Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
176.95 MB
2014-01-31 13:45:10
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1680
5137
Nagykanizsai Friss Újság 1903. 152-181. szám június

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

* - . II. óvfolyim. 152. ez.
Nagykanizsa, 1903. fcétfB, junta« t
Egyea szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS DJSÁC
4
Előfizetési ára: j kuí* t-ujdo.os.k: * f»ui<* >iiik«nu
\'Helybtu luxbo» hordva egy hóra 60 fiUÍf. I Kf*tt*t és Farka«. mvmé.
Vidókrt postai küldfcstl t%y hóra I korona 20 flllir. I) S»«rk»3rt*-Uf ia kiadikiratal: Kr*»« ét Fukas ptalrktnak«*«.
Meijelefllk naponta korán reggel.
Nyomatott a .Nafyka*i»al Frin Újság* utnfdisé* ■yméijábM.
H,. péiazhamisitó detektív bűne.
\' . " v
M magyarfaló káplán és a paimás.
A városi villamos bűnei,
Kivételesen előnyös helyet foglal el a Budapest városi villamos vasút a fovátos közlekedési vállalatai között és most, hogy a villamos vasutak reformja készül, kivételes energiával kuli e vállalattal szem-PCii eljárni, amely elbizakodottságában fltytyet hány minden szabály-rendeletnek s a közönség minden mél-(tányos kiváusáíiáuak. ■ A városi vUlamos társaság legutóbb arra a hálátlan szerepre vállalkozott, hogy beadványt intézett (a fővároshoz, melyben az állóhelyek megszüntetése ellen foglalt áldást.
Azt mondja, hogy a közönségnek em a kényelmes és életbiztonságban való közlekedés a legfontosabb, hanem a gyorsaság. Minél hamarább ott lenni, ahova indulunk. Egy igazság sincsen ebben az én ben, dc an-( uál több cinmnns. A derék városi villamos cl alt^ia^ntctui a kormány» j»iyal,:hogy W p\'Alikum szivesebben /teszi magáwí nv-K-és bordatörésnek. I semhogy a II villamos kocsiban letűnhessen. M Mtlu nem is józan észszel csináltak vam ezt a memorandumot. Bármily ri\'l<sj és cinikus legyen is valamely Bileti vállalkozás, az életbiztonságnak s közérdeknek ily elemi fogalmait nem ,szabad lábbal ti porosa. ,
Ugyanaz a vakmerő cinizmus or-dit ki a városi villamos e tiltakozásából, mint amclylyel Utcai villamosnak a Bcl\\
s a Nagy-körut. szükt bb részén
a Baross-áros sziik, zeg-zugos utcáin és a Dunaparttal való összeköttetését s a [Baross-ut-cábau a Kálvin-tér és közfltti szük és leg; egy második sinpár lefekteltését kéri. Ugyanaz, azaz embert, közérdeket és életbiztonságot semmibe sem vevő kapzsiság az, molylyel a Nagymezó-utcán két sínpárt akar lerhkotni.
Egyébként értjük ezt a \'vakmerőséget, sót magyarázatát isi találjuk.
A városi viJlumo3nak ninC3 buzgóbb protektora, érdekeinek nincs hatalmasabb előmozdítója, niint mr.ga a székes-főváros, illotve a, tanács, amelynek kötelessége lenn* ezt a vállalatot a legszigorúbban ellenőrizni.
És ehelyett azt tapasztaljuk, hogy amikor a kormány a közvélemény, a közérdek nyomása alatt meg akarja rendszabályozni a városi villamost, a nemes tanács inpllójo szegóaik. Ugyanaz a tanács, ugyanaz a főváros, mely minden má? esetben vak rabszolgája a kormánynak, fellázad a gazdája ellen és vétót ordit, mikor a városi villamos zsebéről van
szó. ,
Hát ez Igv nem mehet tovább.
érdek és az élclbiztonság követelményének vagy gazdát cserél. Ha megkétszerezik is a kocsiaikat, ha föld alatt kötik össze a Baross-utcát a Dunaparttal, a városi villamos még mindig lesz olyan jó üzlet, melyre vevő akad.
¡regor ¡felelő.1"
Vétség. —
Városi villamos ft törvény, a köz
iniye
— A pénzhamisítás
A nagyváradi törvényszék érdekes, elvi jolcnőségtl határozatot hozott egy országos nevezetességű bün-pörbon, amelynek Pintye György egykori detektív a hőse. A biinpör-ben 20-áu tartották meg az éveken át elodázott főtávgyalást s ennek során a védelem olyan bírói döntést provokált, mely jogász körökben méltán feltűnést keltett. A védők ugyanis kimutatták, hogy a pénz-hamisitási p örökben a vádhatóság a valutarendezés óta kénytelen feladni álláspontját, anynyira, hogy a váltópénz hamisítása ma bünteti helyett csupán vétségnek minősíthető. A bíróság ebben nz él tetőmben hozta meg döntését, amelynek elvi fontosság tulajdonítható.
Pintyo György voll aradi titkos rendőr foglalkozásával törvénytelen utón módon akart pénzhez jutni. Még 1S9J -ben szövetkezeti Foltucz János jelenleg liiharmeu\'yei jegyző-segéddel és özv. Faur Petemével s a bizalmas triumviráiufc elhatározta, hogy pénzt hamisít.
Az előkészületeket a pugy munkára meg is lottók. Béreltok egy rejlett zuget u műhely számára, Pintye György pedig elutazóit a fó-városba, tihnl a művelethez sxüksé-ges anyagokat: cinket, ólómkanál-garmadál, gipszei bevásárolta. Azután hozzáláttak ti tallér-gyártáshoz. A munka szép eiendben megkezdődött.
Már halomra gyűltek n szépen sikerült koronások, pengő forintok. A titkolózásuk azonban gyanút ébresztett. Szanlovszky Vendel hentes, aki ezelöU csendéi őrmester vo)\', erősen szemmel tartotta r. házba járó ójjeli vendégeket. ^
Addig lestfikcrietl. míg ójjy őszi hajnalon rájött a titkos mui.l:^. Azonnal a rendőrség.e sietett s a detektívek rajlalilüllok r* penzhami» sitókon, kiket u lCglorróbb munka kö> ben leptek meg a büiiiaíiváü. Pintyét és társait letartóztat» ák*s mimíhái>( man hónapokat töltöttek vizsgáiul í| fogságban.
A bünpör éveken át folyt s lejáratatását Pintye György betegsége akadályozta.
Az exctotektiv lelki egyensúlya megrendült a rabságban s a szerencsétlen embov hosszas megfigyelés után a legfőbb orvosi tjntáfs véleményére clmcgyógyintó intézetbe szállították.
Végre Ítéletet hozhatott a biróság
és pedig a nagyváradi kir. törvényszék miuthogy hasonló bűntettekben Ítélkezésre a kir. tábla székhelyén levő törvényszék illetékes, n főtárgyaláson Mi Ilye Gyula <lr. elnökölt s e büntetőtaiiűcsnak Máté György és Dcbreceny József voltak a tagjai. A vádhatóságot. Vámossy Mihály kir. alügyészképvlselte. Pintye György és Foltuc Jánost Adorján Emil dr. özv. Fauruét Wawrek Kálmán dr. védte.
A beteg Pintye nom jelent meg a tárgyaláson, csupán két társa ült a vádlottak padján. A bíróság kihallgatta a vádlottakat, akik a hamisítást beismerték, de bizonyították a törvényszék előtt, hogy a hamisítványokon nem adtak tul s az értékesítést meg sem kísérelték. Kihallgatták Mátyás .lánós, Rédl János, Hónui István aradi detektivo-ket és Szantovszky Vendel aradi heutesmestert, aki a bandát leleplezte.
A bizonyítási eljárás bo/ejozéso után Vámossy Mihály kir. alÜgyész mondta él vádheszédét s csoportosítva a pör mozzanatait a minősítés tekintetében fejtette ki érdekesen jogi véleményét, bizonyítván, hogy a vádlottak a pénzhamisítás bűntettét követték el, s ily alapon kérte elité-lésüket. i .
Adorján Emil dr. azzal kezdto beszédét, hogy a pénzhamisítás! bűntető judíkaturának egyik érdekes jelensége, hogy a vád fokonkint kénytelen föladni azt az álláspontját, hogy az ezüst pénz értékpénz volna. Előbb az egy koronásra később az öt koronás ezüstpénzre mondta ki a Onrin, hogy az a valuta rendezéséről szóló törvények értelmében nem érték, hanem váltópénz, a melynek hamisítása tehát nem büntet, hanem vétséjf. Fel kell adni a vádnak álláspontját az ezüst egy forontnsokv.v nézve ís, amelyek helyei tesitői «szerepelnek a forgalomban. Ezután azt bizonyította, hogy védettjét ennek a vétségnek som ki Kérheti; n tenuk vallomása csak« £i,vanupnnt.okat tartalmaz, de bizonyítékot .noui. miért is védettjének \'oív.rnk\'Sf! kéri.
A bhV.ság eliopulva ti vódók ál-bisj.«inját r>zy. h\'aur Péternél és .Tánest pén/hamisítáK vét» ségéXon Mondtak ki bűnösnek s C- .í; hónapi\' foeházbííntetésie és pídltiktvi jogaik felfüggesztésére ítélte ix Vildlottakat. Pintye György ellen mlniliogy az ügyész elejtette a vádat; a biróság az eljárást\'inog* szüntette. Az elitéltek büntetését a a biró.»rág"á vizsgálati fogsággal ki-tnltöttnek számította.
Az., elnökj szokásos kérdésével fordult a vádlottakhoz, hogy meg-uyugpsznak e az ítéletben. Foltucz János idegesen pattant föl:
- Nyilatkozni nkarpk Kngodelmel kérek a poiittkui jogok mogioszUisá-
_____Ü
val a logbékósebb emberből is vadállatot teremt a biróság. loleb-bezek.
Az itólet ellen Faumó is follohbe-zett, vnlamint a kél védő az enyhítő szakasz mellőzése miatt és a vádhatóság képviselője a tüinősitóaért jelentett bo föllobbezésL___
A krJandor Kalandjai.
r- Sajét tudi^itódktól. —
A kalandonik között, akik Magyarországon látták meg a napvilágot, de működési terük az egész világ, igyike a leghirhedtebbeknek Szomo-lai József, jyles betörő, ügyes zsebtolvaj, vakmerő iparlovag, vészedéi-mes hamisító és kellemes modorú világfi.
Szomolai Józsefet legutóbb múlt. év augusztus 15-én tartóztatták lo Luzembcn, ahol haihls név alatt tartózkodott. Előkelően élt, igen elegáns rvhákban járt, az első szállodában lakott a legjobb társaságban forgolódott. Egy estélyen tartóztatták le.
A Vizsgálat folyamán nem tu<#~ megállapítani a sválci biróság Szo\' molaf illetőségét és mullját. Egy év óta ült már a kalandor a luzerni börtönben, anélkül, hogy az ottani\'
biróság tudta volna, hogy kivel___
van dolga. Végre ís a bécsi rend-\'\' őrség ismerte fel egy fotografia\' alapján a hírhedt, gazembert.
Szómolainál elfogatásakor egy meráni pénzintézet betéti könyvét találták, mclyo.t valakitől ellopott, s melyre már egy nagyobb összegot j fel Is vett. Szomolai Luzembcn azt állította, hogy ö magyar földbirtokos fia. A bíróság azon bűnei miatt, melyekről tudott, öt évi fegyházra í ítélte a jó madarat; egyúttal kiadta őt a zürichi bíróságnak, miután ott is lopásokat és szédelgéseket követett el, j-Ji
S most már tisztád áll az elve-leniült ember múltja a biróság előtt. Szomolai mihtegy magyar földbirtokvs inasa kezdto «ínég pályáját. Ellopta a pénzét r megszökött. Tíz év elő^t besorozták a 62-ik gyalogezredhez, ahonnan azonban ismét elszökött; megint szolgálatba állt egv magvar földbirtokoshoz, akitől 40000 koronát lopott, el. — Ischlbo szökött, ahol fenyőfatermelőnek adta kl magát. Ott mint katonai szökevényt, letartóztatták. Hat \' hónapra zárták el. Mikor kiszabadult, szolgálatú^ állt egy bécsi- kereskedőhöz, .akitől 2000 koronát lopott cl. . Majd egy hires osztrák uiságiró és képviselő inasa lett, akitől 40000 koronát, lopott el. Majd Génuáhan tűnt fel, ahol házasságra lépett egy városi tanácsos leányával-Az esküvő uU\\n letartóztatták s .haza toloncolták. Útközben egyik tolonctársAtól megvette Illetőségi V okmányait - s ezen a réven megszabadult*


/

UjJtn.-«^.»

9
A teítojpfliiastofti tehet sttmi
hit
A matjyarfníó káfftáti.
%y íouto* iréinU tm twrd, mm* bél nyUvevvelé, fcucy A4agy»r»r*aftg
első papja, u biboro* Uercegwílmils, Slrossmayer h\'aziutatló iwvAt püspökkel ma^yarnyáhuó papjaival szc\\*nbcn nem tehet semmit. Nemcsak hogy megtorfáll.\'U TiOfct étM a/rom. kuth. klortishoíí tarroM hflr» vát púpok hazaárulásával szemben, hanem egyetlen szava sincs \'hozzá. V:/. vau obion az írásban. kr. Írás hiteles. Marától a herceírprl-»lási udvart«*. »alt). Aláirta, Boltizár M/.cef püspök ált. érseki helytartó líuzülték már a mltvoviclni Lno-kovlt.1 horvát káplán gyalázatos me-i én v letét, amelyet a magyar nyelv ellen intézett, tfzt felelte a báos-földvárl községnek egy születési okmányokat kéró magyar Átiratára horvátul .
„ilindenckelótt nem tudjuk, hogy mit akaruak. lijauak ue-kiluk vnlimi európai nyelven 1" Plébános helyott stb.
Al. Laokorlt*, káplán.
Az óhecsel járás főszolgablrája nem tudott o gazságon megnyugodni. lTgy vélte, hogy ba a hercemlniás hatalmához fordul, nem marad c merénylet megtorlás nélkül. Meg ls tette a jelentést Vaszary ltolos her-ce^priiuashoz a következOkheo Fóniagassáf-u Hercegéi-sok Ürl Fóinagassúgod által Irt tOrtá-noleiubvl tanultam fcmernl —- az itkola padialbáQ — magyar há-zűm dicsőséges törtenetét, abból tanultam mog magyar hazámat múltjában és jolenébeü szeretni.
5> initán ezen kiváló tankönyvből merítettem bazaflssúgot, azört fordulok a kÖuYV Íróhoz, Fóm.igassá-godhoz, kinek erős nemzeties érzéséről tudok, kinek magtar fajszere-totót ismerem — orvoslásért a magyar nemzeten ejtettsérelom folytán.
Idemellékelten bátor vagyok alázat tbl beküldeni járásomhoz tartozó Bácsíöldvár község óságának
— a íloryátországbati tukvó mito* vicai róm. kath. plébánia hivatalhoz intézett és ezen hivaUiüioz itUzv.it és ezen hivatal l^átiiatoit ^ meyke lüSi-sa.
GílifWn,
a ^ftfigwüf nvJBv lltn ««giM.>|l.uiltl
áietheni,ho ©ll Wen síri* ftilfadjuii. al *fc>lok
"A íierewls fcsdHíi
mRf»n?<i\\{rodHo7: í fin t^wi WPflflB 1 fl^rt
IVozem rdméWfi^hH;» * WUhtiua» mert titony t/Ml tntM.Vt az üiine-
cllenséjtóNKlöl\' Izabadi« metr orlpcai íwu meghajtom magamat Fűma>
gassájrod ¿nzsfcrosztó zsámolvának JA
iasságod érnzsteusz ábáfrál 1«U
•fcCfföÉ luilzkei,
dé-f^ll **lvf< (•iwittrMstaiet. Ó-Becse, 1903. május 18-án. Fúumgrtssá^odimli alázatos szói*
g^ja.
Dr. fia-tatou Gyula íö»»olgal>!ró,
a: ú-booioi tóm. kaib. hitközség vil. cluöko.
A Uvia\'fi» Iliiéi udvar nem Viselt a váázKzu!, uiuolj valóban ieJian/rolO.
így nzól i / : 20M l\'JO:j. .-uAnu
Tck. űr. Balaton UyUla tawol-gablró uruak . %
j <>Bwáe.
Folyó hd IH-áfi kelt headványáru vAlas/olva A* iratok \'J, alatt történf) vlsázawármaíiatúaa mellett tudatoni hogy Mitroviea nem tartozván a bl-bornok hercegprímás ö Eöiinínöfiájának egyházmegyéjéhez, ax ottani lelkésszel szemben nincs Intézkedési joga. Kt az illető lelkész megyés-pösnükéhez lartozlV. EMlergomton, 1908. máj. S2. Boltizár JózsoT pOípük, ált. éra. helytarló.
Im« tehát, hazaűaa magyar nép, niügyut bíboros herczegprimás neiu parauciolhat egy kis káplánnak, a ki- szintén o»ak a klérus kötolé-
kébo tartozik.
Ki poraucool tcliát akkor a ma-gyargy$h\\aó horvát papnak ?
títrorfsmnyer püskók. a magyar nemzet ellensége parancsol, az pedig azt parancsolj» híveinek »Vs papjainak : gyűlöld, (ildOzd, gyalázd a magyart és mindent, ami maK.vnr.

kV C: * ftttfcuj
Jb\'elhUad a> i» ssivon é) feltá- megtelepedtek.
tefcelíties Ragylakofli.
Xgy p^nn*lA.v pap UMlmti.
Nagylaki levelezünk tudósítása alapján kóztiltük már. hogy a nagj\'-laki eTavgdikus egyház csütörtökön ünnepelte mog lOO-ik évfor-dnlójwi onnvk hogy az evaugelikus főállást kOvutO 1 \'vek Nagylakon
uhu keblomuek mindeu éOzáse a
pllfWi\\ÍÍ«i hjvaiul válaszának olva-«»¿ül.
Vájjon ounyirp jutottunké?
A római katholikus pai>ság, mely Imaliuság tekiutotébon — uenics példájával — mindig eloljávt, nem Úszom, hogy n^egtonatlanal hagyja a magyar nyelvnek eeen szándékos, példátlan megsértését.
A Tomoiyak, a Kaplsztránok utódairól nem tételezhetem fel, hogy megtépni engedjék azt a magyar trücolort, melyet özek dicsőséggel, Tértikkel áztatva lobogtatták a ma-gynr haza dicsőségéért vivott harcok lélolmetos golyózáporában.
Bizalommal panaszkodom Föma-gastógodnak, mint magyar ember — h magyarnak és hazafiúi aggódással kérem kegyeskedjék nagybecsű befolyását, rnngyar zászlósúri tekintélyét és magfar hercegprimási hatal-•rr
jLrról az Ünnepségről érdekes tudósítást küldött nagylaki levelezvak,
Dl n^lüttlc hl toriéntf? Ilónppo Ót* lésnQH Hoór I.üjos li.utrt pnn sIRKf ptti» VO*L\'léso nlllt a }(?U jtiülláfla tlnftffpélvrfl « Itnjr^iírl evangélikus egyház. A^. egyházi szí nww Bwttiii mrx Knwö Tnrí volt,
TK\'ly k(-jMl«Ut ^Wií, rtlabodbn folyt a toury** AUam «Um-«et-yszMikún «lókáaaitatt izgatás. A poháiküszuu*
f\'k, niolyck ott elhangzotta^ 95ak y ttjukjwtuöi (iBife^oroki-aKZórt gáhnaKtí! te dicsőítették a szláv
CSZüiék diadalát.
Mi vohnmk az Alftlfcftk ©rarik logtfiagyarabb vármflgféjo, annánia-gyobb szégyen tehát, hogy nálunk iÚ a tót olyan ttuuopet, melyet talán Ttuéebon sem iituepelboiue megtorlás nélkUl«
Nem süimtu lioziitk ezt a ma-gyaraágot muggyaldMó fiutiepélyt a nyilvánosság elé, do kvteleslúgérzo-tánk paraucsnló hatalmának enged-tilnk, hogy fölhívjuk rA 0«ui|ádme-uyo kormányának ügyoluiút. Es meg is vagj\'uuk rtdtv győződve, hogy megyénk hazafias körináuya nem fog késlekedni a megtorló intézkedések megtételével. Erre megvan kezében a törvényes jog, do bizonyos, bogy hazafias érztilete is késztetni fotja ót az állami létünket fenyegető nemzeti fésskclodés elnyomására.
icAolt idenyró, m^ (oc^etMiö» luk uián-rvtidtíli i i,ii c«tk0a4tr.uk. jMubtriilogot jobbli kefMtck mim « frult héten. Oiilln|rtUrlSt, »pergHál, pol.iínkÁl és sctzdclldt zöldtAkannányouU cápából osak «Mkéiy iaérlékben kereslek. Jegyzések njrersáruért 50 kgként Budapeal,
Vöró#bwo 74-77 kor. Lwwma {JG-60 Kópamag kar«sk. áiu 27—44 kor. Muhar 8—9 kor.
— LKQJOUB férfi és Au mli4k u lcg-finoinabb frantia nngol sróvctekbOl. u legdivatoso^jb szul>tis szoriot csakis az ..ANGOL KlRÁLY"-nM Klóin «a bchworcx Y., Wrojyltort« 1«. ir^haték.
A bategságak eltiáiitása.
HÍREK.
x FSvároat Oifattm. A Jelen érád Utolié elttad\'ivAt tartja pRnköad rasár-nap a lórárori orlaum kllünö nvlaorral. A srókoslOvöios tr. tfgvetlen nagyszabású varioté-*tinbAeAnak jelen vvodja •ikorokbeu gazdag tolt él a k0s0h«ép minden igAuyainek megfelelt, A di»*a.< liebi<étf »ó i :!•. 1 -tt>l auatmUn lij-Ijf /Aiva mariid, u 11 v áron cöli\'ft\'iflcj) átalakul és nuíiirttu* hó 16-én pompás uj mflsorral ismét megnyitja kapuit.
X F«itiigcm Két • Vlg bstsg volt
és miután ő 6 bólig tiselte Ön kettőn rlllamos delejes keresztiét R. B. 86967 az. teljesen cgéizoége« lett, rbeumája é* asthmája végiag megtiQnt, miért is nem tudok eléggé báláa lenni as Un nagy-atorü találmányáért, Iimóielt ezer kő-tzönet. Teliet tisztelotlcl Klloln Jínop. (Angorn). hzen levelet « villamos deleje* gvógykeroszt R. B. 80907. »z. feltalíléjo AlQlIór Albert ur, Budapost, V.. Kálmén-utca 18, sz.) kapta.
— Vatouiafcvak. (Maulhn?r Ödön
a következőklen izmerwtvt az íln- t||dóailiML) Cseköly kemltl 6, jelenlök. uepség hátterét; ^ ui4Q rsndeléaek kCvetkeitében a íorga
"S\'em szólottnnlc annak idején ezen ünnepséghez, de nem is szólhattunk semmit, mert minden egyházi ünnepélyt a hitben való erósódés mozzanatának tartunk.
Most, hogy a nagylak! ttneepség lehajlott, láthatjuk, nogy az ünnep ség ci&k álarc volt. A vall á sos szinazett alatt rendezett jubi leum nem szolgált egyébre, min* a magyar állameszme klgunyolá-sára.A tótaág diadalünnope volt ez a magyar állameszme fölött. 3Undenért lelkesedtek ott ami nagy szláv birodalom eszméjének kODsrolidatiójára alkalmas és mindent sárba tiportak, ami magyar, vagy ókét arra emlékezteti, hogy ök iz a magyar állam polgárai«
lom meglehetősen gyenge volt. Féleg mubait éa rápamagot rendeltek, mig lóherét éa lucernát caak elvétve kereitek. Azon feltevésünk, hopy a 10-iW éjjtii fagy a magforgalmat fel fogja élénkíteni, nem valósult meg, mert a burgonyán, paradicsomon ét babon kívfll a növéoy-zot nem szenvedett kárt. Tarlórépamag Már érdeklédnek e magféle iránt és a helyi piacon máris néhány kirebb tételt vásároltak. Vöröahorecqag. A még létező csekély készletekből ki lehet olégiteni a féleg Észak-Magyarorstág\'uól érkezó jelentéktelen rendeléaekvt. Lucernamag. A kereslet csak aranysárga szína, magyar eredeta árura sxorilkotolt. Takarmányrépamag. Tskintcltal sz olúxé ba-
Botocséget elhárítani sokkal (Ko-finbb, niiöt betegségét gyógyltaul. A kérdés csak az, vaijon miként kell ennek megtörténni. Kétségtelen, hogy rendes életmód áltál. De váljon hftnyan tudják, hogy mit kell ezalatt érteni? Némely ember például csák a meghűlés ellen védekezik. Mc^folöldoo öltözködik, őrizkedik a léghuzattól és felhevült állapotban hideg Italokat nom élvei, szóval mindont megtesz amit megtenni kö> telességének tart, vagy a mit nelcl ajánlanak arra, hogy meg no „hűlhessen." Ez lesz Idővel vcsszöparfr pAja, valósággal egyoldalit les* k betecségok elleui rendszabályokban éá eirdojtl, hogy még ezerféle mái betegség is létezik, melyeket óvt-enVl* szabályaival elkerülni nem tud. up\' mint ez, ugy jár sok más & Minden betegség elleni legjobb védekezés a j ó tAplálkozűs. Dd, érteni kell a helyes íiiérték meg-« tartásához ís a hcV\'"yiiplt\\lékmcg-Találásához^ Vajain« Y^tTttkevés^, ugv a „t^l\'sök" Is" iri«»n és krtro$ hüiitsu. A ki itilsok ma>
gát l«ltei[hcli nnélkülL hogv meggondolná, Tíjjun amitfcfzlk taplftló-e és képessé1 teszi anA itojcy a betegség eSilrAkkal daco|oii. Az rzek iránt ép oly fogékony lesz mint az a S2egényi ördög, ki sanyarú helyzete miatt ntm képes magát elé^gó táplálni. :
Mert jiem minden táplájó amit „enni" loiiet és különösen a jómódnak askalárc. kerülnek sokszor oly ételelf;, melyek a gyonuot ihk;\'lb gyöngítik mint evósltik és többszöri Folytatólagos élvezetuél betegséget Is képo&fk előidézni. Ezek, valamint azok is kiknek nincsen módjukban jól táplá^kozui, a rendes életben íá, de különösön járvány Ok alkuiméval az első álgozatyk szoktak lenni, holott azok, kik a helyes és jó táplálkozásra gondot fordítanak, eros járványoknál is megkíméltetnek a betogsegtól. Egy helyesen táplálkozott ember a testébe hatolt betegség csiráknak ellentállanl képe», azt lehetno áílitanl, hogy a g)\'om-rába hatolt baktériumokat meg-l emészteni képes. Helyes élotmódnáli a vérnek is megvan a helyes össze! tétele, kellő mennyiségben és minó- j ségben létezik, hogy a beható kór-; anyagokat már osítájában megölje.;
A kérdés tehát az . a táplálko- i zásuak mely mödja a leghelyesebb ? { Hiszen olyan tápanyagok, melyele, tényleg táplálóak, nom túlságos«

ii i mii 1^1
m
Mindenki mogeyözödhf.ii^ arról, hogy az
|f estősser
M
(barna éa lakai«) a legjobb. Bámulatosan baC ,tcije««o árta.\'maChi aairadékot nam taxLahnaz, •gyaiarl haantáhrt alegamM. v
Egy ttveg: ára 1 korona 20 fillér
1 kor. 00 fll. előlagrv.j b*kai<<éso M*Ua bérmMttr*. Kapható kizl
róiag a feltaJálóoál IRGANG KÁLMÁN .SMiir*^
.v ,i\'iihaii U\'f.\'/iu\'k, azt i>ed;íí. iogy valaki iniudig Ujyanoíun dolgokat egyo azért, mert ox.ok táplálóbbak a többleknél, senkitől sem lehet kívánni. Az ilyen élotmód első sorban étvágytalanságot erod-raényezno, másod sorban pedig hátráltatná a vérképzódést, mely az étolok változatossága nélkül nom í* képzelhető. Még a legjobb tápszer sem tartalmazza mindazon tá|>-anyagok.it. molvekro a vérképződéihez szükség f ftti, aminők s fehér* uye, szénhvdrat, . z^ir, só, vas. stb. A test tehát oly tápanytítfOM 1« megkíván, mclyékuk tápláló erdő kisebb npyun, do alkatrészeikkel a többi tápszerek táperejdt klöc«\'sxl> tik. Ezzel azonban, tűként ha az utóbbi ítélek izlonek, a gyomor túlterhelésit érhetjük el, ami podig a legvoszedelmesobb. Most már azou kérdés merül (el, vájjon alkalmas pótanyag hozzíutdíisával nein-ö lo-hetno ezokcu a buiokon secitoui ? A felolet az, hogy igenis, lehet segíteni. Egy Igazán jó, kiadós táp-s 7. meiv v a lóban tápláló eiMíl, alkalma* arra, hogy az Tmiilvt helyreállítsa. Mert azál-»\'V már a kisebb mennyiség [s táperóvcl blr, a gyomor túlsó cl lesz kerülve. A tápszer néhány grammja p. o. a levesbe téve, olyannyira táphUóan hatnak, hogy az utána következő ételek - mennyiségét csökkontoni lehot. Ez pedig niujy fontossággal bir a gyomor és idegbetegek légiójára, azután a lábadozó betegek és azok számára kik gyüngo szervezetück, logyonek bár gyortuekok, fölnőttek, vagy aggok. De ezzel a szegényebb sorsúnak is, már aniennyibau módjába* van, hogy táplálkozásáért valamit tehessen, alkalom adatik arra, hogy helyesen tápláhtozték és betegségekkel szemben ellentálló képességet szerezzen. Ha a velo járó hasznot toki ütjük, akkor a költségek alig jöhetnek számba és már azzal is többszörösen megtérülnek, hogy a betegségek mellőzésével az orvos és gyógyszertár költségeit megtaka rltjnk, munkánkban meg nem akadályoztatunk és kcrcsctünkot eunok következtében állandóan megtartjuk
Ilyen tápszer a somatoso egy a hns fehérnyéiból és sóiból készült iznélküli és teljesen szosrtalan por, mely folyadékokban, minók viz, tej, leves stb. könnyen oldható, tehát a tápszerekhez a legkönyobb módon raellékolhctó és igy a testbe vezet-hotö. A somatoso tápereje igen nagy, a ml már összetételénél fogva is természetes, a gyomorba étkezve azonnal részt vesz a tesf táplálásában ós az anyagcserét is rendezi, ami már magába véve is a betegségek ollen a legjobb óvszer, Elte-kintvo tápértékétói, a somates-nek még más oly tulajdonságai is vannak, melyek a legjobb házlszerek egyikévé avatják. Éleszti az étvágyat ós az emésztést és igy lehetővé teszi az észszezü táplálkozást még oly e.tötekbon is, hol emésztési zavarok okozta bár ezeket rendetlen élotmód, vagy betegség, a rendszores táplálkozást hátiáltatják.
Igy a somatosnak lényeges szerep jutott azok életében, kik célszerű táplálkozással megakarják magukat a betegségektől és ezek kövotkez-méuyeitói óvni.
REGÉNY.
Társadalmi küzdelem.
litdttl l>fin«iTi <n~«T. trtk 1LOHYA1 HL\'OO Mladfe \'.<* f<ularlTa.
— Sölétbon aki itt járt, mondotta A főnök, nem dolgoshatott. Világított hu*/.á. Do égő lámpással nem jöhetett be. Kézzük meg, hol gyújtotta meg a lámpáját.
Világitott és RéÖorru végig szi-to)t a földön. \' .
A nedves talajban meglátszottak azoknak lábnyomai kik az osto itt Jíti tak.
jjsakliogy a mikor a törpét idehozták, ittcu nagyon sökan jártak, a nyomoknak össze-vísszasága lát-• nz agyagban.
— Itt. van, mondotta Rézorru egyszerre mentek kl. Meg van a két lábnyom egymás mollett.
— Arról is jött bo a szabadító Van ott ogy ellenkező oldalról jövő lábuyom ?
— Van.
—- Van ? Akkor mégsem a korcsmáros,..
— Hogyan, to azt hitted , ..
— Nem bizoni már benno. (Nagyon sokát kacérkodik a rendőrséggel.
séggel.
Félre vezeti.
-— Meglehet. Mégsem bízom benue
— Ni, itten I kitiltott fol a Kéz-orré.
— Mi az? I
— Nyomok. Ide hl/oda is ve-zotnok. \\
— Menjünk utánuk. l\\
Utánuk mentek és felértek a megfigyelő fülkébe.
Ott aztán megtalálták a földön - azt a gyufát Is, melylyel a detektív lámpáját meggyújtotta.
(folyt kor.)
.«. Hólyag- éi Húgyszenrl - R cDr bántalmak P S
HM
húag oa&-/>góa,
tiirutltotntínV
ntioUtiao^
fntínV*m4/»<«klUU MlkOi, jjror-.. n ia fájdalom rélkOl g]rA|7t>l»afc * „LOCHÉR-fúlé AMVtlieOl" Utal. B.ltó mr I — Htm ,aritaH - )<»m írtaimul —
Orvotok m*l«(«n ojánljikt 0*»*\'Jó kor. -4.H0. Poatjh. $ 70 kor. »loitU» btkül-
¿4«« Ol.U.U birmmitv*. Kapható M 0«M<* ff<tj-, »lortáraktaO.
r&raktán T«r8k ióz«nf oyAgyssortAre
Bud»p«»I, KJrAly-u. )1 (i Ai.dr£s*/-üt 21».
Eddto móg nom létezett I Páratlan a maga nemében!
HEBCOÜU
műintézat vállalata,
otlr liaxal ai«({oy»^rm akadémiai muvt«i«JibJl Alakult él críljiüc a ua|f)U>/ű«*ru«>k nllulniM nyoj
g,n< Ituin mattul muakik ok«* ba.itni n* Aljak u D. t. köldnv+f U p*rftofi»4\\ *>»rt «>»11» alkalmat nrvjt u «lnyíuatt imívJu.kuak pilrijvk folTtttátára. Jí mvmUfrt kMoM^ct y<UU1uu1«, t>im*ij tv*** rtnyttp uUn U. Knk ifttoJaa uito-G/ott» tuMket
8l«ta«f7gArn krót«raJ*ok v»o na-
BTltfiok yayirlwravUl a*yUtt t kor «l«tnayyaA*u p a • * »• 1 l-faatméajr
paplrk«r*tt^ «ryütt.....• „
Élfcluao»^*« olaj(Wtm4»y . . »0 „
Vidéki metno\'ldiioV uUnrilUl mlndra kSf után i korona (tomatoliil díj Qt«t«nd6.
MUteram t
A Szinye-Iiipóczi Lithion-forrá»
Salvator ldtünő B&errel használtatik
vcno, húgyhólyag- in köszvénvbántalcuak «llen, húgydara ós vlzclcti iichCMcgckuií, a círukro» liágyárrál. további a ItfixA- U eméaztént
•tervek hurutainál.
hatáaú!
VnsmonUs I
Hú^yhajtó
Könnyen emészthető!
UH*« (niijrtktimMMUn t»o • Wnbr-Vrii l»at>iMfail Wn*
•nrr-T.- ■
Ctlr^mentMl,
/
Hölgyek figyelmébe 1
Orgona-Crém arazkenö,
KUio<t*n *ddl| k^ilUH iríelW U Jbté-tft um«! iU\\ •SŰtaDM> k£*lteI«T U oni ( jém, a\' Ma aairaAik.
Al *l«tin* h. . .A klMUwi wir.lt *s4-
pltó MM*. KiyídC"« W«t«M IMU IMMÍ>
pll*jéra It UtxUnUtliiiri.
RliiTolfkU a m&Jiottokat, ataUkt, »4*» ■•«<•». kíié* tijt UxyÁa által aUU*-■att v«itt tolt.kat, kuimitu a ria*40-tat, html6h«ly.»a, ni« Vo.o.bb <nf ■ukaa i« b^|oa, »«., ltja aroMtlat kfii-tttolt,
♦Of CxhIH U« kilU* ikbin rtjUV . h»f r » kirr» i mit», t«tl5n r»l»»Witó U uM b»u* l«u. »ron blLnultto* lutut, K6ry a Utpl^i, ki/aiijöj t>«r bínenUH utt oái* nih«nr n.p aJatt Uljw.n itrkltviO. ktival
a«tu Ml/íJík, hippU u ltkuollluU.
▲ra 1 t*r.!yn.k ao tar., aa«robb »0 kr„
1:0»«. való •i(.-oii«.ftxafpaa 1» b. Or|on»-rt.ud«i Ittlnbtni íohír, tóm 4c ttita uLt kU dobot &0 kr., 0147 dtboi I Irt
Ksphuto;
Barcsai Károly grógyszeriárábaa Suimím.
Urr»nott blito« bat-au Ublukdu .Umí hUUpor CO kr. b itoi h*U*u tnUua-T.uli 60 kr H kapható.
» Saroaay ryvfyaaartirkaa viaAr^t oróm a való Ali
A fővárosba iovö vidftkiek legkodélyeiebb ójjeli mulatóhely* a
Stefánia-kávéház i
k«im piin»
drar Ut*UU
©laöríinjfu
¡magyar irarleléeltíadAr 8ZÜ0S
LAOZI UtasftatAiia altit. KOabeu 6« utánna. Rarfioa Plata kilüüö uu-kara jitaxik.
filénk éjjeli élotl Szolid árak.
Keröpesi-nt 73« saám,
Kutínkint 8 órától kezdve
Budapeat, IloHwnbllCar-Mtoata 46.
Czipdszak figyelmeid!
Krenn.l r»n UM1RMÓ« a lftn
Win.ll cr<p4ii.«(M(r arak tudo-yiiiára ho/ol. bojt kó»* oxlpS-r.Udró.cvkra M«,i uj L.r.nJ.ictt o*fT tAkUii UatíUlUin, órU«i harr vila«H4k&aa pluil.n •15/ar* puli Wrn |n«kbon *lkó*
fíltrc, binu-
íat«> o\'.caó Arak m.u.M, uilmaan Emil * k»r.skod«,J»udnpo»t, VI, R>rrmiaó-«U<11
Poloskák
¿1 azok bétáit ciupáa a ki-tano ometótala
KORYOS poloslta-íliilrtut^ai
lehet végleg kipuntitani.
puxkit, nem hafy foltot
KORYOS
paauii
nom mar, nem puxkit, maga után aem bútoron, a«m\' fehér-neműn, Upótán atb. Turhotó «(acánil ÍOfva mindenQtt «innen hMintlják. I X.og;oloHóbb I
1 lit. Irot óCtcU.14 kór. IV« HL tr. mmH*<
V»l!l. . . 8 . | Prób.\'tlr«( . .
•0 ni.
KORYOS rovarirtó por
•adrA dobosokban avAb, ciotány, < haogya, líjy, bolha, ugy mint minden konjboíéreg kiirtására a legbiztosabb I
1 AófT dt bot I korv. 1 kStóp dobót ao HL,
1 kl« dobói 30 Altór. — E(r«dull ktixiUj*:
Pelrovjts Miklós drognista,
IV., Béoal-Utoaa 2. ex.

Uwlwef Róbetl qy6gy»aeréea.>l£
CosmetícP! par exeellsiics
három kiváló lulajdouaAg állal tOnlk ki:. Alafak^oréme nem aeli-oeit, 14-í neaket nom tartalmax. alkaUóateil ervoallaf vannak megvú»gálra áa ajánlva,. it foltótlontll ártalmatlan.
» a k«*., 1 próba-W,raw i kf.
Alaieka - púder at w«,
rózaáa izínt ad,
ÍÍ2,tíí*iB*a? aloktt*» bUmorthot,
<K kitfla8«u tapad 0« ^ a nan tA.lt órtaJmaUaa. >♦«
dob« ftbór, rAró«, taty airja pud« I Vor
P..UI MÓtkOld*. acTir«« X.IWDWBR »OBJtaT
J->««>f ndtrttra, KIHUr-«t a Ifi«« Andria*r-ul »

Hrlénli dji nine«.
■fittatott ieoa | (Állami felügyelet alatt.)
FISSINGEft-fólo
KATONAI
BUDA.PBBÍ,
V., Hagykoroua-utoa 13. s«ám.
F.lókóaattö tanfolyamok u aryóvaa
Snkóntaat «»olyAl.itTa, kópo.ltú vIj^ fára óa a* Oaa^oa katonai kApaOlu-tóaatak falvótoU TUarájAra.
Iníormclé és prospers Inoyen.
Alapíttatott 1808.


Okmányszerzö vállalat«
,,Eakctéei Uuywivöség" minden íóló okmányt megazorcz. Korcszlúlvina, ós elvállalja házanaágl dlapenzáozló-kat, névmag-yaioaitdat, mindcnifijU tiszti ós katonai Oevokot, útlevél óa: kül6mhr>z0 angodólyeli magskerBÓaáti jogtan&csosn sególyórel. Amerikai ón-agj\'íh kdlfóMi nio^l)iz.i*o\';«« lebouvolit íll>. Ügyvivő: UlafRitay ZoitAn. Hi- ^ vatala : Kuilapeft. Crzeébet körot 9/ »r., a New-Vork»pnlotAben. Szogá-nyoknek ingyen áll rendelkcaóire a1* vallatni. Telelőn 68 -65.
■=C If
Jégverés ellen
i , )
jntdnycnnn do kedvező feltételek mellett tiUloolt «
Hazs! általános bizfosifo
rászvénytáísasag,
Forduljon tehát az érdeklődő gazdaküzüuscg bizalommal kerületi felügyolősóg, loügyaökíég, illetőleg helyi ÜRvaökségeinkher, a hol minden tekintetbe«» készséggel adnak tájékozási.
Kárainkat gyoraan ét méltányosan bonyolítjuk le^ azon-felül kedvező fizetési feltc-teloket adunk.
Nincs íőbbé tyúkszem!
ÍHo tyukozemeitOl akar menvzabaicl.il, eleeftadó egy kiaórlet a törv, védett ós blztoa hntáon DENZiNGEn VICTORIA
mely a lejrövidobb idó Alatt eltávolítja n logkemónyebb .tégelyezüunt 1.30 kor., 1.80 kor. cl01e£cs bekcűdéte eietón
ZiNGER-VIOTORÍA tyukVieni kenócícwl, ebb tyukexemot ii. — Ara bármontve szál-
lítja a fcHaliUó:
»ENZICJÖEB AnAm által ÚJVIDÉK. Dnna-ntoxa 16. szám.
4

mlodlf baiiniltak 1itnU«/ciut fo{*ln»k tiuUUs.ua ói in\'nl Ufoajyobb korfj. á m>d«m v«frétx«tatk alk«iult
,.„ > ÍO<jk vo.t
;.vu</ UA»lnv-ort
„Ibolyka reform bársfaszóa íogoróm"
«J»ll\'»B
»lomb» bo/ai. mely kiiaoj öilíctéUlinél fofT» tla«tUÓ*n <to <l«alofl»IAléan hat. K«t ulia uUn-Jíoki hír* lc-s< «j uj .rcinok. l tabu* Ara ;o Ollov. £j;.v tucit. hinnem tv© A koron«. E*y Ovoj RofO.niaiAJvIJi 1 horou* 50 MI«r. •*». ü.>*
Woltch Ottó gyógyszeré**. Nútaxeg (Hunyadmegye). Budapesten: Tűrök Józsefnél. — Kapható uiindcn gyógytárban 6« drogériában.

lajüsz- és szakállíiöveszíő szer.
KHiinö haHbórti az bixios eredmény I
KrUtúio* k:+rx.<-.l un* * <K>k fc>»fli. .._______ _______
fcttaiaotfol tud tton, k»rf *Mk U «0 U.tWnri««* fcta*Ank*U>v. hórj
- ■ - — • ribU
oJismerö irat tamiskadik. Csalhataüfta,] "jB*k uáiatn boíworeasve valódi. Ara 1 kor. 20 fillér.
,Af 6«M»< blidrUU >»«r<jL*t n.íjkií.lUltío», • j ......... bajukon» nMt aib,J
XUth »Andor, utfiukivUMouk, Aiul O*J.
S7ZT Eajnövesatő {SLTtSSÍ ¿¿Z
MM-
Minétti SmMS
ÍÍ
néUutkizhetetiwi a
SÖ ftaj-Segtatrate* sLt^T.rETl
Ex nom I Ar«»fa»»tJa»l SjcIntaUm Mr*4«kl
Som a k&u>n, mm a MMAk ru a rt*» sttafcén nwUoI ttttáLiMru kajv ósj á[> flly i«tó»áf>k, *fat Mdror vWl bfft<m}$c a
A« Sas ha>ax 14 Mkp nlatt atycn rrtaaro varáxaolja, mint as
í.atal korábMt v*lt. »nóilciU, h»*y Pérli ¿8 nö egyaránt
bizlofleredu-éUyajrol W«nOlha>^i. Bkttaáért atyiBilom a kozcftégtrt 11
ArO2r Kxöprt«0ro e la^iriéaaaakb ■
Csodto»oré«iiá ÉF&Sg?
Uljti m*
»tw»<f»t
»»\'•.Ufc. Ara »


SE
im> 70 ou*r.
taaAwot\' 4« hi\'ÜÁp^M tmép^gbfbm. «m-a-: qUOH árinywtö ragy I\'
Starti at arak MÉWNw »HmiMW half*:
Téfcur Gjrém syé|7SMl1Én Arad
Szivattyúk,
<inlOttva«c«Övc!í,
!;ázc3övek, orrcsovík.
Vasgerendák, Lánozok,
ullvnnykapcsok, yasinac.íkik.
falkötú vasak, lóglu- s vakolntfal vonók.
csigalolvonók, emclögépok.
vaskémények, ^ míndon méretbon.
Vas,
twnezok, ROiabvaáoJr.
Vasúti tinek, Lokomobilok,
rörpátya-sinck, forJitó-korongok,
Vaskartályok, Malomjáratok
górkocaik ók kocái vatrószek.
gOr^éj^k, gCíL\\t.ii»ak,
^«\'rnuttorok, göidnruk.
▼agy azok alkatréwei,
hengerszókek.
Traftszinlss2Íó-tMg«ly4
aiij kerekek, OMpigyJc, ítlggöfyruivok. falig ytuuok.
S^száutá te uerszta-gtyek rMi sztknuüiez,
továbbá mindon egyék a ratszakraáka vágó etikkaket uj, valnmint h&sanált lo ktttinS Mlapfftbaa igen elönyO» és ouoHoa vtiionyt fölülmúló árakon
ajánl raktili-áixil
SCHLESIKES* ALAJOS
Őudayiest, V., VAoxI-mí 39. FIM: VII., Koropeai-ut 86.
Szülők figyelmébe!
Kie ^yorm«k«k bxatsikrvrAsa. köhögése, máriiujrutja, mauitkuu4ga alLu ftffű I
S7.a
fgfo meg ■yfrsr Bertöl«»
általános gyefmekíesját,
mely dr. Tüoodoroff Iüsbovos omz gyonuckorvos etöirása szerint késéül.
Kapható Nylxy BrrUlaa „Fehér galamb, chirtt Budait, V.
Huugnrih-liöiujt 93. FórAkUir: 1%rök J&-r»t>f Budapest, Király-utca
óh ThaJlm&y«r ~ " üeroskodOko
4a B«tti gyógyáru nngyknrtskoddkitél Budapast, Zrínyi-uto
t m i Akkor vaKdl. ha a JTaMr r*l<W)i-b«t átirasolú vájt aUitra.
H^EI^tS&ii!!
4 pár cacipo —i oúk 2 ffrt BO kr.
olw4 árért losarui a uaoy mouayiségt»»« es^öíatt bovásArliv miatt eladva. Egy férfié» egy pár uöi boroa, srtlrko vagy fo tOaé« c-ápé oröü«ií aujgell taíjrpíd. logvpJaá»
pár
ekol«
i ofv pAr férfi é« agy p*r cotpO 7,nrf\\á*T(vUn, Mind
atok, UfikU
nöí divatos < négy pác 2 forint 00 krnjezár
MegrondaléwnW elegendő a láb hossza. Sx<!rlkQldés utánvét mellett.
Sohuh-Export F. WimKaoh
Krakau AfL k4u,
Cmm mogoncedv«, a m«g Mm felelóért póoe ia viaaza.
Seríés-por.
ér- te gy*sy***r i«rtés*kn«k.
A lopinologobbcfl ajánljuk e porokat, mnlyvk tue.\'JaoiIhatatlan károktól óvják reet a florió«-tula)4ono»okKt. A meles irffllí iltóral. de e^yAbkor u, ha vii-Uwruiy bot«|r»ég muU;lLo/.jk, minden »«.\'■. tjjy por ailauiió. ui.Jy ,\\r. cg4*x évro fék>lcj(oswo lesz mii>\'ieti wjjréb gyógyszert. Sortéseknck 1 adag 4 Lr., mulacznok 3 kir.
6*«44«-por. Bmésxtó n amésitéa és étvAgyhiAnynál Snizorra adandó. Ara 10 kr.
or
rosaz 1 a<taj; Kapbató .
mm ILLÉS «^nczamrábao
HZ AHA »KÁN.
ÜAiunos tanács
Mm BETEGEKNEK
a JKég*aarü Utmatat0" c/. kimrr, m.-Ij ;VAl okUJou a titkos W l<\\i*é^akro vo»nt-iiIn < ■ n ka«aJTiuJt 63 ayCitkci*:*» üiMol UiUOomi. 5*MJt^J* Br. G 1 11 A X A 17 T A T. »m/^oí bud *£^tv!»li»li> n k5i.»vol V.VcUosti Wl]»»v<ii lugven aAj-t | bortUUban kAJitl iu«». A ktnyT mlr m S-\' tk klMláttMUi JelNit inef \'«k rt«r nubrr «4- 1 •njiWiíU until ¿r»«!^"»!- »OCtlér 1
bilyov aüldoude. (Irún
Or. «ARAI
Budapest, VI., Andrássy-ut 24.
aaaj-. Mr- *a
. .fi l-.cJ auuka té4rztj» a« VI r.rervi b#t«(r«ku»k I „
10—( I.- (• ».ti 7-8-lc.
g——

Számlálón kitüntetés és elismerés: 1908. Párig „Grand Prix".
WEGMANN-rendszsrii malomépitő iroda
Jakab István mérnök
Budiipetttf U. ker., Horvát-utcza 23a
Eeageruékgyir Zlrickbei.
Tfbb atal J7,ooo •Mtk.i.tB tut. toll bíojt.i.itk^ot ailb4*o
pM«<Báa.kM|«rMákat »áOIUttank a tUU mini*» UJtr». 8cAU!tank iMojabb itonaicl farattal aUiUM t«r**ná».hia(*r*k«t AarAU a« o«mblnAlt Ion narfilfban. Vll*thtrü aerc«)*ia h*<i<*tetak darák 4> dw.-Ak kJoilí»*»»\'.
oitk«)»tb*Ml*o«k. *rr AtftrUsr* • lafUkb k«áa Ua«U< a4JAk. Aa h\'nswuikak,
a»tlT«k U.mtUuUaa áarikMl .» kUoakaUOajt fakár 4a a«U>k«»M Uaxta Uaat«fe*t Orla> Mk korpll IBM ■•■> Uauullik. >n-a<uUti« kl ?ma airra, AWtUinl moi k*U; kaoiat a b*oierb«n a mvlmLi rnui Imrit ki. H*r>(oie4akk*l ktrwltodi a«TM»rflklt*t« MhatA Ar(4«t »IJArAat . . . _ -----... s £ ml. aUtt íaláimott mlnUjaaiaauab»».
arr«ko<1tb.»alatjok OadapMt, 0.. H«rrilh-u. I Kát aa WiakiÖik la gfm ateakaUM
T*rrakkal és kMt»k«Tat4«aKk«l
akraoalaallafleacma i i i e=*c
«a átalakttlaokat — Arlapok lüfjui.
Vendéglősök
> li > M I
Van azereno«Am a t. vendéglős urak figyelmét — a közelgö idényre tekintelt«l — 48-as • Or-«KÍvattyulmr« fel-hivni. Számos kiállításon ki-tűntetve I Igen jól mOkMók, czélaiexüci ét otcaók.
irak 2126 ét 30 ktma.
Wattericb Arnold
Budapest,
TŰ., DohAny nto«* 9. at.
Ruhamosásra a leojofib kékitöszer
Mindenütt kapható.
HOCHSINGER TESTVÉ«EK
Budapesten, Hóm-utcza 85.száia. ^
Hyoaalelt a tulajdonos „HirlapUrjesztó YáUalat" k«rforgógépén. (Czégtulajdonos: Székaty Viktor.)
r.
V
-.V f
l
I
/. *
t f
II. évfolyam. 153. sz.
=dbm*bu*ae*i
Nagyfcaflfcsa, kedd, 1903. június 2.

£gygs fzám 2 fillér
— — ""\'
■■ i i
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG

I.
•i! « i

lm a -ll-iL,
tlöíizstési ári: ; J t«i.jd«....k
Hólyboa háihox hordva «ny kór* «0 «Mér. • \' | Krwtst ¿a FarkMt
Vidéki a postai kuldíssól o«y hón 1 koroo* 20 «Hír. ! Sa«r*esi!t<í*«g ¿a U»éáWratal: Kxauss és farka» papltVar*»*
X
L1BI.ÜH
Fslalés iMtktiiti WLo»YÁ nmé. .\'
a M«BjiliiIk aapoflU korín retiflel.
Nya»Uott a »Nagyk^ljsj^ ftiu Újság* szerződéses ayand^Jiban,
Masnii szerencsétlenség* a fővárosban.
■ • . . • \' \'.\' .;..■> .-.•:.. - / ... • • \' • v
!Cgy c?seiíei€irs2:ássacl©s öngyilkossága.

A munkások élete.
Két héten belül össze-vissza csak két gyárban történt kazánrobbanás Budapesten és ezen robbanásoknál csekély 25 ember vesztette cl az élotét, illetve nyomorékká és munkaképtelenné let t, ami ismét azt jelent i liogy velük a családjuk, tollút ezzel a20—25 emberrel egy d 11 átlag 70—75 oiubcrrcl ves/.itettc el a mindennapi száraz kenyerét.
Nem többet, csak annyit, mert többjük nem volt, a többi litis, tészta, pástétom, és pezsgő alakjában odakerült és odakerül a gyártulajdonosok asztalára, akik ezen kényelmi és fényűzési cikkeken nem érzik a a munkás-verejték szagát, mert lia az csak minden századik étkezésnél is csapná meg becses omikal, mindjárt jobb lenne a munkás sorsa, s azonnal kevesebb lenne a kazán-robbanások, • a muukásbalesetek száma.
A szerencsétlenségek mindkét esotben olyan nagyszabásúak voltak, hogy rendes körülmények között napokon át foglalkozott volna velo a napisajtó, még a külföldön is beszéltek, írlak volna ezen rémes szerencsétlenségekről, de most abnormális időkot ólünk, abnormálisab-bakat, mint valaha és én nem az egyén, bánom a köz hibájának rovom fel, ha mindon a tőko hatalmának hódol mindon a tőke szolgálatában áll, minden, móg a sajtó is.
Ha nem mondok igazat, dobjanak követ reám azok, akik bizonyítani tudják a maguk függetlenségét.
Értsük meg egymást. fc>;grencsét-lenségek ♦örténtek eddig is, a munkás életére, testi épségére ezelőtt sein vigyáztak jobban, mint most, de ha eddig baleset történt, a nagy . nyivánosság reá kényszeritette a gyárosokat, hogy enyhit.sék a bajt és a jövőben jobban vigyázzanak munkásaikra. Ila pedig büu történt, a büuért lakolni kellett valakinek.
Ma ugylátszik másképen van, vagy másképeu lesz a dolog.
Az utóbbi két miinkásszcrcncsét-lenségnél a szerencsétlenségért felelős gyárvezetőségek megmozdított ták a tőkét és az esetet „eltussolni" igyekeztek. A petróleum-gyárnak ez kevésbé sikerült, de a budai tíoldbergor gyár elérte célját, alig szivárgott az ottani nagy munkásszerencsétlenségről valami a nyilvánosságba.
- Hát ez nem jól van Igy l Ésmort nem jól van, én azt kérdezem: mi érdeke volt Uoldberéknek ezt a szerencsétlenséget a világ előtt eltitkolni ? És kérdezőm még a következőket :
Megindította a hatóság a vizsgálatot?
A mulatság vége.
A korcsmai mulatságoknak, ha nem is a legtöbb, do azért mégis igen gyakori esetben kollemotlen vége szokott lenni.,
Borközi állapotban az ember nem tudja mit cselekszik, vádáltatias losz ós vérszomjas.
Ha igen, ml az eredménye?
Miért történt a robbanás és ki a bűnös?
Vád alá vannak máv helyezve a bűnösük, vagy meginditották ellenük a bünvlzsgálatot?
*
Mindent) feleletet várok és nem nyugszom addig, míg feleletet megnyugtató felelotet nem kapok.
Mj?rt jegyezzék meg magukntk gyáros uraim: én nem tudom, hogyan vélekednek önök, nem is vagyok rá kiváncsi, do én \' egyetlen munkás-erőt tízszerte többro becsülök tíz munkauzsorásnál. t
XlotVal Hagó.
sTtfyíW\' /
• V. »1 .TiJ^\'-V^-oic •,,<>> trv
Igy történt cz a minap Nagyváradon is. Két mulató összeverekedett éa az egyik a söröskancsóval ugy vágta fejbo a másikai, hogy ez rövid kínlódás ulán meghalt.
\'\' " > . ->j trJ .: ;
—axi-L. um\' . i un«taa.; \'j-.-
Badapait, jun. 1.

A %
A függetlenségi párt grúielme. A
nógrádi kerületben a választás későn végződött. KAlösy Józsefet 4tf-as függetlenségi programmal SÍ szótöbbséggel választották meg Pró-nay Mihály ellenében. A választás nagy kllzdlemmel, de rendben folyt le. Az első szavazatszedő bizottságnál Prónavra szavazott 5l»3, Kálosyra 450, a másodiknál Prónavra 36ü, Kálosyra 560.
▲t altüntak vérl«r«iiUM. Arról értesülünk, hogy a közös hadügyminisztérium a a monarkia két államának hadügyminisztériumai közölt arról folytak most a tanácskozások, hogy az altifex-tok állományát a köxöa hadsar«*-ben állandósítsák. A tanácskozásokat már ba is íejeziék. • a megállapodásokkal már legköxelebb a király elé ter-
m msm m...........i— —i
|jesztik. li megállapodás szerint az altiszt nem 12, baneui 7 évi szolgálat után kapja azt a bizonyítványt, moly az • átlnrnnál a hatóságoknál szolgai állásokra kvalifikál. 11a nom megy ol szolgának a kiszolgált altiszt, akkor végkielégítést kap, hogy valami mesterségbe foghasson. A lnít éven felül szolgáló al-lisztok gyermokeit na állam támogatás bnn réízesíti. Évröl-évro emelkednék a. altisztek fizetése s évente 8 napi szabadságot kapnának.
Kiss Helsn, a cirkuszhölgy.
■ Nagyvárad, jun. 1.
A Budapesten is jól ösmert Henry cirkusz hullctknrának egyik nogyon csinos tagja, a mUa Helén, polgáti néven Faragó Ró*« állott vádlottként Pogonvi Nándor alhíró előtt, lopás vétségével vA dolva. \\t elegáns megjelenésű fiatal nö fellépése szinte feltűnést keltott. Kissé merész toiUttben, szi-les fekete csipkéjü kalappal, hosszú aranylánccal a nyakában, nagy öntudatossátrgal lejtőit végig a bírósági épül*( rideg folyosóján, a melynek a végén a kir. ügyészség van.
A vád szerint a terhelt több társnőjével együtt a cirkusz aradi tartózkodása idején az öltözőben volt együtt s beszél-getel, eközben a többiek kimentek s Igy/ egyedül maradt. Egy másik ballettáncojnö J. M. véletlenül az asztalon feledte az egyik smukját, amely annyira mognyerto Faragó Róza totszését, hogy egész megkívánta. Egy gyors mozdulattal lekapta az asztalról és zsebébe csúsztatta.
Hanem ez nagyon szerencsétlen pillanatban történt, mert ugyanekkor lépett bo az öltözőbe J. Al., aki észrcveUo a gyanús mozdulatot. Amint aztán látta, hogy ékszere eltűnt az asztalról szónél-kül rárohant Faragó Rózára és atlisia körökben szokásos gyöngédséggel nttít egy csapást a szemére. Persze nagy dulakodás támadt, a semélyzet berohart és a kulandoroőt leleplezték.
A kihallgatás alak élénk diszkusszió támadt közte és a bíró között %:iíölgy ugyanis foglalknzását ugy diktiíta b<\\ hogy: müvéwniV A bíróság természetesen ezt nom volt hajlandó akceptálni és mis* Ueléa cirkuszi táncosnővé dogra-dáltatotl. A Urhéro rótt cselekményt beismerte egyébként s csak a bosszút hangoztatta. Számos enyhítő körülmény figyelembe vételével a járásbíróság lopás vétségéért egy napi fogházra ítélte.
A vádlott az Ítéletben megnyugodott s igy jogerőssé vált. Mindjárt meg ía kezdle büntetését s a tárgyalási teremből egyenest a fogházba vezették, ahonnét holnap azabadul ki. Nagyváradon pedig Misa Helén nélkül járja\' Henry balletje a kankáot: előrelátható, hogy annál a társulatnál nem 1* fog többé babér vmUni »rámára, ^.w-*-"\'^
a
A gyilkos hadapród.
— Saját tudósítónktól, -r-
Kl«l, JUB. 1.
Tepntp itólke**U n itteni twgerész
hadbíróság (mint orról önöket táviratilag míu érteailcttem) llüüHiuer tengerész hadapród fölött, ki fölt iíkolatársál é" barátját Hartmann egyéves önkéntest kardjával leszarta azért, mert nem tisztelgett neki.
A uémol| katonai hatóságok nsao igértók annyi időig a büntető törvény könyv reformáláaát, mint a mieink, hanem reformáltak és elsó sorban nyilvá nossá tették a katonai törvénykezést.
Hdaset.erröl ezen a nyüvánoa tárgyaláson bebizonyult, hogv ssajhös, rsgy hangú frázisokkal dobálkozó egyenruhás pozőr, aki megvetendő tulajdonságait tisztára csak a katonai nevelésnek köszönheti.
Mert kétségtelen, hogy a |német hadsereg tisztikarát még fokozottabb mértékben nevelik „az allam az államban" polgárainak, kiváltságosoknak, kik nem
tudjak és sohusom is lógjuk ilyen nevelés mellett megérteni, hogy ók fizetett közegei a po!jAr.uágnnk, hivatalnokok, nkik az állam pénzén ^tétlenkednek, hogy majdan, ha a haza érdekében ptUKsé^ leend reájuk, a többi polgárok élén életúkol, vérüket kockáztassák. Ök kiváltságosoknak tekintik magukat, akiknek kedveért a „Civil-Bagage" él és létezik.
llüssener pompásan kifejlesztett példánya ennek a rendszernek.
A \'JU éve? gyilkos erről a gyilkosságáról ugy bűízél, • mint a hóhér beazél-lict n mcgtóitónt kivégzésről.
Egyszerűen azzal védekezett, hogy ő tiszti kötelességé teljesítette, amikor Hartmannt megölte, .nehéz ós szomorú kötelesség" — mondja a gyilkos, de .,. kötelesség I"
Azután reméli, hogy egyáltalán nem, vagy caok uagyou enyhén fogják mog-büntetni, ha a ,bölcs bíróság" véleménye szerint ő tulszigoruau alkalmazkodott a kötelességérzethez, de öt arr,-tanították, hogy uzt okvetetlenül
használta és bízik istenében, hogy to vább fogja használhatni „mit Gutt, füj Kniser und Vaterland" (Istennel a csá szarétt és a hazáért)
A gyilkos az ilyen kijelentésekkel i császári kogyre spekulál, mert bizik abban, hogy a legfőbb katona, nem enged a hadseregből senkit sem elveszni a ki „snájdig*-nak bizonyult.
A bíróság nem helyezkedett erre a? állá^pontar, hanem Hüaaener urat lefokozásra, a haditengerészetből való kikű lömtésre és négy év, egy hó «igoru börtön büntetésre Ítélte.
l\' Wonáék valósággal megbotránkoztak
őzen az i:életen és sokan azt hangoztatják, ho#y Hűssener a ranRvesztéssel és börtönbüntetéssel nem veszítette el becsületét is, mert ö tényleg, ha kissé clbcmarkodottft|i is, de katonásan csele-kedett, amikor egy renitens, a szubor-dmánoió ellen lázadó legényt leütött.
Kérdés most már, hogyen vélekedik a császár. Annyi bizonyos, hogy nálunk Hüs-enort még a bíróság sem ítélte volua el.
Berlia, junius 1.
(Saíát tudósítónk távirata.) Megbízható
Íorrft^iírfr értesítenek, hogy ílüssenernok, n gyilkos lengerészhadapródnak a csábzár megkegyelmezett és a kegyelmei már néhány nap múlva publikálni
íojiják.
Vasúti
Kisiklott árokba I
A wordony, tűim valaki m»gOlt elefánt, ÖSflieronc^oKf hoffrt az árokban, -r-A vonat utasai a Mállott halálfélelem tői sápadtan jöttek «1 a szer^n-ceétlentéf szinholyérJU, hálát adva as istennek, hogy borzasztó haláltól szabadullak meg.
A gépész és a fű Vő vérWQ hevertek az összetört mozdony mellett. Kz a két szegény ember lett a katasztrófa áldozata.
4 óra 47 perckor Indult el a személyvonat Szentendréről Budapest felé.
A vonat öt személykocsiból állott. A mozdonyt nemrégiben srerezte bo a vasúti társaság i jóval erősebb és masszívabb mint a régi fcariőrlő-masinák voltak A kocsik zsúfolva voltak a főváros felé igyekező utasokat.
Mikor elindultak, nem volt semmi baj. Néhány kilométernyire Szentendrétől a nyílt pályán egyszerre megállt a vonat s nyomban irtóztatót zökkent, ugy, hogy az utasok vuiamennyíen lebuktak a padról. Az elsó zökkenéflt egy másik követte, ezután egy óriási zuhanás és re-csegés-ropogás hallatszott.
A halálra lémült utasok az első pillanatban azt hitlék, hogy összeütközés történt s elkészültek a halálra. A halál azonban irgalmas volt nekik s egy perc nlatt valamennyien kiugrottak a kocsikból.
A vonat mozdonya eltűnt I Mintha a föld nyelte volna el. A helyen, ahol a mozdony állott, a sínek e a talpfák fel voltak szaggstva.
A vasúti töltés mentén egy mély árok húzódik, innen hallatszol^ a lokomotív nyögése. A mozdony kisiklott és belezuhant az árokba.
Egy munkás asszony őrjöngő sikol-„ha a kardot kihuztu, .ássál rohant le az árokba:
használni koll" ő tehát . . . ,, , . .. .
— Jézus Mária I A férjem I A férjem
a mozdonyon voltl
A szegény asszony a fütö felesége
volt.
Az utaeok nagy része fejét veszlve rohant el a szerencsétlenség, színhelyéről vissza Szentendre felé.
Ggy reformidus pap, aki az anyjával utazott, térdre esett és hangos imává adott hálát az egek urának megmenekü lésükért.
A visszamaradt utM%k lementek az árokban fekvő mozdonyhoz, amely meU lelt két véres eszmélet en embor feküdt; a gépész és a fütö. Ezek a zuhanj mozdonyról hírepültek ée súlyos sérűléi seket szenvedtek.
A mozdony kerekei, a c«avarok s a kazán össze-vissza töredeztek.
Negyedóra múlva Szentendréről orvos jött, aki a sebesültek sérüléseit bet kötözte.
A szeienctéllnnlég okát mogállapitot-Iák. A régi helyiérdekű vasút töltésén f talpfák már elkorhadlak s az uj, gyorsabb és nehezebb mozdony nyomását nem állják ki. Azért törtéit, hogy egy kanyarulatnál néhány ilyen talpfa * mozdony svlya a|«U eltöröli, mire « finek helyükből kimozdultak. A mozdony efre kisiklott és a közvetlenül a töhél fútt húzódó árokba zuhant.
A Qpqdviieléj ugy »torté, hogy f lápo, mely a mozdonyt a mögötte leyő kocsihoz kötötte, elszakít e így a lezuhanó mozdony nem rontott». magával az utasokkai zsulolt kocsikat.
Ha igy nem történik, bámuló we-renosé ¡easég történt volna.
a (ö-
swencsttlonseg
városb3n.
Saját tudósítónktól, -rr-
Badapaat, jun. 1.
Szentendrét tognnp este rémhír járta be:
a vonat és befordulr az
Az emberek százai siettek ki a szeren-
csétlenség Bzlnhelyére, ahol a Szentendre—budapesti helyiérdekű személyvonat waggenjaí mozdony nélkül állottak.
Únjjfiikos Mendörsztíados,
-y Saját tydóallónktóL —
ja®. 1.
A budai Uj-kőruton levő csendőrségi laktanyában ma reggel hét órakor öngyilkosság történt: Szilágyi Ger-gelycsepdőrszázadoafőbe lőttemagát éa meghalt. As est; nagy feltűnést kell, mert Szilágyi roadkivül ösmert embor volt ugy katonai, mint polgári körökben, főként Budán.
Tudósítónk a szomorú esetről a következőket írja:
Szilágyi Gergely csendőrszázados egy év óta van beosztva a csendőrparancs-noksighoz. Feljebbvalói rendkívül pontos és derék tisztviselőnek ösmerték és mint ilyent becsülték és tisztelték.
Alantosaí pedig valósággal imádták humánus és igazságos érzülete miatt.
Szilágyi azelőtt vidéken volt és saját kívánságára holyoiték Budapestre.
Soha nemzettek észre rajta semmi különös magaviseletet és ennek következtében a legnagyobb fqltünést kellette, amidőn ma reggel hét órakor a laktanyában levő I. emeleti jakásából pisztolylövést hallottak.
Az emberek feltörték a szobát éf Szilágyit ott találták az ágyban, átlőtt fejjel. Homlokából egy aebből vér ömlőit ki. Az áRV mellett a földön ott fekszik még füstölgő forgópisztoly. A rögtön kéznél volt orvos konstatálta, hogy a seb halálos, mert a .golyó az agyvelőt fúrta át.
Az öngyilkos szobáját azonnal lepecsételték és értesítették n csendőrség parancsnokát az esetről.
A vizsgálatot délelőtt lartqtták meg, de az öngyilkosság okát npm lehetett mogáMnpitani pontosan.
Valószínűleg pillanatnyi elmezavarában követte el lettét.
Szilágyi nős ember. Felesége és két gyermeke van vídékon.
Holttestét a a XVIJ számú helyi kórr ház halottas házába szállították. Család ját értesítenék haláláról.
A vízből kiiiu ott vőlegény.
— Saját tudósítónktól. —
Badapaat, junius 1.
Szomorú, do vidám és különös mozzanatokban nem szűkölködő szerelmi 4fAina történt ma a főváros-bap. A l»öse Weisz Hourik könyvnyomda tulajdonos, a hősnője Bflor
— Henrii ! kiáltotta a meqyaiz-síguy ét vőlegénye felé rohant.
— Hegina, hagyjál ongomet meghalni, felelto a «jomoro yfli^ny
és gyors elhatározással a vlzbo ugrott.
A lápy kétségbeesve rohant a
part folé. Egy bonvódőnuoster «ow-tanuja volt a* öngyilkosságnak s a lány segítségére sietett Gyorsan határoztak. Beer Regina és a hon-védórraester egy pillanat alatt ladikba ültek s a kétségbeesoten lubickoló Weta Henrik felé eveztek, aki alig néhány méternyire vott még a parttól.
Ki is fogták a szomorú Weisz Henriket s a bátor menyasszony nagy diadallal vitte haza csepegő, didergő yök&vyto.
Ilona. Jegyespár volt a kettő és mára tűzték ki ar. esküvőt.
Az utóbbi időben Weisz Henriket anyagi bajok érték, minden pénzét elveszítette, ugy hogy megházasodni sem mert. Elhatárolta, hogy öugyil-kossá lesz. Tegnap lovelet irt menyasszonyának, melyben értesítette ót öngyilkos száudókáról.
Ma reggel kapta ipeg a Iqyelet Berr Regina s nyomban útnak indult a Dunapart felé, Weisz azt jr|a neki Ugyanig hogy ne yária ót tübbé, wert m^ fl^^őtt a feába magát.
Beer Regina két óra hosszat cirkált mind n két Dunaparton. A szerelmesek fanatikus hitével hitto, íogy találkozni fog a vőlegényével.
valétí\'.n a Láno-hid közelében, a parton, közvetlenül a Duna hul-árnai mellett állt merongve Weisz Henrik.
a horvát zavargasok.
— Saj4t mdófjtón|itól. —
Spaiató. május 81.
A halóságok eljárásának már is meg van az eredménye és nem lesz nehéz a mesterségesen szjrott ós még mindig lap-Isngó mozgalmai leszerelni. Mir.ihogy a spalalói kerületi kapitányság nagyon lanyhán lépett f«l f tüntetésekkel qzpm ben, sőt az egyes tisztviselők aktiv részveitek a mozgalmakban, a kapitányság volt vezetőjét elmozdították állásából és helyére Madirazza Ft.anc dr.-t a zárai helytartóság tanácsosát nenil-ik ki.
Vasárnap típalalóban komoly zavargásoktól tartottak, mert az izgatók a mozgalmat szervozvo, nagy lünletésro kezűitek. A reggel elég csöndesen mult Az izgatók már előző napon kimen-|fk a város kornyékére, hogy ott a lakosságot tűntptésre bírják. Du a parasztság nem igen reagált a hajtogatásokra és ava-sárnspra toivezettinotpiremepting,amelyei a színházban tartottak meg, nagy fiaskóval végződött. A meetíugen jóval kevesebben jelentek meg, mint a meunyire a tönletést vozető tzgaiók számítoltak. A meelingnek déli 11 órakor vége volt, mire ag abban résztvevők, az utcán hozzájuk csatlakozókkal egyfttt nagy menetben énekelve s kUbálva a mawmira (tengerpartra) vonullak. Innen a Piazza dei Signoníra mentek.
A tqfliotö monetbon résztvevők száma mintegy kéloicrro cuiílkedott. Legnagyobb rósztik ossonyokból és gyermekekből állott. Nagy számban voltok diákok is, papok és papnövendékok. A városi elemi iskola növendékei is részt veitek a tün-lető menetben. Mintegy 400-an lehettek. Az állami cimnáziuin és reáliskola uö-vendékei köziül korülbolül COO-an csatlakoztak a tűntutókhös. A többi gyermekek éa asszojjyoH szátna 800-ra mghatoit. A felnőtt férünk ugyonennyíou lehetlek. A ipepetbon még 80 pap is voll.
A pienet ^lén három gyászlobogót vittek <) fdiiráasal: ,Szlava mucseni-ciiua (Dicsőség a vértauuknak.) A tün-tutésvozulők, miután a mceling u nem tóméit fiaskóval végződött, ezúttal nem artollak beszédül, a felvonulás 11 ós fél órakor már véget ért.
Pélmán oz ös*^ korcsmák tfl« vol-
ni em^rekkttl, akik zajongva, énqkelve mulftti^ Tökrészegre |Mák magukat. Azt ic^llk, hogy «z elfogyasztott ételt éa tolt a kőzsog fizeti. Az emberek lassanként kiszáliinkózlak az utcákra és a teegevparton nagy tömegbe vprődtek Ő53ZC. A Magyar- horvát hajótársaság
P-N
.Hungária* nevű hajóját várták. Mikor r a hajó megérkezett, a tüntetők megoU; ták támadni és leakarták tépni a hajó nevének betűit. Ka azonban nem alke* rült nokik, mert az értesített oaendőr-ség (12 ember) gyorsan ott termett, s*ét? verte a tüntetőket a elzárta a mólót. A .Hungáriádban igy nem esett kár, több helyen bemocskolták. Bste 8 órakor, mikor megtudták, hogy király npm akarja fogadni a dalmát küldöttséget, valósággal őrjöngeni kezdtek. A magyarságaién olyan kifakadásokat \'használtak a melyeket intelligens ember nem is reprodukálhat. Cjból nagy tömíjjbo verődtek és kimentek a mólóra, hogy ott a magyar hajó ellen tüntessenek. De a csendőrök szétkergették Okét. Krre a Magyar-horvát hajótársaság ügynökségéhez Vonultak, amelyet ostrom alá vettek. Körülbelül 400 követ dobáltak az ügynökségre. Az összes ablakokat beverdesték, a cégtáblákat is leakarlák szakítani, amikor épen odaérkeztek a csendőrök és megakadályozták a további rombolást. Szétkergolék a tömeget és uogyed kilenckor vége vo tésnok.
három-tünte-
Az oioszországi zsidffldözések,
— Saját tudósítónktól. —
Bfrlta, jun. 1. i A Nation pétervárí megbízható értwű-léso szerint a kiseneví zsidóüldözés főokozója Plehve belügyminiszter, aki kísenuvi antiszemita lap, a Uessarabecz kitu.jjának pártfogója. Tudvalevő, hogy & Bessarabocz, melynek az alkormányzó éa cenzor is egyik munkatársa, legjobban izgatott a zsidók ellen.
A Uessarabecz támogatásával csak régi hagyományoknak hódolt Plohve nki 1881-ben, az első nagy rsidóCldözés időjében Iguatiov miniszter segédje volt Azokat a politikai célokat, melyekot aniak időjén IgnatioT tartott szem előtt, most Plelivo szeretné megvalósítani. A zsidóüldözések főcélja m, hogy a lakos ság figyelmét eltávolítják Oroszország logégetöhb hajaitól. Az antiszemita agi tációval meg akarják bontani a munkáspártokat, melynek sok zsidó tagja van.
A cárt pedig a mostani borzalmas kihágásokkal akarják moggyőzni, hogy azokra a reformokra, amelyekot a müveit elemek sürgetnok, a nép még nem érett meg. Plehvo állása szilárdabb mint valaha, bár ellonségei mindont elkövet nok, hogy kegyvesztetté tegyék. A cflj-ral naponkint érintki.ik éa az uralkodót állandó íj.dbiomhen tartja azokkal eforádiikkal, melyeket g Wfig-tSQgüjwlö merényletokről 03 zavargásokról terjeszt elébo. E félelem hatása alatt a cár jóváhagyja Plehvo minden lépését.
Htllúkccsik közúti vasutakon,
líew-York, jun. 1.
Az Egyesűit Államokban, hol a közönség kényelmére sokkal nágyobb gondot fordítanak, mint bármely más országban, most a villamos közúti vasúton is berendeztek hálókocsikat a cincimoti-i és columbusi vonalon. Az ia igaz, hogy Cincimati Columbustól 100 kiloméUr-nyire van a így — különösön éjjel nagyon kifizoti magát az újítás. Minden hálókossibau 20 ülés és 20 ágy van, molyok sokkal fényűzőbben vannak berendezve, mint a nagy vasúton.
Columbushan ülésezik Ohío-állam törvényhozása a ez az ujitái különösen a törvényhozóknak kellemes, kik $.napi munka .végeztével csak este térhetnek viss/a Cir.cinatiba.
Parist csondal§t
Páll., jgn. U
Marcel Baltijaid, mep Philíbejt Merandet, két jómadár csendosen sörözlek topnupelűtt Lala anyó korcsmájában a Uuo des Papoyaux-ban. A gazda nohány percro távozott, hogy a szomszédos szenes-boltjában kiszolgáljanajc néhány vevőt. A jómadarak a tulajdonos távollótót arra használták fel, hogy föltörték a pénzes fiókot és kiürítették turtal mát.« ■.
Azzal futásnak eredtek ós az utcán csatlakozott hozzájuk harmadik társuk, aki odaklun várakozott reájuk, Laláék ti* esztendős |íis leánya azonban, akiuok a rablók életveszélyes fenyegetésekkel parancsoltak hallgatást, édes anyjához futott és elmondta az esetet. Lala anyó se volt rest, hanem maga mellé vott egy tizenöt esztendős fiút, azzal üldözőbe fogta a rablókat.
Ezek hanyat-homlok menekültök, majd pedig t\'elsaálltak egy arra ácsorgó bérkocsiba, amely • toljes setességgel vágtatott velük az északi pályaház leié. Csakhogy ezenküzhcu hatalmas tömeg gyűlt a kocsi nyo mába és most már vagy ötven omber Üldözto a három gonosztevőt. .Sikerült is utólémi ós megáUitani fiákért, miro a gazfickók kiugrottak a kocsiból és revolver rántottak. Tizennyolc lövés , dördült el egymás után s a golyók többé-kevésbé súlyos sebet ütöttek egy serfőző legényen, egy tízéves gyermeken, az említett tizeuötéves fiún, továbbá két rendóröu, akik a gonosztevők letartóztatására a hely szinéro értek. Egy rikkanesot, ak uz immár minden töltéseidet ellő völdözött rablókat inog akarta ragadni, ugy vágták földhöz a go nosztevők, hogy- a koponyáu bezu-zódott tőle. Szakasztott igy járt még két másik rendőr is, aki tár sainak segitségéro sietett a verekedés helyére.
Az általános marakodásban a gazemberek egyikénok sikerült elmenekülnie, a másik kettőt azonban pl csipték. A nekidühödött tömeg meg akarta lincsolni a gyilkosokat. ils hiában igyekeztek őket a rendőrök életük kockáztatásával megeltal mázni, a tömeff olyan borzasztóan összoverte a két embevt, hogy a kórházi orvosok lemondottak már életükről.

HÍREK.
— Eötvös Károly elnök. A hetedik kerületi tfémokratp Kör legközelebb elnökválftsztó közgyűlést tart. Arról ér lesülünk, hogy azolnokségro a demokraták egyetlen jelöltje Eötvös Károly lesz.
— őcgylkósuáf a városligetben. A városligetben tegnap nagy ribilliót okozott a sétáló közönség kötött egy piaztolylöréa dörejt),
— Agyonlőttek valakit 1
— Megölte magát I
Iíyen kiáltások hallatszottak és a hír csakhamar elterjedt az egész városligetben, persée túlozva, rémes gyilkosságról meséire. A tényállás a következő: Kaaza Lajos 22 évea hivatalszolga a Vampetics vendéglője előU vasárnap este mellbe, lőtte magát, A mentők a Rókus-kórházba szállították, mintán előbb sebét bokötözték. Kasza szerelmi bánata következtében követte el tettét.
— Tüa. Az este a József-körut 35. szám alatt levő butorraktárban tilz tört ki, amit a VIII. kerületi (dzőrség oltott el. A tfcc 2000 korona kárt okozott.
—■ Az automobil áldoxata. Pozsony? ból jelentik lapunknak; A 71. sz. •vnlogezred egyik tisztje Mfriássy fő-
• ¡»egy tegnap reggel fél Ö óra tájban iutomgbiljával egy Docskallk Mária nevű 9 éves kis leányt elütött. A baleset a Nagy-Lajos-téren történt, Dooskalík Mária térdén és arcának bal felén aaenvedett sérülést.
— Glron Amerikában. A Münobc-ner Neuest. Nachr, sürgönyzik Drezdából ; Minthogy Lujza hercegnő határozottan megtagadta azt, hogy valamelyik osztvák kolosiorba vonuljon, egy helybeli lap értesülése szerint junjuj köje-yén Genfbe fog költözni. UjrcfllőU kis leányát ha( év«« koráig hagyja nála a szász udvar.
Giron — mint Müuchenböl jelentig — már Amerikábau van.
x Csodás hatás Iobx elérve a viliányos delejes gyógykeroszt R. B. í$,9Ö7, •x. által és utolérhetetlenek azok as eredmények, melyeket annak feltalálója, Mfll-ler Albert ur (Budapest, Vadász-utca 42 | F. sz. felmutathat. Naponkint jönnek a köszönő levelek és valóban meg nató a hálá\'kodásuk a meggyógyult egvé-beknek. A következő levelet kűídto foiol. Stoínlmrdt János ur (Kula): Tisztelt Müller Ur I Van szerencsém tudomására adni, hogy a négy hét elölt megrendelt villamos-delejen kereszt R. B. 86S37. sz. használata óta teljosen kigyógyultam ar oneern 16 év óta kínzó rheoma-tikus lujdnlmaimiól) miért is nem tudom eléagó ajánlani találmányát fele barátaimnak, Fogadja tőlem a loghen sőbb kösWujtomet, adjon a jó Isten Önnek számos sroroncsés évek-, szorgalmánrk ós tevékenységéért. A* ön talminya ikm 0 koronát, hanem ezre. kot ér meg. Toljes tisztelettel: Steín-qardt Jakab.
KÖZGAZDASÁG.
— Első Leányktházasltáil Egy-
let m. az. Folyó évi május hóban 1.256.200 K. értékű kötvény állittatqtt ki és rtászjutalékok fejében 67.330 K. 63 fíll. fizettetett ki* 1903. jonuár l-lől május 81-ig bezárólag fölvett uj biztosi-tásdk értéke 5.589.400 K. és a kilieetott nászjutalékok összege 321.087 IC 33 fíll
REGÉNY.
t* Tudgu^, fttf & kós J-Galand István. A Galand Pi»tá-é.
A felfeded írtheto izgatottságot keltett, a dőrék triumvirátusban.
Széniül meg voltak arról győződve hoj^v Ualand Pista yégig hallgatta az este törléntoket és kiszabadította a Törpét, hogy kivegye belőle a banda\' titkait.
A „főnök" íjjpndqUa:
— Nincsen vwjfitcm{ való időnk. Egyikünket sem szabad nokik itt találni. Áronnal elutazom, tt pedlfc menjgtek ki Újpestre és a többiek
is mind, akik nagyon érdekeltek. « Gjvlad i\'ítftát és a törpét bízzátok reám. A „vörösek egylete" holnapra vegez vele, és mindazokkal) kik a históriáról bővebbet tudnak.
De nekünk menekülni kell.
Újra az éjjeli látogató.
Mire a törpe, felmelegedett és rendbe jött, a detektív igy szólt;
— Reggolro innen mind n háro-munknak el kell tttqni. Ha nem is tudom, de sejtem, hogy kikkel van dolgom és azért minden olvővigyá-zat dacára láthatatlannak kell magunkat tenni.
Nekem és Pislának ez nem lesz nehéz dolog, de n tűrnének az eltüntetéséről kejl gondoskodni, jnert ha ez akármilyen álruhában megy is ki, itíukjánái loyva, nvotnra ve- * zeihel.
Oo már erre vonalko::<j!ag ia van eszméin.
Van itten valami megbízható szomszédod Pisla V
— Van, Yörnnsi az Asztalosmester. \\
— Az. akinek a pzép leánya vnn ?
Galand Pista elpirult, mint egy
gimnazista leány.
— Az. /
— Akkor mindent tudok. Azt is hogy előléptetésekre vár az öreg hogy hozzád adja a száp leányt.
Hát Pista öcsém : most vagy soha.
Beszél jegyesoddol.
A törpét észrevétlenül át kell csempészni az ö lakásukba.
Aztán küldjenek a Rókusba betegszállító koríírraj. A többit bízatok reám, ^
(Folyt köv.)
Használ-e már Stomatni?
Társadalmi küzdelem.
EifUcU fcOaOffi i^yiiy. |rU ILOÍjVAJ HtáűO Minden (cnUtltn.
— Ugy-e, — kiáltotta a főnök izgatottan, — Igoznrn vnn, mint mindig. Nom bizo|i\\ az Ajkban. hívták a Vörös lámpás tulajdonosát.) Itten tudtunkon kivtil járt valaki ós meghallgatta beszédünket. Eleget tudok. El vagyunk árulva. Menjünk fel!
Feléryp bementek a korcsmáros lakására és a rnég ágyban foVvő korcsmárost keményen vallatóra fogták.
Az persze nem tudott semmiről, Az persze nem tudott semmiről, maga volt a legjobban megrémülve és sietve öltözködött, hogy $ nem vár semmit, hamm megy ki Uj* pestre a külső Wotauyára.
A Rézorm megint Qlósze^te a k^t és nézte.
Közönséges csonthaju kés volt, a végében pecsétnyomóval,
Nézték a pecsétnyomót, a G. J. betűk voltak belevésve.
Egyszerro Rézorru elkiáltotta magát.
— Megvan I Megvan !
~ Nos ?
— Mi van meg, kérdezte a l^ttő izgatottan.
Budapest, IV., Kiyyó-tér 4. sz.
Ajánlja dúsan beronvlcrett raktárát bel-é\'m kttKöltii; valamint Rajai gyúrt-mányu vonopráhb^l a Ujolesúbb
árason.
JaviUaok óm haagoláMoV. lil ¿a Uihtlsma r«t«i*n «sxkdüOltttnoK.
ttdpéflx \'«nétiUM«, Lipó«.kOrui 0.
ÍUktér saladéiulsma saját készitm^ayU
» f4rf|., női és»
ozipókben.
Mm* ortbfc[>idiai inódixer szerint liSb-Nbit«ftfm»Wjbaa im.ii.odők rtuéro ezipéket.
.4» WUti-

ßläftts 2.
P.
I 4« at ncoc I (¿t»a txioinu, bartkik I deboi 8
5E
Heliotrope rizs-pder
a fncjobb aicpoudar, t.!j UtfcaUUan (
ártalmatlan, kttiué tiuin [(kit M •irta ajlatoaj
Heliotrope oréme aMSÖL1*
_ blif...toUt. ^JfO.vi^t, Mratkikat,
»rout 60 illit.
»r. pttk.l, bXif«.tokj b6<fc0U*a*t >tb. I
Eaü Heliotrope areU\'Ä\'Ä
frfiaili a pdjhodt b^tt- I »r.j 2 korona.
Savoa Heliotrope, ftSÄ
Jen mii tolictU i/tppant MlOlmul. I djr.b 1 korona. 5 koroni* m«fTTiidrlú»o«l Blindau poalaáUowMbo/. fraDo«. tUiUila* aapoala. »akti*:
Dr. Polasek J.
„AntJAi" ryC-rr»«orUxiU»n Xifribkan. Bndapo*t«n: Török JÓMotail VJL. KlrAly-ntoaa la.
Hüller Jofe. Jos.
has paxer ki vlt «11 ttalato
grasliiz (cw.or.ii«, 7C3.
kaid U\'Aurél in.ll.lt Huzóharmonlkát 6.—, 7/»0 és 10 koronáért, két torosat 31.— koronáért.
Fa*é aoooríJcon 8.60 ét 6.— koronáért. Saéjha»monikák az egész érozből, 7fi fillértől feljebb; mindannyi Ingyen Im-kolávaL
Cíiterák, hexod&k, giítárok. ^
ArJ.j-y*Ok lng-yon.

Eajösz- és szakállnovsszto szer.
KiAftiiö ImUbAfól számtalan etisroerÖ irat tanúskodik. CsaUiutatVm, hiatofl eredbtíóay I Csak ottan baaaarMre valódi. Ara 1 kor. 20 ftüér.
kribiao. woa^det íA«*o.UW lu.Ittoa», / caak
kM a iák k6t&!: ,M kk***t aa^rt u^kí, ti toter .)
caak aa 6a kö.aitaJ^r*a.k k*«6o*etem, korr H"«*» .«M nMh WAaidor, ie«|tAnW*alaln«V, AriJ <Uj. I

HaBBaHan!!
BBH oaak 2 Irt SO kp.
olcpö árért lesznek a nagy mennyiségben eszközölt bevásárlás miatt óladra. Egy pár íértlés egy pár nöi barna, sztlrko vagy feketo ((Hós tfzipő orősen szegeit talppal, legújabb alak, továbbá egy pár féríi és ogy pir női divatos ozípő zsmür/jitla. Mind a négy pár 2 forint 50 krajozér. Megrendelésnél elegendő a láb hossza. Szétküldés utánvét motlolt.
Schuh-Expor* F. Windiaoh
Krakau AjX. asám.
C\'.cre mogongedve, a meg nem felolőérl péoz is vissza.
sres^vvvvv^v*
Férfiak
Nőknek
kllgautii» UlMI ia UtAJt fo)Táiok (IrtppM i1 »1íflUa l.vklatoaak>k rr*<T«
HÍMUId labdacsok"
Maeafaltak. K«t dobó« íoo labd»c« UrUlouimaJ U pontoo kaatnilaU uUiiUasal e korona. Vldtkr. • karma al«i«r*< b*ketd«M r»ÍT utAarit
diakjiUo koid«.. TörikbA kíMrinir- rrumitlkua, podK\'i* •O»« Injvbi a
Sap*J-kömóny-kenőosöt
■ •tv»\'" ntl Munkabírói KfO.aaiKoa t.aa
Ko>dtli biito. liaUtu ntr tt f-ttxn r.mnitiku. b» ok «u«0. t^trrro\'kobb» a kóat-
\' Yinjl, c*oolh»*o(«lAjl, ny.\'.«i..,i»l, kw.utoont-•ájdiüiml, hitrAjiat. dMckfkjt I. noiur-, lép-A* B»áld«jan»lot, tuirifr«« bAiiUlo<ak»t, uom< Ittidiil. ai 0«>»«4»nr>nidotí, ba^litSaUUka w.-\' k.t «« inukat, a fiUUol fi.|f«Ji.t. aia a kor. V-ty doboa L.d.ror-fU« vór- ém [ryo-aiortluauto labdnoa a korona 40 Sllér.
Kapbst6 a IV tt *rctkQM«iu raktár: ^tarrar Xlraly4 |ryO:rjrtArb<u» Budupaatta
v., Kru«b«t-tM —Muvkk.i-u. IF. ii. Ml|read.b.«tö uUnvít T*sr » «Uíkm
bgkBidil. noU.tL araii.\'j E*«r 6« oaor hAlauyllatkoiat a=z=

Rendkívüli árieszálliás!
Az idény oléhatadotlsága miatt óriási raktáronion felhalmozott log* különtélébb kiUnö minőségű szöioi-•kból, a mtQ a kéaztot tart
egy egész férfi-öltönyt 12 forintért
mintaszerűen berendezett fővárosi férfiszabó-termcmhől oa&kiti mórtók averlnt a legdivatosabb azabiUsal és legjobb ho/.závalóval. MintakQldúJru a iiügy elfog altság mlaU nem vállatkozhatom, de elég, ha a mogrondoló az alább felsorolt « Övetekből választ és a kivánt minCségot ós szint a/, al.lbbi mérték-utasitís pontos kitöltésével együtt hozzám beküldi. Megbízható, szolid kiszól-gAlásroi Kezeskedik üzlutom általánosan elisniort jó hirneve és ozor inog ezer •lismorö levél vidéki tisztult megrendelőimtől. A megrendeli óllóuy ti nap aiatl elkészül és azt atánvéttal szállítom.
Köt öltöny rondolóaénél a kUldomény portómontaa. Három öltöny rondúléaénól még: 6 axásalék árangodxnényt adok.
Ha egv helységben 5 OltOny rendeltetik, nzabászoinat nagyobb minta-gyüjteménynyet sajttt költségemen küldőm oda.
Tiszta lelkiiameroltel ajánlom az uri közönségnek, hogy li\'gköT.olcbbi ruhaszftkségletúkuúl nálam nnnél előbb ej^\' próhAr^.dőlést tegyenek. ElOrO is biztosíthatom, hogy a rendelt ruhával a Iogm«sszcbbmenÖ igonjckkti üAOiiibcn
mZT Kajnövesatd iSJÜSS ^
hÜnd,n 6aitOiO o«yé»Mk nékkülőzheteÜco a
Tébor-féie Haj-fieperateor ELZSJ?
Ex aem bn/tmu** I ártetmUaal Szintolan fMyatiék 1
•S«fl| a kézen, som a fejbőrön, ku i rútra köretén »emmi rolW mjm hngv és ép oly egyorerüséggel * haszitéljuk, iwnt mikor vízzel bokcnjöV a fejÖniot. Aa öaa hajat u -10 nap ulatt olyan aslntlro varáxaolja, mint as fiatal korában volt, auélköl, ho*y faatoaé. FérÜ és nő egyaránt bintofl orodn ónynyul haaznállialjk. HatásAért elvállalom a kezességei l
Aron azúpítléfsro a ki«h«.ftA»oané)ii a ^
Csőd «Hropém;" S^E^iS^S
Uljw aura»0MÍ(0l rAT.idck. Ara 1 korouo, hajtAmUA s«a»Mn 70 OUAr,
i.nan i i.i. mit a>..i |,.ni i,wm. ■ irfi , i .. --------
ln,n\\/on tunácaot-óa felvltlKosttást olttta-
ílf^yün f téaéxo irányoJó f«^ gyégyaaor kárflóBbfcn t
Vcrrti (torok kitirOk*».
T&bor Gyata gyégysrertára Arad.
ESSarftus-GréBne
t6rv. r(dvo, aa anjo\' tlAUlU/ur. ua.ry utnj Awutia.l KKiWtHr« -MoplO. taijlott, hftr tiznla«, po^.iuuúa lUllou.or .lirii, bor InpriMO, «i^plU, i riac<9k.tt ^umiija.
Kis té§i)! I b»oai (¿ö^j 2 ktfoaa
lioii\'k Wu tua-aaivp-l»An «0 . Mlrlaa-peder 1 Uorotia.
„ A p o s t o lgyógy szertár
Quilnpost, József-körűt 64.
^rnseBmssBBBKmswmm
Sertés-por.
Óv- óa gyógyazar aortéaaknek.
A legmelegebben ajánljuk e porokat, ■uAlyek kiszámithatatlan károktól óvják meg a sertés-tulajdonosukat. A meleg idők beáltáva], do egyébkor is, ha valamely betegség mutatkozik, mindwi sertésnek egv por adaudó. mely az egész évro feloslogessó lösz nundeu egyéb gyógyszort. Sertésekuek 1 adag 4 kr., mnlacznak 3 kr.
Sartés-por. limésztő por rossz emésztés és étvágyliiánynáí 1 adag ¡J-szorra adandó. Ara 10 kr. Kaphaló
MILASSIN ILLÉS gyógyszertárában
SZABADKÁN.
Táogl.po I
T.1J..OU ArUOmaUan 1
„BAüJSAWM-féle IDEÁL"
Pipere-iVIoadópo:* a Serjuitünöbb a bőr áBsolásápa,
a púdert óe arezfestéket fotesluycaaú tcsxi.
A bór puha bárionrp\'iba ál OJo Imi. inf.\'^lolj* IdöalSlti Sr.g
Uao/<Kl, vltávolit arviiincjokat, o0rr*4lii. U\'raik.it, (vltokal, vérvlro.-t-»T ka»iiö !>»or, liiien durva, vOi n, íolputta\'it »jór rll.n. „Uf.niitann Zdral\'\'.\'«t « lig(inuiii»l>b tiAle>ck c.: ».iftvís/nó« mí|li\'p5 «■rrJu»ÍM>ny*| l,h»,nalj.ik. Eay piOb* aliir, bo^y en-.nk kttönó IiatA.Arót iio^üyuxudhoaaon. KOrJon „Baumiuui Iil«;(St" t úa ön m.ir l.a i lópvo,. Kupbatú nílndvo jubb ji»lik»b»u, diO(i:«tiAt\'!tn c. parlnii\'cnaf»\'!. Ara ogy oaom.auuk 10 ÍUlAr. 2 koion» bvkuM-A.
ia minden tokintotbou meg lösznek elégedv«
Sacco-óliony egy vagy kétsoros S^kSíuíí
linóm (fekete, kék, szürke, drapp és barna) szövetből . . lluom zsolnai egystmU lodouből (szürke, drapp éa zöld
sainbon..................
Qaom brüuni posztóból (fokete, sötétkék és barna szinben) leegiljQomabb reichenbergi posztóból ogystmü (feketo vagy sötétkék színben)..............
választás szerűit
osak
tizenkét
forint
Mórtékvételhez való ulaaitás (térti SflCCO-Oltón}hÖZ).
A kabát azámára i cml.r ■ \' \'1 " A mellény azémAra i cuit.r
MAtho\'ssxa (a kallirvairialClkaidv. tíliAt calltr DtlkQl . i A in.lHny lios.xa (a: ii<;;*:lt> luiti«« f)mb,M4i koxdv« ai tfín Hvwtát .161 rnc|míiv.
UÍtazAUaaAro (u egyik ujja-vjurutdl a uiak uJ|av»rtA»i| m(rv<
A nadrágjuémára i
UJUaboaaaa (a hit u^aVarrk.ioi kcíjvo .\'¿*í/-«o a maiua.tlilf KüliO nadrág hoaaaa (a caip^til fcvjdv. c;vt .n a ciipú aarkilf II» |tn4iV\'»
M.UbOaAr (» ><i«U4nr«n it (kabit uOlkOl) a hóna alatt cftu.u a mtllon ¿« a hMArt itt £H.V\'n^n" i B.laO nadrAir hoaaaa (a UtAui varritlOl k.rdvu cgi*i.n a c/ipó aarkilf mecn^ivo ,
XfaahAsog- (a n.cl ó\'i|cn ál a ha. ű. a liáUn ét in^q>,(Vo Ha.bO.áa (a m.llánr alatt a ha. á. a baUn Itt m.fmirve
■■ ■■■■: Ua egy rninla-rubát beküld, ak kor a mérlékvétel szükségtelen. -
Lschtmanvi Sándor
férfiazabó»moater
Budapest, VII., Rottenbiller-utCTa 4b. |. ent. 10.
frrZtw IU
..\'»¿énén. (Cíégtul^üoüoa; Siliíij Viklar.)
\\
Kedd, junius 2.
Nagykanizsai Friss OJság
Torvény a városokról.
j
Nagyk«ni*u. 11K)3. nwijus 30.
A törvényhatósági jogu vidéki városok a mult héten megyénkben tanácskoztak a vidéki városok soráról.
Miután ez bennünket köze-
Ílebbről érdekel, habár nem is törvényhatósági joggal felruházott város vagyunk, a gyűlésen elhangzott kívánságokat ¡kivonatban közöljük ; és ajánljuk — .miután a városi szervezési szabályrendelet készítése most folyik — hogy legalább azt a pontot már most vegyék | be a szervezési szabályrendeletbe, mely kimondja: hogy amelyik várost képviselő három egymásra következő közgyűlésből kimentés nélkül lávol marad, az a képviselő-tagságát elveszti és három éven belül képviselővé meg nem választható, illetve a legtöbb adót fizetők névsorából törlendő. Így legalább nem történne meg, hogy közgyűlés alkalmával egyedül csak a városi tisztikar van jelen.
Különben a miniszterhez beterjesztett memorandum főbb pontjai következők :
A városok geográfiái fekvése, kulturális és vagyoni viszonyai, sőt lakosságának különböző foglalkozása megköveteli, hogy köaségi szervezetüket saját imaguk állapítsák meg.
Szükségképpeni folyománya ennek azon követelmény, hogy jaz eddig tapasztalt azon felsőbb gyámkodás, mely a városi önkormányzat működését annyira megbénítja és nehezíti, megszűnjék és a felsőbb jóváhagyási és megsemmisítési jog a legszűkebb korlátok közé szoritlassék.
A városok az állami közigazgatás ellátásáért megfelclő-leg kárpólolandók.
Mindazon városoknak, amelyek az állami funkciók teljesítésére s saját ügycinek ellátására elegendő szellemi és anyagi erővel bírnak, megadassék a jog, hogy törvényhatóságokká alakulhassanak.
A városi szervezel feladtai-liak teljesítése öt hatóságra lenne bízandó, u. m.: a város lakosságának képviselete, a közigazgatási bizottság, a városi tanács, ti polgármester, a rendőrfőkapitány.
A másik fontos kérdés: a képviselőtestület összealkotásá-nak mikéntje, vagyis annak elhatározása, hogy a képviselőtestület csupán választás utján, vagy pedig a viliiizmus intézményének fenntartásával jöjjön-e létre ?
Arra komolyan lehet gondolni, hogy változatlanul fennmaradjon a mostani rendszer.
Amelyik.bizottsági tag, pl. három egymásra következő közgyűlésből kimentés nélkül távol marad, képviselő-tagságát elveszti és három éven belül újból meg nem választható. A tapasztalat ugyanis azt,-mutatja, hogy mikor érkezik a választások ideje* egyesek mindent elkövetnek, hogy töi vény hatósági bizottsági tagokká megválasztassanak, ezen törekvésüket elérvén. a közgyűléseknek feléje sem néznek.
v %
E melleit az összes jogvitás közigazgatási ügyek elbírálására hivatalos és szakképzett tagokból elsőfokú bíróság szervezendő. Ezek a közigazgatási bizottsági határozatok ellen beadandó panaszokat intézik cl.
A városi reform részletkérdései között igen fontos, hogy a képviselőtestület mily számú és minőségű elemekből áll.
A városi önkormányzat sok szakértelmet, állandó érdeklődést, felelősséget feltételez. E kellékek egy kisebb számú testűiéiben jobban feltalálhatók, mint egy több száz tagu colle-giumban.
A fővárosi állapotot összes városainkban minden aggály nélkül megvalósítani nem lehet, mert igy a nagy alföldi városok tömeglakói, a földinivelők, saját kebelükből választanák meg a virilíseket, mely eredmény az illető város haladása, fejlődése ellenére ütne ki.
Ezek a főbb pontok, melyek nagyon is megszívlelendők és alapos átalakulást idéznének elő a mai visszás állapotok között.

Lábra kelt sonkák.
Varga Ferenc- kiskanizsai lakós féltékenyen őrizett a lakása padlásán 2 darab sonkát. Vulaini imposztor kitapasztalta s e y sötét éjszakán leszállította a magasságban pihenő sonkát. A rendőrség a tolvajt keresi.
Elveszett.
Folyó hó 29-én a város belterületén egv fekete bőrből készült, „Antoinette" arnnyfelirattal ellátott pénztárca 10 korona pénzzel elveszett. Felkéretik a becsületes megtaláló, hogy azt a károsnak leendő kézbesítése végett a rendőrkapitány! hivatalnál adja át, hol a tulajdonos által- illő jutalomban fog részesít-telni.
Meglopett cigány.
A ritkább esetek közé tartozik, hogy cigány cigányt lopjon meg. Pénteken ez is megtörtént. A hetivásárra egy cigánv-karaván jött városunkba, melynek vezetőjét egy Benjámin nevü, a karavánhoz tartozó cigány meglopta és a lopott 10 koronással megszökött. A szökésben levő cigányt n rendőrség nyomozza.
Szerencsétlen leány.
A Csányi kántor-tanító 1U éves leánya egy leánygyermeknek adott életet s hogy szégyenét eltakarja, a csecsemőt megfojtotta és a házikertben egy ríbiszkebokor alá temette. Titokban is maradt volna a dolog ha négy éves kis nővére cl nem mondta volna többek, előtt, hogy „a mí Margitunknak is született egy kis Mariskája, de a mama elvitte Pestre". A csendőrség megindította a nyomozást, melynek eredménye az volt, hogy a szerencsétlen uri-leányt letnrtórtntták. Az ügy esküdtszék elé kerül. .
Adakozás.
A nagykanizsai „Emberbarát" temetkezési egyesület zászlóbeszerzé-wére adakoztak: Szuboflts Mitf «és neje GO Üli., ílerjavee Ferenc/ leje 40 fill., Bagonyai Ferenc 111., Bagonyui Ferencnó 20 fill., » tol-lár Györgyné 20 fill., ilj. din Ferenc 20 fill., Poszovee I\\f ill., Cimmernuinn Lászlóné 20 ¡itós
Éva 20 fill., Bnksa JántC fi»., Dávidovics Kati 20 fill., uvdinek Ferenc és neje 40 fill., Vajda Ferenc és neje 40 fill., Bakranyi Rozi 30 fill., Gyulai Jstvánné 20 tlll., Németh örzse 30 fill., Dervalics László és tiejc 1 kor., Horváth Jánosné, Gnjer Maii 1 kor., Martinec László 40 fill., Cifra Éva 20 fill., Kummer József fcs Szekeres Anna -10 fill., Csizmadia Károly és neje 40 1111., Polgár József i és neje I kor., Stcinic Fáni 20 fill., j Stcinic Rozália és Mari 40 flll., rAnek Ferenc és neje 40 lill., Kovács Lajos és neje 1 kor., Törő Ferenc és neje 40 fill., Törő József 40 lill., Balog Ferenc és neje 40 lill., Poszovee György és neje 40 lill., Horváth László és neje (5 lill., Matalícs József és neje 80 lill., Kálovics \'Györgyné 20 fill., Gyuric Polai Györgyné 20 lill., Ncumeyer Ferenc 30 lill., Bolfmucer György és neje 4w lill., Gyuric János és neje 40 fill., Tiszai György és neje 20 tlll., Munkácsy Ferenc és neje 20 fill., Munkácsy György és neje 20 flll., Plnnder Vendel és neje 40 lill., Plnnder\'József 40 fill., özv. Kovács Lászlóné 30 fill.,
Dani Kati 20 flll., Fülöp Juli Godán 20 fill., Fülöp Kati 40 flll., Bence Ferenc és neje 40 fillér. \\
A városok jövedelme.
A jövő közigazgatási szervezetének sarkpontja a községeken s különösen a városokban fog nyugodni, amelyek nemcsak saját adminisztracionalis teendőikkel, hanem állami feladatok teljcsilósével Is nagy munkakört töltenek be. Éhez azonban ma rtiár akkora jövedelemre van szükségük, hogy azt pótadókból, vagyonukból s azokból az ndóforrásokból, amelyeket a mostani szervezet számukra fennhagyott, fedezni nem képesek. Kénytelen lesz tehát az állam a már eddig lefoglalt valamely jövedelmi forrást átengedni. A kormány már jelezte is, hogy közvetett adók egy része lesz az, amely a városoknak át fog engedtetni. Legnjahban uz a hír, hogy a belügyminiszter és n pénzügyminiszter már tárgyalnak afelett, hogy a bor és a husfogyasztási adók a városoknak átengedtessenek s evvel n városok uj jövedelmi forráshoz jussanak. A kormány belátja, hogy a városok oly jelentékeny állami funkciókat végeznek, hogy joggal tarthatnak állami támogatásra igényt. — Ha a bor és husfogyasztási adók átengedése valóra válik, Nagykanizsa város is.oly tekintélyes jövedelmi forráshoz jut, hogy nemcsak a polgárok terhein könnyíthet, hanem akadály nélkül folytathatja uzt a munkát, amelyet a város modern irányban való fejlesztése érdekében megkezdett.
Házltolvaj.
Lenes Terézia nyirádi léány éve- ^ ken át szolgált ejjy itteni polgárnál.fO-Megbiztak a leánybnn, mert odaadó,/-t, szorgalmas s lelkiismeretesnek látszott Később azonban rutul visszaélt gaz dájo bizalinávl, mert amint kitudódott, a leány különféle holmikat összecsomagolt és ellopott. Ezeknek egy részét barátnőjének, Kovács Vilmának adta, ahol a rendőrség megtalálta. Lenes Terézt letartóztatták és átad- ^ ták a kir. ügyészségnek. Az orgazda ellen folyik a vizsgálat.
A dutyi elöl a halálba.
Kovács Mihály keszthelyi bognársegédet valami éjjeli csendzavarás miatt néhány napi elzárásra Ítélték. A különben józan életű, szorgalmas iparos annyira irtózott a becsukás-tól, hotfv u Balaton hullámaiba vetette mngát s meghalt.
Nyári mosó kelme
m aradékok
ékeztek KOHN S. B és FIAI üfgtw
15 r«MÓbet«tér.
Nagy választók finom BATI8T és színtartó KARTON maradékokban«*
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti c* vásári ernyők, vilmente* ponyvák
A najiykanlíjsíil sörgyár városi sörrakíárti.
Van szerencsénk tudatni, hogy tisztelt vevőink nagyobb kényelmére a Kazlncy-(Városház)-UtCában 14. SZ. alatt levő özv. Adler Mórné-féle házban
tartunk, ahol tovább elárusítók részére úgy
valamint
eredeti tíUté^ii palack*sor8k
összes sörfajtáinkból friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak. .,-.-.- Nagy kanizsai* malátagyár és serföződe részvény-társasán.
állandó sörraktárt
* * *
■......... ■
* * *
i ■ ■ ■ \' »
* *
* *
6

Nagykanizsa! Friss Újság
Kedd, Junius 2.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kcnycr-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek "rüsu
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
Ü»letalapltá> i»77. évi*»«.
MILTÉNYI SÁNDOR cipészmester
ajánlja dúsan felszerelt raktárát, ,
hol mindennemű uri-, női-, gyermek- és babycipők, bokavédők, bőrharisnyák (gamaschnik), bőr és cipőkenőcsök és minden e szakmába vágó áruk
a legjobb mlnősé«;ben
jutányosáron beszerezhetők.
Mérték után rendelt lábbelik kdlönfis gonddal készülnek.

RUHAZAT BESZERZESE
M»\'* ■■
13
Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választók
a legdivatosabb finom férfi- és győrinek - ruhákban.
Raktáram legnagyobb része s a j A t k é s z i t in é n y e m , Unom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
i MftM»


•WWW
i ■
■ ■■ MW*«
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férflsajttbó-ü^lete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
Ízléses elkészítésre és jó kellékré nagy gond fordittatik.
t Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kaufmann Mór
o
fórflaixabó.


•«MM
7ÁLOG INTÉZET.
1

A NAGYKANIZSAI
:
<
:
KERESKEDELMI ÉS IPARBANK
= RÉSZVÉNYTÁRSULAT =
lintÓMátfllau; onu;o(lélyezett
ZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre
K Ö I^CSÖNT A T>
Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. =
;
;
»
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő l^tintl-féle bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most €i le^jutányosabb mellett
bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.


Nincs többé kopott arany képkeret! C*
COLDON
használatával fát. vasat, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
R fí V V A az eríír® szállitva erdei ölenkint
Q U ív T H készpénz fizetés mellett
I. osztályú......28 K. 20 fill.
»1 ......26 „ 20 „
III. „ • . v . . 22 „ 20 "
KAPHATÓ Strem Bírnát és fial deszkakerskedésélien Magyar-utca 2.
Eíry készlet tjoldon \' ecsettel e^yUtt =
40 fillér.
Kapható ^
Krautsaj é» Farkas
papirkereskedésében.

n. óvTtnyám. 154. sz.
•agyka»izaa, szerda, 803. jmfas S.
■■■ \' ■"\' \' 111 ........ 1 \'"
f mr
NAGYKANIZSAI FRISS
1_, .. ¿afe*-- • . i ^ - • • -
jgmmmm i fi ■ i i ■ * ■ mm—mmm ■ i . j T...... | -
tlxrun«&ol <»«• I KIajíX kUldnouk! . c F«l«Ua ai»(k*iiU4 9 tflflil\'
Ilöftzst*«! ára:
kÁihoz hordva »¿y bór» 60 Bilit. .*.
, \'vidókr. fH>sUi küldéssel qjy bóra, 1 korotu 20 RWr.
T
Garázdálkodó bosnyák katonák,
• • \' 4 r • \\ » •. •
Kifosztott feirám*«lulöku
r
T———fmmw——
pndrássy Gyula gróf a közös | hadseragröl.
j"* A pünkösdi ünnopokro u magyarokat bécsbői moglopetés érte: a .Jbéc« Neue Freie l\'rease-befl And-i ttaay Gyula gróf igon érdekos cik-
irt a közös hadseregről. \' A hosszú cikkből adjuk a kővet-
taxőkot:
cíL*
p , A körös hadseroget magyar föl-[\' <3Ön a siker reményével csak akkor ; lehet fon tartani, ha valtain közös, nem podig osztrák. értendő
ex ós hogy ez őaszofér j^ggy egy-uóges ós erős liadse®gol, erről j «karok néhány szót szórni az osztrák közvélemény olőtt. Az Ausz-itriában uralkodó felfogás szerint a hadseregből a nemzeti érzést ki kell •zárni és az e^y-é^es hadsereg minden tagjától ogy ús ugyanazt az ér-rést koll követelni: a birodalomhoz való ragaszkodást. Ezzel a folfogás-eal szemben az onyémet a követ, j.kezőkben ismertetem:
Az a véleményem, hogy a hadse-\'legbon a speciális nemzotl érzésnek tért kell engedni. Mindenki liazafiságát becsülni kel! a közös Védelem érdekében kihasználni. Egy Qgységos hadsorog legtermészeto-fsebb bázisa bizonyára a motívumok azonosságában az egy haza iránti szeretetben van. De ez csak ott érvényesül, ahol a nemzedék élotében megvan, ahol az természettől adatott-
Lépten-nyomon találkozunk azzal a szemrehányással, hogy mi magyarok vagyunk azok, akik az egység fogalmát összetörjük. De hol vau Ausztriában az a közös érzés, a mely a Lajthát nem tekinti határ-folyóuak s irántunk ugyanazon szeretettel viseltetik, mint hazájuk iránt?
Aki reális politikát akar fely-tatui ebben a monarchiában, annak számolni kell azzal a ténynyel, hogy Magyarország tulnvnmó többségét oeak a magyar hazáért lehot lelkesíteni. Cs&k a nemzeti öntudat kihasználása ad a hadseregnek valódi erőt.
Amit aa osztrák és a magyar ál-2am fiai tanulnak, mielőtt a katonai szolgálatba lépnek, csak ezzel a föltétellel válik hasznunkra, csak ugy kerülheti ki a két állam, hogy utólag lo no rombolja azt, amit kezdetben épített, hogy az egyik iiu
ILI, UJI.-W- ■
ugyanattól a lóriitól ered, akinek minden becses tulajdonságomat köszönhetem.
A hadseregnek ugyanolyan gon-! dolatot kell szolgálni, amelyen az í uralkodó közjog épül. Soraiban tanulja meg a magyar állampolgár a \' király és i\\ Szent Tstván király koronájának U00 éves fogalma iránti föltétlen tiszteletet és szoretet, az osztrák az osztrák állam iránti hü-•séget, mindkettő egymás becsülését és az egymáshoz való testvéries érzést. Sommifélp érzés, amely a mo-| narchia keretén belül jogosult, ne ! legyen fcuyogetvo a/.on hadsereg ¡által, amelyben minden polgárnak szolgálni kell s amelyet fentartoirt hivatása. Mindenki tanulja ebben csak azt, aminek fennállásától a mai alakulás biztossága függ: az egyesült, megerőltetett munka szükségét, amelynek lelko n harmónia.
Letör Mátyás ■tabóí^géd m£r régi idők óta tartozik Vitéz Márton kiíózós-tulajdonosnak tíz koronára!. Sokszor felszólította Lator Mátyás!, hogy fizesso meg adósságát Letör. Vasárcap délben véletlenül találkoztak a Dob-utca öö. szám alatt levő tőzsdébon.\'
Vitéz Márton hoTes összeszólalkozást prorokált, majd tettlegességTO került a »or. A gyönge, betogos, vézna termetű Lotor sojive a bekövetkozbetö veszedel-mot, fútra menekttU el támadója elől, Vitéz Márton bőszülten rolinnt a mene-
külő Letör után 6s amikor elérte, iszonyatos erővel arcul ütötte. Letör Mátyás megtántorodott, a földre zuhant é> néhány porcnyi vonaglás ut&n meghalt.
Az emb aroket a rémos jolonet annyira
fölingerelto, hogy halált kiáltva r^lmntak a luíözés-tulajdonosra:
Agyon kell ütni a gyilkost I — kiabálták a töniügből, Szerencséro az utolsó pillanatban megérkezett rendőrök Vitéz Mártont kiszabadították a bosszú ut&n szomjuhozók kezei kótül. •
n&l, aki ném volt katona, azok ellen a fogalmak ellen küzdjön, amiket a másikban, a katonában táplált és nagyra nevelt és hogy a politikai érzésok ellentétességét a család ölébe és a társadalomba átültesse.
Az osztrák nyilvános közvéleménynek komolyan kell gondolkozni afelett, hogy az esetben, ha a hadvezetőség nézetét a hadJévegbeu ápolandó hadi szellemtől, mely ellen itt harcolok, magáévá tenné, nálunk a közös hadsereget c:M erőszakkal lehetne fentartani.
Végzetes félreértés tolna azt
hinni, hogy mi, akik az egységes hadsereget éi az egységes szolgálati nyelv érdekében emelünk szót, azzal
„A te táborodban van Ausztria" jelszavát magunkévá tettük, Nincs igaznk azoknak, kik »e tekintetben atyámra és Deák Ferencre hivatkozunk, mert számos nyilatkozatuk és cselekedetük bizonyítja, hogy ók sem akarták a hadseregbou fentartani azt a szellemet, melyet, miután azt a monarchiára, a dinasztiára és hazájukra uézvo végzetesnek ismertek fel, a politikából és államjogból kiküszöbölni igyekeztek. E sorokban kifejozett meggyőződésem
Öngyilkosság két fil.ér m\\\\,
— Saját tudósítónktól. —
A fővárossal szomszédos Erzsébetíal-/\'"\' ván pünkösd vasárnap n mnga nemében páratlan eset történt. Egy ü-vs leány lett öngyilkossá és öngyilkosságának oka — két Qllér.
SArós Erz*éb«t tcloji szülctésü cícléd-leánv Erzsébctfnlváu szolgált llolzvrerth Antalné vendéglösnáuél. Holzwarlbné & (utal leánynyal, oki rettenetesen érzékeny volt, jól bánt mindég.
Az utolsó ídőbon azonban az asszony idegeskedni kozdett és minden apróságért 0sszes;.i4la » cselédet. Tegnapelőtt repgel az asszonynak hiányzott egy krajcárja.
— Erzsi, napok óta hiányzik nekotn egy-két krajcár ! Nem te vetted el ? To babráltál az előbb a pénztárcámnál I
Erzsi egy ideig szóüanul nézett az asz* szonyra és axtáo kifordult az udvarra.
Holzwfrthné nem sejtette, hogy ez okt&lan gyanúsítással a szegény leányt a halálba korgeUe.
A talságoato érzékeny Sáros Erzsébet felment a padlásra és ottan felakasztotta magát.
Előbb azonban a vendéglőben alkal- \' mázolt Kerner István csaposnak o*t mondta:
— Mondja tatf \'MZ asszonynak, hogy ártatlan vngvok I
Mikor délután kereséséra indulva megtalálták a padlft<<>n, már halott volt.
Garázdálkodó bosnyák katonák
— Saját tudóéi tónktól. —
Budapeit, jun. 2.
Az-ünnepivetekedjek kötött első rondfl szerep jut a „pauganél"-nak, an nak a valaminek, a mi hadfiainknál < ezurony ¿a kardhelyét órmesterlöl lefolé pótolja.
, A fogyvores hatalom kisded tényezői azért, mert ez a veszodelmes fogpiszkáló olt lóg az oldalakon, különb legényeknek tart jak magukat a nem uniformisos mulatóknál, a Tág« ennek aa öntuda tosságnak padig rendesen összeveszés, mert a jussát ez sem engedi, az sem hogyja és". . , előkorül hüvelyéből panganét.
A tegnapi napról két ilyen „mulatság" bne érkezik hozzánk. íme:
Milasovácz Krizsán bosnyák ezredbeli káplár tegnap este garázda kedvében Fsuronyával helybonhagyta az Apolda-utcábon Nagy Ferenc borbélyinestort. MiUscvácot a katonai őrjárat vette párt-Jogásba, mig Nagy Ferencet lakásán ápolják,
A Kin-Rókus-ulrában sétált tegnap a feleségével Fitzel Ignác ácsmester. Egyezőire két ittas bosnyák közkatona támadt rájuk szuronvokkal. Sikoltásukra lobb járó-kelő emuér verődött össze, mire a katonák elsiettek.
Kirabolt kirándulok.
tiumerő rablás! merénylőt történt vasárnap délután a határszélen fekvő Béhóri havasokon, ahová Dékás óa Bél-bórról egy nagyobb társaság rándult ki vasárnap délután, A kiránduló társaság Tuschek Vilmos erdésznek volt a vendége, akik közölt romániaiak is vollak.
A kiránduló csapat mint nekünk irják — G lórii és 9 nöböl állott, akik még vasárnap reggel elindultak a havasokra és délfelé értek fel a kalibához, ahol ebéddel várták őket.
A kifáradt utasok nagyon jó élvágygyal és kitűnő hangulatban ülök az ebédhez, melyet egy elhagyott juhász kaliba előtt tálaltak lel. Éppen az ebéd közepén voltak, nmikor várotlanul odatoppant négy-fölfegyverkezoit rabló, akik uz erdőből kerültek elő.
A vig társaság ogyszerre elnémul», csupán Tuschek erdész és a velők volt Laschner Jakab erdövéd tarlotta meg a nyugodtságot, do mert fegyver nem volt náluk, nem léphettek fel a rablók ellen, akik fegyvert szögezlek a vendé-gekro s pénzt követeltek.
A társaság minden tagja elővette a pénztárcáját és átadta az egyik rablónak, aki egjik kezében töltölt revolvert a másik közében kalapját tartva, abban szedlo összo a pénztárcákat.
A rablás befojezóse\' után a rablók az-zn I a fenyegotéssel távoztak, hogy ha üldözni mernék őket, az életével játszik n társaság valamennyi tagja. A társaság kö?.fll többen a rablók egyikében a nem-r\\H\' n nagyenyedi fegyházból megszökős (.iyórlly Mózsi zsiványre iamertok, akit n.tóin megszökött, bandát olakitott é, többféle rablást kővetott el.
A csendőrséget még aznap esle érte-eítotlók oz esőiről, amely most üldözi a zsiványokat. A rablók a kiránduló tiiw s:^Apiól 180 forintot vittek ol.
rrmittf:
Pasztulás Amerikában.
Kanzas-Clty (Missouri), jun. 1, Az orős esőzések me^gátuhák a tegnap kitört tüzvésv.nok, tuncly igen ve-pzóiyés jellegű volt, továbbterjedését és az etö crakhamar el » oltotta.
Egyébként a bolyzet nciu javult. —• Ar. egyetlen vasúti ősszeköitoté». amely még fennáll, a délkeloti. — A kereskedelem as áruk nagymértékben való fölhalmoxódása kővetkozté-bon pang. A vasutak közül az áradások leginkább az Atchison Topeka és San-tafó-vaautak, a Missouri Paoiflc-, a Soutiiern Pacific-, a Wabash-, a Chicago Kock Island-, a Chicago ßurlinglon ós a Quincl Chicago and Nordwostorn* vasutat rongálták niog.
A telefon- és táviröhuzaloknt, kivéve n keleti vonalak mentén lévőket, min doníclá elpusrtitotta az árviz.
A Kaasas folyó másik oldalán fekvő \'árotréexssel a legnagyobb fáradozások-■ al sem siket Olt as összeköttetést bely-eáJlitauL Az eoibetek ezreit az inséf-dtottaág látja el éielmiszorekkul.
A rendőMéjf parenoeot kapott, hogy aiinttij fosztogatót lo kell lőni. . A Atlanta (Georgia), jun. fi.
Gaisvellében tegnap délben tornádó-vihar dühöngött, mely több házat teljesen szétrombolt, egyes háoafcat messzire elsodort. Sok embert felkapott az orkán és há/akou, fákon keresztül röpitette őket Hír »«érint 200 ember veesiettt el életét. Az orkán több gyapot malmot szélrombolt, miközben nyolcvan ember életét vesztette.
A felsőbíróságok szOneti tanácsa,
Budapeet, junión 2, A királyi Kúria és királyi itélélő-tábla >irái ma délelőtt külön külön összes ülést tartott s megállapította a nyár íónepokban müködö tanácsok és időnkint működő birák számát
A királyi Kúria összes ülésén Szabó Miklós, u Kúria elnöke elnökölt, jegyző Vidd Zoiián volt.
Az ülésen elhatározták, hogy a büntető szakon julius és augusztus hónapban egy tanács fog működni, és pedig uliusban egy tanácselnök és hét biró, augusztusban ogy tanácselnök és nyolc )iró, szeptember hónapban az I. büntető tanács nem működik, a biráil a többi tanácsokba osztják be. Október cipóiétól itmél valamennyi tanács meg koztii rendes tevékenységét.
A polgári szakon a két nyári hónap->an, mint tavaly, ugy az idén is vegyes tanácsok fognak működni és pedig julius íónapban egy polgári tanácselnök vozc lésével négy polgári és három büntető )iró, augusztus hónapban pedig egy )üntető tanácselnök vezetésével négy jolgári és négy büntető biró. Az egyes tanácsokat nz elnök a jelentkezéhez kéjest fogja megelakitani.
A királyi Ítélőtábla telies ülésén Ober-scball Adolf, a tábla elnöke elnökölt; egyzö Hatvány László elnöki tikár volt.
Az ülés elhatározta, hogy julius G-ólől augusztus 30-áig ugy a polgári, mint a jüntető szakon csupán egy tanács fog működni és pedig a polgárt szakon vegyes tanács, moly bárom polgári és három büntető birónól és egy polgári tanácselnökből fog állani; a büntető szünidői tanács peaig hat bíróból és egy tanácselnökből fog alakulni.
Szeptemberben az összes tanácsok, a III. büntetötanács kivételével, amely egészen szünetel, fog működni, mig szop-lember végével ismét az összes tanácsok megkezdik rendes tevékenységüket.
l«h«(0y| tetMk, hofy a kátonl éla«ne-kAJjfa. AiatÁn rtrekedée támadt a németek és a cstbek kózu A németek közül többen veáledeloes iérfllé* sienvadtok,
A Balkan foirongösa. -
— Saját tudósítónktól. — Konstantinápoly, jun. 2.
I A porta, HUmi basa fófeli>íyeló Jelentései alapján, írásban löfOiie az osz-* trái -magyar és orosz nagykövetségekkel
azoknak & bolgér tanítóknak a névsorát, akikről bobizonyitották, hogy tagjai a forradalmi bizottságnak. A jelentós ozi mondja, hogy számos bolgár pap és tanító vesz részt a bandák üzelmeiben, miért is, hlr szerint, a porta felszólította az axarkáiust, hogy ilyen elemeket ne alkalmazzon.
KoneHwtlaápely, jun. 2.
A drinápolyl vilajetből a követkecö hivatalos jelentések érkeztek :
Május 26-án Kofosasz fala kötelében, a hegységben kemény kütdelem volt három banda *e egy katonai különítmény között A bandákat Madsarov és Ijovanov bolgár bandaíönökők éa egy örmény rezér vezette. A bandák nyolo
halott hátrahagyásával elmenekültek.
A csapat öt embert veszített. Az elmúlt napokban egy banda megrohanta I Kadikőj török falut. A falu lakói védekeztek, miközben négy íérű é* e^y nyolc éves leány életét vesalctte. Karaiba faluból a bizottsági tagok elragadtak egy Albanli nevú nemes embert. Miután az éreite követelt 300 forintot idejében nem fizették meg, Albenlit keresztre teszitoliók. Holtan találták meg Pirgo nevű faluban a bolgár lakosság temetést színlelt, hogy elrejthesse azokat a fegyverekot, amelyek után a halóságok kutattak.
A csendőrségnek feltűnt, hogy a koporsót nyitva vitlék, mint ahogy az ortodoxoknál szokták. Miután a csalást fölfedezték, az összes gyászt színlelőket a pappal ogyütt letartóztatták. Ujabb házkutatásuk alkalmával «záznyoictan fegyvert találtak.
Frigyes herceg utazása,
— Saját tudósítónktól. —
Saent-Gotthard, jun. 2.
-«n.. 1
Frigyes herceg az V. hadtest harminchat törzstisztjével St.-Gűnda gróf ezredos udvarmester kíséretében tegnap déjulén öt órakor harcászati gyakorlatokra két napra ideérkezett.
A rátóti állomáson kiszállva, beszél-
rtett Széli Kálmán miniszterelnökkel, azent-gotthárdi állomáson a vármegye főispánja éa városi képviselőtestület lo-gádta.
Relszlg Ede főispán szép szavakban üdvözölte a vármegyéje torületén időző hercegei, a nagy tömegbon összegyűlt nón pedig lelkes szavakkal fogadta.
A herceg a íőispén négyes fogatán hajtatott lakására, a Korona-szállóba, majd fogadta \'a főispánt éa a városi képviselötestülot, megköszönve a azives fogadást.
A főispán na ünnep befejeztekor fogaián a minifstorelnökhös, Rátótra ment a honnan az esti vonattal szikbelyéie Utazott vissza,
A töTtedsatek ma reggel hét órakor koosin Rába-Kereszturro, Borosgödörre és Újtelepre utaztak; délután két órakor lárnt\'V onnén vissza.
A holnap délelőtti gyakorlat után a heiceg a délutáni gyorsvonattal Pélto-ronyra utazik, a tisztek pedig visszautaznak áliomáshelyükie.
A horvát fotradalom.
Zágráb, junius 2.
Pünkösd vasárnapján és hétfőjén ismét lüntetések voltak Zágrábban. A tüntetést vasárnap kezdte meg egy diákcsoport, mely énekelve vonult végig az utcákon. Miu^n azonban semmi különöset sem követtek el, a rendőrségnek nem kellett közbelépuie. Ugyancsak vasárnap a közeli Ranban a szlovén tanítók gyűlést tartottak.
A gyűlés ulán néhány résztvevő Zágrábba ment, hol a déli vastMon nagy néptömeg várta őket. Miután icvató beszédeket Í9 tartoltak közbelépet: a rendőrség, mely azonban nem birl a uagyra-nőtt tömeggél, és vissza kellett vonulnia. A tömeg kiabálva vonult az egyelem elé, hol a rendőrjég én csendőrség karhatalommal szétoszlatta. Miután azonban a tömog .«<tosziou>tt csoportjai a város utcáin tovább »fcj-.-ngtak és tűntettek, a katonaságtól hat *2áza<lot kérlek, mely az utcákat kiürítette. Tiz óra körül ismét rend volt.
Tegnap, hétfőn, folytatódtak a lüntetések. 11 és 12 óra közölt az egyetem-térre nagy számmal gyülekoziek\' össze fiuk, akuet, ugy látszik, az intelligensebb jelenlevők kitanítottak ós akik azután kisebb csórói tokra os?.olva, több ópülolbo* vonultak, amelynek obiakait beverték; ilyen épületek vollak az államvasutak ürlotvezoiőségénck uj palotája, a magyar kaózinó Pavlcs Armln
oaatálytanáaioe ea PUveries képfUolő házai,\'a nemzeti kaszinó épülete a« Ag-tamer Zoiiung aacrkeestősége és JCraj-esovks Ottó osztály tál yiftoácsos lakása. 8 házaknak majdnem mlndefi ablakát betörték.
A rendőrség és két század katonaság* mely kássenletben állott, rögtön közbelépett a kiürítette és elzárta as utcákat. Készenlétbe helyesték az egész helyőrséget, beleaxámitra a honvédséget a tüzérséget is.
At nicakeraazteződésekel katonasáa szállotta meg éa eróa őrjáratok cirkáltak a város utcáiban és környékén. A rendőrség is bejárta a várost és elbújl tüntetőket kutatott, kik közül többeket elfogtak.
A Preradovica-léren Hta 7 óra Újban
éretlen gyerekekből álló tömeg gyfllt ossre. A tömeg lol akarta törni a levélszekrényeket és vafcrságos ostromot indított a magánál hordott kövokkel azon ház ollón, melyben az Agramer Zeitung szerkesztősége van.
Félóráig folytatták ezt a rombolást, minden ablakot botörtek és a földszint abbkredőnyeit kilépték. Különösen kitűnt egy ¿«íány, a kin diáksapkn voll. A tüntető); bo akarták a ház kapuját zúzni, ami azonban nem sikerült. A rendőrségei értesítették, azonban nem érkezett segítség.
Miután a tüntetők látták, ho^y a kapun nem tudnak behatolni, elvonultak és Gavranics és Silorics képviselők házain töltötték ki boszujukat. Eközben a .Icllasich-téren álló rendőrséget értesi-tolték az eseményekről. Egy tömeg a Zrinyi-térröl elindulva, minden lámpát kiollv , haladt a Jellasich-iérre, gyalázta a rendőrségei és folyton zajongott.
Ezek után megbízták a katonaságot az utcák kiürítésével. Ekkor történt, az itteni tüntessek alkalmával legelőször, hogy a katonaságot kövei dobálták meg és a vezénylő liszt állítólag a fegyverek jasználatával fooyegelözött.
Szerencsére a dolog nem korült eny-nyire. A katonaság és rendőrség fáradozásának siket í)11 végre a rend helyreállítása, amihez az a körülmény is hozzájárult, boL\'y kilenc órakor minden nvilvános helyiséget bezárlak. A tegnapi nap folyamán számos letartóztatás tOrtént.
Három emberi, köztük egy városi rendőrt is súlyosan megsebesítettek. A helyőrség megerősítésére ma két század ulánus érkezik Zágrábba.
mm — —i ■ ■■!l— ÍJ i m-j-• mi—1—m
LEGÚJABB.
Szerbia képvteelöt.
Belgrád, jun, 2. Tegnap n legújabb alkotmány értőimében általános képviselő-választás volt Szeroiában. A választáson az uj alkotmány fényesen megállta a tüzpróbát: valamennyi ellenzéki jelölt megbukott s mind a 130 kerületben iormánypárti képviselői választoltak meg. Ily körülmények közölt a szerb kabinetnek abgua lesz nehéz a kormányzás,
Sikkasztó ügyvéd.
New-York, ju. 2, Zinner Tivadar bécsi ögyvíd, Li míjus 12-én nagyobb összeg elsikkaszlása után Bécsből megszökött, 27-érr F.iis Islandba, a kivándorlók vosstegló állomására érkezett, ahol\'alkalmatlan kivándorlónak tekintették s nom engedték meg neki a partra-szállást. Ziunert vlsszassélUtjáö Euró* pába,
Németek éa osohek verekedése.
Prorau, junius 4. Az utoiii pályaudvaron tegnap éjjel komoly összeütközés volt németek és csehek közt. Az éjjel féltizenegy órakor jbvö vonattal német tornászok érkeztek Lipcséből. Kocsi* jukban több cseh és egy katona ült, n kik a németek bosszantására cseh dalokat énvkeltok, a mire a németek a Wácht am Rhein eléneklésével válaszoltak. A vonat megérkezéíekor a németok meg ekarták állopitani a katona kilétét, de a csubek ezt nem engedték s
8"
a fegyverével, de osak hotsolts. A
gyermek elmenekült ós föllármázta a szomszédokat. De már akkorra Reg-dánstkl elillant s nem lehetett rátalálni. Elbujdosott U omIi b»t»kk*l kéaöbb kerítették késre. A pestvidéki esküdtök ma vonták felelősségre Regdánsskit ezért a gyilkosságért.
BUDAPESTI HÍREK.
— Betsg főispán. Fenyvesey Ferenc voazprémmegyei főispán súlyos betegsége, szívbajjal párosult vizinelegeége, oly rosszra fordult, hogy környezete a legrosszabbtól tart.
— ▲ fla miatt. Boros Józaef eill»-moa vasúd ellenőr, amikor tegnap éijel hasaérkezett, a feleségét vérben fekve találta. Az asztalon egy levél volt, mely mindent magma ry a rázott. — Bocsás m«g — irta az asszony — hogy itthagylak, szegény Qyulátn után megyek. A mentők konílatálták, hogy az asszony balkezén az ütőerét vágta fel. Most a Rókusban ápolják. Borosné afölötti olke-eercdéxébau ukart moghalni, mert Gyula fia nemrégiben öngyilkos lett.
— Drosd&l állatorvosok Budapesten. A drezdai állatorvosi faiskola növendéken két tanáruk és az ottani közvágóhíd! igazgató vezetése alatt tanulmányútra indultak és most Budapesten időznek, Ma délelőtt a fövároai
| marha- és közvágóhldat tekintotték meg, moly alkalommal az ügyosztály nevében Foll;u«háxy Lajos tanácsjegyző fogadta és üdvözölle a vendégeket. Kívüle i\'reuszner vágóhídi igazgató és Breuer föállatorvos kalauzolták az idegen szakértőket, akik a látottak felelt a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Kivált-kápen a marhavá:óhidon lévő állategészségügyi muzeum keltette fel a vendégek bámulatát, akik egyhangúlag oda nyilatkoztak, hogy ugy gazdasági, valamint a preparátumok szabatos kikészítése és elrendezéso tekintetében külföldi hasonló intézménynél ilyen muzeumot nem lehet látni. Ezt a muzeumot Breuer lőállaiorvos létesítette néhány évvel ez-l előtt és azóta lankadatlan buzgalommal és szakavatottsággal bőviti éa gondozza.
— Mikor a« Mrog elkesorodik.
Singor Vilmos magánzó (Nefelejts-utca 8.) ma reggel összeveszett a fiával. Az összeszólalknzáa annyira elkeserítette az öreg embert, hogy kést ragadolt és mellen flzuita magát. Életveszélyes sebével a Rókusban ápolják.
— A ,,selymes" kisasszony. Egy
karcsú növésű, hajlékony formájú kisasszony állott ma Agoraszló Péter kir. törvényszéki biró előtt. Egy fővárosi kc-1 rcskedö-cég azzal vádolta, hogy balleri-nának adta ki msgál és szerződésére hivatkozott, amely Oroszországban fényes jövőt igért 8 erro á oonto toilettekel rendelt. A 175 korona értékű selyem r.lsószoknyák fizetésével azonban addig kútelt, mig a cég végro csalás miatt vád alá helyeztette. A kisasszony elmondta, hogy tagja volt a mi Operánknak, a bécsi An der Wien azlnháznnk és sok más színpadnak s azzal védekezett, hogy a ruhanemű ellen volt kifogása, azért nem fizetett. A bíróság a bizonyítás ki-torjeeztése végett elrendelto a\'további vizsgálatot.
— Soós Mró bírál. Schwartz. aki Soósnak Üzlelfoloként került a szenzációs eseüie, más biróság de\'e^éíftt kérto. Ma dr. Sárkány vízsgálób re megkérdezte orro vonatkozólag Soós bírónak a vélekedését. Soós védője, dr. Vájsz Sándor kijelentette, hogy sem elleno, sem mellette nincsen a delegálásnak. Az iratokat mig ma (elküldték a kir. Kúriához.
hírek mindenfelől.
* .
— Egy kutya miatt. Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt szombaton este Feronclalván. Mint tudósilónk jelenti Csoll&r István gazdaember kertjében sok kárt okozlak a kóborkutyák.
éjjí/\'muktóhe/0*6 vW6kioi;lc*k«4élfUMM
" Stefánia-kávéház i
lerepegi-nt 73. uám,
Bsténkint 8 órától kezdve elaöranm Magyar varieM-el6«dáe S20OS
LAC2I ÍKazgatasa alatt. Közben éa utanna. Radiea Piata kitűnő zenekara játszik.
felénk éjjeli élet! Szolid árak i
Belépti díj nincs. !
■ i i i i i m i •
REGÉNY.
Társadalmi küzdelem.
Etvd«Ü b«n««TÍ leytaf. UU 1LÜSVJÜ HUUO, Minden Joj ftuUiW*.
Galand Pisla roggol korán átment a szomszédba ós kovéssel késóbb átvezette a törpét is.
Ottan azután ágyba fektették ós a detektív elment, hogy * kosaras embereket küldje ós intézkedéseit
megtegyo.
Lgycueseu böinont a főkapitány-« ságra és onnan intézte dolgait.
Két polgári rendőrrel vitette el a: törpét a Rókusban kölcsön kórt ko-] sárral*
A halottas házba vitték a kosarat, olt már egy rendőrségi zárt kocsi várt és a törpo a kosárból a kocsiba került és az a rendőrségre vitto.
Mikor u hatvani-utcai főkapitányság udvarán a kocsi megállt, abból senki sem szállt ki.
A kocsis felrántotta az ajtót és elkiáltotta magát.
A kiáltásra sokan odasiettek, közöttük a detektív is, aki azonban most már egy fuvaros álöltözetóbou volt.
A kocsi padlóján vórtócsAban feküdt a törpo.
Halott volt.
Egy tórszurás ölte meg.
A tőr épen a szivét szúrta ke-
roszllU.
Ami pedig legfeltűnőbb volt a dologban, a tőr szakasztottén olyan volt, mint az, melylyel a kerepest-uti áldozatot szurlák lo.
Kzen a tőrön is volt cédula.
A cédulán pedig ez állt:
vIgy jár minden árulói*
A kocsis semmifélo felvilágosítást nem tudott adni, hogyan történheteit a gyilkosság.
0 a kocsit a keropesi-ultól a batvani-utcáig egyetlen egyszer sem állította meg és elég gyowan hajtott.
De azért lehotsóges, hogy valaki folránlva a kocsi ajtaját beugrott és a gyilkosság elkővetétó után kiugrott azon.
A detektív nem bizott a kocsi»- • ban és azt elcsukatta.
A dolog megdöbbentett* a bátor
kutatott.
Kezdte hinni, v hogy az ellenség sokkal veszedelmesebb, mint aminőnek tartotta és keUőzött óvatosságra lesz szükség.
(Folyt köv.)
A szélvihar áldozatai.
— Saját tudósítónktól. —
A szombaton éjjel dühöngő szélvihar és eső löbb helyen nagy szerencsétlenségeket idézett elő, mely alkalommal emberéletet is követelt
Tudósítónk jelentése szerint a bétfés-megyei Szunyog-pusatán 60—70 vidéki ember dolgozott A kapálással nem tudtak alkésxülni, ott maradlak tehát az uradalomban, ahol egy nagy ókörisálló-ban vollak elhelyezve.
Szombaton éijel az óriási asévihar az istálló egyik falát bedöntötto s a munkások kösül Csábi Illés tizenhét, Tskó Simon tizenhat éves flokat, öw. Turi Mátyásnál, Kosró Veron 17 éa Nagy Ágnes lő éves leányt a beomlott fal agyonütötte, többeket pedig aulyoaan megsebesített.
A szerencsétlenség után a megmenekültek, csak hosszas és fárasztó munka után tudták a beomlott faltörmeléket elhányni, ahol állán megtalálták a szerencsétlenül jártakat. Az esetet bejelentették a (ryulai kir. ügyészségnek, mely a vizsgálatot elrendelte.
A másik nagyobb szerencsétlenség Mosorln közelében, a Tiszán tOrlént, színién szombaton este- A mosoriniak-ugyanis nagy kitorjedéjú (Oldjak van a torontáli oldalon.
Itl dolgozott a múlt héten 80—40 csnlád. Szombaton esto akartak hazamenni. A nagy vihar közeledtére mindönki ¡patkodon a dereglyére jutni, amit oztán annyira mcgiöhöttek, hogy a szélvihar felkorbácsolt hullámok becsapódlak a megtorbelyt deroglyébe, s azt elsülyesz-tették.
Jovics Mladoo, Jovics Deszanka, Sze-kulira Mlftdcn é3 Rasztica Kri*zlina a szerencsétlenség alkalmával elmerültök és a Tiszáim fúltak, A többiek nagy nehezen kimenekültek.
¡V bánfaiénak **
v.:va}«»i\'i, n^eycsb-úoós, t/izbioUnco.", fcOly£(i;SUl\'Ut •»!.. munkán»».*.»!!»;.4* Klfcbl.tyvi ni ti rílkfii v\'F)u\'»
t „LIIMlEÍMélo AUTIMEQN" álul.
CiN in« I fen* tnnllM — W«.n *rt«lm«tl — tí\'»9.0« m.l.^.n sünljlkl
t\\\'.¿.t í.«\' ■/ J\'J l\'v*\'.\'.n 70 bor. t!u<ictes b«kü\' d\'.te íeiUlt títftn trr. K»rii*l4 t: OllfM tjtfrr itirunliM«.
rSrnktópi Törött Jóxicf uyáflyaxoMiiv
S«J/,e-t. híiálj-ti. 13 ti A n *.»»:,.>• ut -ö.
Gyilkolt, mert szeretett.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, junius 2.
A pestmegyei !>é:iyben tisztességes, dé-rék asszony hirében állott Sáránszky Mihálynak u felesége. Fiatal is, caioo« is voli a menyecske, így hát ké\'szeresen lelt volna oka nz urának féltenie. Hanem Sáránrzkynéra a falu legroszabb nyelvű embere feni tudott ráfogni soha semmit. Pedig ugyancsak vetélkedtek érte a legények, logkiváltképpen Ilegdánszki Mihály földmives. Korülgotle, hízelgett neki, do hiába. Ez óv elején aztán nagy dolog történt. Egy éjszaka, vagyis inkább hajnal tájban, Saránsz-kynó arra riadt fel, hogy valaki óvatosan bdörto az ablakát s már jön is be azon által a szobába. Kiáltani akart, de a betörő revolvert fogotl rá s ha csőn-dosen nem marad, rá is lő. Ekkor fol-ismerio Bogdánszkit.
— Mit akar kend itl ? — kérdezte az asszony ijedten.
— Jöttem, hogy megöleljelek.
Azzal átkarolta a menyecskét, aki du-lakodui kezdett a legénynyel ; hanem a férfi karja erősebb s így Sáránszkynél a íöldro icpcrte.
Amikor Bogdánszki látta, bogy a célját cl nem éri, dühében leszúrta az asszonyt Négy szúrást is ejtett rajta : egyet a szivébe, amely megölte az asz-szonyt.
A dulakodásra fölébredt Gáránszkyné f.l éves kis leánykája és sírni kezdőit. A gyilkos, ho;;y elhargfttlnssa, rácsapott
A károsult gazda ugy akart segíteni a
bajon, hogy a kertben laláll kutyákat puskalövéssel riasztotta ot Szombaton este la nagy kutyscsabotáat hallott a ksrtjéből, Levette tÖltOU fegyverét a azzal a kert felé indult a a mint a sötét-beu meglátott ogy kutyát rálőtt A lövés ulán a csaholó eb elfutott de nagy | sikoltás támadt. Caollár roaasat sejtve, befutott a kertbe s ott találta szomszédiának 17 éves Magda nevü leányát, a kínok a golyó a mellébe furódólt. A szerencsétlenül járt leány éppen Csollá-rékhoz akart menni, de a kertben volt kutyáktól nem mert előrébb haladni, mikor Csollár a kutyákra rálőtt, csakhogy a lövése a kutyák helyett a leányt találta, akit a fák árnyékaitól nem veit i | észre. A megsérült leányhoz orvost hiv-tak, de a leggondosabb kezelés mellett is másnap meghalt. Csollá/a azerencsét-ség után msga jelentkozett a csendőrségnél, akit egyolőre őrizet alá vettok. Az esetet táviratilag jelentették a királyi Ügyésznek, akit a helyszínére várnak.
— Hagy sxerenosétlsnséff a Dunán. Paksról táviratozzák : Ma hajnalban nagy szerencsétlenség történt Ger-jonben a Dunán. Egy uszályhajót bocsátottak vízre és ez alkalommal Szűcs Benő és Szabó Sándor tartották a hajó-kötelet egy csónakban. Díósi János kormányos a hajóról eleresztette a kötelet, mielőtt il^yolmeztetto volna az embereket. A kötél leütötte a csolnakról mind a két embert Ezenkívül a parton állók közül is többeket megsebesíteti. Szü< .-öt kimentették a vízből. Szabó azonban nyomtalanul eltűnt a Duna hullámai között A vizsgálatot megindították.
x Kéaxpenx\'k&lcaBnAk sora. Jegyekre, nyoreményjegy« Vr.i és e-i .k-uupirokra, az érték 00 százalékáig, a legkisebb összegek is. Elzálogosított sorsjegyeket és értékpapírokat kiváltunk, a tóbbletet készpénzben kiadjuk. Ezen kölcsönöket a felek totszéiszerinti időközökben és részlellizetésokkel fizethetik lo. Sorsjegy-biztosítás árfolyamveszteség ellen a legolcsóbb díjtételek meüelt. Vidéki megbízások azonnnl legelőnyösebben eszköLöltotuck. SorsJeg-y-lotóti-Bank, Balog A., Budcpoat, Fe onolek tere &. saám félomolot. (Királybazár.) . _ ■ . ____ _ ___________
Tőzsde.-
Budapesti gabonatőzsde.
Köttetett: Buza 1903. októberre 7.C2—
7-60. Rozs ápr. —.—.-. Zab máj.--
—.. Tengeri jul. C-37—8-36. Repce aug. 12-40-12.50.
Budapesti értéktössde.
Etötőzsdén köttetett: Osztrák hftelrészv C6C.75.— Magyar hitelrészvény 782.60— Magyar 4 százalékos aranyjáradék 121.25. Mvgyar koronajáradék 09.30 — Lcszá-
raitoló bank 453.60 Jelzálogbank 621.-
1622.— RimnmurAnyi vasmű 475.60 Osztrák-magyar államvasút részrény 682.60 Déli vasút 40.—. Némot birodalmi márkA 117.21. Villamos vasút 816.60. Budapesti \'közüli vasút 813.50—
Bécsi értéktoxude,
Elölözsdén köttetett: Osztrák hitelintézet részvény 6C4.25 Magyar hitelbank résiv. 728.— OsilrÁk-mastyni államvasuli részv, 681.—. Union bank részvény 529.—. Osztr, koronajáradéL 101.05. Angol-osztrák bank 276.60 20 frankos arany 19.07. Déli vasul 18.25 4 százalékos magyar aranyjáradék 121.25. Magyar koronajáradék 99.25. Márka bankjegy 117.20.
Vásárcearnok. Husfúiék: vidéki innrhahus lelejc 64—78, hálulja 72—90 korona 100 kilónként. Leölt borjuk súly-levonás néikfll 82—102 fillér. Lehúzott sertérhus kilója 110-104 fillér. Bárányok párje 5—12 korona. — Tojás: L rondü fr\'ifls toji.\' 54—00, cycngébb áru C0-5S korona. — Tojtermékek: I. KOző tenvó 1 félkilós darabokban 3.40—nallíva rüdre 1.60—1.80 korona. tobénlurO.2.58—24 fl kilónkónt. — Spárga, vastagszálu 1.40,
közép 1.-1.20, levcsspárga 0.60 korona
kilónként. — Vadfélék: őz 1.60-1.80, vaddisznó 70-80 fillér kilónként.
— Kösváffóhtdl sertésvásár. Hivatalos j«leniés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt — darab. Ma érkezett 1814 darab. — Déli 12 óráig eladlak 887 darabol. Mai árak: öreg sertés elsőrendű 90—92 korona, másodrendű
93--kor, selejtezett áru . 94 kor
Fiatal sertés, nehéz 90—102 korona, Középsúlyú 94—100 kor., könnyűk, 80-94 kor., hússertés, süldő 99-90 kor kilogrammonkint élősúlyban.
Oyomor-, bél- éa rér-tlsstltó koránál már féX pohár termésaotes
ISNIÁNDI
KESERÜ-VIZ
eggcleakint használva, ki-tünően boválik
-V- Üvegrjo 60 fillér.^
K>ph|ló ininacnítt, un »
tu »liftno« BOJlíiroTHAUEH Z,«|o* ¡fifjízotótuiél Koroá _ romban.
ÍUJtUr Budtpottn: ftUEBXOTX X.. crfgcii.
J.
- 4
Jégverés ellen
jutrinyoaan éa kcévevft *el-tótcluk mallatt üUtoatt a
Hazai általános blztosifó
részvénytársaság,
Forduljon tohát ax érdeklődő
^daközöníóg bizalommal ko-ríhoű felügyelőség, íóügynöksóg, ilietóleg helyi ügynökségeinkhez, a hol minden tekintetben készséggel adnak tájékozást.
Kárainkat g70raaa éa mél-tányoaan bonyolítjuk I fnlQl kadwaaft flxatéi tolekot adunk.
éa mél-kla,azon- I kai «alté Q
:_l
Haaznaa
NEMI BETE6EKNEK
Ikoa b«t»i><ntt« voact- I tn4nh*a»t>t na fy.Wyk«**^ u &er*J>e Or. 6 &. M A 1
• ,K-*v«.ior J a. káayr,
; V» oldalon • tltkoa • " koxó mixidan "H\'.Jot UlUliDM. ÍMerJÓ}«
K T A L «ftrágoa fairt k4ay v«t bArkinak U «rttákkan kalli tnej. A kAnfr mm)- aií kudajban jelent meg <x «¿k •(» ambar tlOubtU «Ancit w^niLUM. Porti»« 90 ftUái bólya* kütdaudO Cakn
Dr. G1KAI
Budapest, VI., Andrássy-ut 24.
hol a munka wnJ)« Bili-» Mc- 4« hmfr-iurH btt>r«kn«k iu(x«h inM i. e. t lí *« «rta T- *-<«.

Férfiak
Nőknek
«lipttkiMiii fctmy Ldait foijiMk iuip?«í
Mf«««k*Od*«4a uátkQl * Ugblatoaakb CT*«T" utnil a
^Nanlri laliüiifwok"
Bizonyultak. Kty dokoa 100 Ubdaca UrWlcimnaJ b pont»« ]iiuii>«i»ií uuaitáttal 0 korona. Vldíkrt S korona al&lac" bakoldá«e va«T uUütM uj.IIV»
dl.kielan kttlda. Toráitá kíuv4»y>\'» r umattku«, p«de{iáa ka^é ellen lejjabb •
Sapol-kflszvimj-feQBÖosdt
■•S*yó»y»Ut MonkabirO I Ktáaaaágaa laaa
*nedflll úUtOl lutáni itat 4x6aa>ca raumalUua
kő ok «Ilon. l-«rej;yoteabban (fógyitja a k6»r-t Tvuyt, c>ODÜia»ojttaal. nytlunlaat, keraaalcaont-fájdalmai. h.Uikjaal, darák«» \' áa májdafanalot, ir.lrifrct kódáal. aa Oaeiaxiuxuridoit. hajothilaUui f kel fa lrikkat. a ftír\' " \' " ..... \'
«a iiatkttldáal raktárt ax Király gjúfn Sii4«>mU»
£ri»rb»l tár -klai»U*l-u. ÍT. n.
|l, cioouia.ufaiakl. nyinuiilaai, karsaxicaonv almai, liálikjaat, darákfáJárt. nouioi , láp-p.ijdafanaíot, mtrierc* báaUÍina\'-at, Ucm-k»L aa 6a»t«jt«u{...hi5olt. h^jhlhaUUao »••»-fa Inakat, a AláUat *« fc»<kji*l ára 0 kar. Kgy doboa Lc-ílarat-íála »¿r- áa «»»• ■aortiaxtuo labdaca 0 kor**« 40 MÍ*T. Kaphat* a (6
\' Mk«rti4!-Lhitt ulinrát a
baáOidéae laaUvtt csset Kiar 4a axar hálajayUat*»xa.t mm
A riláfhirO «ódéi
angol
„Helical-Preitfí
kerékpárokat
•ilyen lanilUtra 188 frttdl faljabb bari 8 U
10 frtei láMlabt. al»i<aiidO „Oyoioa" (fpakel tO trt rt ár kafákcáralktlieatakaL u oratáfban rrfedal álló n«CT b«Ta>arláiaink fuljtin 00 aaásaJák áx-I lanaálltláanaJ a/álütunk »ldíkfe ♦« bilberá. I dbl.randn k<U*4 fumm! .f j ¿rí
JAUIlaaaal........
t db i. r-n4Q balai tumml (ff árt i JótálláanJ ........
I db JominiarfO actrlen Umpa. .
I pár ki\'.uní pedál......
1 ilrb jó ininl"-V<j Voiákpáx-láocJ . S drb antul »)«\'*€ ......
U kljr. CAlcium carbid ...
JR.\\jy újt(T>^«t tSbb trlnt 800 kippal len«" kOlá
Láng Jakab éa Fia
*s oraxat lofn«jnrobi» 4a l«rm»tbUbftt4b1
k»rikpár-r»ktáift.
UfaUk «ft Wljaaau TUI< talán ajár. tralyliel a ir.ÍM.\'l.t ..«líd loAdouktor-»Itrfllieljök. bciv • takl»-talban karaitW fukar l«0«». IU ai eWVdft lwl«)tl oOU már Uuteta\'.M titt a »a. 1441 kalaU
Vénuax - bnlaeam,
uiáln* a luffci/oeubb oooaok laraljai *a téuyUl áron tuti >«al W». lto|r a kau-
U. 4 áiai.
a s.Nan)iba<i a kak-
i>*únk "nyulában blio»»«-» a..aUUáal kálcaáuái, Itatáaa ahbaa áll. UflUák átrállwaAaál pláwUkna aLa-njatlduniili áa eÜveffU. maif utvb-• rakodnak la. A már afy-
lakM ki/^featU éa uira h«l kou*. a ai<5rtV>krt «r4a.
a líribei.
Etuilrn kdlStúa kaieUe 11 ü! in áll. gittlO liatáa.i folrUji a valódi Vánu-baUttu aivnklrfll íriaa aixiuiut kálc««n6i, uj ircrontaukat <iép\'-ÜAio(eM fiaJalit Miúd.u leinie aa.liearáia h.unvi 4p utr • kifejtád rabén lari flaial Iranf, kiint in ár Ulj«««ti kJ fa letl áaatonr aráinára. ~ mim * turiny, buajitc-(fcil\' (6tfíaknái U Uasouló uol(«laU>t U«l t«mnvl aeat-Jk*i «íra iwhel a l>|taví»bl>é aaui ártalmai ax vceamefie. ir* HT »áfy >Tafa»k. aokAly «lUrt, 4 kafana.
( Urai ao
i tr« 13 kor.. korona tUá&bidi» titsdíurtv.
«UnratUJ y«jy fu*toa eiUnábes. Ren4aláa«k caiauaaUSk:
l ao
rneUe a, aUiexei
Potro¥itB Miklós Budapest, IV., Bóofli-ntoa 2.
WEGMANN-fendszörü nwlomépitfl iroda
íakab I»
. Budap®«t, ÜL
PorczHIán-beRgerok Daráló Combmáft Simán ttrlö Waiomjáratok \' Malomgépek
t\\ A n mérnök
Horv&t-utoza 23.
Koptatok Olajmalmok ■ Hóttrok Transmlssldk Szíjak, Selymek Eszközök, stb.
Oajat roadaior« min ta-malmank lnry«n megtoklnthotö. •MiMaa. GaámtaUn aUamoréa éa kttttntotéa. - - - ■-- , I>rvycI, kOltségTOtéssot osolfilonk. ÁrJogynéJ lngyon. ,
ii
»»
M
Pédual SzmI A&lftJ
mGll->—^tK
czukorkdi
Kollamaa Bjr*Uuiol<W bn-lá.uaX !iObí>i<. ivk<xit>4g ¿a mind«» Ji irüloabirUlom •Unt.
Sry dobox ára 00 lUir.
Ktaxit! :
H&zsliüszky L
g-j-dgr»«*»\'*»*
Btidapé?, X. k„ llB«t-ttt
<:apbM* • ryö(5Tra*artái«LXbiu> 0« • <U vw j*»-
tttlot«kboit.
w

Ok

11/
f Katoolm-tnjeotlOrn b /toa it»r hu^yc.i ea fabárfolyái rllcu. 1 »y iltakriak t koiona ; óiknak ¡1 kor. -0 Kllei
Csak Ürsriaatl-fála Kataclm-lnjectfót kérjünk!
Kaphat* minden lyófyUrban. — rőr*.ktar :
Városi gyéorszertár a „Szect-Hirom$«g"-boz
Baia( Fő-uto*« 894.
HaMIanü
4 pár cxipü
^rntpu csak 2 frl 50 hr,
otevó tirórt lesniok a no^y meniiyitfégl)«u estVözOH bcváíAilá» miatt oladva. Kgy pár f^rtié» e^ry pár női barna, szürke va^y ftfkvte füzf.s CKipö cröhon tzeg«lt talupnl, le^Uja\'>b alnk, tovlbbft eyy pAr férli »\'•? »>gy pár nfti divaton cxipfl züinórzatia. Mlnü a n^gy pár 2 forint 50 krajexér. Mogrendolonél ole^endé a láb hoaiia. Síétkaldí» utAuvét mrtlelt.
Sohuli-Export F. VVinOiocIt
Kr&kaa A Z. »iftm.
Cser« mogongedre, a mog nem feloléér pénz i» viaska.
4 MUlke* M
BaMlálJl ön ■ ■ ... ■ mmmmm Mali» ka áaa. l.ti<l.aUaaák aja».
a«l*«aa areakr.m-.l I 4aV«> •• kr . aalUt a4a| I írt l< V»
aaak a «altamel TaU4t: * 6. »íA.U\'.i rUra
a*ra4«l aaakaU
aKSkai,r 4i. Kyé JO Jliltanoak«*" kan.»» ^i»i.á«>:i
Jómnf-körut 41. alán» : KottenbtliOr utosa L
Budapaat,
FiókOzlot
<At ár k klt0i>4a^(a4rt ke»a«V4dclak át nem Ularíkáí • pánit ritarskLlOjuk \\.i,J kivicIctjA.
Vendéglősök
V»n »rerenciém a t. rendéglé» urak ügyeimét — a köiclgú idényre tokintoltel — 40-aa aOr>szlwat(yulmra tel-bimi. SiAnios k\'AllitAaon ki-tüu\'iotvol tgen jól mtl^ödök, czélsteiück éa otoók.
Arak 24, 26 és 30 korenn.
Watterich Arno\'ii
Budapesti
VII., Dobiny atosa ö. ss.
. _ T ájllB 0.
1 ^MejlfJedis és az ¿let mejhosszabbodisa^
érháta *1 kt-
r*n Juyla VoltA l-.»v«cxt
vlaoléaévaL Ajknál, a kik a dupla Ytlla-kei Mttut állandóan vlaclik, a »ár- áa I4a|r.-nd-noiiuállaai) mSkddlk. ai Ar-ié»»k mr-f«f4-a4.li ti a int ki-talin»ikrll«-■noa o\'uq,
4 U.ti e» lleml erö jflbbau kifaitwik. utr. bojy iluUlian a bot-d\'-j 4\'!»pol «« atrelkapca^lato-aan ai u«T oly rOviO vm-
ájat m.fkoaaxakb\'íáA.a árbaW a fT*»áo •Hkoreka.k nam lahat >14» r^akran Lxiuátalnt, bo^rr a Voll* karoaxtot mlndlff vt-•alják, mart ax mar«rdalti na lda.rvudaxart, falfrlaaiti * várt áa aa tftax vi!^niVi i<vn íu.-anix tainaora, b«cT » k«r«UtiA bajoknál feKUmulba-Uttaa at»t; arat 4« k»arr4ay, hlofbai. U«r-«ywffwáf, átaMllaaaáf, hUa* kexak »a Lábak, hyp«ob<uidrin, a&y*4«aáf. unatuin, a*r««ik, áji^barlxalía, b4r\'nolO|jr«6r. nrftnyár, DAj. ÜUIiio.iia. káli 5gia. »tlfctUor.
orbi
i*4ixa, I
f»g-fájáa
•lé. __
Ininwnk LllUku\' i1141"-\'"
■ UtáltpUR anynytuor rtkd.anek VolU-laMjtat. mait al . aakna-ii mlnulf cayfiill a táiáaJaiakktj a «Jlainat árain uc^átja a káivt kA-»eftftuoífcyektdl. a iuety»k n.f.i r.unyi IUU1 ítoauk okoxUk ha.\'áiit a bavl b«Jck kilUXui iaejtu.
acsan Darabja osak 4 korona, r. i ¡.j - vi Volta^alllag:ok haionló drikon.
SfiUÜíi» o»»k n vtnr olölejn bvUUldél* ■tán fáin- áa L-áiucnlTe.
blitoiau
U) rir^ekáiTt 4« 41etvt(U «Akt» Ul dnblxalomra, t)l wiutókoxfit*-
bptaá(r>4, U| uiankü.blráira, Vi boidojiinra. teliéinek uiil • |Yi>n(n omtMrek a
jévtl. A t>f. Sandan ooiláUti-j 6vj!aku l«att t»l«M állal 1/ei kCnnyu ái a inel\'att tudvmányo* módon j.il ei ai Aletadí elem a tert! ■ a I ktatnék alva) kir-ben tiito. Ff\'>()\'»\'
táat nyujf. A Hr. Hundon-fát*
?lllüno5 öv
^ylt|i\\: a o«»\'xt, iv kflkr.vínjrt mind\' 1 l»jl «n, Irta* oa.áu vl, Almivilanai (.bt át»X(T5 tnli.noáRot, Influonxát <H rt\'trflnr-.-haUsae«at, ldasbot«|aa((4t. UltKlorlVua uya-vMvat6i eet, iá]i<v.ttaAKOt, axalülíat, tint«4-rluoi;ba]t, jffro.Sr, ailvi1obo{,í»t, v<i; tóilulr at ax ag-yba, ai^dtUáat, liypf ohcu.lilAt, Akxtinát, ftllaucaat, liHej koxakot 4a lábaUnt, á&yba-Vi.eláat, bdrbatora\'ltot. btlxO« luiepxi>il, k6-likát, foitfaláat, nul bc\'<gs.lsut atl-. Ott. .. hol már mltióen iiÍAbavaló volt, tevjvk in%kiiMtlni a
Dr. Saaöen-íélo villamos övöt.
Ulndau győtiKo (árfl, aaaxony ca ayormak vlaaljru Dr. Lr.r.don f»>\'a vili.ion^ üvvtI Uxor mojr aaor ni.ifX) o^yult bii\'iiyl Ji\\ i\\ nnuyr-ai.iv» arailmáriyt, namcaak nuinnk, Cu m kvát-
Mldái. ta. Ara darabouklnt 10 koiona. 8i4lk01dif oaak a pá.ix aldta*«! bcküMáit
utAn váav- ét báiDieiittr. M*|bl<ltokát Itatták a k6reUer& ctliura InUuü1 LeopotJ Epalqln,
Basel (Svíjcz), Falkínerslasse 31,
Ltrtltkit Srifcilia U llllái*«, Itrt1«iilai.ckja 10 tiUártt bílyef («11.

Hőlgyek fígyeímábe!
Orflona-Crém arozksnö.
Minden ed, 11/ ktnitcti t/élit« ft bV-ipoló treick kArt l~-JilinnSbb lif.rituiAuy ax Uík nvCuin, m\' Kin xalradáK.
A( elegáns . . A kiválóin kedrrlt if(-ptlA axttí. Kfyodtivi bii\'oi trer *t arci 11*-pllói\':<? it livilAnL-KlJiiki«.
Kllávolitjk n raajfoltokat, tömírf, pir-aanáat. hOa*K /ary fa^TíAa altiO ol«id4-xatt vSrds rnltaknt, ki\'uiiitja a ránoio* kwt, tiimlSbdlyakot, ir*x ko-oubb oív*. neknek lt l»*Jon, Cd», Ujn nrozaxfnt iol-ctOndz.
Oto<lá; tot hkláia abban rejlik, bo«r a blrrn ■ onva, iftlCn feljilv\'JIk í» axárt hooa t6tr« ai<,n báítuli.lat l.aUtl. lio^y a rrepi.lt, aim^rAi vagy pOneoé»»» kict már níh^uy iiki> al.lt lolja.«n át«.IWik. Mivel oei i nlraifek, nappal it batmálliatá. Ar.i 1 olynak 50 kr., nnyycbb 80 kr..
lioxsr.vold vrj ona ornppan ÍO.kr. Ouona fnuder t uinben: fo»iér. rór.ia át txiiít tl;.,U kik doloxlO kr., orgy dobot IfiU K:>pb»ti.-:
Ba\'csaj Károly gyíoyszertáribífi Sz^eíen.
ITryanott blítot lntnu UWjjadii «Leni hintőpor ¿0 kr. ív b\'rtoi lmtá«u ly,ik«iem-vckit» 60 kr-rt kapható.
C\'aak n Ubroxay .
vAaárolt oróm k Vulóiltl
BTOiryaíOrtArbnn S^d
Nyomatott a tuiajdono* „liiriapterjcsilé ValUűat" körfurgugópún. (Czégtulajdono«: Székoly Viktor.)
Szerda, junius 3.
Nagykanizsai Frist Újság

Mesterinasaink neveléséhez.
Nálunk még országszerte divik a fennhéjázásnak azon undok és a legmélyebb megvetésre méltó szokása, hogy az iparost lenézik s azért lépten-nyomon halljuk, hogy a szülő tanulni nem akaró fiát imigyen ijesztgeti: „Há nem tanulsz, inasnak adlak" ; mintha bizony iparosnak csakis a hanyag, tudatlan ftu volna való !
Minthogy pedig bő alkalmunk van tapasztalni, hogy az ilyen semmitmondó ijesztgetéssel a flut megfelelő^szorgalomra nem igen birjuk serkenteni, azért fölösleges is <v ilyen üres beszéd, sőt többet árt, mint használ. Art pedig elsősorban magának a fiúnak, akinek kedvét szegi a testi munka iránt, amely mégis haijfciább vezet, az 011-állóságho^ra tisztességes ke-nyérkeres»*z, mint a fárasztó elméleti tBulás s árt másodsorban az iparososztály tekintélyének is, amennyiben sokan épp a fent idézett szólásmódra támaszkodva, az ipart alávaló foglalkozásnak tekintik.
Pedig a büszke angol nemzet csakis annak köszönheti gazdagságát s műveltségét, hogy az előkelőbb; vagyonosabb családok tagjai nemcsak n tudományos, hanem az iparos és kereskedői pályára is lépnek.
De hány olyan szülő van nálunk, aki igy gondolkozik ; aki tekintetbe veszi, vájjon van-e fiának kedve, tehetsége és kellő szorgalma a tudományos pályához ? Ha jómódú, akkor fiából erőnek-ciejóvel tudóst akar nevelni, holott ha megfelelő ipari szakiskolába adná, sokkal jobban gondoskodnék jövőjéről.
Azonban számos szülő anyagi viszonyai nem engedik, hogy fiaikat ipari szakiskolába adhassák s ennélfogva kénytelenek őket mesterinasoknak adni. Ez esetben adjak őket oly mesterségre, amelyhez a fiuknak kedvök van s amely biztos jövőjével leginkább kecsegtet. Ezen választás igen íomos, mert az inasi éveknek határozott befolyásuk van ugy az inas jellemére, mint a jövő élete pályájára s az illető iparág felvirágoztatására.
Ezenkívül szükséges még magának a mesternek jellemét is ismernünk, mert ha a mester jelleme kifogás alá esik, ugy inasát sem nevelheti helyesen. Ismernünk kell továbbá a mester szorgalmát és szakismeretét is, mert ha a- mester
mesterségében nem tökéletes s nem szorgalmas, akkor inasa sem lesz nálánál külömb.
S hogy helyesebb mederbe terelhessük a mesterinas-nevelést, figyelembe kell vennünk, hogy a mindennapi iskolából az iparos pályára való átmenet a fiúra nézve igen hirtelen, sőt állithatjuk, hogy természetellenes. Mert mint iskolás fiúnak mindehnapi iskolázáson tul, ha feladatait elkészítette, szabad ideje, szünete volt; élvezte az ünnepeket\' s nagy szünidőt. Midőn azonban mesterinassá lett, ezen szabadsága megszűnt. Korán reggel fel kell kelnie s az egész áldott nap dolgoznia; este pedig fáradtan iskolába mennie. S igy még a testi s lelki munkája közt való arány sem helyes.
Azért a mesterinasnak, a kinek fiatal, gyenge testi szervezete még íejlJődésben van, elegendő volna, ha reggeli 7 órától déli 12-ig és délután 2-től 4-ig dolgoznék; 4— 5-ig pihenne, 5—6-ig pedig 5-ször hetenkint s vasárnap délelőtt 2 órán át oktatásban részesülne. Igy volna elélhető a megfilldő i egyensúly a testi és lelki nniV/ka ! közt. *
zsebjéből kiszakította és futásnak orcilt. Az utca közönség« a károsult segítségévet a futásban volt zsebmetszőt megcsípte és Átadta a rendőrségnek. Elfogatása alkalmával az óra már nem találtatott a zsehmet-szőnél, kí valószínű, cinkostársainak átadta. A zsebtolvajt a rendőrség ártalmatlanná tette. \' *
Séta a szabadban.
Vasár- és ünnepnapokon megindul az egész város s mintha népvándorlást akarna produkálni, bemutatni, tolong ki a városból a szabadba. Csak ki a szabadba a dohos, fülledt városból I Mennyire más ott, milyen tiszta, üde kép, a szemet elkápráztatja, a lelket megbűvöli. Szinto felvillanyoz, uj erőt kölcsönöz, a mellkas kitágul az ozondus levegőtől. Ha gyakrabban mehetnénk l<i, minden nap! Hanem hát a munka itt tart a szürke falak között, nem járhatunk a zöld lombsátrak árnyékában. A város közönsége már meg kezdte a kirándulást, rajonkint vonult különböző, még távolabbi helyekre ÍS. ligy rósz a homokkomáromi búcsúra, más rész a sörgyár, lazs-naki, palini kiránduló helyekre vonult, sokan meg az úgynevezett „Potyli" malmot is felkeresték. A \'lazsnnki vendéglő, hol valamikor legnépesebb majálisok zajlottak le, ma már csak a bakák és dézsa-tündérek helye vasárnaponkint, azonban hétköznapokon az intelligens közönség is felkeresi. Palint távolsága miatt, csak tehetősebbek keresik fel.
«
Rossz esőléd.
Horváth Mári 15 éves leánv cseléd volt Németh József helybeli kiskereskedőnél, kitől, mielőtt végleg elbúcsúzott volna, egy vég vásznot ellopott. A leányt és a vásznot a rendőrség kéziekerítette.
Kisasszony és obstrukció.
A napokban levelet kaptunk egy helybeli bájos kisasszonytól, kit nevezzünk Elzának. A levelet igazában az országos függenllenségi pártkörbe
Hl rek»
Érettsógl biztos.
A kereskedelemügyi m. kir. miniszter a helybeli felsőkereskedelmi iskolához Holtai József helybeli ter ménykereskedőt küldötte ki a folyó tanévi érettségi vizs ¡álatokra miniszteri biztosi minőségben.
Árlejtés.
Tegnap délelőtt volt a városnál a szolgák, rendőrök és erdőörök ruházati felszerelésére vonatkozó árlejtés. A kikiáltási ár 3312 korona volt. Három vállalkozó pályázott a munkálatra : Kaufnmnn Mór és Mercz Mátyás helybeli; Bhim budapesti, szabómesterek. A szóbeli árlejtés alkalmával Kaufmann Mór és -Morc Mátyás kijelentették, hogv a kikiáltási árból semmit, illetve 5/4 °/o öt engednek. Bluiu budapesti szabó cég 21 °/o-ot engedett.
Ismét zsebtolvajlások.
A városunkban tömegesen előforduló zsebtolvajlásokmjk most már állandó rovatot nyithatnánk, annyi tolvojlás történik nap-nap után. Az elmúlt ünnepekben két zsebtolvajlasi eset fordult elő. Egyik áldozat Meizen Jolcab helybeli kocsigyártó, kinek 200 korona értékű arany óráját és láncát lopta el egy ismeretlen zsebtolvaj, a tűzoltók pünkösd napi j mulatságán. A másik áldozat Kákló Antal lakatos-segéd, ki pünkösd más? napján, amint este nézegette a sza-kácsné-bálra haladó takarós szakács-nékat és fess szobaleányokat; az egylet előtt egy Boros János nevü csavargó, ezüst óráját és láncát
kollett volna vinnie a postának, mert annak szól. Elza kisasszony haragosa^, de ünnepiesen kijelenti, hogy ezennel kilép a pártból. Eddig negy-vennvoleasabb volt Kubik Bélánál, de mától kezdve kormánypártibb Szélinél. Ennek a hatalmas ós nem minden drámaiság nélkül, való fordulatnak részben «az obstrukció, részben — János ur az oka. János ur még fiatal ember, de már két esztendeje epedő- vőlegény és ha a bizottság két sorozáson se látta elég erős legénynek arra, hogy karddal, puskával védje inog a hazát, annyi katonai virtus mégis van benne, hogy meghódítsa Elzácska szivét. A hódítást azonban csak a harmadik sorozás felmentő verdiktje után pecsételheti meg törvényesen az anyakönyvvezető. János ur egész önérzettel bizik benne, hogy ha már kétszer nem kellett, harmadszor sem kell katonáék-nok: annál szívesebben kell Elzács-kának. A sorozás idejét azonban tolja az obstrukció. János ur tehát nem mehet az anyakönyvveshez — bár \\mindennap olt van — Elza kisasszony nem öltheti fel a habos menyasszonyi fátyolt. Az elkeseredés tehát érthető és teljes igaza van, mikor azt irja, hogy „egyedül a gonosz obstrukció akadályozza boldogságomat". Jó lesz ezt megszívlelni a politikusoknak, mert sok bájosleányka van, kinek boklogságáf az obstrukció akadályozza, melyért rettentően haragusznak. Pedig- nincs veszedelmesebb a női haragnál.
Nyári mosó kelme
maradékok
érkeztek KOHN S. B és FIAI cégbsz
ÜrxMÓt >et»tór.
Nagy választék tinóm BATIST és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti ¿s vásári ernyők, vixmentcs ponyvák.
1 »"» ^o»» » \'
7 Á L QG 8 N T ÉZ ET."Ül
1
A NAGYKANIZSAI
;

KERESKEDELMI és IPÁHBANK
= RÉSZVÉNYTÁRSULAT =
iu>tÓMÓ|£tlau: ©nifociél.voxott
ZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemUekre ■■ ■ ■=
KÖLCíS Ö NT AD.
\' \' Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. - =

\' t
■f-w
6
Nagykanizsai Friss Újság
Szerda, június 3.
Üzlethelyiségünket
1008< évi nuuruMxtuM n<S i«6n
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
vagyunk = kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalmat nyu tunk a nagy-érdcmii vevőközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
kiiiriteni
j
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő bolthelyiségbe helyezem
át, mely alkalommal a raktáron levő árukaJt már most h leírjiitányosabb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
RUHAZAT BESZERZESE




Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választók
a legdivatosabb finom férfi- ós gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.


K\'l I«* \'
i W**\'1
\' ^SWi* ■ I «
■MM"***\'
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
f é r í i s ¡k a b ó » ü 35 1 e t e
\'Erzsébet-tér, Eiek-fcle házban
* Nagy választék 3 !9r)(llv3!os-íl)b finom anpol és belföldi kelmékben.
l/.léses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fQrdittatik.
Pontos, tjyors. szolid kiszolgálás! tisztelettel Kauímann jfcfiójr
rórftMznlM).
lOIcsé áraink 1
i
01
«
I
I
Tartós
női ougos bőrcipő
párja
2 fit 40 kr.
Kitűnő
női gombos bőrcipő
pirj.
3 forinf.
Nagyon erős női fűzős bőrcipő
párja
2 frt 80 kr.
Tartós
noi bor félcipő
párja
2 forint.
Női bőrcipő kettős kereszt csattal
párj.
te 2 forint.
Tartós
gyermek fűzős bőrclpők
párja
85 krtól feljebb.
Ia Godyear világcípő, legdivatosabb forma; az árak felülmúlhatatlan olcsók.
Fiókraktár
JVa^ykaniasísán
Kazincy-utca
v
Kitűnő
fllzős bőrcipő
párja
3 forint.
Nagyon erős
A\' n 1 // * //
férfi bőrcipő
párja
2 Irt 40 kr.
Nagyon erős
férfi sima bőrcipő
párja
2 \'frt 50 kr.
Kitűnő
/» \' |» I // p • //
férfi bor félcipő
pária
2 frt 50 kr.
Könyü
női utcai bőrcipő
párja
1 frt 50 kr.
Nagyon erős
leflny ftizós bőrcipő
párja
1 frt 70 krtól
feljebb.
Az árak a gyár által minden cipő talpába be vannak vésve.
Turul cipőgyár ré
l
Kiiçôrôlag; magyar gyártmány.
TI. évfolyam. 155. sz.v
Nagyi aülzift, csütörtök, IÖ03. jiinitis 4-
Étfyes szám -rsiíé?
1
t ni i ;rr-TI
NAGYKANIZSAI FRISS BJSAG
l—sLU-ax,

Előfizetési ára:
•H#lylMii hizhos hordva «gy hóra 60 ftllér. .*. .*. Vidókr« póaUi küldéssel egy húia 1 korona 20 ftlléf.
j. F.i.u» ,,,rkét»m jj, MRijtiuiK »apoBU Rorín rsnaei. > «
r-S XVOBYA nvQ9 • II Njwwaott a .Nafylur.^l Friss UJtig\' ucnódt**\'. J
nyo»dáját>an.
Kiadó tulajdonosok:
Krauax ¿a Farkas. Sftrktsatúíóg és kiadóhivatalt KrattM 6t Farkas paplrksmkeifefe
MitljtUilk Mponta korín reggel.
t \\
[ *
L 1
F
■H
Hogyan készült a békési felirat. Botrány a nagyváradi határozat miatt.
A/--WÍI
I
Az árvák pénze,
Az apa boszuja,-
kót sza- r pénzek koze-iniszter a Ijulinsclse-
Az cgyszorüsitési törvény végre hajtási munkálatainak ^sorában ki váló helyet foglal el bályzat, melyet az A léso tárgyában a be tegnapinaponkiboesát jén életbelépő kormányrendeletek nz összos törvényhatósági és rendezeti tanácsú városok, valamint az árva-pénzek kezeléso feljogositott községek gyámpénztári hezolését — a városok és községek eltérő szervezetének figyelembevételével — az egész országban egységeseu, lehetőleg az egyszerűség követ clmé-nyoinek megfelelően szabályozzák ós őzzel véget vetnek annak az áldat lan állapotnak, hogy minden város és minden község más-más elvek szerint kezoljo a gyámpénztárát.
Az eddigi eltérő és folytonosan médositgatott helyhatósági szabály rendolotok nyomán a gyámpénz-tárak kezeléso körül a kiskorúak és a gondnokoltak kárára sok he lycn törvéuyolloues gyakorlat kapott lábra; a szabályellenes, hanyag eljárás miatt a kiutalványozandó árvapéuzoket évek hosszú so rán Önkényesen visszatartották ; £ kamatokat helytelenül állapították meg; do a roudszer nélkíil való pénzkezelés, a helytelen naplózás és künyvelés gyakran a gyámpénz-tár megkárosítását is eredményezte, az ellenőrzés és a felügyelet pedig nem volt megbízható alapon telje-sitheftó.
Az ogységes uj szabályzatok szabatosan megállapítják a inurikabe-osztást, a hutásköröket és a felelősséget ; rendelkezéseket foglalnak magukban a pénztári kezolésro, az utalványozásnál, a naplók 03 a főkönyvek vezetésénél, az árvapénzek gyümölesüKtetéséuél és a pénztár-vizsgálataál követendő eljárásra nézve; mindamellett az önkormányzati testületek törvényes jogait nem érintik: tehát az árvapénzek elhelyezési módozatait a helyi viszonyok figyelembevételével jövőre is maga ft Város vagy község határozza meg.
A múltban szerzett tapasztalatok tanulságai alapján a szabályzatok sok tiltó rendelkezést is tartalmaznak, mi? _az az áitézkedós, mely a rendezett tanácsú városok és köz-»égek gyámpénzttr tftoidAulq»k

Megírtuk, hogy Siuger Viliuos 5G éves nxf&ánzó tegnap reggel a Ne-felejts-utca 8. számú lakásán összeveszett a fiával. Az öreg ur elkeseredetten felragadott nz asztalról
felUlVizsgálaté a vármegye kötelességévé teszi, a gyámtöl-VéAVek rég óta érzett hiányát pótolja s az állatni számvevőségek ellenőrzési munkáját e téreő is hasznosítja.
Mivel pedig a gyámpénetári tar talékalapoknak más célokra le nem ¿ütött jövedelmét ezcntöl a két éven feltlll elhagyott gyermekek gondozási költségeire kell fordítani, remélyhetó, hogy a gyámp4azuirak rendes kezeléso közvetw á városok és a községek szegényügyi terheit is csökkenteni fogja.
egy élesre fent kést és azzal mellbe szúrta magát. Az üreg urat a mentők a Tókus-kórln\'zba vitték. A sebcsillése veszedelmes, mert a szúrás a tüdejét érte.
i -i •>
— A diplomát« felesége. A hivatalos lap közli: 0 csáazájrl i* apostoli királyi Felsége az 1903. éri május 11-én kelt legfelső elhatárolásival legkegyelmesebben megengedni méltattató«, hogy báró dnus*4 axoL Dwlaxa CoosUom
bárónő, báró" Braun Károlynak, rend-kiröli köteti éi meghatalmazott miniszteri cím- és jeUoggel felruházott cs. és kir. diplomatiai ügynöknek és. első osztályú főkonxulnak n nője, a császári ottomán első osztályú Nichnn-el chefakat-rendet elfogadhassa és viselhesse.
ra^MBOcg«n>nim »WOl»......
Völég^yo Budapesten Acs-sogéd és ! az esküvőnek tegnapelölt kellett volna megtörténnie, do elmaradt« mert a vőlegény clutatdlt.
Kiutazása eíőtt azonban levolet irt a leányuak, a melyben bejelenti, hogy anyja ellenzi a házasságot, miért is azt el kell halarfkláffl bizonytalan időre.
A leányt ex annyira elkeserítette, hogy loincnt a Duna parijára ós ottan avizbo ugtott.
Tühben utána ugrottak, köztük atyja is. A leányt kilopták szerencsésen, de az apa, aki gyönge úszó volt, a vizbe-fult.
Az eset nagy meghatottságot kelt Ercsin.


Apa ós leánya a hullámok között.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, június 8.
A főváros közelében leró Ercsi köz* «égben újra szenzáció van.
Egy fiatal leány öngyilkosai akart lenni ós a vízbe ugrott. Atyja meg akarta menteni és utánna vetette magit, hogy kimentje, de azersncséüenül járt. A leány msgsaabadult. de az api a vízbe felt.
* Kojlók Sándor 49 éves erosi-i gazdi nak van egy 18 érés Amália cstQ leánya, aki mmruwAj tolt. \'
Az eladóit sorsjegy/
Stcincr Kálmán nagyszalontai ke« veskedő a innlt évben Budapesten való jártában egy sorsjegyet adott cl. .sorsjegyet, — magyar nyeremény kölcsön sorsjegy volt — megvette tőlo- ségoru, Halász Gyula ügynök. .
Steiner, aki nem szívesen vált mog az értékpapírtól, nz eladáskor félig tréfásan, félig komolyan így szélt sógorához: S
— Te, ha. nyer ez a sorsjegy/ akkor a nyeremény felére igényt tartok I
— Jó, jé —• mondta a sógor —. majd meglátjuk.
A sors ogy akarta, hogy május 16-<5n tartott húzásnál az eladott sorsjegyet kihúzzák*
Tízezer koronát nyert. Steiner megtudta ezt és azonual jeleukezett a\' nyorcmény felére.
Aggódó szívvel és balsejtelemmel ment sógorához, mert kétsége támadt, vájjon vau-o joga az eladott sorsjegy után kérni a fele nyereséget.
Sojtclmo beigazolódott, mort sógora nem is akart hallani arról, hogy a péti Mét oda adja.
— Kétszáz foriutot adok neked, — Szólt Steinerhez — ezt is csak azért, mert, sógorom vagy, különben kidoblak I
Steiner nem Volt evvel az összeggel megelégedve és mivel erőnek erejével ast akarta, hogy sógora adja át neki a kívánt összeget, ki-! dobták.
Steiner.most a bíróságnál keresi igazát.
TAVIHATOK.


»•lírád, jun. 8. Ide érkezett jelent^ > sek szerint as albánok véres hatcot.
vívtak tefocfaJJtt Dibra mellett törülj .
katonasággal. Az aftánnfc súlyos ^

---y—-—
ORSZÁGGYŰLÉS.
KépviaelAház ülése.
EfnAk: Apponyi Albert gr.
JegyzSk • Szöts. Dcdovieh. Trubinyi
Jelen voltak: Szól), Lukács. Fejérváry • Plósz, Cseh.
Hogyan kéiatllt * békést felirat
Elnök bemulatja Békés vármegye fe! irntát, molylycl bizalmát fejezi ki u .Szól kormány iránt, s njrgodalmát nz obstruk-cióvnt szembon.
Kccskométhy Forenő nz elnöki clötcrjcszréshez szól melyek között Hóké* vármegye felirata is szerepel. Szóló szerint törvényellcnessézck fordullak < !ő a bizalmi indítvány tárgyalásánál. Az ihuitvány nem volt bojelentvc. A szavazásnál pedig éppen törvénytelenségek történtek. — Kgyik ár-vasxéki ülnöktől azt kérdezte n főispán, hogy szavazott-o niAr: .Igen" volt n válasz, Ezt nz Igent bejegyezte A szavazók közé. (Zajos derültség a szélsőbalon. A főispán kétszer szavazott, mondván,\' hogy neki két szavazata van. (Zajos dorüllség a szélsőbalon.) Ilyenformán jött létre nz egyforma szavazat avagy a Iflispán »¡yját el-! ufiki szavazatával döntött. Miután a határozatot mcgfcllobezik, tehát rum törvényes ,kéri hogy utasítsa azt % issza a Ház. Ilyen ocsmány felirattal nem szabad inzultálni a Házat. (Zajos holysslís (»szélsőbalon!)
Széli Kálmán miniszterelnök azt tartja hogy ft lIAznak nincs joga felülbirálni a a feliratokat. A kérvények s a feliratokat a belügyminisztériumban sem lehet rendes kezelés tárgyává tenni. Hogy a békési közgyűlésen mi történt, azt nem tudja, do meg fogja vizsgálni az flgyet ugy, ahogy azt a törvény elöirja. Azt nem szabad mon-
vei, majd a többséget támadja. Szünete\'
R1 a ö k 10 ptrtrt felfüggesztette ülést
Brunei után Dániel Gábor olnók-M. N e » S1 Pál hivatkozva a király pár bestédére a motonyi főispánra, nzt mondja, korona lejött korteskedni
\' eíN SpenCzor.lcle té eleket hirdet lUdémikusan utrvsn, do kissé nytr en és nőm kiforrotton. Elibe« az érte Kézéihez az egvesftlciben soksn hoztá ivóhak. maga Somló zérósssvábsn maga is konstatáló, hogy nem csalhatatlan dogmát hirdet, liánom azt, hogy a doinány folyton változik. A ki pedig
tu
AZ
hogy a korona lejött korteskedni a pártok
kuzé. s ,--------- ... . . ... _
F. lnök: A koronát a vitába bevonni igazságot keroit tudományos Alapon, az nem szabad." • I szerinte helyesen , jár el. (Helyeslés a
© S B i Pál * MA hhS«nAtíál\' fl.l alr.il »•_ •__ A _ .^il.SU.Inl.lalnn \\ Vrtrt»
Do ne használják fel n
koronát pártpolitikai célokra sem. Nem veszi tudomásul n jelentést.
K I n 0 k holnapra halasztotta a vitát. Kövelkoztek at interpellációk.
Dr. Somló Ugye,
Benedek János utal a nagyváradi jogakadémia tanári karának határozatára, molylycl felirt a kultuszminiszterhez dr, Somló Oódog jogakadémiai tanár egy felolvasása miatt a társadalom tudományi egyesületben.
ur; Kan b Ivor- A nagyváradi jogaka dómíA nem sisfcadkömaves akadémia.
Vészi József Semmi köze a szabad clvüségnek az ügyhöz
Z h o r a y Miklós - Somló is szabadkő-műves.
Nem igaz. Állítsanak szabudkő-ott taníthatnak olyan
V é z i József : Kilát Ivor br.
műves egyetemet, tanoknt.
V é s zi József.
Állítsanak ultramontán
dani, hogy a felirat ^cliuány. (Nagy r*j a
! »zélsöbuloii.)
i Ugrón Gábor szerint a kérdés nem abból a szempontból bírálandó, hogy kinek .kellemes, kinek nem. A poticiónnk jog, be-i cscs jogn a választóknak, r ^ eak egy képviselő aláírását teszi szükség\'-\'^\'J hogv n Ház elé kerüljön. Do éppen ért u feltéteket kelleno elhárítani azt a tehetséget, hogy botrányos tartalmú, vagy irányzatú kérvények, ava^y feliratok u Ház elé no kerüljenok. Viszont azonban a vármegyei feliratok is csak ugy kerűlhutnok jogosan n Ház elé, ha az elhatározás a törvényes kellékeknek mcgfelelöleg jött lélr\\ H a szavazás is a törvények szabályaínak meg\' felel.
A képviselőház elnöko nem lőhet birájn a kérvényeknek, bár jogerősség szempontjából megvizsgálhatná azokat. Ahhoz azonban szigorúan ragaszkodnunk koll, hogy a törvények megtartassanak, az pedig első \\ sorban a belügyminiszter kötolossége. Bocsásson ki egy köriratot, melyben kérje ki azt, hogy feliratok jogerőre emelkedése nélkül a képviselőház elé torjosztossenek. Válassza el a belügyminiszter magát a párt-vezérségtől s utasítsa a lőispAnokat. bogy no lcgyeuok oly tulbuzgók. Ugylátszik — a nagy sietségből Ítélve, hogy a kabinot rövid élotû. Nyugtassa meg a miniszterelnök saját párthíve.!, hogy ez nem igjr van. — Komáromracgyo a Bánffy-félő obstrukció időjén feíirt az országgyűléshez, de ezt a feliratot nem küldették fel, mert Báoffy időközben megbukott. (Zajos helyeslés & szélsőbalon)
K I n ö k : A felirat a házszabályok értelmében kiadattak a kérvény! bizottságnak.
tatarpaüAoiók.
D e d o v i e h Ferenc jegyző hogy 4 interpelláció van jegyozvo,
L l n ö k : Javasolja, hogv 1 órakor térjenek át az interpellációk tárgyalására.
N o s S i Pál : Utalva a pénteki precedensre, mely szorint fél l-re tétetett az interuelIációV tárgyalása, kéri, hogy ma is fél 1-Kor térjenek át rájuk. ~ F 1 n Ö k : A mult pénteken különös kö-rülményok miatt lett fél l-re megállapítva az íuterpellációk tárgyalásának ideje.
K u b j k Béla kéri, hogy a miniszterek válaszoljanak az interpellációdra, másodsorban hozzájárul Nessi indítványához.
Elnök rag^zkodik indítványához s a Ház is ily értelemben határos.
Következik
* ml&iaatépalfiOk jelentésének foly-tatólagoa tárgyaié«a.
N o s li Pál nem tartja menthetőnek som a kormány, sem a számvevőszék eljárását. A számvéknek utasítást kellett volna kérnie az országgyűléstől, bogy mitévő legyen.
G a b á n y i Miklós : Nem vagyunk 4Ó-eu « a Ház nem határozatképes.
Elnök konstatálja a Ház batározAl\'
Pál ezutAh a tJöltUVM helyzetről betűéi. lirős kriUkável illeti Andrássy f Qyuitt gr. pOnkösdi cikkét^ polemizál Yásti
Jelenti, a mai ülésre be-
Kötelességük
egyetemet, ott ultramontán tanokat tanít halnak.
Bonedek János: Azt tartja, hogy Somló felolvasásaiban nem foglaltatott semmi haza vagy társadalomellenes törek vés. Nem találhat abban semmit még n néppárt sem. A jogakadémiai tanár nem foglalkozhat hittani dogmákkal. Tisztelni kell mindenki vallásos meggyőződését. Do a tudományban nincs lielyo a dogmának. Nem mutat a nagyváradi tanjtri kar magas nivenujára, hogy tanárlúsukat feljelontet ték (Nagy zaj a n^apárton)
Hnkovszky István ■ volt.
Zb o r a y Miklós. Nem vágyunk szabad kőműves állam.
Vészi József- Do ultramontán Allain sem vagyunk. (Hosszautartó nagy zaj a néppárton)
KI nok: Csendet kérők, mert külömbrn névsz\'-rint fogom mejzavarni a képviteiö urakat pártkülömbség nélkül (Altalános he-lyoslés.)
Bon odek János Felolvassa Somló nézőiéit a társadalmi alkálmarkcilásisJ.
Zboray Miklós Kz a :ninikri mélet.
F o 1 o n y i Géza (a néppárt felé) meg skizonneélák vagytok.
Zboray Miklós Elien Somló Bódog,
Vészi József: Éljen. (Zajos éljenzés jcbbfelöl)
Benedek János A tudóit nem szabad megfosztani attól a jogától, Iwgy szabadon
jobboldalon és szélsöbalohlatnn,) Non» lehet azonban donunciáusoknnk ncvozni a nagyváradi tanárokat, mert nyilvánosan léptek föl.
V á z s o n y 1 Vilmos: Nyilvános denuu ciálás. (Zaj a néppárton.)
W1 a as i c s mím>zierÍ9mertoti Somló védekezését, melyben tiltakozik nz el len, hogy ő bármely tekintetben vétene a magyar alkotmány ellen. A mlnlsztor
söcrint Somló Altalános szociológiai tanokat hirdet és ha a kutaTAs szabadüá-gát megszorítják, akkor nem lehet tu-dományt tsnitani. (Helyesjós jobbról és a széjsóáAloldaion.) Ha a katedráról fej-tegotnó a tanokat, az ellen sem tenne tonno kiícfást, hn tisztán tudományos alapon és a pedagógiai elvek szerint fejtegeti. (Taps a jobboldalon és a szélsőbaloldalon.) Az öl tanár ellen nem kíván megtorló lépéseket lenrif, msrt ha nc*n -is helyesli a tanárok lépését v\'faps a jobboldalon.), hatósági utón nem kíván eljárni, mert az ilyen dolgot tudományos téren kell elintézni. A tanszabadságot és ennek lelkét képező szellemi szabuilságot .tisztelőiben kell tartani. (Taps.) Itt még a &nj\'.ószal>adsAg is érintve van. Hivatkozik régebben mondott szavaira és kéri a válasz tudomásuk vételét. (Tetszés.)
11 e n e d o k János az akadémia katolikus címéről mondott szavakkal nincs megelégedve, do a válsBzt mépis tudomásul veszi, mert annak második része méltó volt egy szabadelvű miniszterhez.
V H/12 a választ ülés véget ért.
tudomásul vette s az
«I-
Sógorság nem bolondság,
Ti
Nagy izgalmat keltett a mult vasár nap Kondorfa vasmegyei község lakósai között Ldla/j József othvaló lehuny esete, akit a tulajdon sógornője meg mérgezett.
A megmérgezett Balázs József a mult őszszel került haza a kntonasAgthl. Mint-Bljen a szabad szere-1 hogy azonban a szülei még szolgálata alatt elhaltak, a legény a tesvérbAlvjánál, BalAzs Lajos bázAnál húzta meg magát, aki alig három évvel azelőtt nősült meg és éppen azt a leányt vette féleségűi, akinox Őcscse, Balázs József udvarolgatott, mielőtt el nem vitték katonának.
Mióta Balázs József hazaiért, a leány és a sógorasszony között Ismét kifejlődött a régi vonzalom, amiből szerelmi viszony koletkezeit, anélkül, bogy a férj erről csak sejtett volna is valamit
.. , , . A legény azonban, ugylátizík, meg-
BonedokJános: A sötétség küzdelme | uta a sógorasszonyt, mert Utókban nő-
hírdesso tanait.
Zbo rai Miklós lem.
Vészi József Alt gyakorolják sokan, lak az ellenkezőt prédikálják.
B o n-e d e k János: Oly jelenség mutatkozik mely vissza akarja szorítani a tudományt Ez már Pihler eseténél is mutatkozott mikor a kultuszminiszter törölto a szigorlati tárgyak k\'-zül a jogbölcsészetet, S i m o n y f-9 a m a d a m Sándor : Pib-lert kellett vólna fölőlni.
R a k o r 11 k y István: Szabsdköműve-vesek csinálják •
S z a t m á r y Mór : Mcmzetibb Ugy az, mint s néppárté. *
a világosság ellen, (NAgy zaj és\' ellenmondás a néppárton.)
g r o n Gábor: Bocsánatot kérek, min-dig kaiiioliLi i volt a nagyváradi jogakadémia. (Nay znj.)
Ugrón (iábor- Hát bün az, ha valaki katholikus ?
Bonedek János beterjeszti loterpcl-lációjáát, melyben kérdi, hojlandó-o intézkedni, hogy a visszaélés, melylyel a nagy-váradi nkadémiát illették megszűntessék. (Nagy inj jobbfelól « n néppárton.)
K a k o v s t. k y Utván: Ezeket a sra-badkőnüvesséfet ki kelleno kerülni, Nagy zaj és d\'crtilsíj
VV l a s s l « s kultuszminiszter azt feleli, hogy hssználják b katolikus címet ís és nem Is használják. (Nagy *Aj.) 0 tudomásul veszi minu a két mert a kérdés még nincs (Zaj.)
Rakovszky István most olyan közbeszólást eresztett meg, melyért \' iiz elnök megrótta é* kijelentette, llogv ezt a kifejezést lehetetlen belevenni a \' Ház naplójába.
\\V ! a s s. i o s miniszter j A tar.ub mányi alcp katholikus jellegű azon\' ban elvítázhatailsn, A Somló érte
sülni kés2ült. Pünkösd napján lett volna 02 oljeeyzése, amit csak pár nappal előbb árult el odahaza a testvér elölt. A só-gorasszonyt nag\\\'on meglepte ez a dolog s elhatározni, líogy megakadályozza ezt nz eljegyzést.
Keservében Brázslk Ka\'nlin kutuzsló-assznnyhoz fordult, «ki azzal vigasztalta, hogy ad neki olyan bájílalt, mely vissztthócliija majd a legényt. Az asszony átvetto a kotyva\'.ékot 6* mult szombaton belekeverte BalAzs Józsel ételébe, nmit a legény jó étváeygyal megovott, do reggelre halva találták.
A hnlottkóm följelentésére a csénd-őrség mogindliolta a nvomozáét s mlnt-cimzést, hogy kiderült, hogy a\' legény halálát eldöntve.! Brzénikur.-méreg okozts, Vallatóra fog-iál: n sógorasszonyt, akt könyes sieni-mel l*m«ne be, hogy o étette meg a sógorát, do néni czéri, hogv mogőljo.
A mérget Brázsík Kati adta neki, de az nem mondta, hőgy mér(^, banetn azt, hogy bájital, A fkéiéltnes asszonyt és a kurrz»lóhőt letartó2talták.
Pór Anglia fcs az Egyesft Államok között,
Érdekes konfliktus van kóstüiői\'im Angolország ós az Egyesült-Államok köpött. Ezt n konfliktust egy regénykai hasonló Örökösödési eset okozta. Történt még a mull század húszas éveiben, hogy Henry Blake, egy dúsgazdag, fiatal angol tiszt halálosan beleszeretett egy falusi tanító tizenhét esztendős csodaszép leányába.
Blake, nehogy szégyent valljon imá-dolljéval, pénzt adott a lány szüleinek, hogy vigyék Londonba i navoltessék az utiuők modorára. Akkor aztán feleségül vette s boldogan élttk több évtizedig. Amikor a tiszt meghalt, nyolc millió koronát kitevő vagvonát a feleségéro hagyta, aki lb76-hon halt meg a végrendoletet nem hagyott.
A vafryont az angol kincstAr vette kezelésébe és azótanyolc millió már csaknem megduplázott. Hanem törvényes örökös, aki igényeit bo nem tudná bizonyítani, num akadt. Most végro egy amerikai hölgy lépőit fel pretendens gyanánt s hiteles okmányokkal bízonyitja vérszerinti rokonságát mrs. Blakevnl. Az angol kincstár azonban nem akarjA AmcríVúnak kiatlrl a milliókat. Ai élés hangú üzenetet már még is küldték tengerentúlra. A dolog most pörre került, amelyben a két ország áll egymással szemben ellenfelekként. Ae érdekes ügy azonban még sokáig fog húzódni, mert Aeglia szeretné minél tovább halogatni a dűlőre jutást.

. j\'____i .g-g
köszen-
Gyujtopatasok egy bányában.
Báró Rchossberger Nándor kőrnyoi birtokán, Komárommegyébon értékes felfedezést tett: kőszénre bukkant. A szerencsés kezű báró nyomban hozzáfogott a kutatáshoz, majd pedip az előmunkálati engedélyt 1« megszerezvo, nagy bányatelep alapításba kezdett,
Furótnruyokat Allíitatolt fel, hogy azokkal a \' kisérloleket végezze s uz eredmény várakozáson felül sikerült: gazdag és értékes kősiinzétog lerjedt a föld alatt.
A fúrásokat Zsigtnondy Béla budapesti vállalkozó mérnök véfzte a sitját gépeivel. Hanem a szerencse nem volt toljos, a boldogságba üröm vegyült, amennyiben ismeretlen ollonsójjónek, akinek szándéka érthetetlen volt, minden-nomü akadályokat gördítettek a báró bányájának a kifojlődéso elé.
Ez év májuB 28-án aztán váratlan dolog törlént: felgyújtották a fúrótornyot. Nagy csapás volt ez a báróra, nemosnk anyagi kára miatt, hanem az időveszte-sépo révén is, mert uj furónr.k a felAlli-tása legalább egy hónapot vesz igénybe s minthogy egy hónap múlva már kez* dődnek az aratások s munkást így nem kap, a munka folytatását ŐS2Íg kell halasztania.
Báró Schossbergertermészoteaen nyomban kutatni kezdott az ismereden gyújtogató után s több tanúnak vallomása szorint, akik látták az idegent a telepen éj idején a fúrótoronyhoz lopódzní, az a gyanúja morült fel, hogy az uj bányatelep érvényesülése a szomszédos tatai kőszénbánya társulatban kelteit« fel á feitékonységot s ennek a társulatnak az embere lehotert a titkos gyújtogató.
Szerencsetlenseg a Svábhegyen.:
Bndapaat, jonltu 8 Ma délelőtt a Svábhegyen a város kútjánál szerencsétlenség történt.
Dávi József én Acs Péter budai gazdaemberek ma reggel kise«b kocsin a< fővárosba akartak ÍOnfll. i
Mikor a város katiáhoa értek, a ló valamitől megbokrosodott és őrült vág-talással rohant lefelé a hegyen.
Óriást Izgatottság támadt • j »kötésre. A kocsiban üld kél gazdaember aegít-, jégért kiáltott. Mikor a hegy lejtőjéhez ériek volná, a kocsi tavastól együtt belevágódott as útszéli mily átokba.
A kocsi darabokra suzódott, a két gazdaember fiedig éléWeízílyeseti megsérült. — Mihdkeüöjfiket á Szent-János kórhásba .vitték« A Yiaagálatet tMttadi-tolták. . . •
á íemesváíi vasutrablók. *
Temesvár, jun. 3.
Héjról« keresett tolvajokat toptak e tegnapelőtt esto a temesvári pályaudvaron kéi va&uli munkás személyében.
A temesvári pályaudvaron már hónapok ó« üz\'.ék a \'tehorárukknl mopra-í;ott kucsik kifosztanál, anélkOl, hoj;y i tolvajoknak n nyomába tudlak volna jutni.
A fdnAk mepnézte a kocsikat. A? egyik kocái ajtajáról hiányzott oz ólom-zár, fölnyitotta ezt a kocsit éa legnagyobb megiopeiéséro Fillínger János 6* VancsíllákFeiencnovü vasúti munkákkal | találta ott, akik a ládákat — mel\\ékben vászonnomüek voltak — feszegették fol. Az állomásfőnök azonnal lezárta a kocsiajtót ¿s n rendőrségért küldö\'f, melynek megérkezése után a két munkást kiszállították n kocsihói ós vallatóra focták.
A \\i7sgrtl.it során kiderült, hogy ez » két va*uii munkás, kik köxftl Filling<-i £0 év, Vancsillák pedig JS év óta áll n vasú\', szolgálatában, már évek óla pya-koro\'t.\'k a lopás\', de nsak kicsiben. Ezeknek a sikere háiotitofa fel őket orra. hogy nagyban kezdjék az üzleUt.
Rendszerint a kirakásra kerfllö kocsikat dézsmálták me;.» olformán, hogy amikor a napimunka befe)cié?o után a többi munkásokkal eltávoztak, az útról visszafordultak és a sötétségben bebújtak oz általuk Hóic kiszemelt és az óloni-zArtól megszabadított kocsiba, ahonnan az\'án megrakodva távoztak.
A lakásukon megtartott házkutatás alkalmával renpoleg zálogcédulát é« sok különféle árukat találtak, melyei: mind a betörésekből srármuztak. A két tolvajt porsze a/.onnal letartóztatták.


r W 61 y «íj- ti ti ú 3 y a ao »»w í
bárrtaiKiak
fc\'.ínit\'As. í:i>,;;otifft;jiu, vfecícíírst:*
híl-ou\'X\'nit ¡\'i\'HiíKCik* tnL-.-..tf.*x n.iiiU.CJKt
\' i t\';dsl6ra ni!!\'! pjityiulniilc - a „{.OCI.\'ES-Kío 5.rlTi«cOri"^ul.
C:líö ts«rl — Ktr" «»irtai l — htn irtáTmail -Orvosok maUgan r.;ínl\'a* I
í\'vcfjf tar. I\'csiki! fi 10 kjr. cl^Jílrs ItKO!
t\'isv ncUctt bérmrutv«. Kc.ph.il6 *a i\'mcs gytgy
FkJrakUri TZr&H Jóxaof oyáflyaxek\'íárr
üujui tvi. Kiráfy-u. IS ¿t Audftwj-ui 20.
11-----
BUDAPESTI HÍREK.
— Fenyvoasy Foreno a ravatalon
Fenyvessy Forenenek, a veszprémi főispánunk halála mindenütt folyamán budapesti előkelő világ számos tagja kor.doleált az elhunyt édesadnyjánaka ö.\'togy Fenyvensy Ferencnének. A holttestet ma reggel 9 órakor átszállították, a koropeii-uti h\'doltasházba, ahol ravatalra helyezték. A temetés holnap délután négy órakor lesz.
— A bolyroáliltott beo.itilet. Még az 1900-ban tartott kereskedelmi alkalmazottak IM-ik országos kongresszusa Agyéból kifolyólag Ghimessy Béla ma* gánhívatalnvk .-«órtő vádakat hangoztatott 0 konpresszus egyik olnöko. Zerkowitz Emil ellon. Uár mindkét részről kérelmezett bizonyítás adatai kétségtelenúl bizonyították iihimessy vádjainak alaptalanságát — a járásbíróság méeis felmentette. Zerkowítz Emil föloobozése folytan a fölebbezéai tanács, Tóih Ernő kir. táblabíró, a fölebhvi\'.elí tr.nács elnöke elnöklete alatt ma foglalkozott ezrei az Qgygyol és a járásbíróság Ítéletét megváltoztatva, Ghymossy Bélát a becsületsértés vétségében bűnösnek mondta ki és két napi fogházbüntotésro átváltoztatható harminc korona pénzbirságra Ítélte, kötelezvén egyben az ügyvédi költségek megfizetésért» is.
— A bán utalása. Gróf Kkuen-Héderváry Károly horvát bán ma reggel Budapestre érkezett s a ma esti vonattal ismét visszatért Zágrábbá.
— Minlaitor és váeárfelttgyelő. KülOníélo szolgálati mulasztások következtében a polgármester Szepetházy Jonö ideiglenes vásárfelügyelöt állásából
•(mozdította. Es ellen Szepesházy s koz-MÜléshoz felebbozo\'.t, de oz elutasitotts, i.iro a belügyminiszterhez terjesztett be elülvízsgáiati kérelmet. A miniszter azonban színién a polgármester intéz* edéséi hagyta jóvá. A közgyűlés batá-i\'ozata cilou, ílLatvo Szepoaházy érdekében Kasaica Péter bizottsági tag adott bo" felebbvltoll beadványt, amelyre a •nlnlsster kijelentette, hogy az felobbe-zésnek nem mínőíiümtő, mert két egybehangzó határozattal Hzcmbon felebbe-•ésnek nincs helye. Folü\'vissgálati kére. lemnek podig azért rom tokinthető, mert ilyet csak érdekeltek adhatnak bé, Kaaics ;>ódig a fenforgó ügyben érdekeltnek nom tekinthető.
— Budapost küldöttség:» Péter-
várott. Székesförárosunk részéről tudvalevőleg Márkus Józseí főnolpármestor, Réuyi Dexiö főjegyző és dr. Magyare-vi\'s Mláden helyettes tiszti főorvos mon-tek Pétervátra, liogy az orosz főváros hétszáz éves jubileumán Magyarország süikejfővárosát kép»i««ljék. Az ott le-«ajlott ünnepségek után a küldöttség tegnap este nazaéikezelt. Azzal a kudarccal, hogy a ..tartományok" között akarták tiudapoft képviselőit fogadni. K nap meggyőződhettünk imsét egyszer arról, hogy minden maszlag, ini Ausztria tartománya vagyunk, semmi egyéb.
x KUlönlogasség: posztóArtíkban A
nagy népszorttsóg jolénck kell tekintondnk azt, ha egy czég aránylag rövid idó alatt üzlethelyiségeit megnagyobbítani kénytelen. Az általánosan Ismert cs logiobb hírnévnek örvendő Stikarovszky János cégnél tényleg ejen eset állott be, mivel az utóbbi najiokb.in a legújabb városrés/be, a Szabadság-tér és az uj országház közelebb Dáthory-utca 0. és Honvéd-utea C. szánt alá költözött. A palotaszern éptílet mindkét nagy előrésze, a (öldszinti és emeleti karzatok mind telo vannak a St ikarovszky János ezég posztó- és szabókellékek áruival. A hoaszu elárusító asztaloknál működnek a szorgalma* kezek, hogy az őzen posztó-eldoradóhoz «arándokló szabómo:.tereket és vovö-k<)zönséáet legjobb tudásuk szorint kiszolgálhassák és kielégíthessék. De nemcsak vevőkot találunk ott, hanoin mindfólc látogatót is. kiket a kíváncsiság hajt, hogy ezen óriási posztókeres. kedést megtekinthessék, mert Stikarovszkj-nál nineson vásárlási kénvszor. Szivből gratulálunk ezeu címnek ujabb eredményé-
Okmányszcrzö vállalat«
„Eaketésl QByvl»ö«éo" minden féle okmányt mogszoroz. Koreszlülvisz és elvállalja hixuiáft álapattsáoaló-kat, névmagyarosítást, míndonlaju tiszti és katonai Ágyékot, uflarél és külőmböző ongodélyok mogr«sorsését jogtanácsosa segélyével. Amerikai és egyél) külföldi megbízásokat lebonyolit sth. Ügyvivő: Maroltay Zoltán. Hivatala: Budapeat, Erxaébet ktfrut 9. az., a Novv-Yofk-palotAban. Szegényeknek inoyen áll rondalkozésro a vállalat. Telelőn 03—00.
REGÉNY.
hoz és sikert kívánunk további működéséhez
HÍREK mindenfelől.
— A pipa Loubot ollon. A .Voce de Veritao* cimü lop,amely a Valikánhoz közel áll a kat din Alisok réven, kijelenti, hogy a pápa semmi körülmények közölt nem fogadja Louhet-t, Franciaország elnökét, na esetleg Rómába jön az olasz király látogatására.
— Kémikusok nomxotkösl kon-g;ressxasa. A birodalomgyülés palotájában tegnap volt meg a gyakorlati kémia művelőinek V. nemzetközi kongresszusa alkalmából az ismerkedési estély, amelyen körülbelül 2000 vendég vett részt. Az ülésterembon Witt titkos tanácsos üdvözölte a vendégeket hosszabb, francia, angol éa német nyehen mondott beszéddel. A beérkeiőtl üdvözlő táviratok kőzött vannak Roscoo (Manchester), Ber-tholon (Paris) ós Winkltr diszoiawic (Frei-berg) táviratai.
— Nagy tüa egy sálogbásban. Nápolyból jelenti egy táviratunk tegnap esto ogy holvbeli kölcsönintézet épületében lüz ütött ki. Az oltásban részivel-tok a tűzoltóság, a hatóságok és katonaság. Az értéktárgyak rakláta elpusztult. Igyekeznek a tűznek az állatni véltárra való átharapódzásál,megakadályozni. Egy lajtorja leldölése következtében 2 tűzoltó súlyosan, 8 pedig könnyen megsérült.
x Baj"ua*««éa szakAlln0veextftt, hajnOveaxtöt, arc*esépltüt csakis Tábor gyógyszerész mai hirdetése alapján tessék rendelni.
Társadalmi küzdelem.
EttdtU Ltlaagri trpínr- IrU II.OSVAI IILGO Minden Joj hoUttva.
A vi/.sgálnt semmit som tudott kíderiteni ezen gyilkosságra vonatkozólag.
A nagyközönség a rendőrséget gyanúsította bünrószosséggel, arról a rendőrségről al.kor a szerencsétlen Thetsz-éra alatt mindent elhittek \\ipynnis, még olyan dolgokat Ls, melyekhez a rendőrségnek csak annyi közo volt, hogy u maga tehetetlenségében a bűnösöket nem tudta kézhez keríteni.
A szenzációnak nzonban hAtra volt a második, nagyobbik részo.
Mikor a gyilkosságnak nyomára jöttek, a dotektivíöuök elküldött egy rendőrt Galand Pista lakására, hogy u dolektiv azonnal jöjjön ho a íő-kapitúnyságrft.
liuland Pista nem volt otthon.
Nem jött haza som másik, sem harmadnapra, do egy hét múlva sem. Eltűnt.
Csak annyit tudtak megállapítani, hogy közvetlen a törpo elszállítása után olmont hazulról azzal, hogy elmegy a főkapitányságra.
Útközben a korepe9i-uton egyem-ber csatlakozott hozzája és okkor megváltoztatta útját.
Hogy hová ment, nem tudta senki, csak még egy nyomot találtak : látták kísérőjével a muzeum kertjében.
Hogy azután mi történt vele, bizony ezt nom tudta meg a rondőr-séff soha.
Pedif? hat hónappal később előkerült Galand Pista, nem görbült annak meg, még egy hajaszála sem.
De hallgatott akár a hal és — mert hasznát ugy sem tudták venni hamarosan elbocsátották a rendőrségtől.
(Kolyt köv.)

Wagyarorsság legnagyobb
ponyva- és zsák-
kölosőulntézete
aj.\'nl a le<cliny4,«t,|> falKUlok mallatt 48 ¿s «0 tK;ywörm*ter uafTalju kasai- é* v»ir>n-. vaUmlot itn.HiTttl rní\'f»4itlt dllak tiirüoll rapoaehordAah»» MQtk^Jt aíokV 4« bol or-<iktI kölo.önponyTákat, utóbbi ci«lr* rétéin 7 ¿a O koron« 4/baa.
NAGEL ADOLF
agúkttzlot, uj 6» hasxnált tsák-és ponyva nagyraktár
Budapest,
V. kor,
A ft városba iövő vidékiek legltedélycsobb éjjeli mulatóhelye a
S tefánia-kávéház
Kerepesi-ut 73. Mám, «d^a^
Esténkint Ő órától kezdve elaSranga magyar irarioté-elttadás SZŰCS LACZI igazgatása alatt. Közben és utánna. Radl oa Plata kitűnő zenekari játszik. Élénk éjjeli életi Sjtolid árak
Belépti díj nincs.
Arany Jánoa-utosa 12.
SOtfínToim i
NAGEL ADOLF Budapoat.
Tőzsde.
Budapesti gabonatössdo.
Köttetett: Buza 1903. cktóberro 7.62—
7 C0. Rozi ápr. —.—.--. \'¿ab máj. —-
—.. Tenyéri jul. C-34—G-33. Repce aut. 12Í0-12.W.
Budapesti értéktössde.
Rlőtőisdén köttetett: OsztrAk hítclrészv GG8.75.— Magyar hitelrészvény 732.50— Magyar 4 százalékos aranyjáradék 121.29. Magyar korona járadék \'.>9.30— I^szá-
initoló bank 4ŐÜ.OO Jelzálogbank 621.--
622.— Hiinaiuurányi vasmű 475.50 Osxtrák-ihnpyAr államvasút részvény G32.W Déli vasul 4t>.—. Német biüro<ialmi márka 117.21. Villamos vasút 310.00. Budapesti közúti vasút G13.-----
Béosl értéktössde.
Előtözsdéu köttetett: Osztrák hitelintézet részvény Gü8— Magyar hitelbank részv, 733.- O^trák-maiyai államvasút! részV. G83.—. Union bank részvény 629.50. 0*ttf. koronajárodék 101.85. Angol-osztrák batlk 270. 20 frankos arany 19.07. Déli vasút 48.25 4 százalékos magyar aranyjáradék 121.25. Magyar korouajáradék 99.25. Márka bankjegy 117.^ö.
Vdadrcaarnok. Húsfélék : vidéki marhahús elojo IU—73, bálulja 72—90 korona 100 kilónként. Leölt borjuk suly-levonás nélkftl 82-102 fillér, lehúzott sertéshús kilóia 110—104 fillér. Bárányok párja 6—12 korona. — Tojás: I. rondtt friss tojás 64—G0, ryengébb áru 56—68 korona. — Tejtermékek: I. Kőző teavó 1 félkilós darabokban 2.40—nalléva rüdrö 1.G0—1.80 korona, tehénlurO.2.56—24 Ű . kilónként. — Soárga: vastagszálu 1.40, közép 1.—1.20, levesspárga 0.60 korona kilónként. - Vadfélék: őz 1.60-1.80, vaddisznó 70-80 fillér kilónként.
— Közvágóhíd! oortésvásár. Ht-vntalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt — darab. Ma érkezett 1314 darab. — Déli 12 óráig eladtak 337 darabot. Mai átak: öreg sertés elsőrendű 90—92 korona, másodrendű
CS--- kor, selejtezőit áru 91 kor
Fistal sortés, nehéz 90—102 korona, Középsúlyú 94—100 kor., könnvOk, 80—94 kor., hússertés, süldő 99— 96 kor 100 kilogrammonkint élősúlyban ,
Kézimunka-verseny.
Teljesen Itísloritotott legszükségesebb gyönyörű szép 100 drb. előnvo- J moll kézimunkát 3 írtért, u. m.: 1 igen ezép asztelfutó, 1 igen azép milieu, 3 igen szép .táléa kondö, 1 garnitúra szekrénycsík 4 darabból | álló, 1 garnitúra mosdokéízlet-teritő,| 7 drb. álló, 1 remek szép Pointios futó milionvel és még 78 darab különféle előnyomatott tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az anyag finom damasit-szal\'.fnbol való. Utánvétellel szállit.-
Előnyomd« intézet
Ssombfcthely.
tyúkszem!
egsznbadulni, elegendő egy kísérlet a törv. védott és biztos hatású DEftZINGER-VIOTORIA tyúkszem konőcicsol,
ja a le^ceményobb tyukszemot ÍJ. — Ara iio esotén bérmentve szállítja a feltaláló:
Ha tyukszemaitai akar megszabadulni, elege védott és biztos hatású DEHZINGER VIOTORI/
mely a legrüvídobb idő alntl eltávolítja a legkemér ktégolyoniiat 1.20 kor., I.SO kor. előleges bókold
25EWZIKÖER AdAm ¿Ital UJVií>áKy Duna-ntoza 18. szán.
T \'
máhm f.

ttSTí

Helyiség
változtatás.
•r V " ■
t>
A már több mint gftBT 40 ÓV 1 3BB ót® egesz Ausztria Magyaro^záflban legjobb hir-nevU
TSKAROVSZKY
oxig
azon nagy látogatottságnál fogva, melynek őzen czég szolidságánál fogva általában örvond — most niár harmadszor tette szükségessé a belvlség-változtatást, illelYO azokat nagyobbítani és inoütani uj helyiségei legelökutóbb városrész a Szabadság-tér és az uj országház közvetlen közelében
Báthory-utca 6. 8S Houvéd-ntoa 6.
alatt léteznek.
Ezennel van szeroncséuk a t. stabtacsbjr urakat fc a a. é. vásárló közönséget posztó ás szabók-llékek áru- és kiviteli há-zuuk szives megtekintésére tisztelettel meghívni.
, • ,\' ••» )••\'\'• fi *.
Nincs vásárlási
Jégverés ellen
jutányoeen 4a kerfvezft feltételek mellett blatoeil •
Hazai általános biztosító
íiszvéfiytársaüo,
Forduljon tehát ®z «rdekWdö gazdaközönség bizalommal körülöli felligyelosé;! füflgynökség, illetőleg holyi Ügynökségeinkhez, a hol minden tekiatotfcen készséggel adnak tájékozást
Kárainkat gyorean éa mél-tányoean bonyolítjuk le, tton-felül kedvesö flaetéel feltételeket arfuak.
Haezne» tan k>,«
NEMI BETEGEKNEK
a ,.!S4y#*«r4 Ut«utfclo\'
>*0ú oU./cr. " ko*d
iu44«4 UrUlicu. iU«rt>a A>TAL <r«V» bit»
*p»cara UIBUU>IO" ci. üvnfv Ja\'cr. »titkos b*t*g«4f»kr* -ia±n4m tu £u*V«.U t tt vtfr, l UrUlicu, Alftiyt Vr: O A\'
kinyr, io«If , írómul-ítvltt \' tt AJ
•IWVJÚUUU a ,
báJklnoW Ull»*»n nArl
barlUkbm lUidj m»j. A kvnjr íib ««&C-IV kiadóban JalMt inri 04 «ok «Mr rmtv <3 • iö&li«U »lutnk rr4rr>u,SL T»««*»» av tWH
bilft M<U4ouitd. Cikn
Dr. «ARII
Budaf <ut, VI., Amlrassy-ut 24.
hol a r»vv\'<i mw/4jo non.-( bor- é* aeakvl k»U<$-akm»k luponU icodcl d. IC—l i» *« aita T- 8-1?.

Férfiak
Sertés-por.
Ót- éa gyógyanw sartéaaknek.
A legmelegebben ajénliuk e porokat, melyek ^.zámithalallan károktól óvjAk roes a .«rtés-tulajdonosokat. A meleg x ülök bo&ltAva), <>.; egyébkor is, ha valamely betígsé^ mutatkolik, minden sertésnek egy por adnrnló. mely az egész évre feloslegenó tesz minden egyéb gyógyszert. Sertéteknek 1 adag 4 kr., maUcznak 3 kr.
8ertéa-por. Eméaztö por rossz •mésztés él ólvágyhikayníi 1 adag ,3ízoira adandó, ára 10 kr. Kapható
: MILASSIN ILLÉS vtoim:Mltn
nZABADKÁW
Nőiméi
í
• liinauftn k»T«ar «• uin r»iriiok iuip?«
•afaoak«ndai4a nálkul u UgbUWaabb aaajotk a
„Suttltl laliilacsoli14
blronfuJtak. tfx tfokaa ÍOO labda« UnalviumaJ ét p«uloa ftaun.UU uUiiti««.0 0 korona. VIJ.\'Vn S koior.k Alllafia bik&ldot ta«7 uUurtt ia«il*M diakritM 1*14«.
Torákbi U«rr4Dr«i r\'um^iVut, b«)«k
«ll«n l««jobb a
SapoI-böszvény-kenöosöL
«•r«7AanUl Munkabírói Kgiésáéf» loa*
Eci«lftjl fcliUrt Latátu tt«t ax üaaxc* rtuinaUktt* b»jok «-lUc. I ij^ieml.luii fvu«)itja a ku»i-rifljt, c«onília<..<»iafl. ntil»mU«f ktmttcion«-fáJdaWiial, liftlti.ja.t. Ux.Wiji.l, »umot., Uj,.
baiiUlciilcal. iiom-
IUÍií|««l
"hNlotl. liajlil\'iaUbán cit
4* iniJj>|aiiaio(, _
hSdíii. riiixiurntiJi!
k»t ét inakat, a <if.ii»»t <» rátfrjfl, ám 6 kar. t),jf doboa Z.aJar«> lé 1« var- éa gyo. m*iUa«UU labdKca u koro 40 tUlár.
Ka^baM a fft- é* «t.ikiu-Iúi! takUi: f»í«l!7»». Klr.ljf sy-aytArb-ji Ba^ayart.a
V., Craa.Ul Ur-UaiuU.ai-u. í r. n. K«|T«a<aUiati uUnrát vaj| a Mia altiifu
bakuWU* ii>«lj«:t. »««r aaar ktl.MyUaUaaat nan
^ It
:ML Wy fe«» aija. BA«a*éArt
Bajusz- és szakdtlnövesztő szer,
Kitűnő hatásától laámtalaa ehamerö irat tanúskodik. Csalhatatlan,l biztos éredmónyl Gtek náíwn beseerezto valódi. Ara l kor. 20fillér.l
-v ItrtyUoa Unlill Un lük kű»Sl: ,,Ax Ctttt* Urdt\'Mi ««akti m»«klaiilcH»m, » kftU.lWl tudkttfiu. Mflukkuli hw» UJu»wm nJII aib,
■ a<íth tf Sátor, ma<anWTat»l«oi, Aiad-ŰAJ. I
gWST Hajtiövesstö kitUnö \' hátúdét. —*1ta 8 korona.) Minden öezUIO egyénnek aélkülözhotellen a
ML« Haj-Sfifimralíur
Ex oem bajfaatA 1 áfWa»H«wi Sxlntttlen felyaaékf|
Saa a kt;on, mm a leérte, un a raba uövetéu aemmi loltot uMuho^v éti ép oly egytieruné«!*! fuuinálj\'ak. kunt nikor viiztl Iwkeejak a fejankot.l As ö»« hajat 8—lo xxap «UH *t)ran aatsttre vatímoIJa, mint *s|
(tatai korábatt «ali aaélk" \' --------^ "" ------
biztos erethrégyrj«!
axéiilt^ava a la»b«ta«o»»W> a
CeodMrÓRI. ^^^cSSl
WJm «tavateMiMl.TáUMt. ár* I ksnafc WaAkaM d^h> 70 OUAc. \'WV\'v\'V .. ■ > ■ m m \'ix "1 m 1 11 * * \' . I
Q-ly^li hmérsot U á»nia<oertAat aaépsésMbA olttln-aUVJrV tetéaére iriaynM ragy fyégy«wr kérUéübon I
1 ■ — - - ~ * -
P*dU mnk H«(\'t><UU<> bbh«:
Tátott* fiyuíti g^uerttra Arad.
ZiO^jOUb 0« logt&rtóoabb
töijföép a STANDARD
EgyexerU ftcrcléoc miartt nagyon kerfvelt.
12 3 10 literes röf.-, 12.—, Í5.--, »».-, 22.- kor.

WETSCH GÉZA
exel^tti BÁNHEGYI 0. I.
Ajcerexnmkereakftdeaében
Guáapcst, IV., Gorlóczy-u. 13.
ALAWITATOTT 1802-bún.
Vendéglősök
Van tzcrenesAm a t. vendéglöt urak figyelmét — a kflzolgfl idényru tekinteltel — 40-ne atír>exivatly(ilntráj felhívni. StAmo& kiiiíitAsun ki* tQnlclvo I Igen jól nulködOk, czéUzerUvk ót oluaók.
¿rak 24, 2G és 30 korosa.
Watterich Arnold
Sun\'apoBt,
tl VII., Dohány utosa 6. •«.
Szülők figyelmébe!
Kit gyermekek hasetikarésa, köhögése, sza \'ii&rhurulja, ftlmatlansiga ellen vegye mog
Nylry Bertalan
íltalános gyermekteáját,
mely dr. Theodoroff hirneves orosz gyerniCAorvut clöirAsu szerint késiül.
Sipható ÍTylry Bertalan „Fehér galam «.imü Byé^yízertArábanj Omlanest, Y.» llnnKarm körút 93. Ft\'-ruktár : Íö iilí Jó xaof vy^vtzorétz. Budauest, Király-utc;. •>s Tlialltnnyor éa SaltK gyógyáru uu^ykor«keiökiiál Budapatt, Zrínyi-utca
^■«k nkkor v*kál. ha * „Téhir g+lnwi-bol ábri«olö v«üj»ry»7«l vaa «tlatva.
Lindner Hóbort oyóoyBatcróe*-!«;
CosBieticwii pai eiceüeiics
hArom kiváló »!;|aj.ion»ag íUt„t lQnik ki:i AMisha-crómo -om zsirotlt. fé-i , tartalmaz, alkatrészei
orvotllaj vannak mogvizsgáha és ajánlva,;
i u~J\\f?lt6tUlxil[ ^rtAlmatlan. i
3 kor,, 1 prt»-:n >^rol«- 1 U»r »r. -IjAtj
az areznak ade rr ---------- róíáitb szint ad
"ír K\'J.r 8 kor
j.^aor trtplli, Kirr\' ... , ií^, v.,lt <9,
Nyoiaatott a tuJajdono. „IL-lapie^káztó V^UAtat- iirfy^ >ji u. biókelj Viktor,)
Cftütürtök Junius 4.
Nagykanizsai Friss UJság
5
Munkások jutalmazása.
A főldmivelésügyi miniszter sok szép, hasznos és üdvös dolgot teremtett meg az országban. Ha ténykedésének csupán 9gyik hajtásáról, a gazdasági munkás-segélyző pénztárról, emlékezünk meg, feltétlen hódolattól adózhatunk Darányinak minden tekintetben áldásos működéseért.
Nagyérdekü dolgot honosított meg, mikor figyelme a szorgalmas, kiváló cs hazafias munkások felé terelődött és célul tűzte, egyben rendeletileg az egyes vármegyék, illetőleg törvényhatóságok tudomására juttatta, hogy az egcsz országban a \'hatáskörébe turtoaé gazdasági cselédek, munkások, földmive-lők legmunkásabbjait megjutalmazza.
Ez a megjutal nem valami pró ténik; nem ak miniszter az egy kitűnő munkásnak
ás azonban módon tör-hogy a vagy másik bizonyos
összeget elküld s ezzel el van végezve a dolog. Valóban szép és a munkás keblét örömmel, büszkeséggel eltöltő aktus keretében folyik le a nagyobb szorgalmú, törekvő munkások honorálása. Egészen hivatalos színezete van a megjutalmazás-nak. A jutalmazandó társai, a vármegye, a törvényhatóság egyik magasabb rangti tisztviselője s iobb közege jelenlétében ünnepélyesen megy végbe az egész aktus. A kitüntetendő munkáshoz a miniszter helyetteseszép beszédet intéz, amely-%ei a jóravaló munkás működését vázolja, szolgalmát, törekvését, akaraterejét és hazafiasságát kiemeli, a társait is hasonló buzgalomra, szívósságra serkenti, például állítván oda a miniszter által kitüntetésre, megjutalmazásra érdemesnek tartott, verejtékes munkában számos évet eltöltött embert és végül emlékirat kiséretében átadja a jutalomdijat.
lJyen példa aztán a többi munkásra rendkívül buzditóan hat, a lélekemelő momentum, mely a kérges kezű emberek előtt lejátszódik, bevésődik a szivökbe és előttük lebeg mindig az a kedves kép s erőt önt beléjük, megacélozza idegeiket ; csüggctegsűgükct bátor elszántság, hatalmas akaraterő
váltja föl és lankadatlanul dolgoznak, munkálkodnak, hogy a haza földjéből munkájuk révén áldás fakadjon, verejtékük nyomában dús kalász, mosolygó Virulás keljen.
A népnek kell a lelkesités, buzdítás, egy-egy napsugár, mely elégületlenségéből, kedv-telenségéből kisodorja, föltámassza. Ha a nép látja, hogy a magasból, honnan, sajnos, még mindig csak merő rosszat, ártalmasat és megbontására irányuló szándékot félt, — nyájasan tekintenek le rá, észreveszik és magukhoz emelik, ekkor másképp fog gondolkodi, kiveri majd a sok kártékony munkátrontó, kedvetbénitó gondolatot a fejéből és megújhodott erővel, friss kedvvel, buzgó törekvéssel lát munkájához.
A főldmivelésügyi miniszter példáján fölbuzdult a kereskedelemügyek vezetője is és hasonlóképpen az ipari munkások jutalmazását tűzte ki célul. Ily módon uz ország összes munkásai igaz szorgalmat, nagy törekvést fejthetnek ki és a kiválóbbjaik a legmagasabb helyekről esetleges megjutalma-zásnak nézhetnek elébe. Mindenesetre, ha a szerencseegyikö-jüket-másikájukat éri, a többiek nem fognak irigy szemmel rájuk tekinteni, mert hisz a jutalmazottak is vérük a vérükből, testvéreik a nap-nap utáni nehéz, nyűgös munkában,súlyos gondjaikban és szeretettel látják, ha egy-egy társuknak annyi ésoly sok köznap után, néhány évtized leteltével egy ünnepnap jut, mely az ő örömünnepük is.
Ennek az intézménynek tehát magas ethikai értéke van és különösen alka\'mas arra, hogy a tévtaüok állal fétrevezetett munkások nézeteit helyes útra terelje. Ezért is kívánatos, hogy minél több munkást buzgó szorgalmáért, odaadó munkálkodásáért ily szép és nemes kitüntetés érné.
Kaufmann szabómesterek a kikiáltási árból •/* °/e-ot hajlandók voltak engedni. Holott Kaufmann és Merő helybeli szabó-mesterek határozottan kinyilatkoztatták, hogy ezen erősen lenyomott ár melleit nem pályázhatnak a munkálatokra. Ezek után bo-csáttatolt csak árlejtésre Blum budapesti szabó cég megbízottja, ki mint már jeleztük 2l°/o-ot engedott, ami a városnak, figyelenunél a mull évben e címen kifizetett összegre, 1000 korona megtakarítást idéz elő.
Egygyel kevesebb.
A városi hatóság két elmebeteget őrizett tegnapig, kik közül az egyiket Práger Samu nwgáuhivatalnokot, az elmúlt éjjel vitték szomorú útjára : a lipőtmezei elmegyógyintézetbe.
Zsebtolvajlás.
Elek Mórné kedden este városunkba érkezett egy ismerősének meglátogatására, amint n pályaudvarról a kijárás felé tartott, a tolongásban valaki zsebéből kitupta pénzes-tárcáját, melyben 2 korona 20 fillér volt. A • meglopott panaszt tett a rendőrségnél.
Anyakönyvi hírek.
Az elmúlt hónapban városunkban 63 gyermek született, 45 egyén halt meg. Házasságot 25 pár kötött.
Gondatlanság.
nap után megtörténik, hogy n ceelédek, gyakran az asszonyok is i^i ablakon át, a gyalogjárdára szenjcltct, sőt gyakran szenyvizet Is öntenek ki, mi legtöbbször az arra járók ruhájára kerül. így történt ez tegnap is a városház udvarán, mikor az első emeletről egy úrhölgyet öntöttek le — természetesen tévedésből — szenyvízzel. Szigorú intézkedéseket kérünk a rendőrségtől az ilyen meggondolatlanok ellen.
Nem koplal a magyar!
Fölöttébb mulatságos eset történt pünkösd hétfőn a helybeli vasúti kertben. E ty négy tagból álló társa-síig meglehetős étvágygyal telepedett le uz árnyas helv egyik asztalánál s mindjárt az evéshez láttak, azonban éhségük oly csillapíthatatlan volt, hogy tníre fizetésre került a dolog,
a társaság egyik tagja a következőket mondta be a főpincérnek : egy adag körözött liptói, négy pörkölt, négy korsó sör, liat kenyér. A fő- • pincér azon hiszemben, hogy az egész társaság cehjét aorolta*lő, megköszönve ennek kifizetését, távozni akart, mire a jó étvágyú úriember kissé szégyenkezve visszatartja és halk hangon a fü!ét*e súgja: de uram I Ez csak u saját cehem volt — . . .
A bor.
Egy tisztességes munkásnak oly szerencsétlen természetet adott q végzet, hogy ha egy kis bort vett be, attól valóságos dühöngővé vált. őrizkedett is az italtól, de néha napján mégis megesett vele, hogy egy-két pohár bort megivott s ilyenkor mindenki kitért az útjából, csak a felesége nem respektálta az ura nehéz természetét. Pünkösdkor Lazsnakra ment és ott megártott neki az ital. Éjszaka ment haza, a felesége szokásos prédikációval fogadta, amit egy darabig türelmesen hallgatott, később . vissza feleselgetett, majd egyik levetett csizmáját dobta az asszony felé, akit a dobás éppen fejen talált. Sikoltozására bejött a szomszéd, az asszony védelmére, kinek a ntásik csizmát dobta a fejéhez, mitől a segítségre sietett szomszédot rögtön elöntötte a vér. A vér láttára a^azda kijózanódott s feleségét ápolás alá vette, a megsérült szomszéd pedig u rendőrségre ment panaszra. Tegnap volt ez ügyben a rendőrségnél a kihallgatás, hol az asszony férje védelmére kelvén, az ő védelmére siető embert alaposan legorombította. A feljelentő, mikor látta, hogy az asszony is megbocsátott ő_ is visszavonta panaszát.
Nyári mosó kelme
maradókok
érkeztek KOHN 8. B és FIAI cégbez
I^rKNÓbet\'tér.
Nagy választék finom BATIST és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti é* vásári «rnyók, viementos ponyvák.
Hírek.
Árlejtés.
Lapunk tegnupi számában már közöltük a városi rendőr, erdőör és szolgaszemélyzet ruházatára vonatkozó árlejtés eredményét, mely közleményünkbe téves ínforinátió következtében került bele, hogy Mcrc és
J*
to c
L.
<V Cl
c
o «♦-»
o
JQ
C0
kalapok
AlVolttlílC ** Sí*rKa cipők, valamint AlKdlIlldO harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olcsíó Árért
Armuth Sándor
Q áruházában
kaphat
Bazár-udvar.
nagy választékban
3
<<.
ÍO p?
® SS
CL
o<
A nauiykani^scii sörgyár városi sörraktára*
Vau szerencsénk tudatni, hogy tisztelt vevőink nagyobb kényelmére n Iazlncy-(VárOSháZ)-UtCában 14. SZ. alatt levő özv. Adlcr Mórné-féle házban
tartunk, ahol tovább elárusítók részére úgy . lXO rclÓ^íS&OrOlü valamint
eredeti töltésű palack«sorok
összes sörfajtáinkból friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak.
Nagykanizsai malátagyár és serfóződe részvény-társaság.
állandó sörraktárt
MMnlM^^nMWMlM^MMaM^\' ********
, H i
i n nana «■■ * * *

i
)
0
Nagykanizsai Frits UJság
Csütörtök junius 4.
__
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a híres erfurti kerti-magvak.
iN77. «3«v)>on.
MILTÉNYI SÁNDOR cipészmesteb
: \' . r »- ■ , 1 V • \' <
ajánlja dúsan felszerelt raktárát,
ol mindennemű uri-, női-, gyermek- és babycipők, boka-édők, bőrharisnyák (gamaschnik), bőr és cipőkenőcsök
hol v
és minden e szakmába vágó aruk ■ ;\' t.\' . " 1 ; » ti legjobb mliiőséüben
jutányos áron beszerezhetők.
Mérték után rendelt lábbelik különös gonddal készülnek.
I i.i » n*

RUHÄZAT
IMM I..—I NM«........... -VN^J
BESZERZESE
Kaufmann Mór
férfi- és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nugy választók
a ieudlvatosabb finom férfi- és oyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, Unom tarlós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
8
vWMM
1
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férílsajttbó-iiaclet©
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
I,.leses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordíttatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel ICtmf 111 £11X11 Mór
férVlMKCiltó.
M\'^^ Wyi. ^^»m ■ .wi ^i» I,
wmM*
7AL0G INTÉZET.
A NAGYKANIZSAI
KERESKEDELMI ÉS ÏPARBÂNK
RÉSZVÉNYTÁRSÜLAT
:


ZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekrS »
KOLCMÓ
iJ
A J>.
Zálogtárgyak postán vagy vasúton \' is elfogadtatnak. .
>






À
D fi 1/ P A az erdőről szállítva erdei ölenkint
D U n r R készpénz fizetés mellett
II.
III.
I. osztályú......28 K. 20 fill.
n 11
26
»
22 „ 20
20
11 fi
KAPHATÓ Strem Bernát és flal desakakorskeddsében Magyar-utca 2
(I. évfolyam. 156. sr.
Nagykanizsa, péntek, 1903. JurIus &
Megjtliiik aiponta korán raggal.
Má*a * »N^jWasai )>mi Ujsá«* si.rrédéMa
, H féliMiSiios postaBopás részletei. Az oroszországi kuelarc története.
Vita a kenyérről
£ 16fizetó-si ára:
Holykín kxxhox hordva i|y kéra 00 fillér. .*. .*. .\\ Vidéki« p.ítai küldéssel egy kor» 1 korona 20 fUlér.
Kiadó tulajdonolok. y FeUUa aaerkaaitf.
Krauax él Fark«. 0.0«TA HUBO.
SiMkMsté\'eg és kiad «hivatal : Kraoss és Farkas papLik*r«ik*d4**-
dicsőséget és Sütő Sándort kitülotta a lakásából. De még a házmesternek is megmondta, hogy a logányt no eressze be a hátba. A hámoster mir azóta több itbea kiutasította a hátból Sülő Sán-dórt.
A visszautasított urasági inas boenxt forralt. Tegnap cato bclopótoU a Mul-nl^utca 14. számú házba a elbújva várt, mig a hát lecsendesedett. Tizenegy óra után bonyitott özv. Knorr Jánosuó lakásába.
Az asszony már aludt. Sütő az ágyi»\' hoz lópett s felrázta álmából:
— Utoljára kórdozlek, aknraz-o a te-leaógem lenni ?
Az asszony félálmosan szidni kezdte a legényt.
— Hát éjjel sincs magától nyugtom, maga kullancs. Takarodjék.
Sütő Sándtt erro torkon ragadta as asszonyt, aki segítségért kiáltozott.
— No, most már meghalsz, szólt u éjjeli látogató.
Kést vett. elő a azzal több szúr\' ejtett az asszony mellén, aztán kiró\'
A lármára bejöttök a bázbcliek Korrné lakásában • olt látták vértől elbontva eszméletlenül ar. ágyban az asszonyt\' aki azonban késftbbon magához tért a al mem<5k súlyos sebeivel bevitték a Itókua-] kórhátba. i
Sütő Sándor nem mehetett ki a házból, mert a kapu zárva volt. Elbujt a félreeső helyen, ahol reggel a házat őrző rendőr megtalálta s bevitte a főkapitányságra-
A hétszeraluvó
Csak az vitatkozhatik róla, akinek van.
Akinek pedig van, annak nom kell, raort minek a kenyér, jó neki a pecsenye is.
Ahelyett, hogy sürgősen 6s tekin-tot nélkül bárkire, még egy iparág elpusztulása Arán is könyörülotlenül intézkednének a fővárosban a kenyér-drágulAs miatt, néhány erősen jóllakott ur összeül és azt vitatja koll-o beavatkozni, vagy nem.
A fővárosi közgazdasági és közélelmezési bizottságon tartották meg a jóllakottak kongresszusát és kitűnt:
1.) hogy a kcuyér uem is lett dráfább, mert a piszkos konkurrencia lolK\'ietleünó teszi az állandó mesterséges drágulást
2.) hogy sütőkemencéket felállítani nem kell és
3.) hogy nincsen semmi szükség hatósági beavatkozásra, hanem tanulmányozni lehet is, szabad is azt az ügyet.
Hát ugy-e ez vidám dolog ?
Egyszerűen a pókekuok adnak igazat azok, kikueh nemcsak hivatásuk. do kötelességük lenne, a szegény népet megóvni minden kiu-zsorázásiól, kiszipolyozás* 11.
TARA
A pékek pedig ostobák, ha ki nem nyomatják Folkusházy Latos tanácsjegyző ur teguap mellettük tartott védóbeszédjét is le nem szerelik vele a piszkos konkurren-ciát, mely élni engedi a keuyérre szorult szegény embert őzért, hogy szintén élhessen.
Mert ime, a teguapi vitának az leit az eredménye, liogy a kenyeret drágító pékeknek van igazuk s nem nz. hogy a kenyérre éhes proletárság során kell enyhíteni azzal, hogy olcsó, nagyon olcsó kenyérhez juttassák a társadalom páráit.
Hogyan lehetséges ez? Gondolkodott ezen valaki? Ördögöt! A jólakottakat. csömör fogja cl okkor is, mikor ukenyérro goudohwk, hát még ha vitázni kell róla. Minek a konyér ? Igazuk van a pékeknek l
Hát Igazuk vau.
Hyen. bárgyú közönséggel szemben, a milyen a budapesti, mindenkinek igaza vau és marha, aki nem nyúzza.
Mór ittunk arról a Ctipko Rózsíkn kisassr.oryrtl, a!.i 20 esztendeig aludt a franciaországi T-teneliei városkában, a nélkül, hogy a. felóbieíztő kirtlyíl meg-

Próbálnák ezt meg másutt.
Azok, akik két garas Ara kenyérből élnek meg egy nap, annyira persze, hogy épen az élethaláltól mentik meg nyomorúságos életüket, hamarosan megmagyarazuákapék uraknak hogy mi az az éhség és mi törtéuik, a mikor azt már száraz kenyérrel sem lehet csillapítani, mivel a kcuyér drágább lett.
IlOCVftl Htt£Ó.
í szerelmes inas gyilkos\' mtuiyiaiű,
— Saját tudósítónktól.
Budapest, jun. 4.
Végzetes szerelőmre lobbant Sülő Sándor huszonkét esztendős urasági inas egv özvegyasszony iránt, oki nem viszonozta
érkezeit volna, mikor pedig a királyfi helyett egy köhögési roham ébrosztette fel, Bogenv; l Mnrguerd, az alvó leányt kinek képét itt bemutatjuk, meghalt.
érzelmét. Sütő Sándor néhány hét előtt napos vendég volt özvegy Knorr János-nénál, aki a Molnár-utca 1. számú l ázban lal-ik. Szerelmével orromolta a csinos özvegyet, aki 12 esztendővel idősebb nála. Az esszony eleinte novotto a le-gényko vallomásait, később torbéro lett, mert r.em tudta a fiút lorázni a nyakától. IfíNztnlan beszélt nolii ilyentormán :
— Már, hogy gondolja, hogy én a maga felesége legyek ? Tizcnkát évvel fiatalabb nálam. Ha férjhez akarok merni, keresek is, találok is magánál öregebb férfit, aki hozzám való. Nom ilyen gye-roket. akinek még a íejelágva sem nőtt bc.
Sütő Sándor nagyon elkesoredett az ilyen beszéd hallatára, do azért nem mondott le minden reményről. Még kitartóbban udvarolt az asszonynak a mindig körülötte settenkedett.
Knorr Jánosné végre is megunta
A horvát zavargások.
— Saját tudósítónktól. — v
Zágráb, jun. 4.
Gunther rendőrtanácsos állapota otw-lyos. A readőrtanácaos, aki tudvalevő* log hétfőn magsebesült az utcai zaVar» > gásoknál, kilenc zúzott ós egy vágott sebet kapott.
Zágráb, jun. 4.
Az este az Obzor szerkesztőségét és . nyomdáját a rendőrség Ippecií^élte s bezáratta. A lap megjelenését! betiltották. Ea n lap volt ugyanis egyik büofészko a zavargásoknak, ahonnan izgattak és dirigáltak kifelé.
Z--i£:áö, ían. i.
Ha ma délaláa G óráig a teijus rend helyre nem áll, akkor léi 7 órakor már erro a célra két hét óla elkészített plakátokon kihirdenk a staliiiümo:.
Zágráb, jun. 4.
Az este öt ré*ztg diák megtámadott két magyar iparoisegéüet. r.kiW o;onúan uyy elverték a támadóikat, bogv kettőt közülük súlyos sérültekkel a kórházba kellett szállitaai.
"" A



(ORSZÁQGYÜUS.
Képviselőház Ülése.
\'Elnök : TalliAn Béla. Jenyzök: Szöts, Dedovich, Trubinyi. | Jolán «oltak: Szül, Lukács, Fojánráry
Plósz, .
A várp»tfyfk fft&lM
.Elnök. Előterjeszteti» Toiontál vármegye feliratút» iu«lybea bizalmát ínjazi ki
a kormártyelnök politikája iránt * aggályait uz obstrukeiövnl szemben«.
Keeskométhy í\'trooc: Az iudit vény létrehozása nem ment törvény soriul. /
K u b i k Ui hi: Hallatlan\'« disznóság a., mit a főispánok csinálnak.
Kocskométhy Ferenc: Kardos Soniu megyoi l>íxotUát;i tag haszontalannak minősítette at állandó választmány indítványát, ni.ro GO korona pénzbírságra ítélték székiértés óimén (Zaj a szélsöba-Ion). Az ilyen feliratoknak szóié siorinl iiiiiD semtni irtekGk s uz^rt u Háznak vissta kellene «tasiinni ait. (Helyeslés a •téWúbalon)
.s i 11 Kálmán miniszterelnök : Kagasz-kodik mftr löbb.-utr elmondott álláspont-
Í\'ához.. Az, hogy a moeyet közgyűlésen egy lUútUftei ta;<ot rendreutasítottak s szók-«pr^íi keresettel sújtották, az nem lehet kompromittáló a határozatra, melyet több tziu többséggel fogadtuk cl. (Tetszés jobbfelöl)
0 1 a y Lijos : Tudja, hogy a miniszterelnök komolyan veszi a jog, törvény é* ignzsjg program mját. Eppeu ezért uem érti, bojjy fogadta ei llekésvármcgyo bitalmi feliratát, mely szóló szerint törvénytelenül jóit létre.
Felolvassa Lukács György főispán nyilatkozatát. melyben maga a főispán is beismeri, hogy az indítvány mollott először • leszavazott, majd pedig szavazategyenlőség mip.lt döntött a (cl irat felküldése mellett. Tolult ketszer tzavazoll. (N^y zaj a L.d és szélsőbalon)
SzüUö Géza: Dánffy kreatúra az a főispán.
0 I a y Lnjos: Ha a miniszterelnök komolyan veszi azt, amit kormányba léptekor hirdetőit, akkor egy pillanatra sem ttlri, hogy nz a főispán továbbra is főispán maradjon. Zajos helyeslés a szélsőbalon.
S z é 11. A felirat törvényességéről le-hűlnek kütöcnböző véleményes. (J?agy ziy a szélsőbalon). Törvény értelmében fogja elintézni a fellebe/csl
0 I a y Lajos Itt viláaos törvénysértésről vnn szó. A főispánná* is szabad mint bizottsági tagnak leszavazni, de akkor nem fzabad elnökölnie. Vagy ha elnököl, akkor »cm szavazhat s csak döntés esetén élhet szavazati jogával. Kz törvénysértés.
K u b i k Béla Az ilyen igazságtalanság tokra ^sak ogy cx-lex-bo szorult kormány-\\ a\'i szüksége. Az ellenzék azért hozza fel eteket a dolgokat.
Sándor Pál : Hogy teljen az Idő. (Xftjtv zt, j a szélsőbalon.)
kubik Béla: Nem azért, hogy teljen nz idő. mert akkor inlerpelláció ala-jAbon tenuí mZ4. hamun célszerűségi szempontból.
ll a t k a y Ká*zló • A vármegye leüratai tiszteletien tarl.ndók. da tény >? is, hogy sokszor nem teleinek meg * kfxréícmény banjulatun.-ik. A miniszUrc»uoV.nck oük-van azonban abiz:ilnii nylntkozalokrn, to^y a korona elölt vldicsik\'. óLctscn ve-, luk unni {tliv»;y ez a turály brucki nyilat-kozaiábol is V\'.l iU|V-
S t é II kijelenti, hogy uciit ¡idolt scaitrí utasltákl
K a I a y L\'iStló kérJi i{»«t.o az. hojry n niin:>. Icrehiülr utavitotl.i bizalu.m.n a löitpiUioknl, hogy a bizalmi nyilatkozatokat sziveden veszi.
K o c s k e m é t li y Foreuc reflektál Lukács lóispr\'ui nyílttéri nyilatkozatára s foiui-i. r.ja miiid.izoftat, miket tegnap elmondott. Axl pedijr, hogy u lőibpán kétszer szava-zott, ozt is elismeri
Molnár Jonő szerint a felirat csak akkor felirat. Iia jogerős
5> x ó ! 1 Kálmán miniszterelnök t Ez r.em egészen így van.
Molnár Jenő: Azon fordul rpeg a dolog, hogy a főispán kétszer ii^vazo!t?o, vagy nom Csougrádmogyébcn is vissza i-sek történlek.
A Ház a kérvényt bizottsághoz Utasította a íeLratot. Következik
• miniszterelnök Jelontésének tár-«• gyalúia.
B a b ó Mihály törvényellenesnek mondja, a számszék jelentését, de az a miniszter« oluök jelentéit? is. Az ellenzék nemzeti vívmányokért küzd/melyeket meg kell valósítani. Andrássy Gyula ¡¿róílal szembe áilitja Kerkápolyi szavait, ki r.\\ind>g magyar hadseregről beszcit Ha ilyen tanúja yaű a kisobbsógnok akkor ljáot-o tuvább
Htfrl a nemzet ellen v*lé játékot ? Ha nem tudják törvényesíteni a nemzet jogait akkor álljankk félro s «dják át helyüket olvan lérllunak ki bevozeti a nemzotot az ígéret földiére. (Taps az ellenzéken). A kétszínű politika ídéjo lejárt, nom lehet más politikát folytatni felfelé, mint lefelé. Ha vau ioi. akkor azt az uralkodóval «cinében Virvényesiloni kell királyi indulatra etyedül nem lehc». a nemzet jövőjét rá-bi^u. Mog kell értotnl az uralkodóval, hogv ina nem osztrák, hanpm magyar birodalmi politikát kell követni. Kálér a király brucki nyilatkozatára. Nem tudja ki su-galta ő felségének o kijelentést, do az bi tonyos, hogy rossz tanáceadéja volt. Bizalmi ny tiatkoznlok nyakra főre jönnek a Loi.nái.j javára, de natyc\' h ríy- matO\'io a felzarándokló küldöttségeknek, melyek a katonai javaslatok ellen protestáltak. Nam veszi tudomásul a jelentest. (Zajos helyeslés a szélsőbalon)
E I n ö k: az ülést 10 percro fölfüggesztette. Szünet után.
A jtfvö tlléi napirendje.
K I n ö k indítványozza, hogy a holnapi ülésen folytassák a mai napirendet
Itáth Endre kéri, hogv holnap töltsék be a közgazdasági bizottságban megüresedett helyet.
Széli bolnajmtánra kéri megtartom a választást. A Ház ily értelemben határoz. Következnek a minisztori válaszok. ,
Válásától Csssolrások.
Széli válaszol Olavnak a fővárosi választói lista összeállítása tárgyában. A lista összeállításánál nem történt jogellenesség csak a kézbesítésnél, amennyiben sok kimaradt választót nem értesítették arról, hogy kihagyták a listából, ezért a vizsgájától elrendelte.
0 1 a y Lajos nem veszi tudomásul a vjllaszt, mert itt világos jogfosztásról van W.: Sok választót kihagvtak, holott hiva-tnlBM, kellett volna őket felvenni. A bel-ügymiuisztor leiratot intézett a fővároshoz, melyben kijelentette, hogy nem tűri továbbra a főváros klíkkes gazdálkodását. Do jöttek a katonai javaslatok » vége lelt a hazafias felbuzdulásnak.
Széli Kálmán miniszterelnök: Most is fenntartja, mi a leiratban beníiíoglnltatik, de ozert nem lehet az egész fővárosi gazdálkodást elitélni.
0 1 a y Lajos A fővárosban mindenki tudja, hogy mily botrányos eljárásokat folvtct a főváros adóüayekben, 8 a vilia-mo\'s wsuti ügyekben a közönség számára. Már a miniszteri a lendeleteket sctii respektálják.
Elnök jelenti, hogy 20 képviselő nőv-«érinti szavazást s annak holnapra halasz tását kérte. K szerint a holnap» napirend első tárgya szavazás lesz.
A magyar haugjogyek.
Fejér v ár y Géza br. honvédelmi miniszter Válaszolva Gabányinak röviden kijelcuti, hogy egy szó sem igaz abból, hogy magyar hangjegyet elkoboztak a had-soregnél. (Zajos der\'OJlüég.l
G a b á u y i Miklós Nem veszi tudomásul t» választ, mert a hangjegyeket elkobozták, do azután visszaültek \'>:ot.
Fejérváry Géza br.~K.. nem igar.
Eluök Jelenti, bojy erre is névszerinti szavazást kértek, melyet sziutéu holnap fognak megtartani. At ülést bezárta.
Óiiasi postalopas a fővárosban.
A félmillióé lopás róssletel.
—- bajit uítlóíitónktól. —
Budapest, junius 8.
Falkid után Kecskomóthy, Kecske-niéthy után Mieílaai. Disz«n táisajJ^-. A lcgigéuyiclcm }» koz-jUük Micsiom, do nem pónzvápyára né^ve, mert hiszou kocsistól, lovastól Icpla el n kincstár pénztár pénzét, haneui mert ötolvajsAg*. csak kocsis.
A derék kocsis ur G3000 koronát emelt cl a reája bízott kocsiból, aztán odébb áltt, bciucgődvo fenti koltőliós harmadiknak, hogv ípy niej[a!ap;\'sák h bu.laptaii nayysikkasxtók triumvirátusát.
Az aUbbi rtyomozáshól kitűnik az is, hogyan kővctie ol n I ocsis a uagylopási ós hogyan készült erro.
Az elhagyott kocsi.
Ma reggel Síket Tiaján poslatonáesos és Krecsányl Kábáin dettkiiv-főnők kimentek a belysriii\'ire a Fohér-utra, a hol a feltört postakocsit me^lalánók.
A helyszíni szemle után hejötlsk 1» íókopiiánys.\'igro. tliol a postakocsiról veitek fol je^vző önyvei. Megállapítottak, hogy Micsinaí a kocsinak elől, az. Ölés ajatt lévő tartályát is fel nkann törni.
Le is tőrto a lakatot, de a? ajtót niég sem tudta kinyitni, mert a vaspánt munka közben meghajlott és a felnyitást lidictetlonuó tette.
Ebben a a elöl 1 e » ő térti l y b a n 57.000 korona kósz-
egy daiab n égyozor koronás, ogydara tízezer koronásén még máshárom pénzes lovél volt, mely utóbbiaknak tartalmát edd/g nom állapították meg.
Ehhoz a pénzhez Micainai nem juthatott és ezt hiánytalanul meg U találták.
Aliálul levő lanályban, molyet Micsinai-nak sikerült kinyitni egy 36-5 kgr. sulyu (K) cm. hosszú, 25 cm. magas és 3U cm. azéles, finom acélból készölt, pántokkal ellátott láda volt, mely 98,000 koronát tartalmazott. Est a ládát Mloslnal tartalmával ogytttt el-omolte. Ai ellopott össsoff tehát pontosan 08,000 koroua.
A postaigazgatóság embereinek vélo-ményo szerint a ládát fePörni, úgyszólván lehetetlen és fel kell robbantani, hogy tartalmához jussanak.
A tolvaj sfomólyleirása.
A vizsgálatot a rendőrségen Uérc • kapitány vezeti. A főkapitányság mé« éjjel megsilrgönyözle Zimonvba, llolRoádb, Bécsbe, Fiúméba, Buknroslbo és Oder-bergbe .Miciinai személyleirásút, uiely n kővetkező r
Micsinai Mihály oposlagí szülelé.\'.ü íiG éves kocsis, alacsony, zömök termtlfl, haja harua, bausza ritka és bama, szeme sárgás barna, ogy zápfoga hiányzik, arca hosszúkás, különös ismertető jclo, hogy jobb kezének középső ujján nincs köröm.
Micsinai már járt Amerikába. Hogyan készült a lopásra.
A rendőrég megállapitot\'.n, hogy M i-o,» i n a i m á r j á r t A ni e r i k a b a n.
Ma reggel egy Laár Gyula nevű szintén apostagi illetőségű kocsis jelentkezett a rcndőiségen, al.i elinondto, hogy mintegy két évvel ezolött Micsinai fclkor^stoötésvelo egy nagyobb lopás toivét Akarja megbeszélni, ho(,y a lopás után előbb el kell rejtőzni Budapesten és csak azután kell megszokni, ha már a dolog (éledésbe megy.
Lel
íot, hogy Minesinai most is így telt és még a fővárosban rejtőzködik.
A lakatossegéd titka. .
Jelentkezett még a rendőrségen egy Goger István netü 16 óvts lakntosse&éd is, aki a Soroksári-ut 32 szám alMti házban lakik, ahol Micsiainak is szállása volt. Goger e\'mondta, hogy a mull hónapban Miciinai kérte őt, hogy csináljon neki egy kulcsot b hátsó tartályhoz, hoyy oda kabátját betehcsxe. Goger meg is csinálta a ku\'csot és ezzel uyitoUA l.i Micsinai a hátsó tartályt, melyből n «3.000 koronát Urtalazó ládát elemcltc.
Á további nyomozás,
Kihallgatták Micsinai öcicsút, Lajost is, aki azonban, mint ö állítja, nom tud az egész esetről semmit. Házkutatást tartottak a tolvaj sóeoránal, Jó-
zsef téglagyári munkáiuál, v«lau.mt egy luási*, ccscaénél, Micsinai Bslánál, aki a lioftvédhuszároknál szolgál. Do ezeknél semmi gyanúsat sj találtai;.
Egy }ászberéiiyi,-uli korcsmáros beszéli, hogy koií»n teggoi beiért l.uxzi egy ember, aki gyonusan viselkedett és csakhamar ismét elment. Később az újságban oivdsla a postalopftst és azt hiszi, hogy a nála járt ember Micsinai volt. A deioktivek most ebben az irányban is nyomozeak.
Krccsányi delektivlönök azt biszi, hogy Micsinai Aposlag íoló votte útját.
Két detekti? biciklin, keltő pedig vasúton Apostagra utazott.
Ma doluláu ogy órakor Béroy Béla rondörkepitány Siket Traján póstainná-csojsal már pontosan megállapitotta, ky«y nz ellopott vasládában monnyi pár.z volt.
O-mesen darab ezorkoronds 334 darab százkoronás, 170 db. ötvenkor. 1200 db. buszkor, és 300 db. tízkor, bankjogy ; 70 drb. buszkor., 190 drb.
, tUk-rfonái arany, 5Q0 darab egyforintos . és cOO drb egykoronás ezOílpóliz vplt a vasláddban. Azt is konstatálták, hogy j Micsinai ssöküsekor felcserélto pp#tás-\'ruháját cifilruhával. A postaigazgatóság közhírré toszi, hogy aki a rendőrséget a tolvaj nyomára sepitj, Uteser kofooái, aki pedig a tolvajt « pénzzel együtt eltogja, négyozer koronát kap jutalom fejében.
Ma délután keltedfél órakor az Após-tagra utazott dotektivek táviratot kaid-tok, amelyben értesítik a rendőrséget, tiogy Micsinei Ott lakó szüleinél és nagybátvján&l mindezideig nem. jelont-kezett.
A kutató dotoktivok véleményo szrr* a tolvajt még ma elfogták. A postaigazgatóság a nyomozás gyorsasága érdekében több automobil-kocsit engedott a rendőrségnek.
LEGÚJABB,
Fonyvessy Fereno a Ravatalon.
Budapest, lunius 4. A kereposi tc-mciö halottas házában díszes ravatalon ptiicpt fTenyvessy {Tfiono töís|)áw liolt-Icj\'e. A koporBót töniérdel; v|f^ boji-iottn, kivált köz.llo épy feliéi a/l\'i!lflb6l font koszorú; uz elhunyt édesum |áé. A halottas-házban sokan járlak kUpn, hogy elbúcsúzzanak a halottól.
A* temetés délután négy órakor volt. A gyászszertartást Hómig Károly báró VCnzptémi ptlspök lielyeilese, Jápossy Gusztáv cimzotos püspök végezte. Az elhunyt családjához a részvétnyllatkoza-tok nagy sokasága érkozett.
A karthhauslak otthoné.
Londou, jun. 4, A karlauziak meg-vették a Lona-sxigelot, ahol véglegesen meg fognak telepedni s folytatni íosják
a pálinka-gyártást.- A kis szigeten mlnd-ö8<«ze egy lalu van, amelyben péli^ny száz balász lakik.
Merénylet Roosevelt elnök elles.
Nowyork, jun. 4. A lincplni pályaudvaron azon a helyen, ahol Roosevelt elnök megérkezésekor kl fog szállni, kézi táskái taiáltak, a melyben dinamit volt. Azt hiszik, hogy az elnök ellen merényletet akarlak elkövetői.
Nagy részvénylopá».
Hamburg:, junius 4. A drezdai bti^k Gókintézetében letartóztattak egy külföldi embert, aki lopott svájci rdszvénveket akart eladni. A resdöracg 31.000 nank értékű lopott részvényt talált nAl*- A letartóztatott tolvaj angolnak mondia magát, de egtébként semmit sem vall.
Cáfolat.
Belgrád, jun. 4. A királyné megbetegedéséről szóló hir rosszindulata koholmány. Az sem felel meg a valóságnak, hogy egy francia szakáé«, aki egyáltalán nincs is, agyonlőtte volna magát. Annyi igaz r dologban, hogy körölbelül egy hét elölt az udvar szolgálatában álló szakácsioas, névszerint Yesseli Sándor, azerencsétloa ozerelmében öngyilkosságot követett el.
Hogyan iöríént az ofoszorszieí
kudarc.
Egyik ostilap irja: A pétervári kudaro
dolgában megjött a cáiolat ás ssöl
eképen.
Igaz, hogy a hivatalos fogadtatáaUQ Budapestet a Ue Balkán-államok fővarosai után soxoiták. de a főpolgármester és társai nem azért nem veüek réaat a hivatalos felvonulásban, hanem mert álmosak voltak és hazamentek átadni.
Ea azután gyönyörű kibúvó; betegség, mely még a halálnál ls rosexabb éa ugy városi, mint állampolitikai szempontból
természete »on az lett volna, hogy • kOidött- * ség a többiekkel egyött vonuljon fel és apja át hlvataloean a magvar főváros
üdvözletét. Ez volt M egyetlen hivataloa (eladat. A magyar diszrubákat medM^>> multatní, az utcán álldogálni a többi«kf kel vegyest és átvonni az orosz bolögy-minisztor vállveregotését — éppenséggel nem lehetett ui07,bi*ás. Az e«yeUea tény-s (eladatol el nem végvzték ée ujM
bovalláauk amint az üdvözletet hivatalosan át nem adták — mert álmosak voltak. Nézzük a dolgot állampolitikai szempontból, mondjuk, hogy a kormáuy küldto ki az urakat a magyar állami önállóság dokumentálására.
Akkor ia hibásak, mott bevallásuk szerint nem is tudták, hogy sételom esott — állítólag valami kis hivatalnok hibája folytán — a magyar állam tekintélyin, mert ók már aludtak, mikor ezt észre kellett volna venniük. Amint.ezekből látható, a t. cáfolat fomtníképen sem állia meg a helyét és mi őszintén beváltjuk, hogy nom is hiszünk benne.
Ijgy törrent iníol fPgntjp mpgirluk: a Bérclem egészen hivatalosan esett meg,
mi embereink észro is vettek és szé-igyenükben és dühükben mentők haza i— npm aludni, hanem koseregui. Az Ogész expedíció világras-óló botrány én legföljebb orra volt |ó, hogy a lőpolgár-, inosiur «zellöztesso másod- és clcörcíidü*" diszfuhail, • Ko$suth»ünn»pon ugyani« : a harmadrendűt viselte ért a többiek »zollflztttéiéio pzóta nppi vojt pwgiY.tdő glk^lpm.
I mfflAPÉSTf ITJKEK.
■ j. """
. - — A megrágalmazott pap.
\'püspök epgitfc^gövel és ippdclptárp jwceáura vándorolt ki Kováo* K, ¡ katholikus Ulkész, hogy olt n 11 Jiivok közt lelje<ílso papi hivatási
yács missziója igen áldásosnak ____
i nyúlt, nemcsak felekezeti szempontból, \'.fcuiiein neuueti érdekeinkből is amony-\' pyihen erő« kézr.el gátat vetett a pán-, szláv hatalomnak, mely a dollár földjére I tévedt tótjaink között úknrt téríteni. Még i magyar boiilttpoi is alapitolt Amerikában \' 3 ozsel szintén a nemzeti eszmét terjeszti. Kovács Kálmánnak tengerentúli Utazását néhány lap furcsa cselekkei kombinálta, ami miatt megrágalmazo\'.t-, »ak érezlo magát az (itnerikei pap és sajtópörl iiulitott ama lapok ellen. Ma volt ebben az ügyben a tárgyalás, do piíután ar inkriminált hir szerzői bocsánatot kértek a tévédéért, d.\\ Vázsonvi Vilmos. az amerikai pap ügyvédjo vibz-ftzavonta a panaszt.
\' — Az ó-budai asnxonygyllkoa. A
napisajtó roporlja kegyetlen borjúimss-»águnak fcatcitc ie pár héttel ezelőtt Spielaiann Ferenc cselét; Spielmann bosszúálló dühében késsel esett noki a felr-iógéne\': és huszonkét ezurást ejtett rajta. Az asszony bele is ha!t a sebekbe. A budaoosli kir. ügyészség vád alá he-lyozlo Spíelmannt, aki fölött legközelebb itélkuzik az esküdtbíróság.
U^HólynB-dkhL\'gyczerwigJ^ B b&ntalmak to
tHolyiia, liÚRyo*ib-óuóü, vizutottnoor,
élyaohurut nibn.i.tiU«me«»: ikiu« utUtQI, «a. ia f*JJ>I:>m rílkül gviSgT\'jlnak
1 ■ „LOOHER.fólo AHTINEOM" által, \'a.i.o liirl — Ncrr linUI I — H«m ártalmai I —
Onrciok rr«\'te»n tiJAnlJAkl Uragjc W. 4.40. TöíUn 5 70 tar. »l«i»tes b«Vüt-<!*•« mcji«tt hdrmr-Mtfr. K«rhat<J a* </ss.e» gyí\'g;-&»ort árakban
J\'ArakUn Törült Jósnaf cvópyezortira / iludai\'CJt, KUrály-u. Li ti A.ndr4i»jr-út 2C.
!
\' 11IIÍEK MINDENFELŐL.
— Hagy felhőszakadán Ssorém-znogyében. A szorómmegyoi India köz-aégbou erős jégeső ós felhőszakadás volt. A zápor négy órán át tartott. Nagy ozántóföldurületek állaiihk víz alatt. A vetés teljesen tőnkre van tévo. Magában Indián busz ház részben bedőlt, részben annyira megsérült, hogy számos lakót ki kell költöztetni. Nagy vizáradás következtében az Iudia-tó kiáradt és n benne volt halak a szántóföldekre kerül tok. A felhőszakadás közben a viz egy méterrel magsabbra emelkedett a rendes vízállásnál.
— A német osássárl oaalild uton.
• Majna-Frankfurtból táviratozzák: a csá
■sári pár, Eűel Frigye« és Adalbört hercegek és a kóburgi herceg esto ideérkeztek é3 az üimepieson feldíszített utcákon át lelkes ovációk kőzepoito a zenecsarnokba hajtattak, ahol a május-frankfurti dalos-szövetsíg é* a frankfurti daloregyesúiet 1700 dulota üdvőzlőhím-nuszt azután kfltömbüző népdalokat\' adott otö kaiban. L\'stc l\'J ó;a tájban a venüogek elutazniuk Wíesbadonbt.
— Egy ksraakadalaii kamara Jt*-bliouma. Páriából távírják: A helybeli kereskedelmi kamara fenállása 100-ik évfordulóiának ünneplésére díszebéd volt, amelyen Loubet elnök, Combea mlnlsztsr-elnök s a legtöbb miniszter részt vstL Trouíllot kereskedelmi miniszter hangsúlyozta a keroskodülom swrepét • oépoknok ogymáshoz közelebb hozatalában azáltal, hogy a találmányokat, a gőzerőt és * viUamosHgot hatalmába keritetto, melyek sejtetik 4 nemzető^ szolidaritását.
—r Vaautl haleset Oroszországban.
Pétervárról lávirják nskÜQk : Jolosztok-ban (Grodnó Kormányzóság) tegnap kisiklott egy tehervonat. Egy munkás életét vesztette és két ember roogsebesOlt.
x Sstrájk. Kgy Ponsylvániából ér-keíott távirat jelenti: A bányamunkások uyúicaét junius lG-ére hívták egybe, hogy határozzon afölött, hogy a muukfcl bizonyos követőié sek elintézéséig be-tzflnlessék-6?
x Stlkarovssky János posztó keres-kedésétick Budapest V., üáthory-utoa Q. Innunk mai siámáhan közölt hirdetésre felhívjuk olvasóiuk szires figyelmét.
Tőzsde.
/
Bvöapostl gabonatöxodo.
Köttetett: Huta 1903. októberre 7.68—
7 ó\'J. Rozs ápr. —.—.--. Zab máj.--
—.. Tvngeri jul. 0\'3l—0 30. Kepco aug. 12-30-12.10.
Budapectl órtóktözadt.
F.lötözsilén kölletott; Osztrák hitelrészv 0(17.23.— Magyar hilclrésxvény 733.50— Magyar 4 srftialékos aranyjárailók 121.—. Magyar koronnjáradék Ü5í.47 — Leszámítoló bank -164.60 Jelzálogbank 522.75-r>\'.>2.— Himainnrrtnyi vasmii 409.50 Oszlríik-macyar államvasút részvény 082.50 Déli vasút 03.60. Német birodalmi márka 117.21. Villamos vasút 316.60. Uudapcsti kOzuti vasut 013.——
Béool értéktS-zode.
Előtőzsdén költetett: Osztrák hitelintézet részvény 008— Magyar hitelbank ríszv. 733.— 0«ztrák-tnajryai állarovasuti részv. C83.—. Union bank részvény 629.60. Osztr. koronajáradék 100.86. Angol-osztrák banl 270. 20 frankos arany 19.07. Déli vasut
78._ 4 százalékos magyar aranyjáradék
1"Ö86. Magv.u koronajáradék 99.35. Márka bankjegy 11 V.20.
Vásárcsarnok. Húsfélék : vidéki marhahús eleje 04—73, hátulja 72—90 korona 100 kilónként. Leölt borjuk súly-lovonás nélkül 82—102 fillér. Lehúzott certAsbu* kilója 110-104 fillér. Bárányok párja 6—12 korona. — Tojás: L ronda friss tojás 64—00, gyengébb áru 66-68 korona. — Tejtermékek: L Fóxő teavó 1 félkilós darabokban i>,40—nalléva rüdre 1.00—1.80 korona, tehéntur0.2.5C—24 11 kilónként. — Spárga: vastagszálu 1.40,
körép l.--1.20, levesspárga 0.80 korona
kilónként. - Vadfélék: óz 1.00-1.80, vad-d.iznó 70-80 fillér kilónként.
— KÜsvágóhldl uertésvásár. Hivatalos jelentés déli 12 órakor.) Tog-napról maradt — darab. Ma érkezett 314 darab. — Dili 13 óráig elad-t*k 137 darabot.-Mai áiak: Oreg sorté» elsőrendű üO—92 korona, másodrendű
9«--kor, selejtezett áru 94 kor
Pietal sertés, nehéz 96—102 korona, Középsúlyú 94—100 kor., könnyük, 80-94 kor., hússertés, süldő 99-90 kor 100 kilogrammonkint élősúlyban
A világhírű «rsaW 1
r.ngol j
„Hflllcal-PrenW
kerékpárokat
r4lr*o UuilUtr» 1SS frtUl faljcbb b»rt S íl 10 fttoi riulclit. *li6r«nda „Oyoton" fíp«l«t 80 tri tt 4« keiMpAr*JV»t/flielt«!. » cri/ijb»n tv-yedttl UU nx»r Nvai/trtliktok fclyUn SO í«A<»Uk kr-
l«»*iUIUm»l ««»liiluok 4t btalMT».
| dbt i«nda kaUé |>unml hí
JiliU.it»!........
| db I. t-nüo brUé (ummt fjy órl
JÓUUátial ........
1 db J.\'mlnó«í{0 ■c«ty!*n-Umpx. . | pi/ kttOni tcdil. . ; . . . I orb J4 mln&i«<l k«t4kpiHiacs . I drb »i.£«l ny*f«f ......
1 klft. cMctom csrfclé.........
K»*r »rjrrr»*k*l \'íkb mtrt S<0 kipH tn|T«" kttM
Láng Jakab ás Fia
*■ oraiiy l»rn»ryobb éa larna^bUbatébt
kacóky&r-rnkt&ra.
Budapest, Jéssef-körut 41. ss-m
| Fióküzlet: ItottoublUsr-utosa 1.
Ax áruk kUOiivM,-¿1» V.<*.li*Jttnk Í4 Mm Uluikit t. a fUM vternkSKUtk "MT kUH»*U«u
írt f- é*»»
:: :; & ; ws„ ta
: SS •• £
-SÍ
A fővárosba iövő vidékiek logkedélyesehb éjjeli mulatóhelye a
Stefánia-kávéház
Kerepesi-ut 73.82ámf U^JÜff
Kstéukint 8 órától kozdre alsörongti magyar varlsté>al6adás SZŰCS LACZI igazgatása alatt. Közbon éa utánna. Radloa Plata kitűnő s^no-
kara játszik. filénk éjjeli élotl Szolid árak
Belépti díj nincs.
PolcskAk
és azok petéit csupán a ki-tQnó összetélelQ
KORYQS poloska-tlnktordrai
lehet végleg kipusztítani. KO&YO0 nem mar, nen» jiiszkít, nem hagy foltot msga utúii &ci.: bútoron, sem fohér-nnmün, tapétán stb. Túrható »zari,nAJ fogva mindenütt szívósén áasználjak. 1 X.egoloaóbb I
1 t\'l. Qv«j «exettrt 4 kor. I Vt IU.ar.fi«tl«li kor.
V»i\'t. . . a . |Hfo4>at«t. . som.
KORYOS rovarirtó por
ssóró dobosokban aváb, csótány.
/ haiigvti, légy, bolha, ugy mint minden * konybafércg kiirtására a legbiztosabb | I r»iY d<boi in 1 kor., 1 k6j<p dotx»« no fu., I ki* d»Us SO nuér. - KgredDlI k«»iil4J« \\
Petrovlts Miklós droguista,
IV., Bécal-utngq 2. sx.
l9a53MÍ%8anSS
í pás* ciipő ^^•ía l^jrtOMWHM csak ?. Irt 50 ke.
tílcvö árért lesznek a nagy mennyiségben eííkőr.ölt bevásárlás miatt eladva, ügy pir férfi és ogy pár női barna, szllrko vagy íekvlo ftlztís ezióö erősen szögelt talppal, legújabb alak, továbbá egy pár férli és egy pár nói divatos ezipő zsinórzatta. Mtnd a né(jy prtr ÍJ forint üt) brajexár. Megrendelésnél elegendő a hib hossza. Szétküldés utánvét mellett.
Schuh-Expoi»t F. Wsndísch
ICrakau á l. oi^m.
Csero megengedve, a meg nem felelőért pénz is vissza.
a&*át-8ftalÉÉ
hyoraor-llKor ktuitmény«m » lr^ktianibb <t-vi;;;t.tlt>M !ryo»aor-tt««Utd ♦» huthajtó. J6 Üü it |Tur.*ii napont.i W4t pobirrul
«le(*nd&. Itcil nomorbal, azókrakadét, fclut\'klclíi, • f»•)Alrl 01 ífí.jii viltn ciakix U
»»|il. Kjy U.\'cf Ju» 40 «• OO krajctét. Kéltté* Ci !«\\étrxlmi
A TatódI «TtfanraJUrin: Zcrk« /olUn 8«<rcd. I Flir.nlW k«r«tktd6k W .jíi.VA tn«llrtt ko-
itiUlnck, vaUiuiot ii ktlyl OtfaUúk It. i KAPHATÓ: I
Zenke Zoltán, Szeged.
REGÉNY.
TArMdalml kPlillfra.
E r«M bOoS^j rvfújy. LU 1LOSVAI HLQO ) ktl»d«a J«f («ntartra.
A pusztítók, szövetkezete.
Most már ideje, hogy visszatórjüqk rég elhagyott ismerősünkhöz.
Balogh Bandi, amikor kUcerttlt «j kórházból, sürgóaeu munka utén látott.
Az az álom és a tapasztalt mun- • kásnyomorusúg uzt a iiézetet érlql-tetto bonno meggyőződéssé, hogy őzen a mai rendeij tényleg változtatni kell.
Do erro osak egy mód vua: ol kell pusztítani. Hirtclon és kérlelhetetlenül. És hn belepusztul az emberek fele vagy javarésze, nem baj, söt az elö-nyéro lesz n-^ emberisóguek. \' A incgiunradt kii; töredék kezdhpt clülrúl iitindent.
A „vörösök szövolkezoto" solip-gyau sem tetszett noki, annál kp-véBbbé, mert népi látj^, n<^m tudta, hogy mit müveinek a szövptke/.ot tagjai.
Azzal, hogy öt és csaUUJjAt segfr-lyezték, nem érto be.
ö dolgozni szeretőit volna n? ügyért. \' \'
Ki a munka pedig lohetetlon volt, híázon még csak közel sem eugedték öt a tanáeskozáahoz.
Mogkisérlette és bepröbálkozoll julni ar. angyalföldi kis házikón át a főnökökhöz, do mert nem tudott sem jelszót, sem jelmondatot, hom engedték be.
Mire pedig hazaért, már egy cm-hor Várta a lakásán, kí egy levelet adott neki át.
A levél pedig ezeket tártul-, mázta:
Testvéri Hn ön mé£ egyszer hívatlanul közeledni merészkedik az ügyhöz, ezt esküszegésnek fogjuk tekinteni. A következmények szomorúak lesznek. Ezt a levelet vissza kell adni annak, aki hozta, annak po* dig parancsa van arrfl, hogy üti elő\'.t égesse el. Ugy is történt.
Az elégedetlen munkás eml or aztán sokáig nem törödött semmivel, míg egy napon anarkista merényletről nem olvasott.
A tudósításban elfogalásokról és szauadonongedésekről is volt szó és szabadon bocsátott anarkistavezérek novei és tartózkodási helyei is fel vájtuk említve,
(Folyt kör.)
03ékasf«h<hrr&ron: IteintU
Oruta, Mkiixn TiUr IteJcr I Sxanloian: HvitAÜi IiIt.m r»«- és fOiirr-
Up<l. U). túrit».
Ti«U
OxtcU. Klóin ítnicM »»» Némtth Jta6. S(\' ■ nuitt-n.lHe.
4, (Ajtt4t-Qiitla
chulU UlTÍm, Baitka Siadoí
WarykanUaAn: F*i«»lholTti JAtttí, HJ. Ftwh«
u»itV r - \' • Rti.iiük Bruck f
Qyórött: i\'rettínho.for JiiMÍntl.
F»i»nct, . ITaaiáa: Vlr
Kullitunn-MiUtitk fDurr-wliU. lomoko». Rti.iltikó AntaliilL Bajta : Orvtcbltt Orul». Bwck PAlt>ál.
- ---------ihoJot Jii \' "
Komáromban: Zank* KdíuM. Bxatmáron: Wnllon It. fU. StQcf JiM«fn*J,
Legjobb és legmegbízhatóbb QERL E-íélv
bintüpor
Ara
70 fillér.
syoraaa («Arit is axagtilaott.
K.p: »U a kéiiltinélt
Gerle Jenő
gyógyszerész, Szegőd.

Férfiak> j
^ Nőknek
Utnitk S
lubdacsok^
bUeuyutUk. «ok«a JOO Ubdaci Uutalowm^ 4» p«t>U« l.aM<>iUU uUiiiAiuJs karosa. VMék* ltom «lAt*««* uUstH mU*
toribU kJMTÍayi^.umt^kua, (Uipii bt>*
Sapol-kösavéuy-koBőosöt
tf*SSVé«r<Ut Uiu^ablró I S|Uuts<i !•«■
E*ri<í«0J bUloa LitAan un u6mim «MaatikiM bajok tll«o. J.«aironabban iTúfyllja a kiaa-Tiart. cjonUn-votalAtl, »TilaaU*«, kanutewot-Uldalaal, UtUjU, da/AiajUt. rjomt»-, lif-M «Wm««!»!. airlfru Matalmakmt, Uom-Udétl. U é»M««wjM»d<>lt, liajlivkataiuo uv
ket it Inakat. »TlfáUrt u fotajut, Am a -kor Bgj dobom L»d*r*r.íél» rír- éa fyo-aaorUaaUtd labdao* a koraoa 40 OiUr. Kaphat« »n-it ii4tk«Mttri nkUri
M*Cr«aé«lk*tS uUavét van a péo* «Uiar»*
ktkOldúa ineJlttk ti 1.11 Batr éa iu«t hAiaujrlUCioxat tm nt

májon 5.
• k , Helyiség"
változtatás.
A már több mint g&ST 4:0 ÓV <3181$ °to, <*gesz Aus^iria ^a{jysi*ors^gbfiti leyjotfa hírnevű
czéfl
azon nMfy látogatottságnál fogra, melynek ezen cpóg srolidfiAjrA-nál fogva általában örvend — most már harnv.dszor tette szflk-sógossó a helyiség-változtatást, illolvo azokat nagyobbitani és mostani uj helyiségei a legelőkelőbb városrész a Szaóaotaág-iér és az uj országház közvetlen közeiében
Bátliory-utca 6. és Honvéd-utca 0.
alatt léteznok.
Ezennel van szerencsénk a t. szabómester urakat és a n. é. vásárié közönségot poszté és szabékcllékok ánt- és kiviteli házunk szivos niegtekintéséro tisztelettel mogbivui.
Nincs vásárlási kényszer!
XK&uv»\' u* »
"FHIE
HE3HAM
életblztoeitó-társaaág
Londonban,
Magyarországi fiók: BUDAPEST.
Fercucz József-tói* 0-^6. szám
. (a társaság saját palotájában). A társaság vagyona 1901. deczember
81-én .... kor. 190,871 731.— Úri bsvátd bistositások ós kamatból
1901. éri dec. 31-én kor. 31,556.892.— Kifizetések, biztosítási és járadéki szerződések, valamint vlíszvásár-láeok sib. után a társiasti fennál-táss óta (1848) . kor. 420,993,0-13.— Az 1901. ér bon a társaság 671« kötvényt állított ki . kor. 60,727.261.ÍM összeg értékboo. — Prospektusokkal ós díjtáblázatokkal. melyek alapján a társ*-sᣠkötvényeket kiállít, továbbá ajánlatokkal dyraenleseri szolgál a magyar-országi éx a Kelet Bókja Budapesten, valamint ennek ügynökei a fiók minden nagyebk városában.
Elaö biztosító intózst
KATONAI SZÜL6AUT EcETÉRE
ú ei. éi ktr. (onítyi Jui«*\' í6Iis«h r*4o«k->rfZ <!»H 10. *i.
Bndapeat, IV. Váoi-utoa 34. X.
Klu|)ctino»i\'k If|tl£uv4icbb cllitAaa a rtótt-Ulwclbif, illőire r.-.ykoruailAj IdaUie — Ölet^ dlJUtrlrk. - ijaabadoWQ aiabilyoiAaok. -At lUcinhR»iou IV Wll-íltOltik« : R bca&roiotl IflRk íieufelOl Ütemű ZOlOn uywiniuybsn r4-aicidluck. UiitoiitAsl t6k* SS toülíA. BUtoniUhi alapok hat ¿a ítklmlUlo.
Hmmoo tanáoa
NEMI BETEfíEKME*
»ad mkwíau tvAflTTOot 4* trt wMot UHolrcni 8torjí)i Dr. O A 9 Ali iíTAl MoUai
Pt* Mfliiii Lwcir+t}
ífafoSS Ur. CíiBil BMtaptfl, toériBét** 24.
SVaeteo^-F\'ootfoaill
vörös gtimmival elismert loyjobb és legolcsóbb.
1. 2. 8. 4. 5.
Szám
frt 1.76. S3Ü~ 3.- .. 3.5Ö 4.50
Vürös gtiiunú betét —.75 1.— 1.20 1.60 1.75 Kapháté kizárólagosan:
_BUÍI»A1MSSIV
\'"nél IV., Mazúum (cörut IÖ|F.
Tennis rakeck és labdák. —
Firflul aflatala
ryoufoaéy (ImpotooUa), IdogboUrsAgek, ilg titkos btű«1 ■ kloiaponffAsai agy-dűl caak a ^
Dr. BRUM5 PERÜIIV-P0R
tporrd nttyínyakböl kiaxttva)
ilUt cr^tylOistök turo*- -4 rrort c»ak «jy«Ool r dr. Brun-file „Panün-pnr" Ríkatta.a R u*:ni6- • 11016* ntrvek mlttil«un«ma jyan
Arczkenőcs
ii{in*k elMrlli»*n, i irflaknkl r tabaUlWni
níknil r m»|l»l»tt-i|
.,15
ttu-
»11 i.jja<3mU»»k, a (ry*n««»*ir ■ a Uh»-tg, firltul cru« ktl»*cb«r«obatlRn
Által «KiditMt gTrvuxoaójl Állapotoknál,
ToUliiira, nainkbDnbcn p6 tolhatatlan (f&fyaitr t. Dtdv- »«rrniltiek Alul «16-tdér«lt oröUntAtnAl. a kio«ayonrAaok, Aa/«rtdxA« «1 ri «J]*ll kid tation»«
el^J«lft RlUI «r\\\'iítí«tl r
további inind«nn«ma tdafbAomakoAt. u. ro.: mlr-rKno, f»)fA)AR, ri Idő; OMieurujorodiiR. AlltUno* U-tovAuykoJA* c» cUrélUnod*». ri arci *ApRdUi,R, mi-ly«n b»t««U kt~ cymukktl kOraJrttt *i*m*k. tlmRirto-
feit|, k»dAlYt*bRj;(<jlUAf, AlniRtlRniA;. dtxikcionllAJis, littoiDCi-fíjdiloin, iitthuviTÍ r\'.tcíúk, i1u(\\ili><>k, ok-nelkQII icme<é<. a vi, ktrtlii», tch*tktl«n-
i(|, R h\'jl bajQk. ryetic<»4fi Ánapotuk. a libák fi kaiéi rankíUr»«, vtr>i«;4uyt^( •tti.-níl Nttndfiao itt «llViurolt idtibflt"<ir,.k a |y6,yitiatbin ■ d-ll; i«mmi («1» ¡<mer«U( nai altat .«in *v\'.,ylllintAk U,T blílűiaa fa t«kél«UitD, mint a ul uAveny«tb4l katiiUrt dr. Br.m-fola t\'«ruln-por *llal. AilRImRtlariifAArt ktitieis víJUtui^. B\'»n r".. titkai ».• jcial »n bt/om a aiíit m*««o» «»ima.\'.at u,y«t»mbs vinni. — A/a ajy dulo^oak pontot l«UAitil e|y0« S kiróna. — Po«titinf|r«ndsti-
nr/-t ui»ti«tt aukSiAIUtnok.
logjobb a vtti. (on. HatAca
oaodAa i m nap alatt lljítjb . t »!«• piti at ar^xpt. KlUvollt rarioV\'it. akaptdt, mnifoltot, bSratkAt (.Mil(i\'rl) él raüt-o«o mia birbajl. Samml iitalmai anyifoi n*m lalmai.
tar-
Kary t«r«>r a korona, kloai i karoua. Kíljypoi 1 korona Bxappan »0 fUlAr. fogpép l korona. Arorría
a korona.
Regfenerator.
AtUUiuUin u«r ax Síz baj arrdatl »iio«ntk
r Ibi anya r4 lére. Faj- 4« arakillhaj naponta c,Miar b«B»d»a-illecdd 4> nyolci nap múlva rluiakapja M*d«U ailnit, kíiitb haUnklnt caak k«tu«r haainilandtf. V-m üv\'t ara korona
Kapható az egyedüli készitönól: R1EHL8CHMIDT JÓZSEF fYÓfyszerésznél Byörfltt, valamint a főraktárban : Lux Mihály dtoguaüzletben Budapest /V., Muzeum-körut 7. ós a „Maoyar király« gyógyszertárban, Budapest, Marokkoí-u. 2.
A S25ÉF KEBEL
a !t;«lck«IM>b oSl bll, mely b«n a ttmiiiict a let»« Uh»
bJkerO. A l»Mí>lk :iv«l fosnak írt«»úlnl
itilbl
AtSrtm-. botf
(♦tcuk <r,y t«l]«a<n veaidj-Ul\'ii iik. malylyal a tar-m4ai«t«t atolld mddonkénT-imitlutjnk. hv<y • takla-latban krrí>tbb* fukar la,jon. Ka ii otfkali bMn»k dMt ml, lamtraU« arat a va-Iddl k«l*U
Vénusz - balzsam,
malyel a ltfMr»i«bb onroiok lavaljik éi t^nyl": aion tu-laldi niAtial btr, b^jy » kob-l»*tlkj»jl«»ili<r»ujra bflyr«-hona. a »/Ov«V:k»t erialll, a villák caoulklu^iatail alai-mltja a aiannyitcn a kub-l.knrk a<y4WalAI/au biionvcx ama kadaat k61(.iAn6(, ilktiia abban itt, hoty a tiplik aUiltoiAalt pla.illkm álla-]>»(ta »wVftnniltl ia a]4i«|[U. n.aly utob-blal a kaoal tijia rakaának la. A inir e,y
alkar a Jflfibw | kar*I4a
•iar oürt
jnlndrn kUUnft. katel«« Vl-kQl ifinnálL KUalA haU»A folrtAn a yalMl H.Utl Vanna-batcaant riohUtOI
frtaa arcdit^t k.,lc»in6i ai Rrcroni.vk»,,,««!!! ben flRXtlt Mlndan Urm«-aial rttifin havnoa, ép urr a kif.JKdiibui lavj rtaUl Uany, inlut mir Ulj»a*u ki-fa Ml Riarooy arámira. — Ufyauai a aoviny, buMia-f-oy fiiAauil la baaonli aio)(átatut taar. Sarninl awrt-bail ««ui lah«talc|ka»i«bbi •ntti irtalmaa ai tfétttép*. Ára »tr uajcp tlyapiali. aokiUy eltart. 6 Korona a ftva, >a kor.. » Prof ao
-----HtéliiuiU uioUartli malliu
YAmm<ml«ia(i ulanvéltcl TMT tí\'.iktti
„ flialia alUniban H ■■ ■■\' ■- Randalixk — <f«-.
korona.
Petrovits Miklós Budapest, IV., Béosl-atoa 2L
ÍJ
körforgógépéo. (Cséftalajdooofi Stékaly Tiktar.)
Péntek, junius 5.
Nagykanizsai Friss OJság
Dohánygyár Nagykanizsán.
4
./ k 1 Nigyluaiísaj 1W3. Junius 4.
Azoknak a közmondásoknak igazságát, amelyeknek különféle formában egyazon értelmük yan s körülbelül egyformán azt fejezik ki, hogy ha akarunk va-lamit, ugy idejében fogjunk hozzá a cselekvéshez, ma már példákkal igazolni felesleges. Felesleges pedig annál is Inkább, mert hiszen mi kanizsaiak még eddig mindig tapasztaltuk az idejekorán megindított akció eredményét, ha nem is a mi előnyünkre, de hátrányunkra akképpen, hogy midőn valami közintézet vagy gyártelep elhelyezéséről volt szó, mi szépen elgondoltuk, mennyire helye lenne ennek városunkban, más város pedig pld. Szombathely, Pécs ezalatt megindult, depu-tációzott, agitált s végül az uj, vagy máshonnét horott gyártelep vagy intézetet elhelyezték Pécsett vagy Szombathelyen, de nem nálunk. E téren tehát tapasztalataink vannak, i,,Ugyanezen tapasztalatok bizonyítják azt is, hogy előnyös fekvés, a speciálisan követelt előfeltételek még magukban véve nem adják meg a gyárat vagy intézetet, azután utánjárás is kell. Állami intézetekből, hivatalokból tehát eddig úgyszólván csak az van nálunk, amit máshova vinni egyáltalán nem lehetett.
Most végre ismét itt az alkalom, hogy egy állami közintézetért versenghessünk. A beruházási törvényjavaslatban gondoskodás túrtént a pénzügyminiszter részéről egy 800.000 korona költséggel fölállítandó dohánygyár épitési költségeinek fedezetéről.
A cigaretta fogyasztás jelentéken emelkedése és a török cigaretták gyártásának szükséges elkülönítése céljából létesiti a pénzügyi kormány ezen gyárat.
Ezen gyárnak városunkban leendő felállítását, városunk kiválóan alkalmas volta, jó vasúti hálózata is támogatja.
Tudvalevő dolog ma már az is,\' hogy nz államnak nem erdeke a fejlődés concentrálása; de sőt hatalmas éreek: virágzó vidéki városok teremtése. Minekünk is ideje lenne megin-
dulni a fejlődés utján, mi or-í deke az államnak is, mert városunk földrajzi \'fekvésénél fogva nagy nemzeti missióra hivatott.
Azért mozgolódjunk, nehogyj mások ebben megelőzzenek, ne várjuk tétlenül a történendŐket; hanem mozogjunk, agitáljunk, deputációzzunk mi is már most idejében. És ha láradságunk nem fog hiába való lenni, a gyárat mi kapjuk meg. Sok, nngyon sok leánynak adunk biztos megélhetést, megmentjük őket a zülléstől.
Ismertessük meg a miniszterrel városunk jogosult igényeit ezen felállítandó uj dohánygyárra ! j
Hírek.
Záró-ünnepály.
A főgyinnasíiiinunk gyakorló iskolája az idei záró-ünnepélyét folyó hó 8-án hétfőn délután 4 és fél órakor fogja megtartani « polgári egylet dísztermében. Értesülésünk hzerint külön meghívók nem lesznek, de azért minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség.
vj.
Színészet.
Városunk közegészségügyi állapota.
Az elmúlt május hónapban — városi tisztiorvos jelentése szerint a város közegészségí állapota következő volt:
Klőjárnti viszonyok változók voltak, a hónap első felében enyhe tavaszi idő uralkodott, melyet később hűvös, szeles idő váltott fel; esőzés kevés volt.
Közegészségügyi állapot a felnőtteknél kedvező volt, csekély számú megbetegedéssel, kórjelleg nem ín^ lehetett. A gyermekeknél elég kedvező volt, ezek között a légző-szervek hurutos betegségei észleltettek leginkább hosszabb tartamú lefolyással, de azért a legfőbb esetben kedvező kimenettel.
Következő járványok és fertőző betegségek fordultak elő: Trachoma 2 esetben, diphteritisz és torokgyik l, fültőmirigy-lob 4, bárányhimlő Íj kanyaró 2, vörheny három esetben.
A tavaszi himlő-oltás befejeztetett, nz chnnradottak és a betegek folyó évi «szeptember hóban folytatólag lesznek beoltva.
Elmekoros kettő volt: l. özv. Szívós Károlyné 40 éves róm. kath. asszony, ki heveny elmezavnrbait szenved s mint ilyen, a régi honvéd-laktanya egy zárkájában megfigyelés és őrizett alatt áll. 2. Prager Samu 48 éves izr. magánhivatalnok, kl ugyanitt ápoltatik és áll megfigyelés alatt.
Orvos-rendőri szemlék pontosan megtartattak.
Halálokok következők voltak í Tüdőgümőkór 0, vcsclob 1, agy-bántalom 4, vele született gyengeség 3, tíldőbántalom 0, bélhurut 5} rúnggörcs 4, májsorvadás 1, kora-szlilöttség 1, szervkszivbaj 1, gyo\' morrák í, bélzáródás 1, kimerülés 3.
Halva született 2 líumagznt. El* vetélés történt 2 "esetben.
Mint értesülünk, Kövessy Albert színigazgató szerződtette Rózsa Gyulát, a népszínház eddigi baritonistáját, ki a fővárosi közönségnek is kedvence volt. Az uj tag Kanizsán már ját-s\'¿Alii fog. A társulat e hó 15-én kezdi meg előadásait.
Adakozás.
A nagykanizsai „Emberbarát*\' temetkezési egyesület zászlóbeszerzé-sóie adakoztak: Lórni Károly és neje I kyr , Símoncsics Ágnes 2;1 (111., özv>/KÍss Ferencné 40 llll., Kiss tfnené 20 llll., özv. SnelT György ugy Sneff György és neje 00 llll., Aner Károly és neje 40 fill., Fülöp László cíka és neje 30 HU., Stcszlín József és neje 1.20 kor., Horváth György guri és neje 2 fill., Szlavec János és neje 40 UH., Anck Gvörgy és neje 20 llll., Baj Anna 20 fill., Jámbor József és neje 00 fill., Dani Kuli 30 fill., Pukmann Kati 30 fill., Gál György és neje 80 fill., Kunics Ignác és peje 80 fill., Sásvári János 20 llll., Gergye Sándor és lika 20 fill., Flumbort László és neje ugy Marton Anna 30 fill., Kele György 20 fill., Angyal Mari 20 fill., Kálovics József babos és neje 40 llll., Kocsis István és neje" 20 fill., Puk-Snann József ós neje 20 fill., Kók Ferenc és neje 20 fill., Steszlin Anna és László 20 llll., Gyurics György, Török és neje 20 fill., Marton László és neje 30 fill., Lenkovics Ferenc és neje 40 fill., Kunics István és neje 40 fill., Polanec József és neje 40 fill., Matalics Rozi 30 fill., Anek László 30 fill., Hegedűs Örzsc 20 fill.,. Horváth Verona 20 fill., Szlavec Ferenc és neje 20 fill., Polai Gvörgy és neje 40 fill., Horváth örzse 20 fill., Plandcr György 40 fill., Nagy Ferenc és neje 20 fill., C.ozdán Józsof és neje ugy Gozdán Rozi 00 fill., Gaj Tivadar és neje 40 fill., Zákoini Károly és neje 1 kor., Ruzsics József és neje 40 fill., Bence János és neje 40 fill., Rozsonits Ro>.i 20 llll., Pick Teréz 40 fill., Nagy László és neje 40 fill., Imrei László 20 fill., Matalics Anna 20 fillér.
Megint sok a kóbor-eb.
Ismét sok kóbor-eb csatangol a város területén s akadt köztük egy néhány gyanús eb is. Figyelmeztetjük rendőrhatóságunkat és hogy a veszettség tovaterjedésének eleje vétessék, nngyon helyén volna, ha a rendőrfőkapitány hirdetmény bocsáj-tásávnl szigorúan meghagyná, hogy
minden ebtartó gazda az ebtartási szabályrendeletet pontosan betarts«. Ezt kívánja a város közönségének érdeke. Mert a kutyák a piacon is csoportokban ólálkodnak, különösen a hentes-sátrak körül. Persze egyiken sincsen szájkosár, de uton-utfélcn találkozunk kóbor-ebekkel, melyek elől félve htizódunk félre, nehogy belénk kössenek.
Pofozkodó legények.
Kondor István, Járli István s Bor József helybeli iparossogédek a korcsmából mentek a minap hazafelé. Útközben az Erzsébet királyné-téren valami fölött összekülönböztek s elkezdték egymást pofozni. Ezt a procedúrát addig folytatták, a míg bele nem untak. Most persze egyik a másikát pereli a kapott pofonok miatt.
Szökevény tanoncok félfogadása nem kihágás. -
A kereskedelmi miniszter 1003. március 14-én lf>,3G2 szám alatt hozott elvi határozatával a másodfokú iparhatóságnak egy asztalos iparos ellen szökevény tanoncnak szabályszerű szerződés mellett történt felfogadása és alkalmazásban tAitása miatt indított iparkihágásí ügyben hozott s nz elsőfokú ipar-hatóságí ítéletet hatályon kívül helyező, helyesebben megváltoztató másodfokú ítéletét, mely vádlottat a/, ellene emelt kihágás vádja és következményeinek terhe alól felmenti és a további eljárást beszünteti, a felhozott okoknál fogva helybenhagyta.
Hallgatók klubja.
Párisban nemrég egy klub alakult, amelynek főclvc — a beszédlilalom. Vagyis a kör falain belül egy tngnak sem sznbnd beszélni. Az alapítók utánozni akarják azt a kört, mely a XVlf. században létezett Párisban s amelynek ugyancsak a beszédtilalom volt a főszabálya. Ennél a körnél is nagyon szigorúan vették a dolgot. Megtörtént az angol francia háború idején, hogy az egyik tag hazafiúi örömében berohant a kör helyiségébe és örömtől felhevülve kiáltotta, hogy győztek a franciák 1 A magáról megfeledkezett tagot, e rendkívüli eset dacára, inégis kigolyózták.
Állandó alkalmazásra
ruha- és pipere varrónő jó fizetéssel felvétetik.
Clm a kiadóhivatalban
fiyári mosó kelme
mar adókok
érkeztek KOHN S. B ós FIAI céghez
lirxwólíot-tór.
választék flnoln BATIST és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
t
Hf \'\' ^ v \' y\'.-\'*"-"»« "^-V* - T -
Kerti és vásári ernyők, vixmoptcs ponyvák.
A. nagykanizsai síírtsyár vórosi sörraktára.
Van szerencsén^ tudatni, hogy tisztelt vevőin* nagyobb kényelmére a Kazlncy-(YárOSház)-UtCában 14. SZ. alatt levő özv. Adler Mór né-féle házban
tartunk, ahol tovább elárusítók részére ügy JfOlü ¿valamint
eredeti töltésű palaek«»örök
összes sörfajtáinkból friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak.
Nagykanizsai malátagyár és serfAződe részvény-társaság.
állandó sörraktárt
******
» ,
ií I \' • y> < ■

* * ^HWHMM
* * *

6

Nagykanizsai Frist DJság
Péntek, Junius 5.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek mrSSU
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencscin a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő l^antl-f«51© bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a letcjlutányoísabb Arak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
RUHAZAT BESZERZESE






Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választók
a legdivatosabb finom férd\' ás gyermek-ruhákban.
Raktrtrain legnagyobb része saját készítményem, Unom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
&
V
MMMMN
Mindkét üzletcinre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam

S

EJ
7 Á LOG INTÉZET.
A NAGYKANIZSAI
:

:
KERESKEDELMI ÉS IPARBANK
= RÉSZVÉNYTÁRSÜLAT =
liatÓMáKllau; entfedélyeaott
ZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre ............
KÖLCSÖNT AD.


Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. ■
1

-a
BÜKFA
I. osztályú II. III.
az erdőről szállítva erdei ölenkint
készpénz fizetés mellett
28 K. 20 fill.
»
26 22
99 99
20 20
99 99
KAPHATÓ Strem Bernát ás fiai deszkakerskedásáben Magyar-utca 2.
\'O c
L. 0) Q. ti C
o o
jD CÜ
\'CU CO
)
< Kaufmann Mór
f érf isieabó-üajlete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb Unom angol ás belföldi kelmékbea.
Ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kauíni€itin Mór
férft«»al><S.
Üzlethelyiségünket
IDOtt. évi auifUMxtua lió l-6n
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
vagyunk = kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalmat nyu tunk a nagyérdemű vevőközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
kiüríteni
Sfl5alma«kalapok
Alkalmsie s&r8a cipők, valamint
AllVdlIIlaO harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olcsió órért
1 \\\\ + \' Armuth Sándor KapflatO áruházában
Bazár-udvar.
nagy választékban
II
íz!
pr ®
ö a 0>
t*
II. évfolyam. 157. sz.
Nagykanizsa« szombat, 1903. junlut 0..
-mr——m... i i irtiim -unni I nwir M m rnmmÉ^átÉmitm
Egyet ttám 2 fillér
/
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG
--- -- II Vtl ÜTÉII ■! ■ ■ IMI ■llll III 111 II . I I II II I ll| II.. I. I_____m___
KlSflzstésl Ira: I KU<U »■uja»»»Mk« * a«*rk*>«u; I ^ihijtiink upoata kwíji nggeK
H«lyW> kÚLboi Jwrdv. >0 kár« «0 mii. /. j Krausz 4. Fwku, \'. öUJBVA Bt»é. • . I . Krb* Ujsáf\' sxsxxídésM*
VUUkxt pástii kvJdéutl ejy hón» 1 koron* 20 AlUr. | Sxerk«sxt^g éi Mft<J&fo«Ul: Kimnts 4» fukxa fl
f
•yr
I
r»Tr.m i Tti
rifit
ñ postatolvaj nyomában.
VI-
Egymást gyilkoló sógorok:.
A k8reskedö-segedek.
A budapesti kereskedő-segédek igen kellemetlen módón keresik a maguk jga/.át. Nemcsak a kereske-
r^kuek, hanen^ u nagy közönség-Sc is kellemetlen módon. &s mert az eszköz kellemetlen, cél, melyet ol akarnak vele érni, em leltet rokonszenves.
A koroskedősogédek egyébként sincsouek megelégedve sorsukkal, de valahogyan csak megmaradnak a ptulli mögött egész éven át, csuk r kánikulai vasár- és ünnepnapokat sem a délelőttöket, sem a délutánokat nom akarják az üzletekben tölteni
Hát jól teszik.
Ha nem okvototlenül szükséges az üzlotek nyitvatartása ezeken a napokon, a tulajdonosod pedig pihenőt adhatnak sogédeiknek, helyesen és jól cselokszonek, mikor megadják.
Azouhau uem kötelesek vele.
A törvényes munkaszünetet mindeniknek bo kell tartaui, a többit csak aauak aki orré hajlandó.
Akit hajlandósága ellenére is rá-kényszoriteuck, azt társadalmi és polgári jogaibau rövidítik uicg, ezt a meg rövidítést ebben az országbau pedig senki sem köteles eltűrni, sem a munkás, som a munkaadó.
Tény az, hogy a munkásuép még nem jutott cl oda, hogy összes jogait gyakorolhassa, élvezhesse, dc tény az is, hogy jogainak gyakorlásához a főnöknek i£ épon annyi joga van, mint a ¿egéűnek.
Ha siiuán, közmegegyezései, nyugodt társadalmi eszközökkel nem lehet elérni a uyáii pihenőt, hát az elég baj, de kényszereszközöket, olyanokat, melyek törvényellenesek, használni nem szabad.
Ha. mégis ilyeneket használnak és ugy látszik, a kereskedősogéd urak nagyon rászoktak erre, akkor ez ellen a legerélyesebben fel kell lépni, a legszigorúbb reudszabályokat kell alkalmazni.
Ha a többi főnök meg tudja adni a segédek Követelését és csak egyesek tagadják meg tőlük, ezen egeysek-tól ezkomiszság, ezen egyesek megvetést érdemelnek és főnökök, segédek boykottálják őket, ezt szabad, ezt mindenki megleheti. De aki az utcára megy lármázni, a csendet megzavarja és a forgalmat megakadályozza, azt be kell csukni.
Busuljon a lói
Ezt az elvet vallhatta & legujab ban hirre vorgódött postakocsis, mikor tott hagyta tíz ó lovát kocsistól.
Ks a ló búsult.
Do talán még jobban busulnak majd a postán, ba a péaz nem kerül meg és számon kérik majd azoktól, kiknek még a postakocsisokra
■ I. i ■ . —
is fel kellene ügyelni, boíy ne szökhessenek meg akkor, amikor nekik tetszik. \' •
Mai képünk a sokat emlegetett kocsit és a bűnrészes lovat ábrázolja, a kocsis azonban nihosen sehol és b ló nocn akarja megmondani, hova szökött » kocsisa.
Az utcán leszúrt kereskedő.
Hétfőn éslo ünriepi zajtól volt hangos Mezőkovácshrtza község. A korcsmákban vig nótázta melleit járták a táncot, az utcán duhaj logónyok dalolva vonuhuk végig. Rottstoin Salamon kízségbeli kereskedő & vejével : Münc Jnkcbb.il, meg a fiával a vig nótától zajos utcán tartott hazafelé a templomból, nruikor egy suhanc csap:it az utjokat állta és durva szavakkal szidalmazta őket. Az egyik Rotistein szakáját ráncigálta meg, a többiek a ruháját szaggatták. Münc Jakab ki akar<a szabadi.ani az spÓKát a vadlogények kezéből, akik ki-mcletlenül bánlak az őrejfal, de alig ejtette kl az <Hlő szót, mely Inkább kérő volt, mint tiltakozó, az egyik kiadta a i
jelszót, hogy „Csd le, szúrd U a zsidót I" — A vezényszóra a rakoncátlan legények kést rántottak és Münc-nek a hasát rágták föl a Iftgyatájékán ugy, hogy a belső résxo kilógott majd a mellkasán és a combjain ejtettek hároui mélyreható »olyos anirást. Mikor látták a megszurkált ember sebeiből a patakzó vért, elmenal-ttÜoV, Mönc Jakab padig átvánszorgott dr. Schaffar Samu orvoshoz, aki .& szörnyQ etet stinbelyvuek közelében lakik és ezekkel a szavakkal állított eléli:
— Dok or ur kötözze be a sebeimet, mert elvérzem.
Az orvos nyomban segélyben részesítene az életveszélyesen sérült embert, a sebeit bekötözte és a vérengzésről jelentést tett Spilka Antal íőtzulgabirónak, aki személyesen jelent m g az orvos
lakásán és a halállal vivódó emberi, valamint az tpósát és a sógorát mint szemtanukat kihallgatta. .
A nyomozáa ia megindult a rendőrök és a csendőrök sogélyével egész éjjel hajszolták a tetteseket, akiket végro Ja-nusik István és Kovács Pál személyében hajnalban sikerült elfogni. A bűnösökre az áldozat ráismert, rnito azok töredelmes, beismerő vallománt tettek. Münc, mint ^radról sQrgönyzik, ma reggel megholt.
A horvát zavargások.
— Sajit tudósítónktól. —
i
flalasak, jun. 6.
A rendőrség 14 embert tartóztatott lo \' és szállított W ax ügyészség börtönébe, \' mart kiderült róluk, hogy ők kövotlék ol a tegnapelőtt vostl címentff.ó«t. Tizen-uég>«u Jelfegyvérkezw, véjpg járták a Máv. őrházait és erőszakkal loszedtók a ! magyar címereket. . |
¡¿¿gráb, jun. 5. J
Iszonyú pusztítást vittek véghoz a közali Zajezda kösséghen tegnapelőtt este. A megvadult homlok betörtek Halpor j földbirtokos kastélyába, azt felgyujtot-\' ták, a földeket pedig feldúlták. A caen-; dőrők két gyyj tokától agyonlőttek.
ZXgráb, jun. C.
Szard In virradó éjjel a horvát zavargók Macel községben dúltak és raboltak. A községházát teljesen széjjel rombolták. Miro a cseudőrslg jött, a fosztogatók almanokültek, de azért »¡került őket kinyomozni \' ,
Bóo«, jun. 5.
Udrnl körökből kísmárgolt hír szerint a király agyáltalában nerj lesz hajlandó a horvát ellenzéki képviselőket fogadni. A király o szándékát már tudtára adták a képviselőknek.
Zágráb, jun. 5.
Zágrábba? tagnap újra zavargások voltak. A parasztok a városházát támadták meg é* rengeteg sok kárt okozlak. — Két helyen a megvadult omho-tek levélszekrényt törtek össze.
tmmmnm mm f pw——i ——¿i —— ■
— UJ amLnbás — volt. .Sir megnyílik, air bezáiul." A népszerű költemény • melankolikus sorát alkalmaz« hatjuk a lőváros legfrisebh sületü színházára is, anely más név abtt már oly gyakran megnyiit és oly gyorson bezárulta A pajzán Múzsának kerepesi-utí pince-helyisége felé súlyos fátumként nehezedik a buktf uemtöje a a helyiségnek legújabb bériíio, Szálkái Lajos színigazgató »fca kerülhette «1 a közös sorsot« Rövid nyolcheű fenállis és a színművé-azetnek tet( nemleges szolgálat után ni Uj Szinhág (a belemerült u Nirvánába, amely a Párisi Mulatót, az Oroszi Mulatót a a Foiies Bergart elnyelte.
ORSZÁGGYŰLÉS.
KépviselCSiéx ölé«.
Elnfik • Apponrl Albert gr, Jecryök : Sxőts. Nyeare, Trubinyi. : Jeiun voltak: Ötéil, Lukám. tfejérráry
névszerinti szavazások.
! A Háx oxuULa névsxerLnti szavazás utján . 111 cxaiasittul 6 elloo tudomásul vettw a minicxterelnök válasxát Olay Lajos inter-terpelláciúiára.
KlnOk bejelenti, hozy a Bi*vni.rtil fonna törtéut melyben a Fwrvát képviselők nuveit is felolvasták a jegyzők. Mindazon-által kéri, hogy e hibától tekintenek cl. inAr ésuk azért la mart horvát képviseld jelen nem rolt.
S a b e 8 s Dénes formai okból megsem-mlsiteui a szavazást.
llakovszky litván az e\'nök »n<Ul-váuyál fogadja cl tekintve* hv^y a horvát képviselők neveinek felolvasása procede:;-son alapul.
H á t k a y László s Molnár Jenő a szavazás megismétlését kérik.
K 1 n 0 k Nem uar.ul más hátra minthogy n vitás kérdést szavazás utján döntse cl a Háx.
llá tk a y László : Tessék kérésztől gátolni a közjogon.
E 1 n ö k Azt hiszem erre a szemrehányásra eddigi működésemmel okot nem adtom.
A Ház az elnök felfogásával adott helyt a ugyancsak névszerinti szavazás utján 124 szavazattal 4 ellen tudomásul vettto a bon-vézclmi miniszterijei: Gr.báuyi Miklós interpellációjára ftdolt válaszát.
K I n 6 k azután felfüggesztette az Ölést,
Szfluet után következett
a miniszterelnök Jelentésének tárgyal ása.
BodŐháty János fügelovélnek minő-siti a jelentést melylyel n miniszterelnök Utoródzott, mikor bűnbe esett. Törvénytelennek tartia a jelentést mert nem azért í-.érnck a kormányok indemnitáiást mert költségvetés nélkül kormányozná. F.z kijátszása a hudgetjognnk. A kormány megkapta n budgolet, iniért nom használta fel a budgot letargyolására. Kéri a miniszterelnököt, vegye vissza a jelentést, mert ugy is csalt u;y van vole, mint ez öreg JJárey fiával Ki som teritett. ki sem nyomatja f Derültség) Nem ves-. i luűuiuásul a jeleutést. (Helyeslés a szélsőbalon.)
A jövő Uló» nartlxendjo.
Elnök\' Javasolj«, hogy o holnapi ülés napirúndjero a mai vita folytatását tűzze ki a Húz
P o 1 o n y 1 Géza : A miniszterelnöknek rali\'súnüle* a jövő héten meg kell győződnie arról, hogy a jegyzői karra nogy szükség lesz. Kérdi: miért nem töltik bo a megüresedett jegyzői állást ? Ha a sza h.idolvü párt jr.ég erro sem bir megállapodni, akkor hogy mernek a többség gulmárn hivatkozni. \' (Helyeslés a szélsőbalon.) Vádolja a miniszterelnököt, hogy nem meri napirendre tflzr.i a jegyzőválasztást. Ha nincs mog a többségo a pártban, akkor használja lel nritnyhidnak a párl-kOrdcSt.
S z e it ti v á n y I Árpád Maga is hot-7 á. árul ahhoz, hogy a jegyzőválasztást liolnup megtartsák. mort az biz nyos, hogy a szabadelvű párt ci?yhangulng fog szavazni (Zajos helyeslés jobbfelöl)
1\' o 1 o n y i Géza Kijelenti, hogy segíteni fogja a miiúbzterelnököt a vísvshvo-nulásban. Ami pirtegységét illeti, kéri. iio^y tartsák lenn Hamersberg jelöltségét, »kKor kitűnik, hogy meg van-e az egység rnzy nincs.
Elnök- E szerint a holnapi ülés napirendjének második pontját a választások lógják képezni. Ezen kívül, ha idő telik, kérvényeket is fog tárgyalni a Ház. A Hoz Vy határozott.

pöstatolvaj nyomátan.
Budapoet, junius C.
Micjlnei Mihály postakocsis még mindig nem került meg. A lendőrség eui-Vetei a főváros határában keresik, mert meg vannak győződve arról, hogy n tolvaj Uudapost körúti helységek egyikében van elrejtőm. A nyomozás ujabb részlete1 a kővetkezők:
Dotoktlvok Apostagon.
Beck és Volaríts dotektivek tegnap Apostagon táitak, altol a tolvaj édus-atyjától, Mícsinai Andrástól sok érdekos doldot tudtak meg a postakccus előéletéről. Az öreg Al\'esínai elmondotta, hogy fla mindig kalandos temóazetü
volt <s ki volt tagadra a csalidbél, inert folyton kóborolt. ígyszer. anélkQl, hogy vaJekloak u6k>tt volna, gyalog Kiuweba ment
A tolvaj tárkápeket vásárol.
A Kecskeméthy sikkasztása idején olt ben rolt Apostagon. Folyton olvasta «a
újságokét áe elírja előtt dioaóiiette Keos-
kométhyt, akiről aat mondta, hogy okoe ember; 6 mrjja is Jgy cselekednék, ha raiahoí sok pénz közelébe férhetne. Mi-csinál anyja után néhány száz forintot örökölt és ebből • pénzből stés fo-ilatért térképeket vásárolt, amelye-kot napokon át tanalaaányoiott. A léiképoken meg is állapította, hi-gyKocs-kemétuy mely utón juthatott k. Amerikába.
Annyi bizonyos, hogy Mleaínaia lopást már régen előkészítette. Minden jel arra vall, hogy Micsinsi ez évi április l*éti kízárólav azért áüctl bo postakocsiinak, hogy tervet végrehajtsa. Előzőleg Víráp-Poiegéii ós Halu.s<jn szolgált, ahol ló dolga volt és épen nem volt rá szüksége, hogy a rosszul dotált postakocsis állásál elvállalja.
Dotektivok Peronon.
Beck és Virág deteküvek ma Virág-Peregóie lueutek, hogy ott ku\'usanak. Miskolci rendűrfogaJma2ó ma reggel óla 24 detektívvel Kiapest, Szentlőrinc és Krzaóbetfalva között nyomoz, mert több jel ana mutat, hogy Mícsinai erre (elé vette útját. Ugyanis látták ezen a tájékon 0(,\'v, a Mícsinai azemélyleiráaának megfelelő embert, de láda nélkül.
Atról az emberről, akit tegnnp cs\'.e Rákoscsaba ós Péoel kőzött láttak menni a vaauü síneken epy csomaggal, Kitűnt, bogy nem Mícsinai. Ma reggel Ő órakor hivatalos sürgöny is jelentelte, bogy az illető Grubcr Károly munkás, aki leölt csibéket vili Pécsre.
A Keichsraih ölese.
Béos, jun. 6. A képviselőház mai Olósén Borsié, Uianchini képviselők és társaik sürgősségi indítványt nyújtottak bo, melyben tölszolitiák a kormányt, hogy 1. közölje az Igazi okát amink, miért nom nyertek ő felségénél . udeiiciát a horvát és azlo-vén képvist\'Ok, raert a miniszterelnök utolsó bevitédébe elutasításunk nincs megokolva; — 2. lölazólít-jak a kormányt in-ézkedjék az iránt, hogy rendeljen el sürgős vizsgálatot, a Laibhehban május 2-1-éröl 25-ér virradó éjjel előfordult kihágások miatt. Végfll i n kö#ete!ík, lépjen a kormány egységre a magyar koimáavnyal ao iránt, hugy a vám- és "koreskedelmi szövztség ábal biztosított egyenlő bereodoiése ée köz-igozgntása a posta- és láviió-iütézmény-nok ne tétessék illnzóriussá a két államfél egyikében sem az által, bogy a levéltitkot megsértik állandóan at álul, hoay az Ausztriában föladott Ilorrátouzátfbi címzett leveleket törvényes határozat nélkül fölbontják.
Még cg? interpelláciől nyújtott be Su$tci$lű képviselő, melynek tárgya ar, hogy a hivatalos tudósításokban a Lai-bachban történt zavargásokról irodák, sérelmesek Laibach város szlovén lakosságára.
Pernerstorfer képviselő interpellációja a Weiss-félo Grlttln Julío cimü rogéay elkobzásáról szól.
Cboc a lapok tudósítására hivatkozván, nzt kér clezi az elnöktől, van-o tudomása arról, hogy Ferenc Ferdinánd kir. horceg és neje Vénedig in Wienben nany tetszésben részesitették a Szervusz Dizuzina kozdotQ dalt és szándékozik-e az elnök a minisztorelnököl lölkérm arra, hogy rój ja meg a kir. hereog eljárását, melybon a szónok a csoli nép \'rJovo-káei\'öját és megsértését látja.
Az olnök ezért a azónokot e kérdésben tartalmazott, a trónöiökösre vonatkozó kifakadása miatt rendreutasítja. (Ellenmondás a cseh radikáb\'soknál.) Kloléc képv\'solő kérdi az elnököt és n kereskedelmi minisztert, Lcgy nyilatkozzanak amaz ujságjelentés dolgában, mintha r miniszter néki a balkáni utazáséra p4nzl adott volna, a melyet szónok kö?önséges hazugsárnnk mond. Kőr-ber miniszter* Inök többrendbeli Interpellációra válaszol, x
A legutolsó petíció.
Badapest, jun. 6.
A Kúria második választási tanácsa
mint Wuioietes, vizsgálatot rendelt el Jovsnovics István liteli országgyűlés képviselő mafiHáhuna dolgában a azza a szegedi királyi táblát bütla meg.
Jovanovloe kéuviseJöt s kisehbséghet maradt Jrfilaezavlyevios Milán pártja azzal vádolta, hogy Voiaiob István voiisa-\'ási elnök és Thumsky Pál kűldöttségi elnök erőszakoskodás* ée terrorizmus« segitetts s többséghez, valamint hogy eteteit, itatott, vesztegetett. Deák Péter táblai biró befejezte a vizsgálatot u a helyszínén fölvett jegyzökönyveket be-kOldötte a Kúriához, ahová ma érkez-tok meg.
További tirgyalásrn azonban nem fog a dolog kerűhil, mert a kérvényezők a petíciót hir szerint vissz .vonták, a így Jov.movii» mandátumát, ha a hir való, igazolni fogják.
Ezzel az utolsó peticióral t.zulán befejezték s közjogi pörök tárgyalását, a melyek 1901. november kezdődlek és csak most értek véget.
A jeoyzöíálasziás,
Badapest, jun. 5.
A szabadelvű párt ma délutáni értekezlete viharos mozgalmat okozott, mort ez az értekezlet tárgyalta a jegyző-választást. Nagy kapacitáció folyt ma a folyosón és teremben a szabadelvűek oldalán, de noha a miniszterelnök latba votetle betolvását a volt nemzeti párti Hammereberg Láczló mellett, a régi szsbadelvüek ielobjo, llertelendy László mellett oly buzgó korlesbad és nogy párt csoportosult, bogy a többség legalább is kétséges volt, sőt valószínűbb volt Hertelendy többsége.
Az egész ülés alatt folyton birhozók csoportosultak a ministterolnök és Apponyí Albert gróf körűi, a bslközépen és a jobboldalon is folytonos volt a sürdés-íorgás, végro az ülés végén ugy dőlt el a kérdés, hogy Hsmmers-berg lemondott a jelöltségről.
A régiek jolöltját, Hertelondít tehát a szabadelvű párt most már egyhangúlag jelöli és ezzel a többség belső villongásának egyik oka megszűnt. A képviselőház már a holnapi ülés napirendjére tűzte a jegyzőválasztást.
LEGÚJABB.
. v—
! A Wagner-olklas.
Badapest, jun. 5. Rákosi Viktor orsz. képviselő a m. kir. operaház Wag-nor-ciklusa dolgában interpellációt jelenteit be a Házban. Az interpellációt holnap adja elő.
Bestiális apa. Béos, junius 5. Egy Raptr Károly nevQ ottakringi mesterember ma délelőtt erkölcstelen merévyletot követett el 16 éves fogadott leánya ellen. A leány segítségért kiáltott s erie Rupar késsel két szúrást ejt£[t rajta s feleségét is veszedelmesen megsebesítette. Aztán harmadik emoleli lakásának ablakából az utoa kő-vezétéro vetette m»gát. Mind a hármat a kórházba szállították.
* \'V, \' • *
Gyászmise. Badapest, jun. B. Feoryveisy Ferenc-nok, Veszprám vármogye elhunyt főispánjának lelki üdvösségéért ma tartották ii.eg a: engesztelő szent mise áldozatot a Feroneiendiek templomában, A templom foket^vol bevont szentélvéhen díszes ravatalt emoltek. A rek< em\'n előkelő közönség jelent meg. A gyászbaborait család Ispjain kívül ott voltak: Veszprém vármegye nagy kűldötlaége Ko\'ozsváry József olispímnal és Já< no\'ívy Gusztáv püspökkel, Veszprém város küldöttsége Breglethy polgármesterrel, Papa város küldöttsége Mészáros Károly polgármesterrel és meg egy csomó deputáció, amelyek a temetésen is tésztveuek. A
S\'yá*„fúiséi Kiss Arisztid házfőnök mon-otta.
Lotthot utja.
Pári«, jun. 5. A Vtt\'ikáa és a francia kormány között már hetek óta tárgyalás folyik Loubttoek a pápánál veid látogatása dolgában, A tárgyald« ezopban néhány nappal ezelőtt megszakadt s •gy most ugy Al) a dotaf. hoay, Lou-het «Inök római utazása alkalmával nem lesz látogatást a Vatikánban. Ez azonban még nem véglegt* megállapodás, mert nem lebeleden, hogy egyik vagy másik fél s tárgyalásoknál elfoglalt ín-.ranzigens álláspontjából enged s így \'Chetségessé válik a tárgyalás folylstán. • — A római klerikális lapok a láigyaiás megfizakitásábat a Vatikán állbatatossá-gának diadalát Alják.
Egymást gyilkoló sógorok.
Különös gyilkosság történi tegnapelőtt éjei KöW kftzségben. Az epet részletei a következők:
Fnrágó Imio és Faragó Anüiás testvérek, továbbá Hajnal Antal és Kása Vlnoe, a két előbbinek a sógora, áldomás ivásra jöttek össze BemAl Oyörgy kocsmájába. Az atyafiak pálinkával kezdték ss áldomást s addig iozogedtak, amíg a záróra be nem követkeselt, de ekkor már alig tudtak a lábukon állani. Nagy űgygvel-bajjal mégis elindullak a ioc*. mából. \' \'
Faragó Imre sógorával, Hainal Antallal oeyik utón, míg a másik keltő más irányban távozott. Faragó és Hajnal, amint a sötétben bandukállak, egysrerro csak két részog emberrel találkoztak az utcán, akik éktolen káromkodással nekimentek Rajnáiknak, s mert egyik sem akart kitérni a széles uton, az egyik részeg Hajnal Antalt féhetzszilotta.
Hajnal nagynehezen leitápászkodott, de már eközben bicskát vett elő s azt az egyik részeg támadónak az oldalába döfle, mire az szintén elterült a földön. Erre után Bajnál 4a sógora a másik támadóra rontottak, aki szintén kést rántott elő s a részeg emberek addig, szurkálták egymlst, amig Feragó Imre U, meg a támadó ii eszméletlenül estek össze, de Hajnal Antalból is patakzott a. vér.
A nagy lármát meghallotta Kovács Péier éjjeli őr, cki a heiywinóre sietve,j a bárom emboit nagy vér tócsában a földen fekve találta, a negyedik pedig vánszorgott Az éjjeli ör a sérültekben a feniemliielt négy-sógorra ismert, kik! közül Faragó András és Kása Vince bazamonet közben eltévosztotték az ulet s ugy kerültek egymás elé, de az ittas > ságtói és a sötétségtől nem ismertek egymásra.
Kúsa Vince már hahra volt, a mikor az éjjelt ör megtalálta, a kél Faragó is\' eszméletlenül feküdt a Faragó Imre reggelre szintén moghalt
Az esetről másnap reggel táviratilag\' értesítették a törvényszéket, ahonnan vizsgálóbíró, a kir lyi alűgyész s a törvényszéki orvos a helyszínére utazlak.
BUDAPESTI HffiEK.
_ t
— Elitélt kéjgyUkos. Ragdáuszky
Mihályt, aki Sáránszky Mihálynét meg-! gyilkolta, mert nem alqart a kedvcsóvó, lenni, a pestvidéki esküdtek két napig tartó tárgyalás után 18 évi íegyhásra ítélték.
— Pályaudvarok uekonstrukolóje.
Hs a kérd?3, ahogy ez az ügy ma áll., nem egyhamar fog megoldást nyerni, ami e^y miniszteri leiratból sajnoson kiderült. A tanács ugyanis nemrég a kormányhoz felterjesztést intézett, mely-Leu kifejtette: mennyire hálráltaja a városrendezést az, hogy a M. A. V. tei illetői meniép a szabályozást nem lábét megállapítani és Így annál kevérfbbé végrehajtani a pályaudvarok rekonstrukciójának függőben tartása miatt Kérte egyszersmind a felterjesztés, nyilatkoznék a kormány, hogy mlkorta várhaló ennek a kérdésnek a megoldása. A belügyminiszter most leiratban azt\' feieli, hogy a kereskedelemügyi miniszter közlése szerint utóbbi nltiOS abban a helyze ben, hogy a rekoostrukció kérdésében már moat határozhatna, vagy pedig niegjolölhotnő att aí Időt, thelyei. bdlűl döntés történhetne. Belátja a mi-
niszter, hogy * vasúttal szomszédos leloktulajdonosaok építési jogát korlátozni kánéritési igéuy felmerülés« nélkül neru lohol, do szerinte a szabályozási vonalat meg lehet már most álla* nitani annak szem előtt Uraával. hogy a M. A. V. terület a va«ut kibővítésért Igénybe fog vétetni és őzért cvonkittat-lanul mejt is hagyandó. A kereskedelem, űgyl miniszter ilyon irányban fo<?ja utasítani a vasúiig«*gató#Ag4t, hogy a ta* níes megkreiéséro megtartandó «Ijáráa-nál föltétlenül érvényesüké ezt az állás-pontul. Egyszersmind ^edig figyelmezteti a miniszter a tanóWt, hogy as építési vonalat u^y AllspiUa mea, hogy a* épületek a vasúti és egyéb közlorgalom-nak iiobézaégekel ne okozzanak.
JLj Móiiog-húgyszervi kL,
H bánftalmnk ÉT
hlfolyái, núnyoafi-úaaa, vlceletlugar,
nálytiuiiui\'ct. munka wj»tiaki|a» qélkQl.iyor ►..n <s ftjdtlcm ntlkol irr*iryuliia\'i • ,,LOCHER-féio ANTINEOM" által.
BaUS »tar I — N«m UDtiU — N.m Ártalmat I — Orv»»«* m.ltg.n ajinljákt
Üvígj* *<"•■ 4.60. Poítfn f 7O bor. elútuUa baktt*
d*»« mc.ftl bjrmtutwc. K.yh.tú i: Ctiict gjt.gr-ntr\'Ár tUpun
Főraktárt Tflrfib Járnál «yónyaaortára
Buit«j\'C»t, iw/*ly-u. (i An¿6.
— A legfőbb fegyelmi-\'anáoa
ülése. A legfőbb fogyebni\'tnnaes junius 8-iki tArgynli»."« elé az epés-* lővAross/crto óriáji érdeklődé« mutatkozik. Az a delegált hat kurini bíró és hat fv.oudibázi top, akik gróf CsAky Albin ehwlete ai tt hivatva vnnnaii a L.;fltévclt kúriai bíró fölött törvényt ülni, n legszélesebb mederben fogják a« fwyet llrgyalni. í tárgyalásra, leki<iictfc,í a nagy érdeklő désre, bflépó«je«vek olőmutatása mellett bociú.\'ják hc a Jiallgatúságot.
111KUK MINDENFELŐL.
Eyy főhercegnő utazása. Bécsből
l\'ivitjvik: Klotild töiretcegnő lo^uap este Aicsutluól Bécsbe érkezeit.
— Ttoonovrolt ujabb Jelölést. Ohio Allsm körársisá«! konventje Roosevelt\' nek bt elnöki méltósásra való ujabl jeló\'óse mellet! foglal ál\'áít. A konvent |
en kijózanodott. Próbálta ébresztgetni i
a halottat, do már mind hiába volt. —1 — KBavágóhldl ••rtésTáaár. Hi-Ekkor aztán annyira mogljedt, bogy aU jdont*« déli 18 ólakor,) Tag«
bujdosott, mintán Irtózva dobta eí magától a fegyvert. Bujdosása azonban nem tartott aoká ; ««tér« maga jelentkezett a rendőrségen, ahol latartóztalták, A bíróság most ítélkezett a szerelmes diák fölött, akit, tekintottel megható védekezésére, csak agy évi börtönre ítéltek.
— Vatőmagvak. (Mauthntr Ödön tudósítása.) A mull bélen a forgalom fölog mubarmagra és lófogu tengerire szorítkozott s e két cikkből nagyobb mennyiség adatott el. Tarlórépamag. Elénk kereslet mellett az árak néhány koronával emelkadtek, mert a magtér-mis Levesebb reményekre jogosít, mint oddig hitték. Páhánka és caillagfOmag iránt més érdeklődnek. Jegyzek nyara* áruért GO kgként Budftpeateu. Lóhtto-mag 74 —08 kor. Lucerna 65—60 kor. Répamag impregnált faj szorint 3*>—48 kor. Répamag kereskedelmi áru faj szerint 27—44 kor. Muhar 8—8 kor.
— Erdőégéiak. Montreálból távir-ják: Az erdőégés nyugtalanitó módon terjed. A károk tetemesek. A kanadai Paciflc-vasutnak vonala egy réazén be kellett azöntetoi a közlekedést, mert a Hidak a tűz martalékává leltek. A* In-terkoloníális vasúinak is bo kellott szüntetnie a vonalközlokedést Ouebek és és Montreál közötU — Egy halilaxi táv irat pedig jelenti: Az erdőégés tegnap az uj-braunschweigi Mi\'squas nevü kis városi elpusztította. Kétszáz ember hajléktalanná lett. A tűzvész elfojtására segítséget kértek.
— A marokkal fölkaléa végo
Esry mai madridi távirat jelenti, hogy Silvela miniszterelnök arról ín\'ormálta r királyt, hogy a marokkó felkelés maid nem be van fejezve, A csapatok kezdenek Béni-Unitban tömörülni. A mórok folytonosan kihívóan viselkednek. Egy Figuigból megszökött zsidó kereskedő azt beszélte, hogy.háborúi előkészületeket tesznek és jelentékeny megerősítéseket vámak.
napról maradt — darab. Ma érkezett
314 darab. — Déli JJT óráig elad-tak 187 darabot. Mai árak: öreg sertés elsőrendű £0—92 korona, másodrendű
--kor, selejtezett áru 94 kor
Fiatal sertés, nehéz 90—102 korona, középsúlyú 94—100 kor., könnyük, ÍO—9é kor., hussertéa, sűldö 99— 90 kor 100 kilogrammonkin t ólöaulyban
Vásáromarnolu Husi Uk : vidéki
marhahús eleje 04—79, hatolja 72-90 korona 100 kü6nkéat Leölt borjuk suly-evonás nélkül 82-103 fillér, lehúzott sertéshús kilói» 110—lOi fillér. BáráDyuk »árja 6—12 korona. — Tojás: L ronda rks tojás M—00, gyengébb á#u «0-5« torona. — Tejtermékek • l Főző teavó 1 félkilós darabokhaa í.-tQ-naUéva radr« 1.60-1.80 korona, tehéntur0.?.56—24 fi diónként. — Spárga: vastag3iálu 1.40,
lözép 1.-1.20, levesspárgn 0.G0 korona
kilónként — Vadfélék: Óz 1.6(^1 J0. vmd-diaznó 70-00 fillér kilónként
kimondta, hopy n kereskedelmi teogeró-
*2M fejlésr.tesiű elúmozdiiandó és az minden ieiietű támogatásban résx.esitendö. de a vámtarifa revÍ7tója ollt-n tiyilatko-roit, hacsak a kfllálbmokkal kölcsönös-tégcii ninpu\'ó szerződd nem költetnék.
— A szerelőm örültjo. Megrázó Frerc\'.elmi Uráins hőso lolo.t ítélkezett tegnop a bre^.enzi biré<A^. |.Egy Pagel János revü egve\'emi hnllga\'ó a vád ulá helyozelt\' drániahös. Pauel azeretlo a kedvesét, egv kis varróleány!. Mélyen a lelkében érezte tehát art n várntlan lel-fedezést s?.akitás követte, de csak két napra. Tovább nem birla ki Pagel, hogyne iáasa a szive hölgyét. A szőke kis
frnzette voltaképen nem is volt olyan nlnös. mint a tények bizonyították. Igaz, megcsalta a kedvesét, do csak oktalan könnyelműségből. A szive azért a diáké volt s azt keserű könnyekkel vallotta rucf: neki, amikor kékültek a hűség-törés után. Csak egy volt a szomorú, bogy a kisasszony hűségtőtóae nomvoll az első eset, hantin Ismétlődés.
— Hiába, drágám, — mondta a diák — mi nem lehelünk boldogok. Te ismé\'. meg fogaz canlni.
— Nem, esküszöm I csak téged szeretlek
— Engem ? és kész vagy ezt bármivel bübizonvitani?
— Ha az életemet akarod, att I* neked
adom.
— Komolyan mondod eit?
— Komolyan.
— Akkor hát . . . faljunk meg
együtt.
Tatán fölösleges kölőnhnngozlatnl.hogy mind a két arorelmesmég a busz éven alul volt.vagyisabban a korban, a mikor min-den meggondolás nélkül veti el a szerelmes áz éleiét. Oíigcl, aki állandóan töliöit rovolvsrrel jArt, azonnal hozzáfogott a vúres tott elkövotéséhez kedroso Kz ölében ült és miala t egymást álölellék, lorró csókok köz nvomta a leány komlokAhoz a re vólver csövét. Aztán eldördült i lövés. A leány véres fejjel hullott a dili: vállára, aki ekkor hit te
— Aki anlyos baUrségér« gyó
gynliet óhajt, rondelje .nejy « kivetkező müvet: Kuhne Lajoat Az u győgvi\'ó-tudománv, vagy a beteps^e! egységéről szóló tan és ezen aiapuló gvségos orvosság és sebészeti műtél nélküli gyógyítás. Tanácsadó és okiató-könyv egébzséges ós betegek számára számos illusztrációval, Ara fűtve forint, bekötve 4 forint Megrendelhotő Szeiler Henrik utódai könyvkereskedésében Szombathelyen. Az összeg előzetes be-utalrányozása mellett bérmentve kűl detik.
— Működő tüthánjrók. New-Yorkból táviratozzák: Uj-Auglia, valamint \\\'ew-York és New-Jersey államokat állandóan hamufelhök lop\'k el, amelyek azoktól a nagy erdőségektől származnsk amelyek as ország aok részén pusztítanak.
x Btlkarovaaky János posztó keres* fedésének Budapest V., Báthory-utca 6 lapunk mai számában közölt hirdetésre eflhivjuk olvasóink aiivta figyelmét.
........ i im »i ......ka ii
Sertés-por.
öv- éa gyógyszer aartéaaknak.
A legmn\'egebbcn ajánljak t porokat melyek kis,, \\mithatatlan káruktól óviák meg a sortos-tulajdonosokat A meleg \'dók beáltával, de egyébkor i*. ha valamely betegség mutatkozik, minden sertésnek egv por adandó, mely ar. egész évre feleslegessé tesz műiden cyógysTort. Scr\'.éseknok 1 adag 4 kr., malacznak 8 kr.
S«rté»-por Emésztő por rossz emésztés és étvágvhiánynál 1 adag 3^zorra adandó, ára 10 kr. Kapható
MIUSSIN ILLÉS gróSTSzeflárábao
SZABADKÁM.
Nodusin

REGÉNY.
balzsam.
Egyedül álló szer, mely oparáczió, vagy égetés nélkül tOkéUtoten bfsto-»an gyógyítja ugy a vak, valamint a nyitott aranyeret. Kórbázilag kipróbálva, Teljesen ártalmatlan. BUsmerő Ieu:ek szerint százakat és százakat teljesen kigyógyított. — Törvényesen védve. K inhai:. a készítőnél: Hajry Kálmán jQÓ^-ízortára Ny\'ragyházán, továbbá. Török JÓMefnél Budapesten, Király-utcza 12. és a többi gyó^szertárakban is. Ara használati utasítással együtt 4 korona, bérmentes küldéssel ft korona, Az összeg előzetes beküldése, va^jr utánvét ellonében.
Társadalmi köxdelem.^
Eitdeü bOn«<yi r*«k>r- LrU U.0SVAI KUOO ^
összeszedett annyi pénzt, hogy , kimehetett külföldre, szextett magá«- i nak útlevelet, azt mondta, bogy munfe után néi és eluUzott
Akikhez fordult, kezdetben nagyon bizalmatlanul voltak irányában é« rendőrbosugót láttak benno, do aztán meggyőződtek szándékának tisztaságáról és tárgyalásokba bocsátkozták\' vele.
A magyarországi viszonyokat jől
ismerték. ,
Azt mondták, hogy az anartriftnak a jelen (az akkori) vi&zodyok mellett Ottan nincsen taJaja.
A nép nem ismeri az Igazi utr\\ badságot, el som tudja képzelni« hogy mi as, legföljebb csak any«r gilag elégedetlen, de fetíorgatási vágyai nincsenek.
filni akar csak, lehetőleg gond I nélkül, ha ezt elérheti, b legelemibb nemzeti érzelmeiben nem bántja senki, akkor a többivel nem törődik. .!
Sem politikai, sem társadalmi rendszerekkel.
Szaval ebben az országban nem ] a rkó*ik érdekli az egyeseket, ha- > nem csak az „énu érdokol mindenkit. itt tokát még a szociallzn\'ns, mely az egyén íelsegitését tűzte ki céljául és csak nehézségek lekttz-dése után fog terjedhetni, az már talán soha.
Azonban — ugy mondották Ba-i loghnak, a kísérlet nem árt.
Megadják noki rá a módot és rendelkezésére bocsátják az cszkö\' zöket, hogy szerezzen párthíveket.
Egyelőre azonbau egészen titok-lun kell dolpoznia tervein és csak az legyen törekvő, hogy „A vörösökénél valamelyes befolyáshoz jus--son.
.Mert ez a szövetség nem tetszett ottan küllői dün.
Sehol sem tudtak róla, ami már-magában véve is elég gyanús volt, hiszen a magyarországi többi ilyen gohtlkal szövetkezéseket mind külföldről látták el a szükséges pénzzel.
(Folyt köv.) ,
Tőzsde.
Budapesti gabonatőasda.
Köttotett: Buza 1908. októberre 7.60—
7-68. Rozs ápr. —.—.--. Zab máj.
—.. Tengeri jut 6 29—8-28. Repco aug. 12*25—12.85.
Budapesti, éi-téktösade.
Blötözsdén köttetett: Osztrák hitelréazv
665.25.— Magyar hitelrészvény 782.-
Magyar 4 százalékos aranyjáradék Í21.—. Magv^r koronajáradék 99.50 — Leszámítoló bank 452.—* Jelzálogbank 628.-
522.— Riraa-aurAnyi vasmű 469.— Oszlrák-magyar államvasút részvény 681.50 Déli vasul 68.—. Német birodalmi márka 117.21. Villamos vasút 815.50. Budapesti
közúti vasul 612.---
4 Béoal értéktÖHBüe.
Blőtőzsd.\'n köttetett: Osztrák bttollntézet ríszvcii)- 66C— Magyar hitelb»)* részv. 733.— Oszlr&k-magyw áUamvsnti részv. 681.—. Vnion bank részvény 529.50. Osxtr. koronajáradék 100.85. Anaol-oszlrák bank 276. 20 frankos arany 19.07. Déli vasút 78—4 százalvkos magyar aranyjáradék 120.85. Magyar koronajáradék 99.35. MárV.a bankjegy 117.26.
Gyomor-, bál* éf vér-tlsstltó kúránál már fél pohár tarméaxatea
OGMÁNDI
KESERÜ-VBZ
eggclonkint használva, kitűnően beválik
^ Üvogjo 80 flllór/%,
Knphuí mJiKlmlU, dev ft forr*»-tu nJJoDO« SOHÍcbmvca
Lajoa |y«n««i4aisil Komi tOttMS.
RakUx Budap«»Uo: ÉDBHKOTT U tt*r>*
Grieder-selymek
ttfiom kOiínl./M utdonaiíok, Loaltlna chlnís, lUyé P«ckin LouhUio. Molr«< * lonrotkan, |.)i>yöra Koaln/dok I kor. M \' lUu\'.JI kudTQ, j Mr. H Tlinin«nU*«n. I.rro!c!Ót>h ár*k, [«IBI- j mulhaUtlan vilniUkban.
Selyem-Grieder
ZOEICn P, 45. (Schwoiz).
MiatAk binnantva.
m=mt*
Eddig még nasn létarort! Páratlan a maga nemélven I
REKORD
mUinUz^k vállalat», .
melT h\'-tl i/cftaytorru aVidimlat iaCKA<r»>t>il alaKvdt ia ciíljuk a nafikö<6»M«nak ali U^nat rivuj-\' Unt iC*iAa tuQv*«( njakik oW<i ba«<:ci*«rc, Kérjaf a b. b. p4rtfof**4l, m«rt «íiltai
alsaiaat nywlt u fliiyp„rtU muvlurlmak pilyiJok, fof) jUUAra. Jt mmíiiri kitfntf > váaUlaaJc, Wumtly mui fioykíp nlto 1*. Ajak c&inAa ulán-
tat«« n*tk«i ^
«latnary«i)fn tu M.rnjwok Ytgy M- ,
nrtUiok paylikorattal «(Tfltt S kor. Xl«tiUL(yaAru p u a a t a I l-faatnlny
p«plrV«ratUl .jyQtt.....fl « \'
SlatMrrairo Olajraatmíoy . ... lo „ Vtdikl mwtfiidiltMt uliBTén«!. mlndta k*p után 1 koiuu. -*ona««liii díj tix«Uud&.
kütersm s
Budapaat, Rottenbillar-utoxa 48.
t »
amá^amrnmm^^m—m^mimmmmmi^mtammmmmmamimim k
Okmányszerzö vállalat*
„Eakatéai Ogyvivöaéa" minden féle okmányt megszóró*. Kereazlülvín és elvállalja báaaaaágl diapanváoaló-kat, névmagyarosítást, mindoniajlc tiszti és katonai ügyeket, utlevá! éa kűlömbözö angxdélyek mtgar.araé»éV jogtanácsosa segélyével. Jünarlkal és euyéb külföldi uegbizásokat lebonyolít stb. Úgyvivő: Maroitay Zoltán. Hivatali: Budapest, Erxaéhot kfirut 9. a«., a New-York-palotában. Saagé* nyaknak Ingyan áll rendelkezésra a vállalat. Ttlelon 08—66.

! Használt gözcsóplökészetek
gyárilag kijavítva Jutányosán kaphatók
Heisler Sándornál
Budapest, Terézkörut 50.
jutányaaon ém karfvexö fel tétalak mrt\'olt bUtoait a
A már több mint pSJT ^O ÓV "3MI óto egeix Ausztria Magyarországban legjobb hírnevű »
Forduljon tehát az érdoklfidö gazdaközünség bizalommal ko-riiloti felügyelőidig, lóügynökség, illotöleg helyi ügynökségeinkhez, a hol minden tekintetben készséggel adnak tújókozAbt.
Kárainkat gyorsnn ¿a mól-téijyoaan bonyolítjuk le, »wil-felül keüvexö fiiotóei feltú-telekot adunk.
ozég
azon nagy látogatottságnál fogva, inclyuok <wn czég szolilsúgá-uál fogva általábau Örvend — most már harmadszor tett\'* szükségessé a helyiség-változtatást, illelve azokat nagyobbitsni és mostani uj helyiségei a legelőkelőbb városrész a Szabadságtér és az uj országház közwstlon közelében
-,r-, i.
Báthory-utca 6. 8S Honvéd-utca 6.
\' UiliU»..» »«<j knuj « «UlU\'vl »itl\'Jrut.f — -Jbplo. ujtgolt. Hl\' Uuulla, ¿lra*o4« «Uuaaar nt-u 1f)t «wmltfr, Hifit, i rásrzvkat «1/uaK>.
Kaur téfldj 2 kúíOM Férfiak
i >{iKf i kii in«-«*»:»-
y^ j»n SO IUI, i-
»«<J»r l koron»,
Aposiol"-gyógyszertár
Budapesti József-körut 64.
Nőknek
alatt léteznek.
Ezennel vau szerencsénk a t. szabómester urakat és a n. é, vásárid közönséget posztó és szabókellékek áru- és kivitali házunk szíves megtekintésére tisztelettol ineghivuL
Hasznos tanass
» ..!*ú**«ora UtmutaW\' ci. kJnyv. m«lf SOO oldaton a titkon b»t«*v*c«kr* voiint-kOKÓ uIímUu tndulvnUl n »yr>irk"«IU Ciki >t tartalma/. SUcv»ijo Ur. (♦AKAI X TI T A X. o/«.\'A|o* tijiQ n
kftnyyat btrhlnok t»l)o»*n laRVen x*r( boríUkba* küldi rttíf. A kíny* mir MfW-lk Llall.lt.a Jtlo\'/l »nej ói tj* tz»( rmW (ü-niahtU ínn/V rVófT«1*\'*». lUrtórm 30 flHdr bólyar kUläandJ. Cijin
B&r. A fig A ff
Budapest, VI., Andrássy-ut 24.
itol » nn.n\'ik ««r/ÚJ« nomJ-, b^r- 4a hagy. ««w.-rl b»tv*»VuaJk oapouta lendi) d. e.
IC—4-lf o.tw 7- Mr.
3 Katachu-lnjootlóm " nvU<i.
b.tiu* a*»i liufrctó u fahatfolyO tilcD. Kit av«.f uraknak 2 koioaa ; nótratk 2 kor, 0 fliUr
CsflHíyiffflall-fíla Kilsclw-lnjeclltt kirjOok!
Kapb^ Mlndtn r)4<)lártao. — roraktar:
Városi píjysiwlár a „Szent Hsromsifl"-!ioz
Baja, Fö uto«. «94.
fc\'itnntl Ton iiuiDtliti a ijan " " \' "
(üittll cup.wm.\'i»\' urat |u4o- _ »ii.ralvo.mt hofT k4aa o*tv3- ¿SfPfrWmt Nla^riaaekr« íjtu ujwimaB^jjP^^JM
UtM »W Alak m.u.tt- UllmMN Emil *>**
k»r.«k«dö, Bndnpaat, VI, Varr^***-111^** **
F->i<iui Mycng«»tg (tuip»t#nU*), Itl»gbat«»<*j*k, a UnlalaAtf Utkoa bOnol • KJCiirpoagátat «(jrr dül cuk tk
Dr. BRÜN^ PERUIN-POR
Isfjobb n TltA-
¡fon. Hat&an ©«ort»» l\'.íf nap •Inti UJItJa ál «¿4-plti m arosot. EIIAroHt rodökot, moviet, inAlfol-tot, bSi-*tk*t (Miteiitr) 0» ruJn-mis bSrbtJI. Samuit ártalmas • nyirjot neio tartalmat.
(varai n»y*ny«kbél k4a«ltva)
¡Bírsiírs ti
Baiu-fcla ltP«n>la-»or" al-kaluia« a r.*m»4- % »iOU- I* VÍÍSri •/•»vak inlmlsuneaiO rven«
trritÍ!.»k elli*.iliiara, . J
^e/b\'l|illltlll\'llllllt\\K^íSf" twdniuni a ioh«:oiién«í(r h y, v Ili JllulUllllllUlllVlx Ii&kníl a du- (aki
TötlUvfcra, ut rvkül\'.pbcri p4- --JT toUiaUU/u) ivof)-ttr a rtdv- »•■rvoi/.tcick altal etó- ÍT?», IJA.att ovdlt«ta«u*l, a tdciatlo<i^á«ok, 6nf»rto»ia «j,vli MfKSralúaoH. a ítyai\'KOBog a a tolic-U>U»iiacg, firiiul Ky*i\'S«» -rí « k«lv;/UeroRh-»\' uu tfnry tig»iy 9 koror.». kloat 1 korona. «•IJjpl^i aitnl elMdiwtt gyoUB#t»*|ct ^UoprfioknAI. Höl^rpor 1 korona. Usappau 80 nílAr. tovHblti niindami.mo lrt«^bautin(vknU. u. m.: mir. Fogpép 1 korona. ArczvU 3 koron,\'.. r&na, (<i)CAJA», ru ÍJr, iT«.xí: »ujoioJi.a Mt U:io> W (OVánfk \\\'M í\'» etorjiloiir-i««, -i ma «ipaJU.tfa, m\'-lyo:i b«c»ctl kek kflilllv. tt uornek. ahntirtii.
(■«»•\'», kadflvliiian^oiuá/, ániullantíí. doríkfvjatríjaa. Jitferi^vt-fajdkloín, \'neii>x«j;ví rflnr«^, dvfuUtck, ok-Díuau Itajr;^«. a vl( U>raa«»fA ktrOltie tM»rt«U«r.-tti. a nil bajok. KjUpotoV, a lAbak «■ ke-
lek rcnaítu»», v»/st«f*ny.r| nb.-ntí Mlryltim |u jliiotv.t Id<<tv(en4i«í ft iviií^M^lbaii «d U* ««raml- Ártalmatlan uer a< 6«» hai er«d«tl iito*ii»k fel« Uoiaitti\'l »»«■ lülal ««m fVctyilliatftk elv bl»lo«an rinianyen-f.iro
tM4UtM«n, tinnt a, po »I iiitény«*!»«! kavllort dr. c.,.1 j. . v .
Rnm-lel« Poruln-por fcltjj. Aita niallUia(Aiit ktitiUf JJt.íf "»P«»\'« ffl"«. b«;éw-
vauiíaiU- Pu.u por IlUat f/Vf^l r-n Mr«o . eicrt ^»ífe.kW ,lnuJ?\'\'\\ TÍ^k.tpJ*
kírenTSSfio .«1 ÜjTTflíDiba vA.nl. - Ara e;T do/oxruk ,1,n4t\' k^ötb jietenkiol citK kéUter
pouWj l«irM«tl ffyUtt 3 korona. - IViUtutlrtnd«!*- Hklin»l«IM1.
■tk utanr«l inollett c«xkoiílt»tn*v. Egy üvrg- Ki*, tsorona. tb^
Kapható az egyedüli keaiitőnél: MEHL SCHMIDT JÓZSSF gvögj\'sícrésznál Győrött, vulAinint a fOr.iktÄrban : Lux Mihály tlrogiiaürlotben Budapest, IV., Mtueum^örul 7. és a „Maoyap király" cviVv-izortArhan, IhirlnpcDt. M.->r»\'l>^i-ti
Van szereocsém a t vent"i\'lö* urak flgyebitM — « ko^cltfl idényre tekiiítfttel —- 48-ae aör-exlvattyulmra feltúrni. Számos\' k\'AllitAson ki-tántetrel igen jói uiUkodék, ctéUzerOek és olciék.
Eegfenerator
Arak 24, 26 és 30 korona.
Budapest,
vn., Dohány-utosa 5 ss
Nyuiustott a tuUjduuos „Hirlsplerjosztö Vállalat" kőrfoifófépén. (CzégtuUjdouos: SzóKely Viktor.)

máiut 6.
Szombat, június 6.
Ragykaatoail Friat Ojaág
A -töm ban az ip; lép és kii ságot; ni
Az iparfejlesztés,
l)r. zólyopji Wagner J(jnö közelebb az iparfejlesztésről könyvet irt, melyben érdékoflöh fejtegeti azokat a módokatv és eszközöket, mikkel hátramaradt iparunkat .felsegélyezni ós v]rág-zásnak inditauit lehetne...
Igaza van dr. Wagnernek, mikor azt állítja, hogy u csekély népességűi,-,államokban a lakosság kizárólag ,a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre szorítkozik ; e lakosság igényei csekély és műyeltsége alacsony fokon áll. A népesedés gyarapodásával azonban nehezebbé válik a megélhetés és a lakosság egy része- más keresetfjorrás ulán néz, hogy biztosítsa megélhetését. ^
tépességü ^tllnmok-
íindinkább előtérbe ltja a inozőga?da-az ily államokban az* ipar nág/obb mérveket Ölt, mint az a belszüksé^letet kielégítené ; Ugy hogy az ily államok utalva vannak a gyártmányok kivitelére.
Az ipar fejlődöttségének titka . ajjban az arányban rejlik, mely egyrészt a nyerstermények be-ho; atala ,és kivitele, másrészt gyártmányok kivitele és behozatala közt mutatkozik. És ez mutatja meg egy ország ..gazdagságát, hatalmát, jóllétét, virágzását.
Nálunk régen a lakosság csakis földmiveléssel, kézműiparral és kereskedelemmel foglalkozott.
Az uri oszlály megmaradt a földmivclésnél, a középosztály kezében volt a kereskedelem; inig az alsóbb néposztály, a jobbágyság csak szolgaságra volt hivatva:\'Az uri rend \'irtózott az ipartól s igy a mű vei t-ségök aránylag nem valami magas fokon állott.
Azóta javultak a viszonyok és a mult évszázad negyvenes éveiben nagyobb mozgalom fejtetett ki az ipar és kereskedelem fejlesztése körül. De csak az 1807, évi kiegyezés után ébredt a nemzet uj tevékeny-, ségre és ezután kezdődött az ipai fejlesztés.Számostekintélyes iparvállalat keletkezett, ezek közt több részvénytársaság alakjában. A/, általános mozgalomnak az lelt az eredménye, hogy az ipar tényleg gyors fejlődésnek indult. De az optimizmus annyira kifejlődött, hogy csak jkevesen gondoltak arra,»hogy az állapot egészségtelen cs hogy reakció nem maradhat el. ■ \\
Gyorsabban következett ez fbe, mintsem a közönség sejtette I volna.*" A főves^leség volt, hogy
Fögymnazium építése.
A gyimiásiiSm építésének általános is részlet .terveivel a polgármester Vezetése alatt mtiködő bizottság már imívJfa elkészült, hogy/* Jer vek -öl-készítésére valós/.lntííog már jövő hét folyamán a pál\\á>atct kiirják.
gynmazium az Eötvös-téren fog épülni. Az épités lebelőleg ugy fog keresztül vitetni, fiogy a" tanítások azért a régi épületben fognak megtartatni ; ha a tervek, illetve az épités inenete ozt nem akadályozza
- Elfogott zsebtolvajok.
A helybeli csendőr-őistöl kiküldött járőr tegnap Gelse vidékén 8 utazó zsebtolvajt tu.rtóztatott le, kiket tegnap reggel H órakor a Kazincy-utcán keresztül, a helybeli kir. járásbíróság börtönébe kisérték. Mint értesülünk, a zsebtolvajok legközelebb már elveszik méltó büntetésüket.
Talált tárgyak. %
Folyó hó 3-án Nagykanizsa VI — VII. ker. Szt.-Flórián-téren\' egy erszény csekély összegű pénzzel találtatott.
Mult hó 81-ről 1-ére átmenő éjjel Fő-ut, Welser-ház előtt egy kalap
találtatott. U\'ufcLuífiri m-
Folyó hói 4-én a Petőfi-uton egy pár arany fülbevaló találtatott.
Felhívatnak a fent elősorolt tárgyak igazolt tulajdonosai, hogy azok átvétele végett a hivatalos órák alatt a rendőrkapitány} hivatalnál jelentkezzenek.
UJ rend a borbélyoknál.
A borbély-mesterek segédeik kérelmére elhatározták, hogy vasárnaptól kezdve junius ésjulius hónapokban vasárnnpokon üzleteiket nem mint eddig szokták, délutáni 2 órákor, hanem déli Ve 12 órakor zárják be.
Szörnyű bQn. - .
Folyó évi március hó 28-án Stand Mári egy leánygyermeknek adott életet. Az éj leple alalt mint annak idején megirtuk, a kis gyermeket a trágya-dombra tette és szalmával betakarta. Ezen bűnéért lakolt Stand Mária a helybeli kir. törvényszék tegnapi főtárgyalásán, hol a leányt, ki azzal védekezett, hogy széngyenét elrejtet.i akarta, 0 hónapi fogházra Ítélték. A szabadon lévő vádlott enyhítésért, a kir. ügyész súlyosbításért felebbezett. *
Be nem Igazolt vád.
Cifrái Kálmán helybeli lakós azzal volt vádolva a kir. törvényszékelőtt. hogy mult év szeptember hó 12-éről 13-árn átmenő éjjel Maschanszker Henrik bánokszentgyörgyi lakós V-árt fiókjából 150 koronát ellopott. A kir. törvényszék folyó hó 6-én tartott tárgyalásán Cifráit ey.en vád alul felmentette, mert nem látta beigazolva* a vádat. A kir. ügyész felebbezett. Maschanszker a károsult, nemkülönben a vádlott megnyugodott. nvfí.o \' v,. i
Csavargók. . _
Maholnap odajutunk, hogy a csa-várgók még lakásunkból is kikergetnek. Mind munkaképes dolognélküi emberek, kiknek legtöbbje .részeg és ezen állapotban oly botrányokat idéznek elő, hogy" az ottl»oninrti*Adt nő-személye k remegve zárkóznak lakásukba a csávargók inzultusa elől. Lépton-nypmou- találkozunk dülön-göző csavargókkal, kiknek városunk, ugy látszik .Mekkája lett. Rendőrségünk — kevés létszáma miatt —
a közönség hos^u időre e\'-vesztette az iparfejlesztés iránt táplált bizalmát. rokonszen-,vét és általános, a vélemény, | hbgy hazánkban\' drága és rossz a munkaerő, hiány van iiyers-terményekben, dfága a fűtő-anyag; költséges \'a közlekedés és szállítás,- hiányzik a tőke és elégtelen az az anyagi és szellemi; támogatás, melyben a kormányzat, a házai ¡párt ré-
Pedig a munkaerő nem drágább, niiht más államokban; mert a munkabérek épp olyan alacsonyak, mint például Bécsben vagy Párisban. Nyeister-menyekben nincs hiány, erről a\'statisztikai adatok győzhetnek meg bennünket. A fűtőanyagé ban Magyarország bővelkedik, hiszen számoíTmég kiaknázatlan kőszénbányával rendelkezünk. Ami - szállítási eszközöket illeti ¡vasúthálózatunk már meglehetősén tökéletesnek níorrd-ható; csak leginkább a hegyes vidéken akadt meg a hálózat kiegészítése. A kormányban nem hiányzik az iparfejlesztés iránti jóakarat, de tevékertysíge hézágos és az elért tMedmqnV aránytalan az áldozatokká! [szemben.
■ Az ellcnokok inkább a fejlődés rendszertelenségében, a hitelezéssel járó kockázatban," a hitelszerzés nehézségeiben, a a munkásviszonyok fejletlenné-) gében és az íparpártolás hiányában rejlenek.
Eltekintve a már több év óta fennálló depressziótól, iparunk állapota a \'következő: a nagyipar egyes ágai teljesen ki vannak fejlődve, sőt egyes .gyártmányokban tulprodukcíó van. A közép- és kisipar pedig kevéssé van kifejlődve.
Az államháztartás vitális érdekét képezi \'ehát az ipar e részének lehető fejlesztése. Hiányoznak oly intézmények, nielyek hivatva, volnának a meglevő iparvállalatok mellett az ipart fejleszteni, fejlődését irányítani.
Ily intézmény volna egy nagy vállalat, mely a jnagyar kormány iniciativájára volna abtpi-tandó, a kormány állandó ellenőrzése alatt állana és hivatva lenne a kormány iparfejlesztési törekvéseit leghathatósabban előmozdítani.
nem képes kellő erélylyel , eljárni ellenük, mert neki sok más dol^a is vau. Néhonélw azonban kezükbe kerül egy, kit nyakon csipve a rendőrségre visznek. Tegnap is egy Maszui1 Henrik Tamás neyü hollandiai illetőségű csavargót fogott cl részeg állapotban a rendőrség, kiUuegmotozása alkalmával különféle hamisitásia használt községi pecsétnyomókat találtak. A vsnvargót a rendőrség zárkájábad Őrzik, kinek tigy látszik, több büil terheli lelkiismeretét. Eljcne a vizs* gálát folyik,
• t \' ; \' . 1 Aki a bírót akarta becsapni. ,
Vér Mihály Borsfa község bírája aféle nyugodt lelkű ember,: kl nett) sok vizet zavar. í\'egnap bejött váj-rosunkba egyet-mást bevásárolni. Bevásárlása közben Ková£s" János földijével találkozott, kit megkért, hogy egy zsák lisztet vegyen neki és; e célból át is adott 20 koronái. Kovács elvállalta a megbízást; eltávozott. Alig egy-két percre azonban visszatért és azt mondta rt bírónak, hogy a 20 koronát elvesztette. A bíró élt u gyanúperrel, | nem hitt földijének, azt az előhívott rendőrrel kikcrestcttc, kincl\' meg is találták a 20 koronát. Kovács mentségül azt hozta fel, hogy szeretett volna, egy jót niuUtni, miben eddig részé nem volt; a pónzt azonban visszafizette volna. A biró megbocsátott neki.
IKím i
Villámütós.
V 1
Horváth Ferenc alsódomborui asztalos nője az olmult napokban n Légrád község tulajdonát képező gyurgyánci erdőbtf ment fáért. A hirtelen támadt vihar elől egy terebélyes fa alá menekült, de vosztére, mert pár perc múlva a villám a fába sújtott, mely az asszonyt is oly súlyosan érte, liogy rögtön meghalt.- .
értesítés. -
Van szerencsénk a n. é. közönség becses tudomására hoznj, hogy a vasárnapi munkaszünetből kifolyólag, arra a közös megállapodásra jutottunk, hogy a hétfői friss sülcmcny előállítását együttesen beszüntetjük, egyben kérjük a tf fogyasztókat, hétfői süteménykzükséglelüket lehetőleg vasárnap szíveskedjék bevásárolni.
Nagykanizsa, 1008. május 81.
Teljes tisztelettel
az összes sütőmesterek.
...... ■
\' Hírek.
Uío.jU.r— c. .
Ügyészéül megbízott.
j \\ 4 \' 1 • V í jl c 2 ?
AZ igazságügymlhisztcr dr. Fábián
Zsigmond nagykanizsai ügyvédet u
helybeli kir. ügyészség kerületébe
ügyészségi megbízottul rendelte ki.
- is.»V 0 7 \'ij.\'e vj 1
Állandó alkalmazásra
j
ruha- ^ pipere varrónő jó fizetéssel felvétetik.
Clm a kiadóhivatalban.
Nyári mosó kelme
maradékok
érkeztek KOUN S. B és FIAI cégh6z
lírxMŐt»et»t6r.
f fii í Mi ^ , \'• J\\ V \' \'\'-\'Mj !
Nágy választék flnom BATIST és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni\'órákban.
Kerti oh vásári «rrtyík, vixmeritcs ponyvák.
».:!» ik U n rifOAÍÍt (Vii\'W^AÍl t
6
Nagykanizsai Friss 0jsá|
Szombat, junius 6.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szílva-lskvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek TnSsU
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
Üzlethelyiségünket
IOO». «Vl auaruMtaa nó I\'én
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
kiiiritpnivagvunk =
IVlUillGllI kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalniat nyu tunk a nagy-érdemű vevőközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiviló tisztelettel
Fantl testvérek.
RUHAZAT BESZERZESE

»w«»«
MM*

Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktár«
Nagykanizsán, a városházpalotában
f Nagy választék
a legdivatosabb finom férfi* ét gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
&

MMNM*.
MM

Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férflsajabó-llaclötö
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és bilflUI kilmékbia.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel Kaufinann Mór
íérflaaobd.


1
7ÁLOG INTÉZET.
a nagykanizsai

KERESKEDELMI és IPARBANK
= részvénytársulat =
tnutóaáffllón eng;e(lélye«ett
ZALOQ-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, k, arany- és ezüstnemüekre ■
KÖLCSÖNT AD.
Zálogtárgyak postán vagy vasúton I is elfogadtatnak.
EKnoi^-v • ü \' "**• v*!-! 11


\'O c
L. 0) CL Ü c
J*
o o
JD
cd sd
co
Allrolmoe ®s s*r#a cipők, valamint AlKdlIlldO harisnyák és keztyük ■
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olo«s*ó árért 1 L 1 - Armuth Sándor
kapható ^h^n
A Bazár-udvar.
nagy választékban
II *<
fo
® p
P. O«
BÜKFA
l. II. III.
az erdőről szállítva erdei ilenkint
készpénz fizetés mellett
osztályú......88 K. 20 fül.
» ......» ff
»» 22 „ 20 „
KAPHATÓ 8trem Bernát és fial deszkakerskedésében Magyar-utca 2.
__________
CnletalttpitAa IN77. évban.
MÍLTÉNYI SÁNDOR «szmester
ajánlja dúsan felszerelt raktárát,
hol mindennemű uri-, női«, gyermek- és babycipők, bokavédők, bőrharisnyák (gamaschnik), bőr és cipőkenőcsök és minden e szakmába vágó áruk
a legjobb mhiö»éö;beii =
jutányos áron beszerezhetők.
Mérték után rendelt lábbelik különö® gonddal készülnek.
"No
f
V
\\
II. évfolyam. 158. sz.
Nagykanjisq, vasárnap, I9U3. juníus 7.
EgyM n?ám 2 fillér\'

NAGYKANIZSAI FRISS UJSAC
Előfizetési ára:
IUW^m búbot h»rdv» ejy hóra fA flUir. .% •. VtaeW j»wUl kitldéss«! ejy kór« 1 korou« 20 íilUr.
11111 >11 >■■ i ■ Kisá* t»Uj4««*sqk: y NltUl iiiik«ul<:
itraus* F&rfcu. XZX>«TA HVO0
SMrkeuüség ét Ju»dilüv*Ul: Krausx és farkas fT"*—"VHést
i "S
"" >■ T l
MeUtltnUc BipoaU kemn raggeL
NfMMMt « .^»orkanj^i KHM Ujlic* wniihm MJiiaii^UL
icsinaít Ssaszeghen elfogták. Tótok a néppárt ellen.
A irwjar ruha.
Az n baj, hogy nom viseli senki.
Csak elvétve, itt-ott vesz lei egy a világ butaságával nem törődő „tulaó."
Hiszen ha fclvcnnők valamennyien vagy le se tettük volna soha, ha meg nom engedtük volna a kozmopolita, do különösen osztrák befolyásnak, hogy leszedje rólunk a ma-ggyar faj különösségeit, nem csipkedhetnének el mn itt is, ott is egy darabkát a faj jellegből é3 nem kol-leno — ma jobban mint bármikor eddig — attól félni, ho;/ nemsokára a magyar longyel sorsra jut.
Do hát még nem tartunk ottan.
Ha megembereljük magunkat é? tényleg azokká leszünk, amiknek bennünket jelenleg sajnos csak rágalmaznak vad, túlzó sovinisták: akkor lehet, győzedelmesen kerülünk ki abból a malomból, mely világ létezése óta megőrli a gyönge nemzeteket, hogy hely jusson az eiősoLaek.
Abban a malomban mind a Lottő kő a gyengébb is, mert az erősebb keményebb, megöli a puhábbat. Az az erősség a nemzeteknél pedig nem llainak szá> ;ábau, hadseregének nagyságában, iegyvtninek, hadihajóinak sokaságában, hanem a faj jelleg szívósságában, a hazafiúi érzés ma-gasztosságában, a uemzeti ragaszkodás változhatatlauságában rejlik.
Ezek pedig nemcsak az érzésben, nemcsak a gondolkodásban, lmnem a legapróbb, másoknak talán nevetséges külsőségekben is megnyilatkoznak.
Otthon arra kelleno llauat oktatnod : fiam, minden nyelvet megtanulhatsz, a műveltség megkívánja, csak egytől őrizkedjél, a némottől, mert ez a mapyar ellen tör. A német nélkül megélhetsz, de a magyar nélkül megszűntél lenni, hazátlanná lettél.
És ne csak azt vásárold, ami hazai gvártmány, hanem csak azt, ami magyar. Még a ruházkodásod
A postatolvaj
PiÜvály.
Imo a derék férfiú arcképe. I megfogyott, megnőtt azok tábora, Csakhogy nem igy u<z ki. \'kik azt hiszik hogy a rendőrség
Mert 16 éves korában volt ilyen yele is ugy jár, mint Kecskeméthyvel.
és azóta nagyon megváltozott.
Minden esetleg elég jól csinálta a dolgát és a hivők száma alaposan
Nagyváradról ívják: SicherJenő városi tisztviselő tavaly mint tartalékos hadnagy szolgált a ÖT. gyalogezrednél. Sicher rendesen magyar ruhát visel és kapitánya ezért csúfolta és ruháját magyar botyár ruhának nevezte. Egy itteni újság nemrég cikket közölt, melyben Sichernek ezt az esetét is elmondta. A katonai Leciületbiró-ság megindította az eljárást és Sichert, bár tagadta, hogy a cikket ö irta volna, mégis megfosztotta tiszti rangjától. A hadügyminiszter megerősítette a katonai becsületbíróság ítéltét.
íme, nem\'a kapitányt büntetik, a ki magyar kenyérnél és elég vakmerő a magyar ruhát megcsúfolni,
hanem kilöMk a hadserégből a mégis magyar legyon. Késő lesz akkor CJlufoltat> mert w ^ vaiahol
K&zaenl a német befolyás ellen, m- elpanaMolta azt a sérelmet, mely
urrA nem rajta, do a magyarságon esett. De vájjon ki szerei nekünk, az ilyen sérelmekért elégtételt?
Senki mindaddig, mig magnnk nem fogunk szerezni. Ha ugyan lógunk.
Ilosval Hu*ó.
kor az már felülkerekedett és ItrL enben tíz országban.
Hogy pedig állandóan, a legnagyobb erélylyel, minden eszközzel küzdeni kell ellcue, annak illusztrálására álljon itten a mai újságok egy kis híre, moly ezekot mondja:
Majd raeglátjuk.Ezért csak fájjon a rendőrség feje.
A „Folícs Caprlca" pöre „Vénádig In Wien" ellen
Leitner Henrik a budapesti Folics Cnprica tulajdonosa szerzői jogának meg-aónése miatt perbo fogta Steiner Gábort o bécsi Yenedig in Wien mulatóhely Igazgatóját.
Leitner keresetét arra alapitja, hogy a mulatóhely Bijouszinházban csténkint előadták az ő tulajdonát képező „Zifferblatl testvérük" éa„Clao de Marodé" cíaiO darabokat. A sziodarabok szerzője gyanánt Jür-gens W. szerepel kinek azonban ezon darabok szerzőségéhez semmi kőz« aa volt 6« különben la már 1901-ban maghalt. Leitner már május hó elején figyelmeztette Steinert Bacbrach Adolf bécai kor-mány-*»0áe*0B utján tulajdonjogának megsérti-¿re, Steiner azonban azt állította, hogy bizonyítsa ba Leitner, hogy ténylo* övé a darabok; ezt Leitner arra való hivatkozással, hogy e darabok régóta ax.Ö szerzői álneve alatt Budapesten előadattak, mogtr.gadta. Később, félreértések elkerülése miati még erre is hajlandónak mutatkozott.
Leitner panaszlevelében elmondja, ( hogy neki Steiner ezen ténykedéao miatt > kiszámíthatatlan nagy kára volt. 0 , ugyanis nagy áldozatok árán kibérelte a , „Hotel Central» dísztermét, hogy ott a : bud*--Mii Fo4*s Caprice mintájára elő- • adásj-at rcr.dcizan; ezen előadások star- t számjai lettek volna a budapest közön- j sége előtt is jót ismert két színdarab, I amelyek mo^l már semmi vonzerővel sem bírnak t közönségre és miáltal beállott a szüksége uj darabok megszerzésének. ;
Felemlíti továbbá Leitner, ho?y kőzte és Steiner közölt még május el«»j«m tárgyalásuk folytak abban az irányban, hogy a Vénedig iq Wien és a Folies Caprice személyzete együttes előadást rendeznek, mely alkalommal a vit&a 2 darab lett volna előadandó. Előadási díj címen 460 korona lett aaténkint megállapítva.
Keresciébon követeli a daraboknak rőg\'"ni betiltását és a szövegkönyvek elkobzását. Kzankivül 11600 korona kártérítést és pedig az eddigi 23 előadásért f>00 koronájával. A panaszlod hivatalos záridót kapott ellenvetései beadására.
1 ——\'.J.-——"---Utf«*«*«.
Éva u utcán.
— A magbtUUUtt íaiaség. —
Itt
tőrtént a szomszédunkban. Kgy arasznyira Budapesttől. Kutasson a hely után, aki akar.
Badeó György nem olvasta Boccaciot, a novella ősapját, ki erkölcstelen meséivel oktatta « maga koránok az erkölcsöt, — mégis egészen az ő rocipéjo azerint büntette a hűtlen asszonyt. Hej, nagy története van a dolognak, azok u Liiogyos rom nyelvek de sokat pletykáltak a azép Angyal Máriáról, Badeó
György hitea feleségéről.
A uapokóan aztán beállított a rendőrökhöz G&nezsa Anna a nagy pironko-dások között panaszkodott, hogy jaj, mit« látott, olyasmjt csinált ax a szörnyű ember az e|4*z falu azemelittára, majd
kifutott a szeme töle . . .
Az történt, hogy Badeó György mog-unta az aaasony kacérkodását a hajnali őt órakor f— éppen mikor öregek, ifjak lányok/ legé&yek vonullak munkába — kapta az asszonyt, megfosztotta minden ruhájától a aztán nagy flegmával von-azolta ki az utcára, paradicsomi koax-tOmben, hogy majd meghalt azégyené-ben Angyal Mária. Nagy azörnyüködés és sikoltozás támadt. Badeo meg tele torokkal kiáltotta oda a falu népének j>
— így büntetik a rossz asszonyt.
Hát ez volt a «saruvü eset, amelynek
Tesz még folytatása u. Kihallgatták «• dühös férjet, aki ilyen szokatlan módon vett elégtételt becsületéért. Be is vallott, mindent.
— Meghurcoltam az assszonyt Meg akartam nzégyeoUteni. mert nem hajlott a szép szóta. Hiába beszél\'em neki,
k mégis mindig a legények után járt . , ,
w m . ""
•• v-m
r
-u-
ORSZÁGGYŰLÉS.
Képvlselőhá* Ulé.fe.
Elnök: Tallián Béla. Jeuyaők: SzóU, UcdpvicL, TruLlnyl ialen voltak: Széli Lukács, Ptón \' S iréboi Alfréd : Ai igazoló állandó bizottság elnoku beterjeaztotto a bízott* ág ujlcnlésít Udvary Ferenc mandátumáról. E szerint Udvary végleg igazoltatott. Válanatisok.
A Hűt ezután megválasztotta ¡efcysfléül
Herlelendy LásJól 114 »UvaiAiUl (Zajú» éljeuzés) A bizottságok választásánál K I u ö k : Miheztartás végett tudatja a Mzz&l. hogy a közokta lásügyi bizottság tagjának megválasztásában a horvátok uein vesznek reszt, tehát a szavazó listában az erro vonatkozó jelölést törülui tartóz* nak.
Uuklct butiön: A zavar elkerülése vágott óhajtaná, hogy a közoktatásügyi bi> toítaáirra vonatkozólag kulón történjék a válaazlás.
S«b«M Dénes is ugyaniJy értelemben
nyilatkozik.
Barabás Bé!a Ugy oldanA meg a kérdést, hogy külön ezúkréuybc adják lo a magyar s különbo a horvát képviselők szavalatukat (Altalános helyeslés)
A Ház Is Ily értulembou határozott s mogvulsixtotta
A Vi-ik birú\'.ó bizotuágba Okcüurtmi Lisrl\'C
A VilL-lk bbiló bizottságba JováuoviU Istvánt.
A IX-ik bíráló bizottságba • Hcntallcr Lajost.
A gazdasági bizottságba Nyogrt Lászlót
Az ígazságügybizot\' * % - " --*
A közgazdasági Bélát, Thoroczkay Miklós grófot
A közigazgatási bizottságba Bánhidy Antal bárót
A közoktatásttgyl bizottságba Okolucsárm
Pékár Gyulát. A r.uplébiráló bizottságba Sluraanii Gyürgyöt.
^ A munkásügyl bizottságba Bauer Ml
Á pénzügyi bizottságba Scrcuyi Béla
grófot.
A számvizsgáló bizottságba: Sipoky Sándort.
A véderő bizottságba Sztirav Sándor grófot. ^^
A zárszámadás vizsgáló bizottságba Szik
lay Edét. ázttuot utáu.
B I n ö k felhívja a bizottságokba meg választott képviselőket, hogy az oskuletúlcl Coljából az elnökségnél jelentkezzenek.
A Jővö üláa napirendje.
F E 1 a ö k
dalának ltMt>:»al. K\'afrt, angol, oia*t, hóöafláu» nyelven énfkelték u Wagn«*« opeHkat. * Ez valábélj a babiloni grófok oüerija. (B«rviUé^) • ba slkifQlt votua a otklut) Du neitt sikerült meri bcfucscsolt, Felolvassa ft Magyar Níihzct élkkét, mely szerint az Opera caAdöt mondott a Wag-n»r«vi»ius alkalmával Ugyanígy ír a Budai pesti Napló ¿1». Csak ogyellou egynek konstatálja »ikerét, Miikus Dezső karmesterét. (Melysslés) kit a külföldről hoztik ha/a. Kérdi : tni a célja a Wagnar-clklutoak ? llajlandó-jj az operai idegenforgalom ellen intézi:ciui. Hajlandó o odabatni, hogy az Operában régre magyarul óuekeljauek (He-lycsléi.)
z igazságüíybizottságba Nagy Ferencet A kérvényt bizottságba Révay Mórt.
»izottsázba Mezőny 4íc
napirendjére a miniszterelnök jelentősével,
valamint
az
javasolja, hogy a hétfői ülés miniszí
indemnity tárgyalását tűzzék kl.
A Ház ehhez hozzájárult. Következtek az
interpellációk.
b\'zepesaég bajai. m
N o sí Gyula elmondja, hogy a Szepes érdekében nemrég memorandumot adott be a miniszterelnökhöz. E luomoran tlum idő elótt nyilvánosság oié került i ellenségei kihasználták ollone. Interpellációt terjeszt elő ez Ügyben melyft kiadtak, a Vchlgjui ¡Dísztérnek.
A W*gn»r olklus.
Rákosi Viktor: Noisz Gyula baráton» felszólalása nspyon érdekes volt.
0 a j á r I Géza : Bch hamar megbarátkoztatok.
Rákosi Viktor: Nossz Gyula barátom volt mamehü korában la. (DcrOllség.) Az jut eszembe, hogy menny! titok lappanghat kormánypárt« köblökben. Mftnnich ia bizo-Mtuaa CiokUU a titkoktól duzzad fel (Do-lUltaép.) Pajj.ihikodik afelott, hogy as Oporc. nem simul a nemzeti érzelmihez 8 a víngnor Ciklusfal is azt dokumentálja, hojv i\\ r.úinet érzv>!mckhoz közelebb áll, mjnt saját neinr,etéhez. Erkel ciklust nem rendeznek, d« Wngnail Igen. Kérdés, hogy van-o erre SíOkségünk. Némotoraxágon kiyUl sehol som rendeznek Wagner ciklust Ez\'természetes is, mort a Wagner zen* tisztán némat.S ba nálunk rondeznok Wagner ciklust, akkor ez annak a jole, hogy mu. zsikuialuk kifelé gravitálnak s WáguerCo-
Micsinait Isaszeghen elfogták.
— Saját tudósítónktól. —
Budapeat, juniul 6.
A póstatolvaj utáni bajszának Íi3momentum« ma ez : MUalnatt •ifog\'ták laasasfrhen, da uj hol alksrUlt náki uiegi«*őXn1.
lgaz-o 07 a hír, vagy sem az azonnal odakQldött <lelulit«vek fogiák uegáila-pitani, a rbi.Jó[»e^en nem kételkedtek a távirat igazsAt,úUan ,nor( n ny0rn tény-log Isaszegh leié vezet, de mffc az állomásfőnök táviratát nem igen \'tekinthetik egészen légból kapottnak.
A mai nap értesülései különben a kövutkezók:
A tolvajnak nyoma vassatt.
Miesinai Muiaiy ^osuikocaisnak, u^y-látszik teljeson nyoma veszett. A rendőrség emberi éjjel-nappal kutatják a főváros környékét, eddig azonban eredménytelenül.
Mloatnal mindenütt.
Az or<-.zág inaidén rcszábói érkeznek táviratok! hogy itt is, ott is látták Mi-esiniil.
Mindezek az értesítések csak zavarják * rendóraég munkáját. Kitűnt, hogy a z. .mbeki táviratot valaki tróiaból adta f«l.
A legbiztatóbb még as lsaasighl .állomásfőnök távirata, malybsn ma hajnalban azt Jetentett«, hof^y Ml-o»Inalt elfogták, de a postatolvaj egy (Jrlzotlan pillanatban lamét meg-•zökött
Most a detektívek egész serege Isa-szegh környékén keresi Micsinait. Uj-
£ esten a „Géza" uszályon vélték látui licsinait, Székesfehérvárott pedig egy 04 éves házalót tartóztattak lo Micsínai helyett.
Az öreg: Mioalnal lovelo.
A rendúrsegbitz ina levél érkezett az öreg Micsinaltól Apostagróf, melyben pnstatolvaj atvja azt Írja, hogy fla v a 1 ó-azinflleg K i u m e felé szökött, mert mindig azt mondotta, hogy Kecs kométhy is erte uienekQl és hogy ez az ut, melyot n legkovésbbó öriznefr.
A nvomozást rer/Jklvül meg^ehezitr a^ a körülmény, úogy a tolv..jról megbízható fénykép nem áll rendelkezésre. A hatóságoknak és a külföldre küldött fénykép Miesinaít 15 éves korában ábrázolja. KrrOl a tolvajt óppen nem lehet felismerni
Kl a feUlŐs ?
Mialatt Micsinait hajszolják, a posta-igazgatáa a felelősség kérdésétől loglal-kőzik. Búct lovag vállalkozó, aki a pos-ik a lovakat 6« a kocsisokat szolgáltatja, elhárít magáról minden felelősséget. Azt mondja, hogy vele postaigaz-galáj ugy szerződött, hogy a pénzszállító kocsikat mindig két postaközeg kisérje, hogy igy a kocsis sohasem maradjon egyodöl. Klointe igy is volt ez mindig, do mintegy két-három év óta a posiaigasgatás — ugy látaxik takarékos-aági azempontból — csak egy közeget ad a postakocsihoz. Különben is ö csak posta dolgainak a szállítását vállalta el, a felügyelet mindeneseim a postaközegek dolga. Mi is ezt tartjuk és kény-telenek vagyunk igazat adni Beer lovagnak. A postaigargatást, mely a Csombor és Falkai esete óta óvatosabb lehetett volna, határozottan a hanyagság terheli
BlzW* byttnoa.
At isasxeghgi űyomozáwél • kfl»0t-keáő értesülést vesszük t
Hotszas, lázas bajsza után végre bitiéi nyomára akadlak Micsinal Mihály*
nak. A rendőrségi nyomozást mindenesetre wegnehaailette as, hogy as uraság minden részéből táviratok érkeztek a főkapitányságra, amelyek a nyomozás irányát téves és könnyelmű gyanusilás alapján m0gtéf«aiioUéir.
A nyomozás eddigi eredménytelenségnek mmdenuselro oka volt as is, hogy a lopás után a postaigazgatóság osaa másfél óra mulra lehetlo meg a följelentést.
Az éjszaka táviratot küldött az isa-szeghi állomásfőnök a főkapitányságnak nogy ott a falubeli emberek üldözőbe vetlek egy fehér vászonuad-rágos postakocsist, akit Mícsinainak tártának. S*|>l<«já«I tö fölt féjttre a goutb ós a puszomáut, civil kabát 4» v\'lorlavásíon nadrág volt rajta. Csizmáját vállára vetve hordta, de a mikor látta, hogy kövelik, letéri a vasúti töi-\'éifól s vééig utva a réten, csizmáját eldobta. CluOzóbo vették, do az Inaszcgli mellett elterülő erdőben eltűnt. A tavirali éried.tésro nyomban detektívek utaztak Isaszei;bre és Stróbl detektív um délelőtt táviratot küldött a főkapitány-«ágra, hogy a talult csizmáról és a vallomásokból kétségtelen, hogy as üldözött ember Mlosinal Mihály ▼olt.
Krec/ányi Kálmán deteklívfónök ma délben az IsaszeghrÖl elhozott csizmát két detektív kisére\'ében Micsínai óc<ic*<S nek és ismerőseinek ia megmutatta, akik mindnyájan megismerték a tolvaj lábbelijét. Krecsányi kifaggaltaöket, hogy hol cüí-náltalta Miesiuaí a csizmát és a csizmadia szintén ráismert a munkájára. Elmondta hogy Micsínai csínáltatta nála a esi\'.mát s a foltokat is most kél hete ö rakta rá a Micsinal rendeletére.
A kétvégtelen adatok alapján Kro-csényi Kálmán dc\'eklivIőnOk ma dálben a két órai negyven porckor induló vonaton tizonkét dciekttvvel Isaszeghie utazott
LEGÚJABB.
Boteg a pápa.
Kóma, junius 0. Slolani ügynökség Velencéből a következőt jelenti: A Ga y.olta di Veneía állítólag jól értesüli római forrásból közli, hogy a pápa egész ségi állapota nem egészen kielégítő. Lapponi dr., a pápa orvosa, hir szerint, a rendesnél többször látogatjf meg a pánát a kinek ereio logyó félben van. Nincs ugyan közvetlen veszedelem, de ha javulás nem áll be, akkor alkalom lehet az aggóuaara. A pápa álh.óiag bélhurutba esett s úgyszólván semmit sem eszik.
Bobbanás egy gyárban.
Berlin, jun. C. Tegnap este igen végzetes robbanás történt, amelynek szá mos ember lett áldozata. Kgy fémáru gyárban a munkások vigyázatlansága kö velkezlébon fellobbant egy btuzintanó s egy pillanat alatt az egész épület lángba borult. Két munkái halálos sérülést szenvedett, öten többé-kevésbbé veszedelmesen sérültek meg; többen — akik rémületükben as emeleti ablakok-bői leugrottak — csonttörést azen védtek.
Gyilkos felesig.
Zámoly fejénnegyei községbon egy szép fiatal özvegyasszonyt tartóztattak le a napokban. Az asszonyt Sarok Isi-vánnénak hívjak, akit az a szürnvü gyanú terhel, hogy megmérgozte a férjét.
8arokné boldog házasságban éli egé« azen a mult évig. — A /érj« a tenyerén hordozta tt asszonyt « van egy négy éves fiacskájuk ii.
Ettől kezdve Sarökné ű a kalona gvakran tnlálkoHák (Kokban ; á s«om-szádok mégis már tudlak * do\'oirél. A mult ÖBzszil Nagy Sándornak letelt a katonai saolfálaia. Amint as egyenrakát levetette, azonnal visszatért Zámolyra, olt vállalt munkát, usakhogy a Méjp asszony közelében lőhessen.
Sarokué ekkor már azöa gondolkodott, miként szabadulhatna mog a /ériétől, de ugy. hogy a vagyon is az öfé legyen. Ennek a tetvnek a kivitelében nagv segilségio talált Treczkó Uorls oda\'való vénasszony szomélyében. aki nemcsak Jó tanácsot, hanom kőrisbo-g,\\rport is adott az asszonynak azzal az utasítással, hogy azt tegye a férjé pálinkájába, majd nem fog az sokáig alkalmatlankodni.
Sarokué azót fogadott; n a mult héten Sarok István meghalt. A temetés Után harmadnapra Nagy ÍC.idor már beköltözött az özvegyhez. Ea az elha-markodása okozta a vesztüket. Az asszonyok lugtak-bugtak; meghalotta ozt a csedőnég is és n hivaialos feljelentés alapján a törvényazéki bíró és Ügvés2 n helyszinéro utazott ós a holt* testei exhuiuáltatták.
Ekkor kiderült Sarokné bűne, akit loiartóztaltak a L\'gónyaycl cgyött, Treckó Boris azonban, amikor az urak tnegj\'\'-len ek a faluban, felaka;t:otta mugát, igy kerülte el a loldi iguisúgsrolgálU-tásL
Tótok a néppúi ellen.
Ugy látszik, a nagy fegyverborá\'ság, melyet a néppárt a lua^yarallones nemzetiségekkel kötött, kord honiladozui. Liptó-Szcnt-Míklósról írják: ■»
Líptó vármegye legutóbb tartott közgyűlésén éidekes jelenet játszódott lo. A parlamenti obstrukcióról lolyó vilábsn felszólalt Rakovszky Iblvén néppárti képttíclő ós pedij az obstrukció ellen oly ér elomben. hogy egyúttal * katonai jav«*latokat is vonják viswa.
A beszéd felette hizelgett a tót neut-1 zet\'séuieknck, akik Rakovszkynak még\' tapsoltak is.
Mikor azonban Rakovszky külön in-, dilványa szavazás alá került, felállott a (ót nemzetiségi párt részéről dr. Stadala Emil ügyvéd ós pártja novében kijelentette, hogy Rakovszky indítványára nem szavaznak.
Oka ennek abban rtjiik, hogy a tótok és a néppárt között uz u>ol«ó időben foszültsug állolt be.
BUDAPESTI HÍREK,
— ▲ törvényhatésági bizottság ülése. A főváros törvényhatósági bizottsága junius 10-én (szerdán) délután 4 órakor rend«3 közgyűlést tort, mclyuok tárgysorozatából a kövotkezö fontoiabb ügyekot emeljük ki t
A tanács olőtorjefcilése egy külön mun-kásjóléti ügyosztály szervezéso iránt tett indítványra ; a budapesti villamo3 városi vasúttársaság Aiktória-malomig tervezett vonalára kiadandó engedély okirat-tervezőt és a kötendő területhasználati pólszorződés tárgyában; a budapesti villamos városi vasúttársaság építési réezvénytőkéténck fcU:aelé«o és a törlesztési terv jóváhagyása Ogyéhou: a kenyér és a péksütemény drágulása ügyében ; a IV. kerületi tüzörség felállításával kaprsolatoü költségek fedegete kérdésében ; több jótékony intézet és egyesület scgélyozéeo iránt, a székesfővárosban as 1004. évbsn tartandó nemzetközi lüzoltó-kongreaszua anyagi, támogatása tárgyában ; a gróf Andréssy )énos állal létesített árvaházi alapitvá-nvók okiratai ügyében és kisebb jelentőségű ügyek.
am
v- Mindenki meggyőződhetik arról, hogy as
^Ilox&sb-hajfésfőszer"
(bar«» és fak««*) a legjobb. Bámulatosan hat, taljecse ártalmad» zsiradékot nem tartalmaz, egyszeri használat elegsiiril.
Bgfy ttveer á»ra 1 korona 20 filléré
X kor. 60 fll. elSlogeo Mküldés® esetén bérmeatre. Kapható kizá> rólag a feltalálónál OR&ttBG KÁLMÁN\' , BUDAPEST, IV., Cay*t«m.utou ll{B.

A* Magyarországi Tanítók Arvobásl Egyosüluto ez évi közgyűlését í. évi juniuL hó 20-án d. u. ó órakor a Magyarországi Tanítók Arva-bázábau (I. kar., Alkotás-utoa 44. az. a.) tartja meg, melyre az egyesület elnök ség« a* egyesülőt tagjait \' éa a tanitó árvák »01 aa irányt érdeklődőket mog hívja.
—> A mtvásanő fogai. Rlasporos
dobozban ón porfü.ngyárak reklámjaiban nagyon gyakran azorepel Jő reklám gyá Dánt valami szép arcú művésznő fény képroprodukciójs. Azt n szokást űzik különben mindenütt, ahol azinéasnök ée llzs porgyárak vannak. Néha n fogorvosok b felhasználnak axép arcot, amoly mosolyog n a mosoly szép fogért mutat Hanem ogyik fóvároei orvos pórul járt •zzol a reklámjával. A fogorvoa felhasználta reklámnak egy ismert szép művésznő nek arcképét, molyon mosolygó aikai kőst Csillogó fehér fogsoraláthntó.A r*klárnalÓ-tog, amoly ez az nrckópet, olyanféle vonat\' kozéssat hozta öbSiLangzAaba a képet a reklámmal, mintha a művésznő a fogorvostól knpta tolna a szép fogsorát. A művésznő ezt sérelemnek votte és panaszt emelt a fogorvos ellen. Ma tárgyalta volna ezt az esotet a bíróság, de iég nom békültek a a különös
TI
ós elintézést kivert, magyar népviselet. Érdekes kiál^BHesz nemsokára a Tattersalban. A Mtást, melynek az a célja, hogy i
közöméinek .Magyarország összea vidé keinek népviseletéi bemutassák, özápáry Pál gróf rendezi. Néprajzi szempontból Ion fos Aa tanul\'ágos kiállitás lese ez és előro meg leltet jósolni, hogy sokkal jobban fog sikerülni, mint rho«y sikerűit a Duna-ünnepély. Komolyabb és hassnosobb idea is ez, mint amaz volt. A kiá!lit.\\*on — «mint értesülünk — az iÜctJ t:\\jOk é!ő lakosait is bo fogják mutálni.
x Piotsob Qáta szerszám-kereskedése
Jju-lupost, IV., Getlóozy-titc* IS.—álla lapuul: mai számában közölt .Standard\' twylftl\'cSp hirdetést« felhívjuk olvasóink «íves flítyclmét.
a A esinttgyl bizottság: flgyólnié felhívjuk Ltnhardt színházi festőre, Ü nuipta olcsó árainál i\' \'óz > disjictelct uife»thetná vagy ja
Villialr«:),
fogva

u
.\'«v-t»
iovcod-ójí*. vi*al«ttas«r.
B*
____. . ______„___
lU J V-\'Ö ÍJ ur t y ^..lUi\'^^ilfittMiuiiiW, fjot-
sn ti (AjiSaloCi »«!Wt *r\'>Ky\\i!a»k I „LOCHER-félo ATtTlUEOM" íUML
btiid Hír! - N«m ,«nUM — "ím irtaim«. I -. 0»>c\\o. Kuli|<n ajinljikt
l\'.cy« k\'.f. 4.S0 Fi.»..ín ! JO kor. «l>5r «US.brkll-
ilvW t!.flk:l hIr.tnutx ». H\'«p!„ii<l u MnH tty<n-
•J«»(ér«kban
M.-«Stt»»»> JOase*
*»• 11 c* AnJ.
•Tortára
•ul 20.
ma. mU)
IHB-EK MENDENFEIÖL.
— A bácal Derby. Dóciben holnap magyar lovak lu\'nak cz osztrák Derby-beo; Bécsben tulnyvmó magyar istállók tnrlják fenn a versenyeket és ez nem jól van igy, mert a Derby ebbon a tno-narchiábon, ahol o-v.litk-masyar
hanem tulnyvnóai; jiagyar lőlcnyés^téj, Jiuíkpebtec kellene a Dtrbynek lennie. A magyar Lovaregyl«t lehetne olyan ha-eafus, hogy —« ami ugyia a uagykőzön-Bóg pántén megy — nlapitona magyar Üerbyt és nem maradna tovább a lóte-uyésztés és lóverseny-téren a sommivol •em indokolt közönség terén. A bécsi Uerby as összes r portemberek előtt széle* o viUgon azt a hitel kelti, hogy Ma-gymoiaság csak provincia; mert minden önálló óságnak, ahol lóveuonyck vannak, önálló Derbyie is van. Eltekintve attól, hogy ilvcn í)erby száz és ezor-ixcilo több idesent — valóiágos idegm.\' ás nom vidékioket — vona, mint •*er Duna-ünnepély, a magyar állam uióltósága okvetlenül megkívánja, hogy legyen migyar Derby. Itt már helyén volna ó kormány \'erélyes közbelépése, sokkal inkább, mint holmi pé-tervdri kiküldetéseknél, mert a nispyor perhy nr cgi-^z művelt vil^ elött sokUI jobban kidornborítnná a im^yar ♦tl^pot-loiiréüct, mintha ai. ösc.. i nV.spáiiOAOt dejiuvicióba küldik l\'ólervát.a.
— Iía»y tÜB SKuosányb&u. Turőc-1 Szentmártonbél Írják : bzuesányban eddig ismeretion okból tüa ütött ki, apftly hét
azdaeági épületot hamvasztott el. A örnyékbeli tűzoltók fáradozásnak köszönhető, hogy a átáraz, axeles időben nagyobb kár nom történt.
— Villámtltéa. Nagy zivatar vonttlt el a ruttkai hegyek fölött. Pizsik Gusztáv éa Orech János erdómonkáaok egy fenyő alá menekültek a hirtolen támadt zápor elöl, de alig hogy odaértek, a Villám lecsapott a fára ós a két embert is Bujtotta. Pizsík nyomban szörnyethalt, Orech pedig, akin erős belső vórzéMk jelentkeztek, súlyosan megoebosOlt.
— Hobbanáa *fy bányában. A
ruttkai kőbányában Szenkereczky áé Huszár imtnkárok kővot íejlottok s dl-namittöltényt használtak a repesztéare. A gyújtózsinór azonban rövid volt, miúék következtében a töltény felrobbant, még miolött elmenekülhettek volna a munkások. A robbanás a két munkáson iszonyú égett és zusott sebokot ejtett. Huszár a fején szanvedett súlyos sérüléseket, Sztn-kercczky pedig, akinek karjáról cafatokban lógott le izomzata, már meg U halt.
~~ Kína ellan. Az amerikai «hajó badnak a kínai vizeken való össtevoi ását Dvaos ellen-tengernagynak as Aosiában lévő amerikai hajóraj főnökónak vezény
ül a........
t
I .
lete alatt, közvetlenül a kínai belállapo-tok komolyságáról szóló hosszú jelentá* beérkezése után, hivatalos körókban nagy jelentőségűnek tekintik.
— Mlnlasterv álság SázUában. Krisztiániából távirják: Az esti lapok hire szerint nagyon valóttliünek tartják, hogy 8tang hadűgyminisztir a konzulátusok kérdésében elfoglaltX/áUáspoDtjs .siatt elbocsátását fogja kérnh, valamint l ogy Konow földmivelésügyá ininiaster is vivazalép.
— A sxabadkareskadálam. Lon
donból távirják : Campboll-Bannermann Perthben egy liberális gyülekezeten tartott beszédében azt mondta i Anglia k próbálta a azabadkcreskedelem rendszerét ós a lefolyt 50 év minden nap ujabb bizonyítékokat szolgáltatott azo\' ról az áldásokröl, melyekkel e* lár. — Chamberlain tervének célja az, hogy a birodalmat as önzés láncával kösse öst see, de szónok nem hiszi, hogy ilyen nem tisztességes kötelékre szűkség van a birodalom föntartására. — Szerinte vámtarifák után trösztök követkexnénak és végre nemzeti hanyatlás.
Nemietköxl btinűfjri «gy* sttlat. Drezdából táviratilag jelentik
nekünk: Ma nyitott* meg a nemzetköz bünúgvi egyesület németországi csoportja gyűlését Mayer államtitkár elnök, gytlléat «z országos áa birodalmi ható-üdvözölték. A
gvitatandó tárgyról (ax elönyo-mozás reformja) Zucker tanár (Prága), valamint Mittennayer (Giessén) és Kule-ni\'un törvényszéki blrö (Braunsohweig referáltak. A kérdést nem tartották mét •Uq érettnek a megvitatást« ás Átutalták bizottsághoz.
x Btlkoxovaaky Jánofl potftó keres-
ktdésÚAiík Budapest V., Bátbory-utca 6. lapunk mai számában közölt hirdetésre etlbivjuk olvasóink szivea figyelmét, x KéstpánckfllosOaftk sors-
Jogyolír«! nvoreruényjogyekro és érték-napieokra, az értik 90 százalékáig, a legkisebb ösazegek ¡9. Elzálogosított sors-jejnreket ób értékpapírokat többletet készpénzben kiadjuk
REGÉNY
eket ós "értékpapírokat "kiváltunk, a készpét
cséuOket a feíok totsxésazerbaU időközökben
Uien k öl-
és részletfizetésekkel fizethetik le. Sorsjegy biztosítás árfolyamveszteség ellan a leg-o.jsóbb dijtételok mállott. Vidéki raozbizásov azonnal UKol6:iyősobhi)n es/Köiöltotuflk.
SoraJefcy-lotétl-Bank. Balog A., Budapest. Ferenciek tor« 8. azAm félemelet. (Kfrálybazár.)
Használt gözcsőplőkószefek
gyárilag: kijavítva Jutányoson kaphatók
Heisler Sándornál
j/kljrut 50.
Társadalmi küzdelem*
Mt*4«tt kaottiti mftnt- w» tlosval UüűO tón Jen fraUrtVs.
Mikor hazajött, nJOnló lovolokkol «Hálva, a VCrOxÖkU\'iácsa nauwokArn érdeklődni kozdett Iránta.
Eddig azt hitték róla, hogv osaelös, most azt kozdték tapasztalni, hogy abból az anyagból van gyúrva, melyből a rajongók készülnek. Közelebb hozták.
Nemsokára ax IntéxAkköx* került. Es akkor olyasvalamit tapasztalt, amit soha el nom hitt volna.
Etek a várösök nem szoclíUlsták voltok, n«m egy politikái vogy tárta* dalml pártwevMét, mely nxért dolttö-zik titokban mert a joloalef i rend fol-forgatAMra készül, aí pedig nyílt hatóban vagy nagyon Iomu, vagy igan voszeAclniüs dolog lonne, hanem ez
gy egészen közönséges (már a cél Edban közönségei) Igen nagy»; fiomloUtÖsi toívaJszöYotkezot
) Igen nagyszabású ▼olt,
maszlagként politizált és
Cudupesi, Ter
mely osak maszlag törekedett politikai célok felé, hogy ezon ürügy alatt mindenféle embereket gyUjtoön maga köré.
Csak épen ax a néhány ember, aki a fövezérséghox tartozott, tudta, hogy mit sütnek-fóxnek.
Az összes tolvajok, cílrkofogók, botörök p&rthivok voltak, mert kellő védelombon és segítségben réoxe-sültek.
ök nem tudták, honnan jön oz védelem, ez a segítség, csak egy valak közülük bírt összekötloréssol egy más valakivel, aki Ismét egy harmadik valukivel érintkezett egy negyedikkel, aki egy ötödiktől kapta a naraneso kat és IgytovAbh, de arról szentül megvoltak győződve, hogy baj esetén védolemro számíthattak.
£s részesültek is boune.
(Folyt köv.)
Legjobb motor, Kérés benzln-fogyasztls.
aeoo-nél Ubb mtlkSdXk, 1-SC té*r«lf.
B*usln-aotor ér lokomobü vülamo« gyr:^\' »lyLeVot»» miuiífnkur Cu«aib«a LithsUk a

Has«i»rtr Ottó Budapest,
VI., Hatoy|>1*JKft\'u*0** 48.
Telj«* !\'\' táUáa. l£«dv»«a fl«»t*»l (*lUt«L
^H\'willwit és
un
SCHMIDT M,
nsru
■ u nor»»T,
VI&,KtfipMÍHft 25. IZ.
/^•♦•íkó ** lo»* xiA-
J»tlli*)k púOk.tui 4a Juliuro*
tul6i01t«ln«k.

k*n|tméi\\TW S 1-jWianíM» r»f>.Ub9i« gyomor-i\'.»*Utó 4« h**fckjtá.
Ji ¡«0 ¿t r\\vr<&n b»to, napooU kíl roliirraí tlf|«»(tó. l(*jrl ry««orbaJ, iUhr«ki44i, áld«cl*l&«, «4 fJfutu tlitn oMkls u
-Hl\'- 0««« ÍJ* «0 i* 80 kr»Jc«ir,
íittf Zenke Zoltán, Szeged.
A t«\'6-Jí nT(((nr«it* r*nt Z«»ko Zoltia »itf*l. Kiinni 16 krre«k«40h 40 irirtJík t>«lMt k*-tv\'jUUtk, ruuunlnl utuA h helyi K
KAPHATÓ:
•*é)MMr«ii
OtuJs. ! 8i»aU«ou : Hol
tdetv. Kivin It\'ici ui 4« fDrr«M|iÍ»U Mv-io«t(i Ji-ni, i JiolK ItUáa, Uartk* iUüJor rSir«rBiletc.
r^kanltnám F«mcIkoffer Httol. HJ. Fítcktr
K«r«nc.-. lioMmíkno t\'ilrv»iek fCttet O/l\'.U.
uJLa: Viry n«ir»ko«, Xuulnkó AnUlail.
Khlci (h\'J*, UruU......
[cltíiil.ollcr J<\'Z»;fr4 *« ; Z»nV» Edéni). }W«ilon H. I*. St
tMr«li4rv«srWil KOJBKJ UvM, UL TU| íuU, Mtii»s í>*4ct l*»«r lfW. imuo : KorTAÜt htrÁa vas- it ffltirr-
Iív I
Bkj.Va : Drtxlilci (h\'iU. DruU PiluáL Oyórött: PrctUnlwlfcr Uomároaib«
DnotmArou: Wnlon H. I*. S(«M Jim*H4L
Msíjyaíowzáj legnagyobb
ponyva- és zsák- v kölosöníntéxete
»«Wmint nr.il
>T«MMrtiuicuv m«a»it nu*
w.íJűiíI1 rairíkítt dlí»kT^Xil
^ki»^ nOW- y MIK-J.^ kAio»aBponrvAkAt, utifekl rtfln «4Ub*
; h 0 Mro«» ktbxa.
NAGEI- ADOLF
zsákttxlet, uj áa ha.sz.n41t xnik-áa ponyva nafyraktAr
Budap^t,
V, ktft, Aífcuy Jánoa-ut»»«k. 18. UAkU. ADOLF UuúmmmU^\'
Tőzsde. \\ i
■udapsstí iraboDatőaad«: V\'^
Köttetett: Búza lülia. olctóbarro 7,6W
7 W). Rozs ápr. —.—.--. -¿*k máj. --
—- Te»í«n jul 6-aa—e-W. Reped augn 12\'80—12,40.
Budapesti értáktösado. t;l
Rlötőzsdén köttetett: Osztrák hitelrés».
064,26.— Magyar hitelrészvény 78L-:
Magyar á asásaJékoa aranyjáradék 120.50.. Magyar koronajáradék 99.60 —- Leszá-
mitoló bank 401.60. Jelzálogbank -<
622.— Rimamurányi vunQ 467.85 Osztrák-magyar állMsavasut részvény 680.—! Déli vasút 68.—. Német birodalmi márka; 117.82. VUlamos vasút 816.ÖQ. BudapotU közuU vasút Ü12.60- {*,
M
Báoat értáktösaáe.
Blfltössdén köttetett: Osztrák httetlntétotC részvény «64.26 Magyar hitetbauk 7BS.— Osztrák-maryai államvosuÜ részví\' 680^6. Union bank részvény 629.60. Oattr.\', korouaJáradék 100.M. Angol-osztrák bank\' Í76. 20 frankos arany 19.08. DéU vosutj 78 — 4 százalékos magyar sranyjáradék 120.80. Magyar koronajáradék %.40. Márka; bankjegy 11187. 1
— Kesvátóhldl sert és vásár. EQ-I vatalos jelentés déli 12 órakor.) Teg^j napról maradt — darab. Ma érkezett! 418 darab. — Déli 12 óráig elad-; tak 871 darabot. Mai árak t Öreg sertés elsőrendű 90—92 koron«, másodrendű
98- kor, selejtezott áru 91 kor
Fiatal sertés, nehéz 9ft—102 korona, Középsúlyú 94—100 kor., könnyük,! 80—94 kor., hússertés, lüldó 99—1 90 kor 100 küogrammonkint élősúlyban
Véoároaatraok. Húsfélék: vidéki*
marhahús elejo 64—78, hátulja 72—90 koronfc 100 kilómként. Leölt borjuk suly-ievouás néikül 82—102 ŰJlér. Lehúzott aartásliui kilója 110—104 £llér. Bárányok Párja 6—15 korona. — Tojás: L ronda frias tojás CO, gyöngébb áru 68-D8 korona. — Tejtermékok: L Fflzö teavó 1, félkilós darabokba,! 8.40—nalléva rüdro\' L60—1.80 korona, tohénlurt\'.3.ö8—24 ft kálóoként. — Spárga: vastagszáhj 140,
közép t-IJW, levosapárga 0.60 korona
kilóiuént. — Vadíélék: öz 1.80—3L80, vaddisznó 70—80 fillér kilónként
!HII KoUohu-lnjortlém
"ulv* uv Lui)c»S 4* /•tUrfalyAs \',U»n.
ilr«f uraknak 2 komaM j o£k>«k S kor. 10 Oil*
Csak üyanutl-féts Kalecliü-liijeclléf kérJOat!
K«ph«U »ídíwj fjiffUtbko. - F6r*kUr:
Ílfflíl MóíiSMftif a „Színt-Hírojnsá8"-lioz
Oaja, Fö-utoxn 384.
mni és halliiilyag!
Valódi firojsoia gyártmány, leg-btatosabb óvmxor ax •yáassé*rro nam ártalmán tucatj.» I 80, 2, S. 4, 8 ás
6 frt. Megrendeléseket tttok-tovtáa mellett eszközt
RADVÁNYI Ii.
kcztytl és sérvkötö gyáros
■i BUDAPEST, . Tt, AndrdMy.ut is. i« VII., rm*b«t-kunt 8*. as.
Kérjen vilndenki mgyen ¿rjo-yíéket.

Szt. Lukácsfürdö
t4ü 4a nyáxi gjigrte^ii.
„HirlNtjily.foriíis"
50 Oűü darab elegáns rococo alakú
ó ■¿cinéi) •< finom poroellán étkészlet érU lott Kcrlabadból, darabja
4.25, 4.75,. R.25 forint.
Kzon alkalmi vétel rövid ideig tart
KindanaamU Ovo»- /•• lAmpakrnk potom 4xon
KAUFMAN B, és Társa
porczollAn-, üvog- és lámpa nagy r.tlitóia
Budapest, Kerepesi-uft 27.
(a Kókua kérbAs mellett). Vidéki rendelések gyorsan és pontosan cszkózOJtolnck.

ilV.. M.
rí\'ííM.^íiiC >

HIRMANN FERENCZ
rwxáru-gyAra
dudapösí. VII,, Csányi-utcza 9,
Telefon.
- AUllllálell líSO- — Totofon
»•»íil Ufefi»lalan »leiketuO tolé- is körforgó b\'.r.alvattyukat, bor- i« aöroaapjkat. Utk*-dntnaxott ponUs-in adagolj axóukóu«f-fecenondűl, Uli dci\'vl« »ivik.\'xcia p.rmítoio alAatrúsit. te^ityonii»u »0rkim6i6-ki».-ulek«t ti <4(»ji..llylik.U, bord<JxAr«ütr.t. valujiint * plooxo r*idA\'i«thox ea&kactlaado )■«>•■ r*ulk»l-ráexeket, k*r»nk»d.lu>i r4aaul jókat »ti., ■ ¡1-
axlti\'.ía «liodetiftdo «ülvwijcmt. Ailosyxékst blvánatrm In^yon ¿* bírmont-v. kOlddK.
12
frt
1 drb ÖHSz«csiikl):>lú vnsug aczéLsodronybslútiel, birom rélü matratzczal ós éfj tarito
fwttlí l\'ri fonni.
(orv*« 4» b*T
fiu ftt ti tt, Mrlrü-ffliptf kbiréUl «A
miokzA t - tB&lékoyár
fironstolaor Károly
Uoá, HL, BaMftíknm 12&
mouiva.
GICHNER TESTVÉREK
Paplan- 4a matrac .»,-yiLr 8x9uy«K- 4» vaabuio rakt&i<.
Budapest, Muatiin-kórüt ?.7
Aratqr-fermekkel kittnfeíTe,
r«W»SM< 4« hwwri lU.\'teM WÍM. Já Mtl\'fcí-
aT«< tár.mlaie*, tfkémi rUlnU. W. Mtwei^lrell, HysNaMl
KJÁrt M í**t.«tm t*W*o»o*r*
MAUIt*]*, I «A^aPVHMi*! faiVÉleA.
lT<Jt w^w ««látUi, naáiaa\' ál»a-
m nr aí WMrartk\'eiMwaii ■ ■*raaaariaaTiirrrtrrMrr
lyisséjg* vÁltoztatás.
A már több mint £PESf~ 40 év öt«
egesx AutziHa Magyaronxágban legjobb hir-notrü
kiírtul-*»» k.tái U*.*
LH-

Eeliol jobb és ©UsAUb oxlpö nom kapható, mint a
Szalmáit!^ olpőflzletben
BUDAPEST,
VI., Kirély-atoza 98jb-
Csak kirárólag saját készít-m&uya raktár
uri«, s nöi.
gyermek*
ezipökben
a logjutányo
»abb >nk
___ maUelL
\\z ilrrkból liiomelondök: Férfl-czipók 3 forinttól 4.50-ig. Nöi czipók 2.00-túl 3.50 ig. Lányka-czipflk 1.00-tól 2.60ig.
Cyermekcíipók 1.80-!ól 2.— írtig. Vidéki rondelÓMknél elegendő a talp\' hosszát bekniúeni.
pemUAkan 4a ntAtmn klh^JrtM BS Itatnak U a iiá » f •MD^rt <* U>to»eáf4t Ili ti, MOM M
e leJíWtvW: d
CO« kar»»« wtán-
aéaok klmntaUaáért.
unitéi «tasiláml
ÄWaWxtTa,
kfráaafra ¡sgjta te kénuaif*.
I
N
•a ianJwa
NEMI BETEGEKNEK
I » ,J<4».a.rt XHmaUU\'- ex. Uarr. hW j
I »0 ot&k*. • tttka« M^^fH koaó mladao tuAaTv^Ut 44 fvécTtoUM» rrJíe Dr. O A S A X
ozég
azon »agy látoRatottáiiRiiál fop^rn, melynek ezen cíég sxolidságir nái fogva áltAlábau ürvond ■— uuost tuAr httrtnadszor tettu tuílk-ségessó a heJylség-vAltozt«tii.st, illelve azokat nagyobbítani és mostaul uj helyiségei a leiíoiókelöbb városrész a Szabe&dság-tér ée az uj országház közvetlen közelében
Bátliory-utca 6. és Honvéd-utca 6.
alatt léteznek.
Ezennel vau szereucséuk a t. szabómester urakat és a a. é. vásárid közönséget posztó és szubúkotlékck ára- és kiviteli házunk azives megtekintésére tisztelettől megUivui.
^fiics vásárlási kónyszor!
mai
trióiul txrUImax. SxarrJia AMT " " kSoyvat bartUkban i kivikaJiMI Jattal
A X. oruá<»i blifl aaacxUliita a H ■Uf €\\ ■ü>
t bárkioak Uljaaan Wjraa «4x< ■ Q
baja kfildi faaf. A ia*r at&^-fk I f< H
A Ißi-Ajt B« é* »ojt I+M Mhr «1. ■ 1 1 \'
l>r. CíAttlI
Budapest, Vi., Andrássy-ut 24.
hol a Munka tttniJa naatl-, Ma- 4a favgy-aaarvl b*t«r.knak naponta landtl d, e. 10—<-lr M a«t. 7- S-l*.

„TRIÁS" Ä
tl Cí
UKlt
bitig» «X 2-3
T^fY«
arlbVrtsUnJex^iiol iif^ L ouul női [ .i. tv Lat fvltjul XV« a IcicUtanySiu!
á DUiil nól lolyáao
A K-

rröaticiSri ki£l .IUW) • ■
>a i
álJalma», ut \'lAil ticc okut: Frrfíaknni 1 frt $0 kr., tió.nti I fit V0
Kaluekl llnixnálAla nem ftSi*\'ftlu^iv-, ul\'^l\'Ait nttv
Számtalan kitüntetés és elismerés: 1900. Páris „Grand Prii".
W£GMANK«rendszfifü malwnépitfi mii
Jakab István mérnök
Budapeot, U. ker., Horvát-utoxa 23«
Tibb nlal 17,000
aaartuate aaak. bUtonakaft aaxattaj allU«U paroailtó-íaot»»»k«t 4a «ein 4a41t
baofaraiikaktt unUea .¿fvOíban. »Iiishirt poMatUrvUaoaiaink d*r4k 4« Uí^^.«
néUSlftxhalaÜaoak. an 4tBrUara a UftAbb k4ac liaatot a«$4k. Ax «fyaüan ho«* > •.«Lüí,
Hengemé-^ái* Zftrichbei.
haeiataxákat iíMwUi^ vilat niadaa Ujára. SxilUbaaik l»re<abb
haaai-tk, itot.k *cta-
molrak UaaUUUaa dkrákk41 la kiforlataiaa fahAr Am aatök4yaa tl.at* Haatstak 4a nak. kuipkl idm aiin Ucaa4l4k. Koo4«rHr4« ki »ati aJuva, 4to<ltUtiii ne n kel); 1ia;>4*t a bM>t*>baa a vj .lnat maja l«a(lt ki. H^nterelakkal k4r*Un4} a^raaaraeltatt áthatd ftr14aá aljájr
alatt felállított
áráat roio t*maJuaaaWia,
lb7|
iu
iaall kl. Hfi_
Bakorlattlaa bemaUtJok Dodapeet, H., Koiráth-n. —. — ——...
u 4tu*ti6d4k Ib|yon «tmatetAat j\'^^gjf "*<ukkA> ta*"* áatikbal ia 4d4ai k44Ü
Yervokkel 4« k»Ha4rvat4a«kkal taol*ál««k, uj b*raadaa4*aket 4a 4taUkit4aakat
♦trAllataak. — —i--f i ■ t- ■ " 11 ■ . * i-— Arlajok l»»7ea.
bakaki4«o után b4iiiieuUs ko dl ax 0(yidV,ll át un 14 i FÁI\'P rj Ogy^terUra Tltxaax nt-Irnron, Ká-ulcxa I. haiíi. Titdktnitáa htlMsItva M«|kJ«16 íotakeud&k, nöVnek Ii Infi iknsk ko-
kun 80 kiirt «/.Kmlllrvlink.
P.\'.Jual Szent Antal
mell-
ezukorkái
koUamas nyálkaoldó hutáénak kí\',ö|*«, rekaíUíf 4j uúudcit buruWabiuUjara. •Ilao.
Ugy doboa 4xa CO tUlir.
Kéaxltt t
Hazslinszky L
ayut y axeráaa
B-Jjaptj, Xalc., Lljet-tée
Kapható a ff/ór/axartárakban 4a a dxojfaa-éx
SxloteVhoo.
Legjobb és legtartósabb
faoy altgép a STANDARD
EyyszerU koxelése miatt nagyon kedvelt. :. . - ,:
1 2__8 4_6_literes
fi).-, 12.-, 18.-, kor.
——— Kapható:.......
PIETSCH GÉZA
exeltitti BÁNHEGYI O. I. usrasémkereskadésébei
Budapest, IV., GeHóozy-u. 13.
ALAPÍTTATOTT 1802-ben.
MT Saját készifményQ férfiruha-áruház
■aa. o-»U«"J .
relöltd. . . .
kJ frt »0 „
Dnblé Kaflas . . Ifl „ Vlantor 4« Darfcf IS „ ▼UhaUua CranuAi)
falAltA . . . . tt „ Mn.ar4ff. ... 4 „ Ja^not-öltflnjr . , 80 „
Baicra-SHÖnr . . SS (rt Tara nos J4aae<-
ausny . . . . aa „
Oeaoklaiy AHday . 2O H
rrakk.61t*oy . . SO ,.
Plq««-aaeU4oy • S „
riaSltöny . , . 0 „
Oyaraaakruha. . 4 „
r
i
Dai válMzték plgaet- éa névetg>eHé»yek>e«a
Uértékuarinti meghűlésekre cs.ikis kiváló jómmóségü hoal és angol axfiweteket tartok raktáron.
KíS^r* talgoruon szabott ár ^ ^ minden dardbon látható.
LUKACS GYULA
férfiszabó
ezelőtt KKAUSZ IuII»ÓT FIA BUDAPEST, IV. ker., Kossuth Lajos-utcza 18. «zám,
(as Udvari-kávéház mollott).
Dui választék flu- ée ^crmekruhilkbban 2
Mintákat ktvAnatrr. bármantva ktldák.
===== Vldtk) i9fifméausc!( Qyoísas. poctous és líUdlnawelisM eszWziHelnjk. :
Nyomatott a tulajdonos „HirlapierjessW Vállalat« Wrfarfógépén. (Cxégtulajdonos: Siókoly Viktor.)
Vasárnap, junius 7.
Nagykanizsai Friss Újság
Egyről-másról.
Régi dicsőségünk utolsó foszlányait lépi a meghunyászkodó szolgalelkűség. Áz egyéni önállóságnak, a férfiúi öntudatnak, a komoly, higgadt gondolkozásnak és büszkeségnek utolsó szikrája is kialudt. Puhánvokká, gerinc nélkül való szolgákká váltak, a kiket, mint az utcai komédiásbódc fabábjait, tetszés szerint léhet rángatni és nevetséges figurákká idomítani, annak, kinek bármi módon is anyagi befolyása van a másikak fölött. A pénz előtt mindenki földig meggörnyed és ez az oka, hogy városunkban nem a szellemi, hanem az anyagi vagyon dominál. Nálunk a pcnz : tekintély, tudomány és befolyás ; szóval a pcnz beszél. Az anyagink háttérbe szorították a szellemi vagyont, minek folyamánya, hogy a pénz emberei fenntartott orral büszkén nézik le a szellemileg ugyan gazdag, de vagyoni-lag szegény osztályt; kinek kénytelen-kelletlen meghunyászkodva kell fogadni az ostoba gőgöt, mert hát a megélhetés az első létkérdés.
A vagyonos osztály készül is elhagyni bennünket; egy-két hét — és halott lesz városunk. Kgyesek már kezdik ablakaikra leereszteni a függönyt, pakolnak és mennek fürdőre. A gazdagok tűrhetetlennek tartják nyáron városunkat. Panaszkodnak, hogy nincs füidő, nincs kiránduló hely, nincs elég ía. A szegény embernek ez mindegy, a fő nála, hogy meg legyen a kenyere. A kenyér, mely egyformán drága ugy télen, mint nyáron s amelyért egyformán! kell izzadni a szegénynek, akár decembert, akár augusztust jelez a naptár.
A kenyérért pár hét óta még többet kell izzadni, mint eddig kellett. A péksegédek bérmozgalma után megdrágult a kenyér, ami természetes, a munkaadók haszna.
De nemcsak a kenyér, hanem mint halljuk, a borotválás is megdrágul. Mióta a borbély-mesterek elhatározták, hogy üzleteiket junius és julius hóban vasárnaponkint Vsl órakor zárják be, azóla a borotválás dijját mindenképpen felemelni akarják.
A húsárak pedig napról-napra horibiliscn emelkednek, ugy
hogy előbb-utóbb a szegény ember a hust csak a mészáros és hentes üzletekben látja. Azonban az a szerencse, hogy nyár van. Látni is ezt az úriasszonyok kifeszített napernyőjén, az itt-ott felbukkanó tűzoltói öntöző-kocsikon, no meg az ugyvevezett városi parkban levő fákon, hol elcsenevészet fák levelei helyettesitik a lomb-sátrós sétányokat. De látni a kirándulók tengerén is.
Legtöbb kiránduló szegényember, kik kirándulásuk alatt először , gondolkodnak, majd irigykednek, végre az irigységet gyűlölet váltja fel és künn a zöldben, a szegény ember mulatozása közben, megszületik: a szocializmus.
A szocializmus, melynek városunkban már oly sok hive van, melynek tanai ugy terjednek, mint a tüdővész, mely ha valakit elért, abból soha ki nem gyógjul.
Ki hiszi el?
Hogy n vasúti kertbon tele pohár sörrel traktálják a publikumot.
Hogy kereskedőink nem szeretnének legalább is minden hónapban bérmálást.
Hogy a fürdőre menők legnagyobb része nem kölcsönpénzzel utazik.
Hogy a FŐ-ut 1. szám alatti viskót emeletes palotávul cserélik fel.
Hogy a városunkbnn működő zsebmetszők nem csalódnak gyakran.
Hogy városunk társadalmát nem
¡» gőg, hanem a szerénység jellemzi.
i _
Hogy n mérnöki hivatal az utcákat már legközelebb éjjel söpreti.
MeAstó.
Hírek.
Érettsági vizsgálatok.
A szóbeli érettségi vizsgálatok folyó hó 13-tól 17-ig fognak megtartatni. Az érettségi vizsgálatokra 25 ifjú jelentkezett, kik Spittkó Lajos tankerületi főigazgató elnöklete alatt adnnk számot érettségükről.
Főgymnasluml ünnepély.
Főgymnasiumunk gyakorló iskolája folyó hó 8-án délután fogja megtartani záró-ülését a Polgárfcegylet dísztermében. Az üjés teljes műsora a következő : 1. Rákócinyitány. Előadja nz ifj. zenekara. 2. A drámaíró. Vig
monológ. Szavalja Szalay János VIII. o. t. 3. Vándordal Böttcher Ágostontól. Előadja az ifj. férfikar. 4. Népdal egyveleg. Előadja az ifj. zenekar. 5. Beszámoló a gyakorló iskola ez évi működéséről. Felolvassa Tóth István VIII. o. t. a gyakorló iskola • e. i. főjegyzője. 0. Népdal egyveleg. Vegyeskarra alkalmazta Herzfeld Viktor. Előadja az ifj. énekkar. Tíz perc szünet; utánna : I. Gyere haza édesanyám. Magyar népballada; karra alkalmazta H. I. Zenekar kísérettel előadja az ifj. énekkar. 2. A vén cigány. Melodráma. (Farkas Imre — Farkas Lajos) Szavalja Kaffka József VII. o. t.; zongorán kiséri Tóth István VIII. o. t. 3. Loreley trió Newtdba Józseftől. Hegedűn előadják Saucrmann József VIII. o. és Krátky István V. o. tanulók ; zongorán kiséri Tóth István VIII. o. t. 4. Jelentós a beérkezett pályaművekről. Felolvassa Csóti Márk, a gyukorló iskoláé. I. vezető-tankra. 5. Az igazgató záró-beszéde, ü. Rákóci-tuduló. Karra alkalmazta Szcnt-Üály Gyula. Zenekar kísérettel előadja a főgymnasiumi énekkar. Kezdete pontban fél ötkor. Külön meghívók nincsenek. Azért az igen tisztelt szülőket és tanügybarátokat ez uton hívja meg az igazgatóság.
A záróóra.
A borbélyok junius és julius hónapok vasárnapjain üzleteiket nem Vsl2 órakor — mint azt tegnap tévesen közöltük — hanem 12Vi órakor zárják.
Nagy népünnepély.
A első nagykanizsai épitő iparossegédek szakegylete folyó hó 14-én délután a gőzfürdő kertben, saját pénztára javára, jótékonycélu népünnepélyt rendez, melyre a n. é. közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. A látogatók szórakoztatására gazdag műsor vau megállapítva, u. in. monológok, száraz halászás, versenyevés, zsákfutás, világposta, tekepályán versenyjáték sat. sat., a legtöbbet találó jutalmul egy bárányt kap. Zenét a hadastyán és e^y jónevü cigány zenekar fogja szolgáltatni. Kezdete délután 4 órakor. Belépti-díj 60 fillér. Tekintve a nemes célt, felülllzetésck köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. A t. közönség minél számosabb látogatását kéri a rendezőség.
Három Jómadár.
Tegnap már közöltük, hogy a helybeli járőr Gelsén 3 zsebmetszőt fogott el, kiket a helybeli kir. ügyészség fogházába szállítottak. Ezen három jómadár clfogatásának részletei nem mindennapiak. Kribatovics Antal 20 éves, Kancsolics György 25 éves ésGabics János 17 éves marha-alkuszok a bécsi vonattal városunkba szándékoztak. Rajk és Gelsc között azonban a gyorsvonaton e,»y embert akartak kirabolni, mely tettükben azonban a vasúti kalauz megakadályozta s mikor tetten érettek, hogy a büntetéstől megszabaduljanak, a
robogó gyorsvonatból leugráltak és futásnak eredtek. A menekülő tolvajokat a pályamunkások fogták el és adtak át a gelsei állomásfőnöknek, iletve a csendőröknek. Beszállításuk alkalmával megmotozták őket, azonban semmit sem találtak náluk, mig egyik csendőrnek feltűnt arcuk duz-zadtsága, szájukba nyúlt, honnan nagyobb öszegek kerültek elő. A kír. bíróság élvén a gyanú pörre!, hogy az elfogott három alkusz lelkiismeretét több bün is terheli, lefényképez-tetés céljából egy helybeli fényképészhez kisértette őket. Amint a Fő-uton át kisérték a jómadarakat, Gobics János egyik tolvaj ifj. Döme Ferenc kocsija elé vetette magát azzal a szándékkal, hogy öngyilkosságot kövessen el. Dömét azonban lélekjelenete nem hagyta el, egy erős rántással éppen akkor fékezte meg a gyorsan haladó lovakat, mikor azok már-már a földön fetrengő tolvajt összetiporták volna. A kisérő börtönőröknek csak nagy erőfeszítéssel sikerült az öngyilkosjelöltet Döme kocsija elől elvonszolni. Az elfogott tolvajok fölött legközelebb a kir. törvényszék fog Ítélkezni.
Macsal bncsu.
Mondok ho hát ma a zögy hétre óvashatya mindönki az „Göre ur zujság"-gyát, de el is lőhet óvasnyi, mer még olant nem írtam, pedig má sok ki gyütt tülcm, halom a zujságba kimondom, hogy miien az nagy kanizsai népség, hogyan pár-toli az szögény tüzojtó testületet, mög hogy kik vótak az bucsun, mit csinyátak ott, tehát olan na szerű lösz a zujság, hogy mindönkit in-tök, vögyék maj egyet, ha szépöt és jót akar, mer azt mogam irtam Göre Gábor s. k. bíró ur, mög nyug. tüzojtó parancsnok.
^rteNité».
Van szerencsénk a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy a vasárnapi munkaszünetből kifolyólag, arra a közös megállapodásra jutottunk, hogy a hétfői friss sütemény előállítását együttesen beszüntetjük, egyben kérjük a t. fogyasztókat, hétfői süteményszükségletüket lehetőleg vasárnap szíveskedjék bevásárolni.
Nagykanizsa, 1903. május 31.
Teljes tisztelettel
az össjes sütőmesterek.
háztetők javítását
csekély átalány Összegért elvállalja jótállás mellett Horváth GySrgy
cserepes-mester.
Magyai*-utca 25. sp.
A nníiyJtanl^sal sörgyár városi sörraktára.
: • -— * — »
Van szerencsénk tudatfii, hogy tisztelt vevőink nagyobb kényelmére a Kazlncy-(VárOSháZ)-UtCábaB 14. SZ. alatt levő özv. Adlcr«Mórné-félc házban állandó tartunk. aho1 tovább elárusítók részére űgy llOrdÓ\'SiiVrölí valamint
dlldllUU oUIIdMdl l eredetl töltésű palack-sörök
,. ........... , . .___, /;.„.. ,„ ________ j_____,.jt,___,..•___|„ll,„,0„1.
S íft

* * *
♦ * I. yi\'Mi I\'
* * * I^WIMMW
összes sörfajtáinkból friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak.
Nagykanizsai malátagyár és serfőződe részvény-társaság.
A
J: íi *


G
: Si
Nagykanizsai Kriss ÜJság
Vasárnap, junius 7.
RUHAZAT BESZERZESE


13
Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
a legdivatosabb finom férfl- és gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, Unom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.


«»»M ■

•MWM*
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férflsajabó-ilajlete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordfttatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel Kaufiiiann Mór
fórflMxnbó.


«HUM ■
7ÁLOG INTÉZET.^»!
A NAGYKANIZSAI
KERESKEDELMI és IPARBANK
= részvénjtArsulat =e
>intó«Au;ll(iu; eiitfudőlyexett
ÍZÁL0G-03ZTÁLYA í
1 , f.
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre 1 »
KÖLCSÖNT A D.
Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. ■ ■■ 11 ■ a—
*"d * Y * lf*i \'1 \' \'11 * J**i ^ 1 * \' \' ~I.TT"~----.Yu*l" J~ Ijjuilfuj
Üzlethelyiségünket
íoor?. évi rutu;uHxtuM l)i«S l-én
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
vagyunk =
1. *
\' ;




kiüríteni
kénytelenek.
\' Ebből kifolyólag alkalmat ny u tunk a nagyérdemű ve vóközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
I
S
00
"CVS
3
oö Jad
vc=>
>0 • c Jrf
¡0 u ©
a -m > ^
© 1
L- aj
.9--5
a 5 «
fö H
-C «
2 S
ra ta
X3
0 o
N>;aliiia-kalfi polc
fehér és sárga cipők, valamint
harisnyák és keztyük
Nagy szerencse
annak, ki néhai özv. Mattos Józsefné házát megveheti, mely Csengery-nt 40. szám alatt ál), az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
= KIvADŐ. =
Bővebb fölvilágosítást nyiyt Mattos Ernő.
lvlotlö.
A József főherceg-utón egy 400 □ öl földterület a legalkalmasabb házépítési célra, szabad kézből
elndó.
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olesíó árért
Armuth Sándor
áruházában Bazár-udvar.
kapható
Özv. Horváth (Pörköli) Károlyné SJ Király-utca 49. szám. ^
nagy választékban
II
öj
Œ
P
P.
O
PT
1!. évfolyam. 159. sz.
Nagykanizsa, hétfő, 1903. junlus 8.
Egyes azám 2 fílrer
•a
%
ÁNIZSAI FRISS DJSAG
■Al
sfc
,f 4
A
Előfizetési ára:
»
•« • • • •
Helyben háxlioz hordva egy hóra 60 fillér. Viliikre postai küldess«! egy húr« 1 korona 20 fillér,
Kiadé tulajdoaosak: y Falait* ll«tk*j«U
R\'iufi ¿a Farkiul. «.©•▼# iron*.
Szorkesctóséjr és kiadóhivatal. Knutn ét Farkas papiikerMka^ta*
w
Uagjileiik aipoata korán raggel. {
Nyalatott » ,Na*yk*ai*aai Friss Újság* s<«r*£dfcaft T nyanáájabu.
)
agy vérvád-botrány.
4 ■. i. \'
§®yii*8sá,tori gyilkosok elfogatása.
ísivany-itópszetflseg.
Jellemző o kor romlottságára nézve, hogy a nagy zsiványokból, minél nagyobb ügyességgel követték ol a gazság^> hires-ne vezetes, népszerű omben&esznek. Csohtbor, Falkai, Kecsk JTti, mind legendaszerü nép-szcrüstWÍ vannak övezve s a legújabb ^ány, Micsinai Mihály a legjobb uton van, hogy az clőd-zsi-vAnyokkal megoszsza a babért. Ha szóba állunk a szegénycinberekkel, hogy véleményét halljuk a nagy zsiványokról, legtöbbször ilyej íelo letet kapunk .
Hja, az okos ember volt. Ügyesen csinálta. Neiu is fógják azt cl egyhamar.
Megdöbbenthet az a látszat, hogy a nagy tömeg, a nagy zsiványok fölött nem tör pálcát, hanem dicsérettel adózik az ügyességének, ahol modort s megvetést szeretnénk a nép lelkéből kitörni látui, ott elismerést. legjobb esetben közömbösséget tapasztalunk.
De azért no bigyjük, hogy ez a tömeg egy huronkftcndfil a nagy zsiványokkal. Szó siuésen róla.
A törvény ma is olyan becsületes és ogyenes, mint volt auríuk elölte, n szegény emberek sokasága ínég ma is legerősebb oszlopát képezi a becsületes társadalomnak.
A tó vize sckkal tisztább alant, .mint a tükre. A könnyű szemetet a fulszinro löki a mélység. Így vagyunk a tömeg jó yéicményóvel a"* nagy zsiványokról. A. zsivájny-kultusznak nincs gyökere a nép lelkében, az csak a felszínen úszik, mint a ganéj ö vizén.
A koirupt és erkölcstelen korszaknak a gyümölcse ez a melyben élünk. Állam és . társadalom egyaránt olyan terhet ró a nép nyakára, hogy roskadozik alatta. Pénz pénz, pénz kell zsellérnek ós gaz-dáuak, segédnek és mosternek egyaránt s a pénz utáni ádáz hajsza megzavarja a becsületesnek teremtett lelkek egyensúlyát. A tömeg látja mint gazdagoduak meg hirtelen becstelen uton egyesek s bár becstclenségüket egész világ tutija, meghajlik előttük az egész világ: a pénzért elfelejt és megbocsájt mindent, az aranyborjúnál nagyobb tisztessége nincs senkinek és semminek. \' \'
A kor romlottságának a becsületességről elhatott fogalmak lazaságának az a társadalmi rend az oka, amelyben péuz nélkül megélni nem lehet.
A szegény ördög, aki éhe uii$lt kenyeret lop ismeretlenül pesved a börtön fenekéji, a nagy zsiványok a sikkkasztök gaztettek szárnyára veszi a hírős nincs az a uagyságés kiválóság mely oly gyorsan népszerűvé tudná tenni, mint egy sikeresen elkövetett lopás vagy sikkasztás,
Minél nugyobb m a \\túukí aunál inkább pu&ztul a tisztesyg.
iítf5«YV-C
rikálig eszméket is szolgál, egy esetről adott birt.\' - \'
Az eset egyszerűen az, hogy egy Halasi Mariska novü hat esztendős kis leány elesett, eltört egy cserép-kantát k egy darab cserép megvé-rezto a száját. A függetlenség klerikális „Összetartás" rVérvácici in alatt kiszínezte ezt a dolgot. Pedig az eset annyi volt, hogy a kis leányka megbotlott, összetört a kanta és egy cserép megvérezte a száját.
Mariska sírására Biegeleison Berek románácskai illetőségű nagy nyomorban levő zsidó tanitó, — aki könyöradományokat gyűjtött Zontán, éppen arra ment, meglátva a kis leánykát, emberszeretctétől indíttatva a siró kis leányka segítségére futott ós csittitgatván őt, zsebkendődével törölgettu véraó Ajakát.
A szomszédban lakék rosszat sejtve futottak össze és az alig támolygó embert leteperték. Ezen közben a rendőrség, is mogérkezvéo, Bicgclai-seut bekísérték a rendőrszobába.
A rendőrlmtöság a vizsgálatot rögtön megluditván, megállapította a tényállást. ,
Biegclelsen szabadon boesájtván részére Kadván Orbán gyűjtést in-dndltott, melyoP átadván neki, meghatottan kért tőle bocsánatot, a c.iért nár órával előbb fi rémhír által fohzgattatva, a botjával fejbe vágta.
Az eset ennyi s igy is Írja meg a zental lap, de a klerikális-függetlenségi lap valósággal föltámasztotta Tisza Esziárt. A kis Mariska eset^ tudniillik éppeu a rnbblválasz-tás napján történt.
Az izgatá-v.ak már „eredménye" van. ! \'
A tudatlan nép háborog. A lapok
között fglylk az írásharc.
\' . • > \'
Az undok, klerikális, gonosz heccelődés íolylk tovább. A lap szerkesztője ellen azonban Ugatás miatt megtették a följelentést, ám az eset-egcs börtön sem lesz elég büntetés ilyen gonoszságért.
Gazdasási népoktatás. Wlasslcs miniszter közoktatási ■ kurmányzatá-nak egyik legértékesebb iiánvzata, hogy a nemzet Zömét, képező löld-mivelő néposztály érdekeit a nép oktatás keretében a gazdasági ismétlő-iskolák h\'-tesitéso által felkarolta s utat nyitott a népoktatás szociális feladatainak sikeres meg oldásához. A gazdasági ismétlő-iskolák országszerte nagy népszerüség-tiek és elterjedésnek örvendenek. Hét év cK-tl adja l:i a miniszter az erre vonatkozó szervezetet és tantervet r ma már közel kétezer gazdasági ismétlő-iskola vau működésben. Wlasslcs miniszter a gazdasági népoktatást, ez eddig szer/ott tapasz tálatok alapján. kiUön törvény által kiváuja szabályozni. Az iparos-ta-nouczok oktutása felöl már az 1884-ik évi XVlI-ik törvényezikk kötelezó-leg gondoskodott, legalább is olyan nyomós Indokok szóinak a mellett, hogy a nwnzet legnagyobb rétegét képező íöldmlvelő néposztály ifjúságát külön törvény által siaaályo-zott niódou oktassuk olyan irányban, a melynek jövő élctfoglalkozásábau hasznát veszi.. Ezen törvény, a mely a 13—15 éves, tehát még a tanköteles korban icvÓMuindkétnemü itju-ság gazdasági (háztartási) képzését iőleg gyakorlati iránybaublztositaná, szervesen kapcsolódnék a kormány azon akciójába, a melvlyol a szociális bajokat orvosolni kiváuja. Wlasslcs miniszter a gazdasági népoktatási a vonatkozó rörvényjavaülat előadói tervezőiének elkészítésével Halász Ferencz miniszteri osztálytanácsost, népoktatási ügyosztály tfuökétbizta
myg.
I II" ■■»
Vsrv.dinesa Zentan.
— Halasi Mariska esote — A zentat társadalmat — mint nekünk irják -«- nagyon fölkavarta egy goWsz hírlapi pletykaJL zeutai függetlenségi párt lajfa, mely kle-
A nyírbátori gyilkosokat elfogták.
— Sajit tudó:-¡tónktól. --
Megírták # lapok azt a vad ko-gyotlenségqol elkövetett gyilkosságot, mely Fekete-Bátoron történt. Május 20-án hajnalban a mezőre menő munkások u községen áthaladó országút árk^b»\'! vérbefagyva, holtan találták meg Hűbbért Demeter holttestét. A cípndórség azonnal megindította a nyomozást, minek meg is lett a kellő eredménye, amonnyi-v ben a gyilkosok most már az ügyészség fogházban várják büntoiésulcat.
A vizsgálatot Szabó József tenkei\' csend őrőrn|p>i(>r vezotte. a községben szájról szájra járt hírek vezették az igajti nyomra s a gyilkos Kaur András személyében csakhamar kézrekorülf. A gyilkosság előtti napon ugyanis a főszolgabíró elé volt Idézve kihallgatásra a Hűbbért Demeter által fcljclcutett fekete-bátort bíró,
A Hűbbet panasza alaptalannak bizonyult, niiro a panaszos azzal fenyegetto a birót, hogy régebbi sikkasztásai miatt is felfogja jelenteni. , i
K napon együtt mulatott vele Upgár Móf korcsmájában Vancsa György községi esküdt, a biró közeli rokon* és Faur Audrás. A mulatságot, este kilenc óra tájban abba hagyták. Szabó csendórórmester, a vizsgálat tartama alatt kiterjeszkedett erre » körülményre is. A gyanít alaposnak bizonyult, amennyiben Faur András hosszas vallatás után töredelmesen beismerte, hogy a gyilkosságot ő követte el. Vallomásában elmondta, hogy Vaacsu György községi esküdt bujtotta fel.
Mikor a korcsmából tázoz.-U az uton tclálkozott Hűbbért Demeterrel. Megragadta és a löldhöz leteperte s adíig tapost.i, n mig meg nem halt. E vallomás alapjáu a csendőrség azonuai letartóztatta cinkostársát, Vaussá Györgyöt is, aki tagadja, hogy v bujtotta .volna fel. Faurt.
A gj\'ilky^okjit ma, a vizsgálat be-\' fejezése után bekísérték a nagyvá--radí ki •. ügyészség fogházába.

Egy táblabíró lángokban.
— Saját tudósitóuktól. —
é
Csaknom róg-iotcn kimenetelű szeren-\' Cíétlenség törtónt Nagyváradon a llu«zka Odún nyugalmazott táblabíró, aki a iisza Lnjüj-kOruton lévő hálában lakik, Mókása szőrint pipázgatva alt ssob&jában, ahol röviddel azelőtt olvasták föl neki a lapokat,
A világtalan öreg ur ezután egyedül maradt, nejét a bázitoeiiboL- szólították ol mellőle, leánya peüig, Klimkó íőhad-nagynó kisétált Ujszegedie llusiku unokáival.
Kkkor történt a azoror.csétlenség. A táblabíró ismét pipára gyújtott és a gyufát n mcllotlu levó kis asztalkára, már megszokott helyre tette, ahol azonban most még ott hevert a kiolvasott újság. A hirlnp & gyufától egyszerre lángba borult és ettől tüxet fogott az órog ur kabátja ¡4 jobb keze Losszáb«n.
A borzasztó helyzetbe karült táblabitó tohctetlcnül állt a katasztrófában, mert jieni látta, hogy merről terjednek a lángok. Csak n rettenetes kinokat érezte mindjárt, melyektől űzve a folyosóra botorkált, hogy segítségért kiáltson. Eközben természetesen a szél csak élesz-iotto a lángot, amoly jobb kezét könyökig égette, itt-ott húsig menő égési ítbeket okozva. ^
A háznépe csak idő multán került elő, mert nem hallották a mosókonyhából az öreg ur segélykiáltásait. Aztán porsze lögtön gondos ápolás clá vették, leszedték róla a/, összeégett kabátot és elő-hívták (ípldichmied doktort, aki bekö: tü2\'.e Muszka táblabíró aebeít.
A baleset hiro hamar olterjedt a városban, mindenütt őszinto részvétet keltve a vilá^iulan táblabíró iránt.
Gyiiteóii clteraszó mellett,
— Saját tudósítónktól. —
Dugott bál volt Szegeden az Alsóta nyán. Az Ilyen dugott bálák nem eshet tií-k meg embeivér nélkül éa bizony gyakran megtörténik, hoay nr. életével lizot meg aa a legény, »ki autóit bálban keroai a virtust.
A rendőrség lömlöcében ült nioat Kürti Anurás, fiatal 23 éves legény, akinek az a hüne, hogy Vas János iegénytársát ugy meg találta szurai a bicskájával, hogy a* egy szó nélkül« holtan zuhant «1 a földön,
Az eset a következő : A csonrai legények dugott bálát rcnúuztok Szabó Galiba István caórvai 263. sz. tanyaházában. A bálhoz való muzsikát egy szál ci«eiÁ» szolgáltatta. Kürii Andrásnak ríagyon a kedvire volt a citera és egymásután rendelte a talp alá való nótákot,
Vas János viszont ugy taUlla, hogy nem magyar embernek vbIó a citern, hanem rácnak. Kijelentene, hogy ő csak cigányzenét tűr és oz ilyen citera-pőn-lyögést halálból gyűlöli és elvárja, hogy a oit«*rás rögtön elkotródik.
Kütii András pártfogásába votte a lehurrogott citerá8t és azt Telelte:
— Akinek non) tetszik, az no hallgassa, az menjen ki.
Többről-löbbre addig fajult a szóváltás, amig Kani András bicskát rántott és egy hatalmas döféssel mellbeszurla Vas Jánosi, Mire Vas János egy jajkiáltás nélkül lerogyott és kiadta lelkét.
A többi legény erre közrefogta Kürtit cs elbotozták, azután pedig megkötözték és átadták László Kálmán tanyai kapitánynak. ^kí erős fedezet alatt bekísér-tette a szegcdi rendőrségre.
Itt Fodor Jenő alkapiiány hallgatta ki a teltest, a ki beismerő vallomást tett. Holnap kisérik az ügyészséghoz.
kerülők verődtek össze fenyegető nagy számban az aránylag rövid uttosten; ós azok ax emberek mind ott dolgoztak, helycsobben: dolgoztak volna; mert voltak köztük nem kevesen olyanok is, akik e.Hfik a kifizetésnél sürgölőd-tek-forgolódtak buzgón, de egyébként az egész Jictet a közelfekvő tanyák árnyékában lustálkodva lebzselték át
A hatóságnak tudomására jutott a munkások többségének ez a visz-szaélésc és igy egeszén természetes, hogy most a legutóbbi hét veg»\'a nem volt hajlandó minden munkásnak egyforintos előleget űzetni, hanem csak hatvan krajcárt.
A munkások porse tiltakoztak ez ellen és amikor a főszolgabíró megmagyarázta, hogy mi euuek »z oka, zajongui kezdíek és a hatóságokat mindenfelé gyauusitásokkal illették. Ezekei a gyanúsításokat lelketlen izgatók eszelték ki és egyre lázították a népet.
Végre is, Tasnády Imre járási főszolgabíró kénytelen volt telefonon értesíteni az alispánt a történtekről, aki azt válaszolta, hugy a nyugalom érdekében mogjeleuik a zavargás sziuhelyén.
Az alispán a munkások heti előlegének kifizetését hétfőig elhalasztotta és táviratilag Csongrádra hívta a szogedi állumépitészoti hivatal összes mérnökeit, hogy hétfőig mérjék fel a teljesített munkákat, hogy igy meglehessen Állapítani, milyen munkát végeztek a munkások.
Hétlön, noha a zavargások néhány órára újból megismétlődtek, mégis kikerült valahogyan rendbehozni a kínos ügyet. Hosszas alkudozás utáa ebben állapodott meg a hatóság.
Azok a munkások, akik talicskA-val dolgoztak, 1 forintot; azok pedig, akik csueán kupával vagy lapáttal dolgoztak 00, illetve 80 krajcár előleget kapnak napszámba-
A kedélyek még mindig izgattak. A községháza előtti téren óriási em-
Mtt vett csongrádi értesüljünk olyan oldalról is megvilágítja a történleket, amilyen oldalról a tegnapi sziik jelentés alapján nem láthattuk.
Ugyanis a dologban az az igazság, hogy a vármegyei ut építési vezetősége teljesen meutve vau inindeu jogtalanságtól; és a munkások zendülése lelketlen izgatók müvének tulajdouithaló,
Ma vett tudósításunk a következő; ^
A szeged—csongrádi törvényhatósági közutnak müuttá való kiépi-téso Alkalmából dr. Cicatriois Lajos, csongrádme5>Tci alispán, segiteui akart a muukásnépen, s hogy ezt minél inkább megtehesse, az épités nem adta ki vállalkozóknak, hanem a vármegye házi kezelésében való \'építését határozta el. Meg is kö-ötték a nmukásuéppel az egyességet oly. formán, hogy minden, az útra hordott, földauyag köbméteréért 24 fillért •— és amennyiben az úttesttől tiz méternél távolabb fekvő területről kellene a földöt hordaniok, ennek fejében külön 8 fillér átlagos munkadijat kapnak.
A végeiszámolás csak a a munka végleges befejeztekor történik, do addig minden hét utolján bizouyos összeget űzetnek ki a munkásoknak előleg gyanánt.
A munka május tizennyolcadikán vette kezdetét. Seregestül tódultak az emberek ez után a földmunka után; részben azért mert váruie-gyeszerte nagy volt a munkáskereslet hiánya, részben azért, mert a vármegye elég méltányos árakat fizetett. Knnek tulajdonitható, hogy nemcsak kubikosok vettek részt a munkában - hanem odacsődült mindönki, — nemcsak Csongrádról, de az egész vidékről.
Kivált akkor, mikor hire terjedt, hogy egy forintjával flzotik a napszámot. (Az első hót végével ugyanis a járási főszolgabíró tényleg aunyi előleget fizetett ki, hogy napjára egy forint esett.) Béresek^ cigányok, kasza-kapa-

A csongrádi munkászavargas.
— Saját tudósítónktól. — A csougrádi munkászavargás okai-iról a következőket Írja ncküuk tudósítónk :
Tegnapi szükszavü tudósításunk Után ma részletesen értesültünk nemcsak a csongrádi munkászavar-gásról, hanem annak igazi okáról is.
K rándulás Délmagyarországba.
Nap-nap után azon^ törik a fejüket .arra hivatott és ~ nem hívatott emberek, hogy miként, lehetne az idegenforgalmat hazánkban emelni.
A nyitja ennek a sajnálatos állapotnak tulajdonkép uom aboan rejlik, hogy nincs idegenforgalmunk, hanem abban, hogy mi uragunk magvarok sem tudjuk, hogy mit mutassunk az idegeneknek, mi maguTik sem tudjuk, hogy széles hazánkbau bármerre nézünk^ mindenütt van megbecsülhetetlen kincsünk, drága gyöngyünk.
Ezeket a kincseket keressük fel, gyönyörködjünk bennük s véssük emlékünkbe, hogy mindnyájunknak édes kötelessége, rokonát, barátait, ísmcrősoit esetleg üzleti vagy egyébb összekötteéseit felvilágosítani, hogy nem Stájer, Tirol, Olaszország vagy Mnricnbíul az a hely, hol természeti szépség, istenáldotta vidék, ózondus levegő és gyógyirt hozó forrásokat tulá-lunk, van a ml szép hazánknak számos tája, melyek mögött elbui-hatnak a külföld leghíresebb fűidé-helyei.
Ha mindannyian hazafias kötelességünknek tartjuk élő és Írott szóval terjeszteni hazai fürdőink hírét ugy nem fogunk sokáig panaszkodni amiatt, bog)\' nincs idegen-forgalomunk, többet hisz bárki az élőszónak mint akármily nagy plakátnak.
A pünkösdi ünnepek alatt az idegenforgalmi vállalat r. t. egy 40 tagból álló társaságot vitt le Her-kulcsfürdőrc és az Aldunára. E kicsiny társaságuakmíudeu egyes tagja az elragadtatás hangján emlékszik meg e kirándulásról. Mesés dolgokat regélnek nerkulesíürdőről, 0 magyar Maricnbádról. Már fekvése is messze túlszárnyalja a cseh fürdőt. 1000 méter magasságú hegyek által körülvett 700 m. hosszú katlanban fekszik e kies paradicsom.
Aszfaltjóságu uton fél óra alatt ért be a társaság a fürdőtelopre. Nem szállodák hanem valósággal palotáknak novezhető müépületek határoljáka pazar elegánciáju gyógytermék A gyógyterem előtt oly mesés szépségű terasz és park terül el, hogy a szemlélő a gyönyörtől megittasodik.
Főleg a fenyvesordeivel, kiránduló
helyeivel tultosz Herkulesfürdő bármely világfürdőn. Mindenütt gondozott utak, remek sétányok. Lovag Karvinszky Gusztáv igazgató méltán rászolgált arra a három kitüntetésre, melyet ö felsőétől és a román királytól kopott, nagy áttekintéssel és szerencsés kézzel vezeti a fürdőt, 3 mindenki, aki ott megfordul, nem fürdőn, hanem családi körben érzi magát.
Kénes és sós melegforrásaínak s hidegvizgyógyintézeténekgyógyhatúsa világhírűek, már két,ezeréves múlttal bírnak s még Traján császár alatt is kedvoltok voltak. Levegője illatos balzsamként hatja át a városok poros levegőjével keresztülszitált fürdőt.
A fürdőidény alatt kétszer naponkint katonazene játszik, egyszer heten-kint podig hangverseny van a fürdőzők szórakoztatására, ezenfelül szini ós művészi előadásokról is gondoskodik az igazgatóság.
A kétnapos herkulesfürdői kirándulás felejthetetlen emléket hagyott a társaságban. Csaknom fájó szívvel búcsúzott a társaság s minden egyes tagj.i megfogadta a páratlan kedves-ségü ciceronenak, Kovács Emil urnák, a lílrdőigazgatóság titkárának, hogy
okvetlen visszatér a fürdői menyországba.
Herkulesfürdőről Orsovára rándult ki a társaság. Itt már várta őket a Széchenyi István hajó, amelyen beutazták az aldunát, hol a kazán szoros, Traján utja, Vaskapu és Ada Kaleh szépségei tárultak szemei elé. Csengery Géza ur, a M.F.T. R. kiválóan képzett széles tudásu kapitánya, fáradhatalan kedvességgel magyarázta mindenkinek hazánk gyöngyeit.
Szinte kimerülve a látottaktól, kedden visszajött a társaság s biztosra vehető, hogy bármorre járnak s bárkivel beszélnek magasztalni fogják hazánk ezen egyik csudás részlotét
Ezekből válnak a legközvetlenebb idegenforgalmú hírnökök, sok Ilyen legyen s ha mindnyájan felismerve hazánk természetadta szépségeit — Itthon keressük élvezeteinket s gyógyulásunkat ugy az idegen Is Ide fog jönni, mert amig minket folyton n külföldön talál, azt hiszi, hogf itthon ninics hová mennünk.
tsasamm
Mindenki meggyőződhetik arról, hogy az
39

«¿rs

cs
(barna éa f«k*t«) a lapjobb. Bámulatosan hat, talj«««e ártalmsába zsiradékot nem tartalmaz, cgynatcrl h«*rnálat eUganrfé. ^
Egfy üveg» ára 1 korona 20 fillér
1 kor. 60 fll. elölogoa bokttldéa* eaotán bénaentva. Kaphat* tdx*
*óiag a íaiuiiiAoái IRGANS KÁLIM * N „StrUifHtotáíüJ*
BUDAPUT, IV., KiyatoaMtteM UfB. 1
Friss
bértömeg\' nyugtalankodik nap-nap Után.
A munka fölmérése tovább folyik. A földuiunkúlatok.it további iutéz-tedésik a hatóság- J>eszűutotto és mint értesülünk, tu építési munkát a megye uom foja tovább házilag vezetni, hanem legközelebb árlejtést hirdet és vállalkozónak adja ki.

lOltEK.
— A. Mloainal osot. Csodálatos dqfc lop, liopy hálunk az emnerek előre nem gondolkodnak, hanem csak utólag veo jik lo mindenből a tanulságot, bogy azután a konzekvencia estleges bu\'.asá íjáról egy nVég ujabb eset alkalmából győződjenek meg. .Most már petsze postaigazgatóság ujabb rendet léptet életbe, a pénzek flsizegyiijtésére vonat kozólan. Az uj rend azorint a kocáit kézbes.ió nem hagyhatja magára tt potla kocsit nz u.ctn, hanem az erre a célrs késziun»»» viUnmoscseugővel becsenget a po laépütathe, ahonnan egy szolga és egy tiszivisnó hozzák ki az értékekei kocsihoz, amelyben azután elhelyezik azokat. Az egész uj intézkedés olyan természetesnek látszik, hogy az ember szinte hüledezve dOtdeji : Hát eddig ez nem így volt ?
— A vftskartell és a német plao. Az osztrák-magyar vaskartell tudvalevőleg megbízottakat küldött Németországba, hogy tz ot.ani durvabádog-kötelóiikel kölcsönös érdekek megvédése céljából megállapodásra igyekezzék jutni. A küldetés, mini Berlinből táviratozzak, erod-niénynytl az óhajtod megegyezés az osztrák-magyar vaskartnll es a néniét dorvnbádojr-l.óielék közt uz értékesítési piac kolc&önüs védelme céljából lutre-jőtt.
— A p.ipa nemesi gárdája. A pápa
a napokbon nemesi gárdájának minden tisztjét ogy-«gy diszes ezüstéremmel ajándékozta uicg, a stolgálatL&n szerzett érdemnek jutalmazásául. Ezt a nemzeij gárdát jórészt volt katonatisztekből sorozzák. A paiancsnok, aki mindi valamelyik római herceg (jelenleg Rospi-glosi herceg), altábornagyi rangban van. A brigadéros, vagyis segédpa-rancsnok a tábornoki rangor viseli. Nyolc tiszt következik ezután ezredesrangban, akiknek szerepe hasonlít ahhoz, amelyet inAs udvaroknál a szárnysegédek szoktak betölteni. Van azutáu a gárdának még öt őrnagya, 48 testőre, n\';ik szolgálati óvók számához képost, kapitányi,illetőleg hadnagyi rangban vannak. A gárda, amelynek tiszte díszőrséget állami és a pápa lakáshelyiségeire ügyelni 1901-ben ünnepelte feuuállásának századik évfordulóját.
IX berlini küldöttség Pétervirott. Beilinból jelentik, hogy- Kirchner főpolgármester egy újságírónak azt mondta\' hogy Pétervárott mindig a párisi polgármester elé tették. Ezt az orosz kormány határozta igy el. A résztvevők többsége jobban hódolt ngyan a franciáknak, do az.illotékes orosz körök mégis jobban tüntették ki a németeket. Plehve belügyminiszter azt mondta Kirschuernek, hogy minden igyekezeto arra irányul, hogy a Németországgal való jó viszonyt lönnt^rtsa.
— A nylregyháal főkapitány. A tomboló erkólcaósségnok védói közé csa-
6olt föl a nyíregyházi főkapitány is, aki afeel angyalaira szép piros nadrágocs-kát adna, hogy a jó ét tisztes emberek ne botránkozzanak meg rajta. Aaaangya-lokon aroban nem kozdliet:e a fökupi-tány. hát o kezdte a kávéházi kaszirnő-kőn a szociális reformot s kiadta a rendeletet, hoay ezentúl föltünC.en no öltözzenek, íoUÜnflcn ne sétáljanak, kihivólag ne vi»elkedjciK>k, szinhá:b»n p*\'ii£ c«nv-erkélyre illionr\'\'. lízzi. I opy ¡evelot kapott a lókcp.\'Mty «zoÍ4ól a kavéhár* kaszlr
nőktől, akiket jónak látoU ilyen csúnya módon megsérteni. A levél elég keménv bangón utasítja vissza a főkapitány eljárását a van beone áunyi önérzet, hogy egy vidéki morálpolictsta legatább is goudolkodóba fog esni, hogy a közerkölcs megőrzését nem ugv koll elkezdoni, hogy olöször vérig sértjük azokat, akiknek joguk vau arra, hogy a becsületükre ké-nj essek is lehessenek.
A talpra esett levél különben lg)\' szöl: Tekintetes Főkapitány Ur:
Abból ez alkalomból, hogy ön a kávé hár.i kaszirnők ellen kiadott rendeletében a női becsületet megsértette, a kiszimö két egy kalap alá véve tisztességtelen perszónáknak mluüsiti s a mai világrendet negligálva, a privát életet is korlátok közé igyekszik szorítani, mi Nagyváradön működő kastirnrtk felháborodásunkat, utálatunkat lejezzök ön iránt, egyrészről, másrészt sajnálni |tudjuk nyíregyháza városát, hogy olyon korlátolt lelíogásu, balga embert neveztek ki főkapitányává, ki hatáskörét túllépve barb«j> és abszurd rsndelcieUt ad ki, szegénységi bizonyítványt adyn agya mOködésérül.
Kelt Nagyvárad, 1903. junius 3.
x Kalopslon. Dr. Rettet?* (Pária esodás hatású növfnynedvekből készült arcvize, a legcsunyább foltos, kiütéses, sárga arcbőit teljesen megtisztítja, nagymértékben megfehéríti és a ráncokat eltünteti, és használata által fiatal, üde, rózsás külsőt nyerünk, használata ártai-matlanságáért kezeskedés. A Kalopsion ára: 1 üveg 20 kor., próba üveg fi kor. Osas és reuma ellen tegven egy próbát mindenki a Szalay-féle .Sósbor s z e s z\'-szel, bármily régi i* legyen a baj, egész biztos hstássnl bír, egy üveg ára 1 korona. UjivanoU a legújabb, legjobb „HERKULES" bajtistnövesztö kapható, áir ÖO Ollér. Vidéki megrendelések posin fordultával eimtéztetnek. Szulav .Eleonora* illatszerkerískedésé-ben Budapest, IV,, Kecskeuiiti-ulca G. ez. alatt.
x Még mindig valóságos eojberáradat vonul a Báthory-utca 0 és Honvéd-utca 6. szám alatti ház elé, bol Stikarovszky János czég posztó- és »sabókellékek nagy raktára van, amely a töváros látványossága lett és melyet megtekintani érdemes, már azért Is, mert ez üzletben vásárla.i kényszer nincsen ós mindeaki, ki anélkül, hogy vásárolna — az üzletet megláto-
Í;atja — a legnagyobb előzékenységgel esz fogadva.
— Aki aulyos betegségére gyógyulást óhajt, rendelje meg a következő müvet: Kuhne Lajos: Az uj gyógyító-tudomány, vagy a betegségek egységéről szóló tan és ezen alapuló gységes orvosság é9 «ebészaÜ műtét nélküli gyógyítás. Tanácsadó és oktatókönyv egészséges és betegek számár.t számos lllusztiáeióval. Ara fűzve 8 forint, bekötve 4 forint. Megrendelhető Szeiler Henrik utódai könyvkereskedésében Szombathelyen. Az összeg előzetes be-utalványozása mellett bérmentve küldetik.
B8aHÓ,y®0* áahúgyeseiMfl aiL, F bántalmak 8T
tifolyAe, húgyood-Aoé«, vlzelftlnoer, elyeghlirtlt IwmúoiMMÉgSiÉtm»» r,<i*i\\l,fyor •n i» fájdalom célkel g) Ayvvinak
a „LOCKEH-féto AWTINEOM" által. Saljd aiar I — ham Mntall — Hem ártalmai I —
Orva««!« m*1*(an ajánlják I Cvtfj« kor. 4.80. Postán S 70 kor fl\'.iitUí bak»!-ííie railíklt iJrmtulcr. Kiphatd at 6imi gjégj-s:«(táraks«o
FőraktAri Török József ayéoyszecUra
Uudapeat, Kt/átjr-u. U U Aad.&»«y.ét 2Í.
rrrr: - r i i-i.
OkAányszerzö vállalata
,.Eaketóal U(jyvivöség" minden féle okmányt megszerez. Keresztülvisz és elvállalja\' hásassigl dispantáosló-kat, névmagyarosítást, minden\'ajtn tisTti és katonai Opvekot, uttevét és külombözö engedélyek mogsxersését jogtanácsosa segélyével, Amerikai és eg;4b kalföldi megbízásokat lebonyolít stb. ügyvivő: Marqltay Zoltjtn. Ili-vatdla: Hudspesl, Ercaéfaet körút 9. Cm, fi New-York-pBloláliBii. 3x«gé-nyaknak Ingyan áll r«nüelk«zésie a vmialat. Telelőn 03—Cö.
Hallatlan!!
4 pár czipő mtmsm csak 2 írt 50 kr.
olció ár«rt lesznek a nagy mennyiségben eszközölt bovi&irUs miatt eladva. F.gy pár féríl és egy pár uói barna, szürke vagy fekute fíizós czi^\'ó erősou szegeit talppal, legújabb alak, továbbá egy p<ir luríi «,\'»> egy p«r női ilitktos cz»i>ö zfinórzatta. Mind a né(jy pár S forint 50 kraioaár. Megrendelésnél elegendő a láb uotsza. Szétküldés utánvét mellett.
Sohuh.Export F. Windisoh
Krakau A]t ssám.
Csere megengedve, a meg nem felalőért pénz is vissza.
Szülők figyelmébe!
Kis gyermekek hoecsikarása, köhögése, sis márUurutj*. áhnaüausága ellen vegye mog
Nylry Bertalan
általános gyerniekteáját,
mely dr. Theodoroff birnevt<a orosz gyermekorvos előirása szerint késiül.
Kapható Nylry Bertalan „Fehér galamb
cunü gyógyszertárában, Budapest, V, Hun-aria kO;ut 93. Főraktár Török Jé asef gyógyszerész, Dudapest, Király-utca 6s Thallmayer és telta gyógyáru nagykereskedőknél Budapest, Zrinyi-utca
Csak akkor valáAI, ha a ,.rah*r irpUm-knl ábrá«cl<i vá^ja^yz?«-\' van aUAtva.
Sertés-por.
Óv- és gyógyazar sertéseknek.
A legmelegebben ajánljuk e porokat, melyek kiszAtnitbntatlan károktol óviák meg a tcrtés-tulajdonosokat. A meleg .Jök beáltávaJ, de egyébkor is, ha valamely betegség mutatkozik, minden sertésnek egy por adandó, mely az egétz évre fulotlegottfó k«z tuindun eg\\cb gyógyszert. Sertésednek 1 ad^g 4 Lr., mslaczuak 8 kr.
Sartéa-por Kmésztö por rossz emésztés és étvágyhiánynál 1 adag 3-szorra adandó, ára 10 kr. Kapható
MILASSIH ILLÉS gyógyszertárában
IIABADKAN
KSirtusCréme
tArr. fádra, aa ton kUilitáaoa aa(T arany átmmaJ kltan*H«« -»«•plö, laAJfolt, b6r uáiuUa, pirmttm oUtvaaar aLru, Ma :.uui..ilí>, It^pUé, I ránc»»ÍmI tlntalija.
<!s tw I torén Kagy légíty 2 kon«
Hu»«» Mlrtaa-aaay.
pan ao eu . Mlriua-podar X ka róna.
„Apostol" - gyógyszertár
Budapest, Jéssof-kérwt B4.
Kézimunka-verseny,
Teljosen kiszoritozolt legszükségesebb gyönyörű szép 100 drb. olönyo-mott kézimunkát 8 írtért, u. ra.: 1 igen azép asztalfutó, 1 igen szép milleu, 8 igen sróp tálca kondő, 1.1 gnrnitura s/.ekrdi^cdk 4 darabból | álló, 1 garnitúra mosdokészlet-teritö, | 7 drb. álló, 1 remek szóp Pointias futó inllienvel ós még 78 darab különféle előnyomatott tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az anyag Ónom damaszt-szattinból való. Utánvétellel szállít. .
Elönyomda íitéiei
fcio.ab.thuly,
REGÉNY.
Társadalmi kürdelenir
bCaut}! it^taf. Irta jUWVAl
MinJm ,oi fcntartra.
Ha máskép uom, hát kaptak alibi-tanut a javából, amennyit, amonnyit nekik tets/ett, vag pedig figvelniczto-tést: tessék eltűnni, a romíőraég jó nyomon jár.
A/, alibi-tanuk pedig v polgárénil«-rekból koríiltck ki, iparonok, kereskedők, korcsmárosok, nélta diplomáz emberek is, «kik megerősítették, hogy igenis, u gyanúsított ekkor és ekkor nálam volt, látták ottan ezek és ezek, tehát a bűntényt nom követhette el Megtörtént azonban az is, hogy totten érték az egyik-másik gazembert és nem segíthetett volna rajta semmi.
Éjjelre megszökött, akárhogy» vigyázlak reája.
Látni való volt, hogy valaki, tuláu többen is segitségéro voltak a szökésben, de rábizonyítani ezt senkiro sem lehetett.
Mikor Ballogh mindezeknek a nyit-járftjíilt és meggyözódött róla, mi-Inlü emberek működnek kö2ro a bujuUban, olyanok is, kiket a polgártársaik nngybecsUletü embereknek tartottak, tisztekkel, címekkel, méltóságokkal ruházták lel őket, akkor azután világundorodása még magasabb fokú leli,
£s elhatározta, hogy segítség nélkül is, de megalakítja a magyarországi rombolók szövetkezetét.
Nemsokára sikerült nókl néhány elkeseredett, mindenre kész embert maga köré gyűjteni.
Klsö tegyverlénynek a Vörösök robbanUUát határozta el. De elárulták.
A családját vidékre csalták, ót pedig elkábították és lelektatték a vasuti sínekre.
Sejtette a bajt, mert az az ismert titokzatos levelet irta meg, melyet a szétroncsolt hulla zsebében találtak, mint arra olvasóim még hiiony nyal emlékeznek.
A szerencsétlen géplakatoson a gyilkosságot ugyanazon ember hajtotta végre, kit később a kerepesi-uti kávéházban megöltek.
Mert ha Ballogh meg is halt, az eszme élt és mert vihlgforgaló eszme volt, hát vadul burjánzott,
Elégedetlen embert mindenüt le-hot találni és az elégedetlen mindenre alkalmas.
így azután megalakult a Vörösök ellenlábasa, a Rombolók szövetkezete.

(Folyt küv.)
Férfiak
^ * midié*
kafacakaoáaaáa aigcA a Ut>U>tn» fl**T
I lunuk a
„Saiild labdacsok44
Mxaopütak. kef Zab«» 100 U2.daca UrtatoiuaW ♦a pontM kajtrilaU uUalliaaai 0 kixoaa. Vldftia • kataaa aUUcaa bakáidé,a raxr uláarát aattaM
diakrálao kSMa.\' twUM kytaaráapa „umaUkaa, po4*<ria baj* allaa lacobb a
Sapol-Msivény-konőosöt
Ita^rydmül StmkAbtrál Bg«aaa4ras
koadttll bUtot hatása tt«r u Aaaa«« rauauüikus ba;ok «Uao. I.*{Z|tura*?LaM náarKja a kíaa-Tányt, cíontl.aaogaUjt. arilaniUat ka««astoaaot> fájdalmat, háUájáat, daralfáláat, ¿^mor-. Mp-4« májdajaiiaiat, iútrÍ4T«a bántalujakat bőm-bddial. ai ft««iataa®K:i.<]i)tl, halllthalabaii arakat ta Inakat. afifaUtt ii fo«láJ\\*t ár* 8 kvr. Ejv tloboa ZHttUrar-fála vár- áa jnro-■torUaxtitu Ub4»aa a korana 40 SUár. r Kaphat« a fi- ál aiáUSldáil raktári .Magyar Király4 gyórjtlrtníá Budapaatm
V., Krxa.bal\'tár—Mua\'Jiái-iL IT. ax. MáftaadaUitt« uUurál r*ff a páai alftJtr«» ^
bakosa wall.tL t— scz JU«r áa aaar Laiaayllatkoaat. n-ii \'

Rondkivüli árleszálliás!
Az idény előhaladottsága minit óriási raktáromon felhalmozott leg-külőnlélébb kitűnő minőségű sző\\ «Ükből, * ttilg a készlet UH
egy egész férfi-öltönyt 12 forintért
írJntanxortien berendezett fővárosi fórncraljé-tfrrmcmb«\'i| cop.kl* mérték szórtat a legdivatosabb szabással és legjobb hozzávalóval. Mintaküldésre a na*y ctfozlaltság miatt noná vállulkozhatom, do elég, ha a megrendelő az alább felsorolt »\'.övetekből választ és u kívánt minőséből és szint az alábbi mérték-utasili • pjntor kilósé vei egyOtt hozzám beküldi. Megbízható, szolid kiszolgálásról Ac/cskeüik OrJatom lltaláuoian olisraert jó birnevo és er.or nioj ezer elismerő Uvél vidéki tisztáit megrendslőimtőL A megrendelt Öltöny U uap alatt elkészül ¿s a*t ntásvittsl átállítom.
Kát öltöny rsndsláaénál a knidtmény portómtnM«. Bárom 61t5ny rendeléséi még » aaásalék árésjadmányt adok.
Ha egy helységben 6 öltöny rendeltetik, szabászomat nagyobb minta-gy\'jjtfnvflnynyel myjfcl kOltségrmmk aldőm odaT^"
Tiazts lelkiismerettel ajánlom az uri közönségnek, kpgj- legközelebbi ruhástAkségletokníl mtnél előbb egy prm>arfmd«lé«t tegrmek. Klór« is
biztosíthatom, hogy a rendalt ruhával a lagmesszebbinen* igényekkel szouiben tiniéiben inog lesznek olégedvo.
választás szerint
«aik
tizenkét
forint
w^rjua P.
KM!
változtatas.
A mér több mint 40 ÓV óta
o-\'n«* Auftziria l^laoyai\'országban legjobb hir-twvá
iá minden tekinteti
Saccs-öltony ejy vagy kétsoros
oaiürfa mérték uUa káasttv*
finom (tekele, kék, szörke, drapn é« barna) szövetből . . fiuoin zsolnai ejyszinü lodenból (szürke, drapp és lőld
uinhen ..................
finom brflnni roíz\'óból (fekete, sBtétkék 6a barna srinber) ke^tlnomabb rciehenberp postából egyszintl (kkete vagy sötétkék erinben)..............
Mérték vét B th ez valé utffsj»4s (férfi $icco-««»tMz)-
A kaüát számárai
UáUboM <« (a ViiûCtiTtâslôiIëîïïrï
i<kit t»r.- » fiov

ko\', _ • ináaik
»iwrvt
tfyii ujja-
uji»*»rt««jf
• »a« <a Kíf ojj»rttr»ii<íl «lté «|\'*ivo a tnanawlüig
nt «vitae
aUI\'.b«s#r (• m«tl«nT*n M (tuhU r.ftveo » •\'«"» *l*u ff*\'" i a i \'nJ.tn fa a halán il laayintrre
entier
A moltóiiy számárai À waÜánjr (kostum (»7 ~í»tr*iUT
«omb\'àtA- k«H»» ai egift htw»tá\\ »Ml mrçntnt»
cmlw
ii««hö«ic (n r;*i\'áiT«a át a ha« <• a Mtan át nirfr^rrt
A nadrúf számárul
IRÓai a\'«Ár«f k»*ts> ü < iípSFT ittiür» a eslpó *«ikfkt{
mf*mérr* _ ______
Bélit silráe ktMM (* libk.TT T*rri«l6l l«tar« tginrn a r»lp4 »árkiig m»rm.n«
(» matlAnr ataU a kai t» * ti Ilin il miroir»»
őség
a^on nagy látogatottságnál fogva, molynek ezen ezóg szolidságánál fogva általában örvend — most már harmadkor totto saiik-ségcssé a helyiség-változtatást, illolvo azokat nagyobbítani és mostani uj helyiségei a legelőkelőbb városrész a Szralsaűnág-cór és az uj erazáyhúx közvetlen közelében
Bátliory-utca 6. és Hoi*vód-utca 6.
alatt léteznek.
Kzennel van storencsónk a t. szabómester urakat óa,a n. é. vásárló közönséget posztó és szabókellékok áru- és kiviteli b^W zuuk szív ós megteklntéséro tisztolcttel megbivní.
íia<
lia egy ininta-rubát bektlldf »kkoT a mértékvétel srokséptelon a ma ■ ...
LacMmçmM
fcctfisxabá-iwsster
Budlapűot, VII., fto U:.bilter*uioza 4]b. I. en». fO.
■■Bssnmna
i kényszer!
(ÜOQizflnt a hajhullás és kor^aképzödésI
VündéQlüSök
Van s/orencsém a t, vendéglős «Mk figyelmét — a közelgő Tényre tekintettel — 40-zii e 6r-»xivattyutnira felhívni, biáinos k állításon ki-tdntetvol íren jól működök, czéUzertk-k és olcsók.
¿rak 24,2<> és 36 korona.
Watterich Arno\'ü
Budapest,
VU., Dohiny ntCT.s 6. az.
ntl v»n •(*r«nr«lm a t(«a
Hiilf il c(if>»Mm*«t«. utat in t >• i <i<»l\'a Mal, l*>«r kiaa «ilprv. trhlJri«k»kr« »<■>•« iJ.uuhb t.»r»niw.H ««4, r«ktaii
1-IMllrUtM. JVii«,
r»rr »»»««»»»kk^T
|.itnlt«ll «UVjf-¿•jIO Wm,-fiUbvD
f«ilv<\\ bámM-Moi trak m.U-iit. ^Ilmnuu F.míl »»öv
k ír«ik(46,»odopo»t, Vt, K;.jr/>noKi-uto;i Cü
tmtmxaEmmxsmmnáKl
Hasznos tanács
NEMI BETEGEKNEK
» ,,l»*p<»K©r« OtmkUti\'- -t. k^nyr, mely AX) oM«;cn a tltkas baUíe**^^ • voiu»<-Koa.S mbulia tnrfnjva.l t c< •n\'\'<l\'j| UiUIimm. Rífn^f Br. O Á n A I A >f T A t, urnájol \'blca iftcz\'MttUi „ Xb iyrtt bárkinek Utjae-n lr>jry»n airt »f. A kinvr mar
>>. .tU».Uin kttIJi ir»f. X kíny
at WDc
<>«.tMW> J»l«.)l ¡oíg" i« »ok «« twW «6-«/«ati»ü «rnirk ey4<TuM«ái. Póridra SO ÍUlár b«ly«r kfllitoudö. Cxitn
r. « A U A Ï
Budapest, VI., Andrá8sy-ut ?A.
tiot a munka Mjrtftja tirmi-, b5r- «V« liurr. »«.«rvl b«kor»«ocU naimnla >«i.J. 1 d. e.
Mi mindnyájan mcgké\'deztUk orvosunkat
^ Pefiröi^nízsam ^
keljemos illatú és a legjobb o nomtt szer, mely megakadályozza a hajhullás és a koron képződését, a haiat bársony simává, fényessé és híjlékor.ynyá tesz és a növést újra olősesiti.
=ssEg:y üvajy :ira 3 koroca. =sa
F/^\'i dOit ffoaktár:
PETROV2CS S^üKLOS
tfrejulsfí és ll!üs??f-5TSro;
Quiiapc&tt Béooi-utoza 2. sr&nt.
«xriíiewavi\'.-jn
Î.
Rchttófi a IpcjcSI) Rékitoszer
MínrionDU kapható.
HOGKSIá^GER TESTVÉRrK
BadupBZ3}n-Bózs&on, est* 8ô.szam.
hyotoatolt a tulajdonos „Uirlapterjsszlő Vállalat" kőrforgógépén. (Gzégtulajdonos; Székely Viktor.)

i. *
Hétfő, Junius 8.
Nagykanizsai Friss DJság
Állami beruházások.
t
-Mindenfelől panaszhangok, jajkiáltások hallatszanak; általános az elégilletlenség, minden vonalon pangás, kevés a munka, óriási a munkanélküliek száma, a kivándorlási vágy nfcmhogy * szűnnék, hanem egyre fokozódik. A tűrhetetlen állapotok orvoslására gyógyitószcr, enyhitő balzsam nem akud. A kormány is belátta e viszonyok tarthatatlan voltát. Segíteni akar e nyomasztó helyzeten, nehogy az ország tétlenségben elsenyvedjen. A renyhe vérkeringést, mely közállapotaink ereiben észlelhető, fölfrissíteni kell, a tunya, lomha/ vért üdévé, elevenné, élénken keringővé kell tenni. S van remény, hogy célt rünk. Számos tervezett munka feszítéséről/ tömérdek épitke-ütől van szó. Egy csomó vasút >itkezése, folyams^abályozás, satornázás, kikötők, létesítése és telepítési célra ingatlanok vásárlása van tervezve, mikről a pénzügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslat részletesen beszámol.
E munkálatokszámosszegény, munkátalan embert fognak foglalkoztatni, dolgot ndnak majd iparosoknak, gyáraknak és hivatva lesznek megoldani a kivándorlás kérdését is. — Igen nagy szüksége van ennek az országnak a beruházásokra; a beteges állapotok szanálása sokáig úgyse várattuthulotl magánt. • ,
Lehetővé válhatnék ezen az uton a magyar iparnak fölsegélyezése is. Derék iparosainknak súlyos helyzetét cnyhilenck, munkanélküli, dolgozni vágyó embereknek munka jutna, mely termékeny itőleg áldásthozóan hatna a társadalomra, államra egyaránt, dc meg általában nagy közgazdasági haszon járna a viszonyok javulásával.
Hiába hangoztatnak szocializmust, népforrongást, hasztalan vélnek látni vészes fellegek tornyosulúsát, sötét, zivataros idők közeledtét, a munkás elem csendes, higgadtvérü emberekből áll, nem vágyódnak jómódra, gazdagságra, aminő lelkületük, gondolkozásuk: oly egyenes, oly egyszerű, oly igénytelen a kívánságuk, óhajtásuk. Munkát áhítoznak, kenyeret akarnak, nem is fehérei, csak kenyér legyen, a gyomor ne korogjon, a család ne nélkülözzön, télen teljék egy kis fűtésre, egy-egy melegebb gúnyára, csizmára. Munka kell a népnek, mert dolgozni nem restel, dolgozni van ereje, van
energiája és ha munkálkodik, hát van betevő falatja is. Mig munka hijján az az őserő, mely a népben bizsereg, elsatnyul, meglazul, a dologtalanságban megbomlik az izmok-keménysége, áz elkeseredettség a lélek épségét megrontja, sötét gondolatok kóvályognak az agyban, olyan dolgok felett töri a lejét, amiket munka közben nem forgatna agyában, a testével egyidejűleg tehát a feje is kórossá lesz, egyik munkás a másikai, ez a harmadikat és igy tovább és igy kialakul egy végtelenül elkeseredett, semmivel sem törődő, mindenre elszánt, még önkényességek alkalmazásától sem irtózó nép.
Uj irányt fog adni a kormány beruházásaival az országban uralkodó állapotoknak. Munka lesz az ország minden részébén. Az említett tervezeken kívül még számos kulturális és humanitárus intézmény létesítése is tervbe van véve, minők elmegyógyintézetek, kórházak, gyermekszanatoriumok, tüdővészesek restére szánt üdülőhelyek, hidtNk, állami közutak stb. létesitt&e, továbbá egy csomó középület létesítése.
Lesz munka elég s ha munka lesz, megszűnik mindenfelé a nyomor, a nélkülözés, nem hangzanak majd fel elégületlen hangok, az emberek nem fognak kivándorlásra gondolni, lesz ki a parlagon heverő, értékes földeket művelje, so!< embernek jut majd kenyérre, húsra és más élelmiszerre, minek következtében lehetővé válik, hogy a roppantul drága élelmiszerek olcsóbbak lesznek, könnyebbé téve ezáltal a megélhetést.
Nagy reménynycl nézünk a közel jövő elé és Messiásként várjuk a nyomasztó viszonyok enyhülését, a mivel hazánk állandóan borongós, komor egéről a sötét fellegek elvonulnak és ránk ragyog majd ujolag a tiszta nyájas égbolt.
A mai ünnepély.
A fögytnnasium gyakorló iskolája által ina. délután a polgári egylet dísztermében tartandó záró-Ülésre külön meghívók nem bocsájtattak ki s igy helyén valónak tartjuk úrra az érdeklődőket ezúttal újólag meghivni.
Szeszflnomltd-gyár.

A szeszfinomítógyár részére adott kedvezmények tárgyában hozott képviselőtestületi határozat jogerőre emelkedett. Igy most már kétségtelen az, hogy városunkban a gyár létesülni is fog. Az előmunkálatokat már megkezdték, az elmúlt napok-
ban már az iparvágány vonalait is kimérte Rauschenberger helybeli va-suti főmérnök.
Katb. legényegylet köróböl.
A nagykanizsai ka\'th. legényegylet elnöksége ozuttal értesíti a* egylet választmányi lagjait, hogy ma délután 2 órakor az Eötvös-tér 10. s?. alatti helyiségben választmányi ülés tartatatik. Továbbá mindazon hölgyek, ós urak, kik a dalárdának tagjai, értesíttetnek, hogy u vegyeskar próbája nem hétfőn este, hanem kedden, a csütörtökit pedig miután ünnep lévén pénteken tartják meg.
.t
Az adófizetők és az ex-lex.
Mikor május 1-ső. napján ránk köszöntött az ex-lex, azt hittük, hogy a polgárok nem fogják ugy teljesíteni adófizetői kötelességüket, mint előző években, lizen feltevésünket azonban megcáfolta a városi adóhivatalnál befizetőit adóösszegek mennyisége, mely a mult év hason szakáig lör-tént befizetést fellil múlja. Folyó évben május hó 31-óig befizettetett 124907 korona 84 fillér, mult évben 117142 korona 70 fillér, tehát 7825 korona 5 fillérrel több adó fizettetett be, mint a mult évben. Mondja ezek után még valaki, hogy városunk közönsége csak a végrehajtó megjelenése után tesz eleget adófizetési kötelezettségének.
Megvadult állatok.
Egy időben két helyről is kapunk értesítést, hogy a város területén részint gondatlanságból, részint tehetetlenségből, nem voltak képesek állataikat a kocsisok megfékezni s azok vadul rohantak a város utcáin, nagy rémületet okozva . mindenütt,, azonban szerencsére emberben kárt nem tettek. Gáspár József oltárci lakós lovai a kiskanízsni Kő uton, Mihálcc Kálmán homokbordó lovai a Kossuth Lajos-téren vadultak meg és ragadták magukkal a szekeret.
Az obstrukcló és a kisasszony.
Minden oldalról panaszos leveleket kapunk azoktól a bájos kisasszony-káktól, kiknek boldogságát egyedül az obstrnkció gátolja. IC címen megjelent cikkünk, természetes sokakra rá illett»és igy találgatásokra adott okot. Hogy a továbbbi lulágutásak-nak elejét vegyük, kinyilatkoztatjuk, hogy a cikk nem egyes személyekre vonatkozik, hanem általánosságban volt értendő, annál is inkább, mert már több leánykézből eredt levelet kaptunk, kik mind neheztelnek, hogy a rájuk vonatkozó igazságot lapunk hasábján közöltük.
Megugrott Jóbarát.
Az országúton ismerkedett meg Horváth Károly pincér egy péklegény-nycl. Együtt jöttek városunkba és betértek egy korcsmába, hol Horváth az uj barátra rábízta 40 korona értékű fekete ruháját, amíg elment a városba szétnézni. Mire visszatért, már csak hült helye volt barátjának és fekete ruhájának. A rendőrségre ment panaszra, de ott is aligha segíthetnek baján/ mert még nevét sem tudta megmondani uj barátjának.
Kereseti adó.
A Kereskedelmi s Ipnrknmarák leiratban figyelmeztetik a munka-
adókat, hogy mely alkalmazottaikért tartoznak első okztályu kereseti adót fizetni. A munkaadó kereseti adót fizet a gyárakban, kereskedelmi vagy íparüzletekben és vállalatokban alkalmazott cselédek, a szoros értelemben vett háziszolgák, a napidijasok, az állandó fizetést nem huzó írnokok, a segédek és segédmunkások után, akik heti\' vagy isupén napíbérért dolgoznak, vagy hé darabszámra dolgoznak. Adót nem fizetnek ama segédek és segédmunkások után,\' akik heti vagy csupán napibérért dolgoznak, de keresetük u szokásos napszámot felül nem haladja. Ha az adókivető-bizottság tévesen irná elő az adót, annak törlése vagy az illetéktelenül már be is szedett adó visszautalványozása iránt bélyegtelen kérvényben a pénzügy-ígazgalósághoz kell folyamodni.
Az Ónálló Iparos nem lehet üzletvezető.
A kereskedelmi miniszter egy konkrét eset kapcsán kimondotta, hogy önálló iparos vagy kereskedő, akinek saját üzlete van, más iparosnak vagy kereskedőnek az üzletvezetője nem lehet.
* Mit adjak ?
A leány odahajtotta bájos szőke fejét az édesapja vállára és doromboló, kis fehér macska módjára cirógatta az öreg állát.
— Édes jó apuskáin, te olyan jó vagy I Ugy-o szeretsz I
Az apa tudja már, kivel van dolga főképpen, hogy mit jelent az ilyen cica dorombolás.
— Nagyon szeretlek kis fiam. Mit adjak I Uj ruha kell?
— Nem édes apám. ; »
— Talán még egy kalapot vegyünk ?
— Nem, apa.
— Számlád érkezett ?
— Nem, apus.
— Tudom már mit akarsz. Megakarod a barátnődet látogatni, ugy-c?
— Dehogy drága jó apáin. Te vagy a legjobb apa a világon.
— Mond meg hát végre, hogy mit akarsz, mit adjak ?
A leány elrejtette égő arcát és ugy suttogta;
— Nekemf semmit, dc engem adj a Károlynak.
fláztetök javítását
csekély átalány összegért elvállalja jótállás mellett Horváth GyBrgy
cserepes-mester.
Magyar-utoa 25. az.
Nyári mosó kelme
maradékok
érkeztek KOHN 8. B és FIAI cégbiz
Iírx»6bet-tér.
; ■ i • \' ;
Nagy választék finom BATI8T és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti és vásári ernyők, .vlnrwntM ponyvák..

0
Nagykanizsai Friss Djsáo
Hétfő, junius 8.
indenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
:0 c
L.
<L>
a rt c
o o
_Q C0
Szalui a=ka 1 apok
Allf QllVBQO cipők, valamint
iiiKdIIIlaO harisnyák és keztyük =
t
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olcsó árért
Arrnuth Sándor
Q >» áruházában
kaphat
Bazár-udvar.
nagy választékban
<<
ja-g
PT
a>
P
a o=
w
F g »


RUHAZAT BESZERZESE


Kaufmann Mór
férfi - ós gyermekruha - raktára
• Nagykanizsán, a városházpaiotaban
Nagy választék
a legdivatosabb finom férfi- és gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, Unom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.

«MMMMi
■ ......
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
féríls^abó-ltzlete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angoi és belföldi kelmékben.
ízléses cikcszitésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel K a ufm a n ix JVIör
férMaixabó.
\' M\'»■ ■»« ■■ . . ......... ■■i I *i. i .I.uj
<

7AL0G INTÉZET.
A NAGYKANIZSAI
v

i
í
J
KERESKEDELMI ÉS IPARBÁNK
= RÉSZVÉNYTÁRSULAT =
v *.
liutÓKÓteilnu; entfoclólyoxott
ZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre ■ «
KÖLCSÖNT A. I>.
Zálogtárgyak postán vagy vasutón is elfogadtatnak. --1 »

Nagy szerencse
annak, ki néhai özv. Mattos Józsefné házát megveheti, mely Csengery-Ut 40. SZám alatt áll, az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
= E^IvADÓ, -
Bővebb fölvilágosítást nyújt Mattos Ernő.
HIRDETÉSEK
felvétetnek
e lap kiadóhivatalában. ......
fT. évfolyam. 160. sz.
Nagykanlzu, 1908. kedd, janfttt W.

Előfizetni ára:
Helyben házhoz hordva • gy hóra 60 f\\Uér. Vidékre postai küldései egy hórm 1 korona 20 fUlér.
. . •
KI»«U talaJ4«ao*«)t; $ Fajai< t iMtkll«t<! Krau»» é* Ptrku. n.««TA mvaó.
5*arko««tísóg ¿a Uadihivatal; Kr*uu «a KartM yaplrkaratkatfiae.
Mifjilulk naponta korán reggel.
Njaaatott a fátt Ujtág* szarzádés«»
ayaatáAjábu.
a *
A koicstör titkaiból.
Iuie, a vizsgalat bebizonyította, hogy amit az a munkáslap a bécsi MJó pásztorok" zárdájáról mondott, megfelel uz igazságnak.
Ottan nemcsak a testi fenyíték | tiltott és borzalmas módjait használják a derék „zárdaszüzek" azért, hogy kéjeleghessenek benuük és . volíik, hanem a fiatal 1 o á-ny ok idősebb és romlott erkölcsű társnőik-! kel nemi óletot f o 1 y-! tatnak.
így hát amint a cáfolhatatlan példa bizonyltja, az „életmód" cseppet sem változott azóta, hogy Corvin megírta a papok tükrét és Lutber, Calvin, leleplezték a zárdák titkait.
Franciaországban belátták ezt, s ezzel annak tudatára ébredtek, hogy ezek a zárdák és kolostorok nemcsak hogy az országnak hasznára nincsenek, do mint hályog, vagy kelizs a testen, szívják és rontjuk annak vérét, anélkül, hogy valami hasznukat venni lehessen.
Mikor pedig ezt belátták abban a Franciaországban, mely a tudásban, mivelődésbcn, emberszorctetbcn ós védelemben, szabadsági mádáshan mindig elől haladt, évszázadok óta! magasra tartotta a felvilágosodottság szövetnékét és bevilágított volc a legsötétebb agyakba : akkor \' rövidesen végeitek a raélelylyíl, kikergették a kongregációkat.
Mi pedig befogadjuk őket.
Boldog Franciaország!
Franciaországban a Dreyfus pör alkaln>-ból tapasztalták, hogy a kongregációk, tehát kolostorok és zárdák, szerzetesek és apácák folytatnak aknamunkát a szabadság, a világosság, a köztársaság ellen.
A mi Franciaországban azon dolog történt, olyau mely világmegbot-ráukoztatást eredményezett, abban ott volt a kougregátiók keze, nem nyíltan, de titokbau. 4
Franciaországban tehát kimondották; pokolba a korékkel!
Értsük meg jól. itten nem azokról van szó, kik hivatásszerűen hirdetik az Igét, isten szavát, nem a világi papról, hanem a szerzetes ós závd^ sildekről, hogy ugy mondjam lehat, a. rélvilági papokról ós papnőkről, de mégis hozzáteszem: tisztelet a kivételnek.
Szerencsétlenül járt munkások.
(ÍKŐNtV-2 TAr?A
Egy ruttkaí kőbányában — mint már megírtuk — szombaton robbantottak.
Munka közbon egy dlnamiUöllény
idő előtt rohSant fel és két munkást megöli. Az egyik, Szenkerszky azonnal meghalt,a másik, egy Huszár
uovü csak később.
Hát jó. Franciaországból kikergetik őket, mi meg befogadjuk. Mintha nekünk nem lenoc elég ebből a fajtából, de ha még a gyanú árnyéka sem férkőzik hozzájuk, ha teljesen gáncs nélküli lovagok és lovagnők, akkor is, rníoek nekünk még több "here ebben az országban ? Hiszen éhezik a magyar, kénytelen elhagyni az anyat\'öldei, azért talán hogy helj%t adjon azolcoak, a kiknek kedvéért Dunaünnepélyeket rendeznek.
Mi célja annak, hogy a nálunk okosabb franciák által el üldözötteknek itten hajlékot adjunk?
Terjesztik a vallást ? Kom ! Hiszen ez a világi papság feladata és A mi katholikus papjaink okosan, buzgalommal és gyönyörű eredményűvel végzik ezt a feladatot Segít\'
ségre eg.váltaláu nincsen szükségük, győzik ők magttk is/ ők, akik mikor istenfélők, akkor hazafiak is és magyarok.
Várhatjuk ezt attól az idegen fajzattól, mely mint fraucia születésű nem tudott francia lenni és otthon is országfelforgató egyénekkel mételyezte meg az embereket, még a katonaságot is igyekezett hatalmába keríteni?
Ha ottan azt tették, mit tesz majd itten. •!.•■. \' Ki győződtet meg arról, hogy nem sokhelyütt a bécsi Jó pásztorok rendje és módja szerint történnek a dolgok? Mi haszua a zárda-életnek. miuek a kolostor?
Kérdezzék meg gyóntatójukat (fet> téve, bogy világi pap), mondja meg-igaz lelkére, isten nevére, vau-o
szüksége rájuk nz országnak és a magyar papság érdekében • cselekszünk-e, mikor beongodjük ide a kongregációkat ?
Ezzel csak azok érdekét szolgáljuk, kik a sötétséget akarják terjeszteni, hogy azután a zavarosban halászhassanak piszkos céljaik után.
És mi szolgáljuk er.t Bk érdeket.
• <k biztos nyom, I
Mloalnal Mihály aiökóae.
Erről a biztos nyomról, a mért-tüldekro fénylő puha nadrágról kiderült, hogy hamis nyom. • A mi elvégre nem fog meglepni seukit, csak a m. kír. államrendőrség detoktlvjcit, a kik olyau embert, ki két éve készül lopásra és hóna-¡pok óta készíti elő a szökését akkor:» marhának tartanak, hogy nem goudol az ismertető jelekre és olyan ruhában szökött meg, a mely r jta volt, mikor a lopást elkövette.
Hogy ezt valaki elhigyjc, ehhez magas fokú naivitás kell, naivitással podig nem lehet tolvajokut I fogul.
| Egyébként a Micsiuai-hajszáról \'ma a küvetkoaő tudósításokat kaptuk :
t Krecsányl kapitány tegnap reggel fél 8 órakor kocsiu liaksai detektív kíséretével Sülysápra meut, ahová a uyomok visznek. I A nyomozás eddig meglepő ered-\' ményre vezetett. Megállapították kétségtelenül, hogy Smolica Jakab íöldmives, isaSzegi lakos juuíus ű-éu délután 3 órakor látta Micsiuait, mikor Pécelról Isaszeg felé tartott.
Enyedi László detektív megállapította, hogr Micsinai tegnap éjjel Isaszeg IfttarAn bekopog latolt Kere-kos Jáno3 hazába, hol csak az nsz-szony volt odahaza. Kerekesnó nem bocsátotta ho Micsiuait. Micsinai a községen kívül egy kis putriban bált, ahol Enyedi detektív megtalálta a csatját és egy gomhját.
A nyomok most Hatvan felé visznek, ugy, hogy a detektívek és csend* órök egy része odament. Ezek az omberek most lázas munkát végeznek. Mult éjjel reggel ií óráig átkutattál; a vízmosásokat, falusi épülőtöket, al ordö nagy rószét, dó eredménytelenül.
Kiderült még, hogy az a Mandly aki a csizmát és nadrágot találta, azt nem találta, mert uála öltözködött át Micsinai és kiderült továbbá, hogy ait a vasládát, melyet a postaigazgatóság csak dinamittal Kondol szőtrobbanthutónak, egyszerű fejszével könnyen ki lehet nyitni; legaláb»- JÜércy kumtany e/.t égy.-lelto
Egy wátil; trd^ltónk irja ne* künk:
Mlcsinainak Mntársai tannak,
Micsínai agylátssik nwn hiába tanulmányozta nagynevű elődjétt Keosko-nióthy Győzőt, hanem a Győző oyoiuá-ban is halsd.
Ahelyett, hogy az elfogat*a esélyei szaporodnának, a deJekliv-kar ugy kapkod minden állítólagos nyoui utáu, uunt vízbe fuló a szalmaszál után, ez alatt
Íjcd\'g Micsínai ur esetleg más irányban ía\'sd és vidáman dudál, mint az ope-rette-ben a poriugál.
A mellett ogv kis határvillongás is támadt már detektívek ós csendőrük kötőit, a kik nem szívesen látják, hogy budapesti kutatók átjöttek az 0 terűié-tükro.
Nyilvánvalóvá keid lenni, liopy a pos-tatolvajnak büntáiaai ráírnak, ezek k«..űl egyik az a bizonyos Mamii, ki az isa-üzeghi nyomra vezette a rendőrséget és kiről most kitudódott, hogy nem erdésic, hanem siketnéma cipész.
Tudó.sitónk irja:
Ujabban a rendőrség gyanúja Mandi isaszegi aiketndma cipészre irányul, aki Micsínai csizmáját ós nadrágját megtalálta.
Ugyanié vatósmtnü. hogy Mandi cipőt éa ruhát adott «1 Mioslnalnak
aki régi ruháit Mamiinál hányta. MiKor aztóu Mandi a Micsínai dulgáról értesült, megijedt éa annak régi ruhád«, darabjait eldobta éa miot talált tárgya-kai hozta vissza a dotektíveknek.
A rendőrség már most eló fogja vermi Mamiit, hogy megtudja tőle, hogy unlyen ruliát adott et Micsinainak.
Mloslnal öngyilkos lett.
Topnap esto Magiódon az a hir voh elterjedvii, hogy Micsmai öngyilkos lett. Ugyanis egy meudol lakos azzal a jelon-UüíoI jött Maglódra, hogy a bágoat erdőben egy mezítlábas embert látuti egy Ián lógni. Azonnal kimeauk és konstatálták, hogy aa öngyilkos ¿y szegény sánta koldus, aki így vetett véget n/o-moiueágos életének.
t
A boroa palaok.
Tegnap a detekliíOÁuek Isaszogen két parasztember azt jtflontet\'e, hogy egy botos palickot találtak ama hely köze lében, ahol Micsínai állítólag azelőtt való éjjel aludt. A nyomozás folyamán kide-lult, hogy a palackot a borral együtt egy öreg parasztember vásárolta Hász istts«;egi korcsmárosnáL Most azt hiszik, hogy ez az örog paraszt Micsi iái bün tíi>a, aki az ő részére cloliuiszerokel vásárolgat.
Tájiió-Sülyőn is kutattak teguap Mi-caioat utáu, aki a mult évben ott volt szolgálatban. A jegyző emlékezett rá, do a Sándor-szálláson, ahol szolgált, csupa uj ember van éa etek nem tudtak felvilágosítást adni róla. «9
A szökevény katona.
A iiiCJÍuai üldözése közben tegiip az Uaszegbi erdőben egy szökevény kato:.á; is letartóztattak. Ezt a Varga tievO 05. gya\'ope/retibeli katonát is aikan Micsínai-\' nak hitték, mert fshér nadrágot viselt. Mikor azután elíogták, kiiunt, hogy engedély nélkül jön haza látogatóba éa a büntetés cini való léteimében nom mert vi-szr.monui ozredehe. -;s íiárott» .táp óla kóborolt oz eidöbcn.
volt elegendő~a járóőr á* szolgá-
Ut tsljosiléaérs, a milrt 1« Három azá. zad katoait kellett »ogHségül kérni. Csak Lsf lehetett féUg.mqddig csöndé1 tekinteni. T«I|M remi csak valamire éjfél után állott be. A tornászok eluta. zás* a legszigorúbb óvintézkedések mellett rendhun Uirtánt meg.
Öngyilkos úriasszony.
Budapest, jun. 8.
Ismeretlen okból, alkalmasint elméjt hirtelen megzavarodásában, a szombut-ról vasárnapia virradó éjszakán Őngyíl-k<>b lett egy fővárosi úriasszony, előkeli\' állá. u v.nuti tisztviselő felesége, három gyermek édesanyja,
Krempe Ját.ásnak, a kelotl pályaudvai ellenőrének, helyottea állomásfönökének, mint m4r évek óta rondosen, az idén is Kákos-Csjbán nyaral a családja: a felesége kél felnőtt lányával és elomi Iskolás fiacskájával.
A fiúcska az édesanyjával hált egv szobában. Vasárnap reggel n gyermek fölébredvén, az onyja á^yáhoir mont. hogy csókkal köszöntse. Az ágy azonban üres volt és a mi a gyermeke-még jobban megijesztette, az ágytól nz ablaki,-; vurcsoppek sorakoztak a lóldön éa véres volt az ablak is.
Kz a vérlinrinatos ut egész a kut\'g veze le a megdöbbent gyermeket. A kútban azután ott látta az édesanyját holtan. lU-mfllt sikoltozására ösázehrollak «z e-nberek: az Öncvilkos asszotiyt kiszedték a kútból. Megállapították, hogv a boldogtalan először átvágta az ereit, azntán k\'mászott nz ablakon az udvarra és a kútba vetette magát. A halottat n rákoscsabai hnlotiasházha vitték.
L.
LEGÚJABB.
A laibaohi tdntetóa.
IiAlbaoli, jun. 8. Tegnap zajos tüntetés volt a nemet torna-o^yesüiot ellen; a mely nlapltáeinak évfordűlAját Qnne-pc-lte. A hatóság uiinden intézkedést megtelt a rend lömitartaslra. de a tüntetők kivánság\'.ra kénytelon volt a színházról a némul zfozlot eltávolitauh A németajkú lakosság nagyon el van ke-aeecdvo a hatóság visalkcdé^o mht\' Délután, de különösen este megutnél-lődoit a töntetés. Kloinie az Onolyn-templom köze ében gyűlt összo nagyszámú ^tűntető, akik szakadatlanul kinbál-tak ós\'íülvflitek. Miután ott* szétszórták őket, egyes csoportokra oszlottak, a melyek nemsokára fölszoporodtak. ugy, hogy tövid idő rnulva a belső város nagy Piszén kiabálva és fütyölve vonultak ál. A kaszinónál ös a pályaudvarnál felailitcitt óisóg éa csendőrség nem
~ A pestis B8ríinl)8n.
Berlin, június S.
A kulluszminísztéríumbau iegnap tanácskozás volt, a melyen helyeselték ó* jóránagyták a pestise« eset alkalmából tett intézkedéseket. Az elhunyt orvos chnrlottenburgi Iaká9át tegnap fenötlc-mteHék, a cnaládot pedig, a melynél ¡¡akott, egy bnrakban elszigetelték.
A holttest cUzállilásakor csak igon kevesen voltak jelen. Az orvosok meg-áliaj. ották. hogy Sach« Milán dr. tüdő-pestisben hnlt mejr, ugyanabban a betegségben, a melyben ezelőtt négy esztendővel Bécsben Müller dr. halt meg. Sach» dr. éppen arra a napra tűzte ki párisi utazását, a melyen meghalt
A berlini lakosság nagyon nyudt a miro annál több oka van, mert az a ház, a melyben a szerencsétlen orvos lakott egészen uj és pstkánylól mentes. Hir szerint 1» kormány meg fogja tiltani, hofry ueslisbacillusokkal dolgozzanak.
Kocn professior, a berlini bakteoro-lógiai intézet iguigaiója Afrikában van, ahol a tücső^Kz: tanulmSnyorrn.
A külügyi hivatal még tegnap irtesi-letto a velencei, konferencia azignaiárius hatalmait a peslises osauöl..^ A katonai vezérknr két barakot bocsátóit a városi hatóság rendelkezésére.
ORSZÁGGYŰLÉS.
Képviselőház ülése«
Lát ló,
Elnök : Apponyi gr.
Jeyyacftk: Ss^tf, Uertelcndy Kndroy.
Jelien voltak: SzéO. Liuacs,
A jegyzőkönyv felolvasása után.
I\' g r o is (¡Abor az^ tartje, b«ry a legv-zökönyv ugy néz ki, mint e*y elfár„.lt kutya, melynek kilóg a nyelve. Hozzá van. ragasztva u választásról szóló eredmény Nera szabad megengedni, hogy u közirat, n-ként szereplő jeeyxókönyvek shjdrián módon állltasanak kr. Rrnlékcztet ar*a, hogy a he át törvény meghozatalánál eyy hi-vatalnok rossihiszemüleg hamis fordításban irta le a törvényt, melyet ö felsége ¡9 szentesített a kéoúbb egy helyes szOvokgol
ollátott papirszcttul kellett a hamisitottróí.zt _______ ___
leragasztani, ilyoi.nek azflnban a köriratok- • vél ámin\'l ban sxuívpclai nutn szabad. (Helyeslés a k.
szélsőbalon.) |
K I n ö k Az a mit a képviselő ur kifo-
Ugrón Gábor nem osztja az oh>ök nételét mert a jegyzőkönyvnek aáft agéíz-nok kell leaaL A beragasztott nem lool-vaaható. A jegyrökőnyvTiek sárt egésznek kpU lenni, mjg oz egyébb kéziratok (udít-ányok mellékletként őrzondők me, A agaztgorubö rendtartást sürgeti a jegyző-VMolásévcI. ülnöki Ugy veeaem észw, hogy a lepyrököoyv hitclesitége ellen kihágás nem telelett minétfogva a Uáz a jegyzökönyv->et hitelasitelie.
Ai állandó Igazoló blaotteá* Jelentése.
B e I i t s k a Béni elnök előterjeszti a bizottság jelentését mely szerint Ovtry •"®r«nc, s Kálosy Zoltán mandátumán alaki kifogás miatt nem voltak igazolhatók.
A Ház Kálosy mandfiinát a VL Ováry mi idatumát a VI1. biriló bizottságsoz utasította. Következik
miniszterelnök Jelentésének folytatólagos tárgyalása.
Holebronth Géza az ex-lex jelentés az absolutizmus lépcsője s nagyon méltó a passsiv rezistenciához. Ez a passzív rezisztencia, szóló szerint Pató l\'ál po\'űti-K.-ga hogy „Rj ráértmk még." K miatt 3ZÜÍ.3\'.» mez feleség a pusztiűt el birtoka. Szóll Kálmán a i>olitikával az ország vagyonát fogja tönkre tenni. Az ellenzéknek kötelesség« cticnlállni ily kormánynak. Nom veszi tudomásul a jelentést, hanem határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a számvevőszék törvénytiszteletre utasittatik. Helveslés a szélsőbalon.
E l n ö k az ülést 10 percre felfüggesztett*. Szünet utáu.
Kovács Gyula : A miniszterelnök azt hiszi, hogy a nyár folyamán kifárasztja a függetlenségi pártot. Csalódik azonban, mert ez lehetetleu. Ellenben az ellenzék hajlandó egyébb fontos javaslatokat Uir-gyolni. Külíinben nem engednék, ha a nyáron át együtt tartják is a parlamentet. Nem adta fel a rduiényt, hogy a szabadelvű párt öntudatra ébred s teljesíteni fogja kötelességét. A jelentőst nem veszi tuvtom«uL
►• «löök kolnapra halasztotta a vitát. Jelenti, hogy holnan fog válaszolni a pénzügyminiszter s a kereskedelmi miniszter l\'rirándy Nándor képvisolőnok, a székely vasutak kiépítése, valamint n pénzügyminiszter Kücskemóthy Ferencnek u sóhí-vatalok eltörlése tárgy áhmi. Az Ülést háromnegyed 2-kor bezárla.
A Kormos ugy tárgyalása,
— Saját tudósitóoktól. —
Bndapeot, junius 8. Ma ült összo a legfőbb fosyelmi tanács, hogy Koimos kurtái hiió lölótt Ítéletet mondjon.
Ünnopélyea csöndben vonult be tizenegy óra ut n a bíróság s a fCrcndiház üléstermében azon a középső lélkörében helyezkedett el, ahol a miniszterek karosszékei aorakoznak. Középen — szeinbeu a főrendiház elnóki emelvónv-nyel — foglal helyet gróf Csáky Albin elnök, balkézt a Kuiia hat tagja. Szemben az elnökkel a vád képviselője, dr. Fridmann üernát a helyettesével. A megalakulás rövid volt. Gróf Csáky Albin einök megszólalt:
— Ezennel megnyitom a kir. legfol-sőbb fegyelmi bíróságot, hogy Kormos Adolf nyug. kir. kúriai biró felett Ítélkezzék. Az ügy elóad£;e Séllev Ferenc kúriai biró.
Mindenekelőtt ezt a kérdést intézte az elnök a koronaügyészhez:
—• Véglegesen, *ugy ideíf\'.encsen tan Kormos Adolf nyugdíjazva s minő ösz-szegre ?
Székely : Kormos G240 korona nyugdíjjal betegség indokából ideiglenesen nyugdij<^U:.>U.
Ekkor Sélley Ferenc előadó ismerteli a megtévedt kúriai biró Ogyét. Felolvassa azokat a leveleket, amelyeknek komromitláJó tartalma miatt Indítottak meg az eljárás\'. Kormos ellen. Csaknem valamennyi levél pénzkövetelés vagy ehez hasonló hátterű hang, amelyből a korrupció ogész azemormuilonségo érzik. Kiuoa volt ni ndou ofves lett bi\'áknak, akiknek kartársa, bsrálja volt a vádlott, annak a saját kezcirásából kellett látniok, mint
varokkal küzdő wmbor meggondolatlan kapkodása látszik, oki néhány szás koronáért, sőt kUebb összepM Is képes volt kockára vetni egész óietéaek küzdelmei gvün őlcsét: méltóságát éa a be-osületét. l)e nemcsak a magas bírói talárjával kx?.eskedetl; áruba bocsátotta barátságát is, bírói társaival való jó viszonyát, a mellyel as ingadozó igszsá-got az érdekelt oldalra segítette billenteni.
Nagy szerencsétlenség a teu-
pácol az régi pra. 1 alapján történt. Az uz iv molyet beragasztottak iz a jegyzői karnak eredeti fogalmazása. Hanyagságról szó sincs
bocsátja áruba az iga^«ág mérlegét oz igazságszolgáltatás leglelsöbb rnn<:i\' t^gja. Csupa diffamaló sor minden levélben, a melyeknek sorai közt a penzza-
* f
(Távirati tudósítások.) • ^
Arról a nagy szérencaéUenről mely pénteken tőrtént most a kővetkező részleteket jelentik nenünk:
Marseille, junius 7.
A „Llbati" hajótörésénél menekflH személyek névsorát közzétették. 28 hullát szállítottak a kórhárba. Hivatalosan csak négynek allapitoltak meg szetnély-azonosságát. Nagy néptömeg gyűlt össze a Froycinet hajóstársaság irodája előtt, mely azonban zárva maradt. Miután az írásoknál: névsorát a postahajó elindulásakor nem udiák át, a kikötői rendőr* ségnek, nem lehet a számukat pontosan meghatározni. Azt hiszik, hogy A hajón kétsuásnogyveasn voltait. Egy hajós, aki a szerencsétlenségnél jelen volt, borzasztónak jellemzi azt. Fórllak ós nők össze-vUsza lulkostak éa borzasztóan jnjveszékeltzk. Említett hálósnak 9 embert sikerűit megmentenie. Az Jnsulaire nevű pnstnhajó előrészén erősen mpfl*é<\'ült. A I.ibau, az lnsulaire parancsnokának jeleu\'.use sxcr!nt nem egészen tiz perc n\'att sülvedt cl. Az el-RÜtyedt hajót 1888-ban énitették Angliában éu ÖUOt) tonnn raksúlya volt.
Marseille, junius 8.
Egy hirlapiró-tudositó beszélgetést folytatott egy lengerószszol, aki a Libao-
n«k ut ai volt és aki azt beszélte* hogy délben, m or a Imjó elindult, gyönyörű idő vol; a tenger csönden volt. Semmiből &um lehetett katasztrófára számítani. Amikor <17. uiaeuk reggelinél üllek, he ves itfzfüttyök hnlluiHzottak, amelyek nyuglaianságo! keltőitek. Az utasok a hidrfl rohantak. Az lnsulaire teljoa gőzzel közeledett; a Líban kapitánya meg-udta a kollő parancsokat, de az lnsulaire nem tért ki. A megijodt utasok hiAbn szóU-totlák fel erro a kapilánvt. Néhány féle-iouunul teljos jjilianat u>An bokövctl:e zell a szörnyű katasztrófa. A másik haJ.S n Llb&ut 200 raóteráylre «1-lódltotáa. A katasztrófa oly hirtolen jött, hogy lohetetlen volt a monlócsol-uakokat leolnnni. A hajó óriási sebességgel szűlycdt. A matróz azt is hozzátette, hogv néhány matróz segítségével lo tudott oldani egy csolna\'tol, amelyen aztun ők maguk menekültök.
Uószt tudtak venni a mentési munkában és tiz személyt hoztak ki a vízből, akik közOl hat mnr meghalt. A mentés közben majdnem mind megtérültek.
KI a gyilkos?
Borzalmas bűr\'óny nyomait fedeztófc fel e napokban az abaujmogyei bA\'.ori erdőben, ahol nrhány munkásember két teljesen feloszlott férfl-holitestet talált
As esetről azonnal értesítették a csönd-ör»Cg«t, mely a nyomozást megejtve, kidarítette, hogy a két holttest még a, mult év őszén került az erdőbe a amint, az egyes ruhadarabok és a holttestek mellett talált tárgyakból megítélni lehetett, mind a kettő tiroli házaló s mind a kettőt agyonverték.
Az ediitgi nyomozás adatai szériát a mult óv őszén a két tiroli hisaló megfordult Üátoriban és ott Ródor Manó kbresmájában mulattak két olasr. társaságában, kikkel aztán együtt távoztak el osto a korcsmából és inaullak ki a faluból.
ValószinflW ekkor történt a gyilkos-kosság. A hullákon talált rubikban nem\' Utáltak semmit, de még as árucikkeik • is hiányozlak. <A rablók az áldozatok okmáoyail is magukkal vitték s igy nom tud<«k a két halott személyazonosságát
mfegailspiiaoL
A kar ai törvényszék kiküldötteinek helyszíni vizsgálata alkalmával az a gyanú merüli lel, hogy a két idegent, — akiknél «ok pénz nem lehetett, — nem inkább azért Oltók-e meg,. hogy azemélyi okmányaikat megszerezzék és hogy özekké* valamely más bűntények az elkóve-tói akadálytalanul utalhassanak tovább. A nyomosáé: tehát ez irányban is kiter-jeotetUk, de eddig minden eredmény nélkül. A vizsgálóbíró megkureaésére moet a tiroli hatóság is nyomoz a két meggyilkolt személyazonosságának megállapítása végett A törvényszéki vizsgálat megeitése után a két hullái a bátdri temetőben temették eh
Gyilkosság Temesniegyiben.
A temeemegyei Bázos község lakoaait pár napjjt boraalma« gyilkosság tartja Izgalomban.
özv. Beiua Hláné szereltül viszonyt folytatott egy kocais-legónynyel, Vikol Vaszilylyal, aki néhány éVvel ezelőtt báluk szoigált. A viazony ugyan meg ebből az idöböl származik, do akkor titkolták, mert az asszony férie ált. Ezy évvel ezelőtt mohait üe! is Hia 51 kwdvo mu.ánein mindennapos ^ voli Vikol Vttszily az özvogy-Dny házánál s eRy időben oda is átöltözködni, do akkor közbelé]>ott pszony 19-éves fia és agyuveréssel .Igeile az anyját meg ■ szeretőjét is, ha Vikol a házhoz kerül.
A szerolniosok azonban módját ejtették, hogv napról-napra Utálkozhassanak. A mult bélen n tintái Belus Vaszily burgonyát kapált niüzön több pajtásával ós napszámossal. Munkaközbon szóba korOll Bulusné viszonyai is, miközben a llata legénynek szemrehányást ím tettek ozort, anwért eltűri, hogy Vikol az anyjahoz jár a töbuen azt a tanácsot adtak ueki, hogy üsse agyon Vikolt.
Amint a legény az oato a munkábó hazaéri, Vikolt véletlenül még ott találta az anyjánál. A felizgatott legény okkor ogy baltát kapott lel « azzal oly o:Ő8 csapást mért n tlvozni aksrő Vikol fejére, hogy ns menten összeesett.
Az asszony is ráLornlt a földön vo nagló Vikolra. Az elvakult fiu azonbm már num látta w* anyját s a dühtől elvakulva, tovább va#daiódzott, miközben a baltacsopáBok az anyját is érték. .
A véreoptés után a liu elfutott hazulról sörként joivütkezelt n csendőrség nél, »moly Belusr.ei eszme! ii>n állapot . ban, Vikolt nődig l.alva találui. A gyil . kot? legényt letartóztatták.
■ bántalmak Blr
kifolyóé, húnyoaő-ógéa, vlzeletlngor, «»lyaflnurut \'hniuokjinoía.-akitaa nílk&l,¡ttot-«" r»;dMnm n#lktil
• iiLOCIIttt-féto ArtTINLON" Alt.il.
.tati« ti«r I — Nam untul _ N#m i,ui/n«.| _
Orrolok r»«t»(.n aUnlJ&t I y»*K}a htr. 4.10. Po.Un < ?</ kor. tUr.cU« bfkül-difi« ai.llttt bdrtmmivr. Kipltaló OJ ü»»u i rrórr-
*i»rtárakbxn \'
BUDAPESTI II3RKK.
— Egy évforduló. Mn van barminc-! hat esztendoie, hogy királyunkat mog-koronázták. Ezt az évfordulót ezúttal iu kegyele\'tel ünnopelto meg a föeáros közönsége. Az állami, megyei és városi középülotok, az egyetemek, iskolák lobogódiszt öltőnek. Az állami óa községi iskolákban a tanárok s a növendékek
együtt ünnepelték az évfordulót. A budavári koronázó Mátyás-templomban ma délelőtt 10 órakor ünnopólyes mise volt, amelyet dr. Nemes Amál apátplébános celobrált nagy segédlottel. Az év>-íorduló alkalmából azokat a misemondó ruhákat használták, amelyek oz lb\'07-iki koronázáskor voltak használatban s amolyekot a király és megboldogult királynénk ajándékoztak a templomnak. A misét a kerületi elöljáróság b nagyszámú közönrég haligatta végig, míg a várboli iskolák növendékei tostülétileg voltak jelen. A királyi várpalota Szén István kápolnájában szintén volt mise, melyet Kantor Károly apátplébános tartott. A misén jelou volt a királyi palota •tész tisztikara s a szolgaszemélyzet.
— Pest vármegye kösg^yölése. Ma
tartották Benicky Feieuo lóispán elnöklete alatt Pest-Pilis vármeOT« rendes negyedévi kougregáeloját A napirend legérdekesebb ponlját a katonai terhek emelése ellen beadott indítvány képeste. Rnnck lényege ex t a folyton nagyobbodó katonai áldozatokkal ssemben a nemzeti követelmények teljesítését határoson feltételként állítsák fel. A vármegének ex as állásfoglalása felirat alakjában a kép-visdöhához íőlterjositoCTék. Ebből as alkalomból a megyeház gyűlésterme zsulolyásig megtelt; a karzaton is szorongott a kózöiuóg. Három azónok szólalt fel, köztük Kossuth Ferenc is, aki azt hangsúlyozta, hogy as ország első vármegyéje mindig zászlóvivő volt a nemzeti érdekeit illető kérdésekben, kéri tehát a törvényhatósági bizottságot, járjon elől most la és fogadja el egyhangúlag a beterjesztett indítványt. Percokig tartó taps és telitzásnyUvánii&a kövot-kev.ett, moly platt csak aal lehetett hallani Elfogadjuk, Elfogadjuk I Mire ismét némi csend állott be, az elnöklő főispán kijelentene, hogy a közgyűlés az indítványt egyhangúlag olfogadta.
— A lövő év rektora. A tudományegyetem rcktorválnszlö-bizotleága ma dolelölt Kétly Károly ezidei roklnr elnöklete alntt a jövő évro az uj roktort választotta meg. Tizenhat szavazut közül tizenhárom Ileinrich Gusztáv nyilvános ren-los tanárra osott. E szeiint lloinrich Gusztáv lesz az egyotnm roktora az uj tanévben. Ileinrich Gusztáv a tudomány és a társaság minden köreiben a legnagyobb rokonszenvnek örvend, tudományos tovékenyséao pedig valóságos korszakalkotó. Ezr.ol a választással a tudomány igazi képvisolójálí cmolték a legmugasabb egyetemi méltóságra.
— A börtönök áHapothAA közigazgatási bizottság brtrtönvizsgáíó kfildött-ségo a mult hónapban végezto szabályszerű időszaki vizsgálatát, mely alkalommal a büntetötOrvényszék fogházát és a rendőrségi fogházat és toloncháznt vizsgálta meg. Jelentését erről a közigazgatási bizottság mai ülésén terjesz letto !<o. A jolontés kiemoli, hogy a törvényszéki fogházban tapasztalt állapotok minden tekintetben kifogástalanok. — A rendőrségi helviségol.ot illetőlog többrendbeli észrevételek merültek fol, mo lyeknek orvoslása végett a közigazgatási bizottság a belügyminiszterhez ielter-je»r.lést intéz.
— A fővárosi közigazgatási bizottság ma tartotta fendos havi közgyűlését, raolyen Márkus Józsof főpolgármester otnökölt A polgármesteri jelentés érdekesebb részei ezek : A lefolyt május havában 14 kű\'íöldí illetőségű budapesti lakoa kapott magyar honos Hágót, mig 6 budapesti illetőségű kűl-lőidi lakost bocsátottuk el a magyar állam kötelékéből.
— Romlóit krónika. A Munkásutca 4. számú bár. házvezetőnőjo elsikkasztotta a házbórekot u aztán megszökött. A rendőrség letartóztatta. — \\ rendőrség letartóztatta F.ndes Józeef 22 éves azubólegénvt, aki a villamoson egy utas zsebéből kihúzta a pénztárcáját.
— A rendőrség Jelentése. Rudnay
Béla főkapitány boteijeaztetlo a közigazgatási bizottsághoz a mult hónapról» s?óló rendöti jelentést a főváros közbiztonsági állapotáról. Főbb adataik esek s A büaügyi osztályban 1500 bűncselekmény nyomozását fejezték be : ezek közül volt bűntett 054; vétség 912, om-bcrélet ős \'.esti épség ellen 201; vagyon ellen 1244; a többi apró jelontőaégü bűncselekmény.
— Akt auiyoa betogségére gyógyulást óhajt, rendelje meg a következő müvet* K u h n o Lajos: Az uj gyógyító-tudomány, vsgy a betegségek egysééről szóló tan és ezon alapuló gységcs orvoitség és sobészoli műtét nélküli gyógyítás. Tanácsadó óa oktatókönyv egészséges és betogek számára számos illusztrációval. Ara fűzve
forint, bekötve 4 forint. Megrendelhető Seeller Henrik •utódai könyvkoreskedésében Szóra-jatbelyen. Az összog előzetes be-utnlványozása lAlett Hrmentve küldetik. \' 1 /
ÍW BavKmrm
tnA!í. Klfri «1«. f
Niwca
8ZF.BB
EQY TISZTA, SIMA 0DE női arcxnáll
kas as aná
BODAI dr
JBYÖK8YY1RÁB
hauaUaia által
PrAh*t4|aly TuflU. Nk.T IJWK. váltóst OYÓOY-
Vtcit-ulen (ajkán.
ttta
* rdároj
félkilós darabokban fl.áO-aaUére___
1.00-1.80 korona, tehéntur0.?.&6—M ft , kilónként - Spárga: VastafuAltt IMK
közép í--L20, levesspárca 0.60 koron*
kilónként - Vadrtlék: őz l.SO-LBO^?^ disznó 70—80 fillér kilónként
H1KEK MINDENFELŐL
—A* olasz király Pkrlsban. Rómából távirják: a Tribuna híre szerint Viktor Emánuel király három napig fog Párisban időzni. Még nem biztos, hogy Heléna királyné elkiséri-o a királyt
— Millióé oeBd. San-Frandskóból távirják . Az itteni tőtadéről at oiezág egyik legnagyobb gabonacégánek, Eppin-ger és társának Ozetésköntolenbégét jelentik. A veszteségot több millió dollárra becsülik. A cég összoköttetAsben állt Európa különböző gabonapiacaival.
— Ex-lox éa adoAaetéa. A túrré nyen kívüli állapot első havának adé-boflzotési eredményéről ma lett jelentést a fővárosi adólelflgyelőség a közigazgatási bizottságnak. A beterjeszlert lűmu-tatás szerint befolyt: közvetlenül az állampénztárnál 2,134.332 kqrona 15 flll., vagyis 31,229 korona 87 fillérrel több, mint a mult év hasonló időszakában. A löváros adópónztáraínál 3,834.610 koronát, vagyis a mult évi májushoz hason litva 009,101 korona 34 fillérrel kove-sebbot tizettok be; az összes eredmény tehát 024,804 korona 47 fillérrel kedve zönonebb. A bélyeg éa illeték rímén befolyt összeg 978.055 korona 30 fillért, vagyis lavalvhos képest 31.440 korona 10 fillérrel kövesebbet tesz ki. Kiemeli a jelentés, hogy az adókivetés és az adóbehajtás a költségvetési és felhatalmazási törvény hiánya következtében az egész hó folyamán szilnotelt.
x Bajuax- óa nakátlnflvtsitSt, hajnövaajctőt, arexszépitöt csakis Tábor gyógyszerész mai hirdetéso alapján tossék rendelni.
Tőzsde.
Budapostl gabonatösade.
Köttetett: Üux* 1908. októborre 7.67-
7-60. Rozs ápr. —.-. Zab máj.--
—.. Tengeri jol 6\'22—6 26. Ropce aug. 12\'80—12.40.
Budapesti értéktössde.
Előtózsdén köttotott: Osztrák hltelrészv 664.26.— Magyar hitelrészvény 781. Magyar 4 sfáz Jékos aranyjáradék 120.60. Magyar koronajáradék tífl.60 — Leszámítoló bank 461.60. Jelzt! ¿bank 628.-
622.— Rimamurányi vasmű 467.26 Osztrák-magyar államvasút részvény 680.— Déli vasút 03.—. Német birodalmi márka 117.22. Villamos vasút ai6.60. Budapesti köxuti vasút 012.60—
Béosl értéktöasíte,
Klötőzsdén köttetett: Osztrák hrtelmtézet részvény C04.26 Msgyar bitolbank részv. 732.— Osztrák-maryai állaniratmti részv. 680.26. Union bank részvény 629.60. Oszlr. koronajáradék 100.66. Ansol-osztrák bank 276. 20 frankos arany 19.08. Déli vasút 78.— 4 százalékos magyar aranyjáradé 120.80. Magyar koronajáradék 99.40. Márka bankjegy 117.27.
— Köavágóhldl aertáavAaAr, Hi vatalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt 04 darab. Ma érkozelt 709 dsn<h. — DéU 12 óráig eladtak 450 d.. rabot. Mai árak t öreg serlés elsőrendű 90—02 korona, másodrendű
93--kor, selejtezett áru 94 kor
Fiatal sertés, nehéz 90—102 korona, Középsúlyú 94—100 kor., könnvük, gO^.64 kor., hussertóe, süldő 99— 90 kor 100 kiiogrammonkint élősúlyban
Vásárcsarnok. Húsfélék: vidéki
marhahús olejo 64—78, hátulja 72—90 korona ltK) kilónként Leölt borjuk suly-lovonás nélkül 82—102 fillér. Lehúzott sortéshus kilóia 110—104 fillér. Bárányok párja 6—12 korona. — Tojás; L rendfl friss tojáa 64—60, gyengébb áru 66-68 korons. — Tejtormékek: L Fö^ó teavó 1\'

M^jtotVéi kenagycéb
ponyva- és ssáfc
tölcsönliittoltt
NAQEL ADOLF
maáknalat, aj éa kttaanátt staálc éa ponyrs «xagyraktár v
Budapest, v
V, Arany Jfcaee •.to—u^í
■ \' «to^nwhaz y.^UiC HAGEL ADOLF Bntfapeetl<.|
REGÉNY.
Társadalmi küzdelem»1
KtadaU Mater* tH*»». bta ILOIVAI UUUOJ WaA— Jcf («itart*«. \'
Do az oszmo inAr el volt votnr ős megtormollj) gyUmüloaól. A Fel-(orgatőkukk is mog voliak a púxt-1 bivoi.
Ezok azután kimondották elvtfl: .Szcmot szómért, fogat fogért." Es mogindult az irtó hőboru. Az oroszországi anorkisták módjára, kisorsolták a hőhért.
Az első áldozat a keropwi-wtí kávéházban esott eL A többit tudjuk.
A kétlaki. .
Aki mindönkit az orránál fogva vezetett, mindenkit kihasznált óa mindenkit bolonddá tott, az a Főaök volt.
Érdeklődjünk csak egy keveaét
múltja iránt. i
A »főnök" ősrégi magyar családi
sarja volt.
A szíilők igen tisztosségos, tw tultisztosséges emberek voltak, do, llaik elütöttek az ösöktől, a grH mölcs ebben az esetben nagyon íaj messze esett a törzstől.
Az elsőszülött tékozolt, dorbéroltj piszkos adósságokat csínéit 6a végül óriási összegűt sikkasztott egy bank-! ban és megszökött. j
A szegény öregek, hogy a család! behsüJetes nevét mentsék.mog log-j alább a másodszülött javára, pénzzé» tettek mindent, eladtak mindent ósj .rondhe" hozták az ügyet
A másodszülött nom érdemelte meg ezt az áldozatot. <
Mikor megjött nz esze éi látta,\' hogy szüleitől semmit sem remélhet, megszökött hazulról ós nem tórt oda, többé vissza.
(Folyt kör.)
Teljesen kíszoritorott legszükségesebb gyönyörű szép 100 drb. előnyomott kézimunkát 8 írtért, u. m.: 1 igen azét) aaztslfntő, 1 igen axép I milleu, 8 igen szép tálca kendő, 1 garnitúra azeVréu\\ esik 4 darabból I álló. 1 garnitúra n.osdókéstlet-leritó, \' 7 drb. álló, 1 romuk szép PoinÜas : futó milieuvel és még 78 dsrab különféle előnyomatott tárgy a legszebb 4e legújabb mintákkal A* anyag finom damaszt-ezaltinból való. Utánvétellel saathtj (
ElCnyomdé InMzst !
Saombathaly. [
mxm

Nőknek
PvXiU uu«k m»4jenJ«Uil fcelyo:
Tábor Gyula gyógyszertára ftrad
Jutányosán és kadveiS fal tótelek mállott biztosit a

- ríszvénytótsasáj,
Forduljon tehát az érdeklődő
gazdakflzünség bizalommal kerületi felügyolősóg, lőügynttksög, illetőleg helyi ügynökségeinkhez, a hol minden tekintetben készséggel adnak tájékozást.
Kárainkat ayorsan és méltányosan bonyolítjuk 1«, azon-fölül kedvező ftsctéai folté-tetőket adunk.
Bifiérlet Ügyen
Kísérlet Ingyen
Xáii l»f iAWm
^íjAii^jÜfftSÍ\'

4 pár ozipö Wvw^v ^qrwt-xatan csak 2 Irt 50 kr.
olcsó áré-rt lesznek a hagy mennyiségben eszköiőlt\'bevásárlás miatt eladva. Kgy pár íérliés ogy pár r.ői barna, BzUrke vagy fekete füzőa czipő erősen szegeit talppal, legújabb alak, továbbá egy pár férfi és egy pár női divatos czipő zsiuórratta. Mind a négy pár 2 forint 30 krajozár. Megrendelésnél elegendő a láb hossza. Szétküldés utánvét raellott.
Schuh-Expori F. Windisch
Krakau ssárn.
Csero megengedve, a meg nem felelőéit pénz is rissza.
Svájci óra»ip&B
MFPITIJ Wlnn, m, v
. rLIIIÍ, lííario.htUorutraaae 9ft
bilUr Un.UVo>Un I\'Ctl\'OVlU\'.l mJtXOS, 4rorta«t/inU. IV., D6o»l-utoa X
VXOYEXJMEZTETÉS I »«•■ hlra«táa
---------------—. tl»aU**4fft«lM
luódoo aiAjionUtUi I UlAaltion vüwxa tuLuUon «íeivnuk ozliuj^ify^n 4* o«ora .(rtM » íonü fpj Manyii* u*m Yl»oU a Lovnoii* A f»J «1 a4v tírv.uyouvii t* <r«ui }»■ mondta ír mg *j>
__■ i«rt. \'MM, U »oco
" \'\'" -ÍAUaiKm otfT um*T
j^tíífOl^V. , * rmm«! Htfln»f>Wo -
UAAUU, p4r**n4a Kírjy.j \'\' JM JillVk»or ti.ni, bot ^ fStff iiimnitt. uiplú. a Vtt ria«ok»t «liimttja.
«L * -*r Kis téjeh 1 toron i lö í Y Hifl tégelf 2 toroot
^ iHc-riá Mlrt»»-***p
pnn SO OH. Kiniui paá»r 1 korou«,
Apostol"- gyógyszertár
Budapest« József-kÖrut 64.
!r\'V*> Uavechu-injccliom .y>«nlrn
bUtos »let huíjci/ «1 Mbéfíolyi* cUen. I\'tí
U»«i m»kn*k ü ko.Vn» ; nOknri. 2kor. 0 fillrr
Csak Gyarmall-íéw Kalechu-lnjecliól kérjünk!
K«ph»W niinOcn mafláiban •• rdraUt&r:
Városi gyógyszertár a MSzent-Káromsá9M-boz
Baja, FÖ utcrd £04.
Ayo»*t#U a tulajdonos „Hírlapterjesztő Yáliiüal" kőrforgggépén. (Czéztulaidoaoss Szoicíy Viktorö
Kedd, Junius 9.
Nagykanizsai Frist Újság
Megy a gffzös...
Mikor szabadságra indul a katona, akkor jókedvű. Tele van a lelke gyönyörűséggel, megtelik a szive az otthon való szépséges vidékek nézésével s mikor a vonat már javában bent robog az édes honi fold ismerős göröngyei között, akkor már annyira tele van a katona-fiu szive, hogy ki is csordul a gyönyörüscg-fölösleg s nótába önti magát:
Megy a gőzös, megy a gőzös
Kanizsára . . .
Akármerre viszi a vonat a szabadságos katonát a hazája felé, akármerrő! szalad ,be a gőzkocsi a magyar határra, — a katona ugy nótáz, hogy a gőzös Kanizsára megy. Mert hál nagyon mindegy az, hogy mit mond a nóta, a fődolog csak az marad, hogy a gőzös hazavigye a katonasorban levő fiút a hazájába.
Mikor aztán a vasúti jegyek jókedvű által-lyukasztója elkiáltja magát, hogy :
— Gelse, egy perc ! — akkor az Erős József kapja a kézitáskáját (tele van komisz-dohánynyal) s megindul a réteken át szép faluja elé. Elfáradt a nagy uton, csaknem elbénultak a tagjai a hosszú utazásban, de azért gyorsan szedi a lábait, éppen nem látszik rajta, hogy az ut fáradalmait még nem pihente ki. Gyorsan jár az ös-merős mezei utakon, pedig már nem kellene annyira igyekeznie, úgyis otthon van már. De ám bármily közel van a falu, siet a Jóska, húzza a szive. A mezőkön dolgozó falubelieket észre sem veszi, nem néz se jobbra, se balra, csak a kis templom tornyára, melynek keresztje mintha integetne neki: Gyere Jóska, gyere, régen várunk már.
A nap éppen az udvaron játszik a kut gémjével, mikor a Jóska kinyitja a zöldvirágos kis kaput. A ludak meggágogják az ösmeretlen vendéget, a jó öreg komondor pedig hulla-dozó fogait mutogatja a harcosnak, aki alig tudja megfékezni a külömben jámbor állatot.
De mikor a konyhaajtó is fölnyílik, akkor hízelkedő szavak, meleg csókok fogadják a Jóskát s ugy dédelgetik abban aföld-padlós kis szobában, mintha
bizony nem is a messze földön levő kaszárnyából jönne, hanem a szomszéd város betegházából.
Otthon aztán gyöngyén telnek a napok s észre sem veszi az ember, hogy telnek. A falu leányai szinte rávarrják magukat a Jóskára^ az egész hetet vele táncolják át. Igy bizony könnyen múlnak a napok s a messziről jött harcos egyszer csak azon veszi észre magát, hogy itt a búcsúzás ideje, mennie kell.
Ettől a perctől fogva megfordul minden. A komondor, mely be sem akarta ereszteni az ösmeretlennek tetsző kisebbik gazdáját, most a kezeit nyalogatja s erősen dörgöli magát hozzá, mintha azt akarná neki mondani, hogy ne menjen el. A mezőkön átvivő gyalogutakon most oly jól esik minden embertől egy-egy jó szót hallani. Alig mozog a legény, oly lassan megy. Csak a kis templom tornya a régi, az most is nyájasan integet, de bezzeg integethet már, hiába való integetés az.
Az Erős József beállít a pályaudvarra, megváltja bilétet s mikor a közeledő vonat egy percre megáll, fölszáll s az ablakhoz húzódván, nézi a faluját, amig látja. Az ismerős vidékek azonban lassadán elmaradoznak, amire Jóska szive megtellik csakhogy most nem gyönyörűséggel, henem keserűséggel s ami fölösleg most kicsordul a szivéből, az igy hangzik :
Megy a gőzös, megy a gőzös
Sopron felé.
Megy ám, bár csak ne menne! El-el gondolkodik a Józsi -s mikor már a soproni szőllők között jár a vonat, akkor azon jár az esze, hogy de jó volna, ha a gőzös visszafordulna. Ha visszafordulna . . .
Névváltoztatás.
A m. kir. belügyminiszter Grün-bnum Ferenc tapolcai takós vezetéknevének „Erdős"-re kért átváltoztatását megengedte.
Urnapl körmenet.
Az urnapi körmenot folyó hó 11 -én csütörtökön reggeli 9 órai misével veszi kezdetét a szentferenc-rendiek plébánia templomában. A körmenet első állomása lesz a nagykanizsai takarékpénztár épületének sarkán, második a felsőtemplomban, harmadik a Fő-uton levő uradalmi épületben, negyedik a cintoriumban levő keresztnél. A körmenet a Nádorutcán át indul ós halad a Csengerv-, Fő és Kazincy-utcákon keresztül vissz a cintoriumba.
Medárd.
meg újra meglopják őket. Vasárnap Kovács Mihály helybeli korcsmáros nejétől lopott egy ismeretlen tettes 10 koronát. A tettest nyomozzák.
Botrány. *
A sok duhajkodá8 és éjjeleken különönösen vasár és ünnepnapok éjjelein való lármázás csak nem akar városunkban véget érni. A korcsmákból és kávéházakból hazatérők olyan lármát csapnak az utcákon, hogy az egyenesen megbotránkoztató. Ezen duhaj legények azonban amily bátrak, rendőr láttára oly gyávák. Vasárnap éjjel is egy ily botrányt okozó társaság oldott kereket a rendőrőrjárat előtt, futásuk közben ordi-tásaikkal a békésen nyugvó polgárok nyugalmát zavarták.
Tegnap volt a gazdák által mindig rettegve várt Medárd napja, mely ha esőt hoz, az negyven napig meg sem áll. Gyönyörű, bár kissé hűvös reggellel köszöntött ránk, azonban délelőtt már elkezdett borulni és a gazdák ijesztgetésére fel- meg eltűntek az esőt hozó felhők, melyekből azonban mégsem lett eső. Tehát ez évben a kalendáriumi szentek, a fagyosak és esőt hozók elmultak anélkül, hogy a hozzá fűzött félelmek beteljesedtek volna.
Ismét állatias emberek.
A léha fiatalság nem tud okulni semmin. Alig egy hete ítélt el a helybeli törvényszék állatias tettükért Ö gyerekembert, ma ismét értesülést vettünk egy ily állatias tettről, mely az úgynevezett papkertben vitetett véghez, áldozata egy 20 éves hely-nélküli cselédleány, aki egy helybeli fodrászsegédhez vonzódott s kinek feláldozta magát, mert szerette. A fodrászsegéd azonban azzal viszonozta a leány szerelmét, hogy 0 társával összebeszélve, a leányon erőszakot követtek el. Az ügy a rendőrségre került, hol a nyomozás folyamatban van, melynek befejeztével az állatias ügyre visszatérünk.
Tolvajlás.
Özv. Krcisler Henrikné nyitva hagyott ablakán keresztül, az elmúlt éjjel ismeretlen tettesek egy ágyra való tollnemlU elloptak. A tetteseket nyomozzák.
Aki a város közönségét lopja.
Ami a közé, azt hiszik sokan, hogy mindenkié. Valószínű ezen feltevésben van azon egyén is, ki a heti vásár-téren levő, az állatok elválasztására szolgáló korlátokat le-szagatja és ellopja s igy a város közönségét lopja meg. A tolvaj valószínűleg hamar kézrekerül, mert rendőrségünk annak már nyomában van.
Koronázási évforduló.
0 Felsége koronázási évfordulója tegnap volt. A középületeken zászlók hirdették e napot, a szcntfercncrcn-diek plébánia templomában pedig háluadó isteni tisztelet volt.
írnoki kinevezés.
A m. kir. Igazságügyminiszter Nagy Jenő keszthelyi járásbirósági dijnokot a letetenyei járásbírósághoz Írnokká nevezte ki.
Száj- és körömrájás.
A tapolcai járás Ó-hid községében a hasított körmű állatok között fellépett a száj- és körömfájás miatt a tapolcai járásban az összes marhavásárok betiltattak.
Vasúti napszámosok nyugdija.
Roppant fontosságú ügyben folynak most a kereskedelemügyi minisztériumban az előmunkálatok. A nyugdíjintézetnek minél szélesebb alapra való fektetése a vasúti alkalmazottak körében amúgy is régi terv. Ez óv elején történt, hogy kHátásba helyezték a lcszámoló-hivatalok napidijaseinak fölvételét is a nyugdíjintézetbe, most pedig ré-szesittetni kívánják a nyugdíjból a vasúti napszámosokat is. A tervezet szerint azok részesülnek nyugdíjban, illetőleg azokat veszik föl az alapba, akik már legalább 270 napot töltöttek évenkint napszámban. Jelenleg már össze is irták őket, amire vonatkozólag a minisztériumból kimentek az alantos hatóságokhoz az utasítások. A szép terv, ha nem gördül elébe semmiféle akadály és megvalósul, a társadalomnak egy nehéz tlzikai munkát teljesítő részét menti meg az elnyomorodás keserveitől.
Zsebtolvajlás.
Naprókoapra adunk hírt zsebtolvajlásokról s dacára ennek, mégsem elővigyázatosak az emberek, újra
fláztetök javítását
csekély átalány összegért elvállalja
jótáll^» lX\\Gll&tt
Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. ix.

Nyári mosó kelme
maradékoké
«rkeztak KOHN 8. B éi FI* cégbsi
ISrxMÓtiut\'tér.
Nagy választék finom BATIST és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti és vásári ernyők, vlimentes ponyvák.
- A íiairykttiilassal sörgyár városi sörraktára. =====
Van szerencsénk tudatni, hogy tisztelt vevőink nagyobb kénybfmére a Ka#lncy-(Vár08ház)-UtCában 14. SZ. alatt levő özv. Adler Mórné-féle házban
Ali/«Mii A AnnMnlrtniff tartunk, ahol tovább elárusítók részére úgy hordó-sörök ,»«i«mini
dlldOQU öUITdKldl l eredeti töltés« palaok-isörök
■ w ■<u.i \' ■ i i 11 * 1 « üSSZes sörtfijtáinkból friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak.
Nagykanizsai malátagyár és serfőződs részvény-társaság.
in. ni»«* ma ♦ * *
* * * *
* * I m I WW*»"
ß
Naoykanlzsál Friss Újság
Kedd, június 9.
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenycr-lisztjc a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak.
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a híres erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő í^öutxtl-f éle bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a lemjutányosabb Arak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
•MMfMn

ii
RUHAZAT BESZERZESE
■""■"" 1 - *............ ......\'\'"»(g
Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotálian
Nngv választék
a legdivatosabb finom fétfl- és gyermek - ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját k é s z i t m é n y c m , Unom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
0



Mindkét Üzletemre a nagyérdemű közönség s/.ives pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
f é r í I s a b ó - li z 1 e t ©
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
*
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel Kauíaiaiiii Mór




7AL0G INTÉZET.
1

A NAGYKANIZSAI
KERESKEDELMI ÉS 1PÁRBÁNK
= RÉSZVÉNYTÁRSULAT ==
lintÖNŐ^tiuu, enu;eclél|r0*011
ÍZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre ===== 1
KÖLCS Ö NT A 1 >.
O * c
L.
<D
a
03
c
:

1


o o
JD ti
V(D CI.)
Ä5,
111 a=kal fi j>o k
ÜVl QlniQC tehér és sárga cipők, valamint AIK dl III UO harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olcsó árért
1 l 1 - Armuth Sándor
kapható ^
Bazár-udvar.
nagy választékban
II
<<
ffl
tV
(D
e a 0«
II
Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. ======
- • ■ • <-i ** -in - -ii • i**i — v n r iiiirn ....... ■
Nincs többé kopott arany képkeret!^!

J
Nagy szerencse
annak, ki néhai özv. Mattos Józsefné házát megveheti, mely Csengery-Ut 40. SZám alatt áll, az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
±= IÍIvADÓ. =
Bővebb fölvilágosítást nytyt / Mattos Ernő.
HIRDETÉSEK
felvétetnek
e lap kiadóhivatalában.
«Wvw* ....
használatával fát, vasat, gipszet, papírt st\'o. bárki is azonnal bearanyozhat.
40 fillér.
K«:y készlet goldoii ecsettel együtt
Kapható
Kratt«55 é« Farkas
papirkereskedésében



11. évfolyam. 16!. sz.
Nagykanizsa, 1903. szerda, junius 10.
Egyes szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG
X
Előfizetési ára: | t«i»jd»««i«k»
Hélybca húhox hordvm .gy bár* «0 Wtór. .♦. I. Krauas U Kukw. ^ i I NyettaMt a »NafykaalMid rri»s Ujsái* swrsádéses
Vidékrs póitil küldéssel ®ty hón» 1 koroa* 20 fUMr. 0 3*ítk«wtí*4g és kiadóhivatal: Knon éa Farkas yayüW—fcsdé—- 8 eyewdUjibas.
FtUUi uiiksiiUt
O.OBTA KUOÓ. . .
Iftstlsltnlk naponta korán reggel.
Hol va>n Micsínai ? Hűiért járt Fejérváry Bécsben.
öőtekfiveK 8s rendőrök.
(Tanulságok a. 3Zioainii eaetliöl.)
Badapeot, jun. 9.
A mi dolektivjeink és rnndőroink > .roppant jóravaló, derék, becsületes, fiöt ha hivatali méltóstfuk és komolyságuk incgongi Jr tolult, n hivatali ténykedésen ttpijl kedves és szeretetreméltó h ^Bolgárok, félelem és gáncs nélRÜi lovagok, ügybuzgók, kötelességtudók, szorgalmasak, nem vcsztegcthetők meg sem baráti kézszorítással, sem csengő érvekkel, szóval, megvan bennük mindazon tulajdonság, mely a derék hivatalnok becsületére válik és mindenre aranyérmekkel szemben csak egyetlen, aprócska, hibácskájuk van: egészen kevésnek a kivételével egyik sem bir semmiféle tehetséggel a kutató pályára.
Édes istenem, hiszoti lehet valaki jó honpolgár, tiszteletreméltó csa ládapa és kitűnő hivatalnok detektív tehetség nélkül is, de jó detektív nem lehet nélküle, az olvau egyszerű dolog, miuf a kétszerkettő és magyarázni, bizonvitani taiáu nem is kell.
Nem közvetlenül a .Micsínai eset kudarca íratja meg velem ezen so rokat, mert hiszen még az angol detekuvkart is orránál fogva képes vezetni egynémely gonosztevő, hiszen nincsen olyan agyafúrt ember a világon, kinél furfangosabb fickó ne találkozzék s ha a gonosz tévők többé-kevésbé valamennyien nem lennének körmönfontak, akkor kutatókra egyáltalán szükség sem lenne: de a mi detektivjeink (bo csásaúk meg nékem ezt a kemény szót), kudarcot kuducra halmoznak és lm a nyom nem csöppüg a vértói, mint a üelber Uaruch és a Petróné esetekbon, akkor bizony eredmény nincs, vagy csak nagyon kevés kerüL
Íme most hamarjában három eset egymás után. egyfolytában, szinto egymásból kifolyólag:, a Falkai, Kecskeméthy és a Micsínai esetek.
Mind a három úgyszólván „kézalul" ugrik meg, mind a három egyszerű eset és nem „bonyolult bűntény", mind a háromról közvetlenül, nem napokkal, hetekkol később, hanem ugyanazon napon értesülnek a detektívek mind a három esetben ott még egészen -friss nyom, . . az eredmény
Az elitéJt biró.
I\'l
IÁRA \'
:! »


xeszmfí:J
fl I tíi
TVjjnap oste lói 3 órakor ojfy mé\'tó-ságos úrra! kövesebb IcU; n legfőbb fegyolmi biróstj letínte Koimos Adóit nyuRalmyott kúriai bitóról n miltóságos cimet, kilaszitotta n niTtévedt bírót abból a díszes, előkelő Us.\'l leibői, amelyhez ő olőtto az árnyék sem férkőzött s meU re ő n legsúlyosabb, legsötétebb foltot ejtette. Kormos Adolf, az ideiglenesen nyugalmazott méltóságos ur, irno c°«k t. c. Kormos Adolf. Amiért ogv ogósz életion út küzdött, elvették tőle a rangot a a
i ■ ■■■■ i »—a.......
megélhetést is, mondván neki, hogy nem kőzéjCtk való.\'
.Hivatalvesztésre,* ez az Ítélet szószerinti kifejezése. Az indokolás pedig azt mondja, bocry Kormos Adolf nemcsak feltűnő módon törvénybe ütközően élt vissza n hivatali hatalmával, hanem mélyen megsértette a birói tokiotélyt ós méltóságot. Ezzel befejeztetett.
Mai képünk az itélothozá* jeleneiét ábrázolja. : " .\',
mégis sommi. Mert, hogy Falkai haza került Amerikából, az nem, a detektívek érdeme.)
Hogy milyen következményekkel járnak az ilyen eredménytelenségek, semmi sem bizonyítja jobban, mint a három kapcsolatos eset, melyek közül kettő ugyanazon helyen a póstánál történt meg. A gonosz hajlamú emberek vérszemet kapnak, azt gondolják: a mit Falkai tudott, azt én is tudom, a mi Kocskométhynek sikerült, nekem sem lehetetlen, meg okosabb, óvatosabb lesnek mint ezek és . . . megkockáztatom.. Elvégre
kockázat nélkül nincsen üzlet. És félő, de bizonyos, hogyha Mlcslnai-nak sikerül, a ml Kecskeméthynek sikerült, hamarosan szaporodni fog uz a díszes gánlo.
Már az is, ho£y ilyen óriási hajsza mellett négy-öt napig Luj-dosni lehet, szinte felbiztatás a gonosztettre, ;mert hiszeni éles elmével, gondos előkészülettel négy napi térelőny • olyan előny, melyet behozni már alig lehet.
Kritizálni azonban könnyű ugy, ha nom mutatunk rá a hibákra. Én tehát rámutatok. Ha tetszik az urak-^tk, okuljanak belőle.-
| A kutatóknak első sorban képe-\' sitott embornok koll lenni. Nem elég írni-olvasni tudás, tnort ide sokkal magasabb kvalifikáció és élos-eszüsóg koll. Mert a vizslaszorü nyomozási képesség uz isaszoghl ordőbo vezet. Az igazi nyomozási képesség nont nyomon indul, hanom kövotkozlot, beleképzeli magát az üldözött helyzetéi)-* és azon gondolkodik mit tett volna uuuak a helyében. A „tehetség" eltalálja az igazit, a „jó anyag" beletanul a tapasztatotok árán. Az ilyen jó anyag azonban csak kópcsltott ember lehet, nom matúra vagy szigorlat által képesített, hanem olyan ember, aki már bizonyságát adta annak, hogy sfej^omi, képessége fölül emolkedik \'a tucat-emberekén.
Már most, ha ilyen emborck indultak- volna el a Micsínai nyomon, ezek haditanácsot ülvo az eszükkel, azt mondották volna maguknak . lehetetlen. hogy egy olyan gonosztevő, ki évek <Hft készül a lopásra, a ki térképeket tanulmányozott, a ki e*ak azért Alit a posta szolgálatába, hogy lopjon, olyan hfllyén készítette volna el a szökését, liogy sem álruháról, sem fedezetről no gondoskodjék. Uiszeu ez az ember tudta, hogy rögtöu a nyomában lesznek, hogy a távU\'» és a telefon azonnal miuden iráuyban megszólal, így tehát már csak arra kellett készülnie, jhogy nyitva tartsa maga élőt az utat és eltüntesse maga mögött a nyomokat, hanem arra is, hogy hamis nyomra vezesse az üldözőket
Hiszen kétségtelen, hogy minden irányban kutatni kell, de az isa-szeghl hajtóvadászatra elég lett volna a.csendőrség és két megbízható detektív, a többi iÍ2 pedig szét mehetett volna huszonkét irányban, do nem utasítás, hanem a saját legjobb belátásuk és tetszésük, a saját tervük szerint, hu egymásba botlottak volna, se baj, annyi bizonyos, hogy ilyen alapon Micsihai ma már a rendőrség vendégre loone.
•Majd e cikk folytatásában megmagyarázom, hogy milyennek képzelem a jó detektivkart, aki akar, oküljon belőle, most csak azt ismétlem, hogy a jó kutatónak nem k o p ó n a k, hanem vizsgálóbírónak kell lenni, a ki tényekből következtet az eshetőségekre és nemcsak a vadvér-nyomon halad, hunéin beleképzelve magát a gonosztévő minden helyzetébe, a képzelhető összes irányokba terjeszti ki a nyomozást.
(Folytatjuk.) *
Iloavftl Hu jó. <
Mol napon a Micsínai esetről következő tudósításokat kaptuk.
a\'

I Holvan Mlcslnai?
j Sxl a «mdőrtég az#felné legjobban tudni, do shelyett, hogy kőiclebb jut nának a postatolvtjhoz, kezdik belátni, "hogy távolabb Ttnuak tőle, mint voltak eddi* bármikor, m»rt Mlsalnaiaak tol-j«son nyoma veaxett.
Közben por>20 «Orüu fogdossák el Micsinaít. Imo, eddig « köroikezó elio-gatisok történtek:
Mloslnalt el/ofták »BttSn.
A főkapitányság ma délelőtt ar csz-torgommegyei Süllő község előljárósá-
f-átol táviratot kapott, hogy ott egy em iert foglak el, nkiro aMicsinai személy-leirts« ráillik. Pénz azonban nem volt nála. Valószínű, bogy Uniót ogy szegény uieiiüáboa vándorember került a hatóság közeibe.
Mioalnalt eltolták Valisén.
Ugyancsak ma délelőtt jelontette tele-Ionon a főkapMnyságnak « keleti pálya, udvar álloniásfóuöksége, bogy a ma reggeli vona okkal érkezett vaautaaok att a bírt hozták, bogy Micsinaít Valkón, Gó-dollő és Bessenyö között elfogták.
A rendőrség azonban délig nem kapott hivatalos értesítést erről a letartóztatásról. Megjegyzendő, hogy a Valkón elfogott ember iá mezitlábos.
Ugyanis azon a vidéken most különösen a mezítlábas vandorokat kísérik figyelemmel, mert a rendőrség adatai ntitn a lakosság agy tudja, hogy Micsi. nainak nu.cj csizmája és mezítláb bujdosik.
Hol nyomósnak a detektívek 7
A budapesti detektívek egész sorege most a Fe vidéken nyomos Micsinai után Miskolc, Kassa és Ruttka irányában. Szóval : a nyomozás körét erősen kiterjesztették, amit mindjárt meg kellett volna tenni.
Mloslaai Budapesten.
Ma röggel olyan jelentéat is kapott a
rendőrség, hogy Micsinai ismét Buda-pesten van és itt egy fodrásznál is mog-lordult, ahol bajuszát leborotvál tatta. — Természetesen ez ia csak olyan mendemonda, mint a mezitlábos vándorról szóló mese, akit inidenűtt ládák Isaszeg környékén.
Cáfolat éa leválásé*,
1 A főkapitányság hivatalosan mof-oáfolja aat a hírt. mintha Mioalnalt Valkón elfogták volna,
A rondőrséghez folyton érkoznek nagy. Mámban levolek, részben gúnyolják a rendőrséget, részben léire akarja vezetni azt.
51« Tönkéről érkeiett egy levél M. M. aláírással. A levéből azt mondja, bogy úgyis belátja, hogy hiába minden; te* vább már nem rejtőzhetik el, nem szök« hetik tovább. Kéri a rendőrséget, adják neki a fejére kitűzött négyezer koronát; akkor ő visszahozza az e<>ész pénzt,
Kgy másik levél Ujpestrél érkezett. A levélíró azt mondja, hogy 6 az ágya alatt rejtegeti a postatolvajt és mindennap elolvassák együtt az újságot. Mindezek a levelet persze élcelődéseknél és éreücn trélákuál nem egyebek.


Miért jart Fajórváry Bgcstto?
fiées, jun. 9,
A honvédelmi miniszter bécsi útiéhoz mindenféle kombinációt fűznek. Teljesen roegblzbaté forrásból tett értesülés m-riht Fejérváry utja összefügg ug^an a helyzettől, de nura ugy, bogy valami vállozái alaplát képezhetné.
Fejérváry katonai afttnifcUstratlv (Ínyekben járt Béoebek).
Ugyanis minden évbea szokás a harmadik évet szolgáló legénységet nyár elején lassankint hasabocsátani, aminek ftt a gazdasági előnye, hogy • lekötött munkáét6 ejtr része araláa idejére felszabadul. E^ érben ebben az iráuyban még nincsen intézkedés és ugy látszik, hogy a hadüg. uiiuiazler és a magyar kormány között ebben a tekintetben differenciált merültek fel.
A hadügyminiszter »így vélokcdik, hogy ae újoncozás elmaradáilt azzal torolja mez, hogy egyetlen embert sem e.-abad«ágol, mijr időjét ai utolsó napig lo nem szolgálta, lul an a szándéka, bogy az idén kiszabaduló legénységet uj évig bent tartja.
Ez a terv a magyar földmivelési miniszter fülfogásába ütközik, remonstrált is a honvédelmi miviszternél, aki viszont megindította a tárgyalásokat a belügyminiszterrel, do nem tudott vele megállapodásra jutni.
Ezért ment Fejérváry Bécsbe és a hadügyminiszterrel való előleges tárgyalni ulitu jelentkezett 0 felségénél, hogy ebben a kizárólag katonai bolkezelési kérdésben a legfelsőbb véleményt provokálja.
Hogy miként döntött 6 felsége, arról eddigelé semmi sem szivárgott ki; de egy héten belül nyilvánvalóvá lesz, mert körülbelül junius közepéti már megszoktak történni a szabadságolások iráut tratú intézkedésük.
irrs
Amerikai pusztulások.
•J
st.-i.Qui«, jun. 9.
Missziszipi, Veniee, Matisaon, New-York és Oroidyn államok keled részén •ok várost 8—10 lábnyi i.,aeasságban ▼íz borit. A lakosokat csón-kokon raon-tettók ki a házakból. Vagy 700 ember a házak padlásain töltötte az éjszakát. A vasúti forgalom jniadenütt teljesen ; szünetel.
N*w-?ork, jun. 9.
A keleti államokban eaó esett, amely eloltotta az ordöégíseket éa véget vetett a szárazságnak.
Montreal, jun. 9.
Az ordöégések okozta veszély ma az eső folytán csökkent. Az esőzés a vetéseknek is javára szolgál.
ORSZÁGGYŰLÉS.
Féllizonogy!tor nyitja meg gróf Appo-nyi Albort nz ülést, Hertelendy Ferenc, az uj jegyző felolvassa a umlt ülés jegyzőkönyvét, melyet hitelesítenek is. Az elnök ezután olóterjoszti az irományokat. Kövoikezik u napirend:
Szatmári Mór: A miniszterelnök jelentésével azért kell bővebben foglalkoznia, mert az szorosan összefügg a politikai helyzettel. A fű^gctlenaé-i pún küzdelmét minden módon meg akarták rágalmazni és kicsinyíteni, Röpiratokkal, nyílt levelekkol igyekeztek az országot az ellenzék ellen hangolni. A megrendelt bizalmi nyilatkozatok özöne is az ellenzék ellen irányul, do ezt a tényt leljesen meggyöngítette egy lölemelő hazafias hang: Pest vármegye határozatai (Éljenzés n széisőbaioldalon.)
Hollobronth Uéza: Ez nem volt megrendolve 1 Z b o r a y Miklós : Megmondta Vancsó I liáró K a a s lvor: Egyhangúlag hozták !
Szatmári Mór r Azok a megrendelt megyei feliratok urkölqsi alappal nem bírnak. K u b i k Béla: Mind erkölcstelen I A p p o n y i olnök: Ilyen kifejezést nem lehet használni!
Kubik űéla ; Pedig ugy van! Főispáni csőszakkal csinálták azokat a leiiratokat. Kimutattuk sorról-sorral
S e b o s a Dénes : Dupla főispáni szavazat l
Szatmári Mér: A kormány éa a
többség mindeuek fölé helyezi a kato-nai javaslatokat a a nemzet akaratéval szembe helyezi a parlamentáris elvnek nevezett többaégakaraiou (Ugyvan I bal* ról) Pedig ez hiábavaló, mert az ellenzék a nemzed önvédelem, á nemzeti el-lentállás nagy barcát vívja meg. Ne hi va\'kozznnak külföldi példákra, bUz nincs egy olyan ország sem, mely oly lehetetlen közjogi helyzetben volna, mint ha ránk. (Helyeslés balról.)
Szatmári Mór víssiautasltj« i mini (terelnök exlex-jelöntését.
Az. olnök az ülést tiz percre lel függeszti.
A szünet után
S o b o s e Dénes kéri, hogy a székely vasutakról szóló sürgős indítványt péntekre tűzzék ki.
Kitűzték.
Kubik Bál« arra kéri Lakács pénz ügyminlazteit, halassza «1 A Kecske méiby interpellációjára adandó rálászt holnapi«, amikor Ktcskctnéthy jolen lest.
P 6 l o n y i Öéíá a Sebes Dénes kérelme kapcsán felkéri az elnököt, hogy u indítvány megokoláeának napirendre tüzéee dolgában «s indítvány benyújtásakor togyea javaslatot.
A p p o n y í gróf elnök : A régi gyakorlat, hogy á naptrendrotűzáa dolgában nem tüstént tesz az elnök javaslatot.
Lukács pénzügyminiszter silvoson hozzálárul Kubik Inditványáhos, hogy Kecskométhy interpollácíójúra holnap válaszoljon. Kubik azonban téved, hogy Keoekcméthynek nem volt tudomása az ö válaszáról, mert egy sűrgOnybél az ellenkezőről győződött meg*
Az elnök bojelenti, hogy a kereskedelmi miniszter holnap fog felelni Sza-ley László intorpeliáctöjáM.
Lukács pun^ügyminik?.<er Urmán-ceynak a székely vasutak kiépítési dolgában tett in\'orpellációj&ra azt feleb, hogy a kereskedelmi miniszter (eleit már egy izbfn s mivel a székely vasutakról már megadta a választ a beruházási törvényjavaslatban, most külön nyilatkozatra ninca szükség,
Urmánezy Nándor: A bombázási javaslat nagy meglepetés volt a székely-ségro nézve. ígértek százötven kilométer vasutat és a beruházáki javaslat öt év alatt építendő huszonhét kilométer ópi-tését veszi föl. (Zaj a bal- és széisöbaioldalon.) A beruházási javaslatban ttl miliió helyett csak hat millió korona van fölvévo székely vasútra és ebben is benne van a szászrégoni vicinális, mely nem székely vasút. Ha a miniszter kijelenti, hogy azt, amit tavaly progrsmmjdban megígéri, hogy harmincnégy millió ko-roniu fog a székely vasutak kiépítésére fordítani, á választ tudomásul veszi. Heiyeslés.
M a k k a i Zsigmond: Addig nem lesz székely vaKut, a míg a miniszterek nem lc»znek birtokosok olt!
Lukács pénzQgyminUztor: A mit tőle kérdezett Urmdnczy, hrra más választ nem adhatott. Egészen in.ls kérdés. In a beruházási törvényjavaslatról lott volna kérdést. Az, hogy az egész harminc milliót, melyre szükség van, nem használják föl, még nem jelenti, hogy nem fogják fölhasználni. (Nagy zaj.) Az egész terv teknikailag lc nem bonyolítható. (Zaj.)
M a k k a i Zsigmond: Az a baj, hogy valami nagybirtokos mágnás jószága nincs arra. A nép pusztul, nincs ke-nyero és semmit rom tesznek. Mindenre van pénz, csak székely ügyro nincs.
Az* e l n 0 k : KéiiMakkait, no zavarja a szónokot,
Bedöbézy János : Hiszen törvény van az egész hálózat kiépítéséről.
Lukács: A kormány nem modott lo a székely vasút égisz hálózatának ki építéséről. Az is el van rendelve. Ez a válasza. (Nagy zaj. Nem vcszszük tudomásul.)
Urmánezy Nándor: Lelkismerele nem éngedi, hogy tudomásul vegye a választ. (Zajos éljenzés a szélsőbalon és a jobbközép némely padján.)
Az e l n o k jelenti, hogy névszerintit kértek és annak holnapra halasztását kívánják, E*t elrendeli.
Az ülés ezzel véget ért.
LEGÚJABB.
Bmsnyákok Béoaban.
Béos, jun. 8. Kállay Béni kOzöa pénzügyminiszter ebédet adott az ott időző bosnyák küldöttség tiszteletért), amelyen Thallócy, Horowitz At Reiner osztályfőnökök, valamint Kállay udvari tanácsos is rászivettok. A küldöttség ma viasza tért Bogaiéba.
»
At osatrák kvótafclsottiáf.
Béos, junius 8. A kvétaküldóUség ma a magyar ronunciumot tárgyalta. A tárgyalást, amelye: bizalmasnak jelentettek ki, még ma nem fejezték be s hol ap folytatják.
Vores oMBlriii (iiama,
At ccsegi határban levfl ogyik pásztoriak véres szerelmi drámának volt színhelye néhány nap elOtL Halász Vince oevQ bngyi pásztor lakott abban. Sok nyugtalanságot okozott noki feleségének kikapós lermóezete.
Az asszony bolondult a leények után,\' e miatt is hagyta el Halász a községet, a hol háaa van és kiköltözött a határba. Oll jobban szem előtt tarthatta a mo-uyecskét. Vasárnap délelőtt Halász észrevette, hogy ogy kis leányka volt a le- , lejógénúl valami üzenettel.
Kivallala a gyermeket, akitől megtudta, \' hegy feloségo találkára készül aznap a í faluba. Est a találkozót ugy akarta ! Hálást megakadályozni, hogy vasárnap t délután ö ment el hazulról s az asszony« | nak \'-jeghagyta, hogy maradjon otthon.
Halásznó szótlogadott és otthon ma- ] radt. 8zerrőjc, Raska Mihály Várta ugyan aznap délután, do mert a szép i asszony nem jelent meg, Raska maga ment ki a pásztorházhoz, abol n me- | nyecikét egyedül találta. Halasza a falu-; ban értesült, hogy Raska kiment R fele- ( ségéhez.
Elhatározta, hogy most mát mind a i (ottőt elpuszütja. llrlásn, mielőtt haza- \\ felé indult, bement a testvére házába éa ! annak hatlövotü forgópisztolyát magúval • vitto. Amint kiért a pásztorházhoz, Has- •\' <ál még ott találta, aki umikor meglátta ; Halászt, menokülni akart. Halász el ál- t otta az útját s amikor ki akart ugrani, j rAsütÖtlo fegyverét. ;
A golyó a mellén fúródott he Ratká- > nok, de nem öltő meg rögtön. Míatatt ez n földön vonaglott, azalatt Halász az asszonyoyal véglett. Az asszony térdon . könyörgött az urának, hogy kegyelnie-zen neki, do a férj hajhauüitn uiaradt. s ez\' Is agyonlőtte. *
Halász, hogy n halálról biztos legyen lövés után baltát ragadott s uz/.a mind a két áldozatual; a főjét üsszed« rabolta és a két véres holttestet egymás • raollé dobta. A mikor bosszúját igy ld- _ elégitotto, megmosakodott s elment a csendőrséghez, abol előadta, mi történt, Letartóz.atták s a törvényszéknek táv-. irati jelentési tettek. • . . . \'
Boldogul a főváros. ;
Budapest, jun. 8, ;
Ma délelőtt 11 órakor egész csendben1 uj, nagy királyi zálogház nyílt meg a\' liinizsi- és Lényay-utca «orkán.
A kereskodplmiminisztériuma törvény--hozás felhatalmazása alapján 1,200.000 korona költséggel építette at uj intézetet és ezt a modem teknika minden ki-, vánalma szerint szerolte fel, ugy, hogy ugyanaz a személvzet egyazon idő alatt háromszor annyi dolgot végozhot, mint eddig.
Az uj záloghftr egyszersmind meg fogja szüntotni a terézvárosi zálogház, túlterheltségét, ugy hogy az állam most\' már becsületesei meg fog felölhetni a a szegény emberrel szemben vállalt kötelezettségének. 1 A leguugyobb előny az, hogy eaontul nem koll maid n szegény embernek fél, napig ólálkodni, vagy másnapig várai, hogy holmiját kiválthassa, hanem a kiváltott tárgyakat rövid uton azonnsl meg fegja kapni.
Az uj zálogház megnyíltával együtt fog járni az az intézkedés is, hogy * belvárosi -régi zálogházat megszüntetik; ezt már qiak addig tartjuk fenn, miz a benne félhalmazott tárgyakat kiváltják. ^ A megnyitásra megjelent Láng Lajos) kereskedelmi miniszter, gróf Wickenburg Márk államtitkár, Szüry Dénes osztály-! tanácsos, Koós és Kapy zálogházi igaigalók, valamint az illető szakosztály öss-szes személyzete. A megjolentek azegésa házat szegröl-végról megtekintették.
A kerveskedolmi minisztérium nomrég, megvette a szomszédos telket is esMs nyilvános árverési cawnokot fog léteséij toni, melyben ugy a transzlcrált tárgya^ kat fogják clárrezezni, valamint magá* noaok által önként nyilvános árverés*« bocaátolt bármi más tárgyat üu
Bg,. tlcSy « y - *» ¡iű<iy«xervi BS_ E bántalmak 8ír
tlfolpá«, hCfHyo»ö-éut;a, vixolstlnger, ólyaijnurut Mbmmi.*ni«j:t/3kiM<t uítkul.gjor-tcj t« Uj<J«lom noiVrQI er^ulnák
• „LOCMFO-fAlB ANTINKON" áltat. B»U6 HMl — N#m Untai I — N«n> 4rUtm»(l —
Orvojoii m«t«*><. nJUntJikl ŰvíRje tor. 4.S0 foitin S )0 hor. ilóictti btiiftl-JtJ« mcllttt bSrmentvr. K.-jM*tó 11 (>í|itl r«n.
uettártkban
Ffirahtári Tflrftk Jíiaef oyógyozartáro
Uml«po»l, Ki/nljr-u. ci And.ány-ut ilí.
jk. BUDAPESTI IIIKEK.
W — Körmöt Űrnapján. A • fflpolgár-mester a törvényhatósági bkotteágl U-gokhoz meghívót Inlézett, hogy csütörtökön, Űrnapján, a Nagyboldogásszonyról nevez-ítt budavárbell lötemplomhan reggeli 7 órakor tartandó ünnepélye* «zent mf«>áldo2ülon s ennek bovégzéso után 1 tartandó ünnepélyes körmeneten vegyenek ! részt. Megjelenés rnigyar dizztuhában, i. vagy fekelo sxalon*öltöuybon.
— Jutalom a tanítónak. A Nie-dcrmayer Xuvór Fcreuo-íélo alapítvány kamatai óvonkínt egy, a tórOk-utcoi elemi isl.olánál működő tanítónak adandók KI,
. aki a leghuzgóbb és legsikereseLb működést tanmdtolta. A tanács ezt a 9!l K i 60 fillért kite\\ő jutalmai az idén N<-móuyi Odún osztálytanítónak adományozta.
— öxólhémo» kereskedő. Ti* évvel
• czclOit a Muzeum-koruton Krausz Józsi\'\' lérflruha-üzletot nyitott, do három óvvel ozolótt tönkrejutott. Csödho került * Cfi.OOU koronáig emolkedtek a passzívái. A hitelezők panaszára a budapesti hün-♦előbirósÉg vád olá helyezte a csalátdan bukott kereskedőt is dr. Geszti Andor királyi ügyész vádiudilványa alapján kél évi foevházra ítélte.
t
— Ami nom lehet bánatpénz. Még
!\' tavaly elhat aroita a közgyűlés, hogy u . székesfőváros kölcsönkől. ínyeit teljes mértékben fogadja el biztosítékul és bá-natpensül. Most érkezett lo a belőgymi-uiszter leirata, motybon kijelenti, hogy azt u határozatot jóváhagyhatnak nom talált. Habár nincs észrevctele a miniszternők az ellen, hogy o székosfőváros \'. saját kötvényeinek saját pénztárainál bi-jtonyos kiváltságokat bizlositson, mindazonáltal a halározarhan foglalt intézkedés a megengedett határon tul lerjesz kednék, mort teljesen kivül hagyja n | értékpapír tényleges forgalmi értékét, va* gyis tózsdoi árfolyamát, molynok padi1* a fodnzeti érték megszabásánál elsősor" ban koll irányadónak lennie. Megcáfolj8 ezután a leirat azokat az érveket, melyeket a főváros a szóban forgó határozata támogatására felhoz, és azután szc-szerint igy folytatja: „Mindezek :\'.pve-i lembo vétolévl lojji^tozerübbnek véluém, ha a s/úkvstóváros saját kötvényeit — xuáH (Htókpn párok tó! megkülönböztetve ;— nem az utolsó Árfolyam DO százaléka erejéig, de nem is mindig a névérték erejéig, hanem a teljes pénzárfool/im s legfeljebb a névérték erejéig fogadná el Üzleti biztod\'.ékul és bánatpénzül. A gya-\'., korlatban — normális viszonyok között c, — az általain javasolt értékhatár alig t4r el attól, melyot a svvékesfőváros közönsége felállítani kíván, nu.t a székes-: lőváioa 4 éa félszázalékos kölcsönköt-) vénveinek pórzárfolyama ez időszerint [ 100.50 az. tr ék éa a 4 százalékosoké pedig 93 százalék. Ily értelemben esot-leg hozott határozatot hajlandó lennék jóváhagyni, s — A« Országos Zeneakadémia /.\'olvasóköre tegnap ónálló hangversenyt í rendezett. Két okból szorítunk bolyét lapunk hatábjain ezon estéinek. Kgy részt
• azért, mert a bangvorwny jólékonycélu c volt. Egyik növendék sególyezés-.Vo for-; ditottox nz ideálisan ösbzolartó növon-
dékek a jősedelmel, amely bármily csekély volt, nemes intenciót dicsííi ; fólog \' Mtíig, n.ert szemmel koll tartanunk a fiatal növendékük tanítását, fojlódését és i) óiról a« 6 bnzditAaukra b&^molni óhaj-ttmk. Ezt padig csak valamely vizsga Y Lozdolébcn tohc\'.jük mez. Laou vizsgákat az éveu át aürün kollenn mogtar-tani, Lon^ omny-eatély Íuíuaban, amke
a? uj zeneakadémia palotájában majd bizonyára több és mogfolelöbb alkalom lesz. A lepnapí hangverseny után és fczt — örőmmol teazszük — \'dicsérő sza-vakkal nem fukarkodhatunk. Erre a Zeneakadémia egyik Halai talentuma adja meg as impulzust. Darlók Béla közre-müködéso volt az est fénypontja. Igaz magyar lehellé?, amely az Internacionális tehetségek között a magyar névnek sok dicsőséget fog szerezni. Amint az est folyamán produkált, nz ogyazorüen bámulatos volt. ~ A zseniális növendék már késs mtWósz. Balkézre irt szerzeménye és ennek előadása uiy lukélucsséu-r őllesztanubizonysáfot, amelyei sok najry-keru szerző nngiiigyelhet. Akarva, nem aknrvn Dohnányi jutott eszünkbe, akinek kilünő kvalitásai előtt o külföld :s mephajoK A Halai növendék a közönségük eksztásisba hozta. A hangverseny ezen számát rsodálkozán kisirte, amely azután valóságos ünneplésbe tört ki. Reméljük, hogy Bartók sikere nemío^ja elknpatni s torábh fon haladni a ma-avar tnüvétzet és tudás dicsőségére. Kálmán Imre schctzandojál is kell emelni. S/inlén olyan jelesség, amely az iskola padokat már régen túlnőtte. Szerzeménye arról lesz tanulságot, hogv a Halai gárdában előkelő vezető hely illeti meg. Ileidciborg Albert kompozíciójáig egy orgona áriát, amelyet Darabos és menüettől, amelyet a vonosnégyes tökéletes szabatossággal és kitűnően adott elő — Hoidelberg Albart már réqebten önállósította magát, és a színházi életben olyan helyet foglal ol, a melyhez csak na^y és sok prakszisulán juthat valaki. Szerzeményeinek száma igen sokra rug, s a tegnap esto előadottak a legjobbak közé tartoznak. Kadó menüettjét, Toldy László andantéját feltétlenül meg kell dicsérni. Sleín-heim Malvin, a ki az idén hagyja el a zeneakadémia falait, Bzép hangjával, Ízléses éneklésével emelte, Kasics Ozmán csinos dalainak hatását. Sleinbeim Malvinról még alkalmunk lesz bővebben rnegomlékozni. Ö volt eddig az iskola slarjo. n ki már nem egy bengversenyen magára vonla a figyelmet. A hangversenyen Braun Paula, Barabás Pál, Délshy Károly, Kőszegi Károly és az intézd zenekera közreműködött Hubay J*snö tanár vezOléso alatt hatásosan 4« sikerTcl. Allatában oly sikerült estély voll, a milyent a zeneakadémia icrmében már rég nem hallottunk.
x Ké>zpónz«kOlosönOk eorft-joyyckrc, nvereményjegyokro és érlék-iiai>irokra, iu érték 00 szaralékilig. a lej-lisebb Összegek is. Rl/álogosltolt sorsjegyeket és értékpapírokat kiváltunk, a többletet készpénzben kiadjuk. Kzen kölcsönöket a felek tclszésszerinli időközökbon és részletfizetésekkel fizethetik le. Sorsjegy-biztosítás ár/olynmvesileség ollgn a legolcsóbb dijtételek mellolt. Yitléki rnogbizásoV aíynnal legelönvösebbeu cs?küzöltclnek. SoreJcjjy-letétl-Bank, Balog A., Bndapoat. Veronolek-Uro 8. szám fiiemelet. (Királybaiár.)
BÁJOS, ÜDE
ésszéplesaanőUret.ba azt a Dr. ti U D A 1 • féle r!
GYÖNGYVIRÁG.
CKÉMMEL\'
togel
ápoljuk, gondozzuk. Próba \' 70 üli. N^gw tégely 1.20 kor. Kapbatóupesten
a Városi gyégycurtárbco,
KI<T6-atcx« te VmiI-u, Mtkáa.
— Z*v*ig\\» VcüpaxiJeóban. Wa-
shingtontiól távirják: A dólaüaoü hajórajt Valparalsoba rendelték, ahol az amerikai konzul jeleoiései azeri/U zavargások törtek ki.
. — OOO lövedék. Senaga ágyúzásánál G00 lövedéket lőttek ki. A ar«loK-ság egyetlen lövést sem talL A további ludmüveletokre vonatkozólag eddig még
nem történt döntés, do lehetségos hogy ha a figuíebeliek nem adják meg magukat, legközelebb más CrdOdÖxot Is bombázni fognak.
— Aki súlyon uetogaégére gyó-gynliat óhajt, rendelje meg a követkei^ mfivett Kuhne Lajoa: Az uj gyógyító-tudomány, vagy a liotegséfiek egységéről szóló tan éá eseu alapuló gvaéges orvosság és vebéezeü műtét nélküli gyógyítás. Tanácsadó és oktató-könyv egészséges és betegek számára számos illusztrációval. Ara füsve 3 forint, bekötve 4 forint. Megrendelhető Szoíler Henrik ulödai könyvkereskedésében Szombathelyen. Az Összeg előzetes be-utalvánvozása melleit bérmenlvo kül-defík.
Kézimunka-verseny,
Teljesen kiszoritozolt legszükségesebb ayönyörü szép 100 drb. előnyomott kézimunkát Ü frtérl, u. m.: 1 igen htfép asztalfutó, 1 igen szép míhtm, ;i igen szép tálca kendő, 1 gs;mtura szekrényeik 4 darabból ¡álló. 1 garnitúra mosdokészlet-teríló,| 7 drb. álló, 1 remek szép Pointias futó milienvol és még 73 darab különféle előnyomalolt tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az\' anyag Hnom damaszt-szattinból való. Utánvétellel szállí!/
Elünyomda iitiézeí
Szombathely.
______ t _» ^
IIIREK MDíDENFELÖL.
— Kogyelem % gyükosnőknek.
Páriából iolenük, hogy annak »v híres Gábrielé Iiompard auérnok a hősnőjét, akit Gouffe közjegyző tneggyilkolásáb«n bCVnrészosség miatt 1900-ban 20 óvi fogyházra ítéltek, kegyolmet adtak 6 nyomban szabadon bocsátották. Egy másik gyilkdanő, Gabiiéit Fenayron, akit szintén gyilkosság\'-cn való részesség miatt 21 év óta tartanak fogva, kegyelmet kapott sziatéu.
— Kirekooxtett vAlasmtók. Pretó-riából távirják : A törvényhozó gvülós nta dó^után elhatározta, hogy a szinoa-börüeket és idegen alattvalókat a községi választól jogból kirekeszti.
_________ _ ______ „ .„.tfrat
¿Tőzsde.
-
Budapoati grabeaatoaade,
Kótlotelt: üiua ltKW, oklijbtrro 7.Ö0-
7 Cü. Hozs ápr. ------. Zab máj.--
—.. Tengeri jul. C-81—0-80. Itepce aug. 12-2&-12.3Ó. ,
Budapesti órtéktSatda.
E\'.őtőzsdén köttetett: OsztrAk hitelríszv ÜG9.75.— Mujyar hitclrésivíny 720.25— Magyar 4 százalékos aranyjáradék 120.50. Mn^vtr Loronajéradék 99.40— Leszámítoló uank 400.--. Jelzálogbank 621--
68Í.— Rimamurányl vasmű 405.— Ofitrák-mn^ar államvasút részvény 67C.M) Déli vasul C4.75. Német birodalmi márka 117.20. Villamos vasút 812.—. Budapesti közúti vasul 609.ÖO—
Beoal értéktőzsde.
ttlőtőzsdén köttetett: Osrl; J; hiteluU\'zet részvény C04.26 Magyar hitelbank réwv. 7S2.— Osztrák inazynr áUamvesuU rrszv.\' t>80.25. Union b»n* részvény 628.^. Osztr.\' korouajáradék 100.80. Ancel-osztrák bank t tV>. 20 frankos arany 1Í.08. Déli vasul I 75.25. 4 százalékos magynr aranyiáradé\' 120.80. Magyar koronajáradék 99.40. Márka 1 bankjegy 117.87.
— Köxviffóhldl aerté avá»*r. Ut valalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt — darab. Ma érkezett
097 darab. — Déli 12 óráig eladtak 405 darabot. Mai árak: Öreg sertés elsőrendű 90—92 korona, másodrendű
9 8- kor, sclejtoiett áru 94 kor,
Fiatal tériéi, nobéz 90—102 korona Középaulvu 94—100 kor., könnvűk 80—94 kor., hússertés, sűWö 99— 90 kor 100 kilogrammonkint élősúlyban
Vásárcsarnok. Hasfélék : vidéki
marhahús eleje 64—78, hátulja 72—90 korona 100 kilónként. Leölt borjuk suly-lovonás nélkül 82—102 fillér. Lehúzott sertéshús kilóia 110—104 fillér. Bárányok párja íW-18 korona. — Tojás: L renda friss tojás 54—00, ryongébb áru 68-58 korona. — TejtorméKek: I. Főző teavó 1 félkilós darabokban 2.40—nallfvn rOdie 1.60—1.80 kurona, tshénturO.8 \'1—24 fl kilúrvként. — Spárga: vastagstála 1.40,
közío 1.-1.20, levesspárga 0.60 korona
kilónként. — Vadíúiék: óz 1.00—IUW, vad. «Uznó T0-»40 fillér Útinként,
^ REGÉNY.
Társadalmi küzdelem.
K Hott bíailírt Irta »LOBVJU HOOO
Mindem J«y fwUrtra. y
Az újpesti tanya. v ft
A nlkospulotal erdő mentén, »zi Ujpoatre vezeté orezAgutWl negyed-J órányi távolságát, egy villaszerű I épület AllotL
Ócska, dü külsőleg urí kényelom-: ről tanúskodó épüíet volt ez, melyet < magas külo.1 zárt körül.
X. gróf tulajdonát kénezto cr. tus: épület, de a gróf, aki küztudomAs ; szerint Állandóan Bécsbcn lakott,! csak nagyon rítkán jött el ide.
A házat egy öreg vadász ós néhány 1 komondor őriele. i
A vadász otthon háztartást nom vezetőit, honom egy közaÜ vendég-; fogadóban étkezett, néhanapján ma- j gávai vitte a házba uz était. *J
Kajla kívül a házban senki som lakott és soha meg nem történt, hogy ö vulakit magához, vezotolt. vagy valakiuek a látogatását fogadta volna.
Ar. igaz, hogy ö sem járt sehová és emberekkel csak a korcsmában találkozott.
Ha valaki meghívta, kereken visz-szautasitotta a meghívást azzal a megokolással:
— Vendégségbo csak az menjen, aki vendégséget adhat, márpedig én; nem adhatok, mert nz uram küíünc ember és szigorúan meghagyta, hogy távolléte ulatt soha senkii és semmi körülmények között no engedjek be u házba.
Hát én,örülök, hogy tisztességes becsületes kenyerem van és megesküdtem, hogy senkit, semmi szin ulatt bo nem engedek a házba é3 ha koll, erőszak ellen eröszakot al-. kalmazok.
Az omherok egy ideig találgatták, vájjon mit őriznek olyan féltékenyen abban a házban, do mert tényleg: nem járt oda senki, hamarosan megszokták a dolgot, elnevezték .elátkozott kastély"-nnk és nem törődtek tübbó vele.
Pedig ez a kastély volt a legveszedelmesebb büntanya, mely abban a bűnökkel telitett idúbeu létezett.
hlnen nemcsak az omberek vagyonbiztonságát veszélyeztelték, hanem a közbiztonságot is, világloi-forgató terveköt kovácsoltak és a társadalom iránt vad gyűlölettel eltelve, végküzdelemro készültek. íPolvt löv.t
Jégverés ellen
jutényeeea és . kedvsifi fsl-tátstsk m*tl*tt Wtoslt a
Hazai < általános biztosító

itafiDytársaság.
Forduljon tehát &z érdeklődő
gazdaközönség bizalommal kerületi felügyelőség, főügynökség, illetőleg helyi ügynökségeinkhez, a hol mindén tekintetben készséggel adnak tájékozást.
Kárainkat gyorssá éa mél* tAouosan bonyolítjuk lo, azonfelül ksdvssö flxetésl folté-telekot adunk.
lohol Jobb oloaóbb «slpő n»m kapható, mint a
SzatmlrLÜÜ olpdflzlotbon
. rg-f BUDAPEST,
j H, KiráJy-atcza 98ib-
1 k. i Csak kiíárölagsaiátkészit-I V. I mónyü raktár
I VV ^ ur|., 8 nöi-
^^^ SyermoEc.
ozip&kbevt
. a lcgjutánye
Az áruktól kie-neiíiniók: Kérfl-ctipök 3 forinttól 4.80-ig. Nöi czlpök 2 öo tál 3.60-ig. Linyka-c*ipflk 1.60-tól 2.60-ig.
Gycrmck-cíipók 1.20tól 2.— írlig. Vidéki rendel
éscknél elegendő a talp hosszát beküldeni.
Elad blxtoaitó intéxat
Legjobb és legmegbízhatóbb . »zer a 0 ERLE-félo
\\ hintőpor
Om.1i kir. tmUe JiiW tóhttct »idc&k-a4(aaJall m. u.
Bndapeat, IV. Váol-ntoa 34. X. •.
FlujTirm»kek l*f*línT«»»bb tlláUaa * v4dk6-WJajcU«*«. Ulolva »«lykonuíU» tdíjír*. - 01-c»4 diJWlaitk. - 8»ata Mvü ««l.alfoiáiok. -Aj Oiambaaion a biti. aUotUké : a btaoiotoN ifjak aiaafainl IiUiiim kolin n|er*m«nyt>«B r*-aj*>ali,«k. Rt.u-> Uii iSkt 3S mlllÍA.
BUtoalUkJ alapok bat 4a íílmüUÓ.
70 fillér.
nyomul (tátit ^^ 4« »»«fitUiU.
K»?i »to » k*»»ü&t.W: ^
Gerle Jenő
gvógyszorésr, Szeged
Kapható a g;
gyárilag kijavítva Jutányoean kaphatók
Heisler Sándornál
Budapest, Terézkőrut SO.
"<>?? Kutectiu-liijeotióin
b tivt aitff liiifyrto »• fah*rh>lj*a »¿tan. t\'rY a<t; ujaknak koron» ; nóknck S kor. 0 fillvr
Csak Gyarinúíl-íela Kafechu-lnfcrtiót kérjliíkl
Ki|\'h»(» mlaJjn g^j-urUii. — Főraktár:
Városi cfógyszerfir a „$zent-Hir3iiisáí"-lioz
Elaja, Ftt-titoxn 394.
Hasznos tanács
a ,.N4i>axer& Útmutató\'- er. kíofr, rnoír ">>> o! Ulon a tltkoa b»[»K>ts«Kru tooi>V mln4»n trntntT*)orl ea (jt-ffifttU* módot \'.aitaiiuax. tJ.crl íjo Dr. (I A II A 1 ANTAL . • •• V-\' \' l\'B ep»wJ*h»U a k4n* vat bArklnak taljoavn iuxyoti »Art hjiiUkban kOJdi m«^. A kony» mar at \' (V
kii.lail.ia jclanl incy *» »ok rlox riabar ,0 •jtatuU »nr>»k »TórtuUiál. Port«*"» *0 *IU4r biljre* hni.taud». Oun
B>r. .«AKAI Budapest, VI., András&y-ut \'¿\\.
itol a munka atmb)% noml-, bór- 4a liuyy-axarrl b«t«jr»knak naponta ieod«l d. «.
l«_tlf fa a-t« 7 ».It.
4 (pái* czipíí csak 2 forint 60 kréri
\\tt: — n»ct io»nnyl«4{»kb«o tAlUi.t h"V.«irl»r mut! — f.\'Mi i>a v*t*<iK«a xrói t rUiulUva. C«y p.r férfi oslyd. vgj \\iki udl cxitf6 fii.fi» f> n «i-ívlt talupal. Ut\'ijab i txabii «»«-rin!, lo»4\'<\'« tgy pfkr fWfl ía r pAr n8l «tivft\'ra oatpfl l(«n *lt(4»«ikivilrlbon. Ifcn ralroi <•► kOnoyú »i-ldl«S 4 pár oaak a Irt (0 kr. R«n.|u »1 ala ,,ni<> a UO b".<jii.*l m#rJ«l61»«o. t^ictk .<* uun-
>.••♦). 8«h.fti-rzpovt Lust, Krakuu.
KICéMCléa mc|o,i;\'edve & pont rilUA.
Óv- éw gryóftyBter eertéeeknek.
A lepnelegobbcn ajánljuk o porokat melyek kiüzámithntnllan károktól óvjúk meg a sertés-tulajdonosokat. A mel^g idflk hoáltávat. de egyébkor hí valamely bultrfkég mutatkozik, minden sertésnek egy por adandó, mely az e(té»z évre foleslosessé te.z -ninden ogvéb gyogysiort. Sertéseknek 1 adag 4 Kr., mal.tcunak .1 kr.
SertAa-por. Kmésitó por rossz emésztés és étvágy-hiánynál 1 adag 3-siorra adandó. Ara 10 kr. Kapható
MILASSIH ILLÉS gyógyszertárában
HtABA DKÁlf
VilághlrO
olmützi quargflit
ajánl nagyban legolcsóbban, körülbelül 6 kúój dobosokban, 3 kora 60 fillér
utánvéttel
Es Zorw iTimuVif.
- •\'•••• \'■ J4.1-"tlítSPwmmmmmm■
i >i«r alirt tiker a lfiTlben mindrri knlor:^ koreK» cM-\' kflt AonaiL Kltt-U. l.aUa\' /olsUn a mloíl kalotl Vani\'.a-lialiKnm aioi\'kjrol frln arrmint kf. üj
anroni«vkat u> plltti ac**\'-
b\'n riaidll Miiidtu lmot-
aiftrtcrfcf» hatn ot. *p uf,
> a ktfrjlMeibcD Uvfi fuia)
> lí»ny, mint mir t*l,\'f»on kl
»•.Vv
Van szérftnea^m a t vendéglős urak flgytlmét — a közelgö idényre tekintettel — 48-aa ■ ar-axivattyulmra felhívni. Számos k\'illitáton ki-tQntetve I Igen lói mOkódók, ; cxélszerüek és olcsók.
-Tgr-rfr
Arák 24, 26 és 30 kwooi.
Budapsst,
VH., Sohánj-utoaa S. es
* WEGMANN-rendsz8rü malomépitö iroda
[Jakab István mérnöki
Bndapsvt, II, Horvát-utoza 23.
íPorczcHánhengerelc V Koptatók
Daráló H \' C£2| Olajmalmok
Combinált „ fScfiL-^&k Mótorok
, Simán örl« „v Transmíssldk
Walomjáratok .-wiSggí, Szíjak, Selymek
Malomgépek Eszközök, stb.
Saját randeaerfl minta-malmunk Ingyen meft«kinthet5, i —.»a—« Saámtalan ellameréa áa kitüntetés. ,, Jfenrral, kflltségrTetéesel »aol^álunk. Aijigymé* ingyen.
Eliérlet lagyen
Kísérlet Ingren
kap WUni ofy adajwt
Myeaaatett a talajdonoi .^irlapUzjaaztó YállaUt" körforgógépén. (Ciégtttlajdonoas Székoly Yikter )
Szerda, június 10.
Nagykanizsai Friss Újság
I
Értesítés.
A nagykanizsai áll. el. népiskola I., II. ésxJII. igazgatósági kerületének 1902— 1903-ik évzáró vizsgálatok sorrendje:
Hittani vizsgálatok;
Junius 9-én délelőtt az I. és II. igazgatósági kerület róni. kath. fiu- és délután róin. kath. leány-növendékeinek hittani vizsgálata a Kazincy-utcai iskolában.
Junius 10-én délután a 111. (kiskanizsai) igazgatósági kerület róm. kath. Hu- és lcánynövendékcinek hittani vizsgálata a központi iskolában.
Junius 10-én délután 3 órakor az I,, II. és III. igazgatósági kerület ág. evang. fiu- és leány növendékeinek hittani vizsgálata a Kazincy-utcai iskolában.
Junius 10-én délután 3 órakor az t, II. és III. igazgatósági kerület izraelita liu- és leány-növendcinek Mttnn! vizsgálata n Kazincy-utcai iskolában.
Junius 14-én délután 3 órakor az 1., II. és III. igazgatósági kerület cv. ref. fiu- é^ leány-növendékcinck hittani vizsgálta a Kisfaludy-utcai imaházban.
Osztálytizsgálatok : I- wjk\'dói kerület.
Junius hó ló én délelőtt A) II. fiu osztály. Elnök: Mütter l.ajos. 15-én délután A) 111. liu osztály. Elnök: Lengyc-t, Lajos. Ki án délelőtt 1. leány osztály. Elnök: Vécsey Zsigmond. l«J-án délután II. leány osztály. Elnök : dr. Tuboly Gyula. 17-én délelőtt IV. leány osztály. Elnök: dr. Benlzik Ferenc. 17-én délután B) II. liu osztály. Elnök: dr. Roischild Jakab. 18-án délelőtt III. leány osztály. Elnök: Hütter Lajos.\' 18-án délután B) III. fiu osztály. Elnök: ifj. Fesselhofcr József. 10-én dél-clőtt I. fiu osztály.-Elnök: dr. Rothschild Jakab. 10 én délután A) IV. fiu osztály. Elnök: dr. Neumann Ede. 20-án délelőtt B) IV. liu osztály. Elnök : Weisz Tivadar. . II. igazgatói kerület.
Junius ló-én délelőtt Rozgonyi-utcai II. fiu osztály. Elnök: dr. Maycr Ferenc. If»-ón délután külső" Teleky-uti I. leány osztály. Elnök : Kránic János. IG-án délelőtt Rozgonyi-utcni 1. leány osztály. Elnök: Miltényi Sándor, lü-án délután Arany Jánosutcai I. leány osztály. Elnök: Elek Lipót. 17-én délelőtt Arany János-ntcai I. fiu osztály. Elnök: Elek Lipót. 18-án délelőtt Eötvös-téri I. fiu osztály. Elnök: 1hdvax Frigyes.
18-án délután belső Tcleky-uti I. fiu osztály. Elnök: Lengyel Lajos,
19-én délelőtt Rozgonyi-urcai II. leány osztály. Elnök : Simon Cíábor. 19-én délután belső Tcleky-uti II. leány osztály. Elnök : Simon Gábor. 20-án délelőtt belső Tcleky-uti II. fiu osztály. Elnök: Halvax Frigyes. 22-én délelőtt Rozgonyi- tcid III. leány osztály. Elnök: Kránic János. 22-én délután külső Tcleki-uti III. leány osztály. Elnök: Vécsey Zsigmond.
23-án délelőtt Eötvös-téri III. fiu osztály. Elnök : Kránic János. 23-án délután külső Tcleky-uti IV. leány osztály. Elnök: Vécsey Zsigmond.
24-én délelőtt Eötvös téri IV. fiu osztály. Elnök: dr. Neumann Ede.
III. igazgatói kerület.
Junius 15-én délelőtt VII. kcr. I. fiu osztály. Elnök: Szedlmajer
László, lo-én délután VI. kcr. 1. fiu osztály. Elnök: Szedlmajer László, lü-án \'délelőtt VI. kcr. 1. leány osztály. Elnök : Mihálec József, lü-án délután VII. ker. I. leány osztály. Elnök: Mihálec Jő/sef. i7-én delelőtt II. leány osztály. Elnök : Mihálec József. 18-án délelőtt II. fiúosztály. Elnök: Szedlmajer László. 18-án délután III—IV. leány osztály. Elnök: Mihálec József. 19-én délelőtt III. fiu osztály. Elnök: \'Szedlmajer László. 19-én délután IV. fiu osztály. Elnök: Szedlmajer László. 21 én női kézi-munka kiállítás. Az I. és II. igazgatósági kerület leány-növendékeinek kézimunkája a Ka-Ziney-utcai iskolában; a III. igazgatósági (kiskaipzsai) kerület leány-növendékeinek kézi-munkája pedig az osztály vizsga napján saját osztály helységében.
Junius 25-én magánvizsgálatok, 28-án hálaadó Istentisztelet és az értesítők kiosztása. f
A vizsgálatok délelőtt 8- és délután 2 órakor kezdődnek pontosan.
Felhívom azon utcák lakóit, melyben a körmenet elvonul, hogy az ablakon feltett kalappal, égő szivarral vájó kinézegctéstől és egyéb nz ájtatos közönséget megbotránkoztató cselekményektől őrizkodjenek.
Ezen feihivái be nem tartói ellen az 1879. évi XL. t. c. 78. §-a fog alkalmaztatni.
DEÁK PÉTER 9. rendőrfőkapitány.
Felhívás.
Az umapi róm. kath. egyházi körmenet alkalmával a \'hivők ájtHtos-ságát mélyen sértő botcányos tolongás elkerülése céljából egyetérlőlcg a róm. kath. plébánia hivatallal, n következő intézkedések elrendelését tartom szükségesnek:
A reggeli 9 órakor tartandó isteni tiszteleten a templom szentélyében a fehér ruhás leánykák, polgári gjlor-tyás kisérők és a katonai kiscreW (spalér) kívül másnak helyet foglalAi nem szabad. I
A padsorok 0 első padja fem\\ tartatik a hatóságok részére, még pedig a bejárattól balra cső <5 pad a városi tanács, a kir. törvényszék, kir. járásbíróság, stb. - hatóságok és a főgynmasiumi tanári kar, a jobbra eső 0 pad pedig a katonai tisztikar részére.
A padsorok között levő közép bejárat a tűzoltótestület, hadaslyáu és aggharcos egyesület számára tartatik fenn.
A körmenet utja n templomból cintorium, Nádor-utca, ^sengery-uton, Deák l\'erenc-tér déli oldalán a felső-templomhoz, onnét a Deák Fcrenc-tér keleti oldalán, ugyan e tér éjszaki oldalán a Fő- és Kazincy-utcán és cintóriumon át a templomba vezet.
A körmenetben való résztvétcl a következő sorrendben történik: A zászló-vivők után a helybeli elemi fiu- és leány iskola, a polgári liu-és leány iskola, főgynmasium tanulói, földmives céh, az aggharcos ós hadastyán egyesület, a tűzoltótestület, Vs díszszázad katonaság, tűzoltó zenekar, a fehér-ruhás leánykák, kántorok, baldachin (menyezet) a papsággal, körül a polgári gyertyás-és katonai díszkísérettel. A baldachin (menyezet) után a. hatóságok képviselői, l/a díszszázad katonaság és végre a hivő közönség.
Vissza jövet a cintórium bejáratánál nz elemi és polgári fiu- és leány iskolák növendékei a Nádorutcába kanyarodnak be; a főgynmasium ifjúsága pedig a Kazincy-utcá-ban a Dobrin-ház előtt foglal állást. Az aggharcos és hadastyán egyesület a cintóriuiui fasorban vonul a templom fő homlokzata elé és ott akként foglal állást, hogy a templomba való bevonulás lehetőleg akadály ós tollongás nélkül történhessék.
Hirek#
Rendörök mint tOzoltdk.
Tegnap este 9 órakor a Kazincy-utcában tűz Ütött ki. Kigyuladt Dob-rih Benő Kazincy-utcai háza, udvarán levő melléképület; melyben u mosókonyha volt elhelyezve. A tüz erős tüzeléü következtében állott be azáltid, hogy a kéményhez közel levő menyezet gerendája kigyuhult s nz épület tetőzetét egészen elhamvasztva ójjcli Vili órakor ért véget. A helyszínen gyorsan megjelent rendőröknek köszönhető a tüz lokalizálása, kik igazán emberfeletti munkát végteve, mire a tűzoltók megérkeztek, a tüzet eloltották. A kár biztosítás utján megtérül.
Nő mint katonatiszt.
Nem azokról a nőkről akarok Írni, , kik férfiruhába öltözve 48—49-iki szabadságharcunkban karddal kezükbe , a férfiak soraiban küzdöttek a szu badság, testvériség és egyenlőség hármas szent igéjéért; hanem azokról, kik, hogy hódíthassanak: férfi, különösen katona tisztiruhába öltözve az utcai ablakokban dévajkodnak. A Sugár-ut egyik házának ablakán gyakran látunk egy hadnagyi ruhába öltözött hölgyet, ki erősen cigarettázva megtéveszti a kötelességtudó hadfiakat, kik feszesen szalutálnak a kacagó csinos állmdnagynak. Nem tudjuk, hogy ki lehet ez a kacagó höl-gyecske, ki annyira rajong nz uniformisért, hogy azt magára szedi, és oly Ízléstelen tud lenni, hogy még nz utcai közönség olőtt is mutogatja magát.
Megugrasztott szerelmes.
Ej y szerelmes ifjú finánc esténkent ellátogntott szive választottjához egy kis beszélgetésre. A pénzügyőr nem népszerű alak, akármilyen kitűnő egyéni tulajdonságokkal áldotta is meg a sors és ha a l«inyo!< szíveseti látják is, o legények nem szeretik vetélytársnak, mert hát ha finánc is, mégis csak egyenruha van rajta s a nyalka uniformis mindig csábító marad. A szerelmes pénzügyőrre rále-sett néhány legény s amikor a választottjánál. időzött, berohantak a szobába s olyan fenyegetőzést vittek végbe, hogy a szegény fiu kénytelen volt az ablakon keresztül menekülni. Folytatása lesz a dolognak a hatóság Vlőtt.
Piaci kellemetlenségek.
Alig múlik el nap, hogy nem vennénk értesítést a piaci elővásárlók tolakodó eljárásáról. Hn reggel \'/^ö vagy 8 órakor a piacra megyünk már nem vagyunk képesek valamit vásárolni; nz elővásárlók ellepik a piacot és ha alkuszik valaki, annak hátamögé állanak, intenek az eladónak, hogy ne adja s mikor a vevő eltávozik, megveszik. No hát ez tűr-
hetetlen állapot, melyen szabályrcn-deletilcg kell segíteni.
Rajtavesztett cslrketolvaj.
A legmindennaplbb esetek, közé tartozik, hogy a házak szárnyasállatait ügyes csirkefogók megdézsmálják. Sokkal ritkább azonban az, ho;ty valaki a piacon az elárusítótól igyekszik szárnyast lopni. Godina Károlyné tegnap próbálkozott ezzel és 2 pár tvukot lopott el. A tyúktól vaj asszonyt, mielőtt a zsákmány-nyal odébb állhatott volna, a rendőrség elcsípte. Godinánó ellen a bűnvádi eljárást megindították.
A diploma nem nagykorúsít.
Érdekes ügyben döntött most a közigazgatási bíróság. A mult tiszt-viselőválasatások alkalmával egyik nagyobb dunántúli városban egy 23 ós Va éves fiatalembert választottak meg városi ügyészszé. A közönség egy része, a községi törvény ro hivatkozva, mely szerint községi elöljáió csak 24 évet betöltött nagykorú férfiú lehet, a választás ellen panaszszal élt. A felsőbb fórumon ugy gondolkoztak, hogy akinek diplomája van, az eo ipso nagykorú. A panaszszal élők felvitték a dolgot a közigazgatási bíróságig, mely április 22-én a törvény érteimezésót elutasítván, n választást megsemmisítette.
Dankó Pista a menyországban!
E címen eredeti magyar dalt szorzott Lengyel Miksa ösinert zeneköltő egyik fővárosi hetilapban megjelent ötletes költeményre. A vers írója Lipcsey Ádám hírlapíró szellemes idealizmussal képzeli és festi e szövegben, hogy minő fogadtatásra talált a magyar nóta )<írAlya a menyországban. Lengyel1\' Miska földije s egyszersmind ifjúkori pajtása — egy időben karmestere — volt Dankó Pistának ós csak a néhány évvel ezelőtt köztük keletkezett csekély nézeteltérés választotta cl rövid időre a két jó barátot egymástól, de csak azért, hogy a félreértések kiegyenlítésével még szorosabbá fűződjék hosszú éveken át fönállott baráti viszonyuk. A fülbemászó s hangulat-teljes nótát szép és Ötletes cimképpel adta ki a „Harmónia" zenemű- és zongorakercskedés Budapest, Váciutca 20. szám. Ára 2 korona 50 fillér.
jjáztetök javítását
! csekély átalány összegért elvállalja Jótállás mellett
Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. az.
Nyári mosó kelme
maradékok
írkeztek KOHN S. B és FIA cégbei
]SrxMÓbet<tér.
Nagy választék finom BATI8T és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti ós visiri ernyők, vlimente» ponyvák.
0
Nagykanizsai Krlss Újság
Szerda, Junius 10.
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenycr-lisztjc a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó f-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő l^antl-féle bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a letsjutáiiyosabb árait mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.

RUHAZÄT BESZERZESE



Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotáhan
Nagy választók a legdivatosabb finom férfi- és gyermek -ruhákban.
- Raktáram legnagyobb része saját készítményem, finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szlcoruan kizárva.
0
Ii ■*■


Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
f é r í 1 s « ti b ó - ü aj 1 e t e
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
l-léses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kaufmann Mór
férlflMa!Ul)ó.

7AL0G INTEZETE
A NAGYKANIZSAI
10
* c
L. <D CL (tf
<




KERESKEDELMI ÉS IPARBANK
= RÉSZVÉNYTÁRSULAT =
s
UatÓMf\'i^lldu; outcotléíyozett
ZÁLOG-OSZTÁLYA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre \' ?
KÖLCS Ö IV T A 13.
Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. —- =

:
CO



J*
o o
jQ 03

a=kalapok
A 1911110 O sárga cipők, valamint
AlfVullHuu harisnyák és keztyük =
s több cfélc cikkek nagy választékban bámulatos
oIcnó árért
Armuth Sándor
Q áruházában
Bazár-udvar.
kaphat
nagy választékban
3
g
(t> ö P-
II
I
:
:
Nagy szerencse
annak, ki néhol özv. Mattos Józsefné házát megveheti, mely Csengei\'y-Ut 40. SZám alutt\'áll, az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
- ElvADÓ. —
Bővebb fölvilágosítást nyi\\jt Mattos Ernő.
KIADÓ.
Egy szép uj ház,.mely egy nagy, egy lus szobából, egy konyhából, éléskamrából, padlás, tágas udvarból áll, jó vizll kúttal, Kiskanizsán (VII. kerület Varazsdi-utca 8. szám.)
olcsón kiadó.
írVv^Wii^^y ■ % u^j
Üzlethelyiségünket
U>< >:$. évi (iti^uMxtiiM lió l*ón
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
kiüríteni
vagyunk = kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalmat ny u tunk a nagyérdemű vevőközönsegnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
II. évfolyam. 162. sz.
Nagykanizsa, (903. csütörtök, -junius II.
£»> >

Egyes szám 2 fillér
II FRISS ÚJSÁG
Előfizetni ára: Ki«dó tulajdokosok: Fiuifi ii»ik«i«u: ü. MegjslODtk naponta koráa reggel
.Milybao háahoz hordva egy hóra 60 fillér. tí Krauai «a Fark ka. f1-» aom ti Nyomatott a ^ía©kanj|ial Fpm Ujaa*\' um*6dim
\\tdékre postai küldéssel egy hóra 1 korona 20 Allét. R Sxerkctatűaót éí kiadóhivatal: Kraui* és Farkas paplrk«r«aka<iao. H \' ayoadájikia.
>\' B
tablók az erdőben.
. > . «é
erény let esj]; oros2s^tábornok ellep
Az elsú osztrák jutatoiiA és szörögyár,
A noivo megmond már mindent.
Nem kell itt már sem magyarázol fsern Lunortotni: ott van a névben a jelleg.
Ami osztrák, az nz osztrák érdeket szolgálja, az osztrák tőkének a rabja, lia ido telepszik közibénk csak azért teszi, hogy a magyar pénzt a magyar omber elül kicipclhcsso Ausztriába és a magyar embert nyúzhassa idehaza.
Ez a derék intézmény, melyről itten szó van, a magyar koiruá.iy segélyét átveszi.
Nincsen adatom rá a jelen esetben, de majd utána járok, hogy szerezzek, tény az, hogy nem hozom az ilyen „betelepített" magyar iparbau, s azt hiszem, hogy a legtöbb ilyen gyárban a „Turul" dolga ismétlődik: a Lajtlia mellől szállítják a magyar portékát.
Akkor aztán persze gyerekjáték a sztrájkot megtörni i?s a sztiájko-lóknak adott Ígéretet megszegni.
A szóban levő gyárban sztrájkolnak a munl:ásleányok. A gyárvezetésé^ beismerte, Imsy igazuk yju és megadta követeléseik nagy részét.
De közben szólt der Herr von Direktor aus Wien és nem enged megadni semmit. Azt mondja, a gyár eleget tud tenni kötelezettségeinek, ha nincsen magyar munkaerő, majd szállít osztrák portékát.
Íme ismét egy példa arra, ho-Í7au lehet minden magyar érdeket Ausztria javára kifosztani. Ha egy osztrák gyáros attól tart, hogy itten magyar verseny akad, mely az osztrák áru silányságát ts drágaságát nyilvánvalóvá teszi, eljön hozzunk Ci kieszközölve magának a korn.ányszubvcuciót. magyar pénzzel mozditja elő az osztrák érdekot és silányítja teljesen tönkre a magyar ipart, ráadásul a magyar munkást is szipolyozva.
Csak rajta, jól teszik 1
.Az pedig, hogy a Herr voni Geueraldirektor nem tartja meg a a mit itt Magyarországon az ö neveben igéinek, bizonyosau nem tesz mos: sommit, hiszen kétségtelen, hogy a „MadjaiiscliOa Aibpter-jpack"-kal el kell bsnni.
A szomorú csak az, hogy a magyar közvélemény nem söpri el az ilyen osztrák burjánt

SKSoB vagy ¡^Sicsinai ?
— Itt a esizmájd! — Idáltotta András bácsi boldogan ós azt hitte, ha itt a csizmája, nem lehet messze az „embör" som.
De megfeledkezett jó András arról, hofty a csizma és az ember csalt akkor jölontí rendőri szempont-
Szüreü orama aTHüíöiőE
— Saját tudósítónktól. — Tragikomikus csot törtónt tegnap reggel a fővárosban, közvollenül az eekflvoje oiőtt akar mogválni kút fiatal sz«relmei szorenciére azonban csak a kUárletaél maradtak.
A dráma hősei Koltai Erzsébet 20 éves jászberényi születdsü szobaleány és Stoll Károly «1 éves budapesti születésű szobrti3zsegéd.
Régóta ösmerték egymást 4* még a rnult hónap elejon, a mikor a leány 0000 forintot örökölt, elhatározták, hogy egybekelnek.
Az esküvőnek ma kolíett volna megtörténnie. » ^
A múlt vasárnap együtt voltak egy nagy társaságban és a zugligetben mulattak egy korcsmában. — Egy fiatal tűzoltó udvarolt nagyba Erzsinek, aki már osak^ tréfából La eltűrte u udvar-\'
1x31 ugyanazt, ha a csizmában benne van az ember is.
így most csízina van, do Mlcsínai nincs ós ez a pár ciizaia lesz a rendőrségi ritkaságok között a log-humorosabb példány.
lást, hogy vele kissó fóltékeuynyé tegye vőlegényét.
Stodt azonban szörnyen boszantotta ez és haragjában szó nélkül tü-ozott.
Tegnap reggel a leány levelet kapott tölo, amelyben tudtára adja, hogy nem veszi el feleségül, a történlek után nem biiik benne, hogy állhatatos marad hozzá.
A leányt ex a sértés aagyon bántotta ós egyik este> Wesselényi-utca 6. az. alatt levő lakásán marólúgot ivott.
Az esetről értesítették Stollt is, aki nem is hitte azt, hogy a leány Ilyen komolyan veszi a dolgot.
Elkeseredésében bezárkózott szobájába a hol borotvával jobb karján felvágta az erek
Mind a kettő most betegen fekszik, de a dráma megint összehozta őket és a mint felgyógyulnak, a mi náhány nap múlt* laax, megtartják tt eakflvőjOkat,
Érdekes szocialista úgy a birósán elotl.
Wskolo, )ud. 10. A miskolci kir. törvényszék érde-kes bünügygyol foglalkozott koddi tárgyalásán. Fftlöp Bertalan miskolci nv/talnssegéd a helybeli szocialisták egyik cgilís tagja állott a a bíróság előtt osztály s alkotmány ellenes izgatás valamint vallás elleni kétséggel vádolva. Fülöp ugyanis a múlt év dec. 28-án az Erzsébet kórházban Frank Fülöp munkástáraa temetésén gy4í>zbeszódett tartott, rmelybon h q;unkasokat a tőkepénzesek és a gyárosok elleni gyűlöletre izgatta és a kormány, mint az alkotmány intézménye ellen lázított. Ez volt a vád, ezért illlott vádlotként a biróság előtt a fiatal szocialista, kínok bünperc iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy zsúfolásig mogtclt a tárgyaló terem. A vádhatóságot Füsty Antal képviselte, a vódói tisztet dr. Bródy Ernő, a budapesti ügyvédi kar egyik fiatal, szórtfehetségü tagja látta el, ki tárgya*» előtt kérte a bíróságot, hogy a Fierok Dezső ellen emelt Yád tárgyalását a jelon ügygyel egyesítsék, a bíróság azonban védő kórelmét nem teljesitotte. Fülöp tagadja, hogy osztály ellen izgatott, vagy lázított volna. Fierok Dezső rom. kath. lelkész őt súlyosan rneg-sértotto, do sem ó, som társai nem akadályozták meg a szertartást csak megbotránkoztak a fölött, hogy a lelkész annyira megkisebbítette. Ficzol Dezső r. kath. segédlelkész vallomása szerint Fülöp Bertalan a kórház udvarán rablógyilkosnak nevezte az államot, kormányt és gyárosokat. A tometőben valósával inzultálta öt ós sértegette, megzavarta a szertartást és botrányt okozott. Csima Bertalan kántor megerősíti Fíczek vallomását. A többi tanú részint vádlott ellen, részint mellette szólt, mely után a vád- ós védőbeszéde* következtek. Ugy a nagyszabású vád- ós véd beszédet rendkívüli érdeklődéssel hnllgalUt végig a nagy közönség, melyeknek belejozéso után a bíróság visszavonult és meghozta Ítéletét ti Fülöp \\ Bertalant egy hónapi fogház» itélte. Az Ítélet eÜ«n vádlott 6« védője felebbeztek. \'
TAVIRATQK.
▲ berlini pMti* M«t,
Berlin, jun. 10. Most már teljesen kétségtelen, hog; Marggraf ápoKr nem kapta meg a peetist. A beteg állapota t annyira javult, hogy nem eokára felkel-az ágyból.
A námefrieftnir Sióiban.
Berlin, joo. 10. Bgy itteni lap híre 1 saerint Vilinoe császár jövő hó 12-én j Böcsbe utazik Ferenc József király | lAtofatáaán. -i
ORSZÁGGYŰLÉS.
Elnök Appenyi Allűrt p.
* Fzötí, Hcrtelondy,
Ttubl-
Jegytők:
nrú
Jelen v D11 n I:. Széli, Lukács. Fe-járvúry, l\'lósz, burányi, Wlttsies, Cseh. . - Jnnnovics SzilArJ: Mint .1 bíráló bizottság tagja letette az esküt
li 111 ű k Jolenti. hogy Gajári Géza. Yertán Endre és Bcdő Albert napirend előtt kértek szót
Személyes kérdé». G a j A r i Géza Holló Ujos tegnap azt kiáltotta közbe szólónak, hogy: ..Gajári dvmmci.Hta u fOisj/ánt\\ Kérdi mondotta-o ezt llolló esetleg, s hogy értetto azt.
A »tékely vaaut.
V e r t A n Endre Azt tartja, hogy a most boközotkerondő sznvarAs el fogja dönteni a székely akció kérdését. Erdély
"^védőbástyája a magyarságnak. Ha el hagy j*ik veszni a székelyeket, akkor elvesztjük /Erdélyt. Az egő sebet be kell gyógyítanunk. y A székely-kérdést nem lehel kormánybit-toasaggaí meg egy pár csirkével elintézni. Tndnllnntág uralkodik a székely akcióban. Meg a lu>lárait sem ismerik a székelység n**;. Az ezer állami népiskolából legkevc-scb\'>et a »¿ékelj ség lapta. Pedig a matyar kulturút a székelység megerősítésével lehet előmozdítani. Közgazdasági tekintetbeo sem tellek semmit (Helyeslés a szélsőbalon)
U 0 d ő Albert • Bizalommal viafi\'.telík a kormány iránt, ruely teljos odaadással kitörte figyelemmel a székelység ügyeit. (Za-ios cllcutmondAi a szélsőbalon.) Tény az, hogy a székely vasút kiépiléso a székely tíg érdekeit mozdítja cló. — Szóló a kor-munypárti székely képviselők nevében kijelenti, bopy a válásit tudomásul ve«zi, de ebből nem ronható Következtetés a beruházási javaslatok dolgában. (Folytonos zaj a szélsőbalon,)
Lukács László pénzügyminiszter maga is nzt tartja, hogy a válasznak semmi köze a beruházási javaslathoz. A kormány nem ojtcllc cl a székely vasul építésének tervét, sói az építés első részit lét f«l is veltc • a kóltiőtívetesbe.
P o I ó n y i Géza izerint a házszabály nem engedi meg, hogy a szavazás előtt a szavazást egyes képviselők indokolják, vagy hogy a minisztor válaszát megfojeljo. Po Ilyen esetben az interpelláló képvisoló-nck is joga van a felszólalásra. Az történt hogy a srabaielvtlpárlon levő székely képviselők egyszerűen kijátszották Urmánczyt Szóló azt hiszi, hogy a pénzügyminiszter mopbánla tegnapi uyüalkozatAt, (Elleutinon-dás JobbfelőL) Heményll, hogy az égés» .kénlés legközelebb uapirendre kerül.
Elnök. Kérdt Urmánczyt kiván-a nyi« latkozni. l\'rtnánctv Nándor Nem-L 0 n ? y 0 1 Zojtán a háiszabályokra kér azót. Azt tartja, hogy az eddigi gyakorlat szerint a névszerinti szavazások megelőzték a ubvireod előtti lelazólalást
Elnök A praxis 80 év óta. mióta a Ház tagja vagyok at volt, hory a szavazás az interpelláció könyvek felolvasása Után töilént. Hosszabb idő óta vigyok tagja mint Lengyel Zoltán képviselő ur (derült ség) tf eltekintve attól, hogy a Ház bizalma orro a helyre helyezett a Ház Í0 íves gyakorlata is nekem ad igatat. Lengyel Zoltán fenntartja szavait
Indítvány Interpellációk.
S z ő t < Pál jegytó jelenti, hogy Holló Lajos indítványt jegyzett be a gazdasági
ismétlő iskolák szervezése tárgyában. Egy
oz elnök nem sioló pártjának ad igazat (Dertltség.)
ElnóTc Polonyí felfogását letto ma* í?iéVá Iliire névszerinti Siávatáa utján 143 sznvníattal l):t ellen tudomásul vette a »Mn*at.
Következtek á iriiB>(lcrí válostok. * »¿hivatalok eltört*»».
11 k á e s László pönzűgyminitilér Válaszol Kécskemétv Feronchet a töhivatalok eltörlése tárgyában. Eteket a hivatalokat cl kellett lUrOlni a só olcsóbbá tétele tárgyában s azérl ts mert az Államkincstár részérő jelentékeny megtakaritast jelent A közönség tájékozva van a Sójövcdék híva-IMok VfciérügynOkségről, sőt tok lu-lyen bizalmat iiavrrtak ezért A szerződés a tárkula\'.! d nem létezik, csah loirat, melyet csak az esetben tart előtoipcszthotőnek, ha az a Ház akarja. (Nagy /.aj az ellenzéken)
Z b 01 a y Miklós A 15 itáz*lék<M pro-vili óról beszéljen.
Lukács László: Minden egyes képviselő rendclkezéséro bocsájtja ar iratokat.
li e ö t h y Ákos . Tessék lolenni a Ház asztalára. (Nagy zaj » Hál minden oldalán)
Lukács: A törvény felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy bizományi hivat»« lókat állítson fol sa.At rizikójára.
Rigó Ferenc De nem hogy a templomok mellé állítsa fel ökot. (Zaj,)
Lukács A lóhitclozós be -.an bóiva majdnem irindon államban. S éppen, mi-ve! a sohitelezés szempontjából összpon-tomtá* volt szükséges, kellett átruházni azt egy egyesülőire Ez nem monopolium. Mert sóbányákban s az állami aóbivatalokban továbbra is vehclt a közönség 9 «ot. Kccskeméthy hallott valamit harangozni (Nagy zaj a bal- és szélsőbalon) a so áránál. diákságára \\onaUo:vh»j. Beöthy Akos - lássuk a szerződést. Rigó Ferenc Só parancs az egész.
(Z*J.) ,
L u k A c • László Régen az volt a szo-kás, hogy lá kgr. felül olcsóbb volt a só. Ez most is ftiejvftn.
G ahány i Miklós- A második panama. Első volt az osrlAlysortjáték. V i s o n l a i Soma HAt a telefon? Kaas Ivorbr üj választási alap. (Hosz-szantarló nagy az cllonzékon. Felkiáltások Panama! Panam.nl)
Beöthy Ákos Tessék a Ház asztalAra tenni » szerződést. (Nagy zaj)
Rakov«zkv István (a szélsőbalra mu-totva) Itt közbenjártak, tudjuk. Álljanak elő »i illetők. (Nagy zoj)
Lován z y Márton Parlamenti biiott-táv-ot kérnék.
Elnök Külön, külön tobetnek » képvi selők inditványekat, de most telsék meghallgatni a miniszter urat.
Lukács László. Ausztriában drágább » só, mint nálunk.
GabAnyi Mihály: 0b\' Du mtin Herz I (Zajos derültség.)
Lukács László: Fennlartia, hogy az iparsó nem drágult meg. Kecskométhy azt állította, hogy 18 millió sót fogy asztarak el az országban Ha oz így volna, akkor löbb só esi.o efy emberro, mint egy marhára. (Ücrüilség.) A feloszlatott sohivata lok tisztviselői rendolkezési állapotba helyeztetnek. esetleg nyugdíjaztatnak, bár ai utóbbi csak a legvégső esetben log megtörténni YégUl kijelenti, hogy a so baiz-nálata tetemesen gyarapodott. Azt hiszi, hogy felvilágosításával bebizonyította, hogy az egész ügy kiállja • napfényt. (N»gy ellentmondás a szélsőbalon.)
Kecskemét hy Feronc a következő
, , --, ■ | n I\\ i- > M- m 1 II V rvruuv o »umiww
eter»mínd jck-ntt azl is, ho-y * mai Illésre ci.»jtana feloüu. (Ellentmondás jobb-
ó interpellációt jelentettek „be. ......
Elnöki Az iuditr&ny napirendre tű-
zése felett később log határozni a Ház. Javallom egyúttal, hogy tekintve hofy » mai ülésre két minis/tori rl\'oss Is k: van tűzve, a névszerinti szavaiá« után térjen íit a Haz az interpellációk tárgyalására. Most következik a szavazás, melynek céljából kihúzom a betüt.
PolonyÜóia: Halljuk » kórdés. (Zaj a szélsőbalén.)
K I a 0 k : Mindjárt megmondom. Egyébiránt nom tudom, hogy oly fyámoltalan vagyok, hogy mhiduntalan Polóuyi r»r tanAcsára szolgálok.
Vészi József! Tiszteletlenség Jzléste-leniég I
Elnök! Át I. betüt huzzom W. Kérdi, tudomásul veszi-e » Hát • ig/miniez , ter vá.nszát, vagy nem.
Polcnyi Géza szerint » héta kihúzása a kérdés feltevése után történik. Kötőmben is nem tudja melyik vAla*{ van feltéve szavazásra. A tegnapi, vn,y n mai. (Zai és derültség.)
Rakoritkv István »s eb«k felíogá-sának ad Igazát Hölónylval ííímber
Kubik Béla szerint a függetlenségi1 párt szavazást fog provokálni a feleit . qofy a kérdi» hogy tétet* lék í»l h»os»«-|
felöl.)
K u b n k Béla szerint a szónoka»\' tan
joga, hogy beszédjét a követkézé ülésen mondhassa »1.
E l n 0 k. A llizsz^bályol: nom mondanak semmit, mely kiiárná, hogy a képviselő ur a követketö xllésca válaszoljon. Ha a képvinolö ur most nem kíván szólni, válasza a követkozö ülésre mar»d. Valamint » kereskedelmi miniszter ur válasza is.
A Jövö ttléfl napirendje:
Elnök javasolia, hogy a pénteki ülésen először Kecskeméthy Ferenc monja cl válaszát, majd Sebess UéBos fndöl.oi Indítványát. Ezután a mJnhitefflnnk lentósének tárgyalás» következn«, v*,;tj a kereskedelmi miniszter válasza.
N 0 s s 1 Pál kéri, hogy sflrgős Interpellációját is pénteken mondhassa «1.
Elnök: Ha interpellációja sürgős, ugy lessék »zt pénteken bejelenteni.
A Ház elfogadta »z elnök javaslatát, inire az Lés ? cra .0 psre.or véget ért
Á Klcsinai-tiajsza, .
Budapest, jut). 10.
Már operetle színezete van annak kapkodásnak, melyei Micsinai ntAn vég-hozvUsnék.
Mindennap újra ós újra fognak el nthftnv ftl-MIcslnalt ib lga»l meg — Vn\'ószinüleg már lőtávolötl kiVQl — annál jobban éiai magát.
Mtoainal VAmo»nlkolén.
A lökapilányság ma a vámosnikolai esendőrórftől táviratot kapott, melyben azt jelentik, hogy ecy paraszt tegnap JászdósAról Zaránülg egy mozlllábos embert vitt kocsiján, akir« a Míesínai stemAlyleirésa toljesen ráillett.
Hozzáteszi a távirat, hog^* az il-letr» vándoremher a kocsin folyton térképeket tanulmányozóit.
Es az utóbbi körülmény csakugyan Miesinaira vall, akiről ar. npj« is elhe-sr.élte, hogy a legutóbbi időben térképeket vásárolt ós folyton azokba mcrflll bele.
A rendőrség biztató jelnek tartja oil és most erélyesen nyomoznak ebben az irányban.
A »öttől llloalnfci.
A rendőrséghez még folyton órkeznok táviratok Míesínai uljáról. Állítólag Tóst-máson és SzentmArtonkátAn lA\'.ták. A süttön tegnap elfogott omher Kaspfti Géz» póklegény, a kinek csakugyan hiányzott n körme oz egyik ujján, ó mi Miesinainak tudvalevőleg egyik isméttetó jele;
A valkól Mtoíinat.
A Vslkón lotai .^¿tátott embert a nén megakart» lincselni és a csendőröknek esők nagynohezen sikerült őt megvédeni. Az oitani csendőrség erősen hitte, hogy Miosínaít fogta el és csak a budapesti főkapitányság kétazori távirati utasítására bocsátotin ^znhadon az ártatlan embert.
Atk Mlosinalt keresik.
A rendőrség cirkáló emborei érlhoiő őrömmel kapnak minden nyomon, amely hitelességnek csak valószinüsó^ét i9 mutatja. — A mikor Míesínai még az újpesti erdőben bujkált, Mískolczí rendőrfelügy olővel érdokes holörő-his-tóría eseti meg az ujpesli bozótos rongetegben. — özökéso előtt ugyanis Micsiuai azt hangoztatln őcscsé-nek, hogyha ő megszöknék, csak az újpesti erdőben bújna el, a hol akár hónapokig is leholno ószrevétlenöl éldegélni. A vallomás adata alapján Mis-r.olczi felügyelő löüctitatla az ujpesli erdőt egy sereg detektív kuérotében. Az erdő mélyóu három jól ismort, többször büntetett betörőre akadlak a deieklivek. Nagyon moglepto őket az ismerősök érkezése s futásnak eredtek. A rondői felügyelő, a ki már léiig halott «olt a fáradságtól. utánuk kiáltott.
— Mit csináliok li itt ?
— Keressük Miesinait 1 válaszolta ne-rétva a betörő s aztán sietett eltűnni a sOrű erdőben.
A detektívek végigkutatták az erdőt s nem találták Miesinait. Most aztán már bizonyos, hogy az ujpesli erdőben bujkáló betörők is sokkal szorgalm»sahb ujsáffolv»sík, mint at a f»lusí jegyző, aki Miesinai ssökéto után három u»p-pal som tudott a postalopásróL
Rablók az erúöQen.
A blh»rm*gy?i Tcnke község határéban lévő nagy kiterjedésű erdőségnek két veszedelmes lakúja volt pár bét óta.
Ez a két csavargó Ouchstftdtcr Jakab lakatos és Schram FQlőp szücslegények Voltak, »kik eleinte csak apróbb lopásokat követtek »1 éjnek idején s a lopott tárgyak«! az erdóbe hordták, ahol za-varlaknul éllek egy ideig.
Ki tudja meddig lakhattak volna ott, ha a rablúara votemednek. Tegnapelőtt esto vásárosok hajtoltak el az ei«dő-stélen. A kél cstv»rgó revolverrel lesbe állott s megállította az arra haladó k£ kocsil, az utasokat kifosztották ós ami élelmicikket találtak a kocsikon, azt el is vitték.
Az e«etről másnap szerzett tudomárt a csendőrség is, mely űido;0be vile a rablókat. Éppen jókor érkeztek a csendőrök a rablótanyára, mert megjolenésOk által sikerült agy fin!»\' oláh leánvt egv lytlízato» mwénylettől megaaahadltaní\'
A két csavargó ugyanis hétlőn rqggtl e>ty líapf MariAnu nevű loányt, tki uya-nuilauul haladt el áz erdöszélen, Wng-fogtAk ós behurcolták az erdőbe.
A megrémült leány teljes erővel V<i-dekeaetl a merénylők ellen. Akkor érkeztek oda a csendőrök; a két rabló mikor a\' csendőröket észrevette, eleresztette az áldozatot és futásnak eredt.
A csendőrök űzőbe vették őket és a mezőn dolgozó emberek segitségúvel mindkettőt elfogták.
LEGÚJABB.
4 \\
Merénylet egy orosz tábornok ellen.
Kiav, junlus 9.
A midőn é hő 8-An Novieki tábornok, a cser.dírsógi kerflht főnőko, a politikai okokból letartóztatott Frunkim nevű zsidó szülésznőt kihallgatta, ez hulclon ruhájába r">e tartod ólesro köszörült késsel hirtelen reája ronlolt ós a nvakfnór- í hez közel sebet ejtett rajta a \' nélkül , azonban, hogy kouioiyan megsebezte volna.
A katonai javaslatok ellen,
Bndapoat, junius 10.
Ma Umflt hót nagy küldötlség érkezeit: n lóvároaha és hozta két kerület tiltakozását. -
Feljött a zaia-szenlgróli 69 mezőtúri kOldfltisóg- \'
A küldöttségek fogadására Tóth János \' és Kimer Zsigmond ornz. kópvisolők és j Kardhordó Árpád jelentek niog a keloti, pályaudvaron, ahonnan a küldöttség\' együttesen zászlók r.lett vonult he a vá- j rosha ós a képviselőházhoz, ahol h nevezett képviselők vezették a Ház elnöke elé és adták At a tihakozrt kérvényeket.
A roaiokknl együtt teljes százra emelkedett a küldöttségek száma.
Olasz szerelem, , ;
Hóm», jun. 10. >
Egy Monelti Adolfo ntvfl embert r. kórházba vitlok. Gulyos sebből vét.vo •■, amelyet valaki késsel ejtett rajta. A vérző embert bekötözték, lefektették, az után porszo kikérdeztek, hogyan tOrlént a dolog? •
Kissé blmezett-hAraozott, témre előadta, hogy két ember egymással verekedett; 0 közbovetetto magát, ki akarta békíteni őket. A két haragos azután, a helyett, hogy kibuküítok volna, neki esett késsel és ilyen csúnyán hánt ve[o. Ar. elbeszélte közben annyi ellentmondásba keveredett, hogy gyanút mentetlek, tovább vallatták és azután lassacskán kiderült az a rogényat szerelmi história, melynek Mooetti Adolfo volt egyik akliv és passziv hőso.
A legénynek viszonya volt egy telivér olasz leánynyal, a ki egyszersmind a háztartási is vezotte. A leány szép, szenvedélyes, tflzesvérű és. — hűtlen volt. Szóval: az olasz leányok minden erény» egyesült bonne.
Monetli Adolfo sokáig nom tudta meg hogv rajta kivül mást is boldogít a gön-dörhaju leíny, de végro mégis megtudta. Rövid uton teliAt kitette a leányt n házból, mondván, Logy hallani som akar. róla. Mikor a legény kilépitt »zónájából, a leányt ott tálálla ősszekuporodvn azj ajlaja előtt. Sirt. könyörgött, de a legény hajthatatlan maradt Ekkor a leány kést rántott elő, bolevágta a logény testébe,\' a mikor ez megtörtént, 6Ínra óa jajvo-,\' s-.ékelve borult rá, össze-vissza csókolta! és örök szerohuéről biztositotta.
Adolfo pedig, miután a leány ily tné>< don szerelmének megható ós kétséglen: je\'ét adta, el is hitte neki, hogy csak-! ugyan őt szereti és senki mást. Meg i» igórte neki, hogy a merényletről senkinek sem *zól, hanem ha felgyógyul,1 nőül veszi. Beteg emberből azonban1 könuyű vallomást kicsikarni ó«s igy a. szóp loény gyilkossági kisórlol zniatt bőr tőnbe került.\' I
A logény aronb»n me<re»kadőtt hogy n loínyt, aki igy tud az« /tini, okvetlenül nőül fogja vonni, ha meggyógyul ti a leány ki ia szabadul a börtönből.
* 8
csalás, oktrnthetuisi\'A* ** *»a-miatt letartóztatták a csendőrök.
+Hólyag-óahútjyszervi_B .. Jk*»«iöjét hántolnak ^Mmlá, ktfolyét, hágyoaO-ón««, tflxuUtinaor, t Az omlilett Stbok oüen Muskó sojtópott
»indium,»meknek főtárgyalás» tegtiip tolt Agorowlé Péter dr. «InCklolo mellét». A
UJdalom nóllfíiV (rr\'irni\'nnk • „LOOHER-fólo AHTIMEOM" által. Mt< aaar I — n«ii tantai I — H»m ártalmad •• OrvoioV m«l«|«n ajánlják I
ÜratJa Ser. 4.80. Portán i 10 tor. ttftttos h-\'Ol-dáa. uaUvH Wi«m)i\'«. Kapható aá Osvttt fjtgj-•xertárakban
r&rciitári TdrBk Jéz«of ovópyezortéra
Budapa.t, Kl/ály-u, 13 ét ApJiáuy-út 26.
BUDAPESTI HÍREK.
— Moglopot* főispán. .Bentczkv I\'eeic, Pestmegye főispánja jelentési te t ma reggel a rendőrségnél, ho,cy 6300 koronát tartalmazó tárcája, melyet lefokvóa elólt mindfg párnája alá szokott tenni, elttlnt. Aíonnal detektlvok mentek a tóispán Baiza-ulca 8. »*. alatt levő lakására ás {¿kutatták az abósz lakást, a cselédséget megmotosták, de nem találtak semmit. Már lávotóban voltak, midőn a* ogyik detekliv tz ágy lepedőjén agy domborodást vélt és^re. Odanyúlt <3 ott találta a tárcát a pénzzel Wlóazinü, hogy mig a deiektivek más szobában kutattak, addig a házltolvoj félelmében a tárcát visszatette nr. ágyba.
— Aa egéefe ujennati modernül berendexett L on d o n-axálloda
megnyílása alkaJmából örömünkre szolgál konstatálni, hogy ezen igazán modern te-rendozésQ szálloda részérő valamennyi á^y ruhát, asztalnomückct. kávéházi és éttermi felszereléseket a 76 óv óla ¡11 legjobb hírnévnek ijzreudö HAIUS, ZEILUNOKR és TAnsM ctég a Golyóhoz"
iY. Váci-utca IC. szám a szálloda tulajdonosa egy urduit, oiulynek szállításai mint
tárgyaláson a bepanaszolt birlapfrók a tárgyalás megkezdése előtt kijelentenék, hogy sajnálják a közöli lilr mtgjelené-»ét, mert időközben meggyőződtok arról, hofty az egész hir rosszaVaralu kohol-ménv volt; a hirt Kispest község olöljA-rúsági épülőiéből telefonozták. A vád. \'oltok kijelentése után Muskó Pál mint panaszos kijelentette, hogy nem kivánja a vádlottak megbüntetését, mire a törvényszék a további eljárást megszüntette. A fentiek után Muskó kijolenletle, hogy Kispest község akkori elöljárósága oüen fog rágalmazáséri vizsgálatot leérni, mert kiderüli, hogy az elöljáróság hivatalos -telefonját használták föl a rágalmazó hir terjesöté»ére.
Budap állitotla oly ozégl;
egy nemzd
czéfcó » szálloda berendezésének diszéro váltak és semmi más konkurrcns ezóg álul sem lelt voln» túlszárnyalható
— Dunafürdök »zaporitá»». Egy
ácsmester-vAllr.lkozó n ti nácihoz ajánlatot adott be az inpv<>n PunatardrtK m x-poritása érdekében. .kj:t mondja ugyanis, oog)\' olyan bevés az ingyen fürdő, hogy nagyon sokan ebből az okból a fürdést nélkülözni kénytelonek. 0 tehát késznok nyilatkozik a Duna bármely pontján n saját költségén egy, esetleg több ingyen Dunaíflrdöl felállítani és a (Óvárosnak a nyári idóoyre rendolkezísro bocsátani. Rilenazolgáltatás fejéhen a prtrész díjtalan átengedésén kívül óvi bOUO koronás átalányt ás lega\'ábbi tiz évi szerződést kíván. Azt. hogy ezt az átalányt ery. vagy hány ilyen fürdő fölállításáért kéri, na ajánlatba;- nem mondta meg.
— Xunkaéhesaég. Közöltük, hogy a
tanács elhatározta, hogy a Szcnt-üoléri kórházat négy ui pavilonnal kihővitteii. Az azzal járó különböző munkák tállá lat utjáu való biztosítása végett ma tartottak nyilvános Arlojlóst ás mi sam bizonyítja jobban az iparnak még folyton Urtó pangását, mint az a rvppanl nagy érdéklódós, moly az egye» iparágik léméről az ajánlatok mogtáloto körül észlelhető. Pályázat »lá került ujyani tizen egy küiömböző műnk», melyre , őszesen ketek Rzáiiiban 238,600 koronát irányoz \\ lak elő é* ezakro » munkákra nem kevesebb mint hetvenegy ajánlat órkeieti !■ be. A Viola Imre tanácsnok elnöklete alatt eljárt a bizottság a uéu\'ékea tar-1 tan dó tanácsftláasn fogja jeve latát bo-f, tecj«*steoJ.
— Kerrmoe ftg-yvédi tredát nyit.
\' TohintsM* Kormos Adolf, voit kúriai \' bíró jo»őjo nagy kéidőjel köré fonódik. Mi loaz Korrcos-sal, milyen foglalkozást vállal majd, hogy » megélhotósi hizlo-aiua f Kz a kérdés járja jogábzkőrókben. Mini biztos forrásból értesülünk, a ut»gy kérdés nemsokára megoldást nvor. Kormos Adóinak ugyanis a hírói Ivali-fikációja moJlott ügyvédi oklevél is van • ezen oklevél hlaj ján a kör.el napókban fo\'yamodik n budapesti ügyvédi kamarához felvétele végett.
— Latartóatk-tott lapszerkesztő K ofan alatt 1901. márciusában egy iu-dósitás jelent inog az „Egyetértés\'•ben áo » M»gyar Hírlapban, amely elmondta, hogv Muskó Pái kispesti l*ko«t, a ,Ki«-pejt-8zenüőriaci Lapok" akied axer-
nfM\'a
i
fd^
Minden nő,
.J*if" Cninsga i S oka, li^ lícir >í«plí«. \' " íj mijfollo«. psllani-\'HHA llf. RuJr.l-Kin ..GvGnyy-vlrár Cráme" hxiznklata altal ni n«ct fl.lí í« 11**1»
l«»u
romi.
to OH.
2Í»iT-*t«"V » \'OK. (.,», IAU Bnrta-\\ peaton a
.vAnoPt OYŰOY-
\\ TMinAN. Ul!^, uW»a Jtáfíi «. MíVt".
OkmánftceMft vállalat»
, Eekctéel a0y*lkeeá<r minden, féli\' okmányt megfterez. K.ei«sztül*l»t és elvá»»ljá háaasságrl dls^entáoalő-ket, né vmagyKrositAst, minden\'ajt» , tiszti ó* katonai ügyeket» otle»«» és t kOlömböiő engedélyek m»8fs*»r»é»át jogtanácsosa segélyével. Amerikád és egyéb külföldi mogbizásokat lebonyolit stb. Ügyvivő: aargltey Zoltán. Hivatala : Budapest, Erxaábel k«rut S. e*.f a New-York-palotában. Sxeod-nyeknek inyycn á!l rendelkezésre a vállalat. Telefon 63—68.
Eddig még nem léteitettI Páfntlen a maga nemébonl
HEBCORD
müintézei v«llal«tav
mfly IimiU nír|«\'ny«or»ii aka<ifrat»l tnh»*al«*Ml alakult ra cjvijuk a na|(Ui0ftM«n»k alkalmat nvuj-tani ({«ián tnQválii munkák »Irai Kútjait a n. é. kviontéí b. (.áHfaí.Vtál. mr-rt vtáliat alkuimat nvujt ar «Invor.iult milv^xcklieV pMj iJuk f.»!ltati»ifa. Jó inunüfit váitatnnk.
bániuly ivi« tánykio »tAn U. A.»ak rolftJán «Un-
Orol^i nAlkOl Bletnairysáini krótarajaok **gy na-
ryttá«ok paplrherettet Kloüiajcy i.\\Kn pn n * t o 1 1-roatmÓBT paplrkorattcl «inrütt. . • - -Btotiiftfiyaágu olnjfoitmány . . Vidéki meirvudcltuclc utánváltcl minl«n kip után 1 korona r»om>*oláil dl] Biettttdó.
MQtoremt Budapoot« Rottenbiller-utoxai 48.
S kor.
S
10
HIItEK MDiBENFELÖL
— üj helytartó. Bécsből távirják: A W\'ienor Zeitung közzéteszi u mát* jelzőit galíciai holytartóváhozéat és azon legmagasabb kéziratot, amelybon ő l«l-síge gróf Potockinák oddíjji mü\';őcé*c6ri tnimmAnvi nuitsall minőiógébon, köszönetét fejezi ki.
— A mistor leánya. Párisból távirják: A képviselőház folytatta lanácsko-záifit az akkori elláiásra vonatkozó Itir vón.yjaraslat tárgyában, llourgooi leányának lalálhire érkezvén, ülését annak részvéto jeléül tették.
— A berlini pe»tls. Kgy távirat jelenti: A Charlté-kórházba liseset miatt mogügyelt szemólyok pota tegnap estig jó volt.
— Leszakadt hajóhíd. Roslowból táviratozzák: Amidö a Moszkva nevü gőzhajó egy kirándulás után Azovban akart kikötni, a néntömeg a hnióhídra tolongott. A hajóhíd loszakadt. Hir szerint nagy az áldozatok ezáma.
— A* lmádaáfos hadnagry. Nentos-ből jolentik: A 11. hadiest parancsnoka vizsgálatot rendelt ol Portier hadnagy ellen, aki a Sabies d\'olonnei sserzotwok kiutnsilása alkalmából a nolgári haió-tá.o nsk közbenjárásért való mogkere-sésoi megtagadta.
— A oaábitó Iskola. A berlini törvényszék élőit egy mag» nemében páratlan eset kerül tárgyalás alá, amelybon a lulajdonképeni bűnös az iskola volt. Kgvik boriiul Iskolában a nyoletani órában arra tanilják a kis diákokat,begyan kell levelet, mogrendelést slb. szerkeszteni. Kgy kia diák annyira belegyakorolla magát a megrendelő-lovelúk szerkesztésébe, hogy a tudományát a praktikus álolU is ki akarta próbálni, Irt moc-rendelő-levelet egy cukrásznak, fél kiló édességet kórvo, a megrendelés alá pedig a nyelvtan-tanár névéi irta. A próba fó-nyeaen sikerült: 8 cukrász kiadta » kórt portékát. Ettől fogva ló dolga volt at osztálynak: a ki» diák elhalmozta a kollegáit mindenféle jóval. Hanem aztán jOttek a tanárhoz a »zámlák s a tuipi-ság kisült. így kertit vád alá csalás miatt a kis diák, akit csak egynapi ol-záráíra itéltok, tokinteltel arra, hogy — kitűnő diák, kü\'önben jó fiu.
x Bnjuez- ée saakdIlttBwoextfit,
liair.Juaextőt, aroxoaépltöt csakis
Tábor gyógyszerész mai hirdotéio alnpján tessék rendelni.
x Plotooh 0Ó3a szerszám-kereskedése Gudipe&t, IV., Gerlóczy-uioa 18. — által lapunk mai számában közölt .Standard" fngylaltgép hirdotésre felhívjuk olvasóink szíves Ügyelmét,
REGÉNY.
Társadalmi
Ritdrtl IfijiPfyi i«|<ny.
küzdelem.
trla 1LOSVA1 HUflO Minden Jog (tnlarita
ellenünk Intór.ott is Bécsből in
í>» miit minden gnli\\d Uul^ot, ezt tóztők.
A nyArilnk tulajdonosa egy Allilö-Ing Oroszországból származó, de onnan politikai üzelmei miatt mc nekiilni könytelclen gróf volt, uki közhit szerint étink nagyon ritkfth jött Újpestre, hatiom vagy Bécsben, vagy a pesti palotájában tartózkodott.
Az tóny, hogy bócsi palotáját is csak nngyon ritkAn kerosto fel, ott meg azt hitték, hogy a magyar fővárosban van.
És ott helyesen vélekedtek, mert a derék ur valósággal az újpesti tanyáján húzódott meg, innen intézvo azt a nagyszabású vállalkozást, mely-uok ö nemcsak a fojo, de a lolke is volt.
Olyan omberoket tudott n politikai célzat alapján az ügynek megnyerni, hogy toljes biztonságban dolgozhatott, mert exek a küzbon-jdrrtk a rendőrség, csondirség és n hatóságok minden mozdulatára ügyel tek, a saját érdekükben.
De volt a grófnak egy másik, még ennél is hatalmasabb fegyvere, mely* lyol párthíveket szerzett magának és ez az volt, hogy »számítva az akkor nyiltan dözsölö ós bnjálkodó romlottságra, talál kozó-helyoket lartott Pesten ós keritónóivel száUilotta a megrendelőknek az anyacot.
Az 6 házában megfordultak a log-nlőkelóbb omberek és odajárt minden kétes becaületü, de szép nő. (Folyt köv.)
Gyomor-, bél- és vér-tlsztitó koránál már fél pohár tonnéssstea
mmárni
KESERÜ-V3Z
eggelenkint használva, ki* tünóen hováJik
^ Ovegjo 60 flllér -%.
Kapható inlndtnfllt, u«v * fvrrá». tu ajdono* »OHMtDTHAtJEn
Magyaróra rág legnagy^"-
ponyva- és zsák-
Mlosönlntézele
aftal a kccii.|4»akh f.:iíui<lc nc«4tt « 4e «• n*(rrtiírm*u» n«rt»á<« ktul. 4« tkm«**, vaLuiunl ritodklrsl luánt^k»» dijak atJMi r»pe«ahoTd4aho« ar»Mt«H U«kV á* N-hor-oltl lfU-aftopomTváJMO, uróbUiaMn vátltK 7 én 0 korona ubaa.
NAOEL ADOLF
»»áktlalst, aj ós használt zsák-ós ponyva naffyr»kt -
Iludapesí,
V* ker., Arany JAnoi-utoae la. Jfytfii itefeabat • MAQEL ADOLF üudopM
ii i mii .............
Tőzsde.
• — >
Bn4apo»U gabonatőzsde.
Köttetett: Buza 1003. októboire 7.67—,
7*511. Rozs ápr. —.—.-. Zab máj. —-
—.. Tenferl jul C\'88—6-86. Repce aug.
Budapesti értéktftisdo.
Elötőzsdón köttetett: Osltrák hitelrész*
GG1.76.— Magyar hitolréízvény 730.--;
>tagyar 4 százalék«« aranyjáradék 120.60. Magyar koronajáradék 09.32 — Leszámítoló bank 460.60. Jelzálogbank 622.20— 63£.— Rimaraurányi vasmű 463.—; Osülrák-tnogyar államvasút részvény 678.76 Déli vasul C3.—Német birodalmi rr.irka 117.90. Villamos vasút 012.—. Budnpesli hOzuti vasút G00.60—
Báoai értékt6ssde.
Elötözsdén köttetett: Osztrák hitel.„tó/et részvény 6U4.26 Magyar hitolbank részv. 732. Osztrák-magyar AllamvnsnH részv.
Union bank részrén« R28.60. Osztr. korona járadék HX).8(>. Angol-osztrAk bank 276. 20 frankos arany 19.08. Déli vasút 76.25. 4 százalékos magyar aranyjáradé 120.80. Magyar koronajáradék 99.40. Márka, bankjogy 117,27.
— M.6»vágóhldi sertéavásár. Hivatalos jelentés déli 19 6r»kor.) Tegnapról maradt 85 darab. Ma érkezett m darab. — Déli 13 óráig eladtak 500 darabot. Mai árak: öreg »értés olsőrendft 94—98 korona.
árcearnok. Busfélék: vidéki\' hnr elojo 04—73, hátulja 72—00 100 kilónként. Leölt borjuk suly-á» n lkot 82-102 Üllér. I*\' uzottí sliuu kilója 110-104 fillér. Bárányok nárja 6—12 korima. — Tojás: f. rcadU friss tojás 64—60, tyengébb áru 66—68 korona. — Tejtermékek: I. Főző toavó 1 félkilós darabokban 2.40—Mdléva rfldro 1.60—1.80 korona, tohénturO.2.56— 24 fl • kilónként. — Spárga: vaslafszálu M0, közép 1.—1.20, lovoss|>árga 0.60 korona: kilónként. — Vadfélék; Ct 1.00-1.80, vaddisznó 70-60 fillér kilónként
***********
Lindner Ró bort gyógy»eer*ex-!Ü2
Gosflielicwi pai excalleiice
XAjot
Raktár Budapcitaa: EDSBKUTr V. cxácnál."
(TófTMor^\'iaál romban.
Kom»
három kiváló tulajdonság áltkl ttmflt ki:, Alaleka-oréme nem xelroelt, fé-i moket nem tartalmaz. a!k»tr«srei>
orvosilag vannak megvizsgálva és aiánlra, 1 ^ és feltétlonttl ártalzaatliuu j\'
1 Uc+tf T koc., lpróVa. 1 k»r tn 1
Alaieka-púder " mw
■ ■ . ■ B rózsás szint ad,;
n,m aaai ciakH ti M«M>«tkot,<
%kitan»M U funuHÁll MIIMHU.)»1
«CT «lobéi fahár, tói«., r»n pod« • Wfj.
f/^Lf*4"1®^** «fT1"» zjjiokrb Rówtnri
. * B.4°«. X1IJ|9- — Baá*H<a firaittr t TOtSW JTv\'aaof cráertára. KUály-nV» IS áa AiUrá—T-* »»)
JTTI1U» 11
Logjobb éa logtartósabb
Kitünó haléiról «jutiiiifthtn elismeri irat tanúskodik. Csalhalöllan, biztos eredtnuny I Csak nálam beszerez*© valódi. Ära 1 kor. 2örUiér.
^ Nylliinoi LdiM Im >nk t ..Am 6m« kirdateU aatreko» »♦«Ha4rl«tUtn, » iWnttlol tudatom. hon st Ca k*atiWnj*««k k*a«JJnh.t«m. »>öiT baluarotn nMt tib, . lUJth WAiidor, raicinMiuUlnoV, Arad-OAJ.
EgysxorU kezelése nilfltt nagyon kedvelt. . ........-
1 2 3 4 _ lilorca
fd.—, 12 -, IS. -, 13. ^2.- kor.
. Kapható: ■
PIETSCH GÉZA
ezelőtti bAMIIEGYí C. (. uorizámkareskeüésOliiii
Budapest, IV., 6erlóozy-u. 13.
ALAPÍTTATOTT I802~bvn.
irrmtü
Yab szerencsém a t, Tondégíőb urak flpclmét — a kö/.olgrt idényre tekintettel — 48-ub s tí r-c*ívat(y\'Umi -j felhívni. Száaioii kiAlütAfion ki-tünloívet Igen jól ratíködók, ciélszerQck 4a olcaók.
Férfiak
és
Nőkneb
HaKattan!!
4 pár ozipd
csak 2 Irt 50 kr.
olceó írórt lesznek a nagy memiyisóghen cszV.67.rtlt bevásárlás mÍRtt eladva. Ügy pár fórflés cey pár nói báron, s/.Orko vagy fekete für.ős czlpó eróson\' szegőit talppal, legujabb alak, továbbá ojy pár fórfl ós cgy pár nöi divatos czipG zxinórzaUn. Ali.al n négy pór 2 forint bO krajcxAr. Mugrendclásn^l elcgondó .1 láb hossza. Szótköldós utánvét mellett.
Schuh-Export F. Wmdiocíi
Krakau A.I. szám.
Csero megengedve, a inog nem foloíöóri póur. is vinsv.a.
Arak 24, 26 és 30 kerena
alifttattUkk h*tutr *» adóit folT&\'ok vliíp[>w kafeakandazda u4íkU a layblatoaabb O^fT-i uui.ak 4
M&uiaítf bütducNok"
bll«o>ulUk. Kjy ctoboa 1*0 tabdaea UíUImoiaiJ t< p-inlo» boxuáUU ui&aitAj.al « katona. VIJUm S katona e!4t»cc» kakUiUa« Ttn utinr4t raelMI
4iakr4lan tfcUta. Tatllbi k4«ren,«> t ..-a^aiui, podfjtia kajak •W»n U^vbb a
Sapo!-bösz?éQy-koaőos6t.
at«kg/d*jrull UoakaUiió! Er4aaa4cao !<■>
• kf ftJQÜ LUU. haUau a/ar u »inti rautuaükua hoiok. dltn. t.«c(()«r>kLkMi rvMrUJ» a kiAn-\' Titift, c«o?.tHn»ofMUa«, orüamttat, k«roti(ca«nl-fiJdiűiaAi lialUjáil, noiiiot-, 1»|>-
*» miJJajauatol. ntlo|i«,i UnuLuiUt, Ixom-hCi.it»!. a/ ¿Mi.U\'jf^todoU, hajUthaUUao ara-< kft t§ Inakat, a fof.Un ca foffAJi.t ára & kar. Sgy doboa LodLcrci -fél« vár- ia u-yo-aaerUaaUtd tabdaoa a korona 40 Miir.
Kapható a fi- fa aatlk Hidrái rakUr: ,Marrar Király\' |ryótylá(b*n Bndapaataa
V.. Kruab«l-t4r—Miuskkai-u. ¿F. n. Mt(r«ndilh«t3 ulinYtt tacr a pánt al6í«f«t
b«k0iJ«»6 nclUtt i a Eaer *a aaer bklanyUttAkoKat. c:— aj,.
Budaposüf
VXZ., Doh&uy ntoza 5 fs

_ tffrr. yMv», ax anyó
"■ ■ «MC \' "1 .\'"\'i\'^\'O^ff "\'OUT ^a/^rTX • rTHtro ..
fi^jfWU á&mUa, J^i\'uonia
7 t£1 nUoatov (un, Ht
a \' a íS* "íomiM, M.\',.;it. ,
KuuriM \\\\Ía uacitVat tinmtlja.
WftL ifff /is 11wrons <3 í y Nl|f lé^ílj\'^TCM
~J V^ Hort* ratrljir-ir.rvy\'
X .. 1 tx»* 00 11)1. JJIrlua
1 J pndor > korona.
Rtidapoot, Józscf-kHrut <54.
wmrm
i „MdpMarO Útmutató1\' ti. kinfv, inílt-Jii MX> cndalou a Utkoi bot«ircé/rokr« voa&t- S miodan t\\-.-1iilTaJ^t r-j níiiiu«)». C
inddt-t Iwtalmai. Dr. (¡ARM f
A N T A r. hlm gpccrülfiri » <
k&ay \\ at bArki-ioh rollonoo iuf,-ytn atr1. J b«rltáKban küUli invg, \\ kinyv rut \\t&i-u » kudfctfton \'«t^nt ttvfg iS\'í-Jk ri\'t cmS»r if FxúahaU *o-i«V re.-trft» UO flilAlr ;
b*y«t ituia«ndft. Cutn >;
RAJKAI |
öuilapest, VI., Andrássy-ut 24. i
liol * munka uorrtyt oaait*, bór- ím hug-y- j a-uorvl beW>r»Ua«k naponta i«n(?"l d. a, f 10—«-le C« f-t» 7- p-lr.^ *
ecaeawsk cnVfliT^.ua»-_ r-^^rsn\'tssii
\' 1 ■" HaacaAIJa éa .. ..
« ÉelUtlaa klato. ba Ua l«pJ.tlUakt> aift-a Matycn arcakr<tn-<i I <l«k*i »\'\' kr . kalUa ada( t ,m I* kr Kfradtl kaptiate M caak a caiiuaial talódl
„lattaanoiohoa" BLáKukit Sim!v»i<i>
lofjobb a vUA- ,
(<iu. HatAaa •aodka Pix nau alatt UJÍtja 4a t>4-piti aa ajroxot. KtU>..tltrad4kot, axaplöt. mA|fol-tot, bSiatkivt iMitc«too • i min« <.*cn ini< bitbajl. Sainml 4rt»tnia< anya|ot n«m lu-taUnai.
Ifanr Ufaly a korina, ktost I koroun. I(6f|ypor 1 korona. Haapuan 60 ftttir. l koron». Aro avía a korona.
Regfenerator
Kísérlet In^yon
Klfíérlet ingyen
||„A#K lüUlíí» iaftilf ! Ho **»»koxeisioH8l okor meaoxnbadulni, elegendő ogy kisórlot a törv.
Jlain X TflnflP TVIIKS/Rm\' vödetl ós birtoo Iw\'oau UENZINGCK-VICTORIa tyukszom i-.onöcscicl,
IIIIUU lUUUU ijf U1VÜÍ.UHÍ I mely a legrövidebb Idfl atutt cltávolitiu n legkemónyebb tyúkszemet ia.-- Ara
BMBMMMBBBaaMBBMMaEBMaM Ml MMi\':\'tV"\'\':"\' 1.30 kor., 1.30 kor. cíoleges bekuldéso esetó» bórmonlvo szál*
litja a feltaláló:
DENZÍNGER ÁDÁM által CSIBÉÉ, S3uua-ütoza 16, szára.

NyeaaleU a tulajdonos „Uiriapterjesztó Vállalat" kóríorgógópón. (Czógtulsjdono»: Székely Viktor)
tß^&M £ ■ ■ \' - ---

Csütörtök, junius 11.

Nagykanizsai Friss Újság
El fürdőre!
Nagykanizsa, 1003. junius
Most van az ideje, amidőn az embert az ismerősei vallatják, hogy hova megy a nyáron ? Ilyenkor vannak napirenden az oszlendei vagy nem tudom miféle programmal ^való elő-hozakodások. És ebken rejlik a hazai fürdők — melyek bár mindenben felülmúlják az idegeneket — nyomorgásának kútforrása.
Nem divatos itthon nyaralni, hacsak az ember saját birtokán nem nyaral. Akinele telik, az elhagyja Magyarország határát, hogy itthon azzal dicsekedhessek, itt vagy ott volt fürdőben. Pedig ez nem helyes dolog. A titka annak, hogy miért nem divatosak a hazai fürdők : az ősi virtus. Balatonfüreden például minden magyar uri ember első akar lenni. Cigánynál, pincérnél, fogadósnál, kártyánál. Mindenik a legjobb asztalt akarná elfoglalni, az ő nótáját akarná húzatni és első akarna lenni a kiszolgálásnál; a demokratikusabb beosztást és várakozási rendszert el nem fogadják. A magyar fürdőhelyeken, hol egymást ismerik, nagy llancot kell csapni, mert máskép itthon nem dicsekedhetnek; elmennek léhát oda, hol senki sem ismeri őket, idegenbe, honnan lat visszatérnek, adhatják a nagyot.
Külföldön már „inkognitó" van a magyar ember, olcsóbb lakásban lakik, szerényen él és költekezik.
Nem védeni akarjuk a nyári emigránsokat, csak megtéríteni. Mert hazai fürdőhelyeink hatalmas fejlődésnek indultak az utolsó években és országunk oly gazdag természeti kincsekben, hogy Isten ellen való vétek-minden magyar embertől, ha külföldre megy üdülni.
Az elégtelen reklámban is keresendő a magyar fürdőhelyek elkerülése. Mert a hazaflasságra fürdőhelyeink jövőjét nem lehet alapítani. A magyar közönség< csak egyszer megyén el hai.a-flas felbuzdulásból fürdőre, másodszor már csak meggyőződésből.
Vannak pedig már nekünk is európai színvonalú fürdőink a Tátrában, a Balalonon és
még egyebütt is. Ahol lakás, eledel, sétányok, kultur-intézmé-nyek kielégítők és ezek a fürdők már túlzsúfoltak is. Ezek nevelik közönségünket a hazai fürdőkre. De mily csekély ezeknek a mi haza fürdőinknek berendezése, ama tízezrekre menő családoknak a szükségleteihez képest, amelyek még ma külföldre járnak és a magyar föld szűkes jövedelméből több millió koronái költenek el ott. Hány magyar ember nyaral kevésbé divatos Stájer, tiroli és egyéb osztrák falvakban? Hol a kultura már megnyalta az utolsó paraszt gazdát is, és nem akarja a bőrét lehúzni a fürdőzőnek: a jövőre is számit.
Mindazonáltal a közönségnek első sorban a hazai fürdőket kell pártolni. A fürdő-tulajdonosnak és fürdőhelyek lakóinak pedig nem szabad dupla krétával számítani, mert ezzel a fürdővendégeket jövőre idegenbe kergetik és sokkal többet vesztenek, mint nyernek.
11 Írek.
8zéll Kálmán bukása.
Tegnap érkezett távirat szerint városunkban az a hir terjedt cl, hogy Széli Kálmán miniszterelnök lemondott. Hogy mi igaz ebből, a mai napon már megtudjuk.
Záró-Onnepély.
A nagykanizsai róm. kath. fő-gymnasium ifjúsága hétfőn délután tartottu záró-ünnepélyét a lapunkban már közölt programmal. A programul minden egyes száma tanáraink odaadó munkásságát és ifjuságunk törekvését jellemezte. A záró-ünnepély után a pályadíjak osztattak ki a következőképpen: Az Ebenspnnger l.ipót-féle alapítvány kamatait Fíálo-vits Béla VIII. oszt. tanuló. A Jókai-nlap kamatait Kövesdi Rezső VII. oszt. tanuló.. A Popp János-félo alapítvány kamatait Szeidl János VIII. oszt. tanuló. Horváth György főgymnasiumi. igazgató 1 drb. aranyát Biró Imre VIII. oszt. tanuló. Csótí Márk főgymnasiumi tanár 1 drb. aranyát Szabó Lajos VIII. oszt. tanuló. Csóti Márk főgymnasiumi tanár 1 drb. 10 frkos aranyát Dávid László
VII. oszt. tanuló. Polgári Egylet 1 drb. aranyát Gergely Gézn VII. oszt. tanuló. Polgári Egylet 1 drb. aranyát Rothschild Béla VIII. oszt. tanuló. Gyakorló iskola 10 korona adományát Tóth István VIII. oszt. tanuló. Dr. Földi József főgymnasiumi tanár l ürb. aranyát Tóth István
VIII. oszt. tanuló. A kiskanizsni olvasó-
kör 10 korona adományát Szabó Lajos VIII, oszt. tanuló. Gyakorló iskola 10 korona adományát Fiálo-vics Béla VIII. oszt. tunuló. Schima János főgymnasiumi b-nár 1 drb. aranyát Blau Arthur VII. oszt. tanuló. Tóth István VIII. oszt. tanuló 10 korona adományát Blau Arthur VII. oszt. tanuló.\' Dr. Rothschild Samu 20 korona adományát Gergely Géza VII. oszt. tanuló. Dr. Rothschild Samu 20 korona adományát Szabó Lajos VIII. oszt. tanuló nyerte el. Dicséretet nyetek : Blau Arthur VII. oszt. tanuló, Bcttllieim Aladár VIII. os>t. tanuló, Bluu Arthur VII. oszt. tanuló, Pickel Ferenc VII. oszt. tanuló.
Meghívó.
A pnesai iparoskör 1903. évi junius Itó 21-én, vasárnap a nngvvendéglő kerthelyiségeben zártkörű nyári táncmulatságot rendez. Belépódij: személyjegy 1 korona, 3 tagu család-jegy 2 koronu 40 fillér. Kezdete délután 5 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a vigalom a nagyteremben fog tneg-tartatni.
Színházi lapok.
Jővőliétcn megkezdődő színi évad alatt egy uj lap fog városunkban megjelenni. A lap cime .Nagykanizsai Színházi Lapok", célja: n színdarabok ismertetése és a közönség szórakoztatása. Hirdetéseket a lap számára felvesz a „Nagykanizsai Friss Újság" kiadóhivatala.
Akit halottnak hittek.
Nagy riadalmat okozott tegnap délelőtt egy János bácsi néven ismert koldusnak az Erzsébet-téren történt összeesése. Gábor János a városi szegényházban lakik s szívbaja érte el. Mentőkocsin szállították a közkór-házbu, mire azonban odaértek, n halottnak hitt koldus már eszméletre tért.
Bo8zuállő cselédleány.
Kovács \'Mariska cselédleányt három nap előtt asszonya hirtelen el-küldötte szolgálatából, inert a leányt lopáson érte. A tolvaj cselédleány a hirtelen elbocsátás miatt boszut állván, asszonya lakásának X ablakát beverte. A boszuálló cselédleány ellen a feljelentést megtették.
Égő vonat.
Mint értesülünk Budnpestről-Ka-nizsa felé robogó személyvonat egyik második osztályú kocsijának teteje Velence és Agárd kö/ött kigyuladt s lobogó lánggal égni kezdett. A vonat személyzete vette észre a veszedelmet s a nyílt pályán hirtelen megállította a vonatot, az utasok közölt nagy rémület támadt. A vonat személyzete az oltáshoz fogott, amit megkönnyített nz n körülmény, hogy éppen a velencei tó mellett állottak s onn tn hozták a vizet. A megégett másodosztályú kocsit Székesfehérváron ^csatolták és igy jött a vonat Kanizsára.
A hernyóirtás egyszerű módja.
A hernyók kiirtására egy kertész a következő nagyon egyszerű és költségbe nem kerülő eljárást ajánlja: Mihelyt a fákon hernyók vagy her-Uyófészkck mutatkoznak, ezeket azzal a vizzel, melyet a mosásnál kiöntenek, vagyis lúgos szappanvizzel kell megnedvesítenünk. E célból egy botnak vagy rúdnak végére szivacsot vagy rongyot kell kötnünk, melyet a szappanos viccel telt dézsába mártunk s ckképen vele bevizezzük azokat a helyeket, amelyeken hernyók vagy hernyófészkek mutatkoznak. Ezáltal azok teljesen elpusztulnak, anélkül, hogy sok munkába vagy valami költségbe került volna. A próba nem nehéz, minden kertész könnyen megteheti azt a kertjében és meggyőződhetik arról, mennyiben áll csakugyan nz emiitett tapasztalat.
A keletlndlal nagybácsi.
Augsburgi lapok különös kis történetet mondanak el. Egy nugsburgi katonatiszt már régóta udvarol egy kisasszonynak, akinek azonban nincs elég pénze rá, hogy a kauciót letegye. A minap aztán meglepő táviratot kapott a katonatiszt Kelet-Indából. A táviratban csak ennyi volt:
— Mtllionárius nagybátyja Bombayben meghalt.
Le nem lehet Írni a tiszt örömét. Vagy három napig úszott a legnagyobb örömben, mi(. végre kiderült, hogy a táviratba egy kis hiba csúszott be. A távirat ugyanis eredetileg igy szólt:
— Missionáriusnagyhátyja Bombay-barT\'meghalt.
Háztetők javítását
csekély átalány Összegért elvállalja jótállás mellett Horváth György
cscrcpcs-mcster. Magyar-utca 25.
Nyári mosó kelme
m aradékok
érkeztek KOHN S. B és FIA céghez
i£rxMÓbet\'tér.
Nagy választék Unom BATIST és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti és vásári ernyók, vlzmontes pon/vák.
Ügyes leány
nyomdai munkára
jó fizetéssel felvétetik
Krausz és Farkasnál.
JV nagykanizsai sörgyár városi sörraktára.
Von szerencsénk tudatni, hogy tisztelt vevőink nagyobb kényelmére n Kazlncy-(VárosháZ)-UtCában 14. SZ. alatt levő özv. Adler Mórné-féle házban ¿Hondá cnwnl/\'tárt tartunk» «ho1 tovább*elárusitók részére úgy 1Tl01*C1Ó*«K>JTÖIí: valamint
düdüllU bUI I dRldl I e^^d^ti töltésű palack^sörök
, ■ ■ »Ml» ■ * # * *
_ J_ -|J|-|__r.- .- \'u -
* * * * *
* * # i »»»»• mm
összes sörfajtáinkból friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak.
Nagykanizsai malátagyár és serfAzAde részvény-társaság.
6
Nagykanizsai Friss Újság
Csütörtök, junius 11.
indenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
O >
c
0> a aJ c
o +->
o
_Q 0)
Sxaliiia^kalapok
A 11/ SS 1 Hl 9 O s**rt>a cipők, valamint
AllVaiindo harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olossó árért
Armuth Sándor
Q áruházában
kaphat
Bazár-udvar.
nagy választékban
2
<<
R r?
(D
a
o=
p?

RUHAZAT BESZERZESE



Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
a legdivatosabb finom férfl- és gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményein, finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
(3





Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férflsajabó-ítislete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
ízléses elkészítésre ós jó kellékre nagy gond fordiltatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel KöLlAÍm Ollll A£ÓJT
«órfUxubó.
P




7ÁL0G INTÉZET.
A NAGYKANIZSAI
KERESKEDELMI ÉS IPARBANK
= RÉSZVÉNYTÁRSULAT =
liiitÖMÓirUdU\' onireílólyoxott
ZÁLOQ-OSZTAL-YA
mindennemű uj árura, ékszerekre, arany- és ezüstnemüekre =====
KÖLCSÖNT AD.
Zálogtárgyak postán vagy vasúton is elfogadtatnak. =
Nagy szerencse
annak, ki néhai özv. Mnttos Józsefné házát megveheti, mely Csengery-Ut 40. szám alatt áll, az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
—: KívADÓ. =
Bővebb fölvilágosítást nyiyt " Mattos Ernő.
í
i

i

f i r .i-m-»aryir.
kiadó:
Kgv szép uj ház, mely egy nagy, egy kis szobából, egy konyhából, éléskamrából, padlás, tágas udvarból áll, jó vizű kuttnl, Kiskanizsán (VII. kerület Varnzsdi-utca 8. szám.)
olcsón kiadó.
in.\' axww^^«MV^V^WM»*» 1
II. évfolyam. 163. sz.
fiagykámztt, Í803. pentek, junlui 12.
Egft» tt&m 2 fillér
T
NAGYKANIZSAI FRISS

-TTPr
Előfizetési ára:
Holybou hiihoi hordv» egy h<ra 6* fUUr. Vidékre p«S»tsi kUtdCssel efy hóra 1 koroa* f Altér.
kik* t.ujdAo.Uk: * r«ui*. •••rk««M<: | Megjelenik naponta koráa reggel.
Kraaaa 4« KMku, f S n.O»YA weo. I My«»*t»U a .N*cykt*tMftl KrU* UJtág* w«r
Surk«ut*«ég ét W»WÍKiv»Ul: Kr«ux éa Farkú p»plrirmtk«U«c. | „ ny»rtíij»bw>. >\'
- ii ------ —
. í)
f Királygyilkosság Szerbiában.
Imo betoljesedett
Amit már 6vek óta vártak Szerbiában is, a kültöldön is, ma haj-\' nalra valóvá lett : Szerbiában teljes a fölforduló!».
És nem ment simán.
Meggyilkolták a királyAeggyil kolták a királynét is és vagy •Xö—20 előkelő embert
A mi bűnt szeg04v "^Uidorka
• Sxerbia ellen elkövetett, miud leve-tekelte néhány perc alatt
A mit szegény tett, aligha a saját jószántából tette; a tanácsadók
bűnösök.
. Büuösök abban, hogy a szerb közvélemény és a szerb nép akarata cllonéro feleségül engedték noki veuai Drága Mását ós bűnösök abban is, hogy lassan-lassan megtosz-totta a király a szerb népet az al kotmAnytóL
Ma aztán meggyőződhetett min denki arról, bo y kinek a milye Yolt mindez.
Szerbiában nagyon is hatalmas kéz, az Karagyergyovicsék keze munkálkodott abban, hogy az Obre uovies dinasztia tekintélyét teljesen aláássa, a szerb nép szeretetét tőle ©lvuuju, a katonaságot tőle elidogc nitso és sikerillt is neki.
• Szögéuy Sándor csak eszköz volt arra, hogy saját maga alatt meg ássa a sirt.
Megásta, belezuhant és vele az Ubronovics dinasztia.
Ezzel azonban nem tette le a Ka ragyorgyevics dinasztia alapkövét.
Sót ellenkezőleg.
Amit ők alapkőnek gondolnak, sírkőnek kell lenui a Karagyorgyo-vics-diunsztia fölött is, Európának nem szabad megengodni, hogy a trónkövetelők ilyoa áron jussanak a ti ónra. Ez közönséges rablógyilkossá^ és a rablógyilkosoknak el kell veuni méltó büntetésüket, el még akkor is, ha Szerbia belepusztul.
A rablógyilkosság mindig az marad, akár a paraszt követi el az országutszélen, akar a herceg a királyi nyoszolya mellett ós mert nincsen a kettő között különbség, az elbirálAsban sem szabad külömbsé-•cet tenni. azért sem, mert a hercegek kiváltságai megszűntek, aj születés nem ad jogot a gyilkolásra. J
Ha az enrópai udvarok belenyugodnának a belgrádi vérdrAmába, sajAt magok tekintélyét tépik-meg,
a saját biztouságuk cllon követnők cl merényletet, mert ami loheJüé£e.s volt Belgrádban tegnap, lo^^^dt lesz akArhol holnap.
k űbrenovics dinaszt át kípusz titották.
Borzalmas dolog tőrtebt az éjjel Belgrádban.
Kipusztították a s z o r h királyi családot»
A trónkövetelő Kara* gyorgyovics Péter s párt li i v c i megjelentek a k o n a kb a n, meggyilkolták S án Uor királyt. Drága királynét, ennek fivérét, nő vérét, még vagy tizenöt udvari méltóságot és a palota órségot.
A gyilkosságra a válasz kétség tele nül az lesz, nom is lehet más, minthogy Ausztria-Magyarország mozgó sit és a Karagyorgvovícsekot megfenyítve, Szerbiában\' helyreállítja a rendet.
A belgrádi véres éjszakáról a következő táviratokat kaptttk:
Belgr&d. június 11.
(érk. reggel 7 órakor.)
Sándor király ós nejét meggyilkolták az este. Valóságos vérfürdő volt.
Egynegyed 8 órakor a következő ujabb táviratot kaptuk:
Karagyergyovicsék és a királyi család ellenségei megjelentek az éjjel a királyi palotában, és egyik miuiszter felszólította Sáudor királyt, bogy mondjon le, Sáudor király pisztolyt rántott elő és lelőtte a minisztert.
Erre a merénylők kardot rántottak és leélték az égési király családot,
Sándo király és Drága királyné több kardcsapástól sújtva, holtan rogyott össze.
Zhnony, jun. 10. Itten az a hir van elterjedve, hogy a szerb királyi családot legyilkolták.
Bécsből is már kora reggel megerősítették a réinliirt. Bécsből a következő távirat jött:
Béoa, jun. 11.
Ide a lapokhoz és a külügyminisztériumhoz távirat jött és azt irják,
hogy Szerbiában kitört a forradalom. A királyi családot meggyilkolták és Karagyorgye-yics Pétert kiáltották ki királynak.
A lapok, hogy érkezett táviraxok után a külügyminisztériumban ós a szerb főkonzulnál kérdezősködtek az esett ulán, de itlon pozitív dolgot nem tudtak az esőiről, ök is csak hallották.
\\ Belgrádból jött rémhirokut iui már hivatlilosjin is megerősítik. —■ BndapeshWközcl háromszáz tAvirat jött, mely ¡k borzasztó merényletről szól. A fü\\ayosban óriási a meg döbben** a rémes esett felett.
Legújabb értésülésoink a következők :
Zimony, jun. 11.
Sándor királyt, Dpagt királynét, ennek fivérét és nővérét, három minisz-tert ée ■ palota őrségét ölték meg.
Szerbia uj királya,
Zlinony, juu 11.
A szerb hadserog Kara« gyorgyovics Péter herceget kiáltotta ki király!yá.
AlkudoaAiok a lemondta fölött
£lmony jun. 11. A király-gyilkosságot alkudozások előzték meg. Karagyorgyevicsék Sándorunk 800.000 koroua apanázst, Dragának 400.000 koronát ígértek, ha lemondanak. Sándor le is akart mondani, de az utolsó percbeu neje ösztöküléséro, revolvert rántott Ka-ragyorgyevicsre. Erre aztán lekaszabolták. k
■ .
Uj király, uj kormány,
A Dunakotró Társaság déielőtt 10 órakor ismét táviratot kapott egy Belgrádban idóző hajóskapitányától. A Zimonyban íeiadott távirat igy szól:
. Zimony, jun. 11. Király és királyné meggyilkolva. Karagyorgyevics Félért királyivá kiáltották. Az egész hadsereg harcra készen áil. Kara* gyorgyevios Péter ma reggel már 60 vonult a koriakba. Az uj kormány most van alakulóban« Bel*
grádban külsőleg csend van.
Zimony, juo. 11.
Nouicsak Sándori, Drágát s ennek öwscsél, luinem Draga nővérét Is megülték.
r.ikouooiUk a B Andorhoz hU taattfraéfat la.
Az uj ¿ormányölr.ök,
Karagyorgyevics Péter ma reggel a katonaság által királylyá prok-lamáltafta magát s 9 órakor megalakította az uj kormányt.
Az u] kdrmány elnökévé Nikolios ezredest nevezte ki.
Nikolios ezredes a szerb hadsereg egyik legnépszerűbb tisztje. Az ezredest .Sándor király felségsértés miatt néhány hét előtt 8 évi börtönre és" rangvesztésre Ítélte. Az összeesküvésnek Nikolios volt a lelke.
Szerbia és Ausztria-Magyarország háborúja.
Zimony, jun. 11.
Az uj kormány és Karagyorgyo-vics Pétor meg vannak gyóződvo arról, hogy az osztrák-magyar uio-narkia meg fogja akadályozni a Karagyorgyevics trónra lépését s betonúit Belgrádba a monarchia hadserege.
Ezért a szerb tartalékosokat még az éjjél mind behívták. Az egész szerb hadsereg készenlétben áll. Számezerint 200.000 ember.
A tUxérség a* ágyukat a Duna partjára vonatta a a* áflyu-osSvok Zimony fal* vannak irányítva.
A beanyák határra la katona-eágot küldtek.
Uiillrt a polgárháború.
Zimony, jun. 11. .
A DunAu Belgrádból senkit át nem eresztenek.
9 óra óta Belgrádban utoza harook vannafr Kitört a polgár-háta-it
Belgrádban kiütött a forrada-Icm, melynek élén Karagyorgyo-vlo8 herceg áll.
A Mgrtdl kiraligyilkossáflril.
Ma hajnalban rémhír érkezett Budapestre. Meggyilkolták as egész királyi :salá<íot. A hü igaznak bizonyult, mái hi . Yatalosaa is megerőltették. ! A hivatalos mogerűsités özeket mondja:
Bimony, jnnras 1!: | Érk. d. u. negyed 1 órakor.
A gyilkosságot a hadsereg követte el, a konakban a gyilkosság éjjel történt, a királyi családon és a badsaregea kivdl, kiket agyonlőttek, meggyilkolták ínég a miniszterelnököt is.
Karagyorgyevics Péter a kaszárnyákban királlyá kiáitatta ki magái, a reggeli órákban proklainációt adott ki, melyben tudatja, hogy a régi alkotmányt visslaállitja és a nemzeti gyűlést Julius 15-ére egybehívja.
Zimony és Belgrád között a közlekedés mcgszaka lt, egf\'sz"n el vau zárva.
Az események Kire Budapesten.
A szerb királyi fókonsulattis Dam* jauieh-utoza 18. számú holyiségébou nagy az izgatottság.
A bivataluokok bizony talanság-bau várnak, s türelmetlenül várják a hivatalos értesítést a borzalmas Jiirröl, a melyet a fókonsulatus csak a lapok reudkirUli kiadásaiból tudott meg.
Egész délelőtt szólt a telefon cseugoje s mindenfelől ostromolták a konsulatust hírekért. Igen sokan jíirtak a palotában, ugy, hogy alig lehetett oda bejutni.
Természetesen mindeukit elutasítottuk a feutcbb említett kijelentéssel.
A nagyhatalmak beavatkozása.
— Saját tudósítónktól. — Béoz, jun. 11. (Érk. d. u. 3 órakol.) A botiini, pétervári és bécsi külügyminisztériumok között élénk sürgöny váltás folyik.
Bécsi illetékes helyiül vett értesi* tés szerint a három nagyhatalom ktíl-Ögymiuisxterei már megegyeztek ab-bali, hogy a belgrádi véres események a nagyhatalmak azonnali beavatkozását teszi szükségessé.
líir sfcerlnt már holnap egy orosz íi egy osztrák-magyar hadtestet küldőnek
Szerbiába. i
A fc!rál*rr!ikoS9ág.
Zimony, jun. 11. A királyt ós királynét ma éjjel meggyilkolták. Karagyorgyevics Pétert a katouaság királylyá prola-mAlta.
Töm»ges gyilkosság a konakban,
Ma éjjel 2 és 3 óta között a konakban meggyilkolták Sándor királyt* Draga királynét, Markovics Zinzar k-^uisater elnök, a királyné ^cscsét és még másik két udvari méltóságot. m
\\. Hlvaulo. BMVWf^tés.
Hé c s jun. 11. A kllHtgyinítiisttérlumba a király-gyikosságet megerősítő hk érkezott Belgrádból. Belgrádban csend ós . Tud van. Katonai forradalomról van szó melyet tervszerűen ¡tettek elá és a legnagyobb iŐszietekig kidolgozták.
A konakot bekerítették, ugy iiogy a városba csuk késón tudták meg, hogy mi törivnt a kottákban.
Feltünéát kelt, hogy Avakumovies proklamációjában ixaragyorgyevks Péter trónralépésőról nincsen szó.
MI okozta a íoitrd^lmat.
Eóoa, jun. 11. Goluhomki gróf reggel nyolc órakor értesült a belgrádi eseményekről a U óra után ólra int a királyhoz, akinek jelentést telt a belgrádi eseményekről.
Sándor király csak nóhány nap elölt intózcii Cincár-.Markovícs miniszterelnökhöz köziratot, a melyben rendkívüli •!-ismerést fejozte ki és a S-cávarend nagy-keresztiét adományozta neki. A király elismerést) azétt szólott, hogy a miniszterelnök a skupslina-választáson óriás diadalt a vozetto a kormánypártot 6« teljesen megsemmisítette nz ellenzéket. Nyilvánvaló, hogy a trónörökösödé» kórdia» okozta a forradalmat, jól-leliot a szerb kormány tegnapelőtt is tagadta, hogy a tróuőrökősödós kérdését ezidőizerint napítondre akarja tenni.
Kik követték el a király-tjyÜkossáflot.
Züuony, jun. 11. Ide érkezett hírek szerint a konak-boli gyilkosságot és az egész állam-ouiiiyt a Nándor király novót viselő 4-lk szerb gyalog-ozrod hajtotta vógro.
éve rt\'ntiak, hogy meggyilkolták Mihály fejedelmet. A gyilkos. *ág lötití. junius 11-én történt
; Hogyan történt a gyllkoss&0.
Berlin, jun. 11. .., (Saját tudósítónk távirata.) A Kölnische Zeitung belgrádi tudósítója, nk\' hogy lapját értesíthesse Helgrádból Zimonyba szökött, innen a következő táviratott küldötte lapjának. A merénylet nem váratlanul történt. A rendőrség egy ingja már tegnap esle figyelmeztette n királyt, bogy a királyné ellptt merénylet készül.
A a államcsínyt előkészítők ugyanis tum akartak megölni a királyi párt, hanem csnk arra akarták kényszeríteni, hogy mondjon lo és távozzék azonnal az országból.
Eptm ezért a királynét ma éjjel őrizték, mert híre ment, bogy elukarják rabolni. \'
A fölkelők kőzöl mégis 10—15 ma-gasrango kalonaltsztnok sikerült éjjelre a konakban elrejtőzni, ezek éjjtl borontottak h királyné lakosztályába éa kény-»teríteni akarták, bogy kövesse őket,
A királyné és kíséret» ellenszegült, mire a támadók erőszakot alkalmaztak.
A nagy Iáiméra borontollak Sándor király és Lungorica és a merénylőkre támadtak. • \'
Az Így koletkezell viaskodusban Ölték meg a királyt, királynét ós hozzátartozóikat.
Ekkor már a konak Is körűt volt véve a IV. gyalogozred állal ás a testőröket szintén lemészárolták.
Bécsben haditanács vol
(Saját tudósítónk telcfonjelentésc.)
Bécs, jun. 11.
Érk. d. ti. 2 és fél óra
Mikor a királylyal közöltek a belgrádi véres események hirút, azonnal magához rendelte Pltt-relcfi közös hadügyminisztert.
Egy órai kihallgatás után a hadügyminiszter távozott a királytól és azonnal haditanácsot hívott össze.
A hadltanáos délután háromnegyed 2 óráig tanácskozott.
A tanácskozás eredményét szigorúan titkolják.
Beavatott helyen kétségtelennek tartják, hogy már a legközelebbi órákban néhány hadtest sQrgos mozgósítási és indulási parancsot kap.
Karagyorgyevics lemond
t a fia javára.
Ugyancsak a Mole Novlne arról értesül,hogy Karagyorgyevics Péter csak egy esztendeig akar a szerb tló-nou maradui. Egy év múlva lemond f i n, K a r a g y o r g y o v i ü s György j a v á r a.
Karagyorgyevics QyÖtgy jelenleg egy szentpétervári katoílai Iskola növendéke. Tizenhét eszteudős. A merényletről meg az éjjel értesítette az atyja, aki a táviratbau utasította, hogy azonnal audienciára jelentkezzék 31 iklós cárnál.
A szerencsétlen Drága királyné népszerűsége nem igen terjedt tul az udvari körökön. Sotu származása, sem egyéniségű nem kölcsönzött tekintélyt a trónnak. Nom kétséges, múltja ismeretes volt Belgrádban és egész Szerbiában.
Sem a királynénál jóval idősobb kora, sem származása, sem első férjének, Masin urnák társadalmi poziciója,
som
gazdasági, som szépsége, sem lelki műveltsége ncin voltak íölségosek. A kritika a pletyka rögtön olleno fordult, s midőn nz ifjú Sándort rábírta, hogy őt (eleségül elvegye, oz eiak államcsinnal lörtónhetott. A tervet titkon kellett tartani, bogy meg ne akadályozhassák. Milán király távoliétél használták (öl a szerelmesek s Natália királyné teljes haragját vonták magukra.
A Gyorgyevics-minisztérium, mely mindenre kész volt Obrenovics Sándorért, nom volt rábírható, hogy beleegyezését adja o lépéséhez, azt tehát előbb meg kellelt buktatni • a bosszúállásnak üldözése clö> tagjai kénytelenek toltak a külföldre meuekülní. Milánt fiának eme viselkedése korai sirba vitte. A szerb közvélemény neheztelésével a királyi pár dacolt. Engesztelésül uzután a radikálisok karjába veteito magát s uj alkotmányt adott az elkobzott hélyébo n ■ népszerűség kedvéért ismét az orosz politika hatalmába adta Szerbiát s Miklós cár lábához vetette magát.
Még senki te ni ftloj telte el a születendő trónörökös komédiáját, nz idogen\' orvosoknak Bolgrádba hivásáí, bogy ezek jöpénzért «királyné áldott állapotát hirdessék s l cárnak és a cárodnak ke-: resztszillőkül fölkérését, mit ezok el is fogadtak, perszo politikából; de a gyermek születés« soká késett a a szándékolt gyormokc8empész«t n«?m sikerült.; Bo kellett ismerni, hogy nincs trónörö-: kös ós nem is lesz, mert Drága király-! nénak grerinoko nem születhetik, mint a bibliából] asszonynak, aki hétszer ment férjhez, hogy gyermeke legyen a tamil\'-\' ának, de logjobb igyokozete mellett sem birt az öreg Sára asszony dicsőségére szert tenni.
f . !
Ebből a trónöröklési históriából nagyon sok izeüenség származott. A királyi párnak sokszor bojoleutett oroszországi útját, ismétolve olhalasztották, mort a cári párj csak Sándor királyt egyedül volt hajlandó j elfogadni. Még vöbb boszúságot okozol\'. Drága királynénak az az igyekezete, bogy öcscsét, a korcsmai vigalmakat kedvelő Lunyevica hadnagyot Szerbia trónörökösévé nyilvánitsn. Férje, mint mindenbe, ugy ebbe is beleflgyosetl. í)o a s?kup-stiuinak hutr.ájárulását kellőit rolna kieszközölni, hogy egy uj szerb uralkodó család, a Lunyevica-Jinaszlla alapíttassák. j Ily törvényjavaslattól még az akkori kormány is visszarettent, mert nem biz-losilhatta a királyt a szkupslina hoszá-jáiulüsáról, sem pedig a veszedelmes következmények elmaradásáról; ha ezi a tervet keresztülvinni megkisétlik. lh megszavazzák, vagy ha elvetik, egyaránt félni kellőit az cllonpáriok mozgalmától. Mert sommiosetro sem nyugodtak volna [>ch> ^^knn s öss5*skü»és vagy zendülés lett vo\'.rta * vé(<o. A trónörökös kérdése t*hal megoldatlan maradt, og^\' sülét felhő Szerbia egén, telo viharos sivaiairal.
Lunyevicö hadnagyot azonban a politikusok gondjai csöppet »em gálolták, hogy no já ssza a maga módján a trónörököst.
írták róla, hogy egyexer nyilvános helyen fölpofozott egy őrnagyot, mert nem állolt föl köszönteni a hadnagy utRt. Királyi horcognek képzelte mngát. Nveglo elbizakodása büntetlen maradt, noha ai: egész tisztikar az őrnagy pártjára állott" Ez a tisztikar, mely a azerb hadsereg lőparaorsnokának, Milán királynak volt hive halála órájáig s az Obrenovicsok uralkodásának bástyája, Drága királynéval bzemben oly kosurü órzésokel táplált kezdőitől fogva, hogy a bo\'grádi helv-. írstg tisztiknránrk inoslani kntonnl !o;-adalma eléggé meg van magyarázva.
fiiaragyorgv®v*°® Péter : herseg.
Karagyorgyevics Péter herceg a montenegrói fejedelem ogyik leányát vette nőül, aki azonban tizennégy érvel ozclólt meghalt. Pétor berreg apósával a hozomány miatt (egy millió frankról volt szó) öiszerauett.
Az orosz cárnak a kogyát azonban mindig igyekezett megőrizni és sikorült is »léről« azt, bogy a gyermekeit a= orosz cár novoltette Pétorvároll. Két legidősebb fia tiszt az oroa császári tosl-őrségben.
Pétor herceg Genfben lakik, ahol iger. jó médbsn él. Oanan 3iokolt időnkint proklamációkat intóxni a ozorb néphez éa av. evuópal ivarokhoz. Igazán európai műveltségű ember, aki hosszas száműzetésben nagyon sokat tanuk.
Karagyorgyevics és Oorenovlcs,
A Karagyorgyovicsek szereplése a ■torb históriában, a tizennyolcadik Biáxad második leiében kezdődött. Kara Györgye (a feketo György) eredeti nővén Crui Peirovics György föllépésével, ó Yolt a szerb szabadságharc vezére. 176&-ban született december 21-éu a Kragujeváo niol leit! Visevacban szegénv paraszt ember szülőktől. Már 1787-bew résztvett a törökök elloul fölkelésben: de kénytelen volt menekülni és ekkor a szilaj ós kegyetlen legény agyonlőtte az édesapját, hogy a gyűlölt török kezébe ne kerüljön. A következő évben már megint a török ellen barcolt Laudon generális seregében egy szerb önkéntes-csapat élén.
A sslsztovai békekötés után 1791-bea Magyarországon tolepedett meg, egy szlavóniai kolostorban erdőőr lett Később Topolára ment és mar-hakereskodóssel foglalkozott 1801-ben a janicsárok liolgrádban az emberségesen kormányzó Hadsl j«Iusz-Ufsi basát ¡meggyilkolták és rettenetesen sarcolták, nyomták és üldözték a szerb népot. Karagyorgyo nem nézhette ezt tétlenül. Sibinicá-ban fölkelést szervezett 1801-bor és egy Szehdróben 80G népképviselőből alakított gyűlés őt választotta meg a szerbek vezérouok. Mint megválasztott ve?ér fegyvorre szóUitotta a föld népét és a törököt két év alatt 1804-ben és 1805-ben az egész or-öíágból kiűzte. Még csak Belgiád maradt [török kézben, x riásl nép-szorüsége azonban felkoltettc a szerb előkelők féltékenységét, megindult ellene az intrika és a befoketitó törekvés.
Ez kapóra jött a törököknek. 1806-ban a tőrük csaoutok újra betörtek Szerbiába, do Karagyorgye Miszsarszkó-Pplyé mellett tönkretette a török hadat, és Belgrádot is meghódította. A féltékeny szerb arisztokraták most Oroszországot kérték meg Szerbia védőjének. Az orosz a védőséget elfogadta, segítséget asoaban nem adott Karagyorgye nem csügedt A maga felelősségére, & maga erejéből folytatta a küzdelmet a török ellen, a míg birta. De mert belső viszály is bénította erejét, 1810-ben már odáig jutott, hogy most már neki kellett kéruio az orosi segedelmet. Kapott is. Az oroszok elismerték őt Szerbia főhad-vezérének, katonát is adtak és Ka-rágyorgyo most .harmadízben verte ki a törököt Szerbiából.
Érdemeinek elismeréseid egy 1811-ben népgyűlés Szerbia egyedüli hadurának kiálllotta ki, mig a polgári ügyök intézésével a szenátuzt bízták mog. így élt mint sfcerbia elirnert ttwt két esztendeig topolai egyazonl parasztházában Karagyorgye. A bukaresti békében maga a szul án is elismerte Szerbia némi függetlenségét. Mikor áronban később 1818-ban, a Faanoiaországgul háborúba keve- • redott eftr Szerbiát egyszerűen átadta a szultánunk, Karagyorgyo már hasztalan próbált soregpt toborozni s török eflen való ha:cra. EikoscroJ dett, hazáját elhagyta, 1818-ban átment Ausztriába, ahonnan aztán Bessaarábiába Internálták. 1817-ben visszament Szerbiába, do ott már Milosz hercegben hat^dmas ellenfele és diadalmas vetélytársa támadt, aki, hogy n megint mozgolódó Kura-gyorgyetól megszabaduljon, emborei-vel egy Szondrö melletti faluban Adsaguában rálesott 0« moggyii-koltatta.
Törekvéseinek éf lüvetcléselnek örököse lett fia JbL-ragy orgyevics
Sándor herceg, később I. Sándor néven síerb fejedelem. 1800-bun született Topoláu. 1818-ban atyjával álnient Ausztriába, majd Bosszará-biába, Chotinba. Mint tizenegy esztendős fiút, 1817-ben kapitánynak vették be az orosz hadseregbe. Ugyanebben az esztendőben gyilkolták meg Szerbiában az ¿désatyját Obrenovics Mihály, a szerb feje-dolotn, sogy Karagyorgyevics Sán-dort kiengesztelje és a roopn hívévé tegye, az ifjnt hazahívta Szorbiába, nagy katonai rangot adott neki és szárnysegédévé tette. Az elégedetlenek azonban hamarosan melléje csoportosultak és mikor Mihály fejededom 1818 junlns 15-én megbukott, őt kiáltották ki fejedelemnek.
I. Sándor nem volt valami kiváló fejedelem, az apja uagy tulajdonságaiból kevés volt benne; -do jóakaratú uralkodó volt, népe jóléte érdekében sokat tett. Sok iskolát alapított, népét a békés munkára szoktatta. xx kölső politikában Ausztriára támaszkodott, a törökkel jó viszonyban iparkodott maradni, a Krimi háborúban nem segítetto az oroszt, hanem semleges maradt. Ezzel mayára zúdította az oroszbarát párt gyűlöletét. Az 1858 december lö-án megnyílt nemzeti gyűlés — szkup-stina — a fcjedelemí-égtól megfosztotta és a trónra megint az üreg Obrenovics Mihályt emelte. Karagyorgyevics Sándor segedelmet so Ausztriától, so a portától nem kapván, kénytelen volt a dolgok uj rendjébe beletörődni, 1859 január 8-án formálisan lemondott és Magyarországba költözött.
Azóta hol Peston, hol mog oláh országi birtokain tartózkodott. Hívei azonban nem szűntek meg érdekében uj meg uj terveket kovácsolni az Ob-renovicsok ell<»n és mikor l8G8-ban Mihály fejedelmet a topcsideri parkban meggyilkolták, egész Szerbia Ka-ragyorgyovics Sándort vádolta a gyilkosság szerzőségével. A szerb törvényszék ol is ítélte — in kon-zumáciám — husz esztendei börtönre de mert Karagyorgyevics akkor már Magyarországon lakott, magyar bíróság, a budapesti törvényszék vetto tárgyalás alá az ügyet. A gyilkossággal vádolt ex-fejedoleranek Funták Sándor ügyvéd volt a védője. A tárgyalás ilem tudta világosan kideríteni a dolgot. Karagyorgyevicset nem Ítélték el, do azt se mondották róla, hogy ártatlan. A nagy pör után Kara-gyorgyovios Sándor Temosvárott telepedett meg, ott ólt csöndes vissza-vonultságban 1884. május 3-ig.
BUDAPESTI HÍREK.
Bestiális anya. A rendőrségen mép október óta vizsgalatot folytattak Nskmann Mihályné szül. űbrálkó Katalin ellen. A Tömő-utca 20. számú ház lakói feljelentést toihík a napstpmoRnő ós a velf közös házturtánbnu ólö Slrcc Ferenc 28 éves napszámos ellen, hogy kis 10 esztendői leányukat el akarják pus/titani. A rendőrség meginditotsa a vizsgálatot, amelyen a következőkctállapitották meg: S<erc Ferenc feloségül akarta venni Nakmann Mihálynét, aki Özvegy iszony. Azonban kikötötte, hogy az asszony els< házasságából származó 10 ás fél óre< Mária nevü leánykáját tegye el láb alól. A bestiális anya hallgatott is a fóiű szavára 5s u kis leányt a férfi nadrág-sziján (elakasztotta. A ház lakói észrevették b merényletet és le\\:cták a gyermeket. A rendőr*é(? nz október ót« folytatott riz>-gnlnt iratait áttette as ügyészséghez nmoly tegnap élrondelte az állotlaa érzelmű einborek letartóztatták. A rendőrség ma Sterc Ferenc és Nakmann Mihálynál letartóztatta. ,
— Umapja a fővárosban. Umapjá\'
a hagyományos fénynycl é* kegyelettel üujiepeho nie# uin n katholifcus cgyhái és a főváros közönsége. A hiVálalos fő-istentisztelet repcéi hétkor volt * tuda-vári koronázó Mátytsteraplooiban, a melyet zászlókkal é« szőnyeggel pompá aan földíszítettek. A főhajó mentén alabárdos koronaörókálltak diszörséget a a padok kúzt fehér ruhás leánykák sorakoztak a tomnlom élőit, valamint a kör-tueuet utvonalán a Mária Teríaia és a Rodjch-oxred dtotx&zadai alkottak sorfalat. Mind a két ezred zonekaia is kivonult. A templomban nagysaimu díszes közönség foglalt helyet. A löozen-télyben Oltok: Wlasiea Gyula éa Plósz Sándor miniszterek. Szalay Imre m. tan. a nemzeti muzeum igazgatója, Bérezik Arp^d. Molnár Viktor, Vértesy Kálmán és Schyttra István min. tanácsotok, Szolmer Antal, Ferenday György, Andriska Antal és Barólhy György min osztálytanácsosok, Márkust József iö polgármester, Rózsavölgyi Gyula alpol Kármester, Rudnay Méla főkapitány Kétly Károly és llosray Lajos rektorok vezetésével a tudomány és müeRyetem tanácsa, Demeozky Mihály a Ferenc József intézet kormányzója, Czibulka al-táboruagygyal az élükön a budapesti hclyJrség tábornokai és törzstisztjei. Az istentisztolet misével kezdődött, melyen dr. Kohl Modárd fölszentelt püspök pontifikált Klinda Teofil esztergomi kanonok, Krizsán Mihály pápai kamarás, szemináriumi kormányzó ós dr. Nemes Anlnl budavári apátplébános segédletével. Mise után a fényes körmenet, melyben a kerülőtök plébániái ós az iskolák tanulói, valamint a Ferenc József-intézet növendékei testületileg vottek részt, elindult a Várban felállított oltárokhoz. A katona banda egyházi darabokat játszott Mivel diaztüs nem volt, a szokásos Gottorhalte elmaradt. Körmenet uuin a gyülekezet visszatért a templomba, ahol as Istentisztelet Tedeummal v*get ért. Űrnapját megünnepelték a belvárosi és az óbudai plébániákon is.
HMKK MINDENFELŐL
~ Kiakora gyermekrablók. Londonból különös gyermekrablásbról Írnak, molynek okai felöl most az orvosoknak kell Unakodniok. A pünkösd előtti szombaton Stokton városban elraboltak egy tizenöthónapos fiúcskát, aki a négy óv«s bátyjának íelügyéletére volt bisva. A négy éves Űu ugy adta elő a dolgot, hogy amint az utcán játszott, egy fa tövében ült az öcscse. Kkkor egy 16 évesnek látszó flu sietett elő kocsival, megállt és fölkapva a csecsmőt, aszal vlvágtaioM. Az eíhibolt csecsemőt később megtalálták »gv szénaboglya mellett — megfojtva. K» f^en aztán Ismétlődött az eset. A sioktoni vasútállomás közelében a homokban játszott egy másféléves leányka, akire pár évvel idősebb bátyja vigyázott. Hirtolen megállt egy kocsi előttük, amelyből egy 15 éves fiu ugrott kl, felkapta a leánykát s aztán elvágiHtott vele. L>e a segdlykiáltásokr» összefutott a nép, amely üldözőbe vette a kocsit s el is érte. Amikor a gyer-mekrablót a rendőrségen kihallgatták, hevallutla, hogy ő rabolta el a máaik gyemeket is. A két bűnöst késr*keri-totték c legközelebb vád alá holyezik. Az orvosi vélemény itt tartja, hogy ebben az esetben valami különös faja a hisztériának szeropel, amoly a maga nemében a legnagyobb ritkaság.
x Bajusz- éa nznkiilInSvssst&t, hajnflvesztöt, orozazépitöt csakis Tábor gyógyszerész mai hirdotéso stopján tessék rendelni.
BÁJOS, Ú D E
ús szép loss a r.ői arcz, ha uzt a Dr, HDD Al-félo
OYÖNGTOKÁG-CRÉMMEL
ípolluk, gondozzuk. Próba téíoly 70 liü. N\'aey tégely 1.20 kor. Kapható Bpeiten
a Virosl ftó|jsu(tiffeaQ,
KJjyí-utói» i* V4*it-u. ttrki
Jégverés ellen
Jittényoaaa 4a katfwaxfi faltétalak matlatt bUtoaft m
Hazai általános biztosító
röszYéflytársasáo.
Forduljon tehát az érdeklődő gazdaközönség bizalommal kerülőt! felügyelőség, főügynökség. Illetőleg helyi ügynökségeinkhez, & hol minden tekintetben készséggel adnak tájékozást
Kárainkat gyorsan éa a»4«~ tányosan bonyolítjuk la, azonfelül kaávaa* flaatéal •alaka«
REGÉNY.
Társadalmi küzdelem.
KicdtU UaDni i«f4nf. Irt» 1K0SVAI HUOO Mlndtn }«« ftoUrt*».
Nem lehet tehát azon csodálkozni, hogy a főkeritő, aki csak szívességből engedte át barátainak lakását és minden érdek nélkül „köz* vetítette" az ismerkedéseket, hatalmas barátokra és leköteilezettokre telt &i.ert.
Ha pedig már »nagyon «okát tudott" egyikre vagy másikra, akkof belevonta lassan-lassan a politikai Űzelmekbo, bevitto a Vörösök egye*, sületébo és ha az ipse Itt már annvir» kompromittálva volt, hogy soha többé nem szabadulhatott, akkor azntán fel lett avatva a tolvajbanda tag* jának.
Persze nem kellett »működni", csak részt elfogadni.
Éjjeli ttlé*.
Az újpesti határ mentén két«mber haladt.
Vándorlegényeknek látszottak, bőr* táska volt a hátukon, oldalukon kenyeres zsák, kezükben nagy bot
Letérve a vasúti sinok mellől, körülnéztek, mintha azt néznék, nei»*e látja óket seeki, aztán az erdőbe vágtak be.
,1 Hamarosan latértek a gyaldgCs-vényről s a fák és cserjék között toly* tatták az utat
Aki az erdő életének ismerője, hamarosan tisztában lehetett azzal, hogy özek az emberek nem járatlan uton mennek.
t ]
(Folyt köv.) f
Kézimunka-verseny.
Teljesen kiazoritozott logstöksége-sebb gyönyörű szép 100 dib. előnyomott kézimunkát 8 írtért,\' u. rt. t 1 igen szép asztaltutó, 1 igen ttép milleu, 8 igen szép tálca kendé, 1 garnitúra szekrényosik 4 darabbél áűó, 1 garnitúra mosdökétflet-teríté, 7 drb. álló, 1 remek szép Pofatlaa futó milienvel éa még 78 darab különféle olönyomatott tárgy a legszebb és legújabb mirtákkaL As anyag finom aamaait-osattfedbél »aló. Utánvétellel ssátliU]
EIBnyomda tntéxtl
Szombathely.
junfuti 12,
"Férünk «
ém
Nőknek
>lip»»«ü> t»M| U UUl falTUok (trljH" Wr«*«kM4*U. aiUtU • U,WUto«abb rr*«T\' atatDak k
^anltl labdacsok"
dMoyultak. Kft >00 lafcdic- UtUloraroal
kt joulíi humlltli «la.ili»«.i <t kwotia. Vidék/4 IbnuilÜ«« Witidét* un UUbtM malla*
kwikW
Sapol
kCMTiajo t«
«Ma
HM..
ísxí
fel*
fi fE
■Mszvéay-kenóosöt
írr*rr»ii 1 ifjúit« !•«■
birtoa litUn ut u «Mtrt r»amaül»j kajok «tlan. UantKwOibcB tyiirllj» » Vtnjt, wwiuwgauuit, aflfenUsi kttaartnoul-
L»Wio< »abban rv4j] J »lm »I "hi!
miJdafanaUl, iain«TM b4iilaLiiakil, uom-bMí.t •< í)uuji\\i<ii«J jli, h*iUlb»VtUu> ««■
k.l íi 11^*1, a AbUtl te r^-fkjat, ir* b
ka.. Brr íuUi Y*r- lm nr*>
toertta«UM UMm i kor*«« 4« «114«.
■ :.» .u>i . . (6- aj ulUUM rakU/t . ,Maa*.u ¿OrMj\' t yégyuuka* »U«|||(||
V.. £lM«lMl-l6r-kUiU»16i-U. UT. U. MtCraa4»U.«<ú utaavtt »«<T • N" aUUjM Uko;J.«« aaK.lL teas Kmt 4« •■•r káluytliUtmi skw
Legjobb éa lotmegbiihatóhl/ iter a OEHLE-féli
hintőpor
Ára
70 fillér.
iy«rn* as&rlt 4a iikftultnll.
K.pDalo a k4till«a41:
Gerle Jenő
gyóftys/.crési, Szegld.
Poioskák
*
és azok petéit csupáu a kitűnő GsuclételQ
KDBYfíS poioska-línktüfáyai
lehet végire kipusztítani. KOBYOQ nem mar, nam piszkít, nem hagy foltot magn után sem bútoron, sem fehérneműn, tapétán stb. Tűrhető szazánál fogva mindenütt szireseo ha»uiálják. » ILegolosébbl
IHL acaetWl 4 kor. IV« tlt St. kmIUI I kar.
ViUi. . . a . IPt4b*ar«f. . sont.
KORYOS rovarirtó por
aaóró dobosokba» sváb. csótány, ; hangya, légy, bolha, ugy mint minden konyhaféreg kiirtására a legbiztosabb I
I MIT dobói Irt 1 kor., I kAlip doboi SO HL, 1 kU dob« so fUlér. - Bct<4UI kéiiiUj»:
PetroTiis Siklós dro^sta,
IV., Bécel-utaxa t. «a.
hol7 Kata chu>lnjoot iám " >w«u>p
bal»» »1« Ltufcsi ti f«bétfoiTi) tUtn. £«y Qraf ui>\\ji»k 2 koicui ; nilnck 2 kor. 0 flllér
Csík 6yaiaall-íél3 Kale-jiu-lnjecllól kifjM!
Kapbatu inir.Jtn — »\'¿raMar:
Városi gyéjyszertá/ a „Szeof-Hirosisif-boi
Baja, Fő-utoxa 394.
ÓV.
Sertés-por.
és gryógyssar sertéseknek
A legmelegebben ajánljuk e porokat melyek kiszámíthatatlan károktól óviák mez a sertés-tulajdonosokat. A meleg idők beáltával, de Cívéhkor is, ha valamely bc\'sgség mutatkozik, minden sertésnek cgy por adandó, mely az egéM 4vro relesleteesó tesz egyéb gyógyszert. Sertéssknek 4 kr., mslaczuak 3 kr.
8artéa-por. Emé&zp) por rossz emésztés és étvágyhiányn&l 1 3-szorra adandó. Ara 1Q kr.
minden 1 aüag
adng Kaphiiló
HIUSSIN ILLÉS gyówMibao
SZABADKáV
Bajasz- és szakálínovasztö szer,,
KHŰoÖ batáaáró} «Amtaloo eliítnerö irat taöuskodik, Cíil^aüan, biztos vámén I Caak náhm boatcrezvé tal6di. Ara 1 kör. 20-Güér.
_ »toil.Aaaa " \' - W. * «k : »«»♦« «
Ara4-04\'.
h_^„„¿c 18$ hálairmtUd igazolóra o szar
B^JEdirOSSCO ki,Bnó h\'Jlástt. - Ara 8 koror.s.
t VU^o •pv^snkSi űéitölé^e^iifWJ a
«wr-téie Haj-Repsíaleur ^L\'ZZ^li\'ZZ
ka a.m ha*«*« t Artal-saUa.l -- Ssrintojaa Mlya^k 1
S«n a késen, sen a «JMrtK», ^ a ruha aajntfn eeuumiloltotueuiibfl és ép olv ervKert^H haasná)j«k, miat »ikflr vkzel bekenj Ok a fejtluket. as ess haláé S-TO maj> aüUt airaa esÜittNi Tarásaolja, mint as flatai korában wH. ánáUrtll. hwyy faatená. Férfl éa nő egyarinj biztos ered^ényajal hassnálbalja. flaiá^ eltállalom a keawségeil


a IsgMléeéeaMi m
«9-
■U|f»ltot 4» mlnrfT» taou
lUtiUéit
Uij« wilaVak. kn I
tiuiwu m>H« re nu4«.
«J^b. tani «tot ée kwíirfsaitM eaápaégWba uJtttn-
ingyen aaOK UUUT* iria^ sr^sy*»^ kérdésben I
—^qr—~ ■■ » ■ ■ »mi ■ katya 1
TéW Gyula gj*fjrsxerttrfl ArotL
r-r&T\'S


Vendéglősök
Van srerencsém a t venJéjlős Urak figyelmét — a kOz«lgft iéényre tekintettel — 4ö-ae aőr-azivattyulmra felhívni. Siámob k állításon kitüntetve I Igen jól működők, cxélíierütk és olcsók.
Arak 24, 26 ét 30 koron*.
Watterlch Arnold

Budapest,
VIZ., Dohinjr utosa S. sb.

*»K\\*9*I Taljaia» trttüntlul
„BAUMANN-féle IDEÜL"
Pipore-MoBdópor s legkitOnObb s bőr Ápolására,
• puisrt és arcxfasMkat felaalegnaaó teaxl.
IdOalttU «r*<
A b4# puh.. r4uia báitoonxiba 4« Oda l«i, mífíilolj» IdOaltU kíiiíií.l, tlUvolil uv«iáncic>kt. pöiikÜT«. WraUM. Mtok»t, »irpUoa-•ital »ib. K^f kilfinj M«t, Ulen Anrv*. Y»r«a, falyatUnt bftr alien. „Bauuiann Wa/U \'-.»( a lefOn»»B»bk hilfy-k 4« mOriiiaSK m»(lvpö ar«Jminr&)*l lm,/niljík. Kgy próba «I4r, \'
h»,/ni!)ík. Xr7 *r4ba *14r, oofy nnnuk kltOn haU«4r4l natrydgv.tbMtM^ K4rtao ..Baumam» Ida*l" l 4a ói
m»g laaa Un, b.ph.U. miitdta likb oaUkkUn. tüonitilibau t
•i(ai aib, kufinj u«r, Ulcn dtu-va, virö*, falyatUnk bér allén. „Zkumun MiU".,ll i I "
Jmtnr&)a< UwnilJAk. ; t4«*r4l natrr4so.tb< g laaa l4f»a b.ph.t fDintriibni. ár» »gy oaomai ■*U*tt 10 caomif Wrmmtra. Pn " \' USl<MtajafTadSll UHaliMai .
.onr. Hu,Up..li f4r»l\'ii: b*kM aV.. E»|«H«-a-ulc»» 11., toTabbii Inirík ifla n<»íT»»atUr, KirilT.iit na
4ba «14
•I laaa l4f»• b.phuti miitdta Jikb paUkkUi MnOmeHtbMí. ár« agy oaomortak 14 fUlwr
ittkiun^
______ra. Pr4>ak Bkl wn í ut 60
BiáUSIdi* aj HT«ds>l f»IUtáJ4aAl 4a (rirotaU :
bo(7 nnnak kltapO
Uk»tan, diOfuaiUban éa i korona b<kdUH«a fillér lovélbélv
Klmüi.
í fOrök i^U If., Dr. kg
lr«íban. BAUMANW J¿NO,
drofiMia a »»tk-.tijhn«.
>4 . Lux Nltbkír. kluta<.iM>.iiiul T., Or. kí<«»-f«tik. Viotlkdiul 17., Motnk/ 4« Mj«4r, Koion«h*\'«iv^>Uia *., Neruda NlnJor. Kouulb La>o» «lcra 7.. 0»Ulnri Fil:<4»( MMjkkíl-uUt« 3., „Idral" UlaUitrtAr, 1.. HarUJ.no. VU1., 01141b» M|b., Baumholxar ulc.a 12. I -Uirl 4« Dtauth, IV.. KoronaharctM-
41 , • a-s-,.----------- „Mádra" 4t«|. VD.. ü»w>« Ur ö., lUrer AbUJ,
dria.r o« M.. Splü.r 0. Kilóin. IX.. f^nar-WniI 41. WalUrtdotf.r Pll. KvJp.il.at K
Ttiigarn 9 D.ui^i Ka,«ir tW4 ut«a 10. >, Uj t>Tia Ur T., Patrortci Wlkléa, IV., Bécal
kétségbe esik,
mert gyermeke folyton sir. ön már mindenféle házi szórt alkalmazott, Orvosa már nem tud tanácsot aduil. Kzen állapotot a pelenka okozza mert nem eléggé puha, a varrások séilik u gyermeket. A számos gyermekorvos és szülésznő által ajánlott hyglcniktia pelenka alkalma-lAsa mellett azonban a gyermek mindenkor jól fogja magát érezni. Kzzkbon som varrás, sem szegély uincaon, megakadályozzák a fvenuck scoesülését. nem keli sem mángorolni, sem felteríteni és nem drágábbak mint a töabiek. Egy tuczat ára tO korona. Megrendelések a tőszétkOldési htlyre iutézendők:
M. FEITH, Wien,
VT, MariaUilTalr«aao SS.
Hallatlan!!
4 pár czipő ^^V\'v vivv csak 2 frt 50 kr«
>!cí6 árért lesznek a nagy mennyiségben eszközölt bevásárlás miatt eladva. Kgy pár
iói divatos czipő zsinór/.atta. Mind négy pár 2 forint 90 krajoxár.
Vfegrendulésnél elegendő a láb hossza. Szétküldés utánvét mellett.
Sohuh-Expori F. Windiach
Krakan Al. eaám.
t
Csoro megengedve, a meg nem felelőért pénz is vissza.
A TÜighirfl
angol
„Hflücal-PíenHi
tii\'ytn Uultlltra iaa to frtoa ré«c)str., al.draodO
kerékpáceksl
rrttól faljabb had 6 "" „Oyolou" (4ptk.(
M rt 4. k.rékpAr»U»liíar«k«t, u or«iá|b»u ffrtáH U16 n«-y b.ri.irliialok folfUn SO acAa«14k if U*a41Ut4aa«l axáUltunk rldiUa 44 b4rkar4. j
ami
H^ 4«
8.Z8
ars
SLM
aso
!JM 1
MCeteop-l^ootba/ll
, vörös gummival elismert legjobb és legolcsóbb.
1. 2. ■ 3- 4. 5.
bzám í?tT75: m—a.- " i&o—rar
Vörös guouni botét —.75 1,— 1.20 1.50 1.75 KapbatO kizirólagosau :
•nél
mjMmi\',
IV., Mwzeum-köput I9|F.
Tennis rakeek ós labdák. - ........ =
i JM.ianda kálid (umul mi 4rl
JílAU»«tal.....T. .
1 db t. r-iulO bcUi gumul gfj 4vt Jíl.\\lli««al ........
1 db JominJjífO kcatxlen Ump». ,
1 PJl kitúr|cdél......
1 drb jé inlnWfú Verékpki linc« . 1 drb anfol nycic* ......
I Vlil. cjlciuui cubid.....
4rje,yt4kal tibb mlnl »00 képpil U>|Tmí
Láng Jakab ós Fia
aa oraaár lajuajryobb 4« lagmatblabaUM
k*r4»par-r>vkUknL |
Budapest, Jóssof-körut 41.
L Fióküzlet: Rottonbillor-utoxa
ámk kllOn4aé|é4rt kwaikadttnk 4a n«m i a p4nil vi.wakQltilflk varr kl«ier41itt.
Hasznos tanács
NEMI BETEGEKNEK
a „VipmarO Útmutató1- cx. k*nyr, WJ olJnlon a titKc a babai -koxo uvludoa tuJDi-ralo niCdol Utt.l\'iiar. S-\'-irAJ® ANTAL or.lkfol birfl «aocafaMiU a kkayTot búrk.rvok toljaaao laarr*B «Mt bvrlUkbnn kftlll mc-. A kftnyr m30-fk kladifbtn jtJaiit raft 4« tok mk onbar tö-»iöah.U «nnek ¿yirfiiktil. PaKÉra ftO fMfir 1:<My«r kQlAaoAO. Cilm
Jfer. €5 A KAI
Budapest, VI., Andrúsey-trt 24.
. bot a muak a actr(4j* n*ail>, bór- éa fcwgy* asarrl bat*r*kitok napocta raodal d. *
10—i-W »«ta T- Mj.
■ t*yaégakro tim»
a lot »a rjörjkacsVn
JJa Dr. 6 A ^ A Z
Nyossatott a tulajdonos „Hírlapterjesztő VáUalal" Wríorg»\'^!.:^ (Czé,tulajdonos: Si^kelv Viktor.)
Péntek, junius 12.
Nagykanizsai Friss UJsig
Vakáció.
Immár csak néhány nap és a tanuló sereg »élvezheti isteni szabadságát, a két hónapig tartó szünidőt.
Mint örül, mint rajong a fiatalság a közeledő szép napoknak, amikor lerázhatja magáról az iskola porát és repeső szívvel, vidám lélekkel kipihenheti az esztendő nagy fáradal-. mait.
Mert a vakáció csak a szorgalmas, kötelességtudó ifjúságnak van szánva, azoknak, kik a tanév alatt komolyan fogták föl hivatásukat, lelkiismeretesen tanultak, szeretettel forgatták a tankönyveket, buzgólkodtak, fáradoztak, hogy mentül több cs nagyobb ismeretre legyenek L:crt. Tanuljak, dolgoztak, hogy aludjanak, jövőjük útját egyen-íssék s évek multán a nemes [él elérve legyen. Az iskola falai közül kilépnek az élet iskolájába, hol ujolag fel kell venni a harcot, meg kell állni a sarat, hogy el ne bukjanak az ut közepén. Ismételten kemény tusát, elkeseredett hadjáratot kell folytatni, ha élni akarnak önmaguknak, a társadalomnak, a hazának. Mert örök küzdelem, pihenés nélküli háborúskodás az élet —a létfentartás, a kötelességteljesítés érdekében.
A szorgalmas tanuló megérdemli tehát az üdülést, hogy aztán az uj tanévhez újult erővel, lölfrissült szellemmel, igaz munkakedvvel fogjon.
Bezzeg a hazug, kötelességét mulasztó, lusta fiatalság a szép, a derült, a fölviditó vakáció napjaiban látja csak, hogy mily könnyelműséget, minő felületességet tanúsított a tanév alatt, amrkor könyvei helyett mindenféle iiaszonlnlnnsággal foglalkozott, amikor clléháskodta a tanulásra szánt időt. S íme a visszahatás. Amit tiz hónap alatt nem tett, azt-most a pihenésre szánt gyönyörű időben kell megcselekednie: tanulni, hogy egyik-másik tantárgyból az uj tanév elején pótló vizsgáidtól tehessen. S mily meg-mértietetlen fájdalmat okoznak a szülőknek azok a hanyag, a tanulástól irtózó, a tankönyvektől rettegő tanulók, kik elzárják maguk elől a haladás, az emelkedés útját. Ismételniük kell az osztályt, meit elégtelen klasszi-likácziól nyerlek.
A kötelességet nem ösmerő tanulóság nincs tisztában azzal, avagy nem akarja megérteni, hogy a szülők mily. nagy áldozatok árán iskoláztatják őket, csakhogy a középszerűségen fölüli emelkedjenek, intelligens,
képzelt, komoly, munkaszerető embereket faragjanak belőlük. Nem tudják méltányolni a szülők megfizethetetlen gondoskodását, végtelen odaadását, a mikor szájuktól megvonják a faiatokat, nélkülöznek, megfeszített munkával dolgoznak, hogy gyermekeik pályafutása elé akadályok ne gördüljenek; — robotolnak, verejtékes homlokkal, testet fárasztó, ideget ölő dologgal töltenek éjjelt-nappalt, mégis taníttatják gyermekeiket, hogy ha felserdülnek, megnövekednek, szemrehányás ne érhesse a szülőket, ne vádolhassák őket, hogy ők voltak gyermekeik mostoha sorsának okozói.
A szülő soha nem lehet oly hálátlan, mint a gyermek, s a gyermek soha nem nyújthat azért kárpótlást, mit if szülő az ő érdekében cselekedett.
A kötelességtudó, pályájukat szem előtt tartó fiatalok kiváló munkaszeretettel tanulnak, részint hogy szülőinek örömet szerezzenek, — másrészt hogy czéljukat elérhessék és derék, becsületes, jó rak\'kIÖ emberek váljanak bclőlükX
A kinek az <Mcs vakáczió megadatott, töltseN>kosnn, czél-szerüen. Oszsza be a napot praktikusan, hogy mindenre teljék idő. Legyen helye a gondtalan, vidám játéknak isten szabad ege alatt, a szép természetben,, hadd pezsdüljön ki az üde kedély, a pajzán jókedv, legyen helye testedző, izom-crősitő tornázásnak. De fordítsanak bizonyos időt jó, tanulságos, • lelketnemcsito, szellemet művelő könyvek olvasására is. Akkor lesz teljes harmónia az ifjú lelkében, ha kellőleg beosztva fordítja idejét ugy testének, mint szellemének fejlesztésére. A test és a szellem össz-hangzatos ápolása ép testet ép lelket ad.
Ilyen ápoláson haladva a fiatalság derekasan felel meg kötelességének, a fáradalmakat i nem érzi, nehézségeket nem ösiner, kedvvel forgatja a tankönyveket, gyorsan tanul, éles a lölfogása, gyors a gondolkozása és célját eléri. Künn%az életben még hasznos, tevékeny tagja lesz a társadalomnak és í jó polgára a hazának.
Hirek.
Városi közgyűlés.
i
Nagykanizsa rendezett tanácsú vá-"j ros képviselőtestülete 1003. évi junius hó 13-án délután 3 órakor a városház nagy gyüléstcrinében közgyűlést tart. Tárgysorozat:
1. A cs. és kir. gyalogsági laktanyában egy pótra ktár építése iránti
tanácsi javasvlat és az épités vállalatba adása tárgyában megtartott árlejtés eredményének bejelentése.
2. A vicinális és közdülö utak megállapítására tanácsi javaslat.
3. Tanácsi «lőterjeSztés az árva-tári pénzek elhelyezéséről évenkinti közgyűlési intézkedés tárgyában.
4. A József főherceg- és Sugárutak építéséi ellenőrző bizottság határozatának bejelentése Berényi Béla vállalkozó véglcszámolása tárgyában.
5. A városház építését ellenőrző bizottság határozatának előterjesztése Sallér Lajos vállalkozó végleszámolása tárgyában.
0. Az újonnan építendő főgymna-sium ós társház ópitési helyzeti rajza és tervpályázati érdemében tanácsi javaslat.
7. Fögymnasiumba a 11-ik párhuzamos osztály felállítása tárgyában tanácsi előterjesztós.
8. Bolt bérleti szerződések jóváhagyás céljából való bejelentése.;
Államosított megy8l tisztviselők.
A vármegyei pénztárak és számvevőségek állami szolgálatba átvett tisztviselői végleges alkalmazása felett a pénzügyminisztériumban a legközelebbi jövőben dönteni fognak. A munkálat folyik, egyes kinevezések már történtek is s o rendelkezési állapotban levők ügyének rendezése legközelebb várható. A gyors megoldás nagyon kívánatos volna, mert minden vármegyében vannak olyan megyei tisztviselők, akiket felülről figyelmeztettek, hogy nem fognak végleges állami alkalmazást kapni. A mi megyénkben ilyen tisztviselő várja sorsának eldöntését.
Találtatott.
Folyó hó 8-án a Kazincy-utcában egy bőr-erszény, melyben csekély összegű pénz van elhelyezve, találtatott. Felhivatik a káros, hogy annak átvétele végett, mint igazolt tulajdonos, a hivatalos órák alatt jelentkezzék a rendőrkapitányi hivatalnál.
Egy fogadás vége.
Domasinec községben 1003. évi március 25-én Katancsics Péter udvarában több legény csoportosult és az olt lévő,mintegy három méter hosszutölgy-fotörzsök elvitele fölött vitatkozott. Fölfogíldtnk abban, hogy azé lehet a nehéz törzsök, aki azt a vállán hazaviszi. A legények közül, ezen engedelem folytán Bocskai Klek, majd Furdi József vette vállaira a törzsö-köt, de azt közülük egyedül Furdi József volt képes hazavinni. Katancsics Péter utóbb megbánta a fogadást ós o törzsököt visszakövetelte. Másnap este 8 óra tájban Katancsics Pótcr ós Furdi József között a törzsök miatt dulakodás fejlődött ki, a melynek nz lett a vóge, hogy egymást ütötték, verték, Katancsics Péter Furdi Józsefnek az ujját megharapta, a fülét megkarmolta, a jobb hüvelykujjáról körmét teljesen leszakította. Az ügy a helybeli kir. ügyészséghez került.
A világjáró hagyatéka.
Schönbaucr Henrik összes vagyona egy körhintából és egy szélpuskákkal s céltáblákkal fölszerelt lövöldéből állott. Ezekkel járta a világot. Már évekkel ezelőtt eltűnt « láthatárról s családja sem tudta, merre kóborol. Nemrég hirt kapott róla a bobai vendéglős, akinek a körhintás
---^
testvére, Schönbaucr Henrik bejárta Indiái, Siámot, Birrnát, Cambodzsát, Tokingot, Japánt, Szumatrát, Bomeót, Celebest, a Szundaszjgeteltfet s végre Jáva szigetére hajózott át, ahol Batávia gyilkos éghajlata megölte. A konzulátus eláívcrezte a hintát, a lövöldét s egyébb holmit. Ezekből befolyt körülbelül 10000 korona, amely összeget elküldték az egyetlen örökösnek, a bobai korcsmárosnak.
Munkásközvetitö Intézetek a \' vidéken.
( Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter a fővárosi munkásközvetítő hivatal mintájára az ország több vidéki városában állíttat munkaközvetítő hivatalokat. Miután u kiszemelt városok kivétel nélkül kijelentették, hogy ezen intézetek fentar-tásának költségeiben a maguk ré-részóről is a kijelölt arányban résztvesznek, e munkaközvetítőket még a folyó evben félállitják. Értesülésünk szerint egyelőre Gvőr, Kassa, Pécs és Brassóban létesitik a közvetítőt.
Életmentő csendOr.
A varazsdi drávahidnál az elmúlt napokban egy varazsdi kávéház pónz-tárosnője ^öngyilkossági szándékból a Drávába ugrott. Horváth István alsólcndvai csendőr-őrmester ezt meglátván, átfutott a Dráv^ hídján, levetette felső ruháját s az Öngyil-1 kos után a Drávába vetette magát. Sikerült a nőt még élve kiszabadítani a folyóból, azonban mikor a partra vonszolta, az addig szivszélhüdésben meghalt.
fláztetők javítását
csekély átalány Összegért elvállalja jót&llAs mellett Horváth GyOrgy
cserepes-mester. Magyar-utoa 28. sz.
Nyári mosó kelme
maradókok
érkeztek KOHN 3. B és FIA cégbez
JCrxMÓbet\'tór.
Nagy Választék finom BATI8T és színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti it vásári ernyők, vízmentes ponyvák.
Nagy szerencse
annak, kí néhai özv. Mattos Józsefné házát megveheti, mely Csengery-Ut 40. szám alatt áll, az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
= ElvAl>Ó. -
Bővebb fölvilágosítást nyi^t Mattos Ernő«
Ügyes leány
nyomdai munkára •
jó fizetéssel felvétetik
Krausz és Farkasnál, ,
0
Napykanlzsal Friss UJsrfp
Péntek, junius 12.
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak.
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fénnti időben a mellettem levő J^eL*xtl-f«Me> bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a leiijutányoísabb Arak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.


RU HAZAT BESZERZESE
M*»» 1

Kaufmann Mór
férfi - éa gyerniekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
a Ie{vú:vatosabh finom férfi- ós nyernek-ruhákban.
Raktárain legnagyobb része saját k é s z i t in é n y c in , flnom ta/tóu Kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.

MMN


»^m» I»w ha^OXI
Mindkét üzletemre a nagyérdcmtl közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férflsajabó-Uajlete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom inpol és belföldi kelmékbia.
Ízléses elkészítésre ós jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálási
tisztelettel K tttlfl r 1 £JL IX11. Mór
féi*flMxabó.
F


I MJW» \' \'I
■52
Z ALOG intézet.

A NAGYKANIZSAI
1

KERESKEDELMI ÉS IPARBANK
== RÉSZVÉNYTÁRSIMT ==
I 4
liatÓMÓ(£llf»u; oviy;oclólyexott
ZÁLOG-OSZTÁLYAI
mindennemű uj árura, ékszerekre,* arany- és ezüstnemüekre ■
v>
K <"> IvCSÖí
Üzleíhclyiségönket
lUOtt.évI (iit^tmsctti« Ivó t»ón
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
vagyunk =
kiüríteni
kénytelenek.
Kbból kifolyólag alkalmat nyu tunk a nagyérdemű vevőközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
o p
HH
M
« » c^-a
«> V)
—, -<c
a. S ^
«U t/> JO
TS n
| e s «
aj
.»<*> >0 * 8 *

>>3 ä
4> -<U
. 3
li Jí « C a
> S . *>
— JX
3 .
j. ••
e
•o «
o

A. 1>*
Zálogtárgyak postán vagy vasúton \' is elfogadtatnak. ,
\'^»V* ■■ . ............
Bérbeíadá«#
A nagykanizsai Polgári Egylet bérbeadja
1903. évi október hó 1 napjától 1 kaphat
kezdve az egyleti helyiségekkel és a bálokra alkalmas nagyteremmel kapcsolatos épületek földszintjét, korcsma ; \'(t " . üzletül a hozzá tartozó mulató kerttel együtt. (£
Bővebb felvilágosítást dr. Rosenberg Mór, titkár ad.
S/a 1 jmi a^kalapok
AllrQlmOC és sárga cipők, valamint Alkdlllldo harisnyák és keztyük .
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
oIonó árért
Armuth Sándor
Q áruházában
Bazár-udvar.
nagy választékban
as
vj p
i ®
p. O*
II
II. évfolyam. 164. sz.
Nagykanizsa, 1903. szombat, junius 13.
Üfrrr
Egyes szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS ÜJSAG
üi
Előfizetési ára:
: ttelybea hizhox hordva agy hé/» 6* ftllér. \\ .\\ .\\ I Vidéke postai kuJdéswl egy héra 1 korona 2« ftJlér.
1 - — —--MM» ■■ I I
Kiad. tulajdonolok: Ftlilli llttkllk\'ti:
Krauxz it Farkat. Ü.OSVA iroaé.
Smkeuctáség ét kiadóhivatal: Kxauix 6s Farkú pap!rktrtak»<Uí«
MiijeleaUc aaponta korán reggel.
Ny oltatott a .NatjrkaakiaJ Frui Ujsi** ireti«J«iei uy«iadajufc*n.

részletek a kírálygyilkossá^réi csluait Jász-Apátin elfogták.
¿vA belgrádi vérengzés,
í^vTchát büntetlenül marud a gyil-
}V- Most már kétségtelen, hogy a ■ hatalmak nem fognak Szerbia ,bel-, ügyeibe* avatkozni és a tömeges gyilkosság révén trónhoz jutott Kara-gyorgyevies Péter zavartalanul él-\' vezketi dicsőségét,
A XX-ik században tehát visszafutottunk n legsötétebb középkorba és jegyezzék meg maguknak uraim: \' a gyilkosság, ha nagyszabású é3 előnyös, akkor nem bün. ¡Xi.A szerbiai eseményekről kővetkező tudésitásokat kaptuk:
Zlmony, jun 12. •.A katonaságot a kaszárnyában föleskették a lázadás fejei. A gyilkost. Ságot kétfélcképcn adják elő a Belgrádból ídemcnekült szerbek. Most még nem lehet meghatározni, melyik verzió hiteles. Az egyik verzió szerint a királyi pár estebédet adott, \\amelyen jelen voltok a királyné rokonai és a miniszterek s a király itt felszólította a királynét, hogy hagyja icl az országot. A miniszterek ozt \'ollenozték, mire a király a kaszárnyából két század katonaságot kért. A katonaság megérkezvén, a palota őrségével összetűzött. Általános lövöldözés támadt, molyben elestek : a királyi pár, a királyné két féríítcst-vére, állítólag nőtestvérei is és a környozotből többen. Igy adják elö a véres eseményt hivatalos oldalról.
A másik verzió szerint egy század katonaság betört, az alvókat az ágyból fölverte és meggyilkolta. A város zászlód iszben vau. A katoua-ság a konak előtt áll. Sörös- és boros-hovi-ílf vannr»v- csapra verve s a legénység doruézol. A virágkereskedések kivételével minden üzlet záryp vau. A nagy cső ellenére óriás néptömeg hullámzik fül-alá az utcákon.
A konak előtt több ágyút állítottak föl. A nép bámészkodva állja kürtit a paloUlt. A balkán telóli óidéinál a támadók nagy cllentállnsra találhattak: a függönyök le varrnak szaggatva, az ablaktáblák összetörve és az ablakok bezúzva, valószínűleg itt akartak menekít . ni az üldözöttek. Az ablakelőtti kiskertben kcztyftk, katonasapkák ruhadarabok hevernek.
Romantikába hajló képzclődéssel a királyi család kiirtását igy is beszélik Zimonyban: Az összeesküvők először legyilkolták az őrséget, azután a személyzet egy részét. Azokat, akikről tudták, hogy hívük, megkímélték. Azután benyomultak a király lakosztályába, ahol éppen tanácskozás volt a legutolsó választások ügyében. A kjrály éppen azt kérdezte:
-- Mit jelent az a feltűnő dolog, hogy a radikálisok, ámbár többségben vannak az országban, egyáltalában nem vettek részt a választásokban ?
Ebben a pillanatban benyomultak a merénylők a terembe és vezetőjük felszólította Sándor királyt, liogy mondjon le, biztosítván neki 800,000 feleségének pedig 400.000 torint évi apanaget. Sándor király ezt felelte:
— Nem engedek az erőszaknak I A választások megmutatták, hogy
ták volna, az Összeesküvők elérték éket és először a királyt azután a királynét térrel leszúrták. A teremben maradt Összeesküvők ez-alatt Lyunevica Nikodém főhadnagyot, a királyné Öcscsét, Helénát,-a királyné egyik nővérét a (másik nem volt jelen), Markovics Cincár miniszterelnököt, Tudorovlcs Vojo belügyminisztert, Pctrovics Lázár hadügyminisztert és Naumovics adjutánst gyilkolták meg. Az őrséggel tnár előbb végeztek. Lyuuevica Nikodém menekülni akart, dc sorsát

a mp pártomon van, tehát, oem mondok le a trónról.
Erre az összeesküvők kezeit ösz-szetévc ezeket mondta:
— Esdve kérem felségedet, mond-joir le, mert ezt a kérdést másképp nem lehot megoldani.
Sándor királyt, aki nagyon hirtelen természetű ember volt, erre elfutotta a düh, fölkapta a revolverét és reáléit a mcvúuylók vezetőjére. A lövés uem talált. Ebben a pil-lanatbau berontottak a szomszédos tcimekból az Összeesküvők. A király, látván a veszedelmet, egy titkos ajlót rántott t\'öl, amelyen át Drága királynéval együtt egy titkos pinceszobába menekült, ahol azonban, Diielótt még az ajtót magukra zár-
ő sem kerülhette el, mert egy golyó ót is leterítette. Ezután nyomban megtörtént Karagyorgyevics Péter hercegnek király iyá való prokla-rnálása.
Zlmony, jun. 12. .
Belgrád városa mindenütt nemzeti lobogókkal van díszítve. A ko-nakot a katonaság megszállva tartja. A konak kertjében a laképűletből ledobált holmik láthatók, melyeket 07. öldöklés közben a viaskodók lehánytak. Délelőtt ágyuk is állottak a konak előtt, most azonban már csak huszárság és gyalogság őrzi.
Reggel sört éa bort osztottak ki
a katonák között az utcákon csapra-ütött hordókból. Délelőtt valamennyi üzlot zárva volt, de délután egyes kereskedők kinyitották holtjaikat. A lakosságon meghatottságnak legcsekélyebb jele sem mutatkozik, még az általános emberi érzéseknek sem igen adnak kifejezést. A kávéházak, sörcsarnokok tömvo vannak emberekkel. A katonaságot, mikor egyik csapat felváltja a másikat, katonai zenekar vezeti, utána pedig gyerkőcök haladnak élénken éljenezve. Egyes csoportok zászlókkal vonultak a város utcáin át, jelentőség nélküli dolgokat kiabálva. Senki sem tudja, ma hoz a jövő.
A királyné meggyilkolásának részleteiről ¿üt sem lehet tudni. Teste össze van vagdalva. Ugy a király, mint a királyné holtt«*tét az erkélyről az udvarra hajították és az esés következtében a király halántékán szakított seb támadt. Állítólag a király ekkor még élt volna és csak 4 óra után halt meg. Fél 3 órakor már az egész város a konak előtt tolongott, ahol már mindeu be volt fejezve. Yilágo$ nappal Zsivkovics Lyubomir ügyvéd, az ObrenovieM)k esküdt elleusége, udvari kocsin végigkocsizott a város utcáin, majd a Nemzeti Színház előtt felállt a ko-csiban és a következőleg mondta el az összegyűlt népnek a katasztrófát • Tegnap a király ki akarta üldözni az országból a királynét, ennek azonban a miniszterek ellene szegültek. A király erre két század katonaságot rendelt be. amely, midőn a palotába érkezett, harcot kezdett a palotaörséggel. Ez alkaltni-mal vesztette életét a királyi pár. Most szabadok vagyunk I Jfcdjen fi szabad Szerbia! Vége a tiranaizmusnak !
Markovics Cincár miniszterelnök hallván a puskalövéseket, lakásából kiment, mire a katonaság körülvette, rí miniszterelnök fegyvert fogott védelmére, mire a katonák agyonlőtték, Ugyanígy járt Theodorovics Vcliko miniszter is, aki, mielőtt lelőtték, számtalan lövéssel védto magát, de egyszer sem talált. A többi minisztert, nevezetesen Donics Pav-let, Zsivatiovics Zsivant, Panutovics Antalt, Mariukovics Milánt és No-vakovics Lyubát elfogták, do délután ismét szabadon bocsátották őket. Hasonlóképen szabadon bocsátották a márczius 23-iki tüntetés alialmával elfogott szoczíalistákat is. Ma már több kiutasított egyén tért vissza Belgrádba, köztük \' Protics Zsika lapszerkesztő js, aki jó barátja Avakumovics "tniniszterelnök-uek ós tehetséges irő." A megjelent lapok, a melyek csak kétszeres áron kaphatók, helyeslik a történteket.
2
A belgrádi kiialjgyilkosság legújabb részletei.
Jfeuj les* moxgóait&a.
Béoa, junius 12. A király tegnap reggel 10 órakor • | küliigyoiinis-ter róíéu értesült a lórién* lekről. Ugy a korona, mint n mlnisxter ^ csak magÉnérteíiiésekf t kaplak ; hivatal* \'bél ma sem iőtt sommi, sít a szerb I nagykövet Uiilelen elhagyta Bécset é* nem adott »napáról aammiféU hivatalos éicticiu ., / :
Tegnap délután és ma reggel hadi-tjnác* volt, amelyen azonban a külügyminiszter i* részivel l, A «nagy honvédelmi miniszter szintén ilt van ós résztvesz a tanácskozásban.
Az eddig kiszivárgott hifekből csak annyit ko-istaíálhatunk bütonsággsl. hogy mozgósítást noiu rendeltek el.
Pozitiv intézkedés annyiban történt, hogy n kellő óvóinlézkedcsekel és elö-készflletcket megtollak. Távirali utaiitá-sok mentek a bosnyák kormányzónak, n temesvári ós zágrábi hadtestparancsnok-ságoknak, hogy paranctnoksagaik csapatait készenlétben inrlták; ugyancsak tavirali uiasiiással a dunai monitorokat a Szára torkolatához dirigálták,
Ennyi törtónt éi több egvelflr® aligha fog történni, hacsak valami\' uj fordulat nem áll be. A hivatalos körök felfogása itt is az, hogy a beavatkozástól tartóz* «odúi kell.
Azt mondják, hogy a ml monzrehiánk csak akkor lépne kőibe, ba a monte-npgrói fejedalem aspirálná a azerb trónra ós kísérletei tenne, hogv a Balkán azorb országait és elemeit a maga főhatósága alá egyesítse.\'
Esés fa os«&dban.
Balyrád, jun. 18. A király éa a királyné holttesteit az elmúlt éjjel as Obreaóvicsok családi sírboltjában, a Szenl-Mérkusról elnevozett régi temető kápolnájában eltemették. A szertartás egészen csendben folyt le és kGrölbelM lé! három óráig tartott. Ugyancsak ebben a sírboltban alusszák örök Almukat jobbról Orrcnorioa Anna, Sándor király nagybátyának az őavvegye, halra Onreiíofics Mihály fejedelem, fia a meggyilkolt Obienovica Milosnak, valamint SiTgius herceg, Sándor királynak bátyja, Milán és Natália elsőszülött fia, aki szdteiése után csakhamar meghalt. Namnovics Mihály alezredes szárnysegédül ma délután temetik el.
Nlnoaan utasítás.
Zlmony, június 12. A: erofi és osztrák követek Belgrádban vannak és oll teljesen passzív ri-telkednek, miután kormányaiktól még nem kaptak ren.miféio utasítást. A szerb nép mo^mentöjo.
Zlmony, jun. 12. A királyi pírt még tognop dólolőtt fel-boncolták ós mint előzőleg jelentettem, (¿jel tiikou «¡temették. Ma kél temetés lesz. Déli 12 órakor Markovlcs-Cincárt ót Naumövíos tábornokot temetik el. — NiVimovicst tudvalevőleg n király lőtte agyon. Aa ideiglenes kormány az ő he-lálfliól p»ú.zjoíentóst adott ki, melyben ítzl mondja, hogy népe megmentésekor hősi\'eg luh meg. Nauinoviciot nagy ka* toun po:npával fogják c temetni.
A gastolt clloBÖitése. ** Zlmony, juoius 12.
Ma itt egy cnlidinaszUkus ujs^g »A tzexb íforo" rí3i olntt cikket kőzöl, melyben a mészárlást dicsőid és annak reményének ad kifejezést hogv Szerbia most jobb jfoő "elé néz.\' A városba sok szerb jöo, aki Belgrádon*alul és felöl o vidékről jőn és jelenti, hogy az országban nagy a felháborodás és hogy forradalom ran készülőben.
Natália éa a gyáizhlr.
Voraalllc«, junius 11. * Fia halálhírének vételekor Natália királyné erős azivgőrcsöl kapott éj nem jvolt képes a hirt t«ljos egészében végig (hallgatni«
Balgrfdba nem lehat memni.
Zlmony, jun. 12. As öaazos Lüiapludősitók még itt van .nsk^Eistoayban. A *ézos ezenfelül hetp |
zttcg *7.erb aUuvoióktól. akik haza igye köznek; de nem engednek 4t senkit. A bécsi szerb nagykövet is itt van tegnap óia, d? öt tom engedik ót.
A külföld véleményo.
Loudon, junius 12. A lapok cgvérle\'müen utálatukat fejeit* kl "I Bétyrádban elkövet«« bűntény fölött ós azt remélik, hogy « hatalmak Sándor király utódául nem fognak elismerni olyan lejedelmet, aki netn teljesen mentes> minden hünrószességtöl. A méca\'uláa történőt«.
Zlmony, jun. 12. Besziltem délelőtt Pora Velimovics kapitánynyal, a ki a konakba betört tisztek között tolt. Előadása szerint a mészárlás igy történt:
Keltedül órakor a tiiztok, körülbelül hatvanan behatoltak a konakba és föl verték Polrovics Lázár főhadsegédel aszal a követeléssel, hogy vezesse őket a királyhoz. Pelrorics habozott és halálsápadt lelt és az óidéért könyörgött. — Azután Draga királyné szobájához vezetvén a lázadókat, kopogott a bezárt ajtón. — A király
Sióit kl:
— Kl ai ?
— Én vagyok, a to Lázárod — íe-
Uh* Petrovics.
— Mit akarss ?
— Tiszlok k»vánnak veled beszólni.
A király erro az ajtó mögül est
mondta :
— Adják n becsületszavukat, hogy nincs rossz szándékuk I
A tiszlok erro dőrgelnt kezdték az ajtót, amire a király kinyitotta azt. A király halálsápadt volt ós kezén fogta Draga királynét. A király nyilván azt hitte, hogy a zendfllémek az a napok óla elterjedt hír az oka, hogy rosszul él a feleségével és most a tisztek a k\'rály-nót okarjáb megölni. — Rekedt, rikácsoló hangon kiáltotta tehát:
— Nom igaz, urakJ A házaséle\'.em a legboldogabb. A hírek hazudnak. Mi nagyon szeretjük egvmástl
Erre megcsókolta a királynét. Ebben a pillanatban tiz-tizenkét lövés dördült el, amelyet még vagy harminc-negyven követett.
A király és királyné egvmásra roskadtak. A királyné volt felül és a tisztek, akik közel állottak, késsel néhány szúrást ejtettek rajta.
Ez alatt az idő alatt a katonaság körülfogta Drága királynénak a koriakhoz közel lévő régi hízA". nmolylcn most a két öcscse Hyorgye és Minden Petrovics lakott ós ezcl ei lemészárolták. Lunycvi-cát ós a királyné hugA> átvitték n dunai hadosztály szotnsédos épü\'clébu és ott lőtiék őket anvcn.
Merénylet Eírencz József király ellen,
Bécsből ijesziö hír ér-keziKi melynek csak najjV remegéssel moi ür.k IjiSrív adni.
Merénylet Cöríértt ma
¡¿él&iián a ilio6Ö Wrá-ívunk tillcn.
Az első távirat ipy szól
Bécs, jun. 12. ;
(Érk. d. u. nogved ü órakor.
Forenc József császár és király ellen m délután merényletet követtek s!, A király,
ma Schöitannlia ment kocsin! ütkSzlieii eg/ ember szökött íe a kocsira, ogy nagy bottal u arcába vagolí, h kiraiy véres arccar esett vissza va ko-cslpárnéra. SérűJsse azonban nem suiyas, A merenylaí nyomban lefonták.
\' A merénylő eyy őrült olasz munkás«
Bécs, jun. 12. érk. d. u. fél Ö ófak.
A merénylő eIBbb rálőtt revolverrel a királyra. A golyó nem talált. Ezután botjával fmjtott n merénylő a király fejére.
ORSZÁGGYŰLÉS.
Elnök Talllán Béla. Jegyzők. Szőts, Hcrielendv. Endrey. Jolon voltak SzéU, Lukács. Fe-jérváry, Plósz, Láng, Darányi, Cseh.
A belgrádi királygyükoaaág. -
E 1 n 0 k T. Ház Szomszédságunkban Szorbiában megrendítő véres esemény tortént. Saját katonái megölték 1. Sándor királyt, a vele együtt kiirtották egész csa ládját. (Megbotránkozás a Hás míndon oldalán. A magyar nemzet melynek barátja volt az Obrenovlcs dinasztia mély meg« botránkozását fejozl k( a véres esett felett. (Zajos helyeslés) Reményit azonban, hogy a válság nom fog mélyebb nyomokat hagyni a szerb nép történetében. (Általános no-lyeslés.) I
Kossuth Ferenc pártja tfovébon hozzájárul az elnök állni kifejezett megbotránkozáshoz.
Qr. Zichy János a néppárt nevében járul ahhoz mit az elnök mondott.
Széli Kálmán miniszterelnök a kormány nevében jelenti ki hozzájárulását az oluöki enuneiacióhoz.
Rakovszky litván napirend előtt kér szót. Bizonytalansággal állunk úgymond azembon, hogy a Szerbiában történt dolgok egy forradalom kezdetét vagy végét jelontlk-e. Kérdi a minisztorolnOktőT, hogy torténtek-o intézkedések arra vonatkozólag, hogy nagyobb zavargásoknak a Balkánon eleje vétossék, mennyiben hatalmazza fel erro az 1893 osztrák-orosz szerződés a monarchiát Egy tanulságot is von le a véres esetből, fcr. az, hogy a kormányok no emeljenek válaszfalat a nemzet s az uralkodóház között. (Helveslés a szélsőbalon.) Szerbiában is megvolt n kormány többsége. (Zajos holyeslés a szélsőbalon) S hogy a véres tett mégis megtörtént, az annak a jelo, hogy az a többség törvénytelen volt.
L o v á s z y Márton helyesli a külügyi kormány nyilatkozatait, melyek szerint a külügyminiszter nem tesz kifogást a Kara-gyorgycvics dinasztia ellen. Szeretné, ha a magyar kormány megerősítené e nyilatkozatot. Mert bármilyen véros is cz a tett, mégis Szerbia konsolidációját fogja maga után vonni. (Zaj jobbfe\'.Cl.) Az a százados harc, moly nz Obrenovics s Kuragyorgye-vics dinasztia kőzött lelolyt, a tegnapi nappal mc;szünt. A szerb nép szabad elhatározásából emelkedett « Karagyorgyovícs szerb trönrn. (Felkiáltások jobbfc.ől Szép kis elhatározás!) Nincs okunk cz ellen lépéseket tenni, annál fcevésbbé, tniutáu a Jwb nét> barátságra szükségünk vau. i Széli Kálntán miniszterelnök cUfcrette «volna kerülni a véres eset politikai vonatkozásait. Elég lett volna ma» napra a megbotránkozás. (Helyeslés) Nem kelveíli Lovúszy preokhipáió felszólalását. Hakov-s/kynuk azonban csak azt felelheti, hogy a rémes eset felül véleményt m^udani most még elhamarkodott doloj. Reményű azon-b..u, liy^y dacán; n helyzet komvív voltának, nem leszünk kénytelen politikánkat megváltoztatni Szerbiával szemben. Erdekeinket azonban meg fogjuk védelmezni (Zajos helyeslés jobbfelöl.l
A cóblvatalok eltörlése.
K e c s k e m é t h y Ferenc Adatokut szcretcU vo!::a hallani vüatzkepcn s c helyett goroaibaságvkat kopott. A miniszter tagadta a «¿hivatalok tömeges eltörlését, dacéra. hof\'y maga is beismerte 12 sohi-vatnl felosziiiUUAt. De n\'cin ismeri el a miniszter jogát, hogy a törvényhozás által létesített intézményt egyszerűen beszüntessen. — A pénzügyminiszter védelmébe vette a kereskedelmi részvénytársaságot ir. Erre vonatkozólag fenntartja az elmondottakat mindaddig, inig - az aktákat elő nem terjesztik. Követeli ezt s az adminisztráció semmi megbénítását som látja, ha a miniszter teljes.ti követettjét Az egész ellenzék kívánsága cz. — Levelet olva» fel | amink bizonyítására, hogy a miniszter a ! kereskedelmi részvénytársaságot a meg nem érdemelt támogatásban rcszesiti. A szegény nép fizeti meg n támogatást, a mennyiben a só ára ímHcrmázsánként már is emelkedett. Nem. veszi tudomásul a választ. (Helyeslés a szélsőbalon)
L u k á c 8 László pénzügyminiszter t Saj nálja, hogy újra kell a dolOfjal foglalkozn (Nagy laj a szélsőbalon. Felkiáltások • To gyo íe az aktákat)Nem sokat törődik, hogj hogyan vélekedik működéséről Kecske* méthy (Mcg-mogujuló zaj a azélsőbálon) aki különbon nemcsak vádolt, hanem gyanúsított is. — A törvény felhatalmazta a Pénzügyminisztert, hogy a sóhivatalokat beszüntesse.
P o z s g a y Miklós : Akkor nem tudták, hogy íl^-on pénzügyminiszterünk losz. (Nagy
Luk Ac i László pénzügyminiszter: Kéri a gyanúsításnak nyút alakban való feltüntetését. (Nagy zaj.) Kéri továbbá a válasz tudomásul vételét. (Helyeslés jobbfelől.)
Kecskométliy Ferenc: Nom voszí tudomásul a választ.
Elnök Jelenti, hogy 20-nál több kép-viselő névszorinti szavazást kér. Ezt elron-deli.
A Ház 124 szavazattal 62 ellen tudomásul vette a pénzügyminiszter válaszát
Elintézett lnoldona.
Elnök jelenti, hogy Holló Lajos előto kiielentete miszerint a neki imputált s Ga-járí Gézára vonatkozó kifejezést nem mondotta. , A Jövő UUa napirendje. Elnök javasolja, hogy a holnapi ülés napirendiéro Sobess Dénesnek a mai ülésről elmaradt indítványának sürgős Indokolása, továbbá kérvényok tárgyalása, végül a miniszterelnök joleatésóneK folytatólagos tárgyalása tüzossesek kl.
A Ház az elnök javaslatához hozzájárult. * Következik
a kereakedelml mlnlatter vilaeaa.
L á u g La lós kijelenti Szalay Lászlónak, hogy az ipari békéltető bizottságban helye ran az ügyvédeknek Is.
Szalay László a a Ház tudomásul vették a választ.
Elnök az ülést báromnegyed kettőkor berekeszti.
Mlcsinalt elfogták, • :
Ténylog elfogták.
A belgrádi szeniásió n«m használt a jó űunak, a flgyelmot nem terolte el\' róla teljeien, maradt még embtr az országban, aki Micsinal Mihályra ügyalt és fáradozását siker koronázta, Micsinai ma a rendőrség közében van.
A budapesti főkapitányság ma délolőtt tíz órakor a jászapáti község elöljáróságától táviratot kanolt, a melynek azö-vege szó szerint Így szól:
„Micsinal Mihály községünk határában elfogták. A pétu kevés híján nála rnog* találtatott. Kérünk intézkedést.
Ax elöljáróság1." Jászapátiból érkezett további táviratok közlik, hogy a község határában elfogott embert az elöijtróságnoz vitték, a hol a körözö-lcvéllien log.ull leirásokból azonnal felismerték.
A középujján hiányzó köröm volt az első és legleltüuöbb ismertetési iel, noha az elfogott ember kvnokul tagadott mindent és más nevet mondott.
De rémülete, ellentmondása az elöljáróságot még inkább mcgeiősitolto abban, hogy az elfogott ember nem más, mint MicsinRi Mihály.
Azonnal hozzáláttak a mogmotozásá-hoz. A mim alatt egy zacskó volt a testére erősítve, amelybon a pénz 20 korona hlJJ&n meg volt. Micsinai ekkor megtört és bevallotta, hogy csakugyan ő az.
Azonnal őrizet alá vették és táviratoztak a fővárosi rendőrfőkapitánynak, a belügyminiszternek és a kereskedelmi miniszternek, amelyben intézkedéseket kérnek.
A rendőrség első intézkedése az volt, hogv Krecsányi detekjivfőnök és Bérczy rendőrkapitány azonnal Jászapátiba utazóit
Jászapáti, junius 12.
Micsinai Mihály postasikkaaztót ma reggel U órokor Jászapáti határában Szabim Antal, József éi Miklós apátii lakosok, testvérek elfogták. Azonnal a községházához vezették, hol dr. Cseh Józccl főszolgabíró kihallgatta. Mindent bevallott. A pénz 20 korona híján meg van. A pózt részben nála a kabát ujjába», részben pedig nz isaszepi temotő-ben találták mett, a hol 3200 korona volt czöstben elásva.
Fcnli távirainal; ellentmoud o főkapi-tányság jelentése, nieiv szeriül Micsinai-□kl iíö.OUÜ koronát ós 40 Aliért ta-áltak.
9
BUDAPESTI HÍREK.
<— A rondöitanáoaos ncgyvon koronája. Zsinkó Józsol iparos u íőkapi-. tányságtól nyilvánossági joggal ós jelleggel felruházott nők tartására kórt engedélyt, do eredmény nélkül. Zsinkó megismételte kérelmét éa hogy most már kedvezőbb válásit kapjon, a Zlinsiky réndőr<anácaoanak átnyújtott kérvényhez negyven koronát mellékolt. A rendőrtanácsos följelentésére a budapesti b(Intető törvényszék ma Zsinkó Józsolet .iiegvesztegetós vétsége miatt tizennégy Sápi fogházra és 4U korona pénzbüntetésre Ítélte.
— Boosttlotsérfö nóta. Kovács Irma varróleánynak crv Daru Imre nevű szabŐFOgéd udvarolt. Daru gyakran eljárt a leányhoz és a Kovács Irmával együtt dolgozó leányok nz*a! boszantották ilyen kor, hogy az udvarló közelcthekor cl kezdték dúdolgatni:
— Jön a Daru. meg a gólya . .
nevű 17 éves gyermek betör -isi követett el. A betörő egy li éves kis gyermeket is íölhasznált a\'betörésnél. Már a mull hétfőn akart betörni a templomban, de nz syóknt tarló erős /.árakat nem tudta felfeszíteni. Tegnapelőtt este elcsalta magával a kis Martin József 11 éves fiút, akinek előbb cukrot vett, azután pedig leitatott. Kis Out éjnek idején el-vitto a tomplbm elé, beütötte annak ablakát és bedugta a kis gyermeket, aki aztán felnyitotta neki belülről az egyik ajtót. Oroyászky okkor hozzálálót aperzselyok kiüritésóiiez. a mi igen szép eredménynyel járt. Ezzel azonbau még nem clé-godoti meg, hanem macához vetto oz értékes kegyszereket is éa n\'V.okot is elvitte. A rabiás után Orovászky 5 forintot adott a rablott pénzből n kis Martin fiúnak, egyúttal meghagyta neki azt is, liogy cl ne morjo árulni a dolgot, mert akkor agyonüti. A kis fiu nem is mondta volna el a dolgot, do a sok pénz bántotta és nyakra-főre vásárolta a cukro-
n mifc
Legfinomabb selymek
ufTtitTiUn *rr*x«rt |Mt.k SO eUírtftl 1
kardra, d (Uthllw b.ff »«krtttlban •
lcjvl«*/bti ukftb-Míl árak UKlUll loí\'.cr t»íi luhk\'iJanik iui.*ánTv»o»n»i Mi- t* vár»-uiwumd. — inniuk inn«-e *» Mnnftvt. \' Urt-.lpoitv 85 ÍUÍr.
Saidanetoff-Fabrtk-Unton
¿dolf Gneaer & Zürich P. 45.
ktr. udvari ««AlUt4k. (SobWAU).
REGÉNY.
I
Donls Katalin ós Deák Ilona varróleá nyokat. Dr. Farkas Gvula büntető járás-biró ma a vádlottakat egyenkint 20—20 kor. pénzbüntetésre Ítélte, mórt * sértő szánnék kótséstelen_
OB == SZEBB
Y TISZTA, A 0OK nói arc zilál I TI«iU, »In». nJ.
l««x ti aroj >
BUDAI dr.-fil«
GY0NGYY1RÁG = CfiÉME"
lik.milálul IVUiiftty Tuflll.
T \'\'C*IT t-sen.
Sltittft. uynAPEntN • vjüioai ovOnr.
1 aiUJA.N, KI<tj uUv» f< Vútil-uleia iaikán, u___\'
A leány rAgalmazás miatt feljolentette kat, a mi feltűnt és kérdőre .vonták a
íiut, a ki sírva mondta el, hogy Oro vászky miként használta fel o templom rablásnál. Orovászkyt a csendőrök csak-hamar elfogták, a kinél az elrabolt pénz égy réizét még megialálták, do a kegy-Véreket időközben elásta valahol a ezt fiem akarja megmondani.
x Bajusz- éo szakátln&vesátöt, iuijnövoaztöt, orczax«ipitöt Csakis Tábor gyógyszoiész mai birdutéso alnpján tessék rendelni.
OiimánjfGzcrzö váClafat.
„E&ketóol Ufjyvlvöaéo" mindon lúlo okmányt meg-zeroz. Kurosxtülvisz és elvállalja házanoáftl dlsponxáotló-kat, névmagyarosítást, mindon ajla tiszti és Katonai flu^ket. útlevél fla külömbözö ong«dólyok m»jf arorxúnót jogiaiiácsosn segélyével. Amerikai éa ogyéh küllőhll megbízásokat lebonyolít stb. Ügyvivő: margltay Zoltán. Hivatala : Budapest, Erziébat körút 9. az., a Nevr-Ynik-palotábrn, Sxagá-nyoknok ingyen áll rendelkezésre a vállalat. Telelőn 08-05.
fllKEK ML\\I)Ei\\l<]klA)L.
— Csendélet Torontálbr.n. Toren-tálmejyótien tegnap kót helyen Is löi* téut gyilkossági merénylőt. Az egyik gyilkosság. melynek részleteit az olábbiuk-ban közöljük, Szerb-Klári község határában történt. Markov Simon odavaló lakos szoidán délután a mezőn dolgozott 10 óvos leányával, Kstí 8 óra uián in-dultik útra hazafelé. A mint az országúton haladtak, egy kocsi órto utói őket, a melyről három legény ugrott lo, a kik n leányi cl akarták rabolni. Az apa védelmére kelt a hányának s az ogyik lo-gényre ráütött a kapával. Ktro a három legóny az ojiára rontott, leteperték, mi-kőzhen oly szerencsétlenül ütötték lejbe, hogy meghalt. A megrémült leány, mialatt a hiironi legény ar. apjával dulakodott, a vetéseken át elmonokü\'t és a községházáról hívott sogiiséyot. Miro azonban a helyszínre órtek, Maraov Simont már lnlva találták. A meiéuylök a szomszéd kö;gén))c|iek lehettek, do eddig még nem sikerült Ckot kipuhatolni, mert n leány sem ismerto n legényeket. A másik eset, moly Nagy-Komlós és Kis-Kom-
,lÖ3 közötti országúton történt, roblógyil-. kossági morén} let volt. liugariu 1\'óier ¡komlósi gazda mull szordán Zsombolyén
1\'átl ahová sertósoket hajion eiadás végeit. Jtközben tululkozotl 3 cigányuyol, akik ¡sogitctlék neki a bérlésekéi hajtani. liz a három cigány idősebb Lajka Ml hály, ifjabb Lajka Mihály és Lajka János éssreretliik, hogy Uugariu a eerlö-sekot eladta és pénzzol indult haza, olóbc kerültök nz országúton, ahol megtámadták és u pénzét olakarták rabolni . Dug.iriu ellenállóit a támadásnak, miközben az egyik icbló fulyos sérülést szenvedni,- a másik kettőnek azonban sikerült Dugftriut leütni n ezután addig vagdaliAk, amig mcphalt.
— IX évoa tomplomrabló £yor-mokok. Vakmerő rablás törtért tegnr p-előtt éjjol a vingaí római katolikus temp\'oml\'nn, ahol e-y Özornssky János
Nodusin
aranyéi1-
balzssm.
Bgyedül álló szór, mely oper.icj.ió, v.\'vy égetés nólkal teSkélctc\'aon és bizto-«.m ayógyiija ugy n w.vU, valamint a nyitott ai-anyorot. Korhánlag kipróbálva, Teljesen ártalmatlan. Kiismerő levelek szerint százakat és 6zázakat toljo-son kigyógyított. — Törvényesen védve. Kapható n készítőnél • Nö¿y ICAJmán {^•ogyszertára Hy rcgyházán, továbbá : Török Józsofnúl Budapesten, Király-utcza 12. és n többi gyú^yszertárakbau is. Ara használati utasítással együtt 4 korona, bérrnentcs küldéssel ö koroiui, Ar. öss/eg előzetes hcknldóso. vagy utánvét ellenébon.
Tőzsde.
Budapesti gabonatőzsde.
Köttetett: Buza 1003. októborro 7.60— 7-69. Uozs ápr. —.-. Zab máj. -
—.. Tengeri juL 6 34—6-38. R<»vce aue. 10-05—13.15.
Budapesti értéktőssde.
Klötözsdén köttetett: Osztrák hitelrészv
059.—.— Magyar hitelrészvény 7Ö9.--
Magyar i százalékos aranyjáradék 120.60. Magyar koronajáradék 99.83 — Leszi
mitoló bank 460.—. Jelzálogbank 632.-
633.— Ríma iíurányi , vasmű 486.60 Osztrák-mogyar államvasút részvény 676.— Déli vssut 68.—. Némot birodalmi márka 117.27. Villamos vasút 811.- ".idsposti közúti vasul 808.60—
Béoal értéktdssde
Olőtózsdén kottotett: Osztrák hileiintézet részvény C64.26 Magyar hitelbank részv. 732.— Oaztrák-magyai államvssuti részv. C80.25. Union bank részvény 628.66. Osztr. koronajéradék 100.85. Aneol-ositrák bank 275. 20 (rankos arany 10.03. Déli vasút 76.25. A Mázaiékos magyar aranyjáradé 120.80. ftwgyar koronajáradék 99.40. Márka bankjegy ftvÍ7.27.
— u.<U\\affól)ldl aertésvásir. Ui vatalos jefenlés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt 6U8 darab. Ma érkezett 111Ő darab. — Déli 12 óráig elad\' tak 1710 darabot. Mai árak : Öreg aerlés elsőrendű 04—90 korona.
árcaarnok. Húsfélék vidéki
marhahús clojo 04—78, bátulia 72—00 korona 100 kilónként. Leölt borjuk súly* lovonás nélkül 82—102 fillér Lehúzott morhahus kilója 110—104 Üllér. Bárányok párja 6—12 korona. — Tojás J. rendű friss tojás 64—60, gyengébb áru 68 68 korona. — Tejtermékek: L Fóző teavó 1 félkilós darabokban 2.40-nalléva rüdre 1.60—1.80 korona, lohénturO.2.60—24 tl kilónként — Spárga: vastagszálu 1.40,
közép 1.-1.20, leve*spárga 0.G0 korona
kilónként. — Vadfélék- őz 1.00-1.80, vad-disznó 70-80 fillér kilónként.

Ifll
me&

JL
Hí,
i
h"fT Kataohu-lnjeotlóm jj ffr«"""
buti-l ttti lnvycii t. («iKTÍu.y*. rUi-n.l\'^) Dv«| u/aknak 2 kuion» ; n6kn<k - kör. 0 Oiln
Csak Gyarmati-félt Kalechu-ínjecllói kírjúnk!
K<rl>atA mioden gfój-, li/h»n. reraktari
Városi gyógyszertár a „Szent-fUromsá^-lioz
Gujn, Fö-utczn 394.
Társadalmi kOxdelem.
jfiwleU krátert in^l- Wa UXISVAI MUOO kOutan JH («aiattv*.
- Az Ojpoat és Balota JtöíöUi ttdfl akkor — mint már említettük *-< mig silrü erdő volt, csaknem ösi vadon, mert az irtást egyáltalán nem koidtók még meg s nemcsak a iák, hanem a cscrjo, bozót és gaz is évek óta feküdt éa terjedt benne, ugy, hogy csak a vágott utakon lőhetett benne haladni.
Ahol a2 említett két féri! haladt, az nem volt Yágott ut, a bokrok éé cserjék között a szekerce nem nyitott tért, mégis oz ágak szét voltak bajlitva és könnyebb átjárást enged-tok.
Oka ennek pedig az volt, hogy ezen az uton azok, akik ismerték, gyakran jártak. \\
A ml embereink vagy félóráig haladtak igy egymásután szótlanul, amig elértek az urasági telek sövényéhez.
Ariiig a bécsi gróf elöl magas fal-keritésnel vétetlo körül as egész hár.at, hátul az egész telek másfél omber magasságú gyékénysövénynyefr volt bokeritvo és a sövény olyan sürü volt, hogy azon belátni csak ugy lehetett, ha a gyékények között rést vágott az, aki kíváncsi volt arra, hogy mi történik belül.
A sövény c?y teljeson olrejtott ajtaján boléptek és újra megállapodtak.
Mikor már meggyőződtek mtóI, hogy nem követi Okét senki, ismét megindultak.
Do nem a kökeritée felé vették utjokat, hanem egy oldalt álló félszer felé és abban eltűntek.
Tényleg eltűntek, mert aki a következő pillanatban reájuk nyitotta volna az ajtót, már akkor nem látja őket.
Mintha » föld elnyelte volwt
Őket. , t
Pedig nem a föld nyelte el, hanem ejry jól elrejtett és titkos ajtón lcmásztuk a mélységbe.
(Folyt köv.)
uvw
FérfiaiL
4a

VI
u a
4 pár ozipő
csak 2 frt 50 kr.
olcsó ár.^rt lesznek a nagy mennyiségben eszközölt bevásárlás tniatl eladva. Bgv pár férflés c^y pár női barno, szürko vagy feketo füzőe czipö erősen szegeit talppal,legújabb alak, továbbá egy pár férfi és egy pár női divatos czipo zsíuórzatla MlnJ a núgy pc.s* 2 Íoj\'ÍjiS SO krajezár. Megrendelésnél clogundö a láb hossza. Szétküldés utánvét mclletl.
Schuh-EKjf\'OPi f. Windisoh
Krakau A X. szám.
Csere megengedve, o meg nem felelőért pénz is vissza.
• l««aaktMakk ktmuj «• MSil UitM«k ,bipp«i
n.lkfll * |«irMMA«»hb (T^ST*
. M«ro«k >
Eddig móg nem létozottl Párotlai. J*WttUlll llll»(lHCNOkt(
„ nmnn nnm,l|,nn I bUvoyull**, ktT ÍOO lalxUM luUloorotl
a maga nomóbon i ^ peoU< „J7nlUtl uU>lu,.,j , korool. vwákij
S koron» b«kaij)éi« »»<t uláaril a«!!«*
<tlikrti»n k«U*. TotiLbi kiuT4&r<-> i umitikaa, po4*(rái ki^á •11.n iHÍobb a
Sapol-köszvény-konőosöt
Iról Z(4illi(.i
ttrüCiUM rtumi bio cTórfltja a iTilitnláil, koraaiK tkfilá.t, rrornor-,
müintézei vallalate,
mely ha/al »re;<nji---nui «kiJvaiUi ni0vé.JC>bll ntalull é> cxt-IJuk « n«inV\'t<>ni\'-( .«V »Ikahu.it nruj-lanl IjatAti m\'iv^wi munSiAk okti b«jf^ti*. «r». K^rjilk * n. K k«j«ni-\'j 1>. pí.rlív^Juiil, inni t(úl(*l
nlkalinnt nyújt <u clnforjúU m\'ivlutkntk pUfi;ak foíytal.i.AiH. Jt m-inkaArl k«tcii(-}it v&UalUnk, birmuir ru»»i fáuyk^P után ii. (rak tnlii\'l«b ulaii-
Pici«* mükfll El«tn.a(r7«4sm kr^tarajKOk vagy na-
STlt-*"«!« »apt.Horott\'41 «pyvitt 3 kor. fi.«tn»mr<«it(^) pn n b U l l-|o*t., vuy
papürkor«ttol ojyütt. . 0 „
Klotn-r.-y.aiTi olajfaoimttiy . . . 10 „ VWtki oiemivicliMl uUnríllol. mln lrn kip után l korona c«oma(oitil díj luet- nd6.
Műterem i Budapost, Rottcnbilíor-utoza 46.
UU«ryórynll Muukablról Efiioipi
E<fidttli bUlot littáiu ittr at 6miu r.umaUkita b« ok <U.n. L.fjtTwr.kiibiO i|6rrltja a k<in-»♦njt, c»onlh»t«(»Uit, nTiUtiűáit, karaattcioot-
(il\'lilmat, liilfi;i»t d«*kfijá.t, rrotoor-, lápéi máJJ»f»n»\'ot, mlriffit bánuLuakat, Uom-bAdátl. at 4««ifuur rC<Jott, baiUtbaUtlaa kit ii inakat, a fifáUtt 4a fof/ája* ára S kar. Kgy dobó» L»d»r»i .fii* Tér- M ryo-MorUasUt* labda«« a koron* 40 tlMr.
KaphaU a 16- it MátkSldáid raktár I ,Kas>ar Ktraiy\' mrör7.«rbau »»¿ijllla\'
V. Kriivt.t-tár —MaiokkOl-u. SJT. n. U*(r«Bd*Uitl6 ulárrét rifl a p4as «Ui«|M
biküidia« m.!Utt Baaaa Ex.r *a exor bálanyUatkout —
J✓ í\\ i
viiidij liaainütiL hánla«|«|Ml íojalniOf U««U«íia éa mindi* aaáp áa rttuMcc* iM m
Itjrajyobb koti|. A modern v.n>it«b>tk alktrtlt •«« r*g< kttOa« Hamu
fi Bf^llf „Ibolyka roíorm hársfaszén fogorém"
tjW 12 í.\'^líl !iiv « ,11 in forialomlw horol. mclr kltüaS Ou/etit.Ur.ál lofrt
li\' t. Kjt pro^a után tnln <«akl hira leit ♦» üj Mimik. I tnb» ára »0 fUMr. ««««» b«:m«nWo e korona. Egy 0vg VUfotm.i*Mwia 1 korona »0 nil4r. oaáttHMá.1
Wotach Oltó gyógyszerész, Hátozeg (Hunyadmejye). Budapesten: TÖHMt Józaefnui. — Kapható minden gyógytárban és drogusriában._

június icr.
TITKOS
l*t«{t«ttk rlfcn
rni kOU » W<J<\'M> ue>; MiUx I n Irtffíli». mert m í-3
II »-w- utpj^fujicendMÍi.fluíjf
* lent. (íJuit ..ui .uiriiotat fTíkírtttO k «■tjei Mtj a • » lf|tée(bb
íolfsibm MenVedftfc i» bi/toe (fófyUUlt rrmíl-hCittkl llti\'UiUli lem f.íjdalina*. utcait rlfffl ¿•«üi^knak 1 ír* 30 Hr , niknek t ír\\70 kr. bkkül-J,«» »tón tMímycl-." \'.U\'dl ír c,,<<lü!l iiuiito: rwr\'giibgpfit á e^Ttu(u»«ttt* imtA>; J-\'iüteavi. \'«»o\'. 1 o ■ «li» bLiU>»ití». M«cM«)6 í^.-Vlifc. dí.\'j k ó Mrftxkrak ku-
■ i — ■ rí\'1 ***•**--* \'M :tri irn«~ri
fmm9t*
mm
BETORES ELLENI BIZTOSIT
A fürdőzés és nyaralási érád be&lltáral, — a midőn a lakások gondosan elzárva bár, do rendesen felügyelet nélkül hagyatnak — felhívjuk a t. «. nyaraló és ütazó közönség ínyeimét, a betöréses lopás ellőni biztosításra. — Ezen biztosítás kárpótlást jryujt abottJréeék, belopéflaáaok és íilkolosok ¿ital elkövetett lopások okolta károk ollan.
gJÖT Az évi dl) ÍOIH? korona után I korona.
Bővebb felvilágosításokat készséggel szolgál: Az Első Oszt. betörés elleni biztosító-társaság.
ftudajieali V., Hold-utoza 9-__
.......*mmM®mwmmmm\\

ÉSKil^WWWlí£ÍWi
ul\'mtaínn oliSrtKJfÖ t&t tanakodik. títolhiUőriao, ¡sak tiiUim bbseete&Ve vfclMi. irfcím. 20filtór.
Wié\' a lik KiAl: &&&
Mkk tx \'4q )&tí*atitfgHt
mw M^jniivoBigiA ^jmr^ffi ¿¿g
.Eosbta néltólötheietlca V
to» Naj-ReoenGiatsar
Ex no:vt hujfoaiö 1 \' \'. Arfralmutlanl Saiutoten folyadék I
Sérti a kézen,,sem a fej)tőrön, »esi a ruha szövetén semmi loltot pci)i bogy ís ép oly cgyr.aerüséggel használjuk, mint mikor vújtfd behonidk a íojünk(it. Az ó»% liojat 0-10 uap lilatt oly&n azlnüro verisaólja, mint a* Antal kor.\'ibf.n volt, anélkül, ho.yy foctonó. Férfi és nő egyaránt bizton oredtrénynyol használhatja. Hatásáéit olvállalom a közelséget I
. i l ■ ■■\'.\'. ■ --. ■ ■■ ■ 1 1 ■ ■ .\' \' 1
| « /Ircr szdpKöero a leghatásosabb a
©n _ f SxovlOt, má| foltot (• minden áros-1
........
<•!>» »/Mt-lmárol vMiloJt. Aj* j kc.»ons, hetflfaló »»appMl 70 fUUr. ^ _i............................
Ínr««/r5.r<» ntrlrtW tanácsot óa íolviilgouitást aiépBéghtba olttin-!tlyyc?n clUUlv. totóséra irányuló vagy gyógynzov Itórdéobonl
\' V rn.U tftm\'í líUitilM&t m^.tniaui littfs:
Táfcóc» C^isSa gyógyszertára ArosJ.


1
rérítn zyű&Mk ftmBotrttta),
a n»t*l«*s VUioi bfltiM a Ulciftponrfcarf oryflí dttl biak a
Dr. mm-m peroin-por
(ptral nlvény«kbél kínitv«)
álul tyóiyÍUiaX6k bUroiui, inert c»*k »Ö«)d6l n dr. Brun-HU „PorWn-por" «1-kulin«» » ueniii- « »lülJ-Mtivek ruind«nn«mO (T«o* elliirltáJkr», » iry lérbftktiil K toh»(oll«Hííí «•
liíkníl a m>(talanni( elli
VolitiUAia, nenikOlOnbm na-(olhalAllan nú<n>tcr a redr- it \\órrru.téick klul «]&■ Idíifll •rdlUttantl, a kloaaponjfAnok, 6ur*rtöióa
éi iu éjjeli mux&niUack, u K)on(ic«o;j a a Ubo-tcUouair, furílui gy»n%*tig ccio kíUcílioronlistJan rljjjlní Alul eWtdíntt K>\'o»xoni»i;t aUapotoknkl, tor*bbi Kiíiidctiiitiiiti ldegb&nlni&kaál. u. w.: laljr-rlno, r*]fajke, ai Idcj ¿i»r«i>ut0[0diiA. áilaJÁiio» le-«OMUiykcdii rt flci6lltnc)íí. *t itet (,ip>dU>ca, mó-l)rn bt<<ult kci\'tjiUUkktl kviQlvoll »le.nck «li&crrca-ffiig, ktdcly)«!>>n;o!t>ÍLX, ilaullamús. doitkcjgnlíÁJii, Ii«t;iiin:i-.\'jjdiljiu, ui^hriaiTi rviook, dufulálok, ok-ntlkOII i«mc(íi, a víg tAit.M.Ubk ktiOlíi*. tchatollen-a nM bajok, (uutei^fi nüipotok, a l\\bak ti kerek tt»Vcli<o, víniíjiMiy»."! slb.-ii^t. Mindcicn (tl eüíotolt Idojbtitifvfak n njvj) jnoltsn cdJi| »ornini-ftU limeictt* »/vi állal icm cv^syiilial^k elv blilotxn t<>ktl*t«i»n. mint a po.ui uAvénvekbSl ktiiilcii dr.


l«2j«bb • VUA-
&ÓA. WtAsa oaodás Pir nap alatt KJitJa *« rti-piti ai íirorot
KlUtoliirt^dkot,
rxoplot, mftlfol-tot, b6ratL-fct (MltoaifO minden mii bOibajt. Semmi hrtitmns anjr^jrt rem tar-»alma«.
N.-vry Ugrely n korona, klotl 1 koroua Uölgyror I korona. Saapnnn 80
Vogyip 1 koroua. Aroxvli 3
an«r. koruna.
Regenerátor.
ArlalmtUin «rer ax in kaj e/ed«U axioicek
llnin folo Poruk-pot iltul. Ai!.v\'ni>t!«niíjiíit kete.«é{ vJUUlUtúr. t«cn por litkst currdol en bliom * vxtil iiieui rxitne.-.el [¡(yelelnbe v»iiui. — Aia ojy doloin»k
l>«nU>* l«lráa*it (|yult 3 korona. — l\'ortAmeirendaié-»eV uUnvcl mcllttt cukfizöltvtnvk.
i»l
Tiiíiinyeiítír Faj- 6a itak&llhaj napanU eiiutr bíaedr«-•Itocdí ti nyoter nnp mulra rlr;*a!tapja eredeti iiiníl, kéa.Mib lieUuklot kéttier haiinAlandd. Ejry Uvíj Ara korona.

Kapható az egyedüli készilönél: NEHLSCKMIDT JÓZSEF gyógyszcrés7Jiél Győrött, valamint a főraktárban : Lux Mihittly drogunüzlotben lludanoEt, IV., Muzeum-körut 7. és a „Magyar király«1 gyógyszertárban, Budapest, Marokkoi-u. 9.

"W"



, Vendéglősök
Van szcreccíém a t. vendéglős urak figyelmét —. a közelgő idényre tekintettel — 48-an o (»r-SEÍvattyiilmro felhívni. Számos kiállításon kitüntetve ! Igen jól nitlküdök, ^ czélszortlck és olcsóL
- Arali 21, 26 és 30 korona.
(V .. > • ........
Walíench Arnold
Budapest«
rfj VII., Dob&ny utoza B. 0«.
Üm
SCarcöuaág\'
«ZTultal tartói | eliréiiro Itsník han-
táid a n5v*nyeibll kerített valódi (col.U
iiinriét\'.ctieppckci.
Núicj (-ión tet, nlne* er(« entpó, hanem fialatoi nyvlinkiA/, tetitetA* alak, rradóiui íornAJu tcat,
" " ...... OkOl. .......

i* {
Hasznos fanáoa
NEMI BETEGEKNEK
orD Útmutató\'* rr. kdnfr, mftl?J
• WU*« .1 »»ia.UW>ttlHak#. .\'A.r.awv ua VvSW
ISHMs-C^ém©,
oldalba a Ulkot boto.^if g-otro vonat? •Maó iuludon ta*»t-r«Jtt Hi ryéinkorrWíi. /Ímtalpai.\'¡¿lerrijo Dr. O A.<* A"Z
i\'V mar\'
• x a>
S.\' • JA
¡A S
|m4<Ul /twUlipjx.\'ííicrríJo __
orwi-oi ólra ipccxiaífa\'a \\ kWyxat blrklnek toljoaeu lágyon r.Xrt \' bortUkban kOUU A kOnyv mir\'nsSO-lt [ kladiilMB Jeionl m»z ti roV ezor trnbivr cii« Aftahttl enaisk rrSryulAfi!. Portóíi üO ÍUléf \' - " bólyog; klMoníó. Gafm
ör. RAJKAI
Budapest, VI., Andrássy-nt 24.
hol a munki axirrtja noml-, bór- taiingy-axarvl b.t«c9kn<<k napontn ler.del d. e. ICV—l-lj i» e.to 7-8-(i.
tírr. «-ódro. as ango\' VlíUiUro« i:ajry iimny
6 iaim«l !iltai.i»t»o— <"xc?10,iaAjrolt,büp
t-.áiiU AB, i)(>r*i.u<!-i
mttnaaor clle\'ti. bCr ..■■ ...iti\'j, • iu)Ciot.*t cUiw.iLJa.
Kis Ié2!ly 1 korwt ttasy légtly 2 kcrcra.
tUo-.xi .UU-tus-oxr.p-pan BO flll, Mlrtm-púder l Sio.-ona.
„Apostol" - gyógysseríár
Qudapost, Jó.Tscf-k^rtiC G4.
^MWBWnBaaHBBSHfflBOi
Betegek egészségesek lettek, gyengék erősek lettet
SClviló iletellxlr, híre* orvoatudoróttal foltaliklva, moly minden larnorl bajt gyigyit.
......................regi vllAgr Utkív, a botora ólét
au flotmvd >áltortat»aa n»lVűl. Ttljoe^k fe«i<ly nélkOli MvAnjitó kuix ICelloi.ie», cfyirrra Imi u>l«1i mid. htm diitcUVv Ncirt |rO|yu<r. Tet Mcueloi novi-ayHrjn.tl, jitillAi. lton " k\'jio nlnca kiioi IikUuU). TvrtcitieiUciU ha\'tir. OaV fiiiuien\'i tiyiíatkuratok— líicn orrcil klrA-lúrAoktöl Iáknak taUit -rrppek nynUnkkA t.ixix a teatot, <to o» okia«sAgTo nlnca karos hAtA*i\\K, hanem direkt ai crníiiHtro ei
Uaucilat «\'.4tt
Uauul.l uUui. ________________ ________ _______________________________
a iitrKórel «e)t»ki« hatnak, ut lucironiiokat HjitjAk íi a tel«\', nifon^iil í»\'VfJ«óTíllík.
Kimaradhatatlan hatúa nünól, férfinél éá gyermeknél.
Kgy. nagy üveg ára (sokiWg eltart) 5 korona, 3 üveg 12 korona, 6 üveg 20 koföba.-Szétküldés titoktartáswal utánvéttel vagy a pénz olólcgcs beküldése esetén. Megrendelések intézendók:
PETROVICS MIKLÓS-hoz,
Budapest, IV.. Sécol-ntoza 2. "*
A osodAval bátároa (ryvryllAeok érettek .1 velő. a
inog vnn fejtve,
Évek hosszú során át türohnesen tanulva és ku« tátva a mult poros aktáiban és a jelen orvosi tudományokban, dr. Wood amerikai orvos azt a csodás kijolentést teszi, hogy ő az élotelizirt feltalálta és kó
pes velo délszaki gyökerek koverésénck segítségével, melyeket csak ő ismer és . molyokból az élctelíxir elő-állíttatik, a mi gyümölcse az évek óta tartó kutatá-,v sának, minden betejségoM^ mely az emberi tostctV bántja, meggyógyítja. Semmi kétség, liopy az orvos oz állítása vabság 03 a csodálatos gyógyítás, melyet naponkint elért, nagyon is melletto bizonyít. Kimé-loto, melylyel előhozakodik, észbeli, szélcEkürtl tapasztalatokon nyugszik, melyekot éveken át az orvosi praxiu-ban szerzett. — Egyetlen szenvedő se mulaszsia el e csodás „életelixirt" A exétUüldi» utáavót vajry a pínx elóle
— mint a bogy ő nevezi — megpróbáltű. Égyos gyógyítások kiválóan figyelemreméltók 8 majdnem hihetetlenek, ha nom bizonyi\' tanák hitelt érdemlő tanuk.
Az orvosok által feladott betegek családjuknak és barátaiknak teljes egí«fz-ségbon visszaadattak. ito matizmus. neuralgin, gyomor-, máj-, vese-, vér- éí | böjbetegsécek és hólyag-: bajck eltűnnek miat bűvészet által. Főfájás, derék-
fájás, idegesség, hiderlelés, aszkór. köbőgéa, hülée, katarrus, broncnitis és min-
den torok és füdöbaj vary más egyéb szervók megjavulnak oly idő alatt, moly egyszerűen csodákilo».
Tisztítja az égés?, szervezetet, v-írt és szövetekot, as idegek normfi\'is erejét visszaadja és az egéuség csak-hamar helyreáll.
Áriu e Uvor e kor., la Aver no korona, ea bekftldúio wellott vAnamentenon tCr-
jrv a pínx olöloff ténlk. Mejrrendoléaokot elfogad:
PETROVITS MIKLÓS, Budapest, IV., Eóonl-utcro
«zái».
m
Nyematott
tulajdonos „Hirlapterjenl> Yülalat" kőríorgógépén. (Czé^tulajdonos: Székely Viktor.)
Szombat, junius 13.
Nagykanizsai Friss Újság
5
Mikor lesz „szép" Nagykanizsa.
Nagyknnix*:«, juniu» tj»án.
Ami a város fejlesztésének, szépítésének kérdését illeti, ama keresztül vitele kétségkívül a vagyonos osztály dolga. Mi csak eszméket akarunk adni, irányt akarunk mutálni abban, miként véljük városunkat széppé, vonzóvá és kellemessé tehetni.
Csak a szépészeti ideákkal óhajtunk behatóan foglalkozni, amelyet azonban a kellemessel cs hasznossal i$ összefüggésbe óhajtunk hozni.
Szerintünk első és fődolog a y<w**ok ««építésénél hogy tudjuk, imtakarunk! A városnak V«t« «ílég atyja s igy, hogy fehetn« elképzelni azt, hogy tr városatyák egyetlen gyermeke:
— a város ne Jícpezze büszkeségüket ?
Hiszen a várost épp oly otthonosnak, szépnek, vonzónak kell képzelnünk, tennünk, mint a kisebbik otthonunkat, ahol a házi tűzhely és a lelkünkkel, teltünkkel már összeforrt bútorzat és faldisz képezi életünk kiégés:.itő részét.
Tehát városunkat, ami külső otthonunkat is kell tatarozni, szépíteni és ránk nézve vonzóvá varázsolni, lwgy gátat vessünk «gyúltál annak a rossz JUH agyar szokásnak, hogy időnkint egészen hűtlenekké válunk városunk iráni, máshova megyünk pénzünket elkölteni.
Ha mi n város egyes helyeit, Ízlésesen kipaikiiüzzuk. a legegyszerűbb angol módon pázsittal és bokrokkal, itt-ott csobogó sjükö^kutjal dqkorálvu, az utcákat pedig lombos fákkal bcült^ük, lehetetlen, hogy ne éiczzük magunkat jól, mert egyrészt az úgyis szükséges öntözés által a rettenetes portól il metfsKabnduJutik és szívesen időzünk a város utcáin, terein
— a bőszebb, <; legideálisabb élet vár reánk.
Mennyire jól esik az ily üde, friss, hogy ne mondjam zöld városban, kipihentotniamunkától kifáradt szemeinket, lelkünket! Ha egy kissé lelki szemeinkkel beletekintünk az igy terve-Kelt boldog jövőbe, máris a legjobb érzés tölti el keblünket. Pláne, hu elükül egy hetivásár napján, a felhőkké kavarodott
utcai por egészségünkre veszélyes orgiájában gondolkodunk.
A szépészeti kérdés után az indirekt haszonnal kell igazan foglalkozni t. i. az idegen for^ galomra is kell néfcnünk. Mi sem marasztalóbb egy átutazóra, mint egy jól befásitott város. Azután, hogy mily nagy haszna van az igy beparkirozott városnak, azt itt — röviden vázolni alig lehetséges; annyit azonban mondhatunk, hogy igen nagy a haszna, mert az a szegény koldus vagy az a vért izzadó, kifáradt napszámos is, időnkint meghúzhatja magát egy padon vagy egy árnyas fa mellett, a fa alatt.
Szóval, a város parkírozása és fásítása a várost széppé és hasznossá teszi és indirekt hi* szonnal is jár. „
• . r.
Hírek.
Vizsgálatok sorrendje a nagykanizsai
kath. fógymnaslumban.
Junius 8. A gyakorló iskola zéró-gyűlése, ének és zenevizsgálat. Juniuf 12—13. a magántanulók vizsgálata. Junius 14—17. érettségi szóbeli vizsgálat. Junius 17. délután tonmver-seny. 18. vallástan 1—VII. oszt. 19. délelőtt VII. oszt. német, 1ntin, görög ny., VI. oszt. görög, latin, német ny., V. oszt. történelem, magyar ny. és görög p. irod., délután 1. A. oszt. latin és mngynr r»y., 1. B. latin és magyar ny., 20. IV. történelem, német, latin és magyar ny., III. oszt. rajz, geu földrajz, számtan, II. oszt. latin és magyar ny., 21. az izraeliták vallásin na nz t—VII. oszt., 22. VI. oszt. term. rajz, számtan görög p. rujz, V. oszt. görög p. rajz, term. rajz, számtan, IV. oszt. számtan, rajz, geom. term. rajz, délután VII. oszt. történelem, magyar ny. és görög p. Irod., 23. III. oszt. latin, magyar ny., történelem, német ny., II. számtan, rajz, geom. földrajz, term. rajz I. B. oszt. term. rajz, számtan, rajz, geom. földrajz, délután gyorsírás, francia nv.. 24. VII. oszt. számtan, fizik«, görög p. rajz, VI. oszt. magyar ny. történelem, görög p. irod-. V. oszt. latin, görög és német ny., I. oszt. B. lorm. rajz, r«jz, geom. földrajz, számtan, 20. Ev*árás. Te Deuin. Jutalmak és bizonyítványok kiosztása.
letört virág.
A nyitó tavasz illatterho* levegőjében, mikor a virág csillogó harmatban fürdik, az enyészet fuvalnut letört egy sjép rózsát. Mintha csupa hazugság volna az élet. Ezt a gondolatot kelti bennünk nz a szomorú végzet, mely a legfájdalmasabb csapásai sújtotta Jutási István városi hivatalnokot és Vidákovics József
családját, hőn szeretett felesége, illetve leányuknak,^ Jutási Istvánné Vidákovics Gizellának folyó hó 12-én élete 22-ik évében, boldog házasságának 8-ik hónapjában, lassan sorvasztó betegség következtében történt elhunytával. A gyászoló férj és család iránt széles körben legmélyebb részvét nyilvánul. A bolodgult temetése szombaton délután 5 ómkor len/, a Magyar-utcai gyászházból. Az elhunyt álma legyen csendes, a gyászoló család és férj fájdalmát pedig enyhítse az igaz részvét.
Ipariskolai évzáró vizsgák.
A nagykanizsai községi ipariskolában az 1902/903. tanévi évzáró vizsgálatok n következő sorrendben tartatnak meg : Junius hó 14-én délelőtt 9—12-ig u B) 1. osztályban, 15-én dél tán 5—8-ig az A) és B) előkészítő osztályban, 16-án délután 5 — 8 ig az A) I. osztályban, 17 én délután D— 8-ig az A) lí. osztályban, l8-á\'.i délután 5—8 tg a lí) U. osztályban, 19-én délután 5—8-ig a ül. osztályban, 20. és 21-én délelőtt 12-ig és délután 2—5-ig rajz-és inunknkiállitás a polgári tiu iskola Műtermében. A nyilvános vizsgálatokra az érdeklő iparosmestereket ■ fcmügy barátokat tisztelettel meghívja ezúton is az igazgatóság.
Nagy népünnepély.
Az első nagykanizsai épitő iparos-segéded szakegylete folyó hó 14-én délután a gőzfürdő kertben, saját pénztára javára, jótékonycélu népünnepélyt rendez. A lalogntók szórakoztatására gazdag műsor van megállapítva, u. m. monológok, száraz halászás, versenyovés, zsákfutás, világposta, tekepályán versenyjáték sat. sat., a legtöbbét találó jutalmul egy bárányt kap. Zenét a hadastyán és egy jónevll cigány zenekar fogja szolgáltatni. Kezdete délután 4 órakor. Belépti dij 00 liUér. Tekintve a nemes célt, felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak.
Örvendetes hír.
Egyelőre fentartással közöljük azt az eléggé illetékes helyről vett örvendetes hirt, mely szerint városunkban tejszövetkezet fog létesülni. Ennek a hírnek valóra válta minden esetre örvendetes volna városunkra és épp azért adtuk címül közleményünknek az .örvendetes" jelzőt, mert sajnos, az örvendetes hirek ritkábban bizonyulnak valónak, mint a kellemetlenek.
A természet Ölén.
• Folyó hó 11-én csütörtökön délután u Biliüics-féle téglagyár felé vezető ut mentén levő rozsföldön, a leheveri rozs között egy női haj-fésü találtatott, atnit n becsületes megtaláló c lap kiadóliivatalába hozott be, hol uzon hölgy, ki azt elvesztette, jölentkezése esetén átveheti.
Ismét zsebtolvajlás. •
Űrnapján Horváth Mihály Eötvös-tér 34. számú lakós, lakatos-segéd
óráját és láncát, míg a Zárda-utcában levő cirkusz előtt nézegetett, ismeretlen tettes zsebjéből ellopta. Ugy látszik, hogy városunkban szervezett zsebmctszőbantla működik, kik után rendőrségünk a legszétesebbkörü nyomozást indította meg.
Aki a szája miatt «íegveretett.
Ban Anna férjezett Jankovich J6-zsefnének sok libája volt, melyeket költség nélkül akart fölnevelni és e célból azokat nap-nap után a mezőre hajtotta cs ott hagyván őket, gondolván : legyenek ott, hol legtöbbet találnak. Azonban a mezők éber Őre a csósz nem igy gondolkodván, a libákat elfogta és mint zálogot a VI—VII. kerületi városházára akarta hajtani. Az uton Ban Anna, a libák gazdája találkozott Kunics mezőőrrel, miből természetes éktelen lárma lett, melynek Kunics mezőőr azzal vetett végett, hogy a szájaskodó asszonyt elverte. A megvert asszony u rendőrségnél tett panaszt.
Lopás.
Ncusinger Károly lakatos-tanonc két társával az igazak álmát aludta az Eötvös-tér 27. számú ház egyik szobájában. Mig Ő ós társai rózsás álmaikban talán az Óperenciás tengeren is tul jártak, addig egy ismeretlen tolvaj szobájukban járt, honnan többféle ruhaneműt ellopott. A rendőrségnél lelt panasz következtéiben a nyomozás folyik.
^áztetök javitását
csekély átalány összegért elvállalja jótáU/«H mellett Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. sí.
Nyári mosó kelnie
m aradékok
i
érkeztek KOHN S. B és FIA céghez
ICrxHÓbvt-tór.
Nagy választék finom BATI8T és ;színtartó KARTON maradékokban.
Eladás csakis a délutáni órákban.
Kerti és vásári ernyők, vízmentes ponyvák.
KIADÓ.
Egy szép uj ház, mely egy nagy, egy kis szobából, egy konyhából, éléskamrából, padlás, tágas udvarból áll, jó vizű kúttal, Kiskanizsán (VII. kerület Varazsdi-utca 8. szám.)
olcsón kiadó.
- A nagykanizsai s<Jr«;yár városi siirraktóra. ==
Van szerencsénk tudatni, ItOgy tisztelt vevőink nagyobb kényelmére a Kazlncy\'(fárOSháZ)-UtcáblB 14. S2. alatt levő özv. Adler Mórné-féle házbsn
állQllflá OKiWQ]íÍápÍ tartunk, ahol tovább elárusítók részére úgy ITlOI^CÍvalamint
ülianuu MII I dMdl l eredeti töltésű palack-sörök
-J-v" " \' J-vr -\' WJJI,ri u" \'■" összes sörfajtáinkul friss, jégben hűtött állapotban a nap minden szakában kiszolgáltatnak.
! .!.,*.*,**■ * * * *■■ * Haayk-n««»i m«l«aB,ár é. aerfőzAde részvén,-«.-...*«.
6
«ígykanizsai FYiss Újság
Szombat, jtioius 13.
ho*y a BULATON-féle nulla liszt a legjobb ; konyór-liszljű a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik n legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
fűszerárui a legjobbak.
Balaton Testvérek
készletei a legnagyobbak cs árai Igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
Üzlethelyiségünket
lOOtt. évi autcuHKtuM lírt 1-An
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
vagyunk =
kiüriteni
kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalmat ny u tunk a nagyérdemű vevóközdnségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.


RUHAZAT BESZERZESE
M*»»» \' >I|W» ■ ■ M
■■■ I |I<» <t*0»II

Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a Yárosházpalotában
Nagv választók a legdivatosabb finom férfi- és pyermek - ruhákban.
Ri»ktáram legnagyobb része . s n j á t k é s t i t in é n y c m , finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.

w»»* \'i
Mindkét tbtletemre a nagyérdemű ktotinség szives pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
íérflsíKabó-liajlete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
\' Nagy választék
a legdivatosabb finom angol és belföldi ktlmékbtn.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kauímann Mór
fórfla»u1>ó.
¡Olcsó áraink bámulatot keltenek!

Tartós Kitűnő
női cúgos bőrcipő női gombus bőrcipő
párja párja
2 frt 40 kr. 3 forint.

Nagyon erős Tartós
női fűzős bőrcipő nöi bor félcipő
párja párja
2 frt 80 kr. 2 forint.

Női bőrcipő Tartós
kettős kereszt csattal gyermek fözős bőrclpők
párja Párja
2 forint 85 krtól icljebb.
Ia God^fcir világcipő, legdivatosabb forma; az árak felülmúlhatatlan olcsók.
Fiókraktár
NagyUanlajsán
Kazincy-utca
1. szám.
Kitűnő férfi fűzős bőrcipő
párja
3 forint.
Nagyon erős
férfi bíroipff
párja
2 frt 40 kr.
Nagyon erős
férfi sima bőrcipő
párja
2 frt ÖO kr.
Kitűnő
férfi bőr félcipő
párja
2 frt ÖO kr.
Könyű női utoai bőrcipő
párja
1 frt 50 kr.
Nagyon eróa
leány fűzős bőrclpf
párja
1 frt 70 krtól
feljebb.
Az árak a gyár által minden cipő talpába be vannak vésve.
Turul cipőgyár rszvénytársaság
«
Kl^áróla«; magyar gyártmányé
II. évfolyam. 165. sz.
NayykamzM; 1903. vasarnap, Junius 14.
Egypa fzám 2 fillér
—=-r
W,
Ál FRISS UJSAG

Előfizetési ára:
Helyben búhoz hordva ejjy hóra 60 fillér.
Kiadó
tulaj
r=rs
>. .«.
• ok: ❖ i.
FelaKa sasrkeszt*.
O.OITA HUOÓ., V. ,
íjdonosok Krausx 4» Farkú
Vidékre pósi&l küldéssel egy hóra 1 korona 20 itllér. || Szerkesztőség és ^adéhlvaUl: Kraass és Farkas papírkereskedés*
Megjelenik naponta korán reggel.
Ny«matott • ^««ykAAkuű Friu Ujsá*\' »Mxídéícs
A király merénylője,
Az első pillanatban tisztában voltunk azzal, hogy őrült, mert aki I. Ferenc József királyra rátámad, csak borult elméjű lehet.
A dolog amúgy som volt komoly, egyetlen ostoresapással visszariasztották nz örült merénylőt, ki botot emelt agg királyunkra. Mai képűnk ezt a jelenetet ábrázolja._
Mi lesz Szeriüaban.
— Si>jat tudósítónktól. — Arra a kérdés, o ma ínég nehéz megfelelni, mort senki sem képes bizonyossággal megmondani, hogy hová alakuhuik a viszonyok.
De egy dolog már is kétst\'gtceu; csönd és rend nom lesz. JL Az Obei novicsokat, ktilünösn^y királyt, királynét és onnok c-y^k* ját senki sem szeretto Szerbiái)® do élotilkte csak egy párt tört, moly a szerb katonaság egy részét szerezte meg a torv támogatására.
Ezek csak meg akarták áz országot a mostani uralkodási, feleségétől szabadítani az országot, do bog)\' mi losz azután, azt ba tervezgették do ol nem döntötték, nem is tehették, hiszen ebbn már az egész ország boloszól.
a uép pedig sokfelé liitz, a nép-vozérok sok m iádon t akarnak, pártok alakulnak és a legerősebbek, csaknem egyforma cióvel rendezik a következőket.
1. Nikita montenegrói íujcdoloty pártja,
2. Karagyorgyevics Péter pártja,
8. a köztársaság hivői.
Az már tény, hogy ezek közti! egyik sem fogja a maga jussát engedni. amiből ismét üz következik, hogy d polgárháború Szerbeában clkerüCEieteHen, őzzel pedig elfcertiilsetotlcnnó less: az idetjon haiaintak
beavatkozása.

Hogy miiyen egyszerű és természetes dolognak tartják Szerbiában a gyilkosságot, s mennyire hőstettnek, ha egy mámoros horda rátámad néháuy védtelenek emberre és azokat lemészárolja, semmi sem bizonyíthatja jobban annál a körül-ményuél, hogy a királygyilkosok nemcsak maguk dicsekszenek, hanem oldicsckszik velük Szerbia is.
Ei re az ilyen gaztettek alkalmával még a legsötétebb közép-korban som volt eset, a gyilkosokat mindenkor csak a történelem derítette ki, ők sohasem állottuk elé s mellüket verdesve kiálották: a gyilkos én vagyok.
Szerbiában pedig ünneplik a gyilkosokat. A hiy-^os lap magasztalva kiírja őket és* azt mondja, hogy kitüntetik magukat. Masiu Sándor ezredes, Aíísics réter alcz-j
rcdes, Aogyclkovics Mihály őrnagy, Lazarovícs Luka őrnagy, Dimitric-vics Dragomir kapitány (aki meghalt), Antics Antal főhadnagy, Trip-kovics Száva kapitány, Lazarevics Milutin főhadnagy és Radojevics Dia kapitány.
íme, itt van tehát a gyilkosok lisztája.
Ha ezek semmivel sem fizetnek meg a gaztettért^ akkor ujabb bizonyságot nyert, hogy a politikai gyilkosság más elbírálás alá esik és nem képez büutetcndó cselekményt.
Ha ez az elv átmegy a köztudatba, akkor furcsa világ lesz ezen a földön" és az auarkíát a jövő.
Már pedig az ilyen „eltűrt" esetek nagyon alkalmasak „az elv és tan" hirdetésére. ,
Kicsinál életveszélyben.
— Sóját tudósítónktól. —
Budapest, jun. 18.
A rövid idő alatt országos hirhed-sógro szert tett Micsinait ina délelőtt fól 8 órakor Bérczy Béla rendőrkapitány kocsira ültette és két dotiktív őrizető alatt kivitte Rákosra az erdőbe, ahol az elásott ezüst pénzt Micsinai elásta a kincsesláda feltörése után.
Micsinal útközben metélte a%delekti-voknok, hogy micsoda óriási voázélyber forgott czOkéso éjszakáján.
— Az élelem forgott kockául — mondta. — Alort tudvalovöleg a ráko erdőben aludtam. Borzasztó fáradt vol-lom és leíeküdtom, nem törődve semmivel som. Ugy éjféltájban hirtelen megeredt az cső, dc ez sem ébresztett fel Kgyszcrro csak nagy zökkenés keltott fol álmomból. Alig volt azonban id6<á feleszmélni, már az árokban feküdtem, Szerencsétlenségemre oly helyre estom épen, ahol egy kéf «éter mély gödör rolt.
A felhőszakadástól aa árok MiaOltig
megtelt vízzel ¿« amikor a gödörbo kuk-tnm, fejem fölött összecsapott « víz.
—No Miska,gondoltam magamban, ülőd utolsó órád ( A rendőrök elöl valahogy megmenekültél,dcahalál jött el érted
Fokozta n bajt, hogy blúzommal beleakadtam az árokból kiálló bokorban és igy nem mozdulhattam t
óriási erőfeszítéssel, szinte emberfeletti orővel kirántottam mngam és kijutottam u a**bad lotogöre.
Ideje is veit I Ha mág 2—3 másod-pordg a vis alatt vagyok, mcgtalálballák volna holttestemot.
Bőrig átázva jöttein ki a búzaföldre
6j leültem bi#loaabb helyre."
«
k
Micsinai a főkapitányság II. emeletének 7 számú cellájában töltőtto cl az éjszakát.
A rendőr, aki poszton állott előtte, azt mondja, hogv egész éjjol aludt ós ugy horkolt, hogy boballatrzoll
a lépcsőházba is.
Reggel 0 órakor ébredt fel ós vizet
kért.
■— No Micsinal — szólt a rendőr, ák vizet adatott nokl — jó kialudta magát
-- Hát bizony — szólt a rendőrnők — jól érti magát az ombsr, ba tlasta a UlktSsraerete éa bit-tonaágrban érsi magát. Tíz nap óta ugy aludtam« mint az üldözött vad!
A íendőmek föltűnt, hogy Micsinai tisztának mondta lelkiismoreretét. Megkérdezte tőle:
— Hát igasáo üss la a lelkiiimorc\'.c ?
— Persze. —• válaszolta a póslatol-vaj — hál vUssa adom a pénzt majdnem hiánytalanul, magam is megkerültem, mindont bevallottam, áz igaz, meg fognak büntetni, do nom nagyon, mert hát sok lesz az enyhiiő körülmény 1
— Á buaapeatll^art) munkakd» vetítő Intéseinél e héten 5324 munkás keres foglalkozást, kik közt majdnem minden iparág képviselte van; hiányzik azonban és munkát kaphat helyben: 1 cukrász fiatal, 1 galvanizáló, 4 szüc3. 14 cipész férfi tex és nő munkái a; vidéken: 124 aaz.alof, 55 bognár, 20 kádár, 25 kocsi nyerges ós fényező, !) faesztergályos, 5 kelmefestő vagy tisztító, 4 takács, 1 azücs, 2 kalapos, 10 férfi és női cipész, 1 kést késziiö, 4 cukrász fiatal, 1 mézes kalácsos, 1 cimbalom-készítő, 2 rostás, 10 síi gyártó fiatal, 2 fütő gőzekéhez, 0 korács rugóskocsi munkára, Bglgr&dba : 2 böröndüs. Körösnek továbbá: könyvnyomdába nyomó nőket, lehéroemü varrónőket, vendéglői mindenest ás pincérnőt, kOnyvkötőnőkct, dobozkészilőnöket, cipőtüzőnőt, harisnyakötőnőt. fípikezáshoz napszámosnőkot, burgonya választáshoz napszámos nőkot, lolUzárgyárba munkásnőket, paszománygyárba gombkötőnőket. Inasfiukat fol- • vesznek: aaslatoa, bádogos, cipész,, fényező, faewtergilyos, kárpitos, kőnyv-kőtő, lakatos, és női szabómestorok, kereskedők nyomdák és gyárak. Tanuló i lenulóleányokat pedig; könyvkötők, nyomdák, gyárak és varrodák. Jelent- \' kezni kell as intázobea VJ1L, Józscí-körut 86. u, alatt.
1
ORSZÁGGYŰLÉS.
kérni, ti jójukkal (Nagy zaj jobbíelől) Elnök jolenli, ben n baloldalra ¡3
licjY a szavazás közjóitok le képviseld:. (Nnjy zaj n baloldalon) A gyakorlat ezt eddig megengcdlo. Maga is látta, hogy n többség nz ellenzék részén van. Az olnöki csengő nemcsak a többségnek szél, hui.cn» & kisebbségnek is. Kőimben szavazás közben nem csengetett. A jegyzők nem voltak jolon, 0 pedig az elnöki székből el sem éri M csengőt (Zajos holyeslés jcblifelól)
B I 0 Ok - TaüJin BéK
J o | y a ő k 8HL, lesU-rfeAty, gróf Endroy.
J • I o n roltak: Szili, Lukács, Plósz, Darányi
KlnOk j«Uotl hogy U inUrpiülidó»
könyvbe 6 interroll/ció van bejelentve-Tárgyalásokra 1 érakor tér át a Hát.
Következik Seboes Dtaes sftrgGs indít-Táuyáiixk indokolása
i
a székely kérdi« Ügyében.
S c b o I a DénM azt taraja, hogy a azé-kely kérdést meg szabad p\'rt*xompo&tl>ól WJgitéifli, reményi), hogy a székely vasút
nem íotria megbontani az Osszos székely képviselők egyetértését. A azákely kérdés-nca két sarkpontja van: az egyik a váró-»ok kéroése, másik pedig a ÍŐldmiveló székely nép ügye. Erdélyben csupáu a székely földön van többségboP a magyar Jty 6 Igy e népnek gazdasági és k-lturálfs fejlesztés« nemzeti feladat Szomorúan konstatálja, hogy a mit Nossz Gyula a Szcj>(:sségről mondott, ugyanaz\' áll az or déiyi viszonyokra ia. Az erdélyi városok hut tönkre ment az ipar és Leriikedelejii ■ a közigozgalác oly terheset ró rájuk, melyeket nem toJiesithetnek. A mai kormányon kivolt a kormányok sommit sem tettek a székely nép érdekében. A székely akciót azonban elhibázták, mort a második lépést tették meg az első előtt. A birtokviszonyok megerősítéséről nem gondoskod» tok. Szóba hozza az arányosítást, meg a tagosítást, moly kimondhatatlan károkat okozott a székely népnek A telekkönyvek is sürgősen reniuzendők. Azt a rendetlenséget mi o téren mutatkozik, azt elképzelni som lehet. JUO0 telekkönyv közUl csak 50 a helyes. Kéri az igazságügymiiiisztert, segítsen a (toJogon áz által, hogy indítványát inegsxiveli. (Zajos helyeslés a bal ésazélsó* balon, szónokot számosan Qdvözlik.)
P 1 ó s z Sándor i^azságUgyminiszter kéri, hogy ne tűzzék napirendre az indítványt. Nagy zaj a szélsöba.\'o. A törvényt végre kell hajtani, do intézkedni fog, hogy az módositassék.
S o b o s s Dénes kéri * Ház engedelmét, hogy a miniszternek váJaszoikasson (Általános helyeslés.) Csodálja, hogy mérsékelt hitngu indítványát nem engedi a ntmisztor napirendre tQzni. Konstatálva van, hogy a tagosilási törvény árt a székelységnek, helyes volna addig is, „mig revíziója megtörténik a tagosításokat fciiüggosztcní."
IU n 0 k felteszi szavazásra a kérdést. Kéri azokat a képvisolőket, kik az Indítvány t napirendre tttzni kívánják, hogy álljanak fel (Felkiáltások a szélsőbalon többség) Felkéri azekat, kik a napirendre tűzés ellen vaunak, bory állianak lel. (Nagy taj a szélsőbalon. Felkiáltások Most íönntit bo I tfü-an a szavazás után jöttek be) A jegyzők megszámlálása után konstatálja, hogy 4»5 képviselő a napirendre tűzés mollolt, 78 pedig ellene siavazotl (Nagy zaj n szélsőbalon)
H a r a b á a Béla A mai szavazásban szomorú bizonysága annak, minő játékot tíz a többség. Ez komédiaság (Nagy taj a Húz minden oldalán)
ti In ó k . A koroédiázks szóért rendreutasítom a képviselő urat. (Helyoslés jobb* felöl, nagy zaj a szélsőbalon)
Barabás Béla Az történt, hogy ai indítvány tárgyalásakor a többség tat jai kinnt tartózkoatnk a folyosón s midőn vt-uök fi\'ltctto a kérdést szavazásra, az ellenzék volt többségben. (Viharos ellentmondás jobbfelöl) bo a/, elnöki csengő eszeveszett működésére sokan bojöttek jobbfelól s szavazlak. Az elnöki csengő csak akkor hívhatja bo a folyosóról a képviselőket, ha a hntarozntWpesRégucz szükséges. Most pedig az történt, hogy az elaöki csengő képviselőket hivott no a torembe, kik a kérdés teltevéso után szavaztak. A ház-szabályok szerint 20 képviselőnők minden azuvatiis előtt joga van 6 perc szünetel ezután élni is foguak.
V er tán Kadro l»iji, bugy a tüiiű-•4c viselkedése roífi/nkunclr»^ vitatkozni nem érdemes.
K u b i k Béla: Majd fogtok szavazni gyönyörnek f Ját állok Arte. (Nagy r»< >
V e r t A n Endre. At inditaáayt elfogtál képviselők felállásával már véget ért S szavazás aktusa.
Jv i a ő k A szavazás aktusa csakis ás elnQki enunciáeiévaj ér zéget (Zaj a szélsőbalon.)
Polcnyi Oéza elismeri, hogy a Házból egy képviselőt sem lehet kizárni. De a szavazatok megszámiására nem lehet más értelme, mint az, hogy csakis azok sz> tiltassanak meg, kik a kérdés felvétele«, julen voltak.
Ivánka Oszkár • Bizonyítsa be ezt a Házszabályokkal
Polónyi Gézn Ivánka Oszkárnak mint régi barátomnak nem szükség ezt 4 Házszabályokból bii\' »yitanL
Szentiványi Ari nem tartja Polónyi véleményét elfogadhatónak Hát h<i nem lőttek volna határozatképes bzámbau egy Ott a Háx szavazáshoz. Akkor újból szavaznának, s bo kellene hivnL
Ivánka Oszksár Polónyi aposztrotálta ¿zólót mint régi jó barátiái. Azt hiszi hogy ba n barátéig fogalmát definiálni kellene, akkor Pólón) i álhtása n«ia volna egész helyes.
Polónyi Géza Nem mint barátról, hanem mint KzOveúégtársról beszélt.
Kossuth Fereuo sajnálatát feiozi ki a lelett, h gy a fontos székely kérdés tárgyalásával oly kevesen voltakjelcn a többség részről.
B I u ö k az Ülést 10 percre felfüggesztette.
Szünet után.
A jdv& Uléu
napirendje.
Elnök javasolta, hogy hétfői ölés napirendjére a miniszterelnök jelentésének tárgyalását tűzzék ki.
A Ház igy határozott.
Következnek az interpellációk.
As újpesti rendőrség.
ű ab án y i Miklós felhozza, hogy Orosz Samu nevű rondór három polgárt egy ui« pesti kávéházban megkötöztetett s a rendőrségre vitetett. Mázkor pedig Békefy hírlapról verték meg a rendőrök. Bz ellen intézkedéseket kér
A köséplnkolal törvény revíziója.
N o s s i Pál Módositandónak tartja ez érettségi rondolkczés azon részét, mely szerint uz érettségi írásbelire való másodszori elbukás után a vizsga meg uem ismételhető. Előfordulhat az uz eset, hogy a jelölt oly tárgyból bukik meg, melyuok semmi hasznát som veszi nr. élőiben. A törvény e rendelkezését törölni kéri.
W 1 a s s I c s Gyula t Maga is lulszigo-runak tartja e rendelkezést s már gondolkodott a változtatáson. Legközelebb intéz» kedni fog.
N o s s i Pál > a Hát tudomásul vetto a választ.
Morónjlat útin.
Budapest jonius 18.
▲ Ugntp Bécsben történt incidens kOvelkesUhe». mely arra t hirotteléaie adott tkpot, hogy a király ellen merényleteit követtek volna el, Budapest székesfőváros nevében Márkus József főpolgármester és Halmos János polgármester Üdvözlő táviratot menesztettek A sQrgöoyt a legfelső kabinetisodáhos cimextéK
Bér jnolns K i király ma már kevésae. líáromnod 8 óra után a schön bronni kastélyból a Burgba érkezett. A Perencx-téren az osós Idd dacára sok járó-kelő gyűlt össze, a kik a* uralkodót látni akarták és a kik át, a midőn behajtatott a Burg-térre, tisztelotteljesen köszöntötték,
Az cskütérl nid.
~ — Saját tudósítónktól. —
Budapest, június 18.
Pár nipja at a hir vplt e terjedvo a fővárosban, hofry as eskfliéri Idd budai lopillérje megrepedt, aminek at lesz a következménye, * hogy a hid a Dunába omlik. Tudósítónk előtt Szekelius miniszteri ian<ic-u» a riasztó hiiro vouatkozó-lug kijelentette, h^gy teljenen valótlan.
Ellenkezőleg a Md teljesen készen áll.
Csak a szögelési és a csiuositási munkálatok Ykonak még hátra. a A villamos vasúti vonalak is le vannak tu>iva.
A Rtalogjáxék számára a hidal a jövő hónap elején fogják megnyitni. Az únne-p dyes megnyitás mehon a király is részt vesz, október elején losa, akkor teljesen átadják a köslorgalomuak.
A hid tavsly május óta, amikor 11 milliméterrel hajlott előre, teljesen mozdulatlan áll. Aránylag tévő a többi hidak az építés belejezé*e után sokkal nagyobb előre hajlánt mulattak.
Mu délután Uibr.cht bécsi egyetemi tanár vczeiése alatt kétszáz bécsi uiü-Pívetemí hallgató iié/.lo meg az uj hidat.
1 1 — «-j ......
Szerbiában forradalom kószQI.
Belgrád, junius 18.
A szhupstinának hétfői ülésén mindenekelőtt n konnányforma tekintetében fognak határozni. Ha elfogadják a királyság államformáját, ami valószínű, akkor a jelöltek közül az egyiket királylyá íog-
ták pioklamálni. Az utóbbi napokban, :ülönösen az intolligencia körében erő* köztársasági áramlat mutatkozott.
A kabinet kebelében Zsivkovics igaz-ságügyminisztert tekintik különösen & köztársasági irány hívének, de annak a megfontolása, hogy a köztársasági államforma a kúlföldhőr, való viszonyok fejlődését hátrányosan befolyásolná,ezen \'kotmányfyrma érvényesítését gátolni fogja és Így minden valószínűség szerint proklamálni fogják a királyt.
A proklamáiús bizonyára egyhangúlag fog megtörténni. Most ugyan Mirkó herceg érdekébon is csinálnak propakandál, söi egy Lnnarovic* nevű trónkövetelő is fel-bukkonf, aki azt állítja magáról, hogy a régi cári családból szármn;ik és n kit sz Obrenovics párt szélszórt maradványai jelőln: is óhajtanak, azonban oz uiolsó pillanatban ezek at inkább fan-tusztíkus jelöltek bizonyára maguktól fognak eltűnni.
Karagyorgvevicsnak királylyá való proklamálásn már csak azért is biztosra vehető, mivel öt a nag\\ hatalmak legs/i-vosebbon ós le?gvorsab)b4ii ismernék el.
Miután clőrciatliatólog egyik párt sem fog engedni, szinto kóuégtelcn, hogy Szerbiában kitör a polgárháború.
A hétfői királyválasztás.
Belírnd, jun. 13.
A szkupslina héllöi ülésén mindenekelőtt a kormányforma tekintetében lógnak határozni. Ha elfogadják a király-sás államformáját, ami valószínű, akkor a Jelöllek közül az egyiket királylyá jogják proklamálni. Az utóbbi napokban különösen st intelligencia körében erős Ar&mliH mutatkozott.
A kabinet kebelében Zsivkovics igaz-ságügyimiuistieii tekintik különösen a köztársasági irány hivének, de annak o megfontolás-, hogy a köztársasági állam-torma a küuuldliüz való viszonyok fejlődését h ttányosun befolyásolná, o kormányforma érvényesítését gátolni fogja és igy minden valóstinüséK szerint proklamálni fogják a kiráiyt. A proklamitlás bizonyára ejylian^lag fog megtörténni.
Most ugyan Mirxó lierccg éidokében is csinálnak propagandát, sőt egy Laza-rovícs nevű trónkövetelő is felbukkant, aki azt állítja magáról, hogy a régi curi családtól származik és akit az Ob-renovics-páit szélszórt maradványai ie-lóhii is óhajtanak. Dc az utolsó pillauntban ezek az inkább fantasztikus jelöltek bizonyára maguktól fognak eltűnni. Karngyorgx evlcs Péternek kiráiylyá való nruklamálAsa már azért is biztosra vehető, mivel őt a nagjhslnlrvik legsai-vosebben és a leggyorsabban ismernék el.
Zimony, jun. 18.
á Virályválssztás nem lesz egyhangú, A »akupstinában van egy töredék, a mily az égést orszagban rendkívül népszerű Koustantinovics ezredest, vagy ennek a fiát akarja királynak. Van pártja egy osalrák hercegnek is, akinek a nevét még titokban tartják.
Auoyi bizonyos, hogy a azkupstina hétfői ülésén több jelöltet fognak ajáu-lanL
Genf, június 18.
Karagyorgyevics Péter herceg egy újságírónak azt mondta, hogv föltétlenül elitéh a belgrádi gyUkőssáaot Sokkal egyszerűbb lelt volna, ha a sirályt és a királynét megkötözték volna és a Dunán át magyar iöldre szállították volna. A hadseregre nézve nem dicsőséges dolog, hogy asszonyt is meggyilkolt
Osend és nyugalom.
Zimony, jun. 13.
Az éjszaka nyugodtan folyt le, de ez a némaság nagyon hasonlit ahhoz a fülledt csendhez, a mely a vihar kitöréséi rzoktu megelőzni. Bt a némsság, ugy látszik, a kormányt is nyugtalanítja, mert eirendelte, hogy este tiz órakor minden nyilvános helyiséget be kell zárni.
Tegnap este két tisztből és két katonából álló őtjáratok járták sorra a kávéházakat és vendéglőket: távozásra bző-lúrán föl mindönkit, A Grand Hvtel étkezőjében vacsoráztak a miniszterek: ezek is azonnal távozlak, amint sz őrjárat megjelent
Belgrád, junj 18. Hivatalosan teljesen alaptalannak jelentik ki azt n hírt, inely czerinl a nisi holyőrség tólíegyerkezve és harcrakészetj Beluráil lew vonul. Az egész országbab példás csend és rend van.
Megszökött aserkesstg.
Belgrád, junius 18.
Azik a birok, smelyek az ország be-1 sejében az Obronovicsok érdekében történt felkelésekről és zavargásokról szólnak, valamint nz a hír, hogy a nisi hadtest fellázadt, teljesen alaptalan. Egy idősebb uriomber, nki Milán uralkodása alatt magasabb méltóságot tÖllO\'.tbe, ugy nyilatkozott; hogy nincs többé Obre-novicí-párt. Gn talán az egyetlen vagvok Szerbiában — ugymoud — aki az Obrenovics-ház szerencsétlen utolsó sarjadékát megsiratom. Jellemző, hogy ez a férfiú is az ideiglenes kormányt a következőképen írja le: A kormány tagjai mind tiszteletreméltó férfiúk. A niszterek a politikai Kapacitások és a becsületesség krémiei, akiket csak Szerbiában egyáltalában találni lehet. Pera Teodorovics, a „Male Novine* azorkesz-tőio, aki Sándor király alatt úgyszólván mindenható volt, a küllőidre menekült; & .Male Novine" megszült.
Xltályi hullák as utoán.
Bolgrád, junius 18.
Tény, hogy n király ós a királyné holttesteit az ablakon At sz ulcára dobták. Curikov orosz kövot, aki a kttasztróla hitéro már reggel 5 órakor odasietett, kieszközölte, hogy a holttesteket a ko-nakba vigyék os olt kiletílsék, A me-rénvlök egviVo ugy nyilatkozott, hegy u holttesteket szánUzándékkal dobták az ulcára, mivel a 7. gyalogezredet alarmi-rozták és az ezred uiár a kouak leié vonult és bár as ezred sok lisztje bo volt avatva, mégis azt hitték, hogy nem lehet mlr.duyájára stáudlani éo elrettentő hatást akarlak gyakorolni o legénységre, hogy ez a holtleslek megpillantásánál mogtudj«, hogy már mindennek vége és a harc céltalan volna. Igy hát az ezred elvonult az uicán fekvő holttest előtt és a borzasztó lá\'vány hatása az ingadozó katonákra nem is maradt el.
Mindenki moggy&xódliotik arról, hogy az
35

stész©rfifi
íftwyflryira\'ífrfrr?^ MffligffiyYT.y^\'Ttaíigj zsa
(barna és fak«te) a legjobb. BAmulatossn bal, teljeeso ártalmat zsiradékot nem tartalmaz, «egyszeri hnacnAtat «teeantfö.
Eg*y iivoíf ára 1 korona 20 fillér.
1 kor. 00 fii. előlsgoa beküldése esetén bérjOntve. Kapható kizárólag a feltalálónál | fí G A H Q KÁLMÁN „Sírki«»"-tfrojíiIája □UDAPCST, IV., EVy«t«m*uto»M ll|B.
Akit Kecskernéthy magával vitt,
Budapaat, juolüa 18.
Kecakemélhy Gyözö áldozatai kört Hoflmum Sándor adófőpénrtárnok is van, aki ellen szintén kimondották a vagyoni felelősséget. Kx ellen Hoffmann, aki azabadsigon van, kérvényt adott be, melyben bó indokol&s mellett kéti a törvényhatósági közgyQléat bogy a büntetésnek oit a lesújtó részét kegyelem otjin engedje el.
A tanács tegnap tárgyalta wt a kérvényt és elhatározta, hogy a méltányos-.Tágon kivül fenforgó számos egyéb körülmény, valamint kérvényezőnek érti* cedekon át kifogástalanul teljeaiiatt szol-
Íálatának flgyulembafétaléval a kegyelmi érvényt pártolóiag terjeszti a közgyűlés elé.
Hoffmann, aki jelen!«» ér! 440 K. fizetést. 440 K. korpóilékot és 1200 K. Inkbért élre/,, 1P03. évi november 20-áa lépett a főváros sxolgálaláha és mint* hogy a milloniuini évet kétszeresen stá-mitják be, a íolvó 190«. ér nover-bar Tég^n teljes fizetéssel, vagyis 4840 K-val mehetne nyugalomba.
BUDAPESTI EDEEE.
— Aki^yüjt. Bgy 20-28 év körüli
uriasnn öltözőn fiatalember — aki magét Bihari Oszkárnak mondja — mostanában sorrn járja n má,ná»ok és vagyonosok házait és egy e hó 30-án a Margitszigeten tartandó jótékonveé.u Qnnejiro adományokat gyűjt. Többek közt volt özv. Tisza Kálmánnénál is. Az illető fiatalembernek semmiféle effélére mep-birása nincs s csak a saját céljaira gyűjtött a szélnámo».
— A aiobaur. Fehér István esztergályos albéi leiben lakott Tóth Juliánná mosónőnél. Fehér pár nap előtt leliórte lakásatlónöje kufíerjét ós egyebükkel együtt annak 030 koronás b»;éiu takarékkönyvét is ollopta. Miután a Pesli Hazai Takarékpénztárnál oly feltétel clatt volt elhelvezvo a pénz, hogy nr c;>ak a tulajdonos aláírásával adható ki Meghnmisitotta az asszony aláirasát és 450 koronái vett ki.
— Pónxbamlaitók a rondöraégen.
Pénteken éjjel n nmdörség a; Angyalföldön két pénzhamisítót tartóztatott le. A rendőrségnek ugyaniB tudomására jutott, hogy az utóbbi időben az Angyalföldön nagyon sok ham.. őtkoionáa, koronás öa íiuszfilléroa korfllt forgalomba. A nyomozás sorAu kiderflll, bogy a hamisítók jf\\ei ekeket küldöztek be a szatocsboltoftba k rossz péozokkel. Ha sikerüli n pénz beváltása, ugy borravalói cdtak a gyerekeknek, ba podig valaki fsli-merte a hauusiiást, akkor mégidoje-korán elillantak. A rnndörsóg mór jóid ej o figyelemmel kísérte az üzelmeket a pontokén S/őko Mátyás Inkatosiegédct telién érték. Mikor ugyanis Szőke látta, hotfv a szatócs fel ismer ie a hamis pénzt a fiúnál el akart szokni, dn egy detektív galléron CMpta. A reudőiőrazobáhon vallatóra Idgták s megmotozták. Sok hamis ö-koronást találtak nála. Majd a Külső Váci-ut 118. szAm alatt levő lakására kisérték, ahol 20 filléres. 5 koronás és kornnások öntísér- ? -oldalé gipszformákat * nagy Cíuiné hamispen/1 találtak. A kihallgatás snr.m megnevezte bűntársát Is Füstös SAnúwr vasfnlő személvében. Ma dtlhen mindkettőjüket átkísérték a királyi ügyészire.
x Kó»*périK-Kö(c«dn8U «ors-
jegyoki c, nyeromúnyjegytfkro és értékpapírokra, nz ¿rték 1)0 szazaiékáig, a leg-k »ebb összegek is. Kl/álogosiiolt sors-irK>vket és értékpapírokat kiváltunk, a többletet készpénzbon kiadjuk. Ezen kölcsönöket a felek tclszósezerinti időközökben és> réíj-lotflzetósekkcl fizethetik le. Sorsjegy-biztosítás • Árfolyamveszteség ellen a leg-
olcsóbb díjtételek tneUail, VWéld mftbiiások uzoiuia! legatínyösebben eszközöltetnek. öorajog-y-l.téU-BaaJí, gaio« A., Bnöapoat, Paranoiakor« a. nám íélfttelai. (Slrálybazár.)
. * * "infloyl blaottaá* figyélmé elhívjuk Llnlianft smháit fialőre, a ki axép munka éa olcsó árainál fogva tf rossz diszletakal átfesthetné vagy javíthatná.
szép usz mm no,
ka arezát Dr. BUDAl-íélo
„GYÖNGYVIRÁG- » *** CRÉJIMEL"
ápolja, gondozza. =a
Próbatégaly--70 IUI.
Nagy tégely--1.20 K.
Kapható BUDAPESTEN a
i Várotl trótmeftérban,
Kj^fi ulci» 4a Vacsl-u. sukAr
HIHtK MIRDENFEtÖL,
— A munkáaok pénta. Busa Antal
töldvári lakút hu»z áriával dolgozott a csurogi tiszai töltésen. Tegnap reggel busa Antalt küldték ba Ciurogra az öszea munkások heliílzctésének fölvétele végett a mérnők, hivatalba. Busa fölvette a munkai o\'< pénsét közel 600 koronát, belért így korcsmiba^ahol addig ivott, a mig társairól egészen megfeledkeztél. Dstelelé már alig egy pár forint volt Dúsánál, Ükkor érkezek meg a munkások is. Amikor megtudták, hogy pénzük a cigányok zsebéhen van, visz-szakovelelték, de a három cigány meg akart szokni. Emiatt veszekedés tAmadt a munkások és cigányok között, akik közül egy Maiusics Péter novü cigányi agyonütöttek, a másik uél cigánvon, valamint Busán is oly sulvos sérülést ejtetlek, hogy küiönöceii Úusáoak a felgyógyulása alig remélheló.
— A tanfelügyelő ur rowlvaro.
Tegoapelőtt Szent-György kózaég szerb
ajkú lakosságának felckozeii iskolasxéki tagokat kellett lolna vAlaszlauia. Kél párt állott egymással szemben. A papi part, mely az egyházi hatóság páitjat képezte és a világi párt, a mely a radikális elemekből Állott. Mind a kél padnak meg voltak a maga jelöltjei. A rá-I sztásból az egyházi tóhaiótrtg Popovics György egvhá/.iuog\\ei fótanlíilügyclöt küldte ki mi\'nl elnököt. Popoviia, amint megérkoreit, kapacitálni kezdte at ellenségeskedő radikálisokat a addig beszél* nekik, a mig sucok látszólag meghajoltak n löianfricgyelö akarata előtt. A miker Pojx»vits n választóQlést megnyitotta, abban n véleményben volt, ho^y nz ellenzék távol marad a (.zavaiásiól s igy az egyház; jolöHek egyliangulrg lösznek uiegvalaszho. Nagy volt az^pta« n meglepetése, a mikor as ülés megnyitása után betódultok az ollansékiek én át-nyujloltAk at ö vélaaz\'ójegy/.ékOKet 1» éa a szavazás elrendelését követelt\'l:. A nioglepett tnnlelügyelő e\'^kor jwvo\'.ver réntolt elö s azt n betóduló cllanzékiokre szegezto. A választókat annyira me^lepto ez a nem vári faüapó*. hogy cs<e*<;»*et-ten iuiottak ki a valaazléiiálylaégból, a hol o lötsnfolOgyelő egypilül maradt a hívőivel » ezekKel megválasztotta nztAn a saját jelöltjeit. A? esetet be/^eulették a kit SkYészségnck.
-r-
Használl gőzcséplőkászetek
ryáriU* kljavitra Jatinyaaaa kaphatók
Heioler Sándornál
Budapest, Terézkörut 50.
Páliisi Szilt Airtl
mell-czukorkál
ImIImmi nyálk*»l44 ba-
táMk Uli««««, i«k«JU4« Ii mlnd«a h»ruto« Matalum «Uta.
«ar iobo% u« ao ouár. k ^ Káasitl i
Hazsllnszky I.
n«t7Htr4ii
Bitopst Li, Ujel-Ur.
Kapható * mr4rras*rtár«Vb«us U a 4ttgv*-ftsUtakfeML.
r»odHÍSirTlrt4kPli Jlfa^SSlÄ
IM« ysv»mH «Mkir-
«aUra «talr»
Magyaróra zig bgaan«^ \' ft
ponyva- is zsák- |
kölosdnfirtétete
h!UUdak uMi0U m * *
Mulil rűu _____
NAGEL ADOLF
iaáktUlat, nj éa haamaAtt isik ,V éa ponjrva aacyralrtár\' \'\' ..
rt I«, Arany JáuM-ctot* UL
Hafer««»! ,
«AOSL ADOLF B«<Upa«t. >
4 par Cilpfl csak 2 írt 60 kr.
aioTotaégaa oloaó árért ltsz eladva
nagy mennyisérek Összevásárlása következtében. í pár fértb, 1 pár n4^barua fürős czipé, erősen szegeit talppaJ, leguj»bb fayon, továbbá 1 pár (érti. 1 plr iiöj divatos czipö, igen elegánsan kiállítva; mind a nég-y pár osalc 2 írt 60 kr. Meg-rendotvkiiél elegendő a láb hcsszát meg adni. Szétküldés utánvéttel. UohuU-H<P\' thkna
S. W. Löffler, Krakau C. Nr.795.
Kicserélés megengedve, vagy a pénzt visszaadom.
HIRMANN FERENCZ
réaéru-gyér«,
Budapest, Vll„ Csányi-utcza 9.
T«:«fon. — AlapiHatoU liWO. — T*l«roa
Kiwit kif. fi.tiOan attrWicta told- ti kMorgi borsalvattynkAt, bor- H a4r«*avokal. or«».a-dalro«soti ponioaaa adaaolo •■»uk*n«r-
(«•skor.dOt, ¡ul.d«al«l4 •(«iktiiia p«m»otos4 &Uatr«*«t. Itfnfúijii.u
KxiMÍ«> tiiukit hbrdóxdrakat TtUminl • plno*« V*a44.s«tboa a>Qk«^cUn«ó «ii>m r«Mlk*t-
r4«i«k«t, k«r*ikaicUal róssnlyoktt slb , « f
nuiun luirultofíie Anlríiiytkst.
ArJajysik«» kiv&natrn ln«rT*n b4t»s*ntn» kütdö«.


tx=mmamm- 2—___a c ne-
Tőzsde.
Bndapaatl yabonatSaad*.
Köttetett: Uuza ItHW. októberre 7.60-7 69. Rozs ápr. —.—.——. Zab máj.. —-—.. Tengeri jul 6 34—8 8U. Repce aue. 1205-1115.
Budapaatl értéktdzsdo.
Eiötózsdén kötlelott: Osztrák U) tol rész v
059.—.— Magyar Ivitelrészvény 7S10.--
Magyar 4 százalékos aranyjáraJék 120.60. Magvar koronaiáradék lrtl.39 -- Loszá-
mitolő bank 450.—. Jelzálogbank 522.--
522.— Rtmaiourányi vasúit} Osztrák-magyar államvasút részvény 676.— Péli vasút G3.—. Német birodalmi márka 117.27. Villamos vasút 811.—. Uudapaati közúti vasút <508.50-
Béoal órtéUtŐEida,
Előlőudén költetett: Osztrák hiteünUzét részvény G04.25 Magyar hitelbank réftv. 7U2.— Osztiák-magyiu államvasút! r*»sr. Ü?0.25. Union barvk réatvény 52U.65. Osztr. koroiíjuúwdek 100.85. Ancöl-osatrák bank 275. ÜO f.nnkos arany 10.0K. Déli v»sut 75.25. <1 fzAí»lékos magyar aranyiáiadé 120.60 Mnjjar koronájáradék 03.40. Wárks bankjegy 117.27.
— Könvagóhldl aartéaváaAr. Ili vatalos jelentés déli 12 órakor.) Tagnapról maradt — darab. Ma érkisett X101 darab, y Déli 12 órAig <4ad.
uk--darabot. Mai árak ;örag sortéa
j^őrendű 94—9b korona.
ércanrnok. Husfélf; ; Vidéki mftrhahus Plejc 04-7H, hátulja borona 100 kiU>nkéüL J<0ll borjuk laly-Uvonús nélkül 82-10? füiér. Leltttolt marhahús kilója 110—104 fillér. Bárányok párja 5—12 korona. -- ToJáá t L rendű friss tojás 54—60, gyengébb Art 86—5« korona, — Tojterinélek: 1. Főíö teavó 1 félkilós darabokban 2.40—nalléva rQdre 1.C0—1.80 korona, tehénturü.2.60—24 fl kilónként. — Spárga: vaatagszálu 1.40,
közép 1.--1.20. levesspárga 0.60 Jcorona
kilónként. — Vadfélék: öz 1.G0—1.80, vad-diaznó 70—80 fillér küónkénL
REGÉNY.
Társadalmi küzdelem.
Ki«*U Maant i»*4ny. üU U.OÜ\\Al UtQa Mindsa Jót (aaUilTi.
A köt ©rabor pedig egy titkos ajtón lement huss lépcsőn, azutAu a sötétben megalltak és a Talon ko-poktak.
Nógyeter kopogtak egymAs utón, mindig más-nita módon, mire a fal léire ment helyéből és olyan nyilán tAmadt, hogy azon egy ember, az is csak meghajolva, bem^betott.
Egy félhomályban lovö folyosó torölt el a titkos ajtó mögött, a világostóg felülről, néhány rézsút vúgott pinceréóen szivárgóit homályosan be.
A nyitó-készülék melleit látszólag nom volt senki, mégis az érkezettek kttíül az, aki olaőnek lépett be, köz* vétlenül a háta mögött becsukódott ajtó melleit megállt és art mondotta :
— Mienk a szabadság!
— Mienk a jövő ! — válaszolt rá egy láthatatlan ember, a?, érkezett pedig azonnal hozzátotto:
— Még egy testvér van velem 1 Nyissál ajtót!
— Megmondottad neki a jo-lokot ?
— Ksküm tiltja.
— Ugy kérjen böbocsáttatásl, ha hívott, akkor jöhot, ha hívatlan, akkor kivül a helyo. To pedig indulj dolgodra!
Aki bejött, erre már nem válaszol! semmit, hanem elindult és hamarosaa eltűnt a folyesó másik oldalán.
íx kivül maradt egy időig vári, azután ö Is megadta a jelt.
Beengedték ót is.
Bent ugyancsak elmoneotta a jelszót és ment nz ohó után.
A VÜághirQ eredeti \' angol
„Hflücal-Prem\'er
kerékpárokat ^
nily.n ImUHIti US írttól f.lj.bb h.rt 8 te 10 frtos ri«xl*U«, «UW<ia „Cyotou" zipskst «» M H lt u oru^tti tn^a\'
UI4 Mvuirlitklak folrUa S0 aa4aaJ4k ti>
Ua^álUUaaal uilUtunk lii\'ir* éa Uiktri. \\ I ét) 1. raadí koké pisuuU *« éri
}«iUUsal . . .VI . • , t O I. riadt* b«U9 («aual U1 ári
HUUlto*al .......
t db lorutniitfQ ^atyaa-lámpa.
I pli kluu« c«dil.....
t fck K ktrikplr-Uaca
t drb »nj\'rl .....
I kl|r. ulctun ctiUd • • • •
m*«t iijrrnMM t»bb wtnt aoo Mppit \'arr«n
Láng Jakab ét Fia |
*s srss*| «•■Mffvabb éa l*rm• fbUbatét>1
, karakpar-raktAra.
rdapaat, Jóssaf-körut 41. aiáa,1
Fióküzlet: Bottonblllar ntosa L J
UU Iruk kltBu4»ítr4rt k*i»fktJOak ás o«m t»\'«fkW v a p*mi vtsuakoktjak racf kksutlJSk.
M tt j.aa
Csákány
Ji, uri divat, kölött.
rnktárei a „Papa]
ASapítiafott 1044.
Bit a3
Föraktr i
IV, korölet, Koronatazeptcza 6. sí
Nöi uri divat, kölött. *zövő és rövidáruk du« ,. m i^-jFiókUalot: tt-i--i
"l,te,°"p"p\'sí,i8»i-pe.t. IV., Kálvin-tár 5. *
Hölj ruh
zyek, urak, loány- és flugyc makek részérc fürdőit, kalapot és ezipöt ajáol a legolcsóbb árak mellett
Kerékpározó-ing és turista-ing
aalyambAl, aaövatböl év »sátánból, tarlata-
ÖV, nyaUhet|(I5 éa caplca.


I
-mW-
<n ivie 14.
Saját kiizitminyfi fépfil\'ílha-áruhá.z
Im.MlttrJ . , UM *Hltó. »oki 4 hfU. 0U<ur 4« Vvtbf ta .
»•ArA,. ... 4 M J^MMIUV . i Nf
1
{
»ü»«Mé . . MM
r«r«o«S rtn+t-
nmoiámfM*Umy . »• • fi
mÜTjWay . . — r *
mtéiny . . * • l rillti» » » * gy^WiW it>. , 4 ,
Hl rtligtft rtu* »i jfortgcBéiyetef.
LUKÁCS GYULA

Mfctttauarir.u «6*r*nJelésokro cM» kiválé jóoúnöségü bMi *k uh*I uftvtUktl Úrit* rtkti.ro».
A taiforuan a^akoti ár miaidon daraboa látható.
Htf¡.«abó
•>4Mt KR^IiK LUP6T FIA BUDAPEST, IV. kor., *ó*«uth La|oa-uto*a
{ai trávárUávénkx mallatt).
ptts Tálallak Hu- é* gryermekruliákbbaii!
MiatAkat kl»4*at.a k*14»k.
Yüttl nyw^ttit gwtt, yoitm» K UMfaeotiai mttzdtitart. :
18« ozám,
Szt. laukioöfürdő
UU 4a nyárt fj^jn.rí4.
„KrfttttJUy.\'forrás"
megjelent!
• Ugujabb áriap számtalan »ok újdonságokról, u. m.:
SérttkAtök, MankBttk, Egyanoatarték, H«vlköl*k, Orthopldlal kéaxOléknk, Műlábak, NÜkaxak
éi ki összes betogápoláshoz vaIó ctiklek
HÓI és (érfi-küJöaldgextégelL
Gumi ) duczatja 2. 8. 4. 6, «, HaUi61y»gr) 7, 8. 9. 10, 12 koron».
Vértesi I. kötszerész.
Budapest, Erzsébet-körat 36.
SCHMIDT M.
BDDAPBIT,
VIA., IKIIM1-III25.IL
Xx>o«1k0 «■ lavafl4-
MoítctiJílé.cl ó« jariuLook jxjot<.-»*n ca jutaaj«. »»11 cvik&t£lt»Uuk.
12
ffrt
1 ürl> 0 . szecsukbató vasúi/ aczélsodro«yb«<étt»l, három rétü maLractczal és ágyterítő
csak t\'Z forint.
Arj.jy«**«* .njry.tt 4a bit-
filCHNERTESIVÉREK
Pxpl<u>. 4m na.tr.ox-rrAr Badnyjg- 4» *u»buiorr*>I«r»
Bndapest, Matw-Hrii 27.
i niM *
=sfcs
Tiík» inp\\ CBlfutoa fizetés nélkül
miudoaki, ki uiUUfl «47 valódi acifl/lkai
antimajnaUXna — az oiciaJl átló rali sieriot meg
* örökké
múld, torna kap ti
al »111C/ói ifkíllit •ifi gyUrlval 4hb a* ériUos vaiii báiiokúL
febéren mi-táUéAczol buUtv
rstió valódi aliae/oj ya
I U N
ir l| |M|MHtn L^iJ.iÉkáf-láki/L
•a/;, 14»\' »U, «mit MluJH\'lk
rj.|<, íttt 4* •fi*"** "ÍM"
VI. &
JAÍÍU
Muat, \' (JtUftAl.\'ti
«CfOlt
i tfi 4* «-*«> fi*»*-* m*Hi

aúiv. t.»i \\>ái U UiUlkal ÍV 41 .
r^bMJ^at | W. Af i\'* yelt* Utmiit i éti ytUjiM Vub teW> «MIM UiM^ltai.
•W > IMUIUH «»<iH| uMl
UdutM «TUnV*! »Viijtiy. Ju.\'.n L;«l
J. R.
Wien, TZL, IJaJLanjaM« ö;8. S.
Ai m.I-4» fit kt> 4lh«ttkrtr(.«M .tAWÍU.
IWM tt.» ÖL ttirtiHUffr ktzá/éüi
nomlakzat-tBstákoyár
Eroartftiiwr Károly
Ww, W.. Iwpfilrwii uo,
50 000 darab elegáns roooco alakú
6 tieutelyas finou porezailin étkéazlat érkezett Karlibadbél. darabja
4.25, 4.75, 5.25 forint.
Kt«n alkalmi véteJ rövid ideig tart.
MisA**JsaiBa ü».»- 4a Ua^aAre* yaUai Ár*» •uaatmaa.
KAUFMAN B, és Társa
p^tx-zcliin-. üveg- és létnpa nagy raktára
Budapest, KerepoȒ-ut 27.
(a Zlolf o» kórk4a MaUatg.
fiortxn é\'J pouto.cn
Vidéki
ren\'lelés^k
cizközöYteOiik.
Veményi ISibály
mikfpfMtnir •», U ki» Ma^AiUliiat\' tal»>ku»,» kiifj. klr. Z<n* »ktdíaiu «a»4s ki». í.tmiu iti.tli>4 aul-Mi» • Ili éhU»al %!HbA\\ krftt i/jtf,,tLtl át aciA uel»«l
VI Ui/d.pH.kW^ UM.yaaUU Klri)».*U4 ** I K. .«• *v. tqimm kitar>4 nJ 4« r4al fc»a.4Ck, » U«)»t> kur.k, «luibaJ. »»V, alt.tik, fuypIAJk, ki-rlu.lUk, --\'niykW»MM«<(4st 4ok.k 4a Uk, a lifiviiuU IW»4Uj.»bts t>u ^(.»íViVban.
¿lvlt«l aa oraaAg minden réazéb* «agyban 4a kloaluyban.
Alapíttatott 1870-ban.
Wurm József
longora-jyároa (takbször kitdnUtve)
Budapest, IV., Kigyó-tér 4. tf.
Ajánlja dúsan borendacett raktirát kal-4m ka»r«Mi, vala aioi saját gyárt máesyu xon^orákból a legolcsóbb
Arnkoű. • Jarlta.ck 4s han*olAaak 1 U latklUaM-
IMI MlkSl4fi4
Különfélí szakmabeli szerszámok és szer. zám ^pek,
Trusnisttió-teigalyek Szivattyúk, Rúdvasak
s euk rénel: stlikoroniok, öntött- vagy kovAciva« c»a- «»\'««»"k, e«ayáfy»k itb. vekkel é4 tömlökkells. «odronyok stb.
Malomjáratok Va.tartályok, J***™^
kxpet» tégla-f
> LokomobHak
Lánoxok,
VMkorfoayok. íifiuaő c*tgkk,
ísJkötövcuak. állván\'\', és alkatrészeik, kölön/tío oagyságb«, k*pctok, habaró»- és
han|waz*kek. tégla-felvonók.
a Lokom obHok Vaoutiainok,
Ipar- és m*?»l vasutak-bői, fordiiö korongok, kocsik 6« kocal alkat-
rw
r*t«a«a

» egyéb gézgépek TAff rOptorok, £Ózk*l és rasnden niirutt kttonbözö tmalÖfépAk, \' kéményttk. féiaak, stb.
»wkával a mmbúfcs Tájé n^atrféla czi^at újonnan vagy fcmOW ""ktwálá já kiirkart a Ic^okttöbb tikmiUa moikjt betűtök
KOHN A. M. «aíflgM^gj^s»
« Budapest, V„ Váczi-u* 1©H8. szám,
pmvmyywnnri
ilMQMnwkkal MWtfetro,
Wkiw»ia 4a Wf«fMl
k*. ^stMMŰ l«t4*4n*
...___Unyu „
tirxai^i^c, »4U.li
*a»ln«»wafc, ntyitlutfa im imc*4*u ««lAHWaoaok
E yftaab(oka V mW/mUU, ty«k wA.^ ACMOUMV. rniru. tlU-polK»., f-»rík> Vm éa 48 kolínb.\'.«« ubi*lAb*w « In LM
oUHU.UwV 4i a mi a UtUk aziirtUt-k-M» UlHl. mcm M
oi.J/.rUW^,
Z09 karann jutalék után-\' _ »ások kimutatásáért.
fHalakArtrj, Híysrinléa ntasitátíi&f lűTáiatra ic^aa ca kértueatiö. ,
aURraurv** . cttis^nenBasaani
T8T1IOS
t>«tt(i4|«k ellan -y-D| Á C/( » litj^bb sxtri blztoi .. I nlMO n«>ITuUU mert aa
" ___nai\'l beítxvkenJit»»«-! UJT
• feni. inii.t iiÍiíJItí fosat jvukcie»«\'»
/wyXv\'an Msnv»46k ti hmo. jyojyolú^l roinOl-b.liicX I IljiiiikUla i cm fai\'lulmi», uWt.it u-.\'ii) i>*8/ : Ki»(t*lknAk 1 írt JW kr.. nókuek 1 ht 70 kr. l>r»uWun> ulúi Uiuiuitro kO.di »* ffT- nli átviilá: PAPf (-yójcv.x.i tAru Ti.xajwut-lmx.a, Ki-uiixa l. «Hm. Tllw\' UiU» tuUntra.
I»t-tk«\'0(t6k, ndkiMk 4 futtiaknak kU* illó VJ k>4xi •*«•■.ll\'íMjk.

Minden versenyt felülntulú olcsóság
fürdőkádakban!
Körölmelcgitő kályhával 70 koronától, fűthető karszék czel»zerQen boroná»zctt jég-szekrények koronától feljebb. ^
Tallaa ArUtotMdca4aak, valamUiI a aaak* m4aa t4«\\í 4yai*:iatuüc4k a u»jutAoyo««bb 4raktuu> M4iuItt»Ui*k fal.
Állandó kiállítás inindonnemtl bádoguiun* Kákban.
Lofkovits Adolfé
bádogosuiebtar, specz.iuliaU dooiboritott rdöUdakban.
S1F.
Budapoat, Erzaóbat-k5rut
Vld4kr* utAxiT Attól.
^ Árjegyzékek ingyen és bérmantve^,

¿miniTériihi

4. \'
Igen sok gyomorbajos
\'*£-- köszöni ismét \\-iswanyort t^Csoógét a hires
"f* Cb m fifii^BlSfl^ífftMÍÍ VuktV\'^JÍ* U£* IÍiPt° kt$Vy U ri Lhid« uf G t\'
■ Q »dW* * U/F JUJIkJL Col %Jf Bl ■ lljr ^Jf Sr8 ugyauntí ^«MOorcíiütruvt, gyoinbclfyáit, yyomoréíést. fölöslege
+ r _..__________,___________^______ tvjasz S/AjltL rowa •wéílttot. hánWlIPrxt At»Aovl.lnn«Apnt
elismerő levél li hlronylt — ldtllt g-yomorbnjt la,
1
roasz szájat tOM» «oészttat. hdn^ugext, étvégytalnnsárot,
- - vyomorlól szármwfó Í^jnvjiat íj - Egy sloüov; óra 8 korona ;
s gyomorsavat, folb\'.ífldgést, /ohtniut mlndon a rossz
A Ugkallemeaakij kaahajtéa Lwkáoa.féla MCw«cari»t/abd*fc*ok", mart görc«0k«t nem idézjjoJc.jió, hálásuk pedig biztos. Ára I doboznak 60 fillér. Szétküldési förnktár: Lukáoa Zalflmowd gyAnyxaniAr«, Vjiridéif.PutlapesU főraktár: Tdrtfk József gyógyazentái
ira.
WyoiDfttoU a tulajJorxs .^irltaptaíjcjutö VlW\'slalat" (Gt4rak)ioA4«: Scékcu\'y Vdttor.
fi. évfolyam. IBS. sz.
NajyktnUsa, 1903. htftö, Junius 15.

Egy« rtkm 2 fiira
NAGYKANIZSAI FRISS DJSAG
Előflífltési ára. 1 ku<4 f f.j.im uitkitol I. MiiJtlnik uputi korín rtggtl. -
UslyWw házhoc horrfv» .py h.r* WWr. * I é» Fwku. r"Si «.♦«▼A . "J HftaLtMt t ^KnyUainjű Mm UJ«éf% «Mixfdtot
Vidokr« póstai küldést«! egy kór» 1 korún« 20 fillér. U Si«rk«ut»U< ét kitrfékiviUl Kmau é< FMfcM peyükw«**4ÍH- P ■ > f ■yiMéáját—. ,
—--»—-- - --------- t - ■ • t ■ ■ -mnr »\'11 rrrT-",\' ii :\' rrr-~.».m»— -T ----------«
ü. királygyilkosok országa. Az utolsó évtized merényletei
Az utolsó éviized merényleiei.
A lofolyt latní6 osott rényletnek. társaság cl rály ós Ma Egyesült-csatlakozií egészíti mé1
évtizedben három ál-áldozatul gyilkos me-Carnot, a francia közte, Umbcrto olasz ki-,Kinley, az\' aniorikai nok elnöke. Ezokhoz íost Sándor király, ki-Jezt a sorozatot feledhetetlen Erzsébet királynénk és a tegnapi nap második sajnálatra-móltó hőse: Draga királyné. A gyilkosságok közül a tegnapi szerb királygyilkosságot katonai forradalom okozta, inig a többinok anarchisták voltak olküvetöi.
Carnot elnököt 1894-ben egy Ca-serio nevli olasz anarchista gyilkolta meg. Egy kérvényt loboglatott n kocsikázó olnök felé s midőn a kocsi megállott, egy hirtelen ugrással tört döfött az olnök testébe. Az elnök néhány óra alatt meghalt.
IJmbertó király gyilkosának Broscl a neve. 1900. julius 30-án egy tor-naíinnop alkalmiból három revol-verlövéssel teritette le a királyt, ki egy félóra lefoly sa alatt kilehelte lelkét. Királyasszonynak, Erzsébet királyné 1898. szeptemberében Teri-tetben Lucchcni merényletének cselt áldozatául. A királyné éppen hajóra akart szálni, midőn a merénylő melléjo férkőzött s egy hegyes rás-polylyal szivén szúrta.
Mac Kinley elnököt 1901. szeptember b\'-dii gyilkolta meg Czolgosz lengyel anarchista Buffalóban. Kíz-szoritils ürügye alatt az elnök felé ment és zsebkendőbe csavart revolveréből kétszer rálőtt.
rl-aok sebéből kivették ugyan a golyót, de vérmérgezés miatt egy hét múlva meghalt. — A gyilkosok közül Caseriót és t\'zolgoszt kivégezték, Lucchenit és Brescit örök xogságra Ítélték. Brescí egy évre n gyilkosság után megőrült sötét földalatti börtönében.
Egy belgrádi la.
A Mali Journá! Belgrád legradikálisabb lapja ujjongva és kirívó tendenciával Írja ír a belgrádi re-mesotet. Szeutté keli avatni — igy mondja — a gyilkos kezeket, amelyek Szerbiát megmentették szégyenfoltjától. i
A király gyilkosságot Így Írja le;
A vezérkari tanfolyam hallgatói
lés a törzstisztek éjfél után két órakor a főtérről behatoltak az udvar hátulsó kapuján és nyomban mog-szállták a régi Udvart. A behatolásnál csak egy testőr esett cl, ez is véletleuül.
A benyomuló csapat a palotába vezető kapu feltöréséhez látott. A kíséilet azonban nem ^sjftwúilt. A kaput ctTO dinamittól^*.jvíjúfoantot-ták föl. >Í£í \'
Sáador király és Draga királyné a padlásra menekültek, a hol öngyilkossági kísérletet követtek, hogy a támadók elől a halálba niencKilF jenek. v
A kapu fölrobbantása ulkaluiálal véletlenül megsebesült Nikti Nuu-movics kapitány.
Mikor Ti törzstisztek u konakot megszállották. In t Zászlóaljat vezényeltek az udvarba. Segítségükre sietett a Belgrádban tartózkodó li-ik tüzérezred egyik ütege is.
Mindjárt az udvar okkupálAsa Után megszálltak az összes minisz tóriumokat, az udvari kabinet híva talait; a rendőrség és csendőrség épületeit a katonaság szállta meg Todurovles Velja miniátlcr agyon löt hl magát!
I\'aulovits Milován rendőnuiuisztor e/ry szekrénybe bujt. A táuűudók meg-tulálták és lelőtték.
A miniszterelnök vojót, Nulkovics Jovánt szintén megölték, úgyszintén Petrovic3 Lázót,
Az összeesküvők közül megsebe sült Dirailreivic\'3 Demetor gyalogoa kapitány és Ar.tomics Antal huszár-örna^y.
A konakba elsőnek Száva Trípko-vics tüzérszúzadcs hatolt
Az összeesküvőket Ma9Ín Sándor vezette. Segédjei voltak; Mislesa és Luka Lázárovics.
A trónöröklés kérdése nem foglalkoztatja a szerb népet, amely a Mali Journal tendeuciózus tudósítása szerint boldognak érzi magát, hogy az urakodótól megszabadult.
A merénylet szervezői között vezérszerepet játszott Nikolics Milován tábornok, aki a Milán király ellen elkövetett összeesküvő« miatt három évig börtönben ült. Sáudor király megkegyelmezett »cki és az alezredetf gyors tempóban tábornoki rangra emelkedett. 4
Biztos forrásból értosütllnk, hogy egy előkelő magyar waggon>-gyár mindjárt a merénylet olkövetéso után a szerb államvasutakkal egy igen jelentékeny vállalkozás dolgában szerződést kötött.
• Kz legjobban jellemzi a holyzotot.
A közrend Belgrádban kielégítő. •
Sátdor király, miután teljesen függetlenítette magát atyjától is, elhatározta, hogy megházasodik. Atyja is, anyfa is évekon keresztül keresett számára megfelelő asszonyt de eredménytelenül. A/, uralkodóházak, sőt még a külföldi mágnás-családok sem vállalkoztak at Obre-novicsok trónjának dicsőségére.
Sánilor király házasságával is meglepetést szorzott hazájának és a világnak. 1900. julius 21-én a tíyor-gyevk.s-félo minisztérium beadta lemondását. Senki sem sejtette a lemondás okát, mert hiszen politi-tikaí tokintetbon. teljes szélcsend uralkodott Szerbiában, a radikálisok pártju, az egyetlen komoly ellenzék teljesen meg volt törvo; nz ex-király pedig Karlsbadbau nyaralt.
Másnapra kiderült azutáu tniudeu. Vasárnap reggel a zsandárok, kik rendes körülmények közült fehér-kezlyüsen csak akkor jelcnuck meg nagyobb számmal az utcán, ha az utvouolat, amerre a király sétnko-csizúsát teszi, őrizifí kell, serényen osztogattak miudenkinck egy nagy fehér plakátot, amely az államnyomdában készült s melyben Sándor király a rSeorb Népheft" címezve, tudtára adtr alattvalóiuak, hogy népe egy régi óhaját tcliesl-tendő, családi tűzhelyet :ikaf magának alapítani s hogy ősének, a szerb államot megalapító Mllos fejedelemnek példáját kövotve, a népből választolt magának királyi jegyest, Lunyevic Draga asszonyt, Lunyevic Panta és Anna leáuyát, unokáját azou hires Lunyevicnek, aki Milos fejedelem oldalán nagy érdemeket szerzett a szerb állam megalapításában.
A \'Jyorgyevics-kormány azért mondott le, mert nem akart belo-ogyezui Sáudor király házasságába. Drága asszonynak ugyanis nagy múltja volt, az ifjú királynál nyolc évvel idősebb, özvegye volt Masin mérnöknek, Natália királyjjénak hajdanta udvarhölgye volt s vagyona sem volt méltó a szerb trónhoz,
»Sándor király azonban hajthatatlan maradt, s az esküvő 1(J00 augusztus 6-án mog is történt. ManzuroÜ orosz ügyvivő ós Nestro-vics, a skusptina olnöko voltak az esküvő tanul, s a szorb nép üdvrivalgással fogadta a templomból visz-szatérő uj párt,
Do Druga királyné nom tudott állandó népszerűségre szert tenni, s az irányadó szorb közvélomény tol-josen ellene fordult, főleg mikor nyilvánvalóvá lőtt, hogy a szorb nép nem várhat trónörököst som sem az uj királynétol.
Emlékezőt©» még a születendő trónörökös komédiája, az idegen orvosoknak Belgrádba hívása, hogy özek jó pénzórt a királyné áldott állapotát hirdessék s a cárnak és cárnénnk koresztazülökül felkérését, mit ezek ol is fogadtak, persze politikából ; a győrinek szülotése azonban soká késett és a szándékolt gyermekcsenipészet sem sikerült. Bo kellett ismerni, hogy nincs tróuörö-kös és ucin is desz.
Ebből a trónöröklési históriából nagyon sok i/.aüonsóg származott. A királyi párnak sokszor bejelontett oroszországi útját ismételve elhalasztották, mert a cári pár csak Sándor királyt egyedül volt hajlandó elfogadni.
Még több bosszúságot okozott Draga királynénak az az igyekezete, hogy öcscsét, a korcsmai vl-galmakat kedvelő Lunyevica hadnagyot Szerbia trónörökösévé nyilvánítsa. Fér}*, mint mindenbe, ugv ebbo is beleegyezett.
Lunyevica kadna«yot azonban * politikusok gondjai oseppet sem gátolták, hogy ne játszsza a maga módján a trónörököst. írták > roia, ho y egyszer nyilváuos helyen fölpofozott ogy őrnagyot, mert nem állott föl köazönteni a haduagy úrfit. Királyi hercegnők képzolto magát, noha az egész tisztikar az őr* nagy pártjára állott. Ez a tisztikar, mely a szerb hadsereg főparancsnokának, Milán királynak volt kive halála órájáig a az Obrenovicsok uralkodásának bástyája, Draga királynéval szemben oly keserű érzéseket táplált kezdettől fogva, hogy belgrádi helyőrség tisztikarának • mostani ketoeai forradalma eléggé meg van magyarázva.
Mozgósítunk, Szerbia
ellen,
— Saját- tudótitönk linr.ta. — Béos, jun. 13. Minden cáfolat dacára is a leghatározottabban áll az, hogy ai üle-tókes katonai körük napok óla foglalkoznak a mozgósítási »ervekkel, amelyekbe belevontak a magyarországi hndtostparancs-nokok közül néhányat.
így határozott tudofnásom van arról, hogy péntek reggel óta a k a s s a i, n temesvári ós n. budapesti hadtest-paranosnokok Bécsben tartózkodnak é s " P i 11 r e I c h közös hadügy ml ü i s 7. ter elnöklet o alatt
tartott értekezleten In 1 n d i g r é s z t v é 11 e ír. Efc értekezletek célja, a mozgósítási tervek Összeállítása, a melyekre szükség lesz talán már egy-két nap múlva. A mozgósítást fűként a Létfúi eseményektől teszik fflgpővé. Kétfön dől el, lingy megyünk e Szerbiába) vagy sem.
Mert jól tudják Bécsben az illetékes kürük, hogy Belgrádban nincs olyan nagy „rend és csend", mint ahogy azt a jelenlegi sfccrb vezető férfiak el akarják hitetni a világgal, persze saját érdekükben meg akarván nyugtatni a világot. Jól tudják Bécsben, hogy a szerb lakosság nagyon nyugtalan és csak egy szikra ke!Uhoz,hogy e nyugtalanságból fórra* dalom legyen. A nép, a melynek legújabb részo nem felojtetto cl soha, hogy Sándor király saját véréből való, szerb asszonyt ültetett maga mellé a trónra, nincs le-cslllapitva ós nem érzi magát „meg kzabaditottuak", ós „iebzubadull-nak". mint ahogy azt most az érdi-keltek be akarják nekik be-szébii.
a külszín csal. A dinom-dánom, a vig zaj mögött lelkiismereti íur-dalás, rettegés a boszutól, bizonytalanság é3 kétkedés a jövő iránt rejlik.
Más a látszat ós teás a való. És a valót jól Ismeri az osztrák-magyar monarkia belgrádi követe, Dumba.
A szerb cenzúra, amely a gyilkolás nyomán keletkezett, uz osztrák-magyar követ Bifrirozott táviratait, a miket Goluchowskinak küldött Bóesbo, nem nyirbálhatja meg. Ezek a táviratok pedig egészen másként lestik a szerb eseményeket, mint a lapok tudósításai.
A holnapi napon tehát nagy eseményekre lehetünk elkészülve.
■ 1 ■ uf
tnég abban sem értenek egyet a szkupslina «ag?ni# hQ(Tf királyt rá-laszszan&^é, HüZtáréasági el-nüköt. MiT H írlága elég ok árrá, hogy a párv-\\l?mus lábáigfölcsigázol szerb képviselők no tudjanak me# elvezni s revolverekkel támadják meg egymást, ;
Aztán van egy Karagyojj f>árf. Obrenővics-párt, Mírko-párt, MmslVek a legyilkolt király tetenle felett haláig gyűlölettel állnak cgvmílssnl szemben.
Mi . lesz holnap Skupstiuán ? Királyválasztás vagy. VéHÓrdő ?
Ma reggel s a délelőtt folyamán a következő táviratokat kaptuk:
Zimony, január 13« (Érkewu hajnalban.)
Vt.l nivel tiz óra után lövések hallatszottak ide Belgrádból. Zimony-bóñ.tilási az izgatottság. Belgrádba már nem lehet átmenni. A nép az utcákon tolóng s azt beszélik, hogy a szerbiai metropolita házát Belgrádban este féltíz óra tájban katonaság vette körül s a rnetropolitát megfosztották állásától.
Bolgrád, jun. 14.
Valótlan az a hir, hogy az éjjel Belgrádban utcai harcok lettek volua, vagy a metropolitát elűzték voluu. Az éjjel nyugodtan mu!t ol.
Királyválasztás vagy . vérfürdő, >
„Nincs kizárva, hogy hétfőn vér íog folyni Belgrád utcáin." Ezt mondta tegnap egy bolgrádi diplomata s ez a helyzet szignaturája.
Mint a régoa régi időben, össze [fog ülni holnap egy ország gyűlésre, •hogy királyt válasszon. , Nemcsak hogy több jelölt van, de
Mihály fejodefem gyPkossInak pere.
A iiara^yoivyevicsok és Obrcno-vicsok közt több mint nyolcvan esztendeig tartóit veiseiigúbtick egyik véres Tejozele a lopcsidori Síkosság.\' Az . osoménynek, amelynek a minapi rettenetes éjszaka rngy ak-tuálitást ad, részletes leírása cz:
1858. június 11-én Ilire terjedt Pest-Budán, hogy a belgrádi Top-sider-pnrkban orgyilkosok meggyilkolták Obrenovics Mihály szerb lejc-daWt. rokonait, Conslantinuvics Ankit ós Coostantinovics Katalint, valamint a fejedelem katonai kísérőjét, Gnrasanin Szvctozár tüzérknpi-tányl, Obrenovics Mihály fejedelem ezekkel, nagynénjével, Obrenovics Tomatijával és Tinmrcsovics Demeter szolgájával szokott délutáni sétájára megjelent a Topsider-pnrkban. Egy fasorban három ember jütt szeinbö a fejedelemmel.
A három Idegen tiszteletteljesen kitért előtte, köszöntek ls noki, de de niIkoa.aztán a jeiedelem és kísérői mellöttük clhalladtak, az idegenek rovolvcrt rántottak és rélőt-tek a fejedelemre, aki rögtün holtan rógyott össze. Constantinovics Auk« és Katalin testükkel akarják a fejedelmet fedezni és ráborultak, de az összeesküvők ezekre Is, meg Garasanin \'kapitányra, uki kardjával rohant a gyilkosokra, rálőttek. Obrenovics Tománja asszonynak slkc-rült csak elosonnia és a parkból kijutnia; Timárcsevics Demeter k". mornyik szintén futásnak eredt, de a gyüuosok utána lövöldöztek és öt is megsebezték a karján. Timárcse-vics mégis elmenekült és a pavkból kiérve, fellármázta a helyőrséget, amely a fejedelem gyikosait rögtün üldözőbe vette és Radowanovics György belgrádi ügyvéd, Mrzalje-wits Szvctozár hadnagy ós Mavits Lázár kereskedő személyében lo is tartóztatta.
Obrenovics Mihály fejedelem meggyilkolásának a hire óriási szon/.á ciót kellett testen. Obrenovics Mi hÜy ielesége Hunyady Jtllia grófin\' volt ós írt a magyar orisztokráciá vai is,fokohi riszorlyM .állott. _ fejedelmet Pesten nagyon intelligens, népét ós hazáját mindenek feleli szerető, becsületes, jóakaratú embernek\' Ismerték 6s gyászos kimúltál őszintén siratták.
Peslen a közvélemény rögtön tisztában volt azzal, hogy t gyalázatos merénylet szellemi szerzője senki más neih lóhfctett, mini Karagyor-gyevics Sándor héfceg, aki akkoriban Pesten lakolt. Karagyorgyevics Obrenovics Mihály előtt volt fejedelem, de évekkel azelőtt forradalom ütötl líi elleno ós a szerb trónról kényelen volt, Obrenovics Milos javára eköszönni.
Karngyofgyevics Sándor lemondása után családjával és tetemes vagyonával Magyarországba költözött ós megvette az Arad mellett levő nagy bokszogi birtokot, mec Pesten, Pö-utca 15. szám alatt levő, az Arany János utcában (a Boulovaid-kávéház melletti ház) I áromemele-tes házat. Karagyorgyevics Sándor herceg csöndes, magába zárkózott természetű ember volt, uki csakis gyermekei hevelósének élt és poli-ikávní nem törődött. Annál többet törődött vele n herceg felesége, Ne-nanovics Pers\'zida, oki npja után óriási vagyönt örökölt; ós most csak az az egy kívánsága volt, hogy még egyszer a szerb trónra jusson. Ha Knrngyorgyevics Sándor herceg tényleg hUniószes vagy felbujtó volt Obrenovics Mihály meggyilkolásában, akkor csak felesége, Perezidn her-gtcenő lehetet az ö rossz szellomo.
Thaisz Elek, Pest szab. kir. város főkapitánya, mikor Obrenovics Mihály meggyilkolásának hire Pestre érkezett, titkos fe\'ügyelőt alá helyezte Karagyorgyevics Sáudor herceget.
Ez intézkedése hclyesuek bizonyult mert már június 13-án magyar kormányhoz a belgrádi kormány egy távirata érkezett, amelyben a belgrádi kormány Karagyorgyevics Sándor herceget, titkárját, Trifkovics Pált és Sztankovics Philipp Pesten lakó szerb alattvalót ós sertéskereskedőt a Mihály fejedelem meg-gyilkolásábar bűnrészességgel vádolta és ezek letartóztatását és Szorbiába való kiadatását kérto. A magyar kormány hosszabb tanácskozás után elhatározta, hogy a nevezettek kiadását megtagadja., de k\'sz ellenük Szerbiából beérkező vizsgálati üdatok alapján a pürt megindítani; e célra a Pest városi törvényszéke trendelte ki a magyar kormány. A belgrádi vizsgálati adatok nem sokáig várattak maguktavés ez adatok alapián a pesti város (törvényszék már Í868 juliu$ S-án megkereste a pesti rendőrséget Sztankovics Philipp, jtüius 7-én Trifkovics Pál és julius 20-án Karagyorgyevics Sándor herceg letartóztatása Iránt. A rendőrség, mivel n nevezettekét folyton felügyelet alatt tartotta, e megkeresésnek azonnal megfelelt. Trifkovicsot ós Sztan-kovicsot a Pest városi törvényszók Sorokáárl-ntca 18. szám alatt levő börtönébe vitték, mlg Karagyorgyo-
vics herceg részérő a katonai pa-parnnesnokság a városi törvényszék megkeresóséro egy szobát engedett át börtönül a Károly-kaszáruyábau. Thaiss Elek főkapitány aztán a városi törvényszék megkotesésére a három letartóztatott férfi lakásán házkutatást, tartott. Terhelő leveleket. találtak és ezekot a megkeres.7 türyéhVszéknek át&d ák. Trifkovics Pál lakásán még a hálószoba padlózata alatt ls találtak őt ós a herceget sulvosau kompromittáló leveleket es Trifkovics Pál —■ Karagyorgyevics titkárja volt. a terhelő- adatoknak ellenére a három letartóztatott ember konokul tagadott; üekik semmiféle összeköttetésük nines a belgrádi Jsszeesküvőkkol. Karagyorgyevics herceg Funták Sándojr ügyvédjét bizta meg a védelemmel, aki akko-\' rlban Filzcsséry Gézával osztozkodott a legjobb kriminalisták bitében; Trifkovics Pál védlemét Farkas György ügyvéd ós Sztankovics ülöp védelmét Szilvássy László ügj\'véd vállalta el,
A Belgrádban letartóztatott vádoltak bűnüket beüsuierték, és azt mondták jegyzőkönyvbe, hogy Kara-O\'ergyovics Sáudor herceg neyében Piifkoncs és Sztankovics bujtották őket U\\ Mihály fejedelem meggj\'il-íolására. Többen még azt is vallot-ák, hogy a herceg részint Trifkovics, részint pedig Yiliotevics nevű ószágigazgatója után 40.000 arany, nyal segélyezte az összcesküvést-(aragyergyovics. Trifkovics és Sztan kovics c \\allomásokkfil szembon minden határozottan tagadtak, do Thaiss bebizonyította, hogy Tlif-kovics a Belgrádban lotartóstatásban levő Maritssal itt Pesten a Kirner János-féle fegyverkereskedésben vásárolta a tett kivitelénél használt jegy vereket.
A Pesten letartóztatásban levő három vádlott makacs tagadása fül-tél leuül bziikségessó tette, hogy a Belgrádban letartóztatásban levő; vádlottakkal szembesítsék. Do hogyan csinálják ezt meg, mikor a belgrádi türvényszék nem engedte az ő vizsgálati rubjuit Magjaior-\' szágba éa viszont a pesti nia^jiu: tün éuyszék nem engedte az ő vizsgálati fogságban levő rabjait Szer-1 biába. E kérdés körül hosszabb tárgyalások folytak a magyar és a! szerb kormáy küzütt és végre azt határozták, hogy a szembesítés a\' Duna közepén történjék meg, oly-\' formáu, hogv a szerb törvényszéki tagjai a jól őrzött belgrádi rabok-1 kai szerb hajón, a magyar törvény-; szék tagjai pedig a három pesti em-i berrel magyar hajón Báziásnál, Duna közepén találkozzanak és ott; történjók a szembesítés. Jgy 1»\' történt. .
A kirendeltség egy tagja a szenei besitósek eszközlése után UjvidókrO\' küldetett ki, hogy a kormánybiztos eddigi működósóvel a kapcsolatot helyreállítsa; ámde ezen vizsgálat^ melynek bővebb részleteit iamertetnr terünk nem engedi, fontosabb moz-\' zanatot nem mutatott fel, különösen azon okból, mert mint a kiküldött királyi biztos később jelentette, * napisajtó különösen a belgrádi vóg-tárgyalás mozzanatait oly rósiJote--sen közötte, hogy a bűntársak öaz-szebeszélós és a szerepok kiosztás».
Mindenki megay&ződhotik arról, hogy clz
9yIloxia;"hai|festőss:ercc
mi
(barna 6¿* fákét») a lajjobb. Bimulatoaan hat, toljeeao
c«irad6kot nem tartalmai, «fyazarl haaaaitat <l»fMtll.
Egy üveg1 ára 1 korona 20 HMi
l kor. SO Al. legro» boktUdiio aaetéb bérmantrt. Kapható
réltg a-ítltalálónil IRQANG KALMÁR „SáfkánT-BUDAPEST, Uh, KmtonMttoaaiip.
j\\Urtl a vizsgálat meghiúsítására elég idővel rendelkeztek.
A bizottság, amennyire a helyzet megkívánta, t, i. hogy a politikai okok következményeként tekinthetett közbllntettve, a gyilkosságra olő-készítő vagy indító okul szolgált-e ? szükségesnek tartotta hövebh tájékozás, tehát alaposabb megítélés szempontjából azon egyes vallomások megszerzésére nézve is intézkedni, melyek szorosan véve a Magyarországon felelősségre vont vádlottakra terhelőt nőin tartalmaztak, bírói meggyőződés alkotására feltétlen befolyással lehettek. \' Felkérettek ennélfogva Lazarevlts Máik és Nedelkovits Miklós urak, hogy azokat másolatban a bírósággal közöljék, a melyek az osztrák-magyar consulátus utján csakhamar még is érkeztok.
Csak az, aki Perszida hercegnő fnkarsdgát üsmorte, képzelheti el, hogy mennyire megrosszabbodhatott a herceg Ügye a szembesítés óta A hercegné magához hivatta Fuu-ták Sándor ügyvédet és több mint két óra hosszat beszélt vele. A híves kriuiínálísta ősziutéu bevallotta, hogy a rzembesités óta elveszettnek tartja a herceg ügyét és kérte a hercegnőt, hogy bizza férje védelmét más ügyvédte.
A hercegnő erről hallani sem akart ós kérto Fuuták Sándort, hogy látogassa meg a herceget és kérjen tőlo ujabb utasításokat.
Még az estén megjelent a hercegnőnél Stadlcr József, a belvárosi alkapitáuy „Der krumpe Pepi" gnnykéveu ösmert öescse és tobb mint egy óra hosszat maradt a hercegnőnél. Hogy mit tárgyaltak, azt senki sem tudta meg. A vizsgálatot a vádlottak ellen folytatták és befejezték és 1870. október 3-án megtartottak a végtárgyalást Preyszler József törvényszéki tanácsnok elnOklésóvel. Szavazó bírák voltak: Sobostyén Tál, üo/isich Lajos és Kádír Forenc, jegyzők pedig Jat. sek József é3 Vero/ácz Gyula. A vádat Sztrokay Boldizsár »\'árosi főügyész képviselte. A vádlottak a tárgyaláson is tagadtak és mikor a belgrádiak vallomását fölolvasták nekik, Karagyorgyevics herceg fölkiáltott:
— Ez mind hazugság 1 Ezekot kierőszakolták tőlük 1
És most óriási meglepetés követ-kőzett. Mikor az elnök a Dunán történt szembesítés körülményeire kihallgatta a tanukat, Öivös Szilárd, Goldsteín Ferenc és Melly Ferenc városi rendőrbiztosok, akik a szembesítés alkalmával a három vádlott őrzésével voltak megbízva, azt vallották, hogy ök hallották, hogy a szerb rendőrök minden rabnak szerb nyelven azt súgták oda;
— Jó vallomást tégy, meit különben jaj neked I
A három városi reiuU\'rbiztosnak ¡cz eskü alatt tett vallomása döu-(tött. A szerb vizsgálati fogságban . levő ralioknak megfélemlítése és ,.hazug vallomásra való kényszerítése bebizonyitottnak látszott és a Pest-váiosi törvényszék Ka^agyorgye-vics Sándort, Trifkovlcs Pált és r:Sztaukovics Fülöpöt Funták Sándor \' védő gyönyörű beszéde ut£n ,.bizo-.nyitékoíc hiányában" fütmentette. \' Sztrokay Boldizsár ügyész az ítélet ellen fölobbezott; a királyi tábla az 187i. január 10-én megtartott . tárgyalásán megsemmisitetto az elsőfokú bíróság Ítéletét és Karagyorgyevics Pándor herceget nyolc esztendei Trifkovics Pált és Sztau-kovics Fülöp pedig 4—4 esztendei súlyos börtönre Ítélte ltálot
^llen a védjem a királyi MtViáho* Jlebbezett és az 1871. junlus 1., 2., és 8-én tartott tárgyalásán a király tábla Ítéletét feloldotta é? az elsőfokú bíróság fölmentő Ítéletét hagyta helyben, Hójnr ki bírta rá a városi rendórblzto-sokat vallomásukra azt n» már csak Goldstein Ferenc volt városi rendőrbiztos mondhathatná Aeg, ki mint 80 éves aggastyán, a fővárosi szegényházban él.
Knisedoll reminiszcenciák.
A krusodoli Canossa-járás élénk rokonszenve érdeklődést és igaz be-
csülést váltott ki az európai hatalmakból Sándor szerb király iránt. A gyermeki kegyelet, a megbánás eme szép momentuma fátyolt vetett az apa és fia hosszas viszályaira. A liatal Sándor királyban nem látlak mást, csak a gyászoló fiút, aki ellátugat édes atyja sírjához, megkönnyebbíteni keblét, megnyugtatni lelkiismeretét.
Bokonszenves, szívélyes, Ütivözlo-tek, a szeretetnek csendes megnyilvánulása mellett, hitvesével oldalán borult lo Sándor a krusodoli kolostor néma koporsójára. Ott vdlt Kru-sodolban a horvát bán is, mint a magyur király képviselője, hpgv üdvözölje a^ Ubrenovics-család fiatal magyarbarát sarját.
Két esztondős harag családi viszály után a fiúi megbánás o jele az ifjú király iránt érdeklődő ós Milán ex-királylyal jó barátságban levő fejedelmek barátságát egy csapásra meguyerto Sándor iránt. Drága Masinnal törtéut házassága bár <ok ellenzőre talált egyesek részéről
— a magyar nemzet — ha rokonszenvvel nem is kísértő e házasságot, nehézségeket és akadályokat se gördített elébe. A szírek ez ügyet teljesen átengedte az egymást szerető fiataloknak, Milán király i kkizenve a magyar nemzethez
- megáradt és erős gyökeret vert Sándor iíjui szivében is. Milán mig csak országa ügyei iránt érdeklődött
— szinte belécsöpögtottö Sáudorba ezt a szeretet, mely sziute hagyományos volt a magyarok előtt éppen ezért szinpatiktts Obre-
novics dinasztiában. 188U-ben Milán király ellen intézett, sikertelen merénylet után egy magyar újságírónak kí megmeneküléséért szoreucse kivánataivfll halmozta el — mondta Milán „Halálom nem fog változtatni a jó viszonyon. mert fiam gyermeki tisztelettol viseltetik Fereuez József király magasztos személye iránt és szivéből vonzódik a magyarokhoz. Á magyarok előtt rendkívül szüi-patikus Obrenovics-dluasztia kihalását éppen ezért fájdalommal látja a magvar nemzet.
Óiy kevés barátunk van — saj* nos — még a küzdelemben Is, hogy a veszteség fájdalmát a rémes eset fölött kétszero en kell hog/ érezzük. Az a vak düh, az a féktelen állatias szenvedély, mely a fiatal király szivébe ^ gyík kos golyót röpített intézte légyen azt bárki la — a rémdrámának oly ponyvaiasan aljas termékével illeszkedett be a világtörténelem lapjai «közé, tliMyet a késői utódok mindenkor csak az utálat és megvetés, az Ítélkezők fölötti megbotránkozás egy bizonyos jelével fognak olvasni. A dráma jelenetei, a gözölgö, kiömlö meleg vér 4— a tobzodó részeg miuden emberi érzésből kivetkőzött asszonyok duhaj, tlvorayája, á zene: élteti30 az uj királynak a rémes képzeletek legmagasabbját is jóval
meghaladjak. Lé tol e»t mörte, vive le roil A krusedoli meleg Btimpatiá amivel & szerb nép Uju királyát Milán király sírjához kisérte, vad és rémes halál orditozásbá fúlt az éjjelen, a szerb Panthfeon. néma lukóia nem érte meg e rémes mészárlás éjjelét; Obrenovics Mílossál és telcségével az Obrenovics család megalapítójával egy kolostorban alussza át százados örökös álmát. A Fruskagora hegység vadvlrágos völgyéu néma csönd ül. Itt e kolostorok, — mert vau tizenhárom — néma falai közé suttogva került a gyászos hir. Suttogva kél a hir a szerb parasztság között is. Vad, marcona érzékotlennek látszó ssivük húrjai megrezdültek, könyek ültek vad szemeikben.
Karagyorgyevics Péter az uj király vérnyomoktól tapadó uton lép, löl trónjára. A bepálinkozott mámoros nép bár még öntudatlanul ordítja a tivornyák közepette üz éljent reá, de vaj 1 ki tudja, mit hot a holnap; ml lesz. ha a mámort a tisztalátás váltja föl, ha a pálinkától elzsibbadt érzékek régi funkciójukba lépnek ? Akárhogy lesz a kifejlődés elé gátat a szenvedély elé korlátot állítani itt ebben az "rszágban nehezen lehet. Ahol nz emberélet igazán olyau olcsó, ahol az crnbor-vér folyása megszokott látványosság — ott ellehettünk készülve miudenre A diplomáciai tapintatosság az erő politikai „szimat" még tán soha olyan nagy horderöveí nem bírt mint éppen most. Iíóseu legyünk — bár adná Isten, hogy a résen állás szükségtelenségeinek bizonyságát látuók a helyzet cgyones, minden bonyodalom nélküli kifejlésében.
Lukáot Jeni.
,i,, " """"\'""","\'■ T ffiinden dó,
iinruj» < X «ka. ha Mvtt »i»|i|A». wnJfvÜoi.Mtluü.--•o*! A dr. Uatftl M. ,.GyJnry-flr« K 1 rlm«" htitm;/-jiaii.l *i tret ttJe t* lluli Un.
TOMI.
N»jy l<-f«lv 1-íOX-
Ka^lmló Budft-
p.it.n a V>I\'C M ÜYÓOY TÁliUAN, 4 .. J<Uyi út«», ♦» \\ ii >.•r. .•rVti . ■ ii ———mmmmmwmm*
Életunt önkéntes.
— Saját tudósítónktól. —
Egy fiatal; szép reményekré jogosító ember akarta magától elvetni az életét tegnap reggel.
A szerencsétlen ífiu egyéves önkéntes a 08-ik gyalogezredben és Franki Ottónak hívják.
Már hosszabb idő óta huskomör-ságot vettek észre hozzátartozói és pajtásai rajta, de hiába kérdezték tőle ennek okát Ha már nifegttnta a zaklatást, akkor mindig e szavakkal ütötte el a dolgot:
— Hagyjatok békében, ne törődjetek velem én sem törödöm. a ll bajotokkal!
Az öngyilkossági kísérletet forgó pisztolylyal követte el. A kaszárnyába levő szobájába egyedül maradva mellbe lőtte magát vele.
Sebe súlyos és életveszélyes, de a gondos orvosi ápolás megmentheti ínég az életnek. A XVI. számú helyőrségi kórházba szállították, ahol goudos ápolásban részesül.
Franki előkelő és jómódú fővárosi családból szármarik, pontos és rendes katona Volt és épen ezért érthetetlen, hogy miért akart megválni
ai élettől . í;
. í
s
lOltEK.
— ErV magyar gy&t kitüntetése."
KéUzcresca jól esik, lu olyasmiről ad-hatuuk hirt, ami á magyar ipar dicső-Bégéről tesz tanúságot. Mórt Iparunk — a kfliföldih« képest — voltaképp«» ca * kJ« a képzeletbon Utazik. K tekintetben kivételt képet a budapeeti hírnevet Kobrák-cipőgyár, melyet most az Omá^oa Iparleítűlet méltó elúmerésben részesített: at ezüst dirzéremmel tüntette kl E kilQntetéiro a gyár méltán rászolgált, a mennyiben oly nívóra emelkedott, hogy ax idegen behozaUlt teljezen feleslegessé testi, aűt a nagybani tenneléte és az oxportja oly nagy, hogy a külföldön is mtt-már tért hédiu A gyár 800 munkásnak ad kenyeret.
— Draga le Tele — Sándor király 1 ▼•raa. Budapesten él egy előkelöurinö, Z. vállalkozó mérnök Özvegye, aki Drifa Masinnal még olifi férje életében jó barátságban volt. És most Z. umő által előmutatott levelekből kiválik, hogy Draga királynő lelkitépelődés, sok ál\'-mádon éjszaka után határozta cl magát am, hogy a szerb trón keserveit megossza szeroncséllen férjével Sándor ki-iálylyal így ir:
Szeretett barátnőm I Határoztam 1 Fe-leségo leszek Sándor szerb királynak, ha életcinbo kerül is. Nincs erőm eUent-illani. A király kijelentette, hogy elpusz-, útja mag&t, ha nont loszek a felesége. Rrős leszek — mondotta végtelen erős leszek, ha att tudom, hogy te állasz nt oldalamon. Az egész világgal daczolok. A napokban éppen egy utamról tértem liaio, mikor stobStnban hlAhem Sándort, a ki at Íróasztal lölőtt görnyedt tn elmerülve írt valamit. Vártam e<?y darabig. A király hirtelen ióiállotL Mi-dón meglátott engom, látható örömmel nyújtott át nekem egy darub papirt, melyre ezt a jellemző versel irta: > Zug az ár mögOttünk, Zug az ár elöuQnk . . . En szerelmesem. Üa én ollesttádok I Bs állatkiáltok A fergetegen. Zug a nép mögöttünk, Zug n nép előuQnk. Oly véixer a nzója . . . Királyi a lelked. S te vagy a szivemnok Legméltóbb lakója.
Szegény, jó Sándorom I 0 nem na^y löltő, de annál szeretöbb a azive. Ki-rálynő leszek azért, hogy védelmezzem öt, a kit a világon mindenki elhagyott. A kí népe kőzött megértetlenül él. Ha ő gyenge, én erős leszok. Isten legyen velünk és hnádkotton ön is érettönk.
Draga.
x Kalopaton. Dr. Betteus (Pária esodás hatású nÖv?nynedvekből készült arcvize, a legcstmyább foltos, kiüthet, sárga arcbőrt teljoavti megttsztitja, nagymértékben megfehéríti és a ráncokat eltünteti, és használata által fiatal, Gde, rózsás külsőt nyerünk, használata ártal-matlaniAgáért kezeskedés. A Kalopsion ára: 1 Üveg £0 kor., pA>ba üveg C kot-. Osui éa reuma ellen tegyen egy próbát miudenki aSzaloy-lélo .Só É-b o r s " e t z\'-ltel, bármily rési is legyen a baj, «gész biztos hatással bir, egy üveg Ara 1 komná. tjgvanott a legújabb, legjobb „HRRK^LKS" bajuaznövesztö kapható, ám 80 fillér. Vidéki megrendelések posia fordultával elintéztetnek. S>«lay »Eleonora4 illaUzerkereskedétá-ben Budapest, IV., Eecskemeti-utca 6. it.
..... ^ i|L"\'"J l»|f
Ökmányizerzö vállalat
„E«k«tésl OgyvIvOség", minden , féle okmányt megszerez. Keresztülvlaa és elvállalja hásaaaáffl dtapenxáozló-Kat, névmagryaroaltáat, miudeblajta tiszti és kmtonal ügyeket, ullavél é« külömbőzŐ onfadllyak mo(«s«raéa4t jogtanácsosa segélyével. Am^Hluil éa ogyéb külföldi magbizásokat lehonyoUr I atb. Ügyvivő: Morgltoy Zoláin. Hi- I vatala: Rudapest, Erzsébet kflrut 0. ti,, a New-York-palotáhen. 6*«o*- ! nyeknek Ingynn áll rondelkezésr« É , vállalat. Teleion 03-05.
4
U\'r{ttr 15.
Megszűnt a hajhullás és korpaképzödésI
BETÖRÉS ELLENI BIZTO
• ... •• .
a i < , f };
A fllrdózés és nyaralási óvad beálltával, — a midta a lákások gondosan olzárra bár, de rendesen felügyelet nélkül hányatnak —• fölhívjak a t. cz. nyaraló és utazó kOzO»?ég figyelmét, a betörései lopis üIUmií biztosításra. — E?en biztosítás kárpótiiüt nyújt a botörósok, hcl-jpó4zá*oh ón álkulczok által elkövetőit lopások Okozta károk ollen.
®sÉST Az évi tSij IOOO korona után í korona.
Bőrobb feiríUfoiitácokat készséggel »zci|Ai: Az Elsé Oszt. betörés elleni büstositó-társaság.
Ruiiapfisi, V., Hald-utcza 6.
Ili mindnyájan mogkérdeztük orvosunkat
-v Petrol-balzsam %
kellemes illatú és a legjobb c nemfl szer, mely megakadályozza a hajhullás és a korpa képzódését, a hajat bársony simává, fényessé és hajlékonynyá tesz és n növést újra elősegiti.
■ Eg-y ttv«flr Ara 3 korona. a=at
Fiyidall í«r*kUr:
PETROVICSMBKLOS
dícjuisií és illiltzcf-fyircs
Budapest. B4oal>atoxa 2. axáin.
BaaaggBaBSsa
STórfla k
" JNTőkneli
>(«itmViMMbk kiTt«r <• Maii folyások <Wrp« Mfaoskanda*4a b4UA1 * U* blstos*kb sttmsk a
Vaegeren^k, Lánczok,
éllránykaposok, vasmacskák,
íalkótó vasat, caigaíelYouók,
lógla- s vakolMfelvenék. emelőgépek.
tfasfrarfágyok, MalomjjAp^lok
Szivattyúk,
flntAttvaa-eiOvol^ gizeaSvolc, forrcíOvgJfc
Vas,
lemezek, fOmbvasak.
Vasúti sJnok, LokcíjnobíkJlt, Tf«íii!il$HlMiDg«lj£
gO/gépek, ssijkerekok.
gózkaeanok, csapágyak,
frtíiiotor.ij^ — ÍOpjAgyaraolt,
fangyamok.
Taskémények, minden mérctb»n.
▼agy azok alkatrészei,
hongerszókok.
gOrpilyasinek, forditó-korongok, górkocsik ós kocsi vasrészek.
gízdaruk.
Szerszámok és szerszfogfmk mtmlen szakmához,
l\'ovábbA minden ogyéb a vasszakmAbc vAgó czlkkekct uj, vslamiM ViansuAlt to kltttnd állapotban igen clónyOs ¿s roicrion versenyt fölülmúló árakon
ajánl raktárából
SCHLESIiSSER ALAJOS
I,8ailldl lubdaCSOk" | 3udapost,V., V ¿ozJ-ut 3C. Fitt: m,K«ropenUtit88.
dión pillák. Kjt í«Voa 100 lakdac« ta/UJomma) "
h pontos haaznAtatt uUiiUawJ a k<wooa. Vlöikn fl korona alóls«»» taksldi* \'Hí uUovit mail»« dlskzMsn kíiOo.
Továbbá íiUtinyn rnunUikn«, pod»JiU báj* > «lton t«vJob>. a
Sapol-köszvéuy-kenőosöt.
JK<-«•*.\' \'\'«TtU I Munkabíró t Epiazsóg.. I...
k*()<-lBli bltUl listása «(.TuV4inr«uiniühl 1 bAfok rllra. l-oitn»t »¿:-\'>*r rt\'^fí\'Jn a koaa-
• vifir». ckjiiUitvvmUjl, imurilásl, karaaaksonV.
* fajdaJuiai, halfajait, <l«i»Vf»Ja«t, ryomor-, IAp-
iu»)daf»iu!ol. inirlfTM b»ul*]ju»V»t, Izom-bódíit. ajf ónztrsuz irclott, haJUUuUUan cra-f ktt t* inakat. a lófAUUl fojfaJA.t Ara a kcr. Egy dobom Lo<tor«t -féle Tér- éa K7°-aaortlacMtd labdaua a korona 40 flüór.
Kapható a fi- ti nitkoidfai taklir: 4J«(fyaí Király\' g-jróvytArhau XJaday.aUa " V.. Krutbol-tir-M*rokk.41a. K-F. «. \' U*cr«Dd«UicVi ulové» vagr a píux *16i»i»» b.aOldéi« »«l\'-lt
HMgyek figyelmébe]
Orpa-Crém arozkenS.
MlmUn r.lilif lkutUU ilífltö bt Mr-ápoló M.U kúti t^uinMib k-iírltiai\'ny u Offona-yrAm, a/ ».a» Hbadik.
Kl M klrulóau k»dr.H
pU6 «tcr*. Kct«^*« Wtvm *mi ax arc* iit-pil/\'Am A. MMW^UrUW/a.
KUrNiO* » tafJfolUJuat,iiSm6ri. p8r-■ m4at. himig v.ir r.ryA. aU«1 i löld6-m.tt v Sri. f.tUkat, Wímu.IV« a K\'no%o-
feat, htaUób^r.kat, n;A( koivta.\'.\'u <íjé-ncknrk It b^ba, QC», U]a aro«aa.at köl-
uinüi.
í\'kxU. let IkAt&\'a akbnn rejtik, ho/T a bftíre icnva, tff.in f«!*t(vi<lfik *i arín hotia Uti« I\'KI bluiulatw katújt, hofv a «•fl.ia, »4áiv>rfci t»ct pí¡«a*»«« ax»-? intr r.ól.kuy icp alatt Ul;VwD itvtltoiik. Mir«l
raira (bk, uar^al Is ba*(n4lluU>. Aj a 1 tdjrotynok 90 fcr., najyobb 80 kr„
l.oas. vaie oi.-ouA *iaj»j>aa 3 6 kr. 0 »o-r«-f>\'.-\'u<M lijiokjn: f»hfr, í«
crjui ax..Q kJ* i<A-»i M kr., ua^y dohfz 1 lil K?ykit4:
temi k\'v^lj ytifSií\'iíifcin Szegben.
UcyanoU bUlo. hattau UH tadi« oli»nl húitópcf M k\'. it kaáoa kaWMt Ijukaicin-nhU U> kr li ka^kali.
Kyk Óink o ílaroaay nyo^yítcrfAibnn TiaiVrolt ciéux * valódi I
<4
Eror 4a ca.r hiUn ;lUtkoiat:
1
rromoroik^r MMltmfaycm .a lrfVIIOnSbb H->-4fV*t«hotó pyomor-tU*aló haahajtá, If.a
jó Un í» ryonan liató. nf»fX)nU kót pohArral «^Moml\'s liocl Kyomorh.\\J, aiókxokadóa, l<loi:!f!o», azedBI«»
Szimíalan Utttstetós ós otismerta: 1(M30. Féris „Oraad Prix".
WESfíANN-rwdszirti iMtefiiépilö if^ü
Jakab István mérnök
Buda|iest, il. korc, Blorváixiiicsa EoagerszóSgyAi* Zflrich^es.
T«bb mlal 17,000 «•SlUltUunk a »Ház roinJwi tljiri. SzáHttuak Ifjabb
u.rkuatfl aaab. blatoana«! rarAttal .U4t.lt jor..lUai-S»r4«r«Het darklA ♦» vUW^nWt benfirizaksktl iuia4*n <-a^yaajbau. Vtiátblid (>w:c»llin-hio|amnl( datik ia dtrcék kiitl\'ttvil c41kfilóihtt*tl«n»k. tfT kHrUira a lartShb kóca ltaat«« r.dMJc. Az C(y«ll«o henftiirckek, iu»iy«k UaxtlUtlaa darkkkél 1« hlf»»A.talaa f»kór óa atMkiyia tla.tu Uaat.k.t ir.o-nak. korpit mo| no.n U-naJlik. Hao|«rV)i4i it «an zirra, il«\\ltt*ln) Ufiil k«ll; kcpiit a brnrriben a molnár iaa|a ifttll k<. lUantrínkVcl ktv.trndó osyM.Hlalt.tt Átható ArU.l .lJtrA.t vrakorlsUlaf b.níutaVJuk JJadaptil, II., llorrllh-u. US (á. alatl rdáljiUU nUbtawabmnuban, hol M éN«klódók In n»a uünut.Uol i>j»niak, a uarjkkaJ botolt duAkbM u óiUal próbál
Tó(*zh«tn*k.
Torvokkal 4a k61t»*rvoté«ekk«l ctolcálttnk, uj baro »Ivlllaluak---t— ----r -ax-^
Aa iUlakUáaokAt — Arlapok tnryaa.
I>v.
I Km<9cSr.MujuotióKi
--y-vj.n
biztM Ver hun^uó o» l^intmjkt cileu. K|í nTfy I »Wnidt a knona ; uókn.k r kor. 0 Pllíi
CsaK G/srinall-fíle Katicha-lajcollít kírjyak!
Kopható minden gyógyUurbaa. — TömUtAr !
VirosJ tfij?szsrláf a „SiMl-HáföswáD\'^oz
Baja, Fö-utczo 334.
hl<íok\'!?!o», azó\'lOl«» ót l.\'hijái rll.u caakii ez ■lylt. Krr eve« ára 40 00 krajcxAr.
uíSStof Zenke Zoltán, Szeged.\' (¡j^
. ...ix ii .... \'/.Ilin I U SOO oldalon •
A vaíó.11 Ovoffnralla »ani Zínko ZolUn St«f«d. KIAiujrító krioaaooók 40 aiazalck uiell«tt k«-:ulolaak, valamlat utazó <i helyi OjyuJkók U.
EAPKATÖ! Kr.4Vo»f«\'jAryáron: R«rloiU Lipót, UJ. T«(ll
(i,.l. Márián l\'Ator ftWz.r BzlaU. U^onta.vu : Horváth Irtfán vas- 4s fftíxft-ftzlrtr, Klcln Ifntci vas- 4« (Otzar-SzIeU, Hí»\' >Ui Ji\'ol, HchulU István, Baitha SAndoz (IV Ul \'ijctc. VnirykanlaaAn: P*si«lko((«r Jóutt, l/J. Ptschar
Kenne*. Koltmano l\'«tréi«k (Oszor-OiiaU. KaíUm : vlzy Domokos, Ruszlnkó AnUlsAl. nnJAa: Droaíhltr nrx.la Bnick Pálnál. Oyórott: PrfH»nholíer Uttshil KouAromban : Zanka U4o41. /
üxatmAron t WalUn H. la, HtOcm JówAS.
Hasznos tanéos
NEMI BETEGEKNEK
;**a UtmatAtó\'- ex. kó&yr, i a titkos b«toraó)^okru vonat-I kotó mliUlon ta<Bhr«Ut o. tjtíy^tuMj, cuod^t\' laiUtlmaz, SMisója Dr. O A K A Z A W T A L omktot hlrfl ^Mcaíalrtla a kAuyv.t bArklxik UljM»*n Ury«» aAri baritokban kOldi mtt, K kónyv iA*r niM-h kiadásban jele.it <nr% it aok txu emfcrr có-azóobstl cnaak {fótyvlAsAl. Portira lítj OU4r b4ift ktUdondó. Cxiia

I)r. O A U A I
Budapest, VI., Andráwy-ut 24.
I kot 4 munka szerzés □Mai\', bór- 4« hojry-aaarvl r.vponU i«ndal d. o.
10—l-ic f. T-Wf.
.1 ÜJ
4 pór czipS
csak 2 frt 50 kr.
oIcbó árért lesznek a nagy mennyiségben eszV.üzült bevásárlás miatt eladva. Egy pár iiirllé3 e^y par nöi b.\'rna, szQrke vagy fekete fü7^5s erjpó erósen szögeli talppal, legújabb ¡ilak, továbbá egy pár férb éí e^y pár nói divatos czipö zninórzatlA. Mind a négy pár 2 forint 00 krajezár. Mogrendelésnól elegcndó a láb hossza. Szétküldés utánvét mellett.
Sohutt-Expart F. Windisoh
Krakau A X. szám.
Csere inegenjjeilre, a meg nem felelőért
********* LIndtior Róbort «vOiiva^erú«»»^*
Gosnigticii\'Ji par exceliep.cs
——.IMIIUII «ff
három kiváló tulajdon«^ által tdnik ki: AluinUa-ci\'émo nem zairoiit, f6-i cnaknt nem tartalmaz, alkatréüzoii orvosilag vannak inefivizsgálva és ajánlva,! a .. ,é8 foltótlonUl ártalmntlau.
• »*r*ly 3 kcr.. lpróbix Urolv i " "HAr,
az arczüak üde,
1 --. . r rózsás b*int ad,
\'•\'^•"as, som zinkelé. blimonthot,\' v( kuflnSou tupid ós iarántált Artairaat!.n.
Key doboz f.hír, Tör«., r^y sár^a púder S kor\'
f.íi^tk®hl** »riá«>1 LINDNKR UOlUZflTÍ " \'X ~ B»da,».ti lórakUx : Tórök JaxttT nóinlAra, Kltjly-Mt. k ás An-t».<s.y.nt 2»!
Nyomatott.a tulajdonol „Hirllaptorjositó Vállalalot" körforgógépín. (Czéglulajdonos i Székely Viktor.
i
lí. évfolyam. 167. 9z.
Nagykanizsa, 1903. kedd, Juníus fór.
Egyet szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS OJSAG
Előfizetést ára:
Helyben hixhos hordva «gy héra 60 fillér. Vidékre póilM kUldésstt egy hóm 1 koron« 20 fillér.
Feleiéi iiKkmti:
H.OSVA rrooó. \'
. • j |
Stukttxi6sé% és kiad »hivatal: Kraim «a Farkas paplrtaraskadé««.
KI ad é tulajdonosok. Krauaz és Farkú.
X
KfigJtlsiDc naponta korára rtggei.
Nyomatott a »N««yka*iisal Friss Ujsi«\' ssmédé*«»: nyomdájában.
.•Ha
(Cáfimán lemondott.



n : i t i
A katonai javaslatokat visszavonják, —- Királygyilkosok Budapesten,
; t- í. ■. •>■.■■■
A kírálygyílkosok Budapesten, [
Az a hír érkezott és mogorősitést | \'is nyort (mint cz lapunk máshelyén olvasható), hogy a királygyilkosok Masin ezredessel, a főcinkossal ólü-.kön Budapostre jönnek.
Ha cz a hir ténynyé válik, csak két dolog lohotségcs és pedig:
Vagy nem szabad őket ide bc-. engedni,
vagy h\'a bejöttek, nom szabad őket j kiengedni.
A budaposti ügyészségnek kötc-lességo a királygyilkosok ellen az elfogató parancsot kiadni és az igy hzvösre helyozott gyilkosokat pörbe fogni ós elítélni.
Az ügyészségnek uom lehet és nom szabad a kírálygyílkosok müvél előmozdítani.
.
A Szerbiában folyó dolgokról ma a következő távirati tudósítások«! kaptuk:
Szerbia adóságai.
Dr. Pfeiffer Fölöp, aki nem lelic-valami nagy barátjá nz Obrenovics-dinasztiának, (.¿ni a ondotté la Sort bie? (Ki adósitotta el Szerbiát?) cimmel röpiratot irt Milán király-nak az egész európai közvélemény eltilt már nem egészen ismeretlen tékozlósairúl. Az érdekes röpirat.\' miután történelmi alapossággal elmondja, hogy az ubrenovies család mndeu tagja micsoda perfid magatartást tanúsított a múltban ugy a, szerbek, mint a törökök iránt, csak-\' hogy meggazdagodha^sék. — Milán király életrajzát azzal kezdi, hogy Milán még ennek nz erkö.csökben nem igen tündöklő családnak is csak fattyu-hajtúsa,
Milánnak az állítólagos atyja, Obrenovics Milos, ugyanis hiteles orvosi bizonyiiványok szerint nósüléso idején már képtelen volt arra, hogy apa legyen s tudta is az egész Szerbiában mindenki, hogy Milánnak Obrenovics Milosnó bizalmas barátja, Küzd román herceg, az atyja.
Eunek a — dr. Pfeiffer szerint — kétségbevonhatatlan történelmi ténynek azonban ellentmond az a körülmény, hogy Milán jellemében az Obrenovicsok összes blijiei és rossz szokásai a legnagyobb mértékben felismcrhotők. Nevezetesen Miié un ak főjellemvonása a tékozlás és az elmebetegséggel határos nő-imádás. Mikor Milán a trónra jutott, csak ugy szórta a milliókat.
Mikor azután a háborúskodásra került a sor, a szerb katonaság nagy részo mozitláb vett részt a téli hadjáratban s több napon koplalt, mint
Véres esküvő,
V UUA /

Ititkaságszámba megy azaz euci, mely tegnap Budapesten történt. Szabó Lnjosnét, egy hivatalnok feleségét egv olyan kocsi gázolta el, moly egy jegyespárt vitt az esküvőre.
Az elgázoltat a menték ^vitték a
ahány napon evett. S mikor az éhség miatt több ember dőlt ki, mint ahány n csatákban megsebesült, Milán az orosz cárhoz fordult segítségért. S mikor a cár küldött néhány milliót, ennek a segítségnek nagy részét Milán a Budapestr^J, és Bécsből lehozatott félvílági hölgyekre költötte.
A kezdetben 400.000 frankos ci-vilistát Miíán, miután királvlvá kiáltották ki, iö\'.emeltcLie 1,200.000 frauKia. Am ez sen TOlt elAg neki. Mit tett tehát, ho^y jövedelmeit megszaporítsa ? Vasutat építtetett. A bcrliui szerződés kimondotta, hogy Szerbiában vbsutat keil építeni. A pályáztot klhirdetb\'k s három ajánlat érkezett. — Egy crosz társaság 35,000.000 frankért, egy belga társaság pedig 40,000.000 frankért volt bnjlandó a vasutat kiépíteni. A harmadik pályázó, egy Bontoux
..őrházba és mialatt a pap összeadta a jegyespárt, az elgázolt asszony moj ;tlt,\\ .
Annyi bizonyos, hogy ez a házasság nem jól kezdődött.
" • V
nevű francia kalandor, nem terjesztett elő se tervekel, se költségvetést, hanem egvszerücu bejolentette. hogy 0 is pályázik a vasút kiépítésére 8 egyúttal ignzán fejedelmi aiándékot 14 küldött Milánnak és Natáliának. Természetesen Bontoux kapta meg a vasút engedélyt — s ő is építtette ki — 80.000.000 frank költséggel.
Bontoux tehát 43,000 00") frankkal többet nyert a szerű vasnton, mint amennyit a belga társaság nyort volua. Ebből a nyereségből teriuészotesen csinos kis osztalék juthatott Milánnak is. Ámde ez a pénz sem volt elég. s 18Sl-bea Szerbia már államadósságot csinált, 33,000.000 frankot vettek föl, a melynek közvetítési dija 1,930.000 frank volt; a szerződés megkötése azonban 5,500.000 frankba került ; ebből a hatodfól millióból födözték
Milán 1881-iki karlsbcdl nyaralásá-uak bőséges költségeit, Hogy pedig miért kellett aunyi pénz Milánnak, orro is megfelel a röpirat, amfcly példa gyanáu fölhozza, hogy a slivnlcai csata utáu Milán NLsbo egy orfcum-tárMilutut hozá-tot Bécsből, amelynek naponkint 20.000 frankot tizetett s Milán, aki akkor még Ifjul erejének teljességében volt, tizenkét nap és tizenkét éjjol szakad a tlanut mulatott a társulat két hölgyével. Ez idi alatt pedig a szerb katonáknak még kenyerük se volt. Hogy azután Milán és méltó utóda, Sándor király, micsoda adósságokba keverte ily életmóddal — a szogéuv Szerbiát, ennek illusztrálására a röpirat elegcudónok tartja fölemlíteni csak azt, hogy a szerb államadósság kamatai évnnkiht már 25,009.000 frankra raguak, holott a logkegyet-lci^.bh végrehajtásokkal és legrnffi-ndltábíb parasztnyuzással sem lehet Szerbiában több adót behajtani éven-kiut 10,000.000 franknál.
Mit akarnak a radikálisok.
Balffráú, jun. 14.
A radikális pártklubban tegnap-este óta fontos tanácskozások folynak a királyválasztás ügyében, u melyek csak ma késő éjjel nyerhettek befejezést. A taná.skozásnak első -tárgya a skupstína és a szo-(nálns tagjaiból alkotott kongresszus Chí terjesztendő a király megválasztásáig terjedő ldőrt) való kormányzás kérdéso volt.
A konferencia későbbi tárgya megállapítása ama feltételoknck, a melyekot a szerb nép szab annak, a ki szerbia trónját elfoglalja. Az alkotmányt jelenleg egészében fenntartani kívánják, valótlan tehát, hogy egy uj alkotmánytervezeten dolgoznak, MindösszoTiárom lényeges változtatást szánm-kozna.; kikötni és pedig:
1. a király nrerogatlváját akarják megszorítani. 2. a nőág kiírása a trónöröklési jogból.: 3.-a hadsereg íővezénylelének vclválasztása a király személyétől.
Á radikális párttago\'c ózt tartják, hogy Szerbia népe most »alán utoljára teljesen lüggetkuül rendelkezik a szerb trónról, olyan feltételeket szabhat tehát azzal Mo.nbe.iv aki azt elfoglalni kivárja, mint /iminőt akar. E három pontból a másodikat elfogadták, az első és a harmadik a királyi hatalomnaK oiy megszorítás*« involválja, amelyet veszélyesnok és kivihetetlennek tartanak s azért orro nézve megállapodás nem jött létre. Az ülés talán éjiéiig elhúzódik, politikai személyek véleménye szerint talán reggolig. Minden párt nieg-i egyezik Karagyorgyevics Péter sze-< mélyében ós valószínű, hogy megválasztása" egyhangú lese. • . ^ *
}
M
Kiráiygyilkosok Budapesten,
UtigfAA jufkíui 15. • > Saját (udóeitótlkV6l. " A sfcupetini rlhitáhut* bfty t taju
bizottság kiküldetését, mely blxottság »« wlaliiUrikkd *0T«Ut k«4-
hap Üod»p«»tr» Jön, hogy itt«a Kt-T^yotgyriototei toiilkoaták él
A «kupstlna megrnyliisa.
Belgrád, jufl, 15 távira!«,) A ikup*
(SíjáJ/tud\'.»i(6nk
»liun megnyitása után «li«in artOk * J«l«nUgl kormányt Jogosnak é* felhívták, hogy tegye meg előtitiosz*
táaeit.
Szerbliban forradalom tul
Zlmony, juo. 15.
(Síjét tudósítónk távlnttá.) Ide talnd itirübben arrOl érkeznek hírt);, ).,.gy BxerbU vidékein Már lok helyá kitör. * forradalom, sok helyen á katonaság U pártiara állt a flipnek. KÖx* társaságot akarnék. AiÜ!üUr mind«-atlK, vét folyik. Uelgráilmn tagadják «1 é* nem engedik meg ai litert hírek továbbítását. Vidékről érk«iatt .ser-bak mondják, hogy kitört • ferfé-lélen.
W. A tegnap «»ti tanáosVotlgo*.
I . UalgrAü, jun. IS,
r A tren^töTok és képviiilók este i\'fte<" ikezlotr* DJtek össM, amely éfélig tartott. Ax értekezleten egyhangúlag elhatározták, ,hogv a muí neiiuesgyQléiea viasiaállitják az IPP.^-ul ulkotríiányi, Kttfrgyi.rgycvicfc Péter herceget egyhangúlag királyi}! válaíttják és küldöttséget menesztenek hozzá, hofcy vele a nétiiz«tgyüléa hátá-rozilát kbxűlje. A ráfba ielje*e<i nyugodt.
>-v B«i*rád, juhiul 15,
* Aí éjttaka ¿¿étttn MyugVdtun telt el. A hertizelgyülés 8 éi 0 ói* ni
útitfi
t JotánovWi Lltlr, 6. pyalogezredheli hadnagy tegnap est* agyonlőtt« magát a nimti való bánatában, hogy ezredének tisztikara nem tartottá 01 méltatták arra, hogy a merénylet végrehajtásában rtail^ vegyen.
j H.lráA, junius 15.
A Ntrodni Llst szerint néhány bel-Ct ádi cs.dád engedelmet kárt kivándorlásra, A korniíi:y azonban értésükre adta, hfgy a mig a rendes vbsouyok holvre netá állanak, kívánságukat liem lehet teljesíteni. . . . ..
y Brtgrád, juniui 15.
Éjjel fél tizenegy óráig tartó tanácskozás után á miniszterek a mai nem* zrtgydiéa minden pontjára nftzva meg-élveztek. Immár teljésért lixtos, hogy Kavagyorgyevlcs a király," A kormány Frankéi zimonyí szabónál rendelt uj cjákrtroze\'.tákat. Berlinben a hivatalok e/Amára bet ezer daeab Kragyorgyevica aiqkcpet rendeltek, ofcznl ai aláirással: I. Potcr, Szerbia királya. A mai nevezetes r.ap egészen csendesnek indul. Egyik kcriLbi táviratomból kifelejtettem, hogy a katonák feliratában az is bennd van, liojy ti királygyilkosságot elkövetett titj.-tiksr nem tart idényt nemzeti jutalomra.
Belgrád, juö. 15.
A mcl királyválasztó skiupslina előleges programmja a kővetkező : Reggel 8 órakor megnyílik a gyűlés és megalakítják a tisih!,-.-.»», Ezután Velimlrorica elnök bejelenti n királyi pár halálát és VöfzOnotet if.und a nemzet nevében Ava-t kumovics mihiüzterelnöknek a rend példás fentei tAiAért. Ennek végeztével felhívja nemzetgyűlést, hogy vAlasz«zon uj királyt. Motl következik AvalAimovics miniszterelnök felszólalási, aki « maga és lámái nevében kőszönetot mond a beló/flk helvezett bizaloméit és kijelenti, hogy a királyválasztás kérdéte fölött lehet vitatkozni is hogy a gyűlés minden tágja ajánlhat jelöltöt. Hogy ez-/fután mi less, ezt természetesen előre tudni nem .ehet és a programra továbbra csak annyiban lerjod, hogy a kormány egyik omboro Karagyorcycrica Péter , megrálászUUát fogja »¡ánláai.
Kit akarnak a eyllkosok?
ÜCtfiáé, jtlnius 15.
Tlfnép Ultin * öclrfrádbnn id«6 kátűnatilitok «gv Jélwnókm csoportjá gyüláit taitotl, melybéfl a bilyzottel Idg* iallbílak éi «MáMktflUk aliránt, ho|* milyen magatartást kövé»senek a kormánya) samnbea, A gyölée megáliapo-dásra il jutott éá • határozatot irá^tiii közölték a miniastawlnőkkel. A felirat í<fvege megk\'>zAlítólcg nzószerint a követkéz," •
.A Rólftádbifi öMSégTütt kátnnstUitik
tanácskosmánya mai napon elhátározta, högy felbéri l kormányt, hogy a merényletben rónlrett kB!on«i|»>»iflknek méi-a nevét se hozzák nyilvánosságra, meri a tisztikar abban a meggyőződésben van, hogy tariáik ciák l fiimset érdeköbét éi ntinQaiifl cselekedtek. Egyebekben a tiszti kar alÁve\'i magitt a törrények-nek és a nemzetgyűlés bölcseséeónck s s csak azt köti kl, hogy aa eddigi kormányforma továbbra is megmaradjon,* A kormány rrt az átiratot nem tartotta titokban , «öl ellenkezőleg a legmemrcbb-menó nvilvános«ág uijára b.>ciátr»tlt, hogy ezáltal is befolyást gyakoroljon n köztársasAgi kormányíormára hajló nemzetgyűlési tagokra.
Zlmony, jun. 15. Az Ös»cee»lavé8 egyik előkelő katonai vezetőié a királyv.-huzirt« dolgában ugy nyilatkozott, hogy a altip»iinának el k*U togadnia K«ragvorgyjvic«ot, mert a hadsereg már 01 kiáltotta, kl klrálylyá éi lellételezliélő, hogy i nemreigyűlés nrm dezavuálhatja a katcnásAgi t, mert különben assal la ugry vegátnéntk, mint a* udvarral. Az összeesküvés proikHbálljit között Voh Pelrov.V« sajtóirodai főnök 1«. A merénylőt után néhány katnnatíszt el Is ment Petrovlcs lakisára, ez nzonhan neszét vette a do-lognnk é« egy ixnierős^nét rejtőzött el. A reggeli ótAkbati azután Avakumnvics Uiimsz\'\' relnŐK httéakedérero beszüntették
Üldöséeét i\'lgy megmenekült.
Ka>öOyorMovtos Pétert meg-vaiaoztulták.
rád, jun. 15.
Széibla ujkoil tői (éneiének mai Jog-nevezeiesehb ropji.n reggel hot óra óta zuhog az esA. A várva utcái esi lehet mon dsni, ejtíszen flie«ok. Csak szenátorokat, képviselőket és idegen újságírókat lehel látni« amint rz uj konak taié ig\', ekeznek.
A konak előtt semmi kátonnság. Mintegy kétszuz főnyi nép esernyők alatt lizea-huszáa csoportokban ácsorog a kapuban. A nagy fehér lertiu, ahol a neanel^Uié* tcnácakűiik, körülbelül akkora, mint n bt:d*pesti Vigádó kisterme, csaL a nemzetgyűlés tagjainak, ujságiy^knak, dlpijmaláknak és harminc-negyven főnyi közönségnek van benne helye.
A azkupstina előzetes ülése most nyílt meg sajái épü\'elében. A széné tus a terem mellékhelyiségében ült ötsze. Kléie ter;*«ztik mhidV^t Kftmarénák ka 1888-diki alkotmány uj formáját, aibelyet az éjszaka dolgoztak ki. A sskupstina ősz-szos tagjai, százharmincogyen, a szenátus tagjai közül pedig nogyvennégyeh vannak Belgrádban.
A huszárság trombitaizóvol vonul végig is utcákon. A halódik ezred hlmnutx hongjni közt reggel Illene órai kor fölállott az uj konokkal szemben Az ülésteremben megérkeztek a külföldi követsépek titkára. A magyar követség rösaéi W Foriter titkár jelent meg. k szkupstlna Oléséu, amely á nemzetgyűlést megelőzi, Acá 8ioj«novics szélső radikálist tlláiziotlák meg á szkupstina elnökéül.
A »zkupstina a parlament épületében, á stehAtus a konákban megkezdte a* 1881 •¡ki alkotmány olvisását és megszavazását. Aj: alkotmányt elfogadták. A szenátorok éa képviselők eskűl teltek át alkotmányra, a nép és a király iránt való bÜiAgro,
A szenátus befejntto űléiét. Megvá-laistotta a tiutikapát, azután vlsszaálli-tolt ái 1888-1 ki alkotmányi, májd külön mindegyik szenátor megesküdött. A aakupstraa is hamar fog végezni, csak a ssázöiveu képviselő esküje tart ookáig.
A nap ki«ütÖtt az u\'cán s csöndes tömegek AlUtp|íftlnsk mlndenteié, A kor-máfly a Kafat<)Orgrevió«-<-iklid atclépeii »«•lopatja I a rtép knpkodifc
A leéftM király «16 fheáé knldőttsép á iaifaáttfá és a ikttpitlua elnokiégóhői és minden kertiletból egy, összesen liaenöt képviselőből tog állani. A terein-lián már együtt vannak a kormány, kép-»ivilok és -»«bátorok. A királyválasztó ¿yűlés áérn fokáig tog tartani, háf az 188Ü. évi alkotmány é rtelmében esik névaxerlntl atar a sással váUnUtaló király.
A nemiétgytíléi Ktragyorgyd-
vics Péler herceget 12 óra 12 perckor toyhangu közfolkláltáesal meg-valaszlotia Szerbia királyává.
A katonák künn ax utcán éltetik a királyt« A nemzotgyülés most nóvs/orint szavaz reá.
B o 1 g r á d, jun, 15.
%Százegy ágyúlövés hirdeti a királyválasztás megtörténtét. Egy óra négy perckor dördül el a harminckettedik Ifivé«, hirdetve, hogy Szerbiának uj királya vad. Koragyorgyevios Péter.
B o 1 g r A d, jnn. 15.
Péter király hir jzerint már holnap Delgrfdliitn lesz.
Szili Kálmán beadta lemondását,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, junius 15. Tanáoékolá« a miniszterelnök bájában.
\'"Sz\'élf\' Kálmán a llAz ininiüterclnoki szobájában tiz óra csőt és pátlközi egybe.
A tanácskozáson részt rosznek az ösz-szes miniszterek, azután Apponyi ház-eluök, Kossuih Ferenc, a függetlenség párt elnöke, Barabás Béla, a párt alelnöke, végül Kubik Béla a vitarendező Széli Kálmán kapacitálni igyekszik az ellenzéket, he kezdte meg a technikai obstrukcíót,
A bont folyó tanácskozásról egy-egy a miniszterelnöki szobából kijövő politikus informálása alapján villámgyorsan elter ied a hire, hogy Széli Kálmán orra hivatkozik, hogy ö (már mint Széli Kálmán) ufyit beadta lemondását és most már ciak formális miniszterelnök. Nincs tehát értolmo a technikái obslrukció megkezdésének.
Biztoiitlá az ellenzék vezérférflait, hogy a lemondás elfogadása rövidesen el leaz intézve és ax ó utána jövő kormány garancziákát fog adxu árra nézve, hogy a katonai javaslatokát a mostani lormájukbán visszavonja; Ezzel üzemben a korona a kvóta, a költségvetés ás a kieayezés elintézését fogja kérni.
A tanácskozás egynegyed ticonkettökor eredménytelenül ysrlott ezét. Illetőleg Széli Kálmán kijelentette, Logy holnap őntént fog nyilatkosni.
Béo», jun. 15«
szo
után miniszierianá-tanácskozást hívott
pariament ru uKvetetleniU fz,Jkré\'\'e<» tör» vény/kei meghozbaMn. A h.nluyyi kormány azOltbái) mindig ellene Vttlt,
Kiékel is engedményekéi Ciáky Albin gróf megkapj».
Máta Várják idé Fejérvrtry bitót, aki VilŐftllnfllfp ostárt» érkéílk fTIMJs holr.np fog a királynak jeb-ntAai lenni n hulvzetiöt. Csak Fnié\'fváty báró kiiiiilj»áii»ia\' után fogja a kiiély Oiáky, Apponi ésS*A|>áry grófokat fogadni.
ORSZÁGGyÜLÉS. .
B 1 n 0 k . App6nyi gr.
Jö gy tők: Hcrtelerdy. Nyejre RAtkr.y.
Jolon voltak Széli, Fejér víny Wb»-sics, Darányi, Plósz, Csob.
A Hál k«gyol®to.
KlhÖk meleg szavakkal poventúHn cl ; cl Hadzsy János verbáni képviselőt ki or- • vosi működésével valóságos jótétemén)t > ryakorolt. A Ház jegyzőkönyvileg fejezte : ki részvétét.
taofcftikal ebatrakold.
B 1 rt ö k jelenti, hogy 27 tépviselö a napirend előtt óhajt felízóhdnl különböző . Ugyekbon. Kzek kőiül csak Kossulb Fe- . rerienok, Rátkay Lásitónek. Olny t.nins, Kecikeméthy Perenenek. » KeltfWeh HóU- . nak. Többinek jója vaa a Hasba appol-
Mnrnbü Bélrt kéri. h«pv íi t képvlw «elé niQrtdja el iiatrinHttl elfltl a be»zé<K\'t. azután szavazzarták a fölött, hogy n többi képviselőnek rtegenfcdik\'é, va^y lieth.
Ü I á y lwjo« tt jelentkezés »urja »zennt • ohaltja ektöuteol a kcrdóRt.
E I n 0 k A sorrendet «» joleiitk^kíí »té- j nrtt fogtím inogállopltatil. Blif> ihrban Ko> ban Kossuth FerenAct illeti a szó. A parlamenti lielyxét.
Kossuth íerehé rzükeégeaftek tártja , hogy a parlamenti Viszonyok a rendes iné. derbo toreltcssenek Mar a jeícn viszonyok. között téles a MOkségcs jnvaslalok leláf-. gvnlftsa A knftnAny «gy javaslitol terjesztőit n Ház eló moly >:j leihflktt rA az őr-szájra 5 megyében mSé\'gtM kll/tl h hé^ s: a megélhetése bizoiiytiljn Az éilalitvos\' európai krízisnek is nngy hatása volt a rossz vtszohynlíflt Aí ortttAg ttlficS nbhan a helyzetben, hogy uj terhek«! vegyen ton-Kárn. Szóló szerint h kormány nagy hibát, követett kövotetl el » midőn, az njuncícl-ethclésról ezólrt jávaslatot a köH«égvetós s. ocyébb futilos javaslok letárgyalása elölt n napirendre ttlzette. Ez az oörclitAs hiányát, jelieméi. A kormánynak kötelessége volna továbbra megvédeni a nemzeti eszmét. Ezt sem tette, BŐI tnéft atott Obgedmínyeket\' sem adta meg, melyeket a voll nemzőti Párt kövelelt, dacára, hoey ezek teljesítését megígérték; E helyett a kormány a passzív rezUztencin álláspontjára helyozkedett. holott bizonyos, hogy ez kormányzási est-Jtöí nem lehet. Ennek a következménye, hogy a Ház tevékenysége holt pontra jutóit. Nines költségvetés, holott már a j" * -...... Ni
A magyar politikái helyzetét az ittebi Irányadó körök nágyon válságosnak mondják • a megoldása nem várathat magára iokálg. A megoldás át Itteni fölfogás szerint nem lehet más, mült Széli-minisztérium lemondáea, atni valószínűiig már legközelebb bi fog köret
Utódja valószínűleg amaz Államférfiak egyiké les», akiket a király e napokban fogadni fog. Ax illeni körök jelöl\'ie Csáky Albin gróf, aki bizonyos engod-ményekkel lelrujiáiva lépne a magyar pariáment olé. Ezeket az engedményeket a hadügyi kormányzat eddig nem akarta megadni Széli Kálmánnak, hábár a 101-ügvminUzter mehetlo volt.
A kOlflgyl hivatal mindig támogatta Széli Kálmán fölfogását, hogy a katonai javaslatokat viasza kall vonni, hogy a
jövő évi
költségvetést kellene tárgyaim ríiocí meg az autonom Vimtárlfánk, pedig e nélkül twrn tárgyalhatunk a külfölddel szerződések dolgában S a* egész világgal vámháboruba kerülhetünk. Felsorol még orv egész csomó javaslatot, melyek nem tárgyaihalók. A függetlenségi és 48-as párt nem engedhet, mert a nemzett eizmék küzdelmét abbi nem hagyhatja vívmányok létrejötto nélku: Ezeket a vívmányokat a törvények nem c»*k megongedik hanem követelik is. Ennélfogva a többségnek Is engedni kell, mert makacs álláspontja nem a többségi akaratból hahern a kényuralomból magyarázható csuk. Ha podig a kormány is engedne, akkor eszélyességTél tenne tanulságot. Szóló már Aprifls havában beterjesztett határozati Javaslatot, mélyet ha a kormány «Ifogadott volná, minden rendben lenne már. Kéri a miniszterelnököt nydatkoxzék miképpen gondolja a kibontakozás lehetőségét (Zajos; taps a szálsöbalon.) \'
Széli Kálmán kljelontl, hon holnap\' fog nyilatkozni á pobtikal helyzitrÖL Üjtí nem talált Kotsuth beszédében. (Zaj á szélsőbalén). Ismételt felszólalásaiban reflektált már rájuk. Ma ie csak megismételheti,\' hogy aggályait peHamentárui s alkotmányos, szempontból már rég kirejezt«, mhrtán a, kisebbség a többség jogalt arofálta magi«: Mk. Nagy vaj és ellentmondái a Szélső-\' balort. A kortriátiy a többiéciíé litóáizkod-! haU!;. Düktassák meg alkotmányos utón,\' de tíwn a pn laracntária elvek «llenére j Helyeslés jobbrelöl. A azélsöbal miatt ma-radt el a fóhto» IbrvényjáVaslntók élín-tézéie A kormány nem mondott kortoány-zau elvnek a páiskv reziatenciaát e«ák szembe helyezte a twstendával. Mit n A íjon a kormány az «íászaiáai szemben?
Birtbái Béla Térjen M.-P 0 I ó n y i Géza A magy«r rezény«»ó-; ról bMáélioa. (Na*y zaj;
S X 611 Kálmán • Hát jobban «érették volna *t erőszakot. (Nagy táj a ftáiUd*
balon.)
át jc
m

0 a b 4 u y t Mikiét! Majd ugy jár, mint Cincár.
1» old nyi Géza* Motldjof] Itt ttró-azukrol itt nem szabad beszélni.
S i é 11 Kálmán: A kormány sokszor ol< mondotta. mi Indította A pMsív rozistléft* da lépését*. Adja fncű migát az elleniéit, ha n békét akarja. KÜlöfiben holnap nyilatkozni fo*. (^ajos helyedéi jobbfelól.
Holló L*|oS . Kéri, hogy a miniszterelnök kijelentéseibe» híven ai ülést holnapig fUggeszszAk fel.
K « » » u t h Forénc í Hoszájárul Holló in Ji tv Anyához.
s i é 11 Kálmán j Nem járul hottá U 1 indítványból1,
• l\' ff r o h ÜAbot i A válság vons\'.\'xollk a
Sjlitíkal helyzetre « m.igáf* h kabltwtr*.
érdi, hogy vonMItoilk-o at utóbbira. (Nagy zaj lobbfelOl. Felkiáltások s Ez nem ház-uzabály.)
K I n 0 k : Holló indítványát nem MtlüU
Syéblmek, mint a napúendet megváltói-
tó Ittditványuak, Ekkorwnégyen hozzá-
rólhatnak.
Ugfon Gábor: A Ház hangulata is .olyan, moly a hyilgtrdt taháéikoíásAl ki* iCdrio, Holló lildilvAnyAlioz hozzájárul.
P 01 o :» y i G\'\'/n : Semmi Doütikai iniío-jkot nem talál az nlé9 folytatására a pariit-meitii gyakorlat értelmében.
Elnök: Kftretkeilk tt MAVM«« égy !«t\'*r 1 felállás utján.
K u b i V Méla : 5 Arc »zUdetet kér * WtiivazA* OlOlt A. <
r KlnJI;: At ü^ 6 t>érefé felfog\' ísztí.
¡gesz
C» Szünet után
\\ Elnök: feltpB7Í*érdéÍl L K u b I k Béla; sMufé Dl M< (Nagy
jobbfelől) Kért a Ház megolvusáaát.
LE I n ö k : Kzt r kérdés feltételo elöU [lett volna megtenni. (Nagy zaj a szélsd-bAloirt Kérem rtrokat a képvl.eló urakat, kik Holló képviselő ur indítványát elfogadjak. álljMinh fel. (Mogtnrténlk. Felkiáltások a szélslbnlon: Kllenprébát kérünk. El rrendeli nz ellett próbát 3 mogstSrmAltatj t Házat.
I A Ház 129 szavazatin! 3» ttilc olvetelto
rbik kérelmét.
A hor<7.lt-kérdéiu
„ E 1 n ö k jelenti, hogy Kubik Déla napi ¡rend előtt n horvát-kérdésben akart fél-\'«zólalüi. Szóló nem éiigedte m.\'g. : K ti b I k üéla: A liáxhol fel ebbe z az -engedély láegádásáta. (FelkláJtáaok Jobbfe-lói: M \'padjuk. Nogy zaj és ellentmondás: ^Nein adjuk meg.)
E 1 n 0 k: Bzt a kérést a képviselő ur esak hozzám intézheti, ntm pedig a Ház hoz.
K u b I k Dóla: Beismeri, hogy nom járt
#1 helyesen
i Polonyi Géza szerint az elnök téve dotl. Mórt a házszabály biztosltja a képvi aelöt, hof, saját maga intézze a kérést a Házhoz.
I\'. Inók jelenti, hogy 20-nál több kép Tisolű 5 perc szünetet kért a szavnrás . előtt. Az ülést 5 percre felftggCJrti. I Szünet után.
A Ház egyszerű szavazás utJAn olvetette Bubik Béla felebbezését. UgyanJy módon Holló Lajosét is s Tóth Jánosét is. : Elnök ezután bezárta az fllésL
R JJUDAPESTI HÍREK.
F*— Hartmaxwok. űartotann Ede, aki *inár hitelét vesztett«, fivérének, Hart-\'tnann Lipótnak neve alatt nyitott ujabb ftxletet, azonbui csak azért, hogy minél nagyobb monnyiaégfl árut vásárolva, a ¡hitelezőket nrxékenywn megkárosítsa, oly i nódon, hogy n hitelbe vett árun kéz alatt túladva, a pénzt saját céljaira íor-dlsa. A kijátszott hitelezők följelentésére Hartmann Edét csalárd bukás büntette, m fivérét pedig a bnHásbann való bün-részesség miatt vád nlá helyezték. A fcftntetó törvényszék Oláh András elnöklőt* aJntt ma tíryysltn n bftnpört. r — A* egóex ujonrtán modornöl berendezett London-szálloda megriyitáít Alkalmából örömUnkro szolgál konstatálni, hogy eíeb Ijar.An modern be rendezésű szé.lloda részérő valamonnyl í^yruhát, ^ ««•ztalnemaeket, kávéházi éá éttermi felszereléseket a 78 év óta itt legjobb j hírnévnek örvendő HARIS, ZBILbLN\'GER , é* TARSA ezég a .Kék Csillaghoz" Budapest, IV. V á e l-u t c a 16. stám ; állította elő Ez a szálloda tulajdonosa egy oly czégho* fordulf, melynek í?á!b\'táfirti mint egy nemzeti ezégé a «zálloda berendezésének diszéro vállak és remmí má3 konkurrens ezég által sem lett ^olna túlszárnyalható.
. — Ai Knkéntes. Hétfőn Mpöftl az OHéhUttAllóbtíi egy magát « bejelentó lapon Krenner Ottónak nevező fiatalember a meilébe Üti. A suivóMti, 4« nem l»hUlö«ah sérült emberhez fcyors«n el-lilftált a mcBtökít. A Wjjélynyultá« pillanatában érkétttt mett «« éttttwlaílenül lekvő iljuhoi kéiségbtMett Moifttyja, akit az életuAt lévélben órtesitett tettéről. Az api. kle\'n M. Angy*l-ut«a 11. *Um alatt lakó jófuódu polgár átútán a szálló beielentfllapón álló tételekkel mo-röhben ollonkeiö illatokat Mondott he. így tudódott kl, hogy ah öngyilkosjelölt Igazi neve Kovács Jenfl 83 éve* joghallgató. aki ez #tbert Heiclienbefgbfn azol-
Íál mint egyévM Önkénles. Kelchenberg-61 vasárnsp érkezeit üudapestre, tnort Allitólag 14 napi •aabadságot kapott.
— Aki atűyök betegaégére gyó-fifyoláat óhfjt, rendelj* meg a következő -nüveli Kuhn* Lajost Aa uj jtyógyltó-tüáomlny, vAgy íi betegségek egysigérdl atóló tan él ezen (alapul«\'\' gyséffes orvosság éí »ebészelí tttütét HelVfllI gyógyltAtf. Tinél\'satló és okiotó-kChyv éédszséjtM ti Délégék síáhtára »sántos illusrtrációval. Ara I tt « v o B furinl, l< e k o t v n 4 lórin MtfttntUlhéiA Uitelléf Henri utódai könvvkcre.\'kedé^ében Szombathely on, Az özav-f élftaw« b»-tuú\'.tánrozÁaa mellett bérmentve kül-delik.
x Bajusz- é* aznkálln0v*extöt, hajnöweastöt, oro*»zépltöt csaki"
Tábor gyógyszerésa mai hirdetésé alapján tessék rendelni.
gaaaeaBiaBC
SZÉP I.ESZ MiKOEK NO,
ha arezét Dr. BUDAt-fél« f
„GYÖNGYVIRÁG-» 0RÉMMEL"
— ápolja, gúndozia.
Prébatégoly--- TO flfl.
Nagy tégely — 1.20 K. Kapható BUDAPESTRN à
a Városi ff6ó/szertárbant
Klf)i utti» é» Vaeât\'tt. »átkáá -x
Betöri) a karambolnál,
Budapoat, jun.
15.
A CsömOrl-uton levő Ipar-kávéházba — mely a rovott multa egyének kodvelt szórakozó helye •— szombaton este váratlanul kellemetlen rmdégek tbppántak be. Demjén tleloktivrónrtk és egy .csomó em-bore, Természeteden röjrtön azömflgyre vet ték a kávéház — «tetnmel lAthatdlng — mogriodl vendégeit. FeltünÖ voll, hogy míg a dis:c9 vendégkoszorti tagjoi a kijárat felé igyekeztek, két ur higgadtan folytatta karambol-parüiát, mint nyugodt lolkiiametelQ emberek, akiket az egész dolog nem illet. Egy detektiv aaouban az aranyláncos és gyűrűkkel alaposan megrakott urat is szemögvTO vette a nem tekintve annak a játék iránti nagy buzgalmat, karon ragadta az illétdt.
-i- Szérvusz „Stepke P*pi"l «» kiáltott örvondezve a detektív — csakhogy végre megcuiptelek I . . .
A megszólított ember azonban kitépte magát a kezei közül a az egyik szemben levő ablakhoz szökött s azon át az utcára ugrott. Olt két markos detektiv mindjárt lefttlolle. n
— Emberek, polgárok, segiUég! — kiabálta torkaszakadtából a mönekü\'fl. Ez még sem járja, hogy egy békés polgárral így bánjanak I — hangoztatta — miközben minden érejébfll clTenlállolt.
Nrgy néptömog verődölt Csszí a kflr-delsm láttára s m&r-tudl a méltatlan kodó pártjára állott volna ax ulcá népe. La egy a társai negliségére elető detoktit meg nem msgyarákta volna a körOlál-lóknak, Ijogy az a minden áron menc kölni akaró ember egy rég körözött hi-res betörő, Bauer József, tolvajnéven Stepte Pepi. Akinek bllliardpartnerét, Welnberger Márton színién ismert be-tőföl, ezalatt a kávéházban a többi detektívek már ártalmatlanná tettek M,nd n két jómadarat a VII. kerQleti kapitányságra vitték, ahol m«gmolozá*uk alkalmávcl egy betöröeszköa-eraenált találtak. <
■ I ■ . I, I 111 I - i■ in \'« "HWili-,\'
HÍREK MINDENFELŐL
MA „iné és fttkttofeailflfái« At
olastorszifií Catanzaro városból jaléntu, iogy Lepláfte márkiné onnan egy tfaté* rés-tegéddél Amotikába atöML A ttiét-kíné 400.000 Ura kétitpéntt vitt »agával. A inegoialt férj lelieléuUat UU a rendőrségnél a szökevényé* tésére.
A légyottok rea«**t)e, t»*lüii«
Josefin bécsi Ílletdségfi ¿0 évM római kath. nevelőnő, akit ftétfsbw tiybhwtör ítéllek már el lopás bünteti* miatt, rá-hetiéld képesaéaét arra használja <*1, hogy végig utazva egéw líuropái, ut* közbeh a vasütort ttieg1tmeHie(l(kMff««gy gavallérnak látszó elidosiiAlyu má««I( bemuiatkezik mint német bárönd és végül kítühtéU dt áztál, högy mik« meeérkeznck vátamélylk nagyol>b v$-rosba. légyottot ad neki a legeldkeldbb szállodában. A gavallér sugArió arccal Jelenik tn«g é UlélkAn, táVtHtétftkor azonbán refitUierlnt elborul ftü Abráral«, márt a .bárónő* ellopta a péftatároéjál. tíkéH ítélték «1 már többsWr a koU föld lögtöhti WtAroíAban, ma pédlg « budapesti bOntetőtÖrvénysték VdrítK 6t felelősségre azéH, théH fly, höWéá\'-fsázaUostdl a Nádor-saállodában 500 koronát lupéit, A tdtvéhyssék atéhybitd kdrOlméftj-ekré valő tekintettel, a vádlottat n btk. 9-áoak Alkaliükaásával kilenc hónapi börtöfir* Ítélt«, ébbdl is a vizsgálati fogság által négy hónapot ki töltöttnek tett.
•»-» Aa olaac koHöAnyvAtaig. Ólm-
országban is van tudvalevőleg kormányválság. Ez as olass válság szokatlanul
húzódik; már napok óta tart és ma ncs még megoldás. A király maga [ereid a györs kiborttakotás rtlódlát, e/t kttlfóídre való elindulása elöti \'v.íjreltté teljesen kotíszolidált Viizo-nyokat tcromtenl, hogy A n/ugati haielinak teljes bizalommal legyenek Olaszország és ennek északafrlkil aspirációi iránt. A király tegnap Marcovával, H kamara alelnOkévol, vnlamint Som»»\' novai és Lufcattivál tánAcskozött.
— üosstu a vádért. Paszik Ferenc gyári munkás ogyütt lakott Páli Fwhc napszámossal, n kín) rendkivül frtegne-heztelt a miatt, mert ez dt azzal gyanít* sitotta, högy kötős lakásadóndjük pénztárcáját ellopta. Elkeseredésében él is határozta, hogy bosszút áll. Töltött revolverrel a kezében tálesctl a gépházban dolgozó ellenfelére és a mint at ablakon át kerosztül megpillantotta, a fegyvert elsütötte. A golyó nem talált ugyan a merénylet azonban letartóztatták ét ma a buduposli búuteidtörvényszék mii.t ei,k0dtbiró.ság azáudékos emberölés kísérletié miatt vooja kérdőre. Paszik tagadja az dlési szándékot él atsal mentegetőzik, hogy ittas volt.
....... \'l Él II ■
8 \'
35
Mafyaroraaájf lofa&yyebb
twam» M ssák-
kéloséatatéMUf \'
éÉÉBá jgdiwjaéaMááÉg4» él lT
Mpos.hordkakoi UKkjk!fU\'uik«i-
yieSSnfu.il»éke\', rtJtM,MM\'ttWM 7 4« • k.TO*A t/U»,
W AGELADOLF
»•AkttrUt, ttj h hasuáit síik-éa iwa^tra »agyraktíi
llndnpe»et
V« két,, Arány Jánoa-atota ,t>. i 1 fcnaiTttí«,
■AGIX ADOLI^i«d«pW >
ároearnok. Hustétfk: vidék marhahús ölejo 64-7$, hátulia . 72-90 kor< na 100 kilónként. LeftH borjuk »«ly-leve\'iés nélkül 82-10\'J QUér. Lehúzott tnar\'ialtus kilóia 110—104 fiUór. Bárányok párii korona. — . fojáSt I. rend«
fnss tojás 660, ryengébb éti» 8«-68 korona. — Tejtermékek: L k\'ózö Uávó 1 félkilós darabokban 2.40—nalléva rttdré 1.60—1.80 korona, tehénturO.9.68—24. fi kilónként. — Spárga: vastagazálu 1.40. kőüép 1.——1.80, levesspárga ü.$0 koronA kilónként — Vadfélék: 6z 1.6Ü-1.80, ta^ disznó 70—80 flllér kilónként.
Kézimunka-verseny.
TeljCJín kiszorítotott legsxflktfége* j í«hh gyönyört Szép 100 drb. *tódyo-mott kézimunkAt ö írtért, n. m.: 1 igen szép asztalfutó, 1 igen szép miUeu, 8 igeu szép tálea kéndő, l garnitúra szekréűycslk 4 darabból Alid, 1 garnitúra moídólésilel-téritd, ] 7 drb. Alid, 1 remek szép Pdántíaa futó mlllenval év még 78 darab kd-lönféle előnyomatott tárgy á log-I ssebb és legújabb mintákkal« Ar. anyag finom (lamaszt-azallinból való. UtAnvéteUel szAlliUJ
ElSnyomda Intés*«
Biombathely.
REGÉNY.
Társadalmi kUzdofem.
BiMek mattit rtttfiy. Ma tlOSVAt HUŰÜ Mloil«a Joi f«hUr tta.
Ügyáüttóon dolgokon meut dt, állat M «1*0.
A „urak", kik erre indaluk ol jyflléáóllíi\'é, roppant áVatosak vol*
Azt tartották, bogi a belyszlnefl tz az utolsá mötícdőkhely. ba el me^gQKUt, rtkMor bekoveik^tiit ÓM* jak mUvn a vlíftg vóí;c. «
AzéH, aki met akarta a „Unyátai, tolat ók nevezték, tisxtelul, elúróí ! egyáltalán nem juthattak bc, ottan á. vén cerberus nom nyitott kaput scu* \' kinok, hanern minden további sz6 , nélkül becsapta át ajtóu elhelyezett rácsos ablakot és azt mondta :
~ A ötéltdsAgos ür fltocáéü itt> hou. /
. \' \'TotMj \'tóütáó egyeUöh szót sért» leheteti tôle kipréselni. Nem is jíltt többet a rácshoz Akik pedig hz Itnéht lelít nfotí jutottak lo a pincóbo, azoknak, bá áz utat Ismorték, jelszót kellett moadanl, a kopogtatást kellett ismernie, mely jél naponta változott, 8 ha már lejutott, belül újra Jelszót kellett ismernie, különben kö»-\' vétlen fiz ajtó mollett alkalmazott pinoébe zuhant.
Az ajtót itt belülről csak egyet* leu ember ôrlzW, de a keze ügyében álló gépezetekkel ez éppen elég volt ntra, hogy ogy ármádlávál S\'oiribfft me^ tttdjoh birkózni.
(Folyt köt.)
\' rí t it raw «I t v ii,
i
■ itif ii í -i 11»
Tőzsde,
2hidap«att fabonatdtade.
c Köttetett: Buta 1908. ókféberro 7-64. Roüí ípt. . Zab máj. —u —..Tengeri jul. 6-Í9-C-80. Repce aug.
ía-os—lafTie.
Budapesti értéktőzsde.
Elétözsdén köttetett: Osztrák hit«lrésiv m.tt.^ Májftár hltelrészvény 781.25»-l.eszátnileló barik éW.^-. Jelzálogbank r.8), ^ ; 628,Rimamurányi vaamU 462.éO Ositrák-magyíir állatavasut részvény 878.— Déli Vasút Német birodalmi márka
117,80. YIMamos vawt »lí.éO, Büdapeiti t;dzütl raétit
Béoat értiktözsrt*.
Hlétözsdén köttetett! Osztrák hnoHmésat rénvény QG4.2C Magyar hitelbank réMV.\' T3Ö.^» (h*lr*h.mr>fpj államvaaati réstv.i ; 98Ö.«t. Union bahk réswWdt0ítír-koronáiáradék lOO.tt, Angot-o«trák baák ; B1B, 90 frankos arafty 19.08. Déh vasat 78.85. é Státslékoa magynr aranyiáraéé 120,80. Magyar koteaajáfádék «9.40. Márka! bankjegy 117.87.
— Köavifróhwi *rt4lvásár fii vatalos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról «átadt — darab. Ma Arketstt 1281 darab. - Déli 12 óráig alatí-l
tak--darabot, Mai árak:0r«g aerté»1
elsőrendű 04-96 korona. .. 1
jr.niu* 10.

Bajusz- és szakáltoweszífl szír,
KHíinö hatásától számtalan elismerő irat tanúskodik. Csalhatatlan J biztos crfitífljóny ( Gsak nálam hoszeroKvo valódi. Ara 1 kor, ííÜfíÜór.j
NTilrínoi- ítaadU Le a aak IcfUÍI: ,,Ai 6iiih klrdetott uareket «ecklaírtettéi. »] kfejWul tudaton, hogy «ak m 0» k\'éeiJLnínyáa.k kiatóitheiem, M*y bájnfro« QÍU »U>,
tUih Ukaáor. nUíifthittUJaok. Aiad-04j.
—-.---------------— .....- - ■ 1
136 hAJ«irattal ¡gátolom o szerj
HESST H&jjiövesztő
kitűnő hatását.
ira 2 korom .
Minden 00*910 egyénnsk nótfcillözhfltetlen a
M MaLidieuí fcttKl
Ei noro Unít*x$fi jt AH***»M*sb1 SctetoUp tetesd**
Sem a kéaon, 8 tejl-«r»n, sem á ttá* szövetén ww>ml íotttot Mtt I áj> oly eá«>»eraségiol hasinálíak, Wnt «¿kor vizial bak**«* a íoJönk<iLl a* pux halat aM* tfyu ulnfts* vsiéi »dat
fiat« koxjfcf W«, »1É1H Mtn WM\'iná, ét «tprt^v jí
»winitm
hiiüjs
-
CsoifaNOféaK
)
iMihin
Irigye^ adofc
rtürtl u»a fcjH
hdr«:
Tábor
THE
gyi
Arad.
>1
életbiztoaríté-táraaság
■ Londonban,
Magyarországi fiók: BUDAPEST.
Ferencz Jóessf-tér 5-8. siám
(a társntfg saját palotájában). A tárt;.\'ág vagyona 1001 Uoczember
81-án .... kor. 100,871731.— Évi bevétel biztositások és kamatból
1001. évi <Joc. 31-én kor. 31.656.383.-Kiflzetések. biztosítási és járadéki szerződések, valamint vis»zvásár-lások stb. után a társiasái; fönnállása óta (IMtf) . kor. 420.000.043.— Az 1001. évben a ttisaság 571« köt- , vényt állított ki . kor. r,0,727.2CL:»-t összeg értékben. — Prospektusokkal ér díjtáblázatokkal, mcUek alapján a társaság kötvényüket kiiliit, további ajúnlu-tokkal dijinentOM\'it y/.olgál ti magyarországi és u Kelet fiókja Budapesten, valamint ennek .tgynükoi U ílúlf minden
nagyobb városáhui. —1 1 "■ ■ 1............. " 1
K«Biai3an!!
4 pár ozipö
csak 2 *rt 59 kr.
olcsó árért lesznek a nagy mennyiségben eszkézölt bevásárlás miatt eladva. Egy pár
Ok p\'1\' AO. IMIIU, íit.lftv) 141,5) \',JM\'\'
•Qzó( ciipó orósen szégcll talppal, lég tlak, továbbá ery púr í^íít
dlv.Uop c.iipfi z*îïiAT/.:iti:» Mind ióoy t\'ùs K forint SO krujexá:
\'ogrendeMínél elöjtejidó a láb lu.ss;: Szétküldés utártvét mellett.
SohuJi*£xpori F. Wimliacl
Krakau A\'ï. axA.ni. Oíoro nio^\'ongedve, a meg nom felelőé« pé.ny. is viskza.
gujal-
fir oio\' r<"

Hmi "Alja Ön ----------
■ toiUUeo kUl»» h»\'íaa. Ngideátleekk »r«. iwl.ll • 1 y «■ W« ArraWr*i»i«t I 4»tr»i
M 11. ; t»-A». >44t I fil t» kr Bfr*<JCl >kpljAU m imV « cilmmtl t»l«4i
Jîa „lacr.nitKCBi 1« «" )>>|.nn .uioUti\'i:
Sertéc-por.
óv- Öf (O\'ÓByaaor aortéfokitei
A lcgmelui,»ebbcn ajáriliuk • porok* melyek kiszAmí(hatatlan Uroktol óvjA moK u «crtéíi\'lnlHjdonoKokat. A mole •dók boAIIAvi\'J, do ogy.óbkor is, lm v; lamely boUjség mutatkozik, mindi-sertésnek por adandó, mely ? ngéíz évre relealc?essé tesz niindo-egyéh gyógyszert. Sertéseknek 1 n»!»-kr., inoÍuezf>:«ts 0 kr. Sai-ióB-^^r. Kiucsztő por r<«« emésztés és, élvágyhiánynvil l a«:u, ) 3*azorra adandó. Ava 10 kr. Kaphat«
MiLASS\'N ILLÉS groifizcfliíiban
O \'/ A fl A OÍKAÍJ
rórflul fyeagűttg tliupottaUa), I<l«srb»t«K«*a*V, n Satui«** Utkos banal ■ klotapoiiykanl tgf e-4ai óink ci
Dr. BRmm pERüíM-poa
(P*t«l uívOnyekböt késaltv«)
álüü (Yúni(AAt6k Mnonn, iwt cvi c,>rJtl » 4r.
Brvin-»r« „Pomtii-por" »1-
kilBiKR « n«mx4- < itOld-Pinivek mlDil«nnimO ir«r.-ic>*{«ii«k •tbidlkom, • Ity fiitiaknàl tk lotuutltni^i is r.JXn*! a mi|Ul»o>ïs AU-volili«Af*. u«mksl4nhra pí-toltiaUltkn ¿yitfptiit « h«i]t. vtrrotttiMk Alul «lô. ........itÁinkl, •
(d&totl oróltot
kloia.ionxAiok, Sr.f«rt4iUi
r* u «Jjcll innr^rot^itk, « iry«ugo«*( • * t«Ue-t*tl<>u«Ar, fdrlI.U Cyouf*B o"»« k*u»jh«Ti>nh«tl»r> clújelit äUl al»tfiéi«U t;«nioai|l áUi

f4rll.il ejr«uf**tf il altldéielt gyaarMógl tOribbá niir.\'JcnnemQ ldagbAntmalnAl. u. m.: mlK-•j; 6iiM«tuiMiMlÍLiK. áliállnoi ti-

nyótvkuAI,
Ärcxketraöcs
Usiabb a vtlA-
iron. UatAt» • fOilA« Kit n»p •l*U t\'iltji U ptU ti aroKOt. k«4T.iUl»»A0*«i, •**Vl&». » Altöl-tot, bératkAt (Mtlaitw) cl tnji.-Hm» mi« Mrbajl. S-MAtni 4rl»linn inj»fot Iai-
(klnut.
(oJfAJAs, m Id«- itmttur«(kíiii. Alullnci »o--"v\'.odi« hi «!»r&tl»a*4^i, ti Irct *&p»\'tUxf», mi* l;co (,<kI| kik fyOibkktl k->iOU«tt «t«n\\(k •Iit>\'-«v«v t^«lY!*hnn(olt«i(, ilu»kti-*7i|. deltkcíanlfáju, hiUtiine/ fAJililbiii, m^hceivt tnictik, du(utli«ok, ok> nélküli itniaíát. a vi| l«ul*tt, t»h«uüm-
«4«. a hM balok. *>c»tol«i íl\'apolok, k Ubik 4t k»-\' t«k I»»ik»»i«, vir»tc|4ay«i| tlK-nit Hinde/»o (U »IStoroll ld<fli«U|«.vtH a Tí\'{j*vrAtb»n rJtij t«mml-hl* UunUi u«i álla* »t rri iyó»-)Uhat<lk vir btitoian 4i tMc4ktM«o, uiltil a p« ui nOvauvckMt k»*«>l»tt Hr. Prun f«!« rOutn por AtUiöiatl«üí4f*M k*i*t»U ItlkAt e*T»<tfll ».n btrom ■ Wcrt
YátlatlaUk. Ef«n por llliia» c^t*<ioi »n tnrom • ei«n kir<m «lin« BfjtUtnl»« t»r»nl. — Ára ny doloioak
poatof Itlxiaul
ilill «cyUU •tk u\'íntci
• korona. — l\\>»bi!U|f«nd«lí-m*tl*tt ••ikScStUtnak.
Wary t«í»ly u korona, klotl 1 Uorcna HMfypor I korona. 8>np»f>.Q eo fUltr. ror»*V 1 korona. Aroavf« 8 korona
Regenerator.
Ailatmjillao UK ui <nt hal «r«d«U txlnictk risfranrtriitt«.
»t«r t«nrdn-viki\'akApJk ticdftl iiinlt, k(S»6oli hoUnVtut L*ak ktt»i«/
ht .Jikl»i>.lí.
r.jry Ovf r Ara korona-
F«]- 4« itiktliha] ntpooia xilírdi H .iTOlct tuti mu h
útra
Kapható az egyedüli Győrött, valamint a
k«szitóné< fóraktárbaiw
«CHL6CHMIDT JÓZSEF g>óg)szerésniél Lm* Mihály drogusUtlelben Budsp
______________. . _ pest, IV.,
Muzenm-körut 7. és a nVUgyat* klráJy" gyógyszertárban, Budapest, Marokkoi-u. 2.
A SZÉP KEBEL
tói
_______átf.rCin-
tVel\' tognak "írtaifllnj, h<*T Mtaxft rir Uljwwn t»iiMj-teJoM »íor, mtJrlTol »
máájclet Mottd mídon k*or-
bOff • uttxn k»r*f bbé rukar Itgyen. is ai elikW-5 hiílgyek »\'4» mir kmtreiw uM a ta-
lódi Roi»ti
Véuuaz- halasam,
WtlMt a logkUtaiib orvoiok ♦« tínfltg aion lu-tat agg*1 l\'tr. hogy a kob-kU«ueaiU4*ulr* bolyra ^^ ial tiiatU,
vn


kac/a: a «^Talakal tlJllÜ, A
WJUk eaojruűaxréaajl clii-nrflj« a »»«nanban a kak-Mreffc ary*Hal»»r. bitorrraa
•m^t^t kMf^p«\'. HÍUu- --,— -, hnry a LiulJJek 4tr&J(o(l»il ptaMlifeick
uer «Url likar a lívdben minden k(UAb«« «a>»U* níl-kai lenniU. Elteié haUMa fohrUn * vaj ¿dl u«)«tl Vinnia.balxaau a<onkl*flI Wu "rcKilnt kStoaenli. n
arovvMUokal itAatUiaenu
ban tialalit MbJoo uTlaO-■tat rtazfra haazno«, ép uvy a kiíoJlódMbín Irrfl Óiul laAny, mini már ki-
fa lati ataiony atiinAia. --LUíyana* * aoriiiT, huaaio f f4ny fitaaknál b haaoaW a «w>)f* t*»l UAt. Ha unni inl f bau nm lehat a !t«kerá«bK ^m ártalnu ai af4*uágr* ijy »rr oary atomiak, »^Alc ritart. a kara»-^
I 8 ^ P >w. S ITMBO
- SiiUOifcUj fTTökUAá! "TrXIT n taion nlAnviUot rtrr alAtacaa
• amáilá.ik calmiaftdilk: n ■
Pelmfti WtëMë Budapest, IV., Béosi-stoa 2.
V M ÜJ!k.T» i^la % V
FéKiUk
i éa
I Ndkttóls
twujl »ÍJIl foliiwk ikipjai S«*ilMlla MWMt A tVfflilrVaaabb gT<lT•
„Hmjmîû lnÍKtiiCKAk^
Toribbá Umiijr« p-timwnia, podtgri* ollín I«gJob)j a
ba^A
>a«W8|S|Jutl Dluokal/lró I laas
Bd^ddll M«Vn Kitárr tier aj 6«jtv> raMjnaUku« »•uok »fta». l i|Mu«raalibirt rYOrr^li a keis-Víhyt, «aan0ik»n*tá*l. orllamtwA, kweaalcáwnt.
fijdilmit, htlfi)*»«. dtt4Vfáhu.t, cyeAiOT-, Hp-
éa m^dAfinaiai, mútgrf« binlA&iitkat, lioio-bídfaí. ai ^irjraaroèqtt, haiWialuímt or*. Ul i*th*kM. a fffcitfn f. Ara 5
ktrr. nrj dobat t*to Tir- 4» !,?<>-
Borttartltd labfiaoe s krt.Tnm 40 Ollir.
Rk^twli a f$- t» MÓlVflldfai »«ir: ^laryaí Király\' RrÇtrrtArWuu OMrjaiUi
v, KiHitít Ur MVioAM-u. \'iX. *u MtgrantiUiaU uláfiyM «sgy a pint «lii»t<» bokaidúia nmllilL Jîeor éa a*»r báUnyllnUcoikt. i
csacoai
HaBz>1űe -ünraácíj
Naii ttTSBSHKEt
a ..tHrp-.Hr?, Utmulnti\'- ex, küny/, moly -•jaj «11*1^0 iv llUtoa batck-avB.hto vonat-fVv*^ a-lnA»t. -trtitnH-wlvt t.N a-.M\' l UIUI .lat, tf icuti.-u Ur. a A iu : A líf T A X> Vt*tAi9i Wirt »iJtoii-\'filla ti H .Tvrt t»Ar»ílM%V íu^ven »Ar«
bvrltik\'iau l^ltJi ir.ts. A k.\'Ur» our at5u-C. k>k>llrbun JOÎWlt *)Vf V» tï< e/.tr cnlbtir afl. ii4ah«ll tntv* gyógyulást, t\'ortvla ao f.Uir
lélyo* kiM.Uuiw. Ojiíw
Jégverés eüen
hitényesan és kedvezfi fel-Mtslslc mellett bhrtssit a
y Hazai általános biztosító
ífczY\'jtyiáísa&áB.
Forduljon tohút az órdeldődö ga^dakCzönság bkalommal ko-riiíeü Eolügyolősóif, tőü^ynök.tt.Sg, illetőleg boiyi UgyaüksCgeiuklior, h hol minden tokintoUicii kóa*-sóggol adnak tájékozat.
Káraikat gyorsntt és mél-tányoaon bonyolítjuk In, azonfelül kedvező (izvtúoi feltételeket adunk.
1 g^faiaH«Migpa»«i twr J
^ A U A S g
Budapest, VI., AndráS3y-ut 24.
hol a ritinka tttn4;0 nauvt-, ¿4 tuiffy-acorvl balagraknak nkponta lettùel d. f. t^—\'Ue »» <<.to T•• S-lf.
EleO bÍ7.toc>liS ír.tircí
; KATONAI SZOLGALAT ESEJERE
0 ca. *t kir. fentege \\01\\e fulieireg véJr6i-aúg" alatl ui. 11.
j liuüapeat, IV. VAoi-utoa 3s\\ X. e.
í\'i\'i{y«-.inokok loge)5u><"?ffll> clIálA** tv v«dk4-tultrclUi\'g. ütelvc «»srkonui\'á» íflcJAfo, •Vi dijtatoick. -- 5» bviflrn tttt,y}:ti\\y . » Q/eml>*x.\'on a butoaitoiukó ; a 1 raoi>.:ott Ifja!; «ronfclnl tot^m» Vül">n nycKmniyban »c.ytllnak. BUtovitákl lóko > S iiilltí*. SUtoalUkl alapolt hat ¿a fAlmUHtí.

Vendéglősök
yi
Vau szerencséin u t. vei. urak figyelmét — a kíizi lgó idényre tekintettől — 4Ú-ms s ör-axlvatíyiilmra fel-himi. Síámos k-AHítéson kitűntetve I Igen jól muliödök. czélszcrüek és olcsók.
Arak 24, 26 és 30 korcna.

Watteric\'n Arnoíii
Bitdspeoi,
VU., T)ohány utoza r, r.*.
Kyesaaiett a tulajdonos „ilirUpterjestiő Vállfát" kórforgógépén. (Gzégtulajdonos^ózékoly Viktor..
II. évfolyam. 168. ix.
STaflykauJzf*, 1901 azerda, Jwtfoi 17.
" j
MÉlU
Egy* 2 ffTTer
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
Előfizetési ára:
* Holyben hú hot hor*-- ejy kára «0 fOtór.

X
F«i«Ui ii«tk*i«Ul
rum vraoó. * * .
111 W 1 1 11\' Ir\'
Mtf jtlulk aapoiti korán reggel.

Kiadó tulaj d«a«e«k:
Vidékre r,Ut.l Kui. . V 0 ^^ ^ ^ -------I * F*. C**" ÍMntWé*««
Vidéke r^tal to^m eRy hóra 1 korona 20 fUWr. | Sx«rkc«tó^ ¿s UadébivaOl: Kxaon fe Kaxka. p.pirk«r*ak«és* } nT^l.]<íb.a.
f ■
SzAll kormány lexnoxidá^sp a
képviselőházban.
Eljön Karagyoroyevícs Péter!
Szerbiában ezt kiáltották tegnap s ezt kiáltják ina is.
• Hogy holnap mit fognak kiáltani? Vájj\' ki tudja.
Annyi tény, hogy a nyugalom nem olyan csendes és a csend nem olyan nyugalmas, mint azt a külfölddel el szeretnék hitetni, Szerbia forrong és nincsen kizárva, hogy a holnapi események elsöprik a maiakat, a mai események hőseivel együtt.
Addig pedig: Éljcu I. Péteri #
A sktipstina királyválasztásáról még a következő tudósításokat kaptuk :
Pontban tizonkét órakor vonult be a szénátus, élén a galambősz elnökkel, Pera Velimirovicscsal, kinek mellét a Száva-rend nagyszalagjai díszítette. A >7.enáiussal ogyütt vouult a terombo a nomzetgyülés tisztikara. Altalános zaj és az izgalom moraja kiséreteben foglalják el helyüket a zöld asztal körül. Különösen sok képviselő van a teremben, akik utcai ruhában vagy szerb viseletben jelennek meg. A szenátorok többnyiro feketében, a minisztorek pedig valamennyien frakkban, rendjelekkel diszitvo ülnek a zöld asztal körül.
Csak Masin közmunkaügyi miniszter ós Atanackovics hadügyminiszter vau ragyogó katonai disz-egyenruhábau. A rendjolck közül mindoukinél hiányzik a Takova-
rond és a Milos-rend, az Obrenovi-
* •
csok adomáuya. Az általános zajban és mozgásban a miniszterek a képviselők közó ülnek, a fönntartott helyet csak & miniszterelnök használja. Zsivkovics igazságügyi miniszter, a szerb Roberepierre, az összes padsorokat még egyszer beszaladgálja s a paraszt képvUelők-;»k, akiK láthatólag bálványozzák, utasításokat osztogat.
A hátam mögött egy szerb újságod megjegyezte:
— Érdekes, hogy ebben a nemzetgyűlésben csaknem minden harmadik ember halálra volt már Ítélve. Aki őket elitélte, az már nyugszik, s ők most uj birót választanak.
Az eluök csengetésére halotti csöndesseg támadt, melyben a légy röpülését is meg lehetne hallóul —
Vakmerő rablás
\\ -i,»** -
MegnfM kereskedő.
— Saját tudósi tónktól. —
)
A Madách-utca 13. számú házban Lengyel József és (iergő Sándor kocsisok az éjjol rátáinadtak kenyéradójukra Ferkl Jakabra és azt vasvillákkal leverve, kirabolták.
A rablók azonban nem menekülhettek, mert azonual elfogták őket Képünk ezt a jelenetet ábrázolja.
Olyau volt, mintha ebbeu a pillanatban az utcai zaj is elhalt volua. Velímirovics eluök mély, szilárd, messzo hallatszó hangon a következő szavakkal nyitotta meg a uem-zetgyiilóst:
— Megnyitom a szkupstina és a szenátur együttes ülését. A képviselő és a szenátor urak tudják Jtogy a megtörtént események és az l88&-iki alkotmány visszaállításának megelőzőleg külön-külön történt elfogadása után ma királyválasztásra gyültüuk össze. A király szenlfelyéro törtéuő szavazás az alkotmány értelmében névszerinti lesz, még pedig szkupstina kezdi és a szenátus folytatja. Kéri tj nemzetgyűléstől, hogy a személyre nézve iuditványt tegyen.
Az egész nemzetgyűlés miut egy omber ugrott fül o szovakra s a falakat reszkettető kiáltása egy uóv-
ben, a Karagyorgyevies Péterében találkozott. Zsivió Petro Karagyorgyevies 1 — hangzott mindendenfe-lől. A gyűléssel együtt résztvett ez akklamációbau az egész hallgatóság szerb része.
Az elnóki csöugetyü s/.avára rögtön ismét leüluek a gyülós tagjai s mély csöndben hallgatják az elnök küvotkozó szavait:
— A nomzetgyülés egyedül Karagyorgyevies Péter herceget jelölte Szerbia trónjára. Megindítom e jelölésre a szavazást.
ta—mimm—— w——wa
A pápa állapota.
Hóma, jun. 10. A pápa állapota — mint az itteni lapok Írják — nem aggasztó. Lapponi dr. orvc? tegnapi nyilatkozatában kijelenti, hogy a pápa kissé elgyengült, do hosszabb pihenéa »helyre hoshetja cgószségét. . .
Zágráb, jun. 16.
Minden részében borzaimaa eset törtónt tegnap eate Varasd közelében. Egy gazdag kereskedőt öltök meg és raboltak ki a kegyetlen rablók, noha ax, hogy életét megmentse, maga ajánlotta fel nekik vagyonát. •
Az áldozol Kqhn Izidor varaadi kereskedő, akinek 400,000 forintnyi vagyona van.
Kohn Prcgradában nyaraló öczcsét akarU meglátogatni és kocsin ment oda.
A kocsit egy Dulecsko István nevű tót axármazáju kocsis hajtotta.
Pre^rada közelében egyszerre vagy tix felfegyverkezett ember ugrott elő a bokrokból és megállította a kocsit.
A kocsis a fegyverek láttára leugrott a bakról és rémüloióben ol akart menekülni. De utána lőttek és egyik golyó találta is.
Dulecsko erra összeesett és halottnak tetotto magát. Es mentetto meg.
A parasztok — valamennyien horvátok — erre na kJ estek a Locsiban remegő zsidónak és miután elóbb elverték, rá-ordították:
— Pénzt, vagy életet l
Kóbn zsebébe nyúlt és önként átadta minden nála levő pénzét és értéktárgyát. Három ezer korona ós egy vastag arany gyürá volt nála.
— Itt van rföadenem, most hagyjatok, békében I
Miután tánylág meggyőződtek arról,: hogy már több vagyona nincsoo Kolrn-nak, már-már el akarták ereszteni.
Egyszerre megszólalt ar. egyik ós az elhajtani kéeaOlá Kobra kiáltotta : -Várjl .
Ezzel félre hivta társáh ós miután néhány percig tanácskozott velük, odalépett Kohlhoz és tr.l mond A : .
— Zsidó, meg koll mégis hahiod I Kohn térden állva/könyörgött életéért,!
do uom kegyeloMpek me;» r.eki.
— Elárulhatsz bennünket és ezért meg koll halnod. Készülj a halálra I
Ezzel íugyrtmkkel neki ostek mind a tizen és addig nrtók a lejét, a mig az ; ogészen formádan lett a sok Ütéstől. A \\ meghalt Koht váréUo hagyva eltávoztak t \' azután.
A kocaís «indíat borzalommal végignézte, de nem mert mukkanni, mert őt is megölték volna.
\' A mint a rablók kimontek, ozonnal. Varasdra sietett, a hvl elmondotta a rémes gyükosságot. A csendőrök ivír elfogták a rablógyilkosoké.
<
•.VMtXtó*
f-
I ORSZÁGGYŰLÉS.
:u • «<
• le
| bíttíir,rj fogadj* SséU
.miül tlyan tcruiáti)ít.
KlttC k Diniéi OiboT. _ Jegyzők Btotilenét,$e|t«,ftilkay. I Jafeavoltá*. Ltiftáet, Plósz, : Wlassics, ©arányi, Uuig, Cseh.
í A Szétl-könnAny beadja lemötidáaát.
Dániel GAbor megnyMja a* ülést. Pel olva«sAk és hite 7-sitiJ i jejyzO,» ÖUjvet Dániel halotti csöndben titti meg a rendet ehiOki előjorjesztéseit o aslác így **ól — A uuxuí/WrclnOk uz kér szó-\' Széli Kálmán Tieatett kép saMfcái I A tepaap be^élwMt politikai nyilatkozat megtelelem kérek a L képviselőháztól szól. (Halljuk! Halljuk!) ROviden, egyszerűen és tuára/on logom ezt a nyilatkozatot megtenni, olyau szárazon és röviden, minőre ekVirtAkOan és ban^ba-i .\'saV k^pes vagyok. SzordLozvui minden körülírás nélkül, minden fejtetőié* mellőzésével annak az állás foglalásunk ax előterjesztésére, amelyre én és a kormány, amelynek élén állok, ma gutikat elhuLározluk. Kn többször kifejtet-tem a t. képviselőház előtt annak a poliü kának elvi irámAt, indokait es uióds:<rét amelyet u elöiiiott parlamenti helyzetben a t. túloldal támasztott ellentállis küzdelmében a magam réttéról alkol marandonak tartok, fin «lojétOt fosva azt a feltételt tttxlcfu ki, ismertem el « politika alkatele-minek é« ¿Ibtotlsm fel, hogy ez teák ug) folvtalható, k&ak u*y holyoa, c*ak ugy vt zelliet sikerre, csak uóy vihető és csak ugy lehetséges, ba annak nemcsak elvi irányára, de módszerére nézve, e módszer mértékére és haláraira nézve minden té-nyezőbeo megvan a teljes egyetértés és
Káinén bukáséi mely »gyedül uralkodott iöfVéuyMcn. Bliőreuíí feladat fc oretiggyttlésro, boflf * J®g. »^¿»T ■ lg**\' ság irai.ját kiQnni ne epedje. (AIlalAno> hiívéilés) Bitómmal kiáitjá u -miszt* elnök folé ÉJjon Széli Kálmán, tfups jobb
Ugrón DSBór Né« tártéit* pefttita\'
pártokhoz, minden politikai kételazelUé* (-.¿¿Ól Várja a jövendőket A kérdés lé-ayefO az, hogy személyes uraimul folyta-a korona. (Taps i szélsőbalon) A nemzet aaárt oyéf elv a válság béko.
a,.itt, meri n ¡dkjÜLu-v-isAg látszat, képmutatás. Ha azt akarják, hogy szabadoi fojlMjék aa ortiág, aiskar 1* kell tépni aa álarcot
Nem árrá Való « kópr.^íhái, hovy lírái yi akaratot tór\\unvl>e ígUason. 11a df éven kérésztől nem állhat u*y fel ugyanazon közjogi viszony, mert a nemzet érdeke rne^i ¡\'Ladául t:ván. Ha a kormány vál»ágb.i kerül, akkor az csak icszavív..-» utján tőrtenbetik. (Nagy zaj jobbfelöt Fel kiáltások Szavazzunk náL) A nemzet aka rátát semmibe sem veszik, hogy csak parancsszóra akarnak intézkedni. A krízis ellenzéki férfiak kihallgatásával intézhet*, el etuk. Ha az ellenzék kövotelései miatt akadl meg a kormányzás, akkor az ellen-zék fejőit is meg hallgatni a királynak (UerülUégjobbfclől) A király nemcsak a szabadelvű rárt fűlött uralkodik. Ne a császári kegyence* intézzék el a krízist (Taps a szélsőbalon.) Erek besujisa, informálás» döntötte et eddig az ország sorsát — Sjj nálja, hogy ily r.Tes ellen/élnek, mint .Széli Kálmánnak, k< il buknia, — örömére szolgál, hogy vitatkozásban is nemea ellenfélre tatait benne. Szóló nem követ doh utána, hanem virágot
KarafTorrjrarlo« Baáayeitea,
Mint bbtos fonásból értcsftlfink, K* igyorg) «vics Péter, is újonnan megva ásított ezsrb király elé induló tierb ofadó btzotuág, moly Avskue /Vica élűik és 18 keraieU képVüclŐbÖl Itt, todden este 9 érakor éraezik Belgrádból Budapestre s itt fogadja t szétdáű rtg gel érkecö sterb királyt.
Szerbiai események. •••
UelgTiá, jun. 10.
A város lobogódisze meggyarapodott, mindig több a dekoráció. Az utcákon sok ember látható. Min1.hogy A hatóság tegnap a mai napot üanennek nyilvánította, a boltok legnapyobb része zárva van. Az álcákon piros-kék-fehér azegé-iyfl lapokat árulnak az uj király arcké pével és a Kara.fyorsyevics-család szobrocskáit. A üonak elölt, ahol délebut tiz órakor a nemze\'gyOlés újból összeOlt, nagy lömeg ember áll. A kalonaaág, mint katonaiig teljesen elvonult az ul< cákról. ^
A nemzetgyűlés megnyitása után Pera Aelimirovíjs íciolu-.sta a királynak a .iemzetKyűlésbez intézett táviratát, ame-yet többször anörö ztivió-kiáilással fogadlak.
Kújönösen erős tombolás volt a táv irat ama részének (elolvasásánál, ahol a
, íagvi________
S vegyék tudomásul, hogy minden tOrvény leleuségnél oly vakmerőségei fognak szem beszállni, miro eddig példa uem volt Taps a bzélsúoalou. S 11 11 Kdntóu A^ utolsó
^ „ S kér: a túloldalt teljéi összhang; oly öaazhang\'és olyogyot gondolja meg. hogy Magyarországra a csá-értés, an oly jeljes azonossáaot jeJent. :,orzák a Icsnagyobb vossélyt
teljes kongruenciát amely mtnaen bullám-zást és az alniiwA*ban vah ingadozási egyenesen K-árja és azt nem tQri el. van! a jobboldalon). Máius volt 6ze renci^in a tiizleit Ház előli kijeloflleni — már előzőleg is cs tuála is hivatkoztam erre, - do ik!án akkor jelentettem ki olyan modorban, amely logiukább kidomborította az én uézelemot hogy addig maradok ezen a helyen, ameddig ugy latom, bogy ennek a feitó:clnek lehetősége nemcsak tnegvao. dc az teljesen biztositvttnax is látszik. Arról vagyok ma meggyőződve, hogy uz a/ egyetértés az én politikám módszerére és iueliitftzlsárn nótve mnesen meg olym
uiég oly
lüirt.\'.\'cbon, ai\'uly szükséges arn», bt^^ ezt a kflbdeloiet én erről a helyről loly tathaJiam és éppen azért jelentein a t. képi ;selőhéznak, (Hallluk! Halljuk (» hog> uuut vasárnapin 6 császári és apostoli királyi (uUégnek a magam részéről beadtam lemondásomat a beadtam a kabinet lemondását és ó császári és királyi apos toll feíüégo ezt a lomondást ellogadni ke»
________ouw
gycskcde\'lt. Nekem erről a helyről töb! szavam nincs, nem is lehet-Nem érvellem, nem is fejtegettem egyazerüso és szára zon elhatározásomat adtam tudtul a Háznak, hogf ezt szíves tudomásul vegye Arra kérem a t képviselőházat, méltóztas sók ciiuiározni, hogy addig is, amig az uj kormány mega\'. kul, üléseit felfüggeszti (Egy hang a szélsőbalon Meddig? Elénk, hosszas éljenzés és lups a szélsőbalon és a középen. Mozgás és zrj a széUöbaiol dalon.)
F o I ó n y i Majd meglátjuk az uj rendszert.
Kossuth Ferenc uem vonja kétségbe u korona jo.-át. hogy azt bízza meg bizal iráv ai kit i &ar Do ehhez a többség bi znlma is Ezükséges. (Helyeslés jobblclói A törvények megtartása képezi a nemzet 6 uralkodó efei\'él. Kijelenti pártja ne vőben, bo;;y ha olyan kormány jálna uralomra, mely a térvényeket lisztelcihen uem tnrtani, cx-leyjen újoncozni akarna, vagy a hArjzab.\'ilyokat szigorítani akarná, akkor jnindtml cl fognak követni, bogy ezt lebe-tctlor.né legyo. (Zajos taps a szélsőbalon s a néppárton.)
Gr Z i c h y János; A néppárt uevében testi ine; kijflontését Kifejuzi reményét hogy az uj kabinet a békés kibontakozás uljam fo- lépni. Széli bukását még a jot\\ törvény »• igazság bukását jolentj Bppeu, most k^Uell megbubú, midőn bazafiságára, annyira szükség voö. Kijelenti azt, ba a] kormány bukása az^uj rendszer újjászületését juíontcné, akkor a legerősebb eszközöket fogják alkalmazni.
Szederkényi Nándor: Szintén sajnálattal látja Széli Kálmán bukását melyet a többség elméletéhez való ragaszkodás idézett elő.. Az a meggyörődéso, hogy a bonyodalom nem lesz uj zavar kezdete. Mert törvénytelenség esetén oly ellentál-lást fog találni az uj kormány, melyre eddig példa nrm volt. (Taps a szélsőbalon) Kéri pz einapolás terminusát is megállayi-tini, mert a bizonytalanság nem elégi ki az orí/ig érdeklődését
Ivánka Oszkár ■ Szükségét éra! a fel-szvial.\'vuu-. Minden ifaz hazafi rnogdöb-\'
______ ITÓt Cg,
logutolsó kövuti <z indok, moly ért a válság kitört, uem * •< mclyes állásfoglalása a koronának. K kérdésben is • lenalkot-minyoBubb érxéat tapasiztalt a király részéríl. Soha cyy pilinna-<ig aem tiofot^úsolta sxóldt kötelességének toljeaileae céljúból. tehát lemondási alatt soiu. Ezt lérft becsületére mondja, Kelséj ntin tiltott cl szóló előtt semmit előadta mikért történtek a doljok s ;éri u lla/ it. hory no L\'grou ímnrrssziója alatt távozóé- a Házból, mert akármilyen nehéz dolgok következnek, a korona s a nemzet között eltérés k. lotkezzen. (Zajos általános helyeslés). Mineent konyhára leliet lenni, do o nagy kincset nem. Ez a válság alkotmányosan történt. A kormány 0 hó-n.ipon át könyörgött, bo^y szavazzanak a katonai javaslat vorsa felett Ez nem történt. Szóló birtcsilolta a szabnd-választás rendszerét. A hatalom legtöbb eszközét kiadta kezéből. De a kisebbség nem akarta a békés kormányo-zásl A válságba tehát mnes beleszólása. Ha azonban azt látja, hogy polilikájánnk iránya közkedveltségre talált akkor ulolsó szavait örömmel mondotta cl. (Zajos taps lobbíolőL)
K o s s u té«rfVrcnc ki akarja nyílatkoz tani, hogy a királyhüség tekintetéhen nincs elleizók. (Zsjos helyeslés a szélsőbalon.)
R á t k a y László\' (Széli Kalmín távo zik a teremből. Zajos éljenzés jobblelöl) A magyar parlamentben ritkán van kor mányválf&g. Teljes eli*meréssol van ^zél\' Kálmán iránt, mint férll iránt de mint po lilikus Iránt nem. ó a katonai javaslatok miatt bukott meg, cz tehát az ellenzék győzőimé. Nem igaz a többségi elv Meg\' kérdezték a tőbbí^get, hozy miként gondolkozik? S aUotmányos helyzet az, hogy Bécsben iutézik cl a váhá* sursát kegyen-cek utján A uomret és király közöli le\' gyen mee az egyetértés do az a vágy han goznék cl Déesben is.
A HAz elfogad\'.» a miniszterelnök indít\' váoyát és cluapolta üléseit
király a:t mondja, hogy ö lesz a szerb nemzet, a törvények és az e\'sö védelmezője. Azután lanyhán, kis érdeklődés mellett megkezdték az alkotmány taogváitoziato.1 szakaszainak felolvasását. A gyűlést tizenegykor befe jeztók.
Az alkotmány módosításait, a melyek fóleg a királyt jogokat kisebbítik és a válos?tá*ról aiólo okiratot, a mely a teguapi (iléa jegyzökönyve, a szenátorok és az összes képviselők délután nógy orakor aláírják. A küldöttlég, a mely-iicz politikai tagokon kivöl a kormány hozzáadta Popuvlcs «zredest, egy kapi tányt és e;y löhsdnagyot, holnap a hajnali gyorsvonalial indul tioníbo.
A konokból a nemzetgyűlés tizenegy órakor testóleiileg a széKesepvházba vonult, nl.ol melropoliia Tfocum-ol celebrált Ezalatt szóltak a vár ág\\uí. Egy
. Párls, jun. 16. \' A GaWnak azt jelentik QMfból, hogy Péter király márcsfltöriokén Béc*-L>éti lesz éa Ferenc József király ezen a nspon lógja őt fogadni,
Berlin, jun. 16.
A Post ezael a címmel: Gyilkos ka-tonitliztek cikkéi közfll, í mélyben rendkívül élee«n eUtéli a belgrádi katonai összeesküvést. A többi kCzt székel hja:
Az összooekövök közönséges gonosz-tfivők, a kik halálbüntetést érdomehieka telje*enórtjúk, hogy a rom in király lemondott a hátodlk szerb gyalogezred tulajdon ¡»»Agáról, mert nem tűrheti, hogy egy gyilkos banda az ó nevét viselje. De az uj király is kénytelen lesz ezzel a gyilkos bandával foglalkozni, mert ha kegyelmet gyakoáol, ugy «^ak ujabb gazságokia fog alkalmat szolgáltatni. A gyilknsok bizonyosak lehetnek róla, hogy a küliöldön nem fognak ko-gyeimet találni.
K Reichsrath Ölese,
Bécs, jun. 16.
A kópviso\'óhítz mai ülésén folytatja a vasárnrpi munkaazűnoirfll szóló tőrvény-javaslat részletes urgyalását. A beérkezett irományok közöli vannak a német
Kiríljyélaszlís Szerbiata
Választás után.
Gettlnja, jun. 16. Karagyorgyevies Péiernek szerb ki-rálylyá való kikiáltását, amelyei Vasics szerb követ hivatalosan közölt az udvarral, a fejedelem, a fejedelmi cielád és a néo nagy lelkesedéssel fogadio. Agyukat sütöttek el, megkongatták az összes harangrkat és zenekarek járták bo az Utcákat. A város lel van lobogózva és esto ki volt világítva. A ftjede-a néphez, a mely-
emben letartóztat.ak, uiert a sr.unátoiok előtt ezt kiál\'otta:
— Ilit Sándor király rekviemje hol van ?
A király hihetőleg hétfőn érke?il: Belgrádba. Uui.nyoaui «enl.i senj \'iidjo, ineil mihelyt a küldöttség leteari a király kozél o a főhatalmat, minden intézkedés csupán a királytól függ.
Belgrád, jun. 10.
A 7. és Ő. számú gyalogezrodet, va •amint a 8. és 4. számú lovusezrcdot, amelyek Sándor, illetőleg Drága nevet viseltek, megfosztották a nevüktől és csak számmal jelölték meg őket. .Ma délelőtt nagy katonai pompával eltemették Gagovics .Milán főhadnagyot, akit a katonákat Őár.dor királytól a hanicai táborban föllármázni akaró Xikolics ezredes agyonlőtt Az ezredest titokban temoliek cl.
BelgrAd, jim. 16. A lapok azt Írják, hogy a hatodik ezrednek egy lisztje agyonlőtte magát meit nem vehcteil részt a királygyilnos ságban. Most kiderült, hogy ez a tiszt azort lólto magát agzon, mert Neumo-vicanak nagyobb összegről szóló váltót irt alá, azt remélve, hogy Naumovica merénylet révén pénzhez fog jutni. Minthogy azonhan Naumovics a merénylet alkalmával elpusztult, a fiatal liszt el-vevt\'jtte pénze-: a ezéii lőtte magái agyon.
BerUn, jun. 16. irányadó körök jelentik, hogy a német kormány el fogja ísmemi az uj szerb kiiályt, ha Ausztria-Magyarország és Oroszország is elismeri. A mi a tivUkosok megbametését illeti, itt azt hiszik, hog^ ez első sorban\'az uj király-
a Ö/.ci ** I i | % ,
alkotmány baladó-párl, a német néppárt ós a nsgy-vbAn. kin I "é^P\'ek interpellációi, amelyekhon arra utalva, hogy Pi ágában junius 14-én 4 német diákot cseh részről megtámadtak. azt kérdezik, hajlandó-e a kormély ezt oz ügyet megvizsgálni, a prágai né-metoket kellő oltalomban részegíteni és "Z elkövetett erőszakosságok bírói megtorlását elrendelni.
Ugyanebben az ügyben nyújtott be interpellációt Drznosaki képviselő, aki ozt mondja, hofty a prágai nóuiot diákok kihívóan viselkednek a cseh közönséggel szemben snzt kérdezi n kormAnvtól, baj. landó-o az esetet megvizsgálni éa intézkedni, hogy a prágai német diákok ki-hivó vitolkedése megszűnjék.
A beé\'kcznt irományok közöli v«n továbbá Dvorák-nak egy interpellációja, mely utal az ó Folségo ellen inléztU láuindá^ra és általában az eluiahóboro-iloüik merényleteire, a milyen az lílván-terr.plomban is történt s föNzólitja a kormányt, hogy az elmebelegok ápolását rendezi*.\'
em heszédot intézett
nak less íóWata.
Qeni, jun. 16. Néhány özlet kirakatában tegnap esto kitették Sándor király és Drága királynét fotográfiát ozzol a főlirással: A mé-száilAs áldozatai. Néhány szerb ember
ez
_ , , r ,—I - j - | <«•■\' niuunaioi, nuiianV
ben kiemelve «z uj király híres őseinek a rendőrségnél tiltakozott ez ellen és a kiváló ertnyeit ós v.téznégél, de egyúttal rendf.rigazgató fölszóutásár. az üzleN, SA,\'dtír klr4ly meggyilkolását, tulajdonosok elUvoütollák az arck\'peke»
LEGÚJABB.
A Balkán forronf áe.
Konstantinápoly, jun. 16. A mo-naiziirí és űszkübi vilajetokböi egybehangzó jelentések érkeznek az ulolsó két hét alatt előfordult jelentékeny harcokról. Ezekben a harcokban mindkét rós-^iól tokán elostek éa megsebesítitek. Ezok uz ujabb komoly harcok, agy lát-ik. nem azt jelentik, ho^y újra megkezdődött n bandák garázdálkodása, bánom valószínű* hogy sok bandának megmaradt töredékei egyesültök, hogy harccal megszerezték az élelfönlartárukra szükséges dolgokat.
Véres összeütközések Horvátországban.
Zágráb, junius 15. Varaad közeiéhon véres összeütközés volt a katonaság és pol(.\'ár?ág köaütt Hivstalosan tagadják ugyan ezt, tény azonhan, hogy két gyalogezred és Vancsas főügyész tegnap Vfraidra utaztak. .
Waad, jun. 15. Vinicában véres ösze-tűzésre került a sora katonaság éa a pk-raszták között Az öaaxetüzéebén négy parasztot megöltek ós tizet megsebesítettek.
Zágráb, jun. 15. Pregradában Kohn kereskedolmi utazót a parasztok még Ölték.
Fiume, jun. 16. Zenggben és Noriban tegnap tüntetések voltak. Egy rószeg " orvái Noriban egy dohánygyárba belőtt forgópixziolylyal ¿* a mikor cl akarták fogni, akkor a tömeg riem enpedto. Zengpbin e \'C^\'el^t: r csendőrökét szeritetiék visszavonulásra.

Kombinációk.
ffi Xiuíapest, junius 16.
) Megfcínltak a komáináclók. Százféle miniszterlístát állítanak Gaszo ar. érdeklődők. Im« belőle néhány,
A nemsetl pártiak listája akövetkoző: \'Blnök; gróf 8*ápáry Gyula; belügyminiszter Gulnar uyul; pénxftgymínidxtcr 1,tikára László ; kereskedelmi miniszter: Láng Lajos; IgAtaágflgymíníszier: Hé-dossy Imre; valláa- ós közoktatásügyi miniszter : Wlavics Gyula ; földmivelét-flgvi miniszter: gróf Zeelénizky Róbert; bourédolmi miniszter: báró Fejértáry Géza; a latere: Szécheuyi Gyula éa i borrát minlizter: Cseh Ervin.
A másik lista a* urynovezott Csáky-Hata. Elnőa: gróf Caáky Albin; belügyminiszter gróf Tisra István ; pár.zUgymi-nisztor gróf Wekerle Sándor; keresto-delmi miniszter: llivouycol Károly; igazságügyminiazter : iiouos»y Imro ; vallásügyi miniszter: -Der^oticzy Albert; főldmitelésügyi min.jxter : ^Darányi Ignác: honvédelmi miniszter, báró Fejér-tiry Góza : n l.V.ero: gróf Andrássy Gyula ¿a horvát Miniszter : Cseh Erviu.
A Tisza-kabinet eaetlege" listáját igy "kombináljákj Elnök ós belügy: Tisza latváa gróf, pénzügy: Lukács László,
honvádelem: r\'ejérváry Géza báró, ko-
ároly, vallás: _.Agügy: Ptoaf rányi Ignác, a róf, horvát:
■rotke^.\'Iear.: Hierony Herr «iez\\ Albert, i BánikfMdmivelés t latoré: Andrássy Qy Caeh Ervin, i Ez a három u. n. i^sta, de ezeV-et ée egyes nevekben tariálják, sőt forog mig egy Andráasy-iiata is, moly a Tisza-\' félétől ewak annyiban üt el, hogy Tisza helyett Andri5sy az elnök, Darányi helyett Ztelénadid a íöldmivelési é* Andrássy bolyolt Sxéchnnyí Gyula u fei-sé" szomélyo körüli miniszter.
Köíeves szolgalat.
Már néi.dny h.Viappal ezolött megírtuk liojy a közős hadügyminisztériumban arra az e\'ví álláspontra jutottak, hogy lehozzák a kétéves szolgálttot ós hogy az újít*4- f jen nagy ujath lorhekcl jelon\', luolyet akkor részluteztü\'ik is.
Most ezt n lányt már félhivatalosan konstatálják, még pedig azonnal a munkálatnak a révén, melyet a végleges véderőjataslallal kapcso\'atban Ausztrrá-ban is, nálönk ia a törvényhozások elé fognak terjeszteni, do valószínűleg már jóval előbb, tán két vagy három hét múlva nyilvánosságra lógnak bozui.
A közős hadügyminisztérium tanul mAnya hobatóan tárgyalin mindazoko\' a feltételeket és módozatokat, melyek mellett tt kólóvos szolgálati idő behozatala lehetséges. Első sorban hangsúlyozzak, hogy a hadseropek az uiitáa sorén nem «zabád minőségileg gyengülnie, amiért is sokkol nagyobb súlyt koll foktelni n legénység kiképzésére. , A legfontosabb eszközök ennok n cél-rnk eléróséro : a letsrám mcglelelő föl-emolésrt, hivatásos altiszti kar tnftgtorem-tése, jőbb lövő- ós gyr.korló\'.erek mog-szorzéso, n muníción adapok nagyobbi-tása, süruiib és nagyobb fegyvergyfl-korlMok.
A loszdlütásctaka gyslofTsájra szólna, ellenben a lorasságra, tá) ori tüzérségre ós műszaki csapatukra nem terjedne ki, mert ezeknek kiképzése kót óv alatt állítólag lohetotlen.
A zéró fejezetben u hadügyministorium hangsúlyozza, hogy a je\'zott feltételek alatt hnjlar.dó to\'ua a rt-fenn ólelbolép-tjtéoéro, do a maga részéről sem tiikol-hatjn cl, hogy oz az ujúás óriási áldozatokkal jár. _
BUDAPESTI HÍREK.
— XUsdelom a« öngyilkosnál. A
Feranc Júzso:-hídon levő Oioio.nne» ve-azedelmes kalandja volt az olmult éjjek
egyikén. Észruvetto ug.am\'s, hogy egy.----- — ■-- ------ .. . < .—
elegánsan öltözött utinő átmászik a hid J járásbíróság a valódiság bizonyítását
korlátján, gyorsan odasietett, hogy mtg-
Rátolja az öngyilkosságét. Átkarol« a hölgyet, hogy vísaT.« tartsa a kétségbeeső» lépéstől, A hölgy azonban mindenáron halni akart a valósággal birokra kelt a rendőrrel, harapta és karmolta j»zt. \\ épre is a rendőr győzött és a korlátra tuszAomelte az öngyilkosjelöltet. Kkkor a nö siemélyazonosiágát akarta meglapítani B K;lflDl# Logy ciketnétno.
ögygyehbajjal azután htzakisérto a rendór a loányt aggódó srüleihez. Tet-téuok oka, mmt azt szűlcíriok jelek által tudtul adta, éppen aikotnémasága miatt érzett boldogtalansága toll. Aa elókelő uri család a rendőrt buaáAan megjutalmazta,
— A« tlaletl könyvek. Tiiler Hen. rik, akinek Tiiler üs iává cég alatt egyenruha-üzlete tolt, 1899-ben fizetéseit heszüntetto a a csődöt megnvitották ellene. A cíődeljárás során kitűnt, hogy Tiiler a könyvek vezetése körül vóikon mulasztásokat követolt ol és őzért a büntotőtörvényszék véd alá is helyezte. Mára volt ki:üave az ügy tárgyuláaa, azonban a vádlott betegsége miatt nem jelent meg, rníro a bíróság a tárgyalást elnapolta.
— A gellérthegyi viimodonoe.
A Kelenföld, Lágnuiányoa os a körülölte lévő lejtős köruvék tízzel való ellátása tudvalevőleg eddig igen hiányos tolt. Sőt a Sósftlrdó, a kelenföldi\' vasúti állomás, továbbá a Kelenföldön létesült és örvendetea fejlődésnek indult nagyobb villatelep nélkülözték a rendes ivóvizet, mert részben a tízvezeték meglévő csőhálózata nem terjedt el mindenütt a jelzett területen, részbon pedig, ahol csővezeték vau i«, a nyomén nom roll |«lo-gendő e sKükségtA vtzmuimyii>úg ¿2olgál-taiftsárn. lixoketi n bajokon segítendő, a lórtéli) hntóiágl bizottság olhaUirozta, hogy u Geliérthegyen megfelelő vizme-dencél építtet; n munkálatokhoz most egy óyo lógtak hozzá éa már teljesen bo is lujezték, miről oz építést vógrohajtó hízottság hdlnap tartondó helyszíni bzerilo olopján fi«.«» .meggyőződést sze-rozni. Az immár kész uj medencét a káposztasme^yeri nagy vízműből fogják vízzel ellátni é.s as első tol és már a közeli nipokban lesz. Az említett részek eddí^ felpanaszolt vizmizéiidi tehát meg lognuk Hzftnní, mert ez uj medence magos iekvésOnél fogva a szükségéé nyomást ki tutija lejteni.
— Kliályuértósl pörük. A buda-desti kirúlji ügyézség tudvalovöleg egy szerre nem kövesebb mint né^y olyan sujtótormókot inkriminált, amelyekben királysértést lát. Az első tárgyalást csü törtökön tartja meg a budapesti büntető törvényszék mint finjlóhiróság. A vádlott Kalmár Antal szabadkai ügyvéd, nki o^yík fővárosi napilapban irt vezér-cikko miatt került királysértés címén a vádlottak padjiUu. Még ebben a hónapban sorra kerül két hasonló ügy is. A demokraták Uj Század című lapjában Thury Zoltán és dr. Kodossa Marcol irtok, az ügyézsóg vádja szerinl király-fértő cikket. A tárgyalásokon Zsitvny Leo -fog elnökölni, a védőimet pedig Eutvös Károly látja cl.
— A rágalmazó. A budapesti büntető járásbíróság előtt ma Ncmot Aulai inngrtnhivatalnok rágalmazú.i miatl kérte mugbOntotni Szegő Gé/a dijnokot mert ez több ismerős jelenlétében az állította a pouaszosról. hogy viszonya vau özv. S. ll.-itóval. Ez o hir őzért kompromit-talo Nomclre, mert nós emlicr és a íolo-eégo kijelentette, hogy nblian nz esotben ha Szegő beigazolja Ollitásátlak • valódiságát, házasságtörés miatt válópúi t indít a íérje ellen. A büntető járásbíróság elől; a boidozett tanuk eskü alatt vo\'lo!ták, hogy a vádlóit tényleg terjeíztetto a sé-ic) nos hitt. S^egő ezt nem is tagadta, azonban kijo!cn(otto, hogy igazat mondott és módjaban van bizonyítani is. A
nem engeeta meg, mert női becsületről 5 van j»zó, a vádlottat hünösnok mondotta ki a rágalmazásban és \'200 korona pótbüntetésre itélte. A vádlott aa ítélet ellen lölebbezést jolentett bo.
Flgyelmaitotá*. Hirdeti faietnkot érteaiijük, hogy Mérő Béla tölflhk kilépett éa vállatatunkkal taidö aaerint már semmiféle OBjr.ekattelésbon hin-csen. A kiadóbivatál.
Nevezett Mérő Déla lapunk saer-kevctőségéval soha semmifélo CsasekCt-teiésben nen: állott 6» nem éli.
A azerkenztősAg.
— Aki aulyoa botegaégéro gy6 gyaláat óhajt, rendelje meg á kővetkező müvet: Kulin o Lajoa: As uj gyógyító-tudomány, tagy a hotegsógek egységéről azóló tan és ezen alapuló gységea orvosság éa sebészeti műtét nélküli gyógyítás. Tanácsadó és oktató-könyt egészséges és betogok számára számos illusztrációval. Ara fQzire 3 forint, bokOtvo 4 forint. Megrendolhc\'.ő Szellek Henrik utódai könyvkereskedésében S z o m-b o t h o 1 y o n. Az összeg előzetes be-utalványozása melleit bénnentto küldetik.
r
■H
fQí\'&Ps
DtmAníiTr.N %
NIN08 == = StEBB
KGY TISZTA, SIMA ODK női
\' arcznál! TktU, lírat, Od*
»«♦» u *M a 0 U I) A I dr.-rél*
„6YÖH8YY1RÁ6 = CRÉME44
krá»?
:,».-t!.liU Altat I*tíl^U\'C«lv ?0<ill.
K»;T \'fW »-20K. V AK.: OVÓOY-Vucil utfia lail.\'.n.
— A királynál. Bécsből tétirjAk: Báró Fejervrtry Géza honvédelmi minisz-t»\'i ós gróf SzápAry Gyula tegnap eiti) Buiiopestiől ideérkeztek.
— A Tomi\'» árad. Londonból láv-irják: Az utolsó ÍM óra aiotl Lotidouhan és Dél-Angiidban, különösen a Tömte völgjében szakadatlanul esik az esö. iNagy térülőtök víz alatt vannnk, u«;y-sziiüén egyes utcák ós házak. A vnsuii forgalomban zavarok vannak. A széna-termés elpusztult. A hegyek között havazott.
— Caapataxainlo. Rácsból távirják: A király ma reggel a Práterben szemlél tartott a 60. és 72. gyalogezred fölött. A király kíséretében tolt Pitroich hadügyminiszter, több tábornok és idegen ka;onai at\'.Asé. Miután a király ellovagolt n két ezred arcélű élőtt, harc-gyakorlatok következtek, amelyekről n király megelégedéssel nyilatkozott. A csapatok olvonuláia után ő felsége tisz-szaiért ti Burgba.
x Készpéuz-ktilcafiitdk aors-jegyekre, nycretnéiiyjcgyekre és érl^k-papírokra, az érték 00 százalékáig, a legkisebb összegek is. Klzúlogositott sors-jegyeket és értékpapírokat kiváltunk, a többletot készpénzben kiadjuk. Ezon kölcsönöket o felok tetszésszerinti időközökbon é9 réízletfizctésokkol fizethe\'ík le. Sorsje^1-biztosítás .•irfolyaiiivesztcKéjt c!lon a legolcsóbb díjtételek mellett. Vidéki megbízások azonnal legelőnyösebben eszközöltetnek. BoraJogy-lotótt-Bank, Balog A„ Budapest, Foionoiok toro 2. szám félomelot. (Királybazár.)
Tőzsde.
1 A
Bndapostl gabonotőzsdo.
Költetett: Buza 1(H)3. októberre 7.59—
7-4\'J. ilozs ápr.--.--. Zab n»áj, -
Tongerí juJ. C 29—0-27. Repce ang. 12-00—12.10.
Bud»paatl értékt9aade.
RlötOrsitén köttetett* Osztrák hitetréaiv
m.W.— Magyar hjlelréazvény 7».--
Leszámítoló bank 460.-^ ¿«txálofbank 631. 622.— Himamuráayi rumtl 484.60 Osztrák-magyar államvasút részvén«* 678.75 j Déli vasul UO.60. Német birodalmi márka 117^7. Villauios tasut 31L76. Budapeati | közúti varat 609.-
- T- \\í » r Béoal órtóktCaiáe.
Klótőzsdén köttetett: Osztrák hitelintézet | részvény C\'U.26 Magyar hítelbAnk részv. i 732.— Osrlfák-magyat államvarjtl réAzt. I 080.25. Union bank részvény 628.66. Osztr. J koronojáradék 100.85. Angol-osttrák bank 875. 20 frankos arany 19.06. Déli taaut 75.25. 4 százalékos magyar Aíanyjáradé 120.80. Magyar koronajáradék 89.40. Márka bankjegy 117.27. . — JLöavágóbldl sartáaváeár, III vatalos jelentés déli 12 érakor.) Tegnapról maradt — darab. Ma érkezett 1128 darab. — Déli 12 óráig eladlak --darabot. Mai árak :Orag sertés í
elsőrendű 94—06 korona.
áreMmtok. Húsfélék: vidék marhahús elojo 64—78, hátulja 72—90 korona 100 kilónként. Leölt borjuk suly-1 levonás nélkül 82—102 fillér. Lehúzott marhahús kilóia 110—104 fiUér. Bárányok párjA D—12 korouA. — Tojás: L rendtt friss tojás 64-60, gyengébb áru 66- 68\' komnA. — Tejtermékek: I. Fétö teavó lt félkilós darabokban 2.40-naIléva rüdr« 1.C0—1.80 korona, tehénlurO.fi.66—24 11 kilónként. — Spárga: vaatagszálu 1.40,
közép 1.-1.20, lovesspárga 0.C0 korona
kilóukénL — Vad/él ók: ót 1.60-1.60, vaddisznó 70-60 fillér kilónként
mu_ -u-n—Li—l-LI»—1.-1 I II in tjmaxj.— *•—^o.
REGÉNY. .
Társadalmi kOzclolem.
KitdtU tCBRnl t*t<«T- Irt« ILOaVAl IfUOO Minden joj l.nlartra.^
A folyosó egy kanyarulatánál ujah. ajtó, do most mór nem titkos, ha nem cerv rendes, vaspántokkal any-nyira niegeróéltott ajtó, hogy váiv kapunak Is beillett Volna, zárta «1, a további ntat.
Itt nn\\r nem kellett, mert hiába való volt a jelmondat, jelszó.
Ide a bolsG ór csak „Ismerősöket" engedett bo, az ismeretleneknek, ha még olyan jó volt is az ajánlésnk, csak az angyalföldi bejárón át lelietott ide eljntnl.
Elmondottuk, mikor a szerencsétlen véget ért Balog itten beengedést kivAnt, hányféle procedúrán kellett keroszlülmennie és milyen rémesen hosszúnak tetszett néki ez az ut, a melyen a vörösek plénuma elé vezették.
Hát ez az nt dgynnoda vezetett, ahovA az imónt leirt ajtó. ,
Az összeesküvő szövetsógestársa-ktit, ilyen módon teljesen lohetotlen volt mogcsipni, még fölfedezés esetén sem, mert bármerról is jöttek volna a birősilg, vagy rendőrség emberei, a haramiák szAmára mindig maradt volna egérút,
Ha a vasajtó megnyílt, ugyanannyi lépcsőn kollett fölmenni, mint a mennyi az olóbb a mélységbe vezetett,
Azuttdn következett egy tógas előcsarnok, amelybek néhány inasnak öltözött haramia őrizte a belső ajtót
Ezek az omberok mindenre ol voltak szánva a belső ajtó értelmében és megesküdtek arra, hogy addig, mig belülről jelt nem kapnak, hogy „jöhet az ellenség" az ajtón át élvo scukit bo nom ongednok.
E végbői mindenféle fegyverrel cl voltak látva, még robbanó potár-dákkal is.
(Folyt köv.)
r a .ve fl ti FÖraktr: = ■ Hölgyek, urak, leá ty- és fiúgyermekek részére ftlrdő-
f |y, kerület, Koronaharczsg-utcza 6, sz, ""\'¿jJJ,^J" éTtaSSr""
.\\ói, uri divat, kötött, szövő é? rövidáruk Uus ralvtárni « „P&pagályíioz".
:Fiókttxlot::
raktéro. o „papagaijMOz. ,w j/A|„UJArr A Kál*Ir,-lem?löm ále«3. solyouibííl, szövetből és ssaténból, tarlata-AfA2)it«nÍOÍf\'l844. Buriapeat. I»"| nűlílll lül J, --Qy, nyakksndd éa sapka._
4
jonlus 17.
nww szór HW
mello <t
„ ozlikorkáij N-at. kerékpáraksrt
7 táaaak kftM**». rakedutf M ^ S5K». „Oyeloo" I^til *0
A TÜáfbirt ereMB \\\'
AQgol
„Hellcal-Prenft^i
áamlaJoo borutóa bántalom ellen.
B«7 doboa ára 00 fM4r.
KAititl:
Hazsllnsz&y I.
VT^niurki
Bir^etf, X.lu UjBf-lér.
Kayhatd a gyóryoaartarfkban éa * droftta-iiltUkmA
Ajándék _
«áaka m«cr a. ax olcaíaá«, a n<t7ea\'*okWc
„Herknr" feeréSpárt, I
Kiökpir-Mk»Uo.«.k»kt ém paail a|
UiERKUR" kefétcpárgyárbau 1
j V. BodapMt, TL Mtrto-otoaa «7. I | KiV eWána modem ko&nyttjájáxu „M«tau" [ItrákjáZ telj« f»U.«,oUí.ol, Acotyltn-láj\'npival ] Li .. IW-I69-Í00 kor. í
kfuJít ,,Merkur"-fujurol (9 kípréoy, ni Jun kapXiti 4-6 korom.
3 Wffitf) ö-so kor. klrirty», nála ^ kCp^tny ÍJO-SJO. 1 L<t««ilj Osak rOvld MMtr. miff * ki««l.t tart,
Kxr»Wof" MartmbAk cteUly vxáptir hibával »)í«o«rt Ictjoíb UftSmlá a kooUneman dara-bonklnt 1 Mi kor., auUtt 7.- kor., ejy pár kl-ItOni p«<lo»|-^-a Aor. --- \' -
i Kor. Mmthni cmű te
----- _ „ Efj pii kilóid nnrt-j
or. Mindtru.emft («1 nem torolt a lUtráiiaf raktar otí ráunok 6e olc^o kafh«Wk.
JiT.Uvjk ulMn k ujJurxerJou kfalttetovsk.
1 Zontáaczoxáx nfcjtelexí«. átalakítok a Uf
jítk*n nüAtMWttak.
, (foruk-------------
| Buujeált kerékpárok raktáron TOlik 4a b«o*rr<iltvto«K I
VMáld meirenilelé«?l< -uqap twrnek elintixto
[ ^ ArJ»rr*«t lr^rran 4* bármontra. |
/» Polaosok József
|..Varion" kerákpár-ryár 4a Jaltám 8 hal». | kar4k»áraIkatx4axok ¿a PaoUfluUlk-raktár ]

ÜS9
bt><r Kttteohu-Inicotióm " nyiii.n
btxtea M«t t.uifcsj és fehíijolyáa ellen. Kjy tv»» utaknak S koron* ; n&kntk 3 kor. 0 MUr
Csak Gyarmall-téle Kalochn-lojecilót Kérjünk!
Kapható tnindou a,\'v(ytÁ.-haii. — riruktár:
Várni gytyuszortár a MSzeat-Háromíágn-fcoz
Bajai Fő-utoxa 394.
Férfiak
ém .
Nőknoli
. Mmy <• tdau folyáaok (Wppa
efeoekeuáoaáa Bálkftl a Wfbl.toaabb iyócy Marnék a
,$aitld labdacsok"
líxoajuKak. K|y dobta 100 labdac« larUiotuuW
4« poDt«t b&xtuilaU uUaitiaaal 0 kwona. Vldtkn
• korona «l»t«f«a beklldit« van aUovil m«t)««
dlakHten klld*.
Ttribbi kdmvéufe* r-uimatikn«, ¡.tdnri* b»>4 ellen lecjobb a
Sapol-köszvóny-kenőcsöt
«•rryórrnll MankaWrdl Kg*a*»*f laaa
K(T*d(Üi blitot lialáaa ltu ai 6aue< reuaiatika* baiok eilan. t^r«roraabb«a ry6«yHJa • k<X>-
• víayt. c«onlha«o|alAat, orilainUat. keroaitceont-MldaUui, hkUiji>», d»f*Juájt»t, iyomur-, U^-4* mtJJ«fao»lot, mlrlftt« kinutaakal, Uom-aAJiil. aj vMteuucxrudott, kallithaUUan aie-
\' kot i> Inakat, a fífilijt 4a (ojfájl*!, ára 4 kor. Kn dobos Lodoral -Í41a v*r- 4fl ryo-■ ortUiUté labdaoa í koroua 40 ffiJ4r.
KaphaW a fí- 4a aiiUoMétl rakla/s ^Kárrar nirily\' ayóryUrb*n Bu4a;eat«a
V., Krnebet-Ur—Mju«tk4t-u. 4-T. tu ÜHTOídeUieU olánvit tan a pini alilexea bekaideie mllut
cessss Bsor 4« eier hálaayUátkoaat\' -.....

JÍJK
bfUft/feV ollab
TDIÁC" a lefjobb ««; v;it0» .. i nl/Ao «r^». u 2-3
a félti, mint t)6i loly^rkal jyúkerejifln klfy6-. CStyV: \\l*c a Ie<eihanY**pll^bb e r letféfíbb " íclyl<b»n arearedok i» bitfoi miM-
hotnfkl tlaimiUfcta nem f4!daliu»». utábajtDom o\\or: FéjTuknak 1 írt 30 kr., nóknok 1 írt 70 kr. b»*QM»«o utiii btímcctve kOldl .M r^ycddl ¿milló: PAPP gryóirpaortira Tlvxaosou* tmrín, KS utrra K «iám. Til«l!i.iUe biitealtta. Me|fr!el4 fcr»\\roif6k. ntikiifk 4 Íírfkknak kü-IQn \'0 kr^rl fiáiiviUair.nk.
H rt 4a kar4kpiralkatr*«r»k«l. u ora<4«ban ecr*d«l 4114 aarr b«taeAiláMlnk folyton 40 aaáaalák ár-UasálMtáaaal ariülhink vW*kj« 4« bárhorá. , 1 Ü>l r» t^ t ok« (unual <cr 4vi
»«<■) ,......• rn k Ml
j4tiU> . . 4b I. r-i.üC b«b4 f—omt ny évi
1444114***! ........ H »
| Ab Jóinlní\'tffl ac»tylen-lmmpa. . n tSS „ t,~>
] pár k]t0n4 pedál........ X.T8 „ 2^8
1 dib 1« mtniv jfi kerékpár-lánca . „ IW „ I.9C
I 4rb anpl nyer»< ....... SS5 „ a —
1 Ucr- caJdum caxMd.......M
M«n lM>t> fin» w> kippel Iniyu kdl4
Láng Jakab és Fia
aa enia; Uf aajrobb 4a )<»!PK«fbUhat4b1 bardkpár-nüctAx«.
iBadapoat, Jóssof-kSnit 41. esfcs Pióktlilel: RottanbUler-ntosa L
a« áruk kil6nM(<4it ketMkeiiOnk is nem teUtSkir a pánal rbuakOUjOk »ajy Lícir^lJOt.
SlaBSatS^^I!
4 pár czípő
csak 2 frt 50 kr.
olc»6 árért lesznok a nagy meunviségljon oarközOlt bevásárlás miatl eladva. Rgy pár i férfi és exy pir női barna, szürke vagy fekete ftlzűa czr))ö erősön szegeit talnjial, legújabb alak, továbbá ogy pftr fórli és egy pár női divatos czipó zsiuörzatta. Mind a négy pár 2 forint 30 k^ujorár. Megrendelésnél elegcudő a láb hossza. Szétküldés utAnvét mellott.
Sohuh-Ekport F. Windiaoh
Krakau A\\l. ks&m. Csere megengedve, a ui«g nem íelolőétl pénz ia vissza.
Sehol Jobb éa oloaóbb oxlpfi nmm kapható, mint a
SzatpMMt!^ olpőflzletben
BUDAPEST, VL. Király-olcza 98|b.
Csak kizárőlag saiát ké»r>t-ményü raktár
úri-, a nfíi-
ayermeií«
cxípckbari
a Icgjutányo
■abb árak mellott
áz árakbél Hemelondők: Férfl-czipők 3 fonoltél 4.60-ig. Női czip5h.2.C0-t<ÍI 3.50-jg. UnyU-czipők l.CO-től 2.60-ig.
Gyermok-czipők l.ao-tól 2.— frlig. Vidéki feudolésekuél elegondő a talp\' hosszát bekuldoni. )
ii tJ, ..ni................
BCo
kocsigyái\'tó.
Sertés-por.
Óv- éa gyógyoaor aortésoknek.
A Icgmolegobbcn ajánljuk c porokat, melyek fíis/ánüthatatlan xdroktől .óvják meg a serlés-lulajdonosokat. A meleg idők beállúval, de egyébkor Is, ha valamely bolsgeég mutatkozik, minden sertésnek egv por adandó, mely az ogész évro leleqlegefsé tesz minden egyéb gyógyszert. Sertéseknek 1 adag 4 kr., malaczaak 3 kr.
SorTía-por. Emésztő por rossz emésztés és étvAgyhiánynál 1 adng 3-szorrn adandó. Ara 10 kr. Kapható
MIUSSIH ILLÉS pg/szeflifitian
OZAOASKáN.
Raktáron tart különféle ©leiránfl Inxun kooalt, rainmint mindeníéfo uj ¿s használt kocsikat alÖnárak melioit. — Minden o szakba vágó javüások elfogadtatnak. — Kópén árjagry^úkek ingryon éa bóxinoatvo ktiliicmok.
Budapest, V.; Lipót-körut 1
(í?^)áraf a Zlollán-utoxában.)
Veszély né»kUli
PLÜTO-spiritusz főző,
fzabátyor!ia(4 U4t láuiro, Tndy.\'n fóatű 4» atttnl íel m\\ Ara 14 itovonn, kiisbb a kor. 1 kor. 30 ÍUlör. - Kapható:
Hennel J«
Bud«pes{, VI.i Ó-uloza ÍS.
■ KÍ». , ..................i i ....
Használt eőzssépüészetek
gyárilag kijftvliva jutiflyoaan kaphatók
Hoisler- S á-ndornál

Van szeronraém a t. vomléglős urak flgyelméi — a kOzulgrt idényre tekinleltel — ^ií-as a Ut*»axivr.t\'.yuimra felhívni. Számos kiállításon kitüntetve I Igen jól müködók, czélszerüek és olcsók.
Arak 24, 26 és 30 korona.
Waiteíicti Arnold
Budapest,
VII., Dohány utosa 5. ez.
WEGMANN-rentorii niaiomépitö iíoöa
JaSí aüí István mérnök
Eudapoist, IL, Qorvát-utoza 23.
Porczellán-h&ntíorek > Koptatók
Daráló „ rt^ Olajmalmok
Combinált „ Motorok
Simán örlö „ Transmisslók
Malomjaratok Szíjak, Selymek
Malomgépak ¿. Eszközök, stb.
Bajtt rondstorü miatn-malmnuk fnKT«n a»0Btckln\'<h0t5.
Számtalan allsmará» ós kl\'.Untotóa. Tervvel, költaógvotóaael Molgiluuk. ln/ryan.
éleftbiztositá-tár&uaág Londonban,
Hagyarországi fiók:
BSüíB&PEST.
Ferencz lózsoMér 5—6, szdm
(a tár3í.8Ag jaját palotájában). A társaság vagyona J0Ü1. dcczomber
81-én * . . . kor. 190,871.781.— Évi bevétel biztosítások és kamatból
1901. évi dec. 81-én kor. S1,GM..;92.— Kiűzetések, bizlositAri éa járadéki szerződések, valamint visszvásiU--r,«ok slb. után a tirsiasá;; fönnállása óta (1848) . kor. 42D.0ail.tH3.— Az 1901. évben h táraság 6718 kőt-
vényt állitolt ki . kor. 50.727.201.54 össze» értékLon. — rrot,pektU3\'>kkal és díjláblázatoUkal, melyek idapián a ursa-sás kötvényeket kiállit, tov^bbA njánl.v tokkal díjmentesen szolgát a magyarországi ás a Kelőt llókja Dudapeston, valamint cunek ügynökei a Üók minden nagyobb városában.
Hasxnoa ianáoti
NEMI BETEGEKNEK
a „NápsaarB uttuutaW- ex. k.7nrv, m«hf J&> otJ^ion a Utko i höi.t^r*jrokre vonat-kosi uiludan tudnivalót H rr*sXí KMr\'t* niédal tartaltnsr. T>r. O ARAI
A N T A Z. or»»>^oit hhü »
ep«t
k«vj> vot báfhlno\'.c tollsoon Li\'.-i b»r<U!Vbftu knMi me{. \\ könyv nmV hlSO-Bi . íia>K»b»n JclfOt h:rt ÍA emu«-\' r.O-
Möolieli ennek fy>5jty<ilAtát. fürtí-ra aO <lU4r bdlyor UUdondA. Cxiui
Bír. A M A I
| Budapest, Y)., Aádráscy-ut 24.
hol a munka rx-n6> nesU-, bflr- 4« hi-py-az«iTl botr><..in»a naiv>utA leuiKl d. p.
IC»—t-fr 4» e.t/. T- S-tr.
t (praamCBMBcaByawsBtea: •y^y^aar.

Saanaálja őn
« MUCti vlii\'« h« a.» l-p-í*»tl«akk aroa-a "»<ilj e.-a urenl.ró»a-»i I dskei «» Vr ; kotUi *.Jor I frt ti> ht tjyedill K: i>\'i»(c ri «ik • <"t>u>f\\ »al»dl: SZKKKI.V «.
„Irilcuíiitwher" Ufttfauu áuar.n\'i»
Kyeaatott a tulajdonos „Uirlapteijesztö V.\\Ualat" kőríorgógépén. (Czóglulajdonos: Székely Viktor.)
Szerda, junius 17.
Zálogházak és az uzsora.
Hu a szegény ember pénzdolgában megszorul cgyedilli és kizárólagos segélyforrását a zálogház képezi. De hozzá is - fordulhatna a pénzzavarba jutott ember hirtelenében ? Pláne, mikor a pénzmagra azonnal szüksége van és eme pillanatnyi pénzzavarát még legmeghittebb barátjai és rokonai előtt is discretióban akarja tartani.
A mai nyomott, pénzetlen világban hiu ábrándnak bizonyul az a mód, hogy barátaink vagy ismerőseink segítsenek ki pénzzavarunkból. A takarékpénztári hitel igénybevétele azzal a nehézséggel jár, hogy két készfizető kezesről kell gondoskodni és a kezesek nagyon, végtelenül unalmas, mondhatni szörnyen prózai emberek. Első sorban az a rossz nem eléggé kárhoztatható szokásuk s im-pertinensen szemtelen követe-lődzésük van, hogy kéretik magukat. Óh! milyen udvariasan, előzékenyen, kedves 1110-solyágssal kell őket arra a kis szívességre kérni, hogy aláírják a váltót. Hányszor kell nekik megismételni, őket becsületszavunkkal a biztos fizetésről biztosítani, hogy az embereknek már a gyomra fáj tőle. Azután megköszönni s újból, meg újból hangoztatni a pontos és
elmaradhatatlan törlesztést s *
iizcUísl. .Ks mikor hosszas vajúdás után megkaptuk az aláírást, zsebrevágjuk a váltót, meg kell ismételni a jó barát iránt érzett hálánkat, mely elkísér bennünket a sirig, sőt azon luí is. És átöröklődik gyermekeinkre, unokáinkra (már arra, a kit a jó Isten ilyenekkel megajándé-hoz) ez a mi nagy hálánk. Ekkor még a takarókban kezdődik a kálváriánk, a hol a benyújtott váltó fölött mondanak bírálatot. Hogy ilyen alkalmakkor minden jó és rossz oldalunkról megemlékeznek — magától értetődik.
Ez az aláírás olyan emberek kölosöneinél, akik elég szeren-! esések arra, hogy személyi hitelük van és jótállókra szert. lehelnek. De mit csinál az a j szegény ember, oki sem ezzel, j sem amazzal nem rendelkezik? Ez egyedül és kizárólag a zálogházakra van\'Utalva. Ennek j nincsen más remediuma, mint zálogba tenni azt, a mije van, hogy kisegítse magát és csa-( ládját, hogy iparát, foglalkozását folytathassa cs stagnáció ne álljon nála be.
A kézí-zálogüzlctekről szóló 1881. évi XIV. t.-c. ezen ü.-\'le-
Nagykanizsai Friss Újság
tekét az ipar fogulma alá sorolja. Engedélyezésével tehát az iparhatóságot ruházza föl. A törvény 11. §-a a törvényhatóságok hatáskörébe utalja annak megállapítását, hogy gondozási\', őrzési, biztosítási, kezelési s egyéb dijak cimen mennyi összeg szedhető. Megyénkben — ugy tudjuk, hogy ezen összeg 18—24% közt váltakozik. Ez hallatlanul nagy összeg, olyan, a minőt elhinni is nehéz.
Addig, inig a pénzintézetek nyújtott váltó után 0—8%>-ot számítanak, jelzálog-kölcsönök-nél, még ha törlesztések is ezek, néhol 6—6 " °/o-ot követelnek, a zálogházak 18—24 percenteket szednek a törvény oltulma es védelme mellett!
Ez helytelen, igazságtalan, a szegénysorsu népre egyenesen káros és végkimenetcleben veszedelmes !
IHrek.
Magyar tisztviselő és a horvát hymnus.
A polgári egyletben vasárnap este egy állami tisztviselő a közönség megbotránkoztatására, a horvát hym-tuist játszatta n polgári egylet helyiségében, melynek következtében oly abcugolás támadt, a milyennek n csendes polgári egylet helyisége még nem volt tanuja. Egy hazafias társaság botránkozott meg azon, hogy ópp akkor, mikor u horvátok bennünket uton-utfélcn bántanak, piszkolunk, egy majjyar .állami tisztviselő egy horvát hymnussál Ivotránkoziat meg bennünket. Nem tudjuk, mi célból huzattu ezt az igqn tisztelt nr; irántunk való gyűlöletből, feltűnési viszkctegségből, vagy mert nem tudta mit huzat. Előbbi esetben figyelmébe ajánljuk felettes hatóságának, utóbbi esetben pedig figyelmeztetjük az igen tisztelt inpt, hogy gondolja meg, mit huzat u cigánynyal, inert lehet, hogy jövőben n hazafias fiatalság nem fog annyi önuralmat tanúsítani, mint tanúsított ez esctlvn és rögtön meg-boszuljn ezen Imzaliatlansag látszatával biró eljárást.
Eltűnt bankjegyek.
Orbán Anna Király-utcai lakós zératlnn szekrényéből két drb. 20 koronás bankjegy eltűnt. A pénz eltűnésével n házi cseléd gyanusil-tatik, kinek művészetét most tanulmányozza a rendőrség.
Rózsák.
Rózsanyilás idején, mikor a virágok ¡Untuk és pompájukkal elbűvölik az embert, legtöbb panasz tétetik a virágtolvajok ellen. A tolvajok legtöbbször éretlen gyerekek, kiknek nem éhig a virágok puszta iflata, hantin •szedik és legtöbbször elszórják ov.oknt, hogy boszantsák a gazdát, ki oly szeretettel és gonddal ápolta virágait. Tegnap két lakatos-tanoncot jelentettek fel, kik nemcsak a nyitó rózsákat szaggatták le, hanem a fákat is kitör-
delték. Hisszük, hogy ezen vanda-lokkal szemben erélyesen fognak eljárni.
A piac zsarlól.
Napról-napra tapasztalhatjuk, hogy* a helybeli gyümölcsárusnők a cseresznyét behozó falusi asszonyokat a szó szoros értelmében megrohanva, a gyümölcsöt tőlük erőszakkal elveszik. Az ily esetek teszik-drágává n gyümölcsöt, mert a vevő közönség nem veheti meg a falusi asszonytól, a kofák erőszakoskodása miatt.
Betöréses-lopás.
Folyó hó 14-éről 15-ére átmenő éjjel Rosenfeld Vilmos Csengery-ut 8f). számú lakós korcsmáros lakásába egy eddig ismeretlen egyén bemászott és olt az összes keze-ügyébe eső tárgyakat összepakolta. Egy udvarra nyitó ablakon At jutott be egy földszinti szobába, hol egy kis asztal feltörése után 12 korona aprópénzt zsebelt, el. Ezután nz l-ső emeleti helyiségbe ment, hol egyik lakatlan szobában levő összes rulia-nemüeket és értékes tárgyakat, melyek között férfi, női alsó- és felsőruhák, cbenfa-bot és egyebek voltak — mozgósította. Ezután mint ki jól végezte dolgát, az udvarra nyíló vasajtót, melynek kulcsa belül volt a »árban, kinyitotta és kiment. Azonban a ruhanemüeket nz udvaron lmgyta, mi úrra enged következtetni, hogy munkájában megzavartatolt. A helyi viszonyokkal ismerős tolvajt a rendőrség nyomozza.
Tolvaj cseléd.
Fábián Anna ságodi leány, aki városunkban szolgált, arra a tilos útra lépett, mely a börtönbe vezet. Ugyanis gazdáját rendszeresen meglopta, ennek nevében adósságot csinált, álkuicscsal bejárt a szekrénybe s mint a szarka, mindent lopott, a mihez hozzáfért. De addig ¡ár a korsó a kútra, míg eltörik. Fábián Anna turpisságára is rájöttek s a rendőrök vették pártfogásuk alá.
A tulvőrmes récselek.
Hirtelen lobbanó ember Récse községben Holp János, de ugyanezen virtussal dicsekedik Rogács József is. Ez a két atyafi tegnap városunkba jött és a Petőfi-utón valami nézeteltérésbe keveredett egymással, melynek során Holp János akrobatai remekléssel ugy földhöz vagdalta Rogácsot, hogy az súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrségnél tette meg a feljelentést, honnan azt áttették a cscndőrséghcz.
Léflijömb a csáktornyai határban.
Mint levelezőnk értesít, az elmúlt ; napokban a csáktornyai Festetics \' uradalom globetkai majorjában ugyancsak néztek az emberek, mikor a tiszta égből egy nagy golyó kezdett I aláereszkedni s az ott levő akácfák ágaiban megakadt Röglön a tisztilakba menesztetlek egy embert, jelenteni a tüneményt. Az aláereszkc-<!fbit golyó közönséges emberi készülék, egy léggömb összezsugorodott maradványa volt, melyet ugybttszik próbaképpen eresztettek útnak vala-! honnan, a mennyiben kisebb voltánál fogva léghajózásra nem is alkalmas, de nincs is rajta olyan marad-I vány, a melyből arra lehetne követ-i keztetni, hogy emberi szállításra is használták volna. Egyébbként a gömb burkának falán ceruzával olyan meg-egyzés van, melyből azt lehet követ-
keztetni, hogy a léggömb a bácsi katonai arzenálból lett ulra bocsájtva. A légi utast különben az uradulmi tisztség az akácfáról leszedetto s a közigazgatási hatóságnak " ,ndta át tulajdonosának kiderítése végett.
A kintornás quallflcatlója.
A brüsszeli kereskedelmi bíróságnak egy kintornás és hangszerárus között \'fölmerült pörben kellett ítélkeznie.- Azt a kérdést kellett eldönteni, vájjon kereskedőnek tekinthető-e a kintornás ? Beható tanácskozás után abban állapodolt meg a bíróság, hogy a kintornás nem kereskedő, hanem félben művész — félben koldus I Talán abból a szempontból indult itt ki a bíróság, mint a franciák, mikor ritka tapintattal megállapították a — félszüzek kifejezést. Vájjon mit s óinak a belga művészek céhüknek váratlan üveggyára podásóhoz? Vagy nem fogimk-e a koldusok tiltakozni ezen megjelölés ellen, inert ki tudja, nem árt-e meg üzletüknek, hogy a kintornások tiszteletreméltó céhét igy kiemelte a koldusok sorából n bírósági ítélkezés ?
A mellékletért felelős: Fflrsdl János.
Nyilttér."
Köszönetnyilvánítás.
Fogadják mindazok, kik boldogult ntyánk Koch József temetésén részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni kegyeskedtek, különösen a nagykanizsai m. kir. postahivatal altiszti és szolgaszemélyzete, a katonai hadastyan-egylet, és a hivatalszolgák egylete, legőszintébb köszönetünket.
Nagykanizsa, 1903. Junius hó 16.
A gyászoló család.
(* K rovat nluU k<>*oltekcrt frloIó»aég«t n.ui vállal * Sxerk.
I>
GYAKORNOK,
ki kereskedelmi iskolát végzett,
felvétetik Breuer Ferenc cégnói.
Barestelepen«
A kik a magyar és német nyelven kívül a horvát nyelvet is bírják, előnyben részesülnek. zzzr
Kezdő fizetés 40 kor. havonkint.
JJáztetők javítását
csekély átalány Összegért elvállalja jótállás mellett Horváth György
cserepes-mester. Magyar-utca 25. sz.
KIADÓ.
Egy szép uj ház, mely egy nagy, egy kis szobából, egy konyhából, éléskamrából, padlás, tágas udvarból áll, jó vizű kúttal, Kiskanizsán (VII. kerület Varazsdi-utca 8. szám.)
olcsón kiadó.
0
Nagykanizsai Friss Újság
Szerda, juniup 17.
indenki
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencséin a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő Fantl-íél© bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most t\\ leu;Jutáiiyosttbb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
RU HAZAT B

i
Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - rabtára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
a legdivatosabb Unom férfi- és gyérnek-ruhákban.
i \'■
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, linóin tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
ERZESE

Kaufmann Mór
férfisajabó-iiflülete
, ErzsébeMér, Elek-féle házban
Nagy váluszték
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatlk.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kaufmann Mór
2
ta «<
u
■1 i
e
O fi)
ro
o
.
M
N
<5. E3
77
M N
Ci g-j
n oo
W ÍMv
C/3 CD*
CO tNJ

r ^ n"
c- a
M 5"
« o
/ a c P> S LL. cr o
>7 yr-
® s
co
B e = £ P" S
CO
tTTj
O
(/>
TT -J
O: <
Üzlethelyiségünket
nx >Jt. óvj Htiu\'ttMxtua itö i\'éu BORONKAY KÁROLY ur átveszi t-s azt arra az időre
I kiüríteni lTt"n±
&
i
m
Q_
a> ora"
kénytelenek.
Kbból kifolyólag alkalmat nyujtunk a nagyérdemű vevőközönsg^nek, hogy szükségletet
nálunk igen olcsón
j
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
*0 c
L.
a
<3 c
o o
_D CŰ
CO
S^alniíi^kalíipok
A 11/ohíl O O s;,rna cipők, valamint
AliValllItlO harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olcsó árért
\\
Armuth Sándor
Q áruházában
Bazár-udvar.
v
kaphat
nagy -választékban
íl. évfolyam. 169. sz.
Nagykanizsa, 1903. csQtörtiJk, junius 18.
Egyes szám 2 fillér
tV*|-| . ...-—
■"ti \'
Előfizetési ára: <• P Kiad* tulajdonosok: <( r«uui iiitkuit«! | Megjelenik naponta korán reggel.
H«lyb«<t Usboa hordva egy hóra CO fUlér. .*. .•. .\\ | Kraui* és Farka«. rS ELoava rtVBó. H flyomtU)U A „NaaykaAlxsal Fri« Újjá*\' simádéit
Vldíkr« pésUl küldéssel »gy bóra 1 korona 20 fillér, jj Ssetkesstéség ét kiaJóliivaUü i Kraiux és Farkas papltkmsksdís«. | .>»yo«dá)átatt.
\' ---1T
rrrr-r-ir--ii
—•—*
)
z t&j miniszterelnök«
\' \' j i
Leleplezések Iragfa királynéról
a
Vasárnap.
A tározó kereskedelmi miniszter egy utolsó ténykedésével sok háborúságot szüntotott meg főnökük és alkalmazottak között: a háborúságot a vasárnapért • I
Ezzel az egygyel a volt kereskedelmi minisztor olóvíilhotoücn érdemeket szorzott magának a sok al kalmazottal szembon.
És jól ós bölcsön cselekedett. Ar ról nem is szólok, hogy minden rangú ós rendil bibliacsinálók szükségesnek tartották az egy pihenő napot a hat muukauup után, do koll ez az egy nap az agynak, tüdőnek, teliát keli az emberiségnek, a mely degenerálását ez az óránkinti 62 pihenő nap legalább 62 százto-llval elodárjja.
A főnökök, az Uzletesok nem veszítenek velo, hiszen kétségtelon, bogy a kinek a mire szükségo van, ha tudja, hogy vasárnap bo .nem Szerezheti, majd beszerzi egy nappal előbb, vagy utóbb.
A külörabség tollát csak az lesz, hogy a forgalom szombaton és hétfőn nevekedik, do ez igy lokozódott munkához szakavaton a szabad nara való kilátás és hétfőn e pihent tost, megadja a szükséges erőt.
A volt kereskedelmi miniszter ezen utolsó fegyvorténye következtében mindönki sajnálni fogja, hogy ez volt az utolsó.
j - % - r • » • . » • • " » »
Gróf Tisza István az ui miniszterelnök,
Tojaloa Ranko raoghalt. n Belgrád, jun. 17.
Tojsies Rtnko, & híres paraszt-vezér 6M volt sierb képviaelő Gucsa faluban meghalt. Tojsies Iíanko nevét ösmeri az •gézz újságolvasó világ, ö volt az, aki Karagyorgyevict Péterért tüzzel-vaasal harcolt.
Mil*u ós Sándor király is liláira ítéltek m£r kót Ízben, do utóbb mindig megkegyelmeztek neki.
Csodálatos a sors intézése, hogy épen **on a napon halt meg, a melyen ide.
d>i
■ \' t. A •*
OV\'Oj
Tt ISWaw.
A király a Széli-kabinet lemondásával Tisza István grófot Qízta meg az uj kabinet megalakításával.
Öngyilkosság a Városligetim
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, jun. 17.
Ma hajnalban az István-ut ós Aréna-ut sarkán lakókat egy % pisztolylövés ri asztotta fel álmukból.
A sarki rendőr és több fölriasztott ember odasiettek, ahonnan a zaj hallatszott és a Városligetnek az lstván-ut felé eső részén, a iák uiult egy vérző embert találtak.
Egy lejkihordó flu lélekszakadva futott a rendőrhöz és elmondotta, hogy ő látta, amint egy alacsony termetű, közepes férfi rálőtt az emberre és elmenekült.
— Láttam. A Steíánia-ut felé fulott!
A fiu előadása azt a hitet ébresx-
afját, Karagyergyovics Pétert királyivá ílo,,e\' Lo*> gy^osság történt
kiállolLák ki.
A rendőr az oda sereglettekre hízva a sérültet a mentőkért küldött és az állítólagos gyilkos uULn nézétt a tejes ko-4*is*al
Ez alkalomból bemutatjuk az uj miniszterelnök kitűnően sikerült arcképét,
t __
Perszo hiába kutatták a gyilkost, mert az nom létezett..
Amint a mentők ugyanis megérkeztek ói eszméletre hozták, olmondotta, hogy Öngyilkossá nknrt lenni.
Ö maga lőtto mogát főbe és a forgó pisztolyt a bokrok közé dobta.
A nála talált iratokból kitűnt, hogy Munyár Károlynak hívják és mur.kás.
Öngyilkosságának oka az, hogy nem volt munkája.
A Városligetben és annak környéké ez eset következtében az a hír terjed el, hogy rablógyiikosság történt. Reggel mindenfelé beszélték, hogy egy embert megöltek és kiiosztottak a Városligetben.
Házasságából ejiy gyermek született, akit az elválásnál a Uitvényszék az asszonynak ítélte oda.
Az apa ezért rendkívül megharagudott és minrttmt elkövetett, hogy a gyermeket- magához kaparitsa.
Mindenfélét kieszelt, hogy a törvényszék megmásítsa határozatát.
Névtelen tel jelentéit küldött a törvényszékhez, amelyben elmondta, hogy az asszony tosszul hánik a gyermekkel.
Majd „Többek" aláírásával levelet küldött a törvényszékhez, hogy nz asszony ledér élotet él és hogy a reája hízott gyermek erkölcstelenségeket tanul töte.
A törvénysaftk v-vizsgúlaloi indított ós kiderítette, hogy a vúdak nem inasak.
Erre Hoffmann elhatárolt«» hogy rabolja a gywrmektl.
Nejo időközben Szent-LőrinercJ ment lakni és egy cselédet fogadott.\' Ezt a cselédet vesztejfette meg a< apa, hogy juttassa neki kézrú a gyermeket. A ere-léd IáUzólag belement ebbe, do az nsz-wonynak elárulta a dolgot.
így történt» hogy togmip este, a mikor Hoffmaou megjelent gyermokért, az asszony két markos legónynyol vAtta ós agy oldöngette, hogy a kórházba kellett «állítani.
A vérosre vert ember most a* István kórházban elmélkedik gyermekrablási kí. sérlete felett.
Meflakadalyozott gyermekrablás*
— Saját tudósítónk tói. —
Budapest, jun. 17.
Hofi\'man (alias Kövesdy) Károly temesvári születésű bank-irodaazolgo egy évvel ezelőtt elvált nejétől, egy nagyon otinos menyecskétől.
Egy herceg szerencsétlenbe,
— Saját tudósítónktól. —
Berlin, junius 17. Borzalmas esőt történt tegnap délután Berlin környékén. Wiod Vilmos herceg járt szerencsédenül lovával és mo3t élet halál között lebog Potsdamban.
Wied bércé* a tetlór-ezred főhadnagya és flatal-embar.
Tegnap délután Potsdambői elindult lóháton és Berlinbe igyokesett.
Útközben lova megijodt egy gyermek trombitájától és megbokrosodva futott az erdőnek.
A lónak e kitiJrtse megingatta helyében a főhadnagyot, aki lebukott, de oly szerencsétlenül, hogy lába megakadt a kengyelben.
A ló a szerehceállen katonát végígvon-szólta az erdőn.
Amikor nagynehezen megállították, a szerencsétlen főhadnagy már eszméletlen volt.
Feje több helyen he volt törve, kezelóba eltörtek, fciötvcarélyos sérülésekkel szállították ni *isó kórházba,
A császár, amikor meghallotta a sw-rencsóüenséget, léiogatást lett a sérült herceg ágyáotí.
Kcrmlojriltozás,
Qróf Tlw i**rA» «»luiNit«rfinÖk. - fltjAt mdá-iuio^i. -t.
Budapeet,- jun. 17.
Ugyanakko*, aúkM a király elfogadta
a Síéll-k#bit}# lamwdáaát, 1« uj ta* mányalakilással megbízta TUza latrán |
grófot,
Gróí TUza hívén elvállalta e megbi-aást és ténykedéaeiról jelentilt:
Gróf Tisza István ma reggel érkeaelt meg Bécsből éa már reggeli 161 9 árikor elhajtatott a Korepe&i-iit 11. szára alatt levő paloó\'^ól, abol különben délelőU coli Hl fordultak meg, akik Tiszával be-•eúlni kívántak.
Gróí Tisza mlndenokelőtt a budai várba, a miniszterelnöki palotába hajtatott, kétségkívül azért, hogy a párt hangulata tekintetében szerein információkat elődjétől.
Hogy e tekintetben miket beszéltek meg, ezt perszo aenkise tudja, de ast hiszik, hogy Széli meglehetősen meg-nyugutó felvilágosításokat adott Taxának.
Széli Kálmántól aztán báró Bánffy Derítőnek a bimbó-utcai palotájába hajtatolt gtot Tisza István.
Kúztudomásu díUog, hogy Bánffy és báró Fejérváry honvédelmi miniszteri a leglntemobb baráti viszonyban vannak azóta, hogy Bánffy megbukott. Már jó idővel ezolőtt a honvédelmi miniszter kőzólto Bánífyval, hogy a miniszterelnökségi o Tuua István van kiszemelve. Bánfivnak azonban az volt a megjogv-zéso erre, hogy ezidőszerint ezt a választást nem tartja szerencsésnek.
Ugy látszik, Fejérváry k osztotta ezt a nézetet, mert lény, hogy Bécsben uiog-
SróbáltAk gróf Szapáry Gyalát laa»irostú. z! azonban a katonai körök nom akarták akceptálni, mert tartottak tőlo, hogy] az ellenzékkel szemben Szapáqr nem tud majd eredményt elérni.
Erdokes, hogy agy tegnapi reggeli latiban Bánffy tollúból joltut miig vozér-ciklr, mely szintén azt hanguitalja, hogy egyelőre egy fanó politikust k&llen a miniszterelnökségre dezignálni.
A legfontosabb kérdések ugfiko az, hogy miként fog viselkeJni a »olt nom-zoii párt, Egyelőro a volt nenucupári vírnkozó álláspontot foglal el.
Tisza előreláthat^ kuresni fogja az alkalmat, hogy még a mai nap íolya mán érintkezésbe lépjao nóháoy vezér-szerepet játszó volt nemzeti párti poli-1 tíkussal, köztük elsC-crbau Appony: Alberttel.
Nagy Ferenc volt államtitkát lakáaán tegnap és tegnapelőtt délután megtartott értekezleteken az egybegyűltek arra tökélték el magukat, hogy kilépnek a
kormánypártból, ba TUza Istváü nem tudja minden irányba megnyugtatni őkt.
Tegnap méff arról beszélteik, hogy vagy jízAz embor kiválik a kormánypártból, de mint a Nagy Fit*?ncnél mopifirtolt éfvokezlelak egvik szereplője rn.n tudósilónk előtt kijeioatettte, m« mdr n helyzet nem olyan veazélwos. Ki fo>! válni ogv csoport, do ez alig£a íog huhz képviselőnél többől állani.
A Hái olnOke?
Apponyi semmi azan alatt aem hajlandó megmaradói tovább az elnöki flzókben 6. mini ¡«moretea, tegnap már Porczel Dezső nevét kezdték forgalomba hozni. Snvestbbwi okceptáicák Talllán ll.Mát, /öltére, hogy Tallián vájalja « dolgot.
Az uj kabinet. Egy Oftésa tömeg no7ot hoz\'«k forgalom:.«, da cpyoíóre csak az bizonyos, hogy lök maradnak Tisza alatt a kabi-netbeu, mig az uj miniszterek tekintetében megállapodás egyáltalában nincsen még. Nem U lobot qigvébkónl, mert gról Túza litván ma délelőtt tiazláo és kizárólag azzal töltötte Idejét, hogy a lpírira nézve arerez-.en tájékozódást és étesilsen magállapodásokat, mert a kabinet.dakitáebos csak akkor foghat hozzá.
»örménypá« minden frakciójával tisztába jött.
Bizonyos az, hogy megmarad báró Fejérváry Géza mint honvédelmi mi nmter ós Cseh Etvin mint horvát mi nis^ter.
«ttPÍ ^Ofy Hiorony»i
lt#* a lmr«»kedtlímígy/ jpiniszler is hW Piáae megtartja M Igazságügyi lároáf. \' Emlegetik továbbá t A boíflgyminiszieraégre: Tisza Istvánon kivftl Guloer Gyulát
Pénzúgyminiazleraégra i Wekerie Bán* dort (amely kombináció azonban nem bir valószínűséggel). Közoktatásügyre; Berzeriqiy Albertet. A Király személye körüli miniszter sógre : gróf Andi\'ássy Gyulát, gtó Apdréwy Oézát, jrvf Hadik Jéuwt, gráf Hadik Barkócay Endrét.
Darányiról azt mondják, hogy nem akar mogmaradni. Mint utódját emlegetik grót Bbttbyány Lajost, a rolt fiumei kormányzót, gráf Széchonyi Imrét, gróJ 8erényi Bélát éa gtól Zse-lénszky Róbertet, ha a volt nemzexi párttal való megegyezés sikerűi. Ettől a megegyezőtől függ az is, ba vájjon Flósz holyébo nem llódossy Imre lép-o.
Mint államiUkár-jolőltekot, a kik sok valószínűséggel bírnak, emlegetik Bolgár Ferenoz (honrédelem) éa báró FeiUlzaeh Arturt (földmivolésügy.)
Ugy mondják, tegnap a király azzal bocsátotta el gróí Tisza I&tvánt, hoj-/ szombaton mo^int várja Bécsbe, hogy akkorra lehetölog olöterjeszsze azokat, a kikat r.iiniszicrsé|;ro ajánl.
Wekerie u1ja.
Béos, junius 17.
UgyláIszik, hogy Wekerie Sándor, aki V0ue\'x)dík az uj knbiütilbo bulépui, niégu csak lagja lesz; ő Febégo a király NVokerlét magához kihallgatásra rendelte.
Wekerie már ma ido is érkezett, de kihallgatásra alighanem csak holnap, vagy legfeljebb délután kotúlhot a sor, miután a király ma délelőtt katonai gyakorlaton van. A „N. W. T." tudositó-jftuak alkttlma volt Wokcrlével boszé\'ni; ő egész hHtározotisággnl kijelentette, iiogy a pénztlgrymlntesterl tárnák tomrnl ezlu alatt nom vállalja ol é» hogy nem is ebben az ügyben megy a király elé.
Kgyik lap tudósilója ma délelőlt be-szélgotés\' folytatott báró Feiützsch Artúr országgyűlési képviselővel, akinek már nógy holtul «/oWti iudiioii akciója adta uieg tudvalevően az elsó lökést, hogy a megfenokloit politikai helyzet dűlőre jusson. A kiváló kormánypárti politikus igon étdekesen íüzlo íojio^elésojt.
— Ami a minisiteri táicák birtokosainak személyében való változásokat illeti, erről rtuk kombinálni Ifbet. Mert hiszen itt pozitivet az utolsó pdlanatig maga a dezignált minisziorolnök sem tudhat. Én is csak a szállongó kombinációkat reprodukálhatom. Így azt, hogy Lukács László távozását biztosra vi.4Zj« 3 utódjául Wükerlét. emlegetik, töltere, bogy Wekerie vállalkozik rája. Lángot — llioronycai, Wiassicsot •— tierzericzv, Darányit pedig elsősorban gróf Szécnei.yi Imre, másodsorban gróí DftssewfTy Aurél váltaoá fel. — Igy moudj&k a kombinációit. A volt nemzeti pártiak az Igazságügyi tárcára |zerutiék volna llódossyt, de iiál Piész Sándort nem lehet engodni a polgári perrondtar-iás végeit. A volt nemzeti párt eredetileg két mioisziiri tárcát kőrcult maginak : az igazságügyit és a kkroskeae-omügyit, ez utóbbira Nagy Ferencet szeretto volna. — De a pártfrakció most egyelőre rárakozási állományba helyezkedett a bevárja gróf Tisza István bemutatkozását. szerint tobát valami UBizy páriboDiiátiól nem lehet szó.
Különben is a !>?gpesaztmisziil;usabb felfogás szerint Is Icglölebb 35-40-en vouulnntnak ki a azabadulvüpártból s igy tumden körülmények között, még a a logro^szabb cso.beu is vau 10—10 szavazatnyi többségo a szabadelvüpárt-oak, még pedig a horvát képviselők nélkül. A pártoak zömét alkotja 130 régi kiptéb&ll liberália képviselő. Bogy az csodeg kilépők mit csinálnak, mily pálthoz csatlakoznak ? arról az a felio gás, hogy a néppárt elbngyja tnajd ral-Usfolokezeli alapját, amelyen mostan áll, de megunja jellegét éa lesz tiszián: koozonativ, aulikus, ulUamontán párL Igy aztán kebelébe lérhelnok azok az elemak is. nmelyek moet a szabadelvű-pártból kikívánkoznak.
pe Uaiétipmi esek ellenében is ti«a4a szabad el rűpárt töbMjfo biztvriiva
még padig a hortátokkal egyQtt kö-rülbeJíti öt) szavazattal. Kfllőoben is a mos» e«il?g falbukkinó aggályoakodés Tisza István félreismerésén alseszik. A kik voJo bizalmasak, ai:ok tudják, bogy Tiaaa István semmi erőszakot nem fog alkalmazni, ériem alatu azt, bogy sem a tőrvényonkt?űli állapotban pem rog aorostatni, sem ¡a házat nem fogja feloszlatni, sem a házszabályok erőszakos érteimo*ésénok nem fog tért éngwlw 4e végűi a bázsja-b ¿lyukaik olyasfél« megváltoztatásába sem fog belemenni, ami a pariamenti szólásflzahads&g elvét érintené. Erről az érdekelt körök hamarosan tudomást szerezlek a igy történt, hopy a Tisza Istvánnal szemben egy ideig aggályos-tudónak mutatkozó bangulct hamarosan lelrot engedott a bizalomnak. A kormányalakítás muukája oeyébként valószínűen ma estéro be lesz foiezro. Azuj kormány }éntoken vagy szombaton fog bomutal-cozni a pártban ós valészinüea a jövő héLfön a Hátban is.
a nagyon óail»»» Yalt, szeretett «Jieseksdm a «¡kei t<ir#l és a bümdral ú, Micsoda róííleiek voltak abban a naplóban I ha valaha ujsáiró k«»éb« karűlnok a«ok a lapok, el aara hinné abbéi, hoey *»t oz a számitó, okos asszony irta. Az egyik oldalon szellme*, forró szavak Sándor gyöngédségéről ás a másikon már Pet-roviee, a szép azáliysegéd nevét irin !o egy (itkps, bunoa «.^tökkel a; szegélyű albumba ...
— Hogyan, Petrorlcaf j
— A kedvese volt, amint különben mindan szép férfi, akit melléje rendelt a hivatala . . . ezeket a hivatalokat pe-
LEGÚJABB.
Forrongás a Balkán.
Konstantinápoly, jun. 10. A porta tegnap jegyzékben értesítette a osztrák-magyar és oz orosz nagykövetséget, ogy ujabb banda-összeütközések fordultak elő. Meglehet, hogy a szerbiai esoményekro vonatkozó hirck is hozzá-árullak a bandák garázdálkodásának ujabb fölélodéséhez.
Hiteit SzerDláÜL
Bóce jun. 17. Péter szerb király a kővetkező táviratot intézte Ferenc József itirálysoz:
S\'olok felségeddel közölni a szerb trónra való meghívásomat. A • Fze-uálua és a szkupsliua agybnngu ha-táruzatával megválasztván, újra (6i akarom venni atyám tradicziöii és romélem, bogy s?abad .ágot 1« ¡.¿c-roncsot hozok ha. á nnak. TisztolsUel kérem icljégedet, vigye ál én reám is azt a rokonérzést, a molyet felséged atyám iránt haláláig táplált, lla felséged ke-gyoske.lik engem vonlaiméban részesi-eni, megkun .)iti uj kotclck.égeim telj«-sitéaéu Szándékom és meggyőződésem, hogy meg íogom érdemelni.
Ferenc József király erro a következő táviratot küldte Péter királynak :
A trónralépéséről szóló azivoa értesítést megköszönve, súlyt vetek arra, hogy haladéktalanul biztosítsam teljes vonzalmamról éa arról a kívánságomról, bogy sokáig boldogan uralkodjék. — Adja \'sien felségednek, hogy az osztályrészéül jutott nemes hivatást sikeresei: b^nltse, visszaadva a belső viharok hosszú aorától sújtott szorencséden országnak a nékét, a nyugalmat és becsülést, ós ujri talpra állítsa ama mély bukás után, mely legutóbb egy ffono9z és általán utálatot keltő gazteit körei-köziében a civilizált világ sieméboa érte. B föladat végrehajtásában felségod számíthat támogatásomra és ba\'álságomra és uiog Ifiből róla győződvo, hogy nekem épp ugy, mini önnek, mindenkor szivemen (ckszik az országaink közöli régóta fönnálló barátságos viazoay fönn. tartása és megszilárdítása.
Loleploséaak Draya királynéról.
Egy lapkiküldött munkatársának egy belgrádi urnö állítólag a kövorkeyöket mondotla ol Draga királynéról:
— Szereltem Drágát, minden bűnével egvült. Oh, mert nagyon bűnös asszony volt . . . Do zseniális bűnös. A rossz nőknek azzal a lángeszű ravaszságával volt megáldva, amelynek nagvobb osak a vakmotőságo wlt. Szerett6in öt és — nem ludoru sajuálid. Tragí^ diáját m«j;a idé :e elő . . . Alig néhány nappal ezelőtt lapozgattam vele együtt a naplójában. Velem szemben
dig ö töltötte be.
— De hát a király ? --A király ? la lenem, azacény Sasa,
annyira szerelte ól, ho^y vaJahányazor hallott vejamit, mindig elhitte, amit Draga ; mesélt noki . . . Egy őszi napon, a mult esztendőben, Sándor vadászni ment a fácánosába. — Kiső éjjel ért haza és \' Draga — nem vqIi a konakban. A Lu-nyevica-ulca egyik sárga kapuju házá-bnn, amelyről különben is »okai iuUok-tak már az emberek, ott simult szerelmes szivével ez az asszony egy máa íé\'G keblére . . ,
Félóra multán tért viasza csak Draga a királyhoz és Sándor még ezt a kézen fekvő lényt is uiogbocsátotla neki, mert Draga azt mcsóllij, hogy az a tiszt, akinél volt, Cs8zeosküvőktit fedozotl fal neki. . , . Másnap három levelpt kapott a király; kettőt névtelenül, a harmadikat Mjroszláv Yótios aláirAsávol. Mind a bár rorn levél ugyanazt a lényt mondta el; mikor lépotl a királyné abba a gyanua házba, meddig msradt ott a a két óra alatt mit követelt el . . . Ks Sándor mosolyodva volette tűsbe a leveleket j csak Drogénak hitt, mert szcreito. Szeretto mindenek ellonéro, a vérénél ia jvbban. i
Ha meg lehetne kerdozui Ferencü József királyt, sokat iud ő a büuös királynétól
Akkoriban, árúkor arról volt azóJ ho^y a magyar király elfogadja a Kzrrlí drályi párt, a gyoiupoaU kia csomagot hozott llécabe. ligyencson a királynak volt oimozre. Egyeuesen a királynak volt címezve, ,bhalai3J»* jvlsé^wb
Natália küldto Píuisból ezt a cioaia-?ot és luvelok voilak boone. Bégi levt-kk, MOg ul^ól a korból, amikor Maain uiérnok öiv ;gyo a francia fővárosban, gyOmölcsíuititte bűnön ativél olcsó aranyokéit, f
Közel száz tovél volt egvült — Natália 30.000 frankot adott értük ■>
A száz levél peJia tömérdek férfnmk szólóit, csaknem valamennyi másnak; találkák és hihetatleaQl párniaa intimitások könnyelmű leírása.
Ezokból a levelekből tűnik kl, hogy volt a Café Americainban egy pincér. Dőrék azál legény volt csinos bajuszsZaL Attól a naptól fogva, hogy Masm Draga egyszer a Caféba époit, onnek a Jaquea Florentnak szép jővedolme támecli. És Draga nem is reslshe, atniut a pincér eldicsekodett vele.
— Sándor tudott erről ? -> Mindenről tudott, ami a múltban
történi ... ós mindent megboc&átotL Podlg mennyit kellett mcgbocsátania I
Még sokat meséit a szép asnzony á láttam néhányai azok kösül, melyeket másoiallaa egymásnak adogattak a bel-grádik, amikor a nagy botrány — a házasság — biro kelt. Mert Draga min-don okossága melleit sem volt elég okos a hoz, hogy legalább — ne Irt volna íe-velakoL Do sok (>Kyáb szenvedélye mel-U tt meg volt beune az iráa azenvedó-lye is.
BUDAPESTI EREK.
— UJ öatnagkereastea hSlpy. Mária Jozefa főhercegnő — mint a hivatalos lap mai «zárna jelenti — gróf Bnquoy Károlynó, született Chudoolizl Cxeruin Phllippine ós gróf Wumbrand-Síuppach Kár oly né, aadletctt Nostits Biensck Karolina grófnőnek a caillag-knreazt-rciulet adományozta.
— Oiiok örült. K<wden éjjel egvza-var\'on ós izgatottan járó-kelő alak ;onta. magára a Baross-téren sétáló közönség QgyelméU Ruhái meg voltak szaggatva.
arc« és egész megjelenése elárulta, hogy Ős ült, — illőbb ösjze-víssza szahdgált, majd haját tépve kétségbeesetten kiü-toxni kezdett:
— Néuók. ott, ott, a harmadik eoi«-lot utcai ablakának a í-ólén, egéss a párkányon u^iik miUoiL sejt»* szegény foleségeu» I
— Emberek 1 — kiáltozta — segit-aég I meoleóg meg fit, Jtúsz meuiea lebukik I
Majd almi, később kacagni kezdett.
— A szerencsétlen embert azután ogy iuiidőr valahogy kocáira ciflt* * ft rendőrségre vitte, ahol JcItOnt, hogy az Illető fcőzvoozólves elmebeteg. — Neve Zflma Kálmán. Öfi év*a épilőmester. A Lipót-pmőre vittek.
— Oh, aaoK M anyósok 1 druber
Gyula szabó ellen becaűletsérté« miatt feljelentést telt az Briósa, Qelber Abra-hámoé, mert Üruber öt kétszer epv-mésn án arculfltölte. A m«i tárpvaUson dr. Karkaa Gyula járáabifó megkérdette a vádoltat:
— Iga», hogy bántalmazta u anyósát ? .
IjtoZt\'
— E) mit hozhat fel mentségül ?
— Azt, hogy a p^naazoimö sr anyóséin I
A biró ugyan a mentséget nem veile figyelőmbe, a vádlottal azonban csak 10 korona pénzbüntetésre jié|te.
— Bftry asálháiaoa fisaimat. A budapesti rondőr^gre nap mhtl nap ór.ö-v>óvel érk«ik a löljuiVntfa epv flgyos szélhámos ellen, n\'-i mint n villanyvilágítás, vagy a gáitfogyasKtá* ellenőre — aszerint aminő i\'ajia vilégilési módot lát a szédelgő u lakásban — jelenik mep mindenleié a miután n g/u viigy villanyáram vozetéken babrál egy keveset, rendszerint ellopja mmdazt, ami a kezí-flpyébo fsjk, cőt nhol semmi ellenőr/óit nr;u tapasszal, feltöri a szekiényeket is. Kedden esle Eclvlen Gyula *iagánWva-telnok Z*igmond«utcsJ lakásába állitott bt egy 19—fv körflli fiatalember azzal. hogy 6 a villamoséra pl!enőn;és.\'\'rf jötl. D*»v<»iflUck obha n szobába, ahol az órc állo\'.t a mayára hagyták, A? él-ollenőreEV kevés ideig motozott az óta körftl s mikor lát; «, hogy to\'jeson egyedül s ellaoőr és né\'kfll hagyt k, álkulcs-csul leluyiunt« az ott lévő szekrényt a abból l\'KK) korona értékfl ékszereket, j vett magához a pár percnyi olt időzés után nyugodton írt vo. ott, A bázbeliek jóval eltávozása után vették éstro a lopást s jelentést «ütlek a rendőrségen. Az utóbbi i<;3khen nagyon olszaporcdtak a fenti űrügyek alatt tőrtént tolvsjlAsok s épp ezért a közönség jól teszi, ha a lakásukon ellenőrként jelentkoző tolvajokat jobban qw^Tfeb. A rendőrsé? a szerelőt délhen irtóztatta, nevo Am-brozovits János. 13 esetet a kihallgatás aoráo bevallott
— A hitves eytlliof. A budop<w\'i bünk*3 törvényszék, mint eikűdtbiróiáp, ma vonta felelősségre Spielmann Károly 88 éves, romai kath. vnlláíu kisbéri stármazásu péksegéí\'el, akit nz t)g)ís,<-sétr gyilkossá? bünte\'tével vádol, mert 10U3. évi április Spielmann a tőle kfliönváltan élő házaiét, Balog Klá-rái kés«uréíokkal, elóro nvNUpritolt szándékkal megölte, A tárgyaláson Agorá.\'zió Péter elnökölt, a közvádat ár Geszti Andor királyi 0gyász képviselte, a védalmet pedig dr. Welss Ödön látta cl.
SpMmajjn, akit börtönőr vezetett t a birósAt elé, alacsony, zömök lenncIO, aápndf, »»eteros arcczirű cmLcr. As él-taVnos kMósetre eWrdja, hogy két évvol ezelőtt nő»Alt, két polgúri ickolát végzett, büntet/» még nem volt. Az esküdtszék megalakítása után at «Jnök Ismertette a vád: atot, amelyből megtudjuk, hogy 8[)i«!maun házasélete mindjárt az első hetekben boldogtalan volt. A civakodások napirenden voltak, ugy hogy a \'Utal cs--zony alig fél év után már elhagyta urút és megindította «dlono a válópört. A vádlott, aki szerotto az nsazonyl, többször kérte őt, hogy »érjon vissza hozzá, ez azonban en-ói hallani sem akart. Ilyenkor Sptelmann azzal fenyegette, hogy úa nom teljesiu kívánságát, leharapja as ooit. W
iHí az sjtót és a jajve«é-
, » h«\'ilra rémölt nőt letaperve, késé-addig aaurkált* össx-vímm, mig a noioogulan nőban élet volt Aa orvosok me^dlapították. hogy a sxlvbe, májba, ttidóbe, gyomot!>s és vefébe hatolt ud-rfcok közQ1 hét halálos.
Spielmann most azzal védeko/ik, hogy esteágában sem vt>lt íoleságét megölni, ftzeretlo, nag\\\'on szeretlo aa assaonyt, könyörgött folyton, hogy térjen viwza hozzá és a mikor látta, hogy c nő undorral fordul el tőle, fólhevü t állapotban késével egyszer öntudatlanul mellbe »»urla. Hogy mi tórlint aaláü, arra nem emlékszik, mert a szúrás útin elvettette önuralmát, higgadtságát, az agva-\' elhomályosodott. Ezután a Unuk kiiiallgatá-sára került a i,or.
— Bottírök a olpSffyárban. IS hó l&-ára virradó éjjel Adlor Jakab cipft-gváros, Vili, Amazon-utca ö—Ö, azám alatt tévő üzlethelyí«égébe ismeretlen emberek betonok r miután teljesen felforgattak mindent, mintegy hatezer korona értékű bor- és cipőárut vittek magukkal. A rendőrtó megindította a viss-gálától
— Oaziélyaorsiáték Az osztálysor«-
játék nni húzásánál a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki 70.000 koionát nyert r0O:>8. 28.000 koronát nvert • S228S 3000 koronát nvert 42157. 2000 koroirtt nyert 40597. 1000 koronát nyertek 1B5M8 2r.02C M49D7 SHO koronát nyerlek 10784 11037 ¿«li»8 röliía 2ffi(!4 H4020 375bö 577tU 70591 7710« 8«»«Ki). 300 k<>ronnt nyertek: IftO 214 2934 7«U9 8743 8809 16255 20830 20008 21257 21315 22251 28811 25432 270:« .".1149 339««
»4807 37078 51379
634% C437Ö 7i)4 S \'J 72Caá 78427 792S7
3801G 58149 07140 720M 91383
.V0C9 609fi!< 69020 Í5IÜ45 H\'2624
4.-Í874 Cl 072 00070 7: ¡938 04231
<^1104
70O49
763C2 09315
100420 103965 1077»5 10842«. A többi kikuzolt szúntok 80 koronát nyertek.
Nöl óo urf szabók kellékeket n lep-előnyvsrbbon .Sj>itzer és Fnlz Uudnpcst Fereneiek-lero 4. sz. szerezhetik be.
B Á J O Ö, Ú D E
» ^^6p Ium » női nrez, ha a?» a l)r. 11 U D A I • féle
^yöngyvjhAg-. c B £ M M E L
Apolluk, Rondorzuk. Próba técüJv 7vj lill. Naiv tögoly 1.20 kor. KíphatóBpöSten
a Yirosl grégyszerlirbin,
l\\l<|i-utc.-« Cl V\'«eii-U, i%rk« 1
REGÉNY.
Táp«adalvni fcflxdelem.
E.^rt fctosrf n(Mr. In* O.OSVXt Hl\'00 Mtndca fsotartn.
Az ör^ég állandóan váltOEotl, minden diós alkalmából kisorsolták és a következő iilésro kírendeltók az órvéget,
A kisoraolás azonban nem a ye-zctók, hanem csak a szolgálattevők között történt, ugy, hogy baj eae-tén a vezetők közül alig\'ia egy jutott veszedelembe.
A mai napon még sokkal óvatosabban jártak el az őrök és ajtónállók, mert ki volt adva a jelszó :
— Vigyázni kell! A rendőrség résen van 1 Áruló van közöttünk 1
Egyik a másikra gyanakodva nézett és mindonik szinte lesto a másiknak minden lépését, minden mozdulatát.
A „főnökök" is elfoglalták volt már helyüket, természetesen álarc alatt.
A középen, a magaslaton ölő, ugyanaz, kivel már találkoztunk, amikor IJalloghot fölvették, cseuge-tett, mii« mélységes csönd lett a nagy teremben.
— Kedves testvérek! — kezdte az elnök. — Szomorú hírt kell veletek közölnöm. A ml létezésünk, egyesülésünk óta még nem történt meg, ami inog törtónt mostan. Áruló vau közöttünk!
— Halált reája! Halált reája! — kiáltották mind.
(Folyt köv.)
ff.
agvonszurja.
Ecvszer aztán be is váftulta l«nye*e-lését. Kendőiben kérlelt« feleségét, aatáa
hírek miroufelOl
— Amerikai hajók utja. New-York-bél Uvirjúk: hi fturópaí bajéroj junius ¿;j«án Kielbe megy. A ¡»njóraj cidome-a«t Southamptopt, vifir-ZMuonot Ports-mouthot érinti.
— Képviselő választások. Kopon-hágából távirják: A tokelingba tegnpp me^yélasztoiiak 74 baloldali reformpárti
i2 jobboldali óa szaltad-Uoiir^rvaiiv és 11 mérsékelt balodali jelöltet. A balre-íormpár nyert 6 és vészitől ö, a aociál-demokraták nyerlek 8 é? eive»jiteUck 1, a jobbiihltfl nyert 6 és elveszített 2, a mérsékolt baloldal nyert 3 ós elvesztett 4 mandátumot. Wanasen hadügyminiszter Rancier«.ban Kasmusen jobboldali jelólt ellebben megbukott
x tV.-vJya*» 49 s«akáHnöv«»a»öt, hajndvoaxtöty «roansépitöt csakis Tábor gyógybzerész mai birdeUse alapján tessék rendelni.
Oltmányszerző vállalat.
„Etk^téai ügywlwoaéo" minden féle okmányt meg-zerez. Kuroaitülvísz és elvállalja házasaásrl dlapen*áo»ló-kat, névmagryaroaltást, mindenlajta tiszti és katonai ügyeket, Htiavél és külömbözö engedélyek meyssersését joglanácsnsa segélyével. AmeHkal éa e^)éb. külföldi mégbisáiokat lebonyolít slb. Ügyvivő: MargHay Zoltán« Hivatala : Budapest, Erxoóbet körű* 9. as., a iNew-Yoik-pslotában. Ssagé-ssyekaak IngyaM áJl rsndelkezév« a \'SilalaU Telaton Wí-65.
Gyomor-, bél- és vér-tlszUtó kúrául) már tél pohár termószetoo
mmmm
KESERÜ-VÍS
re^gelonkint hastnálvn, ki-_ tünőon beválik
Htpl>i\'6 Br
Utokb«n. un " ÍOrtfc>tu!*jU<MiMi ; BOinttrDTHAtJirrt LAJOB
ITiíTVtri^iníl XomArombdn. Rallir PoJ»p«itcn: EDK3KUTV I.. ct*(s4t.
imm
rr ic.r.
Máffii —
I irrr^r-c: i
•mm
ffváai1
Tsr
4 pár oiip3
v^tó csak 2 fi»i 50 kr.
olcsó árért lesznek a na^y mennyiségben csiVöiölt bevásárlás miatt eladva. Kgy pár fóráés egy pár női barna, azQrke vagy fekete füzét oxtpü orésen siojolt talppal.lojujabb alak, továbbá egy pár Ktü é« egy pár női divatos czipó ziinorzrittn. tVJúid a négy pár 2 forint SO krajcaác*. Megrendelésnél elogcndő a láb hossza. Szétküldés utánvét mclUtt
Sohuh-Expont F. Windiaoh
Krakaa Ajl. síim,
CUer« megengedve, a meg nem feleláárt pénz is vissza. ^ \\
MMUáiJUtááMláááááiUláil
Kékért grég|SMrésx-|fJ
CosmetHa« par eicellenca
károm bválo tui^do»^ AJt«I tQoft Wd
^lalak^erám« mmm «.lror.lt, f^J
•aakat uatsi tartalmas.
■ puden Su1clní
Min »tnW1 «t «KklWaS»n ét pnnUUt
I»T <J»b#, (»Mr, r*rí», T^J rirp puJ« S kM n«tkflljV« »latrot LXmana »Or IRT U. B^ IUJ,«. J r*r»kU/ í rirS
Jotfl rr^rUfm, KtrtlrW» U XftdráwT.ut

Tőzsde.
Budapesti fabonatőssde.
Köttet«tt; Buxa 1908. októberre 7.87- }
7-41. Rozs ápr. —-. Zab máj. -|
—^ Tengeri jul. 6-3T—8-iiti. Repce our. Il.95-I2.0i.
Budapesti értéktössd«.
Blőtörsdén költetett. Osztrák hitetréaxr
GG0.50.— Magyar hitolrészvény 781.-
Leszámítoló bank 450.—, Jelzálogbank 531.1 522.— ItituamurAnyí vasmű 4GG.— i Oszti ák-majrynr állnmvavut részvény C74.50 Déli vasút hímet birodalmi márka
117.28. Villamos vasút 812.—. Budapesti közúti vasul 608.59—
Béosi órtéktöcsd«.
Rlótflzsdfn köttetett: Osztrák h»t«líntéz«t\'
részvény 6C4.25 Majryar hitelbank ré ^v. <32 — Osztrák-rnsgy.»» álbuuvMuti részv. HS0.25. Union bank részvény 528.55. O-nt*., ¿oronaiVitdék 100.85. Augol-oíiztrák bank | 275. 2(1 frankos aiany 19.08. Déli vasút 75.2". 4 százalékom nui^yar franyiárAdtó j llW.tiO, Mnjry.tr korouajaradék 99.40. MiVr^i | hankjefv 117.27.
— Köxvájróhldt sertéaváaér. Hi, vatalos jelentés déli 12 órakor.) Tot-i napról maradt 346 darab. Ma érkezett!
darab. — Déli 12 óráig elnd-; tak 200 darabot. Mai örak:Úrcg atutés! elsőrendű 94—90 korona.
Vn-úrcaarnok. Kuafélék : vidéki
niarhahui olejo 64 —73,. hátuJia 72—80 korona 100 kilónként. Lt-ölt borjuk xsuly-levonás nélkül 82—102 fillér. Lehüzott marhahús kilója 110—104 fillér. Bárányok, párja r.—la korona. — Tojás- I. rcr.dO friss tojás 51— 60, ffyenjéM) áru 50—W korona. — Tejtermékek: I. Kőző teavó 1 fi\'lkilós darabokhan 2.40—nailéva rtldra\' 1.C0—l.SO koro; «. tehénlurO.2.56—24 fi 1 kilónként. — Sp&rita; vn^to^szálu 1.40,
köztin 1.--1.20, lovctíspirga 0.G0korona,
kilónkéut. - Yadfélék: ő* 1.6Q-UQ, v«1-m disznó 70—80 llüér kilóokóut
SüHMiDT M,
""»\'ttisxr"
BCDAPZBT,
YIB., Kíf tjul-Bt 25. S2»
KookUú 4« lOTkftÓ-Mtfttáfllftk.
M«írr.d«liwi Ai J»TÍÚjo1t rontotui 4a jutAor*-wn wik94Sit«Wk.
\' *
Eddid móqneni létamtil Páratlan « magn nemiben I
ÉSEEC^ÜSB
mdintézei vallatata,
tfl#■ \'isxsl ut$ihyotw bVadúmUt rntlvíw^Wi «lk.uii U etiljük t ii»írk\'5ióo»<t\\i«k aJkalmjl nvuj. tar., i\'ttlii marisat wunkik olcxV Ixtucititir«, Kiírt\'V a n. 6. k4a4na<t k pirtíotifU, tiiltai atkvl-vat nrujt u elnyouiott mö»^u\'Atiüi (olfUUuirt. Ji muaUtit k«4CM«|t xilbuéek.
)>&nn&lv tMU (injkíp uUu U. Aruk ainiMi stán-Bielii uóltül
krétarajxok \' vag-y rU.
pnpli k«r«tt*l «ST^f • iaa<Ull-(*itDM] »tt«l »jfjrQtt. . . . \\ «
k*K
ryitátok
faplrk«T»tt*l „. ...
XUatMMrya^r. 0ltkjr*»ün4uy . . | xo n VUUU BMtivadtiéstk uUjirilül. mind«a U» oUa . l kojgua caocna«olUl <ltj tUaUödö.
MOtersn ■ \\ Budapest, Rottaablllar-uftose 4«.
Hasin«« taaka
NEMI BETEGEKNEK
* ,«%*>«« Ut»at.6áfc a. ktavv. ®«t
I J oUaJ«& » UlkM b«t«tr»*a*kro v*««t-UiUIm». Dr, (iftil
AKTÁI. <«<(M W>« «m^«£ÜISU a
k*n»T»t Wkla*k UUma Uú*« Ort b.riUVba« ksl ti <n*f. A ktmrt mi u 5<Mk kUHÁahao J«J*ol »I«f éa uu idk«
1 uteMá Kn>»k rrórroMtit PartAtm Éö fllSr
*>Uf* k4W»«4*. Oaitn
9r. CflBAI
Büdapett, Andrtiíy-ut 24.,
| M • ««oka m»»AH r—á , bV- 4« kair-r«katk aaf«oU imM 4. a.
-4 1« »rt« T- R-lt. "
»»nhr
JRÍSZMANN KAROLY BUDAPESTEN
l)9i*otvo Homopu-kStxüröSde wíünnyerőwel.
/ rjeffyaé\'.t klv.t .aira ingyen küldd tik.
Nagy raktár
angol tó svéd borőtvákban.
Jnvltúuttfc ptatoann ei*köx8ltetnoto
Iroda és forgalmi helyisé; ?
VII., RotteeMQtr-«. 61.
(Munkia-ultta tarok).
Jégverés ellen
jiitAnyeaaH 4a kerivaxS feltételek melleit Itlateeit a
Hazai általános liizfosi
rászvuiQfársaság.
Forduljon tohát az érdeklfidö gazdakö/.önség bizalommal ko rületi felügyelőség fMgynokság, illetőleg lielyi ügynökségeinkhez, a hol minden tok intet ben kész-sóggel adnak tájéko/áit.
Kárainkét jyoraan éa mél ténvoaan Lo*y»titjuk 1«, nroti-tolul kcdvoxó flzcfétil feltételeket adunk.
8Z8hállllöV8SZÍŐ
Niüt.V.u* tjio íttiUiÜ: ,,«» u...^.
k»*i«ntUol tulile®, hon lé* tttmán J+n«k »•»■"J"1«"«
Kitflnö hnti.virí\'l srámtalak elismerő itat lamtsívoálk. CsfllhtfMlan, biztos eredmény ! Csak ndlum baszerozvo valAdí. Ára 1 kor. \'JÜfillér.]
,A* ¿mai UirOf.atl mrtkrt aiffkMrtotlora, • rfn«k kéajLÍ»h«t«in, hciy bajmtem ut\\\\ »th, Jlólb JTAníor, wm4;ihtvaUln.>k, AtadftéJ.
pgT HajMovoggtö tilsai ^
Mind«» Íl3*f«f3 ff^innoh nélkülözhetetlen a
Tjiorjsie {jaj-Rggsneraiísr ^TXJ-\'LTZZ1
Cx nem \'lajfetaUÍ I Ai*t»ft«.»ila«f I Grlutolen folyadék ?\'
Sem a kézen, *era a fe^örtr. im « ru.\'.a Mövetéa tomiai foltot nem bánéi ép ol/ egynerftséggsl hnszr.uijuk, , mW»t mikftr vúzel bekenjük a fejra-ko! az őaa hajat 0—10 nap alatt olyan aatnöro vftr»\\íi»olJa. mint asj fla\'.al kora\'aaa volt, aaélkiU, hjgy f«»toué. Férfl és nő e^ysrAot, b ttoa er«d>: énynyel használhatja. Hatáséért elvállolom a koxességot I \\
Aroa ex«ip?tő*>r» * Iw«h.4ÍáaeaMbb u
plét, mA\'íoltot 4« ininAen K UUu\' *B»t 4—6 hoD Matt »linm. U ít| o»»«di, herr ujia íc\\-»ón. tUfa-Árrt ] tal>aa a*vaU»vlf»l Táli»to\\. ÁJ* 1 ko»»>»•, kor»4»»14 aiajvpao 70 flUér.
fi Cssiif
Ingyon adok
tnnárwot 6$ felvilAi\'onitátit tatáséra irányuló vngy gy
avójjo^gMbn elttta-, >gryu*ti kérdénbon I j
Férfiak
J Nőknek
>h|MilMtiU linfey la (%*»«•
k*lt«tkM4w4< nélkal a WaMatMftM a*tP
aaooMk a
„&mia<l labdncNok"
b»»oap«ltak. Un ««Van 100 labiaca UrialonaW éa {Hntoo ia»rr«lall uU.IIHtU 0 korotia. Vidék* S korona aléltftt t>*k«IJ*»« 1U| uUavtt aMtWÍ
di.lr.Un kBU«. T«rábbá kturiafti i.umttAiu. po^Mxáj k|A «U*o l*cjebk a "
8apol-hdszvéoy-ben6ofi0t
V*Sr7<ia7Ult Mtukablró I K|itui,«i Imii
k\'<i»lűli tújln lnUu u 6*u«i r«oaitllka »» ok rll«o. l/t(ilt»r<*t*t»n |T>Vti«Í» » kíM-t«trt. C4«»Ull4 Jf»lÍUt, OvUAniláíi. kUHltTMüt\' f*j<Ulm«l, hilf»;»«». i>i*kfAJáit, niinof, 1*^-ii inijil»j«M».ui, »iij |i"» káaUlin*k*\\. U«m-bA.léil. ki biuui üotl, h»JüttitUliu ««
k*i én iiiik«t. * r&mitt éi fftjféi«.» a» a • kor. K|y Ooho« t.»a»rM U\\n»r- im rr*-WorUirttU Ubd««» 3 koioua 40 lÜlir. K»pl,«lt * (». fi itMla)J4il r»VUc
Kluüy\' ayJíylárb»» S.I^híw V.. fcju^.l Hr-M»i«ki«i u. ^r. u. H*r*id*U.»U uUnrft a >404
btk UdiM «»<dl.lt
—»■»■■: Ki«r *x«r káUnylUUcetKt 1
P»uti Mtrtk Viilrt:»»í. »«t *nd*l4»i k»lf*:
Titbor Gyüila gyógyszertára Arnil.


r«jr
Ve ndéölGSöh
Van sterencsém a t. vendéglő» urak figyelmét — a kOu-lgft idényre tekintettel — 48-a* adr>extvntty<ilmra felhívni. Srinio« k illitA«on kitüntetve I Igen iól mOVfldók, oxilmerüik ée olcsék.
Ar&k 24,26 él 30 kirou.
; V/uIíüíícIi Arno\'d
Budapest,
VXX., Dokány atoik 5 sr.


ifüMtk&i
C
J4«»ÍT.»or»J»íy re......
n^xtm-i-f-Mjnrr«......
e
Sfl
to
30 15
kor
n n
H
<rt4k 60 «Itfxa\'ókkt u érték se
• Afja
tftku*kpéj>jlVl tvll énr»kr<)
Keobt Baakiiáa Budapest,
fswMiíX-tere 6. ós Erzsttfl-kfcftil 32.
Vti»t»n«cW» kínrelm««, u«Hiüi rfotItUk
b»n H^ mir itlbfbin rwn»k, «i.kat
»»>41 p4n>0akkíl kiriUju* i, atíbbtol»\' ki wj-.t\'t

Kis par és mezn-gazdaság
ilitiro
Reformátor"
motorok
dynamok
600 lóeróif és feljebb
kCBűia- és Tlilani-öieaiio.
A tUUJMoa motorok. Arai:
1 lóerőre »10 Ur.
2 ^ «60 „ 4 «, 600 ., C.. 840 ,.
1-6 2ó H-6 5
bcnrlnutolorok irat:
lécifl WO kor. „ li^O ,. 1200 „ it 1380 „
r«y nap nUtt f«l*lHtlUkH I 11 Eladreuda gyártmány 11
S s é Ex e i y L»
Budapost, Váwház-körut II.
*a*UU4« UUh kU.1 a Kleiayoa(Aiái 037a
aai a lak a
Dr. IRÜfflWi PERÜIW-P0I1
t»«rmt M»iJ«yahb&J kéaaitra)
ÜUJ iT4(yltha(ók I caaJk
bUrotao,
mari caaJk a/i*dDI a dr. Brun féU nr«mta-a»r" ai-kaluiaa a i.aoué- a .«6J4-ai*<vak uin^aonaat rtau. tea«;4»ak alh^Háitra, a lay fétflrVoal » t»k*uU«n»<>jí 4i nftknéi a uu|U\'>n ít olU-totiiuiia, o»mk >\'\'Lb « p*-UlHMIw tyifiiiti • ntdv- 4« itiniiMm » J «14-l<UM*r*r«ltat4an«l a Mo««l>onta.ok, SufvtUa^a éa u tjj»U raarSmUaak, a (y*o«*ait a a taba-4*tt«na4f, férfiul gynf*g cm» k*la*<b«T<>aKaliafl aUjaial Atai aiAJriétatl f>aoiaa„ri 4Ua»otokn*l lorabké ntndannaaio ia.jbJmHu»k«tL u. >*.: mir-HU», fajfáJ4a. «> ld*| «i>iuiutw«ü<i Ultléaat U-aov4nyk<<dl* •< alaríi|«a«dé*, ax arn *4padUa(a, >aé-tfar, kék \'frailkktl k4«HN»il »i.m-k aJnafy*«< ...........................\' lUkiaa,
ia»,<t, kadétylahan|«llt4f. 4la>all«ak4(. d«rékc<9n\\/4jaa, o\'.Uariaci-fajdil« n, ui»hn»i»t f rr»»k, <lv(«U*nk, ok-V 4U8U lamHét, a t!< Uttaa^tvk karOtéaa, t»k»lulUn-t, a D«t bak>k. |yan|<«é(i iil.polok. a IáUaJk éa ka aak raaikaléaa, «tb.-nM Mtndaian ttl
aléaora\'.l i4a«b*Uta^(<k a crét)iii»lb*n fd ll| •«Miut-i fala kaaiwatoi uat álul tara rr^«Tt\'l>*l/4 oly blitoun I éa l4kékU*«a. miat a pa <0 B«Tét>Y»tb«l k«a«il«<l dr. I Bnra lala Pamla pot éltal. AiUimaUanU[ééri ka<a*aé« I rillaluuk. K.-a» SOI tlücxt a«T«dU «n btiam a rx\'.rt 1 Mía« a*la*a>^at irralimba raoai. — ki* Hl 4«loto\\k I. tt\'lt» IWéaaat a«|«U a kar«»«. - Poalamairaadaté-éak ulaatM mell»« a«ak«>UUtna^
Kapható az egyedüli készitónél: üyflrfltt, rslamlot a férakU/ban : Lux Mih
firczkenör.s
la»|«bb a vUA-
go*. Hdtéaa *a«A4a fit nap
alatt iljltj» é« né-
ÉU u aroaol lár >tti r«40kat, axvpldi. má]faltól, k«r*tkét iMllaarr\'! rain-0«n mi» bSibajl. Sairu.l 4rt>lfal uy*«ot nam l»> Uhnat
Harr t4r«ly a karana,
1 korona ragya» l koraoa.
kloal I korona.
Qa\'.pnen *0 fillér. IroiTU S korona
Rarcnerator.
l\'Jttk
AxUlmaÚaa im< u 4ai hal aradtU
rliaaaaywéaéi«. ?*t- éa tiakéJTbaJ oap^n\'a »fiu*j haatdrt
•ilri
»llMV
4» é atadttf <%fnéi
mifra ylatiak«p}a
kéaibk\'Llanklat c*ak kétail\'ar
M£t!LSCH9t___ ______ ,
My drogunailctlien liudani ázeum-kördt 7. és a MMftgyer klrikly"1 gyógy^wr^rban, Budsp««!, M«rokkoí-u
nyolít
-
ba«/iválaod<). Fgy (ixrg Ara korona
IDT JÓZSEF gTÓKyizerét\'nél hudapeit." IV., 2.
W\'I\'W
JX1L ..
Betegek egészségesek lettek, gyengék erősek lettek.
JUt414 élotaUiix, kii a a orvoatudor ilUt falt^lAJra. «oly utiAi« lawart ka|t gyigjH-4 aaaíivM hélájroa ryósrlUaok érotlok nl/vala. A régi vllAy titka, * Loa.au *>•!
van íVJtya.
ívek hoisiu torán át
tdrelmcten tanulva és ku-Ulva a mull porot aktáib&a és a jelen orvosi tudományokban, dr. Wood amerikai orvos azt a csodás kijelentést teszi, liogy ö az éteielixirt fcltttlálta és ké- J velő déliznki gyflkerek l kovcréséuek segítségével, 1 melyeket caak ó ismer és * melyekből az életelixir eló- ^ állíttatik, a mi gyümólcsp l"^- ^ sz érek óta tartó kutstá- t sának, minden betegséget,V mely az emberi testet \' bántja, meggyógyítja, bem-mi kétség, hotfy ox orios ■ ^ * ez álíitáia vidosAg és a csoílsiat.)* gy^gyitis, molyct iiAt\'otiVint elért, nagyon <s mellette bizonyít. Klmé-lote, melyl)«j elólio/.akodik, éstkeli, széle ii\'ra tapaszulatokon nyugszik, melyeket éveken át az orvosi praxisban szorzott. — Egyetlen nsuvedö ie mul.iszsra el e csodás
A MétkbUléa atAnrét Va
— mint a borr S neveti —
>rr
iróbálai. Kgyes gyógyi-lát (A kiválóan llgyclemre-méltók a majdnem hihetetlenek, ha nem bizonyi* tanák hitelt érdemlő tanulc.
áz orvosok által feladott belcgek csi>IAdjuknak és barátaiknak teljes egén-ségben vimaariattok. Reu-rostirniut. oouralgia, gyomor-, máj-, vese-, vér- és bOrbeteg*?gek és hólyag-bajok eltűnnek mint bQvé-szot áltaL Főfájás, derékfájás, Uege»«ég, hidogUlés, iszkór. kóbögés, hQlés, zatsrmi, broncuitis és min* den torok ét tfldfl!.»j vary szervek megjavulnak wy idó alatt, moly ogyszerOcn csodálatos.
Tisztítja sz egész szervezetet, vtit Cj szöveteket, as idegek normállá erejét riMraadia az egéuség csakhamar holyreáll.
Áinj c ür«k- e kor.. 19 lr»i 10 korosa, péuc olSUftoa t>«kau4«a «aallott v4nnutaa«4 t#*-btogi«n<ialAaak«l alfoaaAl
Oudapoat, IV., R^eaUutoxo 2. azént.
FETR0VIT8
,.életelixir t" ■sr »
túnlh
MIKLÓS,
mis egyéb



Nyeaatott a tulajdonos „Hirla^terjesttö Tállalat" k*Hor«6gipén. (CxéttaUjdooos^xékel iktor.)
Csütörtök, junius 18.
Ifjúsághoz.
Nagykanizsa ifjúsága, fiatalsága, önökhöz van szavunk!
Önökhöz, kikben van tetterő, kiknek hivatásuk, kötelességük, hogy városunkat felvirágoztassák, annak társadalmát magas fokra emeljék ! i
Nincs társadalmi élet, halljuk folytonosan a panaszt, a merre csak járunk. Fiatalságunk széthúzó és csak néha sikerül — egyes táncmulatságok alkalmával — azt összetoborozni.
Mily máskép van ez más várasokban, hol van valami összekötő kapocs a fiatalság összetartozóságára. Mert ez ösz-szetartozásból nemcsak a fiatalság látna erkölcsi hasznot, ha nem a város társaduimjf is. Egyesült erővel mennyi >A)et, kellemeset, szórakoztatót lStoc művelni.
Vájjon van-e nálunk ily összekötő kapocs ? Bizony, sajnos, mint sok más, ugy ez is hiányzik nálunk. Egyes társaskörök léteznek ugyan, de ezek — nem szándékozom kicsiny-leni hasznos hivatásukat — nem a legcélszerűbbek ahhoz, hogy a város ifjúságát összetartsák. Valami szórakoztatóbb, élvezetesebb dolog talán képes lenne e cél , elérésére. Volt vagy talán van is városunkban egy torna-egyesület, melyről csak azt tudjuk, hogy létezik, de hogy tart-e torna-gyakorlatokat vagy sem, nem tudjuk. A titokzatosság leplével vette magát mindig körül, minek természetes következménye, hogy senki sem vévén róla tudomást, 10—12 tagot számlált.,
fcp testben lakik ép lélek, mondja a közmondás és ezt aranyigazságnak fogadjuk cl. Hol és minő uton erősítse r.zon-ban magát városunk ifjúsága, ez a kérdés.
Mindenek előtt szükségünk lenne egy oly helyre, hol kellő eszközök, modern berendezés által feltalálhatnók mindazt, ami szükséges a test erősítéséhez I
Lcgegyszürcbben lehetne ezt elérni egy torna-club alapításával. Nem célunk e helyen bővebben, részletesebben leírni a clubhoz\' szükséges dolgokat, egyelőre csak azt óhajtom elérni, hogy cz irányban induljon meg egy kis mozgalom, mely az illetékes kötök beavatkozásával, segélyével aztán hivatva legyen ifjúsági életünket összetartani.
Kérjük tehát városunk ifjúságát, tegyenek cz irányban lépéseket s ha ezt látni fo&juk,
Nagykanizsai Friss Ojsig
ugy biztosítva látjuk társadalmi eletünk fejlődését is.
. Fel tehát a tettre ! «
A közönség köréből.
A következő panaszos \'evelet kaptuk :
Tekintetes Szerkesztő Un!
Szándékomról, 7—. hogy panaszt emeljek becses lapjában — egyszer már letettem, gondolván azt, hogy tárgytalanná válik panaszom; de miután ezen jó hitemben csalódtam, most kegyes engedelmével kerek becses lapjában néhány sort, hogy közzé tegyem, nemcsak az én, de nagyszámú polgártársaim nevében is,
Rövid időközben azt tapasztaltam, hogy ugy az utcai öntözés, falamint a söprés is oly szabálytalanul történik, hogy lehetetlenség óvást nem emelnem ellene. Nagyon kirívó szabálytalanság nálunk, hogy a söprést a kora reggeli órák helyett, a nap bármely időszakában végeztetik, ami pedig a város lakosainak közegészségére nézve határozottan veszedelmes.
Bár becses lapja, ha jól emlékszem, már sürgette is a hatóság intézkedését c kellemetlen állapot megszüntetése végett, de célt nem ért, mert most is úgyszólván naponkint ki van téve a város közönségének türelme, e feddést méltó rossz szokásnak.
1 «
Az öntözésről pedig csak annyit jegyzek meg, hogy vagy nem is teljesítik, vagy csak egyes üteákban.
Mellesleg megjegyzem meg, hogy egyes utcákban többször olyan dögletes bűz árad szerteszéjjel, hogy a lakásokat el kell zárni, nehogy az a kellemetlen illat be vegye magát a lakásokba, a járó-kelők pedig, mintegy vészes helyről, villámgyorsasággal fnenckülnek a kiállhatatlan bűz elől.
Ha ez állapot továbbra is igy fennmarad a közönség szégyenére és veszedelmére, ki kezeskedik, hogy e város nemsokára nem a cholcra és tüdő-Vész purgatóriuma lesz.
Tegyen meg a rendőrhatóság a városi mérnökkel együtt minden szükséges lépést, mi e szomorú állupot megszüntetésére vezet; ne nyugodjék addig, nűg a városi mérnök eleget nem tesz a közönség jogos követelésének.
A városi mérnök és a rendőrfőkapitány e ténykedésben a közönség támogatására és hálájára számithat.
Reméljük a legjobbat!
Tekintetes Szerkesztő Urat
üdvözölve, szives készségét
megköszönve, becses lapjának
maiödok továbbra is kész híve.
Egy polgár.
Ilrek.
Szeszgyár.
Folyó hó 16-án ós 17-én folytatva tartott közgyűlésen n dunántúli szesz-finomító részvénytársaság a városház tanácstermében megalakult. Ezzel aztán most már biztossá vált, bogy a szcszfinomltó-gyár városunkban lesz felépítve és folyó évi november hó 1-én üzembe véve. A részvénytársaság elnöke gróf Szécshcnyi Géza lett. Igazgatósági tagokká: gróf Apponyi Géza, Horváth Miklós, Poli-cer Géza, Roszky Károly, dr. Szeiner Leó, Elek Ernő, Gimesi László és Weisz Tivudar v^asztattak meg. Felügyolő-bizottsági tagok lettek: Slihann Gyula, Günsberger Sonut, Sirasser Henrik, Kollmunn Gyula és Ungcr Ullmann Elek. Ezután több a részvénytársaság belügyeit érdeklő tárgy tárgyalása után uz ülés bezáratott. Tegnap délelőtt 10 órakor még egy külön értekezlet tartatott, egy országos .központi szeszfogyasz-tási egyesület látcsitése tárgyában.
Tornavizsga.
Kellemes időben tegnap délután folyt le a főgynmnsiumi ifjúság torna-versenye, az úgynevezett katonaréten. Az ifjúság fegyelmezettsége és ügyessége, valamint nz előadott gyakorlatok a nagyszámban jelenvolt közönségnek igazi élvezetet nyújtott. Azon precizitás, mclylyel az ifjúság minden egyes gyakorlatot előadott, első sorban az ügybtizgó, fáradságot nem kímélő fiatul gymnasiumi tornatanárt dicséri, kinek vezetése, az íljtiság ügyességével párosulva, dicsércles eredményt ért el.
Zsebtolvajlás.
Mindenféle összejövetelnek végeredménye a zsebtolvajlás. A vasárnap tartott tombola alkalmával is csuk ugy működtek a zsebtolvajok, mint más alkalmakkor. Hóbor Józsefet, ki incrészkcdósi célból ment a tombolához, veszteség érte. Egy ismeretlen zsebtolvaj 17 korona értékű ezüstóráját és láncát a zscbjéből kilopta. Ugy ezt, mint a többi zsebmetszőt is csak nyomozzák.
Elveszett.
Folyó hó 15-én este 8 és 9 óra között Mngvar-utcában a kocsiról egy kávészinü kockás, hamuszínű béléssel bélelt köpeny ós egy darab lópqkróc kék stráflál elveszett. Felhívalik a becsületes megtaláló, hogy azt n knrosfélnok leendő kézbesítés Végett a rendőrkapitányi hivatalnál adja át, hol a tulajdonos által illő jutalomban részesül.
Rossz fiu.
Tegnop reggel n Kazinci-uten és Eó-ut sarkán megbotránkoztató jeleneinek volt tanuja nz utcán járó közönség. Egy magáról megfeledkezett Hu Ütötte arcul nevelőatyját, ki a szesztől erősen bcnyakalt állapotban akarta éreztetni atyai hatalmát fiával. Bnuer József ujságárus József nevü rikkancs fiát, az utcán kezdte el korholni, nem valami szeretetteljes
hangon. A fiu egy darabig csak hallgatta az atyai intelmeket, azután visszafordult és szokásához hiven arcul ütötte nevelőatyját. A rendőrség közbeélptc vette elejét a nagyobb botrányok.
HQtlen inas.
Polláfc József helybeli bőrkereskedő 100 koronut adott út Rotanbcrg Adolf nevü tanoncának uzoií célból, hogy azt a postán feladja. Korán a reggeli órákban adta át a pénzt a tanonc-nuk, kit órák hosszán át hiába várt. Rosszat sejtve, a fitt után tudakozó-1 dott, dc eredménytelenül, míg végre értesítést nyert, hogy a fiu lhárosbe-rény felé vette útját. Erre nzonnal feljelentést tett u rendőrségnél, honnan a déli órákban már kocsin utána siettek. Lapunk zártakor a rendőrség még nem érkezett vissza.
Egy név jogtalan biszüilata.
E napokban YV\'aidhofen a/d Ybbs városában a Singcr névnek jogtalan használatát elítélték és megbüntették. Mint sok más tekintélyes cég, ugy a Singcr Co. is sok mindenféle piszkos konkurenssel küzd, melyek, hogy utánzott gépeik keletjét emeljék, a Singcr nevet ugy nyomtatványaikon és cégtábláikon, val.unint gépeikon és különösen hirdetéseikben alkalmazzák. Többek közt egy ilyen konkurenst, ki a lapokban, eredeti Singcr varrógépeket hirdetett, oly varrógépek hirdetése és clárusitásáért, melyek nem a Singcr Co.-tól származnak és eredeti Singer gépek gyanánt ajánlott, nz ipartörvény határozata értelmében pénzbüntetésre ítéltek és egyidejűleg minden továbi Ilynemű hirdetést eltiltottak. Figyelmeztetjük tehát a Singcr varrógépek vevőit, a konkurencin c jogtalan eljárására és felkérjük őkot, szerezzenek maguknak biztonságot afelől, hogy bevásárlásukat illetékes helyen, azaz a Singcr Co. varrógép részvénytársaság egyik fióküzletében, a milyen nrnden nagyobb helyen létezik, esz-közlik-C, mert csak ezáltal kerüli ki a sok kellemetlen csalódást.


A mellékletért felelős: Füredi JáOOS
GYAKORNOK,
ki kereskedelmi iskolát végzett,
felvitetik Breuer Farentcígmi.
Harostelepen.
A kik n magyar és német nyelven kívül n horvát nyelvet is bírják, előnyben részesülnek.
Kezdő fizetés 40 kor. havonkmt.
Iiét lakás.
Magyar-utcai házamban
szép három szobás lakás a
hozzá való mellékhelyiségekkel,

Csengery-uti házamban
2 tágas szoba, veranda
és mellékhelyiségekből álló ház
azonnal vagy augusztus Hre ! = KIADÓ. =
Bővebbet HLATKÓ JÁNOS biztutAjd.
—» ■ ^
6
Nagykanizsai Friss ÖJság
Csütörtök, junius 18.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenycr-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
»0
c í—
<D
cl c
O
-4-1
O -ű cd
V<1) CO
«kalapok
AllAolmac feht-lr08sárgacipők> va,amint
AllvdlIIldo harisnyák és keztyük = s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olcsó árért
, Armuth Sándor
Q áruházában
kaphat
Bazár-udvar.
nagy választékban
<< ®
ö a
O*
PT
II

RUHAZAT BESZERZESE
i» ^^ ^j^^m


Kaufmann Mór
férfi - és gyerntekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék a legdivatosabb finom férfl- és gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.



Kaufmann Mór;
férfls^abó-tiüíletö
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol ós belföldi kelmékben.
Ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel 111 ann Mór
fórflMxabö.
Csak rövid ideig II
Első hazai SEMI-EMAIL
nirinneánnk ^Int Jou-jou melltfl, UjaunbdyüK kézelőgombok stb.)
készítője Kerpner Jakab Nagykanizsa, Magyar-utca 20. sz.
KIADÓ.
Egy szép ttj ház, mely egy nagy, egy kis szobából, egy konyhából, éléskamrából, padlás, tágas udvarból áll, jó vizű kúttal, Kiskanizsán (VII. kerület Varazsdiulca 8. szám.)
olcsón kiadó.
Háztetők javítását ügyes leány
nyomdai munkára
csekély átalány Összegért elvállalja jótállás mellett
Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. sz.
jó fizetéssel felvétetik
Krattsz és Farkasnál.
t
f Nincs többé kopott \'arany képkeret!
COLDON
használatával fát. vasat, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
EOlsy késselet ¡golclon. ecsettel együtt -
40 fillér.
öv
Kapható
K ra ti^ é« Far ka
papirket eskedésében.
II. évfolyam. 170. sz.
. m
Nagykanizsa, 1903. péntek, Junius 19.
Egyet szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
Előfizetési ára:
Halyben házhoz hordva c^y hóra 60 fillér. .«. Vidékre postai küldéssel ejty hóra 1 koron» 20 fillér.
Kiadó tulajdonotok: FiliUi nirkiuti:
Krausz és Farkas. O.OBVA HUOö.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krausz és Farkas papírkereskedés*.
Megjelenik naponta korín reggel.
Nyomatott a „Nagykanizsai Friss Újság«. uerzódéses { nyomdájában.
M:. Tiszai
"kabinet nem jött létre, lesz miniszterelnök.
vi
ü szabadság liajiiallissadása.
Hajnalhasadás ? Föle?, hogy a szabadsági? Fenét! A ki hiszi buta, a ki állítja vak, Vágy gazember, a ki cl akarja ámítani az em-beroket.
Az 6 korban kezdett a hajnal derengeni a vallásokkal. Nazarethi Jézus Krisztus íöl akarta szabadítani az emberiségot. Nem sikerült neki.
Jüttek utána gazol:, akik félremagyarázták, elferdítették n tant, a melyet inrdclett ezerfelé felekezetre harácsolva az emberiséget és azóta i*ftin hogy béke lenno n földön, az a béke, raelyot „Óu akart, hanem dul a harc ember ős ember, testvér és testvér között, dul és pusztít fel-tartóztathatlanul.
És mindig találkoznak gazok, a kik ezt a pusztító tüzet izltják a parazsat, a hamuidatt clbam-at\'ni eum engedik.
íme egy példa: •
Szenpő tervárról írják, hogy az orosz belügyminiszter az összes parancsnokló tábornokokhoz körrendeletet intézett, a hadseregben észlelhető foradalmi törekvések tárgyában. a hadügyminiszter szigorúbb intézkedésre hivja fel a tábornokokat az ujabbi időben tapasztalható katonai forrogásokkal szemben ós elrendeli, hogy ha egy katouánál forradalmi iratokat találnáuak, azt a hadsereg fővezérlóte előtt el ne titkolják. Hogyha pedig ilyen forradalmi iratokat foglalnának le valamelyik kaszárnyában, arról haladéktalanul értesíteni kc\'l a csendörséget, amöly a további nyomozatot köteles folytatni. A legénységet kikoll tauitaui arra, ho^y ha tudomást szereznek ilyen forradalmi mozgalomról, azt azonnal jelentsék felebbvalóiknak, vagy ha forradalmi iratok kerülnének kezeik közé, azt szintén adják át felebbvalóiknak haladéktalanul. Azonkívül minden kaszárnya bejáratához külön őrszemet kell üllitauí, amolyuek cgyediUi kötolessóge az legyen, hogy minden bemenő idegent kikérdezzon látogatásáuak célja felöl és az illető nevét és lakását e*y külön e célra rendelt könyvben feljegyezze. Végül pedig szigorú parancsot ad a hadügyminiszter, hogy a zsidóvallás u katonákat szoros folügyolot ós megfigyelés alatt tartsák, mertezok közt uu a legtöbb fórra dal-m á r.
Hogy ar katonaságnál mit jelent az ilyou parancs, azt jól tudjuk.
A szerb metropolita..
1A ««■ \'
A kírálygyllkosság tervezői nzt is elhatározták volt, hogy a metropoli-tának levágják a bajét és leberetválják a sZakálát.
Azért akarták így megszégyeni-teni. mert ideig-óráig megakadályozhatta volna Sándor esküvőjét, de ő nom tette, hanem douunciálta az
íme, a zsidóüldözések honában igy szítja a hadügyminiszter a felekezeti gyűlöletet.
És akkor még találkozik,^ aki megbotránkozik a szerbiai eseményeken.
4 :Jit\\\'... p
P . ■ - ■ ,iaacr ■ ■ ■ r ———n 1 ■ — ¥ f
\'A pesti tanár és a bácsi tanár.
— Saját tudósítónktól. —
• \'
Szabadkán történt. Az isten egy om-Lort vert meg. F/kcskAja a szénái padlás ajtajából a gnrádics-létra alatt álló oké-o zuhant. Az cko mellé lániasztott föWturó-vaB belement combjába ós felső lábszúi csontját is mogsértotte. A baj komolylyá vdlt. A korOlct ervosn ozl ajánlotta noti, víjjye íol a gyereket Bu-
ellene állást foglalókat és összeadta Sándort és Drágát.
A metropolitaról azonban a gyilkosság éjszakáján megfeledkeztek és ez, mikor hallott, mi készült ellene. hogy kibékítse a kírálygyilko-sokat, feliobogózta a házát.
íme egy főpap, aki a gyilkosságot ünnepli.
— No, akkor rászánok ogy tehén árát,
fülviszem.
Föl is vitte. Beállít vole a nagyságos protassor ur várótermébe. Vár. Aztán beeresztik. A profossor ur mogígazítja szemüveget ós lakonikusan beszél hozzá :
— No, mí baj ?
Szegény ember bimez-bámoz, nagy nehezen mondja ol soriát s hol arra a nagy úrra, hol a gyerekekre tekint, A végén keservesen nyögdécseli, hogy .segijjön ki" a nagyságos ur, ba lehet, „gyógyíjja ki* k üamat. Mogflzctek úrtc.
— Bontsa ki nzt a gyerekot. Tapogatja, vizsgálja. Mindez azonban csak pár pillanat müve. — No, jól van, ha lelesz kelmed ötszáz forintot, akkor megoperálom a fiát.
Öltzá: foríntl ... As atyafi majd
dapestre, ott könnyebben elbánnak vele. Megmondta hova, küicz vigye.
— Doktor ur, — szól a mogrtllont r •~>a — Igazán mongja: segithct-e az fiamon ?

— Az igazán segíthet... 1 össze esik .,, —- Nincs nekem kérem annyi, még tán apámnak se vót. Alább nem tönné mög a nagyságos ur ? Sgy tehén árát adnék érte ... Még azt is sokalom, de gverököns, Hl Isten neki
Most már ugy beszél a professzor ur,. mintha haragudnék: vigye a klinikára!
— Nincs bizodalmam, ide utasítottak. Aztán azt is irondták, hogy ott fistsl gyermek-emberek próbálnak • . Isten áldja.
Busán ballag beteg gyormekével a pályaudvar felé s gondolatai megnyugta-tók: Isten adta, Isten elveszi, legyen áldott jt««Ó szent neve. A Kerepesi utón egy vaskerwkedőhöz tér be, hogy legalább kaszát vesz, ha már feljött Pestre. A falusi emberek közlékenységével itt is elmondja baját. A kereskedő megszánja s ajánlja neki : vigye fiát Bécsbe, ott biztosan megoperálják. 0 rajta ia segített az a tanár.
A paraszt ember rászánta magát, felvitte. Amint előadta a baját, a tanárse-! jdjével rögtön az operáláshoz látott. Szegény paraszt ijedten kérdi, hogy hát mennyit fizet érte ?
A professzor mosolyog és megnyugtatja: az mellékes, lő, hogy a gyermeket megmentsük.
Eddig tartott a történet, most csak rövid kommentárral kísérem.
Nem merem azt állítani, hogy magyar orvos-professzoraink ily módon csele-kesznek. Tisztelet a kivótelekne)?.- De vannak olyanok, kiknél a tudomány üzlet és nem hivatás.
\' V
Könnyen lökik a szegény . embert idább-odébb. Csak, ha na^yob^> kone akad, akkor lepi meg őket a mentő-láz, mert ezresek, százasok járnak nyomában. Menjen a klinikára stb., ez az Isten hírével. Bár annak a szerencséden embernek hozzá van bizodalma.
Milysn külömbség van a pesti és a bécsi tanár mondás« között ?
Annak a szegény parasztnak bizonyára nem fogja magyar önérzetét- növelni. Ezt hinteni, fejleszteni pedig minden embernek kötelossége, aki magyar kenyerei eszik. Amint megteszik a vidék orvosai, kik valóságos önmegtagadás! • gyakorolnak, rendezetlen rouz viszonyok között s mindezt hivatásból, mert magyar, orvosok," .
V
! K Tisza kabinet nem Jón léire.

Wakert* minlsatartlnök I
Et a két cimh?n foglalt állíták a &ap »zonzációje. Tudósítónk irjat

Ax Andráasyak.
Tegnap «»te gróf Andrássy Gyulánál k értekozlet folt, amelyen az\' úgynevezett kaszinópárt tagiai csaknem toljes siám-bsn megjelentek.
Hosszabb eszmecserét folytatlak 6i abban állapodtak- mog, hogy azokat a terveket, melyeket Tisza István nagyjá-}>ól kifojtott Andrásay Gyula előtt a vele folytatott pourpaller-k alkalmát«\'. magukra nézve elfogadhatlanoknak tartjAk.
Ez okbOl egyikük sem vállal tárcát Tisza kabinetjében. További maguktartására nézve pedig várakozó álláspontot foglalnak el.
Tlasa él Apponyi.
fgca érdekes dolgokat beszélnek gróf Apponyi Albert magatartásáról. .
t Apponyi lemondása a legjobb kézbő , volt értesülés azorint még nem K-rtént
j? »olt nemzeti pártiak miudeddig képtől euck voltak Apponyival érintkezésbe lépni Mikor Appouyi Bécsből visszaérkezett Budaposirc, hasztalan kereaték több izben, inig aztán megtudták, hogy ■ Apnonvi elutazott Eberbardtra.
Táviratoztak neki odo, do Apponyi en-o a táviratra nem is válaszolt. — -tObbféloképen magyarázzák.
j \' Tlssa ós Wakírle,
t Gróf Tisza latvon tegnap e&le körből hazajövet megtudta, hogy Wekerle Sándor kereste. T.sza erre azonnal ismét eltávozott á Wekorlo Sándor lakására hajtatott, ahol háromnegyed 1\'2-iví Időzött. Hazajövet a kapuban házának ogy jámbor lakója üdvőzölto.
— Jó ealét, kegyelmes uraml
Miro Tisza akt teleké:
— Nem vagyok még kegyelmes ur az leszek — talán.
A tanáoskosis.
Gróf Tisza István mig este sürgönyt küldött Ebcrhadrba és kérte Apponnyit, hogy ma reggelra jöjjön okvetlenen Budapestre. A reggel gróf Tisza a lakáján töltötto sógora, Sándor János lőÍ3pán társaságában. Lakását röviddel tíz óra előtt hagyta cl és egyenesen a képviselőházba hajtatott, ahol az elnöki szobában Tallián Dóin és gróf Api o >yi Albert már várta.
Gróf Apponyi a roggoü bécsi vonallal érkezett és a nyugati pályaudvarról é^yenesen a képviselőházba hajtatott. Tisza, Apponyi és Tallián a tanácskozást pontban tíz órakor kozdték mog és szigorún» moghrgyták, hogy a tanácskozás bofojezésoig előleges bejelentés nélkül senkit — bátki logyen is az — ne bocsássanak be.
Amikor Tisza István n lakását elhagyta volt, jelentkezőit nála Kristóffy József képviselő, akivel a kapuban no-hánv szól váltott. Kristóffy néhány perccel Tisza után szintén a képviselőházba ment.
Kristóffy után megétkezett Daniol Gábor, a Ház másik nlelnöko, nkit szintén táviratilag hívtak vissza a fővárosba és nkí n keleti pályaudvartól n képviselőházba hajtatott, ahol Krhtóffyvnl folvta-tolt rövid beszélgetés után az elnöki szobában folyó kotiloronciára ment. Kristóffy azonban a Házból eltávozott. Szorinto Tiezá eddig csak Hódossy Im-rénok tott formális ajánlatot tárca vállalására, aki nzonbah a lelajánlott tárcát nom fogadta el.
Föl tizenegy óm táján Wekerle és Hieronymi órkeztek a Házba, NVekerlo azonban a kapunál búcsúzott és tovább hajtatot?, Hicronymí ellenben fölment az elnöki szobában folyó órtehezlclre.
Az általános holyzelről való tanácskozás fél 12 óráig\'tartott. *
Ezután már csak a Hás elnökségének kérdésével foglalkoztak, miért is a mondott Időben Hieronymi eltávozott.
A tanácskozás fél 12 órakor Véglege-sen befejeződött és gróf Tisza István elhajtatott a Házból ,
Ami a tnnáeskoa*« külsőségeit illeti, azt következőkben foglaljuk össze: Ap-ponvi szobájáign eleintén hárman tanácskoztak t Tlsta István, Hieronimy és Apporm. Asután Tisza az alelnökök szobiba tnent át, ahol Tallián Bélával és Daniéi Gáborral tanácskozott. Majd Tisza eltávozván, Apponyi külön tárgyait az alelnökökkel, nktk kijelentottók, hogy Apnonyival szolidaritást vállalnak.
Andrássyval az egész beszélgetés alig tartott üt percig.
Tloza és Fejérváry.
Erre Tisza rögtön távozott és olment Fejérváry Gézához, hogy jolentso neki a történteket és tanácskozást folytasson vele.
A otabadolvtl pártban.
A szabadclvflpártban tegnap elhatározták, hogy a dolgok fordulatul követ-
keztében pártkonferenoiát hívnak ös«ze, do Széli Kálmán kívánságára a konferenciát bizonytalan időro elhalasztották.
Kubínvi Géza és Ballagi Aladár között a Llovd-klubhnn heves vitatkozás volt.
Baliagi Alaoár azt áilitjn, hogy ex-lex-ben lehetetlen a Házat leloszlatni, mig Kubinyi Géza nz ellenkezőt állította.
A szabadelvű képviselők pedig n Ház feloszlatásának tervét n legnagyobb veszedelemnek tartják és ellene vannak minden erőszakosságnak.
Alcik nom akarnak mtnlsztorek Ionul.
Eddig Tisza István nem kovesobb, mint tiz ko3nrat kapott azoktól a politikusoktól. akiknek tárcát ajánlott föl. Ez u tíz politikus:
Andrássy Gyula, Esterházy Mihály, Batthyány Lajos, Hadik-Barkócy Endre é3 Hadik János pofok, akiknek a király személye körüli miniszterséget ajánlotta (úl:
Hódossy Imre, akinek az igazság-
ögvi.;
Wokorlo Sándor, akinok a pénzügyi és Siéchonyi Imro, Dessewff Aurél, meg Serényi Bíla grófok, akiknek a löidmi-velésOgyi lárca volt felajánlva.
Munka után
. • • •
A margitszigeti felső vendéglőben tegnap este étdekos kis társaság gyülekezett egybe. Állott pedig ez a társaság : Széli Kálmánból, Darányi Ignácból, Lukf.Ci Lászlóból, Láng Lajosból és Zsilinszky Mihály államtitkátból.
Wokorlo olnökségo.
Hogy Wokorlo Sándor a Tisza kabinetnek nom lesz tagja, nz most már bizonyos. Tegnapelőtt délután Wekerlé-nek még nom volt szándéka, hogy Bécsbe \' utazzék. Ctak esto kapott aztán táviratot, még pedig báró Fejérváry Géza honvédelmi minisztertől, a ki étáSfiletto Wekerlél, hogy a király másnap délután 8 órakor audienciára kívánja fogadni Schönbrunnban Fejérváry ma kérte Wekerlét, hogy ilj-
tön mindjárt vonatra ós leg.on repg»»írc< lééiben, mert ő. a honvódolmi miniszter reggel visszautazik Budapestre, azonbán elutazása előtv a pályaudvaron még értekezni óhajt Wekerlóvel.
Erro Wekerle mindjárt csomagoltatott és azonnal elutazott.
Mint nagy valószínűséggel bíró dolgot emlegetik, hogy az esetre, ha Tisza István grófnak nom \'sikerül megalakítania a kabinetet, ugy Wekorlo kap majd erre megbízást.
A UudapeíU Tudósító jolonti: A ka-binotalakitáisal megbízott Tisza István gróf ma délelőtt a képviselőházban hosz-szahb látogatást tett Apponyi Albert crófnál, a képviselőház olnökénél és később ugyancsak a képviselőházban Tallián Bébi alelnöknél és az utóbbit felkérte arra, hogy ha Apponyi Albert gróf nz elnökségről lemondana*, az elnökséget vállalja el. Tallián Béla tekintettel családi viszonyaira, amolyek neki n főváméban való állandó tartózkodást meg nom engednék, nem volt abban a holyzotben, hogy a neki felajánlott méltóságot elfogadja. Majd Apponyi Albert gróf értekezott hosszasabban Tallián Béla alelnökkel és közölte Hole, hogy az elnökségről való lemondását írásban szándékozik noki átadói. Egyúttal fölkérte, hogy az elnökség ügyeit az uj elnök megválasztásáig vozesao. Tallián
Béla kijelentette, hogy at alelnökök szolidárisaknak érzik ugyan magukat az-tal sy elnökkel, akivel együtt választat* tak meg és onnélfogva ők is kénytelenek lesznek leköszönni, de azért kötelességüknek tartják a Hát ügyeit s mog« vá\'aiztásig vozotnL Tisza István gróf ezek után folytatta a kabinet megalakítását célzó látogatásait
Szerbia.
Belgrád, jun. 18.
Belgrádban nagyban készülődnek Péter király fogadására. Ma hozzáfogtak az uj konak berendezéséhez, a melyben a király lakri} log. (A merénylet luuvalovő-log az ó konakba történt.) Az ó kona-koi is tatarozzák, a kertet, udvart rendbo hozzák, eltüntetnek minden nyomot, a mi a tragédiáin omlékoztet. Péter király bevonulására egész sor diadalkaput állítanak a vasúttól a konakig és a konak* tói a koronszó-templomig. A vasúti állomástól a konakig a bevonulásbor a belgrádi holyörség katonái állanak sort.
Készülődnek a kivilágításra is: a tűzijátékhoz való rakétákat Berlinből rendelték mojr. Sok helyen íőiAllitják Péter király/mellszobrát ; az uj király képét már a királyválasztás előtt mogrendel-lék és most aggatják föl a hivatalokban Sándor király eltávolított képo bolyéra. Popovíca Dámján műszaki őrnagyot Pó-tar király hadsegédévé, Gruics loves-badnhgyot ordonánc-liszltó nevezik ki. Milovauovics, Nis város pelgármostere a kiirtott Obronovics-dinasztia hűséges liivo állásáról lemondott. Sok hivatalnok é3 liozivisolő van, akik vele egyformán éreznek, do mert nem akarják magukat illojálisnak mutatni, ogyelőro megmaradnak állásukban.
Róma, jun. 18.
Megerősítik azt a bírt, hogy az olasz kormány követolni fogja a azorb király, gyilkosok megbüntetéséi. A Tnbunn azt irja. hogy n bovégzott dolog puszta cl. ismorésóvel elfogadnák n királygyilkos, sftgot törvényes politikai harci\' esz. közül.
Pétervár, jun. 18.
LEGUdABB. |
t
Merényiét egy Smagy ellan.
Prága, jun. 18. Badwtlsban a 28, gyalogezred gyakorlata alkalmával éles
töltéssel két lövést tettek Sachs Ferdinánd őrnagyra. As őrnagy lova kimúlt, az örnágy sértetlen maradu
Lujsa hercegnő utja.
Osnf, jun. 18. Lujza hercegnő tegnap ide érkezeit éa rögtön folytatta útját Franciaországba, ahol a ronnoi kastélyban fogja a nyarat eltőlloni. Llncsé-böí jelentik, hogy az a hir, mintha a toszkánai nagyherceg leányával való ki-békttlése előtt kikötött« volna, bogv újszülött gyermekét néhány hőt múlva szolgáltassa ki a drezdai udvarnak, va-lóüan.
MA
Hablógyilkosság.
Lemberg. jun. 18. Lembergben teg-oapelött ismeretlen tettes meggyilkolt és kirabolt egy magánosan élő hetvennyolc éves asszonyt, Orange Amáliát és meggyilkolta az öreg asszony cselédjét, Süinnor Rifkét is. A gyilkost eddig nem sikerült elfogni. A gyilkosság áldozatalt, tegnap délután temették el nagy rész véllel. A meggyilkolt asszony unokáját, Schönleld Jakabot letartóztatták, mert azzal gyanúsítják, hogy ő követte el a gyilkosságot, Kihallgatása után szabadon bocsátották, mert igazolté alibijét, de tegnap délután ujabb gyanuokok alapján ismét letartóztatták. A vizsgálatot tovább folytatjuk.
A hivatalos lap kommününikét közöl, amoly Karagvorgyovícs Pétert elismer« Szotbia Királyául s kötelességé teszi " gyilkosok megbüntetését.
Összeesküvés Bulgáriában.
Honin, jun. 18.
A Nationalzeitungnak jelentik Szófiából, hogy a belgrádi események néhány bolgár katonatiszt nyelvét is megoldották s ezek most bizalmasan közlik, hogy 191)2. szeptamberben n Sipka-ünnonség alkalmával merényletot terveztek ter-dinánd fojedelom eilen.
Az összeesküvés vezetője Luckanov volt, ugyanaz, aki 1889-ben összeesküvést szőtt Stambulov és a fejedelem élete ellen és Sándor fejedelem lemondása után Oroszországba menokült.
Dinev kabinetjében minisz er volt és ebben a minőségében szetvezto azt az összeosküvést, amelynek az volt a célja, hogy Ferdinánd fejedelmet a Sipka-szorosban a hadgyakorlat alkalmával mog-gyilkolják és Boris herceget proklamálják trónörökösnek Nikolájevías Miklós orosz nagyherceg gyámságajttlalt.
A fejedelem a telt vógr*R»i(ására kitűzött nap előtt névtelen l*v$et kapott, amclvbon az összeesküvésnek minden részletét közölték vele. > .
A fojedelmot nagyon fölirgatta a dolog 8 megmutatta a levelet a jelenlevő nagyhercegnek, aki azt a tanácsot adta neki, hogy no beszéljen róla, nehogy az embereket fölizgassa.
A fejedolem erős katonai őrizetet rendelt nátra mollé, a nagyherceg kíséretét is mftgcrősitetto és azonnal mog-sznkította nz űnnepségoket, a melyek még hat napra voltak torvozve, a mi akkor óriás föltűnést keltett.
A nagyhorceg is már másnap elhagyta Bulgáriát.
Effogott betörök,
Budapost, junlus 19.
Kitűnő tricket csinált csütörtökre virradóra négv fővárosi detektív: Ernsz, Grácer, Sá.\'közi és Bátorl. Már napok óta nyomoztak ogy botürőbanda után, melynek egyöntetű müködóso a a mód, mclylycl munkájukat végezték, rég elárulta a szakértő detektívok előtt, hogy kik Jöhetnek a tettesok. Csupa rovott multu alokok voltak, de oly Ügyesen rojtőzködtok, hogy nom lehetett őket kózrekeritoni.
A detektívok egyike szerdán délután végre kinyomozta az egyik gyanúsított rojtokbolyét s attól a perctől fogva meg-kozdödött a stnirolás (megfigyelés). Nohéz munka volt, mert a Dohány-utcának az a része, ahol a betörő lappangott, nagy forgalmú.
De fáradságát végre is siker koronázta mert késő esto észrovotte, hogy a gyanúsított egy kis csomaggal a kezében távozott el hazulról. Azonban le akarta tartóztatni, de eszébe jutott, hogy az ipse alighanem munkára indult s igy remélte, hogy a többi betörőket is kézre-keritheii, ha Útjára engedi a szemmel tartottat.
ügy is lelt. Észrevétlenül, de nyomon követte az embert, aki a Rottenbíller-utcába fordult, ahol egy közöli saroknál már hörman várták. így négyesben az utcán lévő Perllóth János tulajdonát képező órás- és ékszerószbolthoz sétáltak.
A detektív ekkor már tlsstában volt a banda szándékával. Még ogy percig figyelt s látta, hogy kelten elválnak társaiktól s két oldalt távolabbra mennek — őrt állani.
Most már a detektív abbahagyta a figyelést ós koncsin társaiért ment, ugy számított, hogy hilg azok betömök az üzletbo, ő is visszatér társaival s elcsípi őket.
Társaival sietetve megállapodott abban, hogy két oldalról, a mellékutcákból hirtelen előrohanva, fogják meglepni a dolgozó betörőket.
Miro asonban a Roltenbülep-utcába értök, a jómadarak Is készen voltak munkájukkal s jói megrakodva ballaglak az utcán.
A mögöttük Is előttük termő detek-tivek egykettőre lefülelték a kompánia tagjait. Weisz Vilmost, Sbgev Ármint és Hegedűs Pált, a negyedik gazembernek, Balázs Palinak azonban sikerült olrae-nekúlol.
r •
A detektívek, miután a letteseket ártalmatlanná tették, visszatérlek a Pori« lóth-félo ékszeréssQzlethez, ahol látták, hogy a bolt egész uj módszer szerint van feltörve.
A vasredönyt ugyanis akként nyitották fel, hogy a redőnyt két oldalt tartó vaslemezek egyikét lefeszitették a az Így szabadon lengő vasrollót benyomva, zaj nélkül botolták a kíratot.
Az egyik csavargó ekkor a redőny mögé bujt s kiadogatta a kirakatban talált 70 aranyórát, láncot és egyéb ék* »cerekot. .
A dotektivek az ellopott holmik nagy részét megtalálták a letartóztatottaknál s ysak az hiányzott, a mit Balázs magával vitt. Miután a bandát a rendőrségre Vitték a dotektivek. Weisz Vilmos do-hány-utcai lakására mentek, a hol nagy csomó betörő szerszámot o» lopolt holmit találtak s a banda egyetlen nOtacját Krausz Ernát, a ki Weisznak a szeretője s mint veszedelmes tolvaj a főváros torülolóról rég ki van tiltva.
Természetesen 6 is a rendőrségre körűit. Balázs Pali ulin podig megindult a hajsza.
Honnan kapta Szerbia a pénzt?
iában törten" az nzt kö ItOII érdek lesz érdek-s follcben-nüleg szoros sküvéssel.
Most, mikor már a Szer, ocsmány királygyilkosság vető királvválnszlás álla\' lődÓ9 csillapulóban van telcn egy pár olyan iész! tori a leplet, amely va kapcsolatban von az őss
így o hó 4-én Párisból kétszáz zacskó arnny s 0-án Pőlervárról 135 zacskó aranyat szállilollak a magyar postavo-nalon át Zimonyba s onnan Belgrádba Audrlovics éi társa cég cimére.
A külföldről érkező aranyokkal együtt mogbizAa is érkezeit a ni agy. kir. posta-és távirdaignzgalósághoz, iiogy a nagy órtéknt képviselő zacskók elszállítását különös nagy vigyázattal intézzék cl.
A pénzzel tényíoa két. fővárosi posta-hivatalnokot küldtek Bolgrádbo. lln ehez hozrátesszűk még, hogy a királygyilkos ság ezután, azaz o hó 9-én történt, lehet a két dolog között kapcsolatot találni.
Megerősíti mindezeket az n tény, hogy ít zavaruk dacára a szerb állampénztár a gyilkosság után Fzinte tul pénzböcégben Idcdzett h 15-én kifizették a tisztek zsoldját, az államhivatalnokok járandóságát, ftőt az államadósság törlesztési tételét is kíogyenliteiték.
BUDAPESTI HÍREK.
— A pénzügyminisztérium uj pa loiáj.i, Koztudomásu, hogy a pénzügy minisztérium hivatalai számára uj palo tát építenek, mely a Szentháromság-tér, Pázmány-utca, Iskola-tér, Fortuna-köz és Országlntz-utcza által határolt tömbön emelkedik. Éhből az alkalomból a tanács az uj palota körül elterülő utak és járdák rendezését határozta el, a mi a rész-bon eszkőzlendő fásítással együtt körülbelül 50,000 korona költségűt fog igényelni. A mérnöki hivatal által bemutatott terveket a középítési bizottság elfogadta és mo3t átírt a közmunkák tanácsa is, hogy a maga részéről azokhoz szintén hozzájárult.
— OsztáSysorsjátók. Az osztátysors-jálék mai húzásánál a következő nagyobb nyeroményokot sorsolták kí: IOOOO koronát nyert: 7107?. 5000 koronát nyert: 17202. 3000 koronát nyert: 70813 2000 koronát nyerlek: 23615 29701 «8320 206ros. iÖOO koronát nyert: 51644 500 koronát nyertek: 7C>17 20573 3S0S: 41198 U74.JS 10200.\'). 300 koronát nyertek: 35:iü" 38G07 10729 10124 12225 50G30 Zü%G3 101248 32907 81403 06000 1077 69340 8248 85308 30254 22110 43741 61357 40\'\'18 89170 61419 72718 65300 15594 34207 25392 8S8G0 13318 55844 1036G5 15321 77488 84307 91741 3CC03 2141 104944 3670 709 98075 44851 402U5 77770 40460 92581 14010 31935 59310 92078 03U85 85555 1CS23 70888 63230 68979 70067 58507 9C794 86003 28025 71227. A többi kihúzott számok 80 koronát uyortek.
— PályázRt tauitól állásra. A fővárosi József-flárvahrtzban a felügvelő-laniiúi állás megüresedett és csínok be-töltéséro a tanács most pályázatot irt ki. Ezzel az állással 600 K fizetés, ter.
mészetberu lakás és ellátás van egybekötve ; továbbá az itt töltött időt később netán más fővárosi állásra löriénő megválasztás esetén a nyugdijba beszámítják. Az állás csak egy évi próbaidő után ▼égleges. Kérvényeket julius 1-én déli 12 óráig a tanácsi iktatóban (központi városkáza, I. cm.) kell benyújtani.
— Ab askfltérl hid átadása. A
hid minden valószínűség szerint az idén őszszel a közforgalomnak át lesz adva. Ebből az alkalomból a Dobrentei-tér rendezése körüli munkák már folyamatban vannak; a budai hídfő környékét pedig az őszszel fogják parkoznl. A Szent Gellért Szobra alatt tudvalevölog "vízmedence vari, ebbe fog a roodozési munkák befejezésé után megindítandó vízesés beleömloní, innen pejjig osüveVen át az uj parkba vozolik a vizet, ahol ez» egy mesterséges kis tóba gyűjtik össze. Az összes, költségek körülbo ül 11.000 koionit tesznek ki, mely összegről már az 1901. évi költségvetésben gondoskodtak, do a munkákhoz lőhetett hozzáfogni mindaddig, míg a közmunkák tanácsával minden tekintetben megállapodás nem történt.
— A lejtőn. Szerdán éjjel egy állásnélküli könyvelőt: Stoiner Sándor nagyszombati születésű 20 éves ílatalembort tartóztatta le a rendőrség, mert nagy «yomorusáüában lopott. Steíner azolőtt bankhíratalnok volt, de az utóbbi ¡időben elvesztette állá?át s napy nyomorba jutott. Egy jó ismerőse, Szi\'iay Arnold MAV. hivatalnok megszánta s lakást adojt neki Kísposten. Stoiner ismerőse jóságát ugv hálálta meg, hogy szerdán Szitlayvnl elment hazulról, do később visszament a lakáshoz n nr. ablakon bemászva a szobába, feltörte az olt levő szekrényeket s onnan egy c*omó ékszert n ruhaneműt magához vftvo megszökött. A kispesti csendőrség értcsitallo a lopásról a budapesti rendőrségot. amely ép akkor tartóztatta le a tolvaj könyvelőt, mikor a ko\'eli pályaudvaron vonatra akart ülni. A rendőrségen, kihallgatása alkalmával, töredelmesen buvallotta bűnét s cselekedetéi nagy nyomorával mentegette.
Batlszi óo uúoxonhlmxónck gyári áron Spilzor és Frit: „a Yorarlbergi himzés" gyár" főraktárában Forenciok-tcro 4. kap" hatók.
pályaudvaron nap-nap özönlik a Belgrád felöl
— Monokttlés BzarbiábóL A keleti után csak ugv érkező sok szerb
család. As illetők rendszerint Brémába a onnan Amerikába Igyakeznek. Ma is körülbelül ötven főből álló csapat érkezeit meg Belgrádból, mind csupa erőteljes munkabíró ifjú, akinek most kellene sor alá állni hálájukban, ds Ok flhasználva a hazájukbin lévő eávaros állapotokat s az enyhe ellenőrzést, Amerikába szöknek.
— A hadügy mlnlsstsr «Utasás a. Jokohamából távlrjftk: Kuropatkin tábornok, Oroszország hadűgyminlsstsra eiutazzlt TókíóbóL Egy idevaló szencá-cióhaihásxó lap izoript Kuropatki ós a jap«nl külügy minisztc közölt megeírya-zís jött lé re Mandusoríorseágra és Koreára nézve, ds ot a híresztelés kevés hitelre talál.
— Aki súlyos betegség éra gyógyulást óhajt, rendelje meg a következő
művelj Kuhno Lajos: As uj gyógyító-tudomány, vagy a boteaségek egysíg Wől szóló tan és ezen alapuló gvséges orvosság és vebészeti műtét nélküli gyógyítás. Tanácsadó és oktató-könyv egészséges és betegek számát» számos Illusztrációval. Ara fűzve 3 forint, bekötve 4 forint. MogreridelhetÖo Szeller Henrik utódai könyvkereskedésében 8sotn-b a t h e 1 y e n. Az össreg előzetes be-utalványozása mellett bérmentve küldetik.
NYILTTER. Nyilatkozat.
¿ssnatorium halottja dm alatt a
— K«avrágóhiAl aartéavásár. 111 VátalOA j »lanté» 6111 18 órakor.) Teg-iapró! maradt 845 darab. Ma órkezaÖ 685 darab. — DéU 12 örtlg elad-lak S60 darabol, Mai árak sörag s*H4« elsőrendű 04-90 korona.
Vásárooarnek. Hüilélék: vidfld marhahús elejo 64—78, hátalja 72—90 korosa 100 kilónként. UOlt beleüt súly-1«vonás nélkül 82-102 fiitér. Lehúzol marhahús kilója 110-101 BJlér. Báránydk
Krja 6—12 korona. — Tojás: L ronda üa tojás 64-W, rrfögébb áru 66— korona. — Tejtermékek: I. Főző tcavó 1 félkilós daraWktan MO-oatléva rodra 1.60—1.00 korona, tobÓDturO.2.66— 24 fl kilónként — Spárga: vastapjüálu 1.40,
közép 1.-L2Ó. Uvetspárga 0.60 korona
kilónként — Yádfélék: őz 1.00—1.60, vad. disznó 70—«0 fillér kilónként. «
Kézimunka-verseny,
Teljesen kiszorítotok legstüksége-sebb gyönyörű szép 100 drb. tlőnyo-molt kézimunkát 8 frtérl, u. m.: 1 igen szép arztalfutó, 1 lgon szép milieu, 8 Igen azép tálca kendő, 1 garnitúra szekrényestk 4 darabból i |álló, 1 garnitúra mosdökészlol-lcríiö, | 7 drb. álló, 1 remek szép Pointias futó milienvel és még 78 darab különfél« «lőnyomatott tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az anyag finom anmaszt-azatUnból való. J Utánvételét szállít
Elönyomda intézet
•aombathaly.
A z Pesti nius h ről és valóilans^lS forrását
ap^ 159. számában 1908. ju-2-én magán-rendolő inlézolom-vvosl gyógykezelésemről merő k lettek állilv., melyeknek ismerem és a melyek ellen

Flindon uŐ,
Cr.rrtfi n oki, li» tlCIS lícplül, inájfvlloi.pxllfni-•í>«I A dr. Budit-WU ,.Ovönfy-vUAjr Cr»rao" hasrn-Mítn utal »» »rój ü lo .1 UitU Uti.
Pribstífclr TO (111. N«n j \'.ítsly l.\'.\'O K. K»iitii>U n«»da-
lioíUn a X) 1(!! GYÓGY
TAnnAK. Klfyó nlcr* Vácji-«. i»i>4r.
HÍREK mindenfelől. —
— A kínaiak ongcfltok. Sanghai-ból lávirják: Minthogy az amerikai és jnpán kópvíselök, a kik a Kínával kötendő kcieskedelmi szerződések«ől tr.i-gvalnpk, nyomós kifogásokat támasztotok az ellen, hogy a kereskedelmi tárgyo-lások színhelyét Sanghaiból Pekingbo icgvék át, a kínai külügyminisztérium engedett álláspontjáról.
— Gyöznolc a ssooiállatálc. Berlinből lávirják: Esto fél 12 órág .885 birodttlomgyülés választás crcdményo voll ismeroíes. A meaválaszloltak között van 83 bentrumpárti, 53 szociáldemokrata 30 konzervatív 14 lengyel, 6 birodalmi párti, 6 clszászl. 5 nemzeti szabadelvű, 4 párlonkivflli, 2 paras/.lszóvptsépi cxy dán óa egy relormpárli. Pólválnsztás les/ ISO körűiéiben. A pótvAlaszíásban részt-vcsz 120 szociáldemokrata, 05 nemzeti «v:abadclvü, SO konzervativ, 85 centrum-páni, 24 szabadelvű néppárti, 15 birodalmi párti, 10 tegja n szabadclvüpár:-egyesűletnok, 9 pártonkívüli, 8 német néppárti, 8 velf, 8 lengyel, 0 roíortn-
Íárti 7 paraszt szövetségi, 5 antisomíia, elszászi és egy tagja a mezőgazdák szövetségének. 1
firvénvadia jogomnál fo?va el Is fogok járni épugy. miként már egy fővárosi napilappal szemben a sajtóper foljámal-bau van.
A szóban forgó Bonodlktiné halálára vonatkozólag a megejtett törvényszéki boncolás megállapította, hogv a rójtbe-teg asszony halálát Idült szívbaja okozta, aruoly ellen számtalan orvosnál hiába ke-rosett gyógyulást.
Janka Istváa bányászt nem trachoma, hanem egyéb baja miatt gyógykezeltem még pedig sikerrel. A\'llltólagos trachO\' mája egyébként nom lehet veszélyei, mm t az illető gyógykezelésem óla kül földön utozgat.
Orvosi jogosultságomra nézve utalok Budapest székesfőváros polgármesterének 1897. évi 30.400 elnöki szám alatt kelt határozatára, mely ellonségoim folytonos rágalmazásaiból szemben fényesen iga-zoljs, hogy az orvosi oklovelem minden kétségen fölül éli, B
Budapest, 1903. junlus 17.
Fazekas Dántel, Orvos.
Tőzsde.
Budapsatl gabonatőssda.
Költetott: Duza 1903. óklóbdrro 7.81—
7-30. Rozs ápr. —.--. Zab máj. -
—.. Tengeri jul. 6-20—6 87. Repee aug. 11.85—12.95.
Budapesti ériéktSzsda.
Blőtőzsdén kottotelt: Osztrák hitelréizv.
661.50.— Magyar hilelrészVény 782,-
Leszámítoló bank 451.—. Jelzálogbank 621 521.25 Himainurányi vasratl 467.— OszlrAk-maf var államvasút részvény 074)00 )éli raiut 68.—. Német birodalmi márkn .17.27. Villamos vasul 814.—. Budapesti közúti vasút 613.--
Báosi ¿rtéktőssű«,\'
Elótőzsd«n költetett: Osztrák hitelintézet részvény 604.25 Magyar hitelbank részv. 732.— Osztrák-magyar állomvasuti részv. 680.25. Union bank részvény 628.65. Osztr. coronajáradék 100.85. Anjol-osztrák bank 75. 20 frankos arany 19.08. Déli vnsut 5.25. 4 százalékos magyar aranyiiradé 120.S0. Magyar koronajáradék 99.40. Márka bankjegy 117.27,
REGÉNY.
Társadalmi kCzcSeleeti.
Ritdtll tootUT\' >t|«&T. lila ILOSVAI ItUOO
Uludtn Jo| ((oUrtT*.
— Aki az Árulás közvetlen snose volt $ akit testvórwnk bizton-sAgba helyeztek, nz mogszóköK.
MagAnosan nem szökhetett\' meg> valaki segitsógóre volt ós e valaki, meg ne ijedjotok testvéreim, a legnagyobb nyugalomra van szükségünk I ... ez a valaki a rendőrség volt.
De még mielőtt az árulót a rend-órsógon kihallgathatták volna, egyik testvérünk, kit ezzel megbíztunk, örökre elnémította.
— Helyes I Jól van I
— És hatalmunkba körítettük azt a rendőrközeget is, akivel szökóso óta az elhunyt testvér érintkezett és akinek működésűnkről talán egyet-mást elmondhatott.
— KI kell végezni I
— Nem, testvéreim! TI tudjátok, hogy ha az ügy megkívánja, ml a magunk életét sem becsüljük többre egy hajítófánál, de ha nem szükséges, ugy nem vétünk a légynek sem. Különben is azt hisszük, hogy több hasznunk lett abból, ha ext az embert életben hagyjuk.
Miután azonban ennok felelősségét magunkra vállalni nem akarjuk, itt a ti szinetek előtt fogjuk őt kihallgatni és tí Ítéljetek azután, vájjon életben maradjon-e vagy sem.
(Folyt köv.)
Mirtus-Cróme
As • rovatban kfettlUMrt nem vállal f«l*16u4c«t • mt ktnitin «
(Onr. vMv», M Mtsr ■imtuv. o«rr Mtrr «••mm»1 kitanwtr. -»«•plö, aAJfoM, Mv> UÁjeUAa,
lütowMC »ti MI Mr
■irotniM, MtpHi, « rioca«U( W»«MK
Űí Itrfj I tor«» i
,, Apostol11 - gjágyntrUr
Bmémpemt, Jómf-kArsrt M.
Jutányosán 4« kedvező fel tétoltk mellett bUto.it a
Forduljon tehát az órdeklrtdő gazduktizönsép bizalommal kerületi foliigyelfiség, főügynökség, illetőleg holyi ügynökáögcinkhqz, a hol mindon tekintethon kósz-séggol adunk ti\'ijókozflst.
Kárainkat gyoconn ¿a méltányosan bonyolítjuk tc, azonfelül kerfu-ezö <»r.cióai fottó-toloket adunk.
aitnto ratjlepj roll. íof
H^ Ulkn/oui ennek 8 .SÁMSON"
ktnócrnrk ai tlaiUMval, raclyet ^VÖk J kózvctlrnOt a feltalálótól kapok, i, IffiJ 1 Abban a btlyzclboa víjyok, I ^ÍT ■xi/íval Ilidnek, fehofoirii B^wKff d MPm*lT«skc!t mliMkct nímboüt, fir K« " * kiknek a krnóet caodia mó-TSjj don huziúlt. .\\\'en; valami tíl>uf • gp «őr- Nlnc* a rzemok oillofó jC(j t ezinikójc. Kitel.intre, hopv .1 íej-\' bórt óriati tnúrtekben tlplilja, ■iYrefc elAnye, hiVy nbve»«ti a baji» <•» k azt óp»<;/tien í.-.rtja. JótilloV, \' fPJSí f * kíiKV.\'wn i-v-ykiUlábaii
■jfiffiJfly nliua veazóly-?» aiiy.-.e. (•i^rJujt H\'JfT *nn«k a ncrnok a va-
aü/JKÍ\'V lid>>á#ár >\'■ ruínttor.k) mcfti^\'-\'\' de»« «/«lezhra.cn, berkinok kul-¿i-k kl\\ánatia ptíba»da$ot í» ha Upautalja a* illetó. iiuij- liaja nftni kezd, undoijen e,-y miaik adatol 0 koronAjaral rty ilobvzzal, IJ toronijóval 3 <l<t).or/a\\ 05 ko.-onaírl 0 do-— ■■ hozni. ■■ ■ .
fi,- Czi:n:
OeujrxlJcroaUanr fflr Outmolch«
* vr- Uoffftru
Nóbii»T *»»•! *"14tt tAjpr\'" _
nyiin telje>«n kapaiz volt. Atyám JJ/ te ujefatfim kopatzok tollak. Oty ttjíj-j
K/cdrtiíe* halam aulai nafvon »» {Sr*Y vékoniak voltak. MAr-ratr m»i- fy ¡St^f. nyvjcxluin abban a Indáiban, R/^\'l
t.ojy ko]iii\' ituradok, a midíu fc&fcj 1 mj rvAjoi uUzitvin alkalmival 1 íS^y r Kfú\'eln I,. »inal, hirneic* v ^jíi.
Re»t\'iel i« haJefiaiaófUjTl "rr 1 aiitSvel nietiamcrkedtcm, akt 1 VStpíj twníljctei kizbaji »tyitt <-»ak \\ WT aíl a Mrdíft fntí>te hwiáni, JKrr
lioST ii-.-nt-o óhajtanék dut híj* ratcl.
Ttimísíct»», liOfT fMiOll ><2
riryolrrMucI lefUai szavalt, kl- Jttíj-jjj^\'-fv jMontv«, liojy naitcn íj ¿b^u-néic »!Uu haj.:t. >z.-k ulm «1* UHVÖ15M mvadia, h">jr vicz ílétóu ál v.><yi itolco\'.küt >C(lalkuxv(t tt iblóiiCx-n tek tdot »zculrlt a liaj bctoí»<-r«;nek. AlHtA>\'aln«V IjrvolJsa czAI-Iából iiíuVujtoKa ,,yAMi>0N" kia.ümínyól. (\'.«ak rCrid iirl< liafjr.*IUin fjt akóvajliniujt. Hirom l>M ii\'illan hajain n^nl kezdett 4a 40 nap kiuJUtt koponyáinál múr haj boiilolta. Rsv rp».-él a ktszllih«Dyu«k oda adtam Lut Ilmtis^fónlncV, n kik kózlil az egyiknek a t aja toljcieu k.ibulit. M inUít cictl-ia a> eteduióny
\' D. S G H Ö N \'
Wien, Gui^ndorferslrasse 35.
Miadw o\'.vató, a kl ctu-nil b«lu!Ji é» ifl fillér bé:ve.-et mclliktl pcitíCM tjicm ctY
cMAI a aittból inyyon. r ■ »i
WMxSmr
600 lóerőig 6» f.ljr\'h
üzemro.
A J3»n>Jtti»iatírok A rlUr.r.ior. motorok kr+t:. a ¿tal:
t f» lóetö 850.kor. 1 lóeröro Ö00 kor.
>•3 „ 1U50 ,. 2 m „
, \\ 1EOO „ 4 „ 600 „
» \' „ 1380 „ O«/, ,. .810 „
- rsy tap «Utt folAJUU-ftti t
I! Elcőroudtl gryáx-tmAny 11
rj A P»r cm ñ ^ G .
Óv- ós g-yógysxsr sortósoknok.
A legnielcgcbhcn ajáiiliuk o porukat» melyek kiszániithatntlau károktól óvják meg a serlós-tulajdonocoknl. A meleg idők heáltával, de egyóbkor ts, ha vn-hmoly belsgsúg mutatkozik, minden sertésnek egv por adandó, melv nz ogósr évro leloslegossó tcs?. minden egyéb gyógyszer\'. .Sertéseknek 1 adag 4 xr., mnlacr-nak 3 kr.
Sertés-por. Emésztő por rossz omésztés ós étvigyhiánynéí 1 ada^; 8-szorra adandó. Ar.i 10 kr. Kapható
MILASSIH ILLÉS g^/szoíiárában
BZAQADKA»
Kísérlet Ingyen
Eisérlcl Ingyen
Hasznos tanács
ls azok pclóit csupán a ki-tanO össrctételQ
a „Wjpa*orQ UünulAtó\'- cz. kOn)-v, r.;«lj \' •¿M oldalon a tUkoa bvloKaó^ctír« vonnt-komd mU>a»n tnAntTAlot t* *yínkezeií> ! joidot taiUtmaa. &rcrz5jj Dr. Ó A lt AI t A H T A X. oimAc^1 *1wiU •(pccz\'.ahata n\' i kónyvat bArUínok tiljOMn i¡KÍ*n *\\ii 1
borfUliban ka\'Jl uv?g. A kónyv nfr Rí5>-tk \\ kiailiabau jelöni ine; t-i toV vtoz crabee *C j »zóuhtU tzuiek irityulAjit. Portira SO fOH: biir*r Kationt;«. Czim
-$ZWo <£} A A JÍ Budapest, VI., Andrássy-tit 24.
hot a monka «z«r/.f>Jo nemi-, bÖT- 6» Uasy-«x»rrl b^tíB\'jktWíí n>rout& itndvl d. e.
Batag—Bcaac ^axsxBmstasaasta
lehet végleg kipnrzlitani. KORYOS nem mar, nem pintkit. nem hagy foltot rnng.i \\itán sem bútoron, sem fehérneműn, tapétán stb. Tűrhető szagánál fogva mindenütt Gz:ivcsen használjuk. ! lojrolcbóbb i
! 1!». Qrc;eciclt«u Jior.IV» lil.Qv.«cio\'.tfll kor. V»lit. . . 2 , IPiebAOvc*. . oo ni.
4 pár czipci
v^Pv csalc 2 firt 50 kr.
olcsó árért lesznek a nagy mennyiségbon eszközölt bevásárlás miatt eladva. Egy pí.r férfi és egy pár női banin, szOrke vagy ícketo ítlzős czipó erősen szegeit talppal, legújabb alak, további e^y pár íérli és egy pár női divatos czipö zsinórzattn Mind a négy pár 2 forint 50 krajcsár. Megrendelésnél elependó a -láb hossza. Szétküldés utánvét mellett.
Sohuh-Export F. Wtndisch
KraUau A Z. ssám. Csero megengedve, a meg nem felelőért pénz is Tissza.
j f szóró dobozokban sváb, csótány, 11 hangya, tógy, bolha, ugy mint minden Lonyhafércg kiirtására a legbiztosabb I
I n*iy debor irt 1 kor., I kCzíp doboz so ni 1 ktí ds\'.oi 30 níldr. — KxycdQil kiazitl]» :
Pelrofíls Kiklós droguista,
IV., Uécsi-utczn 2. sz.
ptaaikáljn ém ..........
• MiiUta »lito» baiáa«. l«iU«t>UaWk ajos-H*4««4I a Melytaa arraUrónt-tl I
«o kr. . k*tl«> a dac I frt 10 kr. SCTii.\'.l kasbalo «< t«tk • (iinaaal valódi\'
^ZRKSIiY O. <T«r:yuitcrtAra J3l Ml>teas»unkcs" hmscíb Silnbái\'!:
Van szerencsém a t.rcnJéglös urak figyelmét — a közelgő idényre tekintettel — 48-na ■ ű r »szivattyúimra felhívni. Számos kiállításon ki-tüntolvo I Igen jól roOködók, ¿élszordek és olcsók.
\'Bzorvas"---vagy „knlc
^ ^^ Jegy gyei
feí^IcoJobb. leokládősabb s ennélfogva > wWérailS ^^Mfe^ « leuolcsóbíj szappan. - Mindon gg^^yv/.^ káros alkatrészektől mentes.
; Mindenütt kaphatói
H Bevásárlásnál különösen arra ügyeljünk, hogy minden darab száppan a „Schlcht" névvel és ® • a fenti vódjegyek^egVikével legyen ellátva.
Arak 24,26 és 30 korona
Budapest,
VIZ., Dohfcny-utosa 5. ss
Nyomatott a tulajdonos „UirllapterjosztO Vállalat" kOrforgógépén. (Czéjtnk^a^i^ - «t^^
Péntek, junius 19.
Nagykanizsai Friss OJság
A város elhagyottjai.
(N. S.) Nem csütörtöki vendégeink azok, kiket a cimbeli titulus megillet. Nem lenne célja, ezekről vezércikket irni. A Lázárok csapata megelégedett, boldog emberek, kiknek sem társadalmi állása, sem anyagi kvalifikációja nem jár terhes kötelmekkel. Szabad cigánynépe ez a „Standesgemöss" kötelezettségével agyon nyomorított társadalomnak, foglalkozásuk rezonja legfeljebb arra utalja <5ket, hogy minél szánalmasabb legyen a külsejük, míg minden más foglalkozásbeli koldus állása annak a kötelességnek a terhét hozza \'"magával, hogy mindig többnek mutassa magát, mint a mennyi, legalább is kétszer annyit költsön, mint mennyi a jövedelme.
A városháza cifra palotájában ülnek azok, kiknek a „város elhagyottjai" cimet hivatalosan megadhatjuk. Kgy hívatytlnok-gárda ez, melynek kezébe városunk ügycinek vezetése van letéve. A városi tisztviselőkről beszélünk.
Nem szükséges bővebben festenünk ezeknek helyzetét. Tudja mindenki, mily fontos, hogy a város hivatalnokai kedvvel, ambícióval és jól végezzék teendőiket. Erdekeink szolgálatában állanak ők és mert szolgálatunkba léptek, uralkodunk rajtuk mi, egy ezrekből álló tömeg, önösen, szeszélyesen. De azt is tudja mindenki, hogy mi, bár zsarnokoskodunk és játszuk az urat, komiszul fizetünk, cudarul. A Kanizsa város hivatalnokainak három-negyedrésre havonta alig kap több fizetést 40 forintnál. Ezért a nevetséges összegért adja bérbe tudását és munkáját nekünk, a színházat és sétateret sürgető közönségnek. Üljön le akármelyik városi képviselő, vegyen irónt a kezébe és próbálja meg beosztani, hogyan fedezné ő negyven forintból ej^y család szükségleteit, egy családét, melynek a feje intelligens ember, kinek egyebeken kívül a társadalommal és állásával szemben is vannak kötelezettségei ; kis gyermekeiben tehetséget lát és azokat tanit-btlni akarja; aki enni, élni akar; aki tudatában van annak, hogy ő nemesebb célnak áll szolgálatában, mint azok, kiktől az ő sorsának javulása függ. Havi harminc, negyven, esetig ötven forinttal fizetni meg egy embert, kit társaságunkba befogadunk és kitől elvárjuk, hogy c körülmény által reá rótl terheket viselje, nem egyéb,
mint határozott utalás az éhen-halásra. Valóban szörnyen mulatságos lenne a dolog, ha oly nagyon komoly riern volna.
De hát kitől is 1 függ, hogy a városi tisztviselők helyzete megjavuljon ? Nagyon kevés embertől. Egy bizottságtól, mely annyi vajúdás után sem szüli meg a tőle kért tervezetet és a város képviselőtestületétől. Nem hiszem, hogy jfoadna ember Kanizsán, ki őszintén ne kívánná, hogy a „város elhagyottjai\'4 megélhessenek. Kívánják ezt a képviselő urak is és a rég húzódó fizetésrendezés eszméjét valamikor bizonyára meg is fogják valósítani. Csak roppant lassan mozognak nz urak. Oly jól érzik magukat, nekik fürdőre is jut és a jól táplált test nem szívesen gondoskodik mások helyett. Pedig cz a nemtörődömség nagy bajnak lehet a szülőoka.
A pénzaristokracián kívül egy osztálya van Magyarországnak, mely a szocializmus eszméitől távol áll. ISz a közhivatalnokok osztálya. Csupa rosszul űzetett, szegény ember, kiket egyedül csak hivatásuk tudata tart meg semlegességben a minden téren elkeseredetten dühöngő társadalmi harc közepette. És a közhivatalnok osztály eme semlegessége az, amely társadalmunk korhadó épületét még fentartja; jaj lenne ha cl az egyetlen oszlop is felmondaná a szolgálatot. Az anarchia uralma következne be, amely romokba döntené e „megviselt világot".
gyűjtő-ivet kiknek fogja megküldeni. — Meg vagyunk győződve, bogy vármegyénk közönségének körében az alapítvány eszméje élénk vissv-hangra fog találni és gazdag s szegény szíves kézséggel fogja a nemes célra meghozni a vagyoni viszonyához inért anyagi áldozatot.
Színészet
Nngy falragaszok hirdetik, hogy Kövesy jól szervezett színtársulatával legközelebb megkezdi előadásait. Ez u legközelebbi batáridő, mint értesülünk, jövő hét első napjaiban lesz. Lapunk szűk terjedelme miatt, nem közölhetjük a kibocsátott szin-Itázi jelentést, dc ebez annyi megjegyzést már előre is füzünk, hogy sokkal jobb társulattal fog Kövcsy bevonulni, mint n mult évhen, melyről legközelebb már meggyőződünk. A régi jó erőket Kövesy megtartotta és kitűnő\' erőkkel egészítette ki. A műsor pedig\' oly válogatott, legújabb irodalom termékei, hogy előre is örülhetünk a színházban eltöltendő estéknek. A színi évad alatt, mini már jeleztük, „Színházi Lápok\'* cím alatt egy színházi újság fog megjelenni, mely iránt már most minden oldalról nagy érdeklődés észlelhető. Kérjük egyúttal azokat, kik a „Színházi Lapok"-ban a hirdetésre előjegyezték magukat, a hirdetés szövegét még a mai nap folyamim e lap kiadóhivatalába küldeni. Hirdetések az egész évadra még vasárnap délig e lap kiadóhivatalába leadhatók, ugyanitt felvétetnek a „Színházi Lapokba" közéteendő időleges változó hiredtések nz egész színi évad alatt.
* Bicikli-tolvaj.
Egy szenvedélyes, de ismeretlen „sportmann" mindenáron a biciklizés kellemes szórakozását is megakarván Ízlelni, kitapasztalta, hogy miképpen juthatna legolcsóbban —\' ingyen egy biciklihez. A tapasztalás eredményének Apáti Lajosné Kazinci-utca <17. szám alatt lakó vasúti kalauz neje adta meg nz árát, kinek zárntlan faházából cgv biciklit elloptak. A sport férfit, ki ily olcsón akart szert tenni egy biciklire, a rendőrség nyomozza.
Sertésvósz.
A sertések veszedelme a sertésvész, ugylátszik, cz évben sem kerüli el városunkat, mert a közvetlen szomszédságban szedi már áldozatait a sertések között. Mint tudósítónk értesít, a szomszédos Homokkomárom községben és Zsigái d pusztán a sertésvész szórványos fellépte mcgálhipíttatván, az említett község, illetve puszta zár alá helyeztetett. Jó lesz n sertéstartó gazdáknak résen lenni és az óvintézkedéseket a baj bekövetkezte előtt megtenni, nehogy óriási anyagi károknak legyenek kittbe.
Elfogott tolvaj.
Tegnnpi számunkban már közöltük, hogy Pollák József Roscnberg Adolf nevü tanonca 100 koronával megszökött. A szökevény flut rendőrségünk a herényi korcsmábnn lepte meg, mikor Knufcr Mózos társával a korcsmában a dúsan felterített asztal mellé ü\\tek. Rendőrségünk a szökevény tolvajt vissza szállította az ellopott pénzzel együtt.
Hírek.
Deák Ferenc ösztöndíj.
A haza bölcsének, vármegyénk büszkeségének, Deák Ferencnek születése századik évfordulójának megünneplése tárgyában a vármegye törvényhatósága által Cscrtán Károly alispán clnöklésével a módozatok megállapítása végett kiküldött bizottság feladatául tűzte ki a százeves évfordulót megörökíteni ós pedig alapirány létesítésével, mclyncA kamatai évró!-i\\ re szegétiysorsu, szorgalmas zalamegyei tanulók ösztöndíjára lőre dittainának. A bizottság Csertán Károly alispán clnöklésével folyó hó 9-én tartott ülésén foglalkozott ezzel a tárgygyn! ós elhatározta, hogy a vármegye közönségéhez felhivásj intéz, hogy a kitűzött célra adományát legkésőbb folyó évi augusztus végóig küldje be a vármegye alispánjához. Ezzel kapcsolatban* Arvay Lajo^vár-nfegyei főjegyző, n bizottság előadója, felolvasta a vármegye közönségéhez intézendő, meleg hangon irt felhívást, melyet a bizottság általa? nos helyesléssel fogadott, annak ki-nyomatosát clhAtározta s egyúttal intézkedett a tekintetben, hogy a
Elveszett
l arany zsuzsu ametiszt kővel elveszett. Becsületes megtalálója illő jutalomban részesül.
Szlavónia gyümölcstermése.
i
Eszéki tudósítónk Írja, hogy Szlavóniában nz idén igen szép szilva-termés Ígérkezett, de Szent-György napkor undcg déliszél támadt, mely megsemmisítette azt is, amit a fagy, meghagyott. Es így Szlavóniában az idén nem lesz szilvatermés és a gazdák is néhány százezer koronával kevesebbet vesznek be, mint a mult évben. A többi gyümölcsben, almában, körtében, dióban — jó termés Ígérkezik.
A szerelmes levelek bélése.
Egyszerűbb szülők katona fiaiknak, szakácsnék, szobalányok a hadseregben szolgáló „Hvéreik"-nck Igen gyakran küldenek ropogós bankót a feltűnés elkerülés« céljából egyszerű levélben. Különösen gyakorlatok idején sűrűn omlottak az ilyen levelek, melyek hu szerencsésen kézhez jutottak, egy-egy görbe napot csinált belőle a baka, a huszár. Am de sokszor megesik, hogy a rossz címzés vagy a tovább masirozás miatt a levelet kézbesíteni nem tudják. Ilyenkor a posta e leveleket visszaküldi a feladó állomásra. Ott a postahivatalban ^felbontják és azoknál a leveleknél, melyek igy vannak aláírva : maradok szerető anyád, vagy holtig hűséges szeretőd Juci, Knti, egy kis nehézség áll elő. Ezeket kézbesíteni nem tudják. Ezeknek „béléseit" bizottságilag számba veszik és takarékpénztárba helyezik. Ilyen formában a magyar postakincstár a kiegyezéstől máig 1 millió háromszázezer frtot gyű jött össze. A horribilis tőke a legszegényebb emberek filléreiből gyűlt össze. E roppant összeget a kincstár humánus célra t\'ogju fordítani és nemsokára határozni fognak a felhasználás felett. A postának e rendkívüli jövedelme mostanában megcsappant. A mióta az ércpénz-forgalom életbe lépett, l—2 frtot nem lehet egyszerű levélben küldeni, 10 koronás bankót meg már utalványon küldenek.
Kivándorlás Horvátországbúi.
Nap-nap után egyre szaporodik a kivándorlók száma. Hétfőn is a Fiúméval szomszédos horvát falvakból egy 252 főből álló kivándorló csapat érkezett Fiúméba. A kivándorlók mind Amerika felé utaztak. Ha ily szép számmal vándorolnak ki tpvább is a horvátok, rövidesen nem lednek horvát fölkelők. Bár már odakint lenne valamennyi I
A-mellékletért felelős: Füredi János

Nagy háborútól
menekszik meg, ki néhai özv. Mattos Józscfné házát megveheti, mely Csengery-ut 40. szám alatt áll, az örökösök kíelégitéso céljából olcsó, áron azonnal
«
= EI^ADÓ. =
Bővebb fölvilágosítást nytyt Mattos Ernő.
Nagykanizsai Friss DJság
Péntek, jynius 19.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyérlisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS"
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő Fantl-fél© bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a lefcüjutányostibb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
■ I
RUHAZAT BESZERZESE



T3
Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
a legdivatosabb finom férfi- és gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, flnom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.




Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves páltfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
<
férflsasti bó-Uiclete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy válasSKk
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
Ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordíttatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel JKaiifm ann Mór
\'O >
c
L.
<d o. ti c
o o
JD
a
k<l) CO
8^alma\'kalapok
All/QhtlQC cipők, valamint
AlRűlIIldo harisnyák és keztyük
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
oIonó árért
Armuth Sándor
Q áruházában
Btf&ár-udvar.
kaphat
nagy választékban

Üzlethelyiségünket
IWOO. övi atiu;ua»tua lió l«ón
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
; vagyunk = kénytelenek.
Kbből kifolyólag alkalmat nyujtunk a nagyérdemű vevőközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
» Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
3
pa ®
P-O*
FT
II
HIRDETÉSEK
felvétetnek
e lap kiadóhivatalában.
Háztetők javitását
csekély átalány Összegért elvállalja Jótállás mellett
Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. sz.
KIADÓ.
Egy szép uj ház, mely egy nagy, egy kis szobából, egy konyhából, éléskamrából, padlás, tágas udvarból áll, jó vizű kúttal, Kiskanizsán (VII. kerület Varazsdi-utca 8. szám.)
olosón kiadó.
Ügyes leány
nyomdai munkára
jó fizetéssel felvétetik
Krausz és Farkasnál.
f Nincs többé kopott arany képkeret!
GOLDON
használatával fát, vasat, gipszet, papírt stö. bárki is azonnal bearanyozhat.
H^y készlet tfoldon ecsettel együtt =
40 fillér.
Kapható
Krau»^ é» Farka»
papirkereskedésében.

<s

II. évfolyam. Í7I. sz.
Nagykaníaa, 1903. szombat, |uníus 20.
Egy«« szard 2 fTTfér
ANIZSAI FRISS UJSAG
Előfizetési ára:
Holybwi házhoz hordva «gy hóra 60 fillér. Vidékre postai küldéssel egy hóra l korona 20 fillér.
_________a____________iaim»i*É f . mm ..........mmmmmmmmi
Kiadó tulajdonotok: ^ Fslclós sserkesitéi I MtfjlilBÜC D&J>0QU kOrfll rSgQRl.
Krausz ¿a Farkai. i3LO»VA HVO° \' j Nycwitött a .NagykaolzuJ Friss Ujsá«* mm Idám
\' Sxorkrsztfoég és kiadóhivatal: Krauss és Farkas papirkemltadfee. | \' nyouxUj^ban.
Tisza István befejezi® miiködéssét.
. } r\\ , « i . . . , - - | * . " • \'
Ki lesz korrmáaiyelnök ?
A katonaság a; államokban.
Vettük és észrevétel nélkül adjuk a következő lovelct:
lgou tisztelt szerkesztő ur! Becses lapjának tegnapi számában n vezércikk if arról a rendeletről emlékezett Acg, melyet *oz orosz badügymi&^r intézett a hadsereghez. \'
A cikk iró ötül azt látta (éa helyesen) hogy a felekezeti súrlódás, különösen a zsidógyűlölet a muszkáknál nemcsak a polgár élet-beu van meg, hanem a hadseregben is, s hogy a főantiszemita a hadügyminiszter, a ki ezzel a szclid figyelmeztetéssel ráuszítja a tiszteket és altiszteket a zsidókatonákra.
Hát éu tisztelek és becsülök minden felekezetet mindaddig, mig az emberek haladásának, a világosság terjedésének gáncsot vetni nem igyekszik, do mindamellett, hogy a zsidóvallást sem becsülöm kevesebbre a többinél, zsidó még Magyarországon som szeretnék lenni,... h t Oroszórszágban I Abban a minapi vérengzés és a tegnapelőtti rendelet után elvárom, hogy a katonák nekimennek majd a zsidófelckczetn bajtársaknak ós megtisztítják a had-seregot a forradalmi salaktól.
Nom közvetvo, hanem közvot-lenfll.
Mert tetszik tudni én abból fa-mozus romlelotbol egyebet is olva-l sok a zsidó gyűlöletnél, azt olvasoaí belőle, hogy valami bűzük Dániában, illetve a ruuszk serogbeu.
Terjednek ottan a forradalmi ideák, a forradalmi elvek. A hadsoregbeu! Hogy mit jelent az, láttuk a miuap Szerbiában.
Nos hát, ha láttuk ott és láttuk itt. nézzünk csak körút egy keveset.
Angliáról nincs mit mondani, az jmgol szárazföldi hadseregnek tel-, jes reorgauizicióra van szüksége, hogy számottevő legyen, addig nom mértékadó, sem mint a külső, sem | mint a belső Wkcóre. Nem is csinál addig történelmet sem.
Erre csak nomzeti seregek képesek, olyanok, kik bármire esküdjenek, egyet iaténeek, egyet éreznek & néppel. Ilyen az orosz is és ilyen a szerb. Az orosz pedig lassan-lassan átvette, átgondolta és átérozte a nép
Miniszterelnök-jelöltek arcképcsarnoka.
ellopott péosrfl álmodtam. Viaikotitam érte álmomban csendőrükkel éa rend* örökkel. Eszembe jutott apám egy moo* dása, mikor házából elkergetett: , .— Még az akasztófára jutsz I
Ez hántotta leginkább lelkemet. Amikor elfogtak, nem b nagyon bántani. Sőt, amikor ellő éjjel a rendőrség börtönében voltam, ahol nagyon jól bánlak velem, kialudtam magamat, szinte megköny-nyebbüllem .,, Kérem tohát jegyzőkönyvbe venni, hogy megtértem.
A vizsgálóbíró teljesítette kívánságát ín jegyzőkönyvbe vette ezt a kijelentért.
Micsinai pedig boldogan ment lo két böitöűőr kíséretében a zárkájába.
Tegnap még gróf Tisza István volt a nap hőse, ma már helyét ol-loglalta Wekerie Sándor dr., aki tegnap is a nép és a Ház jelölésében erősen Tisza István gróí mellett hnladt.
Hogy ki Wekerla Sándor, és
milyen múlttal szolgált rá * mostani kombinációra, nem szükséges o helyütt olmondauunk, annyi bizonyos, hogy mikor . eltávozott a mi uiszterelnöki székből, távozását mindenki sajnálkozással látta. »
Micsinal meyterese.
. — Saját tudósítónktól. —
- Saly vizsgálóbíró, mint röviden jelon-tették, tegnap idézlo először magához Micsinai Mihályt, a hírhedt postatolvajt a ki közel tiz napig oly nagyon foglalkoztatta a kőavóleraínyt — és a rendőrséget. • \' * \' \' \' \' \'\' 1
— Micsinai — szélt a vizsgálóbíró a fogolyhoz — ön fentartja vallomását, a mit a rondőrségnél teit.
— Igen — felelte Micsinai, aki elfogatása óta olyan jámbor leit, mint a bárány — e#»k még hozzá akartam lenni, hogy megtértem t
— Mit ért maga azalatt, hogy meg-tért? . , .
Kérdezte a bíró csodálkozva.
— Hát azt, hogy a magam jószántából foglak él, mert ha nem .akartam volna, nem is fogtak volna el.
Saly vizsgálóbíró további kérdéseire elmondta aztán, hogy ő már megunta az örökös bujdosást és azonfelül a lelkiismerete is bántotta.
— Nem tudtam aludni, xniodig az
A veszettség áldozata,
(VU.i«»onjban sienvodö asszony.)
"v — Saját tudósítónktól. —
»
Arad város orvosi hivatalában tegnap m/sgreaditő esetről teltek jelentést. Dr. Avárfy Imre ortos jelentette be, hogy Cslzroás Lázérné sröl. Oornik Katicza
l
•19 éves asszony földmiros ember felo-Kógén megállapította a veszett kutya marástól szármakó veszettségei.
\'Csizmás Lászlónét április 23-án egy kóbor eb. mégharaplfl ax utcán. Az asz-azony a jobb kezén szenvedett sérüléseket a minthogy a kutyán a veszettséget megállapították, a megmart nőt véd-oltás végett felszállították a budapesti Pasteur-intézetbe. Az asszonyt 1,4 napig gyógykezelték as intézetben s május hó elején hszaböcsAlotlák azzal, hogy meggyógyult.
Tegnap atonban borzalmas betegség jeleit észlelték rajta. Ax arcizmaiban görcsöket érzett ugy, hogy a száját is alig tudja kinyitni, a fogait meg éppen nem ludja használni, mert az álkapcsai megmeredlek. E miatt nem tud éloít\' venni magához. Ez a betogségnek az egyik tünete. A másik az, hogy a fényt nem bírja meg a szeme és egész testében megriad a beteg asszony, ha fénysugarak szí\'<ntk n szemébe.
A renlóijég tegnap délután dr. Brück Gyula kerületi orvossal is megvizsgáltatta a beteg asszonyt it a kerületi orvos megerősítetté dr. Avarfy boré véleményét. A rendőrség az egybahaagzö orvosi vélemények alapján intéakedeii, hogy a beteg asszonyt a kórházba szál- -Hlották.
óhajtásait, olyannyira, hogy most már a kaszárnyákat felügyelet alá kelMtclyezni. Hogy pedig az imigyen órzötteknek is legyen valamelyes foglalkozásuk, valami szórakozásuk, hát ügyeluiükbe ajánlják a zsiaoKat.
Mert ugy vagyunk ezzel is, mint a vérrel. Nem jó, lm kevés van belőle, de az sem jó, ha sok, mert akkor bizonyos a gutaütés. A gutaülés pedig kellemetlen valami.
Hogy be ne következzék, jön a pióca, a köpülőzés, vagy érvá;-ás.
Azután egy ideig megint sokkal nyugodtabban kering a vér.
És erre a nyugodtabb vérkeringésre szüksége van minden államnak. de kiváltként ai nak, melyben militarizmus uralkodik mindenek felett.
Hát hiszem szívesen, én azt olvasom ki abból a nagyon ii muszk&j rendeletből.
Tisza István befejezte raflkööásót.
Ki Ims kományelaök t
Saját tudósítónktól. —
ií» A
. Budapest, jun. 19.
/ As «fTÖt, hogy Tus* István gfóí befőj rs le működését, már u éjjel tóuynyé vált, arra a kérdőire pedía, hogy kl lesz a kormányelnök határozott választ adni
most sem lehet.
A tegnap óta történtekről a köretke-Sökct jelentik ;
TUu litván * királynál.
V&- Bóos, junius 18.
{ Gróf Tisza István ma reggel ideórke-f%ott, hogy ő felségének jelentést tegyen I megbízatása eddigi eredméayéről és \'további javaslatokat terjeijszen ő felsége elé a helyzetből való kibontakozás cél jáhrtU
Gróf Tisza délelőtti 10 órakor Jelenik meg a legfelsőbb kihallgatáson.
Előlié báró Fejérváry Gézoa honvédelmi minisztert fogadta ő felsége magán-kihallgatáson.
<f> Bóos, junius 19.
Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter tegnap este 9 órakor, gróf Tisza István pedig ma reggel Bécsbe érkező t.
Ma délelőtt 9 órakor a király báró Fejérváry Géza honvédelmi minisztert mintegy egy órsnyi magánkihallgatáson fogadta.
Közrotlenűl • honvédelmi miniszter után gTóf Tisza latrán jelent meg ő felségénél hosszabb kihallgatáson.
Gróf Tisza )stván kihallgatása során , elenlost tett Ö feíségénok a kabinet ala-diásá vonatkozó fáradozásairól és boje-ciüctto a királynak, hogy egy alakítandó cclunoijo részére a parlamenti többséget biztosítva nem látja és ezért a ka-binetalakiiás misszióját ő felsége közébe visszaadja.
A király a jelentést kegyesen tudomá-i
sul rcito.
A kihallgatás után gróf Tisza István
a bankgassei magyar palotába hajtatott ahol báró Fejérváry Gézával tanácskozott
As ujabb megbisatáiok.
i Béos, jun. 19.
Gróf Tisza t István ma délután fél 3 órakor visszautazott Budapestre. Báró Fejérváry elutazása iránt még nem történt semmiféle rendelkezés ; ő, ugy lát-*alk, itt marad, mig az ujabb megbízatás mog lesz. As ujabb meghívások iránt a király még- * mai nap folyamán fog rendelkeint
A Wekerie kabinet.
t Budnposten már 11 órakor tadták, hogy o felsége tudomásul -rettt gró< Tisza István visszavonulását. Moit már teljesen biztosra veszik a Wekerlo—Apponvi—Andrássy- kabinetet, vngy ennek valamelyik varriáczióját. A honvédelmi tárcára Andrássy Gyula helyeit, kit legjobban szeretnénk ezen a helyen, Jekclfalussy Lajos altábornagyot vették másodsorbon kombinációba ; Andrássy lenne ez esetben a kultuszminiszter és Berzericzy Albert a Ház elnöke. Ez esőiben a lista a korábbiakkal szemben if7 alakulna: Elnök: Wekerlo Sándor. Belügy: gróf Apponyi Albert. Pénzügy: Wekerie Sándor. Kereskedelem; Hieronymi Károly. Földmírelés: Üetányi Ignác. 4
Igazságügyi Hódussy Imre. Közoktatás: gróf Andrássy Oyul«. f Honvcdelem: Jekeltalussy Lajos.
Horvát t Cseh Ervin és , Hátelnök: Berzoríczy Albert.
Az államtitkári áliáscknak csak egyikéről boazéluek oddig. Bokonyi Gyula volra az Igazságügyi áilamüikár ás né-h/ny hónap múlva Hódossy helyébe lépne, aki moet etak «cárt vállalni tárcát, hogy a párt laljes szolidiritását dokumentálja Daarányi esetiagee ben tartása is ebből a szempontból bírálandó el; azt akarják, bogy az u. n. Szélistáknik is legyen képviselőtök a kabinetben.
Tegnap délotán. miután gróf Tisza István jelentést tett báró Feiérvárymk kísérletezéseinek- hiábavalóságáról, a honvédelmi miniszter felkereste Wekeriél Damjanich-uicai lakásán és olt körülbelül egy óra hosszáig ártakezeU vele,
▲ küldöttség többi tagisi ceekucm mind második osztályú kocsikon érkeztek s t. küldöttségnek még Üc tagja, szenátoroi. 4s képviselők, összesen harmincan utaznak s király o!é. A pályaudvar belsf. perronjs zsúfolásig benépv#űll egyszerr» |s a tarka civil-ruhás szerbek sorában érdekeien feststi egy-két sserb képviselő nemzeti viselete.
A küldöttség vonata hozta a meggyilkolt Drega királyné húgait Is: Potro-vlesné Krfiatinát, továbbá Petrovicjsne busz éves fiát Györgyöt.
A Lunyevici nővérek sápadt, rosszul öltözőit, egyszerű külsejű hölgyek a meglátszott rajtuk, hogy nacyszenvedés és ¡igalqm viharzott cl fölöltök. Komor-nájuk. Lukics Ludvina, aki kis tarka kutyát vozetelt pórázon, elmoudotla, hogy Bécsbe utasnak, de nem tudja, hogy oit maradnak-e.
Ma reggel őt órakor adták ál a Lunyc-vica-leáuyoknak a szerb külügyminiszter kitiltó rendeletét, mely ssabad elmenetelről biztosította őket. Dragr. királyné húgai azonnal vonatra ültek s csak véletlenségből esett össze utazásuk a küldöttség útjával.
Érdekes, hogy a küldöttség tagjai ö^vot sem vetőitek a királyné húgaira, akik minden férflkiséret nélkül szállottak be a bécsi gyorsonat egy második-osztályú kocsijába.
A küldöttség tagjai a vasúti étkező-torom jobboldali részében telepedtek le s nz egy órai várakozási időt ebédolés-sol töltötték el. A legfelső asztalnál Volímirovics Peré, a szenMus elnöko ült, jobbra tőle Barlorác főkoncul r az asztal körül a küldöttség előkelőbb tagjai.
sukra. Géniből hétfőn este nyolc órakor indulnak « Bécien, Uudapesten át kül m« vonallal utnznak Belgrádrba s királvlval ejtyütt. Belgrádba szerdán delelőll tíz ¿rokor érkeznok meg. Budaposlro haj-nelí három óra után érnek,
— Szép beszéddel fogom üdvözölni Péter királyt, mondta Ve\'imirovies náme-Kll « beszédemben lelkére fofom kötni a haza és a szerb nép sorsál. 0 szeret bennünket és él-hal Szerbiáért!
Arra a kérdésre, hogy Faronc József király távirata milyen hatást keltett Belgrádban, *zt vonszolta:
— Ferenc József király távirat« végtelen naev hálást és megnyugvást kel-, tett mindnyájunkban, mert aggódtunk Ausztria-Magyarország msgatartása miatti
A küldöttség a két óra Qt perckor induló gyorsronottai tovább utazott Bécs felé.
maid elment gróf Tisza Istvánhoz, est« pedig.tudvalevőleg Bécsbe utazóit.
Wekerie Sáodornál azután esti kilenc órakor volt értekezlet, melyen kőfülbelül hullat! viUek réstt. Ezen az értekezle-len Wekerie meggyőződést szerzőit ir-ról, hogy 6 A szabadelvüpártnak a támogatására feltétlenül számíthat, sót elkerült is.őMseálliuni oioknsk « névsorát, akik ksbiuetjében helyet foglalnának, .
Ez a névsor, egy ujabb vertló szerint, mely a föntebb közölt listával némi ellentétben áll, követkoxólog szói:
Mlnimlerclnuk és pénzügy; Wekerie Sándor. Belügy: gróf Apponyi Albert. Kereskedelem: Hieronymi Károly. Földmtvelés : gróf Eszterházjr Mihájy. Ku\'lusz Borzoviczy Albert. Igazságügy: Székely Forencz. llonvédoium: báró Fejérváry Géza. A latere: trróf Andrássy Gyula. Horvát miniszter: . ?
Egyszóval, a horvát minisztert kivéve, meg volna az egész kabinet, ugy hogyha Wekerlét Bécsbe meghívnák és megbízatást adnának neki, ö már kész Isjsiro-mert terjeszihelno uz uralkodó elé.
Siéll Mm vállalkozik.
Ma ujabb kombináció is merült fel. Azt írják, hogy esetlog Széli Kálmán bízatnék meg újból és kapna felhat«!\' uinzc \', hogy lojális alapon egyezzék meg az ellcuzékkel.
A Budapesii Nanló közloménvét adjuk, mely igy szól: „Egy esti lap szerint Wekerie Sándor ma egy politikus elölt ugy nyilatkozott, hogy ö a kil-ontako-zánra legalkalmasabb áll&mfértiut SzéJI Kálmánban látja. Mi ebbon erősön kételkedünk. Széli Kálmán ujabb k. bínet* slukilásra semmi szin alatt sem v,4.l lalkoznék. Amit tott, jól megfontolta tetlo a elhatározása megmásíthatatlan. Ha l passzív rezisztencia politikáját i szabadelrűrár egy része, Anponyl és Tisza, elojtetie s ha annk sikere iránt a korona hite is megingod, akkor A kötelességének tartotta félre-álian, hogy más kísérletnek is utal nyisson. Do Széli Kálmán ma is ugy van meggyőződve, hogy politikai jollc-inében lámadja, aki noki azt insziunálná, bogy a kabinetalakításra való megbízási elfogadná. Konstatáljuk ngyan, hogv n második Széii-kabinet eszméjo mégis erősen tartotta magát ma este magában a szabadelvüpártkörben is, de ezzel szemben nyomatékosan ismételjük, hosy minden ilyen kombináció niábavaló Széli Kálmánnak végleges és ellentmondást nem tűrő elhatározásával."
A király SsélJt Béosbs hivatU,
Széli Kálmán mi este Bécsbe utazik I és a holnapi délelőtt folyamán kihall- [
gaiásra megy i királyhoz, •
A szabadelvű párt régi tagjai közül ma nagv társaság gyülekezett össze Werner Gyala lakásán s aszal a gondolattal foglalkoznak, hogy tömörülni fognak i maguk részéről is épen ugy, mint akogy a solt nemzeti pártia« és a disz* szidensek (szerintük a kászinó-párt) szer-vetkedtex Tisza István ráUalkő!tásáral szemben.,
Ezeknek a régi szabádelrfloknek, akik eddig 184-en iratkoztak alá és összesen mintegy 160-ra teszik a számukat, az o föltelt. céljuk, hogf csak olr kormányalakulást támogatnak, amely tiszta szabadelvű párt iránybaa óhajt kormányozni. Az értekezleten határozatot még nem hoztak, holnap folytatják a tanácskozást. \'
Lembert Gergely huszonhat éfet I turista, aki l magyar kir. szőlécze.\'t «irataiban volt alkalmasra, e hó G-án .ét 6—5 ezer koronás réisletayugtál lamisítolt, soj ttkosüleg lm rá iz intézet igazgatójának, dr. Istváaffy Gyulának s nevét.
A hamis utalványokkal abniot a Vámházban lérő állampénztárba s föl-velto a szőlészeti célokra tarlóit kölUég-adományozá? címen kezelt hatvanezer koronából i tízezer koronát.
Mikor a pénz nála volt, levelet intézett dr. Islvánífy igazgatóhoz, tudalla vele, hogy ejy párbajűgyból kifolyólag b napra be kellett mcnr!<» az államfog-házba 8 erro az időre utólagosan kér szabadságot.
Az igazgató igy megnyugtatva, nőin keresle Lembert-et, a ki igy elég időt nyeri arra, hogy kiszökjék az országbóll A drogra hLkor jöttek rá, a mikor az igazgató fel akarta venni a tízezer koronát — a köliségadományozásl alapbor — s ottj csodálkoztak azon, hogy a mái: opyszor fölvett péuzt mégegyszer nkirjús klfizcttotni.
A dolog okkor nviivánrsló lett és Lcmhcrtet előbb a Iskésán koroslek s mikor nem loliék, tettek ellőne o Ló lő-in feljolontést a rendőrségen.
A szőlészed kisérleli állomáson a mull évben már történt egy nagyobbsikkmziás.
LEGUdABB.
Merénylet a szultán ellen.
Belgrád, jun 19. A bolgrádi Inpok külön ktadáiban közlik azt i konstantinápolyi távirati hírt, hogy s szultán lemondott. Állítólag az libán testőrség kényszerítene lemondásra a szultánt. Arról Is beszélnek, hogy az albánok megölték i ezultánt, aki ellen összeesküvést szőltck. Más táviratok arról szólanék, hogy i bolgárok forradalmi bizottsági merényletet követett e( a uagryvesér allén.
A bolgárok raléban már mogfonye-cotték a szu\'tánt és a nagyvezért, hogv Konstantinápolyban b ugyanugy fognak eljAmi, mint Szalonokiban.
A bolgárok elkeseredésonek iz volt az oka, hoay Bulgária rendkívüli követe Naosevics, konstottinápolyl küldetésével semmi eredményt sem tudott elérni.
Szarbla küldöttsége Budapesten,
Budapest, jun. 19.
i
A e^A nemzetgyűlésből Péter király elé küldött deputáció tagjai mi délben érkeztek Budapestre.
A küldöttség a rendel 908. számú belgrádi gyorsvonatul érkezett egy óra öt perckor. ElsóDek Vehmironcs Peró, s szenátus elnöko szállóit ki i vonatnak egy eliöosztályu kocitljáböl ■ barátságosan megölelte Berioráo főkonzuli.
A dlurnlstá hamisítása.
V*gy sikkasztás a földmivelésl minisztériumban.
Budapest, juoiui 19.
A magyar kir. szőlészed központi kijérleti állomás egy diurnlstéji furfangosan kieszelt a okmánybamisltás segélyével végrehajtott tízezer koronás slk-kusstást köreteit el e hó ö-án.
Verengzö fegyenc,
A szamosujvárí fegyházból egy veszedelmes ember zzökölt meg a napokban. Szabadulása után első dolga volt, hogy bosszul álljon azokon, akik árulói
voltak.
Krízdt Györgynek hívják a megszökött fegyencet, nki eielőli kát érvel ke-lüh íe a fegyházba emberöléséit.
h«t eret kollott volna a fogyház-bon töltenie. Krízda ugyanis csupán fél-tékonységből agyonvert ogy Pap Juon nevó embert, akit azián még meg is ra-olt. A gyilkosságnak szemtanúi voltak KoneJU Pál és felesége csernal lakosok, akiit nsiAn megvallották, hogy kl a gyilkos. lizeknek n vallomása alapján Ítéltek el Krizdát.
A megszökött ember a fegyházból történt távozása után öt napi^ bujdosóit, mig Csornára ért. Közben kél helyen is követelt el rablást, az egyik helyen ruhát és élelmet rabolt s ekkor Ivdobla n íegyene-rubá», a mátik helyen, illetre a bukányí határban betört egy csószlakbo, ahonnan fegyvert rabolt.
Ezzel a fölszereléssel érkezeit meg Krízda Csornára éjnek idején, ahol egvo-oesen Pap Juon házához tartott. — Pap éppen kint aludt iz udvaron az eresz alatt.
Krízda célbi vette és ogy lövéssel meeölto. — Ezután a szobába rontott n gyilkos, ahol Pap Juon feleségéi lőtte agyon.
Éppen menekülni eltart, amikor a lövés znjára felriadt szomszédok ulját állották. Krízda látrán a veszélyt b mir?l a töltényei ilí\'vjjytKk, mog<orgit;uta a . fegyvert és a puskoagvgval olyat C\'O\'.l a ; útjában álló Makner Páíra, hogy az rög- ! tön őaszedsott s rövid kínlódás után : meghalt.
A gvilkost ekkor öldözlbe vették, aki : az erdőbe menekült, ahol délután találd • meg a csondőrség, amely aztán egy lö- , véssél ártalmadanná tette a további me- • nekülésre.
Krizdát, a háromszoros gyilkost erősen megkötözve vitték bo a lörvénvwék-bez, ahol egyelőre ápolás alá vették.
BUDAPESTI HÍREK. ,
— A detektív szerenosája. Bendőt! k\'*rök:on beszélik a köv>ikező érdekes históriát; Egy tirileány — akire szép vagyon fog szállani — a Duna-únnepély utáni nspon könyee szemmel állított be öcscie társaságáoan egy ker, kapitányságra,
A nagy kétségbeeséstől szinte csukló hangon adta elő nagy panaszát:
— A Duna-Unnepélyon voltunk, anyád* \' kárai. A tolongás nagy «olt, látni nem . láthattunk semmit, de elveszett az én , féltve örzött kincsem — egy aranyos kis jou-jou . , ,
A ahá ja közben is megenni való bájos ^naszos leírta, hogy mi minden is volt
abban a kii ssívalaku aranyos jou-jouban. Egy hollófekete hajfürt, meg egy ép katonatiszt arckép ...
A panaszfclvételt esjközlő tiszt hidegen adta tudUra a szép kisasszonynak, hogy az elvetztetj tárgy nlikha kerül meg. n
— Pedig én nagyon boldog volnék, ha megkorfllno — mondta bánatosan a leány a ha nem kerül meg, sohasem lesz nyugalmam — tette hozsá távozás közben.
E szavait meghallotta » kerületbe»
beosztott do\'.ektiv, aki csinos megjelenése fiatal ember s utána sietett a szép leánynak. S rövid bemutatkozás után meoigérte, hogyha a föld a!ó* 1«, do előkeríti azt a n*ryon drágá jou-jout.
A legkedvesebb mosoly volt érte a köszönet, miro a részletek •» _ ellopás körabuéuyoi után tudakozódolt a de-tokiiv.
így tudta meg azt is, hogy merre jártak a Duna-Ünnepen. A kék szemek által föllelkesített detektív ezek után Nyakába vette u várost s végig kutatta az összes zálogházakat. Ez alatt termé-fcswtesen gyakran fölkereste a hájoa ijaiisszost is, hogy Állítólag tájékoztatást nyerjen a a dolog vége az lelt, hogy a kis jou-jou megkerült, de abban ezután oey csinos szökő detektív troképo is elholyozóst talált — mint vőlegény, a Jeány tiazthátyja arcképe mellett. 1 — Ax okmányhamtsitó. Schubert H. Lajos móczárosmester nyolcrendbeli okmányhamÍHÍtás elkövetéso után megszökött. A királyi ügyészség eirendelto orszáf«7<«rtc való körözését.
— Ügyvédjelölt éa oemor, Dr. Frirdlánder Lajosnak az Apyvédi vizsgája kínos incídenssol folyt lo. A vizsgáztató cenzorok közt volt a jelölt egykori irodalőnöke, dr. Buuczel Alfréd, akinek ügyvédi irodájában néhány hónapig flgyvédjelöltöskődött dr. Friedlan-der s amikor megvált az irodától, ez haraggal töriéut. Dr. Bunczel cenzornak kötelelesíépe lett volnr. a vízs^ázó-bizoitsápnak bejelonteni, hogy a jelölttel, alu vizsgáztat, minő összeköttetésben áll; mort tudvalevőleg a volt alkalmazott és volt fór,ok közötti ilyen viszony ^ Kizárja azt, hogy Bunczel vizsgáztassa Fiiodlán-der jelöltet. A vizsga rosszul is sül? ol: Friedllnder visszavelelto Bunczel. Az elkeseredett jelölt ekkor bejelentette a bizottságnak a cenzor inkoiokt eljárását s hangsulyezta, hogy csak bosszú áldozata 6; do már ekkor nem lehetett t dolgon segíteni, a vizsgát érvényesnek moudták ki. Efölötti elkeseredésében dr. Friedlfinder inzaltálta dr. Bunczel con-zoit. Ennek az inzultusnak legközelebb lesz folytatása n bíróság olőtt. _
SZÉP LESZ MMEN HŐ,
ha aror.lt Pr. QUDAI-ftU
„GYJNCÍYYIRAG\' * CRÉMMEL"
= öpolja, gondoz:x =
Próbatégoly--70 CU. ,
Nagy tégely — — 1.20 K. -
Kapható BUDAPESTEN a ,
a Városi jyójyszerlárban, <
KSjy^aVa« <» Ylcria.
hím
— Ep,y fenevad. Hunkár József tompái tokos évekkel ezelőtt elhagyta a felségét és eLköltözült wskre, alól egy Csabi Katalin ncvÜ fiatal őzvegyaiazony-n al lépett vadbázaisígra. Közel hat evig éltek együtt, moiy idő alatt négy gyotmeliOk született. Fél év*el ezelőtt Hunkár te^lkozolt as olfő törvényes íe-lalálkozés olyan hatáu-
Syermekoivel ejryfltt átköltözött Tompára. Ettől keidv« Hunkár állandó zaklatásnak volt kitéve, mert az elhagyott asz-wony ulon-utfélec elébe állott s azt követelte, hogy vagy térjen ví»sza hozzá, vagy tartá»díjat fitoson. Hunkán «gyíkra wm volt hajlandó, de mert a folytonos zaklatást megun la. véres teltre határozta el magát. Tegnapelőtt éjjel bátort az elhagyott asszony lakásába és éles bal-iával agyonverte az ágyasát és három gyermekét, a, negyedik osek a véletlen folytát, Vadult mtg a haláltél. A rémes sikoltozásra összefutott szomszédok aknor értök a jjilkosiig színhelyér«, a mikor a gyilkos menekülni akart. Hunkár látva, hogy el van árulva és nem menekülhet a házból, konyhakést kapott fel s azzal hasba ssuria magát. Sebébe belehalt. ö
— Mulatozás közbon. Duklány György éa Czigler Flóris kubini iparosok kedden délután találkoztak az utcán, a honnan elmentek egy pohár sörre a Hadzsí-kortbe. Sörözés és beszélgetés közben Czigler valami tréfás. kifejozést használt, a miért Duklány megharagudott. A többiek a mint észrovotlék hogy Duklány haragszik, még jobban nevottek a dolgon, sőt biztatták Cziglcrt, hogy folytassa a tréfát. E miatt csakhamar komoly szóváltás támadt, miközben Duklány areultttötle Cziglert, a ki késsel skkart rárohanni Duklánvra, do társai lefogták, mire aztán Duklány is egy másik asztalhoz Olt. Később a mikor Duklány távosni akait |a kertből, Czíglor felugrott, utánafutott Duklánynakí a kit hátulról késs-l mogsebesiidtt. Duklány is kést rántott és markolatig döfte a Czigler oldalába, a ki a szúrás után még néhány lépést telt s azután összeesett és meghalt Duklány az eset után maga indult el a csendörségliez. hogy az esetet bejolenlse. Útközben azonban a nagy vérvesztéslöl ő is összeesett s eszméletlen állapotban találták az utcán, ahonnan hazavitték és ápolás alá veiték. Állapota azonban oly súlyos, hogy aligha marad eleiben.
— Megörült bánatában. Ipar község lakosait borzalmas gyíikosiági eset tarlja izgalomban pár nan óta. Koszi Julis, mint nekünk Írják, két évvel ezelőtt felkerült Budapestre, mint cselédleány. Itt csakhamar akadt udvarlója a csinos leánynak, aki egy ideig clfenl-állolt a csábitásnak, de Zokor ístván Ci\'pészlegény addig sugdosott a tűiébe szerelmi vallomásokat és telt neki házassági ígéreteket, amig Kes*i Julis is meglágyult. A viszonynak meglett a következménye, amiért Keszi Julis ott hagyta a sáolgíls\'it és hazament szülői hez, ahol ezelőt\' 8 hónappal gyermeke született. Kessi Ju\'.is azóta hiába várla
! Zokort, aki az elválásuk idején azt ti:-,érte a leánynak, hogy utána megy és feleségül veszi. A szégyenbo kergetett leányt annyira bántotta a legény hűtlen-séae, hogy emialt búskomorságba esett-Tegnapelőtt a leány szülei eltávozlak her.ulról s Keszl Júlia maga maradt a háznál nyolc hónapos gyermekével. E közben a szegény leányon kitört ar őrflli-fég. Kis gyermeké", kivette a pólyából, főlfekUtte az asztalra és olt egy na?y éles konyhakéssel darabokra vagdalta. Amikor készen volt a véres munkával, elmert a községházára, abol novetve beszélto el, hogy ö már elkészile\'.te a paprikásnak valót a hívta a bírót 6s jegytől, hogy nézzék meg. Az elöljáró, séj? rosszai sejtve a leány magaviseletéből, a lakására küldött \'ki emberokot, akik megtalálták a kis gyermek feldarabolt holttestét. A szerencsétlen leányt a gyógyitóintézetbe fogják szállítani.
x Nőt gyiaarnháfc, gyászesetek nl-kftfeával ajánljuk Horváth és Halász női gyászruba-készitő válla-lotát, Budapest, IV., Váci-utca 20, Zsibáros-utca saro!:, hol gyászruhák 4 óra Vidéki megrendelésnél

Menyasszonyi és lakodalmi
MiNMsI «*J>b divilu
¿Hiti váUsttekbsn. Ursaf* ■ Moitkbtn frtiér- t» l«k«t« *i
ul/*« > l«t"W-Í6bb
n»nbanl itfckbMi mkléi
riff nükMiArijni ívffanyo-.uLnak bit- íi rirn-i»«<iiM«a. (jy.\'.r,y.:.,ü fvu^rJvk X.SO kwvUl kwJvt, — Minták InfTt\'i ii MnMMV*. L«<»lf*rtw £4 flltfr.
8aid«netoff-Fabrik-Unlon
a AdolfGneöer S C\'-, Züiich P. 45.
üli. uJva. i »«¿Wtók. iSobwala}.
I
loségével. Ez a
sal volt Hunkárra, hogy hamarosan^el hagyta Csabi lütaJiat és visszatért a • ulatl késiülnok. törvényei feloségéhoz. Az elhagj-ott asz- J sflrgönyilog boküldondő a melibőség és szov/ nem hagyta annyiba n dolp< t, olibosszs.__
Gkmánjfszcrzfi vállalat.
„Eakatéal Ugyvivöség" minden félő okmányt megízerez. Keresstülvisz és elvállalja házaaaági dtapansáoztó-kat. névmagyaroaltást, mindenfajta ti t\' és katonat ügyöket, ullavél ós mbözö engedélyek rusgsssrsését jog nácsosa segélyével. Amerikai és eg^eb ktiKuIdi megbízásokat lebonyolit stb. Ügyvivő: margitay Zoltán. Hi-vatola: Budapest, Crsaébet kör»t 9. az., a New-Yotk-pulotábsn. 8*«yó-nyeknok ingyen áll rendelkezésre a vállalat. Tolofon 03—05.
Tőzsde.
Budapaati gabonatőzsda.
Köttetett. Bitza 1903. októberre 7.31-
7 27. Ilozs ápr. —.—.--. Zab máj.--
—.. Tengeri juh ß\'27—6-28. Repce aug. 11.60-1 s. W.
Budapesti értéktőzsde.
Előtőzsdén köttetett: Osztrák hitelrészv.
661.25.— Magyar hitelrészvény 7;k%-
Loszámitoló bank 446.—. Jelzálogbank 521 521.— Flimnnuirányi vasmű 467.50 Osztrák-magyar államvasul részvény 674.Í6 i vasút <2.—. Német birodalmi márka
Budapesti

Maiyarország kfMfféjbb
ponyva- éi uák
MIosöalntézete
ÄllSI*MÜtlL^^iSw WUUMk Mrtnt U «9
NAGEL ADOXiF
aaákflalat, uj éa használt aaál^ pányva najyraktár
Iludapeiity
V, kar*. Arany JTán ^^ \' SOjfSamiat
NAGEL ADOLF
Déli
117.33. Villamos vasul 315.—. kOzuti vasút 613.--
Béoai órtóktdssdo,
Blőtőzsdén költetett: Osztrák hitelinUcct
részvény GC4.25 Magyar hitelbank részv 732.— Oszlrák-magyat államvastiti részv. 080.25. Uiiioh bank részvény 528.W. Osztr. koronajáradék 100.86. * " 2t5, 20 frankos ara 75.23. 4 Bzár.alékoi inngyar
Déli vasnt aranyjáradé 120.80. Magyar koronajátiidék 99.40. Márka bankjegy 117.27.
— Köz vágóhídi sortésvásár. Ili vntalos jolealés déli 12 órákor.) Tegnapról maradt 145 darab. Ma érkezett 485 dsiab. — Déli 12 óráig eladtak 4*0 darabol. Mai árak :öreg sertés elsőrendű 94—96 korona.
VAaárcoarnok. Húsfélék: vidéki rasrbahus eleje 04—73, hátulja 72—90 korona 100 kilónként. Leölt borjuk suly-lovonás nélkül 82—102 ftUér. Lehuzolt marhahús kilúia 110—104 fillér. Bárányok párja 5—12 korona. — Tojás: L rendű friss Uját 54—6o, gyengébb uru í? korona. — Tejtermékek: I. Fiző te..\', C> 1 félkilós darabokban 2.40—nailéva rlldre 1.60—1.80 korona, tehénturO.2.58—24 fi Kilónként — Spárga: vaitafí/álu 1.40, kftzCp 1.—1.20, levcíspárga 0.60 korona kilónként. - Yadfélék: őz 1.60-1.80, vaddisznó 70-80 fillér kilónként.
Notlusin
aranyéi1-
balzsam.
F.gyedttl álló szer, moly operáexió, vagy égetés nélkül tökáloteaon és blkto-■an gyógyítja ugy a vak, valamint a nyitott aranyeret. Kórházilag kipróbálva, Tsljcften ártalmatlan. Elismerő levelek szerint százakat ét százakat teljesen kigyógyított. — \'fOrvénycsen védve. Kapható a készítőnél Nagy Kálmán gyógyszertára Ny-rcgyházán, továbbá: Török Józsefnél Budapesten, Király-utcza 12. és a több» gyógyszertárakban is. Ars használati utasítással együtt 4 korona, bérmentet küldéssel 6 korona. Az összeg előzetes beküldése, vagy utánTét ellonében
REGÉNY. ,1
Társadalmi kQzdelem^j
Ki«4*U Mnünl iHiar. ItU UjOJVAI BOOO MMw j«f Imtirtri,, ,\'
És kiadta a rendclotet; V ;
— Hozzátok elö a loglyotl
Kőt ember kimont órte.
— Föl ar. álarcokkal 1 — mon-\' dotta az elnök.
És a zsebekből előkerültek A kám-. zsás ugyanolyanok, minökot hajdanában a szent spanyol Inkvlcbrió sbirrjel használtak: cgv hegj\'os-: sapkn, mely az egt\'sz f<jot befödte s melyen csak három íT\'itk volt,! kot tó a sgomnek, egy pedig aaj orrnak.
A gyülekezőt ezen átöttözködés.
után valósággal rémes volt. i
Ks holinzlák a foglyoU \'.y\'
Galand Pista volt. ; > -j
A kihallgatás.
Tojunk vK&a-mostahoz a pillanathoz, mikor Galand Pistához az utcán egy omber szogödött, aki Pistát elkíserto útjában, illetvo Pista megvúltoztatfa ntirányát és eliuent velő.
A keropesi-utou szegődött ez oz ember Pista molló és kezet nyújtott neki.
Pista ismerte a firmát, a Kndór-sOftnél alkalmazott titkos kémek egyike volt, aki a korcsmakat, kávéházakat járta minden éjjel sorra,; még pedig mint cukorkoáras, hogy azután, ha ezen minőségében valahol valamit észre volt, ezt azonnal tudassa a rendőrséggel.
Galand Pistának tehát ezen em«i bet ollen semmiíélo RytumJa nein támadt, mikor ez azt mondotta:
— Jöjjön vulom Pista ut, nem bánja meg.
— Hová?
. «r- Csak jöjjön, . . ..
No de már vaktában nem me« gvek, a spicli körüluézett, nem-e hallgatja óket senki, aztán súgva mondotta:
— Kézreadom a törpe gyilkosát. Jf— Hogyan? •:
— Láttam a gyilkosságot, követ-1 tem a gzllkost egésaen mostanáig*
— Hol van?
— Elrejtőzött De magam nem mertem megközelítoni. Segítség után néztem, mikor Galand nr-\\t megláttam. ?jondhatom r zairos falat lesz.
— És hol van az ipse?
A muzoumkertben, ...;
— Egymaga? "
— Azthiézem^gymaga. Ue azért az óvatosság nem fog ártani ésezérfc néztem segítség után.
(Folyt körj *\',
L
XCí. url divat, kelült, szövO és röuüruk dus raktárai a „Pr.pagMyhcz".
rörc.ttr:
ASapiíiatoU 1844. Bttdape»*. >y\'i
IV. kerület, Koronaherczeg-utcza 6. sz,
i i i ,i m rióküzlot: i m . am»
IV, Kálvin-tér 5, k *á|Tln-<eflii>lon> ggggs
Hölgyek, urak. leány- és Jüugyermekek rwtzére íttrdű-rubát, kalapot és czipőt ajánl a Itgolcsóba árak mellett
Kerékpározó-Ing te turista-Ing
aoly«mbol, Möv.tből éa asaténbdl, taxlaUr öv, nyakkondő éa aapka. ¥
.
¿AV ; ■i ■ 11» i
jtmltu 20.
-Ma.


i» wintt. * vjl1 «
■ btmiaxart
rftWij bkaxóállak hArshüúitMt to<alnak liax-ui*«ara n inlnulf iz«p rg«»x<< lfÍD»nobb köti«. A Modern TKT*«etnak dkertll •=«» ligi kltünó
„Ibolyk» reform hársfaszón íogci ém"
è\'kkbart /ofjaljtn\'i > hphű, tn*\\y kitOoi 0»ax«UI«Untl UaaUtoan oa d«BlníítlAl<Jnn
liit l |T prótK ntAn thMtftki ln<
h\'lra Imi »i uj aictnek. 1 tnbua ára 70 flIWr. béiwantva B korona. Brr Ovoy Koiorm-nc&jvlx 1 korona 60 ilUir.
T.xy t-no \'it
tfotech Otté gydfymréíz, H»tsxcg (Hunyadmegyo). Budaposten: Türüit
Jùzm.f n
Kapható minden gyógytárban 6a drogueriában.
¡Férfiak

Nőknek
FIn^üiímh k«t««r ti uni foiri.t.k iMppai >faoakaa4axAa uAUÙl » lagbUIoaabb ft^CÍ-uimik a
^unld lubdacMok(<
H«^T«1UV. tgj ««boa 100 labdaci tartalommal
i* |.jiiwi cWrU uU<HA»ial • koron». Vfotkr« f korona ¿(i^h bakllld.a« va»» uUntAt «iáik*
diáki*!» kiUd*. ToribbA kömiayr. rr.imalikua, po4*«tà*
•ll*n ihj"i>)> a
SapoI-köszvény-kenóosöL
m*«f7arruii aiiuikAblrt ! uftaiaéfaa imi i k{)« i<\\!l buWi liàUiu axar u tnaira rajmaUkuj \' balok ciiml t)\'\'¿t^j* » k6ax.
I Tényt, CMuUuiofuUat. iirlUrnUat. kwaaxkionl-
. nriU ÍAjJaln.at. hátfajul, «iaicklaja.t, lyonivc, IAp-lirij»«« bánUknakat, kioio-p\'rodull, hajliUiaUUkn «ra-
•i inAjdifanaiot, i-iti^rc* KA iéat u u*«i«i.iuf rődvtl. \' k»l éi in*kat. • (MiUit tt tiflíj^t Aia 6 kar. Ejjy dobom L,ad«rat -íilo »ér- óa jrro-MortiaxUtd labáaoa 0 korona 40 HUr.
Kapható a ty tt aittkaWAn ralUr: plüfTu Klraiy\' ryAnUirbaa BadafaaUa
V.. fcrxMbatlíx-Majokkaiu. ÍUT. tt. M*«r»i:dilh«tJ utánvét »»jy a fiat alOjtf** bakdkki« mallatt. —rrr- Kxar 4a axar hál »ny Untkor*«. sratsar:
V » \'
HallatSan!!
j 4 pér czipő
csak 2 Irt 50 kr.
! olcsó árért lesznek a nagy memiyiíiégben . esikö/öll bevásárlás miatt eladva. Egy pár \'. férfié« egy pár nfti barna, silirlle vagy fekete ,füzóa enpö oróseu axegelt talupal, legújabb alak, további egy pár férli éí egy pár i női divatos eripö zsinórzatta. Mind a négy pár 2 forint SO krajoxár. Megrendelésnél olegviidó a láb hossza. SzétktUdé» utiuivút mellett.
Sohuh-Export F. Windisoh
Krakaa A I. «iám. Csere mogengodvo, a meg nem föleidéit pénz is vissza.
Fontosi\'FérMnalc!
h"tr katcchu-lnjoctióm
bUUf U(r bűne\'* 01 fehAifiUyáa clicn. 1\'«) o»*{ uia! ..»k i korona ; iiukt.-.k 2 kor. .0 flilúr
Csak 6rarma«-féte Kiteeta-lfljeelMI kérjtok!
Kap mlnd.o tfvtyUt^a. — rurukltr :
Városi Háttértár a nSteal-lürMRság<l-hoz
Baja, Fü utcia 394.
Ha^zitas tan»««
NEMI BETEGEKNLK
a DtnuUM\'\' ci. kíaf». mdr
MO oldalon a Utkoa b«tan4f«kri VOnat-koaó mln««n Udjil^aJct H rrMyit-iíU* i.i6dot_U.Utmax. 8ttrtty Dr. Oilil
ít oruáfoi
A V T a
Mm
ialIaU a
k*nyvat bdrklnok t*U«MH basyan mArt bartUkban küldi rarg. A kúny» már axM-A kiad.Vaban j«l*«| tntf *» »0^ Cif etn&jr *t> nAnhtU coack rrArruJ*»*l. Pattal BO fUWr bélyor keMandö. Ciim
Dr. «ARAI
Budapest, VI., Andrásey-ut 24.
\'I h«l k munka artnija u*aat-, bór- 4a huyy-
rl KItcakiak naponta ncdtl d. c.
aaarrt
-»•tç m nt» r-fAr.
Vasgerendák, Unczok,
állvHiiykapcsok, vasmacskák,
falktUö vasak, csigafelvonók,
tégla- s vakolatfclvonék. etuelógépok.
VaskarUlyok, Malomjáratok
raskéniények, vagy azok alkaUészoi,
Szivattyúk,
int0ttvas-ct>0\\ck, gárctórek, (orrcsOvek.
Vas,
lemezek, cómbvasak.
Vasúti sínek, Lokomobilok, TfansznissilMeiiQelrek,
^Ozgépek, azijkerekek,
(Ozktur.\'iok, esa^ágy:ik,
r .Jgt MpyOg^amok.
göxüaruk. faligyjjuuk.
minden merőiben.
hengerozúkek.
iyasinek, loroitókarongok, íórkocBik és kocsi vasrészek.
Szerszámok és szerszám-gépek minden szakmához,
továbbá minden egyéb a vasszaVmába vágó czikkeket uj, valamint haatnált le kltttntf állapotban igen elónyOs és minden versenyt fölülmúló árakon
ajánl raktárából
SCHLES9K0ER ALAJOS
Budapest, V.f VAozí-ui 30. FIM: VII., Kcrepcsi-ut 86.
Vendéglősök i
Van szerencsém a t. vendéjlós urak ügveliuél — a köztlgó idényre tekintettel — 48-sa • ör-szivattyúimra (elhívni. SiámoB k\'állitásun kitüntetve I Igen jól mükfidök, czélszoruck és olcsók.
Eddig még nem lólczcU I Hurui^n a maga nemábon 1
REKOR
míliniézot vallaEala,
mily hual >ic|«»iiviiii akadcinUi Ji^íci/.otWI I nlakull Ca ciiijiik » níí)fkC>ií\'niv*..uk alkalmat n\\uj- 1
Uní, tiki in tiiüvówi inunk «k oK\'l» bttxruv < i>- \' KcrjBk a r. 4. k&z6n»^<[ b. p»ilío/,i».M, incrl c/ÁitA Okaimat nyvli a* clnyu. ic-\'.t póly.V/ik
íol)talilj.Amunka«-»! ktt v&\'lalank, bArUdy < ) lénykóp ilUn ti. Aiak minden után-, liírlca »Alkal
KlatnagyaAgn kr4UrnjKok ragy na-
rylUtok y«pUkorattel agyfltt 3 kor XlatnagVakiru p ti a * t o Jl-fo a t in 6 u y
Arak 24, 26 és 30 korona.
* Watterich Arno\'il
<
Budapest,
VU., Dohány utoxa 5. ne.
Használt flőzcséplökészeliik
gyártl&g: ltijavttva jutányosán kaphatók
Heieler Sándornál
Budapest, Teréxkörut BO.
paplrkorotii>l »«yútt. Klatnagyaig-u olajraaUnény
6 ÍO
Vidlki mcirandcUli«s uU/ivC-UcI mliuU-n kfp uün \'* \' i\' korona r*?magol4*t díj- ttieUoJó.
MUteram i
Budapesli <?ottenbitt\':r-utora
lafiaaáJJa ón - \'i im i ..i f*UU«» Halo, ba àaa. Und.klUakb arca ■ntaall a aelrcm arrakMaa-n l <Uk«< M kr . k«tt4a ad aj l frt 1« kr ■CT*dOI kapkató U eaak « ciltamal val«4l -"IWKI
aaáKRLY *t
JS ^Itlcattraiku
fl*J»»<\'rwra <rllm»Aa S»ioUa>\':;

TITKOS
coiaj
„TRIÁS"
szer ; blxtos
l\'nt»jfó|ek ellen
a Ujjobb __
trírrutk». m«»t « 2- s - - \' . \'iM\'ibefe<.-íkcnde74».\'.lury a Rtli. mini i\'/i tuNaroUl gkvVeiMvii 6« cyilla l M \'a<aWi:«ny:»,*<\'IUbb ■ n IrgK.-.bb (olylab.ni ».«i\'.odik In biitua »«rnél-
hetiiokl llirixnilala n«m fA\'.ulrn»-, Ut^bajl nain okor : l «rhaknak 1 frt tfC kr.. nóknek 1 írt 70 „ . btkQldtao Ulin b iinanlTo\' kOldl ax eíye.lnli MUll.: . (..»•••..> rwii..ir\\ TUznaaeut-lmran, Fd-iilcx^ I. i\'im. I itokluilk. búlonitm. M»|(ul«l4 fiM\'xkcmlók, niU«k A. líifiakt-.ak külön 60 krírt MÍinlltainüV.
Hölgyek fl0elmébe!
****** 4*****
Orgona-Crém arozkeirő,
Minden addit tínlltl\'. aiApiUS é> bír-ipoM ar«iek közt l^kitQniU kta.\'ituioy ki O»<ona-Ofm, vf nam aalrnfték.
Ai tlojAni h . ,»k Uvalóan k«.l>alt »»A-piló aiMr. l\'.jy. lC", bixlo* i»r az axca »i*-ptlí\'Mr is (i^xlAntar1\\«ara.
UlArolítja a m&JfoltoUat, *6in6rt, pir-aanAat. hí aAg varr \'"v"**" alOldA-
xatt vOi\'Ca {oltakut, kiaimiljt a r/uiO/.O-kat, Ulmloholyakot, mée korosalb méneknek ti t\\]oa, 04*, Ifjn axoaaalut kúl-caio0«.
<«0e> C»0\'lk: to> hali «a abbkn r«JIH, h»M abjrioienri, rryl.ln lelixivídik ti nx\'it hoxia lili« arci biii.ulalai halirt, bory a ■xapli«, túm\'.r.i\' »»tr pófaCT» »«» «»•.•xi.i/ f nötiAny liap atatt lf!lj*»Mi Althlt^.\'tk. Mn»*l n;> i illrndfk, nappnt ii bas/nálliiU. Ara 1 tAffolycak 00 kr., nn^yobb 00 k/..
l:cazayaló or^oaa-azaiipau 36 Lr. Oiiona j-nude» S rrintvín*. foliír, ró?*a í« utm u\'..0 ki* dobvxWkr., adobox i frL Kopható:
Barcsay Káról/ gyégvszer\'árébsn Szegeden.
IJjyanylI blr.Uii baUtu libuiajka vl\'oi.i hluUpor y> k\'. ¿> L ilua halA<u íyukiicm-T«4lti 50 kx-xt kaphalo. <
kapln
Oaak a Rarcaay rroK7axortA.rban
srAsArolt or4tu iw val«<t:t ^
Sertés-por.
Óv- ós gyó^yauor nortóaokaok.
A leginelogebbcn ajánljuk o porokat, melyek kiszámithatatian károktól óvják mec a sertés-tulajdonosokat. A in^leg idők boáltával, dc egyébkor is, ha valamely iicl«;sö£ mutatkozik, minden sorlésnek egy por adandó, mely nz egész évro telcslogessó tesz minden ogyob gyógyszert. .Sertéseknek 1 adag 4 Kr., muiacznnk 3 kr.
Rci téo-poiv tmósztó por rossz oiuésAtcs üs étvágyliiáuynif 1 adag 3-»zorra adandó. Ara ll) kr. Kapható
MILASSIN ILLÉS gyojyszcriárdban
HZAOADKAW
Jégverés eücn
jutányosán ¿a kedvexö fel-tétoiok mollett blctoait a
Hazai
•i r
\'""láii
részvénytársaság.
Forduljon tehát az órdoklódó gazdftközönseg bizalommal kerületi felütfyelö3óg, főügynöksóg, illetőleg helyi ligynökflógeinkhez, a hol minden tekintetbon kézséggel adnak tc\'gó!;ozúst.
Kárainkat cyorsnn áa nté! tányouan bonyolítjuk le, azon-fnlat kedvc.rb fizetési feltételeket adunk.
\'ffrJJUJWJLMWm* ^!fJTrK5JKT?«íűü
Számos wiüéki n»ébániaaaállitéja
^ MlUomiluxni kitOaUMs ISSS-ten. ^
|0RES2i^ANN KAROLY BUDAPESTEN
borotva homopu-köszöriilde villanyerëvel.
mmmmM
Arjogryzák. kívánatra inrvon ktldetlk.
Nagy raktilr
. angol és svéd borotvákban.
Jnvitáeok pontosan eszkSzö tetnek.
Iroda és forgalmi
helyiség: . BUDAPEST,
VII.. RoMHIer-u, fi a.
Olon>1m\'-ii.ci* isrok).
Nyomatott n tulajdonos „li\'rlIttülerjeBZtő Vállatnlat" kOrforgógépéD. (Czéglulajdonos : Székely Viktor.
Szombat, junius 20.
Vizsgák.
A ki boldog megelégedéssel nézheti a tavasz első verőfényes napjait, azt hiszi, minden embernek örömet, boldogságot kell hozni a derűnek, a meleg napsugárnak, rügy fakasztó szellőnek, a zsendülő természetnek. j
S mig <; földművelőt illetve munkásnópel munkára, ujabb küzdelemre hiyja a tapasz s ezért, jutalmul nem ad neki egyebet a reménységnél, a Habi Iság pedig egy évi drukkolás után megkönnyebbülve üdvözli a napsugarat s kitárja az ablakját az .enyhe levegőnek, mert nyugalmai, édes pihenőt vár.
Mindenki tudja, hogy most i folynak*- a vizsgálatok, mikor k is a tanufó ifjúság hivatva van «izámot vetni, váljon ismét egy évi tanulás után mennyire ha-\' ladt a tudományok ismeretében.
Most jut csak nyilvánosságra, hogy az intézet mely tanulói hasznáiták fel hasznos dolgokra az iskola évet s melyek fecsérelték el haszontalanul.
t
Evek hosszú során keresztüli tapasztalat bizonyítja, hogy a fiatalság számottevő része éretlenül, fejleílenül hagyja cl. az iskolát s ha azután oda lesznek állitva a reális jelenségek esetei elé, melyeket magával hoz a modern élet: s ha Ítéletet kell: inondaniok bizonyos irányokról az irodalomban és társadalmi, törekvésekről • a társadalmi téren : akkor rendesen hiányában vannak minden mértéknek, aiiicly szerint azt megtehetnék s ők ott állanak tanácstalanul, ingadozna, befolyásoltatják magukat hol egyik, hol másik oldalról.
Es honnan s miért van cz
»gy ?
A fiatalság a felsőbb osztályokban már látja a cél nélküli törekvést, a pályífnélküli életet s így megnem erősödve a szellemben, nem lelkesülve a tudományért, elhagyja az intézetet s mini tapasztalatlan, félig-meddig tudatlan, jóllehet iskola végzett lép ki az életbe.
A legtöbbnyire aztán igen gyorsan áldozatul esnek a legkülönfélébb kísértéseknek, melyek ezen korban leginkább fenyegetik az ifjúságot.
Ez idén azonban tótágast áll a tapasztalati igazság.
Az idei tavasz szerény fecskéje az a. hiiy hogy ugy a fő-gynmasiuhii, valamint a keres-delmi iskolában az érettségi vizsgálatok alkalmával nem várt eredmény éretett cl. Előbbiben két 1 tanuló, utóbbiban V» résje
Nagykanizsai Friss Újság
/
hiányával fényes sikert aratott az ifjúság\'.
S ez csak örömmel tölthet cl mindnyájunkat, azért megelégedéssel üdvözöljük az am-biciós ifjúságot, mely már ujabb munkát vár s könnyebb megélhetési remél.
A zavartalan, komoly munkához adjon az Isten kitartás)\'.
Cs. R.
(ÍJit y-*}
--v ,
Közgyűlés.
A nagykanizsai s-épitö-cgycslilct 15103. évi junius hó 22-én délután 5 órakor n Nagykanizsai takarékpénztár helyiségében közgyűlést tart, a kővetkező tárgysorozattal: 1. A választmány és a számvizsgáló bizottság jejentése, ezekhez képest a felmentés megadása. 2. Indítványok.
ipariskolai vizsgálatok.
Ma és holnap tartatnak meg nz ipariskolák rajzvizsgái, hol az érdeklődőket szívesen látja az igazgatóság,
Színészet.
Jövő héten nicgní\'ilnak a Kölcsey, utcai színkör kapuíKl\\övcssv Albert színtársulata niegH^di előadásaid megélénkül a városnak ezen elhagyatott része, hiszen a társulatot jó híréről már mult évről ismerjük. Városunk művelt közönsége bizalommal tekinthet nz előadások elé. A mindennapi egyhangúságban városunk közönsége nz előadások által nemcsak nemes szórakozást fog találni, hanem kellemes üdülést nyer, a napi fáradozás és inunkn után a kényelmes renovált színkörben. Károlyi, színházi titkár a mai napon városunkba érkezik az előzetes intézkedések megtétele \'ós bcrletgyüjtés céljából. A „Színházi Lapok", melyek iránt naponkint nagyobb nz érdeklődés, a sziniévad első napjétól kezdve jelennek meg, mindig délelőtt.
Tűzrendészet.
A nemsokára bekövetkezendő me-
■/ i munkálatok alkalmával renkivül fontos a tüzrendőri szabályok pontos betartása, mert ezen időben, különösen a város VI—VII. kerületében és azon utcákban, melyeket a földmivc-léssel foglalkozók laknak, alig marad más otthon, mint n gyermekek és elagott. Erre a körülményre Zala-vármegye alispánja különösen felhívta a hatóság Ügyeimét és az óvintézkedésekre nézve egy körrendeletben ad utasítást. Figyelmeztetjük mi is a közönséget a legnagyobb óvatosságra és különösen a gyufáknak zárt helyen való tartására, mert legtöbbször cz az oka a tüz keletkezésének.
Ismeretlen tolvajok.
Ifj. Döme Ferenc bérkocsis jelentene a rendőrségnél, hogy tegnapra virradó éjjel ismeretlen egyén, míg ő aludt, zárathm istálójából feje felül ezüst óráját ós láncát ellopta. A rendőrség a teites után nyomoz.
Egy helybeli korcsmáros a rendőrségen megjelent és előadta, bogy valaki ágyából a vánkos alul ellopta ezüst óráját és pénzes tárcáját, mely ben 32 korona ezüst-pénz volt. A
gyanúja n háziszolgára esett, nki ma reggel a szobában tartózkodott. A rendőrség kihallgatta a háziszolgát, de a lopásról mit sem akor tudni. Keretien tagadja, pedig a vendéglős azt állítja, hogy a szolgán kivül senkr sem volt a szobában. A rendőrség tovább folytatja /a\'nyomozási, a tettes kiderítése céljából.
Egy lud — hat hónap.
j
A helybeli törvényszék folyó hó 16-án Német Vendel keszthelyi lakósl, ki foglalkozásának a fafűrészclést\' tartotta, mellékkeresetképpen azonban lopott, ahol tudott, 0 hónapi börtönre ítélte, mert Schcrc Bernát faházából ogv 0 korona értékű ludat, ellopott. A ludrn éhes ember nz ítéletet meg-fclcbbezte.
Furfangos csaló
Kohn Gáspár orosztonyi lakósnál megjelent egy magát Tóth Imre szabari lakós fiának valló egyén, ki atyja nevében egy 400 koronás adóslevél beváltását kérte. Miután az adóslevélen Kolm által ismert vagyonos egyén neve is szerepelt, azonnal átadott a kötvény ellenében 170 koronát azzal, bogy a többiért pár nap alatt jöjjön cl. Időközben Kohn megtudta, hogy Tóth nem is tud nz adóslevélről, értesítette a cscndőrségct, ki midőn Bálint Vajda János sznbari lakós a bátralevő pénz-zért eljött, letartóztatta. Tegnap reggel aztán a csendőrök az ügyészség fogházába szállították n furfangos csalót.
Az elhagyott férj.
Koller János zalavári lakós házasságra lépett I lorváth Pálné leányával. A boldogság azonban csak a mézes-betekig tartott, azután nz állandó perpatvar, egyenetlenség Ütött tanyát a házasok között. Az asszony megunta u nyugtalan életet, férjét elhagyva visszament szüleihez. Koller ekkor újra elkezdte a legényéletet, melybe épugy, mint feleségébe beleunt. Elhatározta ennek következtében, bogy elmegy feleségeért. József nevü testvérét magához véve bezörgetett Hor-váthékhoz, honnan a leány Pál nevü fivére adta meg a nem leghizclgöbb válasz^. Ezt szóváltás, majd verekedés követte, melynek oredményc nz lett, bogy Horváth Pált a testvérek megszurkálták és jobb kísujját leharapták. Tegnap tárgyalta ezon ügyet a helybeli kir. törvényszók, mely Koller Jánost 0, Koller Józsefet I hónapi elzárásra és 20—20 korona pénzbüntetésre ítélte súlyos testísér-tés elkövetése miatt.. Az elitéllek fc-Icbbcztck.
Veszett eh.
Levelezőnk értesített, hogy a mult bélen a nagykanizsai járás Szcpetnck községből eltűnt egy vörös szőrű, középnagyságú veszett vizsla-kutya. Mivel Szcpetnck községrészbon szomszédos városunkkal, nem lehetetlen, bogy a kószáló eb a város területére jött. Figyelmeztetjük erről a közönséget azzal, hogy jó lesz, ba .a kutyákat zárva tartják.
Legény a töpörtyülien.
Lakics Lajos jánosházai hentes-, legény kisütött töpörtyűt préselt ki a műhelyben. Munkaközben megcsúszott s arccal és kézzel a forró töpörtyűt magában rejtő nagy vas-
fazékba bukott. A sulvos égési sebeket szenvedett legénuf dr. Götzl Gyula részesítette nz első orvosi segélyben.
Llbatolvaj.
Pintarics Mária ráckanizsai lakós ugyancsak kedvelheti a ^libahúst, legalább erre vall az a körülmény, bogy folyó hó 1-én Kutnyák Pál ugyanottani lakóstól 2 libát, 6-én pedig freídián Istvánnétól szintén kél libát hajtott cl megkérdezés nélkül, mely libákat, mire újdonsült tulajdonosukat kikutatták, már részben föl is emésztették.
■VMj**\' V- v "»•>■\' <">f . ¿0 * *.-V- • j
Magyar szamarak Németországban.
Ne tessék semmiféle tréfára gondolni I Valóságos, igazi szamarakról van szó, amelyeket — kutyák helyett — kis kézi kocsi vontatására használnak fel. <A német állatvédő egyesület mintegy 2000 darabot hozatott be eddig Magyarországból. Egyik német szaklap most felhívja a német busiparosokat, bogy ők is szamarakat használjanak kutyák helyett a kézi kocsi vontatására s — mivel így a szállítás olcsóbb — hozassék» 25 darabonkínt Magyarországból.
Fényezett bútorok tisztítása.
V-
Kítünő, rég kitapasztalt módszer, fényezett bútorok, ablakkeretek és ajtók tisztítására a következő : körülbelül 500 gramm durva buzakorpát öt liter hidegvízbe teszszük s addig hagyjuk tűzőn, mig néhány percig forrott, lm ez megtörtént, leszűrjük és a levét hűlni hagyjuk. Ezzel a nyálkás vízzel mossuk le a tisztítandó holmit, a mosáshoz gyapjú rongyot vegyünk és tiszta vízzel az öblítéshez, a nedves holmit régi vá-i szonrongygyol kell szárazra dörzsölni. Ez a módszer jobban megóvja a fényt és a színt, mint bármi, jobb mint , a szalmiákszesz.
A mellékletért felelős: FQredi János.
Nagy háborútól
menekszik meg, ki néhai özv. Mattos Józsefné házát megveheti, mely Csengery-ut 40. szám niatt áll, az örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
= EívADÓ. =
Bővebb fölvilágosítást nyiyt Mattos Ernő.
Két lakás.
Magyar-utcai házamban
szép három szobás lakás a
hozzá való mellékhelyiségekkel, Csengery-uti házamban
2 tágas szoba, veranda
és mellékhelyiségekből álló ház • azonnal vagy augusztus 1-ére
=s= KIADÓ. = r
4 • •
Bővebbet HLATKÓ JÁNOS háziulajd.
. ... . J ^.\'
0
Nagykanizsai Friss Újság
Szombat* j^in^i», 20.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek "X&U
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a híres erfurti kerti-magvak.
>-c
L_ 0) Q.
c
JX
o
o _o cű
■4-»
KD
C0
S^alma\'kalapïlc
io\'l
Alkalmas
fehér és sárga cipők, valamint harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olo«só érért
I i A , Armuth Sándor
KapÍiatO áruházában
A Bazár-udvar.
nagy választékban
II
p<r
pr ®
a
O*
RUHAZAT BESZERZESE
«■ II ■ .MW. I


Kaufmann Mór
férfi - és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
a legdivatosabb finom förfl- és gyermek-ruhákban.
Raktáram legnagyobb része saját készítményem, finom tartós kelmékből.
Túlfizetés sziQoruan kizárva.



«MW*»» ■ I
Mindkét üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
f é r f 1 s íc a b ó - i l 2j 1 e t e
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
% j
Nagy válásaik
a legdivatosabb finom angol és belföldi kelmékben.
ízléses elkészítésre ¿s jó kellékre nagy gond fordittatík.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kaufmann JMóir
férflMXMbó.
Üzlethelyiségünket
ÍOOO. óvl HU(£(IM>tt(lU lló I-Ótl
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
s
Iriiiritpni vaevunk =
IVIUl ItCIll kénytelenek.
Ebból kifolyólag alkalmat nyujtunk a nagyérdemű vevőközönsegnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Farrtl testvérek.
f|áztetök javítását
Ügyes leány
nyomdai munkára
csekély átalány összegért elvállalja jótálláts mellett
Horváth György jó fizetéssel felvétetik
cserepes-mester. i . ,, , ..
mm I Krausz es rarkasn&l,
Wö^ar-u\\ca M. sz. [

Hirdetés» ek
felvétetnek
e lap kiadóhivatalában.
f" Nincs többé kopott arany képkeret!
ZÖLDHORDÚ-VENDÉGLÖ ^
GÜLDON
használatával fát. vasat, gipszet, papírt stb. tyárki is azonnal bearanyozhat.
l^iCy készlet icoldan eotüettel együtt
40 fillér.

Kapható
Kra ttvS^ é« a rka«
papirkereskedéseben.
■ *
Hunyadi-utcza 17. szám
= a színházhoz közel zr:
\'! JÓ BOR -M
k
99- KITŰNŐ MAGYAR-KONYHA - :
NAPONTA FRISS CSAPOLT gQR
Kerthelyiség . . Teke-pálya . .
Tisztelettel
FISCHER JÁNOS
vendéglős.
II. évfolyam. 172. sz.
iTagykanizsa, 1903. vasárnap, juníuS Zf.

-------.v/\' (Tgye8 ^ám 2 fillér
- - . - •_
FRISS ÚJSÁG
Előfizetési ára: I! Ktadó tulajdonosok:
5i hordva egy hóra 60 flllér. Kraus* éa Farkat.
Helybon hAzlioz Vidékre póstai küldésiéi ejy hóra 1 korona 20 AlJér.
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
Felelős sserkesstő: ZX.OSTA auaó. \\
Krausx és Farkas papírkereskedés«.
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Ujsáf\' szerződéses
nyom dijában.
Rf S
Tisza István gi*éff utóda.
«. • « « . * ^ • *\'
lédeircráry gróf. a kiráiynáS.
SzGCfalizmtfs.
mondhatom Önöknek igen tisztelt Uraim, önöknek, akik kiálltak a porondra, nyakukba kötötték a piros máslit, magasra emelték a piros lobogót és ráírták: .jogot a népnek", mondhatom önöknek, Hogy nálunk szocializmus per absolut nem létezik.
És nom azért mondom ezt, hogy eldicsekedjem vele, hanem azért, hogy sajnálkozzam: milyen kár, hogy nincsen.
•Sajnálkozásom fokozódik, ha elolvasom a németországi képviselőválasztásokról szóló beszámolókat és azt látom, hogy aszociálisesznie ottan feltartóztathatatlanul nyomul előre, a népszabadságért magasra emelt lobogó körül mind többen csoportosulnak és maholnap Németország sorsát azok fogják iutézni, akik a szociális elv szerint akarják hazájukat és a világot kormányozni.
A szociális elv pedig az, hogy az állami és társadalmi életben setumitéle más érdek ne dominálhasson. csak a köz-tehát, édes mindnyájunknak érdeke, hogy népnek t o k i n t e s só k ju i n d e n k i. aki j annak a hazának a Ha, legyen bár horcog, gróf, báró. nemes, lateiner, művész, mester vagy munkás, katona vagy polgár, pap, vagy fcl|>-kezctnélküli, hogy egyforma joga és egyforma kötelességo legyen mindenkinek, született légyou bár selyem ágyban, vagy az utcaszéli árokban, mindenkinek legyen meg az ember joga.
Az érdemtől, soha semmiféle társadalmi átalakulás a jutalmat meg nem fogja tagadui, meg nem fogja tagadhatni, mert ha ez megtörténik, senki többet \'érdemeket szerezni ncm\'kivAnna, de előnyökben, kiváltságokban, jutalmakban csak az részesedjék, ki erre érdemekot szerzett, az ember tehát mint a társadalmi és állami élet alkatrésze eló-nyökbon a többi ember, tehát a többi alkatrész fölött csak akkor részesedjék, ha embertársaitól, a társadalomtól, vagy az államtól megérdemelte azt, hogy a többiek fölött kitüntetést nyerjen.
Röviden tehát: nincsen más érdek, csak a nép éyleke és nép mindenki, a legfelsőbbtől a legutolsóig és nem lehet más kiváltság, csak a személyesen szerzett érdem kiváltsága.
A szocializmus rövid szavakban foglalt ideális elve és nz elvnek egyszersmind magyarázta ez.
Ma a társadalmi életben a kasztok uralkodnak, mindenik különválva a másiktól, mindenik a saját érdekeit kergeti és mindenik egy másik, vagy valamennyi többi rovására akar magának előnyöket biztosítani.
Velimrovi.es Petev*,
" V v\', , - . *
a királyválasztó nagy- szkupstlna. elnök.
Itt bemutatjuk Velimiiovics Pétert. a királyválasztó szerb kupcsina elnökét, ugyanazt, ki a skupcsina
küldöttségét vezeti I. Péter király elé Genfbe és aki tegnap időzött a küldöttséggel Budapesten.


Célja tehát nem nz, hogy. cgvfor-| mán szolgák legyünk mind, a haza. i a közügyek, az emberiség szolgái, hanem hogy ur legyen a tftbbi szolga fölött. Igv aztán mindenik a maga mesgyójét igyekezik szélesíteni és nem törődik, ha a szomszéd kalászaiban vág rendet. Farkasszemet néznek egymásra a arisztokráciák, klerikálisok s katonák demokraták, merkantilisták, agráriusok stb. stb. s ez nemcsak nálunk van igvjv hanem mindenütt a világon. Éz sem enged, az sem hagyja a jussát és az örökös küzdelemben az emberiség a vesztes.
I\'cdig m<^ van az egyesítő kapocs, a mely mindannyinak érdekét felkarolja: a szocializmus. Nem az a félremagyarázott és félreértett szocializmus, moly a munkásember, tollát ismét csak egy kaszt érdekeit védi, vagy legalább is védeni igyekszik, hanem az a tiszta, ideális szo-azializnnts, az igazi szociálizmus, mely mindenek erdekét védi.
És a német szocialisták győzelme onnan ered. hogy ottan az egyes csoportok érdekét már alárendelik a I köz érdekének, tehát a nép érdeké-
nek. Abban a pártban nemcsak azt találod, aki a pörölyt forgatja, hanem azt is, aki a muukára a megbízást adja. A munkás egyesül a tnuukaadóval, a „született" a „vi-lágra-jöttel" karöltve, egyesült erővel haladnak a kitűzött cél felé és meg fogják terenüeni az ideális szociális társadalmat, melyben a kormányforma nem fog szerepet játszani, hiszen csak a jogok igazságos és egyenlő megosztását fogja ellenőrizni.
A mások rovására jogokat szerezni lehet ugyan, de csak erőszakkal, elnyomással, ez pedig ellenkezik a szociális elvvel. A mig nálunk a szocialisták ellenségként szembe-állnak a munkaadókkal, a tőkével, szóval mindennel ami van és nem az ország népének, tehát kivétel nélkül mindenkinek, hanem csak a munkásoknak akarnak jogokat szerezni, addig náluunk a többi párt mellett vau ugyan egy munkáspárt de riincseu szociálizmtis.
XlosvAl Bagó.
Riadalom a vágóhídon.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, jun. 20.
Haláloa rettegésbe voltak ma reggel hét órakor a külső soroksári utón járókelők.
A vágóhíd felöl egy megvadult bika száguldóit végig ai utczáa irtózatos bömböléssel.
Az emberek ijedten lapultak n fal mellé. Kiállás, füttyszó és segélykiáltások zűrzavaros ksosza megfagyasztotta ax emberek ereiben a vért.
A bika n 69. számú ház elölt hirto-len megállott és egy ott őgyelgő embernek ment. Egy pillanat alatt a földhöz vágta és szarvaival megdőlte.
Ha még egy pillanatig hatalmába tartja, bizonyos, hogy agyontapossa.
A legválságosabb pillanatban odaérkezett két mészáros-legény és egy hajcsár, akik a bikát leíQlelték és igy megmentették a szerencsóüent, aki már-már a halál fía volt.
A súlyosan sebesült ember segítségére a monlöket hívták ki. Ezek gyorsan kiértek a helyszínére, de mire odaértek egy közeli orvos bekötözte sebeit és beszállították a Szent István-kórházba.
Az illető nevét nom lehetett megállapítani, mert eszméletlon állapotban volt és írás nem volt nála.
A meglopott szerb küldött.
Budapest, jun. 20.
A lopok megírtak rcszletesen a szorb királyt hozó köldöitsi^ Budapestre való érkezését éa itteni rövid tartózkodását.
Azt azonban csak nagyon kövesen tudják, hogy abban a tömegben amely a szerb kOldótséget várla, egy zsebtolvaj is settenkedett és leiett prédára. Talált is.
Slanojevics Aoa. a szerb szenátus elnöke, aki a küldöttség tagjaival és a szerb konzulátus egyik tagjával beszél* gelett egvszetré csak észrevette, hogy a zsebében kotoráz valaki.
Rögtön oda kapoi\'és megfogta annak a valakinek a kezét, amelyben már ott Sztanojevic*. tárcája is.
NemSútarl botrányt csinálni és különben is jószivQ ember volt, félre vonszolta • zsebtolvajt és megszólította németül.
— Nem szégyenll magát, lopni I
De mennyire csodálkozik, amikor as elég jól öltötöll 25—28 évesnek\' látszó ; fiatal ember megszólalt szerb nyelven :
— Bocsánat uram, nagy nyomorban
vagyok
— Hát maga seerb?
— Magyarországi születésű szorb vagyok Pancsováról.
— Olyan meghatóan tudott beszélni, — mondta el bizalmas körben később Slanojevics — hogy megsajnáltam éj nem adtam át rendőrnő«, aöt markába nyomtam neki egy ötkorcnás ezflat pénzdarabot és szélnek crcsztcltom, előbb azonban megígértettem vele, hogy soha nom gondol többé lopásra.
BT<v

Tisza István gróf utóda.
— Saját tudósitónktól. —
Baflapaat, juti. 20.
Tegnap még WekeHe volt a kombinált miniszterelnök. Ma elfoglalta helyét a horvát bán.
E Táltosáéról jelentik i
Khaon Kidarváry gróf a kLráiyuál.
Bócn, jun.
Gróf Klm*n-Iléderráry reggeli lói tiz-kor érkezeit meg «3 osztrák fővárosba.
A pályandvnron a közős pénzügyminiszter kikőldőttje, Schoitina kormánytanácsos várakozott rá. NóliAnv üdvözlö szó váMAta után Khuen-Hédcrváry kocsiba ülté* elhajtatott a Sachef-foi(»dó-ho.z, onnan pedig rögtön a közOs póiiz-űgyminiKttárium ópnlctébez, a hol lől-kercate KAbay Benjámint.
A bán e*ak ne irton rövid ideig, mintegy tíz perezig időzött itt éa azláu gyalog ment vima a Sacher-Nzállóba.
Itt már V(\\rákötött rA bftfő Fojérváry ho:ivódolmi niípiuler. A bán és FöjMrváry hosszasabban tanácskoztak »gyfltt.
Khnín-Hédortáry é< Fejórráry tanács-kotása egynegyed 11 órakor még mindig folyik.
Béoa, Jnn. 20.
Báró Fejérváry Géza 11 óráig volt a bánnál és azután elhagyta a Sacher-azállót. Mikor leért a kapuhoz és meglátta r.z ujuájjiróknsk ott egybeverődutt Csoporljíf, köszönt és azt mondta:
— Hugy mogCgyelnok mindent az urak.
Azzal a honvédelmi miniszter elhajtatott. Néhány perccel később lejött gról Khuen-Héderváry la, frakkban, le-keto nyakkendőben, hogy audienciára menj?o.
Udvari magáníogat várakozott már rá. A bán elhajtatott a Burgba, ahol az úgynevezett Marsall-lépcsón át vezették bö a khályhöz.
Tizenegy óra 10 porc volt, mikor a Mn. bement as audienciái a.
. Béoa, juniua. 20.
(ttivaialos jelentés.) Gróf Khucn-íló-deiváry horvát bán ma délelőtt fél 10 órakor Bécsbe ét kezett éa n Sacher-szál-lóba hajtatott. A horvát bán közvetlenül megérkezéto után a közös pénzügyminisztériumba ment, ahol Kállay közös pénzftgynliiisternél telt rövidebb lálo-paiAst. A pénzügyminisztériumból gróf Khüon-Héderváry visszatért n szállóba, ahol már várta öt báró Fejérváry Gáza honvédelmi miniszter. akivel egy órányi Itníoihozdst folvtatott. Gróí Kltuen-Hé-tí?rváry 11
óra után a Bttrgbu hajtatott áhol őt ö felsógo fél 12 órakor mngAcj kihallgatáson fogadta.
Béoa, jun. 20. ! Gróf Kitnou-HédervArv pont 12 óra-kot- jött ki a királyiéi, Senktvol szóba honi A\'lt, hnnera Lociita vili és cgvo-rcn Kállay Báni lakására nietd. A\'/l lionl találta otthon. Azután Kuh ftgytnjnl« ".-i titkárral elhajlololt.
A szabadelvű p*rt hangulata.
A wahadolvfl pórt höt-eiben a leg-ngvobb nieqlope\'éai keltette a?. « hír. togy ní oraffcodó grói Khuou-Héderváry intvAt hátit hívta nie; Bécsbe, mert n ¡¡abJ/MtalakltAilt rá hkpvja bízni. Mog-n;>-b}ít keltMt anrál inkább, med to-i-
hip n ;y>r.<\'\'lTAu bir.iwrrn veltók,
peits-
elfoRadbató po1il\'í:uj, a!:i csak néni kedvozniényl, tud Ls hozni a tarsclyában. épp é* okból nem ia fog nagyobb nc-hézcégekre lalálni n pártbán.
Khucn Hédertáryl akceptálni foga i pátú
Arrél mhiden árnyalat mcq van j;yö zöilvc, hopv a bán cn^tdmíiiycket bor.
K«lUy vagry Kéüerváry ?
Bee a, jun. 20.
Mialatt Kbucn-llédtrráry audiencián volt n királynál, «¿alatt az a hir terjedi cl. liojy Kállay Iléni közöa pénzügy-hnnisílcr már bent várta Héderváryt « király szobájában. így hát, c birok aze-tirtt, K:llayt éa Hódo:vöxyt együt-tcsan fof.ndta a ktr.ily. l\'.lnv: azt « kombinációt fOzlék, hogy voltakópennem ilé\'Jitvaryl. hanem K&llayt bízná meg e király n knbinctalakitássai.
IJúllay helvebo jönne azután Kbuon Hídorváry. Kpy máaik ver/ió szerim Kijuen-Ilédcrváry csak névleges lejt volnn a kabinetnek, amelyben helye foglalna Kállay Üéni Is. Dizlocat erre vonatkozólag «\'snk akkor lebet wegiudni. J:a Uéderváry kijön n királytól.
A. kihallgatás.
Bécs, jun. 20.
Khutn-Uéderviry póf Lihallgatáía óra hotnáig tarlóit. A gróf a Burgbó Goluhovszki ;;16fho:t ment, akit azonban nem talslt otthon. A bán mután meglátogatta Kállay Béni közös pénzOgy minisztert. A király roésr ram btsta meg Khuen-Hédervaiy grófot kablttotalakltásaat.
Jön a bAu I
Zágráb, junius 20.
Kliuen-Iléderráry gtóf, hon\'át bán felesóge, mint minden évben, az idén birtokán, Nusztarhon ngaral. A grófné hérom nappal etalőtt utazott e!( még pedig olyan körülmények között, a mo lyok méltán keltettek föhflnést. Sokat beazéinak róla ugyanis, kogy a grófnő elutaáta alkalmával az ismerősöktől ós jóbarátokiót mélyen megindulva, o ssa vakkal bucauzott:
— soha tóbbé való viszont nom lá\' tásra.
Fültflnöneh tartják azt Is, hogy t grólnó cjul\'al huszonhat utilAdát vitt magával, holott máskor, ha Zágtáhból elutazik, rcndíreiint csak öt-hut u\'.tlA dára van szüksége. A grófné bárom n*-pot töltött nusztari bit tokán é3 te;nap gj-ermekeircl együtt Magyarországba utazott.
Megkegyelmezett n gyilkosoknak, fölmentvén rz uj királyt attól, hogy a gyil koíságjal foglalkozzék!
Pótorvár, jun. 20.
A Kazán-azékoíCgy házban ünnepier gvászmifrf volt Sándor király éa BrAgn királynő lelklfidvössáf\'éért. A cár a meg gyilkolt szerb királyi párért huszonhét napos udrnri gyászt rendelt cl.
dení, jun. 20.
Pélcr király egy ujságiróhak kijelen lene, hogy n \'küílöWi hatalmaknak nem »zabad a kirAlygyilkostággal törődniük, mert ez Szerbiának tisztán bclüegy.
arii«——r Ml -
A királyváró Swríla,
BsJ&ií.d, jun. 20. Az ttdrar s-rcmélyscto\'táviratot küldött a királynak, kérve a királyt, hogy fo gadja ¿kei kenyeibo. l\'éler király n kö-vttkező lAvírr.ti váln.*/l köhlle:
— hegyenek műsorba!.\', ei el fogom felejteni, hogy Sierlifibsn valnhn az. óh-cenovitvtol: uralkodtak.
Belgrádot\' jingy b.r^ tiinitik. A ídutcá-kon pánikot íülitoltr.k í<ll, amelyeiről nemzeti bibo^Ak lei\'gnek, A házak juind
föl
vömsk
kéi
lebrif\'Atva.
. bogv
Wekctle Sándott Állítja a ktrüv a köí« hidny élére, .
A bír kús.l éjjel Átkelti(gyáiosuuhbh ís eljutott a TíabaiJcIvflrjiht cj;vű3 Irak-cíviboz H. melyok möstSiundcnnap téjfl íjje\'ig axoltíak e;:yfl«t hnttl. Tertv.éíre-tes^n élín\'v éirdeklődé?icl tárgyalták na Uj fordulatot mindenütt, távhívón az esélyeket.
Alap-jában a hangi) .\' r r a »lár•ri\'cívű-párlbati, hogy aa t iitbértli íMlr.\'íb.\'ti
LEGÚJABB.
Merénylet a szultán cllou. Még mindig nem érkezett Konstantinápolyból semmi bivslalos tudósítás a ualola-Wadalomról, a molynek követ-kezléln-n a szultánt állítólag detronizálták. Hogy történt valatr.i, nz kétségtelen mggetöilti ezi a következő távirat : Köln jun. 20, A KölnNcho Zeitung-nak azt jelentik Konstantinápolyból, hogy a szultán palotájában igen titokzatos dolgok történnek. A : mull hét egyik éjjelén r.agyvon sobcsOh embert szállítottak el a szultán palotájából. Az eset előzményeiről és Mólosáról semmit aera lehet meg tudni. A titkei ügynökök nzámát erő eeti szaporitottók ós a bolgár hajóstársaság hajóira erősen ügyolnek.
egységét fenyegető tönelek hatása tla\'.i értekeületro gyűltünk össze. Célunk bíz osíiani azt, hogy az orsz. szabad* elvű párt a régi hagyományokon alapuló elvi egységét, mely külön törekvéseket nem ismer, megőrizze és egy határozottan szabadelvű kormány alakulására megbízható elvi alapot ós támpontot nyújtson. Mihelyt oly kor» niány alakult, amely pállunk imént ielzelt elveinek hü követésére garanciákat nyújt, feladatunkat befejezettnek fogjuk tokinteni.
Ezután Berzcvíczy Albert, majd Ti szil István beszélt. Ez utóbbi egy\' uóthatározati javaslaton azt is hozzáfűzte, hogy a leendő kormánytól a kiegyezésről szóló 1S67: XII. t.-c. változatlan fentartását is követelik. Beszélt még Percei Dezső, Hegedűs Sjíándor, végül Kubinyi Géza, mind az igazi ezabadelvüséget propagálva. Ezzel az érlok"zlot végol étt.
Konferenciák.
A függetlenségiek.
A függetlenségi éa 4S-as párt körében szintén nagy érdeklődéssel bc«éi-nek arról, hogy Kliueu-Hódorváry lesz a miniszterelnök.
A helyzet megbeszélése céljából a Kossuth-párt tagjai ma délben mindamellett értekezletet tartoltak.
Tisza István hlvel.
Werner Gyula lakásán tegnap értekezletet tartónak Tisza ¡alván hivef, melyen elhalároz\'ák, hogy a tanácskozást ma folytatni fogják. A konferencián tegnap csak 12-cn vetlek részt; más nem is kapott meghívást. A mai konferenciát ma dóiben tartják meg n Ilungária-szál-lodábon s nz elnökléa o Hicronymit kérték fel, aki azt cl is v.lllalta. — A tanácskozás erról fog folyni, hogy a szabadelvílpárt egysége miképpen tat-tessCk fenti. Szóba akarják hozni n Khucn-Héderváry-kombínációt. De «s a vélemény kezd terjedni, hogy n horvát bán megbizntára m<*g nem bizonyos. F.iső sorban nrór!, mert még nincs \' eldöntve, hó;;}* kap-e m^;:bizatá!Vniásod-tidiban azéit, hogy az ndott Hielyzétben megbízatást elloíadhatjln-e a Ma dólb cn e^y másik Kbnívroncla is les?. Ár. Atuháésy-Apponyi- és Széli-hívek (.yülucl; öísiű ki nkurjilc mon-dani, "hogy támo^aaii fognak minden olyan konnáryi, w mely garanciákat nyújt, hopv uj politikai irány fenn-f,\'ra*s-5l:. Föltótlentil lözil: k!, hogy min-lí-n <-rö.-inh és koititpeló ki legyen sárvn; mgy brcsülctes é? lojális mego^yezés utján tegyék lebo\'ővé n kibontakozást.
Simli Mariska szobája.
Budapest, jun. 20.
A főváros egyik különlegessége évek óla az a pnpíruhában járó hölgy, akit Simli Mariska néven ismer minden
ember.
A lapok hírrovatában gyakran szere-)elt az excentrikus kisasszony, kinek calandjal bot valami rendőri incidenssel, 10I pedig pikáns izü háttérrel kerültek a nyilvánosság annaleaeibe.
Ez alkalommal Simli Mariska a hírrovatból a törvénykezési rovatába lépett, még pedig panassoa minösógében.
Történt tavaly februárban, htgr egy tizenhat étos ifjú, báró Slaudach AU íonz eltűnt a nagymamája házából és volo együtt Simli Mariska.
Ennekk az eltűnésnek a körülményeiből -• tekintettel a báró ur nagyon is gyöngéd ifjúságára — az a vélomény kommentálta a hirt, hogy es alkalommal nou leánvl szöktettek, hanem ifiut.
Az esótuok talán legfájdalmasabb hősnője volt özvegy Kardhordó Fercnené, a nagymama. Amikor megtudta, hogy mi történt, sietett az unokája után és meg ia tálába a báró urdt Simli Mariskával együtt egy szállodában. ,
A nagymama éj idején, ellefttállás dacára is behatolt a szökevények szo- j bájába ós magával vitte aa unokáját.1 Magánlaksértés miatt indított tobát Simli , Mariska pört a nagymama ellen s ezt\'
ma tárgyalta Schirilla khályi járáibiró.
............. ...... .........
BUDAPESTI HÍREK.
i
A k\'Mr k bv^ísejclieh még mindig dolgoznak. A komik gt»itenyefáhi azelőtt itzrv^vci tenyáztrk n varjak, ékti?ltj»n1l károgva. Most a katonaság^ftdóiáp\'os vadászrdet keidéit n ínedamk ítlbn s vu amentiyit kiirtják. — Axbiriyság ol-
utaMtjaOiánnkirályné nőrétcTlVek kór\'.á- . , , , ^. . . áyíl, Lw&^íkk óivnevo- A ráRl «»^vdofc órtokozleta.
ná( magukunk Jrövftdi!:. \'vo-uftnTIiWics A Hilngárn-^.áilóhan ma^ délelő.l II Sándor »á.dBexre:i>.i.Sándár!;;rálv Irörcli • |JU\'ít«k úgynevezett réfl
rokoía Uíréi>tl adott b? aá cUflí^ku1 frabartelvűpártlak ériekezlcüe.Százhnsz-bihiafelit» és köveit\'. 5án>lor kírily|»»l tai-ben vollak jolcn, köztük a ke-l:aSf..ló.<s.!. Konstanlinuvíc.-, nki Mit kft! syylmcs urak is nagy számban, iferecgnplt a\'púsa a anjiqi léycu rokona« Az éttekerlelet Vörös Lá«ló,a végre-Péíér I::«hna!? teinéü, hog.\' u \\u-1 b&jtó-livotisáp revében iiyúolla meg. pvr.nt mejkaj j-. Majd elnökké mog^álaszt&uák Hieronymi
A kdriiíáti;\' k.nuhr.hil.ét cccit J.i. n melybon ki \'lfM , jiojv n ) ir\'tlygyllko-
__ ........... ............. tNf-nnn ^öttt«!rí»«;tó^,\'mírttfri n \' kpr-
nagyon uirehnctlenck ttí& <tx vArvft! mény n-lgáboz lagstlv.bt a Mrfiiyi hn-\'-lclöt nvtijrötta be: várják, a kibontakozást. Csak (él^\'-ineddig i :abnut, n nomr >:g;. .ltéd hi u\'.óbbi idí-ben a szabadelvű pár
arról, ho.\'iv ..j
K -iolyt. ki^markéns Jibeiális beszéddel nvi\'otfa az ülést. Utána báró Dá-niel l\'rr.ó a köroikezö hstározati javas-
t
—- Mtt mondott a trónörökös. Az \'
.Egyetértés" közli n követkesőket: „Magas katonai körökben, mint nekünk BöcsbŐl telefonon jelentik, élénk feltűnést és tetí-ést keltet Ferenc Ferdinánd főhercegnek egy minap a magyarországi hely-r.etro tett rnegjegyzé«o. A főhercet? ur, . aki egyuital Magyarország trónörököse is, töíihek előtt a kövolkező kijelentést volt Gzivos megtonni: — A balvanheto-diki kiegyozés nem ér senuníl s ma • már a logsürgősebb, hogy Ausztria visszaokkupálja Magyarországot,.* Az [ idézett lap megjegyzi, hogy Ferenc • Kcrdinád nyilván inog fogja cáfolni ezt. • Mi ezt cáfolat nélkül sem tudjuk elhinni. ]
— A Gyógyfürdő. Kör.tudomásu dolog, hogy a Váinsligothen lévő ártózl /fürdő mindazokkal n kellékekkel rendel- ; kőzik, melyek gyógyfürdőtől megkívántatnak. A iürdő igazgatója azt a javas- ) latot terjesztette elő, hogy n lörvényha- . tóság n kormánytól eszkőzöljo ki a • gyógvfürdő jelleg mogadását. A ttiszlí í löorvos ezt az elötorjesztést pártolja és ! most a tanács kiadta az ügyet a köz- \' egészségügyi bizottságnak, mely ezt a ) javaslntni valószínűleg szinlén\' a magnóvá fogja tenni. Nom cim kell ennek ?
--. ••* •

ff 7
n rp r»
Ok.

(fcarnci és fof<cís) p. lorjobb." DimulútoMá hah toljeeso ártalmatíaa ztíradéKOl neai tartaímas, enyaaarI ti.ioxiiáta« elagende.
Sg\'y ÜTOg* á-r«, 1 20 fillér.
LJ i-n*« f)

:o öl. f,ialogno bo<:tijdóao osción bóimentve, Kapható kizá.
ryl?g a íeiíaW\'Oaál 3 ^ © A K & K á L M Á V3 „SMáüjf .őro£UÜJí QUDAPESr, tv., EaYKiant.uScsa H|B. .
\' a fürdőnek, hanem mondom épitkezéu ós felszerelés. Higyjo el t. bisott&A|r. ennek a vAros nagyobb használ venné, mint a IbJomoll kutyaadpnak.
— A budapesti (ipari) munkaköt-vctlta-intóxotnél az o heti kimutatás swint 4001 munkás keres foglalkozást,, kik közt majdnem minden iparág képviselve vnn ; hiányzik azonban és munkál kajdial holyben 2 sztlcs, 14 cipész, 2 sztíon-fojcsíszoló ; vidéken 101 ttsilál03, 45 bognár, 84 faesztergályos, 34 kádár, 24 kocsinyerges éi íénvezö, 8 kpsár-fon6, 1 fénvkópész\', 7 szűcs, 12 cipéM, 1 kalapos, 13 fiatal szíjgyártó, 2 gőz-ckelütő, 1 órás,»"* rr^ds, \'l késkovAcs, \\ köszörűs, G csOöntö. Keresnek továbbá Könyvnyomdába nyomónöket, fehérvntrö nökot, vendéglői mindonea leányt és pircérnflt, köny vkötőnóket, dobozkészitö nők(j\\, Jjfőtüzönöl, havunyakötönőt, épit-bezóshez rupszárnosnőket, toliszárgyárba munkásnőket, paszománygvőrba gornbo-lyitónókot és müvirágkószitönflt. ínnsflu-kat fölvesznek : nsztnlos, bádogos, cipész, fényező, facszternályos, káipi\'oü. könyvkötő, lakatos, férfi- ói nftiszabó-mesierek, koroskedők, nyomdák ös gyárak\'. Jfrmi\'.óleányokal pedig: könyvísö-, tők.Koindák\', gyárnje és varrodák*. Jc-lenMRú kell az intézotbon; VII. ker., Jój^-liórut 86. száui álutt.
Jó vev8. Czipríán Mártnnné szül^ésűs .Mária nopazámosnő veszedelmes verőnok mutatkozott. Sorra járta nz űzlotokot, moga elé rnkorgattn a/. Arukat e o>>y óvatlan pillanatban rendszerint ellopta azt, nini a kczeűgyébc esotl, Pénteken lőtten érték Baumvald testvérek üzletében. Azonnal megmotozták b a szoknyája ulnlt c;*y csomó drága csipkét és nelymct találtak. A rondörcég lotartóztatia.
—- Egy uj ttlahlz. Ismeretes, hogy Deőthv László a (óvárostól engedélyt kért arra, hogy a Király-utca 71. szám alatti épületben levő helyiségeket színházzá aliikiibassa át é« ott rcndsfcoros nzini-előadásokat tarthasson. A tanács tár-gvalta a beadványt és azt ja/usolja a törvényhatósági közgyűlésnek, hegy o sziiihár.nnitási engedélyt adja meg, do a következő leltételeket kösse ki:
1. Kől\'dcs a vállalkozó állandó mr.gyar síiritiir-ulalut nliiahnazni.
2. Eredeti magyar, mün-krö különös gondot tartozik fordítani.
3. Évenkint legleljebh ötven idegen nyelvű előadást adhat a lanáea előzetes engedélyével. lügyitiríjl tudomásul viwzik, ho-jy Beöthy a uémot nyelvű előadásokat teljesen ki,
4. Ha a^s engedély megadása papjától Int ront év alatt működödét m.*g nem ko\'.di, vagy ha nz . előadások legalább há.\'om éven At süiinotolnok, a színház« en/fdély meg«z(lnik.
5. A színházat csakis magyar Allam-polgArra és c akis a közgyűlés előzotes engedélye mellett cuabad átruháznia.
0. Vállalkozó aláveti inopát nz ö*szes meglévő, vagy utég hoziandó színházi szabályzatoknak. ^
7, A hp.iósá^ által me?«zaholt, hogy jöröhen megszabandó rutuleikozéföknek víünlkojó köteles elrgol lenni.
íj. Iln a felsorolt loltótclfúnokbármely tc\'aintftibcn nem lelel t;icv, jogálmo áll a It\'OsgyrilóMiok 02 engedélyi bármikor mugvoj:nl.
0. A rzó\'ean forgó épület átalakítására építési enpedniényl köteiCS xAlkliiozó külön kieszközölni.
x Bohotícla Sruö ft euml\'gyártás
meghonosítója B:ul«po$t, VI., Amhássy-tit 2. Msjjvarország legrégibb szaküzlete e?ö!ö ős pincsgazdészati cikkekben, ajánlja dus ra:<tárát, szőlőbogvozók, pzfllözuzólr, minden rendszerű boriajtók és mindennemű szűrotelési eszközökben. Árjegyzék ingyen és bérmentve.
x Várady Kdo a ,,Várad-/ Béla" cég roll beltag»" kivált a régből és faját cógo alatt ogy valódi londoni mintára \'íetoudezett uri divat üzletet nyitott : IV., Kcronaliorcogr-utoa fl. ooám alatt. Ar Ízlésesen berendezett .flzlct fővárosunk cayik látványosságát képezi. . x A Bxttiügyi ¡JÍr.oHoíif; figvélmó felhívjuk Ltnhurdt színházi festőre, a ki szép munka és olcsó árüiwU fogva
roi&/. díszleteket átfosthotsaé vagy ja-vithatuá,
.^Bt-Í SINCS W M-t,; = szebb EGY TISZTA. SIMA CDK női areznát I t Ti*zta. tOni, t4» m «r<u a-BÜDAI Jr.-f«)e
„SYÓÜGYYlIlJlG = CRÉME"
litrtniiala ilUl
IVM».t»ir to mi. K» T tCOK. M5Í.Í" 8tmAt>F..TI*ít X VAnoSf OYÓOY. TAIWAN. Kt;Tj uttvK it Vicil>utua mrVin.
■r
IIUtEK MINDENFELŐL
— A róaavát. A hadűgyminiízlériun»
közzéteszi n trancia hadűgyminisz\'.e -nek az angol hadűgyminiszteihez intézet táviratát, amelyben a francia hadsereg nevélion a voolvichi arzenálban •örtént (zcrencsétlenség alkalmából sajnálkozását és részvétét fejezi ki.
— A opanyol fölösleg:. A költségvetési Jölösleg nepi 47.854.272 pqiate, k hogy azt tévesen jelentettök. hanem 31.G5Ö.72Ü j.esatn, A képviselőházban kijelentette Ttfca tengerészü.ryi miniszter hogy a kornuiny a rendes költségvetéstől fűpgotlenűl iörvénytcrvezeiet nyujlort be, a meló egy liajóröj létesiiésére vonatkozik. A hajóraj hét pAocélns hejő, liárorn cirkáló hajö és több torpedóbúi í<vi állani.
3-án dé\'ulán rl/áTi a „Du-
nagy üunu
^Gry ballá. E hó
félnyolckor a tököli hat gticslitt" nevű dűlőben folv partján a 6zárazon egy 28-f^(J ésosnek látszó a valúszinűleg iziaeiiUt vallású (érd holttestet laláhak. A Wltieat ru liáznta e\'egáns volt it íthérnoműjébcu B. M. jelzés látszott.
"X íföl py^szruhák, gyászeset ok alkalmával ajánljuk Horváth és 11 a I á b z női gyászruba-készítö vállalatát, Budapest, IV., Vrtci-ulca 2G. Zaihávos-utca sarok, hol gyákzruliák4 óra aloit készülne*. Vidéki moyrondolésiiér sűrgönyileg beküldendő a mellhóség Ct al)lio<iZ(i.
Köi óe uri rzsbúk kclliM;ekot a leij-elónyösebbon Spítzer és Frltz nudajiflál Kerenciek-toro 4. 6z, srerczholik he.
ríTK
VttcU "i" P)f A C*(t n lc.*Jo!»b r
I nl Ab írWtK.r
\'\' nnj\'ilcfc.-ií\'-.n
f/tri ti\'ato« ir.Bit tx 2-8
__;mlc»6w«l ujf>-
u lóul. Itüiil noi i( ,yi«oki,t kai\' •
crl\'j«t Mrt a Icittn^pyafollabl» * a IcjfJeílb i ,.b.Mi HiuMiik i< (bin MIí»» ttiMI* { hclnoil Jla««i.\'t!4U Jl«m fáM«tnir», ulrtb»\'t ncl i I
Kir;t.ikti3)t 1 Irt 30 1(7., Jivintii 1 írt 70 kv. l>ek3M«<0 >\'liVn li.\'uisrntvj kil.Jl ctyíilüh nn.siM: P&i í KJ\'víy^-ort.\'ra Tlar.íuiSí.nt-Smrin, t ó-uwz.t <. >rani. \'Ü\'«i istlái b::tv<llva. M««fiie!ó Icvtk.: i!6 :. vMmY. i ííiíiakniU «0-lUli W k: it f/AmllUuuk..
KÖZGAZDASÁG.
fi. budapesti vlllr.mos vAvocl vneut a !o,;utobln rendes közgyűlésén elliaiá-rozoit tókceniplé/t most vikjti kerciztű\'. Ma jelent meg Hgy^nis a hitdutés, mely szeiint 10,000 <1 ital» uj részvényt bocíát ki a társaság s azokat jeleiucgi részvényeseinek ajánlja fel akkép, hogy minden hat ré. i részvény után egy uj jár 2I3"> koreníí árfólvamon. Hz nz olővételi jog junius 22-től junítts 80-ikái^ gya-korolliaió.
— Vetőmagvak. (Mauthnor Ödön tudósítása.) A forgalom napról napra csökken, sót oly maj-f.jléic is, molyok a múlt év ugyinezon fdőszükAban élénk kereslotnek örvondlek. uz idén arAnjlagalig fogynak. Ezen jcoresothiányt főleg a muharmag ára érzi mo?, nmennyitioa erősen ha-nvatlik. A rendkivOl \' kedvező időjárás következtében a söldlukormáuy termés kilátások lér.yogesen javultak. Tarlórépa m a g. A forgalom igen kielégítő.
J c g v z ó s clc nyeraúruéi t 50 kgkéiit lüulareslen. Lóhuro 70—75 Jrorona, iuceVna 55-60 kor., répamag impregnál\' (.ti szerint 3? 48 l;o*. répamag keres\':,-, áru 27-4-i kor., mílar 8—8 és fél korona.
aetélsodru rtwiti, hárotri rétü matiaczezal is égylorilő
csok toriul*
ArlNry»ife«r!> »««icro\'»
ffri
GICIINER TESTVÉREK
PupUa- 4a watraos-rv*»
•««ny»tf rmstmtemi*t*re
Budapest, Muzeum-yörut 27
REGÉNY. ^
TárLadalmi kttx^leiVL
KiciWU buaani i»|<nf. Iiu ILOSVAt Mt\'Uü UMto joj (MUrlMi
— Meujünk I ..
— Ildt menjOnk, de íletve, nehogy a madilr kirepüljön a kafilbdl. Do azt hiszem, azért bujt bolo, hogy es\'.ig biztonságban legyen.
Mikor a Muzeum-korlbe értek, a spicli elvozeite a rouzeum-kOi^titl részre, hol bokroktól léiig fedvo egy római nagy sir állott.
A kősir ledelének felo le volt törvo és a sir raeUott íokildt fülen. .
— Gyorsan, — mondotta _ spicli, — jövök utónad, csak men ido be.
A detektív visszahőkölt.
— Ido?
— Itt van a gyilkos l Galand Pista odalépett a sírhoz
és óvatosan előrehajolva leuézctt.ti fenekére. .
A következő pillanatban a spicli egy hirtelen kinyitott üvegcsét tartott a detektív orra alds Galand Pista elkábulva csott a merónyló karjrfi küzé.
A merénylő újra kürülnézelt és mert nem látott senkit, egy lökés sol beledobta a» clkAbltottat
sirbn.
Ottan valaki megfő <c. ós hAtra húzta. • .
Aztiln I:is,ólt :
— Övatossiigból add csak ido az az üvegcsét.
A spicli meglette.
(Folyt köv.)

a legújabb á^ap számtalan sok újdonságokról, u. in.:
Górvhotök, Itaokötok, Egyenoutni\'iók, Havikütők, Oriftopüdini kónatUIókok, Műlábak, fűüítczok
ís az összes betogápolAshoz való czlkkek
Hői és férü-kíilüslcge58égek.
ünml ) duezatja 2, 3, 4, 6. C, HRlhólya&-) 7, 8, Ű, 10, 12 korona.
orvosi mü- ós i kötszerész.
ponyva- és zsák-
ktHosfinlotíWte
rsUAi ftl rfHdUwl Ni<«Mkfír díjdk a>«ii«u
t*2e«*h«*tr*fcok nttUttA tttíV ttlihor-
vUri kclí.ir.i.o.irVJUWkf, ulrtW t±Ufk Vttdro 7 4« • korosa nbig,
NAO£L ADOLF
taáHttalrt, mJ fi» hMtftUI saák-éS pony »a uagryrftktár
Budapest, % ,
ko*., Arany Ji&wtttOfl 12, UrttafNlmr >1 KACCL AUOLP Budspeat. , ....... ....... ■■\' ■■...■ ■■ ■i .,
II
Budapest, Erzsébet-körűt 36.
■> i
Tőzsd ©.
Badapaatl gaboaatíaado.
Költetett: Odíéa 1903. oklóborro 7.85—
7 32. Rom ápr, r —,-. Zab máj.--
—.. Tengori jul. 0^7—0-28. Repce aug. 11.80-1S.W.
BaAapeatl értáktSzado.
Slőlőtsdén köttetett: Osttrák biletrészv. 6G2.25.— Magyar hitelrészvény 732.25— Leszámítoló bnnk 448.—. Jelzálogbank 521 &>0.W Rlmaiaurámyi vasmű 407.6Ü Qailf4k\'niaiyar álliunvasut részvény 074.— Déli vasul i3.C0. Német birodalmi márka 117.83. ViUamos vasút 315.—. Budapítli
közüli vasul 611.--
— v
Béosl órtéktStado.
Előtőzsdén kötlct«tl. Osztrák hitelintézet részvény 004.26 Magyar hitelbank részv. 732.— Osxtrák-magyai államvasút! részv. 6:0.25. Union bank részvény 528.55. Ositr. koronajáradék 100.85. Angol-osztrák bank 275. 20 frankos many lü.08. Déli vasút 75.25. 4 százalékos magvar aranyiáradé 120.80. Magyar koron*jár*dék 90,40. Márka bankjogy 117.87,
— Közváffóhidl acrtéav&a&r. Hl vataloa jelenlés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt 145 darab. Ma érkezett 405 d M rab. — Déli 12 óráig eladtak 450 darabot. Mai árak \'.Öreg sortés ebőrendü 04—96 korona.
Vúaárcoorrtok. Húsfélék: vidéki marhahús eleje 64—78, hátulja 72—00 korona 100 kilónként Leölt borjuk suly-lovonás nélkül 82—102 fillér. Lehúzott marbabus kilóia 110—104 fillér. Bárányok párja 6—12 korona. — Tojás: L rendű friss tojás 64—00, gyengébb áru 58-58 korona. — Tejtermékek: L Főző teavó 1 félkilós darabokban 2.40-nolléva rUdro 1.00-1.80 korona, tehénturO.2.50-24 fl kilónként. — Spárgá; vustagsr.álu 1.40,
közép 1.-1.20, lovosspárgn O.OO korona
kilónként. - Vadfélék: őt 1.80-L80, vad-disznó 70-80 fljlér kilónként.
50.00U tíaraö e\'egáns rococo alakú
C a:emvl. e» (inom porczollán étkészlet
ér;, z tt Kn; »V.dbóJ, darabja
4.75, Sr.25 forint.
Ezen alkalmi vétől röv/d ideig tart.
JiUndonnomü flv«ff- ¿o >&npa&rak potam áron olada\'.ucJc.
KAÜFMAN B. és Társa
pjrezollán-, Qveg- és lámpa nagy raktár iüiudalest, Kepepssl-ut 27.
(a VHfcat iírlAz lAollott). idéki readeléíck r/orsan és pontosan eszkuzöltctnok.
Hasznos tanács
NEMI BETEGEKNEK
a „y4p«x«rfl ntnüUt«1\' cl. kCnjnr. miOy aiO oH»lcti « titkol b«t«M4r*>(ro vount-köti D.LJ.U ta«nir*l«.t it m^dot Urlitmiz. S««xiiJ« Dr. O Á S A i ÍRTÁL cihiíjí« Mtft «f.«cjJ/luU » ki(irv«t Mjrkintk t«lj«3«a i&rym *.v> t b»r(t*kbku kOtJi tatf. A k<l.i)r i;ur J.\' IV kl»dUb*n j*l«ot mtg ti ioV »tv nn\'j - ■ nOuUiU «aa*k crVí^4\'*1- PortOni OO AiMr bMy*r WUdeudí. Ctim
5>p. »AffiAI
Budapest, VI., Andrássy-ut 24.
I ).»l a munka MirtiJ, dmbI-, Mr- 4« fcugy-I IMirvt b*t«r*km«k naponta i»ndtl d. t. 10—i-í< U c.u T-S-t«.
___ . . ----_"V-
dt" IWBVinft^ »HBiBBfllfflMRrT»
HSIHus-Ciróme,
törr. rMtt. U anfif •liJMtừ® M{f araay
♦ •«Uirr»l kltSnin»» — \'KvTlO, laAlfolt. bSr r.An!is, pSraonií alUiá*r wUtn, bit
JOOBitÓ. «tiflíí. t riMMkal «iurni:;».
flt Wfrílr I torom
Háflf \\htfl 2 tOfOd
állati
pai;eO-ffiCL. Wti tam , padot » *
„Apostor\'-gyógyszertár |
Budapest, Jó^oef-körsst M.
Siáyo» »tiléiű |ilelaánl«»«ollitóÍB MUtmtaÜ kitftnteU* fOBfl-biu».
borotva homonu-kbszörüldo viílanyerovel.
.ruda (<■- forjaliui
helyiség
BUDAPEST,
VII., Rottenblller-u. 6 a.
f.Munkfa-ntca Mrolt).
-— Nagy raktár , ízn
angol és svéd borotvákban,
J«vl(éBok pontosan «BikSxSltotnek
Arjegry*ók kívánatra ingjon HlüAíflk.
MTiii- Tsaa
a\\\\lit irt Arakban és legjobb minőségben Me? nem falaié kl«a»rélt«U*.
A L»gfin. raíniiíiU c*Uír dw«l\'Ja —-II 2 7 Lcihat niJníjlfú kíiíto —.ío í
A UpinooSOib tiín. Hit 1ng I.V> J
T l.cíi;fiotffcM) l.ü f
A 1 nüí rm^buad viíxwiina; Ktxt lita- j f r(ml CJ tuDlcett UlttUl I W f
A ! finom nrlycm-ln* 3 fit helyett >•*• A f I v«\'VJn tinón cMk s.« T
A I íkflumbuijí rAnton -S-ö ■
r F.tyP> rofft» nunVarfi ráfion f^O r A I kanará»* SJS-A
\\ Uri és nfii Bxincí franciia batiszt \\ f zsebkendők IcRujabb bordűrrel S \\ IQÍOÜO tucat raktáron. A
Tueatju 1 foilut Oö Krúrt kapható f
Kálmán Adolf
ori ós női diratára-Iiázábaii Budapest, Kerepesi-ui 57. sz.
(Luther-udvar.)
ezukorkár
fcolltmta üylllwoiaJrkn-Uuuak kijfév*. rrWVSfa ¿a luinlcii /n:rfl(<y bibSaftí,
*«T doboT^A\'B^in^

FIGY\'ELMÉBE AJÁNLJUK!!
■^itemt; ¿a**. lű Gllír
CsaK Gyircullxíífö^lecjift.lDisc.Üót^íJO^!
Kapható mibA«ti tyógyUufcin. — JTditktAr :
Városi wösrszcítir a „$z«Miroflsífl"-fioz
Baja, Fo-wtcco 394.
Bödjpesf.^C^t-tér
mórt Arikban és a rtroyua-lotokb >n.
Kaj-baté a
URI ÉS NÓI DIVATÁRU KÜLÖNLEGESSÉGEINEK ÜZLETÉT

SíoronaüerczQg-tócza (5.
KIFOGÁSTALAN SZAftÁSU FÉRFI-INGEK ES FEHÍíRNEMÜK KÉSZÍTÉSE Jl ÉRTÉK &EHINT, NAGY VÁLASZTÉK KITŰNŐ Ml-fr NÖSÉGÜ NÖX KEZTYÜKHEN.
»xJJoájlO. nycitti í»
\\ ()__V—; bArCndíi»
> . I^T""^- UUDAPEBT,
VÍH.,Kcfepes!-u! 25. sz,
"^i^-i-áctatf-fc*^ Xooilró ¿a lovagló-. . ..\'■ r aaortxámok.
Mlnlwias.nt utisó-birJa tok.
MejtendaUtek ót javiUtok pontosan h ^táiiyc-a.<n caxkóióUtuick.
Minden versenyr fetolmuiú olcsóság
fürdőkádakba!!!
Ifjj. KOTZO FAI»
gazdasági gépraktir ButSapeot, Lipú^köpui ££
kiváló Jó karban a legolcsóbb számítás mellett kaphatók
!€ 0 H N Ab Mm cxég fióhfielepóben |
Budapest, V„ Váczi-ut 16-18. szám, |
Minden háziasszony
üdvözölhetünk» oz egúszség.tRkarókosság és jóizrovaló tekintetből a Kathroinor-fóle Kneipp-mnláta kivét használja.
Kt\'rokm: A b«v&i&rUroit no Ktrjan <>cjii*raon «watútn káiit«. bánom mindig határozottan — Ku\'liruinor-fOlo »» Krutiy>p-:r.MúU kivit, • ait ctaki* ax itt ibrÁtolt orodatl cjoum^oLlcui t\'oga^\'a «1!
Körilhnelcgilö kályhával 70 koronától, füt-hető karszék cJolszerüen berendezett ^\'é^« ^ szekrények 24 koronától feljebb.
Tcillri füulCborcm\'UstitoJc, \\ ..UuJvit o Bt-.vl:-vAcó <SpUlotniankMí loffjntiiuyonft\'jb ¿rahhnu sz&mlttatuak t).
Áüandó kiállitás mindennemű bádogmun* xákban.
31a©fjkovits Adolful
bádogo8mestor, sneczialisla doniboritott
mrdÖKádakban. «udupoot, Er3Csébc&«ktíF:tt Sl F.
Vtíókr» ntánvóttol. Árjegyzékek Ingyen és bérmentve.^,
m m ni >i \' m « a r i _ ■ i ■ i i i - ■ - , -
Al^otif»: OARJIP-XTU «a fl.M f6\'e „COtlPO-UN«" sé*4oc*í\'.onyatt. (•■UtabU H íUbll nlakbar. tactjck ir.li« Tt,/on\\ltr» *0 t(U«J£
anya; mr{UVaiiU«*ai drtjomak.
8—10 lóoreju gőzcjöplű készleteket, min den fajtájú hívasxe-iplö kóozleteket ífctő
és arató gépeket.\' Mir.don más gazdasági gépek nagy vá lasztókban. Kedvczá íkotési föltételek.
C!/:Ulat malombcrcnüezcaohet.
Á\'JriT\'ck i . fcínnrirtví.
Árt ccox Atjoi^.ónt 50 fiUór. 300 ^íunm,
» \'VtnnléA^
| QKíÉr^fi^iníiltó
a\'®/. trt\'ilncbcn.
Kf«satotV a Vnta^Mt ^ilklat" ^rJ^á^A. (Cíégtulejdouo.: Székel UttorA
Vasárnap, junius 21.
Nagykanizsai Friss Újság
Egyrol-másrőL
Végre lesz olyan mulatságunk is, mit a nagy városok lakóitól oly gyakritn irigyelünk: a színház. Nagy fehér színlapok hirdetik Kövesy társulatának jövetelét, melyet ha figyelemmel átolvasunk, örömmel nézünk a színi évad elé, mely «tavali kellemesnél-kellemesebb-nck Ígérkezik. A társulat elsőrangú, a színdarabok műsora n legújabb irodalmi termékekből van összeállítva. A színi évad alatt Kövesy legújabb alkotásaival is meg fogunk ismerkedni, melyek semmivel sem maradnak el a többitől. Szóval, műélvezetben lesz részünk; mely elvonja legalább egyelőre a. városban elterjedt oktalan kósza hírekről — a gólyáról, — figyelmünket.
Városunkban minden héten uj és uj pletyka kel szárnyra, melyek még országra szóló híreket ís leszorítanak a napirendről! Ki gondolna most Micsinaira, Sándor királyra, Tisza a miniszterelnöki jelölt kudarcaira, mikor nekünk érdekes -- bár hamis — helyi pletykáink vannak, mely pletykák majdnem minden nap más és más leány nevét állítják pellengérre. Ami szük társadalmunk, mar csak más szemében látja meg a szálkát.
Sorvadásnak indult városunk társadalmának egyik legelőkelőbb kiváltsága és tudománya: a pletyka. Urnák lenni, azaz nem dolgozni, kávéházi vagy korcsmai asztalok mellett városi poiitikát űzni; veszekedni ós. szidni a vezetőséget, akár reá szolgált, akár nem — a legújabb divat. Az ipar és kereskedelem pang, városunk lakói csökönyösen ragaszkodnak középkori hagyományaikhoz, melyekből felocsúdni — ha anyagi áldozatokkal jár — nem képesed.
Széthúzás, bomlás, kicsinyes féltékenység és vak önzés mindenfelé. A helyes összműködés és közerkölcsök alapján nyilvánvaló egyetértés, teljes ismeretlen fogalom általában; de azért van kivétel, ilyen a „Színházi Lapok" keletkezése, mely a helybeli fiatal írói gárda egyetértése és összműködése következtében létesült városunk közönségének szórakoztatására és a bohém színész-élet megismertetésére.
A színházi újság érdekes állandó rovatai következők lesz-liek : az előadandó színdarab ismertetése, éjféli levél, Giri-G \'irí, színházi hírek, a „Premiere doktor" eszméi és szinórák;
közölve lesz továbbá naponkint ; a színlap is. Egész kis gárda szegődölt ezen .színművészeti napilaphoz, mely komoly és víg dolgokkal fogja a közönséget szórakoztatni.
Szóval, lesz minden, ami a fiatalságot elvonja a kártyaasztalok ;és boros palackok mellől, mely élete, reményei boldogsága cs bukása városunk: ifjúságának. Atní a természet szépségének nem sikerült, talán sikerül a színháznak : elvonni fiatalságunkat a kártyától és alkoholtól, melyek ífjuságunk! ugy testi, mint erkölcsi érzékét elsorvasztják. Metuió.
-(ÍÍW
Ki hiszi etf-
*
Hogy minden iga/., amit n városban beszélnek.
Hogy n helybeli leányok erkölcs* nemesítő egyesületet alakítanak.
Hogy a/, idei sziniév.ulrn senki sem kór ingyen színházi-jegyet.
Hogy a városi képviselők boszan-kodnak azon, hogy a városi tiszvl-se\'ők fizet ésrendezésére vonatkozó tervezet még nem kész.
Hogy a bútorozott szobát kiadók tekintettel a színtársulat megérkezésére, a szobaárakat leszállítják.
Hogy a sertésvészt nem használják lel ürügyül a hentesek a disznóhús árának felemelésére.
Hirek.
Meghívó.
A „Nagykanizsai első temetkezési egylet" 19 3. évi junius hó 29-én délután 3 ór/ikor a Sugár-uti honvéd-laktanya udvari helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjait ezúton is tiszteletlel nteghivja az elnökség. Tárgy: Alapszabályok módosítása.
A nagykanizsai szakácsnők rendkívüli látványosságot és szórakozást keltő népünnepélyt tartanak folyó évi junius hó 28-án a Zöldfa kertben, melynek tiszta jövedelme a felső-templom újjáépítése javára lesz fordítandó. Az ünnepélyen bemutatják a cigány lakodalmat eredeti öltözetekben, mely alkalommal nagy vásári tombolát is tartanak, halászattal, erőművészettel, legény-csábítással s más érdekesebbnél érdekesebb mulatságokkal. Az ünnepély kezdete délután 4 órakor. Belépti-díj 40 lillér.
Színészet.
*v
Mint értesültlpk, Kövessy Albert színtársulatával kedden délelőtt a 11 órai vonattal érkezik városunkba. Szerdán este kezdik meg előadásaik sorozatát, B<*-hcrceggcl. Károlyi színházi titkár közbe jött akadályok miatt előre nem jöhetvén meg, a színtársulattal együtt érkezik városunkba. A bérlet felvételével és a szükséges intézkedések megtételével ^cvész Lajos szerkesztő bízatott meg.
UJ rend a jarlatl levél kiállítása körül.
A városi tanács folyó hó 19-én tartott Illésében a járlati levél kiállításával és irányításával Bedenek József városi aljegyzőt bizta meg és a városi rendői főkapitányt ezen kötelezettsége alul — tekintettel másnemű elfoglaltságára — felmentette. Ezen határozat julius hó 1-én lép életbe, mikor is a járlati levelek nenr a rendőrkapitányságnál, hanem az 1. emelet 17-ik szánni szobában fognak kiállíttatni. A vásár-biztosi teendők elvégzéséhe!, illetve a járlati levelek átírásával továbbra ís a rendőrkapitft»)yság bízatott meg.
Klrálygyllkosság áldozata.
Hogy mennyire hatott az emberiségre a szerbiai királyg.vilkosság, legjobban illusztrálja Kolkmayer Gyula helybeli II. polgári iskolai tanuló esete, kit tegnap a nála eddig még nem tapasztalt idegrohatnok oly mértékben lepték meg; hogy az ágyából, hova fejfájás miatt lefeküdt, leiugrott és királygyilkossággal vádolta ünöuotngát. A dühöngő flut lefogták és azonnal orvosi ápolás alá adták.
Szerencsétlenség.
Az ember soha sem tudja, mikor és hol érheti szerencsétlenség. Akkor jön az leghamarabb, mikor legke-vésl>é várják. Pénteken délután Sartorv Oszkár cement-gyáros neje saját lakásán véletlenül oly szerencsét lenül csúszott meg, hogy lábát cltörto. A gyorsan előhívott orvosok ápolás alá vették a szerencsétlen asszonyt.
Sertésvész.
Tegnap megírtuk, hogy a sertés-vész városunkat sem fogja megkímélni. Ezen szomorú jóslatunk sajnos, már tegnap valóra vált, mert Szentbe Ferenc városi m. kir. állatorvos a város I—V. kerületében a sertésvészt szórványosan megállapította. Ennek következtében a sertés-hetivásárok szerdától kezdve bc lesznek szüntetve, aminek ismét a fogyasztó közönség adja meg az árát: a sertéshús drágulásával.
Megvadult lovak.
Szollár János somogy-szt.-miklósi gazda lovai, o Strém és Klein cég udvarában, inig a gazda cl volt foglalva, egy biciklitől megbokrosodtak és örült vágtatással rohantak ki a kapun. A gazda még idejekorán észrevevén a veszélyt, a kocsira ugrott, amitől a lovak még jobban megbokrosodtak. A Korona előtt már csak három kerékkel száguld-tak a kocsival a megvadult lovak a Csengery-ut felé, hol megfogták őket.
Éjjeli élet.
Az elmúlt éjszakán zajos volt a Magyar-utca. Két legény, névleg Juhász Nándor és Horváth István verekedtek össze egy leány miatt, ki mindkettőjüket megcsalta. A rendőr-őrjárat vetett véget éjjeli botrányos viseletüknek és feljelentették őket csendháborítás miatt.
Az anyós szelleme.
Egy kis vidéki városbnn történt. A negyedik dimenzió néven ismert spiritizmus hivei ülést tartottak. .Szel-
lemidézés közben közkívánatra az egyik ur anyósának árnyát idézték meg, amely szokatlan pontossággal megjelent. Az anyós szelleme a vendégek csodálkozására, a legbecsmérlőbb jelzőkkel illette megdöbbent vejét. A vő a kinos ügynek szitko-zódásokkal akart végett vetni, de nem tudta túlkiabálni az erős kifejezésekben bővelkedő szellem hangját. Végre is a vő megragadott egy ezüst gyertyatartót és odavágta ahol a szellem megnyilatkozott. A repülő gyertyatartót jajkiáltás követte. Lámpát gyújtottak és az őszinte szellem helyén a vő ur feleségét találták vérző fejjel. A férj kijelentette, hogy tettét nem bánta meg, mert szenvednie kell annak a testnek, amelyet az anyós szelleme magára ölt.
Kútba fult gyermek.
A szülők gondatlanságit nem ok nélkül bünteti szigorúan a töryény. Egy ilyen esetről kaptunk tudósítást Tárnok községből, hol az anya gondatlansága gyermeke halálát okozta. Markó Pálné két éves kis leánykájával a szomszédba ment vizért, miközben a szomszédasszonynyal kezdett beszélgetni, egészen megfeledkezett gyermekéről. A kis leány egy vigyázatlan pillanatban a nyitott kut kávájára mászott és onnan a vízbe esett. Az anya jajveszéklé-sérc elősiető házbeliek a gyermeknek csak holttestét tudták n kútból kihúzni. A gondatlan szülőt feljelentették az ügyészségnél.
A világ legnagyobb bázi.
A világ legnagyobb háza, amint hogy cz való is, a világ legnagyobb városában épült. Az építést nemrég fejezték bc. A ház Londonban van, a Holbron negyedben. A telek, a melyen tizenegy emeletnyi magasságban emelkedik, 91.000 négyzet-láb. A szobák száma Öl53, a házban összesen 8000 lélek lakik. Az udvarban óriás vendéglő von, igen előkelő és diszes berendezéssel. A lakókat tizeneg) lift szállítja emeleti lakásuk elé. A ház, amely egy részvénytársaság tulajdona, hatvannégy millió koronába került és évenkint körülbelül három millió koronát jövedelmez.
A mellékletért felelős: Füredi JánOS.
Nagy háborútól
menekszik meg, ki néhai özv. Mattos Józsefnó házát megveheti, mely Csengery-ut 4b. szám alatt áll, az
örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
= KISADÓ. =
Bővebb Wívilágositást nymt. Mattos Ernő.
fláztetök javítását
csekély átalány Összegért elvállalja
jótállás mellett

Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. sz.
6

Nagy kanizsai Frt—BJjMNH
Vasárnap* június 21/
)
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és órai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a híres erfurti kerti-magvak.
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő Fantl-féle bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a leícjutányosftbb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
RUHAZAT BESZERZESE


Kaufmann Mór
férti - és gyerniekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választók a legdivatosabb finom fő fl- és gyermek - ruliákl an.
Kaktáram legnagyobb része saját k ó s z i t in é n y e m , finom tartós kelmékből.
Túlfizetés szkoruan kizárva.



(WWW
mm—<■


Mindkét Üzletemre a nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
férflsüíabó-ilaclete
Erzsébet-tér, Elek-féle házban\'
Nagy választék
a legdivatosabb flnom angol és belfflldl kelmákhia.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond forilittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás*! tisztelettel Kauf in ann Mór
férfl««abó.
Üzlethelyiségünket
ÍOOH. 6vi autftmxtuM lió
BORONKAY KÁROLY ur át\\ \'eszi és azt arra az ¡dőre
vagyunk -
kénytelenek.
Kbból kifolyólag alkalmat nyújtunk a nagyérdemű vevóközönségnek, hogy szükségletet
nálunk 7£en olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
kiüríteni
o
c
L. 0) Q.
n c
o o
_D
CO
SÄjalma^kalapok
All/olmOC sárga cipők, valamint
/iladlllldo harisnyák és keztyük ==,
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olc»ó árért
Armuth Sándor
áruházában Bazár-udvar.
kapható
nagy választékban
II p>
ff
a>
i
o
P?
II
Árverési hirdetmény.
ZÖLDHORDÓ\'VENDÉGLÖ
Hunyadi-utcza 17. szám
= a szinházhoz közel =
J<*> KOI«
wr KITŰNŐ MAGYAR-KONYHA
HAPONTA FRISS CSAPOLT QÖR
Kerthelyiség , . . Teke-pálya . • .
Tisztelettel FISCHER JÁNOS
vendéglős.
932/903. végrh. sz.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1903. ! évi V. 228/1. számú végzése következtében dr. Weisz Lajos nagykanizsai ügyvéd által képviselt Kellermann és Scharmann bécsi cég javára Braun Sándor nagykanizsai lakós ellen 434 kor. 10 fillér s jár. erejéig 1903. évi április hó 21-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felül foglalt és 2800 koronára becsült női kabátok, bolti felszerelések, 1 Wertheim szekrény stb.-ből álló Jngóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1903. évi V. 228/1. számú végzése folytán 141 kor. 20 fillér tőkekövetelés, ennek 1903. évi március hó 30-ik napjától járó 0% kamatai, 434 kor. 10 fillér után 1902. november I tői 1903. március 30-ig járó 0% és eddig összesen 84 kor. 90 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összeg levonásával Nagykanizsán a helyszínén leendő eszközlésére
1903. évi junins hé 25-ik napjának délelőtti 8 érája
: határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel (hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. ;és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet igérőnftk becsáron alul is el fognak adatni.
Nagykanizsa, 1903. évi június hó 10-ik napján.
Maxímovits György
kir. biróaági vigr*hajtó.
II. évfolyam. 173. $z.
T"

Nagykapra, 1903. hétfő, juniut 22.

•i n- ■
mi
Egyas azám 2 fillér\'
■ ■■ ■■ pr ■• ■ • r~ac
NAGYKANIZSAI FRISS DJSÁG*
Előfizetni ára:
Hslyb« háthoz hordva »gy bér» 60 miér. • .*. .• Vidikr* küldéssel «gy kórt 1 ko&ot 20 fillér.
i—n—sr ... ■. ■ ■ i . itkm-TT —--------r- - - ----
--=-- -- -------------------____.¿i-u.
Kiftdó tulajdonosok: ¿> |P«||U« t,«*! 9
Krkuix és Ftr^u. r"*-* tJL.oiVA vuao. | ^
Szerkesztőséi? és ||{*d4>|ivatal: Kraust és K arkat pspIrktrtskMfcc. U
-—---—-\' .....-rvi-T-----r-T---------
Mifjtlitük aaponta korán rtggiL
Nyomatott a .Na^y kajtat friss Ujai«\' SMtx*dÍMS / »yof^ájábaa. >

)
■\'

ll
>> r
Korhadt oszlopok.
Nagy az idegesség és izgatottság . világszerte.
Az emberek állandóan rémképeket tatunk és igaz, meg nem igaz mérésiét hírekkel ijesztgetik egymás
A JHtup a szerb tragédia, tegnap-• elot® megliiusult bolgár merénylet \' és tegnap u szultáurél szóló rémliirek. f Szóval, minden napra pattogatnak egy kis szenzációt, mely ma holnap , megszokott lesz és elveszíti szenzá-; ciós jellegét.
Pedig a lárma, a riadalom, az idegesség nem ok nélküli. Korhadtak az oszlopok, melyek a mai állami és társadalmi élét épületeit tartják. Megkorhadtak a sok súrlódásban, melyben az osztályok ielu-\' kezetek részesítették Gltct.
Az emberiség nem csak kenyérért hanem jogokért is küzdött mind ezektói fogva és épen azok szedték el tőle a jogokat, u kiknek ö adott jogot maga fölül t. .
Nem öntudatlanul, hanem tudatosan tették és sdgitségíti vették maguk mellé hol (fi papságot, hol az arisztokráciát és mikor mind a kettő a föltartóztathatatlanul terjedő szociális áramlatban elgyöngült, akkor az addig alantas szolgálatot tcl-jesitő fegyveres hatalom nyomult előtérbe, a hatalom tényezői erre támaszkodtak.
Ks a népből toborzott ciuberekot használják föl arra, hogy jy uépet sakkban tartsák.
Hát ez ideig-óráig lehetséges, de nem állandóan, mint a példa már i sokszor bizonyította, de legutóbb ró-mes bizonyítékát adta Belgrádba«.
A nyers erőre való támaszkodás , még sohasem bizonyult előnyüknek, mert amikor ez az erő hatalmának öntudatára ébred — és erre ébrednie kell, akkor már nem a más, ha-. nem a maga célját szolgálja <-s n saját akaratát, kényszeríti rá az or-, szágokra.
Franciaországban ezt idojokorán | észrevették és ellensúlyozták, Szor-i biábau nem vették észre, ott meg i volt az oredményo és félő, hogy emiek az eredménynek ott is, má-
1 sutt is utánzata akad.
i
J -
. Soknevü magyar szélhámos.
— Szomolai Józnof. —
Bármelyik spanyol gr.ind megirigyelhetné Szomolai József névsorozatát. Hispánia elévült lovagjai tudvalevőleg hitesek arról, hogj; vezetéknevük mellé oly kiuos hosszú praedíkátumotyu tudnak tenni, hogy emberliu legyen, aki azokat memóriájába tartja. Szomolai József azonban ebben mégis túltett rajtuk azzal a lényeges különbséggel, hogy n névhaünazt nem őseitől örökölte, hanem maga-magát \' ¡\\dowányoztn meg azzal, ttgy a hogy azt jól felfogott érdeke vagy a rendln-ség kellemetlen indlskrCeiója míavfi aggó dalma sugalta neki.
Szomolai .lózsef ugyanis V^yíke a legraflináltabb tolvajoknak es szélhámosoknak. Kova ifjúságától kezdve ismerkedett meg külömbözó lopások révén a rendőrséggel és bírósággal, s enemti múltjához azután mind jobban, jobban következetes is marad.
A rendőri krónikák s VH)prtoknak szinte állandó alakjává vált aztán már férükorábnn. Egy időig csak Magyarország szűk határában szerénykedett kevésbbé hasznos műkő-\'désével, de legutóbb immár a küllőidet is boldogította, ahol most nemrég Luzeniben utolérte a nyomozó igazságszolgáltatás keze: letartóztatták.
Abból az alkalomból írjuk meg röviden élettörténetét ¿a viselt dolgait, annyival is inkább, mert bizonyosra vehető, hogy Nzomolaí .Józseffel még többször fogunk találkozni.
A Szomolai-ak jelleme és lénye clletállhatatlamil vonja őket a mesterkedő gazságok hináros élet körébe. Egyszerűen jellemüknek velejárója az. A mi realitás s logika, az a ha-zudoztisba s kuválygásba vesző lényüknek mindenkor idegen.
Szomolai József bölcsője Budapesten ringott. A fiit eeinosan rajzolt s atyja építési rajzolónak szánta. Me lehetősen haladt is, amikor egyszerre csak egy apró lopással tette magát nevezetessé. Valamelyik társa bánta azt meg.
Szomolait aklior három heti fog. házra ítéltek 18 éves volt akkor. Kevéssel rá újra feltünedezik alakja a járásbíróság tárgyalótermében s most már 3 hó íogházbüutetéssol sújtotta a bíróságí Ítélet,
Ily kellemetlen tapasztalatok utáu Szomolai beállott fináncnak, de ge-niejo itt sem hagyta ej.
1892-ben már a fegyház levegőjével kellett megismerkednie. Lopás csalás, sikkasztás, közbiztonság elleni kihágás címen 4 évig került zár alá.
Mint látható, Szomolai József élot-
Ifju emlékeihez ragaszkodott is. Az épitőrajzoló és állami pénzügyőr elég hangzatos foglalkozásénak ugyan vége szakadt, de nyílt más. Szomolai amint kisétált a víci fegyházból, levétette dus bajuszát és beállott részben uraságnak, részben urasági inasnak. Javarészben kí-dcritctlen „bűnügyekkel* szaporította tapasztalatait, míg yögre egy lopása révén újra erősebb cOllisióba került, a hatósággal. ÜlOl-ben VoH.
Gaál Gyula kolozsmcgyei lüldblr-tokoshoz egy szép nap, egy somoly-gós tekintetű, borotvált képű fiatal ember állított bo.
Kreszli Péter vagyok — kezdte — hallottam, hogy Nagyságodnak szüksége vau inasra. Szívesen ajánlkozom. Az úrias modorú inas megtetszett a földbirtokosnak s Szomolai — mert ez volt Kresztí Péter — másnapra szerződve volt, ami a földbirtokosnak hamarosan kerek
a
sarcolásához k a jókor való — tova-íllanáshoz. Bejárta Európa összes nagy városait
Nemrég füzemben bukkant fel, ahol azonban rajta ütött a reud-örség, amelynek ma is foglya. - (
A luzerni rendőrség karöltve a budapesti rendőrséggel — a hal | a nyomozást Eperjessy Károly j rendórfogalinazó vezeti — melegen » érdeklődőtt a magyar szélhámos viselt dolgai iránt, a ki Immár pálya- j fntásúban a kontiígen« \'valamennyi rendőrségének adott dolgot. i
Számos épülptes dolgot derítettek \\ ki róla. A nyqmozás még mindig folyik élénk bizouyságául annakV hogy Somoskeóynek akadnak utódai j s Szomolai o t^jen is kétes dicsőséget szerzett a magyar névnek.
Semmi som jellemzi jobban öt magát és szélhámosságait, mint a
neveknek a^U jtalmazata, a mel.vlyol ; t/wv> r ,•- --- - --- pályafutása alatt szerepelt. Az élne• IU XJ^ koromgaba került. Ennyivel Veknek ogész sorozatával élt. Íme. szökött meg az iu inas. Szomolai pseudony.njeí:
n. rendörségiV hiába kutatlak Kresztí Péter után, amikor egy h -sonló ujabb oottel kellett fog-lulkozniok. Hcrzog Jakab a Bécsi Montags Kevue kiadóját Kova-lovszky Ferenc inasa érzékenyen meglopta és megszökött.
A budapesti ruudőrség csakhamar Itiderítcttó, hogy Kovaloszky és Kresztí egy s ugyanazon személy, mely mögött a sokat igérö múlttal bíró Szomolai rejtőzik.
Szomolaibnn akkor kezdett a szélhámos tempó kídomborodinl. A szél* hámos a tolvrytypus, kifejlödöttcbb alakja: Szomolai már akkor odaért lassú, do biztos kifejlódésébon.
Mikor Gaál Gyulától síkerüllen elemelte nz 1000 koronát, IJuda-pestro jött. Mindenütt főispáni titkárként szerepelt. Az inas azonban ur akart lenni s inast fogadott magának. Kovalovszky Feroucct szerencséltette ezzel, aki egyszerre csak arra ébredt fel egy szép napon, hogy az uraság megszökött a — »cselédkönyvvel.
Szomolai ezzel — péuzo fogytán lóvén — elzónázott Bécábo s Kovalovszky nevén beállott Horzogboz. /vz attól szerzett pénzen a citromfák és unrancserdők hazájába szökött. Ouinto el Mareben Spiolmann Henrik bcssi uiagánzó lett belőle. Bebarangolta aztán a szép Itáliát, míg végre Covmousban Utolérte a végzet. A budapesti főkapitányság táviratára letartóztatták".
Onnan azonban sikerült mejpzök-nle. Az azutáu következő Időszakban tisztán az előkelőségre adta magát, a „gentleman" szerepét játszotta. I. osztályú kocsiban utazott, elsőrangú szállókban lakott. Mesteri módon értett az adósságok tobriká
pályája olég csinos^ indult meg. Hásához, az emberi hiszékenység meg-
Oroszi Józspf, Bezcrédí József, , Szél Kálmán, Czcri Zsigmoud, Kresztí Péter, Kovalovszky Ferenc, Spíel-mann Henrik, líoda József, Síreli Alajos, Schur Miksa, dr. Hoífmaun, 1 Kuttruf Gusztáv, stb.
Mikor Luzernbcu elfogták, rögtön érdekes m^sékcl talált fel.
— Apám — úgymond — magyarországi gazdag földbirtokos. Bőven ellátott pénzzel, de szerencsétlenségemre boJesforettem epv szegény lányba. Azóta atyámmal hadilábon élek. Maga«i saakitottam meg vele minden közösséget, /»rabár meg vagyok róla győtíidvc, hogy rögtön eleget tesz nénzbeli kötelezettségemnek, mlhelycst megtudja, hogy ininö félreértések miatt tartóztattak le.
Valódi kilétemet ép azért nem árulom el, mert az egyenértékű. lenne a család s nz én tönkretéte-lenimel. Uoa»áasanak szabadon s\' kezeskedem . . Kiszakított röpke vallomásából látszik, hogy; a sok-nevű szélhámosnak dúsan tennő ■ fantáziája vuu, bár nem sok logikája.
Amiuthogy egyáltalában a szél-\' hámostypus fantázia dolgában mindig elöl jár embertársai fölött, akiket realitáshoz szokott életmódjuk szolgálUtt ki ép áldozatnak.
Szomolai József most előreláthatólag sokáig marad a küllöldi bató-j ságok pártfogása alatt.
Sajátszerű gunyoros vonás tükröződik az arcúból, melyből valami fö-í lényszerű httás sugárzik ki.
Mint ahogy a szélhámoskodás sikereinek elsőbb magyarázója is az,-az auktoritás számba raonő hatás_ ami ez eltévelyedett alakoknak majd:
mindig sajátsága-
Si. £


I--
j Kliiiflii-Htóonfáry,
Teleforjelentés.
Konstatálom, hofcy Kbnen JUéder-rftry gróf horVát báűt k Felség megbízta azzal, hogy elnöksége alatt ftlnMtt* meg a kabinet". Hé-dorváry a megbízást elfogadta.
Ma Teggel fél 7 órakor találkoa-
tak Sacher fofcadójftUftn Kbnen JELóderváry és Fcjérváty. Itt rötld ideig tanácskoztak, uzkin együtt baitattak a Burgba,aliol 11 óra utáu a Felség miudkeUőjtiket CgVílllus kihallgatáson fogadta. A kihallgatás fél 1 órái^ tartt s nyomban utánuk KáUay Benő köiUís pénzügyminisztert fogadja a király. Délután Hédw viiry Isu^ t. kibaügiktíi-sra megy a Kelségfcea, eöeüog Fojérváry is, aki keddig Üócsbon marad, mogbi-Yást kap uz uudierftiára.
* v , .1
Báos, Jun. 20. Tolefon jelentés.
Az nj dezignált miniszterelnök valószínűleg csák holnap fogja publikálni, hogy ő nz ttj miniszterelnök dacára ounak, hogy már tegnap délelőtt, az első auaoncián a lcglia-tározuttabb formában el/ogadta a mogbizaiást, A titkolódzásnak oka az, hogy a bán előbb alaposan in-foruKÍlótai akar, kap-e kabin otot s lm igen, milyen föltételük, heiyeseb-ben katonai engedményük mellett.
— Nem akarok ugy jteni, miut Tisza Pista moudotta vacsoránál a bán. Előbb ismerni akarom alaposan a helyzetet csak o hét végén. A helyzet oly zavaros, hogy iideogai-tóbau sokkal kényelmesebben s kevesebb felelőséggel tudatom összetoborozni kabinetet. Publikálni csak akkor fogom ruiüiszlereluükjségemot ha meglősz a kabiuetem s velo a többségem.
Bécsben nagy várakozással néznek elébo a bán Vállalkozásnak.
Katonáéi: 6a a magyar politika.
A tegnapi napnak egy igen nevezetes momentuma tolt az a hosszas
olyan engedményeket bo* magárai, jségi pátt réttérfl a« fogják indit-mciyck nagy meglopotés számba vftnyozni, hody a
forfok teeunl. kép*H*Mhiz m királyfia*
teláratot, amelyen arra
kéri, hm&r ®«"da
M _ \'1JL e_IX____ i rm
tém
fognak
PoHtUAlis telefroéen.
Tegnap délután eresen mttfcflcWft a budapest-bécsi telefon.
KAllav Béni, fchuea-UéUorvátytiak a puliival kareazlufja feken
érintkezett telelőn if*>ári Széli Krl-ruáunal ós gróf Andrássy OyulAral* valamint gróf Tisza Istvánnal.
UoMólgotésűk arról íolyt, bo«y a kormánypárt ktlJőmbüzó és hála Istennek, uoflobetéü nagy számban levő frakció roll) álláspontot logl.il
nbc
aosftre » iH intézze el ma gyar emb«i>ekk«l Magyai\'-orteáq válságát!
A Czegiédan idozo Ferencért is távirat ment.
Kossuth
•mm
a
unk n Kliun-llédornirrval sze«üöcu
A fel világi omlásuk, mulyeketKálky,vé Béni kapott, bixszoriüt ndndon irány-- . . . .. ban megnyugutóak volVtk. A bún JÜ-lA* &
Smutíbs öngyilkosság . fövaresban,
Egy köztiszteletben álWt olőkelő fővárisi ügyvéd toynap esto önke-got vetatt életénok. Air ön-melynek részleteit alább
BAJOS, ÜDE
¿1 Itép lom a női .-.re«, ha Dr. U U V A lífole
gyOnöyyhUgí-chúmmel
>oijut gondozzuk. ft-óijá 70 60. Narr WjjeJy or. Kapható ¿pesten
Városi eWtMi*
K;<T4-títei* té Vim*tt. tuti

ismételt (auácskozAs. melyet báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter és Pitreich közös lmdügj\'minisz-ter folytattak Bécsben.
A léliiivatalos jelentésok szerint „aktuális katonai kérdésekről" folyt szú köztük. A valóság pedig ez:
Mikor lüiuou-fléddrváry tegnap délben audiencián volt, a király íöl-njáulotta neki a ka6inétalakitást, do megkérdezte, hogy mily mórion vél eleget tehetni a megbízásnak és mit tart szükségesnek nrra, hogy a magyar politikai viszonyokat reníibe hozhassa és hogy a magyar ellenzék ellcutállásával megbirkézhassék.
A bán erre kijelentette, hogy nagyobb engeményoket tart maratlan-dónak a kirlonai Ugyek tekintetében, mert igazi hatást csak igy lőhet elérni. Lészlotes tertet is adott erro n-\'-zvo. és azok a magyar politikusod akik Khuen-Hódenráryhoz közel ak, azt mondják, hogy a honvédelmi miniszter os*t}a a bán nézeteit e tárgyban.
Fej rváiy és Pitreich épen ez okból tanácskoztak iá azon, hogy az engedmények tekintetében meddig lőhet elmenni. Végleges megállapodás tegnap nem történt ugynn, <lo Budapesten arról vannak meggyó* ződve a kormánypárti képviselők hogy a bán," ha kabinotAlakitás céljából Budapestro jön« okvntlonttl
megnyugtat bet. A bán ezutt.J nem tog oiyan ío gadtatásbaa részesülni, mint kilőne évvel ozolótl, mikor Wekerle holyébo akarták illtetni.
A ssoolaliflték Kbnen-HódervAry ellen.
A legnagyobk ellenszenvvel n budapesti szociáldemokraták fogadták uzt a hirt, hogy gról Iüiucn-ílóderváry van kiszemelve minisz-tcrelnöknék. A -reakció emberét látják benüe, akinek fnlróják, hogy Zágrábban rends/.oros hajszát végzett a szociiilisták ellen ÓS aki ai-kalmasint íelujitiuiá azt az időt, hogy — lefotografáltassa a szocialistákat, mint ahogv tette rerezol Dezső, a „vuskezü" bolllíryminiszter.
A fővárosi szociális iák arra n hirre, bog)\' Klmen-llédcrváry lesz a a miniszterelnök, ez okból el-batározták Bokányi Dezáő elnöklete clntt, hoyy minden tőlük telhető cióilnn nk (dákokat görditenek Khuen-H^dcrváry útjába. Folytonos tüntetésekkel aknrjíák lohetetlenué tenni kormányát Maíp,>:,^01\'szág^al,•
Hogy céljukat eléljék, a szocialisták nagy tüntetéssel készülnek fogadat a bánt mindjárt akkor. /íiikor knbinetalakitás céljából megérkezik Budapestre.
A Korduth-píitt Ismét haroba keid.
Nagyjoieatúségü akciót kezdett ma a Kossut h-párt.
Az éjszaka folyamán értekezletet tartottak a Belvárosi kávéházban, ahol elhatározták a következtéket :
a mai, vasárnapi nap lölyarnán kérvényt intésnek a képviselőház olnökségéhoz, radyben azt kívánják, hogy haladéktalanul hívják a Házat.
Kifejtették a kérvényben, függetlenségi párt nem nézheti
városban, rökbon.
Dr. Glöckuer Samu bánkeszi születési! fővárosi tlgyvéc!, kicok V. Vadász-utcn 27. sz, idatt van az irodája, tegnap este 7 órakor beszállt a London szállodába, a 62. sz. szobába.
Este 8 órakor aludni tért, és meghagyta a szobalánynak, hogy no költsék\' fol.
ifa reggel D órakor gyanússá vált hosszas alvása és midőn a kopogtatásra semmi válasz sem jött, feltörték az ajtót, és a belépők elé iszo-nyu látvúnv tárult.
Az ügyvéd ott íoküdt felöltözot ten a pamlagon é^ jobb halántékán a megaludt vér alatt kis lőtt sebe jobb kezében forgópisztolyt találtakt
Az öngyilkosságot még az éjjel követhette el.
Az nsztalon egy névjegy feküdt, melyen csnk azt irta nz öngyilkos, hogy nála 1G2 korona készpénz v an Dr. Glöekner Sainu egyike v olt a Halai ügyvédi gárda legtehetségesebb tagjainak. A szocialista mozgalmakban is élénk részt vett.
Az öngyilkos levelet hagyott bálra dr. Diner-Dénes hírlapíró cimóro. A levélben öngyilkossága okául családi viszálvkodást s lelkének meghason-lását hozás tol.
A hivatalos vizsgálat megindít lotln.
Szeri) polftiKa as a „verrucktes tolKerfass,"
Egt szerbfaló mondta annak ido-Szcrbiáról, hogy az nom egj\'éb,
jén
SMKBMiMBt \'
hogy a tét-
lenni, hogy midőn az ország ily fe-letto válságos helyzetbon van, akkor a király idegen állampolgárokkal tanácskozik a válság megoldásáról 6 a magyar politikusokat mellőzi. Héderváry, Kállay, c-iolnchovszky, idegen állampolgárai, ők nem intézik Magyarország sorsát, üljön tehát össze nyomban az országgyűlés, mert a hazát komoly veszedelem fenyegeti. ,.
Huszonnégy függetlenségi képviselő alá irta (törvény szennt csak 20 kell) s a kérvényt beuyujtották a Ház elnöki hivataláhez.
A páft azt hiszi, hogy a Házat^olibossitH. legkésőbb
keddre hiVják össze,, miután holnapra azért nem lo-: r\'ubt. mert Apponyi, Taliiáa és
x Kalopilou. Or. Relteus (PiVrís ecoctás hatási: n^v^nynedvekből készült arevíze, a legusnayftbb foltos, kiütéses, «árpa srebört teljesen megttsítílja, nagv mértékben megfehéríti és a ráncokat ol-fünttii, és használata Által ütital, üde, rózsás külsőt nyerünk, használata Arta\'.-raatlanságáért kezeskedés. A Kalopsion Ara: 1 üvog 20 kor., próba ü»eg 5 kor. Csue ón reruma elJen tegyen egy próbát mindenki a S i al a y-f él o .Sósborszesz" -szel, bármily ré« is legyen a baj, egész biztos hatAssal bír, égy Üveg Afi 1 korona. Ujvar.ott a legújabb, legjobb „HSKKÜLÉS" bajosznöresztó kanható, Arfc 80 fillér. Vldrtki me»r«>n-(delének posta fordultával elintéztetnek. Sz&lav .Kleonora* illttszerkereskedésé-ben Budapest, IV., Recskem.ti-utca 6. sz. alatt.
x 85! gyászruhák, gyászeletek alkalmával ajáuljuk 11 o r v A t h és ,J1 a i A a z nöi gyAszruha-készitó vAlla-latAt, Budapest, IV., Váci-utca
Bürgönyíleg beküldendő a mellbőaég és: „ " „^f « i« V BlíbossiR egyszerűen elfizL
ment, hogy jöjjenek azonnal. A Há2 keddi ülésén a ÍQggoÜCn-
x BdjuaK- 4« o*nkállnöves«tő1,
hajnOvesztSt, arcxsxépttöt CMkú Tibor gvóg) szerész mai hirdetése
rbaniel elnökök nmcserrek Buda-,0;8ík rt,!ldfllnl., . . 4 pesten. Mind a báromnak táv hat S^SS
gyúr\'1 íöraktArAban Ferenciek- tore 4. kaphatók.
mint egy őrült lőporos hordó.
Más valaki Szerbiát a suporlati-
vusok országának nevezte el, egy harmadik valaki pedig a képtelenségük országának.
Ezt az állítást efc a harmadik valaki azzal indokolta, hogy Szerbiában a politíkfii meglepotések annyira napirenden vannak, hogy még a legbcnlentesebb szerb politikusok sem tudják vajon mire virrad a holnap. Meglehet, hogy ma a király elmegy kortoskedni, holnap mint a keleti dospotizmus képviso-lőjo olyan liberális alkotmányt tukmált a népre, hogy annál liberálisabbá! még Széli ttr som pipált.
Megtörénik, hogy a bureaucraták liberálisoknak nevezik magukat a konzervatívok pedig mellüket ver-desvo büszkén kiáltják, „hogy ők a haladó párti ak" — és igy tovább.
De Szerbiát a változatosság országának is nevezhetjük. Aiig van ország, monarchia, vagy tartomány, mely királyát, császárját, avagy helytartóját — akár a helyzet kényszerítő hatása alatt akár más szempontokból — nnuyiszor változtatná, mint éppen a szsrb nép. 100 esztendő óta Szerbia vagy tízszer cserélt dyna^z-tiút és ugyanannyiszor regenséget.
Tiz Uralkodója közül csak kettő halt mog a trónon — közönséges halállal — nz egyik két évi, a másik négy heti uralkodás után.
Jellemző, hogy Szerbiában — Sándoron kivúl — egy sincs eltemetve. Az első Obrenovics-párnak és az Obronovics családoknak Krusedol-ban van sírboltja.
Szerbiában a forradalom sem valami újdonság. Kilencven esztendő óta Szerbiának kilenc forradalma volt. .
Volt azonkívül három véres háborúja és egy egész csomó merénylete.
A közbiztonság — ha most nem is valami féuycs ~ Milos ideje alatt szitiie példás volt. Az Üzlettülajdo-nosok nappal ha elhagyták holyisá-güket, egyszerűen csak egy szökést tettek u nyitott üzletajió elé és ez elég volt arra, hogy oda senki be no mehessen.
I. Péter király — mint mondják .— ennek az irányzatnak.az embere.
lati-una 28, ^
ZsibAroa-meajsrok hol gy4*trubák4 órajBebizonyította hogy a
alait készülnek. Vidéki mejirendeléíuiólr- - - \' ^
forradalom és ös&ZHOakttvés szerve-
Mindenki moggyözödhetik arról, hogy az
99lloxi£B«-l«a|fesfőszorfifi
A beszentdt konak folaí, mire. az u j király ol foglalj a, már mentesok \'lesznek a király gyilkosság látható nyomaitól — a vérfbltoktól. Péter király lelkiismerete nyugodt; a nép még éljenzi; hogy sorsa, végzete milyen le z ^akaun még — jöven-
éa fekete) V legjobb. Bámulatosan hat, teljeeie Ártalma«» zsiradékot nem tartalmaz, epyexerl hátánál«! elegendft.
Eg*y ttvegf ára 1 korona 20 fillér.
X kor. 60 fii. eltílegea beküldtse esetén bérmentve. Kapható kisá.
réiaf a féitoiAiénAi IftQANG KÁLMÁN „Sáfkáfl)f"-dííijeíüja\'
BUDAPEST, EgyeU«.uU»« ll)B.
még a lcgbenfcntesobb szorb politikusok sem tudjak vajon mire virrad a holnap. Moglchot, hogy ma a király olmogy korteskedni, holnap mint a keleti despotizmus/képviselője olyan liberális alkotmányt tukmált a népre, hogy annál liberáli-sabbat még Széli tir sem pipált
Megtöróník, bogy a bureaucraták liberálisoknak nevezik magukat a konzervativek pedig mollükot verdesve büszkén kiváltják, „hogy ók a haladó pártiak" — és igy tovább.
De Szerbiát a változatosság országának is nevezhetjük. Alig van ország, monarchia, vagy tartomány, mely királyát, császárját, avagy helytartóját — akár a üolyzot kényszerítő hatása alatt akár más szempontokból — .annyiszor változtatná, mint éppen a szerb nép. 100 esztendő óta Szerbia vagy tízszer cserélt dynasz-tiát és ugyanannyiszor rogenségei.
Tiz uralkodója kózttl csak kettő halt meg a tróuon — közönséges halállal — az egyik két évi, a másik négy heti uralkodás után. -
Jolleiuző, hogy Szerbiában Sándoron kívül — egy sincs eltemetve. Az első Obrenovics-piunak és az Obrenovies családoknak Krusedol-ban van sírboltja.
Sajnbfában a forradalom sem vtu lafnl\'nidonság Kilencven esztendő óta Szerbiának kilenc forradalma volt.
Volt azonkívül három véres háborúja és egy egész csomó merénylete.
A közbiztonság — ha most nem is valami íénves — Milos ideje alatt szinte példás volt. Az üzlettulajdonosok nappal ha elhagyták helyiségüket, egyszerűen csak egy székest tettek a nyitott üzlotajtó elé és ez elég volt árra, hogy oda senki be ne melics.seu.
Ennek a páratlauul álló közbiztonságnak a magyarázatát a büuö-söknek rendkívül kegyetlenül való megbüntetésében találjuk. — Akárhányszor megtörtént, hogy akit tol-vajságoii értek, azt egyszerűen — odaszögezték a bolt ajtóhoz, vagy arra a helyre, ahol a tolvajságot elkövette és ahol rajtacsípték. Az-tán egy időben — 1S90—y2-beu -megint nng.von szabadjára eresztették a népet,
.Most, hogy Katagyoigyevics Pétert kiáltottak kt egyhangúlag ki-rálylyá, ismét az eró?cbb radikális irányzatban kívánják az ország ügyeit vezetni.
I. Pétor király — mint mondják — ennek az irányzatnak az embere Bebizonyította ezt azzal is, hogy a forradalom és ösr/eegküvés szerve* zőit egyszerűen elűzi.
A beszei\'telt konak falai, miro nz nj király elfoglalja, már mentesek lesznek a kírálygyilkosság látható nyomairól — a vérfcltoktól. Péter király lelkiismerete nyi lát, a nép még éljenzi; hogy sorsa, végzete milyen losz, annak még — jövendő\' <^0 o változatos és u eglepeté-sekben gazdog országban nagy ue-• hézségekbe ütközik. Do azért ugy hlszszük, oz a trón sem áll szilárdan; a királygyilkosság elűzött szervezői mentként fognak trón mögött lappangni és «y< elégedetlenség psiráit — hisz a talaj orre itt mindenkor alkalmas — szét fogják hinteni. Ennok megjövendöléséhez az oseinények nyomán indulva, holmi tulólénk fantázia nem is kell. | I. Pótor azon a trónon üj, mclyj maga is egy „verrücktcs Pulver-; f?ss\\ amely előbb vagy ut\'bb . njf vcszúlycs, robbanékony anyagok kj- j zelébon UélsCgonkivül fel fog rob-^ bánni.
Elégedetlenek akadnak tt mindig; rendelésre lehet őket szállítani, A királyi trónnak kevés támaszra van kilátása, de kl is fog égy őrült ló-poros hordó közelében folyton veszélyben tartózkodni? A \'királyoknak itt legföljebb csak alattvalóik vonnak — ideig órákig — de igaz barátjuk soha.
Az 1888-ikl alkotmány visszaáll!-tása igen sok szabadságot biztosit a polgárságnak. Van sok olyan rendelkezése is, ami meg nálunk Magyarországban sincs törvónybo iktatva. Jgy i öldául az uj alkotmány értelmében egy lapnak a megindításához sem előzetes engedély, som kauezió nem szükséges. Elkobozni egy lapot csak királysértés esetében lehet, do csak ha az elkobzást a bíróság 25 órán belül jóváhagyja. A sajtó Szerbiában különbeu Is mindenkor szabad volt. Elmek illusztrálásául elmondok egy-két esetet. — Todorovics Péra a „Male Novme" szerkesztője és. kiadótulajdonosa, kit a radikális, párt hatalomra jutása után — kíközösitett hevesen védto Milán külpolitikáját —- a „Kndikal" ezimü lapban — az oroízbarát ellenében. Egy másik czikkbeu a „Kis üjság"-bau Mihály metropolitáról elmondta, hogy ó Szentsége az első török háború alatt 100.000 aranyat „elkezelt." Negyednap egy miniszter nejének szerelmi kalandját mesélte el. A tárcza rovatában élő és szereplő egyéniségekről irt naturalisztikus regényt. Vagy hét sajtópert kapott egyszerro a lap. Todciovics dühösen ütötte a mellét, adta a vértanút, hogy „tmn a nép barátját clakárják némítani-4 fúl ís mentették az összes sajtóperek alul. A fölmentés indokui ki-váló érdekességünk. A bíróság a metropolita 100,000 aranyának elkc-eléséról nem vett tudomást, mert az elkezdés szét nem találta büntető törvénykönyvben. Ergó fölmentette Todorevícset. A miniszter nejéről terjesztett hírt a bíróság egyszerileu nem hitte el. így bujt ki Todorevlcs a sajtópörök alól, ükkor, mikor a szerb sajtó tényleg már olyan szabad volt, hogy ilyen szabadnak lennie már egyáltalán nem lett volna szabad.
Lukács Jouő.
— Nom lilába fordul ttini napiig midin mar teljesen elveszdlnek érzi magát Müllcr Albert urhoe (üudopesi V Vail \'sz-utca 42 iF.) a villamos delejes kcieszt it. B. 86ÜÜ7. st. feltalálójához, mert valóban csak az az egy egyedüli ><Mtevó eszköz rheuma, asthma, kösz-viny szívdobogás epilepsi* stb. ellen ós nsni tudjuk elépgó ezen készüléket mindenkinek ajánlani, mert oz erodmény iiaszniltla eltal meglepő ös a mi "lis-.noróüflnket a következó köszónö lovél is igazolja MQiler Albert urnák. Egy nsgv Köszönettel tirlozom Ónnak találmányáért ; roppant fájdalmaira voltak ug) ar, egész haiantban, raint a fejemben, valamint légzési nehézségükbe^ szenvedtem. Minden kisétlet ós eszköz hiába való volt és csata villamos delejes kereszt R. B. 80967. sz, által Tettem e^é>«éK0», miért is fogadja tólem lokö-•elezö köszönetemet*. Teljos (úzteloitol: Haidukovlcs István Eszók.
REGÉNY.-
Társadalmi küzdelem.
t »e<UU UaBnl rtt^or. lila ILOiVAl flÜOO * kUadMi l*t l«Urtn.
A sírban lerö újra Galand fclsta orra alá tartotta az üvegcséi.
—- luj, mondotta aztán, holnap reggelig elegendő.
Majd zsebéből /síneget vett elő és a detektív kezét-lábát erősen ösz-szekötözte. Aztán kijött a sírból.
— Ezt jól megcsináltad, Cserebogár Jóska, a jutalom érteel nem fog maradni.
— Mindenki legjobb tudása szerint szolgálja az Eszmét! mondotta amaz szentoskedő szemforgatással, aztán hozzátette.
— Nem tesszük vissza a követ Rézorru ?
— De igen.
•-.s Kézorru a nehéz kődaraaot átnyalábolva, visszatette holyére, elzárva a sirt. _
Aztán elmentők.
Estefelé, mielőtt a kapukat bezárták, bementok és a sötétben kilopták Galand Pistát a rótnai
sírból,
Aztán kocsira rakták és elhajtat-rak vele.

Mikor Galand Pista felébredt, egy magas, gömbölyű szobában találta
mugát.
Kendesen bútorozott szoba volt.
0 az ágyoo leküdt teljesen fel-öltözötten.
A szoba világos, volt ugyan bái\', első tekintésre Galand Pista nem látott ablakot,
Aztán jobban körülnézve, láta. hogy a szoba felülről, a tnenyoze-tco alkalmazott gömbölyű ablakon kapja a világosságot^
Galand Pista, akárhogyan erőltette meg az agvát, nem tudta elképzelni, hogyan került ide.
Csak arra emlékezett, hogy cserebogár Jóskával elment a római sirhoz a törpe gyilkosa után.
(Folyt köv.)
Aa „ANKEK,"
élet-és járadék-biztosítótársaság
M^jyarorsrági vezérképviselöség:
Budapest. VT, Doik-tór 0. axim,
(Aukcr-vira,) n ttr««*** sají.t hibban.
{ALAPÍTTATOTT im) Vagyon X63 millió korona. Biztosi táeí állomány MO millió korona Eddigi klfisotésok 248 nülUó kor.
A r.yereinényosztaWkolckal biztositöttak 1902-ijen a vegye* ós halálesoti biztoiitA soknál A1 osztalékterr szerint, az évi biz-tosiWsi dij 25 az&zalék&t kapták készpénz ben kifizetve. A vegyes éá takarékpénztári biztojitisokuál ü) osztalékterr szerint (éven-kint emelkedő osztalék) az Osszos — az egész biztosítási tartamon ¿resztül be-Üzvtott — dijak 3 százaléka, illelólegai 6vi dijnak
Szeiizitazltf* kiadás
Draga Masina
3. 4,
Oj_7, 8, 9 év után
w. v, «i p iv m>n
0, la, 15, 18, »1, 84, 27 százalék
flzetUtet Jilflnyös Jdtifft.^
a belgrádi vérfürdő Bgyedült okozója
Saját tudósítónk hiteles adatai, kitoldott rajzolónk holyszinon készült rajzai.
A konak titkai.
i
ZÁLOG
BAH
L
Uri hOllSJKCYKKÍ.l »«Jit r» m«I »al\'otn Wl i. »•
{»««bb kúlciúnt »dok, t»«T * *o«j»nr»k«i r0"-, t\'.wn a napi irM» « «Udo«\' iiü.ai, .«kit c«tkMt hiTl i««/-ItlhítU«», » kOlitiBíftUt ki»»-pinjrLen kifl/cttm.
FLEISSIS SÜIIQOR
óanUhaza
Btiáapesl, E\'iséW-Wfift 2.s i
UK BOnSJEOYtl ZÁLOQOAK VANNAK C9-AZOKBA WAOASABfl KÖLCSÖtfT
RIVAM, rOROOUJOK BDrÉLO JÓ25Ef &ANKHÁZÁHÓZ UUDAPKUT.\'KAROI.Y.KORirr 1. alapittatoii wr*-Ft>r
Natália méltatlan olkcrgotéso. — Szoknya-politika. — Draga Maaiiia nyüt ualonja ét! cselvetése i.\'
A vámpír. A rémes éj hü felírása,j
Ezen sz&mbaa egy nj rogényt kczdűuk.J
Ciimo: ;
Asszony! Golyó! Töri
Száz éres ^éres küzdelem a koronáért\' Regény Szerbia ielonébel és kflzel múltjából. 40 rendkívüli érdekes képpel és pedig
A merénylők bevonulása. — Sándor király lelövi áruló szárnysegé-; dét. — A katonaság megszállja a. Kouakot. — A nekivadult merénylők a már halott királyi párt fosz-J lányokká lövik és kaszabolják. —, Drága királyné utolsó arcképe. — Sándor király nejével, tisztjel köré-!, ben. — Drága királyné arcképe egy festmény után. — Sándor király utolsó arcképe. — Drága királyné és Sándor király esküvőjük napj n.
— Sándor király, mint trónörökös.
— Sándor király trónraléptckor. — \\ A szerb királyi pár. — Sáudor trón«: örökös Biaricou. — Milán, Natália, a SO-as években. — Drága királyné hulláját kidobják a Konak ablakán.
— A merénylő tisztek zeueszóval ünneplik a gyilkosságot. — Obre-uovícs Milos (1790-18150)— Obrenovies Mihály (1825—1868) — Mi-; Ián mint tióüör>kös. — Milán trón-; ralóptekor. — Natália. — Milán kl-! rály, fiával Sándorral. — A régi és uj. konak. — A konak fogadótemie. — A katonai akadémia. — Az államtanács ópületo. — A Karagyorgye- i vies csal d összes tagjai és ősei.-—. Obrenovies Mihály a ravatalon. —, Aiiinpies ltankó tábornok. — Les--janin Mllajko tábornok. — A szerb . csapatok kivonulása Belgrádból a. török háborúba. — Zach tábornok.:
— C&ernajel? tváboruok. — Miláu-kovícá ezredes, hadügyi osztályfő-nök. — Nikolics hadügyér. — Mi-loikovies, belüpyész. — Üruics, igazsi\\gügyé?>. — Sándor és Drága • esküvője. — Drága és Sáudor esküvőjük után kocsiba ülnek. — Sán- ]
és Drága esküvői menete^ — , Manzuroff, Kuma gratulál az uj \' iárnak. — Risztics Jova. — Bel- j áft látfcéjie a I)unAról. stb. stb. Á „K&tos Családi Lapok" ezon : remlfíVlll érdekes száma kapható \\ ,taln<lon dohány tőzsdében, nagyobb ; könyvkereskedésben és megrendel- ; hető 40 fillér előzetes beküldése í ellenében a kiadóhivatalban Buda- } pest, VI. ker., Ö-utca 12. sz. Külön- j ben a „Képes Családi Lapok" előfizetési ára 8 hóra csekély 8 kor, |
ji niu:i 22.
Fórnak
* Nőknek
îr^^*", tf«t uitíka
HfMllNBlMéi U,blatoaabb rifî-
^ianid « labducftok"
kti&opiUak. liT Mm 109 Ojbltft tartalommal (lootn baauiUati lUtjlAM*\' • korona. Vldtk:« • kart»» t!Ma<ti bUUdiu rai» uUdt*1 rtaiMI
turUM kôsiTiay.» i»i:n»{iluj, , «(ko l*r)*t>k «
Sapol-köszvéBy-kenöcsöt
**(fK7wrrxü I Nunkftblr«l V|«uti{i> !••*
Kflfdell LUt(* lnUiu tttf it iaaira rauinatikus
ka.o» fL\'ir. I t^fftonatba»

.Bajusz-és szakidtól szar
Kiiünö hálásáról «áratalau olismefö irat lauuskooik. Gsalhalatlnn, biftos eredmény I Csak nálfitaboaKírantí valádi, Ara 1 kor. 20 fillér.
„ KiOtta* rktaéáil bM tNk kStíl i.
•\'MUteMUl luJatttn, k»«r04kk *4 te kteajWbé»íi»»k ittji:
,At Omea klrfeUU atti^ktl mr(U«iilMI«ro, rta»k ktuiPhiU»". b»fY bajuuvtn niit »\'.t yth ytedor. luaj-\'uűTrxiiUnofc. AtadrOiJ.
lA)dilr..n, UU»,uil, úti
mi.\'iljti.»:«; núrif rt« banlabriklât, Uo
U\'JJTVllof * fff»U.I

ÍMT\'.tl»
, ffoiucr Ulmakat, jllUiaUtl« f/i|».t, i
ortlíitUó labdnoa li kor*na <0
> rxu>H, c*ir.kh»«of«u«l. nffltmllM. karaulca«nt<
.......... Al
X Ot, tlKIlf
MldlJJTO
•I. a f\'fju kar. Kn <Uboc L^irais-fila réf. 4a
i.iUtd
hAdta. ii oviitii j,
\' k«( «a luakal,
ájkil. rjírut-f r»a kuilaLnakat, •vilort, hajllUialatltn aia fi\'f/a|»tl, ár » a ril*
Kapfcali a ti- és MÍIkOidtat rakUi: juajw xir*iy* tyigytktbun sai^iiw \'
>.. t->u<bat-Ur-Ma.*lt64.,. VT. at Wtr«3d»lc«l4 uUmól tjIr » •!«*{**
baktldtaa rafUatt. ocx Z»«r 4« o»«r ktUaylUtkosat. •■—
ÍÜMMtMa t^niftl >
NEM BE TJEIRE*
^Î^^IHliâà\'SSiÉi jjlmti*,
MiMUtiM
mM«i UiAraxKX,,^LtrrHt U. «iL»jtZ{ * N T - bOI »nnhlNti u |
IkAoyvat tttxkjno* t*ltfK»a la» fa MÁtf ; | > iitiéklmiflilUJ na». AUoTf i-r* a.tV*A | ^níMUa |t!«a» m<« t»xa»k,M** natn "af
JOfflrtr
ggr gajnttwwatft -\'f."S
ftU*M fteatlfS ««f^nnoti niikUiixhdall« a
»»Baj-EfiSiHisaí® •
Ex Dim hajfanAá I AHM«UiUanl ^ &3«utblaii folyaitók íj
Som a kézou. ma a ft^bJr*^ »o» ft ruíia wO^tin souutaj foltot naoi LtfT és j fp oíjr kucnáljuk, m! imkor rúrol^ bokonjUk r\'ícjtrJíi^.
txn fiat haj IS 8—19 Mp (üait clyna ütU^ara varAsMlj», átint flatal koribűB wlt, aifRltrül, í9»Uni. Férft éa nd . egyaránt j
bif.tcs er«du-énynycl KMzná\'iiatf*. Ra^íáért, eWillalom a k6zoí{^»t I j
■ « . ÍMi ■ ii « i , ■ n» ■ ili\'tinl I
Artfe «aéfJMdra a Icqh.iMecoíiAS) A
70 OV4».
CU.4/JC-
»itqtiui; m ;
(♦.„\'M Ara 1 frcrffp»
hatíJktfJv nap waw.
Irigyen adok
rurftf«c< «« WvüA^cxn\'íAC. «URc
Wtft«#r« WnyitW gy6S7«nu-kkir«l4wl»au ! !
ífctU »taríl kifért»*!»» ir.<t.coJaí<\'l htÍT«:
TúÜár ûyziitt gytffrmMn ürmá.

JegvBrás eilen
í^ldnyooan éa kedvoxfi fel-tételek melIeU bUteeit a
Hazai
általános biztosító
részvanjtársaság, ,
Forduljon tohát az érdeklódö gazdaközönség bizalommal körülöli fclügyolöség, föügynökség, illotüleg holyi ügynökségeinkhez, a hol minden tekintetben készséggel adnak tájékozást.
Kárainkat gyoman éo mól-tányoeavi bonyolttjuk le, azou-folül keüvexö fixutési felté-tulekot aduntr;
4*1
--i»Lh«U" cojici cftVr1\'**«- TVtflra : >< «Mly^r k«M*o««. Cum
fwABAI
BmJapsst, VI., Andrássy-ut 24.
[ h «la maaka a/ancja na^pl-, kir- A* kusr-uarrl bat*r«kr»fck n h-ojT(/< lakdd d. ».
ÍO— 1 i/t ía •»<• 7- a-lf.
»»fi^afelil
.-«; Kotwohti-toJj c :»óm ..........
kHoa tnw hatjáé NKtifoly«« -1)
i.-tí i\'>ak\' ak t : •})»•. n nil*r
m GyifBSlI-íílD Kalcchu-lpjícl\'4! JwjflnK!
mi« \'«« iiofitarban. — rirAfeUr:
Városi fiijismWr a „Sze-il Hárötis^\'-w?
Qaja, rö-utcaa 3Ü4.
******************* ^^^
lUmlnor Hébert (Tyénvaaeréex»\'*\'*1
Cosmoticuns par excelience
9
vörös flummival elismert legjobb 6s legolcsóbb.
Szám Vörös
1.
i).
4.
3,— Ü.öO 1.— 1/20 1.00
o; 4.50 \'
1.75
írt 1.7ó. 2.50 gujnmi betét —.75
Kapható kizárólagosan :
-nél gv } wjuzeum iiá>ruü aes= Tcnilis rakeck ts labdák.

há\'-m kiviJii tulajdonság tűnik ki:, ftlnlcfcn-crárvo nom xeirealt, fó-i mrh<.rt nom Cas-tnlmax. ftU;atríRtel| cifojnaj vBTinak tnejvi/i^álrj ín ajúiiha, ftltdtlanOl Artalmaktan^
i *4flr«ijr s kor.. í^r^^n unir i v.r ^ \'vt*.
«rwnaküde,
w-r-rt--*i11 i y ..—^ róííis üiut ad, f«m»K«t n»tn tart«lram«, afm (Inidti b!«in<>\'Jthot,
%.kl\'.ui:J»r Uipr.J «> icnrftnUU ^HalmatUa.Nf,
T:x d-to« (♦!.*r, vr^y »-.rt\\ fűdet J kot)\'
H .!». iinif.it, • (}\'<»• JUCMPr/ri: r.oüt;aT\'l ál > 34oa Mily, — MrakUr : T6rJ:<|
Joxatf i\'^na.a. KltaU-ai » lié» Anlria.T-«»
Ü^^á-Ss Béla
¥
kocsiyyártó.
M
z «
Itnktároa tart knlörf.Me oiopíinn luxua kooult. rnlamint míndonfóle uj ^^ basz-ná\'.t kocsikat ölön Ö3 árak mol\'ett. — Miiulon o Bzakbn v«;\'A j.^vítJűjoU o.(«.hullatnak. — Kóyou lnjfyOu és bórmoutvo külJwlnek.
Budapest, V., íiinót-^örnt 4.
(Bejárat a llollán-ittozában.)
âââââ:
baáatalan kitünlotéséseiisinorés: 1990. Pária „(hand Pris".
WEGMÂNM-rendszorô malomépitfi iroda
•»»Jakab István mérnök
Budapest, II. ker<| Ho?v?áí«uxwa 23«
Hengerszókgyár Züriclibca.
Tíbb mini »7.000 p»w*lli«-)i»04*m»kal irálUtoUunk a tíU* Mût .en iájára. fc\':iUltunk ItirjJabb
"atonaàiri caiattal »llktott povoalUa-be 1 - ---^.-x..
i
nilkQlotliatat\'anak. «
atark«i«l3 axáb. blatonaá^l attal »11 ltot» pov«alUa-b»Pfaia\\ot drirAld ía «cjnDtnilt h«nxír»a»k«kat mindao ¡1 aiT»l«ban. VllachirB pMeal\'Jkw li«ui«iifliii; C*tik <* xlcil-iít *.
néUQIoibatsL\'anak. «gy kt3rt*ar« • lojrtíbb ké*r. Uaatrt »iUlk. A» «spollen bonja\'««kwk, un\'ltak tUmtltAtUo U UtforAaUlan f«h*r m adtök^von tl»*t» ltMtûkot «r\'o-
korpát mfl e«w Umadják. ilonf«it4r4* ki »an wiva. ♦W-Iü.iHii u»iti kell; kvfV t .-v hcnf.ibcn _ élnai m\\fa lí*«ll ki. ÍUnsar«ÍBkk«-l áfrvalfníJ oryan: Ji\',l.l! iUi-.\'.v «tlícl jlJAr*»« Ky»kor^tll.ví btmaUUuk Uudaptal. II-, llorvküi-u. ki. »r. nlalt ftUllilott uiU tatnalmuuban, hol m 4rU«kl&}k Uitid ntmaUtift nyaraak. a masukkal li-uit darkkWl >a ór!«»i prí\'.üi
■ak
a uio\'nar
Tarrak kai 4m k61UUr«?aWaakkal a«alxU*»k, •trAUnlank
«4 barcDd«K黫kot ¿a AUüAktUc kit
Juj»oa.
Vendéglősök
Van szorencíím a t. Tondéglös urak figyelmét — a közelgő idónyre tokintpltcl — é8-n* • ü r-axivntlyulmm fel-bírni. Számos k\'Allilá«on ki-Ulntctve I Ipcn jól müküdok, czélíierück 6« olciók.
Arak 24, 26 cs 30 korona.
Watierícli AíooIi!
Hudupeet,
VXI., Dohány utoza S. pb.
sm
R
prv ii
litilieniflsásra a íeoioOb kékitöszer I
Kincícnütt kap!intó.
6-ïOCE-ïSSiflGER TESTVÉREK
Büdapszoju-HózsacD, est 85.sz:iiii.

y
Nyomatott a tulajüor.os „UirlaptcrjíSít) Vállalat" kör/orjógépéu. (Cz>igtuJajdoaos: Székol iktor.)
Hétfő, junius 22.
Nagykanizsai Friss UJság
, A szegényember ebédje.
A népélet természetrajzát nyilván jól megsejtette az uz egyszeri uralkodó, aki imigyen sóhajtott „Vajha minden, alattvalóm fazekában vasárnap egy tyúk főne !" Kegyes sóhajtása a dolgos társadalom több rétegében — sajnos I — ma is csak kegyes sóhajtás. A föld-mivelő és állattenyésztő nép kora tavasztól késő őszig, tehát épp akkor, amidőn testének minden erejét a lehetőségig kihasználja, alig-alig jut hetenkint egy kis húsételhez. v Napkelte már munkában találja a földmivest s delelőre kerül csak eleje a meleg ebéd vagy sok helyütt csupán ha leszáll az est. Közben egy-egy harapás röggé száradt kenyérrel csillapítja éhét s az Ízetlen falatokat annál több pálinkával fűszerezi. A pásztorember clŐ-eloszedi tarisznyája fenekéről u füstölt oldalast s ennél több hust vagy frisset csak akkor eszik, ha nyájából a dögrovásra valót kell megmentenie. Várják is reménykedő szivvel mikor fordul őszre az idő s fölsivitanak a gazdák udvarain a minden jóval biztató hizók. Akkor aztán a család apraja, nagyja, a cselédnép torkig jóllakhatik a hus számtalan változatával — mig tart benne.
Marhahúsban ezután is csak nagynéha, sátoros ünnepen vásik a foguk. Baromfit csak a a betegtől nem sajnál a parasztember : amennyit csak le-hcf, pénzzé lesz, mert százfelé van rá szüksége.
Hány esetet tudunk,»mikora disznótor Sóvárgott örömeit is föláldozza a kisgazda, kell az ára rossz években vetőmagra, adóra . . . Képzelhetjük, mikor kerül az ily szegény család asztalára hus ! ?
A városok szegény, mukns-népe sincs jobban, hanem rosz-szabadul. Rá legfölebb csak a hentes hulladékai várnak, szín-hústól, jobb falattól fölkophatik az álla. Nézzünk csak városunkban körül. A kismértékben forgalomba hozott népszerűtlen, birkahús kilogrammja 74 fillér, a borjúhúsé 1 korona 00 fillér, marhahúsé 1 korona 20 fillér [r • 1 korona közt váliakozik, sőt még a sertéshúsé is eléri az 1 korona 30 fillért. A baromfipiac viszonyairól meg jobb nem is szólni. Amit a bécsi kufárok nekünk meghagynak, arról a szegény ember legfölebb csak á\'niod hátik.
•Élhetnek-e ily húsárak mellett városunk kisiparosai, napszá-
mosai segyébbcsekélyjövedelmü lakosai munkájokban veszendőbe ment erejökkel arányban álló táplálékkal ? Bízvást rámondhatjuk, hogy nem.
És hogy mit jelent a hússal való rendszeres táplálkozás ilyetén nehézsége, megértheti mindenki, aki figyelemmel kiséri a mai nemzedéknek testi erőbeli hanyatlását. Hasábokat, köteteket imák az alkohol pusztításának réméről s rendeleteket adnak ki ellene. Szinte azt a benyomást teszi ránk, mint ha rőzsegáttal védekeznénk a viharkorbácsolta ár ellen s alatta szivárognának féltett vetésünkre a a gyilkos habok. Ha húsra nem telik, pálinkával pótolja, a a kis ember teste melegét s így hordja magában a halálos mérgét közeli sírja felé . .
Győr városában,* mint olvassuk, egy vállalkozó kizárólagos engedélyt kért a hatóságtól ló-hus árulásra, mely érdemben most folynak a tárgyalások. A tárgyalás eredménye minden valószínűség mellett az lesz, hogy megadják erre az engedélyt, mert cjWí a szegénynép részére olcsó Hus lesz biztosítva. Az olcsó\\oj pedig nem irtózik, idegenkedik a szegény-ember. Jó lenne nálunk is ezt behozni, mely esetben nem látnánk oly sok szánalomra méltó alakot.
Illrek.
Az adózók figyelmébe.
Nagykanizsa város tanácsa részéről közhírré létetik, hogy Nagykanizsa város 11*0:1. évi megyei útadó kivetési lajstroma az I8!K). évi I. b.-c. 10. §-n értelmében a mai naptól fogva lő napon át a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitételt oly célból, hogy a hivatalos órán belül bárki ti Ital betekinthető legyen s hogy nz ellen észrevételeit n városi tanácsnál írásban megtehesse.
Céllövészet.
A helyben állomásozó m. kir. 20. honvédgynlogtízrcd legénysége lölyó évi junius hó 24., 25. és 2<> án reggeli <1 órától kezdve k\'isknnízsa, Bajosa, szepetneki major és a Principális kanális által határolt lőtéren lnircszcWl céllövészetet tart. I^jllii-vatik a közönség, hogy a jelzett területet C000 lépés körtlletbcn ezen napon »innál inkább is kikerülje, mert az ott tartózkodás életveszélyes.
Utcai csatornák.
Napról-napra panaszos leveleket kapunk arról nz elviselhetetlen bűzről, ami a városban levő vízlevezető csotornákból kiárnJ. Felhívjuk a városi mérnök ügyeimét ezen tarthatatlan állapotra és kérjük, hogy a minden évben szokott tisztogatást és knrbolozást, most már kezdje meg, mert ennek már régen itt volt nz
ideje. Ez alkalommal a színházhoz vezető utcák csatornáira is felhívjuk a városi mérnök Ügyeimét, mert nem lenne valami kellemes, bűzös utcákon kercszlüljárva menni a színházba.
Sertésvész.
Bámulatos az n rosszlclküség, a mclylycl n sertéskercskc/tŐk és nz ellenőrző közegek egyes helyeken a sertésforgalom körül eljárnak. Foly-ton-folyvást tartanak a visszaélések, u törvény és rendeletek kijátszásai, «minek természetes következménye, hogy ti sertésvész majd itt, majd amott lép föl és soha meg nem szűnik, ami az országnak kiszámíthatatlan károkat okoz. A csalás ugy történik, hogy a zárt területről valamely szomszédos területre átcsempészett beteg sertésekre, ott tij Járlntlcvelcket állítanak ki s tovább adják. Magától értetődik, hogy ez csak az ellenőrző közegek közreműködésével történhetik. A földmí-vclésilgyi miniszter legújabban erélyes ukázt bocsátolt ki a törvény-
hotósátfokhoz s a felelősséget alaposan kiterjesztette. Igazán sajnálatos, szomorú körülmény, hogy Mogyor-szágon n lelkiismeret ily mélyen alszik egyesekben azok közt, akik arra hivutvák, hogy az ország jól fölfogott közérdekét megoltalmazzák.
Furfangos csald
Gazda György cscrszcgtomnji la-kós valamikor jómódú ember volt, azonban a folytonos anyagi csapások koldusbotra juttatták. Gozdánnk, ki szokva volt a jómódhoz, nem volt ínyére a szűkölködés, azért gondolt egyet s a csalás egy ritka nemét vette gyakorlatba: mint órás kerítette hálójába a hiszékeny embereket. Már vn^y busz, huszonöt embert csapott be, kiknek a javítás végett hozzá adott órájukat más vidéki embereknek eladogatta. Többek feljelentésére Gazdát a csendőrség letartóztatta s átadta a helybeli kir járásbíróságnak. A kir. törvényszék ez ügyben folyó hó 12-én tartotta a tárgyalást s Gazdát csalás és jogtalan elsajátítás vétsége miatt 2 évi és 3 hónapi fegyházra ítélte. Vádlott az itélet ellen felebbezést adott be.
Betörés. .
Tiynka községben a padlás sze-lelőlyukán át behatoltuk Krausz- Mihály lakásába s onnét egy ezüst zsebórát s 32 koronát tartalmazó pénztárcát loptak el. Mire a betörést észrevették, az ismeretlen betörő mái-biztos helyen vonta meg magát. Most nyomozzák.
A szőlősgazdák figyelmébe.

A hol folyó tuvaszszal a közönséges szőlőmoly tömegesebben rajzott, ott egyik-másik helyen azt tapasztalták, hogy a közönséges szőlőmo-lyon (Cochylison) kívül más fajú moly is mutatkozkozott, még pedig sokkal nagyobb számmal, mint az előbbi. E molyról kitűnt, hogy az a vörhenyes szőlőmoly (Eudemis bot-rona), mely régebben Ausztriában pusztított, ujabban pedig Amerika, Francia- és Bajorország szőleiben pusztít. Nálunk nem volt miatta pa-nusz, de ugy látszik, hogy a mostani tömeges rajzása után okunk lehet az oggodolomrn. A közönséges szőlőmolynál (Cochylis-nál) veszedelmesebb, mert évenkínt három iva-
/
déka van és tömegesebben is mutatkozik. Felismeriletése csak lepkekorában lehetséges, mert hernyója és életmódja egészen ^lyan, mint a közönséges szőlőmolyé. Ez oknál fogva jól teszik a szőlőbirtokosok, lioxy ha nagyon is szemmel kisérik szőlőjüket és o l)cnnc akadó molyo-kat, hogy nincs-e ott az uj kártevő is. Az ellene való, védekezés ugyanolyan, mint a közönséges szőlőmoly ellen, de nagyobb kitartással és több gonddnl kell folytntni. A szükséges utmutu,tással szolgálnak a kerületi szőlőszeti felügyelők és u vincellériskolák, de kapható az erre vonatkozó utmutatás a földmivelésügyi minisztérium borászati osztályában és a Rovartani állomáson (Budapest, II., Oszlop-utca 2(3.) is.
Rendőr és csavargó.
Derék rendőrségünk egyik buzgó tagja tegnnp kolduláson csípett egy mesésen lerongyolódott, borzalmasan piszkos csurgót és a Magyar-utcán végig bekísérte a kapitánysághoz. Az esztétikai érzékkel megáldott rendőr útközben erősen korholta a csibészt:
— Milyen förtelmesen rongyos vagy te gazember, az ember röstel veled végigmérni az utcán.
Csöndes Üegmával szólt vissza a csavargó:
— Hát nzt hiszi a tekintetes rendőr ur, hogy magával valami nagy dicsőség végigmenni az utcán ? I
l * li .^mi .ui n ■ .1 nrr-Hl
A mellékletért felelős: FQrSdl JánOS.
Nagy háborútól
menekszik meg, ki néhai özv. Mattos Józseíné házát megveheti, mely
Csengery-ut 40. szám alatt áll, az
örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal
= ELADÓ. =
Bövobb fölvilágosítást nyiyt Mattos Ernő,
jjáztetök javitását
csekély átalány Összegért elvállalja jótállás mellett
Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. sz.
Magyar-utcai házamban
szép három szobás lakás a
hozzá való mellékhelyiségekkel, Csengery-uti házamban
2 tágas szoba, veranda
és mellékhelyiségekből álló ház azonnal vagy augusztus 1-íre
= KIADÓ. =
Bővebbet HLATKÓ JÁNOS háztulajd.
a
Nagykanizsai Friss Újság
Hétfő, Junius 22.
Mindenki
hogy n BALATON-féle* nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, cs hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak.
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Olt kaphatók egyedül a hircs erfurti kerti-magvak.
\' *0
1 £
0) a
c\'
»»
o
-M
o
JD ti
k(D CD
S & a 1 ma »k alapok
A 11/ Q1111 íl O S:\'rtfa cipők, valamint
/lifvullllüO harisnyák és keztyük =:
s több cféle cikkek nagy választékban bámulatos
oIckó érért
Armuth Sándor
Q áruházában
kaphat
Bazár-udvar.
nagy választékban
%
tv ®
ö
P-

PV
II
RUHAZAT BESZERZESE





Kaufmann Mór
férfi - és gyerntekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy válaszlék a legdivatosabb finom fé.fl- ös oyermek - ruhákban.
Raktárain legnagyobb része • «ját készítményem, linóm tartós kelmékből.
Túlflzetiís szl.oruan kizárva.
Mindkét (Ideiemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam



Kaufmann Mór
f é 1- f 1 s (1 b 6 - ii * 1 e t e
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék a legdivatosabb finom angol és belföldi kilmékbii.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordlttatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás!
tisztelettel Kaufmann Mór
V«\' rfl axnbó.






T
i" j

1
• >\'
n .i i
»V »í - v-v
m\\ W A*.4« ^ . 1 IT
ti
m wi^mm m%
; vvíá
fi*

«vS* ■»
TI. évfolyam. 174. sz.
Waayícaniüsa, 1903. kedd, junlus 23.
EgVes szám 2 fillér

FRISS ÜJSAG
Előfizetési ára: | ki»« tulajdonosok: fiuui MitkmU: | Mgjsiutik iupoota kürti rtgssL
Halybwi húhoj hordva c*y hóra 00 fillér. . V I Krauas 6a Farka*. «^V O.OBVA KtJOÓ. I Nyowmlott a pKatykaal»al Frisa Újság* aa«»Uhm
Vidék« péstai küldéssel egy hóra l" koron» 20 flllír. {j Smkewtóség cs kkidöhivaUl: Krausa és Farkas j»i.o!rkeresk»dás«. | nyowdájáfe»*.
----------------.-i-t- - .................i, ----~-----—------------J--------yj-i himimhii llllll—
Uhuén Hédervájry tárgyalássai.
engedményeiket hoz a • bán ?
i; A vasárnap! munkaszünet.
Már irtani orról n minap és kel-\'lőleg méltányoltam I/áng Lajos kereskedelmi miniszter fegyvertényét.
Megmondottam, hogy a miniszter don utolsó ténykedésével nemcsak annak a néhány embernek, alkalmazottnak tett szolgálatot, mert acsak-,nem örökös munka alól legalább f«yy napra fölszabadította őket, hanem szolgálatot tett- a mesterek-üzlettulajdonosoknak is,

és
nek
mert huszonnégy órára visszaadta okot családjuknak, de lóként szolgálatot tett az emberiségnek, mert á dogenerálási. ezzel az 52 (9zent ÍLstván ós május 1-gycl 54) nappal lm n>eg neut is szüntette, de leg-alább valamelyest elodázta.
Mert nem kell kicsinyelni a dolgot, az emberi testet ez az egy napos tényleges pihonó annyira képes edzeni, az emberi elmére ez nz ogy napos munkaszünet olyan jó hatással van, hogy az utána következő hat napi munkának esotleges káros hatásait ellensúlyozza.
Azóta, hogy mindezt megírtam, kereskedő kötökben fordultam meg, hogy a miniszter rendeletének hatását tanulmányozzam és azt tapasztaltam, hogy a kereskedőink egy rószo nem annak örült, hogy ime, lesz végre egy pihenő napunk, mert a versenytől, mely szintén Zárni köteles, nem kell félnünk, hanem a tegnapi napig annak örültek, hogy ez a rcudelet a hivatalos lapban addig meg nem jelenvén, jogerőre még nem emelkedett, s abban bizakodtak, hogy a jövő mlnisztoriuui nem hagyja jóvá, a mit a volt teremtett.
Nos, « rendelőt tegnap megjelent a hivatalos lapban és az uiak nyugodtak lőhetnek : ezt a rendeletet a jövő emberei csak szigorítani akarják, lazítani, vagy pláuo visszavonni soha.
Mi nagyon toleránsak vagyunk mindenféle felekezettől szemben, do azért, mert a zsidók közül néhányan. (alig 1 százalék) a szombatot kivonja únnopnapnak tekinteni, néhány százezer alkalmazott elessék a vasárnapi pihenőtől, hát ez olyan kívánság, moly csak őrült elmében íogamzhatott inog.
Ez a pihenő szükséges is, jó is ée áldásos hatású leszen mindenké
Miniszterelnök-jelöltek arcképcsarnoka,
III., Khueii-Hédorváry gróf.
T\\.:: ¡41 a gróí után a korona míuisztcrelnökjclültje Khuen-líédoi-váry, a horvát bán, akinek arcképét itten bemutatjuk.
Mint tudósításainkban olvasható, n gróf ma Budapesten időzött, hogy a hangulatot megismerje.

peu, aki ellene berzenkedik, rug-J közönségéből az a nyúlánk, szőke dalkozik, az nemcsak alkalmazottai- i »vikisasszony, aki egy sarokasztalnál
ülve — levelet irt.
nak olleuségo és rosszabb a rab-szolgatarlónúl, hanem ellensége önmagának is, az egészséges emberiségnek is.
A mecszükött msniasszony.
— Saját tudósítónktól. —
Izgalmas jelenet, egy ^ádi drámának talán befejező része játszódott le tegnap détután egy kassai kávéházban.
Délután egy órakor a kávéház bejárata előtt egy zárt kocsi állót-, meg, \\nelyből kétturiembor szállott ki, egy nogyvenöt-ötven év körüli térfl, T. I. vidéki kereskedő s a cég fiatal könyvolőjo. A vonnttal érkeztek s egy ílakkoros igazította őket utha, hogy hol találják meg azt, akit keresnek: ogy leányt.
Szinte kirítt a kávéház állandó
Midőn a két idegen belépett, a leány tekintető véletlenül összeesett azokéval. Megrezzent, majd maga eló kapta az asztalon lévő újságot.
A férfiak mellette voltak már akkor.
— Szerencsétlen, mit csinált maga Irma! V- szólt hozzá az idősebb.
— Menjen iunen ugyau — mondta izgatottan a leány — mert segítségért kiáltok.
— Nem engedem, hogy ellonkoz-zók, velünk jön rögtön.
— Nem megyek, losz talán a ká vtiházban valaki, a ki megvéd maguk ellen.
í^rro az ifjabb is kérlelni kezdte.
— Kdos Irmám, gondolja fol, milyen botrány lonne belőle. En nem kívánok felvilágosítást, magyaráza tot, megbocsátok magának, mindent elfelejtek csak jöjjön bwa. ( ,
T. I. karonfogta a hiányt s a há-tnlaó kijáráson kivezette, kocsiba ültek s a kíváncsiak nem nyerhettek teljes klelégitést, mert a robogó kétlovas elvitt® az apát, a vőlegényt s az érdek miszt ikus les, únyt s tjt kukat.
T. Irmának öt hónapja volt az oljegyzéso a fiatalabb úrral. A leánynak nem tets^ott a vőlegény, de iv mostoha apja » unyja ráerőszakolták a frigyet. KTy alkalommal öngyilkossági kisérlotot is kövoíett cl, do inogmentették.
Szökás az eskorö elül
. — Saját tudósítónktól. —
Keaerreaon éa drágán fizetto meg kőuaytmhivöségél ós bizalmát tegnap egy fiatal un családbM való nő, aki áldozatul eeott ogy furfangos csalónak.
Az áldozat agy Körösi Gyuláné nerft •Ivált asszony. kóröainónok ^rio Bécs-ben volt kereskedő és kát érvel ozolött Amerikába uUuott, nőjétől cl som búcsúzva. " ""
A* asszony megindította a válópert éa a törvényszék ki is mondta hQtlca elhagyás címen a válást.
Az asszony, akinek szülei Budapesten a József-kőrutou laknak, hozzájuk költözködött és itten ismerkedett rnej fivére egyik, barátjával, egy mapút Dohinka Károlynak nevező embetrel. Dobinka azt Állította, hogy 150,000 koronát örököl Hrüunbcn lakó bátyjától és .akkor Budapoaten nagy üzletet nyit.
Hogy-hogy nem, ezzel ugy befonta az újra férjhoz menni vágyó asszonyt, bogy az bílecgyoztU abba, hogy elmegy hozzá feleségül.
A napokban — az eskdvö tegnapra volt kitűzve — Dohinka lovelet kapott Hréináből, amelyben jelentik neki, hogy bátyja meghalt és az örökség átvételére szükséges okmáafokat éa elölegoa költséget — 2000 korouát — azonnal hoiza inagávll. A levél alá Hummcr Dozaö brémai ügyvéd neve volt irvn. Rendoaen le *.olt hélyegozvo áa pacsútelve llumuur Ügyvéd pecsét járt!. ^
A fiatal asszonynak épen annyi megtakarítóit pénze roll, mini amennyi a költségekre kollett. *
Minden habosát nélkül Átadta vőlegényének a 2U00 koronát, aki megigérta, hogy szombaton esle visszatér Buda-)aatre, hogy máaaap az esküvőt megla-lessen tartani. Azonfolül megígérte azt s, hogy BrQnobe valö mogórkozéakor, sürgönyileg fogja tudatai ottlétét.
A menyasszony azonban hiába várta 1 a sürgönyt. De hiába várta a vőlegényt ia,
Rosszat gyanítva, sQrgönyzött szombat este Hummcr brünni ügyrédnak, hogy mi történt Dohinka urtal ?
Még éjjeí jött viasza a válasz, hogy Hummernevü ügyvéd nincsen Brftonbto.
A szerencséden m6 még tegnap reg-tudta mag a rendóraégen, hogy Dohinka útlevelet váltott Amerikába és moat már vaiö«at&ül«| utbaa van oda a Itngtttn.
A
— Baját tudósilónktól. j Mikor \'» bán »egérkftaet!, Fejé\'vAry • már * «zAüodtibAb várta. A bén koudicn njnjtwondtA, hogy d engAomóoyiík nélkül nem vál\'alkozhatik a kabinetalakilásrn.
Ab altö kihallgat*« alkalmával • ki rály báró Fajéi »árv íehogáaát képviselte és azt óhajtotta volna, kűgy a Un a*oh-nal vállalja ol a kabinetábikUAst. de bán n magasabb, véleménynyd szomben I* ragaszkodott ihhor, hopj- ö neki bittus talaj kall a pártbAu 6« a paiiauient ben és ellhet engedmények,
A második kihallgatásig a helfttt változatlan maradt és miután engedmények ndm voltak akkkor sem, a bán Li^bodttfor U vUttAUtantOtta a kabihet-. alakítást.
/ A király ezek után belátta, hojy a dolog igv nem mehet és felhatalmazta a bánt, hogy a közős és osztrák kor-műnynval érintkezxík esetleges engedmények iránt.
Hlb6i állanak a« engedmények ?
Mikor báró Fejérváry exokról ártoauii, mfg éjjel íelkcrette a bánt 0« tudatla v< V, hogy nrra ai esetre, há már en-
Íeduiéuycket kell csiná\'ní, 6 osz az, a i n megfelelő jAvatlatokat kJ fogja dolgozni.
Most ia ellentétek mentitek fel a két államférfiú között.
A bán ugy képzeltj az engeouiéuyo-ket, hotty «v.ekbo az eUeozák is bele-nvugodliassék, inig Fejér» ár y ezt csal. íormaliitjuiak tartotta; szerinte a katonai javaslntuk kövotelményeit valamivel le kell Qz.illimní ék olyan külsőségekben engedni, melyek Ausztriát és a hadsereg egysége« német roltát nem érintik.
Fzexot a javaslatokat Fejérváry el is lészitette és ezek felett vi átkoztak a különbösö ériekezleleken és végeiéiül a kiiály elnoklclo alatt eayOtte« tanácsban.
A nagy tanácsban Fejérváry ni imént ielzelt alapon ajAnlotta a megoldást, ellenben a bán most ia haugiulyoata. bog* magyar nemzeti engedmények náisul n?m mehet semmire.
Emi «zeniben az oaztrák miniszterek azt mondták, hogy ók nom bánják, ba a javallatban kontemplált teihekot le •tzAlliiják, mert Aueztriában nem ellenezhetik, ha kevesubb katuua át kere-®el>b pénz kell, do a nemzeti engedményeket perkorreaskáhák. Szerintük ilyenek mogadása esetében Magyarországon hely-reáilana a rend, de jönne a felforduld« Ausztriában, mert a csehek őrült obsiruk-ciát rendeznének az uj javaslat ellen és a maguk rószéröl is kernének enged mónyeket.
Goluehowski javaslata az volt, hogy a bán, aki különben aem akar előbb ka-binctalakitáshoz lógni, mig Budapesten nem járt és a azemclyea fogadtatás iránt tisztába nem jött, menjen le Uudapesire i.i próbálkozzék olt első sorban Fejér véry javaslata alapján tárgyalni, ba ez nem visz célra, tegyen máiodaorban ajánlatot arra, hogy a katonai javasla tokai most egészen vimavoniák, ha ax e\'lenzék garantálja, hogy a kívánt terheket az ősivel benyújtandó véderő-jnvotlat keretében keresztül engedi. Mi
t:\'.;ln a bán erre a kisórietre vállalkozott.
> • • •
a maga részéről határozottan a békés politika folftatáaátA ■ ac ««ász szabadelvért toaxeiaiitiaára Intette a bánt « azt a ttoáoeot adta neki, hogy első sóiban giil Apponvi Albértiel l^yekat--ték tlszttba jtlnii A bán a maga réató-ről is helyesnek mondta az úgynevezett békés és etóazak nélkül való poitlikAt és kijeleíiteile, hogy rögtön, mihelyt Széli KabnáhWl eltávozik, föl fogja Ap ponyit keresni.
Pejórviry éa a bán.
Mikor a bán a u inlazterélnöluégtól lejött, at utcán meglátta báró Fejérváry Gézát, aki ekkoi jOU vU«A a Tárosból, •ihol egy magánlálogatást telt. A báu megállapította a kocsiját, leszállt és el-mvndtt, hojjy mit beszélt Szállal Fejér-várynak nem nagyon tetszett, hogy bán első torban Apponyihoz megy, de bán megmondta, hogy ő most már ebez a sorrendhez tartja magát és ojra kocsira szélt. A beszélgetés azzal vég ződőtt, hogy a bán tgy szólt:
— A sorrond mellékas ; ma beszélek valamennyivel; holnap reggel elmegyek Bícst-e jelentéxt ténni a holnapután Ismét visszajövök,
Fejérváry két lépési tovább indnlt és újra megakarta állitení a báu kocsiját, do mert már az messzo volt, egy tiara-kónnozdnlattol abbaliagyta szándé-
Lt
srmmi irldyban sem dön\'őttek éa abban nia^adiak, hogy csak a bán visszatérte u án lógnak halározni tx engedmények kérdésében.
A bán Budapesten.
A Ián ma délelőtt első sorbaa önnia-\\ plval akart tisztába jönni éa magánsH haditervet kécziteni. Regeel Khueu-HA-derváry csak éppon annyi idöra hagyta el a lakását, inig megreggelizett és az-titán dóig a lakásán akart maradni, a hol Bógorávil gróf Telekivel ¿rtoketett. Már egynegyed 10 órakor megjelent Terbóca miniszteri tsnácsos és tiozla Fejérváry üzenetét, hogy a bán menjon moDuar fel Széli Káimí.nhbs. szóval kezdje ott és ugy, mmt Tisza kasdte ós a bán aaót fogadott. Reggel látták a bánt Timon Akos kíséretben lakására viaaaaláruL
A bán <• BaéU.
• A borvát bán kórülbalöl ötnegyed óráig idöxölt Széli Kálmánnál és vele mogbeszélta a holyzetet. Széli Kábna
ás beineut a minisztereínökr *pa!o-jába. A bán elment Apponyinak Vorböcy-utcat l.i\'<áíáte. d\' Apronylt, akinek nem volt tmioDi<i ia atióI, hogy a báa ma lel fogja keresni, uern volt odahn, mire a bán ejy lőve! ", h.igyolt bára a házmos-törnél, molzhiu c^ak annyit itt, hogy áupoDyi értesitie hogv hol s mikor ta-lálKozhatuának. A. utáu a bán visszament lakására, a Teleki-palotába.
a bánnél?
Mikor a bán vistznértereU a Teleki-házba, oljött hoxzá llogcdfis Sándor és boftssesalban iníonnálta ct ó-szabado!« Tüek álláspontjáról és különösen a bauelvú Irakcíó ériokezletének lelolylsi ról. — Khe« a lútojalásboz nom lehet semmiféle miniszteri kombinációt fűzni jcllcae tiszttiii informatív volt. Ezzoi uz akták a délelőtt fölött -/árullak.
A fcópvlsol&hásból, Délelőtt háromnegyed 10-kor
i
Ugyancsak, míg a függetlenségiek a| hátéini kuál vollnk, miud többen jöttek a képviselők a Uáxba.
Uáromaegyod tizenketlákor mtffóéko-zett a Hátha Siéll Káloiá», bsuiMt a^ elnöki atobába, ahol Appoayj már várta
Alig volt benn ogy negyedórája Széli Appouyinál, amikor bekinntlák aa élnöki azotvála Barabás Bétát áa Oláy Lajosi Is, hogy mosl már véglegesen meg4lla podjanak Ártól, hagy aindára vagy oefl törtökre hivják-e egybe aa ülóat a hogy mi történjék aa fllé«»n?
A filfiétlenfágiak ugy kontemplálják, hogv «a ö boadváoynk logyon « nápl-reuo, S hA A Hár. többaége esetleg ugy döut ia, ho^ ülés még itom tartható, azért addig is, riig ez a határozat meg-wuatnék, a függeUenaégtaknek alkalmuk volaü mindaxt^aoiít beadványukban feUioz-tak, különösön azr a panaszt, hogy akirály uincs ilt u válság idején óa az osztrák Bécsben intézi cl a magyar Tálságut: tehát a függoilenaégiek miud ezt n ll<Va éa az ouzág színe előtt kllejtbetnék és eszel is ellenzéki kötelességüket teljesítenék.
As elnöki szobában tehát tanáeskozá-¿ok voltak gróf Apponyr, Sz^ll Kálmán, üa/abás. Béla, Olay Lajos és Tóth János közölt. Széli Kálmán mindenokelőlt kapac\'tálni akarta \'az ellenzéki férfiakat, hogy álljanak cl a képviselőház ö&sze-blválsára vonatkozó követeléstől, do ba már ettől semmiképpen sem akaiaak elállni, kérjék a ház ^üFízehivását fzom-batrn. A jelenvolt eiionzíki képviselők azonban ragaszkodnak olhatározásukhoz. és megmaradtak a móllott, hogv csütörtökön tartson a Hór ölést. S ba kc űlt tuuión, hogy mtuő formája legyen i csütörtöki ülésnek.
A bán programmja.
Khueu-l lódéi vár
A kiralygy.lkosok írdékcben
A tok ellaukazó váktotey utAű „egy volt eterfe polltik«»" A belgrádi k o n a k 111 k a i b é 1 oiaien röpiratot adott kJ, melykon arélyeie« ée adatok, bilenylUikok falüorolána mellett, védelaére kél a király-Hyükoaokmak, tehát magyar nyelven a szerb zomtet véleményét mondja el.
A mentbotetlen btutéayyól igen ézdektxs dolgokat tuotul ol a röpirat uenője.
Íme, egy (tojeiei a rőjib&lból
, ¿ióf —- tr. r.i a*; varhoz közel álló heUiöl jelontÍK íöntos engedmények árán véüoiia el kabinel-alakiláat.
A katonajavoslatolc Ü"\\ében Koisuth Ferenc jM-eslatít íüpja elliiflfttlni és 21X00 ujonc-löbblctiól lemond. iCzie tzomben az ellenzéktől követeti, hogy kiegyezést é* a költségvetést Utáigya hassa rövid időn bolül.
Az uj kormány megalskuliisa így bíz tos és már esütöi tökön bo iv fog uiu tatkozni a Házban,
uJ-
érkezot
meg a zsolnai gvoi vonallal a nyujoti-pályaudvarra gróf Apponyi és egyenesen a képviselőházba hajtatott, ahol az elnöki szobába vonult.
Tic óarakor a honvédminísztériumból báró Fejérváry teleionon kérdozősködött. vejjon megérkozett-e Apponyi. Az Igenlő válaízrA bejelentetio azt is, hogy Khuen-Hédervéry horvát bán délelőtt féltizenegykor fölkeroíi a Ház elnökét. Appon>i »isszaüzent, hogy szívesen látja.
Addig is, loij a bán édczéií-to váriak, mindtől hen nyfllekeztek a képviselők a Házba. Kuionösen a lüggetlgnségi pártból jöttek so\'.an. A függetlenségiek anit ma személyesen isméilik m»g a íap busz aláírással beadott kérvényüket a Ház4 ülésének egybehikája dolgában. A házszabályok értelmében négyen keresik liA o végből ma A iiáz elnökéi. Nevezoteson : Barabás Béla, Beöthy Akos Olay Lajos és Tóth Jánof. A lüggetlen-aégi képviselőket tizenegy órkkor fogadja eróf Apponyi. A íaggetlenséglck az olvasóteremben ayülokoztulr, a hol Alénk e\'zmecspre lolyt a beatéiről és a megoldási módról.
Megállapodtak abban, hogy a függetlenségiek az ü\'és eg\\ behívására vonatkozó beadványa lesz az ülés napbend-jének egyetlen tárgva,
Bnr4iságoe bcszolgotás után kézszoii-táa«al vábak el Barabás, Beöthy, Olay és T/ilh János, a küldOUség tagjai Ap-ponyiióh
Azalatt, amíg a küldöttség bent volt házehiöknél, Fejérváty telelonállatott, üogy ő nem jön a Háxha, hanem csak bán.
Egy másik hiradás oz\' jelentette, hogy báu mór a lakásán koroslo Apponvit, olt baayta névjegyéi és azt az üzenetet, hogy délután kétótakor óhajtana Appo-nyival találkozni a Nemzeti Kaszinóban.
A névjegyet <« ezt az üzenotctvJ^X\' iák Apponyinak a Háaba.
LEGÚJABB.
Ledoror Sándor lovag meghalt.
Aubbc, jun. 22. I.edercr Sándor lo vs g. as Adria hajózási társaság elnöke itten 00 éves korában meghah. Kékebb iüö óla beiegeskedctt és ido is csak gyógyulás végett jött. Számos magyar intézetnél tag volt.
Merénylőt a cár ellen.
London, jun. 22. A Morning Leoder moszkvai levelezője plenli:
Moszkvában az A hír járja, hojyCsar-szkoe-Szeloban a cár élote erlen tervezett merényletet biuaitották meg, röviddel azelőtt, hogy az udvut az uj császári villába elutazott.
A merénylő nagyobb róngu csendőrtiszt egyemubáibnn próbjilt a cár közelébe férkőzni. Hivatalosan c^godbíutasao titkolják az e<eiot, nehogy az uralkodó tűiéhez jusson, mert a belgrádi véres éjstaka óta rendkívül ideges a cár. Fődig mindenfelé azt beszélik, hogy a merénylet hite igizat mond.
A cár nagyon bizalmátlan környezetével szemben, meri tudja, hogv.« szerb királyi pár ellen a hadsereg követ\'e el merényletet. Ki volt a cár merénylője, | orról nem lobét semmit tudni, mert e aióságok minden erejükkel azon vannak, hogv a dologról semmi bo jtuaon nyilvánosságra.
BsorbiábóL •
Genf, jun. 22. Péter király Popovíca ezredest tábornokká, Kosztics századost őrnagjgyá ós Gruics hadnogyot századossá novesto ki.
Sándor.
Bújta Rti<gényen beteljesedett. Ó btnhő-dött az »pAk vétkotért. - Ainbár, hogy nokl Is volt «ok vóUce, de cz is &i apák bUno volt.
M;ir gvuriuokkurAtól oz volt, amit köznyelvei korlátolt cliuéiOnek mondunk, a mi az apa, 0regapa és dédota kicsapongásai mollelt természetet is. s La az anyja egészséges véréből nem öröklőit volna valamelyest, kztsógtekntll hülyének azOletik.
Lomha aagy teát, melybe nem akaraterőt. baacm akxucatosságot nevelt a kör* nyoaet. Olyanná lett, akár egy esökönyös paripa, melr ha eKűkólto, hogy jobbra megy, nem riaatnál oda to zabok, to szé szó, megy a maga fojo után árkon-bo\' veszedelmen által.
Csak ogyellon lény befolyásolhatta, mióta anyjától elszakadt (« ez Drnga volt Ennek a najjyratörfl, de gonosz gondol> kodásti asszonynak hatalmában volt a szeV rzuosétlen kirúiy és misem lerniészetesebbi minthogy aiuiak az akaratnak, melyre» Sándor volt a szócsöve, mindig akadtulJ véehezvivői, meg\\alósitói, |
Hiszen ba lal.ilkozott önérzetei mlniírf ter, aki megmondotta a királynak : felsejjl ezt nem lehet, azt rövid ulon elcsapta.
llyeukorténylegesen duhtl gött, kiabált és toporzékol mintegy o1k é ny c s z t o11gye mok, akinek nom teljesíti akaratát.
Az uralkodóknak általánosságban lílk hogy rendwerint olyan lanftcíadókkul»^ n,ik körülvevő, kik a íejedolmi kegybe »ütkiívzvén és ezen kegynek mir.denfél eléityét öivctvéli. nem a nép es az nrnl kodó aktu; :a közötti közvotilönuk. ii.u.eat u le^L a",;\'b r.karat tányérnynlóinak nyalnak, item azt mondják: „l\'r.<m akarod to, Igy akarj« a níp, ús e.nigj\' kívánja az ország érdeke", hanem köves kivételével a luMi-akr.rnt teljes \\Isyeln-.ui l.t-vrtl hagyásával, a fejedelmi i^uratot rá erőszakolják nz országra, azt a látsz i-tot Igyekeznek kelleni, hogy amit lesznek az ország ¿érdekében történik, l örló.nk po-uiz a saját érdekdkbon. Iiatnlrnuk ir.ofitar-
uig a sAjáf* érdekükben, hatalmú: tásáírt, mely hntnlom kisiklik fcezoiktik Kezeikből. amint a utp akarKtit képvUcük és óhajtják érvényre jnlli.tni oz ur;<!kodó elől. Mert ő nom a nép. hnnem a mag* minisztereit látja beiuii\'.«; és kí-
vánja, bogy az ő akaratát képviíeljók.
Boldog az az orTáf, hol u tar.ácsr.dók az urulkodónak a tiszta igazságot meg ja«-rik mondani éa az urdkudő mox képes hallgatni.
Akik valaha Sándor közelébe kerültek, tutlják. hogy i\'.ten ez. néni u-y volt.
Sandornak hajlandósága \\oll ar abizo-lutizmuslioz, »őt kéuyurasághox ts az ő tanácsadói netnhczy visszatartották, más Iidtiyba terelték volna, do még unszolták. Slkcbortatták vele lutsan-iasiau Szerbia alkotmányát.
A nép pedig annyira elfásult, er.nyira elbutított, annyira lomha, hogy miauout eltör.
hae, eltűrte, ho^y Sándor ftj«%rye Dregit, aztán eltűrte, hogy elvegyv a tzory aén alkotmányát. ,
Ugy látszik, még ennál is nagyobb moí-rázkodtatásra van szüksége, hogy felocsua-ék loinliaságából. Lehet, ho^y ezt a megrázkódtatást már hobian meghozza. i
Az Oorenovicsok életében az asszonyok ifiaxották ^ ndlg a ÍŐSTfropet, az utolsó Obrcnovicsoknct pedig eg yenesen puszta-ás! jcleulott az asszony,
Amikor ezt az asszonyi megismerte, a szorb trón várományosa még gyermek volt és csoJálatosképeu már okxor nagy von- < zalmat mutatott a szép asszony irányá-\' ban.
Akárhányszor mondotta: .Ja tu Draga Vas da uznom, hotu da { só e Vusa ozosum". \'
(„Draga, magát feleségül veszom !\'•), mire Natália novotvo mondotta:
— Hereeg, no tegyen olyan Ígéretekéi molyeket a király som tud u^d BeváltanL, Kc rr.ennviro tévodott az anyai A fiu\' beváltotta, amit ígéri
A gonosz asszony mindig életben tartotta, fokozta a gyónnék vonzalmát, annyira, hogy ml ro a fi u 18 évet lett, már komoly viszonyt kezdett vele, megadta magát a fiúnak, minthogy megadta «x Apának.
\'ond<$! !
És e pillanattól fogva Sándor c szemeivel látott, a Drnpa agyával gondolkodott, á Draga »xitéril ,ira«tt Ki Lragá-UJk nem Volt lzív#.
Az itju e«vazi\\n elscnyvtáélt ©hwsk at ttsiouynak a társaságában, a mi kis ön-ál\'ó gojulolkotlári Upe*»»g« volt, att 2e otthagyta a braga Ulósiobájábau,
Mikor hazajött, ho?y Milántól Atvegyo a koronát, nemsokára eljvd utána az""alt-•tony is.
És o pillanattól fogva M a s In m é r-tiök özvegye, a ozorb kirá-IY o k « z e r o t ő j o uralkodott Szerbia fölött,
Nem «légedstt meg a stinfal mögötti izcrepléssel, ki akart lépni a szintérre és kilépett.
Egész fyirópa fhPgbotrAnkoiott a háza*-sAjr hírén itthon tomboltak az «rotor«*, mog a király miulsztorel U sarkukra álltak é* mindou eszközt felhasználtok, hogy i, királyt eltériUúk végzetes stándékátóL Nem sikeralL
Hojy mllyou ««kötökkel dolgoztak, an-nr.k follüitteléíéro szolgAlhat A kövot-
Mmt az cnész kabinet, Ofncslcs itt ellc-ne7to ezt n házasságot, bOt Dénesiéi a kg-
hevesebbel).
Nsm is nctyvsicm közölt, hanem az Udvnr üleiuűteben kapacitálta a királyi, tegyen le véfcMtes tervéi) te ntr ¡korláttá, hogy nem hasznúi sem jő s/ó, sem okon tanáéi. de kOnyörtrés sem, haragtól kipirult arccjtl mondotta:
— l\'clsóg, olyan nőt vesz fele-■ égUl és omol h szerb trónro, aUi-vi\'l nekotn is volt viezonyoinl.
(Aí ign/íiMK kedvéért köiborelvo mog knil jegyeiéi, hogy ez nem volt íeaz. de IKlij érdekűben sxtlkuéges-"ezt n hazugságot. Csakhogy
ipjdt, majd piros és ismét reszketve válaszolta a kö-
Génetics tok larlol p.irul is»rt
A király, sápadt let vei\'.ezóket:
— 0« mondja «tokot? Hát ön miért jutott ilyen magas |> o l c r ít\'/ Miért lett ml-n i e t i « v t Mert atyámnak viszonya volt u z 0 n felesé\' g é v o l
IVrue ez sem volt Igaz. Lbxon a ki hmeri Gáuctícs képességeit, tudását, meg v.ui győződvo úrról, liogy néki semmiféle protekcióra nom volt azokségc, de inindnu* ejetro jellemzi u hangulatot, bogy milyen he:/ dok folyták akkor a trón kOrtll.\'
Génesics mit tobotell mist, sarkon fordult vs ment kCtföldr«.
Mikor vítszajölt Draga mér Szerbia kí-rálvnúja volt.
Génesicset felségsértés címén pörbe fogták. eb tóitok, do aztán megkegyulmoztek néki.
ilá most Géncslcs a király és királyné meggyilkoltatása napján újra miniszter lett, az átmeneti kabinetben néki jutott a löld-divelésűgyi tárca.
Ki nem hit ja itt az üsszsfüegést?
Hiúba volt akkor minden küzdelem, a házasság megtörtént és ozzol mog volt po-csélolve az Obrenovicsok sor.<a Szvrbiaban.
A király feleségével szemben á legnagyobb nyilvánossággal valóságos majom* szeretetet mulatott, nyíltan muta\'.la, hogy ennek az asszonynak a kedvéért történik itt minden, minden, még ha egész Szerbia, belepusztul is.
Hál nem Szerbia pusztult bele.
BUDAPESTI HÍREK.

— Babláa. Ez óv március 2-án történt, hogy Csövek Istvánnak Gyömröi-ut 42. számú lakásába behatolt egy emb<>r és a cselódleAnyt, Mószároa alAnát- a frldre teptrto s fojtogatni kezdte, egy kődarabbal pedig agyba-fób« verte a leányt,
— Hol a gazdád pénze? Add elő, ^kölönhsn megöl lak I — íanyegatő/öU a rabló.
A megrémtilt e«déd sikoltására a rablás törve meghiusulL Amikor a gazembert letartóztatták, a rendőrség Tóth László rovott mullu napszámost ismerto /el benne. Lelkiismeretét többrendbeli lopás terheli s két izben el Is volt már ítélve. Ezért a raJriáeárl ma vonta felelősségit) Tóth Lánzlót a budapesti törvényszék mint «sktldthirősáp Agorasztó Péter törvényszéki bíró elnöklete alatt.
— Hol alszik a mJnlattaraln&k f
Széli Knlmbn egé«.- csóndbzn, minden löhűné* nélkül vonult ki a míoiuur«!-nOki palolAböL Tudatára ébwdvén annak, bogy a lakást, melyat ötödfél 6v«o át birt, o\'őt)b-möbb ugyls el k«U uagynia hogy lisly«t mdion az uvodiátak, már a minap megkotdia a hwroolkodást Döb-t«ntoy-ulea 10. számú hájban I4w>lt ld helyiséget, nem éppen lakás céljaira, mert a nyaml SxéU Kálmán famíliástul Kálóion azándékozik tölteni, honsm csak aiért, hogv lágyén hová elraktározni bútorait addig is, míg az őssrel, véglogea ittkást bérel. A miniszterelnöki palotában •már csak a dolgozószobájának a bútorait hagyta hátra, de olt hagyott — egy ágyat is, mely szintén n dolgozószobában élt. így él Széli K*!tuAn most, gat-^sonéletet íolytalván. a dolgozószobáján í»an húzódván meg éjazakára, mig majd kl nem kell mennio ogészen.
k Qohottola Eniö a gumi-gyártás mofthonosltója Uudnpest, VI., Andrássy-vit 2. Magyarország legrégibb szaküzlet* stőlrt és píneegazilászatí cikkekben, íjánlja dus laktárát, szölöbogyozók, «télő.-.uzók, minden rcndsztiü borsajtót inindennemü szflrctelési eszküzöknon. Árjegyzék ingyen és bérmentve.
MM.
Minden d<3,

cCfí. JJ »ííl A itr.
•bu.»r
ÍK<
r
;S «ki,
»MfIJl.
BlttUfli-
i. KuJia-Ovínjry-f CrA.UO" h»in\\UUiUUl Kl 11(1 Sít* ♦« lift* losc.
K*;.li»ti> Buds-
VQnt«n *
VAllQSl nYÓGY-
TAttPAn, • Kinj
Vái/i u. «»íVtn.

HÍREK MBSDENFEL
— KéJgyllkoBaág\'. Beringye T Biliarmepyo nánhegyoú lakos 13 Anna nevű leánya kecskél OrzGU a község határában. Iüs\'.o rendesen haza szoktn hajtani a nyájat. Az eimult vu-<Arnop azonban a nyáj pásztor r.ólkül ¡ólt haza, a kis pásztor, u ki különben noráhos képost erős, kifejlett leány volt, eltűnt. Szóiéi keresték mindenfelé, n csendőrök is nyomozták, de hiába. A mull péntekvn aztán a mezórói hazatérő munkások megtalálták az eltűnt pásztorleány bollteotét ;a patak partján. A helyszínén megjelent törvényszéki kiküldöttek által megejtett boncolás során megállapillMolt, hogy a kis leány ellen gyalázatos merényletei k-lvotte!« el, azután megfojtottuk éu ugy dobiák a patakba. |A gyilkosság elkövotésóvol két pásziorfiut, névsuciint Gozsda Juon 17 óves és Oprea György 18 éves suhanco-kal gyanúsították, mint a kik ogyült Őrizték a bírkanyájukal az eltűnt leány-nyál. A kél logéuy, a mint megtudta, hojy a leánv l.olttestét megtslálutk, el-tünl hazulról, du a csendőrség elfagtu öiiot. A vizsgálóbíró előtt a két subancz noismerte, hogy ők követték el a gyilkosságot. A két gyilkos subancct a vizsgálóbíró rendeletéro bekísértél: a törvényszéki iogbázba.
— TÖmagas g-yermolrgyflkosság. Pár héttel ezelőtt megírtuk azt a bűntényt, amolyot SzabolcsbányAn egy Sebestyén Ignáciié novü szfllészuő, az anyák beleegyezésével, az újszülött gyermekeken elkt>velett. A .helyszínre kiküldött vizsgálóbíró éa csendőrség eddig n következő anyákról deritolto ki, hogy Sebestyénné közremüködéssével szabadultak meg az újszülött gyermekeiktől. Ezek a bűnös anyák: Kolnizna Ilona, Kompecz Júlia, Scbneíder Andrásné, Kovács Erzsébet, Konrád Katali, Marotbí Ferencné, Tóth Teréz, Sehneíder Anna, Újvári Borbála, Kollár Lajosnó ésScbvíng
..........." \' 1 I " »-
Evs. A temetőben eszközölt ásatáiO »lkalmáral tizenkilenc csecsamő holttesU került napfényt«, akikről hWtttkwan m»gállaptt«uák, hogy «rűataJuM halállat
haltak meg.
Aki súlyos b«t*»gségér« (,-yé-g^xiláai óhajt, rtudelje mag a köveikeső műveli Kuhn« Lajos: Az tt| gyógyító-tudomány, vagy a betaaaégak «gységéröl Btóló uo és ezan alapuló gységes orvosság éa aobéacaü műtét nélküli gyó^yUs. Tanácsad* és üktató-könyv egészsége« te betegek Márnára számos illusztrációval. Ara füzv« 3 forint, bokötvo 4 forint. Megrendelhető 8 t a i I e r Henriit utódai kflnyvkcreákedésébon S s o in-b a t h o 1 y u n. Az összeg elözates b«-utalványozása mailéit bérmentve küldetik.
x Bajusz- és uakállnévtszittt, hajnövesztőt, aroxtuépittit csakis
Tábor gyógyszerész mai hirdetési alapján ta&sék rendelni.
Tőzsde.
Budapostt gabonaiőzsda.
Köttetett: Buza 1903. októberro 7.31—
7-39. Hüís ápr. —.—.-. Zab máj.--
—.. Tengeri Jul 0 83—0\\Si RejKie aug. 1!.70 -11.80,
BuAapastl értékt5ssáo.
FlőiCzsdén köttetett: Osztrák hitohénv. •CC2.25.— Magyar hitelrészvény 73S.2S— l.cszámitoló bank 443.—. Jelzálogbank 681 1S0.C0 RimsmurAnyi vasmti CG3.— Ojztrák-n-.oeyar államvasul részvény 071.— Déli vaaut i4.60. Német birodalmi márka 117.32. Villamos vasút 311.—. Budapnti közúti vasul 811.——
Bóosl értéhtössűo.
Blötfltldén köttetett: Osztrák hitelintézet
részvény 000.25 Magyar hitelbank részv. 7U0.— Oözirák-inapyat állnmvasutí részv. 070.25. Union bank részvény r>24.f>0. üsztr. koronajáradtk 10U.45, Anj:0l-037.trák bank 270. *<) frankos arany 1U.03. Déli vasút Ö4.ti0. 4 százalékos magyar arnnyjáradé 120.65. .Magyar koronajáradék 99.40. Márka baalisgy 117.41.

Férfiak

Ntönek
»!ifin»Váti»M) Utur^ ¡4011 fo!yi*«k (Uipp« l»i8 0«k«uU*n\'» cálkK » UrhUtoMhk IT^Í-M«m*k *
lub^rvQMok"
blionyullak. V(1 dobos »01 U^ltci tutalvuuaal U pentoa IimuiAUU uUviu.ial S kotort* VldtfcN S koron* »lílt;»» Nkald»*« T.rt utiartt mttktl
dlikriUn ku,4* Toriüti i.i.inttikuf, podtrrii btiah
•U>a UÍJW\'^J *
SapoK-uöszvóny-kenócsöt
M*rS7dK7nll Elnutasblré I !••«
Ff,«dOli bUto> luUia uiruúiitti fuuiilüuJ b* ok *ll*n. l-*u,\'Vo-.»Jtiiii (rifyitj* * k0»e-viuyt, ctoaU>uof»lÍJl, nrilunliat, kuMikcsouV ÍAJdklmkl, bitfijiit, d«xiü*Ji»t. norao»-. Up-4j o\'., r. lrÍCT<* Mnl*lm*k*t, Uom-
IrC :<*f. u OtutMaíorödott, h*JIIUu»uu*a ■ ke (t Intkat, * ffifkUit t> totfMirt. in • kor. Ery dobos Z.«d»r«r-í4U »ír- ín mro-xcjiiUitUd lsbdaoa a korona 40 ai!4r. KupinUJ * <i U uilH-ldctl rakUr:
Klrily\' f7*rrt4r1;Mi Buda^U» Vs Emcbct-Ur—lUtokkil-u. ÍT. m. M«ÍT*nd*U.«ií utibvók »»rr a piu bokOldte« ratllttt
Bsar 4« »r»r hilaoyUatkvsai l
í*
ti
.Magyarország l»gOagyg^b
pofifpt- és Mál^
kdXcsamaUfHe
* jjHMwte MŰMÉ rnOM\'m <s t>
N AOELi ADOLF
»«AktUiet, aj éa haasaált uüt éa ponyva Mgryraktár
ílndapest, \'
V^ ker., Arany Jánoa-uiOk* MAGCL ADOLF Datfa^nf!
REGÉNY, v i
c;
<
Társadalmi küzdelem.
K itdcli ICnUjtt >«f*srt bta 1LOSVA1 UL\'GU
i
Miftdtt i«| futUrtra |
Hogy mi történt azután, ast nem tudta. J
Felkelt és dörömbölt az ajtón. .
Sokáig dörömbölt, mlg kvlilról hokiáltották:
— Maradhass, gazember, háked-\' ves az cMotodí Felnyársallak, ha\' megmozdulsz l
Erro Galand Pista visszaült az ágyra. ♦
Zsebého nyúlt, revolvere után.
Nőin volt ott. \'
Zsebei flresek voltak, mindent el-szodtok tóle.
Étlen-szomjan töltött el íól napot, akkor kinyitották az ajtót és két kámzsás alak jelent mog előtte, egyikuek jobb kezében tor volt.
Galand Pista megborzadt.
Ez a tór ngyanaz volt, mely legutóbb már kétszor játózott szerepet a rendőrség krónikájában.
— Jöjj velünk l — mondotta az egyik kámzsás.
A másik, aki kondót tartott kezében, szintén közelebb jött.
— Hová? — kérdezte Galand Pista.
— Ha életed kedves, szokjad meg, hogy itten ue kérdezzél. Csak\' felelj, ha kérdeznek. ;
— Tiltakozom fogvtitartásoin ellen.
—• Megteheted.
—. És ha kiszabadnlok, megteszem a megtorló lépéseket.
— Igen, ha kiszabadulsz.
Ezt olyan nyomatékkal mondta, hogy Galand Pista csaknem halálra vált tőle.
A másik ezalatt a háta mögé került és bekötötte szemét.
^^ n r r- m i<| r. -----■, ■■• ■ Foraktr: ■ ■ ■ . f ■ ■ Hölgyek, urak, loánjr- és fiúgyermekek részérő fürdő-
Csabany a n & a H |y keUset, Koronaiierczeg-ütcza 6, sz. ^^ * w«*
m ««I divat köiö«, szövő é. rövidáruk dus yiékftaiot: Kerekparoző-íng és tunsta-iflg \'
rwtárai a „Papisályhoz". .u j/Ajyjn fár C A KÜVlr.-lei!iplOffl álellUéllíP, imbol. »aövotbőt éa ¡szaténból, torfata-
Alapittatotft <844. Budapest. »»•» ^ülflll IC ----ör, nyakkcoeö és »apha.
\' Zgj u»r, .oaljr MrtUiak. ctatk <i
pMMoMk c«yMint ir/ti>jr««a hal*» KBIciAiUk. tt»it<\\V.vil¿Jy»a*a & haJUaLUol, » lr«r}i*, V(u»», j>4rr»-i*t*« kH •• rtrMtlt, L->«o ni ». niv«>Ml,>A\'a»üK( likwii 4« ■ •lyr»ra»o (vaii i» ha]»\'- A kerúM ■*a*4*>lU u«J taatva n«lkül vlui.k4.apjA »r»-
bti «bit A ktfui fajaék k U»j,
AajuiUHn JLovMrla" a*« al»U e|r »»»fi M, mttT IMttn 4« n(«rM da» h»j»t t»6-RuL MioUn a LorarKa tialt-i n*vtiij*\\u->l (*•■ WnitT», otm keü .nuel hauaibtitol or**»viAi. kart mf( • ItcflaMMkb f»)Mni»k »rm trUlnu
N\'Uca aanuni ak ím, K\'.if >«ST CT*<M»-
^ifeMk rtU» út (MO«rir> Un*"- A*
af4uu!«»a h«J\'». oiut m) «¿ko, tnml nja-
ma mtiu v.i bajniri« nüiOl urj
felTano«.\'^. tuini » f»4aJu«k íulfWn ki ruu) ftra * ii i>wtiili <i><é
A* taya »«ry «r«m»k*k rf4l,u M*
hIílMm 4 tajfcft u étak ntliü. mi« a urm¿if«l Mt ahUajt tr6\'.Wí. !>• U l*WH«ii<tia»k oto» fS*iiMut twr UÍi/J«r.\'iff \'bűn áikor. midío ■•irk 1.-1*1 «<m i* ttLt i\'üonriW iaríl tan. ím fiak \'a *<TÍa«kl«i t.«i»«k. kií»aW nM«kiti**M
jutányosán éo kt-üvozÖ fel tdteloU mellűit 2iÍ«loeit a
A mér több mint jpjJT 40 CV óii
egcsz Ausztria Magyaropszigban legjobb hír nevfi l.i
, részvénytársaság.
Forduljon tehát az érdotóődő gazdaküzünség bizalommal kerületi felügyelőség, föügynükség, iliotőleg helyi ügynökségeinkhez, a hol minden tokintotbon készséggel adnak tájékozást, ¡-v
Kárainkat gyorsan éa mtSI-lányosan boayoli$ak le, azonfelül kedvező fixoteni foltí-teieket adunk.
exeg
aión nagy látogatottságnál fogva, melynek ezen czég ajwlid^gA niU fogva áltolúban örvend — most már harmadszor tclto szflk ségcssé a lielyiség-vúilozlaliLst, illolvo azokat nagyobbítani mostani uj helyiségei a legelőkelőbb városrész a Siffl&atiiját^ tép és ax uj orozáejhúz köxvet!on küzolúljon
n IcgujAbb Arla]) számtalan sok újdonságokról, u, ni.:
S«rvköt£k, Haskötők, Egyouebturt&t, tiavlkütokj Orthcpüriizi SoierUlékek, MükWiak, IXüt:oxok
ós az összes lJototíApo3ftt»bo¿ való rzikkek
Hói és íéríi-küiünlegességek.
Gurami ) (luezatja 2, 3, 4, 6, ö, Haiholyag J 7, 8, 1Ü, 12 korona.
Vértesit!, ítr
Budapest, Erzsétcí-könn 86.
alatt léteznok.
Ezennel van szerencsénk a t. szabómester utakat és a u. ó vásárló küzönsé&et posztó ús szabókei lékek úrti- és kiviteli LA zuuk szivos megtekinióséro tisztelettel meghivni.

Sortés-por.
Óv- ét Gryósyaitv tortóaeknak
A Icjuiok\'gebbca ajútiljuk c porokat, melyek kiízámitliatntlan károktól óvjAi: mez :i soríés ttil.íjdonoíokal. A inctr; id6k beAHAval, «le egyébkor is, Iia vu-i h»ne!y b«l<igsúg ínuiatkozík, mineen surtósnch r¡¡y jior adaudó. mely tz eaési évre fele.sltiy«tsé,Jt<tsz luuidcn egvéb gyógyszert. ¿crtóVckuek 1 ada¿ •1 k.-.. m;ibicznak íl l;r.
Soi\'lótJ-por Minéíjttö por rossx emésztés ós étvógyhiánynál 1 3-sr.orra adandó. Ar« 10 V.r. Kaphat.\')
MIUSSIN ILLÉS Síojfszcítírában
I1ZA3ADKAH
Vil»|oi, vAfiiV^iniéaY, vf.tAUi; bnoil\', utMoa. mojry. rlbl*K» (h»ci»rü), 6»:t b*r*ork
Midi epír-befétt.....kor. 1.69
DUkOct, cllnnj......l.W\'
• lm«......... , — .TG
tn«tiUi-l>«(6U ...... . 2.—
nUtx (aIIüiI cxukor tzi|v»U) . -,C{)
• -M v.!•.•,>....... :.....1.—
iiMIn I r[lofi»miiirtiikiiil f*V1Á-
l.ml^t. így .mt , >, VI?. «óK\'ciivl
I klg. ZO ............. «!0l>-aU <>
14 nllrii«l liiáiibb. Vltanft ktvtii V (iu*lan<«i . . kot. M< íris» •• ii.(V)íi-»ío»> , 1.40
ctU\'jnilé........ , 2.—
t>M«^kicm triói;.....1.—
k I klüUiit »J»u!.»
Tsussiy Normann
oou<*rve>Ar«
Pi*ag -Caroiinonthair
M«| n«ui lelílól (ntr.i« viuiavtuek.
íí¡nuaBMlJik én i
• CWUll»» kljlM buiia, ItrJiilwuiMi *>«<• keU*»5l » HfiXrOni tl i 4»b»i
(« kr ; k.iKj. i^nj i /»i i» kr. Bff*4*l >iyínt" «• tul • ..luatatl valódi.
tt;t*.Khkli tf ti. rréV) ar.rrtAru
K«toö<)u-!niecitíóin
¡ ¡elő» ucr l ii.TríJ ti U-iirfolti* «IUD. I\'fr uve; uiftVnak i kv.una ; liAknck 2 k«>. <0 fillti
öyénoalMéiB Kalechti-lnjícüdt IrtrjiM!
K«pV.«Wmloátn rfízi\'á*!-»\'»\' — Xftr»Ht.\\r:
ViíöSi CióíJSieftif 2 „SZ8At-Hdí0filS»9"-llOZ Bnjoi Fö-ulcxa 304.
Kedd, junius 23.
Napközi otthon.
R szerény elnevezés alnlt egy rendkívül humánus, felette megbecsülni való intézmény rejlik, melyet a szegény gyermekek érdekében alapítottak.
Egyelőre csak a fővárosban van napközi otthon, még pedig a külváros munkáslakta környékén, hol a szülők, ugy az apa, mint az anya, nehéz napi munkában robotolnak, hogy megkereshessék családjuk számára a kenyérre valót. S mig a szülők kora reggeltől napestig do\'goznak; a gyermekek, kik magukra vannak hagyatva, azalatt, mí£ az iskolában a tanítás szünetel, mit csinálnak? Ha együtt vannak, csintalankodnak, rosszalkodnak és oly sok dolgot látnak, hallanak és utánoznak, ami fogékony, ártatlan lelküket megmételyezi, megrontja és erkölcsi érzéküket menthetetlenül elpusztítja.
Ennek elkerülése végett alakították meg nemcslelkü, irgalmas szivü emberek a napközi otthont, hogy a gondozás nélkül maradt gyermekeknek legyen szabad idejökben olyan helyük, hol kellő felügyeletben, élelmezésben és szórakozásban részesülnek.
Minő nagy értéke van a napközi otthonnak ! Hány száz meg száz gyermeket óv meg az elzülléstől, hány gyermek lelkébe ojtja a felebaráti szeretet, gyengédség nemes érzéseit. Neveli, oktatja, tanítja a gyermekeket, de meg is kedveltelik vele a munkát. Utóbbi célt ugy érik el, hogy a napközi otthonban munkát adnak a gyermekeknek cs pedig olyant, amely részint igen könnyű és csekély jövedelmet hajtó, részint pedig olyan tetszetős, hogy játéknak is beillik.
Egy iővárosi cég azt az ajánlatot telte a napközi otthon vezetőségének, hogy a gyermekeket a gyöngy házgombok osztályozásával, szétválogatásával és feltűnésével foglalkoztassak. Kísérletet tettek ezzel és a kísérlet fényesen bevált, mert a gyermekek kapva-kaptalc a csillogó gyöngyházgombok munkáján. Eltekintve attól, hogy cz a munka szórakoztató, naponta még liz-tízenkét krajcár keresethez is juttatja őket. A gyermekek keresetei a hét végén fizetik ki a szülőknek.
Tehát cgv intézmény, mely a magukra hagyatott gyermekek jóllétéről, lelkük épségben tartásáról, élelmezésükről, szórakozásukról és munkakedvük fejlesztéséről gondoskodik. Ily módon lehet egy mindenekben
Nagykanizsai Friss OJság
megfelelő jövő nemzedék alapját megvetni. Ahol nem vetnek ügyet a gyermekekre, ott ezek legtöbbször a iqssz, a veszedelmes és ártalmas utat fogják választani s csupán az életben látott példa után fognak haladni, mely rendszerint igen rossz. Igy támadnak aztán a fiatal tolvajok, csalók, a kiket még javító intézettel sem lehet többe jó útra téríteni. •
Azért kell gondbskodni az egyedül álló gyermekekről ily praktikus, humánus módon, hogy még idejében nemes irányba terelődjék a gyermekek nevelése, mert ha ezen az uton kezdenek haladni, ugy később már önönmagukat vezethetik s képesek lesznek ellentállni a rosszra való csábításnak.
A napközi otthonokat ki keli a vidékre terjeszteni, az ország minden részében meg kell honosítani a szép intézményt. Mert a szegény napszámos, földmivelő emberek a nap jó részében távol a lakhelyüktől dolgoznak, faradnak. Gyermekeik magukra vannak hagyatva s az ilyen magára hagyatottság epp oly rosszra, kártékonyra vezet, mint a fővárosban, azzal a különbséggel, hogy a vidéki gyermekek más dévajságot eszelnek ki üres óráikban, melyeknek még komolyabb következményei lehetnek.
Igy példának okáért egyiknek eszébe jut, hogy jó lenne tüz-oltósdit játszani s aztán se szó, se beszéd, fölgyújtják a gyönge alkotmányit, gyúlékony anyagú, házat vagy szénaboglyát s könnyelmű cselekcdetök-nek a lel falu vallhatja kárál. Avagy hóherosdit játszanak. A gerendából kiálló szegre egyik társukat nadrágszíjból vagy madzagból készült hurokra fölakasztják, merő tréfából, mert épp ugy nem tudja az áldozat, hogy az életébe fog kerülni, mint a te(t végrehajtói sem sejtik, hogy társukat megfojtják.
Figyelmet kell tehát fordítania a vidéknek is a napközi otthonra, melyekben a főváros példájára, egy és más végből könnyebb kézi-munkával lehetne foglalkoztatni a gyermekeket, ugy a maguk, mint a szülők ésaz egész társadalom érdekében.
A gyeimckek helyes nevelésétől függ a nemzet jövője, boldogsága, haladása, tettereje és energiája. Látnivaló, hogy vannak eszközeink, melyekkel a .gyermeket a" \'szülők segítsége nélkül is nevelhetjük, gondozhatjuk és megóvhatjuk őket az örvénytől, melybe öntudatlanul bármely pillanatban kerülhetnek. *
Hirek.
Anyakönyvi kinevezés.
Míkolajcsik Lászlót zalamiliályfai anyakönyvvezető helyettessé a belügyminiszter kinevezte.
Névmagyarosítás.
A m. kir. belügyminiszter Eisen-stadter Imre turcsiscsei lakós valamint kiskorú Olga, Katalin, Vilmos és Árpád .gyermekei vezetéknevének rt átváltoztatását meg-
engtat&H\'i-í;
\' if\'ul /
1AKA
Mozgalom.
A helybeli kereskedelmi alkalmazottak (a füszer-szakiua kivételével) mozgalmat indítottak a teljes vasárnapi munkaszünet érdekében ós e célból folyó hó 10-én este a kereskedő ifjak önképző egyesület helyiségében nagyon népes gyűlést tartottak. A gyűlés elhatározta, bogy felkér néhány főnök urat, bogy ezen ügy megbeszélése céljából egy értekezletet összehivni szíveskedjenek. A mozgalom folyamatban van, a siker több mint bizonyos, minekután sok főnök pártfogás alá vette kérelmüket. Egyben a gyűlés által megválasztott szűkebb körű bizottság tudomására adja az összes helybeli alkalmazottaknak, bogy ma este tartja beszámolóját ezen ügvbcn a kereskedelmi ifjak önképző egyesületében, miért is minél nagyobb számbnn való összejövetelt kér, ugyanez az érdekelt feleknek egy körlevél utján is tudomására juttatik.
Megbiusult betörés.
Folyó hó 2l-re virradó éjjel ismeretlen tettesek Kaufcr József Teleki-uti lakós mészáros pincéjét akarták feltörni lopási szándékkal. Egészen jól kezdődött már ténykedésük, melyben az éjjeli rendőr-őrjárat akadályozta meg őket, kik figyelmessé lettek a kutya gyanús ugatására, Kaufcr udvarára mentek, hol több betörőt láttak, kik a pinceajtó feltörésén fáradoztak. A betörők a rendőrök jöttére futásnok eredtek és nz udvar bokrai közé menekültek. A rendőr őrjárattal levő Varga Vendel rendőrtizedes a menekülő tolvajok után 0 lövést tett, melyet a betörők két lövéssel viszonoztak. Az ej sötétjében sikerült n betörőknek elmenekülni, kik után a rendőrség legerélyesebben nyomoz.
tettes behatolt a nyitva levő műhelybe, onnan pedig a segédszobába, összeszedte a segédnek ós tanoncnak minden ruháját, egy ezüstórát, láncot s ellopta. Heggel, a mikor az esetet észrevették, jelentették a rendőrségen, mely meg is kezdte és teljesítette a nyomozást; azonban eredményre nem jutott, a tetteseknek sikerült elmenekülnie és a lopott holmikat mngával vinni. A kár megközelíti a száz koronát, ami a szegény segédre és tanoncra érzékeny káír.
Belefúlt a Zalába.
Babics János Ördöghcnye község határában a Zalába esett és belefúlt.
Vakmerő támadók.
Folyó hó 12-én este 9 órakor Er-dőfa községben Kéri Rémusz mezőőrt Magyar Rémusz társával, Matola Józsefiéi egyetemben, mivel nz őket lóhcrlopáson érve felelősségre akarta vonni, megtámadta s ütlegelni kezdte. Kéri látva a dolog komoly voltát, ickapla puskáját s azt Magyarra sütötto, kit meg is sebesített. Erre a dühtől elfogult Magyar valóságos vadállatként rontott Kérirc, kitől, társa segítségével puskáját és szolgálati revolverét elvéve, ez utóbbiból reá öt lövést tott. Szorencsérc, azonban cgv golyó sem talált, mire a még dühösebb Magyar újból Kérire rontott, kit a puskatussal oly alaposan hely-! benhagyott, hogy rajta az orvosi látlelet szerint 14 napig gyógyuló testisertést ejtett. Tetteseket a rendőrség j elfogta s feljelentette a nagykanizsai kir. ügyészségnek.
Bot, mint tolvajfogó.
Pintér Rác György borosfai illetőségű csavargó, ismert ember a községben, ki különösen arról nevezetes, hogy a mit a szeme meglát, azt a j keze nem hagyja ott. Kisebb lopásokért nem is mertek szólni, mert féltek a fütykösétől, mely nagyság tekintetében párját ritkítja. Azonban I folyó hó 11-én Pintér (Simonec) János kárára elkövetett lószerszám lopáson rajt vesztett, mert boltját a | helyszínén felejtette, mely a cscnd-| őröket biztos nyomra vezette. Fel-j jelentették a nagykanizsai kir. ügyész-[ ségneie.
Jég.
Nincs év, hogy valami elemi csapás j nc érné városunk gazdaközönségét. | A vasárnapi viharral jött jég, több | gazda évi termését semmisítette meg. i Még csak az n szerencse, bogy a jég részlegesen jött, mig Magyar-utcán, mezőkön, cserfői és bakonaki begyen lapáttal lehetett a Jeght szedni, addig városunk más részében csendes esőzés vi>lt.
Sertésvész állása.
A járványosán fellépett sertésvész eddig öt udvarban lépett fel. 8 megbetegedett sertésből 5 drb. hullott el.
Lopás.
Bcnkő János bognár-segédnek és két tanoncunk összes ruhája a műhely mellett levő segédszobában volt elhelyezve. Az elmúlt éjjel ismeretlen
A mellékletért felelős: Füredi JáH08.
Nagy háborútól
menekszik meg, kí néhai özv. Mattos Józsefné házát megveheti, \' l^ely Csengery-ut 40. szám alatt áiC\'az
örökösök kielégítése céljából olcsó áron azonnal »
= EI^ADÓ. ===
Bővebb föl világosítást nyiyt Mattos Ernő.
fláztetők javitását
csekély átalány összegért elvállalja jlóMllósi mellett
Horváth György
cscrcpcs-mcster.
Magyar-utca 25. ei.
Nagykanizsai Friss Újság
Kedd, Junius 23.
Mindenki tudja,
hogy a BALATON-fóle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fllszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő l^antl-fbolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a 1 ejutányosabb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
RUHAZAT BESZERZESE

■«MMMMMMAMIVM"
»»»«ai


Kaufmann Mór
férfi- és gyermekruha - raktára
Nagykanizsán, a városházpalotában
Nagy választék
i legdivatosabb finom fórfl- ós gyermek-ruhákban.
Raktárain legnagyobb része saját készítményem, flnom tartós kelmékből.
Túlfizetés szigorúan kizárva.



■■i i
Mindkél üzletemre a nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradtam
Kaufmann Mór
, /
f é r f I sí ií a b ó - iU 1 e t e
Erzsébet-tér, Elek-féle házban
Nagy választék
a legdivatosabb finom angol ős belföldi kelmékben.
ízléses elkészítésre és jó kellékre nagy gond fordittatik.
Pontos, gyors, szolid kiszolgálás! tisztelettel Kauíinann Mór
férfUxabó.
J*
\'O
c
<1) Q. 03 C
o o
-O
cd CO
i^^alma\'kalapok
A ll/0lll1Q0 S;,rna cipők, valamint
AllVdlIIIdo harisnyák és keztyük =
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
^ olc«ó árért
Armuth Sándor
Q áruházában
Bazáriudvar.
kaphat
nagy választékban
Nincs többé kopott arany képkeret!
fr
.COLDON
használatával fát. Yasat, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
Ktfy ké»ajlet ¿golclon eosettel együtt =
40 fillér.
Kapható
Krau^^ é« Farka»
papirkereskedésében. V^flfrT"---- ■ ------------i
Előfizetési ára: ^
Helyban házhoz hordva egy hám 60 ftllár. Vidókro póttal ktUdii*«! egy hóra 1 korona 20 Kiét.
Kiadó tulajdonosok: y fililii iiiik*kit<:
Krauax ¿a Farkas. \' itokVA itdoO.
Sxarkex^tósóg és kiadóhivatal: Krauss iu Farkas paplrktr«ik«||sc,
Megjelenik naponta korán reggel.
NyoaaaUU C ,Nafykaniaaai Fris» Újság" *x*»ődé*»s ny ostdájábaq. \\
^ függetlenségi párt a bán ellen
A sorozást újra élhalasztottálc.
■■ \'■ ■ v_
Jog, törvény, igazság- A királygyilkosság áldozata
kőzni, ít kiköt személyesen még nem, vagy legalább közelebbről nem ismerek, Aztán holnap lesz megbeszélésem a Szederkényi Nándor elnöklete alatt álló : függottensogiek vezérforflaival. Egyáltalán igen sok munka van ínég hátra. ^
— Kxcollenáádnak az volt a szándéka, hog^ esetleg már kedden jelentést tesz o felségének?
— Lz tolicssóggcl ki vau zárva. Előbb mint kothap este nom utazhatom Bé\'sbo, sót az sics kizárva, hogy bécsi utazásom szordára marad.
— líeváltak jó reményoi, amelyeket a szabadéin! pártra nézve táplált?
— Igen. Egészbon nom éppen kedvezőtlen a benyomásom, do azért a holnapi nap jó részét a szabadelvű párt rezetöféríiaival való értekezés is lo fogja íoglalui. Most is megyek a |uirVkürbo s tovább tojé-kozódom.
Az ungvári rendőrség ma nyolc munkáit toloncolt cl a város tortl-■— letérői, a munkásmozgalomban való xészvétolük miatt. ^
Az ottani izraelita ^fcoplom építkezésénél ugy anis srtjKb.i lúptck a munkások u W követ Ari» az volt, hogy a rozoga, élcU^Klycs építkezési állványok lielyc^AUittaSRon a vállalkozó ujakat; egyultal feljelentést adlak be a rendőrségnél a vállalkozó cllon.
A rondőrtóp \'nem kötolczto az épitömo-ítert az állványok kicseréléséi«, hanem kitoloncoltait» azt a 8 munkást, nki a vállalkozó ellen a loljelcntést megtelte.
Az ungvári nuiukasok között most igen nagy izgatottság uralkodik.
Tessék ezt tisztelt olvasó figyelmesen elolvasni, azután újra és ismét elolvasni, hogy mindjobban ébredjen fel benne az undor, a felháborodás, a megvetés.
Mert ha igaz, a mit a fenti sorok rnondouak és bár uom szivosbn Idszeui el a dolgot, cl kell hinnem, mikor a mai lapok megírják, akkor az undor, a felháborodás, a megvetés még a legcsekélyebb megtorlása nunak az eljárásnak, mely Ungvá-rott a munkások osztályrésze.
Tessék elolvasni ezt a hirt és meggondolni, hogy a XX-ik században, a világszabadság hajnalhasadásakor, a jog, tőrvény és igazság korszakában türténik nz ilyesmi.
Eltoloncoluak nyolcmuukást, mert azok arra íigyohucztelték a hatóságot, hogy munkástdrsaik életo nincsen biztousághan.
No né, tehát ez az a hiros pártatlanság, igazságtevés, muukásba-rátság, melylyel oJyau nagyon el szeretünk dicsekedni, büszkén hozzácsapva; már mi ilyenek vagyunk, ezért nineson nálunk szocializmus.
Vagy a rendőrkapitány ur azt hiszi, a Széli kormány elment, szabad a vásár, jöjjön a régi módi! ?
Hiszen még Ív. megadjuk minden-kinek a mi Gtet méltán megfrietti, okkor is a tökéé u hatalom és a muukásnépó a lubiga, ilyen a világ -sora és a inig pénz lesz s pénzt sicrczni lehet, íuldisr ozt mcgváltoz-tatni semmiléle politikai és társadalmi irányzat uem fogja, do lift az erőt bérbe is lehet venni, ha ezt az erőt azért a kis pénzért agyon lehet sanyargatni, elscnyveszteni, do már az életre niucsen, nem is Jesz joga a munkaadónak.
Szolid kifejezéssel élvo, elég baj, hogy nincsen még olyan munkás-tőrvéaytlnk, moly a r nnkásbalesct-ért a ruunkaadót vonj,\', felelősségre és odaállítja a bünte$ birósáfc elé, de ha- már nincsen törvény és mog-toxolni nem lehet a zminkaadóu az
• Franciaországi dolgok,
l.oabát 4b Edvard.
London, junius 23. A hadügyminisztérium közzólesil Loubot közlireMági olnök ás Kdvárfl király o hó 10-ikt sürgönyvállást: Lcubet olnök a kővetkezőt táviratozta:
Mélyen meghatva & woolwichi arza-nálban Uktónt borzasztó baleseten, szükségét érzem, hogy felségednek kifeiozzem a szerencséden áldozatok családjai fájdalmában való legőszintébb uV-rmeroet. Edvárd király a következőképen válaaxolt:
. Igen hálé(latos vagyok azon részvétért, amelylyel ön a woolwichi hoi-xaaztó szorencsédenség \' alkalmából viseltelik és uem fogom oliaulasziaui táviratát az áldozatok csalfáihoz juttatni, akikot az ön irányukban tanúsítót részvéto mélyen meg tog indítani* Képviaoidválaistáa Piriaban, Pária, jun. 28. A második kerülőiben xuegojtott képviselőválasztáson újból megválasztották Syvelon nacionalista \' képviselőt, akinek a megválasztását a kamara már egyszer mogsommisilette.
Mit mond a hadügyminiszter.
Orloáns, junius 23. Egy bankét alkalmából Andréo tábornok linclfl^vminisxter beszédet mondott, a melyhon kifejtette, hogy a jeleu helyzet a 400 év óta folyó küzdelem egy* egy epizódja. Arról van szó. hogy a forradalom gyöKolraoskedik-a az el Ion forradalmon. A kormány ás Combes miniszterelnök, dacára a támadásoknak, melyeknek ki vannak téve, teljesíteni íucják kötelességüket, Szükséges, hogy a hadsereg köztársasági legyen, A kit évi katonai szolgálat majd helyreállítja .íz ofycnlúsó?et minden kadveznvéuy megszüntetésével és meg fogja erősitea a hadsoreget. A leszerelés a jtleo pillái natban Franciaomágban a veszélyek folől való ámítást jelentené. A köztársasági blok kezeiben fekszik Franoiaor-
mmin KnlflngwH««-
ugróit az ágyból és végig szuludfcü házou, kiállva:
— Jaj nekem, jaj tiekom, megültem Sándor királyt! A szegény liu megőrült.
A lemészároltakon kívül is vannak áldozatai a belgrádi király-tragédiának.
Ilyen áldozat & 10 éves Volkmoicr József, aki beleőrült. Tegnajx-roggcl szülei lakásán ki-
II. évfolyam. 175. s?.
Nagykanizsa, 1903. szerűa, junius 24.
Egyes szám 2 filter
<3 gondatlanságából történt munkás-balesetet, vagy munkáshalált, hanem csak a „strohmnnu" kerül rendszerint a kátyúba, annyit csak meglehet kivánui n hatóságtól, hogy résen legyen és ameunyiro módjáéban áll, tegye lehetetlenné a mun-kásbalesetot.
Az ungvári rendőrkapitány címek oly módou akar eleget tenni, hogy azokat, kik orro figyelmeztetik, cl-toloncolja a városból.
Éljen! Hiszen cz egészen uj; színto korszakalkotó és ntánr.ásra méltó példa I Alars ki iuneu, akinek valami nem tetszik!
És ezt lehet? Ezt nem kéri számon senki? Hát hol a jog, a törvény, az igazsúg?
Annyira felháborító és vérlázító nz C3et, hogy nem tudom elhinni. Nem is hiszem és várom, hogy az ungvári rendőrkapitány Rácáfoljon.
Kitoloncolni a munkásokat, mert
féltik az életüket. Nom, ez nem lehet igaz.
l\'gy-c rendőrkapitány ur, nom igaz ?
XloBvai Hugó.
A Itán meg van repedve,
Egy tóvárosi lap munkatársának tegnap alkalma volt gróf Khuon-Héderváry horvát bánnal beszélgetnie, aki tárgyalásainak eredményiről következőleg nyilatkozott:
— Eddigelé — mondotta — meg vagyok elégedve a tárgyalások lefolyásával. A beszélgetésük, amelyeket információ beszerzése véget folytattam, kedvező benyomást tettek rám. Nyugodtan Jogadtok s az ellenzék azon férflaiuál, akikkel ma találkoztam, személyes ellenzésre nem találtam.
A tárgyalások eredménye kielégített, bárha a munkának koránt sin-csou vége. Igon sok megbeszélés vau még hát/a. Igy holnap az ellenzői olyan íérúaivai- is íogok talál-

A kCíírinjVöllrzás.
— Sajnt tudóii\'.óul.tól
A kormányvállotái«, Uleivo koi^an; al\'iku\'iUAióI lelMiik
A kikkel a bán be&zólt.
KluttM-HéaifiAry horvát bAti \'lógna) Cfto értakezcrf Móklós Ödön államtitkai ral. M- p«di< •rinüte*ó»bo iép««*
ét Umátakoxrtt a kóia kaiókkel;
Ikerouymi Károljly«J, Szauüvánvi AiiiftdJ«!, Hödoany Imrével, Juszt GyuU val, LukAcs Lászlóval.
AruUn a laká*Au logadta Nagy Ferencet. A Koaauth laltásAn folyó kou foroocia utAn fölk«re«ta Kakovszki István, k*a«bb padig Saadarkényi NAndort Sz>ilerkóojb>4i jalan valtak Ugrón ÜAbor Uart.Ua Síík\\^ és Holló Lajos is.
A fógyetlerr«4fli járt a bán ellen.
A báa lo^nap déüitóo, mint m már luefúmk, mafUiogalU Koaautb r erancei ia. hogy KeggiőaCdjék róla, tui a ÍUg-getieuaégi <n 48-na párt vezérének n nézete az 6 t«rvbe vett kormány*** prograuiiajéról. Kifejtette, bogy rkoap-táljit Kauulti Fareuoiuík annak idajéri bclcnoaitaU haUroaati javaslaiAt, w y flitMUt a képvitai óbáe, a katonai jav*#-latok ÍO^góbeu Ur\'UAvai, mmdwoak-ciótl a u\'.fvWydiLláita módon elésxór ifi a kéhségvetést, ezután pedig ae egyéb sürgés é« nagjrkmtosaáau ügyeket tárgyalja 1«.
iút Kwtuili a maga léaaóiő! egyato-nl«u tudoaáaul volta, Araele kvváiiatoa-nnk tartott«, l>«gy a bán lóp.iau <V«iut-kfiésbe a KuaauUi-párt más vuiwió lakjaival is. Kliuun-Ilódorváry erro bajlao dónak is nvilatkozoti és itbhau Uránt megállapodás, hogy ma délelőtt 11 óia-kor legyeu ujabb tanácskozás Kossuth Ferencnél.
• Azok közöl a képviselők közül, akik a függetlenségi és <s-as pirt részóról a bánnal való tanácskozásra kijelöltettek, megjelejilek Kossuth Ferenc lakásán-Tbnly Kálmán, akit távhatilag hívtak (öl A VKlékról, Barabás Bála, Tóth János, línrthn Odún, Justti Gyula, PoIonyiGóza ús Komjáttiy Bóla.
Ezek a képviselők mór reggel! fél tízkor egybegyülekeztek Kossuthnál, hogy a bán mejérkozésoig is megbányják-vessék maguk közt a dolgokét. Hir szeriül maguk kóxt már meg is Állapodtak arra nézve, hogy a bánnal szembon mi legyen a maguktariása még padi? az, bogy a bán törekvéseit minden rtmdel-kezéMikro álló oazközzel meghiúsítani igyekeznek majd.
HAr Khuen-Hédorváry 11 órára jelen-tetto be Kossuth lakásán roló .ujabb látogatását, még lóltizenkettökor sem volt ott. Végro aztAn öt porccel íéltízenkettő uiáii megérkctolt Khuen-Héderváty és azonnal megkezdte tanácskozását a
Kos»utb-párii xépvUolökkeL •
A tanácskozáson, mint üidósitónk jel-Mi, a bán a követkozö előterjesztést totto;
A mega\'akitandó kormány a beterjesztőit katonai törvényjavaslatot nem tárgyaljt, de vissza stm vonja kéri az ínclcmniUii clfogadánát, amely utAn tekintettel arta, hogy az ujoncozásra már óvetú szükség ran, köiotkfehúk az újonc-javkrlnt tárgyalása, u tavalyi lét-szír.mai. Ezenkívül kér a bán a \'a-rackfltcgck számára 5900 újoncot, * s unel n katonni jnvarlpil\'nn kéjrt létsjáio-ouiclésro okvetlenül szükség van, az újonc-javaslatban volna egy fókusz, n uiely szerint megengedné a . törvóayho-zás a kormánynak, tiogy a hiányt pót* tartalékosok behtvára ditnl föüózzo addig is, mig a létszámemelés oicgazavaz-tatlk. Kossuth határozati javaslatának elfogadásáról sió sem volt, orról szó sem lehet.
A bán olőtcrjosztéso után Kossuth Ferenc kérdésekot intézett hozzá a szs badolvülóg, a házszabályok srigoritá&a, a SzélUlúla tiszte>.séges kormányzás szellemének megtartása, a lUz feloszlatása és a horvát Legyedéi ügyében. K* utóbbi kérdés arra vonatkozik, bogy a bán étidig a horvát k\'.egyezésben a horvát érdekekot képviaelte 1 nem tartja-e cnnéllogja iukompatibibsnek >zt, hogy azután a magyar órd»ktK»t képi idje ?
EzrUp ü UttJ..íai rf a bán ohm nidgtMó \'alátétéi sdotl« hogy w^kuisk «0) voit rA PiJatiralé*C. tíz^ía k«iúU atitinn a larookok ré-óra Múkaocrs ó^UO ujono kérd*»«, fótb János üfrMiuMiatta i bAnt. bog) •női u kévauwéaről Pejérvái\'y a téian a \\apvi»e>rtí\\iB»K#»< "gf baaradéKao leinou-doti, Ju\'j»Uüi»tte Fejétváry, h«tr mlvéi a (A\'acMok 6a*ré tigy nm káMftbiak ol, uiábs azűxség csőn a uiman iaUsátu-aitielétra ro,
Khuan-llídarváry grólot ez a kijelen-és nagyon m?gler>to, msivallott«, li»gy orról diíu volt iudomá*a ; uiána n«x a dolognak s tia az az óiasatkiiauc««*«. tónyi omelés nem tényleg*« «x^kssgiat. akkor ő is elAlt önnek u kövaUléaétöl A póttsüoJékozok behívásáról asonbao s«mmi esetre sem moadbal 1«, teiert ahbox a badflgyi kormány ttltétlenW mgasekodik. Kérte a lOgge^lettségi parti-akal, liogy log«<lJAk al a««k«l n propo-zidóktii, mart ahankoző esalbou nam állhat jót súlyosabb turmószstü követ-caimónyakért.
íizutiín a jelenvolt fn^ellonséiiek miud tölsxolaltak , mir.dccyiKükct mag-lep.1« a bnnuuK a pottailnlúkotok b«lu-vásAra vonatkozó u!6turj«*zlé»e, mert arról lo.^nap a bán uom nyibiikozoti, •sí)\'» Junth Gyula, satu KaMUth Ferenc i\'lótt. hz a meglapetós uundjárt ol is cUmtétte a mai éttosozis sorsát.
Jualh Gyula szívassa magragadná a kibontakozás módnál, azoubau szerúita a báu olyan elówrjesztést tett, hogy az már alapjában kizárja a megnézést.
Hasonlóképutn nyüaÉozott Komjáthy Oéla, Tbaly Kálóján és Polonyi üéza ie.
UacabAt Béla ki je1«Dt»tlo. hogy <" agyatlenagy újonc megszavazásához sem Iáiul hozzá; nemzeti engedménx e\\ei követel niój; akkor is, ha csupán rendes uj^clotszáin megajánlásáról vau szó. A magysr ezredek számAin a magyar vezényleti nyelvet föltétlenül követeli. 0 és barátai c\'z álláspont mellett a legcl-kcseredeltebbcu küzdeni fognak s ukár-m«ly kormány kövotcl c^ak egy embernyi létszámoméiért is, oz ellen » most megindult e\'.igesztolhelotlen harcot vivui, A bán áhal említett stilyosb következményektől nem léinek, m»rt még nam rendült meg a hitük a király által letett e>kü frsntsiigúben.
Valamennyi jelcnlivó képvisolő elmondotta a maga nézetét, amelyből a helyzet következő képo alakult ki • Kossuih Ferenc, Justh ííyula és Komjáthy 13óU hajlandó volna békét kötni, de csak ugy, ha oz as ujonclélozám szaporítása nélkül lehelsécci volna; Darta Ödön, Darahás Déla, Thuly Kálmán, Tóth János és Po-lónvi Géza ellenben nemzeti engedmények nélkül a rendes ujoncjavuslnt eilen is küzdeni akar.
A tanácskozás háromnegyed költőig tartott ; végül pedig abban iórtént megállapodás, hogy a bán gondolkozni fog azokon, amikot az értekezleten ballolt.
A képviselőház holnapi ülése.
Az utcai falragaszok már hirdetik, bogy a képviselőház csütörtök délo\'őtt tíz órakor ütést lart. Az ülés napirendje Ismeretes : egyedOl a függetlenségieknek a HA.: összchivArára vonatkozó kérvénye szerppel rajta. A/Jlés lefolyása lesz, hogy a kormánypárt résíéról szükségtelennek fogják: kijelenteni az ülés o^y-hehiváaát, erro aztán az ellenzék részéről ki fogják fejteni mindazokat a sérelmeket, a mulyke a válsággal kapcsolatban történtek A többség persze ugy fog határozni, hogv a Ház ímét napolja el Üléseit a kabinet megalakításáig.
Gróf Apponyl Albert ma délelőtt tized fél óraVor j"ledt meg a Házban. Mh megjött Tallián Oéla alelnök is és szintén belőtt a HiUba. Iti a£ elnök és nMr.ök hosszasabban konferáltak. Apponyl elhozatta a képviselőházba pod«yászM is. mer: délután egyenesen a Házból szándék« • zik visszautízni családjához Eberhardia Kérdéses volt egv ideig, vájjon Apponyi csülörlökro visszaérkezik-e a fővároshn. B* erro az oMielőségro való lekinloltei történi n TaUlímr 1 v^trt konferálás. Sz. roll ujvAitiri aiívd, L- ■■! r csütörtöki Olé«éa Tall.ia t<y jb.v tölüL
D.- minthogy Tallíannak hal«s/.ili«iöi-lau d<- gai. viuiwiík. Apponyi csütoilókrc kuiet in lesz a lóvárwbaii ön az üiéw ó fog amoWÓ ni.
Ax ü.ist uiai«lösóan aionl.aH holnap daiaiöti itt éa Hs«n«gf ó*a köít taDica-kozAaok lacxuak az ülés formalitásai dolgsbao. Az ilyvn ülésro tudvalavóen prec«d«os még nUica a igy például a ukiiiiatiao ainea ogyaiéríés. bogy vajjen a uiioiszlarak a bAisonyseékben íogial-batuak-a még ludyet s oRyáiialán a uii-tuaztKoinők főlstolulbat-o ugv As oly-aépaii, ahogy a uiiuisxleralnöknok maa kótOlmaiiyak közt joga is és kőtola®->»»ge is ez ?
Széli Kálmán értesülésünk szerint, azon az állásponton van, hogv el se jön a oatltftrtóki üléére. Egy mábik leliogás, oialy a Ház elnökség« körébon mutatkozik. azt tartje, hogy a miniaatarek taljoaau gyakorolják a laiuiaateri jogukat és kotalunégQkct a H<Uíjou, mert ámbár ők Umondtak már, do a lölaientvéoyt+iatézi.edései még nam kapták mag és az uj kabin«* kiuavatéséig ae Ogyokei nakik kall ve-zatoidk. Eszcxiiii a mmiasterek ezen az QiéaoM is h^rsouyszékoikben fogh\'ti>uk heiyet ós amennyiben egyik-másik ollcn-ztfki bBüzéd miatt kormánynyilatkozatra «zükség van, a lainuuaott koimány-olnö.^iiek joga, sőt kötelessége, hogy nyilatkozzék.
hyou éa hasonló kétségek vtnr.nk a csütörtöki illés loimaiilásai miatt. K két-aégak olosJatására, loriualitásainak meg-állapítása miatt lesz a holnapi konle-raucia, melyet, minthogy Apponyi nem lesz n tóvárostian, Tallián alelnök (og vezetni. A konferenciára meg vun biva és djön bzóil Kálmán is és meghívtál: rá ellenzéki vezérférílakat is.
Apponyi ma délutön hat órakor ut.i-zo.t el Ebofhaidia és csütörtök reggel érkezik vissza.
A Házban nm délelőtt íölkeresték Szemiványi Árpád, meg Ivánka Uszkár (•a hosszn.san időztek iiáh.
Öngyllkoa halálraítélt. ¿ffér, juu. ilailel ibhalv kömür vos, «kit az osküdtbiróaág gyilkossá)] miait baláloA Itali, tegnap éjjel i>5ctúoé-1)00 felakasztotta magái. Amikor az óröb butítottak hoúoá, Bár mag volt Imüvsl.
Sk sorozás) ismét elfca-Sasztoüák.
Uátó Fejéi váry Géza, ideiglenes honvédelmi miniszter ma újból elhalasztotta a sorozás határnapját, de nem azon mód, mini eddig, hogy fix határidőt tűzött volna ki és mellékesen politizált volna a tcndclelben, mint eddig tette, hanem szárazon kimondja, hogy a .további intézkedésig." Ez a teiiüolet már abban a lehovésben készült, hogy néhány nap múlva már az ujabb, végleges rendelet fogja kövotui. A rendelet v,;yvego a kövotkező:
¿Az ujoncozási törvényjavaslat még ncin szavaztatott meg. A legutóbb kiadott rondeietemben megjelölt idő alatt nem vihető keresztül a lösorozás, me-lvot egyelőre további rondelkezésig újból elhalasztók."
LEGÚJABB.
Szerbia.
Belgrád, juniús 23. Bonbam angol követ uia reggel Bécsen át Londonba utazott.
Athén, iu.iius 23. A király 14 napos gyászt rcadolt ol a szerb királyi párért.
Qonf, jun. 23. A genfi lakosság nagyon melogeu búcsúzott el Péter királyiul. Már esto hét órakor zsúfolva voltak a pályaudvarhoz vivő utcák ó»> a tömeg annyira fölszaporvdott, hogy n ; ondörök kénytelenek voltak aö utcákat elzárni. A király 8 óra 15 perckor nyitott a kocsiban a pályaudvarra hajtatott; a lakosság oz egész uion melegen üdvözölte é«s éltettu c királyt, A pályaudvar előtt a belgrádi hüldóltség tagjai váriák. A pályaudvar előtt mi&dósss:\') barmincz rendőr ügyolt a rendre, csak a király szalonkocsija előtt állott több titkos rendőr. A vonal 8 óra 43 perckor Indult ol, A király leeresztette kocaijá nak ablakát a igy ozólott; , — Ezerszer köszönöm. Éljen Sváic I Éljen a szép Genf I Soha som foglak temeteket olfelejteoi I
Erro v genfiek azt kiáltották vissza:
— Viszontlátásra Péter király» Svájc b.uátja I
A küály nagyon mog rolt hálva éa csak Latéit a búcsúzó Közönségnek,
A pápa utód*.
Berlin, juu. 23. Rómában tegnap titkos konzisstoriuai volt, amelyen a pápa az uj biboroaoka: novatte ki. Az uj biborosl kiWoséaaknél beanftnket jobban érdekel, hogy Agllerdl volt bécsi nucdual a pApa u«yanakkor szeoacéki Itelywite.i konoaltárrá ncveat« ki. A Berliner Tagablau-aak Rómából azt jelen» uk, hegy a kinevezés után Agb\'ardinak alappá retuócye van, bogy elúbb-ulóbb XUJL Leó pápa utódja loaz.
A baioelonai «atrájk.
Baroeloua, jun. 23. A hatóságok megtörték az általános raunkabcazüutotósl. Eonek daoáia számos muskáskátvgóría továbbra ia folytatja a sztrájkot.
hi eltévesztett szoba. >
Budapoat jun. 23.
Az alábbi lörtéuotnek hőse egy lipótvárosi gazdag, csinos, kikapós ós ami ló, szórakozott férj.
A Lipótváros egyik logelőkelőbb nagy-kercskcdöjóröl van szó, akiro a felesége s nem ok nélkül féltékeny. Az esőt vasárnap ójjol történt.
Egy kissó elkésve sietett baza a klubból, ahol a jégbehütött pezsgőből meglehetős adagot fogyasztott, miközben szép Ö8szciget nyert a klub többi látogatóitól. Természetes, hogy a sietés oka n családi jcloueiok lehűlő megelőzése volt, mert hát odsbaza meglehetősen uralkodott a papucs. — Hazaérve, a fietéa hevében azonban a második emeleten levő lakás hclvott, az első emeleten levő lakásába llleszUtUo kulcsát. Az ajtózár véletlenül egyezett a a szórakozott férj az előszobáiban kényelembe tóvo magát hogy halkan járjon, cipőn is levotvo — igyekezett észrevétlenül hálószobájába a ha lehet,. nz ágyba jutni. .Mint aki teljesen ismeri a viszonyokat, nom gyújtóit világot és sietett ágyához. Mikor az ág^ba aknei feküdni, egy nó rémületes aikolja hang- . zolt a szobában. ,,
— SegítségI Gyilkos, rablói A másik pocién pedig kigyúlt a vfl-| lamou lámpa s ekkor volto észre a szórakozott oiubcr, bogy idegen hálószobába ; tévedt. J
A. másik férj bőszülten, kezében re-! volverrol támadt rá, ui asszony pedig ! becsengette oz össze.« személyzetét. Ai ; egész négy emeletes hás lakói pár nerc alatt talpon volt s a ponggyolában levő s ImtöMii legkevésbbé akaró szórakozott íérj u mind nagyobb azáuimal beözönlő kíváncsiak közöU nemsokára kedves életo párját is ^lúglátliatta, sőt pár pillanat múlva r.ic^; ia hallhatta ...
Egy jó óra lelt belo, mig a tévedést kitudta magyarázni nz első emeleten lakóknál, a szorcncsétlen omber. Ami az-án a második emeleten történt, arról hallgat a króolta. Annyi azonban tény, hogy a szórakozott ; ember arcán azóta sok az angol tapasz s a ház ceelédségo furcsa módon magyarázza meg a tapaszok eiedotét. _
Fölfordult komp,
Mogyorós községből írják: A Tisztmentén lévő Kürtös-pusztáü 40 arató munkás volt azen-.ódtetvo Mogyorósról, akik iiiá^ a reneovágás óta áflaadóan az uradalomban dolgoznak. Csak szómba- I ton este mennek vissza Mogyoróéra, hogy a vasárnapot otthon töltsek.
A midi szombaton is hazamenlok a muakások, de wásuap eatofelé már ismét útnak indultak a pusztára, hogy éjszakára kiérjenek oda. A közlekedés a község és a puszta közö\'.t a Tiszán keresztül kompon történik.
Rs\'.e volt már, emikor as emberek a komphoz értek a amellett nagy vihar is volt. Mindenki eíső akart lenni a rozoga járművön, amelybu még nappal éa csendes időben is veszélyes volt au&yi 4zabért Ue» \'¿tani.
MA-r
Mc«t wmhtn senkisem hallgatóit a? intő szóra. betolakodtok a komába moly ftilg haladt 4T»—50 léptei n parU tél. elmerült. A mepémftlt utasok kiugráltak a »ülysdő járműből s azok a kik úszni tudlak, a part ídló iparkodtak a többiek peüig a kompkőtétbe kupa«-kodra várták a segítséget, umely jó sökára mog is érkezett ugyan, ele már akkor hatan a vizbe fuladtak. Tóth Ignác 14, Kardos Lajos 15, Tóth Maris 15, Szigony Erzsi 15, Varga Udi 13 és özvegy Pap Mártouné eslek áldozatul a M®re«c*éüoneéfu»rá.
Ezek r jármit olmerülésekot »zintén a kompkötélbe kapaszkodtak, de a nagy tolongásban vagy lelökték őkel, vapv kimerültek n kopaszodásban. Mire n partról csónak érkozett, ez a hal ember xnár-már elmerült a vi» alá.
Szerencse, hogy a jármű még a pari kö/dóben merült el, ahonnan az utasok nagy rés^o könnyen a partra úszott, inert ha a szerencsétlenség beljebb tőilénik, n munkáscsapatnak legalább leje odave-iwett volna.
BUDAPESTI HÍREK. *
*
— Kiiiovozéflok éa kttüntatot«-
■ek. A hivatalos lap mai száma kOzli o kövotkező kitünloié.«oket é? kinevezése-kel : A király Neumann Miksának, n budapesti áru- és értéktőzsde alelnökének, valamint fiúnak • Körösi Albert Kálmánnak és törvényes utódainak a királykaimi olőnévvol a magyar nemes-Béget; dr. liliscber Gjuíá egyetemi rendkivivílli tanárnak és Kókuskórháei főorvosnak, valamint lörvényos utódainak pedig a magyar nemességük ép-si-gbontartáBR moílett n tburtóbányai előnevet adományozta. Szemero Lajos belügyminiszteri segédtitkárnak n miniszteri titkári címet, Neubauer Máté ayanaféhrl kőrjogyzőnek pődig sok éri liű Fzolgálaia elismerése ül nz arnny érdemkeresztet adományozta a király.
— UJ titkos tanácson. A hivatc\'os lap mai exáma kóili, hogy a király gr,,,í Esterházy Mihálynek, a magyar f\'.ondi-ház tagjának a tltku tanácsosi méltóságot rdoi.u.uyozti. Kaierházy Mibáiyt éppen a minap sokat omlugették. Szó volt róla, hogy Tisza István kabinetjében 6 lesz a földmivolésűgyi miniszter. Ezt a tárcát tényleg fol is ajanlolték neki, do Esterházy, aki az úgynevezett kaszinó-párt tagja, ugy tett, mint sok más: visuzautasitolta az ajánlttol,
— UJ villamoskocsik. A városi villamos vasul ujabban busz darab motoros kccsit, n közüli vaspályalársast\'.p
cdig hatvan darab uj pótkocsit akar ¿ere/ni és mindkét társaság az ozokre n komikra vonatkozó terveket n tanács uljtm jóváhagyás végeMt a kormányhoz íoltorjesztolte. A kereskedelemügyi rni-lUFZ\'.or most erre a két beadványra a kővetkezőkről értesíti a tanácsot: A busz motoros koe*i tervét jóváhagyja n minisztor az\'.al a tanács által is javasolt kikötéssel, hogy a peironajtóK ugy szer-ke»zlco3enek, hogy azok a kocsik lépcsőének alsó fokát is fedjék és hogy a osszpadon az egyos (llőhoiyek Iiatár-vonalní észrevehető módon megjclőlt03-senok. A fórflhelyok számát a miniszter az első perrooon bBt, n hátsó porronon podig nvolo állóbelylyol állapítja meg. A közüli vaspálya lár#aság hn\'.van uj pólkocai tervet a miniaitsr szintén jóvA-hagyta ás bozxáteszi a köv- tke>ÖM: A beíelá nyíló kétazámyu pcrrotiajtó!: áital rí utótok a perrontól való leesé? állal biztosítva vannak: később Iwkövot-kozbelő rcflk.ség esetén k kocsik négy ..cnajtóval lesznek olzárandók. A __isjzpaeoknn p.z e*yes Ülőhelyek halárvonalai 6«?.r.?vobetó módón niojfjelölon-dők. A pótkocsik első és hátsó porron-; Ián egyenkint nyolc állóholy állhat a kőzöauég rendelkezés 6re.
— A íC\'spin padlása. Horváti» Béla főispán llaross-utca 47. srám alatt lovö hihisa-padlását ismerotlcn tettesek kitörték és onnan tóbb száz korona ér-téiú rohaneouU vittek ol.
* Brjaox- és sr.atcótlnövoiíatöt,
ha0n5vesxt\'\'itf eroxoaépitőt csakis T á n o r gyógy»** . mw hirdetése (
alapján taaaák raodtuuia
ÍJ
n
Krrc
83:
SZÉP LESi M.HB tlj,
ba arciit Dr. DÜÜAl félo
„GYÖNGYVIRÁG-* CRÉMMEL"
= ápolja, gondozza =
Prébílégely--70 fill. A
Nagy tégely--J.2Ü £
Kapható BUDAPESTEN a
a Várost grógjmrtirtii, (
Klrri ulc«« it Vtffi.u. iMlka m, *
HÍREK MINDENFELŐL
— A trónkövetelő olloa. Tsnger-
ből jelentik: El Monobhi hadügyminiszter lassan, do megszakiláa nőikül vonul Tazza felé. A pretendenj orős hadereje hír szerint négy órányira van Tetuán-ló!. Holnap va\'.ósziuülég segédcsapatok indulnak innen El Menehbi számára.
— A« édos monopólium« Athénból távhták: A kormány utasította képvize-lóit, világosítsák lel az érdekelt hatalmakat, li< gy a mazso!ns2őlö-mcno|)ólium egyáltalán nom vél a kereskedelmi szer-xődéíck ellen, amennyiben az ár ezután is a i murád.
— Keresik a tostvéiüket. Az ung-vánuegyébon létező llortyo*közxég la-kósa Kr.soh Mihály, n maga, leánya és testvére nevében felkér, közöl|ük, hogy kcre*i a testvérét Knsola Terézt, aki 1890-ben eltávozott hazulról é« azótr, nent adott hirt mapftról. Az illető aln-csony termetű, barna csszonv voll, kék fizompkkel és pyüojőlcícsel kereskedell. Örökösödési ügyben van reája szüksóg és testvérei kérik, hogy jelontktzzék.
— Álíatlaa sógor, llank János caehi-i lakos malnco!<knl kcteskeiieil és megjelent minden környékbeli véráron. A mull vasárnap is n szent péteri vásárra ment Ilank, a ki otthon egyedül hagyta Gatal leloségét. llank Jánosnak von\'egy idósd/b testvére, llank Fülöp, a ki másfél év óla özvegy. Ez az ember bnlálo.oan belobolonduit a testvérének, llank lAno*nak a l«!«ségého. Valahányszor lUnk oltávozöll hazu.ról a szerelmes sójror róglón ott termotl oz nsz-szonynál és szerelmi ajánlataival üldözte. Az asszony elutasította a sógor szerolmét, n kit nzzal is ijesztett, hogy elmondja férjének a dolgot, do azért non» szólt semmit, radrt nem akart viszálykodás! előidézni. A n.ult vasárnap délután llank váratlanul botopnanl n $ó-gotasszonyáho?, a kiről tudta, hogy egyedül van. Az asszonyt uira üldözni kezdte czerolmi ajánlainival, a miért Hankné ki oknrt menni a czobából, hogy meneküljön sógtira elől. IIa ;k a mint é.-zrevetío, hogy sógornője lávozni akar, elébe ugrott, leteperte öl, de mert az asszony segítségért kiáltott, száját ogy kenoővel l>etömto. Ezek után össze kötötte még az nssznny kezeit. As ass-sionv e közben megfulladt, a mii a merénylő csak akkor vett észre, mikor szenvedélyét kielégilotte. Hogy lettét ol-(jalás\'.dja, n halott asszonyt felkőtötto a síobagorcndáro, a hol estefelé n szomszédok tslá\'.ták mog. A hullán moglát-szolt, bogy gyilkosság tértOnt s annak elkővotésével \'a csenrtőreés Honk Fűlő-pöl velto g>anub?t, a ki, mikor n csendőröket meglátta, öng\\ir>ossá«ot akort elkövetni, de a csendőrük mogakadá-
Kézimunka-verseny.
Teljesen kiszoritozott legp^ükségc-ssbb gyönyörű szép 100 drb. előnyomott kézimunkát 3 frlétt, u. m.: 1 igen szép aszlalfutó, 1 igen szép inílieu, 3 igon ozép tálca kendő, 1 garnitúra szekrényesik 4 darabból álló, 1 garnitúra mosdőkészleWeritő, 7 drb. álló, 1 remek szép Poinlias fiuó mliienvel és még 78 darab különféle előnyooialott tát^y a log->.:ebb és legújabb mintákkal. Az tnyag flnoD) daroai2t-«sattiuból való. j Utánvétellel szállít.)
Elönyormta intézet
Bzoinbatlioly.
REGÉNY.
Társadalmi kCzdelem.
Cirj»u WinOrr nttnT- Irt* OOSVAJ UUOO
Mtadta ]«( Un UH»»
— Te Pista, mondotta az, akinél a tár volt, figyelmeztetlek saját érdekedben, no láss és ne halljál, csak azt, amit közvetlenül hozzád intéznek. Lehet, hogy kíméletesek lesznek veled srembon és Megkegyelmeznek, ezt csak ugy érheted el, ha okosan viseled magadat. No fenyegessél tehát. És most menjünk !
Karonfogtók Galand Pistát és vezették.
Dépcsön fel, lépcsőn lo.
Galand Pistáuak ugy tetazott, hogy egy örökkévalóságig.
Végro megállapodtak.
Galand Pista, mikor levették a kendőt szeméről, feszült figyelemmel nézet körül.
Nem látott egyetlen arcot sem, csak tüzes, lángoló szemeket.
ís ugy érezte, míntlrtv fenevadak közé került volna, tigrisek közé, melyek sóvár tekiutettel készülnek ugrásra.
Do borzongását félbeszakította egy hang.
Az elnök a esengót érintette, aztán megszólalt:
— Galand Pista, szándékozol kérdéseimre lelelni?
Semmi válasz.
Isinétclto a kérdést.
Galand Pisin újra t:om válaszolt.
Fenyegető morgás vonult végig a hallgatóságon,
— (laland Pista, — kezdto az elnök újra, — uoked felelni kell r kérdésekre, akár vau kedved hozzá akár nincsen.
11a csak elkerülhetem, nem aka rok erőszakos rendszabályokhoz nyúlni, de ha a jó szóra nem hali gatsz, tudni fogom a módot, Uiuly-lyol válaszadásra foglak kényszeríteni.
— Minő jogou ?
— Ugyanazon a jogon, mely benneteket, rendőröket feljogosít arra hogy azokat, k!k a törrényoknek ellenszegülnek, a logdrágább kincs tói : a szabadságtól fosztjátok meg.
— Nekünk ezt a jogot a törvény adja.
— Tévedsz, az orő adja, mely a törvényt alkotta és amelyé a hatalom. Ugy von: az erő. Aki bírja, az marja.
Do itt mink vagyunk az urak. itten mi alkotjuk magunknak n törvényeket és mi hajtjuk okot végre.
Itten az erő a mienk s amíg meg nom törik, addig mienk a hatalom.
Ezen hatalom jogánál fogva kérdezlek újra : Akarsz-e kérdéseimre felelni?
— Ugyan, ne tekotóriázzál any-nyitl Iluz/.uk a deresre! — kiáltotta valaki, g \' \\
Az elnök odanézett, aztán szigorúan mondotta:
-r- Testvér! Birzad reám az ügyvezetést! Mert Lom hiszom. hoc,y meg akarsz ismerkedni a deressel l
(FolytkŐO
Használt yözcséplckészetek
gyárilag kijavítva Jutányosán kaphatók .
Meisler Sándornál
Budapest, Terézkörut 50«
Tőzsde.
Bvdapaatt gabonatíasfla.
Köttetett: Buxa 1903. októberra 7.45—
7*3. Hou ápr. -. Zab máj. -•
—- Tonicri jul. $«81—$ Hapce aug.
—- iongen ll.W-lOO.
BadayaaS árUktössds

Előtözsdén köttetett: Osztrák hítelréor. I
658.25.— Magvar hitdrészvéiiy 72t>.-j
Leszámítoló bank 448,-. Jelrálogbonk 5S1 f*S0.&0 Iliman uránéi vasrna 403.— 1 Osztrák-magyar államvasút részvény 600.50 , Déh vasút <4.—. Német birodalmi márka i ,33. VUlamoi vuut 803.-. üud.vpetU
11
közúti vasút C09.-
I
Báoal értiktöasae,
Előtőzsdén köttetett: Osztrák hilotintézet részvény 060 25 Mafyar hitelbank rész?. 730 — Otizlrák-magyar államvssuti rés/.v. C70.25. Uuion bank réssvány «4.W. Oszlr. koronaiáradék 100.45. Aneol-oírtrAk bank 270. JÍO ír.uikw» arany 16.08. Déli vasút , 84.60 4 százalékos magyar aranyjáradé 120.55. Magyar koronajáradék 99.40. Márka \' bankjegy 117.41.
— uőivngóhtdl sertésvásár. Hl vatslos jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt 254 darab. Ma érkezett 548 darab, — Déli 12 órtig eladtak 450 darabot. Mai árak :Óreg sertés elsőrendű 94—% korona.
Vásárcsarnok. Húsfélék: suyM
marhabua tloic 04—73, hátulja 72—90 korona 100 Irilóaként. Leölt borjuk vidék levonás néikul 82—102 fillér. Lchnzott marbabus kilója 110—104 fillér. Bárányok Párja 5—12 korona. — Tojás - L rendü friss tojás 54—GO, gyengébb áru 50-58 korona. — Tejtermékek: L Főző teavő 1 félkilós darabokban 2.40—njdléva rüdre l.GO-l.tíO korona. tehénturO.2.56—24 fl kilónként. — Snárga vaslngszáiu 1.40,
közép 1.--1.20. Jovesspárga O.CO korona
kilónként. — Vadfélék: öz 1.60—1.80, vad-diiznó 70-80 fillér kilónkénU I
jEEssasBgaasaeai
Fárflak ^
j " ** Nőknek
* léfinakamVk bittty 4a Idatt fotr^Mk (W(pp«4 MhoiktüdtUi uilXSl a l»vMjrtoaatik uHT" M«n>«k a
í^auia laliduesok^
tíi«ü)u)uk. I n Jobo» 100 labdMJ tartatcuma) M ponlo« biuuáJ.Ü uU..Uí«U 0 kwvfct. Vldikra I korona «!»!«<•• b»K0M4.« >>n uUar44 siaiMI
diikrctn kAUU. További koíiTÍLy«» r.-umitíkua; t»M
•Uro l^jobb a
Sapol-köszvóny-kenöosöt
K«rsr4«7ull tfunkabtrál E|4«ii4|u loaa Eo»aail bUtot tialatu uir u ¿«km lou naUkos j e»jok tU«n. U(UY«i*abbiu rfúfTitJ» «. kútt- . véort. cíonVatOtilUl. D)il*iulii{, ktrtutcaont-ttjddm«l. hitfi;«:l, ¿Mí\\í*ji.t, n®""^ , Uy-
iiv»;d*<«n»\'ot, mirlftri biaUlroki.t, Ucia-. I bíJ4«t. u 6«>i«uo(^ó<ioli haJÜthaUUaa eio- !
mirlf.»
-----------411.l,-..|ÓJo
kot inúkl. a ftftli«t 4j lő{f>Ji.l Axn a
"i ti muii, a laitutt tt <
kor. »rr aobo« Wci.r.r-^/i* -rét. U trro~ mortl.xuió labdaaa a ko.-«u« 40 OUér. IUph»!4 • í.V •« »4Ual<tétt ultit\', -J*r ic.tr*.;r\' gyógy Urtwu» BuA.yoatf \' S ll/í«tL\'«t-tir—XUifV kcl-u. tT. u. ÜMMJolhitS uUAV«( xi(r . p4U b«kaid4*o laoUoll.

tUUgm
» ■\' I \' Caor 4a oaor h4UayU«tko**t. fi
I rüigWrt
angol
,lH8llcaI-Prem|Bf^
kerékpárokat
■ityoa Uwlltltra ^¡S ÍHt41 foJJobb han 10 írtoi r4uloUo, «itft.-toda „Oxclon" f4|>.k«l *Q M rt 4« k*rékpár*lkjiti«M«k *L a. tU* n«jY b«Ta»«rli.aInk folfit/i UnalUUaul ««áiuturk rU t 4b I. randa kftU4 (nmml mj évi
JiUlláiaal....... . UU
I 4b I. «-n.lt» t«Uá pimml m 4ii ! JítittUaal ........
1 db 14iuluSa4<a acotilan-Urnpa. ■ I pkr kltOn.5 podáJ. 1 4rb J" -
a/ cr>Tl(bao M^o^H
»0 wiialik ikro 4« Uthotí.
«s LM
1-U
u au ,. .ar
I.SS
I.TS
Jó ml^«4«ft kor6kplr>IA»ca
1 drb anfot ny err« . . . . ,
1 klp. eaJduxa earbtd...... . .
JNafr *r;pfT«4k*t tibh mint S00 kipp«\' l«IT» kU
Láng Jakab ós Fia
M OTUMÁg lorn*«jobb
Budapast, Jóxasf-körút 41. iliB
Fiókttslst: Ztottanbillar-atosa L Jrn árak kltnoMoiat kttaakodSaJk 4a aon UtnJHl
M a Hmi ví*é***14íU vacr
__ . Z -
V
c-í
A i
«ffl usQ1^

I Jégverés ,
jutányosán és kodvexo f«l ««tolok mailett bfatoait ■
Hazai általános liizíosiló
részvánXafsaság,
Forduljon tehtU az érdeklődő gazd{ürözön>*g bizalommal ke-röloti foliigyclöség, löügynökség, ! illetőleg Irolyi ügynökségeinkhez, a hol minden tekintetben kész-sóggel udnnk tájékozást.
Kárainkat gyorsan ds méltányosan bonyolítjuk fc, azor.-íolul kodvexö (izoléoi folté--V telekot aáunk.
■7
Bajusz1 és\' szakáll wf8vsz8r,;
Kíiürrti hálásáról számlálni) elismerő irat tanúskodik. Csalhatatlan,! biztos oredmény! C«»k náhrni beszerozvg valódi. Arn 1 kor. 00 fillér.
^ NrUrM»» kí«rÍo«i iic* » »»jfli: „At O.UM Ur4jMt «ítreUl ^c«ki»»rI.rlUm, P
¡SWM .eéata., ^ c^k M ^
ESST, ga,jn8TOggtö ffUtSiál1. l\'TJa1 kor^j
Minden áaxAfö egyénnek nélkülözhetetlen a ,
wm Htf-ítopwatotó:.\'"ifi
Ex nem hotfastS J ArtotnuiUnnl W »alntoíen MfdéU I
Sem a kézeu, scuj.a fejbőrön. swn a roh* sr.évelén semmi foltot nenihaff éa ép oly baefntljnk, mint mikor frízzel beki-njük a fojOnkot.
Az ősz hajat 8—10 nap alatt olyan exlnttro varázaolja. mint nz fiatal korában volt, attélkll, liwsry festené. Férfi és nő egyaránt biztos eredméh^el hasznftlhatja. HŰtiiaAért. elrállalom a közösséget!
Attíx oxépitésYc a foflkatécoonMa m
•w.--.^.^ m ^ OMflét, mtjfoltot te wlndín arc*-
<«JU. utT&l\'jfiigot riL\'fk. Ara l Uoropa, h»»i4v»14 »f*pp»n
- - - . . . ■ .it ■
70 fl!l*r.
Irtnwon orlnb tiftsAcsot és ftiviligositést tzopeteft-mnn. umin-j lliUyöí1udUUf\\ tetéaére irányuló vagy KyóffyBsor kórdó*bcn!i
Él .*! * I." | *" ■ \' * \' • ■■ \' |
R?tU acttak kbéMla«o« mecraaéaltsé |ielyf:
Tábör* gyégyswrtftra A»*««*.

Kt^par ós raezö-
sszdasig
r ó s s é r o
„floíormátor"
moioi\'olt rfyn»m ok
600 lóerőig és faijebl
beazin- é3 villám-üzemre.
. £. lUUrnot motorok írat:
\' I lóerőro ;!00 kor
a .. r,o „
4 v 000 „
• - • 810 "
. Bfci- «Ifttt foiSlJttJiaiai <f\\>l I Ellüi o^dU íyrMrtniáJiy 11
\'m . é h m S y
f/ • BMapetf; Vémhaz-köNil II.
éterek ;>J
taaCSr H\' 13SÜ i ;
lléSa
kocsiuyár\'^«
Haltáron tart kulöntóle closrauo luxus kooait, vnlamint minderfóiu uj és használt kocsikat olön.\'ö» árnk mol\'sU. -Minden c tzakbn vá^ó javítások egofisd-tatnak. — Kópeo irje^yEckok infryo:i óo bórmoütvo küldetnek.
Budapest, V., Llpóí-Mrai 4.
(Bejárat u Hollán-ntczábaii.) ti."ö. ^ ^ - -^k.
1 aááct^^
l.
\'fi
Ve ndégíűsök
Vcoxély rtólküli
PLüTO-spiriíusz főző,
».•«l)ilyü*ti»(í kOt l.\'infnii. nulyoii lotnl cx «(.ttil tel«:. Arn, 14 Uorgua, klaoVb a ftor. ct i );or. 30 fllUr. — KapUató:
Slegns^eS J. EL
Budaiicsi, G-iatcza SS.
Síasz\'.áoo -lantícs -
Ön
kétsógbo ealk\',
inert gyermeke folyton sir. ön már mindenféle házi b/erl alkalmazott, Orvosa már nem tud tanácsot adni!, lízen állapotot a pelenka okozza mert nem elérté puha, a varrások rtc|ik a gyermeket. A számos gyermekorvos cs K/Olésr.nö áltn.1 ajánlott liyglenikus palenku alKalnui-vása nieMott azonban .1 gyermek mindenkor jól ío^ja ma^átoreeni. £z/kl>ea seai varrás, sem Fzcgélv nincsen, megakadályoznák a gyermek achesülését, nem kell sem mángorolni, som felteríteni és nem drágábbak mint a löabiek. ligy tuezat úr* lü korona. Megrendelések ¡1 tőszétliQldési helyre intémidók:
M. FÉSTIS, Wóeís,
Vt., \'.Haii.xUUfslvatbo 30.
Van szerencsém a t. vendéjlós urak Ügyelőiét — a kfltolpft idényre tekintettel — <5U-no o ür-ezivuttyiilmra felhívni. Számos kiállításon ki-tüntetve I Igen jól működök, cxélszerüek és olciék.
Arak 24,26 és 30 borona.
----
esá«»
czspo csaís 2 M kv.
rÍA • ..«•í>H>era VtataUt^ c/. k..nrv, n.fly W ö-\'J o!di!..n a titkos ljetjínójruXr» vojat-Jen«« min^rn tnflníVnUt «: « pyój»•kr.tf\'é.. iooJlI t.\\rtiln.a*. Sívfzvju Dr. CJ A\\J»: A i A H í A ti oriik?!* bitn fMo/l>íi»U a »-» iyvot bArbluok tol?»o«)» lli<ín«rt nár: ta»rtt#h»-*n killli mcj. A k6:»yv m»r\'n.-W-H
¡¿.mi mrg so:-\'f-»f ruit\'r f,<1 ¡s »:íaheti «n>l»V cf6n>iU\'3i. I\'<vl>i aO nil-.lv F bi\'.yo.T k llrtonea. CUlm ft
I^fl\'. n A A I Biitlf-post, VI., Andrássy-uí ?A f
hol » rnaik» »rcr/ijB iiniat-, bii- ¿u Jirj-y. • soivl botoc6Vi.<»t tiifriU :enJ.I 0. c. fr
, (BPattBWBBtt^ ÍVCTJ
olcíó árért lesznek a nnj;y mennyiségben esiliftiült bevásárlás miatt eladva, tígy pár í^rfié> >![•:■ pór női barna, ssttrko vagy íeketo ! filz\')s czipö orCsen Brcgclt talppal, legújabb é; alnk, továbbá egy píir férfi és cjry pár M i női divatos czi^ö zsmór^ittn. Mind a nény pár forint 50 krajccár. Mo^rcndelétnél tlcgeudó a láb boüzo. Szétküldés utánvét mellett.
SciíUri-E:ípos«ft S". Wtniliscli
Krakau AI. o^áui.
Csere mogongedvo, o meg ncui felelőéit pénz is vissza.
Watterich ArnoUI
Budapésij
...n VII., Dohány-utota 6 nc,
f ■n "
M w " C
£S ti a
f s§ r e-i
^ Sí
fi* c 3 w h
3 fe\'p «
S »II w y. .\'1
a>
a
ü M
«Sí
K-n p ü Í £í Dl
(k *i
J -V 5

X
8
sf*. .
.a-e: i
5

WIGKMíiN-reodszsrO rösiosiiépiiő iroda
J h ^ fo !í é v á. !?a Jfiséruatóte
Budapest, El, Húrváí-iiícza 23.
Porczeilán-hcnoorek Daráló Combináit Simán örlö ííalominratok [ Maloingépek
»i »»


Kőplatók Olajmalmok fylótorok Transmiösiók Szíjak, Selymek \' Eszközük, síb.
Sajót readazortl mtnta-malumnk iníryen mogtekinthotö. Számtalan ollamei-éo óm kitüntetó«. k Tcrvyol, költfióg\'vetóasol szolffálnuk. Ávjogy^ók lnffy.u.
m oii

Pádus! Szw1 Ánlal
Í J A fürdőzéa és. nyaralási étád beálltával,-- a midőn a laká?ok gondosan el.»:\'«rva bár. de ronJef^n foliij vclot nAT;Til ha- f ^ «igyatnsk — Jelhivjuk a t. c?. nyaraló és utazó köíönség figyelmet, a iietörésos, lopi^ elleni biv.\'.>siiAsrn — F/.on biztoíi-tás kárpótlást rtyüjl a botttrésok, belopóttcások óe áJkxiloaok által olkö\'/otctt lopáuok okoztn károk eüeu
rp, fik
m^il;* czukorkai
\'.T • Heitcmun i.y.Uk.io!\'\'.ó l.j •
\' \' UVtvuvk kolu... ickvút«\'.S cj niiuJon Iii\'nitoibiiiU\'oa1 «¡¡oa.
ESV Jobo.: Aift 00 flllir.
As évi díj 8000 korona ufási. i Sroí\'Sínc, .í-Bővehbfoiviiásosrtáiout készséggel szóiéi: Az Elsu ÖS2t botci\'és elleni bktosiíé-társaság. P
Bu^A^cni, \\3.t HofriluScxa £. Fiií
XyoiMtou a tuinjto\'.j ..« rB-j.! j VI!:.:. f,t • t«r!«-.!jíp4». \',C:0;!UHJJon(il: Síikc\'.y Vilik •
i- k" J- * t*S .. .oo iiii»r.
&W1
KVésynxorOflr.
BuáaDisI, X. k., LlgeMéf.
HatbaU tryijy.-.tit0» a d.-o&u*. UrUtwübou.
II. öv/olyam. 17b. s*.
f agyhanlzw, (803. o«ütörtök,\'junlui 25.
--- — T- , -----------------
Egjffs szám 2 fillér
ANIZSAI FRISS
«-i^errr-
£lőíizot&sl ára:
)l«lybcu húxho* hordva e*y bora üO fillér.
ViJékrc pó«tai Mdéud egy bora 1 korona 20 ftü*r!
• • • • • »
Kiad
ú tulajdonolok: Kraubi és Karluu.
X
F*)«lii uitkaiití:
O.OIVA mioé.
mm
II- Isévs
SaadccstvSióg cü kiadóhivatal; Knum éa Farkas p*pltk*mk*dé*e.
Megjilraík Bapeita karán riggel.
i Nyea»atott a ^íagykaa^al ft»a Vjaátf* nmxóóitét B7om*»J»ban.
kötött az ellenzékkel.
•... :
javaslatokat visszavonják«
A hadsereg.
Azelőtt dicsőség volt kardbojtot viselhetni. Mn az emberek szaba-dúlni igyekeznek a kardbojttól. Nem a német, a francia, az olasz, az angol, a/, orosz, tlo még a bolgár, román, szerb, törők stb, kisebb se-regekben sem, hanem csak az osz-frák-niagyat hadseregben, annak is csak abban a részében, amelyben magyarok szolgáinak.
Kz nem üres mondás, nem túlzás, hanem való tény, i>élda okáért hivatkozom az aradi esetre, melyben néhány tartalékos tiszt és egy ez-redorvos szabadulni igyekeznek a rangtól. Ez az eset podig nem egyedül álló.
Szomorú jólouség ez, melynek oka csak egyetlen tényre vezethető vissza,és oz az, hogy a magyar embor nom érzi magát otthonosan a közös hadseregben, nom mint ha élotszokásai-val, hajlamaival, felfogásaival ellenkeznének a hadsereg, szokásai hajlamai és felfogásai, hanem mert nemzeti érzülotével áll barátságtalan viszonyban a hadsereg osztrák érzülete.
Az ember mindenbo bele tud nyugodni, csak abba nem, ha hazáját, családját és vallását gáncsolják, lenézik sőt megvetik. • Még a magát felekezet nélkülinek Valló egyén is megharagszik azért, ha azt a felekezetet szidják, amelyében ő született, ami természetes is, hiszen ennok a felekezetnek voltak hívei az ö elődjei, az elődöket, apát, anyát .főleg még a rablógyilkos is tiszteli, megbecsüli.
A felekezethez, a szülőkhöz való ragaszkodás kicsiny érzésé törpül a (hazaszeretet mellett és amint vallásnak önként vértanúi csak akkor leltek, amikor a vallást üldözték, a hazaszeretetnek fokozódott mértékben való nyilvánulása is csak az elnyomatás időjében észlelhoto.
Hogy az osztrák faj haragszik a .magyar fajra, s hogy a magyar
gem különöskópou m^ong osztrákért, ez érezhető és különösen magyar részről történelmileg megokolt tény, s neiu lehet tehát •rossz néven venni, hogy az osztrák nyelvű és osztrák vezérlet alatt álló •közös hadseregben a magyarral éreztetik a magyarral alárendeltségét és hogy a uiagyar ezen igazsúf-
Balessn* jzl szemleiii


Megírtuk tegnap, hogy a király a bruki táborban járt nemién. A szemle végével, mint most értesülünk, sajnálatos balesot történt.
Fritsche kapitány Beck vezérkari főnök hadsegéde a megbokrosodott lóról leesett, oly szerencsétlenül, hogy kulcscsontját eltörte.
talan és jogtalan alárendeltség ellou tiltakozik ugy a hogy tud.
A tiltakozásnak pedig egyik módja az, hogy a magyar nem kiváu rangot ebben a hadseregben.
Bizonyára ma még csak kevoseu jutottak el a tiltakozás ezen módjához, de hogy eljutottak, azou nem lehet csodálkozni.
»yivgarr;.\'J \'Utfl
A sötétség ellen,
— A franoia kaltrirbaro. — Pária, junius 58.
Hosszú és mozgalmas vita után, a melynek folyamán ugy a jobb, mint a baloldal szónokait zavarták beszédükben, a kamara 300 szuva-zattal 107 ellenében elfogadta a törvényjavaslatot a bizottságtól megállapított szövegbon, mely szerint minden kongregációnál ¡sínt >1 tiltanak bármely községben vagy szomszédos községben való oktatástól, a hol valaha tanitolt, kivéve, ha igazolja, hogy szekularizálva vao.
Amidőn Castelneau képviselő ezen határozathoz beadott módosítását akarta megindokolni, a baloldal megakadályozta beszédében. Erre a jobboldal elhagyta a termet, azonban a szavazásra ismét vh-zatérl. — A jobboldal nyilatkozatot tett, a melyben a többség zsarnoksága ellen tiltakozik és reá hárítja a szabadság ellen elkövetett merényletekért való felelősséget .
A kamara elfogadta Lcroy képviselő egy módositását, amely mog-állapitja, hogy azon kongregácíónis-táktól akik elemi iskolákban tani-tani akarnak, engedély felmutatását követeljék. Ezt a módosítást a törvénybe mint második cikket foglalják.
Ezután a kamara 129 szavazattal 60 ollenébon elfogadta az egész törvényt, Valamint 308 szavazattal 14 ellenében a Duissontól indítványozott vczoluciót, amely szerint minden kongregáció feloszlatandó, mely harmadik személyek utján egy vagy több feloszlatott kougrcgációs intézetet újból létesít.
A katonai feptail és becsület-- ~ ügyi eljárás reformja,
— Sajdl tudósítónktól. —
A közös hadügyminisztériumban már dolgoznak a katonai fegyelmi eljárás reformján. Az uj fegyelmi; eljárás a katonatiszti szolgálat kü-\' lönleges igényeihez alkalmazkodik. Nagyon kihágások a szolgálati kötelességük 4m a tiszti állás tisztes*, sége ellen már nem fegyelmi útra, liánom büntető és becsületbirósági\' eljárás alá tartoznak, mórt ezek már azt mutatj^, hogy az illető tiszt nem blr azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a tiszti rang eleugcdkctetku föltételeiL képezik.
A tisztek elleni fegyelmi megtorlások esetei tehát csak a kiseb vét-ségekre és hanyagságokra vonatkozhatnak, amelyek által a tisztikar be-csüloto érintvo nincs. Ebből következik, hogy a fegyolmi megtorlásoknak is olyanoknak kell lenni, amelye* a tiszt becsületét és tekintélyét iiein. sértik.
E tekintetbon valóban elavultak a, mostani katonai fegyelmi eljá ásnak a büntetésekre vonatkozó intézkedései.
Éppen azért sürgősen szükséges a legyelrni büntető határozatok re-\' \'órraj i. Így a fegyelmi ügybSl kifolyólag a liszt ellen alkalmazott logságbüntetés egy valóban rég letűnt korszak késő maradványa és nem felel meg többé a mai felfogásnak és viszonyoknak. Ezt az anach-ronizmust tehát ki kell küszöbölni a katonai fegyelmi eljárásból. Különben ha a legényseg látja, hogy fegyelmi uton a tisztet i* becsukják, bíz ennek ez által csak tekintélye csorbul.
Az ö felsége által 1902. évi december 22-lkén jóváhagyott katouai becsllletügyi eljárási szabályok a honvédségnél é« a horvát-szlavon csendőrségnél 1908. évi augusztus 1-én lépnek életbe és ezzel egyszersmind hatályon kivül helyeztetik az eddigi eljárási szabályzat. Az uj rend életbeléptetése napján fel lesz oszlatva a dandár becsületügyi választmányok,amolyek eddigmltköü-tek és u j szabályzói ÍQ. szakasza értőimében az ügyöket a Budapesten működő külön választmány veszi át, amelyot cz évi -/tecűiuberfeeu. szerveznek.
A honvédgyalog- és lovasezredeknél felállítandó, btfesülctilgyi választ-mányok tugjait julius folyamán választják meg. De a tagok mandátuma csak dccombcr bő végéig tart, mert ekkor uj ,k
lesznek.
A bio bakit kilőtt az zíttel.
A katonai favMlatokat feltóttenítí
visszavonja.
— SajAt tudósítónktól. —
BMapoáf, juniui 84.
Mit fgér Kfiüen-Mderváry ?
A bán levólboti érlMilelte Kossuth Focaaovt, hogy feUőlb helyről mc#linp>a a kivánl atasttákMkat éa hogy ma regtf*l 9 érakor ismét oU lesz Kossuth lakásán, ahová a tfabbi urakat is kéri.
A mondott időre össze is gyűltek az tDláxő-bisoUság tagiai, póvssariut: Kos-euUi Fesenc. Tbaly Kálmán, liaral>*s Béla, Tóth János, Polónyi Géza, Jm>th Gyula, Komjáthy Béla és Barta Odón.
A bén néhány perccel kilenc óra után moftárkoielt ás nyunban hoasAÍogtak a tWi\'yalAahor.
EÍ»ő scrban kijelentette a bán, hogy rao>i már adftdon fsntartáa nélkül •toxsAJárrü Kossuth Forono liataro-xatfj&vnslfctilaoa ós elejti atujono-Jutalék •inalésének mlntlsu kbavc-t«tt és kOsvotlaai fotmáját.
A továbbiak során kifejtette, hogy a katonai kórtk ugy«n mulhotlantil szűk-ségi.vsnek tartják ás OVUU legényt a tarackokhoz, ds mivel meggyőződött, hogv a tarackok csakugyan nem készek, « béito érdekábeu eJáU eUóia <óreteié»l*l.
Elojtt a 16.000 póttartalékos köv* Ülését la, mert lőiöretvofco a hellúko belyreáUitása és nem akarja, I103. katonai kérdéssk miatt as ország továbbra is bajba maradjon.
Ksyesecyedül a rendes ujoftcozási létszám akadálytalan megjíavazáaát kéri.
Polónyi Géza «/:* ki|d»nlJ, hogy ő örömmel látja ozt a fordulatot, do előre Is bejelenti, hogy a nomziti követésektől a párt nem fog öl-áU«éi; ezkket mindén alkalommal n«me«a hangoztatni, de a te«« dclkexéséro állá minden eszközzel sürgetni és remélhetőleg kivirul is fogja. Nem szeretné, ha a bán talán azt hunit», hogy 6 itten paktumot kot, mely-lyi. a Iflg^etloníági párt lemond a nemzői követelésektől, liyoa cbbgót nein vá Isi senki.
A 1 jo erre kt\'íelenlotfe, hogy ő nem i* kivin semmiféle obügót és nem la teldni5, mintha paktumot kötött vo.it«; ő nem U köt paktumot, hanem egyszerűen mint férfi beszél a férfiakhoz éi amint magáról tudja, uj,y hiszi cs tudja 02 ellenzőkről is, hogy ok néUűl nem fognak akadályokat g«rdit«oi a kormányzás és közigazgatás rendes mc-
UOtO 0.1 Ó.
Mikor fesz a sorozás?
Tóth János telamlili, hogy nem volna helyes, ha aratás időjén újoncot r.Anak.
A bán azt válaszolja, hogy erre már gondolt és as njonoosáat oaak aratJa után fogjak tartant} hajlandó ezt az ujoncozási letvbe is belevenni. Ezuián u;ból elmondja, bogv ő sr.igoiuaa szabadelvű és demokratikus «lapon akar kormánvozni. hogy soha ssmmitél« erőszakra nom fog vaiemedni és mlhelyeit tizl látná, hogy az erőszak terére akarnák szoiimai, rögtön visszavonulna.
Bccsiileles és békés fejlődés,
Ez alapon állva, asm is /ojja a Házal feloszlatni, még arra a* esetre sem, ha a redarójavaslaital vagy későbbi katonai kövotaiésekkel baj volna} nem ^vánbázlcloszlatáa árán semmit sem erőszakolni; a házszabályokat nem kívánja szigorítani; a klotür behozatalára ^■»ni is gondol; a választások tiszlosá-gál respektálni fogj., és igyekezni fog ezen a téren azt, amit Seéil megkezdeti még fejleszteni; gondja leiz n közélet és a közigazgatás puriflaációjáuak folytatása.
Szóval: mindent el fog követni, hoiry ax országnak leyyen bsosUlatas. ttazta, asabadalvti domokrattkms, parlamentáris, alkotmányos és békés fojlöőáso.
Szent a béke. \\
Kossuth Fe>enc köszönetet mondott a bánnak, hogy aP-\'U valahára kabinot-alukitással még«Á>U államférfiú, ab
köivadenül az tUentékkel érintkezett. 0 feisígt meglehet gyérődv*. hogy ennék a kösVetlea érÜMketisdek Oáák áldásos kOvetkexoiényei lehatnék.
A bán ugy anebben a nézetben van.
Milyen lesz a kabinet?
Arra m«t ftem tud r*lvilá£ö*itlit ádnl hogy Viki,ól fogja kabinetjét alkkitani. me/; k.\'binctniakit&ata mév megbízás« nincs. Herárja a iűggede-nségi part uu.
"«ti éttekezlelél és csak azután mog) föl B&sbe, hogy a továbbiak iránt felhatalmazást kapjon.
Az értet egyes tagjai nem ll értékes* leien hivatalos formában, hanem magán-beszélgetésien kifejtették a bnn előtt, hogy üdvt>s volna, ha báró Fejérváry, G^za st uj kabinetnek nem völfta |tag}ft és kérdétték igvszersrfllhJ, hogy tlcui vállalt-o ez irányban előzetes kötelezett-séaot. Mire a bán ozt felelte. . hogy ő kabinetet még uem alakít és cs&k annyit mondhat, hogy még senkinek egyetlen tárcát sem kötött le.
A bán, mielőtt Kossuth lakására ment, Szederkényi Nándornak levélbeli értesítést koldött és mef»láto,"«t:a gróf Tisza Litvánt, akivel egy óránál tovább tár-gyalí.
Értekezlet a Házban.
Ma délolöllro Appottyi Albert házelnök páriközi értekezletet hívott egybe a holnapi képvi-elöházi Ölés formaiitásái-nak me^beszélcso végeit.
A bolnani ülést tudvalevően hus£ fűggeltenséjü képviselő kérésére híviák envho « tárgya á függetlenségieknek ama panaszos felirata, hogy a király« nom m-gyar fővárosában s nom tisztán magyar tanácsosok meghallgatásával intézi a válságot. Minthogy ily módon összeLivott fllé>ro precedens még nem volt, sok kétség várt előzetes eloxziatá-sára. Így a . tjbbl közt as is, hogy n lemondott minisztérium a kormány jogait és kötele-cégeit tolje^uheii-o
Gróf Apponyi Albert kénytelen volt már tegnap elutazni s igy u p4r«kőzí értekezlet vezetésével Tallién Üdía alelnököt bizia meg. As elnökség álláspontját azonban már tegnap tudatta a lüggotlonségi párttól. Eszer.nt Apponyi a fnggelleuségiek beadványát Indítványnak tekinti, melynek megokolására határnap kitűnendő, il\'HOleg mely esetleg rőgtí-!\' 1« megoholható; do ez esetben is h náxi\'zabálynk értelmében cs négyen szólhatnak hozzá.
K kOrül \'xi.ntkoz:k & mai értekezlet is mohhoz minden pártból való \'képviselőket meghívott ar. elnökség s melyre meg bivta Szél! Kálmánt ¡is. Széli Kálmán szonban nem jelent meg. Nem jelont meg az értoke»!«t olején* gróf Zichy Já-nod és Zboray Miklós, a néppárt tagjai 9 a néppártot az énekesien Rakovszky István képviselte.
Az értckozleton a következők jelentek iteg ! báró Podmaniczky Frigyes, gról Andrássy Gyula, Hieronrml Károly, Sientíványi Árpád, Szedcrkéinl Nándor, Hakovszky István, Holló Lajo.«, Kussu h Fereno, Tóth János, Polónyi Uéza 0» Be.rabás Dóin.
Tallián Uéla tizenegy órakor nyitotta meg az értekezletet a nagy elnöki fogadó-teremben.
TnilLjvn ctnidc elől. lift, hogy a fűgget-leDsé^foí kírvénve, melynek alapján a holnapi ölést egybohivták, a házszabályod szelleme eterlnt napi-rend-lniiitványnkk less tekintendő, m«(v-bez tekot c->ak négyen szólhatnak ho:?á.
A függetlenségi képvii-aióK, \\ Kossuth Ferenccel az élükön, et-sel szembon annek a felfogácnak adtak kifojezést, hogy a függetlenségieknek ez a kervéc-,e maga a nup rord s igy korlátlan számban szólhatnak ebez hozzá.
A két felfogás keiül iudult meg a vM* aa értekezleten. A vita igen élénk volt é:. az értekezlet minden tagja résxl-vett benne.
Ae elnökség ama felfogásának is kifejezést adott, hogy nem sznbad precedenst alkotni arr4. hogy a IIaz határozata felülbírálható,)mert a holnapi .ülésnek olyan jellege van. mintha folülMrá ná a Házunk ama határozatát, amelylyel üléseit elnapolta.
Az ellenzék erro azzal vágott viss7a, hosY hiszen maga a házszabályoknak j ama rendelkezése, mely szfriat hu.*z^V
íz ülés össiehivását kérlie ik ez ma^n lóbti még ott aa okoskodást.
At értekoxloten egyöntetű mag-állopodiaokra aam jmtottak. Az ol-nökség ís megmarad a maga állárpo«-jíd, böRt wd: négyen szóihatnak majd. S az ellenzék is mogmaradt amellett, hogy nem ei fodi a aaóiAMzbbadságot korlátozni. De a pártok hangulatából kitűnt, hogy a holnapi ülés simán fog lefolyni s s szólásszabadságot nem fogják megakadályozni.
At értekedül déli négyed érakor árt vágót.
A Szederkényi-párt nem békül
A képviselőházban tartolt pártkózi ér* Whtxllt titán n Píedetkényl Nándor el* nöklr.te alatt levő függet\'ennégl párt déli 12 órakor az elnökség egyik szobájában értekozletol tartott.
Rövid vita után a párt 6.. u határozatot fogadta el i
A párt szükségét látja annak, hogy a nomzet megfelelő formában biztosíttassák azoknak a követelményeknek tolje-•iiésóro nézte, melyek a lenálló tőrvények alapján a közös hadseicg kiegészítő részét képező magyar haüserogro vonatkozólag emuitettek. Sem a dinasztiára, sem a nemzetre nézve nem kívánatos, hogy ugyané? a sulvos jioli-ikái és gazdasági válság rövid idő múlva megujtitassék. — Ha tehát a Katonai kormányzat lo akar térni az eddig követett uiról és n magyar hadueregben n nemzet törvényileg hi/.;o-sított jogait cl smerni akarja, ugy szükséges, hogy a nemzet olfelOl megfelelő formában már mosi megnyugtassák. Meit e nélkül mogerőMté*t nyer as a föltevés, hogy u hatalom egy esetleg erro alkalmas egyén lölbaszuálásAvsí időt akar nyerni, hogy a nemzeti ollenlállátt később változott osxközökkel és as alkotmányosság meghamisított formainak fölhasználásával le-vor!io<se. A párt 1 a nemzeti engedmények kíelégitóso állal őetinte és véglcgc ^iagyenlítését keresi a nemzet és n dinasztia kOzötti konlroverziákuak ; ezéü nom timognt eommífó\'o fél me^oldávt. Rendűt, bókét és hyugehnat akar, de c.\', csak n nemzeti jogok cüsmctésu ál.a érhatő cl.
A bAn elutazott,
Khuen-llédcrváry gróf az esii vonattal Récsbo u:olt, hogy ő (elvégének jelentést legyen. Khuon gróf valótzinüleg holnap eslo érkezik vissza Budapestre.
e nem á* királynak, hanem ezeknek az alázatosan meghunyászkodó és esdeklő lapoknak szólo.l. Kiismeri a azor-zöséget és a fololősséget *u:áIlolja.
Felolvassák a cikket egész terjedelmében a Azután a bizonyítási eljárás kő-vetkőzeti. \'
A bíróság á kővetkező kérdést intézte az esküdtekhez: Dtlnös-e Kadosa Marcol a király személye ellen elkövetett
sértésben ? \'
* 1
A íöűgyóazhelyéltes kéri a/, esküdteket, mondják ki, hogy a vádlott vétkes, mert cikkében a gúny nyilával, lealacsonyító frivolnággal és olyan tenorban szól n királyról, a melynek minden sorában tiszteletlenség éa sértés van.
fiötvös Károly védő igazat ad ax
ügyésznek abban, hogy a cikk gúnyol, vág és bánt, do nem a királyt, hanem ázokat a kőséletben szereplő férGakat, RKik nyöszörögnek, esdekelnek és min-don erényt, polgári becsületet n király kegyétől tesznok függővó.
Kádoíft Morcéi kijelenti, hogy á log. liivaloltabb ánóak eldónlésáre, Vájjoil volt-e sfándékában a királyt sérteni. Ks eszeágábán seta toll, mert jól tudja* hogy a kiiálysértésnek legfölobb az ms oredménye, hogy aS embert be?aukják<
Az esküdtek ezután visszavonullnk tanácskozni.
Egy óra tájban hirdették ki a verdiktet, a mely szetinl az esküdtek ívm vétkesnek nyilvánították a vádlottat. A bíróság e verdikt alapján fölmerttö llílc. tél hozott, a melyben megnyugodolt a közvádló is.
Kiralysértős.
Ma ujia kírálysértéei pört tárgyalt a budapesti bünuuőiőrvényhzék mint esküdtbíróság. Ma dr. Kndosa Mareel a vádlott, cki „Haragszik a király* fölirattal az Uj Század című hetilapban az ügyász*4g szerint sértő módon irt a kírálgröl. — Az ügy iránt nagy ér-deklödéa nyilvánult. Ar eskúdszékí termet teljesen megtöltötte a nagy részi jogászokból álló hallgatóság. A tárgyaláson Zsílvay Leo kúriai bíró elnökölt, a közvádat dr. Geguss Gusztáv királyi főűgvászbelyettos képviselte, a védelmet pedig Eőtv^j Káruy országgyűlési képviselő látta el.
Aa elnök mindenekelőtt a atemélyi adatokra hallgatta ki 0 vádlottat. Kadosa 07. általános ker• I.Va< ^ro kijeleiiú, bogy 2\'J éves, izraelita vallású nőtlen, ügyvédjelölt, Eötvös Károly irodájában dolgozik, vagyona nincs, büuietve nem volt.
Kzuián ax eskűdtoirákal so;íoltá\\ ki.
A biró*ág ismerteti a vádirat rendelkező részét és az inkriminált részleteket,
A vádlott kljelon.l, hogy mogírtetio a vádiratot, bűnösnek nem érzi magát. A cikk nem a király ellen Íródott, hanem abban as időben történt, hogy részlegen kabinet válság volt s a király nem Uuda-
Sestről Intézte nz ország dolgát, hanem öcsből, oda citálta fel a minisztereket — mint ronde<on. Ugvnnekkor leplezUk lo Kolozsvárott Mátyás király szobrát ós ott sem jelent meg. Ebből as alkalomból egv?s lapok vezércikkekben kőnyoz-tek, könyöröglek, bocsánatot kérnek a királynék. Ezt helytelenítette, elítélte, alkotmányellenes tenornax találta és;
Pétar kifíly Belgrádban.
Belffréd, jun. 24.
Pontban M óiakor robogott be a vo-amely Sr.nbiá uj királyát hozta. Mikor a vonat n Száva hídján átfutott, Ja banyieal táborban huszonegy á^juió-vés tlördült él és mikor nz állomAst n megállt, óriási zn\'vlózás köszöntötte. A király könnyedén szállt ki a kocsiból. Piros, tábornoki uniformis voit rojta. Szikár, eápsdt arcú embor.
Avakumotics mmiszteielnök ődvözóiie. Ebnnedoüo. bogy Szerbia nl:kor volt bolpog, mikor a ICarugyor^yevícsél: tirr,\'-kodtak, most nzeUő Karagyorgyevlís unokájával hihetőleg megint a boldogság érkezik a szorb nemzethez. A szerb nép é? a szerb nemzei nevében mondja Péter királyunk : Isten hozott I (Dobro dozli) 1 király n beszéd alatt láthatóan elérzékenyült. A választ oly halk hangon olvasta \\ föl, hogy csak a közvetlenül körülötte állók hnllliMták. A mint véee volt n beszédjének, hozzálépett Pavlovics Miíán Belgrád polgármestere és ősi szláv szokás szerint kenyeret és sót nyujott át az újonnan érkezettnek.
Avakumovics ezután bemutatta a királynak a kormány tagjait, először Atonac-kovics hadügyminisztert, majd a kirtlv! váró\'erembo veztuo, mialatt a zenekar háromszoros üdvözlést fuvedt és a ka;o-nák lelkeF.en zsivióztak. Mielőtt a király a váról\' rombe bement, először katonás liszlolg\'i&ítd ellépett a dísz-század előtt. A várótotemben újból bemutalások voltak és a király minden jeleolevöval barátságosan kecett fogott,
Péter király etután gyönyörű, négylovas diszbinlóba ült. A kocsisok ós fullajtárok francia kosztümben voltak, febér parókát viseltok. Amint a király a kocsiba Ült, megdördüllek az ágyukBelgrád minden harangja megszólalt, a nép óriási zsiviózásban tört ki és a Korba állitolt is-koláexyerekek valóságos vtrágzáport zúdítottak a király kocsijára. — Fél-tisene;Yro ért a nemzet a templomba, a melynek ajtaja előtt Innocem metropo-\' lita püspökeivel fénves papi dlstben üdvözöli« PélH. királyt.
UL.
Egy vérneikült veres eset,
A napokban Fodor Károly kitfinó hírnevű vívómester vívótermében egy országszerte öwnort aportómann és egy uneaeraa^ü államhivatalnok vlvlák egv-a.iasal Kulyce feUótelek mellett.
A (elek bandage nőikül, nehéz lovas-»ági kardokkal kezükben vivtak a tekintettel a sulyoa lennéesetü ¿ételemre, amely a párbaj ok$ volt, teljes végki-I merűlésig kellett hogy tartson a küzdelem,
Adáz dühvel támadtak egymásra a vezényszó elhangzása utáu a (elek. Pillanatokig csak a kardok csatlog«W hal-\' látszott, de sérülés nem történt. Hatszor csaptak már összo a az eredmény mind-t össze egy lapos vágás volt. i lljra, meg ujta összeeresslették az ellenfeleket o végül is az orvosok a sértetlenül meredt párbajozók mindegyiké-; nél konstatálták a teljes végkimerülóet.
Ar. aílér különben egy Kőbányáról a fővárosba Induló villamoson támadt. A* áűanhivat&lnok ugyanis a hőségtől izzadva a kalapját maga fmelló tetto az Ülósro. Az ósmert eportsinarm, a H nagy sebbel-lobbal érkezett a v\'Jl<imtx.Ta, ledobta a kalapot a a uelyett hogy Tül-vetto volau h kalapot és bocsánatot kórt volna, ouaszóllott n kai.\'.p tulajdonosához hogy a kalapnak nincsen helye az ülésen.
Ebból szóváltás támadt a a hivatalnok leintette a sportsmannt, aki a no-vét kérdezte. Névjegyet nem csorélhettek, taert természetesen egyiknek som volt.
A sportsmann ekkor ellenrele nevét a kézelójére irta, mire az figyelmeztette, hogy jobban be^Qljo meg a novét. A felelet érte moAbetösen gunyds volt, mire as Állam! Jhlnok tettlegosen inzultálta a novdWAIt gunyclódót.
I
i
E.fofflt betörő.
Az ntóbbi Időben sűrűn elófordall a fővárosban az az eset, hogy ismeretlen tottesek a déli órákban, mikor az üzletek személyzete ebédelni volt, benyílót tak álkulcscsal az ogyszorűen lezárt boltokba s alaposan megdézsmálták a/ águkat s lehetőleg a pénzesfiókot.
Kedden végre lőtten értek egy ilyon szokáais üzlotnyltogatót, oki javában működött az István-tér második szán? a\'alti lisztkereskodé\'ben, mikor az üzlot-tulajdooos — vélelb\'/iül korábban a szóróinál -— tért haza az ebédel.
A fosztogatásban elmei ült embnr nem vetto észre a tulajdonos vi&i>zaté*tót s az pedig gyorsan roudőrl hívott. — Az 5U0-O8 arámit rendór temióazeteson le akerta tartóztatni a betörőt, do az kést r4ntnit s rávetette magái a rendőrre.
A közelben lovflk neonban, még mielőtt mogszurhatott volna valakit, ár:al-matlanná tették a gazOckóL
Az ipsét crok után erősön megkötözve vitték a kertied kapitányságra, abol kiderült, hogy az illető Lott János munkanélküli ácsregéd óa notórius botórő.
Ba rgrai*i:yrCTBtf n ni\' —Hll —t
I3UDA PESTI 111KEK.
— lfera lea* kihallgatás. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter liolnnp, csütörtökön délután kihallgatást nem ad.
— Királyi tAnáoso». A hivatalos lap mai száma kótli, hogy a király Deák Sándornak, a tudomáuy-ogyetem \' gizdasági hivatal igazgatójának a királyt tanácsosi cimetdijtneniosen adományozta,
— Kamin apropónr. A csalás egy uj nemét eszelte ki egy eddig ismerot-kn ember a ióvárosban. Felliojiüáíja ugyanis azt a körülményi, hogy n nik-koi-lizfiiléres óa a hronz-kétfilleios nagy-sági teljesen egyforma, utóbbit valao\'i ozüsl atinü fostókkel o/ősen bemázolj» ó< így tistlUér gyanant ád tul rajta, tóbboyiro máa aptó pénzdarabok fcózó keverve. Sokszor riketül is a csa ¿s, tnert negyon sok embernek az a ízo-kása, hogy a nngyohb pézdorab után
-
királyi tanfelügyelőhöz küldendők aug. l-ig. Anra hiányában a Peot vármegye térülőién tnttkCdö bármely ielle«ü clenu hépiakolai vagyontalan taultönsk gyermeke is felvétetik, a ki a ginmázíumhs vagy polgári iskolába jfttnl szeretne, de Orro vagyont képességgel nem blr.
—- tolvaj nagymama. Mostanában á Bezerédy-utcában több lakásfosstáa tőrtónt anélkül, hogy a tettest kézre lehetett volaa keríteni. A nxegény munkatok által lakott hátakban ugyanis rendszerint akkor követték el a lopásukat, mikor a lakók muu<ában voltak. At egész házban olyankor csak a gyermekük é£ agy hatvanöt éves öregasszony maradt, aki azonban ugy viselkedett, bo&y ° Pjanu nyoma sem férbetetl haxzá. A dotektirek asonban mégí,« fag-gatóira vonták, okkor elötipegett ecv négy éves leányka, az Öreg unokája, aki selypesen beszclott a vallatásba, mire ¿2 Őrcp asszony toiább Is tagadott és kérte, hogy*szaval hiteléül kutassák ki a lakását. Meg Is lottók s a kérdéses Bsz-szeget megtalált«\'V a párnák között. Az •regasszonyt természetesen letartóztatták.
— A ragynama a pénzt idén isz behozta a szouuzédék lakásából, ész az á^yba dudta . . .
— A Vigadó átalakítása. Közöltük neoirég, hogy n pesti Vigadónak tervbe vett ós immár olodázbadeu gyökeres átalakítása és renoválása cé\'jftból a tanács terveket készíttetett, melyeket lapunkban már ismertettünk. Kétféle terv létezik: ezek egyikét, mint szintóu etn-blettük, Steinhardt Antal műépítész, fővárosi bizottsági tag készítette ós hocsá tolla rendelkezésre a tanácsnak teljesen díjmentesen. A középítesi bizottság má-gánepitési albizottsága tegnap délután Kun Gyula tanácsnok elnöklőin a\'ati foglalkozott a tervekkel és a tanácsnak azt javasolja, hogy az átalakítás alapjául Steinhardt terveit fogadja el. Indokolásában hangsúlyozza a bizottság, hogy a szükséges munkák a javasolt terv szerint nemcsak kovosebb költséget igényelnek, hanem előnyösebbek SzCrJ in, m.\'tt n másik lorv szerint először in\\ a napv lépcsőházban látható nagy falfestmény — Than mesternek „Argylus királytl meséjé\'M ábrázoló hires munkája— tönkremenne, azután pedij», mert felforgatná a Vigadó-épfliet monumentális jellegét, melyből kifolyólag annak főhomlokzata és bojárása a Duna felől van. Az elfogadott terv szorint a köllsó-pek 410.000 koronát tennónok ki, moly összegben nemcsak az összes átalakítási munkák, hanem a borandezés megújítása, a világítás, fűtés, szellőztetés stb. költségei is benfoglaltalnak.
x Kisipar és mezőgazdaság részérő legjobban ajánlhatjuk „Reformátor" inolor és dynamókal bonzin és villám-üzemre ; egy nap alatt felállítható ; elsőrendű gvártmány. KaphatóBudapesten Székely L.-nél Vámhái-könil ll.
■Mi
— Wölfllug Wpót nfisül. MtalaÜ a világ figyelme r aeás« udvsri botrim eolgában Ujtával voU elfogfalra, W6i-tbtiji Lipót, a volt Lipót FWinAűd fó-Uerce^ csakuem egészen eltűnt a vüáj
__

aemei elől. Me j6n róla wy bimdá« Bemről. E sicrint WölDiog upőt a nU tielyrvtével u^ylátsúk egészen raef vaa elégedte. Elhatározta, beor tizenná« uapon belül Adamoties Vilmát nödl veszi. Ez Idő alatt a svájci polgárjogot Is meg akarja szerezni.
1101 és «tfl oxabdk kellékeket a-ley
elöuyösebben Spltzer és Friti BuJapeal rercDclck-tore 4. az. stexeiboiik be.
közgazdaöAő.
A ronolére 3Pe«*l blatoattó-lnléasat
fájdalommal és részvéttel jcleoll, ho|y iga/ga\'u\' ü-inak órxlemcs Uala, lovaf liedf^rrr S.indor ur f. Lo tű-én AttMeafcm iobblétrö szendcrtlll. Ö9*lnt<i kocy»lattol fogják megőrizni a megboldogult emtótét, ki nz intézet érdekeit miadenkor sidtéu hordta és ncmessiivjoaága által mindnyájunk osztatlan azentatáoen és beesttléa 6btd részesült.
As „Adria" magyar királyt t«og«r-hajóifcat rSacVóhytAraaSA*
i.ign A máj-, Tsdiinint a tltiai^ fc\'Üy-j clö
bt= jtttAfa, UastUárA ék tangar^oüi aao-mílyxeto ueTcbtu rj<-ly fiJJilgmmíJ JíUqU,
hon
lovag
Lederer Sándor
ur,
as „Adria" »0*7ar királyt Un*arható-
r^axTényIi\\raaiA( vtn6kc, A Zlt ourl Makoronvrana lovasba, >tb.
fotT* M J-wUi, K4 2» ín d<t«tMI 11 érakor j
Au»f<«b<n v.liunTt.
A toMofult Loil bauiTat Mfi M *5 <n
«IMul&ii fit 4 árukor nuJa(KiUD, h Siaba\'tiAx-Uri AdiU-ivaloUb^l a Krrcpoti-uü t«m«tdLa ktiéitftntk.
.Mfiy»í;c» a-fyAÉx. mf!v bfnnlnk«t eltolt I ntfx * tt«j>i». mely tár.x^oakat, tvjtjj. A1 tUnraft kiváló K-iflu ncm-i lelkinek tjru »iott ¡elvvel, ctiircc tóit r.fit Ismvfó munka-
>xotM«Uir«i. cturyc líit r.íit inwn inuii*»-«írjének ttllí« c.ií«J*»Av»l vorott« él írj\'<ii:-clic tlMufatun\' ,ffr«l»ttíl lorj* tleut tni-Miil) emlckczrtcl.
f\'Jí
.U-lio Uriuutunkat. mtly tora tt naui »»»ló \\ffr<l»ttíl lo-J* Alizni nuiokái itttiiaek ti»/-
liuJapokt. 1VOJ. Június £2.
| ■ -- ii H^rv^"3 \'SS
— Egy elnök lemondáaa. New-
Yorkbél távirjak : Az lívemngpost azon. eddig megerőiltíat nem nyert hírt tei-jesztí, hogy a Steat Corporation elnöke o hét végén beadja lomondását. Rendesen jót értesült körök hiteit adnak e hí-visszajáró^áprópOnzl megnózollonül ^sebru\' rasztolésnck.
NliffOfl
EGY TISZTA, SIMA ÜDK női
areznü I
Tl»*1» »im*, 04« Imi ut arci a
BUDAI dr.-W«
„GYÖN8YY1RÁG CRÉME"
brnnüiU Utat fr l>atí«aJT 70 DU.
KapbaW nroApTOTWt a vAaosi oyógy-
rARUAN. Ktnró uteva ím Victi claa »afkán.
i ...... in i ■
HllíEK MINDENFELŐL
leszi,
-- T»n!tóArvák felt/ótolo. A Tóth Józscf-léle alnpitványi helyre pályázatot hirdet a pestmegye! általános tuniió-egyejűlet. A íowélol iráuti kérvények
A Kpanyoloreaégl aztrájk. Barcelonából tiWirják : A sztrájkolók száms .30.000. .1 reiidórdég többeket lelarióztii-tott. A lóvasuil alkalmaxottak általánc? sztrájkja válható.
Tőzsde.
ISudapcutl gabonatőssda.
Köttetett: Buza 1903. októberro 7.42—
7-40. Rozs ápr. —.—.-. Zab máj. —
—.. Tengeri juL 0-80-Ö-.2Ő Repce suf. 11.80-11.90.
Bndapoetl értéktScsdo.
BKVőzsdén köttetett: Osztrák hltolrészv. 659.76— Magyar hitolrészvény 728.— Leezúmitoló b.mk 417.-—. Jelzálogbank &21 620.60 Rirnamurányi vasmű 402.60 Osztrák-magyar államvasul részvény 668.60 Déli vasul 74.—. íiém«(t birodűjni márka 117.afl. Villamos vasul 804.—. Budapesti közúti vasút (HUJ.——
Mcosl értóktőxcdo,
KlŐlözsdén köttotett: Osztrák hitollilétét részvény CC0.25 Magyar hllqlbsjik Hszv. ídü.— Osztrák-magya; államvnsuU fészv. 070.26. Union bank réstvény 624.60. Osztt. korouajáradék 100.45. Angol-oazbák bank 270. 20 frankos arany 19.08. Déli vasút £4.60. 4 százalékos magyar aranyáradé 120.55. Magyar koronsjáradék 99.40. Márka bankjegy 117.41.
— KöxTágóbidl asrtéaváaár. fii valalos jelentés dé\'i 12 órakor,) Teg-nspról maradt — darab. Ma érkezett •18o darab. — Déli 12 óráig eladtak 260 dsrnbot. Mai árak ¡Öreg sertés elsőrendű Ü4—00 korona.
Vásárcsarnok. Húsfélék: »uyl-i marhahiis elojo Ct—78, hátuMa 72—00 korona 100 kilónként Leölt borjuk tidék levonás nélkül 82—10S fillér. Lebur.olt manh^I u« kilója 110-104 fillér. Bárányt* párja 6—15 korona, Tojást L rendű friss tojás 64—60, zyengébb áru 68—88 korona. — Tejtermékek: L Főző teavó 1 félkilós darabokban 8.40—nalléva rüdre 1.60—1.S0 korona, tehénturO.2.66—24 fi kilónként — Spárga: vastagszáln 1.40,
közén 1.-1.20, lovosspárga 0.60 korona
kilónkén!. - Vodfélék: őz 1.60-L80, tad-distné 70—80 fillér kilónként
P<mjva- é* laAfc-^^
e* «J 44 kaasaátt fuSk\' I frmyVm nagyzaktdrt
Uudiiyest,
tt^M«^ Arany
HJtotíL ADOLF
—■
REGÉNY.\' \\
Társadalmi ktlzddlom.
Brc«lftU bOnftfyl ntteT- Wa ttOSVAJ HUOO í ■ Wladsa ÍH tMtáHM
— Mit akartok tilom iudni ? — keiilozto Öúland Tlsta.
— Hogyan jutottál be a pestí tanya plnőéjébo?
— Már hogy én ?
-Tel > V\'.-:
— öehofíy!
— No tagadd! Oít voltál fis ké-sllbb kisWbadUottad a tütpét.
Galnud Pista egyszerre tisztában volt a dolgokkal, kcfcdott Világosan látni.
Ezek az eroborck neki lulajdo-nitottftk azt, amit más ember cselo-kedett meg. %
Egy pillanatra aion volt, hogy elárulja kartAreát és véget vessen dicsó&t\'tféuűk, do azután megRon-dolta a dolgot, hiszen ezek a fenevadak blzonyálra megölnék azt az embert.
A főnők pedig megunta a hallgatást <5s uógaltu PiBU\'it:
— Nos, mi lesz? \'
— Te tehát azt gondolod, hogy ón szabadítottam ki a törpét?
— Ugy van! Ert tettedI
— Nos, én akkor éjjel beszéltem ugyan a Hézorruval, do onuan egyenesen elmentem liaza. Az tény, hogy a törpo eljött a lakásomra ós azt mondotta, hogy kóláira üldözik, mentsem meg, szállítsam óvatosan a főkapitányságra, hol nagy fis csodás dolgokat fog elmondani, hát óu cl Is szállíttattam, do tovább és többet nem tudok róla, mert azutáu engeiu is kelepcébe csaliatok.
— Hazudsz I
^ fla azt hiszed, nincs tovább
mit inondanem.
— fsem hiszem, bizonyosan tudott, hogy nem igazat bewölsz. Lépj közelebbi Ismered e*t? j
— Ismerem t az én zseb-késetn, mely néhány nappal ezelőtt eltűnt.
— Eltűnt, mert a tanyánk pinc6-ifiben folejtetted akkor, mikor a tOrpe köteleit elvágtad l
(Folyt Wv.)
Gyomor-, bál- éa Tárttá* üt ó koránál már fái pohár terméaaatas
IQNláHDI
KESERÖ-VIZ
regyalenkfot haatoáira, ti-tonőeo beválik
KspbaM ir4rrUnkb«ii éa S» Utakban, »n a fofrtata\'a.Mmx* t BCJzranmanra LAJOB
(TifTUwiaiwil Komáromban. | RaMtr Budapaatao: itZUUSSUTT X*. txifLÜ. i
ii n\'uc
El»6 klztoaitó Intdacat
KATONAI SZOLGALAT ESETÉRE
ó <*. i< klr. Uutl fíbtrtac vidnJk-
«ij.it m. ii.
Budapest, IV. Váol-utoa 34. X. •.
M.i*Trnc*k»> ioi*tonyM«bt) cliiüít » tédkd-UlMvtMf, lUotTt nankorutiUa Idtjctt, - OI-<V> .ii|<*űloV. — Soabatl«l»fl «/íbkljniiio* — Ar Mmulnaon a bUUaitottaké; a boa&roxott Vjtk eiar.r-lal t«t-«np« koir.n nTfromtnybtn r4-atoaAlnek. Bil\'.\'iollial lika S8 miUU. ■tetetittkft »lapok h«t 4a (HmWlé.
f
Sertés-por.
Óv- 4c .-ryógrytaar aertéaeknelr.
IA legmelegebben ajánljuk e porokat, melyek kiszAmithatatlan 1-ároktol óvják m«g a ¡¡crlés-tulajdoncmokat. A meleg
Jidíik beáJtával, de egyébkor it, ha valamely betegség mutatkozik, minden *lti< siir* egy por adandó, mely az egét.: ávre feleslegessé tesz minden ogyúb gyógyszert. Bei léseknek 1 adag 4 kr., mnlacznak 3 kr.
Sst*és-jior. BmésxUS por rossz emésztés és étvágyhiánynál J. adag 3-sictrra adandó. Ara 10 kr. Kapható
MLASSiN ILLÉS sjojjszerttrállii
■ ZADADKÁN.
WéwUi m
»«1 muMif (luiaoWnUa), idoffbotoaaAgo*. Ulaiír mkoa banal • tdoiapoariaal *<U otak a
Df. BRÜiV^ PERUIN-POR
(p*ntf MvtiytkMl k4oaltvo)
\'U?
Utol tr*tr<t><iUi bUrtno, raul caak »n^JOl » dl. BruafAl« „Parola-por" alkalmai t c«iru6- » atli-•iinik mijudcuuaiaQ gyan-iMÍpiiil ailtoriiáaara, ■ így ftrSaknAI • Ub«UÜ«iM> M n&knul a lUigUUaug «lu. rolJUiAra. o«aikai4abea pi-tolhatatlan gjógíaatr a nejt- ti TótrruUstk által «14-(<U**U ordlt«t4an*l, a kloa»y<>u**a«k, 4>tf»rW«4« Aa u ¿JnU aaarAmlíaak, a ryoagaaor • a taha-(•Uaaaér, f*rflui gymagmttg <•\'•>• k»U«l«roDi>»tlan «UJoiai által «UldÍMtt »aa<a«*(i állapotokat!. tavákbA nli\'.<4*nntn<n líhAnUaaJmAJ, u. in-: ml*-rZaa, ía.l/AJAo. .« ulc; OraatautwaiUta. álüüaaui !»• aorányiodAi 4» elatvtlwtr\'ló. »a iuti ú^li>|i, mi-lyoa kwMU kik gymakkoJ k iulriil iMMt. •Imimi-gooAg, kcdílyU\'t>i:i[olUág, Uaitluui/. daráaraoatiáju, bilgoriarx-fájdalom, niíhatam »drc*sk, dag\'iléK.k. ok-nAIWII i«actó», a »¡g U<a«»fok karold» v»h«uu«n. •»;•, a oii bajok. rrtngMlgi Állapotok, a libák 1« kr. >•1 ítsfVeU»*, v4(m«£«»t<*C »tb.-nAI. Mmd««rn itt oliloroU idorbolPlügek a gj6ij.iu«tl*ii cJ.lig 4*minl-Í4l* iintnlti aior Állal aam gyAgyilhatóV oly bliloaan 4a UkólaUttB, mint a p«ul n«r«n)*kbA| kvaiitcrt dt. Uron-UU IVruli.-[>oj által. Aitalm*Uan**£»Ait ktimsig vülaltjaük. Krao por titkál r<Tt.lel »nrbiroia • ««íit ktraai uimtvi»! Offtltmb« r«noJ. — Át» eer dokomak p«ut<M Itüíinl »nőtt ? koroiu. — l\'ortamtgiatiílti»-««k uMarft raellatt a*ak«túltola»k.
ÁitolfflkUaD itwr a« 4« haj *ni«U $*h>íntk
fiiUvniuiin.!. ,
K»J- li aiakáJlkaj caponia «c|irer tra»<!ri-tltonHI 4« or«><<-f r»p mul«* -»ianrakapja •t«dtU taiaAI, t-n.bta hotonllM csak UMttt lia<iná.VuiiM. \' Sf7 Ovfff korooA. *■
Kapható az egy»d(Üi kéazilénél: MEHL8CHMI0T JÓZSEF gvógvizerésmél ByfirfiH, valamint a fóraklárban : Lux Mihály droguatlrlelben Ihidapest, IV., Muzeum kOrut 7. és a „Rlnoyur kirily\'1 gyógyszertárban, nudapcsl, Marokkoi-u. 2.
Arcxkenocs
Waar
H«ín
taclo\'in * »Ui
Con. ¿lattan aaadia. PAi nop alalt IQItja U ut-piu it aroaot. kmrollt raSökat, ■ xaplöt, uMlol-tot, bératkát (ytli.Mao mlu-d»n iná* Wrbajl. Soiauii ártolmai
»ar«r>» Min tortái inai.
U«*lr ■ karaaa, kloal I korona.
Ugypor 1 "korona- Ssayvao SO OlUr. > korona. Aroavl* a
karaaa.
Eegexierator,

Uaszn«« tMáfts
HEMI\'MTEfiM
a.^lTdMM«« CltovtuHbM\'- -c*. {
_ ítD oMÜíii a OUMt vorUt- í
ri tuw6 nlnatto tu4atanS«T «3- tc.-íU« sl -.Ü-l Dr. Cl JŰK " "
A I T A !i <>W. t^o^&T
k-Jnyvet Mrk\'nvk i ilfinii a ItaMoa oict I U«rlUW»ai> k*M m«c \\ Unyr mfr |
kiadáaiun leW* 4b oM^tM.aS-
wiaUtŰ «ooak cy^vaiArtt PcMtea rO-fftlír 1 / Ci.cn
Ej Star.^®- A KAI |f Buáüpwt, VI., Andr^asy-ut24.
i la»t a MMinka vttthrjp iual-, Mr- éa jbo«y-»Mail L-aWrokjaaC aaf*ola Ifa4«] d. e.
CMnar Rébert lyégyuaráas*^
CosBieficw par excellencs
\'créme
I *— I T.\' ^r*
\' 1 t
ktrrom kiváló tulajdonság állal tQnilc ki: ftJniahu-citSme rternt .íairocit, té-
B»ok«t nwrt «artnlmasc, alkatrészei •f»otUag vannak megvizsgálva és ajánlva, \' és foltótlonüt ártalmatlan. , a HgtXj S kar., 1 »frdba t^p^ty » k»r. «« o»Ur
(t
HafüaitoBi !S
4 czipő
2 frl 50 kí-.
olcsó árért lesznek a nagy mennyiségben eszközölt bevásárlás miatt eladva. Kjty pár férfié» egypár nöi barna, szflrke vagy fekete fazCs cnpó erÖBcn szegeit talnpal, legújabb alak, továbbá egy pár íárii éi» egy pár nöi divatos aipó zsinórzatla. Mind a nigy pAr 2 forint 50 kr^jezár, Megrendelésnél elmondó a lab hossza. Szétküldés utánvét mellett.
Sohuh-Oviort F. Wintiitch Krakau AT. sr.ám,
Csara mogeagodve, a meg nem felelőéi t pénz is vissza.
Kf^pamtó-
I2ZM8
r é o x ó r o
„Mtóof
moloroh
¿a
dynamok
600 Ióer3ig és íaljebb
bMEia- ós ?lBúi-ötoare.
A\'Uífc^t >in (.tarok
Wf« eco iat
tABaiafita-puder " »rczaakodj
g t ... . . P.. T......rózsás szint ad,;1
fanokat n«a tartalraar, lem tlnkoU-t bl«nouth»<,l "«¿küünÖBU tayaA éi faxajiUU árUImatlao. *
•ífV dolex (oh4r, riiúi, iJtt(a pudtr S kai P->tal «»«knidía o ffkrot T.INONr.n ROHKKT ál: ti r*oa XU1|V. — BudavoaU íCükUi : Törik Jjxaaf cyérr\'\'ra, KlikW.«il-.a 13 é* Andrlaay.ut »
1
ÍUW
A tULmisoa matvíjk Arai:
•Jt lóúrOre
dOO kor. «0 „
i>ik
600 640
\'./-1200 „
k^Üj -ikfXWv sip «Jatt t«AIÖta»U I
•0-JEU5i-»uda syáantmfcayll
S z é\\:&e 5 y La
^ BMtyttt; VArtttóz-V\'Wrtrt II.
Vendéglősök
Van szerencsém a 1 vendéglős
urak figyelmét — a kOtelgó idéayro tekintettel — 4C-«n Bdr-sxivDttyutmra fel-birni. Számos kiállításon kitüntetve I Igen jól működök, czélstertlek is olosék.
Arak 24,26 és 30 korona.
Watterieh ]hm\\i.
\\ . >r
Budapest
. ti.
VXX„ Dokimy-utaa^A. ei.

r

N5kxie]s
a MfnKkirtOk BmaTila uait (olT&aok lUippat Mfaoak«nd«sCa uéUcru a logbiauiaabk u:n< aa«(tirk a
Í,Kamiig • laKidacNobM
ktioupillak. krr dokoa 100 labda;* lutaloiiünai
W pouU» h*n<rUtÜ utuMIJtOKl n koir.na. VI\'.MífS • koiuna «IjIcm* bfknidi.o rairv uláovét ucUati
«.•b5l«ti kBt<U Torábká k»«rrfar-i «.¡inatikua, pod»rl* fc^Hi
4Ü<u ¡«cotb a
Sapol-bőszvéiiy-lkenóosöt.
■ogt/drr^ll Kankabliol Cj:é»xiw;oa lota Egrodall liUlo* hitora 11 tr ulifitii ct.rxsliVna ka;ok «Umi. ly-rt\' "uillnr» cr^nitla a k vitiTt c>-c.üj»iu;jii5jt, mi^uuMl. kwculcatut-f»<daiiaat, titfaiait, nronor-, lvf-
4« Májtfajarat^l, niji£|tj ba-ilalin Itum-kíjív«i. aj 6ik»»irjti tnio1,1., liAjlitnatotlan riv \' k«t *• Inakat, a f i\'.i.n it fngfijáat. irn S hor. Einr i^obos Lo-ioior-fílo v«r- 4o jtyo-WorUajftltO labdavu U korona ¿O OU&r,
Kiplull o (A- ¿n lU\'tkQWéii laktit! JMUnrar Ktraly* j.ui Bu>lapeat«a
V., Kii»»íi»t-lw-Muiolikvi u. \'.\'JT. ti.
M«p*nd*Ui4t} nUlurit Va j-é:,t boVdldtta i.itÜMl.
«¡íkjo»
a m i.. Haar ¿a aior l-.Aln.jÜRtV.oiat. E=r=a
n
klala«
5 SwíiHM n«lY«m \'J ta kr. 1 katu.
I ^^U^r
buiti.
6u
Uji .\'calUttk a-cj-arcakt-cd«-»! I dootj • l«t l fti M >■\' oi»« « F^uaaatl ralódi:
jrataa .Mtmk«*" ii MUU ^uaakaMl
^Híjllj^Jt él II élit BéíflöSSÜÜlMá*«^
• " t—- or.\'otOol a út.
X! i tea (?»»r«!a VI ÍVult t
»4 I vl\'A\'Kt .:.
/ ÍAt^s.l, n i ,ik ¿cr;» vr.:u.
• i] ikítewki ai\'-r,. rSdiin ri\' HV «
^Vir-íKH«., á.
a-\'? n-iíti-.iv. if, calk.tO, ai >\'•».
lí\'Vf\'fc.
\' afi 1 ik. n : 4!. /toliiiWía krlii-u«i cfW.íl «C it, ■—l<*U t: t * -T4.<ral tii jíb\'.vn» Jkíf-i:^;\'.. uv,
/ltííV Ati»\'kten
Jd.ig «iTtf )\'. nt
Af eí»*tkap«!i-»l»t«-
Ü&r ti -, aa > jy ta
«>y rOvU tri.
Un Sl«t ta*7tfl»k*«kboa.i*a toltato cl. A
Ky*aa;« uart lo\'.ot atr^
taaaátalal, boSr » ValU Xwoaal-iC wla lV; vt oaa«k. iB+i-t <r* nas«v3«iu ivk nayrcmötfícrt, fbthiMlll a 4a aj opira rll»í«fi «1 «••»\'\'•>•
mltf tfmtrro, hc;y a k6r»\'>. tAjoM.J1 f»11!<iv:>\\v
UUan ti\'i: tai-m USaayér.j," t^fj;^\' *
vjóy, 61atat}»ns&f. U>t< (,- lu > Kypo "
vrf oxivibn), lmi/p, «.v .i* jy», T&VVTia, fr|- »t\\ u-.r
V9
I
hjrpoolvowdílis aApaJtíA;.-, aurtwa.
pürmmifíi, ¿¿7Í>*vi**Mt, Mit.t.1 foatwbaj. InHcan/*, W

id-
nmi9 íefiuiircfe tSSir&.^.k
YclU-\'lu«s>t*t, mart u (»alro.ij utr.ü; »\'"., » »¿J ; a rttiauua Ixaju a:ctit)a » VB-
v»tfcwPífcr<Vlil, a io«l)ok ml/ anrjl fatü c\\lu»k oIíAlV; h.\'.IiUt a hiti tm.\'ak, l<,.»,WS.
ttecRs JJttif.VJa os^fc A Uoroux. tri-iai VoUa-uailiu^c.i tir.soülü árakén,
eoak » í»n« «.l»l«k..a U»i.úU»ia atlo tíxi< it bénc»»;Y«.
msm

V| (Srt-ealtr* 6»
«latii ¿> ik<;va OI »nt:!itat.a-.tr, CJ ainUUrtilt*-ittitfia. ÚJ i;v»\'. nbU\'ara, trj a.
U/>\'t:4«k a
fy\'••,-» »ubrtilt a VllljjiiMait p ¿ lukiL A t»-. b.-. ii\'.vn «•»c\'l!Mcj iritstu tciU »*l#f* aiitiiiou
tvr.i.j.. «t a ).iw»tl hHvmU\'.\'j\'t t WiA Jtil rí n 4l-.ti\'16 «lm a Uíti-1 < « a
tűi»» n-iTU".
lil\'. CfUjV
ÍÍJinieu-ÍIU ÜV
blatosan ofíjy\'.ií»: a o*u«t, a k^aav^vt
WnC<ii uíi.a«. t.t>rtav4«rat, Aip<«::aiu\', .t 4« Atvisry U.lsauZiet, luí!«itc=41 . j :nrtr;.-.ra-t, trutoco/j! at, bt«»torl!»a« ».ya. .vtltyAtÜr^at, attfaJUo»t ill.-r», Vt\'«. »^.^rujlt, aaivAoboftAat. vdiU!«\'tlí «u a^yk i, aaódAlaat, l>va»efetrN/JÍIAt, rnwt-J*», t-Moir ko-<aV{,t ¿1 litifc\' at, \'.\'».. •¡«íjm\'.Ií:, it, bi/ Jn \'«»i-
ítlkAt, u. t botcsíAívi atit Olt. a b(.l
niic.tJi lil.btrtló v«ü. to\'-fik n\'st j^.unl a
^ £r. ftM&wAtlt rtiif.ntn? övet.
*tlvJau «or^ijo UtS, Ca
,vu»)!«n t>r. Gmi tau-í«U vIJKituoa «"■ vot! KJtar [)Kíug «MI ui \'trrTO.\'O\'1," bl40Ajrn|a a nu,vjr-ttírS «i«ám4<|\',r<i£U*.-.h nllrilr. íf a kai. V fi>U\'C|jla. Aia <ara*:o:iíitnt l\'J lK>;Jua. iu.UJ.--w« caal; a «Ifiin^-«
; r.\\w- la b4t>:ia:it«N
M((tkái:kat Uuaik \'a kevatkud oíwi
L^o^olU Epatoln,
Ci;3l (STÍ]C9; Fattssaslí::« "t
taralikia » r.U*t*a. taratutil^U» W üUfrti fcMíof __„i,..


Csak 16 kor.
BülU kSltr bun<ua a
MFEEOUüS»t.
kíidaii* ctak kitlorioUI, ho«t a ^VltKOLIN" a m-a a Urjo\'-b koiia.((»*|. at ar a karaik, a bajáak It fogakaak I\' »tonkJiQl A loffUjtUlalaatkh ajro ét a Irg oly «rolrli eiaajl^b kuek atdkoló. HJ», llnoni*\' »«kérlók aioot it alakot uv.r a „Vooolli.- haaa nJ»U inal. A Jfu ■ obb ít l«(frlii*b .
Állított aaappar., JA\'JJln.pk tovibb& \' Ara chy url v>\\y
iB ór^-Sps^a
Soklrlíka\'lr, llaT\'fkntk. porlv, wwb
ii rordíftostolscUVncl-, voinnlf tmtti-denUlntk, k<nsk Ji írAra f \'V-^sa ni» «* tuiena ir» r.o.-tv;V. v *y «1 at eredeti fttiin 14V»r. «K\'ktro-araay-plaquo icmuotelr drl* .filp*-hOtte. rcr.iiner íjjríilll allrualiliái .\'.tprt\'uw, Krrn dt AV antlma^nelttvua » rt cJíl^a r icriíclcl\'.vl v.ir DPk cllilva, le)(p.iniDtihbr.a VMr k tJtl)áWuxva it
t!ltrC>il)vk«airl.iJp» cry.i 6tl»r hír\'-m ívl Irf-brll Jii:IH4c\\« íünlui.U. A«n>-t^liok, malvck l irtxn f-rtet-bíl, cítj rvp.\'ls feáOlbOl (átTOodlrl áltjfiok. romp»» «»IcitJiv.ic\'iM UiAlii 4 - .olr ct ai vjppnan M.p.t\'ll ub-•rolni váMoi.\\üwi anerla. —■■ \' roldln óichöl k^r;Uln«lr,
iiy itkaiat. ar«nyjtmeittl vannak ítvonva. i:..IHni i hsaínlatOfiAstuk a v«ló41 trau/ írJVmi, tf
állal atn fcliU.nb.UIrthctftU míe r-T ij) korona" crltkO
wmmpi
1 valódi
vctaltl ct valódi arin
1 uy
Iata Által. A jf<4«IU" tJ Icicnjiuo , ■ obb 4a lofMnobb abtinyból o!í. kürülfccllil J0"3 dloafri lev-lel UjptuoW C l"5r>/iji l\'forjit» alaft
nól <írán:ls csak 16 ker, ví.tj. í« bili««
.........— míg rjt ¿» korona crltkO
A vili.; e.<yedlill />r.VJ», melv KOM «e.a y kinlffj(t 10.000 utín-éndcUat <a l<
I bogy ra trf r.dil < > rás\'at, L Sratk il, Minden íti\'.ioi tf y htirtnU (nj)tn l.e^.J
(mltoaíoriA« artjiliMBC.ak Iwíii.-. rfrlii flnntib aranv-pla^uc tiucoi: uiik it fit;
atb. a .l\'«»«»»" luíctiAlHtA Által Uocok 1») i J, b 4» » \'.i.üoa. Minden i
I ■TamtiliAil nlt\'innnW A VLAlUb Wifop.*« n-lküt via.ri\\i\'.|.|f. mlfíl.«l ...
lU<n»TO. .•Jlv«loiA,!b í» lír(«lc» litjlfyok r<* (nynk.
jm. ...»•. - ~, u u- .».»mb. iuuiviii utm íilcU\' óra
aromtalaual olt\'innak. A ^•««olla", kifogta nrlWlll vintaví ütik, miáltal iniinil UOcklrlalf». Sitt-lo<iio».b h»jtli-Mt4 — h»jAoi>IC> — küldía ulAnvét v«ry a rína cIOIrr.t.s tvliültfíao cli«n4b«a. — bftjiripü-\'.iccr,; oif|;«ki,fí;íiy.i»ja H \'niííindSk :
bo/HkaiiAat. a m»RkoPasta.fA>« i, Ubroa-VsrsatjCsiliouB„Olirortca"liASOlI,fSchwíli).
a<V,..toK«f,:4kl«l mofldv. a .VjmH»- i,r,Uk Srfjcka » HU.. Uvc «.llcpok 0 iívoVaU^1.4
tgrbta u laftoruAtlatoaabb It )»«- , v kulJtndfik. — l.\'o -jr »W"4S«»
lobb fuuUaEnt(J«M7. A kl a-l\'o.olla*M !-------\' ltvt1"«\' _
Állandóin aiappan U*ly*» homklja, \'i*\'" 11..........
Felfiöíi bs gyBrmsK cevnrAnt
ka a „Vt.ollit**hítrn A!nt.-. n. tn ali erat, I J "
E«urdaial>Aralk«r.,.tda(*b\'Z.;ukor. | S darab 4 kor.. 12 •iarab ; kor. I\'jj ili\'ah atAol porl\\UC> rtll«?. h iIkh.u. q ffiülU rtlUr. UUnvAtul W ftlUnol f.M\'. U«ir>nd*ll>otA i\'BkYH V. i<5rok Hmtomiit», VJH-, lUriaUiUanar. SA
czappau a világlurn
I flrb ¿b kr., 0 Oajabit tnjwíon biiftai.tva fetUrt n pfns flbtopta t>ekii:oiéio ntikn
Kclíely^yO.\'tysi.\'cvlár, Efipsa. J
Oaoutnl hitür.i tor. AZnI I ili!- » •»» v.


üzékoly Viktor.
ff. évfolyam. 177. sz.
Nagykanizsa, 1903. péntek, )uníttt

Egy^s «zám í fillér
Előfizetési ára:
Halyben hátboi hordva «gy hóra 60 miér. /. .». Vidékre postai kúldéswl egy ),ór» 1 kojotu 20 MlAr.
Kiadó tulajdonosok: A Falaiét mtkaiit«: 1 MCfljelBOik UpODll kOrÍD r8flflBl. \' Krauvx « Farkas. N n.o»YA «luoO. I Ny#luloW . PíllI
Sterkesxtfaég éa kiadóhivatal: Krauuc és Faxkas papliktraakarfia«- ¡¡ uycaadájétaa.
t . • ." . \' , I M\' > \'
¡eraeikBwíali ülés a Mázbasi.
»; • . ..■ . v . yjei . •
hén megalakítja a kormányt.
Ügyvédek,
Egyszer már írtam erről a témáról, sőt, lia emlékezetem nom csal, többször is, legutóbb akkor, oz uj polgári perrendtartás ellen fellázadtak az ügyvéd urak.
En az ügyvédekre ugy általánosságban nem haragszom, sőt van egy pár ügyvéd jó barátom is, miután a társadalom ezen osztályából kerül ki a legtöbb „társadalom oszlopa", hál mint cmboreket nagyra becsülöm okot (már a kit), de mint „mesterembereket\'1 se nem szeretem, so nem becsülöm őket. Itten is hozzút«sz< ni: t.sztélét a kivételnek, mert hogy kivételek valószínűleg vannak, sőt még az is lehet, hogy a szeretet ős beesülést nein érdemlők képezik a kivételt, do . . . akárhogyan legyeu is . . . ón eddig akár mint al, akár mint felperes kovés becsülésro méltóval találkoztam. Lehet, hogy nekem épen u. n. pechem volt, do nom ügyvéd ismo-rőseim folyton szidják az ügyvédeket, ugy tetszik tolult, hogy azoknak is pechük van.
Az kétségtelen, hogy az alperes mindig ellenséget lát az ügyvédben álljon az még aunyira a jog, törvény alapjáu, oka podig ennek az, hogy a legtöbb prókátora a törvény rideg botüjóhez ragaszkodva, védi az ügyfelo és a maga érdekét, az pedijj, ami az ügyvédet foglalkozásában gyűlöltté teszi, azon körülmény, hogy különösen a maga érdekét védi és ha csuk teholi ... a költséget szaporítja.
A mások példájával itten nem akarok bíbelődni és csak a magam praszisából hozok fel két páldát.
Volt egy ügyvédein, annak egy lakvállalalomból kifolyólag több pert adtam át. Egy kicsinok kivételével behajtotta mind, tehát az alpereseimtől kapta a költségeket is. Eszébe uem jutott esztendők óta, hogy beszámoljon nékem és ha már pénzemet nom adja meg, .legalább expensnótávai fedezze magát. Nem tette. Do hát ez somiul, az ilyet lehet más ügyvédnél is tapasztalni. Hanem akadt a minap egy apró-cseprő kis perecském, képviseletemmel megbíztam az ügyvédet és ez . . . költségekre kért tőlem ! Mert nem adtam, Ecrsion tíott a képviseletről I
y ^ ■»•
Péter a vonalon.

VMV0
Az uj szerb király inost már otthon piheni ki az ut és a kormduy-epedés fáradalmait.
I£o;y ez a pihenő sokáig fog tartani, nz nagyon kőiséges. ellenben kétségieleu, hogy I. Péter az „egész
F
nion hazafolé" aludt és nem üdvözölte magyarországi hü szerbijeit, u mi azoknak persze fáj, nagyon fáj.
Mai képünk azt a jelenetet ábrázolja. mikor I. Pétor a vonatból szerb fűidre lép.
Trrtrrrjn
it-T-Mi. «.r-
Ugy-e, hogy ez mulatságos és jellemző eset. De nézzünk egy másikat.
Valaki szerződéses viszonyban állott valakivel éj egyoldalúkig felbontotta a szerződést. Perelték a pönáléra és mert nem jeleit meg a tárgyaláson, a bíróság elitélte.
A felperes azután tanuk előtt többszörösen kijelontelíe, akkor is, most i,s, hogy a megítélt kötbérről foltétlenül lomon* csak a bírói költségeket llzesse az alperes. Ezen az alapon, ilyen feltétel mellett n felperessel megköttelott az egyezség.* a felperes ügyvéde tudott róla.
Alperes ezután fizetett és hozzáteszem 200 (¡keltöözáz) ko-roriávaS többéi fizoieüt, mint a mennyit a bíróságilag meg-
állapilott költségek teszuok. A* ügyvéd még 1Ú0 koronát követelt ¿3 mert ezt á fél nem volt hajlandó meggzetni, végreliajtást ve-zeíett arra as összegre,
hogy a tfel-
pereo Zenioniiott róla.
Nem .szándékozom ezt az urat kiméiül és nem kíméletből hallgatom el a nevét, de az ügy még folyamaiban van és uem akarok elébe
vágni.
Mindezt pedig abból az alkalomból mondom el, hogy tegnap valamelyik járásbiró elüti ügyvéd és alperes verekedtek.
iltórt verekedtek? Mert a legtöbb ember nz ügyvédben nem a perlekedő fél képviselőjét, hanem a^ unga ellenségét látja. Es taláu nem egészen jogosulalluuul.
Az ügyvédi kar tisztességében azért, hogy egyesők tulkapásokkal rontják a hiípevét, perszo kételkedni\' nem lehet, nom szabad, de a kar-; nak lenno kötelessége, hogy az ilyen túlkapásokat könyörillctlenül büntesse. MlndjAut más lenno a. vlsszony ügyvéd és közöuség között.
rioavat Hugó.
MÍ íeszT öjilicosolckal ? 4
Egyik eslilap irja : f. Péter Szarbia királya ma már ott ül a trónon és gyöny y őrködik a vértől csepegő örökségben. A lakosság mint előro jeleztük, az utcákon azt kiáltotta, ¡íogy: „Zsivió král Karagyorgyovics Peter". Inocontlus metropolita a tomplomban lölkento az uj királyt és kijelcntotte, hogy minden, ami történt, isten rendelése volt, még a gyilkosság is. így hát a szerb motropoüta szerint a gyilkosság értelmi szerzője maga az igazságos isten volt. Minthogy pedig az értelmi szerzőt büntetni nemleket, ennek következtében a többi bűnöst sem lobot már büntetni.
Ezzel a gyíljtosság és a szörnyű vérengzés incidens jellegét öltötte; fel, moly fölött Szerbiában könuyü lesz napirendre térni. Egyébiránt az „isten kegyelméből" való szerb király kijelentette r,zt 1», hogy ő nincs abban a holyzotben, hogy a gyilkosokat megbüntethesse. Mert ő tuuí-Ülik alkotmányos király. A szerb lörvéuyhozó testület pedig a gyilkosságot szaukcionálta és cgyhan-gidag kljelcntctto, hogy a gyilkosok nemes cselekedetet követtek cl, a melyiyol a hazának szolgálatot tettok, í. Péter király tehát, ha alkotmányos uralkodó akar maradni, uem helyezkedhetík > ellentétbe a szkupstinával, merr^ akkor mindjárt alkotmúuyszegóssel\'" kezdené uralkodását.
Vájjon erre Európa ésL hatalmak brávóvol loguak-o felelui? line, egy király, aki vértóí még pir03 trónszékre ül és orfírtlkosokat fogad kegyeibe s az alkotmány palástjával takarja Okot. Az orosz cár pedig lásson hozzá, hogy védelmezzo magát ; ml képen kettőztesse íuetf őreit mert hisz a szomszéd országban a ,
királygyllkosságot törvényesítették, mondván, hogy miután a mészárlás \' teljesen sikerült, a gyilkosok jól dolgoztak és jól végeztek, ennek folytAn szabad királyokat legyilkolni, csak az a iöllétel, hogy meg is hal--jou a király és Jöjjön egy másik.
Ennél veszedelmesebb precedenst csakr.gycn még nem innuguiállak Európában, ahol ,9. forradalmi anyag amúgy is fölgyülemlett; a trónok inognak és a aépek elégedetlenek.! Hogy ny losz ennek a következménye, az\'\'előre beláthatatlan.
-
Rendkívüli ülés a Házban,
KlnOki Apponyi ittírt p.
J o I T * 0 k : Siőta, Nycm, Endray.
J eTe n v ol ta k; Saéll, Lukács, Plóu Liag, WIomícs.
Elnök bejelenti, hogy 20 képviselő li ülés 0CTb*btinU4t kérte. r»lol vas tatja u
trra vonatkozó kérelmet.
Bsrtbá« B*la Indokolja az esstebl-
vás szükségességét. A Jelen súlyos poli* r tik»i »AlüAp kCtapoUe aUzoroorodoU aaiv-
vel láttuk, Uogy a magyar király Bécsben id«fc«n tanácsúak mcsliaügatása után ín-tépkedik, A tdggvtlensegi párt ugy [anyagi, mint <vrko yN-fi szempontból károsnak találja az ujouclélszám leiemolését Mult ót december havában azt Litték, hogy a kormány mm fo^ja beterjeszteni a javaslatot, a ezért meguavaiták iu iadoiumtyl. D* mindön látták hogy a kormány ai Indemuity alatt nem a költségvetést. Ls-a katonai javaslatot tárgyaltatja, akkor küzdelemre határolták cl magukat, nemcsak a javaslat ellen, hanem a nom-fceti rivmánynkért la. Joggal hihették, hogy a koimány nem megy bele az exlex álla pótba. Ekkor a párt azt határolta, hogy minden Javaslat tárgyalásába beleegyez«, kivéve a katonaiba. A kormány öizefszum len el»ő sorban azt követelte. Erkölcsi cröcjkot alkalmaztak ezzel a fllggollon-ségi párt ellen, begy leszereljem Egyik ffcl sem engedi U. A többség akaratival azembea n nemzeti ukarntot állították. A párt nem köreteit egyebet, mint a javas-inslatok visszavonásai. (Zaj é* derültség a balközépen.)
0 a r t b a Mikló*. Hit a magyar r«\' Itényazéf (ZajJ V á z t o n y i Vilmos : Zsívló Kossuth
B a r a b á i Béla A nemzett vívmányok követelését későbbre halasztották.
V A z s o n y i Vilmos : Majd megcsinálja a bán.
D a r a b á l Béla • Sréllnak távozni kel lett hclyéiől, de aaomorut>aggnl látták, hogy Ő frlségo idegen tanácsnok meghallgatása által Intézte cl a válságot. Először erósza\' kon kormánynyal próbalkozlak.
Kakovszky István . Ki koppintottak volna.
fí a r a 1» á s Béla : Azután a horvát bánt küldették la BécslőL A királyi akaratnak meg J\'.cU haiolnia a nemzet akarata előtt. Kcm lett volna szabad Tisza hívén gro-fot megbízni a kormányalakítással. Ex as erdszak proklamálása volt, do eltői r ira ijed rao; a lUggetlci.kégi púrt, mert erőszakkal Magyarországon győzni nem le-bet lgar, hogy az aranybulla ellenlállásl záradékot fllőrülték, de meg van — bár cérna szálon — a királyi eskü. Ezt a vallásos király meg nem »értheti. Az alkotmányos király nem teljesítette kŐteJo sé-gé:. (Nagy zaj jobbfelöl)
K 1 ii ö k rendreuiasitja Barabást V V á t • o a y i Vilmos . Maradjunk a bánnál.
11 a r a b á s Béla • Ax uj miniszterelnök hogy az ujoncfeIemfclA*ről szóló javaslatot többé nem tárgyalja. De kijelentették a jövőre nézve, hogy egy ujoncol sem adnak, mig nemzeti vívmányokat Lem adnak. idézi Nyáry Pál esetét, ki elkescre déliében leugrott az emeletről. Jókai azt mondotta gyaszbeszédében, hogy no nyugodjunk aidig, mig Nyáry t meg nem nyur-Inttuk. Szóló nem nyugszik pártjával inind-nddip, mig u uemreti vívmányuk nem teljesednek (Zajos Lps a szélsőbalon)
S z 6 11 Kálmán: Azért adta be Iemon-dárál, mert politikája kudarcot vallott Ma már nem parlamentáris miniszterelnök, de felelős az Olések vezetéseért. Nézeteit muidig igyekezett cévényesitenl. A koronának jogit van tanáixkotni ott, ahol akar a akivel akar. (Zajos ellentmondások a szélsőbalon) Magyar államférfiakkal a ha mát államférfiakkal is tanácskozott, akkor n.m a in gyár válságról volt szó. (Nagy zaj r stéikJL-alon.) Szóló politikai végrendeltet csinált, melyet hosszú politikai pá-hajából szentelt. Legyen mé?gyŐi.ödve Barabás, bugy a király azivébeu hordja esküjét, nem tekinti azt formaságnak, hanem szent ügynek. Alkotmányos csoleko-dőlésben kátkedni nem azabad. (Viharos helyeslés. < , n
Q a b A u y í\' Miklós: A Duna-komédiára lojOU, a válságra nem.
Szóil; Eül.n kétkedni bün, vétek. Kéri. bog-y ezt sz vicljék meg.
T I a z a István gróí (Nagy zaj a néppárton: Kalki\'Jtások Mi van aladó? Zaj) N o:i szándékában u tual eszmecsercboi! részt venni, majd midőn nyugodt tanácskozások medrébe leszünk.
K u b 1 k Béla : Olajár a tűzre. (Zaj. Felkiáltások: Polroleumot , rf i s z a István gr.: Mintán moghlzatáí t eredményre nem vezetett, tehát nem juthatott úron szerencséa (derültség) belyzethe. hogy közjogi íalalőaségot rállaljon, morái s
felelősségérzetből kifolrolag kijelenti, hocr ö ajánlotta a mai kidontakozáat Tehát nem idegen imbar adott tanácaol az uralkodónak. Kijol- nti alt Is, hogy caakla uariamontirís többséggel akart kormányozni Ugrúvidfbb idö alatt visszaádU a meg bizaUat, da a falalőuéget elvállalja. (Ua-lyeslés a szélső jobbon.
P o 1 ó n y I Géza nagy figyelemmel ki sértő Tisza rr. felszólaláiát De nam tudja megérteni mit értett as u. a. psrlamen táris érának rÜAtt.
Rakovszky litván. Nem hagytuk cserben válaurtólnfcat,
P o 1 & n y i - A bán elfogadta a Kossuth-jvárt LOAíwatl Javaslatát, anélkül hogy bármit is kért volna érte. A kiegyezést sem. A fOggetlonségi párt továbbra ia kOzdnnl fog i» nemzeti vívmányokért.
Rakovtzky István Azért blvtik össze az orsrággyülust, hogy mosakod-Unak?
p o 10 <1 y» Qéiii. Nem kuU mosakodnunk I Hisz nem vájjunk feketék. (Derültség és tapx) Megmondották a bánnak, hogy a nemzeti követelmények nélkül nem losz végleges béke b a függetlenségi púrt inog fofla védeln eaii n nemzet jopnlt, n ráral-n.-iknt visizautasitják. (Zajoa taps a szélső* .^ilon.
Csávolszky I.ujo8• Logika szerint nem lett volna szalad föladni a kU?de!mct, most amikor kis ki\'irtással győzött volna. Felolvassa Hahó Mihálv, Eötvös Kíroly. fiilkay Líszló beszédeit, melyek szerint n< oiz*\';. vívmányok nélkdl lo nem szerelnek. Hol vannak a nemzeti vívmányok? Nem akarja üres fcctegésnok teklnieoi e beszédeket s nrért azt hiszi, most is ál!|ák szavukat S?m Polonyi, sem Barabás nézeteit nem veszi tudomásul.
Wlttman Jénos («zabadelvü pártH FelérvAry. (Zajos helyeslés a szélsőbalon Felkiáltások Lo vele I)
Holló Lajos: Egy ország sorsát idegen tábomoLck el nom intéxWik. Eppeu azúrt a krízis megoldva nincsen, inert Rr csak a nemzeti vívmányok teljesítésével lesz csak végleg elintézve,
V á z t o n y I Vilmos • l\'gy látja, hogy a f.O képviselő kérelme tárgytalan. Mert ha .ul kérték, hogy a msgysr kirúiv jOjjOn le a \'óvárosba, akkor nem lett voma szabad ezt mec\'átolni. Ha a roagyur válságot intrikák m\'.ézték el, akkor miért tárgyallak a kamarilla ktjdöttével s miért kötötték meg a Lékét, anélkül, hogy bevárták volna a királyt Maid a legközelebbi váliáguál eliogadja Banibás javaüatát.
P o I í « y i Qéza Hát az ön pártvezére rom tárgyalt a bánnal?
V á z s o n y 1 Vilmos. Jü az éu vezérem?
P o I 6 n y i Géza Eötvös Károly.
Olaj Lajos; Klilömb ember Polonyinál. Nary zaj.
V á z s o n y i Vilmos • Nem akarom meg-védonl az ország öltő védőjét Polónyi ellen, ki szintéa kitűnő védőnek bizonyult egy sajtóperben. Zaj a szélsőbalon. Ez nem
rírtja.
P o I o n y i Qéza : Vázsonyi azt a témát kifogásolta, hogy szóba állottak a
bánnal.
Komjáthy Béla Mi köze neki hozá ?
P o 1 o n y I Géza A horvát bán tisf lós ur, s n király megbízottá. Eötvöst nem akarta sérteni, do azt hiszi, jogpal mond\' bulla p«Wczéréuck. Ho^y pedig a íüggef lenségi párt szóba ne álljon a bánnal, ax olyan demokratikus kiráns.ég, melyet szóló nem akceptál.
Eötvös Károly A horvát bán meg* tisztelte szólót meglátogatásával s szóba állott vele. Nagyon szívesen fogadtp a hánt. Enyiben állott a azóbaAUás.
RakoTtsky Istvánt Polónyi ugy lett, mint a férj a ki kéaó éjjel jön haxs a varzekedni kesd, hogy elkerülje a vi-szokedáat. Szaval mosakodott, dscáia, hogy saját bejelentéso azerlnt nem oly fekolo mint azóló. Tódig a feketékkel, már mint a néppárttal való érintkezés, töl bekormosodhatolt. (Zajos dordltség.) Polony szocialista fejtegetései neui érti meg ostoba pararzteszével.
P a p p Zoltén Hol van Fajérváry ? Il-ik Hentzi hol van ? Zaj.
H a k o v s z k y István Miért kellett 8 hónapon keresztül válságban tartani az országot, mikor a kabinetben volt egy miniszter. ki azt vallotta, hogy a katonai tul-köw.»lésekre szükség vau. Csak a horvát bán volt képes informálni a királyt ? Most elkövetkezett az az idő, hogy ugyanazon pánb/1 kell koalíciós kubinotot alkotni. Zajos derültség. Az ily löbbség nem érdo-nuj tekintélyt. A horvát öan maga is ki-jclontcllo, nory p\'kluinról sz<i siucs. A függetlenségi j árt határozati javaslata alapján váll lehetővé a kibontakozás, melyet a néppárt is ellenzett Zujos derültség.
Miért háborognak tehát? . (Ellentmondás a néppárton.) Talán azért, mert a magyar vezényszót nem aikeiült ki- j
vívnunk. Mért nem állottak «16 «11«-programmal?
A korn ánypártban könnyű |iW*o| vetni, de taasék az ellenzékbe jÖnnL Mit szálion br. Fajérváry azértpléséhat? 0 a korminv bizalmasa, nom lett kötelessége fel-világosita a kormány! s ax ornáfot f Do csak a szabadblvfl jiárt egz bakcloját lá-jékoziatta csak, aat a csoportot, melyből minisztert sam lehetett kapni. S felteszi a kérdést, lehet ezek után, lehet-e cgv oly mioisztoreinökben bizni, kbickkahineljébon Fejérváry ül A Javaslatok bukása esetén a ressort rainis-\'ternck kellett volna buknia s mú»taz egész knhiuot bukik csakFeiérváry maradt mog. A krízis második felvonása még nagyobb merénylet volt ax ország ol\' len. Egy bécsi újságban oly cikk lolont meg, melyről Tisza érdekében axt akaya hinni, bogy az füllenlés. Tisza ktuLarua egész a koronáig felment, mert még ml mvzterck sgm jetentkoztok dacára, hogy valóságos emberbörzo tört kl.
Ha Tisza Mn)leg igénybe akarta venni ( a fegyveres eröt a magj-ar parlament ellen, akkor nincs helye a magyor közéletben. Ekkorát roí? nem bukott magyar AUamtérflu. Ellenben Szélit árulás buktatta meg. S at ellenzék míedig győzni lop. mert az ily tőhbség nom érdemel kimélotet. L\'gy látszik, ho.iy most sem nyugoszoak. Széli után ApPonyi gróf\' ellen törnek. (Zajos taps aj tlienzAken. Felkiáltások: Éljen Apponyi I) Indítványát visszavonja. (Zajos helyosJés [clJonébcn.)
Elnök ezuftn bezárta az illést.
A bán kormányt alakit.
— Saját tudósítónktól. —
Ki losz a Húz olnükc-
Gróf Apponyi Albert minden vah\'^JnC-ség szerint megmarad házelnöknek.
Apponyi elvi t^áKai a bán ígéretei foiyiáu eloszlottak és miután valÓ!2ÍnQ, hi/gy a vjlt nonuüliek ambícióját kellő-nílnis^terségekkel él államtitkáisúgokkn! is ki fogják elégitenl: sziute kóis:égte-len, hogy próf Apponyi Albert mog-inárad háxalnöknaU.
A bán engedményei.
Teljes po\'/.itlwifisi&l jtlenlik, hogy a bán u <ntc*ak n mostani katonai javaslatokat vonja viszss, batu-nt as ti. n. nemzeti óhajokat is teljesíteni lógja. Megígérte gróf Apponyi Albertnek ós Szentiványi Árpádnak.
A bán ugyanis \'elhozta, bogy Appo-oyiék támogatták Széli Kálmánt, tehát öt is támogathatják, mire azt a választ kapta, bogy a nemzetiek az utóbbi időben csak atérl tartottak ki Széil melleit, meri megígérte, hogy a végleges véd-eröjavaslaiban Űgyelombo fogja venni azokat az óhajokat, molyeket Apponyi az 6 ismeretes memorandumában ki lejtett.
A bán rögtön Lijolenlolíc, hogy 8 Szélinek ezt aa lgoro ét ogéa* tor-jadalméban magaévá toazt 6* most már wien ax alapon kéti a nemzetiek megbékélését és közreműködését a kabinet megalakításában.
A kívánt támogatást ezen ax alapon kilátásba ia helyezték.
k kormányalakítás.
Béoa, junis 25.
Gróf Kbuen-HédervAty horvát bán ma reggel Béesbo érkezett és a Saehei-szálkban szállt meg. M*r nyolc órakor reggel fogadta Urchtolsbeim lovassági tábornokot és báró Fejérváry Géza honvédelmi minisztert, akik egydttcson joloat-aeztek uáia.
Kilenc órára a Borsba hajtatott, hol é király azonnal fogadta. A kihallgatás egy óráig tartott, mely idö alalt a bán budapesti kiküldetésének minden rész-letérői beszámolt Végül ö folaéga mag-blata a bánt, hogy alakítsa mag ax uj magyar kormányt.
Fejérváry lemondott.
Fejérváry Góza báró kihallgatása a királynál túfúUUótCl keiUjdíOl óráig tartótL A kihallgatásról a magyar honvédelmi miniszter egyo-nesen a bank-gassei magyar minisztériumba bujtatott. Egy laptudósító megkérdezte a minisztert, ig*z-o a hir, amcij Bécsben reggel óta «1
van terjedve, bogy ö felségénék beadta lemondását:
— A hír teljesen ig«ix« felelte Fejérváry báró. Lppen meet adtam be a király nak lamonriátomat és n király fönntartotta magának elhatározását
— Excellenciád elhatározása visz-szavonbatatlan? kérdeztem.
— Teljesen viaszavonha* tatfan, minden körülmények között. Semmiféle föltétel mellett sem maradok meg állásomban.
— Nines-o mód rá, hogy cxccllen-ciádat mégis visszatartsák?
— Nincs rd mód, hogy visszatartsanak. Ezzel tartozom magúmnak.
llir szerint délután Schönbrunn-
ban fontos tanátükozás lesz.
A magyar kincsek Bécsben, j
— Saját tudöaitőoktól. —
I
Bndapaet. jun. 25. *
A budapesti bantelő törvényszék mint esküdtbíróság ma targyalta Tkury Zoltán királyáéitól! porét. Thury az Uj Század elmü liolilap 1002. (vi dccom-ber 8-ikán meniélent számában „A magyar kincsek Bécsben" felirattal irt cikkében a következükül is mondja:
„Döojbcn egy csomó magyar kincs van. Eiloptrtk tőlünk. Még hndijogon sem szerrzték, hanoin egyszerűen tlcmeliék. Kik ? Az uralkodóink. Elvitték a mii tu-ajtlonát azon a jusson, hogy „én vi gvok az ur, n tön-ény, n hatalom" , 4 , llol a zsandár, a ki útjába mert volnz állani (ö-(0 gazdájának.
A magyar kincsek vissznköllőztetéso nem történt moj. Karmai közi tartja a . zsákmányt a két fejQ sas és hiábavaló a liilkiismerel legegyszerűbb argumen- \' télása a logikával és tisztességgel. Nyilvánvaló, hogy a magyar mQkincauok át-yándorlása tisztára lopás.
A (olvajságok hosszú aoroxxta ... A magyar műkincsek nem váltak bécsi tu-, lajdonná nzzol, hogy Bécs1 u kerültek. • Az úriember nem ismer olévtllést, A ga-, vcllér nom búvik cl kötelezettségek alól. gonimilélo fltűgyok alapján."
Krckncn ns ügyészség »értést lét és , sajtóperbe fogta Thuryt. A tárgyaláson Zsilvay Leo oluőkölt; a vádhatóság képviseletében dr. Geguaa Guaatáv iöűgyész helyettes jeleni meg, a védelmet pedig i dr. Pollncsok Sándor látta ol.
Thury az általánoa kérdésekre elmondja, bogy 88 éves, ev. ref. vallású, kolozsvári származású hírlapíró. Kijo-lenti, hogy u cikket ö irta, elrálinja a sserzöségot ós a lelelősséget.
Ax elnök: Mi indította önt a cikk megírására,
Thury: Moggyözödésem az, hogy a cikket meg kellett írnom: örökké nem Ivdiol ax, bogv a magyar műkincsok Becsben maradjanak. Ezt nem kívánhatom mástól, mint akitől a kincsek visz-szaaoása függ. Közérdeket szolgáltam, mikor nom a magamét, hanem a nemzet kincsét követoltom vissza. Ezzel ki-rábaértést nem kőrethetlem eL Amit ö felségéről Írtam, ai nem lehat sértő és nem is sértette a király személyét, mert tisztán argumentáció volt.
Az inkriminált cikk felolvaaása után dr. Polácsek Sándor rédö kijolenü, bogy kívánja a bizonyítási történelmi adatokkal. így a műkincsek nagy réezo a bécsi nemzeti muxeumban van. Kéri, hogy as esküdteknek adják át • rau-veum katalógusát, amelyből meggyőződhetnek, bogy ott legalább is buszouöt nagy műkincsok vannak elhelyezve. A magyar nomzeti muzoura réglségi osztályának évkönyvét is bomulziija, amely igazolja, hogy a világ legelső, páratlan műkl.icsA;, az Atiila-kincsoket milyen orö<sakoa módon vitték Bécsbe 1850-ben. As általa produkált bizonyítékok bevilágítják azt a háltért, ami vádlottat a cikk megírására indította.
A ÍŐOvyéaz kijelenti, hogy az Ggy elbírálásához cara szükséges egyéb, mint
a bevádolt cikk. A múlt dolgai nem tartoznak ide. A védő által bemutatott dolgok közkézen forognak, do bizonyításra fel nem használhatók, mert alkalmas annak at elvnek sértő módon való /Megtámadására, hogy a király személye szent és sérthetetlen.
A védő szerint az Ogyé?z tart a bizonyítástól, mert ha történelmi adatokat Ismertetünk, ha jopnkkal élve kérjük a bizonyítást, ezzel megsértjük a király iient és sérthetetlen voltát Ezt az elvet, moit hamis, visazaulafitja. Ha az megállna, akkor a m»gyarok történetét el kelleno égetnünk és azoknák szerzőit a vádlottak padjára hurcolnunk.
A bíróság hosszabb lanácskoz után a vódöl a kérelmével elutasította, mert a jelen e«etben bizonyításnak nincs helye nzt a védő egyenesen nem is kívánta és ilyen bizonyítási mód és eszköz különben som használható, mert nz már tisztán a védöbeszédre tsrtozlk.
A védő a határozati ellen aemmiaégi panaszt jelentett be.
Az ügyész előterjesztésére a bíróság a kővetkező kérdést intézte az esküdtekhez : Vétkes-« Thury Zoltán a király személy« ellen elkövetett sértésben. Ezután nyomban^jnegkezdődlek a pörbe-
azédek.
A vád- és ntán ar. oskü Délután ke Vndá.nzv Bort a verdiktet. A nyilvánították
beszéd előterjesztése ék visszavonult.
órakor hirdette ki , a* esktldlszék főnöke ísküdtek nem vétkesnek
, --------- _ vádlottat, akit erTO a
bíróság is fölmentett a királyeértés vádja alól.
nnk eredt s erre nagy bajsza támadt, melyben a rendőr a közönség segítségé-vel eljogta a bstörőt, kinél nagy csomó betövőszerszámot leitok. A betörő előbb Ceronczky Mihá\'ynak mondotta magát, de később kitűnt, hogy Kados István közismert betörő.
— A ruhatolva). Keszler RexsÓ 18 éve« kereikedösegéd jó ide»« foglalkozna nölWll csavarog a vőviroibsn. Hogy mégis könnyen megélhessen, furfangos módon igyekozett keresményro szert lenni. Meglehetősen ismerte kollégáit, kifürkészte lakásaikat s távoliélükben boiil/lott hozzátartozóikhoz.
— A barátom azt űzentoti — kezdte — hogy küldjenek nokí egy ruhát az üzletbe, mert a rajta lévő nagyon elszakadt. Engem kért fel, hogy vigyem el neki, hát megloszom.
A ruhái rendoson gyanutlanul bízták Keszlerre, aki egyenesen a Petőfi-utcába vitte azokat a ott hamarosan tul adott rajta. Miután pedig az első kisérlot bevált, 16—20 helyen megismételte azt és pedig mindenült teljes sikerrel — mert Keszler furfangja rendszerint már csak nkkor derült M, mikor már a tettes rég túladott a ruhákou. A rendőrségre már hetek óta egvre érkezett a sok följelentés, do a bizalmi tolvajt sehogy sem bírták kézrekorileni. A detektívek ekkor aa ócskarulia-píacot kezdtél; szemmel tartani és pedig eredtnénynyol, mert ott épp akkor csíplék ol, mikor a legújabban kicsalt ruhákat árusította cl. Keszler Hozsónek különben már vylt dolga a rendőrséggel. A kihallgatás során teljesen beismerto tóttól.
——ww—
Pénzhamisítók a kelepcéim.
Egerhon kát hamis pécrrártót tartóz-\'faltak lo a minap Borecz i,*jos és Tőrök János odavnió lakosok ^¿emélyében.
A két pénzcsináló nem annyira a rend-ön>ég buzgalmának, mint inkább a saját civskoddsár.ak kösjönhoti, hogy most már nem folytathatja a uiestorségít. Bo-recz Lajós és Török János pár hónappal esolótt szövolkeztok n hamis pénz-gyártásra. Török adta a pénzt a gépok beszerzéséhez, Horocz nődig készitetto a hamis 20 koronás bankjegyeket, a molyok a beszerzett gépekkel .kitünfon sikerűitől:, úgyannyira, hogy \' eddig több mint 2000 darab hamisítványt hoztak forgalomba.
A két társ eleinto bűsógeson megosztozott n hasznon, kés/bl) azonban iie-recz becsapta ü*lottái»át a ezért Törd» ugy akart bopszut állani Borecren, hog\\ foljoleniclte n rendőrinél, a hol ugy adta elő e dolgot, mlnttia ő c«ak véletlenül iu\'ott volna a ¡¡dolog tndonid«ára.
A Berecznél meglortott házkutatás alkalmával a gépeket nem találták ugvau m.?g, de előkeríillok a gének azátnlűi ós szállitó-leveloi, továbbá 270 darab hamisítvány. A vallatás során amikor Ho-rec meg\'udtű, hogy Török a foljo\'ontó, elmondta, hogy ő Tőröknek flilcttársa volt és ho^y a gépok is Török kortjó-bon vannak elrejtve, mert ezeket Török bosszúból, amikor ő nem volt otthon, elvitte tőle.
* E vallomás alapján Töröknél meg is ta|áltá!c a fényképező és nyomtató
Eel, amelyeket Bétlinből szállítottak, abol erooz előbb a pénzhaniibilást tanulmányozta. A két üzlettársat letartóztatták és bflnjelokkol együtt átadták n tör-véuysiéknek.
"1ÍMPE¥TÍ \'filBEK.
— Hajor.a a betSrÖ után. Demeter
Dániel 57S. szánni rendőr csütörtökön hajnalban észrovotto, hogy a Dilmár-féie lámpnáru-kereskedés szép-utcai részén hz üzlet redőnyét egy csavargó külsejű ember kocogtatja, majd betörő-oszkbzökot és görbe vasakat sied elö egy tarisznyából s nyitogatni próbálta a »árat. A tea tőr lAttsra aMibnn futás-
BAjob, ŰDE
ésfíéplotaanöl arcr, ha azt a Dr. ÍJ U D A I • félő
GYÖNGYYIRÁG-CltÉMHEL
;ondozzuk. Próba tégely 70 Cili. Nagy tCgcly 1.20 kor. KaphotóBpcslen
a Városi cyígyszeMiróan,
K!n<i-uU\'M i* Vwxt-u. nrii \'
L
U
HÍREK MINDENFELŐL
x- Éjjeli saAlláaon. Hétfőn este egy vándorlegény tért be S/.sbó Józsel nngy-liatsányi lakoshoz, okitól • éjjeli-szállást V:ért, Szabó mogtzánla a vándorlót s nemesik éj|oli-szillást adóit neki, hanem még vacsotát is c azután mindannyian lelekttdtok egy szobában. Éjféltájban Sza\'hó atra ébredt, hogy valaki a ládájában kotorász. Lougrott nz ágyról, hogy megfogja a tolvajt, el is kópia r.z illetőt, nl.í nem volt más, mint az éjjeli vendég, akinek oiv nagy kés volt n kezében, amelylvel\'mellbe szuzta Szabót; a lármáin Szabó felesége ís felugrott, lámpát gyújtott 63 segíteni akart lérjénok. Kire a csavargó kirántoita magát Szabó ke-Ttél.öl s Szabónénik az oldalábu döflo n nagy éles kést, aki éltől a sérüléstől összeesett és uomtoVira meghall. A gyilkost, aki elmenekült a házból, fildó-zóbo vonók s másnap reggel sikerűit n gyilkost hosszas hajsza után a csend-őrcégnok kézrekeritení. Husz korona készpénzt talállak nála, amit Szabó ládájából rabolt el. K derült, hogy a gyilkos Stepbán Antal kiskőszegi illetőségű csavargó, aki többrondbeli betörés miatt országszerte körözve van. A gyilkosnál több hamis névro szóló munkakönyvet, hamis munkásbízonyítvánvt találtak. A jrvílkost visszakísérték Ncgybarsányba ahol a kabátja bélésében még 2 darab sr^zkoronás bankjegyet találtak, amelyekről nem tudott felvilágosítást adni.
— VAltoaisok a kongó «•sontadés-bon. Londonból lávirják: A Standard egy brüsszeli jelen óse szoiint az angol kormány jegyzéket intézőit a belga kor-
mánynak a Kongó állam igazgatása űgyeben. A jegyzék leköleletö formában változásokat ajánl a berlini Koago-atar-zödés 1. és 6. pontjára nézve.
— Gyermekek tdahalála. Timis György magyarujfaluii lakos vasirnap délután feleségével ögyfitta mozőrt ment. Odahaza caak a 11 éves György és a 8 évos Fcieuo nevű gyermekeiket hagy tik. Ez a két gyermok több gyermeket behívott az utciról magukhoz jálwánl. Játék közben felmásztak a padlásra, melyet csak pir nappal exeiólt raktak tele azénával. A gyermekek ott cigaret-tizni kezdtek a valószínűleg at égő ci-garettit vagy égö gyufát dobtak al a padhion, amitől a száraz takarmány mtLgyuladt. A megrémült gyermekek ijedtükben nem tudtak mit tenni, Néhányan leugrottak a magas padlásról a ezek közöl Zsíros Illés 12 éves. Tsrtxs-kés Imro 11 éves ós Kónya Antal 10 évea fiuk anynyira összezúzták magukat, hogy egész életűkre nyomorékok lesznek. A többi gyermok közül 4-en éa pedig; a kis Tamás Ferenc 8 éves, ülés Antal 10 éves, Farkas Pál 9 éves ós Fejér György 11 éves fluk ott fulladtak meg a szénapadláson, ahol a tűz eloltása után csak a mogszonesedott holttestüket tudták tnoglalélnl. A tűz koletkezéso következtében 1G ház és számos melléképület égott el.
x Bajusz- ¿a izakállnBvisztfit, hajnövesztőt, nrczexdpitöt csakis
Tábor gyógyszerész mai hirdetése alapján tessék rendelni.
— Aki aulyoa botepaógíére gyógyulást óhajt, rendelje meg a kővetkező művet: Kukno I. n j o s: Az uj gyógyító-tudomány, vugy a betegségek \'egységéről szóló tan ós ozon alapuló egységes orvosság és sebészeti műtét héikűli gyógyítás. Tanácsadó és oktató-vkönyv egészséges és betegek számára számos illusztrációval. Ara fűzve 3 forint, h e k ö t v o 4 f p r i u t. MegrondelhotÖ Szoiler Henrik utódal könyvkereskedésében Szómba t h e 1 y o d. Az ötsseg előzetes be-utalványozása mellett bérmenlvo küldetik.
i n n- ii 1 > \'i i 1111 i i ~ *- r~T wnnlwifi
Tőzsde.
Qudapoiitl (fabonatöstdo.
Köttetett: Buza 1903. októberre 7.07-
7.Í15. Hozs ápr. —.—.--. Znb máj.--
—.. Tonccri jul. C\'2C—C\',23 Hopco aug. 11.80—11.00.
Bud&peatl értéktSssda,
Elötőzsdén köttetett Oszlrák bitelréizv. 062.76.— Magyar hítelréizvtny 732.00— Leszámítoló bank 447.—. Jelzálogbank ¿21 r» JÜ.óO Rima murányi vasmll 4(J0.50 UszlrAk-magyar államvasút részvény 072.— Déli Tasut 74.—. Német birodalmi márka 117.30. Villamos vasul 308.—. Budapesti közüli vasul 608.50— i
Béosl értiktSzflda.
Előtőzsaén költőiéit: Oixtrúk hitelintézet részvény CC0.26 Magyar bítolbank részv. 730.-- Oazlrák-maryat államvasu\'.í részv. 070.25. Union bank részvény 624.50. Osttr. kAro.\'iajáradók 100.45. Aneól-oszlrák bank 270. 20 frankoa arany 19.08. Déli vasút 84.50. 4 százalékos magyar antnyjáradé 120.55. Magyar koronajáxadék 99.40. Márka bankjegy 117.41.
— &ösvitóhidl aertésvisár. H\'
vatalos jolentés déli 12 órakor.) Teg\' napról maradt 897 darab. Ma órkozel* 455 darab. — Déli 12 óráig eladtak 210 darabot. Mai irak :öreg seités elsőrendű 88 —90 korona.
Vásárosarnok. Huslélék: auyhí marhahús oleje 04—78, hátulia 72—90
korona 100 kilónként. Leölt borjuk vidék levonás nélkül 82—102 fillér. Lehuzo\'l marhahús kilója 110—104 fillér. Bárányok párja 5—12 korona. — Tojás: I. rencü friis tojás 54—00, gyengébb áru 56-58 koron». — Tejtermékek: L főző teavó 1 félkilós darabokban 2.40—nalléva rlldre 1.00—1.80 korona, tohénturO.2,50—24 fl
kilónként — Spirga: vasUgszálu 1.40,
körép l.-1.2Ó, lovcsspárg* 0.00 korona
kilónként. - Vadfélék: Őz 1.C0-1.80, vad-áiszaó 70-80 füléi kilónként
Társadalma küzdelem.
Kr«M Maiul Ma ILOSYAI RUOOj
HMm }«< f«*t*rtr«
Galand PiiU hiába erőltette megi az eszét, nem tadtd, hogyan korült az a kés a pincébe.
Do hirtelen egy ötlete támadt.
— Már most mindent tudok.
—- Akkor magyarázattal is tudsz szolgálni ?
— Azzal Is 1
. — Nos, halljuk!
— fcn azon az estén, amikor a törpét kiszabadították, ott voltam a Vörös lámpásnál.
— Nos?
— Beszéltem, tárgyaltam kivel. T
— Tovább!
— Még pedig a korcsmáros szo-
bájában tárgyaltam.
— Mit?
— Azt akartain megtudni, ki-követte el a kerepcsl-uti gyilkosságot és ennek fejében az illettnek felajánlottam szolgálataimat,
— Melyekot 6 nem fogadott el.
— Ugy van! Tárgyalás közben, roppantul izgatott voltam, kivettem a zsebkésemet és a körmömet piszkéi tam.
— Hát aJilíln ?\'
— Aztán letettom a kést az asztalra és ott is felejtetsem,
A társaság halk ,<noraJt hallá« tott.
Az eluük Idegesen fordult egy mclletto ülőhöz és halkau beszélt valamit.
Aztán szélt:
To egészen bizonyosan tudod,; hogy késedet az as/.lalon hagy-: tad?
— Egészen bizonyosan.
— És mit kövotkeztetsz ebből?
— Hogy aki kiszabadította a törpét, az vitlo el a kést az asztalról. 1
— Halál oz áruidra! — kiáltották többuu, akik azt vélték, hogy az összefüggést niost már- megtalálták.
(Folytatjuk.)
Poloskák
és axok petéit csupán a ki-ttlnó Összetételű
KORYOS potoska-íínktoráva)
lehet végleg kipusztítani. K0XIY08 nom mar, nem piszkít n«ra bajy foltot maga után sem bútoron, sem fehérneműn, tapétán slb. Tllrhotö szilánál fogva mindsnatt szívesen hasxailjáJf.
I Legolosóbb! I tit. flrtf K>«u«l 4 kor. I\'/«Itt ü V. tmtui 1 k*r.
V«Ut
|Prti/»a»»i. . so fü.
KORYOS rovarirtó por
stórö dobosokban sváb, csótány,
hangya, Ugy, bolba, ugy mint minden
konyíuféreg kiirtására a legbiztosabb I
1 nc^r <!°)x>< Ar« 1 Kor., 1 ktiíp <lob«t SO fl>., 1 ki* dobét ao ftU4r. — Err«dali tndUj* l
Petrofits Miklós droguista,
IV,, Béesl-utezi« 2. sx,
„ m s a su.. . .j. ■ \'j.<:--. FCraktr: im-1 \'■■■•■ ■ ¡ a Hölgyek, urak, loáay- ós flugrermekekrészérő fürdő-
C s & h 5a Unía a \\i jccrület, Koronalierczeg-utcza 6, sz, ^ ^^"czlp<Jt ^a l#f0lc,óbb ^ mtlJHt
ÍZÖVÖ és rövidáruk aus
:FlókU*lot::
Női, tiri ^a „Papagáiyboz". iiw t^óluin-tór ^ A Kilvln-templosi átellea^teo.
Rlzpmaio\'ct Í344. Budapert. IV» MtYin W J. ^
Kerékpározd-lng ís turista-ing
•alysubfit ssövatböl is ssaténból, tarista-öv, nyakkendő ós sapka.
ji\'iir

Jégverés ellen
idtányoBBB \'és kedvező fel-i tételek mellett fclzteait a
! Hazai általános bizfosito
\' rtszriojrtársasíg.
Forduljon u&it az érdeklődő gazdaközönség bizalommal ko-rületi felügyelőség, főügynökség, illetőleg helyi ügynökségeinkhez, a hol minden fekintotben készséggel adnak tájékozást.
»
Kárainkat gyorsan ée méltányosan bonyolítjuk lo, azon-fölül kedvező fizatési félté / , teleket adunk.

1

y
ée
lUknoh
b Ittsaf it Hait fo!> á»ok (Uippt*
•ndaaéa ndtkfll * U8btcto*ak1l IT^ÍT\'
[ hliMk a
„Sanld fashriucNok"
kUoupihak. K*y 100 tafcdaei UxlilotnmO
0 (Kjnto* baaiMlati t)l«Mt*«<>l a korom. Vfd*kra
1 Xorona «l»ltt*i b«kSld«R> vn«y uUnnt m"l]»\'J
<M«kfM*n ktlldr.
Toiiii» kitrriaio funixtikuf, pc4*tri* bajsi
ellen a
Sapol-köszvéoy-keQÖosőt,
H*JHry¿ST«J I Zlonkablrdt Efiaxaóf** E»íadüJl bUtot lutáiu ti«i uvHtri rtumalikua bk uk ellen. lAftoombtaii rjúijitj» a kó»¿. »ó*))t, ounUxiojatitl, tmlam.til, kcreuloont-fájdalmat, Iiitfajatt, d>-jrkíaliU. íTomor-, lép-it mijdifaoalol, virfjraa bintaíruj\'
UUÍolcdolt, llVjllUli
* fitttJUt ét (oífáJiM, ára a lo irtr-
b4dé«i. ü ¿MMUu/ur\'^ott, li*jliÜiiUlmn UC-
Inakat, a fifáUal é> f^fjlfc.1, ara a Kf doboi L«>lno;\'«5)o vvr- i a cyo-c.-llnaUto Ubdaca 11 koro-tn 40 O\'iór.
kot «I kor. E
Kapható a ló- ¿a »»tkclijtcj takUr: JkUfr/** XUlly* tjr4/ryUrb;tuBudnp«il<a \'
V., £n*tb«f-Ur-M>tókkiU-u. iUP. tu U»«i»Ddilh«li útim it vagy a cím *lv{«(C>
bskuidíje utlialt-i ** »1 Baar 4a o*«r liAt*uyllatXoiat ssrass
h\'VT Kntechu-lnjoctiom " bljU-a Mor huiyciJ 4» fflifeftlyts ellen. ItT Qv«j uraknak 3 korona ; nttur k 2 kor. <0 MUr
Csík 6farnM9 KaliMjectlti kérjü r.k!
Kapható mlndan jyifyttrban. — S\'Graktkr:
Yérosl gjó«j$iertif a „Sient-Hárerofés\'^hei
Baja, Fű utóra 304.

z- es sz
imuuru» yc
Kilönő hatásáról számtalan elismerő irat tanúskodik. Csalhatatlan, biztos eredmény! Csak nálam bcszero/.vo valódi. Ára \\ kor. 20fillér.
kwUOaot Iioí a »ok kóifli : ..Ax Ctutt hi/dslott »»ccvset tnefUaírlMUtn iijicuctttl (adatom, h\'-TT enk aa Oa k«*ilUní:iyínrk k?<*tf."irtr«i
núth WéLn4or
«4\'yín liflllütra
ln-íy UJutíwn uSit rr.iXitnh.raLUnoX, Arul-Oaj.
"it!
{pg^T H&jnövössst©
136 liMairaUal kitQnA hatíf-át.
igazolom o izcrl — Ara 2 korona.,
Minden ttsxútö cyyénnsU pilkülöithetctlen a
Tátior-fcie Haj-RfiflenBfalair
Ejk nem hajfostői ArtnlnaaUanl Színtelen folyadcUsj
.Si>ro a kéren, sem a íiybörön, ac-m a niha aravrlín «íunii foltot nemhaey és ép oly cjy. /.erflségfel hisiiiAliiik, nnut raikor viz/al Li»krn|ilk a íejűukct. I út 6as hajat 8-ÍO nap nlatt olysn uíSnttrs varáiaoljn, rulnt o«r fiatal IroratKua volt, aaáücni, hogy fssteaé. Kérü és nó ogysiant biztos eredii-énynyel liasználftatj«. HatisAért elvállalom o kezességet I]
Md
& viiági.\'/a ersdia ^
angol
„Hfliicíl-Piem\'oi\'i
{(trékpili\'ekat ¡
fl-tt4l följatol» llkfl 5 (• 10 filo. f..»)iit/« «Ul.ondu „Cyclou" cOpakiPt » trt i( c» kcí.-\'(pii»llul.««lckrt. a- «sr..fKm CyirJtl Ut¿ h*T.-MXrtáj>«lnk folitan 80 sxtevinK. áj"
laixálinAxknl «lutiüuck is bui.jík. ,
I db f. n ioo kQUO fui/tmi «cr éri
I di> ( \'-i.do tx-l»J íutatnl *íT éri )Ólill.i>-»l ...•(••< I dbju\'iiiinin-i" *:elvtca iairii>a. .
1 j-&r kiinni p«<li>......
1 drb jó min W{0 koiíkyái-IJuirJ . i drb an;o) n• ....
i kl(T. oícíuui carMd .......
fingy irjfjfi\'kít tóbb mint V» ktppfl iti;yro kuli
\' Láng iai«Hb és P\'ön ¡
oraxAz <J» iornu(\'olabat¿t)t
k»(¿k-*v>r aHtim.
iBuiUpoat, Jósoof-körut 41. aaúm
írt 6.- és 8.W
8.-
S.2S ¿75 aw)
2.-
2-1« \\¡x.
II —«—

t«»óa. lfatisA«rt
ard)jiW«ro a lupfíat6«odn.\'ztz a
i» n 9 ylfyt, tat (foltot 11a robuica aros-1
u:j«« Mavateaa^ot val triók. Ara \\ tww. hattiwJó yutpjiw 10 fliltr.
IrUfli/an «yr\\r\\\\s Soéetiöt cs telvűi^bslUst aa^piídííhíba oltüxt-Ill^yOll dUUft totésére irányuló \\Ttgy gyógysitor kérdésben!]
Wrtrti tíertk tirtrólnn meti«ni!«fi(t htlfo:
Dyutti gTégytóertára Arad.
i Kiökozlet: Bottanblllor utoaa L >kx Aruk klian4»>.*p>írl k«:ejkedOnk jiem Ie(»xfktt a p«utt «isaxaktildJDk va^y kieasni^uk.

vörös
Szám
gtimmival 1.
elismert
2.
írt 1.75. 2.00 Vörös gumnti betét —.75
Kapható kizárólagosan:
lenjobb és legolcsóbb.
3._4. _
"37— WT 4.50 1.— 1.20 1.50 lv75
¡léi
mJPAFBSftT,
KV.f ^uzeiim-körui: IB]f.
Tennis rttkeck és labdák. --
FVOmoz-kUtCr kísitlra^nyar.» a tníVlillrfitb él- | . ífy .l.|iti»v~yor>ior ll»slitii it tin«>i«Jté. I»"" J6 1:0 Í» Kyor>ari ti *Iezcnd\\ Keit
lild«:trtó*, iíMoíís ta lórija\'» oIIau <-«akis ci
fi 0 í» cjorrtri ható. ixponu kít peb^nal <>Iejcnd\\ Kc(i ifjumoibaJ, esikial,«dia.
Ss ta lofája» oll\'li \'-a.iV.ii a«;]t. Kit Uvcj ira 40 i\'-a 00 kiajoxái.
f^J; Zcnke Zoltán, Szegőd.
A vaüJi Cvcfvr. raila van: Ztnko \'/ütl in Kííj\' t. Kliii u»iU k«ioikcUt 40 »tiaalck inoi\'«tl *o-roítebiíi, vataintnl iUe/6 i* hjíyi ü^ynOkök ft.
ZAPHATÖ: B*ók«tf*h»rvAron: Hnlr.iU T4r.it. ifi. Té£l| tír»t*, MAiian.l\'éltr ffta/« axltlo.
: Hoiritli litfAit vtv ií finfr-(■zlnte, Kivin tír.itfi ta»- és <Csröt-6i\'*lt, Kíintlli J»n4. Sv-hulU talvAn, Kirtl.» SAn Jor } —fOajM-UjJotc. í
tt .-.grk.iui j a Un: F*«MlhofTar Jiitef, lf|. f i«í litr
Kciontí, ItuttQjann-t-i\'.rtrtk fQ<ror-Oil«tc. ir<veA.u: Vitf-noi.Moko», ftuatlckó Autulnál. Dajóia : nr»«c!it*r Ovuta, HrurJk PilniJ. Oyorott: I\'rotí^nticífc* Jiuttnil KomArorobrui: 7.artka Kdicél. Biatniáron: Wailoo II. fia, SiQes J&wutnti.
IJJ.1
Hölgyek figyelméből
***** T4
Orgona-Grém arozkenö.
Minden oddif k^ar. t> n^iTk krtAl-^ii
a-Uírn, rtf Ai etejAnj lit
k^i/Jtctt (Z^nitS i* hír-lOnSlib kíra ttnínjf as
sora r. o li ¡kW- k
¿lv«tC»n k«J»flt ití-pll\'V ».r«rr. icjyrfci *-(i(oi itu a» arct szi-pIlAjíio éc tbilánUitánUa.
KltttrUf.; i «v m*JToZt->r*t, cömBrl, p?r-M\'t^it. TIV)- fKiCTá« *«nl
Xflti vörOr. foltaknt, kUnnitja » rl nejto-kM, Miiikjjioiyuí-.ot, iné; kf>io»»t>b <n¿. noJuick Is bAJe», úüo, Uja &rca»iiat ivl-ctfnOt.
tC» Csodi! ■«.* haUin ahhjn r.Jltk, h«jv a bi-.\'o »rnte, n\'ftJa fcliiiirodlk Í» i. r>t ¡ólt* (ii»-i biniuUloj ti»U«l. J:Off a ?.t*p«ri, »ómWi> vi-y pvrfrní*«* aicz ntir néh\'.ny mp alult 1rl>«»c-n itr.iltozik. Vlivol I nou KiniuVk. tiaf;>al U baazoilhalú. Art\\ 1 tíyflynol. 00 kr., nnp>obh 8>»br„ I:ojmv«1ó oit;«aa-iin(fan U& lu-. . Oicon*^ud«r I Mintán: fohit. rA?«a (■% ertw «r_a kín doloz üo kr., nttr dobos i fii. Kcpbste:
Barcsa? Kérdj syégistöfílrít-n S/cieía
t/cy*nott bk\'.u» tiat.ru latjiudit rjyot hintlfoz 60 kr. 4» b\'ttoi batiau tyakuem« *f»it¿ W kr ti ktphttó.
Oiftk f. URroinjr ^ogj-aííitAtbon \' váaároIt o>-4ia a vuUűtl 1 \'
1
80 a ia
4 jsáp czipö
i^Mö^ coak 2 M. iiv.
olcsá árért tesznek a nagy niennyiségboi. eszkOzOlt bovásárlás mintt eladva, ügy pái férliés ö^y pár nfli barna, su-.Qrko vagy íoket-. füzíi» c;.ipö crébon szelelt talppal, logujshl alak, tovíbbA egy pAr fr.fi és egy pir H<5i divatos czipö zuinórzatta. JYli.tU a nÓQy pár 2 forint 50 krajostár. Mcgründolésnél elegendő a 161» hossza. Szétküldés utánvét mellett.
Solmh-Expori F. Wintlisch
ICraitan A;I. mm,
Csero mogougedre, a meg nem folelóírt pénz Í3 vissza.
Hosznoa Can&os
NEMI BETEGEKNEK
r*.
a ,,K4;vi*úra IJtmntaW\' m. l\'r.fv. riifty J^ ■vM «I l»; >n k Uiko* V>otvX5» <roHro voaat- r lt»*o mljiilm t-jdrl"pj. t tt rj^ryk\'-atW« 7 uiódot Itrulmax. Dr. ti tt A 7 r
i tt T A I> or«íA»o» litrn apevJohaU r. kAuyvvt b-lrkJiiok UHom*\\ )urrf«n írlil li*tü>kb»n küldi tnv¿. Á könyv utat »»S.\'-IV kiadó\'lia» jol-\'ol ¡ne; ti tok uu unW vC-DXóubtU ín-i-k c\'oiyiilAiil. I*oi\')m \'„O AUvr b<.tjfo,f ktU<trr.d<V. Caira
I»r. TASSAI-Budapest, VI., Andrássy-ul 24-. (
t-ftt a munk» ettrr\\» notnf-, ÍSt- Ir\'jy. yaarrl baVujrjlra»^ rapoata tandil ¿. liV-l U v« r T- í-tr.
Vendéglősök
* Van szerencsém a t. vendéglős urak figyelmét — a kOzelgö idényre tekintettel — 40-ae /. ¿6r>sziv:itiyjimra fel-\\ hivni. Számos kiállitáson ki-ttlntetvel Igen iól mttködök, ezélszerdek és olcsék.
Arak 24, 26 ¿8 30 korona.
^ L
•> tSi.
^ WatteriGh Ainolii
Cudapest, Víz., Dohfcny-utosa 6. sz.
Jog y «yol
looJolib. legkiadósabb s ennélfogva legolcsóbb szappan. Minden káros alkatrészektói mentes.
Mindenütt kaphatói
Bevásárlásnál különösen arra ügyeljünk, hegy minden darab szappan a „Schicht" névval és « . a fenti vódjofiyek egyikével legyen olláiva. ©

Nyamatatt a tulajdonos „Hírlapterjesztő Vállalat" kérforgógépéo. (Cxégtulajdonos: Székal? VikUr)

Vidéki kiállítások.
A nemzetek, a népek életéhen mindenkor kiváló jelentősege, nagy fontossága van a kiállításoknak, meg akkor is, ;:rt szerényebb igényekkel lelkesülnek, szűkebb korlátok közé vannak szoritva és beérik a csendesebb jellegű sikettel.
Az általános kiállítások mértéke a nemzet haladásának és emelkedésének, tanúbizonyságot tesz az ipar, kereskedelem és Közgazdaság egyes ágazatainak fejlettségéről, a művészetek, tudományok terén elért eredményeiről, szóval: minden irányban elénk tárja a fejlődéssel, a civilizációval járó előnyöket.
Nálunk eddig legalább csak országos jellegű kiállításokat rendeztek, még pedig a fővárosban, hol összpontosulva láttuk az ország minden részéből a termeivényeket, prodtik-Jumokat, különféle tárgyakat és cikkeket s igy általánosságban győződhettünk meg ebben vagy abban az irányban előmenetelükről.
Már pedig az általános, országos kiállítás nem lehet igazságos fokmérője az egyes vidékek kulturhaladásának. Ha unos-untalan csak egy középpontot szemelünk ki dolgaink-bemutatására, ha mindenkorj Budapesten halmozzuk össze a tömérdek anyagot, ez sorvasztja, béniti a vidéki életet, melyet amúgy is nehéz lélekzetünek, renyhének tartanak. A centralizáció a vidék rovására megy s teljesen megfojtja, elöli, elseny-veszti a provincia szabad mozgását.
Az egyöntetű haladás, az ¡arányos fejlődés érdekében igen kívánatos, hogy az egyes vidékeken friss életet, szadad vérkeringést teremtsünk. Ahe-lelt, hogy elvonnánk tőlük egyet-mást, még inkább adjunk nekik, támogassuk, segítsük addig, míg a saját lábán tud járni és igy lassan, de előnyösen ki fog alakulni a vidékén olyan élet, melyre szüksége van a provinciának a műveltség, a gyors haladás e korszakában.
A vidék önállósága, szabadabb \' mozgása, üde elevensége első sorban szerényebb eszközökkel és nem nagy vágyakkal létesített kiállítások utján érhető el. A lokális jellegű kiállításoknak mindig nagy hasznát láthatjuk-, mert egy-egy vidék, ha akár mezőgazdasági, akár ipari kiállítást rendez, nyilván tehetséget érez erre s a résztvevők minden bizonynyal a legjobbat a legértékesebbet iparkodnak
Nagykanizsai Friss üjsá-j
5
nyújtani, beigazolni akaryán, hogy életképesek és helyüket minden ézégyenkedés nélkül megállhatja^.
- Az utóbbi időben mindinkább sűrűbben mutatkozik a hajlandóság egyes vidéki kiállítások rendezésére. A nyáron négy helyütt is lesz nagyobb szabású kiállítás, nevezetesen: Zsolnán, Gyulán, Zoniborban és Zentán és mindegyik, az előjelek után ítélve, nagy arányú, széles terjedelmű lesz. Igy maga a zsolnai iparkiáilitás felér majd egy kisebb országos kiállítással, noha kizárólag a felvidék iparosai vesznek részt benne. Oly nagy az érdeklődés,\'oly széles körben talál visszhangra e kiállítás, hogy büszkeséggel tekinthetünk Zsolna felé, a hol látni fogjuk, hogy a magyar ipar egyes ágazatai mily bámulatos haladásról, mily figyelemreméltó fejlődésről tanúskodnak s ily kiállítás minő zsendülő életet, pezsdülő elevenséget teremt a provincián.
A Bácskában — Zomborban és Zentán —• mezőgazdasági és iparkiáilitás lesz, mindakettő hasonlóképpen nagyobb terjedelmű, szélesebb alapokon fekvő kiállításnak terveztetik s úgyszólván az egész nagy Bácska érdekelve lesz benne.
Érdekesnek ígérkezik a gyulai iparkiáilitás ís, annál is inkább, mert Gyula az Alföld egyik legnagyobb ipartelepe, iparosainak száma tekintélyes, produktumaik elsői cndüek, versenyképesek és hivatva vannak a külföldi cikkeket kiszorítani. Kétséget se szenved,» hogy a gyulai kiállítás nagy horderejű ¡esz és kiválóan sikerültnek ígérkezik.
Mindezekre a kiállításokra tagadhatlanul szüksége van a vidéknek, mert az egész társadalmi életet felfrissítik. Az erők nem forgácsolódnak el, nem húzódnak széjjel, hanem komoly, értékes összmunkálkodásban oly dolgot létesítenek, mely az egész provinciának mozgalmasabb képet kölcsönöz. A közönséget fásultságából, egykcdvüségéből fölrázzuk és hozzászoktatjuk az érdeklődéshez, mely ha megvan : a vidék hatalmas segítőtársat nyer a nagy publikumban.
De meg a jól megcsinált vidéki kiállítás nemes versenyre serkenti a tö[)bi vidéket tanulnak, összehasonlítanak, \'egybevetnek s ami jót és hasznosat elles, elsajátít egyik a másiktól, azt fölhasználja, értékesiti és amellett a gyengébbeket tettre nagyobb ambícióra buzdítja hogy olyant alkossanak, mint
a másik és egyik se maradjon a másik mögött.
Rendezünk tehát mindenféle kiállításokat, hogy életet, rugé-konyságot, frisseséget vigyünk bele a petyhüdt vidéki életbe.
Hirek.
Színészet. .
Vissza kell térnünk n színtársulat bcnuitutkozó előadására n .Bob hcrceg"-rc, mely Küvcssynck oly szép erkölcsi és jó anyagi hasznot hozott. Hogy az előadás összevágó s n szereplők jól játszottak, nem kell ismételnünk. Nem is ez vezetett bennünket arra, hogy Bob herceggel foglu}kozunk, lumcm azon körülmény, hogy a színházi zenekarról lapunk szük kerete miatt nem számolhattunk be. A zenekar megerősödve és Ügyesen összeállítva jött vissza a már mult évről ismert karmesterrel és oly remekül játszották „Bob herceg" fülbe mászó melódiáit, hogy még n legkényesebb füleknek is szórakozást szereztek. Módunk lesz ezt ismét meghallani, mert Kövessy „Bob herccg"-et közhivá-natrn S/ombnton megismétli. Ma „A bor" ciiuü népszínmű megy fél helyárakknl.
Gumm\'puska.
Most, hogy n vizsgák nagyrésze már elmúlott, a tanuló ifjúság szabadabban érezve magát, oly szórakozásokat keres, melyek legtöbbször szomorú végűek. Különösen n gummi-púskávall lövöldözést kapták fel oly annyira, hogy utoiMTtfélen találkozunk lövöldöző gyermekekkel, kik ártatlan madárkákat lövöldöznek le. De nemcsak erre használják fel ezt, hanem az ablakok betörésére is, egy utcából hárman is teltek panaszt a rendőrségnél az érdemben, hogy ab-Iáikat belődözték. Felhívjuk a szülők Ügyeimét, ezen játékszer áltnl történhető kellemetlenségekre és kérjük, hogy ezt gyermekeiktől kobozzák el.
Meglopott tisztiszolga.
Wolf Henrik tisztiszolgának, inig ő az igazak álmát aludta, az asztalon levő erszényét 0 korona pénztartalommal ellopták. A károsult Csöndes Imre csapi lakós tejhordót gyanúsítja a lopással, kit a rendőrségnél feljelentett.
Elfogott tolvaj.
Rendőrségünk tegnap jó fogást csinált Vig Ádám pötrétci lakós személyében, ki most n rendőrség zárkájában várja a továbbiakat. Ugyanis a nevezett egy ^hosszú aranyláncot és aranyórát akart városunkban érté-Jwsitcni, mely alkalommal a rendőrség őt elfogta, és • az ékszert elkobozta. A körülbolül 300 korona értékű ékszer tulajdonosa után a rendőrség nyomoz.
Egy rtíszeg.
C. János szabó-segéd egy jó napot akarván magának csinálni, egy korcsmába ment és elkezdett ott inni, mint ,cgy kefekötő. A szesz hamar megártván a szabónak, szük lett neki a korcsma s kiment az utcára, hol elkezdett éktelenül lármázni
és a bor által nyert bátorságával mindenkibe belekötött.. Legtöbben kitértek n részeg elől,11 csak Szabó József sátor-hordó nem, ki alaposan elkezdte kijózitani a részeg embert. Ezen józnnitási \'módnak, melyben clíy-cgy sátorfa vitte a főszerepet, a rendőrség vetett véget, bekísérve a botrány okozót a rendőrségre.
Lop*«.
Mikó Ferenc né helybeli VII. ker. Tornyos köz 4 sz. a. lukósnak holmi zöldség-féléje volt eladó és azért a városba készülődött. Férje az erdőn dolgozván, a kiskanizsaiak hagyományos szokásához hiven, ő is az eresz alá tette a kulcsot és bejött a városba. Mire dolgát elvégezve, a a városból hazament, ládáját kinyitva találta, melyből 90 korona készpénz hiányzott. A gyanú Máté Poka Júlia rovott multu kiskanízsai asszony ellen irányul, ki ellen a rendőrség erélyesen gyűjti a bizonyítékokat.
Három babás.
Ez a címe annak a játéknak, mely-lyel Sárközi Gyula és két társa hely-nélküli játékosok, a hiszékeny föld-míveseket léprccsalják. Rendőrségünk éber figyelemmel kiséri ezeket a szcrencsejátékosokat, mégis majd minden héten kifosztanak egy-két jámbor falusi atyolit. Legutóbb Ci-mondor Károly zalaszántól lakóstól nyertek el a Gyuric-féle pálinka-butikban 30 koronát, melyért egy sertést adott el. A szcrencsejátékó-sok ellen az eljárás megindittntott.
Párbaj kancsukával.
Sajátságos párbaj folyt le a minap \'egyik alföldi városban. Egy gazdag földbirtokos azt a szomorú felfedezést csinálta, hogy felesége egy fiatal emberrel titkon szeretkezik. A földbirtokos kérdőre vonta a fiatal embert, ki őszintén bevallotta, hogy őrületesen szereti az asszonyt. A földbirtokos párbajt proponált és pedig kaijcsukára, aki először mér három ütleget a másik meztelen hátára, azé az asszony. A párbaj n szokásos formulák közt tanuk jelenlétében meg is történt. A győztes a fiatal ember lön, ki rögtön birtokába is vette a szép vita-tárgyát.
A mellékletért felelős: FDredl JáOOS.
||áztetök javítását
csekély átalány összegért elvállalja
jótállás mellett
» .
Horvátéi György
cserepes-mester.
Magyar-utca 25. sz.
Kiadó lakások.
► Arany János-utca 2. számú újonnan épült házban 2 szép két szobás és mellékhelyiségekkel ellátott udvari lakás augusztus 1-ro
olcsón kiadandó.
Bővebbet Kondor Adolfnál
• \' Magyar-utca »2.



H^iykznlzsat friss Ujsan
Péntek, jtinius 20.
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
füszeráirui a legjobbak,
készletel a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a híres erfurti kerti-magvak.
X
fízletlielyiségünket
ll)()». óvl ciii|£tiM«tttM luS l«én
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
kiiiritpni vasvunk =
JvlUI 1LCIII kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalmat nyujtunk a nagyérdemű vevőközönsegnek, hogy szükségletet
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl tesrtvérek.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő l^enxtl-féle bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a leffjutányosabb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
(


Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
\'O c
L.
<D
a c
o
o
JD

H-»
-a; U)
Sxalma=kalapok
AlRäliticis va^amint
utrisnyák és keztyük zzzzm s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
\' olcsó Árért
Armuth Sándor
Q áruházában
Bazár-udvar.
kaphat
nagy választékban
3
ja
p?
<D
P
CL
0=
p? •
^tpllpl 77*\' -7
ISI
vi imátü&i
¿»VA \'Tv- id D mm
. »IJwVrf c-x

tíS Kfif \':



II. óvfolya 178. sz.
Nagykanizsa, 1903. szombat, Junius 27.
Egye« «ám 2 flTÍéf
ii i.i n mmnrirrrm
AMIZSAI
\' ■\' \' \'II H.ILIII
Kiadó tulajdonotok*
P* 1*1 őt ii«tk«MU;\'
Előfizetési ára: ------ „,Jsog.»,„ ?
Helyben háftbca hordva ogy hóra 60 fUlér. .*. .•. /. j Krau*x ¿0 Farka«. \' ttOIVA UUOÓ. •> , (ü
VkUktt pfrUl MMtael fcgr kór* 1 koron* 20 ftllér. J Sierke.rtó^g ¿, kM4*>aU!: Kraau <, Kwk., PaPUk««SfcM|*.
•ii---------r
asssaabai i
- MisJtliiik naponta korín rtggal
Nyomatott a .N4RrkjL.il»»1 Kri»» Ujsá«* unxiáis* nywiMáJi^»«
A EIécleriráx*y kabinet tagjai Düliöngö sztrájkolok.
taván és Pleva.
Tartozom ogy kis magyarázattal: Kruseván ur egy közönséges gaz-ember, akiiül lapszerkesztő, t
mondják, hogy leg az is ga«om-fnert más emberek biztonsága ellen r pedig gazember.
Örült a hidon.

^bor pedig azér élete, vagyon éj tör. Aá ilzen e
A másik, az belügyminiszter Oroszországban, tehát egy velünk barátságos viszonyban levő államban, erről nem mondhatok véleményt, a novo mellű nem tehetek jelzót, mert ezért eugom, a becsületes embert talán még bo is csuknának, ennyit pedig Pleve ur, az orosz belügyminiszter nem ir, tokát rőla nem moadok semmit. .
Azt is tudja mindönki, hogy mi nom vagyunk felekezeti lap, nem törünk lándzsát soha soinniifélo felekezet mellett, nom vagyuuk sem zsidópártiak, sem klerikálisok, mivelhogy nekünk mindegy az embor akármilyen okos, vagy ostoba dogma í^erint imádja az istenét, csak ember logyon.
Hát az Kruseván nr a minap kiadott egy röpiratott a zsidók ellen és elvitette az orosz cáruok. Hogy mit szólt hozzá az emberbarát és békeszerető orosz cár, azt persze nem tudja senki, ha az orosz cár belügyminiszterré Pleve ur nyilatkozott a röpirat mellett és a zsidók ellen és letette a további oroszországi zsidóüldözések alapkövét, beállt főcinkosuak a legközelebbi zsidóirtás mellett a kise-nevi mintára.
Mindez pedig — banálitás, hogy néhány hét alatt annyiszor ismétlem — a XX. században, a világszabadság, az egyenlőség, az omber-barátság hajnalhasadásakor történik.
Ördögöt hajualhasadás 1 Ott tartunk ma is, ahol tartottunk a sp-nyol inkvizíció időjén, maszlagból áll az egész élet, nincsen se emberség, se emberbarátság, se szabadság, az emberiség csakis rabja a kiváltságoknak, az osztályoknak, a pénznek, az elvekuek és felekezeteknek, amint volt hajdanában, a mikor neki iadult, hogy vérrel mossa le a rabszolgaságot az emberiség piszkos testéről.
íme, hát zsidó. Hiszen kétségte-len^hogy a zsidók vérében van a hagyományhoz és a családhoz való
javaslatok tárgyalásakor jönnek majd a „nemzeti\'\' kövotclések ós ezeket niegiogják adiű, mert elvesztették az erkölcsi és materiális erőt arra, hogy megtagadhassák azokat. A végleges véderótörvény tárgyalásakor a magyar éket bele fogják verni a hadseregbe és ha ezt ketté osztják, ml marad még egyéb,, mint a közös uralkodó, miután a gazdasági különválás is lassan, do biztosan közéig.4
-rrr-
A Ferenc József-hidon ma délelőtt nagy riadalom vojj.
Egy minden valószínűség szerint őrült ember átült a Jo>rlátou és onnan kiabált le láthatatlan olleusé-gelcre.
ragaszkodás, do az állami életben I szabadságtörekvést ezzel nem fog-
Mikor pedig odasiettek az ombe-rek, hogy visszarántsák, hirtelea átvotette magát a korláton ós vizbo ugrott.
Nem is jött többet felszínre.
az ember csak embor, egyik olyau mint a másik, egyik annyit xér, mint a másik\' s ha több vagy ko vesebb, ezt esak a maga képességeinek, vagy a maga gazságuinak köszönheti, a hiba pedig csak az, hogy a gazság is gyakran képességszámba megy
Az orosz zsidóüldözés pedig nem fajgyűlölet, hauom politika. Gyűlöltté, ellenszenvessé akarják tenni a szabadság iráatiigyekezetot és Pleve ur Kruseván úrral szövetkezve, meg a hadügyminisztert belevonva, a zsidókra kenik rá a szab&djágtörek-vést és igy akarják gyűlöletessé tenni az orosz nép előtt.
£át hogy a ziidók e|»en fel tudják őket ingerelni, rájuk tudják $et flaTttiint, az bizonyos, de hogy a
ják elnyomhatni, az még bizonyosabb.
Jaj az osztráknak!
Az Infermátion jajgat következőképen :
„Junius 24-én a szerencsétlenségnek elsőrangú napja a monarchiára nézve. Az 1859. év junius 24-én SoLferinonál legyőzte hadseregünket az egyesült frankaszardiniai hadje-? reg és o napon kezdődött a monarchia hanyatlása. Az 1903. év junius 24-én pedig megtörtént a birodalom (!) kapit\'üációja a magyar ob-strukciónizmus. vagyis a rosszul leplezett lorradalom előtt.44 Azután pedig igy folytatja: „És ha legalább megvásároltuk yolna a bekét ezen a drága ároni De még ezt eel üszazol, a véderő-
Szocialisták győzelme,
— &»ját tudósítónktól. —
Boriin, juu. 20.
A reggeli 7 óráig beérkezett jelentések s3ovit)l 179 választási eredmény ismeretes. E szerint a szociáldemokraták nyertok 30 iis vesztettek 7 mandátumot, a konzervatívok nyortek Urot és veszítettek 13-at, a birodalmi pártiak nyertek 1-et és veszítettek 4-et, az antiszemiták nyertek 2-őt, vesztettek 6-ot, a centrum nyert 3-at, veszített 7-et, a nemzeti liberálisok qyeitek lC-ot ós veszítettek lG-ot, a szabadelvű néppárt nyort 3-at, voszitett 12-őt, u szabadelvű egyesület nyert 3-at, veszi-tott 7-et, a német néppárt nyert 3-at és veszített 2-őt, alengyolok 2 mandátumot nypfttjk, a parasztok szövetsége és a mezőgazdák szüvet-ségo nyort 0-at és veszített 4-et, a pártonkivüliek nyortek 3-at 6s veszítettek 4-et, az elzásziak 1-et veszítettek és nyertek, a velfek pedig 2-őt uyivtok és 2-őt veszítettek.
Berlin, junius 20.
Pótválasajtások a birodalmi ta-uácsban. Reggeli 4 óráig 103 pótválasztás oredmenyo ismeretes. Megválasztottak négy nemzoti szq-badelvült, 26 szociáldemokratát, 19 szabadelvű néppártit, 18 kon-zervativet, ceutruripártit, a szabadelvű pájt egyesületnak 10 tagját, 9 birodalmi pártit, (i német néppártit, j antiszemitát, 4 velfet, elzászit, 3 tagját a mezőgazdák szövetségének és a pa* • mztszövets^gnek, 2 lengyelt 1 nemzeti ssociálistát, 1 koresztény szociálistát és 4 pártoukivülit. A választások eredményével együtt a" )irodalomtanácsban van összosen 50 konzervatív, 99 centrumpárti, 15 nomzeti Ubprtlltf, 82 szociáldemokrata 16 lengyel, 15 birodalmi párti, pa-\' rasztszövetségi és a mezőgazdák szö-, vetségóuek tagja 6, 9 elzászi, Idán\', 6 antiszemltf, tf keresztény szoci-; alista, 1 nejaazexi szokiálista, szabad-1 elvű pártegyesíüeti 19. német néppárti G, pártonkívüli 7 és 4 velf.
w*.
I . É
A lapíityiiawtás,
í; y^y jfc. Jtf.
1 A\'fctá fllWífl íolyimto f. hejyxM TOw változott; mind tuíel ól mag»r**i<ik
axt a hírt. hogy Fajérváry visszavonulA** foiyiia IcMsjísm >föli a jágj kahm^uii
«nííWupi» éf Jípgy
király azeoiélyo körrtli mlwssfér helyin« jön gróf Featudoh Ti etilé és br. Fejér-rájrf (Jóm helyébe Kaipssváiy Dezső.
A régi kabinaibOl c*ak azok maradnak W, akutcruk a katonai javallatok előterjesztésében részük voll, illetőleg n kik a koronát ezokröl a jav§ ^latpkröl ipíorwál? iák: Széli, Feiérvfcy fo Széchényi, Er» «leken az is, hogy az ós&zes uj alakok a parlamenten kivül álló omberok. Az egyik bécsi generális, a másik a közéitől tévőt aüó arisztokrata, a harmadik horvát tán.
Az uj kabinet listája tehát az űgy jelenlegi állása szerint t
Küu.k é* l>£\'!oKy: gr. Khuen-IIíderváry . Pénzügy: Luk4o8 utasló.
Keroakedelwp ; Láng Lajos,
Foiduiiveléa: Darányi Iguác.
Közoktatás: Vyiassics G\\ula.
Jgaaságilgy: Plóaz Sándor.
IIönvédelmi t Kolottaváry Dezső.
Személy körül: F«sieuch Tasziló. i Houát; C*«b Krvia, . \'
Feférváry nem enged. ^
Gróf Kliuon-Hódefváry ma a kora reggeli órákban meglátogatta báró Fe-jérváry Ütteát éa igyekez-ctt ót amaa elhatározásának, hogy a politikai életlól viss»avpm|l, tuegmásuásáta nthiroi.
liuto Fejérvary liéza kijelel, tette, hogy, bár fíróí Kbuen ezen lépcső nagv benyomást tett reá, valamint n szabadéivá pariban iránta \'megnyilatkozott rokonszenv 8 mélyen me|;tja|lotta az olha-térozáaa megmásíthatatlan a po-Ibiktii küzdőiéitől v$gífg(tyfn vissza ki-yán vonului.
Temesvár Fejórváryárt.
Tomysvár, jun. 26.
Dáró Fejérváry Gé*$ ljqpvédolomügyl minUetér vé^le^os yiiflzalépésjtnek Imo itt ¿{(alános mi}gdilb|jeuéít pitéit, qmú mé,» inkább fokozQ t az\' a hirosztelé^, hogy báró Fejérváry képviselői tpand^-tuman\'il is lemondani azfcndékozjk.
A hírnek Valóra vállásu eseíért a te-mewáti választók, akiknek kóréhen báró Fujéryáry pvHigtlsp, mily tiszteletnek ü.vcnd, wjfylian^julag újból megválasztanak 9 vári^s országgyOlW képvpwlőjCiyt.
Mikor mutatkozik jie az u\\ kabinet
Gróf Khuen-Héderváry mn kabfoetjé-nek megalakítása céijából tobb sxemé-Jyiség{»ct konferált. A? uj miniszterek elórelnlhatólag szombaton fogják letenni az esküt és keddre van tervi)« véve a kabinet bemutatkozása a képviselőházban,
Az uj miniszterek,
Fejérváry u\'űd.itt ^líölozsyáiy Doxső 1A-bornok. A kik úmerik, azt mondják róla hogy kedve* úriember, n$gytebeMgfl főtiszt. do csakis katona. Politikáról tárm-sá^ban sem igen bcwílt és a közjogbac teljesen tíjókozstlan, Kjtlona minden Izéheri és semmi más.
atí uj Uottvóde mi miniszter ltolosvári KolozsvAry Di/eő. a Jl.pót-rend és a vft*korono r^ud lovpjja éti katonai érdemkeresztnek 6 epe KcropkfllloiJi rond-jolnok a tula^danon. Crg\'« pár hóuap óta tJifin a m. kjr. hot»vé«»égnek, A ki>-tös hadseregben ve:étkcrj ^¿ledeiu vp|t, p a rnult fs»»cJ m<g a vozirliorhan a hndm jvoleti wuniiáhilok hivatalénak Xíjo volt,
Mikor a télen Pittrelíh, a vezérkar főnök-helyettese közös heáögymlnjszt«r lőtt, Kolozsvéryt elélépteUék\' vezérőr-ncgygyá, áthelyezték a magyar hoovéd-aé^Lez éa agy dá^dárparanotnokságot ruháztak rá. A* uj honvédelmi miniszter tehát nentcsak $ legújabb honvédek, de a leguj.hb lábQiuoVok közé tar tozik.
A bonvódelmin klvöl a pínzilgyi lArcn b pnzdát cseré!: a naoy bi?nnyiAggtl lol-lípíí hír Bzerio« Popovlc Saudorpénzügy miniszteri eUó adamtitkér lesz, aki i
kiegywés tárfvalásá^Wi la nagr munaál végtaU. W«k*fl« ÓU • pépsOgyuiinie*« térium leidnek moj»d<)ttá|| Általában, Lukacs péazűgyflinifmr n^m válialta «1 újra tAn4ját, m«lyet n^W Khgfn-Héd«r. váry gróf tna /elajánlott.
A kiralv személye körüli mtöUttar gyanánt P*tt«ü«h Taaailó gróf na vét ffipliiik é? ex a hti Altaláao« 1« volt a pod{ik|l körökben. A» eddigi hírek sta-flnt Plé^i, Wüuaicj, Párápyl ^ U"? maradnak, Doha, mint említettOk, iu utóbbinak a tárcájáért még mindig folyik a harc.
Ai ujabb N$*t4.
Miniszterelnökség és belftgy t Khuíft* Héderváry. m • Péuzúgy i P o p q v i c s Sándor. Honvéde\'.am: Kolosaváry Dezaft, KnltUbZI W U í 8 i u H (ryu\'a. \' Földmirelés: Darányi Igntv. Kereskedelem: Láng Lajos. Király sv^mélye körül; F « a t «11 o h Tasziló gróf.
Horvát ügyek i Cioh Ervin. Ez a liszta természetesen nem végleges. Estig változbatik.
Apponyi elutazott.
Apponyi Albí-tl gróf ma Eberhardra utazóit, ahonnan keddre tér vissza a fővárosba .
Tegnapi kijelentése, hogy visszavonul politikai élettől, nagy mozgtlmat okoz politikai vilégban os az a vélemény, hogy ez uj, komoly bonyodalom oka loune.
1(1 lesz az uj bán.
Béov, jtmius 20,
A Wienor Allgomeino Zqilyna-nak ozt tévirmozznk Zágrábból, hogy PoJAcoo-vLoh Tivadar gróf, doktor, horvát oratággyfUéitl ^¿pvloalö toaz az uj horvát bán.
A bécsi uiség értesülóío szerint már litézatt dolog nz is, hogy Cscli R.vin is megválik Adásétól és iloki Kiajcsovics Olló, a horvát országos kormány belügyi osztályának feje lesz az uj horvát miuiszter.
Ugocsa Széli Kálmánnak.
Ugocsa vármegyének legnsp mogtar-tott töryénvkalósagi ülésén tárgyalták Széli Kálmán tolt minisziereliiőknok « vúrmeuyo bizalmi földiára adott válaszát. ilj. perényi Zsigmond báró orsz. képviseli) iudiiváuyára egybapgulag a következő határozatot hozták:
Ugocsa vármegye törvényhatósága, a midón köszónctiol tudomásul veszi Káimán min\'sztrrelnök ö oagysm:i>i\'i.»agm leiretát, kifejezést ad axóta történt visz-szalépéso fölötti mély meadöbbanwunok és (V-zinto sajnálatának. Széli Kálmán az ö tehotsépeivel, páratlan méukaere-jével lelt volna hivatva arra, |iogy azor-szígot végzetes parlamenti váUágból és egyéb su yoí gazd Vég f ajokból kive-fc\'sno és biztost\'sn «r plapon
való békés tovébbtejlődóiét ta boldogulását. A kormányelfipk UmomlAsn máris nehéz, válsíjtos lielyzetet toremlett, tigy hogy műiden hazafi aggodslommal tekint a bizonytalan jövóbo. U- ocsa vár-megyo közönsége, amely mindig tudott lelk-sedri nagy emb»ek ás k{rálő hazafiakért és akkor is megbecsülte őket, bu a hatalom polcáról mér leléptek, bálás kösz&netot inond Sr.éll Kálnrtrn őnagy-méltóságénak szeretett hazánk és a vármegyei érdekében kifejtett áldásos mun-kiUsagü^tl 6a kifejezést ad személye iránti kiváló r.ogyrabecsülé«énv:l» és őszinte rbpaozkcdátáoak.
Welscrsheimb lemondott
Prígft, jun. 26.
A Polli k-nak jelentik Bécsből • A miniszteri tanácsot, amely rendeden minden hét saombatjáh szokott összeülni, ezuital mára hívták Össze, állitólag azért, mart abban az esetben, ha (onios határozatokat hoznának, a kiiély pi«j|-Isclilbc való «lu ayósn e \'U megioiiia «^Ok* sépea in i .;■,<<!/ . <
T
▼tlaarahaUnb gTÓf, otatrák h«m-rádaUui min írttar Ur aaarM>t bar a4U Unwnááaat
LEGÚJABB.
H eMUsta- javaslatát vf$sza-TftflJÍK-
. Béos, jun, ffl,
A Zeit irjtv, hogy ne udvari kincstár nem kivonja többé a olvilllata «6lemal4^ és így
a konpányok Yissza fogiák vonni a civillista fölemeléséről szóló törvényjavaslatot
Mivel Azonban aat ad vari p^pztAf-Tiak szüksége van eey kia megkönnyebbülésre, a civillfsta fölemelése helyet^ wwt tervezik, hogy or arelőre- és a magyar nemesi testőrség költségeit ozuliln nera az udvari kincstár fogja fizetni, hanem a közös hadsereg.
Az udvor tehát nem kívánja a civillista fölemelését, de nem haj-Imdó továbbra is fizetni a nemesi lestőrséget.
Szerbiából.
Belgrád, jun. 20. A király nz Avn-kumovics-kormányt vrtltointlanul iímél kjnevezto. Ma nz ünnepség harmadik napján fogadás volt nz udvarnál. Elsőnek Dumca magysr-osztiák kOvet jóit n követség személyzetével, étkezősekor a zetiokar a Golterhalie-t játszóim. A kővot lélóráig volt a királynál. Utána Cssrikov orosz üszialgelt ugyancsak n követség ifcemolyzetéyel ; ezulin jő|t< k a kormány, a szerb főpapéig, a szenátus, n lízkup-csina, az ¿1Uli)UiiAcs. a szerb követek, rendelkezési élíományhnn levő miniszterek, tábornokok, minisztériumok egyenkint, o bíróságok é.^ a több: hivu-talok főnokfii.\' A király »un külön prok-InpiAcjót odoit ki a katonasághoz, tudatván, hogy o főparancsnokságot a királyi hrilaipmroal egytllt áivutto; dicső nagy atyja vitéz hadierényeire hivatkozott, ó ugyanazon nyomon hnlpd ; törekvéséhen a bős ezerk katonaság támogatását kéri és elvárj». Délután iiépüunep lesz a Topcsiderben.
BolgrAd, jun. 96. Vilmos császár Péter kirulynak notifikiló táviratéra teguap válaszolt és azt a remékyét lejeztű ki. hogy Szerbia Pé\'or király alatt n belső béko és ő haladás Utján log olöre menni. A császár egyúttal szerone^ót kívánt Péter kfrálvnak \'trónralépéséhez.
Konstantinápoly, jun. 26. Gruica szerb követ a napokban elutazok, llir szerint TörökorszAgoak az uj azerb kor-mAnynyal szemben tanuíl\'^H magatartása nem fog sokAig turiBui. A porta néhány kormány példáját ulénozta n di-nasztiaváliozással szemben elfoglalt állásával a monarkikn* e\'vio y«ló tf^mtai: bői. Az estményekiiok n sajtó állal vft\'ó utólogos szigorú clitélóst kivétolesen azért engeete meg, hogy nyíltan szembe szálljon b nép között a királvgyilkosaágról eltwjpdt liirok káros halálával.
-yr
Földrengés Egerbpru
Eg»r, jun. 26. Idén ma reggel öt órakor liz másodpercig tartott földrengés volt. Sok kémény összedölt, ablak betört, a fal 6okfelé megrepedt és a városban alig van ház, amelyheő kisebb-nagyobb kér ne esett volna, A kQlfáros-han néhány ház örszeomlott. Rövid időközbon háromszor-négyszer ismétlődön a földrengés, amely roppant na^y ijedelmet kellett. Bmbereletben nem eseti kár.
Aa «pyetvml tanár büna.
pologna, jun. 20. A bonmartini gróf vyhki »a, Murri dr. ei.\'en folytatott vizsgálat tzenzáoión fordulato\' veil. Tegnap letartóztatták Socobi egyetemi tanért, mint a pvilkosság értelmi szentjét. Secdü
udvalevű, hogv WeUerebelmh gtöf h \\
Tát]
kellett le-jggyani? szerelmi viszonyt folyt^toll líon-
fólemelt ujnncjutalékéit exponálta marat j mint a pvilkosság és hogy óriáei nehézaégaüel kellett le-jggyani^ ezerelmi küzd*»»"\', h\'ift a fíarlamuntbeo a párto- mMtinl grófnéval s a vizsgálat kideri-kot nz uj v^vöjacsidaiplmak m^g- tett«, bogy *Murrinpk hároipwi&ir IjrAt, Piriik, ladott a^rt, hogy l^i*rtipji
DOMBOS mw*X
V »tt^ataat, junhaa 5».
(hto&mkfiii délelőtt tor*
fmlgrtr» if 9*1)1 pmt ff***
lemben forgott. Mintegy hartvan astMjkoM korácslegény ugyanis lD•gft>^tlU a Golyó-mcn 2p. nlrrtt I6tő há-wt. ~
A jc4ri kapukat gereadfitkal kardiak döngetni s többes hatalmas pWölyökkal ►a kapu téréi kisérlelték mag hetönd.
A gyárban dolgozó pár kovács segéd, valamint Veszeli és családja a lagaa-gyohb halálfélelemben kenwtek meoo-külést, de a* u(ea t«le volt a dOhöngő aztrájkolékkal.\' A szorongatott kovács-segédek gazdájuk hálóMotoájában az ágy fljá bújtak.
A dühöngök heves ostromának v*gro is angedett az erös kapu és sarkából kiszakítva bedőlt. A szüájktrfók «lóM) a műhelybe rohantak • ott kalapácsokkal föllegyvorkeave, a hál berendezését és butorait toliosen szétr^b^y/lí kikutatták 0z elreftösóttrket.
Egy munkás Veszelioek a Mutyi is fellökte rpmbolto gőzben. V/igíí if mPg^ találták Veszelit a dohöpcök s köfbe lo^va, kalapácKatkkai élotveszé\'yesen fe-nyegetvo követelték tőle, hogy mondja meg, hova rejttlio a munkások^
Máfp\'ár emberhalál is történik, ha |i logvélségósabh pillanatban piep pen» érkezik Schmiedt Kde rendórfülö egy csomó lovusrewiórrel La s^«t nom ugraszatja a kovápsí.egéd^k «z^legyleto ki^flött szlrájkolokat\'.
A forpbojók közil) n Jiöyetkpzö tizenegy emaéit tartóztatták le : Sánta Józtcf Kittiéij Gábor, Schpnk István, Szilágyi Miklós, |le|lobrpnt Pál Vpr«b«f j^zqef, Tóth János, c?kel)áxy Ignác j A^gusz-tics tínlinV, Kómives István, Htkédé István, Pénteken délelőtt ¿t is kisérték mindannyiukat oz fjgyésfségbes, fihol magánosok\'ellerd erfts\'zak, idolon ingóvagyon lonpAíása és könnvQ lestisértés elkövQtéie mi/iU indítanak pllenük és s:a> gátion Jevö tájaik ellen vizsgálatot.

A lelkész gyilKosa.
Szibériában, minf Pétorvárról fávira* lozzák, Sclipcljnrov lclkéss gyilkosát kOtél iltalj halálra ítélték.
Stcbljanszki, ez volt a novo a delikvensnek, rpindifi remélte, hopy kegyelmet kup ¿3 lázaf izjja\'ouibap yúr\'.a q kegyelem megerkozését.
Ebben az izgalmában elhatározta, hogy a börtönt felgvutja. Leöntötte a padlót petrolenmmsí ós meggyújtotta. Mikor a katonák a tthet eloltottak, t\\ rab egy vasdarabbal fejbe vágta sr, egyik katonát.
Végre megé*koz8tt a halAtozít. hogy a kirégzést végre kell hajtani. Abban a pillanatban, amikor Stubljanaikinak a fntározulo\' Uhirdették, hirtelon megnyugodott.
A soomoru exekucióra az előkészületek meglehetősen soká tarlottak. De ax előkészüiot alatt csodálatos hidegvért tanúsított a delikvens. A legteljosobh nyugalommal lépett a bitó elé; megnözte a kötelei, azután igy szólt a hóhérhoz t
>m Kérem, igaziisák meg a kőtelet; én Tárok addig,
A kötél ténylog rövidnek bizonyult ér csakhamar meghosszabbították. Azután njra megszólalt:
—■ Hogyau adhattad magadat arra a mesterségre, hogy egy embert kivégexx ? —- kérdezte a hóhért,
— Kolléga — válaszolt ex — ha én nom tenném, vállalkozna egy rabtársad I dologr«.
— Miért volnék kollégád ? — íüxte tovább a beszélgetési a delinkvens — — csak akkor navozhe\'nél annak, ba egy tucc\' embort megőllcm volna már.
Aíuiái cigarettát Vért és rágyújtott 8 elhucftutoil a katopáktól. Végre még tgyszer BgyeleunneJ megvizsgálta a kötelet, azqiAn Dyug^dian a hurokba dugta a lejét és inteti a hóhérnak, bogy itt az jdeje é* végoszenek vele. A halál őt Ipfip p.ulwn kCtfeikv^u bo,
$ Mogörült a roncton,
; Pénteken reggel a keleti pályaudvar érkezési oldalán, amikor berobogott n Verseo folőj ¿rkoző vonal, nagy botrány történt. Egy utinő .azállf kl ugyanis a vonaüból a egy rá vairJioző urhoa aieutlt • azl jcrf felpofozta.
i ,A jelenelnak wgy nfzőköjőn.-eáge aknát « mikor nyflWftvjriO jelt, hogy a felpofoz $ipb?r a* úrinő férje természetes, hogy priqcjcnki mur lataágoanak lalAjta az az e^tet, de nem sokáig, inert az urihölgy nem elAgella meg a kiosztott pofonokat és valósággal tombolni 8 dühöngeni kezdőit, ugy hogy a rendőrségnek kallutt közbelépni.
Ekkor már tisztában voh vele mindenki, hogy a szoroucsétlen dő megörült,
A vele alázottak kóaül többen elmond* ták, lio^y már UtJf^W/) a vonaloa is feltűnően viselkedett, lármázott a Duz«-lilggéa nélkül bedéit.
A reudőrorvo« IconsUtálta\', hopy az úrinő — ki Seidl vetseci gyáros Ilona ne?ü leánya —• közveszélyes Őrült a ím a Lipó uuzőro koll szállítani.
A bántalmazott féri a Ganz-gyár tUzt-visclőjo s már pár Lő \'előtt váJopőroen volt R feleségével.
T» ■ ri --^--11 I 1 IMIIM I, II ,111 Mlay
Betöiík 8 íendürsőgen.
Parti Monó hirlapiró pár nap előtt panaszt teír, hogy npg Q családjával nyaralni volt, azalatt Izabella-utca (51. szám alatti lakását ösmetwden lettesek fcltörtók éa kiícwztottó.k, A kár 1300
korom».
A jjvomp^a megállapították,
hogy a bwtorők több ízben jártak a lakáson a igy apródonként vitték el a ni-henemüeket, ékszereket éa egyéb tár« gyakat.
Bock, Pataky és Szentpéteri detektívek ma vegro kinyomozták a lotte\'srket Bauei Agusl éves, hétszer büntetett csavargó és WOttó foglalkozásnélküb rézöntő — szinu>n rovou muliu betörő — személvébun.
A betörők nem akarták bevallani lakásuk címét, természetésen volt okuk rá, a hogy kósőLb kiderült. A detektívek azonban kitudták lakásuk címét is. Kis-utc.» 42. Síftm a att tartottak közös lakást s a/, a lopott áruk valóságot tárháza voit.
Ott volt n Pártától ellopott holmik legnagyobb résre, továbbá uiaa betörésból azármaó egét..: csomó lopolt jós\'.ág.
■!■ ■ ■■■ \'■■ ■ — IIWWI I.WM.M II. "EfJ. I JJ.
BUDAPESTI IKREK,
— Mloslnal végtárgryaláaa. A mu!t hetek kalandos hóso, akiról lázár kivan csíiajígal lesUt a rendőrség és a közönség a szenzációs híreket a akinek híres aégét ogyszarre medsemmisitetto a belgrádi királydrá\'ua: Micainai Mihály Jakit mögött várja az oszló igazságot. Amikor elfogták, ludralovőleg mindent beiamort. E beismerés megkönnyítené az ügyészség muckuját, amely már el ii készült a vádiratával. E vadirat szerint ^tíicsinait mil)ősi:ett lopás ciraén vonják felelősségre. A budapesti büntotő tőrvényi zék a jövő h\'- «lejőa fogja tárgyalni az ügyet.
— A RŐacr-féle ton- éa novelü-intézet a most lefolyt iskola évbon Oltó meg fig(k>,: cAOJ \' beu iniaden [ompa és zajos mJUiSjii nélkfll fönnállásának 60 éves jubiioiunát és most már az 61. iskolai évet is átlépte. A legutóbbi iskolai évben az eredmény az eddigi éveket jóval Mai-maja és örömmel hozzuk ezt nyilvános-sf.grn. A Róser Télé tan- ós nevelő-intézetben 60 éves fönnállása, óta 1676C "tanuló részesült tanításban 4s neveiéiben és ften intézet különösön a kitűnően végzett /cskcdclmi iskola hallgatóiból sok cwr fl^asznos polgárát nevelte az országnak — a ró vizsgák tegnapi nappal befejezést nyék lök. A felsőbb k«rcsLodelmi iskolában kilü^eltsse! töi»ben igon jó orearaénynyel /ré;e2t«i:. Az 804. ta-jérre a bpira-tv mór a mai nuupal ke.\'detét vette.
rutCtoöaei! fl|yolmd(s> njónílmtjuk a t.
szrtiHmefr intézetbon Invő honlakást (intoi-njtuit hol n növendékek ttyai gou\' dozásbau éa fjlii/t»»o;>oa rO<zd4:Unek.
caevlch fodor képviselő egy élwjáradoki ssersxdáa alapján körülbelül ny^lczszáz koronát volt kötele» évnegyedenkint

Üzetui a pMybátyjáuak, gr »1 peiacsc-Vich (láijornik. Amikor azonban Tódoi gróljinrgtudt^ hpgy a «xorióo*» elveszett, beszüntette n Ö7ct黫. A\' nagybácsi egy levélben sértő módon irt ai unokaöcscsrőL A büntető járásbíróság elért ma 100 koronára iiéhe,
— Al«|fsxomérmetieuat>b panama. Ezzel a cimmol és még egy alicímmel: „vagy a legazemérmedsnebh panama*, Tatay Gyula nikkel írt a Népszava c\'imp lapba*. A cikkben azzal vádolta Szál Kálmán és Darányi Ignác mluístterokel, bogy a csorbái tó megvételo körül visz-szaéllek az állata kárára. Talayt pár húpAppal ezelőtt emialt |elelc»séuf(i vontr a biróf«v.\' a miután ax osküdiek nem látták beígazoltnak a cikkben foalall vádakat, három havi fogházra a 1000 korona pénzbüntetésre itého Tatayt. A*< ítélet pilon beadott semmiségi panaszokat most a királyi Kúria elvetettü.
p^mm

DindoB «Ô,
i\'tiirtj» 1-a oka,
lim arc il M«plii. ■Dáirollo», palliai* «oïl A dr. Rudat-ft la ,.0)»«av-yitAr Crl>*<i" haaini\'aU allai ai IKI OJ* «I li.ila ItU.
Próhat/foty TOCU. Kny ÍMlT I.ÍOK. Kapualj Bu4a-paatan ft
városi ovóoy.
TARH.vn. i KIJT" utctft *« Villi*«, urkin.
-r—f-
1 f ">■

ffiEEK MINDENFELŐL.
— Egy oaalád paaatuláaa. Vasárnap délután ónasi leluöszakudás v.dt Kupa község környékén. A mezőn lovó lábasjószágot nem lehotett mar bpterelni, legnagyobb részét leverio a zubogó eso és elsodorta u hegyi öl lefutón ar. Iszonyú meny dörgés és villámlás kylelkczett l\'ijiukó Jauos ós Csaladja a kunyhóban nuzódtak mog s onnan nézték a félelmeles zivatart, amikor a villám becsapott az ő kéményükbe és Tomkó Jáuost, r gazdát, továbbá Tomkó Illési, Tomkc Marist és Tomkó Katalint a villám agyonsújtotta, \'lomkóné, továbbá még kel kis gyermeke, akik színién a kémény aiatl voltak, a villámcsapás következte ben megbénultak. A halottakat és i • ulyosan sérültöket n szomszédik talá*-ták meg, akik a villám által ^gyújtott ház oltásához eiőjietteir. Ug>onaz alka-toinmal a kirrní erdőben egy terebélyes tölgyfái}* csapott be a villáit», abol éppen Kon! Mihály pásztor a nyájának ecn részével búzta mo<i magát. korilt halva találták meg: szintén agyonsújtotta vülám.
— íj51 gyisertthák, gyászesetek alkalmával ajánljuk Horváth és II n I á g s női gyászrulia-készitö vállalatát, Budapest, IV., Víci-ulc* Zsíbároü-utcu aaiok, hol gyászrubák4 óra alait kóüzülnok. Vidéki rpcgrondelésnél sürgönyileg beküldendő a mellbőség és aljhoasza.
— A nagy karakter. Er. a név
eléggé ismeretessé vált az utóbbi időben. Draga királyné e\'iő férjének Misint voh a neve s amióta Draga a szerbek királu^ja lelt. azóta ez a név ugyan csak forgalomban volt. Most azonban még hir«eebbó lelt ea a név. Masin ezredes volt az, aki saját kezével megölte sógornőjét, Draga királynét és azután nvugodlan, nemzeti hős gyanánt helyei foglalt a mJolszleri kabinetben, mint köz-épitésügyi miniszter. Valaki a gyilkosságot kővotő nr.pnn kezet fogott Masin exiedessel és csodálkozásának adott kifejezést, bogy ilyen puha, finom kézzel liopv/m lehetett olyan véres tettel elkö-veuil. Masin fül!nínyel válaszolt:
— Nem kés kuil óda, b*rátoaJ, hanem
szív. 1
Mások Is szóhn hozták s/erb polilikal kőröftbon. !.ctty míuloghjtptloa r. vámok ez az oifajuláaa. Mira a sz^ib ppIltikUHok
igv leUhsk;
\'— Hjt, kérwm, Maiin 9t»cdca rlagy kata»Ur 1
Igy Uélik meg Szerbiában a gyilkosokat. Mindezt azonban felülmúlja, ax, bo|y Masin ezredes még most is pinlszlfr és I. Péter «Itten kegyelméből* 4$ f cvjlkosok aki rátából Szerbia királya, mi-:%or ar Avakumovícs-kormány boadta a lemomtast, meghagyta az egész kabinetet, ugy amint volt a hivatalában éa uem kötötte ki, hogy logatibb Maiint, ski egyike a föcirikoioknak s akinek kezébes yér tapad, ne mararibawn benne a kabinetben. Perese, I. Péter király nem nélkülözhet olyan férQut, aki akkor Tkarakter*-t képyíaol a korojányban és akinek c ej ive erösebb, mint a keze. Ez egyazci .mind felelet a hatalmaknak is, amelyek a gyikosok megböntetéaé» követelték. Igaz, hogy elég aulvoi bün-olés az, Szerbiában miniszternek tenni, liánom a hatalmak ezt a büntetést mégis talán más képen képzelték o).
X Bajusz- éa »xakAflnflvasstBt, iiajnfivaaat&t, arczazépitöt csakis Tábor gyógyszerésa mai hirdeléso alapján tessék rendelni.
x Sohottola Ernő a frnmt-yyártás maybonoaltója Budapest, Ví., Andrássy-ul i.\'. Magyarország legrégibb szaküzlete ázőlő és pincegazdás^ati cikkekben, ajánlja dua raktárul, azőlőbogyozók, szőlözuzók, minden rondszerü borsajtók 4s míndeunemü szüreteiéin eszközökben. Árjegyzék ingyen és bérmentve.
OkmiinyQzorzo vállalat.
„Eakotési UgyvivÖBég" minden télo okmányt megrzerez. Kcreszlillvisz és eh\'áilalja hixaaaáffl dtsponxáoztó kat, névmagyarosítást, mindeniajta tiszti és katonai ügyeket, útlevél és külömbözó engadélyok mopszorsósit jogtanácsosa segélyével. Atuerikal és egyéb külíöidí megbízásokét lebonyolít »Ili. Ügyvivő: Margitay Zoltán. Hivatala: Budapest, Erxaébct kfirut 0 •a., « New-York-palotában, Szegényeknek Ingyen áll rendelkezést« vállalat. Teleion 03—05.
Foulard selymek
k£l£*)*|aa re« femr.-MI kaidra, <
mludfi-atlnfl felyvinilOvcl uUlce \' áljca.—
hrUUtn naiy viljn^k\'iit a l»jolr«í>bt> na/f
tneru, 6. Mwalft. |Unr*tpwt« ti W SaldassatoN^abrlk-Unlan
j AdolfGri8ú8r&0», Züifch P. 45.J
klr. udrart BiilUtóZ. (Bohwoi«). I
Wodusin
~ *
x i
aranyér
balz#nm>
EgyedlU álló égetés nélkül aan
nyitott aranyeret, kórházilag kipróbálva, Teljesen ártalmatlan. Etí levelek szerint szárakat és százakat
szer, raely operáczió, vágy , tökéletesen éa bistp-pyégyltjs ugy a vak, valamint itott arai
róbálva, Teljesen ártalmatlan. Elismerő irint szán
son kigyógyított. — Törvényesen védve.
tetic-édvc.
líagy Kálmán
REGÉNY.
küztieSont.
Tár sadaEmi
KitO-U boncol iffésr. Ma II.OSVAI HUGÓ
Wmdtu K>.- r«ji a ív*
— Vigyétek vissza a loglyot cellájába! — mondotta az elnök, mikor a 7.aj lecsillapodott. Adjatok neki eimi-inni!
Majd megvizsgáljuk a dolgot, igazat mondottál-u Galand Pista, ba igazat mondotfálj ugy tyvább tárgyalhatunk.
\' Galand Pislának újra bekötötték a szemét és visszavezették bürto-nébo, hová axotiban pemsokára tp-ritett asztalt hoztak és a detektív azt topasr.iallmtta, hogy a banda nem lósvéuykedik.
Galand Pista, dicséretére legyen mondva, hogy nem sokat goneolko-dott, hanem derokasau hozzálátott az cvéshez-ivásho», azt gondolyáu:
t- Pb, legalább uem mcp-Apk éhesen a másvilágra.
Statárium.
Ott bent a teremben ozalaU te» galmas jelenet játszódott lo.
Az, kihez, az elnök az imént halkan szólott, felkelt és dörgÖ kan* gon mondotta:
— Gyanúm valóra vált. Már betek, C7.t mondhatnám hónapok óta azzal gyanúsítottam a Vörös lámpás tulajdonosát, hogy árulóvá lett.
A dolog most már kétségtelen, meg van a bizonyíték is.
Ez a gazember két$zinli volt mindig. mindig a rendőrség . szolgálaté bau állott é§ most elérkezettnek látta az Wt, bogy szint valljon.
A tOrpo által akart bennünket elárultutni ós nom tudom, nem^o történt ez tényleg meg is.
Kzor bizonyítékom von bűnössége ellen és árulással vádolom ozt a gaxwhb\'if fc.
— Ilalált, halált az jlrulóra I — kiáltották tninJanuyiun.
(Coiyiutjuk.)
Kapható a készítőnél:
gyógyszertára Ny\'regyhnxán, továbbá: Tőrök JózHOfnól Budapesten, Király* • utcza rj. és a többi gyógyszertárakban is. Ara luf/.iiÁlijti utasítással együtt 4koronoJ Krmentcs küidéssfl 6 korona, Az Összeg, «lőzeles beküldése, vagy utánvét ellonébou.
———t--^ ■ ■ i ------ rr-a,iM i inwaw^a _
Tőzsde.
Budapeatl ffabonatőxade.
Köttetett: IJyz^ J803, októberre 7.37— •
7.Í15. ttozs\' ápr. \'•—.—.-, Zab máj. \'——.
—.. Tengeri jui. Hepco aug. t
11.65-11.95. ^ T \'
Bndnpestl értéktőzsde.
Előtözsdén költetett: Osztrák hitelrésiv. (560.76.— Magyar hitolrészvény <30.—r Lrszámitolé bank 448.—. Jelzálogbank 631 5\'.\'0.60 Híma|nurányi vasiuü 4Ctí.— Osztrák-magyar állanivasut részvény C7U.2\'» béli vásut 74.—i\' Német birodalmi múrlfa 117.30: Villamos vasút 802.—. Uudapeitl kÖzuU\'vasul 6lW.--
Béoal értéktőzsde.
Előtözsdén költetett: Osztrák hitelinlézft rí|zv^r»v 069.26 Magyar hitelbank részv. 731.— Uszlrúk-iiiaayot államvasuti rószv. tóUB.M). Union bank részvény 623.50. Oszlr. koronajáradék 100.45. Angol-oszlrák bapk 270. 20 frankos arany 10.07. Déli vas«t 84\'.50. 4 százalékos magyar aranyjáradó 120.65. Magvar koronajáradék 09.45. Már|a bank ¡egy 117.48.
— Közvá^óhldl sertiavásár. Ili vatalos jelenlés déli \\2 órakor.) Tegnapról maradi darab. Ma érkezeit 4Ö5 darab. — Déli 12 óráig eladtak 210 databot. Mai árak :Örog sertés elsőrendű 6St-90 korona.
Váaároaarnolt. Húsfélék • anyl-i
marluhns elejo 04—73, hátulia 72- 90. korona 100 kllúuhíut. beölt borjuk vidék levonás nélkül $>-10á fillér. Lehúzott mnrbahus kilója 119-104 &!lér. PárinyoK. párja 6—12 korona. — Tojás: L rendQ [mi tojás 54-60, eyengébb áru 66-68 korona. Tcjtormélek L Főző teavó X félkilós darabokban 2,40-nalléva rüdre 1.C0—l.fO korona, tehénlurO.2.66—24 fi kilónként. — Spárga: vastagszálu 1.40,
közép 1.-1.20, levesspárga 0.60 korona
kilónként. — Vadfélék: öz 1.60^1.80, vaddisznó 70—80 fillér kilónként. _
iiiimih—inifi i 1 i 1 ii"I—~i—i--
Eddig még nem létezőit] PűratJa» • maga nemében I
RE1CQRD
mblntéiai vallalata,
i mOTiwskbM
aUalmát nyuj-btuint\'lr«. ,1. miit w illat 1 nei pilri^k k«i*i*<pl vi.U«Jjuvk, Ki tX av
bwa)
fKc «án
alkalmat B. folyta tiiirf
nisdaa
• ken
ruft ^tiffl <
. Já «BUt4ïil
iu fioyVíp uti (Uaiia
SutsaaryaA«« krétonUaok tan Vi\'
rylU»ok papl>-K«ratUI «(yütt *l*tMrysi*n pa«»»oll-ío»tinény
>aptrk«r*tt«l • jyúU.....
tlotnmjyiiAg« otkj^atiuiuy ^ . .
Viaüi wt;>.iiJcl*Mk ulAr.vélUl, wlrdtn k*p útin i i >i<nx ftumï{otiii dl] t^ut.u tí.
WUtcrctîî I Buúapoat, Rottcn^iiic:
«
10

<r\\
junl« 2T.
-IJT .Tri

hiamllui kánfa»ien.l (oaalnak UwUUaár* 4» mindi« ezcp A» ef**uit*t Io«uk. «olt a
„Ibolyka reform hársfaszéi* fogcrém"
alakban tor|atomb* kottl, mely kiWn« Ws^taWoH í*ra
hat. Fsr ptut» után lolnJcaU lure te»« tt aj tt*rv-k. l tuVii ara ^ luur. L*y luoaat M«nW. •korom 4^8*7 «var lUíorm-aaMvlit I "róna 60 fUlör. ftartkttM«:
WoVich Ottó gyégyezoréíz, Háto*e(j (Hunyadmegye). Budapesten: Tőrük Jóxaefriét. — Kapható minden gyógytárban és droguonAban.
"TT
Bajusz- és szafcinovsszf szer.:
Kkünö hatásáról anámtálaa elismerő íraft tanúskodik. Csalhatatlan») hwtos eredményi Csak nálam bosrerexve valódi. Ara 1 kor. 20fillér.[
^ IVrttrisua Hykri i«i t«t kórt) 1 ,M kirdoMt «wokrl an^l^rhttom. »
vhÖJUí tudatom, h>tj «k * 6cx küdlminr^n\'Oc ho*y ^juarwn n6\'.t^»lb.
Kttt MAttdQr, roiafnlűTataJuofc, Arad-ÖAj.
136 hátaírsttal igarolom e szer kitűnő hatását. — Ara 3 korona.
££3F" Hajnövesztő__
Minden ösxtllft ojnánnoh nélkülözhetetlen ft ,
Tébor-iéie Kaj-Reaeaenrteiir MÍSE
Ez nem hajfoatBl At*mlmmllanl <• Srltttolon folyadék I
Sem a kóaeu, sea» a íajMrén, sem n ruha aiövctén semmi loltot netn ba«v £•«( fip oly esyaarüségcei Jiasmiljnk, mint mikor viizel bekenjük a fojankcU Á% őaa hajat 0—10 tep rOatt olyan aafcntfro varáxxolja, mint as fiatal korában v©H. anéOtti, ho*y fantané. Férfi ós nő egyaránt biztos ereda^^yojel használhatja. Hrrtáaáórt elvállalom a kezességet I
\'ftrrtTa*
a (»{jliaMsoaabb n
Ingyen adok
TYtti eterek kUfcci^p* wab<*iid«16al hatra:
Táter Qyufia ayigysMrtára Arad.
w«b.-vnd«]&al halj»:

Vendéglősök
Van sterencséra a t vendéglős urak flgyolmét — a közolgő idényre tekintettel — 48-»o a G r-aalwatlyuimru ícl-hivni. Számos kiállitAson ki* tüntetve I Igen iól működők, czélszorUek és olcsók.
Arak 24, 26 és 30 korona.
* Watterich Arnold
Budapesti
vn., Dohiny utoxa B. si.

no
jo -
«5 tt
-P cr ~ 3 u n <T> a- k M ;—f
lg ff ? «
^ ÍT EE?
M ® E co »
2. 52 N B 3 • ä t* 2 sa st f
I hl
111:
* f.
5 I?


-i
Í22 Kstechu-lnjeotiom n
buu-a M«r huncaá <J f»ii*rfo»r»« *U«o. Kft Brtg uraknak 8 koifia ; n&ko»k a koi. i0 fllUr
Csak Gjirmall-lílo KatMhii-ltfMlfée kéíjönk!
K»ph»ui minden »yArjUrban. — rermktéjr:
Yiroil gríjyszwlír a wSz«rt-Hároaiíg"\'lwz
Baja, Fö-utcjra 394.
HotsnM
REMI BETEGEKNEK
kMfr. ta<4f I
TIT
bcto(«4c«k ellen
„TRIÁS" I-**»
M ( rP. mint n<M Iglyi.oXal jyi ^{Ija! Kitt a lpy«lh»Tiy4(rolt\\bb »
•itr:
bUto»
a-s
irvtfuU«, m«rt iiaplbelícik»[idfj*«iTl ujv
_ , »plb
tviyi.okit syúkeiocn
ial M*» a k (oly.,tum urvaVodvk U bl:toi ty^y\\0i>t rolnii
klinri-t» Icfriijlhh
liMnokt Ua^rnJJata ucn íil\'lalmaji, utatxuliicm jk»«: KéHxknak 1 Irt 3« Kr., niknek I trt 70 kr. h«k(it<Ir*i után Iwiu.c\'itv* kOldi ai «ry^Oli AruriW.PAJPP gyvfjr»aartijí\\ Ttaaaaitfnt-liuioa, Fírutcw »lim. llt. íiaiU» birti-íltra. M«vftl«l5 fecilcLiUt, núluick é< fótiaknak kQ> Ida V) kn(it «ti/iiitla\'nsk.
Sertés-por.
Óv« éa gyógysior Bortéaoknok.
A leginelegobbcn a|áqljuk o porokat, melyek kiszámillratatlan károktól óvják mog a sertés-tulajdonosokat. A meleg idők beáltával. do egyébkor Is, ha valamely betegség mutatkozik, minden sortésnek epy por adandó, mely az egész évro feleslegessé tesz minden egyéb gyógyszert. Scrtéscknok 1 adag 4 kr., mnlncznak 3 kr.
Sertia-por. Kmésr.tó por rossz emésztés ós étvágyhiánynáí 1 adag 3-szona adandó. Ara 10 kr. Kapható
MILASSIN ILLÉS g/OQTSzerlárában
3ZADADKAN.
Férfiak
f < ? ttölufefc
al«fHtlieiiM butpr «• IdOlt fotyiiok (ttlpp* par»oik«nit«K^a Iinxai * UgVlatoa*t>b uHl\' ax«m«k a
^auld labtóacN©^*
büonyiütak. R;r dabo« reo labJac» tartalommá 4« poii\'.o« haiinaiaU uUntái.nl a kMuaa. Vidíkra • korona clflo«*« bakOJdtto ragy uUnrét ta»U«a
(lijkrJW kntde. Toribbi kfiménya» r*um*UkMm r«dt{ria ba<«k •tltn trfjaob a
Sapol-kcsztfóüiy-Sionccsöt.
A ezölö peronoszporäja
ottan való v4i1ok«x4«tios .UtalJmoaau ol-iomort l«rt)o»>b .<ny.vj »
Dr. ABOKENDRANDT.fWa
B O R D Ö B -\'P O K„
Ar« BndapoaUn: CO kilocraiamo« i«AVo>t>.v.i A kilogramm 4« HUór, 10 é< 6 kHoxrantnw« ztkUkban. ralaiiUnt H kilojtammM dob«*o)<bjn n ki|i. 70 fUlor. — HuaxnatatA olor.óbb, bixtoaivbb, c)6^lUUuia (O\'orkitlib, a tai\'vlhw Jobban tapad mint a r.>r{»llr/. n pormoto-
xól aohnaom Juditja. A xi;rar-&viri ma«y. klr. " ua»\'úr! aláírnia DilrtayitetUni ülomira kiaA,|c:uu«k iuruc-« rroílménya K lejVitUnibb kUilvlill «raktift^iuk. róíominyo, «tfca.os n1 »f, ír paid« Vi/onyitvúnya
bÁtkinnk (MJtnlnnnl mrfkflídaUk. A borrtót-por oi^nklval kitűnj ctodrninynyol he«:r>álható a burgonya vóut elten, r yA-moloaták pAmi«l«i[v><iif. ^Abouaoaavi\'isfcat-iv ei burocan-oUk (trtafl*nité»cra. — Mt^rtndv r«kvt olf^jad
fflagyar Mezőgazdák SzCvelkezolo
Budapait, V., Alkotnt&ny otoxa 31.

Ü^O* cutii. ir/fíTMr»«i>t>An ryoíyuji \' rfnyt, c*c>uUiaAiM|atiil, niilarujail, kc fijdajmal, bátfáji»t. derfkíilM. eyo *» inijdj^tiiatol, mlri()*i bkuUlm*
■•SaVÓSTrolI Mnnkahlró I E<r4ssa6foa laaa IC<r«dU! cutv» IkaUau íztr ai 6iut< reuaiaUi.ua be*ok íUen. l/e(rrruntbb.\\n »yó<yit}» a kbax-trujail, kcrf«íl«»í.nt-fompr-, l*p-
... i()ei biuUiinikat, Uo.tj«
büdrst. ii Omeittirvrmlolt, Ikij.i\'JisUu«-» ei«. \' k»t ti iniVkt, % MV.tátt rosfr\'.J4>t ínn 0 kor. lixy dobon I.edorol í*ti>vér- éa fryo-uorUastltó tiibdaca u korai,a <iO tUlór.
Kap\'mtA a ti- oa oiMkQHixi raktár: JKaryar Ktrily\' «yó*yt»iUau Bmlup«atam "
V.. Kf»nl.ct-tir-M.MOkiót u. \'¿.T. tt. Uefrendelheti ut&i^ít ra|y a pina elilrtr*
b«lúidO»o n.Uie\'.L i..\' -i Eaor éa ater htUnylIaUtoxat. i. u: i i
^V^vwii. -A ^


4 pár czipő
csaC* 2 írt 50 kr.
t
olcsó ár<*rt lesznek a nn^y rnennylsó^bop eszVö/.rtlt bnva^arlAs miatt eladva. Egy pAr fértiés egy pár női barna, szQrkti vatsy foketn fllT.ős ozipö eröson szegoll tnlnpal, legújabb akik, továbbá cpy pAr férfi és egy pA\' női divatos czipó zéinörrnttn. r/línd a "ógy pi^ 2 forint 50 kr»jo*úiv Megrendelésnél elogondő u láb üoasza. Szétküldés utánvét mellett.
Schuh.Crporl F. Windisch
Krakau AI. síiim. Csere megengedve, n mog nem felelőéit pénz is vmza.
riiaol (nrouio.íy (tmuatautta), ldo(rheUra«Kek, aUnUUar UUoi btUial a ktoaaponjfá.al dOl cink a
Dr. BRüMüL8 PERUID-POR
(porol nívónyekböl kóialtro)
állal (T^trithtlik bliroikű,
mert c<ak e<r«d01 a Jr.
Brun-filt „Vomtn-por" aU
kalint* a noiuiA- * ,»nli.
cervek liilnJennomCi ti»"\'
(e«<!\'cóiiek elháritá.ira, e Iry
ftrtlaknal a tebetetUiiMf «>
niknel a maitalio.Jit elli-
volllatXra, not.A«lf>nb<ji pi-
tolliilaUin sr\'ír«»»\' a tud»- *» r^rrrriUick álul «¡6-
Idíretl »rOltjU\'intl. a kioíapontáiiok, Cnfert«a4a
ci éjjeli pia^dmUiek, a (tyo«/to»#ir a a t«.Lo-
t«Uom*x, f->rriul Kj ooR-eeeK eme k*tirfb«ri<nli»lm
el&joUl cital "!\',].Ui-ll gyan^-voosl áUapotoknAI.
tovi\'ibi lalndenntwQ 1 Jegb^nlmokuáJ. u. m.: iuík-
rlne, tajfijae. ac Idej 6>tteiiu(v<odá.>. illtUno* 1«.
iOitri)V(Jiu cUiótlMiedv), a« arc» »¿padUiga, mi-
lyen beeietl k.k fröiakkel küiűlretl HMiiek elmo<rcii>
kodilyUrunjolUif, áinutl»r»4j|. dor«c»onlfíj»i,
hátfcrino iijHaloni, mtbueirl r£>rre4k, du^ulitok, ok-
tieikUII ieino.ii, a rij Ui<a»t(ok kKüléie. UhoUUtn-
•4f. a u&i bajok. |rtn|t»^i Állapotok, a Ubak 4« ke-
»\' leiikeU««, rii«zcfény«í| »tb.-liil. Mindoien Itt
el^torcll idifbtU|»*."«k a rvói^iuatbtn t4 llf »tinnJ-
fele limente» »tor Által .<tm fyrritJitlrtk oly biltoian i. t.lü.i.___ ^.i.i ___ i V 1 , . \' •. . .
A» lAkildeacn. mint a p».ni n>. .vnyrtUtl kbfiitert df Itrun-f\'le reruln por Altai. AHaimatluMi vállal lati L. Klon Lor titkut cf)c-ldl mi kírem riime let rigfrln.-te vtnnl. — Ara rey dobomak
...i.. I.......I ...\'.I, . ___________- - " - -
aimatluii»á{jéil kuout( birom » etm
poutoi Icúáiul 0(>ult 3 korona. — !*u>Umo(rendol4-
»el utarirll mdlett oaxkltAltelnok.
Arczbeno
S5S
latJobb A vili-
llnt-vaa ••ottAn l-i n»p aiitt I\'litje «U-
túli na aroaot Kitárol!t tartokot, a««t>l£t. m.VJVot-tol, b»r&t.<*t (Ml^it\'r) <e mi i-•len ma» b.Srbajt. ü«\'i\\uii ái-titinae aayU \'l tar-
ÜÜOi. I.
Kc.xt tófroly s koionn, kfoal ) Varon a. XSlrypor 1 korona naapvan VO Ullór. Vort>*P l kovona. / joavU 9 koron.«
Hosronoratcr.

ArlalmaUao nar u 4ir hal *r»d«ti ajtinfnek
rimanyerAaera Fej- Aa ezakállbaj naponta ejr;,i»r hea\'d»«-illandi Ae oyolci nan mufra vi.»i.knpja ereJoti »tinát, kAiütb l.oloi kint i raX haunAlandd. ügy «Vir ára koron*.
•»■.kopja iX Áít-iar I
Kapbató az egyeddli készítőnél: MEHLSCHMIDT JÓZSEF gyógyszerésznél Győrött, valamint a frtrnklArban : Lux MifrAly drogunUzletbcn h».dapest, IV., Mn zeum-kőrut 7. és a ,,Mtigy.tr király" gyógyszorlArban, iludapest, MarokLoi-u. 2.
ol<Ulon * tílk*» \' ko»ó itaé«« t«4 roMot tártaimax. álTál or arázol | ktorrot bArkinek U borlIMtbaa kOldi mtf. X kteyr ViadialaA Jeiaut me« Aa a>k «aar .tOohaU aoaak íyirnHUt PorVKa
Smm4» Dr. aAcoe bira ■ ak UMe^a
m»t. k ktmr
Ka a a alít uM-k wahar tA-
womut
b«tr*c vr.taen««. Crten
Br. OAK AI
Budapest, Vf., Andrásey-ut ?A.
bot a munka uertija naaai-, U4r- ém hujry-aaarrt b*a*B«kn«U oapoola tende) «I, e. 10—«-IkT ée aate T-lM/.
[gWKWMCPBaBaBWi
A fürdőzés és nyaralást évad beálltával, — a midőn a lakAsok gondosan ebérva bir. do rendesen folügvelct nélkül hagyatnak — felhívjuk a t. cz. nyaraló és utazó kOiönsúg figyelmét, a betöréses lopAs elleni biütosilAsra. — Üzen bi/loui-tás karpótlást nyújt a betörésoK, belopórtJsAeok éa nlkuleuok idtal o!küvot«tt lopáook okozta kArok ollón.
évi díj 1000 ¡toyona tiiáii í Ciöroísa.
Bővebb feiviiégosi^okat késMéggd szóiéi.- Az Első Os2t. elleni biíitosiW-társaság.
Budapest, V/., Ho!tf~»<icza 6.
mm.
>:yo«aaotot stula.donos „Hirlaptorjoszt:- Váüaíaí" kőnorgögéfia. (Ctéglulajdonos: Székely Viktor.)
Tuiúáijtá i
Szombat, junius 27.
Naijykaiilzsei Friss Ujsfh
/
Korunk.
Ma figyelemmel kisérjük az évefikinti sorozásokat s szemlét tartunk fölöttük, legelszomorítóbb azon arany, mely az assen-táltak és a« katonaságra alkalmasokul találtak száma közt van — mely szerint ugyanis a porozás elé, állitoltaknak csak egy része válik be, mint teljesen alkalmas, mig legnagyobb rcsze leginkább testi gyöngeség miatt lőn visszavetve.
Véleményünk szerint ez azon legszomorúbb adat, mely fölött nagyon soká és mélyen ellehet gondolkozni. Ez az adat be-igazolója ama erkölcsi sülyedés-nek, mely a társadalmat most már — fájdalom — rang és életviszony-különbség nélkül nfindcnült veszélyes kórként lepte meg j mely először csak a lelkeket mételyezte meg s most már a testi erőt is megtámadta.
Valóban megrendítő s elszomorító állapot ez !
S mi lehet ennek az oka ?
Hol van, miből ered azon ragályos erkölcsi métely, mely szipolyai előbb egyesekbe, azután falvak, vidékek lakóiba vágja s végre majdan — ha védő intézményekkel még kellő idején útját nem vágjuk — az egész nemzetre süti rettentő bélyegét.
Hol rejtőzik, hol gyökeredzik e borzalmas kór ? A régi jó erkölcsöknek kellett megla-zulniok, vagy a vasszigornak /kellett erejéből vesztem", mely valamikor a veszélyes kórt méhében megölte.
Mélyebben gondolkozva a dolgok felett,"arra az eredményre •Jutunk, hogy mindennek oka, a korunkban uralkodóvá vált humanismusban rejlik.
Valamikor, ha egy faluban vagy községben volt olyan egyén, ki szemérmet sértő cselekményével az erkölcsiség ellen vétett — kitették a nyilvános meggyaláztatásnak — vagyis kikiáltották bármi nyilvános helyen, hogy áltól őrizkedni kell, mert annak még a lehelete is vészes.
Az ilyen aztán természetesen száműzve lőn a társadalomból; a nép erkölcsi undorral fordult cl tőle, megbélyegző dolog lett volna vele még szóba is állani. A megbélyegzett azután ment, rohant a maga utján ; de már módjában nem állolt megmételyezni senkit sem. Egy, kettő igy elveszett ugyan a tisztán Őrzött társadalomból való kíta-gadás folytán, de ezen eljárás megőrizte a társadalom szeplőt-lenségét. *
Korunk igazán az ellentétek, a végletek korszaka, — melyben a túlhajtott humanismus s az ölő, megtévesztő realismus játszik nagy szerepet.
l£gy felől a bűnöst, kinek borzalmas, mételyező bűneit tudjuk, látjuk, megtürjük magunk körül, sokaknak takargatjuk hibáit, legalább is: szemet hunyunk azokra ; s ezt nevezzük javításnak. Másfelől összefogdoshatjuk azokat, kiket körülbelül védteleneknek s ennélfogva erkölcsi támasz nélkül valóknak tudunk, kitesszük Őket orvosi szemlének ; s ezt nevezzük erkölcsi szigornak. Ez pedig semmi egyéb, mint reális óvintézkedés, nem a bün ellen, hanem a bün következményének meggátlása iránt; gát a lolyó vizének;sa forrás nyitva hagyása.
Hiába orvosoljuk, gyógyítjuk a testi ragályt; az erkölcsi métely az, mi minden testi ragálynál vészesebb.
A nép erkölcsi életét kell nagyotIvftgyelem tárgyává tenni.
IC töKÍntetben nem szabad kímélni ÍSscm fáradságot, sem áldozatotr Az erkölcsileg elveszetlek iránt szigorítani kell ugy a törvényes eljárást, mint a társadalmi állapotot. Hatni kell jutalmak- kitüzesevet a falusi lelkész, tanító és jegyző urakra, hogy éljenek testestől, lelkestől a nép erkölcsi nevelésének, mert hisz\' ők tudhatják legjobban, miként menthető meg népünk azon erkölcsi sü-lyedéstől, mely elsatnyít.sybaiita vázzá tesz ; mely egyedüli oka annak, hogy Magyarországon, hol valamikor nem is régen — a katonai matéria tekintetében virágzó állapotok voltak : hova tovább épp, életerős katorftit állítani nem leszünk képesek.
(\'s. UCZRŰ.
Hirek.
Felhívás.
Az „Emberbarát" temetkezési egyesület elnöksége ezuto^ felhívja a zászlószentclési rendező bizottság összes tagjait, hogy szombaton ehó 27-én este 8 órakor n hivatalos helyiségében okvetlen megjelenni szíveskedjenek.
Kedvezmény.
A nagykanizsai általános munkás-képző egyesület tagjai ezúttal értesíttetnek, hogy n színházi kedvezményes jegyek Eichner Nándor urnái kaphatók.
Szakácsnők bájjá.
A helybeli szakácsnők a felső-templom javára egy sikerültnek ígérkező juniálist rendeznek vasárnap délután a Zöldfakertben. Tekintettel
arra, hogy a szórakozás mindenféle módjáról intézkedés történt, előreláthatólag látogatott mulatság lesz. A mulqtság kezdete délután 4 órakor, TSeléptidij 40 fillér. Tekintettel a jótékony célra felülfizetósck köszönettel (u^^UUnnk.
¡S^v*« Színészet.
J V-í»
„Doktor ur" Molnár Ferencnek, a geniálís fiatal szerzőnek pompá^, kacagtató bohózata, mely legkivált igazi budapesti levegőjével és «»lakjainak újdonságával tűnt \'ki, csütörtökön került bemutatóm. Puzsért a betörőt, Kövessy játszotta meg remekül. Almássy mint fiatal ügyvéd mutatkozott be a közönségnek. Almássy tehetséges színész, egyes jeleneteit nagyon jól játszotta meg, azonban hisszük, hogy ad ő még jobbat is. Makó mint minden szerepében, ugy ebben is sok műélvezetet nyújtott. Heveny Mariska kicsi szerepét nagyon kedvessen oldotta meg. Gózony játszott. Neki két dolgot tanácsolhatunk: kissé hango-subban beszéljen, mert a hátsó helyeken levő közönség is akar hallani és nyiratkozzék meg, mert a nagykanizsai közönség irtózik u nag^ hajú emberektől, különösen ha az színész. Károlyiné, Pesti a régi jók. A darabban egy uj tehetséges komikussal Nagy Dezsővel ismerkedtünk meg, ki nem egyszer mcgkacagtatta a publikumot. Ma „Bob herceg", vasárnap „A postásfiu és buga" kitűnő bohózat, az utóbbi Latabárral a címszerepben kerül színre, y
Az adózók figyelmébe.
Nagykanizsa város r. t. közhírré teszi, iiogy Nagykanizsa város 1903 évi általános jövedelmi pótadó kivetési lajstroma az 1883. évi 44. t.-c. 10. és 18. §-ní élteimében a mai naptól fogva 8 napon át a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitétetett oly »célból, hogy a hivatalos órán belül bárki által betekinthető legyen s hogy az ellen észrevételét megtehesse és pedig: azon adózók, kik az illető lajstromban megállapított ndónemmcl már a múlt évben is megvoltak róva, a lajstrom közszemlére kitételének napját — azon adózók, kik a kivetési lajstromban megállapított adóval folyó évben először rovattak\' meg, adótartozásuknak az adókönyvcsskébcn történt bejegyzését követő 15 nap alatt írásban Nagykanizsa város tanácsához benyújthatják.
Hirtelen bálái.
Tegnap boncolták fel Kolongya János 70éves földinivest, legutóbb pécsi lakóst, ki Tálosi jó ismerősének istállójában — mint már megírtuk — hirtelen meghalt. A halál oka szívszélhűdés volt. Kolongya csak pár nappal ezelőtt jött Kolongya Boldizsár pécsi lakós fiától városunkba, hol még egy kis vagyonkája lévén, azt értékesíteni akarta.
Utcai gyerekek.
Hogy mennyim vásottak az utcai gyerekek, legjobban jellemzi azon eset, hogy a katonaságnak át kellett irni a rendőrhatósághoz, azon gyermekek megfenyitése céljából, kik a lovagló tisztek lovait minden elképzelhető módon vadítják, ijesztgetik. A rendőrség n feljelentés után az éretlen gyerkőcök ellen megindította az eljárást. A szülőket pedig mi hívjuk
fel, hogy legszigorúbban járjanak cl azon gyermekükkel szemben, kik az utcán lovaglók lovainak ijesztgetésében találnak élvezetet, mely ugy a lovasra, mint az ijesztgetőre egyaránt végzetessé válhat.
\' Vándorló dra. •
Pollák Henrik helybeli Knzincy-utcai 3. sz. alatti lakós záratlan lakásába, egy eddig Ismeretlen egyén besurrant ós onnan egy 230 korona értékű aranyórát lánccal együtt ellopott.
*
Megugrott, betörök.
Tevel községből írja tudósítónk : Tegnapelőtt éjjel eddig még ismeretlen egyének betörtek Higold Nándor leveli íakós lakásába és onnan mintegy 300 korona értékű holmit loptuk cl. A betörők feltörték a zárt szoba ajtaját és onnan ruhát, meg órát ós ékszert vittek el. A zajra fölébredt a gazda, de mielőtt meglephette volna n tetteseket, azok megugrottak, persze ,az összepakolt tárgyakat magukkal vitték. A csendőrök eddig még nem kerítették kézro őket.
Megrúgta a ló.
I\'ósz\' János szentiváni lakóst, ki rendesen az istállóban szokott aludni, 22-én éjjel egyik lova ugy megrúgta, hogy eszméletlen állapotban vitték lakására. A szerencsétlen emb^r az orvosok állítása szerint már huzamosabb idő óta epileptikus bajban szenved s igy lehetségesnek tartják, hogy álmában vergődve lezuhant az ágyról és a szük kis istállóban egyenesen a lovak alá gurult. Kelgyógyulásához kevés reményt fűznek, mert a ló patkója egészen nz ngyvelőt érte.
A mellékletért felelős: Fflredl JánOS.
Házeladás.
Csengery-utca 40. sz. ház, mely
építkezés tekintetében a modem kor követelményeinek teljesen megfelel, szép virágos udvarral, cultivált gyümölcsös kerttel jutányos áron
= KIyAI>Ó. =
Bővebb felvilágosítást ad ugyanott
Nlatftos Ernő.
||áztetök javítását
csekély átalány Összegért elvállalja
jótAMási mellett
%
Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-ufoa 25. sz.
Kiadó lakások.
Arany János-utca 2. számú újonnan épült házban 2 szép kétszobás ós mellékhelyiségekkel ellátott udvari lakás augusztus l-re
olcsón kiadandó.
Bővebbet Kondor Adolfnál
Magyar-utca 2.

Jíwykanlzsal friss Ujsty
Szombat, junitis 27.
\'S H
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fiászerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
\'O >>
c
L-
0) o. a
c
t
o
o
jD ti
k<D
Cf) I
Sí^alma^kalapok
All/<llltiac Cipők, valamint
ASKdíílIdö harisnyák és keztyük .
s több eféle cikkek nagy választékban bámulatos
olc^ó árért
Armuth Sándor
áruházában Bazár-udvar.
kapható
nagy választékban
II
3
PO
E
w
(D ö a
Os
Üzlethelyiségünket
xoo.\'i. óv] ntitfinuxt t ih i*<> l-^i»
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az időre
, » «p1"" Nincs többé kopott arany képkeret!
iiüriteni
vagyunk = kénytelenek.
Ehhól kifolyólag alkalmat nyujtunk a nagyérdemű vevőkozönségnek, hogy szükségletet
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
y
használatával fát. vasat, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
í^íi\'y készlet goldon ecsettel együtt =
40 fillér.
■ j,
Kapható .
Krau»^ é® Farkeis
papirkereskedésében.


s.
• -X.
taiiii

II. évfolyam. 179. sz.
NagyMmiisa, 1903.
sn .....
v I •
, junlus 26,
í • 11\\ t

egyes szám 2 fíTTőr
AI FRISS DJSAG
UfliJiliolk naponta korín riggal.
ElftUzaté-Si ára: | KUrfé tulajdoaoiok; y Flltlii uiikiut«
Halyban hárhox horar* .gy bóra 00 flüér. • í* W.au.r fa Farkas. S n^.TA KV&: • } Nyeaitott * .Na^ka-W rrtss Ujsá," »«raődés«
Vldékr« postai küJdé»eJ tgy hóra 1 korona 20 fillér, (j StarkcsttWg és kiadóhivatal: Kraosx <j Farkas paplrkaratiadés*-.V nyocadájáb«.
ákz u| kabinet a királynál. E8fogfott gyermektoSvaj-bandák.
i
A népszerűség,
Olyan mint a pehely: a legkisebb szellő is elegendő arra, hogy elfújja.
Nem akarok nevekről beszélni, mert egy szent és sérthetetlen örök életű, nagy nevet kellene leírnom és oly véghetetlen tisztelettel, mondhatom, imádattal viselkedem e névvel szemben, liogy azt semmiért, do semmiért som hangoztatnám egy gyékényen azzal a másikkal, mely ezt a hangoztatást szükségessé tenné és nom akarok tényeket som felsorolni, mert azt mondhatnák, hogy politikát csinálok ohoz pedig semmi kedvem nincsen, még annyi sem, mint .Széli Kálmánnak, vagy Fejérváry Géza bárónak, pedig, ha emberismeretem nem csal, ennok a kettőnek nagyon kevés kedvo lőhet a tapasztaltak után a politizáláshoz.
Do ez népszerű mind a kettő ós ha újra bele nom dobják magukkal a dolgokat, azok Is maradnak.
Népszerű mind a kettő, mindenik a maga rendje és módja szerint, az egyik azáltal, hogy mindent a jog, törvény és igazság kaptafájára tudott húzni és o szerint kezelni, a másik azért, hogy egész működése alatt sohasem engedett a 48-ból.. azaz . . bocsánatot, ez csak véletlenül került a torkomra, azt akartam mondani, nem engedett abból, a ; mit ő a hadsereg, tehát a maga ; jussának tartott.
Mert hogy valaki nagyszerű lehessen, annak első és fő feltétele, hogy mindig olyannak maradjon, mint a milyennek az első pillanatban mutatkozott, ne engedjen senkinek és semminek, még akkor
sem, ha beletörik a bicskája. •
Mert hogy a nép rokonszenvé úgy is nehezen, nagyon- nehezen nyerhető meg, noha elég rá egy pillanat, máskor évtizedek kelleuek ho2á, de mindenkor a szegély vagy az általa szolgált ügy nagyfokú ro-\' konszenvessége.
Már mostan Vaiak1 vagy valami C9ak okkor rokonszenves, ha olyannak maradt*, 0 milyennek akkor mutatkozott, a mikor a rokonszenvet felkeltette, a népszerűséget elnyerte, s a mint köpenyegét hol szól mén-
Felsült tüntetőkévé •

A kJ-as függetlenségi párt, meg-sokalva a bánnal való paktálás miatt legutóbb ellene reudozett tüntetéseket, Kavdhordó Árpádnál, — a hétköznap demokrata ós ünnepnapokon függetlenségi párti polgárnál s az alkalmi tüntetések és ünnepélyes fogadtatások rendezőjénél — egy kis bizalmi tüntetést rendelt. Az előkészületeket a legnagyobb titokban csinálták meg, nehogy valamiképp a harc feladása miatt rájuk neheztelő . szociáldemokraták megtudva a dolgot, ellenderaonstráció-
tén, hol szót ellen viseli, a rnint letesz arról a mit tegnap még a teljes meggyőződés hangján titatott, meggyőződteti a tömeget arról, hogy vagy tegnap nem volt igaza, vagy ma tért le az igazság útjáról, tehát
már nem pAr a népszerűség utján.
#
*
Mondom, nem akarok tényeket felsorolni, mert semmi kedvem a politizáláshoz és nem akarok nevekről beszólni, mért egű szent és córt-
val nyomják el a nekik tnár nagyon kívánatos tüntotést.
A titokban előkészített polgári tüutetésről értesült szociálisták már ekkor megérkeztek s belekezdtek a munkás Marsoillaise-be. Közben felváltva hangzott az Abcgg-, Zsívió-és Le a.paktummal! kiáXás. A kevés számú szociálístákat végre is elnyomta az öklökkel argumentálok tömege s később csak egymástól szétszórva zavarhatták a megrendelt Ünneplést. C-\'"
1.1

hetetleu, örök életű, nagy nevet kellene egy másik, szerintem bizony kicsikével, nagyon kicsikével egyszerre leirnom,.. de annyi bizonyos, hogy ez az egyik a másik népszerűségének a rovására dolgozik.
pedig olyan dolog, mint mikor helyet találok egy áhítatos gyülekezetben és ott istenkáromlásra, istentagadásra tanitom az embereket.
Iloaval Hajó.
Vilmos császár 6$ az Egyesűit államok.
Kl«1, junlus
A mai díszlakomán Towler amerikai nagykövot angol nyelven beszédet mondott, melyre a német császár igy válaszolt:
A midőn excellonciádnak szívből fakadt felköszöutőjéro válaszolok, szivélvesen üdvözlöm a német uem-xei nevében ai amerikai hajórajt. Cotton tengernagyot és az ó tisztjeit, ltoonUk mi m Egyesült-Allu-mok polgárai barátságos érzelmeinek tolmácsolóját látjuk, — a mely ér/elmeket, erről biztosíthatom ex-cellenciádat, hogy egész Németország viszonozza. Holdog vagyok, hogy ama reményeim, hogy országaink között azon személyes érintkezés által, amelybe öcsémnek, Iíenrik hercegnek excellenciád honfitársaival jutnia adatott, nz egymáshoz való viszonyok javulni fognak, nagy mértékben megvalósultak és hogy Németország ás Amerika között a barátság kötelékei megszilárdultak, hogy a német középkori épitésset műemlékeinek másolatai, melyeket, a Hai-ward egyetemnek ajándékoztam, oly barátságos fogadásra találtak, különös örömömre szolgál. Kornélom, hogy régi művészettörténetünk ezen másolatai sok amerikai iíjut fognak ! arra iisztőnüznl, hogy Németor-! szágbajöjjön, ht>gy itt tanulmányozza \' u minták eredetijei! ós azt a nemzetet, amely ezeket a műtárgyakat megteremtette, ószínto óhajom az, hogy nonfceteink egymást jobban megismerjék. Nincs Németországban és Amerikában tudomásom szerint olyan komolyan gondolkodó polgár, aki azt hinné, hogy a közöttünk fennálló harmóiát és közös érdekeink további feumaradását megzavarhatnák olyan tények, amelyek egymáshoz való viszonyunkat tartósan befolyásolhatnák. Szorosan egymásra vagyunk utalva közös érdekeink révén.
Versengés a kereskedelem és Ipar terén mindenkor lesz, de az az erő, amoly egyifiás felé visz bonnűnket. sokkal orősebb, hogvsem megengedné, hogy közöttünk antagoniz-mus keletkezzék. Szilárd meggyőződésem, hogy az a sok százezer német; akik a* Egyesült-Államokban éluek és ott boldogulnak és akik .megőrizték ázivükbon régi hazájuk iránt a meleg szeretetet, egyengotni fogják egymáshoz való viszonyunk zavartalan fejlődésének útját» a mi országaiba nézvo. oly nagy-jelentőségű. Most kötelességein.\' oxcellenciádat kérni, fejezzo ki ő excellencíájának. az Egyesült-Államok elnökének köszönetemet azért a barátságéi találkozásért, amelyet; előzékeoyséjéAtk köszönhetünk.


JTf
Az u] kabinet a királynál,
- gaját tudökitói)któl. -
Bndapeit, jdttiui 27.
A« Q] kormány tágjai má iháf mind Bécsbe utaztak, hogy ottan holnap reg-gel a király kasába lelóg*ék az esküt,
A kormányalakitái utolsó mozzanata;-ról a következőkét jetérttik i
A bán k királynál. \'
Gróf KbueA-nédmíry toá reggeli 0 órakor érkezett meg Bécsb\'é és exyene-sen n Banlgasienan lévő magvár házba bHjiatott. Oil már előzetesen berendezték számára a minisztere nök rendelkezőére álló helyiségeket, melyeket Khuen-Héderráry a mai nappal már véglege-sen birtokába is vett.
Délelőtti háromnegyed 9 órakor Kbuen-n.idertáiy elhajtatott a Búrgba és az úgynevezett roarsall-lépcsőn átment be a kitá-v appartemcnlja>ba.
A kin-Ugatás féltízig tartott. Gróf Khuon-Héderváry bejelentette, hogy a királytól kapott megtizáanak aikeresen eleget tett és előterjesztene az uj kabinet lisztáját, melyet a király el is fogadott, Azonnal alá is Írván a ídnévezéseket.
Röviden jelentést tett még Kbuen-flédcrvárz az általános politikai bely-zetról, azután ismét visszament a Bank gasseba.
Hogyan alakult az uj kormány.
Az uj kormány névsora, melyet Khuen-Hódctv&ry ma a király elé terjesztett ós amelyet ó felsége el is fogadott,
köretkező:
Miniszterelnök és belügyminiszter: Khuen-llédervárv gróf.
Honvédelmi miniszter: Kolozs-vúty Dezsó.
Kereskedelmi miniszter: Láng Lajos.
Földmívelésügyi miniszter: Da-ráuyl Ignác.
Igazságügyminíszter: Plósz Sándor.
Kultuszminiszter: Wlasslcs Gyula. Pénzügyminiszter Lukacs László ^ Király személyo körüli miniszter: Khueu-Héderváry gróf. (Ideiglenesen.) „
Horvát miniszter; Tomasi« Miklós.
Az eskütétel.
A régi kabinet fölmentésére és az üj kormány tagjainak kinevezésére vonatkozó királyi kéiiratokat a hivatalos lap holnap, vasárnap reggel fogja közölni.
Széli Káiuiáj éa bató Fejérváry Géza számára, bír szorínt, külön legfoh>6ób kéziratok készülik.
A Kbuen-fltderváry-kabfoet tágjál ma eno Bécsbe érkeztek éá holnap délelőtti 11 órakor mennek el ünnepi«» kihallgatásra a királyhoz, hogy letegyék a hivatalos esküt.
Khuen-IIéderváry ml Bécsbed maradt hogy ugy Goluchorsaky kö/4j külügyminiszterrel, mint Körber osztrák miniszterelnökkel éiinikezéjJbe lépjen.
Az uj bán.
Befejezett dolog mo»t már ál h, hógy gróf Pejacsevloh Tivadar leai a horvát
bán.
Kliucn-Hédervárynak az a szándéké,
hogy a legkőzolcfcbi napokban Zágrábba utazik, hogy utódjának átadja a báni ttgyekel és elbúcsúzzék á zágrábiaktól.
Az uj Mri kinevezését alkalmasint csak jövö csütörtökön teakik közzé.
Félhivatalos jelentós.
Félhlvátáloaan jelentik délelőtt a kö-tetkezöhett
ö Mségo a király délelőtt 9 órakor kOlCn kihallgatáson fogadta gróf Khuen-Héderváyt, akt megtette javaslatait az egyeaJá^k_Jb^Uéséi^ yonatkozólap.
Gról fi huta Hádertáry roipiszie-elnök a b*lfl|rtrritbUtt4iIurrt tételétét veszi át ti iíéiélinelefa ai ó lélséfce * étnélye kórttii nMnlsztetitl\'m IttndM is llllbgja látbL A pértzüiytidniilztérlutil élén megmsrHd Lttkáés báitló, vállig é< hőtbkmtásüfc niio\'sztornek megmarad Wlassics Gyula a kere\'k delml ügvek élén m<jgma»ad Láng Lajos, a íóldodvelésOgyt lircá baránvl Ignác ís. az Igaislftftfcyl tárca p!ó?á Sá!.dor eddlei miniszterek kezébén marid. Honvédelmi minlsztcrnék a mi nissterelnök Kolozaváry Dezaő vezér-órnajrtot, horvát minitzterró Tomaaics Ml\'-lóit javasolja.
0 lelsfige a »rlniáztMtafck ikvMlaluit teljes terjedelmükben ellopta. Az uj miniszterek kinevezésére, valamint az eddigi miniszterek fölmentésére vonatkozó legfelsőbb kéziratokat a hivatalos lap holnapi száma fogja közölni. Az uj kabinet tagjai holnap fognak ö felségének bemu átkozni és mint ujonsn kinevezett miniszterek fogják aa esküt 6 felsége kezébe letenni.
Ami az államtitkárokat illeti, ama tár-cAk keretében, amalvek vezetésében exe-mélyvákozás nem áll be, az államtitkárok tok ntetében sem lesz változás. Ami a belügyi államtitkárt illeti, Gnlner Gyula államtitkátt kérte az u] miniszterelnök, hogy maradion meg helyén.
Nincs kizárva, hogy elkerülni fog a minisztérium eme kipróbált erejét meg tartani.
Ugyanltry felkérte a miniszterelnök Gromon Dezső honvédelrfi miniszteri államtitkárt a maradásra, aki késznek is nyilatkozott, hogy állásában, amelyben számos év óta éredemes működést fejt ki, továbbra is meqmarad.
Gróf Khuen-llédorváry miniszterelnök ma Bécsben marad. A moi nnpot arrn fogja Iclhosinálni. hogy gr Golucuovszky közös külügyminiszterrel ós dr. Körber osztrák miniszterelnökkel értekezzek. Az uj miniszterek ma eslo, legkésőbben holnap reggel fognak ideérkezni, llolnty délután az uj kobinot valamennyi tagja visszatér Buudapeitic.
A képviselőház munkarendjo.
Appouyl Albert gróf, a képviselőház elnöke kedden reggel érkezik vissza Budapestre s a keddi ülésen, amikor a lléderváry-kabinet bemutatkozik és nz uj miniazlerölnök elmondjá programm-iát, ó maga fog elnökölni. Az elnöki irodában ma állították Össze azoknak az irományoknak a jegyzékét, amelyek a válság ideje alatt ér«Cz*ek n képviselőházhoz. Az Irományok között körül-bolül nyolcvan különböző kérvény van, a melyek közül kettő a katonai javaslatok ellen irányul, kettő pedig az ob-slrukcié ellen nyilatkozik ós bizalmat nyilvAmt a Széli-kormány iránt. A keddi ülés iránt különben óriási az érdeklődés a közönség körében. Már ma cpytden karzati ülőhely sem volt kapbátó. Khuen Héddtváry gróf miniszterelnök hét jegye kétt és kapott. Apponyi Albert gróf és az uj kormánynah valamennyi tagja tónlöh több jegye» foglalt
j«va«lstot és eseilec az állami tisrtv\'-setfek fkettae\'rideiéséVdl szóló jatásio-tol izAndákokik leiArgyállAtnl I kormány.
A temesvári niaridfttum,
Njérfáry Giia bátó volt honvédelmi ministlert, aki tudrálé*őlég té\'mohdótt mandátumáról is. a temesváriak ujta meg áká\'rják vAlaszláni képviselőnek.
Megbízható forrásból érteiblönk, hogy Fejérváry bárónak megmásíthatatlan szándéka, hogy végképp visszavonul a politikai élettől s o->nek következtében nem Is fogadja el az uj mandátumot.
A temesváriak már- arra ís gondollak, hogy « második lemondás után Fejérváry utódjául Khuen-Héderváry grótot, az uj miniszterelnököt, esetleg Koloss-váry Dezsőt, az uj honvédelmi miniszteri léptetik föl.
Bizonyos, bogy at egyik miniszter lesz Temesvár uj képvisolójo.
LEGÚJABB. .
A fealeksrathot elnapolták.
Béoa, jun. 27. A hivatalos Wiener Zeitung mai száma közli Körber miniszterelnöknek azt az átiratát, melyben közli a parlament két házának elnökeivel, hogy a császár megbízásából elnapolja a Reichsrath mindkét házának üléseit.
<
Sándor király tervol.
Belgrád, jun. 27. Sándor király iratai között megtaláltak egy teljesen kidolgozott katonai konvenciót, a me-Sándor királylolajánlott Ausztria-Magyarországnak és a melyéit csak azt kéne, hogy a magyar király őt és feleségét Bécsben vagy Budapp*ten fogadja. Ar. ajánlat visszautasításának nvouia is megvan n megtalált iratok kózOlt.
Választás Nómotorszá&ban. Boriin, jun. 27. Spandaubar a pót-választás eicjményének kihirdetése után zavarjáa volt. Midőn I.icbkneoht, a meg bukott si\'uoiálisla jelölt, a választás eredményét kihirdette és a rendőrségre hántolta a bukásuusk okát, a jelenlevők Bzidalmazlák n rendőröket, kik több embert letartóztattak.
röjrc,*" hogy vegyem visszs ÖL „Nem Vé-zléS Vlsstá, mondtsm, tnert Bem ér« detnled mejt, hogy teled tOrődJéok\'* Ekkor eírva átkozta magat, kkniétt jjttnosz volt Irányodban éi rtkfldózőtt, hogy eientul bQ lesz. Kn, hilterá qékl és a régi viszonyunk fól\\taiMbU. Ekköf magamnak sem volt semmim, de hát szerettem öt hi el ftiWW. &bgy mihelyt l«n\\ét kerekéthek Jutok, eltartom Ct is, söt feleségül is veszem.
Pár nap múlva már volt munkám éa amit igrtem, meg la tartottam. Nehéz munkál kap am, naponta 12—-14 órát kellett dolgoznom órftnkénli 20 fillér fizetésért, ebből havoata mintegy 40 koronát Rózsinál* adtam. A viszonyunk hónapokig tartolt, mignom egy-szor megtódlam, hogy Rósai ismét ösz-szeállt egy régi hedve«ével. Amikor kérdőre vontam, kijelentette, hogy igaz, a mit hallottam, aztán azt is mondta, hofry jobb less, ba eWálok tőle, mert sobssem szeretett, mindig csak a pénzemet akarta. Nagyon elkekeritette ez a dolog. K mentem tölo és órákig az utcán csatangoltam. Eeyszerte olyan ttéhéz-nrk éreztem az életet hogy o\'viseloi is képtelen voliatrt. Ekkor elhalirozlam, hogy megölöm azt a nőt, aki ogéte ^létemet elkeierit«»tte. Revolvert vaidróhom és megöltem fit.
Az uj Iromány kedden mutatkoílk be a pallamenLiok. A Ical-iuet bemutatko-zAia u\'.An a IcépviáelőháCnak első dolga lesz a legközelebbi monkatfrrdet mogftl-apilani. A képviselőház anp/rcadjun a Széli-kormány lemondása clCtl két tárgy volt; a miniszterelnöki jelentés, A me-lyeka\'. a*óia ox-llcx-jolontések kereszteltek el. és sz 1903. éri május elsejétől augusztus 81-éig terjedő négy hónapi lölhstalmazási javaslat. Aa előbbit az uj kormány leveaii a napirendről s csak az Ind-mnitás marad meg, a molyhtz eddig tizenkilenc szónok beszélt.
Romélik, bogy az Imiemnitást legfö-lebb két nap alatt, tebát jötö csütörtökig letárgyalják. Azután as egy»?erü ujonejavaslatot veszik elő, amely egy szakaszból áll. A nyárI szünet előtt még
A hűtlen asszony lialdla.
— Tórtényszókí tárgyalás. —
Budapoat, juníus 29. Kapitány Mihály megöllo a ked\\-esét. *íem szánja, nem bánja a tettét, mert szerinte ennek így kellelt törtéuni.
A vádlott, a ki Agorasztó Péter kir. törvényszéki biró elnökleto alatt az un-küdtfcirósf.- előtt áll, már nem fiatal ember. A nehéz munka ~ Jóránként 20 fillérért tízenkét, sőt tizennégy órát kellett dolgoznia, hogy mogéljen — a keserves kenyér teljesen összeroppanto\'.ta a szervezetét. Igazán nem lehet csodálni, hogy az asnony nem azeretto őt, a mit ó azonban hitt. Hitte a as okozta a romlását, ez tette gyilkossá.
— .Bendica Rozáliával még 1882-ben ismerkedtem meg — így adta elő tragédiáját Kapitány Mihály — s amint megismerledtünk, serettük egymást. Akkor DunaföldvArott laktam s ott volt 0 egy csapszékben alkalmazásban. Az limeretség tagv két ekztendeíg thrtott. Aztán elváltunk egymástól, én Pestre jöttem, Itt dologba Ahtam 03 tizenUi eiziondö alatt alig láttam Rózsit háromszor. De hallani eleget hallottam róla. Hallottam, bogv mással éli a világát, azt ■ miit pedig felváltotta egy harmadik.
Tavnlv, pár héttel húsvét előtt, amint éppen állást mentem koresni i Tbonet-házba, az utcán szembe kérőit velem a régi eztrelőm. Nagyon le volt soványodva és kapott volt a rúnája is. Ahogy meglátott, megállt és sírva fakadt. Aztán horrám lépett és rám borult könvő-" ■ \' i in iiin ij«a
Elfogott oyermcktclvaj banda.
Budapoat, juníus 27.
A rendőrség börtönében ma csupa gyerekember ül.
Az u\'.óbbi időben ugyanis nagyon elszaporodtak azok a lovasok, melyek a nyAri hőség miatt nyílva hagyott ablakok a* okozói. Bátor tolvaj csemeték ilyenkor gyakorolják magukat a lopáa művészetében.
Most azonban ugy jártak, mint a repülőst tatiuló fecskefiókák, kísérletük nem sikerűit, nem elég Ogyesen csinálták dolgukat s ahogy rondöri nyolven mondják „lobuktnk."
A szép reményekre jogosító tolvajbanda tagjai a küvetkezók: Cseh János 11 éves. Resch János 12 éves, Sebesi Lsjos 12 éve I csavargók. A vezérük Pál Géza, a ki 10 éves. S a ve2érl eimro h tjaztessógrg tolvojvélemény szerint régi érdemei voltak mert több izbon állott a hüutctőjárásbiróság előtt.
Ar. ö^ebb tolvajok stakvéloményo szorint I\\ál tökéletes kiképezéséhez mindössze csak pár évi javító intézeti praxis hiányzott eddig, a mit most valószínűleg megkap.
A gyermek tolvajbanda eddig: huss tolvajláat vallott be. A tárgyakban nem voltak valami tá.ogató-sak. Többnyire ékszerekre és ruhanemtl-okre pályáztak, de mogpróbAlkoztak kevésbé eiemelhelö tárgyakkal is, így elemeitek asztalokat, székeket, aöt egy alkalommal vaságyai is.
A rendőrség különben még egy bandát kerített kézre, ezek azonban már inkább aranynemüek és ékszerek lopását ambicionálták maguknak foglalkozásuknál fo^va.
A tolvajszővetkezet tagjai Krőler Árpád 19 éves. Schiller Sáudor 17 éve* és Tanieldcr Gyula 18 évea aranyma-ves-tanoncck, íJdk rendszeresen lopták Fríedlánder Aimín ékszerésztől az arany-és ezüst ékszereket.
í féltékenység 61,
Véres gyilkosság törtfnt tegnapelőtt éjjel a torontáünepyei Écska község határában, ahol mint levelezőnk írja, Marinkov M&rkó mozőőruek a feleségét meggyilkolva találták a mezőn.
Az összedarabolt holttestet hajnalban találták a munkába haladó emberek. Ezek értesítették az elöljáróságot, mely a csendőrséggel együtt okakbattiar megjelent a helyszinén és a gyilkoekág részleteiről az alábbiakat döntette ki:
Mindenki meggyőződhetek arról, hogy afc
.. . K
5 jEIoiifö-íaajf eotöcson*
(barna és Hkmf) a lerfotó). BÍmuJalosan haC teljeeso irtalimáhik zsiradékot nam «artaimw, agyekaH h»»«nél»t «te^ndÖ. <
Eg-y ftvo^r ^a 1 korona 20 flüLlá*í
aa 1 koh 60 HL W5 esetén bénr^ntvo. Ka^hsté tíj
t6h; 1 Wta!ídórtíj ^ W; S K Á L M Á W „SrL.f.y Ifeia * V Httt.

A megöli asszony Marinkor Markóné toll, aki ainapy eato vacsorát tilt a férjének. Az asszonyról azt suttogták a faluban, bogy szerelőt tart, Meghallotta ezt r lért is, Aki többször meglepte a« asszonyt, de semmi gvann<rat nem rett 6s»re. Hanem a ieíu&mtfg folytAn gyö\'örte.
Tegnapéit fe^é, amikor a vacsorát »itta áz urának, nenvokára visszaindult. A íétjé»\\ek feltűnt, hogy olyan nagyon siet h í Uíőgo, nóm tartóztatta, dc távolról nyomon követte.
A bAtidlegelÖ méltett ésweteite, hogy felesd e«y féi fival ialállioznU, akitel azutan löftlt egy la old. MáilhkbV őva-losnrt meghűlté e. szerelmeséket s mikor odaírt, kétséglelenül meggyőződött á« a&^onv hűtlenségéről.
A csábító lórii, l\'o rillit Tódor, amint 6s?revo:»e Mtulnfcnr közeledését, folug-rott és ehinmoküll. Az asszony Azonban már nom tudott menekülni férje elől. nkí a/tán a hfitlen asszonyon állóit •hosszút.
Baltájával annyira GwfreWpdn\'tn nr asszony kjét. hogy rlijf lőhetett r/iin-inorni. A «nllViusáfl elKŐvo^rso ut*n Ma-?ikov tlséi.nmeht n guny)ó)ihn. Otí találta n repgol n csendőrség, mely hírül adta neki u letcHégo halálát.
MaíínJtov nagy megütközéssel fogadta n hírt ö annak u gyanújának; ndott 1: -fejozósl/ hogy alighanem Potrilla n gyilkos, aki csábítgatta az asszonyt. A vallatóra fogott Potrilla aztán elmondta n gyilkosság részletei\', minek alapján Ma-rínköv Markét letartóztatták.
11» IIITI
-------—
SZÉP USl MM KÖ,
ha arczát Dr. BöDAl-fAle
„GYÖNGYVIRÁG- % CfcÉttJÍEL"
— Ápolja, toatiozia. s= Próbatégoly •*> — 70 ÜU.
Nagy tégely--1720 K.
Kapható BUDAPESTEN a
a Városi jyfljjsierttrlwn,
Ki\'íjv-utrts ci VíciI u. «xrián

HÍREK MINDENFELŐL
BUDAPESTI HÍREK.
«**"

— SzooMldemokratAk népgyüléso.
A magyarországi szociáldemokrata-párt Július 5-6n, vasárnap délután fél heroin érakor népgyűlést tart u Tctlorsallir.ti. Napirend tárgya; A politikai helyzet.
— Buocu Sccll Kálmántól. Széli Kálmán volt miniszterelnök tudvalevőleg ho ügymlniseter is, vol\' ós mint ilye» n pr.ékeslövAros törvényhatósága fölött a főhatóságot és a vagyonkezelés ellén-őrzését gyakorolta. M^st, hogy uj kormány ós új belügymtnísztor kerül a hatalomra. A főváron is búcsúzik a víhz-lópott kormánytól. Ma Halmos János polgármester, mint n törvényhatóság t>bő lísrtvisclöjo Széli Kálmánnál a bel-flpyminÍ8zteriu}n hivatalban bucsuláto-gatásl tett.
— Hová. lett az úpttósx. Zelius Kálmán 28 éven épttészrajzoló\' pár nap elölt ehünt Budapesten lévő lakásáról a nzóla magától sommíneuiü óletjch nem adott. Semmi oha nom volt rá, hogy öngyilkussA legven s hozzátartozó ezt noui is hiszik róla.
— A ¡kínok volt ékseerkazettája. Csáky Vilma maján^ónő panaszt emelt, hogy HusMr-utoft 4. szám alatti lakásáról ismeretlen tettesek ellopták ékszerkazettáját, moly tőle volt aianynmüve! ós sok drágaköves és értékes ékszerekkel. A kár körülbelül ezer koronéra rup. A wpdóríég nyomozza a totlest.
— ÉltOnt egy »zép loiny. Cseh Ilona ogri születésű nevelőnő még má-jásban eltűnt budapotd lakásáról. A nagy műveltségű leány az utóbbi időben folyton panaszkodott oz ő nagy sicrencsétlen8ógóről s később mind szótlanabb lelt. Azt hiszik, hogy Na jobb sorsra órdomoj leány btiskomorsAgba osett és öngyilkosíégot köreteit el. Az o\'tünt feltűnő szép arcú és kellemes mogjelenósű nő roll s ép ez volt neki útka, sehol eem lelt állandó alkalmazást, mert a ház asszonyai szépsége miott családi btkéjűket féltették tőlo s a férjek pedig se«relmi ajánlatokkal üldözték.
x flohottola Ernő a goml-gyártáa moghononltója Dudapost, VI., Andiásty-ut 2. Magyarország legrégibb szrkűzleto azőlő és pmeogazdászati cikkekben, ajánlja dua raktárát, szőlőbogyozók. szőiőzuzók, minden rendszeiü borsajtók ós mindennemű azűrctelésl oszkőzőkben. Árjegyzék ingyen és bérmon\'.ve^_
— A ren<lör8k gyilkosai. Okltdiáo György és lirázs* Juoií csákóval lakó ;(-k i^Ulc•rt hetörők toltak A közaégben. Mind a kettő csak ndUAny hónappal ozelőtl ftzubndult ki a LÖriórből s azóta állandóan rendőri felügyelet «lati áll. Must-U> és Vinye lendótők ezeket a betörőiéi korostél; A lakásukon, dtf egyiket nem tniáuAlc otthon. — A l.ét lOudŐr r. hetór^k Inkásáiól éppen távozni nkarl, «mii or az utcon Siraszner Ji kah flzlote moltou elhaladtuk, jivánu« zA|t héllottaV. A kél rijndór inogalit és hallsalózott. de csakhamar minden csöndes lett. A rendőröknek az agyanupk tárnndt, hogy betörők vannak n? Üzleti on. Az égyikel is indult, hogy a ház inűsik részében lakó üzlettulajdonost felköltse. Alighogy nz ejvik rendír oltávozolt, a sftrt üzlet aMnkán át lövés dördüli ol b .Vusztecz rendőr a lövéstől InlAlva ösazehsett. Az eltávozott rendőr a Ifivós r.njárn vissza-fplott a táríálioz, akit t.kkor már Cá7.-
éliitlenül talált. Amint Vinyo lehajol\', a nK^ló\'.t rondőrtársfthor, abban a pilla unKian isméi egy lövés dördült el, ami tiMlu\\inásik rendőr Is halálosan találva össVmsell. A lövések zajára lelugráltak a szomszéd lakosok s Citk láttAlí, umi-kor a kót rabló menekült Straszner üzletéből. A csendőrség lotarlöztatla a két gyilkost, akikről kiderült, hogy azért lőt-:ók lo a rendőrökot, mert ntégakadá-Ivorták őket a rablás e\'kövctésében.
— Nöi ffyáatrnhrtk, gyászosotok alkalmával ajánljuk Horváth és Halász női gyászruba-készllő vállalatát, Budapest, IV., Vrtci-hlca 26, Zsibáiös-utca sarok, hol gyászruhák 4 óra alatl készülnek. Vidéki megrendelésnél sflrgöuyileg beküldendő a mellbőség és aljhosbza.
Qatioxt As vászonhimzének gyári áron Spitzor és FYitz „a Vorarlbcrgi hímzés gyár" főraktárában Fcrcnciok-tere 4. kaphatók.
Pádod M Alii)
mell-: ezukorkái
kiUtitM orittMlU hfc-Uatuik kAhHt*. HtedU4« <i ruuidto koiMlMViaUMa
ellen.
Kgy aabM kr* 40-flltif.
Ké«ttii
Hazsllnszky L
fytfTfrnte*
Budapfisf, 11, Uflet-ttf.
It»r.ha U> a áy*rt*MvUraklMUi U k iforo* QxUtokben.

K- l^lí—STT
Szt. laukácsfürdő
i
WU ós nyirt BO„vv.. ___________
1tTiwilMkVron*különféle értékekben
KÖZGAZDASÁG. _ *
— atandard élotbUtositó UmaaAg.
A társaság 77-ilc közgyűlését 1908. ép-rilis hó 28-án tarto\'.te a lársa«6g «z6k-helyén Kdinburgliben. Az igs/.^lóta!iáC3 jelerilósóüől közöljük a következő adatokat: Az 1902-óvében 5801 ajánlat lett benyújtva 78,460.285 korona biztosított ösízcrtőI é3 kiállíttatott 4815 kötvény 50,057.578 koron?, biztosított ősszegről 2,315.867 korona olső évi díjjal. Az üzletét végén a társaságnál a biztosítási állomány 658,578.035 korona biítosito\'.t összeg volt és az éft jövedelem íJÖ,427.080 koronám rúgott, amiből 22,829,098 kor. dübetélol és 10,007.$82 korona n betu-házások jfctfidé.lme. Továbbá életjáradékokért 3,591.885 koronái tétételt bo a társaság az elmúlt évben. A társaság vagyona az elmúlt évben 8,250.860 koronával 257,552.788 koronára emelkedett. Halálesetek és esedékesség fejében a társaság 1902-ben 18,516^28 koronát fizetett ki. Fennállása, vagyis 182o. óta lőbb mint 170 millió korona nyereményt utalt át a bíítositottákrtak és több mini 627 millió koronát folyósított halálesetek folytán. A társaság Vagyonából 97,332.902 kircn» van jolzfllc" kölcsönökben elhe-Ivezvo. n támság kőivénveire és ezzel Összefüggő kölcsönökből! 21.594.842 korona, hfez és földbirtokokban24.495.422 korona, értékpapírokban 97,616,296 kor. teltek, készpénz és folyóstámlá kőveto-lésexbon bankoknál 11,189.212 korona
REGÉNY.
Társadalmi küzdelem.
Er»deU bűH0Wl rtjtny. Itta ll.OSVAt IIU0O Minden ¡Of («OUrtt*
— Az Illést íolfügfifcszfom ! — mondotta a/, olnük ós fölkelt bolyéról. -— Hozzátok ide a Vürüs lűtit-pitst!
Kötlílbölül\\egy őraval később a Vövlls h\\mpt\\s tultjdonasa birál olőtt ;\\llott.
Nem a plénum eló vitték az ügyöt, hanem szűkebb bizottságban UWuyalttlk. •
A kis teremben, ahol ft ktlnizsrts túrsnsftg illt, körülbelül 12 ^inbev lehetett jcjen a vádlotton kivlll.
A vádlott perszo Ártatlanságának tudatftban tugadott.
l)o a küriilmények ellono szóltak és bizonyítékokká tümürültek.
A bizonyítékokat ó pedig semmivel sem tudta megcáfolni, még csak gyöngíteni sem tudta.
De tagadott, mindent ¿tfcgadoit, móg azl is, amit tényleg elkövetett.
Az elnök haragosan szólt rá:
— E szerint azt is tagadod, hogy a rendőrséget a nyakunkra hoztad?
— Tagadom!
. — És a megfigyelő hely a pin-cébon ?
— A rendőrség a nyrtkunkoű volt, szétugrasztott volna bennünket 1
— lís to összetartottál, hogy kéznél legyünk, ha a rendőrségnek szüksége vau ránk!
— Én a rendőrséget becsr.ptam 1
— És mi van a törpével?
— Azt tl jobban tudjátok!
— Hát ez a kés ?
-— Nom ismerem!
~ Szobádból került a pincébe!
— Nem israz!
— Do igaz! — mondotta az egyik bíró. — Nagyon igazi fisz* tán emlékezem, bog)* Galand Pista kivette ezt a kést a zscbébM és íd asztalra tette.
— líallod, ezt korcsmáros!
— Hatlom!
— És ml* szólsz hozzá?
— Hazudik !
— De más ember is ugyanezt vallja!
(Folytatjuk.)

¡HK-.-UI«. .-----
Alapíttatott 1870-ben.
Wurai József
xong;ora»S\'yároo (többször kitüntetve)
Budapest, IV., Kígyó-tér 4. sz.
Ajánlja dúsan berendezett raktárát bel-6a külföldi, valamid aajáít gyárt-mányu zongorákból a legolcsóbb
árakon.
Jatlt4(ok «• btnjfolitoX tói 4» lominco roUtoo •s*kO*OÍt*ta«k.

r-
||a ■ ■ ■ án■<>1 a f■ mj, - |
wpiigyopn
pouy^- és iáák.
kOIosdnintézete
•Hnl » Uttl«nr6w>k «HMM*» JMOéft 4» U « imJrfp^irBirnifi kWMO- 4» fttr»!
t«9<»*.hor<lá«ho» núrfnil. nikit- 4»bnht-JW kólo.ónyooyYAkAt, atferi aMa rUűn 7 M • korona ibbin.
NAOEL ADOLF
siAküslet, ív} én haaxtiált xaák-ée ponyva nagy raktár
Sudapcst9
V. ker., Arany Jánoi-utoaa 12.
Scrr^artodM» Vh>
NAOEL ADOLF
Tőzsde.
T3udapedtl gahonatőtad*.
K?ttotott: Ihn.a 1003. októberre 7.43— Rots Apr. Znb máj. ——^
—.. Tengeri jut. O\'ÜU—B-.25 Hopc* aug. U.«5—11.9.1.
Budapesti értAktőxsda.
Elötözsdén köttetett: Osztrák hitelrém. •
061.25.— Majjyar hitelréczvóny --
Losznmitoló bnnk 448.—. Jelzálogbank —-fi\'JO.GO Himainun\'myi vasmű 465.WJ Osztrák-magyar államvasút részvény GG0.60 Déli vasul 70.—. Német birodalmi márka 117.20. Villamos vasul 200 Ú0. Budapesti • köiüli vasul 008.50—
Bóool éitétrtőzado.
ElOtőzsdé^kötletett t 0«trák hitelhiténet részvény 069,26 Magyar hitelbank ré«v. 7.11.— Osztrák-mopyDi Allomvasuti vtir. «08.60. Union baj»k róuvény r»2ít.W>. Oszlr. korr/tiajAradék 100.45. Angol-osrlrák bank ! 270. 20 frankos arany 19.0X1 Déli vasút 81.60. 4 százalékos magyar aranyjí.radA 120.65. Magyar kofohajártdék 99.45. Márka bankjogy 117,42.
— Uösviigólildt noitósvAsAr. Hl)
találós jelentés déli 12 órakor.) Tegnapról maradt — darab. Ma érkezett _ t|arab. — Déli 12 órAig eladtak — ilcrabot. Mai á^k :Öreg sertés elsőrendű W—90 korona.
Váeórctuirtiok. Húsfélék : suyl-i\' marhahús olejo G4-73, Ifetulja 72-90 korona lüO kilónként. Leölt borjuk vidék levonás nélkül 82-102 fillér. Lehúzott: marhahús kilója 110-104 fillér. Bárányok,\' párja 6—12 korona. — Tojás: I. ronda friss tojás 54—00, gyöngébb áru 66—58 korona. — Tejtermékek: I. Kö*ő tcavó 1 fólkilös durabbkbah 2.40—nalléva rUdrí 1.00-1.80 korona, tohéntur0.2.60—24 ti ! kilónként. — Spárga: vastngszálu 1.40,
kflzép 1.--1.20, levesspárga 0.60 korona
kilónként. — Vadfélék: őz 1.60-1.80, vad«! disznó 70-SÓ lillíf kilónként.
A lojujabb árlnp számtalan sok újdonságokról, u. m.:
Sórwkötök, Haskötők, Egyeno»ta«ók, Hawlkötok, Orthopüdial kászQlékak, Műlábak, RlÜkeaak
é3 az összes betegápoláshoz való czikkek
Kői és íérfl-kOlönlegességok.
öumml ) döczatja 2, 8, 4, 6, 8» H&lhólyag) 7V 8, 9, 10, 18 korona.
Vértesi i.
kötszerész, Budapest, BrssélJet-Mnrt 16.
ítlIIVI IIII
BYtffii éf
MrötiaCi BUDAPEST,
Vffi>,Keríf«Hrt 25.»
KoocUó <s lovagló-• »•tt. ríunok.
Kla4*na9caa ntxtó-b«r»nddk.
.Mc^rcrJc:é««Jt H JXtflitvk portoían H JolinT«-
"4z> cMkiiOlitinek.

*S\'UÍ8 2»
» *----
III . \' ■
5ranion viaeai ptrtmiin »«■llaoja HlUaafcioaal HM-bu. ^

F
fiieSZMANN KAROLY BUDAPESTEN
borotwo- Itonioru-küszörüldo «iilanyerovol.
Arjegryrók kívánatra
)n(ryeu küMaUlr.
Nagy raktár
\'.angol:ís svéd borolvákban, .
Jauí f.iooí: pontosan -tssktiiíiillctiiek.
iroda te forgalmi holyiség BUDAPEST,
VII., fiottenbiller-u. 6 a.
fMunltt.-ntr,« «»roV) 5
P. Févre-fóle
szGcfavizkeszitö-gép
melylyal bArkt Milon. lüny-
i.yu\'. i*;ll»JrtAbb. frl»», ©cvaí-rt olc6. kellnne. lUUtd ttaloknt. wínlttvLrct. metl<-i.c-ii>»i4jv /.-l. »A.milyrn í)C-
>ií.\'I<.juuiv r-4"^-\'\'» vclíii. ((jen-
• lm). -j«vli>a.rt- liiJi\'C lCi.1
(nyiiutt m.-jfv»« \'rtlIutctVh u:.1»«-*»„V>. WHf. Ülj). lMj«<JDu«í. i*\'«galiinmUilvt. »pncize\'t »ll>. ¡.¿jrllhet. A wía«*» vtnllwU^ A t;meni, k.nyrlincfc
O.VowA íllal reiitl«tt..lUc.
0 l\'J IH Jl» tl.\'rü.Urlulul\'l o7ut 10. X», U forint." A k/fIK\'h»/. r.nkitif« lilUt.a m\'H-S li)i»6v*v»i, *<fl juinm A< i»vA<íiV.fÍH.«At 6.0 (iiuol <«.r>rR4.ur» üt 1.70. " fKSfcflIXKPArlj, a v*|iVÜ Tivr »zóJavíí gápo*
ejrtíioi» kétrUfij«. - KryodOU for/iktár Ma-yyarorazucon:
Kertász lét*Jg3®ySS*
ArJojtyték kívánatra lnsT«n ót b/rmiratw
B
w. M Wr. esztrUMMvar Kbirtlq ná
mlokzat-festékgyár
Kjroastolnor Károly
ÜÓC8, IH.. Haíplstrasso 120.
hiiábaa).
Araay.órmotáol kifóntetve.
u-i ríboroxogt ¿a borocAgl ura/Ial-Atí J,c5t taUitoi-
ÖV *«>k, vmouUdc. tprvrf bAry»- 4« nT« pyirl Uraulatok, ¿vitM vilW«-l»k. v»M.mcw»tfiC^Ic. r.(nr«*lnWn «rAfi ¿9 ic«">.VeM tul«Jdouw»oV
BiAlMWji». K vihazroaalM Von-l.Ainl.ftítfktk", »<-■y.-t inúfjtbmi föloldhatok,\' rj*rAi.átla-pAKvi, p*i*lalbui « 4< kaiUnln*«) Uráliban klüykinl ¡0 tilól (AlftU
«■mlfeuaüiax m » ;nf r «i<;itm-
Luiclt ót UHillMi, u;09» a? •U)(«aUkkO>.
5NK3 koron» JutnMfc után xúaok kímututti&átfrt.
G NOM-petrol in-benzin-spiritusz,
Nüic.i«a vUhoi&áo. Niaeaan axéahordAs.

Villany 3« pyujtAa.
/
¿tonna! üzemkép«.
Túlíb oxov GUOK-motor v.iu m6r *v»*dta Otorabm
0«pí«ir* ntaeian
•aaatéf.
rrtaoava lány. ^¿iü
míf MOTOR-KI O Z G O I V
ÜzomkOllsúg óra- és lóerőnkint 6-8 flllór.
OBERURSEL MOTORGYÁR RÉSZV. TÁRS. OBERURSELBAN
MAJNAI FRANKFURT mellett.
Iroda <5s ittklár: Bí\'íIS, VII., LünffcríyaüQo 33. ozám.

$ AZ E! ŐKEL9 FÉRFIVILÁG «

FItíVELMÉBB
AJANLJÜKÜ
SS
^mskm Eoe
URI ÉS NŐI D1VATÁHU KÖLÖNLKGESSÍíGEINEK OZLETÉT
Roronaherczeg-ntoza 5.
K1P0QASTALAN SZABÁSÚ FftRKMNGEK ÉS FEHÉRNEMŰK KÉSZÍTÉSE MÉRTÉK SZERINT, NAQY VÁLASZTÉK KITÜNÚ MI-NÖSÉGÜ »ŐX IÜJZTYÜKDEN.

Minden v&rsenyl felülmúló oiasóság
fürdőkádakban!
aszötö QBPiuM -»a
fcatoff«éer« oUan at órek ¿la kipróbált Icf-jobb uer a Dr. AB OHEHBHANDT-filo
EÉZKÉNPOB.
LoniAllitott Ara Budapaitan: 50 kllAErani«
mo* Mákokban k kilocramoi 40 IjUAr; 10 ¿a & kflojrtmuu* X!akokb.in, vnUmint 2 k(lo-piat.nii\'M (lolxtzokhan n kll\'>(rAniinonkliil 80 flllór. — HnunáUta olcióbb, uwt kov.ui«bb kell bol&lo; liUluJubb, uioit a louibiioz Upad, a «<1 1« nam falja. A n-.ftlö 4r«aót atottoU, tv torinéa miuGsAfful Javltja 11
Olt a hol rJdÍ2 a por<>noapora non. IcI\'tiUczoll 11:17 az idiü, oil » XÍ--kfupor <-5j ult.il > (vcionoapora ollun iá mint«-«¡11 a »i\'ifot, E Icy a tirriundüc 1)crtueto::i4n olmtvndhat. Kt ptdij lOnyetjCt kiilUifinetU-kuuia»! Bsfmoa magyar KMXdA blzouylt-ványa litvAnatra niiijrkOl.\'otllc. — Mrfiori-«leliaakcl elfofaií a
Resyar Hc^ögnRdáU Szövetkezete
Budapoat, V., Alkotminy-atosa 31.

Katcchu-ugoctloiii j
biztoa »tói tucycUi ti (uli.\'iful/aa
¥l)i.uon
•11« u, b\'gy
a«f utaknak Ü kuiuna ; i.iknek k! koi. >0 Dllir
CjíX Gyar-uall-léle Katecíiu-Injocflót kérjünk!
Kipluió ^tiuden -yijjlutloii. — r<ln^kt^r.
Városi gyág/szeriár a „SzenI-íiárofr.sáfi"-hoz
Bajsj Fö-utczu 394.
KörülmelegiiO kályhával 70 koronától, fiit-lictó karaték c/clsrc»-iten beroiidctcll jój; ^ Mekxónyck 24 koronától feljebb. ^
Toljot mirdóborondotúaok, valantut a axaít> mAbi\\ vi«ó ¿püloUntuiUnk latUui.myosr.^b Arakhiui saAmUtaUiuk r«).
Álllmdó kiállitús niindcnne)nU .Mdoguiun-Kálcban.
Isefkovits Adolfé
doir.boriloti
Min\'akártW, Rgysáitér F.tasitáss»!
I kWsoalTA ftüf»«» A<:
llváaatfa ii^yeu ós Lémieatm
Különféle szakmabeli szerszámok és szers zám ¡épek.
Traiismisszió-tcagolytk Szivattyúk,
üAdognsmcstcr, f.pec/inlista , lürdrtkádultbriii. Pudoncaty Ei\'*«ó*art-kílrai
VMÓUro nUnvótlol, Arjegyiíkek inyycn és liérnienlve.^
^ ^ Nv
a eick részei: szijkorongok, ctapágyak stl».
Öntött- vagy kovácivas C30" vekkel és tömlőkkel is.
Ktalomjáratok Vaatartélyok,
és alkatrészeik, küiOoíélo különféle nagysigban.
Lokomobilok
hengorszékek/
Lánoiokj
vashorgonyok, felhúzó csigik, különböző emelőgépek.
egyéb gőzgépek rok, gőzJ méretű
vagy rootoro én minden kémények.
őzkasánok res-
Rúelvassik
vaslemezek, sodronyok stb.
Vasgerendák,
falkötővasak, állvány, kapcsok, habarcs- és tégla-felvonók.
Vasulieinek,
ipar* és mezei vasutak-hoz, forditó korongok, kocsik és kocti-alkat-részek, stb.
HzenkivQl a vasszskmaba vágó mindenféle ctlkkek újonnan vagy haaxnált ~ kilátó jó karkai^ a legolcsóbb számítás mellett kaphatók
0 M S8 A. Mb o*ég fiékteiepében Budapest, V(| Váozi-ut 16—18. szám,
i r.
NEMI BETEGEKNEK
a ..Tíópesord Útmutató1\' cz. kOnyr, roolr ol(l».on a titkon b*tc|ra<)?»k_rx> v&tiat-k»ió D.lnc\'ou twlllraltt u rY^J^k-irlú.
i.i.\'»lot Utíalninz. Sx -rzJjo Dr. A X. or«.ij .t jiiiO,
O A K A I
uaiirlA n
j| 1 K V a j. o;*f.s.; ;uia, iwc V. >. Juvvot biiVln«V tjl\'o»<>u intr^o *irl
ii *i?>rttékban ku:ii tn»j. A. kúnyr uír nr k.«>l.\'il.»u J.lont nu>e tok vrri lifl-
.ív.i: ÍÜ «niiflt foitóia SO fülar
bóli0,7 k.últ\'<»udu. <tri*.i
ÍDr. 1 SJ 1 I Jj Öntla|36st, VI., Andrá8sy-ut 24.
KI l.ol a MunVa az.-rzjjo uauil-, b6r- (-« Tjngy-Jii azcrvl btl«()lm*k nipp^tn londfl d. e.
BJ iO—l-le 4a «.ti> 7-tMf.
Teljesen ingyen, niíRűen í,zeíés nélkül
mindenki, Li nálnni egy valódi amerikai
Nickel-ankex^-lófőórat
aatlmagnettkua — az oldalt álló rajz szorint megrendel, ineyon kap ejr^- örökké fehéren marad-\' valódi silberin púnczél-Iánczot biztonsági gyűrűvel és az órához való bőrtokot.
Az anltoiagnellkiis nlckel-íntor-Wlióra,
mely »tip, (cliér, ulátuoll, •mall-uiaíV papírlap) va:i «lIAlva i-» folti
\'^ppal (oetn i»ak C(fUXi( CO óriban
lliuzaii\'lú, kOl^nOi a)t«nlU6 k*pe»«e/o pontoii jirAv. ir.iatt a lojkedvellrbb 4. a teajobb Ittrzft *trap«-4ra: kQiOnCtcn aJ4nlhal6 a had^r.-^bali li»zí » raV., TAtull ti<*l»V. ctondío^ji, pfiir. g alkaluiazoltak, vaiuti kalauzok. (vp<-azek cv tr.ina-arok ríu6ic, kik <gy crC», íiiCKbtfhaló «Uapa-órit akarónk ti ct<>n 6>a a lánczcznl f» bórtokkal cCTOIt og-yankt\'it 0 kor., 3 «lrb wétolón«t da-ruhonkiot 0 kor. Az <Jra poutri IAtAíi4rt .*• *tí JÜiIU.t vállalok. Nem (ctszí* vt\'tn kúíervlcjn, a pínzl TiitzakOMOoi. SzílsOldO» ulánvoí !«• !-Ull az eltS ameiiktl ¿tngyár vaz4ik4pvUel«l« illat
Rabinovíoz J. H.
Wien, VJX, Llndenge.»»« ajH.
Az ouUik ce. ktr. illamlIioU!»«\'.« etyeialot rek «rillliíja.
Byenfsok gy«sm(ű»rSsajös
tSű!\'
köszöni ismét vissz»nyort egészsígét a hires
«gyomor-- 4a umóoztőpornak a legrövidebb idő al \'
Ü S3 «L? QUP H3 usyraint: gyomorcatarust
m

őporitnk, a mríy — amit számoo clismírő levél 1» bizonyít — a legrövidebb idő alatt kigyógyít mindonfólo, c5t Idillt gyomorbajt is,
, pyomoríájást, gyomorégést, fölösleges gyoinorsavat. felbuffőgést.
vafa
rossz szájízl. rosu emésztést, hányingert, étvágytalanjából, valamint tntndon it ro«jz gyomortői származó fojfáj/^t is —- E(
ÜQy dobor. úrn ü horonn.i
/l legkellemesebb hashajtó a Lukáoa-féle „Coooarln-lobtlacBok", mert görcsöket nem idéznek elő, ható:uk pedig biztos. At\'a í dohaxtiah GO ílllór. Szétküldés! főraktári Lukács Zsigmond gyógyszertára, Újvidék* — Budapesti fóraklftr: Török Júx\'.ia? ejyó|gf;sz«ptái«»a
KyetaaaUt a UUjdonoi .»UúUjitsrJíntő YáSklat" kőrforgógépia. (CtéflulaJdojioat Síékoly Viktor.)
Vasárnap, junius 28.
Ipartestületi közgyűléshez!
A nagykanizsai ipartestület ma délután 2 órakor rendkívüli közgyűlést tart, a kiadott meghívó szerint.
Tárgy: Az ipartestületi beteg-scgélyző pénztár részére kölcsön megadást», a meghívó jelzi, Hogy a betegsegélyzö pénztárnak már 800 korona kölcsön adatolt, inely el is fogyott, jelzi azt is, hogy az ipartestüJetnek zöme az alkalmazottjaikat a hetegsegélyzőbe nem jelenti be, -- akik pedig bejelentik alkalmazottjaikat, tag-illetékkel hátralékban maradnak, felemjiti továbbá, hogy a pénztárnak .\'134 segéd, 155 tanonc tagja van, miéit is szükségletekre iné#> 300 korona összeget kér a betegsegélyzö.
Nem mulaszthatjuk el, hogy ez alkalommal ismételten abbeli nézetünknek kifejezést ne adjunk, t. i. hogy igazolást nyert a fenti előadottak állal azon körülmény, hogy az ipartestületi betegsegélyzö pénztár nem életképes, mert 1300 iparos-segéd közül 334 és 450 tanonc közül 155 tagja van. 334 segéd és 155 tanonc ha egész éven keresztül tag marad és ha az év végéig a járulékok teljesen befizettetnek és ha egy fél krajcár sem iratik le belőle, bevételcz-tetik 2406 frt. 5(3 kr.; megjegyezzük azonban, hogy ez kivan zárva, mert a tagok háromnegyed része kőmives, kik egy éven. át csak 2—3 hónapon keresztül dolgoznak, azonkívül számos lúgokat erő-szakkals a munkaadó beleegyezése nélkül vettek fel, ezek után a járulékok be nem hajthatók ; azonkívül a járulékok 25\'Vka vagyonlttlanság folytán behajthatatlan és egy nagy része hátralékban marad.
Ennek ellenében pedig a tisztviselők évenkínli fizetése 1450 frtra rug, a berendezésre 400 frt. költség merült fel, mely már 1850 frtot tesz ki. Tehát maradna, ha az előadott körülményt vesszük 556 fi t. 56 kr., — ezen összegből kellene: táppénzt, gyermekágysegélyeketj\' temetkezési költséget, gyógyászati és gyógyszer költséget, fürdőket, ásványvizeket, kórházi költségeket, szülésznőket, irodai költségeket fedezni; — ezt mindenki beláthatja, hogy képtelenség. iftég 1000 taggal sem tarthatja fenn magát ezen pénztár. A nagykanizsai kerületi betegsegélyzö pénztár számadását a mult évről megtekintettük és meggyőződtünk, hogy a kanizsai pénztári tagok után kórházi költség címén 1500
Nagykaulzsal Friss Újság
5
frt., táppénz cimen 4000 frt., gyógyszerekért 3000 frt., temetések után 200 frt. fizettetett ki* ezekből látható, hogy az ipur\'estületi pénztár erőlködése céltalan. Az ipartestület tekintélyes vagyona elves;:, miért is leghelyesebb volna, a betegsegélyzö pénztárnak mielőbbi megszüntetése. A megalakulás alkalmával már jeleztük, hogy az ipartestületi betegsegélyzö pénztár halva született gyermek, ezen kijelentésünket a bekövetkezett tények igazolták. A megszavazandó 300 korona nem elégséges a fennálló tartozások kifizetésére sem, ezen összeget még az ipartestület üdvösebb célokra megmentheti.
Alább közöljük az iparosok érdekében, a kerületi pénztárnak megküldött két rendbeli kereskedelemügyi miniszteri rendeletét.
I.
Kereskedelemügyi m. kir. miniszter 22886/VI1I. 03. sz. a. leirata, a nagykanizsai ipartestület 85y903. sz. a. felterjesztése tárgyában.
Az 1891. évi XIV. t.-c. nem ruházta fel az ipartestületi betegsegélyzö pénztárakat tagsági kényszerrel, hanem az ipartestületi tagoknál alkalmazott munkásoknak is megadta azt a jogot, hogy magukat valamely más elismert jellegű betegsegélyzö pénztárnál biztosítsák s így az ipartestületi belegse-gélyző pénztárnak tagsági kényszerének kimondása ellentétben állana a törvény rendelkezésével, • annál is inkább, mert a törvény szerint, mint alább kifejlve lesz, az ipartestületi pénztárakkal szemben még belépési kényszer sem áll fenn.
Mindezek után, tekintve, hogy a törvény a külömböző pénztári nemek között tagsági kényszert nem állit fel, vagyis a pénztár megválasztása a munkás és munkaadó egyetért és szabad választására van bízva, ennél fogva a városi tanács figyelmezteti a hatósága területén létező összes betegsegélyzö pénztárakat, hogy a tagszerzés tekintetében minden jogtalan és káros versengéstől tartózkodjanak, mert ily esetekben az 1891. évi XIV. t.-c. 79.§-át a legszigorúbban fogja alkalmazni.
II.
A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 29630/VIII. 03. sz. a leirata, a nagykanizsai kerületi betegsegélyzö pénztár sürgönyi kérelmére a képesítéshez kötött iparos-segédek hol\'leendő biztosítása tárgyában.
v Ezen leiratot a városi tanács tudomásul, ennek alapján a nagykanizsai ker. betegsegélyzö pénztárt értesiti, hogy az ipartestületi pénztár azon újonnan munkába lépett képesítéshez kötött iparos-segédeket, kik a kerületi pénztárnál biztosítva vannak, az ipartestületi pénztárba való belépésre nem kötelezhetik.
Egyáltalában értesíttetik, hogy az 1891. évi XIV. t.-c. 33. §-a szerint a betegsegélyzö pénztárok tagsági kényszerrel nem bírnak vagyis a tagok bármely elismert jellegű pénztárba való átlépése korlátlanul ínég van engedve.
T

Mírek.

Szakácsnők bálja.
Ma délután 4 órakor kezdődik a helybeli szakácsnék Által rendezendő nyári mulatság a Zöldfa kertben. Tekintettel a rendezendő szórakoztató dolgokra, a mulatság iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Jó zenekarról gondoskodás tőrtént.
Értesítés.
A gazdasági önsegélyző szövetkezet a hétfői befizetést — miután akkor ünnep lesz — csütörtökön, azaz julius hó 2-án fogja megtartani.
Alakuló Qlés.
A nagykanizsai általános mun-kásképző egyesület vigalmi reneező bizottsága Strém Ottó vigalmi elnök vezetése nlult junius hó 26-án következőképpen alakult meg. Alelnöknek Eichner Sándor, tánezmesternek Welecz Ede, titkárnak István Károly választatott meg. A vigalmi bizottság 50 tagból áll.
8zlo észaL
Pénteken este .A bor" című népszínművet udták. Dacáru, bogy fél-helyárakkal, a színház kongott az ürességtől. Kövessyné tűzről pattant menyecske volt, precízen előadoll ének-számait megismételtették. Benedek és Makó mint mindig, ez alkalommal is jí>l játszottuk. Nagy Dezső egyike a színtársulat legtehetségesebb színészeinek, mit a „Boriban is bebizoi\\vitott. Hevessy Gusztíka kedves jelenség, I.atubár megkacagtatta a közönséget. Pesti és Károlyi, mint DurbiKié és Göre kissé tulzottuk, azonban jók voltak. Gózon a kovács szerepében inkább református lelkészhez hasonlított. Tegnap a „Bob herceg"-ct adták másodszor. Ma a „Postásfiu ós buga". Hétfőn a „Csókon szerzett vőlegény", megy.
Hirdetmény.
Folyó hó 26-án reggel 7 óra tájban a Cscngcri-utczában egy sze-génysorsu házi szolga gazdája pénzét, melyet béréből tartozik megtéríteni, egy barna erszénybe elhelyezve volt 2 drb 10 koronás bankjegy és 76 fillér pénzt elvesztett. Felkérctlk a becsületes megtaláló, bogy azt a szegény sorsú háziszol-
gának leendő kézbesítésé végett a rendőrkapitányi hivatalnál adja át.
Színházt Lapok.
A Színházi Lapok iráni napról-napra nagyobb az érdektődés, miért is a közönség kényelmi szempontjából a lap a korai reggeli óráklmn jelenik meg. A lap kapható e Inp kiadóhivatalában, a .Nagykanizsai Friss Újság* elárusítóinál és este a színháznál. A lap ára 4 fillér.
Hűtlen szolga.
Balaton Testvérek Eötvös-téri kereskedők házi szolgája megbetegedvén, Horváth János becsehelyi illetőségű legényt fogadták fel annak a teendőinek elvégzésére. Tegnap megbízták, hogy különféle árticzlk-keket szállítson a vevőkhöz és a pénzt szedje be. Mindkét megbízatásnak eleget tett, de a beszedett 20 korona 32 fillért nem szolgáltatta be, hanem azzal állt elő, hogy a pénzt elvesztette. Miután a szolga gyanús viselkedése és n fonforgó körülmények arra engedtek következtetni, hogy a szolga a pénzt elsikkasztotta, a hűtlen szolgát n rendőrségnél feljelentették.
Gondatlan suhanezok.
Tegnap már közöltük a pajkos gyermekek azon legújabb játékát, mclylycl a lovuglók lovait ijesztgetik. Tegnap ismét gyakorolták ezen éretlen szokást, melynek veszedelmes következménye lehetett volna. Egy tiszti szolga Kiskanizsán keresztül jártatni vitte gazdája lovát. A gyerkőczök dobálták a lovat, mitől az megvadult s lovasát levetette és akkor megállt, így nagyobb szerencsétlenségnek eleje vétetett. A gyermekek kilétét a rendőrség nyomozza.
Meglopta az atyját
Fiatal 18 éves suhanc került a rendőrség keze közé, a legsúlyosabb bűnnel vádolva: meglopta az anyját. Granitz István régóta baráti viszonyban volt Balázs István lakatos segéddel. Ketten főzték ki Gránit/, anyjának kifosztását is. Balázs ál-kulcsot készített, melynek segítségével Granitz anyja szckréuyét felfeszítette, egy órát, lánczot és 30 koronát ellopott. A két suhanó ot a rendőrség körözi.
A mellékletéi t felelős: Fürtű JánOS.
Házeladás.
««
Csengery utca 40. sz. ház, mely
építkezés tekintetében a modern kor követelményeinek teljesen megfelel, szép virágos udvarral, cultivult gyümölcsös kerttel jutányos áron
= EI^ADÓ. =
Bővebb felvilágosítást ad ugyanott
Mattos Ernő.
Egy irodai célokra is kiválóan alkalmas sarok
bolthelyiség
»
azonnal kiadó.
Bővebbet az Izr. hitközség titkári hivatalában.
íiarvkanlzsal Friss Ujsín
Vasárnap, junius 28.
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenycr-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
J
üzlethelyiségünket
inon. óvi duuuMxtuH íió l-én
BORONKAY KÁROLY ur átveszi és azt arra az \'időre
kiüríteni
vagyunk = kénytelenek.
Ebből kifolyólag alkalmat nyujtunk a nagyérdemű vevőközönségnek, hogy szükségletét
nálunk igen olcsón
beszerezhesse.
Kiváló tisztelettel
Fantl testvérek.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő l^ciiitl-f«*!*^ bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most ti 1 ej111áíiyosabb árak mellett bocsájtom a tisztelt vevő\' közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
JJáztetők javítását
csekély átalány összegórt elvállalja jótállás mellett
Horváth György
cscrepcs-mestcr.
Magyar-utca 25. sz.
Kiadó lakások.
Arany János-utca 2. számú újonnan épült házban 2 szép két szobás és mellékhelyiségekkel ellátott udvari lakás augusztus l-re
olcsón kiadandó.
Bővebbet Kondor Adolfnál
Maoyar-utca 2.
HIRDETE6EK
felvétetni
e lap kiadóhivatalában.
Ügyes leány
nyomdai munkára
jó fizetéssel felvétetik
Krausz és Farkasnál.



■ 4
ff. evioiyam. iöu. sr.
rragyk&oizsa, 1803, hétfő, junkifi 29.
i .
mtmmám
Egy*« szám 2 fillér
AI FRISS ÜJSAG
LXl—ULf
llll II— I.___■_■.!. ..■.._______;_____WUI
Előfizetni ára:
Halybaa hiúhoz hordva egy hóra Gü HUér. \'•\' .. Vidékre póttal küldéssel egy kúra 1 korona 20 fillér.
-HMJ-.ml rnioi
ag-ft.iuaii ^wjiii.nu— «tw
\' ,:. \' ló eq , , i Jtaá-u
t -w»*
Kiadó tulajdonosok: y
Kraust és Farkas. r*^ Sxerkoiziétiég ét kiadóhivatal: Kítuiz ás Fukai paj>lik«resks4fc*.
FiltUt siftktiiU: \' uoiva 1 mjoó.

Megjelealk naponta korán rangéi.
Nyaaurtott a .Nagykanttfii Prítt Újság* sMxződéias !
nyow «iájában.
-----.................. ■
i •>•..\'
í fi\'l\'i
unkászavar^ás Csong^rádfon.
• l. ;t

lyonütöttek egy földbirtokost.
Elég mér a politikái)«,
Kíuos, taodtlő politikai harezok után beevczetl az ország ogy nyugodalmasnak látszó öbölbe. Hogy tényleg nyugodalmas losz-o, azt ugyan nom tudják, mert még mindig sötét felhőkkel terhes az ég boltja, vihar madarak tjeroge rikácsol az idők fölött.
Pedig nincs az a politikai vívmány, jiiely folérno az ország tyyan na-pvon bátramaradt gazdaságának fellendülésével.
\'Ennek a szorencsótlcn országnak mindon tetterejét felemészti a nagy politika s mialatt a parlament szou vedélyekkel izzó lovcgőjo széjjeltörjed az egész országban és terjeszti a dilhüs politikdlás bacillusút.
Munka, munka és hatványozott Xnuuka kell önnek a népnek, moly az olcsó rap^zám és a nagy adó o két kálváriái stáció között vándorol o siralom völgyébe.
Veszekszünk, bajba kapunk amiatt hogy ki a liborális és ki a kloriká-lis s mialatt Zichy Nándor, Kossuth Ferenc, Tisza István, ós Bánflfy Dezső körül foro^r ez a mi e^ész kis világunk, megfeledkezünk mindnyájon arról amiből élünk.
Lesz-e nemzeti vívmány, nem lesz-o, nem tudom.
Do azt tudom, bogy ba uj törvé-nyokkol és minél nagyobb állami beruházásokkal nem segitenek Magyarország szegényvnépének bajain tönkre fog az még akkor is., ha a közös hadügyminiszter piros, fehér, zöld nadrágban fog járni.
A jog, törvény és igazsággal való sviudli immár elmúlt feleltünk minden hasznos, praktikus gazdasági alkotás nélkül. A nép szegényebb, mint valaha, belecsömörlött a szörnyűséges frázisokba s elkeseredett a sok „nesze semmi, fogd meg jól" miatt.
Mert jön amásikaera. Ha a hasznos és praktikus munkának szentelik, akkor üdvözöljüks hozzászegődünk. Ha pedig ezután is csak politizálni fogunk, akkofc az uj aera csak egy szolgálatot tehet a hazának :
Azt, hogy minél hamarább az is megbukik.

V \')
Agyonütött földbirtokos. --1
HornyánovWy PA1 tragóiliéj*.
Véréé tragédia, egy tekintélyes füldbirtokos megöletése tartja izgatottságban Hegyközpályi biharmc-gyoi község lakosságát s az egész környéket. Szóbeli civakodás után Hornyánszky Pál földbirtokost a kovácsa egy fokossal agyonütötte. A gyilkosság liire gyorsan repüli szét tegnap és sokféle kommentárra adott alkalmat, mert a megölt embert általánosan mogorva, nvers modorú, bizalmatlan toimészclü embernek ismerték s otthon cselédei előtt is sziaoru, retteget ulak roll.
Vad Miliily kovácsmester a gyilkos, újév óU állott a éves iparos Hornyánszky Pál szolgálalában és szorgalmas munkójávai, békés családi életével, nyugodt természetével közbecsülést szorzott magának á községben.
A gazdája, Hornyánszky Pál kedden délelőtt bent járt Nagyváradon, a vásárban, délbon hfizdrocnls s a>: egyik kocsiját kiadta a kovácsnak, hopy a kocsira uj rafot togyen.
Kzzel a munkával foglalatoskodott Vad Miuuly, ki a feloségót liivta segítségül, mikor délután tt és 4 óra között benézett gazdája műhelybe. Ilornyánszky, ott látva dolgozni a kovács feleségét is, igy mordult rá a kovácsra:
— Miért engedi maga, hogy n foleségo dolgozzék. Adok én magának férfi segítséget, ha kell.
Vad Mihály nehéz munkája közben önérzetesen vágott vissza gaz-jdájának:
[ — Igaz, ad a tekintetes nr secit-ségot, do a múltkor is a béremből vonta le, ami a napszámosnak jár*.
A zsörtölődő gazda, Hornyánszky Púi kezében egy fokos volt. Hado-názni kezdett vele, nz asszonyt kiutasította műhelyből ós káromkodott. A mogbántott kotrács bosszankodva kiáltott a gazdájára, hogy ne sértegesso őt, mert nem érdemli meg. A veszekedést még jobban elmérgesitette HornyiUíky, ii;ikor igy kiáltott a kovácsra:
Fogd be a szádat, le nyomorult koldusvezető!
Neki rohant Vad Mihálynak és mcllbclükte, majd a fokcs végével fejbefitötte. Az erős nagy ember ütéstől megszédült kissé á kovács, vérbeborult az crca. Felkapott egy kalapácsot, hogy védekezzék a gazdája tettlegessége ellen és hirtelen kikapva annak kezéből a fokost, két erős ütést mért a földbirtokos fejére. Az ütései; halálosak voltak.
Hornyáuszky Pál erős kövér ember volt, de hatvan év körüli előrehaladott kora nem biifa a nehéz
Vad Mihály a gyilkosság ulán kétségbeesve szaladt fel a községházára és személyesen jelentkezett a jegyzőnél, kinek töreő\'. hnoson bevallotta, hogy a gazdáját agyonütötte.
A gyilkosságból értesítették a bi-harpilspökii oscudőrürsöt, honnan az őrsvezető két csendőrrel metil át Hcgykbzpályibn. A nagyváradi kír. ügyészségtől Ember Géza vizsgálóbíró, dr. Nagy Géza kír. ügyész és a törvényszéki orvos .szállott ki s megejtette a borfcolást.
A gyilkost átkísérték Püspökibe s olt tartják az elönjomozat befejezé-ségóig. ./ . .
Hornyánszky Pál ki a Uiharmegyo löt vény halósági bizottságának tagja volt, a környéken nagy részvétet keltőit, . .

Munkászavargás nsonQrád-megyeban.
— Saját tudósítónktól. --
A csongrádmegyei munkásnyo-rnor veszedelmes módon terjwl.
Csongrád, Mindszent, Szegvár, .Sövényháza és ;a szomszédos kisközségek megteltek munka nélkül ödöngő alakokkal, akik egyre járták a hatóságokat és megdöbbentő kétségbeeséssel arcukon, munkát kövo teltek.
A kenyér nélkül álló omberek a minap ismét sajnálatra méltó és meggondolatlan tettre votemedtek szegedi bérlők földjén
Lhhtenborg és Vajda szegedi nagybérlők a Mindszent mellett Kvö Anyás pusztán nagyobb kiterjedésű földöt bérelnek a Pallavicini uradalomtól. Princz Jó7.s?f gazdatiszt a napokban mintegy 40 mezei munkást log.ulolt föl Mindszentről a széuakaszáláshoz 80 krajezár napszám mellett. Tegnap meg Is kezdték a munkát, de nem sokáig folytathatták, mert egyszerre ott, termett mintevy 500 főből álló mun-ktUcsoi orl ós kényszeritette éket a kaszálás abbanhagyására. Azok on-gedve az erőszaknak, nyomban el i< hagylák a pusztát. Princz erre a közeli Szegvárról hozatott munkásokat, do azokkal sem boldogult, mert a zajongó munkáscsoport hasonlóképen cselekedett. A mellett podig valósággal zsndülési jelleget öltött a munkások mozgalma.
Fenyégclozui kezdtek, majd panaszkodtak bogy ilt oz aratás ideje és még sincs aratási szerződésük.
Tönben pedig igy kiáltoztak: •- Ati.vit mondiink. bogy ha le ís kiszálják a tereiéit, de nem hordják bc a földről, mert felégetjük ütéseket, szétrepedt koponyával, íól- idekint!
roi hivatali, és Tary István főszol*; gabiró intézkedett, hogy Mindszent-: lói és Kistelekről csendőrök vonul-jauak ki a pusztára..
Alkonyat Iáján érkeztek meg a fegyveres eniberek és többszöri eré- • lyes fölszólít ás utan szétkergették ] a lázongó csoportot. ^
holtan eselt össze s pár p«rc múlva meghalt;
Princz órlesitotte eiTŐl a doros-mál, majd á mindszenti főszolgabi-
Takács Zoltán és az anyja,
— Saját tudósítónktól. —
Srogod, jun. 27.
A Csillagbörlön egyik magánzárkájában szomorú találkozása volt egy anyának a Üával. Az anya, a fia sorsa fölötti szenvedéseiben, megrogyott, összcsctt matróna; a fiu szintén a végét járja. A jól indult pálya a borzasztó megtévelye-désnél ketté törött ós bele nyílott a börtönbe, a honnan a hosszú rabságra itélt fiatal embernek t\'lig ha nyilih már a szabadságra az utju, mert - boleplántálódott a börtönök emberölő levegőjének pusztító kórja: a tuberkulóais. Takács ZolUlnt kereste föl a Csillagbörtönben az édesanyja. Takács Zoltán kiváltságára\' történt ez a találkozás, mely szomorú percével aligha fog enyliiifést szerezni n hét óvi rabságra itélt fiúnak ós az óvekio nem mért szenvedésü anyának.
Ezelőtt két héttel, amikor Takács Zoltánt idehozták, első kóréso nz volt, hogy az anyját láthassa. Az önmagával leszámolt ember kérését a börlönigazgatóság lovólben továbbította Takács Zoltán anyjához, aki nm megjelent a lia cellájában. A találkozásnál caak egy börlönőr volt jelen. Az anya és fia sző nélkül sirva borultak egymás nyakába, amikor aztán úrrá lettek az érzéseik fölött, megindult a kölcsönös kérdezősködés. Takács Zoltán vigasztalta az anyját, de nem hallgatta, hogy nem sok reménye van van már aooz, hogy valaha kiszabaduljon.
i Nom sokáig fog már miattam, szégyenkezni és szenvedni édes; anyám. Nagyot botlottam, de bor-zásztó kálváriára kerültem miatta és ugy érzem, hogy ez a kálvária már\' végét járja.
Aztái? az anya hogylétéről tudakozódott. N«mjgen kellett felelnie, a szegény Öreg asszonynak, mert; minden baja, szerencsétlensége oda van Írva az arcára. Az élet irlauda^ a legborzaS2tóbb belükkel, a szen-; vedés- barázdáival..
Mégis elmondta Takács Zoltán. anyja, hogy amióta nom hallott íe-. lőle a fia, tökéletesen letörték oda-\' haza. ugy, alio^y most is mások jó-j sága adta ossza útiköltséget, dsl visszafelé tóálr égy kiajcátja sem maradt.


RisaftkergSk spskuláoiőjö.
— Saját tuMftítóftktÓli — ^ Budapeat, juoius 27.
Két nifOOöc hírben illó, nagy üileti körrel bíró borkeroskedö nagyszabású cssláséról jántotta re a leplet napokkal ezelőtt a kőbányai vámkttandellaég, Éra«
kou át csalták ar. ellenőrző pénzügyőrökét, érzékeny károkat okoztak ts államnak, mialatt vagyonik rohamosan meggyarapodott, uj Üzleteket nyitottak, a íőráros kültelkein borpincéket állítottak fel. Most ujabban tervbe vették, hogy u vidéken is létashedek * fővárosi flzlet számúra borpincékei, ahol majd fluoin borokat oaszegyüjtik, a fővárosba hozzák és azután árusítani fojtják.
Wgyfk elbocsátott alkalmazottjuk azon« ban elámlte a yámkírendeltség előtt a nagy titkol, hogy ml az oka a két bőrkét eskedO oly gyors meggazdagodásának.
A csalás részletet ezekt
Rosenberg Adolf borkereskedő, akinek a Király-utca 31. szám alatt bot futete van, meg érékkel ezelőtt üzleti össze köttetési létesített Neugevjrt« Mihály ujpoati borkereskedővel. Promontoron hatalmáé borpincét építőitek és hírneves hegyaljai, balatonmelléki borokat raktá roztak el ideiglenesen. Prouiuntórról i
Kliutil-lttMiy diákkorából.
Magyarország uj miniszterelnöke Kliuen-HéderVáry Károly ftóf» p4 esi rúm katb. főgimnáziumban vé gezte be kOzépifkoiai tanulmányait
A kis gróf 1064-ben Iratkozott be a pécsi főgimnázium ötödik oszlá lyába s mint kiváló tobeUégü és nagy szorgalmú tanuló, mindig az első eminensek közölt foglalt helyet. Tanárai ós tailtitÓtArHál rendkívül sífrrették, mert a szó teljes értelmében derék, jó fiu volt,
A théRlIfef -rután MM*... Mfr «L A tanulást köteléU^ök^ínlM
két borkereskedő n fővárosi pincéiébon \'örömmel végezte; tanulótársaival a megvámoljJiordókhól a bort lefejtnito őszinto barátságban ólt, egvik kö-
Üv86 "" kttl5">f f • "•crol,c
• • * \' ■—••I valamennyit s a grófl koroftb fölé-
A szettléa* akutéit * hordó két len** két betilőil«, bogy téff láss* a hordó hallejét, mért tslóbart metébr iüö.hogy A tulajdonos tiinüszta bort «reszt l>0-10le, át 0 ftirásárá pitiig csak tiszta vú folyik s hordóból.
A hordóban csakugyan tinta vía volt Azonbatt a dougának a hordóban levő rószéheá egy hólyagtőmlö volt azorosm odaerősítve. a mely hólvarrot valódi boiral töltőik fflég. \' Há fckáfltl * rtuífa - karesztfll altira meg-vizsgálni a hordó tényleges tartalmát, akkor a nyíláson a borral töltött hólvag-Vtmből csakugyan ilfciit bor folyt Hét ilyen hordót foglallak lo altkor, amely tele vntt tiszta vízzel, mindegyik hordó dugójához bol&l redlg rá volt erősilvo
egy górtál felt lióljragtömlő.

borok nagy részét Kőbányára vitették át. Itt is nagy borpíncéjo volt a két kereskedőnek. Innen szaliítolülk ul azurán a finom magyar borokat a külföldre.
Egyik alkalmazottjuk nyolc nappal ez* előtt flgyelmoztetio a kőbányai kiren-deltaéget, hogy bj-igoruan ellenőrizae« a a boraeállituiányt, amit a borkereskedők kőbányai borpincéjükbe vitelnek. A kirendeltség csakugyan nagyobb figyelem-tuel kisérte őket. \'
Hat nappal ezolőtt öt asekér bor állott meg n kirendvliség előtt. Rosenberg Adolf kérte r sccinlévzt. hogy vizsgálja mej? a hordókon a hirataios pecsétet, ví/.vgAljn felfll a leiéti harcát é& azonnal utalványom ki a pesti vámnál lefizetett boradót.
— Ml aa oka, bogy olyaa nagyon
sürget ?
— Még ma délulán föl kell »dnom o hót hordó bort. Ha elkésem a fetailán-aal. óriási veszteség nármsna belőle.
A sremlést, mikor mindent rendben \' talált, mosolyogva odaszólt a borkereskedőnek :
— Én ma mégis megvizsgálom, hogy tényleg bor van-e a hordóban.
— Azt
lehet kétem — azób
nem Uhi
Rotenfrld — mért a hor.lrtkbon kóm borok vaunak. Maj én luiorn ki a dugót és eic»zlek bort a bordóból, hony a •7.eml\'«i ur meggyőződjék a bordó VíiL.li tártaidéról.
A borkereskedő felül kifúrta a dugó1 éo jó bort eresztett. A ssenilé** azonban Uotcnhvrg htileroxott tiltakozáru elionorc .1 hordö (MnlAl is kitúrta, amelyből pár pillanat R.ultn. vjg&n folyt a tij/.ti vl?.
A borkereatedő alig tudott a nagy meglcpetosiől szőhoz ju\'ni. Szemrehányást tett a szamlésxi.ek, hogy szabály-tl encs dolgot ni ív el t, mikor a hordóját kifúrta. Különben ír, mikor a hordót a promontori pincében megtöltötték, ő netu ellenőrt tu a munkásokat t azok talán c*upa boazuból töltötték telő tíml a hordót, hogy neVt a vámnál kellemetlenségei ater»z anec.
aru\'án ügyesen bedugoszoltak és ráfítöt ték a bauiia I»6lyc/röl. emely lelie^n hasonmása volt a hivatalos bélyegzőnek. A kőbányai kirendeltségnél azután a vír.zeltelt hordókra vlssxskapta a budai oldslon fizetett vámot. Kőbányai pincéjébe a viroihordőknt Urnkatia és éjnek Idején a vizet a hornókból kieresztette. Iity minden liter horon tlzennéfry fillért nvert a két borkereskedő — az állam kárára.
A vizsgálatot tliokbsn folvtftiáli. Tídtllp azt is megállapították, hogy a két borkereskedő a soroksári vámkirendelUég-eél is hasonló csalásokét vitt véghez.
MWUL\'aU_nrr»;«—umii.iiMTTCTM—
\' t; [ £ v \' \\ ,
Vuzsonyl VI\\m a tón ellen,
— Saját íudósHónktól. —
J;
^Sr.okftlla»Híl ttópes volt tegnap esle a központi demokrata körök vezetői én lagjai, lio^y ir.eyhallgaj-sák Illusztris vezérilknck. I)r. Vá-zsonyi Vilmosnak álláslcglalását a bán — a jelenlegi majjyur minUz tereínök ellen. — Vátsonyl valósággal magával ragadta hallgatóit s a midőn beszédét befejezto szflnni nem akuró taps és éljonzésben Volt résxe.»
A demokrata körök easnlán állásfoglalásukat egy revoluclóbonsxöve-geatók mog, melyben ross/uljak, ho?y ugy a «tabadelvüpárt, mint a íüggetleusé^i 48-hs párt lehetővé tette, bojjry ¿Mnjrynrorsjtilg miiilwner-elnöki stékAM olyan fórilu üljön, a ki a bécsi kaumrilhi kllldötije 9 a kinek polltlk.il kurátoré mexbi/ho-tatlun, hettuvll ér/.éso kétst-yt\'»». A párt kütklosségéi.ek tartja^ hogy tokozott ébrrsócrgol álljon réscu s mlndenkvr mondja ki azt bátran, a mit máaok gyávák olmoadaui.
nyét solia sem óreatetle.
Valamennyinek „Karcsl"-Ja Vdlts diákkori kedveü emlékeit, ttilhl horvát bán is blveö tnegőrlítte.
Kgyszertt polgári kömyerotbob lakott s igen meg volt eló^odvo az ellútrtssa. Néhai Wacbauer Károly kéményseprő-mester ás székesegyházi kai mester Tcróz-vitcpl házában volt a szállása, hol ha nagyúri fény és pompa nom is környezte, gondos figyelemben részesült és meleg sr.e-tetot vette köríU.
Hogy niilyon jó oirhékokok füaik Pééshez at tij mlnisatovelnökőt, arra fam\'lsjlgul szo^itl uy, a körülmény, bogvüaít is a pécsi kai holikus fogyni-náziamban tanitatt és vlzegáziatta-Idősobbik lia, Sándor, mint péc?i gymnAziuml tanuló, kisebbik fia Károly, mint mag,lnmnitló, e hó folyamán a harmadik osztályból lett záróvizsgát, melvrt} édesanya is városunkba «h\'kefcett.

Borzalmas nspltelet Amorl!;4ban.
Wilmlngtonbau, DelaVare államban egy négert a nép máglyán elé gotett. A borzalmas esetról a következő régieteket jelentik 5 A röb-tenetes exökucló valóságos népün-nopély köretében történt meg. A népiUlet végrehajtásánál nagyon sok asszeuy volt jelen, u mi nagyon jellemző tünet ar. amerikai uök erkölcs. felfogására.
Érdekes, liouy a^ylllamos vasoiak kiilön vonatokkal gondoakodtak a halálos ítélet végrehajtására tóduló közönség kényelmeról. (I)
Az elitéit négert WTiitenek hívták és az ítélet végrehajtásánál állatias kegyetlenséggel jártak el A tóineg \'»felrohanta a fu^hár.at ós kihozta az eiíléliet és erősy.akoskoihWtVal szemben még fegyverrel sem biru a rendőrség Whltet a nép dühe el* len megvédeni.
A llnohelő tömeg a négert min-denekelótt arra a helyre hurcolta, ahol bűnét elkövette. \\Vhiteuek tí^yáriis aá volt a büné, hogy egy Iolkész leányán kójgyilkosságot kő-vetett el.
A ^yilkt»«^ »fclflhrtén a bossznt lihegő, feldühödött tömeg1 hlrteleh máglyát rakott, ametyré & őicfcesét-len négort feldobták, aztán pedig kényszeriteitók, bogy mindaddigegjTe-ne.4eü áÜJofi, amijf a fellobogó te*, nyelvek belekaptak a ruhájába. Akkor aztán arcrafektettók, bogy a tűztenger mindenütt körülfolyja a testót. Settenetes pillanat volt az, mikor a szerencsétlen néger köte-ókéi RerószlÜlógtek és a meggyötört etnbor borzalmasan övölUe egy tatalniálmas utrrással lövetett e nagát a máglyáról én menekülni próbált. A máglyát körülálló ordító, vad lömog Azonban atou-ml megragadta a szorencséilon me* nektilót, néhányad rávetették magukat és folytonos üllegolés, rttgda*\' lás közben újra mogkötúz7e vissstft-dobták a lángokhi.
A tömeg szidalmakkal éa gúnynevekkel illette a boraadalmasart ordító négert, akinek volókig haló iajgalására pokoli »öhejiel leteltek, A rottenetos zajongás és macskazene mindaddig tartott, arnig a szerencsétlen ember szénné nom égdt a niá\'.M.ván, akkor nziáu a tömeg énekelve, rendben P/.ótosalott.
Az rsot vzomtannl oz\', mondiák, hogy. eldioz fogható kegyetlensóggol amerikai területen még nem liajtotr tak vépre linebllólotet.
MW I,\'.1~
HÍREK.
Nyári unnjpóly. A budapesti pénzíniézeii hívatalwoigák öm»»0vcl6^eai •gyesQlete saját pénztára javára 1003. évi juhos hó B-éo, (vasá\'tisp) délután 3 órakor tánccal egybekötött mfiri-űntic-,iélyt rendez a Mattoní sóslflidó kerri helyisépében, a melyre t. urat és becses c«nl.id:>t örömmel meghívia a tendezó nízottsúg. Közlekedés a kelenföldi villa-mosstal, az utolsó villamos iudulás után léi óránként, táiaaskccjival a központi városházig.
— Egy ataiony vallomAaa. Lu-cnsrói jolouiia: Inokzotos eset foglal-kor\'.r.tja most az iltoni hstósáKokat. Gyolog M>liályné szül. 2sorza Zsófia nósz^gl takosnö Ugyanit azt a feljelentést tette a kir. Qgyeazségnél, hogy férje Qyalog Mihály henteslegény húsvét tuó* todnapjáo éjjel Lúgoson, ifj Kapaciaa Gyula molnárlogény aegitségével megülte Mohillo Aliréd mészárost, azután »ifosz\'otta. a holttestét a Temesbe dobta.
• Motiilloi ál 40t)0 kotona volt, melyből férje 8\'XW koio iát tartott mep. 1000 koronát pedig a molnáriegényöe!* ado.t. R feljelenté* folytán Qyalog Mihályt íá»»bsr*nvb#n. ifj, Kapacirtát pedig
Mindenki meimyttxödhelik arról, h<^y az
„Iloiia-hajfesiá&zer
rt
MM
\'«Mtt
ibst na és faketa) a legjobb. Bwoulftlosan hat, teljecse ártalmat*« zslradéköt nem tarHŰmoi, togyacapl hassaálat atagandB.
JSgy üve^ ara í korona 20 üllér.
X kor. «0 fll. elötegea be\\t(Udá«o e j ötén bérm# /n\'e. ÍKphntó kizA-
rélag a feltalálónál IRGANG ^ÁLMÁff „SífUcj-\'-ÖldJíflljl • aUDAfgftt, IV.. Epr^tom-utc*- ll]B.
-

Lúgoson letartóztatták. Mindkettő tagadta • gyilkosság elkövetéaét. A rendőnég as
asszony részéről megjelölt helyen kot ráat rendezett a Temesben, áo a hullát rnera találták meg, bauom csupán ogy íérfl ing ós egy alsó nadrág került aló. A vizsgálat során megállapították, bogy Gyalog, Kapacinn és ez asszony téhykg együtt voltak húsvét másodnapján Mo* hilloval, akinek azóta nyoma veszett.
— KegtáTelyodeH önként«.. Egy
fővárosi tanár fiát, aki most szolgálja ar. Önkéntes! évét, Cyőrötl letartóztatták. A fiatalember bQnüa Uselmekbe bocsátko-»ott. Kgy alkalommal hadnagyának névjegye révén BMraott busz koronát egy fópincártél, legutóbb padig egy hadap-»ód őrmesternek 40 koronájáról agóló takarékpénztári könyvecaköjét hilajdoni-to*a el «« váltotta be. Itt asonban rajta veestetL A tiextviselő, akinél a pénzt föltette, minden kéuéget kizárólag felia-»erte benne a tattest Axoonal letartóztatták éa lecsuklak.
— Aa éaxakMény ereaá*a. A forró avár beálltával, a turisták óreeklődése ax északi oraságok felé irányul Magyarom »tagból la Mámosan indulnak Svéd-Dán- ós Norvégországba ¿a nagy kényelemmel berendezett kiránduló-hajók nem-aotköai közönségének bábeli nvelvzava-rtbaa a magyar oyelv is eürfin ballbató. A Nordeap aapfényea ójatakái as u»xó jeghegytdc, fókák fe viiimadarak, a cethal vudáaxat, ax éazaki táj csodás hangulatai exróvel vonzzák a turistákat. «Júliusban éa augusztusban Budapeat-r ő l ia indul néhány társssutazás ax óstaLI országokba. E kirándulásokat, a mely aa eiókoió magyar közönsíg részére teljoe ellátással «j kalauzolással van tervbe vóve, ac Államvasutak Mmotjegy-irodája rondezj, ahol az érdeklődők bővebb felniágosiUtst la nyerhetnek.
igazgatóné kalapicscsal lejbeverte, aztán kiszórták a szekrényekből a ruháit, fehérneműit éa darabokra vagdalták. A feldühödt osazony a leány haját is lerágta tővébeó, majd őmetöHók a tükröt, képeket a ami Avégből és porcellám ból való volt, végQl pedig elvitték a leány takarékpénuári könyvét, pénze« erszényét és aranyóráját. A leány megkötözve, félig eszméletlenül nézte a borzasztó pusztítást és rablást és esak akkor mert aegitsúgért kiabálni, mikor az igazgatónő megelégelte a fcülőnőt bosszúállást ós elment. Később a leány jelentést tett at etetröl a rendőrségen, amely megindította a vizsgálatot
— Aki aulyea betegaérére gyó-
gyoláat óhajt, rendelje meg a követkozó művet: Kuhno Lajos: Az uj gyúgyitó-ludomiiiy, vagy a betegségek egységéről stóló tan ós ezen alapuló gységes orvosság és sebészoti tnfltét nélküli gyógyítás. Tanácsadó óa oktatókönyv egészséges és betegek számára számos Illusztrációval. Ara fdxve 3 forint, bekötve 4 forint. Megrendelhető Szeiler Henrik utódai könyvkereskedésében Szombathely e n. Az összeg előzetes be-utalrányoaása mellett bérmentve küldetik.
— Női ffyáe«roliAk, gyászesetek alkalmával ajánljuk Horváth és
H a I á a x női gyáezrubt-készi\'ö vállalatát, Budi.pest. IV.. Váci-utca 26, Zeibáros-utca sarok, hol gyá«*ntliák 4 óra atait készülnek. Vidéki me»tr*ndtilésoél etlrgönyileg beküldendő a mellbó.*ég és alihoaaza.
Női éa urt szabók kellékeket a legelőnyösebben Spitxer és Fritz Budapest Ferenciek-tőre 4. sz. szerezhetik be.
— A lavina áldozatai. Zfiricbből táviratozzák: A xüricli főgymnázium 10 tauolóiát és két tanárát ogy a piori völgybe reodeielt kiránduláson eltemette a lavina, Két tanuló megmenekült, 4 mog^ebaaüit és hoten baláiukat lottók.
A
jr 0 8, ÜDE
fs a?(p let a a női arcz, ha zt a*Ur. DUD Al-féio
IŰYÖNGYVIRÁG-CaÉMMEL
Jpoljuk, gondozzuk. Próba tégoly 70 lill Najy tégely l.áü kor. KaplntóDpcslcu
Város! jyéjfJWrtérfcJii,
L
K!fy6.ul«*a Aa VmiI-x ««k.4

Kézimunka-yerseny.
Teljesen kiszoritozoll leps2tVtségc-sobb gyönyörű szép 100 dib. előnyomott kézimunkát Ü írtért, u. m.: 1 igen azéo asiUlfutó, l igen szép milieu, 8 igen szép tálca kendő, 1 gsmitura azokrényeaik 4 darabból álló, 1 garnitúra nioídokészlnt.teritő, | 7 drb. álló, 1 remek s*ép Pointiss futó ruilienvel és még 79 darab kü-lönfélo eiőnyomatott tárijy a log-szebb és lejv\'jabb mintákkal. Az anyag finom dvnaszt-szatünból való. Utánvétellel szállit.j
EiÖnyomda intézőt
Bx^aibathely.
• REGÉNY. ;
TártMlaliüi küzdelem
Kr«JtU Uwtiiy. iej*nf. Irta II.OftVAl Ht\'GO NWW J04 fcofcrtra
—» Hazudik ax te.
— Miért hazudnáuak?
— Vesztemre törnek. A Kízorrü ellensgem, amióta nővéremet neul akartam hozzdkényszerltoiiL
— Igaz, azóta ellenséged vagyok* do ne azért, mert aa a fehérnép nem lett az én különcöm, honom mert akVor kijelehtctted, hogy * butid** ból senkihez sem adod. Az csak tisztességes ember felesége lehet.
— Igaz, mert tisztseséges, becsületes leány volt.J
Az eiuök megszólalt:
— Te tehií a testvéreidet nem tartod tisztességes etnberekuek?
A vádlott vállat vont. \'
—- Felelj kérdésemre.
— Ugyan ! Minek ezt fenyegetni.
— De feszegetem 1
— Hát ha kíváncsi vagy rá, Intézz kérdést a rendőrséghez ésbün-totóbirosághoz.
— A te borátaldhoz. ,
— Nekom Is annyira barátaim, mint noked.
— Ki járt akkor éjjel a lakásodon ?
— Hézorra és Galaad Pista.
— Hát utánuk? 8
— Sonki,
— Kinél volt a lakás kötm?
— Nálam.
— .Senkinek sem adtad oda, hogy azok eltávoztak?
— Senkinek,
— Nem is mehetett a szerint a
lakásba senki?
— Senki.
— Mégis, hogy került a lakásban maradt kés a pincébe ?
— Jv/.t nem tudom.
(Kotvt. köv.)\'__
Okmán^Bzorzö vállalat.
,.E«kotóni Uoyvlvöaén" niiltde»» féle okmányt meg»zcrer. Kort\'sztülvlrr. 4< elvá\'lalja hizaasáij-1 fllaj^o»záo=li\'» , kat, uóvtaagyarokítást, mmdentajta 1 tiszti ¿t katonai Cőyek»t utUvál «f 1 külömbüző •itgortőlyelr moft-sr.orzéaét j jOguiiircíOMi stfgolyoíel. Amerikai és tytb külföldi uiégbixAsokat Jeboityoln H>. Ügyvivő: Mvrgitay ZoUin. Ili-nta\'a: Budapest, t»-*Héüct-körut 9 a Now-York-palotáin u. Satojjé-.^oknok ingyen áll rendelkezésre a alat. Telob.n 03-0».
Eridig még nom létezotit Párattan o maga ticmóbenl
— A mogCB&lt asaxony boastuja.
Nem mindennapi történetről ad bírt bukaresti levelezőnk. E szerint Faun gimnáziumi igazgató fe\'olcaégo rájfcit, bogy férjo megcsalja cgv leánynyal, araire^az asszony bosszul forralt. A minap oste «(•y ur társaságában meglátogatta a leányt. A rendégek rávetoiték magukat a ftvamitlan leányra, m\'cVőiötték. ar
.w. - - -rr- ............r
LSuüudr kóii^cft
Cosiiiaíiea\'íi par exosüence
créme
mQhitéx^t vellalntn,
m«tr h»i»t •t«fénri«r#u aktdimt.il m*lMtr«HM
aliVo\'t *» «/¿íjuk « o«nk<>t.>n«t|;iík »t!t«lm»* nyu
(»»fia mn.vtiit n).<nVák olfiö t<*.t«rié KHOk • n. «. kt:4o«ff b. pártfu*á>it, m«it
Mki>lin»t ny«jt u tlnr,f»«U ma*ín»k««k p*lfá)uk (olymUnii* JA munVtírt vitlalanX,
birwoly ro:u (én)kfp utin u ti»k intuJio utao-fit«lé( nélkül
lb .IS kiválö tulajdonsát által tnaik kJ: ft! «laka-oréme nem aairosH, *é-
, ^ mi ket nom tartalmas. aUcatréstel vamirtk mo|vii»gálva és ajánlva, «uiul!\' és feltétlenül ártalmatlan.
I **t»ly a kor., Ip-M»a i*hIt \\ >t*r ■»*>
Sta\'.najrya&s^i kr4»araJ«oh »ayy na-
yy«tA.0k pRpUKeratUI anatt S kor.
Élataagyonr" p aV r. t a I l-f* ■ Iminy
l-nvlrkar-jtto: agyútt.....O n
iaotna«rakan oUjfaata^ny .... 10 n Vldiki mctrcuJ«!*»«* uláoTvUtl ralndtn kíp utáa l koiona ciir,«.toU«l díj Hi«i»bJí.
Műterem i
Alaiska-puder u ^nak oda,
■ ■ i i m _u rózsás szint ad,
féraakat nom t*ft*i»»».t, Mm liiik.t4« Utmo\'jlhvt,
eUH&aiaa tap*« ti f*r»x,nut ártalaaUM.» I<y d.t« falUr, tért», »«»y ilr,» pudu i Ur
f. • n*-"»» i*un>uuM. aeaxaf
\' V®*, XItrl9- ~ f«rau/ i TérSk
JT mrf ly^rrUr«. Ktráty-nl » 12 A« Andrány-ut 90
«utfape.t, RoUontii.lor uto*. 4S ^W^WWWWW^.
Sertés-por.
Óv- és gyóryasar aertéteknék.
A legmolegchbcn ajánljuk e porokat, melyek kiszámíthatatlan károktól óviák meg a sertés tulajdonosokat A meleg idők boáltával, do egyébkor ís, ha valamely betegség mutatkozik, nlndea sortéauek cgv por adandó, mrfy áx\' évre felesleReető tasx minden efvéb gyógy szert. Sertíscknek 1 adág i kr.é.mnlseznak a kt.
Sertás-por. faiHitö tíOt„roasz ffoésxtés és ¿tvágybiánynil 1 adae 8-azorra adandó. Ara 10 kr. Kapható
mm ILLÉS crwsisfflrtóffl
• X AOADXAST.
Hallatlan II I
4 pár ozipö j
ÖS csak 2 frt 50 kr.;
olcíö árért lesznek a nagy mennyiségben mkBxnlt bevásárlás miatt eladva Egy pát férfié» e^y pár női barna, s»tlrkc vagy fekete \' fuzog czipő erősan szecolt talppal, legújabb alak, továbbá agy pár férd éa egy pár női divatos ciipó ZAÍnórxatta. Mind p \' négy pár 8 forint 50 kraJosAis Megrendelésnél elegendő a Ub boaaxa.
Szétküldés utánvét mellett
Sohuh-Expoft F. Windlioh
KvAkan A|X. aaám. t" ( Csere megeugodve, a meg nem felelőárt
pénz is vitsta.
TITÜCIS
, Vt>*if**»e*k »n*n t»f>bb
"TDIÁC" »J*i>»>b st«n bteto» .. ! niAo íT^ii\'. wwt u t-1
. , naplbtíocíVM.waií-iMÍufy
» tí-rf, >\'\\i.t nti ft-í jV >ol»1 {TCik«;«»íu klryt-
My*»lwii 1« Nulix jyojrulf.t irmfi
li«tiok i llnrtoiilau f»M.lw-.««, ■t>.ú«Jto«m Ckvi, Krtdaáfwik 1 Irt SS kr.. »iknckl éri 70 Ur. fcckoUv.o »tkii lírmif\'nuo kUMi vi^ordoti uuu:«i i.\'AVV i,i<jgytxartéra tU>*.t«ut-lntr«t>, Ub-utcxa I. uim. Tü«>1»íI»j bUU»it»*. M«at»ltl4 f«-A«nd&k, n£Xt.«k i< (»rttakaak kü. Ion krért u4m!lt*tnxk.
mmib FEBENCZ
rízáru.Byára
Budapest, VII,, Csánjfi-utcza 9,
To\'.afop. - AJlHUatott 1B90. - Talofl»»
•<4»iit kifcj.lstnUn u«rk*4«(B tetó- éi körfoijó ber«*tv-.tt7xiVnt, bor» 4< savókat. •(•««• •tulnmTct\' átlagoló a*4nk6n*a-
facaXauAot, nii ilca/eJo atirkttnin iiomot.so .,««.!Cvxt. í^nT»i^4ru •vr(im«r6<k4«x<lUktl r» ttyiik.nl, Én.r«l«)*4vnkat, rtttnirt a p\'.oozo-tAu.t.s.ft\'liio; csu:xs<>aianaé faiiiot nWal^at-.Aazoko:, ltcr«t ko^aUui ic^aa./tfkit »tb., »})•
»jiinUo :.i.n44.i.fvil» .\\rlcCT*4k*t klváuatin totiyoa AaT.Annía\'.Vo * ktuaíts.
\'le.
Legjobb és légmegbizlintóbb szer a QCRLE-félo
hintőpor
in 70 flUér.
iy*rua Mártt 4é MifUluii K.^b.W a kAaiUteAli
Gerle Jenő
gyógyszerész, Sveged«

F3raktr:
Kői, úri divat. köWlt. ** rövtdáruk dus
raiulár.ii a „í\'opv^ylioz".
Alapíttatott Í344. budapoat.
kerület, Koronanerczog-utcza 6. sz.
b—waaaa a—> mrrt AW li«l at: imi.u......t
IV„ Kálvin-tér 5, * mm™.
Hölgyök, urak, leáoy- éa üugyomekrx részére fQrdÖ-
K.................
rob
kalapot és czipőt ajánl a legolcsóbb árak mellett
Kerékpároz6-ing ís Jurista-lne
tprlaU-.
aclyouiböl. aaövotböl éa szaténból, * öv. nyaklceudS áa
c"
V} »



Eováfs Béla
\' kocsigyártó.
ííaktéroe tan különféle eleffáus lux«» kocáit, valamint mimlenféla uj és hasi-B&lt Ucsikat alfa/fts árak mallatt -Uitiovu o t/aVba vico javítások elfogad-Ulnak. - XCépca árjag-yaékok tngryen él bé>»»oat»o küldetne!;.
Budapest, V., Lipót-Korat 4.
(Bejárat a Holláu-utczábau.)
„Suuld Iubdacsoké<
pgaasssatSSaÉgEagi
Tövünk
i 49 Nőknek
«iHxiittilít» isfur <• UMt r»iTixJt ui»pw k»rioak«ad«a*. uálkfll a liHbi»t*i«bb (Tért-
t MUMk •
1.8
trr dob«« t&> uíj»c w/untoméi »• p«ut«i i»«»»áJ»U uU*JU».«J a kocán«. VUétn I k«m »um<<*. b.kajdé» iiif uU.it«!
dukjéun ktéfe T»TÜK4 k(MiÍBjfi rounktltii, po4*(iÍj » *iita Injot\'k a
Sapol-köszvéuy-kenóosdt
«♦«ryiryoii Hankaklüréi t(4uit|« Imb
| F<r«i<UI bUio» laUn u«( ii<«um nuaiaUku.
k*<«k eU*u. i«cicir<it)bti> BY\'-rr\'Vj* • I tfc)BUMM|llill, ni ií&tviut. kMMiktwl-
I fájd »lm» i, bát/ájut, dM«Uái»il, ri*owi , lé»-1 «> r>»,M»fin»lit, nlrifjtj MflUlinaUl, U.ia-kidi»«. «1 vniufujpndétt, h»JIIU.4l*0«JJ ««■ f kii éi buk*!. » fJf»U»t ¿a K,UJ.»I Ara S kor. Kgj d»bo« Ud«i«i.Kl„ A. rr°-BBOrtUiUt* labdaoi a korom*. 40 ailOr.
K»pb»ti » (4- ti uélkuldéii i»VUr: (l*tr*r KlrUy* ryAryUrbui UndapMtia V., Ktu«b«l-Ur—Muokk.l u. !/JT. II. \' M.JTéaJ.Ui.tJ ulánrél tkfy » f.m iMitfM t«kaid«i« lUfUítt Cs.r 4« »tor kálaajrUaUcasat s
SxáoUlBB kitüntetés és eUsmerés: 1900. Páris „Grand Prix".
WEGMANN-rendszerü malomépitő iroda^
Jakab István mérnök
Budapest, II. ker., HorváNutcxa 23.
Hengerszékgyár Zürichben.
inind.ii tiji-». SxAIUtu** lojojitb \'/«kot darilA ¿omblnAtt lak Juik éJ dercék kMt!é«<n*l
nélkWíIb.UUiO««. orr bi.rioir. 1» nn»io •>*■> imi»> ..,
iu> dar Akb él 1. klforAitaJan Uh ér él .Utókép*. tiiU lts*t«k«t örti-n»ii korvét mw b*q> Omidlék. H«n<irforé« kt ru »*»*». él« "Mim nom koU; kot4»l a h»nt»ibon • «mUU mtx? Itiiil ki. ll«a|ir«taVkcl kJr.W, .U «ryktorüiltott Alható drldU otJArA.t
«T^jiorUttU/ b.«.ut|ik BodipMt. n.. itoo»•!,... .5. M-
M M éilakUdik la *y •» otmataUit nyen »>. n m»|*kkjű hoiott duikbtl 1» írtéit pribit
réfitfcrlcek.
T.rr.kk.l él k*;t.Ar<r»<A.«kk*l .«oljrAlmnk, uj borondocéiokot »»r4U«l»»>-------\' " ■ \'■ ~
é< AUtaktUsokat — Arlapok lnjnr»i«.

vörös flummival elismeri lorjjobb cs legolcsóbb.
Szálú r-
1.
a.
4.
4.50
frt 1.75. :.50 3.— 3.50 Vörös guiüTui hct<5t -.75 1.— 1.20 1.50 1.76
Kapható kizárólagosan:
BUOAPSSfIT,
-nél
IV., Miizoum körűi I0|F.
Tennis rakcek és labdák. - -ff-rr-».-■
junlun 2li.
PöloskáS«
nmBiggaBBBBW o
¿8 azok petéit csupín a kitűnő OsszotélclU
KDRYÍ1S poloska-lioklüiá^a)
lőhet végleg kipusztítani. KORYOB nom mar, nam piszkít, noiu hagy foltot mnga uliu sc:n bútoron, som fohér-n-\'^tó. tapélin 6tb. Tűrhető azaxa-iél fogva mindenütt szívesen haizucdjúk. I Logoloaóbb I
110. a .ti éCétlt«! 4 kor. IV« iiLnv.«ci»tt*l 1 kor. Vilit. . a , |mba0r«(. . SOfll.
Kos rovarirtó por
szóró dobosokban avAb, csótány, \'< hangya, légy, bolhn, ugy mint minden koíivíinfércg kiirtSsira a legbiztosabb! 1 tiíjy i-\'ohoi Bt* 1 Uor., t kit^p tíohwtco tll., 1 kU doUi 30 rutér. - Etvoüati kssitU;«:
PeIro?i!s Siklós drogoista,
IV., Bécai-utczis 2. ez.

lOBfv. niír \'!osr*Av«kr« vonat.
a a m
^ > IlS
Hasknoa tanéott ^r-
NEMI BETEGEKNEK
• Utaautalé\'- u.
Wf vldaMa a tltko» 1 >\'.oj
_____
t. Oicnir Dr, O jí K A 1 omé4»i bilU r»>MUJi!U » I kéiivit kArkiook UljoMu üirvoM «Art WiUkkMt VOJH int( K kónyv tiUTi | kuaUiliwi Jékoul mrc ci«r tuW »4
KOahiti <no.\\k rr^^\'i\'Át. I\'o/Wt« kO ftilér bWjrojr kaidcntfi}. Ciúai
Dr. A II A* f
Budapest, VI., Andrássy-ut 24.
Iiol a oajok» timéj* almi., t>6r- ¿1 liajy- _ nmrri bil«c»kn»k u»j>onU naOtl d. o. ítf
to— t-é* r - a
KliHus-Gréme
(Orv. rédt\'0, ii lAjo «tillltii«.« ragy M»ny i «loif.1 kltni.i\'tr* — »•Plé. »éjfolt, br,-» kitnii«, vdriauéa aUtiilor «»un, b\\>r dnomltó, MéfUA, • itaciokkt i\'.uuitja.
<1$ téfih I korom, títjelj 2 korona
yan «0 011. Mtrluo-pudor 1 koroua.
[l,Apostol"-gyósyszertár
DuiSapost, Jóxoef-kArut 64.
[68

Dadogást
lutudea bassódütbát alkoresou gyóg;ylt
SOLT LAJOS
ayésTtaDfolyama
V.f Báthory-utcza ÜO.
FolvCtil naponta ta-i-ljr, inoly ti\'.rétd a Ktlnldot tiofolyaiDta 11 irveny««.
Veszély nélkdli
PLÜIO-spiriíusz főző,
Ii*bíly0fh»t6 két Iknrn. imty<n fóxiU vl «ati\'.l Ulat. Ara 14 koroui, klmoh 2 Uor. él 1 kor. UO fillér. — Kapható:
eiiroeil J.
M
Budapest, VI., O-utoza IB.
Vendéglősök
f
Van szerencsém a t. v#Wté|lős urak figyelmét — a lrl?.e!gfl idényre tekintettel -1- 48-a« • Or«ax(vattyulmra fel-birn\', Szimos kiéUiUson ki« tüntetve I Igen jól mOkődOk, ciéltzerQtk és Olcsék.

^ Arak 24,28 és 3C korost.
Watterich Arnold
Oudapist,
vn., Dohiny uteaa b. as.
n ; ss.
4 l ? S
? • cn
? c W)
u <V O
2>
K5 - co » t —i
grl^ = i
r| 5» ^
ÜSS N «2,
ff 4 si:
f i|
6 I II
Szivaltyuk,
OnlOllvavciöíCk, ^
Í;&xcsOvek, orrcsOtck.
VílS,
lemezek, jömbvasnk.
Vasgerendák| Lánczokf
éllvinykspcsok, vasmacíkik.
fslkötő vasak, csifRfHronók,
tétla- s vukoh<tfelvonók- eiuelöfépok. ?
Vaskariáiyoki RSalomj.Vafok
vaskémények, minden méretben.
vagy azok alkatrészei, heugerszékek.
Vaeuti sínek, LokomobiEok, Tra.isífnissilí-lünjel/el^
gőzgépek, *zijkorekek,
gOzkaianok, nupág^ak,
líőr.molnroS^ ftlggőgyamok.
gőzdaruk. íaligyunok.
{Ornilya-sinok, fordi\'.ó korongok, örkoesik és oesi va&részek.
Szerszámok és szerszám-gépek minden szakmához.
Továbbá minden egyéb a vassiakmába vAgó ezikkeket uj, valamint haaenált d« kitűnő állapotban igen előnyös és raindan versenyt fölülmúló Arakon
ajánl raktárából
SG^LESIIUGEfó ALAJOS
Budapest, V., VAozi-uft 30. fíéfc: VII., Kcrepesi-ut 88.

Ruhamosásra a lepöh kékiídszer
MindonQ« knpható.
HOCHSINGER TESTVÉREK
BndapBzojn-Bózscen, est 85.SHám.
Nyotmatot a tulajdona „Hirlaptcrjentó Válla!»\'." tCrforjójérón. (Czé^u\'.ajdouos: Székoly Viktor.)
Hétfő, junius 29.
árosult a ébe a kilin-panaszkodva
Egyrffl-másról.
Jó lét, kényelem és gond nélküli élet képezi az ember leghőbb vágyát, ez képezi törekvéseinek célját. Senki sem ütközik meg ezen. A modern életnek, a társadalomnak megvannak a maga követelményei, az emberiség fejlődésével növekednek szükségletei. Éfcen szükségletek kielégítéséért küzd az egész társadalom, nem nézve eszközt, — csak céljához juthasson. A nép minden rétege harcot vív a megélhetés kérdésével, küzd a létért. A küzdelemben legtöbben vagy anyagilag vagy erkölcsileg elbuknak. Ez a küzdelem magyarázza meg azon sok betörés, zsebmetszés és tolvajlás inditó okát, melylyel városujk egy darab óta nem szüköll®ik. Rendőrségünknél egy másiknak adja eset, keservesen az at ért megkárosodásról. Van eset, hogy csupán bünügyben egy nap 6—7 panasz, feljelentés érkezik a rendőrséghez, mely ennek következtében a szó szoros értelmében agyon van halmozva munkával. Kevés számú Tcndőrtiftztviselőink igy el vannak vonva a tulajdon-képeni hivatásuktól: a közrendészettől. Pedig nagyon nagy szükség lenne sokat, nagyon sokat foglalkozni a közrendészettel. Mert városunkban borzasztó állapotok vannak ezen a téren, amit a rendőrség kevés létszáma miatt, megváltoztatni nem képes.
Az utca hemzseg a kétes egzistenciáju nőktől, tolakodó viseletük miatt, a késő estéli órákban az utcán már járni sem lehet.
Előbb-utóbb Augeás istállójává lesz városunk, annyi lesz benne a szemét. A kereskedők, különösen a Fő-uton, mindenféle szemetet szórnak az utcára.
A legjártabb utcákon,- még az iskolák közvetlen szomszédságában is, nyers borszállító telepek vannak.
A kóbor ebek falka számra járnak a város utcán, rettegésben tartva a járó-kelő közönséget.
Szóval, ezek az állapotok megszüntetendőklennének, mely csak ugy sikerülhet, ha a rendőrség létszámát, meg a fizetését is emeljük. Az utolsó perc itt van már, hogy a városi tisztviselők fizetése rendeztessék. Egészen természetesnek találjuk azt a kívánságot, hogy a városi tisztviselők oly illetményekkel látassanak ei, mint
az állami és vármegyei tisztviselők. Az állam és vármegye már az előmunkálatokat ez érdemben megtette és azok városunkban is folynak. A tervezet, melyet a bizottság majd minden.nap tárgyal, azt hisszük, most már rövid idő alatt meg fog születni. Azonban mit hoz, az a jövő titka. MeA«tó
Nagykanizsai Friss OJság
Igy aztán az egész magyar társadalomban kifejlődik a hazai iparcikkek vásárlásának kedve és mindenki kötelességének fogja tartani, hogy mellőzve a külföld készítményeit.
Bár minél előbb következnék be ez az oly régóta várt idő !
é
?%Hlrek.
1A/ -
Horvát Izgatók Muraközbon.
Mult napok egyik éjjel Csáktornyán a Főtéren nz éjjeliőrség egy gyanús alakot szólitott fel az igazolásra, ki azután Polanec Fülöp varazsdi lakósnak nevezte meg magát. Erre az őrség bazamcnetclre szólította, mit a nevezett meg is igért. Azonban éjfél után 1 órakor ismét találkozott vele nz őrség s ekkor arról tudakozódott, bogv hány éjjeliőr van Csáktornyának, merre szoktak azok járni sitiikor szokták őket ellen őrizni. Ekkor aztán letartóztatták s másnap átadták a csendőrségnek. A csendőrségnél bucsldincai (t lorvátor szág) tartózkodásának s kisszabakaí születésűnek vallotta magát. Mivel igy valóban nem lehet tudni nz igajzi tartózkodási helyét, továbbra is \\Wgva tartották. — 10-én éjjel pedf« a Hcncsey-féle vendéglőben volt Tégy horvát ember, ki ott egy dráváaicntmihályi emberrel ült össze s arról beszélt, hogy milyen jó most Horvátországban, ott nem parancsol senki. Azután arra kérte a dráva-szcntmihályi embert, hogy vezesse őt olyan helyre, hol több muraközi is lesz, a hol Ő a horvátországi eseményekről szeretne beszélni. Kérdezősködött továbbá, bogy itt milyen véleménynyel vannak a horvátországi eseményekről. A mihovlániembcrnzon-bnn értesítette a csendőrséget a hallottakról, mire Va 12 órakoraz idegent letartóztatták. Vnllntáskor fiumei szüle-tésil s zágrábbi borkereskedőnek Adta ki magát. Reggel azonban mindent tagadott s azt mondta, hogy részeg volt, nem tudta mit beszélt s mit tett.
Verekedő testvér.
a
Takács Gcrócs Lajos orosztonyi lakós örökös czivódásban élt öcscsé-vel Takács Gerócs Józseffel, kinek uton-utfélen kárt csinált s kit minden áron ki akart túrni az atyai örökségből. Január 10 én is az örökség miatt hevesen összetűztek egymással, mikor is a hirtelen természetű Lajos egy keze ügyébe eső bottal ugy ütötte jobb felső karon a nálánál sokkal gyengébb Józsefet, bogy azon az orw>si látlelet szerint 45 napig gyógyuló súlyos testi sértést okozott. Ezért ítélte cl szombaton a kir. törvényszék 0 hónapi fogházra. Vádlott az Ítéletet meg-fölebbeztc.
Brutális férj.
Féró Márton balaton-györüki lakós jómódú gazdaember volt, ki szorgalmával 10 más embert felülmúlt. Azonban a mult év folyamán ugy neki adta magát az ivásnak és pazarlásnak, bogy a vagyon napról-napra fogyni látszott. Felesége dorgálni kezdte s minden igyekezetével azon volt, hogy a jó útra térítse, mit Fáró Márton azzal hálált meg,
- . ■ - /. Magyar védőegyesület.
Végre tehát annyi huza-vona, oly cikkezés, értekezés, szónoklat után ráfanyalodtak arra, hogy megalakítsák a Magyar védő-egyesületet. Ennek főtörek-vése cs egyedüli célja : társadalmi akció utján megvédeni a magyar ipartermékek vásárlását az idegénekkel szemben. Arra akarják birni a magyar közönséget, hogy kizárólag honi iparterméket vegyen ; olyan cikkeket, melyek a külföldiekkel megállják a versenyt, ugy minőség, mint olcsóság tekintetében is.
Általánosan ösmert neves és igazán hazafias egyének állanak ennek az akciónak az élen ; már pusztán a nevök is garancia arra, hogy a legkomolyabban lógnak agitálni a hazai iparcikkek kelendősége és terjesztése érdekében; önzetlen buzgóságot, erélyes közbenjárást tanúsítanak majd az általuk felkarolt ügy körül. Az iparpártolás megkezdett munkáját nem fogják fél uton abbanhagyni, mint eddig történt, hanem a kezdet nehézségein kemény akarattal, a hazafiság jegyében, keresztül küzdik magukat és lerombolják az uton-utfélen felmerülő akadályokat. Nem fognak csüggedni, kétségbeesni, ha eleinte közönynyel, csökönösséggel és idegenkedéssel találkoznak; a nemes akció vezetőit ez nem fogja elrémíteni, megfélemlíteni törekvéseinek erélyes megvalósításában.
Reméljük, hogy a Magyar védőegyesületnck sikerülni fog legállhatatosabb, legelszántabb munkája révén, tömegesen, híveket toborozni táborába. Ha ennek az akciónak a közönség, a társadalom csak kisebb részét is lehet egyelőre megnyerni : akkor nem fog elmaradni a kivánt eredmény. A közönségnek az a része, mely eddig konokul ragaszkodik a külföldi iparcikkek vásárlásához, azután szinte önkéntelenül, lassacskán bár, de biztosan fog azokhoz csatlakozni, kik a honi ipart nem csak szép cikkekkel, hatalmas beszédekkel, de a gyakorlatban is támogatják.
hogy a legnagyobb télben elkergette
magától. Ez időtől fo^va özv. Hotz Györgyné szül. Viosz Annával élt vadházasságban, kivel ez óv február 25»én Keszthelyről kocsin ment haza felé. Útközben találkozott törvényes feleségével, ki őt meglátván, nz or-szágutról egy gyalog útra tért. Féró Márton leszált a kocsiról, s utáima iramodott. Hosszas hajsza után el is érte s akarata ellenére őt kocsijához vonszolta s egy kötéllpl oda kötötte. Igy vonszolta őt 7—8 kílo-meter távolságban fekvő lakásáig, hol az ístálóban a • jászolhoz Ián-czolta s szénát tett eléje. A szegény asszonyt ebből a kínos helyzetéből u szomszédok szabadították ki, kik Fáró ellen niegtctték a feljelentést. Ez ügyet tárgyalta folyó hó 25-én a kir. törvényszék s Fáró Mártont a személyes szabadság megsértése és súlyos testi sértés vétsége miatt 2 év és 0 hónapi börtönre ítélte.
A kígyó áldozata.
Pákozdi Józsefné pákai lakós folyó hó 25-én négy más falubeli asszonynyal eprészni ment az erdőrp, hova négy éves kis leánygyermekét is magával vitte. A kis leány, ki* anyjától elmaradt, véletlenül egy nagy kígyóra lépeti, melynek éles szisze-gésétől ugy megijedt, hogy eszméletét vesztette. A kis leány súlyos beteg.
A vad szamár.
Haragos, panaszos levelet kaptunk a közeli Récse községből. „Áz emlősök egy tipikus alakjáról szól a levél, erősen vádolva benne egy máskor türelmes szamarat. A csacsi, mely az erdő szélén legelésző sertésnyáj-nnk képezi díszét, egy idő ótn ra-konczátlankodik. Valami különös szamárvirtus ébredt fel benne, oroi abban nyilvánul, bogy nekiszalad minden arra haladó lónak és azt ahol csak éri, rúgja, harapja. A csacsinak a nemesebb állatok iránt támadt eme ellenszenve folytán már több récsci gazda lovj van sebhelyekkel borítva és a földmivcsek tehetetlenek a dühöngő szamárral szemben. Minthogy többen attól félnek, hogy a szamár esetleg veszettségben szenved, a hatóság közbelépését kérik a szamár megrendszabályozására.
Közös kut.
Varga János és Imre József Icte-nyei lakósok udvarukban még a mult nyáron közösen csináltatlak egy kutat, melynek költségeit Varga János sajátjából előlegezte. Varga János, kí daczára, hogy a kölcsönzött ősz-szeget megkapta, a kut egyedüli tulajdonosának tolta föl magát, miért is örökös békétlenség ütött tanyát közöttük. Folyó hó 10-én este fél 10 órakor Imre lovainak vizet mert, mire Varga azt mondta, bogy éjjel senkinek sincs helye a kúton. Erre Imre egy hatalmas husánggal Vargát valamint annak segítségére siető feleségét oly alaposan helyben hagyta, hogy előre láthatólag 14 napig nyomják az ágyat. A hevesvérű Imrét feljelentették a letenyei kir. járásbíróságnak.
A mellékletért felelős: Füredi JánOS.
Naoykanlzssl Friss ÜJsáo
Héttő, Junius 29.
Mindenki
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb; kenyérlisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek "insSU
készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. Ott kaphatók, egyedül a híres erfurti kerti-magvak.
||áztetök javítását Házeladás.
csekély átalány összegért elvállalja jótállás mellett Horváth György
cserepes-mester.
Magyar-utca 23. sz.
Kiadó lakások.
Csengery-utca 40. sz. ház, mely,
¡építkezés tekintetében n modern kor követelményeinek teljesen megfelel, j szép virágos udvarral, cultivalt gyümölcsös kerttel jutányos áron
= EIvADÓ. =
Bővebb felvilágosítást ad ugyanott Mattos Ernő.
w w _
Arany János-utca 2. számú ujon- j ^J 1 G Ó FI ^
nan épült házban 2 szép két szobás és mellékhelyiségekkel ellátott udvari lakás augusztus 1-rc
nyomdai munkára
olo8Ón kiadandó. jó fizetéssel felvétetik
Bővebbet Kondor Adolfnál Krausz és Farkasnál.
Magyar-utca 2.
n. évfolyam, !8I. u.
Nagykanizsa, (808. kadd, Juolut 30.
tgyrn tiám 2 fillér
Előfizetési ári:
M/t
Htlybw báxboi ho-*-<* #jy kire 60 Altér. •
kí«4< tuUjd«i..»k: • * F.i.ur ...cki.iU: J • tfigjtitalk aiMny korán riflQBl.
Kraw. *« F«rkM. .. JVM^A iroeo . I Ny#MtUtt , >Nl<ykAai(tu Fást üj|éf. ti*txM*n
VUékr* küldéssel *gy kúra 1 korona 2« WMr. || Smk«»itó»4* i* \'ku«Uhiv*U]: Kraitu «* rwku J \'5-\'


-
uj kormány bemutatkozássá
r. i«

Péter király szereímei.
, i . ...
i". n , u\' \' <"» • • i !.!
jL
i ^
Szere\'em és oviikosság,
Kétségkívül nagyon érdokes tárgy. Ősrégi, mint maga az emberiség és mégis mindig, do mindig uj marad.
A szerelem éltet és öl, éltet és Ad és halált okoz, bocsülést eredményez és becstelenné tesz, kit a hogyan ér a szerencse vagy szereu-csétlenséc.
, i
Cbercbez la femme, mondotta egy francia politikus és nagyeszű íértiu, az újabbik Dumas felkapta a röpke szót és világismertté tette: Kerosd az asszonyt.
\' Az asszony, illetve a nö, minden szerencsének, Ürömnek, dicsőségnek, hírnévnek, szerencsétlouségnek, bu-1 nak, bánatnak, kirhedtségnek és gazságnak kútforrása, a uö minden cselekedetünknek rugója és Adám apánk óta minden férfinak ¿orsa az asszony.
Ha tanulmányozod a v lágtortó* nelmet és alkalmazod az elvot; Chorchez la femnic. a mint keresőd, már meg is találod az asszonyt kötés kivétellel mindenütt.
A francia iró hozzátette, ba megtaláltad: tuc la! Öld meg üt, . . . do ez a parancs már nem találkozik általános rokonszenvvel mert rdonna é mobillo" (azasszony ingatag), mint ez valamelyik olasz maestro operájában olyan szépen danolják, dc ennek az ingatagságnak egyetlen oka, okozója és csábitója ... a kinyi, mely a paradicsomon kivüii világban fOríi képet öltött magára. Keresd a férfit, cbercbez l\'bomme, mondom én. s líöny-nyen megtalálva, mert a csábító ott ólálkodik minden ajtó, függöny, bokor mögött, ékesen, kidülesziett szemekkel, izgalomtól remegő orr-cimpáikkal les rá az aldozatra, mint a pók, moly sarokba húzódva lesi a legyet, ¿s a háló nem marad üresen, klszeu az asszony 4 ingatag, kell, mint egy másik francia szó olyan szépen irja meg, „csak egy gyönge pillanat" és Lukréciából Cleopatra les*. _.
A férfi e.. iszony, végztfe a férfi. -
A férfi, a modern társadalomban csak az anyját, a nővéreit, a feleségét és leányait tiszteli és tesz különbséget közöttük és más nők között, a többiekről nom tudja,, nem is akarja tudni, höfcy Anyák, leányok
vl.l
r i. i.
Pihen a végrehajtó,
< .* \' Atiiz Sí\'A
hf I
...... il
I?


Pihen iné*, aluszik mélyen és nuíyot . . . dc álma vége felé közeledik már.
Khtien-HéderrAry gróf» ftz uj miniszterelnök, a kemény vitéz, íueg-dö.igetto mái bárdjával az ex-lex kapujait é3 a végrehajtó ttir nyuj-
rM..
tózkodik, ébredez, ma-holnap már el is látogat hozzád drága magyarom, Akkor aztán bususni fogsz e lá-togatAsnak és örülni foj? az, aki ex-loxbeu is fizette áz adóíjlt,
Most az uevet logjobbat, aki utolsónak nevet. *v •\' 1
és feleségek, azok egyszerűeu csak nők, tehát kívánatosak 4i izenve-délyt keltők, és jön . a clábltó és köiyörületlenül, ^ lelketlenül, gaz módon csábit, s leselkedik a gyönge pillanatra,
így volt, így van ez, s igy lészen mibdig. a mig a világ világ lesz. de ha igy van., ázon s hogy igy Van a társadalom som tud, mert nem akar segíteni, akkor legalább ne haragudjunk arra a szerencsétlen kolozsvári leányra, kit egy Kponyolmü ficsúr vitt a bűnbe, hogy akkkor mikor a bün fertőjéből in&r aein lát menekvést, a csábiró U ellöki i feléje segítségért nyújtott kart, ha ez a kat íevolvert emel <s lelövi a csábítót, ín - azt a fiat sajnálni nem tud9m>
csak a leányt sajnálom és ba esküdt lennék, fclmentenénf.
Mert bopy Igazságnak k«U ezen a földöa lenni, kell még a .szerelemben is. .
Xloflvfci Hugó.
A németországi választások,
A németországi választások immt\'r be vannak fejezve. Detmoltban a tegnapi pótválasztásnál Meyert-Jobst szabadelvű néppártit választották meg. Hamburgban ^taui\'er paraját-szövetségi győzött. Miután most már az ö-ijzes uótválasztások. megtörténtek, az uj birodatbmpvdlés képo következőleg alakul: 52 konzervatív, 19 birodalom-párti, antiszemita, 100. ceutrumpárti és e pártnak "ftét küJ\'agjjv, 51 nemzeti szabadelvű, öl szabadelvű néppárti, b német néppárti, 0 siabadelvd pártegyeíületL öl szociáldemokrata, y elttáft&i, ló
lengyel, 3 velf, 7 parasztszövetségi és mezőgazda-szövetségi, 1 dán és 11 párton kiviili. ., .
Iín ez ember éles szentenciával akarja jellemezni az*eredményt, konstatálnia kell, hogy a korutnfty győzött, de a császár legyőzetett.
Valóban, ltüJow kancellár nem kalkulált ro-uzul. mikor tartózkodott attól, hogy a választási mozgalmakba belenyúljon és ct«ik arra tett Inttz-kedéseket, hogy a választási titok biztonsága megóvassók. Iveghove-sobb ellenfelei, a gazdák szövetségének tagjai csaknem cgytől-egyig elbuktak és a német nép mogköny-uyobbűlt?u lélegzett fel, hogy a leg-reukcíonáriuaabh demagógiának az Alposétől megszabttdv.lt.
Nem, miotha most anfingrárius! többség vonulna be a birodnloin-gyűlésbe. Arról sző se lehet. A majoritás továbbra is "konzervativ-kle- \' rikális-agrárittx marad.
A szociáldemokraták fenyegetőz* • tek u^van, hn«/v lehetet lenné fog- % nak tenni mindöu kcreskodclnii szer-ződést, melyot nem a régi tarifa f< alapján akarnak megkötni. Do azért ziuü, hogy a dolgot még- eav-qt. még fogják gondolni. Kgy part, amely nyolcvanegy ombrből áll, nem engodheti már meg iuag;lnak a fe-lelőségmeutes politikai fényűzést. F.gyóbKént a szoeláldcmooraták is n pótválasztásokon huszonöt mandátumot szereztek.
Pártját rikító eset, hogy valamely párt egyetlen választáson több mint busz uj mandátumot gzerczzen, r mini ez a mostani választáson a szociáldemokratáknak sikérült. Nagy jelentősége vau a szoclállsták gyö-zelmór^ék különösen Szászországban. Ilnszoitnárotd sMszországi kerület közül huszonkettő szoeláliata jelöltet választott s csak Bautzenban i vö-zött egy reíoNhp&fti.
Lipcsében nmely eddig mindig liberális jelöltet választott, ezúttal :\\ szooiálista jelOlt győzött. £ válasz-tá^ak, mi magyarolc csak örűlbetUnk, n^rt Lipcsében a szoclálistr. >ío« kMer ellentjelöltje Hasse alld"Uta< b k:pviseló, a taagjűrok esküdt cllcu-s \'^e volt, a kl iiy sr.oreneS\'í?e aei?-b ikott s nem igeo jutt többé abba a helyzetbe, bogy a német birodalmi gyűlésbon a magtárokat gyalázza.
" A szászországi választás eredmé--uyébez a szoclálista Vonvürts megjegyzi, hogy a szász király eddig
ily níkalmaktu« csak egyetlen kép-
viselőt fogadhat rtiindiir. A .konzci-vativ és centjfura-pm^ ^ mostani választáson szlntéu veszített\' nehánv mandsturaot, de ennek csak alárendelt jelenfóaétfé van. A jövóbaa is ez a két párt fogja a német poli- j tik* JtAnyAt mgttiM . \'
2

í *: •
.«4 .-,*. .*!-

I I\'
h uj kormány bemutatkozása.
Kösel Mi beli kínlódás után végétért a kormányválság 4« egyelÓrf poflnt remisé mederbe terelődik, a parlamenti
élet.
At taj miniszterek, eWknak a triner*-tésését, a Széli-kabinet Éelmenttaéral egyldejOJeg kftaölte a hivatalos lap, azombston utaztak Bécsbe és \'.nguap délolőt telték lo a hivatalos fsKt a király kezébe.
Az ünnepélyei aktus utáa visszatértek Budapestre éa ma este at uj kormány bemutatkozott a szabadulni párthörben. holnap kedden pedig, mint n bogy ai\'<r előro jeleztük, az országgyűlés mindaét házában mutatkozik bo.
A kormány progranunja.
Az uj kormány ma este mutatkozott bo a pártkórbcD.
A szabadelvű párt csaknem minden lágja ott rolt a bemutatkozásuál.
Ax uj miuiazteralnők teljesen magá-(rá tette azt a politikai prograinmot, melyet Széli Kálmán alapított meg é« amelyek alapján áll a szabadéi vüpárt.
KLucn-Héderváry kijelentette, bogy ragaszkodik a liberális és oemzeü kóvttoltuényekhes, parhorreszkál minden erőszakoskodót, és gondoskodni fog a legszigorúbb törvényességről minden kormányzati ténykedésében.
Ami a parlamenti munkaproprammoi illeti, az uj korm.ny legsürgősebb feladatának tekinti, hogy letárgyaltassa azokat a javaslatokat, melyokot az obstrukció miatt nem lehetőit elintézni. Ezek elsősorban az indnianlty én as ujoncozásj javaslat, továbbá a költségvetés, a beruházási kölcsön éa a leglonioaabb kiegyezési javaslatok.
Hit várhatónk as a) mlntaxtar-•lnöktől ?
Valaki, aki alapos ismerőbe Khucn-n^dorvárynák alapos jellemrajzot ád az exbánról.
Khuen-Héderváry mindig autokrata volt. Zágrábban mindent egyedQl akart elvégezni, mert senkiről se löltélelezte, hogy olyan jól végezhessen el valamit, mint ó. ^
Minden flgydarabot egyenesen ö elé kellett terjosxteni éa mindent 6 maga in* tézett el az OiZiályfőnőkök elkerülésével.
Z A gr Ab városának a dolgait Is ö végezte, cót a horvátoraxági kormánypárti lapoknak minden cikkét előbb be kellelt mutatni neki, mielőtt a lapok megjelentek.
Kihallgatás titán.
Félhivatalosan jelentik: Az ni Kabinetnek bemutatkozása után 0 felségo külön kihallgatáson fogadta Lukacs László pénügymiaisztert
Khuen Hóderváiy Károly grtjf ml\' nlszlenclr.ök s a kabinet többi tagjai még tegnap este visszatértek Budapestre Wlassíca Gyula vallás- és közoktatásügy miniszter kivételével, aki még Bécsben maradt, hogy ma délelőtt látogatást tegyen TnJlani nunciusnál; Wlasslcs dr. ma délben szintén visszautazott Budapesti«.
>. * -e
J
L-
- Rendörsegl krónika,
— Saját tudósítónktól
Budapest, junius 29.
A vasár* éa ünnepnapok rendőrségi krónikája rendszerint gazdagabb n hétköznapok krialkájánáL Moit a kettős ünnepen kñlOnOeeo W »Mrtiionto»Uül intézetbe Titték.

UtlctYy nagy munka) jutott a fővárosi lti}46í«é|«ok,
A számos esflből Ül kMVilk az érdekesebbeket
Osoll&kázás t halálba.
Vasárnap délután Zson Károly, Fiúd Ferepc njéaxáros-fögédek, Pauv\'fiu Lajos mészáros-tanonc Os Lauffer Don» gyárl-rauukáani m ó-budel parték mentén, a nyílt Dunán csónakáztak. Csónakjuk egy* szerre nekiment egy dereglyének és mind as öteu a IVmáim fordultak. A szereocséUe&H\'gcl észrevették az ó-budai baj^ái iMtói, akik a fuldoklók sogits«\' i|ér\\> sietlek. A négy fiatal-embert aikerült ls kimenteniük, de a leány elmerült. A tuudOryóg megindította a vizsgálatot
A perdita szeretője.
Monhelyi Forenc munkátalan csavargó tolnai Erzsébet rendőri felügyelet ilatt álló leánynyal folytatott szerelmi viszonyt
Menhelyl ezután kitartatta magát o loánynyal, amit ez megunt éa nem akalt tobb pénzt adni.
Monhelyi vasárnap délelőtt a tliz-oltó-utcában megleste a leányt és pénzt kórt tőle.
Amikor a leány nem adott, a lo-gény a földre teperte és rágázolva összerugdosta.
Zolnai Erzsébetet veszedelmes sebével a kórházba vitték, Mcuhelyit pedig a rendőriig letartóztatta.
Tolva) a búzában,
Mróz Káról) k-.katos feleségű az éjszaka, amikor hazament Rákospalotán, Szuiidy-utca 12. szánni lakására. az üvegajtón át látta, hogy a szobában egy ember a szekrényből ritkákat *?,od ki. Lármát csapott, mire a tolvaj az ablakon kiugrott és a közöli buatúblába rejtőzött. Itt azután a fellármázott munkások elfogták. A tolvaj FiscltOr József 28 éves munkátalau szabó. A rendőrség letartóztatta.
A híres csavargók.
A »tradólség tegnap az ülői-uti uép-lígotbcn elfogta Fülöp János 30 éves és C f. i n g e r Lajos 80 éves rovott ftiültu csavargókat, akik egy zsákban nagy mennyiségű füstölt-bust cipeltek. Valószínű, hogy a csavargók a hnst lopták. A rendőrség keresi a károsultakat.
120.000 koronát sikkasztott
A bécsi rendőrigazgatóság táviratban értesíti a budapesti rendőrséget, hogy Buchtl Ede 64 éves bécsi pékmester 120 ezer komát érő járadék értékpapírt elsikkasztott és megszökött. X sikkasztó magas, erős termetű, arca kerek, baja barna, bajusza szől-o, szürke ¡wkkónihát & felöltét visel. A rendőrség cyo mázz*.
A koosis hafóta.
Halasz József bérkocsis vasárnap délután a kálvária-téri bérkocsi állómáson hirtelen rosszul fett és amikorra a mentők megérkeztek, meghalt Holttestét a törvényszék1
¡A hamhs fogak. Különös báleset érte vasárnap éjszaka Bukó Istvánná születet Csabin Mária £8 éves ntagénxónő alvás közben lenyelte a hamis fogsorát. A mentők a Rókus-kóibázba szállították.
Akik megunták at «letet
Hajdn József stendrédi születésű
18 éves cipész vasárnap déle.őtt a verseny-utca 8. sz. lakását fóbelótte
magát és meghalt. — Lőesc: Jo/sefné született Heiter Adél íodrásznő Iza-bolla-mca 78. ss. lakáén marOlugo ivott
Fejéntóiy öngyilkos,
— Saját tudósítónktól. —
Badapvst, junius 29.
Van ugyan egy belügyminiszteri rendelet, mely azt mondja, hogy az utcai blrlnp-elárusitóknsk nem szabid n lap b4só tartalmát kiabálniuk, de ánnek a rendeletnek ugyancsak hiába akar érvényt szerezni akármiféle kiadóhivatal vagy batósag.
Ax utcsű ujság-árusítáe speciális mesterséggé fejlődött ki, molynek sok csinyje-bínyje, sok míndenfé fortélya van és a rikkancs, ba a cél érdekében hasznosnak látja, és ha a közelben rendőr nincs, kijál«ta a rendeleteket, utasításokét és halad r. maga c»r.o utdn, nem törődve a kiadóhivatal szigorú utasításával sem.
így történt, hogy tegnap egy kis rikkancs gyerek, aki akkora, mint az ok-lóm, berontott egy kávéházba és hangosan kiáltod\'
— Szenzáció I Fejérváry öngyilkos lett t
Persze a bir óriási módon hatott.
~ Ilamar ide egy lapot! — kiáltották az emborok és elkapkodták a kis rikkancs lapjait.
Hanem mikor egy pillantást vetettek a lap belsejébe, persze csakhamar meggyőződtek róla, hogy a szenzációból egy bota sem igaz.
Egy kávéházi vendég el is fogta hát akis fiúcskát és kérdőre vonta:
— Hát le lókötő, így csalsz ?
— Én csalok ? — felelt a fiu büszke önérzettel. ** Már bogy csaltam volna?
— Hiszen azt kiabáltad, bogy Fejérváry öngyilkos lettl Egy szó sem igaz,
A kis rikkanex vigyorogva nézett nz uii emberre 6s szólt:
— Nem igaz? Dehogynem I Tessék csak elolvasni a lapot I Majd meglátja, bogy Fejérváry . . . politikai öngyilkos eágol követelt ell .
rándultak a szomszédos Nancyhg mit h.tnl, Vidám és bangó« heaséJgetés kft* l.\'Ci\' csörtettek végig a« utcákon. Eppéu a templomból jött ki a nép a Péter izeme egy gyöoyórü, magas barna leányon akadt meg. Fellángolt a forró vér balkán fejedelmi aarjban. A laáuy ütés ment, megszólította, de as büszkén el-utaaltotta, Péter egéaj lakásáig kóveUé • s ezalatt elhatároata magában, bogy a ; leányt pénrzel vagy erős sakkal, de minden áron bírni fogja.
Erőszakra nom volt szükség. Szatócs volt a leány etyja, akivel a herceg mihamar megállapodott. A szatócs 80000 frankért adta el a leányát. Péter herceg szabadságot kért, néhány hetet Nancyban töltött uj sütőimével, akivel atlán együtt utazott el Parisba. Az eladott leány szívesen maut vele, mert otthon már nem volt maradása, miután az egéas fáros tudta sxégyrnét
Párisban kót hónap múlva belecsömör- \' lött ax iQu herceg a turbékolásba a egy szép napon ajtót mutatott a szerencsétlen, eladott leánynak. Szogényke sírva ment el s egy bét múlva megjelent aa atyja a herceg lakásán.
A nancyl rzatócs botránynyal fenyegetőzött, de ujabb 30000 frank lelohasztotta atyuí haragját. \' A pénzzel hazautazott s szerencsétlen leányát a legnagyobb nyomorban Párisban hagyta,
Ab apja és •zero\'.öjc állal elhagyatott leány elzüllött. Hogy megtudjon élni virágoknt árult az éjjeli mulatóhelyeken, ahol enéukínt találkozott Péter herceggel, akt mindig vásárolt tőle egy-két Irank árn csokrot. Ebből éli az egykori szerelő. A leány egy alkalommal ab-szintol ivott s mámorában sírva vetette m&gát a hercog lábai elé. /i
— Hál nom szeretsz már? *m
A szerb királyfi dühbe jött, rendőrt hivatott s bukísv\'TUUe n leánysút, aki nztán később kórházbau ball meg, mikor Péter herceg mint francia lisst Németország felé masírozott s részt vett a háborúban.
SzedAn után Péter levetette faz uniformist és más szórakozásokat hajszolt Legújabb szerelme egy belgrádi hölgy volt.
A herceg fonó szerelemre gyulladt a demimond iránt a tartós viszonyban élt vele, melyből két fiu azármazott, Esek | ma magasrangu tisztek a francia hadse- ; regbon. Mikor Maria do le Noival is szakított, ez botrányokkal fenyegetőzött s csuk 50000 frankkal volt megazeüdit-belő.
Egy szó mint seáx: Obrenovioa MQán 8 Karagyorgyevícs Péter egi\'formán axe -retlék ős becsülték a nőket.
Pster király szerelmei.
— Saját tudósítónktól. — Sterelmekbcn gazdag s viharos múltja van I. Péternek, Szerbia királyénak. A buja rác vér csak ugy uralkodik a Kaxagyerj;yevic»c!:, mint az Obrenovícsok fölött • ebben rejlik a főoka annak, hogy a két sxetto dinasztia históriájában olyan sok a világraszóló nagy botrány.
Érdekes dolgokat mond el nekönk a szerb király viharos múltjából egy Ismerőse, aki egyült végezte el vele a franciaországi 8alnt*Cyry városában a katonai iskolát.
1804-ben fogyvergyakorlafra vonullak be Cbalonaba. Este, a fiatal tixxUk át*
Szövetkezeti visszaélés,
Bródy Sándor „Jövendő" oimü e betf könyve érdekeien illusztrálja a gombn-módra szaporodó azövetkezetek éléseit.
Ismételten utaltunk már rá, hegy Maguknak a szövetkezeteknek lenne irmai-
nena érdeko a burjánt kiirtani és örvendve vottük tudomásul, hogyas önállóan működő hitelsxövetker.etek országos köteléke energiknean k«cd bdeoyaiaí m csalánfészokbe. Szóljon aaooban a Jövendő:
Ha én hozzám jönne Oven, a derék angol, ki a szövetkezed eszmének élet-beléptelője volt, hogy matassam meg: neki * ÍTjdapesti saóretkeaetekei, nekelőit kisiparosnak öliöatatn«s% ÍM ougusztusban 200 korona biteke va^ szükségo. Szereznék neki két-háro«|
négy xairánst 4« tfy feleaerelvo elvinném az első magyar általános bltel nyújtó Allér-bíük«te*etk«tet h»lyi»Wb«. Az iroda a második emelolen van, Ha belép»*, töldposztóval beront ajtók fogadnak vifty hogy ntm tudod, elókelő bankban vagy-«, vagy tftkoe kártyabar-Sangbaa,
Betétetnek a titkár vagy igazgató úrhoz. aki meghallgatja kéréeedeU Kéta*»fa koronára van atükséged 9 Helye». Fizet ned kell, ha t, i, megkapod a kölwönt, a kövotkező oaekélyaágeket t Január 1-től aug. l-ig hátralékos hot! brfizeUisok 62.— k .Késedelmi kamatok 4.20 Beíratásl dij 10.— Könyvocsko ára l.-* Információ dija 0.— Váhókőlcsőn dija 10.— A kőlción kamatja 8 szá&alékkal 8.—

Összesen 101.20 k Ha tehát 200 koronát akarta kézhez kapni, végi kölcsön 801 korona 20 fillért, fizess kamatot is utána. Január l-ig már visszafizettél 104 koronát abbó ■ 301 koronából, melyből oaak 200-at kaptál, — sebaj, te 8 százalék kamatot és váltóloszámltolási dijat az egész összeg után fizetsz. Három év alatt, amennyi a heti 2 korona befizetósse ttflcsónöd visszafizetéséhez kell, fizetsz tehát 101-20 koronát
kamatokban 72-— „
váltóleszámítolásokba 20*— » késoiielmí kamatokban 10\'— „
ÖwMcn : 203-20 koronát.
Ezt fizeted a 200 kor. tőUn kívOl mi 35 azázalékot jelent. Voltaképp még több, moit a tökóból betenkint törlesztési, ugy hogy az utolsó nősedben, mi kor vagy 2ö—30 koronával Lntozol csak. még mindig 18—20 korona kamatot és dijat űzetsz, vagyis becsületes 75 s/A zmekot. .
Netn vagyok matematikus, do 50 százalékra bátran tehetni azt a kamatot, mefyot a budapesti hitelszövetkezetek szednek. Igaz hogy heü befizetéseidet nem tekintik tőketörlesztésnek, hanem takarékbetétnek, amely után a harmadik óv vógén 5 százalékot kapsz, do még igy it 45 százalékot fizettél egy kölcsön után, mjlybea jó kezeaedeid voltak, melyről váltót adtál és amely termelési célokra kellett, ahol a pénz neked legfeljebb 8—9 százalékot hozhatott.
Ha ez nem uzsora, akkor a manchesteri iskolának van igaza, amely uzsorát nem ismer, ó, koporeó-vételek boldog korszaka, hol vagy, mikor 1000 frt ára koporsót vettem aa ügynöktöl, adtam róla váltót, a koporsót rögtön eladtam ugyanazon ügynöknek 600—700 írtért. Sz az ügynök jámbor atyafi volt a modern szövetkezetekhez képest.
Öngyilkos táróné.
Félt a megvakuli »t ó J.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, jun. 29.
A fővárossal szomszédos Szt.-Mibály telepen évek óta lakik úgyszólván egészen elhagyatottan egy már idős nő: Fórther Ncpomuk János báróné, ogy budapesti születései asszony, aki Németországba ment fárjht* egy elszegényedett báróhoz. Mikor férje moghalt, már ftrfg volt és visszakivánkozott hazájába, á telepen egy házat vásárolt és vagybna kamataiból éldegélt. >
Szótlan, magába cárkósott, de azért (ó szivü nő volt. Aki hozzá fordult *e-
denkit tói« Hihetőleg. Szerették ée tolték aa egész környéken, ahel mlod#n gyermek ösmerte és igy azólHotta t
•• Az öreg báróné I
Éppen azért nagy (eltüntet keltett a telepen nia az a blr, hogy a báróné moKbalt. És pedig n#m la természetes halállal.
A mikor ugyanis aa este a hétfő reggeli tejért jött be a lakáéba a tejkihordó leány, halálos csönd volt. A leány körübiúzett erre mli.den Mohában és fiz egyikben ott találta balva « öwg bárónk
Az agg asszony aa ablak vasára volt felkötvo és tcate már egészen hideg volt.
Ai orról is már a balált konstatálta és konstatálta azt ie, hogy öngyilkosság történt, amit külömben az élotunt ogy levolo is bizonyil. A lovéiben azt hja, hogy napról-napra betegebb lesz.kűlő-nösen fél a megvakulástól és ezért inkább meghal. Testamentumot hagy hátra a melybon kővetkezőképpen intézkedik
3000 frt-ot érő háza egy kolozsvár rokonáé.
2000 frt késapéuzo unokahuga gyor-mekeié, akik ezért kötolesek „Piros nevű kutyáját gondozni, addig, mig a> él.
A szegény öreg asszony holttestét morgueba szállttolták.
man»H-i« \'t~ u i
ami
ka-
ross-téren.
— Saját tudósítónktól, —
Budspeat, június 29.
A főváros egyik legveszedelmesebb környéke — mint azt ijen sokan tud ják — a keleli pályaudvar környéke, Különösön pedig a Gsöiaörí-ut. Az rengeteg sok vendéglő ós kávéház, ezen az uton van, éjféltájban csak ugy untja kifelé a sok ittas embert, akik kőzött igen sokszor nem egy gonosz szándékú ember is akad,
A Csömöri-uton a verekedések napi renden vannak. Tiz óra után hajnalig tóbb apró harcot vívnak meg aa utcán többnyire véres kimenettel. A legfőbb szerepet a kés és gyakran a részeg tonák oldalfegyvere játszsza.
Aki a Csömöri-uton lakik, eltudja mosélni, hogy hányszor keltik fel álmá ból az utca felöl hallatszó csataordi sok . . .
Ma éjfél után szintén nagyon moz galmas volt a Gsömöri-ut. Apróbb, részint véres, részint vórtolen verekedésektö eltekintve, egyszerre gyilkosság hite futott széjjel.
— Valakit lelőttek I
— Ott a Baross-tóren történt I
— Menjünk, hátha él mógl A zűrzavaros kiáltások felhallatszottak lakásokba, a melyeknek ablakai egy
másután nyíltak ki.
Bz egyszer nem volt gyilkosság. Egy könnyelmű ifjú, Farkas József kereikedó segéd akart öngyilkosáé lenni.
A Baross-szobor mellett forgó pleztoly-yal szivén lőtte magát. A mentők Rókus-korbázba átállították, Állapota sulyoa.
Életunbágáuak as az oka, hogy *ze. relmes volt egy leányba, aki azonban
nem akart róla tudni.
BUDAPESTI DffiEK.
Főispánok bnoaujáráaa. Két nap óta serugestól jönnek a főispánok Budapestre, hogy érintkezésbe lépjenek uj, legfőbb prínfpálisukkal. Régi szokás as, hojry komán y változás esetén a főispánok rundtflkesé-ire bocsátják a miniszterei-
^tségért, nem hiába tute. S ¿itett min- lnőknek áUántkat. Igy fog történni most
is, de érteffllésOnk szerint, Rhnen-Hédorváry a főispánokat egytéi «gyí meghagyj« hivatalukban tovább»« U.
— Msnekttléa .4a elmebaj ol5l
Bignió István fővárosi hivatalnok neje-Mdletett M.*rtonffy Mariska leguapelői\' éjjel a Vámháztéren a Danába ugrót) de kifogták. Az asszony « rendőréé; előtt elmondta, hogy másfél éves fiacskájával együtt ugrott * Dunába i aa tJ ia veszett a hullámok között. A s*ew>-caétlen nő családjában sok aiolmcbejo* omb«r a ó azért ugrott $ Dunába, mer attól tartott, hogy ö ia megörül a gyer^ mokc árván marad. S most ó menekül meg a pusztulástól, de gyermeke odaveszett.
x Bajusz- és sxnkálfnSvtfextat, hajnövesztőt, nroxasépltüt csakis
Tábor gyógyszerész mai hirdetése alapján (essék rendelni.
— Aki súlyos botegaógérs gyógyulást óhajt, rendülje meg a következő müvet: Kuhne I. a j o a : \\ Az uj gyógyító-tudomány, vagy a betegségek egységéről szóló tau és ezen alapuló gyeéges orvosság ¿a «obészeti mfitéi nélküli gyógyitás. Tanácsadó él oktatókönyv eeészséges és betegek számán* szátnoíi illusztrációval. Ara fűzve 8 forint, bokötve 4 forint. Megrendelhető Sz eiler Henrik utódai könyvkereskedésében Szombathelyen. Az összeg előzetes be-utalványozása mellett bérmentve küldetik.
r

Minden m
Cnmaf* fi oka, b* íren mp!4í, wijfollo», p»IUr\\i-»oi | A dr. Bu\'Ul-ítU .tttínjr. VtrAf Criulo" huiná\'M» tltU u »ic. OJo Uuta
t«M.
Pr»fc»\'»f«lT TOIB.
K*^iu(ú Suda-p*it«n i
VÁRÓ«! QVÓOT-táuhan,
Kiflii »It«» *• Vánt u. nrkio.
HilíEK MINDENFELŐL.
— At Erxherzog Kari Kasom« titkai. A 68. sz, gy, ezred 5 százada Dankó nevü örmettlere a napokban egy újoncot azért, mort a legénységi szobában nem azalutált noki, brutálisan megkínzott. Előbb a káplárnak adta át az újoncot azzal az utasítással, hogy „foglalkoztassa míg bele nem bolou-dul"« .Mikor a káplár működésétől nem bolondult meg az uionc, akkor az őr mestor vetto kezelésbe. Teljes téli fel« szerelést aduiott reá s azlán órákon át a legfárasztóbb gyakorlatokkal addig kí nozta, mig az újonc örjöngeni kezdett i fogaival szaggatta le testéről a húst, Az eszét voíztott újoncot az ezredorvos a helyőrségi kórházba azálfittatta.
x 8ohottola Ernő a guml-gyártá» meghonosítója Budapest, VI., Andtássy ut 2. Magyarország logrégibb szaküzlete szőlő és pincegazdásxaü cikkekben, ajánlja dus raktárát, axólőbogyozók, szőlőzuzók, minden rendszerű borsajtók és mindennemű szüretelés! eszközökben. Árjegyzék ingyen és bérmontve.
•V—
i«u « «• «•
lé bit*** vétein
Magyaromig legnifyokb
ponyva- éi iflák-
íiöIosöalntézet$
v«w»ilnl rfndkl.., rfátl kaioiönpony. _
•/ 4« e koro** arkM.
NACtEL ADOLF
saüküálat, aj da haaauáH saik-éa ponjnra aogirrakMr
Budapest,
k«,, Arany Jáuoa-uto«a IM, sa/foarwi«! viA-HÍ HAGEI. ADOLF HMtfapMt.
Hallatlan!!
4 pár ozipő
^¿Ö^k csak 2 h l 50 kr.
REGÉNY.
Társad»Emi küzdelem.
Ki*l«U Mnttnt i*|4ar. Irt* 1L0SVAI HUOO Hlodtn ]of íuíUrtta
— Majd ón megmondom. A dolog egyszerű. Te attól féltél, bogy a
törpo vallani iog. Ezt meg okartad akadályozni.
— Nem igaz !
— Hát nem igaz. Még egyszer: tudtodon kívül beroohetett Táhki a pincébo ?
— Az ablakon át I
— Tudta valaki rajtunk kiyUl ezt az utat?
— Nem tudta! ;
— To nem mondottad meg senki- í n ok/?
— 8ohal
— Nos ha te nom szóltál is, másra irincsenr>mert nem lehet g}faüunk, akkor csak to hoztad nyakunkra a spiclit, mert csak tc szövetkeztél a moszercr-itíáiidával.
jj.8 hogy még ogy bizonyítékot mondjak: a tuombereken kívül csak to voltál az, aki tudott a inl politikai célzatunkról, társadalmi küzdelmünkről, e szerint csak te lehet* tél az áruló és nyugodt lelkiismo-rCttol kimondom: áruló vagy.
— Nom igaz,
— Mondottam és igaz.
— Istenemre, mindenro amiszent mondom: nem igaz I nem igaz 1 nem igaz I
Orditotta a vendéglős rémülten.
— Nem vagyok árulói
— Elhiszem l szólt az elnök nyu- i\' godtan. Ártatlan vagy. Hamisan vádolva és ártatlanul elítélve. Do ismered elveinket. Inkább száz igaz » orober pusztuljon, somhogy egyetlen áruló óletben maradjon. . ,
A korcsmáros vesztét érezte. Térdro dóit.
— Kegyelem 1 hötögte; kegyelem. Az elnök Ielemelkedett heljéről.f
(Folyt, köv.)

olcsó árért lesznek a n»jy uiemiyiségben eszkézólt berásiilAs miatt eladva. Égy pár férfiós egy pár nói barnn, sztlrke vejy fokot\'? fUzóa ctipő erősen sínjeit taJppal/leguJabl alak, továbbá tgy pár férd és ogy pá; női divatot ozipő isinórzatta. Mind á négy pár 2 forint BO krajozár. Megrendelésről elogendö a láb hossza. Széli.uidés utánvét mellett.
6ohuh-Export F. Windisoh
BÍrakau Ají, aaám. Csert megengedve, a meg nem felelőét pénz is vissza.
Kézimunka-verseny.
Tttymn Maaoritoaott legszükságo-1 atób ayőoyőrü 100 drb. előnyo-I moU kézimunkát 8 írtért, u. m.: 1 iges Kip ajuUl/utó, 1 igen szép milieu, 6 igen száp tálca kendő, 1 | gamitpra asekrényoeik 4 darabból | alió, 1 faraitora moadókészlet-tcritő, 7 drb. álló, 1 remek asép Pointias futó milienval éa mig 78 darab kü-| lönféle előnyomat^tt tárgy a Jog-szebb és legújabb mintákkal. Az I anyag finom dam«Mt-«*ttuiból való. 1 Utánvétellel esálliU]
El&nyomde Intését
Bvombsthsly.
Bajusz- és sza&állnőveszf szer.
ICttflnö hatásáról számUlan elismerő irat tanúskodik. GsaIl)ttta(lon,j biztos eredményt Csak nálam beszerez ve valódi. Ára 1 koK 20 fillér.
mflrtüKi bUMott ím* ml kiflii „A* (m«i blf<«Utt mr*ky» ■e»kl»irli|j«a. » kS^ttt tudatán. -ak -
E8E3T Hajnövesztő
13C fiálairallai igarolom o Kor kitűnő hatását. — Arit 8 korona.
MimWn 0«kOI6 «orénitak nélkülözhetetlen a
sasüle Haj-R8fiífleraf6«r
Ez n«m tiajfoatfil ArtalosaHaisI . Ssfntelen folyn.-iák l, •S«n a kézoii, sem a f^hOrfln, a«n a ruha szövetén aoinmi loltot nemjiagy ép oly ejry»xerüséfR«l használjuk, mint mikor vízzel bekenjük a fejünket. I ds ősz hajat 8—10 nap alutt olyan oxinttr* varáxáoljo, mint asj tíatai koriban volt, anélkül, ho/cy footoné. Férfi Oa nö egyaránt biztos erediténmyel hatználhatjo. Hatásáért elvállalom n kezességet I j
fleet »x<ip?(ó«r« » {»oh^táaoscbb a
am* k \' 8*oj>l$t, ta A ¡foltot ¿a area-
Cso aa«cr em a E^r^/n^rfi^\'a.61!^!,
UijM MaT»toi*i(ot rilteUk. Ai» » kor« a a, htulraM lupf.u ?0 fllUr.
nr\\r*\\f tanácsot és felvilágosítást nscpoiíchlbn oltUn-j^ ingyüil dUUí\\ totésóro iráuynló vagy ffyógryoxur kéadéabcn í
KtfsU tietek Viiirolifoj mt$,i»fli!»U«¡ hflfe:
Táfem* GyuCa &?égy»Keilára fórad.
11
Jm>rüí\' 8U
- ■ ......^—TT-—-irr ----;—r- - ■ ...
Betegek egészségesek feltek, gyengék erősek lettet
trtft »-i o ft|tY». •
Evek bosszú áorán át türelmesen tanulva és kutatva a m\'ilt poros aktáiban és a jelen orvoaíi tudományokban, dr. Wood amerikai orros azt á csodás kijelentéit teszi, hogy 6 az ... életelixirt feltalálta és ké-Jl\'*
Ees vele délszaki gyÖkorek , evorésének segítségével, t melyeket csak ő ismer és \' molyekböl az élotelixir elő-állíttatik, a mi gyümölcse Y^* sv f«ek óta tartó kutatá- X sának, minden boteg^get,\\. mely az emberi , testet bántja, meggyógyítja. Som-ini kétség, hogv 02 orvos £ ci állítása valósé; ós a _ csodalatos gyógyítás, melyet naponkint elért, nagyon is mellette bizonyít. Elmélete, molylyel előhozakodik, észbtli, czélcskflrü tapasztalatokon nyugszik, melyeket éveken 6t az orvosi praxisban szerzett. — Egyetlen szenvedő se mulnJuza el e csodás „életelixirt"
— mint a hogy 6 nevezi —
mejrpróbálai. ti^yes gyógyítások kiválóan figyelemre-méltók b mnjdnem bibe-toUenek, ha nem bizonyi* tiuiák-hi\'.elt érdemlő tanuk.
Az orvosok által feladott befejek csa<ádjuknak és barátaiknak teljes egészségben visszaadaltak. Iteu« matizmus. neuralgia, cyo-mor-, máj-, vese-, vér- és bőrbetegségek és hólyag-bajok eltűnnek mint bűvészet által. Főfájás, derékfájás, idegesség, hideglelés, ^.iBzkór. köhögés, bulés, "^jtatarrus, bronchitis és min-4 & den torok és tfldCbaj vary mis egyéb szervók megavulnak oly idő alatt, moly egyszerűen csodálatos.
Tisztítja az egész szervezetet, vért és szöveteket, as idegek normális erőjét visszaadja és az egészség csakhamar helyreáll.
Ára: 0 Grog 6 kor.. 13 Over 10 korona. A nr.jtkf.hiíu u\'.í.uvct vazy * |>6«* elÖte ¡so* b«XttUó«a aellott vAuimanUjen tSr-t«-ul*. M rend elitek ut elfojad:
PETROVITS IV1IKL63,

Budapest,
IV., Cócaí-utoza 2. osútn.
Jcyvcrés elíen
Jutényooan ö® kedvező fol-tétolok melle» bictosit a
" -*»-">. ^ aroausag1
ét erfntUl lariA» ee.Wií« e\'íríri/« U-uék hí»x-
itiM va)4¿l kt>;«tl .■ \'
általános biztosító
részvénytársaság.

tiAlti * r.Míi.y»!.!
iü(tc26i*-c«ep¡3(
íílilfS e:i> Unt, |i!|it* rrji c»J|>l, tiuivni fthLito» hfulAnWA\', UI -teib* »l*k. «rar.í :»« ((irmfci\'i teit. kX I* <\'tn\\wl lílli x\'jn.\'i*« H-ilal TtljU«U Vi|: Frly-

Forduljon tehát nz érdoklódr» S gAr.daközíinség bizalonnniü kc- F>1 r\'Hetí felügyolősó?, luögyuöksóg, tildóle? hthyi ügynökségeiukhe/, a hol minden tekintetben Rés?-eéí;gcl adnak tájékozást*
Kárainkat oyorann és mdl táuyosaA Lonyotiljuk le, ozon-í.iül kntTtfexö (Uetéal faltó ^telüket adunk..
ISSBT m^3Z2*M!DBBSB2SKStl >\'<
I mean r«í
• cr
Uuixjt.^.a\' otCtí.
V
b«ikúli »oiMiylló «.nía. KtUcJiiM, tyiR.\'fitl littí-KIIOII niAI. .Sw« ■Muiiti. .S«ui (ícjjkiv,. Tcr-ln.\'írrí\'í u(,r*:.i7<«)M»l. JÍJAilii. hot\' »» líl\'io \'lií.C\' kpwt l-ktüors 1\\| »t.jn I-JCIU h>ti».
C»»«. / rvi!««\'U \',\';, — Jüun V>>á--
K*.\'i okUit Jrtn» iMiiii rr»p( W éiyKlftrishA
to»«tk a Idillt t.Q Ili «ÚuAlS^ro 1U303 «.úr. ::ni<•» hMánW:, hancra Uf\'cíTl ne ctii6-itJi.« e* .i i«lfsíí»«\'. »*jí9iif h«<n«», »* siriTOuiwiVil líjiljik ét n t-oln it «íiti twxlk.
t Kimnvaűhatatlan (i««:>cs nür.ót, férfinél óo gvortíicknáJ.
Egy nagy üveg ára (sokéi« eltart) f. koiona, 3 üveg 12 korona, Ü üveg CO korona. ÖzétkUldóa tiloktnrlésfisal utánvéttel vn^-y a pénz előleges bekűldéso esetén. Megrendelések intézendők: .
\' PETRpVlCS MIKLÓS-hoz,
TTf. MAir.l.nt^cA r
«i- -ir\'íi. <\\r ".J. \'■>
u^tai-.wti ivóiul >»\'»waa\'J


.. "ñ minden bes*édhlb£t slkoreson
cyúcyt*
SOLT LAJOS •
afég7ti»nrolyaitta
V., B¿ihory-uioza 20.
r»lvíui r A«onta »B-i-lr, m«¡r ftlvíUl
a >iQnt \'.«l Innfotfuni» 1« ^ivény»».

Hasznostanáoo
NEÍÍ1 BETEGEKNEK
I ■ _r;ó?vr»ra ntmuUt6<- r*. kftnyr, mUr j
Vt> o\'.ltion A Ulkos b»t3rs4K*Xro vonat-kno mlndru tndatvoki« ét ff¿ryk>xtléf tnu4ol uiUlmii. S««i*Jl Dr. O A K A Z A K T A Z. \'n^íftit tlrQ »»OCJU«M#U K \\lu>vot birkípok UIIomb wéj*
fe~»itV*Mi»u «aMi r.if. A kűny* mar kiír^-R kl»ii.V/t»o Jel-nt mrf ét (ok ex*r emk«r sS-g(4at:M tOMk (Tétrutltát. Pi-Hórx SO fllMr b«fög kH " — - •
\'s/OOöÓfjíÜSÖÍÍ
nn szjrcncsém a t. vendéglőt urak figyelmét — a közelgő idényre tekintettel — 40-aa sCi*>«ic¡vatíyi!Ímra felhívni. Számos kiállitáoon kitüntetve f Igen jól mflködök, ctélszv.-Qck és oltíeók.
Arai 2Í, M os 2C koioní.
Watlericii Arnold
Qudapeoiy VII., Dohány-utoxa 5. ss.
v> v

1 1 u < V o u> H se ü r. —rí VT7> CJl
i\' V «1
a «
>.T> Ka ** "fi
Í. « "
Cl
ifi
5
6
cs<
V\'
tc>
—<
a3
3
?
J i: i* 4 \' u
i
3 ^

M
w
M
s
ÍV
S w
05 B N & <»
g 1 •a j
•Ü u :: 2
FórjQiak - ..
úa
Hőlmefe
ftf/íwr.kifíxM» hokeny «a (¿olt folyliok itrtppei bateovkautt*»«» nSlKCl n t«,;l>i»teaabb rT6C7\' ■tarnek t
lubdnciyok"
bvonjvlltk Vfi AoboS too liMnf. UrUlomnial ét ponlo» tiA»ni»l»U >>:n»iliMíl 0 ko/ou». Vi«I*krt C koron» d4;tf* InkaiJ«»« r«$j aUutTÜ u.»U«S
i>:«kiét«o kUMf, lsvilibi künvtny--. t uiii»ükwt, poieftii b-xjtt dlfv l«fjobt> k
Sapol-feöí? iy-bosocs5t
t\'I*i*y«»K7Hl! L-v . ... jr a^AaM»«*« t\'^ip.loli Mi\'.;» liau-kU utt uLstoeí t«iim»Llkux b^iuk ellen. i.»{f;v>it xtili.ui rrócfttjai t ki«-\\éo)t, «toathl»otaUjt. nvlHi-\'fltit, k*(tutciont-fj)J*lqiXI, hKtf.iji»t, üfiúktrli.t, jyouwr-. lóp-<!i Majd:.cm-a?gl, i)kli<-,t> biiiUfoxkat. Ii«w-Ut ¡/»i. C*«.miwvn»t0ii, h»Jllth%Uüim tt>-kíl t- in«kat, a rtfStátt és fof\'.\'iji.l. tra 0 k->r. Zny «lobom Loűor«» íilo Vvr- »* r«\'o-csoi\'Ustdto UbrtaoL 2 korouu 40 OUlr.
Iv»|.!i.*.li> A (&■ ét uMkal.UM laktiri
Kkily\'ryóíyiArbaui nu<ti;utea tJt*«bcl-tíi-M»iokk4l u. ilJF. «x. U«it«nJtlbt!i5 uUnr.it a pínx «15!í{«»
tvAüidt»u iueU*U. rzcKS Rsor Cs eior hklauyllulkoxat. ststws.

\'f\'fWf
y
SI
ESaggjelenf
a tejujabb űrlap szé.inlalan sok Újdonságokról, u. in.:
Sérvkötök. Haskötők, Eftysncstnrtók, Hnvüiétők, Ofthopiidiai kÓMzOlókak,
»flttJii!»r.!t, f.\'íiliesek
és űz Osares betegápoláshoz vdó czikkek
Kei és (érS-küldiilegességek.
Gummi ) duozfltjft \'2, 8, 4, 5, 6, nalhólyag) 7, Ö, 9, 10, 12 korona.
UtMflOl I orvosi ni°" és
ífdlloo! li kötszerősz. Budapest, Krzsébet-körut 36.
kiadóban lel-nt m^f ét *A tw nnkr sS-
......LTvláaát. FVrtóri r----
<lUtWo<16. Ciiu
W>r.. GARAI
Dtidapost, VI., Antlrá8sy-ut 24.
kM a nunxa axtriije naaal-, bör- A» bucr* laMTl b»:«r*Vn»k »apvnta leadel d. e,
io—i i* é» étit i-njg.
A fürdőzés és nyaralási évad beálltával, — a midőn a lakások gondosan elzárva bár, de rendesen folügyelet nélkül hagyatnak — felhívjuk a t. cz. nyoruló és utazó közönség figyelmét, a bo\'örésrs lopás elleni biztosításra. — Exeu biztosi-tá\'s kárpótlást nyújt fc betöréaolí, hnlopóJzásolc ós ilkulonok éltal olkövetott lopáaok okozta károk ollan.
\' Az évi cSij iOQO kaa*ona u3t«si (I koroBaa.
Dőrébb foiviiágoíitáBokat készséggel szoigM: Az Első Oszt. T)eiörés elleni biztosító-társaság.
Budapest, (lold.uteza 6.
Nyetaatet a tulajdonos „Hirlajterjeiztő Yállalat" körforjógépén. (Czégtulajtlonoi: Székoly Viktor.)
Kedd, junius 30.
Nagykanizsai Friss Újság
\\
Sport.
A torna és a sport iránt tanúsított közöny káros hatását már évtizedek óta tapasztalják azok, akik a magyar ifjúság egészségi viszonyait tanulmányozzák.
Legtöbbször mint vézna, sápadt, meggörbült, göthös alakok kerülnek ki a középiskolából, nagyrészük rövidlátó, rossz-gyomru és erő nélkül való. Nagy része felkerül a fővárosba az egyetemre s .más felsőbb iskolákba, hol a nagy város levegője, az ifjúság egészségtelen életmódja épen nem járul testi erejének gyarapításához. Sokan a célnál roskadnak össze, mert az elhanyagolt test nem birja tovább az élettel való küzdelmet. S azok közül a meglett férfiak közül, akik folytonos gyógykezelés alatt járnak a sir körül, a hosszú haldoklást legtöbben annak köszönhetik, hogy hozzátartozóik csak arra ügyeltek, hogy jól tanuljanak, dc arra nem volt gondjuk, hogy testileg is fejlődjenek. Hasztalan a kiművelt, tudástól és ambíciótól duzzadó lélek, ha a test erőtlen és minden ruganyosságát elvesztette.
. ^-^isvárosi közönség a sport Iránt egyáítalábán közömbös.
Sport élet csak a fővárosban van, a vidék egészen elmaradt. Ujabban fellendült a fővárosban a lapda-rugás, amely iránt már-már akkora érdeklődés mutatkozik, mint Amerikában, ahol egy football-vcrseny ünnepnap számban megy.
A sportnak ezt a nemét különösen ajánlják, mert fejleszti a kart, lábat és tüdőt s miután nagy leleményességet kíván, loglalkoztatja az agyat is.
Angliában nincs olyan kis város, melyben lapda-rugó körök ne lennének s általában is az angol nép vezet a sport élet terén, ami meg is látszik szívós, erőteljes és szép férflaikon.
Amig nálunk is át nem megy a köztudatba, hogy az ifjúság, amelyet erőteljes sportolás n4l-kül nevelnek fel, nincs jól nevelve, addig az emberanyag nem lesz kielégitő s a sorozások tanulságai évről-évre megdöbbentőbbek leszn& arra az osztályra nézve, amely értelmi erejével vezetésre van hivatva, testileg azonban elsatnyult.
Az egészséges, ruganyos, életerős ifjúság fundamentum a jövőnek, ezért nemcsak a szellemet kell nevelni, hanem a testet is.
Ezért csodálkozunk, hogy Nagykanizsán még senkinek
sem jutott eszébe egy ifjúsági tornaegyesület alakítása, ellenben a kávéházi élet sokak örömére szépen feljődik. Cs. R.,
Hírek
Kévváltoztatáfevf«
Kiskorú Szamck Margit ^nagykanizsai lakós családi nevének ,,Szabó"-ra kért átváltoztatását a. belügyminiszter megengedte.
Írnoki áthelyezés.
Az igazságügyrniniszter Liszák Jenő perlaki jársbírósági írnokot n »agykanizsai kir. járásbírósághoz helyezte át.
Sorozás.
A katonának való legénység még most is kétségben van, hogy ráhúz-zák-e októberben az uniformist, vagy otthon maradhat a falujában még egy esztendeig. Mert hát a soro-1 zásl többször cl kellett hagyni a politikai helyzet miatt. Az uj minisz-! tereinölt ígéretet tett, kogy az ara-} tás előtt nem újoncoztat, nehogy a népet elvonja a kenyérkereső munkától. ila a politikai láthatár kitisztul, az aratás után meglesz a sorozás, amelyet a honvédelmi kormány legújabban is elhalasztott további rendelkezésig.
Anarchia Horvátországban.
Az a lelketlen izgatás, amit egy két neki vadult, őrült ngitator indított, megtermelte a maga gyUmöl-j csét. Horvátországban teljes anarchia | uralkodik. Hol all meg a felbőszített tömegnek a gyűlölködő szenvedélye, azt még megjósolni sem lehet. Amit a forrongó horvát parasztság művel, ahoz a faji sevínismusnak semmi köze. Nem forradalmárok, hanem rablók, banditák törnek békés polgárokra, nem törődve sem emberélettel, sem a tulajdon szentségével. A ludbregi eseményeket igyekeznek eltussolni, ahogy megtették azt a hatóság részéről a korábbi zavargásoknál. IC sorok írója megbízható forrásból, magánlevél révén jutott hozzá az adatokhoz, amikből kiví-Jáglik, hogy nem a népgyűlés betiltása miatt zudult fel a tömeg, hanem a fanatizált, lázongó parasztság nzzal a vad, barbár dühvel, amit az izgatók minden kaputos ember iránt a lelkébe csöpögtetlek, mert már nem keresi, ki a magyar, ki a horvát; egyforma gyillöleitel támadnak mindenkire, még a saját vérükre is. Vasárnap este kezdődött a zavargás. Álarcos bandák járták be az utcákat, rombolva, pusztítva, ami ut-jokba akadt. — Scheirer kereskedőnek üzletét kirabolták, Potocki korcsmáros összes ablakait beverték, ugyancsak beverték Klauzer és Schlezingcr kávéházának ablakait; összetörték a bútorokat, a pincében csapraütöttók a hordókat; Damaskó dr. ügyvéd lakásán, a postahivatalban, a takarékpénztári épületben törtek, zúztak mindent, ami n kezükbe akadt. Bent a takarékban leöntötték petróleummal a bútorokat, aztán felgyújtották. Heggel 5 órakor érkezett meg a katonaság, az vetett véger a megvadult tömeg garázdálkodásának. 170 emberi tartóztattak le. Így csináltak. forradalmat Horvátországban a nemzeti eszmék bajnokai. Civilizál! országban ezt a csőcsclékci
banditáknak neveznék, Horvátországban azonban szovinistáknak vallják magukat.
Lépfene.
Miháfd községben a szarvasmarhák ós lovak között a ragadós lépfene betegség járványosán fellépett. Erről a község azzal értesiitetik, hogy nevezett községben ugy a szarvasmarhákkal, mint u lovakkal a közlekedés tilos.
Lopás.
Folyó hó I I -ón virradóra Kulcs István füzvölgyi Inkóstól \'/« kgr. vajat, 1 drb. fazekat egy liter tejjel, Ag István ugyanoltani lakóstól 8 kgr. sertészsírt, 6 darab csirkét ösz-szésen 10 kor. 22 1111. értékben elloptak. A lopással kóbor cigányokat gyanúsítanak, kiket a csendőrség erélyesen nyomoz.
A magyar termékek védelme.
A magyar ipar, kereskedelem és mezőgazdaság érdekeinek megóvására és a magyar termékek iránt való szeretelnek a magyar közönségben való felébresztésére megalakult folyó hó 14-én, mull vasárnap Budapesten a „Magyar Védő Egyesület". Az egyesület célja: a hazai ipari és mezőgazdasági termelés, hazai munka és kereskedelem védelme és fejlesztése. A magyar birodalom gazdasági és ipari termelésének védelmét és fejlesztését célzó mozgalmak és az e célokra törekvő érdekeknek egyöntetű és országos képviselete, úgyszintén e célok érdekében alkotott törvények, rendeletek és hatósági intézkedések gyakorlati végrehajtásánál a hatóságok támogatása és a végrehajtás ellenőrzése. Hogy ezt a célját az egyesület elérhesse, teljes erővel oda fog hatni, hogy a magyar birodalom .határain belül a külföldi árubehozatalt nélkülözhesse, a közvéleményt, fogyasztókat, kormányt és törvényhozást ez ügyben tájékoztassa, hogy ellenőrizze a közszállitá-sokat, hogy gyakorlati utón a hazai termelés fejlődésé t előmozdítsa. Az egyesület fővédnökéül József Ágost főherceget és Vasznry Kolos hercegprímást választották. Az egyesületnek mindenki tagja lehet. Az egyesületet kereskedőinknek itt különösen figyelmükbe ajánljuk, mert itt leginkább ki vagyunk téve a külföldi áruk bohozatalának. »Már pedig az egyesület olyan célokrfr akar szolgálni, melynél nemzetibbet nem sok egyesület irott még zászlójára, tehát ncmcsok célszerű, \' hanem lmzallas kötelességünk is cz egyesületet működésében támogatni/-"
a négy számtani alapműveletről tartana előadást, vigasztalja a betegeket. Kozben-kozben pedig egy szamot klóit cl és valamelyik beteg eltűnik a tatuir szobáját eltáró függönyök inogott,
•Még egyre érkeznek. Egy üreg úr jön. A lépcsöjárás nagyon kifárasztotta. Zihálva, fáradtai) ul egy székbe, melyet egy IcánykA Aa ajtó mellett a tanár inasa tart előadást. Nagy tekintély ő. Csodadolgokat mesél a tanár képessegeiről és oly biztos hangon, tnintha enged át neki. Utána egy paraszt asszony. Végül czilindercs fiatal ember.
A leány a sarokban egyideig »avartan nin kórul, arczának gyanús pírja még élénkebb les* és végtil, minta* tűzben égne, kipirosodik a homloka is. Ó maga pedig a felindulástól remegve búvik a fogason függő ruhák mögé.
A fiatal embernek nem Jutott hely. Egy Ideig szórakozottan hallgatja a szolga előadását, aztan sétálni kezd a szobában. A leány feté közeledik. Kz lassan kivonja a fejét a ruhAk közül és nyugodt elhatározással feláll. Arcza még mindig nagyon piros és szép kék szemei könnyekkel vannak tele.
A fiatal ember bámulv£, érthetetlenül néz a leányra. . - . .
„Irmi4, mit keres maga Itt?* — VénJl uros tartalmatlan hangon. A szobában egy pillanatra csend állott be. Kint jobba., megeredt az eső és csapdosta az ablaktáblákat.
A leány szomorúan hajtotta le fejét és megadással, fájdalmasan suttogta:
.Ennek he kellett következni. Rég sejtettem.\' A fiatal ember csaknem sir az izgatottságtól. Hevesen ragadja nteg a leány kezet és mintha magái akarna vigasztalni, tördeli:
.l>e hisz piros ns arcza I Istenem, oly egészséges szinc von!*
A leány fáradtan leül és maga mellé vonja tárait is. Aztán száraz, elkeseredett hangon beszélni kezd. Szemeit félig becsukja, úgyhogy azokon (dig szűrődik át valami fény.
,Egymásra spekuláltunk. Géza. En magában bíztam és maga én benne n. Egymásról hittük, hogy egészségesek vagyunk. Mindegyikünk csak magáról tudta, hogy beteg. Ks igy volt reményünk, hogy egymáséi lehetünk. Dc én egy idő óta láttam, - - jp én szemeim nem csalnak — hogy muga is hervad és elvoltam ni készülve, hogy egyszer csak szembe találkozunk a belgyógyász előszobájában
„De Istenem, hit minden csapás . . . zokogja a t\'érfl és kezei tehetetlen dühében ökölbe szorulnak.
.Minden csapást — hagyja liclybcn a leány még mindig igen nyugodtan — két hónap óta egyre szárazabb a köhögésem. Két hónap óu készülök a halálra.*
A szolga egy másik sarokban előadást tart és per npropos kialtja a leány felé. .Huszonhaton!\'
A leány lassan felemelkedik helyéről és kezét nyújtja a fiatal embernek:
„l.chet, hogy meggyógyulok, Géza. Öt perez múlva megtudom. Dc egy bizonyos . . ,*
Hangja elakad. Nem meri tovább mondani. Szánakozólag cs esdve néz a fiatal emberre. Ex feláll és bánatos lemondással mint kiduhön-gott vihar után .iz őszi táj, hulknn, gépiesen fejezi be:
.llogy egymáséi nem lehetünk . . lís Irma borzalmas nyugalommal megy a tanár szobája fele .... l .V.
CSARNOK.
Előszobából.
I.cmondasteli őszi délután. Napok óta ki-apadhaüanul szita) az cső; az utcza\'csupa sár, az vmbcrck öltözete csupa viz. Minden oly nyomorultnak, vigasztalannak tetszik.
A tanár előszobájában zsúfolásig telve van betegekkel és még egyre érkeznek ujak cs ujak. Mikor a hatalmas szárnyas ajtón belépnek, mintha tünedezne sápadt arczukról az a sivár, lemondó kifcjcZés, melyet a halálfélelem ültetett reájuk. Megelégedés, a remény egy sugara szállja meg őket. Illsz nem egyedül vannak; mennyi nyomorult, csupa társ a szenvedésben 1 lís a kuzós baj tudata egy perezre megvigasztalja őket. \'
•Egy sarokban, a ruhatartó mellett fiatal leány ül. Csal^tapasztalt szem olvashatja ki nagy. kék szemjiból, hogy beteg. Arczának túlzottan piros rózsái ne »1 az egészség jelei. Fejét fáradtan hajtja a szék támlájára és mélázva nézi az cső szürkeségét. .
A mellékletéri felelős: Fflredl Ján08.
Házeladás.
Csengery-utca 40. sz. ház, mely építkezés tekintetében a modem kor követelményeinek teljesen megfelel, szép virágos udvarral, cultivait gyümölcsös kerttel jutányos áron
= ElvADÓ. =
Bővebb felvilágosítást ad ugyanott
Mattos Ernő.
Kiadó lakások.
Arany János-utca 2. számú újonnan épült házban 2 szép két szobás és mellékhelyiségekkel ellátott udvari lakás augusztus l-re
olosóh kiadandó.
Bővebbet Kondor Adolfnál
Magyar-utca 2.

Nagykanizsai Friss Újság
Kedd, junlus 30.
hogy a BALATON-féle nulla liszt a legjobb ; kenyér-lisztje a legkiadósabb, hogy kávéjából főzik a legkitűnőbb zamatot, és hogy szilva-lekvárja a legédesebb. Szóval a
Balaton Testvérek
fűszerárui a legjobbak,
készletei a legnagyobbak és árai igen \' olcsók. Ott kaphatók egyedül a hires erfurti kerti-magvak.
ÜZLETÁTHELYEZÉS
1903. augusztus hó l-én.
Van szerencsém a nagyérdemű közönségnek becses tudomására juttatni, miszerint üzletemet fennti időben a mellettem levő J^anatl-féle bolthelyiségbe helyezem át, mely alkalommal a raktáron levő árukat már most a 1 e{¿jutáiiyosabto árcik mellett bocsájtom a tisztelt vevő közönség rendelkezésére.
Kiváló tisztelettel
Boronkay Károly.
Nincs többé kopott arany képkeret.
-wirv
használatival fát. vasat, gipszet, papirt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
EJiSy készlet ííolilon ecsettel együtt =
40 fillér.
Qlr*
Kapható
ICraUN55 é« arkÍI
papirkereskedésében.
áztetök javitását fYgyfta leán
1 csekély átalány összegén elvállalja , . . .
jótmiA« m«ii«ttl nyomdai munkára
Horváth György jó fizetéssel felvétetik
cserepes-mester. Magyar-utca 25. sz.
Krausz és Farkasnál.

II 1 r cl etés ek
felvétetnek
e lap kladóliivatalóban*
S


mmm
• .A , .. \'*■ »V. •
A
•ÁXV^.K

4