* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
2.09 MB | |
2010-02-19 09:17:01 | |
Nyilvános 1109 | 3143 | Rövid leírás | Teljes leírás (124.33 KB) | Zalai Közlöny 1923. 248-249. szám november 250. számtól hiányzik! Zalai Közlöny Politikai napilap 62. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: EflVO irám ára hétfc&znag 250 korona, vasár, és ünnepnap 300 korona. Nagykunizía, 1923. november 1. Csütörtök 248. szám. Közlőn... t Mors Imperátor ünnepén Halottak ünnepét hozta el az ész és tűzgyújtásra mennek az élők a halál árnyékából szabadult Magyarország minden temetőiében. Mert ezen az ünnepen az élet ad találkozót a halálnak, hogy emlékezzünk, amikor vlsz-szanézünk azok (elé, akiket szerettünk. És elnézzünk előre, nem Is tudjuk, nem-e holnapig, az élet és halál Igazi találkozójára, amikor az marad legyő zöllen, akit legjobban szerettünk: önmagunk. Akiket szerettünk, akik elmentek közülünk, azok emlé kének adóját elmegyünk leróni a sírok szomorú országába. Soksok virág jelzi az utat. Zöldbe boiulnak, színes lángokra gyul nak, krlzantémos őszt virágdíszbe öltöznek a kicsike dombok, amik alatt §rök álmát alussza sok millió élet. Mindenkinek van egy-egy kis sírja, ahova elmegy, csendben, szótlanul. vissza visszatérő régi nagy szomorúsággal megigazgatja a szerleguruló hantokat, gyertyát gyújt, koszorút, csokrot vls.\\ Aztán egy-két Imádság száll, egy-két könnycsepp cslllanlk meg. A minden élők l\'eketemiséje ez az ünnep, fájdalmas áldozás a legnagyobb hatalom, Mors Imperátor ezerfelé szórt oltárai tövében. És messze, nagyon messze, szerteszét az egész világon fekete sötétben maradt sírok ezreire borul rá a ködös, didergő őszi éjszaka, csend|e. Sírokkal van behintve hegy, völgy, mező, ahol megbékélten, kopírsótlan, soks.z.or talán már cl Is leledten plhennejc a n«mrég nagy világégés halőtt katonái. Magyar katonák, (összeroncsolt, elvérzett, áldozatul odadobott testvéreink feküsznek szanaszét a nagyvilágon. Jeltelen sírjukon nem ünnepel a gyász, nem röpül odáig a szeretet se. talán. Mert Jött a forgatagos élet és elfeledtük, hogy voltak mártírjaink, voltak véreink, akiktől a ml mai létezésünkért azt követelte a há- ború örvényébe sodródott haza, hogy hagyjanak Itt bennünket, hogy örökre menjenek cl tőlünk. És ne maradjon más nyoma értünk adott életüknek, csak egy begyepesedett, lassan elsimuló sírhant, amit azóta fel Is szántott talán az ujrainduló élet s talán a régi szerelteknél nem maradt egyéb, csak lassú, könnytelen, újélet hozta elfeled-kezés. Itt, a csonka határokon belül Is. minden városban, minden kis laluban is, hősök alusszák álmukat. Magyar katoná,k. Meg sokan, örök csendre békélt régen ellenségek. Most már Jó-testvérként egymás mellett elférnek, egyformán öleli, takarja őket a magyar löld. Messze-messze, kl tudja hol, kl tudja élnek- e még, akik siratnák a ml temetőink halott ki<g nált? Kl ludja, mennyi ezeren, édesanyák, gyermekek, hitvesek hunyt szemmel bolyongják be fájdalmuk szárnyán a nagyvilág elhagyott szögletelt, csatatereket, erdők mélyét és keresik annak letlpo:t, rég eltűnt sírját, aki elment és nem jött vissza hozzájuk soha többet. Sírva, zokogva keservesen kérik számon az egész világtól az ő halottaikat, akiknek nem vihetnek ma este egy szál virágot. És az a haléit talán llt fekszik a ml temetőnk katonái\' közölt. Talán magyar, talán Idegen Jóbarát vagy ellenség. De ma testvér. Aki ember .volt és élt. És voltak, akik szerették. Akik ma jajongva keresik a sírját, hogy gondol e rá valaki, dob-e rá csak egyetlen szál virágot. Ha van szive a magyar nemzetnek, akkor ezen a napon nagyon\' kell, hogy legyen. A magyar társadalom örök szégyene lenne, ha elfeledkezne a kegyelet parancsáról, a katonái, hősei, a vértanul sírjairól. Nem Is parancs, de mln.den, a világ bármely részén élő embertár; sunkkal szemben teljesítendő morális kötelezettség. Mert ne- künk Is vannak halottaink messze Idegenben és Itthon Is távoli temetőkben, ahol nem Is tudjuk talán. Mert magyar nemzeti kötelesség Is Nem nagy áldozatot követel a hősök temetőjének kultusza. Csak egy-két szál virágot. De az a virág legyen a szeretet. Legjen a hála. Legyen melegszívű, önként adódó emlékezés. Legyen a mártírok vérén most épülő magyar társadalom Imádságos, testvéri szívdobbanása. November 6-án érkezik a népszövetségi delegáció Budapestre Budapest, október 31 A magyar kölcsön ügyiben a ■^ép87.ftve!íég titkársága részérő1 Avc nol fŐ;iikáihc\'.yelles. Saller, a p >ii likai ügyosztály vezetője és Stop /inni kikü\'döu november 8-án, kedden reggel érkeznek Budapestre Hounioisszal, a jóvátételi bizottság kiküldöttjével együtt. A miniszterelnök válasza Benes beszédére Erélyesen visszautasítja a belügyeinkbe való beavatkozást — Az emigráció ügye a bíróságra tartozik — Az igazságügyminiszter marad — Budapest, október 31 \\ Benes külügyminiszter ur beszéd- Bethlen blvnn gróf miniszterei-Benes cieh szlovák külügyml nisrternek a prágai\' parlamentben lett expo/éja Magyarországra vo natkozó részéről a kővetkező kijelentéseket tette: — Benes külügyminiszter innak beszámo\'ójlibó! el/g;étellel állapítom meg, hogy újólag szükségesnek tartotta hangsúlyozni ast, hogy .a kisantant a rekonstrukció és az együttműködés politikáját óhajtja Magyarországgal siembrn követni. Az erre való törekvés jeleit a genfi tárgyalás folyamán magamnak is Bikalmom volt tapasztalni. Kifejezésre jutott ez a törekvés a Magyarországra vonatkozó azokban a megállapodásokban i», amelyeket közvetlenül visszajövetclem után és azóta is többször Ismerteltem ; ezek voUak azok a pontok, amelyekre vonatkozólag, mint Benes ur is kijelentette, tényleg megegyeznünk sikerült. — Teljesen egyetértek továbbá, Benesnek azzal a megállapításával, hogy egymásra utalt szomszédok politikáját kel), hogy a lojalitás és a korrektség elve vezesse, természetesen teljesen a kölciönösség alapján. — Sajnálattal látom azonban, hogy benes külügyminiszter, habár újólag hangsúlyoz2a, hogy nem akar Magyaroiszág belügyeibe avatkozni, — amit különben is kénytolen volnék a legerélyesebben visszautas! tani — mégis szükségesnek tartotta a magyar belpolitikát, nevezetesen a belpolitikai pártkéidéscket érintpni. — Nem óhajtok ezúttal polémiába bocsátkozni, cssk az úgynevezett emigráció kérdésére nézve, amit jében felemlített, utalnom keU a* • tárgyban már számtalanszor kifejezésre juttatott álMspootomrn, .. szerint ax a kérdés, hogy az egyes úgynevezett emigránsok a fennálló magyar törvénnyel összeütközésbe kerültek-e vagy sem, tehát hogy büntetés nélkül hazatérhetnek-e vagy sem, ezekben aa^, ügyekben minden egyes esetben űz illetékes magyar bíróság dönt. Nagy Emil visszavonta lemondását Budapestről jelentik : A nemzetgyűlés tegnapi ülésén lejátszódott incidenssel kapcsolatos Igazságügy miniszter váliág még tegnap délután elintézést nyert. Bethlen István gróf miniszterelnök a Ház ülése után nvomban érintkezést keresett Nagy Emil igazságügyminiszterrel, aki azonban akkora már távozott parlament épületéből. A miniszterelnök Igy délután öt órara magához kérette Nagy Emilt, a Drummond népszövetségi főtitkár fogadását megelőiően rövid megbeszélést folytatolt vele. A bizalmas tanácskozás konkrét eredménye hogy Nagy Emil nyomban visszavonta lemondását ■ kijelentette, hogy továbbra Is hajlandó az igazságügyi tárca viselésére. Erről az elhatározásáról Nsgy Emil ma délelőtt a félhivatalos MTI. u\'ján nyilatkozatot is tett, amelyben mindenekelőtt azt szögezi le, hogy a pénzügyi politikával szemben táplált ellentétes felfogása sokkrl régibb keletű, mint az úgynevezett fajvédő lábor megalakulása. Amikor Ő a befektetési politika érvényesítését sürgette az 2 ZALAI KÖZLÖNY november 1. egységespártban, akkor Gömbös Gyula még sziláid ".n szavnro\'.t « pénzügyminiszter álláspontja mellett. Nsgy Emil hangtulyozza, hogy gazdasági politikáját mindenkor csakis Bethlen /sívón vezéri lénye feltétlen elismerése s általános poíi tikája helyeslésének keretein belül kívánja megvalóiitani. Lemondását ■ Besse nyey-féle Ircldens következtében határozta el, a miniszter elnök állásfoglalása következtében azonban lemondása tudomásulvételét nem s\'orgalmt-zzo, annál is inkább, mert Bessenyey Jenő ma délelőtt Urbonlcs Kálmán képviselőtáros utján levelet intézett Nagy Emilhez, s ebben lojállssn felkéri, hogy nz incidentaliter felmerült s inkább tréjás jellegű ellen tétet ne használja fel polilikH konzekvencia levonására. A baior kormány nem engedelmeskedik a birodalmi kormánynak A jóvátételi bízottság uj szakértőbizottságot küld Németországba Berlin, okt. 3t A bajor kormány válasza, amely ma délelőtt érkezett meg Berlinbe, még jobban kiélesitette a helyzetet. A bajor kormány válaszában nrra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szükséges az alkotmányos állapotokat visszaállítani, mert ■ bajorországi állapotok nincienek ellen tétben az alkotmánnyal. A bejor kormány tehát ragaszkodik ahhoz, hogy azok a rendszabályok, amelyeket foganatosított, vagyU: a kormánybiztos kinevezése, v«lomint a bajor Rclchiwehr c<apalok feleske tése összhangban állanak n blro dalmi alkotmánnyal. Ex a válasz nem jelent egyebet, mint azt, hogy a Kahr konnány-blztos által képviselt felfogás az egész vonalon győzött és a bajor kormány nem hajiandi arra, hogy a birodalmi kormány jegyzékében foglalt követeléseknek eleget tegyen. A helyzet súlypont ji most ismét Berlinbe terelődött á<. A birodalmi kormánynak döntenie kell n fölött, hogy tekintélyét a bsjor kormánnyal szemben érvényesítse. A konfliktus kiélezettségére jellemző, hogy a bajor kormány tud tával, sőt egyenes támogatásival Thüringia határán irreguláris csapatok állanak ágyukkal, géppuskákkal és modern harci fegyverekkel fölfegyverkezve abból a célból, hogy megtámadják Thürlngiát éa Szász-orazágot. A birodalmi kormány ma délután rendkívüli minlsztertanácara ül össze, amelyen a bajor kormány válaszával foglalkozik. A helyzetet az is komplikálja, hogy a sxoclál demokrata miniszterek el vannak határozva a kabinetből való kilé pésre Politikai körökben ugy Ítélik meg a helyzetet, hegy n Stres m=nn kabinet jobbfelé orientálása a közel jövőben megtörténik. A birodalmi kormány nyilat kozata a izáizonzágl caapat-öaaze vonásokról Berlinből jelentik : A sz.iszors7fgl csapatöizsjevonásokkxl kapcsolat-ban a kormány hivatalos nyllatko zalot adott ki, hogy erek a csapatösszevonások nem üllőinek béli a versallletl szer;ődécbe. A jelrn esetben nem hadgyakorlatról v?n szó, mint ahogy fgy DrezdAba kiküldött angol tudósító véli, sem pedig mozgósítás előkés-, it^sérő\', hinfm pusztán rtndőri feladótok teljesítéséről, első>orbsn fegyveres alakuUtok feloszlatásáról é« a »:ö-vetségköíl k*tonri bizottság felfogása szerint Is meg nem engedett önvédelmi szirvezetek Jeloszlotásá-ról, tehát olyan akcióról, amely egyenesen a versailleai szerződés teljesítésének érdekét szolgálja. E feludatok megoldása szükségessé tette, hogy a birodalmi véderőhoz tartozó különbö\'ő c*ap?trés;eket vonjanak össze Szászországban. — Etek a csapatok nem visznek magukkal repülőgépek elhárítását a szo\'g ;ló ágyukat. A birodalmi véd-crőnejf az utóbbi hetekben tőrtént szaporítása a versailleii szerződétben megállapított létszám keretei nek kitöltését célozta. Eit a létszámot tudvalevően még most sem érték el. — Az angol tudóiitón»k egyéb kilátásai politikai okokra ve 7ethatők vissza és szélsőbaloldali köaökből ki-polt értesülésík?nnyug-canak. A jóvátételi bizottar.g mog-vizagálja Némctorsr.ág jóvátételi képességét A Vossiche Zeitung párisi jelentése szerint a jóvátételi bizottság a t;gnr.pi ülésen elvben késznek nyilatkozott erra, hogy Németország jóváiétcii kép?!*ségínek meg-vi •sg.-.lúsái a szakértőbizottságot küld jön ki ós megegyezett abbjn, hogy a bizottságban mily>n nemzetek foglalnék helyet. A jóvátételi bizottság elhatározta továbbá, hogy m*g» nevezi kl ennek a bbotts\'g-nak a tagjait, kivéve amerikoi képviselőt, akinek kinevezését nz amerikoi kormánynak engedik át. A szakértőbizottság tekintetében a jóvátételi biiottiág nkkor fog végleg hatéro<nl, ha l kormányok erre vonatkozólag egymJnsikl te\'jnen megegyeztek és erről a bizottságot értesítették. Trocklj harcias beazédo Rigából jelentik: A németországi események élénken fogUlkozUtják Srovjet 0.osíOrs/\'\'got is, nmely a míg* célj«inak kiterjedését rcméÜ o német forradclomiól. A helyzet-trl a tnoszkv.d kormányzóság fémmunkásainak értekezletén tarlott beszédében foglalkorott Trockij i», aki többek kőit a következőket mondotta: — Oyan Időket élünk át, ami lyen c»»k évezredek múlva fog ismétlődni. A7. egész világ figyelmi Németország felé fordult. Nohéz a harc kimenetelét előre látni. Minket kü önősen L-ngyelorsaág mJtga-tertásn érdekel. Több jel arra vall, hogy L\'fffyelország és kö.öttünk nem kerül f.gyveres összetürésre r sor. Lengyelországnak blzto-titékot kell adni«, hogy nem fog beavatkozni Európa valamelyik polgár háboruj&ba. Európa történelmi megrázkódtatások előestéjén áll. Ha Oroizorstág cl van azánva a hí-borura, akkor valamennyi lakosának Ismernie kell a hiboiu jelentőségét és tudnia kell, hogy a hi-borut elfordithatlan sors kényszeritette reánk. Es Oroszországnak akkor a háboijut a végleges győze lemig kell folytatnia. Tigrisölö IrU: SiCkuta Jenő Azt mondják, az üveg sohn egy pillanatra sem esett le a szeméről. A monokli volt rettenthetetlen hősiességének szimbóluma. Állandóan olt volt a balszemén, rendithetetle-nül. Talán igy is aludt. A\'mában sem vette le soha. Ez a szeme kissé gyöngébb is volt, meg lehet csak azért, mert túlságosan elité nyeztctle. Ugy lehet, már gyermek-korában is csillámló burok alatt tartotta. Mindenütt olt volt, ahol próbára teszik a férflsziv erejét. A Kártya, szobákban éppen olyan biztonságban mozgott, mint a vívóteremben. Csak a szemén nem rebbent meg a lencse soha. Mintha kalapáccsal verték volna vastag szemöldje alá. Mintaképe volt a hidegvérüségnek. Sok angol lord példát vehetett volna róla. Néha már panaszkodott is a barátainak : — Egy nagy hibám van. Nem tudok megijedni. Ismeretién érzés előttem a félelem. Milyen rettenetes 1 — Mi volna abban olyan rettenetes ? — Ó ... ezt ti nem értitek. Nincs borzasztóbb, mintha valaki ntm tudja, mi a félsz. Valóban. Egyszer Londonbtn ökölvívókkal valami utcai csetepatéba keveredett. Orrí-t majdnem szétzúz ták rottentő csapással. Falnak szédült. Uvy kellett fellocsolni Dj a monoklija lo nem esett, mintha odi lett volna ragasztva. Pisztolypárbaj ban más alkalommal kilőtték a fél fogsorát. Mikor fölmosiák ecettel az oivosok, cifehércdott balszeme fölött még ekkor is ott villogott az üveg. Mert kereste a veszedelmeket. Pesti ftu volt, így gazdag mészárosnak a fis, zsenge ifjúságát a ferencvárosi homokbuckák között töltötto cl, véros csatározásokba elegyedve játszi\'pajtásaival, — talán igy is edződött r-.egfélemüihetctlcn hőssé. Puskási Vincének hivtákl Hogy fölnőtt, nem foglalkozott üzletekkel, csak u veszedelmes kalan dókat kereste. Nem kórkcdisből vagy hiúságból, hanem szeretett volna már őszintén és istenigaz&ból megijedni. Már azt hitte, hogy n I félelem hiánya valami különös lelki fogyatkozás nála\'\' s hitványabb, mint a többi ember, mert hiányzik egyik érzéke, amely vcleszületik az eleven lénjo.:kel és elkíséri őket a bö\'cső-től a sir kapujáig. Hogy ez valami őrültségi tünet nála, lelki fogyatkozás, mint mikor valakinnk tompa a h dlása, vagy mindkét szemére vak. Tigrisvadász leit. A puskacső mellől rcndiihciettcf.ül bámult a bozót v8dján.*k tátongó vérpiros torkába. A monokliját még az őa-dzsungel réme elő:l sem vetette lo. Élni halói akart azzal. Rés-z.t vett i éhány exo-.ikus háborús kiránduláson is. De ő, akit nem tudott megriasztani a fenevad, nem kapott szívdobogást vad r.épek Üvöltöző tam tamjídól sem. É\'oic szakadatlan kalandoz4sb*n telt cl. Még csaH meg sem nősült. Nem vo\'.t ideje. Furcsa utazásaiból rendssen rossz kedvüen tért meg. Aminek kercsó sére indult, meg nem találta. Nem tudott szembetalálkozni a félelemmel. Harmincötéves lett. Még mindig lclkesa:cu, szép fiu. Arca simára volt borotválva. Sötétre sült a hő napon. A nyarat Indiában töl ötte tigris-vadásznton. Delphiben megismcike-dett egy gazdag, kövér hölggyel. Valamelyik hatalmas indus bégu-n-n«k az özvegye volt. Dc európai sz(iimazásu és holland hölgy volt, A iakásépitő akció sikere Badapeaten háromezernél több uj lakáa épül Budapest, október 31 Az épitkexés előmo:ditását szolgáló javaslat életbeléptetése óta ugy az egyes érdekképviseletek, mint a magánosok körében, erősen megnyllvár.ult a törekvc\'s uj építkezések megindítására. A törvény Imperatlv rendelkezései rrra késztelik az egyes vállalatokat, hogy tisztviselőik egy részének lakásokat épitsen*k, a magánlakásokban elhelyezett irodák tulajdonosai pedig épitkezés uljín kívánják megelőzni helyiségeik elrekvirálását. A válla* latokon kivül a magánosok is nagy számmal jelentkeznek, hogy építkezéseiket megkezdhessék. A TÉBE kötelékébe tartozó bankok közül e Mftgy>r Általános Hitelbank tisztvlielői stámára mintegy 90 lakást m-gábftn foglaló palotát épit, uj tisztvlselőházat épit a Wiener B»nk vérein, a Belvárosi Takarékpénztár, a Kereskedelmi B«nk stb , amelyek körülbelül 100 lakist épitenek. A gyáriparosok érdekkörébe tar-toró vállalatok közül o legtöbb mlr clkéüiitette a terveket és többseá* lakás építését fogják rö-vid-srn megkerdeni. A lakásépítő állandó bhottság Petricsevich Horváth Emil báró vezetésével az ös»zes beérkező kérelmek fölött a Pén/intézeti Központ szakvéleménye u\'.án azonnal dönt és meg-idja a Uhe\'őséget &rra, hogy az építkezések minél előbb megkezdődjenek. A kereskedők és iparosok az OMKE R. T. ban egyesülve külön épitő részvénytársaságot alakítottak és o társasig több, mint 60 lakásv, üzletet és irodahelyiséget fog rövidesen felépiteni. Magánosok részé• ről is sok jelentkezés történt, legnagyobbrészt 2—3 lakásos házépítkezésekre kérték a lakásépítő állandó bizottság közbenjárását. Etek a lakások leginkább a budai oldalon vannik, a pesti oldalon a drága telkek miatt kevesebb magános jelentkezett építtetésre. A törvényjavaslat életbeléptetése előtt a kormánykörök körülbelül 2000 -2500 lakásra kontemplálták boldogult urával még Amsterdamban ismerkedett össze. S nem kívánta clégettetni magát férje halftla után maradi, bennszülött nők régi szokása szerint. Az ifjúval valamelyik követség bálján találkozott először. Megkedvelte. Eí is szívesen keresto a nő társaságát, mert mázsányi testsúlya mellett Í3 okos és szellemes asszony volt. A kövér nőnek egyszer föltűnt a férfi 8?éuéphetctlon szomorúsága. — Tigrisölö! Miért oly bánatos? Puskás Vince elpjnaszolta a baját. — Nagy hibában szenvedek. Nem tudok megijedni A bégum özvegye nevetett. — Hát ez is betegség? Fogadjunk, hogy én meg tudnám ijeszteni. A vadász szomorúan csóválja a fejét. — Nem lehet. Már sokan próbálták. A szŐko hölgy a gyékényen játszadozó fehér bukkarai macskára mutatott. — Fogadjunk, hogy ettől a kis cicától is megijedi — Éh, a dororrboló cicától! Asz-szonyom, akkor Ön nom ismer. Én nz oroszlánok bömbölése alatt sem sápadtam soha. 1923. november 1. «7ot nnk a I.káioknnlc n i/ámnt • melyek az uj épllkezís-k álljl n lokáairnéj- cny hiiétc\'rc fognak ve lelni. A mostani n.gyírAnjbon lijp.glndult jílentkezífikből azonban mír látható, hogy ez a a/ím már silnle itlu\' óriussá válik és hj ilytn arányban fo\'ytatódn.k , jelemke lések, n tcimrlt Ukájok »zima jóval lul jogja haladni a 3000 el és nem vart kedvezS crcdmínjl (cg huni a lakáaínaíg enyhitíaiben. A mostsnl helyzet ugfyanU tz, hojv mintegy 6000 lakána volna szűkség, hogy mindenki m.-gfrlrlö ZALAI KÖZLÖNY elhelyezést talílhasson. A lakás-kérdfj, miutín « |eguj,bb Ukbír-rendrlít által a l.kisok tcrmelíse míg Inkább rentábilissá vált é. a tfike a spekuláció helyett most sokkal jobban fog törekedni »rr», hogy uj épületek emelésében helyezkedjék el, mindinkább közeledik a helyes megoldás felé és mind-n remény mrgvan aira nézve, hogy a lakásépítő akció btfcjetéic után nemcsak a lakásínség /og lényege sen enyhülni, hanem ezzel együtt a lakhauzsora ellen Is kellő víde kezéét fog nyerni a közönség. Havonta egyszer van nyitva a gőzfürdő £ !£E.Í?*^4BéPek n,ncs "Uksóge állandó fürdőre \'"főigazgató nyilatkozata - A szénárak emelkedése nincs arányban a fürdés árának emelésével Nagykanizsa, október.31 Snj.it tudóiitónktól) Másfél esxtendeje, hogy Nóvák litván ciapl földbirtokos és fakóéi bérlő megvette ■ vároiól másfél millió koronáért n Kisfaludy utca sarkán lévő gőjfürdőt. NagyUnirsa közönsége nogy várakozással tekintett az uj vállalkozás elé, mert az addigi bérlet-rendszer nem nyújtott elég módot arra, hogy n 30.000 Kkósu város Igényeit kielégíthesse. Mátfél eszlendő alatt azonben Kanizsón ugyiátazik rájöttek arra, hogy a fürdő nem közszükséglet, az úgyis jó, ha esek privát-ügy marad és felesleges arra törekedni, hogy állandó fürdőjo legyen b váro3n«k, mert hisz ezt elintézi kiki ahogy tudja. Éi kiderült, hogy amijf Kuni.\'xnn két mo.\'l exis»ál és azinhá^ért verekszünk, mert belátjuk ereknek ia a szükséges voltát és a szórakozás iránti szükségleteinket kielégítendő nem atjnálunk holmi anyagi áldozatot, eddig a fürdésre sokalj.Ak az emberek kéthetenként, vagy havonként a kétezer koronát. Az eredmény az lett, hogy u gőzfürdő kénytelen volt üzemét mind szűkebbre korlátozni s végül is jelenleg az lett a helyzet, hogy havonta csak egyetlen napon \'lehet megfürdeni Nagykanizsa véroiá-ban. Elmentünk ezügyben Ireiber Kálmán ny. ezredeshez, x fürdöigoz gatóho*, aki a gőzfürdőre néive kérdízősködésünkre a következőké1 mondotta : — Iga/, hogy a várossal kötött tzer/ődésben ez áll, hogy Nóvák az épületet kötelet mint fürdőt fenntar tsni és más cílra nein használ hatja. Di az már nincs benn, hogy köteles a fürdőt üzemben is t«rtar. Elvégre ez üzleti vállalkozás, ha nem megy, senki sem kötelezhető, hogy ráfizetéssel is folyUsia. Kani/..** közönsége ignorálj* a gőzfürdőt. Nóvák hiába fektetett bel másfé\'évc ké\'miliiót n restaurálásba A közönségnek hiába á^l rendelke zéstre 10 fayence kád, 34 g«rkabio váró-, pihenő , misszirozó-, bor bély-termek, • kert. Hiába mind? kényelem és ixléicsaétf, «mlvel ujjá teremtették m régi gőzfürdőt, októ ber folyamán már csak egy n.^pon lehetett nyitva tartani, mert minden nap, amikor a gö<fürdő üzemben vari 45—50 000 korona ráfizetést jelent. — Természetesen nemcifck a kö vöi\'-ségnek a fürdőtől való tartózkodása okozza a gőzfürdőnek ezt o tarthatatlan állapotát Bikében egy fürdő 80 fillér volt. Akkor, ha ketten megfürödtek, m.ir azon nia r*dt egy métermázsa síén ára. A nini 2000 koronás fürd* és 25.000 koronás szénárak mrl\'ett 10 — 15 embernek kellene naponta füröd nie, hogy egy métermázsa szenet éi 60 — 70 embernek, hogy a ponta szükaégos 5 — 8 métermázsa Kiment az erkélyre. De az özvegy megkérdezte: — Mit kapok mégis, ha megijesztem ? — Amit csak kíván tőlem. — E venne e péidAul feleségül A tigrisöiő meghökkenve bámul a bógumi özvegy krétaszinÜ arcába. — Hogyne . . . dadogta. Elveszem ! A férfi kiállott az erkélyre. Elszívott egy cigarettát. Sokáig gyönyörködött az indiii nsp leáldozó viola-3zinU sugaraiban. Mire visszatért, a hölgy rnár föl volt öltözködve. Legyező a kezében. Hanyagul mondta: — Vár a gyaloghintóm. Nem kisérne el? — Szívesen asszonyom. — Az asszony a gjöngyszinü szekrény peremére mutatott. — Adja csak le a kulapskatulyá-mat. Nagyon magas. Nem órcm el. —* Parancsára. De alig hogy leemelte, levált a pepirdoboz teteje s kiugrott belőle a kis fehér macska. Egyenesen a ti^risvadász szeme közé. A skatulya kiesett Puskás kezéből. A monokli lepattant a szemé-■ r<5l. Összetört. Ez volt az első monoklija életének, amelyik darabokra mftlott. Kábultan tekinteit az üvegszilánkok után. Az özvegy boldogan lapsolt a kezével. —- No! Ugye, hogy megijedt! — Megijedtem, — vallotta be sápadt arcc.il a tigrisölő. Amit a fenevadak newnudiak elérni, megcselekedte ime az óttntlan cirmos. — S tudja, mit igért? — Hogy feleségül véstem. — Nos ? — Mindjárt.. . dadogta a tigris-Ölő, csak két perc gondo.kozfcsi időt kérek. Átment a benyílóba. — Idegesen nyúlt a revolvere uán. A fegyvere csövét a homlokának szegczie. De még tétovázik. Igen... meggondolta a dolgot. Elóbb még visszanéz az özvegyhez. Beszélni akar vele. — Mennyi az ön hozománya, asz-szonyom ? — Valami tízmillió. — Frankban, vagy hollandus forintokban ? — kérdi Puskás izgatottan. — Hova gondol — p.ittan föl sértődötten a nő- — Angol fontokban I — Az más! — kiált föl a tigrisöiő és boldogan kezelcsókolt a nőr.ek. szenet mrghozza jövedelem gj» nánt. Miit üzlet természetesen még Í2y »em lenne lukritiv, mert a szénen kivül még íok minden azök síges *z üzembentilrtáshoz. — Könnyebb volt a fürdőt üzem ben Urtani eddig, amíg Növik cs\'pi birtokán felf >dez«tt sréa erek bői o m:g« cselédjeivel bányász-tí.ttr. a szenet • azt ssját gazdasú gából elvont fogatokkal befuvaroz-Jatt?. M* nemcsak, hogy napi két fuvar 60 000 korona költségtöbbletet jelent, hanrm ?z Ős/.i munkálatok annyira elfoglslják a gazda Cselédséget, hogy azokkal sze net fej\'cini Ithetellen. — A novemberi kilátások ? Egy stsr, talán kétszer egy-egy napon lehet m»jd fürödni. Ugyanaz egr/ kft törzsvendég eljön, mrgfü dik. Nováknak pedig 50-100.000 koronájába kerül, hogy Kanizsa közönsége ennyibsn egy hőmpru megint eleget tett n tisztaság és testápo\'ás kultur-emberi követelményeinek. hírek. Temetők üanepén S:mmibe néző, zu7m«rá>, rég hu nyt szemekkel — mintha ma minden uton valaki járna — min de tt klnciét a sziíz avjtrnak, — hogy összegyűjtse egy azivdobbaná&ba — Fáradt, őxzesti dal zokog — rontást idézve jir ez ajkakon — Valaki mi;»den Sierabe belenézett — Valaki bekopogott halkan minden ablakon — Elhullhatunk ijedten, hódolón Halál Urunknak — Zokog az ősz i«, h*lcdó drága mártir álom — könnyek, dalok ezer kis drágakőbe gyulrak — Odaadta minden csillagát is — Kriptája zárul tűnő sóhajok-nok — a ezer siron mementók himnuszára — seregszemlére jön a könnyek dj.-idóján — az élet vizén vad kalóz — árnyék nép?k hlí.ba átkozott királya — Zör^ő csontját bibor palástba rejti — a lépte nyomán ezernyi seb s/akrd fel — mikor nekünk még megbocsátja — hogy jólesik zokogni ferdülő fejfákra dőlve — Bus, parttalan vlrek felett — ftlsdni mi úgysem lehet — halott, nagy pillangót, az életet köszöntve — Ax álmok tr-\'cse is utolsót lobban — a egy elveazett viiszhang remegve összeborzad — titok pecsétes, szunnyadó sírokban — Ma tőrt szivekkel ékes köntösét gyásznak — sok sorsavesztett ina búcsúzva kitárja — Csak hazug élet rab-áltnodói — bolyong-nsk könnytelen a könnyek avatásán — lépteiket halkuló homálybs róva — Mert van, aki csak horpadt, elfelejtett sírokon jár — halottak estéjén az ősz fz-keta templomában — s hiába áll meg temetők avarján — Kicsiny tüzekkel tűzdelt sírokhoz hiá^a érve — hiába néz a megzavarva bámuló, didergő, szent sötétbe — Valaki minden uton lopva kisért — valaki a halottas szűz avarnak — minden kincsét kscigvo összetépte — Barbarits Lajos (Naptár) Nov. 1. Mlndszt. Nov. 2. Halottaknapja. (Időjáráa) A Meteorológiai Intézet jelentése szerint az időjárás-ben lényeges változás nem várható. — (Könyörgő Istentisztelet) Halottak napja alkalmából csütörtök este 6 órakor könyörgő Istentisztelet lesz a ferenciek templomában az elhunytakért. — (A hőal temetőben tartandó Ünnepély mtlaora) A nagykanizsai katonatemetőben ma délután 3 órakor a város köiön-sége és a katonás ág gyás\'ünnepélyt rendez, melynek műsora a következő: 1. Himnusz, énekli a főgimnázium énekkara. 2 Ünnepi beszédet mond Horváth Olivér. 3. Mindszentek ^ara, játisza a katonazenekar. 4. Elet a halálban, Irta Jászai/-Horváth Elemér, szavalja Bor Sándor fg. VIII. o. t. 5. Hiszek«*gy, játtszn a katonazenekar. Ezután a ke»es>tény egyesületek a nagybakónaki vértanuk sírjánál tartanak ünnepélyt. Műsora: 1. Ünnepi beszédet mond Nagy Győző. 2. Gyászdal, e\'őtdja a vasutas énekkar. — (Városi közgyűlés) Nagykanizsa város képviselőtestülete november hó körepén tartja legközelebbi közgyűlését. — (Az nllapdn hazaérkezett) Bödy Zoltán aliipán ma Budapestről — Kanizsán keresztül — Zalaegerszegre utazott vissza. — (Ahol nincs létszámcsökkentés) A nagykanizsai törvényszékhez, járásbírósághoz és az állampénztárhoz a B-lista a mai napig nem érkezett meg. így tehát ezeknél a hivataloknál nem volt létszámcsökkentés. — (A Kaszinó első estélye) A Nsgykanizrai Kaszinó az idei évad kulturestélyelt GyárjásIbolyka, a hirneves hcgedü-müvésznŐ felléptével nyitja meg. Gyárfás Ibolyka jelenleg a franciák által megszállott német területeken hangversenyezik és a beutazás nehézségei miatt az eredetileg kontemplált november 6. helyett november 12-én, vagy 13-án tartja nagyszabású estélyét Kanizsán. — (Befejeződtek r budapesti osztrák tárgyalások) Budapestről jelentik: Ma délben véget értek azok a tárgyalások, amelyeket az osztrák kormány kiküldöttel hivatalosan folytattak Budapesten. A tárgyalásokat november végén Becsben fogják folytatni. Az eddigiek szerint konkrét eredmények még nincsenek, de sikerült a két állam\' között blzonyo3 közeledést létrehozni. Több nehézséggel járaak a cieh tárgyalások, mert — amint értesülünk — a csehek a legtöbb kérdésben igen nagy igényeket támasztanak. — (A szerdbi hetipiac) A mai hetivásár igen élénk volt. Erős volt a felhozatal. Az állatárak a köze-)es felhajtás mellett csökkentek, ^ég) hónapos malacért 80—9$.000 K, öt hónapos, szépen fejlett marháért 150 000 Kt, kétéves, szép anyadisznóért 500.000 Kt, fejős tehénért SG0.0P0 Kt, nyolc éves fejői tehénért 1,700.000 Kt, tíz hetes kecske gidáért 45.000 Kt kértek. A piacon kb. 30 szarvasmarha, 50 értés, 2 ló, 1 kecikc cserélt gazdát. (Bucsu a B listásoktól) A nagykanizsai postahivatal tisztviselői közül tudvalevőleg két hivatalnoknő is megkapta felmentését. B-\'lstára került Kreislinger Istvánné 23 évi éa Klapper Miklosné 13 évi szolgálattal. Kolléganőik meleg szo-retettel búcsúztak el tőlük és mindegyiknek egy-egy fehér csokrot adtak át ünnepélyes és meghaló buciuzó szavaik kíséretében. ZALAt KÖZLÖNY 1923. november 1. — (Villásreggeli a kormány zónái) A kormányzó szerdán délután dejounert adott, melyen megjelentek Doumond Érleli,\' Mantoux Pál és Hodcn M»rc;ll, továbbá Szcitovszky házelnök, Daruváry külügyminiszter, gróf Bánffy, Sztc-rényi, Bartha, Nagy-EmW Igazság ügymiolazter, Csáky Károly had ügyminiszter, Hardy Kálmán és többen. — (A városi reDdorl bünleto bíró ttSrgyoláaal) Dr. Novay Imre városi aljegyző, rendőri bünlc:őbiró november 3 án tarlja n legkö\'eUbbi kihágás! tárgyalásokat. — (Ghenadjev volt bolgár minisztert meggyilkolták) Szó /íaból jelentik: Ghenadjev vo\'t mi nísztert tegnap este, jimilor hr.7\'j tért, meggyilkolták. Gesozu, volt berlini és konstantinápolyi meg hatalmazott miniszter, aki Ghenisd-jev társaságában volt, súlyosan megsebesült. Erélyes vhsgáUt in dult meg a gyilkosok kioyomo-zására. .— (Kádár Lehelt százexer korona pénzbUntotósre Ítélték) Rupert R-.zsÖ dr. nemzetgyű lési képviselő sajtópert indi\'.ott a Szózat cimü lap eilen s a tárgyalásról másnap tendenciózus tudósítás jelent meg ugyanebben a lap bon. A tudósiiás leközölte K.\'dír Lehel vádlott Rupert ellen v«ló ki fakadáséií, VaUmint a védcbesz\'dtff ú, ellenben mellőzte Rupert Re^sŐ felszólalását. A tiidósitás miatt Ru pert újból sajtópert indított, amelyért Czeglédy Emánuol hirlapiró, n Pesti Jogreod cimü rovat pgv kü lön cikke miatt pedig Kádár L»hel vállalta a szerzőséget. Az ügyet ma tárgyalta Töreky G?za kűriül bíró elnöklésével a bíróság s a vád és védrlcm meghallgatása után Kádárt és Czeglédy t száz-százezer korona pénzbüntetésre ítélte. — (Az nj torok kormány) Konstantinápolyból iclentlk: A kormány megalakult. Élén Izmed pasa áll, aki \' egyben külügyminiszter. Belügyminiszter Ferid bíg lett, honvédelmi minisiter Kinszin p»$a tá bornok, kö\'gazdasági miniszter Hasson bíg. A nemzetgyűlés egyhangúi ag elfogadta a kormánylistát. — (Határkilgazitás Magyarország javára) Nagyváradról jelentik: A magyar-román határki-igKzitó bízottig a hfttórt a Békés-megye ketoifíszélén levő Gyulavári mellett Magyarország javára igazi totta ki. A hotárkiígazitó bizottság döntése slapján a román és magyar delegátusok a gyulavári vasúti hídnál találkoztak és a gelvócii nagybirtokból ezerhatszáz katasztrális holdat, József főherceg birtokából pedig kétszázharminc holdat csatoltak vissza Magyarországhoz. — (A hlvataloa közlöny csütörtöki számából) A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az állami, vármegyei, államvasutl tiBztvIseíők és egyéb alkalmazottak özvegyeinek lakpíménck ujabb ix)\'géllopi;/<8áról. A rendelet a Ren deleti Közlöny ctütörtöki számában jelenik mog. — (A svéd király londoni ntazása) Stockholmból jelentik: V. Gusztáv király tegnap a Sverige hadihajóval M,-úrnőből Angliába utazott. Gusztáv Adoíf trónörökös már előbb megérkezett Londonba. A trónörökös povember 3 án tartja ©iküvőjét. Ezt a napot Svédország-b«n is ,m.-günneplik. Az exküvő után a trónörökös és felesége egy hetet egyik angol fürdőben tölt, azutáa Cgy hóniípm Olxszorstsgba utazik.. — (Tisza emlékUnnep) A Tisza Islván emlékbizottság Károly körúti helyiségében Tisza István hfclála évfordulójának emlékére ünnepet rendezett. — (Megalakult az uj oláh kormány) Bukarestből jelentik: A kormányválság, amely a s< ai.ad elvű párt kebelében szakadásra vezetett, végetért* de ezzel nem áll helyre a lib.-\'rálii párt egysége. Constontin<scu hivei, u2Y8«ir.tén a bi.-jr.il és erdélyi ssabídílvüek kü lönváitok és a pájUr-ikedJs tcljev, aminek oka « mostani ko-mány el-hibí>o«t g.i:d^sági politik\'jo. Bra tianu Jon»l miniszterelnök hká»án eg<s.: nopon át t*rtó tárgyalások u\'án trgnnp megslaku\'t az uj kní\'i-n»t.—Es\'e mír hivatalovin kő<sé-tették az uj kormány tagjain.sk nív-y.orát, amely o kovetkeső: Miimz-tere\'nÖk és belügyminiizter Brat\'mnu Jonel, egy kő-iga>gHősi és egy poli\'Jkai államtitkárral, Pé-^ügy miniszter: Hrationu VmtilU. Föld mivclésögyl: Constontinescu Kö: munkaügyi: Mosoiu tábornok. Köt lek\'déwgyi: Vaitoianu. Ipor és ke-reak« d ílem: Co/wían/m«cuTankréd. Hadügyminiszter: Mordarescu tá bo:nok. Vallás- » s:épmüvés»ed minisiter: Lepadalu. Kö-okftáv ügy: Anqhdescu. Iga/*ágügy: Mer zescu Népjólét: Saveanu. At uj miniszterek ma dflben U-tték le ar esküt. — (A keszthelyi júránblró oág letJ»*ámap*s7tíiao) K-»*t hely:ől jelenti a Zalai Közlöny lu dósi! ój\'i: A keszthelyi járákbiiósig nál mindössre két tNxtvi\\e!őt m n-tőnek fel állása a\'ó1. — (Barátságos íootballmrr közős) A Rendüli foatb«ll •»» k-oaitály délután fél 3 órakor barátságot footbíli mérkőzést l ;t a Trarsd vnubiával ax NTE pVyáa. — (Elveszett) egy fér!is«pko. Tul^jdíinoia, aki sreg^ny uj\'ág árus, kéii a beceüMes mc/^láló\', hogy a sapkát a Horváth fé\'e uj-ságbódéb^a leadni s»lv>.»kedjék. — (A közszolgálati alkalmazottak ólelmiszerváltságb) A kÖiszolgál&ti <9lk&l.-nazott«k részére « kedvezményes áru élelmisier ellátás Helyett adandó készpér.ivált-ság öss/egét a péniüíym\'mVtrr mlcdsn egy.-8 kedvezményes e\'lá-tátra jogosult személy után november hóra 39.000 koroníban állcpi totta meg. — (A bor) Gárdonyi Gé*a ^A bor" cimü népszínművének etŐ adása iránt rendkívül nagy érdek lődéa nyilvánul meg. A szombati előadácra a jegyek máris elkeltek. Vasárnepra is már ciak korlátolt számban lehet jegyeket kapni. (x) Száz százalékkal drágultak a borbélyárak. A helybe\'i borbély és fodrászmesferek e?uton hoz*/k á uagyköiönség tudomá-sóro, hogy a nagr drágaság mlstt november hó 1 élői a kfszo\'gMási árakat ]0(P{+kal emelni voltak kénytelenek. (x) HamUfogakat, aranyat, e.:ü&<Öt, brüli&nsofcat, érmclcc:, olpucca evőccsközökct és disztArgyaknt a legmagasabb napi árban «e^z<ííi. — Frlöd Józsof ókszr.réss, Sttgi\'vr-u: 2. v/Am. (Ffi-uc és Sugár-Ut s^rok.) T nyitási <Ss záró árfolyamai, valamint a valuta ó« gaboná hivatalos tájékoztató árai megtekinthetők lapunk kiadóhivatalának Fő nt 13, szám alatti kirakatában. A ,Zdl<»l Köz\'öny\' oroJ«ti rogényo Izu: Pétcrfy Tamás \\2-) Arca gömbölyű és sok sz&bályos részekkel kccseskcdik. Sötét szem-o\'dökel majdnem összeérnek, a szemei feketék, dc ragyogók, tüzessk, mintha cs«k egész nap tormát reszelt . voin\'. Szempillái hosozak ós sö\'.étok Meglátszik rajtuk a keleti faj va. rá-^sló árnyéka. BíSötólfcik kercksn n szénát, miáltal aUbéstro^ fehér séget kö csö::ö?nck « sr.«mgo":yók fchóxjó.ick és annAl sölátcbb-\'n, ig6 zőbben, tűnik e;ó a fekwtc szem\'noyár pontocskája. Koromsitét hajfürtjei^ homloka fölött négy öt háromágú viket y fonalban huz< dnak le kis füléhez. A híjának sötét, v.isug fonadékát piros tuüpános szalagba kötötte éa kacéikodva húzta c.é a mollérc, hogy lecsüngjön hosszan, szépen ó.> mintha az első tekintetre minden tfsrazscrejót föl akarná használni : mosolyo?. Ajkai kicsinyek, hanem valamivel vastagabbak a rendesnél, mi előnyére van a gömbölyű arc Összhangjának. Nyaka az á\'.láig körüJ van csavarva mindenféle érfákes és értékben gyönggyel. A füzértől v.xlóbnn keveset látni a rövid nyakából, meiyet fölül a gyöngysorok, a\'.ul a patyolat fehér ing tzerrancu taréj* takar. Gömb.»íyü vállait é-j domború mellét kecsesen tartja, mintha csak bámu!-tatri kivánhá. Dj van a leányon e;<y csodis kifejezése a termtotnek, mert nett kacér, nem büszkeség cz a tartás, hinem c,íV akaratán ki/ü i kifejezése, s j ::sig* MttnJre M^rienek cz a — n^mbánomsAg 1 Hit — hn tet«ik! . . . Dirékon ft\'u\'. gondosan erői\', el5\'.h*iul felákasított katrinc^t (rű.\'kötény) vitel, melynek szóles-sé^c aüg másfél arasz, slaita rojiban végződik, melyeit ötroros bogokkal kötözött ki magának a szfp leány. Es ezt a kis kötényt ia_ féirs szúrta >z övében, hogy annál több látsszon \'ki a kékitóvel bőven ellátott fehér aljból. Az\'.in megvan nála, ami a f-ilusi . szépségnek fő kfcsességót teszi,: az a két gömbölyű knr, könyökig fö\'.huzou ingtaréjban és a két ido nos Iftbscskc, amint a bokéján fölül kiknndikAlt a fehér szoknya alól. Ez ahavttsok tündérá^p leányának gyöngo leirása, hinem egészen más valami, ót látni l Az ő kék sötét szemének ragyogásától zavarodott meg sok legény. Azoknak tündöklő sugKrai viíAgitOttik meg három boldogtalan szerelmesnek utolsó útját a halál felé. D^h\\t Mundre Marié nem volt az oka, hogy nem tudta őket szeretni I Ha belcgftjdultak, miért nem gajdu\'nak ki? Mundre Murié nem tett egy sió Ígéretet ssm soha . . . Csak nevette a szegényeket. Mosr, mikor belépett nagy cserép kancsójával a kezében, most is valami keserű lidérc gyönyörtől remegtek az ajkai. Nem mosolygott, cssk ugy látszott, mintha elkeseredésében kedvo telnék az • ilyen mulatságokban is; Sok kérői haiigatott már végig, aztán "nagyot kacagott, ha elmondta a mondókáját. Azután megmagyarázta nekik, hogy minden kérőnek* először a leánnyal kell beszélnie, nem mással l Most nem tudta még, hogy kinek a-.ncvében jöttek az urak, és gondolhatott a szép Murié mindenkin, csupán Dimitru nem jutott .volna az eszébe. A pepshuk nem volt kedves embere, dc „még Dimitrunak \'sem a pápt! Leszólot\'.ák egymást. A juhászlegény csak Marié elő\'.: mondott«, dc a pópa az egész falu előtt leszólotta őt a fekete föld göröngyig- — Jó nopot adjon Isten ! _ j ezt olyan kedvesen ejtette ki a \\ leány, hogy meglátszottak ragyogó í fehér fogai. Janku Ábrahám hírből ismerte a szép leány történetét, a kérők osc. lei\', most tehát ugy Járt ol, miként a helyet és szokásokat és vlszonvo-kat teljesen ismerő hadvezér. Eléjo lépett bátran-a leánynak. — Köszönjük Marié! Neked mír megadta 1 Nem kínálsz meg egy kis forrásvízzel ? Marié mosolygott — Talán nem érdemlik meg a vizz\'il kinálást, domnule? — Nekem adhatsz Msrio, — biz ; tattá Janku — nekem már van jegyesem, nem tudod lehűteni a szi vét hideg vizzcl. — Tessék domnule ! — és föltette az asztalra a kancsóját Mundre Mari? (Folyt. kiW.) November 1-én lép életbe az uj ipartörvény Budapest, okt. A Budapesti Kereskedelmi- én Iparkamara október 29 tői 3Mj? tartotta meg ora^ájjos tnnfolynmát uj [partörvény Ismertetésére. A* uj \'oartörvény-novell*, ar. 1922. évi XII. t.-c. ugyanis november 1-én lép életbe és ez n nogv nsp, amelyért negyven éven át hnreolt p kézműves IpsroJsá-y, ma s*inte észrevétlen követke7Ík be. Pedig az fpartörvénv-novelln az utolsó évek legnagyobb és legfontosabb törvényalkotása, mert ffvöke-rében átalakítja az eg-ész ipari kő\' igargffttáat, visszaállítván a képe« tés elvének «vigoru alicalm^-zásé A törvény 137, o végrehaitá»i uto-sitáx 205 azakasxból álló hstn\'mas munka november 1-én v»ló élítK^-léptetéaére a gyakorlatban alig történt valami. A Bud«peatl Ke reak<-del:ni- é* Iparkamara tette meg az eho komoly lépést, amikor az ország Öísz-s Ipartestületei ré> szére egy. clőkéazlto tanfolyamo1 rendezett, amelyre- a legtávolabb ról is 145 város Iparteatulrte 25 hallgatót jelentett b« és ténvleg 98 város ipartestületének vezető tisztviselői jelentkeztek a tanfolyamra ? 25 budapesti ipartestületen kívül ósoxc*m 157 koiigazgatásl tlnztvi-sclő, köztük hófehér hajú meglelt emberek előtt nyitotta meg a ta"\' folyamot a kereskedelemügvl mi niszter képviseletében Ary Pál dr. államtitkár, okít Belatiny Artúr kormánytanácsos, a kamara elnöke üdvözölt. A tanfolyamot a főtárgyat,_ ipartörvéovnovellát naponta több órán At~ Moór J:nő kamarai titkár ismertette, mig a novella egyes speciália fejezeteit külön kollégiumok táijralták. fenyoessy József dr. mmflzterUanác\'o* « szerzett jogok védelméről, Halla Aurél dr. miniszteri osztálytanácsos a tftnviszoDy róí, tichy Kálmán dr. minis;t<rl titkár ar engedélyhez kötött Iparokról, mig a óovclla kodlfilcátorn Jezsovits Járó? dr. miniszteri tanácsos a törvény alapelveiről adotí elő. Szávay a kamara fő- titkára az ipartestületek magn**bi> föladatait tárgr«ltö, m\'g S™*5 titkár az adóaérelmekről, Friedrich Géza az épitőipvrokról tanüott. A kéméhyseprŐ\'par kérdéseit Bangha Ferenc kemarfi fogalmazó, az ip.\\r-te»tüle\'ek anyagi háztartásának kér\' déseit Moór Jenő titkár ism^r-. tették. J 1923. novembei 1. Olvasóinkhoz. November hó 1 én uj elő /izetcst nyitunk a .ZALAI KÖZLÖNY"-re. - Tisztelettel kérjük olvasóinkat, kiknek előfizetése október 31 én tejár, az előfizetést minél előbb meg ujitani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Előfizetési ár: Egy hóra . 5000 korona. Tis ttttettel n „Zalai Közlöny" kiadóhivatala. törvényszék. (g) HiSzaasligszédolgS tolvaj. fícngelcitcr József, mind » kit m mérő teljesen vak, Id-gaokkoa, elő zetes letartóztatásban levő, többszörösen büntetőit szerencsétlen ember \' állolt ma A törvényszék ni" bírája, dr. Almás,,/ Gyula előtt. Az volt ellene a vád, hogy Mándics Lajoa lakásából tőbb ruhaneműi, Sabján Verona szobijából szintén több ruhaneműt lopot>, azonkívül házasság ürügye alatt lile apránkint 20.000 K-t csalt ki. Lopáa, sikkasztás éa csalásért emelt ellene vádat a vádhalóság képvl-ic&lc. A klr. törvényszék egyes birája nonban illetté az ügyet a büi.tetőtanácahoz. (§) Tolvaj takarítónő. Van ctura Lujza nagykanizsai lakoa. takarítónő aiokon a helyeken, ahol szolgált, többféle ingóságot tulajdonított el, smlért Icteitóztatták A mai tárgyaiálon o vádlott belemerte teltét. A klr. löivény •zélt o vádlott r.őt négy hónapi fogházra ítélte. Az Ilélet jogerős. (§) A piaci bódék betörője. Meg.mlékezlünk orról, hogy a piac mészáros- és hentesbddéit a nyár folyamán kétszer feltörték. A rend őraégnek sikerült Is a leltest Hor wlh Nándor személyében elfogni éa letartóztatni. A tőrvényazék ml vonla felelősségre az elfogott tolvajt, aki mindvégig tagadtá > terhére rótt caolekményt. Azonban az öl elfogó rendőrőrszem eakü alatti vallomása nyomán a bíróság ö\' hónapi fogházra ítélte az amugyii rovott multu embert. » dwlH-kttipont hlvalalos árfolyamai zalai közi,ony közgazdaság. Xíf._____ krot Uy, DollU U. KM. Ur. iy,. liank U ValutAk / M\\« .M-m* I9G°-KJV\' nro-njft »J«0 tytO lolO-K-ftj ^•111 ity-Uf íuo-jt Co *JO 144 SnJQ hu* - Cuxii i .Jloii _ k Hulltál Kriiminii IWx\'.io 0!a»if«i,4 i\'irít frifi. \\ Stixlhöím S»ij< UK* $i«n> /4gTált Newycrt DovIxAk JJ\'O.JÍOO 3}l->-)l}© S^OOOJtlOO • UJJ.lllt Í7J 6« JIIO-JlD rs-is® *JO-««l I9IJO-30J10 Tartsuk otthon értékpapírjainkat A lilvc-.lcMÓ bvetít kaptuk: Ig«n ti xtett Ste Ur J Kn^i*.««.-, 1.0KJ- a r. a t ni IrR.kluálUbb tóarfval « n «ó*«tlf| bfsiifll lopcjjUtl^r), fl;<yclmíb« •Jmijjni * klvoUc/ókct Art hUícm. nagyon soktn ont-ni fo j.k níxvtMv.cl c. latin h&\'zoo) lenn*, li « njilváno^.-; (!\'|| i» fogMkominak egy ticsil a MfJSnok c«»l az old* ávtil it. Mi. akik ti>tb«n «tak t-SWok biiUxitiM cíljiM vi.iroluak rJ íz vényeket, do nng a jit-.\'K\' -ok i» — logalábbn vldikon — cj.ikncin kivitet í-ilkil « ^váróiban taxijuk paf alnk it, tfitUn a nagy ankokná\', fí«r-bon .z űgyoöki knél Nem ízMt k hetaho. satui ók«t, cgjriiszt ni u jokeof n«j{yon kíiltnÍRti ci, tnn\\té*t\', nie t knn>iyobts}<i tudunk dinpon ,1 i veJiik. ha f«nn van«»k o WvÁro»b«n. A vi I. ki jvfiziotízeiek, tuJa miioni ztcHnt, izla én í .y vannak % 6k *cm tjik OlUi in a nj*t tu\'íJJonwkbtn leví rcszv;oyjk«t Kncil\'ogva a fóviroabaa nagyon to\\ mii-líxdoyi ót\'kii értékpiplr fekizib, araolyek mincVn ellenőrzii nílküt I Izony nngyon »\'épcn Mhv»xnAlli«túk ak.\\r a k mtrcmln célj-ira t,. A uil papl j4ln.ia «d a kor.tirmln ko*zj é zf, hironuzof>s f:de ct;e, tiogy azt.n no a dtAga kamatot vájja I^ebío, Innom míg ennek teto ébo a ml paj irpi ikkut va\'«S manl; u\'idávat Utiifw »x»:>nt <oMhzs<a »* á;(•jly«mok«t. Ilivzen a helyzet az, hogy Ilyen in di»n a rengeteg éitikpipi\'r, u mi p pl i-»\'nk izf.l álnak í.gyvo\'ül wicllciiünk, mig lu n«in ítl ni.tak a kontrenin ren lot-kexizére, mio,i:a e»ctr: neln:cbb Jenia nskik a m niivciczís. Sa.y li-Uix« liitttízvo S\'CtkeiitiS ux sokunkat, ht felvetni t fjt an ezt a ^o-do-Utol » onntk k«^ítk«zUb:n a vidéki p\'o* Intétetvk nKn«lIap-:dn«-iak abban, hogy v^y u i« aguk, mint a« ügyfeleik éit.\'kj\'jp rj» t hafahoza Jik li«iJnp:«tc\'-| és olthat «*f/k Inkább. ThttcLlUl alálrit. A TŐZSDE HÍREI. Délelőtti magánforgallou. A tegnapi kasazanapra való tekintet-lel még nagyobbarányu üzlet nem tudott kifejlődni. Jobbára at(gn;p elli ál folyamok v.nn&k é-\'vényber. IrányzHl javu\'ó. Sil2Ó 495, Maffyui hitei 615, Köazén 2300, Cukor 2900, Rima 91, Délivasul 86. Ontrák hi lel 115. Államvasút 330, Kereake delmi Bank 1040. Déli magánforgalom. A ni-i magánforga\'om onnnk ellenére, hojy az ügynökök a girón voltak elfoglalva, megjavult. Magyar hitel 615, O.zlrák hitel 113-15, Kereskedelmi Bank 1040—60, L-azámi-loló 85 - 88, Lloyd Bank 14-15, Pesti Hazai E\'sö 3400-550, Bar-aod Ml.kolcl 104-104, Bpeali Gőzmalom 182—185, Viktória 310-320, Kőszén 3200. U.ikáiyl 1350, Danul.lu. 5275, Villamos 1550-1600. Rms 88 - 93, Vu\'kán 215-25. B\'róll 17, Cukor 3000, Grorsia 530, Mezóhrgveal 325-40, Ofa 500, Naalci 2000-2050, Allsmvsaut 330- 400, Dílivaaut 82-86, Mf.r 361. Délutáni magánforgalom. Ciekély az üzlet, Irántzala valami, vei barálsígosabb. Előfordullak: M >^yar hitel 620 -25, Salgó 495— 500, Kőazén 2300, Osztrák hitel 115, Rima 92-93, Georgia 5365, Mezőhegyes! 330, Államvasút 350, Cukor 2900, Kereskedelmi Bank 1050, Angol Magyar 107—108. EatI magánforgalom. Irányzat üzletiden volt. Az árfolyamok meglarlollák a délelőtt folyamán ki- •B\'aluK ár-nivál. Mtgjar Iliid üSO, Oözlrák Hitel 115, Salgií 5:0, Rims 93, Dili vasul 87, Angol-Mugyar 108, Kercsk. Bank 1025. L-szárri. lo\'ó 90, FöMhllcI ?ÍIO. LloyJ Bn k 14. Posli Huaí 35Ű0Í AltalSnoj Tp 180, Fővárosi Tp. 145, Fegyver 1275, Gtnz-DaruMut 5300, Izzó 500, Cultor 3000, G:orgii 510, Míiőh.\'gyeji 335. Spódiu-n IG5, S:h:ick 05, Guumann 570, Lichllg 12, Nova 120, Mftr. S40. A magyar korozza külföldi Jegyzései mi t\'F\'P Zürichi .... 305 305 Prága..... 19.05 1875 Berlin..... 394 350 Béci (deviza) . . 382 382 B\'cs (effektív K) . 265 265 Zllrlchl zárlat i lieUandl* 118.40, :<»w-YoiZ 501 U, Lci-.íon 26101)0. Párlj 3310 00, Mtl.no 2íi2t}-23. Pilja 10Í7S0. BaJepeal 0 0303, Ztgril-080*00,Varai 3, Wlr, 0.7IÍ03. Stífla5lS30, Otíutl wir o 80 00. Bartio O.COtiOOOiOCi Szlliird a bécal tőzads. A megnyitáskor szilárd volt az Irányz.t. A tőisdeidő lovibbi folyamán át menelileg alacsonyabb árfolysmo kon kölőttek üzleteket, de midőn <1 prágai tőzzde szilárdiágáiól je* lentések érkeztek, az ösizes értékkategóriákban etőa fellendűléa mu tatkozotl. A magyar éltikpapirok piacin eleinte a belföldi magyar korons lanyhulásával kapcsolatban átukinálat volt, később a budaprs\'.I magánforgalom jobb híreire megélénkült a piac. A korlátpiacon p legnspi árfolyamokon kötö-lek űz-Iftektt. Ziróáifolyzmok: Magvar Hitel 1,552 500, Aliamvasut 857.000, Rims 236 000, Salgó 1,260.000, Magyar Hofh;rr 459 500, Délivasul 210 000. A korlátpiac értékel közül: Adria 1.020.000, Magyar Cu kor 7, 320 000, S.lavónia 180.000. Az utótőzadén az irányzat továblz szilárdult. Aifolyamok: Oizlrák Hitel 295.000, M.gyar Hilel 1,560 000, Allamvaaut 860.000, Rima 240.000, Salgó 1.27C.OOO. A mai terménytőzsde nsitéia .szilárd volt. A tznireií röoq, i - • Ara 87000 OttMO-Uugxí 35&00 3IK. M. T. X. Zzia.„ délutáni terménypiacról. Ma rai-galom melleit az Irányzat szilárd. Buzs Budspeaten 890 -900, L>u ná\'ntul 830-40. Rozs Budapesten 580-90, Dunánlul 530-40, Sör-árpa 700-710. Takarmányárpa 600 —610. Zzb Budspeaten 670, eftvéb vidéken 600- 610. Tengeri 590 -610. Uaztplac-Dara 1650—750.00-ás 1550-650. 0 ás 1450-550. 2 es 13C0—400. 6 oa 800 - 900. 8 aa 500 -550. Korpa 300-330. 75"/, rozsliszt 650 —700. Vetőmngplac Lucerna nyera 5800. Lóhero 5600. Biborhere 1500 -2000. Ballacim 800. Bükköny tiszte tavaszi 700-800. C irok 40— 60. Őszi boraó 750-850. Csillag fürt 620. Fehér hab 1500 -600, tarka 1000-100. M.k 3500 - 600. Napraforgó íthír950. Muslár 1800 —2000. Köles szürke 650 -700. SzónaTiiadr. Felhozatal 348 sre-Wr.-n 4525 q ösazaulyban. Réll azéna I rendű 36-40, II. rendű 26-35, III. rendű 15-25. Nádta-karmánv zöld száraz 12—13. Muhar széna 28—46. Luctrn.i széna 42— \'55. Z-.bosbükköny azéna 30. Takar-miny szalma 20. Takarmányrépa 10 — 14. Alomazalms 14 — 18. Zsupp-azolma 18-24, kévénként 800— 900. Szalma szecska 29. Elegendő kínálat éa hőségea keretlet melleit az árak a váaár folyrmán részben tortottak voltak. Marbahusváaiír. MarhahuaLr. egészben 6-7800, hátu\'ia 7200— 8200, eleja 5800-7700, II. r. egész-ben 5—5700, hátulja 6 —6600, elein 4200- 400. Növendék marhs: I r. 5000. Juh I 5 - 6200. Kéazlel : Nrtgymarha 63, eladás 57, nővén dék mai ha 3, eladta 3. Marhabőr 7-7200. A vásír élink volt. Sertésváaér. Felhajtás 460. Elkelt mind. Könnyű aartéa 7—7750, közép 9350, I r. 9800-1000, .sir 12 500, szalonna 10.800-11 000, lehuiott hus 9500. A váaár élénk volt Ferencváros! aertéavéaér. Maradvány 163. Érkezett 347. Eladatott 100. Arak: Könnyű 8200— 800, nehéz 8400—9800. Zártvásáron nem volt üzlet. t\'úizozfcesilA: zeérl Póscli Géza. Fclel\'-s ssezkcsalá: Sztrokay Kálmán. Tinazerkasstá: Benőitek Rozaó. KtaJá : Nagykanizsai Nvnmtla és l.spkladó Vallatni. "flDifHVIlJ -.loer Ifi-ön jelonlft meg eznci uJsAq-btaii, hojy meiylh napon. örlszc mag tehát a blokkját, mart annak ellenében visszakapja a tsarlsnyáart fiselett teljes össseoel I KBtCtt gyermek garnitúrák, Kötött női kabátok, W, férfi és gyermekharltnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bSrkeztvUk óriási választékban Fő-ut 11. Telefon 221. ■ ZALAI KÖZLÖNY 1923. novrmbe. Győződjön meg pogányvár! boraltu finom italáról Kgy liter o!x<5ronJu AAA asztali bor 5fUW RUíé E?y liter muskotály Bodega reggel 8-tól este 9-lg nyitva. BRUNCSICS JÓZSEF IDmr-. :itr»it- és esv«r»M»tl (\'Hrek krrei kidén Sugir-ut 53. Tataion 2.10 Apróhirdetések Min Jen aió 100 korona, va»taCabb beidre\' 200 korona AlU.l kcrc<Aki>«k iű ,t*,aUk enftJmiii)\', Vaaár- la BoncpuapuVon 100 a*á »>»<!« I««kl»el>b UlrJcU\'a 10 (••Iiyrirt hi:&tM<U o!t«0n «Ula Kt»!a?.-Ji. ul<a íj c lóMnlri. mjj K«l JiVimiukAa clt4atv^<J. HV ca\'gtr amialiLart )• j* t.i.V, ii/tful fc!«iiin*!i. lurtís nir<ro»sra rtcrífX. l>«nltk IkU clrfxmnicr. Ilrf*!. llrlvAroa Inf\'-f£«1m..al4. «it>..l aa im^tir. ni. oyírt «»ír Ml t.nl.dWsWI uconal Cin « li.lMaa. Zalai kí.^Ua jM .rc.lmg «rKy<.k^\'r.ka.t#.| »•(!) •itíjlll. ),ki..a: (í,6;c l.ic- uk V*y ti uilr. ,\\j*aIí«.* j«lifi«I a l.»Jolii.»i<:ii»n MMi\'aMk. »4 , ruut- Ctmcl kaihaidk a l.adoUn. Hirdetmény. A n.Ryk.nizsai kir. törvényszék mini fceresk. oiróság E\\ 332/1923/26. végzésével a Nagykanizsai Munkás lelep, mint szövetkezet cég, folsiá. molésAt elicndello és n felszámolókat kinevezte. A fe\'számolík fel hívják mindazokat, akiknek a nevezett szövetkezet ellen követeléseik vannak, hogy követeléseiket jelen hirdetmény közzétételétől, 1923. évi november 1 lói, h«l (6) hón»p slati Winho)fer Vilmos urnái (Eötvös tér 40) bejelentsék annál is inkább, mivel ezen idí eltelte után semir.i félő követelést figyelembe nem ve hetünk. A felszámolók. LEGJOBB CIPŐX raktáron «s megrendelésül HILTÉHYI SÍHOO" EGY OLDALON Uhu, Untával Irható használt nyomtatványok keresletnek megvételre. Ajínlatokat íapunk kiadóhivatalába kérünk Szexi a héten igen jó minőségű erős sevró férfi fü? ős cipő párja 72500 K női fűzős sevró párja 65700 K Az árainkban a forgalmiadd bennfoglaltatik. Hungária Cipöüzlet Nagykanizsa, Fö-ut 14. szám. Olcsón és jól vásárolhat KAUFMANN MANÓ £££ AJZEREttENHEZ" SifkoixoiuV, inanyamonyi kosioiuk. fátyolok, féiíi, n\'l k\' tolt kabátok ktiztyük, harisnyák, cvtScrnyt\'k, bóroaduk, kalapok o«fy váUsiUkbaa it ol sóo kaphatok, össses ssabókallékek legolcsóbban kaphatók KÉPVISELŐT Wm n i(4ii arp\'N a WmMMH MurfetU\'iaOf IlMtUpNl. IV.. Ka*a lv*r.«lr* «. »»\'.• Százmillió nyaiható aa ujonan k«zJ<S44 XI. m kr. MiU\'jnodjiUklMO. Sierencsesséraok kaphat.\' k MILHOFFER KÁLMÁN l\'tlárvilt n«l l«i Cseng»ry-ut 7. Rioocb-hái. Wí. -it M(j»<l IOOO A. )M Huiai 1921. nov. 14. a< IS. ÚJSÁGKIHORDÓK racKrli aráira («(. véutnak lapnak k lai< \'hl v atela baa FŐ-UT13. SZÁM ALATT underwood i úgép vállalat helyi kípvi- eletét átvet Utn, * fclkíram az iióglpvásárlt kat hogy bizalommal forduljanak hozzám. 8j8» Polflír Manó Nagykanizsa, Kazinczy u. 11 Mi fog abból kisülni. ka más kávápét-lékkal való kísért.tr. oaábtt-Ut)a magát ? Ijíj Karadjon oaak asáp.n as UHU kivé állandó vásárlója, mart • rrfil már tudja és tapasstat-k.tta, hogy n.grréaxt belga olkérlamagbOl term.lt olkértá-bol késiül, gyönybrtt apróra van firölv., astsu -mint a asép csokoládé., lsénét <s Illatánál m.m la l.b.t jobbat kívánni. BURGONYÁT • teasalg.i stáras válogatott mtníaágban vafonrakominyban -\'—•>.11, anUec Ma*Ml ssálUttsra vá.árolok. inreiiteaS, Nagykanizsa i 1(1. - Távirati drn s Termény. \'.Okai díjazok. «£R ARTHÜR IMTIMQI, KÖLCSEY-UTCA 17. Telefon: 394 - —394 . Mtaiknoaig «c«k r I BUZAT.ROZSO zabot, árpát és tenge rá tárolunk legmagasabb napi l KORPÁI bWnö\'.yen fneiinyisé^hcn napi á alatt ssilli\'uuk. Zalavármegvei Szövetkez íruforgalmi R. T., Hagvkanii MírO«I<:ra: fultír*. Taic.\'<xt»ír.w Valód! angol LUdKC garantált 130%-c nagyban és kicsinyben kapható HIRSCH ÉS SZEGŐ CÉGNI m PASZTA Jobba Legjobb T 9 Gríinfeld Sándorn Erzsébet-tér 14. szám logujabb angol As francia dlvntkxcációk szerint szab és varr« Nói- ói gyermekruha (zabált él átalakitá: LEVELPAPIROI mappákban és dobozokba Toilettepapirol Papírszalvéták a legnagyobb választékban Fitchel Fülöp fia papIr&ruhAiiban NAGYKANIZSÁN VAroaház palota. ig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik! Nyomaioti « Nagykaaittai\'Nyomtat és Lapkiadó Vtlia.at kOuj vnyomdá|Íb«n, NagykSnlssSt)! 62. évfolyam ____fi mai smm ára tormw Nagykanizsa, 1923. november 3. Szombat 249. szám. Kc<.zpéni:«I UrmcntosHv.e .Z.lai Közlönv" Nemzeli Muzeum 2 Budapest POLITIKAI NAPILAP V1X. Ak.W«-iit«.* 27 »*. ii Wmi>1iu14 AoVor-h U-M aooo kor»», p! 2. •/. iloliUny hi A széldarabolt Magyarország most folytatott gazdaságpolitikai küzdelmeinek legelső feladata, hogy belenyúljon az Itthoni termelő munka sok téren tapasz-falt rendezetlenségébe és ezáltal belevonja a Magyarország uj jövője érdekében folyó küzde lembe az egyéni érvényesülés, hz egyén! érdekek sokszor látszólag ellentétes munkáját Is. Gazdaságpolitikánk egyik leg mostohább sorsra- jutott összetevője, a termelő.munkának leg 5bb nehézség elé állított, pedig íatalmasir. produktív faktora: iz ipar. Igaz, Magyarország és tütönösen Csonka-Magyarország, Esősorban agrikultur állam. De >.{nár a mezőgazdasági tcrhTényék előállításának, az állattartásból származó termékek feldolgozá kának, értékesithetóvé tét-rlének nélkülözhetetlen előfeltétele bizonyos fo\':ü Ipari kultura. Az ipar legfontosabb szerepe . azonban ott kezdédik, ahol mint közvetítő szerepel a mezőgazdaság mint közvetlenül termelő és a kereskedelem, mint forgalomba-hozó* foglalkozási ágak között. Magyarország mai szomorú ; > azdaságl Izoláltsága még egy ;héz feladat eié állította a |trianoni szerződ-s folytán leg-.[többet vesztett magjar ipart. : Via az Iparnak kell bevezetne á béke háborúját, amitől várja Magyarország a rekonstrukciós nagy munka sikerültét. Az ipar íkeil, hogy függetlenítsen bennünket a küifóld jó- és rossz-| akaratátólr. Ez pedig csak ugy lehetséges, ha a magyar ipar rendszeres, komoly, minden kö> írütmények közt szilárdan meg-[álió oszlopa lesz a munka jegyében folyó küzdelemnek. Ha megtermeli mindazt, ámít viszo nyjJlnk között termelni lehelsé\' ges és nem i:cli Magyarország j népének keservesen nélkülöznie Iparcikkekben sok mindent csa\'s | azen. mert a határainkon "túlról 1 nem iehei egykönnyen meg-J szerezni azokü. t Aztán most,- 2 külföld felé v?.ló orientálódás Idején még egy feladat vár a magyar iparra. Nemcsak ar.nylt termelni, ami az Itthoni szükségletek akadály talan, pontos és gyors kielégítését biztosítja, hanem pénzügyi helyzetünk szanálásához Is hozzá kell járulnia- az?al. hogy többet is termel ennél, a külföld számára, kivitelre halmoz fel készleteket. S ha egyszer ipari termékekben fekszik a hitelét vesztett papírkorona, arannyá lesz hamarosan, ha a külkereskedelmi lehetőségek megnyílnak\' Magyarország termelő munká jának eredményei számára Ennek pedig már nincs messze az ideje Az ipar védelme tehát • nemcsak magának az iparnak, a magunk szükségleteinek, nemcsak az Iparos társadalomnak az érdekeit szolgálja, hanem öntudatos, a gazdasági élet következetessége által ránk parancsolt közgazdasági- nemzetvédelem. E:t a gazdasági talpraállást siette:ó. nagy munkát mederbe segíteni jött- az uj ipartőrvény, mely november elsejével életbelépőt Az egész nemzetre, a társadalom Jelentékeny részére, a rékons\'.rukcló megindítására döntő fontosságú kérdís nem rnaradnatett a mai viszonyoknak és** mai fontosságának megfelelő szabályozás nélkül. Ez a szabályozás\' tor nészetesen oda hat k( elsősorban, ahol. az ipar kezdődik: a kisiparra Az Iparengedély megszerzé séhez szükséges képesítés Iga zoíása ezután szigorúbb keretek köz&t történik, a kontárokat, jparrontókat ezután elzárással is büntetik. Szabályozza az uj Ipartörvény a tanoncképzést, az azokkal való bánásmódot Meg szabja és szigorú büntető szankciókkal felelősségteljesebbé teszi az Iparhatóságok kötelességeit. A tör tényhozó hatalom jé! látta meg, hol kell elkezdeni a m e gcso:}k iiott ság kő n y sze rhely-zete folytán lezüllött"" magyar ipar reorganizációját. Teljesitőképes ipar "nélkül Magyarország nem gondolhat önvédelemre mai krl tlkus gazdasági helyzetében. Az állam, az iparosság, a fogy asz tó-közönség csak ö. 0n.rr.el né/\'net az uj Ipartörvény Jogos és szükséges szigorításaira, mint\'hatalmas előretolt lépésére a béke most folytiltott gazdasági háborújának. Wmtíemzenteki a raagyfcaritefai temetőikben Gyászünnepélu a kaíonstemetöben — A bakónaki mártírok sírja felett mond postwíónök, Viikelcty Fe Nagykanizsa, november 2 fájjál tuJ\'>MtgnÍcl->:) . ,. Komor ői*i nap volt. Mintha a természet Is erezte volna, hoyy a h:lottck nagy, néma várós* űll ünr.cpnHpjál, smelyen míj1 r l.*g erejényehb slrdo:r»bon is kfgyul-Irdt- <gy-egy szerény méc*e», mit hüségta szíVctct, igxz i-Djfftgíkodás, o hiírt és kegyelet gyuj\'ott meg gyöngéd kéz.ze!. Kaulzsa kö-cönsége oz idén Is óriási tömegekben kc re*te fel a nojy, néma váróiban nyugvó szeretttit, a sírokon egész virfg<»T<Mk pompáz tök, amit a szeri tet hozott elkőt\'ő-öttrink utolsó pihenőhelyének feldíszítésére. Ét sebek, fájó sebek újulnak f<l Ismét, a mull meleg\', drrüs képelnek varázsa markolt* m?g szivünket — mikor ozoket mé,< maguukénak vallhattuk, kiket a hnláf domrsttő c.ókj*. érintett. A bőaok temetőjében Rengeteg: közönség kereste fel n kotGn«hŐ<ök ét a bakóniki háron vértanú sírját. A MOVE iltnl rsu-delelt nngy gvásnünnepsígen N-.gy kanizia h/ir.cfi^s ÍAkoa>ága mílysé-gíí kegyelettel r.dó.olt c vllj^há-butubfcn hósl hclátlr.l kimúlt vitéz kfitonáknek és a vo.\'ó* urotom által kivégzett magyar nemzeti ld?ál vértanúinak. S;ép volt 8 gyászűn-\' n^pély, hiUlmas én lélekbe nnr-ko!ó éa bhoiyos, hogy elérte cíl ját. Kanizsa hatífias polgár-»l eiŐt merítettek, lelkesedéit, hitet, bizalmat o „jövőre." A hősök és vérín-nuk siidobmj ii ércnél keményebben vésték szivükbe — hoyy hösők gyeimtkeJ, hogy vértanuk teítvcrcl, akiknek kötelességekkel larto.-nak. A nagykőiön.ség minden talpalatnyi helyet betöltött m ír a hősök ttmrtöhelye közű\', mikor egynegyed 4 órakor megérkezett a helyőrség \' iisitikű\'dóttségo Toncs nyugalmazott olesredes vezetésével. Mjjd lassanként egymásután jönnek : dr. Szabó Ltjos kir. ügyéa?-ségl elnök, vitéz liob\'.st M4tyá« ex-redpjrjr.cjnok, dr. Sabján Gyula polgármester, Dobrovits Milán v. országgyűlési képví-olo, Knortztr György vezérigazgató, dr.\' Cuö mörey litván főszolgabíró, dr. Fo dor Aladár tljztlo: voj, Bodő Pál ny. ezredes, dr. Tholway Zíig- renc ny. ezredGyurotnik Mihíly ny. alezredes, Kósch alezredet, Pa-laskáry Őrnagy, Slutler László ál-UmiendŐrségi főfelügyelő, dr. Va-lentény Mihály r.-k»pit!ín7, liazsó Józsíf Ipartestületi elnök, atb., stb. Haraány v<zéoyjzöv*k hangra-n«k. Jönnek az elesett hősök vitéz b>jtár«ui, a kani^sjl háziezred kivezényelt síátad I, m\'jd Maion Antol ve/ctésc alatt a honvédrene-k«r. A közönség »z emelvény éi R hősök sírja közötti háromszögetn foglal helyst. A tisztiker közvetlen az emelvény előtt. A polpM iskola, rnxjd a főglmnázfüm (fju>ága, tanárslk vezetésével sorfalét aUol-nak. Mellettük áll Ebcrhatdl Bila főgimnáziumi Igazgató, a kegyea-rendi társház fŐ-.öke. Félnégy óro. A vczény\'őtlszt fe-sres vlgyázz-állósbin megtrtil jelentését hz czredpfrpncsnoknak. — Egy jeladá* és n főgimnázium Ifjúsági énckkura rázendít ■ mngyar ncm*,eti Ima fönséges dtlára. Horváth OJivér beszéd© Mtjd Horváth Oüvér evangélikus lelkész lépett az emelvényre, hogy megkezdje gyászbeszédet. — Hány ember borzong attól, — mondott* —• ha a holtak birodalmát látogatja. Miéit Idegenkednek az emberek ugy a sirok látogatásától ? Hiszen béke, csend és nyugalom honol itt. Örök, isteni igazságok iskolája a temető. A töprengő kérdésekre c»>k egy a felelet : azért az idegenkedés a haláltól, a borzongás a temelŐ\'Ől — meri az ő lelkük cs eletük temető, halál. M:rt az ő életük — tlhibázod élet. Ebben a néma birodalomban örökké hallani foj-ják az örök !>ten zendü\'ését. — Minél Inkább él valaki életet, annál inkább nyugodtan jár a sirok köpött. Minden élet előbb, vtgr utóbb, csuk ide jut el. A temető — az örökkévalóság kapuja. Minden megnyílt sir egy kapunyitás, melytn belepillanthatunk az örökké-valóságba. A Hivő lélek meglátja az örök célt. A hivő nem ugy veti magát a airra, mintha örökre mindent elvesztett \'vóln»: hanem az isteni kéz által emelt gyászoltárt Iát ZÍLAI KÖZLÖNY november 3. halálban." A gyászünnepély n , honvédzenekar „Hiszekegy "ével ért véget. A három vértanú sírjánál E\'után ■ város előkelőség i, a tisztikar, a katonaság <s a nagyközönség\' a keresztény magyar nemzeti eszme vértanúinak — a három bakónál márlir sírjához vonult, mely szépen fel volt díszítve. A honvédzenekar a Hioinuut játszotta el Bizton kí-rnagy vezetése mellett, melynek utolsó akkordjai után Nagy Győző lépett a * emelvényre, hogy áldozzon a h5-rom vértanú emlékének: — Az ember élete: küzdés ein-bari Ideálokért, a nemzet élete: kütdé* nemzeti ideálokért. Az emlier küzdelme egoiaztikus, o nemzet küzdalme tltru\'silikus jellegű. Do mindkét életküidelembrn a boldo gulás c\'lja lebeg mindenek felett küzdők előtt. A cinládunk, a megunk — nemzetünk és ha-ánk boldogulá*n. Nemzetünk történeté-ben nem ritka példa, hogy az egyén küzdelme azoros a nemzet kürdelmév:), hogy az egyén és családjának boldogulása azonos a nemzet, a haza boldogulásával. — Ma az egyén küzdelme nem azonos a nemzet küldőimével. Ma az egyén boldogulása f.ern jelenti a nemzet, a haza boldogulását. A ma gyökeresen megváltoztatta a jó és rossz, a becsületesség és becstelenség, bx idealizmus is rea Hrmu», a sovinizmus ét intemsc\'o oaliimuiról alkotott fogalmakat. Ma más az utia a bo\'dogulásnak, mint régen. Ma az egyén és a haza mintha különálló valamik volnának. Sokan azt mondják, hogy ez azért van, mert még nem volt korsza kunk, melyben oly bő termése lett volna a verítéknek, mint ma. Ezt azok mondják, akik nem Ismerik a verítéket, okik küzdés nélkül boldogulnak, akiknél Cíek egy az emberi Idjál: a jólét. Azok, akik életüket nemzetünk életével sohase tudták ö\'.sthangba hozni, akiknél mindegy : hazai, vagy idegen föld, Msgyar-ország-e, vagy Oroszország. — Oh mily fájd-dmas, így ősszel, mikor temetőben járunk, az elmúlás gondolatával elmerengeni a?on, hogy korszakunknak mi vagyunk talán ai utolsó élő magyarjai. — M:rt mindannyian, akik előt- tünk éltek — jobbak voltak mint mi. Hívőbbek, ideálisubbak és hnza-szeretőbbek. Tudtnk lelkesedni — a siépért, küzdeni — nemzeti eszmékért, é* hd kellett — meghalni a hnráértl — Az előttünk levő sir egy szebb, jobb, brcsületeíebb magyeriágna-c sohí el nem múló bijonyiléka. Ncvükie is alig emlékszem már, csak azt tudom, hogy nem tudták megtagadni a becsületet, a hitet, a hazát akkor sem, amikor bűnt és halált jelentett becületesnek, hívőnek és hazojinak lenni. — Nem megtört szívvel, büszkén állunk ma itt, vértanú testvérek I a sírotoknál, hogy meggyujtsuk a kegyelet mécsesét. Büs\'kén, mert o ti halalolok cz Elet diadalát jelenti. Diadalát a nemzeti életnek. Gyászunk ünneplíaié m>gaaz\'osul u mai n*pon. Ugy érezzük, mintha cz a lemrtő nem is temető, ds az örök élet fórunta\' lenne, melyen a tl lelketek gyújt nekünk világos-ságot azon s/.uion, amelyen nekünk ma haladnunk kell. — Vezessetek bennünket/ A Ti ragyogó példátok álljon előttünk minden időben és a ti hlletek vezéreljen bennünket az őrök világos aíg: a nemzeti eszme diadalára / Nígy Győző megkapó szaval utón a honvédzenekar a „Megyar Hl*zekegy"-et adta elő, mellyel ■ gyászünnepség véget ért. Gyrfazietentlszteletolc Elte 6 órakor könyörgő gyászistentisztelet volt a ÍTenclek tem-plo.oában. Míg ma, halottak-nap. ján llbrrás requlemet tartottak óriási közönség jelenlétében. A tem\'tő kápolnájában Is volt gyász-Istentisztelőt, amely után P. Hédit} Jeromos ferencrslelkész beszélt a keresztény alcplgarságról, a test feltámadásáról. A német szocialisták kilépnek a birodalmi kormányból A papSrmárka vége ítcrlln, november 2 A nemet birod lom fővarosában mára tökéletesen kptas:lrófálissá vált a valután* helyzet Egyréact a birodalmi bank tehetetlensége, másrészt a pftpirmárká\'»i>n v*ló bizalom elvesztése, nz arany<ölc?öa és n dollár átfolyrinát n délelőtti órák-b. n 480 milliárd márkára hrj\'otta föl. A V\'luUkalns ttófa mindenek-c\'őtt a»zal a következménnyel járt, hogy Berlinben a m»l njpjn nem lehetett kenyeret kapni, a piacokon pedig ai árak háromszorost a emel kedtek. Az élelmiszerüzletek leg-nagyobbréazét bezárták, mert egy kereskedő s;m hvjUndó pipiimftr-káéit árusit.inl. Stresemann kanc.üár súlyos betegen fokszik. Tegnap délután betegágya mellett tartotta egymás után n minisztertunácíokat, amely k azonban nem vezetlek eredményre. A szocialisták ugyanis elégedttlo nek a bajor kormánnyal szemben tanúsított erélyt-len ma»v tartás mi*tt, Streaemann ped-\'g B.-joror szág ellen nem ak»r erélyesebb eszköiökhöz nyúlni. A azocWisták hivatalos lípja, a „Vo waerU" ma reggeli s?ám.ban nyi:t»n kijelenti, ho^y nem hajlandó tovább együtt dolgozni a Siresemann-kormánnyal, amely kapitulálni akar Bajorországgal szemben, sőt a bajor állapoto-kit akarja bevezetni az egész birodalom terülitéip. A lap bejelenti a szocialisták legerősebb harcát a Stres:mann kormány ellen és egyben hangtu\'yozzo, hogy a felhatalmazási törvény, amelynek aUpjáo a kormány kormányoz, azonnal elveszti hatályát, mihelyt u szocialista miniszterek a kormányból kilépnek. S\'.resemannak határozott terve van a szocialisták kilépése esrtcre. A karcellár ugyanis tiszta polgári kabinetet próbál konstruálni a német nemzetiek és a szélsőjobboldal támogatásúval, ha ez nem sikerülne, feloszlatja a birodalmi gyűlést és a diktalura alapjára fog helyezkedő!. A birodalmi gyűlés szerdán ül ötsze és ezen Stres«mann uj összetételű kabinet élén nkpr már bemutatkozni. A axoclallaták kilépése. Berlinből jelentik : Hir szerint ■ szociáldemokraták délutáni tanács- _Í_ benne, amelyen az É/e/ Uránok tud áldozni könnyek között is. — Idejöttünk a hősök temetőjébe, hogy az egyazerűen diizit^tt hősök sirjára lerakjuk az Őrök hála babérkoszorúját. Vagy csak a srokás hozott volna Ide? Ciak a sirokat látjuk, melyektől minél előbb el szeretnénk futni, mert enyészetről beszélnek ? Vsgy érezzük-o ■ síroknak őrök dUdalhirdetését? A hálás kegyelet hozott-e Ide, hogy tanuljunk a hősök sir ja előtt? Ugye — ugy van?l Azért tárjuk fel lelkünket ezen néma sírok beszédű előtt. Ne tekintsünk el hideg közönnyel tokintetünkkel a sírok feliratai, a sírok nevel fölött — hiszen mind egyike *gy életet, egy drága életei jelent. Es ezt a drága életet adták oda, hogy a nemzet élete megváló su\'jon. Ha neküak kedves az életünk — az övék is. Hódolattal hajtjuk meg fejünket e hősi sírok előtt, kiknek lakói életüket adták a magyar hazáért. Aki az emberben nem nézi az hteu képmására teremtett lényt, az dőreségnek tartja a mártírom-ságot, a vértanúságot. Csak a tisztességet, a vértanúságot dőreségnek tartó, az életet őncélnek tekintő emberek gondoljak, hogy a halállal minden véget ért. Hogy o halál pontot jelent. Ne csák a ha lottak napja hozzon ki ide bennünket, de máékor is, gyakran járjunk ido ki, hadd magasztosuljon a lélek igazságokkal. Csak ilyen gondolkodással lehet uj honfoglalásra számítani. Majd kezelt áldólág terjeszti kl a hősök kicsi slrdombjsi felé: Tl pedig Hősök, termékenyítsétek meg lelkeinket. Nem a kíváncsiság, hanem a kegyelet, a hála, a ragaszkodás, a honszeretet hozott ma Ide mindenkit, hogy áldjunk benneteket, kik élteteket adtátok a hazáért. El jön az az idő, amikor be fogjuk bizonyítani, hogy nem vagyunk hozzátok méltatlanok. Lesz még egyszer ünnep Nagy-magyarországon /... A gyászbeszéd befejeztével a honvédzenekar Blaton karnagy saját szerzeményű lélekbemarkoló gyászdalát adta elő. M.jd Bor Sándor, n főgimnázium VIII. oszt. tanulója szavalta el mély érzéssel J-szfy-Horváth költeményét: „Elet a Unka A ,Zilat KösWnjr* eredeti regénye Irta: Pétcrfy Tamás ,22) A kancsó egyike vala szón cscrcp-különlegességeknek, melyek fölül lyukacsos fódőve! vannak elzárva ós a füléro készített gombokon lehet inni. J*nku hosszan ivott a szop 5 káján, aztán megdicsérte: Olyan friss, mint aki hozta I — Köszönöm l mondta a szép kAny is nem tudott haragudni arra a sápadtarcu kérőre, hiszen annak van mér jegyese. Janku kedveskedve lépett a leányhoz. —/Tudod-e mosolygó 4 szép virágom, hogy egy komoly szavam volna hozz&d. Megsúgom, amig a kedves papunk Űzik, de négy szem közölt ... az eresz alatt. . Mindezeket h*lkan,\'árdckcscn mondotta el Janku a leönynsk és oly ügyesen, hogy aktfor vette magát észre Mundre Mario, amikor oz eresz alá kiléptek és o\'.t n szűk pitvarban csupán kelten valámtk. — Marié, — kezdto Janku komolyan, — mondd meg hogy, szabad cinóg a s ived? — Nem, domnule 1 — Jó uton jÁrhaio\'> ? — A pópáv^Ulighiszom.domnu\'e I — Jegyezte meg a h*vt*sok ázépa és újra mosolygoit. — Csalódol M ^rie 1 Épp^-n a pripn kell, hogy boldoggá tegyen, ó tudja rz okét, te sejted . . * — És ha k< sarai adok ? — kérdezte ducosRn a loftny. — Te azt nem fogod tenai, szíp gyermek. — Uny bizik bennem c\'onnulc? — Nem, csak ugy ismerlek . . . — Oiyan vagyok, mint eddig voliam 1 — Ismerlek Marlo. — Makacs vagyok domnule. — Te nem voltál rossz, csnk a hired. — No diciérjen domnu\'e 1 — Te már igérlál szerelmet is, hiszen vir&u vagy, virítanod kell! x — No, attól tftvol van a pópa jóakaratja ! —jegyezte meg gúnyosan Mundre Marié, — inkább lesújtaná Jizszer, mint egyszer fólemeljsl Jankunak nagyon \'tetszett cz a leány igy, a maga zamatos vadsA gában ós tovább beszólt. — Marié, Maiié! ón bizonyosra merem venni, hogy a pópa nem kap kosarat tőled. — Ha ő kér me,?, kosarat k.ip. — Marié, hidd el nekem, hogy ha Jegyesem nem volna, fogadnók veled. Tudod mibe? — Ugyan mibe? — Egy pár csókba — Fogadjon domriU\'o 1 ugy sem nyeri meg. — Bizony megadnád azt Marié, még pedig örömmé\', kéreilonül . . . — Incselkedett Janku. — Még rossz szándékból som jön köze! ahhoz a legényhez a pópa 1 Távol- vagyunk atlól domnule! — Mint ide a pópa háza! — foly-lalia \'J inku ós nagy kedve lelt tovább csevegni a vadvirággal. — A p.\'pa házánál 1 . . . csodálkozott Marié, — no oda kötéllel sem húznák be azt a legényt I — Halba a kötólnól vagyon crősebb valami! . . . N.*m ! —r- ós taj*rtdólag rázta meg gömbölyű fejét Mundre Marié. — Hátha mégis I — Talán még bossiuból megközelítené, do ón nem engedem neki! - — Mwkfr Marié! azt mondom, •hogy előre megköszönheted a pópa közreműködését. M igköszönöm és elküldöm, hogy ne fáradjon a mondokájtval. — No, ozt ne tedd Marié! Az ** l-.\'gény e pusztulna, mint a többi is te megsiratnád! Sokan voltakI... — Igériem én azoknak valamit? Egy szót sem ! — beszólt a leány nekivörösödve. Miért akarnak oly«i, arni nem az övók I Vallottam ón hurnu szerelmet? . . . — Netfí, — nyugtatta meg Janku. — Akkor ns kór.ók volna! Ez « kis hizikó, nem a hidvógo, hov» koldulni Járnak, domnule! lit n«<n alamizsnáról van szo, hanem a* élettől! — töri ki a szép leány panaszos hango:). — Te Maiié, csínos, szép leány vagy, —7 kezdto dicsérni Janku s mulattatta a leány gyötrődése. — Oxos is Viigy Mario! Hit ne zsör-lölödj velem I Nekem már szép J«* gyesem van ! — De a gyűrű nincs azujjadoní — Jkórdezte a havasok szépe. — Abba igazad van, de én éppe" ezt kérdezhetném tö:cd I Te is jegyes vagy és tnóg sem viselsz gyűrű1-Nom is kell. Ha nincs a ^szivedben, hiába ragyog az ujjadon. Ha\'#?sd t végig a pópit. —- Domnule ne beszéljen félre!. • (Folyt, köv.) 1928. november 3. ZALAI KÖZLÖNY kozásukon elhatározták, hogy vissza hívják minisztereiket a birodalmi kormányból. Szászországban megszüntet-ték a diktatúrát. Berlinből jelentik: A birodalmi elnök, miután Szászországban meg alakult az uj ksrmány, ma kibocsátott rendeletével visszavonta okt. 29 án a birodalmi alkotmány 48. cikkelye alapján kibocsátott rendeletét a szász szabadállam közbiztonságának és rendjének helyreállításáról. Fellisch miniszterelnök ma estére kitűzött eskütétele után kinevezi az uj kormányt, amelynek megalakulása után Heinlze birodalmi biztos beszünteti működését, A szociáldemokraták felhívást intéztek: a sztrájkoló munkásokhoz, alkalmazottakhoz és hivatalnokokhoz, hogy az uj alkotmányos kormány megalakításával a tiltakozó sztrájk okai megjzünlek. A párt és a szakszervezetek, beleértve a kommunistákat Is, szűkségesnek tartották tehát a sztrájk abbahagyásán A politika hirei Budapest, november t (Saját tudósitóoltót.) A kormány tagjai mft este mi nisztertanácira gyü\'tek öss?e, me lyen a folyó ügyeken kívül a népszövetségi bizot\'ság megérkezésévei meginduló tárgyalások anyagát vitatták meg. Drummont főtitkár már elutazott Budapestről, a titkárság máaik t«gj\\ Mantou holap reggel Indul Belgrídbo. Eljárás Indul az oktobristák ellen Budapestről jelentik: Élénk feltűnést keltett az, hogy október hó 31-én este az úgynevezett oktobristák társasága, amelyhez az egykori Károlvi-kormány tagjai is tartoznak, a Royal szállóban vacsorát rendeztek és ezen ünnepelték Ká rolyi Mihályt és emigrált társait. Erre vonatkozólag Illetékes helyről o következőket közlik velünk: — A királyi ügyészség eljárást fog indítani a vacsora szónokai és azok ellen, akik nyilvánosan tűn tettek Károlyi Mihály és társai mrllett. Az eljárás izgatás, lázítás, o királyság intézménye ellen elkövetett bűntett és közrendháboritás vétsége cimén fog megindulni. — A vacsorán az a kijelentés hsng/ott el, hogy Károlyi Mihály vagyonelkobzás! perében pertörlés történt. E« o kijelentés minden komoly alapot nélkülöz. Károlyi pere a kúrián folyamstbm van. — Ismeretes, hogy gróf Károlyi Mihály, Hatvany L«jo», Garami Ernő, Lovászt/ Mát ton, Lindcr Brla, Szende Pál, Buchinger Manó, Jászi 0<zkár éi Hock János ellen a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett bűntett elmén az ügyész ség vádiratot adott. Károlyit és társait a budapesti büntetőtörvényszék hirdetménye utján idézte meg. A hirdetmény határideje rövid időn b:lül lejár és akkor rövid időn belül megtartjuk a főlárgyslást A népszövetség minden tagja egy forma Jogokat élvez A népszövetség főtitkárának nyilatkozata a magyar sajtó számára Budapest, november 2, Sir Erlc Drummond, a népszó vetségnek Pesten időző főtitkára ma délelőtt fogadta a budapesti sajtó képviselőit a Hungária-szállo dában. A meghívottak a azálloda földszintjén lévő Duna-szalonban gyülekeztek, azután testületileg vonultak fel Sir Eric Drummondnak az első emeleten levő lakosztályába. Rövid beszélgetés után az újság Irók félkörben helyezkedtek el a fogadószobában, Sir Eric Drummond pedig íróasztalánál állva tartotta meg előadását. Sir Eric Drummond a következőket mondotta a sajtó képviselőinek : — Uraim I Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak, amiért ide eljöttek. Nagy örömére szolgál, hogy a magyar sajtónak ilyen sok képviselőjével találkozhatom. — Alig szükaéges talán hangoztatnom azt a lényt, hogy a nép szövetség hatalmas erkölcsi befolyással rendelkezik. Az erkölcsi erő azonban csaknem teljesen a közvéleménytől függ, amelyet visroot jórésze a nyilvánosság alakit kl. Éppen ezért a sajtó szíves támogatásának csaknem kiszámithr-tatlan értéke van a népszövetség szempontjából. Talán szabad lesz a népszövetség két különös vonására felhívnom a figyelmet. Az első negatív, a második pozitív. Ami az elsőt illeti : a népszöx/etség nem valami felsőbb állam, mint ahogy Időnkint ráfogták. A népszövetség nem teheti határozatait kötelezővé a maga tagjai számára. Nincs autoritása magában, hanem autoritását pusztán tagjainak egyhangú hozzájárulásából meríti. Időnkint azt vélték, hogy a népszövetség » nemzetközi ségnek valamilyen forróját képvl stli, ami nem fér össze az igazi hazafisággal. A dolog, uraim, nem igy áll. Ha bizonyítékra volna szükség e tekintetben, bizonyságot nyújthat már csak neve is, amely hivatalosan igy hangzik : a nemzetek ligája. — A pozitív vonás ar, hogy a népszövetség valamennyi tagja, mint ilyen, egyenlő jogokat élvez. — A titkárság tegjai nem kép viselik sem azokat az országokat, ahonnan származnak, sem az ott hatalmon levő kormányokat. Mi egyedül azt a célt tartjuk szemünk előtt, hogy szolgáljuk a népszövetséget és végrehajtjuk a népszövetség politikáját. Mi valójában szolgái vagyunk külön-külön a népszövetség mindegyik tagjának, de egyben bizonyos mértékig képviseljük a népszövetséget, mint egészet is. — Ha a népszövetségi szervezet pénzügyi, gazdasági, vagy más természetű javulás céljából a szövet ség bármely tagjának különös se gitségére lehet, mint ahogy Magyar ország számára, remélem, lesz, a legnagyobb büszkeséggel vállaljuk azokat a kötelezettségeket, melyek ennek fogytán reánk hárulnak. Ugy én, mint valamennyi kollégám éret-zük ugyanis, hogy ezzel a népszö vétség titkárságának leglényege sebb feladatait teljesítjük. — Nagy mértékben bátorít bennünket az a tudat, hogy az a kapcsolat, amelyek itt az Önök kormányának tagjaival szerencsésen felépítettünk és a kormány támogatása a legnagyobb segítségünkre lesz jövendő feladataink teljesítésében. Mindig boldogan emlékszünk viasza az önök fővárosában tett eLő látogatásunkra •* és komolyan remélem, hogy fővárosukat ismét meglátogathatjuk. hírek. Olvasóinkhoz! Az anyag drágulása, a ház-béremelcs, a munkabérek növekedése arra kényszerítenek, hogy lapunk árát, ámbár mérsékelten, de ismét felemeljük. Lapunk egyes számának ára november 4 tol kezdve: hétköznap ... 300 K vasárnap . . . 400 K előfizetési ár havonta 6000 K Régi előfizetőink, amennyiben f. hó 10 ig megújítják előfize lésüket, erre a hónapra még a régi 5000 korona előfizetési dij fejében kapják a lapot. Tisitetcllet a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala. — (Naptár) Nov. 3. Maiak. — (Időjárás) A Meteorológiai l atézet jelentése azerínt nyugatról borulás várható, egyelőre lényeges hőváltozás nélkül. — (Az evangellkus egyház közgyűlése) Az evangélikus egyház vezetősége ez uton is tudatja u hívekkel, hogy vasárnap délelőtt a reformációi ünnepi Istentisztelet végeztével kÖ7gfülés lesz. Az aznap délu\'áni vallásos estély pedig, amelyen az ünnepi bsszédet Pttrik Dezső felügyelő fogja mondani, 5 órokor kezdődik. — (Tanügyi hírek) A vallás és közokUtásüg?i miniszter Kováts Miklós és Szépudvary László áll. tanitókut ideiglentten a nagykani-jsií áll. elemi iskolához osztotta be. A kir. tanfelügyelőség Gogl Máiia áll. tanítónőt Kiskankséról a Roz-gonyi utc*i iskolához helyezte át, Benköné Okos Júlia áll. tanítónőt pedig ugyanehhez az iskolához ál landó helyettesnek osztotta be. — (A vármegye közgyűlése) Zalavái/nejjye törvényhatósági bizottsága december 10 én ül össze, hogy téli közgyűlését megtartsa. A közgyűlésen a kanizsai városi ellenzék teljes szá.nban részt fog venni. — (Alfonz apanyol király a pápánál; Rómából jelentik: Alfonz király római látogatásikor nagy ünnepiességgel készülnek fogadni a Vatikánban a királyi vendéget. A p^pa az egész vatikáni papság köréb\'.n fogja üdvözölni a spanyol királyt s ez alkolommal nagyfontosságú beszédek fognak elhangzani. — (A külügyminiszter ebédje Drummond tiszteletér*) Daru vjry Géza külügyminiszter tegnsp délben ebédet adott a Hungária-szállóban Drummond népszövetségi főtitkár tiszteletére. Ezen az ebéden a népszövetség kiküldöttein kívül megjelentek a külföldi követek és ügyvivők, valamint a magyar kormány, a magyar politikai élet és diplomáciai kar és Budapest főváros képviselői, Összesen negyvennyolcan. A főtitkár pénteken délután elutazott Budapestről a trieszti gyorsvonattal. — (A kanizsai háztulajdonosok nagygyűlése) A kanizsai háztulajdonosok vasárnap délután 4 órakor a városháza .nagytermében Dobrovics Milán v. országgyűlési képviselő elnöklete alitt nagy gyűlést tartanak. „ — (Három nap alatt hatvan millió adót fizettek be) Ax utóbbi három nap alatt csak egyenes- és földadókban 60.000,000 ko-rónát könyveltek el a nagykanizsai városi adóhivatalban. — Az adózó közönség valósággal ostrom alá vette az adóhivatalt, aminek oka abban rej\'ik, hogy elseje után ax adótartozásokat már csak késedelem miatti büntetés mellett lehet leróni. — (Analfabéta tanfolyam) A Zalai Közlöny hírt adott olvasóinak arról, hogy a kiskanixsai áll. elemi iskolában a téli hónapokban analfabéta tanfolyamot tartanak. Jellemző a kiskanizaaiak kullu-szom-jár*, hogy a 173 analfabétából ed-dig egyetlenegy aem jelentkezett tanuláara. Igen üdvös volna a beiskoláztatás! törvény szigorát ezekre is kiterjeszteni. — (Az augusztusi lakbér hat-azoroaát kell fizetni a novemberi negyedben) Lspunk szerdal számában a lakásrendelet kivonatában értelemzavaró hiba csúszott be, azáltal, hogy egy sornyi szedés kimaradt a szövegből. A holyes szöveg szerint november 1 én az 1923 augusztus l én fizetett negyedévi lakbér hatszoros összegét kell fizetni. — (\\ Georglcon Kor els5 szaküléae) A keszthelyi gazdá-szati akadémia Gcorgicon Gazdasági Köre október hó 27 én tartotta első szakülését, melyen áz akadémhi tanárok, a hallgatóság és az érdeklődő gizdák nagy szánban vettek részt. A Himnuiz hangjai után a Kör ezévi elnöke herenczy Béla III. é. h. mély gondolatokban gazdag beszéddel nyitotta meg a azaküléat. Buzdító szavakkal hívta fel a tagok figyelmét arra Os nagy munkára, mely a mai tanuló gazda-nemzedékre az életbea vár és rámutatott arra az ulra, amelyen át feladataink meg valóalthatók. Pesthy Béla a Kör ez évi védnöke, a nyilvános életben való szereplés fontosságát hangoztatta. Ezután szünet következett, mely alatt a „Prax\'banda" játazott Puskás Bíla vezetésével. A vitakérdést: „Hogyan kezdjünk bele a mai sürgető gazdasági problémák gyakorlati megvalósításába ?" farkaso/szky Ferenc III. é. h., a Kör titkára vezette be tartalmat, jól átgondolt előadásával, melyhez számos hallgatón kívül dr. Kukuljevioi Jóistf és Náray Andor oksd. nanárok Is hozzászóltak. A nívós szakülés hatása alatt az ifjúság lelkes barátai közül Klailc Werner, finn mérnök-.Igazgató ÍOO.COO, Malatinszky F. "fcazd. főtanácsos, Lutz Sindor jó-szágfelügyelő, dr. Csák A. főszerkesztő és két, magát megnevezni nem akaró tiszteletbeli tag 10.000— 10.000 K át adományoztak a Kör sikeres munkásságának előmozdítására. — (Végrehajtási eljárás a hátralékos adósok ellen) A városi adóhivatal ezúton értesiti az adófizető polgárságot, hogy azok ellen, akik nyolc napon belül nem fizetik be hátralékos adójukat, nyolc nap múlva a végrehajtási eljárás fog foganatosíttatni. — (A bor) Gárdonyi Gézának ,A bor" cbú háromfelvonásos népszínművét szombaton és vasárnap este játsza Kanizsa egyik legjobb műkedvelő gárdája. A péntek esti főpróba a legszebb sikert ígéri az előadásnak. Vasárnapra még néhány jegy kaphstó. 4 Í\\LAl. KÖZLÖNY 1923. novcmbrr 3. — (A xalaszenijakabi rab axBkevény) Simon János xala-■zentjak* bl lakot Mindenszentek délután ■ Margit-hegyen egyik is-merőiével annak pincéjében iddogált. Eltefelé beállított egy — a közeli majorban dolgozó és onnét megszökött rab és bort kért tőlük. Hamarosan be Is rúgott. Gyorsan esteledett, elindu\'t hét a két vendég hazafelé. Szík-dékos mélyutban mentek, mikor egy ig a szökevény kalapját leverte. Mig a sötétben keresgélte, Simon tovább ment. Egyszercsak i ohan utána a részeg rabszökevény és (már vaksötétben) hátulról megszúrta Simont árért, mert nem sogitette keresni a kalap-ját. A sjurés a jobb kezét érte, erősen vérzett, visszaindult a pincébe, ahol bírálja bekötözte és együtt indulttk vlsszr, hogy munkahelyére kisérik a részeg rabol. Ez nagyhangon kiabálva jött már elibük. Egy darabig elkísérték, majd ugyanott a szakadékos ulban, ahol Simont előzőleg megszúrta, rés-eg-ségc következtében összeesett és elaludt. Olt hígyták s Igy kilétét még nem sikerült megtudni. Simont sebével a kanizsai közkórházban vették ápolás alá, ahol pénteken delelőtt a rendőrség kihallgatta. — (Lovagias Ugy Zajkon) Gál János zajkl fóldmivea János fiával és rokonává), Horváth János-néval lakásukon tartózkodtak. Az usszony azt állította, hogy a flu ellopta az ő pénzét, ezért az öreg is, fia is nekimentek, ütlrgelték, sőt ruháját is letépték róla. Az asszony a közeli hegyen dolgozó urához, Horváth Jánoshoz menekült segítségért, aki felbőszülve rohsnt haza. Már a f«luba ért, mikor találkozott Ifj. Cíil Jánossal. Mihelyt meglátta, rátámadt, lehúzta a szekérről, földre tcpette és a niila lévő kapával ütötte agyba főbe. A gyerek is valami scerszámot ragadott a szekérről és azzal ugy vágta néhányszor oldalba Horválhot, hogy rajta sebet is ejtett. A verekedésre kiszaladt az öreg Gál Is és az egyik düledező hidról letépett doronggal ugy ütötte fejbe Horváthot, hogy az psszeesett s az összesereglett falusiak eszméletlen állapotban vitték haza lakására. A kanizsai rendőrségen tett feljelentésre id. Gál Jánost éa Horváth Jánost ki hallgatták. A két vallomás egy-másaal homlokegyenest ellenkezik. — (Lövöldözés n minisztertanácson) Szófiából jelentik . Hccdkivűl izgat-insjt és egészen szokatlan jelenet jit»z>\'doti lo néhány napjai ezelőtt Tiranában az albán minisztertanács ülésén. A miai«terelnük és a hadügyminiszte- köpött a napirond egyik jontjának dolgában nézeteltérés támadt s a miniszterelnök a vit* hev.\'bon hir\'olen elő-vetto a revolverét és túbbsiör látóit a Ind w/.yminiszte;re. A minisztereket megdobben-Ictto az Mguraentilásnitk ez a zajos és veszedelmes módja és gyorsan eltávoztak. A hadügyminiszter nípszsvaz\'.s alá bo sátoUn n vitás kérdést % u nép ugy döntött, hogy Achrned mini steroln; kuck lo kell mondania, a szíbanlevi kcr.:cStől padig kovésbé te;n-j\'ííamentumos miniszterelnök vezetésével fog tíöatenl a minisztertanács. Az uj miniszter elnök valusz\'oüeu Mihmud Fusd pasa Írsz. (x) Táncestély. Folyó hó 4 én vasárnap este 8 órai kezdettel Gultcntág Lajos t4nctunár a Cfsino r.tgytermében táncestélyt rendez. A zenét Fürcdi Gyurka zenekara •-olgáitatja. (x) Hamlafogakat, aranyat, exüsiöt, brilliánaokat, érmeket, alpacca evőeszközöket ós dísztárgyakat a legmagasabb n«pl árban veszek. — Fried Jóaocf ékszerész, Su^Ar-ut 2. szám (Fő-Ut és Sugár- ut sarok.) — (Nyolc év raulva) Pozsonyból Írják: Bindor József, mint 18-as honvéd 1015. márciusában orosz fogságba korült. Azóta Ligetfalun élő rokonai semmi h\'rt sem hallottak róla s azt hitték, hogy moghilt Most oz oroszországi Jaroszlávból levél érkezett az időközben megnősült Kinder Józsol feloségélől és ebben az asszony megírja, hogy egy év előtt keltek egybe, urának jó sora van, csak nagyon bántja a honvágy. Utóbb űindertól is érkezett levél, amelyl en arra kéri édesanyját, külúené cl okminyait, mort v\'sront ízeretné litnj szüleit és hazáját. A ligetfatvi roud\'íség pira\'-csaoka és a pózionyi városi népjóléti ügyosztály most azon fáradozik, hogy a holtnak hitt Blnúor József viszontl thasia övéit, akik már alig várják li za. — (Kettős házasság) Győr bői jelentik: Czéh Dsmetcr ziln egerszegi l»Vos 1914 ben m?gnő •ült, nőül vette Szalay Ilona ugyancsak zalaegerszegi lakost. A házasélet ugylátszik nem volt boldog, m«?rt a házastársak néhány év mu\'vi különváltak. Czéh Demeter 1919-ben másods/or is megnősült, nőül velte A\'agy Míria budapesti lakost. Első feles/ga értesült második házasságáról éa feljelentette. A kir. ügyészség kettős h4ratság büntette miatt emelt vádat C\'éh ellen. A mrgtaitott törvényszéki tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy 1919 beo megjelent a zalaegerszegi munkástanáci előtt és ott bejelentette, hogy elválik feleiégétől. A munkástanács a vá-Ma bíjelentését tudomásul vette. A vádlott hivatkozott két tanura, akik az elválás tényéről tudnak, de nem tudta őket a blróná? elé állitsnl. A tőrvényszék büdösnek mondotta ki C<éh Demetert kettős házasság vétségében és ezért négyhavi fogházbüntetésre ítélte. Feleb-b=zés folytán mn került az ügy a győri kir. Ítélőtábla elé, mely dr. Feichlingcr Ernő tanácsában Ítélkezett. A kir. Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú Ítéletet. Az indokolásban a bíróság kiemelte, hogy a vádlott elmulasztotta a kommün után a válást a törvényes hatóságok elölt. — (Eltemették a „legszegényebb" szerb mlniaztert) Belgrádból jelentik: Államköltségen, nemzeti gyásszal temették el tegnap Protics Sztoján volt miniszterelnököt, akr olyan szegényen h«lt meg, hogy még temetési költségére való sem maradt utána és a belgrádi sajtó nagy érdemei mellett egyik legnagyobb erényének tudja be, hogy hosszú pályafutása alatt, amelynek során többször volt miniszter, koldusszegény tudott maradni. Disrairhelyet adományozott a főváros és temetésén megjelent a király, az egész tábornoki kar, Pasics miniszterelnökkel az élén a kormány, az idegen diplomácia valamennyi tagja és a törvényhozás testületileg. A székesegyházban szentelték bo a koporsót, majd beláthatatlan tömeg kisérte ki ulo\'só útjára. A sir fölött több gyászbeszéd hangzott el, ugy méltatták Protlcsot, mint Szerbia legnagyobb fiát és a belgrádi lapok gyászkeretben jelentek meg. (x) üj zenekar a Centrálhan. A Cmtrál kávéházban zalaegerszegi Horváth R>zső teljes zenekar* noponta muzsikál. — (Kisebb pénzösszeg találtatott) Igazolt tulajdonosa átveheti Németh Jenő ált. isk tanítónál, .Kis-kanizsa. (x) Mindonnemli pamutáruk nagy választókban Kauí nonn Károlynál Telefon 3—72. — (A* oláhok félnek már a temetkezési szolgáktól la) Erdély lakosságát módfelett elkeseríti az, hogy a hatóságok állandóan blzalmstlaokodva viselteinek a msgyarság irányában, minduntalan és mindenáron irredenta vádat Igyekszenek kovácsolni a Ifg agy^futtabb módon A legutóbb például Korácsonyi J >nos kolozsvári rendőrkapitány az u\'c4n rátámadt két trmotke»ésl szolgára, az úgynevezett w?yásihuszárokr«.M, lí.lépte sapkájukról az l»m;retfS fekete tollat ezzel a kiáltással: — M»jd adok én nektek Horlhy-tollat viselni I Irredenta bandfct Ennyivel azonban nem is érte be, hanem becipellette n rendőrségre a két embert. Karácsonyi bemrnt a temetkezési ceghex Is és ott ii hangoztatta, hogy ntm tütl a Horthy loll és a magyer sujtás vi selését. A cég nem nyugodott bele Ksrácionyi önkénycskedésébe, I ha n?m hi/ata!o» hatalommal való visszaélés cimín feljelentést tett a rendőrkepit ioy elleu, nkin városszerte nevetnek, hogy két levitézlett, husz esztendeje szolgáló gyászhuszár festett begolytolUtól is mvg-ijed, Hoithy darutollának térve azokat. — (óvakodjunk a kivándorlásra csábítóktól) Az UiObbi idóben mind gyakrabban fordul e!ő az az eset, hogy íelkeilen megfizetett ügynökök fényes Ígéretekkel (ingyen hajójegy, 10 arany korona napi munkabér) kivándorlás\'* igyekszenek csáOiiani tapasztalatlan embereket. Legutóbb különösen Kanadába és Japánba igyekeztek embo-rckci toborozni. Ó/abiünk minden kit, hogy ne üljcoek fel a me;;íize-leit emberok igérc\'.einok, meri leg-löbbször valamely nemzet idsgen légiója szAmára loboroznak embere-rckci, vagy csnk az a céljuk, hogy hiszékeny emberektől pénzt csaljanak ki. Ha lóhát valakit kivándorlásra szóllilaqak fel, legokosabban akkor lesz, ha a felszólitót a csendőrvagy rendőrhatóságnak adja át. — (Az első női ügyvédjelölt) Budapestről jelentik : Jcgáizkörők-ben rendkívül •érdeklődével tekin tenek a budapesti Ügyvédi Ksmnra választmányának holnapi teljes üléso elé. A teljes ülésen dr. Pap József, az Ügyvédi Kamara elnöke fog elnökölni, dr. Uoger Margit kérését fogiák letárgyalni, aki aira kéri az Ügyvédi Kamarát, hogy vegyék őt fel az ügyvédjílöltek Injftromíiba. Dr. Unger Margit 1918. d-cember, a mikor a Károlyi kormány rendeletet adott kl, hogy a nők nemcsak az orvosi és a tanári fakultásra, hanem a jogi fakultásra Js beiratkozhatnak,beirat-kozoit a debreceni egyetemre. A szabályszerű Idő elteltével abszolvált is és 1921 bsn jogtudományi doktorrá avatták a szegedi egyetemen. Dr. Unger Msrgit Magyarországon m legelső nő, aki kéri KZ ügyvédjelöltek lajstromába való felvételét. A nagy érdeklődéssel virt teljos ülést holnap^ délelőtt 11 órakor tartja meg az Ügyvédi Kamara. Jogászkörökben igen eltérő a véle. mény Uager Margit kérését illető leg és előreláthatólag h\'.ves hatcok vannak -kilátásban, mivel pro és kontra többen készülnek felszólalásra a teljes ülésen. Mig a kereskedő pihen, helyette a reklám dolgozik. Ahol rossz iizletagyőzelu. Anglia nem tndja elhelyezni nagy munkáafeleslegét Anglia tulnépessépe és az angol gyarmatok nagy részének néptelon-ségc fog\'alkoztalta legutóbb a brit világbirodalom ö\'.szehivott kormány-férfiail. A gyarmatok védekeznek az idegen nemzetiségű bevándorlók el-Ion és inkább az anyaországból szeretnének angol jövevényeket kapni. Főként íöldmivesekre volna szükségük, azonban azok, akik Anglia elhagyásira kaphatók volnának, szinte kizárólag városi gyári munknso>. Angliában « munkáskérdés sok fejtörést okoz. A munkanélküliség újra növekvőben van és csup.tn a munká\'.ulan szakmunkások száma — október közepén — meghaladta az 1 millió 250 rzret. Anglia kétségtelenül tulnópes ország, amely immár nemcsak a lsnu!atlan és a tanult munkások I\'megolt nem tudja kéréseihez juttatni, hanem s középosztálybeliek boldogu\'.ftsa is egyre nehezebb lesz. A munkabérek és a tisztviselői fizeiések még mindig alatta vannak a békebeli javadalmazásoknak. Ai Angliából való kivándorlás, amely a világháború e\'őtl évi 3—400 ezer lelkei jelenten, a háborús évek alatt szinte teljesen elmaradt. Azóta maga a kivándorlás is rendkívül megdrágult, ami rm-gnehcziteite az Angiidban megélni nem ludó nincstelenek kivándorlását Már legutóbb is 200 ezernél több fölszabadult iparosinas nem tudo:!\'. elhelyezkedni, amellett évente 750 ezer olyan ifjú kerül ki RZ angol iskolákból, akiknek legnagyobb része Ipari téren óhajt kenyeret keresni. Az a körülmany, hogy az angol gyormalok legtöbbjén hatalmas nagyiparok keletkeztek, magában Angliában nagyon ére<teli káros hatását, amennyibon icxal-, vas- ós acéláruktól egyre kevesebbet hozatnak a gyarmatok az anyaországból, mely igy kevesebbet is termel, de kevesebb szakmunkást is foglalkoztat. Angliának és gyarmatainak is szinte kizárólag földmivesekre volna szükségük, mig ipari munkásokat mind kivándorollatni igyekszik. — Angliánok semmiképpen sem fog tehát sikerülni, hogy az ipari munkanélküliek számottevő részét a gyarmatokban helyezze el. A retteneiis munkanélküliséget Anglia csak ugy szünteiheti meg, ha termelését felfokozta és árucikkei számára víísz;-szerzi azokat az államokat, melyek a háború elvesztéso ós megcsonkításuk folytán fogyasztásra, vásárlásra képtelenek. Anglia leverte olienségoit, de azzal, hogy nyomorba taszította óke\', önmagát is megfosztotta ipari és kereskedelme elhelyezési piacaitól. Kiderült, hogy a győzelem sem jó üzlet, ha koldussá teszi az ellenfelet, mert a koldus nem — üzletfél, nem vevő, nem fogyasuó. Dél Afrika, Kanada és Ausztrália szívesen szaporítanák angol lakosaik számát, de az ő helyzetük is ugyanolyan, mint Angliáé: városi lakosuk elég van, de annál kövesebb « mezőgazdasági népísség. Kanadában a városi lakosság 10 év alatt 1 milló 260 ezer lélekkel szaporodott, mig a földmlvcsnépesség csak 176 ezer \'élekkel. Ausztráliában az ösz-szcs lakosoknak több, mint n fele a városokuan lakik, mig a termésre alkalmas föld nagy része teljesen lakatlan. 85 százaléka a bevándorlóknak a fővárosban, Sidney-bcn telepszik lo. Wa. rovtmbe- 3 ZALAI KÖZLÖNY Nagy maradék vásár Singer József és Társa házábcn Nagykanizsa Központ-szá lő épületében Nagyobb mennyiiégii maradékot sikerült be-szeieznünk, amelyet mig a készlet tart, rendkívül jutányos árban árusítunk I Siffon maradékok pr. mtr. 5850 K töl feljebb. Vászon maradékok pr. mlr, 6550 K-lól feljebb Zefir maradékok pr. mlr. 7775 K-tól feljebb. Karton maradékok pr. mtr. 7225 K-tól feljebb. Kanavász maradékok pr. mlr. 7450 K-tól feljebb. 140 széles félgyapju női és férfi szövetek 26500 K-tól feljebb. 135 széles tiszta gyapjú női kabát velour-kelmék 58500 ; K-tól"féljébb.----- Nagy választék: Mindennemű berlini váll-és fejkendőkben. Szövőpamut és szövőcérna legnagyobb gyári raktára! Pontos kiszolgálás! KÖZGAZDASÁG. — Mikor tér vissza Hegedűs Lóránt a Kereskedelmi Bank hoz? Nemrég hire járt, brgy Hegedűs Lóránt rövidesen visszatér a Kereskedelmi Bánkhoz és Ismét el foglalj z hivatalát. H:g:düs Lórántot tudvalevően a Btrlin mellett f :kv3 sUchtenseei szanatóriumban ápol ják már hónapok óta. HrgedCs álUpoin a legutóbbi időben c*r.V alig változott é» m\'g hossju Hó ncpok szükségesek ahhoz, hogy teljesen felépüljön. L-gjobb esetben jövő év nyarán hagyhatja ctak el n schUchtenseil szanatóriumot. A TŐZSDE HÍREI. (Sitát tud<>slt.lnk tclofonjí-lcntíxo) A mai tőzsdén tíz irányzat n?m ?udctt mepjivulni, de zárUt felé barátságosabb forgalom kerekedett felül, az irányzat még is lanyha volt. Hozzájárult még chhev, hogy egyes bankoknál még mindig vi«n ntk cx-kucióa eladisok ét az utolsó knssianrp is nehezíti az értékek javulását. B;c«l srámlára eladásokat eszközöltek. L-nyhasígot nagyobb árlemorzsolódás nem idézett elő. A vas piac tartott vo\'t. A nyomda \'pir.con az A^henoumot keresték, mig o többi pl con csekély volt a forgalom. At árbitráz* értékek a/ elején tartottak, melyek később gyengültek. Zárlatkor a forge.lom csekély, a kosztpénz 2 egy negyed 3 százalék. Utótőzsde. Irányzat üzlettelen. Államvasút 340—55, Olasz bank 37-39, Lloyd bank 15350-15650, Sslgó 500-520, Rimo 92-95, L-nzámitoló 81—84 5, Angol Migya-119-122, Oí.t\'ák hitel 115-118, Magvar hittl 615—663, Schlic< 94-98, Birdl 13—14 5. Llpták 34-35, Fegyver 1285-320, Pesti Hazai Első 3570-680, Egyesült fővárosi 152 — 65, Mezöhegyeni 327 —337, Kereskedelmi bank 140-170, Kfiszén 2245-23505. Prolon* gációs pénz 4—6, később 3 százalék. Délutáni magánforgalom. Irányrat* ü>lettelen, tartott. Magyar hitel 620, Sílgó 515, Osztrák hitel 115-18, Rima 94. Kőszén 2300, Angol Magyar 105, Kohó 660, Athencum 330, Georgia 550, Bor Kodi 560, Mezőhf«y?sl 340. Esti magánforgalom. A for galom egész délután igon S\'ük ke retek között mo gott. Kötés csak elvétve jött létro. Árfolyamok tar toltak, a zárlathoz vfs.-onyitva vál tozatlanok. — S-ászvári 340, Magyar Hitel 625, Svgó 515, Oiztrék Hitel 115, R;mí 92. Kőszén 23QQ. Angol Magyar 120, Keresk. Bank" 1060, G orgia 550, A\'.lrmvasut 340, Kohó 660, LW 140, Atheneum 330, U\'ikányi 1300. F.-gyver 1355, Gmz D «nub!ui 5500, Ganz Villamos 1750. Kositpénz 2 százalék. Nem hivatalos értékek t Mi gvar-Amerikni uj 2000 — 8500, régi 9000-10.000, Fa bank 5200-5600, ForeszU 3400-700, M«ő hitel 19-20, Corvin gép 19, Újpesti 32. fl deviza-központ hivatalos árfolyamai Valulfek 890945 loiot&Sj 48-111 SJ-M7 1 ( ia-j\'.ío •■10 >«• t.cm:>«t idmVi iCi-iki llo\'landa forint jjio-\'^írt SflVrJ Xvl^Kunk Uovl^&k Berlin OU»ium»< jjlojSoo Í0000"í»400 •»<J-9H IIJJ-IM1 JTJ-Oi: }iiu-Sl|0 »«»•>« líc-tfrl \\ magyar ko.ouü UUifoidi Jegyzése! ZlrJchl .... 305 Prága.....19.1-0 Berlin.....1760 Béci (deviza) . . 382 Bícs (effektív K) . 265 Zürichi zárlati Hollandti 213.25, Jow-Yotk 660 00, lordod 2614 60. P». .» 3271> 00, MUmo 2515 00, PrA*« 1645-00, JJud«pcot 0 0303, ZAjsríü 667-25, Varsó 3. Wl«, 79 20. SaAfU 627 63, OtítrAk béíjr. 0 80 00. Beriln O.COWMOUOCS & budgpesü tőzsde záró árfolyamai. A "bodapűst! lőstda délután 1 órai xbróÁrfolyamai a következei Aagol-Maor. b.i»»ooo tliul A«rt1 Ma«y. HU. j^iát ó .-M. bank Oiatr. Hit. S»Vt6 Rima Kd.utl VArod Otllraiat AtUmratut Nova An<lo B. Ac»*\' <5000 If jt\'oxnk FWdMlelb. Huev, «il. j. b. Inzulin 540000 M.-Cvílk Ipari?. 15000 Fogalmi Kcr. Hitel 15000 Mityar-Mmel toooo Kitp. J«!«iU>( 15000 Viiui bank ij 00 Merkúr ~ S»003 Ncmi.b. í» lak. 4<mhx> Kere»k. B. tojoooo Llo,d b»nk Ijvoo O«trlro(l ip. 57000 Lip«tTlr.4Í PÖTlroti 160000 Kftblnyai Tik. «looo Alul. T»k. 17 J\'OO M. ott*. íóip.-fyr.oo llml e\'ti jsSoooo lllilo»H6k líl«S M.BUI. 5150000 PoocKre Sixooo Mi0.\'l\'i>O(ii — Itt «70000 l\'»oooo(» l>. Boo M. Corxofdlt OtWKiabii BudtMili Cii<U> VlktöfU Tr. Danulili Union götm- Il.in) KU t* téjclujf) A"* 0*id. Ciiípii>. íjjooo . kcxyt*l ijioooo 9í-X"> | pr.nvj 7$ooo yoo<K. Oini-Dtn. jjjoooo <>ini.Vtll. 16JOOOO (í(|i <1 vinl 10)000 jn >0 ÍC-000 J\'JOW Heiicalr.l losoooo llora- i<ín 165000 Sientl£r. Ce.-nent Éaaakí .aío StitaviH itooo* Iitvin t(<la \'K Kflb. Kőn. Oraithe Aaifalt Alt. K aaín Kerámia NagybitnO)! Újlaki aiSroo Uriklnyl Biek m. Bauaid 340000 NyoiniUk AiMnieum Fraaklio _ GJotiui Jflooo Kuoouy i\'allai Rtvai Kiílcí Slephanoun 1ÍOOO ViumAvck l-é KObnc 611X0 l.ln« Ijjooo l.lj.liV jfiooo MiK 4ÖOOO U>o>r tc<l itoooo llt:ti fdm mm <)ljni»rJK> it Vcf>Ipít V»«ong>lx SíMidi Sch»>l« T<u4Vifl Wfl»n«r ChatiJoir l\'ijiAn vai 95WOO tfxxx) JÍOOO BUJI tlartll B6nl ll-anól Chiuola l>»ok« \'blatu 6c.» l\'ty. iiió T«z(ll Oyapjunvnó Pipit 95000 Rt»«i s.óvi-Kó.e SpóJiuni Dorocl DÍICJ^oí J\'ooo 500000 58000 167000 9JOOO Stír Kiitta Fiumei riit Flöta Parltoii ih Go\'Jbcrc Oichwioál H.lWre.V, M4lri«ja huttit cak. í joooo Hunclcia Jota Kib«l Kcc\'«»lch Ktktl Mer. Kiríljajló Kirilytür 45000 i tóíűk 77JOOO Tarul e!r-3 — | Unl4 tiiah. t(3ooo 1 Virra. if«i6k \' Vaira. »lll. 1S5000 tJJOOt/O *0t<«> Kitin 47500 9.000 iSjto >500000 U(tl . aa. Nf. Cukor k" <« i«nlp»r Oiltrrxü p.mat Cumi Sialiml Vaut f..rc-Maroii r«>. M««»e- \'p. Oceln Olajipar Pa». «0t i/w" PMbua ro«^millíf 5400a d.qh aert^a j5000 Vaní<r jSooo l.utlci 17000 Alt. K*« «ox> pa.f^ii 11000 Royal aiill4 140000 Sci>WMl«r joooo Síre- keifciif Coocoo Sii<ca lltooo Siummtr 1150000 Telefon l<So<!» Tem. »<5r 1 :cooo 5t-)0«x> 680x1 Toiaji V«l. 1 _ Zao^apilf. Meiíh tuV. Ki-dlnc M«rt« Jt(r«o 11500 Mtfá\'irfa CaertO Ounaharaiiil 11500 fa jyooo 1S000 560000 •JoOO 10150 Maaai fa Honi fa K«riaUnyai Kilőni, tpíl. (.ixnum {hift.) M\'O-ar il«. fa Amrrikai fa Erdt M. I.loyd MaJomtoky Ntmaeti f. I. ül: tilt* l\'j Of* Or%x. ía Uíihlnyai Sil.ivónia ürftm Mhr." •Jjooo I90«v>oo J4 J\'XH> Adria 43COOO Aüaniika 5<ooo Levaoto 650000 llur . l»Jo> Miikoki viO, 175°o A bócal tőxsde. A bécsi értéktőzsdén ma volt a hétvégi rendezési nap. Megnyitás- > kor az Irányzat tartott volt. Ai\\ ^ Alpesi értékek piacán prágai meg- \\\\ bírásra nagytételű vételek tör\'éö-tek s ez szilárditólag hato\'t többi éilékro ii, ugy, hogy délfelé az egész piacon szilárd irányzat kerekedett felül. A m«gyar éitékák piacán eleinte a teg ne pinái maya-subb árfolyamon kötötték ax üzleteket, de midőn q budapesti pijcról lanyhuló hírek érkeztek, itt árfo!y*mlemorzsolódások állot-ttk be. Zárlat felé Németországból érkező hirek hatást alatt az egész piac cllanyhult. Főleg az hatott lany! itólig a piacra, hogy az angol font a berlini magánfoigalomban két és fél billió márkáig emelkedett. Zárlati áifolyamok: Os/trák hitel291.000, Msgyar hitel 1,555.000, Silgó 1 261 000, Rim^murányi 237 900 Államvasút 835.000, Déli* vasút 220.000, Magyar Hofherr 454.000, Kóburg 103.000. A korlat-piac záróárfoly omaiból: Pes i Magyar Krreakedr.lmi bank 2,640 000, Adria 1,010 000, Kohí 1,695000, Eívesltctt fa 66.000, Hazai fa 409 000, Magyjr Jelzálog 115 000, M-gyar Cukor 7,400.000, Szlavónia 179.000, Általános kőszén 5,750.000.__ MIG A KERESKEDŐ PIHEH, ■ MSLYETTE A REK-LÉM DOLGOZIK!! FÉRFI NŐI GYERMEK október hó 15-Jől november hó 15-ig November 18-6n lelenlk meg eien újságban, hogy melyik napen. örlue meg t.hSI a blokklil, mari annak .Honéban vluia-Kapla a ha r l.ny6órl lUalolt tolja, összagel t KStOtt gyermek garnitúrák, Kötött nSI kabátok, Nff1, férfi él gyermekharisnyák, Nyakkendő különlegességek, Hamerll bffrkeztyük driásl választékban EíülfBCEIIIÉl Fő-ut 11. Telefon 221. aa \'a- zalai közi/W 1923. november 3. Nagy KARÁCSONYI VÁSÁR megkezdődött bámulatos olcsó leszállított árakon NAGYKANIZSA Vál plaid kendő drb. 25000 K KISFALUDI ÉS KRflUSZ JZ2ZXSZ* Duplaszóles női szövet m. 11200 K Nagy maradék vásár! A mai tcménytőzadún tartott áraV mellett ■> irányx.t változatlan. Buta összforgalma 8—10 vagOD. Bom (Tlfi.vMévI) uj 88000- 6S»0, .wíb 87000 7400 («■! 67ÍJÍŰ-&9 >00 ukumányiff, 62G0O40CJ0 löi 62000-64^0 i.fc G4\';00-66c00 l.nycil 6100—OíOOO; r«r-\'« 1V00OÜ, kolfi 3&5C0 - aíOOO, kulei 7COOO-780CO- M. T. I mnjíáuJel«ntiSae a tfcrményplncról. Kis foig.\'ou, mellett az Irányzat üzlettelen. Buia Bpeiten 900- 910, Dunántúl 850— 860, Roz. 570— 80, T.ltaimány-á.po 600- 610, Z.b 590 - 600, Bpe.ten 660, Tengeri 580 - 600. Llaztplac. Dara 1600—700. 00 is 1500 - 600, Ois 1400 —500, 2 e. 13C0—1400, 6 os 800 - 50, 8 a. 500—550, Koipo 300 -330, 75 .záz.líloi ronll.a 650-700. Marhahu.váaár. Maihaliua I. r. égésiben 6—7800, hátulja 7200 —8200, elej. . 5800-6700. U. r. egészben 5—5400, háluljn 6 - 6600, eleje 4200—400. Növcndékmo. ha I. r. 5 —5700, csontozoivaló 3400 —3800, borjú (alatt bőrbe) 10800 —12100, Juh 5-6200. Készlet: Nzgymarhy 360, etadöa 336, no-vendékmerha 44—cl.dia 18, borjú 85, el.dís 85. Marhabír 6300-6400, juhi:őr 3800- 4000, faggyú 1500 - 4(00. A vásár élénk volt. Sertéaviiaár. Helhajtíi 1350, elkelt 1150. Könnyüiertés 8800— 9200, kö/ép 9500, I. r. 9800-900, zbir 12500, xalonna UOOO, hhuzolt hus 9500 - 800, aiclonná. félaertéi 11—12200. A vásár élénk volt. Ferencvárosi aertéavásár. » Siabtdvásáil maradvány 879. Érkezett 332. Eladatott 180. Arak: Könnyű 8000 —8500. Nehéz 9300 —10.000._ Kű*ic[k«üzt>í: zeOrl Póaclt Gáza. F.loiís szcikesztá: Sztrokay Kálmán. Támzsrkeiztű: Boncitck Rezső. Ki.d , : Nagykuut, sat Nyomda és I.np\'klado Vállalat. BUZAT, ROZSOT, zabot, árpát és tengerit vásárolunk iBamsgniabb napi áron. KORPÁT bármilyen mennyijében nopl ár bUU sxátll\'.unk. Zalavármegyel Szövetkezeti 1 áruforgalmi R.T., Nagykanizsa I : rumra. Y«l«foa*Ua : US. Győződjön meg pogányvári boraim finom italáról Egy liter elsőrendű AAA L asstall bor 5rVW HVJH » SSy 1660 kor-! Bodaga reggel 8-tól este 9-ig nyitva. BRUNCSICS JÓZSEF füwer-. tstmw WisrohÍMU ckktk ktrts-kfláéíí Sugér.ut 53. Teleion 2-10. Apróhirdetések Minden »*6 100 korona, vnimjjibb bctftvcl 200 korona Alldal kereteknek 50 asAuiUk enreiraíny, Va*ár- ím (Inncpniipofcon 100 tiiUaUk lelAr. f.cgklicbb hirdetni 10 n«. /iln W. kí,;í<o )e{».ij;rlmi »rjjvc-kci«•«k«\'il « Urtnd«»<iKl Y\'ty tntttftl. i.Uittl tf.ú.l km ata Kjy <v udn (4 ll«< irtfVcixcat. .\\j illatuk »V»«« loi6« j«l/í«u) * k.aáfllwvaiMt^u V0!3cri íV, 84 i ll>wk«ll lüvír. 1 touo>, I6I|C)U (íie jlk <1 I llu(oroa»it ti&x ltaj6. fcigii ul l\'j. Ilnl«r< »ul« «r<4 tlUUMil U«d4 Ut)"\' LEGJOBB CIPŐK raktáron és megrendelósro MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipSíruhizábjn. a FO-oton. LEVELPAPIROK mappákban- és dobozokban Toilettepapirok Papírszalvéták a legnagyobb uálasztéfcban Fischel Fülöp Fiai paplráruháiábon NAGYKANIZSÁN Városház palota. Ezen sl héten igen jó minőségű erős sevró férfi füzőscipő párja 72500 K női fűzős sevró párja 65700 K flz árainkban a forgalmiadd bennfoglaltatik. Hungária CipöüzSeft Nagykanizsa, Fö-uS 14. szám. KÉPVISELŐT kmi »« («<•• <**«>«* » HUaabUUwtt KtUvHjUruiis ltudapc.t, IV.. Kaa* I*o -utc» fl. Wí? Ügyes horgolónők kendőhorgolásra felvitetnek éj betanlltatnak PERLSZ, Bazár-udusr KAPOSVAROTT kltUnö halyen, ■ viros Hívében levő divat- és rövidáru Uileleme?, mely gond< talán megélhetést biztosit, nUrgöi <salfedl Ügyek mlutt ötadnim. Szükséges tőke 30 millió. Amputáltak!! KelatKféle legmodernebb szerkezetű műláb ajk n Jcg\'okíletesebbek I K\'egán*, koQ\'tyü zejtelaa Járási Továbbá elsőrcr.dü kiviteliben e:e)oti gyári áruk mol lett üzállít: mükexekol, te»t«gyanasltögépa> kat, ifervkötöket, h»i-kötökel, gumi-görcs ér h«rl«ayákat, beteg* ápolási dkkakat i mindcnfólo gummlirukat KELETI J. Budapest IV. Petiit Sándor u. (Koroai-hirctg utu) 17. Toleron 13-70 AUi-llv* 1878 Mindennemű nyomtatványok, Uzleli könyvek, falragaszok, röp-cédulák, levélpapírok, borítékok, névjegyek, gyászjelentések legolcsóbb árban készülnek lapunk nyom: ájában! ♦♦♦♦♦♦♦ BURGONYÁT ogósxségos sxárax v41og»tott mlnösógboa v»gonrakományban axonna.ll, csotleg kósöbbl ssáUltásra vásárolok. Pollák M. Emil kereskod£, Nagykanizsa Trlaton-namok 1S5. éa 1»1. — T&vtratl elm : Termfcny. Pffl" Közvetllöket díjazok. Nyomatott a Nagykanizsai Nyomda éa Lapkiadó Vállalai kó\'.iyvnyomdklAban, Nagyktnizsio. |