy augusztus 21-től Kárpátalja területére, valamint Ung, Beteg, Ugocsa és Márainaros megyék teridelére, valamint Ungvár városába a további rendelkezésig csak utazási igazolvánnyal lehet utazni;\' amit a községi elöljáróságon, illetve a rendőrkapitányságon kell kérni. Ausztrália nem ad több pilótát A Daily Express melbourni jelentése szerint Ausztrália a jövőben sem angol, nem) indiai,, sem középkeleti harcbcvelésre nem bocsát pilótákat rendelkezésre. Az Angliában állomásozó személyzetnek még e hónapban vissza kell térnie. f\\z olasz fronton meghiúsultak az angolszászok felderítő támadásai Megrekedt a Firenzétől keletre inddott támadás is Egész\'Olaszországban a Li-. guri-tengertől az Adriai-tengerig csak kölcsönös roham- és felderítő tevékenység volt. Az amerikaiak, főleg pedig az angolok most arra törekednek, hogy most m\'ár egy hete megrekedt támadásukat a páncélos kötelékek felfrissítésével és n tüzérség kiegészítésével megindítsák. Ujabb és ujabb" szállít--mányok érkeznek és az átcsoportosítás nagyjából befejezést nyert. Azokat a támadásokat, melyeknek colja a német állások kifürkészése volt, biztosító csapataink mindenütt meghiúsították. Megakadt az angolszászok támadása Firenzótől keléire is, amellyel azt akarták elérni, hogy átkeljenek az Arnou. j. ZALAI KÖZLÖNY . Nigylfianizaa migjel raroa polgémiwtaretől. ad. 904/ké. 1944. Tárgy: Margarin kiváltása. Hirdetmény. A 9Ö4/ké. 1944. számit hirdetményemben már közhírré tettem, hogy a zsirjegyek augusztus és szeptember havi utolsó „D" és 4-cs jelzésit szelvényeire kizárólag csakis margarint szabad kiszolgáltatni és ezeket a szelvényeket július 30-ig kell beváltani. A beváltási határidőt most augusztus hó 31-lg meghosszabbítom s figyelmeztetem a közönséget, hogy a szelvényeket váltsa be, mert a beváltási határidőt tovább , meghosszabbítani nem áll módomban. Nagykanizsa, 1944. augusztus liö 10-án. wo Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 20413/1944. Tárgy: A learatott földeken a tarlószántás elvégzése. Hirdetmény. A 100.000/1944. B. M. rendelet 1. §-ának 20. bekezdése kötelező-teg előírja a tarlószántás (buktató szántás) stlrgős elvégzését. Felhívom a gazdaközönséí figyelmét, hogy ezen kötelezettségének sürgősen tegyen aleget. Ellenkező esetben azt költségére fogom elvégeztetni, ember és Iga Igénybevételével. A tarlószántást mindenkor lehetőleg mielőbbi hengerezés egészítse ki. A tarlószántás és az ezt követő hengerelés a tűzbiztonságát emeli, de ezenkívül a föld javára is szolgál. A végrehajtást ellenőrizni fogom és a mulasztók ellen az eljárást megindítom. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hé 14-én. i6i3 Polgármester. Nagykanisna mogyoi várói polgármesterétől. 16343/1944. Tárgy: 257.826/1944. F. M. rend. házlmacskák védelme tárgyában. Hirdetmény. Értsitten, a bőrök átvételére, !11. feldolgozására jogosított kereskedőket és iparosokat, hogy a 257.826; 1944. F. M. sz. rend. értelmében ebek és macskák bőrét csak abban az esetben vehetik át, ha az átadó a gyepmcsterl telep vezetője által kiállított nyilatkozattal, Illetőleg a helyi hatóság, vagy a városi állatorvos által díjmentesen kiállított Igazolvánnyal igazolja, hogy az átadandó állat saját tulajdona volt. A bőrök átvételere vagy feldolgozására jogosult a nyilatkozatot, Illetőleg bizonyítványt egy évig megőrizni és az ellenőrzésre hivatott hatósági közegeknek felmutatni köteles. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 18-án. hu Polgármester. Ëlilktiilitilt —s .loi.kl a bolyt kereskedőknél I | Iparosoknál Bzerezzo bet I A vidéken tartózkodó 14 éven* aluli pesti iskolások máradjanak vidéken A m. kir. vallás- és kózokta-lásüifvi miniszter rendelete alapján n budapesti tankor. fíiignz-Ualéság hivatalosan közli, hogy Budapest területén működő valamennyi állnfm\'l, községi, egyesületi és magán népiskolában, polgári és középfokú szakiskolában és szaktanfolyamon a ta- uilás legkésőbb lütl. évi szeptember 11.-én, hétfőn kezdődik. Ellnek ellenére igen kívánatos, hogy legalább a 11 éven aluli, már vidéken tartózkodó Iskolás gyermekek a saját jól felfogott érdekükben maradjanak jelenlegi tartózkodási helyükön Akik óvóhelyre menekültek - megmaradtak APRÓHIRDETÉSEK AllAs ] PeaatAraanSt keres axeptcmbtr l-re Unger Ullmann vaikcreikedó*. 2028 )!pv bíitUfvudtt- (ttyemdAe>) éa eey k5nv«l5ta.tiinane»t felveaz a Zalai KSilflny nyomdája. — Legalább 4 köíéplsitolfif végaettség aiflkaéatt. M*aklxhaid férfi it ereiiebfc nfil munkáitokat le\'veaTBnk. Vírosl Sitíli\'zda NigykinliM, Bithory-utcs 4._2624 A nagykanlnal ffiiiataMrAI hivatalban bevnnnlAa lalylíti egy Ualglanea kisegít/J ¦folfral napufmoi helye nreaedétban vart. Megfeleld Jelentkeií aioassl f«fwé**Tt nyer. 2611 Bumljaslto fanoncol felverek. — Civelkó gumljavltí tizem. Pánt 4. II Hlf.tlAflul aionnal Mva /fink — Hungária kelegyár, Siero*r«uT4. 262S jóháibdl való klfuUflM, eietle* lanu\'d felvétetik Stlklay (UiierÜzletbe, Eetvöa-tír S4. 2625 Bajar4 laiarlldnfl felvételik d.a. II ifll déUtán 4 iu harl 70 P ((/.elérni koait uíl-kttl. Rákócil u. 19. az. 1000 NUgktxhaté hizluo\'ffil felvau Qibnr butomaktlilet. 2021 WtanbéBoU. munkaidők (elvétetnek, rlántold-fliem, Siemere utca, 2635 TaN«t4l«*nv felvételik Sll-iae\'on, Arany Jánot-n. 2/a. 2437 NagyKaniisa magvat Tároa polgármesterétől.» 1298/kó. 1944. Tárgy : Mezőgazdasági munkások részérő konyérga-Ixma kiutalása. Hirdetmény. A közellátásügyi miniszter ur kenyérgabonát fog kiutalni azoknak n mozŐgazdaságl munkásoknak, akik önhibájukon kivül és pedig oUÖsor-nan Aaloimi. vagv közérdekű muuka-saólgálat m\'intt háztartásuk Kenyérgabona szükségletét nem tudták megkeresni. Hz a kiutalás kizárólag csak olyan mezőgazdasági munkások részérő\'foganatosítható, akiknél olnésorban a családfő a jelenlegi háború során, mint katona hősi halált halt, oltüní, vagy rokkant lett, másodsorban ha a családfő jolonlog is "az országhatáron kívül teljesít katonai \'szólgüla-tot és csak azután kövotkeznek azok, akik nz ország határán belül katonai, vagy méltánylást érdomló közérdekű munkaszolgálatot teljesítőnek. A kiutalásban részesülők nz ongo-délyozott konyórgabona monnyiaégot vásárlásra jogosított kercskoxtóktól vohotik meg, illrrtólog azt a korcs-kedő az utalvány tulajdonosénak raktári készletéből készpénzfizetés ollonéhon kiszolgáltatni kőtolos. A vásárlási utalványokért q-ként 1.20 P térítési dijat koll fizetni. A jogosult igénylók az igónyjo-gosultságuk igazolására alkalmas irataikkal legkésőbb augusztus hó 80-ig iolontkozzonok a Közellátási Hivatalban. Nagykanizsa, 1014. augusztus hó 17-én; 2oji Polgármester. NagykanlzM magyal Táros polgármesterétől. 787/1944. Tára*: 1944/45. évi ló és foguos jármű Összeírás. Hirdetmény. Fc\'aivom a Nagykanizsa város területén lakó ló-, öszvér-\'és foga-tos járómü tulajdonosokat, hogy állataik és járómüik bejelentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban elsőizben történő megjelenése után állataik járlattevelével jelenjenek meg a városi katonai nyilvántartó (szállásmester) hivatalos helyiségében (Városház, földszint 33. szoba). Bejelentenáók az összes lovak, öszvérek, csikók és járómílvek. A kincstár tulajdonát képező (vállalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés minden tulajdonosra, tehát azokra nézve is kötelező, kiknek állatai és járóművei a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása honvédelmi érdekekbe ütköző súlyos kihágás, melyért különösen háborús időben Igen súlyos büntetés jár. A bejelentési kötelezettség teljesítésének végső határideje: f. év szeptember hó 15. \\, MÍnda?ok ellen, kik ezen időpontig bejelentési kötelezettségükéi nem teljesitik,\' minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 17-én. jmi Polgármester. 1044, nugusztua 19 ŰRAVAVÖLGHI VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután IS óráig. Csengery-ut 51, telefon 204. ADÁS-VÉTEL ayaliivari ét méhkasok eladók Bagó-lat-aar 37. ¦ 262J Hamvnál! ruhát vétsek, Toblk linómé. Zrínyi /.VuIca 2S. ajtó I. 2598 SitlálUrméaa ul asila.ll fchfrhni kapható Magyar-utca 24 35*9 Kiakereakedek réuéic meEégszda-¦ IrI textiláruk utalványra nagy válmttlék-\'bin kiplial*k SroraoUayl Oyala trxillnagv-kereikedöné\', Nagykanizsa. 2604 Na»*n*lt ruhát vcazek éa eladik Sillet látván ultiiui, Klrniy-uloa I. 2006 Egy rárfla o\'atlö Király-ulca 1. 2607 Jtnydr* nyulak éa keüecek eladók. Petflll-ut 23. - 2417 Halnap filas dévér-és keaaeihal Bercii, níl. töivényház előtt. Tdctoit 6S7. 26J0 J*állapatbaMi~lévö gyermekkocil békebeli gumikkal eladó. MAORT ut 17. ». i.ovflii Imre. 2629 FHiilSkád ul, 1 dch. 2« ttlercs kut-vsdöt, Hannáit kádakat veuek. Bakia bádogon, Bfzsébel-tér 11. tz. 2126 HaaaNált női ballant vtaick. Cini 1 kiadóban. 2131 Férfi kerékpár jó gumikkal eladd. -Rákotzl-utia S/c. 2842 Jukarban lévő klaebb trdaizlalt mag-vé.elre keresek Ugyasott |éháabél való llu tanúiénak felvétetik. Horváth mérleg-tizem, Brziébat-ler 21. 2641 Maaf«l méter iOlétkék aiövet (140 cm. iríl(i) altrió Mária u 7/a. ¦> 2644 BÚTOROZOTT SZOBA KaiBnbaJaralu szobát, fUrdÓMuba binnálatlal riíouti.tlifi keresek. Clm a kf-addbaa. 23^5 Egy vagy két biataroKOlt tzobát keletek fttrdAataoba hauniiattal, lehetőleg Idősebb urlauzonynál. Clm a l-hd-v hlvatalban. \'Jfi3l HÁZ ÉS INGATLAN Eladók kluebb, aagyobb háiak nagy bkkkol, haahely gTllatOltttlgscL batalanl tiép vlllattlkek, KUkanlnán klaebb mi-i(íi.li.\'i<, malom forgalmas helyen. Köí-vetltajlk íiivátb lag«llantiodi, Sugarat 42, 2636 Adómemtaa magán- éa bérházakit kstvelll: Papp Telekiül 8., telefon : 670. | KÜLÖNFÉLÉK $ Elwaaxatrt7-én eale 7 és g köiúit Kiskjtnlzeától Nagykanizsáig egy sárga féderea ülés. Megtalálója Hifi jutalomban réiieall Teleki-nt 25. Marton bentea. 2óíg HyakkaNdftH njjá calaálom darabon-kint 2 pengőért. Háziipar, Szent Ima-utca 4. ,2405 Ott felállattam siombaton reggel Tdrabó benteiüstctébtn ndl ernyőmet. Kérem a me|találdt jutalom ellenében adja le Szibonyl dlvattllletbtn. 2640 B0p aklatáika elveszelt péntlárcival ttb. l.):ák-létl fasorban lévő pidok egyikéről 18 án 21—22 éra között. KeciUletei megtaláló jutalom ellenében adia le a (zerkeaitéaégben. \' 2643 Ket dláklaAMyt tellea ellátáirn elvállal (:atal urtiBiiony, állandó német támlgáttal. ttm t kiadóban. 2B39 Patdfl.ntoa 4«. aaamalól pénteken reggel elment négy drb. leber liba. Kérem a Decauletet megtalálót, azlvtakedjék ét- ttBltenL - ¦ 2748 ZULUI KÖZLÖNY HOLITIKAi NAPILAP Eladja: „KStgazdaiáel ll. T. Nagyk****-Félelea kiadó: Zalai Kér«ty Nyomatott a „Migudaaéal B: T, Nagykaalca«\' *yaailé)iifji Naoykanlaén HjwadAert f«Ul: ZaaW Ur«k hMó: Híndtokosat :____ Tábori posta: éyf., 183. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 21. hétfó Ara 20 fillér, 0)4» _ ~ it ALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP SturfcoitttfcÍB í* kl«d*hlvatal: Fő-ut S. «zam. gwrkeHXtfliéRt í* JtlwtóhlvaUU teletoa 78. w. Mouj&lunik lalatlea ketköiaiap déiutáii Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos *m*M *»: xr Uupr¦ *••*« MgMdivra 15 puugö. A Kormányzó Ur beszédéből: ( „Ma a nemzet életéről van szó és ennek egyik feltételen a belső rend" (MTI) Szent István napján most első izbcn történt, hogy a kassai Horthy Miklós repülőakadémia, a Ludovikn akadémia és a Bolyai műszaki akadémia végzett növendékei együtt tették le a hadnagyi esküt. Az eskütételen vitéz -nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója, mint legfelsőbb Hadúr intézett beszédet az ifjú bajtársakhoz. — Mojgyarnak lonni mondta a Főmóltóaágu Ur — sohasem volt könnyű. A Dunavökryénok védőiméről mi egész Európa védelmét is teljesített ük. Hazánk mindenkor országútja volt a világtörténelem romboló viharainak. Koío,t és Nyugat, Észak és Dél nagy küzdőiméi hazunkon viharzottak \'át. Mi soha-aom ttivántuk a másét, ogy nógyzot-ílíéternyit som. Csak az óvózrodoa \'tulajdonunkat, hazánk határait vé-ffomiozlük. "Ezért küzdöttünk \'óvazá-áadOBoii át és ezért küzdünk ma is. A ti rozotéstokro losz bizva a nomzot 8iímo-]Rva. A vozotés logjobb módja a példaadás. Vigyázzatok a magyar honvédség hagyományaira, őrizzétek meg a nósiosséget, "bátorságot "és óocsiilotességet. No fogadjátok soral-soitna nzoiía\'t, aftik a magyart\' a magyartól eT akarják választani. Ma a nemzet ólotóról vnn bzó. "Ennek agvik foltótelo a Iwlsö ronTl, molyot minden körülmények között és min-donkivol szemben biztosítani fogunk. A magvarok Istene vozóroljbn kömény föladataitokon, molyon szivem egész mologévol kÍBÓrlok bonnotekot. Bekkeni köségbei rendbíTfll hmm harcol tombolnak a beleli harctér több szakaszán Normandiában\' ősökként az amerikai erők nyomása, de Falaisetól nyugatra rendkívül elkeseredett hareok vannak A lioleti arcvonal déli szakaszán a bolsevisták Jasy két oldalán l>ofo-jezték olókészü léteiket és észnk-dóli irányban megkezdték várt támadásukat. Az eisó rohamokat a gyalogság hajtotta régre, molyok összeomlottak a német.ejsapatök tüzében. Ezután vofottok a harcba nagyobb páncélos er\'Őkot, molyoknok néhány holyon sikerült letörést elérnie\'. A betörési hely ellen az erőteljes német ellontámadus folyamatban vnn. A Rzan és Visztula között már a német állások előtereiben összeomlott a bolsevisták vállalkozása. Itt horos harcokra került sor. A Visztula alsó folyása környékén a bolse-visfák ¦ kiséríetet tottok, hogv hídfőjüket északi irányban kiszelcéiteók, do ozt a német harci csoportok elszánt küzdelemben meghiúsították\'. Opatov vidékén io igen hovoa harcokra korült sori Itt a nómot csapa-tok nem kevesebb, mint 14 szovjet támadást vertek vissza. - , Tegnap Szolnokot és Szegedet bombázták Ezer repülőgép gyülekezett tegnap a magyar légtérben \' , \'Budapest, augusztus 21 (MTI) Teg\'nap déjelött közel ezer repülőgép berepült Magyarország légterébe. A Balaton légterében vq{6 gyülekezés után a gépek egyrészt észak felé elhagyta az országot A több csoportra oszlott kisebb kötelékek Szegedet is Szolnokot bombázták. Épületkárok keletkeztek. Magyar és szövetséges vadászok, valamint a léyvédelent több lelűvést jelentettek. Egy nagyobb amerikai bombázó kötelék támadást intézett tegnap délelőtt Ploesli ellen. A támadó gépek közül a német és 0 román vadászgépek nem teljes jelentések szerint 4-et telöt-tejt. Tegnap délután és ma éjjel nem volt bombázás Magyarországon Heves légiharcok voltak Budapesttől nyugatra . . (MTI) Tegnap délután és mára virradó éjszaka egyes et. tenséges gépek főbb útvonalon délről és északról, ixtfamint délnyugat felől átrepülték az ország légiterét. Bombázásokról és károkról sehonnan sem érkezeit jelentés. felé tartó uton megtámadták német és magyar vadászok. Különösen Budapesttől nyugatra (NTI) Tegnap délelőtt OÍaszi országból észnkamerikni bombázó köteleitek Dél-Németországba repültek be. Az eilon-seges alakulatokat már az, oda került sor heves légiharcokra Eddig nem teljes jelentések szc- A varkai hídfőnél némát ellantámsdá* visszavetett o i néhány helyen betört alltnséiet (TnlorinO Varsótól ószakkolotro rekkenő hőségben csapataink súlyos harcra indultak. A bolsevisták több mint ogv órás porgőtüz után széles arcvonalon megtámadták a nómot vonalakat. Mindkét fél részéről veszteségtől] oa ért igen olkosorodolt harcok után sikorült a bolsevistáknak mélyen betörniük. A harcok még tartanak. A német tartalékok két hotörési helyet közvetlen ellentámadással elreteszeltek. A varkai hídfőnél déli irányban támadott a szovjet és több holyon kisebb távolságban benyomták a nómot védelmi rend-" szórt. A nómot védolom ollontáma-dással visszavetette Okot. Osztrov.ec körmökén helyi harcok voltak. A dóllitváiíiai arcvonalon nom változott a helyzet. Sautóftnól Iiovos harcokra került, sor, néhány helyen kiogyonli-tették arcvonalaikat és tekintélyes területet foglaltak vissza. Mottautól északra négy napos áttörési kísérlet után betörték a német vonalakat, ugy hogy azokat hátrább Jcollott vonni. Az egyik páncélos osztagot a német vonalak mögött felmorzsolták. \\ v 1 rint 5 ellenséges négymotoros bombázógépet lőttek le. Erőteljes német ellentámadások visszavetették az amerikai páncélos ékeket Falaise vidékén (Intertnf) Normandiában Ar-geutan környékén csökkent az amerikai kötelékek nyomása. Ugy látszik nz eddigi veszteségek következtében az ujabb erősítéseket víírják. Falaisetól nyugatra, a Prun térségében rendkívül heves és elkeseredett harcokra került sor, melyek mind- két félre veszteséggel jártak. A német páncélos Kötelékek itt erőteljes ellentámadással vetették vissza az amerikai páncélos ékek támadásait. Az amerikai páncélos kötelékek ¦Nnntesnél elérték a Szajna keleti partját. Itt* folynak a harcok a bevételt né-mei erőkkel. Az éjjel nem jártak ellenséges repülők az inváziós terület felett ^öbölben ellenséges célpontokat [támadtak. Calaistól délnyugatra (Intcrinf) Az elmúlt éjjel egyetlen brit vagy amerikai repülőgép nem jelent meg az inváziós arcvonal felett. Ezzel szemben a német légierő nehéz és gyors kötelékei a Szajna- kel nagyobb ellenséges támaszpontot is jó eredménnyel bombáztak. Az adriai tengerparton megindult a várt uj támadás logság súlyos veszteségekel szenvedett a német gépesített fegyverektől. Az angolok ujabb csapatokat vetettek harcba, mire a német vonalakat .mintegy kettő kilométerrel hátrább vonták. Olaszországban az Adriai-tenger partján az angolszászok megindították várt támadásukat. Az előretörő 50 páncélos közül 19-et szétromboltak, 8-at pedig mozgásképtelenné tettek, A pán célosok titán előrenyomuló gya- Mussollnl vette át olasz köztársasági nemzeti gárda parancsnokságát (NTI) Az olasz köztársasági nemzeti gárdának parancsnokságát ideiglenesen a Duce velto át, aki napiparaucsában rámu- tatott arra, hogy milyen jelenségek tették szükségessé ,hogy a nemzeti gárdát beolvassza a hadseregbe. ZALAI KÖZLótfV 10j-t. augusztus 21 25 éves a Baross Szövetség Akkor volt, oz, amikor rumi kút kockázat volt bátrai, kiállani és ton-;;i-i nj i ellenféllel szemtwu elfogadni a vaskozü Baross miniszter korea-kodolmí ós ipari orköles-kódoxét, a molynok vozérfonala volt; keresztény lelkiséget és magyar bocsütotot boio-vinni a magyar gazdasági, koros-kodéi ós ipari életből Akkor volt oz, amikor a romári megszállás és a vöröakalapácsos diktatúra dontogulta szárnyát a háborúban kivérzett, elalélt magyarság felett. Ezokbon az időkben jöttek ósszo nóhúnyau a bátrak, az igazak, a becsületes magyarok éa kiadták u jol-szót: u gazdasági, kereskedelmi, ipari ólot legyen a magyaroké! Visi-aza az idegen kozokból magyar kézbe mindazt, ami a magyart illeti! A magyar egvot jelentett uz ósko-resitény fogalmával ükkor is. Xagy volt az izgulom a liberális táborban, "feszítsd meg" fogadta a pionirukut, az élharcosokat, hogy a magyarnak csak u cselédszoba jut a gazdasági élutben, mig oz idegonok a vezérigazgatói ajtók mögött mondják ki a bojkottot a magyar gas-\' dára, magyar kereakedóro éa iparosra. Ok irták eló u buzu árát, amelyért u magyar parasztgazda verejtéke hullott. Az o kozzükön ment át a magyar dolgozó munkájának minden eredménye. Pohár rabszolga volt a magyur munkavállaló a saját (tortáján. Ükkor bontolta ki Uiruhuadnras zászlóját, \'25 évvol ezolólt a Baross iSzövotség. Gigászi, egyenlőtlen volt u harc a kis Baross Uávitl éa a li-borális Cióliát közölt. Kemény volt u tusu, mert a liberális korszellemmel, \' anuuk minden töm főnökével é.i ielburukuzutt tiadaivul kellett felvonni a küzdőimet. Akkor a keresztlevél nem volt konjunkturális belépőjegy, som ut-lovéi az órvónyosüléMhoz, hanem elnyomás, bojkott, lohctolluimótéu>l járt érte. Es a Baross Szövetség vozórfór-fiai mégis tovább haladtuk a maguk utján. Újkori Szent tiyörgy-lovagok- . ként vívták a hurcol, inig uiiiid többen és többon sorakoztak a turulma- .darás zászló kóró és mind több lőtt a Baross-kör ülőt és Buross-fiók oz országban, míg végül is uzokkal mindonütt és mindenkinek számolnia kűllelt. Nem fogadtak többé gúnyos mosollyal .lokicaiiiytő ajk-bígyosztéssol. Eljött az ido, amikor mint egyenrangú féllel kollott tárgyalniuk a Baross tizövolséggol éa a magyar kormány fériiat fogadták és javaslataikat törvénybe iktatták, Es eljött az úló, amikor a Baross bzóvelbég tagsága iéiu jelzést jelentett, Igazolást, meg különbőz lóiéul, BÓt óppon a Baross bzövulséghoz való hűség nagyon sokuknak ipar jogosítványt, kereskedői engedélyt, úrukiutaiáut ós sok egyebet, min- doneaetre pedig biztos megőlliotést, szép egzisztenciát jelentett. Huszonöt esztendői píonirmunkát ünnepelünk mindenütt, ahol u keresztény ós magyar nemzeti eszmének becsületes éa önzetlen liar-couai zárt sorokbán élnek azóta is. Zala megyében különösön, hiszen ösi Zala mindonkor a keresztény és nemzeti eszme, a ezentistváni gondolat vára éa olső harci vonala volt. Nagykanizsán a Zalai Közlöny harcolt, küzdött, agitált hosszú ídőil át, hogy bontson száinvüt itt is a turulmadaráé Baross-tábor. Ellenünk esküdtok sokan akkor. A Zalai Közlöny mégis küzdött, szította a szent magyar lángot tovább. S ezért áU meg ma a Zalai Közlöny a negyedszázados Baross-évfordulón, a mikor már 18 fiókja működik a kanizsai Baross-kerületnek a vármegyében. Huszonöt esztendő becsületes küz- dőiéin ,élos harc ós kemény munka u /keresztény Magyarország erdőkében: — 02t csinálta a Baross ne-Kvedszázadon ót. Néma tisztolettol állunk meg az úttörők, nz Hovszkv Jánosok, vitéz Tóth Bélák és hűséges vártaálló munkatársaik olÖtt. A jól teljesített munka megnyugtató érzésével tekinthetnek visaza\'2ű esztendős pionír munkájukra, amo-1 vöknek gyümölcsöt ma láthatják ós élvezhetik a magvai- gazdasági élőt ujjászületósóbon. (B. R.) Dr. Simonfay polgármester HóHe-pkg minden mennyiségben veszek. Ajánlatot kérek BalÉis Eefegyár Cegléd. A közterhek viselésének arányában részesedik Kiskanizsa a közjavakból is A város vezetőinek látogatása Kiskanizsán A vasárnup egész délelőtti légiriadó miatt, délután került sur Nagykanizsa város két uj vezetőjének, dr. Simoniay Lajos polgármesternek és dr. Bulla István polgármest er hely ct les-fő -jegyzőnek kiskanizsai látogatására. A kora délutáni órákban megérkezett U, kot városvezető az Olvasókör nagytermébe, ahol feldíszített terem és lelkes kiska-nizsai küldöttség fogadta őket. Csakhamar ¦ parlamentté- alakult a társaság és U jelenlevő gazdák és egyesületi vezetők kérésére és kérdéseire soirrjtt válaszolt a polgármester. Gozdán József varosbiztos, Kiss Tóth Imre és llurváth Ferenc városi képviselők is igyekeztek a gaz-daauak megnyugtató válaszokat adni u panaszaik tekintetében, de a polgármester is minden kérést meghallgatott. Három urakor ünnepélyes szentmisén és hálaadó isienüsz-telclen veitek részt a vezetők, a kiskanizsai plébánia templomban, ahol Kiskanizsa plébánosa, P. Bánás Gyula plébános mon-doll szentmisét és ünnepi szentbeszédet, megemlékezve Szent István történelmi szerepéről, a termények betakarítási ünnepével kapcsolatban Isten végtelen jóságáról, aki eddig megóvott bennünket minden veszélytől. A szentmise Té Deuin-mal ért véget. Mise után a tömeg a Polgári Olvasókör nagytermében gyülekezett, uhui a polgármester és a főjegyző fogadta a kiskanizsoi egyes ül eteket és társadalmi szervezetek üdvözlését. Az összes kiskanizsai egyesületek nevében P. Bánás Gyula plébános üdvözölte a polgármestert és a főjegyzőt első hivatalos kiskanizsai látogatásuk \'alkalmával. A plébános szavait a szociálisan gondokkodó és a szegénységet különösen nagy mértékben pártoló polgármesterhez intézte^áki azonnal válaszolt az üdvözlésre. — Már megérkezésemkor nyi- latkoztam a Zalai Kózlön/mun-kalársánnk, hogy szerelettel jöttem Nagy kámzsára, szeretetet hoztam és azl is várok a közönségtől. Ezt természetesen Kiskanizsa közönségére is értettem. Majd rátért a nehéz napok, súlyos gondok és minden erőt megfeszítő küzdelmes életmód háborús kényszerére és hazafias kötelességeire. — Annyit ígérek, — mondta a polgármester — hogy Kiskanizsa a jövőben a közterhek viselésének arányában fog részesedni a közületi javakból és habár csak 0 városi képviselő áll a nagyszámú kiskanizsai közönség mögött, én is ott állok mögöttük és még hat képviselő helyett fogok az asztalra csap- ni, ha a másik oldalról nem találok igazságos megértést. , ¦ A polgármester szavait nagy taps követte. A beszédek elhangzása után, a MANSJS asszonyküldöttsége drr Szabó Istvánná elnökasszony, Szoilár Józsefné ügyvezető, Üoroghy Kálmánná és Horváth Józsefné alelnökök, ismerteitek a Kiskanizsán nagy szerepet bctö.Hő társadalmi szervezel célját. Az egyházközség nevében dc. Szab\'ó István elnök, a Segéiybizotiság nevében Gozdán József ügyvezető, a Kiskanizsai Katii. Ifjúsági Egyesület nevében P. Bánás Gyula elnök végül az Olvasókör nevében Anck György elnök volt&Jc az előadók. A küldöttségek fogadása után a polgármester és a főjegyző iá-togatást tett a Kiskanizsai\'Kath. Ifjúsági Egyesület székházában, majd megtekintették a kiskanú zsai Levonteotthont, és a Hunyadi-téri sporttelepet, A I.even-venleoUhonnál- r Szépudvary László tevenleparancsnok, iskolaigazgató-helyettes fogadta a vendégekot é«-4tz uj Levenleo.lt-hon terveit, valamint a sportpálya elkészítésének sürgősségél terjesztette a város vezetői cléj Sport ügyekben P. Sólymos Rezső, Kiskanizsa lelkes sportvezére adott felvilágosításokat. A vezetők itt is, ott is még sokáig elbeszélgettek a kiskani-zsaiakkal, majd bucsut veüek Kiskonizsától, ahová hitünk szerint ínég többször elfognak látogatni. K. Nagy László Nem lebet bombázással migbéoitani a berlini kereskedelmei Pincében, második emeleten, lécek, papirfalak között: — a beltos árul tovább IBstltn, augusztus 1*9 Hogy micsoda károkat okozott az ellenség a Birodalom fővárosa ellen intézett támadásaival, azt nem kuli külön elmesélni egyetlen egy berlininek sem *- állapítja meg egyik legfrissebb szómában a német főváros legnagyobb példányszámú reggeli lapja, a >Berliner Morgcn-poste. Saját szemével győződhet meg róla mindenki, hu u csúnyán összevert lakónegyedeken keresztül visz az ulja. xEzok a légi rajtaülések természetesen nem vonult el hálás nélkül a berliniek feje felett. Egyik helyült a sarki boltost bombázták ki, máshelyütt a tejes asszonyt vagy «1 szénkereskedőt, de az iá gyakran megtörtént, hogy — mind a hármat, egyszerre. Az élei azonban rövid idő alatt visszazökkent a kerékvágásba, hiszen a kereskedőket is ugynri- Augusztus 21, 22., 23-án VÁROSI flOZQO Hétff, kedd, szerda Derű, jókedv, boldogság a SZERELMI RIADÓ Egy kis tántesnő kényes kalandja Főszerepben : Alida Valii, a legszebb filmsztár Aktudlis magyar vildghiradő Naponta 3 előadás: ?4, ?6 és ?6 órakor. abból a Iából forogták, mint o »közönséges* berlini kibontbá-zollakal. Nagyon sok berlini lelt o romok között legalább egy kis ódul- a maga számára újra lakhatóvá. A kereskedők is karton-papirt. léceket ragadtak — és újra kiiiyilpllák az üzletüket. Esetleg a pincében, a csodálatos módon épen maradt második émeleVftn,\' vagy pedig az udvarban, nem számit — de újra kinyitották. Mosl látjuk csak, milyen bőven rendelkeztek helyiségekkel *o berlini cégek, amikor a körülmények kényszerítő lialúsa alatt sokszor fantasztikusan kiesi esszük helyen kell meghúzzák magukat. Elég, ha ebben ia viszonylatban a háboríts árusítási közösségekre, amelyeknek még az az előnyük is megvan, hogy értékes mun*. kaeröket szabadítanak fel a nemzet háborús erőfeszítései számáca. (BMB) Gdapár Itttván, gyorsíró- és géplró-iskiíüíban uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és belratát minden este 6—9-ig a leanyllceumban; augusztus. 21 /ALAI KÖZLÖNY aÍA4fyyat* <*> UiwiwjcU élnek W *f*i.MI4MÍtŐW, falu ftyâti hOfvkâzl ôUUuHauOH Fehőmihált/fatva, aug, 21 (Murakőzi tudósítónktól) A legkü-utóbbi vasútállomástól, Mikeavartól még Öt kilométert koll gyalogolni — néhinyssor Hegyre fol, völgybe io —,¦ míg előtűnik a község kicsiny templomának kis tornya a domblo-lín. A falucska házai olédsiotnek a domboldalon, do ahoey fölérsz hamar régo szakad n falunak. Pár tucatnyi liáz a plébánialak, iskola és körjogy-lóseg körül: oss Felsémihály falva. Do a környező dombokról mindenünnen fehórromoszolt, kedves kis házak intogűtnok föléd. így már étlhoté, hogy a két épülotbon olho-tyozol! olomi iskolába H80 tanköteles jár. Az iskola most is gyermek-kacajtól hangos: nyári napközi ott- hon van a faluban. Hangos >HlioBértessók«-kol köszöntőnek a kis\' nebulók. A zászlórúd körül most cyülokoznok. !1—6 óves fiuk. lányok vegyoson. Rlénkszo-müek. vidámak, már n-\'gszokták a rendet. Érsek Magdolna tanítónő, a napközi otthon vozotóio fogad Ionjainkét. Az iskola széles folyosóján Vnüs-körül padok. Bz a napközisták Wbédlöjo*, mortbogy a gvorokok napjában háromszor enni is kapnak. A kis bögrék ott sorakoznak rendbon a polcokon, rond és tisztásai; mindenütt. Még a tantorombon is sorakozva állnak a kis szatyrok, nenno kis házaival, játékokkal, sót itt-ott irka, könyv is kikandikál a kendők alól. Jftty kicsit fné$ táUMt is... — liondszoros tanitás is folyik? — kórdozzük a tanítónőtől a sza-bálvszorü iskol atomiét látva. — Tulajdonképpen nincs és mégis van! — fololí kedvesen. — A rend-Bzofes foglalkoztatás korotélxjn nem-i-yak énokokot, vorsikókot, mondó-kákát! játékokat tanulnak a gyero-kek, bánóm nz iskolakötolosek írást, olvasást, számolást ís. Itt ugyanis egészen különlogos a napközi ölthon helyzete és ogy kicsit a téli iskolát is koll pótolnia. % gyerokok nagy resKO ugyanifi Varjrohogyról, Farkas-bogyről, Uihoeyrol, TurzÓvölgybúI, Pombnrilból, Károly szegről és I)o-lojosről jár át, ami 2—4. sőt 5 ki-loniétoros, utat jolont. Télon az I. oaztályosok közül a rossz utak, hó, a nogy távolság, no ós a qiiJŐ, wiha-liiány miatt csak 20—25 tanulirjmt iskolába, pedig számuk ÖO-on felül volt. így, akik téjpn nom jöhottok iskolába, most tanulják inog a l>otü-rotóst. Bizony, nom kis munka az, ami itt n tanítónőre vár. Nyári pihenőjét feláldozva most is 91 gyermeket tanít, otot, gondoz, sót néha tisztába tosz<~\'hÍ89s a három éveseknél még oz is előfordul. Súlyosbítja a holyzotot, hogy a. kisebbek magyarít\' ezinte sommit som tudnak. I>o a tanítónő érti nyelvüket ós a nagyobbacskák mar nagy eegitséjijot jolontonok. Látni koll csak, milyen örömmel és büszkeséggel mosogatnak, törőlgotnok, söpörnok, ötotik, gondozzák a kísobbekot. Már reggelihez sorakoznak a gye-rokok. Tojót kapnak friss kenyériéi. Odahaza ugyan már reggelizlok ogy-RzeP) dn a 4—8 kilométeres ut után jól esík újból ii friss tojocsko, ami otthon úgyis ritkaság. --- Mírdokos, hogv kezdetben folo sem itta meg a tojót, — meséli a tanítónő tojosztás közbon, - nézze,, most meg van. aki már másodszor is jön ujabb adagért. Az élelmezéssel kapcsolatban megtudjuk, hogy bizony a napközi otthon vezetőjének ötletes gazdaasszony mik is koll lennie. Az ellátmány bizony kévén, szerencsém itt gyümölcs, vaj, tej és burgonya jut bőven. Tojást legutóbb maguk hoztak a gyerekek, Akkor töltött-tojás voit obénre. A gyerekek még most is emlegetik a finom obédot, i>odig n krumplileves is Ugyancsak ízlik nekik. — Cseresznyeéréskor annyi gyümölcsöt kaptunk, hogy lekvárt főztem, — meséli a kedves, szőke ta-!V nitónó. — Pér hétig volt mit kenyérre-- kenni. Most délután vajas lionvoitit kapnak, do ha kevés a vaj, főzünk hozzá krumplit ós vajas krumpli a menü. Persze a tüzelőt is magunk gyűjtjük össze az ordő-bon. „IfytH náíunk azetöit soUas&n woU. A gyorekekon íb meglátszik a jó koszt. Bokán mogirigyolhotnók ma ozt a jó élolmezést.\' Nom csoda, ha a szülök szívesen engedik, a gyorokek i«dig szívósén jönnek a napközibe. — Ilyen nálunk, kérőm, eddig Bohasom volt, — mondja az ogyik szülő. — A jugoszlávok nem törődtök ennyit a gyorokoinkkol. Igazán hálásak lohotimk a magyar tanítónőknek, akik a nyári nagy dolog-iciólwn gondját visolik a kicsiknek, akik otthon, bizony, legtöbbször fölügyelőt és meleg étel nélkül maradnak. Délután, a párórai tanulás, a jó obéd, mog a mosogatás és pihenés után a közöli ordobo teszünk ki- rándulást a kis napköz is tákkal. ltcn-gotog itt a moha. Homok helyett ezzel szoktak játszani. 8 a sok apró gyermokkéz szorgos munkája nyomán, kacagva, nótaszó mollolt máris közöl motoros ház épül —- mohából. — Odahaza is csak magunk kó-szitotto játékaink vannak, mort a kevés fedezetből nem jut a drága kész játékokra, — mondja a tanítónő, akit ugy kör ül rajonganak az apróságok, mintha édesanyjuk lonno. Látszik, hogy a muraközi gyerekük Bzorototot kapnak a magyar tanító-nóktól, akiknek munkája pedig, sokszor mostoha kőrülményok kőaőtt, igon nehéz, do igazi nomzoimonto munka itt a déli végokon. Öáthi-Oraf Ernő Légiriadókor azonnal óvóhelyre indulj! petri vilmos HitTTYU drogér.a Nagykanizsa, postával azemban Mosó-, pipere-, Baby- és borotva-siappanok kaphatók. Szent István-napján a városháza dísztermében adták át a futaimat tlz sokgyermekes nagykanizsai édesanyának Mint minden magyar városban, Nagykanizsán is ünnepelték a-sokgyermekes magyar. t édesanyákat Szent István ünnepén. Az ünnepséget a hivatalos város, az ONCRA ós a többi jótékony, azorvozetek rondoz-tók. Nagykanizsa lelkes szociális gondozónőié, Hajnal Margit Bzak-olőadú ismét szop munkát végzett, Hoagol 7 órakor ünnopi szentmíso volt a folsö templomban .amolyon a sokgyormokos édesanyák mind mog-jntontok, legtöbbjük gyormokoikkol. Utána a városháza dísztermébe vonultak, ahol a mogjolontok soraiban ot( volt a város részéről vilóz (Ír. Rimonfay Lajos polgármester, dr. Foronczy Gyula tanácsnok, dr. Haba József aljegyző, a szociális ügyosztály vozotöje, n város társadatmát Papp János ezredes és nejo, dr. Lávny Béláné, Mandukils Colesztin missziós főnöknő, noincs Fokoto László főhadnagy, hadigondozó tiszt, Száva Nándorne azoc. mjsasioe ol-nökasszonv, Vegelo Károlyné, Barabás Kálmánuó, n Zöld Kóroszt kül-döttsége, a tantestület hölgytagjai képviselték. A díszterem jobb oldali padsoraiban a sokgyormokos édosanvák foglaltak helyet. Több mint fiOO sokgyermekes édesanya van Nagykanizsán, dó az országos akció óriási Igénybevétele folytan nom tudott többét, mint 600 pengő jutalmat adni Nagykanizsa sokgyermekes édesanyái részérő, így Hajnal Margit szakelőadónak nagy gonddal költött kiválogatnia azt n 10 sokgyermekes édesanyát, akiknek körülményei és állapota különleges elbírálást erdőinél. Fzok főienként 50 pengőn jutalmat kaptok. Amint ott ülnek a városatyák Bzékeibon. látjuk, hogy mind áz élet viharában mogedzott magvai1 dolgozók, nanszámosok. mun kasok, földművesek folcségoi. Mindegyik kesében szorongatja kin ima-könyvét. Egyik-másik mellett ott fonnak gyormokéi is tiszta ruhában. Van, aki\' elfogódottan néz körül a díszes teremben, egyik-másiknak^ könny porog lo az arcán, amikor látja, hogy a díszes közönség mind az ó tisztolotökro jolont inog. Mikor mindenki elhelyezkedett, felhangzott a magyar Himnusz, majd dr. Foronczy Gyula városi tanácsnok nyitotta meg a djsaQlést, Tillingor Éva Kisloány pompáé csokorral a közében kedves alkalmi vciset mondott a magyar Fdcanváho\'., majd a csokrot átadta az ogyik éilyMauyá-nak, aki azt könnyek közt vetto át. P. Gulyás Ocllóit fpboncos plébános mondott osután ünnepi lyoszó-dot, amely a Bokgy\'orroekes magyar édosánya ragyogó diosórotó volt. Ki-fojtotto az anyaí hivatás értékelését, különösön a sokg>iormokes édesanyák tisztelőiét, akiknek gondossága, át-dozathozatala .mélységes szorototo előtt csodálattal áll meg az ember. Szívből fakadó szavakkal méltatta a sokiryormekes magyar édosánya orényoit .önmogtagadásót. Majd a gvennok nzorej>6t vázolta megkapó szavakkal az édosánya élotébon. Az édesanya éloto — mondta — olyan, mint egy gyertyáé az oltáron, amely istentiszteletben elég, feláldozza magát. Dr. Foronczy Gyula tanácsnok Nagykanizsa város iiovébon köszöntötte a sokgyormokos magyar édos-anyákat és mint a magyar társadalom megliocsülósőnok jólét átnyújtotta mindegyikének a pénzbeli Jutalmat a következőknek: Szűcs Tst-vánné 8 gyermekes anva, lakik Po-tőfi-ut 17., Daróczi ."Fcrcncnó 8 g>\'ormokes anya, lakik Bajcsaí-utca 56., özv. Magyar Jánosnó 7 gyermekes anya, lakik Körmös-utca 24., özv. Holecz JózsofnÓ 7 gyermekes anya, lakik Csongery-ut 107., Nemei h Jánosnó 7- gyormukes unva, lakik Barakk 29., Gerencsér Mihály né ö gyermekes anya, lakik Foísősánc, Kálmán Józsofnó 6 gyermekes anya, lakik Körmös-utca 8., Kulcsár liajosnó 6 gvormékos anva, lakik Kíi-ály-utca 20., Göntér Pálriő 6 gyermekes unva, InTcík Kiráfy-utca 26., özv. Tóth Istvánná 6 gyermekes\'anya, lakik Magyar-utca 118. Utána Pozváry Miklós fiúcska szép vorsot szavalt az édesanyáról. Ezalatt szólalt meg a sziréna, lógi-voszólyt jolezvo, do a közönség még néhány jxueíg teljesen nyugodtan együtt maradt, míg dr. Foronczy tanácsnok zárészavaival a díszülés véget ért. Trágya aiátt csempészték a sót a légrádi határban Tiltott határátlépésért is megbüntették éket Hövidon már hirt adtunk1 arról a Balul sikerüli csempészésről, ami Légrád határában történt. Ugyanis Kováts József al-sódomborui lakos gondolt egyet és sót igyekezett horvát területre csempészni, ahol sóval nagyon jó üzleteket lehet csinálni. Ezúttal azonban alaposan ráfizetett. Kovács a sót Zvonár István alsódoniboruí fuvaros szekerére rakta, föléje szalmát, jnajd arra trágyát rakott és így igyekezett a tetthelyre. Azonban alig ért Légrádnál a határra, ott termettek a határőrök, akiknek gyanús yolt a szekér, lerakatták a trágyát, szalmát és — napvilágra került a só, ainíl elkoboztak. Azonfelül az eljárás is megindult mindkettő ell-n. Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék dr. Horváth büntetőtanácsa. A bizonyítási eljárás befejezése ulán a törvényszék tiltott határátlépés miatt Zvonár István fuva-rosl 200, Kovács József gazdát pedig 400 pengő pénzbüntetésre ítélte. Jogerősen. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pót anyagok állnak rendelkezé- sünkre, éppen ezért elnézést kérünk_a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott színvonalon történik. tarjan-mu.osics. Üzenet azoknak, •kik újságot ktlldíntk láborlpostíro Káloyics József honvédnek cimzeU Zalai Közlönyön a feladó cime elégtelen .és a láborí-posta-../.ain helyi clcn. Így az újságot a jjbsla a feladó helyett a szerkesztőségnek kézbesítetté vissza (augusztus 11.-i példány). Gyakran megtörténik, hogy magánosok által rosszul címzett újságok hozzánk jönnek vissza a táboriposláktól. Éppen ezért felhívjuk mindazok figyelmét, akik Zalai Közlönyt küldenek a harciérre, n láhoriposta számot helyesen Írják fel .az uj-ságfejcn lelátható cimke-rovat-ba és a feladó elmét is töltsék ki, hogy szükséges esetben a láhoriposta a feladónak tudja a bármi okból kézbesi(hetetlen lappéldányt visszajuttatni. ZALAI-KÖZLÖNY 1944. augusztus 21 SPORTÍÜ Az NVTE kiskaniisal vendégjátéka NVTE-Kiskanlzsa 6:1 (1:0) Szent István napjára érdekes mérkőzést sikerüli lekötni Kisknnizsa részére barátságos keretek között. A nagykanizsai bajnokcsapat, a kék-fehér- va-sutasgárdn látogatott el- Kiskani-zsára vitéz Zalán kivételével teljes létszámmal, hogy a lelkes és szívvel jólszó Sáska Levente csa- 1>allal összemérje erejét, A mér-:őzés iránt nagy érdeklődés \'volt, melynek első félidcjél végignézte! Kisknnizsa vezetőembereinek kíséretében vitéz dr. Si-monfay Lajos polgármester és dr. Balln István pólgármestcr-hclycltes-főjegyző is. Az clő-mérközésen a Sáska Levente II. csapata 3:2-cs félidő után 5:3 arányú győzelmei aratott az NVTE II.\' csapata ellen. A két csapat ,a Hiszekegy cl-niondffsn után a következő ösz-szeállilásban állt rajthoz: NVTE : lícdö - Szabó. Munkácsi — Both, Németh, Bogen-rieder — Juhász,. Frisch, Kiss, Tura, fíorválh. Kiskanizsa: Dévai — Mujzcr, Perkó — Vincze, Gazdag, Horváth I. — Herczcg, Millci, Kiss II., Hegedűs, Horváth IV. Az első félidőben érdekes párharc alakult ki a jó kíska-nizsai védelem és az NVTE csatársor között. A íélidö egyetlen góljót az NVTE uj szerzeménye, a pötrélci Kiss lőtte pompás-érzékkel, véghetetlenül a hálóba. A második félidőben a puhán játszó NVTE támadósor megemberelte magát és Kiss (4), va- dörzsölt, mosott, magyart — minden mennyiségben — magas áron veszek. fijánlatot kérek: Székely Lóránd Győr Postafiók: L. lominl Juhász és Frisch góljaival megszerezte a győzelmei. A kiskanizsaiak egyetlen gólját Horváth IV. lőtte. A mérkőzés alatt a pompásan szereplő NVTE fedezetsor munkája lünl ki. A kél fiatal szélső-fedezet szinte egymást multa felül a jó játékban. Németh máris kituhŐ, Munkácsi válogatóit rornyiban vau, Az NVTE lámn-dósora lassú és körülményes. Most már érijük a csáklornyni vereséget. A kísknnizsai csapatban Horváth I. remek já-lóka méreti, Mujzer. Gazda!,\' játszott kilünöeii, de Perkó és Dévai is hasznos tagja voll az együllesnek. Elöl Horváth IV. mulaloll valamit. Kristóf játékvezető\'hibátlanul vezet le a mérkőzést. ..-k-n -l- A ZMNTE Is kiesett a Magyar Kuppból A ZMNTE vasárnap Muraszombaton játszott és a helyi csapattól 0:1 arányú vereséget szenvedeti. így tehát a ZMNTE sem szerepéi lováhb a magyar kupa küzdelmeiben. A Mura-szombat minden részben jobb volt ellenfelénél. A ZMNTE csapnia még készenlélbep és crön-lél tekintetében is alulmaradt. Kispest nyerte a Szent László tornát Budapcslen az üllöiuti sporttelepen hálál inas közönség előtt játszólták le a Szent László torna döntő mérkőzését, ahol !1 Kispest nagy küzdelemben 3:2 arányban győzte le kitűnő "-^ellen fel ét, a Ferencvárosi. Mi történik az IPOK és GYOK között lebegő ipari üzemekkel? Az álgyárak ós az Ipari érdekképviseleti rendszer reformja Március 10. óta a szociális megújhodás kétségtelen Jelet mutatkoznak az ország egész közgazdasági éleiében. Ennek következménye, hogy bizonyos keretek, melyek a szociális uj követelményeknek nem felellek meg, maguktól szétmállollak és így a kormánynak kellett gondoskodnia uj szervezetek Felállításáról. A magyar ipari munkások egvséges szervezetének : a Magyar Ipari Munkások Országos\' Szövetségének (MI-MOSZ), a Gyáripari Országos Központnak (GYÖK) és nzlpar-lestölelek Országos Központjának-{IPOK) ezentúl nem kisebb feladattal kell .megbirkóznia, mini a magyar ipar teljes korszerűsítésével szociális és technikai vonalon egyaránt. A Magyar Vidéki Sajtóhidösiló budapesli nnmkalársa a magyar iparügy egyik legkiválóbb szakemberéhez fordult, aki a következőkben számoll be a nagy fordulatról. — A nagyközönség nem is sejli, milyen óriási jelentősege van az uj kormányrendeleteknek a magyar Ipari\'élet Fejlődésére. A sajló a miniszteri megnyilatko- zások taglalásakor eléggé megvilágította, mit jeleni ez a rendezés szociális téren, lvir azonban cgv rendkívül érdekesszem-ponlból világítom meg nz \'uj helyzetet, mikor felhívom a figyelmet az ipari középüzemek és úgynevezett álgyárak problémájára. — Természetesen ez a kifejezés -álgyárak nem valami óriási panamára vonalkozik. Tudni kell ugvanis. hogy idáig a gyór-szerüsóge! illetőleg még az 1923. évi 78.000 számú KM. renddel voll döulö. Gyárszerünek minősíttettek mlnllen tíz alkalmazóiul foglalkoztató üzemet, ha elemi erővel hajtott gépekkel dolgozol) : sőt még az elemi erővel hajtőit gépek feltételezésétől is eltekintenek, ha legalább 25 munkást foglalkoztatóit az ipari üzem. így Magyarországon két éviized alatt cgv ég; és föld közölt lebegő különleges középipar alakult ki, mely sem az iparleslülelekbe nem lépeti bősem a Gyáriparosok Ors/ávos Szövelségébe nem tömörült Külön érdekképviseletük az Országos Ipuregycsület "volt, — Világos, hogy a Gyáripari Országos Központ végleg tudni akarja, kikre számithat és most a gyárszorüség kritériumai egész más szempontokból kell elbírálni. Elég, na a vidék hangzatos elnevezésű szikvizgyárniíikra mutatunk rá : legtöbbször néhány szakmunkást igazán nem igénylő gép segítségével dolgoznak, mindenképpen jogos, hogy ezeket a hangzalos gyár-nevet viselő kisüzemeket nem \' az elavult meghatározás szerint kell minősíteni: Az IPOK maga is kérle a kórmányi, hogy a gyárszorüség kritériuma a jövőben nem nz üzemek munkáslétszáma és bizonyos lóerős gépek használata legyen. Hiszen a Kézművesipar napról-napra jobban gépcsedik, ez semmicsetre sem lehet mérvadó a gyárszorüség\' megállapításánál. Ilelves megállapításra csak akkor jutunk, ha az egves szakmák jellegéből kiindulva állapítjuk meg a gyár illelve nz ipari üzem meghatározását. — Az is világos, hogy a kö-zépipar bizonytalan helyzele végleg eltűnik, mert vagy az Ipartestületek szívják fel, vagy a GYOK. Állítólag" az 50 munkás létszámon aluliak kerülnének az IPOK-ba és a felüliek a GYOK-ba. Kzclötl kilenc evvel" végzett összeírás szerint az országban 10.3 II középipa ri üzem dolgozóit. Budapesten ebből 3723 volt. Ugyanakkor gvár a fővárosban 122(i volt. A kö-zépipac és a gyárak aránya ma-sem változhatott, ha emelkedtek is a számok. Természeles, hogy óriási jelentősége vnn az ipar-leslületck szempontjából minden »álgvár hazatérésének, Egv példát ragadunk ki a sok közül : ezelőtt kilenc évvel csak a vidék négyezer malomban őrölte búzáját. De legiöbb malom öl, vagy még ennél is kevesebb munkással dolgozóit A kisipar feltétlÓn számíthat ezekre, mert valóban ott Van a helyük ! - A gép jellegét, "amiül látjuk, aligha fogadja el döntő (éuvezőnek a gvár szentség meg-óllapitásáuál-a GYOK és igy az ipariestületek óriási fejlődésével számolhatunk a közeljövőben ! •-- fejezte be érdekes felvilágosításai informátorunk. (Zs. /.) SftMAZDAgAfl , MI újság a budapesti Élelmi-szernagy vásártelepen ? Az élő-és vágotlbaromfi, valamiül a tojáspiacon a megállapított árak vollak érvényben. A zöldség és főzelékfélék piacárr n fejcskáposzta ára 10, a sóska és a paradicsom ára 20, a leveles karfiol ára pedig\' 100 fillérrel emelkedett, viszont a vajbab ára 10, a zeller óra 50, az aprólie-gyes zöldpaprika ára 80, a (ölteni való zöldpaprika ára pedig 130 fillérrel csőkkent. A gyümölcspiacon a sárgadinnye ára 100 fillérrel csökkent, viszont a ribizke ára 10, a kajszinbarack óra 50, a görögdinnye ára 60, az alma és a körte ára 70, a. szőlő és az őszibarack ára 100, a ringló ára pedig 2b\'0 fillérrel emelkedett kg.-kínt. 1944. auguylus ül____ h i RE K Naptár. Augusztus 2!. tféttö. Rom, kat. S. Franciska. ¦ Protestáns Sámuel. A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggel 7 ói\'fllóToate 6 óráig. (Ilótfö, szorda, riéiilok délután 6a koddon ogész nap „íknok.) Telefon: 660. (A városházáról) Vitéz dr. Simonfay Lajos |x)lgár-niester szombaton éjjel hazaérkozott budapesti hivatalos útjáról, ahol idószorü városi ügyökben eljárt az egyes minisztériumokban. A. polgármester ma, hétfőn délután táréval dr. Bölla István városi főjegyzővel a városháza uj ügy beosztása ügyében. lÖzon a heten a polgármester Összehívja az egyes képviselőtestületi bizottságokat a leglonto-6abb kérdések letárgyalására. Valószínűleg már a jövő háton városi közgyűlés is losz. — (Ferences hírek) P, Tóth Lukács nagykanizsai ferences hitoktatót a tartomány főnök Tápára holvozte házíőnökholyottos-bitoktsténak. P. Tóth Lukács nagykanizsai tartózkodása alatt a katoii-kuBflág nagyrabecsülését és a közére bízott ifjúság igaz Bzorototét\' érdo-molto ki. \'Az ido rövidsége miatt P. Tóth Lukács ezúton búcsúzik ós mond istenhozzádot tanitvúnyainak. — P. Saoha Angyal sümogi foronc-rendí hitszónokot ós P. Vitéz Albán veszprémi hitoktatót hasonló minőségben a nagykanizsai rendházhoz helyezték át. — (Múzeumi hir) Dr. Ballá István, Nagykanizsa rá rOS uj rxdgármoatorhelyetíos-főjegyzője meglátogatta a nagykanizsai városi könyvtárt és muzeumot. A főjegyzőt Grujbor József píurista tanár, a városi múzeum vozetójo és K. Nagy László múzeumi tisztviselő kalauzolta. — (Polgári iskolai tanfolyam) A nagykanizsai MDVE főcsoport hogy tohotóvé tegye a fölnőttek ködy nyobb olholyozkedését egyes pályákon olhatározta, hogy polgári iskolai tanfolyamot szervez férfiak és nők részérő szeptember olsejétól kezdve. A tanártestület biztosítva von. Az 1. és II. osztályokba jelontkozní Szal>ó Antal Fő-uti üzlolébon lőhet, — (Mi van a hivatalos , lapban ?) A Budapesti Közlöny szombati, 187. szama rondoíotot közöl a hadra-kolt seregnél kövotendó bűnvádi ol-jftrúa szabályainak a Ijonvód bün-telóbíráskodáa egész térülőién való alkalmazásáról, — a kárpátaljai területre való.utazás korlátozásáról, — OTÍ, xMABI orvosok, tisztvisolók, alkalmazottak voszólyossógi pótlékáról, — mozőgazdasági tormónyok IÜ4-Í— 4j. éví ármegállapításáról, — mozőgazdasági olaj iKJSzerzésóről és inog-testeséről. — A hivatalos lap vasárnapi, 188. számából: u légitámadások áldozatait illolő gondozási pénzellátás ujabb mogullapitásáróf, — részvénytársasági es szóvotkozoti köz gyűlések elhalasztásáról, — a szeptemberi érettségi és képositó vizsgálatokról. — (Csabrendek zsidó üzletei) vállalatrozotót kaptak a sümogi f "szolgabíró kirondolésélwn. Noufold Irén röföskoreskodését .Marké Antal koros kodősegéd, Hohnor Ignácnó fűszeres és rövidárus üzletét Németh Károly koros kod Őseged, Kohn Vilmos róföBüzfetét ugyancsak Németh Károly koroakodósogód vozoti. . — (Pénzt nyelt, megfulladt) "Fuss László cfl^Vtontyal gépész köt és fél éves kisfia lenyelt egy fcis-íilléres pénzdarabot 6* moglulladt. Zalai k*zl«ny Szívszélhűdés érte a keszthelyi strandon ^ Dettay alezredest Keszthely, augusztus 21 A nyár minden napján a keszthelyi strandon szoko\'t fürdőzni Dettay llélu m. klr. alezredes, keszthelyi állomásparancsnok. Minap délután is a szigetfürdőn fürdött, mlközban a vízben rosszul lett. KI is ment a vízből és o fürdő egyik padján leült. Majd orvost kért, de mire az orvos odaért, az 52 évss alezredes már nem élt. Szívszélhűdés ölte meg. Dettay alezredes öt évet szolgált Keszthelyen. Az a faitu ember volt, akinek csak barátai voltak ellenségei azonban nem. Szerette, tisztelte mindenki a társadalom minden oldalán. Hirtelen halálának tragikumát növeli, hogy csak nemrégen született meg egyetlen leányának első gyermeke, az első unoka. Egész Keszthely mélységes részvéts kisérte el utolsó útjára. Egy murasiklósi orvos és egy olajüzemi tisztviselő tilos uton jártak tanulni Zágrábba Az egyik hár»m hónapi fogházat, a másik 500 pengő pénzbüntetést kapott gyár határőrök alakjában, akiknek kezére kerüllek. Akkor azzal védekeztek, hogy abban a meggyőződésben voltak, hogy utólag is kapnak majd engedélyt, mivel tanulmány céljából sürgősen kelleti elhagyniuk az országot. Azzal védekeztek, hogy Ez az eset hónapokra nyúlik vissza. Szereplői Pungár Lénárd, a Xémet-Mugyar Ásványolaj l\\, T. tisztviselője, mura-siklósi lakos és dr. Ucbán Ferenc murasiklósi orvos. Mindkettő hoi\'vál anyanyelvű fiatalember. Mindketten kalonasor-djaii voltak, amikor Összebeszéllek, hogy Zágrábba indulnak tanulni anyuikat folytatni. El is indullak, de útlevél nélkül, noha s/Jgoruan tilos.kalonnkötulesek-neíc az országot engedély és útlevél nélkül elhagyni. Később a kút fiatalember visszajött, ez-ultal/ls iratok nélkül Ez a Ul-loU halárátlépés többször megismétlődött, mig egy napon utolérte őket is a nemezis a ina- egy esetben kettősbirtokos igazolványuk volt, ami" azonban ilyen esetben nem elegendő. A bíróság horvát nyelven hallgatta ki a két vádlottat, majd a vádbeszéd után Pungár Lénárdot-3 hónapi fogházra, dr. Dc-bán Ferencet 5UU pengő pénzbüntetésre ilélto többrendbeli tilLotl határátlépés, illetve az ország tiltott-elhagyása miatt, Regényes házassági bonyodalmak egy Keszthelyen elfogott pesti zsidó keröl Vesztére „támadt fel" a holttányilvánitttt részvénytársasági Igazgató Hegónyboilló zsidó-ügyről ad jelentést a Koszt boly és Vidóke a Ifö-vetkezókben: Három héttel özeiéit. részletesén beszámoltunk róla, hogy a kosztholyi csendőrség olíogta Karmán Vilmos 011 éves budapesti zsidó, volt részvénytársasági igazgatót, aki hamis okmányokkal mint keresztény ólt Koöztholyon folosógóvol együtt. Azt is megírtuk, hogy a Kármán házaspárnál 1OU.O00 pengő készpénzt és nagyértékü ékszerokot tálultak, molyokot elvontak a bojulontés és hőszolgáltatás alól. Kármán Vilmos folosógóvol együtt ugy szökött mojr Budapestről, Megszerezte —- 2U0U pengőért — Tótn István budafoki magántisztvÍDeló öbbzos okmányait, a öurgacsillagot letépte a ruhájáról ö elutazott Boglárra, majd onnan Keszthelyié.\' A dolognak orról a részéről még csak annyit, hogy a pénzt és az íik-szeroket a pénzügyi hatósúg votto órizotbo ,a Kármán házaspárt podig a kosztholyi föszolgabiróság, rnoly-nok rendőri büntető bírája Kármá-nókat fejőnként olítélío yu~ÜU napi olzárósra. A büntoíés augusztus hó 28-án jár lo; Kúrmanék a fogdából egyonoson internáló táborba mennek. Van azonban önnek a Kámiún-ügynok egy ujabb, mégpedig szenzációs lordulata. lázon a héten ugyanis mogjolont Kesztbolyon ögy 1 - n ¦ aasjony, aki Valamikor Kármán Vil-mosné volt s erősen gyanította, hogy a kcsztlielyí fogda lakója azo-iiob az ó elsó urával. A drámai lu-lálkozás — az asszony második fórjo iolenlítóben — megtörtént. Kitűnt, hogy a budapesti Bzókevóny azonos azzai a Kármán Vilmossal," aki valamikor — sok Ígérgetés után — elvett egy keresztény leányt, a házasságkötés után külföldre szökött, a hato.iág holttá nyilvánította, miro újból megnősült, elvett agy zsidö-nót s gyűjtötte a vagvont. Közbon elsó felesége is újból íérjlioz ment A hatóságokra rár, hogv ebben a szövevényes ügybon igazságot tényének. Romhalmazzá bombáztak egy albán várost Tiranából jelentik: Angolszász repülőgépek nagyméretű bombáikkal romhalmazzá lőtték Poja városát. A mohamedánok lakónegyedét, középületeket ós kórházat toljoson szótbombázták, ollonben ogy katonai célpontot som sommisitottok mog. A belügyminiszter megtekintette az agyonbombázott várost és kijolon-tetto, hogy Poja nincs többé. Cáfolják a Roosevelt-Churchill találkozót Amsterdam, augusztus 21 Az angol hírszolgálat jelentésű szerint Roosevelt magántitkára megcáfolta azokat a híreket, melyek a Roosevelt és Churchill találkozóról ad tak részletekéi. Elsé légitámadás érte a japán anyaországot . A japán császári főhadiszállás jelenti, hogy a tegnapi napon 60 amerikai bombázó kötelék támadást intézett Japán anyaország ellen. Ez az cWí nagyobb légitámadás, mely JupThú érte. Az amerikai bombázók csungkiugkinai támaszpontokról szálltak fel és több hullámban érkeztek az anyaország fölé. A japán repülőgépek több mint tíz repülőgépet lőttek le. A támadás követkozfében épületkárok keletkeztek. Egy leugori támaszpont záróffilácak felrobbantása Olvassa minden nap o ZALAI KÖZLÖNY-t és akkor tudni fogja a rendtleteket és elkerüli a büntetést és hivatalos kellemetlenségeket! ZALAI KÖZLÖNY Köszönetnyilvánítás. Míndaron jóbaralalnfc és JnnicrA-Seink. kik ftí!«jthiMc|Icn drága |ó éden-anyánk, anyásunk, nagyanyánk, illel/e rokonunk öxv. Gölltís Ferencrté •a. Hltltm Mária remetéién meg je!<*nc« tikkelvágy barmi mia módon mélységen fj|da!inunk-ban öntözni mívesek voltak, foj*dd-ják eiutonfs hálái k.v,.-,! i ülünk ki- fejeiését, A gyászoló osilad. Nagykanizsa megyei íároa polgármos torétól. 20413/1944. Tárgy: A learatott földeken a tarlószántás elvégzése. Hirdetmény. A 100.000/1944. B. M. rendelet 1. §-ának 20. bekezdése köt.lezö-lag elöirja a tarlószántás (buktató szántás) stlrgös elvégzéiét. Pelhivom a gazdakézömég figyelmét, hogy ezen kötelezettségének sürgősen tegyen eleget, Ellenkező esetben azt költségére fogom elvégeztetni, emher és Iga igénybevételével. A tarlószántást mindenkor lehetőleg mielőbbi hengerezés egészítse ki. A tarlószántás és az ezt követő hengerelés a tűzbiztonságát emeli, de ezenkivül a föld javára is szolgál. A végrehajtást ellenőrizni fugám és a mulasztók ellen az eljárást megindítom. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 14-én. un Polgármester. nagyit iluikstl ih*| polgárm m be <ff7«i ráró rátol. 787/1944. Tárgy: 1944/45. évi ló és fogatos jármű összeírás. Hirdetmény. Felhívom a Nagykanizsa város területén lakó lé-, öszvér- és fogatos lárómfi tulajdonosokat, hagy állataik és járóműik bejelentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban elsőizben történő megjelenése után állataik járlatlevelével jelenjenek meg a városi katonai nyilvántartó (szállásmester) hivatalos helyiségében (Városház, földszint 33. szoba), Bejclentendök az dsszes lovak, öszvérek, csikók és járóművek. A kincstár tulajdonát képező (vállalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés minden tulajdonosra, tehát azokra nézve is kötelező, kiknek állatai és Járómfivel a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása honvédelmi érdekekbe Ütköző súlyos kihágás, melyért különösen háborús időben igen súlyos büntetés Jár. A belejentésl kötelezettség teljesítésének végső határideje: f. év szeptember hó 15. Mindazok ellen, kik ezen időpontig bejelentési kötelezettségüket nem teljesitik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus Uó 17-én. uu Polgármester. Unger-Uümanti Elek vaskeresketíésében •in-, rud- éa patkóvas-, továbbá szex- utalványok beválthatók és elilepíielít Hofharr grpek, g6p«zll, . «.«pi»ayt*m é« guljrA* csapágy igenyl*«*» alintAxem. *kWJ Autábüsz-mcnetrend atiféayia 1M4. cugaMtaa t-tS! vi uu venáalg. Vasárnap és Rnnepisp az Összes forgalom szüneté!, nailkmliia- kahdavap JäiVÄUT 7 10 10 20 10 21 Nagy kan Ina (Korenaj Kupin, vár (Kereni) Kapeivár p. a_ 17.40 14 05 1400 * Csuk hóltan, izerdáu, HltlrllkCn, szombatin. M a o y ka ¦ 1 ar •« - X • I ¦ »am b ¦ r ¦•a kSilsk«lik. N.l!iy!,.u,l.\'ai pu. nshví un" , Korona ia.ll. Let.nye Alí.lendva Koron.viialló 1. 1. 1. 6. % ¦ 6.3« 8.39 731) »38 d 1 1 1 13.00 12.10 13.00 i 14-16 19.00 19.94 17.00 A IMS 13.40 19.30 Al»Olundva Ko\'ona-siálló 1. ».45 H.90 17.10 17:10 Lendvavás&rlicly j. — 9.25 —.— 18.07 l.lllilic i. — 1805 —.— Muraszombat Korona sí. é 10.00 10.10 18.25 18 55 Muraszombat pu. -¦— 18.35 19.05 Murae^mbat—JUaalandwat---Latanye—Nnoykanlxan h 8 1 1 d c Mura.zomb.l pu. 1. 7.36 —.— -¦.— MurMiemb.t Kor.n. ,\'¦ 1. 7.00 7.17 14.20 14 30 B.lallnc 1. 7.47 —.— 14 92 LendvavÁaArriely 1. 749 —.— 15.12 —.— AI..I..Í,. K.,5.. K. é, 8.40 8.40 1 IS 45 15.45 Allí!,*., A.vo.. ,, 1. 8.90 1 19.55 L.t..ye \' 1. 5.00 10O0 13.15 17.15 K ion tt. é. 8.30 10.5,1 1405 ! 17.51 Nagykanizsa pu. i. 5.00 11.00 14.15 18.05 c — Ctsk iiíllén. szerdán, szombaton közlekedik d — Caak hiltőn 4a «f1tlit*k«ji fíözlokadtk. I — Ctak szerdán, petiteken közlekedik. i: — Nagybaniul—Álidleftilva koioit csak kjdilen, szerdán, pénteken, szombaton, Al«óltn/va— Murasaambal kötltt hátion, m/dán és pénteken, h aai Kedden, csBlöiltíkön is szombaton. küfjalhulg-- -Bab ~~Xn hí a u o rmcj - 1 é •" — 1445 y Zalaegerszeg (Széchenyl-lér) A 10.35 7 10.30 . — !4.50 ? Zalacgrr.zcK p. u. 8.15 15.20 Bak IHangyal 10 0.1 16 30 1007 16.02 ZalaBzentrnihAly p, u. 020 16.05 11.18 1713 i, Hevlrsrenlandras i 7.12 14.37 11.40 17 35 T Keszllielv (HungAria) Ä 7.25 14 15 1150 17.45 é Keszthely p. u 1 7.10 14.00 * Csak hétfőn, szerdán, pénlckeit. ** Csak kedden, csütöriökön, szombaton. Munkásokat felvesz Háry likőrgyár. Hilf!«! VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetést, reklamációk, hibajelenlések. tiaksUHQ felvilágosítás minden viltarncH. kérdésben délelőtt S-tél délután HJ éráig. Caengery-ut 51, telofon 294. Hirdessen o Zoloi Közlönyben 1044. auguaztua 21 Elsötétítés BttSMaHl ^4^M %*0 óráig; Ennyi ugye nem telel Peiig csak ennyibe kerül egy epróhlrtle-iés a Zului Közlönyben és egész nap, jó időben, (ossz időben 30.000 embernek kinilja a hirdető áruját \'¦¦ is üzletét! — Nem tenne Ön is egy próbál? APRÓHIRDETÉSEK t: ÁLLÁS Pénxt«r«*nMt keres aiepttmbtr 1 « UigerUlliaiann vukeretkedti. K28 bty ÉJotEínnaldö- (aiyorialén) ?1 oay Eíöuvo\'-\'ötő-íMMBiifíííuí tiWetz a Zalai KSitlny nvewiíAJa. — Legalább 4 kiiénlikaUt véüMttltfl salkiign. • A niiykaalziaf Ifítie Iga bírál hivatalban tieveiuilíb Islylán e|V I4«lglanai bli«gltö tzalgal nspixÜaias ktly* flr«ii<14tban van, Megltlclo jelentkező aapanal lol»A*«ll nyer, 2811 ¦0«obl*tiam férfi és crísebb nfll muokátakat laivc#/Unk. V4rosl Szsuflzde Nactyktnizaa, Bálkary-utca 4. < WH ElumtiavItA linancot tetveatek. — Civeik* guml)nvlt4 flzetn, Pö-nt 4. 11 SdffSrt kcrtiBnk felvételre, TarJIn— PAlcalcs 2*5t ADÁS-VÉTEL Füréiké* a\\, 1 <t,b. 7« HtereH kut-vftdör. Haisnált kariakat veutk Bikia bádef(os, Brzsébc\'-tér 11. iz. 2626 jaknrban lívő klaabb Irónztilt megvételre keresik Ugyaaatt Uhiiból való flu tanuMaak felvetítik. Horváth méileg-lizein, Kiuébet-tár 21. 2641 Naposcsibe eUMegyeioetö minden st/erdín. Magyar utca 8. 2<4eJ jókarban lévd n51 kereskedelmlata könyv eladó Levente-ut 8/a. 2650 Mindennapi Itveleieatxíl Os*ugyU|tOH ¦BmoubAlyagot bélyeggyüjtótl celnkrt masvaasak. Baibartts, Zalai Koilony ttcikeixtőaÉjíc naponta délután 6—7 ók között, líi a hirdetés mindig érvényes ZALAI KÖZLÖNY politikai napilap EUdJa: „KGzflazŰafigl R. T. Fiagyi, Felelő* kiadó: ZaJal Károly Nyom&tott b „hflíj.-i.iJtisftgl (( T. fetfyKi\' .!¦¦ ayaudiJálMa Nagykanlzian { KyonUirt talál: Zakl Feladó Cini: a ma déielfitti légpárnádért Mtétwertllfc 84. evf., 189. sí. Nagykanizsa, 1944. augusztus 22. kedd Ára 20 fillér. Bendfokosat:--.------ 9«km évf., 189. sz, Nagykanizsa, 1944. aufUSltut 22. kedd Ára 20 IlUér Tibori posU:------"¦¦¦•¦"¦¦aa«Ma™aaa»n«^maaaaaaaaa«aaaaaaaaaaaBaaaaaaaaaaaaaaaa«i ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztőség és kla<*\\rvntal: Fő-ut 6. szám. Szerkesztőjééi és kladíhivatali telelőn 78, az. Megjelenik minden hétköznap délután. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos NormandÍLban a németek áttörték az angolszász gytirtit Toulonná! megszilárdult a német helyzet A keleti fronton kemény ós szívós ellenállással állították meg a bolsevista támadásókat Előfizetőit ára: egy hónapra S ptagő 20 fillér, negyedévre 1b pengő. Normandiáhan a tegnapi harcok IcijolontŐsebb csoményo a német páncélon és gránátos kötelékek áttörése a faláí&l harcok\' térségében. Az amerikai nagyobb zárógyürüt ezzel sike-1 Mtíi megngitni és biztosítani az összeköttatést nyugatra. Az egész napon ut tárté rendkivül heves harcokban orŐs ¦ amerikai és kanadai egységeket küldtek harcba, hogy észak és éozokkoloti irányban előretörjenek, A sikoros védekezés alkalmával, mint Borllnből jelentik, a némot veszteségek sem voltak jelen téktolonok. Mint a déli szakasz harcaiban, itt ia nagyban hozzájárult a némot ejtőernyős vadászek támadása ós törhetetlen szívóssága a fölény kiharcolásához. Azoknak a n\'émet erőknek zöme, amell/ak eddig Arqetan—Falaise vonalán be voltak kerítve, most már kiszabadultak éa beleavatkoztak a támadó és oíhá-ritó harcokba. A bekerítő mozdulatokat végző amorikai csapatok a Szajna folé előretörtök gopositott oróikkol ós Nantes vidékén tovékoim kodtek, ahol gyalogsági örökkel kis RidfŐkot igyokezlek látositeni a Szajna partján. "Varnan mogtámaUésá-val behatoltak a városkába ós az uiabb amorikai kötelékek arra szorítkoztak, hogy támadó ékoikkol a némot csapatokat kikapcsolják és így biatofliteák a maguk számára u sz-Ük-söifos fodozotet. Miiből a célból erő-sobb gépesített kötelékeket irányítottak ido, melyek Varnau és DrOux között az odavont német csapatokkal élénk harcban állnak. ^7. amerikaiak kísérlete, "hogy egyes páncélkocsi iTcíkkcC Paris térségét elérjék, töbh\'hef}/é?imeghiúsult. Brotagnobau az amerikaiak zavaró tüzot indítottak Loriont ollón. A némot csapatok megtisztították a környékét. Az amerikaiak megkísérellek ancgközeliteni Brcst erődjét is, ~áó a német ellenállás sikeresen megakadályozott minden orro irányuló to vékony ségot. Dóltyanciaországban az ellenság osak habozva követi a német mozdulatokat A toulonl várkőrxetben az angolszászok súlyos veszteségeket szenvedtek A délfranciaországi arcvonalon a harcok általános helyzetképe nem mutatott nagyobb módosulásokat. A három csoportban, észak, északkelet és északnyugat felé előretörő partra-szállt angolszász csapatok csak habozva követik a német mozdulatokat, melyek különösen a touloni erőd övezetére támaszkodnak. A tuloni várkörzetben a portraszállt erők nagy veszteségei következtében nem került sor nagyobb harcokra. Párls Is Varsó sorsára Juthat A német hatóságok a város lakosságára hárítják a felelőseéget Pária sorsáért A Némot Távirati Iroda utal arra n híradósra, amely szerint Parisban zavargásokat készitenok elő. Az illetékesek figyelmét felhívták arra, bogy ilyen cselekmények esetén a nadijog lép életbe, amelyet a német hadsereg könyörtelenül alkalmaz és ezosetben Paris a varsói oaomé-nyokhez hasonló holyzotnok nézhet elébo. Ezért a fololósséget kizárólag viseli, akinek módjában van a zavart keltő elemekre hatni olvan irányban, hogy kíméljék meg Parist minden fölösleges vérontástól és pusztítástól, mint ahogyan in aguk a némot csapatok bevonulás suk alkalmával megkímélték a jfís-rost.. Tehát Paris lakosságától -függ, hogy megóvják-e a várost, mert \'a német hadsoreg a jövóbon is meg akarja kímélni, mint ahogyan azt eddig tetto. A Visztuláig visszaverték a bolsevistákat a bekerítésből kiszabadu/t német kötelékek A keleti arcvonalat az elmúlt 48 órában a déliszakaszon megindított bolsevista nagytámadás jellemzi. A Dnyeszter alsó folyásánál, Jassitól északra heves harcok dalnak. A német kötelékek kemény elhárításban tartják vo-. italaikat és rendkívül súlyos veszteségeket okoztak a bolsevistáknak. A Kárpátok előterében nyugalom volt. Koroascn vidékén a bolsevisták nagyobb veszteségei miatt nem fejlődtek ki a támadások. A baranovl betörési helyen is súlyos harcokra került sor, ahova az utóbbi napokban uj bolsevista gépesített trők érkeztek. A német gránátosok és a fegyveres SS csapatok több betörési helyen szétverlek a szovjet támadásokat. Ezeknek a támadásoknak jelentősége kiderül abból, hogy azoküt nyugati irányban Vsrka körzetében riiaga Zsukov tábornok vezeti. Az északi szakaszon a bolsevisták súlyos anyag- és vérvesztesége következtében meghiúsult a szovjetnek az a célja, hogy a német csapatokat elvágja összeköttetéseitől^ A németek az átmenetileg körülkerített egységeiket kiszabadították és a bolsevistákat visszaverték egész a Visztuláig. Az adriai szakaszon tovább tartanak az angol: zász támadások/ A többi szakaszokon osak helyi jelentőségű harcok voltak Az olaszországi arcvonalon az adriai szakaszon tovább tartottak a támadások, melyeket ; brit segédcsapatok hajtottak végre, hogy teret nyerjenek. Solovent súlyos harcok után a német csapatok feladlak, azonban a némát ellentámadás következtében ismét visszavették az ellenségtől, A támadásra jellemző, hogy a támadók két nap alatt több mint 40 páncélost és több önműködő, ágyutalpra szerelt löveget vesztettek. A többi arcvonal szakaszon C6ak helyi jclcnléségtl harcsk voltak. Súlyos légihábaru uf fejezeté-rnrk heverotái a szárnyaabombák Az egyik madridi újság A háború apásod ik Szakaszában címmel cikkét irt, amelyben azt hangsúlyozzíi, hogy a német megtorló fegyvert nem azért találták ki és\' nem azért alkalmazzák, mintha Németország nem ind ha elegendő,, repülőgépei gyártani és elegendő pilótát Kiképezni. Bizonyos ,hogy súlyos légiharcok lesznek és a szár-nyusbombák ezeknek a harcoknak csupán a kezdetét jelentik. A helyzet a keleti fronton Berlin, augusztus 22 Német katonai körökben a kelclí front katonai fejlődésé-, uek áttekintése során megállapítják, hogy a keleti front egész hosszában nagyjából állnndó-sodott és augusztus első feléig újra\' zárt egységgé volt alakítható\'; amely állandóan tovább erősíti magái Ez azt jelenti, hogy a német hadsereg nagyon nehéz körülmények között konszolidáló sikert ért cl, amely gyorsabban és hatásosabban, jc-lentkezeü. mint ahogyan azt n június és július hónapi nagy-iranni és sok területet felnyaláboló orosz offenzíva nlntt gondolni lehetclt volna. Továbbá azt is jelenti, hogy az orosz nyárt offenzíva főcélja, ami nem területek elfoglalása, hanem a német keleti hadsereg szétrombolása és inegsemanjisilé-se volt, a német haderő rugalmas védekezése folytán és a német hadvezetés átfogó és mélyrehatólo rendszabályai kő-vetkezlébéh nem tudott megvalósulni. Német katonai körökben u támadó erőket, amikét az orosz hadvezetés az offenzíva kezdete óta harcba vetett, 200 gyalogsági hadosztályra és 5000 páncélosra becsülik. Már ez a tömeg is mulatja, hogy mi lyen messzemenő katonát oéV, lókat akartak az oroszok nagy támadásukkal elérni. A nagyon súlyos harcok folyama alatt természetesen olyan helyzetek \' és válságok ís keletkeztek, melyek időnként veszedelmeket hoztak magukkal. Ez a körülmény azonban megmutatta a közben tcljesiíelt elhárítási teljesítmények nagyságát is, ami szemmel látható az uj álló front megteremtésében. A keleti front térbeli képe a július 22-én megkezdődő nagy harcokkal mindenesetre mélyre haló változáson ment át. Ezek a harcok a német frontnak\'csak a Sztanlszlautól délre elterülő déü szárnyát\'kímélték meg. Ma is, mint hónapokkal ezelőtt, \' a téli harcok kifolyásaképpen a Kárpátok lábánál kezdődik a front, Jassyíől északra átvágja Besszarábiát és tovább a Dnyeszter melleit vonul. A keleti Kárpátoktól a Dny esz térig vonuló egész frontot a hosszú harci szünet alatt nagyon jól megerősítették a német, román és magyar csapatok védik. A német déli szárnytól észak- . nyugatra vonul a front, (itt,1 már nagyon elkeseredett harcok foly uak) mnjd a Kárpálok előtere- ZALAI KÖZLÖNY 1944. augusztus 22 beii, Sanok-Krosno térségen á/ és a mileci térségben eléri u nagy Visztula-ivet, melyben az oroszok Baranovnál és tovább északra. Varkánál hidlöket foglaltak el a Visztula nyugati partján. Ez a két hidjő a németi ront stabilizálódása óin nagyon su-Ivps.és heves Karcok központja lett melv harcokban mindig ujubbf német kezdeményezés visz^ikerre erős ¦ellentámadásokat. A Varsótól keletre elterülő térségben a front északkeleti irányban vonul Bialystoktól nyugatra, elvágja a keletporosz határ közelében az augusztovi és virballeiü térséget, átvágja a Meincll és északon eléri a rasei-nenl térséget, melyben a német elbáritó csapatok szép sikerekéi érlek el. A német elbáritó front azután északkeleti irányban Litvánián ós Lettországon keresztül nyugaton a plcszknui lóig húzódik és a narvai földszoroson végződik. Ezen a balti fronton az utóbbi időkben erősen felélénkült a harci tevékenység mindkét oldalról, Wirballen körül és a pleskaui ló körül, ahol erős orosz kötelékek ál-lörósi támadásokat kezdtek. A középső front fonlo:|.szakaszain, igy különösen a varsói térségben, Llaranovnál és a Kárpátok előterében főleg német . támadások törlónnek csak . Egészben véve a keleti front Jelenleg egy középlázís képét mutálja. A nagyon erős orosz támadások Kelet-Poroszországra és a pleskaui-lólól nyugatin azonban német vélemény szerint bevezető mozdulalai is lehelnek egy uj nagy orosz offenzívának, amely uj páncélos erők átcsoportosulása és uj tait.dókok harcbavete.se után fog majd megindulni a keleti fronl más szakaszain is. Az orosz támadási előkészületeknek természetesen megfelelnek német részről a nagyszabású biztosítási rendszabályok is, melyek a keleti fronton minden nap uj erőket ós uj harci eszközöket vetnek harcba és nem kétséges az elkövetkező aagy harcok keménysége és kegyetlensége. A harcokat azonban nemcsak az oroszok támadási ereje és célja fogja meghatározni, hanem messzemenő német rendszabályok is, melyek a totális erőkifejtés eredményeképpen polgári és kalonai lércn egyaránt nagy hatást fognak majn mulatni. Lehetetlen ellenséges partra\' szálláti Barmában Tokió, augaszttia 22 A japán tájékoztató hivatal szó-vivé-jo nyilatkozott a Kiu-Siut ért ellenséges légitámadásról. A ezóvivó utalt arra, hogy oz a támadás az ollonségnok főleg azért volt fontos, hogy az amorikai kozvólomény olótt projxignmlának használja fol. \'Az clsó ü\'i leadásokról azonnal részletes jelen léseket toltok közé az nmóri-kaiuk, do a legutóbbi támadásnál ez . a jelentós, bizonyára a szokatlanul nagy veszteségük követkoztébon, késet! és eddig meg som jolont. Kurihama japán tongorészeti tájékoztató általános képet rajzolt a Kü/.Op- éa a CBOiKlcs-úcoálU hadi-holyxotről. Arra a kérdésre, hogy az ellenség Liurmában esulleg partra szállhat-o, Kurihama kijoTenntto, hogy a/, a jolonlcgi körülmények között teljoöon lchototlon. Polgári boDvédeimi kitüntetések A legtöbb zalai kitüntetett a Magyarország Főméllóságu Kormányzója legfelsőbb elhatározásával, a bonvédelmi miniszter el Öterj esz lésére, a honvédelem érdekében kiváló buzgalommal és áldozatkészséggel leljesí-tell hasznos munkásságáért a Polgári Honvédelmi Ezüst érdemkeresztet adományozta Din-da János oki. gépészmérnök Muorl-igazgutónak, dr. Vajk Raul geofizikusnak, Maycr Frigyes és ^zéll Kálmán Mttorl-müvezetőknek. Ugyanekkor a Polgári lionvédelmi 13ronz Érdemkeresztet kapták a Maoritól u következők : dr. Gál Jenő olaj forgalmi szaktisztviselő, dr. Gráf László vegyész, Majerszky Béla furásvezelő mérnök, Pa.il János és Ruzsinszky László üzemvezető mérnökök, Rédl József műszaki tisztviselő, Albrecht Béla, Csöigits Pál, Fejér József és .Nagy Péter mfivezető kj CsetkoyJes István, Molnár MAORT kötelékébe tartozik János és Tarsoly Mihály csoportvezetők, Kiss Ferenc ga-rázsmesler, j-\'ülöp József és Kal-cher Ferenc iurómeslerek, Soós József munkavezető, Kozma isi-ván esztergályos,. Károlyi Ernő kapcsoló, Major József olaj-mérő, Slrohmayer József száll, rendező, Szép Lajos kútkezelő, üoinbos Gábor \\ furómuukás, Hermáim Sándor csőgörénycs és Horváth Ferenc gépalapozó. A felsoroltakon kívül zalai vonatkozásban a következő kitüntetéseket találtuk a hivatalos lapban 15 oldalra terjedő névsorban ; Polgári Honvédelmi Bronz érdemkeresztet kaptak: a Badacsonyi Huzaltbányától Jíuzils Ferenc* főgópész, Erdős József, a Balntbhi Hajózási r. t. h. ügy-vczclőjc és Kosler Ferenc hajóépítő, a #al;imegyei Bnzaitbányn i-. t. kél kőfejtője ; Kalniái\' Ákos és Zunan József. Szabó Gyula az 50.000 pengős garancialevél elfogadását kéri a várostél A bizottságok meg u heten újra foglakoznak az Üggyel A nagykanizsai városi kópvi-selötcsUiiet erdő- és pénzügyi bizottságának legutóbbi együttes ülésén határozatot hoztak, hogy u város óO.UUO pengő készpénz biztosítékot kérjen Szabó Gyula fakereskedölŐI az eddigi plUJOU pengős garancialevél . helyett. Egyben 7 pontban közölték Szabó Gyulával a város fellételeit. A város július 24.-i értesítésére a harctéren lévő Szabó Gyula tegnap válaszolt megbízottja\' utján, amelyben kéri, hogy 5U.UUÜ pengő készpénz le- I fizetése helyett fogadja el továbbra is a város a már benyújtott és n Magyar Bank Rí. által : kiállilott, JÜ.UUU pengőről szóló | garancialevelet. A város által a többi pontok- • bon követeli feltételeket elfogad- : ja, azzal a fenntartással, hogy a városi erdőből szállítást csakis abban az cselben teljesítheti, ha a la beszállításához legalább száz munkaszolgálatos fuvarost bocsátanak rendelkezésére. A város illetékes bizottságai még ezen a héten foglalkoznak Szabó Gyula levelével. Három évi körözés után elfogták a homokkomáromi templ*m-gyüjtós budapesti tikkasztóját Még lUÜ-beu történt, hogy Gyovny János 3ő éves, budapesti lakosi [eljelentették Nagykanizsán, n\'rcrl az volt a gyluiu ellene, hogy 1941. augusztus\'és szeptember havában a homok-komáromi kegyúri templom\' renoválási költségeire gyűjtött ösz-szegből a neki járó jutalékon kívül 3UU pengőt saját céljaira fordított, vagyis elsikkasztott. Megindult az eljárás Gyovay el- len, aki azonban hirtelen eltűnt. Akkor nyomozólevelet bocsátottak ki ellene. A Horlhy-ligeli csendőrőrs most értesítette a nagykanizsai ügyészséget, hogy u körözött Gyovayt elfoglak u nyomózólevél alapján és beszállították a budapesti törvényszék fogházába. A nagykanizsai ügyészség megkereste a budapesti törvényszéket, hogy Gyo-vayl Nugykahizsára szállítsák. Bgy lezuhant ellenióges repülőgép A HAZÁÉRT I Sittel; Jliiel naiaflai | Fájdalmas büszkeséggel vegyült gyászhír érkezett tegnap telefonon Nagykanizsára. Primőr Héti Székely, József tüzér-századosj dr. Gärtner Antal nagykanizsai ügyvéd vője augusztus 18-án az orosz hadszíntéren az ellenség golyójától találva hősi halált balt. A fiatal századosi sokan ismerték Nagy. kanizsán. Felesége Gärtner Lva ungvári testnevelési tanárnő. Csak a nvult héten tartózkodóit itthon, rövid szabadságon, majd ismét visszaindult az orosz harctérre. Mintegy négy napja még ott volt, az egyik hágónál vívott küzdelemben és ott cselt elellonséges golyótól szíven találva. Bajtársai a, hős százados holttestét Husztra szállították, ahonnét ci IcsiMlék telefonon Székely százados édesapját, primőr Réti Székely ezredesi, aki feleségével Zumárdiban nyaral. Székely ezredes telefonálta meg a hírt a Gürtner-családnak, a ,szüleinél tartózkodó fiatalasz-szonynak, aki pár hét múlva örvendetes családi eseménynek néz elébe, A fiatalasszony és Székely ezredes elindullak Husztra, hogy ha lehet, Székely, százados holtlestét Budapestre hozassák, ahol a Székely-család sírboltjában helyezik pihenőre. A Székely Ós Gartncr-csaíád mélységes gyászában az egész város közönsége osztozik. . Áldott legyen a magyar hős emléke. A Magyar Haza büszke megdicsőült fiára ! SPORT ÉLEI A Zrínyi—Nagymányok mérKóiössel indul a bajnaki hajra Vasárnap máris megkezdődnek a bajnoki küzdelmek a Dunántúli körzet csoportjában, ahol első1 alkalommal a Nagymányok csapatát látjuk vendégül a nagykanizsai Zrinyi-pá-lyán. Az NVTE viszont Csáktornyára ntazik, hogy a Magyar Kupában elszenvedett veréségért visszavágjon. A kerület többi mérkőzései: Kaposvári Rákóczi—Pécsi BTC, Barcs—Simontornya, Pécsi 0-VAC-Pécsi VSK, Pécsi Zsolnai-Kaposvári Turul, Dombóvár-. Pélnionoslor. Rózsa-iitca 33. számú Bt elköltözés miatt eladó. Bővebbel a kiadóhivatalban. 10.44-; augusztus 22 Zalai közlöny ÜZEN A HONVÉD A. 481. tábori postáról üundy Gézi. főhadnagy üzoni, hogy majdnem mindnyájai) megvannak a-mog ogyre ujabbak körűinek elő azok közül, akikot oltüntnok hittok. »üzonjük a kanizsaiaknak, hogy ugy a tüzérek, valamint a gyalogosok gyönyörű dolgokat müvoltok é.s otthon Zalában mindönki büszko lobot rájuk«. —. (Augusztus 12. kolot.) * C; 910. tálwri postáról Kosuk István honvéd üzoni augusztus 15. kelettel Bagolasáncra szülőinek, hogy jól vnn, nincs sommi baja. Sokat gondol hozzátartozóira a inesszo ido-gonbön. Csókoltatja kereázlszülőit, a Gábor- ós Kósok-családot és az ösz-97.es ismorÓsökot. Levelet és olvasnivalót vár. Mindnyájukat csókolja. * K. 548. táboripostáról Szokó! György honvéd üzeni augusztus 14. kólóitól folosógénok, kisfiának, édesanyjának, apósának, testvéreinek, rokonainak és mindon jóakarójának, nkik érlo aggódtuk, hogy jól van, bála Istonnok semmi baja sincs, egészséges. Sok Iqvolót vár és a viszontlátásig sok üdvözlőiét küld. * C. 320. táboriposta számról aug. 14. kelettel Nóvák Ferenc tizedes üzoni, hogy jól van, több lovolot vár. Táboripostai cimo megváltozott, most C. 820. számra kéri a [Kistáját dmozni. Őzen az otthon (libben a romiban dijtalanuí\'kőz-vetítjük az itthoniak Üzeneteit a harctéren küzdő szeretteikhez.) 11. 457. táboriposta számra Tóth\' József honvédnek Bulatonmáriafür-(lóról üzoni Bán Gizella, hogy itthon jól vannak, kérik, vigyázzon ó is magára és adjon életjelt magáról, irjon sokat. Az itthoniak kérik a jó Istent, hogy mielóbb vigye győze-Irmro harcoló honvédőink fogy veiéit. Sok üdvözlet a viszontlátásig. \'* \' It. 017. tálwri ixw tára Oosspod Sándor honvédnek üzeni felesége, hogy már öt hoto nom ka|>ott tóio semmi értesítést. Minthogv nyugtalankodik miatta .kéri, adjon mielőbb étotjelt magáról. Kgyolwkhm jól vannak itthon, egészségesek, kisleányával együtt sokszor csókolja Megindult Nagykanizsán is a magyar munkásság szervezess a Magyar Ipari Munkások Országsa Szövetsége kerotébon Üzenet azoknak, .kik ul.áaot küldenek tnborlpo.Ur. Káloylcs József honvédnek cimzett Znlni Közlönyön a feladó cime elégtelen és a táhori-postn szám helyiden, így az újságot a posta a feladó helyett n szerkesztőségnek kézbesítette vissza (augusztus 1 X.-i példány). Gyakran megtörténik, hogy magánosok által rosszul címzett újságok hozzánk jönnek vissza a tábonposláttól. Éppen ezért felhívjuk mindazok figyelmét, akik Zalai Közlönyt küldenek a harctérre, a táboriposla számot helyesen írják fel az uj-ságfejen tálalható cimke-rovat-ba és a feladó cimét is töltsék ki, hogy szükséges esetben a táboriposta a feladónak tudja a báron okból kézbesithetetlcn lappéldányt visszajuttatni. Vegyes Íz Köménymag „Mora" légyfogó Cipőkrém minden mennyiségben kapható. Ml TÓTH JÁNOS A magyar kormány az egész magyar munkásságul egy hazafias és a munkásság érdekeli önzetlenül szolgáló érdekképviseleti szervbe, a Magyar ipari Munkások Országos Szövetségé be (MIMOSZ) kívánja tömöríteni. A szociáldemokrata szakszervezetek és egycsülelek megszűntével a több millt 30 esztendő óta működő keresztényszocialista egyesületek és szakszervezetek, valamint a Nemzeti Munkaközpont ezentúl is működnek, hiszen megbecsülhetetlen szolgálatot végeztek az évek folyamán a keresztény nemzeti munkás érdekvédelem kiépítése terén. A MIMOSZ a Nemzeti Munkaközpont keretében, kőtelező alapon\' szervezkedik és minden munkavállalónak érdeke, hogy annak Ingja legyen és legmesszebbmenő érdekvédelmei élvezhesse. A kormány ennek a hazafias\' írjífgyar munkás szervezetnek megteremtésével kiemelte a munkásságot a nemzetköziség járszalagján járó szocialista szervezetekből. Nagykanizsán is megindult nz erőteljes lendületű szervező munka, amit Horváth Vendel, a Nemzeti Munkaközpont kerületi litkára végez. Minden műhely, minden vállalat, minden gyár megszervezés alá kcrfll, amíg nem lesz munkavállaló, aki ne lenne tagja a MIMOSZ-iink. A MIMOSZ nagykanizsai irodája Huszti-lér 1. sz. alatti iskolaépületben vnn, míg a polgármester megfelelő helyiségei utal ki a mozgalom számára. „Szomorú a Tisza, mikor kivirágzik.." m^móráe.wmíorgiát élnek az alkonyati Tisza felett a vtlág legapróbb rovarját — Népmonda a Tiszavirág keletkezéséről \' Takaró-Varga Mihály, az ozüst-, hajú, rákvörös arcú, acélos izma Nén tíszai halász hétfőn délután beszélt a nyaralóban: — Virágzik a Tisza ... Nem tetszik mognéani? Ilyont nom loliot városhelvon látni! \' Foleihoiódtünk. Mélabús, olajfához hasonló füzesek között vonultunk ki a Tisza partra. A tompazöld lovelü füzok halkan susogtak a szélcsend ben. A duzzadó, haragoszöld búzatáblák sűrűjéből két fürj harsányan pilty-rialattyolt egymásnak. Az egyik fűzfán gorlice húgott fáradhatatlanul. A sólymoson kék, fénylő alkonyati égbolt magasén ozüstös felhőcsomók vitorláztak méltóságteljes lassúsággal kolot felé. Már messzivŐI látszod, hogy a Tisza szólos szalagja folott sürii, kanárisárga felhő tőrjeiig a víz folott és\' ahogy boléjo\'tüz az orőtoljos napsugár, csodálatos ragyogással tündökölt a szokatlan, különös folleg. — Virágzik a Tisza! — mulatott a pompás jelenségre a vén tiszai halász. Kövér halak lesznek az idén. Cllromanrfla osoda-folhő a víz folott Amint a partra értünk, a csodálatos citromsárga folhó sok millió és millió parányi rovarnak bizonyult. A Tiszavirág névon ismert természeti csoda kavargott, játszott, folyt íe előttünk a logkülőnösobb életjolonség, amellyé! valaha is találkoztam. Alic egy két méternyire a lomhán hömpölygő roppant vizlnp folott libegő, kavargó, sistorgő, zizegő rovar-folhó rajzott és mint kílomótorekro kiterjedő citromsárga köd, terjengett íii Tisza folott. Megbabonázottan, illotődötton álltunk a parton. Szót sem tudtunk szólni. Elnémultunk, mint mind-x annyiszor, amikor a Teremtés\' ki-\'\' fürkészhetetlen, csodálatos titkával kerültünk szembe. A citromsárga .kavargó nyüzsgés, amit sugárzóra, csillogóra "szincsi-tett a hóléje lövollő fényos napsugár, elkápráztató szintopzódással ragyogott a folyam folott. Varázslatosan szép látvány volt. Folojthototlon! Sok millió halott Aztán egyszerre csak megfáradt az orőszakos nyüzsgés .ellanyhult a kavargás, mcglassudott a vidám ug-rándozás. A ragyogó citromsárga szőnyeg lassan ráereszkedett, alábukott a folyam hullámaira. A virágzás megszűnt. A tiszavirág moghalt. , . A Tisza magába ölelte a sok nlillió citromsárga rovart, majd a viz a modor fenokéro sodorta lo o halott rovarok lárváit. Egy ideig csupa halványsárga fény volt a Tisza folutoío, olyan, mintha óriási se-lycmlcpodŐt borítottak volna afrin-gatóző vízre. Gyönyörű volt! \\ Amit Ind és amit nem tud a tadomány a tiszavirágról partszélen lorakott petéikből, amikor a forró napsütés alkonyati bágyadt-ságba lanyhul. Először a hímek kelnek ki ós óriási zsongással voródnok Össze átláthatatlan citromsárga felhővé a víz felett. Ha csöndes a táj, valami alig észrevehető cirpolés A tiszavirág, amely a tudományos nvelvon Palingonia néven ismert apró rovarfótoség milliárdjaiból tevődik össze, üyonkor a koranyár első napjaiban tündöklik a legma-magyarabb folyó folett. A rovarkók akkor kőinek ki a Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pótanyagok állnak rendelkezésűnkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a r&Qoja meg szokott színvonalon történik. TARJAN-PALCSICS. vohotő ki fölülök. Ezután ólotro kol-nok a nőstények\'. Most* mindjárt megváltozik az eddigi kép. A két bogarraj kedvesen ogymásba folyik. A nőstények folfoló eikkáznak a .lo-vcgólíon, kacérkodva szökdelünk a nap folé, a himek pedig ohallgat-,nak« a csábításra és utánuk szállnak. Rövid Inesolkodés után összeölelkeznek. A hím átkarolja nősté- ¦ nyét és így mámorosan táncolnak fenn\' a magasban, hogy azután a mcgfermékouyülés után mihcfkotfon ofornyedten oroszfcorfjonok alá\' és bolohullva a vizbo .megsemmisül jo-nok a három óráig tartó élet utón. A nőstény a végső olmorüléa olótt pillanatok- alatt lerakja pótéit, mint-ogy 6—7000 darabot, amelyek az-TETán leszállnak a modor iszapjába ó sott megmaradnak. A szegődi egyetem ogyík (hiree professzora, akihoz a tiszavirág rövid életének titka és oka íolól kérdést intéztünk, a következő érdekes magyarázatot adta: — A tudósok csak megfigyelték a Palingonia életét, do a titkot nem tudták megfőj tón i. Nom tudják okút. adni annak, miért nincsen a Palingeniának táplálkozó szervo, miért egvotlen élotcélja a Tisza fölötti nóliány órás szorolom, miért ontja ki a nőstény. néhány másod-porc alatt olyan hihetetlen mennyiségben a petéit? Azt sem tudja a tudomány, miért van a hím rovarok szomo a középen, a nőstényeké pedig oldalt? És azt som tudják, miért Cfiuk alkonyattájt kotdŐdik meg a halálos Bze\'rotkozósre kivirult rövid élet és ez miért éppon akkor áll bo, amikor a hold az Ikrok jegyébe lón? Sót azt sem tudják, miért CBnk itt és kizáróan csak itt él és virágzik ez a sajátsácos rovarfaj? A nyéiT Tisza sainpompás viróg-aaőnyego pedig ezalatt szolidon ringatózik a viz tetején, amöly olyan, mintha a modor egész Szélességét iKitÖltŐ, végohosszanélküli sárga virágok — kankalinok, mocsári gólya-hírek — sürün szőtt szőnyege volna. Csak a népszót fejtette meg a nagy Itíkot—, \\ Takaró-Varga Mihály örog halász azonban megmagyarázza adiszavtrág titkát. \' — Századokkal ezelőtt az emberi erővel vontatott egyik tiszai hajón vizilegénv volt a tiszakürti Pap Miska. Egyszer a görög hajósok verekedés közbon agyonszúrtuk a Miskát, ukinck érkezését szépséges mátkája, Nagy\' Torka szivrepesvo várta, a kürti kikötőnél hatalmas virágcsokorral. A kormányos rászólt a leányra ,nki még sommit som tudott a szomorú gyészesetről, hogy menjen csak haza, hiába várja mát-v kaját, Miska szivét kés ütötte át. ... Torka eszeveszetten sikoltott, majd megszédült és belefordult fal Tiszába-A sebős ár megforgatta, azután ol-ragadta s a mocskos viz összecsapott felelte... Do a hatalmas virágcsokor ott maradt a vizén. A mezői virágok Szétterültek a hullámokon és mint hatalmas szőnyeg .torültek ol a vizén ... Azóta mindon nyár clojén megjolonnok a Tiszán a szorpnesét-len Torka sárga virágai, a tiszavirágok ... Az Örog halász lassan olhallgat és elgondolkozva nézi, nézegeti a Tisza, kavargó vízén lassan eltűnő sárga foltokat. . Beesteledik. s"n. ,A Tisza folületóro lila ós sötétkék foltok locoaaunak, a vizén pedig ol-tünik az óriási citromsárga szőnyeg utolsó darabja is. A "Tisza elvirágzott... Milliárd rtáfgit rovar elmerült a hidog hu! lámsirban. Három órai élet után megsemmisültek a mocskos árban. Péchy-florváth ítemő ZALAI KÖZLÖNY 1944. augusztus 22 KÖZGAZDASÁG Szövetkezeti uton oldják meg az uj horvát éilam legfontosabb gazdasági kérdéseit A rfélkeletcWópal országok gazdasági újjáépítéseiül rendkívül fontos szerep jut a szövetkezeteknek. Erre vonatkozólag Órdekcs adatokat olvashatunk a *Hrvatski Rudisav nevű horvát takarék-hitel és biztosítási szövetkezet legutóbbi be* számolójában. Hz a szövetkezet 1923-ban azzal u céllal alakult, hogy a kis- jós nagyipart, valamint a kereskedelmet fejlessze, különösen pedig, hogy a ba-sonlónevü kultúregyesület által nevelt ifjaknak a gazdasági pályákon való boldogulását \'előmozdítsa. , \' \\ A szövetkezet, amelynek jelenleg 50.000 tagja van, 11 .kirendeltséggel és az ország valamennyi községében működő képviseletekkel dolgozik. A szövetkezetnél elhelyezeti takarék? "és folyószámlabetétek összege 1942. végén közel félmilliárd künn volt. Az áruellátás- terén is széleskörű működést Tojt ki a szövetkezet s ezzel nagymér-t lékben hozzájárul az áruk szabályozásához. Az állami monopóliumok igazgatóságával létrejött megállapodás alapján a szövetkezel 67 nagybani elosztót vett át és ezeken kérésziül végzi a monopólium alá eső cikkek (dohány, gyufa, slb.) closutását a kisár\'usok részére. A szövetkezet számos iparvállalatot is létesített. Kezdetben, főleg vegyi cikkek előállításával foglalkozott így többek közölt Övé az ország legnagyobb enyvgyára — ujabban azonban nagy figyelmei fordít az élelmiszeripar fejlesztésére is. Így fiszakbosznin. szilva termésén ék nagyrészét a szövetkezet dolgozza fe lés migymonnyiséáü uszall-szílvál és szilvalekvárt szállít külföldre. Legutóbb egy nagy husámgyár telepét vette á4} amelynek korszerűsítése folyamaiban von. Ugyanott nagyszabású gyümölcs-" és főzelékkonzervgyárat épít és a szükséges nyersanyag biztosítása érdekében jelentős birtokokat bérel. Újonnan épített paradiesninknn-zerv gyára is.rövidesen megkezdi működését. A főváros közelében nagyobb birtokot vásárolt és onnan kívánja Zágráb lakosságát élelemmel ellátni. Eredeti célkitűzéséhez hiven a szövetkezet vagyontalan fiatalemberek százait juttatta önálló cxístcnelához az ipari és kereskedelmi életben. Ezekéi a fiatalembereket nemcsak knmnl&nen-tes, illetve később olcsó kamatozású hitellel látja el, dé munkájukat állandóan ellenőrzi. Az erre a célra létcsi\'étt alapot óv-ről-évre jelentős ősszeggel gyarapítják, így a szövetkezet 1912-ben fii) millió künn\'feleslegéből 25 milliót fordított erre a célra. Ezenkívül még további lt millió kunál juttatott különböző művelődési és jóléti Intézményeknek; élénk bizonyságául annak, hogy gazdasági feladatai mellett szociális hivatásának is eleget kivan tenni. A szövetkezet a jövőben n mezőgazdasági újjászervezésben is tevékeny részt kivan venni és mezőgazdasági szakiskola létesítését .tervezi. Meggyógyítják 200.000 levente beteg fogait Minden levente rendszeres fogorvosi ellátásban részegül — A leventeintózmóny kOzd a legelterjedtebb népbetegség, a rossz fogak ellett A Lovonto Hírközpont -jelenti: I tai, vnlnmint\' a katonai sorozások A lovontointézménv megvalósította tapasztalatai szerint n kntminkoioios a mngvar ifjúság rendszeres orvosi | korban levő ifjúság fogni iwin\'nsz-vizsgáíntát. A tömeges vizsgálatok mintáit feldolgozzák és annak alap- ján végzik a gyógyítás munkáiét ís. A lovontoifjuság egészségügyének logfóhh Óre, az Orsz.\'igos Ifjúsági Egészségügvi IÍÍzotts;Íír legutóbbi szakbizottsági ülésén igen fontos kórdéssol foglalkozott: n logeltorjed-tebb népMegségirol. roiirretog Dláfl haj eredőjével, a fogak romlásával, Az ülésen megjoleut vitéz Béldy Alnins vozérozrodos, az ifjúság hon-védolmi novolésének és a testnevelésnek orsz-teos vezetője is ,nki dr. MiTTián Hé la orvos-vozérrtrnngv ol-nöki megnyitója után fölszólalt és méltatta a tárgyalt kérdés nagy jelentőségét — A Icvcnlointézménvlien — mondotta — n magvar ifjúság millióiról gondoskodunk « az. á célunk, hogy Iteesüteles, küzdőképes.-egészséges ifjúságunk \' legyen. OrszaJ-szerte, ha a szemléken mctfkónlox-zük a leventéket .kitvl; rossz, kinek fáj a foga, azt tana-iztaljnk, hogy nz ifjúság 60 százalékának ro«sz a foga. Ez ma nz egyik legelt TjodHib népbetegség. A rossz fegj^nemz ili veszedelem. A magyar paraszt sokszor már 40 éves korában niegöregszik. Ez nem csak a megerőltető tosti munkától van így, hanem attól is, hogy a itosz fog mérgezi1 a Uwtot, csuzt, remnát ós más, öregedést okozó botogsógokot idéz elé már a fiatal korban. - Az országnak jelenleg katonáin vau szüksége, holnap, holnapután pedig az állampolgárt kell egészségesebb lenni, hogy több\'t tudjon produkálni a köz javára. Meg kell találni a módját, hogy megőrizzük és visszaadjuk az ifjúság egészségét. A Bizottság főtitkára ezután ron-(lolottorvezotet ismerteiéit. A küzol- jövólwn kiadásra kerülő rondobt mogállnpitjn, hogy nz elmúlt évek rondszores orvosi vizsgálatainak ada- sznk ,eokan csak cgyotlon fogonwr-lást ismernek: a foghúzást és őzért icon sok n foghiányban szenvedő ifim. A rágóképesség csökkenése minit oz n katonai alkalmasság fokál oróson csökkenti. A levonteifiusYur fogászati ellátására a rendelőt azért a járási ós városi loventeparancenokoknak skélos-köril felhatalmazást ad. Az illoMon holyi tisztiorvossal egyetértve kell megoldani a leventék fogollátását. Ellátásra jogosult nrimlon levonto-köteles ifjú. anvngi viszonyaira Wí\'ü tekintel nélkül, aki nem (ai^özik vnlamelvik kötelező botoffbistosltásj intézet \'íOTI. MA 111, OT11A, etb.) kötelékéin. A fogkezrlést n járás in-rülelén működő fogorvosok és fogá-gászati gyakorlatot folytató orvosok látják el, akik erre önként jildnt-keznek. A jelentkező orvosok az illető területen levő leventék után évenként meghatározott összogü átalányt kapnak. A díjazás megállnpitá-snkor nem a kezelt leventék számát, hanem a lovoiltók teljes létszámát veszik figvetombe. Az orvosok csak konzervatív kezelést végeznek (fog-Inizás. tömés, st\'i.\'), fogpótlási nom. A fogkozolósio vállalkozó orvosok n kiképzési év folyamán az igényjogosult levontókot egynzor átvizsgálják s ahol szükséges/elvégzik a kezelési is. Először ü legidősebb, 1>>-vonulás előtt álló leventék fogait gyógyítják meg. . tl 0* A rendelet úrfelméllön az Idén mintegy 200.000 .levente fogait fogják meggyógvitaíii s irry veszélyeztetett egészségiik.\'t holyroállitani. A munkában t. vékony részt fog venni a leven temtézmény , rondolkojsÓséro állo 12 í\'nozgó fog-vizsgáló és közeié állomás Is, \'ftjpelv nz ország legtávolabbi sarkálmn Tévő kis bolyi-tégekot is fölkeresi ,shol másfélo orvosi ellátás \'egyáltalában nincs is. Éfö asszony a szárnyasbombábarí Berlin, augusztus 22 (TP) Mint a fegyverkezés berkeiben az ember hallhatja, a V. 1. jelzésű német szárnyas-bomba fejlődésének történetében különleges időszakot jelentett a mull év novembere, amikor hirtelen a kisérleli bombák egész sorozata arra mutatott hajlandóságot, hogy alig 50 méteres repülés után megváljék szárnyaitól. Ennclcokál nem le-heteit tisztán laboratóriumi eszközökkel megállítani. Ezérl el- határozták, hogy a bombákból kiszedik a robbanótöltetet és a bomba üregét alkalmassá (eszik arra, hogy az egy emberi ma- fába fogadjon. Annak ellenére, logy a" német berepülök iornl-ból számosan jelentkeztek önként ehhez.a kísérlethez,, mégis IJanno Reiseh, jelentkezéséi fo-\\ gadlák el. Ennek a nőnek rendkívüli testi tulajdonságai vannak. Sauerbrucii egyetemi tanár véleménye szerint nyomással szemben teljesen érzéketlen, aminek következtében egyenesen pilótnrcnomónnnk szómii. Vitorlázó gépek- zuhnnópróbái alkalmával néni egyszer kibírta a 850 kilométernél nagyobb sebességet is. Testalkata kicsiny és ennélfogva jobban megfelelt ennek a különleges célnak, mint férfi katonahaj társainak oz arányai. Reiseh asszony 31 éves és 98 fontol nyom és egy külön erre a célra átalakított,bombába ült, Ml semmiféle gépel nem kelleK- kezelnie, mert mint ismeretes a* német repülőbomba emberi irányítás nélkül Őri el réljáj. Ezzel szemben egy különleges szerkezetet kellett rcn-delTiczésre bocsátani, hogy adott pillanatban földre ereszkedhessek. A megfigyelést egy perisz-kóp berendezés telte lehelövé. Az utal Reiseh asszony a bombában majdnem fekvő helyzetben tette meg, ami egyébként az igen gyors vadászgépeknél is elő szokott fordulni. Próbare-pülésének második napján uzu-láu sikerült kiküszöbölnie aszóbanforgó hibái: lleisch Hanna, aki egvik kísérleti repülése során súlyosan megsebesült, teljesítményéért a vaskereszt I. osztályát kapta. tí- Német tengeralattjáró-támabzpont mgzi Szerelmi riadó Visszavisz a film n múltba, mikor nz emberek n mulatozásba rendszert, n szórakozásba ppíHfl müvészetot vittek. — Holdog idők! - - Sóhajtjuk nz plsó Iwnyómáfl után, - mikor nz volt az ember fegfóbh problémája, hogy*fl zsolíétK\'ii forrósodó ötnonRÓst minél előkelőbben tudja elkölteni. Gondtalan vidántság, tormészotes jókedv árad a film jolonotoiből és a gyorsan pörgő, szollemes osemény üorozalbn a rondezó szinte bolokaj)-csolja a nézőt. Hiszen titokban, a lélek mélyén valamonnvíon •váw\'ó-dunk nz elókolÓ, gondtalan olot atán. Klóttünk is megnyitnak nz ajtók, könnyed mozdulattal adjuk- át knbáliinkat ós hői szivokot puszta megjolonési\'mkkol rnhul szeretnénk ojtoni. A film olyan szop, hogy eszünkbo se jut nz érem/másik oidnlára gondolni, a fónvben az árnyékot ke-roBin, ltodig bizonyos, hogy\' azokban a ooldog-- idökl>on ia voftak kémény, voritófccs munkák, őrogitő gondot. .Tfiiulon boldogságnak mogvan a szonvedőssol lofizotott ára. Tagadhatatlanul jól oaik a szem-nok, a szivnok, hogy két órán át olvnn lépjkörlwn ól, molynok kivételes ^ogai vannak. M^a valahogy KŐzös novozóro-körűitek az ombori sorsok. A hivatottak azt\' mondják, obl)ou nagy fojlÓ<lÓ8 van, mort *of-tüntek n szélsőségek. \'A délcog \'fó-horcog, a bnlottkar két primadonnával hiányoznak a szürko hétköznapok légköréből, do nom tűntök el1 vágyáliíiaink mosov\'ilágából. A film lökélotes og^sz ,bofojozett mult. Elbájoló a szorolmi történotoi ahogyan két fiatal kiharcolja boldogságát. A multunk vegényokbŐI ismort moso-világa oz, melyre annyit hivatkoznak ma az örogok. —- „i Oröuunel állapíthatja niog a nézó, hogS\' hoaszu idoóta ez az ouŐ film, molynok nincs ollonszonves alakja. A szoroplók válnmoimyion arra töröködnek, hogv kiórdomoljók rokon-ezonvünkot. Kzt ol íb érik. A lmmova podig iiom az a vásznat hasító kacagás, hunom ízes, nomos humor, molyból ogy caipotnyi is olég. 1914, augusztus 22 hírek Naptér. Auausz\'UB 22 Kedd, Ró;i). kai Tlműl. Proleítnns Menyhért • A GŐZFÜRDŐ nyitva vnn reggol 7 órától osto 0 óráig. (HétfÓ, szerda, péntök délután Ó3 kedden egész nap nóknok.) Telefon: 500. . (Szabadságos hirek) Dr. Lontay Alán veszprémi köz-|K)iiti főszolgabíró bzopteml>er Ő-ig szabadságát tölti Najrykimizsáu. — Dr. Hegyi bajos, Szatmárnémeti polgármostoro augusztus 30-ig tartózkodik szabadságon Nagykanizsán, ~ Dr. Dómján László szombat bal vi kii*.\' ügyész nyári szabadságát édesanyjánál Nagykanizsán tölti. — (A városházáról) Nagykanizsa várna képviselőtostü\' leiének koroskodefmi iskolai bizottsága holnap, szerdán délután. Ö órakor ülést tart a városházán. A tárgysorozaton folyó ügyök szorepolnok, Itt említjük inog, hogy a hivatalos fádban vasárnap jolont meg ;i pályázati hirdetmény a nagykanizsai Ito-rcqkodolmi középiskolához II. én D. szakos tanári állásra. Ugyahobbon a hirdetményien jol.;ii&koz;>3Í felhívás van a nagykanizsai kereskedelmi leányiskolához uz A., B. ós I). szakos tanári állásokra. — (Ów^bórmálAs Zalában) .MinflszQnty József veszprémi ino- gvespü\'s)>ök most kiadott körlevolo közli, az önzí bérmálások sorrendjét. A programúi zalai része u kiskomá-romi osporesi kerülőt km folyik le.. A totv szerint a fópiiBztor szbptem-bor 17*011 Kiskomáromban, 18-án Galambokon, lO^óir\'Zalainoronvén, 20-én Orosztonyoán, 21-én Zala-Bzabaron, 22-én fíagvradáfi, 2ü-án Zala váron osztja ki u bérmálás szent ségét. -- (Hir a rádió-hirekröi) Á magyar rádió a ma íogsürübbori hallgatott műsorszámának, aíhir-adásnak az időpontját juvó hóttotól kozdvo mogváltoztatja ój lényeges újítást vozot be. A\'kövolkozö müsor-héton ,tehét augusztus 28-tól kezdve, a legfontosabb híradást, az esti ösz-szofoglalót, melyet oddig 21 óra 40 porckor tartott,\' a berepülési voszó-lyok miatt 20 órakor tártja. A délután 6 óra BO perces híradás onnok kövotkoztóben elmarad. Uj birokot 22 órakor mondanak. — (Női munkaszolgálat) . A nói honvédelmi munkaszolgálat nagykanizsai szervezető mindon szer dán délután 5 órától 7-ig tart hivatalos órákat a Iíoronu-Bzálló földszinti holyisógóbon. — (A Zalavérmegyei Közjóléti Szövetkezet) tagjainak száma hivatalos adat fizonnt a múlt év január 1-ón U88, üzlotrészeinok. száma pedig 1112 volt. Az óv folyamán l»!ó(«tt !>lö tag 616 Üzletrésszel. Kilépés nem történt, így a mult év vegén 004 tag volt 1626 üzletrésszel, líz évben július végéig ísméti belépett 00 tag ÍK) Qzlotrésszol. Kilépés nem történt, tehát a tagok száma jolonlog 094 személy 1718 üzlotrésszol. Ezek az adatok\' mindennél bizonyítóbb erővel Isjszélnok a Központi Szövetkezet iolentőségénok egyre átfogóbb mivoltáról. Tegnap délután és mára virradóra gyengébb észak amerikai bombázó kötelékek dél felől berepültek, a Duna térségébe és heves támadást intéztek kelet-magyarországi célpontok ellen. Német és magyar vadászok még a célok elérése előtt Debrecentől nyugatra, heves légihnrcok-hn bocsátkoztak uz ellenséges kötelékekkel, líddig- — nem teljes\'jelentések szerint — a magyar vadászok 3 négymotoros bombázót lőttek le. A német vadászok és uz ezen a területen f-.lévö egységek eredményéről még nem ierkezett jelentés. Budapest, augusztus 22 (MTI) A késő esti órákban északkelet felöl ellenséges gépek repültek be az ország légiterébe és Székelyföldön .keresztül délkelet felé távoztak. Ugyancsak ebben az időben délfelol nagyobb tömegben repülőgépek jöttek be a Dunántúlon és észak félé távoztak. Egyes Elsötétítés ?«3 ipJfr óráig ZALAI KfraXéNY Szétverte a magyar-német légtéré az ellenség sorozatos támadásait helyekről bombázásokat jelenteitek. Az éjszakai vadászok szélzavariák az ellenséges kötelékeket. Több gépet lelőttek. A mára virradó éjszaka mintegy 50 amerikai bombázó délfclől, Horvátországon át berepült Magyarországba. A magyar és német légvédelmi erök azonnal felvették velük a harcol. A nem teljes jelentések szerint 6 Libcrator . mintájú és több Leitninger gépet lelőttek, A ma délelőtti légitámadás . -\'Berlin, augusztus 22 Az Interinf külön tudósítója jelenti, hogy kedden délelőtt nagyobb amerikai kötelék berepült Magyarországba dél felöl és a balatoni gyülekezés után egyik része Bécs térségében fekvő\' helységeket, a másik része Észak-Sziléziában fekvő helységeket támadott meg. Matitísch O\'strau! vidékén heves légiharcokra került sor. Teljesen felszámolták a varsói lengyel felkelést Varsó •aészenTomhalmazzá vált Varsóból jelonti az NTI, \\iogy a magukat önként mögadó felkelők száma napról-napra nó. Ebből kitűnik, hogy a felkelők helyzete teljelen reménytelen. A fölkelést Kamenovszky, az egykori tengyol százados indította meg azzal b céllal, hogy hátba támadja a német csapatokat, amikor" a szovjet Varsó alatt vau. Sikerült is a felkelőknek Varsó központjában egyes hidakat és üzlotokot megszállniok és a némot utánpótlást "megzavarni, azonban mikor u szovjot beszüntette támadásait, magukra maradlak "és ü német eau/xitok ellenállási fészkeiket felszámolták és a id-kelőket a külső városrészekbe *s szorították. Így Varsó, moly\' 1989-ben az osz-toíon ollonállus kövotkoztétien amúgy is súlyos károkat szenvedett, most a fölkelés kövotkoztóben teljesen - \' romlwlmazzá vált. A folkeklók »Rom tábomok« vozo-téso alatt a Varsótól északra levó erdőkbe menekültek és igy teljesen abba maradt a fetkcléi. Azokat az egyes brit ropütőgópokot, melyek fegyvert és lőszert akartuk szállítani a felkelőknek ,a németek arra kényszer i tették, hogy torhükot a célpontok olóréso olótt "dobják lo. így a ledobott fegyverek nagyrésze a némot csapatok kézért) jutott. A varsói események nattero ma már tisztázódott, Boriinben utalnak arra, hogy a helyzet toljea íélroisme-réso és hibás értékoléso,kövotkozté-bou a felkolók olyan csetekmónyekro ragadtatták magukat, molyok német ollonrondszabúlyoknt váltottak ki. A háborút* erőfeszítés politikai lllrei Észtország liszlország volt elnöke rádióbeszédben szóllitolta fel az észt népet, hogy fegyverrel, egységesen védje meg az országot a bolsevizmus veszélyével szemben, mert csak igy remélheti, bogi\' szabadságát és függetlenségét megőrizheti. A volt elnök örömének udoll kifejezést, hogy a veszélyben Észtország egységes és magára talált. Bulgária Szófiából jelenti az MTI, hogy Zsalrov bolgár belügyminiszter ma délután 4 órakor beszédet mond a bolgár nemzet helyzetéről és a szófiai kormány külpolitikájáról. Lengyelország) A brit lapok jelentése szerint a lengyel emigráiis kormány Mikolajczik miniszterelnök beszámolója után előreláthatóan fontos változásokat hajt végre a kormány összetételében, \'hogy ezekkel a változásokkal megkönnyítse majd a kiegyezést. az ökrös szekérről a mozdony elé ugrott tgy muraközi gazda Halálos szerencsétlenség a drávavásárhelyi sorompó nélktiil vasúti átjárónál Csáktornya, augusztus 22 (Tudósüónk jelenti) Drjtia-vásárhely muraközi község közelében, nem messze Csáktornyától, halálos szerencsétlenség történt a vasúti átjárónál. Az egyik falubeli gazda hozzátartozóival a mezőre ment ökrös szekéren. Amint a vasúti átjáróhoz ér.tek, ahol történetesen PETfiffl VILMOS HattVU dfOOÓriája «aSlf^nizaa, „,Zm—~- .....»w..............«?.«¦¦iiii i Postával uimbtii lllnlítor, ko*o»*UUa, Kappan, vtfyaur, loM, kSluor, bategápaláal di htitartáat clUUo\'-t nagy vAUaittksan kaphatók. nincs sorompó, n szekéren ülők nem hallották a közeledő vonat zaját, du nem is látták azt az ott levő vasúti őrház miatt. A gazda áthajtott a stneken, már majdmmi lul is volt, amikor észrevette, "hogy vonat robog feléjük. A szekéren hátul ülő egyik férfi, ijedtében kiugrott, de már későn : abban a pillanatban a mozdony elkapta és elgázolta. Az életveszélyesen sobesull és összezúzott embert a legközelebbi vonattal a csáktornyai kór-házba szálljtolták, ahol azonban már nem lehetett rajta segíteni. Meghalt. Nagykanizsáról a kii1, ügyészség a holtlest felboncolását indítványozta a Csáktornyái kir. járásbíróságnak. — (Vitézi pályázat) Zala vármegye Vitézi Széko agy telektiszti állásra pályázatot hirdot. Pályázhatnak nagyszülőkig bozárólag igazolt, ny. tisztek, jegyzők vagy számvevőségi tisztviselők, akik lolok-nyilvántartásra ós azok olBzáuiolá-súru hivatást éreznek. („Veszett emberek\' Nagykanizsán) Azt olvastuk egyik zalaegerszegi híradásban, hogy az alispáni jelentés szoriut »»Nagykanizsán emberi veszettség is oioiurduK 4 oeotbon«. Az auut ;a varmegyo óvnogyedes közegészségügyi jelentéséből vuló. Mieiott az országos »iiirnév« szúr- , nyára> kapna Nagykanizsát u »négy mogveszott omboiw kapcsán, aiolunk \'loa/iugoisni, hogy K\'-uinntiüj íouuhuu-zósi tévodés íorog fenn oution az esetben, meri nem négy, do egyetlenegy ember som vészeit meg i\\ugy Kanizsán. Bár ezt anélkül is tudtuit, mégis lolkiismorotünk megnyugtatására megkérdeztük a városi állatorvost. Kijelentése szerint meg "kutya som vcszott meg \'Nagykanizsán uz elmúlt negyedév afatt. A városi tisztiorvost is megkérdeztük. A hátborzongató egorazogi üirt ó sem orÓ-sitotto uieg, utleiikezólog, határozot-t;tit mcgeuiolta. bouimiíélo ouioori voszettsog nom fordult olö Nagyka-uízaán. Lőhet, .hogy négy ember ment lót Nagykanizsáról uz ohnutt negyedévben Kutyaharapással a .Pasteur-intézőt bo, uo sem. azok négyon, sem a kutyák, amelyek moghaiapták okot, nom voltak voszotlok. — (Erdömunkások biztosítása) Fakitormolós körében ulkalmazott minden ordómunkúst ős napszi\'unost kötelos az ordó birtokosa baleset eso-tóro biztosítani az 1040/1944. 41. B. szumu rendelet szoriut. Balosét eso-tón az GMB1 ükkor is kártalanítja u biztosításra kótelezottot, lia a mun kaadó a biztosításti elmulasztotta, csetl>on azonban tartozik a kártalanítás teljos ősszegét az OMBI-nak megtéríteni s amollott kihégásí eljárás indul a mulasztó munkaadó ollón. Gáspár* Itttván gyorsíró és gépíró-iskolájában uj tanfoDyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és belratés minden este 6—9-ig a leényllceumban. lapunk kiadóhivatala. Meghívó. A Mezőin zd a sági Értékesítő Szövetkezet, Nagykanizsán, 1544. évi augusztus hó 31-én det-elótt 11 Órakor a Néptakarékpénztár tl. Nagykanizsán székházában tartja 3. évi rendes közgyűlését, melyre a t. részjegyeseket meghívjuk, Nagykanizsa, 1944. aug. hó. Az igazgatóság. Tárgysorozat: 1. az igazgatóság jelentése az 1943/44. Ilzletévröl, 2. a feltlgyclöbizotlság jelentése, a mérleg megállapítása és a nyereség felosztása, 3. határozat a felmentvény tárgyában, 4. részjegytökeemelés; az eddig P I3.000\'—ről 30.000-—re olyképpen, hogy minden régi rész-Jegy után egy ni részjegy jegyezhető, a fennmaradó P 4.000 — ti. é. részjegy elhelyezése tekintetében az \\gS% gatóság határoz, 5. igazgatóság választása, 6. fcltlgyelöblzotlság választása. Figyelmeztetés; Pelkérjflk t. rész-jegyeseinket, hogy amennyiben a közgyűlésen részt kívánnak venni, szíveskedjenek az alapszabályok rendelkezése értelmében részjegyeiket a közgyűlés napja elölt a Néptakarékpénztár rt. pénztáránál letétbe helyezni. A Mezőgazdasági Értékesítő Szövetkezel, Nagykanizsán 1943/44. évi zárószámadásai: Mérlegszámla: 1944. június hó 30.-án. Vagyon: adósok P528.30536, árukészlet P297.29986, zsákkészlet P l.9U7\'50, Teher: flzlet-rész-számlán P 13.000\'—, bankári követelés P 431.05560. hitelezők P 369 11P03, nyereség P 14,34609; Nagykanizsa, 1944. június 30.-án. vitéz Bentzik Lajos ügyvezető igazgató, az igazgatóság nevében: gróf Zichy Aladár elnök, a felíigyclőbi-zollság nevében: Samu Lajos elnök. Eredményszámla: 1944. június 30.-án. Jövedelmek: áruszámlákonP62.66l\'6l, Jutalék P 76.05677, nyereségáthozat 1942/43. Ilzletévröl P 8.264\'88. Terhek: személyzeti illetmény P 15.99894, adók és illetékek P 8.571*40, Üzleti költség P, 108.06683, nyercségátha-zat 1942/43. Ilzletévröl P 8.264\'88, nyereség 1943/44. évben P 6.081 -21. összesen P 14.34609. vitéz Bentzik Lajos llgyvezeJÓ igazgató, az Igazgatóság neveucn : gróf Zichy Aladár elnök, a felugyelóbizottság nevében: Samu Lajos elnök. ÍÍf í_ is sok pénzt takarít meg, ha nyomtatva ny-szükségletét! és könyveit lapunk nyomdájában, Fö-ut 5. alatt rándulj meg. augusztus \\/áen <y md 7Gn H6lfl\' k\'ád- Derű, jókedv, boldogság a SZERELMI RIADÓ Egy kis tdnetsnő kényes kalandja Főszerepben : Alida Valit, a legszebb filmsztár Aktuális magyar vildghiradó Naponta 3 előadás: f4, j6 és ?3 órakor. tity YllápKótorODy örnöníook levíllAfln (Foto R. D. V 1 Uiiyer-Uilmann Elek vaskereskedésébeu sin-, rud- és natkóvas-, továbbá szeg- utalványok: bevallótok és ÉjtpzIioÉ. iol •.. •- , • 5... gépssíj, csapágy fém éu goJyóu Otia|iei0y igényté>«é* «íi*aít;-.-.i,T»fi. lMÍU7ilc9so>k«B felvesz Háry likőrgyár. rlRiUuUÖLGUi villamos aram-uiutvitvuiAm SZOLgAltató rt. Aramsiémiák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvílégosjlés. minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 16 óráig. Csengory-ut 51 f telefon 294. ÍQií. augusztus 22 A pápa államtitkára meghalt Milano, augusztus 22 Az Interlnf jelenti, hogy Magllone biboros államtitkár ma reggel meg- NagykaiuzM megyei város \' polgármeaieretól. 787/1944. Tárgy: 1944/45. évi ló és fogatos jármű összeirás. Hirdetmény* Felhívom a Nagykanlzia város területén lakó ló-, öszvér- és fogatos járómíl tulajdenosokat, hogy állataik és járóműik bejelentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban elsőizben történő megjelenése lilán állataik Járlatlevelével jelenjenek meg a városi katonai I nyilvántartó (szállásmester) hivatalos helyiségében (Városház, föld-! szint 33. szoba). Bejetentendők az összes lovak, öszvérek, csikók és járómfivek. A kincstár tulajdonát képező (vállalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés minden tulajdonosra, tehát azokra nézve is kötelező, kiknek állíttat és járónifivel a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása honvédelmi érdekekbe ütköző súlyos kihágás, melyért különösen háborús időben igen súlyos büntetés jár. A bejelentési kötelezettség teljesítésének végső batárideje: f. év szeptember hő 15. Mindazok ellen, kik ezen időpontig bejelentési kftteIczeltséLÍikiM nem teljesítik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus hő 17-én. huj Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK AllAs ] Panni ára atiBt kerea szeptember I-re UugerUllmann vaikereakedél. 2ü28 Egy betű i-iatltl- (nyomdaaarj éfl etty ttflayw*H6-ta»atiaot [elvesz n Zsla! KSilln* nyomdája. — Legalább 4 kSzepliikotat váexatUág síUknégsa. Bajara iakailtAnf falvétallk aVe. 10 lí i dalHlip 4 le kari 7« P llietéi»! kául áll , kUl, Kikőcxl u. 13. az. MC0 fiumljavttó tanoncot felvetlek. — Czvetke Ramljavltó üzem, Fönt 4. 11 ¦Ixloalté táiaaats; keres ezorgaimas egyént kttlíö ti belaő munkálatok elvég-zéaere Alánlatokat „Tisztviselői mlnfliÍE-ben" Je\'lHÍrc kiadóba. 3654 i adás-vétel | ¦alga nvHlalr, ketrecekkel eladok. Hunyadl-ulct 22. > 2053 Mindennapi levelűéiből ösazegyUltöil t5m«obAly«Q«t bélyeggyűjtői! céíokn Maflvaaaak. Bajbanta, Zalai Köalö»c neikeaztőaége, naponta dílutín 6—7 őrt fcőxötl. lin a hirdetés mlndla érvényes ZALAI KfiZLÖHT fOUtTIKAI NAPILAP Kludjs: „KCiOBZdtaigl R.T. Ntayti*>ü.v Felelői kiadó: Zalai Un<T Nyoraatoti • .Aö/oíidajftal R, r. Níflyknt\'iJirf,\' i ¦:.;!(!íJ.Uüiii HagykAnlzsin ••••••• ii Utal: t»Jai Manó: Clm: Unnd\'ukoniil:_______ Tábori posta:— 84« éviV190. m. Nagykanizsa, 1944. augusztus 23. szerda Ära 20 IlUép. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőié és kiadafratal: Fö-ut 5. szám. Szorkoöztöiéet C8 ktaMttlvatoli telefon 78. az. Megjelenik nitndni uflMOaup áiiután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajc i ára: e|V hónapra B pöngá 20 ttllór, n*Ky*divro 1B jiongö. 1 németek kemény harcokban feltartóztatták az angolszászok Piris elleni áttörését Nem sikerült az ellenségnek a szilárd arcvonalon áthatolni A Kárpátok előtörőben tovább tartanuk a súlyos harcok (Intorinf) A francia hadszln-léren az angolok és az amerikaiak továbbra is azon vonnak, hogy a Szajna irányában előrevetett páncélos és\' gépesített kötelékeikkel a Paristól nyugatra levő területeken nyomuljanak előre, nyilvánvalóan\' azzal a céllal, hogy a Szajnát és "Paris vonalát elérjék és a várost elfoglalják és nz itt lévő német kötelékeket bekeríthessék. Ennék a hadműveletnek a végrehajtására két amerikai csoport, melynek mindegyike \'1-0 hadosztály erősségű, a támadásokat megindította. Az Argentannál felszabadult zárógy.uTüből még most is ujabb csapatok küzdik ál magokat és ezekkel ¦ n német arcvonal erősödik, ugy hagy Nantes környékén sikerrel\'indultak az el- Magyar és nemet vadászgépek a Balatsn folett Ismételten áttörték az étlensé«es vadászvédelmet és több USA négymotoros bombázót megsemmisítettek \'Berlin, augusztus 211 | az amerikai csapatok az előző napok veszteségei következtében csak olyan gyenge erőket velőit harcba, hogy a német vezetésnek -minden nagyobb nehézség nélkül sikerült tervszerű feladatát végrehajlani. Azok a korábbi angolszász jelentések, hogyan német csapatok zömét bekerítették, nem bizonyultak valónak, Viljó és Groó között is tervszerűen hajtották végre ;i német csapatok mozdulnfnikut. A hétfői harcokat legjobban jellemzi aZ a körülmény, hogy teljesen hiányzott az angolszász csatarepülő támogatás, ugyanakkor újból kitűnt, hogy len támadások, Sainl Gurmaínnél és Fonté-unbleunál nőmet járőr kötelékek feltartóztatták; az angolszász gépesített élcsapatokat. Az angolszászok franciaországi hadművelete most 3 részre oszlik : az első Gaen ÓS Argentan területén meghiúsult bekerítés, melyből a német kötelékeknek sikerüli magukat átküzdeni, második a Paris elleni áttörés, melyet feltartóztattak, a harmadik az Orlcnnstól északi irányban Paris felé irányuló .áttörés, melyet a németek ugyancsak megállítottak. Most ugylátszik. hogy a kanadaiak harci tevékenysége délfelé irányul és igy eltávolodnak a fő arcvonaltól. Magyar ós német vadászgépek sikeres haroat a Balaten felett a német csapatok; bár számszerűleg az ellenség többségben és fölényben volt, szívós és tervszerű harccal a fölényt mindenütt megtudták Őrizni és az ttfigolszász csapatoknál sokkalta jobbaknak bizonyullak. •A körülzártnak mondott német csapatok uj állásaikban a leg-clszántabban küzdenek és n hadműveleteket ennek következtében tervszerűen lehetett végrehajtani. A fámadók súlyos veszteségeket szenvedtek. ( A Szajna és nz Orne folyók közölt az amerikai csapatok súlyos veszteségeket szenvedlek. Monlrcnál az ellenségnek sikerült hidrőt alkotni a folyó északi partján. Megkísérellek, ho.«v ebből a hídfőből állásaikat le-gyezöalakban kiszélesítsék és előre nyomuljanak, de nagy .veszteségeket szenvedve támadásuk meghiúsult. A Loire vonalán továbbra nyugalom volt. Nem voltak nagyobb harcok a bretngnoi városok clőtl sem. Egyedül Brcsl előtt voltak nagyobb harcot. melyet az amerikaiak mindenáron el akarnak foglalni. A németek jól irányzóit tüzében azonban az amerikaiak támadása összeomlott, mire uj erőkét vezényellek oda. Számítani lehet arra, hogy a támadások újra kezdődnek. Ellenséges repülők az éjszaka több magyar várost bombáztak A ma.hajnali berepülés zavaró jellegű volt ellenséges gépek dél és északnyugati [rányból berepülve, észak, illetve északkeleti irányban átrepülték az országot, ugyanakkor északról belépett egyes ellenséges gépek déli irányban \' repülték ál országunk légiterét. A berepülés zavaró jellegű volt. Bombázásokról és károkról jelcntés\\nem érkezett. N. Nantes kiiniv\'ikí\'u moglsdnltak a németek sittem ellentámadásai Caen és Argentan területéről lek ki. a német kötelékek kelet felé, a Az utánuk nyomuló ellenség Szajna középső folyása felé tér- Lisieux városát érte el. Magyar Távirati Iroda jelenti : Tegnap a késő esti órákban délről észak felé erősebb ellenséges repülőkötelékek léptek be az ország légilerébc Ós lőbb északi várost bombáztak. Kisebb károkról és veszteségekről érkezett jelentés. A légvédelmi tüzérség hatásosan működött és több lelövést jelentettek. Ma a kora hajnali órákban Az NTI szerint északamerikai bombázógépeknek hétfőn délkeleti német területek ellen intézőit támadásaikban a német légvédelem 38 ellenséges repülőgépet lőtt.le,kőztük 34 négymotoros bombázót. Ebben az elhárító sikerba;i német és magyar vadászok, valamint a nehéz légvédelmi ütegek részesedtek. Bár az amerikai bombázógépeket erős távolsági vadászgépek kisérték, a Balaton északi légi- terében összefogóit Támadással töhbizbcn sikerült az ellenséges vadászvédelmet áttörni és több bombázógépet mcgsenjjhi&ileni. A Vmegsemmisült gépek nagy-részén még rajt ,volt a teljes bomba terhük, Az égő és zuhanó gépek közül csak kevés iune-rikai gépnek sikerült sértetlenül kirepülni. Nem sikerült az ellenséges gépek támadása a bécsi és felsőszilóziai területek ellen sem. Az amerikainknak nem sikerült Parist vitlámhiborav&l lerohanni Ennek kövotkeztébon gópoaitolt gyalogságukat Lisíoűx ós Evrciix kornyékére hozták elérő és így próbálták a német erővonalat áttörni, ami semmiképpen sem sikerült nekik, A némot arcvonal megszilárdult és alkalmasnak bizonyult a további ellenállásra. Az NTI munkatársa megállapítja, hogy a normandiai mozgó harcokban Parin előtt, valamint a Szajna középső és alsó szakaszán pangás kö-votkozott Iw. Az amerikaiaknak nom sikerült Páriát villámháborúval lo-rohamtr ,ugy hogy kénytelenek voltak harolmód-juket megváltoztatni Súlyos harcokÍToulon birtokáért Provencébon\'sikerült az ellenségnek bohatolni Toulon orŐd övozetébo. Ennek kövotkoztóben rendkívül bu-lyos harcok alakultok ki. A támadók a tenger folől is tűz alá fogták az erődöt. A némot parti és orőd ¦tüzérség egy csatahajót és egy nagyobb cirkálót súlyos találattal megrongált. Délfranciaországban Can-nestÓl északra oltorülÖ társéghon nagyobb harcok vannak, molyok még tartanak. Egy német hadosztály 47 harckocsit semmisített meg A szovjet minden elkeseredett vállalkozása állásánali kiszélesítésére kudarcot vallott Berlin, augusztus 28 (Intorinf) A köteti hadszintéren a Dnyeszter alsó folyásánál, .mind Jassyfól két oldalon ,ogész nap tartotta súlyos elhárító harc, melyben a ezoyjot\'orós páncélos és gyalogos kö\'tolékekot votott harcba az orős porgótüzBzerü előkészítés után, A harcba votott szovjet csapatok ieraét \\ megkísérelték a némot és a román állások betörését, ülotólog & betörések kiszélesitését. Mindon vállalkozásuk megtört azonban az itt küzdő csapatok szívós ellenállásán. A szovjet Jíndvozotőség kény tolón volt a, többi, más arcvonalról ide csapatokat vozényotni, hogy a támadást folytathassák. Egy" német hadosztály ollonlőkésónoK sikorült a harcok folyamán -17 harckocsit megsemmisíteni. Jas\'sy városát, mivol két oldalt támadások folynak, az összes hadi-fontosságu borondozée elpusztítása utáu. föladtuk. Zalai kôZLônv 1944, augusztus 2a A nagykanizsai >t köszöntötte az MegWukj hogy a nagykanizsai jár As új főszolgabiráju, ilr. Krasznny Jenő átvette a járás közigazgatásának vezetését. Az uj főszolgabíró tegnap a járás községeinek jegyzőit clsöizben liszliértekezletre hivtu össze, melynek keretében a jegyzői kar meleg szívvel köszöntötte uj főbíráját, aki szintén ezt az alkalmat használta fel a. bemutatkozásra. Dr. Krnsznav főszolgabíró dr. Sebestvén József tb. főszolgabíróval érkezett a tiszti értekezletre, amit tömör szavakkal megnyitott, Megnyitója voltaképpen egyben bemutatkozása íj volt, mért a megértés és egyflvétür* lozás szavalt intézte a megjelent Jegyzői karhoz. Elmondta, hogy 20 év óta áll kózszolgálaloan és ebböl \'18 évnél hosszabban fő szolgabíró. Rámutatott ,1 mai Járás Jegyzői kara aj főszolgabírót helyzet megnehezítette uözignz-galási feladatokra, amiktíok M-végzésére és megoldására minden erejével törekszik. Szívesen jöll el uj működési körébe. Teljesen kifogástalaj), kitűnően dolgozó jegyzői kart hagyott hátra. Hiszi, hogy itt, uj állomáshelyén is számithal a jegyzői kar vártaállására. A meleg, szívből jóvu tömör bemutatkozó után vitéz Horváth Sándor főjegyző köszöntötte az uj főszolgabírót a járás jegyzői nevében és kérte Öl, hogy legyen mellettük, támogassa őket, orcájuk mindig száz százalékkal lehet számítani a nemzet, az ország szolgálatában. Azután áttérlek az értekezlet napirendjére; ¦ amelyen a járás számos fontos belső ugye került letárgyaJásra, Öiueirják a tovabhtanitásra alkalmas, jébaogo magyar férfiakat és nőket A városi ós községi elöljáróságok vógzlk el az összeírást A közoktatásügyi miniszter a magyar énekkultura továbbfojlosrtéso érdekéből! nagyfontosságú körlevelet adott ki nz ország főispánjai részérő, A miniszteri leírat mindenekelőtt elmondja, hogy a magyar énokes-utánpóth\'itt megteremtése ős az elkallódé magyar énokostohot.-égek megmentése érdekeljen a vtlllás- éa közoktatásügyi miniszter elhatározta a továbbtamtásra alkalmas énekhanggal bíró magyar férfiak és nők összeírását. A minisztérium a vármegyék főispánjai révén utasította az összes városi és községi elöljáróságokat, hogy az illotó\'kozségoklwn muköüó énekkarok karmcsteiei által közüliek a főispánnal azoknak a kézség térülőién levő férfiaknak és nőknek nevét 6s cimét, akik tánil tatásra kiválóan ulkulmas énekhanggal bírnak és mugukat továbbképezni kívánják, do orro módjuk nincs. Férfiaknál 18 26, nőknél 16—26 öt közötti korosztályból válogatják ki az énekeseket. t i t\\ min is h tórium u fel toriosztott jo-ronlósek és névsorok alapján későbbi \'úlépohtbnn fog határozni jelentésekben megnevezel lek énekliangjanak kivizsgálására, valamint a kivizsgálás helyének mogállapilasára vonatkozólag\'. A vallás- és közoktatásügyi miniszternők oz az intézkedése azonban nemcsak egyetlen alkalomra vnnat-kozik, hanem a jövőben állandóan és rondszoroson figyotommol kívánja kisérni a magyar énekkultura fejlődésének és az énokosok utánpótlásának ügyét. A főispánok utján már most utasította a városok éa községek elöljáróságát, hogy a magyar óneku tán pótlás megteremtésének folytonossága vógott a mostani •jutonlósok megletető után a silükség-(102 mérten a jövőben is togyonoK a megyék főispánjai utján jolontést a fonti értolomtwn. Igy él Róma a szövitiégis migszállás alatt Firenzei újság leleplezései • római közállapotokról Milano, augusztus 23 Az egyik firenzei lap érdekes kis összefoglalót közölt az angolszászok állal megszállt Kómáról. A ko-nyéradag naponta liz deka. Az üzletek naponta egy, legföljebb két órát tartanak nyitva. Orvosságot az egész városban nem lehet kapni; kivételt csak a szörnyön elharapózott nemibolcgségek elleni szerek képeznek. Villanyáram csak bizonyos óiákban van. A nagy tisztogató akció során eddig 25 egyotemi tanárt és 4000 gyanús hivatalnokot bocsájtqtlak ol; közöttük d\'Annunsio unokaját. A fasiszták és nácik la- küzdóséro angolszász Ixilcügyozésso! alakult formációk nagyrészi kommunistákból kerülnek ki. bzok az urak a demokratikus szalmdságórt való harcra mindenfelől órkozott megszálló katonasággal a legnagyobb egyetértésben esténként kedélyesen fosztogatnak ,rabolgatnuk vúros-Bzorto. Itószegek is többnyiro az aranyosak; asszonyok, lányok nincsenek biztonságban tőlük. A katonai rendőrség tisztikara Ügyöt sem vet rájuk, ók arra törokszonok, hogy az örök Várost lehető legrövidebb időn botul egyetlen nagy szórakozóhellyé változtassak. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pétanyagok áíinak rendelkezésünkre, éppen\' ezért elnézést. kérünk a nagyközönségtőI, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott, színvonalon történik. tahjAn-pAlo«icsj. Több mint egy mázsa ksekacukrot akart Budapestre csempészni, egy Zalamegyóben nyaraló étkezdetulajdonos A Zalai Magyar \'Élet híradása szerint a . zalaegerszegi rendőrségnek az állomáson ügyeletes szolgálatot tsljesitö éber közege arra telt figyelmes, hogy egy jól Öltözött is.-meretlen férfi ungy csomagot akart feladni személypodgyászként Budapestre. Igazoltatta az ismeretlent. Ennek során kiderült, hogy az illetőt Varga Lászlótok hlvják-és fsglalko. ására nézve bedapesti ét-kezdelulajdouos, aki elmondta, hogy a felesébe itt nyaral Zalában és 6 többször leszokott hozzá rándulni. A csomagban 114 kgT kockacukor | volt. Ennek, eredetére vonatkozéan azt a naiv\' történetet mondta c|( hogy a vonaton megismerkedettéi;)! elölte ismeretlen emberrel, aki meg* kérdezte tőle, akar-e kockacukrot vásárolni, Mikor ö erre hajlandónak mutatkozott, megállapodtak abban, hogy a hatóságilag megállapított 2.16 pengő kilónkénti árhoz fuvarköltség cimén még hozzácsapnak valamit, ugy hogy 2,50 penge a kilónként ár. ^gy vett meg 114 kg. kockacukrot és azt most Pestre szállítja étkezdéjébe.. Vargát őrizetbe vették. Ellesett párbeszédek és esetek a légiriadó uiau Száz szónak is.egy a vége:\' mindenki gondoskodjék óvóhelyről! — Mondja csak Péter bácsi, hogyan menekült meg tegnap a bombázástól V — Hűt az ugy volt kérem, hogy dél felé u keeskésdülö felöl jöttek a gépek, éppen a lucernát raktam le a kocsiról. Felnézek, hát lálonvliogy. fene. sok gép közeleg a tahihoz. Elordítom magam, hogy* anyjuk, gyerekek gyertek ki, mert ennek tele se,\'íí tréfa. Szaladjunk az árokba mondok, mert ezek bombázni jognak, butultunk a kert vegébe, ahol nz óvóhely van. ¦hg hogy leértünk, éles fütyülést hallunk, majd olyan robbanást, hogy a gerendák is megmozdullak a tejünk felelt, u sok föld pedig, csuk ugy hullott a nyakunkba. Le is húzódtunk az árok lenekére, még a lélegzetünk ís elállt.\' Hála Istennek, bajunk nem lelt. Aminl kimásztunk az-árokbúi, látom, hogy lölünk vagy liz méterre esett egy nagy bomba a szomszéd szérüs kertjébe, ahol szélvert két kazlai, meg a disznóólat öt süldővel, de kapott a szomszéd istállója is repeszeket, mórt íe-lét kidöntötte, néhány tyúk meg vagy nyolc liba maradt az udvaron. A teheneknek bajuk nem lett, csak kövek érték Őket. Doblak ám ezek ínég több bombái is, de azok az urasági legelőre estek, ahol vagy 12 marha elhullóit. Na mondok, ezt megúsztuk, megsegített az Isten, do most már tudom is, hogy mát jelent az árokóvóhely ! Lletet uram, életet 1 — Aztán bíró Uram, hogy állunk a faluban az Óvóhelyekkel Í — Jól ! Van ill kérem minden házban bunker. Magam ellenőrzőm vasárnaponként^ hogy rendben tartsák őket Nagy hasznát vesszük a bunkereknek, meri még a májusi boumbázás-kor kitapasztaltuk, hogy menynyire védenek ezek. Vagy tjz bomba hullott a falu körül. Akkor halt meg Nagy Vince, meg a fia, akik nem mentek a bunkerba, meg Abrisné, aki kint mosott és a teknönél érte a halál. Volt aztán még sok sebesülés is, a sebesülteket kórházba vitték.1 Azóta van Üt bunker minden háznál, versengünk,. hogy kié a jobbik. Szaladnak ís beléjük, ha jönnek az amerikaim sok. * Egy községben fordull elő, bogi\' egy ölgyermekcs munkáscsaládot uz árokóvóhely menteit meg, helyet a családfő az előző nap ásott ki. Befedésre nem volt anyaga. Csodálatosképpen a másnapi bombatámadás alkalmával a szomszédházra eseti bomba légnyomású egy ajtói dobolt az árokóvóhelyre, amely teljesen megvédte a széthulló törmeléktől és romoktól a családot. . * í Különös módon menekült meg vidéken egy Budapestről származó tisztviselő család, melynek tagjait a kiürítés alkalmával oda te lepi tették. Vasárnap1 volt. Kirándult á szülő két apró gyermekével. A közeli-erdőben Süsüitek, midőn a szét feléjük vitte a>félrcvert harang! zúgását. Azonnal felpakoltak, hogy visz* szamen jenek otthonukba. A földszintes házuk jó száraz, öreg pincéje volt óvóhelynek kiépítve. Ennek kulcsa a tisztviselőnél volt. Alig értek a falu bejáratához, midőn a fejük felett erös légiimre fejlődött ki. E"gy gazda meglátta az igyekvő családot, elkiáltotta magái, \'Jöjjenek ide hozzánk a bunkerba 1« Máris eléjük szaladt ós felkapta a kél apró gyermeket, szaladt velük az árokóvóhelyre s a szülők utánuk. Alig értek le, cgyr találatot kapott bombázó 11 bombát szórl le vészkioldással a falu felelt. Az egyik bomba a tisztviselő állal lakolt házra eseti és a házat rombadöntötte. Szerencsére, kulcs hiányában a elfogad Schlexs Gyufa könyvktreskcda Horthy Miklóa-ut 8. szám. un Toioion: ise. 1044. augusztus 23 ház többi takói is a szomszédok árokóvóhelyein voltak ós íiry két csalód köszönhette megmenekülését az árokóvóhelynek, Az árokóvóhelyek le Jó védelmet nyújtanak Sok-sok hasonló esetet lehetne felsorolni, amelyek azt igazolják, hogy n jól kiépített árokóvóhely hány embereidet mentett meg, már eddig is. A tapasztalat azt mulatja, hogy vidéki viszonylatban megfelelő jó és erős pincehelyek hiányában az árokóvóhelyek, hn jól kivannak épilve, kiválóan védenek. Ahol még bombázás nem történi, vagy ahol még kéuv-szer-Ictoldott bombák nem hullottak, olt n lakosság nem törődik nz óvóhelyekkel. Az óvóhelyeket is csak azért épüik ki, inert n hatóság elrendelte. Hogy azután ezek a\'kényszerből kiásott árkok hogy néznek ki, arról jobb nem is beszélni. Beomlott gödrök ezek, nmelyek nem hogy védelmet nem nyújtanak, de igénybevételük n tulajdonosok sírját jelenti. Vannak viszont városok és községek, ahol nemcsak jól védő, az előirt méretek szerint készült és belsőleg is jól kiépített árokóvóhelyek vonnak, hanem még n kényelmi szem\'-pontokat (berendezés, íutbctőség) is figyelembe vették. Ezek :i városok és községek már ismerik a bombíi hutását, mert süját magukon t:ipaszt:itták. Sajnos a mi népünk nem ismeri ii fegyelmet és ezért több áldozatot kell hoznia, mint más népeknek. A hatóságok intézkedéseit, melyek éppen a lakosság élet védelmét szolgálják, zttlíla-lúsmik veszi. A pínreóvóhelyek-nek szakértő mérnökök állni történő felülvizsgálása ellen tjl-liikozik és hu (eladással járó megerősít ősöket irnnk elő, uzon-r.ul fellebbez. Az ilyen fcllebl>c-zök rendszerint vagyonos háztulajdonosok, nkík u mohó vagyongyűjtéstől és pénzéhségtől, elvakítva nem gondolnak arra, hogy a saját óvóhelyüknek előirt átalakítása és megerősítése, íiz ö és családja érdekében, életük biztonsága céljából történik, nem pedig azért, nogy uzon a hatósági szervek keressenek. Már eddig is sok azoknak Víz áldozatoknak n száma, akik fösvénységüknek köszönhetik korai halálukat. Ennek következménye lett azután az :i rendelkezés is, nmelv a háztulajdonosokat fellebbezés esetén is kötelezi nz óvóhelyeknek a korszerű követelményeknek megfelelő átépítésére." Tekintettel nz etlensóg\'es légitámadások okozta veszélyeztetettségre, a /lonvédehni miniszter u r gondoskodott arról, hogy csekély 20 fillérért mindenki hozzájuthasson oly útmutatáshoz, melynek alapján n követelményeknek megfelelő árokóvó. helyet mindenki maga építhet. Az ^Útmutatás rögtönzött óvóhelyek létesítésére című kiadványt a m. kir. Országos Légvédelmi Intézet terjeszti Kapható n helyi Légoltalmi Ligánál és egyes dohánytözsdékben. Gondoskodjunk családunk és embertársaink védelméről! Tőrseöh Kái-oly ZALAI KÖZLÖNY 4800 pár egységes bőrtalpú cipő készül Nagykanizsán A közszállitás 42 kanizsai oipésziparöst foglalkoztat ismeretes, hogy mintegy 700.000 pár egységes tipusu bőrtalpú cipő készül kormányrendeletre az országban, férfiak, nök, gyermekek ré- J szere. Ebből a mennyiségből 400 j ezer párt kisiparosok, a t*bbi 300.000 párt pedig gyáiak és üzemek állítják elő. Nagykanizsán a minap Írták alá a szerződést ezekre a munkákra, amelyek 42 kanizsai lábbelikészltö iparost foglalkoztat. Az első csoportban 2400 pár cipő készül Nagykanizsán. A munka már a JövÖ héten megkezdődik. Amint ezzel a mennyiséggel végeznek, következik, a további 2400 pár. A közönségnek megfelelő egységes tipusu cipővel valé ellátása mellett az akció azt a célt Is szolgálja, hegy minél több kisiparost foglalkoztasson. A nagykanizsai cipésziparosság mindenkor híres volt arról, hogy közszállltásoknál a legjobb munkát szolgáltatta. Bizonyos, hogy az egységes tipusu cipők készítésénél Is öregbíteni fogja hírnevét. Európában a magyar vasút szállított először hadianyagot és katonaságot Kaaeuth apárili seregeinek harcaihoz vették először igénybe a vasparipát 1848 ban A napilapokban aÜrfln bukkan az olvaaó a MAV fölhívására, amelyben kéri a közönséget, hogy mhidon vasútra vonatkozó adalékot szolgál-tasson lw az igazgatóságnak .mert a MAV méltó keretek kőzett akarja líMG-ban mejrílnnopolni százéves fennállásának ünnepet. Természetesen az ünneplés igazi módja megkíván i» egy hatalmas kiállítás rondo-zését ie, ezért kérto és kért ma t« (7 MAV az oltásokat, hogy minden emléket bocsássanak a kiállítás rendríkezésérc. A Magyar Vidéki BajtótudósitÓ budapesti munkatársa a kiállítással kn|H.\'soIatban a kövotkozó fölvilágosítást nverto:. — Nagyon sok viz folyt lo a Dunán,\'mi$ végre 1828-baii megindult Széchenyiek olsó gőzhajója. Nagyon sok vas tengelyes és fntongeiyos kocsi vájta a Duna hal]xirtján a kétozor-óves \'római hadiutat, inig Széeho-nyíők olkészitotték száz évvel ozolőtt a\' szokér-müutat. Mennyi dllonkozés, mennyi fólolom ólőzto meg gróf Szóchonyi István, Kossuth Lajos éa gróf Batthyány Kázmér vaspályáját, miig végre 1810 július 16-én mog is nyílt. Az embéiek attól tartottat, hogy mindent felgyújt * a mozdony kéményéből kicsapó szikra, ismét mások szerint mindenki megőrül, aki a robogó vonalhói kinéz, a harmadik nézet szóróit a mézén legelésző állatok meddők tesznek a rémil-Tettót, ha látják, hogi/ magától fut az ördög masinája. Volt olyan, aki éppen azért kerítések közé akarta szorítani a1 vasutat, mint valami világcsufiát. Do a vasút mégis olindult, az emberek nem bolondultak mog sem a vonatban ,flem az utakon, az állatok som lottók meddősk, még a körítés is elmaradt, ológ volt egy egyszerű sorompó is, a mezők sem égtek lo. A robogó vasút összekötötte az országokat egymással és kultúrát, műveltséget vitt minden foló. — Igaz, vitt háborút is. 10urónában a magvar vasút volt az oísŐ, amelyet bokapcsoltak u hadiszállításba. Lőszert, napátokat vitt Kossuth lutroaihog a Vas/>álua Pest—Vád éa Pest—Szolnok között 18ÍS-ban. Még oa év Ssilvoexter éjjelén robogott a magyar országgyűlés is" Kossuth Lajossal és a Szent Koronává\' Szolnokon keresztül Debrecenbe az osztrák elől. A magyar vasparípa történelmi időkben ugrott ki az ércbányák mélyéhéi, igazán olmond-hatjuk, hogy méltó volt a fehér lóhoz, mollvol Árpád Idevezette népét. — Az éjszakákban dobog, robog, nyihog a sok vassziigyü mozdony, némelyik a magyar zseni, Kandó világszerte megcsodált alkotása. Uár-milyon vérzivataros időket élünk is, gondolnunk kell ennek a valóban hűséges és csodálatos Vásparipának jubiloumára. I-ogűjnbbnn\' Déda-Szo-rotfalva} holnap ki merre voszi még útját: bizonyos, mindig ezoro-Ban együtt futnak az acÓlsinok a magyar sora száguldó géniuszával. — A magyaiv ipar, a magyar lángolmo, a magyar kultúra ünnopo losz a csodálatos kiállítás, amollyol igazán bo tudjuk mogint bizonyítani a világ kiiltui-népui előtt, hogy mi csak adtunk Európának, bár so-hasom kaptunk tőío. Szerte a világban robognak a magyar mozdonyok *tejte$tvé-rei-; áramvonalas technikai csodák; Nincs akadály ... mind-mind csöndes, szolid magyar propaganda nyelvén szólnak a nagy világhoz: . a magyar föld ércéből őntöttok ,bonnünkót, a magyar szollom csinált belölünk élettelen anyagból ördöngös villámvonátot, a magyar bocsulpt munkálta utolsó csavarunkat is, hogy megbízhatók vagyunk, mint az alvilág loigázott ezejlemei. — Igen, ilyen.szinte költői gondolatok jutnak eszünkbe, mikor a magyar technika nagy Ünnepére készülünk. Hisszük, hogy minden magyar ember megérti, .mennyire, fontos a magyar vasút történelmének még jelentéktelennek tetsző opi-"sódju is, lm a saázosztömlős jubi- leum kiállításáról van szó. (Zs. I.) A Kermányzó uj főhadsegédo A Kormányzó Ur viléz Miklós Béla vezérezredest a mngy, kir. 1. honvédhadsercg parnnes-nokává történt kinevezése folytán felmentette föhadsegédi és a kormányzói katonai iroda főnöki állásától és neki ez alkalomból meleg .köszönetét fejezte kí tevékenységéért. Utódjává vitéz Vattny Antal altábornagyot nevezte ki,. Mentesítés a zsidó rendelkezések alól A logujflhb miniszteri rendelet (2040/1944. M. E.) kimondja, hogy a zsidókra vonatkozó írnóVlkozésoK hatálya általában nem törjed k! azokra a szemelvekre .akiket ~ osotlog házastársukra és gyermekeikre kiterjedő hatállyal — a Kormányzó Ur a minisztérium olÓter-ieszféséro az emiitett rendel kozésok hatálya alól a tudomány, a művészet, vagy a közgazdasági élet toron, vagy ogyébkéni az ország javáru szerzett kimagasló érdemeik folytán, vagy egyéb különös méltánylást érdemlő okból mentésit. A montesités az 1041: XV. t.-c-hon foglalt fajvédelmi rendelkezések hatályát egyáltalában nem, a zsidókra vonatkozó vagyonjogi rondol-kezésok hatályát pedig csak annyiban érinti, amennyiben n montesités arra külön rondolkozést tartalmaz. A montesités egyéb megszigorításokat ís tartalmazhat. A KÖZÖNSÉG BOVm Lógó-panaszok a Magyar-utcából ¦ Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Ezúton szerelnénk alulírottak az illetékes nagykanizsai hatóságok figyelmét felhívni három légoltalmi rendetlenségre, Amiket azt hisszük, a város más#ré-szeihen is lehet tapasztalni, "de mi különösen a M agy a r-u Icában napról-napra látjuk. 1. A Magyar-utca vége felé sokszor olyan nagy a kocsiforgalom és az azzal járó zaj, hogy legtöbbször nem is hallani a légiriadót. Az uttestén közieké- li minden mennyiségben veszek. Ajánlatot kérek Balázs Kefegyár Cegléd. r~\\ ___«m> 9864 ZALAI KÖZLÖNY 1944. augusztus 23 dő szekereket hiába figyelmeztél ik a házparaucsnokok vagy helyetteseik a riadó alatti kötelességükre, — azok <s>tía se neki, hajtanak tovább. A; fejünk felet! hp-\'r.ak át n repülőgépek ós n szekerek\'nyugodtan zörögnek végig o^jrttQánkbn. 1% látszik. Ők még néin tanultak a saját kárukon, mint sok más .helyen már ráfizettek nz utakon haladó kocsik a légoltalmi rendelkezések be nem tarlósára. Viszont ha már a maguk " életét nem féltik a riadó alatt szeke-rezők, akkor legalább gondoljanak arra, hogy \'meggondolnt-ianságukkal vcszélvnek teszik ki az egész utca népét. 2. Minthogy a iazsnuki forgalom meglehetősen\'erős a Magyar-utcán keresztül, -tt hangos és nem egyszer botrányos jelenetek is gyakoriak utcahossznt és sokszor légiriadó idején is. Szombaton, vasárnap éjszaka akárhányszor lehetetlen aludni, ugy ordítják végig az utcát beborozott emberek^ Legutóbb is megtörtént, hogy éjszaka a riasztóügyeletes figyelmeztetett egy ilyen társaságot, hogy Kanizsára zavarórepülés van, csendben iparkodjanak haza, — mire azok gorombán feleselni kezdtek az ügyeletessel. Ugyanígy járnak éjszakai riasztó ügyeleteseink olyankor iv. ha késő este vagy, éjjel közlekedő kocsikat zavarórepülés alatt figyelmeztetnek n kocsilámpa eloltó sára. Durva vissznszólús igen sok esetben-a válasz és mennek tovább utcahosszal kivilágítva. Csnk kevés azoknak a száma, akik megköszönik udvariasan, amikor udvariasan ii-pvelmezletik őket a zavarórepülésre és az azzal knpesolalos kötelességekre. ? 3, A város légoltalmi parancsnoksága gondoskodott egyes helyeken légó-homok készenlétben tartásáról. A Magyar-utcán is egy helyre kihordták fiz kocsi homokot. Mii látunk azonban ? Ma már abból a homokból bajos volna összelapátolni kél kocsira valót. A többit eljátszották az utcabeli gyerekek. Még a jobbérzésü szülőktől sem hallottuk soha, hogy figyelmeztették volna gyermekeikel. hogv annak a homoknak más a rendeltetése Ezekre a légoltalmi fegyelmezetlenségekre szerelnénk az újság nyilvánossága utján felhívni légoltalmi halóságnink figvel-mét, kérve, hogy ami módjukban van, tegyék meg a mindenkire egyaránt és közös érdekből, kötelező légó-fegvelem érvényesüléséért. Panaszunk közlését megköszönve maradunk tisztelettel : riégfy aláírás. Gáspár lartwán gyorsíró- és gépíró-iskolájában uj. ianfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és belratés minden este 6—9-ig a leányliceumban. ____ SPORTÉLET A nagykanizsai leventék szép eredménye a soproni kétnapos bajnoki mérkőzésen Mint ismeretes, Sopronban korült most megroiidozósro a III. hdt. Ökölvívó bnjnbkságn, amelyon a nagy knniaéni. szombatliolyi, soproni, kőszegi, zalaegerszegi, veszprémi és colldömölki lovontoogyosülotck ökölvívói vottek .részt a nemzeti sport közönségének óriási részvétolo és nagy órcloklődéso mellott. A nagykimizsni loventék — Zrínyi Miklós városának fiai — igen szop eredményt értök ol és hoztak ismét hnza a Itét napos bajnoki mérkőzésről. így az ifjúsági súlycsoportban négy olsŐ osztályú bajnokságot, a lovcntolegón\\#k súlycsoportjából |>e-dig ogy első osztályú bajnokságot nvortunk. Tohát Szokszárdi, Szabó, Etsy és Büki ifi-bajnokok, míg Modor szo-nior-bajnok a III. hdt. bajnoki vor-sonyén. Á nagykanizsai derék lovonték ki- tűntök ismét szép tiszta technikájukkal, fogyolmozolt mngalartásuk- ÓkölvivÓink augusztus 27-ón íog: nak mérkőzni itthon a Szombatholyi LE ellen I. oszt. bajnoki mérkőzésen, amoly a 10:6-os vereségre viaz-szavágó. ,.,, , .... . SzorotctU üdvözöljük dőrék lo-vpntóinkot a somom ujabb szép oredmény-eik alkalmából. 150 levente táboroz Balatonbogláron Balntonbogláimál a magyar ten-gor partja megélénkült. 150 magyar lovonto érkezőit 17 na|)03 táborozásra Somogyországból egy ídösobb táborpaiancenok vozotésévol. Az ífju magyaroknak megbecsülhetetlen élményt jotont a boglári táborozás. Láthatatlan „hadiüzem11 a Kárpátok . előterében Ahol kézigránát készül a konzervdobozból és ásó az autó-ronosokból A Kárpátok előterében, vadregényes fenyvesükkel koszorúzott hegycsúcsok között soboa folyású folyócska kanyarog a völgyben. Néhány kilométerrel odább, tul a hegygerincen ágyuk dörögnek s állandó gépfogy-verkaftogás veri fel a csendet. I)o amint most lassan haladok a folyó partján vezető uton, szinte nem is hiszem, hogy háború van, annyira l>ékós a táj. Egy kis úthoz értem, amely bovozetett a hegy oldalát borító fenyvesbe. Az ut olojén oszlopra azögezott figyolmoztotő tábla ötlött a szemembe. rA táblán ózon a vidéken szokatlan, magyarnyelvű fölírat: HADIÜZEM . Idoeoiíoknok tilos a bemeneti Vájjon hol lobot itt hndíüzom? — törtem a főjem, mert sohol som láttam gyárépületet. Csnk cey-kót faházat fedeztem fel a \'domboldalon. Elhatároztam, hogv utánanézek a dolognak. Végighaladtam az ntón s amint közolodtom a fenyőfák foló, egyre erősbödő könácsolás zajn ütötte még a fülömet. Mintha izmos ko-vácslogényok ütötték volna szorgalmasan a vasat. Most már a hang után montoni a a fák között rábukkantam a rejtett hadiüzemre, ahol 35 honvéd dolgozott H. ö. főhadnagy, századparancsnok irányítása mellett. A főhadnagy kérésemre végigvo-zetott az üzemén s kíváncsi kérdé-soimro. készségesen válaszolgatott. Megtudtam, hogy az egyik kárpát-aljat hegyi utászszázad táborában vagyok. A század április 1. óta az (Honid haditudósító Oittáty) első vonalban több kemény harcban vett lészt. Amikor az arcvonal őzen a szakaszon megszilárdult, oz utász-század ebben a völgyben ütött túltört, hogv a környéken lerombolt hidak hoIvett ujakat építsen. Ezt is ol végezte a ujabb feladat hiányában kényszerű pihenőbe kezdett a tábor. Ain a kemény munkához szokott honvédeknek nom izlott a som-milovés. így merőit fol az ötlet, hogy az utak mentén heverő autóroncsok hasznosítására létesítsenek gyalogsági ásókat készítő üzemet. Az fizom igazi ezalagrondezerrel dolgozott. A szőkénél odaszállított karosszériák bádoglemezéi lofojtik, orv honvéd kirajzolja nz egyes mintákat, a másik pedig hidegvágóval kivágja nzokat. Ezután tovább a<l-jákinogmunkálásra az egyos dara-IvoKat. Hangos kopácaolásBal adják meg a szükséges formát a kömény bádognak, m\'ald az egyes részeket ösBzeszogocsi.il ik, Ezalatt néhány honvéd keményfából ásónyelot farag, Az ösBzoszoreíéa után fokoto fo3t-!\'k-kol kenik bo nz ásót, hogy megvédjék a rozsdásodna tói.. Ha\'az cm\'bor ltezólxí veszi á kész szerszámot, nem akarja olhinni, hogy ilvon egyézerü eszközökkel készült. Teljeson ugy fost, mintha ignzi gyárban, gépekkel készült volna s tartósságban is fol-voszí a versenyt a gyári áruval. Most naponta ÍÖO darab gyalogsági ásót készitonok itt a szorgalmas honvédok. Az üzem másik részében nyeles kézigránát készül. A robbanó\' tölteten kívül önnek is mindon darnb- Augusztus 21, 22., 23án városi mozgó héifö\'k\\dzde\'rda Derű, Jókedv, boldogság a * SZERELMI RIADÓ \' * Egy kis táncosnő kényes kalandja. Főszerepben : Alida Valit, a legszebb filmsztár Aktuális magyar vildghiradó Naponta 3 előadás : $4, $6 és ?3 Órakor. |K ját itt állítják olö, tiroa konzerv-dobozokból, vasdarabokból. Tlgves honvéd kezok fojtik szét a konzervbádogot, hogy kisebb dobozokat kéBzitsenolc belőlük, Ezekbe körül n robbanó anyag 03 a repeszhatás fokozására sok felaprított vag. darnb. A kézigránát nyelet esztergapadon készítik ol. Két ogyezorü esztergapadot sikerült ugyanis kölcsön* venm a közöli faluban. Az egyik kósz kézigránátot egy* honvéd elhajította s mintegy hatván méternyire lévő aútóroncsra. Hatalmáé robbanás.rázta inog a levegőt. Odaszaladtunk a robbanna helyére. Látjuk, hogV az autóbádo-gon igen sok lyukat ütöttok n repeszek. Igou voázodolmos ós hatásos fogyvor az utászok saját készítésű kézigránátja. Wirth Gyula knrp. Óim. haditudósító Színház Fontos változások a pécsi színháznál A pécsi színháznál továbbra is megmarad dr. Székely György igazgatónak. Azonban anyagiak terén érdekes. változás ált lw. A pécsi színház ugyanis nz uj évadban már nem lesz városi és igy megszűnik a város anyagi fololöaaégo. A színházat dr." Székely György igazgató saját kezolósébeu vezeti tovább. Az ily irányú szerződést a város és a íízinliáxk\'azííiitó között már .meg is kötötték. A szerződés egy évre szól. Miután Péo^ városa súlyt helyez színházának kulturnivójára, fönn Untja magának a jogot a művészeti, ollcnöizésro. Ezzel szemben a háborús nehézségekre való tokintettel segítségére kivan lonni és a költségvetésében nagyobb összeget biztosit számára. Valószinüleg 60.000 pengő Bzub-vonciÖt kap a várostól. FELHÍVÁS. Felhívom a tisztélt közönség figyelmét, hogy Frank Jenő villanyerőre berendezett mechanikai eodrony-kefe Özeménél lnvfi oiszcs tartozásaikat és köveié-léseiket 8 napon balOJ Jslantaék bo. — Később) felszólitléBokot. nem véstek figyelembe. Tisztelettel LVUgyasy Kálmán Kit kirendeli váll. vmtO Zrínyi Mikié* nio- 34. II. Olvassa minden nap a ZALAI KÖZLÖNY-t és akkor tudni fogja a rendeleteket és elkerüli a büntetést és hivatalos kellemetlenségeket! i 1944, aii|!utzlu» \'?\'i h i RE k Naptár. AuguSílUB 23. Szerda. Rom B. l-\'illöp. • Protestáns Parkas. ZALAI K^LtNV A GŐZFÜRDŐ nyitva van ro<>gol 7 óráiul este 0 óráig. (Hétfó, szorda, lantok clőlulán és keddon ogész nap nőknek.) Tolefon: 660. — (Templomszentelés) A balatonföldváriak áldozatkészségéből ó])ült új templomot must azon-telto fel nagy ünnepséggel Mind-Bzonty József veszprémi megyéspüspök. A püspöknek ez vélt olsó templom a zen teléftö egyházmegyéjében. — (Névmagyarosítás) Potormnnn József ni. kír. százados, nagykanizsai lakos családi nevét »AmbrŐzy«-ra változtutta belügyminiszteri ongcdóllyol. - (Halálozás) Súlyos csapás érte Stampf Zaig-mond nagykanizsai kereskedőt. Felesége, ViTtnor Jolán életinek 53-ík házasságának 31-ik évében rövid szonvedes után elköltözött az élők sorából. Példaképo volt ¦ a vallásos lelkületű, dolgOB családanyának és hitvesnek, uki gyormokoit is óbbon a sisollombon nevelte. Elhunyta az egész városban nagy részvétet váltott ki. Csütörtök délután 5 órakor helyezik pihonÓholvóre u rk. sírkertben, A szentmisét lelküidvéért ugyan csak csütörtökön reggel\' H órakor mutáljuk by ¦¦¦ feronciok templomá-ban. - (Ml van a, hivatalos lapban ?) ¦ A Budapesti Közlöny, keddi, 180. száma rendeleteket közöl az egyes személyeknek a zsidókra vonatkozó lendolkozésok hatálya alól mentesítése, — a tanítás szünetelésé alatt közigazgatási vagy ogvéb közórdokü szolgálatra beosztott állami és községi tanítóknak c szolgálat alól való felmontéw!, a -Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészre vonatkozóan az idOlgloííÖá inarjogosílYányolc ujabb szabályozása, — a szacharin rendelésének és kiszolgáltatásának korlátozásáról szóló 820/1042. II. ron-dulot módositása. - (A püspök keresztelte meg 13-i k gyermekét) Kiss István Szombathelyi MAV raktári munkás folcségo most adott ólotot 13-ik gyormokónok. A ko-roszloló szertartást maga Kovács Sándor mogyéspüspök végez lo a székesegyházban. - (Kértük hirdoiSinkei,) hogy aa aenaii Zalai KöslÖnybt .\'«íní kjrdetíttikéi mindenkor dili 19 óráig adják fel a \'kiadóhivatal-/xin, mert a később irkert hirdetitek elhelgezéeét a* aznapi számban a háború okosta technikai nehé§ié-geh miatt nem tudjuk biatotitani. A» apróhirdetééeket minden étéiben osonnál kérjütt kiegyenlittni. - (Szeptemberben kezdődik az egerezeg;) axinlévad) ^ A zalaegerszegi, kerülőt uj színigazgatója Károlyi János, aki most Kzorvozi társulatát ós szoptombor ü-én nyitja mog sziniéradjnt Zalaegerszegen. A. társulat titkára már megérkozett Zalaegorszegro, hogy a helyiségre vonatkozólag tárgyaljon. Elsötétítés óráig - (Háztartás! tanfolyam Keszthelyen) "N A f01clműv»!éaüLyi minisztérium ízíikoktatáeíimik gazdasági és ház-tart ,3Í tunfol yama Kesztholyon szop\' tomWr 3-tól nyílik meg és tart. o hétig. A tanfolyam vezetője Kiss Szilvia, beosztott tauárnók Voszka Stefánia és Jeszenszky Adél, ekik már Nagykanizsán is tartottak női gazdasági tanfolyamot kitűnő ered-ménnyel. (Beiratkozás a pécsi egyetem szociális tanfolyamára) A péesl m. kir. Erzsébet tudo-manvegyotem szociálii tanfolyamára a beiratkozások szoptombor 1-én kez dódnek és szoptombor 16-ig tartanak. A íelvótoh kérvények augusztus 26-ig adandók be. Fölvételt nyor-liotuek érettségi bizony itváu\'nyal vagy tanítói okiovéllol rondolkoző mindkét nembeli folyamodók, A fölvett folyamodók a jog- és államtudományi kar rendkívüli .hallgatóiként vesznek részt O tanfolyamon, melv három egyetemi és egy gyakorlati jólévro tagozódik. A tanfolyam sikores olvégzése után a hallgatók társadalompolitikai, ehuéloti ós gyakorlati szakvizsgát tesznek. Az ennek alapján nyort államérvó* nyos bizonyítvány a közjóléti ígox-..gatás korotébon szervezett állásokra képesít. A tanfolyam hallgatói [él-évenként 32 pengőt fizetnek egyetemi mellékdíj, tanfolyami és beiratkozási dij cimén. A legalább 4 gyermekes családból származó szo-génvsorsu, jóolórnenok\'lü hallgatók Í00<) pengőig terjedő ösztöndíjban \\Ő9zoelthotők. Iléözlot.\'s folvilégosl-táat a szociális tanfolyam titkársága (Pócáí Egyotem, jogi" kar) lóvéiban is ad. — (Papir agyagból) Egy német közlés szerint agyagból sikoriUt előállítani egy porga-mentszorü papírfajtát, moly mínŐ-eóglwn versenvozliot a legfinomabb porgamoutpapírral. Mint a »Das In-duntriehlntt« cimü lap közli, ez a papir tartósabb az összes papírfajtáknál. Vizálló és különösen alkalmas nyomtatásra, még pedig egyaránt fekete ós többszínű nyomásra. Félkész állapotban alkalmas vezuté-kek szigotoléséro is. Német osatarepUlök eredményes támadá.a ellenséges osapatgyUlekezósekre Berlin, augusztus 28 Nyugatfranoíaortzágban több száz német csataropülógép iámét összefogott támadást intézett ellenséges esapatgyíUekezeai lielyek, valamint a Szajna középső rész*, Nantes és Vornon ellen. A vállalkozón jó eredménnyel járt. A német csatarepülőgépek\' nagyrészt aláesem\' támadásban tüzfogvverőikkel lőtték az egyes felismerhető célokat. Számos hajó és gépjármüvet inegsommisitutlok vagy lángokba borítottak. Az uj páncélosokat feküzdő német fegyver hatásos .bevetése a kárpáti harctéren A /lémet légierő csapatokkal és hadianyaggal megrakott 52 jármüvet pusztított el A Kárpátok előterében. Bánoktól nyugatra tovább tartanak a súlyos elhárító harcok. A szovjet tevékenység súlypontja az északi szakaszon volt. A régí baranovi botö-rési bolytól délre a bolsevisták különösön az odavezényelt páncélos kötelékekkel támadott, melyet csataropü-lók mélytámadással támogattak, csak csekély, mélységű betörést tudott ol-órni, melyet egy némot ollonlökés megtisztított. Ezekben a harcokban nem kevesebb, mint 63 ollonsógoa páncélost semmisítettek meg, itlotYo tettek mozgásképtelenné. Ezeket az orodményoket a némot csapatok az uj páncélosokat leküzdó fegyverrel érték el. A némot légi-orő csataropüló kötelékei jó eredménnyel avatkoztak be a földi harcokba, amonnyibon többizbon szov-jot páncélos ékeket ugrasztottak szét és 52 csapatokkal és hadianyaggal megrakott \'jármüvet pusztítottak ól. A\' német lég toré 22 szovjet gépet lőtt le. A vörösök a varsói-arovonalon sem tudták megbontani a német arcvonal egységet Varsótól északkeletre heves harcok árán a bolsovístáknak sikorült némi teret nyerni. A német arcvonal ösz-szofüggésót azonban soholsom tudták megbontani. NikopÖlvinál uj hídfőt létositottek, ahol 12 szovjet harckocsit elpusztítottuk a németek és az esti órákban a szovjol előretörését megállították. Vilkovísken vidékén a harcok újból fellángoltak, ha nem ia azzal az orórol, mint korábban. Kurlandban a német ol-lontániodások jó eredménnyel folynak. Sikorült egy nagyobb Bzovjot harci csoportot folmorzsolni. Ugyan csak jó eredménnyel folynak a harcok az északi szakaszon, hol a szovjet csapatoknak támadó akcióját sikorült visszavetni és elfojtani. a szovjet a szoretl arcvonalon összpontosítja támadásait A keleti hadszintéren a szovjet most a szereti arcvonalra Összpontosítja támadásait. Itt harcbaveLeU többnyire gépesített rohamcsapatokkal és más kötelékek feláldozásával kísérelte meg, hogy elérjen némi sikert. PETBl VILMOS hattyú dhoqébia Nagykanizsa, postával azamban Mosó-, pipere-, Baby- és borotva-szappanok kaphatók. A nagy cs.ipástól és mélységes fájdalomtól lesújtva, bánatos szívvel és könnyes szomorúsággal, de n Mindenható szent akaratában való alázatos megnyugvással ludatjuk, hogy akit ml szfvllnk egész melegével szerettünk és aki érlthik egész életéi szorgos munkába állította, a legodaadóbb lelkű feleség, a drága, szerető édesanya, anyós, nagynéni, sógornó, Illetve rokon Stampf Zsfgmontiné - szül. Viltner Jolán áldásos életének 53.-ik, boldog házasságának 31.-lk évében rövid szenvedés illán visszaadta jóságos, nemes lelkét Teremtőjének. Drága, feledhetetlen halottunkat folyó hó 24.-én, csütörtökön délután 5 órakor fogjuk a temető halottasházából a rdm. kat. egyház szertartása szerint beszeiiteltetni és á családi sírboltba •rök nyugvóhetyére helyezni. Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkilldvéért aJolyó hó 24.-én délelőtt 8 órakor fog a szenlferencrendiek plébánia-templomában a Mindenhatónak bemulattatni. Nagykanizsa, 1044. augusztus hó 22.-én. A Te Jó telked yn Ind lg közöttünk éli . Stampf Zsigmond, férje; Oyöző, Zilgmond, gyermck«l; Szerdahelyi Qyözöié m/W. 8a.An Julin, menye; özv. Mó([cr Ignácn*, Maynénlsi özv. llorínvl Károlyné biüI. Stampf Mariílt. Stampf MTh" ..... 111. sóK«rai; M6g»r Karoly, Oéza, Lajt tt n fyáizoló rokonság, liély. károly 6a Lasalö, iógorntjt, és litván, unokfttcíilvcrcl A mémet és román támadások erejét semmi sem bizoiiyUja jobban, mint a 200 páncélos megsemmisítése ezekben a harcokban. Az Itteni súlyos csaták arra kényszeritették a szovjet hadvezetőséget, hogy másfelől vonjon el csapatokat Valószínűleg vezethető vissza a harcok csökkenése a baranovi arcvonalon. Viikovlszkinél a szovjet a növekvő német ellenállás miatt nem tudta haí\'ci erejét kifejleszteni. Türkénél az oda érkezett német biztosító csapatok az oroszok San-parti előnyomulá-sál megállították. V Az Adria partjáu az aagolszáis csapatok támadását szelnorttk és u Iwgy.-l harcitiOlelöüuKuoh varrni Tflsstesegeket tudtak a uowBtek Olaszországban a * harcok súlypontja az Adriai tenger partján volt, ahol az angolszász segédcsapatok áttörést igyekeztek elérni. Bár u támadás egész nap tartott súlyos tüzérségi tűzzel, a németeknek sikerült a tá-mad/ásokal szétverni. Az ellen-ség\'uek sikerült ugyan a völgyekbe betörni, azonban a magaslatokat a németek tartják megszállva. A lengyel csapatok súlyos veszteségekéi szenvedtek. Itt 17 amerikai páncélost semmisítettek meg a német csapatok a-\'»páncélrém» elnevezésű uj fegyverükkel. 4 j ZALAI KOZLONV 1944. migiwtua 33 dörisölt, mosott, magyart — minden mennyiségben — magas írón veszek. Ajánlatot kérek: Székely Lóránd Gyffr Po»taflók: L. felvesz lapunk kiadóhivatala. rx}la-km«*4*rétfl. 7*7/1944, Tárgy: 1944/45. évi ló és fogatai jármű Önzeirás. Hirdetmény Felhívom a Nagykanizsa város területén lakó ló-, öszvér- ás foga-tos járómü tulajdonosukat, hogy állataik éi |á rémül k »eltlentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban elsóizben történi inetjele-néie után állataik jirlatluvíjlével jelenjenek meg a városi katonai nyilvántartó (szállásmester) hivatalos helyiségében (Városház, földszint 33. szoba). Bejelenteniük az ttaszss lovak, öszvérek, csikók és\' járóinílvuk. A kincstár tulajdonát képtzö (vállalkozó) lovakat bejalentan! nem kell. A bejelentés minden tulajdonosra, tehát azokra nézve is kötelez*, kiknek állatai és járóművet a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása htnvé-dclml erdekekbe Ütköző súlyos kihágás, melyért különösen háborús időben Igen súlyos büntetés jár. A bejelentést kötelezettség tclj[e-sitésének végső határideje\', f. év szoptember hó 15. Mindazok ellen, kik ezen időpontig bejelentést kötelezettségüket nem teljesítik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 17-én. i«j Polgármester. m 0 NAbY A lefMitoil védelem oz Mely! „ — i —i Munkásokat felvesz Háry likörgyár. Unaer-tllímani! Elek vaskereskedésáben sin-, riiii- és oatkävas-, továbbá szaa* Hetharp gopak, tjéptunj, octapígyfém ea golyó* ftaapagy ltjéii.yí/\'KrH «MittAxam. a*™»1 Autóbusz-menetrend Erványa* 1914. anguilla* v tili vlumtouitif. Vasárnap és flnnep-ikp ez összes forgalom szünetel. NMgytawnlKftH-Knposviar 7.10 1 NaKykanlzBa IKor.naj 4 17.40 1(120 1 K.,oavAr (Korona) 1405 10 25 4 K.posvAr p. u 14*0 \' Csak hciíöit, szerdán, MRtSrlIlkOn, izombalon. Nagyaanlxaa XataBxabar nem közlekedik. Nsujymii*s*.; L. tény* — AlaAt*niJ«a - "8 jrabisoinbut Nagykanizsa pu. NigykanlzsB Korona száll. 1 glollvc Atsólendva Korona-szál lé 1. i. I. 6. e 6.11« 6.30 73fl 8 3. d 1 12.0« 12.10 13.00 I 14.4» 1500 1554 17.00 h 11.24 18.40 19.30 Alsólendva Korona-szálló 1. »45 «.50 17.10 1710 Le ndva vásárhely i — 8.2Í —.— 18.07 Bttailnc 1, 8 40 - 18 0» —,— Muraszombat Korona az. u 10.00 10.10 19.25 1855 Muraszombat pu. e. —•— -•— 18.33 1803 Muraaiombst—A lad fand*«—LoJenya hin y y lumi .-.hlí h ÍT 1 cl c Muraszombat pu. L —. 7.28 ~.— Muriuonibit Korom ti. 1. 7.00 7.17 14.20 14 30 Uulallnc 1. —.— 7.47 1452 Laidvavásárhely 1 7 4S —.— 15.12 Alrol«r.4t. ....... li. t. 1.40 8 40 13 45 15.45 Ali4l.n<N. Koron. n. 8 50 15.53 LeiMyo il 5.00 10470 13.1b 17.05 Ntaktolii. Koron. ir. é, 130 10.50 1495 17.35 Nagykanizsa pu. 1. 6.00 11.01 14.13 18.03 c — Csali háirön, szerdán, szombaton köalikedfk. d — Osak liétTín éa asdlSrlSkSn közlokodik. I aa Ciak aznrdán, pénteken közlekedik. j> mm Nagykanizsa—Alsólendva k*»Ölt «*ak kedden, szerdán, pénteken, azom-baton, Alsólendva—Mutaszoinbai közölt hétfőn, szerdán és pinteken, li — Kedden, cstltörtlköu és sztmbaton. Ua-:;-:.tniIy —tíati.....Xalaagar mxVQ ,\\ " 1 c — 1445 M Zalaeg.raieg (SiíohenyMór) 1 10.33 r 10.30 _ — 14.50 Y ZalBMmztg ». u. — 8.15 15,20 lak (Haniyal 1003 16.30 1097 15.02 Zalaircntmlhaly p. u. 0 20 16.05 11.18 17.13 ? Hévlimnlandráa I 7.42 S 7.25 14 37 11.40 17 35,1 Ke82lh.lv (Hungária.) 1415 1139 17.4» í Kcsalhely p. u. 1 7.10 14.00 \' Csak liiilfAn, sze\'dAii, pénteken. \' Csak kedden, csütörtökön, szombaton. VILLAMOS ARAM- szolqAltató m. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, felvilágosítás minden villamos kérdésben .. délelőtt 8-től délután 1« Aráig. Csengery-ut 51, tolefon 2*4. mmm .... ÁLLÁS Eay lrjtstSn«i<MÍA- (nyumdAn*) és *3j hOmtivhë^i\'Utnmnaot telvem a Zala! KSrieny nria.«áji. — Legalább 4 kftzé»Iiktial váflwttfáff síUkitfiM. TanHlÓt felvoix Unser Ullmaiiii vag-karukedéi i ": 3G56 KlfaiUt (elveas: KimH litván tsiztf. él etemagoketeikkrlö, Horthy Mikiin ut \'2. H59 ¦•litro takarítani faJvéUHk 19 tál dáMáa 4 lg h "" kfll. Rlkáeil u Ib havi 70 P flzcláml kotzt nU-)B. il. , 26C0 MogblshMA ff Arii ís erSiebb nöl munká>*kat IilveszUnk. Várost SzestMzda Nigykanlzsa, Báthory-utca 4. 2i)2i Suffttpl keteilink felvételin. T.v|án-Pálcslcs. 2651 BIslonMA társaaácc krrea Btorgalmig ciyánt htti*ö át beliS munkiiatok elvéi-riiét« Afánlatakat „Tisztviselői mindégben" jeligére kiadóba. %M flumljavltó laiioneot felvettek. — Czvetká tjumllavilÓ üzem. FÓ ut 4. Il BrV fi..tal uwIJovurt.\'iîimpat) Icivé-(flttk Kovács azljgyáitínél, Horthy MibUr ADÁS-VÉTfiL lóhafbaa lévő kisebb l(ówtalt mex-vátelre keresik Ugyanott |áhlabál való fin tanúiénak MvítetU. Horváth márlaR-itzeiii, Bizsébet-tér 21. 2641 Nfjav«*t<fv«ai eKésisénes, keieszleielt malacok eladAk Telekfut 6. 2655 Egy fekete városi bunda és fekete öltöny férfi restére atado. Cttn a kl-BdAban. 2658 Tóth ByBrgy Tclckbut 79. r.?/m iilalit lakosnak, t drb tslraakaazlúi 1 dib borkimérő pult 2 lyukkal és srtr-klmciővcl eladó. 2657 Hvm««U eladók Magyar-utca 32 2662 EfadA 38 dib incora irynl ketrecesei cí;yllti íiiigóicu, minden elfogadható ir»n. Cím kiadóban. 2fi(i4 BÚTOROZOTT SZOBA ¦utoroxott szobát keruek, vjgy butor nélkül azon ialva. AgynemU van. Ctm i kt-debin 2661 KÜLÖNFÉLÉK Efvaanatt Ivancslcs Bneébet névi« szötó 2180. izámu 5 zalr|egy. Beceüleic; megtaláló Balia-ulca 12. az alatt adja \\r jutalom ellenében. 2660 Mindennapi levctenéibőt Ösiiegytl|töii lemagMIyaBal bétyeggyUJtéil cémkrr magvaasak. Baibailts, Üatal . Közlő i) nerkcutösege, naponta dílulíit 6—7 ón között. Ea a hirdetés mindig érvényes KÖZtŐNY folitikai n.\'*r-i la i" Üliid]!: „Kt/nwdasági R. t. Nsoyksc^.-1-i\'k-ir.b kiadó: Zalel Xáreiv Nyomatott a „RflzgaiílaiAot fi. T. Nagykanl/s-i-nycmdijábaii Nagykanlzián i.. "•.( !*;¦}¦4. idd kVWi. 8824 259597 Cím: ¦ RaitiHolinínl: Táborlposta:. 84» óvl., 191. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 24. csütörtök ára 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szcrkeaztósog éá kiadóhivatal: Fó-ut :,. „zam. Jj/,,\'1 kcztőséRl és kladóulvatall telefon 78. sz. Megjolenik minden hétköznap délutaa. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos *»: «w 8 m»«« 20 m,4r. jiaui\'etlévii! 1B p*n(4. Románia megszüntette a harcot és fegyverszünetet kért A magyar kormány a helyzetnek megfelelően megtette intézkedéseit ^ Budfipost, augusztus 24 MTI Jelenti: A bukaresti rádió tegnap eile ismertette Mihály király állítólagos kiáltványát, mely szerint Románia megszüntet! a haroot és fegyverszünetet kért ós knoott a Szovjet Uniótól, a szövetségesektől . az Észskimorikal Egyesült Államoktól és Angliától.\' Románia elfogadta a szövetségetek fegyverszüneti feltételeit. A kiáltvány szerint Romániában demokratikus kormány alakult SUtaneszky hadtest-tábornok elnöklete alatt. A kormány első programpontja, hogy a béosl döntést semmisnek nyilvánítja. A magyar\' kormány megtette az uj helyzet Altat megkövetelt szükséges intézkedéseket. i németek tönkreverték az amerikaiak partraszállási kísérleteit a francia-spanyol határ közelében Megsemmisítették az erős ágyútűz vódelme alatt a Visztulán átkelt orosz harcicsoportokat A keleti hadszíntéren német légikötelékek megtizedelték a szovjet osatarepülőRet és a rohamozó páncélosokat visszaszorították dobják. Az erős kötelékekéi még I tüze ezt megakadályozta, ugy a cél előtt harcra kényszerűét- hogy ll harckocsijuk elvesztése lék és eközben igen heves har- A Nemzetközi Tájékoztató Iroda közli, hojjy tegnap a déli órákban rendkívül heves légiharcokra került sor délkelet né--metországi területek felelt. Azokat áz amerikai bombázó kötc-keket, melyek erős távolsági vádászgépek kíséretében a délolaszországí repülőterekről szálltak fel — Ostmark felett megtámadlak és arra kényszerítenek, hogy bombáikat Bécs környékén, a cél elérése eiÖtl 1c- cokra került sor. A német vadászok ismételten áttörték áz ellenséges biztosító kötelékeket és1, nehéz tűzfegyvereikkel hatalmasan támadták az ellenséges bombázókat. Több lángolva égő gép lezuhanását figyelték meg. A légvédelem eredményes lüzzel lőtle a repülőket és azoknak nagy veszteségeket okoztak. A német gránátosok meghiúsították az amerikaiak átkaroté kísérleteit Német tüzérség több USA rombolót súlyos találattal megrongált és visszavonulásra kényszerítőit Észak-Franci a országból jelenti n Nemzetközi Tájékoztaló Iroda : Míg Montgomery saját erőit kíméli ós erős passzivitást, lanusit, a harcok súlyát ;iz amerikai csapatok viselik. Az amerikai csapatok folytatták ismételten megliiusitotí\'lámadásniknt a Szajna déli szakászán. Jóllehel az amerikaiak fokozott mértékben, alkalmaztak páncélosokat, az elkesercdeticn és \'szívósan harcoló német gránátosok Msiouxnál két oldalon, minden támadást visszaverlek. i A Szajna déli szakaszán a németek \'megrövidített arcvonalon, sűrűbben tagozva vették fel a harcot. Egy amerikai hídfőt a németek benyomtak. után visszavonullak. Bretagne-ban St. Veiser előterében a németek 5 harckocsit lőttek szél-Loircnt erős amerikai tűz alatt áll, azonban az ellenség itt nem támadóit, Brest környékién a német tüzérség lüz alatt tartja az amerikai ü legeket. A német csapatok egy előretörést vísz-sza vértek. St. Mnló közeiéinm lévő sziget ellen nz amerikaiak a szárazföldről és a tenger felől heves tüzet indítottak. A német ágyuk tüze több amerikai rombolót súlyos találattal megrongált, ugy hogy azok kénytelenek voltak visszavonulni. Az angol csapatok támadása jelentékenyen vesztett erősségébil fícrtin, augusztus 24 Az Interlnf jelenti, hogy u brittek segédcsapatainak támadása jelentékenyen veszteit erejéből. Megkísérelték ugynn, hogy betörjenek az Adriai-tenger szakaszán és meg akarlak zavarni a német elszakadó mozdulatokat, azonban súlyos vesz. tőségeket szenvedtek. A lengyel zászlóaljak a kiegészítéssel vannak elfoglalva. Olaszország egyéb arcvonalain csak kölcsönős felderítő és rohamcsapat tevékenység volt. Az elkeseredett harcokat rendkívül erős páncólososaták . . jellemzik német és román csapnlok órákon át harcollak. Xagv szolgálatol tettek a 8.0 cm-es ágyuk, melyek nagy távolságban pusztították cl ;iz ellenséges páncélosokat még a készenléti állá- A keleli arcvonalról a. Nemzetközi Tájékoztató Iroda a kővetkező képet festi : AV szovjet vezetés a déli szakasz áttörési helyein támad uj erőkkel, főleg\'páncélos és gépesített kötelékekkel melyet részben a szomszédos arcvonalakról, részben tartalékaiból von el. A na-} gyobb harcokat a rendkívül erős páncélos csaták jellemzik. A jóllehet az amerikaiak makacsul védekeztek, azt fel is számolták. A német gránátosoknak kemény harcokban sikerült a Szajna alsó szakaszán moghiusi-lani az amerikaiak átkaroló kísérleteit. Paristól délre nem került, uagvobb harcokra. A Szajna felső szakaszán lovább tartott az ellenség nyomása. Mehin és Fonteneblan környékén súlyos harcokra került sor. Itt a támadó amerikai ősapátokat \' utrobbsntésokkal és aknamezőkkel két részre tagolták. Egy más helyen az amerikaiak megkísérelték a beszivárgást, dc a német gépágyuk hatásos sóikban. A Dnyeszter alsó szakaszán 92 páncélost, .Tássy környékén 51 páncélost pusztítottak el. • A németek megsemmisítették a Visztulán átkelt oresz csapatokat A német harci és csatarepülök hatásosan támadták a szovjet páncélos éleket és 21 ellenséges repülőgépet lőttek le. A német légierő kötelékei eredményesen támogatták a Kárpátok clölerétől nyugatra lévő Biz-non folyó térségében folyó harcokat. Megtizedelték a szovjet csatarepülők kötelékeit. A túlerővel rohamozó páncélosokat déli irányban visszaszorították. E harcokban 20 szovjet páncél- kocsi pusztult el. A bolsevisták erős tüzérségi tűz támogatásával több harccsoportot jultatlak át a Viszlít-lán, amclye\'íct a német c-apalok megsemmisítettek. Opatovnál nagyobb területet visszaszereztek, egy régebbi betörési helyet pedig elzártak és kétezernél több foglyot ejtettek. A német csapatok kezére nagyobb menyJ nyiségü nehézfegyver és egyéb érvtékes hadizsákmány jutott. Kudarcot vllott uv. USi-csapatok partraszállási kísérlete Az NTI jelenti, hogy tegnap egy kisebb amerikai csoport megkísérő I le a spanyol—francia határ közelében, hogy" partra szálljon. Az ol-lcnsógnck ozt a szándókat a német partbiatoaitó érék, bár az ellenség vállalkozását az angolszász légi orö is támogatta — teljesen visszaverték Ós fölszámolták. 3 ZALAI KÖZLÖNY 1044. augusztus 24 A magyar honvéd nemes személyt- és fenkölt hivatása felé száll a gondolatunk ezekben a napokban, amikor a harciéri helyzet alakulása folytán a magyar honvédnek azl kell védenie, ami a legszentebb feladat minden magyar ember — katona vuey polgár - számára : a magyar-határokat, Ed-(Jig is szivveMé/ck,keI vettünk részt azokban a hallatlan erőfeszítésekben, amelyek Európa érinthetöségét és eredményes megtámadhatóságát kívánták elbarilani. Például a keleti arcvonalon, amikor az arcvonal még ott volt mersze, valahol a Don környékén, a magyar férfiak olt verekedtek a Hazájuktól távol, de ugyanazzal az elszántsággal, ami a Haza területének közvetlen megvédése során ma feladatként előttük áll. Akkor, például 1942-ben, a rend kívüli sziboru léli időjárással számol-ni kénytelen ollenziva idején, a magyar\' honvéd olt menetelt és harcolt erős oszlopokban a Hazától távol, közel kétezer kilométernyi távolságban, liugy az Európát fegyveresen fenyegető bolsevizmuüsal szemben * megállja a helyét. A kegyetlen téh hidegben, mínusz íiu- 41) fok puszlíló lagyvilága közepette is olt szerepeltek a honvéd csapatok, meneteltek és harcoltak, hogy Európa megvédésében a magyar hősiesség mellett tanúbizonyságot tegyenek. A kegyetlen hidegben végrehajtott hadműveletek oly különleges erőfeszítési kívánlak,, minden résztvevő katonától, hogy u német hadvezetőség a gomblyukban viselendő piros szalagot adományozta minden nemei és magyarkutonának, aki abban a, téli hadjáratban résztveit. Ha ilyen hősökkel találkozunk, fokozott tisztelettel nézünk teájuk. Példájuk azt mulatja, hogy akkor is helytállt a hagyar honvéd, amikor a legnehezebb körülmények közötl, Hazájától nagy távolságra kellelt teljesítenie feladaiát. Mennyivel inkább feltételezhetjük, milyen lehet a magyar honvéd harci kedve manapság, amikor a közvetlen kárpáli határoknál, illetve azok előterének védelméről., van szó. A magyar honvéd ezekben a harcokban áldozatos módon tesz hitet és bizonyságot hazaszeretete felől, s minden támadás alkalmával akként hurcol, mint aki teljes tudatában van annak, hogy a Hazája ha* tárait kell védenie. 11a pedig a külső arcvonal ily küzdelmes módon vívja harcát u Haza épségéért, akkor a hátországban, másnéven belső arcvonalon — az ipari, mezőgazdasági és egyéb munkahelyeken — foko-z-ótl, becsületbeli kötelessége minden magyar munkásnak a helytállás, a fokozott teljesítmény I Uj Ugybeisztás és uj hivatalos órák a nagykanizsai városházán Mint jelentettük, vitéz dr. Si-tjionfay Lajos polgármester ismétel len összeült a város vezető tisztviselőivel, hogy megbeszéljék a város uj ügyrendi beosztását, valamint a városházi hivatalos órákat: Sok volt a panasz a tisztviselők részéről, hogy a sok féllel való tárgyalás elvonja hivatalos idejük legnagyobb részét, hogy alig vagy egyáltalán nem marad idő az Írásbeli, illetve adminisztrációs munka elvégzésére, lebonyolítására. Beható tanácskozás után a polgármester ugy dönlótt, hogy hétfőtől kezaöiNileg szép-, lember végóig a hivatalos órák a városházán reggel \'lé! íj órától déli 2 óráig\' Tartanak. A feleket a lisztviselők délelőtt II órától déli 1 óráig* fogadják. \\ nagyközönség szíveskedjék tehát ezen irodai órákhoz alkalmazkodni, amelyek épp a nagyközönség érdekei védelmében és az adminisztráció gyors lebo-\' nyoljlása végeit állapíttatlak meg. A hivatalos időkön kívül csak egész kivételes ese1 íkben fogadnak a városházi tisztviselők. Amennyiben delelőt- légiriadó tenné 1 ehetetlenné a hivatalos órákat, ilyen esetben a tisztviselők délután ¦! órától 6-ig állnak a legnagyobb készséggel a közönség rendelkezésére. Ami az uj ügy beosztást illeti, a polgármester "bél ügyosztályi állapitolt meg. Ezek szerint • 1. elnöki ügyosztály: vezeti dr. Ballá István* polgármesler-helyettes-íőjegyző, 2. közigazgatási ügyoszlály: vezeti dr. Eerenczy Gyula lu-% nácsnok, 3. gazdasági és pénzügyi ügyoszlály : vezeti dr. Borsónyi József tanácsnok, i Y közélelmezési ügyoszlály : vezeti dr. PoUyondy József tanácsnok, > 5. adóügyi oszlály : vezeti Kerecsényi főtisztviselő. tí. műszaki osztály : vezeti Vécsey Barnabás tanácsnok és 7, közüzemi osztály : vezeti Tassy (Vnligurszky) Béla városi főmérnök, ügyvezető. - Anyakönyvvezető dr. Bulla István városi főjegyző, helyei-lese dr. Paizs Ferenc első ~al-jífeyzö. Az uj ügyrend és hivatalos órabeosztás augusztus 28-től,\' vagyis hétfőtől kezdŐdfcleg lép életbe. | A polgármester erről külön hirdetményen is értesiti a vá: ros közönségét. ÜZ kn A HON VÉD „Üzen/Ük haza: bízzanak a határaink tlŐtt átló zalai bakák kemény kitartásában !¦¦¦" örül a lelkünk, amikor :i [wstás i (\'. 1)10. táboripostáról üzoni Odro-naponta hozza a sok ¦ világoszöld vies Boldizsár érv. (.ácssogéd) és So-sziuü tábori lapokat, iiiindin<<gaiinyi i ge^di István hv. (kómuvossegéd), melog üzenetet kanizsai,\'zalai fiaink hogy üdvözletüket küldik féleségűiktől haza, u kis lakásba, ahol édes- nek óa kiagyormokéiknelt csókjaikkal anya, gyermek, hitves szorongva, együtt a mosszi idogonból. Jól van-várjft az üzenetet attól ii kedvestől, " nak, semmi bajuk nincsen, arra aki annyira közel van sziveiig. Örül kérik a jó Istent, hogy minél olóbb lelkünk, amikor látjuk, hogy- kór puca tudunk lenni kis redukció asz-lulunk melléi a front és az otthon, u bős zalai honvéd és kedves hozzátartozói között és még szorosabbá tudjuk fűzni a magyar szivek varázslatos szálait szivtól-szivhez. Hiszen n Zalai Közlöny szerkesztősége volt az uttöró és olsp magyar újság, amely megindította és közvotilotto a harctéri hós magyar honvédek üzenetét — haza és otthonukból vissza — a frontra, hogy clvisólho-tóbbó togyo számukra nagy áldozatukat, kemény vártaálláaukut. A legújabb üzeneteket az alábbiakban közöljük: K. 548. táboripustúról\' üzenik Kulcsár György Bzkv., Szokol Józsof szkv., Boncze György- hv. szüloik-nek, feleségnek,\'\'testvéreiknek, rokonaiknak és az összes sáska-leányoknak, hogy jól vannak, jól érzik magukat és kérik, hogy minél töblwt Írjanak. nekik. A mielőbb) viszontlátás reményében csókolják mindnyájukat. gyózodefmohon hazat öVhessonok szülővárosukba. Üdvözletüket küldik még Kalmár Zoltán .mérnöknek, Gozdún József óűsmeatörnek ós Nagykanizsa érdemes magyarságának, a MAOHT lakötolüp építésvezető uraknak éa az összes nagykanizsai kőműves és ács szaktársaknak. K. 648. táboripostáról üzoni Szíjártó Viktor \'Szkv. Szülőinek, testvéreinek és rokonainak Nagy bakónak-ra, továbbá menyasszony unuk, hozzátartozóinak ós az ismerés leányoknak Sáskaországba, hogy no aggódjanak érte, mert jól érzi magát, írjanak sokat, csókolja niindnyójukat. • * C. 5\'29. táboripostáról Simányi János zls és góppuskásai üzenik haza: N ugy boldogasszony szont ünnopón szeretettel gondolunk éa üdvözlünk minden zalaí magyurt ós azt üzenjük haza, ottboniainknak, hogy bízzanak a luitáraink előtt állo zalai bakák kemény kitartásában. Otthon pedig biztosítsák családunknuk a Augusztus 24-27 lg vmrosi mozw Csütörtöktől-vasárnapig Zstndelyné Tüdős Klára rendezése a FÉNY ÉS ÁRNYÉK sjimü nagysikerű magyar film Szereplők : Bulla Elma, AJtay Andor, Nagykovácsi Ilona, vitézBánkyRóbert UFA világhíradó Naponta 3 előadás; ?4, ?6 és j8 órakor. nyugodt életet, tartsák fenn a rendét." hogy hamarosan ogy . nagyon boldog szent hazában öloikozhossünk össze u győzelmesen hazatérő kanizsai bakák :iz otthuniud. Igen kérem, kinek felesleges Zárai Kdzlünve van, küldje el n C. 521). táboriposta számra, liogv néha az embereim is olvashassak a hazai birokot, Az összes kedves kanizsai ismorÓsöltot, jóbarálokat szorotottöl üdvözlöm. * P. 881. táboripostáról üzoni Oo-bor Alajos honv. feleségének, édos-anvjánnk, testvéreinek 6s rokonainak, hogy igen jól van, no aggódjanak miatta, levelet vár és roloségo névnapjára sok szoroncsét kivan, üdvözli az összes kiBkanizsaí ismerőseit. * \'A. 878. tábori postáról üzoni Koma Lajos tizedes szüleinek Zalamore-nvére, hogy jól van ,sommi buja nincsen és sokszor csókolja okot. Sok lOVOlet vár hazulról. P. 673. télwripostáról üzeni Cso-gozy Gusztáv honv. az Ó feleségének é\'i gyormfkr\'in-\'k ( Vörösmarty-utca Hl. \\ hogy jól van, no aggódjanak érte, egészséges, írjanak neki többet, csókolja az összes otthoniakat és üdvözli a rokonokat. Ugyancsak ezen a levelezőlapon Ós I\\ (»73. lálioriposta számról- üzeni Kötél József honv.\' szüleinek ós k<nl-VG8 hozzátartozóinak, hogy hála Istennek teljesen egészséges, Jól érzi .magát é-i írjanak neki minél többszőr. 1\'. 678. táboripostáról Szekeres Vondol honv.\' üzoni szüleinek és test verőinek, hogy no aggód iának órto, mert jól van, csomagot küldhetnek és több levelet vár. Üdvözli a magyar .leányokat. Ugyancsak ezen a lovolozó lapon P. 678. tp. alatt üzeni Gufnhert Kéről v tzds rokonainak és jóismorÓaoí-nok, hogy jól van és sokat gondol reájuk szeretettel. Sok csókot küld. llorosán István tzds és Hoderics János órv. ugyanezen tp-ról üzenik haza, hogy jól vannak és írjanak nekik hazulról sókat. * P. 670. sz. alól irja Kovács István honv.: Üzenem szüleimnek, testvéreimnek, hogy jól érzem magamat, no aggódjanak miattam, csókolja mindannyiukat Pista. * A. 780. tálwripostáról Kálovícs Sándor honv. irja: Két jó haver találkozás közijén \'üzoni messze idegenből szülőinek, haveroknak, ÖBl szos ismorúsöknok és a korcsmáro-soknak, hogy jól és egészségben vannak, ne aggódjanak miattuk, minél előbbi viszontlátásra. Két nagykanizsai: Mujzcr Józsof és Kálovícs Sándor. K. 548. tábjoriposfárÓI irja Vojda Ferenc, szkv.: Édesapámnak éa to&lvóreimnok! Jól vagyok, no aggódjanak értem, számtalanszor csókolom mindnyájukat. Üdvözletemet küldöm egy .Manci nevezetű kis-kanizsai leánynak, szülőinek, jóhu-rátaimnak, összes ismorósuimnek, a kiskanízeai ifjúsági cgyoaülotnok. Köszönotemot annak, aki részemre oly szorgalmasan küldi az újságokat, ke rom, irja meg nevét mint föladó, hogy megtudjam neki köszönni. • A. 739. táboripostáról írják: Kiss Gáspár Intvén gyorsíró- és gépíró-iskolájában uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és beirutás minden este 6—9-lg a leényllceumbon^ 1044. augusztus 24 ZALAI KÖZLÖNY Ferenc szkv., PocaicB János szkv., Révffy Dezső tiz.: üzenik az A. 731). táboriposta számon, kérik a nzákii 68 barna kmloányokat, hogy koressek fol lovoloikkel czekol a p/óko ós barna fiukat, akik a kedves lovoliikot nagyon várják. L. 878. tábor ipoBtnról írja linnkó Peroné óit. a Kanizsai rendőrség ! tisztjeinek, bajtársainak, testvérének I FíizKitryártelöncn, a Tnvnsz-uleába LégrAdiéknak, ogy vidéki faluba P. 0. Kisasszonynak ós a kanizsai kislányoknak és ismorfisöknok: tiszteletiéi üdvözli éa sokat gondol rájuk, bála Istennők semmi baja nincsen, kéri, hogy többet írjanak neki. (Hisszük is, hogy oz a kórolóm nem lesz a pusztába kiáltó szó!) Üzen az otthon (libben a rovatban dijtalanut köz-vetttjük az itthonlak üzeneteit a harctéren küzdő szeretteikhez.) V. 85H. táboriposta számra Takács Foronc honvédnek űzoni Vínezok Kató Tolokí-ut 47., hogy kodvos versét a Zalai Közlöny kiadóhivatalában útvotto, köszöni, kéri a jó Is-ton segitsógót a harcaikhoz. Bsoro-Uíttol. t Z. 554. táboriposta számra Balázs-Kálmán órvozotónok üzeni egy líó-BSa-Utoai kislány, hogy jól van ós kóii, adjon ólotjolt inagúról, mort nifir aggódik érte. Kori a jó Istent, hogy sogitso hazn mindon magyar bajtársával együtt. A boldog viszont- látás rcmónyóhon- üdvözli. *. /i. 878. tálwriposta számra üzonik Horváth György honvódnok, hogy itthon hála Istennek jól vannak, kórik Istent, hogy sogitao haza, vigyázzon magára ós írjon sokat. Az itthoniak kórik\'a jó Istent, hogy mielőbb vigye győzelemre harcoló honvédőink fegyvorót. Bokszor csókol nénéd, sógorod, húgod Torua. Üzenet azoknak, ¦kik újságot ktlldonok táborlpoitára ICiUoylcs József honvédnek címzett Zalai\' Közlönyön a feladó cime elégtelen ós a lábori-pnstn szóm helytelen, igy nz újságot a posta a íeladó helyett a szerkesztőségnek kézbesítette vissza (augusztus 1 l.-i példány). Gyakran megtörténik, hogy magánosok által rosszul címzett újságok hozzánk jönnek vissza a íáborípostáktól. Éppen ezért fel hívjuk mindazok figycl-mét, akik Zalai Közlönyt kül-i denek a harctérre, a táboriposta számot helyesen irják fel az uj-ságfejen talátható cimke-rovat-ba és a feladó cimét is töltsék ki, hogy szükséges esetben atá-boriposta a feladónak tudja n bármi okbót kézbesithetetlen lappéldányt visszajuttatni. Naiykanlzsa (elállítja a négy évfolyama közópkereskeielml leányiskolát FELHÍVÁS. Felhívom n tisztelt közönség figyelmét, hogy Frank JenÖ villanyerőre berendezett mechanikai sodrony-kefe üzeménél levő összes tartozásaikat éj követeléseiket 8 napon belül Jalantsók b». — Későbbi felszólalásokat nem veszek figyelembe. Tisztelettel fvlegyeny Kálmán hit. kirendelt vilt. vaicIO Mtt Zrínyi Nlkláa utoa 34. sz. A nagykanizsai kereskedelmi iskola felügyelő bizottsága tegnap délután a városházán ülést tarlóit vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester elnöklete alatt, amelyen a bizottsági tagokon kívül elsfi izben jelent meg dr. llnlln István, az uj főjegyző, polgármcstcrhclycttes. Dr. Borsa Béla igazgató referátumában beszámolt a felállítandó nagykanizsai középkereskedelmi leányiskola ügyéről és annak jelenlegi állásáról, A bizottság kimondta, hogy a város ragaszkodik a kereskedelmi leányiskola létesítéséhez. Nagyon sok leány egzisztenciális érdeke ez az iskola, de a kereskedelmi női tisztviselői utánpótlás szempontjából is Fontos egy olyan kereskedelmi és ipari gócpontban, mint Nagykanizsa, egy ilyen szakiskolának a létesítése, * Simonfay polgármester is hangsúlyozta, hogy a kedvező helyzet és a rendkívüli érdeklődés miatt, ami a leányiskolával .szemben megnyitvánul, egy cseppet sem aggódik az iskola anyagi problémái miatt. Dr. Borsa igazgató bejelentette, hogy eddig 120 leány . jelent-kezeit már felvételre. Az iskola szabályrendelet tervezete már elkészült és csak jóváhagyásra vár. Vitéz Tőth Béla szívügyének tekinti n kereskedelmi iskolákat. A város a maga kezelésében indítja cl az uj leányiskolát, Borsa kéri. hogy az I. és II. évfolyamnál a fiúiskolával párhuzamos leftnyósztályok indíttassanak Délelőtt a fiuk, délután a leányok taníttassanak. Bejelenti, hogy dr. Vargha László nagykanizsai kii*. Ögtész felesége, Szandtner Irén jelentkezel! az egyik tanárnői állásra. Ugy, hogy a leányiskola céljaira két nő,tanár és három óraadó tanár áll rendelkezésre. Az egyéves női szaktanfolyam azonban emellett tovább működik. Vitéz Tóth Béla hosszabban foglalkozott a leányiskola problémáival, majd felvetette a kérdést, vájjon dr. Borsa birjá-e majd mindazt, arait -elvállalt, mert nem szeretné, hogyha az iskola ugy indulna meg. hogy ahhoz ne lehessen hozzáférni. X I bizottság hozzájárul a két pár-;jiuznmos érFolyamhoz, Viléz Simonfay polgármester ezután beszámolt a minisztériumban lefolytatott tárgyalásainak eredményeiről. Az igazgató kérdéshez vitéz Tóth Béla. Balogh Jó-zsef, Tcutsch Gusztáv, Szomo-lányi Gyula szóltak hozzá. Szőnyegre került a kérdés: vun-c jóga a bizottságnak a tandijat felemelni. A VK szerint — igenis joga van, azonban a VK ki-kő lései (liuidijmcntesség) és jóváhagyása mellett. Viléz Tóth Béla itt rámutat arra, hogy hadirokkantak, hősi halottak, tűzharcosok és sokgyermekes szegény "családok gyermekeit megfelelő tandíjkedvezményben kell részesíteni, amit a bizottság egyhangúan rokonszenvvé] fogadott. Majd a kereskedelmi iskola uj elhelyezéséről tárgyaltak még. 125 nenbilyl gyermeket gondoz a nagykanizsai körzet! telepvexetlség Itppen egy esztendeje, hogy dr. N\'iedcrmayer Gellért a szombathelyi kerületi állami menhely igazgatója, a nagykanizsai Szociális Misszió nővéreire bizta a telep vezetését. Mint egy 125 gyermek felel li gondoskodás és rendszeres felügyelet került igy az avatott missziósnővérek kezébe, akik azóta teljesen szülői megértéssel és körültekintő gondossággal őrködnek a névelőszülőkhöz kihelyezett gyermekek élete és sorsa felett. Ezek között mintegy 80 gyermek nagykanizsai szülőé, a többi vidéki. A gondozásra adott gyermekek legnagyobb része háztartási alkalmazottak gyermekei, azután munkásoké, a legszegényebb rétegeké, akilíet anyjuk szegénysége miatt adott tartásba az államnak. Vannak, akik azt kérik, hogy hozzájuk adják vissza a gyermeküket tartásba, hogy ne nélkülözze a szülői gondosság és szeretet melegét, de vannak, akik alig várják, hogy megszabaduljanak gyermeküktől és azért adják be a menhelybe. Érdekes tanulmányozni a szülők típusait, életkörülményeit. Legtöbbjük kicsi korában^ ainikor a legnagyobb gondozásra és ápolásra szorulnak, adják a menhelybe gyermeküket. Szerencsére a nevelőszülők nagyrésze annyira megszereti a hoz- zá kihelyezett apróságot, mintha •a sajátja lenne és mikor az apróság elválik a menhelytől, sokan Őrökbe fogadják. Akárhány nevelőszülő házal, vagyonát "is reáhagyta a menhetyi gyermekre, a leányokat férjhez adták, mint saját gyermeküket. Érdekes, hogy sok igazi szülő nem is igen ad magáról életjelt, de amikor a menhelyen lévő gyermeke eléri ti 0—10 éves kort, jelentkezik érte ós el akarja magával vinni. Vagyis akkor, amikor a nevelőszülő a legnehezebb feladatokat már elvégezte. A menhelyi -gyermekek nagyobb részét munkára nevelik, háztartási alkalmazottnak, iparosnak, földművesnek, de van olyan is egypár, akik tovább akarnak tanulni. Nagykanizsán is van több ilyen, akik polgáriba járnak. Hogy a kékkeresztes nővérek gondozására bizták a menhelyi kőrzetbeü gyermekeket, legjobban bizonyltja, hogy az illám igenis törődik velük, mert jo|>b kezekbe és megbízhatóbb felügyelet alá nem helyezhették volna a különben elkallódó életeket, mint a missziós nővérek. Gilse és környéke F\\ Hö7áért Gyásza rnlt Gólpe községnek\'. A napokban érkezett a hivatalos hir, bogy Eitlor Ferenc repüló ónnentor a l\'86-ik bovotésénét\' augusztus tió 18-án ólotét áldozta a hazája vódol-móhon. Hőit tottóiról és bátorságáról bajtársai sokat beszélnek Óa írnak, bizonyítéka önnek, hogy tulajdonosa volt a némot I. ós II. oszt. vaskorosztnok is. Hir Bzorlnt Eitlor Foronc rop. őrmestert azoptomberr Iten avattuk volna vitózzó. Hétfőn volt órto a golsoi plébánia-templomban nz ongosztelo szentmise nagy részvétel mollott. Mi golsoiok hós vitézt látunk bon-m>, emléke élni fog és példát mutatni a golsoi ifjúságnak, amig magvar szívok dobognak flolso község bon. Már megemlékeztünk a golwn kodvosnóvéiok munkása ágáról, ámít kifejtenek a lány ifjúság és a gyermek nevelésben. Most ismét tanulóiét adták, hogy a rájuk bízott 8—6 évos kisgyermekek — amíg a azülók a határban dolgoznak — hasznos Bzórukpzáesal töltik cl. aa időjüket; még pedig olyan formában, hogy abban a azlí-lóknok is öröme, tollik. Vasárnap ia ott tolongott egÓHz Gol«o azon a kis. olóadáson. Olt voltak a környék olő-kolöségoí is, hogy gyönyörködjenek gvormokoik igazan szép óa élvozotcs mosdásaiban. Kacagás, mosoly éa könny. Ez volt az arcokon és a szülök arcán a büszko boldogság. Mindon kisgyermek szereplő kod-voh volt és minden dicséretet niog-órdomrlnok , a -kodvosnővérekkel együtt, akik nagy hozzáértéssel, soksok türelemmel és még sokkal nagyobb szeretettől nevelik abban a kin gazdaságban a gyermekeket — a magyar jövőt. A község nokik no-huscni fogja moghálálni tudni nzt a munkát, amit itt kifejtenek önzetlenül. Tanuljunk abból az oBotból, amol a közotmultban történt SS ogyi közeli faluban. Gyormok-tro#ódia volt. Amig nz édesanya- dolgozott a mezőn, kisgyermeke vizbo fulladt. Mennyivel nyugodtabban vaiuiak Golsén azok az édesanyák, akik azzal a tudutlul kezdik mog a fáradságos napi inunkat, hogy a gyormokük biztonságban van és igon jó közökben. Mi itt csak a hála hangján szólhatunk a kedvesnővérek gyermek-novolö munkásságáról ós kérjük a munkásságukra Isten ¦ áldását. * A golsoi lovonték is megkezdik a készülődést nz Őszi bajnokságokra. A csapatban sok fiatal erőt vonultatnak fol. Szó van ogy kölyök-cso-pat fölállításáról is, amelynek vezetője Loidtovita Józsof lov. játékvezető\' loez. Ugyancsak ő fölajánlotta a kivonto csapatnak olméloti kiképzését iy. Bajnálattal koll megemlékeznünk, hogy Golsén az ifjúság Sarlós Dozso hazafias szolgálata óta nagyon visz-azahanyatlott a sport toron, ixsdig Golsén olyan ifjúsági anyag hovorl, hogy ogy mogfoleti) vozotovol szép sikereket órhotno el Golso. Ha viaz-szaemlókozünk azokra az időkre, amikor Golee az olsó volt mindenben, ma fáj, hogy csak tongódik a sport óbbon a községbon. "Romoljuk, hogy okodnak vozetok, okik fölkarolják az ifjúságot, a sportot, hiszen ma már hagyományos mondássá válik, hogy a sport: honvédelem. Cigy in nugyuii ioujw puuua o goleei sportnak a mogíoleló si>ort-pálva lótoHites. Nagyon régóta húzódó kérdés. Romoljuk azonban, hogy a község vozolóségo megtalálja rá a módot, hogy o sportpálya kór-dósét megoldja. —ts}— ZALAI KÖZLÖNY 19J4, auguwtu» 24 KÖZGAZDASÁG Arpautalványak kiadása a tojásbeszolgaftatók részére A ^hözol látásügyi miniszter 1044 augusztus 14-től a hőszolgáltatási rendssorvkerotöbon a jogosított lm-romfi- ós tojás kereskedők zöldszinü ¦ igazolvánnyal ellátott szedői Utján fölvásárlásra korülő iiiindon kilogramm tojás után l kilogramm árpautalvány kiadását rendolto ol. Az árpautalványokut a gazdálkodó a jogosított országos, vagy körzoti ga-Iwnakoreskodó holyi megbízottjánál válthatja bo. A szod_ő az th-paiitul-va\'nv kiállításáért iiielormázsnnként 2.5Ó pengőt számíthat .fol, a gilbona-kercsliodö pedig az árpát métermá-zsánként 87.50 pengőért köteles kiszolgáltatni. A Baromfi- ós Tojás-forgalmi Kospont fölhívja az érdo- kidtokot arra, hogy nz árpa kiszolgáltatása körül felmerülő bármilyen panaszukkal Írásban forduljanak- a Központhoz (Budapest, V., Vértanuk-tere 1., télcmc-lot 4.). Az Írásbeli panasz benyújtásánál közölni kell a beszolgáltató novét, az eladásra kerülő tojás uionnyÍségét, a fölvásárlást vógzott szedő novét. A Köz|>ont a panaszt a legrövidebb időn bolül kivizsgálja ós elintézi. A Köz|Kint egyúttal folkóri n gazdaköröket ós községi elöljáróságokat, hogy az árpa kiutalási akciót mind sze-losobb körbon ismertessék uzórt, hogy az akció toljos inórtókbon ol-* érjo colját, továbbá nzórt is, hogv a Közollálási Hivatal, valamint a Központ az órdokolt közönség fölvilágosítást kérő fölösleges lovolozóaót a legkisebb mértékre csökkentse, (s) SPORTÉLET Tilos -az idei keltetést! liba és kaosa forgalombahozatata A baromfiforgahnat szabályozó rendolot értolmélxm az ugvnovozolt tavaszikoltésü libát ós kacsát a kolto-tés évének szoptombjr 15-i panja olótt — még a kényszorvágott libát és kacsát som — íorgalombahozni nem szabad. A íxMidoíot ellenére a Baromfi- és Tojásforgalmi Központ mogbizoltai sok bolyon tapasztalták, hogy a vidéki piacokon a gazdaközönség a rondolot nom ismorésúro hivatkozva komoly tótolokbon kinál . olndásra idoi koltotésü libát és kacsát. Miután nemzetgazdaságilag a fiatal liba és kacsa forgalombahozatata nom kívánatos, közellátási vonalon pedig tendkivül káros, a Koz-]K>nt ismételten íigyolmoztoti az ér-dokoltokot, hogy fiatal liba és knesa forgalomba hozatalával no kisérlo-tozzonok, mórt azokat elkoboztatják. r.S AVAITA A B UZAT-ROZSOT TERHÉSTflflJET-.USZŰBMEWíSSfíii Eredeti gyári áron kapható Erzsébet-tér 10 sz. alatti magkereskedésben. UJra megindulnak a h.ijnoki küzdelmek ;l labdarúgásban. Három nap múlva isméi rajthoz áll kél nagycsapatunk ,hogy hirnövet, dicsőséget szerezzen városunknak és ezen kérésziül a magyarsporteszmé-nck, Ujat nem mondhatunk, midőn azt kivánjuk a csapatoktól, a vezetőségtől, a közönségtől, hogy tárgyilagos keretek közölt, az idők komolyságához mértén csupán a magasabb eszményi sport érdeketjt képviselje, a pályán, az íróasztaloknál, a lelátón. Tudjuk, hogy ez nem olyan könnyű, mert nehézségek vannak és ezeket a nehézségeket majdnem minden esetben ugy magyarázzuk, hogy »vetünk lör-téti Isulyos igazságtalanság. De ezek csupán pillanatnyi felhevü-lések. Az igazi sportember a legnehezebb helyzetekben is felülemelkedik minden kicsinyes önzésen és eife\'ejti a legnapi "igaz-ságtalanságol , újra küzir, újra harcol az igazi magyar sport- I emberhez méltóan. Mi, ha nem is u •szurkoló , de a jóindulatú és mindenkor tárgyilagos bíráló szeretetével indítjuk a nehéz tthiak két nagycsapatunkat és hisszük, hogy a kék-fehér gárda Csáktornyán, a Zrínyi pedig Nagykanizsán már vasárnai) méltó lesz városunk régi sporlmultjá-hoz, az ő megfelelő ludasukhoz hozzájáruló sziv-lélek játékukkal. Vldék I. oszt. ökftlvfvó qsapat-bajnoksáfj 2-Ik fordulója Nagykanizsán A III. hdt. levente egyéni ökölvívó bajnokság után, amelyen négy első és egy második helyezést\' nyertek cl leventéink Sopronban.\'most vasárnap délután 5 órakor ilthon a III. hadtest ökölvívó esapnlbnjnoksáVJ gáérl fognak küzdeni az örök rivális Szombathelyi LE ökölvívó csapata ellen. A bajnokság már régóta folvik. Az első fordulóban Szombathelyen csapatunk 10:fi-os vereséggel tért haza. Igaz. hogy I pont elöny-nyel\' indultak el a szombathelyiek, mert a kanizsaiak kél súlycsoportban nem tudtak versenyzőt állítani. Mqsi Nagykanizsának 12 : l-re, vagy 10 : fi-ro kell győznie, hogv n bajnoksáf gol megnyerje. Dacára, a kanizsai csapat meggyengülésé nok, kitartó szorgalmas munkával olyan csapatot tudunk kiállítani, köztük l~.rj hadtest bajnokkal; akik mindent elkövetnek a szép siker érdekében. S.ok lelkes szurkoló is ott lesz a versenyen, hogv hangot és általa lendületet adjanak n döntő küzdelemhez. Csapataink összeállítása a következő : légsúly : Szekszárdi vagy Polai. Harmatsúly : Szabó III. vagy Szentn. Pehelysúly : Szen-la vagy Modor. Könnyűsúly : Modor, Sxenta* vagy Etclvárl. Váltósúly: Büki vflgy Szabó II. Nehé7,.:uly : Szabó I. Csapatunkból hiányzik Acs, Gerencsér és nm. Tíz a taláko^ás a bajnokság utolsó mérkőzése és igv mind a kél csapatnak döntő és izgalmas küzdelem tanuja lesz a résztvevő közönség. Sípos Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében •In-, rud- ée patkővas-, továbbá szeg- utalványok beválthatók te iIIbpéI. Hoftt«rr-B*P*ki h«m»*H» o»»pétiyffém 6* golyós osapágy Igénylését •llnttéxam. Egy perc mosoly fiem vicei A Keszthely és Vidéké-ben olvas, fűk: Az egyik keszthelyi üzletben árut ván>ga( egy vidéki nénike. Amit néni ismaj; arról megkérdezit. hogy mire való. Nincs, kimondott vásár-\' bisi. szándéka, H.é pénze tehet jócskán, mert sorra veszi meg a tetszetős holmit. < . - \' — [Iát ebben a rácsos nagy ládában mi van í — kérdezi. — Fürdőkád! —- válaszát a kiszolgáló, \'¦— Megnézhetem} — Hogyne kérem. Kibontják a csomagot, előkerül egy szép, zománcozott kád. Nézi az asszony, nézi s midőn megtudja az árát is, kijelenti, hogy megveszi a kádqt. — Van fürdőszobajukt — kérdezi á kereskedő. — Nincs\' a! — Hát akkor hol fogja elhelyezni ezt a szép kádat í — Hát a padláson! — Ott akar fürdeni t Nagyot nevet az asszony a kérdésen: . — Nem förödözésre kőll a\' fje\'-\' kem! A terményt fogom benne tartani! * E/Őzékenység A vasúti pénztárnál izgatottan \' keresi a férj a pénztárcáját. — Na szépen nézünk ki — mondja dühösen a feleségének — otthon felejtettem a pénztárcámat. -r- Nézd meg még egyszer minden zsebedet — tanácsolja neki az asszony. , . Erre megszólal mögöttük egy gyanús alak. —¦ Kár a fáradságért — mondja — ez előbb már én is kerestem. * Szó szerint.,. A tanár felszólitja az egyik nebulót és a következő fogas kérdést adja fel neki • — Ide \'figyelj. Ha azt mondom hogy »?0 el vagyok utazva* — jó ez? — Nem jó! — mondja a gyerek. — iVo \'és miért nem I — kérdi a tanár. - — Azért, mert a tanár ur ninct elutazva. Nehéz elhárító harcok az orosz tronto, — Persze... Most már^ késÓ az ijedtség\',.. Mert, nem oh vasta a rendeletet a KÖZLÖNY-benll 8803 1Ü-M. augusztus 24 ZALAI KAZLONY A boldogság iskolája Kétségkívül annak kell, hogy nevezzük a m. kir. földművelésügyi njinisztériüm szakoktatása alá tartozó női gazdasági és háztartási szakiskolát, amit a m. kir, földművelésügyi kormány azért tart Tenn, nagy anyagi áldozatokkal, tovább fejleszt és kiépít, hogy minél több magyar leányt, minél több magyar nőt alaposan kiképezhessen "a háztartás minden ágában, hogy kellően előkészítse a magyar nő, a magyar asszony és a magyar édesanya jövő feladataira, hivatására, hogy kellőleg felvértezve és ellátva foglalhassa el azt a helyet a magyar társadalomban, amit számára a Gondviselés kijelölt. Hogy nem üres frázis - a boldogság iskolája*, mutatja a "¦mindennapi élet százezres példája. Boldog az az otthon, az a család, ahol a ház asszonya, a feleség, az anya — hivatása magaslatán áll és angyala n családnak. Ezt a művészetet tanítja meg a női gazdasági, és háztartási iskola, a modern \' házíasz-\' képzés, amely mindenről kioktatja a inai lányt, amit az életben, különösen a mai megnehezült helyzetben és körülmények között. tudnia kell, hogy mini magyar hitves, magyar asz-szonv, magyar édesanya boldogulni tudjon és maga is boldog legyen. Megbecsülhetetlen Intézmény, igazi áldás minden magyar leány számáru a földművelésügyi kormányzatnak ez az intézménye, amely nem akár mást,nüint boldog, megelégedett, teljesen kiegyensúlyozol! lelkiségü magyar háziasszonyokat, leendő magyar édesanyákat nevélni^és a jövőre előkészíteni. Mert a fözőludomány minden íigazhtá\'ól kezdve, kertészkedés, áiínlneverés, betegápolás, ruha fs fehérnemű varráson át, a gyermeknevelésig, gyermekgondozásig mindenre kiképez, ugy hogy akr ezt az iskolát kijárja, valóban nyugodt lelkiismerettel mehet férjhez ; mert tökéletes háziasszony, Az idei iskolai óv szeptember 15.-én kezdődik, felvélelórt malmost iclud folyamodni u harcai, debreceni, komáromi, székely-udvarhelyi vagy újvidéki m. kir, háziasszonyképző iskolák igazgatóságához, ahol bővebb! értesítést is nyerhet mindenki. A belügyminiszter pártokat azonnali Budapest, augusztus 24 ( (MTI)\'A hivatalos lap csütörtöki \'rendkívüli száma kormány rondó lotot közöl a politikai pártok feloszlatásáról. Eszerint az Összes politikai pártok, tekintet nélkül pártállásukra, Te lesz lat tatnak. Mímlonfélo politikai pál-ltovékonység tilos. A föloszlatott politikai partmik bárhol található vagyonát u rendőrhatóság azonnal az összes politikai hatállyal feloszlatta\' zár ulá voazi és azoknak biztonságba helyezéséről gondoskodik. A belügy-miniszter rondolkezéso szerint \' a randolet ollón vétők, amennyiben cselekményük súlyosabb elbírálás\'\' alá nem esik, két hónapig terjedhető,\' háborúban hat hónapig terjedhető büntetéssel sujtandók. A rondolot augusztus 24-én, csütörtökön lépett hatályba, HÍREK lnykukinliíkl Jtlitai KlUtil MENETRENDJE írvényc. 1944. luoiu. 6-lfll. k.M(»*b«l.tA.—VM«utAltomA~ y.iuUltomft.rn 400 716 8 00 10 50 U 0» 14 26 18 30 S040 22« V.iir- <s ünnepnapokon az aulóbuu nem koilefcadlk. ? * S SS* Naptár. Auí-usiIus 21. Csütörtök. Rém. kát, Bertalan. Protestáns Bertalan A GŐZFÜRDŐ nyitva van roggol 7 órától este 6 óráig. (Hétfő, szerda, lantok délután és keddon egéaz nap nőjjnek.) Telefon: 660. — (A szombathelyi püspök látogatása Zalaegerszegen) Kovács Sándor, a szombathi4_vi_ egyházmegye uj püspöké vasárnap Zalaegerszegre érkezik, ahol* a főispán és polgármoetor ólén hivatalosan és ünnu|)élyescn fogadiák. (ünnepi szentmíso után a megyéspüspök fogadia a hatóságok és küldöttségek lis&telgósót. -- (Nagykanizsai hadnagy avatása) Czulek Józsof, a nagykanizsai MEl\'-kcrület ugilís titkárának fiát most avatták hadnaggyá a repüló- akadémian. — (Msgfsllebbezték & somogyi allspáh nyugdíjaztatását) Somogy Vármegye törvényhatósága Btefaiűh Pál alispánt nyugdíjazta. Most, még a fellebbezési batáridő lejárta előtt a mogyebizottsági tagok megfellebbezték a nyugdíjazást és annak hatálytalanítását kérték igon érdokos indokolással. — (Kinevezés) A földmüvolósi minisztor Potho Nándor salomvári tanítót a battyán-falvai m. kir. tóli gazdasági iskolá-] hoz mezőgazdasági szaktanítónak kinevezte. — (A Balaton ujabb áldozata) A magvar tenger ujabb áldozatot követolt. Török Imre lü éves káptalantóti gazdalegény a mologlion esó-nalikiiándulásra indult. A liadaesony oldalán azután a vízbe ereszkedett fürödni. Am mivel úszni nom tudott, hamar elmerült és a vízbe fulladt. Holttestét csak másnap sikerült kiomolni a tóból. — (A hivatalos lap) augusztus 23-Í, szerdai száma közli a belügyminiszter rendeletét az 1U2«:XL. t,-e.\' 4. g-nak hatálya alá nom osó biztosítottak részére a 21 —25. napibérosztályban eltöltött járUlőkhotok alánján járó fokozódó járadékrész megállapításáról, — az iparügyi miniszter rondolotút a mérnöki rendtartásról szóló 102ö:XVU.H t.-c. módosítása és kiogéazítóso Jár-gyában kiadott 2.750/1044. M. E sz. . rendoloto végrehajtása tárgya ban. — (A közlekedési lehetőségek fokozása a Balaton körül) A Balatoni Szövetség jubileumi díszközgyűlésén tartott előadásában Vlr. Chotnoky Jonó a Balaton mőllott való tennivalók közé sorozta, a közIc-Cedési lobotöségeknek nagyióérték-Iton való fokozását is. Autóbuszjáratokat kell ott rondszoresitoni, mihelyt a lohotóségok meglesznek. Mindon községbo bo koll vozótni a villanyt és beszeiy\'rtí a vízvezetéket, séta-utakat kell letositóni a hegyok-Ikj. Szükség van uj luristaháznk ópi-tóséco és a meglevőknek rondbo-hozására. — (A rovaravő növények) érdekes életéről irt ólvozotos cikket Inámi Bolgár Ferenc a Búvár legfrissebb számában. Ezenkívül cikket Írtak még: Szálai Tibor a föld é séJot történetéről, Gáspár Gyula a kalapfonó székelyekről, Jámbor Béla a repülő modellezésről és Foli-czián Vilmos a növények életének titkairól. A szokásos rovatokon kívül I számos kép és \'rajz díszíti a szép kiállítású folyóiratot. A Búvár a Franklin-Társulat kiadásában jeleníti meg minden hónap közepén. — (Nem akart csordát őruni: felakasztotta magát) Varga János hegy magast sortés-pászlor nagyon elkeseredett lehotetl. Először olniont a búcsúra, ott alaposan- kihasználta u bucsui\' enní-iuni valót, majd hirtolon kijobntotto, ftogy ó soha többé nem órzí\'sonki-uok a csordáját, hazament kötélért éa azután a niozón egy fára fölakasztotta magút. , } — (Elitólt ArdrágitókV A kir. törvényszék uzsoiábirája Takács Kálmánná szül. Ikervári Eszter 48 évos,(lovocsori lakost árdrágításért 200 pengőre, Hollóéi i\'álné szül. Hári Ilona 55 éves zalaegerszegi lakost ugyancsak árdrágításért \'100 pongó pénzbüntetésre ítélte. Mindkét Ítélet jogorős. — (Partizánt fogott a Csendőrség) Rábahidvég környékén portyázó vasvári csonoórörs két gyanúsnak fátszó idegont igazoltatott. Az iga-zoftafasiiál kiderült, hogy ttTtót idegen férfi partizán, akik egy szót sem tudtak magyarul. Németországból, az egyik hadifogolytáborból szoktok meg éa Szorbiúba akartak hazatérni. A két partizánt átkísérték a katonai parancsnoksághoz. petim vilmos HatlVU drogériája Nagykanizsa, „ii il., i«ii.,-«»iiin>iTrrr—""—1---¦" ¦¦»"..... Po «lavai wtmbtH llUUxar, kostaatlka, aupiMn, vcffiur, fatti, k8lu«r, t»t*fa»«Utl éi haituMil ilkkatc ¦*« váluilekhiM kapkaUk, Uj főispánok . Budapest, augusztus 21 A Kormányzó Ur a Mtigyminiszter elóterjesztósére Báci-Boilrog vármegye és Zombar törvényhatósági város főispánjára Falcione Árpad földbirtokos, országgyűlési képviselet nevezte ki. A Kormányzó Ur Őfőméltósága a belügyminiszter olöterjcsztésero dr. Dániel Kálmánt, az Országos Sajtó Kamara főügyészét Udvarliolv vármegye főispánjává nevezte ki. A kinevezés azokban a körökben, melyek ismorték az uj főispán munkásságát, nagy Örömet költött. A kinevezés különösön közelről érinti az újságíró rendet .molynok oz uj főispán megérté barátja és lelkes táutogutóju volt. Többszáz e/fenséges repülőgép Magyarország légi-terében Budapest, augusztus 24 (MTI) Tegnap a délelőtti órákban délről ís északnvugat felól és északnyugat felől több száz olionségoa gép repült bo nvugafi fiatáraink mentén az ország légltorébe. Csak .szórványos, valószínűleg tehermentesítő bombázások voltak. Emberéletben nem esett kár. Az anyagi kár jolon-téktolen. A nap folyamán egyes ellenséges gépük zavaró repülést végeztek. Óriási tömegekben érkeztek a nőmet szarnyasbombák délangliai területek föíó A Roitor-iroda jelenti, hogy\' az olmult éjszaka a német szárnyas bombák olyan tömegben érkeztek délangliai térülőtök fölé, milyenre eddig még nem volt példa. A brit elhárítás zárótüzzof védekezett, do nem jutott lélegzothoz. A levegő megtolt szárnyas bombákkal, mely ollón nem lőhetett védekezni. Azok a támadások, molyot a szárnyas bont bák indító állomásai ellen indítottak az angolszász légierők, mind eredménytoIonok maradtak. Tovább folyik a tusa To ufón ért A Paris körüli, harcok any-, nyira igénybe veszik az északamerikai csapatok erőit, hogy kénytelenek yoltak a bretagnei támaszpontokért megindult harcokba dcgauliisla csapaiokat bevetni, ezek auguszlus 22-én több helyen hiába intéztek támadásokat rt német állások ellen. Az angolszászok támadása Bresllöl. északkeletre, v.oirciitnél, valamint St. Nazairesnél véresen összeomlott. Provenceban mindkét fél részéről elkeseredetten folyik a harc Tou\'onért. Az észak és északkeletről támadó amerikaiak főleg a keleti erődökben elért betörési helyen igyekeztek teret nyerni. Douran-cenál egész nap elkeseredett harcokat vivtnk az angolszászok a német biztosító kötelékekkel, melyek uira és újra érzékeny veszi ősegeket okoztak az ellenségnek. ; Vegyesiz, köménymag „Mort" légyfogó Dörzspapir Csomagolópapír minden mennyiségben kopható. TÓTH JÁNOS tilíicr-, ctemtae- <• mtLkir«ik«dJiébca Király-utca 8?. - Tataion M. zalai közlöny lfl\'M. \'augusühta 21 , felvesz lapút/k\' kiadóhivatala. Nagykanizin mo*yfli vároa polifirmwtereWl. 787/1944. Tárgy: 1944/45. évi ló ós fogaios JármŰ összeírás. Hirdetmény. Fölhívom a Nagykanizsa város területén lakó 10-, öszvér- és foga-tos járómű tulajdonosokat, hogy állataik és járóműik bejelentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban\'elsöízben történő megjelenése után állataik járlatlevclével jelenjenek meg a, városi katonai nyilvántartó (szálldsmes\'c?) hivatalos helyiségében (Várcslüz, földszint 33. szoba). Bejelentendflk az összes lovak, öszvérek, csikók és járóművek. A kincstár tulajdonát képező (vállalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés mindéi, tulajdonosra, tehát azokra nézve is kötelező, kiknek állatai és járómfivel a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása honvédelmi érdekekbe, Ütköző súlyos kihágás, melyért kftlönöscn háborús Időben igen súlyos btlntctés jár. Á bejelentési kötelezettség teljesítésének végső határideje: f. év szeptember hó 15. Mindazok ellen, kik ezen időpontig bejelentési kötelezettségüket nem teljesítik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 17-én. raj Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 22787/1144. Tárgy : Nagykanizsa m. város közönségének ttlzifá-val való ellátása. Hirdetmény. Az Alispán ur a város tűzifával ellátatlan közönsége részére korlátolt mértékben tűzifát bocsájtott rendelkezésemre. A kiutalt tűzifa BánokszentgyÖrgy, Sormás, Becsehely, Oltárc stb. községek erdeiben tárol. A jelenleg rendelkezésre álló kevés készletre való tekintettel az igényjogosultak családonként egyelőre csak 2 (Irméter (felöl) tűzifát vehetnek igénybe. A tüzita vételára az erdőgazdaságoknál a fa átvétele alkalmával fizetendő. A befuvarozásról mindenki maga tartozik gondoskodni. Tűzlfautálvényért a Közellátási Hivatal Hunyadi-utca lő. sz. alatti hivatalos helyiségében d. e. 9 órától 12 óráig folyójló 23-étŐI kezdve lehet jelentkezni. Az Igénylők vigyék magukkal a családi igazolványukat, mert arra a kiutalt mennyiséget a hivatal feljegyzi. Az Igényjogosultak a kiszolgáltató erdőgazdaság megnevezésével ellátott névre szóló 2 azonos példányú utalványt kapnak, melynek mindkét példányát a fa átvételéhez vigyék magukkal, ott a kiszolgáltató erdőgazdaság az egyik példányt magához veszi, a másikat pedig a félnek visszaadja. A fa átvételéhez a vásárlási könyvet is vigyék magukkal, mert abba a fa tényleges kiszolgáltatásit az erdőgazdaság bejegyezni köteles, A/ok számára, akiknek egy ölet meghaladó tllzlfakészlctllk van, azonkívül azok számára, akiknek maguknak van lehetősége tűzifa beszerzésére, akár részkereset, akár saját kis erdejükből, tűzifát egye-líre kiutalni nem fogok. Minthogy a rendelkezésre álló mennyiség csak a legszükségesebb igények kielégítésére elegendő, felkérem a város közönségét, hogy tűzifát csak azok igényeljenek, akik egyébként megszerezni nem képebek Egyúttal figyelmeztetem a város közönségét, hogy a tüzelőanyaggal való takarékoskodásra minden lehelőseget használjon fel. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 10-én. tát Polgármester. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pótanyagok állnak rendelkezésűnkre, éppen ezért elnézést kérünk ^-a^ nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott színvonalon történik. tahjAn-pAlosics. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések! szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben dótalőtt 8-tól délután 15 óráig. Csen^ery-ut 51, telefon 294. Légiriadókor azonnal óvóhelyre Inda!]! Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó intézet, üzleti könyvek ós dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadébívaiaia Késsdtttnk; mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti. Ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, , müveket, meghívókat, eljegyzési és esketésí értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat 6p mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. "I TELEFON: 78.1 ¦ zjsasnmsKBnanuesstl Gyártunki Uzleli könyvekel, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzftlzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fali-naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám atatí. Rózsa-utca 33. számú ház elköltözés .miatt eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. Hirdetmény. R komárvárosi Birlokosság Legeltetési Társulata folyó évi szeptember hó 3-án délelőtt 10 érakar a községházánál nyilvános árverésen bérbeadja a tulajdonában levő nagy. IUobbict&í 1945. január 1-töl számított 3 évre a többigérőnek. Feltételek megtudhatók a társulat elnökénél. is* Elnökség. APRÓHIRDETÉSEK E Állás ] E&y batflavadS- (npnmdAan) ei •ay hlln<f*R*<a-tnnonoot fflvm ¦ Zalai KSxliny nyomdája. — Legalább 4 kexáplsktUi vtgztttseg szükséucs. Tanulót felvési Unger Ullinann vaj. kertakedéa 2656 Kifutót (elvesz: K«»«1I István Miki. és osomegekereakedÖ, Horthy Miklósul ?. ¦•Jftr4 takanlrínó (elvetélik tl.e Htot rfAlaláa 4 te havi 7* P fizetem! koizt n»i. kBl. Rákdczl u. IS. u. 2000 Sumljavltó tanoncot felvetlek. — Czvetké Rum!|avlté (Izem. Főút 4. M Egy bajarónfit szeptember I-re keretek Oolenszky, PŐ-ut 14. 2671 Eey mindanaa felvétetik Ciengerr* ut 24 2670 AxormaH balépaara kereaek egy ló mellé mindenes koalát. Simon István hentes, Klskanlzas. 2Ö67 Portata! kendők cllútiiára kent 50 ív körü.11. megbírható, komoly ifiül helybeli Iparvállalat A pontos személyi adatokkal ellátott ajánlatokat, melyekben az eddigi nifi<ö"dóM terület ta I&meiletve van, a Zilál Közlöny klndthlvatBlába UéijUk leadni JcIIrc : Portás 50. 2668 | ADÁS-VÉTEL ! r.!\'.i> Gy5.(tr Ttlekl-uí 70 Sltá alatti lakosnak. 1 dib lilraak?- \'ai 1* 1 dtb boikimíiA pult 2 lyukkal ta *°r-klméiövel eladó 2657 Mindennapi levelezőiből oaír.-:; vüjtOH fömu(jb*)v«:p-** bflyeRijytljtéii íélfwn mugvaiMek. EUubants. Zakf irtKeutAsége, naponti d/lutín fi—7 ót: kötött. 1!« ¦..blrdetéa mindig érvénye.\'. U butokozött szoba | Butoranolt bzobát kelesek, v yj butor nélkül aionnnlra. Ágynemű van. Cini a ktidcban. 2661 7MLM K&ZLQm POLITIKAI NAPILAP Kiadj* : „Ki\'jjifcHJaaaiji R T. hauykuxw felelői kiadó: Zaini Károly Nyomatott • „KCxgaidasiQl H. T. Nauykiutl*»\'\'\' i:j .¦..umjíil-.ui .\'. igykiiMZJ ¦¦¦ i&iu it*mx (Hu: Banltokozat Tibori posta:- 84« év>.N1Sg. sz, Nagykanizsa, 1944. augusztus 25. péntek Jtra 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség ős kiadóhivatal: Pó-ut ö. szám. Szerkesztőségi ós kladóhivatall telefon 78. ez. Mog]elenlk minden hétköznap d6lután. Felelős szerkesztő: Barbarlfs Lajos BWHzetéai ara: egy hónapra a pmglt xo mier, negyedévre 15 pengi!. Románia nemzeti ellenkormánya hajlandó tovább folytatni a harcot Németország és szövetségesei oldalán Észak-Franciaországban alább hagyott, délen és Parisban fellángoltak a harcok k Szán és a Vlsítula köaölt tartanak a bolsevisták támadásai Góbbcls miniszter cikket irt a Das Reieh legutóbbi számában a hadvezetés alapelveiről. Megállapítja a miniszter, hogy a háború nem önkéntes dolog. /I hadvezetés ahprfvc a hűség Ós a. becsület, amely alól semmi körufeniények közölt engedni, kibújni nem: lehet. Hiven ki kell tartani akkor is, amikor ugy látszik, hogy a kítzdö felek már kiadták az erejükéi. A háború szörnyen végzetessé válik azokra a nemzetekre, akik a hűség és becsület ellen vétenek. Ezt a most folyó háború példáiból is látható. Ennek a háborúnak ma valóban/szent nőpháborunak kell lennie, — állapította meg végül a miniszter. Nemzeti ellenkormány alakult Romániában Némot részről megtették ¦ siQkségas katonai Intézkedéseket bet számítani. Az Így előállott helyzet következményeinek .elhárítására német részről megtették a szükséges intézkedéseket. A bukaresti rádió sem közölt tegnap uj híreket; hanem indulókat és cigányzenéi közvetített. A romániai eseményekről még tegnap este sem lehetett pontos képel alkotni. Üj nemzeti kormány alakult, hogy nc engedelmeskedjék a Mihály király által kinevezett kormánynak. Ugy látszik. — jelentik \' Berlinből - hogy a hadsereg egy resztre a küzdelemben nem 1e-, A német sajtó á bukaresti pálfordulásról A király egy hatalmát féltő, kis klikk tanácsára hozta meg döntését Berlin, augusztus 25 A némot lapok hohatóau foglalkoz-nok Mihály román király árulásával és rámutatnak, hogy ugyanolyan zűr-zavar között történik oz, mint -annak időjén Viktor Emánuel és Badoglio kapitulálása. Ugyanakkor hangsúlyozzak a némot lapok, hogy Romániában a nemzeti kormány hajlandó folytatni a harcot a némot szövetségeit oldalán az ország megmentése erdőkében. Mindenekelőtt gaztettnek minősítik Mihály Királyunk az árulását, mohot ogy kis klikk, a hatalmukat fóltó környezőt tanácsára hajtott végre a király. Furcsa, állapítja inog a Völkischor ileobachter, hogy a bolsovizmust akarták beengedni Romániába. Nagyon tévednek özek az urak, akik az angol és az nmorikai igérotokbon bíznak, mert az angolszászok mindönkit sorsukra hagynak, akinek az álláíg ér már a víz. A lap utal arra, hogy Tohoránban már nz angolszászok a SzovjoUUniőnnk Ígérték Romániát, mint olótoropot. A román nomzoti kormány és hivői folytatják a harcot és küzdenek azokért a halottakért, akik eletüket ós vérüket áldozták a függotlou és Bzabad Homániáórt. a bolsevistáknak Tiginél, Tira-polnál betörni a Duna Bellájá- ba és Jassynál előrenyomulni. Egy \' német harci csoportnak, amely az előretörés következtében cl volt zárva hátsó összeköttetéseitől, sikerült a vele ükz-rlő szövetséges csapatok támogatásával magát keresztül törni. A Kárpátok előterében csak helyi jelentőségű harcok folytak., A Szán és a Viszí\'da között a szovjet folytatta nagy támadását. A bolsevisták T3cl.cn viáro-sát elfoglalták. A német csapatok a városon ful a bolsevisták minden előrenyomulási kísérletéi visszaverték1. Több amerikai támadás összeomlott a Szajna alsó folyása vidékén ^ Pária egyes riszei auiyos kárt szenvedtek, Lorlent erős tOz alatt Ali Északfranciaországban az cllonsé- gos támadó tevékenység súlypontja nz amerikai csapatok arcvonalán volt, a brit kötelékek ugyanis nagymértékben tartózkodtak a harcoktol. Csak « Szajna-öbölben ¦ kiséroltok inog a kanadai csapátok nagyobb küzdőimet, hogy tórt nyerjenek kololí irányban. Az amerikaiak tőnyomása a Szajna mentén lovó német hídfő ellen irányult. A párisi záró övozotnél az amerikaiak tevékenysége élénk volt, Lisiouxtól észak ra azonban nagy veszleségokot szenvedtek. A Szajna alsó fotijásáuál létesített német hídfő ollón gépesített kötolékok Imrcbnvotésóvel indítottak az amerikaiak támadást, a mely azonban a nómotok ellenállasán összeomlott. A németeknek sikerült az nmorikaiak anyagi és Számbeli fölénye ollonéro a támadást olhárí-taní é;) ellentámadással a támadókat ismét visszavetríi. Azután osto siko- k, DOgV kba ká- ros utóvódharcok után a német csapatok megrövidített állásokba csoportosultak. Többször erélyesen vezetett ellentámadással sikerült szétverni ós visszavetni több amerikai csapattestet. A Szajna kanyarulatánál mogkozdott némot támadás oiedményoscn folytatódott. Parisban a terrorbandák mogkisételték, egyes városrészeket hatalmukba 1 ríísonok. Ezek a városi-észek négy kárt szenvedtek. l í.orienfnél fokozódott a tüzérségi tüz. Az nmorikaiak Loriont olőtoiéb;\'\' behatoltak B terroristákkal Ogyfítti do a németek hatásos tüze szétvorto okot. Nagyon\' törékenyek voltak várának védői, akik sók foldoritő vállalkozást hajtottak végro és ti amerikai páncélkocsit zsákmányoltak. A vár nyugati arcvonala ollón az amerikaiak nagyobb páncélos orÓkot vonultattak fel anélkül, hogy beleavatkoztak vöt na a harcokba. Heves harcok vannak Toutonban és Marseülesben Harcok az olasz - francia alpesi hágók vidékén Svédország megszakította a dlplemáoiai kaposolatot Viohy-vel Stockholm, augusztus 25 A Német Távirati Iroda jelentése szerint a svéd külügyminisztérium hivatalosan közölte, hogy Svédország megszakitoitu a diplomáciai kapcsolatokai a Vichybcn székelt francia kormánnyal. A Kárpátok előterében csak helyi Jelentőségű harcok voffok Zűrzavar a román harctéren és a politikai életben A keleti hadszíntér déli és középső szakászáról jelenti az In-teriuf: A Romániában előállott politikai helyzet és a fronton álló román egységek közötti zűrzavar következtében sikerült Üélfranciaországi területen az invázios erőknek sikerült Tou-lon és Marseille záróövezetébe benyomulniok. Mindkél városban\' rendkívül heves harcok folynak, melyek a tegnapi na non ismét fellángollak. A Tou-lon körül vívott harcokban egy haditengerészeti légvédelmi üteg tiz páncélost és egy csapatokkal, lőszerrel és üzemanyagokkal megrakott jármüoszlopot szétlőtt, időközben az amerikaiak nem folytatták a Ruon völgye irányában az előrenyomulásukat, mert az előző napon a. \'nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek. Többször megkísérelték, hogy Muciitól keléire, begyek mögött megkerüljek a német csapatokat Ezeket az előretöréseket erős tartalékok bevetésével támogatlak, azonban a német elszakadó mozdulatokat általában tervszerűen hajtották végre" és az ellenség nem tudta megzavarni. Az olasz-francia alpesi\' hágók közelében ugyancsak harcokra került jsor u felkelő terroristákkal. Lemondott az amerikai haditermelés) hivatal főnöke Washingtonból jelentik: Azt hogy a haditermelési hivatalban amerikai, haditermelést hivatal főnöke lemondott állásáról. Lemondását jazzal indokolta meg, alárendeltjei TíözöU nézeteitéré\' sok voltak, melyek ő ellene irányultak. zalai közlöny 1944. augusztus 2j A két francia front helyzeti Berlin, augusztus 25 Némot megfigyelésük a franciaországi katonai helyzetről kiemelik, hogy a hatéi hoíyzot képe toljon mértékben megváltozott. A háború a holyi harcokból toljoa mozgó háborúvá alakult át ós ezzel mindkét harci fúl teljesen uj feladatok, egészen uj taktikai és hadmüvcloti pieb léniák oló korült. Kosban az észak-francia hadi tevékenység mozgó had-müvoloti jollego tovább fejlődött és növekvő mértékbon határossá meg a katonai történésekot az eddig lioly-hozkötött normáim fronton u. Es-\' zcl a szövotségos hadvezetés elérte az invázió egyik, télját, amely abban állt, hogy uz álló harcok taxisából n mozgp háborúhoz szükséges torü-loli kitorjodésre monjonok at, moly-iiok lefolyásában úk első fontosságú hadászati döntéseket akarUik elérni nagy ós széles turulotokét átfogó to-. rüloti nyereségűik sogitséguvul. A uéiuot nyugati hadsereg szétrombolása és megsemmisítése nyílt mezei csaták folyamán: ez volt a mindon eszközzel elérni kívánt célja u szövetségeseknek. A német ellenállás az utolsó fejlődésük lolyamán olyan helyzetbe kenut, ami nagy kövvlaJéaokkel lép fel hadvezetés művészetével és oiliuiáiozó-képosbégévol Bzembon, mint a csapatok mozgékonyságával és odaadó bátorságával Bzciubon. A német löpiiruncstioKsug még mindig uiostornos nisonyuit a mozgó b&bo-rubun, ulialabuu a klasszikus hud-vozotósben< A kozepso parancsnok-sugok és maga a üttttsoivg számos tapasztalatiul rendolkezik, molyok soii miuUeiil kiegyenlitoiu\'k, ami Kü-lüllbbég a csapatok létszámában uiulalKuzik. A mozgó huuorír liad-muvoleli logyverlaruuól ki koll must emelni a taktikai és liadoszuti rond-szaualyokat is, inolyoKkol. a némot huuvezetés igyoksziK megoldani az eleje ulluotL luluüaiuKai. u«guu u\'obau iiliunak, hogy a meguulult mozgó liuboi ni sujul javára Uuiitso el azáltal, hogy megbuktatja uz elleniéi hudásziiti terveit és újra szilárd lroi Hegységgé alakul. Nemet részről teljesen Usztuuan vannak azzal, bogy uz uj kolotékcKkol vozoto(l mozgó vedülüii iiaUiiiuveletek kriii-Kus orákOt es luszult iiulyzoíokol es természetesen nagyon sok voszlosu-gel is lúgnak nio^uk utun vonni, uzok azonban toruloti veszteségek lösznek, \'Területi nyereségeknek azon bttn a némul lollogus szerint kevéssé van donlu jelentőségük, nincsenek is azzal nudniuvoioii uoutésok usszo-tcutve, mulyok elrabolhatnak a nemet Hadvezetés muzgusi es ievckonynégi szabadsagát, ilyen eseUilt azouuau még uom íurdultak elu a liaboru íoiyásu ulu, uilapitju meg minden szemlelete U nabuiu esoiiioiiyemjk. A mozgó csata teljes inéiloki«uii tu-lyumuioau vun, meg a nemet hud-seiiegut t*oiii juttatta loljos kiíojio-desencz es uunteso ozert minden vonutkozásbau Uutra vun még. Alig uz északilunciaoruziigi tuir-cok uiénk KiiojloUesbon vannak, u deilruitciu parton történt ellenséges partraszállás meg u keskeny es Helyi jellegű niütóailapotbuii van, vagyis az eiionlél meg csuk. most igyekszik plOgondő. bázist szorozni uiagatiuk a további kiíojtódéahoz. Ez teinié- Géspér Utváii gyorsíró és gépíró-iskoláiéban uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és behatás minden este 6—9-lg a leanylkeumban. szetesen nom menti fel « nőmet hadsereget az alól, hogy már ma gondosan bevonja tervébe a stratégiai lebetowgeket és hatásokat, melyek délfolól a franciaországi katonai helyzetet befolyásolhatják, A franciaországi olháritó-lkílyzet kétségkívül nagy mértékben niegiiohozodott a délfninciu partraszállással, melyet nem hagynak figyelmen kívül némot részről. A szövetséges hadvezetésnek bizonyára nincs Bzándékában, ln>gy a déuranoia frontból egy korlátolt föladatokkal megbízott, \' elszigetelt frontot alkosson csak, bánom igyekezni fog, hogy az itt harcba velotl örökkel közös hadműveletet végezzen az északi francia frontiul. A két front nagy távolsága vozeüo arra a szövetséges hadvezetést, hogy régon i táplált tervek eredményeképpen\' fel-hívják harcra a francia lakosságét, melytől remélik a német öeszokötÓ-vonüluk mcgscimnisitébét az eszéki és déli front között és ezon korosz-lüt a két szövetséges front közvetlen katonai megtámasztását. Így remélik, hogy a déli front és nz észak-franein-frbnt közötti térben üres hiidsziutői t tudnak alkotni u malui-í segítségével .és az üres katonai térségen aztán unnál gyorsabban tudnak majd iolnyomulni uz északfian-oiaorszagi frontig minden jolontó-sebb ollonállás nélkül. Nem loliot azonban föltételezni, hogy oz az elgondolás a teljes síkornoz fog vo-zetul.\'A némot hadsereg elég orós ahhoz, hogy minden olyan kisérlottel szemben hatásosan lépjen fol, amoly illegális uruk által igyokszik u hátsó front ifsszekotietO-vónuimt tönkro-teiuu és biztosított htitvéddol vetto : u harcot adóifrancia/fronttal. Négy internálást foganatosított a nagykanizsai rendőrség /* Egy volt kereskedő eltensé^ea rádióhailgatasórt, egy munkakerülő szurkalas mialt, ketten boioro Kirándulta^ tervei miau (terűitek rendőrt órizeibe ilosszab szünet ulán a nagykanizsai rendőrség ismét tuub internálást foganatosított. Így Slumpiul Forene volt kanizsai ker.eSKedő, szővőüzeni tuiajdo- bos István ulán. Kitűnt, hogy ¦1 gyermek atyja, akiket gondozatlanul hagyott, munkuKerulő életet loiytaiotl es azúrt közbiztonság szempontjából nem kívá- nós ellen az a gyanú merült lel, i nhtos szabaulábon hagyása, hogy rendszeresed hallgatja uz ellenséges rádióállomások híréül Kihallgatása során nem is lagadta u teljelejatésbeu loghil-luual. átível szigorúan tüos az ellenséges rádiók liirverését hallgatni, rendőrhatósági őrizet alá Került. •Mull napúkban megirt uk, hogy Uuboss István \'07 éves cipész leszúrta iJuliuUaivi nagykanizsai kőinüvessegédet. A rendőrség a kórház jelentése alapján nyomozni kezdeti lia- iiiczó Sándor és föltár Jenő lopással vannak gyanúsítva. A feljelenlés és nyomozás adatai szerint egy alkalommal .elhatározlak, liogy Lichtmaiiii iiéláné nagyKunizsai asszonyt kirabolják, sőt ha másképp nem megy, erőszaktól sem riadnak vissza. Az utolsó pillanatban azonban meggondollak magukat ós a Kirándulás elmaradl. Mivel a közbiztonságra nézve mindketten vcs; tiy^-s Egyének, ok is az inter/íálótáborba kerültek. lierl fontot i magyarsac Márnára a aeprajs? Beazélgetós Dömötör Sándor othnografusaal a néprajzi feladatokról a magyar ösmüveltseg óa a néprajz viszonyáról A tudományos kututóvilúg ,az irodaiéin és u művészet csak uz utóbbi-években ébredt rá a néprajz rendkívüli nagy jeloutőségeié, különösen nekünk mugj/uruknuk jolont igon sokat, folmórhototlon értéket a néprajzi kutatás. Ustörténotünkról, ósi szokásainkról ,uz ősmagyarok vul-hisos, kulturális és gazdasági tevékenységéről, sajnos, igon kovoaot tudunk ós csak most jövünk rá arra, hogy u néprajái kutatások megvilágít luitják uz eudig ismorotlon Ősi világol. A dolgoknak podig uz a ma-gyurúzata, hogy a nép jolluuíúbon konzorvativ és tudat alatt, osotlog csak formákban megőrzi az ósi szokásokat. Az utóbbi évtizedekben éj,. pon ezért igen nagy fejlődésnek indult a néprajztudomány, amelynek vezélegyéniségo a nemrég elhunyt Oyórfy István professzor volt. A nagy tudós egyik tanítványával, Dömötör Bándorral folytattunk boszól-gotóst. UÖmÖtÖr dr. máris íendkivül sok adattal óa erodmónnyol gaz(W; totta néprajzunkat. , " — A közönség — mondotta Dö. motor dr. — még ma som tudá iguzáu, mi is tulujdonképpon a q^. gyarság néprajza. Legtöbben azt hi szik, hogy szépirodalom, furcsa^ gok, érdokosségok gyüjtoményo,va«i esetlog tudomány. A magvar n^; rajz a magyar lólok tudománya Ki\'odményoinok figyolombovételo nfi kül a magyar szellemiség toljceea• eltűnik, mert a hagyományos életformáki a melynek a magyarság meglétét •rfciisZonhcli, felbomlóban Lj e\\. tiinőbvn van. Ha nem gondot, kódunk a magyar élet magyar irányításáról, étetünk magyar jelttge, így értéke, és érteimé ii megszűnik. •-A magyar, falu, a vidéki magját nép őrizte meg és ói^í szinte napjainkig tudat uiutt azokat a vonisu-kut, amelyeknek virágzása u iuug\\ai birődulom fénykorát jotontetto. a nemzeti lét és nomlót sorscüajiá^i közötl ez u réteg, önnek a rótognok a hagyományozó élétforuiája lOrl uicg mindon mostjrkedést, amolj \\ liépi jelleg, a magyur jpllog motf-szunteléseie, ínogsaiiüiiisitúsuro tért. l\'ihnoudottu a .\'továbbiakban <Jr. Dömötör, hogy u magyar néprtji tulajdonképpen nomzotismorot. \\ ma és u múlt, a magyarság és i nemzőtiségek\',- üz uluikum, u inüra-lúdésljoli Közösség és a fajisi\'ig ogy-mást motszó síkjain vizsgálja a w\\-gyúr életet, a ml életünket, ;ut u eíelet, uiuolyet mindon uiugyar um-bernek önmagában koll tuljesitonio. Vizsgálja onnok az életnek u kunn> zotét, a szomszédos uqpek életei, de nem feledkezik meg a rokonuápci és u távolabbi népek előtoltok hasonló természotü nssgáJutuibol lo-sz\'url tanulságokról sem. Teendőink u magyar néprajz torén több irányúak. Lugiontoaabb tooii-dónk (i magyar néprajz anyagúnak túkétetűs és teljes összegyújtéie, az összegyűjtött anyag rondáién úa megóvásu. hdméloti vizsgálutaiiüi cii-nok hiányéban a loltovesek ingoványos talajún mozoghatnak. Néphagyomántjaink a pusztulástól, a romlottól\'meg nem óvhatok, azonban gondoskodnunk kelt arrólt hogy ne menjenek jeledétbe, ne múljanak el nyom-takínui. Ennek a magasabb Irányító munkának alapja a néprajzi gyűjtés. A néprajzi gvüjtést csuk a magyar társadalom* toljos Itókapcsolásaval tudjuk nagyarányúvá fejlQMtaUj azért szükséges a gyűjtőhálózat nifl luku kiopiló\'-\'!. A deszKi gyermekair caengőcakéjétől a szüreti mulatságok „magyar" ruhájáig Arra a kérdésünkre, hogy gyakorlati példákkal világítsa inog ósi muveltségünknok ós a korszerű néprajznak viszonyát, dr. Döínötor a következőket mondotta y — Irásboli műveltségünk a XVI. században hosszas huza-vona után toljoson elszakadt és azóta a nyugati müvoltségból "táplálkozik. Ezért ősiek, igazak, mélyről }övók szóboli hagyományaink, mert érzésoinkbon gyökeresnek, írásos műveltségünk uj kelet ü, idegen formákhoz aikal- Augusztus 24-27-Jg vmrosi I10Z00 CsütÖrtÖkiŐJ— vasárnapig Zsindelyné Tüdős Klára rendesése a FÉNY ÉS ÁRNYÉK otmü nagysikerű magyar film Szereplők : Bulla Sima, Ajtay Andor, Nagykooáost Ilona, vitézBdnkyRóbert OFA vi laghiradő Naponta 3 előadás : ftf, ?6 és fa érakor. mazkodó, nz idegen formákkal vaH azonosulásra törekvő, tudatos törékenységek szüíölto. Ez még nom úbj, a hiba csak ott kezdődik, bog.* írásbeli műveltségünk mindezt öncéllá fejlesztette s nem tőroküik az ósi hagyományokkal való azonosulásra. Ösztöneink" méhről jövő bánija Keleté, tudatunk\' Nyugat liivo szavára rezonál. Műveltségünk akkor lesz igazán magyar, ha neui futunk számunkra érthetődén érti; kok dicsősége után. Kultúránkat 6a hagyományainkból koll kifejlosito- Ma este halászlé éa turóscsusza vacsora Koronában. 1944. augusztus 25 ZALAI KÖZLÖNY nünk. ~- Az élö néphit felhasználásával érthetjük inog az értolmotlonnok látszó régi szokásokat. Móra Foi-onc sokszor olmosélto, hogy egy dosski bronzkori gyormcksirban csengőcskét talált. El nom tudta gondolni, hogy mi lobot önnek a jolcntóségo. A harangozó gonoszűző szoropóvol próbálta magyarázni. Egyszoe aztán a szegedi tanyákon f jártában lútta, hogy az e.Qi/ik ház udvarán kis oycrek mét&kdl csengővel a nyakában. A csöngő szaváról tudta az anyja, hogy morro jár a, kiB l>cco-boca gyerek. Ila mosásiról szólt a csángó hangja Qértomont. A rógi idÓkbön som lőhetett más szoropo annak a gyormoksirban talált csengőcskének, mint manapság a piros szalagon az ölcb nyakáról lógó csilingelő csoceo-beosének. — .Mai eszünkkel Babszem Jankót az óriás ollontétónok, !1 lulméroto-íott nagyságú omborí alak túlságosan lekicsinyített párjának, a\'líépzo-lot játékának tartjuk. Csőink hitvi-Indában még valóságképt ssorepolt, ásóink ínég hittok abban .hogy a lélok ogy aprő ember, a valóságos ember lek ion i nyitott mása., gki az omborbon lakik ós az eufbert móz-(jntja. Alomban, botogsóglíon a Célok a testet elhagyta: külön utakon járt. Babszem Jankó kalandjai tulajdonképpen ogy ilyen lélok rendkívüli kalandjainak sorozata. Tíe.m tréfás mosó volt eredetileg, hanem hóstér-tonot; Fojtogotésűít a kövotkozó igou érdokos megállapítással fojozto be dr. DÖtnötör Sándor: — A hagyományok a modern életben nom tarthatók fonn változatlanul, oredeti közöseégj BzoropŰk-bon. Fenntarthatók azonban oly módon, mint azt a finnek teszik. Hétköznapon munkánál, még a nók is . kozos-lábns munkaruhát visolnek, azouhun vasárnap .ünnopokon mindegyik vidék népe ősi viwlotélxm pomnésik. Nálunk igen sok.faluhan nem is emlékoznok már rína, hogy apáik, anyáik milyen visolothon jártak. Az u ,n. magyar ruhák, amiket iskolai ünnepélyeken .szüreti mulatságokon látunk, siralmas bizonyságai annak, mennyire nem ismeri a magyar .népviselet ősi szabású \'ruhadarabjait. Hagyományaink megbecsülését azzal tudjuk belenevelni népünkbe, ha minden Ünnepi alkalommal hangsúlyozzuk ezek fennmaradásának fontosságát, ha megmutatjuk, milyen volt az ősi viselet, az ősi dal, az Ósí tánc, ha életre költjük mindazt, ami ma már halott, múzeumi omlók. A gyöngyös bokrétának, ha voltak is helytelen kinövései .Igen nagy érdouioi vannak ozon a toron. Dr. Vámoss Kálmán la temetik el Nágykanlasán a mnra-királyi vasntl baleset vasetas-áláozatát A forgalmat a batestt után azonnal helyreállították Tegnap hajnalban az éjszakai tehervonat három luposkocsijn kisiklott a murakirályi állomás elötli pálya-szakaszon, A kocsik üresen futottak a tehervonat mozdonya elölt, A mozdonynak és a vonalnak baja nem történt. A baleset sinhelyérc. si-clö segélyvonal Kisszabad ka és Tüskevár közt hasonló balesel folytán megrekedt egy időre, de kár itt sem történt sem emberéletben sem a vonalszcrclvénv-ben. csupán 8 pályatest rongálódott meg. A* rend hclyreálHlásárn irányuló intézkedések közben fiás-pár József ISI éves nagykanizsai vasúti géplakatos életét vesztette. Ott halt meg a színhelyen. Holttestét tegnap este hozták be Nagykanizsára. Ma délután tömetik el a polgári kötelességteljesítés kanizsai hösjhalollját a vasutas-pályatársak és a város közönségének részvéte mellett. Az elhárítás munkája közben néhány kisebb sebesülés is történt. Szomorú érdekessége a kanizsai vasút gyászának, hogy a polgári honvédelem hősi halottjának. Gáspár Józsefnek alig egy hónap előtt halt hősi balált fiatal veje, Frühwirth zászlós, aki az orosz harctéren áldozta éleiét hazájáért. A forgalmai a mcgrougáló-dnlt pályatesten gyorsan helyreállították és megindult :i vizsgálat a körülmények tisztázására. Amennyiben a baleset szándékosság müve, a megfelelő intéz* kedések nem maradnak cl. illetve a pályabiztosítás érdekében azonnal meg is történik, Amit el kell mondani léqi és fildi légvédelmünk bravúros kanizsa-kSrnyéki harcairél Elsötétítés 9-5 óráig A Nagykanizsa közelében lezajlott legutóbbi légi harc első ilyncrnÜ élménye volt ennek a környéknek. Először történt meg. hogy egvniás ulán latiunk lezuhanni ellenséges repülőgépeket és a liizö napfényben csillogva lebegő ejtőernyős pilóta? csoportokat. Magyar ós német .vadászrepülők és a földi légvé-ffelem bravúros teljesítménye volt a Kanizsáról megfigyeli, rövid, de annál izgalmasabb légi ütközet. Gyors egymásutánban hat ellenséges bombázói szeh-tek le. Az egyik siklórepüléssel próbálta meiileni mngát, de Inába volt minden, ronccsá vált egy erdőszélen, miután a gép személyzete ejtőernyővel nagy magasságban kiugrott. Egy másik még a levegőben füstölni kezdett a találat után és bukfencezve hullott alá, miközben oldalán egymás ulán nvillak ki !1 kiugrott emberek ejtőernyői. A lezuhant gép szinlc íelszán-lolt egv domboldali nagy gabonatáblát, aztán felrobbant. A robbanás ereje apró darabokéra szedte szél a gépóriást, nem maradt abból egyben jóformán egy kerék sem. A. felaprózott roncsok messze, belepték a mezői és a közvetlen mellette levő erdőben tüzet okoztak, ami azonban számottevő kárt nem okozott. Ugyanitt a domb mögött fekszik egy I.iberator-tetem, mind a négy motorjával mélyen belefúródva a földbe. Az egyik távolabbá domboldalon is" leesett egy négymotoros úgyszintén egy másik közlekedési főulvonaí mentén is lezuhant két találatot kapott ellensé- ges repülő Ezek egyikénél meg lehetett figyelni a saját vadászgépünk páratlan fürgeségéi és bátorságát amivel követte a lomhább röptű, nehéz ellenséges gépel és bár az buzgón géppus-kázoll, a mi vadászunk héjaként csapott le rá ós a földre terítette. Saját részről itt esett az egyetlen áldozata n ritka eredményes légiharcnak. Vitéz Kovács\' Pál budapesti repülőőrmester, miután hármat "az ellenséges gépek közül leszedett, az utolsónak lezuhant géppel való harcban maga is megsérült és lezuhant. Vitéz Kovács őrmester hősi halált halt. Tegnap délután a kiskomáromi állomáson szentelték be holttestéi é? fellelték a budapesti vonatra, bogy maj\'d otj temessék el, otthon, övéinek és bajtársainál részvéte mellett. Az ellenséges repülőgépek pilótái közül is többen meghaltak, gépük roncsai alatt Az egyik közeli községben tegnap délután temettek el közülük ötöt. Többel kórházba szállítottak. Znlaszent-iván határában is elfogtak egy sulvösatl sebesült ejtőernyős pilótát. Egyik lába szitává volt lőve, ugy hogy amputálni kellett. 23 éves, Jcan Chamberlain a neve, Cincinnatiban született és Newvorkból indították útnak Európába. Az épségben földetért ellenséges pilótákat elfogatásuk után a legközelebbi vonatokkal Szom-bluhelyre, majd Budapestre szállították, Az ellenséges repülőgépek ez-alkalommal bombákat nekuJ dobtak lc ezen a vidéken, de annál szorgalmasabban géppuskáztak. Tői tény hüvelyeik és röpeédu-láik töménytelen mennyiségben hevertek a nagy légiharc utón több község utcáin és határa-\' ban. Érdekes vojt megfigyelni, hogy az első lelőtt ellenséges gép után az ejtőernyők fehéren csillogó égi pontjai közölt megjelent egy tüzfényben vöröslő csillagszerű valami is az égen, amely azonban nem szállt lefelé az ejtőernyőkkel, hanem ellenkezőleg egyre magasabbra emelkedett és hosszú időn át fénylett igen nagy magasságban. Ez jeladás volt a következő hullámnak, hogy »baj van, kerüljék ki ezt a vidéket. Ennek ellenére a saját vadászok a következő hullámot is harcra kényszerítőitek és a valóban hősies magyar támadószellem et is érle a légiharcok egyik legszebb eredményét. A veszély) jelző vi-lápitóJest roncsai is á közelben zuhanlak le, miután a bója kiégett. \' ¦ Mint Keszthelyről irják nekünk, egy magyar vadászgép a Balnlonvidéken lelőtt egy Liberó tort, közben maga is megsebesült és ejtőernyővel ért földet, találatot kapott gépe pedig lezuhant. A,..magyar repülőt a keszthelyi kórházba szállították. A nagy légiharc másnapján is nagy ellenséges kötelékek repültek át Kanizsa felett. Egy visszatérő gép tt gyújtóbombát ejte\'t a város balárában, egy csomóban, kárt azonban nem okoztak, csak a sűvitésük borzolta fel kissé az emberek idegeit. Idol keltetésU csirke forga!embah»zatala A baromfiforgalom szabályozásáról szóló rendelet értelmében csirkét 1Í)M. augusztus 31.-éig 1 kg., ezután az időpont titán pedig (íO dkg. súlyban lehet forgalomba hozni. Ennek ellenére egyes piacokon a gazdák súlyhatáron aluli csirkét hoznak forgalomba azzal indokolással, hogy nem ismerik a rendelet intézkedéseit, vagy nincs elengemlö takarmány az állatok továbbneveléséhez. Köztudomású, hogy az aratás ulán különösen a tarlön tartott csirkék tekintélyes része alig\' szorul mesterséges" takarmányozásra, miértis a fenli kifogás nem fogadható cl, de másreszt feltétlenül kívánatos, hogy n baromfitartó gazdák y súlyhatárt el nem érő csirkét továbbneveljék, különös tekintettel arra, hogy a lojáshozam beszolgáltatása révén minden baromfitartó olyan mennyiségű árpára tehet szert, amellyel állatállományának továbbnevelését, feljavítását biz-tozithatja. (s) PETRI VILMOS hattyú drogéria Mosó-, pipere-, Baby- és borotva-szappanok kaphatók. ZALAI KÖZLÖNY .IO-M augusztus 25 ma zi Fény és árnyék A film írója ós ogybon rondezőjo is a mindonro vállalkozó Zsindclynó Tüdős Klára ,aki éppen azóai, mórt jószemü asszony, főleg\'a gyórmek-03 az asszony-szoropoknól olmont .az emberi lőlofcáb rázol ás mélységéig. A férfi a kozélxm krvongc, jollem tolón alak, akit szonrueéllvol sodornak ma- . giikkal, aki csak akkor döbben az igazságra, mikor megrokkanva ée összetörve visszatér az olsóbőz, az igazihoz. A filmbon a lázongó nyomor, a goutfnélkülí fényűzés, a lormészotcs ömtíon jéság, az ösztönös gonoszsággal váltakozik bemulatva az ölet napsugaras oldalán kívül a határozott, moly árnyékokat is. Kőt asszony áll szemben egymas-sal. az ogyik anya, a másik donion. Az anya mmdohét olvosziti. Férjét, gvermökoít, határozott hangon kijelenti: —• »nom osztozkodom !« Es a megörülés fájdalma olől a kis gyermekek körébe monekül. Ezek az apróságok űzik ol borús lelkének folhóít 6s hoznak nyugalmat az ólo- .tóbo. A másik, a démon, ha sokat szoroz is magának, az éloto végén egyedül marad.-Úgy érezzük, hiányzik az olégtétol. Oh, hányszor ugy alakul az élotbon az orfYbori sors, hogy a BzonvcdÓ nom kap olégt\';i;U. Az élőt nom kövoti a látható igazságszolgáltatás monotét és nom osztja ki a jutalmakat ós a hüníe- . tésekot, mint* ahogy azt legiollom-zóbben a mosékbon látjuk. A filmnek különlxm mindon törokvóso arra irányul, hogy az elégtétel holvott az események alakításával glóriát fonjon a "megcsalt, sokat szenvedett asszony köré* Valahogy mogia saj-nálni való, hogy a legolökolŐbb, a legműveltebb körök sem kópósok az ólotol awszonycsorék nélkül olkép-zolni. Annvi tanulság mindenesetre lo-ozüródÍk a néző lolkóbpn, hogy a csöndes, mitulonnapi boldogság is nagy isteni ajándék, amit inog kell becsülni. Az olsÓ vonalbeli életnek is megvannak a maga boldogtalanságai és az árnyukban is lehet mcgolé-gedott, sót boldog is az ember. A mai dolgozó nónok inogörökitójo kivan Ioimi a film. A lelkiismeretlen\' Önzés, irigység és hálát tanság hozhat napokig tartó oiodményokot, do boldogságot csak a munka eredményez. A film irója nom hiába a magyar divat hivatott irányítója, oz a rendezésben, a lakások Ízléses bororidözé-fiélwn, a szereplők ruháiban észre-voholóon és pompásan érvényesül. .Határozott lépéssel mont közolobb végső célja foló a magyar film, mikor az oaoményok ezövetébo á \'lollcot is elhelyezi és eseményeivel nemcsak izgalomba hoz, kíváncsiságot foltoz, hanom meggyőz ós meg is indít. Egyedül az a kár, hogy a Bolond Ásvavnó óla divatba jött öro-gitést a néző szomoláttáro Végzi. A Bzorcplők ezt bravúrosan oldják \' meg, mégis a kovesabh több lott volna bolóle. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak,.akik drága |ó Feleségem, Illetve Édesanyánk elhunyta I alkalmával részvétük bánni jelével I felkerestek bennünket és mérhetetlen { fájdalmunkban vigasztalásul részvétükkel Alltak mellénk, ezulón mon- . dunk az egész gyászoló család és ! rokonság nevében hálás köszönetet. Nagykanizsa, 1914. aug. 23. Stampf Zsigmond íi llal: Szerdahelyi Győző Szerdahslyl Zsigmond Mi is az a Rotterdam-készülék? Qöbbels fellebbonti a fátylat az éjszakai légitámadások titkáról Bi\'rlin, augusztus 25 A Iíoieh legutóbbi vezéreik-kében olvastuk: Az úgynevezett * Rotterdam-készülék- -nok az ellenséges légihaílerönél . való bevezetése lehetővé telte jó angliai időjárási viszonyok esetében a Birodalom lelett lévő viharzónába való berepülést és -a kívánt célok nagy vonalalcb.ni való megállapítása!. Erre a készülékre vezethető vissza — különösen az elmúlt ősz- és lói hónapjában — az ellenségnek :\\ mi német városaink "ellen inlé-z.-l! terrortámadásai. Nem szégyen beismerni, hogy a ítpí- tcrdam-készülék\'1 A feltalálása bennünket eléggé meglepett: De ilyen meglepetéseket háborúban senki emberfia nem tud kiküszöbölni. Az angolok számára a mi V. 1. fegyverünk bevetése éppen ilyen meglepően jött Ós amint nekünk hosszu-hosszu időre volt szükségünk, inig megtaláltuk az éjnek idején a *Hot-lerdam-készülék segítségével végrehajtott légitámadások ellenszeréi, éppen olyan hosszú időre lesz szükségük az angoloknak is. inig ugyanezt megcsinálják a V. l.-gyk (HMB) Építőgépekkel indul meg a lakástermelés a háború után Németországban Szabvány-anyegolíkal történik a háború utáni építkezés Az építkezésekhez leginkább a me-legtartő, könnyű-betont lehet használni. Az építkezést magát u n. Berlin, augusztu 25 A bombakárok oly nagymérvűek, hogy a háború utáni legnagyobb feladat a háza építése les*. E probléma már most előrevcli árnyékát, hiszen kiszámítható, hogy évtizedekre van szükség, hogy a bombázott városokb a megint -elégedő lakás legyen, s ezt az időt le kell szorítani. Ezt az építési eljárások racionalizálásával érhetjük el: gépek beiktatása, melyek a földet egyengetik, szaggatók, kampók, kotrógépek sth. A "tervezések, melyek szintén sok időt rabolnak el, szintén le kell, hogy egyszerűsödjenek, mégpedig számállandók bevezetésével. Ncufert professzor szerint ipari építkezéseknél 2.50, lakásépítkezéseknél 1.50 lenne ez az u. n. „modul", További szabványosítás szükséges a köveknél, az alapozásoknál s a magassági adatoknál. építőgéppel kell lefolytatni. Ez fiP^ nea mozgó, nagy terem, melyben fűtés is van s melyben az alaplerakás kivételével minden egyéb, az egész évben építhető. Ez a gép végezné el az épületrészek bedeszká-zásál, a betonkeverést, betöltést és ennek ledöngülését. A beépítések, csövek, vezetékek, amennyire lehet, elére készítendők el. A terem füt-hetősége segili elő a beton gyors kötését. Természetesen fontos, hogy az egyes munkacsoportok feladatukkal azonnal készlcgyenek, hogy a gép rögtön más helyre indulhasson. Számos egyéb gyakorlati megoldás scglll elő a gyors berendezést: kis helyen szántható, összerakható, bútorok porccllán fűtőles-tek. (MNK) Fegyvergolyó és bomba-repesz az emberi testben Hogyan távolitják el az emberi testbe került\' idegen anyagokat? Az ^Orvostudományi Közlomé- | nvek« legutóbbi füzoteboiv órdoke3 cikkot irt dr. Bálintffy Jonó ¦egye-. tonii taiíáraegéd az idogon testek j meghatározásáról és oltávolitusáról. \\ Citíko olojón megállapítja, hogy a \\ szervozollw jutott idogon tost hatása j különböző. Van,, amelyik tartósan j moglrategitú Kisobb vészük viszont : évekig is meghúzódik, anélkül, hogy\' bajt okoznának. Mindegyik idogon tost lehot fertőzés forrása. Fertőzést okozó repeszdarabok Az idogon test okozta szövődmények közt- elsősorban a fertőzést kell említenünk. Súlyos fertőzést okozhat a gránát, kézigránát, repülőbomba érdes, ogyonotlon felszínű rojwszda-rabja, mert a falaitól szennyeződhet. Fcgyvorgolvó-" ruhaszövetről, bór rol visz 1» íorfóző csirákat. Voszo-dohnosok nz úgynevezett másodlagos repeszdarabok, fa, üveg, bádog, cserél), karóra darabjai atb., molyokot robbanás szakit ki a helyükből. Mindenféle gonykcltő melleit olső-sorban a totanus és a gázvizonyő ellon kell küzdeni. A fertőzés legtöbbször rögtön a bejutás után megtámadja a szorvozotot. Isinorotcs azonban sok esőt, amikor évok múlva lobban fel. r- Említettük, hogy az idogon tost anyaga is lobot mérgező — foly- Unger-UHmarm Elek ^^ksreskedésében «In-, rud- ós patkóva»-, továbbá szeg- Hsfhtrr gépek, gétpttttij, oupAgyfém és golyós csapágy Igénylévét al Intézem. tatja érdokes tanulmányát Bálintffy\' JenŐ.\' A légol hárításkor használatos nyomjelzőlövedék foszfortartalma folytán nagyon mérgező. Hovony, sárga májsorvadást okoz. Ugyancsak a mostani háborúban torjaitok ol a különfólo könnyű fómövezotok. Ezok is mérgezők: némolyikefc a szövet-nedvek könnyön oxidálják. Ofpmro-jiesztől idült élommérgezés kefotkos-fiet jollogzotcs vérképpol. Legkovésb-bé mérgező a magnézium; ez toljo-eon fol is szivódhatik. 8orroridbon a réz, vas és acél következik. Veszélytelen a nikkel, cín, ezüst, cink 6* némelyik alumíniumötvözet. Hatástalan az arany és a kemény al«-miniuiri is. Itt említjük mejg a tinta-coruza festékének mérgező voltát. Ez az anilinszármazók a velo érint-kozésbo jutó szövőtökben ol hálást okoz. A visitó, hnngsióró Az érdokes ólkk ezután részlatosen ismerteti azokat a módokat, a meiycükol a szervozetbo \'jutott idogon\'tost holyzolo jMnitosan mogálla-pitható. Általánosságban használatom mód a röntgen világítás. Kétíránva fölvétel az idősen töst olbolyezkodé-sénok mélységét is megkaphatjuk. A iMlóskop nevű készülék, amolvo Böuwors holland fizikus szorkosí-íott ,ugv működik, hogy a .műtőasztal alatt olholyezött róntgonlémpa üzomteholyczéw\'kor Ixíkapcaolődík af botoff felett levő, két vékony sugárnyalábot lídó erős fényforrás ia. "A sugarak találkozása az idegen (est folott a bőrön élos fónycsikot oral-mőnyoz, amolynek hosszából az idogon \'test mólvBÓgéro is kÖYütkoztotni lehet. Másik korszerű készülék a 8io-moiíH-fólo tómkoresó. Müködéso a\'zoa alapszik, hogy ha nagy fi-ekvonciája rózgókür elektromos mozojóbo fém körül, az níegváttoztatia a rezgésszámát. A készülékben két ilyen kör vau indukciós csatolásban. Az egyik u korosé szondába van beépítve, a másik pedig egy hangszóróval van kaposolatban. A\'bokapesolt készülék egyenletes búgé hangot ad. Ha a szondával fémtótgyfaoz közeledünk, tv hangszóró visítani kőzd. Minél közolobb jutunk a fémdarabhoz, annál magasabb a \'hangja. A készülék alkalmazása veszély tolón. A koponya idogon testo legtöbbször lövedék vagy rojwszdarab. Az egyből csak az egész folüloti, látható iflegon testet koll eltávolítani azonnal. Mágnes a gyomorban A mellkas lövési sérülésoi közül a vérző tüdööérülést koll azonnal ol-látní. A hasüregbe jutott idogon tcstot minél olóbb ol koll távolítani. A lenyelt idogon test önkéntes tá; vozását elősegíthetjük burgonya, spárga, kenyér etetésével, Bálintffy Jenő dr. cikkében végül Gioh szer-kőzetét ismerteti, amellyol a gj\'O-*\' mórba jutott idogon lostek eltávolíthatók. Grob szorkozoto egy gyomorba loovoszthotó, két Volt fcszüllség-gol dolgozó elektromágnes ,amcly 250 gram súlyt tud megfogni, Használatánál célszerű röntgcnollonőrzéel alkalmazni. .....__ZALAI KtZLaNV „fa réti, komám, pms a Uajtáka!\'\' 1944. augusztus 25 hírek Naptár. AususHU8t25. Pé::tck. Rom. kat Lajos kir. ¦ .Protestáns Lajos. . A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggol 7 órától esto 6 óráig. (Hétfő, szorda, péntek\' délután és kedden egész nup nóknok.) Telefon: 660. — (Szerkesztői üzenet) »TürolmÓtlou« joligőré. Megértjük lüielmotlonségét és higyje ol, (og-jqbbau az újságíró szeretné, ha módjában állna minden kíváncsiságot ki-olégitenio ogy-ogy Légivészélyos nap izgalmai után. Vannak azonban magasabb szempontok, amolyok megkötik az ujságiró kézét s ezért nem szabad senkinek zúgolódnia, hiszon ezeket a szempontokat a Haza ügyének szolgálata irja kötolozólog elé az ujságiró számára és ugyanezek a szempontok követelik meg az újságolvasótól is, hogy lemondjanak az ogyobokbon toljoson érthető kíváncsiság kiolégitéséról. Amonnyíro-a fennálló honvédelmi célú rondd-kezésok niogongodik, annyira mindig nyújtunk némi tájékoztatást a történtekről. . , ¦/ — (Mi van a hivatalos lapban?) A Budapesti Közlöny csütörtöki, 101. száma rendelőtől közöl a zsidó-vngyonok zár alá vétőiéről szóié rendelet kiegészítéséről, — a hősi. lialeltakra vonatkozó logutóbbi rendelkezésük végrehajtásáról, —\' a birka és báránybőrök igénybevételéről kiadott rendelőt kiogésziléséről. — (Kértük hirdetőinket,) hogy az aznapi Zalai Közlönybe szánt hirdetéseiket mindenkor déli V4 áráig adják jel a \'kiadóhivatalban, mert a később érkező hirdetések elhelyezését az aznapi számban a háború okozta technikai nehézségek miatt nem tudjuk biztosítani. Az apróhirdetéseket minden esetben azonnal kérjük kiegyenlíteni. — (A dohány-fronton) olterjodt az a,hír,-hogy a magyar dohányjövodók a jövőbon csak 2—8 félő cigarettát fog gyártani, a többi fajták gyártását megszüntetik. A dohánytermelők érdokoltségónok lapja most közli; hogy oz a hir nom folol mog a valóságnak. Egyelőre ilyen korlátozás bovozetéséről nincs\' szó. Hogy a dohányollátás korlátozott, az érthető^ hiszen a Őohány-jöYcdéknek olsősorban a hadsereg szükségleteit, koll biztosítania és Oz igon tekintélyes ¦mennyiségre rug. — (Sokgyermekes édesanyák) Ünnopo volt, mint süerto az országban, Csáktornyán is. Itt 16 sok-gyormokoa anyát ünnepelték, akiknek érdomoit Bakos Gáspár ferences atya méltatta. Az üimopségot a Csáktornyái MANSZ rendezte. — (Egy havi fogházra) Ítélték Varga Lajos budapesti étkezde tulajdonost, akit a zalaegerszegi vasúti állomáson tetten értök, amikor — mint mogirtuk — .114 kiló " kockneukrot akart személy-poggyászként feladni. A cukorral feketéző pesti étkozdéat a törvényszék jogerősen egyhavi fogházra ítélte. A cukrot elkobozták. A fitaramfcorfá** l*t«n — Ne félj komám piros a hajtóka | — biztatlak bennünket ujonckorunkban, amikor már egy órája gyakoroltuk a -Lö-yegről-lővegrc -t s mennyire örültünk akkor, hit végre végleg lekapcsolhattuk a tizésfelest. Bár az se volt kutya, ami ezután következett. — Tüzkészültség! - hangzott a vezényszó és mi pattogtunk, mint a kukorica tavasz-szal, de derék kiképző őrmesterünk .szerint, sohasem elég gyorsan. — KÖzeltámadás jobbról! — vagy — Közellámadás balról! — következeit ezután s, mozogtunk is serényen és elvileg szitává lőttük a fránya harckocsit, ami zavarni merte nyugalmunkat. fis, röpködtek tovább a vezényszavak. Ellenséges géppuska fészek itt, vagy ott, ...oldal helyesbítés, stb____ Szépen dolgoztunk, legalább is éreztük és amikor a várva-várt »Szerelékel rejts.-sel végződött n vezényszó, még gyorsabb volt tt munkánk és utána örömmel álltuk körül őrmesterünket, hogy rágyújtsunk —- nemcsak cigarettára, hanem egy-két szép nótára is... ÉsTia elfogyott a nóta hallgattuk u kiképzőnket A mellén nagyezüst fénylett s meséli él-ményciPŐl, mesélt arról, hogy a tüzéreknek mindig helyén van a szive. A tüzér mindig tudja kötelességét. Akkor is ha a figyelőt annyira szorongatják, 1hvz& U&Ht/éd egyedül Az egyik napon aztán nagy szükség is volt erre a biztatásra!: Az oroszok váratlanul nagyobb erővel intézlek támadást arcvonalunk ellen, a figyelővel az összeköttetés megszakadt és mint egykor otthon a luktanya udvarban, közvetlen irányzással lőtték az előretörő orosz gyalogságot. A tüzérnek mindig helyén van a szive ! — villant át Incze honvéd agyán az őrmestertől sokat hallóit mondás és villámként ugrott az egyes helyére, amikor nz sebesülten dőlt hálni... G négyes volt eddig, de kitűnően tudott irányozni is, hiszen újonc korában is a legügyesebbnek bizonyult. Egyébként a számok ekkor már teljesen összecserélődlek. A löveg-vczelő sebesült meg clőszöif azután az irányzó. A hármas kezelő kölözle őket, a hatos kezelő négyesnek ugrott be. Incze pedig irányzott és lőtt... lőtt... és arra gondolt, hogy az őrmcs-, tere bizonyára meg volna vele elégedve, ha látná. Talán 800-1000 méterre hozzájuk az egyik orosz házba géppuska fészkelte bc magát és erős tűz utalt tartotta Incze lövegét.. . Közben az orosz gyalogság egyre közelebb és közelebb" ju-, tolt. A terep mindon clönyérki-használva kúsztak előre a yő^ rősők... De ckker már a lobbi kezelő is sebesült volt és egyszer csak (Honvéd haditudósító otztály) hogy az ütegparancsnok már saját magára kéri á\'tüjet és ¦akkor is, ha a tüzelőállást , ro-\' hanják meg, ugy hogy közvetlen irányzással kell lőni, harckocsira, \'gyalogságra, géppuska-fészekre egyaránt... . * Áhítattal hallgattuk a mesterünket, De ki gondolt még ekkor árra, hogy amit mond. ami szokszor szinte valószínűtlenül szépnek, hősiesnek tűnt fel akkor, olyan közel kerül hozzánk egyszer és nemcsak a hallgatói, ¦hanem szereplői is leszünk hasonló síneseknek-.... Bizonyára incze József honvéd sem gondolta, ez a jókiál-lásu fin, aki talán a legügyesebb volt közöttünk. Ha versenyeztünk, mindig ő tartotta fel kezét leghamarább, Ő jelentette legelőször a íkész -t és ha az oktatónk ellenőrizte az irányzást, nála fordult elő a legkevesebb hiba. A kiképzés után hamarosan a frotra kerüli... Itt már nem volt löbbé »lővegrői-lővegre«, de munkájuk mégis akadt éppen elég. .Megismerkedett a tábori élet szépségeivel, de megismerkedett annak nehézségeivel is. önbizalma, jókedve azonban sohasem hagyta cl. Fülébe csengeti mindig" egykori oktatói szava és-sokszor hizlalta vele bajtársait; — Ne félj komám, piros n hajtóka ! macád a t&/cg> ttydtett Incze azt vette észre, hogy cgye-\'dül van a löveg körül... »A tüzérnek mindig\' helyén van u szive« — Zakatolt agyában a régen hallott mondai és kitartott... Nem törődött semmivel. Egyedül kezelte a löveget, töltött, irányzott, elsiiLöthc és második lövéssel telibe találta a házat... A géppuskafészek megsemmisült I Nem csapkodtak már a lövegek olyan idegtépőén a tüzelőállás körül. A támadó orosz gyalogság is megtorpant. Balról váratlanul egy Iövész-szakas7 bukkant fel és friss erővel támadt a vörösökre. A bolsevisták rendetlenül menekültek már visszafelé. Inczó honvéd lázban égő. szemekkel, de szótlanul fogadta bajtársat jókívánságait... — Te is bebizonyítottad, hogy a tüzérnek mindig helyén van a szive 1 Büszke vagyok rád 1 — mondta neki később\' parancsnoka, amikor feltűzte Incze .10- ¦zsef mellére a vitézségi érmet... Kimondhatatlanul. boldog, volt incze, csak azt sajnálta, hogy kiképző őrmestere nem volt jelen és nem lehetett tanúja annak, hogy. egykori újoncai mennyire megszívlelték szavalt. Koncz Antul haditudósító ¦ Dr. Krátky Istvánt és dr. Prack Istvánt felvették az ügyvédi kamarába Az ügyvédi kamara galaegér-1 szegi választmányának felvéteti bizottsága ma délelőtt ülést tarlptt Zalaegerszegen dr. Arvuy László elnőklésével. Az ülésen határoztak dr. Krátky István nyűg. nagykanizsai polgármester és dr. Prack látván nyűg. nagykanizsai városi tanácsnok felvételi kérelme felelt. A bizottság a fegyelmi iratok ismertetése ulán egyhangú határozattal mindkét kérelmezőt fel vet le az ügyvédi\'kamara tagjai sorába. Mindakét uj ügyvédi iroda a legrövidebb időn belül megnyílik Nagykanizsán. Visszaverték ez angolszász felderítő előretöréseket az olasz hareteren Csak helyi jelentőségű Ivrcok voltak OlaszorszsgbDn (Interinf) Az olasz hadszíntéren csupán helyi jelentőségű harcok folytak." Az Adriai-tenger partján a németek hatásos tüzérségi lüz alá vették a lengyel zsoldos csapatokat, melyek át akarlak kelni a Monteon. ~ A,rezzó.tól keletre visszavetették az angolszász csapatokat, melyek az Arno alsó folyásánál megakadtak. Jit nagyobb zsákmányra tettek szeri és sok foglyot ejtettek a német csapatok. Az ellenség felderítő előretörése a többi arcvonalszakaszon meghiúsult. Veszélyben vannak Olaszországnak a németek által biztonságba helyezett * miikincsei V A német birodalmi kormánya a képviselőiével megbízott svájci kormány utján jegyzékei intézett az angolszász hatalmak kormányához, amelyben közölté, hogy a jelenlegi támadások által veszélyeztetett Poggia Cai-ana-ban helyezlek el az olaszországi műkincsek tekintélyes hányadát. Ezek ii renaissaince kori műemlékek a Poggia Cai-ana-ban, a királyt nyaralóban vannak, melynek az épülete maga is pótolhatatlan remekműve a művészi alkotásoknak. A birodalmi kormány jegyzéke utalj arra, hogy a helységben és a /villa környékén német csapatok [itt nem is voltak. Ezek után a -birodalmi kormány minden felelősséget magáról az angolszászokra hárít az olasz műkincsek sorsát illetőleg. Napi liz óra a munkaidő Németországban Göbbels miniszter, a németországi totális mozgósítás végrehajlója ujabb szigorú intézkedésekel lépteiéit éleibe a háborús erők összefogása ¦ érdekében. A közigazgatásnál, a gazdasági vállalatoknál, a. hivatalokban heti 60 órában állapította meg a legkisebb munkaidőt. Felfüggesztenek minden szabadságot, mely \'alól csak azok a nők kivételek, akik az ŐOjéietévűkeb elérlek, valamiül azok a férfink, akik 6j. életévükéi betöltötték, ZALAI KÖZLÖNY 19IJ, augusztus 25 NopykaimsA mogyoi váron iwtgúrnioatorütól. t 20-764/1944. rjy: „Léglveszély" és \'„zav a rí repülés" tudomásul adása a közönség részire. Hirdetmény. A város közönségének tudomására adom, hoty ezentúl a „légiveszély"-t és „zavarórepíllés"-t az utca közönségének is jelezni fogóm, a következőképen : 1. „Légiveszély"-t ugy nappál, mint éjjel sziréna fogja jelezni egy 30 másodpercig tartó egyhangú bugással, azenkivlll megafon fogja hirdetni az Erzsébet-téren. a) Csak nappal megafon hirdeti ki az Erzsébet-téren és „Légiveszély" feliratú tábla a Törvényszék homlokzatán. Ugyancsak hangtölcsér hirdeti ki a tűzoltólaktanya tornyából, a klskanizsal templomtoronyból és a vásártéren, a „légi-veszély" táblák lesznek kitéve a városházépületen, a Sugár-ut és Rozgonyi-utca sarkán, a Szt. Flórián-téren, az Ország-uton, a Varasdí-ulcán, a Vár-ut, Csengery-ut és Horthy Miklós-utl vasúti sorompóknál, a Petőfi-utcán a József íhg.-ut sarkán, a Teleki-uton a Károly laktanya előtt, a Kossuth-téren a méntelep előtt, a külső Csengery-uton a barakkórház előtt, a Magyar-utcán a 86. szám (Tarján-Aiam) előtt. b) Éjjel „Légiveszély"-t jelez ugyancsak a sziréna hasonló módon, mint nappal, dc tudomásul veheti a közönség ezt arról is, hogy a közvilágítási lámpák nem égnek. 2. „Zavarórcp(l!és"-re nem adunk szírénajclet. Nappal a zavarórep(l-lést a hangtölcsér bemondja ugyanazokon a helyeken, ahol a „.Légi-veszély"-!. Ezenkívül ugyanazokra a helyekre, ahol a „Légiveszély" feliratú táblákat. kiteszik, „Zavaró-rcplllés" feliratú táblák kerülnek. b) Sötétség esetén „zavarórepü-lés"-ről ugy értesül a közönség, hogy a közvilágítási lámpák nem égnek, „Léglveiíély olmult"-at a sziréna ugyanúgy fújja le ugy nappal, mint este, mint a riadó elmultát, vagyis kétszeri egyhangú bugással. Nappal a „légiveszély" táblák levétetnek és a megafon és hangtölcsér ezt bemondja. Sötétség esetén a közvilágítási lámpák kigyúlnak. „Zavarórepülés elmúlt" jelet a sziréna nem ad. Nippal a megafon és hangtölcsér bemondja azt és a ^zavarórepülési táblák levétetnek. Sötétség ssstén a közvilágítást crnyő-zött lámpák ismét égnek. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó lO-én. :m r. Polgármester. NAM Tegnap délután egy határmenti magyar helységet bombáztak Jelentések a tegrtüpl berepülésekről Budapest, augusztus 25 Augusztus 24-én a délutáni órákban több orosz nép repült bo Mu-gyarország északkeleti légiterébo. Az egyik hatánnonlí helységre bombákat dobtak ós csekélyebb károkat okoztak. Augusztus 21-én este egyes ellenséges géiwk a déli határon át ol-ünönlötlék a Duna-Tisza közét, majd azt átrepülve északi irányban távoztak. A berepülés során a légvédelem ogves egységei mükodusbo téptek. A vissza repülés augusztus no 2o-ón a kora hajnali órákban a bo-ropüléssol azonos útvonalon történt. Bombázásokról vagy ogyéb károkról jelentés nom érkezett. A berepülés, zavaró jellegű volt. (MTI) állás Nagykanizsa megyoi vároa polgármeetoretől. 787/1944. Tárgy: 1944/45. évi ló é\'s fogalos jármű Összeírás. Hhdetmény. Felhívom a Nagykanizsa város területén lakó ló-, öszvér- és foga-tos iáróuul tulajdonosokat, hogy általaik és járóműik bejelentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban elsőizben történő megjelenése után állataik járlatlevclévcl jelenjenek meg a városi katonai nyilvántartó (szállásmester) hivatalos helyiségében (Városház, földszint 33. szoba); Bcjelcntendők az összes lovak, öszvérek, csikók és járómövek. A kincstár tulajdonát képező (vál- lalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés minden luhíjdouosra^ tehát azokra nézve is kötelező, kiknek állatai és járómövci a. folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása honvédelmi érdekekbe ütköző ^Súlyos kihágás, melyért különösen háborús Időben igen súlyos büntetés jár. A bejelentési kötelezettség teljesítésének végső határideje: f. év szeptember hó 15. \'"Mindazok ellen, kik ezen időpontig bejelentési kötelezettségüket nem teljesitik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 17-én. jmí Polgármester Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben__csak B ^ t a n y a e o k jllnak rendelkezésünkre, éppen ezért eltalzést kérünk__a nagyközönségtől, ha egyes, darabokJuvitejezóse nem a régóta megszokó\'.*, színvonalon történik. TARJÁN-PÁLOSICS. Hegyi tüzérek kábelt tektotnek nehéz terepen ¦Met 9ot*OÍlTATOA|Ít" Áramszámlák flietése, reklamációk, hibajelentések. felvilágosítás minden vlltsmos kérdésben délelőtt 8-tél délután 18 érái* Csengery-ut 51, telefon 294. Ily baHavad*- (nyomdáaa) és ú«y itSny«natS-l*n»nool felvaaz i Zalai KSilSny nvemíájl. — Legalább 4 kMalskalai vágaeltség aitlkaeges. TeiuuMt fchre» Unger- Uilmann vat. kereskedés 3658 lí(<y baJarAnSI Bientembcr l-re keretek dolensiky, Pö-ut 14. 267] QumlIavItÓ tanoncot felveitek. — Ctveikd Rumljavlle íliem, PÖ uf 4. \\\\ KIlMiet félve**: Kbjmii kíván ia»e[. és csemegéké reikedö, Horthy Miklós ul 7. 2*50 Portási teendők ellátáaára keres 50 év köiiin, megblíható, komoly íécllt helybeli Iparvállaltí. A Dontoi aiemélyl adatokkal ellátott ajánlatokat, m>lyekben az eddigi míUüiiM terület. Is Ismertetve van, a Zalul Kíízlöny (dndóhlvatalába kírjuk leadni. Jelige : Pórias 50. 2IGI tít-y fiatal •xljgyartóaagsd (elvitetik Kovács szíjgyártónál, Horthy Mlk\'ai-ut 2. 3*84 Üpyei fSanl Ind* leánvt vagy an-iwnnyt keretek azonnalin, <<ádleány melle. Espresso, Horthy Nt-ut, Maott ht*. 26E0 FoIuouKab jó blionyltvánnyal, biliar-l vrielóthei m.ndrurst, jó (Izeiéinél. Po*tahIv.i1ai,-Kl!tkanliBa. 2677 adAs- vétel 8*rt4aól megvételre kcrcslcllk. Chi a kiadóban, Nagyad\'vaa eRésifiéireB, kereBztivtH iniacok eladók Tn\'cki-ut 0. 2655 3 darab 8 hónapos mangalica MlMÖ eledig Jóttcf főherceg-ut 58. 2673 Sínpár varrói\'íp, alig haunáll, eladó. Oiház-ulca 6 ». Katonaiét.] 2676 Sx<ena a lad 6 Jóisel íóberccr; ul 4. nlatt. 2670 Faj ínyanyuUk, stlldónyulak es ke\'re-cefc elsdűk Ballhyány-utca 4. 2681 L különfélék j Elvasaatt K Pdnclpálla hídtól Kis-kanizaa elejéig egy pénxlárca, A bectUle-tei megtaláló a pénzt éa táréit raegtart-bstla, benne Itvö Kepe János névre uóló Iratokat azlveakedjék beküldeni sutkeni-(őaéjíÚnkbe. , \' 2677 Mindennapi teveleiéiból OsuegyültOtt IBtnagbélyasal bélyeggylipóil oélolfi magvaascak. Baibarlts, ZaUl Klrlflnv iirr-icutőuégc, naponta délután 6—7 óit kOiOlt. Kt a hirdetés mindig érvényei, INI_ i* mmk pénat takarit mag, ha nyomlatwány-ozokséglb<it és liBnyveit lapunk nyamdájAban, Fö-ut S. alatt rendeli nieg. zm1.HI KŐZLŰRT POLITIKAI NAPILAP *W JiJ.IÍ,! II T. K.g)kK.^. Ul.\'.ít kin.16 In«: Kt,o , Nyomulóit . „Kíigkiduigl R. T. Nagyk-tkltM-n,on.á|áta. Ht9Tk.Mlf.kn rtltU :- Cin: Heuitfokiraut: Tábori joita:.- 84. évi., 193. az. Nagykanizsa, 1944. augusztus 26. szombat Árm 20 fHlér. ZALAI KÖZLÖNY Szorltwztoaég ea kiadóhivatal: Fö-ut 6. nzáru fizorkoBztÖségi de kiadóhivatal! teleÍ0D*78. sx. Megjelenik minden hétköznap délután. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő; B«rbarlts Lajos fflóVwtfel ara: egy hónapra B p«t| nstíyedóvro 18 pengő. a* Mér, rtMif kell farul a romániai események tisztulását" mondják a Erdélyben nyugatom Budapest, augusztus 26 Kót uap óta foglalkoztatják a magyar\' közvéleményt azok az osemó-nyok, molyok szóiban, Bukaroatlwn lejátszódtak a amolyokról pontoa kó-pot nem tudunk szorozni, miután a távbeszélő forgalom a király prok-lamációiát kövotóun megszűnt. A román király csolokvóeo követkoztó-bon feltépő uj holyzot roiulkivül WUyOe KÖrotkőzmé nyekkel járhat Hoináméra. A német elle nrandsza báty ok m é g nem ismeretesek. Annyi azonban bizonyos, hogy a\'aok meg fogják tépni Bukarestet. Magyarország teljes nyugatommal tekint az erítélyi \'határ felé, ahunnan semmi nyugtalanító hit nem érkezeit. A román rádió Brassó - hullámhosz-nzáu\'felhívást közölt, moly nok uz a lényege, hogy Románia hadi állapotban lévőnek tekinti magát Németországgal. A fronton a nómot ós a román csa- német külügyminisztérium köreiben van, Romániában német ellenintézkedések történnek patok között nom voltak ösazetüzé-sok, bár nómot csapatok több osot-bon román ogységokkol kerültök szombo, do zavarás nélkül monótol-tók tovább. A Szovjot-Unió fegyvpranmeti feltételeit a hivatalosnak tekinthotó szovjet rádió közölte. A fegyvorszü-notot ahhoz a feltétéihez kötötte a SzoYJot, hogy a románok távolítsák o^ orazágukhól a nómot csapatokat, addig podig a szorjot csapatok folytatják hadmüvelotoikot. Az angolok ós az amerikaiak befolyását nohéz megállapítani atokínteítxín, hogy vájjon képosek lesznok-o biztosítani Románia f üggotlenségót a szovjet csapatok megszállása ellenére is. A ínoltlvai fronton történtekről az NTI jolontéso megállapítja, hogy A Wilhelmstrasse tartózkodó állásponton A romániai eseményekkel kapcso- | ismeretlenek és meg koll várni az latban a Witholmstraaso köreibon | osomónyok tisztulását. A roggoli nó-In\'/.onyoft tartózkodás mutatkozik, i mot lajwk megállapítják, hogy Miami a helyzet tisztázatlanságával áll hály király proklamációjávaí Ko-ÖsezofüggÓsbon. Az ujabb rószlotok [ roiíszky szerepére vállalkozott. az arcvonal déli szakaszán már a királyi proklamámáoió olótt egyes vezető állásokat betöltő katonai személyek kivonták magukat a kötelesség teljesítés alól csajxitaikkal együtt. A román csapatok egy része majdnem semmiféle, etlcnálbíst nem tanúsított á támadó szovjettel szemben. Bár egyes kötelékek vitézül harcoltak. Mint mértékadó bolyon megállapítják, nómot részről józanul itólik meg a jolonlegi helyzetet. Az arcvonalat a Prut két oldalán, a Szeret középső szakaszán helyezik eC, <. ahol természetes határok fogják meg szabni az uj arcvonalat. A mozdulatok már mogindultak. A keleti arcvonal északi szakaszán a ellentámadásokkal tűrnek németek lendületes előre A francia harctér dél] részében és Parisban elkeseredett harcok vannak folyamatban ) (NTI) A keleti arcvonal északi szakaszán a vilkoviszkeni ut mindkét oldalán ellentámadással megállították a bolsevistákat. Snulcntól délre német páncélosok és gránátosok gyilkos tűzőben hiábavalóak voltak a szovjet zászlóaljak támadásui és az ellenséget sok páncélos kilövése után kiindulási helyére vetették vissza. A németek súlyos harcok után további tért nyertek, több helységet elfoglallak és teret nyertek Mittau felé. Az elért eredmények által a rimái öböltől délre Ősz-szrnyomotf arcvonal léi\\ye- gesen megszilárdult. Módontói délre tovább jutottak a német csapatok ellentámadásaikkal. Ezen a szakaszon elkeseredett harcokban 10 szovjet páncélos és gyalogos hadosztály harcolt a németek ellen. ! 1 I / J Dorpattól északra a néntet ciszakadó rendszabályok vannak\'Jolyaniatban. Egüké betöréseket a németek elreteszeltek. I az északamerikaiaknkk nagy\' erőkkel a német zfiródllásokba benyomulniuk. Az ellenséges betöréseket a német csapatok felfogták és ellentámadással ellensúlyozták, nagy elszakadó mozdulatokkal hatálytalanná tettek-Egyes hídfőállásokon a né-. met ellentámadás előrehaladt. Német csatarepülők az ellenséges átkelő hidakat ős jármüveket bombáztak. Paristól délre ősznkamerikniak és kanadaiak igen nagy erőkkel megtámadták a Quimperltől északra lévő német záróállásokat és Vűrsailles-néi gyalogsági és páncélos oszlopok két helyen betörtek ÓS a város széléig nyomultak előre. Elkeseredett harcok folyunk ezen a helyen. Francia terroristák is beleavatkoztak a harcoklfa, akik VcrsailtesiióC átléplek a Szajnát. A némát" csapatok összevont erőkkel támadásra indultai\'. Délfrnneiaország partvidékén tovább (árt u küzdelem ToiiU* néVt. Marsc\'íllés tcTüfctén elkeseredett küzdelem folyik a német páncélosok és francia terroristák között. A német tüzérség jó eredménnyel\'lottó\'az ellenség felvonulási utvonalait és a dél franciaországi parti vészi a számbeli\' fölényben lévő rflcnséf;grt *sz>"ft}\'l/en is sikerült \'kézben \'(ártani. \\ Párls belvárosában folynak a harcok Amerikaiak ós általuk "felfegyverzett terroristák harcolnak a francia fővárosban Varsótól északnyugatra meghiúsították a bolsevisták élönyoniulását y A \'kelőti arcvonal - középső szakaion továbbra ia Varsótól északnyugatra, Bialiaatoktól kolotro voltak a harcok súlypontjai, — mondja Ogy berlini jelentés. Varsótól éezak-nviig-atra meghiúsították az ollonsóg »\'vnyomulájuit ós kót szovjet sáttlÓ-aljat megsonunisitottok. Bialisztok- Elkeseredett haroek Toulonért és Marseillesben Niiiiy allemagsa orők stfinyomu lilát hatálytalanították. • némttek Éazak-Franolaoraíágban (NTI) Az invlziós arcvona- Likolat-vidékén, valamint innen Ion nz ellenség ismét nagy erők- déli irányban Paris ellen. A W nyomul előre a Szajna tor- | Dreux-Airos szakaszon sikerült nál a szovjet szélos arcvonalon indított támadást. Bár a bolsevistáknak sikerült a BiaÜBztok—Varsó ut mentén 2—8 km-es jolontéktolon "torot nvorni ,az ut két oldalán a német elhárító tüz kudarcba fullasztotta a támadást, melyben a boleo-visták 13 harckocsit vesztettek. Berlinből érkező jelentések szerűit az amerikai páncélos kötelékek Versnillesen keresz-tül Paris külső negyedébe behatollak és nagyobb mennyiségben felszerelték a terrorista\'bandákat fegyverrel és nyilt felkelésre buzdították őket a megszálló csapatok ellen. Itt súlyos utcai harcok kezdődtek, melyek a külvárosból a belvárosra is át- terjedtek. A Luxemburg palotánál, a Diadalív alatt, az ismeretlen katona sirja környékén, valamint a belváros több helyén a páncélos ókek és csnpatokkö-zött, valamint a terroristákkal folyik a harc. A harcok még tartanak. "Paristól délre a harcok a kisebb hídfőkért folynak. Az ellenség utánpótlást várva, tartózkodik a nagyobb támadástól. Amerikai katonai szállásokra estek szárnyasbembák Dél-Angliában A brit hírszolgálat jolonti, hogy az angol ogészsógüjryi miniszter meglátogatta Nagylondont ós a ve-ezólyozlotott toi-Ulólekon élő lakosságot ós szükségéének látta az ott éló szülők felszólítását, hogy gyermekeikot távolítják ol a veszélyeztetett helyekről. Az utóbbi napokban a szárnyasbombák támadása különösön súlyos volt. A megtorló fegyverek bovetéso tovább tart. A légügyi miniszter kijelentette, hogy a szárnyas- bombák a legnagyobb pusztításokat a hastulajdonban-vitték véghez és az építőmunkások valóságos hadserege dolgozik Londonban. Általános fölfogás, hogy ozon az állapoton még a tél boáJlta előtt változtatni kell. Szárnyashpmbák estek az éazakamo -rikáínk fiélangl iában lövő katonai szállásaira, melyekbon nagy károkat okoztak ós sok ember meghalt vagy megaoboaült. ; - ZALAI KÖZLÖNY Erkölcsi harc — anyag-harc*) Sok szó esett mór erről a két világháború között is. Az első győzteseinek táborában osztatlan maradt azon meggyőződés, hogy bAr a propaganda eszközeinek teljes bevetésével elősegítették eJMnfelcik legyűrését, de a győzelmei n gyárakon kereszted préselt kifogyhatatlan anyag hozta meg. Ml, akik az elsőt elvesztettük, tisztába jöttünk az anyag erejével, de kristályosabb lett előttünk az erkölcsi erő értéke is. A második világháború számos csatát pergetett le már öt éven keresztül szemeink előtt, vérrel, anyaggal egyaránt, adták is és a most zajló események is adják a választváró kérdésekel az erkölcs ós az anyagi erő szintkülönbségének eldöntésére. A köztudatban e kérdések éppen a háború égellszagu, füstös robbanók-Hegekkel telilett levegőjében, a romok és holttestek közölt rohanják meg elemi erővel mind a kálónál a harcmezőn, mind a hátország emberét. A Ma háborúja nem vdiogat. Nem is csodálatos, hogy a kérdésekre mindenki igyekszik feleletel adni, akár szerényen önmagának, akár nyilvánosan érintkezési köreiben, iís érdekes a felelet, legtöbbször akadémikus jelleggel mindig elméleti síkon marad. Az anyagi beállítottságú emberek vitatják a jobb fegyver, az anyag-tömegének lehengerlő suly-l\'ölényét. A lelki beállitollságuak — bár bizonytalanabbul — de hitet tesznek az erkölcsi erők .magnsubbren-düsége mellett. A kevésszámú dogmatikus jellegűek pedig elvetilt az összes kérdéseket, hogy kór a fáradságért, mert a kót tényező, nlkalelemeinek különbözősége miatt, nem hasonlítható össze. Énnek dacóra uz Elet, az Emberi Harc csak azért is mindkettői, mint hatásaiban hasonló erőtényezőket egymással harcoltatja. Nem terhelünk ki tehát a válaszadás alól ós éppen néni mi, katonák, akik harcoltunk vagy harcolunk az arcvonalon. Nekünk, akiknek feladatunk küzdeni erkölcsi erővel, de az anyag súlyával is oduütui az elleniéinek. ügy sikeres vállalkozás, ogy győzelem sohasem- azt juttatta eszébe a résztvevőnek, hogy az ö fegyvere jobb, az ö anyagi előkészítése megalapozottabb volt, hanem hogy ö derekabb, hátrább ós emberileg erösebb volt, mint az ellenfele. Rendszerint a balsiker szüli mindig az anyagra való hivatkozást, hogy az ellenség anyagi fölényével szemben, az ellenség számbeli túlsúlyával szemben jnem is lehet vitás az elbukás. íme ! Itt bujkál a dolog lényege. Egy percig sem akarjuk azt állítani, hogy bottal is le lehet küzdeni egy páncélost. Azonban hasonló, de talán szegényebb fegyverrel és kevesebb mennyiségű anyaggal mi magyarok is latiunk sikereket Láttunk néhány kézigránáttal és egy két golyószóróval géppus- •) A Mtivar Tirtalékíi Tliitek Lapja-n*k most mej-Jtterit számibal. kokat, aknavetőket, számbelileg több foglyot hozni a Don túlsó portjáról, puskával, szuronnyal kitörni páncélos gyűrűkből) vagy éppen egyetlen golyószóróval felmorzsolni támadj századokat. Láttunk robbanó-anyaggal együtt ráugró magyarokat, megsemmisíteni sebezhetetlennek vélt harckocsit, amelyik százával taposott le ambert é~s anyagot. Haloltunk és hallunk egyetlen ember állni vezetett repülőgéppel tengerfenékre küldött hajőkolosizusokról, amely huUámsirjába ozrek életét és anyagok tömegét vitte magával. De tudomásunk van arról is, hogy egy-két csatahajó riasztó lövése megerősített szigetek elestét okozta. Melyik hát a magasabbrendü erő ? Ivem vitás. Az emberi szivekben, akikben nz élő harcos-erő, a magasabbrendüség meggyőződése kezeli a kezekbe adoll fegyvert. Azt a fegyvert, amit a küzdőképes — ha talán nagyon szegény hátország is --gyengébb anyagokból bár, de töretlen hiltcl kfiíd a harcmezőre. Csodálatos Ós ennek n talán gyengébb fegyvernek is deleje- sen győzőerőt kölcsönöz a hozzátapadt dereknbbság, bátrabbság erkölcsi hite. Az anyaggal puhítani, bénítani lehet, de a győzelemhez csak a magasabbrendü, crősebb idegzetű emberek jutnak el. Azt mondták n Nyugatiak nz első bábom után, levertük Németországot és a Monarchiát, mert győztük anyaggal. Pedig mindkettő esak hitéi vesztve megverte1 önmagát. ^ Keveset fordult az Idő kereke S im, megint harcol az erkölcsi erő, az emberi mngasiibbrendíí-ség nemzőt! önérzete helyei kór magának a nap alatt. Hullhatunk a bombák a hátország otthonaira, roboghatnak számtalan\' harckocsik otthonainkra, jöhetnek anyag fölén nyel túlszárnyaló tömegek, ha fennakadnak a harcos meggyőződésű bátor szivek akaratán. Ez n megdönthetetlen válasz a feltörő kérdésekre. Ezzel a nyugodt hittel kell harcolnunk nekünk katonáknak és ezzel kell itthon dolgozni minden magyarnak. dr. Szilágyi Gábor sztls A Murába fulladt egy hideghegyi fiatalember Cséplés ulán flrMnt ment, elkapta egy örvény Csáktornya, augusztus 26 , dolgozott. Este, a munkában kifáradva, á kánikulai hőségtől is kimerülve fürödni ment a Murára. Közben a sebes víz sodrában egy örvénybe került és nem volt mér annyi ereje, hogy abbéi ki tudott volna vergődni. A viz elsodorta holttestét és a/.t Ferencfalván vetették partra a Mura hullámai. A szelence-hegyi temetőben temették el. Nincs esztendő, hogy a nyári fürdés időszakában a Mura meg1 nc követeljen néhány halálos áldozatot a maga alattomos űr-vényeivel, vizének helyenként veszedelmes erejű sodrával. Mosl .Nóvák Pál 22 éves hideghegyi legény lelte halálát a Mura hullámai közötl. A fiatalember egész nap n cséplésnél Mit kell tenni lógiriadé esetén az ajtókkal, ablakokkal és Izletek redőnyeivel? Gyakorlati tanáosok mindennapos légé-kérdésekre A Légoltalmi Liga elnöksége a kővetkező érdeket és tamdságos közleményt futtatta el hozzánk közlésre. Nyitva koll-o riadó esetén hagyni ablakét? Kötelezó-o a lakások ajtajainak nyitvatartása riadó esetén? Az üzletük rodónyoit lo koll-o húzni? Bzabtui-o a földszintes lakások ablakait is nyitvahagyniV Az oslingoni redőnyöket lo koil-o engedni riadó esetén? A lakosság részéről csnk ugy hemzsegnek ozok a kérdések a légoltalmi akemberok íoló. l\'Jddig ezekben a kórdésokbon a hivatalos álláspontot nom ismerte mindönki és őz volt az oka annak, hogy a nyilvatartás-csukvatartas kér désévol néha olyan ellentétes vólo-tnényok kerüllek forgalomba, amik szinte agyonütötték egymást. Légoltalmi oktatók vitatkoztak ezokon a kórdésekon és megvalljuk őszintén, hogy műiden osotbon.—- azt mondhatnánk — mindkét félnek igaza volt. Ugyanis az ajtók\' és ablakok csukva- es nyitva tartásának mindkét osotbon mograhnak a maga olőnyoi Hagyjuk nyitva vagy Vegyük tehát sorban a íbfvotott kórdésokot. illsónok beszéljünk a lakasok ajtainak riadó osotón történő lezárásáról, illotólog nyitvatartásiról. A lakásokba íb könnyön bohulló gyűjtőeszközök ós a keletkező tüzek szempontjából vizsgálva a kérdést, helyes az, ha lakásainkat riadó oso-tén nom zárjuk lo, hanom az ajtót minél könnyobbon kinyitható állapotban hagyjuk. Ha tehát riadó esőién löYonufunjras óvóhelyt©, akkor a lakás ajtaját no zárjuk bo, illotólog a kívülről kilincs nélküli ajtókban hagyjuk bont a kulcBOt. Mog lohot a kérdést ugy is oldani, 1944, augusztus 2tí ^Hl9_^s^n_a.ruhák tloztltésénál sok esetben csak pótanyagok áíünak rendelkezésünkre, éppen ezért elnézést kérünk « ^3yJ^E^Í9JőljJ^.egyes darabok kivitelezése. nom a régóta megszekett színvonalén7ortoTmL TARJAN.PÁL06ICS. -és hátrányai. Ez az egyik oka annak, hogy köttlezŐ rendelet nem szabályozza a kérdést. De a rendeleti szabályozottság hi4. nya még abban ia korcsondó, hogy a\' kérdésok nem ia alkalmasak arra hogy azokat akár igy ,akár ugy ^ tolo\'zóon olőirjuk, mort a végrehajtást nem lehet ellenőrizni, de meg sem lehet követelni. Komoly légitámadás időjén pl. ki lesz arra hajlandó, hogy végignézze vájjon a lakások ajtai nyitva vannak-e? Vagy például hogyan kövo-telhetjük mog valakitói, akinok több-szobás lakása van. hogy éjszaka amikor fol is koll öltöznio, még Bárba az ablakokat is ki nyitogatna. Még kovéabbé tudja ozt mogtonni, ha történotoseu nincsen otthon. \' Éppon ezért ozokot a kérdéseket a honvédoltni miniszter rendolulilűg eddig ínég nom szabályozta és nem is fogja szabályozni, mort a kérdések nem alkalmasak arra, hogy azokat kár igy, akár ugy kötelezőéit előírjuk. Most ősök a hivatalos fölfogást közöljük, nyomatékosan hangsúlyozva hogy Lr, az el mondandókat nem kell kötelezően végrehajtani, ezeket hivatalos helyről csak mint meg szívlelendő tanácsokat közlik. A joleulogi tapasztalatok a\'hivatalos állásfoglalásban közöltöket tuljos mértékűén alátámasztják és őzért mindönkinek jót fölfogott órdoko, hogy azokat tóljos mértékbon magáévá tegye a tuindoimapi ólotbon 6s mog js valósitja. tízukaég van orra már azért iu, mort minden hivatalos helyről ugy értesülünk, hogy a teljes kártalanításra csak ai tarthat igényt, akt mindent elkövetett ingóságainak ét otthu-lu\'autk megmentése érdekében. Üovozotóbon végül arra is rá koll mutatni, Hogy hivatalom bolyon OS itt közolt kivunalmukal az olieiujógoa támadó eljárás változása szerint Uár-mikor uiödos\'íthatjuk, mort hiszon a támadás o Honi védekezés csak ugy lohot igazán orodinóuyos, ha toljua mértékuon igazodik u láuiodási ul-járáshoz, Ha tohát az oitouseg aj támadó oljárást alkalmaz, okkor annak gyom kiértékelése Után hivatalai helyről azonnal közlik az uj véduko-sósi módot. hlbból csak azt a vilugus kövotkoztolóst koll és szabad lovou-nunk, hogy bár a légoltalmi követelmény ukot sok osotbon nom rendelet formájában, hanoin csak mint hivatalos álláspontot közlik, de azokat ugyanolyan szigorral kuli ezoni előtt tartani, mint u ronuelolek ulóiráaait. zárjuk lo o lakást? hogy riadó esetén a kulcsot átadjuk \\ — ínogfololóou rnogjolölvo — az Ór- \\ PógjHirancsnoknak, távollétében he* lyettesénok, aki a tűzoltókkal együtt a hulláinszünutekben átvizsgálja a házat. Ha ozt som akarjuk választani, akkor maguknál tartva a ku< csot, a tűzoltókkal együtt mi magunk is fölmegyünk a üu 11 ám szünet-^ bon a lakásunkba ós átvizsgáljuk. Ha hosszabb időre távozunk otthonunkból, a lakás kulcsát inogfololó jolzóssol ollátva zárt én lopocsétoll borítékban célszerű leadnunk a háziul Ügyel ónok. Amint azt már a\' bevezetőben közöltük, mmdozok betartása nin-cbou büntetőjogi kövotkozmónyokkol szankcionálva, egyszóval semmi különösebb jogí hátrány nom éri azt, aki nem tartja bo. Azzal a hátráiiy-nyal azonban számolni koll, hogy szükség esetén lakásának ajtaját fölfeszítik vagy betörik, illetőleg a* ott a tüz nagyobb mérőtöket Ölt, mire BÍkorüt az emiitett módon bo-hatolni, uz ingóságok a tüz martalékává lösznek. A lakáson bolül lévő, vagyis o» egyes helyiségeket és a szobákat öSBwkÖtó ajtókat a. robbanásból ZAL\'AI KÖZLÖNY ^ 1944. augjusztus 26 származó légnyomás miatt célszo-rflhb nvitva" hagyni, hogy a légnyomásnak sz\'ai>ad útja legyon, gyorsabban tudjon kiegyenlítődni és írv niínól kovoscbb kiirt tudjon tűnni B2 nitokban és az azokon lévő iivo- ROkbon. uoryan, hogy a tüz Szempontjából jobb, ha n légáramlást kerüljük, do jolenteg ugy látszik, hogy helyesebb, ha ogyolóro a robbanás hatása elleni védekezésre helyezzük a súlyt. tul. A hódosakazásnak csak akkor van igazán előnyé, ha oz a kirakatüveg egy részét helyettesíti. Bofojezésül ismételten éa nyomatékosan rá koll mutatni arra,\' hogy minden kérdésre tóbhfélo megoldási módot soroltunk fel, mngjolölve, hogy . hivatalos holvon molvikot tartják a legjobbnak. Mindenkinek \'magának koll ezek közül kiválasztania azt, a I melyiket a saját szempontjából "a saját viszonyai között a legjobbnak, logmegfololfibbiiok tart. Mint hang-sulyoziiik, az egyik megoldási mód som kötelező, azt a houvődohni miniszter egyik módon som fogja rendeletileg olőirni éa az önvédelem vezető személyei som Írhatják elé saját hatáskörük bon, hano)n mindenütt az cgyos ogyónokiy koll biznl, molyik mogóldaat választják. 8 V. 377. táborlpostiról augusztus 20. kelettel üzenik, hogy jól vannak a következő kanizsaiak: Anhof-íer László Őrm., Németh JŐzsst szkv., Kálmán OyÖrgy szkv,, TüttÖ Jenő szkv., Horváth József őrm., Németh József tlz., Radlcs Jenő tiz., Tóth Ferenc tlz., Pilipár János önr.t Dendrok Ferenc őrv., (névaláírásokért a szerkesztőség elnézést kér, de az aláírások egyik-másika nehezen olvasható), Dávid Lajos, Horváth Pál, Horváth István, Horváth ; Oyula, Mlllel lózsef szkv., Vándsrtt Íőzsaf őrv., Kaufmann Antal Őrm., íovács Qábor tlz., Ksllarics Gyula tlz., Tuboly Oyula *rv., Tóth Qéza honv., Farkas József szkv., Kocsek Károly honv., Nagy József honv., Kovács Vilmos szkv., Virág János tiz., Varga Ferenc Őrv., Joó Oyula honv., Varga Ferenc honv., Szsso-csány József honv., Czoffer Ferenc honv. ¦ Üzen az etthon (Ebbena rovatban díjtalanul közvetítjük \'az itthoniak üzemeiéit a harctéren küzdő" szeretteikhez.) V. 828. táboriposta számra Kovács Kálmán hdp. szakaszvezetőnek üzeni felesége: »Drága szivem, a Zalai Közlöny utján üzenek Néked és szerető csókjaimat , küldöm. Vigyázz Mafládra nagyon. Édesem, én pedig kérem az Istent, hogy épségben és győzelemmel vezéreljen haza mielőbb hozzám. Ha csak időd engedi, írjál sokat, mert nagyon aggódom Mialtad, Drágám. "Nagfon sokat Rád gondolva milliószor csókol a Te hü feleséged, valamint szüleid és az összes rokonsága. Z. 878. tibsrlposta siámra Molnár József honvédnek Üzent felesége, hogy már hathete nem kappttjtóle semmi hírt. Kéri, adjon életlelt ma-gáról,\\ mert nagyon aggódik érte. Kéri bajtársait Is, hory aki ttid\\ya-lamit Molnár Józsefről, érfesitsoNi^. Zalai Közlöny utján vagy levélben (Nagykanizsa, Telekl-ut 66.) aggódó feleségét és sógorát. 1 P. 831. táborlpbsta számra vitéz Takács László őrmesternek üzeni Bagolazáncról felesége és négy kis-, gyermeke, hogy hála istennek, Itthon mindnyájan jól vannak, egészségesek, amit néki Is szívből kívánnak. Több levelet várnak a boldog viszontlátás reményébsn és szeretettel csókolják. C. 945. táboripoitára Kiskőrösi György őrvezttönek tizein felesége, hogy Itthsn, hála Istennek, egész-,-segeeak és ugyanezt kérik a jó Istentől számára Is, valamint minden ¦ bajtársaink is. Imádkoznak Itthon, hogy győzetem koszorúzza a harc«!ók fegyvereit, hogy boldogan élhessünk mindnyájan a drága magyar földön. Üdvözletüket küldik szülei, édesanyja, az összes rokonság, a jénaiatok. A minél előbbi viszontlátásig sokszor csókolja hűséges felesége. Gáaipái* István gyorsíró- és gépíró-iskoláiéban uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődé* ét behatás minden este 6—t-ij a laényliaaunsaan. Mi történjék az ablakokkal és fararfőnyökkel? A lakások ablakait nz emiitett szempontból szintén jobb, ha nyitva tartjuk. Általános tapasztalat, hogy a nvitvatartett ablakok üvegét meg tudjuk igy óvni, bár vannak olyan esetek, amikor a nyitva hagyott ablakok vagy éppen csak azok tömök 1». Vonatkozik ez a tanács a földszinti és alagsori lakásokra is, bér özeknél ugyanúgy, mint a lakás ajtajainak nyitvatartásin ál, fönnáll a botoré? veszélye. Az ablaküvegek mogóvásának . egyik nagyon jól bevált módja, ha azok közül a belső ablakszárnyakat most, míg a melegebb idó tart. leszedjük és a lakásnak vagy a bérleménynek valamelyik biztosabb pontján ugy holyozzük ol, hogy azok a légnyomás pusztító hatásának kó-féaboe vagy egyáltalán no légyenek kitéve. Ilyen esetben is természetesen — ha orro időnk és módunk van — a külart fennhagyott ablakszárnyakat nyissuk ki riadó esetén, sót tárjuk ki minél jobban, hogy a légnyomásnak minél szabadam) utat engedjünk; Amint az ablakok kinyitásával azokat legjobban meg tudjuk védeni, ugyanígy az oslingóni redőnyöket is ugy tudjuk a legjobban megóvni, ha azokat riadó esetén toljoson fölhúzzuk. A leeresztett redőny ugyanis nem képoz olyan ollonáltó feliúofot, hogy a kívülről jövő gyűjtőeszközök számára akadály legyen. Viszont a légnyomás könnyön ugy megrongjál-batjn, hogy toljoson használhatatlan losz. Ezért jobb és főlog kívánatosabb, ha a faredőnvökot toljoson fölhúzzuk riadó esetén, Előnyön Is, hátrányos Is az üzleti redőnyök lehúzása Mi történjék az üzletek vas redőny o ivei és vasrácsaival"? \' Ezekét a légnyomás vagy a rombolás közvetlen hatása szintén könnyön megrongálhatja, ugy hogy a\'z üzletbe egyáltalán nem\' tudunk behatolni. Rá koll mulatnunk arra is, hogy ezek lehúzásával a kirakatok üvegtábláit legtöbbször nom is tudjuk megóvni a betöréstől,. Csak egyetlen előny származhatik az üzletek vas-redónyeinók és vasrácsainak lohuzá-sából, még pedig az, hogy a kirakat ablakainak botöróso osotén illotókto-lenok nom tudnak behatolni az üzletbe, do a redőny, vagy rács ol-görbüléso osotén maga az üzlottulaj-donoa sem. Sok holyen tapasztattuk, hogy a kirakatokat üzletzárás után bodesz-kázzák, aminők Őszintén megvallva sok gyakorlati értolmo nincsen. Ez a vékony doszknréteg som a szilánkok, som a légnyomás ellon a kirakatüveget n,om védi meg, sőt maga a deszka is betörik. Kevés és ritka esolbon származik annyi előny ebbel, hogy a kirakatban lévő árukat ugy ahogy megvédi, bár az üveg olpusz- minden mennyiségben veszek. Ajánlatot kérek Baláis Kefegyár Cegléd. Lezuhant repülőgép égő alkatrészei súlyosan issztégettek egy ujudvari asszonyt A legutóbbi zalai légt harcoknak egy polgári áldozata is van. Mikor a nngy légicsata folyt a zalai légtérben, Horváth György né 35 éves ujudvari nsz-szony a mezőn dolgozott. Amikor az egyik ellenséges repülőgép égve lezuhant, a lehulló égő alkatrészek a menekülni nem tudó asszonyt súlyosan összeégették. Arcán, kezén, lábán égési sebeket szenvedett Első segélynyújtás után beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol súlyos állapotban fekszik. A keretlyíl robbanásnak öt sebesültjét szállították a nagykanizsai közkórbizba A baleset ügyében megindult a vizsgálat Bázakerettyén eddig még meg nem állapitolt módon robbanás történt a MAO RT-telepen. A robbanásnak öt súlyosan Ősz-szoégetl áldozata vaui akiket a telep sajál mentökocsiján szállított be a nagykanizsai köz-kórlttkba. A beszállított sebesültek a következők : Bakos Ferenc 22 éves murarátkai, Hó- bor János 34 éves zajki, Kiss László 17 éves kerettyei, Megye-sí Mihály íí éves keretlyei és Tüske Lajos 34 éves keretlyei lakos. A kórház jelentette az esetei a rendörségnek, ahonnan ma szálltak ki a súlyos sebesültek kihallgatására. ÜZflN A HONVÉD I\\ 673. táboriposta számról üzeni Mervai András honvéd augusztus 11. kelettel édesapjának, testvéreinek, rokonainak1, hogy jól érzi magát és legyének nyugodtak felöle. Mindnyájukat szerétéitől és sokszor csókolja. * K. 892. táborlpostárór üzeni Kocsis György tizedes, Morék József szakaszvezető, Kovács János őrvezető, Gujana János honvéd. Kalmár Pál őrvezető, Kis-Márton Dezső honvéd, Mor-hó János őrvezető mindnyájan augusztus 10. kelettel, hogy leveleket várnak zalai kislányoktól. F. 753. táboripostáról Köny-tiyüd Ferenc szakaszvezető augusztus 19, keleltel olyan üzenetei küld, ami etfy hatósági intézkedés bírálatéi jelenti. Sajnálatunkra, ilyen természetű üzeneteket nem közölhetünk. Hogy kit miért internáltak, az az eljáró hatóság dolga, abba bele nem szólhatunk. A m K. 518. táboriposta számról üzeni Szokol Boldizsár honvéd augusztus 17. kelettel, feleségének, anyósának, kisfiának, szüleinek és testvéreinek, hogy jól van, no aggódjanak érte, levelet sűrűbben küldjenek. Mind- nyájukat sokszor csókolja. *"¦ K. 5Í8. táboriposta számról Kunics László őrvezető augusztus 17. keleltel üzeni szüleinek, testvéreinek, ismerőscinek, hogy\' jól van, sűrűbben Írjanak hazulról Ős miatta ne aggódjanak. Mindenkire szeretettel gondol. * \'. K. 548. táboríposla számról Török Ferenc honvéd üzeni, augusztus 17. keleltel szüleinek, menyasszonyának, testvéreinek, ismerőseinek, hogy hála Istennek, jól van, egészséges, kéri, sűrűbben írjanak. • F. 480. táboriposta számról Balogh Zoltán szkv. Dzenl, augusztus 19. kelettel KŐrÖsn agy harsányra szüleinek és testvéreinek, hogy jól van, egészséges. Kéri, minél többet írjanak a harsány! lányok és Ismeretlenül a zalai leányok is. És kéri, küldjenek elmére újságokat-* V. 377. táboripostáról Szaller Fe-r«nc tőrm. Izenl, hogy ezen a tá-borípostán kb. hatvanan vannak kanizsaiak, valamennyien jól vaunak, üdvözlik szeretteiket és Ismerőseiket és kérik, na aggódjanak értük. (Szaller varset Is küldött, amit fe-Iiségéhaz Irt- Ezt a címzett átveheti a szerkasztőségben.) PETRI VILMOS Hattyú drogériája !,""»k Paatával Mataban UUtaur, k«ua*Hka, uupaaa, v«fT*M*, faté, kltu*r, at4«fá>t4*tt éa kiiUrUui •Udwk valawUUWim bupbalik. 22 ZALAI KÖZLÖNY 1944. au«,ttsrtus 26 KtSKANIZSAI ÉLET A szirénák vészes üvöltése nap-nap után fegyelemre, önuralomra Int bcnntlrtjket. A gyakorlati uton évek óta fejlődő légoltalmunk, bár ma elsőrangú Irányítók és vezetők kezében van, még mindig mutat Imitt-amott hiányosságot- Egyet azonban örömmel tapasztaltunk: fej-veszettség, össze-vissza futkosás és Ijedezés nincs a klskanlzsalak utcáiban. Teljes nyugodtság, rend uralkodik a nehéz órák alatt, amikor rettegéssel gondolunk arra, hogy talán a következő pillanatok nektlnk hoznak súlyos megpróbáltatásokat. Az aratási és cséptéal gondok közepette néha túlfűtött ós munkától agyonhajszolt napok után, talán éjszaka nem történt meg mindig a kellő gondosság az elsötltés kör ul, de ma örömmel tapasztaljuk, hogy ugy az ellenőrzés, mint maguk a gazdák komalyaii veszik a feladatukat. Különleges és nehéz helyzetben van Klskanlzsa. Saját erejére támaszkodható légitámadás esetén. Hisz-sztlk, hegy ezzel a komolysággal, a klskanlzsal nép eddfgl erényeivel találkozunk akkor is, ha ezek a nehéz órák esetleg bekövetkeznének. Az Ifjúsági Egyesület halottja ¦ A héten váratlanul elhunyt hosz-szas betegség után Kocsis Aulai, a klskanlzsal fiatalság egyik értékes és derék tagja. Korábban a leventeéletben, majd a Kath. -ifjúsági Egyesület életében, mint amiak tevékeny tagja, később vezetőségi tagként tevékenykedett. A temetésre kivonult az Ifjúsági Egyesület vezetősége és nagyszámban a tagtársak. A temetési szertartást az egyesUIet ügyvezető elnöke, P. Sólymos Rezső végezte. — Kocsis Antal emlékét szeretettel örökíti meg a kiskanizsai fiatalság. 100 kilós sertés •ladásit nom számítják be ¦ beszolgáltatást kötelezettségbe Pár nappal ezelőtt hirt adtunk több más laptársunkkal együtt arról, hogy az eddigi gyakorlattól eltérŐTeg nemcsak a 40 kilós, hanem a 100 kilós sertések vásárlása is lehetővé vált. Közleményünk helyes ér-, telmc az, hogy az ilyen 100 kilós sertések eladása nincs megtiltva az olyan gazdák részére, akik hőszolgáltatási kötelezettségeiknek már eleget tettek, vngy olyanok, akik nem óhajtják beszámíttatni pontjaikba az ilyen eladású sertéseket. Ezek ugyanis eladhatók, de t? hőszolgáltatási köt élezel tségbe nem számithatók be. Eladó 1 darab uj rönk- izalagffUréiz, h ori zo n és 1 drb üzemképes 23-as függő gatter-aép. Ha)tóerőgépek rendelkezésre állanak. Cim a kiadóhivatalban. SPORTÉLET Ai Isiim kanizsai leveiite-nsíék bekerfilttk sz orizágti dintóbe a kssatbalyí ksdtsst wseayen Szent István ünnepin Keszthelyen tartották mag a III. Iitll. válogató úszóversenyét. A versenyen megjelent a hadlest képviseletében Uher ezredes. A kanizsai levente úszókat dr. Tholway Zslgmand lev. egy. elnök kisérle el. Úszóink pompásan szereptttek és egy szám kivételével valamennyi számaau maguk magé utasították ellenfeleiket. Valamennyi uszó bekerült az országos danlőbe, amely szeptember 8—9—10 lesz a Balatoni Sportllét keretén belül, Balatonbogláron. Az eredmények a következik. Levente-apródok: 50 in. gyoruszás: 1. Dérfalyl Nk. 39\'8 mp. 2. Ungcr Szombathely 42 mp. 50 ni. mellúszás: I. Nagy T. Nk. 46 mp. 2. Stock Inger Sopron 49 2 mp. 5. m. hátúszás: 1. Kovács Nk. 43 mp. 2. Stocklnger Sopron 55 mp. 3. Borza Nk. 58 mp. 3x50 m. vcgycsváltó: 1. Nagykanizsa (Kovács, Nagy, Dérfalvi) 225 mp. Szombathely—Nagykanizsa visszavágó bajnoki ttkőlvlvi mérkőzés Holnap, vasárnap délután 5 órakor lesz a nagykanizsai Iparoskor kertjében (kedvezőtlen IdA esetén a teremben) a szombathelyi és nagykanizsai levente egyesületek öklő-zőinek bajnoki visszavágó versenye a döntésért, hogy a győztes csapat fusson aztán tovább az országos I. oszt. csapatbajnokságban. Nyolc súlycsoportban teljesen felkészült csapatok lesznek a kanizsalak ellenfeléi. A kanizsai levente öklözök jó-hlre már messze az országban Ismeretes, de most olyan kemény próbához érkeztek ezzel a mérkőzéssel, amihez minden erő bevetése szükséges. A kanizsai öklözőkből mindig kihullik egy-egy a mai viszc--nyok között, de másik felveszi helyette nyomban a kesztyűt és megy a sportmunka tovább. így lehet, hogy a kanizsai öklöző gárda most gyengébb, mint volt, de a sziv ugyanaz maradt és az a helyén van. Rövid hírek Dombal, a ZMNTE uj szerzeménye irányítja a támadósort vasárnap Nagymárlyok ellen. Ezek szerint az összeállítás a kővetkezőképpen alakul: Kovács II. — Morváin, Turáni - Tálosl, Mihályi, Kiss I. — Németh, Cserpes, Dombal, Boda, Virág. * Az NVTE vilámmal leigazolta 4x50 m. gyorsváltó: I. Nagykanizsa (Borza, Nagy, Viola, Dírfalvi) 315.1 mp. Levente-ifink: 100 ni, gyarsuszás: 1. Lalin Nk. 1-12 mp. 2. Bogcuriedcr Nk. n2\'8 mp. 3. Csáuyi Nk. 1\'222 mp. 100 m. mellúszás: 1. Tarnál II. Nk. 1.269 mp. 2. Áldozó Bltlzlő 1-33 mp. 100 m. hátúszás: 1. Lalin Nk. T29 mp. 2. Sáfráil Nk. l\'29\'l rra. 3x100 m. vegyesválta: 1. Nagy4 kanizsa (Sáfrán, Tarnál, Bogenric-der) 4\'25\'4 mp. 4x100 m. gyorsváltó: 1. Nagykar-* nlzsa (Kovács, Csányi, Bogcnricdcr, Lalin) 5\'274. Levente-legények: 100 in. hátúszás: 1. Kovács Nk. l\'35É2 mp. 2. Farkas Kcszlhely 143 mp. 200 m. mellúszás: I. Várfalvi Ajka 3351 mp. 2. Tólh L. Nk. 3\'36 mp. Gáspár Endre Kovács l.-ct, a ZMNTE volt hátvédjét és ezek szerint a vasárnapi csáktornyai összeállítása mindén valószínűség szerint a következő: vitéz Zalán — Kovács 1., Munkácsi -— Semsi, Németh, Kófalvl — Juliász, Frlscli, Kiss, Tura, Horváth. Ez alkalommal szerepel először a barcsi Semsi és a Pötrétci Kiss á bajnokságban. A Sáska L\'vcntc vasárnap Szigetváron játszik barátságos mérkőzést. A klskanlzsal csapat összeállítása: Dévai — lámbor, Perkó — Mujzer, Gazdag, Horváth I. — Herceg, Horváth III., Kiss II, Fekete, Horváth IV. A déldunánluli körzeti bajnokság őszi sorsolása Augusztus 27: Barcsi LE—81. montornvai BTC, NagvkanizsaiZri-nvi—Nairvmánvoki 813, Kaposvári RAC-Pé\'csi BTC, Pécsi DVAC-Pócsl VÖK, Pécsi Zsolnay—Kaposvári Turul, Csáktornyai Zrínyi— ZNagykanizsai VSC, Dombóvári VSE—Pólmonostori CSE. Szeptember 3: Pólmonostori CSE —Csáktornyái Zrinvi, Nagykanizsai VSC—Póce\'i Zs., K. Turul—Pécsi DVAC, Pécsi V8K—KRAC, PliTC — N. Zrinyi, Nagymánvoki SE— Barcsi LE, \'SBTC—DVSE. Szeptember 10: BLE—N. Zrinvi, NVSE-11VSE. K. Turul—CsUctbr. nyal Zrinvi, PVSK—Pécsi Zsolnav, FBTC-P\'DVAC, NSE—KRAC, 8l-montornvai BTC—Pólmonöstor. Szeptember 17: BLE—PBTC, N. Zrinyi—PVSK, KRAC—K. Turul, PDVAC—N. Vasutas, P. Zsolnav— Augusztus 24-17-lg WROSI MOZGÓ CsűtörtSktől-vasárnapig Zstndelyné Tüdős Kldra rendezése a FÉNY ÉS ÁRNYÉK otmü nagysikerű magyar film Szereplők : Bulla Elma, ÁJtay Andor, Nagykovdoel Ilona, vitézBdnkyRóbert ÜFA. világhír adó Naponta 3 előaids : ?4, ?6 és f8 órakor. Pólmonöstor, Csáktornya—Domlió-véri VSE, SBTC—NSE. Szeptember 24: Csáktornya—Sitii BTC, DVSE—P. Zsolnav \' Pólmo-\' noalor—PDVAO, "Nogvk. vasutas— KRAC, K. Turul—N. Zrinvi, ré,.aj VSK-BLH, l\'UTC- Nngvíufuryok Október 1: BLE-íK. Turul, N Zrínyi—N. Vasutas, KIIAC—Pél-monostor, PDVAC—DVSE, Pécsi Zsolnay—Csáktornya, NSE—PVSK SBTC - -PBTC. Október Ä: P. Zsolnav—SBTC Csáktornya —P-DVAp, tiV8fi_K». posváii IIAC, Péimonostoi-—N. Zj-i-nvi, N. Tasutna -BLE, K. Turul.-Nasviuinvok. "PVSK—PBTC. Október !2: BLE—Pélmonostnv N. Zrinvi -DVSE, K1IAC—Csáktornya. PDVAG -P. Zsolnny, PBTC — K. Turul, Nagvmányok—Nngvk Vnsulas. SBTC PVSK. \' Október 20: PDVAC—SBTC, 1>. Zsolnav—KIIA,., Csáktornya -Nk Zrinyi, DVSE—BLE, Pélmonostor —Nágvmányok, N. Vasutas—Pécai BTC, K. Túrul—PVSK. November 5: BLE—Csáktornya N. Zrinvi--P. Zsolnay, KRAC—P, DVAC, PVSK—N. Vasutas, PBTC .....Péiinonostor, Nrurvnuinvok— l)V- 8C, SBTC—K. Turul. , \' November 12: KKACf-SI)TCr-l\' DVAC—N. Zrinvi, P. Zsolnav— BLE.\' Csáktornya—NSE. DVStS-PUTC, Pólmonostpr - PVSK, Nk. Vasutas—K. TuruL - November Hl: BLE—PDVAC, X. Zrinvi—KRAG, K. Turul—Pélmonostor, PVSK - DVSE, PBTC-Caák tornvn, Nrurvtnánvok-.-P. Zsolnav, SIlTC S. Vnaula\'s. November 2ti: N. Zrínyi—SBTC, KRAC—BLE, PDVAC—Nagvnui-nvok, P. Zsolnav—PBTC, Csáktornya PVSK, DVSE-K. Turul, Pél-monostor N. Vasutas. Uj 10.000 méteres világ osuoseredmény Helsinkiből jolonti az MTI, hogy lleino finn futó a tlzozormótoros futás vii»üHHiica-orodinényét 20 non; 85.il maood|H>ioos idéro javította. A véííi \\ ilíifícsues oiodményt Maeski tartotta. — (A polgári fiúiskolában) a rendes tanulók javltővlzsgálata szeptember hó 4-én reggel 8 órakor kezdődik Nagykanizsán. A behatások rendje: szeptember 5-én csakis az 1. osztály, 6-án csakis a II. osztály, 7-én csakis a III—IV. osztály beiralása lesz reggel 8—12-ig. A javltóvizsgátatokat és a behatásokat Is az iskola épületében, a tanári szobában tartjuk, -igazgatóság. (;) elfogad Schless Gyula könyvkereskedő Horthy Mlklós-ut 8. szám. Kocsmahelyiség Nagyradán, lakással, melléképületekkel és beltelek-kel 1944. évi szeptember hó 3-án délután 2 órakor nyilvános árverésen három évro bérbe lesz kiadva. Legeltetési Táraulat. lOM augusztus 26 | Meghalt a házéért | Két teljes évtizeden át szolgólt ¦Nagykanizsán Csernal Antal m. kir. hadnagyi tüzérmllszaki tisztviselő s most Halálhíre érkezett a keleii harctérről. Három hónappal ezelőtt ment ki, magyar férfihez, magyar katonához méltóan teljesítette a Haza védelmének szent kötelességét. Ellenséges lövedék ölte meg 42 éves korában Stániszlauban. Több katonai kitüntetés diszitetle mellét s ezekhez most a legdicsóbb: — a hazáért meghalt hősök elmúlhatatlan glóriája. - (Piaristák ünnepe) A piaristák holnap, vasárnap ünneplik rendolapitóiuk Iíalazanti Szt. József ünnepét. Ebből az.alkalomból roggol fél y órakor ünnepi szentmise lesz a nagykanizsai piarista kápolnában. Törökország Is szakított Viohy-vel Ankarából jelenlik : A török kormány elhatározta, hogy ¦ a vichyi kormánnyal iiregszakilja a diplomáciai viszonyt és b\'run-ciaországbuii lóvő nagykövetét visszahívja. Ugyanakkor közölték az ankarai francia nagykövénél, hogy, meghatalmazását többé nem ismerik el. , A lengyeleket verettetik a szövetségeik Olaszország harcterein Eiegadctmnség kapáit lábra a lengyel alakulatokban Milánóból jelentik : Az olaszországi hadszinlérun harcbave-telt lengyel hadosztályok á nemei utóvédekkel folytatóit harcokban Rendkívül sufyt>s veszteségekét szenvedtek. A lengyel katonák körében általános a panasz, fiogy a gytíjlópuiüokun mindig őket veUk harcba és súlyos veszteségeik pótlására a hadtápvonalban szolgálatot teljesítőkből vittek pótbást. Ez & körülmény a szövetséges csapatok oldalán harcoló lengyeleket nagyon clkeseriti. Naptár. AuguizlU826. Szombat. Róm. kai. Zallrla p. • Prolestéus lzs«. Auiutitut 27, Vasárnap. Róm. kai K. Sí. Jizaaf. - Protestáns Qebhárd. A GÖZFÖRDÖ nyitva van reggel 1 érától 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nóknek.) Ttlafon: 660. xx Mind német kézen vannak a Kárpátok keleti hágói A magyar ősapátok területén osak helyi hsroek voltak a Duna torkolat északi ága fölé. A némul csapatokat átcsoportosították a Prut középső és alsó szakaszához. \'A Kárpátok keleti előterében a német mozdulatokat általában tervszerűen- hajtották végre és a hágók mind német kézen vannak. A magyar csapatok által megszállt területen gitak helyi harcok folytak. Tegnap nem bombáztak a délrét berepült gépek riagyaror$zágon \'Iludajjcsr, augusztus-66 j ország légitorét. Valószínűleg ugyanezek a gépek párhuzamos útvonalon, kisebb részek pedig az azonas berepülési útvonalon visszatért. Bombázásokat sehonnan nem jelentettek, károk nem történtek. (MTI) (NTI)., A keleti hadszíntér legdélibb szakaszán a TjoFaovisták a román csapatok magatartása \'folytan, olcsó sikerhez- jutottak. iVémot részről megél lapítják, hogy a tulajdonkénem arcvonal szakaszokon sehol nom korült sor összetűzésre német és román csapatok között. Ezeknek a körülményeknek következtében a bolsevisták\'behatoltak Augusztus 25.-én többszöz el fenséges repülőgép erős vadász-kiséretlél berepült délről Ttfa-gyarórszág légiterébe és a Dunántúli egész területén átrepülve északi irányban hagyta el az Két halott a muraközi síneken A vasutlkeosík ütközői közt halt meg egy fiatal vasutas Jelentette a Zalai Közlöny, hogy fn drávavásárhelyi vasúti átjárónál, ahol nincs sorompó, a vonat közeledtére leugrott az ökrös szekérről egy földműves, akinek a vonat mindkét lábát levágta és elvérzett. Az áldozat személyazonosságát megállapították : — Nóvák Ferenc fiatal drávavásárhelyi földműves a sorompóhiány és a vigyázatlanság áldozata. A vasulj szolgálatnak is volt hatottja a héten Muraközben. Dobsa Imre 27 éves, zrinyikül-városl vasúti fékező a tolatásnál volt szolgálatban. Eközben eddag meg nem állapított okból uz ütközők közé került és azok ugy összelapították u szerencsétlen embert, hogy azonnal meghalt, A vizsgálat megindult, hogy megállapítsák, terhel-e valakit felelősség a fiatal vasutas tragikus haláláért. A malomkerék leszakította egy 13 éves kollátszegi fiu karját ,Murakereszlnrt augusztus IV Súlyos szereincséllenség törtónt Murakeresztur közelében, Kollátszegcn. Az áldozat,egy 13 éves fiúcska, Németh Ferenc falubeli gyerek, aki u malomban telt-veit. A fiatal gyerek a malomkerék körül mászkált, eközben a kei ók elkapta a bal karjai és leszakította. Kihívták a nagykanizsai raeu-töket, akik beszállították a súlyos állapotban lévő fiút a városi közkórházba. Megindult a vizsgálat a szerencsétlenség körülményeinek megállapítására és a felelősség kérdésének tisztázása végett. Nagy pa]ti-tOz pasimon egy maraközi falóban Vízhiány miatt hárem község tűzoltói sem tudták a nagymennyiségű takarmányt megmenteni Csáktornya, augusztus 26 Az idei nyáron sokkal kevesebb a .tüzeselek száma, mint más esztendőkben, Különösen a Muraközben volt sok tüz uz cluuilt évek folyamán. Az idén ritkábban járt- a vörös kakas azon u vidéken. Most azonban látogatást tett ott! Ós alapos kárt okozott. Drávanagyfalu községben hajnalban kigyulladt kigyulladt egy nagy pajta és benne Obi György varazsdi lakos, kettős- birtokos nagymennyiségű szénája. A pajta hatalmas lánggal ógelt. Gyorsan olt termettek a helybeli tűzoltók, majd segítségül sietett a\'csáktornyai tűzoltóság is, valamint a százköi tűzoltók. Igy aztán tűzoltó volt elég, szerszám sem hiányzol!, éppen csak viz nem volt s igy bár megtudlak akadályozni a tüz tovább terjedését, de a kigyulladt pajtát és a benne lévő, mígy értékű lakarmánykészlelel -nem lehetett megmenteni. Munkásokat felvesz Háry likőrLyár. ugyanott gyermeklBány is felvétetik Vágyóul*, köménymag „Mors" légyfogó Dörzspaplr Csomagolópapír minden mennyiségben kopható. \'"" TÓTH JÁNOS Mtii\'i--. ciemagc- él magittrttktdíitbed Klr.il,-utca B7. - Tulofon SS. Szíves tudomására hozom a nagyérdemű közönségnek, hogy Nagykanlzaán,Zrínyi Miklósutca 2. ázém alatt kőfaragó műhalyt nyltettam. Ugyanott köszörűkő és fonűko is kapható. Szíves pártfogást kér Oszvald János S 0 kifaragó (párol Hirdetmény. F\\ komárvárosi Birtokosság Legeltetési Társulata folyó évi szeptember hó 3-án délelőtt 10 érak»r a községházánál nyilvános árverésen bérbeadja a tulajdonában levő nagy*. haoimAi 1945. január 1-től számított 3 évre a többigérőnek. Feltételek megtudhatók a társulat elnökénéi.. m, Elnökség. Nmjajk&nüia m«gy«i viroa palgarmwterjtól. 1316/ké. 1944. Karpakistalás. Azok a földnélküli sertéstenyésztők és sertéstartók, akiknek korpára van szükségük, korpa kiutalása vételt I. hó 28 ától jelentkezzenek a Közellátási Hivatalban. Serlésen-kint 50 kg. korpát adunk. Az igényléshez a sertés járlítlevelét és a családi fejlapot el keli hozni. A korpa árát azonnal ki kell fizetni a Közellátás! Hivatalban s a kapott\'utalvány ellenében a Nagykanizsai Közraktáraknál (Csengery-ut 82.) leltet átvenni. A vételár mázsánklnt 27 P. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 25-én. ,,o< Polgármester. felvesz lapunk kiaióhivata\'a. ZAJÜAI KÖZLÖNY Nagykanizsa rnsgyejl város polgármoeterotá 1. 23.415/1944. Hirdet*r,ény. Az alsónylresl kö.h-rcló 1944. évi kb. 2 q alma termedét a\' fán, félig érett állapotban augusztus 29-én d. e. 10 árakor a helyszínen (az erdőslak mellett) nyilvános árverésen eladom. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 22-én. »oi Polgármester. Ntgyk&nizB* msfrval tÍtos polgármos torától. 20.764/1944. \' Tárgy: „Légiveszély" is „zararéfcplltés" tudomásul adása a közönség részére. Hirdetmény. A város közönségének tudomására adom, hogy tzentul a „léglveszéiy"-t és „zavarórept)lés"-t az utca közönségének is jelcini fsgom, a következőképen : 1. „Légiveszély(t-t ugy nappal, mint éjjel sziréna fogja jelezni így 30 másodpercig tartó egyhangú bugásai), aztnkivttl megafon ftgja hirdetni sz Erzsébet-téren. a) Csak nappal megafon hirdeti kl az Erzsébet-téren és „Légive-aiély" feliratú tábla a Törvényszék homlokzatán. Ugyancsak hangtölcsér hirdeti ki a tűzoltólaktanya (arnyából, a kiskanizsai templomtoronyból és a vásártéren, a <„légí-veszély" táblák lesznek kitéve a városházípülilen, a Suglr-ut és Rozgonyi-utca sarkán, a Szt. Flórián-téren, az Ország-utan, a Varasdi-utcán, a Vár-ut, Csengery-ut és Horthy Mlktas-wtl vasúti sorompóknál, a Petffhutcán a Jézsef fhg.-ut sarkán, a /Talekl-uton a Károly laktanya előtt, a Kossuth-térsn a méntelep előtt, a ktllső Csengery-uton a barakkórház ttllt, a Magyar-utcán a 86. szám (Tarján-Özem) előtt. b) Éjjel „LéglveszélyM jelez ugyancsak a sziréna hasonló módon, mint. nappal, de tudomásul veheti a közönség ezt arról is, ho_gy a közvilágítási lámpák nem égnek. 2. ,,2/avarareplllés"-re nem adunk Sziréna jelet. Nappal a zavarórepü-lést a hangtölcsér bemondja ugyanazokon a helyekan, ahol a „Légi-veszély"-!. Ezenkívül ugyanazokra a helyekre, ahol a „Légiveszély" feliratú táblákat kiteszik, „Zavaró-repülés" feliratú táblák kerülnek. b) Sötétség esatén „zavarórepü-íés"-ről ugy értesül a közönség, hogy, a közvilágítási lámpák ¦ nem égnek. „Légiveszély elmúltját a sziréna ugyanúgy fújja le ugy nappal, mint este, mint a riadó elmultát, vagyis kétszeri cgyliangu bugással. Nappal a „légiveszély" táblák levétetnek és a magafon és hangtölcsér ezt bemondja. Sötétség esetén a közvilágítást lámpák kigyúlnak. „Zavarórepülés elmúlt" jelet a sziréna nem ad. Nappal a megafon és hangtölcsér bemondja azt és a zavarórepülésl táblák levétetnek. Sötétlég tsstén a közvilágítási ernyÖ-zÖt> lámpák ismét égnek. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 10-én. Mi* Polgármester, NagyltoniMS megyei rávés TwlgármM terétől. ad. 964/ké. 1944. Tárgy: Margarin kiosztása. Hirdetmény. A zslrjegyek szeptember havi l-es, 2-es, 3-as\' és 4-es szelvényeire darabonként 10 dkg. margarint, vagy 10 dkg. étolajat kell kiadni. E szelvényekre zsirt kiadni még akkor sem szabad, ha az lllttö hentesüzletben elfogyott volna a margarin. A hentesek ezt a hirdetményemet üzletclkbin szeptember hó folyamán jól látható helyen kifüggeszteni tartoznak. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 25-én. noi Polgármester, Nagykanizsa merről riros polgirmMtoritJl. 787/1944. Tárgy: 1044/45, évi ló és fegales Jármú Összeírás. Hirdetmény. \'felhívom a Nagykanizsa város területén jakó lé-, öszvér- és fogatot járómfl tulajdonosokat, hogy állataik és járómílik bejelentése végett jelen hirdetménynek a helyi sajtóban elsölzhen történő megjelenése után állataik fárlatlevetével jelenjenek meg a városi katonai nyilvántartó (szállásmester) hivala-1*s helyiségében (Városház, földszint 33. szoba). BcjcIentcndŐk az Vsszes lovak, Öszvérek, csikók és járóművek. A kincstár tutajdonát képező (vállalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés minden tulajdonosra, tehát azokra nézve Is kötelezi, kiknek állatai és járómüvet a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása henvé-delml érdekekbe ütköző súlyos kihágás, melyért különösen , háborús időben Igen súlyos büntetés jár. A bejelentési kötelezettség teljesítésének végső határideje: f. év szeptember hó 15. Mindazok ellen, kik ezen Időpontig bejelentési kötelezeltségüket nem teljesítik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul meglndltem az eljárást. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 17-én. ím Polgármeeter. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik fclejthetítlen jó férjem, cdesatyánk temetésén megjelentek $snagy fájdalmunkban részvétükkel osztoztak, fogadják hálás köszönetünket. Qátpár Józsefné éi oailáaja. Idií. augusztus 26 Nagykanizsa m. város adóhivatalául 2541/1944. Tárgy: Hadisegély kifizetése. Hirdetmény. A hadiiegély kifizetések azeptem-btr hóra a városi adóhivatalnál az előző havi idő- és utca-beosztás szerint fognak teljesíttetni. ¦ Vároaí Adóhivatal. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 25-én. aiw Vároei Adóhivatal. Állás lfy be<aa»adS- (nyomd***) ?8 •gr bSnyvhAIA-tanonoot felvesz I 2«UI K*aiöny nyomdája. — Legalább 4 kSiéjflstmlni védettség SZÜkBégSS. Tanulót felveaa Unger mintami vai-ksraskcdéi. 2058 BoffAfl keraillnk falvételre. J\'ai JA*. -... Pálcáiéi. 2651 ügyes ÍÖbhI IwdA leányt vagy tlz-•zonyt kereic-k szonnaha, koilltány mellé. Esprésió, Horthy M.ut, Mtort hii. IMI KlfutAI felvési: Ksooli István [U««-03 sscmcgokcreskedÖ, Hüilby Miklós al 7. ¦•J*r4 takarítón* hivatalik «.e. l#-lll dálutáa 4 lg hnil 70 P flzctcisil koizt nil-kll. Rékaczl u. II. sz. 9009 KaraoBnk fiatal gyermek-szerelő leányt, ¦kl biiiBrtatbin Is aegédkeine. Járandósága : fizetés, koazi és lakát. Címet a kiadóba bérek leadni. 2*18 Tahariiónni délutáni 2—í órai mun-kára keieiek. Kóbor sütöde, Zrínyi M-utca 42 2690 Vaaalnl éa tahómemlU jnvIiaM ajáül-koili- C>rmi Jöztefno. Magyar ii. 153. »89 Ügyes klfutoflut azonnal beiópéire (elveink, Hungária kelegyár. Szamáré ulei 4. s ?703 ADÁS-VETÜL SariAeOl megvéielra kerestetik. Clm a kiadóban. FQrdSkAd u|. 1 drb. 30 literes kut-vödOr. HBiznált kádakat veiick. Bakin bádogra, Emébcl-tér 11. tz. 2627 Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében ¦In-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg- ntalványok beválthatók és ililwtM. Hofhsr* tógépek, gépszíj, oMpágyfém ém golyós OHpépjy igénylését tsHntéareim. mnmw, VILLAMOS ARAM-SZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentést!-., szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben dóIalóHt S-tól eJélutAn 10 éráig. Csengory-ut 51, tttltifon 204. Nanoaoalbo d3| creando minden azerdán. Magyar utca 0._M4t) Slnnai* varrógép, álig hiianáll, eladó, örház-utca 6. sz. Katonaiét, 26T6 gsy fekete váioal bunda ds fekete et-, töny firtl ráuére áladé. Clm a kiadóban. ¦_2«ü Fal ínyanyulak, lUldfinyulak és keire-«ek eladók Balihyány-utca 4- 2681 Egy fekete lltillntdrág, 2 drb zubonv aladú Katunarét, Ba^ols! sor S, 2«T7 Mély- is sport mrafmakkooal tlsdd. MogteklntbelA IŐ— 1Ö\'30 áia kűiöll Clm a kiadóban. 2061 EladA áavnemd tollal, léiíi ötünyok, clpák, léid felölló, egy nöl tavsstl kaoát Hákcctl-Htca.4. 2692 Kél ruhüajaakrAny elidi Szemere-ulca ile, 26M Holnap tilií, olctó siálkanélkfili devér hil Bérczinét, Tarvenybáz elölt. 2S99 Használt a]IAk, ablakok réixhen tivaigel, elndúk Deák-tér 0. alatt. - 1893 Naoir Btlllyiutos Singer vsrrőgip eladó, Zlalnlciky, Ráktczl-u. l/s. 2697 Sxanlaydrgavérl elit! hegyháton 544 literei jó boroiheidó eladó. Hideklfldnl lőhet Babóchay ílytírgy-u. 28, sz. alatt vagy a helyaaltien. 2707 ,\'KéJ drb. bde&lkék es e» nyui oladA Horiby M.-u 5 belga óiíáB 27ÍÖ Kqicícj «Bamonoarló eladó. Meg-teklnthetö KOlciey-uiCA 22. \' 2711 kaéBwaaeea, negyedévei, keveit ma-!;ic<k eladók Tc\'ekl-ut *}.- arám. Q BÚTOROZOTT SZOBA |J EiagAnaan bútorozott ulesl.izobi tUrdöiKoHa hatználaltil szeptember 1 te kiadó Stemere-ntca 2, 2087 Bútoroaott sióba kiadó szciény Iginyü llatntember tén&te. — KlitUsí-ulcs 43 ¦ 2691 I LAKÁS, ÜZLimiELYISÉG I Tisztelettel tudatom, ftogy Koieuth-tér 5. slait wlrAaBatotat nyitottam. Készítek alkalmi koszorúkat, csokrokat. Nagy válaBiték mlvlrág-kosiorukban. — SzlvtB pártlogást kér Luft Martak*. 2685 Nyurjdljaa téVfl \'\'keres"Üs^o1baT ítl-t ellátáiisl. etdii Ajánfstok „Oilhon" fti ellátnia), eielleg nyugdtjsB Szvegvnél .......... i\'fíl\'gére kii dndóba. 2H9J IlAZ ÉS INGATíLAN AdAmanlaa magán- és bérházadat ketvilits Papp Telekfut 8... telefoni 67". | KÜLÖNFÉLÉK | Hiüjjpt.H, urtk nriyi isataial ti fel-biiznftfásával napi 50—100 P kereteire lehcmek tied. Jelenlketés: Szilágyi Jancs Budapest. Audiáisyut S6.1. cm. 6 2700 TalAHok cty jobbké/.ie vitó férfi kabát ujat. Igazult tnUJdnnuu Awelie 1 PJn1CrB<ibótnetleinél,S4|{ár Ul »/á. 2710 Elva»a*lt mn a piacon Woner Oyula ói tpre.;l litvánné névre szóló váiár-i.i-l kbnyv (e)lBpokkit és az élelmaré^l Jegyekkel \'ét Wulntr Oyula leszereled !riiiiiv.il együtt. Kérem a Dectllttes megtalálót, adja le ¦ sieikenlö mert ti:y szegény cislid öiazea ólclmezéil lágyéiról van rió. 2709 Mindennapi leveloiétból OsizegylJJlüa toM*BbAlv*eal bélyeggytljtóil e-6fflki« mao*«"«ok. Baibadts, Zalai KoalOnr KírücMtÓaége, rutponta délután Ö-*7 óra kosCtt. Ea a hirdetés mi»diü érvényei. ZAfLKI ROZtÖNY FOLITiKftl BVAPILAI* «Tiadja; „KSzDudaiéfil R. T. Kacyktwtó. J\'oioíflfl kiadó: Zalai Mm, Nyomatott > „KSiouifuágl II. T. NagykanUxir" ayeadájábaa Nagykanlziáu njomdAért Mai: ZaW Ur«V Cin: • Benüokozat:. Tábori posla: 84« óvf., 194. «? Nagykanizsa, 1944. augusztus 28. hétfő ?ra 20 fillér. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP \'Szorkesztfliég éa kiadóhivatal: Kö-ut 5. szám. SMrkosítaaéei és kiadóhivatalt telefon 78. az. Megjelenik minden hétköznap délután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos 1 fka: Of? htnspra B peaj n«>üvWfSvre IB ptcff. Közzétették a román fegyverszüneti feltételeket A szövetségesek sam légi erőkkel, sem páncélosakkal nem tudják aegljteni Románlát Tegnap néhány helyről bombázásokat jelentettek Magyarországon A Wilhohustraasn a romániai oso-aiónyokkol kapcsolatban- nyomatékosan fölhívja a figyolmot ana, hogy a román királyt Maniu, vetette felre, aki szoros Összekötlctés-ben áU az angol titkos szolgálattal. Maniu ugyan a »hzö vot sóitokról <f beszélt szombati rádiónyilatkozata\' ban ia, do ma már nyilvánvaló, hogy Komúniának csak a Szovjot a szrV voteéfíOflo. Az a Bzovjot, amely pedig, az Exchange állítása szorult, mind Moszkvából, mind pedig az ukrajnai főparancsnokságról olyan parancsot kü\'dótt a szovjet csapatoknak, hogi/ a román téridet el\'eni offenzívát minden politikai tekintet nélftill ugy kell folytatni, mint eddig. Annak a tragédiának a nagysága, amelyet Maniu idézőit oIÓ,. valósal-níilog mar rövid oson toljoa megvilágításban fog feltárulni — jolontótte ki a német szúvivó — éa már néhány napon belül elválik, hogy Mihály király nem követi-e apját ea hogy Mamiinak /ffiarad-o idojo a kommunista kormányban film. Jelentés a tegnapi magyarországi , berepölésekről (MTI) Aug. -27,-011 a déli órákban többszáz ellenséges gép erős vadászvédelemmel berepült Magyarország légiterébe és a Dunántúl középső szakaszán átrepülve északi irányban haladva elhagyta az ország légitérét, a kora délutáni órákban a berepülési Útvonallal azonos útvo- nalon hagyták el az ország területét. F. hó 27.-én este éjfélig igen sok ellenséges repülőgép repült át az ország légiterén, egyenként, vagy kisebb csoportokban. Az átrepülés főleg az erdélyi részben. Székelyföldön át folyt le. Egyes helyekről bonúróz ásókat jelentetlek.\' 12 pontban közöltők a román* kormánnyal a Szovjet-követeléseket éli/iségei tudtára adták amennyiben (NTI) A román hadsereg magasrangu ft kormánynak a szovjet feltételeket: l, * ¦ ¦ ¦ A román Hadsereg tagjai megtartják fegyvereiket azokat az Erdély elleni harcokban hasznátják fel. 3. Egész Romániában át kelt adni a fegyver- és lőszerkészletet a szovjet megbízol fainak. A Magyarország ellen indítandó háborít utánpótlását szovjet megbízottak végzik. \\ 3. Románia előre l.i millió munkást és több százezer építészt és mérnököt boc.sájt a Szovjet Unió rendelkezésére, hogy az elpusztított leriilctcken a román hadsereg által, okozott károkat helyrehozzák. i. A Szovjet Unióban fevó hadifoglyukat akkor \'bocsátják szabadon, ha Románia a feltételeket teljesili. Ő. Románia a kezében lévő hadifoglyokat és internáltakat a legelső orosz csapatnak átadja. 6. Az 1941. évi szerződés alapján megállapított orosz—román ha-•tarok maradnak érvényben. a ia. P.00ni^z&át a háború végéig szovjet főparancsnokság alá rendelik, mint a szovjet közigazgatás szerve alá. 4 8. A dunai fiaiózás ellenőrzését a szovjet főparancsnokság veszi át. 0. A szárazföldi, tengerészeti és légitámaszpontokat Románia át-a<i}a a szovjet hadseregnek. 10. A román kormány vállalja a szovjet kormány minden rendelkezésének végrehajtását és ugy a katonai, mint a polgári hatóság rémről támogatásra kötelezi magát. 11. A román kormány kötelezi magát, hagy a háború után módot w a lakosságnak arra, hogy demokratikus módon szabadon válassza ¦>}ieg államformáját. 13. A Szovjet Unió jelenleg ígéretet tesz. hogy a békekötés után a vörös hadsereget visszavonja a ro mániái területekről. j A Szovjet hat feltétele Antoneacű egyszer már elutaaltotta a moBt elfogadott feltételeket c, iveket a szovjet kormány 1ÍM4. év áprilisában hozott a román kormány tudomására. Ezek a A szovjet távirati iroda most !ette közzé a Romániával való Fegyverszüneti feltételeket, me- feltételck :>, 1. Románia közösen harcol a szövetséges csapatokkal, beleértve a vörös hadsereget is, a német csapatok ellen. 2. A szovjet -román határt az 1940-03 szerződésben körvonalazott határban állapítja meg. 3. Kártérítést fizet Románia azokért a károkért, melyeket Románia okozott szovjet \'terü- leten hadmüveletek közben. \'1. Valamennyi szovjet és szövetséges hadifogoly és internált azonnali szabadlábra bocsájtása. fi. A nüiián területeken a szovjet csapatoknak szabad mozgásterületet biztosítanak, valamint a szövetséges csapatoknak is bármilyen irányban, ha ezt a katonai helyzet szükségessé teszi. A román kormány minden támogatást biztosit ezeknek a hadműveleteknek érdekében. fi, A szovjet kormány hozzájárni a bécsi döntés hatálytalanításához és Romániát megsegíti, hogy ezeket a területeket ¦"•visszaszerezze. Ezeket a feltételeket Antoneacű volt konnányclnök elutasította, Mihály király uj kormánya pedig elfogadta a feltételeket. Románia már két óv óta tudta, hegy ki fog válni a háborúdé! A volt londoni romén narjykövet nyilatkozik (NTI) Mint a londoni rádió jelentette, Tileau volt londoni román nagykövet nz epyik újságban irt cikkében kijelentette, hogy már több mint két éve foglalkozott Románia-azzal a gondolattal, hogy kikapcsolódik a háborúból. Azóta csak fokozódtak az okok. melyek Romániát a háborúból való kiválásra késztették. A hirtelen román államcsíny meglepte valajnucunyt szövetséges kormányt, mert Ro« mánia eredetileg kötelezettséget vállalt, hogy\\ előzőleg értesíteni fogják őket. Ennek azonban — mondja a volt nagykövet — nem tudtunk eleget tenni. Ennek a hátránya most ebban mutatkozik, hogy a szövetséges kormányok nem tudnak segítségére lenni Romániának páncélosokkal, légi erővel. Eredményes honvéd-vállalks-zások a Kárpátok keleti előterében Egy fontos magaslatot elfoglaltak a magyar csapatok lotlák a helyüket. A felső Kárpálok előterében továbbra is nyugalom volt. Ettől északra több erős harci kötelék több helyen eredménycsen küzdött (Inlerinf) A, Kárpátok keleti előterében a\' honvéd csapatok eredményes helyi vállalkozásokat "hajlottak végre. Ennek következtében a bolsevistáktól elfoglaltak egy fontos magaslatot és több-ellenséges ellentámadásban, melynek folyamán a szovjet páncélos erőket is harcbavetett, eredményesen megál- bolsevisták ellen. A több órás heves \\kij2delcmbcn a német páncélos gránátosok megtartották állásaikat. Uj robbantó fegyverekkel dolgoznak a németek a varsói hareokban Kát Visztulái hídfőnél vlaszsvetették az olörotört bolsevistákat ségcl foglaltak ct a bolsevistáktól, melyeket erős támaszpontokká építettek kt. A keleti harcok súlypontja a Bi-alisztok és Víírsó közötti területen van és a Visztula és Narev között igen őrös és órákig tartó tüzérségi előkészítés után a bolsevisták folytatták össszppnto.si-tott támadásaikat. Varsótól keletre ellenséges páncélos köte- Foljtatáa a 8, oldalon. (NTI) Varsótól délre heves, harcokra került sor. A bolsevisták összpontosított erőkkel előretörést kíséreltek meg két visztulai hídfő ellen, ahol átmenetileg területet tudtak nyerni, de később a készenlétben tartotl német tartalékok vissza vettették őket kiindulási állá- X saüeba. Ezután a német csapatok roham osztagokkal támadást indítottak a hídfőállások ellen és tőb\'b makacsul védeti hely- ZALAI KÖZLÖNY 1944. augusztus 28 Hit és kitartás Európa ma a borzalmak földje. A halál irtózatos aratása folyik mindenütt. Az Apokalipszis négy lovasa tajtékozva száguld hegyen völgyön át. Pusztul ós bomlik\'nyomá-han, ami ombori ósz szorgalom ós kéz vorojtókoa munkája. Voresesagm már nom találna szihokot s letarolt ís vórtfézös térségek inegörökitcayro. Riadtan nézünk \'körül- a pusztuló Európán és dormodt ajakkai sóhajtjuk: Lohet-o még fokozni a féko-vcsztott ombori indulatok ós szándé-kok mindont olyöpni irtózatos lobogását? Ma már nemi a főiünk leiott reggéL- délbon ós éjszaka olzugó lúgioródök riaaztunak, nom uz ujabb purtrnsz állások fenyegetésének morajlása aggaszt, nom u drága ombori óletok sirba liany a Hósának "ío-kozottuuu tompója, nem a pusztulás egyre ijosztóüb arányút szorítják egyre vadubbul a szívünket, mint in-\' kíibb az a gondolat cloruieszt: Mi lesz ebből V Hol úr véget ez u íuldro szabadult pokol? Euro|>u most óli át törtóuoünonok ioghtózuioaabb napjait. A népvándorlás káosza, a tatur es toruk roham nióhdöugicsólés a maí orkán inuUett. A népvándorlás oiszágaiapilu szent kirulyokat tormáit kj, akik koruazllol ajándékozták meg .népüket, liogy ozor évon út éljenek, a tatárjárás meghagyta az országűpitö lelkeket. A toruküu-\'íásból olyan lelkierő került ki gyóz-toson, amoly a diadalmas léltioldat kópos volt a kereszt ulá gyűrni. Do murud-o józanul itólkozó esz, tisztán [utó szem, ióluk es szivnotnesaég, erkölcsi oró most, amolyok majd ogy-bofonódva visszauillonthotik u Keresztény civilizáeié áldott szépségűi közé u viiugorkán által leikavart és meggyötört ombori 010101\'/ Uaszo kol-lonu roskadumik, hu nem találnánk reménysugarat az Európát olnoritó sólet vibarleiliók kozott. Mert van, umibo botovolhoti a szörnyű hal&l-táucot járó ointHír roiuouysóguiwk a horgonyát. Vanl A koioszl örökkön éló hitében vfiló folytonos újjászületése a lóloknck. Ajs lejben írgülüles-Huga és jósága .amely uiúidunokiiük ura ós parancsolója ozon a földön, laton roppant oiojo ós iotolmotoa iuualniu mollott mindon, ami most loiyik Európa toldjon, csak a lopk* szárnyának ruzdüluao a viz színén, csak legyzünmiögéa. laton szúaidókát ji szivárványban, wnoly viliaruk. után az égboltra azinosodik; a nap molo-góbon csodáljuk ,amoly fagyot olvaszt, a tavaszban gyönyörködjünk, amely föltámasztja* a halott teruió-szotot. ilyen hittol nem szabud mog-iuögni. Ami most a földön történik, laton tisztító vihara. Toló ógzongés-öol, cikázó villámokkal. Do ezon a viharon az a lólok fog gyózolmot aratni, amoly az óvóholyok niólyén magába roskadtan Hozzá fohászkodik,, az á sziv lösz a győztes, amely jóságot, meleg; szorototöt és iddozivt-KÓszsógot sugároz az úlot mui fagyos, dermedtségé i>o, az a szándék lesz az ur a pusztulások felett, anioly templomokat ós családi fészkekot épit a romok molló. Most a büutotó laton aujtó haragja van rajtunk. Megórdomoltük! Do a megbocsátó Isten ogyazor majd ránk torjoszti áldó kesét ós a romboló hullámok visszahúzódnak moilrukuo. A \'halált oAádó fogyvorszörnyok ismót us om-bor éiotéuok azolgálatára szolidühiok, Csak hűlnünk kell, hogy átólliossük a mai szörnyű idúkot. Einlxjrúknok koll lennünk lélekkel ós szivvol biroknak, dolgos kót kezünket ópitó munkára koszon tartva. Desz még fizép ouibori ólüt Európa földjón. Lösz tavasz a tói után. És mi magyarok, különösön higgyünk abban, liogy megmaradunk gyönyörű bokrétának laton kalapja -mellett. Mórt értünk az a legszentebb Asszony, könyörög, aki a gpnoazBág kigyóiát a lábai alá gyilrtö. Do ólmoz a hit mollott kitartás koll 6a inog nom ^\'iadás semmiféle fonyogetó tomo-do lemtől. Nagykanizsán is megtörtént a politikai pártok működésének beszüntetése A Polgári Egylet a belügyminiszterhez fordult, hogy visszakapja helyisegeit Minap megjelent a belügyi kormányzat rendelete, amely az összes politikai pártok mükódé-sót megszüntette, illetve azokat azonnali hatállyal feloszlatta pártállásra való tekintel nélkül és bárhol található vagyonuk zár alá. vétele iránt intézkedik. Kérdést intéztünk ezzel kapcsolatban a nagykanizsai rendőrkapitányság vezetőjéhez, aki kijeluntétto, hogy a miniszteri rendeletet még a megjelenés napján, csütörtökön azonnal végrehajtotta. A rendőrség közegei megjelentek a különböző politikai pártok helyiségeiben és nzokut a rendelkezésnek megfelelően zár alá vették. Ezzel kapcsolatban a városban az a hír, hogy u nagykanizsai Polgári ügyiét, amely 1U8 éves tiszteletreméltó múltra tekinthet vissza, visszaköveteli régi helyiségeit és ebben uz ügyben a belügyniinisztériumhoz fordult. Felemelték a hősi halott közalkalmazottak - izvegyeinek nyugellátását Hadigondozottak nagyobb előleget Kaphatnak beruházásokra A Budapesti Közlöny szombati száma közli a kormánynak a husi halait hall, háborúban eltűnt, vagy hudiiogságba esett közszolgálati alkalmazottak Ú8 honvédségi személyek hozzátartozóinak ellátásiról kiadott rendeletéi. A renddel a husi halált halt alkalmazol! özvegyének nyugellátásai az eddigi 5u százalék netyell títi százalékban állapítja meg. Háborúban leljesiLetl Katonai szolgálat közben eltűnt, vagy hadilogsúgba cselt közszolgálati alKalinazoU ellátásra igényjogosult felesége és gyer- mekei hadiözvegyi nyugdijának, illetőleg nevelési járulóuának megletető összegű íizclés-ellá-íásuan részesül. A rendelet most ugy intézkedik, bugy a/, ideiglenes ellátás helyeit az igényjogosult gyermek, illetőleg feleség részere az eitunl alkalmazásai megihelő összes készpénz-járandosagukat ki kell fizetni. A rendelet az VJ\'AH. szeptember, első napja után hősi halált hall és eltűnt alkalmazottakra, illetőleg azok hozzálartozóiru vo-| natkozik. (MTI), Hadiözvegyek, hadirokkantak járadék-előlege A hivatalos lap pénteki szúrna közli a hadigondozási járadék- ; előleg nyújtásának szanályozá- { sóról szóló kormányi\'oiKleletet. A rendelet lehetővé teszi, hogy j az 1., 11. és 111. járadékosztályu ; hadiroTíkantak, hadiözvegyek gazdasági vegerösötfésüket szolgáló beruházáso,1. céljára nagyobb járudékeaőlegeket vehessenek fial (MTI) Csalán - aratáson valahol a Bakonyalján 4—500$ vagon eaatánbál évi 10 unittá mtiivT tüxUlanyauhmz gytijtenik nytraanyttgwt Valahol a Bakonyban barangoltam a jómuttkoraban. A dus-ioinbu, üdezöUl erdővel fedett hegy oldaluk közöli. Szeszélyesen kanyargó völgyben liszla-vizü patakocska csörgedezett s én, luíeUulÖYcl sziva magamba a finom füvek-virágok illatától fűszeres levegőt, viuáman bul-lagva követtem útját. Ügyszer csak énekszó ütötte meg a fülemet s a esengő hang irányába indulva, a dúsan tenyésző bokrok közt larkaruhás lányok, menyecskék csapntjára bukkantam. Serénven hajladoztak ide-oda, kezükbe sarló villogott, őszbecsavarodott hajú nagybajuszos magyar vezette őket, tckintélytarlo szavakkal irányítva idönkinl munkájukat, Klébb sehögysem tudtam ki- találni mit aratnak, csak amikor hozzájuk értem, láttam nagy csodálkozással, hogy a városi ember szemében haszontalan gaznak tartott csalánt Kezükre oeska kesztyűi húztak, rongyot bugyoláltak s ugy ¦ sarlóztak nagyűgyesen ezt az apró tüskénkéi leifegyverzett haragos csípésekkel védekező növényt. Megesett mégis, hogy egyik-másiknak meztelen karjához, lábszárához csapódtuk a mérges levelek. Az áldozat ilyenkor hangosan felszisszent s dörzsölgetni kezdte a esipés helyét, a többi meg jóízűen nevetelt rajta. Szótlan kíváncsisággal figyeltem egy ideig munkájukat. Ugyan mit csinálnak vele V — törtem egy darabig a fejemet, PETfll VILMOS HATTYÚ DROGÉRIA Nagyhanlatsiai! postával eiamben Mosó-, pipere-, Baby- és borotva-szappanok kaphatók. de mivel sehogy sem tudtam magamtól rájönni, hogy minek bajlódnak ezzel a hatabnas foltokban, vadon tenyésző dudvával, elhatároztam, hogy megkérdezem tőlük. Az öreg\'emberhez léptem tehát illendően fogudlu köszönésemet s bár selma áb-rázattal mosolygott tudatlanságomon, kérdéseimre ssdvesen felelgetett. — Nem gaz cz kérem, — csak a régiek tartották annak I Na-gvoms hasznos növény I Nagy i uiba volna, ha itt hagynánk elrohadni... Mert ebből a csi-pösleveíü^Tüskés jószágtól ma már éppen olyan linóin vásznat, fenérnemuiiokvalói tudnak készjteni, min\' a kenderből, lenből, vagy akár u legpuhább pali mutbóly. , — Tessék csak nézni, ahogy dolgozunk. Lóm a növény már teljesen RilejíödöU, javában virágzik, Hl a vizmeuti, nedves Mnnijon akkorára nőtt, hogy * majd mellig er, de még eleven, nem indult száradásnak, ilyenkor kell a... csalánkórót learatni. A levágott rendeket azután szét-leregetjük ide a napra, Szántani hagyjuk egy iiétig, az iáit, amikor a levelek könnyen lelő-rudeznek, hozzálátunk\' a lombozáshoz, lizt ugy csínáljuk, bogi\' nyalábokba fogva u szárakat hozzáveregetjük egy deszkához. , — A lelombozott csalánt aztán kévékbe kötjük, u kévéket meg kúpokba rakjuk, hogy Így száradjon a növény tovább. A többi aztán mát* uz átvevőszervek és a leldolgozogyárak dolga. A csalán kitűnő minőségű szilárd rostjaiból tarlós, puha anyagot szőnek, véletlenül azt is tudom, hogy ma már i—5 ezer vagon csalánszárat is összegyűjtenek az országban\'évente, ez meg vagy 1Ü millió méter textilanyag szövéséhez elegendő. Rengeteg sok ez kérem, ha jól tudom, az egész ország szükség-leiének tizedrészét I ¦A beszolgáltatott csalánért természetesen jó árat tizeinek, de nem vész ám kárba a lojinf bozáshál lehullott .Jcvől sem. Összegyűjtve olyan jó takar-mányiad, aminek a tápériéke a lucernával vetekszik s az állatok is igen szívesen eszik. — Eleinte magam is bolondságnak tartottam, hogy csalánt arassunk, de ma már ludomt hogy megéri a fáradságot. Most meg, amikor minden méter anyagra olyan nagy szükség van, valóságos istenáldás ez a régebben semmibe nemi vett nó* vény... , Csodálkozva figyeltem az öreg gazda okos, komoly szakértelemről tanúskodó szavait. Aztán meg, hogy elbúcsúztam tőlük, még sokáig u fejemben járt a csalán története s örültem annak, hogy.megint tanultam valamit, amire városi észszel tán sohasem gondoltam volna. » Teléffdy La[os 1644. augusztus 28 ZALAI KSZL\'ÖNY A délfranciaorszégi helyzet . Berlin,\' augusztus 28 Az auguSztus 16-én megindult ¦ invazioa támadás a délfrancia teii-[icrpart oltón Toulon és Cannes között oddig ogy nagyobb hídfő ki-ahkiíásához vezetett, amelyot a szövetségesük jolonleg nagyobb és^ak ¦ folé irányuló hadműveleti bázisává {ir\'vrkiiKnok kifoilos/.toni. A támadás (ochnilíója áltnláhan megfelelt az előzőleg már Nontiandíábun alkalmazott támadási eljárásnak, ami abban áfb hogy igon or\'ós tengeri flotta éa légi kötelékek védolmo alatt mindenféle fegyvernemet szárazföldre holvozzonek a megtámndott terílleten éa á német parti vódóloni\' háta mögött fontos katonai ós stratégiai pontokat biztosítsanak maguknak. Légi utón \'ós a tenger folől is, miután sikerült elfoglalni .az .első keskeny földsévot, állandóan orösi-tésekot szállítottak, molyokkol a szövetséges hadvezetés azonnal inog is kezdte a támadást a torülot belsőjében elhelyezett német kötelékekkel. Kelet felől lényegében lemondott a flüővotséeos hadvozetés a hidfó kiterjesztéséről, hogy annál nagyobb kö-tolókokot bocsAthnsson újra harcba a nyugat folé irányuló támadásoké ban. Toulon foló ós északi irányban is. A touloni kikötő mellett, molviiok mint utánpőtló bázisnak nagy jolontőaégo volt, a szövetséges hadvozetés mindenekelőtt igyokezett a koros zlösszoköl teles i vouafakat el-foglulni .molyok a bogyós partvidéken vonulnak át kolotről nvugatra. A nyugat és északnyugat felé irá-nvul\'ó támadási mozdulatoknak tor-mészotos kiindulópontja á Rt. Hannáéinál torkolló Argens völgye volt,, amely lohotóvó teszi a könnyebb hozziiférkózést a tovább északra fekvő Vordoii ós Duranco völgyeihez, A Duranco Völgye maga a bevezető utat jelenti a Ithono völgyétto, inoly-lx» Avignontól délre torkollik. Kunok a támadási torvnok kivitele késbon 11 partvonal éa a Vordon-Duranco közti térség nagyon súlyos karcok színterévé vált. A part melleit vonuló irányban a szövetségesek elérték Toulon kikötővárost éa\'onnok birtokául az utolsó napokban olkoso-rcdolt harcok folynak. Toulon tói északra a Bzövotségosok igyekoznok támadást intézni Marseille foló. A partvonal óa Duranco közti térsége lton éa magában a Duranco völgyében is, a szövotsógosok nagyon oiős támadásokat vozotnok színién nyugati iránvban, melyeknek közelebbi céljai a Duranco-torkolat, Tarascon és Avígnon között. A némot csapatok itt mozgó védelemmel tőrnek ki a azövotaógesok elől, moly viasza-vonulást időnkónt nagyon erős ellentámadások szakítják inog. A Imrei tevékenység olórfe az Aix város előtti térséget. A Bzövotaégos ojwrá-ciés terv jelenleg még a partraszállási térség; kiterjesztési állapotában van éa taktikai célja az egész ten-gorpart megnyoróso a Khona torkolatáig Marseille és Toulon kikötővárosokkal együtt, továbbá biztosítani akarják a Rhonolés a Duranco közti térséget maguknak. Ebből a bázisból, ahogyan az inváziós vállalkozás holyzotéból éa kivitolóbői valószinünok látszik, kollono majd kifejlődnie az óazak foló irányuló nagy támadásnak a Hhono völj bon. , Külön díjazás jár a heti 48 órán tol és a vasárnap végzett munkáért 12 túlóráig 25, azon falul vasárnap 50 százalék a munkadíj-pótlék A hivatalos lap szombati szá- I" kadijnál lealább 25 százalékkal, ma közli a pénzűgyiTOniszteroiék a túlmunka és törvényes munkaszüneti napokon végzett munka díjazásának szabályozásáról szóló rendeletét, A rendelet szc-rinl az Iparban, továbbá a bankos pénzváltó üzemekben, valamint a bizlosiló vállalatoknál alkalmazottaknak heti 18 órán tul végzett munkája általában tul-munkának minősül és a heti első 12 túlórái a rendes muil- minden további túlórát pedig lcaláhb 50 százalékkal kell díjazni. Vasárnap végzett hiunká-ért a rendes munkadíjnál legalább 50 százalékkal "magasabb munkadíj jár. ha pedig a túlmunka egyúttal vasárnapi munka is, a vasárnapi munkál a túlmunkadíjjal növelt rendes munkadíjnál magasabban kell díjazni. (MTI) Elsötétítés 9-5 óráig Angliának, atnnt bombák ntrakészen (Foto 11, D. V). Három óráig a partizánok fogságában. „7 partizán halott, 2 fogoly, 17 puska, 3 géppisztoly, saját veszteség nlnos" és jelenti: megvannak a partizánok! Fölállított érőiket egyik ház udvarán fedezte fel. Tíör/V/ mogbossötéfl következik. Tttnik szakaszvezető kiadja utasításait\': — A golyószóró tüúléáUésba megy iá szénaboglya töyélw, tiíiöívol lozárja a ház kijáratát. Varga-óíwo-zotő harmadmagával a ház mofcé körül ós hiztosit a faluból étkezhető esetlegéé mogloitotósok- ollón. Én magám a raj többi emlwrŐvol megrohamozom az épülotet. Varga alp-joléro kozdjűk a támadást. A biztosító cao[k)rt olvonul, hogy kijelölt bolyét elfoglalja, a golvo-szóró is tüzolőállásbiv megy. PiSto 8 óra az idő, a lobukó nap vörös főnvsugarakkal szórja be az orvlövó-szok fészkét, a különálló, szalmo-totÓs alacsony kis házat. Kínos hoaz-szunak tünŐ porcok tolnok ol. VÓgro élesen hasit a lovogóbo Varga Őrvezető sinja. Török kis csoportja villámgyorsan közoliti mog a házat. Mogkoz-dik a tüzelést, a két őr halálra sebezve rogy össze. Mint & megzavart hangvattolv elevenedik mog a báz. Egymás bőgvén hátán rohannak előre h. partizánok, vad munokülés kezdődik. Müködésbo lép a golyószóró .orős tiizznl zárja lo a mono-külés útját. A banda tagjai fojvosz-tetton, vaktában lövöldöznok. Eredmény nélkül. A rajtaütés sikorült. Tiz poro múlva vógot ér a küzdolom. A két fogoly honvédot épen megtalálják két romogó partizán társaságai tan, akik a foglyok órizotévof voltak megbízva. A fogolyörökből foglyok\' lottók. f-i Százados ur, alázatosan jolon-tem, a feladatot végrehajtottam. Vállalkozásunk oredményo: 7 partizán halott, .2 fogoly, 17 puska, 8 géppisztoly. Saját voazteség nincs. A századparancsnok nem szól ogy szót som. Koménvon kezelszórifi szákaszvozetójóvol. Ez a kézfogás azonban többét jelént minden dicséretnél. Már egészen bosötétedett. A megmenekült -két honvéd jó-izüen fogvasztia a meleg babgulyást. Millió ós millió csillag ssiporkásIK oz égen és mintha inindonik mosolyogna. Vad Lajos zászlós haditudósitó — Horo rukil... (Fol a kozok-kol!\\ Mint a, villámcsapás a dorflli óg-hől ugy ©rto a felszól itás a három főből álló foliloritó csoportot. Teljesen körül; voltak fogva, orvvul bo-korityo. Marcona kinézésű, rongyos partizán banda kellős közepébe korült Török szakasz vésető harmadmagával. Do nem azért viselték a magyar fiuk a honvéd egyenruhát, hogy ellenállás nélkül megadják magukat. Még jóformán ol sem hangzott a folazólitás, Török szakaszvo-\'zŰtő kozébon pattogni kezdett a gép-^ísztofv, társaitól kövotvo fiatalinas ugrásokkal igyekoztok kitömi a banda szoros gyűrűjéből. Erre nem számítottak az oroszok, szájtátva meredtek pillanatokig a három vakmerő magyar honvédre. .\'Ezek jól ki is használták ozt a néhány pillanatot: mort már ol is érték a gyürü azólét. Török már be is ugrott a csorjéabe, két társa pedig 2—8 mé-torro mögötte törtetett. Ebben a pillanatban felocsúdott az orvlövész banda is. Nyolcan-tizon ugrottak a hátramaradt két honvéd elé. A sokszoros túlerővel szombon sommit sora tehettek, lofogyvorozték ókot. Tőrök szakaszvozető azonban ol-tünt. Nyoma veszett. A aüiü cserjés ¦ jótékonyan olrojtotte. Az orvlövészek „Százados ur, alázatosan jelentem, a feladatot végrehajtottam - tJzázados ur! alázatosan kórom parancsát fogságba korült két honvéd bajtársam kiszabadítására... óbba nem tudtak lxtlcnyugodni. örült lövöldözóslto kozdfok. Géppisztoly tűzzel pásztázták végig a toropot, amorre a menekülő magyar katona útját sojtottók. A szökés azonban sil&rült. Törölt agyában egy pillanatra felvillant, \\ hogy hajtársai védelmére vÍsszafor-1 dul ós fölveszi a harcot értük. \\)t vad lövöldözés azonban csakhamar moggj\'őzto arról, hogy hiábavaló Ion no minden orófoszitóao. Az acéldarazsak sürün röpködtek körülötte,. Ebboii a pillanatban rájött, hogy Ő neki minden áron monekülnio kell, mort század parancsnoka várja a fontos jölejxtést, a földerítés eredményét, a 13"... völgyébon folvonuló ollonsógos örökről. A sürü csorjós nagyban akadályozta a gyors rohanásban. \'Agak arcéba, köményen véresre Bebozvo^ sapkáját is valahol lesodorták fejéről. Ziháló tüdővel szedte a lélokzo-tet. Egy-egy gyökérben megbotlott, ruhája csupa aár, piszok, itt-ott felhasítva. Jobb kezofejón hirtoíon csípést oroz, odapillant, látja, hogy oltiníi a vér zubbonya ujját. Lövést liöfott, do megállásra nincs idő... Előre... Félőrés vad rohanás után az üldözés abba maradt, megmenekült. Alig ogy órával mognionokülőse után Török szakaszvozotő útban van ogy golyószórós rajjal -a partizánok fölkutatására. Sérült közén a "kötés CBak idoiglonos, át is ütött rajta a vér. Do vérének minden cseppje hosszúért kiált, nem hagyja nyugodni egy pillanatig som. Tizenhárom magyar honvéd lázasan tatja, koreai á nyomot. Óvatosan haladnak olőro, már-már olórik M... község szólsó házait, amikor kúszva jön Kováca honvéd A HAZÁÉRT | If), Koronay József | ¦19-H. évi július hó 25. napján. 20 éves korában, a keleti harctéren, Istenért és szent magyar Hazájáért, ennek h/ísi vé-delmczésóben htísi halált halt ifi. Koronay Józseí rh .kir. hon* védföhadnagy. T.elkónck üdvéért a szeiitmtse-áldozatot az Egek Urának f. évi augusztus hó 30.-án, szerdán reggel 8 órakor fogják Budapesten a Kapucinusok Corvin-téri templomában bemutatni. A megboldogultban Koronay (Metz) József ny. kir. ügyészségi alelnök a fiát gyászolja. Báspár István gyorsíró- is géiiró-iskiliiiban uj tanfolyam kozelídik szeptember 1-én. ÉrdoklédAt ét boirnlás minde» este &—9-ig a leánfliwunlnn. ZALAI KÖZLÖNY 1044. augusztus 28 Ánllenőrzés Németországban A nőmet áralakulás birodalmi kormánybiztosa, dr, FÍsch-böck, most kiadóit rendeletében újonnan szabályozta az áralakító helyek illetékességét. A birodalmi védelmi bizotfság üzletvezető hatóságait megbízta a "vonatkozó jogkör el\'enörzésévet Németország egyes kcrüleicibeii, melyekben különleges állapotoki állanak fenn, a kihirdetett normától eltérések vannak. Ugyanakkor, dr. Físchböck árkor-mánybizlos előadási tartott a rádióban nz áralakítás és ár-cllcnőrzés aktuális kérdéseiről a háborúban. Ismételten kiemelte, hogy arról van szó, hogy a csökkeni áruajánlat és a viszonylagos pénzbőség aránytalanságot nem eredményezhetnek. Az árellenŐrző szerveknek akkor is cl kellene járniok, ha a vevő nz árlullépésekkcl egyetért. Hozzátette, hogy egves szükségleti tárgyaknak az árai magasabbak, mint a háború előtt, azonban ezek az áremelkedések nz élet fenntartásának költségeit mégis csak körülbelül 10 százalékkal drágították, mert a legtöbb közszükségleti árunak az ára vagy egyáltalában nem, vagy csak kis mértékben emelkedett. Kijelentései végén megjegyezte a nemei árkormánybiztos, hogy a létfenntartási költségek nz ellenséges országokban a háború kezdete óta sokkul jobban emelkedtek, mint Németországban, Bizonyítékul szolgál egy Washingtoni jelentés, mely szerint az Egyesült Államokban az áremelkedés 1Í)I4. kezdeté óta a bányavállalatok megállnpitásn szerinl 15.3 százalékot tesz ki. A washingtoni kormány csak 23.1 százalék áremelkedést akar elismerni, minthogy csak a forgalmi és nem a valóságos árakat veszi te-klnletbe. Ezeknek nz ellentéleknek nz alapja az, hogy a feketo- ¦ piac a legtöbb szövetséges . államban jelentős, sőt még nagyobb szerepet játszik, mint a hivatalos. (MNK-) nem ment volna tönkre, fia gazdája,] nem háttal akarna előbbre j^tni. így jár ma mindenki, aki nem olvas újságot... Nem > tudja, hol, mikor, mibe ütközik bele... SPORTÉLET Kitűnően játszott a Zrínyi az NSE illan ZMNTE-Nagymányok 7:1 (3:0) Vasárnap az egész országban megkezdődlek az országos Nemzeti Bajnokság küzdőiméi. Dél-\' Dunántúlon az NB II. és III: osztályt helyettesíti körzeti bajnokság első fordulóin került sorra. A ZMNTE első ellenfele a nagymányoki csapat volt, amely a rendkívüli helyzet miatt, csak későn, este fi óra után érkezett nicg a nagykanizsai Zrinvi-pálvára. A közönséget addig a ZMNTE második csapata szórakoztatta. A kiskani-zsai utánpótlás ellen .\'I; 0 arányban győztek. Végre Temesi (Kaposvár) sípjelére fi.ára M perckor indult it jálék. firdekes összeállítások : ZMNTE: Kovács - Kiss I., Horváth — Papp. Pörgc, Cscr-pcs — Németh, Mihályi, Dom-bai. Boda, Virág. NFE : Veres. — Wagner, Máté, . — Baumgarten, Csordás, Huéker — Szeillcr, Kizi, Bö-röez, I.eopold, Bonfig. . A ZMNTE \'ép fel lámadölag és a 2. pere végén a szem füleit Németh beadás helyett, a kifutó kapus felelt, hálába ivei. 1:0. Néhány veszélves láinn-dást indít a vendégek esátárso ra. Most a ZMNTE állandóan ostromol. A 12. percben Boda és "Virág nagyszerű -helycscrés támadást vezet az NSE kapuja felé. Boda éles beadásai Mihályi egyből vágja védhetetlcnül a hálóba. 2:0. Bemek haloldali támadás volt ! A marosvásárhelyi szerzemény. Papp mutatkozik he néhány jó szereléssel ás elöreadással. Cserpes szintén nagyszerű labdákkal igyekezik tömni a tóniadósort A lii. percben a Zonibori VAK volt kitűnő csatára. Dombai tör ki remekül, de lövése hajszálnyira fölé megy. Pörgc nagyszerűen tölti be a kullancs szerepét. Kiss és Horváth minden próbálkozást szétrombol, ¦ ami Kizjéktől indul. A 23. percben Virág beadását Veres nem tudja elcsípni, Dombai Németh elé játszik, az egy testcsellel elhúz Málé mellett, beadását Dombai kapja és a középcsatár nem hibáz. 3:0. A második félidőben is a ZMNTE van fölényben. Boda remek labdákkal irányítja a lá-madósort, de most nincs gól, mert az NSE védelem nagy lelkesedéssel hárit cl mindent. A 22. percben Virág remekül tör ki Boda labdájával, kézzel ránt-iák vissza, de igy is elszökik. Temesi nagyszerűen értelmezi az előnyszabályt, Virág átadását Németh kapja.\' majd a Jobbszélső visszaiveí Virághoz, s máris zörög a háló. I : 0. A 28. percben Szellcí pompás labdát kap Kizilfil, de gólhelyzetben mellé vágja a labdát. A 32. percben Dombai átadását Mihálvi bombákéul vágja a léc alá. 5 :0. Ritka szép gól ! I.eopold a kapu szájában mellé vágja a gólba tartó labdát. A 39. percben a ZMNTE lámadósora • iátszadozgal.. mire a labda Nemeihez kerül, aki pompás lö-. véssél ujabb sóit szerez, fi : 0. A 40. pereben\'kavarodás van a ZMNTE kapuja elölt. Az egvik védő szabá\'vlalansárra miatt Temesi büntelörugást Ítél. A ÍMe.st Csordás élesen a jobb saroklia lövi. 6:1. Németh elszökik, balkézzel rántják vissza, mégis ;Vt-játsza magái a védőkön, beadását Dombai kapja. egyből azonnal Virághoz -játszik, aki szintén visszaadja a labdát Né-nielhnek. A jnbbszélső ez alkalommal semi hibáz. 7:1. Na\'gyszeru és pompás eirvnt-fest ismertünk meg a ZMNTE uj csapatában. Szinte alig volt gyenge pont a csapatban. Minden játékos ludasának javát adta s ahol ez kevés volt, (mint a közvetlen védelemi ott a lelkesedés segített. Hibák még mindig vannak, cgyéoJJeg, de az összjáték szempontjából is. Viszont ha ez a csapat együtt marad, gvorsan eltűnnek a hibák és a ZMNTE nagyon komoly szerepet játszik a körzeti bajnokságban. Egyénileg, Kovács jól védett, a kél hátvéd munkája egyenletes és jö. Pörgc először Bőröczöt, majd Kizií tette \'hidegre és ezzel a játékával a jó kullancs szerepéi töltötte, be. A két szélsőfedezet esillogtalta ériékes erényeit és tudását.. Papn ragyogóan jálszolt helvcnkint. Cserpes izelilöl adot \'a régi nagy tudásából, de néha kiütköztek rajta az edzés hiányai. A táinadósorban találjuk a inc, zőny legjobb emberét Boda személyében. A volt hjres Zrjnvi szélső eszményi játéka ötletességet, szint és lendületet vitt a lámadósorba. Dc kitűnően játszolt a két lendületes szélső, kü- lönöscn nz eredményes Németh. Mihályi és Dombai is. Az uj szerzeménynek vannak hibái az irányítás és a labdaadás körül, de erénye, hogy nagyszerűen tör ki. jó lövő és küzdő, igazi modern közÓpcsntár. Az ellenfélnél Veres a gólok ellenére jó volt. De a hátvédpár néha megingott, Csordás nehezen bírt ;) kitűnő Dombnivnl. A íedczelsor két szélső tagja szürkén, a támadósor ügyesen játszott, csupán n. knpu előtt nem volt szerencséjük. Temesi játékvezető remek napot fogolt ki. Bég nem latiunk ilyen jó játékveztést a Zrinyi-pályán. —k—n-!~ ÉJuzskM elkenő a ezüksÓRrepUlőtfiren Dönletlonlll Htsz«tt az NVTE Csáktornyán Vasárnap Csáktornyán jál-szott bajnoki mérkőzést nz NV-TE és 3:3 nrányban\'eldöntelle-nül végzödötl a mérkőzés Az NVTE Bcdö — Szabó, Munkácsi^- Scmsi, Németh, Both — Juhász, Frisch, Plncskó, Turn, Horváth összeállításban szerepelt a Csáktornyáink ellen. A közönség megtámadta a levonuló NVTE játékosokat, akik közül néhányan kőhajigálás közben meg is sérültek. Elmaradt az ökölvívó-mérkézéa Bór a Szombathelyi I.E Ököl-vivő csapnia megérkezett Nagykanizsára, érthetetlen módon -még barátságos mérkőzésre sem állt ki a Nagykanizsai LE elleni bajnoki mérkőzésre. A sportszerűtlen viselkedést azzal indokolják a szombalhelykdt, hogy a légiriadó mintt kondíciói veszitellek a versenyzők. A budapesti mérkőzésvezető, midőn érlcsült a mérkőzés elmaradásáról, elutazott. Az estnek a Levente Sportközpontban lesz folytatása.. Eredmények Debrecen—Ferencváros 2 ; Újpest—Kispest 2:0. Nagyvárad—Szolnok 3 : 2. Szeged—Salgótarján 3:0-Csepel—Szcntlőrinc 2: 0-Kolozsvár—Diósgyőr 2 :1. Mávag—Gamma 1:1. Ungvár—Újvidék elmaradt. NAbY BREDMiNYT lü-14. auguszlus 28 ZALAI KÖZLÖNY hírek Nipiíf- Augus\'.lufl 28 Héllö. Róm. kai. Ágoston pk - Protestáns Ajoíton. - (Személyi hir) Dr. Hegyi Lajos, Szatmárnémeti város polgármestere, aki o hó vé-géig torvozto nagykanizsai tartózkodását, szabadsaga niogazakitusával visszatért székvárosába. _- (A piariaták köréből) Dr. Szűcs Imre piarista gimnáziumi tanárt* aki valamikor már hosszabb időn át tanított Nagykanizsán és jotontékonvou részt vott !1 város kulturális közélotébon, a rendfőnök, mint jolontottük, ismét Nagykanizsára holyozto. Dr. Szűcs Imre niegórkezott - Nagykanizsára, ahol régi tisztelői azoretottol köszöntik. ¦\' — (a rendőrkapitányságról) A vidéki főkapitány dr. Fodor Frigyes rendőr fogalmazót Szabadkáról Nagykanizsára helyezte át. A kapitányságon az ügyboósztáa moflt "a követrtpzo: a bűnügyi osztály vo-zotójo Hona Antal tanácsos, a" közigazgatási osztályt dr. Molnár Győző fogalmaiíó. a gépjármű korülotet dr. Koltay Miklós fogalmazó, a kihágtiai osztályt dr. Fodor Frigyes fogalmazó vozoti. — (Ferences jubileumok) A nagykanizsai foroncos rendház csendes magányában ünnopolték Bzcrzütesséjiük 40 óvos jubiloumát dr. l\'íchlor Emil főiskolai tanár, kanizsai vikárius ós F. Csulcm Kolos kimizsai t\'orcncos áldozár, volt ház-[éiiök és biiszónok. P. Picidért mindenki ísmori Zalában éa Vasban. Ismételten tölt hosszú időt a hely*-|»li rondházban. Mikor a főiskola itt volt, dr. Pichlor annak tanára volt. Szombathelyen h. igazgató volt. Mint egyliázazónok, mmt kongre-Kiiciós piézes, mint lelkipásztor fanul hatatlan munkásságával és fereh-ir.i Bzellómévoi egész Zala ós Vas megye becsülését vivta ki. — P. Csutora Kolos a_ Felvidék fia, aki franciskánus papi és missziós munkájával különböző városokban, lángoló magyarságával a megszállás alatt nagy érdomokot szorzott. Igazi fia a Fovorol lónak. Mint házfőnök éa mint lelkipásztor, ós ogyházszónok egyaránt érdemes munkásságot fejlett ki, Nagykanizsán sok barátot ós tisztelőt Szerzett. Nagykanizsa ka-tolikussága a két jubiláns szerzetest, akik 83 óvo áldozárjai is azorzotük-iwk, a katolikus szeretet mologóvo] köszöntik. — (Kinevezés) Zalai körökben is Örömmel fogadták a hivatalos lapban raogjulont liirt, amely szerint az iparügyi mi-irisaten dr. Somogyi "Ferenc egyetemi, m\\ tanár, szociális felügyelet;, akinok Zala szociális intézményei is sokat köazönliotnek, kinovozte az uj uiuiikás-órdokképviaoloti szorv, a Magyar Munkások Országos Szövetsége- uzorvozóbízot faágának elnökévé. - (A.városházáról) Nagykanizsa város kórházügyi bi-íottsága ülést tartott, amolyou jobbára szállítási ügyek, szükségletek íotiijzóso körűit napirendre. —¦ A rárosi képviselőtestület ordou^yi bi zottaágu ma délután tartja ujabb ülését, amelyen a közgyűlés olótt megogyszof foglalkoznak Szabó Gyula biztosítékának kérdésével. - (Egyházközségi lm) A nagykanizsai Szent József Egyházközség holnap, kedden diazkoz-tÖ\'ülÓB korotébon óhajtott buosut \'öiiní világi elnökétől, a Szutmámé-mcl> polgármesteri szókóbo távozott <jr. ilogyi Lajostól. A díszközgyűlés "r. Hogyi Lajos közbejött visaza-Wlazása miatt elmarad. — (Orvosi pályázatok) A belügyminiszter pályázatot hirdet u következő zalainagyo\'i körorvosi állásúkra: Báutornva, ^Beíica, Cserföld, Damása, Hahót, Kisáza-baüüa, Légrád, Muracsánv, Mura-siklós, Múraazcmonyc, iíuraszent-luátiu, fygyjengyel 03 Rédics.- — (Mi van a hivatalos lapban?) A Budapesti Közlöny pénteki, 108. Szama rendeletet közöl a liadj-gondoaasi járadékelőleg szabályozásáról éa egyes luuligondozási kérdések módosításáról, — a gyámügyi ügyviteli szabálvok módosításáról, — a kondorrost termékek logwagaaabb oladási áráról, ozok előállításával kapcsolatos bőrmunkák dijának megállapításáról. — A szombati, 194, számból: rendelőt az Országos Mun-kaprőgazdálkodási Bizottság felállításáról, — hősi halott, fogságba csott, oltünt közalkalmazottak özvegyeinek ny ugd íj -felemeléséről, *— nemzsidók tulajdonában lévő ingatlanokon zsidók gazdálkodásának meg sziintotóséról, — a túlmunka és vasárnapi munka külön díjazásáról, — postahélyogek érvényességi idojé-nok szabályozásáról. — (Vállalatvezetői kirendelés) A zalaszontgróti járás íóazolgabi-íája a pakoíli Koeh-mamm vezetésére Doniján \'János pakodi lakost, a zalabéri Follner-felo péküzlet vezetésére Stokli Ernő zalabérí lakost kirendelte. — (A háztaitápl alkalmazottak) öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló bíztOBi\'tósuuak hatálybalépésével kapcsolatban és az érdokoltek részéről megnyilvánult ujabb érdeklődésre tekintettel, az Országos Társadalombiztosító intézel ismételten fölhívja a figyelmet arra, hogy u háztartási alkalmazottak után 194-t július elsejétől kezdődően az eddigi havi 3.Ü0 pengő betegségi biztosítási járulókon ea havi iö filléres baleseti biztosítási díjon felül havonként még 7.20 F öregségi stb. biztosítási járulékot együttesen tehát 10.95 pengőt kell lizotni. l\'Jbból az összegből kizárólag a munkaadót terheli a havonként-fizetendő lő fillér baleseti biztosítási dij, mig a fennmaradó 10.80 pengő tolót a munkaadó az alkalmazott javadul mázasából lovonhntja. (MTI) — (A postabólyegek) * érvónyosségénok időjét a posta vezérigazgatóság újból szabályozta.. Eszprint mindon postai levélbélyogot ami jolonlog érvényben van, vagy amit a posta ezután fog kibocsátani, még három évig lobot bérmentesítésre fölhasználni ezután, mint a posta valamely bólyegfajta árusítását megszünteti. — (Elfogtak egy tolvajt) Följelentés érkozott a nagykanizsai rendőrkapitányságra, hogy Ho-tosy Jánosné, városi tisztviselő édos-auyjának Kinizsi-utca 1.0. számú lakásából ismeretlen tettes ellopott három aranygyűrűt, azonkívül mint \'j00 pengi készpen-it iliipV.Jzi Ferenc detoktiv nyomozása alapján csakhamar sikerült a gyanúsítottat líakonczav Mihály nagykanizsai lakos \' személyében olfogni, aki előállításakor beismerte tettét. Az ellopott értékok egy részét megtalálták llakonczuy lakásán, Átkísérték a nagykanizsai kir. ügyészségre. KflZfláZDASA6 A Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár igazgatósága dr. Plihál Viktor földbirtokos, felsőházi tag el-uöklésével Nagykanizsán ülést tartott, hogy határozzon az intézet igazgalói székének betöllé-/ séről. Amikor nz általános álól-lilás megtörtént; áz igazgatóság üyömörey István földbirtokost, az igazgatóság tagját kérte fel a vállalat ügyvezető igazgatói teendőinek ellátására. Gyömörey István kötött időre vállalta u megbízatást és 1041. július óta megoldotta az átáilüás legnehezebb problémáit, lebonyolított egy kiválóan sikerült tökeemelést és a kiliinátű birtokról na: pontú bejárva, önzetlen odaadással, az őt jellemző puritán kötelességtudással és egyre bővülő szakismereteivel nagy mértékben növelté a Zalamegyei Gazdasági Takarék jó hírnevét, megerősítette az intézetet a gazdasági átalakulás sok nehézsége közepette. Munkássága, előrelátó üzletpolitikája, lelkiismeretes gondossága következtében az intézel sokat nyert üzleti rugalmasságban, tekintélyben, közkedveltségben. Most, hogy az utazási nehézségek is egyre nehezebbé, sőt sokszor lehetetlenné teszik u bejutást Kilimúnbói Nagykanizsára és minthogy idő és feladat, amire Gyömörey István vállalkozol l aniugyis Telelt, esedékessé vált az igazgatói szék betöltése. Az Igazgatóság egyhangú határozattal Janda Károlyt, aki közel 20 éve áll az intézet szolgálatában, 1011. október 1-tül ügyvezető igazgatóvá kinevezte, egyetértésben az ulTiliációs Hitelbankkal és a határozatot jó* váhagyás végett az illetékes kor* ínánybiztossághoz felierjesztette. Janda Károly nagy atyja egyik alapitója és 1927-ig első igazgatója volt a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztárnak. Az unoka tehát magával hozta az intézet szeretetét, a hivatást, kób A évtizedes szolgálata alatt megszerezte a kellő szakértelmet, elődje, Gyömörey István -pél-)dája nyomán pedig olyan irányítást kapott, amivel az intézet igazgatósága nyugodtan tette le Janda Károly kipróbált kezébe az igazgatói vezetést. Ugyanakkor az\'"igazgatóság o legmelegebb és hálás elismeréssel emlékezett meg GyÖönJö-rey István hatalmas és eredményes munkájáról, az átállítás átmeneti idejében végzett önzetlen szolgálatairól, hároméves rendkívül fáradságos nrunkássá-ról és öt, mint az intézet igazgatóságának tagját, egyhangú határozattal beválasztották ü szűkebb végrehajló bizottságba. Ugyanekkor nevezte ki az Igazgatóság egyhangú határozattal cégvezető-főkönyvelővé Varga József cégvezetőt, aki közel két éviizeden át az intézet kötelékében végzett, példásan lelkiismeretes munkájával, szakfcnfai hozzáértésének alaposságával és tisztes lisztviselői múltjának tekintélyével érdemelte ki igazgatósága bizalmát. \' \' A budapesti elelmísz«r-nagyvásartatap piaci árai Az élő- és vágottbaromfi, valamint a tojáspiacon ar\'megállapított legmagasabb árak .voltak érvényben. A zöldség- és főzelékfélék piacán az uborka óra 50 fillérrel emelkedett, viszont a vajbab ára 10, az apró hegyes zöldpaprika és paraj ára ^O, a tölteni való \'zöldpaprika pedig 70 fillérrel csökkent. A gyümölcspiacon a \\nern mlagvaváfó szilva ára 20, az almáé 30, a szőlőé pedig 150 fillérrel emelkedett. A körte, a magvaváló szilva ós a sárgadinnye ára 20, a görögdinnye ára C0, az őszibarack ára 150, a ringlóé 220 fillérrel csökkent kg,-kint. Északfranoiaországban minden támadó szakaszon súlyos veszteségeket szenvedteK az amerikaiak A bretagnei eród-övezetban Brest ellen Összpontosítják az erőket Az észak franc iaurs/.t\'igi arcvonalon az angolszászok tegnap súlyos, légitámadást intéztek a Szajna hIbó folyása és a Szajnától délebbre fekvő állások, valamint u mögöttes ősazo-köttetésok ollón. Elmst vidékén egész nap súlyos ulhántó harcokat vívtak a német csapatok.\'A rom-város ismét rendkívül súlyos hurcok színterévé vált. Az SS csapatok minden romhalmazt külön védelmeztek. A reggeli órákban 300 ellenséges bombázó súlyos támadást intézett az állások zűrzavarában saját csapataik ollón. Az amerikaiak valamennyi tá- Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak \' pótan y a gok állnak rendalkeza-sÜnícre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtől, ha egygs darabok kivitelezése nem a régóta megszokott ^M^vonjjonjÖr^A TARJAN-PÁLOSICS. madó szakaszon ujabb órzékony veszteségekot szenvedtek. A Szajna északi partjára átvitt 19 harckocsijukat a német csapatok mogsommi-sitollék. A/páncélos erőkkol támadó amerikaiéi) essék és északkolot felé törtök olóre, ezt azonban a német ütegek megakasztottak. Troyes szakaszán heves harcokra korült sor az amerikai támadó erőkkol. A bretagnoi oród-övozotbon az amerikaiak mindon oroiükot a bresti arcvonalra összpontosították. Számolni koll az orőtl elleni küszöbönálló nagy lámadússal. Azokat a kí-sérlotekot, \'hogy nagyobb orókkol be-, törjenek az erőd belső övezotóbo, a német csapatok eredményesen szétverték. A brosti erőd parancsnoka válasz nélkül hagyta a megadásra való fölszólítást. Mivel az amerikaiak mindon erejüket\' Brest ellen összpontosították, a lorienti szakaszon csak szabiul csapatok és terroristák támadtak, molyok mollé tanácsadóként araorikai tisztekot osztottak bo. Loriont közolóljon német gránátok tüze szétverte ezeknek a csapatoknak a vállalkozását és ozzef minden további támadásnak az elojét votte. ZA.LAI KQZLSJNy 19 gusztus 28 Naarkanizsa megtel Tárim polgármos toré-tői. . 20.764/1944. Tárgy: „Léfiveszély" 4s „zavaréreptllés" tudomásul adása a közönlég részére. Hirdetmény. A város közönségének tudomására adom, hogy ezentúl a „légivfszély"-t és „zavarÓreplllé*"-t az utca közön-ié|ének is jelein! fegom, a következőképen : 1. „l.églvaszély"-t ugy nappal, mint éjjel sziréna fo*;]a Jelezni agy 30 másodpercig tartó" egyharnru bugással, azenkivtll megafon fogja hirdetni az Erzsébet-téren. a) Csak nappal megafon hirdeti ki az Erzsébet-téren éi „Léglve-azély" feliratú tábla a Törvényszék homlokzatán. Ugyancsak hangtölcsér hirdeti ki a tílzollólaktanya tornyából, a klskanlzsai templnm-tsronyból és a vásártéren, a „légl-veizély" táblák lesznek kitéve a városházéptllsttn, a Sugir-ut és Rozgenyl-utea sarkin, a S/t. Flérián-tércn, az Ország-uton, a Varaidi-ulcán, a Vár-ut, Ciengery-ut és Horthy Mlklés-stl vasúti sorompóknál, a PetMI-ufcán a Jézstf flig.-ut sarkán, a Telekl-uton a Károly laktanya alfltt, a Kossuth-téren a méntelep elölt, a külső Csengery-uton a barakkórház piítl, a Maeyar-ut-cán a 86. szám (Tarján-üzem) elélt. b) Éjjel BLéglve3zély--t jelez ugyancsak a sziréna hasonte módon, mint nappal, 4t tudomásul veheti a közönség ezt arról Is, hogy a közvilágítási lámpák nem égntk. 2. „Zavar4repölás"-re nem adunk szlrénajelet. Nappal a zavarórepü-lóst a hangtölciér bemondja ugyanazokon a helyekan, ahol a „Légl-veszély\'M, Ezenkívül ugyanazokra a helyekre, ahol a „URiveszély" feliratú táblákat kiteszik, „ZavarŐ-repniés" feliratú táblák kerülnek. b\\ Sötétség esetén „zavarórepülésiről ugy értesül a közönség, hogy a közvilágítási lámpák nem égnek. „Léglvenóly/elmulf-at a sziréna ugyanúgy (ujja le ugy nappal, mint este, mint a riadó elmultát, vagyis kétszeri egyhangú bugással. Nappal n „léglveszély" táblák levétetnek és a megafon és hangtölcsér ezt bemondja. Sötétség esetén a közvilágítási lámpák kigyúlnak. „Zavarórepülés elmúlt" jelet a sziréna nem ad. Nappal a megafon és hangtölcsér bemondja azt és a zavarérepülési táblák ltvétttnsk. Sötétség ssatén a közvilágítási crnyö-zött lámpák Ismét égnek. Nagykanlzia, 1044. évi augusztus hó 10-én. seri Polgármester. Folytstáa u 1. oldalról, lékek fék őket. mélyen behatottak a nfimet Ezekben a harcokban kitűnően vonalakba, azonban német beváltak az uj robbantó cszkö-páncé.losok mefjá\'fítotfák rök, melyekkel 43 szovjet pán-áttörési kisértrtükcl, majd c\'élost lőltek ki. Az egész keleti több rofiamkutönifmény fronton szombaton 75 páncó-odaimzém/lésót\'cl visszdm-r- íosl lőttek ki a németek. Heves harcok Bukarestben A bolsevisták lefegyverezik és Oroszországba szállítják a román csapatokat zotbon kitűnt, hogy a bolsevistáknak eszük ágában sincs a románoknak iiíórt és a románok áltaf \'igényelt (NTl) Románia belsejében, Bukarest északi részében került sor a leghevesebb harcokra. A román kötoíókok mogkiséroltók a némot csapatok ol reteszelését, ami ollón a némot kötoíókok nehéz légvédelmi ágyukkal ía védekeztek és 23 román páncélost lőttek ki. A románok vérveszteségei rendkívül hagyok voltak. A tulajdonképpeni arcvonal övo- foltétolékot megtartani, am fkot pedig itííítólag niár áprilisban lotárgyal-tak. A bolsevisták-a román jcsapato-kat lofogyvorzik Ós Oroszországba szállítják. Kivételt a román ílaztok-kol som tesznek. , Tarlanak az ellenségeskedések német és rémáru ősapátok között / Eredményes harook a Pruttól keletre és nyugatra az előnyomuló bolsevistákkal met kötoíókok a Pruttól kolotre ós , (Interini) Romániában a román csapatok tegnap a bolsovistákkal kötött mogogvozésnek megfololöon több helyon inegkozdtéle az ollenscgoske-dés\'t a német kötolókokkol. Tegnap mtigkozdódött a Ixjlsovisták nem gátolt olónyómulása, ami a román ollonsógoskedés által különösen a koioti arovonal délebbre fekvő szakaszára terjedt ki ós súlyosbította a német csapatok helyzetet. Eros nó- nyugatra a számbelileg nagy fö-lényben IotŐ bolsevista\'erőkkel rendkívül heves harcokban eredményt őrlők el. A Prut kolotí partján tegnap 13 páncélost niegsommiBÍtettek. A Prut ós a Szoret között a Kárpátok hágóiig visszavonultak ós eközben 1Ö\'harckocsit megsemmisítettek. A némot harci csoportok a kárpáti bagókat kezükben tartják. ":\' Egy nemei (Avuti I-ldiiMIflrepütŐRSp hazatérése (Foto R.D. V Augusztus \\/Át?n<M MriTCtn Hétfő, kedd, 28., 29., 30. W"UO\' IIU^XJU szerda Egy végzetszerű találkozás Egy szenvedélyes szerelem bűbájos története UTIKALANp Főszerepben: Oíno Cervi, Adriana Denetti Aktuális magyar vtlághiradó Napenta 3 előadás : $4, ?6 és ?8 órakor. Í város Űnier-Ulímartn Éleit «askeresksdesÉ&ert «in-, rud- és patkóvá-.-, továbbá szeg- etaiványok beválthatók és elijgplMtit Hofhow-gépftk, gépezij, cekpégpfém As golyós caapdicjy igénylwát ollntéxem. ¦pillili vs^tsataóTt: Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben dAMÜtt 8-tól stellatati t» éráig. Csengery-ut 01, telefon 294. Nagykanlzfla megvet polg&mosberetél. 717/1944. * Tárgy: 1944/45. évi 1A és fegatos jármű Összeírás. Hirdetmény. Fslhlvsm a Nagykanizsa város területén lakó 14-, Öszvér- és foga<-tes táró mii tulajdonosokat, hagy állataik és járémflik bejelentése végett- jelen hirdetménynek a helyi sajtóban-etsőlzben történé megjelenése után állataik járlatlevetével jelenjenek meg a városi katonai nyilvántartó (szállásmester) hlvata-les helyiségében (Városház, föld-¦szlnt 33, szoba). Bejelentendók az *sszes lovak, Öszvérek, csikók és járőmflvek. A kincstár tulaidonát. képozö. (vállalkozó) lovakat bejelenteni nem kell. A bejelentés minden tulajdonosra, teliát azokra nézve is kötelezi, kiknek állatai és járómflvoi a folyó évi nyilvántartásban már szerepelnek. A bejelentés elmulasztása honvédelmi érdekekbe ütköző súlyos kihágás, melyéri különösen háborús Időben Igen súlyos büntetés jár- A bejelentési- kötelezettség teljesítésének végső határideje: f, év szeptember hó 15. Mindazok ellen, kik ezen Időpontig bejelentési kötelezettségüket nem teljesítik, minden további felhívás, vagy figyelmeztetés mellőzésével, haladéktalanul megindítom az ellárást. . Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 17-én. ¦nti i Polgármester. Tamilót felvess Unger Ullminn vaskereskedés. 2856 Egy Hatat Bx:ljayért4B«-<iécl felvételik Kovács szíjgyártónál, Horthy Mikiti-ut 2. 2664 Portási teendSk ellátátara ketei SO év Körüli, megbízható, komoly (íillt helybeli IpaivállitUf A pontos szemflyl adatokkal elláintt ajánlatokat, melyekben az edd gl mfivödésl teitllet Is Ismertetve van, a Zni.-l Kí>z ii-.y i.iudéhlvalaié<}fl kérjük leadni. Jelige : Portás SO. 2666 «»¦ őseink fiatal gyermekazerclö leányt, aki bá\'Urtásban h segédkezne. Jaranaó-¦ágs; tttetás, koszt és lakás, Címet a kiadóba kétek lezdnl. 2698 Üftyes klfutdflut azonnali belépéire Idvtiíck. Hungária ketegyái. Szemére-utca 4. ^ - * ¦ 2703 Kifutót felvenz: Kapóit István (Usier-éa eaemegokeieikedö, Horthy Miki-.s ut Baromfi tényé* ((cahu fetléüenUI érlö erélyes, mcgbt/ti.itó a«kda*a«.Loai-< keics Kanizsa melletti uradalotu, Ceak komoly muakaccóit Jelentkezzenek. A|án ¦ latokat, a kladóhvatal továbbit. 2717 Jcliarban levo női „Singéi" vatrógép elido. Csengery ut 13. Saabónil. 2720 Anaera nyulak eladók Csengeiy-ut 15. Háimcslcr. 2721 Holnap friss fngss, udi lő. harcsa, dívér, készei; Berciinél. Törvényház elélt 2722 Irágepat, ló karban, vennélí. Cint a kiadóban. Sinoar vsfrdgáp, alig baunált, eladó. Ciház-utca 6. tx. Katonaiét. 2676 Zftf.JM KÖZLÖNY POLITIKAI NAFILAF jl!.uí;.t: „KuZBazdaaioi R. T. HagytasAMo Fololóa kiadó: Zaini Kard; Nyomatott • „KDzgaíJttSÍgl R. T. Marjykonif.»\' nyoKHlt]ilMUi Hagyk»iiiiitii . Kíojsdürt IeJa4: Zaáal Kartáj relaío:- Hondlokoxut: Tábori poilü—u. >te/i.,495.sz. Nagykanizsa, 1944. «leusztus 29. keddÁra 20 fül*.-. Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos• psHzatesMra: egy nőnapra a pongo ao mier, _ negyedévre IB pongő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-ut 6. szam. Szerkesztőségi én kladóhlvatiűl toleton 76. sz. Megjelenik BUMen kéjk&snap «lutin. A kárpátok romániai bagóinál szilárdan tartiák állásaikat a német csapatok a bolsevistákkal bemben Firenzétől keletre nagy támadás előkészületei vannak folyamatban Romániában német erők harcban állnak román ősapátokkal, ... (NTI) Illotekoa.-itómot liolvról közlik, hogy na olmult 24 \'órában réezlotowbb, do.:moglohotcfeon zavaros jolontésok érkeztek Romániából Dvrlinbo.iBgy „,,:> cgységcs-parancftnokló fiatalomról szó sem Cehet, Romániában teljes a zűrzavar- és potgárhá- ¦¦¦ boni jent/eget. Egyes helységekben némot csapatok és román egységek együtt tartják \'fenn a rondót Ós védokeznok a partizánok 03 Mihály király csapatai ellen. Más helyen n. román csapatok leteszik o fogvvort. Töhh városban megkiflárnk \'Mihály király katonái, hogy átvegyék-a--hatalmat. A kÖz-Ickctlóa Romániában majdnem tol- Benes kozo is benne van a hónapokkal ezelőtt megindult román—orosz tárgyalásokban (NTI) A-svéd lapok érdekes réez-fotekot közöttiek a rouvaniai oaemó-nyok olózraonyoiról. jóson monszunt. Magában Bukarest* bgnv is harcok folynak. A nómot csapatok csaknem toljcfrton köriil-sárra tartják a \'fővárost,-vélük To-\'dolcszkti tábornok vuzotősévol román csapatok \'állnak szomlxin. IOsvóh. a hir a királyról óa kormányáról. A miniszterek egyrészo- vidéken tartózkodik. Mihály .kiráhi a reménytelen helyzetre való tekintettel azzal a gondolattal fog lalkozik, hogy elhagyja az országol. A birodalmi főváros politikai köreiben az a vélemény, hogy alaposan tévedné Mihály" király, ha torvo kereszt ül vitelénél n. némot körök elnézésére é« támogatására -számítana. A tárgyalások-már hónapokkal^ ¦ ezelőtt valóban •megindulbik, mikor Stirboy horceg-Ankarába utazott, hogy ott-felvegye a kapcsolatokat a- flzövotségcfóolí köroivol. Sikerült ia pökik kapcsolatot teremteni ós Molotov ismert; föltételeit átvenni.-Ezeket azonban. Antonoacu nem fogadta ol és arra akarta a királyt rábírni, hogy Németország oldalán tovább folytassa a háborúi* Mihály \'tfírály orro nom volt hajlandó és ¦ a palotába hivatta a minisztereket, akiket aztán letartóztattak. •>¦> A román -szovjet tárgyalások mo-netóbo lwloavűtközott Benos is, aki egyes román politikusok moszkvai utja alkalmával kérdésekben is tárgyalt. kéréfiéro román A nómetök állást foglaltak a Kárpálok keleti hágói előtt (Intorinf) A Romániában lovó némot ősapátokat túlerőben lövő | SKovjfit páncélos ős. gépesített kötő- > lókok támadták Bukarest északi ré- ] Biében és Pír/étinél. Hevos, harcok ! Tannak. A némot hjztoaitó csapatok ! megakadályozták- ,!a szovjot orókot abban, hogy a visszavonuló agniot csapatokat elvágják. A nómot csapatoknak sikorült a Kárpátok hágói-nói állást foglalniuk ós itt álláteáikat, szilárdan,, tartják. Heves harcok Romániában. Ploeatinél éa Bukaresttől északra a németek megtartották állásaikat , ták feltartóztatni a rnndozetton -uj vonalaikba vonuló némot csapatokat. Ezekben a harcokban a szovjot ÍM harckoosit.veaztoitv::. . A Kárpátok:.- ,valamennyi hágója szilárdan, német kézen ¦ van. Egy szovjet lovas köteléknek sikerült az egyik hágóba behatolnia, de ezt nyolc cllcn-lökéssel a magyar t*(s a nmemet csapatok visszavetettekké* tekintélyes részüket meg^mmi- / sitettékt. . y Bukaresttől északra é}J PloosíiWi a támadó román alakulatok igen súlyos vér veszteségűt szonvedtek és a némot baici erők teljes mértekben megtartották állásaikat., , A Románjában \'dnló liareokról a Nemzetközi Tájékoztató Iroda\'a következőket ledönti i,^ , Homániában tegnap egész nap dúltak a harcok német és román kötelékek között, molyok páncélos ésgópositofct erők-W támadtak. Bvkareítmél és Ploci$i?i$l heves harcokra került sor » némot bJBtositó orők és a román «fiysécok -között, mohok a Szovjet Utasításának mogfololÓen megpróbáltak a némot csapatokat lofogyvoroz-l\'ocsaiji városnak a bolfsoviaták által való mogezállását a német csapatok nem tudták megakadályozni, a bolsevisták olyan súlyos vosate-«Bekct szenvedtek, hogy nom tud- Az ószakfranclaorszásr harcok . p4rls középpontjában ób északi róazóben heveB harcok dúlnak (Intorinf) BazakfronciaorsaágbanJ szinte láhboa tett fogy\\wrreh állnak. ?. "arcok terhét az aniorikaiak vise- A Szajna alsó folyásánál, Páriánál »*, inig a brittok ós a kauadaiak I és a Maiüö kÖzÖpaq folyáeánál - három amerikai harckocsicsoport tiz hadosztállyal folytatja északkeleti irányban támadásait, ftgif másik liadsercg\'CMÓport ke*. - lett iránylxtn végez liadmüvelű-teket, melyekből egy .nagyméretű átkaroló kisórlot kópo bontakozik ki azzal a céllal,.hogy Paristól délro lovó arcvonalat Ő88zorop|>antfia. Ejlnőrsnél ogéaz nap tartott a vaaporgőtüzzó fokozódott tüzérségi harc és azfinto-lon tartottak a légitámadások, de ózok som tudták alnémeteket kivetni állásaikból. Az amorikaiak 89 harckocsit ó3.sok nehéz lövogot vesz-totfcok. A Szajnán rgy átkelést a -német csapatok visszavetettek ós oközlwn 88 páncélost ós rohamáéra korült német kézro. Egy másik helyen aikeriilt ugyan az ollon-sógnok a némot oaaDatokat elvágnia hátsó öSBzokóttotósoitől, ,do a\'német csapatok qvars arcvo* -naf-váOnztatással kiharcolták a szabad mozgást. Párüsban a 7iar cok tovább folynak.a város középpontjában és a város északi részében. A némot ellenállási fészkek több támadást sikorrol vortok vissza ós közolharcokban 17 páncélfeldoritőt megrjomniisitottek. Lévötdözés a párisi- Nstre Dams székesegyházban l-lálnndó Istentisztelet slnft rálőttük De Gaullo-ra és híveire, Francia rendőrök és szövetséges katonák fegyvereiket használták és a merénylők után lőttek. A j"elcntés.nK:gáJIapi.t.iu,5.hogy\\, l)o Gaulle nem sérült meg. (MTI) Lisszaboniból jelentik Az tangol rádió jelentette hoiív Parisban a felszabadulás alkalmával á Notre Dnme székesegyházban rendezett. f istent isateletenirá-. lőttek De Gaulle-ra és híveire. Olaszországban a helyzet változatlan Az adriai szakaszon erősbödött a brit nyomás annak a jele, hogy a közeljövö-berr várhaló a nagy támadás. A német tüzérség erős tűz nlá vette az ellenséges csapatok jár-müoszlopait és készenléti állásait. Az Interinf jelenti, hogy Olaszországban a helyzet változatlan. Az adriai szakaszon tegnap óta nőtt a. britt nyomás. Firenzétől keletre az angolok és ,nz amerikaiak tüzérségi és-pán-célos erőket vonnak össze. Ez Verekedésbe fulladt egy római gyíllés .Viktor Emánuel vád .\'ila helyezésének kérdése körül - (NTI) Mint a»i Unitod Prosa jo- I lenti, IlÓmában az akció párt több • lairja azt kövotolto és orro vonatkozó t indítványt is torjeszlottok oló, liogy Viktor Emánuol királyt hotyozzók j vád alá. mivel M\'ussolinit annak időjén támogatta. Az indítványt tőb-bon ollonoztókéa pártját .fogták Viktor Kmánuctnck. xV gyűlés végül ia általános vorckodéaeol\'.YÓgződőtt Tegnap.újra repültek a szárnyasbombók ¦ Amsterdamból jelentik,-!hogy a londoni hirszolnálatíjolenlóse szerint .tegnap, délután a német szárnynsbombák.ismóL megjelentek ¦ Dél-Anglia- és- Loiidon körzetében. A szófiai német követ Ffibbentroppal folytatott tárgyalásokat A kövoi most a bolgór kormórinydl folytat ¦Hiogboíizíjlóiii IllctéKes,.Béinet.;hebyen közöl7l tők, hogy a¦ AVilhelmstrasse egy j fellett\'1 "kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a szófiai német, követ megbeszélést folytatott Ribbcntropp külügyminiszterrel és- a -tárgyalás után visszautazott ismét Szófiábarhogya bolgár kormánnyal --.a helyzetet megtárgyalja.-A. bolgár kérdésben addig nem lehet állást foglalni, nug a megbeszélésről ujabb jelentés nem érkezik. Bulgáriában visszavonlak a zsidó-ellenes rendelkezéseket Szófiai jelentés alapján közli i az NTI : A bolgár kormány a tegnapi napon rendeletileg visszavonta az eddig érvényben lévő zsidóellenes" rendelkezése- két. Szófia .utcáin,, egyre gyakrabban lehet a sarló és kalapács jelvényt látni, ami a kommunista párt megerősödését jelenti. ÍAUM H.0/AMN1 A megyéspüspök fényképét küldte és elismerését fejezte ki a templomépitő Longauer Imrének Ünnepi keretben tőrténlM püspöki elismerés átadása Tapasztalatok egy éjszakai légitámadás körűi Hat veszedelem és azok tanulságai A nagykanizsai Jé-us Szive egyházközség legutóbbi közgyűlésén —5 \'.jjjit atfkor jeleinotiük — belerjeszljétlék uz elszámolást a lelsö leb^jl om építéséről. Az elszámolás, amelyet jóváhagyás végett lel térj esz lettek az egymiz-megyei hatóságokhoz, iguzi képét adja egyebek közi annak az apostoli lelKu, íáradhaiuUan munkának, amit Longauer Imre hiUnnár, püspöki tanácsos kiiejleít, hogy lehetővé tegye ezer akadályon és unyag-itjáuyon keresztül is az uj lomp-lurin felépítéséi. Must érkezett meg a megyéspüspök iejirata, amelyben tudomásul veszi aZ elszámolást es ezt az alkalmai leHiasználja arra, nogy Lungauernak legteljesebb eusmereset fejezze ki és püspöki áldását adja, egyben megküldte fényképé* saját kezű deutkáeiojavai ; »a buzgó temp-lomépitő papnak, Luugaucr tanácsos, lultanár urnák, lőpász-lori szeretettéi, Jozsei pusjwk.*. Lgyben a lópásztor Külou levélben is kiiejezle fiusmerusét. A Jevéi szövege a következő : íÁagyo/ititztcletuiu l\'üspvkt Tanácsúit, uutanar Url Kedvei b\'iamf Uruiinnei szemléltem már Mua-egerszegröl m azt a szép ci úttfogaíoM munküt, meiyet i\\agyonuszietendo-neged az isten diasOtegére es a Haza jacara végzeit a nagynamzsai Jézus Szive plébánia-templom építésével kapcsolatban. Most, mikor hüirr a jóságos Istennek, ¦Sagyttsztetcndő-aeged buzgósága és a jó nugykani-zsai híven átitvzatkészsége folytán megépült az uj ptébáttiu-teinptom, igáz örömömre . szolgát, hogy mint t opászt\'or megköszönhetem nemes fáradozását, ozeretettel kívánom, hogy hosszú, botdog es munkás papi életen keresztül meg sokat tehessen isten országáoan. szeretetem ettp<-merésem e» fiátám jeléül kituiee A agyontisztetendusegednek /¦ ópasz-tori Atduxomat ctt saját kezli aláírásommal ellátott fényképemet, maraduk buzgó imátpa ujámottan szerető atyja krisztusban{ József piispök.« Yajay Józsei esperes jneba-iiosiioz iroll ievcíeüen u püspök azl Kivaií\'ja, hogy a Jényké-pel valamim eiismcró levelet ünnepi keretben adják ál i.uii-gauer\' linrcnek, az érdemes leiulomepUo pap-.-mik. Nagykanizsa sof- egész ^Zala és bouiugy katoukusbuga, min-denuU, anol Langoucr mire tut-tanár imiKoUoU c.s megnflnjcrlo aposioli lelkületét, egynazt jnauti iiaLutalán munkásságát, a hívekkel vaiü krisztussZeilcm-ueu vaio törődéséi, a négy, lempiom leiépiieset és ily un-nyu további munkásságai, — eí>ak a ieguagyonb orominel és cgyuUérzessel logadja kőzszere-leiuen atio papjának illetékes nelyrói ?011 elismerését. milyen indokolással vette fel az ügyvédi kamara tagjai sorába dr. Kratay isivant es dr. Prack Istvánt? Pénteki számában jolontotto a Zului Kvózlöny," nogy az aznap délelőtt tartóit lolvéioii üizoiutugi uie-són a zalaegerszegi lujyvoui kamara lulvotte tagjai soraoa, egynaugu határozattal ür. Kiutky Istvánt, iSagy-kamzsa ny. polgármesterét es ur. l\'rac\'K István ny. városi tuniu/Hno-kot. a uizottsug ujabb ulóséro azúrt volt azukseg, mórt az oiuzu ülés iia-turozatakóppon meg Roiioit vizsgálni a döntés uioit a kot városi lotiazt-visoní ismeretes fegyolu\\i ugyut, ami KuzUidomus szerint a városi ordó-tjiggyoi kapcsolat uau merült fel. A \'legyeim! iiatalmaa irat-anyagút több mint uároiu eran keroaztui a log-iiiüjxtaubuan ulvizsgaiui a üizotu>ug us végül is egyhimgulag arra a inog" auapitásra jutott, nogy a logyoinii eljárás megmditásávaí kupcsoiatuah sémim olyan ok. vagy aoat a kot koioüuozovol bzomoon nem moruic tol, ami befolyásolná óárrjiolyikük erkölcsi imaktsagát. a bizottság na-lározuta szerűit a íogtüzoiosouu vizs-gaial alapján mondja ki, hogy a városi oruo-ugyool soui ivrátky, som l\'rack uom vádölliato meg azzal, nogy maguknak abból báruiiiiomü jogialan oionyt akai\'tak volna bizto-tíiuou, umikor iiiogkötóttók a szor-/ódóst tízabó Gyula hdwttukVlóvol a városiordökiujrniolós órtékositesene, A iszorzodófl minden pontját jová-íiagy tu az i I lutékes íolsuuuség, a íoiuuiuvoiésügyi minis/u.-1\'iimi, így )ia a szerződés vegreliajtasabűi merült ia lui nemi uati\'an>üa liolyüdt a város kózonségere nézve, mórt jogvitát ongedoít inog az ordőtuiaj-(lunus város-én a laknormoiésro szor-zotioit küi\'oskodó kuzutt, do a város pOigarmöBtorót es gazdásági tanaeft-nüKut ezért mulaaz\'itib.sal ci annak, KuvoiKezméiiyehül megiorliohli noni lohol, liiazon juvabagjott szerződés aaipjaa jártak, el és múideiikóppen, jomszenuiun. A jogvita tárgyát kó-pesó szurziKlési punt, a kóbpzos vog-mnajtasa korul a varos még minu-ozeii ioidi szakértő ninuuu iü alkalmazott éppen azért, hogy ozzol is.inztositsa a varos közönsége erdőkéinek mogvódéaét. líar tenuészotosüii az ügyvédi kamara bizottságának áuásjxjiitja nem projudiktil a íogyolnu eljárásban, mégis ísagykanizsa kózunuego megr uyugváusai veszi tudomásul a jugu-szokuól álló testület mogitóleflut éa a döntést, umullyol u ket volt városi főtisztviselői beiktatta a nagykanizsai kűrósztony ugyvéd-ttu-sadalom soraiba, és a kanizsai közönség jog-\' segélyének szolgálatába. Unger-Ulimanii Elek vaskereskedésében •In-, ruci- és patkóvas-, továbbá szag- otalványok bevaltaatók és liijwiüittt. Hofharr-vépeh;, oép«^ij> v**péftjr1ém es golyó* o«ap*liy lgéityl*ft*t «liarkéMm. Azt hinné mindenki —¦ aki józan ésszol gondolkodik —, hogy az éjjoli riasztás sokkal télehnotoseljb, az ido-gokot jobban próbára teszi és a lakosságot jobban serkenti azSvóholy-ro, mint a nappali riasztás. Nagy tévedés! A tapasztalat pont uz ollon-kezójőt igazolta. A napokbail \'lezajlott ójjoli légitámadás annyi embert "eaalt ki uz utcákra és torokro, hogy ennyi közönséggel a helybeli azintáraulal, leguláub egy hónapon át tolt ház doii játszhatott voliui. Amint az angolszász gépok világító bombáikat Oielytelonül 8ztalin-gvertyának nevezik) kidobták és azokkal a várost nappali fémiyol árasztották el, megindult az áradat az óvóholyokrúl a kapuk alá, majd pedig az uttestokre. J\'Jz oly nagyszerű látványnak uizonyuit, hogy a nép minden voszélyróí megfeledkezve - tombolt öröinébun es lármájával, még a legöregebb óvóhely lakol is felcsalta u kapu alá. Hát még mikor a gyönyörű tűzijátékba .beleszóltak a gépágyuk és gepiegy-verok is. Cikkazu fények, levések döreje ,eles felTÜlaníisok, á motorok dübörgő nungja a ledonutt bombuk mélységbe vesző robbanása, majd egy-egy .lezuhanó gép hirtelen íet-viiianasa oly élvezetes szórakozást nyújtottak, nogy almoz képest a budapesti gelléitiiegyi tüzijalék/\'kls- I iniska. \\ olt is olyan hm na. a házuk körül, hogy még egy bikaviadal dicséretére i» hevült volna. Kar, nogy csak husz jiercig Uu-teti az eivezet. Az egyik utea lakói kiiujuzéht is adtak csalódásuknak, meri oniigyen beszélgettek: — i)o Kár, hogy már vége van! Várjunk egy kicsu, hatna uiug visz-szajutuiek! — h\'z csak az első hullám volt! Jönnek még biztosan. ¦— Láttad azt a világító fehér fényt a borosok háza felett? 11 ü, az inuujut, üu szép volt! — Figyeljetek, hátha uj kötelék jön! , . s, — tízek nem is bombáztak, bizto-san német géjx)k gyakorlatozlak, uiert a beinha nagyubbat szól. Ismerem a frontról. — Örülök, hogy nom mentem lo abba a vaeak pincéből — Na, Julís, Uyet ao láttál életed-bon! l\'euoiiiod lud viltigitani egy ilyen tSztalin-gyortyal — ós így tovább. Lzok az ooSbenok lofuvás után sem tértek nyugovóra, mórt iiiro ment, begy >;Uyorünk a\'lótott géiwt megnézni; Ott,Világit a lángja a pályaudvar mögött!« Népvándorlás UUhllt .meg. Ivi gyalog, ki biciklin rohant, hogy elsó legyen u tolt azin-uelyén. Körülállták az égö roncsokat, mint az indiánok a győzelmi tüzet, éppen csak begy táncra nem ponlulbok. Viszont alaposan lota-roltak a vetéseket éa loiszaiitotlak a tarlókat. Kz a kíváncsi lakosságnak csak egy része volt. A bicikli tulajdonosok loinego az északi irányban leltére nagyobb tűzhöz vágtatott. Ütt bizonyara több látnivalót sejtett. Nézzük meg, most uiár, hogy ez az alapjában ártatlan^ veszélyt nem sejté, tudatlan tömeg mi^en nugy vószedolembon forgott. Nyugodtan mondhatjuk, hogy eaak a tjondvise-léa óvta okot. Első voszedelum; A várost is bombázhatták volna és akkor tömeges pusztulás állhalott volna oló. Második veszedelem: A világitóbouibák maguk nom is olyan ártatlan jószágok, mint ahogy azt sokan gondolják. Ezek körülbelül lét méter uiagas hengeres bádog-taitálybau vannak, melyeket bizonyos magasságból a repülőgépből f dobnak ki. A világítóbombu maga i a ráerősített ejtőernyővel a bádog-• tartályból eiyinódun kerül ki, hogy I a tartály alján elholyezett iüozithuu) gyújtó az ugynovozott kitökótölletel iii.^gy ujija ua ez magát a bombát az ujtóevnyővel együtt a bádogtar-lájyboi kilövi, a vnagreóbomba anyaga müködésbo jön, as ojtóornyó ki- - nyílik es a .vilagitúeomba lényt - árasztva lassan a leld loló ahioresz-\' kodik. Az üjtuernyó a vilúgitóboniba esései lekezi ügy, hogy átlagban két uiöteil esik miisixipoicoiikont. hizek ¦ a viiugitóbouibák londszorint 4—6 i percig egymilhekéluzázezor gyortya-_ | lénnyel ^Uefner-ieio egység,) égnek, i\'./.e,. a bombák, lui gyújtójuk nem mukudik, a lolüto zuliunva kart okozhatnak emixiróletben es egyub targyukuan. Házak totóit sulyukiuil lugvu álutikv A bádogUirtály a vilúgitóboniba. kilövése1 uiun kiljos egészébon u földre esík és sulyiuiál lógva szintén kart okozhat. Földre juthat a világító anyag égo keveréke IS, ineiy omlwrokie osvo súlyos égési sobokot okozhat, gyúlékony anyagot pedig meggyújt-nut. ijitasa vizze\' vagy homokkal lui tónliut. \'Amint látjuk tohát, ozok is okoz-| hatnak luiiaiosetet, seiüiéaokot, égéseket ós egyéb karokat. A lent leirt világitóbombán kívül, célmegjelölésre az angolszászok úgynevezett ceijoizu bomoat ls Hasznainak, tnoly zou fontos t,kb. izu kg. üuimi). az a bouiuazaudó terület niegjoiöleséi\'o szolgái, kb. 00 rud-alaKu kis vilíigitóbombát tartabnaz, molyok vörös, sárga, zöld, loliór szinúok és vizosea.tzeiüeu repüinuk ki, leidet érve ozok a cuiiolzü -rudak kb: líxi m. útin. világító cólloltot mutattuik a bombát doeo gépeknek. Kzek még vészedéiuiosebbek, mint az elébb euililett világi lobéin buk, mert naztetet eivu, azt ututik es a jiadlaaieien tüzet okoznak. Alkalmazzak még az úgynevezett felvillanó fehyü viiugitóbombakát ia \\ lénykepezésie, mely ha piuggyulla-dus néiktíl Joldol er, igen veszedol-ines i.-i.ei, inort ha láng, vagy tüz jut hozza, loirobbau ós oly nataat lejt ki, mint egy 50 kg.-os robbaiió- HurmadiK veszedelem:. levegőben folyó légiharc — ATa"sl 30. VHKOai rlüZGÓ Héttö\' k\'?z%aa Egy végxetszerll találkozás Egy szenvedélyes szerelem bűbájos története UTIKALAND Főszerepben: alno Cervi, Adriana Denettt Aktuális magyar vtldghtradó Naponta 3 altadáu : ?4, ?6 ás ?8 érakor. 1044. -augusztus 29 ZALAI KSZBÖNY , különösen nagy magasságban ~ főidről láthatatlan gépek kötött folyik, tohnt vódűkozni a földre korölő gépágyú és góppuakalöyodékok ollón nom lobot. Nappal, a géppkot látva, a.távolságot meg lobot határozni, tehát könnyebben lobot vődokozni. \\ lelőtt bombázógép bombáit véss* kioldással azonnal ledobja, mint sbottv ez tőrtónt a vasútállomás mögött is (szoroncséro szántóföldekre cstok)- Az ilyen bombázás ollón nem lehet védekezni éjjel, mert a gép láthatatlan s így a bombák, mint derült égből a villám, hullanak a földre. Negyedik veszedelem: fíjjcl nom lobot tudni, hogy az ollonaóges gépek mikor és hol bombáznak s igy a bombák váratlanul előbb eshetnek, mint amilyen gyorsan a* óvóhelyre lejuthatunk. A vi-lágitóbombát nem a bombázógépek dobják, hanem az előttük repülő célvilátritó gépek. A bombázás tohát ezek után következik azonnal a kivilágított torülotro. ötödik veszedelem : liombázás oaotébon az óvóholyon kívül lovók a sötétségben nom tud uak gyorsan lejutni az óyóholyro és igy, ha bomba nom is éri őket, vagy egymást tiporják lo az emberek, vagy egyeseket baleset (láb-ntb. törés) érhet. Hatodik veszedelem: A túzokhoz siotó emberek a sötét-ségbon ¦ életveszélyes- tompon mozogtak, mert kósloltotóvol időzített bombákat is dobtak, mélyeket a sötétségben nom látni. Ezek tízpercenként, óránként ,8Öt napok múlva robbantak, do éppen ugy robbanhattak voliui akkor, mikor a kíváncsi cmlwrok arra montok. Okuljunk és tanuljunk a lezajlott éjjeli bombázásból. Ne legyünk könnyelműek, kíváncsiak, nanem tartsuk bo a hatóságok utasításait. \'Nom losz mindig ilyon szerencsénk. rA sziréna üvültóséVo menjünk ío az óvóholyro ós tartózkodjunk a lo-fujáaigaz óvóhelyen JEz az egyedüli biztos boly. Ne hívd ki a.sorsot magad ellen! TORSSOK KAROLY Eredeti gyári áron kapható Erzsébet-tér 10. sz. alatti magkereskedésben. A város megszünteti az eljárást dr. Krátky István és öl Prack István ügyében A fa-ügyben Is olyan megegyezés jön létre, hogy végre lekerülhet a napirendről . Pénteken ül össze Nagykanizsa város képviselőtestülete ügyében az eljárást szüntessék Nagykanizsa város jogügyi, erdőgazdasági és pénzügyi bizottsága tegnap délután 5 órakor ülést tartott a városházán bogáti dr. Hajdu Gyula kir. kormányfőtanácsos elnöklete alatt, A pénteki rendes városi közgyfl-lés elé kerülő ügyeket tárgyalták. Az ülésen olt volt vitéz dr, Simonfay Lajos polgármester és Bella István főjegyző, valamint az előadók is. Megegyezel a fa-üejvben Elsőnek a »fn-ügy< -cl tárgyalták. Dr. Borsónyi József tanácsnok ismertette a városnak Szabó Gyulához intézett levelét, amelyben felhívja, hogy az 1700 ürniéter fa kífuvarozósa elölt 5000 pengőt fizessen he a városunk, valamint azt n Szabó Gyulához intézett levelet, amely 50.000 pengő készpénzbiztosité k befizetésére hívja fel a garancialevél helyett. Szabó elfogadja a város egyéb feltéleleit, de kéri, hogy az 50.000 pengő készpénzbiztosifék helyett fogadják cl tőle továbbra\' is a garancialevelet. Többek hozzászólása irtán a bizottság magáévá tette a polgármester javaslatát a Szabó Gyulával való ílyértelmü megegyezésre, hogy a »fa-ügy« tengeri kígyója végre egyszer lekerüljön a "bizottsági ülések és közgyűlések állandó napirendjéről. A Krátky-Prask Clcjy Dr. Krátky István nyűg, polgármester és dr. Prack István nyűg. tanácsnok fegyelmi ügyére került ezután sor. Simonfay polgármester bejelentette, hogy az ügyvédi kamara elkérte a várostól a két városi főtisztviselő fegyelmi Iratait. A kamara beható áttekintés után nem talált scmfinii olyat, ami miatt nevezettek felvételi , kérelmét ne teljesíthette volna és mindkettőt felvette a kamarai tagok sorába. Illetékes helyen is-az a felfogás uralkodik, hogy ezt az ügyet, ami hosszú idő óta izgatja a város közönségét, egyszer már likvidálni keíl. Simonfay polgármester azért javasolja, hogy a két főtisztviselő meg. A Széman-floy Utalt azután n polgármester arra a korábbi\' határozatva, hogy Széman György városi erdőmestert azonnali hatállyal bocsássák el a város szolgálatából. De Szóman crdőinesterrc szükség van még. Tárgyalt u polgármester több erdőmémök-kel. az egyiket különösen is ajánlották, de az is csak február elsejétől tudna a város szolgálatába lépni, azzal a kikötéssel, hogy teljesen Önálló legyen és csuk a polgármesternek légyen alárendelve. A polgármester azért azt javasolja, hogy Szóman erdümestornek egy évre mondjanak fel. Dr. Hajdú Gyula ós Balogh József a polgármester javaslata mellett szóllaltak tel, Laborczy Károly kellő ellenőrzést sürgetett az crdöűgyck-bcn. > A bizottság több hozzászólás után dr. Krátky István és dr. Prack István elleni fegyelmi eljárás megszüntetéséhez, ; valamint Szénmű Györgynek egy évi felmondásához hozzájárult. A kereskedelmi leányiskola ügye Dr. Ballá István főjegyző ismertette n nagykanizsai közép-kereskedelmi iskola ügyét. A vallás- és közoktatásügyi miniszter értesítette a várost, hogy nz iskola létesítéséhez nem áll módjában államsegéllyel hozzájárulni.- Nagykanizsa város tehát a leányiskola kiadásait saját háztartásából fedezi. Tudomásul vette a bizottság a miniszternek nzl a rendelkezését is. hogy a város n háború után ót éven belül gondoskodni köteles az iskola végleges elhelyezésére megfelelő épületről. \' A bizottság ilyen értelmű javaslatot tesz a \'képviselőtestületnek. (A beimtások a szeptemberben megnyíló nagykanizsai közép-kereskedelmi * leányiskolába szeptember i.-ón ós 5.-én" lesznek, Természetesen továbbra is megmarad az egyéves női kereskedelmi szaktanfolyam is. A (jelentkezés tömeges, ami bizonyít. Bgy erdei tAtnsaziaton ja, hogy milyen gyakorlati értékű gondolat volt a kereskedelmi leányiskola létesítése.) A főjegyző beterjesztette az ni leányiskola szervezeti szabályait. A pénteki közgyűlésen javaslat kerül a képviselőtestület elé a kereskedelmi leányiskola felügyelőbizottságának megválasztására. Segélyek, Jutalmak A város szervezett szabályrendelete akként intézkedik, hogy a .polgármester által nyújtható segélyek, jutalmak összege esetenként legfeljebb 200 pengő lehet. A viszonyokra való tekintettel azt az összetf-határt 500 penfffíre módosították Balogh József: De özek-a jutalmak azután ne menjenek »pofára* I panasz a mérlegház körűt Sok kifogás és panasz hangzott el a városi mérlegház hiva talos ideje ellen. A közönségnek kell a mérlegelő közeghez alkalmazkodnia. A polgármester ebben a kérdésben azonnal intézkedett. Hozzájárult a bizottság a városi mérlegdijak méltányos felemeléséhez. Molnár Ferenc a mérlegelésnek a tűzoltókra való átruházását tartja kívánatosnak. A polQármeater előlépett Dr. Ballá főjegyző bejelentette, hogy vitéz dr. Simonfay Lajos polgármester kispesti szolgálata után most a VI. fizetési osztály 111» fokozatába lépett elő. kéri tehát ilyen órlelmü előléptetését tudomásul venni. A bizottság tudomásul vette. U] vérest állatorvos Miután a X. fizetési osztályba vsoi\'ozolt helyhalósági állatorvos képtelen rendkívüli ntéjdékbcn felfokozott munkájának eleget tenni, szükséges «egy második városi állatorvosi áUásV megszervezése január elsejétőMgcz-dődőleg. A bizottság ehhez" is hozzájárult. Elfogadja a bizottság az al-bipán leirata értelmében, hogy Nagykanizsa tagja legyen a Gyümölcstermesztők Országos Szövetségének 500 pengő belér pési díjjal. ¦ Ssrtét-hlzlalát . Dr. Borsónyi tanácsnok előadta, hogy a város 200 Jiizott sertésre szerződést kötött Seressel. Ebből még 148 hizottser-tés járna a városnak, de a körülmények folytán a gazdaságnak csak 114 "sovány sertése van. Mivel a városnak hizlalása célra megvan,a szükséges takarmány, a bizottság hozzátárult a Ifi sovány sertés átvételéhez. Dr. Boda Károly itt utalt arra, hogy van még egy másik »Seress-ügy< is. . A MAORT műhelyek számára a vásártéren viztnrtálv építésére megfelelő területet a város átenged .területbőr fejéhen. A Kisrác-utcai iskolához 450 négyszögöl kertet a város átad • a napközi otthonnak, hogy ezzel is támogassa nemes munkáját. ¦\' PótHletmények emelése Sor került a polgármester képviseleti pólil let menyére. Mivel ez nem\'személyhez, hnnem< álláshoz van kötve, a bizottság a reprezentációs összeget\' nem kívánja módosítani. Viszont n . polgármesternek Kispesten havi JÍALAI KÖZLÖNY í9u. augusztus 29 240 pengő pól illetménye volt. Szerzett jogainál fogva ez megilleti Nagykanizsán is. Különmuuku-átulányt \' havi 250 pengőben állapított meg a bizottság a polgármester részire. A főjegyző havi különmunka-átalánya 150 pengő. dr. Ferenczy Gyjus tanácsnoké 150, dr. Borsánykjanácsnoké 150. Yécsey tanácsnoké az eddigi 150 pengő helyett a légoltalmi leendők elvégzésére tekintettel 200 pengő. Ezeket a pötilletniényo-ket a bizottság megszavazta. Vargha József és dr, Haha József városi aljegyzők havi 60-60 pengő különmunko-átolányt kapnak. Harsányt Egon közlisz-tnsági fölügyelő külöumiinku-átalányn havi 100, Gogl Jenő városi dijnoké havi 100 pengő. Mindezek megállapítása egyhangúan történt. Majd a Hunyadi-téri levente sportpálya környékének feltöltése és kisebb ügyek elintézése, után az ülés fél 8 órakor véget ért. mozi UH kaland Eddig inkább csak a német filmgyártás járta bizonyos előszeretettel a házasságon kivül született gyermek probléma-körének útjait, tagadhatatlanul a miénknél szabadabb erkölcsi felfogásban. Most az olasz\'filni is ezen n kényes területen talált témát magának, bár egészen más Indítókkal, mini némot elődei, gondosan kikerülve mégis az erkölcsi állásfoglalást. Az ég és föld szentesilése nélkülI szeretkezést, annak minden következményét elfogadja egyszerű tényként. Még csak arra sem igyekszik, hogy mentse szerelemmel, érzelmek elemi erejével. Minden előzmény leegyszerűsödik oda, hogy ^jó ember volt... szép ember volt.,., hittem neki-. Messze... nagvon messze kezdődik ez a film a katolikus élet-elvek tanításától. De miután egy balul kiütött1 ipróbahózasság hátterét felrajzolja, a továbbiakban már nemes szándékú a film. A megbocsátás fájdalmas, de isteni törvényből fakadó, józanul morális ós mélyen emberi kötelességót hámozza ki egy kedves, mulatságos, nem mindennapian érdekes történet vidám és drámai bonyodalínju-ból. Még az éjszakára egy szobába zárt, vélt házastársaknak mór ezer irodalmi és színpadi formában olvasott, latolt figuráit is szívesen bocsátja meg a néző a kedves, illedelmes, mégis beretvaélcn járó tálalásban. A film művészi bírálata megérdemli a felsőfokú jelzőket minden tekintetben. Elsősorban a nagyszerűen összeválogatott szinész-rgyüUes, a természötadta típusok pompás kihasználása, a színészi játék magasiskolája fémjelzi ennek nz olasz filmnek a művészi értékét. Kiváló a rendezés, eleven mindvégig az\'iram, amivel pereg a inese-szalng és hatásos a képszerüség. - (bl) Hegyi tüzérek figyelőjében Kolomea előtt Ilus donna barna balkonon Mereng a bibor alkonyon, jiilolt eszembe a halhatatlan Bubils-vers. Pedig nincs itt donna, se bus, se viff, alkony sincs, de az ég alja mégis bibor. fis balkonon vagyunk, amelynél szebbel sem a költő, sem az építész nem tud álmodni, mert azt ?1 balként nem emberi kéz csinálta, a természet alkotta, az Isten teremtette ide... Valahol Kolomea előtt vágniuk egy hegy oldalában léte sitett tüzérségi megfigyelőben. Megfigyelőhelynél ennél jobbat keresve sem lehetett volna találni. A természet, mint ihletett építész remekelt itt és a hegyoldalnak ez a kiugrása a fejünk főié hajló zöld lombokkal olyan, mint egy balkon. TQzek fénye égen, földön... Gyönyörű kilátás nyílik a tájra, távcsővel egészen Koló-meáig látunk és a város Tölött épp most kél föl a nap. Bibor-fényben ég az égalja körös-körül ós az égi bibol* mellet! olyan közönségesnek, olyan üiiiiep-rontónuk lünik fel az égő vót\'os ház lángkévéje. A házul pillanatokkal ezelőtt gyújtotta fel az egyik aknavetőnk, amelynek szintén itt van a figyelöjielye. Az ellenség Itt vann közvetlenül alattunk, mozgásukat szabad szemmel is észre lehet venni, távcsővel pedig kitűnően látszanak a kiépilelt géppuska fészkek. Az egyik hegyi dandárunk ill áll az oroszokkal szemben, parancsnoka K. alezredes szintén itt tartózkodik a figyelő helyen, Az orosz vonalakban napok óta erős mozgolódás észlelhető. Lázas sietséggel épilik ki védelmi vonalaikat, ugylátszik, támadástól tartanak. Természetesen amennyire csak lehetséges zavarjuk őket a védelmi -berendezés kiépítésében. Aknavetőink szinte állandó müködósben vannak. Magérte I Az előbb felgyújtott házból most nagy durrogás hallható. (Honvéd hadiludósiló osztály) Lőszerraktár volt ! meff érte az odaeresztett aknát ! Az oroszok most aránylag keveset tüzelnek. Ugy látszik nincs már annyi aknavetőjük, mint kezdetben\' volt és tüzérségük sem vonult még fel ezen a vidéken. Néha ugyan megfigyelhető, hogy fel akarnak vonultatni cjry-cgy ütegen de U.vcn-kor a mi tüzéreink azonnal közbelépnek, fis a közbelépésük eddig minden alkalomfallal igen eredményes volt. Most Ők kezdik az aknázást. Figyclőhelvünkön úgyszólván teljesen biztonságban vntrywnk. Főképpen azért, mert a termé-1 szet olyan kitűnően álcáz ben? nuiiket, hogy a hiloldalról semmit sem vehetnek észre. , jr Az egyik századunk védelmi körletében — tőlünk iobbra robbannak az orosz aknák. Szerencsére azonban rosszul céloznak és n lövedékek nem találnak bele állásainkba. A ml aknavetőinket szerelnék kilőni, de ez nem sikerül nekik. Nem is sikerülhet, legfeljebb\' véletlenségből, hiszen az aknavetőnknek van vagy ölvíen készenléti állása Ós n fiuk állandóan változtatják a vetőáltást. Ez a_ legfőbb és legbiztosabb módszer a kilövés ellen A figyelőből\' még ogv-két pillantást vetünk a tájra ós elindulunk, hogy megkeressük a vetőállást. Közben belátott terepen haladunk keresztül. Minden óvatosságunk ellenére észrevesznek és egy alma a közelünkben robban. Csakhamar elérjük azonban v.t. erdői, ahol a nvolo-tiz motoros bükkfák árnyékában tökéletes biztonságban vagyunk... Koncz Aulai haditudósító Vegyesbe, köménymag „Mors" légyfogó Dörzspapir Cnatmagolópaplr minden mennyiségben kapható. "» TÓTH JÁNOS (Quer-, ciemtgc íi n Klrály-utca 97. \' igktrttXedí lében Tolofon Sa. Euy ellenséges klkölöibejarata (Foto R. D, V.) A választások neta hevsak váltosdsl a svéd parlamentben A svéd távirati iroda jelentését ismerteti az NTI. Hansett svéd miniszterelnök beszédet mondott n svéd országgyűlési választások előtt. A svéd miniszterelnök beszédében többek között kijelentette, hogy iíZ utóbbi időben a kommüiiislak több országban u nemzeti irányzatú polgári képviselőkkel , együtt dolgoznak. A svéd viszonyokra ezt nem lehet alkalmazni. A svéd szociáldemokraták n le!.\'ilfobbi pártkongresszuson ki-, jelentették és ezt határozatban is leszögezték, hogy semmiféle közösséget nem vállalnak a kommunistákkal. A svéd nvhmz-tej\'clnök beszéde végén kijelentette : — nem hisz ajjban. hogy a választások utána svéd parlament helyzetében jelentösvól-tozás történne. ^PORJÉL^ Ki a felelis a vasárnapi Csáktornyái sport-botrányért ? — teszik\'fel a kérdést. Mi okozta a\'közönségbru-tális kirohanását? Mi vezetet meg nem indokolható tettlegességre ? Nyilt kérdés, ami feleletre vár. Szemtanuk és tudósítok szerint a történték a közönség bosszújának müve. Mégis tisztázásra vár az egész esemény, amit nem az.MLSZ pécsi vezetőségétől, hnnein egyenesen az ¦ Országos Sport; Központtól várunk. Ugyanis nem lehet közömbös \\\\7. uj magyar sports/cl-lem megszületése idején a vasárnapihoz hasonló esemény. \' Nem lehel közömbös már e.;;ik azérl sem, mert nejmj ez az első csel. hogy a csáktornyai közönség kővel hajigál egy-egy sportesemény alkalmával. A kőhaji-gálás seuvuiiesctre sémi tartozik a sport egyik ágához sem, bármilyen is a helyzet és bármi lyen előzmények ingerelték is fel a közönséget 1 Nem akarunk a kanizsai csapat mellé ügyvédként odaállni, mert ha bühÖS-sek nz NVTE vezetők ós játékosok, akkor ők is bűnhődjenek, de mégis azt hisszük, hogy betell a mérték. Igy Csáktornyán sem lehet viselkednie a sporlközönsegnek ! Azonnali és sürgős megtorlást kérünk I Ha Csáktornya nem érzi jól magát a körzeti bajnokság keretei között, ugy van megoldás: — ne indxiljon a bajnoki küzdelmek során 1 Az uj magyar sportszel-Ipni megkivárijn n csapatoktól, vezetőktől éfs különösen a közönségtől, hogy igazi sportemberként, ha a pályán legyőzve Is, de önmagán uralkodva vegye tudomásul, ha az ellenfele jobb volt! GAspAt* IstvAn gyorsíró is génire-Iskoláiéban uj ianfoüyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és belratás minden este 6—9-íg a leányiiceumban^ XALAI KQZL»NV H I RE K N«plér. Angusílus 29. Kedd. Rom. ki|, Ker Jín. P. ¦ Protestáns Euiesit A ()OZF0RT)Ó nyitva van roggol 7 órálál este 6 óráig. (Héífó, szerda, pöntelí délután és koddon egész nap üáknclt.) Telefon: 560. _ (Kitűntetett anyák) \' TnkiUa Jánosnó, Melles Józssfné, Fenyvesi Józsofné, tízollár Jánosné Ivaíolaeánfii, Szelhoffor Istvánná és Boltok Foroncné liszói lakosoknak 7—9 elé gyermokük van. A derék magvar családanyák most kiiüntotéa-lion részesültek s Takács Jánosne liénzj alá Imát is kajjott. A kitünte-{ftt alrVák szíiitmis-.n v-jttek r-.-Kzt a aoniüL\'VBzentmiklüsi tomp lomban, hol dr. Torszlonyák László plébános szentbeszéd koiutébon méltatta a sdku\'vci-mekos anyákat. Utána a ki--luii\'íKé-c\'kt\'t a körjogyző udta át a iiöííágliázáii a kilüntetolteknuk. - (Behatások áz állami népiskolában) Az 1044/46. tanévre a boiratások az állami népiskola mind három kör-xOféUen 104-i szeptember 1-én, 2-án & 4-én délolótt 8-12 óráig és dél-¦ után a—í> óráig lesznek. \'A beiratá-íok helye az |- körzeti iskolához tartozó tanulók részérő a pütóji-ulcai iskolában, a 11. körzethez tartozóknak a\' ltozgonyi-utcai Iskolában, a 111. körzethez (KiskanizSán) tartozóknak a Tomplom-téri iskolában. Minden iskolaköteles győrinek, a felső tagozatba (V--vili. osztályosok) járó ós a gyakorló óvónők i« a íohljótzott időben kötelesek beiratkozni. A boiratáskor a tankötelesek fölnőtt hozzátartozóival köto-losek megjelenni ős hozzák magukkal az éttesitokönyvct. Az 1. osztályba iratkozó kezdők a azulolosMdojüküt gazoló Tauusitványt hozzák <¦!, melyet az anyakönyvi hivatal boiratáa féljártt díjtalanul állit ki. Az igazgatók fölhívják a szülökot, hogy tanköteles gyoimokoikot okvotlonül Írassuk bu u lentjelzott idóben, mert a boiratást olmulasztó szülőkkel azom-ben a törvény szigorával fognak ol-járjii. . ( ., - (Mi van a hivatalos lapban ?) A Budapesti Közlöny vasárnapi, 11)5. száma ogyotlon\' rondolotot som tartalmaz, csak a Nemzeti Bank kimutatását, néhány iskolai kinovo-íést 6s pár vállalatvezetői kirendelést. ; : - (Nőket alkalmaz az SS) Az SS alakulatok holsó szolgálatának ellátására nőket is alkalmaz. A iiGiuot ós a magyar kormány kő-iOU létrejött mégogyózós szerint a magyarországi nemet\' 88 alakulatok Öakóntos jelentkezés utján a háború tartamára női szolgálatra hívják fel azokat a 17—80 éves nőket, akik a némot néphez tartozónak vallják magukat, vagy ahhoz tartoznak. Jelentkezni lobot a m. kir. honvédőim i minisztérium X, osztályánál Budapest, Honvéd-utca 20—28. «z. alatt. (MTI) - (Zalaegerszeg kórhazát) a város már hos«ZU idojo szerelte jolna átadni a vármegyének. A kór-P« ugyanis, amolynok botegoi nagy-részben a vármegye területéről kendnek ki, hatalmas ráfizetést joten-wtt minden évben a város köitség-retésében. A belügyminiszter vjgül » most járult nozza ahhoz, hogy a Jsitnegyu a kórházat\'átvegye a varos g * kisgyül* által .már letárgyalt «\'elfogadott föltételük mellett. A Whaz tulajdonjogának ós gondjának ob a rendezése minden bizony-">jal fejlődést jolent a kórliáz to-Wbbi életében. | — (Anyakönyvi híjak) Nagykanizsán a Wgutóbbi kimu-1 tata uta 1U gyermek született: lllée István Maori bádogos-(wg6d ód 114-kos Erzsébetnek rk. fia, Somogyi* Gyula m. kir. tüzárórméster és Lenes.Saroltáitok ref. leánva, Petőfi Lajos Máv. rnktármunkás\'és Zöldvári .Margitnak rk. fia, Kunica Ko-lene Máúrt munkás és Tóth Apollóniának rk. fia, Tornyos István üvog-keieskedó és Höiuoorgor Annának rk, fia; Kelé János Máv, Üzemi segédtiszt és líalog Honának rk. íia, üodina Antal földműves ós Plánder Rozáliának rk. leánya, Csik József kir. törvényszéki irodusegötltiszt és llabati lréanok rk. fia, Zsirai -Mihály városi kocsis és Vilics Aimáuak rk". Ha, JJagonyai Korene fölüulüvus éa Kovács Honának rk. tia, Horváth Dozsó nópzenész 6s Horvát llózsá-nak, Boutizo László kúmüvos-^géd és GruUnr liozáliának, Császár József városi csordás és Lukács íluná-uuk rk. íia, .Molnár György uradalmi esőléd és Horváth .Margitnak rk. leánya, llajus kulmán gyári munkás és liukovecz .Margitnak rk. fia, Takács József kocbís és Németh .Máriának rk. leánya, borgidai József Maort motorszerolú ós Fesstl Máriának rk. fia és két gyormuk házasságon kivid. - Házasságkötés ü történt: Étsy FeronQ Károly rk. hzüc3-iiK(atei* éa Németh Anna szabó-segéd, Szakony György elv. Máv. Kovács és Tobik Paula elv. női szabó-mester, Nagy Llok rk. m. kir. tsz. szakaszvezető és Macsok Terézia rk. üzloti kiszolgáló, Halász György rk. Máv, fékező és Mihalccz Kozália rk. gyári míinkásjió, lázili Kálmán rk. m. kir. rendőr ós Bedének tir-zsébot, bognár Károly rk. m. kir. őrmester és Duimu Erzsébet. — Halálozás 21 volt: tíároez Kárulyné tizabó Mária rk. 27 éves, Krasznui Józsofné Csiceor Irén rk. 3G éves, özv. Uöllos I\'oronenó llütter Mária rk. 7ö éves, Peaznokkor lludulí ni. kir. bonvéd rk. *Z1 óres, Magyar László napszámos rk. 42 éves, özv. Kovács Győrgyné Tarod i Julianna rk. 72 eveu, Knausz Mária rk. 2 hónapos, Patófi András rk. 8 napc/<. Pintér Lajos rk. 8 napos, Kuruien ; József magánzó rk. 02 éves, ilin-diezki István rk. földműves 24 éves, Kocsis Antal rk. cipész-segéd\' 2-1 I éves, Kálmán Foreiicné tízabó Er- | zsábet rk. 24 éves, Stompí Zfcig-mondné Viltner Jolán rk. fiíí éves, tízmolok Lrzsúbot. rk., Üzalai íVtor\' rk. 21 napos, Kovács.\'József cijíész-segód rk. 07 éves, Nagy Kozália városi szygóuy rk. tiö évcy, Soóa Klek Máv. órabórus rk. 2Ü éves, özv, Mihalccz Józsofné bagouyui Anmi rk. 82 áros, Horgmann Henrik rk. 2 hu napos. — (^sidóvagyon leltározása) körüli báruiinemü munkában városi tisztviselőknek tilos részt venniük Sopronban. A soproni polgármesternők ozt a.rendelkezését a lol-tározás körül felmerült panaszok és sok eáétben kellé alap nélküli gya-uusittWok váltották ki. - Légiriadó alatt) betörtek Zalaegorszegen Muzriczk Józsuf fűszer- és csomogekoio.ikedó lukásábu s onnét közel öOOO pengő kószpénzl és más értéktárgyakat eltiltok."*A tetloa egyelőre ismorotlon. — (Venat-tüz) Minap hosszú tehervonat gördült a pécsi vonalon. A hos»,zu vagunsur nagy része szalmával volt megrakva. Mikor a vonal Szigetvár felé robogott, az egyik teherkocsi rakománya kigyulladt. Csakhamar négy vagon szalma égett. A tüzet a szigetvári állomáson sikerült megfékeznie uz oltani tűzoltóságnak és a nagybetűén dolgozó lovonte-tűzoltóknak. A négy teherkocsi rakományával együtt elégott. A tüz miatt a barcsi szo- mélyronat it nagy késéseoi > futott tovább. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak póta nyalok áHnak r0rtd«lkeze-sünkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagykezönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszekett szinvenalen törfcénik. TARJAN-FÁL03ICS. Leveszárok őrségen Pénteken kezdődik a levente foglalkozás F. évi szeptember íió 1-én, pénteken a levente foglalkozás kezdetét veszi. Foglalkozási és gyülekezési hely: Nagykanizsa, Zriiiyi-sporlpálya. Kezdete: d. u. 14 órakor. Felhívom a le* ventéket a foglalkozáson valő pontos megjelenésre. Kérem a munkaadókat, hogy a leventéket ebbeli kötelesség teljesítése alól ne vonják el. Az elmaradókkal szemben az 1939. II. t. c. végrehajtás utasítása értelmében a legszigorúbban cdjároft. Foglalkozási beosztás; hétfőn az 1922, 193, 1924 évf., kedden: 1925. évf., szerdán: 1926. évf., csütörtökön : 1927, 1928, 1929, 1930, 1931 és 1932. évf., pénteken : áz ipariskolai csapaí. Járási levente parancsnok ttoatiáZDmti \' Az európai tejtermelés növekedőbe A legtöbb európai államban a háború hatása a zsirtormelés-ben érezlielu leginkább. íizérl a növényi és sertészsíron kivtil a tej- ilielve vajtermelés is igen fontos szerepet játszik. Németországban sikerült a célszerű tejgazdasági rendszer felállításával e téren is jelentűs eredményeket elérni. Ilymódon a vajclöállilásban olyan rekorderedmény mutatkozott, ajtnjeiy bármelyik békeév eredményével vélekszik. Természetesen a többi európai államban is komoly intézkedések történtek a tejlennelés növelése érdekében. Így Dániában, amelynek termelése közismert] szintén igen hasznos ujilásokat vezettek be, emelyek kiváló eredményeket mulatlak. Német mintára Szerbiában és a llánátban is fontos Intézkedések történtek a tejtermelés fokozására. Ugyanis eme területeken a háború előtt és azt kövelőieg is elsősorban a sertéstenyésztésre fordították a legnagyobb gondot. Ma azonban a Bánátban olyan virágzó tejgazdaságok működnek, amelyeknek napi feldolgozása 9U.000 liter tej. Ugyanilyen, rekordteljesítményt mutat fel a Belgrádban létesüli hatalmas modern tejgazdaság is. E vidékeken továbbá a sajtgyárak és lejgyüjlöálloinások egész sora létesült. Beérkezett jelenlések szerint továbbá a svéd tejtermelés pl. az utóbbi esztendőkben 13 százalékkal emelkedett, Figyelemreméltó ezenkívül Magyarország, Bulgária és Szlovákia is, ahol szintén hasznos intézkedések történtek a tejtermelésre vonatkozólag. SBAtîAI KOZTJONV 1944. augusztus 20 Nac-flti.nisB» m»ír«i várt* polgármesteritől. .20.764/1944. Tárgy: „LéKivtSEély" <ís „zavaró repül és" tudomásul adása a közönség részérc. Hirdetmény. A város közönségének h/demisára adom, hogy ezentúl a „tagivészély"-t \'és „zavaróreptllés"-t az ulca közönségének is jelezni fegoni, a követ-keröképenii.; 1. „Légiveszély"-1 ngy nappal, mint éjjel sziréna fogja jelezni egy 30 másodpercig tartó egyhangú bi-gissal, azonkívül megafon fegja hirdetni az Erzsébet-téren. a) Csak nappal megafon birdeti kl az Erz8ébet-téren és „Légiveszély" feliratú tábla a Törvényszék homlokzalán. Ugyancsak hangtölcsér hirdeti kl a tűzoltólaktanya ternyából, a kiskanizsal templom-teronyhól és a vásártéren, a „légi-veszély** táblák lesznek kitéve a városházép ti léten, a Sugár-ut és Rozgonyi-utca sarkán, a Szt. Flórián-téren, az Ország-uton, a Varasdl-utcán, a Vár-ut, Csengery-ut és Horthy Míklós-utI vasúti sorompóknál, a Petőfi-utcán a József fhg.-ut sarkán, a Tcleki-uton a Károly laktanya előtt, _ a Kossuth-téren a méntelep előtt, \' a ktllső Csengery-uten a barakkórház előtt, a Magyar-utcán a 86. szám (Tarján-tlzcrri) előtt. b) Éjjel „LéglveszétyM: jelez ugyanciük a sziréna hasenlé módon, mint nappal, de tudomásul veheti a k»7»naég tzbarról Is, hogy a közvilágítási lámpák nem égn«k. 2. HZavaréreptllós"-re nem adunk szirénajelet. Nappal a zavaróreptl-lést a hangtölcsér bemondja ugyan-azekon a helyeken, ahol a BLéj;i-veszély"-t. Ezenkívül ugyanazokra a helyekre, ahol a „Légiveszély* feliratú táblákat kiteszik, „Zavaró-repülés" feliratú táblák kerfllnek. bl Sötétség esetén „zavarórepll-lés"-röl ugy értesül a közönség, hogy a közvilágítási lámpák nem égnek. „Lógivegzóly elmult"-at a sziréna ugyanúgy,.fújja le ugy nappal, mint eBte, mint a riadó elmultát, vagyis kétszeri egyhangú bugással. Nappal a „légíveszély" táblák levételnek és a megafon és hangtölcsér, ezt bemondja. Sötétség esclén a közvilágítási lámpák kigyúlnak. „Zavarórepülés elmúlt" jelet a sziréna nem ad. Nappal a megafon és hangtölcsér bemondja azt és a zavaróreplilési táblák levétetnek. Sötétség esetén a kezvilágitásl ernyő-zött lámpák ismét égnek. Nagykanizsa, 1944. évi augusztus hó 19-én. im . Polgármester. NAM EREDMÉNYT ,1 WMifoii védelem oz Mely! petri vilmos Hattyú drapériája *««vk-ni«.., i | .......... ,11,,^ | a, Pt.otiWnl M«mlim IlkttMr, koitnittka, uappan, v«yyn«t, faló, k8l«»r, beteg*pflUit it hAiUrtatl ilkkok nagy vAtautékltat] kaphatók felvesz 1 Háry likőrgyár; Ugyanott gyerrríekleány is felvétetik. ütíwt nutábusz-menctrrnd Érvénye* 1914 ¦ un untai \' ISI vliímvonitljt Vasárnap éa Ünnepnap ez összes forgalom szünu.e Nagy —XapaavAr H.4UD.T 7 10 nagyhanl7.ua (Koranai t 1740 ... 10 20 1 Haao.vár (Korona) I 14« 10 25 é Ksaasvár p. u 1 1400 Csuk héllóti, szerdán, mlnlrlekön, szombaton. Nagykanlasa-i Zalaaxobar Mm kSzlekedlk, -L»(»ny«-~al*Al*ndwm--Muraaxambat Nagykanizsa pu. Nagykanizsa Koiona száll. Latanye Alsalcndva Korona-száll* 1. é. c 6.M 6.15 72« S.\'ft 1 12.0« 12.10 13.00 t I4.4S 1500 15.54 17.00 11 >«.» 111.10 19.30 Alsólendva Koiona szálló 1. «.45 «.50 17.10 17.10 Londvavásárliely j. —.-- 9.26 —.— 18.07 Balalinc i. 9 40 ¦- .— 1111« —.— Muraszombat Korona sz. lOjtr) 10.10 la, s 18 55 Muraszombat pu. 6. — ™ -•— 18.35 1905 Muraaxombat—Alaúlendvrt—Lotanya—MaoykanlKBa ¦ S i C Muraszombat pu. 1. —, 7.25 —.— M.mt.mb.t Koian* m. L 7.9(1 7.17 14.20 14 30 Belatinc 1. —,_ 7.47 ___ 14 52 Luiifvavásárhely 1. 7 49 —.— 15.12 Ari1..,. K.r.n. ... 6. 1.40 8.40 15 45 1545 Alill.n.v. K.ron. .1. 1. 8 50 ____ 15.55 LfltMye 1. 5.00 1000 1115 17.05 li\'íjv\'.t^rn K.r.n. ... é. S.50 10.50 I4S5 I7.S5 Nagykanizsa pu. e. 6.00 11.0« !4.15 1 11.05 c — Csak hélftn, szardán, szombaton közlekedik d -» Csak háfftn és esilltrfiltan kSziekedlk. f Ciak szcrdAn, pénteken közlekedik. g — Nagykanizsa—Alsólendva k»aÖU csak kedden, szerdán, pénteken, balon, AlBólenáwa—MnraBaon.bat közölt hétfOn, szerdán és pénteken, h «¦» Kedden, csttlörléftön és szombatén. Kéaalhely— Be>k—Z«laagaraa«| ¦ .. ! c ... 14 45 M Zalaegerszeg (Szdohenyl (ér) i 10.35 ? 1030 — 14.50 7 Zalatgaraiag n. n. ¦ — 8,15 15.2e Bak INan«yal 10.03 16.30 1007 16.02 Zalaazontmikály p. u. 8.20 16.85 11.1« 17.13 i Hévjtazenlaatrás 1 7.42 1 7.25 14 37 11.40 17 35 T Kcszthalv (Hungária) 14 15 11 59 17.4« é Keszthely p. u. 1 7.10 14.10 \' Csak hélfin, szerdán, pénteken. \' Csak kedden, csütörtökön, szombaton. nmhm VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. Aramszamlék fitetése. reklamációk, htbejelentéseky. szakszerű felvilágosilai. minden villamos kérdésben.,-^ dél«l<5« 8.i«l dölulán 1« órálg.r CBOn&eryrMt^fe fatetőn 2»4. felvesz lapunk kiattóhivalala. APRÓHIRÜEIESEK ÁLLÁS TrtnulAtt (elvesi Unger Ullmann vaa-kereskedés;-^:- 3656 itjty baiaaaaalAV- (nyomdikas] U ¦riy kVnyvalltWlaaaHaot (elvest n 2al«l K«a(»ny nv»«kfá|a — Legalább 4 kazéyfsk«.aI.v6gxeUség szükséges. ¦Taratiankftatalgyermekneretö teénvt, aki héitsrtásbanli legédfaeznn. Járandósága : flteté*, koszt éi takái. Címet * kiadóba kérek leidnl. 2SI8 Ogyea fclfutMIut nnoimtill belépetve telvíizek. Hungária ketegyár. szembe-utcaj.__;______2703 Baromfiltnyéiiteehez fel\'étlenül értő erélyes, megoithaté aamilaaatisanyl keres KatiiíBa melletti uradalom, Csak k*m«iy munkaerők jelentkezrenek. AMn ¦ latokat a kladóh\'vatal továbbit. 2717 aHulAI telvtii:. Kitwll ihivAii ftMzer-és cddincgekemkedö, Horthy Miklós ut ?. __;_ 26S9 Férfi hu.i1.AboM (elvétetnek hántoló Bnnbc, Sumeré u 4. .> v . ,,2719 KUmoiaéla l«A»yl (elvesz Sahleii Gyula kOnyvkeieikedéi. Horthy Mik\'ói-ut _____2726 aSinrtnuim vendeglóbe felvétik. Ma-gyar n. 9. 2718 Etjy Halai leány (elvétetik Kovács bó-rönd Mtóiiál, Hoithy Mlklés-ut 2. ml. Varban — 2727 Epy fiatal aixljay»rlé aegédet felveti K*v*eí ízllcyírlÓ, Horthy M.-ut 2. 2728 | ADÁS-VÉTEL I NyulNk alariAk ketreccel rgyÜU RJ-koczl-ntca 71. \' /2722 Holnait liit* f ittlllfi, hnrcia, dévér. keizef; Bérczlnél, TCrvcnyház dóit. 2722 Attrjéra nyulak eladók Ütengety ut 15 Hátmi-ster.__2721 Eladó tciiHfjt tükórreflax, Zolj^ Teianr 1:35 6x6 (ényképezőeéu, Hunyod! ntca 7. fliám. J 2725 «UTOHOZOIT SZOBA iSutortiaoll azoka kiadó magányul ur vagy nő részérc. Cint a kiadóban, 2619 L«h«l«te0 kttlonbeliialu but»iowlt szobát keteiek azonnslra. Nem fontos, hogy ii helvárotban tegyen. Clrztckct a kiadóba kérek. 2724 |"LaKÁS, ÜZLia\'HlöLYhSl^i | Tiszteleltet tudatom, hogy Kossuth-tói S. alatt vlrágDnlatat nyitottam. Készítek alkalmi koszorúkat, cukrokat. Nagy válaazlék tnflvlrág-kouorukban. — Szlvts párttogást kér Luft atarUka. 2685 KÜLÖNFÉLÉK 1-2 dléttlaéayt teljes ellAUsia Uri csatád felvesz, közvetlen ai Iskola mellett. Clm a kiadóban. - ZALM KŐZLÖMY POLITIKAI Mftflf-ftP fUd]a: ..K( jgaidatági a T. NaoykmM FaleiÓa kfmiú: Zalai KArtVy Nyomatott • „KBigaidaaáQl R. T. Naffykanlz«r* ntundájábaa rjjgykanlnbti .1i 1*1*,; U«i gjkna, 280246 fritta: Hundlokojat:— Tábori posta 84 ¦ évi., 196. sí. . Nagykanizsa, 1944. augusztus 30. szerda Ára 20 fillér. ALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP 6LcrkcB7.tŰ8*í[ 6b kiadóhivatal : Fö-ut 6. szám. BíerkCöZtÖsÓKl 6e kiadóhivatalt telelőn 78. 88. M-yjolcnlk mlndett hétköznap délután. Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos BlóHxetéíi ára: egy hónapra B pengő" 20 fillér, negyedévre 15 pongo. Lemondott a Sztójay kormány, vitéz Lakatos Géza sáv. vezérezredes uj kormánya megalakult Budapest, augusztus 8ü VTO Vitéz Sztójay Dömo ini-i iBzlorüliiök tegnap délután benyújtotta a-kormány lemondását. A Po-méltóságu Kormányzó Ur a fomon-dóaf elfogadta. Vitéz Sztójay Dömo miniszterelnök, mint Ismerő tea, augusztus nö 12-ón cgÓazségénok holyroállitáita cél jasol két hetes szabadságra ment, :i hivatali élothól pár hétre való kikapcsolástól romoltok orvosai és ő maga ia a gyógyulást, hogy osután ismét átvegye a miniszterelnöki, va-lamint a külügyminiszteri toondők ellátását. Az elmúlt kót hót alatt a gyógykezelés nem fejeződött bo és as orvosi vélemény arról győzte meg a miniszterelnököt, hogy egészsége toljon holyreAllitása céljából meg további szabadságot kellene kérnie, amit bbben a sorsdöntő Idóben a míniastorolnök nem tartott össze-egyoztetlietónok a ezért, mint azt lemondó tevőiében is hangsúlyozza, Iclkiismorotbeli kötelességének tesz ctogot, mikor mogrongált ogószsegéro való tekintettől benyújtja a maga os I kormánya lemondását. j A kormány tagjai kedden délután | 2 órakor rövid minisztertanácsra I öltek Össze, melyen tudomásul voltok Sztójay Dömo miniaztorolnök olha- I tarozását ón aláírták lemondásukat. Vitéz Sztójay Dömo miniszterelnök hálás köszönetét fejezte ki a kormány tagjainak önzetlen, hazafias munkájukért és az ódaadó támogatásost, melyben öt részesítették. Az uj kormány névsora * Budapest, augusztus íiO (MTI) A Fómélvósogu Kormányzó Ur komionyalnk itassál vitós Lakatos Góza m. kir. titkos tanácsos, vozér-ozredest hizta meg ós olőtorjoszté-BÓro móg tégrlStQ délután kinevezte az uj kormány tagjait a kövotko-zóklíoii: Miniszterelnök: vitéz Lakatos Oóza m. kir. titkos tanácsos, szolgálaton kívüli vezérezredes. Vallás- ós közoktatásügyi niinisz-tor; ár, Hakovszky Iván ni. kir. titkos tanácsos. Igazsiigügvmmisztor: dr, Viador flábor. Pénzügyminiszter: Itemónyi- Selutollor "Lajos. Honvédelmi miniszter: Csatay La- jos m. kir. titkos tanácsos, vozór-ezredős. \'földművelésügyi miiifsztor: Jur-csok Iléla. Boliiíívmíniszler: vitéz dr. Iíon-ezes Miklós. Külügyminiszter, ílonvoy Gusztáv szoltrálatonkiviili" tábornok.* Kereskedelmi ós közlekedési miniszter: dr. Markos Olivér. [pari és munkaügyi minisstor: Gyulai Tibor. A közellátási miniszteri teendők ideiglenes ellátásával a fóldmüvolés-ügyi minisztert bisták meg. Az .uj magyar kormány kinevosésóról szóló legfelsőbb köziratot a hivatalos lap mai száma közli. Vitéz Lakatos miniszterelnök programja: 1. a háború folytatása, határaink megvédése, 2. a belső rend fenntartása, 3. a termelés biztosítása Budapest, augusztus 30 (MTI) Vítóz Lakatos Góza miniaztorolnök olnöklotóvol az eskütétel után, tegnap cato 11 órakor rövid minisztertanács volt, melyen az uj miniaztorolnök üdvözölte munkatársait. Utalt arra, hogy á kormány igen nehéz helyzetben, válságos ótok ban vette át az ország vezetését. 0 maga is a l\'óméltóságu\' Kormányzó ur uránt! rendíthetetlen hüséfíttrés a Haza sorsa Iránti mélységes aggodalomtól eltelve vállalta a lienéz feladatot, mofyet megbízatása ieíont. Itészlotes programfnot nem kívánt adni, do rámutatott azokra az alapelvekre, amoíyok működésének" irányát megszabják. Ezokot az irány-eÁokot búrom pontban Tobot tömörítőm. A háború folytatása, magyar becsületességgel határaink megvédésére, a bolsö fend \'és nyugalom mintlon körűlmónyok között való megtartása, tormoíésimk fonntartiisa, sót ha lobot fokozása. A harctéren eltöltött 1« hónap alatt arról győződött meg, hogy a sorsdöntő orofoszi-tésben nincs meg a kellő összetartás C-s kapcsolat a harctéren küzdő katonák és az otthon között. Ennek megszüntetéséro törekszik, mert ez Ji háború visolésének olongodhotot-lon kollóko. A politikai partok mog-Bzüntctésével meg koll BZÜnnio minden gátló körülménynek, ami nyug-tslamtáara -alkalmas. Legalább is a habom boíojozéséig senki som hir-\' dethot olyan elveket, molyok a rend és fegyelem inegbontusára alkalmasak. Aki ozt bármely okból megpróbálná, a legszigorúbb megtorlásra számíthat. Elszállton, becsü- loles iószándékkol 6« kitartással fog munkájához, melvhez ópugy, mint a kormány munkájához Isten áldását kéri. A miniszterelnök expozéjára Hakovszky Ivón kultuszminiszter válaszolt. Mindannyian azzal a tudattal ós szent ciha tarozással vállaltuk nehéz feladatunkat, — mondta — hogy a nemzet integritáséért és létéért folyó harcban mindenkinek helyt kell ellni. A kormány tagjai. alázatos hűséggel ós minden erejükkel kívánnak részt venni a inai nehéz küzdelemben ós életük feláldozásával is szembe szállnak azokkal a veszedelmekkel, melyek a nemzetet fenyegetik. Életrajzi adatok Vitéz Lakatos Géza miniszterelnök 1890-ben született Budapesten, rom. kath., kél éven át dandárpnranc.snok volt Budapesten, majd a kassai . hadtest parancsnoka lett. A német megszálló harcok alatt az első hadtest parancsnoka volt Nevéhez fűződnek a harcok, melyekkel a Kárpátokban 1940. májusában a szovjet" hadsereget feltartóztatták. 1044-ben a Kárpátok előterében a szovjet-erők megtörése fűződik nevéhez. Vitéz Ilcnnyoy Gusztáv külügyminiszter 1888-ban Kolozsváron született, cvang. vallású. 1040-ben a székesfehérvári hadtest parancsnoka. lílKI-bnn gyalogsági- felügyelővé nevezték ki. 1944-ben a földművelésügyi minisztérium munkaügyi focsr>. portjának főnöke, majd a honvédelmi \'munkaszervezet\'- vezetője lett. Hakovszky Iván kultuszminiszter 1885-ben szüleiéit Uudu-peston. 1928-tól líKlfwg n városi közmunkatanács elnöke volt. Budapest városrendezésében nagy szerepet játszolt. 1 Dl I-ben a közigazgatósági bíróság elnökévé itevezték ki. Nagy pártoi-ló in a zenének ÓS képzömüvéV szeteknek. i * Viador Gábor 1888-ban született, ovangélikus. 1041-ben tanácselnökké nevezték ki a Kúriához, majd a minisztériumban a polgári jogügyi osztály ólén működött 08 ennek az osztálynak vozotóje lett, később a törveliyolókészitési osztály ólén szorzott érdemekéi. * Gyulai Tibor iparügyi miniszter 1867-ben szülotott Kolozsvárott. 1911-bon a budapesti iparkamara olnőko lott. 1042-hen a Kormányzó Ur felsőházi taggá nevezte- ki. Dr. Markos. Olivér 1882-ben rzü- lótett Budapestén, görög kat. vallású. lí>41-l)on léptették .olő a MAV igazgatójává. 1043 tavaszán a kereskedőim! minisztériumba romlóitok bo, ahol államtitkári hatáskörről a közlokedésügyi szakosztály felülvizsgálatával bízták meg .ós ugyanebben az évben államtitkárrá novozték ki a közlokedésügyi szakosztály fol-ügyolotéro. „Hamarosan megváltozik a hÉfeoru képe," válsuolta s WHhelmttrasse szóvivője a külföld! laptudósltók y kérdéseire (NTI) A Wilhelmstrasse szóvivője külföldi laptudósítók kérdésére, hogy a Xémetbirodai(jiil mostani helyzetét hogyan itélilf incg, azt válaszolta, hogy u külföld teljesen hamisan képzeli és értelmezi a pillanatnyi történéseket. Anglia ós a Szovjet a háborít folyamán lényegesen kedvezőtlenebb helyzetben js volt már, kiint most Németország. Az ellenség átmenet llctí azért emelkedhetett felül, mtert a NémetbiroUaloíni a hábnrli alatt íi fegyverkészitésben teljesen uj utasra lépett és ez munkaerejét megosztotta. Arait a német felfedező szelletin; ezen a téren elért, csakhamar változást hoz létre a hadi eseményekben. Ehhez járul az a harci szellenj, mely a néfhi\'ct népet eltölti Igen merész az a feltevés, nuely az ellenségnek a tengeralattjáró harcban elért sikerét, valamint a (égiháború további folytatását döntő jelentőségűnek mondja. A német fegyverek által szerzett területek jelentős része most is a németek birtokában van. A német nép bízik tartalékaiban és mélyen nveg van győződve, hogy gazdasági és morális erői a- stratégiai erőkön kívül, a háború képét hamarosan megváltoztatják, De Gaulfe az uj francia kormány sfnöke Hét merényletet követtek ef három nap alatt De Gaulle ellen (NTI) Washingtoni jolontés szo-iint Parisban a legutolsó napokban éhínségről és kaotikus állapotokról lobot beszélni. I>o Gaulle ollón három nap alatt kót merényletet követtek el. A párisi rendőrség tehetetlen. A szövotségesok nom avatkozhatnak bo a francia belügyekbe;, mivel azok vitelét Do Gaulle-ra hízták. Az uj köztársasági francia kormány mogalakult. Miniszterelnök Do Gaulle, álinmminiaztor Catroux, kül-ügymiuíeztor Mossioau. ZALAI KoZLONV lfl\'1\'1. nuguszts- |íq Románia következetes maradt uurunsjálioz, amikor hátat forditütl a hadi balszerencsével küzdő, de távolról som leuvózütt szövetscgohéia\'k és máröl-homupra odakötötte szekerét azok-hoz.^ikíkkol eddig a rtfmctok oldalán éa a magyar honvédséggel QfÇt sorban küzdölt, Iiománia az árulás boréji vélto megkeresni ozsol a pálfordulással és moat bizonyára lliod-folott csodálkozik, hogy máris kaiwtt hütlenségo jutalmául \' - 12 |wnlot n Szovjettel. Judas-néiizak helyett a moszkvai feltételeket olvnsgatliat-ják most a román királyi palotában ős minden román remegő lélekkel várhatja, mikor körül reá a aor, hogy a 12 pont értelmében elhurcolják jóvátételi építómunkára a rommá szántott, szovjot-vidékoltre. A moszkvai 12 Jiulás-poul méltán kelthetne kárörömet u magyar llépbon, amelynek politikája egy történelmen keresztül soha nem is-niorto az árulást. IV távot vau tőlünk a káröröm. Vesse ágyát ki-ki Úgy, ahogyan iónnk látja.\'lia llo-munia hajlandó másfélmillió román elhurcolásához a király éa toleh\'fi államférfiak aláírásával\' hozzájárulni csak azért, mert Moszkva egy mellékmondatban kilátásba helyezte azt is, liegv megsegíti majd Romániát Erdélyért vívandó harcában, — ám ez Komán in ügyo. Ixjgyen neki kívánsága, és érdeme szerint. Ami iK\'dii; Iwlólo roáuk, Magyarországra tartozik, azért majd mi hely tál lünk. No higyjo sonki Bukass tl>bn, hogy Magyarországon ia olyan könnyön inába száll akár a vezetéknek, akár a tömegeknek a bátorsága, hogy odafokszünk az ellenség bosszú-szomja elé és el h fesz ük néki, hogy miután átgázol olóbb rajtunk, kifoszt fogyvorünkból, becsületünkből, elhurcolja munkabíró om beiéin kot, korékbotöri mindon szabadságunkat, kiszívja uz utolsó csöpp zsírunkat; vérünket, — akkor a vegén ugyanaz. az ellenség fogja segíteni honunk alá az erdélyi kérdés mankóját, hogy valahogyan" riiégis talpra tudjunk állni. Mi nem vagyunk ilyen hiszékenyek. Elhisszük, hogy Komániu feni a fogát Erdélyre. Elhisszük, hogy a bolsevistáknak sem lenne rossz Erdólyon átiimbirozni nyugat folé. Csak egyel nem hiszünk el: — azt, hogy Moszkvának a legcsekélyebb juvátétoli szándéka is volna líomániával szombou, amikéi* Erdélyért segítségét ígéri. Akit II pontban válogatott kínzásokkal ki-. végezlek, annak Ígérhetik-akár Já-nospaporazágát is a tizenkuttedikben. Ks n?zt fjolejtetto ol meggondolni hemánia, aiuikpr megijedve a háborús szőre nettó-járás pillanatnyi szeszélyeitől, inegkótyagasudvu az ugyancsak BzÖvetpÓg-szegéssol szorzott trianoni zsákmány visszakiván-gatásától, becsületet, politikái, széthulló orokot, uz ország rendjét, sót polgárai millióinuk életét ia feltette, egy nagyon kéteséitékü kockára: egy fogyvorlolétoli »szorzódés« mellék-mondatára. Káröröm helyeit kemény magú nkradölibenéssol állunk a keleti tízomszétifcágbót érkező hiiekro. Es kemény olszúnáswal: - tegyon, ki mit akar, de mi a portánk küszöbét és mindén talpalatnyit a in lénkből ágy védelmezzük, mint oroszlán a vackát. Ea ugynnigy .védolinózitdJi a magyar novot, a magyar becsületei is, amire nincs alku. Senki ina megmondani nem tudja, mi sors mére-letl ki reá. Do egy bizonyos: — Magyarországtól a nemzeti \'becsületét sem elporolni, sem azt nicWtor-kedósokkol sárba tapflpni nom lobot. A szontistváni magyar állanufizmét szánhatja árulás koncának, aki akarja, — mindönki gazda nélkül csinálta a számadást. Magyarország a világot pusztító égiháború gyujtópontjahn került. Iiománia elveszítőit.) a lejét és moftf az ágy alól kardot csörtet felénk. Kfezte eom vetozi, hogy a/, ágyra már otlatolopodott az oUonség s miközben az tizenegyszer rug Iwlu egy nép pusztulásához ologondót, tizdii Itofteaszorre a magyarok húrén) igór a julalékot az nruliiiînit, ezt isycwik azért, mert neki\', a tegnap még közös ellenségnek volmi\'szüliségp szív kid útra mingynr földön keresztül .Magyarország á nemzoli t.isztífíséj; komoly Önérzetével állja az ideghá honit,\'ami körülötte onnok u kordán nok időszerűségével fellángolt. \'Alija fanomon\' és határozottan, becsületesen *és- ihagvuruh I$s ugyanígy fogja állni bombák, fegyverek, ha \'kell, \'á fiz köröm,, az utolsó Jog, minden fc*app magyar vér háborúját, ponki ellen, de mindenegyes rögért, ami mngvmv • . \'• v . "T (bt) Megfosztották tisztétől a nagykanizsai Ipartestület egyik elöljárósági tagját," mert az anyageloozlas körül megctyíír.usilotia elnököt és a bizottságot az eljáró Nagykanizsai Iparoskörökben sokat beszélnek azokról ti kije* lenlésekrfíl, ninikel nyilvános Szakosztályi ülésen a. eeiitenlki-oszlássnl kapcsolatban az egyik elöljáróság) ing* tett. így kijelentette, hogy >egyeseknek többel utalnak ki . majd meg hogy ;tz egyes iparosok részére ki-* ula.lt ecmí\'nlol iitírtl azok vol\'ék fel . stb. A gyamisllás kellemetlenül érintette n szakosztály, illetve nz elosztó bizottság elnökét és annak tagjait. A bizottság elnöke egyébként az Ipartestület elnöke, Mankovils Islván, tiki-nek pártatlan és puritán működését, az iparoslánor eléggé\' ismeri. Az ülésen elhangzottakat csakhamar az Ipartes\'lühd\'i s/étc-házon tul is lehetett hallani, ugy hogy Mankovils István a kijelentésekéi tevő elöljá.rósugi .ra- got feljelentettas oz Inarteslft-Feli Széknél. A kihallgatások eredményeként a .szóbanforgó előljárósági tagot nz Ipartestületi Szék eTé áÜtfották, amely Tiboll Lajos ehlpklelc alatt mgst fo\'ihilkozolt öggyel és m.\'g-hO/.ht. határoznia). Az elöljáró^ sátfl lagol megfoszt Al Iák Jpwiv le-Uíleti elrljórósíigi tisztelői, egyben pedig 100 pengő pénz-bir-s\'igol r.ótlsífc ki reá. .\\z Iparlestüieli Szék határozata nz iparüsláborbun .ílí-il-i-no.s megnyugvást .kelteit, invii a nini sulyos illőkben, .iitviknr annyim . szükség\' van egységes ipnrostíilvórra a termelés ztivar-talíinsága é rdekűhín. lifcril szn-bnd :tl:tpl;ilan gy:imival illetni haló: ági jogkori betöltő szeitlé> lyoket és leslfllclekél vagy azok eljáró szerveit. Ü55ÖN A HONVEI) 1.. N2ÍÍ. táboripostn számról Snsvári liyörgy honvéd (Kiska-nizsa) üzeni augusztus 18.. ke7 lettel szüleinek, liogy líc n^gód-janak éite, jól van. jól érzi magát. Kéri, hogy szülei, testvérei, n rokonok és az összes illhoii lévő bajtársak írjanak uékl minél sűrűbben és minél többet. A viszontlátásig mindannyiukat üdvözli. . * G. \'120. táboripostáról augusztus 17, keletid üzeni Sihhíuyi zászlós, Itáünt Ferenc tizedes •és a többi sok-sok kanizsai és zalai géppuskási a következőket : »Spk szeretettel üdvözöljük kanizsai és kiskanizsai ösz-szes rokonainkat, ismerőseinkéi, jóbarátnihkat Jó egészségben élünk s mindenre készen álljuk a vártát az ezeréves szent határok elölt.\' * A. 009. táboripostáról augusztus % kelettel üzeni dr. Moldo-ványi Antal orvos karp. szkv., hogy személyéi illetőleg Nagykanizsán elterjedi rémliirekkel szemben íí legjobb egészségnek örvend és kanizsai barátait és ismerőseit melegen üdvözli. I-\'. hSO. (áboriposláról utigusztus 20. keletiéi üzeni Nagy Lajos honvéd, Botfára, szüleinek és testvéreinek, hogy egészséges és júl-érzi magát. Kéri a zalai lányokai, hogy itjanak elmére .sok levelet és küldjenek részére újságokat. A. 2*23. láboripostáról augusztus 20, kelettel Bartol Károly Örv. szüleinek, hozzátartozóinak, nővérének, sógorának, a Szokol-eégnek üzeni. hogv egészséges, jól van, no nyugtalankodjanak miatta, Szüleit sokszor csókolja, ismerőseire .sok szeretettel gondol. * F. 708. láboripostáról augusztus 20. kelettel üzeni Szőke Imre Gyula honvéd ismerőseinek Nagykanizsára, hogy semimji buja nem történi, egészséges. A Lenkovits családnak űzetii Kis-Itanizsára (Szent Hókus-utea 44. sz.), hogy Lajossal a napokban lalálkozolh egészséges es jól érzi magát. Levelet vár. Szőke Imre Gyula .üzen egyben Lete-nvére is szüleinek, testvéreinek, ismerőseinek, hogy a messze távolból nagyon Sokai gondol VAROS/ tiO/M) Hétu>> ¦ szerda Augusztus 28., 29., 30. Egy végzetszerű találkozás Egy szenvedélyes szerelem bűbájos története " . ÜT IK A LAN D Főszerepben: Oino Cervi, Adriar.a Denetti Aktuális magyar vllá0htradŐ Naponta 3 előadás : $4, ?6 és ?0 órakor. reájuk. Révész Jánosoknak !,<,. tenyéré ,azL üzeni, hogy Pfofo fiukról ezideig nem tudott hírt szerezni. Révész György örines-lerrel találkozott, egészséges. > I\'. 180. l:ibonpos(áról |[or. váth Károly szkv. augusztus iü. keletlel üzeni Szigligetre szü-i leinek, bogyíegészséges jól van és kéri, minél többet irjannk. Kéri a zalai leányokai, ismereU lenül is írjanak és küldjenek ig-ságokat. , A: 223. láboripostáról augusztus 20. keletiéi Barlol Károlv, I-lnlélyi .limos, Nagy (szcíiye) József örv. üzenik, hogy üdvöz-létüket küldik ezúton a kiskani-zsai futball csapa! összes hígjainak, a Kiskanizsái Katii, lí-jiiságl \'Egyesfllel összes tagjainak. ö erí nz otthon (Éhben n \'rovatban díjtalanul köz-ve\'ifiük. az U/honlak üzeneteit a harctéreii kihdó szeretteikhez ) V. Í177. táboriposlára Kálmán György szakaszvezetőnek "üzeni Nagykanizsáról felesége és leánya, hogy illlion, hála Istennek, mindketten jól. " vannak, egészségesek, vamit néki is szívből kivannak. Több levelet várnak a boldog viszontlátás reményében és szeretedéi csókolják. V. (170. táboripostára Csórt György honvédnek üzeni egy kedves ismerőse Nagykanizsáról.-hogy, nála Islomwk,-egészséges és kéri ugyanezt számára, valamint minilctr bajtársa számára is. Imádkoznak itthon, hogy győzelem koszorúzza a harcoló magyar honvédek fegyvereit. A boldog viszontlátás reményében szeretettel csókolja II. M. • B. 512. ¦ lábonposta számra Kiss Gyula honvédnek üzeni Nagykanizsái-öl az édesanyja, hogy július 18. óta nem kapott hírt róla. Kéri, hogy lía eljut hozzá ez az üzenet, írjon, Egyben kéri mindazon bajtársukat, akik esetleg tudnak Kiss Gyula honvédről, értesítsék aggódó édesanyját, özv. Kiss Gyulánál/ Nagykanizsa, Király-utca 19. sz. Üzenet azoknak, akik ujsögot HBIdenoK táboripostára Káloylcs József honvédnek címzett Zalaf Közlönyön a feladó cime elégtelen és a tábori-posta szám helytelen, igy az újságot a posta a feladó" helyett a szerkesztőségnek kézbesítette vissza (augusztus., ll.-i példány). Gyakran megtörténik, hogy magánosok által rosszul cimzetHíjságok .hozzánk jönnek vissza a táboi\'iposláktól. Ép;íen ezért felhívjuk mindazok figyelmét, akik Zalai Közlönyt küldenek a harctérre, a táboriposiu számot helycsen írják fel az tij-sógfejoh lalálható ciníke-rovnt-ba és a feladó ciniét\'is töltsék kí, hogy szükséges esetben ü táboriposta a feladónak tudja a bármi okból kézhcsithetetlen lappéldányt visszajuttatni. , líM. augusztus 30 SPORTÉLET Kanizsai eredmények m onzágci vaiuiii itléllktl bijnoksigban Az országos vasutas atlétikai bajnokság versenyeinek lebo-nvolitásu szombaton és vasárnap volt Dunakeszin a MÁV Sportllgft rendezésében. A versenyen resztvettek a nagykanizsai vasutas atléták is. Bír az NVTE atlétái kétnapos utazás hendikepjével indultak n versenybe eredményeik m-égis .figyelmet érddmffilriek. Az első nap ifi eredményei során Aes István 2.00 méterrel második lett rúdugrásban. Dér László a 800 méteres síkfutásban 2.11 perces idővel negyedik helyen Tutott be. A 110 méteres gátfutásban Ars István 19.4 mp. idővel bajlódik helyen végzetl. A relnőttek versenyében 800 ni. síkfutásban 7, lett 2.18 G idővel Varga László és 2.18.0 Idővel Kőrös Károly. 5000 m. síkfutásban Sebők Imre 10.54 perccel a 7. hefyen végzett. Második nap az ifi verseny-, ben Pintér József ötödik;leli 1500 m. síkfutásban 4.30 perc-cel. A 100-as síkfutásban Dér László szerzett egy hnrmidik helyet 87 mp. Idővel. A I0l)-as gáton Aes István negyedik letl 08.7 mp. idővel. Az 1000 |tt. akadályban Dér László hetedik, Pintér József nyolcadik lett. Acs István a hármnsWrásbnn 10.00 méterrel halódik letl. A felnőtték-versenyében Koros Károly u 400/tnétcres sík -falásban 00 mp. cnedfanlényt ert el és ezzel a negyedik\' lelt. A 10.000 méteres síkfutásban is negyedik helyet ért ei \'Sebők Imre 30.24 perces credméuv-nycl. / A kanizsai vasutas atléták a versenyek lezajlása után vezetőikkel megtekintették Budapesl székesfőváros nevezetes ségeit. Igy a királyi ..várat, a Szépművészeti Muzeumot. Vasárnap itthon, Nagykanizsán szerepelnek a vasutas al-. léták egy kerületi jubileumi meghívásos verseny keretében. ZAL\'AI KÖZIJÖNY Kllüné gólaránnyal győzőit a KRAC és a PVAC A legelső körzeti bajnoki fordulón csupán a Barcs—Simon-tornya mérkőzés maradt el. A többi mérkőzések érdekes ered-ntényeket hozlak : KRAC—PB-TC 5:0, DVAC-PVSK 4:0, Zsolna—KTSE 2:2," Dombóvár— Pélmonostor 4 :0. A vasárnapi fordulón a sorsolás szerint a következő párosítások vannak : Nagykanizsán NVTE-Zsolnai, Pécsett PVSK-KRAC, PBTC—Nagykanizsai Zrínyi, Nngymányokon NSE— Barcs, Péhnonostoi\'on PCSSE-Csáktornya, Kaposvárott K.TSE-DVAC, Suuontornyán SBTC-Ilombövár. A napirendről levett 1941/1942. évi városi zárszámadás a pénteki városi közgyűlés előtt A városházi várbóka ujabb állomása a zárszámadás letárgyalása Vitóz dr. Simon fay Lajos polgármester Nagykanizsa város képviselőtestületét szeptember 1.-én, péntek délután 1 órai kezdettel rendes városi közgyűlésre hivta össze. A közgyűlés napirendjén szerepel — az együttes bizottsági ülésen letárgyaltakon kívül — Nagykanizsa megvei város 1911. és 1912. évi zárszámadása, almit, mint Ismeretes; a város képvisclötcslületc. hónapokkal czelötl nem akart letárgyalni, ugy hogy azt akkor le kellett venni a napirendről. Miután az uj polgármester a régi ügyet teljes felszámolása mellett foglalt állást, hogy az uj városi vezetőség minden gátlás nélkül tedja munkáját végezni, természetes, hogy most az 1ÍM1—1912. évi zárszámadás is a várt béke jegyében kerül tárgyalásra. A 18 ponthói álló tárgysorozaton szerepel egyebek közt a esáktornyni zeneiskola zárszámadása, a proletárdiktatúra idején Nagykanizsán letartóztatott túszok julalomdij-alal?itványá-nak zárszámadása is. A pénteki közgyűlés az uj polgármester első rendes városi közgyűlése lesz. Évenklnt 3—4 méterrel csBbkenik a fény sebessége Hogyan történik a fény sebességének mérése? A fény sebessége általában rclkerekitett értékben másodpercenként .\'iOO.OOO km.-ben szokták megadni. Ujabb mérések szerint, amelyeket nemrég végeztek a Berlini Egyetem Fizikai Intézetében, kidenlették, hogy ez a legnagyobb és srimnti •ml tuI ném szárnyalt 2í)!).7lí(i Kfl^vqiásodpercí\'iikinti sabe ;-;é-généT ugy felfelé, mint lefelé egy percenkénti M méteres hiba-lehetőséget kell tekintetbe veifni. A fény sebességének legújabb méréseinél a lipcsei Ka-rolus professzor n Javasolt Kt\'rr-céllát alkalmazta, truely n kép-táviratozásnál játszik* szerepet és egy kondenzátor lapp árból áll, amely nitrobenzolba van ágyazva. Ha a kondenzátorlapokat feszültségnek (eszik ki, a polarizációs sik a fénysugaraktól elfordul. A fényáramnak meghatározón frekvenciát lehet adni, hasonlóképpen a hangtechnikában előforduló elektromágneses hullá!m.\'o|íhoz és ezt a ma használatos kvarckorfaví-nyoztu csöadók segítségével tartani is lehet. Ezáltal a kibocsá- tott fénysugarak megjelölhetők, a megfelelően beállított vevők által egyszerűen felvehelök és automatikusan rögzíthetők. A (15.000 lumen erősségű fény.mc^ lyet egy magasnyotmasu higany-lámpa tennél, a fényt Télig átterjesztő két tükörhöz ér, amelyek közül az egyik azt egy négy méter távolságra, a másik\' pedig egy 89 méter távolságra levő tükörrel veri vissza. Ezt nz-utá nogy igen érzékeny fotocellás elektron sokszorozó veszi fel. A fénynek tehát két különböző hosszúságú utal kell megtennie. Ezáltal mindkét méretadatokat azonnal mindkét oldalon ellenőrizni és • egymással egyeztetni hmet. Az egyetlen hiba, ami ennél a mérési elrendezésnél lehetséges a< fotocella elektronjainak sebességéből adódik. Különben emlitesrcméltó, hogy i\\ legújabb ,kutntások szerint n fény sebessége évenként 3—4 méterrel csökkenik, Ezenkívül a fény sebességének periodikus hullámzását 40 évre teszik. (MNK) Hogyan dolgozik a legnagyobb tábori kórház Galíciában? Repülőgépek a sebesdlt-széllitás szolgálatában (Hon vád haditudósító osztály) tói a bőr-, fül-, gégeeyógyásza-tig, fogászattól a súlyos műtétekig minden szakorvoslást mleg-kap a beteg honvéd. Büszkén meséli a kórház parancsnoka, hogy rövid két hónap olatt kétezer sebesült és beteg fordult meg a;körhá/.han és ebből kilencszáz szolgálat képesen ment vissza csapatához, ösz-szesen nyolc bajtárs halt bele súlyos sebébe. Sebesülésük olyan súlyos volt. hogy a légiéi kiismeretcsebb kezelés mellett sem .segíthettek az orvosok. A kórházhoz külön »gólya* repülőgép szállítja a legsürgősebb segélyre szoruló betogeket Néhány adat a kórházról. Valamikor laktanya volt.\'Mikor a magyar kórház néhány rjpppal ezelőtt ideérkezett, Jakhatutlan, elhanyagolt piszkos épületeket talált. Nyolcszáz kocsi szemetet szállítottak el a körletből. Ma hatszázágyas, tökéletesen felszerelt kórház, szükség esetén ezer ember befogadására is kópés. A kórházhoz tartozik egy hatalmas gyógyszertár és egészségügyi raktár, mely hariniinc-czer embert képes ellátni gyógy-és kötszerrel. A kórházban tizenkét szakor1-vos dolgozik. A belgyógyászát- oz első vonalból. Azokat a betegeket, akik gyors szem\'mkitélre szorulnak, vagy akiknek csak Budapesten eszközölhető műiéire van szükségük, azonnal repülőgéppel szállilják tovább Budapestre. A szállításnál pillanatokra kiszámított gyorsasággal dolgoznak. A hatalmas vörös- \' keresztes Ju 52-es gép már a hátországból jelentkezik rádión, hogy negyven perc múlva érkezik. Azonnal útiköltséggel látják el a súlyos betegeket és kiszállítják a repülőtérre. Másodpercnyi pontossággal érkeznek a repülőtérre a sebesültek és a tizennégy fekvőbeteg- részérc épített szállítógép. Ezt a gépet már .leírásokból ismerjük, q német nemvzet vezérének ajándéka. Nem egyszer fordult elő, hogv a vöröskeresztes gép más küldetéssel a város felett repült, a kórház rádión leszállásra kérte a repülőt és igy megfm\'entet-ték egy-egy menthetetlennek vélt bajtárs életét... íírzik is a betecek, fclkötött-karu. bekötötlmellü bajtársak, hogy éppúgy gondoskodnak róluk, mint otthon. A bronz vitézségi ércmtocl kitüntetett Zsa-dányi Mihály tizedes hálával mondja, hogy itt olyun orvosi kezelésben részesitik, amire otthon nem lenne m-ódja. A Jelen Mihályok, a Szabó Imre honvédek arcán még ott van n gyilkos harcok pora. de fáradt tekintetüket elsimítja a vöröskeresztes nővérek simogató ápolása. A sebesültek között már nern) ismernek ellenséget. A gondos ápolásból éppúgy kijut azegyik szobában fekvő, orosz hadnagynak, mint a szomíszéd szobában félkönyékre ereszkedve otthonról ábrándozó magyar honvédeknek. Megkérdeztem Andrejc Viktor fiatat bolsevista hndnngvot : — Milyen bánásmódban ré-szesitetlék a magyarok sebesülése után ? — Mi odaát elképzelhetetlennek tartottuk, hogy a magyarok ennyi szívvel ápolják ellenségüket. A Volga melletti faluból elindult orosz fiatalember mtost találkozott először lélekkel. Neki szegénynek bolsevista .nevelés jutott osztályrészül és csak1 ma, 26 éves korában érte \'meg először azt a nemes lelki\' éHményt, amit a mi boldog gyermekeink az értelem első sugarával megkapnak. \'Bedr.gl JAszló zls) haditudósító fiéspér István gyorsíró-és gépiró-iskoléjában uj lanfoi\'ffmm kezdődik szeptember t-én. Érdeklődés és beiratás mlná«a este 6—9-íg a leányllceuoibsa. ZALAI KÖZLÖNY Hamvadó tegnapok Mig nem tudtam a nevedet. Találgattam, keresgettem. Multbane\'zó, sárga széli öreg naptár-kitteken. Ha felbukkant egy-egy szép név, Érdeklővé Ízlelgettem : ttot leírtam, hot kihúztam, & qztdn tovább keresgettem. Étvezetttt szürcsölgettem: Klári, Bfiske, Ica, Rica... (Gyermekkori édes emlék: Pvttogaioft kukorica...) Aztán tovább: - Sdrt, Linest, Terűt, Vem, Évi, Rfiza... (Édes anyám klskettjiben Nyitó tok-sok bazsarózsa...) Majd Etelka, Ha, Qyőrgyi, Kamilla, Nusi, meg — Léna... (Napsugaras nyárt mezőn Tengernyi sok margaréta...} No, meg Julit, Kunigunda, Ludmilla, s szegény Brigitta Belehulltak csöndbe ásott Feneketlen Idő-sbba... S míg Igy lassan tova tűntek Szálló évek sebes szárnyán: Kthuxeáttam minden nevel Vén Időm sárga naptárján... Brsssányl Qyula Uj módszer a gyümölcs és főzelék konzerválására Az utóbbi években a délkelet-európai állomokban a gyiuniölcs és főzelékfélék konzerválasára, illetve tárolására uj utakat kerestek. A háború óta ugyanis a bádoűdobozok lassanként \'.kikerültek Q forgalomból. A konzerveket a szárítás módszerével pótolják. Idővel azonban bebizonyosodott, .hogy a szárítás nem a legalkalmasabb módszer, mert az élelmiszercikkek\' vitamin értékükből, veszítenek. A német bírod a lóimban épp ezérl körülbelül 10-40. táján a mély-hűtésre térlek át, amely az élelmiszercikkeket nemes tik hosz-szabb időre, hanem tartalmi szempontból is elönyösebben konzorválja, tárolja, Magyarországon, Bulgáriában és Romániában a hivatalos körök nagy anyagi áldozatokkal hűtőházakat létesítettek, példájukat a magáncégek, sőt magánszemélyek is követték. Miveié a háború miatt a vasút anuigyis túlterhelt és a hü-tökocsik amúgysdm1 felelhetnek meg száz százalékosan feladatuknak, a hűtőipar uj tervvel lépett a nyilvánosság elé. Ez az uj terv: a Dunán hütőhajók indítása. A terv • szerint már a jövő évben legalább 15.000 tonna gyümölcsöt és főzeléket szállítanak, amit iwélyhütéssel konzerváltak. A hajók nagy kapacitása erre a szállításra föJótle alkalmas, hiszen egy közepes nagyságú hűtő-uszály 30—lóvasúti kocsi terhét is könnyen fogadja be. Végeredményben tehát a hütőhajók alkalmazása lényegesen hozzájárul a délkeleti\'államok gyülmölcs és fözclék-kon-zcrválási problémájának megoldásához. V Paradicsomos üvegre valódi BÉILKUPAK kötözés, ragasztás nélkQl. légmentesen tapad. Dunsztolés feleslegts 25 darab 00 fillér. Minden mennyiségben kapható TÓTH JÁNOS IfiKcrkcrctlMdétébcn \\ KlrAly.utoa 87. . Tolalon 83. Légó- (HáhortjR ujVá* a A rádió félbeszakítja adását. ATcm sokára felhangzik a ^Légoltalom vigyázz* riasztójelzés s a-városokban feliivöltenek a jajongó szirénák. \'A városi ember ilyenkor némi méta irigységgel gondot a puszták népére, gondolván ott nincs rádió, ott nincs légiveszéty, ott nincs riasztás, csak isteni, ezercsztendée, keleti nyugalom. Hát nagyon tévednek a váro-. siak. Bizony a tangók népe. é\'pugy ismeri a légi riadót és a rejtözé<st. mint a városiak, azzal a lényeges különbséggel, hogy Hl nincs se. légó-pince, se óvóhely, ki-ki ugy védi magát, ahogy tudja. Még az oktalan jószágnak is van félni-valója a levegőben ide-oda száguldó banditáitól, hisz itt is, ott is inc.gtártént.l,már, hogy egy-egy ame-rikaÍM,ganfíszter csemete nagy ftpor-toló* kedvében lecsapott mélyre, hogy végiggéppuskázza a békésen legeiészó csordát. Az \\f\\mbcr nem gondolná, hogy a legósihhsmagi/ar foglalkozóéi áffi mily gyorsan alkalmazkodott a inai háborús viszonyokhoz. Minden kormányrendelet, parancs és utasítás nélkül, egészsége* éle/ösztönével, tisztán a maga kezdcmém/czéséból megszervezte a légiriasztást és a leptezésl. Az egyik alföldi nagy. folyóparti legelőn volt alkalmunk megismerkedni a csorda légó-önsegétyévcl, elsősorban a tégó-pxdikkal. Tudni keli, hogy a csordát a pulik tartják rendben, ók irányítják, igazgatják a jószágot, tehát a szá szoros értelemben vett ^Jószágigazgatók^. Gazdáik, a gulyások és csordások meir jószágkor mónyzák, mert ők csak közvetve kormányozzák a kezükre hízott csordái és pedig a pulikon át. Elsős-irhán kisebb csoportokra, ""tálkákra> osztották fel a csordái, hogy megkönnyítsék a lée/ó-vcde-kezésl. Minden csoportnak megvan a maga gulyása, minden gulyásnak a maga két-három bojtárja s a rendes puli-tétszámon fctíU a külön erre a célra beállított légó-pulijaí. A nagy füves térségen egymástól távot legelnek a falkák. Ha az ember közelükbe ér, tisztán haltja a legelés jellegzetes harsogó hangját. A teheneket csak a föld, a fü érdekli, az égre az *örz6k« vigyáznak, elsősorban a pulik. Tücsök, a légó-vczérpuU, féloldalra fordítja bozontos bodri fejét s egyik szemével kikacsint a szór közül az égre. Meg nem tehet látni semmit, hallani sem, de az ó hallatlanul éles füle már észrevette a iá- pulik magyar fosfpfflhfin) voli felhők mögül ide-oda lebbenő morgást,, az . amerikai Liberátorok jellegzetes hangját. Az égről a gazdájára-fordít ja a tekintetét, mintha mondaná: vönnek »iíír/« A guli/ás ftegmásan ugy tesz. mintha nem érdekelné, de. azért Ó is fülelni kezd. Egyszerre a város felől különös, jajongó, üvöltő sziré-nazugásl hoz ezze a szél. —- lliadó! Alárum! — kurjantja el magát a kis bojtár, de már elkésett. A légó-pulik már Hetiéi üzemben"- vannak, mint fekete göndör pamutgombolyagok szétgurultak már a gulya körül s éles csaholással unitjuk a lombán induló teheneket. De, ezek is tudják már, hogg ilyenkor százszor könni/e.bbcn harap a pidí s csak nekilódulnak a közeli fás, bokros óvóhelyik felé. A tehenek, sót a bikák is eltévesztenék az irányt az ö kijelölt lombos óvóhelyük felé, tlc bezzeg tudja jót Tücsök, Euksi, Piszu, ifitvisz, Jlajkó én Fickó, hogy melyik tálkának melyik facsoport a kijelöli óvóhelye, s a nagy futásban is összetartják a falkát. Percek alatt, üres a téres legelő ,se.hol semmi mozgás s a fás, bokros IcpOző ligetek szélerőt a magas heveredve csak a pulik pislognak /el az égre., ahonnan egyre crősehb dübörgés hal falszik. A dübörgő dögmadarak elvonultak. Lassan égiszen elhat a zaj s a gulyások egncUcn szemöldök-rántással \'megadják a jelei a nuliknak a légiriadó feloldására. Az okos kis áltatok nyomban továbbadják a jel-bésl s a tehenek, amelyek már előre nyújtott nyakkal régóta vártak erre. a jelre, most már nyugodtabb tempóban újból elszélednek a legelőn. A légó-pidik pedig lógó, piros nyelvvel nagy váraknzássat fcl-fclpislog-nak gazdájukra. Valamit !\\trnak. A jutalmat: az elismerést, ami nem is marad el. -— Jó volt Tücsök, ezt jót csináltátok.\' iS a komoly, ""hivatalos egyénekből" erre a varázsszóra hirtelen hincurozó, ujjongó puntékké vedlenek a légó-pntik. Kicsattanó jó kedvükben azt sem tudják merre iramodjanak. Kergetőznek, viháncolnak csaholnak, végül lihegve és mosolyogva -¦- mert higyjék ef: a puli tud mosolyogni, sőt nevetni is —-leülnek a fűbe, szemközt a gazdájukkal, A jót végzett munka és a teljesített kötelesség boldog tudatával. . (gy. m.) _ 19^4. auguszts 30 h i rek Naptár. AuRUSltUí 30 Szerda. Rdin. hat-L. Róza. Protestáns Róza. A OOZFBHDO nyitva van regffol 7 órától cato 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután és koddon ogész nap nóknok.) Telefon: 660. — (Szentóra a ferenceseknél) Holnap, csütörtökön este 7 órakor szontóra losz a nagykanizsai foton, cos plébánia-templomban kitett Oltáriszentség olótt, majd gyonási alkalom az olsőpéntekre. — (Az adóhivatalból) : KorocBonyi Józaof, a,nagykanizsai városi adóhivatal fónöko bevonult katonai szolgálatra. A polgármester az adóhivatal vezetésével Fogarasi József kerülotvozotót bízta meg. — (Ügyvédi hir) Dr. Novát Imre nagykanizsai ny, városi tanácsnok, akit az ügyvédi kamara tagjai sorába augusztus liá 17-én fölvettek , tegnap az Ügyvédi kamara bolyi bizottsága olótt lótottn az ügyvédi esküt és irodáját a mai napon Zrínyi .Miklós-utca 2. sz. o. (a volt lloch-irodálian) megnyitotta. — (Ml van a hivatalos lapban?) A Budapesti Közlöny keddi, 190. száma csak egy Dondoletet közöl még pedig a textil- és vasárukkal való házalás eltiltásáról. — (Véglegesítés) A földművelésügyi miniszter Horváth Kálmán zubiogei\'szogi ídoigbim minőségű gazdasági felüuvolót, Mol-cwik Zoltán lotonyei, Pafféri Géza porlaki, vitéz Kardos Károly zalaegerszegi, Gál ¦ líéla zalaegerszegi ideiglenes minőségű gazdasági sogéd-folÜgvolŐket jülonlogi állásukban vég legosítette. — (Gimnáziumi behatások) A\' nagykanizsai kegyesrendi gimnáziumban a javító vizsgálat szop-tomber 2-án reggel H órakor kezdődik. Az érdekeltek hozzák magukkal tanulmányi értesítőjüket és 25 pengőt. A l>ohások szeptember 4-én . és C-én délután lesznek, az I. osztályba íl órától 4-ig, a többi osztályokba -l-tőt G-ig. A boirási dijat készpénzben koll fizetni. (:) — (Behatás kereskedelmi leányiskolába) A nagykanizsai kereskedelmi leányiskoláim, illetve az egyéves női koroskedelmi szaktanfolyamra a bo-íratások szeptember 4-én, és 5-én lesznek a Zrínyi Miklós-utcai volt izr. hitközségi székházban, v (0 — (Iparostanonciskolai be Íratás) A nagykanizsai iparostanonc iskolába a beiratások Bzaptombor 4-én, 5-én, 6-án és 7-én Ibsznok délelőtt 9 órától 12-ig ós délután, 8 órától 7-ig. A tanitás szeptember 11-én, hétfőn, kezdődik. (0 — (Térzene) A honvédzonokar Nagykanizsán holnap, csütörtökön este 7 órától, 8-ig téwonót ad Szobányi Adám főtornv. ezreddobos vezénylésével. KodvosŐllon idő esetén a térzene elmarad, Elsötétítés 9-5 Kemény harcok nyomat 19-I4. augusztus í)0 ZALAI KÖZLÖNY Ujabb adományok a feomb^árosnltaknak 35.000 pengő fölé emelkedett aZalajSwzlöny gyűjtése Az ország legtöbb városában lelkes áldozatkészséggel karolta fel a magyar társadalom ú má*. óvár bombakárosultuk ügvél. Ezek közé a városok kézé \' tartozott Nagykanizsa is, ti1i0i n gj\'fijtéjít a /alni Közlöny szerkesztősége bonyolította w, Ösz-szegb n Nngykani/s i megelőzőit sok hasonló városi, sőt leiül is mull ncttv egy gazdagabb vidéki várost is. Ez persze nem jelenti azt, hogv Nagykanizsán mindenki adakozott erre u célra, jikitől elvárható lett volna. Azt jelenti, hogy Nagykanizsán mindenki tehetsége szerint adott. De a sok kisebh-nacvobh állományból mégis kikeivkaletl 113.000 pengőn felüti összeg a /alai Közlöny gyüjlésében. Eh* liez minden esetre hozzá kell számítani tivég azt az összeget is, amelyet egyes közületek, hivatalok közvetlenül juttatlak el a belügyminiszlénujmbn. A nagykanizsai Fórfí-cserkószek lelkes kis csapata nem először szerénél ebben a rovatban. Nagylíanízsán is bemutatott műsorukkal sorra járják a környéket és mindenütt derüt, magvai\' szellemet hintenek szét, . egyben az érte kapott fillérekéig pengőket ki bombakárosul laknak adományozzák. Most .l\'er-sovils Gyula hadnagy vezetésével kellek körútra és\'Zalaszenl-niihályon, Pacsán rendezlek, meg, niuidkót helyen szép siker- rel é> tömeges érdeklődés mellett magyar kabaréjukat. J&ala? szenttiiiíiályon Acs János iskolaszéki elnök és Pers Gusztáv igazj>::lólanitó. Pacsán u járási leveiilc parancsnokság és Horváth György i;;azgalólaniló alibik szíves magyar készséggel a Férfi-cserkészek nemes céljainak segítségére. A tiszta, eredmény 150 pengő volt, . amiből 50 pengőt Zaluszí\'ulimhály községi elöljáróság küldött he közvetlenül Budapestre u bombakárosulluk alapjának. 100 pengői p:!.:i-; a h\'érfi-cHM\'kc^u\'k eladtak a Zalai Közlöny gyűjtéséhez. A fáradhatatlan igaz magyar munkában példátmulató Icis csapat tovább folytatja a lestvéri munkál. Rövidesen Szépetneken rendezik meg n magyar kabarét, nvajtl további állomások következnek. Hogv tiornik egyre ritkulnak, mert a haza szolgálata el követeli nz orpgeserkészeket fBnlogb Gyula h. parancsnok is katona letl), nz őket nem áll Uja nncg a munkában. A hazáért féllábát áldozol! Pcrsovils hadnagy, a csapat vezető liszlje, rokkantán is újra csapata élére álll és az Itthoni munka arcvonalán is meg* mulatja a zalai iwigynr fin törhetetlen magyar munkakedvét és életakaratát. J\'fl\'illRl eyOjtéatinV M,*?** P lyV\'iTCH K*r«nrt hadirokkant /ftazovlca JtaBfltno 874. Fórn-csprkíB7.ek Összesen: Uö.U-iiJ\'Jíí-P 1 60 P 100- P A Iiilifoii yiilsm óz Mely! PETlTCI V1LPOS HftTTVU PHOGÉRIfl Nagykanizsa, postával szemben . Mosó-, pipere-, Baby- és borotva-szappanok kapháiók. Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak patan,y agok állnak rendelkezésünkre, éppen ezért elnézést- kérünk a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszokott szinvonalonjörténik. Szlováklát német csapatok szállták meg Továbbra Is hadiállapot va-- Románia és a Szovjet között Moszkva elutasította, mert kevesli Bulgária semlegességi nyilatkozatát (NTI) A koíetLlrovontit déli ré szén tartó luiicojírúl a következőket Yeluntik: NzéketufóC-i keleti határai ellen mcí/crósödö\'l a szovjet ityomás. ¦az \\(t harcoló német erőket-a Kárpátok szurosatlm vonták , vtssza. A \'vtzuvj\'tfi megRí&eiűll,!, fiogy ejtőernyős csapatokkal áttörje a néin-j-tok\'záró állását, azonbun az ejíócíiii/ósők cijit ftós.-bh csoportját bekerítették is meo-- . sem misítették. A Kárpátok előterében egészen ii Vfóztuln kanyarig harci szünet volt. A Viöíiiula kanyarulatban azonban nagy, ós súlyos harcok dúllak, me-fyok ido-odu történő hullámzás után a németek \'ilteieiie vezettek. A Mó- dóntól éazakra loyé szakaszon szintén Iiovet* harcok tfufnak. A liomti-vísták ki akarták kény szorítom a lóííótn tervezett áttörést, do ti Iliimet csapatok a támadásokat visszavetették. Módóntól északra u német csupatok tárta lók-nyorés céljából arcvonalukat Megrövidítették ée őzért néhány "kilométerről arcvonalukat visszavették & oiuiok következtében Schwanon-Inng városát folndták. Varsó ós a Visztula között va-sár-nap óta nem kui\'ült aor nagyobb támadásin. A szovjet áteso|k)rtoáitáBt kénytelen végrehajtani korábbi veszteségei következtében. Osztrov mindkét oldatán támadó hadműveletek folynak. Román csapatok nem engedelmeskedtek a szovjet-paranosnak A Prut es Szorot közt számbeli fölén, bon (évi szovjet ősapátok ^ sem tudtak eredményt kiharcolni ¦ (NTI) A líoim\'eiiú\'ian duló fiai-\' IJuzau dótt eokról jelenti az Iníerinf: A nénvot : csapatok elaxánt. olbnúUimt InmiM- I fának. A sKovjot páncélosok és. gépe- j aitotl kötelékek, molyok a l\'rut Os a i tízcrel között meg-akurták gátolni- német gránátosok annyira megverték a román oseuu- hokal, liugy azok a tcgazigoiultb szovjol parancs ellenéi? som folytatták támadásaikat, lürro n azovjot par&\'ni\'itiiükság ní románokat »zintén lefegyverosto é;i olazállitotta. A bol-süviHtáknak a németek szétlőtték 110 páncélkocsijukat óh tőhb mint Cü teliérgópkociiit, molyok nagyréazo esitpatokkal vftlt mogmkva. A dól-kolotl-HTrányl)a\' történő némot olftaa-kadási mozdulatok követkóstébon a húrom uogycdrészlwn rommá lótt lluzau városának romjait éa lánff-tengerét a német csapatok föladták. rlegjövitotiált a német állásokat \'Dorpat környékén mentek ál és uy*_Lpvjcl csapatokat visszavetették. .Miitautói nyugatra a németek tovább nyo-miilrják előre déli ^inyban. Még fart az ellenállás Maraeilles és Toulon kikötői körzetében Zavartalan tnrvszorQ^goel folyniV -¦< Rhone völgyében a nőmet olszaktdó mozdulatok (NTI) A mar ciltcsi és taftttonl , kikötők körzetében napok óta j az északamerikaiak nehéz anyukból lövik a német ellenállás utolsó fészkelt. Toulónjiál rendkívül elkeseredett harcokra került sor. A német ellenállás tovább tart. Német csapatok a Rhone völgyében megakadályozták az angolszászok klsér- a német csapatok\'• *4yonu látat kokit felé.wzámlíolt ítílénkv»k olkinéro som értek el sikert. Az ott lövő romáit esupalok nem v-jltok lészt a harcban. A szovjet folyt iljn a román csapatok íes/.oio!és.;t én olazállitja őket kMrit felé.. A lölibi román Iwtu-lékókot a szovjet ott vetetto küztlu-lemhe, aliola páncél*" élők ollón loimcho\'zohb voll a,német cllonliatáa, (NTI) Dorpat kÖrnyÓHém a németek (mtígjavUullák állásiji-kat, A várostól északra gránátosok .és roluunoszlagÓTí a lüV zérség védelme alatt láriiadásha letét, hogy ntját állják a német elszakadó mozdulatoknak, melyek mindenütt a legnagyobb tervszerűséggel mennek .végbe. A németek liadmozdulataik során elpusztítanak minden berendezést. Különösen áll ez\' a müutakra, melyeket sok kilométer hosszúságban teljesen használhatatlanná tesznek. tiémet csapatok megszállták Szlovákiát Pozsony, augUKxts 30 (NTI) A -szlovák kbrmány felhiyá^ára néni-1 cs:ip tWíi ^megszállják egész Szlovákiát, hogy leküzdjék a partizánok zavar: gásuit és biztosítsák az orszíig bari a rendet. A szlovák hadügyminiszter. tegnap este u pozsonyi rádióban jelentette be, hogy a partizánok elleni küzdelemben a . kormány tanácsára és az állitknf-elnők hívására részt vesznek, mini szövetségesek, a.birodalmi hadsereg katonai alakulatai. Moszkva nem fogtdta el Bulgária semlegességi nyilatkozatát A moszkvai rádió kcddéíi esti nyilatkozatát, mely a jelenlegi körülmények között \'neim! \'ki- adásában hivatalosan bejelentette, hogy a Szovjet Unió nem fogadta el Bulgária semlegességi elégítő\', (MTI) Nincs \'sző román-szovjet fegyversztlnströl A Berliner Börsenzeittmg ér- , zödós aláírásáról. Ennek követ- tesülósö szerint Kománia és Szovjet Unió közöli egyállaláh nincs szó fegyverszüneti szer- keztében a Szovjet Unió és Románia között a hadiállapot továbbra is fennáll. Zsákmányolt neoéa hajóágyúk (Foto R. O. V.) Délfranciaországban elérte a háború a svájci batárt lloriinlml jelenük; Délínineíaoi- tncgkorCilésévol é«zak felé nvomultak Hzá\'.rhau is mójígó háhoni dul. Oro- j olóio ós Genftől* délkolotre, Ammo nuliiétói keletru ollci\'vu\'-íf^s páncélos Nessc-nól elérték a fram-ia-avájci ékek törtek előro ós a Savöyai Alpok | határt. (NTI) . 1944, auguMti 30 — (Radlí-hlr) A magyar rÁdió knakiTÁnnáffra nrppíomhor 1-tól ji lógó-nzünntok ftlntt BOttl .líiúnotoltoti (oljoson a roflMFadLat,\\ hanem ilyenkor senét fog kösvotitqni. A prózai műsor-szamok « általában olyan asámok kósvetitóso, amelyeket n íéíó-jólzé-sek csak zavarnának, továbbra is asünotolni foumok a rádió riasztó szolgálata idojón. — (Felhívás a munkaadókhoz) A Itfatryar Ipari Munkások Or-nzapoa SxoveteÓKÓnek nagj\'knniwal fforüléti titkársága fölhívja az italos munkaadókat, hogy munkavállalóikat sxíveskodjenox Iwiolontoni » Ifurtzti-tór 1. sz. alatti titkárságnál nzoptomhor elsejétől kozdvo. ahol a l^ojoloittóslif/; HzükH/w* nvllatkoza-\'tok IS kaoliatók. Hivatalon Órák (lól- ofÓH 0-tól l-ig, délután ü-töl 7-iK. (Vásárok Zalaszabaron) A koroskodolmi niiniaztor mcg-ungodtOi bog>\' Zalaazabar kíinsóg ki-nórlotkép|>on három óvon át évenként március éa októlwr hónapok utolsó szerdáján, ünnep elitén a loiíkózolobbi köznapon orsza^oa állat és kirakó vásárt tartson. A kísérleti három osztondő lojárván, a miniszter a vásárok mefftactáaét a jövóro nézve vórIoc: ont^xlélyozU.\'. Fél perc mosoly RalatMtiS A tanú nő. A birő megkérdezi: Családi állapotai A nő tanait egy nagyot., Birő: írja $e, hogy hajadon; A tanú férji. A b\'m f\'salárii állapotai A férfi felsóhajt. Birá; írja 6a, hogy » egkérdi: Hátha ? — Dc Jenőké, hogy félhetsz eny-nyirc egy kitömött oroszlántól í — Hogyne, Apuka, hátha nincs egészen kitömve? Nem mai történet A főnök behívja a segédet. — Tudja-e Pacák ur, — kérdi tŐh — mi a különbség köztem és Hytl államelnök közötti ¦—.Mit — Az, hogy ő lemondott, én meg leimondok. Nelgerllana fér), vitéz SÖrley StndornÓ, Nekjer Béla, Nelgsr Margit férj. Porga Andorné gyermekéi és az Összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenlik, hogy a legjobb anya öiv. Nefger Lajosné szŰI. Havas Anna folyó hó 29.-én esle rövid szenvedés után életének 70-ik évében, a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után nemes lelkét visszaadta Teremtőjének. Felejthetetlen halottunk földi maradványát augusztus 31.-én délután 5 órakor fogtuk a róm. kath. egyház szertartása szerint a nagykanizsai temetőben elhelyezni. Az engesztelő szenlmiscáldozatot augusztus l\'ó 31.-én reggel 8 órakor fogjuk a pogányszentpéteri róm. kath. iskola kápolnájában a Mindenhatónak bemutattatni. Pogányszentpétcr, 1944. augusztus hó 31.-én. Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat! Havai Ed«, tealvére; vitéz SOrlcy Sándor, Por^a Andor, vciel; NeljMf Bíl*B* sí. Konkoly! Mária, menye; SOrlcy Zoltán, Nell{«r Béla, NeJAr Margit, Nclger Klári, unokái. Unaer-Ullmann Elek vaskereskedéséheti sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szag- utalványok beválthatok ti i|jpÉÉ. Hafharr-gépsk, gépuih osspégyfém és golyós osspégy igénylémét alintéjnm. Munkásokdt felvesz Háry likőrgyár. ugyanott gyermekleány is felvétetik. nDBOHUfll flUl VILLAMOS ÁrtAM-UaHVHVULyíl SZOLSÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, síakszetű felvilágosítás minden villamos kérdésben délalStt 8-til délutin IS éráig. Csengory-ur 51, tolsfon 294. Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozo Intézet, üzlati könyvak és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala Készítünk: mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekel, müveket, meghívókat, eljegyzéBi és esketésl. értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevelekéi, röplapokat és mindenféle ízléses kiállitásu nyomtatványokat. "I tELEFOH: 78. I* Gyártunki Üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket . ée tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naplártömböket, fali-naptárakat, dobozokat stb. elsarangu kivitelben és legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. felvesz lapunk kiadóhivatala. APRÓHIRDETÉSEK í Alla s ] ¦ Tannisi telvcni Unger Ullmann va*. kareskedós x 2656 íí-v bain*»»)»- (nyomd***) és *9y UHi<}v \'- Ult-tnnonoet Mv«mí a Zalai KiiMny nvaradáfa. — l.-^\'V b 4 !(«ió»l?kolal v#e«1iiéR a*ü>,é,-<w. KU*otqátd («4wv* faNeM SíMcm Ovula kflnyvkmAedfs. Horthy Mik-it-jt. \' 273f ftífuIM tqlvífit: K>nr>:t tatván löwtr. ét CMmestkerafcedÖf Horthy Mikiin ut ?. ____MIS " íjání 3CS9 Vn«n1»l tt Uhéttirmtlt |ivH 1.1 koih* C«rnl JAmíné Mi([Y«\' u. 153. EUy (laial Icánv felvétetik K*^m bőrönd [avitoall. Hoithy MlkiíB-m 2, nd. varban. 2727 lívy fiatal asl]gyar-td aeprédel felven Kováci iiljgTárUt, Horthy M-ut 2. 2728 Mindene* vciuléfilöbc felválik. Magyar 0. 9 S oIp**e**(|*d«t állandó munkára felveizek. — Horváth ulzmadln, Maeyar-utca 104 2729 Johâxnol való klluWhi Silklay la .«erti/.lot l»c. tolváMIk 2731 T*nulai«***v felvételik Arany JA»nc-utca 2/a. SIÓ szalon. 2739 ADÁS-VÉTEL Etádd Icollrx Idkorreflax, Zelia-Teisir 1:35 6x8 lénykápezfigip, Hunyadl-uiot 7. Biára. 2735 Egy fekele városi bunda én tekete fll-töny tfcrfl r«asére uluUd. Clm « kiadóban. 2977 MunkdMruhara váaaon.stllát Ilinek, ben kapható Pidítiylnénál, Klrály-u 40.. Métla (lyágyaiaitár udvar. 2733 Biado tLy darab aüldö. — Plvárl-utci 8. , 2734 Ératt lótrágya eladó. Brza6bet-tér 21. 273« SzlmulUnoiott IS drh beáll tini vtló sll\'dák eladók Siepelnek, Sxent IslvtU-ut 7. 3737 BÚTOROZOTT SZOBA^ L«h*lfi1*g külonbejáfatu butarozott ¦aobat kertiek aionnalra. Nem fontos, Ui>yv a belviroiban legyen. Címeket a kiadóba kérek. 2724 KÜLÖNFÉLÉK 1—a dlAfaladayl teljéi ellátisia uil CHül.id felvtBz, közvetlen az Iskola mellett. Clm a kiadóban. Mindennapi teveleséibâl Ösizegyli-Oii tSanagbélyagal bélyeg^yUjtéil cérehia magvasa-aki Barbarita, Zelai Köiklny uerfcetilósége, naponta délután fi—7 ón IctMfitt. Ea a hirdetés mlndla órvtnyes. Zf)f.l»l KÖZtÚNY POLITIKA) NAPILAP «Ud]a: .,XSiUBlilK»áQl i. Jlui-.yx.---- -f \\,tt. kiadó: Zalul Kiraty Nyooiutott u .¦.(¦¦sjH.\'ijl tt. T. HigykarkH\' nyONdá|ibU Kiigykinllaán •• .u\'.^i falai: Utat ¦< C?-D 335991 987064 mii: Bendlokosat: | 84» *vf., 197. sz. Nagykanizsa, 1944. augusztus 31. osütőrtok . Ám 20 HUér. Tibori p"«\'»-__\\m,,llm*\'*****m^mm^m^mmmmmmK^nmmmmammmm&mmmi^mmmmmmmmttt ZALAI KÖZLÖNY \'OLITIKAI NAPILAf gzorlteaztoaég os kiadóhivatal: H6-ut 6. szám. g^rkwztoBógl óa, kiadóhivatalt telefon 78. ex UegJalenÜt minden hétköznap délután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Qflöietesi Ara: egy hónapra 8 pengó *»JU4r \'¦ negyedévre tö pengő. Nagyerejü német támadások állják útját a Rhone völgyébe Irányuló amerikai hadmüveleteknek A súlyos veszteségek miatt trtbb szakaszon szünetelnek a bolsevisták támadásai A normandiai anyag-csata segíti elő a német műszaki fölény kellő Időben való érvényesítését (NTI) A koloti Kárpátok, olóto- némot csapatokat olváffja, A nóinot rtíbon a bolsevisták mogkisoroltók a ollontamadások nyugatra vlBBSaazori\' aWmMÍ. t> Oftiul-uon. lottók & v6noIomK.koiiy.Mrltottók a szovjet csapatokat. Módónnal a szovjet csapatok kozdoti aikoroik ki-Bzólositéséro törekedtek. elfoglalását, do. a némot\' csapatok visszavetették óket. Hasonlókép teljes1 mértékben meghiúsult az a törekvésük, hogy ejtőernyős vadászokkal órjonok ol eredményt. Mint az Intcrinf jolonti. á szovjet ejtőernyős egvaégoket, molyok a nohóz torepon már a logzáltásnáf Súlyos veszteségeket szenvedtek, a magyar Ós némot csapatok körülzártok és mogsommi-aitotték. A magyar és némot támadó vállalkozások Oda vozcttok, hogy állásaikat kiépitottók. A Poroszország etieni szovjet támadás odavezetett, hogv n frcnióny éa bzívós nőmét\'e|loiKpJán következtében a szovjot támadásait beszüntette éa csak helyi botŐrésok-kel kísérletezik. Három páncélos hadtest, tiz Iövósjí hadosztály teljesen összeomlottnak tekinthető. Ezzol n nemetek nagy olháritó ajkért értek ol. Mittau éá Bauskol Yidókén a szovjot megkísérelte, hogy koloti irányban előro-töriön azzal a céllal,\' hogy olórjo a Koloti-tongort ós igy a Baltikumon átvágva, az ottóP északabbra lovó\' * Dorpadidl a némot csapatok többször magukhoz ragadták a kozdemónyozósfc. Az oszt rend óra Inku latok a némot gránátosokkal együtt tovább nyomultak elóie éa tovább nyomták n ezovjot csajotokat .dél felé. A kolcti arcvonaf középső szakaszán a harcok súlypontja Varsó és Binlisztok vidékén volt. A bolBovisták alakulataik átcsoportosítása után megkezdték nagy támadásukat, molybon1 már az első napon milyos Yosztesógeket szenvedtek ós a azóloa arcvonalon mogindi-tott támadás végül keskeny réezro korlátozódott. A azovjot támadón olÓtt oi\'Óa tüzérségi tüzet zúdítottak a némot állasokra és a támadásokat nagyobb csataro])ülŐ kötolókok is támogatták. A némotek mindonütt megtartották állásaikat. Kót bolyon az orósobb szovjot páncélos kötelékeknek sikoritlt ugyan bohatoíni a német állásokiba, do a német gránátosok loküzdöttók ókot. Északon a németek előbbre helyezték állásalkat \'•.névnél a némotek lendületes ellenlekéaekkel kiküszöböltük néhány korábbi arovonal-hezagot lókok mozgó harcokban szétverték a szovjot páncélosok töhb támadását és #9 páncélkocsit som mis itattok mog. Londülotos ollenlökéssol kiküszöböltök néhány arcvonal hézagot," amelyek az előbbi napokból fönnmaradtak. E vállalkozással a némot vonalakat olóbbre helyezték éa mog-orösitotték. A szovjet a betörési terület északi szárnyán már csak kisebb támadást intézett déli irányban, do a német vonalak előterén som jutottak koroszt ül. (NTI)\'A koloti arcvonal déli részén az ErdÖs-Kárpátok előtetőben augusztus 29. óta sohol sgm voltalt 11 agy jelentőségű harcok. Az oroszok támadása a San éB a Visztula közötti betörési helyen som kozdődött újra. miután előző támadásait rendkívül súlyos veszteségéi miatt be- szüntette. Ezzol szemben a Visztula-kanyarban -heves harcokra körűit sor," ahoí egész napon át támadás és ellentámadás között változtak a harcok. Barariovriát némot köto- Szétzuzték Briancon körül az amerikai támadásokat A Rhone-yölgy a détfranc/asrszágl harcok súlypontjába* (NTI) Délfranc taor szagban a har- cok középpontjában változatlanul a Ithono völgyé áll. Itt az északamo-\'ikaiak folytatják kieérlotoiket, hogy sz Avignonból Lionba vezető utou korcaztül olébo vágjanak a lihono->ölgyi némot hadműveleteknek. Eoól-búl Briancon kornyékén páncélosokat vetettek harcba, inotyeket a ho-gyoken keresztül vittek az arcvonalra. A uéniet biztoaité kőtelókok ozekot a támadásokat mindenütt si-koreson votettók vissza és 10 észak-amerikai páncélost aetnm Ültettek meg. Az amerikai csapatok kisérlo-tót, hogy az Iser völgyéből benyomuljanak a Rhone tölgyébe, egy német támadás teljesen szétzúzta és az amorikat kötelékokot messze visz-ezivetették"\'kiinduló állásaikba. A folkolókkol együttműködő északamo* rikai csapatoknak som sikerült a Briancon körüli némot állásokba páncélosókkal boliatolni. Á műszaki kiegyenlítéshez szUkséges idönyeróst szolgálja a németek franciaországi visszavonulása (Interinf) Az Arriba cimü spanyol ínó a harctéri helyzettel foglalkozva, megállapítja, liogy az nem mutatja Néme\'lor-sz»ít gyengeségét, minthogy a normandiai harcok nnyagcsatá-vó alakultak ót ós igy Németország elrendelte hadászati tartalékainak visszavonását,-hogy cz-\' által időt adjon a műszaki\'eszközökkel való kiegyenlítés el- érésére, A lap szerint ebből a szempontból kell megítélni az angolszászok franciaországi eiö-nyomnlását, amii mindenütt csak ott Volt lehetséges, ahonnét a németek mér elvonullak. Újfajta robbantó eszközöket használnak a németek a Brest körüli erőd-harcokban (NTI) A páncélosokkal és nohóz tüzérséggel felszórj!t 4. amerikai hadosztály augusztus 29-én som kezdte meg általános támadását Brest ollen. Az angolszász tüzérség változatlanul órőa tüz alatt tartja mind szárazföldről, mind pedig a tengerről az erődöt. Az amerikai bombáisók megpróbálták bombaszó-nyoggol elpuszhlini a némot álláBO-kat. Az amerikai lógiorö támadásának" sziinolólxm égy némot harci csoport tisztogatási vállalkozásban egy orős amerikai páncélos csoportot visszavert, közben újfajta robbantó eszkőzökkol két könnyebb am.?rikai harckocsit felrobbantottak, kottöt pedig zsákmányolUk. A többi brotag-nel eróditésl SveeetbŐI nem jolonto-nok einlitéaro méltó harci esolok-móiwt. Parisban egymást lövöldözik a franoia felkelők és a degaullisták Nagy harcok dúlnak a Szajna alsó folyása vidékén Az észukfranciaországi harcokról jelenti az Interinf, hogy a Szajna alsó folyásánál nagy harcok dúlnak. A brit és kanadai csapatok már több napja igyekeztek kiszélesíteni, a Szajna északi-partján lévő h|dföjüket. A brlttcknck minden\' terület-nyereséget . súlyos veszteségekkel kellett megfizetniük és áttörési kUtérléteikét a németek mindenütt üirgakadátyoz-ták. Az angolszászok északnyugati és északkeleti irányban előre törtek ugyan Soissons irányában, ahol súlyos harcokra került sor. A német fámiaszpontok erősen tartják magukat, bór az amerikaiakat a terroristák támogatták. A Parisban meghuaradt né- met fészkek és tátoaszpontok leküzdését ugy látszik a terroristákra hagyták az angolszászok. \'Paris parancsnoka egy támaszponton tartózkodik. A felkelők rendkívül súlyos . vérveszteségeket" szenvedtek. Mikor torlaszaik mögül nueg akarták rohamozni a német állásokat, a német gépfegyver megrit-* kitotta soraikat, mire azok rémülten futottak ós kerestek menedéket a szomszédos utcákban, Paris olyan külvárosaiban, melyekben nincspnek nétófct csapatok. Erős fegyver és nehéz tüzérségi lövések hallatszanak. Nyilvánvaló, hogy a felkelők és a degaulleista csapatok között került sor fegyveres \'összetűzésre, melyben nehéz fegyvereket is használtak. Hufyés.At.lee^gómába( Churchill Londonba érkezett Hamarosan .sor kardi Rooaavolt és Ohurph.HI. uj .találkozásira Liészabon, augusztus 31 i hamarosan sor kerül Churchill Mint a brit hírszolgálat jelen- , Ós ¦Roosevelt ujabb találkozása ti, Attlée brit helyetteá miniszterelnök, és Hull küLügyi állanv-títkár, nómáb,a érkezett. (MTI) Mhit a brit hirszólgAlal jc-leiiti, Cliurclűll repülőgépen Olaszországból visszaérkezett Londonba. (MTI) A Daily Mail diplomáciai levelezője bizonyosra veszi, hogy ra„ ^melyről. az utóbbi időben olyan sokat beszélnek. A találkozás • helyét ós időpontját te: mészetesen titokban tartják. Mihelyt Chm\'düll Visszatér Olaszországba, azonnal hozzálát az ujabb találkozó clöke^zitéséhez. PotytatAs a 6. oldalon. ZAUAI KöZLÓNV 3 HigyjQnk? - Ne higyjünk?*) .Mind a két kérdésre igennel is, mog nemmel ia lehet válaszolni. Igennel, lia arra a liitvo gondolunk, amoílyol az isteni kinyilatkoztatást elfogadni éa « kinyilatkoztatást hirdető Anyaszentegyház előtt moghnjoj"\' szoktunk. Enulkül a hit nélkül különösön manapság utvcsztőlK) távcd az ombar. s mindig reménytelenebb, kilátástalanabb lesz az ólot. Egyedül eiuiok a hitnek a birtokában birju a jelenvaló élet torheti és szonvodésoit. Ez a hit volt századokon keresztül a magyar élőt irányító csillagzata. Nemmel kell felelnünk a fenti kérdésekre, ha viszont arra a hitre gondolunk, amely után ma kapkodnak mind nagyobb számban az emiborok. Arra a balga hitre, amellyel minden jött-ment agitátort megajándékoznak, minden tetszotős — sőt sokszor nem in nagyon tetszotős —\' soszmól- elfogadnak és továbbadnak. Arra a balga hitr-o, amellyel mindén ugvnovezelt »jóslás«-t készpénzül vesznek és közeli valóságnak hir-\' dotnek. Hit és hiszékenység sajátságosan Összekeverednek zűrzavaros korunkban. Az történik gyakran, amit már a nemzetek\'apostola is fejére olvas kortársainak, nogy t.J. hátat fordítanak az omborok uz igazságnak éa mosókhoz fordulnak, hogy kié\'égit-ség a lélek kiirthatatlan vágyát az egyet Ion, örök és óltotő igazság után, amelyet azonban csak a hitbon, illetve a hit utján találnak meg. A harc kótségtelonül áll és egyre fokozódik, A katolikus vezető nem várhatja tétlonül önnek a gigászi küzdelemnek a kimonotoÁjt. igenis bolo kell avatkozni. Teljes erejével bolo koll vothi magát ebbe a küzdo-lembe. Először neki magának tudnia koll tisztán és világosan, mit higyjon ós mit no higyjen, aztán mutatni az utat azoknak, akikuok ólén áll: kinek higyjonok ós kinek no higy-jonek? M . Ne higyjünk minden jött-ment idegennek. Egymást váltogatja a sokfólo világ megváltó eszme. Csodálatos, hogy mindegyiknek akad prófétája. Alig tűnik el az egyik, maris jelentkezik a másik. .Mindegyik kizárólagos\' lötot követel magának s kimólotlen leszámolási igér mindazokkal, akik ezzol a kizárólagos hittől megajándékozni nom akarják. Ha más nem, már ez az erőszak is koll, hogy gondolkodóba ojtson: az igazság önmagáért felöl, nincsen szüWge erőszakra. A\'e higyjünk minden tetszetős eszmének. . . A nogy háborúnak még som a végét, (Laem a vógkilojlotót még nem láthatjuk. Érthető, ha ebből némi bizony talán ságórzet támad, Ezt használ/a ki a ravasz és ügyesen számító álpróféta: biztos jövőt, zavur-tálan boldogságot igér mindenkinek^ aki fenntartás nélkül molló állt és követi. A sokfólo társadalmi vagy vallási eszme közül egyik som állta még ki uz idők próbáját; egyik sincs loméivo a történelem mérlegén: a legnagyobb. oktalanság volna ceorbo-hagynj a hosszú századokon át kipróbált igazságot lázas agyvelŐk, vagy Önző számítók tuuitásaért. A\'e higyjünk minden dajkamesének. Akkor so, ha — amint mondani szokták — »hitoles helyről vaió<;. Akkor so, ha »nagy tekintély ü« oui-borekro hivatkoznak. Akkor so, ha a mesét állítólagos szemtanuk igazolják. A Jíhitolos hoty«-ról legtöbbször kiderül, hogy valamelyik hivatalszolga kon jóasszony ának a testvéröccse; a »migyLoknitely« valamelyik IcstvénÜut főbizalmijának a BÓgora, •j A Magyar K«t*!tkut Akció augusztusi Bz&mabéi. a »szomtnnu« valamelyik minisztériumi épülettel szemben álló tornáz házmestere, aki képviselókot lótott a nagykapun mosolyogva bo-monni és komor ábrázattal kimenni. Né higyjünk <t nyilvánvaló rá- gólomnak, Hu valaki azt mondja, hogy a pápa az Egyház esküdt ellenségeivel szövetkezik a keresztény világ romláséra: ez nyilvánvaló rágalom, alyír-ki, akármilyen nagytekintélyű ur mondta. Ha valaki azt mondja, hogy áz Anyaszentegyház püspökei ea papjai;saját tulajdon híveiket cserbenhagyják, hogy állítólagos hatalmukat mentsék: ez nyilvánvaló rágalom, akármilyon hiteles helyről jött. Ha valaki azt mondja, hogy áz Anyaszentegyház válogatás nélkül pártolja a zsidókát a Kereszténység rovására: oz ifi nyilvánvaló rágalom, mert krisztus egyháza a történelmileg igazolt bűnöket soha som fogja előnynek magasztalni, aminthogy arra" sem volt-soha hajlandó, hogy az ártatlanokat egy latlap alá fogja a bűnösökkel, .Ve higyjünÜ könnyen és köny-nyelmüen. Járjunk a dolgok végére; a nyilvánvaló rágalmakat utasítsuk vissza; uz igazságról győződjünk mog minden esetben és ne sajnáljuk rá nz időt és a fáradságot, ila aztán birtokába jutottunk az iguzságnak, szegődjünk rottonl 10tétlen harcosaivá és hirdetőivé, A rágalom mérgez; a gyanú Öl; a hamisság pusztít és rombol: országot, jövőt csuk úz igazságra Zalaegerszeg, augusztus Ül Elsó izben tett látogatást egyházmegyéje zalai székvárosában kovács Sándor Bsombathelyi megyéspüspök. A hivatalos és egyházi üdvözlésekre adott válaszában a főpásztor zalai híveihez szült és többes közt u következőket mondta; —- Az omboribég özoroncsútlon-sógo az, hogy uz laton nélkül önmaga akar ur lenni ózon u sarlókén, önmaga akarja*íx)ldogiluni az ombe-íiségot. Évezredek retionoios szomorúsága, küzdolmo mulatta meg, hogy Isten nélkül nem tud boldogulni uz omber. Alikor az idő teljessége eljött, megjelent uz Isten egyszülött na, akkor vajúdott logjobbonu Világ, akkor érozlek tegjobuun a római pogány kultúrának és a görög-hellén kultúrának nyomását. A római liata-lomnak óriási hadserogoi, a hatalmak luigazett sorával, munkája mind-niiud hiábavaló maradt, oz embert boldoggá teimi nom tudta,, — Ma is, mint az évezredekkel ezelőtt elindult szellemi iorruduluin, isten nélkül akar élni uz ember. A viliigbél ,ólotból, ki akarja az 1b-tont kerget ni, hegy maradjon meg csuk a púpoknak. Az operáló kés lélekkel még nom találkozott, tehát lólek nincs. Ezt hitték, sajnos, a jóindulatú üiuborok is. Ezt a lázadást azonban büntotlonül nom liagy- leliol építeni, »Más alapot senki nom vethet, mint amely vettetett: a mi Urunk Jézus Krisztus". .Higyjünk az igazságban. Higyjünk az igazság hódító erejéből). Higyjünk az igazság végső győzőimében. Akinek van ilyen hite, annak vau bátorsága ja kiállni" az igazság mellolt. harcolni, sőt — ha kell ¦ —¦ szonveuni vagy akár meghalni is az .igazságért. Ahogy az óskoroaz-tényaégben a mártírok vére magjává lett a kereszténysógnok, ugy lesz uz uj koieszténységnok is fundamentuma uz ifjúságnak minden mártír-lelkű hirdotőjo. Higyjünk az igazságot hirdető EgyMzban. Az Egyház JiCriBztua Urunk megváltó tanításának egyedüli Jotétemónyeso. Az Egyházban velünk és és köztük a Megváltó Krisztus u világ vegéig. Az Egyház tanítása azért maradt fóttü csorbítatlanul immár csaknom két évezreden keresztül, mig minden más tan és eszme elenyészett, semmivé lett; csak annyit tudunk róla, amoiuiyit a történetem mogörökitett. Szörnyű időket élünk, -amikor n legjobbak is könnyen mogmoghut-nak hitünkben. Tartsuk ezt a hitet egymásban és épitsük közös erővel. Legyen minden egyházközségi ós egyesületi vozotó oiuiok az erős ós törhetetlen hitnek példája és após; tola. (Jaak oz az egy ut vezet a lelkek- végleges békéjéhez. Dr. Balászf^PáL hatja az Isten. Mi Szent István keresztény Bégével, szellemével elünk, mi nem kiviuiunk semmi mást, mint azt, liegy Krisztusnak, a Megvultó-nuk igazsága éa kegyelme győzedelmeskedjék a világon es akkor majd a bosszúvágy és minden más kommunista hatalom ki kuksol usával az igazság, a szeretet megteremti oimok a tőidnek egyedüli békoöBógét. — A 12 upostoit is kunosoiyogták amikor egyszerűen külső hutalom nélkül mentek a világba és hirdették, hogy egyetlen üdvösség csak Jézus Krisztus. Az a voszodoiom iu44-bou, hogy bennünket is, az apostolok utódjait, megmosolyognak, amikor azt mondjuk, hogy maca más megoldás a azeroncsetlen ,vujudo viiúg-bajokbun, csakis Jézus Krisztus, Megmosolyognak és azt inondják, hogy a vulláskűrdést kapcsoljuk ki a politikából, közéletbe), kapcsoljuk ki mindonhoiuuui, majd, ezt elintézik Jslou és Jézus nélkül. íiát egyszer már nyissátok fol szeműitekét ós lássátok meg, hogy .hová butultunk és mivé teltünk.. Ne fétjou senki som, mi nom akarunk papi uralmat, egyházi uralmat, do azt akarjuk, hugy az luteiwinbor, u Mogvultö gyógyítsa mog ozt a beteg emberiséget. Az ember álljon bele. a közélet-no, álljon bolo politikába, de krisztusi lotkülotü ember legyen, akkor majd meggyógyul a vílág. 1944. augusztus 31 A városi lakosság, főleg női része nem igy gondolkodik. A homok neím fégó-célt szolgál, a homok arra vqló, hogy azzal fa. zekaknt és evőeszközöket tisztítsunk. Ezért sorvadnak ezek a homok hegyek annyira, hogy a tábla is lassan a vízszintes állapotot; Veszi eff. Utóbbit, mivel nincs további hivatása, szépen eltüzelik a konyhában. így tűnik el lassan a tartalékhomok a Julisok meg Marcsák kezei alatt. Mert igy kényelmesebb tisztító eszközhöz jutni és még pénzbe sepn kerül. Elvégre azért fizetjük a sok adót, hogy a város valami\'kis ellenértéket is szolgáltasson.. A plnoeablak-probléma Tarka kép, amit uz egyes utcák pinceablaksorai mutálnak, Majdnem minden ház pinceablaka előtt vagy egy vézna ládát, vagy pedig fahasábokat, kövekkel tódótt barrikádokat, . stb. találsz. Sötétben valóságos veszedelem a közlekedés, mert az\' ember nem tudja, hogy hol ütközik bele egy-egy ilyen uton-állóba. Sokan azt -biszik, hogy egy homokkal tele elegáns cukorláda elegemlő ahhoz, hogy a légnyomás, vagy a repeszdarabokat távoítartsa. Olyan desz- í kából készült ládákat is látni, j melyek vékony, filigrán lába-J kon állva simulnak az ablak-1 hoz. Vannak, akik a fahasábok-\' ban bíznak, mindaddig*, mig azokat az ablaktól el nem lopják. A kővel töltölt ládák különösen érdekesek, mert\'azokban a kövek súlyuknál fogva lefelé törekszenek és lassanként csak H láda felét töltik be. A homokzsákok ritkábbak, mert azokat vagy ellopják máscélra, vagy pedig az időjárás és a homok fészkelődése miatt, lassan szétszakadnak. Akadnak, akik egyszerű odaszőgelt deszkával védekeznek, Valamikor a háború Idején a jó crös keményfából készült homokládák kisebb sulyu bombák, rej>eszek és légnyomás ellen megfelelőknek bizonyultak. Akkor még neím) számoltak a légiháboru elaljulásával, az 506 és 1000 fontos bombákkal és az 1800 kg.-os akuabombák alkalmazásával. Ma már a homok és egyéb összeállítású ládák, köyek, fahasábok nem minden esetben nyújtanak vé- ( delmet. Az ablnknyüasoknt ha \\ azok nem szolgálnak vészkijárattal, alakban vezetett szellőztető nyilassal kell falnztutni. A vészkijáratot pedig mérnöki terv alapján kell kiépíttetni. Ai mául — Doktor ur l mi,t szól hozzá, azt beszélik a városban, hogy a légó miatt a belső ablakokat le kell szedni és eltenni. — Igen helyes, nagyságos asz-szonyom, mtert ha légitámadás éri a várost, a légnyomás az Paradlcepmos üvegre valódi BÉLKUPAK kötőiéi, ragasztás nélkül, légmentesen tapad. Dunsztoias feleslegts aa darab 06 fiiisr. Minden mennyiségben kapható TÚTH JÁNOS Uls/Ofkcici-kciliBíljcii KtriHy-wto* 87. - Tatafon 9)8, Légoltalmi pillanatképek a várasból! Sétálj végig a városon, ked- | cl. A szépen felhalmozott ho-ves olvasó és magad mosolyog- mokpiraiinis tetejére táblát tett ni fogsz azon a sok turcsasá- [ »Légó-homok> felírással. Tehát gon, amit látni alkalmiad lesz. j a város gondoskodik homokról • I arra az időre, ha netán egy »L*BO-nompk j esetleges légitámadás után a liá- Bizonyára feltűnt már szo- zakbói kiiogyuánuk uz előirt mednek a városi hatóságnak homok(mchuyiségek. Az embor ama bölcs intézkedése, hogy a azt hinné, hogy ezt minden hon-város különböző terein és ut- polgár megérti és megnyugvás-cáin homok-buckákat\' lielyczctt sal veszi tudomásul. Tévedés I Isten Beikül nem leint politikát, közeletet csinálni A szombathelyi megyéspüspök zalaegerszegi szózatabúi 1044. augusztus 31 ablakokat betöri és nem tudjuk pótolni. — Én mógsdmí szedetem ie Őket Nekem a szóímíszéd , ne nézzen a gyomromba. De meg most nyár van, meleg van, szeretek otthon könnyen öltözködni. ¦ — Na és a strandon ? Ott még könnyebben, illetve egyáltalán nincsenek a hölgyek feU öltözve, — Az más ! olt nemi azok az utálatos szomszédok látnak. • Mindenki tudja, hogy a bom-basujtotta városok milyen nehezen jutnak ablaküveghez. El van rendelve, hogy riadó elhangzásakor az ablakokat ?i kell nyitni, hogy a légnyomós azokat be ne tőrje. De még nyitott ablakok is betörnek, tehát minden lakó okosan cselekszik, ha most a meleg idők alatt a belső ablakokat leszedi és a pincékben tárolja. így ablakhiány esetében legalább a belső ablakokat lehet biztosítani. Függönyök, szőnyegek Ugyancsak-találni még sok lakást, ahol a kényelem fenntartása céljából még mindig találni csipkefüggönyöket, szőnyegeket és egyéb könnyen láiigrn-knpó diszteritőket. Ezek lüz esetéhen menthetetjenek és a foszforos bombák tüzének legbiztosabb terjesztői. Éljünk lőgo-szóbákban. Háború van itt is. A kényelemről és luxusról le kell mondani. Á padlások A padlásterek fából készült osztófalai a padlásterek lomtalanítása dacára is táplálják a tűzfészkeket. De az oltásnál is útban vannak, mert akadályozzák a tűzfészkek gyors elérését. Bár ezek eltávolítása csak egyes veszélyeztetett városokban lett elrendelve, mégis tanácsos ezektől is mielőbb minden házkor megválni. Hiszen néfmely házban valóságos deszkaraktár van beépítve. A jövő építkezéseinél ezeket már ugyls égbetetlen anyagokból és fémhálókból fogják készíteni. • íme néhány pillanatfelvétel, melyeken el lehet gondolkodni-Nézzünk körül saját portánkon, lakásunkon és addig, amig líeíiü k\'éső, tüntessük, cl a hiányokat. Minden légitámadás pusztítása emberéletben és javakban annál kisebb, minél\'több óvóiníéz-kezést teszünk a légoltalom terén. J ¦ Törseő^Károly . Naptár. Augusztus 31. CtfllOrtsk. Rom. I«t. Raimund. ¦ Protestáns Erika. ZAUAI KeZtföNY. Egy betege leszúrta rendelőjében A QOZFtRDO nyitva rtm reggel 7 órától oat» 6 éréig. (Hétfé, szoida, péntek délután és kedden egtez nap nólmok.) Telefon: 580. a sümegi főorvost A merénylet után kiugrott közben 7Mlae(jcrszeq, aug. 31 Dr. Tóth Károly sümegvidéki főorvos ellen egy betege merényletet követett cl. Á főorvos éveken át ""kezelte Mike Kálmán SütoűBgl asztalosmestert, akinek tüdöbaja volt. A betegség olyan természetű volt, hogy Mike állapota nonl Javult, ereje egyre fogyott és ez annyira elkeserítette, hogy bosszút forralt az orvos ellen. Készített magának cey tőrszerü szerszámot és legközelebbi kezelésére azzal a zsebében ment el. az ablakon és menekülés elfogták Ugy intézte a dolgot, "hogy a várószobában utolsónak ¦ maradjon, majd belépve a mit sara sejtő orvoshoz, aki íróasztalánál ült, nzt a magakószitette vékony ,hcg,yes szerszámaival ösz-szeszurkáltn. Az orvos vérében, eszméletlenül Összeesett, Mike pedig a? ablakon kiugorva menekült. Ezt azonban meglátták, utána eredtek, közben megtalálták a súlyos sebeiben fekvő orvost is, aki kórházba, Mike pedig a zalaegerszegi ügyészség fogházába került. Ezer leventelelkész irányítja a levente-ifjúság valláserkölcsi oktatását Világviszonylatban is egymillió a magyar leventelfjuság vallásos nevelésé .1 Levente Hírközpont jelenti: A megnjhodott levontöintózméivy a magyar ifjnflág\'valláserkölcsi ala-l>on álló hazafias novolését végzi. A szilárd vallási alap biztositására az intézmény szorosan együttműködik\' az ogyházukkal. Az egyházi főhatóságok\'a lolkószkodó papságot intóz-nuínvosen Ixjszorvoztók a loventék valláserkölcsi novolósónok munkájába. A yallásorkőlcsí novolés, a lolkósz-kedó\' papság munkájának ollonör-zésero és iráuyitására minden had-lest-, kiegészítő kerület ós járás számára ogy-cgy lovonto lolKÓszt novoztok ki. A katolikus éo protostájis lovonto-lolkészok névsorát az Ifjúság Honvé- dolmi Nevelésének Oi-szágos Vozotőjo most küldte o( az ogyis fovontoim-rancsnokságoknak. A névsorból kitűnik, hogy a római katolikus, gó-rögkatolikus, református .és ovangéli-kua ogybázak részéről Összeson ozer le von tolol készt bíztak meg azzal hogy az illotékea járási, varost, kű\' rüloti és hadtest lovontopa rancBiiok-ságokon a partincanokokkol. ogyütt-müködvo a lovoiiteifjuság valláserkölcsi oktatására folügycljon.ík. A lovontelel koszok kinovozésévol .világviszonylatban is egyedülálló mó don sikorült mogszorvozni u lovonto-ifjuság valláserkölcsi oktatását ós biztosítani a valláaorkölcsi alapon állŐ Jiazafias növelés tervszerű és céltudatos mógvalósitósát. Megtört a szovjet T. 34-esek varázsa 16—17 éves fiukat zárnak a levitézlett acélszörnyetegek gyomrába (Honvéd haditudósító osztály), T. 34-est vetették harcba, lóságos dicshimnuszt zengedezett róla a szovjet sajtó, rádió és az angolszósz hatalmak. Kezdeti sikereket értek el ugyan ezekkel az első hetekben, de a T. 34-esek varázsa nem sokáig tartott. Az »aoölökől« egymó" után dönti árokba a borzalmasnak vélt szörnyeket. De elvesztette varázsát a T. 3 l-es a szovjet hadseregben is. Nemrégiben egy szovjet Martin bombázó taiagyar légvédelmi tüzérség lövedékétől megsérült és a hadtest arcvonala mögött kényszerleszállást végzett. Személyzetét elfogták, A gép parancsnoka egy fiatal orosz hadnagy érdekesen nyilatkozott a bolsevista hadseregről. Most már ncun\' titok, hogy a Szovjet huszonöt éven keresztül készült az Európa elleni háborúra. Erről a titokról már az első évben fellebbent a fátyol. Mindent jól kiszámítottak a bolsevista vezetők, amikor egész iparukat, tormelésüket hadi colok szolgálalába állították, csak egyet nem : hiába építenek gigantikus acél erődöveket, mindez nem elég, ha hiányzik a lélek. A fegyverek hideg acélja nem érvstinfmit, ha a lelkek tüze nem izzik bennük és a kezelők szive életet nem csihol az acél-szörnyekbe. ¦ És ez a lélek hiányaik a szovjet hadseregben. Ezért aztán csak léleknélküli szörnyek a fegyverei, amiket -könnyüszer-relküzd le a honvéd. Mikor a bolsevisták az első Különösen a ruhák tisztításánál sok esetben csak pótanyagok állnak rendelkezésűnkre, éppen ezért elnézést kérünk a nagyközönségtől, ha egyes darabok kivitelezése nem a régóta megszekott színvonalén törtenJkA TARJAII-PAL06ICS. Csizma nincs, zsold nincs, enni nincs... A szovjet hadnagy megerősítette, hogy a szovjet1 közvctle-nülaz első .vonalban kényszersorozott ukránokat dob harcba. Ezeket a megszállott falvakban fogdosták össze. Akinek jó csizmája volt, az nefau kapott lábbe-t lit, akinek a kabátja volt jó, annak nem dukált köpenyeg és igy tovább. A legtöbbnek csak puskát nyomtak a kezébe. Elvétve egy-egy ukrán géppuskát is ka- pott. — Nem értek hozzá, — mondta. — Majd megtanulod az első vonalban, — volt1 a válasz ós nem volt ellenvetés. A bolsevista katonák élelmezése rossz. Délben és este csak levest kapnak, a változatosság kedvéért egyszer borsó, máskor krumplilevest. Zsoldot hónapok óta nem fizetnek, — vallotta a szovjet, hadnagy. \'-- Azt mondják minek, úgysem\'tudja használni a pénzt az első vonalban a katona. * \' I De\' legérdekesebb az volt, amit a T. 34-esclcrŐl mondott. — AT. 34-esek varázsa megtört az orosz hadseregben. — vallotta. — Az első hetekben, amikor látták\'a katonák, hogy milyen biztonságot nyalt, tömegével jelentkeztek a harckocsi\' századokhoz. Mióta azonban a magyarok ós a németek egyre sikeresebben hárítják el a % 34-esek támadását, senki som akar &efaüFnL A parancsnokok tehát kényszerhez folyamodtak. 16- \' . Í7 épes fiukat soroznak be a harckocsi századokhoz s csak a vezető idősebb katona. Ezután mint repülő nyilatkozott. .,. — Sok bevetésben vettem ré>zt, — jmondta. fis mtégis, mindig különös félelem fogott el, mikor a tégclháritás tüzébe kerültem. Seimhmtől nem félünk,- de a magyar légvédelmi ágyuk tüzétől igen. fis még csak annyit mondhatók, hogy \\ a magyarok ufabbq/Qcrtod:-V k\'iil rejtőznek. A háború \\ elefén még egész oszlopokkal láttunk \'és fedettünk fel az országtftakon, vijost sohasem látlám( nleg oszló pokdt... Sok mindent elárult a szovjet ropfllőtiszt vallomása. De n legtöbb ró\'íze vallomásának nem1 újság, Mimién bolsevista szórólszóra ugyanezt\' vallja. Szinte sokszorosítani lehetne vallomásukat. Ks mindegyik vallomfisa megerődíti hitünket, amely szinte hitvallássá erősödött: A fegyverek hideg acélja ncrn^r sont-m/t, ha a lelkek tüze nean\' izzik bennük. És éppen ez hiányzik a a szovjet fegyverekből, még ha tele is rakják arcvonalukat nen? érnek célt velük. ¦ Kaptonyi György hadnagy haditudósító Fél perc mosoly Nemzedékek — Mi az, Karcsi? — kérdi a ¦nagyapa az unokától — hát te miért vagy olyan szomorúi — Tudod, nagypapa, rossz sejtet\' meim tíannak. Félek, hogy a fiad ma este megXnt meg fogja kesertteni., az életemet. , * Bíró előtt — Figyelmeztetem, hogy csak a tiszta igazat valtja! — Azt nem tehetem kérem. " — Miért f \' — Anyagi károm származik belőle. . r~ f/ogy-hogyi — Elvesztem a pert. ZALAI KöZLtarv 1ÍM4. augusztus 31\' HÍREK — (A polgár mester Zaláét erazegon) Ma, csütörtök délelőtt értekezlet volt Üalacgorszegon vitéz gróf Tűloki Béla főispánnál .amelyen Nagykanizsa rárofl rwióiöl vitéz dr. Simon-fay Lajos polgármester vott részt. A polgármostor egyúttal boiuutatta a főispánnak dr. Ballá Istvánt, Nagykanizsa uj polgármostorhoiyot-tos főjegyzőjét. — (Espereai értekézletek) A veszprémi ogyjiázmegyo uj íö-nasztora, Mindszeilty pÜH(>ök aulyt holycz arra, hogy i>apjaivnl való minél szorosnbh érintkezés utján tudomást szerezzen mindarról ,ami az egyes plébániákon történik éa ozáltál" tisztu köpet alkotlwsson az ogész egyházmegye ólotórÓi, a lolki- I pásztori munkáról éa mindezek alapján mcgfololőon tudjon intézkedni. Az olsó \'ilyen órtokozlot a kerülőt os|»rosoivol nomrógon folvt lo Veszprémben, majd sor kerül a többi osi>oroskorülotokro. Most Mindszenty Józsof megyéspüspök Sümegre- bivta össze a körülotek csporosoit, almi Nagykanizsa részéről Vajay Józsof ésporo», a Jézus Szivo egyházközség plébánosa vott részt. — (Eljegyzé.) Ozv. Mári Károly né doháuykÍB-árust eljogyezta Papp Zsigmond ny. pénzügvöri\' szemlész Nagykanizsán. (Minden külön órtomtés helyett.) (:) — Orvosi hlr) Dr. Szigethy Aladár orvos katonai szolgálatból leszorolt, ívmdolósót szoptombor- 4-én újból mogkosdi. {:) — (Tűzrendészet! kinevezések) Zala vármegye főispánja a meg-ürosodott vánhogyoi tűzrendészeti folUgyolói állásra dr. Hoznicza István vármegyei aljegyzőt novesto ki. Kgvidojülcg fonti kinevezéssel mog-ürosodott kesztholvi járási tüzrondo-szotí felügyelői állásra --- a Csáktornyái járási tüzrendészeti felügyelői niogbizatásu alól-történt fölmentéén mollett — dr. Kováts László csák-tornyai szolgabírót, a sümegi járás tüzróndészoti felügyelői állasra — az alsólondvai járási \'tüzróndészoti felügyelői megbízatása alól törtéét folmontóso mollett Wojsiozky Ji\'uios hív. tüzoltópamncsnok, zalaogorszogi lakosi nevezte ki. Dr. Sághpáry Iván esáklornyai szolgabíró lott a Csáktornyái járás tüzróndészoti fol-ügyotőjo és dr. Száraz István zalaegerszegi szolguliiió az alsólondvai járás tüzróndészoti íolügyolójo, akit a főispán a poriaki járási tüzróndészoti felügyelői megbízatása alól felmentett. A perlaki jánVn tüzrondé-flzoti folügyólőjóvó a vármegyo főispánja dr.\' Monostori Tibor porlaki szolgabírót novozto kí. — (Leánygimnáziumi hir) A nagykanizsai Notro Damo leánygimnáziumban a javitó vizs-cálal szoptombor 2-án reggel 8 órakor kezdődik. Az órdokoltok hozzák magukkal tanulmány\') értositőjüket ós 2S pengőt.;A Iwiratások\'szoptom-bor \'1-én éa 5-én délután lesznek, az I. osztályba 3 órától 4-ig, a többi osztályokba 4-tól 6-ig. A boirási dijat kész[>énzbon kell fizetni. A tanítás szoptombor 11-én. délután 1 órakor .kozdődik. Az olóadáaok délutánonként losznok. (:) — (Hőst temettek Lentiben) Lentiben, szülőfalujában tömöttek ol a veszprémi hós pilótát, Tüsko bajos repüloór mestert, aki hazája bátor és hűségesen önfeláldozó szolgálatában voszitotto ólotót. Zataogjr-szegí diák volt, még }>edig vééig foloa diák. önként Iblentkozéso után Olaszországban nvort egyóvoB ro-pülókiképzést. \'Kilométer hosszú gyászmonot kisórto ki holttestét a fenti temetőbe 6a "katonai diszszakosz tisztelgett sirja íelott. Meghalt a nagykanizsai kórházban a légrádi szerencsétlenség áldozata Halait aközött a véletlenül elsült fegyver Halálos szerencsétlenség tölteni a közeli Légrád községben. Otf tcljesit ugyanis szolgalatot I.őrincz József 25 éves budapesti lakos. I.őrincz a fegyverét tisztogalta, közben a fegyver elsült és n lövedék behatolt a fiatalember oldalába, megsértene a tüdőt és olyan súlyos sérülést szenvedett ,liogy azonnal beszállították a nagykanizsai közrendészeti kórházba. Azonban nem lehetett mér-nijta se-citenl. Meghalt. Jclenlelték az illetékes szombalhclyi ügyészségnek, ahonnan bizottság szállt ki Nagykanizsára, a holtlest /elboncolása végett. Lőrincz Józsefet ma délután tömetlek el bajtársai részvéte mellett a nagykanizsai rk, sir- kerlben. kuwmmrh részeg fiát egy 77 éves lendvavásárbelyi gúűn A dulakodás közben az áldozat anyja Is szúrásokat kapott Zalaegerszeg, aug. .3! Halálos családi tragédiát okozott n szesz egy kis zalai faluban. Még pedig egy agg édesapa mártotta a gyilkos kést nt fia szívébe. Lentivavásárhelyen öreg szüleivel egy fedél alatt lakott Horváth József 42 éves gazdálkodó. Nőtlen ember volt. szerette az italt Minap is éjféltájt tért haza valahonnan, nluposim beborozott állapotban. Az öreg, 77 éves Horváth felébredi a hazatérő* fia állal okozóit zajra és emiatt szóváltás láma dl kőz- tük. A vita hevében öreg Horváth János kést ragadott és a Mára \'támadt. Felesége közibük ugrott, de nz unt félrelökte, síit kisebb szúrásokat Is kapott az idős asszony a tfulakodásbon. Végül is a két férfi maga maradi a porondon? öreg Horváth ugy összeszurkálta n fiát, hogy az reggelre meghűlt. Horváth János gazdát beszállították a zalaegerszegi kir. ügyészség fogházaim. Minthogy a tragédia éjsznkn tőrtént, nem lehetetlen, hogy össze kell ülnie ebben nz ügyben a röglön-itélö bíróságnak.. Három visntas vizsgálati fogságul került csomagok dézsmálása miatt A vasút nem türl, hogy csorba essék a hírnevén Auor József keszthelyi gyü-möicskercskédd (i fonotlüveg likörl remiéit az egyik budapesti gyárból. Annak rendje és módja szerint fel is adták nz árul Budapest déli pálvaudvaron, amint azt a fuvarlevél bizonyítja. Mire azonban a szállítmány megérkezett a címzett kereskedőhöz, 1 üveg barneklikőr hiányzott. Aucr jelentési telt az állomáson, mire megindult á vizsgálat, mely szerint az eltűnt árut Keszthely és .Balatonszentgyörgy között kell keresni. Egy másik feljelenlés is érkezett, amely szerint egy ládából kb. 10 kg\', drót szeget loptak el a láda felfeszilése után. I A nyomozás megállapított tn hogy nz első esetiéi kapcsolatban hamis bevezetés is történhetett, azért szigorú vizsgálat indult meg az értékre nézve csekély, de a MAY hírnevét veszélyeztető cselekmény elkövetőinek leleplezésére. A*»munka* azonos volt mindkét cselben. Sikerült is a bűnösöket leleplezni és feljelenteni. Egyik sem kanizsai. Vonatvezető, fékező és harmadik vasutas csemfőrfede-zcttel Nagykanizsára került. Be is ismertek, hogy inni támládt kedvük és igy történt, hogy egy üveget kiemeltek a ládából. Mind a három vasutas vizsgálati fogságba került. PETBI VILMOS Hattyú drogériája ni*«a, iimm.....iáminudliiniiimaiinmilin.......i.......¦ mmiirirmn—i Pttalával aaambvn DiataMr, lioíinatlUn, nappaa, Togyuer, fali, kStizer, bataf ipoláil éa UitaiUsl alkkak nagy vát*HtéVb*n luplutftk. Vadásxok figyelmébe 1 Vadásztöltény-előirányzat a vadászévadra minden vadászjegy-tulajdonos részére 50 töltény a vásárlási engedélyre. — Akik kivitel céljára lekötik a lőtt vadat, azok utalványra többet kaphatnak. — Kérem kötleveleíkkelhozzám jönni szíveskedjenek. Vadászüdvözlettel Unger-Ullmann Elek ISuerkaraskatfa. - (Iparostanonclskolal behatás) A nagykanizsai iparostanonc iskolába ^a boiratésok szoptombor 4-én, 0-én, 6-án éa 7-én losznok délelőtt í) órától 12-ig és délután Ó órától 7-ig. A tanítás Bzoptombor 11-én, hót főn kozdődik. (:) - (Ml van a hivatalos lapban ?) A Budapesti Közlöny szordaf. *197. sziámiban rendelőt jelont mog uz ügyvédi ióléti hozzájárulás kivoté-BŐnck módosításáról. Kb\' on a számban jolont mog az uj kormány ki-novezéséról bzóIó legfelsőbb, kézirat is. - (Postai hír) \\ A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogj a zalamogyoi Ortaháza postamestersége augusztus 16-án, ideiglenes Bzünelolés után újból megnyilt, (Gumibottal) kén vazori tették felszállásra a minap Tab környékén elfogott amerikai pilótákat. Tizén ültök a négymotoros tiihoratorban, kottŐ Iwnnőgott a lezuhant génben, nyolcat, akik ojtú-ornyővol kiugrottak, olfoptak. Köztük a legidósehb 26 óvos volt. Elmondták, hogy ötöt közülük gumibottal kényszer) tettek a felszálláskor a ix;-pülógépho. Mog is mutatták testű-Kön az ütések nyomait- Kimondták, hogy Amerikában mindnyájan nagyon unják már a háborúi. A kapával, villával, vad ászpuskákkal felszorult andoesíaknuk, akik a határban az egymásután looreszkedó amerikaiakat elfogták, aranygyűrűket, arany cigarot tatamikat kínáltak, csak hogy engedjék szabadon Ókét, Ebből i>orszo nom lott semmi, ma már valnmennyion rendel totós i helyükön vannak, mint foglyok. - (Balesetek) bajusz István 42 óves letonyei lakos a eséplésí munkáknál dolgozott egyik gazdánál. Munkaközbon tul-közöl ment a gép Bzíjához, amely olkapta jobb kezét éa azt Összeroncsolta. Beszállították a nagykanizsai kórházba, Orsóa Antal mura-esányi lakos ÖsszevosEott társaival, mire azok karókkal, fejszévol nőki-mohtok és ugy megverték, hogy kórházba kellett szállitani. Az esetnek hirósági folytatása lesz. SPORTÉLET Elmarad az idei Balatoni Sporthot A Levente Hírközpont jelenti: Ismeretes, \'hogy az idei SX. Jubiláris Nemzetközi Sporthét a Balatonon* versenyeit szeptember 0—10/ napjaira tűzte kí. A tervek szerint a leventeifjuság a versenyeken az ország minden részéből nagy számban vett volna részt. Az ismétlődő ellenséges berepülés okozta veszély, valamint nz életbeléptetett utazási- és üzemanyag korlátozások miatt nz illetékes-hatóságok most ugy döntöttek, hogy a Balatoni Sporthetet ebben az évben nem tartják meg. A Sporthétre kitűzött országos levente ökölvívó- és uszóbnjnokságokat, valamiül a tábortűzi versenyt mns időpontban és más helyen rendezik meg, az egyéb versenyek és művészi iniüsorszámok pc- 1 dig elmaradható, (LHK) 1Ö44\\ iwgiisrius 81 Nagykanizsa megyei vároe \' polgármesterétől. 23,710/1944. Tárgy: Ház- és házcsoport-óvóhelyek építésének, hatósági lebonyolítása. Hirdetmény. A Honvédelmi Minisztérium 134 400/ein, 36.—1944. számú rendelet szerint az 1939. II. t.-e. 138. fi-iban foglaltak alapján kijelölt dáz- <ís házcsoportok részére kijelölt óvóhelyek épllését, ha a háztulajdonos nem hajtja végre, hatóságilag végeztetem el, a költségeket előlegezem és nevezetteket a költségek megtérítésére kötelezni fogojit. Ezen előlegezett költségek megtérítésére háromféle mód.van. Ezek a következők: 1. Az előlegezett költséget a kötelezett a kötelező határozat kézhezvételétől számítolt 30 napon bellii készpénzben a város pénztárába visszafizeti, 2. Módja van a kötelezettnek 4—6 éves bankkölcsönt Igénybe? venni a hatósági előlegezett kölcsön visszafizetésére. Km: a bankkölcsönre akkor van jogosultsága, ha kötelezett megfelel azoknak a feltételeknek, amelyeket a vonatkozó H. M. rend. a kölcsön teltételeinek kiköt. Ezek a feltételek a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők - és ugyanitt felvilágosítások Is nyerhetők. 3. Kivételes esetekben az arra rászorultak részére a Polgármester engedélyezhet 15 éves bankkölcsönt a költségek visszatérítésére. Ha a kötelezett a költségvissza-térllés egyik módját sem vállalja, ugy az előlegezett\'hatósági költség közadók módjára lesz behajtva. A vonatkozó véghatározat kézbesítésétől számított 8 napon belül a kötelezett köteles nyilatkozni, hogy a visszatérítés melyik módjátlválasztja. 1, Ha 30 napon belül készpénzben kívánja visszatéríteni, ugy tartozik azt 30 napon belül pontosan teljesíteni. Nem teljesítés esetén az előlegezett költség 6%-os kamattal együtt közadók módjára lesz behajtva. 2. Ha a nevezett a 4—6 éves bankkölcsönt óhajtja igénybevenni, ugy tartozik a kölcsön feltételeit megismerve, ezírányu kérelmét az ösizes erre vonatkozóan előirt mellékletek csatolásával hozzam 8 napon belül he nyű] la ni és ha a bank 2ALAI KAZL\'tNY ÍhS&J* A BlIZÁT-RDZSDT Eredeti gyári áron kapható Erzséfaet-tór 10. si\\ alatti magkereskedésben. Vitéz Lakatos miniszterelnök Üdvözlő táviratot küldött Hitlernek, Mussolininek, a japán és a finn miniszterelnököknek Buílapesí, augusztus 31 Vitéz Lakatos Géza miniszter-xfí, hlva*»!bn \'epése alkalmából sziveshungu táviratban 1 M?Z.ulie ,Hlller v««r\' és kancellárt és ijenito Mussolinii, a fasetszta olasz köztársaság elnökét, továbbá a japán és finn miniszterelnököt Vitéz Hennyei Gusztáv, leül\' ugyminíszter hivatalba lépése nldiümából üdvözlő, táviratot küldött Ribbentropp német és Sjgemicu japán Külügyön\'misz-ternek, nz olasz-külügyi államtitkárnak, továbbá a finn, a szlovák és a horvát külügyminiszternek. (MTI) Vitéz Lakatos mlnlszterslnök hlvatal»s látogatásai (MTI) Vitéz Lakatos Géza miniszterelnök tegnap délulán tohh hivatalos látogatást leli Llőször Sztójay Döme voll miniszterelnököt lálogatta meg a szanatóriumban, majd Tasnádi. Nagy Andrást a képviselőházéi-\' nőkét, báró Perényi Zsigmön-. dot, a felsőház elnökét és József főherceget látogatta meg. Az utazási korlátozásokat kiterjesztették az erdélyi vármegyékre Budapest, augsztus 31 A belügyminiszter az utazási korlálozásokat kiterjesztctte-Bó* kés, Szatmár, Szilágj;, Kolozs Szolnok-Doboka, Maros-Tordu, Csik, Háromszék és Udvarhely vármegyékre, valamint Szatmár- németi, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad városokra. Ezeket a területeket érintő utazásoknál- a községi elöljáróságoktól,.illetve a rendőrkapitányságon kell utazási .igazolványt kérni. (MTI) Felakasztotta az édesapját egy négygyermekis somogyi gazda Saját fia adta át a osen Kaposvár, augusztus. 81 Megdöbbentő kegyetlenséggel végrehajtott apagyilkosság történt egy kjs somogyi faluban, Somogy udvarhelyen ólt ifj. Kia-géczí József négy gyermekével. Ott élt iWalúban édesapja ia, idősb Kisgéczi József\' magányosan. Az öreg és fia megállapodtak, hogy összeköltöznek az öreg Kisgéczi házába éa a fiu ellátja édesapját. Csakhamar azonban apa ós fia között napirenden voltak a voszekodésok, sót az öreg Kisgéczi ogyizbon lopás mialt foljelontést ís tett fia ellen. .Mikor az öreg aztán végleg megunta a vo-azokelest, fölszólította fiát, Jiogy költözzék ki a családi liajlókból. déröknek az apagyilkos! Több sem kollott Ifj. Kisgéczi Jó-zsofnok. Már Özönt István napján igen liovoa vita zajlott le keltejük közt, majd rövidoson egyik hajnali órán tctlegosségig fajult*apa és fia között a nézeteltérés, tízen a hajnalon ifj. KÍBgéezi vékony kötelet hurkolt az édesapja nyakára, az olgyon-gült Oregoniéért a földhöz vagdalta, majd fölakasztotta a mcstorgoron-dára. Ifj. Kisgéczi fia volté észre reggel, nogy nagyapja ott lóg a gerendán holtan. A gyérek a caondqr-eégro szaladt. A gyanuokok alapján ifj. Kisgéczi Józsof csakhamar ceondőrkezro korült és. rövidesen ho is vallott mindont. A kaposvári kir. ügyészség fogházában várja sorsát. további 8 napon belül odanyllal-kezott, hogy a kölciönt hajlandó folyósítani, ugy tarlezik a kérelmezi a kölcsön feltételeinek megfelelni, a törlesztéseket és az évi 5V»*Vo8 kamatokat pontoian fizetni, különben ezek is ktzidók módjára lesznek behajtva. Ha a kölcsön feltételeinek a kérelmező nem tud megfelelni, ugy a kstelezclt 20 napon belül köteles az illetékes bank levelével ezt igazolni. Ebben az esetben vagyoni helyzetéhez mérten a) kötelezem az illetőt 30 napén belüli visszafizetésre, b, vagy pedig méltányei^setbcn a költségeknek 15 évi törlesztésére adok engedélyt. A 15 éves kölcsöntörlesztést stfmml esetre sem kaphatja az a háztulajdonos, akinek házában háromnál több lakás van (házmestertakás ebbe nem számit bele) vagy pedig a vagyoni és jövedelmi viszonyai olyanok, hogy az előlegezett költségeket készpénzben vissza tudja fizetni. Az óvóhelyek kiépítését ezek után haladéktalanul végrehajtatom. Nagykanizsa, 1944. évi auguiztus hó 23-án. mt Polgármester. DtAVIVilHI VILLAMOS ARAM-_____SZOLGÁLTATÓ RT. Áramszámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tol dálután IS éráig. Csengery-ut 51, t*l«fon 294. Rómában megtámadtak egy vallásos, körmenetet Rómában egy bolsevista propa-gandagyUlésből hazatérők szembetalálták magukat egy vallásos körmenettel, amelynek résztvevői égő gyertyákkal és imádkozással kisérték a körmonotot. A vörös gyülúain fanatizált tömeg megtámadta a vallásoa körmenet tagjait, kilépte kezükből az imádkozok rózeafüzérót és tettleg bántalmazta ókot. Kóma BZÖYetségeii baiátai bizonyára nom igy gondolták a "felszabadítást. Az osztálysorsjáték húzása Az Osztály sora játék mai huzáaán a -főbb nyereményeket a körotkezó számok nyerték: 40.000 pengőt nyert az 66.26b-számú sorsjegy. 20.0O0-ot a 86.717, Ö7.08Ö, és a 75.784. 10.000-et a 2.740, 14.648fl82.206. 6.000-ot a 64, 8.006, 86.287. 4.000-et a 20, 67Ö számú sors-Jegy. A vülfink köztit számuk hebyeaaó-tréért fetfllfaaéget nem vállaunV A Magyar Családok Folyóirata! Uj Idők 8*evkea*ti Beremeg Ferenc A magyar csaladok képel Irodalmi hetilapja legkiválóbb íróink írásainak színe-javát tartalmazza. Az U| IdSk régi eszményeinek; a nemzet] szellem, mfl velődéi és Irodalom fcjle\'szléiének legyében nagyszabású könyvsorozatot indított meg, amely a tudományos étet eseményeinek figyelemmel kisérésé-bon, a mai élet megnyilvánulásaiban elmarad hatatlan segítője lesi minden magyar cinliWInak. Az Ü] IdOk elflfiietéil ara negyedévre) 14 |it-n;ji\'í. Otthonunk Sxerkeantl Raraányl Qréte A magyar háziasszonyuk lapja Megjelenik minden hő elsején. 12 oldalon, dlvalrajzokat, kézimunka - mlnlokat, itb.-t közöl, minden gyakorlati kérdés-hen tájékoztatással szolgai A Magyar Lányok állandó, dijlulaa melléklete. Kfllőn U megrendelhető. Elflflzcital iira negyedévre luiiam 8 pengő. Magyar Lányok SnerkeamU Koaátgné r:-, Lola A magyar leánylfjujfiR legnépszerűbb hetilapja. Nemes olvasmányai meRmu-taljűk a leánylélcknck a helyes utat, amelyen hnlndnia kell. Elflflzetéal ilrii arftyedétrei 7.00 peogO. Az Én Újságom 8xerke8*tl Ölbey írén A legrégibb; legnépszerűbb magyar gyermekújság. Diibájosan szép mesék, versek, cikkek, képek szórakoztatják, tanítják, nevelik a gyermeket.. Eiflflzetésl *>• negyedévre! 8.80 pengő. Kiadóhivatalok: Dudapest, VT. kerület, Andráisy-rtt 10 Hirdetmény. Garabonc község elöljárósága a község vasaáuteirOUtét nyilvános árverésen 1944; szeptember 13-án d. e. 10 órakor, a könegyzíl hlvatalh-... 6 évre bérbead|a. Árverési leltételek ugyanitt megtekinthetik. Qarabb.ue, 1944. auguszlus 26. Községi Elöljáróság. Oarabonc község Folsö Legeltetési Társulata a 373 ktli.-al kitevő terllletének vadászati jogát 1944. szeptember 13-án d. e. 11 órakor nyilvános árverésen bérbeadja. Árverési feltételek a Legeltetési Társulat elnökénél megtekinthetik. Oarabonc, 1944. auguszlus 26. na Legeltetési Társulat. Nagykanizsa megyei reroe polgármesterétől. . 1321/kí, 1644. Térfiy A izep\'emberhémprauólópot\' ról<ii]!il!eiLTiíiil engedélyek kiadni. Hirdetmény. Felhívom a petróleum ám.\' i .."ál log-la\'koid ö\'íiti keicskedóket, hogy a aiepiembsr havi pelróltumbeiztr-éal engedélyeit sieplemberl én l KömIUUíI Hivatalban letentkeuenek. NigykanUsa, 1944. aug. 30. r.o Polgármester. N/urykaniaaa megyei város polgármesterétől. 1812/hé. loi-i Tárgy. Az \\ \\ui sreptembeil szelvényekre kiszolgáltatható petru-, Isummennyiség megállapítása. Hirdetmény. Azt a legkisebb petróleum-mennyiséget, amely 1944. szeptember haviban egy-egy háztartásnak utalványozható, 12 declllter-benállapltom meg. Innék alapján a petro-leumutalvinyoknak stept. hónapban érvényes 503 azamu e»elvényeiro ennek a mennyiségnek a felét, vagyis 0 del. petróleumot kell kiszolgaltaim, a 6 os azamu szelvényeire padig a másik felit, vagyis lovákbl fi ilcit. A 6-os számú Szelvénye-kel csakis szeptember 16-tól kezdve aza-fcad bevallani. Ai aug. hónapra szólt 3 as és 4-es saámu szelvényeket és az augusilusi egyszeri vásárlásra sióit utalványokat ^tep\'. hó 1-tÖi kezdve neu Szabad bevallani. ígyben lelhlvoui a pelrolcumáruiltásra kijelölt ísszes kereskedik el, hogy az nugusiluiban beváltott pelroleum-ulalvó-nyokról szerkesztett szamadáeukat siept. 4-én és 5 én mindig déli 12 óráig adlak b.-. a Közellátási Hivatalhoz. A számadáshoz, sztlktégoi borítékért mindenki jelentkeztek a Közellátási Hivatalban. A számadás beadásának elmulasztása vagy későn beadása kihágás. Nagykanizsa, 1944. aug. 31, 2t m Polgármester. Nagykanizsa megvei Taros ad 1169/ké. 1944. Tárgy: A lábbelikészletek bejelentése. Hirdetmény. A kész lábbelik forgalombahozatalára kijelölt kereskedők kötelesek a kereskedelmi és Iparkamaránál beszerezhető nyomtatványon a f. évi szeptember t-én maglévő lábbeli készletüket fajta szerint a Lábbeli-Központhoz legkésöbls szeptember 8-ig büntetés terhe mellett bejelenteni. Nagykanizsa, 1944. augusztus hó 31-én. roi Polgármester. 1L44 augusztus 31 Folytatását: I. oldalról. fiz angolszászok pusztítják az északolaszországi városokat Bomba találta a ravennsl dómot Is Berlinből jelentik, hogy az angolszász bombázó kötelékek újra* folytatják terror támadásaikat Legutóbb fiavennát támadták meg, melyre sok gyúj- tó- és rombolóbombát dobtak. A város lakónegyedeiben nagy károk és pusztítások keletkeztek. A ravennai dóm is súlyosan megrongálódott. V Az adriai szakaszon nagyobb harook voltak \'NTI) Olaszországban na- I heves támadást inditoítak, me-gvo\'hb harcok csak az adriai lyet a németek mindenütt nagy szakaszon voltak. A délutáni veszteségeket okozva visszave-órákban az angolszász csapatok 1 tettek. Kiverték a partizánokat a zágráb—fiumei vasútvonal egyik állomásáról Zágráb, augusztus 31 Hivatalosan közölték, hogy a horvát kormánycsapntok kiverték a partizánokat Brod Morn-viceból, a zágráb—fiumei vasútvonal egyik fontos vasútállomá- sáról. Innen indul ki az Adri;, felső partvidékéről vezető hegyi mínit is. A partizánokkal vivőit csatában hősi halált halt a kormánycsapatok parancsnoka. Resch Gyula tábornok. (N\'ST) Bulgária visszahívta nagykövetét WchybŐl nagykövetet és megszakította kapcsolatait á vichyi kormáuy-uyal. Szófiából jelenti az NTI.hogy a bolgár kormány a franciaországi uj helyzet következtében visszahívta Kirovoda bolgár A német tengeralattjárók ujabb sikerei f:v Berlin, augusztus 31 | járók 6 koronkodoltni hajót aüllyf-sz- Az Interinf a német ü-lwotok tottok el 36.000 brultoreííiaztor ton- ujablt BÍkoroiről számolnak bo. A natartatommal, azonkívül egy tor- tongoröbőllwn folytatott harcok ered- pedórombolót, egy Őrhajót, valamint menye, hogy a némot tongoralatt- \' ogy bombavető rópütőgépot. Lemondott a görög emigráns Jtormány Az NTí jelenti a brit hírszolgálat alapján; hogy a görög emigráns koilmány lemondott A lemondás- oka valószínűleg azokban a tárgyalásokban leli magyarázatát, aimiiket Venezel-los folytatott Rómában Chur-cblllél. Öt angolszász repülőgép Svédországban szállt le Stockholm, augusztus 31 A svéd felségterületet angolszász repülőgépek tegnap sértették meg legnagyobb miértekben az eddigi háború folyamán. Az Aiton Blndct ciraü svéd\' lap szerint még ntíiK állapitottók meg a svéd területen leszállt repülőgépek végleges számát, mégis az legalább ötre tehető. Az Afton Tldningen megáHapítása szerint a gépek lángolva zuhantak le\'. Mihelyt a svéd hatóságok "megállapítják az ellenséges gépek nemzetiségét a korfmány azonnal tiltakozni fog a svéd terület megsértése miatt. Gáapár* IfttvAn gyorsíró- és gépíró-iskoláiéban uj tanfolyam kezdődik szeptember 1-én. Érdeklődés és belratás minden este 6—9-ig o leánylleeumtan. Kereskedők figyelmeibe! Korondi cserépedény szép kivitelű, kapható minden menylségben Tarnóczky Géza htetarMel olhkek neiykareikedtstban. fiU3ULuPl% városi mozgó Magyar-bolgár versióban késsült ftlmrapsxődia TENGERPARTÉI RANDEVÚ Ssereplők : Pelsőasy Irén, Pataky J., Dorita Boneva, Sxakdts Zoltán, Magda Koltscnakowa UFA vlldghtraáó. Részletek napjaink aktuális eseményeiből. Naponta 3 előadás: ?4, ?6 és ?8 órakor. N&wyaanksa megyei ?á.we polgérmeetereWI. 1315/ké. 1944. Hirdetmény. A te|uialvánnyal, Illetve tcjlgazol-vánnyal rendelkező, vajra Igény. Jegosuit fogyasztók részére szeptember . hóra 20 dkg. vajat kell kiadni. Ezt a hirdetményt a vaj-tlztetek kötelesek szeptember hó folyamán Jél láthat* helyen klhig-gesztve tartani. Nagykanizsa, 1944. auguszlus lió 26-án. na Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK [ Állás ] Koy b*t&M*a)i9*~ (niomdám) én eny h5n*«haia-l*i\'ri>i>ieo1 lelvesz a Zalai KSaflny nv*M4A|a — Legalább 4 klzé|tiskslal végzettség azUkeégM. Tanulót felvess Unger Ullmann vai. kereskedés 2056 EOV \'iá\'"1 t\'Sny folvítelik K*váci U. rönd IxvltAiiál, Horthy Mlklés-ut 2. ve. varbsn. 2727 Huy fiatal ¦atlJavAptA segédet fntm> Kovács Síllgyírt*. Horthy M -ut 2. 2719 Egv e1pAai>i«iaiaéil*l állandó mui-kírn felves»«k. — Hoiváth ctIzmi4U, Ma«yar-utca 104 2720 aiffülrt* felvrtx: KanoH István (Utzft-6ü osemegekereskcdö, Horthy Mlklóa ut 2. 28S9 Mlnrlftnaa vendíglóbc felvétik. Ma. Byaru. 9 2718 Pt«r.>>ih«rall»«gAd«l aaonnal al\'al-mázunk. Hargys SzOvetkeset. 2741 így faltétfan meghívható éltesebb magányos rtfi hiititr\'ii.veuléiire felvételik ntigányoihoz Petőfi ut 3f 2753 [1 ADÁS-VÉTEL Ij Br1(inliiit.rutí\'.t\'a vászon, s\'il M S\'UeV-ben kapható Psdánylnénál, Kbály-u 4(1 Márln pyógyszeitár udvar. 2733 S«i>l4a6l m<gv4lolre kerestetik. Cini u kiadóban. Egy fekete llszllnsdrág, 2 drb zubonv •ladó Katonarét, Bagvlal-sor 9. 2677 2 darab keoallangaly vaskerekekk" elad* Saengery ut 13,_2757 Vennék egy Jókaiban lévő fcflv**-dairAlöt. Sólymos, Slkátor-u. a/*. 2752 KlaalA 2Vl ni. kettes fétra Jósset ló-hereíK-ut 7. , 2T44 | KÜLÖNFÉLÉK | l-e dlikUányl teljes ellátásia uil család itlveox, kOzvetlen ai Iskola melleit. Clm a kiadóban. Urloanlâd dláklcányt felv«BL 1-Wa közelében. Clm a kiadóban, 2747 JAoaaiIAdböl sxármaió két kereike-delmlsta tanuló lakást keres. „Pontej el* litas" Jcllgéra njánlaiok n klsdéba. 2753 Mindennapi IsveleiésbÓl ösíiegyjUttín IBniMbAlvaaal bélyeggyLiftéit céraVü McgvMieb, Bar biti ts. Zalai KlUIöoj nakeutfisége, tuponla délulén Ü--7 ón között, Ea ¦ hirdetés mindig érvényei. ZALAI KŐZtőnV rOLITIKAI NADLAf Sladja: „RCiaaídMifll R.T. UtQfX*^-Pelelóa kiadó: Zalai Kán)!/ Nyomatott a „Kozgudatáol T. KngykatiU*^ nyondájábSA Itagykanllfán Hyoj»dAói1 MM: ZaM Un* |