* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
32.25 MB | |
2010-05-21 13:34:49 | |
Nyilvános 1818 | 5326 | Zala 1878 október | Zala megyei érdekű közművelődési, társadalmi és gazdászati hetilap A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: KÖZMŰ y ELÖDÉSÍ, TÁRS^b i /aUhmegyei- Qazdawígi Egyesillet, a n.-fcaulzsai tiftx ons 40. szám. Nagy-Kanizsa^ Szar ián Elöfizétési felhívás „ZALA" czimíl megyei érdekű, közművelődési, tár-, nadalmi és gazdászati hetilap k .Zalamegyel Gazdasági Egyesület\' hlTAfcúoH kOzlunyéuek lB78-ik évi V. évfolyamanak utolsó negyedére. A lap eMzetési álja marad áz eddigi: {\' Egépj* évre 5 frt. Fél évre j \\ 3 frt. Kegyed évre \\ 1 frt. 50 kr A .Zalameyyei Gazdásági Egijesü-léf* tagjai risiére: } • Egész, évn\\ fcsak j 4 frt. j Fél évre | 2 frt. Negyed évit „ II frt. A kiadóhivatal. Kiállítási ügy. mmmem \' : Qmftlcs-, hzoIő- és borkiállítás Csáktornyán, oktober G-ún. Megyénk t. gd-zd á közönségé ti tíizte-Jelbtteljesen figyelmeztetjük a fentebbi napon a megyei gázd. ,egyesület által díjkiosztással rendezendő gyümölcs, szőlő és j borkiállításra. — Mindazok, kik ajkjár-mi módon részt vesznek ezen kiá\'lritásbaa bizonyára csak jó szolgálatot tesznek az ügynek, ajánlatos volna azért, hogy minél] többen állitta íjának ki termeszemé-njtófcból, hogy a kiállítás annál jobban sikerüljön és megyei gyümölcs-, szóló ^és bortermelésünknek annál ítfftzabb képét/ lehetne jeriii. Ajánljuk .tehá e foiitoKfci-álíjtás ügyét újra gyümölcs termelő kú-ínségünknek szives figyelmébe. Nagy-Kanl/jsa, szept. 30 I Már néhány év -előtt volt megpendítse lapunkban egy tanítóképezde szükségessége megyénkben, különösen pedig olyan k&pezdéé, melyben magyar- hor-Tál- vend tipitók képeztetnének ki a rint sőt nek íkel ük- zalamegyei horvát és vendajku nép skálák számájra,. oly tanítók, kije .{poigá i és hazafiúi hivatásokat felfogva a nmfiiis érzelmű vpndi és •hprvát nép között : leui-zeti nyelvfaiikj terjesztői ós oz által ieiu-zetségünkjprei yolnáuak hivatva; lenni Ázol) czlkk, ínelyben annak idején ez ügyről j szó voltJ tudomásunk jsz( érdekelt körökben figyelmet kpltétt. egy másilo caikk is jelent meg ; ei folytán, mely nem felületes érve szólalt feli az íráut, hogy hol volná s séges ezen képezdéti felállítani \' Habár azóta e lapokban ek ró\'l nem volt szó. Biztosan \'tudjuk, a dolog ha szüudtekt is, de njem el ogéppn sót\'némely körökben b tóan foglalkoztak a. kérdéssel ésj v koztaki a Képézde felállításának fzfl ges.ség|irpl| lízj alkalomdia nincs más ezé unk mint a (iépezde tigyét újra szóba h<zni, s újra áiegpenditVéii a kérdést, felk lte-ní ez iránt míndijzok figyelmét, jkilfet e dolog közelebbről; érdekel. Közoktatásügyi kormányunk,! o ■ hol egy igazi szükségletről közművelődés terén kodni, s ezért meg róla, hogy\'akkor, ha van s nem szokott fi karvagyunk * győz idve már a képezdé igye atot /neg fog érni, nem;fog késni áldó: hozni, ha* szükségességét belátja, lkogy nemzetiségünknek tesz vele fontos és jó szolgálatot Akácki mi nézétben legyen, az bizonyos, hogy közmiyelődésünknek lincs jobb ,pionniera-je apó és buzgó népta utónál Ahol ez helyes Irányban működik,ott ezer üdv és ezer .áldás falad működébe íyo: mán ; de tegyük hozzá\' cs&íc akkoV, , ha önmegtagadással párosult Önt. unt |v< eti őt működésében, ha igazán azon meggyőződéssel él pályájának, h^y lélriís-meretes munkája ezerszeresen jutalmaz nemzetének, 8 ö megelégszik azon i .kár bevallott akm be nem vallott elii me- akarat hiányában a dol-nni amiut inennetí s jól. kötelesstót javít se nem i Ifejobb; ront ; de tteró és buzgó dókat hí&gyja iu< rjo8flznl [végezve etilen se nem rra képeztetni nem kertre befolyásosa a ílapbttt A Myett illetőleg,. hol állíttassák ifp.i7.de, na" egf^Stalál állíttatni f >g,, meg. égy eltfre nem I mondjuk el. Inéi zstünketj Bevárjuk erirJ nézve érdekelt és érdeklődő tollak helyes érvekkel ok-adatolt vélemény i)}\'il\\jánitásat. Annyi igy- iogy lúdt hatat--ksé- UizooyosJ jakott föltételei igéién, -öi tíen - j— utvszólván* - lönként | kinálkoz-j f ignak kedvezőbb ó a Időjósok a természetben. \\ Idegen \'forrát iiijomán.) ■ (Folytatás ca tége.) \' J íi . » A m kék barátja jól tudja, mily pontsán muti tják neki a uiébék az időt.. Ha ggel a il éhkttdból gyorsan a szabadba sil ejtnek és ép oly gyorsán térnek vissza, dsz időt tárhatunk ; ha (azonban czivako* réssel, mely minden lelkiismeretes ei csüietes munkának jutalma. De nj dése ezer átok forrásává ís válhatü A „&ala" túczija. hoz. ! . Gyerniekségem vallásához Hívjál vissza engemet) I Imádkozni kezdek ismét, . • I 8 ketdeta hinni az eget Ki ne jiinné Isten lótét Kétlené, hogy ég vagyon ?1 j • • Mikor angyalt lát, mikor T^ged, drága angyalom. B.—i> E. Ak áldozat. { -i- Bmüj. — SUjUY SÁKQOR.tól. | Sfttét, téli éj boralt a város tálé. A baaátlao vihaz écsvesaetteo nyárgál benne ke<Nttal katol, ée tombolva vagaalta Ubb-r»>Íalr* a ftlkapott káiflmtgeket. Sailaj ragía nem itraert batárt Az épfllet^tedfek m«É mtgráaaJ; I roMaálaárt ablakok 9p jr9«ab5lo«k Markaiban; a nyitva felejteti ajtók ottttegneBMMattogaak, mtnúia g4nou mÚm játuasék velők aa élók ijeasUNil; a Biitoti kéoién/ekeo rémesen ifliVml be, felruM álmaikból a njrugton alvékati \'! öövölbetíz, wegénv vihar t A kiknek tttflUieit Mei ^éfnyttivas álma zárn tujisik a réiaea dalod bAlcaMal A vá> ro* jlakA eaépjoMadben ahaaaak. A tjolUs, wtl^f párnák |karjaiban c kandalié tMé-dec; fán|(jaiail I olyan édes ilyenkor as tfom. A fau Éppil báHtermaiben kalvAn/aa yé>Í»|iilr «• fii Bénák, mintha a viiaw- to\'.tak á<mai Qtán vágyádnának. —-j j-1 egy sóhaj száll föl a selyem-párnák k< ily könnjft ez a sóhaj! 1 Könnyen ■itbetó vágyak gyermeke | Nem terhei és életöló gond szülte őket Künn a vihar • kérlelhetíen [ harafe tombol | a palotákban paradicsomi ny í lom mai] folytatják álmaikat a nyugodt kek1,. Kívül Vihar, bepn nyagaloml; ott hSngő vész, itt angyali béke. A szab,ad mészetbeu as émberj élet válója a a ták belsejében az élét álma. Milyj elU tea képiek! £Ugyjttk, az elmélkedést 1 „Az a nagyobb bölcs, ki sokaiéin bölcseik?^ i Aa okoénak élete — agy tartják r\\ ként zajlik le. iAldéa és átok van karjai miket ha szétosztott, • önmagában vési És jatal)ma iá al viharehoz íiásonlö.\' 1 áldásos hrtását csak kévésén ismlerik és a vefök járói so}td hatásért átokkal aetnek:\'\' — j.. 1-\' - _I Yelsd Ijs k olváaé halandóságod ^yü* I geit, telijtei aJ álmát, kövese I 1 Tekintélyeá küléejü ébQlet elóU álldnk. 1 As egyik tclrení abJakai- élénk viíagoM got ! sngárzanak. Ki leheti a viraszté ? Tán | lamt Ardemcíkbein ihflg^szült honatW ái iája aonáéii remeg, mert felette almi s místtlés vémleít íátfa f Valésaíudbb, aféle tuiomtómojiíjás nagjrúr. VWy ! épen i«da«zUSl- dolgozó pfókát I Az\'is in ■kienet, (Ui^m booaáss mef absurdttili kijnoiijdásaert H hogv duliozat tottftflt ifó vihHK ott\'lufáradt \'idégekl ;< Ab, «a még s4iu J láttat bonatya, tottomá I tísQfajas jnagfnrj nróljátor, meg mind^ti világén j de ir*j HíRtf ? Mrnó goiido\'at eg*) be-kö-ha zül. He-bu I I g" I ! ez g»- lel-dü-ter-alo-nté- legv k.8 iar-)au, eli Wttei fel: .fi- va-ha-m- ^>gy lib táán ir ? W a el l 7* a ís a Oi «jrj en ex aze f Aki kUl nyM^m nzdoetlcez^t és több m<i$ egylet Íiímtdlm Icöxlönye \\ j] * i: \' í 1 1 ÍJ- • ti \' \' í I { -H-h—---, I ■«■! \'■• -1 1. I ... .1 Lll---Llá. --1LLL1 L- 878 Október 2^án V. évfolyam. kell s! a1 tajnittóképzés népiskolák. l,a k hogy a közoktatási kormány-fogja\'. felállittjani, apol ennek iz illeflu közöl^ég áldozatkész-: egyébb fonuw^ kíirftlifa^nyek- Szet fclállittii\'ára minden tekintetben a hol. á hely íj viszonyok ily ín* knek mutatkoznak, j- joye telük vagy visszavonulásuk, egyáltalán raszkUkben való állásuk szerint, fonalaik nágyobb -jvagy kisebb mennyisége, uj bá-lók készítése i agy már kész szövedékek nagyobbittáza i zeiiut ktflönüis edabályokat állitőt ak tél a;, időjárásra nézve. A pókok mindenesetre nagyon érzékenyek a lövegé egyeittulyának változásai iránt és .ezt a változást, a\' meuylyel sokszor as időjárás is váltokik tt48 órával annak valóságos be-léW elÓtt jelzik. — E megfigyelések kiválóan ja keresztes és abltfk\'pókra vonatkoznak. 11$ ti keresztespók szövedékének alapfona-lajt 6gy bizonvoM irányban széjjeltépi és elbúvik, ha a názipók visszahúzódik altes-téaek hegyét egy Dizonyos irány felé foV-|dí<j\'a, ama tájékról heves szél keletkezését flelet várni..-—I Némely \'oldalról..a póko-íkat. túlságos jós ási tenetaéggel ruházták fel, aj\'miért máé oldalról ezt teljesen tagádták. fikjkor 1794-beii történt,, hogy régi dicsőség (ik, mely már teljesen dlveszni látszott al köveikezij oaeiuény által \'szilárdult meg ulrja." —- A frariczia forradalmi sereg vezetője, Pichegru, azon meggyózód isben volt\' hWy a viz alá helyezett Hollandia ellen miij Sem lebetHenni, s már is -azon volt, heay ^eredmény nélkül visszatérj^ii. Ezen kelWítjetléu helkzetben a hollandiák által fögyn tartott Quatremóre — d\' lijonval az uÉ-échti börtöuliől azon értesülést juttatta hozzá, liogj a pókok neki egy 10 nap alklt okvetlen UekövetkeJő hideg időjárást jósdlntz. Piche *ru türelemmell várt, «a lu- dog beállt, és íeltartóztatlpnul nyomult elő- re a sereg a szabadult hirde; ba kiiéitetott. i Pír Ipmiős időjósok száma k. haragszik, akkor bizonyos hogy a nap irti • kevt abbé érzékenyek* az * idő változásai leszi és ez időjárás néháuy napig Mindenek fölött a pók érdemli meg Ijés figyelmüket. Ha korán reggel szorgalmasan ntövi hájlóját, az idő tiszta lesz T é | meleg, a iegyek, röpködnek \'és biztos\' fi igásra, jó ebédre és gazdag szerezményre ,n kilátása, hogy korán e|őjő és leskelődni háztája bejárásához a -hálóba, hogy uak ogész kiterjedéséi áttekinthesse. Másén van az; ha elégedetlenül. V háló bsusejébe vonul, jtunyán és boszankodva I olt ül és njem mozidul, ilyenkor valósziiü-g tartósabb eső lesz. Ila a pókok és kü> l( »,*\'\'séh a i\'ölűpólíjók- szaladnak, é« pedig ú>r hogy] egy darabig hirtelen nekifútj. a iután ismét néhány pillanatig.ül, az szin-tqn borús és nedves idő előjele. A\' pókok.nagyon takarékosan\'bánnak övő anyatukkalTazért nem is dolgoznak tkoiy.lia vihar, elő munkájokat azonnal ínét elronthatiák^ Ebből jaz Jkövetkezik, int azt £Brehm az ő j,TkÍ4!l4»benu ezrmii unkájábaP elbeszéli; hogy a. termószet ikik finon i érzéket adott az időjárást il-le tŐlog.! Az irt a pókokat idejósokuak jelöl-téjk és tevékenységük vagy tiyugpmuk, elő- képpé ól lerí, vagy .p léfeket nem esz fodyjzzék. , \' yl Meg!ehetői gés\'\'időjósa van Nem a füevést tigylléseim szer másik az, azo jas rovaroktól dáiábiu tenyéi £Upf n< k b>r dia h<t te tfii V d« hq m ft dá g1 ki ki dejs kar, az eső fenyeget bajusza alá vs merd itt biztos lyijkéu a kutya zik, ez előjele i ráüt | magának* a van jaz időjárás lyísáit előre nyósi kiállhatatlfl }övj2nd|5 esőt. |Ha iliacská c ^s tisztogatják, pédig a macska Ied»leső minden Számosabbak as közölt. ője A fontos tudósítás meg-diadalinenetben Pária- állatok között csekély az Ez. vagy onnan van, hogy dig még elegendő inegfigye-közöltek hogy azokat. fel- biztos, habár szfnvedőle-az embernek a kutyában, gondolom, ami; az én megüt nem biztos,! hanem egy l barna ugráló, vórszom-írod, melyek a kutya bűnnek, t. L a balháktól. A balhá fél a neivességtől és kikerüli. íla a oalha a kutya álla vagj y pedig mellére me( nedvességtől. Ha e he-reggel gyakorta vakaród-közelgő"* esőnek. Egyébig kutyának erős élősejtésa változásakor. Ennek befő-akarja kikerülni; sőtj bizo- \' n szag által jelsi élőre a It ez tőlem? Al isten sz^relnleért: ina- ■ ar irót ilyen palotában, ki látott? 1 Ma-arországl an, ezern a tejes, mézes földoi, \' áj egy iró lakik saját palotájában. De zwáii l éle is kJopaszódott szegény idő-előtte ibbe a /gazdagságba. Sók ifjú- . í nélkül izés vieézavoimlás-, onmegtaga* — és 1 eserül/kényszermunkába kerül-ett neki. Nevét h- ugy hiszem — emli-íein sem kell. Hbz olyan fényes, hogy {ész Euró >át beragyogja I Tehát ezt akartuk megtudni, hogy ki n fenn a: előttünk állói palotajrilágos ter- | tt)en. Es még csák anijyit tudunk, hogy | nmit se I ndnnk. Jerüuk kiolvasó I Elét-k nyitva állnak i a. fényes palpták szár- i as ajtói (S-a kunyhók szuette támasz* < szkái egj aiánt. A ter<m-4jtó teltárúi. Mily csalódás) Néni áll előttünk séta ; natya, se n prókátor,r éagyur, iró vagy ( la etóle sgyolda un képzett társadalmi 1 réonál, hi nem a- imkoldaluság ritka pél* j nya, ki ajdneim ugyanazon pillanatban , 4amb és(> igris: Wla,, [ha a HzUkség ugy I ánjaj ki^yó, Ka menekülni akar { azon 1 ül embe a jellem-kttDnbség ezer mó- j atával f ibunám; gpttie, ha rászedni ! , hüle. i aidőn rájta-kfpják. Egyszóval: ! spórás* pl tte óriási bankó-halmaz; és az | fajta emierek tire, al válté, melylyel az beri segé yre szóruit ljámbor halandók j stentiáiát más világra küldik, mintán . kkal má jó előjo a tpstamentomot ma- j ; részére megíratták, f* De mi rt is vnettellsk ide k. olvasó ? j az ejnb irí lélek legiötétabb vonásait ( g\' rtém tái ta, jobb ka ftl félbenhagyja bőrüket sokat nyalják sakhs|nar eső lesaz; ha füvet eszik, akkor a közekétségen kivüí áll. időjósok a madarak Te boldog haandó, kinek ssivét még nem [mérgezé meg az^élet keserű tapaszta-íásOiagyd felbei; as olvasást! Addig becsült heted igazán az imbériséget, míg oüneiel-\' ueni torzítják előtted. Ne kutasd a világ és emberiség tőrténeiét l Abel-vértol, tostvér-miiíiók gazul megölt hulláitól termékeny a a fpljl, melytek terményeibél v^rt nyersz szivett és ereid siámára. Ezernyi átok sn-lyoBöílik a földre] melyben gyöngéd kezekkel jbbl dog tudatlanságodban virágaidat ápolod! U | INe kutasd cl világ titkait ártatlan sziv I Keserít leeni napi kenyered; megutálod minden falatját ama gondolatra, nogy a gjmna, mcöybői készül, ősapád csontjaínak kelőjéből szivá az életerőt Elátkosod a világot, és átkon növelni fogja az fizreth évek [átkot —i Virágaidat tövestől fogod ItiMpbi, mivel sötét gondolataid.kosban mo» sol)mé arczczal tekintenek rád. . Aá élet agy ps előbb-utóbb leleplen előtied * titkot, hlgy mért nincs minden halaniló ajkai körül a tiediiez hssouló örök-moöojygáa? Ne tanuld meg előre lötét.vi-lágnéalet epéjével frt sorokból gyfllölui aa életatfl Lesz idő, midőn megérteuded ama sossujdösöttek tragikus éleUvégét, kiknek ravatala fölött tánímár többször magköny-nyeiŐd a bisonytaljui jövőt tettegő nátra-maiMtakat. | IDe hová jutottnak ? hirnevöfl nttorás, Qolothár Sainuejl tíoa iiid i iká^b váltéi ■ és irgalomért esdő köf nyék j t Tk olvakás öubén is |untató sorok! oUssásáu terűiében nem bőlcaészi reflexiók, irmunek. ülőiben, ba valaki az (főttünk pénaH >a elmerült löolothárra tekint, épen nem o ejjíéjthe.etlen, hogy íhkényteltiiül r I * KIsüMvstal; ^^^L J ^^ fVMrssjf MtIm—kdéMí tqrinwsu wkm SÍI -ám f^^W • ^ , , . i;|- . Sx rkmW Mi \' 1 ISSralaal A k \\ M I JA I . . I\'\'W f*!^ .|<SI H H h\'U kölí\'^ftt ^!^/^ a J ráuTrS ÍT 1 \' M\\ \' I mml Mv OI^Í, «tes.6W.;w i tffNsmftfH \\M\\ Ur 11, I 1 : m\\\\ J^^ mrést»fcy«k: : m ■ jbbhh ■ % i*tfmu»t t mh no kbmstnri |f I W«a*WM I(fntr I ||r. Wb«..»n ».lr.u«*«.,*l | kt ; t B m I j A \'J. I . B*ly»»r-Íij kr : I > ! ^ Bk A HWW ^KL*. JL, Hlrtúim* Mtmntk l aiátt Mrmt Bodaptf f<r«nrzl«k ba ■ér II. n■ - k. V. 0»Mb«|.» BoSmmi SaiMlr nírtai — A r.H^TiM. || . MEG)YE:i ÉRDÍK\'Cí. . rr-iíüttÍ5ÍrW? KÖZM Ü Y ELÖDÉSI, TÁRSADALMI CIAZDÁSZA^Í HSTILAP I Y.iiJil ntdt/t Hiti. f}n*it/i Uiítli - fí)/i 1/áJuiiI t*t /I 11 ./.Vliliyu/fi éJovtl /1»1 ait,.AI .Lj/í r.___111____t ifi.i ... t. r___1.-1 »-»llf#_____ VngjfQk aaemftgyre < Iádban | aaon vo- í rtíkj amqljikbdl aatkoaừ kitt melyekbe n UrMi te nyár irányában bogyba a házi madarak, a tyúkok retidkivBii koiái r»i én ke oéuy tél áll be darák eg; nN rotailikiwB liTUflw, nagy ssámbsi jttmlj k emény éa koráií Intk t ni 1 A sejtik nt szelíd vi< ékeket, i ahol im 4a a íüldön biz. 11* a liiporoidmk oh\'í idu üt n uek, ti t istoa jele a szeli 1 őasnck ét 6ld> télitek, io >1 y nekik é* tíófc időjóslá* a tél, 411. ItMégtalep tllQóö&ttii pedig vedJejnek, ko-Ha a vudurmi\' indulnak meg a éa méé korai télre raámitha-és felttefesik a kik k Ivfeben, a PA a tájpiáiékuk. röptében njhgr8|;adj tel á tnagiishá amifl néíu (bitek éa uizgdzöknel vigsag vezette ffr) mint as másutt tinta aethslben nem egészen aa dik ez alkaloaii fecske él IM Non volna, ha a léit lett volna a fecekót, ply gyakran keheiét mégfi jagi áDáspoutla al mikor a » aga i a kéíídj fészkel- áiknak még ké- ráodorlii lakáaokh[__ kosnak íeÜkúszáít egengedi a melegebb tájéi való Ha télen a jfL, pajták és ^ ___jtoöazíu dfg lesz. Ha rajtok a ki degben ía eliinsl, ha i»mi emberi ial helyektől akkói dő bekov stkjeaésére lehet Ha k viasza trkezett aeregéljek lett vígan pacsirták db tenni, Uogj fokáig uta| ÍM 0 •a táplálék nil atfomo nyakkal u hanguan nü, bogv újra hideg vjsrebek közel a állókból! muUt-*l, kei<4n/, bi-ílazat a hi-t eltávoznak az iámét b&elideltb számitaiuL damikor tavapzal éső pó eaik njindammel fütvi ad gyerjncMei uiinára reggeli Ila a (fecske ajá/>b a egészen közel, i ra énő jeaz De nek| az okéi ba« a nelyek\'t aálltak, ködös valami PH mbi datik, a lröes zni, ha-bplyezke í? éhe-ákijr \'faozui. ldö falhoz rdpk ez utóbbi ne em a dolog ugy •lik nröllettb nótájukat a a nem tartják magukat a le vegdben vkió dálolástól. aiáaat lehet eg*re \\Ufin aggodalom, minthr a hó adna, fölöslege*. A hó nemao káia olvadni fog a a madárkák nem félnek hiányától. De Ijogyha késő hó-uak e hü lelógdó, kuasáa azár-jrándoznak, ha |a uaesij ía jegy-liritjel, akkof nagyon ia valjSazi-bu hosszabb ideig megniaijad a .[ leszz. Egy époll\' biztos i előjele I a még beálló [hidegnek aj többi liozzáuk víaazaérke «tt jtavaazi hírnökök azomoiuaá- I ga. Ez álii tkájc, miután többnyire rovaron- I ból élnek, íélifek éa aggódnak táplálékuk miatt éa - lémélyek a legirtózato*sa1>ö éh-halálnak á dottatátiá leazn»f . Kedv Bzdjlen tavaszi időjárást jideinek j a madarak, ha ösise esopuj tiisulnakj, nyűg- j talanul ide a oda röpködnek, aeboli uyug- I ton nem Cinek ét vidám daluk helyet caak aípolnak. I a állal jkölöi.ösón zivataijtM, lesős .1 , _ Hl______ időre mutitnaL -)■ Máskép egyet bái pkra | v6m|»1 í): óra litán vette kezdetét G9da La- névezett kii iJlatkák, melyék a táplálékát Uépei ik éa tíszfa aiáraz ben!feMcáljaijáiak, sejtve hogy légrétegek csak] tamar nem volpáua re, iokább\'K fold közelébe jöttek, éa uaaaaékojkpn helyezkedtek I el, dig t\'még out ki ir.illzsongnak bog) eao Igazán baáll,\' mindjárt\' biztos lyütó legycjj. Ki az, mi a focikét nfil ime^bizUló időjóssá teszi ! Kétségen lűvül Vannak linéglasámoa állatok, | me\'lyeld beható meátgyei is után idfífésok^á bikonyiilnánák. Eraeke i volna a iíi|löiifAle vidfkekeu, küíüi|i|éle i|ktokon tett jtepéaxUlatakat egybeálliiani (Levelezé?. | Héuthlfy, szeptember 28-jfi, 1876. TfkmteUs ÜzirUtitv ur j 4 i(Tfeitujitkí„ - Ad\'iindnj>gjQjt^ - Keaztiiely város választási a j l^ositott polgjáraií a legdlzintébb polgári és liaaafiui érafllet ^uiutábáii f. é. szeptllbó 2i=én vá laszják meg városi tisztvuelőSket. A" bizalommal iqegtiarlel.1 f óriiak ke teibe tétetett le várostulf j aawllemi éaJnyaji ügye-inekl üdvös eintybnmtele j s iáinerv s,a meg-váJaaz\'.ottakj lélkiismereles üg} busg >ságát a liazaszeretecélj Jiiszszülc, a; bei nük helyzett bizalomi«ak, mjeg tOguak felejt A választás szept 2&-éú reggel ke vHJr nnsoká-eiőbbi-i II * mert fecskék levegó-magas c invűk falak *rr inenh feltét le- • harcste i aebeafl\'.tek javára ^egyfllt 109\' ft. \'a egy larab\' arait; a keizíhelyi hegyi {■loagéa|t6U kauijA |eaalád|ai javára 160 tt. la egy - b arany; .a vizkáropultak javára\': \'442 frt Is egy ub. arany, M összeyn 771 fit és I drb. arany\' Megjegyzendő, hogy ezen öi jizeg a LGyüjtó-kÖi(iyfB 66 folyó azá-jogyf£tetetjt be * hogy a gyűjtés ij^sen [foly. A gyljtp-könyvben as k nevei közt elrf Myett látjuk ra-Sióf Fkstetifs Tasailpt, ki Csesznák ószágkoniiáuyzó kpzpenjáiása foly-)| gnagyojbb keszséggel! 800 frtot ado- 1 fit.\' Peth5 Lajos 3 frt. Somogyi ktlUínitené t el magukat étj íészkelhi kezdenének, i len a legtöbb madarak féaskelésükkel a jövendő távai i\'i időjárás; szerint randaakad takl Hjogyba április VloesmetéB párokra ki ilöuatik lei msgukat és sokat | tartózkodnak tésftkainnéh akkor a tavasz |kéd* !# Idójá *á«i váliozáaoka^, mellel íjovUi idÓn beáüj uak. á madarakj biztósauí inutal-uak. Ha ib éneklp madarák reggé) ukrsá oyul és ta tósau einelik fel baugiaikat,: A-kor biaonyos, hogV aa\'iiaú zivatar \'leas. Ka ha a 4akae réggel\' élésen éa huzjmio-sab\'ran kukorít, akkor uagy vnló«|intl»ég-eaÓrti és ,for.ó évszakbau Jdél-* ra s vámithatni. Ugy látsalkJiogy lég villamossága zivataijwlflRt as iraiwlaaarire bá^yasztóla^ hat,\' a inkább; aleveni(o betolhat gya- gel délben urán zivati valamint i ember ide madarakra korú). A lektdbb ozébébe ti lenül bizt kétértelmtl OMUátkoah melyei lat jos járási azo gabiró" meleg szavai kai Qd-yözi lte a yaiojsztó polgárokat é felhivá#ltet. hogy élye ;1)on[<)s jogaikkal, huggad jótczélzó pájtjatlan8ágg»l váfiasza tisztkistjjdikpri! A képviseld teJtület kitúsa után, :az első állomásj a vi állásra if^tiaiignlag a mind ej ki á tal telt |s bi*ő|fllt idősb Reisclil VUueze jeg.] ki azt a polgáruk leg r[ fogadta. Első taimcso ~irónak megválaazUti gtálksztattak to ibbá Ok Kálmán, Grőber Józ If, ^keglet Mihály, ILitúi il Öaray" Sándin, piber ka L. Horvát GyJ Ván snert mildár as Sdojósok rtosik. lia nain is riiindig .foltét-»s tudókitást sdhat ha \\jgy4cran bizouVtalati caél ia mkrail, u inadaraknik ások kftatttt, kik ezen tízéihez \'tartosuakj mégis fagyobb joguk vlKn a jól kiétdemell társainak mégis ttagyubb joguk bujalosarn, mint az ő | emberi Amint\' ezek Ifiykmodál \' akarnak azt aéiazoknak a jOveudd dolgoknak Lu, a kőzik meg megala* rosbirói iaz-ur vá* izgyobb illetve tt Nagy tanácso-éf, Hof-L. Lt J, Lin-i peuz- fcdóu tdooek eskti; s állá- temben meretes fiúi ne-ír kóró* illan emsejtelmn mondja itt jósáá» es álliiiliiiknnik| tartáaára ^arméuSflkbe testetett Ál uyehuét r tnn* j _í fi- | ájuk foirditja, az 1 istosaá halad és sokszor klÜöuüeeu amint ftldinitos, i kár* . tói ós hátránytól óvhatja magát* Ha a fecske már korán i eggal a] kék ttrba rtpUl lel, udy hogy gyakran||9saa kis pontocskáknak lálaaik, nkkor derült, száras nap következik, A levágó tissta íjohóz uadvee gdaOitdl, mert a kis legyeik, lova véts Cjílkoláa-, halál- éa \' világg^Qralétrt . ffondotTAmi a gyilkosban gonosz, a Halál? 1 van borsaiinaa, a filán) Ul5lóban (ágyasstó: ebben as egyetlen emberben mind iaasapoB-toaul. Termete marna} eids,csontok alkatát száras, sárgás bóij lakai ja; feje maiuuem i teljesen kopasz, caak oldalt és hiiiu fedi ritka hajsat, mely vörösbe játszik ; {homloka j aséttébeu reddaOUL — 8 ameiben n ÍÜ6H1I- i ménykkhea képesé kold-ia-aiáaat, Izsaiínoki ! gdg, angysJi saehyác Ui«uai vérsiomj, hidegség majd megja kielégítetlen samitédély I lOrtfényl tüze honol. Beesett sssiywl la | aa állig a ezanvodélyasség barázdái busódnak ; melyek kttsptt as idomtalaij«l pagy | éa széles orr asafMa bajláseal lapét tt vé- | kon é» eaoroeaaisárt ajkak fftllJSami aat i orrából jöhatÓ va^élyektdi sürfl, íüb j kéa bájttal védi. Hossmakáa, :<áonfe ártsa i simára ran boiotyálva. Kunek a petapáUáb- | rásalnak kösvailm oaalopául képzeljaaj a k. olvasó agy villaalkknn meghajló, as ismok ÍN aagyoit m mij^tiraélt, oeMlaip^PpV- ll ü- beül? ! |A| rpsávél itt általáiu juk, hogy1 á UeeaUielyiek tek pest hoZzájnrulnak a szerénc tye^éséttes IÁ let lelkés íulh jiök és IPÓIka fái egyl. jegyzd lolytán un^i ínieniiyiségfl téj adolnánji\'ohn jkuvül es ideig a i s.e teégü étim helybeli pélcá vására Lénárd BrnÓ buzg éa és Irán baaésetk a rondhat1 thezké-k segé-i ol^uó-egy-egyl. ét Ikodása vászon-isgyarorszáWi i ny ökott ab jak >kon, di*U}jp"8:jálbjnn á lónj__^ gélo caaládot látott pénzei\' ilvai^ tíz a két kép különösen, gyí keret kében. A uto izatos j«:vd itájain oj t«k Ibűvjöa álomképén ; éa ő futoti mint a forrks|salóka délibábjL utál juHgtól hslálK (gyötöri kivatján sj tengerén. Imádkozott lázáé kQzdeli leibeulá mennyolrézágnozj mijd megeszt reményei vei |Ílátkoíj» |zt, és keset* fogptt a roezm iriit liwtt Látóit boldogi n b\'évet tOzsérL veh le -lebeg-utánok, a ssom sivatag féu nyakat és asjaanlapfuttdamenj | faatsn véaaa tviwl, abkaa ftgyé* UeflUai végtagvkal: i készen van ar ^ststrspMM éialnsgyságbaa. Most as ambarbéfU Hbtmtl M lep-bmlmtH áll amink. I \' Sttun a vilmr tombol, a háaoépe pát--nái\'kfM mWa p kell tartanlí «fatat> km saamAtdl Tell«*n átengadél laftát al bírság; satavadélvéaak. Aa a sok bankó, I zait Máaa|t boldogságának Cs I NMul «álMal«Mt Ak awkf Vöh azt Misi,! hagy zzabadj Ki ífhmaga álmai méf • fMáftól | A zacimaéd-azobábél Mteu éUnF— Mojaa kmmsM-■ pp teagotáitl - lláayeear |éw|ott I Mm hÉ tamilé nlwriaa a. |M«ták Wt M Imé , mimMl - wmn. * JÉ* erszbek Izszjatoft örömére. helmttaji Sándor. || sokká: !B< tnádn Ad\' Puly Janó ter-ll. Üsé tánmknak Szabó ;Uiil Sándor 3 kórházi: laznás mi aaoznal l Ij sailqst alft .11 Üdv tiszta a\'aiv bpl Imxgaliijul. me«T töfekvés názja-rUj • < De iiátouk, mi\' mivel-KeJzthel a harc. tétii sebeapiteH, a mozgósitotl kat nák segélyért psxloj cUládjaik és az egri- hiskolci viz^ároéuhlk! nyomoránál eijyhité e ügyé- Optz Fcones , ibsll közgyáimisK 4roU Ugyészuek: Lióuári Ern<1 rveimzk: Dékmár Ji gtönénte után, az i.j tis^tviselÓk tediok a hivatalos Mák sjöljjik őket s es/.el egy ivánjuk, hogy lelkű gyszeretettfk- 1 has ket a legszebb sik< \'lémp kar 50; uinezér £. 3 M. Luperssbek S."4 frt. áüu Mihály •í írt, özv. fiogensperné 3 frt Becaer Antal 5 frt. Wolf Fri 3 frt Meruer F. 3 frt Jankó Péter 1 [ frt. $eich K. 3 frt Bachár A 5 frt Lenhárd J 6 frt s jnég többen kisebb jnagyobb összege. . Midőn az áldozat késié hazafiaknak köszönetet mondunk, összetett kezekkel esedezünk koszorús költöukjcel: .Isten jóvja több cazpástól Mi maígyar basánkat " Oviim. . \\ r Éelji és negyei hirek. \' [4 (Táruiköri közoyilléa.) A nagy-ka-nizaai társaskör, mint £ már lapuuk múlt száuiátjan jelezve volt Szeptember hó 28-án délután 4 órakor tartotta reudes évi közgyűlését. A tagok kellő számban megjelen-vén, sz elnök Dr. Laky Kristóf, néhány. fi ercei 4 óra ntán megnyitotta a közgyfl-ö.^t Emelkedett szeljemű Uessédébeu elősorolja a társaikör. egy évi tflrtéuetében előforduló szomorú és örveudptes eseményeket; «sok kosé srámitván lázon fájdalmas veszteségek\'t, melyeket a aör több derék tagjánákfelhuiiyta okozott, ezek közű! kie-nielvéii tmn körülményt, h«jgy z kör jelentékeny köpyv tárral bir eddigelé Következett azután a kjözgyülés tárgy podtjsinak tárni egvizsg.i Iá- sorozata, e sorozat egyes gyaláftá. A pénztári azámzdá i sara kiküldött bizottság nevobeii Varga La jos olvasta fel a jelentést, u dftt asámviasgáló: bizottság mutatást és támadásokat rendbejá, találtatván, a péns tárnok felmen- Rétesét [javaaollák ia közgyüj gyüílésra javaslatj értelmébe uak a A sánál kaimat fttggíj.-elkébeta á válá ztmáuy a jvigalomreadezó bizottság költségvetésbe bevett és azon ysjon a rendes tagok évi dija ineg-iniradjén-e 20| frtiaa v.igy pedig; l\'j frt le-sentnl.j A jelenvolt tagok nagyobb izánián Itérdé, nydkké dalán r anjtámf fflggöii elmentvélivb meg if jövő éjvi költségreté tlénkeÚb \'vitára csak \' és padig azon száz elybeu z kikül-a pénztái i ki-telyeseknek és ésuek. A köz-a penatá"nok-ndta. megállapitá-pont adott al-forint, melyet MflM, része ajsbn nézetben volt, bogy z megssa-kiadási tételek tekintetbe vételével a tagsjgi dijat es alkalofnmal lejebb sál-litaui ssm lehet A költségvetés megál-lapitlai után éliiöK a áaját és a válasstmáuy nevébéji, megliöswnve a bizalmat, a tiszt- tedett ágyakat. A terem egyik ol-mekrofiviOjbölcsÓ hirdeti.ss igazán tefmeftt hjizinő fekhelyét A sclyem-kissé jel van lebbent ve; ott Ül igérd Go\'otliár eldbb 4- nemei Qrdt 1000 Frtot küldött a katonai se. él y egy léthez s aarcatéri sebesültek t észére; továbbá uropklmából mozgósított tatónáz caaládjaioákJ kikuek ssáma 17, teiji a fizetést aa. Adakoztak továbbá : 0sessná i Láakjó 15 [frt- Qarter Vida 11 ft i Beis :h V. 30 M\'ifj. Rmacb V IS frt. Siockett Antal, [10 -frt Barlíi^i íi 30 forint Heck K fiai W fct. A keszthelyi takarékpénztár 74 frt! Vértessy I. 6 firt özv. Bö-röcztyu 15 fr^ Károlyi Zsófiá k, a. 3 fit. Sleiffer S. 9. frt BiVsyer Oy. 9 Irt Böröudy J. 6 fr Lááár L. 9 frt. Geyschleger J.\' 9 frt Dél már M 2 db arany, Veiss Albert 6 fri. 8 lép Láfzlé. 10 frt Veltuv J. 15 ft. Scbillin; zky kJ egy db. arany. Si ilinszky írhölgy 5 Irt. A preinon i tanár-frt. Lasluy ,f. 0 frt Bi mer H. 44i ■égről lemond és ni választás alrsnddlésére livje (al a kökgyüíést, mely ispGdaOijy Fe-^enczet. mint Mnököt, Dr. Belezik fferen-Űzet mint titkárt éa még 3 tagot szavasat [szedd bizottságul kiküldvén aá aj tistikar választása megkezdetett- MegvflasstaHak Elnöki: Dr Laky Kria^f Alelnök: Farkú László Titkári: Dr. Benesik Ferenc | Pénz (járnék: Fiechl P|U Könyvtárnok : Sohmidi Károfc Háznzgy: Baboss LásJló Ügyész: Freyler Adolf.\' y vaLaútmányi tagok b Belus József Dr. Thboly Gyula Hanca Antal ,Dr. 8wr«yer\'Lsjafc t* < Hoffujann Mór Zlatnál Gusztáv Szalsy Lajos Hausdr János Pdhgok: GaraJ Benő Simon Gábor , — (Haofvaraaoy, tombo a es Helybeli dalátdánk ismét nagyobb mértékben vouta mkgára közönségütk, figyjel.uét a izept. 29-én rendezett tombolával éitánc-kouorúcskával egybekötött haágferaéiy által, melyben a dalárdán és tyetybelHelea műkedvelőköli kívül, as éppen\'városkákba érkezett kitűnő zongoraművész >GrÜnmld ur is réastveuni ázives volt A „SwnvzsJ vendéglő nagyterme ismét nagyssá-tu közönséget látott aj közönség pedig egy sikerült Imuiztsággzl többet számit vigaitnaiual.naplójában. A bMigverseny ^gyes darabjai, különösen pedig Grünfold ur művészi zongo-rajátéka tüntető tetszésnvilatUoaáaoljra ra-1 gadták a közönség >t A bevéikl 400] forint körül van, mennyi ebből a tisztzjövöaeleiu, ast ez ideig íjéin tjidh .ttuk meg, imlndeu-esetre szén összeg jutott a jótékony Tczélra s a dalárda hazafias vállalkozásáért teljes elismerést érdpmeL — A naoy-kanizaai tiszti önsegélyző szövetkezet igazgatósága ezennel t^domá-jsár.-i hozza, a szövetkezet t tagjainakl hogy • t. évi oktoben hó 6-tól kezdva a hivatalos órák nem niitjt eddig este 6-tól 7-ig, hanmii délutáa l\'j4 érától 2\'|a óráig fognak meg- \' taiftni. Nagyj Kauizsáu, 187á, szepwraber hó 30-án. Oprisiu Péter, elnök. > | — (Beküldeteü.) A „Zalai Köklöny" \'ek.\' azerkeszkdsége által 2 ét fél kilo ité: -pés lón hozzám bfküldve z helybeli íca k cazpztkórházbian elhelyezett uakyssániu betegek között leeudő felhasanális végfjtt. Midőn a kegyes! adományt nyilvánosan meg-\' köszönöm, nem mulaszthatom ;el a szenve dők nevében Horró köszönetemet ayilráni-tSBiii • mindazon úrhölgynek, kik e külde-. ményhez járultak ! Ea bár a kegyes szivek \' uek legssebb {jutalma az öntudat, btjgy jót mérés óhajts-Nagy imosá- tettek; — szélgáljon z nyilvános elia buzdításul szoknak, kik ínég ezután uek könyörülMességet gyakorolni! -Kanizsán 1878. -szept üü-án. Dr. T uyi Imre, m. k. honv. ezredorvos W Iáinkat, kik\' évről, sőt t batrálékbai kéijtlk a In £relem! Azon t. o a lap dijaivali rafg múlt és azelőtti vannak, tisztelettc tralékok szivjes éa poMgye iában, gyermekét tartva ) neja. 41- • I Aa átellenes! ágy üres; a függönvök még nucsenék összevonva. A feltűnően halvány eraol-báraá Ind oda tekint; azután nehéz sóhaj emelkedik kebléből. Milyen sokat bekzéihetné ep a sóhaj 1 A< elaltatott gyermevet újra ^vunfr tesn bölcsőjébe; Is gyönyörű termete eULü nikj a habzó ^ártjákTkoiött T .1 A nő feiá fölött kisebb nyossolyábán kél járiatlan, ais^i^Mányka alszik. Duzzadó, | gönibdlyü karfaikkal átkarolták egymást s | úgy-pihennek ott mint két egymásba to- | nódatt; liliom. Illinfan édasék lehetnek Al- [ mi[. [TrT Alugyatok ártatlan angyalok 1 Vigyen benaellaket aaf álon igasi hazátokba, a I mekiBji|e I Átkbzótt legyen a kéz, mely kris- [ tálytisalia lelketeket agykor fölaavarja 1 Me-revüljÖO meg a kar. melv pisakai köaé |i-liomot kiván 1 iJOaavegjetek ceak örökké M angyalokkal» Na ébíadjetek ftl eohal : r 1U tudnitoM,. hogy aljátok, kit ártatlan karokkal QleW lesokbt^k, ördögökiaí | déli tahin b jknldéeére, hojgy a hozott nem jelentéktelen áld inkért ne l énytelenitteaaQnk, levelekben déaét. — i — Bala Károly járási tán, folyó bó nyi_ alatt milliók sápadtan fíitf gában ? Hog; is kérni a dijak vasó-ec évről ljeaen hala* apért jzata-külön bek ül- nbok kóraég, Tettes Svastics ssolgzbiró ur folkivámt foly-23-án ez évi szürs\'rei vonat hazátlan vihar tombolását*: gondoltok-e a | nyomoruUaktj^V Jut-e estetekbe, hfgy az idegtől \\ dideregnek éhség- éa hiúi aöbét ia jutna ? Hisz azt aa .életet leik ek ti! Boldog p<h tt rfll- | juengtól línláng gyötöri kwaváu aj sivatag ínoki j tengerén. Imádkozott lázas kOzdeH leiben a tn láz- jmönny obzágHoz j mtjd raegeazít rt mén vei-ély I vei lllátkosk azt, és kezeHogbtt a mkollál lile j £fbftayá| me^átkozá as lstem&get;éa J taód- iutzlmaf alpokol (eljeaité álmkit; ett bé-l nagy | idlej di^ gsLdag családapa I vé- ) Hindéz megfordul most [elmfi sben, ,a ál aa | pénkolVasál\' k^zt , ttts j * A mékoj vásott pénzt a váltóktíi 1 együtt irtsa | szénen ÖenejMomagolja. iAzutéo aibukrz aáb | gvuLt. í- Tiiria-ábráazttal mosolyo r. ak. 1H ® siók Mit jelent es z csendes lizczsú ás ? En-\' lány- neki jeátaloaéga óriáa — A "mizsáé mán/ol- | énl a , takl sóipwai a könyörgök köny líre. as IIU- jegéU ifág fajdalmára -4 viiazháL g Vagjr j Mbár méá több |á Italán ? 1 Gyáeyol nyi ánydala s MSMjuei i iüdosst élet tragédiája iák. I 1 lep- Hisl m| ft bat nagyobb gyttovöra a pokol, a kirlKmá! tógyesénék a bostonél I f . páh* P Ki homimítok meg: valttbad >oldog-e tánmlog ? I Ssbgé iy jó atat- ea k bérUi S tulajdonkének ? Báb- tál a i rabi, mely] fii a pakoli ezenvidélji laj^játé- % íMél alaU mennjjorwág és t mkó, mM Mbak boldogságának ánán. fc i 6 mé- Wí «gysl és öédÖg Ka dlj közel agy-vak gis ast hi4w. bogy szabad, kigy btalssasl másUa; sőt ngyéáé kaijailanl Utólf A anamaséd-ezobábél gyefveki írás hal- Kl mnéc! Tbvább, to4bb 1 ti** látsdkJj T.j / f TT !\' Jj v. \'fi léoaa { • Aa* Oblothár családjának Hi éterme. ti (padaÉokj kik boldokaAftól ragyogó caak regénye cbeu olvastátokj] As nem is létezhetik j c »upán a peeeimisla iio sötét j képzeletének borzalmas flma. Az nlatnek nincsenek oly nyomorultjai. Oh béri hazudnék z költő holla! valahányszor ssea verést ecsetel I : Ne félt étek bársonyt selyeonnháito-kat! Lépjéte i át a szegényéé kunybpk küszöbét ; győi Sdjetek meg kéfczelfogkatólag as elhagyott néjp ínségéről! Látni fógtol ralmas képe) et Előttetek állkné a \' osoi váaképfl éhsi g; piszkos rongyaiban la kölözés; moi teleit elbagyottságábzu 1 anl ritó ezörhykií nt a betegsér. Se fordjűjaipa al! Csak kai otejkat kall kinytjtani j k dw- I szenteli aat i eecéltek ezernyi áldása, -fii* piszkosuk ru játokat ezrek hála-könyttlngja •hófehérre mésni. Nincs a jó\'tettnél n igyobb boldog iág. Próbáljátok meg. Aantá i rafjd tiszieílebb j lesz a költd mava, midőn a Isnjtotujkv nevében szól. linni fogtok neki " "2 Ti rí \'^ .r ^ Ti^ ! Titka hogy mindönki szeretni, ha a boldogság tanyájába v«aetné|B? UM\'kl\' ÍSnöe natáan; tan ni ilyféla m«eg sza vaknak t ma énam mag fagy tdltk az al-vasé ereiből a fér. D^ én szavaimnak bizonyítékát |ltkj,i,t. A Golc Haár-f\'éln palotátó) jobhrá agy aaik utca v<nul a tát ós keleti iráatrábaa Aa első takl lUtfe leolvashatja róla,1 mm {enki, hogy aat a a/0B«r la isagéuyeéf . __liJÍ J tfttUst tertöttj i a jaűret megkes* éeét oktober hó tl-éft Uatlroiu. - lJgy4 i sinte Karos küssóg íoktoblr lü-ára, még terabonca köaség nődig Iktober lilére I atároata megkezdeni - Hymen. Weiss D. bklybeli (totók i (gtftit váltott bájos Leapuik Emília urhöjgyl Í P*\'- - —\' (Cay köcsög tej.) Hisonyosan azon pudolkosoft u a asegény leányáé, ki a lult eaNbi egy nagy köcaög tejet hürilotj ejítv, sietve haaa, hogy nm4 jlolfuriutjuj mij Boas*i; ban, kUlüjtibeij »t a i nt gout % é itfjövdjl jdgV játig ott tfuruty »ór votlo tiizid •pen egy esop|| lauom ott folyi sinál u ő kedvese boss bban vigyázott yohTa. h. • kiírtait inasaae toldiin; |4u*t io^t billentett, a plóji-kti ífájr a földön, a a leány ak iag| baját, mikor aj tejből em volt már a\' ktfcHökboii, logált szépen a hónujau lel aedni uíáil áeiij ehetett. L\'galább lctí yolui i ott egy inác-r ia, liogy egÓBzen kárba no vessett- volna íagy qiiaan haza tel* balagott azután az irc& köcsöggel. ~ (Új nemzedéki Bekü Idetett boaaánk i KtVmky Henrik ét ya»Mi » Ftnnct saerf tesztjében megjelenő JUj u e 111 z o d 0 kf ziuiű lap ; a középtaliddai ifjúság kazlöf-iyc. Aa előttünk fekvő] 1 saáni ügyesen an összeállítva és csinos k á\'litA»u. Ea alj-faluin inal csupán arra reoiitkosuiik máft íogy fölemlítsük még inisairint a lap ári egyedévre 1 frt. aat. Meg •eudelboto Baj-Upeat, VI. kerület, fftiv-tytci: 36. asáin. A ap tartalmára még b|.vebbc n vissz.atai ünkj. \'-4 E\'öjUttcii felhívd*. Alulírott, óiiüt „Orpheus"\' zenemj!-folyóirat volt «*er-enatője 200 magyar népdal *a, férfi-négyeí ekbeu. „Nemzeti Lanltf! czi n alatt ulpflZQh ést, nyit 2 frt. 50 kk-rfl. Jtolti ára 3; frt seud. Nevezeit rnu f. é. okt >:ber hóban\'fog siuos kiállításban nnffjelei hí. ^lŐfizét\'ów áéiíek .legczélszoiittbiioji p >atai utalyi|nyf yal küldendők alulírotthoz. Gyüjtőknpk 10 lőfisetőre egy-egy ingyen példány uyal áxolf-ilunk.*-- Budapesten, szeptember bpí 1&-u 1878. Go\'l János.j iil. k *riilet, fófutczá 0-ik szám. I\' i \' — Magyarország és a llagyvllág 3fl\'-ik zárnának tartalma Szöveg: Boezniából. A hét |bjik«. Költ, (Tolnai Lajns.) 4-Norijaufliábóli. Erej-ileii levél, (lriuei ferencz.) |—\' Egy cgyd-omi királyleány. Töijtéuelmi regényt.! jjlrta íbers György) XXXVWL U fi - Sri Ali Cán ós\' fia. 4 Az arílztokrfl|a hölgy. (P. Ji) — Goiipg katoiisAg. |— Kiayó tör\' íne\'teW. Ca. J.) -r"Vasárnapi levél. Magyar „kíllöiil-•geiaégek* Páriihan. (PorzéL) líjiRÍlyf-étik liarcza Hegedűi ének^ a XIII. adból. Költ (P. Szatliináry Károly. Kíí onTé\'ók.. Képrejtv. — Sakkíeladjir.j 4-I WM\'keszt. tizen., I Rajzok; Boazniábój: Bjianyúk ház ibolj )je. Hadni Lója. Angol\' levelezi a felkelői . özt. — Sír Ali Kán\'és fiajl— Görílg kai- \' tuáaág. — Ar. ariaztokia hölgy. V .\' Ilihletiitóny. U\'iwhiltiksziUtk Ifilrpzétcr* liinföh/moíc |nyír . • j . :J* tása intk ssámnbi. Távifdakezelik kiképapaéro. ujabban . Ibatodik izben) tanfolyamok jognak tarjatíji . | |Buda|•eatlmi, Temeaváro[t, Kaiisáu, Koliozn-, várt, Nagy-Kanizsán, és Zágrábt>aii az u áelyeken székeli kir. távirdaigazgatóságok-nái. E taufolyaihokra, melyek f. óvi.október hó 12-éu nyittatnak ineg,TtT-B ljótig I tartatnak,, hallgatókul kizárólag csak nők vétetnek fel és pedig korlátolt számban j: Budapesten és Zágrábban huiz-huftz, Te-meHvárt és Kaaaán tizenöt-tizenöt; Kolnxa-vátt éa pJía\'gy-Kaui/.öán tíz-tiz. Felvétetnek pedig azoU, kik 1) a magyar korona területén azüleitek, 2) 18-ik életévüket\' njár betöltették, ! de.\' a SO-ik évűket uiég nem haladták itúl; 3) egy felaŐbb ellemi, illetőiegi pdlgá j ri iskolát vagy tanításra jogpsilott és nyit- ! bérelté ki. Az ,egé8z utcsa e két Isten-ssa-! la«ztotta ur gyermekéivel vaö megtömve. \' A hóborított utón csak Jcüxdve halad-í liit az ide tévedt halandó Mindenütt töm-I Idc-sötétNég uralkodik. pSszden két árva, tittai lámpás yan ^hivatva aa Ínséget egy | kissé világosabban feltüntetm; Az egyiket öjbltotta a vihar; t> máaikatypamelvik szegény cs^iád vitte be kttnvhdjjába. Ott legalább ndm ég hiába . láthatUk nála egy-I inast aa \'élet elkínzott alakjaj. A sötét utcában csupán a szélvész jár .szabadon Néha nagyon raeg-lmeg botlik va* laiWyik düledező kunyhóbanhanéin azt miiiden teketória nélkül felfordítja, nem gondolva meg, hogy tán épen árvák, ösve-gypk utolsó mindenét tette tötakre. Hajmeresztő igaataianaág ! j j I t "*!;{í Itt ott egyik-másik kudpó ugylátáfeik derekasan kiállta a szélvész cáatáját, habár . kőps tts\'ökén maradt is némi nyoma a kellemetlen érintkeaésnek. Üjgy illának ttiint legf Őrült, ki vad deliriomában óriásokkal , \'turatt mag. Aa atoá vége falé aa e|jfi^ viskó pa-ránvi ablakén át cr kélv vil iiagaiiág á d a | {sötét utcára. Egyetlen életjel, jatiuliia m a^él-yé» le megfltődéeét akarta voida jeleapi; i4a érve, eTnéoult, í Lépjftnk kftielebb \'t VisWhozl > A aaük, félts papírral ra^ustoU abla kosi — a mennyiben annak nevaabető á fobuan sMlelé-lyak-féle nyiláé t- beláthatni a kiáUó nyomor tanyáját. Asztál qíiioé benne I aa egyetlen aaék darabjai ptt bevernek öeaaetörve a kályha pellett. (i|ibetőlag aa yfl aa atolsé msntŐMer a oeffitgyás el-1 lea.) A mocskos, peaáaaes falakon s#áa jm| mit ilal (elöltek é saegkllt párák\'. A váuosságl i\'felruliáaott mag^u dét Hinléuitő Hlk|i\'t\'ttl végsstek; iiagytiRUl és iiéiiiMUl (Hor>árorsaágbsn hoi|vátul éa • léinettin beiMlnjk é« ugyaneseij uysl eu tiaaíán, jkéúnyoii oh-ashatólag Inikk, Jtn )g« jogyfatn\'véii, íioJi\' inAa hitAiu vagy Idtijj rtu nyelvek\' fsmerate aa illetőkre uéSve\'V vételénél is elpnjftll aSolgál; 4) épokJ eflmwágei teasalkajuak m bt fedheietlan jó erkölosilok Aaok, k|t eaea aiifolyninollra elvétetni óhajtanák, [Itölelefek ea iránÚ lléifej műket sa|átkésOlegjlrvji é« a feaebtji kö* vetel néjiyékéd igUaoló okmányokkal tn, in. kwii bw<Lv<.u«||l lakoUi, orvori él ^\'Uipsi biaoi yitványnyal\' lelsserolve, a Ijud jÜ, temeivári, kiiJaai kuloasvátí, n.\'-ltfnú\'i ú* aágribilin, kik lávirduigasgatÓMágo^ k^eUl ahlio S| ibolyikUl nJiiitott tanlolyamoj ha|| fatiji aliarjákJ leMfebb f. évi október hó •éig bényujtaiii^r Aa özvegyük kérelmükben oáoit kujlíl méuj t valaiuíut netaláiii gyermekei a éaá-mát is tartoznak (ohmliténl. A kiittrattkatáridőn túl beérlioa^ vligy. a aal Mgea UiaoliyUváuyokkal ktlllőlUtiol nem saérelt jlkérréuyek nem fognak lokiit* totbc Vetetni^ Azok, kik a taniolyainra fowonioavá-nyaii: alapjáé McIvelietŐkuek fognak táléi-tatni e^őí tudó nittiatván, kötelesek |f»]lévi I okto jeleli tk<jzui\', lyeai \'ásuak inert tüijrol eljjmt totní a k\'égleijeB síkodult *. woL MIndun Kan j bein itis a ka iná nukkor ||ne >oii hó O-^i aa illető Igazf alófÁj }nál wgyw bály zati hoi v nek dahé kai beli távi lete. ;0tll1 sze* ga\'Ó fele más alkalom inal H\'/.&p a ileiében valamint uyo Qa visNgálnt alá (Dgiiak |fe|vételük csak vi !pd ki mondat ni. nufam hallgató kütlel rjíil o A. két (2) I oriilto é» diliáb cépérl fiiét ni, magi ariA ^lvon4 liudandó „Táriráii IHLaaan ku vajai nint táyirdali iis-a t as aza-áló- iyelv n) e (Horvát lőadandó tantái| villftnioBHiigl.au j kapcMoláatan j Vülönöit tokinlellbl a )rsiág bnu y»II i| népallnrU 11; >■ ■ Ijilrli ijz, uiia ! ; ,u ,p ^BIP láviilla fl^olgálajli ulaaitáa; 5) a táyirdíjvozeLélLok épiié^&i\'n » i tí) a gyákoi lati iávirda»soliralat •zolgál vei a In ir.o-i a A-tani olv ain be végeztével a bal Ijga nii deu előa( ott taiilárnyból rpzint I részint irásbsli vixagálat ibgl tartati da^gazgJtó vágy belyetleiéliek Irilüj ;yo-ala.it, J Azok, kik a vizsgálato\' sikérre) k. ké|jniMégitti tt igazoló btsouyí\'vi nyt ny ci nek. Az eklUéiit minősítettek kö el< ónál ló jnűköa^srd szükaégos gyak léaéig dijaaái nélkül egy az i \'.giáltal körű ményekiiek lelie ően kijelölendő kir. távírdai >11 jnagukat a azolgálftbk be\' At önálló \' működésre valói |t via vé-aga ti vir- k í íl»b ók >rlrtt ii lletH tflet tÍHZll oárttti képe oz ké llcjők nek időbn elérése |utáni egyelőre a szükpégl uapidij j melletti nolgálajt tétel re. fognak hivatni.! Az álulndól alkalmazás az egyelőre nejn, de később a/.o\'ii helyeztethetik kilátásba, midőu á tiiíégi kalinazaára |áró| már begyakorolt íré li jclöltekj cl ijebziiek helyezve • Kelt Budapesten, J87H. szept* íió il fiiMiniwU* , ipqti kcr*\'f;e(ifiMM i I ru. kir. mininrltrintiitólJ Vegyes. rí A J Uinknruak rparllzhrin. I A foldmivejé^, ipar- ós keroskejlelftn m k. miniapter, f. évi 19.912. szám a jatt, a következő kőrrendoletet intéate j.Jam |ny-nyi tör|ény|hatósághoz. A kisKoruak ioarüzhetési jogának Kor-jedelme az ife Vili. t. czikk 2., 2c. és 24. §§-ok!5a i akként van megállapítva^ 1 ogy aa g- Pll/\'- I lótni, ség lest be- tra al-bb nm. Ül fi$. II szúette gerendázatnál itt-ott kidőlt egy darab a falból jj s a rongyokkal csak sillár yán tömött lynUaköu metsző lég tolulj az! i: iaóg nyakára. A szomorú lak egyetlen bútorzata egy régi-régi ágyl\'Eobe.n az öreg bUtoidaijab ián, melyet taláu ja belőle kihalt nyomort,! lak régei-régeu e tanyának hagytak Ikrükül; most egy réinségesen halvány alak féki sík Ha a festő nJ: százados insé^et aki rná megszemélyesíteni bátran mintául véhctné. Egykor MŐp lehetett; de az idő o thé{ inkább a nélkülözés és betegség lojtéjAe róla mindazt, anvi szép volt: s hagyett Ibdőle ijesztő vad csjóntvákat Hosszú, sováojj á (rázatja, melyre! a sors redőkkeí irta a I iái-lőtt szenvedéseket; a dérhintette fürtű [; a •beesett tÖrtféujrU szeipek \\ a halványt I all-gatag ajkak; aa összeesett termet kiéiig tanúi a kinteljes folyt életnek. Ágyát nesazii nagyon hossaa idő óta nyomja. R^gen.toít áz, mikor mógo jaját kesével kereshette napi kenyerét. És milyen édes Voli aa á veritékes aenyér 1 p ny-saor adott érte hálát»,as Istennek, ko^l tsak teher öoma^áoak ás másoknak is. Sen mi aam tenné boldoggá, mint a bal*\'! Reaaket+o nnijtá ki össa< Isott kesét ; láatól égé i kait alig nyithatj\' >ss Jra, \' ^Egy kia-vizetlu rebegé alig bálnától^ ;r].\' ; E saftvakrá két áfák tűnik <el a >ilá-nyaa;víláfoTt ssobában. Aa egyik aa! így-faj melléit ea nő; a másik aa ágylá^\'Die-gél, es férfi alak. V- / \'T. A nŐ-alak vapnnal a vászon korsó i rtán nyul p a beteaei pyöngédeu átkarolva, i ieg- iWK UKomiMmt^ . v \\ Il a |klak(|rufk tflki;ilöl ti éHül a fniiiintálra k"ifS| ijlitá ó iimrl 4/ atya g;ám vagy g| iflilftUónáLt bereegyflaéáével uiogkeadhit* libt, lllmíl\'jjí a yfl,Jj|.|áaelmébsii egy már fsi n áíó íslstet Inrjtailliatuak, mindkát •ái i(beu a íjé. ft\'bai ejóiji ttilitvezető ál-lltfia Mttk^gsltatvéu.! Aj» iaartörvéuy Ifsftybbi határosmá-J oaia Üt t al ká iálnalk (ben foglalt gvám-b) és iut a V7I által IparttilieUsi jo-ódoiuláat azaiivs* |H» evet alyfe il li al IH77. XX. i tí tl|rvfln|y ff. j) ij, továbbá a 20, I. |j Ö.) |)»nljal, valan i ^riiiletvén a kiujtomat íja heíjadslme iiéjui U. [ llgyaais a 18| évet v Ép«^ i éiMliilábenj a *uvÍmU A lyián tfjljea MtöltöÜ azo etőlag kyátiíi j<H\'|ilui| yoli biilti90 nsgeiiij odtetvéá, ea b, Árul ii az mart rv al íil klvétaiVién, éa aa ) lielyeamttéii áj, ini^t keruvlji dljitt üiiáilólfl^ gyak)uri>lhatii Mtiiinyiboiiiiijvábba az pa\'törv kiskjoruak Ipar gyakoriját, te | a uiiai4al|is (koijrit csupá ám ; bekegyezéa&től lelté n|l örvény 2Ö.J §ja b) éa akoi\'uW ínarll/.Ut n| ódig sgjy eiár louál V Atyf \'\'kj j\'tft vag ,\'gíjag jováínuyott bc gi?ővé; Ja teyáinügvl i|e|n akafja aai, láiiyom ballon a. oo^utva aiurbol il lelhál, lia sgye el/an sokat itt at(, jtnág est a »/. ba regg^ig tart 1 bolna d meg mást belöltött azon sse-1H77. -pC-tk t.Josikk l gyám|utó«ág*ált4li na/^y- or^kaá falnak, éa i HKoiinilyok,. kik ak gyámbatóaági zinlóve!{ iparUzhs kltaa) ii/, (Hl7(éví (tb.üii tiljia / koru-óny 2. és » §§ aí §. határjtmoányai teljes, Ipo(\'Kak ipar Mii} (ott lljnllre. -J Afeg |rtpn megkeli tei; linkgii mászott fel IflmJ én nem teb |iwa i édoaen a!u H d(\'< haragudjé Így \'imánk éa leeKKozdté a bogV ntii r ai án arauyos .kís bi>au I Jól alszik a in^;á parasat a szemétdombon e tiíuca I És meft maga ltjátálkodott a gyereke mí-bát ín ki kell súrolnia, — inert ki nemi fizetem fogadok maga helyet-.. asszony, spazáiuoaué pár rongyát be, és könyei alápergé-! ja asunyado gyermekre,; t di vinról éa oda illesa-i Igy pst\'ogti | A aasgány baulleasté a tekn ned. arozáról a kii leemelt a pul iflit a tekauőbe. I [ — Fizesse ij»*g magának a jó Isten 1 /j iMgíny asszony ksserüaéggeL jvmlliíyi iitfnj u I , pl :§• fcjilt\'sr ákál imljatósi tnizi fl gyáfát tkeatflig At el >t betölti 177. | évi oiigykoruai haj ipar hjttósági j váhrgyfh in dölt.öt onbnii a \'ámhatósi hlitéaii miijei i XX.\'t. vá {válik let,vesot^ idői\' ha ély [ i éas/ valmgv táaához. Miről trhaiósái zotiaágok l< mud <1 v/|] kyff K-it áml aióai iguak alteriialive í\'iiu kiskorúak (|>)ii\'il%hól áilapitutla »h«g tadottay>éne)iuében a |t oly CX. t. íztí mélyd 104 4 i ás által v ttttni Ó[ váhagy liiTkno 18-lklé gi bele délyt i oz. ti § az ipa tartásH BJ évii «jt klaak ■atiak, -t- o ástl paUksége J;IIH á lH-ik ó kÍHUqrtiana nézvu is /otljjeiölu.t egyesés. alap ■yiw\',1. ea álul a nrtolluéboi f kihtet nél i !as atya, ii, inig a M |.\' b) iláhi jogai, j ügetnek / i^ondiiok leeijyozésé-lAryény a uloU jóvá-iaebnz kö *n áiirbfását i I A korcsma lei\' kas aranyos t paha divánra, m a neked va\'ó ág eszem nem. a mit pai ancsoli A asegény (nrerec a dlvánAt, mikorjaoigoY<{ tek róla; és a mikor máij t, nem mertem iejkölteni \\ érte az iíjasszony... dott a szegény asszonyJ iötét este a nagy szoba tané morogva nstkőzteté bioaáját és feklteté le a udva: „így leányom ; ejt — annak .a porontynak a t|)jknő ia jó, údy-é lelkem !M A iianuámiiané leánykája\'szépen las-a^|elmoi[dá imUlaágál,, éa mély, álómba sKje|qderülu A koresmá divánoji. A nailaaáin lóikévá-; nem as fleliuébeni ni ny korúak ka, shuU gyámnak, h ily ol ínég be minthogy itiemély, na |á > í parii/,- | lil/. 1H.77. tuljea ko- j»f 411 0()| megcaókolu dójb a oselédek inrajiilt dolgozuii [| Iszonyú can||ó moraj éhr vikwr a báz hátulját k taUt, magával Al A szegény osné leánya is plaludt\' II M asmony elvégo^te éjfél neliés inunk iját, jis lábhéffyen; tipegett kicajkéjót, és hátra jiuzó-isobájába, mert hajnalkor kolljitti \' I i után zúgió és po-íel a ház népét; a tolta; mindent, a mit odorvia. Mszo|iy»jsiveszékelve ke-aobát, Imi gyw/mekét a teknőben Mellig r i\'la, Aléltig \\ \'jva ívta, ko(j| rejtj: Un tujvény 24. b-bán nh\'Wrt eakk ez eaetpeu köve te •< l flauliibi kUkji ru hse-1 adatik meg ti gyá|nliatóaág vagy egy lOárjfenálló ttfiet foly- a lörvmiylia\'Aság.\'t, rt> okkal Iideértvo a köz|gasgntáai i«) léenklő közlés éa az i-llo-nliibsatarláaa \'\'a meglelő uta. a m| kir. belűgyminiHAtei ur il értesitomJ IH7U. évi Jsept. 4. Trrfort\\ s. k. rojju közé szorul muledvo. De liol írflf ián* iaten / KjjJjny, — Hpgiti pj A iOinpa einn fllankadt III l\'jj)|)"n ,jk taté zbeuj az ajtóláhok kapass y a sfoba a borzalom íszo-eküdt megfúlva Is korcf- iiji|||oHiié; és a |>aiiilagon, mely m|U buto- i ,n0K* a lü« lánya hídeJeu, én gyermekein, Isten kiáltá őrjöngve aa asz- 4gl T orajban hangja elvesaett éa eaauiéleie elhagyta, érkezett két <urék ka- öauea toini, kik a fuldokló aaazjiíiyt kilialáuták i i közel emeletre hurczálták. A 8z(\'c\'éii^í-utcaán végi nií Kilzött gyorsan siklott égy t< őlog,\' daei i iuiia\'|ióst<ii a szegény asszouy kis leánykájával. Istenadta ja lo örö- K*t tűzoltó inegpülaijtja az nnmtést; holtnak hiszik, lle ;yjk m\'íu t- síitbábaj "aj uoi o^ uivanoi ögött beiig kl« leMykíVjií.. Árva volt aa ii leiralta; jaá\'apjiiK ^ibilól-alá. hívták az a lyja így madara fvolt l/gyva és |iapsaáni-ii al kerenfo kei|yerétj| A kqrciiiná^.ofuó rii vó KN ermeket dhdélvrajte\', . Tegyte, jo a^t a Ikiilyküt a i ért vele együtt I löflii ki, rti^g a asasonv. ( I j I f ■ • » Hiáljn riinántóiliiit jft szegény \'Jnapa^á irios assaiíffy, íhogmi.éuffleujo ött luyuigodui a ha diváaoii aa i|iteii|fd{a bp.toÍ«%J Hiszon ilMht Volt már vlri*fi|jwí,»\'?m\'. .11 Ültin»t(p Oftéjp bes. kpro^iiiát jirtiifi ifi *inHmini\\k a (nlroFáaaal, ni"i»ul»!«al. Égy t-zegófiy iispaiánloW k<(áradtan <hi\'fc.tj -ki* in«ol Agyiéi as várta, cae- ki il Il t< tap aok holkenő — liehóa iikoi luuikálímil -elvánass^iroit JtfbjibaJ <ar liol egv \'dívái műket, midőn | kíhaláozváji. k ttjkonőt,,. a gy|rn)ek airásáí hallják, fés hojjy aemmí baja aiuoa I Ki irja le las anya önömét, magához térve, az embenektŐl hotfy a .közelboá egy gyermekot ki a tek<Miőbő(? j— Jrgal.roá" iaten! rebegé i áitazony liáláa tékiuirttel az urhoi )t«frosinároali6 á divánou ei^godi In Ini gyer-iiiMkemot ej • -víi n veszve, Imit mi\'ir, éa asl enyém él jtakapta, amint as |iváltról, \'J/m/ fvklilrM tv éhlgei utkolódimtt a kemény - íiekl Aiás;,töbu ágyai is; —\' XÍtl - vau i\' teUnő a libánánál l cuk 4 „Köijuye^boil vagy édeá^myáin ? kér-majdnem ^gyasieitiH mindalcetten. u ^Nagyon\' íáaoiu\'; egy kis meleg étjslt kiváijok............| {steuemL.flo régen v< ltj a szájúban jó niejeg |IovIob r nyögte a sieg^ny boteg. JSaeinoi [le Mattak után kiadó Té lyliattek. Pedig, de mltéi .kin uűlfe aao-kit á. könnyeket, inelwk oda tel tömtek ! Tehát az a két alak gyjari lekfti, ui|t tölőtte vírajíztanak. A jeány 18, az ilju 20 ea lehot. MíndiceLLebj toldotMéldozott roló ban- vaunak\': de a rájok aggajott jiyonior évi azegényaég között jis moKiepő azépek. A lányka dus^lépuilóTiajzata ragyogó az »mei sötátebbea a teiige^fenék 16 jszakáiuUj h< inloka és arca hal vény-fehér,-mint a iKeg-di isőÜlt ssehvedós ; ajléai, mint a aártkelyhü bipor róasa; teimote kjisaé teljél vesztett, nt ás ősijt s^jtő^liliom. —• \' í * A fiu i izmos, de áiindamelllatt deli ter- A ^roiu.iu ihví\'ii szerkezte a Koveikczn érc tÓ|csikk<ftjolvai <iu i A Inldbirtek beji élölulisaert ki a tö\'dbiriókdi ni {akar, oly«tul metön gyönyörű szőke lőjdisablég. Egésseu elleukeaőlel mint test^érjéiíél fcrkajaszoko ; szemei viláLós kék ; sOoiböiytieu aroát alig pslyhedaŐ.»akál<kÖritT erélyt lajiusiló, erősen záH ajkai ftlö^t áaouban szép bajusal a tanúskodik! a férfiaaodá ouibtnfol. Az egósa ét|jibor —• már csak külsejéről ítélve maga • m ostoHttlt bensUierasség: egyik azon alakoknak,II kikkel aa qliŐ pillanatban ro-^önszenyoaunk. . A láiwka előszedett néhány ruhafosa-lÜnyt s bptakarffátá pdeinnyját. Aaut\'m testvérjéhea .fordult. .Tehá eaakugyau miudeu sikettelen volt Pista ff . 0llinqen édes Teéosim I Minden háznál kopogljkttam. njuukiér!; sehol sittes. Elmentem \'odL hol Mndeien doigos.il aaok-tam, hogy [monkiM előre páaat kérjek; hiúiba 1 Miiideufl nem liaethetbek toaáu megtoszei pKöryöitf Téíjcsi. Mi losz -fa|\'at kenyerünk rabi fánk niuos; ség és hidy. M szjiuaz kenyér Csuriiok. ijlonofka volési ,órde t aaajilapb isatalják, nidőn ea meghal Iá, laláastak ssogény ha a inig ij y aa- övé i írjon i q tóinkyjr ( ISII u/()ZÍ iirszivlolied inegasi i (jatda. e kitti- Jkiin alatt ésre inéi- w ®9r,"»gy gyw, maly-Wgyártatnak, s. idjrjt. annak i irodinénynyeT gudálkod -jIlonokkal kell bújnia, mint U aatJeleltM,, hegjy előre PeBig tudjak; mi yien pon-a munkáLT \\n világ ! ásolt ki iiinyezve izegéuy auyánkból ? Utolsó is ollogyott; egyi Men da Megveasi szegényt iaa éh-csak eiteni^ikmijk ketten ellett,, hideg szobájtan (Jo j) segélytehj i, nyomorujt karjajukban fog kiszenvedni a iiélkűlöaéá miatt.4- lste* neitl, milyon igá italauul tizot a világ I Hány azOij fiegiteitUnk mi (lateu ue vegye iWI pa« uaaalásképeu I) ÍJ nyéken; sőt u musi tőlünk eli csak annyi jót lap munkánk után - $ (a; Sejkh mi ké ; Üa olyasé íi 1 , E dal mit t i Oly épedi s Blig hogy ólétűna idejében a issego-ka jvbbmójduakon is a dúlnak as emberek; tu tosznok velünk, ihetnéuk." I ) ;Ytatása köv.) Salelkiu Salíchpr Dlvair*bélj mi tgyötiyöi hat át as ő dalát 11 iá mind súsbgná gondolok rá, Ő rám goö lol hőn, melegen* j Ea aaerennft adja nekem, szeret mind inó\'g j Itam nthidég. nlelybűu édes I ~ j Távolbél is y* | Ezért övé i j I Szivein tűk Magad látó , ba ben^ae^a É^ lelkemb |L4uykd vaj iTiazta való Hokonaaeuvie okk<J éieaat 8 seerelem A kOkéuetJ »n OBÓktóljosókra yóu vésve, \'nyomva, saeut, katjtajwt, A | nyert teatet saépen bá meaébeo, 10524824 II 48 ««tr< i JM Mu 4 60 »r 2 \'47 tóin r^rTT^Tr^w? • ! I M| 1 i ^MpW Mttt4v#l a gyáréinak, |Wv Méa da ártAkeiu\'árUlmUágát á» n»ftftU»«AgAt M4 I WurloiuáK MvánUtík a muci munkáitól, * a gyebb iuértAkbMi ttnyegaa .aódoiitáaek- ügyei á« ártelmai ifaida, Ki olyioi.oH«.w bogy jól éJ uuntuaaii végeaae sl a reá bi« VASÚTI ffifinB uRfln • fjakhm ely találóan ái IbllWu uáinlt, auttakatV 1 WWQMU IIIVIIUII UIIU. így a tatéktnyaég, aaakértaltiu rtud- |.ugy akukat, kik tat kApi.ikh meifitáliii, Anért U giikdáultk biaouyoi •rkttlotfi íUAnvai in/íuL faLi [m Hwratet, éii •Idrt való K«»do«kudái egy oaudátdliv lágnd|u. Igás Ugy agy oly ag/ tulajdonokkal b|Ítfll bírnia, m%iy*k héi- 1 i tormát. kelMkei agy a ga.dáuak, min: a .ia.lt JaaiMgi Uaemtiél mi it a kármai kü! ...... Un lug boldogulni. A 1)0(1*pesti IllütlílUt&té ÓM mm gyaroiDAk. I nyomási, rgyaan.Unk A iráni t kink W, dn |lyan4U J f HT / De a gyároi munkája éi laámiiáaai li0nt egyf\'klaié ouuiplloáltaib> gasdaiági \' 1-ör ajbao^ilataeaég, mely nélkül bár- ^dyl KullMrél\' teadea kerekvágánbau .iioaogttnk, éa folté*- jUéniiill éa bedig ugy uijuyl|n hogy én „,„íy v>llaUioaá<uál jé eredmény nem vár- : I x ve bógy aa ipar baladáiái, tttkáleteiedáaét 4em Ütkököm Uiag o , jy biionvoi batO; TÍI \\ 5?a«i*iLi^n i t1 A ét aÜ\'1 lüveti, • m e Urea va.ó ujiuUukkAl Uuéit IfMdánák airia n.e^jegyáéiébeuJI ugy LaIíí. 2-vr íj reqdsaeretet, unjly magában m \' WMfww r • » » tart, • aaukat gyárában alkalmaim képoi Iia nem kön byobb egy oritág kormányát. fogkl)a trikóinak rendai befaktetóiét, i *lí flA.-Ai.tri ..." 4, 6h r ht feladatát bisonyára meg ii fágla ta. tai.ij Merveaiu, mint egy tUkólttéi n^ae gtw\' Muk gondul h irteliniiáget, molylyul ait m " ...... 2 ód< — A gyároi., ha a lerméaaet » olt, uielyoH daaágot". \' ksrísstttl vfMi ! ftíiu.\\"m íJui ni\' íi rit r uV!8Í" kot már rég idfl óta hatal injába kerített, A munkájának b [yu^Uaége ] í-ur Ü M^lyesaóg, moly ót viiiaa- m\\ \'"■^^pi\'Jí a i felbAuttáljA, e» miudig cMk egy iránybAii é« fuogj>MthátóiÁgA uou) ájl a i uoko) g.w- tArllu olyaii! vállálkosáeoktél. melyek ere- juft feiTrui.1 • \'i \' j jh d tiirtóuik. — Így a terméiaot nltul nyújtott rendelkeáéeére. mi iámét álli.pptilt oeek jói k tebeUíigét tulnárnyalják, • aa éléfba- ^ ^utU Pwigurl.of^ii fccjvwU.il aoyagokat tetttéae werint válM»tjA ki, el-; mognehbiiti. így hu a gyári kuokit ogy. tóiék korlálB küatftt Urtják : nif é Mécí,u 4 ffl \' iogttdjú vagy elveti aaükeégfl léeriut, .nga- N^a a gyárt mik íkA»bk kü- ![ 4-asorjk vá lalkosáel BAellem, bogy a 4 gAtó ereje, ^ápei, ezek müködétti módja) | os| o^prma marid kUsMtiClk egén* |i««|uo« ujjjtá^okkt megkieértee; Érkezik Kanizliri eiétte famereteseV és állandók: gyárának^h jdijük UrUniA alati, «j\'k gyar || 6-ür a| al^láUb, mely vállalkoAáeA- I V kerekeit gűs vngy viz hajtja eleve ki*«A vo«üi<5j*5nok ^vobet tudni uum koll, utitid iben u vulíioiuünóg ulain ve4«wo; < , honnét: L mitott feltételek mellett, s ouk u a piaozi \' »ogy hány e nborre van Mdknf [e » |oná«t | (}.0,: u|jevékknység. molW miudeo muu ^jf, R./ik. li.háw,Uewb«ráfiML.»»Wl | n u árak azok, melyek\' termékére befolyásul u Wlöví(» lüMfÓH ka kivitelééi általa kitoltenló, i melyUel ÜOil „ «, ,* \' ITTI II II « vannak, s melyeknek előny(>h f^lliaaauáláaaj Mfakédt áll et a mo^ei JujlaiágHál, aao^élyea [|élenléte, néldájii ée fölénye, J!? \'Mvhutrar 4 aj r Képezi foglal kozáknak tulajdqnképoui ér-, mert gVakrA., ugyanazon mai ikjfa, mely mii k tt Uvfijkooyaóg\' kVolyÜával, kürnye-, í, J I\' \' llífj tln.i részét. reggel álatokat gvndo«o«,| délé tán ezénát aetá íalMfio; | f, \' .IUlM(| teoibatí^/ IMhL) Utnovt Nem i\'gy áll ea a gaadáualf! Jí)z ugyá- n.egy t6rgatiií vagv gyüjt.-ni, m mjuma). w- \' H-er a | hatá^aotUáft nttflynek ltiiv.il- W .. .....\\ i u . íls tblytoi.oft Uarcabau él a tenaénaet leg- mét kaikéi. A gazda folytc|no«M tti ét u| kfzWbén a árendlltjei által t.Mteltotni log. u , \' szeszélyesebb erejével: aa idtfjáráHsal, h| terveket wiuál.éa mégis a legobblw ki« é« Lgedelifioiaégte uláJand. 14 "ÍVT "^f. Mjfrrl,..r. : mak" igen nehezei, kjizdhel ellene; aolia goudolt terv kokazor ogy ejő kly|Unfüet- |i Igaz, Logy,[ezear tulajdonokat mind fa i,™ it BtuW , P ,4 {rdíi iem biztós gyarlá«ának eredményéről, b ao- f bo mo0 ®s éaon lolytou v lltoz tds inuuka egyksitve, II nagyobb mértékből, kifejtve ÜOI .. ** YHUehbóí " | n . £ lm sem mpndl.atjn előre hugy ennyi meg mennyi igondélkodáiit igénybl, W gir niontől alíJifogjuk Lgtaláli.i a gazdában ; itt c»ak i \' ennyi hectoliter gabonái fog termelui, mint j kevesebb ido Ivesazeu el hi^ba 1,1 id0([|iH jollektiei e^eteltttnk, melynek eléré- Felelős Bztirkclztő; % 4 h°gy a gyáros elére kép«s moiidaui, hogy j . A gazdásági munkák ily ; véltozatos- létlinindeuííetre [)hiij!imi.k kéli. ü.— ff O P P lkf A V tr MÁd t. o. gyárából ennyi meg> enuyl méter ( iága.maHatt, mily ügyes légj és : njly gyn< , JL I nv/z x m^^ji mtu U í yel tog kikerülni. A piaczi árak ugyau I \' I 1 1 \' \'I" 1 \' \' TI r" i 11! 1 l \' szintén.befolyásolják a gazda igyokezété- ■ ■ 2 ^ j^mmmmmmm^mmt —sí uok gyümölcseit, de uem képes \'magát liosz- I —r , -J p— \' |\\ /I | L^ I T fj CmJ «su ideig befolytuk ellen védeni. — Jó \' ™■ 1 1 \' 1 \' ■ksV I I I m±*mm±mmd W te^M^iiZaP"^ egyedüli ve^rii^iiókeijod Hajkor, H. Kittmar/és Rdv.\'il.ifcphrie «abáiyuiansigok am.v.ra i/^iyásoijak, legelső és leffnu (jyobb angol szcMö, tUxttíó én mfnőéógt rostcl uyárÓHOkÁwk: gazdálkodását, hogy soha scur Jáihalja el<5 a > \'i || . \' i re évi láradozásának eredményét; ugy, hogy fflH^M H)á|"í» Wi gwigáközöuiégnok as érnleti niiuoI — egyedül _ H ^ - osak is iparkodáfia és értelmiségének teljes w iü,ftk kÁphnUI 4 JOlliN MAkEH én IIKNJ. KIT Hl Mi kifejtése mellett lehet remény-) arra, hotjy ^n^OLp^I-i érUlTéa lt«t|j ! 1 ttmlnl * ,e«lclM*bb Így az előrelátás, szakértelem, II ■. JjJl j J®*{ "^MfWf1}] roatkkat, nomkU<ü.» btjn a :««ujnli1» és íag- ■BHI leretet és tevéke.ységek még nagyobb I^^JÍBI\' Jelraakb bájmilv. faUa ~ 5 klílÖ!>b|Mo g^árosiél birt1^. Irnn-:i .KMA^S ^értékben kell a gazdánál kiütve fennie j|^^^i^lKiö^WW Win ^i*4> h,,U0,,>V ^ÉQ^S^H gyárosok birnak, kiknek különféle gyárt- . i^jf^ Irodn. T&ktár, kj|illÍtUHÍ tenióli ití juvit«|lllüli«ly : iSjflBuEpV mánya. a divat és aaeizély esélyeiuek van-1 | BÉCSBFX I % \\ ,j BUDAPESTIB\'N f ^\'vagyunk képesek\' magunknak j tí ^fí^strasse 13.. „í^el U^jl j | M | \' B | I üllíi m 12. -»ám. JLf.ul.k- , fpgalmat szerezni mindarról, bogy mikénl j ; \' Jl í j V r ^ ^ k e k|| d |n.e n t o|a o n k ü 1 elletnek. , j" \' IJ Nincs tiihiic hiűvávl j jgLJ Handlei* \'Mór fi\' A DUF UY N. e paagíisztiÉ) í ojvosiés Sebésztudor, kzalész és szemész, J. t ;.i [ £ gyógyit gyiikoresen i\'ényQe e tartÓB sikerpi z tos i tís a mellett mindennemű szeri nék alkálma/iápán|ál# | j , , . í , , ; E tisztító szer (rézgklit (kékkó) éi; jnásj mJo akb/H. 5na • | . llllpiOS állitva) elpusztít teljest d Ha mind egyik Csomagon láthat í | 1) Ax önfkőzalekj minden követemén yeitj u. m.: az ingerlékeny ogyszerüen kivihető ha ználati utasiús Umtnsaíi tc lesjtletilt — a íopfgon. gyenge»éjjet, h| ondíjlbly ist, külOnöaen a [ j evó Üszögmagport buzi, árpa /ab. köles, tengerinél sm, • JJI ■■ - II inini azt szOíios bizonyítványok takiusUják. i IGUvlvllvuSvEvI A nagyméitósá^il m. kjr. földm|ivclési SlJniszte- | I T \' (elgyöngüli férfierőt). T II [ium tudósításai aján|jÓlf az N. Dupuyifóle ftsztiló- | feCBöyJ>ÍyÍiÍBoka.J i^juitokctD«), a nenztrészék bujaiJroa tekóJ szert mint egyike a leghathatósabb ^zersket a ÖUZÖ - J lyeit\'t\'jj ^áBodénda bujslkórt minden alJkjaiban él blusuíitásaibmiv üszög elpu82?titá80ra. % ! j \' \' j\' 3); • • : | • • < j: . \' • I • ! I. 4) ijírnsB B |lült nyákjfolyisokat nőknél, az agyi ebiett, lebérfo||yápt, Kívánatra elúrájzok bizotiyitványokkal ingyen és bérmentvé szo - J 5) borkiutwéket; 1 [ J JJ gáltatnak. \' | 1 6) ajnugyli$lyag betegségeit éa mindennemű 1 izelési nehézségeket L, . • I a wm /a/iA \\ i I X Reindél naponként: délelőtt 10 óráuSI l-ig, dé után 3 órától S-ig, és este fl pH; 17 r F jr 30 kr. o. e. , f Lafcjk: Penten, bemros, kigyd-pteza 1. n. k gW- és Yárosházjatcza sar- | » I 1 <fc.Dnpuy Bécsben. | jjftn. (lí()Mbil|j3r\' féle lifóban) 1. euieletj bomenet a lépcsőn. "" ; (§0senfeld (Adolf linídl | ifiGt liljjal lllátoU lehlekre azonnal válaszolta il és a gydgysserek meg | :! \': j . | ■ Nagy-Jíauizsán.• : |jcüídotnp[ j \' [r , " • l 1 ^^^^^^ooo^oooooooo C Cseplö-ffcpek 1 RudoiL?rli:cé DrJaamb»rse; SáDdfor 8 é házi asz-i I V V I BERLIN-beu, ,27. ^ ^ tü- g ^ . 5 | Kézi és 1- 4 TOiióeróre, tisz- ■ .nl..iifl.<4lnila«ilftBi i doi S, a DéC8. C». k. általánOB ! V V"" ü I tíiú-készüiékkeií digmert leg | . rTLTT , kórhóinak orvosa ezennel ér-1 * 0Mk V ^^ w S I jrtbb kiritriben,» köDnjii ■ nyereményuiztossílgi ,nak ,p=íií « n t lirrM^i h.^v C X { rat , nagy mank^képesség ■ ,fg)obb íUonylt^, , 8 M. kfeOMdgel. ÜOgy | ^ fé|e 0 I SiÍT I jelentékeny Nagy-Kanizsa< | j L S íIí^sSaI W^íif pprlotf I -- I ^ m s? Eífc3^ i4PSJ - h m Me«kere,ó.ík rjwezíDdát ■ "„ .,. .. I házi reHuB est tart r« . . a o I \' Erre Tpnotk4)zó kérdéseikre a ,,a*,, \' o«ucnw« iái i. i In+y Kámlv 0 ; Ph m»)ia ih a (\'«. I legújabb nyereményéáyzék MKIIHllftflM § wJ *,.L JS^L » Q I —-->1 A^ldFse- Djtai azelinal mwfUMmáSlim Őw"fcf \'M\'y\' ü | ^Uj ! IjvárHéle Iwa. rww t**V ^^hT-^ÍÍTuÍlL-Ki. Ulm Ml mJ, jÉl! ^ \' ^WL \'\' íl \'C ^^ \'\'r I (Mlaetéal árak M M\\ I M\\ , \'.Qj táe sh» i sissa MA h Kf«Mi •*!« IiM Kilétre s M. N*tH éti* <Ww k - jff\' ML:.\' I I , j yjm •#>\'*|Ul«» fstsJefcirtjr \'••■•» ** 4 I Hlr*t»«ty»k J^A ■ AaJft rjé\' ífwKtíl vdiM «•» I ItMáht Mf 1 kr. Ml*».»n Mr.l.l ««..*• S hl ^ ^ ^^ B ^ ---- , A .Anaf JL A ^ .TtWilrtS J? f^tó ftr* 5 NylIUéf \' I «*|r|«vltk 11 <> t * W»W» M-t- l|<r« II TátW ........... 1;. •. .\'• 1; m KG YEI ÉRDRMCJ. \' \' rrilaöníSfitófTwaRr\'"" 1 1 .[•»••• \' 1 í ;.]: i j ]• 7 /m. KÖZ M Ü Vj E LÓ DIpjSjL; T Ál RS A L) Aj 1. M I flw GAZDÁ ÍZ ATI H LT I LA;P .\'I Zala megyei GaaxlaMgl EgyeaiUet, a n kunixxai tllitM flnnnyélt/tö nxönetleexet, Ah \' bh mint effyltt hivatalon htirMnyc —;-—-——-K—*---1 1 .. r *: 41. szám. ■ ; [ Nagy-Kanizsa, Sztrdán 1878, Október 9-én | V. évfolyam. Lelki szabadság- 1 jogosítja, de keble zsarnoka: a Hasát, többé semmi sem azcutJ oMk addig, inig. Hogy ti ál ha atosak maradtyk a jóban. . nem hagy nyugtot neki, Qree vá^\'akkll » divat pártolja; mit jöz\' sjfcszélyébcn Buzduljatok fel i Kivált ti, Kjknekía jól- (F. F.) Ne ijedjünk meg 0 jwflp: éged azivéj, melyeknekf betöltés2 jcuk olvot, legyen az bár a egudéösb intéz- thvó mi tea e» indulataikéi kívül még skbadság! jnem beszélünk politikáról, Ugt Ujk anuak, mint forró olaj a 1 zomju kedéa, (ígyen egy nemiét megmaradá^ módot é* t ilie Atíget í* i iott ártó, hogy spkszor nem külerő, nem idegen zsarnok- . toroliuak. így rabja a könnyelmű 1] élv- sának feltétele ; nwgtagjtdja azt; meg- léteid gyftn úr la^get érefctetfl nemes.fcet- sag bilincsel le bennünket: saját keblünk-1 vadátzatnakL igya baszonjpö pénsrályi- izegi fogadását, elhanyagolja legnlsó kö- tl)ikU»>, óliot édesitó bccscs hiretek, nti- ^ ben hordjuk azt, a mi bennünket lenyü-jí nak ; igy uralg a tobzódti, aki téroág, telenégelt^ s majomként idegen.czífrába veteK\' frumi»ar idárfára magatokat érdé-. \' gpz, hogy nem tikunk a világosság (elé g ká|-tya.szeu^délyo a nyomon ükoe, bajva, idegen asóra tánciol —| Igaz, dk ijijBHÍthosHétík, Oh I ne lialatótok U>- onelkedni, s bqrtónbezárja elménket, , kikofl rjibáz jára fűzött, megfoszt\' 1 jókit jók is, lemének, azép és nemes tzélok- vá|)b a muihuilatiul szükséges|jónak mun- nogy ne juthasson az igazság ismeretéhez. ogeszs^tcTlL vagyontól, becsület ól IS ban buzgólkodnának, lia az a jlivüí, vol- Éua vételét, velyre a ti nefnes indu- Oh lélek szabadság! első fogalma hogy mindezek, ha szenvedélyei!; arai- na,i de if\'ui Öunállólug, ueui a azalmdlé- latokkal telt íKivetek elegendjü alkalma- m ébredő szelkjmnek, első kelléke az g^éa alpi felszabadulnának, mások ívol-; lek önkébytes választá^ábiil. tjtsak és készs jggel bírók tudnak lenni, élet boldogságának ; szent név, mely vil- nánají jaga lhatja-c valaki ? j Mi hát a lélék szabadsága ? Az (íyarló a/- embqri természet s erfí- • lányos erővel hatja meg beteg idegéin A naz első, ha a gőg nem inogna* egyszerű igazság. Ki isz«nvedói|i:íu, vá- sek a megpró lúitatésok. Nem lehet ki- - V; ktet; magasztos eszme, melyért ezernyi felette, bot sülotes, jó ember, haszri)JpoM gyaio uralkodni biK ^it azígazsug eg}e- vánui a lélek ól, mig földi, hogy soha epren ontották szivvéröket. Lélek-/:abad- UT lehetni 1, embertársaitól becsliItiJtvJ, nes útjáról sem a megtiszteltetés maga* oie tévedjen, nert vapak olyan pilla- sftg) mi az ember nálad nélkül?--gzerettelve, boldogabbnak érezné nágáL polczai, sem a gazdagodás vagy hiúság íjaink az ciu)ernck életében, a melyek- Csaknem minden ember különböző / mintáén na lenni kivánna. A le sápiad-1 csábjai, sem a felette | dörgő véazek, sem ben BÖtét lésíöu szivében 4s •fejében, B felfogással bir arról, mi az egyéni sza- lelkű embernek nagyravágyása: ) asiaju- a lábainál tátongó mélységek ej iicm.tán- ilyenkor, oh, mi lönnyeo megbotlik . a blaíság,: amint jelleme,; hajlamai hozzák nak, emberUrsainak jól tevője lelu tnlil ás toritnak : kit llőitéleo, egyoldalú elto- lWneiuesebb élek fs J)e botlások közt magukkal. A gyermek jabban találja, ha ilynemű nagyságtyui akárhányat 111 ,t m- \'gult^ág meg ném vakít, s a timn érze- tanul meg a gyermek szilárdul lépni, mindig játszbatik; az ifja ha féktelen\' gálioi va^magáfi fölül emelkedni, caak lem viligánál pl-smeit jónak követésé- tévedések árái vesszük míg jaz igazság . vagyait nem kell zabolázni; a tettrevá- boldogságát neveli. És mennyi j St Jto- tétjétől issza uem tartóztat,\' az /abad ; ismeretét, és-a szabad lélek ereje épen J gk\'ó, ha minden tér nytítva volna mun- hetno, meniyi könnyet szárithatiu jfpl ! annak >au ereje ineguüzdeni a >orssa)f ií küzdelmekhm tüuik ki : feláll ha el- kosságánák; a henye, la minden dolgot Mennyi!eddig nem ismert édesénzíatj ói s diádalt vivui! lelettől; az nem tél az nett, megtér ha tévedett, de rabságba kerülhetne; a fenkölt élek, ha eszméi vez letiii 1 ! emberi lokasíia Ítéletétől, met\'i • lelki is- í magát néni alja. . világában sorompók nen korlátolnák; a fonna ( az emiitetteknél nemesobb 1 meretén >k legfllsóbb t írvényszókéTolsza- ! Vizsgálj! k meg csak szenvedésein- rpsszlelkü, ha miniden igazságit, törvényt zsarnokok h, de nem kevésbé vpízétvej baditja U az ollói; az nem fél a félre- ! ket[ váljon .....11 az tüuik-e kí, hogy ese-~. félforgathatna, s igy tovább a végtele- sek életünk1 nyugalmára, mihelyt[(gyözer értéstől mert IstonneK szivébe irott tör- lékVóleg vagy szenvcdőleg magunknak ■ mg. De nem ily szabadságról van ilt urajkpdni bírnak felettünk. A taljaióUos| | vényeit követi 5 az ném fél a szenvedő^ tlilafdonitliatj tk nagyobb rpszét ? Ha szó; aki önmagán az az természeti gyar- sági ha szenvedélhrlyé válik, fösvé iyog-1 sektől, is nem csüggeti el alattok, mert ctfészségünkyt Annak idejében kellőleg leságain, előítéleteken, szenvedélyeken gé lesz s sik nemes élvezettől me ^font^ \'tudja, 1 ógy azék a jéleknemesilú tüz- i^em-óvjuk, iá! szercncsénkat könnyel- tud uralkodni, az szabid ember; csak a jószívűség ha tnlárad határain paaar- próbái, S9 hogy ju igiizság előbb utóbb,! miien eljátszs:uk, ha gondatlan kjönnyen- . I ak ilynemű függetlenséget nem igázhatja lássá válik, s megront minket; la 1 áUjio- do végri mégis csak győzelmesen emeli ijívóségbói mi guukat megcsalatni enged- lé semminemű külhatalom} idő és sors; zatUépzaég, mely mások érdekeiért ama- kedik k |hatalmuk alíl. jlik, ha üzáin tatatlan gazdálkodással vh- az a szerencse utain ^pugy, mint a\'nyo- gáéf elaányngoljaJ vagy egészen Qdujdl- í A? ti mondják talán, hogy kevés cm ||)\'oniinkat tői kre tesszük, haj s/,envedé mórban^ diszpolezokon épugy, mint bi- doz^a, az öpgyilkosság egy nemévé Usz; ber van lilyen? Igaz, fle hogy mégis vaui lieink szilaj nőnként ragadnak tova s lmcsek között mindig negtartja elrabol ig}\' jminden, ami [egyszer szenvei étvlyé 1 bizonyít ák nemcsak a régi, de jelen koj veszélybe bukunk, betegséget, nyomort hptlan kincsét, a léleki zabadságot fajul, s rajtunk erőt veszen, széliéi li na- runk töiténet lapjai, és életével bizonyit; nána(.ot hozun: magunkra, kit vádoljunk ? IDe sokán rabok, kik azt akarják badaájgunktól foszt; meg, leigázza^ 1 kajHat- sok még most Is élő ember, kiktft az A telünk nen függő sorscsapásokban pe- litetni a világgal, hpgy\' uralkodnak ! crónflflet, hogy néna tudjuk többé a he- utókor iikzteletjei fog említeni. De olyakj dpg a szabad lélek ég felé emelkedik liou iá dölyfös magatartású, maga körül lyesj az igaz utat követni, bár elsmpr- is, kikniK szerény, de erőteljtu) múköj t.pia..üutudaital, melyet Petcjfi oly meg- ndent lenéző ember azt hiszi magá- jük, hogy aimelyen megyünk, .azrsszj dósét a világ nem ismeri, eittV üdvös likto egyszerűséggel iejez lg: , hogy nincs hozzá hasonló szabad jttane^j mindézep emiitett 1 még hatásuk Szivárog át jótékoiiyau nemj 1 ííldogta au voltaui teljw léJeumben, ber, s pedig rab ő, a felfuvalkodás sok Uáa\' nejn említett szeovedélV i okUbb zet élet ieibe. |Ez iilójbbiak \'lAe .soroj \' Cwk aa^igaaital, hogy i|og uoiu ér- | ja, mely elzárja őt az emberek jó cs^ak jházi Istenek, melyek egyes izemé- zandók iblönösen a ülik, Itík.üiszta, no4 uiatától s saját pöf eszkedése börtö- lyeken, családokon! Űzik hatalmúm, im\'i mes leliésültséggcl a kzép és jó iránt, L. íen fullasztja el keb e jobb érzelmeit, bár jtudnivaló, hogjy az egyéni I omlás|\' előítélet», hiu^ágou fólülemelkc.lve fel- A H^CZterrpi. iá nagyravágyó, ki n inden piszkos lét- vonjai maga utáni népx romlását s a|j ölelik a llözjó urdekeiá ók híven kóvciiki . « buuniai hangtéren levő okra kapaszkodik, hogy magasra jut- esalwjok bukása a nemzdk vesztjé i- l\'Dej 1 azt az u|at, melyet a gondviselő tehet- 1 •Jj^jj\'LJia;^10^^-\'^ou érdeke í \' ison, midőn azt véli hogy mások fe van egy általános zsarnok, egy nind a j ségokhezjképesti kiinntat nekikJ I ídveloi iii n dyoV^ui^Li\'^lgokai ol\'\' t\' van, saját keble ö\'dögét látja meg, több nél idomtalanjibb, lényegteléu abp s 1 * Oh ilti szabadiéi kii m\'ilr, \'^sd v.j •>- j,LyVn „ kövi Skaőkben Tömeiuetüuk meg -ly mindig ostorozza, mutatván neki mégis veszélyesebb!bálvány, mert e5 aoha , rünk titaRct, maradjar!\'i J liiven. npizw jíSunjc tiwtelt-ulvjkóiyili kik bjaonvára érigaz érdem elérhetlen magasságát; sem csak egyeseken, hanem egész törne- tiink rlg szökWihozJ fejszeiríl\' i\'^.ta djkkol "Ivasanffák ea éléukún jirt. harctért, a diszfogatos pomp is hintóban ülő geken, népeken gyakorolja hatalm itj\'-- erkölcséhez, vittlörch^, ] íjtóvíIn\'ij, ne kjipot. A lovél Jiaugzik: dgyén ragyogó ékszerel kel és ruhákban, ei d divat vak majmolásal— k egy- \'juiilgassiitok a sokaság véleményére, majd .j Z a v a L j 0, »epu jío. ÍS\'JB. szabadságot vél élvezni, mire gazdagsága szer a divat rabjjául szegődött] anlnák 1 azok fognak réatolc hallgatni, ha látják, I { Egyes áilontá^iukró!kisebb élmépyei-i í\\l A ÍnfP9(ÍÍn % "^áf^\'i*^ dflgi muul(ájába,í s pilionni tért. A* éjaxa- ily airaliiHJí \'ideg-Lorabugató párnár & f)£í lUlCZUJUé óroaalán ;Ieaa. 4-í j Ti I Ica airi csendbe ourkoléiaoU. Még luiudcn- \' ján, élinV-. nYoiBOr asillbjuatottA tagokkal, Pista halálsápadt arccal lordul \'pern ki aludt mindenki álmodott. A hatalmait ^mdoktóT kiuierillt lélekkel álmodul lehet. AS áldO iát CHihez. megaláztatásról; a rab$aolga szabadBÁgá- SN«m Slla oa légii, bá\'ló terem ea, b#l rMég egy pröbát te*iek: j- Szólt r^l; ax éhségtől kiuaoit, tori [ott us.ialok Sijil>?,n púruák karjain ^ondatianul hajtja . ~ B«oély. — \'félreVpnya testvérj^l; mialatt minqe 1 izmai kozt caillapitA éhségét} a jólét etubmót ájomni lejét 1 bibor gyermeke; .haucrui 9SAMY 8ÁH0 MM6I* reszketett a felindulástól... Isten fcinybrfl* csillspithat\'an éhjiég kiitóá ; a sors ÜlŰUilött livoinor-le^i-^uolyuek rom Iqtt TÓMses leve- (Kol titn ) Ietesnek teremtette Jaa embereket; <i e eaek ajkain boldogság inoHolugott; a saoroimm- g<ije iorviuott; mclyiek pá^unj^ a ousata I hálából ineghazudto ák terenjtőjöket, és lő- fiát a kétségbeesés ürdögoi kergették" ] Itlld, |ia testoc lica ér; jniutlm j-gtesttt ki- Tercsi csak auttogia beatéit nehogy nek egymás véréért remegő hiénák. V-tJgv Hát a két lostvé\'/j mit áíittodhatol? gvóklíól volna rzővo. nem borul ott aa ■ yját szavai háborgásai k. De a betegek talán ast aa irtózatos sorsot mérU ránk! Már a nap megleletJs inngasságHan í nívó Wlé pom]il selyem^• ftiggttíiy J hanem lönöa élesiplffaánái fogva majdnem mih- bürböflósül, hogy mimagunk emészs lik l\'öl I pislantott egyet j— egyej. a téli felhőkitlél | lrjg*B»ll^»l» — egy pók ereszkedik le, n szót megértett a s« gény beteg. Mikor nemünket?! Saírwö, éaörnyü I li lész a zzomorjkodó tőire. Mi is volna mo^iióz\' h ujasáHt te<s mi Iádon. Oyüágédenj öle- rcsi saavait végzé — ni alatt még any- velünk? Csupán egy gondolatom van még; I ni válója? Legfíilebb egjy — egy giill\'nye-. lő liarnk helyeit nljőnek a uyomor tanyái- jai számára takarót k\'ersegélt: erőlködve ha as sem sikerül, akkor együtt neghál- deáő őrei aaaapnyt láthatna fatorliével vu nak titkos renlóroi, a patkányok, egerek, fordult kifelé ha\'unk a\'legirtóaatóaabb halállal aa inaég 1 szorogni az erdőről; kíné\' nem tudhatni: csót^nok és m tlió mag millió puÉsÓ-má: .Ne keress több tal :arót, lányomj. Már kaijaiban. Kiben legtöbb életerő vi n, mi- vájjon villái a daipelt fit vagy aa évek si - saó léreg, medtudui, hegy nihcire kürütoi- ofm fázom; éhséget aemj érzek; úgy lát-* nak leaa rettenetes föladata a többiét hal- lya alatt görbed-e meg annyira. Vagy ko- ted aa uiaég liiiodaimába tiltott.czikk, pél> szik 9 hideg okozta8 I " dokié szemeit befogiii. Irtózatos I, — Na fle [ aeiket poiítoa taktuabau üsszeepapkodo nap- dául: egj darabka száraz kenyér, va^y Nem ébezeu, nem fázott a jó lélek, tán majd sikBrül. Hélnap elmegyek Qornt- számosok it. kik a saakadstlanul tjpl^ó hó- félig lerágott bont ? lia azután nyomára Pédig éhség kínozta tagjait alig mozditha- bárhoz. Aat mondják ugyan, bogj iiörajü hányás Ul aoen ugyancsak bemuta^lk hogy jőnek, azouual éikqbozzák.; s midőn más-\' I jáj; a hidegtől reaakero ájkait nem tudta uzsorás; a aJtélen iiipgaaöriiít papaáátaosok [ "abból élnek." Nem osuua, hogy ilyenkor na^r reggel éhaőgt^i reszkető karjaidat aa takáraL Kífejezhetlen aoymi szeretet, mely nyári keresményét e őre megveszi kirnt- azután oí a fönn a termésaei panorámája eltett utolaó, éhhaláltól met\\to falat .után fé|haldoklásában nem Ünmagára, hanem len olcaón. De.talán igy még megmtnthat-> mellett a nap is nagy kedvet kap saun- \' nyújtod: hnlálppadtan tántorodpl vissza; gyermekeire gondolt Azekra, kikért talán jük saegény knyánkát." dikálni. - - Aa égboltról igen — igen hal- j oaupán paránvi morzsákat találsz, Fejed iegtdkbet szenvedett; kiknek érte viselt - JujH,\' Fista nej meni ahhoz a < suny a ványan litörő augaiak a földdel mintegy ; szikiül: magaajköiftl rémee Urt .^raeea: 1 ösMee gondjok csak boilokiMmn^i teher emberaaa. -+ szólt megborzadva \' \'ercsi. 46, fok alitt szögeltek. Aa idő délelőtti 10 éleuelenul toriflaz el; 1 legnagyojbb jótéte aa anyai gondok ée aaorongó fájdalmak- Olyan sok rosaat irtóaatoit Ijjesaélnel tele- ó/a körül járt. j mánv ezámodri , ba többé ftl nem nyitod h<ja képeet U. Aat mondták, hogy vidéki lányoki I A k a kunyhóban esti sötétség volt. sseuioidet. ~ k beteg anva, kinek malandó testé- |wtt becsalni nalo|ájába, kik többé nem A kis micsbíl aa olaj teljesen kiégett; .-Tj ! De mit bisaélek? Isten ó]jou k» ölre* már a csontváa-enyéaaet távé fagyaaató térnek viasaaj Ne menj, kérlek I Kt ágy saénen e aludt magától. Nem ia Volt rá Vasé ! markait, bogy többé al ne bocsássa; meg- iaaon/edóm atlól aa ■embertől. Iu T saüaaég. üud három lakója mélyen aladt. \' Elég itt <lőttünk,látui\'a nyomor ta- , eltaedéet haamdik. Miért ? Hogy rvermekelt . ^Háa mpdot bepíg már nem 1 udoai Mintha k alvó lámpavilággal ai élet ís ki- nyájában aludvt zz anyát éa két gyerme- M aggodalomtól megsaabeditaa, Ds a nyo- Bz a Iegvégstf kisértet Lég. ayugodt édi- 1 aludt voh a1 belőlük. két, hogy köniyeink kicsorduljanak. aeeerfi kanyarét rágj megialelő gyer- \' ssml, pagem liem- érnet baj; ;nert I Jkiíii* | A b ítég anya ágyában, a leány aa A lányka leaelőuör emelte!föl aaem- mék titkos eejtelem erővel néa aa anyai \' merttém tisata.u | ágyfőnél, aa ifju u ágyláb mellett, miud pilláit; aavait ekmt-ttel ut .ott kiürül. §nvb#; ée aa érte tett 9nmmrtagadáei miib -§ f-^\' -T j — \' -- \' tetten a Redves, puszta földön, egyetlen vijUayltái férfi átav«M!éiaákbedti«> / la idő mér iói tuljáit éjféUi takaró né kül, a kolduanáil nyomorább ál- ! (fWlytatáaa kör.) . » UÉ;ialáÓárt .nAlutts kiadd lélék Aa álaádaB aivatar ia belefáradt ör- lapuiban klmodtak. Álmodtak, ha uavan aa !! 4 —~ 4 m 4 rendesen megírtam Ml Nlig}ftráMtUT A ttbeinlUnder 28. felvonulása o hó tí-ikáu *Tu rjan, Petrovosello éa 1 Cralo rayoajábau es^kttaöltetett. If>-én Boszniába voaultuiik, lett makaók küs-4iAndéka az volt, ia mohamedánok de tol mindjárt Isaosios me ern volt. A generálit hokv a aülöuösen fanátik áll u lakott liaaio é» Muii lováos helysége késrekeritsük a a csapat felállítása a ■etkeaő volt: A 76. jartalékeared ké-te a jobb saárnyat; a 48. esredj 9-dik lullt/nja képesé a centrumot, a melyben alék gyanánt a 12 -ikj vadásssá^zíóal) uaa lakozott, hogy ssükaéjg esetén minden irái ybau segitőíeg közremiiködhossék a i aélsőbb bal ssárnyon mi állottunk t. i az, ezred 1. zásalóalia, kik aaon meg bia|sti kaptuk, hogy arcsvonal változás al-foiytonoaan az elleusóg jobb ssárnya log 4i tal ellen működjünk; a mely caélra a aásaió-alj 2 hegyi ágyút ia kapott rendelkezésére; aso ikivttl 4 régibb fajú 4 fontoa működött a ti 1 kel ók által Isacios mellett (elhányt aán cso i ellen. 10 óiakor as ogóaa aorbui kos dŐdiitt a tüzelés, különösen Izasicsraji csak tnikor adandáruok látta, hogy a fölkelők erőien meg vannak zavarva, látott hozzá a g ralogság a támadáahoa, melynek as el* leimig sokáig elletállani nem ^olt jiépes éa Mu Lilásnak eredt réaaint Viki 6a inovácaba visszavonulva. zeni ettőkor Ikacics birtokunkban vo|t, hol katc náink mindont leégettek, amiben aaon-ban végre is megakadályoztuk. ítövld pi-heiii s után ismét támadóíag indultunk Mu-ács felé, mig a 48. 1. zánzló\'alj aaon sino para ncsot kapta, hogy a balsaáruy és a hát bÍ2t( vő kon kadó akarli na agy kis kato-beuuotekét uu- esred straUgikal Sluin, Lsdjsvaos, részint Fél ti- aságra való tekintettel a meassebb fek-Wkieset támadjak meg. Ezáltal aásalóaljunk teljesen el választatott a brigádé ló és itt álltam ki. amint látni fogjátok Ml! próbát, mert a 4. századhoz tartozom ej ;yike voltam aa élaokhek — elismerés szerűit — Vikiosben. Század parancsnokom W. százados ur tláma iáira küldött az ellenség szárnya ellen, nig.aa 1. szakara segítség gyanánt kövelett j a. 2. és 3. ellenben erős sortüzet tar-tpit Önn. Ezen oldáltámadás oly meglepd Volt, hogy a felkelek csakhamar futottak. Tikit Sbdl. Ezen támadás századosunknak ráját initiativáiából eredt, miután ez által az esred oldala és háta\'biztosítva volt, s Uelz m .ndenesetre érdemes caelekvényé/Volt a 4. paáaadnak. Vikicsben előőrsöket állítottunk bevárva a történendőket, alizor a csapat parancsnoké ;ól azt a\'z utasítást kaptuk, hogy az 1. zá izlóalj a rohammal bevett magaslato- áborozzon. Azalatt félkettő lett és sza-oső mellett á lehetség szerint elhe- lyeztük magunkat s már a zsákmányul ej-tett j íliokat, tyúkokat el akartuk készíteni; de al g pihentünk jl óráig, erős puskatüzelést \'hallottunk és kevés pillanattal azután adjut üb jött, ki a zászlóalj parancsnoknak azon parancsot hozta, hogy a Musinovácon táj nem .disponált aatióban elfoglalt 76 sz. tartali ikezredet felmentsük (dagagiren). — Csaklamar tüsjíén-bokron, hegyen-völgyön keres; tül mentünk szakadó esőben, a 4. század úmét a szárnyfodözés nehéz munkájával i legbizva, ugy hogy csak esti 6 óra körül léphettünk ne a küzdelfiipbe, hogy a 4a., e irea e keményt de diosőségteljee nap-jálj méltóan fejezhessük be. k U egész csapat 1\\ órakor szabad tábori ia vonult aaoa magaslatokon, mélyek KÍok( t helység fölöflt uralkodnak. J I ; fiz mind igen szép volt ugyan, de most mondrm-el azon kellemetlenséget, tnel/ napra engem és mindenkit ért. IIO\'I. órakor délelőtt kezdett el sza kadni aa ea|J. olyforjnáfi, ainlf náluiJk lel hŐsaakad4snak ueveanek. Minden salin it nélkül esti á óiráig, tehát aa esés* kfiieleiu alatt elboríttattunk vikael. A kopUnyiíff ii ma vára vetuil a magát legalább néinilí Appeu Óvni, M Itt liiatáu Ifelieletleii, ha a^ nnbér ea ŐBim^wáöp bosótun keresstlll akai jutiíl Osiauiíinkívjsael telve, ugy liogv a s|t amiéi uton, jt stlrüL keresalljl áaott bokroli itfsött alig írjásahattunk. így ömnaguukuak mellett Ösvéu^jtvágiJunk. Alégkellemetleneljib aaoa ban, ifikor; jnár a beállott éljeli hi(l< gbsji, fogvaoaogVf lógerba [\'mentünk, meh tüzet aa eaŐ miatt nem Imetett. csinálni, i föld pedig egészen keresaljdl volt ásva. (Cipsel (étek uiár most he ysetünkot ; rogjeli (j órától sem nem étiünk, aem ném ttunjk valámijt,\' j bonig átáaya nem volt tüL|nk száritáiira, svy kukortoaafttld nedveai lará dái vánkosuuK és takarónk volt egjyiser mind. [TftsBtk velÜnU tartani V tl Órakor meghallgatta as ég ih ánk és köolyÖrüU rajtunkJ mert rögtön me ;sz( aa esőjél 1(|| percsalatt elváltozott i jeli net, a teli lipld kibontakozott a foloc te fe hők mbgől a miuthía tvállslc kezdették vol titkos maködésükel egy tábori tűs d náfik után f^lqsillámlott. álEaláuoa ürömnél jel i-ül, hiwpji vége volt minden nyomoi uéi gnai Sem evésre laem iv^aru nem ffoodplunl. hanoin asárít lefeküdtünk deg dacaára megkiváiita lB4n i dultuuk, ker mohamedán polyi magas ben Bi h áo gyönyörű az tép dtjrí üstül mlysé^ei azokon l-o a a! 1.1 Unna! ;aftuk| ruháinkat éjfélig, áautáh nedvet kukoriosába éi ah jól aludjunk, mert a tevméaa^t ogait. t reggelen tová )b itj ntünk a Kiokol nevű éa délután a 3 lodrq ábort ütöttünk; ízen} Szép ott a viidék áa Igye. Jobbról ; nagas i íegv körülbelől 4 hételr széles lés 2 tiíéteii knélj elő. Cikc-cakUan tpiigérzöld viz, metaii kd reáztüllaz e«ss vjmgyet Verkasica törül, mely tőlünk falról fekssik. A iolyóc| ka aa Uonába ömlik, -n\'éva Klokot, ugy fi iíjztm nevű a magamat, a vb Így és a falu • Felejthetetlen luz előttem a látvány, Í|i r előőrsön isBÍgoru szolgalatban voltam, tilelé tekint ettem. Beh t kár es országért, nj miti den lehetne Itt, de erről később, elŐtb él nényei\'mről. {Testi! jóllétemről pompás saol-gám ffondosnodott. Gyakran érette szélybe is inául. Kár hogy Bihácsnáljmegsebesült. Táborunjkbóu egész titkon a I skos ságtói elhagyott Klokotba ment és mi idont hozott a mire ssljlkságem volt — Ölökké felejthetlen leu előttem a 1(1. estójoi a. — Képzeljétek e gypnyÖrü panorámát i( aodá-latos időben, a sok tibori tűzzel, Baljr íl tŐ lünk kprülbqlol 2500 lépésnyire a Vorka-sicsi Únnahiidnál a felkelők elaánowlt tá borát; i mélyén alattunk aa Unna áltii 1 körülfolyt Bihápsot, a 79. ezred által fé gyújtott Zegar néyü falut, mely paranosra. gyújtatott föl, most é helységnek lakosi iga Zách-féle sikertelen |küzdelem alkalb ával, ellénségeami viseltje magái. GyÖ látványI és midőn a hol l;ral-ejlkelók Allah 111 Allak jukat bakáink lelkesülten ölették hó 7Míri nyörü Uklt keltével a hangoztatták tejeaelmünkf A vedrépoljei maradtunk, 17-én ejjelrel egész csÖndt tüzeket égd táborban 16-ád éjjel ött kellett volna mara< nunk már előkészületeket is tettünk; az éjjsli pihenésre, midőp hi Jpnek, mennek a fellegek. JŐnek mennek a- teliegek,, Borult és ujr& derült; — A nap ragyog fenn as ógenj Majd setét étbe merült. ilgy változik jmindoo óra ilAlkonyulló éltemmel: 1 Egyik öröm és a- másik Fájdalommal múlik el. Meuse tul szárnyalt a valón i Néha, néha {képzetem I Es gyermekként as életet, Ilykor héwal öleltem. Ábrándozva elmerengek, I Minden ugy jmosolyg felém 1 | Hímtől égo lepkeszárnyon Jár előttem a remény. Majd lelkemen mély gyász borong 8 őszbe vész a kikelet. A fájdalom kegyetlenül Tépi, marja Hívemet , Majd regpéllak szépet s nagyíL, Majd sírok I enlékisliM • Örök kétség ezttntelen harca: ICz végzetem énnekem. RSdey Jutván. A lio8Hzu iapí (B^tnU^si éa jom-kippsrália tanaimtajr.) Kedvea Kerr»stély ! Mefigirtem, hogy / sstgisaeartetem feled kienp««jelő ttnnipün-k4t. Légy szives elkísérni, de pm valamely nagyobb várn» zsinagógájába,! hol aa isteni tiattfMet g^aael vagy líklinjvégez^t, Jtaol • Uvplomokból gym«t fljff, halálokat fellápmáztattunk. A ábori hagyva egész csöndbe i 2Sa-Wg valjebe indultunk, hol js 2 órakor éjje is érkeztiünk E maDpvernek!|jó oka rojli csak is gratulk Ihatunk daadárnokunkna c, siki ezen readellLozés által haszontalan >éroiu-tástól kiinéltélmeg asapatiaiukat. Ezen manőver \'áljai Bihácskésőbbi megtámadásánál nemcsak az Unna-wpályt kerülhette k pl,\' hanem a Klolaot-forijását elkerülve nelvi vMt telen szeretnének eáinálni, as ünnepből buci u*vá vásárt, a poraiéból prózát, a pap éa kj ntor-ból gépeket vagy autpmatákat, melyek íagy-szerü lúalmáiüfira hajtsák a vizet j az ima-J könyvből árjegyzéket vagy étlapot éa mindenből pénzt — nfe loda kisérj, nanen szjli-letésem falvápja, boll még ma is tegeaiklas Istent és nem: mondják neki „seiffneuH I a hol nem annyi borzodályíyal közelednék feléje, mint a rpsz lelkiismeretű bűnös, SBgoíru bírájához, hanjem mint elnéző édes atyjáhos a töredelmesen bevalló gyermek; hol inkább maguk |vallanak be minden elkövetett csínyt, njjhogy a papa későbben másoktól tudja meg. | Akad ugyan iti is — mint kivétipi — néhány neírugtokodotf4 ki a vallás körül húzett demarqationalis határokat átlépi, mint szilaj paripai mely semmiféle zabolát és nyerget tűrni#ein akarván, keresztül ugorja a lovarda aorompóit) azonbau végen mégis visszaviszik. 4-4- De kesdjük elölről s menjünk 1 orjá-ban. — „A hetedik hónak (Tisii) tizedik napján, parancsolja Levit XXI11. fej. 27 verse. engesstelésoak ünnepe lészen; asent gyü-» lekesetetek legyen nektek aa napon éi magatokat sanyargassátok; mert minden lélek mely aa napon nem íanvaigatía mag4 I ki-gyomláltatik Mi ő népe köattl«fi £ ssgoru parancs rendeli el a jom-kipuít, melyiké-ie( napjának" ja nevestetik. As aat n ege-lőaő napon, már ünn\'bpélyoB arcsokkal alál-koaol a kliillébpn fasiaé kösség), másképen lépnek, másképen aaólnak mint köam pon. Mindenki megfürdik — ha leket folyó\' de Áindén esetre hideg via|ien ^s ftuUU reas, mert .a^ Ur «fldU tiastán jelenjetek 11 ieg.u Astán IfUIOii papírokba gÖngyfilL ki Ikt- oaomóikrá- Uhetif aa ÜMfogyottak psámára gyea plnsadományokat, minden oa asMkségei támadást Intézni aa elsáuusoli és erősen ŐM0U Uniiahid ellen, Verkacftic Mifl lati, ami (inindeuesHrs sok vérbe karlllt vol\' na.lH Igy k Béinlábder és Zaoh féle dandárok a i iháösdt uraló magaslatokou össseponto-sltvt voltak 4s aá aotló ineglepőleg és siker-duis in kesdethetatt el. ZavuljeMan alig f^atün\'c meg, magunk* kai vivő a\'h.uat, aaou paranosot kapiuk, hogy as 1. VadáMaátalÓalj Őrnagyának P. urnák rendelkes^se alá booaassult magún\' kit iModjudrssébfii. Es ugyanis a ml ^ Ő aé lalóalfával valamint [Eét hsgyi üieggsj a fii1 isio jobb saárnyát képesvén a (Vili e-IŐk 1 Ital lliháoa mellett njeffsaállott kél aán-oaot voltunk beveendők. iFofelaiUlunk volt a dilisiót a háttáihadáaok elől megvédel-mesni. Moat kezaődött a Biháca inelleli ir-tósat >a oaata, ésen szeptember IH*át egy< hamsr nem fogom elfelejteui mert az egész oqttU| atióuak logiiovodoblí küadeline volt. Délelőtt 1 T órakor lőttünk AlU»|)a éé sok olácai karaklából ofy heves llvöldöa-\' uk voltunk kitéve, [hogy so l( veszte- a tetési ségUc zést hetetl kivül vpll, anélkül, hegy elleurendelke-ehettünk v<^lna, mert a sdrü bozót le-enn^ tette\'volna as előre menést, ason-ttehéaségeink voltai a sebeaUltok biz- nOinsij éa alalfi tak rint ia értU aaon zadjá\\ aláren a tonsá^ba jhelyes&aében. Nagy örömünkre aaon hirt kaptuk, hogy a ielaő ailnoa a vadáaaolc által megasállat-gy léhát 2 ssásadunk a diapoaitió ase-vádéjSsok után indult V óra felé el nk. |H|, órakor a 72. dandár-tói (Záob) laranos jött, hogy a 79. esred 3 -ssá-al. |nelvek|Báumaljparancsuokunksk deltpttek pont 4 órakor (amely időben a 128. brigád által (Hheinl&nder vezérőrnagy,) ■•főlámádás tervezve volt a várat hevesem ásvuzauL Itt vplt a legveézedel-mesebp piílanat, | mert alig vették észre a kutyák, n így a magaslatok erősen megszál-va vannal;,\' a mi I aaakasaaiul\' ellen irányozták Ütege ket; de$ nem elég, hogy minden lövegjeik előttünk, mellettünk és mögöt- tünk (ixplidáltak, fegyverlövegeik ia jobbra éa oldálviat szakaszaink közé repültek ée itt tanulta a megismerni dp r ék magyaT fi a i n k 1 r t éké t; neih egy közölök harapott a I Ibe, do egy sem hagyta el helyét, lövéstJjlö1 és után adtak a jó fiujc mint a gyakonló téren a\' paranoasaóra. Kép (ölhetitek, hogy a belyaet nagyon is kedély eleu vok <E helyzet aa áltaíke-letkeaett íogy a íél zászlóalj, mely hátunk biatositási ra Sokolácnál Jijhiiahagyatoti, uem elég eros volt a felkelők rohamának ellent-állauijjakonkivül a felkelők Bihácstol tutajokon löt ek át aL Unuáe, hogy jobb szárnyunkat lyugtalanitsák. JZáob vezérőrnagy a két pet eit sáuoa alsóbbikából észrevette est és mi itán kötél feküdt ason vAszély, hogy a 21. Airoldi féle iezred 1 századjától megsi állott felső szánét a sokoláciaiak koaébo! keiülhotne, ami 3. és 4. századunk gyorsa: ton és 1 dda utasíttatott. aieltUnk felfelé Lihegve,i futó lé-meredek magaala-azt körülijeiül ölökkor délután ase-rencsééen elértük. Ea a csatározás legki-nosabbJ moszanata volt, mert a bokrokon keresajülia legrövidebb utakat k^ll keresnénk J ez uton körülsiviíva a golvók által 6 hi^llil soellett níentünk lel,- mel^k* teljes feloiallMnak indultak, 1 ilióg a 7-jqiki csata óta elnmletetlenül és egépzen megcsonkítva valának — iszonytató látvány. Biháos kemény dióiplt. 6\' óra tájban Rheinlander vezérőrnagy arou parancsot adta, Hogy a legmesszebbre előtolt szaka ssok u küzdelmet abba fagyják és a meg-bóditojt támpontokat megsaállják. Ezt a felk^lőuc poriban visszavonulásunk tartották, óij 2.1 ulsalóaljunk ellen, mely a legkülsőbb sptr szállotta me g támadást intézett. A 2w zászlóalj azqnhan vissza fordult és irtózatosan pusztított a felkelők közt, írva. kit Illet, miiathogv ;áz Összegek külön bösők. Ezeket la osaláa {legszebb vagy leg[ jobb gyer neko a|aállitjja la megajáudékoaot-takboz. Erdc kes lesz tán tudnod, hogy engesztelő álJloz it is hozatik, njint uajdan, mikor ijiiég a joiuzsálemi templom pompázott. — Osakholgy persae más áiódon. Akkor „a jbbb lapo lakáját a barojiinak a papnak ad tákkel ő liszt- olai- íjtj- füaser és töm-jeunel 1 s« t az ital áldozatnak sem saaba-dott hion) síania: í csak jsl szegényebbektől érték He ijgy báránynyaL egy pál galambr bal, vagy finom lissltel, melyooi egy ma-rokuyitj ai Urnák mutató^ he és áldoaott tel a pjap^ a maradék peájg as övé volt. Közönség) a embernek, aa [az ki neia volt Aronida, : lem .volt szabaa belőle ennie; különben ha állal lakolt. Ma- már okosabbak vagyunk: magunk eszszük meg. Ilozatik pedig aa ddoaat ilyoténkjépen: Mini en férfisaemély számára kakas vagv gtini r, nőszemély neki tynk vagy jérce Öletik le. Aa oly DŐ, ki a háaasság tengerén már 1 jó reméuy fokáig eljutott, mindkétfélét ölet, mert nem tudhatni, mit boa gólyaJ I Kftlöiben megengedi!a talmud, hogy élő áldöaa hiányában, akiirmilyeu tárgyat] hoanak ív rágeaerbnet, fíntjm edényt vagy a milyen 4p in van. Magam js vágtam pár évvel eae|otl egy kedves píromat a földhöz, mikor ísái engesstelő áldozatra semmikép aim tebettím ssect. Mit nofidolea, kedves Keresatély im, sajáálom-e Éa ? Tudom, hogy e kérdéaael felkeltettem kivánoeiaájrodat —. de sajnálok, nem elégitheflem ki. De asol-gálok helyjette mis f el viláfnisitással mit fent elmulaivtoitiih, a; könyöradományokat illetve. .Jótékonysági bűnbánat éa ima, meg-hlusitjáli a ross aeutentiát, mely ros-kaaó- m ugy hogv a vetksstében át adott tüzf gel megadta $iéu v reggel a tiirt (4tott éa vadásszászlódlj y, szred a I iitilását tartó Mállott posíi liifiigzották f) A levél tételének én a morális beniromás kö éé k lö ütegből eiéss napon ék folytán magát (ftt kén rsg (Mkl lla $ né 1 Merel#tt árezi / kitűnő diápoa aiiánylag u»e eredményt l<\' Azután Ml ZiólkUl in iesi alakok; kacsok éa liének. As blfr mert uem m< lépésre lehet llftünŐ éa taiiiiasoa. vilin mtl(.ull néi Helyi - (Hanj v jnl kítUnő son|i>n oáo tartotta fl I lát^áuy. mikdr 9 órakor fjli lohogó Biliá^snái felhá áazlóaljuiik, atulán a 12. akutáu az .diroldHVIa 23 ik aielsky induló mellett bevo-In és a minden oldalról megél lelkes éljenkiáltátok fejedelemre." tuég iría, hogy Bihács be\' kizárólag az általánoaau agynak ftlieinlándernek éa ak köszönhető, úgy hogy áldozatokkal oly nagy t elérni. fejezi be : „A lakosok kivé-rős emberek, szép berku-usták és piazkysak : ma I tim iá idlei (} I nyét a flCasíi Után semmiké nek nyilatkoz kája után szttiác sz|retetre mél^ nénánv dalánál nvja) Vadvesk Utyspsediájána ölti érdekesen öaUseállitott m keznünk még és wrzéssel én szerző által k ruöf és „We aó különösen 1 úe teljeaen m kik. Kitűnő katonák lehet-/ét egészen közömböa előtte, lu a helyéről éa egész bst lepe menni. As ország földje 4 övei én mellett bőven jn-rdŐk szomorú állapotban 8 megyei lilrék. eny.) Orünfeld Alfréd ur avéss tegnap, kedden ^g |közkívánatra hangverse-agylermében. A váloga álló műsorosat -distinguáli tőit össze ez alkalommal a (Isönéég ájtatos figyelem mjlvésst, ki vaüóban bámu-ával rendelkezve Beet-Immant, Kullakot, Cho-(szerzőkhöz és isaját hír-interpretálta Már Beei-sojnatája znjos tapsokra ra dei tolt darabok b közönséget gyjü ewinoban, me mel hallgatta laiot keltő tedi hqvent, Bacho pittt éa Lisatai, nevéhez méltón baven Ois mo I I gadta a közöi 11 égjet, mely minden darab fukarkodott tsetszésé-val. Obopin kedves maaur-em akart a taps és a fivész a „Sárga csikó" átiratával (saját [ssersemé-etf. Végül Lisstj .Magyar szúrna zárta be az ép uánt művészi ügyességeel orosatot. Meg kell emló> iaéhitcky Arról, ki ssépea olt két dalt (frünfeldtól, a értetve • „ TVauinesdlmihe-cl őn biat duu — Ez utol-euj ssép dal éa BisohUeky érdemelte ason tapsokat, elyekkel a Ikjlsönség ssép énekét jutal-mazta. A hanga eraenyt egy kis anpfovisált tájonaodska kövitte. — I — A n. l|i inbitl {általános ipartársu-UtjZásslófelavátásI ünnepélyéneid sorreodje 1H1». évi októMer hó 13-án t.) Délelőtt 9 Ómkor gyülekJiet a társulati ne yiség ud varán, f) \'L llj érakor ünnepélyes átvo-nulas a Deák tUrre. 8.) II óraldor ünneni megnyitó boszM bolgármester ur által. 4.) ZÍwló felavatása ja társulat oláöke által. &i jA ssegek ülmapélyes beverése a sász-lóUya, polgári jester^ a társulat elnökei, a a Uoeaoru nölgprea, a világi és fcgyháai hivatalok k^pvisélőu a jmoghivott vendégek és saerkeatőségek, a város főj kapitánya azj egyletek elnploei, a válasstmiuy, az Üu-nqn rendeaŐ bisoftság tagjai, vénre ö rendes tag és s ti ssló tartó. ö.) As üm etet besáróbeazéd alelnök áljai. 7.) A zási lúl megkoszorúzása és^ör-inUotbe leendő bkmutatása. 8.) | Délután \'2 órkkor társas-e >éjd va „Korona" vendéglő iiajgy termébenj (egV teríték 4, irü 9.) A diaiesen késaite tlálványon egy pánolyaaék Dolfalkor megiraták, (jom-kippurkor — pedig méjpecaételtetikH Persae. akad itt is egy-né|mny sceptieui ki okoskodik, \'hogy ros-hslaÓnohkoi\' irnil m . jom-fkippurkor pecsételni uem szabad. I De aunál ttijőbb a többi. Est beálltával vessi magános a vacsorát, hogv csak buskonuégy óra pnulva lehessék nmssék megint. Időköábéa tilos egy morzsa kenyerei jvagy egy osánp vizet ia ^lvaani. Csak másnap este, mikor jmár három csillag iuu-tatkősik, uólal meg\'a sófár (.kürt) megváltó hangja. Igaz, ipár* rosrbasónohkor (uiév) kérdezted, mit imentaanek * csuáya, fülha-sitój sófárüangok r Megmagyarázom. Mkor nékjünk Sinai hegtén a tis parancsolat ada-toll, „füstölgött njhegy,\'osikásott a villám, megaendütt aa égj megrengett a föld és mindig eroeebben ée erősebben riadt a 1büri\' A mostani [kürt harsogása j essünk be futtatja, hogy valUUuuk égi saármaaásu. — Csúnyának találna e hangokat, de kérlek, mi saép van egy Uosecsemő sivalkodásában? De Inéad as édee ku)(át, hogyan ütik meg e h^egok eaerető isaiVét, mint siet síró gyermekéhez, kinek m ülésénél ép oly fájdalma* san jajgatott 1 Tái tWt ered aa anyai s)Va patíiia ? I i Mi is eegéWl lükre hívjuk a sófárhan gokkal édee müÍŐ iket, ki mindent szült és nemáeitt}\' mindent teremtett. é| alkotott. Engedd, hogy l«v( lem elsaakadt fonalát ö« SMkttaaeni. — Me rvaoeoráatak. A báaaaok f löltöansk ~ hoseau, te bér j halotti nikájul ;ba, melyet a vőlegény már eekttvŐjéu ve artfától kapott jel t fel előeaör, s. melyet KI, hn^y koporsója beaár táii fog kif fele njaradni. Mielőbb a tem-nloinba indulnánal, egytoás nyákjába borul ié|j éauő, a [boosánatot kérne k mintlaavea évbea Agy máson elkövetett sár* i*M M bau, i Kft lánc tetm izorul tíss M »(W iiiben, ura szót nágrszá renqezős^g iu ■1 I I • [ I M sUlnoeott HM 40 kr Kttrisék 90 tt t körbe 5f0 kiv Jekyek o!<5i£ Fischel Fülöp künyvfersskodí Halai József iur gyógysssrtárá-B»t® 9 órakor jótékonyoaélli *ru h „Koruiia" voutleglŐ .nagl belépti dij I IW. - A táncaid-i jövedelméig föle\' fl haaoatéii löbejüUeH lávára adetikj • kioaáiáa végeit heljrbel kiadedttovolő egyeaület véleJ-utánvétté) kéabeaittetik : lelt* portig a aAsa-|é aijatáad költségek fodj>|éaére |nrdittatil{, - FVlttljjsetéaek köaaöáettol lógadtatnak éa hírlapi ag uyugtáatatnak i— A táncako-ttonábau résat verők kéretuok egyéaerü öj-töaetpen (megjelenni. Lojigyol Lajos, elnöM. Kipu Au lal. alelnök. Julián* PéUr, fagyai. Tapilczán Mojzsr In agy vendéglő lej*, inéban U ncaeaal egybekötötf tombola eé-tély proli okt hó lén a mozgósítottak Qs viaaskaai adottak javára , melyről fogná-gyoUb Öi ömünkre ama legőszintébb nyila|• kozakot lehelj ÜK, hogy minden tekintetben kitűnően elkerüli. Azon eatélyftn tartott tombolánk a ritkaságok kosié tartom, kl-lönöaeu rapolcaáu miivt provincsjiáu. Örvon-dünk na jyon, inert ezen OBtély aikerébll láttuk, íiógy Tapoleaa ép vidéke Önzetlen hazsmsáfj tói áthatott, nomzoti«aon gondolkozó köt önsége szivében diíég ia legszebb erények honolnak!. Pontnan nyolcpkyr a lé-remj mái zsúfolásig telve volt Ijolgyek. és kai a tapolcaai zenekar kptttnŐért;jái-, mft lelkesülten hallgattak a termek vendégei. Nem sokat késett a a nyeremények részint kisorsol-\' taltijk (i legjegyzendŐ, m. e, 200 drb. "tárgyunk volt; melyeket Majdnem kizárólag nem sskefblü hölgyek ajándékoztak) - ré-•sin pétiig jó drága pénzen elái vi ozteí-tsk. Volt vevő, mert hát saent czélra ada kost iik I Már a kisorsolás után aa elárveré-ssuoő ti rgyakat csakhamar másik terembe szállított ák. s inig a derék öieg urak a tárgyak el árverezésével foglalkozatlak, a fiatalul átidván magukat p táuoz örömének éa éjiéi uytán 3 óráig áldoztak Terpsyoh©-jóni k; • - N<m hagyhatjuk, el azon hölgyeket, kik báj >s éí egyszerüsékttkj által kiválóan kitühtéí nevezetesen^ a vidékről) Nagyságos fi ilotenovich kisasszonyok Z. Eg«Ü-sriegrő), Sólyomi nővérek B.-Edericsről, Eő$y nÓvbrek Kv.körsről, Chipely k. a. B. Füred (Ól, Nagy Mariska kJ a\'N. Vitáról, Lőke ki i. T jtiból. Saáry Ilka |,aj Diszelbfl. (hejybf ) Ádám Ilka k. [a.. Koblcuca és Du-ckeí k a. felemlíteni A többiektől bocsánatét kfrünk, nem voltánk ijepesek fel jegyezni. [Az estély tiszta | jövedelme 350 fet. Vpgre, kötelességünk dieséretet mondanunk] a derek és buzgó rei^dezőséguek, kik nem sajnáltak semmit sem — s^ íárafl-liat antu erélyeskedtek a tombola minél siker litebb eredményén 4" valóban ók me\'g-eml itésfl érdemelnek. — Csak az kár, hogy azon derék rendezőseget nevezetesen nem em ilheiém fel a t. közönség előtt, de él kel hallgatnom, azon erélyes » buzgólkodó) navét, mert van, az az volt olyan, ia azo i kpzt — kiről, ha a többiekét már néven nevezném azon tisztelt úrról — annak külöjilegeaaégéről is ázójnom k«U lén ),\'de hagyom, mert reménvüuk van, hogy les* ide, midőn róla magáról beszélgethetek. íjspolcza, 878. okt 4 Fridrick Eerencz >4 Gyászhír. Alulírottak szomoroddtt Bzíjvol jeleutik felejthetlen édes anyjuk, Lájár Ignáczné, született: Oppenheim Ka-tafiunak, f. hójö án reggeli fél 8 órakor, 68 évfls kúrában, hosszas betegség után, tÖrfént|gyássos ki inul tát. boldogultnak hűlt tet\'emei f; h. 8-ip, (qi^ijk a halybali iarae yu|alomra íáHnl, Imi vaj faleü. a bo kei Aáaá>- Báti|i»r \\*Ut r táiiM Ob^olu Lj délelőtti U iiRjcoi\' Hta sirkertben örék Uéke lebegj dngultuak gyerui Ferdinánd Lázár aár Luiaa Lázár LiaUr (laélla Láaéh Láura Láaár Usr uin. llasalhaly. M 0*á 1878 - Taoolotárél (rjík nokünk. A moi gósitutt hadsereg [tapjíiluaai illetőiéül! nob< Hilltjei s eaek hitmliagyutt osalMiJni augi tésére Tapolcán ok (pisai\' l*éu lirioíl totv bölaewt^ly a kitttajltt ozélift 810||trt tiszti jöv*delmet eredijiényeaett moly; összeg segélyozé* boái Iliiig a tapolcai tamrékpén táloan olhplypatoiett fjelttlfiiotéiiitk ón ini gánadakozáaok: ArvavJ Lajos ftüjkr. Bulu niczky Aulai 2 Ifft. flflágoli latyán IftO k ea Józsii 4 forii ■ Ohep|Tly]Lásaft^ 50 ür/Oiidar Rálfinán1]! frt. Duitlz Fereni 150 kr. Fljeg Jasaef Ú frt, Qerman Jóa»í 1 frt. Qlaaer Ivá\'J * (k GyörOV (léaa f kr. Jus .tuaz 20 ir. K,lkin JózaefftO kr. dnlányi Jáuoa 4 rt. lvpilcolyi Auibijifs I Kbpác«y Sándor 00 Őt B. Lokow 1 forii Oaéby Antal 2 frt. Osabdei Ohepely Káioly (.50 kr. Loazu^r Adolf 1 Irt, Lsszner Jó«aef.50 l iíj. Leszner Jóailif fiO kr. Martou öáspi n 2 (j-t. Mii lény í Józaojf 2 frt. NAgy Józs I 50 kr. Neuhaut ihraháin 2 frt. Pap Mlhá f 50 kr. B. Puteai I Ódöii 5 frt. He^l Jj&aaafi é 60 kr. Iliger QyUla 10 kr. 8aary üyula fi) ial 60 kr. Sehiiidt Ján }0 fcr|Sohwara Sámuel 0 Spedkji 1 t. 8u kr. Szenl^iklóftyj frt. Szioti Ml 60 kr.\'Ssfgli J kr. SzQba Férenc 60 kr. iTaká kr. Satkovies Aji 60 kr. ,8chwarz kr. yól\'yoini Liptá\'t 60 íki 1 frt. S^abó Ferpnoz 60 Gyula 1 zset 60 téiért jvagy hoszantásért így tesz a! Jgyer mik, la szomszéd, a hitrokon sáltalános%z üd rözlet: „Kívánom, hogy nitnden jót vmddr ktiigék fci magának I" A templomban is fél-k« eaiM egymást jó barát —1■ és ellenség , httj y Ualk, szívből fakadó szavakban Im)-caánatot kérjenek egymástól; meít kimer-aíaftomos haragtartással a rt\'tteneten bfá elé léppi, ki vesét és szivet vizsgál ? Hob Qejial)áh oda nyújtja kesét leb ^laramnak, néia ets épen tavaly /tcsdá^a^t ugyazlólván ottja előtt árendáját, s a suskaeraot is. Helyikre sietnek. mert a rabbi jött be, s a máakoi még az Isten házában is oly hí-gáilyvarü nép — elnémul. Ki ismerné fyl e gyülekezetben a> vásár alkalraávál minden kézmozdulatával demonstráló, tagadé, állító, Jfeatadua népet ? -j- |. Hi askető fennhangon mond a rabbi ál-dut iiraköpönyegére, melybe burkolózik, a miben az egéaz község követi.w£zzel az ájtátoaiág kezdetét vette, mire a rabbi Bniiepélyeaen lép fel a tbóraszekrénll-héz vezető legfelsőbb \'lépcsőre, hol szónoklatát arakraq |ly szavakkal szokta kezdd-. ni j „Tpatvéreim és barálaim 1 Itt az itélét rétiénél ea napja I Bocsánatot kértetek éa oy4rte«sk egymástól; én is adok és kérek bo^eánitot. T5e még valaki van itten, kit memrUttetek, kK nágt/rUUÜ*k, mert hin én la ctoak gyarló ember vagyok. Kiváotit-lűkte oiki — jótévőtöknek i, salát káx» ban anikdeonap jó reggejt és jó estét Y Kéi*-jttok bocsánatot tőle r Ks eaael kinyitja k laeatálv saekréoyét, melynek sötét. titoM-aaWfl lélységébe mindenki öaak félve t^ kitti, m megCatotlan, megtörieii ismétli «i tffca kösaég * lelki páaatora á\'tal aaaka Mettak faldoko va kíejtétt booaánttkér^r •UfU mülf i \' ...[ „Tétkeztflnk teremtőok, bocsásd mag alkMétti t Boeeáed meg irgalmas I e nép bt. ■ét* műdig tevéd,\' ouóta Egyiptomból Jenő 3 frt 60 kii Takáos Lajos 90 kr. T káos Zsigmond í«) krfFTury Lá^lA 50 kjr Vastag Pál öOjkr: jfida Ambhisl 60 k Vince Paulin 2 frt. Wassortrinicér 1 fori Weiler AuUl 50 knl Weilei Mód 60 k Weltner Adolf 5D kr! JWirius Vujozo I fitjj Wittmann Ignác 1 frt. Tombola nyeie^nányl tárgyakat adtak^: A<uiu Hón. Arvay L joané, Berger Hton/iolío, Borgen Jakabi Beszodics Edéné. Biéu Jóssefné, öogyn latvánné (Halápi BŐdsy Oaborné, Bruknjíij Elza, Cságoly Jossei (HsgymágasJ Csél Ilonka, Csendosl Józsefué, Csepely Klái (Nemes Pécsely] Czuppou Elefcné, Dáv Jánosié, Deyiiij Nándor gróf (t. Toíim1 Duokes Manó, Duckel Róza, Eossy Jul)s|| és Vilma ^Kővá|óÖrs)j Flieg Józsefné, soher Marié, Fmeukl Adolfué. friedmai Alajosné, Frisch Anni (Gyula Keszi) Fris Lípotné, Glaier Ivánnó, Glazor Sánd( Grebner Béla, Gróf Lina. Grotz Herm Háromi István, jjlegeiUa Etti(Vigaut) II ler JKarolin (Tjf a, Hochstaedtetr Katici és Berta, Ilouljlány, Hc vátlza (Süme|) Kerné Janaa (Hegymagas) Keit ler Gyula, Kobllnzer Szera. Koliu Anioi Koho Sáádorué, KoiikoIví Ambrus, Ková )é Ilermin és Konpelial (káptalan Tóti) K>t v/cs Lina, Kutliy Lukácsué (Kapolcsí öi Kuthy Pálné (Kapo cs), Leíkotics Berifi Leszner Adél, Lesznor Qrünhut Liujza, Lei a| ner Hedvig, Lessaerj Józsefné, i|j. Lenn »r Jóaseíné, Leszoer Salamonná, Leszner Si muelné, Löbl Róza, Löwentrilt Éurma, Luiz tig Ilka, Lasztik József, Lusztig nővéri t lurton nerminJMaiton Szeráfin, Miltény Jbzsef, Müncz Herihin, Moj^ei Meriska) Nagy Bíaríska rVitai) Német D^asőné, ( Istvánd) Neubaus Ábrahám, néftelen. Pétbl\' Térés, Piriti Giiella, Pollák Mplfné, Pi\' lác Henriette, Pollák Ilka, Pruska Sándt né, Rossnberger; Sándorné, Saaiw Antali Saarv Eszti ((Nemes Pécsely) [SalabergBr Netti, Sárréti "Jánosné, Schlesin^ór Jujoji ler Józsefué, H Hochstaedler Irif Hoffniann Auna vát Isvánné, Hu Béláné. Kemény! ■ 1 1 ■ 1 \'• • - >\\ kivezetted, mindeddig I Halljad Israel 1; i örökkévaló^ a mi Istenünk, egyetlen len lény!" , [ ■ M Es mint égi visszhang ballátszík a i i gaaz: .Megbocsajtok mint kéréaltf Hallottam pn már azonban már vésbé épületes nredilUcaiót, például a vetkezőt: Figyelmtek, ti bűnösek | Volt eg szer egy nagy úr. Annak volt egy vadász i| A vadásznak meg voltak\'sok ktttyá\'. Tui -iátok-e ki az a nagyúr ? Az a nlagy ur i z Isten, dicaértessék az ő neve mijiaörökkql A vadász meg én vagyok, a kutyák ped ti I sat sat A séóuokiat végeztével oaa i II a (kántor) az ojtár mellé, és kea< i lágy, auaogó hang«*i azon dalt, i^elyiől 1 nau állítja, hogy!{csak a „Szózat\' és „AÍall seillaiae" veraenyezlmnek vele s mely Am< ríkába el- és onijéL vissza kísérte. E da ban „kol nidréh" egy nép éa (iatnne közi] párbeszéde rejliki s melyről Hoffniann Ml jerjcliói rózsáibáji oly azépen éa találó mondja: „Nem pillanatnyi lelki kéj azü ez égi dalimát, mely ezredeknek óta j röi Israel szivét rezfi át, a melyben keaery < a öröm vegyítve vijn.. Hallga l\' Aáeddigl alig hallhát *óhan{ moat nőttön nő, viharrá dagad, miiitlia i dalnok örömhírt iiozna aa égiből, hol mii t népe képviaelője jártl a mintha hátaim ujongáaánan e &4Ó iezüdnék \' „Bocsánat J Majd megiiH ajmd a hang. ötig végt b végkép ellebben I min j a fialdok ló utolsó s^ haja — és elnétrijil a c|iazanj emberi gyai lósága tvdátában) . Ke imát\' ima követ t&bb órán át, mik kéaő éjjel as ájtatos gvülekesot kimerül(e i hazamegy, hogy lajnálban megint visaai siesMii aa fatieuhiaábL hol naneelig iipác ki^saak és aanyaitoMjak magukát. Csak hé be-hóba menneb kí;« saabad levjegírö lé laV^tet ?soni fÉgf r elfjului. Egy virá illata va*y egy j^rani saaga aa agyedU Hiihlepinga^ L íjsa, Aohlníliiuttr j nővérek Hnl( rftiO)i) Em na, Holbvars Ilka, jfólyói Inna [ós Malvl renoiili, Hl^liíf! bó DptmmM. láué. ;H/.ig<|ll liőné, TaU\'js (Vita), Ujtrárj dona ViliiiL Teréz (Hü ineg Woll HánUsli Anna, MöJí a helyiséget v mit a reiuie^ő valamint aa öi hálás kösuliieAét Dollii ly azáiuot, mely könyvtárakat ialgin . (U. JlSfldrh sJL Htei\'isr ro* Llpótué,\' Htruttss MárU, Sav aabóJlka,H4«ti( ulkló rOyu-ál Bajul! KniiiiL Takáos Ja-ollia, försky ( ka áÉ Janka Niu , Ujváry Jl\'étemé, Vá Int Adél és Ualélja, Wintar Wlaslés lzalialla éi. Kni\'olín é, Wo|l Káadkné, Kahlor er F«ji\'i|un/< yeadégl\'\' ilt saiv0s dij i élkül éi ég lilllönDimn, li\'i\'ijiol ssas nagyi ulkfl ailak1 nyiljránitja. Gyula „Iíiklilni pédig iged ii. s ilekr eknak Utolsó éftifM nqfllt miig iifp t se tódén; társeaápo áeHet, adással fáfadoiytí ; itt hívja |i I íja utfirfzoti megvan |tözöúséget, nvltja vag^des öröui\'i léséra | iKigyalő" b> b</utOtl iA fsl: Jplent y élénk aziiifll ^eny^gető mi utánozzu i( jmár neimiia kivés, tiaz j t . di\'"ár*MÍg\'\' k úl fté#Uhk halvát liugv kcírfió nép- I hat unit fél; haa «*«•<■ p f.^r"t .....r hi»*mjj»|| , « könyvtár" joinfl saakl^pjábi|l yettUk a 2-tk | lén kejiajiiiek kot " nár mint az iisliolai és náii- j terjesztő köspcjntl bisotUág hivátalo« közlönye jajent meg, s boaaa a { bizottság yéga inoit, a la \' közolílatási uiliiHz-teriuin néjjikUi] yvtarügyrs vonatkozó rJbndo- I .....rad Nyílra Szauolea Báos me* íntézajitléseit, mélyek igen | irdekes a inegvénkéut ress* j kai kimutatás, inalyből meg-dáiu 24:Bf> isk. és népkönyv* | záiikl ali. Kilxölvo van még ! al ajánlott köuyvt\'k soroiaü 1 lüiiői ozuikczikk] 8snrkessto, 1 a kösponti bizottság egyik. i st iessl közé, linely szo;int | letelt, Post, A gyék hivaialol tanuságos^k leteastt stktistj tudjuk, Inigy tár létssüjt 1 a biaottsw ál s néhány ki mint egyúttal titkára, r<]|liiv| . _____, „ a horaá riutéiott |népkönyvtárüeyi kérdé aekrn megkeri nésékre készséggm válaszol Az igeu dUz« i, nagy! alakú lap ára egész óv(rc 2 iij. SznrkeHzt4«ég éa kiadó hivatal Budapest, Sáildoiutcsa I45U iá Teljes siá> mu p^ldányoM kaphatók. r®®j)f\'en ^ bokümBteiI: Zsmp-lémmopyq löljlrajza, kaposolátbau a uépis* kolai l\\.{ oaat. lo!drájzi tauasiyagával. Az I877tiki ihíiu jtantorvl alapján népiskolai Ui nulók aál\'nára Irta nnopfíur 6\'om\'A", m- a, ujhelyíi njutanitó. J KiadjJ Lővy Adolf, Mtoraljn-ujhelyeu. Ara kötvé 30 kr E kii kéméiiy tkblába kötött! könyfeakc HO lr-ppn, ^empléinmegye iföldrajut és azouki* vtil nlagyarojiszágot j is foglalj ii magában. Efiilitéllüjc már egy fasbeo, hogy kedves !ia Bánk nép skonáihau cpalc a legujjabb időben léptek z iöli rajii Qktatást |ill|etőlcg azon egyedüli hely is utra,| melyen a . népiskolában a fSl iraji i oktatásról egyátaláu eredményt várhat ii. A magyai ^gyermek első sorbai^ tanulj, mugisinerni szülőföldjét lak-helyóti, a megyét és mindpnt amit ifi talál hat és Iái hat. ae is, kmmt J lóuuirtgyeii né\' anyajil holyes jeldolgozva s gOgifT tapinti Iáról te.iz tauukAjgot, Hogy a j tóuel folyt töldr alai 1 lOgálmakat érUiet06u ós mégis rövidén tudts magyslrézni. A köuyvecske Zeinpléornegye tauf<|lüg)olőjp által Zemp-léninOgya öss ;us néniskoláinik ajálntatott, s mi nttasük is hogy az izqmplénmegye néptanítóitól > iröinmeí, is fog • használtatni. Mi ii ajánlju : a szorgalmas aserző munkáját néplaui óink figyelinóbj). - Endrei SárTdortól, a iiatal költői nemzedék ez kiállitásbkn. iBinertotn hogy a Aigner szersahetU Ajánljuk 213 ajos A „Koss< népköltéi Elöli ruk élvezet,. — a nők — tubák Néi gárszdinü nám hog vagy törik; kis trUl Aa előttÜnki fekvő köuyvocs rmészetes első sorbán a semu-)iskolák ssáinárk íratott. Az niódsserlaui elvék szeriül vau a könyv sserzőjéuok , paeda- n kiválló toljotsógü tagjától mm. . t, . a Petőn táriaság aiadásábáu ismét kötet köutem&ny jeíeut mag igen díszes Miután e kpíetot bővebben ohfjljuk ilt rövidén felemlítjük Oldalra terjedő díszes kötet könytkereskodMébteu 2 frton á ki ítészét barátainak li^yolmébo. etéire való &« Alföld vad felhívó.4 niikgiíibói" oiiuil, közti .rlatból. (Porzó Ivét ~ \' Rejt In ii.. Ó1LV. g|i jtemény másédik kötetére. om tagádnak Iniog maguktól férfiak korkülönbség uélkül dIuh d esik azt a Boldi Fájd Hali pajk Dflvkinézésű bo fiút ottkn. kilőj, ha nem tud-dój azt hitínéi íj .hogy magyar [ezében nagy bstaaltna van — ényhitősakrül — jele jannak ttlogy • „ki\'iöjr I ö^r-.-^—-r—^-r-í-r: T^rl-töíiún ak ir. De akt biszemJ hogy nem log- JfJff otok so bántn I seukisem nalc még akkjir delk haraiUi, .fiikor a gW mkép birsalmáinak i iár csak a cSftkája lesz meg. k\'rály k.ván, í megadva, Jó élVág -at kiváuok néki |JT • Kivá aaztja Saüaé.mnik egyikét ] Utodbmul; s így tor; é óhajimmal Ktjl inboji 110111 köteles, nóg a kiböj- Leszék képes caak vSdni bennetek tölósré, \'mert liiucsen .nég bár inizwáh (13 ] Oh djrága földi; a legkisebb -ezolga éves) 1 addig lapjára hárul minden\'büiíe és vétke. E fololodsóg érzető n^yobbitja az ütéseket,\' melyekkel apja meljlél sújtja, elő> sorolva egyeiikint minden ifünt és vétkot, mit embelr „gondolatban, sZöbiui és tett-, ben" jUkovotnet. E bllülajkromot többször iié olvassd el o napon, f I miután köny-nyen inratörténlietelt, hogy tvplatnil\' mégis elfelejtett] általában és sommásan kér végre bocsánatot minden bűnért, mélyre aa ittlétük | i|iogköveaést. njogégetéBt,. lofnjoaésl vágy jnedojtást mór.; Hála az égnek! Leáldozik aluapy elmondják a sáriinál tnely-uek végiMavaj Adonáí az ölökké való Isteni (lld r d i t ási HARMADIK EliÖ Iphlgai )ph. jgtjfiian 1 billincs ümaaabb vógtotki Mely st a saeutség nj hirnök, — rniki Végső, világos éhtpi Nem Hog; Mik<p áldoshatuálak k háláliiak\'. S Dinua pa)nŐje mig |éu leszek, val hatom meg, s veszve, vágytól I.\'S ben. Örvendetes moi\' [öltésiiük öaszegyllj-t i\'M mint ígye-átij\'uk ebbeí ajj Üáybon egvéss óda- így támogatására a pu A Imii Lajos itl népköltésünk! kö abjait s a „Kisfálu-iíászlójára n. oi jel* jlk meg a mit Icjbet el Centik a népköl-iksdelmet, hogy esik lkat, lia elmondjuk. 1 a a török s kuruoz épisn költést ilnitat* a Irázadunlfl plo-ké|>noii s-betlejteme-illMleg - csak Kreoék^lt jegyizhet-jtiky lej órna most ne. a teNzük meg áaoly égetőleg ^slikséKeasé \\ ilt gyűjtést, — l^éjiŐb-bon mDutlietoilöplII o< a vesznek. régit eltele\'^ji a, aa. \'ujai elhálkvá-uylljs 14 műköltés >i iá olykor csak ílmes, a népiM|égel utáuzó sorok határa: ittégio hang vegyül népköltési >kl»e, czílra losz, lel Tqm czicsou isva, és. ic azutáij isiiiorjllk meg iu népiest, á ti ztif magyar hangot 1 pedig la iu agyar nópkllltéi sajátságai jrtund-< d(lig ||iuc4ensk kellő ng Ii mutatva. épköltéíűnk ili állapotában Drön-mol adom sajtó alá a második kötetet, mely betlohumsket, népdal ikat, gyermekjátékokat, iMiéket s felköiéöutőket tartaímaz. lindsn nem uó ijest^ aj mennyire le betaédés volt, meKŐi tbm a | azon vcjltau^ hogy liőrAl inatazslt lépköltést adjak a második kötetben ;liogy s nyelvjárást, a mennyire jiz eddigelé uaiinálC jmgyekkej Jehet-ógitii Ijvoit, hűen után tjzval tjüntessem lel. kyíijt.emény i ágy résae — a| nép-költéitf ik iorén, eddi z még, úgyszólván is-meretlau —■ Csanád rk-m|gyébői valn, második köu i árát: 11 írtba álla-pitottám meg, melyéi tj 16 — a oaetljjjg, ha az elofiiiétők c«ak küpépHa/ uujial islrieaa* nek, |t- 20 ivet adq) a elŐiisclésreivjaló határidő: Qfvem* ber Ij-jo. t gyűjtök úe (I. kik ti> példányra egyssiirre nufuiek i Ip, tisatelet jiéjldáiiy-nyal Kedveskedem. . leromlitein vój;ío, hogy hx első kötet m|ég >elyionosan 1 apható : 1 Irt 50 kiért, atlonya, 1878. Hzojitombbr 15. \' Kdlmmij Uxjot, r- Mayyarorsza(j dt a Nagyvlíaj 40 ik Hzámtinák tartalma I ~ SsÜveg: Költen lények. {Bulla János.) Kby agg magyar érinéss életéből] Irta paloglriIstván, - B Dániából. — A Vezúv krátere! — Egy ogv aloini királyleány. Törni j reg. mta l\'.liirs György,) 3ÍXXIX A tizenkét lónap.\'.(Forgó János.] asfruapi leyél. [n^yep, Kép a párisi Bot a tenger iné-(Haokel utáá Molnár Laiflif) — (Graguss Ágost.) — Sakk eladv, SisoÉiiesatói tíseni tuk. Rajzok: Boszní S|ból |: Dobol. A főha-diszálláii Szarajevóin, -f A Veauv krá-teie. —| A tiaankét l íuap. Csarnok.1 Iphigénia Taurlsbati. diráina irt. GOT1IE. m u t a t v á u y.) FELVONÁS x Hp* Ofjcstes. é ni U. ; íd leoldom ek a jeléül, ^jt azon szabadság i nehéz botoguok sntisa. em szabad magamnak kéekol én g súgja az Istennek hogy az Némkly lulhuagó de| nem tultudós áj tatos aat Is m $ macii sori 4 aa utolsó kap sa( engesstélt aat ia megbocpUja nnakünyv) I tiyiimaloC/ <í(]tibqn [ mért ott olv rek 1 tőled is k télyein, h itók, de jdŐgyjirpi, Maraduk íihx^\'i r nifi , y., iható élén. Es az ingalmas, a Kiveszi tudomásul és — aat és boldogok 4 lelki szegé; nyek meri övé k a inehtrorsaág 1 — Végül bocsánatot kedves Keraas-ejgóiz helyeti rh^psodiát nyuj levélaorqó as az — a sse - liived Ifítt Mfip. K Úttá" isteueink tüi bolyét, ldegmi földön üdvöa jáltaluuk : Miképp fogadjalak olng örömmel S áldtúsal oenuetek, Mik hősök aépét, Kiket liiár otthou tisajolni tanultam Elémj hozzátok, s fája kebelembe Uj szép remény balatyunát öntitek. tea. lod neved ! tuduom szabad) f égi lény? ni i a. t ost mond el ueksni g elbeszélt, . — Ilionból Ura Okosl s|ándékkal tuk vJí4S azáriuaaáaod V Vaj Ki júl elém, mikép e J-\'f Iphig Megiameras majdan. í Mit tbétvéred caak fé Végéi azoknak, kikél Megtérve váratlan véj fat, s k\'omény Némán fogadott iakjo klaaöbén Csenge koromban hoalsk bár e partra De emlékszem a félő millantásra, Helyivel csodálva és fogódra is Néséi^i a hősöket. Ki toüuláuak, j Mikép ha megnyílt V< ina aa OÍympos 8 az őskornak oioeő (lakjait Leküldte volna Trója Kélelmére, 8 miodeu lölött dicső jvoli Ag^memnönJ Oh njoiidd ] Háaába lipve hullt el ő As álnok asszony és j^egislhes állal V Vasúti menetrend krvdcLy«ül májú tft-WI IB19 A builii-peett iilötmulntö Ara nerint, indul Kuiiiirti Vonni hon ! MII) : On |WIY ÍM 3K» I , .-k ilóiméi, l>ombo*4i - KlimlUi 4B rtf. Dl!. . J, „ \' ., ■ a ,\'K) ilíltu VI | au.u-lWn . . 4 08 »i *«t „ ...... • I 8 dillv iíli ..........i k II. » Qitv \' :ii:i ltv.lv. iSiimiUtliflj, lUn llJIiol) W4G 8 reg H>l \' „ ........ U 48 oitv* 316 ,Sq|inmlM 3 88 dilll KM Tri.aitb* 4i PtngQrltofon kornitKl Uiiit »■ Bjicibo 4 60 rag Utó í 47 ilfln Érkaztk Kanizsára honnét: 210 K.íSk, Moii ics, D«mborára FlinlMI 1 <1 d4lu t* ! , i L n xi wtr IM3 IlmU-PmMl (,4 90 rag. Ml ] ! f 8 6 Mii 0 44 MtT* \' SWIAitol (Sxorabítliolj Bdeé-Djhplj-) M<M017wt.\' :ill; „ . „ „ „ 4 5 rpg 301|Sn]in>llb4l I II M dél 114 IUcabtl Gráci. Iirkarg. Priorból biti 4 IJ rog iOÜ Trióit- <• fldcsbül „ • l„ ,, I 31 dAtn • 201 „ül Villncliból „ j {, 11 - Oltr Folelíí utrkeuti!: HOFFMAN MÖR, Mdlior S. MARBÜRGBAN 50 drb. 10—<12 akós jd állapotban levő horda jutányos irón eladó. Venni Mxándéko-x6K sziyeskedjenek a fenti jdilnzetthez levélben fordulni XKíOOÍ OK— mmk jXSlét terno ■■AT VUIKO. lügy 6v lofplyiisA alatt önnek atuliiw altul, Orllró Hudolf Ur, a mennyiségtan tanára ot íróit Uorlliibnn W. Htulorstrasso 8, (ulóbb Wlllldllniitrapo 127). — Ess tölib volt, mint valalm vár-tani volna I Ilenaó szíves kAszönet I Linz. ADOLF I.ANO. \' (Igazvoltt tanúsíttatott éi jogywilleg liltolpslttotott. —) Az oz évre való légiijajbb Terno Nvereii^ny-j; e g y z é K e t Ingyen ét bérmentve ssétkftldi j Orlicé Rudolf ,a miinnyltAgUn jttnira él iijó]a (a né-tiiei kjadó-lttéuit Igazgatósági) mlndon olvasónak\' óh kéfldezónak. — 4 tisztelt hdxi asz-szonyok ugy vannak blatonllva, agy •radati Lutz féle Mángorlót niagKapha\'nl, bogy ha aat aajtt gyárábél Lotz Károly j Wlépt Wolnhnüe, H.uptatraiie, |2. [ozlm alatt rendillk m\'og. rio 1—10 Értesítés „Sidolü^É^ Lovarda tt Alulírott tisztelettel értesíti Nagy-Kanizsá éalkönyéke n. é. kft ón-sógét, hogy ö a jó hírnök jfifrnndö 70 izomólyból álló múlovar-ttrmib U,-, viil megérkezett, kik között c 1 s ó rangú jilüvpaioH és múvésznók vaiu alt, továbbá nagy tánczszemélyzct, saját zenekar és 40 ló, vannak qíoIi kö legnemesebb fhju iskolázott lovak. Szombattól kezdve nagyszerű előadások, a mely naponta kivétel nélkül, vasárnap és ünnepnapokon te-dig 2-szer minden uj és válogatott mösorozattal \'og nak megtartatni. A lovarda a takarékpénztár utczában a poita közelében van felépítve. Első nagy előadás szombaton oktober 12-én. Minden közelebbit a falragaszokban SIDOLI T. __igazgató. >jt<a»l\'n«»tr\' i^iiiiri minii.1 ■^<ri|<,t<»CTrjifMigiii-jio>n<|,Ni>\'r»< \'mm, Dr. Ilamller Mór oryosjéfi sebésztud or, szil lész <|s szemész, ,> íByit||gyUktj^oijon ^oye\'s a tartóa aikcrjlb i z toa ij^áa a ruellutt mindennemű | !)nfórp\'/.6iinok minden kSvetkezményeiiJ u. tn.: az ingerlékeny jjydnfroiArot, aas ondótolyást, kUlOnOnon 1 tehetetlenséget (elgyengült férfierőt). I igycaíjfotyiiikat (még idülteket ip), a nemjtőréizek bujJkóros leké- titkos lietegsegekel j Pl lyelt és 8) h 4 fi 5) b 6) a Reni 7 ( rá tói Lak Dáaodireadu [bujakórt minden alakjaiban eloaufitáaaiba|n; líycaMzttkuMaéket; ipa a idoli) nyákfolyáaokat nokijól, az úgynevezett fébóríolyáat, jrkidWnekot | hugyliólyagi betegségeit éa mindennemű\'Wiaeléai nehézaogeket. liil naponként: délelőtt 10 órátlól l-ig, déljután 8 órától 5-ig, éa eate 8}íg. f : i: fjeiten, belvtroe, klgyft-ntcm 1. bz. kijgyé- fe váro8hiz-ntcza 8»r- \' ^"^"^Pfci\'lBr íéy házban) 1. emelet, bemenat a lépcsőn. IKé Dijjal jellátott levelekre azonnal válaazollalük és a gy gyógvazerék meg köny v, ker es Leld iwj csóben k a|»h a tókJ i J az 1879-ik évre szóló általánosan kedvdlt dús tartalmú r áh ah mr 1 1 Athenaeum nagy képen naptára . 1 fr; . István bácsi naptára . • . , . ^ Falusi gazda naptára . \'Jj .\' . . Lídércz naptár . . : . , . • Honvéd naptár . . . . ! . . . Népzószló,naptára .j . . . . WJ Kossuth-Naptár . Nemzeti nagy képes naptár •, . . I fiit Nők naptára . , , , . Továbbá ajánlja jól berendezett k tóssal én jntányos áron készíttetik, VilWci negrtmdtlettk a legpontenabbun esMiHltetneJt. Nyomatja éa ítlöíi upymhu: Deák Ferencz naptár . . j .\' . , . 50 kr, 8Q ^rAÜötviis naptár ...... 60tkr. 80 kr.(Borászati naptár ...... . 80 kr. 60 krjNevéssUnk n] bumorisztikus ínnptár 40 kr, 60 krJHatbridő naptár kötve , L . . í Irt 20 kr, 60 kr./Kértitasgazdászati naptár éi évkönyv 80 kr. 40 kr.(A mögyar nép naptára . , . ^ \\ , 30 kr. j (UJ riiíi naptár egész ív, . I , ( . kf, 60 kr.)EIÖÍ(|gysési naptár . . t . . . | Ml kr. 6n\\ivnyo PSÖIÍÖI Ffllfy m mdhfút, hol mmdenfóle nyomtatvány diazw kiállt * i^v \'ff. :i T .•\' i ^ j ! \'1; ^agy-Kaniasin I8ÍH i ■ fiiilNIvStl®! fffl flsskel \\ IMlttéH árak lém ImftM Néne I llf.V/í M ilsb\' <XÁi)oíni r Qj »»r«i l&mtMMmn l»t»|«l T Rtoifetflfa KÖZMŰ V ELŐD ESI, f A RSA t> M A Zillamegyei Qaxd<wiui Ktf yen Műt, a a /canizHai tlnxtl 42. szám. Nagy-Kanizsa, Szí irdi n 1878 Egy őszinte szó. A budapesti bognársegédek íjtrickeja ismét iharosaink ügyére irányoztál figyel-. naüiiket. — Nem szükséges, bog}* mi e strkke előzményeire reflektáljunk, hisz az, amit mondani akarunk nem is köfc-vetIfenül, hanem inkább közvetve áll öisz iköttesésben az említett körftlinény-nyel. De ugy hiszszük, hogy csak köte-lessigünket teljesítjük, ha véleményünket és nézetünket őszintén mondjuk ki, s ez Őszi ite szóért, talán azok, kiket illet nem fognak annyira megbaragudíj). Meghall játjuk mi szivesen mások véleményét. Félmüveit elemek gondolkodásmódjára mindig hatalmas befolyással volt a nyomtatott szó. S akármily tau lett légyen, ha csillogó frázisokkal, melyek némi Látszatával bírnak a valódiságnak); lépett fel, csakhamar behízelegteI magát, a fél-művílt ember elméjíbe, ki ja megkülönböztetés, a megítélés tenetségével kévést é van megáldva, tftaljakitotfca goq-dolkozásmódját, b csakhamar kész volt hite t adni oly téves fogalmaknafc, melyek józan elméjét teljesen felforgatva, süketté tették a jobb * intelmek iránt. a M I fhiHdf/Mf, Ebe járult az is, hogy a műveltség képzelgésében társadalmi állásávaft elégedetlenné lett, munkáját kevéslibé jutáin: azottnak képzelé, mint a mepinyire érdemesnek tartotta, s nyomorúságában azt a társadalmat okozta,, melynek ó is tágja; mert a tévfogalmak tömkelegéből többé kibontakozni nem birt.i Munkáját kedvetlenül hajtváá] végre, |nyűge lett önmagának, bosznt esküdve azoknak, kik nézete szerint egész szerencsétlenségének okozói, nem akarván belátnL hogy nne magában van eguedül a hiba, yüge 4ett a társadalomnak, mélynek retétt, félretaszított tagjának tartotta rend és törvétjyqs fegyelom kedve Iftine t., Ott azután kénytjelenek törvény lu zás \\ ltján erőszakkal! útját állani az Már pódzott tévfajgajlmák megszüntetés iro. -A szabadság azobban nálunk sem sl i-badosság. Neküntc még csak az. hiáu] ozne c, hogy a sociá istákkal gyűlnék m< g 1 i-junk. Eddigelé a munkások kerd( se lá • Ható és meafoghátó alakot nem öltult. Gsak egy pár külföldi nyughatatls i mun-kiás foglalkozik | tervszerűen a soiiáliála eszmék terjesztésével s munkásain! at faji lármázva tarjat gyűléseket, hozat határozatokat s. á.-1 Hisz addig, mif n ui giyar munkások ezek által becsülete i mu kájoktól el neu vonatnak, még nagjoalil 1 vannak ezek. De amire különöset juk felhívni a: érdeklettek ügyeimé munkások sa, tója, mely msgyar njiet nyelven a munkálok között i elterjedve .van,] s melynek sem sem tartalma nékünk éppen a mu éfdekében ner i tetszik. Ha valamdly fii tál iparos segéd-egyesület múvelódn jakajf) .ezt nagyon di jséretes szándéknak i»pá tolásra méltó vállalkozásnak tartjuk;|éi demesnek a jobbak pártolása és ti nog tysára. Hanem ily iparos-segéd-0{ ye^t let miképen műveli tagjait a n\\ heti krónika? és ffArbetoWifhbi|-cnronik" általi, azt én felfo Éui/newi b rom. E lapok [hasábjain töbmzöi j már alkalmam l a nevezett lap Wyi HiriUifcMtf MvMknik itrlt h -fU. V. Uftldbiri np|<«llk llóiíl HmiImmU»M I rtrpm II ti)\'|R"bli»i«ilii! J jd MrkwitlJ IrodÁ HUU ki/V mtn/fi kíM Mit sfest SIS m nsrt k*tekMl fajiul«t HU n*tn kllld»l"»l űrtoll M\'íM« lH»U|4i«t étrttmltk Im Uu4«iH»t Hptiumlf Mini — A \' whu\'a. Mit ii: \'IUi,f « UiH ItollMI K)|4lf ttlr\'4 17 U »winiiia)«|ir khw rm imh impni iviMij\' nir )UMMMl«l|i V«fk r U4»i I. WnlmicJigiMlU 10 \' «h GAZDA SZATI íHETILA P mnpmmxet Ah több ni in ö(jt/let rilmtaloH Icüxlönyc Október 18-án V. \'évfolyam. zctén jlvitttiil ; ahelMt, hogy erkMcA ! érzület* it omolni-iparMii-.k,/a helyett, hogy Imi titán* atMarókomgra, ösztönt és|ct közt uyujtaua a júza\'u alapon ; való tová }bképzésre ; felforgató osziné* 00 J lalJol T és nü-« kásác | de! annál gyümöleshozébb njfikfdéi, az (jgjlizertkseg, tuiarékoMág és ernyedetlen minkásNág, ak igaz Isteni fáejpm eltei Bzériut I\'eiidez étik- —* Kz a | mi ószinte éavunk.j j ivei táplálja a józan | becsületes munkás clméjét[ s tasaankiuL azon fogalonizavar bdditó U rébe vonja, mely első sorban megöli a munkásban a bizalmat maga és a társadalom iránt, következéseiben elégedetlenséget szül, mely ^ok rosznak szüló anyja. A sotíalismus elterjesztése munkásaink körében veszedelmes fegyver, mely első sorban azok ellen fog.fordulni, kik e veszedelmes fegyyerrel játszani nem áíalluak. illíren el nem tagadható ha-ladásuiik daczára (párunk oly fejletlon és iparos tauonczaiolk képzéle annvirá a M MtitUMi n 7A í/öW a ítá/itor il 7-il, tiapjtíh 3gyAŐnyy (jntdc A \'/UluiIK gyei ftfc/.d»«á« IM7H évi f«bru4r 2&-ki kő»gyUlt«« 9 ik éi lBpO\'lk évi ml iMiou végxé»ei éU ocióbiM I16 raijlcM, itsól^ én á|l|táH ckóljiból igi fijji/enlllcl l87H-ivi M)«r hó 6 ilc,i $ tői fi h yon nt.fjlartvtt tfuttm líflrhuWilML |ui l)-l(i kiizgy olytjkn Caáktorn egyesület Ülése lU-ik váh 187ft-ik é*, 7-éu reijdeteü gytt- kez< oly etlegesség stádiumában van, hogy kétsserdsen kárhozaros iparosaink körébe veszedelmes tanj csiráit elhinteni, a társidalini átalakulás oly1 rút kinövésé- től megajándékozni. burkiillitáct — kmelyre ki-Hekttdött ffyűiuöleeök ée kHálIitóik! jegyzéke 1. m. alatt » esóMké 2mIc m. aluli, ii boboké 3*íV w, nlntt,\' a gnfjÚmUlcHfA teujépfttéii díjita | áiyásóké 4. hÍJ it.. uiellékolMÜk — a „Hattyú" czíiuU vundégiogadú na^y lenn6bon l|l7Hkóvi Ok-uffeer lió\' ti án dólelőlti tl érákoi J\\rT»»y idvAa űgyvnzoií, ée kertéeieti Nzakoestályi iáök ur, Qlaviae l<ajui gekda<|4g|i egyeiü-|tl alpök. Báró NeÚcaeru Károlyi Uáró i űxpvite ICoiiHMMitiu, Mulu-ir I Klek,- Ko-n^áry Mihály, Ilegodiii Jóxut, . eney öuu iginond ronldezf ~ c M nálunk i iz iparos épqgy alkotmányos pol- sijk czikke fölött K.* egyik do g( lemiára is ösztö sem szerint oszi azok az eszkpzi insrosok érdekein anyagi elumozdi sebb része képei 6 bi és i meg mag|U Innen származott azuián az a gyö- j legében el igázod nyöi ü állapot, mely Németországban so cialismus név alatt ismeretes, mjjly át j ésit szivárogja az égészl német társa- j szólnom, sót izótársa a vele vaU pe izött. Én meggyé ?ódé ítén kimondottam, tioM 3k, melyek által á ek akár szellemi aká tására czélba véti tneli nem a helyeselt. Az iparos segédelf ki azon %ifprratlan dék, és meg nem ért fogalmak t irányt adna á munkásnak^ \'szorgalmi dala i életet és ijesztő képe és réme a fokozása által, juhol ez lehetséges Ijely mely etet. redt volt. ii. Csak oly vágy kívánságok felébresztésére szolgálna l)jek nem valpÁitpatók. A helyett, A „Zala" táiczája. Az áldo/at. — Beitéiy. - -SZAUY SÁimt&l. (FoljUtil fo Vjjgp.1 As eleő tudatos tekintet anyjáé ldn. A beteg mélyen aludt A belépő hu ottn ik nézné azt a rémes csontváa-alakot, nek Homlokát már megérioté sa enyé- Alig pár pillanat után Pista is föléb-A.rca halvány és feltűnően komor „Átesik még anyánk. ?ö — kérdé sut-l0Pf nNseyon mélyen. Talán jó less felkölteni ? Hátha megárt neki a sok alvás ls — skólt Tercsi; ki attól fél*, hogy többé nem fog fölébredni. ; „Sót egéeaséffas m a csendbe álom, Ne háborgasd! Addig nem\'árai kin|aSi. --Ka most Qolothárboa megyek. Mire fílléb-red| kán adhatunk neki egykis ételt,11 f£de« Pistám, ije mtfaj oda 1 Qlyan boriáMtó álinaim voltak. Almomban téged megtakart gyilkolni; én eléd ugrottam, és Selém iaiódott. Jujh. még ilyen ross soha sem volt I Vigyáss Jlmr ma- tore belén álmák tol f^fl-Jjk aggódtál I Hoes áimad. aalá$ I*. ■wásMkWI Vtdt Tudod bogy más ■éd rtiár blues ssdgéay anyánk megmiolé. •ére * Kf alatt kissé rendbe sndé fosaláoyos öl. öo/étajófiu; odt btjolt sápadt aú/fa ihog) \'fölé; kőnyei kicsordultak. Azután, nővére mégláasa, elsietett. Teroai egypdtil maradt beteg anyiárkl 1 t 9 Itt nem leás Jérdektelen futó pillantást vetni eme sorattlduaöttek múltjára As anya nemes érpése, a két tektvér fehkölt lélekről tanúskodó párbesti a |ó nevelést, az égykori jpbb módot náa gyanitatják.l A rongyokba burkolt kok arcaairól a tragikus élet olvas Es nem osalatkdsunk. A történet egys móndhatnáin: minden napi. Minden li —■ nyomon találkdsunk vele j meg ii tjük: sajnálkdsuak is azokon, a esz mk( i . inc (öl dje zónáin-Imtó terű, a* kit át ke* dlda I fltpk. Hjah, de pisa nálunk is aaonna ssén vau saáa Imeg bziz, hasonló p Rokonaink, barátaink vagy esetlog mágnnk egykorú ssomoru sorsa. W „Miért nem ségit magán ? 1\' Es, Ss a rokonom i^ úey járt, éa így ,és tett." -Hyeo a fJelet — Pedig kát ákirmily küzdelmen t isn tünk egykor át j— ba már iámét jobb r iptj ban vagyunk -4* a{ múltra néava mi gára a ros polf hazának mint bárki más. Azjpa-árnak tebát nem lehet érdeké- ben a tirsudalom azon osztályaivsl szem- ben, kii barátjai Nem is ki, ha takarék ( becsület kedhet bti cdbelW eu a W toknak, dél? a k tessékii i Megesel) oktatása alkotmányos országban élünk ^-.Jjisakofyi L száuioi gaaiiaHági ogyesQle a reád és törvényes fegyelem uiiís klivánságokat táplálni, mint oiyanokát, molyok ai& egyéni\' clidegenit-lmtlen * szabadság alapján, I az egyénnek saját jó léte ós földi! boldogsága megalapítása i ánti törekyésekbeil nyilatkozik, biszszük, hoby a magyar -iparos netn is min iig A szorgalom és iság, de igenis a józanság és | Siazaliasw erényeivel dicse* valamikor utat uyisson szívó-cia ismus veszedelnfes mérgének. )e éppen azért oda kell tflrokedniök.az országszi ii\'t\'d megalaljult iparos társula-hogy aj jövnndő iparos nemze-kívánalmai|>Íw. ♦ mérve képez-)s mindenüu .egyszor már vég-\'cuicztéssék az iparos ta,noncok\' mely magára az iparra nézve A atépkzáuiu kl jqljenlétélieu üdv izsol as egy^s lekei ameléaé é( julw la köstínség itő érdeklődők A kiállítás .tságok , m\'cl ili iiiellékelte linó én lúléuat üslŐ) \' a kiál Uletuok s gaa bizottsági, tagok, \'ós1 kűsönség iii\'m csélját, dfktfsönség e törekvő huta iui igvwo ddut •inrgn)itv4n a kiálli-ssemléw élvejulóre és az taimlmáuynsáiá rsi bocsájtá. folyama alatt k Inévjegiraék ik h kiállítót*. irgalmas, fígy )lmos, beható álat alá vevéi ^ n jutalmak l< llegiulüs .1 lil> {ryniuülcrt ij() traukns & il minI [ (lü dijj - dl iid iirmiU km t !• |v.ml fl ti csak akkon lesz üdvös, ha e zajtalan, rt vún iMiiak ■ le idd di|!3 db | ifi»ly lUfutnk ji» eredmény gy Kaági tagok megegycBŐ véle övetkoaőkép itéíuttek oda wiíj\' ui iállití últii •Sxy Sándor sas b igiyil uu\'ljíw ki franeos, Ta lil.itl iH^Nicbb ij 3 db lt) Iraii-OM. bíráló ni-I). szám esiakeket iaagálat éa. mánt a bi-uéiiyo sec Ijálmn leg nlll clij két iuk liaaon-i illiiúim\'k i-abér Zyig-alma rao-:oa. Arvav Hzelili körte céoportért 1. I) í\'rankoy. Háie NellV.zoru alma én kmjtn vsuport-érl I-rrjiidn di) ö db 10 frankos\'. Horváth I urtnk 111 (Midii- dij 2dlt eailat 2 frl. ük\'örgi, jiéjiiniiiió urnák ll-roncUl ii\'jry d|i raUstlf frtos Mujhiin Fetenea ní ptauitó ut unk jViondií díj pffl\' dU jjzfi^ 1 írlttN Kri^lifHu.i AndijihiiuIv II midii di| eg^ db éfUst \'1 ,m\'o». Nóvák liánnak, ll idü dij egy uh esűst 1 frtés. Oaollár G \'örgynek 11-reuilü dij egy db esüst i frtos uját beg Itf idig lazái emíékesünk, jiagy részben elfeledjük fájdalmainkat 4 u mert aeatleg soriunk kedvező fordulatot vőn: emelkedésünket nem a steienosénok, hanem önmaguuknak tulajdomtjuk. — i Pediff as éjetnen mindenbes saerenése ksll KUsdhet akárki megfessUett idegekkel, Aldotaatja Weierves mudkának nappal lát, éjfelét — ha ofak kllönös felkarWló oineMosk % léflVllkb ideig p- óráig Urf tó, vagy kéfői slismerésben réeaesQl. Kiiel-lett a^Ujaaás melUtt aaután blkophaük álla/és a oaoatváaosodásig viheti gysra- podását - Eclátánk példa: töriénetünki Az japaj gazdatiszt volt: R/.olgAlati hű-e4ge áldcjsatává lett; mej. hul^s kovetkes-tfben halt niog. — Kgy éjjel kün hált a halomra rakott gabona mellett ; hat nap múlva eltemették. Ila abjbjM a garmadából két három mérŐ gabonát elvittek volua, a gaadag ura-? aág csak IÓ -i-lö forinttal lett volna széffé-nyebb. Es ő,j a tissta lielkiismeretesség, ni-vatali hűségből inkább családját tette koldussá. — | Mikor a boldogult apát oltoinették, a nagylelkű .Uraság „saját kesével\'• irt vigasztaló levelét a boldogtalan anyához. EU mondta benn?, hogy ő nut veszített u meg-boldogultban; teljiosta j&rdeiiieit, iis ossió-sott a Család óriási fájdalmában. — Hanem mikor azután pa óriási nyomoruaág elé néző sserencsétlenek nyugdíjéit tolyamodtak hozzá: adott nekik kolaus*alamisau4t. Ekkor már titkárjával íratott Ea megírta hivatalos nyelven, logy a ^Méltóságos úrtt nyúgdljat nem adhat; mert: t-aaör ne-bisonyitva nincs, hogy (hivatali bűsfég áldozata lett Kivételoe esetek pedig alkalmasva usussá lehetnek. \\ I, Mind aa által a nagylelkű gróf magas [kegye eaennel aa ösvegv ssájmára aa urodumipéustárból egy sseres mipdedkojra 100 frl. aans Egyszáz osstrák értékű forintokat utalványoz; mit is bárrael w órában átvehet, -r A őz igény dsvegyjremegő késsel olvasta el a hideg levelet b azután\' elővette a I grót loveli t, ast is elolvksts, .. (• Miko ^ a gfróf levelit elolvasta, keservesen sírvii fakadt. As (lehetettyn, hogy a ki ily neo t hiflei ■+) T g, vis^zautasBó levelet hl Írhasson, Bi-liyosaii ellenségei voltak a grélnáh — A meddig lehetett, csak ayoinorgott szfgóny. Végre elfogyott a csckéiy sserse-niliiy a gróli alajmisanáral pgjiJ.U Ekkor telesen a véres verejtékkel ssersendő ke-írre voUak, utalva. Pista egy niWier embwnél; dolgozott, Ttiksi és anyja IkésÍMnunkávál ktfresték napi kény érákét. |Egy ideig. — bár nagyon ssigényeaon — csak eltengtekN Hanoin köv be jött ogy igen sovány eaatcudű. Országos fadjy tette tönkre aa emberek Reményeit. A|;tO|dim\\|C8 nlim élhetett Aa iparoanak netn volt munkája; általán s iiyomornak |ci. Pistát, több( társaival munkában saükölködő uéjtntt elé minden egjjűtt elküldteH galda, Tercsi és nyja csak elvétvo kap- sgségé. össOntött be, mintha csak lorát akarta volíiá tetéa- talt a legjobb liánkból is munkát Ehhe jáijiilt as anya bet Szigo.ru\'tél li az Lembernbk nyoi I ni.\'-r- Hányan dideregtek aa évben fűtetlen szobában, kik( Isten hidegje és család majanem ék.________ elegn\'e próbált mu okát keresni, de sikerte majdnem megvett aa ka éhsé^t! A nyomorgó tatáinak lén kitéve. Pista leqQl. A sután lega a megevő ialat-k< maradt, luoknnk v vágr kösetá)lói.,4ki ttkTkelIntett! ! Oiak a szögé sedité aouki. A kii selUltsk konyhájo isatóretlonek latiéi •ssn éá gondnikoaiki ily 1 orv^s, ^fégyistr é Ibb jövő muukjáiára kért Ideget; sehol sen > kapott Hi^a A kinek yéran 4ul még valamije oltak nyomorgó rokonai :et első sorbati segitni-1 ty ösvegy családját nem egykor nagyim is kö-ihotf eltávoamk tőlük, T.. „ ______ a hyoiuorutájgbk\'n. — As anjs Heteden taktldt likek éta; étel uélkiü;- Ktaáékivata); \' tfttS^ kte,Tk«asks«As» UjHroskás M Ili W^^ JK ^ M \\ H«Stsl«sl ar«k, # #m \' I M\\ •«t. 5 fn Nim 8 frl N»fH itré | fn Ht)| kr W # [Ml I M % tfytMr í kr. ISWaAn WmUiímiü I ||» J^^^^A J ^^^^ M \' sMjsftii) io kr t ^HHHv^HL jML*. fSyttttér: . • A . ■ i . ^ _ \' . - I ( PetUaTTio ! MEGY E: ÉRDEKŰ. KA7.Mfl V FP.lAnit.QI TÁ RRA ni I Mr I ühM n A 7 n Á Nagyméltóságú Gróf Festetics Qyöm wr [ Csáetdrnya urodalmának l-rendttjdieséro ok-la vél külöuöe kitüntetéssel á ctia|>á« utakon kiültetett nemes gyümölcs wiíálfon termelt I jeles gyümölcsökért a eaesl tanúsított kö-I vetésre buaditó jeles példaadásáert; továbbá általjában a kiállított aüllipbléle ki* tüuő szép gyümöloeért, I diósétő o\'klevól Vin-czellériéuek aaorgalom dij I db ^aUit 1 ftos. tJÍv Deurbáuyi Elekné asasoiiVaáguak 1 rendű dicsérógoklevél. Vincaellérjének akor-galmnjdij I un. eaüat 1 frtoa Ziégler Lajos I urunk" I-rendü dicsérő oklevél. Vinozellérjé-u«k ssortalom dij egy db eattst 1 frfos. Sairtev Györgyné asszonyságnak 1-rónílü dicsérő oklevél. Vincaellérjének j azorgalom dij egy db eaflat 1 frtoa. óavegy .Tódor Gároliim aessuuyságnak I-rendü piosérő ok-tevéi. Viucae II ériének szorgalom dij 1 db eattst 1 frtOB. Ür- Qréaa János 1 urnák .1- • rendű dicsérő oklevél. Vinoaellériének szorgalom .dij 1 db eattst 1 frtos. Szabó luire . uruak 1-reudtt dicsérd oklevél. Vincaellérjének szorgalom dij egy db estist t frtoa. Csárits Ferencz urnák í-rcmdü dicsérő oklevél. Vincaellérjének saorgaloiu dij egy db. eattst . frtos. Sföílőcrt: Nagyméltóságú \'Gróf Festetics György urnák Csáktornyái uradalma résééről kiállítóit , csemege és bor faj szólóért I-rendU dicsérő oklevél. Nagymgu öav. &ina Si-moímé Bellatincai uradalma részéről kiállított caemege és bor faj aaőlőért I-reudtt dicsérő oklevél. Vincaellérjének aaorgalom dij egy db ezttat 1 frtoa, Méltóalgoe Báró Ki\\ezevita Konstantin uruak kiállított caemege és bor fa\') sfcőlőért I-rendü dicsérő oklevél. Vincaellérjének aaorgalom dij egy db eattst 1 frtoa. Ziegler Lajos urnák csq-! mege és bor faj aaőlőért Il-rendfi dicsérő oklevél. Hegedűs József urnák csemege és bor iaj seőlőÓFt 111-rendtt dij egy db 10 fraucos arany. Nagyságos üzvegy Horváth Györgyué asszonyságnak caemege és bor-faj szőlőért lll-rondü dij 1 dblO francos arany. I| • > m Jegyzés: A saőlőszeti első rendű 2 darab 20 trancoa aranydij, és másodrendű 3 db lOiraucoa aranydíj a jutalmakra méltó tárgy hiányábau ki nem adatott. Mint aaorgalmat tanúsító termeiének 1 egy egy db eattst 1 frtoa dij adatott. ! Tomasits Mihálynak Novakoveczún Murk Ivánnak 0 Sztrahia Mihálynak „ özv. Antolosits\' Annának n Vr\'*\' Borért: { Nrngu gróf Festetics György ^urnak Csáktornyái uradalma részéről kiállított Gra-discsáki 1868 évi boráért I-rendü dicsérő oklevél. Nagyméltóságú özv. Báró £ina Simonné úrhölgynek Bellatinczi ttrodalma részéről kiállított! Tkalecsi 1857-től 1877-ig egymás után következő 21-évi termés boraiért 1-rendtt dicsérő oklevél. Hegedtts Józaet uruak Zebáneczi 1868 évi termés aazu boráért Il-rendtt dicsérő oklevél. Ár-vay látván urnák Z.-Egerszegi Jánkahegyi lb75-évi Tromini boráért I-rendü dij 2 db I \'20 francos arany. Szmodics ültek urnák Atsólendvai 187&-évi termés Medoc — Bordeaux slb. vegyes vöiös boráért I-rendü I dij. 2 db 20 frankói arany. Árvay litván I urnák 1875-évi termés ZEgereaegi Janka hegyi Rajnai Risling boráért ÍI-rendtt díj egy db 10 francos arany. Szmodics Elek uruak muraközi Drágőszláveczi Rajnai és Olasz Risling boáérrt Il-rendtt dij 1 db 10 frinkos arany. Árvay István urnák 1875. évi tezmés Z.-Egerszegi Jáuka hegyi o\'polrtó boráért ll-rondtt díj egy darab 10 francos arany. FaUnyvttiviíri: Majhen Ferencz ur Murasat Martom néptanítónak báróm db ezttst 2 frtos. Krisa-totica András Gradiscsáki lakósnak 3 db ezttat 1 forintos. Kiadatott öaazesen 8 db* 20 francos karjaira bizva. A gyermekek éheztek, de I panaszszó nélkül. A mi csak értékes volt silány szobájában, pénzzé tették; de ez álul a folyton nagyobbodó nyomoron csak ideig-óráig segítettek. A szegény beteg üzvegy már haldoklott a betegség és ioség súlya alatt. Ekkor j tette Pista az utolsó lépést, mely caak hajszálnyival volt enyhítőbb az éhhalál uál, — elment Golothárhoa, a vároanaa kéjenczség-rŐl hirea uzsorásához. — • • e Jó egy óraiolyás múlva csüggedt fő-| vei jött vissza Pista Golothártól. Aa anya akkor is mélyen aludt. „Nos? - kérdé Tercsi élénk kíváncsisággal. —;-- [; i Mily sokat fejezett ki ez .a -nos?" Mint ha ciak azt mondta, volna írnEÍni fogunk ? vagy készüljünk a baláthoz ?a.| „Nem kaptam |B «r Ea volt reá aa óriáai horderejű felelet. Eaael ki volt mond-va aa ia, hogy. végig kell néaniök; miként kai meg előbb a beteg anya; azután agyi-kök vagy máaikuk — előbb vagy utóbb — ében, nyomorultat!. Aa leea a legszerencsésebb. ki előbb meghal. Aa Utolsónak együtt kall halál-tuiát\' vívni mindegyikkel; • tán annyi ereje sem leeud, hogy a haldoklók nyitva maradt aaemeit balogja. A beteg nő fölemelte kissé eaemeit, mintha utolszor akarta volna aatfkat látni, kik neki még inaégében ia öröméi, saeme "fényei voltak. Nebéa sóhaj emelkadett keb-léből j aaatán újra leaárta szempilláit f na-bezek valtak már aaok neki, r •\' Tercsi aa ablakboa dŐlye elfojUMan aeJiejroU. Aa ií]abaa volt annyi erő, bogy aajjábua léphetett. A kiíejeaUtlea gyen- ateny, 14 db 10 francos arany, 0 aattstj 23 db I frtos eattst. Aa ekkép odaítélt pénabeil dióséra oklevelek a jelenvolt ki íllitéik aeotujal kézbesítettek a távollevő i Miiére saivef kiosstáa végett Ziegler Lej* >i reii eaő bizottsági elnpk György, paosai ■ető I elnökeiig, egyeéttleti tijtkár Ezek után urnák átadattak néptanító urnák áe Talabér Zsigmo által fog tuegktl ügyvezető s bor al 0-ik sa. vereajetvén db Ir i rtop máaik dijak »l II d IdeMi keraéi téti biaéit izakoaatályi etnök.ur a reudeaő iiak.aikerei bttzgó fáradalmaiért laa jétfyO\' aület Uéltán kiérdemelt köszönetét klftv vén ti kiállítást\' 1878 évi oetobei hó délután befejeaettnek nyilvánított a Yé^ré a kiállított gyümölcs aeé||ff \' jegyaőkönyv sajrint befolyt 54 frt aaia Ilii uégylfirt oJ é, amely összeg a Zíialeji joa rspdeaő braottságl elnök ur ál al álalolt 7. sí,!alatti jegyzékben foglalt síémlUkal és nyugtákkal i igazolt 58 frt 118 tr Iji. illtségek kilsetéséro, s 50 l^r a JolboH jelégTtéaére fordíttatott akké tási li dij kiogé .... 1 Nlf Sitő 5 frt 8 kr összeg Silflethy k. Wnyáá tOt{. ital titjkár által előlegezve kifiaett el la jegyzőkönyv beaáratLU ( 18m8-Í1T évi october hó 7 Glavma L •Sziijfitku Atyai |n. k. tiSákr- ötté apui dok eluöJ;. H|iHz&rtcmpó. A liarcitérrél.) egy barátja a kttvc Q» lovel et köili tvelün|, olvasijijc figyelmébe ajánlunk. TiituU turktitUl url , Egy k cajata sainhelyéről . :ll|dí)t! Mokiaban Boszniában múlt hó 2(\'áu f) veloitt kualött magán levélből, eljqt|t ogy pnnel a levél ogy réaaét ne levél íj ója a ,7-ik huszár earet(beu r, eaeket írja: mióta earedttnk Si yébői a nol éaredü^k feküdt, sak no.tn | nápéuként csatáztunk özülttnk igen sokan és osuffá ii tjobben, de még ia elmerem mont hogy tagadja ialaat a baka, hogy qálde caak a. magyar huszárnál. >r 1 i i \' iT i®\' >— " 7 istennek külömb katonája, ea vitéa len ha máa mód ninoa, de ott a jp azivtt a lágyságig, gavallér min IfHiltŐL — Igaz hogy a vérkeress és e|ár-en-a- a An- iin tkez ioMiito-eljond ak\' el esi tetettek ani, |j 1 hu$aur- nuica Mrtt hojjil ik •Ír kell )Vnnpi, a katona azzá ■éget mert csak ezáltal avíttatok ■ \' a ki. Ucuut mii) en | oldalon saintf kaeoaló távolságban tek | Ugyan »at lesei fetsae, hogy mind vállal és I koeolt, da hadiiagyuhk mégis R. Jt. kit kft* iák | aöoiégi aen oaak a deáknak neveznek fmert Seprőn un és Péuln végesé iskoláit.) kí elaaánti ágáról s vaaiuerő bátorságáról isma* tates, \\ álasatotta. — (öt követni harmadKijkí gamuis éu követkeáéem. - A vett utasítás nvonjái előre lovagoltunk, ekkor R. J. lová tol, (mely aa ezredben a legvadabb s go nosaabl, de osakis máéokbos, míg gazdái ját minit kutya követi) leszállott, lova lábalt valamivel bedönsűlte a aligha be nem iá göngyölte, de bugyi mivel nem tudom, H mire jobban körUI|ilztttiik aa éjben elftfut mintegy 20 peroa mllva erős átható haiiS jpn^ kiáltva, halljuk |8to (állj)l Htoim volt a hintést csendes oly fo da ugyanakkpr oly forrna erős su hallottunk, mint mikor a\' kaaaáa hajnali jdőbon kassáját a fűbe vágja, eat kevés vfrtKtva egy éppen felénk iramodé ló, luely valamit magával voifszolt, követte, ea egy terük lovas volt, kinek feje álláig \'ketté U»lt haiitva, s mire a; kengyelből, hol lábánál IbgVa fan akadt, Ml szabadították, megaajlt. — Azonnal jeleutéetj tettem a vitlsza siető Ifcdnagyunk a legény-séget üssaovonta, li zbiiyosak voltunk beuusj hogy ellenségre bukkantunk, de minden| cAmdes\' volt és sejomi aaj. R J. társunk inem jött vitsaa 60 perczig vártunk még aem. Ekaor a köeelbol erős jubáaaos füty • vonta magárá (igyelinttnkot, bár kiélt tyentj/\' pevo két éves tem lem kttl fegyi eríLéz|,nyulln gadti., •m amf ek kik köatt lovat kooéijt elfog na !ttk ejaredünk katonái,\' set. A hadjárati kezdete fil^ ö vetke tő néhány! ni al eateli 7| arakor parancsolatot kap Isi á-laduuknak fele P. főnadnagyWal éléniáéi a szemlére menni, mivel Spioymink non li nel jöttek, hogy az ellenségnek s i hím hamva, mi ugyan nem hittük; (nert ez bosnyák nép, igaa hogy a nagyolj bk vqgjjis gazdagabb répa a török vallást v«lt| aáénak, de é^ért ráca v. szerb wlkestlől, vele tart a görög uem bitü is, csak a katolikus ráca hívünk kát a vett parancsolat után nem so rtM\'ló QltUuk a neki mentünk a setét éjsiakuiá utunk egy áttrtt magas mogyorós i s soinb haraszton vezetett lépcsőzetesen felfelg mindeáki magával volt elfoglalva mert beazéd t. L a hangos bestéd til va jral l mintegy harmadfélórai lovaglás ut in oazi vettttkT hogy lefelé vagy is vötg ybol jinflí gyünk] merre a mint Mcivehottttk a korai kint beköézpntott dörfés és villát ilásualj. bokrok ritkábbak lettek s végre egé|ze nyílt\' térségbe Csendes és éttttnk* zaitslan A éjszaka kttHe volt, mintha] iniade kihalt volna. Hadnagyunk a dsapatot meg állította s halk hangon felszólított i, k|ne volna kedvé egymagába, kit hám tasával négyesével I fognak követni 80 l péanyir előre menni körül tekinteni, mig i nagaíeg; l d szeretet benaőaégteljea hangján kérd bogy miként vau ? A beteg nő ni un \\jála -ajiolt. Ügy (ett, mintha még egyre alijd iéb Hisz csak egyet kellene azélnia, <b jjangj i azonnal elárulná állapotát. Anyai aaer^tet bői hailgatcjtt. Az ifjii\' csendesen eltávozott ágy^tój, reraaihek lépett. — -Golothár nozzám sat mondá. hogyl ne ked aa köloaöut, mert munkád bi itoialb. Szólt oalástolhatlan erőltetettséggcl 1 Ilangján észrevehető Volt, hegy delmébe került minden saó. Hogyan? j- kérdé a lány, jfejétlöl emelve. Htyz tudhatja, hogy az ép ke|^s ujónyeín a tiéd is ? fu „Igen, de Ő azt mondja, hokyha; éi i esetleg ifteg nem tudnám fíaetni -- tégo< njiní kötelefhetna aa adóaaájg elfőj adáaara. aláiráaodat óhajtja. (lek te Minden áron a Én aat mondám, hogy majd lljd ? « , ■; ] i te még hitted ia, hogy beazél ve n althoi. a tigrishez, ahhoa a fajtalan emberkéz be lépjek — azólt Tercei kifakadva. — His gyülölUin ha csak rá néaek ; gyűlölBm azáa BBorosán, mert nemtelen tetteiből ismiMn jellemét is.! — Nem aoha I Inkább éhen ha fok 1 — Ah I alávaló, ember t Ee te ij»n látod e tényből gyaláaatoa tervéi pokol játékát; melyét velünk, a föld nyomorait iajval, uanijalt\'ar\'? I Nem ludom: n it mond jak Istenre, ki ily gaaaágot inegtúf I Ne gaplj. Puta! aa is aaólj r [ Tercel fthamoe kifakadására la beie( ftlvet^Jeqpétélten eaemeit. Kasét negmoa düotta j saó\'ui la akart akkor mi >r, de i v gondolat nyflgéaaé törpült ajkain, -j- k jté | |y«rmek aaonnal hoaaá sietett W valak sokai fogja gJ°k rttnk lalun huszárt) sok iaj múlva köstUáli volt. magával hoavai igen jó lovat á egy fiatál mintegy 20! töiök jiaatet, jkit ncsak aaért kötöz-! neg, mivel száplszeitten nem akart ve-\' önni," mindez^ legkisebb mosoly néU| nondá. I-— A Jováról lerí betbmtt. kiállított előöraöket! vizagjütaj a jníikorr^ Iszóhoz juthatott vagy 0U voina, torkon ra-totta a megkötözte és ÍA máalk ló gazdáját íi v|Hgda|l).a. Ke\\|és szóval elinoudá cair-kálatji Breíményét.||Mi aa alvó törököket, éhettek megtámadtuk, 0-at levagdaltunk, 40 marhát, élelmet a 28 egyébbel megrakva I négy órára már berákkoltuna. Mondja hát mostani huszárok nem éjrnekj jőjjöu közénk, aa ellenkeaőt Kttlöloben egészséges va-boriliik hUaunk a keuye* niihtogV 200 öld mintegy több fegyverj,| mondurral udk, un*, s regf póinpájval ber i, I.hogy a n )asatalni | lénzttnk, ftíroaám k telezik előUem a nselete gyetlent I, ha lehet alattomban is, ha mind eat nek Egjéi függ at ha uinoe, ézerattnk; de nem kop-még {lovaink is |ók, mi kell több a ik. Sok jó tlaatUhjc elesett és igen tásunk, lenné bár haszna. — Igen eaek legyilkolnak törökök masa-bennünket ke- k szemükre krétjük, aaaal válaszol-nak, hoky gyaurok vagyunk, mit keresünk próféta országában^ — Ha a posti elküldenék egy szép és drága emlé-rablottat H isten mente en — egy a vinné, ket, ne^i sebesült borért. kai foglklkosuak) fogoly török liánt adta egy nobár A levél többí réasei magán dolgok- Aa ilopi. légünk éa jólétünk igen aokat ol, li^gy miképp aaabályoaauk élet-rendaaet ttnket, aa alváaoan én ugy azttkaé> ges biadpyoe egészségi szabályokat követni, mind óbor állapotban\'. De mi tulajdonkép az íálotii ? Browtte Tamáa aat mondja; „Annyira hasonlít a halálhoa, hogy imád-ítoaáy nélkül, soha fem merem magamat annak áltadui." Orvosaink hiába fáraaatják magukat, :azt kiiuentőleg meghatározni;\' csak állítások tömkellegében forognak, em-lélyatetve a Goethe által " leirt macskára, mély mindig. farkával játsaik. Valóban kéjteli perce, midőu ágyunkban elhelyezkedve, érezzük, hogy álom közelit A-jó: jífveudő, nem mult. A tagok ép- Szemei már le voltak hunyva; úgy fekttdt ott halványan éhségtől és lástól reszkető tagokkal. Teroai inegóriuté kezét, saólitá; de mozdulatlanul és szó nélkül pna-radt A szegény lány ijedten tekintett Pistára. jEz megtapintá anyja üterét; könyei lecsordultak. „Széli, édee Pistáin I mit tegyünk szólt rémülten Terom. Aa ifjú aaótlanul bocsátá el anyja ke- és hallgatott. kallgi Ea a hallgatás kéuégbeejtőbb volt bármely feleletnél. A beteg an)a életéért re megő lány megérté belőle aat a gondolatot, melyet a fájdalom ajkainkra fagyaaat. LPistám, édes Pistám, eaólj t — esdekelt a remegő leány — Mindenre kéaa vagyok i oaak anyánui megmentheesttk Hisz az borzasztó, hogy menvnyit ezénved szegény | Elmegyek Gatothárhoa is. Talán auy-nyira nem elvetemüli, hogy a szorongó áiva« kétségbeesett lépését allae caéllának eeakö-léül Haaauálja föl, Jer Pista t Hisz. ha le valeinl leendeea nem télak a pokol hatalmától Menjünk! Látom, hogy késedelemre nincsln idő." A ezegény fiá alig hallotta leetvérie saavaít; halván van, meredt tekintettel bámult a lassan lélekaő betegre, kinek rom-látag testéből dsrabes, nebéa foháaaokbán buosaaott a lélek. 0Alijáakat egy píHaaali| aa hagyhat-lak magárai — ssólt remegő ajakkal, — Megtörténhetnék, hogy aaemeit ee foghatnék be taegényaek." Al eaagény Ián? magán kivfll kereegélt kendőt. >cy ócska >61 anyjára Volt De aa egyetlen e nem-terítve. Ugy amint volt pea esek aaayira elfáradr^k, kegy ea aey helrben maradás kényelmei. Gyüage ko-máíf lopódzik felfogáai tebeteégünk elé s aa\'Öiituiat szelleme — lassan száll tovább miut midőn az anya csendesen vonja vissaa alvó gyermekéről ölelő karjait; ugy telizik, hogy a lélekre is balasemos Ispal tsrfll mint a szemekre mely csukódik - mind inkább csaUódik — s utoljára egészen becsukódik. A titok teljes szelletnek kor ssárnyra kél s békajejÁlozza a íjagy ürt. Hanem lássuk mi jdéaí elő kösfetiau aa alvást. Kétségen kívüli, hogy bizonyos mennyiségű ideg erélyre van szüksége a teat tevé-aeuységbenltartására, a mldőli eat a nap fáradalmai fölemésztek, az állati élet saer vei ellankadnak, s uem végeahetik leendőt kai. A szeivazefnek e láakadtsága idézi elő aa alvási állapotot. A pcültárgyak felfe- Eása zavart leae, a szemek elsötétülnek a eeeukódnaa, bár mennyire erőlködd|k, azokat nyitva tartani.\'— A nyak és hátia-mok elvesztik feszültségüket, s a fő előre vagy oldalra hajol \\ a tesl pedig a rosoy-nyire a könülinények engédfk, viziránynoi helyzetbe aályed Hanem p hall érzék még egy ideig tevékenységben marad.a lát ér sék után,1ttgy, hogy a körülünk levő egyé nek társalgását még akkor is halljak mi dón taglejteseiket. nem láthatjuk, i a társalgás lunalát nem bírjuk töbué követni. Ezen féléber, fél álvási állapotban, mit a francaié: deini aen mailnek nevea, egy ideig elmaradhatunk. mig nem aa álom aa eszmélet utósó csillámait iéelsaendériti. — Ha tehát eaen állapotot, mint hisszük a* idegerély kifogyáia idézi elő, akkor minél iokább ki « van fejlődvn áz idegrendszer, annál több álom ezttkségee az állati érő viaaaa pótlására. Veseüak egy pillanttást aa állatomág különböző íokozaiaira Ha a rovaroknál kezdjüz. uriy találjuk, aogy sokan közülök, mint a közönséges! ház} légyr ha vakig, maradhat bizonyos inleredjségj áHapotbau^ ha nem aaért még Ts egész évpnvát ellehetnek álom nélkül; ugy\'saólva, alig is alusznak. r Nézzük továbbá a halaikat, ezeknél aa idegreudszer még igen tökjNetleu, ezért kevés álommal beérik. Midőn alusznak, láthatni őket i< viaben egészen mozdulatlan^ kivéve a fark gyenge reagéeét. Eaen hely-1 aetben akád hálóval, akárj kézzel könnyen ! megfoghatni őket; hanem a loggyengébb | érintéere rögtön felriadnak, s ijedten tovh ! úsznak. A figyó fajok, melyek kifejlettebb j szervezettel! bírnak, napokon^ és éjeken át I ébren maradnak, mire eztán bosszú nyugalom követkttik. A Boa Canstriotor, miután \' tulságig tele fömto magát, na^ok sőt heteken át hever mozdulatlanul Hanem est neiu leltei természetes pihenésuek tekinteni, I inkább lethkrgíai állapotnak, moly a túlfeszültség következménye. I |A midt aa állati tökélyesüléa fokozatain feljebu haladunk, látni fogjuk, hogy a madaraknak már sokkal iklbl álomra van aattkeégttk, mint a halaknak, Vaay causzó mászókuak hanem a legkiaeebo aaj rög- -tön telébreiati őket; ept btaonyitja a romai Oenitoliumnak ludek által) megmentetéee, melyek akkor kezdtek el gágqgui, midőn a kutyák éi őrök állomásaukon aludtak* A négyiábuaÜ külö\\iböaŐ nd&eihöa érve, aa agy éa hátgWinoa\\ velőt sokkal fejlettebb-1 nek találjuk Innen van, bégy azon állatok, í | melyek napbal éberek, eaját öaatöattket kö- J | vetve, éjjelaluaznak, s megtordltvaj melyek f. éjjel ragad nányt keresnek, nappal pihennek. Azonllan különös, hógy a terméeaet 1 ezen rendje egészen megváltozik a fog-aágba került állatoknál, Aet tapasztalták, hogy az oraszláook, tigrisek, hyenák s. a t. a zooiogiaij (állat) kfttbep nappal ébren vaunak s éjnél alusznak] a majom oaaládok, különösen a\'Üeebb tajok, jnagyjon nyugtalanok, hadem a nagy pávián hat Uyolcs órát nls&lkJ ha uem zavarjálk. — Innen igen helyeeen ván mondva, hogy az ember többet alszik, Luint a nagy állatok bármelyike. ■■■^■■■pmBiBnamanMiHMMaaBHBÉM elrohant. ILy iszonyú j helyzettel aaemben inga doánia Tehetetlen volt. Hátha még anyján az orvosság, egy kis jó étel, meleg saoba Segíthetnek. Phta asemei anvjára voltak tapadva. Nem bittJ róla tekintetét leemelui; -ott csüngött rajta a kétségbeesés tompa merev-aégébeu. Oaak mikor fmeeamélt, látta, hogy testvérje eltávozott. i ■ Másfél óra telhetett el. A roaaant bükkfa ajtó oaikorogva nyílt fel. Tudóa jkinéaésü, szemüveges férfi lépstt be, aa orvon. Utána réméé sápadt ággal Tercei. Karjaié leborított ettéuyt hozott, és uó nélkül tetté az ablak-njaremre. Az orvos azonnal ápolás alá- vette a beteget Terceitől k^rti aa edényt, és a lányka segítségével« párolgó húslevesből egy gyeimekkanálba merített, s igen bel-kan beadá a betegnek. Ily oMon aa egéea tálat elfogyua-totta a beteg. Aaulán aa orvos a falra papirt feaaitait — mert aeatal uem volt — és vényt irt.\' Megadta ahhoz a keltő utaei-táat, aautáa eltávozott, Piata mindent tompán nézett végig. Valami títtés sejtelem augta neki, hogy most már minden kéeŐ.\'O maga erős ideg aetü, íamos ta volt; de mát a uélkttlözée, aa ineég majdnem ledöntötte lábától; hát eaegény beteg anyja miként élhetne, ennyi nyomorúságot, borzasztó éhséget, hidegét eWiaelni I ? De aj eee|éy leány aat hitte matatva vaju< A vényuyel aaonnal a gyégyg tárba meni. Alig MVé ke Tercei anjja után as %J tét, a kelek kiaeé fölsmalé (sjét A mele auuj. fagy tálé anyja • Lépjftnk IBOit küllllbb M alvóhos, liaagáiédjunk eaeu titok teljes állapot Ialatt, kísértsük meg m alfái (tüneményeit én lelni. Tapasztalni lógjuk, hogy a lélegséa lusubb mint ééer állapotúin; a lélegzet 4étel teljesebb, mélyebb i nagyobb idokö-sttkbeu történik, a tntudig ftangoiabá lm, éidőa padig tulaágig orfi: , a hangszerek lágkell emt elenebbje, aa orr alkiad danolni, aa aa hortyogás áll ba: kttlUöétn ha a wy*W a laálpadláit érinti, vagy a aiá| ujyitva marad. Sokan mindaaáltal, különö-•én gyengébb testalkatúi fiak, nagyon óieu-djsseu lélegseuek, néha alig halhatólag. fcjmléksaem egy uőre, ki veaaélyea betegsé- gi be u tizennégy napon keresetül oly oseu-ilpaeu lélegsett, kol a fül álig volt képea a| halk asuiaogáat telfogni. így vau ea a gyermekkorban ii Kórság okozta kimerült-\' ségekuél pedig alig lehet határvonait huaui al \'álom éa halál köat Alváa alatt a vérkeringés is mint a lélegsée, veasit gyorsaságából ; aa tttér lassúbb é§ teljesebb less. Meg van mutatva, hogy egy egéssségesen i aljvó egyén, nem haasuálva mesterkélt sse-raket as álom előmozdítására, egy megbatározott idd alatt hétsser annyit lélegzik, mint éber állapotban. — Innen van. hogy alvás alatt a test kevésbé képea, ellensúlyozni a hideg károa hatását, esért használ nak némelyek háló sipkát, a eunok el-\' hanyagoláaa mindig httlést von magfk utáu, ha oaak szoktatás nem eegit a bajon. Alvás aljat a légvonat sokkal veeaélyesebb s a test hátsó részére inkább hat, mint a mellre, Fnnek oka szembetűnd: a hideg egyeneseii a hátgerínca oszlopot éri, nem levén a hát annyira fedeave izmok-által, jmflat a meilr a hátat jól bekell tehát takarni. Alvál alatt, bár az izom rendszer íeazUlteóge csökken, s az érzékek a külvilággal ceaknpm igen csekély érintkezésbe vaunak.;. még is a felszívási, emésztési ei táplálkozási folyamat kettőztetett gyor sasággal, halad, különösen a ssivóedények nagyon élénkek. Inuen vessélyes mocsári tigozölgés közelében alunni. — Megjegyeztem, hogv midő az idegrendszer pineii, s a íestmértéklete alább esált kevesebb, j állati meleg képződik. Midőn tehát hidegnek vagyunk kitéve vessélyes magunkat álotnuak átengedni^ mert a hideg uagy álomhozó hatást gyakorol az emberi testre. Kemény Bél [idején, midőn a szegénység sokat szenved a hidegtől a takaró ép oly lényeges kellék, mint as eledel. Még egy éraekes tényt, emiitünk meg, mi ezen tárgyhoz amnei viszonyban áll, t. i. hogy az álom lietegs^gekbeu sietteti a javulást. Mit aa orvpiOK krisisnek nevesnek, ezen állapot-\' blaa történik, s n-iu ok nélzül van as, hpenr bánatos szülők s rokonok a kóuág mellett kinos szorongások közt lesik a pereiéi, midőu betegük \'felébred. Egészséges állapotban az álom nem csak az élet .hosz-•utasára foly be, hanem emeli egyasera-mind a gyönyört, melyet önlétünk tudata okoz. Azonban, hogy eaen előnyöket igazán élnrezhesssük, szükségesnek látom a felett tisalába jönni: miképen kelljen aa alvást •zabá\'yozui Mert ha meggondoljuk, hogy a! tnegssokás mennyire ura az embtffnek, világoa igaz, hogy ezen nagy áldáaial is viuaaélhetni. Kérdjük tehát, hogy mennyi álommal elégedhetik meg as ember? (Folytatása köv^ leves annyi erőtf adott neki, hogy legalább szólhatott, és nem kellett bucsusaó nélkül, megáldatlanul hagyni el gyermekeit 7 „Magad vagy, Pista ?" szólt tördelt hangon. A szegény fiu közelebb lépett, és ajkaifal érinté anyja hidegülő kezet A be-teg jég-hideg kezére egy forró köuycaappet érzett peregni. L „Én megfogok halni — édes fiam ; — foíyiatá. — Szeressétek egy máét 1 Vi-Kyáaz Tercsire is! Látod az leány; sokkal jobban kell őriakednie. Neki nem mondha-Jfcom el tariácaomat, mert gyenge szive van M szegénynek. (Itt a beteg sápadt arcán nagy köanyceepp folyt le.) Te már ekoe ifjú vagy; aa életet ia jobban ismered. Őrizd testvéredet azoktól, mik a szegénv, elhagyatott árvalányt köunyen szerencsétlenné tehetik.4* A ,ssegény fiu odatérdelt anyja ágyá-hos ; és a beteg hideg keaére egyre sü rübben ömöltek a forró könyek. Meghalui. Olyan mindennapi dolog; éa még sem vá\'ík soha mindennapialsá. Akár magunkat orjen közvetlenül sujtólag, akár mi Jókat: a halál örökké borzalmas; ki-aöuynyel nem hallhatjuk nevét A gaadag, ki tu4|a, hogy szeretteit boldogságban hagyja, sokkal könjyebb, lélekkel zárhatja le sse.neit amint a ssegény vagy teljesen nyomorult kinek teetéből óriáai kiaok köst távozik 4 hátramaradottak eao-hsaira jövőjét sejtő lélek. Üképzflhetd a szegény anya halál-fájnaJma V j] Ott térdelt előtte* fia, kit a fájdalom saétlaaná tett Jól tudttf azt a beteg, hogy Kefmekei nyomorban, fognak siulőditi. A lioklók rendkívüli víaiojs eléje Italé azok jÖfíjét ée ea a kép sötét volt, mintha caak a pokol keze dolgozott velna rajta....J.1... i Eközben magérkeaétt Tercsi ia, A bal-duklé anya lölveté eaeneit; fejét márnám M# el. A lány, mint Ustvérjét térdeibi látta, eikeltáeaal rohaiit aa ágy boa. Aet bitié, bogy aorfék aái meghalt. Oda boriit rá 0 ke-eameéi jajgatott. ! A b«Ug fejére telte aaé«k keaét; eao-\' ■eit (alvilági eséeolylfal lüggaeaté kél gjer Miére; ajkai fala) Utak Heilyl megyei lilrek. Ai IpanirvulAf *A#*UJAniik dfatAfii. A nagy .kanizsai inártáreulal aáalajá nek felavatása a kiküldött progiamw sas rint mull\' vesárnapén tartatott meg a lárgy Ima méltó Inríapélyeieéggel. Testületik éi egyesek nagy számmal jelentek meg >* Un-nepélyre. A poigárjneater ur kltüuő u ia/>|d ben avatta aat fel, I átadván aa ipanérim latnak; mire a ssokásos aseg beverés k kö vetkestekj A dalárda éneke szintén émalti aa ünnepély hangulatát. I A banjjueltre mely 2 órakor aHUrfai vendéglő Inag) termében tartatott igei aUép számmal jelentek meg a résztvevők. Cnor oser veapéglőa kjtett magáért. 1< ováo Qábpr pedig fülbemászó zenéjével de itetlc kedvre a jelenvolt ajkat. A 3. étel után //*«c az inartáraulat elúöke kezdé ueg toatjok sorát, ki ő Felségeért, Magyart rszág királyáért U a felséges királyi osjTádé t Uri tettel poharát: a jolenvoltak felálltak &s za-l jos eljenozásekbe törtek ki. Erre meg ndult a tolatok özöne. Swutt\'cs Btnó. a azer,i tetrel móltü alispán gyönvörü szavakban ai ipar\\ társálatot éftette; Plihál Fereuca si törüli felkíssöuláben a megye kitűnő alispi njáraj Svaaliis üenóra ; Kápli Antal ipartái aulaii| alelnök a Lásalóanyára, annak helyet! ositő- fel jére Chernel Rósa Vrhölgfre éa as •géra Svailids ,osaIádra: Witt PfllOp a bo nyák földön | elesették dicsőségééit: Uútorfi azon zajos nelyeslésael fogadott Inait Lqjoá: ványt] tevéi bogy la zászlóauyánakf táviratr ki Ides- " elol4 bajos re a sék; a távurat szövegét egysiersinlnd vasta; a távollevő ÜMngyel egéeas^geért; Svat fia Káplinak felel éegfar nemzetért emeli pobnrát; G<il<)i u H/.abad iparral kapcsolatban Qlivina Lajosra, a megyei kösügyek vezéri árfiá ra-.; Witt Fülöp egy zsidó legendával káp-caolakbiin Monozre ; Hdtorji a ssép koélV inlányokért : Hojfmánn Mór aa ipar áriu-latra s ennek kapcsán as iparosok in íveltségének józan alapra fektetése ügy< ben; Rapli\'t tűzoltó- és kisdiduevelő jegy sülé-tekre ;j fíámrfi a dalárdára; Maitosch Islét-vezetŐje, a belföldi Ipar pártolásáért, gróf Zichy JenŐme; llátotji Lqiot verset oívjaB fel as tpar I oiosőitésére ; Komlúty az ipar és kereskedelem felvirágzására; Némt \'h ÁV- jOrbazváry Gyula- ur a tűzoltó elnökeért; [ 6\'i mo»i Qiíbor Belus Jósi Kápli Antal üátorü Lsjos és Hoffmann ra ; Mat\'oich üzletvejsetőju Kápli Aut Witt FütSp k követk ezŐ verset olvaas \\ fél napot aa Ur tjsramté; örüljftr It éa Vigadjuk rijtal4 Dávid liólt j&mieljétek azt a zászlót Magúira l Ugyl mint kardot, érczbuzogá(|yt HaManta! Ugy mint hajdan vittünk véi: Varral, T Haiiczoljuuk most a külföldi Iparral 1 Ugy mint hajdan sorakoztunk TulMra, ] T . Lépjünk báflran művelt népek Sorába I Eim< a télj, a tétlenség Zord tele, Megmutatjuk, jelünk ia a gylet el re; Mór-ilrl; Isten |yeleu....L.. ■ többé nem Multak Öésze...J]...i... huszenV^lett Lánvát várta..!.....;.. Ha tudta szegényl hogy mily pamar egyesülnek Tel e- Harmadnapra alunyhó szűk kis varán; megjelentek a] temető ssemélyel Két koporsó volti kitéve. As egyi az anya, a másikban lánya feküdt. Sze Tercsi életéhéi drágább áldozatot h aojia életéért. Anyjft halálát n^m é| túl,.:.!, mérget ivott. A temetés a koldusok .méltóság ihos illően történt-Az összes kiséret ahivüalos unirietli E olna tad-cbon jény >zolt heté Kor jelé; Üogy a munka »« e sasát faia Tavaasa Minket )a már implomillmn > Talál a. (mádkoazunk Ilimért hál éa lliitsetért, tudom velem|ebbeu kík» ;tgy étért t ffogy míndasök JtsUegték, Mostan népéi, 11 Tiazteliék f j^meljélek\' azl l( agaara, yimeljétók, szen leljétek, loaaanna I kik nagy „Á\'moti* JbretHifti záaslól *lthúl F\'wnn a ta d^\'ír Mueaecs Jósa ipsrtárau latra Kdjili a városra; lári\' kaira ; 8(wou C isofro; JvMfMfi Jásétf ie>a«tirtf ■ szellemi ipari Mlessléaére : J\'h-M könyvtár Ügyében, gyűjtést renuesvén lind ; aa adaltoaók \'nefeit alább t Kdplí viszont;\' 8imotí Oilbor az ; Witt az allnánra harinadsaor; (boavtát 1 Kápli Antalra: Htílorfi a városi, tiiiiikana; l\'lihtll, Htaélms Ká\'ply izolgi-biió urn ; Simon (idUi, Habócliay György o|gárm ater úrija; A \'ninth tilmáil gr. Zichy Witt a htidvif alispán azin lén be- Íailva a ltoislok porát n/ imaazorü Óhajjal: Hipn a haza! (fim tánczkoizoituoika volt a „Szar-légió" nagy teriiiében. Kz kevésbbé lát<|gatot|L volt uavanJ de aaou keresek kik lek kedéíyésén mulattak. As utolsó íj öt órákor seggel távoztak íbI as ittértusu|at zászlaja telava-programmja ki ivolt merítve. — A aga gyönyört! aaép, fehér uehéz közepén as uraság ciiiuerével és oaáioa feliraitokkal. -- Kívánjuk\' hogy larUriulat liaaaí iparunk fejleszléaéra Ivir igoatatAára ipiiaél \'töblet teheaien iáié aási VII mo| jelei! lei) X nák ló ni ubly sin, a 11 aa i ée li évi tCtfO •Őjü|et radt ktb A zala-egerazeo 20 án á „Zjöldlft" vendéglő nagy- ibei a moagósitáa 1 oly tán kény érk ere eaatett vitéz ka osaládjai javára tán D a I e s i é I v t rendez lyenl ént 00 kraiosár tai tonáiuk viaasama-zcaal ogVboköUüt Belépti aij H^emé-oknak őí) kn. Vö-tésék köszönettel fbgadtatnak éa hir lülfift líjpilijg olvugtáztátiizk. K Jegyzék ja nagy ipart! raulat könyvtárána 1 léteaitéie ezéljá ból a( ományozott összegé krő1. Svasiios Benó \'5; Irt. Orosaváry Gyula 2 frt. Unger János 2 fr 2i frt I Eperjeiay Sándor roly | frt Simon Oábor frt 8: ilvágyi Gyula 1 fi t. Lecdvay József ői\' n 4alá 1 j frt i frt. Si 5!tt| sülét folytán ssai c zésére BiBiiileri| gedélyéve] melynek nsgy-klanil mény, tö vitel, Jós! bé. Hi tárgyak a Kelt tinkovics p^ Nyerőméül megren kárnál, Smettena Ferenca aitici Károly 1 f \'ssiesen 30 frt. föl könyvre Igye isn: rövid ~ mán né í Lajos ■aéekeáC tzuitó. nagy-Kanizial álasztmánya omorba jutott ok és sebesüli agyméltóságu m f. évi 53.61 rendezett ti luzása 1878. é isai városháza ib értékes tárgy int ajándékoai utáu 14 nati jótékony cae -Kauissáni oki Cárolyilét elnö í&rnok. Blau I tárgyak átad iet4k Bátorn a épület, N Irodák dalárda f. 1878. •zdete H órakor; kauiasai általános > frt. Bolua Józseí . .Síréin éa» Klein 1 frt Vignei\' Ká-1 frt Komlóssy 1 1 ft: Wucskics 1 t Plihál Ferenci IHihál Ft v-nc:. kisdednevelő egye-gltal a mozgósítás nagy- és kis-kani-katonák segélye* m. kir. pénzügy 4 ss. a. magas en-rgy .sorajátékboa, ri nov. 8-áu lesz a termében. Nyere-lesz, mely réssiut Utján szerestetett alatt el nem vitt ra értékesíttetnek* 6 án 18.78. Mar-.Knauss Boldi-álué, másodelnök. I tatók és sorsjegyek Lajos egyleti tit-Kautasa, m. egrendelósl felhivás ily caimü ÍA uűlSföld es a hatuu Zalame-ehetése kapcsolatban Magyarország rajzával. A miuiszteri tanterv nyo-kolaí haaznájlatra írták : fíiitorji datok Zalamegye törtóuetóhez" je. Hoffmann Mór polgári iskolai Ai 1877-ki miniszteri tanterv értelmében a népiskolák köaépsŐ osztályai számára a Hzütíebb^rtolembpü vett szülőföld tár- ffyalandpj A földrajai óktatámál a népisko-ában igeh sokáig • talán sok helyütt még moet isiigen téves iiáhyt követtek, mely Inek k-öypíkeatében a népiskolai tanuló min aent inltább ismert, mint saját lakhelyét és környékét: azon megyét melyben ssü lőhelye Nkszi.k; a termékeket, melyekkel laülőföldje dicsekedhetik; a lakosokat éa áaok foglalkozásmódját; mefnréje történeti levezeliMégtt jielyeit; a féraakat, kik aa agyik-maiik módon megyéje díszét képelik, híréit I emelték\'eat Éppen e közelebb ekvő dolgokat iémerte éa ismeri sokhelyütt oet is egkevésbé a népiskolai tanuló. Inén máj yaráabató ki a j földrajzi oktatás teljes m iddősége éa éredéiéuytelettiége. Aa Óduál, a tanítási eljárás teljeeen éltéveéitett volt • ea| nem vezethetett edméo rre. Caak a szülőföld helyei iámé-mtheti meg a fölttrajai okiatái jó Mik a sztlkaéges földrajii alapfogalmak tiszta é^ helyes ismerete alapján n4adhat ozélirányoun a további oktatás. t már tehát, hogy különösen itt ie {érvényeiüljön aaon mégbeoaüUietlen 4> elv: a köaelebmtŐI a távolabbira A laaanonági és caélsserüségi szem-léítt áem ssabad felednünk ast iem V » ijzUlŐft léufegeie/i befély a hasa-már a^ zai és uem ke vésné Iíun sréuyekuek mír V zsengé gyermeki silvban faló nlébreiatésére^ azok ápolásra, ébrentartásra és toyább féjleMtéaeifi\' Es indítom e könyvecske isirsőít arra. no gy terméaaeti és történelmi lajáUfá-gokban dúsgazdag megyénk le|rá«át kap-oeolétbin Magjrarorsaág rövid foldrajzáfal uieglyei u4piaklláiuk szántára niegírj^k és ez által egy I dny eges éa bizonyosan számos iUtniló állal érzett Tiiáay011 aegitáenek. Kik inutikájokf^ nksve, mely már | sajtó alá kerttlt, a követaesőket tartják szükségéinek lolnÁillteni: * A kÖnyvilcake a népiskola 8. éa 4. /osalélya számára leas írva, röviewn és még" Is! kímerilőii i tanulók lelfogaai\' tehelaé-géhez mért eujizerü éa étUtetŐ elő\'adáaban tartalmaz fa mijident, amit e tárgyból a la-, kialónak tudnia! azttkségei. A Vönyvacaké igen haiznalható < leli fnjiil szerzői\' tiirtokábau ^raansk Zalame-gyéro voriatkoab mindazon helyrajzi, tör* táilelmi 1 egypbb adatoknak, melyek a aöny/ecake uipgiráiára liükaéke\'ek, Ez adatokat lelkiismeretesen felis msziíálják. A könyvecske ofoeó is Issé. Tekintetné féfe azt, hogy a\'lakhely és megye iamere|e a leg zMfe iflem félti íjátoa, elég ősin izigényibb faluii tanulóra, leges.\' sőt nagyon is k|vá> )iiu kiállítva, darabját 25 Ittra iiabtuk, .hogy annak megéaeráéee, a azükiégis olvaaS könyvek mellett senkinek, ijipg alegizigéi yebbnek |\'em essék terhére. IJésU\'ette és\' Ijeitafias bizalommal,/ Mlkérjük megyénk iskoláhatósinit, lelké-aUeit és néptanit ilt, hogy 0 Vállalalunkát. a jó Ugy érdekében mmogálni szíveskedjenek 1 a ■önyvecikét isnolájokba bevezessék. 1 Gyűjtőknek minden 5 példányra í tijitelel példán*uyal kedvevkeaflnk. , Megrendolések a péni előleges békül* dnsévol, vagy utánvétellel a könyv meg-jelenésekor asoanal eszkösöHetnjsk. \'I A megrenjlelések szedők 1 egyikéhez kildendők. i \' Nagy-KaniLa, ol\\tóbJr 1-éh 1878. pariiők. Ipliimila TáurlMbAii. !Dráma* irta: GOETHE. (Fordítási mutatvány.) HARMADIK FELVONÁS {töm jelenet, IpMfMiia, Orostes. I (Folyt *Ua.) • Preitei. iái Iphigenia. jaj neked boldogtalan Mycén! 1 • >ítukra átkot így vetettek el iTat vad keaekkel Tantaius utódi 1 S uiikép a gaz, megráava vad ifejét Szórván körül eaeraaeres magot, S néma örökös és kölcsönös dülére Qjtlkost, közelroKont as unokákboa I Tani fel, mit fivéred szavából gyonan- • Aa ijedtségnek éje eltakart. A kagy*törzBuolo utolsó sarjadéka A {leli gyermek, ki hivatva van! Boisulni atyját\' ijiint kerülte ki A vérnapot r Talán bossuló sori ölljlte át AvernuL bálójval V .1 Megmentve ő? El ÓV Es él Elektra? Ö re 11e1. I . Ók élnek. ; Iphigenia. | Oh arauynap, kölcsönözd Legszebb iugarid| é hálául tfgjred Zeüia elé! némkla asegény vagyok. "O restes. Vendége vagy tej királyi háznak Vagy hozzá fttz bálán ssorosb kapocs? Jiliiit ssép örJmöd elárulja nekem: Ugjjr fékezd szivedet s legyeu szilárd! Metft a vidámra ina ve tűrhetetlen Ha sebten visszoipr a fájdalom. Csa|i Aganiemnou halálát tudod. f . iphigenia. Es jjjom elég jneginékem es a hír? Orostes. Te csak felét hal Iád a szörnyűségnek. . Iphigenia. Mit féljek én? Oíjcst, Elektra élnek. 0 r e s t e-a. S K||ytemuÖHtrát niom félted semmikép? Iphigenia. Netjl menti meg őt remény, uem félelem. 0 res t es. ElvAlt ő már remény hónától is. k I p hji g e n i a. Dühében bűnbánóiig ontá vérét ? . 0 r e s t e s . Nem, de saját véritől halt el ő. 1 pb igeubia. Saólj tisztán, hogy ne oly soká tüuődjem. Verbiks fejem körül ezerszeresen Sötét szárnyaival a| bizonytalanság. O re at e e. Ugy kiszemeljek hat aa istenek Telt hírnökévé, melyet örömest As éjszakának tómba-hangtalan Póklábai rejtenék ?ÍÉs ellenemre Ssép ajkad kényea^rit; de követelhet Fájtjai masat ia, és Megkapja azt.-Azon napon, melyén aa atyja halt meg fileljtra öcsosét mentőleg rejté el*\' Kegjrgyel fogadta Htrophiu\\ nagybátyja S saját fia mellett bevelteté, * »S ea —- Pyladee -j az érkezett Kftré Legaaebb kapcsát Htaé a barátná^iak. Es a mint nőttek, hőtt lelkükben ie Al égő vágy, baluát a királynak m\\Ti- J •\' uioen lonenu Az összes Kiserec a mva :aiOB . TJ—, « , 7 egyéneken tívül pár nyomorgó öreg-assiony r^0\' , 4"tok Martiéi volt Kísérteti némasággal haladtak. A ket- HfJ^W* Hoffmann A tős koporsó Után Pista ment ingadozó lép- Uultó* tekkel, de könny nélkül; eötét tekinteté- Al 1877-kí miuisití ben valami boraaea\'ó volt; fejét egy itlen ben a nébiskolák középsi egyezer sem emelte ftl. t ra a ssüiebb^értelemben A két koporsót eltették a „szegéi yek gyalandpj A földrajai oki fÖldié\'jbe; egy pár rög-csomót vetette 1 fe- Iában igen sokáig s talán léjöa. Á nagy úrnak még kutyáját is fé aye- most is igen téves iiányl sebbeni ée nagyobb gonddal ásták voli ia el iiek k-öypíkeatében a népj a nyüvek számára. • dent inkább ismert, mu Aj szegény fiu a temetés után vi 11a- és környékét: azon meg tért nyomor* és fájdálinat kiáltó kunyl ójá- lőhelye )éksli)c; a termé ba. Leborult anyja kiürült ravatalára, és lattlőfölajk dicsekedhetik az eddig leéárt könyek patakban itrtek >aok foil|űkozásmódját; elő.—\' Iaeyezeittségü helyeit; a Mikor |pnnyei kissé csillapultak, 1 seb- egyik-mMÍk módon megi fjéből egy rongyos papírdarabot háaott ki : zik, hírét!emelték*eat E Aaon médiait testféno\'iráia volt: iekvő délgokat iémerteéi lj,Hnék|éeaér^lmomra. Golothár ölt] moet ia ^gkevéibé a néji meg.* . j ( | nen máj yaráabató ki a Ea volt á papíron. Piita már előibii tpljéi m iddősége éa éred olvaata ea tudta, hogy mily rettenetei ese- qktatása Óduál, a tanítás ményt rejt e pár iáéi; aa irényét áldoi atul okéltévei atett volt s ea hozó utolsó jajeaavaiJ oredmén rre. Csak a saüh Ugyanaa nap éjjelén a Golothár féfe rlte tart mtheti meg a föl palota leégett. A tős a bankár dolgowl ik - alapját, uwk a ssüluégei tájában ütött1 ki Miuden Iromány, érté [pi • gálmak isata és helyes pir • egvfb é tékesj.dolog bennégttl; a nmadhat ozélirányoszn a zsindelyéi káé. éltása kör.ben nem Tob ite t Idéie vo t már tehát, ho Még«enÍeÍBÍ. j- A eeaűád megmenekült. Q< - ia Jprvén; eaüljön azon m jothárt nem Ulálták éehol A dolgozó asó- daltikai elv: a köaelebt Tán\\t\'M \'*[f^^M^ kit l A lasanoseági és ca idomtalan . íe^emJr|etlen tömeggé Igot porA meletit áem ssabad ember-bullát találtak. hoffy a laüTőftld ismerete T (-—faija a I taáai történelem ?ahuti menetrend. fo&pyes május iWl 1076 A |)Ddtt-ji«8ti időtniatató óra szerint, j iádul Kiálltáról VohM J hova: •lám I Or»Mrr|M 5105 biák.iaiiáa,ttomborir ■ fiarnálu 4 4H m ■ Tk h m Í 1044R. 912 Bo<U-P#r« ... , ; I\' 4 00 r.f 203 , „T, . . . • . I 0 <Mü\' M Jfj , . L,.\' , . n. $0 Mtt 018 Wcsl* (Bwmbslbtl;, IWw Ujbalf fel* A 8 rtK 801 „ jj 11 «*rtf 816 foproNM I \' \' V i 3» déiu WS \'mnitbM Prtftriiofon Mcr»«t(ll Őriét Mttéctb* ! , 4 60 r»| ion T. I " \\:«j 41Mis . Érkezik Kanizsára honnét ij Víio Ivwék, UUháeJ, Dornbo»ár/Ki«máUl 1 41 «féla ÍÍOO „ | „ „ 11 II Mlr 208 ttuds-Psi röl 4 20 reg. 101 . 1 * <M|u. 211 „| W 44 ntn 8I4M61 fHtöinlwtMy Wct-UlW/) f#.M|027öit,\' 316 f, í ft • J i\'.i 6 r«( 801 8opronb4 r 11 68 441 914 BénMl f rki. Murburf. Pi-tfrli-f f-lftl f • i 4 U reg 202 Trlwt* <tt BéwWl ,. \' I 71 dél« 204 „ ésl VltttcliMÍ „ j n tl, wtr Pelelós pserkesstó • HUFFMAN M(M> H Irsed, mit Ó Jsenved, ft sstlkevényl QrestM. Mii ssdlss nekem 1 Mi bánt hasonló engem l\'ijhí gö nU. [l\'iptvórgyllkoisjig nyom, mlMiien ast; | Kimondta oáks|iT sst iljtt IJóbóJ, ©restes. 4|u tűrhetem, logy nagy lélek, egy Iftjiois SSÓVSJ új lllOgÜMsIstvá légy. iaaug saöványt loojon as idegen dsgennek elméi in, eselhes isokfft ftjfríll A láb\' el* Isgysn JcIJsIJttUnk ga"ég I Jtestes én vegyek! s s bllnös fó jájllk s sir falija ksrsi hftlált; J4vüs legyen ss bárminő slskbsnl jéffy bárki, énjneked msnskülést i barátodnak. jfwánok j nem magamnak.; l\'q itt, ugy látásik, esándokod efleo vagy Keraisetuk «ok«r« niédot, engem itt hagyjatok. Lélkstlen testem u « Szikláról bukjék le, i tengerig 3Mb0lg|0n vérem s bőszen Alkot s Sárbárok partinak ■J (i menjetek, Otthon, ssép Qraec iában Jj életet derflitep kesdeni. (Eltávoaík.) (Folytatáss kttj,) Bossálni meg. Idegen Oltttselben llyoenbe értek, mintha dk hosák Oreetee elhunytának gyássbirlt Hamvával. Jól fogatba óket a Királyné; dk avbasba lépnek Így. Elektra megtudja Orest kilétét; Feleaftja benne a boead lUsét, Mely esent jelenlétében as anyának Elhamvadott. 8 a helyre osendeeen Veselte\'ót, hol atyja elesett, Hol a gazul kiontott vér uyome, A gyakran felmosott padlózatot SojtéstaU halvány tulkokkal folté. Tüaofl beeséddel 9 lersjsolá Az elfajult tett minden réuletét, Myomorgva átélt isolga. életét, Jiölyfét a boldog árulóknak i»t Es a vessélyt, a mely testvéreit A mostohává lett anyától várja; Kezébe játuta itt a régi gyiíaot, Melv Tantalus házában már ^htingOtt S KJytemnUstra elhullt fia kosétél. Iphiaenia. Halhatlanok, kik a tiszta napot, Boldogul élitek uj tájakon; As emberektől számos évekig Azért külünzétek el és közel Tartottatok magatoknál a gyermeki Foglalkozással hintátok meg, hogy IjApollath ssont tds lángját, lel lemet Mikép a láng. tirOk világosság bau Las Iáitokba lélvonátok. Ilogyi osak házamnak issonysl később B mélyebben éressem ? - On 1 sóll nekem A bojdogtalanról I 8sól) Úresti iről I — ! \'1 0 restes, tshstne bár ssólni haláláról I Falulilott lorrva a megült véiéból As anya snelleme, S kiáH as él ősrégi lányibos lAs ftuyagyilkoit ssttkni ne hi gyjátok Uldjéfeek a bUnöstj 0 a tiétek Oa ballcatódsnek, üres pillant «uk, fásoknak vágyával a korttltek ut. Mozognák már sötét üregeikbi 11 9 a súgókból lopódsnak társait Halkan p)Ő, — 1 kétség és a bi nst. ElőttiM gőz ssáll tel .az Aobert nból « az | ieílegköreiben hömpöly ög Á megtörtént örök sseiulélete A bünljtt fej kŐi;Ul est megzavsrja. 8 aa istenvetett föld uép talaj it Melytől régen ssámttate ősi áti k Romlásra jogosítva, ók tapodiá A BzölUvényt gyors lábuk Uldisi; q nyugvást osak uj rémitéi védett adnak. 1 p lii g 0n 1 a 1 í 1 v Íj | Boldogtalan, téged hasonló bái t . (elgyengült férfierit). 12) hugycaőfolyásókat (még idülteket id), a nemzőrészek bujakóros f(k6-lyeit és másodrendű bujakórt minden alakjaiban és elcsufitásai >an; 8) hugyctőazflkulóaeket; . \' [1 i " . < 4) friss a idült nyákfolyáaokat nŐknélJaz agypevezett (eh^rfdlyást, 6) bőrkiütéseket; 6) a húgyhólyag betegségeit és mindennemű viselési nehéj ségeket. Rendel náponként délelőtt 10 órától ll-ig, délután 8 órától 5-ig, és oste 7 órától 8-ig. , T -Jr |;T l/akik: Pesten, belváros, kigyó-iitczcí |l. bz. kigyö- és várof ház-Dtcza iárkán. (Rottinbiller féle hteban) 1. emelet, tcBenet a lépcefln.- . \' Díjjal ellátott levelekte:aebnnal válaszoltatik és a gyógyszerek n eg küldetnek. \' * ö? \' • . | ORLICE RUDOLF urnák, a mennyiségtan tanára és | írójának Berlinben Stüllerstra8sejj& (előbb \\Vilhdm-alrasse 127.) az általam elért ^ Lemberg HoUer. Az ez évre taió legújabb Temorlfyeremőny-jegyzéket \\ Ingyen, és bérmentve sz|tkQldí Orlicó Rudolf (a német kíadó-lntózct igazgatóiága) a mennyiségtan tanára él irója minden olvatónak ét kérdezőnek. H (wotvofta taaniMt ktokiiMQ SEtfaprrnr-—^^-f-- Im^^ö^íulop \'"^; 3k ö ii > v- és papírkereskedő^. Nagíjf-Kánizsán \'^öSfflf ajánlja dúsan felszerelt raktárát, mely bei a magyar irodaion termékei különfis elöszeretetlel Wiy f^^ nflk képviselve, azonban általa bArmely m iveit nemzetek irodalma gyorsan s pontosan és minden ár- B^K ^WSji felemelés nélköl megszerezhetők. | j • r ^^^B^jjl A hosszú léli esték kellemes betölti iére a k ivctkozA csuládi és képes folyóiratokat ajánl n. m. lik.\' aVasárnapi újságu . . . . . . egy havi füzet árt! 70 kr. . Ililflfeiní sMamárn a könctkcjiö dhtUUwohnl. k^L^ ,Lreber Land und Mcer" . L J I. „ " # J» 30 kr. jj „Magyar Bazír* .... negyedévre ár| 2 frt 60 Ifr.jl^HM*; „Illustrirte Welt4 . . . i| •. , 18»fcr» w llazár- |néuiK| ...... :| „ „ 2 frt— j .jfifik\' ^^Űfj „Itoman Bibliothek" . • • • i. L « >V . »» ,21 kr. j i „ lodenwelt" . . . 9. \\ ,, I 1 frt — CBX^u » .Bnch fflr Allé" . . . fcJ. | ... \' „. „"\';„ . 18 kr. 1! J-ornel^, . . . v l , | J 1 frt 20 kr. |j ^Í^^Jl ; Jtontieur de |ia Mode\' j . . .. i félévre ^ . „ 18 fa 80 Ijr^\'^^^^^ -V\'a^Si f^^tf^ In\'iés rajzszer kiresktjaésében miudennemü f ró- és raj: uri\'i- a Ieg<dc4\'ilib áron ksphntók. Falvion .nagy választékot tarifa j j ^^gHH n^A legjobb minőségű irópapíroktól kezdve egészin le a eaonagoló pspísosigv Azonban ;niindennemfl I iró- rwjtolv jfes stfnes iraf ; ÍJ wSSSL II gúmii, bel- és külföldi tinfák, ruhajegyzó\' tinta, pmétvi am bul- és kfiljüldt rMollak, fa- és ciont tol hiyel ekj vonal tök, raj:- | r ^^^^^^^^^^ • ^ ) /rJ/T/i\' Á é^ sok tnrt. •! ^^^^^^ \' toí\' JÉ W íC I . XW ^88— ^ 3 í S J s !ü l.\\l Dv Handler Mér 111 2 Ss I ; ( J 1 li \' jfili H ^ ? ^ \' P<Pb>glgS orvosés sebésztudor,s^lész és szemész ^ j jj § fl | J2 ® ^55 v gyógyít gyökeresen fényes s tartós siker ba z\',t o s i t.á s a mellett mindonni mii 4. 8 \'D O t J g Lm \'S n J I titkos betegségeket ]Í|\'s- § • | s - l Íl*i 1) Az önfertőzésnek minden kSvetkeeményeit, u. m. *. ax ingerlékeny1 y[nij|i JS ^H í " § J5 bu ÍJ j f í| gyengeséget, az ondófolyást, különösen a í 8 ! ® "CJ jS jg fl ^ \'g R tehetetlenségeit Hr ** I" 1 I , | (elgyengült férfierőt). !| IU íl i lltí A I \\2) hugycaőfolyásókat (még idülteket ifjj, a nemzőrészek btjakóros f<ké- | lllllllUN 11ItSDIvI l/O S lyeit és másodrendű bujakórt minden alakjaiban és elcsufításai >an; . ,m . _ 3) bugycaőszflkuiéseket; | ORLlGÉ RUDOLF urnák, a mennyiségtan tanára és S írkiUiöíet7ákf0lyái°kat ugypeyezett íeWrfölyáít\' I Írójának Berlinben Stüílerstrasseja (előbb VVilhelm- 6) a húgyhólyag betegségeit és mindeánqtyü viselési nebés ségeket. | strasse 127.) 8Z általém elért í Rendel náponként .-délelőtt 10 órától |l-ig, délután 8 órától ö-ig, és oste | ] T - X 7 órától 8-ig. i | Tfi!TK.ÖöTt Lakik: Pegten, belváros, ,klgy6>otcza 1. az. kígyó- és várótház-Dtczatar- | Lemberg *É* 4s«isiww«4si w q^ Holler ft kán. ÍRott^nbiller féle házban) 1 emelet, benfenet a léDceőn. Oil kr. nt ívrn viU lAimionn TomnaVvaiiAmAnv.iAffimálraf is* in no IWeiUuM* UJ Viiroilii fittfl4i tűk K\'^úal \'i vl Megyei uultó-ögyletflnk. Balttton melléke, okt.j hó. Tisztolt 8Kerkeutő or 1 Egy oly tárgyi él akarok becses lapjában niegeni-lékezni, amiről ugyan nagyon .ritkán van szó, s egyszersmind azon reményemnek adok kifejezést, miszerint daczára áunak, hogy az egylethez igen közel viszonybUF ^ratása. Ande tudjuk, hogy nem áll, nem fogja félredobni e sorok|t,jme- ^tudjuk^iit is; hogy minden megállapo lyek az ügy iránti meleg érdeklődéssel írattak, és épp azért némi jogot formálnak arra, hogy figyelembe vétessenek, és á benne lerakott gondolatod talán üd-»yös eszmecserére szolgáltassanak alkalmat. \\ Ügy hiszem, hogy Za\'lamegyénck minden: tanítója sajnosan érzi azt, hogy megyei testületünk oly ritkán ad életjelt magáról, és az a (zajos lelkesedés] sok jó szándék, mely gyújtó tűzzel jellemzi közgyűléseinket, mihelyt ismét visszatérünk tűzhelyünkhöz, szalmalángnak bizonyul, mely egy darabig ugyan jótékony meleget árasztott széjjel, hogy azután annál dermesztőbb közönynek engedjeu helyet míg egy ujabb közgyűlés az alvó parázst uj lángra szítja. De évközben csak elvétve jutunk egy-egy kisebb ,mozzanat tudomására, mely legalább anáyitj enged sejtenünk, hogy itt-ott foly a zajtalan, de talán ép azért annál\' üdvösebb muu-kátiredáa valamely járási kér vagy pedig a központi választmány kebelében. De az én szerény és nem mérvadó nézetem szerint ez nem elegendő nz üdvösségre. A központi választmány éji annak járáskörei között szeretném .látiii azt L . " ff,\' az élénk, a test minden egyes tagját munkálkodásra buzdító viszonyt, mely egy-szétszórt egyesületnek leg£l?ő kelléke és feltéte. Szeretném látni a különféle tanügyi kérdések fölött való mély beható { eszmecserét, mely izt bizonyítja és mutatja, hogy az egyik nem átall tanulni { tűje ininann1 életrevaló fejlődési i rágzási kíinessógnek; mert valóbai, n ki \' nl azt képzeli magáról, hogy ö talál máris valamivel több Pestaloszinál arr t néz ve válóbán idővesztegetés a járási k»i> ben, vagy |ji központi választmányb m va mód-ghill-y van, l^níely tanügyi, ugy nevelési, mini szertani kérdés fejtegetésének me up Jílrifct4*flkiil h\\tmm Ki lár II- át. -i A. V, Í^Ubtfg 0|ijifliikTnéi| euiiffttUwtei t «trut« II ■>j IlriMiMlnliijiikul) I. •••» 4 ríwuMiuitiifii a Vogwi tÜ Ml rétiül llliU MfUmiiiyíl MM»*iá*. u ikt* AfS. ii i« "ti k»t*bb4l í«gvlMU»k il «t>. JI«H)» bM.UWk\' ij\'/lf Hom llad«plMl F*rweil«fc bi t butUpMÍ lUmntl/ Ute-Mi. — A ti. « Watt* MV Mn II. Tábor « iám IIíMmmM Klfály iiíc/.h 17 m Mn í WillíUül.K^ 10 i ^ OAZDÁszfTI Hetilap: élf/m HxüiuttlMxot Ah tiibb intíé ef/ulet /iltuUaloB hoxlonyé hrl« mliőiégleu |.utt Biervezéii Mitványá- több pontja tgéizen uJlogadUUotit, néi jioly dás egyszersmind hátramenés, -s hoi ;y az, ki a tanügy haladó fejlődőével lépést nem tartja tanitó nevét csak ige n szomorú értelemben érdemli meg. H szén e tanitótest^etek és járási körök eliósor- ás ér* sztése el le-utéb- ban arra |yalótk, hogy a collegiáli zülctcnekl(józan irányban való feji mellett egyszersmind tenyésző hol gyenek a\'folytonos haladásnak. E2 bi pedig bizonyos tervszerű mnnkálftodást igényel mindazok részéről, leik az rök tágjai. Mit látunk a mi egyl ben, a mt l köreinkben — nem m hogy kivéflel nélkül — e helyett Ián nem sértek meg senkit, ha ó megmondom, széthúzást, a saját félreértéséin, sajnálatra méltó önlii és féltékenységét! a collegiálltás lelyett pedig barátságtalan fs kedélytelet szerhelyzetet, mely a pár- órai eg, tet is k^Hyteleuné és kiállhata teszi. . Magányos szobácskámban gondolkozom ezen elviselhetlen hetetlen hielyzet okai felett, de lom, hogy ez ok egyes szálai <il irányban izétágaznak, hogy annak megfejtésére több idő és több In na szükséges, mint amennyi jelen delkezésemre áll. De élég az hozz a tény áll, és ez magában véve sajnos, hogy mindazoknak, kikné gyei tani tó testű I etil nk %enn marafli sa sót virágzása szí vén fekszik, árról I ellene . ..w. . . é 1 gondoskodni,! hogy iz elzülléanek 1 rélye- a másiktól, hogy nincs meg nagyobb ré- ; . ,L i, u. • l, , .Trll \' sen eleje vetessék, szében azon megátalkodott önhittség, me 1 I lyet a német helyesen fájez ki e szóval: j Emlékszem még a sümfegi közdyülés-Sbhulmeisterdünkel, s mely megöld be- \' re, a hol tudtommal, az önnek ai elnöki WEÍ y kötünk-)ndom ? Ta-zintén érdek tséget kény* üttlé-lauiuí ikszer tür-egval-• sok (.iszta y vol-gren-rkögy o|y me- Iá V* évfolyam. wntjaíra ne/.ve pedig határozat ba mejnt, hogy ^jzak fölött 3 hónt-pi id<3tja(-(am alatt la járási körök vélü-jelentést mak be il központi va ásztin linyhos. Tpomáiom szerint ez nln tör ént meg. í hivatalos spbály-rsudelet daczára teliéit, melyek! ama szervezési pontok üdvig kiegészítői lettek vo na, nem mondhatnók, hogy\' szorvez?e vo nánk.! 8 ez az oka, — hogy — uem tűi óm ne\'yesen ité ek e — az cgyete< mts tanitógyülésen | életjelt nem adtunk «vs ;y nejn adhattunk magunkról; pedig votak hjazai cgyleiehkj akiknek Budi-pe ten az ^svetem^s tan itógy é lés alka] mi val vezéiizetep fuiott. Előreláthatólag á ;övő évi közgyűlésen \'sínét szervezési, o|i inlfálatoikkal liogdn t foglalkozni. Hogy mi losz egyesületüuklból a íolytjonos szerve lósi munkálatok mellettv molyok a mint lAlstzik I arra vánnalj kárhoztatja, hjígya pl piroson maradjanak, azt ne n tudom, nt n - is kívánom meghatározni | de hogy. il formán egyletünk a puszta névnél sémin vei sem bír, az bizonyos!.1. — Pedig diijtlnguáljunk csak ókszerüeii •—megyei ta íjitó-egyesületünl) erélyes munkálkodás m dlett és akkor, pia a járási kprök egy mt^sal és a központtal élénk |cszmecse-rfben iparkodnának; a rendeleti értelmé bi n feladatuknak megfelelui, — hatalmas ki zmivelődósi tényezővé lebotiie a ine gj ében ;| sok tekintetben iránytudö moz- 1III v&rhufááiik a polgári li&zaH [ nfrgrrfl.*) (Jiiidáiatuh módon valami Hiiiriiy-m-tésméuyuek tekintik maga^ubb knreinkb#ti iia polgári\'bázuiáKOt, jogoiulatlannak,vagy talán épen a táibadalmi rend felbontáaáaaT, a| aialádi-ólet .ói caaládi\'viisony megliuulá- Inak ! Pádig igdu ji» urak II nagy uialódáiban élnek e i Ha időt yéunéaek itaguknak. egy lűa-|i gondolkoxni u etaine fölött, meg vagyunk gnrőaódve,\'hogi guknak eleve a luiankint elvv óp mi/idinkább|\' lióuok fíll előt Tekinti ü ók bíráljuk ke uaél ilirgeti a wediaéiiy vári 1, Hogy ke liátnek báaaai^gut^ tarteixanak bármelyik vialláafelekeBet im. lebet tehát gjári báaaiifeáKii Egy ele ijíjlc vatláivi rjúiftóiiy no kin képen már bt huni törvóuy jk magát mag vegyülhet őaeti lín velünk, ntóg ieoi doboghat nly melege Mgáórl, mint c tpljei egyeujt ilmlú vóimóri , Ki 110 lu honpolgáraink | A íeaaUH IjonpolgáraágA ralik joK I jo iioiinuigai <11HH\' lyok küa |M Iflint IllánkÓ I pflxuek i<t ul<t ii addig, mig a gt Ima I, ly ík a t fe edkez a<iutáni ni tok, a d< sek m z( |löU mprális egvaráni éjthetlie ti oly dolgodban, ine-mitől nagyou h érdeklik, nem meg természeteMen a fennál- émképek, melyeket ma-kották ea iutéaméay felül, icitenók ijeiatő külaejftkat, rousó, kel lemen aciubeu tüu-k 1 - a dolgot ugy, miként van í iáéin pontból, vájjon minő jjolgári-báiaiisiget, ói minő tó állalajt! -aatónyekwgymáakliaött kőt- ss, aa köatudomáau dolo^, ulajdonképeni osólja a puliik V r ól. birodalmunkban, mely-aokáiai kl^lönbüiiiek a ke-októl, mely élemet tulajdon-pólgári jogolckal látta el a a a mely elém piiveien vaÜ* \' bon polgárnak óa móg Mm iából (ermés^i\'tszerülog folyói azon fel-, a mely őt a tanügyi inozza-neveiészeli óh módszertani kér-:gbes^élésé iránt Illet. Ily el llapotában nem képozl|etivitzt:á: testületei, mely be és kifelé hati.i és tenni képes,\' Ug(n fogok ö pipcseréte nyújtani ínak alkalmat Ülni, ha soraim ész- ive e ni\'.ur/.i\'t, 0 háza boldok-bogna rendet KÜiülmények, uaág, egyenlő aaokáa, hu-\' klet mellett. \' Hl,* bogy ea ele net iaiaeliU kópeaik V I — lógórt, a uem ieljoa ŐH2Íii|e\' ■hioretik őket vadulni, aan-i ho^y a /.hÍiIú h iliu mm leia iiíIki aem leia mligyar 1 —•> lei, bogy egyik aem IJíkz a jelen 11! (Sőt már ii aa.) Ki ea neju 1 mindaddig, inig államot ke-niban valláiuk tolytán, miud-igymi\'niói\'i éraő kbreaitóny é»\' yjniiló laivek 0| ynaUléaóre át nőni leiabidalva i tjirván-y által ut eddig tiitongó fir, mindad-dig, mig, a vii ai/.lalaa le uem leaznek döntve, melyeket. .11 vuI\'Ahí iaokái«uk jogtalanul einehek a • kél lelekeaet köaér:ée melyek oiupóo p.aásaaikoii át gyakorolj történelmi •j- de uem íhIqiií, Hmn em\'ierl joggal .nem bin|ak !i -r ,1 \' Vagy miórt ne dönthetné meg egy> ujabb tlírvóiii itten ii>a régit- épén ügy, mint a jogi -plgáltatái má* táréin r! A vaHÍÉ-tünvAnyek ágyra kereaató-iiyekiu\'lj mint.lia iáraalilákuál, merevek, baj-litliailautok) •!•. \' . > .» l-ViljuUt. MnuDk-itarAiink czikkét\'-ugy amint m lioCTitnk brUuli\'tétt. mart s»iv«»seu i^«?gl«alto(tt ghtjufav Ji irlh v]\' ciáényót éi liponlfbin. nyitnak b t«?rl h\'inVk Acanbau kíjélengak. Iingy. nii\':i|i\'iib>-!ii ih\'-ut |rIhctnnk Ogjet czikkiro ncwtoivol; tiian inujó mi ii wöjuuk hoiii. Sic A. A „§ala" tdrezája, Hadzil Lo|árÓl. A „Boiuiache Cnrrei-pondenau-ből. Szerajevo, 1878. okt G. Hadaai Sali Loja Szerajovó északi vá-> roSréazében születette Atyja a szülőház kötelében feküd* mecsetben imám volt. Loja ugy mint Muitafa fivóie is márltju korukban eleven, markot legények voltak, kik aaonban erőteljeiaégök daczára tem akarták fejüket a késmujveaségre adni, mivelhogy minden fárasztój munkát kerültek. Kenyerét a két taatvér Bzeraje\'vóbán öszvéreken szállított árukból kereste, igy tehát egy p>kkal feljebb állottak a hordároknál, a kik a podghráset, vagy málhát háton lioidják. Sali Loja a mfiveltak kösé acroatatott, mert néhány arab nyelven irt tfölozimát olvasni |ós elmondani is tudott. Ez segítette Őt párral hogy azon mecset igasga^jához intézett] kérése folytán, amelynél atyja [mám ▼olt, aa a mellett fennállóit .mektebi*-n (iakolau mint tanitó nyárt alkalmazást- 1 tj meg kall jegyeznünk, bogy minden mecset mellett van iskola la, ihelytjen aa iátenjtísi elethéz szükséges imákat tániiiák ba. Maaf ritkán tanítják itt a nüvaadéket Irai is, >ár a BmektebM szó tula|doaképen iréiakolit jtlaaU Így tehát érthető, hogy Hadaai Lo|a, anélkül, hegy maga tudott volna ír if, Uró-iakolábao tanítói minőségben mikfd* L Minden mohamedánt, Iti aa agésa kprint aflnyv nélkül «l tadja mondán^ ffha l»*-ssk bioak — így iSal 1 Lo ja is, csak miatáa aat • vinagflstát kíáHotU volt, ayw-ta azt s dámát ía. Eaaa baaUlathtli előr !ffi él a vallási saertartáeok gyakorláaá ^aa kivetett saigonuága által onta ma ; gára a mohaibedáln lakosság figyelmé j tiszteletben is tartotta őt. Ennek kö^ I tében abW\' hagyta ösivóres hordín (kiridso ja). * Ilogy tísatább Isépet alkotbaaiui gunknak a mohamedán iakolákról, keaőkre kall móg figyelemmel lennüi iilamitákuál minden gyermek kötél hány évigI isko\'ába járni; de ea a iskolázás rendesetlenebb a nyugat in tatáai rendszerénél. Keleten az isk egy,\'legfölebb két érára mjennek fel lába, éa a nao \'többi idején át vagj térségét tanulnak, vagy aegitenek a s nek házi munkájokban — még a h da mellékkeresetet. Ilyenek aa ugyne városrészi iskolák mshálski mekteb.) iskolában tanulta Sali J^oja a korán mellókeean máasal is foglalkóaott. L belyt „hafis?-aá avaltták, írástudónak ma) Valletta magát, és annyi pénst st ▼olt migánák, nogy elsarándokolhi azent kábához (Mekka óa Medina.) már a sdbÍM mondó „Hadssi" caimmi vískka, mivel minden -— bizonyos m I bott Időpan Mekka ós Medinába \' dorlott egyén felteheti e étimet, ó\'al I ea idő óta .(ladasi-Hafia Sali-LoiaHj viselt, Szerajevobau aaonban rövídséj ért csak Hadasi Lójának hiWák. I % |Téfflieiif«Jkre 1868-ban keadeti \' tenni.\' U^anikkór t. i. Sserajevobj pAg-kelejl templom épitéséliéz fogtak, porta hatltispriljének alapjin, mely ?ala \\ njri ▼állási egyesületnek egyenjogúság t \' toshotta,j a tsmplotn ópilfietlsn ciéljáb löa.fanako^aaak9aeitak ki, melybeej rpsotUn mec volt jelölve aaemalia^ hál helye, hoaaaa, sióleMÓge ós m , mely tkez-\'■ágát k ma-követ-k: Az is ne-keleti tolás ilásoft isko-mes-ülők-dsa is veséit Ilyen 1 m\'15 e iui-\' (ule erzett tott a Innen. 1 térti sgssa-ván- i Lojá-nevet* oki- Kert n gö-- A neny-biz- il ku- baU- ga. Mindezek daczMa a ssáraj,eVói moha njedán hpdsák félbujlpgattAkj a mohamudán lajlcosságüt a terveaetl és ineakeadett trinp-Jlaéiépitéli ellen. As | ijsgatók legnagyobbika Hadaai Loja volt, ki [hiúdon lehető démon-s^ratiót inegki^órtetj, s addig izgatott-bia-igatott, öiig Boszniáéi akkori civil kormány1 zópa Osijinu pata, őt iNjovibazárba száműate. Ojt tartózkodott Hadaai Loja 1871 ig, amidőn ifimét visszatért Szerajevoba épp azon éipen, mely a törökök ujabb törtéuetébeu igpn ein(ékesotes helvét foglal .el. Ugyan-altkor hált meg Ali pata uagyveair, kinek hálála keadete volt az örökös nyugtalan-Ignak Ós minden rossnak, Ekkor keadő-dlJtt, napról napra nÖvekeove, Hádzti Loja konosátlaniága. Mí1h|inkább sürübb paua-<ok hannottak minueui\'olől gonosa üael-líei Ós eroszakoikodáfai ellen. A filkelós bekövltkoatóvel virágot na-ok haáadtak Hadati Lojáta, Sarrajefóuak sonhan kiciinvót-nagyját mintegy össttfn-íertten megsaállotta a tólelem. Et reszketek inln^liifelé. Mindenki akt hitte, hogy ladsai Lójára aaebb hajnal virradt, el vol-k kóssülve mindtini\'tí\'ó arra, hogy bua-jóságának csattanói jelét adja, aaonbau lűiindeaek elleuóben Hadasi eltűnt, mintha föld alá bujt volua, lenki.aem látta senki lem hallotta hirét. De ő ópeu nem sietett becsületesség uieaéjóre, — Saerajevoban a Illető legnagyobb visssavoiiultságban. Móg akkor is; miaóá a török kormány saer-Vezte volt a „baíibotukokat", Hadaai Loja | megmaoadt rejtekóben. Miután Bjelind éa Tuasla táján török U résaben ragularisj részben irreguláris -éereg oonoantrilédotl hirteleu hátában te* remve, igyiaerra Hsnni Loja, lopott mar \' hát és csőmj 4aett dohányt árusítva, feltűnt. Mtvel láttftj Rogy üzelmeit elnézik,} telh> tétlen rakoncaítlansága mindinkább ibkozó-dott ói ujolar erőiaakoskodott á lakkossá-gon. a mi áf török kormán^íirr/f hídMd, nogy. törvényesen nyomoztass^. Lunek ne-aaét ve vén, ÓUUant megint, barátai éa párthívei tegedclteévjfcl juliui 4 kéig. — mely iiapoii*Saeraletoban /elttlkérekedett a cső-, ctelék. uralmk U elrejtőzött. Némelyek azon biizembeu éjítql^, hogjr Haddal Loja Albániába laÖküíL iáig mások Imtároaottan álli-ták, hogy Sierajévóban barátainál lelrejtőz-Vo él. Nem váiitjfnrtalelon luegjefeuésoSso-raievobau, ami! juliiu 4-dikén jtörtint, ea utóbbit lá<saik j igazolni. l As elueiUn egy mohamedán! ünnep alkalmából *k mecseiea tál. voltak tömvíe. Ezt a török kMmáiiy a. Jegalkalmaaabb pillanat iák tat á,| nogy a néppel tudam Was-•ic osatrák-magyar lőko izul isinqrt aifelen-iSnis határozatáról) Enaek kő-loiL\'hogy a mocsatekbeu el-luiwóp miuden uiohamedáu máa-isenl tartozik megjeltonni a fő* tését a con( *etkeaiuóuy határozták, , pap fegyren . mlcaet^B#g ovajDianiijaj elŐti. Jiliuá 4-óu megjelentek ugUan fegyvlres törökök a mecset előtt, a muaulináu lakosság nagpéaze aaonban esdkoul fóglalatóss^gáhot látott.— De midőn á hoMsák: Záfjatok be, ittjatbk bel kiáUáiiikkaj futkoitik aa atoaákon éa áruCsaru^kakbaU. egy pillanat alatt béaár-ták valametiuyi boltot —|a mi keleten tudvalevőleg a■ viharos \'események\' előjel^ aao* kott lenni. Egyperre* ismét föltűnt Qíadasi Loja, anélkül, Ikt a kormány valamit el* lene tenni meraáielt yólnli. A helyzet ki-mo yiága nyilvánvaló volt s minden hűi ai-ismirte, hogy a! dolog nao tréfa, 1 (UiááMvitil; , I ^^^ ^^ -J I ■■ \' CHIistást Irik M W\\ , iH g\\ KffHi itn S fr» r*lá»r« 3 M K»f;«.| «»,• | frl- AO fcr M W M ■ K^L Nlrlsla^aysá j M Mg/gm ■ ^^^k • Km»M p.rtl^.r t|,uw » kr fAkMln Mr.Ui&„.«i s j Mf m J J •áijiftii) sn ír J Hp.Ai\'m JiHHV^aL JL. MjfttHér: \' . ^ ^ ^ V I . . í w ÍÜ "MU. MMik, MEGYEI ffiflDEKOJ fSt KÖZM Ü V ELÖpÉSl, TARSADALM I Uh G AZDÁ SZ A Zaiaiiiet/yei Onxdmdgi Kgyenillet, |» n. hanLxtni (inti fítu«ii4li/M HtiiniUltezel, Hibb \'ji\'\'?! " "i i \' \' i —.Ti . 43. szám. Nagy-Kanizsa, Szdíraán 1178. Október 23-án fis abban fekszik urojíik, ebbmi varé 1 nuk t — Jó! Ne bántsuk a vallás téfvéuyiiit, hagyjuk asokat érintetlenül j da teremtsünk ogy világi törvényt, melyünk (jtftlum aUu éeeaetorrhasaauak az egymást HserslŐ mi vek és aaon érseliuik hevébeq, melyekel kdlt A Ütsta szerelem, hujlékouytiyá olvadnak a legmerovebb vallásit lörvéu Vek is!— Vagy mikéül képselik másként «ina féltékeny urak a ssoros tiissotartáit, aa egy-eyéolvauéat Wut a ktylosöuits voíisódás, a ko csünös ueretot kösrem.iködéeo folytán V|j A voiiajdás, a szeretet ellentétei n kö-söuröeaég, a gyűlölet I ÍOs ezen tulajdonságoknál kodití»|t-<$ valaki életébani ka otak halvet uaiu engedett as elletfkeeő érzel-mokuek ?! — Ne as izreelilákbau keressük tehát a hibát, kik örömmel siinuluáuag hozzánk ; hanem önmagunkbau, kik bizonyos, hagyományos nemzeti oűsake&éggel fogadjuk a hozzáuk közeledd izraelitát, éa a helyett, hogy magunkhoz CUsnők > » Őssinte nyíltság meleg orsétevel, eltaszítjuk Őkot ma-gnuktól néni indokolható bUsakeiégűukkol! (Ez siucs már egéssen ugy.) Nem saóllok én áltaíánoMigban as egész isael népről, különösen nem ásókról, kik a haladó kor iiitő szavát meg nem értve, még mindig a hajdan korában éluok, hanem szóllok azon nagy számú értelmiségről, kik lerázva a keleu ssokások nyűgeit, a művelt ivilág követelményeinek meghódolva feloldoztak minden feloldható köteléket, melyak fogva tartják amasokat a vi-lággali kaiadhatásbau! Esőkről sftóllok, és ezek felében saját uemsetiségem, saját I hazám jóllétét, érdekeit óhajtanám érvényre emelni I —. Nagyon elfogult kedélynek kel) áuuak lenni, amelyik tagadni inerné a zsidó népnek életrevalóságát, szorgalmát, szakismeretét, művelődés képességét, tudományosságát és saámitó, á körttlméuyekkel megalkudni tudó képességéti E mellett, * adott köiüjményak között ueiuesou érző, a köz-jóllét előmozdítására törekvő, bőkesüon adakozó és italában honpolgári kötelmeinek megfelelő voltát! — Kétlem, — hogy no tapasztalta volna mindzuuyiunk legalább ogjy-egy zsidóuak nemeskebifiségét, menten minden haszonleséstől I Es ha igen; nem! méltányos-e, hogy hálás barati-jobbot nyujlunk annak, ki önzetlenül jött segítségünkre akkor, midőn nemzeti éa vallás teiekea$tcink közöny nyal fordultak al tőlünk, vagy talán épen kárörömmel nézték a hullámoknak összecsapását fejünk fölött, melyek a megsemmisülés örvéuyétte voltak bounUuket ólleinctcu-dók 1 - ! Vagy lovagias tiolpg-e a mentő kart hálátlanul visszadobni akkor, midőn túl vagyunk a veszély révén ? p — V.kgy azt mondja valaki, közoíodje-nek ők, ők vanuak kiskebbségbleu az országban és hódoljanak meg az uralkodó-elemnek! — - De miként V Mutassanak modot hozzá azon urak, kik igy gondolkoznak:. . lliazan közelednek lők \\ Vesznek föld-\'birtokot és keresztény cselédségnek adnak kenyeret, azok által műwltetik -földjeiket; szívesen is szolgálja .őket a pátoszt, mert a zsidó földesúr kiadja líiindazt, wr; az alkudott bér megkövótAl^ós hála érzetében el is mondja neki a paraszt: „tekintetes uram"! — De ha a falubeli földes urnái estély van, úgy a birtokos társ hiányzik as estélyről, vagy ha épen jelen van, ágy olyan lenézett, oly kigúnyolt helysntbe jut — ha nem is épen <i házigazda, de valamelyik hétszilVafás, ifjú vendége — folytán, hogy biz az a szegény zsidó földes ur nem igen- kiváukozik egyhamar olyan társaságba jutni I j— í /" • \' &s ha aztán a termés -nem ütött ki már előbb titokban ftarijUló tölkelő-bizott-1 ság minden hztalraaf úgyszólván a kesé be kerítette. A hírhedt\\rabló és fanatikus Hadzsi Lojz szabad volí^a tehetett a mit] akart, összeszedett tehát fegyveres híveiből] egy cszpatott, mindenkit: boltjz bezárására, fegyver ragadására, az ^európai rulik lövetésére stb. kényszeritett A higgadt ele-J mek mondogatták ugyan;: „Űzzétek ki kö-tötökből z rablót mert veszélybe viss beu-j neteket !tf A többség zsonbzn feleié : „Nem ; ő a mi Garibaldink." rf Sőt midőn Hadzsi Loja bandájával a konakban (a kormányépület) megjelenve Msdszr pasa vali nem Csak tisztelettel fogadta, hanem meg is zjáu-c Okozta, világos volt, hogy Hadzsi Loja léi /j| leges ura Szarajevónak s erőszakoskodása allén való \'ellenszegülésre gondolni sem le bet töbué. Hadzsi Loja igy fölkapott az ugorka-fára. Elkezdett .hazafias adományokat* gyűjteni, a mennyiben pénzt, lovakat, fegy varakét, becses ruhákat stb. „ajándékoztatott" magának As itt tartózkodó nikgicsiék voltak tegaéezségeeebb ezimborái. Minden t» -roiamui daczárn a forradalmi bisottság I «azsi Lóját katonai takintetbeg nem vaP Izmi nagyra becsülts, mert csak egy jas bati (kapitány) rangjával keilett oeérnisL Dt csakhamar kitint, hogy még eat a.r%n[ |ot eam érdemelte meg, inert habár a föl kelőket aa érkező oktrák joezpatok ellen Izgatta, Ő aelme mégis tizeraerobap ma Mdt tovább if „hazafias adqmáuyqkat gyfljtótL Végre annyira eaapoiódott mindéi i oldalról a panasz Uadsai Lojar ípltitt} bog maga a forr dalmi bizeUsag. alhatárosti bogy bm§4 mooI tAai Bőt Ea allik, ho| r BftUÉ Loja raoláai miatt a b-4tliáf baj\' aaámitis ilárint, éa adó, mag a lt xUs ni in fattaahatd a .bevételből, akkor aaéd^Ma vasat az ut éi fBUasfSi oiünt ugy miként d ad|a) Hasaeg vau aztán beroae-tjuroaá(4i! Kllyeii] amolyan asidója I Makkot adott kjölüidni lM Ugy kall! Es ha még akktirára ajtw volns ík) fillvesai as őiiségéra b ()ea ur| ** no meg s pai nsst Is I a saa ükak kama I- r a iska - Ps ni* dg áz ősök diesősége oszk skkor jtgosult •tódoknál, ha azok igy«ksstek legzlá inegéi\'jlumelui, ha maglik nem ti tak ii pső oielekményUkkel egy • egy Ifvalet ái psök t)rdemkoszordjáhoa I — lllei\'t ikülöuben az a zsidó saiu nlU elsőd képsddtuéuy kénen a fölt bői, m nt a gomba; annak is voltak daai a tálát a történéluii múltban maszebb ny ilnak •>« gyökerei űszládfájáusk, mini ai|z bdugke neiueséuek 1 — Vagy* tiilán ama Kobi Lá dédapja es^r év előtt ronayssed^l bo* as országot és mostau o száz lött rendelkezik, cumrélno-e ama miliásíval, kinek dédapja véletlen dz| jött be as országba ós kapót ár, kjtfck MM fá zoijek rőf Se Arbld egyjv it megyét osztály részű It mely most t a ütöd »k könnyelműségének élő biaonység iuI güt y-^épeá viseli navöket?] — (Vóg« kör.) As AIoiu. tFoljtstú én "Vógo.) Esen kérdésre nem könuytt Magas, ismos egyének több álmo nek mint ítlacsouy gyenge test férfiak többel, mint uúlc, és (élen lat többet alszik, i unt uyáron. — vüli sok más köiülmény Veendő miiit :| a tyijr, teütalkat, égalj, fog felel it lálkozns p álomból áll ogéss It caeestiuő felébted, ha ónos, bo Iáiékor vegyen mzgáhos, s ha uiogeléjgú uii\'á dlaUíik> — Minthogy, az ide részssprinti kifejlődése ozdn korb gyorsáaággal történik, minél több annál jobb. Késő vénségbou hasoti álom kívántatik. A híre* Dr. £ sok időt 4ri (167 óves korában utoljája csakuem mindig aludt i u pwdaa fejttt az élőéi, lóljép s< k ki o y I alt meg Eiil ló szem jegy 107 ször mint aen éves .uŐre, ki 24 ór .bél töb 20-at aludt el; fel jak réudesan igen mélyen aluszu ik élet köi nyü tfszuk ssakábau,\' uagyou mogorva téunészetei váltani s által elsajátitaui.1 fis azon tehel tégüi hog) tovább biruuk aludni, mint illolog uam korlátoljuk, oz chu és te«ta erő hátrányába történhetik oudszer folytonos ssuunyadása é kigősalgós a testuek elgyengUlé clo ■ sk értelmi tehot^égnk pedig, huzampsau tétlonségbeu pnifgana kii^t oltoinpúinak. Valeugiu eiul tsl embert, ki a túlságos álom m korságba esett s időnap előtt ellia MM e " H zljkspg la iol As iue|;-tulságj fit! ídé íuiutho, fok égy fi iutt álojn Szá )éldát lehetuo még felhozni auiis t bebú viitászrz, hog}\' a sok álon) utol ára va ságos betegséggé tájul, de áll u ásfelől gy- szoktatás által oda leket vín misserlint akkor alssuiik ós akkor ibifedUi mikor nekünk tetszik A hires ssii >ésa Qu Napoleon az első, Keid bölcsész wjBiijrtí kapitápy, hires gyalogló, ezen szji ts4got kéletesen birták. Lőhet azonban a szer len álpui elleutétéüt az áloiutali nság i p Iáira is talá\'ni. TalA ií tevékeny véral c«| ideges egvéueketf kik uagyou kovesdt szúnak, liíllibt tábornok soha scu siludt 24 ti alatt 4 óiánál\\ többet. — Fii hclgru tárnok pedig hadjáratai alatt naponkint c/zk egy órát aludt. Kétségki rüli, nbgy szellemi tevékenység nyugtalansáj ;gal páio- sulvz jk ipetf\' az agyat hossszside: iáira Ítélte. Tényleg a konzkja hívták, a forradalmi bizottság parancsainak átvételére Bandája kíséretében megjeliut a konakban mialatt a lépcsőn felhaladt, a p >ö. évpl le leié tartott hátultöltő fegyvere i luiilt s a golyó keresztül ment a lábán. A keletkezett zavarral ezemben a jorradalini bizottság mitsem merészelt többé Hadzsi Loja ellen, a ki azután ismét sérteti Inül haza ment, a hol Hzorajevoialk bevéte ti napjáig tartózkodott, Midőn aa out rák-magyar csapatok Szerájevo előtt termettek, aada| Loja megint neszieleuül eltűnt A stratejiai tekintetekből halasztott előnyomulás 1 tjlytáji ne hány, hétig még oeatangolhatott, 2-ikán a Visegrád felé Nyomulók taga által ellenállás nélkül eltof rajevoba küldetett és z hadili míg okt. egyik oszétot, 8se-^nyssék állíttatott Sebei miatt a.azerU,eyoi bor-i tőube kellett Hadzsi Lóját saáSI áanij még aat is meselgeUék, bogy egyik h bát amputálni kell majd, tény azonban hegy Hadzsi Loja tagusp (okt o.) Üzeraj« \'o juiozáin történi trauzportálása alkalmái al, 1 áaiaai fájdalmak által megtört aggastyéilkéni tünt fel; Valósággal azonban a negy tnéi éveket taposó, herkulesi alak, k"» k [külsojo elég alkalmu arra, bogy a tönj imna imponáljon. Midin a nép által köt llvévO be-kisórték; éft^re lehetett venni i iftly saan-tadélyess^gét 1 »g% Jkatdsli lindeL I Esoj) ikintétl lélkoaái a t. As élét három első hénapj iban |tá |> elüuk y tipk i-tlil g ingerült ~ M Dalok. ..a.Indának. dsép vagy én édea kedves m, Mindi nem fest a képselen, A vágy nem tud taramteni állapotban tartani, jnaly. folytonoa ébranlé toi időz old. Hóerliaave moudjs magáról, hogy egy alkub\'Mál, midőn agy léleaöld foglalijnséaaal kMáMastotla mugál, , fnásféí iiórispln ál nam luantt alunui. Altaléiiosan olJuliiorl, hogy a^ álointalanság s lagbiitto-sabb l órjeleniégi Ko réezemrdl aat hiszem, hogv a kifogyott Idegfirély visszasserzéséra stfllkiágas liat-hét ólai álom ; Tailor háfinat állit alEgaiiddnak, Háztor negyet: HármetíV nvire tesassük is a megkívántató áloiiíssOk-sogleiit a^ agéssséára, sdl za élet beszab-biiázáfz is igen lénveges hatás*V vau a kora felkelés. Vslóban azok, kik a tu* doméiiy, ihidalom és ssépui^véazetsk terén maguljuak birnaret kaeraztek, oszknem mind korán kelők Voltak] A Isorgalmas, tevékeny egyéneket, kik lelkesülten fáradoznak ismeret vagy nvarémény keresésben, már korán I illaté fogialkbeásuk mallftt találjuk, inig a henyék életük legszebb szakát ká ros a Ivánra pazai\'0 (iák. H omar, Virgil és I Horác,.miiid koráií kelők voMjak, iieuifkll\'\' lön bori Franklin, Priestleyi és Uuffou, különösen ez megnaranosolM inasáuaki hogy ft ardval is ^alköltae hat óra előtt, iuit ha élniulasztott, z sapkott jutalmat elvesztette, j Moore Tamás miiidlg egv óraker ka|t, Na- | nleou as elsd. nagy Fridrik és tisenket* ttídik Károly nasoulólag ♦ korán kelták. — ► Hogy a kora felkelés lén veges befolyással bir az élet hosssltásárs. világosa\'! mag van mutatva. Lord Mansfiela törvényszéki elnök, kivánosi e tárgyhan némi bizonyosságot sierosni. z törvényszék előtt megjelent Koros egvéneket miadég kikérdezte szokáaaik felől: Uány évusV Miuő életet folytat?iddogált-e néhs ? Isten bocsássa, falele egy lOlí évhos köt el Járó — ritkán [okádtam le józanon, s valóban mind esen idős férfisk, ugy ti reu\'dotlan jnértéklatlanek| mijnt a józan életűek egy pontban megegyezitek, ti. hogy korán kelők voltak. A koráií kelés, fiatal korban kazdvo. való«áges aankáasá válik | iuteii soaan bármikor feküdjenek. I másnap a szokott órában mindég felkelnek. A ssukás különös befolyást gyakorol az álom tsnbályozására* Kik a váijosi élet zaját uipgszokták, a fajúm uhuud zavarja álmaikat. Egy molktárral történt, hogy egy-koi neteg • le Vén | a malmot mngáluiották, hogy z boteg áliiiát ue zavarja, hanem ezen elovijj yázat éppeji as ellenkezőt eredmé-j| mórt a molnár Csak ■ ugy volt\'kóláé aliiuui, ha a maljom dörömbölt, a brill seragek Hpanyolhoiiból tfss- uyest pes Midoi HZtttÓl dön, Uu b mésai uiegv mit luk, Imi, gyaknau hállak a pusztz .föl-nkabb Ipserettek laktanyáik pzdlaza-tf ui, iiiint matcacaps ágyaikban. A ter törvéiiyoivol alkudozni lehet, de nem Üloalatiii, kiMphoUink as lisvényből, (mk irt, de Iáitól messze nem távoz hatunanélkül, Mgy a büntetés nyomon no ki vetne. I— qaflMégnsuek tartom még folehi azon kérdéjvo, hogy miként ébro dűlik (íjra fel, ha, egyszer mély álomba sü* lyédt ijik V Mint Mgiegyzém, az alvási ál as idegerflyKilogyVsa idézi elő; s az fűvoa alált keltő meniiyiségbeii épződjk, az illegek U| tnvékonységre ninnk. lunenl van as, hogy az éj\'oUő |i álmunk mélyebb, mint i&[fél utáu. könnyebb :éa könyobb Mesz, a miül irpo Iíh o újra sarknI loléb Mind as végrtj 1 annak iu^e^lő lelébíi sstetüuk it ég^rély .íokin kint újra képződik, dípM fellegi lilikiu { 1 hatása által egészen /óiV/\'i/ Jiinm. 1\'VllllVÚM. V küztdebh lezajlott .világ^smnénynk intiiii utósz|ll<Mnényei, ujabban setét kkol boritáiklbL aseratett hazánk po-láthatárát. Curópa megillapodáasi eredményeinek qjőre lieui latolt terjedőimn komoly harcsokat szilit, melyekbon as osztrák-Magyar állam\' b igy közvetlen Magyarhzzáuk is- té-uyeső|cout vesz részt. Barna vagy mint az éj $zemví csillag fényinél —- ^ y Eu édes kétívesem. Csalfán mosolygó pjros ajkad Oly édes dallamol hallat, Minőről r.om tud a rege. —\' Fürtöd mint csábitó lelked Sötétoub nílut a szenvedély ,. S ssebb mint as isten ssép ogn,; S mind aa, jtr\'t aa ábráid alkot, Miért annyi ssive sajgott: A szép te vagy magad, Csak ott nibesen benned élet, Hol meggyig/ólnak a szenvedései:, Csak a ssivBü mái /ány, hideg. U. Nézek fel [az égre, túvtz nyári éjen Nézek egy -csillagot, Mely legszebben ragyog, A melybes hasonló mnos a fényes égp u 8 ea a te oáillagod. halvány bolygó (csillog tlig csillog — Messza-nreesze tdla, Egyedül msgában Hötétes utadon Mag a tiéd után alig-Ez aa én eaillagom. Szegény bolygó osillag, egyedül maliban Tejúton baladó Csillzkod kíséri, Kiséri hiában, a nagy éjszakában —t Pedig el nem éri, Bohi al nem éri 8. Eaen nan annyira hódítáai, mint in* káhb aa aufopai egyenialvMa MjdéJom idd előtti magránattlóea folytán liaezoáíiatlanná rált potgáiloeodási nagy kérdés iettlages megoldisánfI, ■ vájjon kíkerUlhettéie Ausz-tría-Mzgyararsaág a tényezdk közt fnérradó\' részt adni 7\\ H állani létét kocsklstató kövatkes-ményeknek vajfon nam nyJt-b fért,Jfia ; Európa haiérokatainak végransjláaát akár tel* jnaülatlniiül hagyja, akár aat a máa hatalmak fagy verainak engedi ál 1 - ezpu világ fontosságú Kérdésekben döntőleg határozni, a tények indokait latolni, a tényiidk allé ráaát bírá\'nf, — később a ttijrtfualéip. k«-aalébb az álkotmányei hztalmak feladata leand. N\'tklííjk, kik elől a mérvadó lörtMmé-nyek ísmeretoiielc hiánya, még a vdlemény-nek is fátyellal bontja el elkpjját, — | nekünk nem oda irányul hivatásunk* J Mi lányokkal,\' izouioré, ssivrepeastd téliyoakel állunk •szemben; Fiaink testvéreink vérietek Iküiiu, a honn vérzik értük mindou síivj; da a szív fájdul mai uak, csak szivlugalt* osalajivéeyek hozhatnak irt, s igy ba a táróiból a iáfki-áltás vészt, nyomort hirdet, k htiiMól hír-dessen a visszhang segítségei vigaszt, < Ezen kevés szavakban fovisJlIí a mostani körülményeknek megfeLefő hazf6as kö- . telesséfünk a az: a pfiért atrármegye minden laiosánoz de küldnössn hozzáüúk Zala lelkes leányaihoz irányul kérésem, Imgy fog Ial ja el buzgóságtok azon tért, melyet Zalamegye kötönségének főleg a kivojiiiltjhar-ososoK houhajryott családai j »egélyez4aére Irányzott bupattó felhivása níég számotokra fenn hagyoti, értem a jeleulek kórhazakban eialddd, s a később bafatéraiidő sebesíltak aibánanuó sorsa euvbitését. Ak elsőkjro iwzve gyógykezelélükat könyitd tdpéa, éa főleg aebkötözésre szolgáló vászon airyog, kg a azenvédőkiiok vajmi gvér élvezeteit némileg növeld, erőeitő ital, bufőjt ^ytlmölos, ós azivaradományok valóságos jététeményikké válnának. Aa utóbbiak, t i. a \'kurhájzák-jból, még gynngélkedőeu elliocsájtoit írok-kanlak, elgnengülfek s klilöi ihtJzo mérvben aiuiikaképteleuekre nézve, euekuek vigasz-Itatása ás segély esése csak ia némileg jelon-jlókonyebb ppnz összeggel lélvén eszközlií-|hotő, ennek inegsserzésére egy sorsjátékkal összekötött. November 17-éli estve ltger-Izegeu tartandó ünnepélyes tmuliola^Njánl; koslk leginkább, — melynek reményiét) dús eredménye a hazafias áldoza\'ké\'z^.ég azon mérvé vol Ióbou aráuvban, malyel a tombola és aorsjáték jnyereméuyeit képeső tárgyak [Iliinél nagyobb mennyiségben adományoz-tzlui fognak, a mint azon mennyeiŐ l/uz-gósággal is, melyei aá ezekre kiajlaiidó I0,0CM) db. 21) kros so||ijegyjtk^t aláiiiiitani sikerttlmid. r • \\ Esen kettős kegyteljeai nnlködé* az, mi főleg legmelegebb a tiasMlátteljea kérésein tárgya. • Üoldogilaui, na nőa gyökiyörü hivatása, az élolgnirtljáít övéivel megoaztva enyhíteni, légssebb feladata, de kiválókij a szunvedtjs-iink ápoló kezet nyujtaiii ^jkjizópkor vz)i aágából -kimnelkedo történelmi dicaőaége Nektek] i«, Zaláuak lelkka hölgy olta a Mindenható bőkezűség i |izivetekbe iieftieii, \'hazafias ArzelíN^kej, azért adá a szendeség hj[jiít, az erkölcs szeretetre mát-lós/g4t, hogy legyen mivel Iviszonozta jutat mázni a tjsoreteltel ^árouilt tissteletet, a lovagias ólaUmát, melyuea a inivelt világban Logyelel tárgyai vagytokL- r— de adta még pazarul a kegyeletet, * m könyört is, hogy azsal\'(jegyetek a gondviselés földi képviselői, hog)" legyen varázserőtök, áádássá változtatni « lájualom köuylitL Ezekre támasalcodvz erős a bizadal-mam, •melyei reményleni -bltar^edom, hogy eseii tisztolejtteljes ielazólitásojuuak engedve z hazafi kbljslesség szánaudó áldozatai mellett emolt Bzivélyes meleg kérésein mielébb s mi bőségesebben teljesülenn. ZalsfeEgerozegen, 1878} évi aepteniber hó 28-án. Ürmvnyi Jdutof m. k. r 1 I . • f&isáak.. A fenujogyzott csélra szívesen szánt tárgyak nevemre oaimeateteltt cso\'tnzgokban akár Egerssegro egyenesen, akár as e részben utasítással ellátétt szolgabíró urak utján béküldotni kőMuek. A tártvak elbe-lyezéae, elküldése éra nyerendő össseg ki osztása körül, egy ejt& általam kütöu felkérendő biaottaág intéskedéud. 4- A fenaebbi felszóUitás tolytáa eddig köretkead kisorsolási tárgvak adbinányoz-tattak : L Főispán ur ő Méltósága Vészéről Petdfi minden munkái fényes lUakiadáa-ban. Gróf Deym ur réezéroi : Számból készített lőportartó, 2. Porcellán tyjtárka. 8. Poroallán bamutálcáoska. 4. Poréaellán ezi-vartárcaa. 6 Porcellán kéanedváaitd hon-gerke. 6. Öntött vasdohány tartó [fedeles. 7. öntött vasaljé toilkeío. 8. ha^csövh reveiver. 9. Bőrszi var táska. 10. Fa eigarotte sseltn-cze. U. Újságot felvágó fa kés. 12. Kanó-ezos ssivargyujtó. 13. Florenéi Mozaik arany mall-ti. (Folytatjuk.) Helyi é» megyei hírek. - (A királyi pár eztst Iskodtlas) 1854. april 23-án kait össze királyunk Erzsébet bajor beroaegnővel. A jövő év, áp-tilis havára esik tehát aa uralkodó pár ezüst mennyekzője; Előhírnöke e napnak a bécsi várnai tanáos aaon frnUrftaata. bogy aa ujon épilt Votiv templómot iákkor fogják ünnepélyesen telzzentelni. E végbe, elrendelték a munkálatok aíaftleVéaét (K^) ii)iuiii mizeaopaor vafi-uiivelőaéa korszaka ótz uak lelkjis hölgyei aaert Ki ebbeu taksáik eitójtik, ebben varának 1 . Jó! No bántsuk u vallás törvényeit, ^kagtjuk azokat érintetlenül; da (ojfön^lhiic •gj világi törvéuyt, melyuak ótaimai alatt I jéi&QlorruasBftuak aa egymást* saerető ni Vek és aaon érzelmek hevében, melyeket költ a tisata aaerelein, bajlékouyuyá olvad* qak a leguierovebb vallási-törvények is IM Jíagy miként képaelik másáéul ama féltékeuv urak a aaoroa öasaetartást, aa egy-*gyéölváaáat mint a kölcsünöa Vonaódáa. a kt^caUJitla aaaratet köarniuúködéas folytán ?ll A vouaódáa. a aaeretat elleutétoi a kö-aönyösség, a gyűlölet! Es eaeu tulajdonságokkal kóditott-e valaki életében, ha oaak helyet naiu engedett az ellenkező érzel-uiekuekV! j Ne az izraelitákbau kei essük tehát a hibát, kik örömmel Mimuluáunk hozzáuk ; hanem önmagunkban, kik bizonyos, hagyó-mányoa nemaeti oüszkeséggel fogadjuk a hozzáuk küzoledő izraelitat, éa a helyett, hogy inaguukhoa ■ ÍUznök i ősainte nyilt-aág meleg orzetevel, eltaaaitjuk őket magunktól nem indokolható büszkeaégUukkell (JEz eiuca már egéazeu ugy.) Nem ezóllok én általánosságban; aa egéaz izael népről, különösen nem azokról, kik a haladó kor intő azavát meg nem értve, még miudig a hajdan korában éluok,. -hanem ezóllok azon nagy száinu értelmiségről, kilo lerázva a keleti saokások nyűgeit, a művelt világ követelményeinek meghódolva féloldoatak. minden feloldható köteléket, menyek fogva tartják amaaokat a vi-lággali ihaiadhatásbau! Ezekről aáóllok, és ezek énekében saját nemzetiségem, saját haaám Jóllétét, érdekeit óhajtanám érvényre einemi 1 — .Nagyon elfogult kedélynek koll auuak lenni, amelyik tagadni merné a zeidó nép-áek életrevalóságat, szorgalmát, qzakisiue-rétét, művelődés képességét, tudományosságát ós számitó, a körülmény fikkel megalkudni tudó képességét! E mellett, adort köittlmények között uemeecn érző, a közjóllét ele mozdítására törekvő, bőkezűen adakozó ós átalában honpolgári kötelmeinek megfelelő voltát I — Kétlem, — hogy no tapasztalta volna mindannyiunk legalább egy-egy zsidónak neuieskabiüségét, menten minden haszonleséstől ! fes ha igen; nem üiéltányos-e, hogy hálás baratji-jobbot nyujlsunk annak, kiön-zetleuül jött segitségüukre akkor, midőn nemzeti! és vallás felekezetciuk közönynyelf fordultak el tőlünk, vagy talán ópeu kárörömmel nézték a hullámoknak összecsapását tejünk fölött* melyek a megsemmisülés örvényébe voltak bennünket eltemeteu- dőkl 4 Vágy lovagias dolog-e á mentő kart hálátlanul vissiadobni akkor, tuidőit túl vagyunk a veszély révén V ! ]\' V.lgy azt mondja valaki, kjözeledjenek okt Ők vauuak kissé bbsógbeu jaz or-azágbad és hódoljanak meg uralkodó-elemnek 1 t- Di i; miként Vj Mutassanak uiodot hozzá azon uruk, kik igy gondolkoznak izén közelednek ők ! Vosánok föld-és keresztény cselédségnek adnak i, azok által művelteik földjeiket; is szolgálja őket a paraszt. mert földesúr kiadja mindazt, mit azal-bér megkövétel, óh hála érzetében drondja — L) •sámitáé iierfot, és adó, tiajif a Iu fedeebojtó a bevételből, ágkor saédu-hba vezet aa ut és fqlvossssfk a kUl osönt ugy mikéül ő ad|al Beaztjg vau Mtán beroaa-hu plt^aii. amolyan uidójal\'-Mekkora aduit kölcsönt lM Ugy kall t Es ha még akkor volna is, fölvesai as ősiségére hü dea ur no meg\'a paraszt i«| -aa ősök dicsősége osak akkor joi utódoknál, ha aaek jgyuksatok :tis néin Hioin- Mm I kamatra megérdemelni, ha inaguk ham t i cső cselekményükkel egy [• egy 1 Ősök éidomkosaorújáhoa I f- Mjart különben az a asidó jlm1 njőljl elsőd Itépkődméuy képen a földi pl, mini a gotufja, Jattnak is voltáé ősei é jtaláo a törtéucjuii nmltbau mosaebb nyílnak hu gytfkerái családfájának, rjiinl umfi bQsskd nemesébok I«— Vkgyj (iilán ama Kbbi Lázi dédapja eser év előtt rougysaedé bo az i rszágol és mostaup száz t lött rendelkezik, cserélne-e ama gi miházival, kinek dédapja yélotloiiU dal jött be # országba é^ kapott megyét osat4)yrésaü(| mely most as könnye iuUségének élő bizonysága képen vislli pnovökot V1 <4» (VSf«* köv.) ■ Un birtokol kényért szivesei a asidó kudott el is uram tély vah, estélyr< tenézetl na neui lyik hé hogy b igen ki ba jutn i Üi neki á~paraszt: „tolcintoteH ha a falubeli földes urnái es-úgy a, birtokos társ hiányzik az í, vagy ha épen jelen van, úgy olyan oly kigúnyolt helyzetbe jut — is épen a házigazda,, de \'valame-szilvafás, iflu veudégo -f jolytán, z az a szegény zsidó földes ur nem ránkozik egyhamar olyan j társaafg-j \' ■ ; há aztán a termés ueni Ütött ki már előbb titokban fönnálló tölkelő-bizott-ság minden hatalmat úgyszólván a kézé be kerítette. A hírhedt rabló és j fanatikus JEIkdzBijLoja szabad volt a tehetett a mit I akarl Összeszedett tehát fegyveres híveiből egy öaapatott, mindenkit boltja bezárására, fegyveij ragadására, az európai juták ilé-vetésére stb. kényszerített. A higgadt elemek mondogatták ugyan: „Űzzétek ki kö-röt$kbol a tablót mert veszélybe visz benneteket !tf A többség azonban feleié : „Nem ; i ő a mi Garibaldink/ — >Sőt midőn liadzsi Loja bandájával a konakban (a jkormáriy-épület) mellen ve Madsar pasa ;vali úeui csak tisztelettel logaöta, hanem meg is ajáu-cHkoata, világos voh, hogy Hadzsi Loja tói leges Ura Baerajevonak s erőszakoskodása ellen való ellenszegülésre gondolni sety le bet töbué. 4 j . • Hadzsi Loja igy fölkapott az ugorka-Iára. Elkezdett 0hazafias adományokat" gyűjteni, a mennyiben pénzt, lovakat, fegyvereket, becses ruhákat stb. „ajándékoztatott" magának. Aa itt tartózkodó iniksicsiek voltak legaésaségesebb ozimbórái. Minden U Toismus daczára a forradalmi biaottaág | vdasij Lóját katonai tekintetben nem va-lami-nkgyra becsülte, mert csak egy jas-baai (zapitány) rangjával kelleti peértiie. De caaknamar kitint, hogy még ezt aykn got avn érdemelte meg, mert habár a jöi-kelőket aa érkező osztrák csapatok ellen iiMUat ő salme mégis Szeraevpbav ma-S|3t . tovább ia „haaatias adojóányoluü" 0Í|tftÍL Végre annyira szaporodott «>infl$n ouülról a panasz Jttádzsí Loja. f«Ötl; bögy maga é lorr dalai bihottaég alha^roata,. boff n ásat ledül tőle. Sőt be ajHik, hogy üSuáU^ ne4M matt • b ^tuág ba- áb Alom. (folytatás és vWu.) Ezen kérdésre nem könnyű Magas, izmoi egyének több áliuot nek mint alacsouy gyenge test lérfiak többet, mint nők, éa télen lat töbllot u\'b/.ik, mint .nyáron. — ül! aok müól kjUülinóuy. veendő niijt:. ij kori testalkat, égklj, >fogh t. As ólou három első] hóua lálkozáJ a álomból áll egész secsuniő föléli löd, ha éhes. üog llálékot Ivogyen magához, s iii újra ölti Iszik! -r- Miuthogy aa id részszciiufii kifejlődése oz^n korb gyorsas íggal történik, minél több annál jobe. Kóső véuségböu hasoul álom kuváutstik. A híres Dr. 1 sok idő ért! (167 éves korában Utoljára csaknem mindig aludt szem e^y 107 éves nőre, ki 24 ór szöf nu|ut néni 20-at aludt el-, fels ira adta! lka Él* 1 \'tr jisult Uh| Bgal^jbb «|k is kll« rolni aw f( kiijelt el iárta Mrek öf Sütni Árpád-fgy várj Utódok il gúnyt állapotban iartaoi, [tiflly folytonos ébranté-tat idéi elő. Boerjiatve mondja magáról, hogy egy alkalommá), midőn agy lélekölő foglalkoeáaaal klfáiiasztotta nmgal, niáafél hónapon ál nem tudott alunni. ^Ifálánosaii elismerf, hugy aa álomtalanság a Itcblzto\' eabb kórjalenaég En féaReinrŐlaatbisaem, bogv e kifogyott iaegerély visssasserzésére szükséges liat-hét óm álom ; Taílor hármat állit elegendőnek, Baxter négyet: Bármenynyire Ueasaük is a inegkivántató! álomazük-Séglatit as agésaSéére* sőt aa élet hoNáab-bjtásé^a is igen lényeges hatljssal vau a kora felkelés, — Való bari szokj kik a tudornál y, irodalom és ssépinővésietak tarén magul korán keny nak hinif r;et ^serestek, osaknem mind kelők voltak A\'■saorgal nas, távé-gyéuekey, kik lelkesülten fáradoznak lét jak ren élet ez mogorv altul e hogy tq illó I cg felelet. Igéuyelr katuak j ilidjou ál[ lOxini ikih (iutetbei, Iközás u pjálian tápí-lüfk j k Uplát mc ^elégtilt, g roudszpf ftlál iz j álomi, >kop sok ki oly It JinogJ E nil tilt-iój töbU-Jdjlllt !il-íóti laa k, deaeu. igetj mélyen alussui Jii szakában nagyon kön i \'teimésaetet váltani s sajátítani. Ha azon teheUféjgUnkjetj, viílbb biruuk aludni, mint neiiu korlátoljuk, ez csaK és leotilerŐ hátrányát atörténhetik reudszer folytonos szunnyadása és lkigózöl|;ós a testnek elgyengülés lelőj; az éftejtni tóhotaégnk pedig, Uiuzaino ián tétlcnBÓgbou pauga kint elüniipu\'iirtk Valeiigíu «unlit •lal emlert, ki a túlságos áloiir lloraS\'igl a esőit s időuap előtt olliklt póldát ellotnp még feihozui aunali rttáaát hogy . a sok áloin utolj ita való- •ságos bletégnéggó fajulj de áll i is, hogy Kzóktatás által oda let mibzcrii it jakkor alszunk és akkor mikor líoktyuk; totszik. Ahirpsszi Napolet níaa cl hő, Reid bölbsész Hapitán^uiras gyalogló, ezen sají kéíotoHi it ( bivták. Lehet azonban lln álo nésffelől az vinni, ji\'odünk, iíjz^itin, Bárday 4fgot l\'ö-szérte- n I clleutótótti az áloiutalai ág nél dáira is tjllá!ni. TalAui teyóKorty ijiegés Bgyéneket, kik nagyou I szanáld Elliot tábornok soha sem Ói a alalt 4 ól ánál többet. Pic buruok pedig hadjáratai alatt qtak ogy órát aludt. Kéti&gkiv uaeiiemji tevékenység nyugtalanság snlva uipos az agyat hosssatideij Iáira itjUte^llényleg a .konakba ssi Sirradalnxi bizottság panuncsaiuak aúdája kiséretébou megjelent a Jmialatt á lépcsőn felháladt, a os lő -fartőit hátultöltő fegyvere lyó kereea^ül ment a lábán. A zbtt zavarral szemben a forradalmi ság miisem merészelt többé Hat ellen, a ki azután ismét sértetlebül menti a. bol Saerajevoiak bevétel; tárfózkjodoit. . Midőu az osztrák-magyar »er^évó előtt termettek, Haazsi ut iiésztelenUl eltűnt A strategiju tétekből Jhalaaatott előnyomi|lás t( ny, bétíff még osatangolhatott, ikán a Visegrád felé nyomulók a által ellenállás nélkül eltogdtot, rkjévobk küldetett és a haditöi 4é állíttatott Sebei miatt apaera,ev toube kellett Hadzsi Lóját iaállit ;am, még agt ia mesolgétték, hogy egyik Iái át ái ken majd, tény aaonban ho( y ja: tegnap (okt ö.j Szeraj rtént tranaportáláaa alkalmávi l fájdstlibak állal megtört ággaatyái t|I; vilóságoál aaonban a negy t fabosó/nerkuleaí alak, k\'iel ég alkalmas arra, hogy ja töfüté jnok íui-pjomlljon. Midin a nép álul köiJ Mjbé/ták, á|iare lehetett mfly v«dély Ősségét -M Dalok. lrmáaak, 4- yu rési, szokás Ukségi^s a lalki Az ideg-tulságOB idéaik inthógy Iokon- t»gy t álmn-Száijios bebiko- \' ralkatn set áj-, fudt: tM gru tá-jonltiijt béghr I páip-ugerülf ÍV livták) a tyéteíére kiakbau pvcl le-elttült s a keletke-bízott- Loja hasa uapjáig csapatok [<oja me-tokin-lytán ne-okt. gyik osz-Bze-n/aaék oi bor- ául pu-Uausai utoaáln iizilCRÍ ként tűnt éve-líllaeje UOfl véve be-eaen- 5é4p vágy én édes kedvese fnd| nem fest a képzelem Hp n%m tud taientani. i. ismerm vasy iiyeramény kereaésben, már korán illető fogfalleoaásuk mellett találjuk, mig a henyék élefllk legszebb szakái ká ros al rásrl pazarolják. IlomerJ Virgil és Horác mind korái kelők/ voltak, ueáikU-lönbei Franklin,, rrieatleé és Buffoui különöse i| ez Miagpaiakiosoltti inasáunk. fiogy ót erő ral is telköltie hát óra előtt, mit ha eluiuli sztott, a szokott jutalmat; elveaajatte. Moore Tamás mindig egy órakor kelt Na-pleou aa elf<ő, nagy *Fridrík lés tisenket-tedik (ároly htisolilplag koráu keltek. — Hogy a kora felkelée lényeges i befolyással bir áa jélot hosssiUwárs. világosan meg van mutat a. Lord Mailfiela törvényszéki elnök, kívántéi e tárgy hab némi bizonyosságot szerez ii. a törvényszék előtt megjelent Koros e( véneket miudmr kikérdezte szokásaik lelől: Hány é ve« ? Minő életet plytat ? Iddogált p néha V Istlm bocsássa, folele egy 10» ó\' ioz közel járé — ritkán feküdMmls józant a, s válóban! mind eaeu idős férfiak, ugy n rendetlen uióHékletlouekl mint la jó-aau é! otüolc egy in i tban inegegyeateU, ti. hogy joráu Ikelok voltak. A korán kelés, ímUij torban keaavo, valóságls ssojiáasa válik j ii/noiij sukiűi bármikor ieküdjenuk. másni V szokott óljában mindég fölkelnek. A szo ás különös | befolyást gyakorol as álom inbályOaásár** Kik a városi éHt zaját ni rszokták, a fnliisi csend aavarja álmaiké Egy I molnárral történr hogy | egykor l jteg l^vén, a malmot inngálTiiótták, liögy I belcg álmái uc aavárja, hanem eaeu e|őviglázatt éppen [az ellenkeaiU oronmé-uyezti | mórt a molnár c^ak ugy vúlt ké né alunni, ha a malom difrömbölt. nes tt sho alU MidőiJ a brift seregek Spanyolionból tjsz< azatérUfk, Imi gyakjiau liálták u pusatá röl-düu, iilkabb szerelfwk laktanyáik paulaaa ISU- liá\'iu, luiiit matfaezos ágyaikban. A ter mészéit törvényeivel alkudozni léliot, de nem mogvá ioatatui, kiléphetünk az ösvényből, mit elégik irt, de altől messze!nem távoz hatunk, anélkül, hpgy a büntetés nyomon ne követne 4— Hzjlka/ignsuek tartom még felelni azon kórddaro, hogy miként wbre düuk újra fel, ha egyazer mély álomba ail-j Ijedtünk V Mim "legjogyzém, az alvájii ál Upotol az id^gcrély ki|ogyésa Iidézi < lő ; s IV ez az alVáa alátt kellő iniMiiiyis/gbcn ujia képződik, az idegek-U| tevékoiiységré sárkaltatuak. inneni vau az, hogy azéj eUŐ felében álmunk melyebb, minit éjfél után. Mind könnyebb ós könyebb lesz, a luiiit az idegerély fokoakiut újra jképsŐdik, s végre niiuak iugisílő hatása által egjéssen idléhijesstetUuk. liíti\'tf \\júlm*. FciíiIvAh. A közelebb lézsjlotl\' világn«emény(sk di^loi natiai iilószülmnéiiyei, ujabban\' set^t felleg ikkel boríték; el sseretett hazáik pé litika láthatárát, j i. Európa megállapodásai erédményeinek -alőre neiu látóit- tenedeliue komoly harcao-Itat s lült, mélyekbon as osstrák -Magyar ál laui i igy közvetlen Magyarhaaáuk is té* nyea^kónt vész róejtt. parua vagy mint az éj Ezernyi csillag fényinél — Én édes kedvesem. * Csalfán jhosolygó piros ajkad | Oly édes daliámét Ijnjlat, ilinőről nem tud a rege. — . fürtöd mint ésábitó lelked 1 Sötétebb\' mini a szenvedély 3 azebb mint az iaten ssép ege. □ mind aa, nrt aa ábrápd alkot, Ilért annyi saive sajgott: ssép té vagy magad, )sak ott niucsen beunod élet, j Hol meggyógyulnak a szenvedések, Jsak a szived máivány, hidog. a Néaek fel aa égre, tiiata. nyári fjen Nézek egy csillagot, Mely, legszebbeu ragyog, \' Á nyblyhea hasonló nincs a fényes égen ea a te csillagod. t Mesue^inessae tŐlo, halvány bolygó L\' J L Egyedül magában Sötétéi utakon Meg a tiéd ntán alig-alig csillog — fia aa én csillagom. Saegény bolygó csillag, egyedül ma- ] Igában Tejutott baladó OflllagOd kiséri, ^ Kiaéri hiában, a nagy éjsaakábán -J Pedig el nem éri, Soba al nam éri 8. - c Eaen nem annyira bódiláei, mint Inkább aa európai egyensúlynak fájdalom idő előtti megrendülése fofftán haezoálhatlanná vált pmgárospdási nary kérdés tettleges metyoldásáiiátf vajjoii Kíkarttlhette-a Auaz-fria-Magvarorézág a tényezők közt \'mérvadó réast adni V I H állami játét kooskástató követkéz-inényekiiffk vájjon nem nyit-l tért, há : Eo* ropa liatáioasiainak végrehajtását akár tel-jesületlanUÍ hagyja, akár aat ; a más hatalmak fagy véréinek engedi át ?! - ezen világ fontosságú kérdésekben döntéleg határozni, a tények indokait latolni, a\'tényezők eljá ráaát birá\'ni, - később a történelem, kö. zelébb az alkotmányoi hatslmak feladata leeod. Nftkünk kik dől a méftvadó körülmények ismarcténeR Hiánya, még a vélefriéiiy-i. nek is f|tyolwl bontja el alkpját, ne-künk nem oda Irányul hivatásunk* Mi téuyekkel* aajnnorú, paivrepejMtő tényekkel állunk ezemban: Fiaink, testvéreink vérinek künn, s honn váraik értük minden niv; de a.sziv fájdalmaiuakjcsak azivsugalni oselekvénvek hozhatnak iri s igy ha a tálrólból a jajkiáltás vésst, nyomort hirdet, Is hazáfióf nir* desaeu a viaashang eegitségic, vigaszt, Eaen kivés szavakban íiglaltik a in>\' tani körűimé lyeknek megfelélő hazafias kö-telessécfluk s az: a miért a [vármegye min de ii lakosáhaa de különösen hozzátok Zala lelkei leányaiból irányul kérésem, hogy fog lálja el buzgóságtok azon tért, melyet Za-lamecye közönségének főleg |a kivonult bar-csosoa houh igyott családai Segélyezésére irányzott buaaifó lelhivása még számotokra fenn bagyotti értein a jelenleg kórházakban sinlődő, s a később hazatérendő sebesültek szánandó soisa enyhítését. Ajs elsőkr^ nézve gyógykezelésüket ltönyitő tépéa, és főleg sebkötözésre! szolgáló vászon anyag, és\' a szenvedőkuoK vajmi gyér élvezeteit némi-leg növelő, érőeltő ital, befőtt gyümölcs, és sxivaradomáayok valóságos jótéteményekké váluának. Ar utóbbiak, t 1 a kórházak ból, még gyaugélkedőeu\'elMcsájtott rokkantak, elgyengüllek s külümhöző mérvben , munkaképtelenekre uéave, ezeknek vigasz* taléaa és segélyeaése csak ijt némileg jelentékenyebb pnnz összeggel .lévén eazitözöl-hető, ennek inegezerzésére cjgy sorsjátékkal öaaaekötött. November 17-őb eatve Eger szegen tartakuló ttnjiepélyoaj tombola^ajánlkozik leginkább, — mojynek remény leit dús eredménye á hnzafía» áldoza\'ké z-Ag azon mérvével léj zen arányban, uielyal u tombola éa korajáték nyereményeit kjépelő tárgyak minél nagyebb mennyiségben adományoz-tatni fognak, a mi^it azon jne|niyerő bu-/.-gósággal is, melyei az esjskre kiadápdó lO,(X5ü db. !0 kroa aoisjeg^k^ elárusitani aikerUleud. Eaeu áettős kegyteljee n űködé« az, iili főleg lefj\'ilflegebb s liszjeleiteljes kérése... tárgya] * j I \' . r ,\' Jlotdogitaní, na uőtf gyoiiyorü hivatása, az életgmidjait övéivel megusziva enyhíteni, legszebb fnjii(jala. de kiválóan kasonvedés-neIt ápoló Icezet uyujtaui a;középkor vad-HÚ\'gából kiemelkedő mivelődés korszaka óta történelmi nicafaégo. Nektek ia, Zalának leltóea hölgyei aaért olta a Mint enliató bőkezüsjége szivetekbe nemes, hazafias \'•rzelmeket, azért adá a sanndeség Iiáját, as erkölcs szeretetre méltón/gát, ho (y légyen mivel viatonozva jutái mitzui a sseretotte) párosult tiszteletet, s lovagiad ótnlmát, melyuez a mivolt vtll^-hau kegyeint tárgyai vagytok, —• de adta még pazarul á kegyeletet,\' éa köuyört is, hogy azzal]legyetek a gondviselés földi képviselői, hogy legyen varázs erőtök, áldássá változtatni ja iájaaloin köuyttit Ezokío t ám Alikod va erős a biaadal-inam, suelywl reméuyleni bátorkodom, hogy eaeu tisstolettoljes ielaaólitáaomnak engedve a hazafi kötelesség szánandó áldozatai mellett emolt Bzivélyos meleg itérésein mielébb l"\\ni bőségesebben teljesufeud. Zitltfelágcrszcgen, 1878. évi eaptember nó 28*áu. \' Ürmrnyi Jtissef m. k. fSispáa. A fennjegyzott csélra szívesen száut tárgyak nevemre czimaatotett csomagokban akár Egerkzegro egyenesen, akár aa e tész ben utanitáasal ellátott szolgabíró urak utján beküluotni kóretueluvA tárgyak elhelyezése, elküldése és a nyerendő összeg ki osztása körül, egy erre általam kttiön felkérendő bizottság iutéakedend. — A fennebbi felaaóUitás folytán eddig köretkeaő kisorsolási tárgyak adományoa-tattak : I. > Főispán ur Ő Méltósága résaérőt Petőfi minden munkái féuyes aisskiadái-ban. Grófi Deym ur réuéroí : Szaruból ké-azitatt lőportartó, 2. Porcalláu iajtárka. 8. Porcellán bamutálcácaka. 4. Poroaellán szí- k vartároaa. 5 Porcellán kéanedveaitő hon-gerke. 6. Öntött vasdobánytartó fedeles* 7. öntött vaáalju toilkefe. 8. hatcsövű revolver. 9. BőraziVAt táska. 10. Fa- eigarotte eaelvn-oze. 11. Újságot felvágó fa ttés. 19. Kanó-oaos aaívvgyujtó. 13. Florenoi Mozaik arany** meU-tl (Folytatjuk.) .v Helyt és megye) hírek. ^ - (A királyi pár Miit Iskodeliai) 1854. anril 23-án kelt össze királyunk & aeébet bájor baroaagnővel. Á jövő év, áp* lilii havára aaik tehát aa óralkadó pár ezüst meanyekáŐje; Előhírnöke e napnak a bécai városi tanács azon határozata, hogy aa ujon épttlt Votiv templémot akkor fot* ják Ünnejpélyesen felszentelni, £ végből elrendelték a munkálatok aiettalését (fi -rj « ~ A aa|y-kanl|ial kereik edő itjak fuképső egvlete éieijalt adott iw|gá?íjl, a mennyiben legutóbb tartott köagyUlésébeu kivataluokait megválasztotta, As Önképto kör igen htbaiin cselekednék, hogyha a köaelgő téli évedből iparkodnék min 41 többeket mqgnyarui arra a csélra. llogy minél több Mpiaerűeu isméi tető tttdiímá-nyoe előadáa tariaeeék. Aa öuképsŐkör tag jai biaonyára ni vasait vennék as ödjtép-sőkór választmányának e iiéuitt uJidoV kodását I — Vailraip, e hé 20-án déli lim«|kkél érakor történt a magyar oraaággyülés Un" uepélyaa uieguyitáea o felsége a kornuáa király által. Houatyáiuk tehát aa orsaágra néave üdvös tevékenységüket tuegkeanne- {tik. Nepi kételkedünk abban liugy a pártok a baaa iránt való)lelkesedő szerutetben találkozva megfogjákj találni áaou eszközt, | mellyel édea hazánk\' bajé ját a icyllák éi | charibdisek köaött biktos révbe lógják vo-aetni; különösön pedig, hogy üdvo* bblre\' I foriuokat létesítve a tolytOnos hal«idáji és virágzás feitéteit fogják megtol ointeíu a nemzet s .áínára. Hnzafíás * inűkölésbkre pedig az isten áldását kiváltjuk ) \' — (Bankfiók.) A bankfiók Ügyében náluuk is uijabban megindult a mozgalom* Annak idején, mikor elŐssör volt orról szó lapunk avatott kézből hosszabban fejtegette aaon indokokat, melyek aj baukfióknak Kanizsán váló felállítása mellett ssó|nak. Iieméljüjjc, iiogy az ei ügyben eljáró küldöttség fáradozását siker fogja koro-náauL — — Megjelent és bckQIdetett: A „Ma-Igyar Lexicou" II. ós 12. füaete, Amaz í Asunciontöl |— Atlanta ocfseánig térjem magában foglalva melléklet \\ gyanánt némely magyar királyi pecsétet: ea pedig Atíanti nceántól — Aue-iig terjed; melléklete. A föld bőméraóki térképe. — Ujabban is , ajánljuk e vállalatot iilvaaóközönségUuk figyelmébe. Egy egy filaet 30. lur*. és neg- ; szerethető minden könyvkereskedésben. — Szüretünket nagyobbára elmosta az egfi. Mult héten egy nap neui multtt,ihojjy flrtŐ ne létt volna; dapaára ennek szőlpbir-tokosaink nagy része már lessüretelt; a kik é hétre hagyták szüretjükéi, talán jobban cselekedtek,] mert vasárnap inár verőfényes napunk volt; inel<*gen Sütöttek le a nap sugarai, s bizony jól i esett az fegész heti jobbára komor, bflr\'uH idő után. -r A szii- j\'ret lefolyáaát illetőleg- bizony nem sokat írhatunk, olyan valamitéle vig, mUlatfágos| becses akUüUkit telaaése issrintl váltó tással illegju\'ányoiabb föltételed mai ott megssoreshesto. Lspunk t. olvasóit fluyelmtits^Uk a Kauliéann és Simon hamburgi oég hirdetményére tokraia i mi királj György.) A „pavil köztái lat Saórejtv, ÍU| rata és j ligátorok vessünk ugy az ii Irodalom i Magyaromig él a Nagyvilágti aámánal tartalma; Ssöveg. eLépek Al\'ganistánból és diából. -- Száll a gólya. Költ (Méss&oi István.) 4- Egy agg magyar aiiuésa éli lé téhől Irtk. Balog I.tvan. (III. folytat) Bö8auÍáb:il,-H\'Mot a ténger mélyében ( eokel ui{j|n Zhjtoljnftt1 ptjiii.) Végi. — At ■ polgár. (F, J) - Égy egyé\' leány. Történelmi regj iTrta Elr 4l[*iU. lolyt. — Vásárnapi le on de la preaie." Haji a pájri >61. i (Pornó.) — Három költőmé Hond Tatuáatól, (Osukássi Jósséf). - N seti szituja. (jSturm Albert) - iKölönfé Sakkjteladv. —* .8ierk üsoj tok I; A Khiber-ssoros.— Ai iisi olgir. rd Boszniából. — Sseul etetése, j r™** Megrendelői! felhívás. Öröiii likaimat,! hogy mint miudon évbe lén!is értisiithoisttk t. uziiÁodet a jogtuuO közönség minden tagjára né, ép oly hassuos mint nélkttlöattetlen könyvről mily éviől.évre sséJnsl\' kör terjed ell mind nagyobb és nagyobb l ti kört skeresvo magának. E könyv a gász-Napiár 1879-ro. Harmadia évfolyi Szorkyaz ij Soiántó Jótsef, köt- os váltó\'t véd. Arw angol vássonba kötvv I frt kr. Sodrpnyos ctMUzával éa ptlavosszŐ.vu 1 frt.. 40 kr.|Bérmimtes olküldéksel 16 k|rr|i| több, mely az eddigi eredménvek után oséretre alig szorul, sőt épen á jogúuli közönség, inBlynéll aa már is közkézen cog. háláaaii eusinprt tömeges aárt^láss tal öuníiga nyujtu|t módot arra, hogy — jólUliet | ind tartalma\' éa pelérték I. köaönbé által Jelbál tárosts í \'m fy°Á rWf hívása\' és IjI veeiidi ea gyUlési InJt tétkudétiál, suk reudea o-S kéi. isi I\'VmI- I" j l! Idigi jaápadt. — jl frt. 50 krról még i | Irt 40 ^rra illélve 1 . frt. 20 krru ssálit -Buk le, Mmdamell^tt törekedtünk a mit Ijasjs uaveheteséglt többek kost az által \'in kőzni, Ijogy la 7ujvki évfolyamban i| j zék nap ól rdliér|leg at előblbiektipl, egy-egy oldalra n]|gy lap rii&oru|t), úgy toltuk |be,l hogy > egy-egy oldjil k|i jegyzékre szolgaijun, valamint palatabli és rugan\'y zsinórnak hózzaktttéso állal szüretelés nem is igen volt ebien a jlocs- |j in volt gopdunk, hogy a jegyzék-napló pocs időben. Az i n ilmáni l |llnliil\'|\' W na\'lc bizony a kik panaszkodnak, de blya| ilpk is vannak, akik az eredménynyeU meg sanuak elégedve. A\'talában éppen iiemirosz-iiak mondják a bortepnést annak mennyis\'* gét ilétőleg, habár kedvezőbb időjárásimel-| lét^.at idei termét* mind mennyiség inind minőség tekintetében j kitűnő lehetett violna. — Sorsjáték. A kisdednevelő jgy« aÜlet sorsjátékára, n»el> tudvalevnlea no-Vember 3-án lesz, szépen kelnek a\' sm,jjegyek, a mi ismét fényes bizonyságé lakosaina jótékonysági éjrziíle:éiiek. így kehát kisdednevelő egyesülejtünknek, célja mély a bosniai hárezoaok családjainak segélynzéaét tíjzte ki czélul, a legnagyobb valőszinüség szeriut el lesz érve. Kívánjuk ia Őszaulén hogy a kibocsátott 8000 darab sorsjegyből egyetlen egy aeui maradjoiupijulm lainjI Ul zenemű. Tálmr«zki és pkritcli zonemukereskedésében Budapesten iiijegjé-léht legújabb zenemüvek : Népstiuházi daltk tolylatása. Énekhangra zongora kiaérottel vagy zongorára külön. Hótól fehér. 21 Fürge mosó lány. 3.! Le kaszálták már. 4. Ha szavaid. 5. Edei anyám. 6. Kicsi a lány. 7* Csalta le-. gény. 8. Titkon nyílik. 9. Kétszer is Inyif. S Jaj be édes. 11. Csöndea estén. Az éui ruhám kanaváaz. Ara I. frt, I; — A keszthelyi m. kir. gnzd tanintézet itjusága inuk szoni)>aton t. é. oklob^r .|8|őti az nAmazoutt nagytermében sorsolással összekötött tánczmulltoágot rendjcaotl. a harccléri sthesüU\'k javára. Az estély Uíke-rültiiek mondható; Kestthely és vMéke aaép hölgyeit volt szerencsénk ott együtt láUiatui: B. Magyaródról Uanny k. arkat., Keeztheivről Garger, Pataky, Kohn, (Veit ner, Grőber k. a kat s több másokat. A táUcz roggelig tartott. A jövedelemről! később. — Keszthely 1873. okt. 20. — Hymen. Október 27 én délután I órakoi Imi a helybeli izr. imaházban fColm Berta k. a., és Gzech Mór ur eaküvése. A szép kisasszonynak kívánjuk, hogy I szive választottjával együtt boldogságot ta láljanak a> frigyben, — Mai számaikhoz mellékelve v^azik olvasóink a Franklin-Társulatnak f bolti árak, felére leszállított rendkívüli könyv-jegyekét. E 305 maukából álló könyvsorozat közérdekű, hasznos, mulattató éi tudományos tartalmi művekből á\'l. Eael köaött oly becsap éa nélkQlOa •etlen munkák találhatók, mfet például: Túldy Fei^nc^ a magyar koUésaet történeté, - Béllagt Mór, a magyar nyelv taijea saóuia, k Heg* Viktor 1793, <-£ Jókai és Jósikisregényei, Salamon F. U .Szilágyi Sándor lörtéoaimi monkáL öyörgf E. ai^jól ál laaférfiak, — Gróf Saéebenyi litván >nun- i kái, — Virág 0., Kiifaludy Sándorv {Ma-kél, itb. itb. melyeknek iskolai, áuffíeti, ■ családi- vagy magán-könyvtárakban hiány-,\' esni mnb kellene. A munlc/k\'vagy nagyobb mennyiségben nyomattak vanr pedig ré-. gibb kiaaáauak. A társalat iften jegy se k Sösaé<éUle által a L olvaaókötöuségnek1 adtaimat akar oyujtaai, hogy e kiUméle ive |t\' )ii|i rj 1 tI gyj M f idi I Ij I bp ia ni ír i leta váMdotklállitá^ávsI.H^rartaliil fog IB7it 9 noveinbar Jltí- HOiáíg. Bérsttyó llílalubsti* A MiArréti jéjtékoniy fiŐBgy|ftr Válasst-, mánva |a IH7Ö. évben ra^draelt „t/uiipur-klálmáiiá"jjiak; likőrétől iádktitv*, vaUuiíiit j 0 váioi, uji y e vidék inlfi4*n r<tndú és raugu ének Upaszjalt élénk\' részvéte ; iritvs, kösslnbbl USésébjBn sllis i ^ssriut1*\' lo|llöoÖsin Bihar me* \' itl és törtéiie(mi egyleté\'Vuvk fel- [ l|ösrsmü|ködéis loígtán < czélba ; dón is as egylet által 14111.* köt- 1 troaatoji alapuló azon e)Ő4Ő In* \' msly.il a Iioroekéuti ;ikiálli|á- | ését as egyls\' kögiuilvalitiléil <\'él* jlilhoz soiblja. KMuéltog\'va il inidWu líj\'O.innfil tagadé 1 iheg a kijiálkoiíó kedvező alkalmai ; hogy ejgyiaersujihd a tuidoiuany, megfej régészet\' é|s történaljun ügyének uéml HZolgáUlot le-liessoii J imiii kdté kódúk; hogy o^jin általa láegpendiíaU uigyfonUJsségu eiziiie, ueul* t dnak e VárOS^ e vidék\', de as egwt megyei kösöniégáiiek öiisetlönl roaouis^ifévsl és riásarételével JÍm log talalkosni? Mir hiÁaeii\'. 1 élete szerint a wolekede ekijuk koráuLs^m a hely kölosö-f ilös jelen őseget, hanti 1 Igenis a IpWdék 11 a ms^valyids Öiisetlojisége, -mell ápugy ááaisihat fényi\'ásókra. Ijárhonnm ítörjenek ii oltf iótpkoly sugarai. . . Külilu^iien, ázént Laúrréi" éruilmei és haladni spirető k|izlimpgét; illeti ii eg ezúttal .1 első sorban a toVéMenység kjülelme s a kifejtendő buzgalom oipszlán réizo j azon j Kán élé mely mar neiíiiuak pá\' sKvel. de jóvál elŐbb 11 lélreiiijioibellin j minden saép én i^oniea ii ánti tör 1 megmuta\'lil aztl hogy olt, hol I denkor ajfi eUők\'között i.llani ké| termény talaja, jidenlékonv kerti gazdasági viúZouUii, ügyi ltuol érd tiiparra, a tudowjáuy és hasznos nyékhez viseltotŐjtoVmésietoi haj gyelote a mult qi|ilélceiiránt: in uyi tényózők i , jnelyok képei\'Uik oizmék fnlkorölusára 8 most különösen, nidon a lettt érdemekben gazdag urizág*vHé|i|liirU oly) ssakfértiukat is vjm a kiliös inilkkid^s körébe, \' uiiuő a (iázni lem kiváló, bar tul ismmiiiémtl Iküldemény \'el usm fogsd" tatlk i 6. A kísllrtott tárgyuk tfitv e orélra m4ÍÖ(jő 1 szakértőkből összeáliítándó bíráló bitéltság áUal iaelleg péntbsií jutllomban\', vagy elisinerő dicséretben fognak részesít-teti i- A jutalom kiosatás azór/bán csak a térlst végével log megrtjtrténnf. , • , H 7. Kiállitokt tárgyak, 1/1 elvek a tárlat betaráaijbliu égy hét alatt «l nmu vitet n^kL 1 t|r)ai jövedslmf által javaaaliuasott j(Mnszt)|^\' ciéjra árverii n\'jáfr elfognak adslni. i , H, A b\'irlfll liszt a jövedelme íele rész-ImiI a létesítendő ;}bibaimogy\'oi n)uisum,M l\'cjfj rémben s „tárréti Mkony i|ŐngylstH Mtiuővdlfdési iczéljaira jog foraittittu. I 0. Ai kiállítás tartana alatt siy annak álti l méríckslti áion oWoiiiiázUtnaa a t. lát s/.és szijrintl|bőviléksék. A jogi\\jsz-napta idei boUitetl tárta na a kUvetk|nző\': A ség\'s dfalkodó-háa. Magyar kir. minis: elnökseg. O Frlsége személye köröli 111 kir. mijiisztériuni. Magyar kir. bnlüg nilleritijn. KJi szagolt levéltá\'. F<i rend ház di\\. A liiunel és miigyai -borviit lenget kormái^yaiSinag \' Magyar kii*, pénzügy mi teriuiu. .1 «igiiUyi igjurgatóság. Pénzügy galóságok Földmlvi\'lés , ipar- , és w kir; minisztérium HzeimU .. Báuyakapila.iyságok. Bé Magyar kir. posutigazgi 1!. táviida-igazgata^ágok. 11. <i íjatóság Fiúmé aul . Közi Hédesflgvi deleuiiigyi ím tének rjpvBpj biztosságok, gok. Magy. k tengerészeti ka- és köxile uf 1110 1 1 t 3 •sugyi in. k, iioiazti Alá\'endell k közök tnü\'iHii^j alapítványi biítóhágok. niinisteriuiiii :álya. Kegyjel lóbb itélőezék kir ítélŐt tponli hatóságok. Vallii m. kir. minisztérium Igazságügyi m, kir. Curia semniitőseékí ni tanács. A kir.) Curia osztálya, já itilŐtábla. Mal\'os-Vásárlielyi Kir 1 Kir lorvjéijyíjzőkék, Kir.\' járásbíróságok Magy. kir. aajlóbirósiigok. Bái yailgyel beit ép; őkir. törvényszékek. A telekkönyv ha tóaágual lelruliázott járnsbiróságok. í Cöt jegyzői díjízaliálfzat Kir. közjegyzői kii má iák. A kir, közjegyzőiégek betűrend beji A ni. kir.ji^aziágü^yminiizteriuin ügyrtude Az ügyvédi j kenyVök vezetésére nézve kii adott in. kir. jgazságligymiiúszteri ssalály rendelet.. Illptékfoko?at. Dijazabás az lg; védi mUnkauijik meghatározására. Alii mló tolmácsok névjegyzéke. Telekkönyvi bske> belezéti: izázal&kot mutató tábla nudaiest járásbíróságok! Ügyvédvijugáló bizot ság Budapesti valtojegyz^k névsoré. Kir. j lioF-j vát-szlavon-nalmát ininiizterium\' éi szén éiyJ zete Budapesten. Horvá\'-Sslavón-Dalm tor -szágok kormánya Zágrábban. Qorváto szíj gi fő- éa alispánok. Törvénykezési hí ataj lok. Horvát, Hit. törvényasékek. M kir] hoiivődelmi ] tainiszterium. M. kir. á lamj számvevőszék Ügyvédi kamarák Az [igyj védek betüimrós székhelyek szerinti e ősoj roláaa. ldnen államok consnlátusai B idaj pesten, Bel- éa küjifó\'di arany- és ezüst pénj aek. At otíjrájc-lnli^pu\' sorsjegyek h itásj 3zái üli- un [ lúiljl I p kir, Os| kir bli egyik kitüln Flóiis F. mt vagy unit l pHárri\'n" i{ beiiégéketi lán/ihoz jjA , Bizal szolgabi|ái ugy*«ziiit:e IIIMlt ösi)z< zéslik ala1 a iléti)NÍtMi k iilönöani ébn\'SKteHi tömeges1 |i ségütikntL ráljat beid ja nk 1 mik Ime ri|Hze|iite IA t j«k fe l íöjit saab áld Ah i\'h 4"ki|iU Ujj I alít, ÁJ A\'i városljáqá éti noví -napjai lSt^nbeii.-Budapest kerületei, ut utai éi tereinek jegyzéke. Bélyeg- éi tékssabás. Napló j Tiszteléttel kérjük fel mindaaokat a fáradságot nem 1 sajnálják, e tarts Imát öaszehasonlitaní, bármely mái liasonló vél lalat tartalmával, melj esötben nem inirad hat el a ineggjjőaődés, hogy ily igasdag tar taloméi bíoeó jár mellett e naptár migér demli első sernsil a mélyen t. logtudí kö aönség pártfogását. A mogreudelés lep egy saerflbben péitéutsljránynyal történik, irá sátra megküldjük utánvétté \'il Beoaes megreutlelleét remélve, vagyunk tilt-telettel,\'BudlpfW, Wt8. steptembor 3)-áu kész iifligéi I Ji Wsy INándor és tárta, \\ kló/^xd^áf - - ^pátiipar- ipar k^rtékse^* és mstőg^ádasági kiállításra" kaposols tbaln ^blbarmegyei vé^élMti és történelmi jáfól eg) midőn is izeinólyc közönség hó 20 ái nipélyly 3. éakkalbms (ti 11/ yőtőd inden képenl ülni! >mmal kat, It község véve: , álló a lő Mkij í : Nsgi velq ti .1, kiflii ózani^ri unt hívjuk késijei ink e liassur.aK iuíiéas „... j.lUi^v , nép közljtt, n alj/mz |ua avéle ével ho valamijil mindi g kérjük, hogy ii-U u0 ei sében ugy iáulás^VHi) kogyeMkedi özöimég me leel, uuvhzíi endüukni, ikert Iliváír ÍMZtlilsIttoj K oki, l>éu. tlitásl ritndno Ssabó kiáKilás k ajt/nagy te itlbef IsóT 10 lét adta ikvéinok es 11, min*. ! Do is 111 eső> un lő ha* iutézuié-ima. ke- it ^éstsel H löiiéiiO-tud- iiWndcmin , tőtis\'l. Itómci b másuk -4* meg-Hl. erélylyel fog m(l ptilaáil in te-VZÁI áiegvalósi-; fn) azéit itt főleg * el é« tijiiilóiukulj Ijáróil jgyei ida (céjií a freudelko\' iíl kel, hogy iriiut a buzgalom mentől ijikabb lel-(a a néjs zöme is akozzéií; értelmi 11 ez ügy igaz ba-beiiiilíiikel e cél» ölcsi, miilt (jlllal igi pártlogásukba w ig ] lárlfogáaj\'iba a jani-tuloldilou köz-J ynek köaléso után a nemes czélra, nar idunk: jBerettyó* LfgJajtó j /» yrsnd,. ílyd: Befel^\'ó-Ujfaluj \\ilia rmt 1 nft fijg, előr) Imqgállapitn .kél ni(% íjiitajiiiiJ \' 2. V kiállitils @rí másUtán [ leöv azreggélj nkiht: kr látogatasÜra innghaUi ozott s közlnrré g»tÓk| I ; i \' : l " .; ;. lOi jA Vt/lpkí, vaeU enoileg a távolabbi Ijátogiito jreimé^uk számira ulkalinas\'yOO\' szállphielyilkrŐI gondoskodva 1 leis E ulból bMÍle.niéseket e ÓH ig \'híjegltthöti\' őségéivel aioinizédos de olkUiöu\'ilett he-í » ^sárréti)jótékony nőegylet* hölgyei uegs termét reudesusk be,.hol ugy (fél-t, minit \'flébjtán vájaiztékoian, tpmdat- rkeiidté\'ége alfogad. 11. AheU>t »eli , kisdedóvoda lés gyer-Ickorii" javárji, a „sáitétí jótékedy nŐegy-álttiljiiííulslteri engedély mellett ren-eíl „oiüst é niőiorjaték ezüst nyers* iytárgyai is, - melyek husásJ as \'97° mini*j8| éu i fogúik e Ii rpj iMÍndf ó tutlikpzód kisdél ivatal jaijitotüikj a Um )u inegturteuni -állitéso i lótetni. a kiáljiláli Ugyi|/i ísok a „Sárrét" truo napon la d k ;■ \' . \' liözstei. vonal-i^erkeittő U—Yi A n/í(Iratról. Aa utóbbi nap n; aa csők uláu nagvl bpoly|ÍHpaI vélt az éréi iuő beru\'ik áum lesu is. de 1 litfált Mbe |ól kiia tiiaij jvi 1 •iloí l\'iiguUni OVOtiljll, :S III i H4 m isonyit. A n «oli b 0\' l.ev f vagjuék, glái. ii\' a U uk< H|ct I Gy a a szólpsgai : llogy a ájköaöuiégi hh. Máskor \'luL-arohok,kd im.,; íüriisei !<!a is krxzeu mmag.\'a 0. a , 1 mát a rnjelot r i nró boros ;azdáknál ult évekr gabonává k sokat a meleg it\'n,\' 1 ha iosi már kezelt, jó inét jobb ily |dői esküdök 1 halljuk lehetünk hirei bu- li, éppen tele a exekválját adóul-iAbn hám stb. lunlybdi\'i (leölik IN u|án gv, Tpmaj el lolylik;\' s«ik- bér liiz itt lájk hfumgy éi Veszprém gyét |it«zgai|ik horjlókiért m- t itt még iÚIóIlL óbén ih bor van. Vannik helyek, \'i \'lítium adják ez ujteiínéntJ * Nagy a iég ml mjiunk rongio* rubábaju \' <>\'4»Wt n mihókon] Aa idei eatlendő lékezipi loM<| a Tmia-Diina fclat hoia\'u lg, I"ia neiu Volt ily üő termés t ijz idén. Czeg éd Nagly-Kő-ét J Ki»-Kőrös, Vad klórt, Hajós Majia, k Bajáig és muKlbaii és borban fürdik e^y „kaijczos0 ini^deu fogUliuat ib- L JKeclkiL las, (.\'jiártzárlj ;iliadkÜnfr \\ óla. L\\j____ iutiló! jiiauyisdgbcn t\'lröicil, ugl\', bjigy a ógái\'ok" a-t tfcirljják, hogy „az Is houcaut <i viliit jszik.r ily b i llriuésre egyáta-1 nefilvolt elkéji/.ljlv\'i « nép; u tizedik bernék piucs elég pdénye, melybe a méat sltpg) e. A mull évek roáz t^rmé- lepél jósflPg\'ík\'- ezi m Vfliau J.A.- p megnyitás uap-iző 10 jiapon, a >1 délutáni 5 óráig,1 Íptl cl * § ijiellett u itta í \'Und ; uov J pedig ni mofnyitashoa hasonlő ün-tog bozára 111. líoronkéíitn a kiiljllitás helyén előre.] teendő időkboin serü és ts^iuliágds (elolvasások fog* kik uak tlrtltiii a régéndt, laAtÖrténelem, ipar,; j háziipar\'\' ék gazdászatj keléből ,\' melyekre^ | rgyoíő|-e[is már Nga. Hótaer FI. F. K. Nsgy f •Sándor, íyáiiyi Udön a filbb urak vacmk ! incgnycrve. Ily felolvasáiwk alkalmára bo-, < lépti jegyek, azonban csalt 30 krért resznr\'k : válthatók. 4. Kiállításra felfogsdtatik m Inden.\' olyan tárgy, mel}\' azabaul|c2/.ol, akár avagy |muvésseti utou vau (kásíilvo. Ügyisilite^i-k áUithatók á\'stalma,gyékmiy, fa, vessaŐ.fa*]\' |kéreg, v^gy ezokhevhasoftlék késsitményei, I némkQlÖnnen uiiodenuéiiiü házilag,, vagy bár iparilag kéaztlU.csikkék, véasoonemüok, • jfOnatok, ssöVej^ek^koiaraM, taragványok, női. kfzi munkák stb\'; házi, konyhai, vagy éleluii jelikkek, min.dén néven nevetendő ipsrké*,\'. s^tméuyek* kerti és mesogatdasági termények : egyszóval minden|megtel*«utésre érdemes i a háti- kézmű- kerti- ésmesőgaa-daaági ipar körébe tartuaó dolgok, etek\' mellett | régésiet és nulipartorlénolem.saa kába vágók is. 1 5 A kiállítandó tárgyak, tiszta és tel-1 isetős minőségbee, 1 botóllldő nevének éi lakhelyének világos inlgjalÖlésével 1 annak kijelentéie mellett ■ ha Ivaljon eladáisra, vagy egyéb cséli-a ilolgálnak-eT legkéswb f. évi November né Vaiá JnaŐ thkárhos kuU dendÓkbéijmontveB^talube .li natáridőu| *)> MíndetinóinU idamány titkárhosjtéretik oaioeatitai I\' Vass JeaŐ H n>atÍ,!\'u|iudeiiU kipusstult .a {hordóból l\'clíüpiellp, ki eljidta w mije vqlt isj Sok vá|ioh|i«n liár plutpr sincs, vagy na van is • ^tomégru %ltá uugát. Must aztán iinyi mvlnájr, , i\'kik, kovácsi bo|lnár,\' rostlB, mkim hordót fenekeit és ab-rohcsolt az( egén nyárom. A herdjó. egyáta Iában repplut bj$csks portéka,* árát két «uy-j mini a bor iák1, a ijii bele fór. M3ár a Ii nyánij vásárou 50.000 akó. aordó él- . xU;j mi| roll es a teuger siÜNségl<)ttaet __> j pár ..órai alatt ugy elkapják, miut axfepérki\'.einet. dbekás ja1 térrásulk indult ■ uiusto,\' isubád alatti* ház elut tartani hogy a nap mdlfgén gvor-abbau meiujea aa erjedés ilialaaou ugy einb^nea egy éjjel 3 ilyen | hordóját ellopták, jiwg jjndfg ugv, hogy kifordították belőle á mvMot Asótu •\'telhlisott puskával i-jörli a \'hordáját mindenki. A nagy hordönyolnoruijág miatt sok ember jfiiindjiii termését pálinljáuakjl\'őai kiJ igy majd kevesebb jhelyen eltér. [Mások oluttednek j mosó-teknő, lugaó-dézsit, tüedŐ-kádat és iníndeu képzelhető eddnyl* A jlörkölyt jtöbujire petro.\'eumoB Jiordu.vba raiiják; annál erosebo lest — u^yiuoiLda-uak - t pálinka. Teriáéssetes. hogy ilyen kmülményeU közt saöriiyü módon leraeUt a bor ériékje. A vasuttót távolabb eiő\'j helyeken 1 frt. 20 30 kr? á s iubjor akó ja (50 liter), törkös^ől 1 hfiért. sőt H0 krért. árulják, do ugy ke kelil Halason.a szüret tán még november végen seui ér, véget. A tu^ö ssedett, szttrjt hordókból ugyanis előbb vagy uiqg\' kell iúniJ alat\'^í, elajáudékóai^i vagy akárcUi niodou eitőkitcm i hoiji 1 oauk aautáu lehet jovább íolytatid a Izedéit. Sajátságos, hogy e város koraimáiban ily állapotok köst .jo, valami e^ee kia-tó osinátt öort mérujeki melyet s hü udvarfu ps\'aiu et publiee fqzet, kotyviailt és pároltat a.boiiogyaiatast béroe vett\'társakg. — Aa Mei borteemés a homokon ! min^sjlg tekintetében ia\'robanak uiondhalö a |so-kottnál, mivel arra felé ai] őksou tnem kok és» járt. Vállalkosój borkereskedők e vidékéé k/tülő beváiánásokat tehetnének 1 as idé|i. ! Feleidé uuke»ii<5. H0ffMAWÍ MM. onoraon© i í m mm* a * • m m m t ml ■ 8 I í Jí: t H ft m 1 "i I A wléJIDrWMftiMU mnmvli Í\'rau|«U X 4 L IjJcS 8&S|fi fl ||| Jái^ 112 . 1 0 Khrh»iiHiM(í.oMbr6Ítonb»ol»baulThUr»i.K«u| Sí í "JÍ5 fl • í üflíll? * •! / X im«féufiiACii\\ri. \'I ll^liJi iúiiiium \'( l\'iv h ajf ÁÍVil • 1 8 Ugyauta tttogaoskékbau I forintjával ■ J l.|j ^ •• •«. ,« « ^ ^.«, 3 *>**lfÍl il i í 8&I3ü1p 2 * jÍ iílJ ■ s PRAGER BÉLA árában I í Jí AUh ]{ fJ]M Kifli ! jí U]\\ E nagt\'Í8 límí^® hIII jLÍ il!■ riiSi -íhíii ?!lí y 8 MfiT-KAKKSAS. B I8"8? * tl M llllf I 1fril? ^IlflíJA Levéllel vonat: | * ih^í - ...... ílwl*! ÍíMH Uuík 8 luditv. ércem m.g.in.t, ümiok leg O í m. í-o-SSB a 255 =>$000000 fc * * " 1 f 2 I Ifi M? zSbtT 11 IÜ.^2- 9 jobb kttuöu.t.inet „yilvániUa\'i . gyor, .1 X i Q« «" » §§1 g|ggg§I§ >,ÍÍ i] J A I * ^"Ú \' I U S\'HÍ 5 . gadslemirt, uiely.t v.lódi Dr.WÍit.-fiU * jl á\'íl ba Stfs ií 3 M \' • .\'H lfl»5«ÖÍ 8 *IJSi\'il 0 uemvia. nékem njrujtott, már egy \'/■ "v.g 9 ® 2 T í\'^18 iS 8 j . * . «j |j| * JfljI J| i,|4|JI V hu,uél.u „Zmaii Mf ■ ! I frl fr15 t! |1 J4I Ijjl"! lltfllE ^M fftíl A raálliiutuk, ugy Lgy i miud.u : munlult »J|S "jí? L-.t.Lf,} | \'S\'áfíf ti! ifi?! i.mét elvég.ih.1, in » má.ik telét i. ogy ■ ? g .3. g S - J 3 11 I > [III V\' t* 8 "S &Ü ft|aÍ > ^ P másik nónek .jánlhkttmm, * hol iiinto már X JJ íj tj S z 8 15 5 "I * 5 • Ü Sj?!.? S P 1 j^li ■ néhány n.pi hukuálit után hMloáiui lát - V * 8® ■ fjf-s ESI B M é 6 B S 6 S>S ?.; S i 5 1 i li tfe H 9 11 A BT-i "1 r £ 0 uik. (K0t.tke.ik . ra.gr.ud.l4.) Ou | ^ft^lli\' • i|(Í ! í fl •• jiOHi ií IIB! iin5f p!íaí( fi 1 x ®C3®g83(SQ®I IIf úlMflÉy W JÍÍI Ilii Iliig könyv- és |)apirkereske(löf^. ||l; I jkagy-Kajffisán ajánlja dúsan felszereli rstl[|árát, melyben i magyar irodalom termékéi különös elftsxiTclqtiel Tan. OMp* nak képviselve, azonban általa bármely műveli nemzetek irodalma gyorsan s pintosan fi* minden ár- p^r felemelés nélköl megszcrezhelflk. UrP^* A hosszú téli esték kellemes betöltésire a kövelkrzö családi és képes lolyóiratokat ajánl n. m. im^ „Vasárnapi újságu .... J . L\' egy havi füzet ára "0 kr. Jlölffytink atámáru a következő dirotlapokat: gSagy. ,Ue.ber Laud und Meer* . | , . „ , I ^ tüi kr. |í- „Magyar Bazár* ... ,v. negyedévre ára ? írt 60 „Illuítrirte Welt" • "Hí* l \'ll »l » I » \' V8 • [ "Bazdr" [német] ...... i „ 2 frt — [|BB3|-- | \'„Román Bibliothek? .. , . í . . J „ I „ „ jí .Moden\\|\'elr . . . . fl |H „. j 1 frt — • QKűL 1 ffBnch för AÍlett | [ f J J . v „ 8j kr.. jí „CorncHli\', j . I. . j „ • J ül frt 20 kr. . I í j ] | ! • „Montieur de la tfode" ... fflévre „ 13 frt 60 kr. fÉnp^ | Iró ós rajzazer líeicskec éLbol roindcn\'nemfi m - L s| rajmerek a legolcsóbb áron kLhntótí. Fnlylou nagv váladékot tart a I HB legjobVrminóségü irópaÁ>Mtil. kezdlc egészen lei a csomagoló\'pnpfawig A: ónban mindenueinü ím- rajtoló éajlaWfies iron ; FHRp | II j gumwi; bel- és kölföldj (Jw^íi, rub^egyzó tint,, | ímHvinsi}\\jc\\- és külfóld réttolhlk, fa- és caotjt *tolln#elek, ébHalsók,raji- Á ™ minták, ertetek, festékek, rájteszlöwk, köszöiUó papírok és üdvötlö-jegf/ek és sok az Ár. másfMé tárgyból folyton nagy közlejét tart. f Dr. Handler Mó{ 1 fl \'p \\ 111 Íí L | 1T \'<• S S 6 r^ ^ > s P a k s S orvos és sebésztudor,szülész és szemész, 8 1 li § fl I <S g 8 i gyógyit gyökeresen fényes b tartós siker *b iz 10 s i tás a mellett nindonnemtl í 8 ^^ Mt ^ | q tm \'8 n J Jj titkos betegségeket | i ~ l s p |T|S 1) Az önfertózés\'nek minden következményeit, u. m.: az ingerlékeny í ff . u & ® S E || i ; gyengcuéget, az ondófolyáat, külünösen a 1 | S C J? ^ 5 ! . tehetetlenséget | || » s - 5.f 1 i (elgyengült féífler{t); || \' - í7j 1 "j i 2) hugycaűfolyásókat (még idülteket isp., nemzórészek bujikSr^s féké- nji íwv szerencsetiensitc mim lyeit éa másodrendU bujak^t minden alakban és elcsufitásaiben; { ke(lveg OBLlCÉ RUDOLF Ur, a líeiinyiségtön tanára 3) bugycadszüküléseket,; 9) . , .. D 0iAll . o L . i j, > 4) friss a idült nyákfoiyáaokat nókoói, J úgynevezett fehér o lyást, | és írója Berlin ötüllerstrasse 8. ném vesztelte el on 6) brtrkiütéieket} . . f fejéi, mert legújabb munkája előttem boldog;- \' 6) a húgyhólyag betegségeit és miodennémü viselési nehétangbket. A Jlllttttift lptt mínlhnlo-v po-v Rendel naponként: délelőtt 10 órától ífgf délután 8 órától Wig, és este J uus?" T 1 "|l,llIli*J 7 órától s-ig. • I.i | magas Terno-Nyeremeny esett resKemul. Ltklk: Pesten, betváros, klgy6:Dteza 1.1 fk. kigyó- éd yároBhÜ-ntcza Bar-1 Sjrnbaoh^ JpMl Wlntei*. kin. fltottettMHer féle házban) 1 " emelet, bemenet a lépcsőn. | K«t mint aiivélya elisJarést \' \' JPV Díjjal ellátott levelekre azonnal válas^lutik\'ás a gyógyi serek meg f OrllcÓ Rudolf küldetnek. \\ ^ ^ , J í uilnak i^mennyiógtan • tanára Jós írójának 1L i\'lj | iA j Berlin, StQlleiftsrasae 8 (előbb Wllhelmstrassc 12? ) 44. szám. Nagy-Kaiitesa, Szer .MM flovA i Ih|\' »HIh»ii) résiét Ili Üj v/Mftbác ■ ÍMrirtiiUIlM Itiftltk SMtk Um KSsIrslot\' vímisL nirdiftMkft i totioti tár II, m. - 4 MffttV*\' Il Opptllk Héti Í[iili«|ibMt«l »• »*. j nm 11 at. Simastals J«k»ii4» u I. •«. - Ilu^iNlfltű k VofUr »éí \\ LM I iíh (p AÍZDASZAT1I HE ömeffMmÁ 8*flo6tlcoxet 6h HM md$ egylet /Ué IMi 14 hHimépyk kSltaéfk. •M 611 M » bsssfeMI /ofulu»Mk *l aia kSMsinalr Mosm JIU\'lttpÍMt fmmcttUk ki 4*MM SMÍBSÍr utml. A WflU* |Ur Jíím II. TáUr im fiu&ipMt Király Am |f. w I, WtlIflMhjfMM 10. MLAF* Icöxlötiye ÜÖV J Ii Meghívó. A Zalamegyei gazdasági egyesület t 1878-ik évi November hó 18-án d. u. 4 órakor. Zala-Egerszegen saját háza termében küzgyülést tart, melyre az egyesületi tagok tisztelettel meghivatnak. A gyűlés tárgyai: 1. a Csáktornyán 1. é. okt. 6r7J én megtartott gyümölcs szőlő és bor ki-állitásról jelentés; 2, a Nagy-Kanizsán 1879. évben rendezendő tenyész állat kiállítás óh vásár iránt intézkedés. .3/ íty&ó ügyek. Kelt Zala-lflgerszegen, 1878 oktober bo\\ 18rán. y\' V ÁRVAY ISTVÁN m. k. ügyvezető elnök. Pályázat. A Zalamegyei gazdasági egyesület 50 az az ötven darab 10 uu tixfrankos arany jutalom díjt túz ki egy magyar nyelven irt szőlészeti szakmunkába, mely Zalamfgye helyi viszonyainak figyelemben tartása mellett a talaj s ebez alkalmazva a fajok megválasztását, föld-forgatást, ültetést, mivelési módokat, szü-betelést, bor kezelést, szóval a bortermelés minden ágazatát alaposan, népies nyelven és modorban, röviden de kielégítően fogalmazva tárgyalja. Az idegen kézzel irt, lápszámozott munka a szerző nevét tartalmazó lepe ísételt jeligés levélkével együtt 1879. évi junius hó 30-ig Zala-Egerszegre az egyesület titkárjához pecsét alatt bekül-öehdő, A beérkezendő pályamunkák között aránylagosan legjobb is csak ugy részegülhet dijban, ha a kitűzött feltételeknek teljesen megfelel. A dijazott munka ajj&erzó tuiajdo-na marad, de a gazdasági egyesület jogosítva leend azt legfeljebb egy eiter (1000) példányban a megye lakosai között, leendő kiosztás végett kiadni. A zalamegyei gazdasági egyesfllet Zala-Eger-szegen J87B-lk évi szeptember |ó 20-án tartott közgyűléséből. 8ZIGETHY ANTAL, egyesületi titkár. án 1878] Oktober 30-án évfolyam. rostom-a is a Mementó morl. (H. MJjLOh a sir sok miudoiit el-j fed fény); örömet, bűt szerelmet* épek lí Gyulái Pál egy elragadóan szép mándzban. .Igenis elfed mindent, de csak elfed, hánem egyenlővé is tes gazdag és a koldjus, a becsületes gazember, a szerény és a hlu; ki 1 ing-keble liev)öv»l az összemberiséget ;ze-retné kebeléire ölelni és boldogítani, \\ így kinek gyülölaóge az apáról a fiúra sü&U, az emberséges szivö, és a szükkebl(,a jámbor és a hitetlen, az Önző és r i ieg ész fia, vagy az Önzetlen a magáét Másokkal sziveién megosztó ember: — ük mind egyenlőnk ez anyaföld ölében. Ott nem buzogj a szeretet lelkesüld tevék i ly-ségben, ott nem [leskelődik többé a táján irigység,! ott \'bem kisért a gyij < let és boszú, nejm pusztít az embertele i ;ég —■ nem sző Alattomos gyűlölséget i felekezeti tevélygés az emberi szép érzelmek vová^ára — csak néha na íján viraszt a l|ús. emlékezet s gyújt a setétben gyenge fényt, áthatva a goi falattól, hogy l— por íjamu, semmi vagyunk. fis fa mulandóság gondolata keresztül vonul lelkűnkön és a mnlandnág gondolata kévesztül vezet bennűnkrj a rövid földi! é et szakaszain, s felb Ián arra, hogy Ragunkba) tekintsünk,\' pég abban is, kinek lelke az élet viszon tagságai között elkérgesedik s a futás és zaj között eltűnik fogékonyt ága a jobb érzelmek, a tiszta erények be- I csépek felfogására és jazok gyakorlás ,ra, 1 — lelke mélyében felvjlianik a s\'zi ;ra, \' mely elzüllött életszakainak tévedd leit meg világimi i, legalább pillanatnyin az ember valódi rendeltetésének üde fo rá-saihoz vezeti. Pillanatnyira! % Oh, ba sokan e pillanatban tai ul-nának abból, mit a sírok felett te lyé sző fák őszüli lombja suttog, mikor ki-sérties lengedjezéssel keresztül vonul -aj-ta az őszi szellő; csak tanulnák s( kan a sírok nyomin megtanulni az igazi &íet követeseit; csajt megfogamutnék lelkűkben a szép erények, a jobb érzelmek gydkorej, s a holtak kisded hajlékaitól visézatérve az élők köté, lelkiismeretük memeuto mórija emlékoztetné földi ren-delletéspkre. De a jó föltétel és szán-dél* elröppenik leltjükből; * elenyészik , mint a tünde féflty mély \'előbb- varázs-zsal öntötte el a tájékot. A feledékenység sötét homályába merül,a pillanat* nyl önismerés szülte raagábatéijés és javulási szándék ; és Jogukat küVeteiik is-( mét az emberi lét önkinzó öídögei, a rüt irigység, a pokoli boszú, a gyáva önhittség, a kaján féltékenység, a fagyasztó önzés, és az emberi gyarljí természet azt a 1ííh istenit/mely ttennevan, csakhamar elűzte, ppdig • szép jés jótet-tvkre, könyörületes Kimberbaráti szeretetre, a szellem és i| genii^s, liámulandó müveinek létrehozásira csak az képes. Oh, ha betelnék egykoron pzon szép és dicső álom*.- pely az emberiség jobbjainak lelkét foglalkoztatta és foglalkoztatja : ha szegre tyeasztatnék a kard, vagy békés \'ekevassá .olvasztatnék ; ha a-rágalom és gyűlölség undok jférgei el-tiportatnának, ha megszűnnék a tosszu és irigység, és minden ember Szeme oda irányulna benső szeretetben, igaz tiszteletben, ahptfflan a \'jóság és kegyelem ezernyi- sugara^jterés utat ad emberek szívébe, s az enibe^ek megismernék a szeretet di teljes hata vetkeziyék alakulás v kora elmúl es(5 erejét teljes nagyságában, Imában\' mi boldog kor kőbe. A kéézületlenség, az át-írt és könny áldozatot igénylő nók, s az c.mberiség| boldogi- kölbsöt, az erkdlbtéleniég, az erényt a f bí)i árán akarja leiérni. Nem a tévedé-/ sek kátforrásainái betömeszelésében áll a biztonság ujain tévedések elkövetése eidn ? ] » Ne legyűnlj faagyra vívmányainkkal! Ne hallgassunk i zok szavára, kit önbitt- -séffel telve a juian ész soggafásait tol-klá iálják, gondb yáo, hogy egy nagy eszfoe, melyet gk arló értelmük felfogni és okot adhat a gyű-elvetésére. Mindenki a rakozva az emberileg küzdjön annak a nem képes, jogot löliég magvainalc ma|;a körében, « n)a|[as érdekekéi j ftnek dicsőség ;i re, a ki fiának ismer az emberek közi sári van teremi Miit gyakorlási áta akitó befolyi étel et fog tereint niU mindenkit, ki képmá-^S ót utánozva asze-ij|au a „meinentio mori" ával a lélekre a sirlx\'/i örök üdvös életet 1 Vllanzal A talamfgyei iltaldnoi lüniioU^Udtt/1 \' üzinű czikkre. .Zala" 4p-jik taámában msgyei ta-he- tását ott li eresnók, ahol\' az Valójában van; ne|m kerülő utakon, drága vissza-vihatlan1 áldozatok; árán,, hanem az egy-l siérü e«rényékben az igazi erkölcsökben, melyek.felismerése ugrolátszik esak| ázön kornak! esik ply iiehosóre^ mely mindjBn téren d cselszövényt az üres léhaságot ItQzto ss&sjtl^j&ra Mennyire el-hÖmályosuttak az emberiség szeiuei, hogy a boldogságot a boldogtalanság, az er- •egyletünk éleiéről\'vagyu SMiinté Ijrei ebben AlrtltUm égéről egy ozlkk jelent mej;, melyre néaWi talán nem ieia ttílötle-gen néhány, kiiaé pnái irányú megjegyzést l ÖzrebooaAiznj.l . \'. I Tökéleteien igaaa van ezikkiróoak __jdabban, amit aa egyleti tagok fagyoe P^öiBnyéről mond, hagy á mdvelodéa maga-asbs erdekei, mini a a ró aaorosabb értei-mól »en vett /tejáU ügyeik iránt. Annzk kutatiaában aapmban, hol less-nrk a fzgyéi köMOöy, valamint a kellő kettői yaág éa köveHdezeteaaég hiányának okai feltilélnatók, homí iamercteaek a azután orv wolhatók is ingyenek, nem a legsaeren-l\'oiiéielib. . Ha például! niel yeknek Budz|pi|iten aa ogyoteijies gyű-Iőm alkalmával véaértaerep jutott" —- egé* saei i máit biaonvitL mint a mit a i Balaton kiéi partjairól átjárnák elhitetni a világgal. Ea a körülminy ugyania, ha nem oa»-lúdiink. aokkal tóöivetlffliebbül talán azt bi* Bonyiijn, hogy igeniB Képzelhetők| hátink egy vidékén [oly tanügyi viazonyok; vek között a tanító-egyleti élet, a mint zii íivz imneratea . izabályrendeletbsn i<er-jvaave^vnn, lelvimgoahatik, aőt ódqs, legu-í jabiau mngirígyel? gyűmölcaöket il megér-lelhet; de hogy jmlagyénk területéé 6b minden] egyen videkéd la már ennyire javultak ! éi tifejlődöttok yonnánák a tanügyi viiao-I nyok, ezt aaerző liaonyára maga aem mer-dó komolyan állítani. non mel! peiaaui | ^froltak hazai egyleteink, ik A „£ala" tiiczija. Mennyit érhet egy tökös ? Tekinti be velem, nyájai olvaaó, a lBrífljtm<tu-be. Ha Kii Ojiaálláaról Fogjver-aíekre utazol, a „Bú-falóu él 1fOona-útöu ltBzt Ulálod e csárdát. Ha tetiaik, bemutatom a vendégeit egyenkint. Fegyverneki tőagyökerea magyarok — még aa egyptomi caigány éa a - palaeitinai zsidó köztük ii aaok.— A Kia-Ujizállázi vásáron voltak, de haaaíelé jöttükben utolérte őket a zápor ée kénveaeritve voltak ^niveien" betérni a jó hírrel ée borral biró csárdába, bo1 mái véea- mint táavéiatől nem igen lehet tartani, miután a tűzről pattant csaplárosné aée a legázilajabb duhajokat ii kordában tudja tartani, de laikrázó szemeivel kőnyomén gyújthatja föl a eaárda — nádfedelét. A vendégek legeredettebbike pro primo a prímái -öeioaa. Csakhogy vonójában — a ttint különben raeatersóge ia kivánja — Ulbb taktus van, mint jóoagáhanj HjiiT ■iiveáfárói— a szélsőségek érintkeaésénél feyva tán /MeUafru^ftfnp kelleoe moujll-Doa — meggyőzzelek, a következő „vóná* ett" mondom el Cttkorcó téli éj folt, midőn egyeier TlSM PedflH hajnali két óraker jöttem haaa fiévnapí dájidóból. Szobatánam épen eaak a tél veit, oeatoakoátuek bátoraimon, aa w aa aayéea^a kemenoae aa Ővéj nem tom Mttljrik vok bidetebb. Mily kin Uveakor a Ca-gyos dttevha alá Indni sailf élveaet alatta magét mér egyiaer átmelegflltnek érezhetői. Már ttClkm {bi4ofított, m^Jo ablakomat megiörptUk. .As Utea ift megáld- ja, édes, kedvéi tanító úr, nyissa ki aa ap tót, behorpadt a pofám!" Dideregve a hidegtől siettem a fü tet-len szobán í aj aziberiai hideggel teltkeny-bán keresztül, hogy az ajtót kinyissam, a ert * kétszer is elmondott keiervei jíjga álban Ctficaa hangját véltem feliimerní, i azt hittem, hogy útközben talán iól elpáhol ák. mi ott nem riűta eseinépy. Mi bajod Oú< ia? „Hát inalálom aláaau, édei tanító úr, nem tudok elaludni — adjon egy kii bagót, mert behérpadt a pofám I" Bagót ugyan nem kanott, ade a: ért [mégsem távozott „behorpadt" pofával) & a Csicsa a bemutatandó társa ág eliő tagja Másodika! pedig Néhaüti inajsater ur >m,\' a falu kováoss De néha csak a VMat t ti; annál gyakrabban Üt „szint- „adattal." — Sromiázni nem voít iaeje, mert mindig l ott a tudja a> égj torka mégis mindig ^Ty i zá-rai volt,, mintha tüaes szenet ebéaelűvo na. A baroiadik ; Kerekes Gáspár, a ik ras molnár neve" alatt ismeretes; de -nem ám aaért, mintha Száras kortyokat nyelt é Ina >— nagyon Is [gyajtrab áaott meg és tQib-ször öntött fel a garatra a korosmában, tj int malmában. Aa! utóbbit a feleségére bij I a. A quartettet kiegéssiti Dratvai i I és, esiamadía tteste% kinek nagy \'.peel -je lett a házasságban, mert. skomssédai 11 iui akarták, hogf folifikus léte daeaára iám bír szavaaattal a „hátban", bol feles i ps oppoiiozíója gyakran |4 megveri. Egyi i üli énaja aalvoHjj kanári madár lehetni; a!; ;or ő mint férj* fl|tyűlae valamit nimé fe n sé-gének. f| 7 Ka érdttfd«t társaaáf egy kls/.^l játsaik. „Májslit I" kiált Néhaüti, utolsó pénzéi görcsös markába j szorítva. Utolsót ám. Oda aa elaÜott patkók ára; ott van már a molnár asebében. | Elpatkoltakf moiidá Csicsa, oly mess-ssire, hogy még egy szeget leni fog belőlük látni. De mit unitnál áz utolió „raájz-li" ii ? I Mindannyian L^oitd/c". Homokra épületét és kártyára laerea-caót nem lőhet biani. Következett egy kii „bpuizer?, aztán egjr kii \' „blindeléi" éi Néhaüti barát uuk meg volt koppasztva. ] Hívok négy hatost, mond Dratvai. „Azt a négy hajóit tartom, i nivok vissza még nyolozat H Volt Néhaüti felelete. \' Hol aa a nyoloa hatos ? kérdé Csiosa. . „Hozom I" nHojsdmrau nem Játszunk, veté közbe a molnár és találkosolt is jutáimul két hálás és egy mérges ssetnpárral. Osssauk hát fel á bankot 1 okoskodék NÓhaUti. Abba sem kMartak belegyezni. Hát tudja mit Kerekes saomsséd, mond végre kétségbeesetten k kovács, eladom ma- fi\'ának a fokosomat. mJlyre már oly régótá áj a fega, s melyért már tis forintot igértl De most nem adok érte többet Öt forintnál I s Néhaüti dühbe ját, felugrott éa eltolta maga alól a saékeL Ekkor betoppant Salamon sBjdó, jó I eslét kiváut és letevé batyuját a földre. A kováosban (eléledt a remény. „Salamon |aa|á, hisa ismeri aat a, fokost; akkor eaiodtam, tudja, mikor „remekeltem". Nézze otaE Magyaiorsaág eal-ttere is van|ra|takloaifráava, osuna sárga-réa saegekbŐl Zálogba adom. ha kölosönös tis ioriite*, intér Mében pedig — I ,)Meg fogjálnfagát patkolni!" egésiité ki Csicsa. jktér fejébt kap egy poaionyi mé-9 Néka 1 rő laSot I űté \'ho^re iíó^aüti, és jót álló^ lnjgk már a jövő! léten fiaetni fogok." [ „Nem - fogadhatok el aálbgot, feleié tíjjlainon; £]inlékéa|k-e még, mnlŐn aat mondotta, hogy .e fokopt jobban szereti mint a feleségét V En meg asoufelül • fogadást is teltem, midőn eliőjieleeégem meghalt hócy aoniem veszek válkuii* zálogba ~ még Feleséget sem az Úristentől. Most omk beláthatja, hegy nem tehetem V" Nem uay vau a, moudá Csicsa, hanem j fél, hogy a tokos I elsül és akkor íegyver-paksust kellene váltani, a mi töblpé Kerülne, mint a mennyi aa intér." a Csiosa, jó erőben és it hogy eltalálta I bojdo-B«idó. Hanem ssás ssó* . Ha rám hallgatnak hogy Salamon aSidó pa* mondani— lösz a ao molnárnak fokosa éa ne- N »Ugy éljeni egéaaségbeu, a nú gitá a oaigáayt a nak is egy a vén azt j>edig tudják,i tónál nem saokoi váespak pÓQse, a kem aabom." | „Za—aabU? kérdeaék osedálkosva. Hogyan ? Minaürájan a zsidóra néztek, Oahftát kivéve, kii ez alkalmat felhasanálta, hogy a bankból, mely még .mindig ott a oaet)ptányérban \' olt, egy pár hatóit lopjon. ! »Ögy-e aa i zab ott <kint a kocsin a magáé ?" kérdezi Salamon a molnárt. „Igen I volt a falelet Potom *t igéitek érte, meaeé tUdtem íibgy nem aaom ugy oda és inkái b haaa visaem.11 « j „Hát jól va i, moudá a zsidó, éa adok a kovácsnak tia, orintot a (okosért, ka maga ttefint ád a okosért zabot," RDt menny t adjak kérdé a molnár KIsééMvstal; ^^^ \' - _! + UaistassMM. QISSnsMS tts^s Sli ISAA. Mk 1T ****** i / #m I Mm S »»f S M YéUtn I frl N»kjx| 4«rs I (rl fto k- JW M W I m m Hlrftta*ey*t W JLgJk ■ fcttSkAé p.ilwo, » MbMta | to I [ ^J •*i!«c4ij so kr MMMi A J JHHV JL*. \' Jm^ Nyílttéri | I [ »; j MEGYE1I ÉRDEKŰ. I KÖZ MÜVE LÖD^SIj, TÁRSADALMI L <pWZD> u/a megyei Onxdasáyi- Ky yen illet, /$ k.-tcaiUxsal ttixt l IhweffélyxA nxlloetlmet Ah ^ fii _a— ! , ]\'f| .i mmm • |. I ■ ! !Í[i\' ■ i. \' wm mz i ■; rHjl • P valamely társulat mint é|6ssj A D< van Úti)*, a ir«ityu«U kUl )il)kö|0ti ag*M odaadA-sal rArera#» MagyarorssAgért I nöktfk izemet hunytak a \' öt* vonákrs vesetők áltaklAnyleg tAplAlt "serényebb i*A- m*ghói l> limit, Ai a* a polgári ÍAm iaAg j — ! Igaa, hogy bs időssarlnt esek egy kis mini * nelylekből neme iák titkon, de nyíl - nyeknek semAkApes mvgfottini, nagyon tél- A vallA* sí *siv tulajdona] rAsso K zsldó^\'fik! fin annyira nl/íUM vAn ia na«y nyereségük imj ÍM tékát\'§ aseg dolog volna eeen a bajon ugy actti* 1 «i n »aernlaiA i« áz. övé ]| va, hogy kAm |oláArÍ hAftasságra lépni f boanyál. ravjMZ Aa alattomos, egy ifelŐI en< teni akarni, he k«vAsbé "serényi snt laíw j» ijgo!d](tÍ I At a szlvi.uk Imi idljotlót, I)s est a kii l\'A* ( ■ orAas képpen kellene iiuk mi síelni pedig a nyíltan M»fi<&M muu- tetlen igényekkel All|u«k elé; Tj ^ [ Aa Ilii íjagymiliji a külümbségeiet i- fölhasznAlnunk* I »gv lAieaüljöii l»« \'dl* W ka proli igonda éé «gi tat/ónak julaftfonitható, Epeu ellenkeaólng A* iga*. hogy iát \' Air«|t a sitiioiiynk asAaeirei, amit A nrssAgot boldogít > ililíiyAf I / dologtalan lusta nép, de azM kevély, gy,l-igények lessAllilásábsU is bisonyoa báláit még yáU > euiéaa|^ tllaei, amit aj le| nAiyobb j Mert e rsi lóságnál . van a szAmitAs kol ha kdeibe aenklt nem éieá megfut megtarUui saükséges, Mit mond ákonbah a ssetiokáAg, iu eiuberiségöasshaisliu i kiresa ; es olőrolAIAs, a fAjlalkozAai — szellem, liu rá n elegittenek, basug sl haszontalanul Balaton-maliik aIioos, bog) a mi tanar^a- tttUyWijj nem lí jifa. ivet elvégül u sajv. ami hiányzik a ni mugyar nemaelünknAI, osküdösl, WliAMnkltatja magét kéjnek, de teink aaeriut^ aa öuök kilejesése Vílsjské- !• ösázjifi t.lrnségel a Jon|< d&\\ - ! éa nagy jótétmnrf iv ivoliia reánk nézve eme szolgái innak, ki többel físel, legtö\'./bször eével élve, aa elzlllléenek, ha ijem |jűoidi az fi/iljiriiégi ti » aar,retet tartlli fü it I — \' tutujiioif^A^ok «li i)A4llAia, mert Apen ezak mííjdkitWuef, nagy okunk v<jloa nekik Apjuk általAnoa laukadAanak. HÜlyídAa^jk Ldl /üliaátok >k az oftiberíaOg 1 WjW) a | hiányában mi^gyi n oreaágunk tönkre tf pen aeiáiiiit (nem mqiiI. há de kinyaué feloealAanak a köahangulat oly keilvező a jiacrWtoL 11 Nfai kell vtaöaönj neu ke>le- \' l(a uemaetl uk vegyül a aaidóaAggjil > küjeínjt tüdj&k mit teaanek IIminek ie K0n> ea iiáut a aaéthuxáo ét küliifiiujlH vádnzlto uek jasjiijez. ek«l milliókat pupatit hadjá* a tug;Ulta lojytwn aaámlté. ke^aakeilÓ ne n. tárkódom é-|. A kt. raoe e» jóaai^rá, aaol-. dáa eUeukesdje aa egyatértéa ixjoly aailáfd, rátok ;]4 éa aa imberiaég meoiiüii k lenni I aetté íi^heljttk k| ujagunkat; |Aa a jelen gAlatra kAaz, megoaztja utolaó jalatj^l, ápolja hogy a puaala uegatiónál jobb Ügyre fordijva I íja úgy jin: mi terméalete* bb figy \' tor igényei aaeriht érre ég*f|ő| »/llWijfönk\' aebeit)lt|elnkíet,elrejtieaját yeiiélyeatetéa^vel ia Mámot tehetne V I ? j ; numUeij LrÓ»badééínek elómoUi^i iára, | Van I — 4 üldtfxíllteJjikM, utat mut »t as Jitévrfleknek, ^em a hivatalos ta|itf«ttf!elekiiél mint at 01 azágj middéu lakuLáglnál lÁrt j , Ka ast hisz k táján aaon urak, kik 1 soksaor eikiiéri aa rlsÓ katejiai oÁpatbos, egyedül mérvadó ministeri sservoaetljen uyitji, i\' lak érupl\'mt k ixahad kgyjeiltlésife, | élleoei a polgári* liáaaeságnek, hogy aa AJ> — esdk saáiWa légkevesebbeli vágynák, — | ; vagy Aunak, kiegésaitett vagy aimak ki abm easlijlzeMet ujyujtuiii a szívbőlllcIJill! ,t hásaar lal oaökkeuue a ccroastényvalláa l? UH „^Ujzlí j« bornyák törökről L vitéz egésaitett voltában kéresendó a hiba, hányni aág .ijcrá, hUzeh\' h mindennaiii támastalAti Baen urak gen négy tAvedAaben Al kitfirló e fámdliAtatlan olt hói aa álbáuok-\' abban, hogy seinuiifék aservesét aem l^ell tan t ImLunket a uyomoi\' iöTiainp AsArt, a neki - . ! ¥ kai |iAw «< harcol ! keyyellen a kész a komolyan senkinek. ; me M ftj öd|k tgy.ogy erőssalloltí lásasaAg J »■ Vegyük a di Igot gyakmlatilag,ágy ml- gyaurí ella.i mindenre, akkol nluda előite • Mi tagadás \\ mite, hogy eien ténynek adt i nsaUd kd ébenl kénl az lehetne t vegye- iáadeeágbsn I - .„^^ |„Jurjn faa Uheti, ia osonkit- most már nyilvánosan is provokált kimón- Vaj;y uol\'u ésslel|ttk-o uh állítok kö- I\'Jgy saldó I atal-embef keresaténV le- jjj^ VIMI rl ^„jy \'Asatogat ezen ; d4íiL?Uí?y közönség olöttnedi a^kfed- r*l.í,,jh< jy jiivili nonill egy má.k iiápt áuyt veasen „őll pplgáii-liftjiusaág iitjéu TOM,eti.utt jobban\'a szerb I iMo«,L\',e»íiói vezobb világot veti aí,érdekalieltrej de idnjtf elh^zéu -vel {iseUztik és uvj-al | ároaQltii — vagy ez nen is aaUkaégda, engndjék („áriajóczokl Űzik, kik mint éb£ k^ae> talán annak kiinoudását^i seifi irtózni vikz Benjiui.j Ujla«i|s| ninos, míg ogy 1 lásik elé meg kfiiosöuö<eu a keresstény á> zsidó val- Lpj^ J| n cmam/M saa többé, hogy a uemztft napaaátnosaihaa-a ell(<jLU Ib viliu öblön által hajtva: rai rt»a lásnakia költéönl« Uáaaaaágot U a nő ilieg- |fn i|L ,„»darak keiü nek Idardülik logadott napáaámoaénál vklamiv él magnaalbb gát HU. . • T 1 ssokta a maga láatMtáaa -uólját, és lőz |ICKyér# jrldolhatja, l.o-y 1 husaár s^\' kötelesség érset s az ugyancaik szűkek ! Az embbf jpédíg első aojbaij állal,; és zsidó ér|éuek a.zeiintl föz riedig elkölti U.ubrí mi aTpardoii pedig vJimi sl-noZ bizonyodott, eddigi látkorön vklói tulláfás oaakj a»u án Mlomi lényl a lőzölt^ldek-u jó isflen . n o. t aseNtle. |mrci0|ttik A ..ákmáuroJhs\'4 reménye fe-egyedül aa ami a Unitó-egyled életnek a Mitóónt koirlátoabatuáuU t a tul- ne|e fŐate azt 1 - j .. ubtn A (ii,4ök soraiban elfenlluU, mész-mi megyénkben is, ugy mint arszftgszeijto, nydiiió e(ót úM hogy ne szÚfjöK elleuha- Vagy ha kíraslény asidó nőt vofzon Izmirnek bennünk L jntvinyok . aa u| lendü etet megadhatná. . tas skkdr, ii»|íőnj» ter.néaaetkör^nye ibo- nőül eiak a kireíztéuy vallás, gyarapodik i)A »Wru| u Lpüta, ugyaneeiki síelnek ai 7 1 ÍV! uu , nlf "Ti ÍTT^H r*Ul »n»»dnn-TCtájJ\' ?: -4 I által i 1 mennyib.n mindkét részről a V U törökök többuyi^e alálus é. Hl ír1U t f^Tír küfU: p^tíáfi liázasság lAezik 1 relem lógna infllödui és egy k a má-ik a^pnDvésüX nemkülönben nijeiTís, fa telssóllalásnak, egoszben ós nagyban v^ve éneiiné ázeriut uősüi a zsidó ; és szobit | Mvclit föláldoz iá azt, mit fallása jille- ulíaták miifl bíztoaau ttinu lioifT/ a In- ne»e. íutentióját, mádelól fulározotjan „mgy^ WV; Wosstény; I \' \' . j Ul [-1 . ; , . ■ indik égbenfa legszebb hu.iA>ár]bk tárt vissza kelr utasítanunk a telelAseget a^on oéibjirfaég tölónyéndk; I * állati | yen módoi elérhető vo|na aa, mit karokkal ha elesnek iuói\'1 vlrjli bíL ssu Mellem irinr, a meiyuok jogosulatlan, de | öa m|oli dléf! Un lévoj — j Molitika líeiu erőszak el nem érhet és r0My UnudiLi készek h >riiín!Un-|i"Kyva tényleges araimát a vezetókkel e^ütt^As I j .|d| Un k(ivetkezik a saafelltrt. i rósz:: .W w-Ő o»jea, nluul a és kore-atképos zsidó,\' U lovoá \'vágynák ,gjr Jsákad baasArt egyes kivételek is sainalhatjákJ de bárnfily a mr nM aéveltet^ae, a \\Mr ketel- j aág itk-olviií lifi bolé a maiyar iioiaseti- hilegWnadr.i, ílyoiikor azián .zekénlek rrt- szivrebató panassolkodásokksl akt uiegez^i- j ni »k tdl|< sitésn, a vallási nézdtek: jegyen- , aégbe liogy tUWbC egyiknek fein volna oka kán men. külkiek meg, azt hiszi kJiog> mtisz- tetni nem tolják. t . | • , »* őu( re bivalko iiiij liauem |A keltő egy- ka lovaaaág Ellen harczolnak, \'eaa\'J terünk /yMint iniudeibon a világot, ugy itt ia tjncfulhi kámíLÓ világnóilettji knek, a másim 1 lett és egy néiaért á híjaá boldogító\' v«|„. de istkn átkozU hely sza hh-zárra az összes hajokon egyszer.e épe, i.qui, egy.k oiAiljuUl l otN(llRk legfőbb köleléb a ^ü- • | aéra I *tnék f| 1 -War íjaikat 1 - í 1 veazedelf m Lkáinkra, kik m nt or.Llánok m^k kisebb ba)0u ia ^f """! ^^ í «« vonzóba, Ize^mnl j " flen^uf. verekeazn ikl de a hegyek másai& mely ka játszó, hanem tettre kész c, rgyértel- , ^ érdekbőljkött^ tik, itt, • . H 4— fo\'ytonoi, teJiileg töl.kreiii,,, ,.k, Xll-kór mtt támogatás^ mellett lehet seg teái. Csak , a,41 j.áia(sá|i\'űe az e^ütéél s köléj. \\ Hilírflf tórl IcVÍél logh W mol is, de késIbbenfcsalád- " í. , , i i \' lamu érdeket átvjlMtja MllíroUt H WM jaUÍnAl- emé^teni s megölni nagy ré«At, E,nélkül azalinatüzntk fo, ^ouyodni thz^l\'i 4 |zerél«tté; és ihol ez ijloin £gy 1 ,rék hu|zár, a yjához a Iktretkeaő ér- L M u y,.ju ft mofy7iak összesLijázása jövőre is minden lelkesedés, s n imcsak kAr- tl rtiiiik, Unom i, aftco\'iiak csllído , vkgy d-kcs evelet | nt^H j mely sók tekintetben mllll <,ngedi ist ki<águS.i, hát ál tat jT a sza- |. ®a fog veazni a szó ogkomoly ,bbj ért. imé. nielobb Mgival viszi egyik, vagr má«ik . mfs szinbé/i Ünfet fel.\'egyet .min ^ad lélegaéatla- a. t. - De b«széliuji\'t Bm ben jövőre is az eg^es báimijy erjlködw, | 0^dftfel a ttíár l.tozVJ c.aládtlgot is a : • y j 1 . . . J „ L. . „iúróll ha ilajd a polfcáro* d,U á tal oda hanem bármily - kiválólag oly r^alu t á, . «oif, n»|gíotránkozásArá fkülö , kitt ! . V 10 f, A d olUÓ )üf ü áM p füg jl.i R |Lá csak a szo nsiéd fezdrbia nyu Mázadban a milyen a tnie: k - a jobb e óg tiij ki kz omber-állati iginyeiiek köi 8te*mt\\ kidw otutim f , is juMtt, kösígazgaása és jgi a»igsJiiJgÁHa. onámitásnál és hiu képzfelődé.nbl,! H^fW^éko\'. vsnpk ^íJjzata ul 1 4, ^^ alyá.,,; Jy én a .moílani l.adjjrat- H WN WM* Wek, el- , Eíjij köy t-f. tug^ l^a ninaenek válaszlallk, ia s^ire ró| H .„„Jk 6red.iRii)éiől Mves hazáinkra, Utuuk, kiuj^ ki fognak aknutátud^ U \' . ■ » • érzőimé tó|ftjköthet liázasfigot ú ki ; a ; „ t^m M üiztrik Magynr monarohiá- Mébiesztetlk, gazdag nfp álul U- m.u v&vlintniinlr fi unl^ilrl liA/nu. \'í# Twl;| ci,llAdí,t 4tttó Ói:>/\'ÓÍ\' a ra mii tnrtok, n.e|;irta.n réazel.sjlAs nélkül, gazdag órszággá váhat^, mert a Jer-MU Vftrhfttnjinit a polgJtjrí lia/a«- Uí&liöíaHrelot hálókiut Urül « ét, hl^éú mLoúMI Miül vein a.ra- \'"észe^ mindcLi áldáeuiral bőven v|n meg fiagtOl. \' i\'igibij ojíjji ezt, ni.igalioz voizzu azt, tegiail éasrevítelei nel, -- vizsgáljuk most j tíB,ik ^P0"1 »M"»k iá. znkMiiáaé\' ^.UtlfauMV^i í \' ^MhJu\'k® ^koni ló érté 4ejődik|kt t^ét bosniát, enn >k lakosságát, ha vplna \'k, W * *9 ^TÍfth/?®\' *\' : \' fl IÍd|4»M#<Auy között! \' í id,]n.,i kitmeszke( luém a\'legkisebb róizle- lAtni k kalaúdoa rabló de|nódtoU lelköl- A koi lejárt, midőn elég vWt az ősök- ŰL^ ^ ki\'ú.llistatl « anlóí, ! tekre,! de most m nden perez di iga, .).»• jd Ronu,,.k " <M,uk$ \'írám re való hivatkozás ós anindo.J nleg volt, JUgi ÍoÍ lak a iaaúunk-v« lásál ó| alua- \' későb|i ha életbe i maradó\'., Hefocomliríii Wfteni ^állásukat, ,. az og)-cn|«iég-d|. amire eaükaégünk volt; vagy íja Aiég nem -juuS Xiiotj^uébol valók,- - <lo el ür- ; s tUzliázm nan\'óm il, melyet tintf liijáu tiaak I ,0Kvt P^1^ kr,)S járt is le afeéezen, legalább itt Uzö^tul- ikUsaLSUt, sől lagaiakidunt loUr iróni.al v«aeu!k. B..snia Inktsaága alatt fU* SmIÍSL ÍS?2rfAáP konya. I I j ik, mit iciíiLk WV.k, vut y Hu k féRp- értetnek a t,örököl, a görög ne ,, ogyifüit, "" »^ülolködést c,ak álU,idóa,t- : \' És amilyen Imértékben kél A «emé- Ek U hl•Áli&.<oseáJ)au liku\'un beakélf egyesült és kt. bo nyákok, ezqti utóbbiak ,ftlfj ^""Jf k,M,VM lyes ismeret és tudomány, igydk- ict iiapju Z\\ L tl vaí ah bvi "a.Viloginn, ont jépt raja nívón ismére\'w^k, .teatvérjéi a magyar Boémáról s nópérél ludtitm. ; n társadalom egén, azon mórlézbcln líptís.tű- ipn űg r Iouik c widó iu yóa. yitgy szerbeknek vallás ín nyelvben, ion különb- Uát inagainról mit irjak. azt *«mmi eaetre | dik az ősök érdeme utáni cmcl|:c<jh»tt\'a al- sgy \'sjí Ió nftióíí.w u dniogl -- * , eóggnl, hogy inig . zekuek nagv ié»zu jílni\'-- jjaiu, llmry azonvédek, láaomJAImzem s néK i konya. j j flL LyftU\', apAuk, — e iliető jeg nagy\'\' va éa l.itteln (sainalom) ndd\'ik a magyar KÜlÖz\'jijs, meri hallotUo valdba olyan lia.l- És ha ugy vagyunf; njWel indokol- tnyí nk n agjf apánk — öielhítuél keblíik 1 szerb jiyilt, s azt imí néki faj, haboaáe|iiéU jár:«lró|. melyben ilyesmik elp úmu lordul íjuk a zsidóság iránt gyakran i i ytilván.tott \'e a! v\'gíesWsasMgból a^árni ázott tyerino kUl m-gmnndj.i. L nem ogyoHlllí bosnyák jak, Uidom hégy nem; éhenjmég nem hall . lenézésünket, ki&inytosflwk^t, jagM mi áll <cii Lt. ieiij|kr»tn^c az<;Aina izrsélita to ahol keverve van a . törökkel,! b<fraéii| uiít jnjg1 Ajtnki az bisonyos, hogh? a legénység utunk! an, hógy ejgy lelkirnu mhvTl\' zsidó- » Iá ód* sialai giil lozzáiild, neki nyelvét ós vÍMont.a mosta ii Inidjáral- jiéha aaükölködik, oka egytjilől a kezdet- leánynyal képezzlnk a bonnaí ba znav^ uaelv .»«nztRzott lonálíiól egy |nemzeti bkiujobban egylit is jiirtnnlik] most flfe- ege.jközlekedéfe, a véghetetfen rósz utak,\' \' hető polgárokat ?\'- I ] \' WtfléMké uA ki magát, in dón bgyszoii- lejti a lörök, hogy ágyunk zajával egy gyé- é ama reiidseér nélküli eljaás, mely aaaál- Csupán a vallási szertártig aépez- In áta éirefflic mind a ké; nemzetiség, \' kénvou árul, ellen lége az egyekült éa kt.; htáa körül ijiutatkoz>k, lia rajtam állauA, nek válaaafalat!.-U ] T hiogy közi s a,|yagi czélért k(zöa érzelem- bosi^áknak,.gylllö i ezeket veíünk együtt, .fok prohaiürángs ofhcier mekkeseiüléé, de Miként ejőbb nioWrfi, u vallás tör ] «el;Ili3l .ogy! dobó, jon azivök! -{ k|rt te^z annak Uiy mint noküfik csak a\'- ézen változ^Uii uinca rámbidva, okosabbsu vényei hajlithatlanok As kivált erőszaknak 1 lí tsz* ez az egyetlen [mód Icinálko- kaloin legyén táégényelc nagVobb rftsztj teszek lin hallgatok, ,inert blyau ^lagam- nem engedők! p ! sík kriiu, hogy a m\'iigyarorskági zsidóság mert hát a helytar ó basák és )certtloti( lő- forína isnibertihamar kérdŐré vouua\'tí, sfe- p—————.......mi ■ i ■ i ■<|in.l»« — ly^r^naua iw\'w — inii •"■p"**\'""^*1"\'* „Hát nézze é fokoson. aduimért, fc vagy egy | vorjlu;>fi; tizüiíkóttr dik izeg:pgy 1 : „Tudja mit, llajszterur, i^ondá Sala- Uhozaák as Olytapua kincseit, czirner szerint fog zabbal özoini) éa pe^ mesdzek; tizenharmadik szeg : egK iteke ; mon,\'-eladom maginak azt a zaabot, a mit Miképp a bővjen oszlott adomány dig ád az élaŐ szegért^ egy zabszr.riet; lizeunJgyédik s«eg: tfgy pint; tíz»|,Ölöíik: -nyertem. Vegye nijg!" jlellemzi a Iciijályt} kinek,csekélység a második rzegért: két szedet; a har- két piJt,; tizdnluitodik . nég j pii t: tiien- mii kér írtefr j Mi ezreknek ía^dagaig; égrien ugy madikért: négyet; a nlegycdikért: nyol- hetedik >iyolcz pint; tizenuVoicaauikj ti- \' \'Adja a kovádnak a követelt ti* fo- jameniek bennetek, 4b istevék. czat és igy mindig megduplázza a zabsze- zeuhati pint: üzcnkileuczedik : hai niuczkét rintot a fokosért; 1 >vainiiak, m:| nmjd vcnni Kik Ösksuhaliiiuaott adománntok meket az utolsó szegig. jó pint; íusíadWi hatvannégy pint, rjagy]l28 \'fogok jövő héten a (.únhegyesi 1 vásáron t- Böles kimérttel osztotok eaét. „Salamon elvesztette a sapkájából a itcze. í- • . \' T j moit óom bírom már el o nehéz batyut\' — üsak jti tudjátok, hogy mi jó nekünk, bélést, mondá Csicsa. Lova sincáei, és mégis .{ia a nyolez itezét pleu gede m, mon- Ad majd valahány aor a malomban etetni wátjáto* a jövendő tág oraaágit, . egy abrakért akaír tiz forintot adni.0 dá Salkmén, akkor marad k >rek i«ám jhá- | logokJ ogy kis abnknt — az f^géaz társa- Ha előlünk aa éji kW takarja .Áll as alku, .möndá a molnár. Azt I rom véka vagy egy\'pesti niórŐ. | ságnak egy Kis áldnináat — éa kvittek va- A kilátást olaárva Oeeudneeé. sem hittem volna, hogy oly olcsón jüssek o A molnár egy uagyot kkronkodott s gyunkjt lit a foko* !u A\'molnár mohón Ica- Hallgatjátok meg gyermekes fohászunk, fokoahoz.i k többiek folytatták a számU ást. pott utána. Mely sürget; ámde ti éretleiiül „Nem fogja-e megbánni ?u kArdé Sa- A hármíticzadik szegnél már ezermé- i „Nem kellen i nekem a fokoa, Le nem aaakasztjátok az ég gyOmÖltsíi. lamon. ^ rő zabba került a fokos A nolt ér halál- mondá Oaiosa, me t több zaji kell neki, § jaj annak a ki türelmoüeitiil „Eb bánjai" volt a válaéc. Hisz kü- sápadt lek. „Most elveszte tem aa egész 1 mint u egész világ valamennyi lovának !• Csikarja ki, halálos étkéül. Ifaben van itt tanú elég. Keiet adtakegy- vagynbomat1\', kiálu\'fel. Ezir mirő zab I Ki e törtéiiétjvalóhíhégébieii kélelke- uh ne hagyjátok a még aligjretnéU* mosnak s aa alku ineg volt kötr\'é- és hozzáadva miudent as első épen tői kezd- dik, k\'Meaae ineglCsiosál, a bizonyára azt De rég várt jö ezereuoeét, niiut kimúlt A molnár behozott egy mérd zabét és ve ll annyi u^m termett as idé i eg< sa Fegy- nyereadi válaszul, Ihogy a csárda még most Barátúr k árnyát, hasztalan nekem mondá tréfásan „Ebből c^akkit\'utjs?u— vernekeíbl i.l\' l> "áll. Igat-e Clicsa V — —i S eaerueroe ktuomra elenyészni. Aztán néhány maroknyija belőle as aaitalra i „Jóka^vi Uijblijáii már u ind eszakad- ) J • . Wiu FttlÓp, Orea.tae. öntött, és kesdé egyenkint elkttlbniteni a -tak la gori»bok lM ttéfált Ceipi i. , í^ \' Ha önmagad és Pylades áaájnára szemeket. Halamon megssámlálts, s a töb- • „Tovább számláljunk?" I ér^lé Salamon I > Kérnéd aa Istenek kegyét/ijevem biek lelfllvizagálták. | „A ínini teUzik I" "fele t1 mi gáukivüí Iplllgénln TttUflsbAII. f Ne emliud. ufey sem menthéted meg * Kérem az olvafót, legyen idegolvaeó. a nvolirái. A nrgyvenliarmadi i azegnél egy ! n, I niXm^ Bűnöst kinokaaegődől társául, „Első Meg; egy szem; második szeg: milió mélő aabot olraaUk, és a i .Ötvene- Dmma is-ta: (JUtyl^b. Csak átkot oeátauál vele a nyomort Két aaew; bannadik saeg : négy eem ; ne- dikbél kiálta; Csicsa: A iut Inár ina tUbb (frordUási mutat V)Any.) Iphigenia. wedik sáec ^iiyol^ szem , ötödik tiaen zabot vessliétt mint a mentvi a vi|ág te- ; ^M^feFELVONÁS Sorpolii van kötve a te aorsédhos bat asem; hatodik : harmincakét isem; hé- remtéae ót . terui"it, A molnu* pidigrosa- i ] ] Oreates . tedik : hatvannégy saem ; nyolcadik : ssáz- ketstt egész testén. Overme fkon ban bal- ^ ft***- \' Oh nam l Had menjek kiséretlenal huszonnyolcé ssera ; kilenesedikl kétszáz loH valao,itf hogy a löld mozg; iiostérea- l^higeala, Oveetee. És egyedül k boHakkoát Taíarnád \\ ötvenhat saem ; tiaed/k ötazásiizeukét aeero. t^ hutry torog vele. ttostul li U. ti ég, mon- j T/ Bár fátyoloddal el a büntalü „Caaptárosné, adja kérem i^e esi a dá Katanieio t többit elengttluii. itt, a fo- <WMk.) . JMJJ y ^ JEj . i Nf**nmm bádogot!- * ■( , : ko\'s fiaMse kl I" . /Iphigenia. 3 jelenléted te égi lény, oik Ea ^hmj megtelt aa ötéaáauténkét sah- ij Císicaa egy üveg bort intO t a félig jlIoBaáf leaaállaea végre, bételés Zavarja *keL ám eUem Üa|. ataaimel. „Caak tovább, mondá a n.eleár, ájij\'dosó molnár araaAba, miio ai vissza- Legszebb leánya a legszebb atyának ! Krca lábaikkal nem^sbad bakik odább tolván a aaV-J már látom, tAn egy kapU ••ateélakjét. Mihr bámulatkellőlkg Alisa előttiem! A ssent berek fiildjére IApn«S\\ fdkáfd Is tovább olrasuk: IJkf* vacvak annyi aabtt, hogy rskintetem alig AH al kaaéd. \\ Ot t lávolWI kallóé Itt éeV HMuegyedik szeg. két fé^rtrdttDg,. tst kifti^^.sm fu kArdA toirpán | Mik te)yAk aa fidli koesoruifal laaonyistó kacsa,uk. Farkások \'Alii ífti tossá^ )U|U ■ ó npjó ; u d ni\\U 1 l1MMl Ad ft ¥* ii H I ^áaolás.Tényeeős d jellsm gsiniiKáj kJJ . Ir^MMw i egyúttal aa álul.m «ál- MiT llfíítom; Hvi . aa,« J ^ vételében A6qg é . oVóegás egjfeége magvak torme&l eredményiről mi- fik PHH> M1H- .„I , M • r4Í\'T á tmlíwAl)^ tel|r«.ég«. Jellem ni t.l,*Mbb tájéket nyerjek,> gazdál- S?*£Sk2527 ft. S. 1JIP I. L a i i , \'p f ; A kl\'ó erő í vé iroíik A, kodé él kertészeVkedvelő íöMget felké, l . J.ix f i dljiliiik migvál- léiméiről. A selnházi MMtofa. iMM rol taft!* alébV iVttéielekl|»\' 1878. . SAhHIII WPf i if kttartheégde üoeiautnlWA iyok | gyaaorlat.k, Ftíageluk A l|M## oktUYó megtartandó \'Menyben ^ IIP®Ifp? .rítyMfe?(Wawtíösszegeik f»l«J gáláiéról. „Midőn !> kiidé KgrWi ,Ako. e 1 ré*st vegyenek. ÍT W.^ . 1 vi "r^íír40,,^? »»4#f *Nfto forgalomban tt EeL iUo ! müvei; - ^KUt og es róa^j.i igressy I I. Vef.eny takarmány répa tsrmslésrs T Itifi ° \' W1öf ffi1 ^ífííf*\'" d,Uf V* f\' 4 WAMÍU. ide őitve ai U- javítgatott, - így ég) lefoglalva, < Köteg* I m Hárga kerek oberndorfi I Bbaafeion vk mm. ibeu nag* Ub Mto- trák losÜutfányokVámára, lSÍíl évi j >óAou,v- gylW.dla á; a .y.tófj ? « Öfc BttJl íí?A,rJhó HÍÍTlülw1 )* mI ^ i# - * g: ss r^b IIÉrí^\'f3^ Vlf^lK1 W I-/ŐI kezdve meiill.ik, isolgálntoW38, hogy WiuUtáeiilTfleig^ Kjb bemutatási Kleódií\' Egy hagy ejegéuvek ált J adott pínsaket . egyéb őrá- ée jellébe léi e. k«vetk«M «i larilf. fi ftig! .olá?Ml be i„áll,(Uk Í pélyá,, melyfu M nL eer.eg ftli H díj & gXíéSy g^goket mtft hMii^ nem^totiáj lerjW öakefe ft kr, 5 fr.eu leiül CHrt-j W hele< fí é. Wélyrlba/,\', élmlolU./k. ; . ,PKkí,«ibb OiMeyemVgvaA^Vtri á J^aVTu r ^ Kík.r/\'°1lrUÓ1 ,&ö H K nenlkevéébbé logla érdekeblí ! fn Iplíf díj J«gr gvüjieméoy a leg. fé rl tV u tw M1 W 30ü írttól-A0 > l\'rttig uifibrátolit is, lik á Xufl*é.*et el v»ló , ki (li./Ibb kriyéi.JgvSbVil értéke 10 frt. ®i fÉK 6Í f\'^l 1000 Irlíg I frt. ll\'Ofrt totlelkoaá. . k^mflielédf i eeemUlbél! - I 1|. Vereeuy éSldaéglermeléíe: a leg- / .ér működőt; banem bjy i forme ..erepet tél fo)0 Wl; frt 60 kr. 2000 Irltt I WOOI -Tmellóa, .Cüiele^dnkimk Ujlk, §Á\\> é, lWr,dLl/ zöldaé^üiteml vitt, mint a francia fejkel^ acre^nél a oon- fn,A í: frt ötWO írttól 40OO írttól &K0 frt- „A Mií.ift^l Iskolája" rf 22 nyJmUtüi X, m«|y|,JÍ virtk^ kel (oertUi febér « i#i,iff f Irl-Kfí. AKöaÖM^eainemlines. iv^e fog l.jedni, .; előli Jtéai. ár/;Ljy frt. éfflvör*, Upoiz.a; k^lkápo ata, kaUráb 0 fojtotta meg Vefik bjigetkiuek badi mű- tárifj ke»elt\' postabivatitióknál egj Utal- 0. é. íenik f. évi dvcáembeRvtoén. sátgaréps, ivíkUríoa. rstek aelUr Mtre-kodésével megelógedvej uem volt, vae sai; vánfr^ fe|adl«ató vagy k«Hani|,ető A,..** u, nyi\'|>el.[u,yba„, h u.e.uyí ait, á S- X .jlibagym]!, \'^Uu/ ngo^/bab, • gtoa a kegyetlensége áM feleinél rettegett ng^U e naptól keadve 100írtról IV I frt- Jtuh aiihélfogek U mÉIÍ/.o\'| i. ívé, btó. burgonya foKkitassaeak- ElaÜ eásber volt, de hogy a MkolésHel nsouki- ra emieltetik. A kincstárilag késelt | osta- k,|t iá/k« /iíhiiI I, évi i.ovLml#!ii>ó l| 1 d.í\' Kgy ubay . /í/st Mrlee Má«odilí dií- vjll, hogy benottnket elkergessen, magát a hiváafoU aa ^más kttst váltqtt loig Jom- |cLké.őbb l<$ áig sáiye^eUk k ; j^y\' gyűjtemény aUegsaehb vioigmagvak-\' tartomány i^ggetl^u urává^tehesse, - fel- ban igy Iposlautalváuyou 1001) frii), -utw lö, na.) Wkttldbni. fték* Wfn. tWieadik dií 5avavUi- j aflás folyUn e fogatott octb;<2-án. A kato- és Ha a a atalvány Uu^lspestre Va^y l csbe ul|iM ogy , ^olotpéldányotal -/oUl. uUéuy a legssebbi virigmegvík-Mértéke V uka törvényslék alig fog vele mint k*toná- 83ól 600 iiiot is vohetuek fol. -+ : l . A; I Figy i meztetjük u néhmívelés i iuátjaíü lltf fit, í f \'\' vkl elbánni, már csak ázér) sem, /ital hír távi atilagjegy utalványra utalvá»}aiható[ a üolíuay állal stukoistelt é<i kiadj., t ily I -I lf|. Verseny nyári viráiiokra Levá- \' » i°V ííu 1 íí ,i!,r,n\'k„kö\' ft Jiü»tf»lé«M po.laluvataltik, ,é I fel- oaiinü la,., ,ra : „Iskolái1 {s Népküliy vtár4 \' goUtníán virágok l\'gjaebb /2y Ili töménye- / T \'.#f 8fb®8Ü tflt kegyatlau- ado tJ vagy kifiaetendŐ utalványokra ,éive ! 1IVly eael nek te.je.atóse és u.oglioUitáia ! Sr (,, Lí íóa a, Blox, ŰntL, Díant- •»fgg®l saját keaével legyilkolt s aligha a 8»inU « 1(10 frtra emeltet k fol, eiloi bm a érdekébei alHi*Ul«itoU Ulké-Moki.eft, tani- \' litiU, Tkg^e., stb.)]7uelyben mindéi feiti- ttiontenogrói rablókkal » bgy Iiuroii nem kiiidadáriUk keaelt poltahivatalok kll; t for-| töknak um eléggé aján1li< tó.; e biiálatab- bÓ« léhább bárót i darab Maltiassék pondult Ma vagy,ho nap a főliadi-aaáHás gftld„Jba„ 5000 frttaí megmaradt, li. A >ól van l«i réve la hel/és lányt mdut: | | Verlenydil: Egy gyűjtemény hollandi Visegrádról, hol a« első hado«taKr töras- muá hasa^latban levő uostauUlváuyri Ür- ,V. ]/ Uguhbb htmiiu Júmii «tiile- viiigliagyma a feíkitünőbb laitáknól ér- kkráEo. Herceg Lichten.teii, mellí cja»ár- laplkjelfogytával uj alaíu Űrlapok Vgnak tó.e, élete ó.ha\'ák Iga. trtrténot-haTős- té?K f " \' \' loMináncaul jagyok rendelve, máshová fog kiada ni, íjielVek levéljegvgyel ollál< n nin-i korból, 5\' iaép\' (fi kAbpel. Dudaneiij -lm 11. á taltétetni, de hová nem tudom, kö önben csői ekj és miiiden postahivatalnál / kr-! Nyoinitja éa kiii lja UÓ4»a Kálmán neje i I MidfSn luJnjctmk termelői versenyre hLflik,y hogy earedüuk vissaame^y volt álló- ért I leie. Egyebekben a fenuá 1 l aka-, (,4ol/ítt Pifcsán.aky A.)j« ! Mnek! hogy feJiiíutassák munkálkodáank mására a Saerémaégbe magát kiegéiaitnu báljuk vi Itoaillttuul jma:tdnak. A ponyva é legujáblf terméke mulat* eredményét, midői Magyarora.vág minden a:a hadiárat taradalmait kipihenni: eddig U Al kaikthelyi flaidaa^l intéa. t hall- tató klvaUátiy ákérna Jleniii, de nulaUatő viiékónek és iali jáiM\'k terményei kösül céak német s néhány Bjo^Kpot Olvasliat- get<5«Aga JUUlif.\'é. okt. 19-én tartott tánc- volta o«ak a vaslag egyUgyünégben uyilvá- «é-egy Jíkcrliltnbb «vüjte lény caoporto- fe^ ^ /! 1 g Mtéy^ tisataiövedeline.106, aaaa egjfi^öt nul, a» eg^aanok tendejicaWa és noráljá \' •Wikk^emlérl. elmondhatjuk, hogy ex ■ gfből, de a napokban magyar Janhoa is |U frt| jondolíotóat helyére m^r lkttl- podlJ undéritó. Leírja, hogy megyar ruliá. » |»ldi|ti^lési s kirtésieti téren dlyan láttáin. Ax eaekből menteuó«leleteíininel, daUJ Un, doltiilhfoHah, makfaptUau licgy «aU. g^o\'Mn«.|lynck lkd»rcjétől a2 elismert valamint más egyebekről jövő. levelemben L HetUhely vlUékón már mogli ftáufc lelik P >órika Jancsi, ej y paprika tetején, enigtagadái nem lUet. \' fógom kedves ttyámat megismertolni. a BaQLeU üor |varako|.áson felUl ami fi tei- Ügyetle n és szánandó nnivsággal van jIő- \' : bwcto fii Janói. met, hogtó helyet á ig bírtak nek adni ádvu, hogy aárja Paprika Jiíuunít Kosaa- - I B v<fr»euv m igtartatoU. Ha íaemUgyre Abi .TTUTr.J Iiiralr A® *1 bui\' ,lu|lttt,ttn Hlog6 » W n,li P^ kw.i Tóbiás, a lii)ingíli gatyás parii«t, egy .vfip^fUc ábon köri Imóiiyt, hogy t versenyt Iteiyi es luegyei UirüK. . do l ( la]c U^,, 0| 8Qiöt 70 k.rért is. 1 b|on- gárga tökbo, melyből ui tan kirágja magát; \'evői töb^ezeri-e mennek /-MonkrrfomioH ki♦ii«♦«»«« í Tanunk bizo» »BÍrUklfun fulhdui.k meg fí , egy egeret nián«{/.igála slő, azt fSaHlal fel »É K Csel óly mérvben vettek rétet 1 ^ Inöjáráaunk ép oly\\kétcs teri éaze- kintározza, áülj kinya.gál a házból; macsí tü, iut <crUre, ka ugrik elé, i fal , ogeret lo^ostó jf ,, „ tLn keidet nehéz..-Jelena.etben Klra^^^^r? a^S 1 Né uelykor ^dig < ppon b«yütt. A Hí-aértetlenül u\':.a nuc«lc.. ,yomi!^ a^alnnizlLtó e k^zmoMás,\\nert\'/ás kö-SiíMi^C^ ki dé előtt Sel^ .^d; rábu. Itt kivetkezik az án a »»épíi,lés téri. mé, J[k ttói, lolmtno \' tulajai,itanl-a-tüntetésben részesüllek Gelset GutmamíQim- ! nem, Mratíyé » idő an,»délután.ug: neki u5.até;e. A macska ;gy.,»raha , ur, átkozik" .oeikély Wzvéjtet, miután a caég oly értérik úr is van ki is a becsületrend lovag* ,®red M Wu í Pal,nkft Jmüc,u\' Infiv* ^"í1" Amawkaei- ki e fitlal lakat sieutelt a kittlulotett ter-kereutjéveUüutettetett k^Az európaf híü lót M tf A ^ kazal tefefén W ^gdögljk. A liőa ki> ±yiL J „ lllitási ktflUég{ket is ma-cMg derék tulajdonosa csak a megérdom- P?n 101,1 P^kodhatul.k, s a fo jee- mászik a maoskAból, ál no, )esz, jfeksmk- gia WÜ^a; lobit könnyű alkalotn nyijt ^tt jutalomban részesült sasikerhez ős.inA ^ .ö,"be.r2 uéfVÍ iffé^Ll\'lS f P^t fe4, ^^ ^JT, fe^^aön^égotk a versenyaéjire. t*ffk • Kedvee\'^ kelí |ét^teuiéuyl hopy még füle a i|om ^^ | J kel,cmL reményt tápjuk, hogy \' Uaritöm j Siori\'u b^ Mríek^ I jbáítH\' í^ ^ egv utalványt a. jL» éa egy váltót az ! MMUrtk : I ■ l ^ A telienot fcykgjak, ahhat „két v4t „ Udvo, kMeniénvozés tránt. mely Ü. jatenre a lapodba — p, ! fSaö^eg: f DupLnloup püipök. lia- jsteutaUu nagy bárddalf ök^apnt! ik; p^r- TO\' H . és •kertésze- Tegnap ligyaiiis egy szegény nehézkó- lottal napján. Költ, IPósa Lajos.) -- Egv ize a hőa>oat ik.sérte lo III mára f t n* t(ü«k«^ .| • nagy iiérvb^u elomoadiUni. rus Unitó a legjobb bizonyítványok és ajáu- agg nagyV Hkinóhz éMből. irta: Jilógl. apróra vigott -liusenl bgtr yi.slibo lymilc | Jlh | I • \\ I 16 levelekkel ellátva,..megkért, gyűjtenek i (Ülj. Illatáéh ^ A tapolcai; (<»li aaeutj Wtó) VWsl.got, kUéihaL | mf f lfon> ré^.lete, . számára egynéhány forintot hogy aa orvo- , lásná .-HaW a Duuáiitdlróli iSUniogi Ki I n^iiv) megveszi a Virs il, m«« mj I a \' J Jurmá .™ ttok által javaslóit fürdőhelybe fo^vUthassa ~ tí^zniálliól - Edyi cgypUnni kir J^.le- péuzt aze :z ve,íj• J^f JjL f JixttLak hív." ittját. Weiss Julcsir kisasszony, helybeli ta- ány; Tö.téjiel. ii reg. ;(lru Jilfórn (i;« rgy. I.atoii uüU !c, rablók U\'p\'\']* ,|;U,,Übi . voltaki képvivelve. ÍSra ki rtitóuő, kit bájtoH voltam ct édes-keserü kö- Vége - yásárnapí Ibvél. A légiim., j < lol- tttd|a, -ho| Jr „egy uz^rfan z-.(lot fka „a[ mn n \' ^ tíclesség teljcitWén való támogatisáért repg . ^í A .negk^iU léghajó.) (I\'. mo Kirabol,,., ha mar .uie, u,< rt ,,0mI ^ j lv4l| koudoruSÍ földbirto- felkérm, elég szíves volt.szerencsétlen kar- - ttffhallekláiou. (F^w Janón.) - ei»«- ka,. p--p^.i., f ;*f k^, li iki dijat llaga József dunaaaekcaői iára/ért a kivánt aiker elérésével fárad.tfni. «di WcMt: (Wági. A^l) j- Külö l élók. bojji a-zMot bzutsn ézahj inas esz, lit • u ^^ A|- ||lttSŐ. I Áldja meg ÓKo asa&ttlködók pártfogó la- - öküre;j véiVy. - ^ikjkfeladv. - SfrK ^ lővő e. -hm mik. unnák kivi .» a kok h 7. T . J lene mind a két kezévol ^harinad m ne- kellfi üz«|net»*k. j VA 1 iH«-ye„, .p.r.yriu aauá no In. tf .. Uu gy^diaiglen 1 |Ugy sziniéiTTígadják kÖH/Ái ! liajzpjt: Uiipanloi^pílspiík — C hall i;«an»<ky niajoM ur onzMU/.ai p.Un|apil)unl :J^; 7MzuJiXul dit|»ürőleg emlittWa : Ifj. netüa^ít a következő uem«»kebltt adako-.,. gatás m. |) BoszniábjU\'. lAtgázolás aHo»ua Le van f ive a|palotA,;ó. maga áz ü?.»|k |\',.vjoMez Kkinágotárói; Miacsér Ede; Hók: Nekérdjki kisasszony í fit. Stoiner vizén Lipaczuál, szept. 4-éii.l üosnyát fog- lérliu, ami it rátálal : • , K.U-K j-z ól, a ^jrorti\'atíka hercaegi urada- Peppí kisasszony 2 frt. Naiienlicrg Paula 1 lyok JüliuUzbAi. frkkjr. a üdnyva-l^ráfyj^miutiül olbej- |gm l Uiyi H,|csánczy Adolf, ea utóbbi- k. a. J frt.\'UwiMger Ignáee 2 frt. Hiract.l : !| -jf- HZÓVik, *f^i .".\'VÍ0^ flf: ,tür 1,í;t?\' M R*1*!*1.J^? "I-k tt. .viou Rotbeiihoffor-féle nem Ödön 20 kr. Gottlíeb 40 Icr. ^teioiti 30 \' I i-a<|Ji«... " -J*,,C<U \'V"f^H "í1 vfrsfnjfzfI itinái, Bocsauoey ur buaakal^- jtr. Giaelt fokorvos Bécből l frt 40 kiv , ! inMMjIUlU sánák;, » egy|leke^ rM- v.,lilába lul J^ i.ló Lkrn k ,ltettek.) Friediuann 50 kr. R.^.ibertf Paulá úrnő i L L J . . . . e,n\'KPr » án un f jojt. ; ; A ^Id^égft! akáni ezüst serleget mint 50 kr. Honig Jóasa úrnő 60 kr. Reclini^er \' . , M**Í Bábor iiiűvének „A smészet „ y«k. roAe, má ^ dilai] OiV. híehorsaky Anna K%- Róza úrnő I frt Weiaer Hermina úrnő 1 i \' V" íl ^v™ \' ,oltí >?tót várad rá l liéípta t^iökétet^ebb^öldséggyüj- Irt Strém únnő 50 kr. Spiiaer Róza úrnő ! b,l,l Küok e,űllté<t- Urta,ulfc 8 kü\' Ez n nép mulattatására szántWastó tK^ U ikldijat Benicaky GySáné 20 kr. Kohn M-uudí 50 kr. Koln Gábor ^ft0? - • foglaltatjaL mely tauitja a/, olvasót disznó \'iVrb. ifleu, Hl- k dijat Márton Jóaaef 20 kr. Őssaesen tizenhárom forint] hass Bevezetés. Szenvédély Ó,i hívatá i. | iiléstoN*euie gro, l>oHányig \'egytlgytt L\'oudol{ bon. krajezár melyeket a szegé:iy béteu\'iiok át- házi ;é« po|itíkái szónoklat BeiÜr ..flst!- éri kozásmód n j szeplősíti ól |0|io»ult a te«i VWverienírre uem történtek bejelen- adtunk. Mindazon ismerőseinktől kiket- tájkjtíjté*. Sóhaj; nevetés.,\'A beszél* ban- a rablást, megy fennen Uidiul adjk, ho# t^ek, idő rövidiége miatt föl neai kere.shettüük gok ienei egyéniségi. A színésznek niu^en | miljy palo mi van a uépílléieiböt »acsánsa- tóiafcésself emlitteUck\\ még követ- jbocsánatot kérünk, hogy mellőztük. Kerül 1 haaáiuÁjaaőláamódot ismernie kell. i, iwtaí ky uruak) lUzu^aágot ili valósit még, mert „LJ verseuyző, de aaintén Mau\'uer kiejltf; A nyelv nemeik az ész njihtko-j »z ó korbrtn igéii játazajní lörténeltt, » az utáM nyort kiváló iennényelt L zásaE^ nem csupán logahnak képe, hl ném ő-suteaai jirodallm szcméugyáibaii ér az ki- A 1)2 l<ií[»í ónás aranysárga máaaás és a érzepneké k Aa egyes betühangok. V .icm-1 fejlést. Azlagést pedig hiegfertőatéji a nép 517 ^ j{ó wjlya hahigoepiros Etampsí óriás zetiUang. A haugesee. Nyelv- és bi 11 pdo- ióaan érzékét, a iiépmet«jií köitészoj irint. ^lUaÚH | íékpéldáiiyok. -VÁZ kiló és 20 iniUvi Aa érzelmek és szénvedélyekj íjang- El lehelünk készülve, hoj^y romok s^ép nép- dakH (u|.u Bel|eganl vöioshagyma, két meséink itíy öukényülegr^toldva-fol^va, hu- írunciia ,ilU)J óiifs paradicao inkitanő eaép tasággal, uoriiirtsággal telepékelw fognak , p^UUuyiuk és aaj 1 % WiUW aárgarépa. — majd előkerülni a fonókból, kuko.Jibáa bán- Svábbá MaUlhnir kertjében termett erfurti tástól. (Iskolai és népkönyvtár,) óriáM bütykös aoller, egyik példány l\'L Plrnltzer Frigyes ziueműker^kedosé ^^ A VÁ kiló 6Ulyu. ben Budaperten megjeentek, és Fische|. A verseny ísopetjainak különös di-Fülöp köny vkereikedéné len \'Nagy-Hnnisháu váltak Koví«uayi Zsigmond Late rose kaphatók : Rosenaweig Kanapéé - Marsch [késői i^ssa-) huigouyá, Glooker Károly zongorára. Hohweida, w01 Ueder: ifio, li ]i0ai,0n* Telegrai ugorkai és egyéb* jeles Es sieht mit unsichtbarer MaohJ Ho. J, Sohö* terményei, Vogl fegenschor; takaruiáay- ée ne Wiege mpiner Leidei: énekhangra aon- ütőtök példányai atb. 1 m \' gorakisérettel. N^p»ajtiht)zi mflsoroeat t 4. Megvalljuk] hogy az összes\' vérseny tárgyai, azoknak oaoportositáea, a dijak, éa ^égrt- a cjsél, uagyon kellemes benyoináat gyakorültik rántó és bánnely nagyoo kiállításnak; disaei lebettoK volna. Remé\'jftk, miszerint a jövő évi ver-aeny nagyobb köröket, uámoaabb kiállítókat fog.TóditaniJ eaen életre vaió keade-ményeaKsiiek felaaroláia ig^n fontM kOaeg a haaaí; gazdaság és karténet felvirágozá Iára A v ttontUtásig tehát ezernyoloasaáa-ho.veu^ilancaettik év ektober hó 16-én I Isi a jor I t ■ maU rá)uk kiiMl lianlsnáu, 28/10; 81H ♦ WiU fU\\ I -f A poetautalványok dijainak lm toatitiaát !és a köaöhségeii nostautalVái nál egy utalványra leladuaió öseaeguék molesép. a !bell|oldi forgalomban a ksivH Adja iften bogr no; gvál ok lemttgyi niiniakt^rium a következőkbe i rén delti \\\\i A belföldön, ide éttve ki ok ^számára, 18|( trák postautalványok Vsaméra, májas [hó il-én életbe lépett tarifa t Ifi évi lidvember hó l-től kezdve morii és nelvéb<t lép a következő uj taril| terjddő öséaegért ft kr, 6 frtou leiül Ug lt| kr. .50 írttól 160 frttig 20 k frttdl 900!frttig 30 kr. 800 írttól -M)i 60 krj 000 fr tói 1000 frtig I frt. |( X) tplgj 11 frt 60 kr. 2000 Irltd Írt ÖtjOO írttól 40OO Írttól 61 Irl. fc II. A Ktlzöunégos nem kezelt\' postahivataloknál egj fejadhiató vagy* kifiaotjiető u\'gyjuij e i^aptól keadve 100\'írtról 1 ra emeltetik. A kincstáriliig keaeltf hivíjtaJloSi. ia. egymás köat váltotLf^ ábráeolái vételében s 11 sálnpi álcaa; au léiméiről. y OK pH úido! iin-yni g utóU< 0*Z\' : évi 78-lk 1 lloik, rtigi fí) Irt 160 frttig ) frt I 1000 0 írt-inuii-Utal- disaeg lt|l frt- I t\'a- K Jom- gatá«áról. mdye(;H (iábpr io< javit^atytl, „KézSkoiiy lágnak,e lAélgálnh zoláfpl In vást halat1 E mű ne uifiburátol át [ toclalkozá •] mellőz nA szilién Ívre fog I o.Ié. Mo| polj t Téoyeaőa A hang és dj emberAb/; lelj kúó erő j végi A seioházi gyaaorlatfk Ktiggeluii UidA !\' ki >k eg, llsó nap - i«y W gyanánt 1 Zel leginkább ■om, hogy tauall^ssik * im én Ibkélyt lievé^bbé ti Mká kl|zmŐ cebe| . 1 hatóéi ■fel-: étve 1 jLeaik caak igy a megrémült utast Ki fára kásaott. Kűn\'n tanyáznak fik Pihenve; ha e berket elhagyom Felszállnak ők kígyós fejeiket rázva, • ÍEs port kavarva fel, iniudenfelől jZsákiuáiiyukat maguk előtt üldtizve. < 1 p h i £e n i á. A nyájaa szót megéited-e Orestes ? | Oreates. |] Aa istenek barátját illet. 1p bige ni a. Világot gyujtnak aj reményre néked. O r e e t e a i ;.] Fflst, gőaön át látom miként kísér A bolfc-folyó fényével\' a pokolba. I p h i g e n ia, Egy nővéred volt oeak neked, Elektra ? O r estee. Ezt iem^rém csak; ámde á koroabat Jé sorsa, mely neküflk isaoaytaté vojí, J^kor megóvta háaoiik nyomorától, . Sagyi fel kérdéaaiddal.ée le n TáreíiJ ne men( aa E|rynaieeek)iea, Lefogják kárörömmel lelkem hamvát 8 nem engedik hogy hiannk vésatüzének Végső periasa beanem elhamvadjon -Övökké égj^n IsIbementeUt • ^ A tűs, faleaitva eeindokosan és Fokolkénael táplál a^ s úgy kinoavat (Folytatása köv,) f Isaerep, szövegjének lanuláein inlékeaŐ lehetsóg. A rögtöuaésj let. A ifinpadi pyerlv. A mond Hga. A zenei es beszédbeli bar zatj Az aocentus. A mondat elemei,H teliéi és érzelmi accentus. A mo adatna gyopt nyelvi egyéniségek. A köz mond ttokfjbangja. A kedély uralma, gyar praéa hanghordozása. Kedély hi h kok^painéiai alak , 1 művészi; szemt lypség. Teetlaoinitó iskolá ét) önfegyelem.\'Ai szépnek éraete s öntudata. Járás, n magaviselet. Szabály ók a test fdgye séhez A jelképező hang ssefope tni tönkben. Aa emberi jteit, mint a léi >t mácea. Vers ée aene, beszéd és aaavi li • beszélő haote aenei váltosatai. A má u dVe-lők, A próp ós vers illetékei: báni it oou temntí. Mi 1 rbytmus ? Elbeeaélő, di i ó és ábráMló kaltésaet. A ezinpadi moagj^ \\ vtóa. Természeti \'aiinőségek, mint léiü mtá^aói! MuiejttiségTéletkor, hat. Alom,\'éWálom, sejrolem, viiio, ^kaláUiitfiit ssmmŰvéáaeti jelenségek 0n. |ágy| kívánat; kéjvágy, Öneaeret|e gyttlp et, részvét, isánalom, |iá|-Urtt n eéfí ihiof lel ki tényeM^ a tsium űvé» Je Tisate\'et, becsü\'et, kénviselet, mesy képipatatás, Össrslem és gyűlölet. Jelem annyi •moa kt l \'tá lekésőbb (ől«z utczíi Utfiii egy Figyi a Uollnay oziiuü lap uyly ezeli érdekében lóknak n< vau li el tóse. élelo korból, öjiisé Nyomatja és illem eainpadi kM nióigás egyénisége, íépJ iiQveentés. Halhpadi A siliiliá^á|i\' igua-idé Egi iis\'y |Akos e sége. Uellami hajló képifMég. A aiban \'gozott. \\iutegy 111a a. a uyavános j páiyaiár«aiui|k óhajt! iriiiiutatáeul, <ji,iga-f pályá\'i, jjiolyrn íoly- íbíllil élntfelLdataliJ i\'.lft érd( ezou f/\'ijimő vészei lel való I4d|rl kzempoutból! 110.11 ,kUtelejiség(iiikiiuk kWjákf, I Ukulája" 2(f 22 iiydmiatoit jedni, s] elŐH/.iltési ára ;Jr".jy fi t. •Jnník li éri (lcczeiiiber[vágéii, nybau, u 11nj.11 yí ait,, aa. Őii■ ; ennélfogva ./. MlSfue\'r i. ívé | l^f\'fv lltll^li/. lŐÖzetőíii ásul f, évi uovhnUbihó 1| 1(1 áig aaiveskeiljeliek 16, sz.) Ibekttldpni. Ti , "4telefpéldáuynyal ^zolgiil, meztetjük u iiépmívelés Ijaiátjaíc állal szil\'kuaatelt ét kimljo-t. ily: ara : „Iskolái\' és Népkö iy vtár. ók lei josztóse oh meghonosítása aliHiittatolt Lelkéi/.ukn\'eli, tani-oléggé ajáulh\'itó,; 0 biijtlátab-éve és helyes iiányt mutat : Itgujdbb l\'apiiiu .Játír 11, ntille-történot< ha I Ős-Buda posfl í 87hJ iap|u iio4sai Kálmán os bajáin. Igaz 1 fi képjel. Iv04sa (ezelőtt 3ifcsán»kv A.)|w A ponyva 0 Iegujábl| terméke, tató olvamiiátiy 4karna |lenni, do m volta osakj a vaslag ogyügyUuégbeii uul. az egésznok teudeuezi^ja és pedig undorító. Leírja, nojMr magvalr oan, dolmán^oaan, mukrapipásnu he ;y paprika inivsággal v ka Jauudil gatyás parü áll ki rá elő, azt li is. neje mulat* ulatlatŐ uyilvá-noráljii ruhá* gy ssüf tetején, ui -JIŐ« Kosza* qnagati al félj maosi MgOHtój; gyom*\' ws t«r*. ts vursouy m vokszük ápon köri roLdoző jiBégueR itdj; tiryMiLuad ia teriű répák rilka szép, tökéle 1 irip^felolŐ ési nagy pél- ing- 3111 tŐ Ö11-oko-eér-na-Hctazott la- Jfr alaki gés, flieaé-iize-tbl-A éfr I i- vjérál- öia-ön- ben. Wf t s.\'ictt eaám: A ripacsos Pista A atiike. 7. A sárga esi tó zongorára KöKga/\'di TVrmeléri Megtartatott B.-pes en Mautner Ödön magketeskedŐ őség hely ségeibeu 1878 áví október hó il 6 én. A. gkzdáazaii éa ki rtészeti léreu miot kiváló fimrelemre méltó hahtdáat ttdvbeöl-tük Mautfier Ödön ezég tf vasai főár jegy aékében k ízre bocsátott k IvelkeaŐ felhívást Bog;\' a gaadaköaöiiség érdekeltségét jobb iiioŐNgtt mag rak negválaaitáaa inemukere^kedese eutek, és Fischc) jcíi \'Nagy-lCuniztiáii Kauapee • Marsch ei Lieuer : No. 1. MaohtNo. t, 3ehö* : énekhangra eon-ai mŰsoroeat : 4. dolmánya, 9 számi rtttuy. tvrari • • ^ ■ aOFFlANN ú 6 ft. SÜHü"" 1 11 I 1 i I ffiÍPIffil\'M<*\',|H nm i* m Í íjli C leb j , | a |f • \' | ö* \' r. Malii 34) |iiJ J IfJI L Míil lr^J\' ,r iUv ? i psJf i m \'Í! fU I 31 ! É Ki 1UÍ* lí *»í|jl,|l Iji il| sn , , 1<K0 lo| II! !»f!| liitó! Úiiiiiííi ifíJÍ I Slli ,141 r * 19 3 í i rf I f yiift wmu j ] M m i P L\' 5 19ff1[« I fiIifi^lS® ! "!SS6I ÍM-P l! Zfjli i | tt 111 fjje fi *.1 |;l8.iflM 4+1- M vh\' iM iiá í« I II í«l! | Lil I=li Öí? i|| sí üiiiiHim • ii ?]j 4 JfUkj : JJ f,P5ll4l||I 8«ís?PlíilWwímSm\'iííí :íji]! Wlílf. i;«Mfí ifell^iW i-\'SíiilSin t11 H liPil íiMllíl ItIliíPifti- lígM ii I| ft!il M mlíí UmI sí Ili II lítP l\'S ísíiii •nMmííifjJi fjj llífíidnHIs* Jl!ll 5 Mii Pl .81 j J,\'fí JTJl« í!l«!Íj?Mi í I K Jfl3 a 2 í J ■ .Sls BÍafyB.íflOfli^ .ff ?J SÖ ^TI -a.gfl ► = J ■ 1 ^ 4! S ■ SF LÍmCJ*;***** , f^ ifvlt 111 s? ffllíJ j Sill* W ; . | ; y • \' j.\' 1 | »__. ^ kőiiy v j-. és [i a p i r k e r e s k e <1 ö W r ^agy -Kanizsán gj*- ajánlja dúsbn felszerelt raktárát, melyben 0 magyar irodalom termékei kUlönttselőszeretettel Tan- HJf**" nak képviselve, azonban általa bármely mfiv ilt nemzetet irodalma gyorsan s pontosan és minden ár- gg . felemelés nélköl megszerezhetők. Ufflr ! . A hosszú léli esték kellemes betftltésáre a kövelklzf)\'családi és kéjpes folyóiratokat ajánl n. m jttka^ „Vasárnapi* ujsáj\'4 , . . . I . . egy hivi füzet ára t) kr. | JIMgyeink stámára a büvetkaiá ificatlapokat: ^ 1 S^R „Ueber Land und Meera . Lf I. \' „ L J\' , J) ir.| í „Magyar Qiutár* . . J . . negyedévre ára 2 frr60 kr. „Illttstrirte iWdf ...... , II , • If\'tó irB»íár- [német] . 1 , I \'j 2 .frtgH „Botíiao Bibliotliek" . , . -c . . . , i „ H kr. j .• .Modenwelt" . . I . . .I. . L \' „ : 1 frt ;—\' QK^^^ „Bach für Allé" . . . 1 jÜ . \'f| ,[* ^ tl.kr.j j| „Corriclit4, . .j.,. . . . L „ j 1 írt 80 kr. ^HB1^ és a t. 6b al.itJ \' >} M ?aiaon4 r. I j |: ,, | 1 írt 60 kr. „Montieur de U Mode\' • I j-. . I fé évre ; „ 13 frt 80 kr. \' - Irú és. rajzszer kereskedésében mindennemű írd és rajmerek a legolcsóbb áron kaphatók. Folyton nagy választékot tart a EBm^. n^ft^"legjobb minőségű impapiroktól k ;zdve egészeta h a csomagoló papísosig. Azonban raiijdcnncinü írd)- rqjcoló éa színes ir.on ; \'^KQ-II gummi, bel- és kéltöldi tinták, rjühaiegyzó tinti pecsétviasz, bel- és külföldi iéttoUak, fa- és csontj totinyekk, vonaUók, rajt- V mintákr ecsetek, festékek, rdj\\estközök, kösfönt^ papirök^ (i ifdvéett\'jcgyejx éa sok száz másféle tárgyból folyton nagy készletet <tart. ImL | ooooooooooooooooooooooooooooc Dr. Ilaiidler iMöt || IkÍ^ orvos és sebésztudor, Bzftlész és mmta, I gyógyil minde„ne«r.ü süketséget ha nem vele !]. ry.t gyökeresen fénye. . tartós «kV b 1, t o . 114 . a mellett,: mdonn^U 1 X ^^^^ (nehézha,|á^ azonna| me,., i| tilLov hpíl\'flrceflrpLpt I !\'! lőzi.) iAra.Avegcnkint hmnálali utasítással 2 i UlhüS «citj;8l/»ü»ci j frli yj(lékre 2 fr, 30 kr beküldése mellett || 1) Az önfertrtzésnek minden kCvetkezményeit, u. m.: az Jgerlékeny f | | J elküldetik _ ge^get, az ondifolyáít, ikltlönÖMn J i [ l]l ■ . . . , _ . ,, ,, , tit J ! I m * xiÍ^l^jA. m, f i páraktár! Gretz Gyulánál Bécsben VI. j , tenetGllGnSuKOt l Mariabiirerstnisse Nro. 45 (Hirschenbnus) I- j i f (elgyengült férfierőt) ° T 1 j J 8%e II. 8t0Ck. 1 m \' V ® I A n, é. közönség kényelmére a provincián városokban I 2) hturyceófolyáaokat (még idülteket ia), a nemzórészak bújal 6roa feké- A I | raktárak kerestetnek és kéijk levélbeli ajánlatokat alkalmas fiz- | ( i lyeit éa m^aodrendd bujakórt minden alakjaiban éa elcaufikáaaib&i; A | lettulajdonosoktólj Mi \\ \' I 5) hogycaAiíüküléaeket; \' f I\' ...........j 1 ■ ........—, ■ ■■ ■ 11 4) friss a idült oyákfolyáaokat nőknél, az agvnevezett fehérfc yás\'t, flj 1 j1 Tanúsítvány. Több mint 12 éven át nem hallottam | , 6) bőrkiütéseket ; | , > 11 semmit bal fülemen betegség folytáa, és ez nekem üzletemben 11 6) a húgyhólyag betegségeit éa mindennemd viselési nebéué( skefc. i i ( nagyon háborgató éa terhemre volt) semmiféle szer nem hasz- 11 Rendel naponként: délelőtt 10 órátél l-igf délután 8 órától 6 igjés este j , ( nált, mig ezelótt 8 héttel egy régi barátom hallás-olajára figyel- < j { | 7 órától é-ig- • • n « I i 111 r meatetett; miután már oly sqkat használtam, tehát est is meg I. Lak|k: Pesten, belvároa, kigyó-ntezk 1. ii&jb- éfl várofillái -ut(iza Bar- : , 111 akartam próbálni, éa legnagyobb örömömre már 14 nap múlva I ^ \' 11 kán. (Boi^nbiller féle filKban) l emcloi Heméiiét » lépcsőn. , f \'\' • l \\ W ® 0ve« Wlá»m teljesen helyre volt állit- . I | jy|L \' ,„ , , 1 J\' " ,1 .. . ~rr- I O Ily szenvedőknek tehát Onaek hallás-olaja a legjobb lelki- | MT Pijj&l «Uátott levelekre azonnal váJaazglUtik éf a gydgyi serékmog J f , ismere^ej Ríható. — ! 1 |i91detD«k. \' \' ■ [\'•?v I Füiatenwald^ augusztus jl-áu 1878. N i]i ■i im ir i ir u n ^ ym:i^^Wfw^JiN^ag^^ Mbtf^gLl\' Si^W^OQ^^ |