Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
161.47 MB
2014-01-31 14:03:30
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1431
10111
Nagykanizsai Friss Újság 1903. 274-304. szám október

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

III. évfoly. 274. sz.
/ ív*\'* > wt i
flagykaní^a, 1903. csütörtök, októberi
1 mrnim ■
Egyas szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI

■ M-i».
Előfiz91frsi ára:
Helyben báího« hordv» «tjy hóra «0 Miéi. .•. .\'. .%
Vidékre pötUi küldene; egy hóra 1 koroaa 26 lUtór.
-*-----

Kiadó tulaj dongtok: y Fililii eaeikoiaté:,
Kr*usx és Farksa. «\'"S u*osva artjcó. ,
Sztrk«*stísét t* kiadóhivatal: Knuaa él Karta» paplrkswsksdé*.
V >
MenJilenlk napinU korán rtggil.
NysauaUi a ,Xa(yÁasUaal K.tm Ujai«\' ucti*Ün*u i»> vMadájákaau
Wéres munkásharcok Budapesten.
pfugati pálpudvsirt megostromolták
Sok súlyos sebesülés történt.
Meryezések.
(Fővárosi históriák.)
Yálogatlan sorreudbeu, egymásután három közleményt adok ki it-teu, ugy, ahogyau azokat a fővárosi lapokban ma olvastam. A közlemények egyenként is roppant érdoke-sek, de egymás melié állítva, szinte megdöbbentően hü képét adják a tóvárosi hivatalos életnek.
Imo, tessék meggyőződni, hogy igazat irok. Üres jelszavak.
Tömegével vaunak, a legsűrűbben ^hangoztatjuk, támogassuk a magyar lV)art í ívja egy lap : • a közszállitásoknál a kormánytól leíelé minden hivatalos és nem hi-vuUdos testület azt az elvet vallja, liogy a magyai\' ipar tamogatása hazafias kötelessége. Sajnos, az elvet inkább vallják, mint gyakorolják s bizony a törekvő magyar ipar igen sok esetben lemarad a befolyásosabb osztrák vagy kühöldi iparral szemben. A legújabb ilyenfajta jelenség mutatkozik abban a hirdet-uénybeu, amelyben a főváros évi 14.000 mm. szénre keres vállalkozót. A szén csupán fűtésre kell: a hivatalok, az iskolák, intézetek szamára. Azért hangoztatjuk ezt, meu nem az üzemek gépházaihoz való nagyobb kalóriáju, hanem e yszerü kályhafűtésre alkalmas szén kell.
a fóváios a hirdetményben mégis elsó sorban a porosz szenet kivánja s csak második bclyen a magyar szenet. A tanácsnak löltétlenül igaza volna, ha csak egyetlen porosz vagy osztrák hatóságot tudta felmutatni, amely első sorban a magyar szenet keresi. De ilyen nincs 3 a tanács, amely annyiszor hirleti a magyar ipar pártolását, amikor gyakorlatilag bizonyíthatna az elv szükségessége mellett megfeledkezik arról hogy, Magyarországnak nagyszabású báuyái, elsőrangú szene vau. Megfeledkezik arról, hogy ueki mint közhatóságnak, amelynek minden tette a nyilvánosság ellenőrzése alatt áll, első sorban kötelessége a részéről hirdetett elvek megtartásával jó példát mutatni.
„Mert ha ó nem tartja be a szavát: ugyan kire támaszkodjék a magyar iparos, akinek minden téren ellenséggel kell megküzdenie, még <ödig 110111 annyira külföldi versenytársaival, hanem polgártársai közömbösségével s a közhatóságok nornbánomsígával. A tanács hirdetménye tehát igon helytelenül ád teret a külföldi versenynek, épp ma, amikor gazdasági életünk évek óta a s/.omoru tengődés botegségében szenved."
Ez tehát a példa, hogyan mérgezik meg nálunk hivatalból mindazt, a mi hivuá az ipart elsó norbau.
Mérgesé« a axegénjrháxbaa.
A főváros jóvoltából ma 180 embert mérgeztek meg.
A főváros szegényházában ma este a benlakó szerények között tömegesen mutatkoztak mérgezés jelei. Száznyolcati lettek ma rosszul a szegényház ápoltjai közül és míg Prasser Tivadar dr. és Schwartsj •*1ór orvosok megérkeztek egyikük Zimmermanii Borbála, 85 éves agg lány kiszenveded. A szigorú orvosi vizsgálat megállapította, hogy a mérgezést rézedényok okozták, amelyeket uem tartottak kellő tisztán, Zimmeru.anu Borbála teteuiét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították, ahol felboncolták. a szo-oéuyház vozetőségo ellen mej fogiák iuditaui a vizsgálatot.
Igjr élelmezik nálunk a szegényeket. És egyben példa ez arra, hogy a főváros intézményeiben :ii-lyon kifogástalan a tisztaság.
¿Uehnl axerek.
A varsói hygienikus társság kérdést intézett a tanácshoz, hogy miképp elleuórzik a fővárosban az élelmiszereket. A tanács most küldte meg a választ, a melyből a következőket tudjuk meg: Az ellenőrzés kétféle, amennyiben a városnak kétféle piaca van az élolmiszerárusi-tásra. A várócsarnokok az egyik, a nyílt piacok a másik. A csarnokokban a helyi felügyelőségek és orvosok végzik az ellenőrzést, a melynek főfelügyelete a vásárcsarnok igazkalu kezében van. A nyílt piaezokou és az élelmiszer-árusítással foglalkozó üzletekben a kerületi elöljáróságokhoz beosztott vásári el ügyelők ellenőrzik az árukat A gyanús, elkobzott élelmi si.úreket pedig a tapszervizsgáló-iniézetct bírálja meg. — A tanácsi jelentós nem emlékezik meg arról, hogy a vá-sáríelüg-felők »zárna botrényosau kevés, egy-egy emborro tübb száz üzlet jut s az ellenőrzés 0 miatt any-nyira tökéletlen, hogy a főváros közönségének jó része hamisított árut kap, amibo ugy beleszokott, hogy a véletlenül nem hamisított élelmiszert már jó előre visszautasítja, meft uem engedi magát bec?apatni.
És ipy mérgezik meg a fogyasztó közönséget.
A szerb liszteket elitéltek,
Péter király és ko\' ^nya ozael betetézte azt a plszok-halmiui, amelyet Sándor 6a Draga gyilkosai u)á ~ios bün-tetiókku! u különben oly derék szerb nép uiazágira raktak.
Azokat, akik a szerb hadsereg jó hírnevét helyro aUttdk a\'iilsiii, akik Sust-
Parasztbecsület
l ^ r. \'. \'V ^
\\ virtua már benne van a magyar vérben. melynek ej\\ik dicsó tulajdonaága, hogy nem engodi a jussál.
KJ«teleken káföldujives K«da : Tótb
Lajos éa Harmath Jóxsef valamin össze-
különböztek, elszaladtak a íorgópisxto-Ivokért, kiálltak éa Tótb Lars . .. haldoklik. A fQiyO hasába fujou jit
bia királyától azt akarták kérni, bogy ÜaxiiUa meg udv. rát azoktól, akik a szé-reuc&ítlen királyi párt példátlan ember-t»leü»égfel íeuieszárt ták éa akiknek jelenlétét maga mellett hogy megtűri, eezél saját maya elten tartja fenti a gyanút, bogy i-észe volt a merénylet azervezéaé-ben él . »•. pénteléaeben: ezeket a oe-csülete» katonákat, a azerb hadsereg be-n0icU>j;fk védelmezőit ma, mint „öaeze-lesHüvöket" a legsúlyosabb büntetésekkel \' »ujtotta a hadbíróság.
Már maga ax, hogy ezeket a becsületes tía*t**K „öaszettakúTóicnak" uek-larálják, viJóságos inUuiia.
Minthogy szándékuk litzU neme« voltába nem kapaazkodhatt.)!; bele, tehát >s«zeosk0vóknck minö»ít<iiték, Logy kapjanak örflgyet a fegyelmi vétség vádjAtal hurcolni őket a hadbíróság elé. £a est a azerb nép megtdrí I Ai elitéit tisztek a azeib haza becsületét, a azerb badrereg becsülelét, a szerb király becsületét akarták tisztára, m aui és im?, clitéhk ökrt ugy, mintlia 6a lennének Sándor király éa Drjga niiáboé vérben (ürdótt gytlkoaal, mintha Ok tőitek volna ki a szerb hadbereget Európa czivilizált népei máig is fönnálló mély lötiiábuiodaKának és megve-té óiiok.
Mint Belgrádból távirják, a hadbíróság Ítélete következőleg szói:
Novakovics éi Lazarevics századosokat ket évi börtCnro és rang-vesztósre Ítélték.
Dandarevics, Protica és Ljugo-inirszki tiiztoket raugvewtéj nélkül egy évi börtönre.
Todorovici, Cretkovic», Grorgyevic* és Andrícs nyolc hónapot kaptak.
V«iiUkovica éa Lontkievios agy hónapot.
A többieket fölmentették. Ax elitéltek fölebbeztak.
Európa réaitétet éa rokonazenvét nyerték meg az elitélt derek azerb tisztek éa kiérdemelték basájuk éa nemzetük elia-meréaéC
Mit (og Péter király cselekedői?
Mit máat mint bogy magkegyelmez a« elítélteknek, akik semmit sem vétkeztek.
Valamivel csak kell, hogy a királyok is magukat rebauililAlhassák 1
úelgrád, escpL 80.
A nisi pörben hozott Ítélet még a nagy liapi örvényazék lelOkviugálata alá kerül, oielynek elnöke Laurcvica tábornok. Ezenfelül a králynnk jósában ál), Uogy az elitéltaknok megkegyelmezzen.
• < <
ORSZÁGGYŰLÉS.
KépvfeelftbAz.
Badapaat, saapt. 30.
Elnök: Apponvi gróf. Jegyzők: Szóta, N) cgre, Eudrey. Jeleuvoítak: Khiu>n, Lukács, Kolowviry, Plósz, Wlas-sics, Darányi, I«Ang.
A YMst«K«t4si orr
P o 1 o n y i Géza kéri, hocy a parlamenti vfesgátő blzo»Uáv úatst miért nincsenek kuiyoosatva \'/ tí« »mi-« jelentre a bizottság mükődáss • Ház elnökének, ea»»tirf miért nem u\\rje«su>llf k l>e.
Elnök: Tudomí-oa szerint a hizott-»¿¿i a oiai ül 4a folyamin íng
beterjesztőn I.
Ö^saeíérhotioaséfl ttgryek.
Elnök bejelenti, hogy Eejér Márton njp«s\'i lakos ösa. aférhetotlcnrégi bejelentést tett Woltner TtratUr eíku. A L^-jeleuiést, — miután az aláirás biiele-sitrw nem volt hivatalból elutasitl. i"\'t. Egyszersmind falóira*tatja az összeíér-h«»tl^nfApi bizottság jelentését Sándor Pál örbejclentísi ügy éro vonatkozólag.
Ilolló Lsjos kéri. hogy c*ak * kérvények. melyek a három évet szolgáló katonák visszatartására vonatkozólag, eCijí6»«a tlrfrellMsAk, s a kérvéeyi L>i-zoM*ájf kőt.r?-«o«*ék, hocy ueoy ven nyolc Ara a\'att jelentést tegyen. (Za-;os beUéllés a ®=*MW»halo!dnlvu.)
Elnök feliwii a kérdést. Kéri azokat, kik UoUóey Indítványát eitopadják, all-jsnsk fel, íMogiórtént: Mi.it tápokkal; tóbl.ség : kisebbséc :) Elrendelik a »«• Taratok megszámlálását. (Megtörtént.) JcJocli, ho«v Holló Lajos Indítványa mollstt 08 alleu 99 szuvaaott. Jelenti, hogy \'JV képmelö ntv»zenoÜ szavazást leélt, de «tat figyelembe nem
Kossuth Ferenc Indivánvnrza, bofY a Hár tnondja ki az ügy sOrgóssségét a a bizottság eled ülé«in tirg*alják.
Kakovszky István indítványozza, Lojry a kénrényJ-biz\'MUá; 0 nap alatt jegyen jelent黫.
H o o h János: Ebben az ügyben o»i-nól hamarább kod a Háznsl határoznia. Tudomása amint azért nem ¿¡lak a 4-5 ¿mi itArjjAt«/.* ellen, inert Íl?ik/»!ag k-hc>eí!cn«Ag 6$ óra alatt határozni. Mind a két indítványhoz bor .ráját ulással.
T i a t a Istrán groí kérdi, hogy az üj»y a? alább lefolyt szavazás uijAn fom-e intéztetett el véglegesen. ila nem, akkor elio^adja. Korsutb indítván ját.
Elnök Irtvitá^owija lisza Irt-tIííI, Uotif Koasntti tetenc mar \' aiava-zás elüt kórt siót, tehát nem lelt volon mélt-líágos öt a ezólái jogától mep-foutani.
A iiáz eiulán b^yhangula^ *lí*> akdta Koftttth r«r*no ladírtv nyát
Kakouujy I«:»án fiaaaavuuta itiiit^nyát
A niaattlml W« itaAg JoUnt4aa
¿1 a r ö » b y I.ánló olóadó ba!«ejt«ati n hízottá*» jeleutáaát L«<on«t Zoltán m*-¿.•:e voaatkuaóiaj Lcs;i»l Zoltánt a bl-zoti»Ag recdf»llw>#a ruflV^^.\'rt — da-clra tObbasöri elnöki figyelmeztn^anek — a hát mertetésére ítélte. Kári a jelsnté# tu»omá.\'iil rétolét.
A bá? eüogedta a bÍTTttOí leltn-té«*!. \'
L ú n g y a l Z< ltán ŰQu*)>^ye«en roejf-kÓTcli a hiíat. (Attaiánoa be.)e»léa )
A Kaidh áfrl J»!«iU»».
B I r<*. l.íios elöaCo net«i|«»zll a f.-u-daaáp! hu<4Íiagnati jet^\'f\'éi r \'.IlUég-veté» belyesbbiiéaére vi;
Annak idején napir*fl\'W tfttlk."
A vesz.tfgot ai a^y.
S z i v 6 k Imre holrrjeizü a parla> ntentl »¡»gálati biiou-áp jclentéfét a kl-sobbiéui jtí<u.Uual (r*»«olU. Kéri aurák ¡\'Uon)it\'.»*t s *x6lb&ruá*át. a báz ily úleleinbei) határozott,
A kormány la<*:ondAwa.
Khu* n-H é> d e r v A r v gr. bejelenti bo^ry a dér tegnapi bttárorata kAr«|-kexiét>en beadta lemondását a kéri. h<>gv k Ti\'tAt me^nlúátára a ilái flléret el-na»olj«k.
KaMQlh Ferenc nem tartja be-^•e«nnk, bo?y az oraságnyaié« batárnza-UTal axeo&en a kormány azlrájkoljon.
Ifem tartja wt un bély^njk, hogy »z
Kom klrán (ogialkoéni to»ábbra ia a aoiniaztoreinók tagnapi nyUatkozatừl, de azért méria afíkaÉgw, Wgy a Ház KCriw nvilatkozata ellen tiltakozzon, kijelenti, bogy Kórber kiaérlete e Házban ogybiuigulag »UoztutaeiltálglL (Za-jo» helycaléa a •zél:,\'balon)
Szederkényi Nándor nem kíván heATAtkoari owtrék ögyekba, tabát uem íogleliozik Eó»ber UguauibMzádé-rel. Tiltakozáaét jelenti kL (B®ly«al43 a azéiaöbaloo.)
Rakuvasky latrán t Aaon eaatre, ha A íoleépe felmentette a kormánr<, «kkor belyeaan teUa, bogy kironnU. (Zaj • tnélaAbaloo) De ba nem lett falnwütve. »•kW bolvtelenfll welekedelL A népoárt oeróhan kijelccti, bogyK»rber ^irbadt beacédével alkotmADynnkba, Urré-nyc Inkbo OtkOxgtt. — Alt mondntta KAftver, hogT fel van hatalmazta arra, bogy minden hr.dflgyi kérd^slfo Atua-triánuk jor* r«n. P- be\'eflt-
körik az 1867 : XII. i.^ikiií«, lebit tor-v^nyeiiiLe!. f.\'kotmányunkat aértl. — Rz ellen a legfrélyesebben tiltakozik. (He-Ivcslóí beltelól.)
Ilock Jáuoa : Viaauélémek s aze-mérmetlen betolakodáanak minósi\'.i Kör ber múltkori beazódót. Tegnap ti*aza< u\'BMtották á miniszterelnök nyilatkozatalt, inti jel *ira, bogy az ellenünk ■ntézett támadásokat uiudig tiasza fogjuk uUMtaiit.
K u h i n y i Géza ieloalogeanek tartja a torábbi \\ilát, mort nem az a fó, hogy az országgyfllia riaazautaaitsa KórLer nyilatkozatát, hatiom, hogy a kormány »aállitaa la asokat a kotlö értékére. Szóló klJeiet U. bogy semmi félő korminyt nem tAmogat, mt\'y Körbor* áUlttftáért mag nana oAíolJft. (Zaica bdyeslés.)
P ol o n ti H6ta boztAjáral Kubinyl kijeleutéaébez.
A Jötö ilé* napirendje.
Mldiriu jAreaf kéri a Házat, hocy flléseit jelen*«« ki állandó üléseknek, eíc\'irg szombaton tartson ülést.
H a r t a Odón ru»3za\'js, bogy egy tattaazter ainca j<>!en. l)o La a tóbbeég állAepontja az, hogy nem is kell jeler. lennie, ekkor a legoapinál nincsen al<Aolut »eintni tóhLség annál la inkább, meri ó feKégo még azt nem fogadta ol, a Márrak még niu van egy határozata, ü a ilarnak blzr>nyUlan idoro taló elnapolása kiiátszará azt a határozatát.
Holló Lajos afiriot nem azabad elnanolnt a hAra!, ui«.-t a tákág e»et-leg l.vsszu tartalma ismét lehetetienos tenné a tanácskozást azombalon rendw Alér megtartását kéri.
Kii; Iror br. KormAnj nélkül la labcl iarunl nruáwyOlML így tartottak a uO-aa érckbou. Holló indittányábos csatlakozik.
V 1 s o d t a y Soma kéri ts «bCkót, engedi« mag, bogy még ifibUn saótal-jsnak fel.
A Ház * MyaioXwbOk tűéüláayát
fogadta el.
A hazafias Szilágy fárrntgye.
Xiimh, ar*r>t. 90.
Stilágt tármegye ma tart^th« ó«zl lefele? kózgyúléi»ét WeesaMflti Miklós bato (óiei\'án elnAkléeerd. Weeae.\'ényi báró aloóki meguyilójábaa tömór rótid-sóggel jellemezte Deák Ferenc érdem»it szulett "ínak wA/adi? f* fordulója alkat*
uábóL
Az om .jo» kóctóleménr, ngymoitü, móg életébac n h iza bók" ének «erezte. Önzetlen b~.zast*r-Mté iJwtfa magaslatra emelkedett t mU> "«iéeéi a kü/yeaiial ala{» tórténysk m«^zlAoiásátai kuooáita meg. melyeket maga sem tartott megtáltozut-halatlanoknnk. hrnem oly básianak, iuv-lyen totább építeni lehetséges az egy><v-ges magyar nemzeti Államot alkotmányos uton. Nincs igarok azoknak, a kik mairrnr éllam:*águnk Ifcaau íeilödéseén a ki^pnrezésl térvényeket okolják. Hzek a IC réuyeket okuljik. Ezek a törvények máig íinceetiek végrehajtva, do azért sem Deftko\', iom a törvényt nem liitinctatbaijuK, hanem csak önmsgon-kat és nemzetünket, a mely (atá)L-OnmoKta^adássaf •tűrte ezt az állapo> tot HÍ eaxtendeig, Bármily válságos mos-
a belyzat »égis jobb idók kóvetkazhot-nak, inért hatalmas lcudüiettel föléb-redt öntudatunk országazaru agybanEU-Ug kóvcteli a 67-«a törvény minden poutjának végrehajtását. A fówpán be-rrédót a köcgyülés lelkes tapssal és él-ienzéssel fogadta (■» egvhangutag jegyzökönyve iktatta, ugy^inlón Kincs G>ulA-nsk Deák Feranotöl tattott emlókbe-atédét is.
Aztán kóvotkezatt Bnth a-orkeaztö és tersaúuk LüOUványa, s az áilandó tálaalt-mány jatasi\'^ára, a közgydlóa elhatározta bogy
TH\'tiPovflt az elkm, hogy n tflrrény végrehajtása órdekében foKutott küzdelmének idegvn államok tOrténybocó tCd-taietei én áWférfai álul bofolyásol-t««Minak ; 2. minlAn a chlopy-i hadi-parancs as 1790-9Uki X. éa XL törvénycikkel ellentétben áll, föliratot intéz az országgyűléshez, hogy alkotmányunk sértetlen [fönn-tartását megfelelő módon biztosát«« ; 8. a bticaAga alá tartozó rendezett tanácsú városok és községek elöljáróságainak nem engedi meg, hogy nvg nem szavazott adót szal>adajánlat örve alatt vagy bármely cituen oifogi.djanak, összes járások tirztviselöloek megtiltja bogy az országgyűlés állal meg nem ajánlott újoncok kié\'lttásánál közremü-köd írnek vagy úiU/.kedjenek ; 6. a harmadik ével szol Káló katonák benntartáan ügyében föliratot intés a képviseionáz-boz.
A határozatot egyhangúlag b eadták el a román nemzetiségű polgárok szavazataival is. As ülés folyik.
A cár Bécsben,
Béoa, stepL 30.
Miklós orosz cár ma 10 óra 30 perckor nagy kitételéről, LamsdorfT gról kQl-Agymimsilerral a pompásan földíszített nyugati pályaudtnxra érkezeit, ahol a kt\'ály, a királyi horergek, íz orosz nagy-kövwtscg és a ma^yar-osstrák pétt>rrári tAgykóvat, Abreolbal báró, a térparancsnok, a bécsi es oudape&U orosz konzulok fogadták. Kspnlszt gróf orost nigyhötei SL-Pöltvnig. a crár mellé beosztott disz-saolgálatot tevő urak. ÜXkiill gróf be U lestparan^snok, D.clricbttein asáruysegéd és amaz ezreeek parancsnokai, amelyek-nek a cár bi< Uiiosuk, közöttük Hohen-lohe herceg péivrvéVi katonai attazó. Rckavioitollg mentek a cár olé.
A pályaudraton záaxlóa és zenés disa-rzátad állott föl, ólén Ottó kntlyi her-cm hadtestparancsnok halyetie»sel. Azok a percegek, kiknek ort>«s vzredök van, vakunk egyamuiáját riseltAk or^sz mid-ttMkkcl.
A vonat barobogáaakor fölhangzott az oroaa biautuaa. Királynők, ki orv#r ti-redéLok agvaernliáját »Wie, rendkívül Üdvtzö.te ti ffh;.
A kát árulkodó barátságosan kezet noritoü éa kétszer mefr^ókoHa egy mást. As umlkodók elléptek azután a diazsaáaad elótt, mire a barettgek bemu tr.\'tea követkczoU, kikkel a rAr keaot fogott.
A kísérletek köWvtnös UmntatáM után, miköaben Miklós o4r Ahivntbsl nanvkövettel. királyunk pédig LamsdoHI gróffal fogott kezet, as uralkodók a tó-cöreég üdvlövéeai között a sobönbnmni «.astéisba hajteltak. Ai v^éa. oaapatoK állottak sorialaL.
Véres inonkáshaiőzok Budapesten,
A nyu^mtl pályaudvart mag« ostromolták. •
Sok súlyos sebesüld történt.
— Saját tiidóritónktól —
Budapaat, szept. 80.
A kocsisok sztrájkja, melyet már tegnap is ejyes ravsrjésok larkltotislr, mi haiM»Tra verekedéssé, dé\'ig ptdlg nyl\'t ofuttkáslárad^tsá fajult, molynek Igen sok élatveaaélyas súlyos sebeiülye
VSMS.
Ma déltájt ugyanis a sztrájkiatyárJ hol A hangulat nagyon Ugálott és (lks! »eredett, körülbelól 700 munkás bdoh ; el arra a hirra, hogy a Fólbi-uloű k rendőrség mészárolja a kocsisokat.
— Nom engedjüh magunkat I Boemt állunk I Lo a xendórökkall öasze-T^tzs.
ISkkor valaki kiadta a iel**ót:
— Menjünk a pályaudvara.
Est az indítvány a tömegnél tiUláaoe tatszésra tál ált és helyeslőleg kiáütották:
— Menjünk a pályaudtaaal ,
A terv ax volt, bogy megtájnadjik a \', vasúti málhapéoztárt ée a pályaudvarról az árok kocsin való dszálülázát akadályozzák.
A pályauávar kapnja alQtt.
Mikor a mállr. pályaudtarnak Váci-\' uti kapujs elé értek, Uelényi Mihály tz-suti portás hirtelen be* Ma a kaput és nem engedett be a sztrájkolók lóiöl «gvet »ein, r.iikor podig a sztrájkotok
nekitámadta a kapunak, komoly aló. kÓBsületak lattak az erőszakos be-katolásra, telefonon ériesitetts • ron-dóraégol.
A rendőrség jön. Azt kiabálták egyzuerr« többén az
ostromlók közül.
Tényleg, ijon rötjd időn belül megérkezett Ocrsits Lajos renpörfelügyeló vertese a\'alt GU loravraodör.
A felüj;velő fölszólította • tntgdűhó-űött embereket, hogy osioljauak szét, da ezek ttd orditozásba tortok és egvszerre talósággel Közi:por hullott a rendőrökre, A fcilpyilö hjoM lohamot ve^ou\'t, a rendóiók kardot rAnlottak és wffclag-rattak az emiatt mlr etöeen mogszapo-rodolt tömegnek.
E pillanatban lövéa dördült «1 <*• az egyik rendőr lelordnlt a Iáról, i A felüliyoló parancsára az élctteszély-ben le*ő rendőrök most már n • m • csak a karddal, hanem ft rstolverékkél ia dolgot-t a k.
Hirtelen egées csomó sebesülés tőr-
lént, a kocsisok egyréezo tad futásnak eredtek, a tendórok utánuk, kertsatftl, kaiul rajtuk,
Ordítozás, bórgés, segítségért küitoxAs a kardok ciMtogA^á.
A lemiórök nié^is p^iul jártak toina, ha nagyszámú »«-gliség ctm éiketik, míMyei aztán végleg szétv^ték a zen-dClókol.
Kkkor érkezeti oda FtuJnay főkapitány és k«v«s««l később két azáaad ltt-os huszár.
Ezek őrzik most a pályaudvart.
Bebastmak. i
A sebesültek névsora a követhozŐ: Tokaj litván, Méaaároa Sándor, Maréknyi József, Hákli Ferenc kooaieok, akik Vágott és szait «ebet káptak. lovébbft, Ukán Sándu« és Kovács Jé-t*J randörök magsebaiühek. sronkivül Siltev M*t»élv, Vatta Jóiief, Rossbauner Síaidor ás TomAcs I ajoa koosiaok, valamint Balogh Jfotos rendőr.
Rletteszélyss sebesüléssel Martonovlos János lovasrsndör éa Balogh Kázmér kocsi«, kerftltek a kórházba. As utóbbi haldoklik.
A kajnail báboru.
Már a hajnali órákban is voltak hir-ezok Budsjwst ntcsáin, a midőn mmi-kábz Al\'ástikban akarták a extrájkoiók a dolgorók \\t ssefcsksdilytK.nl. v
htekj.M a bárotokról jelentik t Ma a ,\'ora reggeli órákbjn • sztrájkoló fuvirkocsisoa ft Fóthi-nt 14. »zAm alatt !t-vő aztrájktanya melUtfvulóság-gal csatát vivtak a rendörökkel, ski* egy fuveros kocsiját akarták mogvédeni a támadó kocsisokiól. As elkeseredett eml>eiek kósáporrsl támadtak a rend-órökte, »l ik a se^iuígflir« jött lovas-rendórökkül együtt kardot rángva védiék magukat.
A v^res verekedés reggel 6 órakor tőrtént a Foli-uion. A eztrájkolók ugyanis ellepték az utat lesve, bogy mikor bslad arrA valamely sztrájktörő kocsija.
Az ElnAt-u\'czs sarkán egyszer cszk feltüolck Wal\'.er József sngyslföldl fúva- ^ roe kocsijai, melyekbas négy nifidór tolt ■
klrrzéayolTe u eröaxakoskodáeok xmig-|ét!4*Ara.
Mlntegfl 800 sztrájkoló rohanta meg
■ kocáikét. A kocsi bakján öllöket botokkal kergették el * mindannyira kö-t&port zúdítottak rá. A pár rendőr te-hoU\'Ocn rolt a nagy tömeggel etemben Mindaddig, mig a zavargások hírére 12 gyalog és 6 lovaa rendőr nem aietctt a •egitségükre. A gyalog éa lovasrendórök kiront karddal támadta a zavargókat.
A támadó rtHidflrökw a axtrAikojók kósáport aoditottak. A kődobálásnak és a kardlapoxáanak természetesen «aámoa 40 wxUfOM nbwUé« lett a kónikes-ménye, ugy bogy a mennlJ- kél kocsival vonultak ki a vereke<ke »«\'nhetyfcv.
A anegsc-beeftltek k\'rtl Ktcsoli József rendőr, Bsjdu IL Jánon readöMIenör rt\'rlltek meg aulyotabban a aztráikolók kösöl Simon József éa Panlinyi Józsel kocsisokat vagdalták meg a rondórök, sg* hogy korházba kellett őket MAlliiani.
K^é^n csomó sértlt pedig Jónak látta elmenekülni. Az elaö lovasrondöri attak-kel azonban a zavargások nexn értek Véget
A Kölaó VA<íxi-uton levő sztrájktanyé-ról mintogy eutr ember sieit tt társai sa-
tilségéi*, ugy, hogy pár purra múlva
atványozott mértekben ujait meg a haio* a k«x«iíi»ok t* rendőiök közöli.
A déli véres bábomról más helvrfll jelentik:
ligliogy meqtisrtitottík a Fót-uiat, aro;kor a L*bc,-ié\'ra «mbb támadá* történt. A »¿tiájkolók ugyniis V/f kodat lefltöhek a bakról, ax ml pnrtvázrt rend-örCk, mintegy négyr»n, azonban segiuó-gére siettek a bdrjntmazolt koc.ti«>fcnakf akiket nira íelűiiettek a bakra a mindegyik BMtlé egy rendőr ölt. A kózoli exLAjkianytról ekkor mlr.tegr ezer om-bar termett ott a a pár rendőrre vetették magukat.
A tflmsgbíl egy lövés dördült el
■ MT7 loraareodSr loíordult a lováról, A tőbbt rendőr ekkor, mivel ksa-Ala! nem védeksabsttek as életek vestaAsUmban forgott, revolver« rAntoltak a t«l»b»»fr * saerba lőttek.
, &.VH>b vágtatva érkeeeit *gr lovai réod^rcs&pst a tflnte\'éshe* és kardlap-psl támadta meg a atlráíkolókat A k(>-^ kik a Kérdinánd-hid kóróll kubi-ktu ruvnkáknáJ ellátták magukat kövekké.. atteiHallottak a a aavargáe méf most is tart.
A rai gőrséfhea ¿rkeestt jrlentée szórtat • ttunditeri-c.toáhen is nagy »var-giiat csináltok a sztrájkoló kocslnok. Miután a rendőriig kevósneV bizonyult a zavargás elnyomására a főkapitány délben ke»ona*á<j krrmdeléfét kért*.
A Lehel-téren ás környékén olyan harcok folynak, hogy as eáfcertk vírflkben ftüougnek ax u;cán. Az öaazea mentők kivonultak a most már a katonaság is kor«¡pi.Alva vau. Lapunk zártakor a Lar^ m*« folyik^
"budapesti HÍREK.
— A király uévnapla. Október 1-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a király névnapja slkalm\'ból r. rdtbeli fópléí\'ánia-templomban ünnepélyea ietcnúsztelotvt fogttak tartani.
— A «raada Jojrs- A budapesti bíin-tet»»jcrá«biró9*g elölt mn egy Jíoráoa Júlia nevű caaiédleany az.al vádolta gazdáját, A. D. várvs.\'hiraUűookot, hogy pofouvágia öt
A bíró I Aztán miért vágta pofon?
A leóny: Mert at asssouyom megpi-• rong/itott, hogy piszkosan takarítok és én azt feleltem, ha nem tetszik, takarítson tisztábban,
A biró: Van magának erre tannja is?
A leány : Hogyne: A dada, mag a szakácsnő.
A biró: Más nincs ?
A leánv: Nincs.
A biró\': o« rof;?a reetelli azt, hogy pofoovágt/ik ?
A leány : Bizony rwtellem.
A biró : No ekkor leglielyeí^\'ob, be letagadja a pofont a dada éa n szakáccnő előtt is, mert a gazdáját az 18ö7-iki XIII Wrvénvcíkk 45-ik p*ra(/rsfu»a azerm ily kArülu.únyek között uem lehet megbOn euá.
I
---y—i—
— Aa oestály uorsjáték msj húzásán a lövetkozö nagyobb nywv.menyeket húzták ki: N
30.000 koronát nyer\' : 104227.
20.000 koVorát nyert r tWVS3.
ío.qoo koronát nyertek: 48334 04518
102744.
»OOO koronát nyertek: 86915 61850
65133.
tOOO koronát nvertek: 57352 15280 MM? 7Vm 02435 82.140 27815 8472? 31513 56145 20587 26321 20000 8352 67942 57407 50117 10059.
1000 koronát nyertek : 40691 34602 01764 100920 587Ó1 12789 87080 45017 72553 51?0 72497 0293 109265 4453 2(»982 49173 109172 BC^HS 100255 107718 9010H 8118« S\'VÍOR 49392 45734 43050 65281 1(>0%2 15995 717P0 01544 924 71150 WWI9 47459 42954 lHtílH 10124 52388 09231 82808 10764 44152 60740 8129 ÍOOO\'JO.
500 koronát nvertok s 82032 05870 32282 76080 21860 682.17 10025871813 77949 4<»965 64201 44189 48451\'<*8156 18706 3750 87000 4548 31517 vHJOOU 68674 100026 49378 31590 44892 48943 14680 79104 67620 165356 ~,íl99i 27001 ÍÍ310J 149(9 10618 39532 97709 1 3486 102769 03335 21898 59370 7622 93353 t)0ö66 2H972 45070 3«S52 70376 90218 95116 34191 82*./5 0875 14160 272\'? ÍM920 98986 89040 90058 38955 72900 14116 W6.
A többi kihu«olt számok 20^ koronát nyertek.
— Prébúijon egyszep asarúit-o»ét Lukáoa Vilma* bunkhAxá bán Beitapeet, V., PBrdÜ-uto» 10 III I eoáax o«*tiilyaorsjo(jy 12 K, fél ál X, negyed á 3 K, nyolcad á 1.90 K.
Batlaxt és vésxonhlmzóaakgyAri
áron Suitrcr ís Fril/. „a Yorarlbrrgi hiinzís «vári rörrJitAriban Forcuciek-Uiro 4. kap halók
— Központi «zönyegtalep Budapest, IV., Mitzcmii-kAnii 39. Upunk m«i »t&nAbhit köxöll hii (Italét olneóink szíves fl^yelmébe ajánljuk.
sírkövek. Mindazoknak, ktknuk caomoru kötcleaségeük sírkövet áHiteni, vagy Ilyet a temetőbe felújítani, vagy « \'•)!»fftlot újra aranyozni furduljanak brza-lommal oa V., k., LIpót-körut 2. síAmu kiikóOsltíthez, Hudapeston, (a Margithid-i Al) ahol eiten ¡uunkAk a legszakszerűbben éa kgjutánycuabbaii kés/.ittethek, Vidéki megraodelések is a lenrpou-toaabban esiköxöltetnek. Teljes tisz. telette! Elohbaum M.
a* *-•■ . t jm. 1 Z . 1 ■ - L— JU m ICBZMWTOSBOBi
HIKEK MINDENFELŐL
— Egy müvészuö halála. Uócsböl telefonozzák nekünk: A lapok azt jelentik Klagenfurtból, hogy Oeisllnger Mnnn hírneves operellóltokeanó 70 évee korában cinunyt.
— Ajr aj anfol min!»terein8k. Jót értecült helyről arról órteiitenek, bogy Afilner lorduak mininteri tárcái ejánlot-lak (el, ö áronban gondolkodási időt kért. A miniatorium ujjáaiakulásáról axólé hlrro a jövő bét kezdoto előtt nem exá-miisnak.
— Kínai rablók, a londoni Sor-nlogpoet jolenti Celfnbél: Egy kinal mhlóbanda megtámadta lupusánt, 15 gazdag bnait alragádott, hogy váluág-dijat zsaroljanak. A Momingpost szerint nagy a riadalom a Daly kerületben, ahol ovo?s csapatok szállották meg a folyó koreai psrtjáL
— Tulsáa nétkfll vaiíban látványos sáp, számba vehe\'ó as a rengeteg nagy választék, mely mozi érkezet L ö w y József alrköraktárában Budapest II. kor. Fő-utca 88. sx. Pálífy-tér meilott sírkövek 10 koronától feljebb, ahol mind e exakmában vágó munkák ugy helyben, mint vidékre a legdmsesebb, legjutányoaabb éa lelkiismeretesen kt\'S&itttiuek.
— A ls^jobb éeát S c h n 1 t Z 0 tea-kereskedésében, Budapest. Váci-kömt 9., öierecaen-utca sarkán kapja. Próhícaomagok i-U, 00, 40, 60 krajoár éa (eljehb kaphatók.

tOOO.nóI\'
több elismerő levél Luonyitja, hogy a
Zalán
** •
Wellner-
r«u
Fetrolin - hajsses^
azagtalao, 1 üvog 1 kor., 8 üveg a,80kor. «»"iw>l meg«saat«U hajhullást, korpakáprM*»*, további öszOléat éa mlndeoDcmS
hajbetegséget. FőaxétkOldéal holy : ZALAI) BÉLA
cosmoticjj laboratóriumit Szabadkán.
Budspsitl férnVU- ■ T«r*k (r4nnw«*<nü
Xiráiy-nl«M IS.
börkütef és mindenféle bőrbajt meglepő sikerrel gyó^yit aa
Ichltiyol-Tlpol kenőcs
Sok uonvedö nyert e szar által
Egy tégely & ktr«*».
83 fillér postaköltségei bér-
uenUe k\'JLkü ax
y,ltten6zemM*hu
cxlrazett gyógyiiertár KMkoán, rötér I. sx.
...i___i__ti-ij?g
Tőzsde.
Budapeatl gsbonatőxsde.
A déli gab<ma-határidő-0«\'et irányznl% gyongtilt. Kgy órakor a következők voltak a záróArfolvamok: Buza 1903 ok-tóbfrre 7.51 -162. Bnía 1904 Ai.rlllrra 7.70—7.09. Rozs 1903 okióburré 6.19,— 0.20. Roxe áprilisi« C.40-0.4Ö. Zab októberre 6.35—6.34. Zab ánrilisrn 5.61.-5.02. Tengeri okt.-re 6.05-0.00 Tengeri 100-1 májusra 5.80-5.28.
Budapesti ártéhtSxad*.
Blötőisdén köttetett: Osztrák bitelrésrv 641 96. lütclrÓHzvíny 704.— Osstr.
magyar álÍAinrasutak B45.--, Lesiámltoló bank. élő.—. JeLtáiog 611.— Rimnim*únyi 460.— D«b vasul . Nemet öirtiblm. niúrks 117.80. VAxosi villamos 805., KOi-uti vosut 694.
Séoal értéktőxRds.
Rlötőzsdén köttetett i Osxtrtk hitolréezv. 840.60. Magyar hitelrészr. 70?.—. OmütUc ma*fai áMamvasuti résztény «44.60 Union Lankréurveoy «10.— Oazti. koronajáradék ÖÜ.80. Angol-oattrák bsuk 870.—. Husr. franko« arnny 19.01 Déli vatulréazvéay 79,fO. 4 százalékot vanvjámlíV- 117.— >/jr«r koronajáradék bé.ÖC. AiArkabank jecy 117.40.
A legérdekesebb
tadnJvalő a bölgyoknek az, bogy a lofjobb, a iecnRtásoaabb arc* tisztiÖ a Dr. Soblhulsxky
Selyem-arczcréme
(áráfn, a* jé»
1 dob.n * kor. 20 filL — A Dr. Sehlhv\'izky-réle saspson a világ legjobb szsppsns. 1 drb 70 fii. KéerítT Karas legrégibb gyógy-exartárs, az „Istonsíom\' -óes. Pontos esbBl
SZÉKELY gyógyszerész,
KASSA.
tnmnnm
REQÉNY. Borzalmas éjszakák,
— Hufóny, átdolgozta i X. W.
Ay. ozredes nioroven nwtto a fó-hadnagyot, mintha azt tannlmA-ayozofe, nem-o órúit meg hirtolon»
— fikl a tekintetetn«m érdemeltom me« — mondotUk Swoyachio. Moggyózódésem ugyanis, hogy Gigával valami kellemetlen dolog van ösfixofflggésben, valami, nviról hurna tóbbet tud, mint ó maga és ezért rejtegeti, titkolja, palástolja, mig Gina eldlcselűszik rele. Itólje» maga ezredes ur. \'
Aztán ol mondotta részletesen ama különös éjjeli látogatás történetét, melyet eddig álomnak tartott.
-- Uem ia volt egyéb, különös álomuál ós kftlönös véletlonnél, — magyarázta az ezredos szigora han* gou.
— Ks hogyan magyarázza, bogy
az éjjeli jelonnég vonásról vonásra Ginori Gináho/, hnsoniitoU ? — kéf dezto a főhadnagy.
— Talán látta már azelőtt valahol ?
— Sohasem láttam! — felelte • főLmlnagy kelletlenül.
— Veszem észre, hogy ön minden ternritíBzateí? magyarázatnak lotisége, inort orSnek erojóvel szemmelláthatóvá akar Ionul.
Hát én nem bánom, logyen. Do ha szivesen hallgatja, focadja atyai tanácsomat és nO törődjék tovább ezzel a bolond ulasü leány nyal, mert
uom jó vége lesz a dolognak, * * *
Az ezredes épen az ellenkezőjét érte el annak, amit az Intelommol el akart érni; a főhadnagy most már tiein volt ir4oyában annyira
Őszinte.
Egy izben átknwrizott Zdlbltebe e^y lawn-tonnl8 játszmára, molyröi az ezredes lemondott ós kimentette magái; az ezrede» csak később, az incselkedt\'-sokból tudta meg, hogy Swoyscliin ott járt.
A kasziiióban tréfálkoztak Zden-koval, azt mondották, hogy Ginori Gina bolójo bolondult, hogy ismét liliomt\'prásTtt kertll a sor, másokra a leány iá sem akart nézni, öwoy-schin után pedig valósággal boniliK. Swoyschin podig ezeken a tréfálkozásokon annyira felindult, hogy kettétörte n hlllLArd-dákét és elment a küszinőbóL
Ajt ezredes zsebredagott kerekkel nézte és halkatta a jelenetet és mikor Swúyschin eirohant, UH-renburghox fordulva igy szólt:
— Mondhatom, hogy nékom ez n dolog egyáltalán nem totszik.
— Ezredes ur túlságosan sötét színben látja.
— Azt látom, hogy Swoyschin ja-vlthatlrai.
— Ób nagyon szigorú. A fia iga* xán nem tehet semmlról.
— Ugyan,... az ember mindenről tehet.
— Nos, ezredes ur, kétségtelen, hogy nagy önuralommal és kifogástalan erénynyel az ember minden kisórtósnok kiérhet, de Ilyet férft-tői senki *em kCvetel.
— Csakhogy ez a Swoyschin nem is tud, de nem is akar a kísértésnek ollentállani és rendszerint ftxzal végzi, amivel kezdenie kollcno, ,a „Toggeubtirg" védőboszédjéveL
(Folyt, köv.)
TOftb fsríiszabosegedak
nagy éa kis munkám fektetnek. RlönybaB rószesolnek azok, kik jó férfi /elállót * télikabátot osiniloak.
Hemmeri János
férfi szabó aeositKtlys.
LEON és OLÁH
« U 1» A 1» K S T K IS.
Angol és franczia női ruhakelme különlegességek áruháza
IV., Kossuth Lajos-ntcza 4. 8"ndurd (v°"
ÍJreber-patota
RentSkvüli
kedvező alkalom!
Van ixcrwicsúni L*4clt vev\'iin-ruci t>ulaliii. hogy fliIeUmet, molytrt
„Fáth Gyula\'\'
O-IÓJ akti (a volt HaQor és F*>th-r/!o (Ixlrthelyiitó^ben) egye<bll folytatok, a IvjMn.i\'osaM» fi Irjrvhbb áruk«
— lc£kón\\ei cb!> i»in;.*nrk Íe!<jl5cn — itjLsxurr.ilem\' éa ei okból a* i)mj«i iu(ur é* k a t h «vé^el jelölt Arukat mélyen leaxáJlltott i>roo a lifztclt vcóközöiuóc rendel-koréaf\'re booudt^o), u. ni.: cloUi é* bittor lokoJ Al:öíöuyokot, cinpir-éa reforni-azivbÚJ\'li.in: fórü Ingrekot, RAlldroUut. ttézolökot, nyafckon-tioknt, biléuig-öket. divatok nW éa Byarmoirhíul\'úuy. kat ¡»tb. bU>.
l<Y&*Sn íüla
riviil- ós sxCv&ü.ir.i k«rjikoJó a volt
Budapest V., oecsi-utcza 10.
Vldofcl »ontlen»» U a 1 (,„•;.«j.yot\'j pvj--■;;rrrnrrrf)—n 1 Tfun-winirmTTiw
Ajitiiljilk most rakt:im C-rk\'^t oyönyEi\'t» kBÍméiköi7
nyrirról vissx.tiiwr.iflt árukat fgv z;lü ol?só Arakon l>oc.sniji\')ii ij iftfM\' tisztelt höltryvilAy rondelk» xésérc.
fómtis^titó a legjobb.
COI.UMBUS
STELLA" vegyésísti gyár
Budapest, Elemer-o. U

<o w

«CO 3
22 2
i
■ C.
SS W3ilr
-i* ... jj-S O
- Jjrilí ^ J
A SZÉP KEBEL
4 lít<slik*Jilb nii bál, 10el7-( e-i a termísxct 4 lc«t«v»i j* Wkcrn. A halfYci teLitirim-rr.eJ fognék irUiótnl, hofj
lí»e/ik r«r t\'IJ«,tn Ultn ii\'j, melyül e Ut-míik M eeobd V*ay-
rrvritbatjak, (>0.7 • Ukla-l»lb«a ierAetW fixt»r Ujffn. Kit u MktU hüJ<Yuk clMt 1 uiir Ummtt. uíf • v»-IMl k«l*U I
Vénuax - balzsam,
m»JT*t & orvotok
6* unylci >\'uu In-t ir, hot* a köblei Vi/?ji»«/tU<iiJi» \'-elfiK-Luui, a cl etúriti, 4
»Ólak civnUiu^.- witl «■!»»-i .\'.Ja 4 m«im)ib«n 4 kvb-!«\\nrk c«741i*(hV4(i Siteny»« •Rwlkw\'ot k«!c(-)u>t, HriUf.v
ittr eltti nker 4 Wr4b«u Inlndín k(U4ofr| k«**L> oil-kU (¿nniOL ftlU<4 hatái* Mitáu a vaJódi V»ntt4-b«ii«4ja 4ionkirQi fríS4 4/-.-.» ,.1 IE4I<M6O«(, 41 4rcrooi*ok»t «¿plUiiajHi ben rt4l4llt Minden t«nn4 rii/ero b444iiM, ép lu-t 4 kifíjMdCjb«! Irr A fUul l**r». >r.int teii UtJ»c«a ki-<»U«U 4j«zodt uamáts. — l.\'n^ej , eoT40T, huene «•OT ttitinknll li hxivnW MolzlUwt U»«. 8«.un, b*í> >«n Übet 4 l<«UvéebU lecn ártelma* 44 f<*»i»otio
»K1 iieyv

•okAl* olUrt, 0 karon«
l<Vr » Ui>lái«k 4tT4lWi»át pr.lbi meASoaritt ée el4jf| biek 4 kebel lijea uUJm
1 pia rW,
I le.
4>b«i ill, laixtikoi iL\'4-
raetr vUb-
A mir egy-
\' . 3 ¿a kor.. « Ovrt ao
koraa». «i^tC\'fllU., tilokterU» mrli.u Ti nuii eo tétén, aUnvMlrl ru. eUiecee fl«*4, etloníbeo. 1
■ Rendelések ii/mxeodik: ——
Pdtrovlts Miklós Badapest, IU.} Béosl-ntca 2.
Központi szönyögteiep vezet li
l:
IV., Effiuzcuna°S<í3&-u&33. (osakis) a Mnxeam-tőritcl SEcabai
Jigy ösi7.ec«ukliató vao^.gy, 3-rétQ mntracr, egy fianeíb takaró, egy amyrna«utúniat ágy elé és 5 méter elészoha* futóstőnyeg, ösaze^un 9 irt. Sodroóyágy inatraczoa! , . . 10.60 írt VaskoretQ sodrony-betét . . . 6.25 Lt faterotü sodrony-betét, .- . . 3.— írt Dns véiaaxték asönys gc!c, Bxdvoí- ta oai^ka-fdtftCnyök. pokraozok, ntazó takaró!-: óa berők, valamint «alyom- én béjr-aony ütazfúJ-piurntkÍj;aL
Síi« Btübelyernben «aolideD ké*r.il«t
i* umtraezok oiu válmttH
Hagy előny vidéki vevolaels!
lOti fi-Ue viifi^rláaiUa exT** ««a*\'®"».
frtoa T»\',vrU«nAl k.ettöe

■Mtafli«»Wa an * n*r * »•»»
\' SÉRVBEN szenvedőknek
i lAjkt 4nlitk0k. h* ez aj >i>rktt£r<M mely 4 le(ioM \'•!• Jn-.1\'11VI)«-J «» iy\'u UxadeAjrot r.eai elírta \' mejibi, JljUlinul baxel erUpot nri|0ra titoktsrUi«
inell«4t
orro«l tnfi
kMueriei-
_ , 161
K60jJ«1 :
Budapest, VII, Erzsébet-körut 36.
VÉRTESI I.
Ki.k&ilot;
Győr, Király-utcza
« B4r4uy-acAil»da
O.
Müett.
HASZNOS 7AWÁG8
NEMi BETEGEKNEK
» ,.KÍV>»ierQ UtraatetA" cí. linyv, mely I í 20" o!Jt)-1 tv titkos bete^e^gtokrw vount-koxd minder, tmiutvalói <•» f fMiyVmcK»-n.MM Uiui ^u. ^lonójo Dr. O a U A I 1 AN r^á vis^iies bi<ü ipoc.-Joii»ti » Já VJuyvnt birktAAk tel]o«en Ingben »irt , boriUkbexi UCmü ir.tf. A kbiiyv mir 41 U\\ kUdiebea jelmt :n«f tm itk rtu ember U BiSuheUiU\'iutk ty.Sjyviiesit l\'odóie 30 "
Hamburg! kávé raktár
MAtyuoi-ai* Iniro!oaóbb V^rt-kÍTllí.lc.\' KUókninl kor>tdl a kor. 4» anirl- tVkWt a kor 30 flll^rtAl a kor. SO ÍUIArljf. r.r>.Kn u.e*
4 kor. tói e koronát^. »Mll»:idi cacao 4 kor. W
fili<\'f. (\' \'nkolijp. kor.
BUDAPEST,
IX. kar., Soroksári-Mtoxa 51.
Nők és férfiak, ¿¿U^
uesredselc, teudsljeaek taleUbb
im Enbeba-plnüát
BAWrt*Jír4 JT*r**n VT^tTtt ««•
peeUVUti\'nf»! Utmaotn kOldl 4« taertir KA PB AH, YötAr V. as.

ItMailJi 4a
kbtv» )4i4ae. Ufiieeteebi uo-
Frz. Brückner
tuuj^uerr;1
titxtrísWik
4xoe (4 e«. klr. osztr. r«uU rnosaleUuAk sx^L-Ui», Bobönbaoh (E*»r moileU Csoho\'sxvi-
b»n| — nliutja P\'t^bb herr»rcrett ¿4 húrjait mlndc\'l fmjUMl. ?i0tkOM6f jtón-»4t wl>tL (U^CTIÍC !»o v»jy
• pfcu visaamkaideUk. A.^y/^i votjou
4s bir sMotvs. Hi«i araetstMccdak is ccUftk Vicsuü-tetnek, vecr me^ritsuiek.


DHaYlatlan 1 Bámulatos
598
darab dia
ccak I fe t
■?0\'?.r 598
1 we*» 4r4n\\X)ro;. 24 órit jirt pwcl» j-oob:
*tI júUllinel, ofT aaAp *
bOItiT
ostlat iaJ5">i «iU; »tierinyor"a«l ft tC\'kii
sifu ín agy
linciutsl, l ->»r «i>rsus valódi 1 nlódl etoai jy -i i
ki>«l erek- t<y i hmm uel V \'s
t bAr-jii.-uUri-jui. t v»odif<om>-|
kfeziot, k4*dlt>- tt ine^»uibN\'il 3 u^sjJek uu| éa! patent síttsI; 1 elefánt nöl brvcKe párl/d oJ4oo-■ifl 1 rvb^-t«tstte-takV te>:l.*i«. 1 pr-WVna MMkéastet, S UnjbOl Ul; 1 Je». >»u y-i- »+>-, pen ; I hsacaos WTiöirliiyT, t azimoIO fip. Sj Itrnelieztbb ^4noli«oket fy miavdi < rol eláJO eltejri; I u>4kok, irie!y 1$0 kolotl in.;
»jap ivl é^sor; í) toalgi levels^l lé;»t Z2b a.. A a bixljirüi \'a i im «a*-,
rtliti táryy. Vkrwi ittunT&r* sr ónn^l e^rAtt. atefy
t<Ti.<101 DiviVI 4 pénit, 1 ftt 70 tor 4 kertO.1
St&kCldfc uUaiít loalirti. »»ü 4 pins eUlefu* br kflldneo íHeníl-e\'i ,
C&rearííxport F. Wiadiöíh
K fú kau Nr. Z.
KóekttMt ktaArva, ulv.l uea teiattO uroa
noJ Tiaoravtteifk.
1
Kiphnl-o a löuhöGTT 9 kereskEdefiben
Vwjajr
kaldeodó. Ci\'ti:
Dr. «AKAI
Budapest, VI., Andris^-
bot a unnka necrJje »enxl-. b&r- 4« bury Uorrl betevőknek napobU reodol <C t.
10—4-14 HU T-O ¡C.
.NAGYRAN " BÉCS J.,Planken^
▼««y
J O 0 y tr y© i
~ „Iruloa
lctLÍoht». legkiadósabb s^öuélfoova legolcsúbb tzspuaa. -- fwiúdvn Utm alkatrészektől mente?.
Mindenütt kapható!
. /
Bevásárlásnál különösen arra ügyeljünk, hogy minden darab szappan a „Schl^ht" névvel ós Y T a fenti védjegyek egyikével legyen ellátva, n 9
1 *
Ä főváros legnagyobb
férfi- és gyermek-ruha
•«41 áruháza
Uaép, tarUa, tavasa férfi-ruhAy- kóaattlnok
SCrsiEJSx «e Társa
U«au4.«7obk eUCr«jjAn nrl- 4s ryormc^cflni.KruhABAba^
zseta« „elv*™ v > váczi körat 66. 32. • \'
canat
UI<U\'tl.
UJrncv^s íért-SMbókl VerxenT\'\'épes olcsó árak*
Ajioiuok vejit ra\'ibeíyOnVbeo ki<r.o:t U4»:s |yip)anö\'<.tb<> :
Klfj.il., dlV4toi vtíy frV.tn »». ...............® f«4 A t
rlf|ini, dlr»ton run íek.U Íel6lt6 ....... ® \'rt Ä
rldfint, d>T4to< f<e«>te Eielot^ltínr f\'* 2
i .eró-, riff fport-öltftsyík ...........10 fit .
Hyrnn«*- Ai un>tuh.\\k (.4pjuu.dve.b1M...........J M *
Mtrttt siírlntl rnependnli «ek Rr>r»tcri ttiiom HaMtJiJ. T4l4Ul e*<»l hindim tuf juoje\'.bvl reuJ\'iivOl i^caó i\'tua
Nyomatott a tuajdong» „Hirlapterjeaztő Vállain" korforgó^-ijén. (Cégtulajdonoa : Szóktely Viktor.)

fefiykaafeM, »03. pétitek, okttfeer 2.
Ki6fix8té«i in: ;
n«iyt>M luuku koxrfv* ejy Ur* «« lUUf. /. A VUikrí pi*Ui killJtfid hj t>4i* 1 kox«u 2« Mer.
; Mtfljiltaüt Mfuti kirii r«MiL
Nyo»*Utt a ,NwUju»mí Pri$» Ujsá«\' huMiii
A gyermek tragédiája
f7* kocsiss2trájk rtge, .
A kocsisaztrájk, mélynek véres lefolyásáról teguap részletesen beszámoltunk. uja reggelro véget ért-1 »ztiájkolók is engedtok követeié" gcikbdl, a munkaadók is belátták\' hogy az elkeseredett embereknek nagyrészt igazuk vau és Így weut lett a béke.
A tanulság, melyet az egészből meríteni lehet, ismét egyszer az volt, hogy a fővárosi rendőrség nem ugy végezte dolgát, ahogy&u azt .végezni lehetőit volua, mert úrra a vérengzésre uem volt semmi szükség.
A vérengzés okairól ugyanis ezeket irják:
A lov á i q a i fuvaros-kocsisok sstrájkja a végzetes zavargássá fajult el. Kora reggel kezdődött a zavargás, de délelőtt még azt hitték, hogy nagyobb baj nélkül, gyorsan, véget ér, mert a békéltotó-bizuttjág ihszeült » remélték, hogy : gfo/uau vége/., még pedig sikerrel. A kocsisok gazdái meg is ajánlották mér engedményeikét, mert elismertek, hogy a xsce"ét>y páriák követelései sok tek;ntelbeti jogosak. I)o fűikor n sztrájkolók egyik velője, dr. László Jenő be akart menni a sztrájk-.tuuyára, hogy a jó hiit meg vigye és lecsillapítja uz embereket, maga az éppen jelenlevő főkapitány állott elébe ís megtiltotta noki, hogy beszédet mondjon, hacsak oljut nem aminőt ó előir, A sztiájkwzvrt « a hocsis-szakegyesület titkárát tfam engedték aztán be a sztrajktanyára. s ennek végzetes következméuyei lettek. A hiábu várakozó koesbok elkeseredve folytatták a zavargást, mely egyre félelmetesebb mértéket öltött. Fölújultak aztán a zavargások, vér folyt, tömérdek ember meg-ftcbésQlt s bürtüube jutott. Eslérö végképpen megegyeztek a munka-.adók és alkalmazottak képviselői, do ezzel múr nem tehették meg u«m \'történtté a rémes eseoiéiijeket.
A megbékltésrói pedig a következő részleteket jelentik :
Miután a kocsig-sztrájk vezetősége hivatalosan bejelentette a sztrájkot, tegnap délelőtt klleoe órAro Lék.^1-tető bizotts^ot hívtak össze.
A bizottság tagjai voltuk a fuvarosgazdák részétől. Sohön Ji,»>Ac, ipartestületi elUljátó, Dilricli Nándor h. elöljáró, Scbleisz .MÜJály, Kaiser Aifréd, dr. Széesl Kálmán, fcruck Adolf h. elöljáró és Forral Sornn titkár. A kereskedelmi minisztériumot S?c.bó László királyi ipr»r-\'felügyelő képviselte": A kocsisok elő-terjesztett-jk tiu\'uoégy pontból álló kívánságaikat, amelyekre a fuvarosok e következő engedményeket adták mejj: A bél elején munkába
Iűr »briikbúd í>>u«ht í. n riripj rioíjV egy mosódában, mialatt a mosónő & ruhákat teregette, kis két éves gyermeki közel keciilt a forró Ing-
CSj WvRt&llőU ttkuöhöz és ébba beleesett.
Mire kiemelték már halott volt.
III. évfoly. 278. ¿.
Ejyet Mám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG
K i» J • UUjá«t»e*k: | fiUMi «IllklíVli.
Kr.u.z éa . nvao
Szarksutáséf és kia«UHJvaUl: Knuua él fia Ma psplrfcsmásái»«
Khuen-Héderváry ma^yárázatai.
__r • ! • J . * . • . • • •
Életveszélyben az adómegtagadás miatt
. lirt . •y -J.; . \' - « . • .\' i \'ff.\' • «. •
álló kocsis csak a bét végén bocsátható el. Ha:a kocsist esti nyolc óra után njva »«nkába kiíldik, egy korona uótlákot kap. Naxyohb fuvarosoknál a kocsisok bizalmi férüut. választakit a fuvarosok ilyennek elismernek. A nagytuvacosok ez ertul Hy foricff&l több bért tartó zuak ftzelni, mint eddig, (le ki&a-rólag csakis a nagyfuvarosok. A kocsisok ext az ajánlatot tudomásai vették és délután négy órára Ígérték a választ.
A bizottság nyomban széjjelosx-lott, mert dl-. László Jenő. a sztrúj-kólók egyik képviselője azt a ülrt hozta, hogy a Vácim végén vére» zavargás vau s a sztrájkvezetőkre ott van szűkig, hojty lecscudesit> sék a tömeget, l\'estl olüljáró elleot-uittudott, mire heves sióváltAa köyet-. kezetí. A sztrájkvezetők végül mégis elsiettek, do — sajnos —- már későn érkeztek a helysíináre. , i;
Délután uégy őtakur a kocsisok étiejiíteUek a íőv^psülrct, ho^v Rodnay főkapitány a .r^es zavargások következtében f»)oszUt(a a síU:\\jkbizottságot éS Wfálhos kocsiit eltoloncoltatotL Kérd (ml intéztek, hogy a dolgok tlyou állása mellett is bajlaodók-e még k fuvarosgazdák velük tovább tárgyalni. Az Igenlő válaszra a kocsisok küldöttjébe megjelent a fuVsros|a-dák ipartár-sulaLi lielylsógében, ahová akkor már Szabó László iparfelügyelő is megérkezett. Hövld UtjiyHlás után a kocsisok kijelentéit«, kogy a megajúulott tiontozatokát elfogad-ji\\k, ami jegyzőkönyvbe L< tétetett. Erre a kocsisok bizottsOgn s »Uáj-kot beíeiezettock jelontetto ki s ilyen értelmű niakátokut lAga-sztat ki még u éjjel.
A pápa szabadságot akar.
Rómában nagy megl«pati*t keltett a „Tribun*" aoiaapi híre. • tnely szerint X. Pius pipa azakitsns i: eddigi hagyominynysl, noa» tekiotená magái többé vatikáni i^^yoak, a elhagyná « Vatikánt, bőjy s montecaiíinól UJ-rca boncáé ap&lfágoi. »melylyfl cicnt László tIrályunk Js loitott (Oon érintse-sé»t. valacoiot a vara Uei tinesi ugyan-essk beleás «[iuágot is mrgláihatss. suiely Arnalji kötelcbcA vao. A raukáni köiöli már le «Inervsték X. Piuat st „uttxó plp&nsk", eddfg csak partsxtpá-pának éa a szegény . emberek pápájának nercítdk. Stáiádgk .ót« nagyon ritkán utastak a pápák, csal: ba kéaysstrítve voltak rá, axáin: iocs VI. ¿a VII. Pius, s kik a francia kOttirsásAg és N«poIcou luglyai voltftk, TBgy forradalom. ft4l menekültek, mint IX. Pliu; .%í elió eieotaltll
lí. Jóxsei csáezán ]0MgláU>gatU B^ct-
í.en, bogy rávegye e^ybári ratyim-jaJoak vi>S2SVételire ; a szokátllut dtá-láaoak acpnbán eredmény« átm volt. A Vatikanbao egyébként múulsoki tudja, bogy Btind^nr tekintetben uj raodeter köratkesür, Cíflk a«cn skadiait teeg, bogy Ilyen hamsr állana be a gyökares változás. A bíborotokat árontan nem lepi meg a dolog. tn*t X, Piuf nyqtnban megrllasttása «tán Jgy nyil«iko«Kt elöltök:
— ÉlítexoDsk főfeladata less a pápaságot OjassArsiágga) kibákitenl. Ha n nem aikerfll, ínkábt\' lemondok.
Ennek a ¿yilaikozatnak nagy fontosságot a kardinálisok wm tuiajdonilottak ; nkndt, aki rpna^lfgott rajta, a az intran-eigensak kaíönöaen bosinnliod ak.
A pápa tooutecaaninói utjs azonban stt btsoaydjá; bojtf iróget akar vetni annak a mlr tarthatatlan íik<vf>r>uk, mintba Olatforezág nurtaná fogva a Vaükáoban, aiioaajLu mit as 1871-ik ári garaasia
törríuy azenut blrmikur kiiéputt, éa ac o.\'sia batétágok éj katunaaág kkályi fo-jtadsibau ié«ze«irV.
MönHall i kfiiiKüsnapoKpíTetafa"
faib Hudoif, Euröpa r.ípuartl iuö-jÓM, aki • bőidnek a löldie gyakorolt vo/iéáiáU\'l magyarázta ki a j* es ro»».* ldöt,: toeghalt. \'\'
Feib Rudolf, a német t*rméifc»ttudÓ3, OddácUban (Süríálan) 1K& *pr. Ifl án sefJute\'.t. Tanuimányauiak Lefejezése Után a piaritta randbe lépett be, amelr-nek kötelékébi 1670-beu Oéo^bén tanár Jatt. Asorban a szertetcs rendből ciak-hámár kilépett éa mint világi pap éldegélt tovább Bécaben, ahol OppoW Te radar csillagász házában kezdet elöezör alaposabban foglalkozni a ctiUagáazattal.
A asakemberek még inkább mint a laikus közönség, m\'udig bizonyos ope-relUíerüséget láttak a jósiáaaiban ; de valahányszor loliukböl gunyoros cikk js-leot mag róla, n\'indaunyiczcr Langsu-lyo7t*k, bogy fölött« kár, hogy nem munkálódott továbbra la a Tolkanitmua elméletéi), amely tárén ki tudja »sunyi aikari 4it roitt* aá*. «á. --
M
,, ülrak a válstgróL
^ — Saját todúailóoklp!. -
I\' ÍV
»«dapaet. oki 1.
i A Til«ág ujabb fejezetében nem állót ée acm ii illbaloU U tamwífáW lordul lat, Mert a király vendégével, aa oroü cárral, ma Mömtegbán Tan vadászaton
Így természetes aa le, hogy Khuen-lléderváry gróf lemondása Ogyébcn um döntöO.
Gróf Khurn-Hédcrriry Kéroly mlnis-terelnök méf a tegnapi n»p folyamán azt az érieaitást vette, bogy lemondási kMveuye fölött Ö felsége a király adón-ióit erra aa idóro tartotta fenn, amikor vadászati kiránJulásáról Bécsbe visszatér. Ennélfogva gróf Khuen-Héder». ry hét!9a reggel érkerík B«oabe, bogy a ki* rály döntését meghallja.
Khuos-Hédorváry gróf m.igyar«
Nagy feltűnést keltett, hogy a Hás tegnapi Oléséról a ininiaxterelnök, le-
niordésa útin azonnal távozott éa követték őt a többi miniszterek is.
Ezt a tényt sokféleképen magyaré* tik. ogy bogy a mioisztíietnök szükségét látta annak, hogy a kivonulást megmagyarázza.
A félhivatalos magyar Távirati iroda jelenti:
A rajió agy része mindennemű kom-hin4ciókat líU ahhoz, bogy minó okok bi/íAk ta gról Kbuer-lléder»áryt és kabinetjének tagjait arra, bogy as Olés-termel, lemongásuknak ai országgyűlés előtt vsló lejelentés* ulau oili-gy^ik.
Ille\'ékes bolyról érteaúlönk, bogy gTÓt K^noti-Míderváry minisste-elnök azon lelfogéaból indult ki. bogy ^zristnentária cl-ek «érint a tanioskosaa éa hatá-tosathoaaUl. a f<Uelöa korraáuy lemondás* után, amely a végrehajtó hatalom, minden politikai jelloget nélkülöz
úrért unnak acm értelme sem célja nince.
Altalános parlamentáris srokás szerint a ti tiltakozás mindenhol meg is szűnik, mihelv a kormány * trrvényhozéaosk lemondását bejelentette.
A jelen esetben annál is Inkább %bba kellett hagyni a tanácskozást, mert s *■ örmény már Mm rmrtrlkexett tot, jaógoal, amiért is nem lett volna módjában egy a vita folyamán felmerülő kitdéaaei szemben hatályosan állást-fogtalol.
ti a motiváció oly sunyira elegendő, hogy teljesen helyteleu a megsértett érzékenység vagy a képviselőház, iránt való tiszteiet uiegitpdasát gról Khuen HMer-várynak iiopttláloJ, ki különben, ra.t «!-teoMei s?ra lagadbalr.ak, mint minden ténykedésében ugy eiuttál is szent előtt tartotta a páriáméntális gyakorlat és ügyvitel szabályait.
íí:; kz értemben gtóf Kimen llédervár) miniszter. amint az ellenkező állításokkal f zömben határozottan konststálr.i kell, kötelességének tania az Ogy k kleig-lur.es vezetékét, mig ó lelsóg* máéképpen i:cm intézkedik. hhutb lliHUi v.wy m: niszlerelnök vasárnap Bécsbe u\'iiik és hAtfón délelőtt ö felség L...»Ugatáson íegédja.
A eaombatl tUéa
| tartásáról fognak bwxétai. Ktyuital mec* | hízta a párt Poionyi Oéiát, bogy az ál-talár* us politikai hely tétet, Ugye azóvá, Koeaatb elnök szóvá Uszi t ssociálkh iák kívánságait és felhívj* a pártot, bogy a közel jövőben határozzon a hozzá ér-aeaeii ssámoa szociálist« fribivás, különösen as áliaiánoe válaaaláfsj jog tárgyában.
Az értekesiet kikflldte Jusztb, Kom-
C,, Benedek és 8rstmári képviselőket, kr ldi* legyenek indokolt javaslatot, melyet r*g a j\'rő hét folvamáo ujabb értekezleten fognak tárgyalni.
Végűi etbalároxták, bogy a Házban ioditványocni fogják, hogy október 6-án ne tartson (Hést.
As elnök bejelentette, hogy sürgősen el kelt utaznia és ezért a Ház szombati ölés én nem lehet jelen. Kzxel as ölés véget éri. (>s:e»en 93-an voltak j«den.
következében el • exombati
Ugvpríton fe\'fogáa konuiny nem megy
filétro.
Krre «ontikot<>lag jelentik:
A képviselőház szo.-bati ülésén a kabinet tagját nem fogvak résst vezuit, epyiészt azért, mert a háa nap a miLtszterflnök inditvf.nyára oá uj kormány megalakulásáig elnapolta magát, má»ré«st azért, mert oéltalaa volda, ho*y a mlrtateralnök agy olf*c Ulísbon vs,yen réaat. amelynek el-2sa táró sásaira esetleg többség« Bem Jévua, ilöntö beiolyátt aew gyako rolbatua.
Föggctlenséfrt párt ét aaoelallatak közeledése.
A függetlenségi és 4é-ss párt & ma dé\'elött 11 dréra hirdetett értekexlolet oaak déli 12 órakor tartotta meg.
Az értekezleten Kossuth Fereno elnökeit: tárgya volt a szombati ü!és szónokainak mogAllapiUUa.
A pár: Tóth Jánost é* gmJray Üjvdat kOldu ki, akik a kiszolgált katonák ben-
A cár Auszfriabdfl.
Mflrasteg, okt 1.
A két uralkodó gyönyörű időben ment vadászni. Mind a kellen stíriai vadássru-liát viseltek. A kas ély kapuja előtt kö-rOlbelOi barmiycao várták a királyt ée vendégát.
A király Ifra jókedvűnek látazolt és a reodeauél élénkebben viszonozta a la-koaaág Odvöalését. — A eér a ¡akoMág eiótt való elvonulása kdzbea folytonosan kezében tartotta kalapját. Lamsdoif gróf nem vett részt a vadászaton ; egész délelőtt dolgozott és a szélrózsa minden kányában táviratokat küldött.
■drnstof, oki. 1. A kora rsggeli órák óla nagy az éiénk-aág a községben. Höviddel tiz óra után indultak ax első vecdégvsdászok, kiknek le«helye meglehetősen messze van attól aa úttól, ameddig a kocsik mennek.
Nyolc érakor indult Keienc Ferdinánd királyi bcrccg a vadászkastélyból a közönség lelkea üdíózlése kózbtn. ksgy órával később hagyták el az uralkodók kocsin a kastélyt. Miklós cár ö felsége jobhiun ült,
Királyunk vendégét fölvilágocl\'otla a köz»ég egyes részeiről. Kevéssel a Labu-Gntbftt mögött leaxálitdk út uralkodók a kooaból éa poun.k.-a Ül.ík. A lóhálou megtett ut lélóráig lailolt.
A legmapeaabb helyek egyikén vin Ferenc Kerdbár\'\' királyi htreeg. Tizenegy óraitor megkezdóilik a hajtás. A mai rerge-vedászaten összesen l\'J va-déaavrtldég, 12 helybeli vettdég éa a vads>:»ztmélyzet 25 tagja vesz részt.
Majd ez uralkodók gyalog folytatták utjukat, mely a leshelyre mintegy negye dóráig tart. Az ut egy Mezén az uralkodók egyfl:t menték, ma; 1 a cár elvált óa hnllclé ment, mig királyunk egy iJ\'.ig tovább ment, mig leshelyébez ért.
xaisstag, okt. 1.
Lhmsdotlf gróf, aki a vtdá*zaton nem vust rétz, (él\'itrnkét <Vig lakásán mr-rnrft, L.aj l sü\'.at teli a községben és a MürQ pstiiA mer/fa.
l\'iiorvár, okt. 1.
A Petersbt.rgsktja Gszette hangoz-utva, Ferenc József kiiály ás Mik-lóa cár találk- Jlsáu«.k aagy iou-tusságáL ezt iriat Az orosz kormány kommOnikéiból és a magyar-osztrák kormány közleményeiből kli-V nik, hogy mindketten törbetetlenOl ragaszkodnak abboa. hogy a macedón-kérdés ema re\'ormtervezet megvalóaitá-pávai oldbátó meg, melynek alapja a «♦átus/.kvó megóvása. — Ez elvvel Mácedóuia békéltetése, as ésetbsn, ha a hatalmak Macedónia egyéb ügyeibe be nem avatko> nak, eredményes lezz. Nem alaptalanul reménvbk azt,\' bogy I.tmsdorff grót és Goiuhuvrtkl gróf találkozása és tanáce-kozása a macedón kérdésnek a legkó-selebbi idóben v-.i végleges megoldásához fog vezetuL
London, okt. 1. A Mornfng Post írja: Ferenc Józseí király és Miklós cár ő fel«é«eik pobárköezöniójében kifejezésre
jutott a két udvar polittáéjs, melyoek jelszava a jelenben a közös egyOttiaOkö-désv.
A lap azt írja, hogy a jelen piüsnat-han as angol kormány nem tehet jobbét, uiintijvgv a kél uralkodot egyesft.t
akciójAbru) técivgatja. ) *
rs
LEQUJABS.
r\'
Fcrfadatom a Balkánon,
naceaonoa erucsooou wivun«» tiltakozó gjülée program in folyt lt, \'de « legese-
London, október 1.
A macedónok érdekébén tewoblvótt nagy ezertlen
kélyebb batáat sem tett« a köz-Téleményn. PMfour » tnmtwbüty-! ér-eekiids intézett levelével alaposan véget vetett a brit közbelépés eszméjének. Talán g péozőgyi éa politikai válság az eka, bogy semmi érdeklődés sem mutatkozik a Balkán-események iránt, \' Konstantinápoly, »sept. 80. Driná-polyi, monssztiri éa afitlonikt híresztelések szerint a bsndák üselmeinok megszünlese halad ugyan éj a kompromittált falvak megatállása nehezíti ujabb bandák alakulását, a komité még ie folytatja tevékenységét A szeress) Szandzsák halárcsapatait a Deeumabalár* irányult utolsó támadás folytán megerősítették. Kosetajsttaápoly, ncopt 80.
Katonai körökbon hire jár, hogy a kisázsiai redííek, kiket mozgósilsnek, nem tattalék gyanánt fognak szolgáin/, hanem a régtdeje mozgósított és a bandák üaetmeivel szemben alkalmazott első- éa máaodosztályú redifek fölváltá»ára haszuiltalnak. Kz megtelel az isiué\'.elt diplomáciai biztosításoknak éa korlátozni is fogja á zavargásokat, a mennyiben ar anatóliai redifek legyei-mezteltek és ezáHel, hogy á bandák az ó saját területükön nem pusztítottak, nincsenek elkeseredve.
Ktlntrlkalt mialsteink.
London, t-V«. 1. Az intrika, amely-myel Baliour kiszorított* a kabinetből. Iliicbie és llsmihon szabádkeresksdó minis)« eket, ónási ezeuzánót kelt Bolfour a azopteuibor 15-iki miniszteri laéácsou eltitkolta előttük, hogy Cbamberlsin már szepten.ber U-éu beadta lemondását: ha ezt \'udaüa volna volök, ugy nem aoták volna be Hitebié és Hamiiton kózvcilonOi a miniszteri ta-náca után lemondásukat.
▲ kérvényt Micttaigr &láse. f
A képviselőház kérvény! bizottsága holnap délclüit tiz érakor ülést tart Szalmár-Néine\'.i szabad királyi város közönségének a kiszolgált katonák hazalio-oaátáea iránt intésca felirata tárgyában.
Némnt birodalmi tánAos.
Bet 11b, sropL 1. A német birodslmi fyQlést december elsejére hívják össze A parlament megalakulása után mind járt az ujoncjavaslatot tárgyalja ; a ren-d»a ujonrMtfzámot titezér emberrel akarja ssaporítani a kormány.
Postatiszt és pístaoiestflíöö,
Bndnpeat, oki. 1.
Seper Kajetán, az ismert kiapeati lapszerkesztő, akivel már olv sok baja volt a büntető-bíróságnak, 1902. évi október lŐ-)kán biMtlványt intézcit a m. kir posta- és távirdsigazgatösághos, amelyben Gömöry Károly poéta* és távírda segédtiikári vadállalnnk, psraszinsk, félbolondnak. részegnek, kanásznak nevezte.
Ezeken kivöl azt állította róla, hogy kispesti magyar királyi postahivatalnak 1902. évi márcsius ÍO-ik napján történt bi-ralaloe vizsgálata alkaituavol özvegy Hildenstat Antalué postámes\'.emövel szemben olysn dtirva, erőszakos és őn-kinyee magaviseletet tanúsított, melyen a közönaég mélyen megbotránkozott.
A budapesti királyi Ügyészség ezért rágalmazás cimén pörbe fogta és az Ogyet tns tárgyalta a bOntelötOrrényszAk Aporsettó Pét^r elnöklete alatt. A vddst dr. Oaróczy Klek királyi flgvész képvi-S»per személyesen védekezett.
Seper az éitalánoa kérdéislre elmondja, bogy 53 éves, özvegy, 0 gyermek apju. Sajtó ut|án elkővrtctt v«;ségoiié;t ötször j vo.t bnntetve, még pedig hol pénzbüntetési e, bnl foab>zru. .
A váddal izemben kijelenti, hogy nem
étid magéi bfinöaoek, mér* tény, W a boád Vényt ő focalmaztg toeg, ezoaViJ, igazai irt 6s bizonyítsál is kép«f.
A psnawos paetaillkért AOitt UftieiI a beadványt köténleklról Irtr, niert »uaJ járja, üo|»y a poatehivutal ÍQbb liszui. «•lője a hivatal nyiivánoa balyiaégétxQ Lotiáuyokat rögtönözzön és a vidtelra postamésiernőt olyan durva, sértő fc«u. gon utasítsa rendre, hogy a közflniég mélyen megbotránkozzék.
A poetatitkár nem tegadji, hogy g postameBternől rendreti\'.risiiotta, atoDbu» csak crélves és nooai megbotránkoztató hangon. A feljelentés erósan ki van síi-neave minden alsp nélkAL Hogy mi io-ditotta Soper Ksjetánt erre, nem is sejti, mert ma látja őt élelébon először. Lehet, hogy Sapor mindanároo ezivaaaéget akart tenni a poetameslemönek,
A postain«is:emő, egy tisztes öreg matróna, könnyes eremmel — de a vádlottnak adott Igazat. A törvényszék ezután Seper Kajetánt 20 korona 16 éa 10 korona mellét bQüUOar« Ítélte.
ak-<of
J
;\' S
SzeiMáUl.
Belgrád, október !.: A radikális pártok között tárgyalások foly najf a szkupstina elnökségének meg-vá las;iáss körül, hoiy aztán a kormány megalakítására kcrOÍjön a sor. Vslór.lnü, hogv Simics lese as elnök, a két alelnöki állásra pedig szélső radikálisokat fognak megválasztani.
Ha Orulcs lesz a miniszterelnök, kor a kormány előreláthatólag igy megalakulni i Prollcs, belüjyminisztsr. Pecsu, pénzügy.
Putnik tábornok vagy Stankovlos redoa, hadügy.
^ Nikolics vsgy Simícs, külügy.
Stojanovice, tanOgy. Star.jovics, keroskcílelcro: Todorovics, kGzuvink&ögy. Nlkollos ügyvéd, igazságügy. E uéracrbtm sxervplök majdnem ki-, vétel nélkül a mérsékelt radikálisokhoz tartoznék.
Balftád, okt 1. A Mali Journal érdekes felhívást közöl
úgv lényeges szolgálatban áltó katona-üszi tollából. A cikk folpzöütja a sikup-alinát, hogy határozzon a ícislt, belyes\'M avagy eitiéli a junius 11-diki királygyil-k\'vssásot. Ha a sx^upstina helyezi azt, akkor azgk a lisztek. a>ik uem tudnak megbarátkozni a történtekkel, lépjenek ki a hadsereg kötelékéből, ha azonban a szkupstina kimondja, bogy obtéli a junius 11-én történteket, akkor a hon-mentőkön a sor, bogy letegyék a kardbojtot és a tiszti egyo imiiát.
Belgrád, október 1. j lbimba osztrák-magyar követ kihallgatáson volt a királynál s biztosilotls Péter kirátyt Ausztna-Magvaromág jóakaratáról, eg^uiial sajnálkozását tejese ki a felett, hogy a szerh sajló egy t^"«« áilairJósu lámadja Ausatriái.
Péter király sít felelte a követnek, hogy át van hatva a két sionmédo» állam kozt vsló jó viszony szükségétől, melyre Szerbiát gazdasági érdekei is Utaljál\'.
A kihallgatást, noha csak kevés részlet szivárgott ki belőle, élénken kommentálják. i Jellemző, hogy sxok a lapok, amelye« tegnap még kimélotlenQl támadták Auax-triát, ma reggeli számokban máz rokonszenves hangon iraak róla.
Életveszélyben az adúmejtaja-das miatt,
Az oláh gazzágnak vakmeró jólét zd-ták e minep, n hunftkdmegyei Bozosa községben. ;
Az bx-lex állapotban a magyarok állást óhajtottak foglalni, mi annyira felbőszítette as oláh csürhét, hogy bicskával, fejszével támadtak a magyaroki».
A felháborító esetről, melynek mását hiába keresnők más nouueiek króniká-jábsn, a kővcükeiő részletekot jeleodk: A hunadmegyci Boica községházán botrányos eiet történt tegnap délután. A közín\'-g képviselőtestülete közgyűlést tar-:ott kedden déluUu.
Rí alkalommal »ft Kardot Látat Mfft
malomtuUjdonoa asóba boata, hogy ta
előljiróaáí ne fogadja el akt ás állami adót ami, amelyet önkéntesen fir.e\'nek bs
Kardba Indílványát támogatta mév néey-öt magyar képvíaelő, mire felugrott Triposan Gyórgy oláh pap 6a heves bangón támadt as indítványozó ia a többi insgrnrokra > Oesaaaalrttvf knak. rab«* Uaaknak naveata 6kai, Mondván hogy nemsokára itt laaa r második uejcyronnyol«. rte akkor a raa-g-yarok n»é& annyi alnáaáara eiéiulthatssnk, mint réaaa.
A pópít Kordo.< az llTallen ás séttfi kifejezések miatt máj a beazéd közben arculfltőtte.
Krre felugrAllak at oláhok, rántottak ol6 a azokkal Utaadtafc as 6t magyar képvioplőrt», akik stákekkal videkrnek, A pópa as általa íelbi/talott csordával utánuk nyomult s amint ti ultrára értek, kiadts a jelaxót, ho^v a magyarokat el kell imrr\'itanl, v
Az oláhok nemzokár* íajatókksl fel-f#pyr#i «ere rsoporlotuliak, hogy Kardon hátához Intlit\'janak. Ekkor ésfcezatt mes? négy caendőr kocsin.
A mikor o tömeg a csendőröket meg» látia, szé\'fulott, ugy bogy a csendőrők-csak nagynebezen aikerölt a főkolonu-o» rokat, kőztök a lávitó papol is feltalálni, akiket azután ietartóztatUk.
budapesti hírek.
¿latunt gyárlmnnkás. Pioakó Mihály budapesti azületéjü W> éves gyári-műnkön legoSp a Nagy ¿¡f-fu-utca\' 04. száui alatti lakásán lévő ruhsfogsara fel-skanztotta inasát én meghalt. A törvény-a?.éki orvontaui in.ózulbe vitlik. Tettétek okít nem tudjuk.
Ad.a fizess I Grószar János szabó lett ht irt cgvik adóadnak, Kovaciúcs György hivatalnoknak, hofy ahbun az esőiben, ha a már többszőr megígért részleilartocisát három nap alatt ki nem egyihliii, akkor nyílt ultin rángatja le róla a nadrágot, amelyben pigerlukedik, ds amelynek árával adós maradt. Kova-Cjies zsarolás miatt följelentette (»részért, aki ma az/.al védekezell a büntető bíróság élőit, hojjy a pauaszos noui akart fire\'ni ói a követelést bírói ulon sím lehet rajta behajtani, fi maga szegény ember és Eovacsics érrékenyen megkárosította. A Kirrényerék az enyhítő körülmáoyekra való tekintettel s szabót Üe korona pviiiböntctísro ítéli«. A: ¡tálai jogerős.
— A sutrájk vége. A fuvarosok
sztrájkja ma leljoaon megsxünt. A tegnapi véi*s zavargások következlébeo ugyanis Kudnay llála főkapitány a az\'.r&jk-tanyát megszűntette, ctirc eatefolé a artrúikbizc ttíág sietve elfogadta a munkaadók engedményét s kimondotta a a/tiájk megszűnését. Ma koráit reggel minlepy kétezer kocsis gyűlt öesze a szlrájktányán, almi a kíLüidütt békél\'.otö búottség egy tagja tudomásukra adu, bogy miben egyeztek meg a munkaadókkal a figyelmeztette a megjelenteket, bogy a szuájk megazünt. Ax egybegyűlt koraísok ellialározták, bogy aulyoaan mei\'HÓrült tárnáik számára egymás között gyújtást indítanak.
— Tmfosalók * tand&rséaaaL Kedden dólutáu a lóversenytéren az egyik futam titán egy fővárosi hivstsl-nox örómmol rohant a totalizatőr pénx-táráboz, bogy kifizettesse a licketjére «afi nyereményét, mert az Általa megfogadott ló elsőnek érkezett be. A péoz-t árnál azonban konstatálták, hogy a tiekot hamis. A fctolősjégre roat hivatalnok kijelentette, ho«y cgv embertől vetta a forintos helyen. Egy Jatekllvnek m«y is mutatta as illetőt, mira azt letartdx-Utiálc. As Illető K.0vecaea Lajos munka-
oálkflh lámpa gyújtogató, akinek a laká-*ia blzkutaiáat tartoltak a hal tlckclbá-lTt|«fiir*pat talállak. A kihallottál aorán l>eral!otta, hogt az eldobott tieketteke meleg vasnál eftstiejiitliék kl és bélye-gezték le as uj futamok azerinl. A mü-raletekben mnr icenetO pincér és annak több tslmborija soj-édkezett. A harolilton ilokttekát > «0 krajcáros é« a fnrinto* bélyoken árulták éa padig slúg asép sikerrel.
A magyargyrtásó naafbaoaérta
téss. A két fél aegédtti — Lengyel Zol tán éa Kuhlk lléla Zolnay a Solmclde> atétailoe és Kubn főhadnagy Pormat>el részéről — ma délelőtt állapították m*t a délután megrívandó párbaj feltáleleit. Formanek főlatdnagy ma raggal érkezeit tta&>}>fr*tr«.
— £akadtktróná;l tárfcyaláaok. A budapaati hOotetőturvéovazák mint sa-ködll\'iróuiág októbet hó következő
jain tart f^íriryaWst: B-ikén (aiándéko« etnberdUv. 7-ikén (szándékos emberólát H.lkáu Izeatál, 0«lkén szándékos emberölés, 10-én rágalmazás, leikén izgatáa. lÖ-lkán rágalmazás, 1-1-ikén rágalmazás 15-lkén rágalmaváj», lÜ-lkén rágalmazás, lT-lkén rágalmazás, 19-ikóu rágalmatáa Ut>-áu rágalmaié.«. 32-ikén rágalmazás. A tárgyalásokon Zsltray Leo kúriai biró fog elnökölni,
— Halál a pályaudvaron. Ma reg-gél jött fel a fővárosba Ziumnybúl Viro-váo latrán. Magéval hozta a kis (lát, a kinek fgy babszem akadt a légosúvébe Amint a kals\'l pályaudvaron « rouaibó. kiszálltak, a »regény gyermek az apja karjai kösötl meghalt.
— Lessatt a kocáiról. Leholi Gyula
éves saabCHgéd, ma reggel a Mester-
ulosába e?y fuvaros kocsin Olt. A lovak afooban tn^bokrotodtak ás leheti lo-esstt a földié. Uulvossü sérOlt állapotban scálliiotiák as István-kórházba.
— Prékáljes aflysier szara«. r>aél Lukáoa Vilmow bankháa«. bsn Berfapest, V., FUrUÜ ntexa 10 1 11 I egéaz oa*«Alyaorajo0jr 12 K, fél ó 0 K, neg-yad á 3 K, f<yoloja4 á I.SO K.
— Jlajnsi- én »«akillnÖ7<»»*t5t, hajnövosstöt, arosütápltőt csakis Tábor győgyszerénz mai birdététe alapján tessék rendelni.
— Barlita ayalvlskola. EgycdOii alkalom idegen nyelvoknek csakis nemtati-ság& lenárok által raló mogtannlAsArs. Csak f, t t s é b e t - k ö r u t 15. For-dllások rlvállaltainak. _
hírek mindenfelől.
— Kormányválság Angliában. A
ma S9t* mepjéUnö fé)hiv*t*U.a közlo-mény kousts\'.álm fogja, ho;- « Voru.áy-válsü^ot mó^ Bem aikrri.lt n»cJ<!n s csak a jövfi héten romélhető a kabinet megalakula. A asitó surün foglalkozik a király személye« beavatkorésával s különböző híresztelések keltek szárnyra a királynak a kahinetalakitáira irányuló fáradozásairól. Ezek körül csak az biit-les hogy a király egész hslározottsággol kijelentette, hogy a hadügyminisztériumban reuriet akar látni.
A iapok egy része a némely politikai párttóredákek alkotmány ellenesnek tartiák a király személyes beavatkozását, jóllehet az szigorúan megfelel a brí,» alkotmányos elveknek.
Nem vaJóssinO. hogy lord Milnernek kedva volna a flalfoúr-kabinstet megmenteni. noha tegoap hosszasan tanácskozott Dsllourrel. azután a király meghívására Balmoralba utazott.
A kormány ac év vágs előtt nem is gondol a parlament feloszlására.
— fliobor leleplesás. Betllnból táviratilag jelentik nekdnk; A Wagner
Richárd emlékssobor Uleplacésánek ön-icpvégoit tegnap kezelték meg ery, a bíjodslml Unács épületében rendetett ogadóe«\'*ly»Yél, Jelen róluk a tfthbek <0zöH f tgyes Henrik porow b*re«g, Anthesc kfllflgyi államiitkár, báró Richt-ofen, 8tudt tanQgvmlnlater. báró 8tengel nénzflgymlnlater, dr. Ktueben gyarmat-ü£yi ¡Kazgató, dr. KlQgman a lianza városok kővaté, gróf Hocbbprg főintendáns, magas kutonai személyiségek, kiváló péntomberek és művészek. Kiváló inQ-ré%zek nagy tetszéaael fogadott előadásai után a llposei filharmóniai zenekar hangjai mellett sétahangvorseny volt.
Oyoreaaág nara bosaurkáuyaáy. Uezey Sánddr budapesti nagykeréskédót a kincstár egy korona birsána Ítélte, mert egy számlára kevés lfély«Ket választolt. A nagykore<kodő a kincstárnak 1895-ban hosott Ítéletét mnfföllebeitfl éa hát ávvel késóhb, vagyis 1003. február tavában a közigazgatási bíróság kintoo-•iotla, hogy.a korona bírságot helybenhagyta. Ezt as ilólolel leenap, tebát nyolo hónap múlva kéthe«)»ették. &s még mondja valaki, hogy nálunk nem elég gyors ai fgaaságsroigáltatác.
— Hogy gondolkodik a fin as apjáról. Ttz éves korában a flu abbau a tudatban él, hogy ax apja mégis oaak í((en sokat tud; 15 évés korában már azt hiszLhogy ő tud annyit, miat as atyja; 20 évvel art htuit a fiatal ember t hogy egyszer annyit tud ; BO-al, hogy talán már agysaer ki ia kérhélná as atyja lanáuaát i 40-el, bogy talán as atyja még Is cssk többet tud ; 50-el, igyekszik annak tanácsát keresni U 60-al — mikor már t. i. atyja meghalt — axt véli, hogy az elhuuyt még is caak A lag okosabb embor volt a világon.
— Köspontl auftuyegtolep Buda
pest, 1V„ Muzeum-körui 39. lapunk mul számában körölt hirdetését olvasóink szi vei flgyolmébe ajánljuk.
— Fiamat kávé-, tea- ét angol rum áruhá* Budapost, Kossuth Lajos-ulos 17. szállit 4*|* kgr. Moeca, Cubaés Aranyjáva koverók-kávét Ö írt 00 krért bérmenlvo és elvámolva.
— Tnlxün nélkül valóban látványos «ág, arámba vohető az a rongotég nagy válas.<,.ték, mely most érkezőt L ö w y József nirkőrak tárában Btt dupost H. kcr., Fő-utca 88, sPálffj\'-tAr mellett sirkövok 10 koronétó feljebb, ahol mind e szakmában vágó munkák ugy helyben, mint vidékisi a logdlizoiohb, legjutányoMbb és lelkiismeretesen ké8zllelnek.
T ő z 8 d e.
Budapesti gabonatfiasda.
A déü giihona-hatátidő-üzlot írányrata gyengült. Egv órakor a kővetkezők vol-uk a zátZ-ái/oltaniok ; Duz» 1903 októberre 7,bl—7.Ó2, Buza 190-1 áprilisra 7.70—-7.Ö9. Kozs 1C03 oki^bomi 6.1Ö.— 0.20. lloza áprilisra 0.4G-0.4Ö. Zab októberre 6.35—6.84, Zab áprilisra 5.01.—Ö.02. Tengeri okh-re 6.05-8,00 Tengeri 1904 májusra 6.80- 6.28.
Bndr.pectl értéktflusds.
Klőtőzsdén köttetett: Oixtvák hiUlrészv 041.25. Magyar hitolrésrvénf 704.— Owtr. magyar államvasutak $45.—. Leszámltcló banli 446.—. Jolzálog 611.— Ilimaiaurányl 460.— Déli vasút 02.—. Német birodalmi márka 117.8\'J. Városi villamos 805.. Kőz* uti vasul Otíi.
Bécwl értéktősada,
Blötflssdén köttetett: Osztrák hJtetró:*T. 840.60. Magyar hitelréfiv*. 702.-. Ogitrák magyar állaruvasuli réazvény 644.60 Union tar.krísivíny 610.— Osrtr. koron^láradék 90.80. Aogol-osztrák bank 870.—. Husz frankos arany 19.W Déli raautriszvény 79.60. 4 százalékot aranyjáradék U7.-Magyar koronajáradék 90.96. Márkalank egy 117.46_
REQÉNY. Borzalmas éjszakák\'
— Régény, áldolgoxla t L O.
Ilyen módon • Don Jüanok lef-vesiedelmotebb fájtájáhos Urtoxtk.
— Ebben wtrod« nrnak igaza w. Öttorehal baj^lrál bátran t* vidámau Indul tongorre, de amint vihar JOa, a íaigorü lolkilsmareie»-
révrtbe menekül a kétfbbl flsam-rdiAnjások elAL
Ét ebben a raenokölAaben ctodt- j l&toa téhetság 6 kelme.
— CaodAlatos tohotaég — \\ fá aa earedee éi msjrvotó kétmoz-1 dulatt&l boízátette: vi-yo el U ör-döSf I
Bái^nburg noroieU. •— Ne mondja oxt ol» Iiangoeatt öiiedos or, inert senki jobban nem sajnálkoznék ennél, ha ai ördOg követné parancsát. >
— Akár hangosan mondom, akir^, halkan, ez aemmlt sem változtat a dolgou. Annyi bizonyos, hogy a bttn-1 hödós el nom nifaiadh.it.
— Axt hiszi ezredes nr, hogy j egyszer mógis csak nyakon osipl a házi sárkány ? -j
Talán igaza van. ön h.iraguzlk,; podig csak kát e»etról tud, a Lidi; ós a doktorné esetéről, de én be-| wtólhülnék önnek még egésx* .soro-; aatról, melyek ha nem is haI«Ulal,j de elé<j tragiknaan végzódtek.
— No látja és még sora okulti belőlük.
— Én isleuem, képxeljo ezredesi ur, Paganinit vagy Wieníawszkyt/, avagy inás valakit a hjgedümttvó-j szek körül ogy olyan szobába zárva,, amelynek falai tele vannak aggiftva hegodnkkvl; tiltsa meg a mllvésx* nok haláliiflntotós terhe mellett a játékot és alig tolikol egy hét, már elfelejti a fenyegotó balált és ját-> szik. Játszik, inort ez már termé-bxetéhon van.
Nos, annyi blzonyoj, hogy nékem már nem hegodöl, mert nz én jóakaratomat, barátságomat elhegedülte.
U
HATODIK FEJEZET. / ^
•J\'
Abban a festóiesen vadregényes j narkban, melyben télen a tisztek aj korcsolya-sportnak hódolnak, egy félig rombudőJt ka.itélyocska állott, melyet Monbijounak neveztek. \'
Valamikor /?gy Sternleld gróf va-1 dászkasiélya volt» most nyári korcsma lett bolóle, ogy kövor brexnitzi korcsmáros votto meg e célra és étellel itallal látta ol benne a breznitzi ki« rándnlókat.
A vondégok javarésze azonban mindenkor a Breznitxben állomásozó tisztikarból került ki. Kfllönö-sen a 32»ik dragonyosozred tisztjel. Összes nyári maiatságaikat itt tar^ tották meg.
Május közepe táján az ezred it-j ten nagy lavrn-tennis tornát rendé-, zett és ohhex a kömyék legelóke»\' lOJbb családjait hivta meg.
(Folyl. kör.)
v
I
\'if ri "«f ar w fflA«^« wxxnxs^
I1 U Ül M Dl Fogorvosi rendelőintézeti Budapest, V»l. Kr«.4hai.k6rasi SO. f0 no VII. r».Ah.(.kir<>i so I j \' \' — Olcsó 黫sk, "»3--\' ■ — ftgT Résaletfij
VII , graaébct-hlrqt 80. a«.
A főváros legnagyobb férfi- és gyermek-ruha áruháza. ^ASa
Olcsó át«ak,
Szép, tartós, IrMtas íérfirubák késtQlnek
tMvkjptrv* ktaAjen (S»f»l«k>iiit4k
, _ Royal.aaálléval aaambasa.)
rvyi«l <^>1 h.i 8 Ta>áy> »« aoulcaapoo u. " \' "" ""\'
Részletfizetés. -
fo&xééi S. és Társa
Legnagyobb bevásárlás! for rá» fvfTf. 4c gyer/nehrubákbac.
L Budapest, VII!,, Kerepesiül • ti
Adria"-szálloda.
N\'a«7 választéka raktár
ot*ol éa fnano*ia dlvntkalmékbaa.
Mérték arerinti M frf árokJban. a leg-megrendelésck Ht ||| uiabb diTatu k»T<
mikből késiittet. Kívánatra uintákat 64 mértékvétcleli úuiitást bOrmontre.
0 m. m kii. f*n<4(* Jó**: KWc«( *4da4k-
l • • »{• »)»U «1. M.
Budán tat, IV. Váel-utoa 34.1 •.
k)u«y«ii»«k»k lh»lórj4<&bh «iuiau * »wkí-UmmU** aietr» niWfc.wvtttA» Wtjír», — öl-C.<i tlijuuuk. — S*»t»jf(Tfl uAUlyoii*>k. — A* OwmbMMn » MrtosiiaiUM; « kr*oroa«tt ««nfolfll t«kmM VQMd m-*tmm4dtI»«« ti-
túriHiitö»IU«nOk» W iaillí4. BUtMttiki >.*» 4a íélmUié.
tanácsot ós fclvddgosilóst 8zépsé*hib(i eltüntetésére irányuló vagy gyógyszor kérdésben I
)\'>■)(! Mrrvk kis..í(Ali{ot mcpowIeMft hulye:
Táber Gyula gyógyszertára AlbertMrsán.
kik titkos í>oteí?aé^ben trón veduok, rendeljünok mielőbb
1 ilofeoz
IV., Muzeum«koru}38.
(osakla) a HaSíöttflt-kerUflI IMBbett
Kgy összecsukható va«A{)% I 8-rótd matracz, e®y flanelt-I tukuó. egy au»yma*utia»t [ ágy elé éa 6 méter előszoba* íntóezőnyeg, össrejon 9 írt. Soáftnyágy matracicaL . . . 1Ü.-6Ő írt Vaskerotü aodronv-betét . . , *■ 5.26 frt fofceretü sodrony-kefét, : .. 8.— írt IIne választék eaonya- \'.. nk, asövet- eo calpbo-fttSKbnyök, po)róo»ak, ataxó takaiókes bőrök, valamint aelyem- és fete-tongr dloifej-párnákbau.
»Obelyeinbea acolidan késtüet 1 p7,pl*n «a matraezok dua választéka
tfajy ©lötty vidéki wétafk!
IM íffo* vUáiUuUl W]r«4 f*e*fce*, ; aoo frto* v*»AiU*nAi Tw*Ue .ü**«* áU t^u U) *
..................M i im■\'■itilitiifiis
poilakültt éggvi. iíénnenlvc külrii
czimzolt
HASZNOS TANÁtiS
NEM! BETEGEKNEK
Főtér 1. S35
Nyomaton a tuajdocos „Hirlaptorjcsstó Vállalat" körforgógApéu. (Cégtulajdonos ! Széktely Viktor.)
Ncoykaiihty, {903. ttombat, októtor 3
ii ■paw--a—ra»aa—ea------i . — ........i;^¡11 um
Kiadé tulajdonolok: y Pililii ilukiiiriJ
Krauss éa Ftrku. U<ojYA huoo
Siorkesxtőség is kiadóhivatal; Krausz 4» FaxUs p»plrk*r«*k«44sr
iinnanii u. u 1 ——É—i 0 cmmm ■ w.« .ITT—
Megjelenik naponta korán reooel. ,
Njrooutott a ,Nj*ykAoU»*l Friss Újság* t*midét— nyorndájábas.
Előfizetési ára:
ÍT»tyt)«n nüitioz hordva »gy h^ra 00 (Mtér. .\\ Vidékre ^¿stai küldé>s«l «gy hóra i koroAA 20 fillcr.
1 tt»- r - r i
A cár Bécsben
mazót a házból. Csakhogy cz nem elég, kl kell utasitaui az orszápból a naponta gyalázkodó o$csl rougy-tól podig meg kell vonni a pósta-szállitás jogát.
Otthon aztán túrhatják a tajtékot, ha tetszik addig, a mig megfulud-uak benne.
Bizony isten, nem lesz krir értük, marad még óbból a fajtából elég a világon*
IlOMVfXi Hugó.
A külföldnek rliunk.
Az kji/tiulomásti, hogy a külföld rólunk vagy semmit sem tud, vagy pedig ugy tudja a dolgokat, a hogyan uem igazuk.
Mert a uemzetiségek és egvébb belsü ellenségeiuk minden alkalmat felhasználnak arra, hogy a külföld előtt reánk kenjék mindazt a piszkot, iuelyot ezek a gyalázatosan ha/.u" informátorok a saját gaz lei-kükből mcáíonek.
iuneu van, hogy a ki hozzánk jön idegen, az meg vau lepve, a legsötétebb keletre gondol jönni, 8 itt találja a müveit nyugatot miuden fejlődésével és a kulturának minden áldásával.
.Mi pedig beérjük ennyivel. Erro is csuk néhány év óta helyezünk súlyt, azgjőlt még ennyivel sem törődtlluk, mivel pedig külföldi képviseleteink az osztrák államcsőmet szolgálják- első sorban, igen természetes, hogy kiviil néptörzsnek tartanak bennüuket és még francia iróemberek is igy címeznek leveleket .Bndapest-Autrich" a mi any-nyit jelent, hogy Budapest, Ausztriában. ,
Hát már annyit mégis meg-toszünk, hogy a külföld olőtt is igyekezünk allami ós nomzeti létünket beigazolni.
l)e azzal viszont mindeddig édc* kevesot törődtünk, ha bécsi lapokban a leggalúdabb, szemenszedett, gaz hazugságokat közlik rólunk, igy informálva a külföldet.
Hallatlan vakmerőség koll hozzá, hogy közöttünk élő emberek, akik hírlapíróknak mondják magukat, nap-nap után leköpnek, lepiszkolnak bennünket, megrágalmaznak, legyaláznak és mindezéit nem jár nokik még csak egyetlen rúgás sem, a melyet valamelyik jóravaló magyar csizma aplik^lua legnemesobb oldalukra.
Csak nálunk, do csakis uáluuk történetik meg, hogy az ilyen
2 >.kat megtürjük közflttüuk, Púris-Sól, Londonból, Berlinből már régeu ebrudon kerültek volna haza az ő gmüthlleh fészkükbe.
Hát azt hallom, hogy a képviselőházban végre megunták az egyik vur hallatlanul vakmerő gyalázkodá-salt és kiakatiák tüwui a ráscal-
Jcgut a nepneK.
\' V
A ujoeialislák már többszörösen fölszólították a fOggetlonuégi párlot, hogy ezt a szocialista jelmondatot vegyo lül programmjába.
l]gy latszik os mo?;t iényiPií meg (og töitónni, mert a tü^yúlleiiKópi pár. teg-napi éitekezlotén foglalkoztak azzal a eszmével.
Az értekezlet ezen röszönek lefolyása a kóveikezó volt:
Elnök (Kossuth Fov«no). auután fő\'-bivja az értokezlet f/g\'yelnJót arra, hogy az\' orazúg különböző rtdumől bcérkt* -/ott szocialista rt tiruipk megbeszélése c-óljabol, ©gy kölön ; ád hoc értekezloi megtartását határozta el a párt, óhaja, hogy a Ijövő bélen tartassák meg 0 tárgyban a pártértekezlet.
Ilontallcr Lajos, Benedek János és Szaimari Mór ia szükségesnek tartják, hőjy ez az értekezlet már a jövö héten megtartassák. f ■
B a r t a Odún : lonitv^nyozza, bogy egy bizottság küldessék ki, amely az értekezlet elé véleményes joleutóst terjosz-szen.
Bakonyi Samu j Figyelmeztet arro, bogy a szociáldemokraták egy árnyalata nemcsak az általános yáluaztói jogot, hanem a progresszív adót i« követeli.
B 0 d ö b á z y Jáuos ; Ncui arról vau most szó, hogy a párt jq(eulog állást foglaljon akár a választói jog kiterjesztése, akár a progresszív- adó mellűit, mert hisz ezok a párt programmjában úgyis benn vannak, hanem uiost srrol van szó, hogy a szocialisiák azt követelik, miszerint a párt as abstrukcióval kényszerítse a kormányt e kívánalmak megvalósítására, azáltal, hogy a mogkö-tendő béko föltétoloi közé fprozza az ö kívánalmaikat. .»
\'i\'isztába/i van azzal a párt, hogy a béke föltételek közé ilyeu ujabb követelményt belokspesolni/Oem lehel. De azt természetőrnek találja, hogy a párt programmjának eme integráns részéért Küzdjön. kv
T íi a 1 y Kálmán : A bizottság kiküldéséhez hozzájárul, mert a kéidést igen fontosnak tartja, de a >maga részérói már oleve kijenti, hogy as általános választói jogot c«*k ugy fogadja el, ha ennek (altétele & magyarul irui és olvasni tudás lesz.
Szatmári Mór: Előadja, hogy az országban két nagy stociálista párt van. Az egyiknek párliömege Budapesten vnn, a másiknak a vidéken. Az újjászervezőit pártnak ran a vidéken közönsége. Véleménye szerint a biro.tíágntk föladata. határozott deklarációban ioglaiui
lii. óvfoty. 276. *r.
Egyei Mám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
. Zolnay párbaja.
••»•• \' ••\' \' 1 , .\'• . • I. \' • . \' 1 . \' . • \'
II Jé^^ef-köruti rablét ielissmertéka
állást őzen ketdéseket illetőleg. De azonkivQi gondoskodjék airól is, hogy a párt progrimmjába »soci&lis tartalom jöjjön, s különösen a gazdasági kérdések azon részeit domborítsa ki, amolyek a szegényebb néposztályok mogélhotése érdekében már a legköselebb mogvsló-sitandók lösznek. Az általános választói jog hivő minden megsxori:á.i nélkül.» ■ L a n\'g.y.e l Zoltán: Hivatkozik\' arra, hogy a párt lwgftuö értwkeiletán aiiaat toglalt már az iránt, hogy a páti programmjában vaz általános választói jog minden korlátozás nélkül szerepeljen^ És hangsulyoxzá azt is, hogy lehetetlen föltételezni egy országos pártnak azt, hogy a háta oly polgárai, akik magyarul irni és.olvaéni nem tudunk, a válaszlói jogrs, érdomullonek. i
Ily UtcWk a pogratnmha való íölvé-tesö a leguugyobb hiba volw, metl as
ősjzos nemze^i^égekui a párt ellen uszi-tepá, amint azt saját tapasztalatai folytán Szilágy, Bihar, Szaimár és Arad varmegyékben látta K.
Ezciuivül a pártnak legelső rangú kötelessége, hogy programmjának szociális részéért, nemcsak a parlamentben, bánom ux oraságban is erős mozgalmat lejtsen ki, mert csak igy lehetséges a szooiálisuik munkájának ellensúlyozása ét\'a pagy tömegek meghódítása a párt
ürömmel üdvözli a pártot, hogy ilyen legesen felkarolja e fontos kérdéseket s a bízotuágba kikOldeni a körotkezö képviselőket aiánlja:. Justth Gyulát, Komjáthy Bélát, Benedek Jánp^t és Bzatniári Mórt. < »¿ii r
Az iiíditváayt epyhangultg elfd^ldltíc, szzal, hogy a jóTó heti éiIC.űriéiig munkájával elkészüljön. ..!» ji>io<: . i
A cár mogér\'xcz^súl ábrázolja mai képünk. A ldpók Vokat foglalkoznak a cár látogatásáról éd a.NuVosztl orosz lap ezt írja:\'
Az 1897. évi , oflztrák-mngyar-orow egyezmény haszna és szilárd volta b»-igazolást nyeri. A két hatalmas uraikadó bécsi összejövetele, kiknok ötníuta óhajtása a Béko megőrzése, hozzá fog járuini az egyezmények megszilárdításához és a Balk án-fftlszipel rcndjéuek biztosításához és mindé- Európa helyeslésével fog magyarázni.
A „Brzovlja Vjedomoszll" írja : A berlini egyezmény óla, a mikor is a diplomaták tolukkal elrontották, azt a unt az orosz nép nagy megerőltetéssel alkotott, uem volt ion-utó.6^,-vt-bh esemény, mint a mostani in!álko?.AH. Ket ha\'almas állam uralkodójának hagyományosan barátságos viszonya a szilárdság tényos beigazolását leli oly pillanatban, a midőn a DalLáti \' államokon yaló béke egyetlen biztosítéka elveiknek egységességétől függ.

y-fi--. óUétMt-irii!. .o-;. ¿iu-niíSiSv tiSi

iiiltii *■«*•
■"B.rj-rru ti\'.r
j .\'i

¿fi.
Hírek a váiságróL
-ív — Baját tudósítónktól.
tó\' . *u<U»aa*, okt. 2.
; Kilo««?
Kr Itt K kírtlAs. Eb u kértlésro i imA\' i\\spyon »okfél »képén vilo**olrtak. Emlegetik Wekerlét ismét* de áikudóán tipc-itL Széli Kálmánt* vannak azonban, kik ■lutosan Télik tudni« hogy újra Khueja-Héderváry Jön, iJLlotve csak visszajön, mert lemondását a korona oom fogja elfogadni. VlaMkJfia éa feHt nlm-,\'oaau mogbliható tdbbaéfe, felost-Jctja a képviselőházat.
Kéastllödéa a aiorubutl ttléiro.
Az üléáén, mint félhivátáloean jelen-
¡tölték, a lemondott kormány nem lesz ott, soha szabadelvű-párton is azt akarták határozni, hogy miután t Ház elhatározta, hogy az uj kormány bemu-taiko\'-ásáig nem tart ülést, á nátt sem megy el. Ezt nzouban meggondolták és ma ente értekezletet tartottak, melyen elhatározták, hogy minó magatartást fognak a szombati ülésen küvotr.i. - A Kossuih-párton kivül álló képviselők, nérezerint Uolló Lajo*. Zichy Jonö, Eötvös Károly, Aívinár Jenő, Beöthy Ákos, Lovászy Márton, Len dl Adolf Kaaa Ivor, Visontai Soma ma délelőtt a .képvUeiöbás egyik termében eszmecserére gyűltek Össze, hogy megbeszéljék a holnapi ülésen köretondö magatarlá-aukat.
• Elhatározták, hogy a függetlenségi ée 4°-aa Kosauth-párttal egytiltosen fognak eljárni. Különösen a katonák bentartása dolgában,
: Elhatározták továbbá, hogy határozati javnxlatoi fognak headni, mely Tóth János határozati javaslatával megegyező lesz. Fel fognak szólalni a holnapi ölé-een iEötvös Károly éa Zichy Jenő Is. ¡F.öttrOs hangsúlyozni fogja, hogy a kor-.niány sztrájk}* a nézve provokálni fogja a Ház határozatát.
Nevweteaeu azt kívánja, hogy • Ház ,— miután a kormány nem akar résztvenni az ülésen — kányaaaritae a kormányt, hogy toljenttso köíoleu-aó^ét, ellenkező esetben pedig n Hát intézkedjék.
A kérvényt bUottsá* ülése.
A képvIseKMiáíi kértényi bizottság má hirdetett ülését keddro halasztották. Enpck a: volt az oks, hogy a bizottság tagjai kellő szántban nom jelentek meg és igf h bizo:t»ág nem toll határozatképes. \'Klmen-Hédervéry miniszterelnök ós Ko-lossváry minister megjelentek ugyan, hanem a kormánypárti tagok távolmaradtak. így kellett keddre halaa-:taai az Ülést. Talán akkor a bizoltság nem fog vztrájkolni.
FormaneK és Zolnay párbaja,
Budapest, okt. 2.
Néhány hót előtt történt, hogy FormaneK főhadnagy a galíciai gyakorlatokon a századhoz egy beszédet intézett, amelyben gonoszul gyalázta a magyarokat.
Zolnal Viktor pápai vívómester a hírlapokban adott kifejezést felháborodásának a merénylet felett és Formanek te;->ap Budapestre érkezett, Schne\'der és Kulin bécsi főhadnagyokkal hoay elégtételt szerezzen. Formanek segédei tegnap Zolnay segédeivel, Barta Fereno ós Lengyol Zollán képviselőkkel teljes négy óra hosszáig tolmács utján tárgyaltak, mivel a tisztek kótül egyik sem tttd magyarul, a képviselők pedig nem tudnak németül. A segédek tegnap nem tudlak megegyezni e délután ujrf összejöttek a pátbaj föltételeinek megállapítása végett, V i Formanek aevébon ugyanis a segédei | kijelentették, hogy felük nem haj-\' laudó kardpárbajba belemenni, mert Zomai vívómester. A>t mondták, hogy a j fegyvereket ók választották meg. Lengyel , ós Barta azonban ebbe semmi sxin alatt 1 aem voltak hajlandók belemenni.
Az éjszaka folyamán kilenc óra hosz-| etat tárgyalt a négy segéd és a két tolmács, mintán Lengyel és Barta magyarul, Knhn éa Sohnaider pedig németül beszélnek.
As éjaíaksi Ulfyilái folyam\'.n _. tűnt az U, hogy rorklanek állítólag a magyarokról nem le bestéit, hanem ábhan » bfkonyol szónoklatban c^k a zsidóknt widtt, már f>Wig a tsidókat at szidja, akinek kedve lartia, ezt a jussál n«m engedi Kakomkytdí kwdve fölfelé és Jeteié eéttki sem. • < * - •
Zolnky ssgMfi ezt be Je látták és így a Zclnay sértését tárgytalannak tekintették, mert Zolnaynak kisebb gondja Is nagyobb\' annál, semhogy a xaidókért álljon ki, de nuvel a sértée s nogy nyilvánosság előtt löríént, Formanek segédei elkettlbetellennek Ulálták a párbajt,
Mivel pedig. Zoloay segédei att hin-goztiUták^ bogy Fromanoknak mint ka-tonalíoMftck szintén meg van a vívómester! kvalifikációja. a két katonátistt eU állott a fegyverválssztásl követelésiéi éa megé\'lspodtak a feltételekben.
liie):: kavdpírbaj, végkimerülésig, ne.1 lói lovassági kardokkal, bandáss néíkttb
A feltételek tehát a logsulyosabbak, melyek rnak alkalmazhatók.
Formanekntk megtiltották a pár-1
bajosáét.
Ez a szenzációs fordulat állóit be ít legutolsó pillanatban. át lliotékeá oa-redparanosnokság megtiltotta táviratilag a. ftihadneffynak, hogy Zol-nayval megverekedjék.
Tudósítónk jelenti:
A Zolnay-Formanek párbajnak ma délután egy óra 15 perckor kellett volna megtörténni a Fodor-féle vívóteremben,
Lovag Zolnay spgédeivel Lengyel Zoltánnal, Bariba Ödönnel és orvosával pontosan megjelent a vívóteremben, hol kevéssel később megjelenlek Formanek segédei is, Schneider százados ós Kulin főhadnagy, de Ügyfolflk nélkül.
A százados azonnal Zolnay vozotő-i segédjéhez lépett és bejelentene, hogy a párbajt nem lehet u.eptartRni, mert aa •vredparanoenokságjniogtlltottaFor-manóknak, hogy megverekedjék
Zolnayvsd,
Felmutatták sx egy lD perokor érkezőit táviratot, melynek azövege a kflvélker.ő :
Formanek nt verekedjék meg lo-
vsp Zolnayval, miután azükségessé vált, hrgy lovag Zolnayról informá» ciók s?(!r.v.l^suenek be. Egyelőre eten ügy fellüggesztendö, mig at információ beérkezik.
Zolcay segédéit ezen váratlan fotdu* lat természetesen meglepte. Kijelentették, hogy r haloaztáeba nem egyoauaU boló *)* Je^y^ökönyvat vattek fol^ moLybon a a.^guk ép felük réeaé-röl aa tigyot befejeaettnek tekintik.
A jegysökönyt, melyet főlvétiek a következő:
Jegyzőkönyv. Budapest, 1903, évi okt. 2-án. Fölvétetett Fodor Károly ur vívótermében délután egy órá 80 perckor. Magjelentek mindkét fél meghatalmazotté és Zolnay Viktor lovag részérói fuikes Ignác dr. egyetemi tanársegéd, Zolnay Viktor lovag vzon célból, hogy legyvores elégtétellel a fönnforgó Ügyet ehntóiíék. a mint ac előzfl jegyzőkönyvben megbafároziatott.
KözvetlenTa párbaj előtt kijelentik Formanek főhadnagy ur segédei, hogy távirati ütőn as ezredparanosnokság réezé-röl érkezett utasilás folytán egyelőre minden további lépes beszünteiondő, további informáoió beszerzése céliából. Ennek alapján kijelentik a főhadnagy ur Vnegbalulmaxotiai, bogy ez ügy elintézése egyelőre elhalászandó.
Barta Fereno doktor és Lengyel Zob Hn dr. mint Zolnay lovag inephaialfna. zoltai, kijelentik, hogy a fegyveres elégtételedé» mindet) lói tétele kölcsönösen a logréssletuaceben megállapittatott a tetl helyén Zolnay löveg meg is jelent hogy Formanek főhadnagynak fegyveres elégtételt adjoo. Formanek főhadnagy ur aepófainek utasítása folytán meg nem jele ) ennélfogvo Zoluxy Iovíj; meghatalmazottai kiielentik, hogy semmiféle halaaztáaba bela nem egyeznek ét as ügyet felük részéről befejuzetlnek tekintik.
vurmáne| f^hadoagy tóeglik tal mákot tol kijflenti, hogr az ügyet nuauk -étéről betAje"<mm>* nem téiintlk ée c*tk elbslMiu-\' ák. Egyúttal lndltVáuyozták, hogy az «IV tfllnt&ftö NSÖsfll«btr<5»ágrá bizaaaák.
Zolnay t!f m»ghitt«W6Hil érte vonatkozólag kildttitti, hégy át ügyet befejezettnek tekintvén« az indiitfányt nem focüdják el. , • a
Barta Ferenc dr. éa Léngyél Zoltán dr., mint Zolnay Viklor megbiaottai, Sneider Ferotsc klpiiány él Kuun Károly főhadnagy, nunt Fortnanek Kázmér megbizottai, Plehler Gyónó, totót bfatahni fém és tolmács.
taám*
Auszttia vóndöje,
Mttraatag, oki 3.
A neuborgi onzáguton a biztossági szolgálatot ismetcüen okok miatt ege-«zen váratlanul szigorusiioltÁk és a kétszáz csendőr mellé métf Ötvenet tendel-lek. Különösen a mai tadátkahra tettek szigorú bizlossAgi intézkedéseket és az országutat öt órára oizárták a közlekedéstől.
A cár lövóállását téjtólty »liehj-dóán csendőrök őrzik. As uialnodók tegnap esto ez olejlett vad megtekintése után vlssíáTOnhlták és késő éjjelig együtt maradtak. A mai vadáeaat után a minifzterek és a nagykövelek tanács-Koyni fognak, ezután os»zo fogják foglalni tanáctkozásuk eredményéi ói azt az uralkodók elé fogják terjessléni,
Eredetileg az volt a mogállapodás, hogy a cár csak vasártmp röggel utazik cl innét, de a programm rnnyihati megváltozol», bogy cár rfiár holnap ilélnién mn/ik el; az udvari vonat öl érakor érketik M*ldlirigt>i, khol a király elbúcsúzik a cártól, aki ezután megszakítás nélkül iolytatjá Útját barm-stadilg,
Hdrestég oki. 8.
Ma teggel negyed kilenckor a két ursíkodó vaoászhtra indult, ahonnan délben fog visszatérni. Kapnist grót bécsi orosz nagykövet As a cár kísért« szintén résmeti a vadászaton;!>;
tfdrsatof, oki. 2, Odluho^ftki gróf külügyminisiornek, aki utár a múlt ér-bon is barátfágoe ériíHkezésben volt a balkáni ügyek miaM Lambsdorff gróffal, ma alkalma volt haréisáeos eszmecserét folytatni ar orosz kflcügyministerrel.
A cár látogatásénak ideje alatt a két belűgyfninisáter még más slkalommal is fog találkozni, üoluebovszki gróf és Aehrenthal báró, pétervári orosz nagykövet délután részt fog venni a vadá-azaton.
Konstantinápoly, okt. 2.
í\'értmc Jö^sef kiniy ék Miklós cár fel-köszöntöio nagy halast kellelt a portánál. A béke iöntarttíiiának biztosítása különösen nagy megelégedést keltett,
Törökország mozgósít.
A Balkán forradalom.
Konstantinápoly, okL 2.
A mosgóíitás jelentékenyen bővül. A drinápolyi 2. hadtest területéhez tartozó Asioni, Karahisaar 7. redifhadosz-Uly és aa 5. damaszkuszi hadtesthez tartozó 20. Adana redifhadosc-tályon kivül mozgóaitották a 2., b. éa négy kasxuumi, angorfti ás kajstatiel redifbadoszlályokat valamint az első konstantinápolyi gárdahadtoat területéhez tartozó 1, prasszai rediftiádoectály egv zászlóalját. Ezeken kivül rnosgositábra készen áll hedkiegészitó területin\'a második hadu$t terflletéhez tartozó tizenkotlodik Kotahia reoildandár. Ezekkel og\\ült tebás . Ki Az si A b a n 89 mozgósitott redifzás2lóalí áll rendéi-kezéant, amelyek tarudéktil, vagy aá európai redifek felváltására Szolgálhatnak. A S. éa 3. hidteat területén állomásozó aor- és mo^gósitotl osspa-toka» sem emelték lel aa utóbbi időben. Jelenleg a á. drinápolyi badleai-hez 84 elíőoszlályu nitam-zászlóalj, 88 másodosztálriunVsm-záí J/alj, 85 lovss-szá/.ad és 57 üteg tartozik. A 8. szaio-niki badiesihez 83 niiámtA*tlóa|j, 77 redifzászlóalj (első osztályú) é* 91 mé-\' rodojxtályu zászlóalj, 37 lovamá^ad éa > 74 üteg. Bogy meuu^re Igénybe vellékj
röárli i\'ifélorláágtrt a katonai dob gók, a köveiké,ökhöt is kfviláglik.t A stérveitMazei & 802 elafl oeztálvu ie<lif. zászlóaljak Vözdl már 180 n1ozü6^itTa Van. Ha átőbbán a 4. Cfilngiáfi Hadtest terület csapatait, melyek azonban az-orott határ köreliége fölyUh nem tekintették rtndelkozésre állónak, «1. voniák, valamint a 0« bagdadi had- í testhez tartotókat, melyeknek •séül: Usa p^dig u/yáncaak nem lótesitW az olsö osztályú reduek busz százalék« marad fönn további mozgósításra. \\ t szervtzelazerd 006 másodosztályú redif-zánzlóalj közül (tolt llavo) eddig csak 250 zászlóalj pótkereíot állítottak fél, Ezek közül 12Ö zászlóalj, tehát 52 szá-; zalék van mozgóel|va. mert elvonnak. néhány albán aáazlóaljat, amelyek soha
sém vonulnak kl, t
Tehát további mozgósitAara a másod-! osztályú redifok 40 százaléka marad h&tra. Összesen Törökország étidéig 315 zászlóalj másodosztályút mozgósított és bauaiált föl az európai redil/.ászlóaijak-, ban a musy.UPc vagy uópfólkeiö legeny-ség készenlétének kiegészítésére.
^•t ítjri\'sattrsl \'mt,
aiiy,
Eperjea, okt. 2.
(Saját tudósilónk távirata.) Eperjesen ma reggel szenzációs eset történt, mely a várost a legnagyobb izgalomban tartja. Egy hüí\'Oe umbef agyonlőtte a váios főkapitányát.
At esel Mszlötei a követkozók:
Kise Oábor adóhltalálcok ellen sik--kaszlás miatt feljelentést lett felettes halósága.
Sioíány Nándor főkapitány maga elé idézte a sikkasziót és kihallgatta, kélség-telon volt, hogy a kihallgatás végével eldzetoa leUrtÓ7.taíésba helyezi.
Mikor Kiss Gábof látia, hogy nefn azabaduilial, kétséglelenül olöre megfontolt szándékkal revolvert rántott elő és azt a főkapitányra sOtótte.
Aztán maga ellen föMltötta a fogyvert.
Ugy a főkapitány, múlt a merénylő bolehallak sebesdiésükbe.
\\ J óz s ÍPko rirtTra öíírf b l !s m orté k.
A fővárosi rondftre^g niég mindig lázasan kuiat a levélhordó merénylő jé után.
Fáradságát ma végre siker koronázta és a rabló nyomát ftUfedeito.
A lettos, uyvnhts ntt a KzckercŐf, it melyikei a levélbordót leteritetle, Matkó vasVercíkedésébeii vásárolla. A szekercét élaaó kereskedősegódnek több fénvkípi-t lölrahlattak. Ezok kösül cgyré ráí-mér-tek, amelynek credotijo lolt volna a szekerce vevöjo.
Et annál valószínűbb, mert az illeló rablásért már St évi fagyhásat kitöltőit és a merénylő fagy nincs Budapesten vagy álnév alatt bujkál.
A reudőrség most ebben az hányban látásán folytatja a kutatást.
ztiü" aa «pkrtrvMZ**TMxxKk
BUDAPESTI HTKEK.
Ak emberevő beosttteta. A biin-tetOjáréebiróság előtt egy hézmeatér be-CáületsóttéB címén emelt vádat az egyik lakó ellen, .mert amikor ?ürgetta, bogy a lakó fizesse az esedékes házbért, a lakó dühöseit kifakadt;
— Kannibál t
A biróság fölmentő Ítéletet hozott, még pedig a következő érdekes indokolással: TektMettel arra a körülményre hogy az emberevés a vad népeknél nem megbecstolenlid cselekmény, az Átvitt értelemben használt kamunál beó aem lehet megbecsíek-nitfl.
— Tattan é»t b<j*8rí. Ma reggel at Országos Kf .¿inó házmesterének a felesége az c^yik pincében gyanus kíüsojtt cskvargót talál». A?, m lappangó embor nem tudta magát igazolni a -ezért rendőr hiviak. Ekkor bevallotta, hogy még az esta rejtőzött a pincébe, abból a célból, hogy at Aj leple alatt feltörve aa éléskamrákul szolgáló pincéket, átokét ki/08szs. A tétlenért csavargó Breakvár Flórián többször büntetet betörő.
— A kórházak kanyaré. - Tegnapi ülésében a tanács elhaterozta, hogy a főváros kórházail-an szükaége» küiöntólo péksOlemóny egy évre leendő szMlitásá-nak biztosuáHB céljából rAilváaos árlejtést ir ki. AjánUuokkt október 81-én
■*> I*
H"
délelőtt 16 érái)? Viols Imrri t anfb\'wiok, raff helfettetS kezéhéf (közpon\'í váró«-
háta, II. em.) kell benyújtani. Az említett élelnticlkkek egy éri értéke 00.000 konmát tesz H.
-Mi-
sán ha*
— Ac oaxtályaorqjéték mai huzá-n á kflvt\'.kozö udgyobb nyerütMí/ekét tátik ki.:
13.000 kordaít nyttft. iOMflO. ló —
:Hbm

0.0OÖ koronát nyertek: 68835 108836
koronát nyftrttk: 74500 76030 27\'J\'.>5. .......
sooü sowíitt ntfnrtj, tmmís 66607 hm dftftté MTfi «2MÍ
50298 %i20 62937 4í8(\'i lil^.
1000 koronát nyertek t Wi:)9 996 ÍÍ7 4405\'? Í)5íí41 69148 10MJ66
nmi 82wi ími tsm nm
8&UW T*)8
ü6t69 nm. itn
Hl\'rtlt 6RI88 1 8598 343
9W 85688
mj)
77 4iX?8
m 13 63148 1055* 85183 80¡81 M804
15W 91$1W01<#OÍ3$8 8440 60S7Ü|1()\'W17 45304 «0?C0 40865 107181 04294 01131 liTíjöl 9Ü64Í 103870 75104 &0475 $0145 84006 70578 •• •»<> 06055 Ml 72V46 9oii)í) 97010 C8212 95105 0885 9628540688 07105 H7025 1000.
500 koronát tlyértek: 12048 80»t4 4TM 49117 8747474082 181888*454
IC1888 MII 85*19,103604 85413 SíflOfi 70GUÍ lOÍMÍO BCtóé 74S>89 10-JÍ4 0709Í lUldU 71888 2354H ftftl* 807:11 12o9:t 6088» 452;i0 €9088 00284 52010 78208 78892 442n31211090374 67(148 71*49 157205 924 82 98i0í< 103128 19»46 J02889 Ö?S13 57070 D6881 iQ2#l 107405 i:0.W2 l^ü 45418 70281 57777 »709 $4*1» mii ¿308 101180 21444 31683 0W) 105338 790,-0.
A löbbi kihúzott száinok 200 kórtmát
nyertek.-
— A Kdslehortésl jfltasaum a Város
Mfletbep, niitlt cddijc. ötty a folyó érben is október hó »épéi« minden héttón szerdán ós péntekért d4lel8lt U-1Ű, délután 2-1) óráig, továbbá vasárnapon délelőtt 9- ia áráig lesz nyitva a kOzonség a/.á-mAra. A mutenm látogatása Ingyent».
Mél^fc ntzrfi % helyei. Kem-
patífr Jffcitt féitt^ltrjeí wcbtolváj ex ev május haváhoH Klein Hermaho zsebéből Kilopott égv ÍS koronát latlalmt»zó pótíSlírcUl: A ■fífilltfhWlfíMySíek ílöti ma vál:ig tagadta a lopást. Ait elnök. ún mqr héUaér Olt fogház-v ez is óíiik art biten) ltja, hogy a
JÍ103 ÍÓÍléfí 21444 31688 40297 84777 81801 14106
do uí- nézet foguivbáh, »\'ér
vissza óá nem
Bari\'_______
twüik mondttUk ipszai.
A vádlott: l^QctMMftt, dol^a, aki héUzor ÓH fi nőm liivér.\'kozik többé lop.
A bíróság megmaradt A saját nízeié nu\'llott és a vádlottat kót évi legyhA^tal sújtotta.
— Ami foglalható. Kgy konkrét
esetben egyik lóvárosi járásbíróság föl-porost olutasitotta nzon kérelmével, hogy <»gy ezinósi fellépési dijára végrehajtást \' fí\\anat0sithas90u. A törvényszék azonban feloldotta a járásbíróság llélotét, kl-(jrnndáa, hogy a végrehajtási törvény t^t\'l. szakasza értelmében a színésznek, mint magánalkalmazottak, llzctéscu ki\' v\'il egyéb jéraudóságai, tahit íclUpiáí dija is lefoglalható.
— Próbáljon cgyasar n*aren-osét Lukáon Vilmos bsnkháiá-ban Uudopcat, V., Fürdtt-utcza JO III I egész onxtrilyaoraiagy
• 12 Kf fél á 8 X, negyed á 3 K, nyolcad á I.OO K.
— Fgry magyar talé!l!ll»»y alkar* av eRÓB« világon. Dr. VArUosüv mvc-
; térni tnnár zseniális Míedezéáe a l\'UnCO >uiniár a?, ogész világot bejárja. A világ le^liireaebb orvos egy ele na! tanáréi, miftt:
• íliadert titkos tcnácsos, C?.erny udvari .tanácsos, Korányi főrendiházi tag, Lap-•poni pápai orvos, Stofelia lovag, Tűnni.
diffe loudoni kórházi igar.ffstó Ktb. rtb., Allandócji rondeliit b a Tofnnclofehbcn ujénlják n PUI1ÜO-I, miat egy kitűnő ii.ö, biztos, páratlanul egynahaiásu has\' hajlót, moly nemcsak fcluőitoknok, de ffvo^-mekuknek, sőt csacsemC\'uiek is adható. • : \'
— Haladunk. íiagvarorsr.ág minden
éren icvekszik a kOilőld invázióját megakadályozni. Stilisztikailag ki Tál) Mutatva, hogy Magyaror.z ág Í.GOOO.OŰO koronát kflld kfllíöldre. Romeiey Dezső tu\'kovei «yógyszerésa által forgalomba hozott .Korona* szesz, mely oauí ás kt>rzvéuybántalmakoál valam:nt gyomor
va
itiell és bélff jásokbél szintén esodásan hat, nélkolőthttóvé teszi mihden Kfll-főldí haaonneraá azért. Annál Iá Inkább megérdemli a .Magyarok tftuioga\'iiaát, mert fltéfie était J körcnáb kerül. Uudapeaten lapbaift Török Jó«
Wöl g-yásartxbAk. Qyáacésetvk alkalmával aiáuliuk Horváth éa Halász női gyí szí oh a készItO vállalatát Budapest, V.. Váei-u^c 26, Zaibárus-utoza-sarok, hol gVAsrruhák 4 óru alatt készfllnek. vidéki ibéfeHfiiSötMiél »d^dhyilék bo-kdldéndö ti mellbőség és aljhoísiá.
— Bc-hottola Ernfi agamt-ary^rUa meghonosítója Budapest, VI., Andráiay ut 2. ¿1 egyaioiátág legrégibb sr.aktklete szőlő es\' pincegatdászati cikkekben ajánlja ü»s rkktáráf, ssőlőbogyozók szólózusók, mindén rendnr.e il boraajtók ét mindennemű szüreteié« easkörökhaft. árfegysék iogyen és báruientvs.
■nm i« i w imifi\'nTYWiri\'rfT\'ri * ***- - -
KÖZGAZDASÁG,
— EIsS ta4nyklhá*oslU»l Egylet
m. bs, Gyenuelf- óleibiztositő Intóxef. Budapest, VI. ker., Teréfe-körtit 40—42. Alapíttatott 1800. Ft>Ívő vl szeptembér hónapban 1.600 K/éitékü blzlolítdíl ajánlat nyullaldtt )<• ék 1,454.200 K. énékfl uj l itlositAsí kO*vénV állillalott ki. BiiloeitóU fisszegek fojéboil 88,842.88 K. QéétMIlt kl, lW8.iánuát- 1-161 1903.
irépteoiher 80-ig 1^504,200 K. éitékü uj hi*i.os!tási kötvéhy állíttatott ki és biztosított Összegek lejében 0lG.152.S7 K. fizettetett ki. Éten intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nernével loglslkoílk a léeolcsóhb díjtételek és leg-elönyótehh féltátelek mellolt.
v.truiracmár»«*J,»-
imWAÍ MESDENFELÓL
r— Amöiikel milliók. Washíngion-l)ól távirják: At áilampénztár bevétele siteptemhef- hóbgn 4-UHW.H19 dollár volt, kiadása ppdig 88,680.000 doHír.
Hrtjhrvk^ott lidaUUbUk Mflhchenhen a »ro&iáld.imokratftk tejnsn éslo zajos gyülósl tariollnlr, amelyén lll-iakQZ.sk Bábel ói a diezdtii kongrusszus ellen. A gr"1í4aao izgatott hangon pro iv.-tállák "amlktt, liöpt a drtida kon|jr«vb»M Uhu a pioleiátok ügyét védtem hanetp a pArlvezérek kíc ínyer (oizsaj^6».\'aiiiiÍ vitltí u nagyvilág elé Sir.álleH o h»:;;rowaziH ft mOpcheni lű»t.*6K\'2ftvetltd20t liiVátlIfl hlrtjául tolta fel magái, >
— Öatrájko\'ó nrttsták. Fura mód ját eszelték kl a frnnkíurti Váriélé-színház árlistái a sttrájkonk. A Hip podromban lévő varieté topnap zsu folásíe mogtelt közönséggel. Aa első számot lejátszották, azulán szünet köveiko-zett. l)o csak nem akart föllebbeni t függöny. Végra ia a közönság türelmei-hnkadáse következtében a lámpák elé lépett az l^zgátő éa tudatta a publikummal, m-sy ur olőádást előre nem látott hkok fhiatt ficin folyiallialják. A közönség a pénztárhoz lódult, de a be-
— Köavatlen kávé- éa taabaha
satal. Az amsttrdanü . kávöbthosatall
Hktár Budapéít, Vftf., JóMéf-kOnit 8«. már. 11 kor. 50 fillérért küld bérmentve taindeh állómásré 4gf pbstacaomeg 4 és fél klgram igen jó zamatos pörkölt vsgt nyerskávét. Mintákkal és árj^yzékkel szívesen szolgálunk. OgynŐkOT félté*
temek.
— ¡Ktispentt asSnyogtalap Buda-IV., Mukéam-konit 89. lapunk ««»«l sámáttán közölt hirdetését olvasóink szí-n^fílmehfi ajánljuk-
— v- \'i ■ ■ --■
Nodusin
aranyéi*\'
balzsam
Et___________ ,______ __ _
árat nem ílzetlák vísaza. A vé\'aiían\' akadály az volt, hogy az artia-ták sztrájkba léptek, mert az Igazgató
nom fizetelt gázsit. A belépő jejjyok árát fiedig Htért betű adták Visssa, mert kiosztották a sztrájkoló artisták között.
Vómetak és terőkSk. A császár elrtinleüe, hogv a Mbltke iskola-fregatt né ménjén Koástantínápolybé.
— Melyik háalaaszóny fél a
nagymnséslól ? ? ? És eddig igaza is folt* Csakhogy ezooiul máskép lese, ha a Lessive Hungária mosóport használja, mely a fehérnemO; «»•«ppsn, sz/ida és más anyag ho?zá-kevorésa nélktí kifogástalanul liszütja és bófohárré moss« anélkül, hogy a ruhának artana. Tegyen próbát ét meg fog róla
lópor folfllmi
Íyóződoi, ülsz ezen mosópor Telülmulja i ősuaa addig használatban volt sze-
lőket és mégi* olcsóbb. Mindenütt kaphatói Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca fQ Herrmann Kmíl és Tss,
— riumai kávé-, tea- éi angol ram árahás Budapest, Kosuuih t.ajo*-uica 17. azallit 4S:< kgr. Mocca, Cuba ét Aranyjáva ksverék-kévát 6 Irt 90 krért bérmentve és elvámolva.
Egyedül álló szer, mely operácM, vagy égetés nélkül tükáUtasen áa btsrto-•nn ÖVáwyltja uUy a ««k, v*ÍAml»4 a nyitott aranyarat. Köiháxilftg ki-próbálva, Teljesen ártalmatlan. Elismerő levelek szerint százakat és srárakat telj»-ten kigyógyított. — Törvényoson rédre. Kiható a ktszitőnél: Nagy Kálmán gyógyszertára |lylp«gyháxán, (ovábbái Török Jósaafnél Bdáapeatan, Király-utczu 12. és a többi gyógy szertárakban is. Ara használati utasitáasal együtt 4 korona, bérmentes küldéssel ft korona, Az Összeg előrotos bcküldéte, vagy iitábvét ellenébeu
Tőzsde.
Budapesti gabonatör.s<la.
A déli gab\'oná-haláridö-flzlet irányzata gyengült. Kgv órakor a kövotkozök vol tak a zárőárftílyamok: Buza 1908 ok tóberre 7.58-7.B0. Buza 1904 áprilisra 0.78-7.72. Rom 1908 okióbeire Ó.16.-7.18. Rozs áprilisra 6.4B-0.44. Záb oktöbarre 5.84-5.83, Zab áprilisra 5.62.-5.00. Tengeti okt.-re 0.05-0.00 Tengeri 1904 májusra 5.28-0,07.
Budapesti értéktőzsde. .
Elötőzsdétí köttetett: Osztrák hUelrétzr 645.60. Magyar hitalrésrváoy 709.— Osztr. vagyat- államvasutak 047.Ú0. Leasámitolő bank 446.—. Jelzálog 611.-* Rltnainurányl 456.- Délt taiul 63.-. Rémei birödaJml rfiirka 117.80. Városi Villamos 806.. Közúti vaaut 694.
Béaat ártéktőssna.
ÉlŐtŐzliléli költeluli: Ok. trák ^iUlrétzv. «48.-. Magyar hitelrátzv. 711.60. Osztrák pia^ya: AJarurpitjU rék/.véiiy 618.23 Union bankrészvény 618.-- Osrtr. koronajáradék 09.95. Aligul-osztrák bank 271 — . Ht.az frankos arany 10.02. DéU viuatréezvény 80.-. 4 aUtalékos aranyjáradék 117.70 Magyar koronlyáradék 87.65. Márkahaak egy 117.40
Csak Jö minőségű áruk!
rrdo« 1.
fcid-lr* .iíuüj «^phirmcllfl to kr., it<Wt ro«ll0 I.V>. %t ulnra ui-ol ütphif l.tó, fefjobit I.M, l»!i*r b. á«il luf plquc tnrllU 1.119, 1.46, Ucjo. b
\'-----------lIlB 1.78, n-ichlfoohól iíis» 1.60,
nli6ij»dr*c W kr., arMUI 66,
nriu .«»b»,u ea, rí u,, to«-
___.^jobb uiiiitMja ilt )&,. H«Jé
frhíi «fkr., Mia»« J&Dhír ao kf tiHÍléitBj* • C.vU ÚxttU ntíiul »7 kr., dU.Mi W kt,. Wl»bb ^Hrf.-nr.tlwi.Jik &b kr, rruicsű ba«k>U»«b-kfu<t6 »lovr >/cc»rTir*l » kr.
fmiic/u nlque*«!«
M. KfippV
Irfjobb (J«m»»t »5, (mnriik lú
vbb 1
Splelar Mártoa
3
Vidéki in(,\'««Ml»K>Mk ^dWmii «aik4»»lt«4Bek. •
Szigeti Lajn« utódul
HÉJJ és STIASNY
szíjgyártók, nyergesek és höröndösök
Budapest, Muztufti-kOmt 10. u.
Alwl\'ák iHjobb ui>»rU; U UjtMM kt-K"lt kennr* Juxkrr »kfV«f »«Uaaco* 4« ku. m«to« ucr.iimUk*! k8I6nWxJ rrrttiir« Uav-
■r*bb h mUuU kl Lovkí- rt tlHÜ 8f«t
SH-. att-
n«ra*k-njwnlkrt, kotóMk-k, ler«.ter»k 4» Uk»r5k»( iifTiolBt lópokróc«ok»t, (unila U4 YUló bar- éa t uai.tú uik*rók«t, nU. rU«a«nu» vásj:oi««nk»rahat U l*rr-
miül
TtitmWko« Uvrt.ko^ nyutftttttk kUc^a
adatatlr,
Alkalma* *IAniikek sarf viiMitikbai.. Mlndtnn«nin >Ui4- 4* »poiUiikkak, Mlrar-,
SELYMET portó- ós vámmentesen
M«)<tU4*- bin»«ntr«. - L
Ml HA» MtrMMf*
b.t. «• y. Ttatlel4H »Ju*ntálunk. Utia m^ltA vidUMiíei i«k«ta, f
MM* U a kt MVW
aaaiur.
«aUaáéloff.Fabrik-Ualpn
; A, GriaderSt C", Zürich P. 4b,\'
ttf aSV«rl HUMt. |tikw«U).
REGÉNY.
Borzalmas éjszakák.
— fUgóny, átdolgozta t X. H.
Eljött Bonits grófni, két igen Minős unokahoggal és egy vörOshaju uuokaöcscsol. Zriny grút és grófnó,; négy kÍHsé mogvénültleáafnyal.egr Forstheim báró igen ««ép feleségé- > vei, Mfirzfeldék, kiknek a kOzelbeti, volt birtokuk él természetesén Zel- j lék is hivatalosai, voltak.
Zellék utolsóknak érkeztek és ax( ezredes uagy csaVMására, csak egyik unckahugokat hoeták magukkal, még pedig GlnAt. i^uunának heves tófá-1 jása volt és ex otthon tartottá.
A szeplős Emma távolmaradása1 annyirti lehangolta ss ezredesei hogy ezen lehangoltság mindenkinek felttlnt és az Öreg Ronitz grnA uem is hagyta megjegyzés nélküL
— Eb az Emma meghódított* Stahl bárót, — mondotta illetve nem annyira Emma, mint á pénzes zsákja, melynek a szegény Stahl hasznát tudná vonni
A „szegény* ezredes pedig nem b^uta so Emmát, sem a pénzea
zsákját, de megrettent attól a gondolattól, hogy mit fog most ez as; órUlt Gina művelni, ha ápoiónóje a
znhauvnyal és kéByteersufebo&yny&l
nem áll mügőtte.
Noé, egy olőro a leá^y tfllfcetfon, sflt iiledolmosen visoíkedett. A ten-nisjátékon nem vett részt, hanem efcosz Idfl alatt liftllgatagön Qlt a mezóny sr.ékén és nftperoyfijétol diákokat rnj/olt a tíOn^okb«.
— Nem szabad magát felizgatni* — magyarázta Zell grófné. Úgyis engedély nélkül hoztam ide, mert Krama semmi szin alatt nem akarta elengedni, de mi r.iár elhatároztak, hogy eljövünk, tchAt oljőtfönk.
A többiek az eszméletieüségig játszották a l&wn-tenniat, az ozrd-des, aki mint „yártatlan*. egy kis emelvényen Olt, belebódtlU a sok „thlxty, forty, outk-b% melyeket loí-klismerotesen jegyezgetett.
A dijkiosTtás után (az elsó dljafc Porstheim báróné nyéft« toog) Liá-sitóket adtak körül.
A tisztek 6s vendégek egy kis sátor körül gyülekeztek és jó étvágy gyal fogyasztották a limonádét, fa^ iallot, pez»£öt, sandwiches-eket öt sört. ,
Swoyschln eddig egészen távol tartotta magát Giaától, most is fc távolból nézte, mint képesti az lg4-zóen szép leány egy csoportnak ft\' középpontját.
A csoportot fiatalabb tisztük ké* pezték, kik látszólag valamire kélték Gioát, amit megtenni vonakodott
Végre mégis enge<lett a könyflN gőknok és mikor Zdenko újra abb^ az irányba tcMotett, Gina a tiaxtele-kel együtt eltűnt.
Az ozredsegédtiszt tovább ne* tndott magán —fkodul, a kiváncsl-ság fi hajtott* és áhg hogy egy pillanatra magára maradt, felbas* nálta az alkaim&t és eln>wt Giufl után.
(Folyt. kdv.
«kt. 3,
r
T-
Vllümart ItlvOlÜ JO xn*HOSe*a
I •
Honi ipar! saját készitményü férfiruk-árnliáz Honi ipar!
LUKACS GYULA
• Budavcst IV, Kossuth Lajas-ulcza IS. ez. <as üdvari káyéhj^ mellett.} ^^
"BöHíísSkÍV és Qvermekruhákbaii. Nagy választék divafszovetmellenyeklm-f?!
J" * Kiváltaira mintákat bennentve kiUaofc. ___._• •
í Kézimunka
. ráUffUktttn
\' Caoiura Robort üudapost, ZslbArua-
\' utóra 6., JCuropaiieroxog-u. sarkin.
\'«fkatfobfe »¿Jai/Uk ii.awtji i«J/\'>U>«n. cuutiio-ii«ok, af.pi&Acftók, f)ú«»JiuUn>k r l. — N«fy r*\'< t.ir Cooxj.í*-»<o*«:<.Uo;\\ lt« hdrjolo »«.)«• Viou. HaJ*t*raaa.
I
CLS30
cl u u a L
es
V. AJAK: » i U. . , ,
! •• E°n°r,<!<>\' • • • 4j I POTtO.IO^. . . . 1 „ Kulin (Hmui) . . ^
1 OySagy (fimui.) .
Irt IJ»
„ t.m
.. 1»
.. 1T0 1.»
, - ......— .. p
« .1 Xooou.....„ l.<o
I „ Moocix (I->4Íinc;;:abt\') w ,. t „ Auny JAva .. .. !.«>
i ¡Kfei 1 " Arxay JAva
Xül6aka«n nlánUm uapontt t*
aon ptríUUt kivilmat. I U Vnityej pürk<m káva fii I 10
1 „ Finom jhSrXOlí.....I.00
l .. Xo\'m nOrkíit ..... I.b0
Kj jói.or csoipaf**lh&td i
V» »J. Mandarin, íj. k<.. — írt 1— \'<\'* ,. Wtaadnj\'a (a. Uv. Q hí l.cö
t \'te .. Mat\'larin >»t. frt
.. HAitirUail . ftl .-Jtf,
l C.«om»» t^iii-wlrk P" frt —,80
¿9 Íj klI^it^tui.iVjíjlíuwlilwnHvN, J? \'.» 1« kOJdlirtó) wit vWíkait \' ¡«IJaMii Wrni.^etritootrakaid
Walo^Ji IjáNxló
kirí. «» IBA Mc\'lril OrM Uaanp«#t.
■ ÍNKIet éi hítU : VXt, V.V-WiibUJ cr-utova >a. axán.
Titkos betegségek
>.. ■julhbto. aabak. bajtkír <»JpWUa> 4 uUk6r»U«iu)i»r»l, «Sk bi\\,u)>iaU\\
ropii, ti Cnl«nA»\'«b-M rríJS bátc«n»ct- * id*i-b»]ok, vfcluutul korai firflui frtnr» tig, BÍkoíl (ehrr folr*«, nitbUjok »11. ¿1»- j joi, fi&k«t*», rr»" KT^rriUiAf» fc^i»jkofá.i (■v»r u4Uol • j«olh»w óiILU
s,jk«UI, 10 íri Up»t/laUt i? lelVilJuio/f\'Ui, •¿¡n»ru»a tiiJí«i»yM »l»po lor»»
Dr. GARAS MtiML
i cs. ús Wr. osztály-főorvos
C ,\'T onit|<• bua i*oJoio lnUiM« ■■ n
BUDAPEST, n, Andrássy-nt 24.1
ritndflíl d.leMH lo-í.jf (l HU 7-S I(. Vld<Skl*k lo»«UJec nyorbolaek ■»<tk* u«t& toslv*ot. ■ fi Afici»<l.ii«u[»kiil uím-lUláltkt l»jiaik.<Klik.
NI
Zongorák és pfaninok
ni .k 1» ^^/.v.Ulí, cmjí klUluö kui^Vívtok r.»;/ oliJKJn l«vork »UJr* ri bcibí-id» j. JlgiluoU hui(»«ivk klr«^IMtn«k. kijAVitti^iak, \\xff kósipénxtr! mcrr<iUtn*k.
^zvíguliiiNykv *JJ|
Sud«y*at, SsarvlU tir 6. axáui.
Fogak
«aj?
^ Í0)>S(
a legújabb amerikai rondecor sxsriut kéaxii tsiacIsMizetéai u 1»
Rados Károly
4
Budapest, VII., trzsóbet-köriit 4.,
\' V *. tmalet
W»!«!i f*l» OS. i« kír illV
Hrrl»nlk\\ja vköto uu»u. i.KUUua (uuttai f»loUÚ\\a\', 4*«Tk8tó orrcai Wkín\'.ílir.k rilawénv* f«*rUI a larttké-•t««»bP ára: »rroldaJnU kar. kttoISAlu S4 Uor.
Ofiratsbaa X*»jMno* toribbi: nfUAbak, nlkaiak, ftivftk ar4Saa4Uk riiaiSr«, JArA« h*a>it«k, gwmwú-_ a4roa4rharlaayáJt M aU>.
I I^fuJ\'bb k*p«4 krj»rr-Uk«t U^rvaa (ári Lorl-UIAiu kQ\'d
KELETIJ.
*r*M-Hk4ud attt-M*rsyAr«a. Bpaat,
Fontos 1 Férfiaknak I Nőknek!
t">rr Katoohu«InjeotIóm " ««i»Ht<i Uxloí utt Kc<;í ii ii f«l;.<rfulfia aUcn. tp üccf wnkuak 3 koion* ; a&ku«k J kor. lO CiUl
o$ak Gyarmatt-fáte Katechu-lcjecttót ktrlító!
FkskUrt
Városi gr^lfszemr a „Szast-HáromságMiz
Raj», Fő utaxa 394.
Bndap.M tj fóiüktár: Tirlk Júz**l xjipy tiri\'o^a, Kiv.Uy-uto*A öt ÁndiAaiy-at.
rarr
• ■ -

lawaáU* ém
a «UUm blatoa hátáaa, UfKUiUakk araa-fcwilHll a IMI/a «a urttlur4M-at t Mm .
W W. | katUt lf.l1« kr, Bfra4SI kaahalo M aaak 4 aalmoal Talált f
, _ •jsásíaiv\'r «. »«cr-^un |
JUUaaa»«ikaa\'JSk—a»ja f
tüzpoiitl szíínyBiriolBp vezet 11
IV., IWtizeum»E<5ruft39.
(osakts) a Mazeam-kerltol suata}
Egy ÖSiZSCíUiható VMÚOV. 3-rótQ matrac*, egy flanell-takaró. egy sriynia-útin itt Agy olé és 5 móter el4sr.oha-(utósxOnycz. Osnoscu 9 írt. 3ódrony4gy matraezoal . v. 10.60 frl Vaslw-rc sodrony-betót . . • 5.25 írt ftikerotü sodrony-betét, i . . 8.— kt Dua Táiaaxtik tt:.S.\\y*-
Sak. osövot- ós ocipke-ig£,-Öayok, pokróoxoli, aUtA takarók és börOk, Talamlnt aalyam- ós bár-üony dlaafeJ-pkmáUb»n.
Saját müholyorabtn saolidan késri(ot pafUn és nwtr&exok dua váJasitéka
Nagy előny vidéki vevőknek!
WO fttoa »áairiiuil M7«1 f«s*lcaa. aao trtoa v4a4rUaaai kwktda («Malkaraktn áll u4u m> a rr»a*Utaa«a4M.
mbMI
mindíiuioiu\'J legjobb uiinú«ó^ü, utoucru »tiid O WL, úgymint:
hálószobák, ebédlők, oriszoba és szafonberendezésef;
mély«« leszállított árakon adatnak el.
HERZFELD ZSI^^ORSO,
IVs*
kik tiUcos betegségben szenvetUiok, íondeljenek mielőbb I dobox
KUBEBA-PÍRULÁT
w.4 ••
Bámulatos gyorsan gyógyít hugycaófolyáat. Ára 2 kor. — A pénz 2 kor. 35 flHér elóleges , , bokttldese csotón portómenteaen, ykülöuljon ti portó a rendelőt terheli. — Kapható
az yylstenszem^-
hez czimíett gyógyszertirban
Kassán
ji ....... ., ,
.. Főtér |. azám. -
9
Nyomatott a tuajdouos >rHirlapte»jesat6 YáUkUt" köríorgógípin. (Cégtulajdonos : Saáktaly Viktor.)
W. évfofy. 277. az.
Nagykanizsa, 1903. vasárnap, október 4.
Egyet szám 2 fillér
— aaa
AI FRISS UJSAG
A

Előfizetési ára:
a-\'...


KlaJÚ tulajdonosok;
A
Falai*« aaarkaaatá:
Jfslyfcsn h»»hox hordva egy Ura «0 nílér. .». .V .•. !( Krausz i• Farkas. ttOSVA uvao.
Vidékra postu küldess«! cgv bóra I korona 2« füléi. ,0 Sierkesitéséf és kiadóhivatal: Kraitu és Farkas p»j»trk»r«sk»rfé#í.
8b honvédelmi\' miniszter soroztát.
H péüzüg^rmia^isztei^t megvádoSják. Zárt ¿12és a, képviselőháziban.
■• A Formanek ügy.
Tegnap már közéltük, hogy milyen váratlan lordtilutful .lejezódött be a hírhedt Fo.inauek ügy, melyről tegnap azt iü uu ¿irtuk tudósítónk közlése nyomán, lmgy a politizáló főhadnagy nem a magyarokat, hanem .csuk-1 a zsidókat o\'s szociálist Akat szidta. Ázuhhuu, mintulábbi .fedezebbúi4 kitűnik, a főhadnagy ur Magyarországba kíván bevonulni cs mint 184íi-ban rendet akar itten csinálni. Kfc&iő/.t Vagy az osztrák ármádia mely öt tugjáuuk tiszteli éa _ a Zoluay kardjától megvédi ? És Ugy mint 1818-ban ? Muszkával, \'vagy muszka nélkül? Mert óu is tanultain történelmet és ha jói emlékezem, a magyarok, mig az orosz begitség nem jött, alaposan elnad-rágolta az osztrák hősöket. Eluadrá-.golta ugy, mint elnadrágolták poroszok, franciák, olaszok, mindenok, kik ezzel a győzedelmes hadsereggel szembo kerültek.
A Formanek ur tehát vagy nem jól taDulta a történelmet, vagy pétiig oltévosztettc a dátumot, mert begitség nélkül az osztrák hadseregtől még sohasem kaptunk verést, ellenben az osztrákok tőlünk már kaptak, vagy egyszer.
Ilyténképen, 1848-at emlegetve, a főhadnagy ur igenis Magyarország ellen támad, melynek pedig u kvóta arányában a kenyerét eszi, annak fizetott lisztviselőjo.
Egyébként lovag zoluai Zolnay Viktor ma a következő nyilatkozatot adta ki: . \'
Megbizottaim részéről a közismert Formauek-affért befejezték. Mindazáltal én Formanek urnák Ígérem, hogy bármikor fordul hozzám fegyveres elégtételért, ón szívesen állok rendelkezésére és nem fogom keresni a párbaj elöl való kitérést. Ezeu alkalommal kinyilatkoztatom az egósz ország előtt hógy én soha ditl\'amáló cselekményért elitéivo nem voltam /ts egyáltalán olyo.~ cselekményt, mely tőlem uz uri társaságot távol tartaná, el nem Követtem és igy miuden osztrák tiszt keresztezheti velem kardját, oiak kellő bátorsága legyen hozzá.*
egyébként nein tartozom igazolni magamat oly egy ón előtt, aki a "minden részletében megállapított
párbaj előtt mcgretirál, mórt érthetetlen, hogy szeptember lH-ától ok-töber 2-áig terjedő idő alatt nem jutott az eszébe szentélyemen foltot keresni, csak a már nlegál lapított
páibajíölté tolok uUn • holyaalnón Jntoít oa&ftb*. Ca ilyen emborek hlvrtlcosn&U e. <«,40-1*1 •
nyokre éa Magyaroruzí^ba való i maalroziüfa, ugy ozoknoU klveré-aéro lnko átgyerniokolnk lovagló-ostorai la elagenAök tornak.
Budapest, oki. 2. Zoluai Zoluay Viktor lovag.
t
A Formanek főhadnagy elleni katonai vizsgálat jegyzökönyvéből közöljük a következüket.
A főhadnagy fclrilAgositotta a maga módja szerint a lengyel legénységet, miért kell október 1-én tul is szolgA\'nía. Azért, mert Magyarország nem ád ka-lonáu
És igy folytatja:
íme, e pUanatban a két birodalmi fél kőzt politikai viszály állott be, melynek következménye volt, hogy a magyar bíroda\'mi fél eddigelé az idei ujoncléi-azámot nem azavdzia meg. Köbe* hasonló politikai viszály keletkezett mái egyszer és pedig lPl^han és akkor mi kénytelonek voltunk fegyverről kezünkben bemasirozui és rendel csinálni.
Aztán:
Ti tartalékosok, beszéljétek cl ezt ily, módon oithon, énesitsétek lakóhelyeiteken erről a harmadévesek hozzátartozóit, nehogy téves nézetek terjedjenek oi, mert biztos, hojy at^cülista és \'sidó ilgy nó-kök a pillanatnyi helyzetet arra fogják klhaaználnt, hogy a harmadéveaeknek benntartáaát félremagyarázzák ás abból hasznot húzzanak."
Mi pedig ezekre csak egyet mondunk : az iiyeu dolgok igazáu nem alkalmasak arra, hogy a ,szeretctt-közös hadsereget megkedveltessék velünk.
Igazán nom alkalmasak.
Az eperjesi vérennzés,
t A? i
,•\':! ! IMIlllI\' JllllliH\'i \'\'li\'(l illiliiLill
i! -.«;
A hadsereg és a M>jyai ország,
A B. H.-ban Neményi Ambrus »A költségvetés nyelvén* cim ulait cikket irt, melyben szembe áldtja a költségvetésből az egyes tételeket, hogy a közös hadvezetőség a rendelkezésére álló pénzből mennyit ad ki Auszlriában éa menynyit Magyarországon. A nagyon érdekes cikkből adjuk a követkesö részeket:
Itt van a közös külügyminisztérium. Csak a közzépponti vezetést veszem, a melynek költségét okvetlenül Bécsben költik el. E.íeu a cimeu jut > Ausztriának . . . J.677.848 korona Magyarországnak . . semmi.
Következik a közös pénzügyminisztérium. Kiadásaiból jut: jbszUiáuak .... 489.000 korona Magyarországnak . . semmi.
Már, legt.áp Uhy.iUí, lnjtv L^crv-on egy adópénztári sikkasztó. Kiss üyftö agyonlőtte dr. Stepbany Nándor lökapi-tányt, azután Önmagát végezte ki.
Lejlontosaub persze a közOa bodjcreg éa a tengerészel. A kötöa hadügyminia-(erium középponti vezetéae elmén jut: Bécouek .... 1,028.000 K.
Budapestnek . . . semmi
Nézzak a katonai földrajii intézetet. Kiadáaaiból esik:
Ausztriára . % , 640.000 K. Magvarorsrágia . 12.000 K. . .
As élelmező sxolgálat, az egeszaég-Ogy, még a lelkészet is Bécsben vau összpontosítva. A legfőbb katonai Ítélőszék és a katonai főbíróság Bécsben van Bud*?4«\'.nek első folyamodásu bir\'sApft can. «-\'ppJgy, mint Del"w ennek, ott\'4.« wciijnak éa Trohinjének.
A katonai nevelő- és képző-intézetek vezetősége Bécsben van, a katonai főreáliskola Weíaskrichenben van, a The-rtsianum pedig Bécsújhelyen. Bécsben van a katona-oivosl iskola (Müit&r&rzt-liche Applicaiions-Schule), fölállít. 1900-ban tizeoöl tanerővel és a katonai állat-orvosi Intézet huszonkét tanéiOvol, olt van minden szaktanfolyam <J< minden olvcn tanintézet, mely • liszteknek felsőbb kiképzőre szolgál.
Magyarorai&gon ellenben a közös hadsereg egyetlen (elsőbb tanintézete nincs.
Ugyazóval, a mi az intézményei éa
Msgjelealk naponta korán regfleL
Nyomatott a ,N«*yk»ni»i*i Friss UJság* uorsód««« i ayovdájibaa.
Az c-.*tH mar rércl«t«*n iamertotiük. rajzolonk pedig ma megrajzolta art a pillanatot, mikor a gyilkos aikkaazló lelövi a főkapitányt.
halóságokat il)«U, ssakböl Budapi\'sun ép-} un csak annyi van, a metmytt a városnak katonai jelentőségénél éa földrajzi (ekvóaénál lógva okvetetlenül ida helyezni kell éa amennyit itt akkor ia «1 kellene helyezni, ha Magyarország olyan provinciája volna a birodalomnak, mint Ka-rintia.
Ninoa agyetl«n elvi vagy tárgyi ok. amiért a fölsorolt intézményeket csakis osztrák területen lehetne fönntartani, vngy amiért Mm lehetne azoknak egyikéi-másikát, vagy akár a nagyobb részét is Magyarországon elhelyezni.
Ar ÖEizen kator\\i kincstári gyárak AustirfáLjin vunnak elhelyezve. Mikor pedig egy második arzenálnak terve fölmerül, elég, hogy Magyarország jelentkezik, akkor az egész tervel nyomban lefújják és kijelentik, hogy második arzenálra nincs szűkség, soha nem is szükség, ilyesmire gondolni ia merő fantnzDiRgória.
Az ttféaz közös kölWégvatéal tekintve, ax 1900-iki vS|eredmény az, hogy Ausztriának jut 70:4 százalék, Magyarországnak jut 29.5 százalék, vagyia a kvótával szemben teljes & százalék a mi károsodásunk.

k boiifídalBl roWster soroztát.
A honvédelmi mlnbler a tőnráoyen kirűH állapot dacára k módját találta annak, hogyan lehet Magyaroraxágun sorosai.
A mód melyet rmgtajált a kővetkező: A m. kir. b<xivéd«Jmi ministar folyó évi GlbOO. axámu körrendelete valamennyi tőnréoyhatóaág kösóoaégéhox. .
Több törvényhatóság fclterjo«rté-séból arról értiMúlUm, bogy a loiyó éri március 20-röl 23500. m. alatt kelt körrendelet kibocsátása óta, a íuolylyel az állandó sorOEÓbtfQtteá* gok működést bessflntettelett, jelentékenyen megszaporodott azon katonAk &*áma, akiknek tckintetbo veendó férŰrokoiuUk időközben ke-reeotképteleüekkó rál lak ós igy •saládfeutartdi minőségben a pót-tarUdúkba raló áthelyezésre igényt uyertek, do az Állandó sorozó-bizotUáguk sxbncteléae kórotkez-l füdíSáiu)
KaA Uláa köpönyeg I — mondták ax llau/^on.
P o I o a y I Géxa axotmal W U az^lalt, Köijogüaf páratlan esettel állunk szemben -- mondta. Kimondja a Khucn-Hédcrváry kabinet történetét.
Bz bemutatkozott a Hátnak, miotott a ^gbizAta megvolt Maid lemeudüt» ttjra, ismét kapott megbízási, am«lvröl előbb mondott la, mintsem kabinetje lett volna. Kérdés, lu>gy a képviselóhái mit tegyen a királyi létratlal. Tudomásul vauul, Ug» a LU«i; m«»ghuoU a kabÚieUl»kitásía£ de
I
*ú«Jj megbízott a kabúietolakitús
anodott rí la. fele«l»ges a nam ránk lar k. Kftíjofi bollást nura kóvothet el a
parlament. Mondjuk ki. hogy a királyi kéziratot, mint olyant« melyre további intéz-kadét uem kel), irattárba tesílük
Simonvi-Snmadaro Sándor: N«n tudomásul venni s abszurdum, hisz
tudjuk vaiamennyiett.
« t v o « Károly nom higrta ax-\' nél " í«y tói köveikké*« nem la-
kot a kérdést. Bizo.iyos, ho mulasztás, da ennek
ítént alaki
het. Miután podne a király azól a törény\' hozáshoz, az alkotmányos gyakorlat, a józanság. a király iránt való tisztelet meg-
meg-
vegyük Lodoló tisztelettel
tébeu ;u illetók fórtirokouainak keresotképtohmségo megállapítható nem lóvén, a kedvezményben mind ez időig nem részoslttcthottek.
Ennek következtében megengedem ós elrendelem* hogy az állandó aorozó*bÍEotbágok a védtörréuyi utasításban megállapított napokon, sót esetleg, ahol szilksógos, a cs. és kir. hadkiegészítési kerületi és a m. kir. houvéd kiegészítő parancsnokságokkal esLyetértőleg megállapítandó más iiapofm is inü* ködjüket njból megkezdjék.
Újból hangsúlyozom, hogy az állandó sorozó-hiaott&ágok elé, — miután a folyó évi ujono jutalék or-sz.iggyaléaUeg még ninc* megtsJául* ra, magyar honosságú állitáakötele-sek neut vtsethelók, hanem ecc-n sorozóbísott^átfok «akta a védköte-lesek tekintetbe veendő kotesetkép-telen családtagjait viasgáJhatjAk meg a védtönrényi utasltáa L része 6/. paragrafusa értelmébeu, kereaetkó-pességük szempontjából.
Do egyúttal megengedem, bogy ezen Állandó soroióbixotttagck az oszt iák honosságú Alii tá«U telesek kőiül azokat, akiknek sorozóbiiott* sAg elévezottetéíü int a nlvédtór-vényi utasitáa L részo 101. ¿-a ér-telmabon raegkoreséa tdrtént, mog-VtZ.SXlUliaifcák.
klzcu OkZtrAk honosságú állitáa. kötelesek sorozólizoitsájti intgvizs-gAltnlásán.ik akadálya nem lehet, miután azok mint osztrák Állampolgárok a magyar ujoucjuialékU nem számíttatnak be.
Msjrv éljenz4at«J fogaduk a vajda bölea baszédét, amelyre szavazlak is. A fOggut\' p^rU«\'«t Eótvfis kiarolyiyal Kovács U>uia é* Szatmári Mór szavaztuk. A lu douá»\'. ételt nagy löbb.-éggei fogadták el
Miért hívtak 0s«ie ttléat ?
Holló Lajos : A kormány sztrájkol — s igy a tOrvényboiiutak kcltós kötelessége, bogy uu>»( résen legyen. Itt van jdndjárt a visatatartott katouák Ugye. Október l-jo elmúlt a a kormány mitsem tOródik velők. Hármi indoka lenne a viiz-azatartásnak : babom vosre^lolmc vagy fontos kaUwi vruekek, tán beledugod-r.ink. Po politikai kérdések okozzák s igy aaokat a K*tooáH&t politikai íog-ljoknak néahetjBk.
hz ellen kell egé»z éránkból tiltakozni. Íj tui van a sokat emlegetett paritással ?
Ausztriában szabadon bocsátották a leszolgált katonákat, nálunk itt fogják. A had-
vazct\'Még még to\\ ább megy. KtllAnOscn az idegen nmnxrtíséfA vidékeken felszólítják, a kat»nakótflesek«t, jeUntkeuenek ónként katonai sroigalatra. hzxel az ország takoa-sáfát két részre szaggatják. Az állami szu-veréniUsnak a hadseregbeli meg kell nyilvánulnia\' Mi uem boutjuk mer a hadsareg katonai szellemét, de si osztrák aspirációknak. as esztrák szeilwnnek ak&ruuk gátat vetni. A nemiét jogairól tudui uom aktirnak s a korona t«l»ég^ogait «aücgettk.
fia ez igy folyik, gyOkcres metoldAs gondolatára jul a viiag. (tivlycMés) tla ex a hnre a >enuct óa a trón kóxOtt tovább folyik, tkkor kóaóbb a megoldás, a békés megegyeaéa lebetóségo mindinkább nehe* ZtbLá válik.
A nemzeti akarat felbuzdulása efy táborba torel mindnyáj-inkát uéesból még mindig a kisebbség harcának tekintik a namaeh küzdelmet. M.itassuk rueg, boty ez a nemzet harca! Haronncót ér elt«ui anélkül, h"£y történt Tolna ez irányi«;* valami. Most már iúncs mu\'asstxui ruló idó ...
Ax ujoncmegajánlást olyan feltétcl«khQX kóuOk, amcljf«k nemcsak kOzdr\'mün^ cáJ-
lámlttatnak bc losxok, airclyek nemcsak küz<tf\'raüng o*i-
üuJapeatcn, iiH)3. úvl «cptumkr fiÄrÄ^
bú UO-an.
Keleeavár? s. k.
hoavétlalmi mmísatcr.
ORSZÁGGYŰLÉS.
Képviselőház.
Budapoat, ok(. 3.
Appenyi Albert gróf eloóktw.
A luiUixilerck kótOl senki aäc* ^lao.
Kndrnr Oyula jog) tó felolmi» a ftiés CMiciuváaát crlzó kérrényl
Egy királyi kézirat
Gróf Apponyi All-ert bíjaUwUlt«, hogy Kbuni-Go icrvury BÚnistUu nOktó. atiratot kapóit, ati.el)buu ax mcgklUdi a királyi — mcgbitOlcveltl. amcljbon Ismét kinevezte szoptemhor 22én minintfre\'uOkké. A« nora kertUhetetl snnsk idején a Hu «lé. most r«J\'g a miniaxterslaók iámét lemuadoti De azárt a királyi kéziratot fel krli ol-visui . . .
dolgára tár újra. Iioíy
kormányokat
A báromé*** katoi Ast olyan fontoaaiak tartja, Hugy nem tar iulja ruee ax uj korauny alakulasát. annál is inkabU uisr\'. sí htloL., bónajK-kig elbt;zóehatik. N»m akaíja «rível, hogy a íuUoLUlg ellen azagQljenek.,.
- Padig jól tennék i - Wlűja knúe k«.\\daráif Jozse\'.
— A tCn6n;; :lf:. .éfet nindtg Wft koz-du I — mondj* Kulák U«
...Utaz eléfi.»! isáf nirgianaéke-nyiü a talajt, amelyhbi a nemx«ü küzdelem diadala sarjadzu Roadjá au.ián lu< tároxati jarazlabitt ikttlyhau u k^rmáuyl arra utaaitja a Ház. bogy a Utooás risx-sxatarllsÁra ouatkoxó tórr4n,lclcu javaslatot vonja rtgitl
A Tlaaaatartott katocákról.
Tóth János; A katonai hatalom «Usn alig fejtett ki 1S07 óta eliealálUit. ellenérzést a nemzet. Meghunyászkodtunk elölte s ax etr« szembe helyezkedett % nemzet uuuraiat»\'. sót ma ax alkotmányellenes cselekvését terúre lép. A báron évet le-
kzolgált katonák viaaxalartáaa eklatáns
példa arre,
A Téderó-Wrvénr n/iltan b\'mondja, hogr a szolgálati idó a sorhxdnál bárom év. A szolgálati idó pedig adminiaztialív fogalom, amely a srolgilaii viszonyt tünteti fel. A tényleges szolgálatra bevonult katonák arci-sála ti ideje fennáll doceraber harmincegy®" íikéig. r . .
Cl abban áll, L"íy n katonai admimax-tració ex alatt az iaó alatt feldolgozza a katonák sxoirálali viszonyát, melyben a joró január 1-én ieax. Da a szolgilati kö-íelaaettség október i-én tul a«ci 411 fenn (ügy van 1 Ug-, >-n 0 mai t a lonrány kimondja, hogy u három érig tart s a katonai kormányzat azt egy óráral sem hosz-sxobbiihatja meg.
liaarenlrozxá. hogy 43.000 polgártárannk van alkotmányunk, ló vény óink ollsnéro szabadaágától megfosztva.
— Caiaágl A kanui/illa dolgai — nnndj* ítorráth Gyuí».
... Nem lehet, nngy osztrák generálisok kényekedvétói filggión a magyar alkotmány megbeckUléso. k magyar képvi-vieelóháziuik nemcsak jogai zonnok, do kötelességei. A magyar alkotmány inteni* láte iránt kntelease|ú kimondani a parlamentnek, hogy a közös hadngyminiizter törvénytelen intézkedését rirsxautesitja. A péuatig-ymlnlsxtert megvildolják.
Ma.jJ nyíltan kérdést akar intézni a pénx-Ogvmiaíriterhrx.
Azt kérdezi, vájjon besxolgáltatta-o a kvóta arányúban a kölUégekot a kOrO« hadngymiiiiuterbex Ha igon, akkor ez ohao jogUUn a haxoiiatlau doloi\', bouv a i./Opininis<lcrl vad alá kell helyezni! Tótn Jánosi szuvait na^y vihar követte.
p(i./flp\'ininis/.tcrt vad alá kell helyezni I Tótn János szuvait najry vihar kóvrtte. — /.árt ülést kérünk! kiücotia Polóhyl Gezo. S az indítvány a óriii-i lajfan fúlt. Zichy Jcnfl már ir.«-jkciüte a b«Méd<?t, de a vihar nem akart caittulnL A aárt ÍUés. Apponyi Albért cróf elnök a cárt ülést megnyitja msjd rolbivja Polónyl G^zát, mint a ki a aárt ftlést kérő ivet elsőnek irts alá, hogy okolja meg a kérelmei.
Polouyi Gáza : Allamjogi szempontból sajátságos a helyzet, különösen a bad-aereset illetőleg.
Mi oljövönk ax orsxá(i(rvfllé«re s fel-vilá^ooitást kérőnk, hogy kflldi-e a pénzeket a kóxös li.idügyaiimsxteniűk : ig«u, vagy neraV
Aterl kérdoexOk, hoay alkotmányjogi retoerióvsl is ólhrssdnk, ha szOk^éges. És a pánzúgyminiszter uem jöu ide felvilágosítást adni. Zárt Ölés skért kellet\', hogy bizalmasan bmcllicasflk meg, bo^y u:it «\'slnéljoti az orsxáp^yiíléJ u^v reui-tena pébtOgyminissterrel sxeml>eit.
Mi ragasxkoduuk ahhoz, amit a törvény rtndal. Indítványozza, hogy a liás a nyílt Qiést Í0gge9t;ze fól a az elnók értesiUe a Ház határozatáról a j énz-a^minlefcH, hogy hozzá ilyeu kó:dóat inté.tok, fölvilágosítást kér a Ház, tehát jelenjék meg a Uás előtt.
Nagy h *r«oo: Már ax indamnile vitá-bfto ráutalt, hogy lm az ¡níliMnni\'áa megtagadására ax óbszes koncekverciAt ie-vor ják, ax állam csődbe jut I Utalt arra, hogy a kik megtapadják as indeinnilil, abból a feltevésből indulnak ki, begy az összes konzekvenciákat nem fogják levőm.i. Igy is van. De miéit ragz.íjsk ki eppen ezt a pontot s miért nem a tisztviselők (lietése miatt akarják rád alá helyezni a kormányt. (Úeiyealés jobbról.)
Közbakiállás balról: Kst nem fogjuk tentul
N»gy Farano ; A közös háOier»j üsst-riselői nem egyszersmind n mapyar ál-Ltui tikxtvuelöi is y (Helyeslés jobbról.)
Közbekiáltás balról; Törvénytelen a cél I
Nagy Ferenc I m.ből éjjenek meg (iáink a bsdsflretbcu 1
Fo kiá\'tások ; Ere.ixzék haza őkeL Nagy Ferenc . Polónyi inditványáhoa karuataiom nem koli, mait ha a Uá: kívánja, meg fog jelenni a pénxúgymt-ni«xur. Ho^y köteiaxheijQk, a« bisonyos, ds hogy sxükséges-«, nemmel válaaxoi, mert tudjuk, bogy a pénzügyminiszter ax lbC7. XII. (cikk 41. siakaa.\'.s alapján ex óssxegeket havonta tényleg áNflolgaJtatja.
zárt aléü okát, do. Nggy Ferenc felazóla-lisa után már okát Útja, mert az ot-rdeJ
ilránesán nem asabad almon*
(Nagy saj. Fölkiáltások: Mag van-« aza. vaxra? Mondja el eet a minisklert) Kótvös Károly: Kleinte nem látta a
**4ggyfl!é« tekintélyo érdekében ilyen he* asédekee nyil daru*. As államot o«a> lehet jobban kompromittálni, mloiha Nagy Feieno ax állam csődjéről beszól.
Ha a kormány ««ra jün ide s Mm állja a folelóaségat, akkor a parlament-nek magának kell goadoskodul a kormányzásról. (Helyerléa az elleaaékvo.) KUogadja Polónyi indilrányát a^xal a toldással, bogy a Uás mondju ki, Logy a miniaeterek mindaddig kötelesek helyt* állani, míg a korona és képviselőház őket ré^log fői ncai nieoti.
Ss«ntívánvi as« moudja, bogy ha eddig ö a házszabályok szigorítása ellen volt, az ellenzék mai eljárása alkalmas arra, bogy a liárszabály iuii\'oritá«a mellett legyeu (Nagy saj as v bUenzéken.) A xárt ölésnek cólja nuio:.\'
PoloBvi szavait igazitja balyre. K u b i k lléla : Igy látszik, Szent*
hagyta, ezért obsrukcióra,
irányit ouilékezete c.ierbuu Ogyelmexteti a Hánífv-féle midőn egy nap bdsoutsxor is kértek sári ölést, csak őzért, bogy as obstmkció lenn ne akadjon.
P i o b 1 • r Győxő főluötalása után a zárt Qláz vógol ért.
A nyílt «lés.
Nagy Forvnc: elumcii snnsk Ut-
vóiiyszvröségét, hogy a k<>zös badügymi-niszteri vendolet a HAz tárgyalhaská éa határozhasson. Do nem ismerhtU «1 azt.
bouy a ko^ós badúgyjstuiUslárt akár po-ütikailsg, ukár jogilag felelősségre vonhassuk. (Fölaiáltásuk i Nem áll. Zaj.) Kk
csak a delegáció jogai
Inditvátiyosom, bogy uw>\'ó*tMl6k t Osztóit HAsnak elbatárczrl azt, amit már a mullkor ia «lhatéroxoti a llás, hogy addig no tartson Qléct, mig a* uj kormány meg uem alakul, Inditranyo» som, bogy a legközelebbi érdemlog«a Oléaan vegyük aló aa ujonojavaalatol g azt sssvizm m«g a Há>. bogy M katonákat bataproszihessflk.
Polóoyl Géxa sierint ax egéaa kstooal vita f«lesleg«s, ha a kormány hajlandó kinyilatkoststni, hogy w«ftl«st a magyar vezényszó, a magtar k-vtonsi liívelós ós a katonai ignzsígsi olgáltatás msgyar nyelv«.
N«xv Fsrenoi Meg less snélkftl W
Polónyl Góxs; Nsgy tóvedóa stlhúinl, hogy mi csak a delogáció utján vonhatjuk felelö«sé)tr« a b«dü^ymini«ztert.
Polóoyi éa liieionymi b««sédei után a Utz elliH\'.áros .i, bogy csak akkor ^ ülést, ha Osufbívják.
Ülés vége fii bárom után.
laoí zsidómtóíís Oíkz-oi szagban,
900 aaidót ¿s 100 paraiatot mag-bitek.
Novoaiolitzából táviriák, hogy Nohl-lrwb«n tegospelött nagy métaárlás volt 300 xaldótrylitioltak
Kéxxülvo a meszárl>i»rv, vódaiomte készhliek és a Tédelembea asáe pa-lasatot zueffdltek.
OeiMowlta, okt. 8.
Egy ccmowilzl Uj»ág hozta tegnsp 1«, elsőnek h mobllewi ssidómóezáriás hiréL
Sx«piaml>t>- 30-án, a Liwasunap aló*
estéjén a jxuasztok nekitámadtok a zsi-dóknsk, m!ro iszonyú mérxárlás keletkezett.
A rendórm«g közbólépeti ugyan, ds a támadó parasztokkal szemben Uljaaeu teheietlcn volt.
Mobüevrlien 25,000 zxldó ól.
Attói tartanak, bogy a mósrárlás m»g-ujul.
Mohilewha katonaság ment._
1
1-1-rri
EßT Klsd t e j k n a tl a s & I jjíp- 6 w e s ü k ö x g y a r
FUCHS és SCHLICHTER Budapest, VI. ker., Jász utcza 7. szám-
TeiszStetkezetl berendezések ^¿^»Ä II Teavajat 5WSarssS
■■ . u á«»i«iqy»Afc éa kdltséoveto» ingyen »5« bérmeiitw*.—— . . .............— .
BUDAPESTI BIREK.
— Az oaxtélyaorajéték rou huzA-
(ia a kóvetkozö nagyobb nyeremézyeket hutták ki:
500 koronát nycrtok: 84825 85824643-24 1CW8P9 19847.
\' 2O00 koronát nyertek: 48828 16S0" 00634 if9206 70278 13447 87004 14949 1023J 626;M 470012«1806 88601 82775 42239 •4149 80710 86031 80812 {.tb94 01391 91084 821 72548 12298 45867 00904 8C8á0 Wb\'J*
IOOO iuronát nyertek. 32410 14370 70277 4884Í 6048 106871 9*527 169«3 11267 9,r401 Ö5S50 7(14.19 8610219357 9&84C
24844 27*51 «612 78434 82786 8732 1093*1 tksy «"*< liOOOS 19B88 6841)8
Sl*h Ctory 41412 1004 849tt 1847 54036 72179 580W 4338119078 08^66 1464» 73 785 9950J 69201 23574 999O0(W258 57117 CO.W 09502 109768 W618 7556 89324 67089.
»00 koronái nyertek : 9383« 19832 •41*04 161988 48541 81918 24430 59597 7S580 4803 18386 68803 68887 47173 3735 68743 M>0# 66037 652«M1 4741 88715 10G88."> 68165 13662 7SW13 84402 77604 fc2587 (\'•3682 87014 96674 C5258 42954 97042 8X<790 0S314 108390 ¡«443 68108 K684« 29912 03832 882\'t 78745 31124 10Ő384 97W) 86P13 96591 784 97187 34r>80 27012 4047 24536 1 06645 97760 5147\'» 10o8jJ 22826 4056 497*8 731J lUtAti 47878 WOu» 101402 91570.
A több, „húzott axámci; 200 koronát rjertek.
— Oloaébb TltolMJ. A főváros két oldalán közlekedő caavargözötökön az álkeláai dijak folyó ávi október 6-t«! kezdte 4 flllénel olcaóbbak lesznek, ugy hojry a 14 tlliárea I. hely a jövóbon 10 «¡tér, a 10 fUiétae-U. Uly a juvóUn 0 fillérbe fo« kerülői.\' \' \'
— A megrágalmazott jogryeapár.
Kgy je^ye^j ár több nriember ellen rágásaiéi emuin löljclaniést tett, mert uíftk azi a hir terjesztetté*, hogy a Budapest induló vonaton a j-gyes»ai egy beM*sónyöaólt vanuti kukban uo-sá\'kosra taJáliák olyau helyzaiben, hogy a fülke !AuiL\'éjü h volt csavarva, n
rowyaauony a fekvésre igazított kanapé moilett ádott, a vőlegény kaSátja, mel-léuye !o volt vetve. A jáiásbiróeAg vád-loitakat fohnontolie, mert ha a vőlegény j«ncv»ével igyoJQl la utaao\'.t, ha bo is roltak zAi<i)*V0, ba a vélogéuv la is vétkeit, etek mind ncui olyan dolgok, aitalyek a jegyeseket köamegvetéanck tennék ki- A törvényszék ai ítéletet ma«-esmniaJtv«, vádlottakat egyenkent DO korma pénrbitsággal mjtotta beceftlel aért.Vs óimé», mivel aa kétségtelen, hogy a Mrbehoaás hlkabuM • Jegyespár bt-qaOlet* aláásni.
— Próbáljon «gyaxvr nzerin-o«4t Laahica Vilmos b«rkháaá boa BmJwaaat, V,f FflrtlS utora >0 ||| I auaaa oa«44lysor»i«0V »* K, fél á U K, nenad á I K, Hjolond 4 ISO IC
— Egy mayyex tuMJaaány aikaro as «R-iaa világba. Dr, Vámossv eg.r-temi Un ár znuiáU felfctaéaoa PUKGO immár az egés* világot bojé-ja. A viKg leguirc^bb orvoaegyeloroi tanárai, mint: Uiiklen ntkoa lanscaoa, Czerny udvari uuiáoaoa. Korányi lőremlihá/.i u.;, Lappon! pápai orvos. StoffUa lovag, funid cliífe londoni kori m igaagató atb. aib., állandóan rendeli« • a legmelegebben ajánlják a PUKüO-t, mint egy kitűnő i»0, biztos, páiatlauul ogyhohaiásu hashajtói. mely B«moaak felnőtteknek, de gyaiiiiakakaek, »41 c*nc»emőkni»k ia adható.
— VM g-yáearvhák. Gyászesetek alkatmával aiáuljuk Horváth 6« Haláar női gyáauuha kéaxiló vállalatát Budapest, V., Váoi-utoa 2ö, Zaibái ua-uteza-sarok, hol gvásaruhák 4 óra alatt kássQlnek. vidéki\' megratideióanái aOrgőnyileg be-kOldtmdó a mollhőség éa alihoesza.
«81 óm tsrl ausabók kellékekot a lag előnyoaabb«n Spilzer és Frítz Budapest Feruaciok-tere 4. tz. exerezh»UX be. j
-• KlakereakodSknek, o^ylettpéns \' boazedóknak, laUajrókpónaUrt U»»t-vlnolöknek és ezéleskőrfi iameitiUéggel biró egyéneknek kőnnvü, megfelelő koroséi kínálkozik mellékfoglalkozásul. -A léniátok a .Hungária* kiadóhivatalához, Budapest, Krssébet-kórut 48. intéxendök.
— Bohottola Ernő «ffuml-gyártka maghonoaitója Budapest. VI., Andráaay Ut y. klagyanTMág legí^«lbb azakftidota azólő és pinoegnzdáaaaú cikkekben ajánlja dus raktári«, sr.0l6bogyor.0k azőlóaurók, minden rvindszeJÓ borsaitók 4a miodonnemü aa&raUléal aaxkófókbon. 4rjegyit4k inprycn éa bérmentve.
lÖREK
— A höa ellen. Komáromból jelon tik, hogy a folyó év tavaazán lefolyt k-.-tnuai katda/lémek, melynek Boldoghy Gyula épilőmoster lett áidoaata, a polgári halóság elótl folytatása loaa. Boldoghy ugyanit, aki mély aebeket aten-vedett, amidőn védtelen állapotban a tisitak megtámadtak, pört indított Lia-bardt Károly 12. gyalogezredbe)! had-r.-.ry elten a komáromi járásbíróságnál 874 korona 13 fillér gyógyl<«at kőluég óa kár Műjéig. Boldoghy flyula most igen népszerű az iparosok közölt, akli az ipartealűlct elnökévé még akkor meg-választónak, amikor aeheaűlten foküdt.
— Rxomáll. Londonból láviralozrák, hogy Angolország legközelebb folvtatni (og|u a hadjáratot fi. Szomáliföldön n Indiából nyolc hadihajót éa csapatokat rendel oda.
-- VTtasó bur vozórok. A Standard fokvArozl jelentése azarint 1)6:ho egy llircchtbon tsriotl gyülekezeten kijeit»-lelte. Itojy ft, Ooweii és Pelarcy lepk»-zelcbb Indiába fognak miinn\', hogy ar ott élO eiití*\'s4tclhAtkn huiokat rlaír.a-tArAsro bírják. Hir azamil a bur tábornokok október fr».én inasnak Indiába és o\'tinn Kuropithn jönnek.
— Mapyar Üvegblztóaitó társasig Buda|.e<i, Váoi-kfuut 31. ti. bi/tosit lűkör-uvegiabhlket porláUkban, Oveg-értekeket egésr épliményeknél. a \'ej;* ol aóbb d\'jak és n legponloaabb leszA-milolás moilett. Tjbh CvrOl szóló biz-losilásnál letúrni-* kodvetmón» ek. Klválial süállíiásí biülosi\'ásokct ijt, Lgycs ügynökök kah-aUliick,
— Központi azbnye^tolep Buda. p<isl, IV., Muieum-kötut 31). lapunk msl számában közölt hbdelóadt olvaaóink szive* iigyelméba ajánljuk.
— flnmot kávé-, toa- ¿a anjol rum érnhá« Budapest, Koaauih Lojos-11 ICA 17. »«Aliit 43il kpr. iMoctu, Cubult Aranyjáva kemék-kávéi ti hl 00 kiéit bérmenf" •\'« eJvámolv«.
*"— Sírkövek. Mindazoknak, kiknek szomorú KoielekNÍgutlk sirkövel állítani, va«y ilyet a lemniöbe folujitani, vagy a ftmratot újra arauyo^ni lorduljanak bizalommal aa V., k., Lipót-kórul \'2. ezámu sirkóűzlcihüz, Oudapasion, (a VUrgilhid-nál) ahol jzcíi munkák a legszakszerűbben M legjutánvosab\'uan ké»iillőinek. Vidéki megrendeléaaU ia* a lag-pon-toaMbban es»k6«öiutnek. leljoi tjaz» telelt\'d Kiolibanm ft.
— Tüxoltófeoahandttlr. kuUzJvaty lyuk. azivó- és nyomó-tflmlflk. lélrák, fák lyák, jeltöszerek, egyéni falssorcJésok bo szerzésére legjobhun ajánlliitjuk K6hl»r latján tűzoltóuer, szivattyú- és gépsyá rát (ozelOtt Gaittner és Raus^h cég tulaj doiuj lludapat, X„ Köbanya. Kelaö vasná lya-utca 6. szám. Iroda és mintaraktár VÜ., lirzsébet-kőrűt 34. Lásd mai hirdotését.
— A legjobb teát S c h n i t c e r ten-keroskodéaében, Uudapeat, Váci-körul b., Szerecaon-utoa sarkán kapja. Próbacaomagok 20, 80, 40, 60 krajcár éa (eljebb kaphatók.
— Boriit« nyelviskola. BgyedflJi alkalom idegen nyelveknok csakis nemzed-nógü lanArok által való megtanulására. Csak Krzsá boi-körul 16. Fcr-ditáerk elvállaltatnak.
----X
til N (I)
Maláta-likőr
a b«J< bk tg l«(»tM»a»«W«M «O Nt*m 1 kw. te SL
Maláta-keserű *
UUoé nor.wtt3.IM é* «trinfMlaesU
*r r »*u*>a 1 kw. to il
Maláia-rum
Hau JtRUikw lummtJ (U ktullto,
UJJiqi s kjjvbb ram. cu »«u«ttii a.so, ajo 4« t.ao kw.
^aláta-Brandy
Vt^Wivia «Mtf unt lut
«BT 8J*, L-kiilta
Malála-Cakes
lf<U! Juttbb k« U U^«aUminy. f-trr u«r «oboa B kor. kis «ObM
ao auor,
BT lopható mLíd>n nagyobb itisaor- éa oaamo£«tUlotb«n.
KU, » Uol raW n»u k»pb»W, 4 kofS-uiUl k«ílr« »illlilfa »
„Szat Anci »ildUKísiHinía/\'iAIU-
lal"- Kl$-Vcl?icie.
Tőzsde.
Mudapentt ^abonatörsede.
A déli gabona-liatAridó-fxlfi trAnyxata szilárd. KkV órakor a kövutkoók voliak .1 náióérlolvamok: Buin 1003 októ. herro 7.6tt—7.57. Bum 11)04 Áprilisra 7.72 — 0.73. Rozs 1W3 októberre 6 21.-a.-ia. (loaa áprilisra 6.45-0.4O, Zab nklól\'bír» 5.30—6,37, Zab áprilisra 1.04.—-5.(U. TiMig«(t okl.-ro O.fK)—C.03 fencori 1901 mé|iisto 5.28-5.20.
Xtudapnall értéUtÖKed«.
lilőtözuuuu köttotoll: tlsilrák hilolrészv 045.50. Magyar luloJrészvéuv 700.— Osztr tr.s^a.- Airamvasn(,»k 017.60. Leszájuitolö bHnk 445.— Jelzálog 511.— RimwnurAnyi ir.O.- Dóll vasul o;t,- . Német birodalmi m.\'rka 117.80. Városi villapios 303.. Köz-uti vusut 601.
tióoat óttékvöaada.
Klőlözsdén kOllclett: Osztrák hilolrészv. 640.—. Magyar hilolrészv. 711.60. Osztrák intigysi államvasuti részvény 048.26 Union bankrészvény 6lu.~ Ositr. koronajáradék U9.95. Angoi-osílrAk bank 271 —. Huí». frankos arany 19.0^. Déli vasutrésivénv Ht\'.—. 4 s;ázaMkos arauvjáradék 117.70 Magyar korouajiradék 97.65. Márkabun, yg 117.40
REGÉNY, Borzalmas éjszakák,
— llegv\'ny, átdolgoaUi X. K. I
Közben bealkonyodott, gyönyörű ! tavaszi est Tolt, Zdeako bos»«»a«an \' keresto a társaságot, mig roi^a
akadt
K«y óiidsi galagonya Wvíbee partján azon tínak, melyben a«dok-tornó halálát l«ll9, tfí padon Wfc Gina. »
Kalapját letett® volt, kertben ogy ócska gitárt t«urtott, taely Monbijou korosmárounak tulajdonit Wpe»le.
A gitárt pengette és énekelt hozaá, a többiek pedig áülUttal Wlfat* ták ..
Hangja egy klcait fiUyolowtt yolt és épenséggel nem erós, de áthatva azon titokzatos varázstól, »elj a leány egész lányót kitüntette.
SwofBchint az els£ pillanatban kellemetlen ónée fogta el« mikor meglátta a csoportot, mintha talami viftszatúntotta volna, de aztán mi*-dem<il megfcle<Dcexett és megbűvöl-ton hallgatta a mareheaina ánokét
E^y dalt énekel t, melyet a velencei utcai ónekosek szoktak éne* kelni, Tostinak nPonsou oimfl d^ lát, mely igy kexdddött i
„Penao a 1a prima v<4na. eho to volg«a(t 1] sguardo tuo doldsaimo au ma."
Mikor Gina befejezte az éneket, a körülhoverd ifjak lelkesülten tapsoltak ós éljcno/lok. Do ö erzel semmit som tőrödre, Swoyschinkos
foiűuit:
— Ugy-o gróf, ön furcsának találja, hogy jtten a tisztikar tolót, miut utcai ónekoznó xnulatUtom, de hát tu otnber nólia kolletónól en-ííedékonyobb.
Fink kapitány elmondotta au araknak, hogy énekelni Is szoktam és a Kitár máris kéznél volt, roá kény-sxeritottek az éneklésre.
— Örülök engedékenységének, i grófnő és ha kevés is, de nékem UI jutott az élvozetbóL
— Csak az ntolsó dalt hallott*?
— Sajnos, catüt az utolsót,
— Kégi, olcsépelt nteadal
— l\'o gyönyörű, mikor ön éneklL ánekoljek még?
— Igen, igen grófnő, kérjük I — esdekeltek a tisztek, do Glnori Gina\' nőm hallgatott re^jnk, owtk Swoy-schiu válaszát leste.
(Folyt. kőv.
értékpapírokra
oloaó kamat mallatt.
Több f^rtiszabósegédek
nagy és kis uinnkám felvétetnek. KIŐnyben réstesOlnek azok, kik jó férfi felöltőt éa ; télikabátot csinálnak.
férd szabó i Kaombolyn.
Hemmert János
J4siIt •0i->J«rr*kT« , «<i*Ulkn scrsJ»27tkro M»j jr. rir OUvs „
Oaatrlk „ . „ Svlo-o» )»l«41oy „
BUDAPESTEN
a &
M .. ao r
aao "
eaakla
VíL, Brz^bet-körnt 48. sz.l Ifj. SGHÖIV ÁRMIIUÍ
ban Irhásánál
VMttJ mrfl\'iiAíoki* kOlSnA« Jr^od f«JHUlik.
Aaneríluii
y fogmüterem, foguk, fogsorok atájvadláa r nélkül. Vidékiek megvárhatják.
I Speotell hangszerfavók,
® aathmáa belapok részára
« Schweiger M^ Mátyás «
j XMflymekű-uicva 20. bz.J|
Baép. tartóa. laléaaa férfi-ruhÁk kéasülnak
A főváros legnagyobb ^----- ^ ,-
férfi- és oysraiak-niba krausz * Tarsa
lUIll uw yjvimwn \' Ufo.„»bk «1. (r.r*«tr«k..muMbU
_ a - * ll.\'.Aw, . o* «* « i s •• * . _ — .. .

Hírnevei fórfl-iuMk l Yenenyképei eletó ártkl
TV e w I
-- .-—i -.i » > . ...... S Irt f
FJí*iAt. di»,w> >M, I,.,U «uűo» aiiSf . • • , . itt f,i
rirr tíilrsrUL ..........K> M
Or«jrn«k. ll.,.ruhtk ...... . M ht
Ajkahtak iAjit »(«kalraakWa .... -KI tini, 4(T«I«« rnfj mM-hlMf
H-t.fi», dlf.lof ri,j I,krt. («JijlA
¿V. . V .....\'U»». (J«p/U(IOT«VM| .......
Méittk utiioi tn*fr«0rftu>«k nciai fiánI mMmtí, ré. tr.n i* cm/Hu—«Mlhfl mHW Wmí
i J
v*VUi aaealée

okt.
Reményi Mihály
•TSOT- te MSaJérmskkal, dUtok!«-raíakial UtOnUUU »jjM. totIi rrak4rtlj«,
* Mattat XI r. Zéna»\'<.?.<!•\'•.nia
a*llitújn
Biáapect, Király-> . 14f.
iv rtUirit ar iuk<, húia roacVban.
\'ír 1Ű4Z 9
!! SPECIALISTA II
hanj-
isttí*

KWtí
kfaaitéaa Ja»IU*Ab*i:. A kuut-rofcoc4-far*»da r»UaUMJ».»a3y aüal binaely li*jc:t<! i ;vrd >nka »okkal aa«-,«i* te kaU-iíiavbbluLO-gcA kap, noMrt UJJ« b«n*jé| *»Jl JuuJt. — nlwruurteralí a Itn^M mírtexaklil Ur-íaftoc »HtlMMlMt — ÍíUKjU. ao*J,
it a>0*> u.«*tarttt«c.ta)i 4» tord-wlak mrr raktér». — Vétel. boaferiti», a IfJ"
ibj«»»»JíJ> Ajaki*. — ! ! Qateuiuta, tartó» Bur-* -huiot — K^x arjaeyrik iNfy»"
béimtalra.


Szt. Lukácsfürdő
, téU it nyári jryék-y (tirdi.
^^KrlstÁly-forrÁs"!

sSÉ^afiSyfaM i i h sac waakt rnMk r —gaasas
ÓRAK, ÉKSZEREK P5 jótállással
^íRESZlETFIZEf ESRE|
. 1
Fontos! Férfiaknak! Nőknek!
W; Katoolwlajeotiím " ^t^" Mtfan iitf binyevfl i» fcUirfoljji rilru. Kff ttr«{ ur»l"»<tk 2 koron* ; nőknek a kor. 10 fllltr
csak SjannaH-ftie KstecbiMojecliéf kérjllak!
Kirak-ári
Városi gyógyszertár a „SzeBl-iiircasii -hoz
"-! Baja, Ftt-utcxa 394.
¿»»darpaati fdraAtAr: TórAk Jóx«af rryóity-tixÁbiLD, XirAly-utcx» 4» Andrénsy-ut.



12
1 drb összecsukható vaaa^y acxélsodronybetéltel, három rótil nntracrcj.il és ágyterité
csak 12 forint.
Arjc(T»éket lngyaa és bér
mautra.
2ICKA J. utóda
Rostély György
mérlaggyéroa iroda éa mktfcr
Budapest, Eötvös-utcza 39.;F.
Ajánlja a legm. ^biztatóbb gabonainiuő-ségtl, tíz és sr^zn los marhamérle-galt. A budapesti értéktőzsde szállitőia-I% ArJ»rr »ék lag-yaa éa Wniéutv«.^-
fri
8KJES? I Kfizponti jjjjij SÍT

V*plia és mi-raoa-ryAr Sxonyaj- éa Mnbutorrjktira
Budapest, Muzeam-Körut 27.
&Alapíttatott 1170-btn, ^..;

W&irm József
lengora-g-yároa (többször kitUntatre)
Budapest, IV., Klgyó-tór 4. sz.
Ajánlja dúsan berendezett raktárit bal« 4a külföldi, valamint ewiját sssányu rongorAkból a legolcaóbb
áTKkoS,
JNurtOsok U h*n«o\'.ÍM« /fit én iaUdiM»»-■«a a»*k«aAltat»ak.

Hamburgi kávé-raktár
MjL|7»ror«4A| laKoloaább kári-klrital*. KUékidnt myar» a k*r.-tAI S kor. 4a ftUéri«. förWlt a kor ao liUrtil a kor. aO OMértr futnom érőn Um 4 kor.-tót 0 Uöroftit*. ItolUnli ej**o * kor. 60 flllar. (UbkoUaé 2 kor. ,,
\' BUDAPEST, .
, X. kar., SorokaárJ-utcxa 01. az
1 \' -
Jövedelmező
hizUlpap tereknilieiö
IV., flfiuzeum-kaSrut 39.
(oaakia) a Mnrettia-kerUtl utnija
Egy As«z«csukható rnési 8-rétU matracz, egy ÍIsjwS-taiaró. egy smyrna-utéxizat ágy elé és 5 wétor előszoba-tutósxőnyeg, összoeen 9 Irt Sodrenyégy roatraczeal . ,.••» 10>60 Arf VaskereW sodronv-betét ..*•> 5Ü6 írt f^aretO sodrony-bo\'.ét, 8«— l(i
Bum rálaaiték isízjre-
Í«k, azövot- éa oaipka- • a^fönyők, pokróo«Mi. utaaó takarék éa bőrök, wliMtpt aaly om- éa kár. mmy 4laaf«J-p4ro4kbaia,
dkiét Rübelyembea aaoUdaa UeidW pa|Ran éa matraozok doa vélar^tfl»
Nftgy tíét? vidéki YeTékBrtl
arU* •.kiÁ.tMíoÁl *n»a I Mm tí<1)Uuíi )M*té« ?i|<a kU orétui M# m VlttéUiliMMlMt
KÖHLER ISTVÁN
IboMoszer-, szJwHyu- és gépgrára
(ezelőtt Qaittnar 4a RziHach czé$ tulajdona.)
i...... BUDAPEST, a
Gfir-. XKebAjíjr», r*la<ÍT«k»4iyb-ato« a. IraUianlMUrakUr: Zru4b«t kfirutsa
Faaakaa dftk.kutaxivsrttyuk, axivó- 4a nyomó-tömlbk, létrák, fáklyák, jelxö szerek, •Cy4ni felaxerelásek.
Ar]»ry«ék ti k01taéfo)ótréuyck.tofckuű 4tJm«nt*«on axglrAi.
Zsigmondy Káoly
kocainyártó
Budapest, IX., Irare-utcza 7.
(a kftzyoaü m«n*H}
Muzeum-körati raktárét bcsz\'Antotte.
Javitásak 4a teooalboraktáro-■áaok a (fogadtatnak.
Ar|^y»éko< kWoit™ »»érmcatv® kdlAök.
V. e£r
eredeti múblhauseoi
kötőgép
beszerzése áltaL ♦
7*WiU(oaUAat éa Ar]«ryKék*t Mid « mkfyaroru&vi b^prUvlA:
Pápai Manó
Budapést, Andrássy-ut 14.
rífV\\j
Kl aXir trezet rzép fehéril?
Használja aVenusGrémet
tvi(AÍerkhw UTÓ arcikfnví«8Vr<>k - Q»C( biUÁnya ma. I) uurral viff <>:»ii»I vaniwlc kf.ill»», tuinAi-jutn aenratixlnik, itúJ kl!»» utÁn k«l)«ntl!tn »¿jpifik, V) hi<»i>T »UV étouilMt«air.»»k, h«-«i»bb hojnjOat utAn « arnal rincxo.ii, a <»«»k*t ííkeUré. laikrk
iMílk. v. .
Kry olyaa lvmc;»l ktUcltUIUt&Mirt-ÁUitMii. » mily uíiUlui » r.«d\\ i.vtrotlUr, kCiay.u ífUt.v dlk » 1 ;t\'l a lug.\'lalt.
(ibvinta*. f4)>írré tavi hojtrabb baisniút |
| ja uUivn &,!« H»Út ir.iía liol), M »!\'•«. I é Ji A Vauba C.vm.u rit\'.i^ú. V í;iit*U*a u.«<-
ffiel c ktvknai.mlmak Kcn-nuat k«deu.c_
IIUlc ^jII actikOl, bo«y tora»o.la»k.
Ai ai\'t\'.ii V..-J U/in Oori.\'tví, */cnnll fal-MÍTóa^k, Mirmy\' »»IT ,\\V!a*i<jijiéIál uts. laiUliuaf a il\'ar.dvan lír.wnxüi-x!«. anélkal, bviT At atciu>r üJ. K^úWt vi-*>U«n«.
Ul/b* hk\'.\'ju.»! IU «.opl.j, vi.ijfo t, J-1B1W, bCt\'i.L\'oLn, n»|>«t,e^r t^ibbi a kttak fal-I v»ai »rci. V«x«k i\'l vrrrúrdia«^ »)• | kd. ^UitalU a a b6iatkitkal (Mit4»*«i>. pór-» (fióiyiiti» » Wr M>notlr aíiclitHM. KUi\'niti* « Um-Ktkat, Mii.lMitty.k.l, uii( I kA(vtab)> ííjíackDft la CJv. báj»», tuui arc-Nílnt, at aro/., nyak, karok ti ke.akntk. m.f-kapj »\'c[.i(jt\', cJrj|«<14 Lijf, TarAtao« -.\'dnt k.k»0n«*.
1 t/s«ÍT Vauiul Orém* 1 korona. 1 ¿oboz Vonni pndar 1 koron«. 1 dr.rab Vonua «xavomu 70 flilér. Ktttiti «« kapbalö:
Ajtók, atilakok, lasredonyök,
baMsülak 4« ujak. M|«n> fiiaxwe^~ i^au otnOa kapbttak
WIEHER A. utód ónál
Boda^Mt, IX., Oliai-at las.
A rift riaioal aaambeii. L«Tctbcti kóiJ«a(»k4Jte«ki« ajooual Talaaaotunk
Mezei Elek "^i"«\'
Zentán.
[■Mm
HASZSOS TANÁCS
m BETEGEKNEK
kosénlodaa l* ntttkti-dH.
I méd« UrteJom. &.anéí» Dr. Ó A * AI
I . ~ A I. o»(I.ljvi k!,a ai*<MiléiUiU t
VZSTX «árí
kiadtaí«» j»!M.t |llt, á Utuu ^^
Br. Cr A H A I
Budapest, VI., Andrasay-ut 24.
I hol »»üfika iiauS;« .(taaai-, bér- éa ku«y-| asonrl boUrabnok o»pcr>H MnJrf d. *
W—4-Í4 c« taU T-B-lj,
Leifersdorfer D. es Fia
elsőrangú Íórfis2al>öi
cs- és kir. udvari száflilók.
, BUDAPEST,
Kofonaherceg-utcjca 6. sa
Saját m fl )i 0 1 y 0 n k b e n készült divatosan szaLn,
elegáns kivitelben készen« nagy vdlasztékbuu
Raglan •
18 írttól 40 írtig
TélikaMfok
minden kivitelien 20 írttól 30 frli|.
Sacco-óitüzetek
18 fiitól 30 ütifc.
Jaqoel- vaqy
SfflOiÜlHItSZSÍíi!
22 írttól 40 írtig.
Városi bundák
Uji uji Uj r
Gianotte, Pozsms, Höd, Mókus Üléssel 60 írttól 100 írtig.
Külön osztály méret ntánl rendelésekre.
Angol 6 8 skót sövotkúlón-
logeaaógok. Elismert raövószies sza-bár. Jutányos árak. Nagy axövetraktár. Möterenkinti eladás.
MiUana. uni kltüatatéa 1S9«
Oreszmann Károly
borotwa-műkűasörOldéje.
Yiilauyerőre berendezett. í^n^omabb borotrslffial cfy évi jótállás mellett ajánlom teljosen használásig kí-kot, ftnom tokban
MV-a* iiiaa dAxa.b)a * kar« at-aa aaAmn 4 kor , se-aa «»-e konma T.nA.atJak 1 kar^tel
íaijabb.
Ja rit^ok olca^m éí a»ona«l a«xkd»Uta<n^c Wtviri laaf-raadaltetvkaél pvuloa aala megyét taag-oAul kérao»
Iroda éa forxalmJ tMlyiség j Bndapeat,
VH-, Rotienbiller-u. ejt,
(Mankia atcaa aarakJ Arjarr^ék kfariaaba Wf"
VásároKal]
látogat^
és hAiaióknakr
KUbAló rc»»"^"* t1*^
kolbAar, ktTarl fáatoraaéay banual. trtíU lakkal te tAMiiMi dimnW-«. yaWmtla faTolrv.
f«F/ií Hetmvn* r-
Farllk ha»b»/<é pi ulakkaL — au.l. iraao te »iUUn UNUk h). acujuuiur\' »»-^! bouavwo iíjléi» lüa ao k.wia) te »U»^\'. \' |*V Blind.o ki* bo!y»n i. ba«»-niibató. 1 Abd ^\'"""¿\'^frXrt
lluitt\'^SBrUt\' n,ind^:U l«,,,»l»b (»Ukok í» * olkU* toalobb *a Wí!<»vJ» ^ niinöaítbao kavbaWk
M. Hacker\'« döhne,
mécs, Heubaucasae g£;
iiíiybnU it«Voif»kedf8*bca c»»kl» utAnv+lul tuc.eKj&lcn forWi ^U^o. l\'onlo* nloUiI kJio> iklu. MmtakaJd\'m\'v^ btVOldMl < -3 k«^
Nyomatott a luajdonoa „Hirlapterjeirtó Válialat" körlorgógépén. ((.\'.égtuiajdouoa : Szóktely Viktor.)
gíiV
J
III. évfoly. 278. az.
Nagykanizsa, 1903. hétfő, október o.
\\
* Egye« szám 2 fillér »
Aí FRISS
•m
Előflzeté-sl ár a: .
H*ljb*n hÁznoz honh» tgj hin t>0 lillér. .*. ,% .*.
Viiikr* péatai kúliii»*«l tgy h*.ra 1 korona 20 fillér.
j Kiadó tulajéonoiok: y Filllli llitkllltM j Krauai 6a Farka*. IZ.O«ta Mrooo.
Szírk«*zió*«g (< kiadóhivatal: Krauu éi KarkM paplrlcwaütadá»*
Migjaluik naponta kort" raggal.
NyonuiU»« • ,Ka®rka«UM«l Friss Ujtá«\' as«t&)*tec ajrox-dijibjifl.

Oitélt ^alblőgyilkosok,
flgffoi!¥ert tolvaj.
/J yt\'v
• " i lo
Uj orosz forradalmi pártok.
Az orosz hadseregbe bohutoló Bzociálista szellem, a ki.siuycvi z>i-dóellencs zavargások, a politikai és közgazdasági állapotok ellen való s minden társadalmi osztálya terjedő elégiiletlenség és elkeseredés, a parasztság ionongásn jelzik, hogy a nihilizmus kipusztítása uLiu uj orosz forradalmi pártok léplek a küzdőtérre s vették át amauuak Öiók-ségét.
Három, azaz négy Ilyen forradalmi párt van most Oroszországban, kőztük a legújabb a lepfölelmescbb, mindnyájan csak abban egyeznek meg, hogy a mostani kormányt iiicr kell dönteni. A liberális forradalmi párt a IngAiiatlnnHbb, vagyonos és olőkelő tagjai vannak, akik ngitr.oi-onális célokra, forradalmi sajtóru stb. áldoznak, de nem a cselekvés vagy terrorizmus emberei. Ennek a pártnak tehát egyelőre meglehetősen elméleti jellege van s igazában csuk akkor fog homloktérbe állani, • lm Oroszország alkotmányának kivívásáról lesz szó. Külön folyóiratuk \\an Ozvoho/.denic uév alatt.
A régibb szociáldemokrata párt som túlságosan forradalmi, megelégszik a parasztok es munkások között való izgatéssal; do ennek máris szomorú következései voltak ; nagyrészt brosúrákban ós folyóiratokban folyik ez agitáció s a tekintetben veszedelmes, bogy a parasztot lázítja a kormány és földbirtokos ellen. Oroszország erejo a parasztság-bau rejlik, amely azonban a jobbágyság eltörlésévol többet vesztett, mint nyert. Ez a párt tanította és szoktatta a parasztságot abboz, hogy az orosz földet a magáénak nózze. Nem szervezett, helyi jelentőségű pa^asztl.U\'a\'lások nagyon j>ürücn támadnak ebből a durva kcmuiuuisz-tikus fölfogásból. napirenden vannak az orosz birodalomban, de nem kaphatunk róluk tudomást, mert a sajtónak szigorúan tilos róluk megoui-lékezni.
Ebben a szociáldemokrata pártban voltak csoportok, amelyok erósebb. akciót sürgettek, külön azonban csak 1901-bon kezdtek szervezkedni. Ekkor Pavlov dr. " szibériai Tomsk-ban indított meg uj folyóiratot: a második s<:ám megjelenése után öt, fe\'eségot. tir társá*. ^Ifogták, Moszkvába vitték s itt az :ij lorradaluii párt több tagját öt-tíz évi depoc-tációre Ítélték Szibériába.
A gvvjs és euergikus sz^rvezke-désii\' ez sem ártott. Az uj párt önmagát hivatalosan Így nevezi: orosz szocialista forradalmi párt, amela 1902 áprilisában uiár elhatároz •, hrgy a kormány erőszakját erőszakkal, terrorizmusát terrorizmussal lógja viszonozni. Kíaobb hivatalnokokon kívül eddig áldozatául
exiek ^ipjíí^a belügyminiszter, akit Palmasev lott agyon; Obolenszkij herceg, k\'cpfccvi kormányzó, aki nem haláloson sérült meg ; Hogdanov utal kormányzó; frrllkosát még nem kutatták ki. Legutóbb piádig Plchve-t, a mostani belügyminisztert intette meg az t\\j párt halálos fenyegetéssel.
A mozgalomról s hatásairól és kiterjedéséről azonban csak kivételesen értesülüuk, mint legutóbb a pul-tavai és karkovi parasztlázadástól; mert az orosz sajtónak szigorúan tilos mindezekről liirt adni; másrészt a lorradalmi sajtónak ift van oka nem írni arról, hogy morre és IH folyik a nagyszabású ,\'tknamunka. Pedig bizonyos, bogy az izgatás Oioszország kellő kőzepóíon hihetetlen mértékben hódit A parasztság között; nemcsak a sújtó utján,hanem az uj forradalmi párt rendkívül élelmes ügynököket is küld ki, akiknek müködóséről éppCD Plchve bclilgy-miuiszter legújabb titkos rendeleto (juníus 18-án kelt, a közbiztossáirí osztály adta ki 4328. szám ulall) tájékoztat.
Elmondja benne, hogy az uj párt most a parasztságra veti a fősulyf, kó lclheiotlenül a kormány és a földbirtokosok ellen izgatja. Majd hamis birokét terjesztenek s olhitetik a parasztokkal. hogy a kormány az ő javukra rendeleteket bocsátott, ki. de végrehajtásukat a lelketlen földbirtokosok akadályoznák meg. Majd füzeteket osztogatnak ezer számra s azt bizonyítják, hogy az orosz abszolutizmus nem válik a nép javára s azzal vezetik tévútra, hogy a brosúrákra vagy ezt nyomják rá: a cenzúra engedelmével, va^y ezt: a népies irodalom császári főbizottságának jóváhagyásávul.
A harcias axcívczot rendezte az utol.-ó időben az oroszországi merényleteket kormányzók, tábornokok nagybirtokosok ellen. El lehetünk rá készülve, bogy mihelyt mé* jobban megerősödik, sllrün fognak Isméd ődni a cári biiodalomban a nyolcvanas évek nihilista íaerénylo-teihez hasonló tenorisztikus események. Súlyosbítja helyzolet az, hogy míg akkor a nihilizmus az intelligencia mozgalma volt, most néplázadástól. kommuzizmustól és általános íóiíoiduiúsiól lehet tartam.
At^af vannak vádolva, bogv n év július 26-én asts 10 és 11 óra kózt Rózna Sándor korabali betyárok médjára két rablótámadást intézlek u ölőmőei lankák és borgo« közti utón. Széli S-a^O Józsiét t* Német Vincét, aiajd l\'jai Vince tanyai gazdákat verték 1« áa ioaa-tot ak meg pénzüktől. Mindhárman hetekig am)lauék az é^axakst támadást.
A két fiául legényt csakhamar ki-nyorr.ozia a rendóraeg s baszállitotla a Csillagbőrtön vizsgálati fogjai kóxó.
A két utor. álló mjrkos legéűy fölött ma Oitek lórvínvt.
A birőaágban Pókay Elek elnökölt.
Előbb a iöbünóst, Uánsikit hallgatta ki a bíróság.
— Azzal vsn vádol™, hogy t*r év ju-riu» ti7-én éjjel Csáicar Ir\'rárii»» rtf-vetaezve, l#(.;ói!o előbb Sxéh-$»abG Jó-zaalet éa Németh Jánost, késöhh p«dí# Ácsai Vincéi vei\'ék l® é» a ná uk lévő pénzt elrabolták. ÜQzósnek érzi-e magát?
— Bűnös vagyok, — felelte a légény zordonan.
— Császár is aagitett a i*»mkában ?
Ó- i
lefogta a kezQke\', én irög verjen» Cin, a\'. ig tl nem lódultak.
— Mennyi pénz volt a levert embe-raknél ?
— ^éllnél husz.Dengö, Ácsainál meg két forint ótveo. A harmadiknál agy vasal ae találtunk.
Caáazár latrán nem vallott ugy, mint
a társa. 0 mindent tagadott, da Látár
Pál tunu, aki látta as esetei, kemény« lec.Uol\'a a hígénvt.
Az ögyties rabláasal és stilyoa taali-sértéssel vadulta óket és ilyen értelemben lelie lel a kérdést ax ezkOdiekher.
A vádbei-zédek után aa eakúdtek mindkét bQncsaiekniénybao búnóanek mondták ki vádloltakst s igazmendasuk alapján a biróség Oánazki Györgyöt bét évi Császár htvánt öt évi fegyházra ítélte,
A védók es Vádlottak a eulyos Léiét ellen saminiaégi panaszszal éllek.
Elitéit rablógyilkosoké
— Sajót tudósítónktól. —
Szagod, okt. 2.
Köt vagyonos családból azármazó legény állott ma a szegedi esküdtbíróság eiött. Bánszki György 22 éves borgosi mészáros legény ax ogyik vádlott, szár Islváu ugvancaAi. hc v.ii illetőségei 21 aaxUndós laaéuy a t ^
Agycnveit tolvaj. -
— Saját tudóailónktóL —
Halálos kimenetelű vé engzés történt — mint nekünk irják — vasárnap éjjel a SxeK\'ucs és Sáto^alja-L\'jhely közötti vonalszakaszon, körülbelül 60—70 galíciai téglavető luiitikás utazott KÖHjayarói. bogy viátérjenek hazájukba Galiba. Ezek a «-regéry • raunkósok, ukik tevasztól kezdve mostanáig dolgoznak a rákosl téglagyárakkan, magukkal vitték az egész évi keresményüket.
A munkások np.gyrésze már a felszálláskor Utas volt, do azért még a vonatra is vittek pálinkát, amit el is fogyasz ottak. Az italtól elbódított emberek útközben elaludtak. Ezt az alkalmat egy Szavniczki Leo uc/d munkás, aki teliesen józai volt, arra lmsz.iáila Jel, hogy tártai . meglopja.: , . j ......
Szavniczki flgyexen kivágta az alvó emberek zscboít és ily módou Poleszka Mihály tói 260 K, Vrotocki VladlsalAvtól 290 K, Szmirdák Rru-notól 94 K és Kcsteczki Jánoatól 110 korouát lopott eL
Polyeszka Mihály fölébredt és elő-ször is pénzéhez nyúlt • rémülve vette észre, hogy pénze hiányzik.
Lármát csapott, mire a többiek is felébredtek, a károsult emberek rögtön sotraa kutatták a munkásokat.
Sznvniczkit is kikutatták, miközben a batyujában az egyik károsult pévztAtkáját megtalálták. Erre aztán vulamjnnyi<n a tolvajra rohantak; ki késsel szuhalta, ki bottal verte, úgyannyira, hogy mikor a vonat Per-bonyík állomás közelébe ért, a tolvaj eszméletlenül bevert a kocái padlóján.
Az állomásfőnök intézkedésére a
csendőrök )r»/állitották a vonatról 4 gyilkosoka\' s a halottat is bevitték a hullaházba. Az agyonvert ember ruhájában megtalálták az összes ellopott pénzeket.
Uj Monle-Ckristo.
A Földközi tengerban van egy stj$ct Bixenálól nyolcvan kilométernyire a neve Galila.
Régen elhagyott és elfelejtett sziget, smeiy leié azonban ujabban ráirányult a figyelem.
Ezen a asigetao a Robiosonok egéss kolouiája él a mindannyian egy Darco nevű olasznak a leszármazottai, akinek szerencsétlen késs:urá* mistt menekülnie kellett Olaszonságból még ISOO-baa. JóCkillaga egy barűngba vezet «, amely-. on egéaa kincsre való mindenféle régi pénzeket talált. Alighanam barbár kaló-sok rejtették oda még A\'gir meghódítása •:ol. A kmcahalmasábol ki választót u aztán azokat, a melyek a legjobbaknak te\'.-mitek naal — spanyol aranyak vol\'.ak — elment Nápobba, bogy beváltsa őket, nz:án asetoay után oéz«4t, zD«ghái«so-dott, bevásárolt mlndenlole sseresámo-kat és élelmiaiereket, fóldmiveléabe fo-
f[ott, berendeaie a szigetet. A dolog ja-enleg ugy áll, hogy a tuunii íókor-lu^syaó «IkOluU néhány emberét a au-gerH. Da Oarco, jói érid magát a szigeten, nem akarja elisu:ertd a fienota fba-b a «óságot s kűtynöAcn nem ismeri el a légió egy ó:ms0erte*k a hatalmát, akit a fökoimányzó rákOldő.t Klmani Rómába, még padlp jaJanlákeny óeateggel. bogy az olaas koimáüy pirtfogáeát H-járja magának. Més a pápát is bel* akarja vonni aa ügyébe.
>
ki Eízsibet-bW Umyskének szi^ozása.
A U«4vA*>* «/abályi *áaa éfl jövő kt\'p \'nek kialakulási terre ax Erzsébet-híd eikesxttltév«! ngyazőlván teljes lerne, ha megoldbattoMaok Mtftrt
bonyolultságával ott ucw törpe«. kM\'.o közvetlen a lúd feljárójánál a bc\'.váiosi tomplom, a ^«uhua ii piarista rendház. A hkl északi ré-!^g:ó.■.e,. völgyóbeu azonban ott fck-sseuok ax épülettömbök s nemcsak m „Eskü-ut" egyenes vonnlát vág-ják el, do a Belváros fejlődésének útját Állják. Sajnos, tniodezidcig egy lépéssel sem haladt előre a kérdés megoldása. Egész halmaz részletes terv fekszik ugyan Heuííel köxépi-tési igazgató elótL de bogy melyiket r zeresse: aszal éppen ugy nin tisztában, mint Pókainé asszony s Gyulai költeményében. Ott az egyik tenr és ajánlat, amelyik az egesz jl\'báulát felemelni és eltolni kaució letétele mellett vállalkozik. Az ereloU terv a piarisiákat a Papnö-vc!do-atca és Uiaisó-utca közti Zichy-tolekre helyezvén, noha a piaristák maguk ott steretném»* maradni, a hol most vannak. Ezzel kapcsolatosan pedig a belvárosi plébániát a lipótvárosi bazilikához csatolnák s a kél városnak igy együttes plébániája lenne, ami ellen valószínűiéi a bei városi ksiholikuiok Ultakozoá nak. A megoldási módot illetőleg \'♦eak annzi vau eddig, tisztába hozva, hogy előbb a piaristákkal kuli rvinlbu joutii. A kárpótlás Összegének kü-lölibőzőségében ezután ez a jó szándék nu*g is (eaeklott. Holott amint említettük, a búváros reodbejövetelé-nrk immár c* ;k ez képezi akadályát A a a néhány rógi hAx és Qies telek amely a főbb utvonalakon diszteleu-kedik. rövid idő alatt nsgátél is fölépül. Erről magának a Belváros-nak a hidak révén íellüktetett élete gondoskodik s azt hiasstlk esak ígea kevés differenciát fog okozni as: ▼ujjon ez uj építkezések részére megkereshető lesx-s a hanniee esztendős adómentesség kedvezménye, avagy csak a tizenöt esztendős. Ismeretes ugyanis a korniányuak ez irányban hangoxUtott nézőt«, bogy ns építkezési kedvezményeket sokkal iukább hajlandó a külső terüle-itekte m«gadni, uúut a belső öveidre.
! Éppen az előbbiekben elősorolt okok miatt érdek!¿iésOnknek a budai rész fcjlódése felé kell fordulnia, amely még nemcsak váréi szépészeti szempontból hagy hátra sok kivAnnl valót, hanem szociális ós közgazdasági okokból is aegitségre szorul.
Mindjárt ott van a budai hídfeljáró déli részén a Rudas-fürdő éktelen tűzfalas magában állósága, a melyre már kész is a főváros terve. A tíudas-fürdét nKyauls átépiúk részben, hogy a tértiét célaeerflbbeu legyen kihasssAJva, részben pedig a legaüfgósebb *z\'i*zeti ok miatt is. Erre vcqatkwi\'tag a főváros rövidesen kjirja u yáípfcatot, még pedig réazlet« teívfkr^.
Követkenüc \\ azután a hídfeljáró északi résvénél a Döbrentel-téren
eminens érdek mindenképpen- * md
uxyszéifán S főváros pébe hciyffi % kőrvtn*, !W:,<lbt neki és a leintő logslkálutf^bh »o-rfllfi olegó éj cgéswége« laxások
építésére. A kö7munka\'anAes kisajA-liUbi tervei készen vannak, uuba azok metfVéJófilitft WW nvbfcwég-
gei jár »k. A ulkók legtU>b iio-\'ven tyJtfyrí ftliiéW területek. baaem ftu \' [$: alagok és csíkok, amelyek\'. 1 ukvs^óIvAu alig lehet mit csinálj. Amellett ax útvonal lenm»*riU?»fü levesénél 4 s* uj Md első wzméjé\'ől fogva régóta a tob\'kspekulaciók körébe tartozik. Kisajátítandó telek mintegy 35 van »/, AMda-koiuton és környéké».
Maga a köztnunkAk tanácsa még a bid fpiléáe előtt íoiirt a kormányhoz S ax érdekelt lakotság részéről is mozgalom isdejt mag az iránt, hogy a* állam az Attíla-körnton öt even balilli uj építkezéseire harminc eastemlei adómentességet adjon, ugy mint annak idején a balparti nagy körútra.
Akkor a minisztérium egt felelte a mozgalomra s magára a felterjesztésre, hoyv « időszenot nem látja szükségesnek a kedvezmény megadásét
Nos, bát es ax akkor talál mén
hiányzó időszerűség mo#t ax Kr*s£-bet-hid megnyíltával emineuter be-következőit
Azt hisszük, hogy a mozgalomnak, amint sx alkoimAny- és politikai vélság elsimul, eredménye kell, bogy legyen,
S nem sok idő és nem sok fantázia kell hox&á, esak egy kis,akarat, k i ulpatti Hol városból a jobboarti M«ivárosba (nehesallnk — ax Erzsébet-biden át.

levő piac elhelyezése, helyesebben; vásárcsarnokba való helyezése. E/. sem késhet soká.
E két kisebb kérdés nem vonat-icezlk magára a fejlődésre, hanem Jtt következik azután az Attila-körut és ív.ellék-útjainak —- az úgynevezett Urdög-árok felé igyekvő vClgyuck — kiépítési kérdése. Ez
Alkalmazottak nyereség-. részesedése.
Némotonuágban felvetették azt r kérdést, hogy nem lenaa-s célszerű a nyereségben való résaesitésnek a gyáriparban jól bevált rendszerét, megfelelően módosítva, a kereskedelemben is alkalmazni, Az eszme barátai helyesen hivatkozunk arra, hogy minden üzlet prosperitása u alkalmazottak szorgalmától, buzgalmától, hűségétől nagymértékben függ. A tossznl díjazott alkalmazott kedvetlen. közönyös és igen kevés igyekezetet fejt ki a vevők bizalmának megnyerésy terén, sót vannak a rosszul való díjazás okából fanyar lelkületűvé vált, a fénök iránt ellenséges iuduiaiUl viseltető alkalmazottak. akik egyoansen olriaeztiák a vásárlókat, vagy más módos okosnak kárt. $ót « U«légitó*«J**<Ul. mazotl segédek közt iz asm «*y találkozik, aki nem (ejt ki kalió buzgalmat az eláfusitás tarén, mert akként gondolkozik, hogy a nagyobb forgalomból *zármaaó nagyobb h*-•son eléréséből neki semruí slónye nincs, minek arfitetné meg tehát tfttigát bolott kialkudott fizetése kiiebb haszon elérése esotében is
VijAv. \'
1 i . * • • \' \' " \' .
mianben másként gongolkomék
ax na alkalmazott, aki réaaszttl az elért haszonban. Ls esetben köute és fóOOka kést érdokegység kelőt-kezik; a hazsoa emaJkodésének arányában uövakszik n segéd Javadab mazákit mivel pedig iugyoijb
haszon Qsek a forgalom feilesztéso utján érh*t* el, a nyérogégVeu ré-sxesfUŐ alkalmazottak teljes erejftk, ö gyessé gflk, rá beszóló képefségük kifejtésével igyekexuénok s vásári«)-kut a vételre rábeszélni, azokat
Sonto*au, előzékeuyou kíszoigáiui. [ás tekintetben is bivébbek volná-u^k az ilyeu slkalmwv^\'ik a fónM iránt, jobban óvakodnának a kártételtől és iukább rázkódnának állásukhoz, anndv nokik a t!."ztes-ségeö díjazáson kivüi mellékjövcdel-niut is nyújt Mert azt küUiiöseö ki kell ameluünk, bogy a nyereségben való réuzesitést nem szabad a rendes díjazás rová>»U* :ikkónl alkalmazni, bogy a nyereségben részes segéd már moet kisebb lefizetést knp, mint amennyit hasonló sogéderő más üzletben élvez. Ez esetben az alkalmazott a nyereség-beu való réswsitést nem kUlönös jutalomnak, bánom önző érdekből fakadó kényszereszköznek tekintené s még iukább elkedvetlenednék.
A nyereségben való részesitétt tehát az nlkalmaxottak buzgalma és munkakedve fokozásának jó eszközéül tekinthetjük, csak az a kérdés, hogy ez a rendszer mikéül vitessék át a kereskedelembe. Az évi mérlegen kimutatott tiszta uyereségbon való részesítést kivált a detail-üs-letekben nem tartjuk alkalmasnak; erre a segédnek sokáig kell várni s végre íq 04 év tiszta uywesftg nagyon elasztikus valami, amelyet s nyilvános számadás téloléro uem kötelezett cég tetszése szerint állani tjiat meg. Legföljebb nagykereskedésekben lobét a nyoienégben való lészesjtésuok ezt a módját alkalmazni, rnivol ott t»z elért uyercség rövidebb időközökben alig állapítható meg.
Ellenb«n a detail-üzletekben az úgynevezett forgalmi jutalék behozatala Által lebot a nyereségben való részesítést kellő sikerrel alkalmazni- Ez abban áll, hogj az üzlettulajdonos fiz százalékban — fél, kéthaimad, egy százalékban ~ állapítja meg azt az elárusitási jutaléket, amelyet minden hó végén m»u-deu egyes segédnek készpénzben tízet ki oz álUla történt elárusitá-sok utján befolyt összeg arányábsu. Ezenkívül még egy kíUöu, szintén fix összegben megszabott jutalom lüzeudő ki tuon segéd részér«, aki a hó folyamán a legnagyobb loigpl* mai érte «1. Nagyoo uujészetoi., hogy a szorgalom és ügyéig ilyetén módon való megjutalmazása kiragadja a segédet kösöuyösségébdl, mig másfelől nem vágyik azt a helyet máíssl felcserélni, amely lassankint mindjobban javadalmazott* válik. Németországba!, különösen Hambureban már több fizlettulsjdo-nos meghonosította s jutalmazás ezt a reudszerét s az illetők azt mondják, hogy ternót csináltik ve]e.
tojiüyu laánygyiUcosság.
— Egy tiaaahéiévaa laány títekzatos drámája. —
8t«f*A, okt 8. I.^nregéoyckbao fordul alö olyan gyükos merénylet, ameivaak ma agy 17 évaa lsányka, Toman Taré* watt áldozatai.
VértócsAban eltarolva találták ma raggal szálainak csöngőiéi tanyáján. Fej« táljáén ketlé v«it vágva) a koponya mély müáaából már alig aaivárgott a vér. Fakata kaja a várimi ásou &t m-hája, minden« oaopa vér volt. Csak c*-
vvsi mo«zs\'«kk»l leh«t»ti kcam^ •>ogy hu még banoo «gv s*iki-;#ji ^ F\'.\'fpaltséhet Btocban nincs t%. ndey. Lelké mái slnalM; csvpm Ml»nJ \'«ni éle« mamdt i»é( kálódé ös mira eiak a aoruk a nyouidAból »«rdlaak, a ssép Uá»y wáv hakd.
Hogy lenéai. m («rtémiy Iddig ast dm lehatatl kidenteid. ggy laáajUm, akis
halálhoz éjszakán «gysdftl v«H ss
dotáltál u Tomán-féle tanyán, a ránft. lattól jfélőrOitan windöone ennyit tudott mondást j Igatóság ambaraiaek:
— »Agy itayacség Utt agysamo, w-
uUn aikuiÁs, suhanás. Aa hittem, a vilUm csapot 1«. Én btmeoaköllem a ssobába ... Csak roggal mertem elöjöoai és akkor megUttAm Taiéa a iöWöa fa-kfldai, igy ahogy in, . ,
Tsisap, a váras titok á^fján a
ieáay aaftlai nara voltak a tanyán. Hm*-talaa rimánkodó« anyjának, hagy M hagyják egyedül. axOlel mégis b^jut-Uk iisoiakre, ahol MUwibiiaOta U-guk akadt
Tornái; Térés, ho«r mágia veUttiká.
pen anyhiis« as agyedfüiáá fáUlsiét, iu lűvU a s««v*Msédoe uuyárél baféiaéjét, aki asonh^v bár agyéhkM naui voll ijedős tenAássatfl, most aa egysi* vo
nakodott álmmoj a.Tomáöák twr*|Ara. Nogy kérés;» mégi4 svgsdeU, de uUi »1$ óra falé hat* akart minnj.
Tornán Terás balekapaasUdott. Ms«a eagsdts,
— Csak moat u* hagyj Ilikém ; én nsm tudom, mitéJ, ds boiza«-
félek, Jaj Ulfn^eii a>< \'» \'«M velőm?
A kél leány egy«tt ressk«t»<l bál $i ismer(ttletilöl való rettogáol>«q. Alig ffó!-tab egy s:ót; csak ax egymés tfeik\'U kezét lógták, Igy mult »1 ájfál. Í|mteg) kél óra f«ié sápailia^ ugryi| /«4 Toiaá* Taré* :
m Jésusom« A pitvaMjtöt sl;slcji«> tem bexánii.
Kísietait a pltysrha-
Wkor s pitvarban UírtaLm féoyessé, táiu*dt Valós4ÍnClag a msráuylé láiupé-ja viliaahatoti fai. Tornán Tsrés ajk»i< veiötráaó sikoltás krgyU «1 ás vágigku-hsat a fóldón.
A pitvarban ismét sötét f*t:, Kmt » kutj^i. lonuouak é« küJOwatfa, slhali sej hallatasutt mélytál nem Mtsfsti ki-találai, léháttm távúikra valaki, vag) gyalogoaan futva.
A szobában maradi leány a lags^vr-ayébb rémnieitól woccauul w«u ludvtt Kinyílni a pitvarba veieió ajtyt oeui m*U. Halálos ra<Ugé« köst halion« a pitvarbél Tornán Taré* alható bergéMi
Csak amikor már virradt, bírta visasa-nyeml akaratát ás aa iraoojattól ötre felrántotta az ajrót, bog) majd hsastul-
A kfiasöbön azonban vbwsláwterodxt a réme« lálváoytót A kövwke^ pillanatban, mint akit a*«v «U«&aág üid&s, sikoltosva rohant haaa a ax^sazádos tanyái« éa anélktü, hogy egy «sót birt volna kimondani, aléhan rogfvét öassa
Fellocsolták éa - rémölettől »lo^kM hangon, szederje« aj»*kal inoodta «1, folyton jajgatva, rikoltásra, amü látott.
A tanyák n*p« pif p«rc alaU ki logos n, ki lóháton oü tanneit a ... . dia asinh«|yés.
, Aa «Nwnöl árU«ÍMték a Masedi rend-Or-éget és as flgyáMsógat. teaíyuek n-
»»él öl AJagay Lsioa vmgálóUrO V«h4 a füaúgyi nyommUUt.

BUDAPESTI HTCEK.
— Eldőlt pá réaat, A Magyar Iparw BOvéezftl ténwlal | maga köf\'beo^la
kiv*"»é alapiiojArsii el» v» ornukAntfK\', Trufort Ágostonnak emté.
pályázatot hirdetett a Tr«!crt-emló-lér^njro. A pélyAjat « hó n járt le a b#értofl( *tr» »nindlfníw» nyplo pé-lyamfl.
A Társulat Állandó biréló bizotisépa (jvO.gy f<|rfndih*z| Hgnak elnöklése mellet] ina d^ntöüf a r>Alvá».«t forró-. olvk>\'pt>+"> k*«»irv a> •t\'A 100 knr«,-aá. dijat U«éi milsénak. a ;ilKl
Wuuií djiM j.edig (Kr*tt Pa-
10« (jlai\'etli.niwájiwnk úJui adj,
RttiMI m M kmp*vM v^\'*
jutalmára»™ tii4*bv a bizotlséy ity.fc
V routpttek é* #i)U»o| Atflfif>«k
torrjtái\', ^ pitikéit foUrori.Asn Írtál\'«!!
ÍC^vMJ |i*lM"t a flUHlll. A
lutivek október Itt- j ru t nsnfcnp ijien* (rodáj^iuiK, lÜi\'/W M 97.1
MiUvui ki..ii,yp«alt iH<Jv{j|cyv|pfr ?u« Ukdt »\'IliíoMlk ft inoatanl kii| virjíal/itAt^n. A? cpilík «x a ktil, jnely a váriemplwn szentélyfalrilioz WmrtH/k< <iui éa .Stróbl Alajos üz<»Ii-
rfczunár tenei szpript kúráit, A
njopumfnmis ktit axoMsíMl rúpze ^írtt > A*t éppé» «bi.au a pillanu?pap t»rftkMí ujfg, amint pír priKMi^titiH-bói kijpvtí, fonásra bukkan, »mt!v r>/«llett nt*gp||)MtjA 9zép Ilonkái. A türtrtnpti otplölmü mahíilnep kr*z t* leleplMáw fl* Mrtyar legközelebbi ftt-idÓJ^so alkalmával mfgy végbe,
— A muukaköavatltdaél. A btld»-pesti (lyfln) piyiii>akAf)kliiö intézetnél í. fcé Mi kiniutatts\'itferint fi 126 mnnk*» keres foglalkozás:,\' kik közt majdnem mindo iparág képvisel»a vau; hiányaik azonban és munkát kaphat beiybon : 8 aafles, fi csípés*, 1 azitakötö. 3 nyerges; tidóken : 200 asítaloc, 80 bognár, V) ládár, 6 kocsifényező nyerges, ő íeesz-tergályos, 0 kosárfooó. 2 gópharispya-fcőlő, 8 takács, 8 kötélgyártó, 1 psszo mlnykószitő, 1 gyrabkötő, 1 kóses, ttikrásx, I nóipt kalác«oe 8 fiatal mol nár, 8 órás, 84) azij.(\\ártó, 4 kelekotö, ti fcörfndft*, 1 »zflcí, 25 cipész, 10 Cili madin, 6 szabó. Keresnek továbbá: ha risnyakötönflt, feíjérnemfl bimzőnflket köoyvkötöiiökat, nyomdai berskönftket Wiári.oaiQ varrónőket, valalónökel, í^r 11-ti Hói azabó«4ghoa varrónőket Vidékre cipötözőnót és (chómeptO vaaal^nöVet Ioaaliuknt {el vesenek: asztalos, ebádu-gaa, cioésr, (ónvatfl, /atezH-rgAlyüa, kárpitos, könyvkötiJ, lekatoa, má#i.áio>i. ben-tea. férfi- éa nöi szabó mosterck, keres-k?dök, nyomdák 6« Tanuló-loAiiyokat pedig Mveszoek : könyvkótök paszomány káe<iiók éa varródák, Jelent-kwni kell az intőiben V1JI, Józeeí-körat 86. az. alatc
-A« olótUUl. A P. Volkablatt Írja RftdikálwaN tn\'ea(«k ri ma egy becsli-ttagyi afféH. Bruat Adolf a mészáros
partoatfllel alelnöki, as jparttvIOlot ülé-aáu üó«tó r^inaJ em;»*M*ow ui|i ácliu bert üandor íóvároai bizoltsági uif meg kieU (\'r. Krausz Sindor flgyvódet &« Mérei Lajos .«rerkerrtót, hoKy P/usttól mej<\\«rasatot kétjsuek. A inípvaiízat tt?ni.*o nem Jfb«tatt kieiépitö. Bt un •Koap délután ö Aríior * Nádor !.á*é-hátban ült Hiintnler József és Scbiofc-dave Usrlö mészárosokkal. Vmíitianul aafO^-\'t Scbibar Sándor ó# a másik ka-. uJ*száros Qdrüzlw után f azavak kai fordiúl fku^mO* : ÍVbál víjjco ragai-»naz Mutln ifi* Bwl mi»K<Jygott; öciinbart pedig kuiy«korbác^caai töU>-
azör esspoif #rti*tm. A kavéházbanl n»gj tej éa itpitiottaág kai«ikez«:t Öcliu-uert gyrirtan rhAvorott. iz O^\'icu a jf.-Ubíröságnál a J-aliía Aaa.
— alteníí-ötc. Ma nyolc*
tltönt wnbüiről érkezett jeieíllád a «nd-Öreégfc?/.. K«k : Wimmer Lajoa tanuló,
Molnár látván taotjló, Háoz János aa* nósz, Ruhán Katalin vnrrónö, Szabó Róza tanuló, Slefán Sándor aterelő, n*jinak Raatft aszuloe 6» M««kaf Brnö
tan\'dA. >
— Simli MxrJska éa «» »rnagyné
Isuerös a lőtténél, hogy a múlt év már-cerusában Simli Nsriska aki akkor odg i^idapeiten lakott, usjtyon megk\'dvolte
a 17 «4ves báró Staudach Állomtól és beköliözöt) vei* n Mignon-Sztllodaaa. A bárócaka anyja éa öregauyja napokig mim tndiák, hogy hova \'etl n fiu. Vépre a rfudórség aepólyível ráialáltak a azáb lod:U»ait — itt oteuanya, ski e^v «.z-><i{V óiosjtkiid, i>i>-.(ipo)tlatoit a< a|ión. Slmii .Maiissa azitíiitan nem presxtatte »*\'\' btf. azon ^i(|(\'k<ílá*7al. bo«v ö most in<?t:\'U»éhAn vai^. A / őrnnyyné •rr<> • j*<iz »llonyp.oii nr. k^Alt«|tt« \' e neki: „|i.t nem reítelli ma^At Ab •< n^ku olöti. uuv nincs ckn ej<y Oirg-ni»«."»tv elölt az4^\\\'oltktl?hif>,| & (i-iishnii. A renilftrftk «kkur bciftr\'ék at
|t«M » s lii» bárói visiznndt.ik n-<B>i \'"tv. I\'.IÍ\'IM»!» őiitnvvné «id^v«ita Sbnii Mf»\'t>»!$»|iHk. n<*to
I»«»gy u»tikrt;él •tcsÜbltiiKa. >i
MíU eieri iter.söiflvAriésAii peiolli* • t> « bírónői ^ i\'. OtíyAi a budapeMt Inlic •.eió-jánUl.iróa»if szeptember IMVán *áM ajtók mellett tárgyait,t s a Ipltwl!•!» "\'in-tok alupjáij — s/, rtrnajíynút lelincrdílif,
— Próbáljon eyifaier pzeren* oiát Ltlkico Vilmoa bantshóxá linn Cudnpuat, V., FUrdd utorn
II I i «fja«is oactályaoi bjupy 19 IT, fél á • K, n« gyed Ú3K, nyoloud ti 16ű 4.
— r«l tyáaxrnUJU. Gyésaasatak «•(• kalmárul ajánl uk Horváth ös hmId»z nöi gyéaztuba kestitA vállalatát liudapest, V.. Váci-utra 2fJ, Zsil.i\\rus-utr»a-«srok, liol 3yá»zru|iák 4 t.ra alatt ké.»znlnek. vidéki megremltil^sr^l sürRÍinyile»; beküldendő a in»llhó«eR és aljhosnza.
Batiaaé 4« wásxonhlmxének «yArj ár,ni í-iiiUer í-s fc\'ritr. „a Voraribergi biin*és ¡tyári förakláráhaii K^cnclpk-teru 4. üatOk
— Kévé- éa tnj-beklUárlrtwa legjpb ben aiánlbatjuk flalogh Uaaló kávé kiviteli Ősidét, lintlaptüt. VII., Hotien-biHer-utea 12. hol mindenféle fajú kávák uye/aen, vagv pörkölve a legjobb tflinőtégh«» ty leiüolceóbi» árak ntoMett beszerezhetők. T. vidéki rondelflk am próba-doboz rendelóssol «iról meggyó zódbetnek és biztosak vagyunk benne, liopv mindttiikor a cégnél fogják ebbeli 8Ktikséi<lelúk«i beszerezni.
t- Ktfapontt aaAuyagUlep Buda pe.s(, IV., Mu£«uu-koiut ÜW- lapunk m» számában közölt hirdetésit olvatóink azi ves figyelmébe aj^uljuk.
e
HÍREK mindenfelől
— Kaaarónua rabok kttlÜB fog-hála. A srfgedi Csillagbörtönben eddig valóságos gyfljleménye volt a nazarönti» mariiroknok. Tjabb időben általában igei hódit az alföldön ez a töri vaüás, mely* uok tagjai túlzott jámborságtikbci semmiféto erővel pzembon sem akai nak fegyvert lógni a ktzftkbc. Szegeden nemcsak a CsiHagóöriön^en, isoem a katonai fogházakban ii számo? ilyen szerencséden ember sínylődött. Természetes, bogy az igazi gonosztevők és a vallási fanatizmus rabjai semmiképen feni alkotbaitak egy társaságot. Sőt a képz-l-J^iő egnagyobb ellentét keletkezeti közötíok. ízt a visszás állapotot meg«zflnU:endfl. az igazKágúgyminiszler — umu értesű-\'flnk. hOlón naaai«nus-fogháaat Állíttatott twl a fövároabsn. Szegedi börtönökbe azután aeuautikéj-poa aem kerfll majd fegyvert fogó tnarur.
betörtek a .Montmarte-ra v!vö aodroay-va sut AllumAaaiba, As Ojlell látogatók mindig hasztalanul fáradtak. Mmmi\' ac talállak ; de a vasul l;nrgetóaAga, ugy M.stik megelégelte a jnulataa^wi, mort mi^t minden állMPáai é;>niet kaprára fr*t 4 oyomia\'oit U/yelmaztoWat a ki. sí-tolla: A betörő urak figyelmébeI Krtn-sitink as urakat, hogy az állomáei épülőiben éjszakára sem pénst, e«m pénzt érő dolgot neiu hagyunk. Knnéltogva az ajtók fölleszitése meddő és haatontalan fáradság. Méltóztassanak est ndvoa tudomásul venni és magukat as eredmény nólkQl vaió munkától mogkimélni. A* jgargatöség.- • - • — .....
t Ft nmet kávé*, tea- és angol
rum árubás lludapes\'., Kossuth Lajos-uiea 17. fzáliii 4*1< kgr. Mooca, Cubaétr ArsnvjAva weverók-kávét 8 Irt 90 Mrt bírmentve és elvámolva. i
Blatf Bndat Kivémaarazln Ar-tóczkv J mos Uudapesi, II., Zsigmond-ii\'oh 7. keid kiló I. cuba kávét 0 lotjul 75 krért eivátnniva és bérmentve.
-— C\'srbány Antat uri- éa női divat,
köiöiI\', «»ihikii* c> rövidáruk raktárai IJudnpoat, IV., Koronaherceg-ulca fi. as, Ki.skflsiet \\ Kálvin-tér 5. szám, a Kálvin-ipmplom á\'tt!lcp4|iou. Női-, férfi- és gyer-\'iK-rtliansnya ieg«ü«ö gyártmány. Választék nyakkendő^, bflr- ós tricutkoztyflk, allar és kéiétoi zsebkendő éa lüző, fá-tyuiuk, kúiények és csipkeiügiiönyoküeu, Intézeti g^eimokkeiengyék legolcsóbb be-izer/.ési fonása.
Hí.hidunk. .Magyntop\'zág minden óién igyckwik a küllőid Invázióját meg. ikadáiyoziii. UlstiAztikailag ki van mutatva, hogv MagvaioiMKág l.COíO.OüO küiouét kflld költőidre. Hemetey Dezső mrkevii gyógyszeréss állal forgalomba hozott .Korona* szeaz, mely cauz és Kö»/venyliánia\'mnlínál valamint gyonioi mell ós b\'ÜfájAeokoál szintén csodásan hni, nélkülö/betóvó teszi minden kfll-löldt basoittvimü azért. Annál ia inkánb m\'i\'irdemli a Magyarok támogatásét, tiuii ftvegjj t«ik 1 koronáb kerül, iilida) taton kopbató Török Jóaa
A vidéki közönség figyelmét felhívjuk
SCScin Jakab H.
Budapest, IV., Károly-körut 16.
butortermrirc és saját műhelyeiben készüli
bulorkiállhsára.
■ ■;■■" Olonó ¿i*ak I
tt*r)Uh os4g«Ak»t mkm hA•«»!<> os^fg^lftM««
— yalmaatatóa a betöröknak.
Ac inát ó .dn/us, bog) udvariasság dolgában a zranciát soha se fp^ja ]pfő:ni semmiféle náció. PAnaban az utóbbi időben egymásután báromizbeo ia megtörtént, bogy ismeretlen dzsenllmenek
Ablakok
Níluson Mératbaa a.50
(irint. Ul én bsnytlok. áiylik ft írt. IhtiU tv,, ut Ujsol rixkilluorf\' * I
r ff. Crc. ÍJ litu*J!6x
l\'kún (1lv««mlrS tl>0 hl ll^ir.in* »Jlí\'k W-lt ,»»l 13 ¡ti. S\'iMt*díayóí
>tim Sí fit. V.SX4I imouu bolti é* |)llic>« kjtvk a l/t. UTvdfUlL 1
Uff.flnlir c!(<A«i kapli«I4 («•!■">,\'«, CfSpy* t\' Új-e«», kciiicúui Upok.
in.
Temesváry Géza
lludnjtcbi V., Vi«cWrád.-uto*a 27.
Uyó).k«rut kAaaléban.
Arjagyr«*lfüt kívánatra késrséggol kflldok
REGÉNY.
Borzalmas éjszakftk,
Atdplgosta: {. Ht
A fölmdnagy aem femrti^ de 8xom«i lgftit mondottgíj újra júUaott és énekeit.
Azután, hogy ezt a dalt l? befejezte, ujjait még néhányiier Téglg-ho*t» a gitár hurj&to, wnjd feihft^yré az »ndalgáMal, igy wdUt
.Un qu.u io d\'^ropotreltniamgrl-
— Uraim — mondotta kodvetio* nUl pü ezredes, ki észrevétlenül lépett a csoporthox —• a társnaAgban mAr ésrrevetek tAvohtmi\'^iláaukat t
— MenjUnk teh^t a tAwasAgb«)*/1
mondotta Gina rgy-
«y.erre durvAiiuk, ellousgeqywi^k, keménynek han«aot*. ,
MegJOrgOlto sunbtit, miethanagy Almosságot akarna lekllzdepi, Hwoy-scblnnnk Átadta a «ItArt éa kflaOm* büsen, in»ndoiinapia^ dolgokr\'il s/ólvo, az ezredes uMnláu a tArsa-Rrtghnz ment, mely mir a vendtlff-löben tartózkodott, melyben a hül-gyek szamára szobát nyitottak, bogV a vacsorára és az utána kövptkcíO táuumilntságra ruhájukat repdiu szedhessék.
• ♦
A vacsoránál a vendégek ás a* ozred hölgyei toljos számban jelentek raeg.
Uinori Giua az estélyre teljéin átöltözködött, efrvszerü fehér m* bácska volt rajta, fejét pedi£ ko-axt-ru diszitetto.
A koszorúban egymás mellé voltak helyozvo a tavasz öasies hírnökei.
A comtesse-ek, lik nem gondoK tak arra, hogy ilyen dis/.t alkalmazzanak, fantasztikusnak taláJUÜc a fejdíszt és pó/olásnak feltevését, de liAt ez izlés dolga volt.
Kolyf. köv.
4 111 ii W "T" i r ia ira t n ni — | ja
BAYER-féle =s
Magyarturístatapasz
tynkaaara, börkérag éa bírkemónyortés «-"on a
legjobb és legbiztosabb ezer.
t cr.íoU tok«rc. BO OiUr. I ksioua b«kftldi»« «^a Mmutv».
bUlot h»U»u Hír nuUrbnnit,
géMofó é» Ui<.,iob!.il oatorhna r|l»o, | p». r».ik ) kor. 40 miét. a korona koiet^ise
útin bóioiMlv« VSI.ll t, «»vfdüll L^jiií!
Vöröskereszt gyógyszertár
Byiíípyl, VI, ker„ Missj-ul 84. ma. HWSfföíK,. I Bámulaio»TI
CQQ darab diaatArgy CQO \' UvlO ccak I frt 70 hr. J^« j
t rr<«rSr3»a »r«n7^«.u 14 óul )»iö prsois p««t»«-i »ijii tru nrr éri JóUIIímiI, ffjr kooávalój
iá«c«c4»l| I b«r «Icjf.« VklMI •>t>t ítll^ruo; 1 ««Udi u<ut srutá t<u*rauvi»>e.: ** ta ktM-
kt< cl
STJU urak- v«xr \'

41
"I
G| 0


_ ______ _______
• knek; 1 iiiwu, itattak k«t
p«nc^4i; I llav.ni l^rpiDtUias; I vood^S»»!»-
k*iiJjt. késelő- á« S uUil.i, .iwi U
ptUut-(*r<.l; I »!»i"i» rtól b<ocS« daiüí •Aai i takar uu*«i r pr«kük u w-
• ir<ki»»l«t, S Ur{rb4l éli ; 1 J0tr»f»l ptn ; I bMiuo* /*(Tt«k>S«yv, I rtánoU gtp. m*if » l«in<k»irUi M*m«tUok»i «tT «iásodp»«« tislf *lv*(<i: I nvAk.k, ntlr ISO kst.ti sr«0|TMI áll. <I«q ah ík.fcr. tO ton\'o. Ivv.lwM Utrr M M^f m d*/»b kOioi. .1« a JtMlAJlátbu» l«n sskk-tárgy. MM iuN\'if« St i á*«l nyOH. »StV ■ftMlal ahM a pAnit I frt 70 krbtv k.rtt, Sirtt \'!<!<« ul.nvM m*Üct(. r»ri » P-"- tUx|»t b»| keidé*« »ütuiw\'i
TTar^tt-Sxpori F. $m\\seh i
Sr.-.kaH Hr. X.
Kooskiot IrtaArva, mivel tstssó aion->
Ml VlB.IAVéVO tk.
«1*uif «József
Fogtechnikai műterme ^^
eddig VI)., K5kk Siiiárd-utcra II. *xám mlali pouiauivat!
0)011 -Rökk Sziárd-utox*• 21. mx, fl, ero. u-xnt
okt. C.
Ruhamosá^ra a legjobb kékitoszer
MindanUtt kapható.
HOCHSINGER TESTVÉREK Badapeítea, Bózsa-otcza 88. uán.

Legjobb alkalom
a Budapestre rándn\'ó L köstnséfaek ssaniélyaeon meffy6zó4ui a jó biráé*-
nek VvendA
REKORD
mlinHnl bánmlatos <•« ¡o
életnagyságú a, oaképalNII. mely*»\' k4 fdtüni*l ke tö »ikerén ér el mér
* kOlí.iMón Iletnagyeiiou naqyltéa 5 kor. ■jkrtnaly roaaz fénykép után la. O I! Arak wieCcu ««ánr*».*» uííkttK! # Fj.:lnary*á|ru Pastell-f*»liU - • <»d\'ti tzineklxnl pirirkerelM 0 korona FJ oln/catrnéi\'. 12 korona
Aquarrlí ...... 12 korona
* triokl aae«Taurial*«ak »Uavttaltal. »taa-
^ vn MTkn I ko»v«ti ra0B».*ela»l Alj »«áwMédik. g^UfTTT" Ijoltd fénykép
f*lvétclrk w ctk-irtllc!-
ütik u l.diuif i> -tt> tidí*
roll, u »<>•»\'• k\' r ii>fk niejfeeVU. fér.7Í«éj\'"i«.*cti (»»¿blybaH. -----^«Ui IM: ——
Wí. Budapest. Rettenbiller-u. 46.
Reiidkvüli
kedvező alkaloml
fan »teren\\\'«éin tisztelt vevöim-tudatni. hofy nriptm\',t. niehot
„Fáth Gyuaa<
•-¿ég alatt (a volt Hng« éa Fáth
féta urlcthelpaéfhon) pffedol folyta-tok. a Icidiratoubb éa legújabb árukkal — legkényesebb igéuvrknck niep-fcWJíM — felszereltem i*a ex okbol • i rtwuei llager éa Fáth czéprel jflolt árukat mélyen lesaállltott aíoto a liwl«1t vevőközönség rendol-keié«ére bocsátom, u. ra.: doth és Ülater lakolaaótényekot, nmpir-é* rt fonu arabéiban ; férfiingeket, gallérokat. kiaalökat, nyakkon-dókét, hilélufcokot. dtvatoa női 6< gyenneHharlanyékat »tb. »tb.
Fáth ttyula
■ Avta- a« ntfM\'im * tph
H«**i »a riU-tclo ú*Ja«Kaa
Budapest V., Bécsi-utoza 10.
■>TI4»kl * laga »r?obk p.n
£ lo»«»|si) aiakátol tatnak
Zong-o ».¿Ví A
kölosönxéxi intézetét
ajánlja .1 le/ \'Mnyolalb Arak nwllett
CSUPORT J.
IV., Koronnhcrezeg-utoxa 9.
Hangolások éa javítások lelkiismeretMoii eszközöltetnek é* a legolcsóblvan szá-mittatoak.

S.i SncM Lajos utódai
HÉJJ és STiASNY
szíjgyártó, n\\ eresek b\'rfludöíök
Budapest Muzeum-körul 10. tz-
M Ifi»«. W-null Lwvt »íl\'iBí»» «a ka-
im-li-. trt\'i -■ \' W^kfl kfc-y.
nyáin noliwM. Hh*"\'^,
lulk«\' M IIUl\' lift >MÍKSJ.
i** fif-n^f-V tftr^i »1 ?.»(«\'k<\'k, <t*
l>l>r»k»t. \'ivk,ii( lupokrt.- iukat, •t«ra*4a> a)4 yu»«í fc/u- »< jM-»xti>l tkarókn.1 vaJa* wurt vLi*iit«< v»<««atik«j >kat •« l«f,
U-li-l.A »« litlkt.Kk NYthT-\'tKk a&tlnaV
Aii&ia*« al4rS4kak a««IkulriUaji, Mlnúciaar-tS ulat^. ••« tpnHrilkkak, *ai,tr ,
\' TELEFON aa 10
SIMÁI és LENGYEL
bátor, éa raha-paaaoutaay. xaizzór, foosk- és orlpk«kei5nloy«aaég-ak tyárl raktára.
Budapest, V., Gizella-tér 3. az,
«-^rwirai\'ak « n. á, t.rhai(f-k\\,«nt*t h »-\'ol, K<VT 4a«aa l«him«lt »atfíia «• p*-»»o>aA«jr-rakUj-unka»
selyemárn-osxtálylyal
K>» \'.»^ k>, Ktle<{*u • ..- ikr)«^» iuW»k»\' mAkk»^ f MW<k\\»l % in^MtkaUM\' >Cat<Vk. ^l•r, !t»í«lUaf<.»alk kn\\ Matfi.\'VítunV
HSl4M«aa tianl^ik nacr ra!»aiHk>i Mljcai
Ulat»kk*t *ll«lm»> iiT»to».ibt» VolmAlnk*«.
MlatAkkai iiítmm ia«lckiaak
SÉRVBEN szenvedőknek
» llWill. n«ly a lejjok1\' ;oju iitokUr<á>
nini"!»
VÉRTESI I.
»»)*« cHílaa. ha •> ni (.VrkMAril, r «HmtaypTnl ?aa *<Ulf, Iasa4a*r<> mafilM. díjlalauul boiat átlapol m1(.
t«l
h\'.Mlf l»l -.
B»idjpe9t, VII, Erzsóbet-könit 3C
!".{ k C \'M ■
Qyör, Kkály-utcza 3.
Ublgjik figyelmébe 1
m J99&999&V&*9*99
Orgona-Crém arozkenS.
«Uk kWiWM nipitó fa b4r-kfrt-\' axwdk lid k^kHaaikb U
OrfoaaOiai, m\' \' saai »alrr lák
ál *it,i<u h> :sk klTaUas k^r»!t ni-|JIA •»;.«. fiv^lCí blílr, usr u atv. mí* pU4*Ara U UtiUalaHÁaira.
Uli>ol(Ua a »ajrallvkat, mitr.tr*. p»r-. »(•«! rarr \'»STá» Ut*l aIAU*. ■ • *a folt.kat, kT.inittjt
rarr fagyát UUO «16
lakai, kl*ucl\\j> a ranc
kat, bO-lAkaiyakat. m«c kataaihb «<ri-oaktwk U b\\)v*. 04a, Itjw arvaaalnt kU-e*£rv4a«
♦0» Oxli: tol kiU» tkbu r«Jlt\\, h«TT a M-to >uii, téfWn faJadTÁJIk át axiti h-Mia Mra acoa Námiiblcw h»UH. hc^j a a>«ptó*. ateiArio r*4T piraaaf»»« a/tt vit aáhUr n.p alatt («i.\'mmi itváltouk. Vili 4 ••u ttiradék, aappal U ka«xcilh«l4. ái» í U(«iya«k ao kr , aaryo*>b ec
UoaaavaJu «pyaa Sá tor.
O-^orvr^ilw C ••Mm faai-, liiia H o«iu kia <tat^» x> kr., a.fT dubua i fit
Ktpbkt«:
Barcsar KáraH Réfijitrlártb»
Urr»a»tt bislM batou UMur&|it NVtil Wűtópt* t>0 kr. i* b itoa haUoi tfuku««. r»»tlA V) kr rí ki i ható.
•á/Any.aaAlloda aaaUait.

Titkos betegségek
Mkak, H»l*r (rlphiü.) U
uuikMlkaíwínTaí WaaU4 *a WU.»;Várta! ma«, u tr*Ai bátt<Mtn.->.
M«a-Mak. valaaiial karai f«rAmi r7»(*
• íf, fab»r foly:», mMikiJck »lí>. ila-?<", irwa ,r»*TlU.(kf» fofUlkoMal
• »>% (.alial •■!>(« kjáalhatú «rUW ITakXlal. tn érf l«r»»íU.\'al U Ic.k. imwíkaa, lufaroas maisaar«« aia^a jtmijja/akl
fC|T»
Dr. GAHAI ANTAL
v. m. és kk. wti^i\'áinti
- ■ aa ontliii Ut% tnttsct* kc
BOBiPÖT, Áadráiiy-ut 24-
Kan4a!i* dMatót* fO-4-í, á< m, j-Hl Viaaklkh UváUJa« nartMkwk aaalT

HaalaiUat . . .
l , . . , I ^ »O\'l« lot ... . 1 .. K«. Ja >lo.»a.) . . I „ Xnka (larf.nMn,t>bt I v öy«urr (fuian») .
t „ »M«.....
I „ Mp\'ca ilrffa« ntlfc) M 1 „ AIÍ.jt JAra . . * I ,. Araur Jkva (lg. Ha. JCSlSa.iaa aUnlju i.aaaota «aa pSrkMt kárálaat I kJ- V-a>»a ytrMMt aAré Irt 1.«)
1 .. flórra | Srk»M.....I.«\'
I , Kii»,.. ..árkait .....1 aw
Kừho* cacrniaQothatói
.1 X».i ".«JM., t». t%». V t —
>4 ,. ki...l»il» ia kar. ti l «>
\'•« ,. V lü-Vaíta . i. kar. i,i
I(< M UAilartá.l »,!\'.( •*>
** .\' i •• v,
I rf:oi.j l lic-c \'<l<
k" rrt -»"sü
nr .> fctlta 1« i ia»f « U
• Idj\'m l*n».\'.tMutu kai-.
Bnlotfli LászlO
k.rí- tea Vlc.taii Lj,.li BuJapaat.
Fíarlrt 41 Iroda
•711., HottaaMllar^afcoxa Ifl. aa4*>.
SiántalaA kitüntetés és eUmerés: 1906. Párh „örtud Príx".
wegmann-rendszgrü malomépitő iroda
Jakab István mérnök
Budapest, II. !kor.p Horvát-utoza 23. * Hengerszéigyár Zürichben.
Ttkk aual tr,0«0 »anallán-tnxnuí*«» »iáUilDttuak a rUAj tolni« lájir. SrülHaok «•imih axak. kliSao»! rvt**.*! alUtott »0T»a»4a baa«w»»» 4ar4U> 4a aeabln Ml BMTruku. Vl\'áfOlrt áWrUara a Uat«*V k r4kV4k la kLToráatalai aLUUk. kl i
ki. U«ii(ar«ÍBkkcl k*Tat<
kntfMdikax niadn n«ST<I|V«a. Vl ájthlrfl perca]lka b«<|»re.nk dkrik é* *«r«4k kljiütítél aálHWeaeUtiaeek, HT AWrUara a_U«takV k«U U«al*t a4Jkk. Aj antUaa haao\'*ták»k,
taalyik UsatnaUaT^2ár4kb4l la klfor4«UUa .\'akár 4« i(Wk«*M Uaaia Uaatakat «rla-aak, kárpát naa Uaia-liAk. Ua«v,»rS»>ií kl van tárva, 41«tl(Utal t».n VU1. k«pk(t a bMtr.rbaa • aoiab mao >«a«lt ki. Haararaiakkcl k*»«t«nd5 arra«arfl«ltatt álható drláai rl<4rá«t ■llkwktnil ka«aatat|ak Badtp*«!, ö.. Horrith-u. H ax. alatt ftUUllctt talataanlmuabaa ummummm t a r r • a «»»tatáit nyaraak. a «tagokkal hu ott duákb.l á,IU« or^bát
»aalfájaak, WaaAaaáaak\'* 4a átaLMOU.okat
" \' 1 \'I i i 1 -----— árltpok layy«».
«Kanaimfe
Kdzponti szönyflgtelep vezet! 1
IV., Nluzouni-kSrut 39a
C0*^1*) a kusenm-keniei siettT«*
Kgy össz.csukhaté vaaéoV.
8-rétO matrac*, egy ílaiuA-takarO. egy sni) >nn. \'Uánzat áey »lé és 6 ra£l>;r nlOsfoba-futÖJiOnyrf. ös«z«s«n 9 frt. Sodronyágy raatracical . . . 10 60 frt YasksretO »odronv betét . . . R 25 frt fakeretQ sodrony-Letét, ; . . 8.-— írt X>?ji ▼álatíttáfe aaZny*-
f/i-k, ntOwot- én caipkft-T^lszóuydli, pokrAflsrV, ntnzó takarók éa börók, veJamtnt selyem- áa bár* aouy dlsafej-párnákban.
Saját műhelyembe* e*olidaa kínrítel paplan éa UMtrxt.\'OK dus *ái*a/lt\'ka
Nígy előny vidétri vevőknek I
I»« frtoa váaárláauikl
cjrjraa íora««4»".
a*0 frto» váaArláaaál ktKoi /a«ra*a B<M»«lUaaak(an íUt apAta txay n voT*
tuO.lU:. ■ A r-j. ■ ■■ . n ni «. ii i i I""\'
Nyomaton a tusjdj.u.s ..llirlapiwjeaató VáljaUt" köríorgogépán. (Cágtuiajdonos ; ¿sáktaly Vikior-k
6
Nagykanizsai Friss Újság.
Hétfő, október 5.
Magyarország gabona termese.
Nem hiszem, hogy van még ország a föld kerekségén, a hol az aratási eredmény közzétételét olyan lázas érdelődéssel várná a nagy közönség, mint Magyarországon a mi egészen természetes és magától értetődő dolog, mert nincs még egy ország, a hol az öszlakósságnak annyi százaléka nyeri gazdálkodás után a kenyerét. Mert Magyarországon, az ipar és kereskedelem csak gyermekéveit élvén, mindenki a földtől kapja kenyerét és egy rosz termés! év elég ahhoz, hogy évtizedekre megingassa a magyar nép helyzetét, a kit a tulnagy adózási viszonyok amúgy is súlyos helyzet elé állítottak. Kétszeres tehát az örömünk, a midőn a földmivelés-ügyi miniszter kimutatásából látjuk azt, hogy dacára a sok elemi csapásnak, a mely a magyar gazdaközönségét sújtotta, közepes jó termést nyújtott az aratás és hogy a gabonatermésünk nemcsak mennyiségi*«, de minőségre nezva sem marad sokkal a tavalyi év mennyisége és minősége mögött.
A termés eredménye igy| oszlik meg.
Buza.
várható összes lenratott terület termés kulh. hoki métermázsu
1903-ban 5,153.525 44,955.000
1902-ben 6,185.493 19,777.500
1901-ben 6,239.528 36,188.000
Rozs.
1903-bnn 2,118.712 13,951.200
1902-beu 2,197.140 14,996.600 1901 ben 2,118.862 11,977.000
Árpa.
11)03 ban 1,908.593 14,110.500
1»>92-ben 1,841.972 14,284.000
1901 -ben 1,885.008 11,565.000
Zab.
1903-bnn 1,887.650 12,754.300 1902-ben 1,858,072 12,934.000 lí>01 ben 1,881,608 10,726,000
tétjük tehát olvasóinkul, hogy elhullott állatjaikat elásás végett adják íil a gyepmesternek vagy ha már maguk ásatják cl nzt, jó mélyre téies-s\'ék azt, mert könnyen felelősségre vonhatók és megbüntethetők.
A mellékletért felelős: Ffli\'Bdl János.
szemképződés az utóbbi időig eléggé jó volt, — a mai állapotok tekintetbe vételénél még mindig 40—42 millió métertnázsára lehet becsülni. Hogy ez a termés meglehessen, minhamarább jó esőre is szükség van. Különben a kilátások lényegesen csökkennek. „
Már most, ha a jövő kilátásait birjuk, ugy örvendetes tényként konstatáljuk, hogy a gazdáinkra nagyon jó sikerrel van az, hogy a gabona áraknál is igy a mi csekély veszteség őket a gabona menyi-ségnél érte ugyanannyit, sőt többet a gabona magasabb áránál érnek cl.
Az összegyűjtött adatokból és kimutatásokból kitűnik az is, hogy a világgabonatermése, hozzávetőleges számítással ismét jó, bár a múlt évvel szemben a rozs és tengeri termés eredménye valamivel kedvezőtlenebb. A mi már mos! a termés minőségét illeti, igy örvendetes az, hogy Magyarországon a termett gabona minősége kitűnő és ez nagyban emeli az értéket a kivitelre szánt gabonánknál, a melyet azonban összegekben kiszámítani egy ideig nem lehet, mert nem tudhatjuk, mennyi kerü! kivitelre.
Annyit azonban már is mondhatunk, hogy habár pld. búzánál közel 4 millió .\'100 mé-termázsával kevesebb termett, értékben közel mégis 10 millió koronával több az összértéke, inig rozsnál ugyancsak az 5 milló korona megháladja.
Azt hisszük, hogy e meglehetős eseményt gazdaközönségünk örvendve veheti tudomásul, a kikre az utóbbi években úgyis annyi" súlyos csapás nehezült.
Hi rel^i.
Idöjírás.
. Sürü, vastag párázatta! telt meg tegnapelőtt reggel a levegő, n napkeleten felbukkanó éltető nap nem tudott áttörni a felhők foszlányain. A szőlősgazdák, kik még le nem szüreteltek, aggódva kisérték figyelemmel a szálló felhőket, félve gondoltak hosszú esőzésre. A szombati napon folyton változtak a felhők állasai, hol kissé derült, hol beborult. Különben a csendes cső jótékonyan hutott, csuk több nc legyen, mert akkor a tőkéken levő szőlők mind elrothadunk, n szőlősgazdák nmiig.v is szerény termését semmivé teszik.
A cserben hagyott szerető.
Mezes István háziszolga hosszaftb időn át viszonyf folytatott Szabó Erzsébet cselédleány|yal. Néhány hét előtt Szabó Er>se bevallotta, hogy szerelmük nem marad következmény nélkül, e nap óta Kezes, ahogy csak tehette, elkerülte a leányt. A legény e magaviselete annyira elkeserítette az elcsábított "Szabó Erzsit, hogy pénlek este n Magyar-utczában megleste Kezes Istvánt, a mikor haza tartott lakására. A leány kérve-kérte n legényt, hogy nc kinozza továbbra is hűtlenségével, de Kezes egyre a legllcgmatikuáabb hangon válaszolt n leánynak. Mikor a leány látta, hogy minden szava elvesz az ürességben, zsebjéből elővett egy élesre fent konyhakést és a legényre rohant, de mielőtt kárt tehetett volna benne, n leány kezéből n kést kivették, mit egy békülési jelenet követett, mely hogy tartós lösz e, az kétséges.
i
Hirdetmény.
Folyó hó 3-án n főúton egy 130 koronáról kiállított és» Vellák József mint forgató altul is már aláirt váltó elveszett. — (\'\'elkéretik n becsületes megtaláló, hogy nz a tulajdonosnak leendő kézbesít he lés végett a rendőr-kapitányi hivatalnál adja át.
A vidám csavargó.
Horváth Kálmán sotnogymegyei csavargó tegnapelőtt délelőtt több Ízben és mélyen fenekére nézett n
Í(Orsónak, melynek tartalmn a kültfn->cn Jámbor csavargóból házsártos oroszlánt csinált. Sorra rnegállitgntta a Sáncz felé siető kocsikat s utasaival botrányos verekedést kezdett.— Végre megfogták és a rendőrségre
15 évig adómentes
; » \\ újonnan épült ház 4 lakással ós
mellék helyiséggel Rákócy-utcn" 18. sz.
jutányos áron eladó.
ugyanott a háztulajdonosnál

1
Van szerencsém a n. é. hölgyközönséget értesíteni, hogy bevásárlási mambói megérkezve, a legújabb angol- és párisi " divatú női és leánykalapokat hoztam magammal, melyeket rendkívül olcsó árban számitok.
"A n. ó. közönség szíves pártfogasát kérve
tisztelettel
Roth Laura
Csengciy-utca Oblcdál-féle ház.
Tanulóleányok fizetéssel fölvétetnek.
Házi szolga!
könyvnyomdai munkára
felvétetik
í I ol ? Megmondja a
kiadóhivatal.
A magyar birodalom gabonatermése volt tehát összesen;
1903-ban 85,771.000 métermázsa 1902-ben 91,991.700 „ „ 1901-ben 70,456.000 „
A megelőző öt esztendő folyamán csak egyetlen egyszer volt nagyobb a termés, még pedig a mult évben, a mikor általában kitűnő termést Aratott az ország gazda közönsége.
A tengeri tennéshozaomt — bár.a szárazság cs apály folyton tart, de mert az eső és
Közoflészséyflfjy.
Városunk nem tartozik a legegészségesebb városok közé, de egyre az#n nz utón haladunk, hogy a közegészségügyet minél jobbá tehessük. A városi tiszti orvos mult hónapról szóló jelentésében 18 fertőző betegségről számol be ugyan, de azok lefolyása nem járt halálos kimenetel-tel. — A himlőoltás is befejezést nyert a mult hónapban. Beoltatott 570, ujraoltatott 679 gyermek. —- A halálokok következőleg oszlottak meg: Megfulás I,- agybántalom 3, tüdő gümőkór 6, gyomor- és bélhurut 10 bujakór I, difteritisz 1, veleszületet gyengeség 2, rák 3, ránggörcs 2 kimerülés 2, marólúg mérgezés szervi szívbaj 1, tüdőbántalom két esetben. Halvaszületett I liu és egy leánymag^at; elvotélést egy esetben
Egy ügyes elárusítónő, ki uri és női divatáru üzletben jártas azonnal felvétetik ROSENBERG BÉLA
divatáruházában
Keszthelyen*
Női kalap eladásban jartasak előnyben részesülnek.
A dögök elásása!"
er encz Józsefi
* KESBRÜVIZ 1
«••»*" K*UMt n I tvtvtn t+HttUtt KAPHATÓ MINOENUrr
Fontos közegészségi érveket szolgál nz intézkedés, hogy az elhullott állatokat az e célra kijelölt dö;;téren el kell ásni. A közönség azonban ezt a rendelkezést nagyon könnyedén veszi. Az elhullott állatokat nem adják át a gyepmesternek, de maguk sem ásnak elég mély gíklröt, ugv hogy a kutyák könnyen kikaparják. Ezen kivül n gyengén elföldelt dögök rettenetes bűzt terjesztenek s ártalmas iiiirtzmakknl fertőztetik meg a levegőt. Figyelmez-1
HIRDETÉSEK
felvétetnek
e lap kiadóhivatalában.
■ IlIlM^ «Hl i|

Házeladás.
*
Jól jövedelmező ház, mely
7 lakásból áll, előnyös fizetési feltételek mellett
Bővebbel a kiadóban.
Napvk2n(z80f Friss Ujs*<
Hélf«!5. október 5.
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par
;, vásznak, cliiífonok, se-^ lyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
Értesítés.
gettók,
A lT^l^vi^éjts és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
3 Fantl Testvérek
Kazincy(Vasuti)-utca, uradalmi épület.
Kizárólag pesti hengermalmi liszt eladás.
Van szerencsém a 11. é. közönségnek becses tiulomúsára hozni, hogy nálam mindenféle szüesmunkák újonnan ké-^g/i/rsc. valamint "Átalakítása és javítása a legújabb divat szerint elfogadtatik.
Több évi gyakorlatom, valamint a fővárosban\' szer/.«u tapasztalataim reményleni engedik, hogy a legkényesebb igényeknek minden tekintetben meg logok felelhetni.
Nyers bőrök készítését is elfogadom. — Bárminő szőrme-árut raktáron tartok.
Szives pártfogásai kérve kiváló tisztelettel
Goldstein Ármin
szűcsmester. FŐ-ut 22. sz.
TO 1—
-<«3
t». a
03 V* t_

>-

■ca J=r>
a
M
oo
u o
»3 O
au
AKI
szolid és olcsó árért akar jó fűszer, liszt- és festék árukat beszerezni, keresse fel
SCHLESINGER IZIDOR
veü\'yeskereskedését
NAGYKANIZSA Eötvös-tér 2. sz.
Mária-telepi cseuiege-szölő elárusitás jutányos napi ¡irban.
fT lO
r-t-Ol
CD
CD.
5»r
i
Ci
oi o PC
t»> cx
CD. tSJ
tsí o
Délután megjelenő
NAPILAPHOZ
hi rlapelárusi tók
felvétetnek
magas jutalék mellett
B<5veí>bet fi kiadóhivatal.


m. évíoly. 279. ez.
\' Nagykanizsa, 1903. kedd, október 0.
Egyei szám 2 fillér
FRISS ÚJSÁG
• Mii
KI6f!7Btés| árau
HtlyWn húthox bortv tp búr« «0 fül ér. Vjdctr« pillki kiildéasal efX bér« 1 koron» 20 :ill«r.
m---*■>—- ..—t,
K l a é tuiajJ«a•«<• k: y Felsl.s iiirk«ut<:
Krausz és Farkai. Tí.O»rA rrco«
Szerkesztét-g és kiadóhivau:: Krausc ét Farksa p.-?trk«r*aa4dfe«.
Megjelenik napcata korín reggtL
N)-muM a .Nafjrfcaunil Friss Ujsá«* ss«t*»4黫* a/oaidajában.
I 1 * "
KSiuen-Hédex\'iT\'óx\'yt újra. megbizták.
« «
Mag-y ¥a@anfE szerencsétlenség.
\' lilliS ■ A • L
Az aradi 13,
Okb\'ber G.
A magyarság nagypéntekje, nem jóval töab euuél: a magyarság hosz-szunapja.
Do nem ugy ünnepeljük, ahogyan kelleno. Legalább eddig, nem ugy ünnepeltük.
Szerencsétlen nemzet vagyunk mi, vagy iiinc8eü erónk, vagy nincsen bátorságunk.
Még annyi erőnk, annyi bá\'orságunk sln-sen, mely
alkalmassá tesz berniünket arra,hogy nemzeti öröm és gyásznapjainkat ugy ünnepeljük, ahogyan & szivünk parancsolja, ahogyan más uemzetek még néptürzsok is ünneplik a maguk öröm és gyásznapjait • egy sziv-vel, egy lélekkel, egyesülvo a kegyeletben.
Ha nálunk mindent megrág a
meghasonlás férge. Ml nemcsak egymással, öruungunkkal is megháborítottunk. l\'j» inoat meghasonlottunk önmagunkkal, mogbasonlottunk történelmi hőseink emlékével is.
Mi nem azt vizsgáljuk nekünk ki volt, hanem ider*n ¿rzelmek-
Rablók a plébánián.
Páratlan cinizmussal végrehajtott rabiéi történt Vwesrrart közsógben, hol a» ottani idábániit ál&rcca rablók kirabolták. Éjjel ugyanis négy bekormozott arcú rabló jelent meg a plébánia udvarit). A rablók elsősorban iá a plébános kocsisát Fugyi Andrást fogták le, akit aszal tettek ártalmatlanná, hogy bezárták a verembe.
BzutAn a konyhába hatoltak, ahol az ott alvó Bictók Krzsi cstiédleányra revolvert fogott az egyik rabló * azzal hallgatásra kényszeritette. Három rabló ezután behatolt Bziváki István plébános hálószobájába, a hol a plébánost ágyá ban lepték meg, revolvert szegezlek rá s a pénzét követekék. A megrémült plébános csakhogy szabaduljon, átadott a rablóknak 200 koronát.
A rablók tudták, hogy a plébánián több pénz Is van és kóveteltók a többit is. A plébános kijeleoMtte, hogy nincs több pénz a háznál, mire a rablók késeiket axedték eló a azzal szurkálták a plébánost, aki a fájdalmak miatt mégis előadott még 500 forintot. Rközbon a öablók betörtek a gazdasszony szobájába is, akit arra kényszeritettek, hogy vacsorát készítsen nekik.
ról, idegen befolyásokra vagyunk tekintettel, találkoznak kozöttüuk mindig, kik azoknak az idegen tekinteteknek szolgálatába szögűdnek.
£s Így segédkezünk ml a mngyar
-_.--.j-- fcjQB 1 | i m—.-rmr»-—— m - - —
A gasdaasszony tojázránUMával és hidegaülttel vendégelte meg a rablókat, akik közQl eyyik a pincébe is lement, ahonnan bort hozott fol társainak. A rablók hajnalig mulattak a plébánián, miközben nemcsak a plébános pénzét, bánom órtékes tajtékpipáit is magukhoz vették * asuián a plébános kocsiján és lovain elhajtattak.
Másnap az elrabolt kocáit és lovakat Botok közelében megtalálták gazdátlanul, do a rablók még eddig még nem kerültek meg. Fugyi András kocsist reggel halva találták a verő írben. A szencséUen ember száját a rablók betómték s ettől megfulladt. A nyomozást a rablók kázre-keritése Iránt folytatják.
Oh. azok az apísok.
Szilák Lajos munkásember az Arénául 24. azámu házban együtt látott apósával, Kis Jánossal, aki iszákos, dolog-kerülő ember volt.
Szilák folyton pörlekedett ax apósával, mert ez nem egyszer megtette azt iz, hogy a veje ruhaneműje közöl egy-egy darabot ellopott, azt értékesítette és amíg a pénzből tartott, ivott Szilák * részegeskedő embérnék tudtára
-fT^77
"T í.« A
eszme ellenségeinek abhan, hogy a
magyarság abpkővét megugassák. •
Az aradi 13 sirjáu.il jut mindez eszünkbe. Látjuk az akasztófát és látjuk hogyan pusztulnak legjobbjaink azért, mert magyarok voltak.
Másutt, akárhol az egész nemzet elzarándokolna e gyásznapon a vértanuk sir-;áh )7., hogy ott a azouioru emlékekből újra erőt nyerjen a mégmindigfce-fejozetlen nom zct* kflzáelem-
hez, nálunk még csak a magyar társadalom sem gyújtja meg az emlékezés örök mécsesét, nemhogy a Nemzet imádkoznék a vértanuk sírjánál. \' .
adta\' hogy ctm türi meg őt többé a közös lakásban. Kis akkor el is ment de éjjel holivér visszatért, lefeküdj éa mikor Szilák ráazölt, az öreg ember káromkodni kez^M\', airí az indulatot természetű töt annyira Júnngereite, bogy a kesébe akadt ércdarabban háromszor egymáaután oly erővel sújtott az apósa fejére hogy a szerencsétlen ember még aznap meghalt •
Szi Iá kot letartóztatták és a budapesti bűntetölörrénrazák mint esk&i\'.Nrtoig ma szándékos emberölés bűntette nuait vonta felelősségre.
A tárgyaláson Zsitvay Leó kúria bíró olnÖKÖlt, a vádat pedig dr. Pataky Qyuia királyi 0gyé*a képviselte. Szilák a hozzáintézett kérd íVí^-re beismerte azt, hogy megQtv\'te epésát, de a>zal védelmik, hogy ozzaágAUw. som volt ot öiege^hrrt megölni Rzután a tanuk kihallgatására került a sor.
---É-
éLanlia oto, reszketve ée iám a ron-gyei közt. A karjai köti vette a gyermeket ás az ezrederroahus vitte, aki rög-tőn rond\'eiba voiti a kis névtelent
A islált gyermeknek hamar hire ment az ezredben a a katonák álulánoa lelkesedéssel elhatározták, hogy közösen fölnevelik a az ezred leányát« a kit Ktigéoie névre megkereszteltek.
A gyermeket beadták a páter?éri nevelőintézetbe, ahol előkelő mjdora uri ktssv-zonyt neveltek belőle- ltíéves korában komoly kérője akadt Redanazki hadnagy személyében. A hadnagy megkérte a leány kezét az ezredtől, melynek lisztjei tanácskozásra gyűllek Öaaze, megvitatni a kérdést.
Természetesen senkinek sem volt kifogása a hadnagy allén, a ki meg is L«p\'a a leányt A menyasszony kelengyéjét pazarul álliiotta ki az ezred s a lakod* ej nagy dizuzel ment végbe. A boldog házasság azonban nem volt tartós ; a menyecske tűdövéazea lelt a most 28 éve« korában meghalt.
Temetését nagy katonai pompával tartották meg s az ezred kápolnájában Qn-n.pélyes gyászistentisztelet volt
Az ezred gyermeke,
Az orosz-török háborúban törU .. hogy a szentpétervári eu\'A táborozó helyén egy katona gyönge ¿yerekairést ballolt egy bolor mögül. Amikor oda-meor, egy kia lötök leánykái talált iáiig
Cssliek és magyarok.
Klofio cseh képviselő, a cseh radikálisok vezére lávualot ¡mezeit Puióuyi Gálához, illetőleg a fd^geilenségi párthoz. A távirat, melynek asövege (randa, megyar nyelven igy azól t
Polóuj j i Géxa követ nreak
Budapest.
Pilsen, szeptember 3. Fogadják ön és barátai legmelegebb köazönetönket azért, hogy felismerték, ki a mi közös gyilkosunk. Vivják meg végig a bsroot a német elnyomás ellen, amelytől esek a cseh állam vádhed meg önöket A hadsereg az ez intézmény, amely germanl-zálni akar bennünket Minden német rosszaságnak é> hitványságnak példaképe dr. Kőrber miniszterelnök. Ax 6 távozása szerencse volna önöknek ls, aé- , künk is. Kioíác, prágai képviselő.
Vi«
> aa
r
0061 H
étfmáfyt tlztá
újra meg-
1 A dil napnak ex as izgalmat keltő
fe&ai léricaii- át utofon jeluulMJk M«rú»t ugyanit a kigálf újra
Kbuen-Héderyáry grófot búU meg a
kebinetalakitáeafj.
A DéciHl wa jött )«ltfll4«á » kő-
v étkezőket kodik t
Dé«M, akt. G.
A binkgaM»i palota híres lársalgó-•aotojM vaWAggal magstillvt tartjik a
külföldi lapok tttdúaifól.
Olt vanuak regg«Ji nyolc óra óta aa üv.\'M Uécai ¿wUpaati lepok ruonka-
tar»«, i .
A miniítieridnököt senki «<mi látta. Sí h*n megki«*rcltók, hogy Vejuthassa-uak ¿«o.^a, da aenktl Mm fogad.
A< ujságvők rárva-Tárják a királyi \'uíajíArt, aki a mejhivólavttleket bozza. De tizenegy óráig nem jóit aanki.
lUleno óra u:an Sxéohenyi Gyula gróf utt latogrtásl a bukott miaúílaraluOk-nél. ahol flórája ¡dóiött.
Uak deleié derült ki, hogy a király inár délelőtt tfa órakor fogadta *r,.f Kk<a«!i-Híderváry t, aki tegnap oata érkewti Bécsbe.
At audieucia ötuegyod óráig tartott a «imo a mlnlax\'vrelaök ejprenesen a aullobeli lakáránt fcsi\'vtott. ahol bt-r«rki.*ott. As audieocia eredméoyérőe caak annyi hixtoaat tudónk, hogy döntél még naut történt, »ót a király még a miniszterelnök l»u.wiuására vonatkotó-lag sem uyilatkozott.
Báoa, oki. 8.
Ugy órUsülünk, bogy • elréay • mai andlenoláa ujr* magMata a nlaiaitaraindkót a kormányalakítással.
Khuon p\'auzibüúsé akarta tenni az uralkodó cífltt, bogy leh#i*üen*ág noki ksbipeielakitáer* vá\'lalkiit»a. de a klrily afjya.öra ragMSkodott aa al-batirotáalkoa.
K\'\' as oka, hogy a ia*i kihallgatáson dopiá» nem történt,
Kjtsun hlitoa forrásból hallóin. hogy a király aaa)ira al van keseredve. hogy at etJ* kot politikájában guu«loi>a at egyetlen utat, am«!v kivexri a rilságból. A nyilatkoaalalból kitetszik, hogy éppen •miatt valószínűleg elmarad a politl koaok vart ma^hlvána.
Poiitjkuaok kosóU nagv a« lagalooi. K.\'Uiq déJUn közal pegy »dóráig értake-ttlt telefon utján Budapoattel.
A déti órákban magárnton arról ér-totiuHek a képmelók, bo y a király dél-«¡6U| Út órakor logadia Háderváryt éi (¡•negyed órai kihallgatás ulAn a dftnt >-4 fónmartotta magának. Kbből némelyek aat ko»f»>eHattók. b<*ry Héderváryt uaia akarja n kifély elojteni. Sokan, azabad-e v&páiüak ót lúggailcnaégiek abban a nvpar^tfldéaban rannak, boey • dOn-téa uiég ma délután, de legfolabb bol-r:t»f tncgtúrtiqik é« ó talaAgo vagy Ü>«á\'> Kálmánt, »auv pevig |ltjdoaay Imréi fopia maghhtfl a kabfneta\'akltáaaal.
A Kiar<rd-ir<l«k b***i«>oimal logadják lbtío*«y Imrét ia, mart a parlameiuóen kflrctatl kúv«Ucaeiaa DummrU u * i.agr közjogi tudáaa rokenérráat kaltett. iíö mag aat hiaaik. bogy atimpátikua agyé-r-i»ágitM alaalwaa a parlameuti
I »Vc ; -fa! reo^Of^a. A
I an a*«fh»-an me^oatlanak a véleroé-riá, Ap.tig oifaaia egyaaak agy vála-wíttfy; »fayak Ucdpiiy vam^yá»^ né. ve a asabaJ#b lekkel, a párt na-vyvku |á«a M>m tudja >llalaj«at»i aat.
^ $ 0 * »1 * »•»««« köreteinek eróaxóre nétre, d< kUiónöa\'n aa ob«trukoió jogoajltaágén> ^^ikttwl»,! a ^p^alóháahan töhb U-ben axeinba ha!r»xkad«tt a |ügk«nenaágt párttal Aa aljáraaál megrótta. Éa atok »W ebhfm I í<UÍOfá«ban Tfonák. uw hlíiik, bogr hodoaavuak aikerülni fog t hák« balymuitáaa\'. "" t
A i.i««tUiN.#gi PárU>fk • magattrtáae mmdeuképpen attól lűgg, minó kormány-prcgr^mmal állit be ex uj miniaster«:-■ nök. Kbben a talunlalbea vtokat rémav a a*aüad«l*Upáiu kilencoa Itir.oUaAg mO-kódéjéiöl ¿a dónUaétöl. Aki íterencaé-aen tudja megoldani a ka ...ü prograru
kérd érét, as a b«?«* um; — ex ax
álulApoa meg?y
4 néppártban oioat Hédarráry gróf bu-káaa után ismét leJjtt aa ÍB
torábbi magatartáaál a parlamentben ar.in-tto ax uj kormány programiái/J póré, A >f«lfáPr»
kesietet óhajt egybehirni, h««T a holnapig tórténó politikai eaaanéayekat megTÍUaxa, aaátréett a caahek Odróxlé-aára áa a eaowáita peograaa« UMgáila pitáaa tekintetében állá»t foglaljon, eaat-1%\' L-\'Jrv.íatot boxaoo.
Apponri Albert gióf na m|r Vorin •vfgel a UtuisHfthaaben volt Délelőtt 9 \'\'rakor érkezett oda. Andor Gyala elnöki tanicaoi elfltcrjesalelto a képrise-lóháa folyó Agy ok. Kéaóhb Zichy Jeaó jgr.íf, majd Bolgár Kamui kereete fftl, a «íikfcel egyútt Jólben altárostak a kép-riaelöháxból.
Forradalom a Balkánon.
London, ckL 6.\'
A Rtttler.ögfnöksíg jelanti Szófiából: Várnai távirat szerint Demirkapu melleit, a dn\'nápolyi rilajet határán, örj-«(efilkóráa történi egy törók loraesrázad és fcolpir c»-paivJi kO*d«t. Hir azarint üawefr boljár és harminc török esett el.
Kouatantlnápoly, okt 6.
A portinak a njajyar-oritrák és cron «•gykörethex »nióyeti jeleméae szcrlpt axep.emt.fr £{. é^ 29-:ke között a macedón ítUelftk kózal a tört k csapttok 144 embert öltek meg és atdmos bolgár lázadót letirtóztattnk. A njoaasj.iiri áa drinápolyl vilajetben már megtartják a
ráaárokat.
KoaetaatlnApoly. okt. 5. A portának f magyar-oaitrak is at orosx nagykövet ha x in!í*aíl, etapttmber 24-én kelt alentéae aat mondje, hogv a hatalmak óekaralu aaándékai wr^eanel n porta »ma törekTáaávrl, bogy helyteálijU* Macedóniában a nyugalmat.
Hogy a rendít eddig még cetn le-betítt helyreallitani, annak a bolgár Izgatók aa úaai, a kik a laggonuixahb bQntatUkkel fayekrotek a aatóeágok mű-V-ftdéaé« meftkadélvoari ellensúlyozni. A reudhaiyraá\'MMakounyt) rolnahaiiul-jária nem en^v Jtt$ ;eg a fv^ló bandák szervezését és a hs-áron való átlelói* . Uuat, ha egy baacát vaUhoi Mélsaóroak t . lőlkelók átmennek Dulgánauaée másutt
törnek be a török terölatte. A helyretet toutja a bolgár iegyveikezM, uj ^adoar-tályok behívása Bulgáríábsn, a vj fegyverek és badiezattik rendelése a botgáf badrereg számára 4a sok más dolog, « mi a oyugtslankodókat háborgatja.
A hatalmaknak a porta mrfot arra kellenf tórckadoiök. hogy Bulgária lal-lesitse ígéreteit éa saflntaaae meg a bandáknak a bolgár-lórik haiároa való |árá4-keláM.
Péter*ár, okt. b.
A hivala\'oa lap ma kvVaaéUasi Unss-
f^orf gróf és Golucboveski gr ól kQiOgy-minUzternek a pc- \'.osk teendő cyltat-kotatokra vonatkocö és a konstsntiná-polyi oroea á* aaagysr-oezuák nagykö-fetekhez intézett távirati, vt\'ii»*«" w ff «semPMreaMap^«
LEQUJAB0.
■a»y Taantl aaecanotáOaaaáf.
Lanb«rf, oklóbv
(Saját tu^tdnktúl). TomskWI ♦ATlütoná»? hv;T Zlpaa k^zíl^ben az éjüsaka tífr 8*emélvTonat ^1-áiklott áa aa «aasea kocsik lefordul tak a tftltésról.
UaoD.ru pánik kelotkaaeti • wu-ioil vooai uvaaav kötött.
Eddigelé ca&k azt in^k, AUapItanl, hocy a ttj*dqoyYe-xetd, a ?at3 4i egy tftai tnegbaUalf g MtMOk közül négyen halálosak sebesültek meg.
£ gj&um
nyék közt x^la^lrg, luvw
ném a vasúti |eemél^zpt TfJ&iiely vétkes gondatlansága, hanem b ü uöa koaok idétték eid n sze-lencsétlenséget.
« wm \' ■\'■\' V) halihMó.
Trtaaat, okt.
A atai vinaboccáláa alkalmából délután a Habkburg vezérhajón Onnepély roll, amelyen Rajoer éa Lipót Sx*l»átor tóhercvgvn kMtí nagy«ámn hivatalos fzemélyiaég vett lósxi. Kata a hadihajókat u^aepótyeace kiriUgitoUák.
■z«rá|k.
Trlfall, okt. 5. A extráik TrífaQban, ChraaUtiggban áa Oislroban általános. Rendzavarát nam történt. A «urájfcolók náma JÍ704.
Megkopott föharoegf.
AbbAalei, okt.
A vakmerő lopát, »melyet ma délelőtt Lajos Viktor királyt herceg kárára köretlek al, nagy f3Uüné*l kell. A királyi Larceg ma dálelöU atöbbi lürdö-vood^ggel együtt fürdött óa körülbelül tis percig maradt a vhtben a azután viaaxameot a kabinba. Oltözkó-dóe köxnan áearevette, hogy Aaazee ékszerét, ktt aranyóráját, aranyláucát, karperecét, pecsétgyűrűjét éa egyéb ékszerét ellopták. A királyt herceg kdlönösen ezért ssjnálja at ellopott tárgyakat, mart Kr-zsóbet királynétói, Miksa oaáaxáriól és aiiytától, Zsótia királyi hercegnőtől kapta óbíi emlékül. A fürdőtelepet azonnal eltárták és axüsasa^iürdófó embereket megvizsgáltak, de eredmény nélktJl. A tet\'ee-irk odJig Hcuimi nyoma nincs. A budapesti (ókapitáuyságot táviratbsn értaai-tatlék a lopásról. At ellopott l.olmi a távira »wr.nt a kótetkrzó; egy dirto férfi aranyóra, bátsó fedeléa K L. mo-nogiamrrsf, agy darab nsgy szemekből lonotl L. V. monogrammal éa extrák ¿.lázári koroniral ellátott arany óralánc, rajta egy oaomó (nggelék, nevezetesen egy jrnisaálead keresxt, egy arany iro.n epv medaillon, benne baj, egy boastu arany nyakláue. rajta exiv elelu medailton, eáy Mária Teréaia aranyak hói Csageálli-• ott harkőtó áa agy atafiikúvea aranygyűrű.
Deák aniákoaate.
Budapaat okt. C.
Diták F\'oreno eafllatésének századik évfordulója alkalmából, október hó 17-én a fóváiotf ati nagy ünnep lesz, a luetyra a s«ékearóvAros tanácsi reár régebben m?gbivta at ország, gyüléa mindkét héaát, Appenvj Albert gróf, mint a képviselőház elnöke, azúo. napról még a a augusztus lí-.rdikí itH-i) ielentéM lett a képviselőháznak jde már akkor bejelentette,bop7 a rénfétel dolgában réet!etaa jetentését kéaóbbaa lerjéstU elő. Appcnyi gróf a miuap kapta meg aa ftn-nepaég pevgvaasját ia e Igy aaoat eörgó\' i4 valt a réexválal dofgéban at inléiktdés ¿rUailétünk ttaxint gróf Appooyi Albart gróf a képvise\'.ól.ázoak legközelebbi dé-sén lesz el\'leijeiitéazt a Házuak ax iránt, bogy a törrónyhozés minő módon Oanepelja meg üeiák Ferena aaaláke-aetáU
Éjjal a ayátloéUkaa.
Lamberff. oki 6. Oaoriwak Feeaoc hintálnak JUepjUeob Borbála IÖ érés laányafál tegnap itt «adóban leká*j vttt. A leány "ggel elment a axábooöl est mondta, hogy bevásárláa végeit a városba megy. retet áa a sonka a több óra boMzélg nam tárt naaxa, a asállóbritak kiayúották Ml ápol é« a hivaiabjokot U agyba« bglTI ^liltU,
XfiaTáfókldl aertéarájár.
(Hivatalos ietemée déli liaenkét órakor i Maradt 220 darab, érkezett 474 danb. öa$ze».CO 7t»a íi»r»b ; fiédisk |Í7 da-rsOot. Mai árak! Fiatal eloórtodfl —102 korona, kőtáp JOO koron«. t\\ r|Or |tó-zepea vqlt,
tioió idejáben, hietgtak • daj|^f meg (
jetfuitAk meftáUwu.
O-Buuán bezárkóaaak a« emberak, légmfotaMP csökjék be még ax ¿bútokat és remegve bújnak a paplanok aert tt Vibar-ut.cAbaa kináiltliik iáruak.
Tudósitóok jelenti:
Óbudán néhány nap óta UmóüPJB«^ atok a rejtélye« kódobáláaok, vwl^s tavaly a Ftrencvároa kőiteaógát Urtóvlak iagaiomban. / -
Moat a Vihar-utoa 18-ik számú házára hull a kő éa törnek ur ablakok, mug a parancsolat. Négy-öt napia reggatáeeata hét órakor középor xudul a la-ikttám« házra, a melynek lakói kö^ül többen ma már valóftág^al kétségbeesve odiv-hagyják at .itteaiáieu* tauyá«. • mely a vAa rtt csíny okoxia écmbuLis szomorú képéi tárja • g^emlélö eté.
Ax Ör-sies udvsr felöli ablakok b« vannak zuzra. Pontban bil órakor intlol meg a kósápor, amelynek kövei oly eft« rün hullanak, hogy ax nitiris kétsAgle* Lnnek látszik, hogy nem agy szellem röpíti a Tcizedelmes kődarabokat aa „elátkozott Lázra*, hunom a azellotneK ejésa résévé iytáraa*áji9. n A rendőrség mAr tobb nap óta etó-\' 1/ctaa nyomora a tctiesokai, akiknek kilétéi cu\'úg épp ugy nem aikci ö)t ki« nyomoxnl, rolnt ahogy mindmáig kiderítetlen az is, bogy kik dobálták a kő-veket tivaly a I\'erencvátusban. Mind-összo annyi bizonyos, bogy ugvlát»7Ík, utiutLa a azomaxádbát unva«ából erednének a ködobAsok. A rt>anóraá% szállva taitja oz egész kuiujakét, Wvw}--nek lakóit ¡eimésrcicsca nagyon izgatja, oz a rejtélye« esel.
Varátnap már a ptsü oldalon 1« axél-tében beszéllek aa ó-budai a*4t(üJ, o:»Írnek kitnpac:ta]^>áiit caapatoatól vonullak át gz emberok Óbudára. A rendőrség néhány kösismcrl etatrafffét yyanu-ait a lecnjsbb kődobilavMi, A g>aa*a»I« toltak rond«rcrint a kó^ll^P ntosl azonban leijesen nvoruuk vpzett, ugy boRV u rendőrség eddig nera tadu» ókot e\'öál\'itani.
A ovontozáü lolvik.
A ,nyomo\'.A< folv4k.- Milyen M»«* l.ijolentós. Hál az niég Ni#gU<t*. be a jóatr!körúti tablót nem tudták keiiteni, <;•• ba »a ounk eh>»t le a kavics éí »«ág se:n iud»á\'< bor.nan hull,\' bál »s e »trivt;>rkípí*iíg idült imj aanciíjárót teáz upuUzoay-«ágot.
Klsertatsk ú-
Jlndapaat. oki. ^ bülyatófi ugvlátfti^ hatlytalai) 4» amint a ha\'ál ellen piqea prrQsaág, a buta<ft| ellen amcaen.
Bféaa ó-Buda iep»»«M, mert céhán\\ Vált ¿¡I» *tg)ik linraia -viuk hulláitok.
Kj jlubjt riakttfi ^tf^iH? HÍ»*» hogv HÍsérietek. A*, em erők nióg n"ii-dík- olyan bUÚk, miut voltak ax inkvi-
BDÜAPOTI HÍMEK. |
— Ax oaxtilysoraJáMk r:. 1 putá-sin a köveiket/l oacfobS ayertmuPyvket huilkk ki i
4 00 000 keroaát nyert: »Vfi2.
IOO 000 koronát nyert: 441TO, 90.000 koronát nyert : V>WTt. 10 000 korvnál nyert: P7f\'*7. 800 koronát nvertek: ^410 20654
aoon koronái nyerlek: U0» 0«! MOS 7CW6 4M13 ÖJÍÍÍ»6 mn 20272 V7220gTüp 8fT83 91510 6^6062 808« M8Í0 )T2W 87M7
»4a4ő atuá« 1121.1.
69277 C47G3 6006« PÜ4Í WI9I fWW 10ftÍ4t «MtT 4511*9 280tó 7VJM 7606 tóíttt \'M-\' it
lUHtt «4017 47673 m> 6i73t roeoíj éá&o íttóri 4S8T.4 361*7 SS484 S88«0 41t»S SM0O.
600 koreráá nyort^: 107TTÍT »17«» 1W4Ő7 2«iöű WIW
6077« 61115 6J436 61537 3W3 lOí^í-tóm 14167 107681 7WJM 4016«
IlltíC 96411 M* 9704Ű 14U7 «0^4
Siff\'B
mi »7W4 1680 415« W37S »Ö1T6 9649»
«AL% "A U,
.W7W 68170 aoüii »ww
iiiwx 7oiia.
A többi kihúzott gzámok £00 koronát nyartek. fi r
— Olosón ama ba dalt. Grtus Mariska varróleány ráfalmstás mlett kérte tp» »»i^oratn megbün (Hni Kla«a Üyul» lí>Mb ifwtrőge «lótf
jíy nvi\'atkozoit n leányrój. pPfV virtásból, bitoem azereíeiujjől él. ^ hu-Hapeati bflntei» jár*»Nt4s<i! a vádi«-.tat •Q.?ö*T3ck nund-n kl a rágalmaiéiban ezért egy napi íophAzm ilélte. A rid-lőtt ax iulol eJh-n íölobbezest jelentelt he.

A mürstegi vadászatok,
A* orosz cár nár haxaért. Töiök-
országba is eljutott az a? üzenet, mely az uralkodók trüálkt».ásáuak eredméuyo és melytől azt az orcd« mónyt várják, hogy helyreáll a nyugalom a Dalkánon. Az uralkodók
táléin wiójántxk Igazi kárvallottai pe-
di-T a stájer zerf^k és ózbakok. Szegéuyek ígn/.áu uem tebulnak arról, hogy az európai helyzet összehozza az uralkodókat és mégis ék jutnak a teritékre.
— A dlvatkoroskadö. Grófer Gyula divatéi t^ere* ¿edö a mult éiben több b^cíi hudaptrtti kereskedő cé^lől kó» rfllb\'lfll 20.000 korona értékű Arut vásárolt hiteteo éi egy szíp napon az űz. telel álruliA/.ia volt üzletre vo\'.óje nevére. A kijátszó t hi\'olezők CMi\'ás bűntette minit följelentóst lettek Gréler ellen, akit uia a büntetötOnréDVszék csalis oúatt haí bi>u»|>i börtönnel sujin\'t. Az ít«!!el tlluo u;y a vádlott, va\'amint teiLérv s királyi úgyviz is íólebbezeit.
— Próbáljon egyszer M«r«a« csAt Lutcúos Viluioa bnnkliútá« bjn Cudnpest, V., rOrd^ utozs lű I 11 I oo\'iex oo*<Ályaarr*jcfty 42 K, fél ú ti K, ncgyod á 3 K, nyolcnál é 1.50 K.
— Bobottola Krnö ejrnmt-Ryártáa meghonosítója Ritdapest, VI., AndiAasy
ut í Alagyarorszá* l»>£r«gí!>b szaküzlete szála és pmcepptdáozsli dkaekboti ajánlja dus raLtárál. sKÖlőbogyoiíOk ezőlőzutók, luirden r»ndw«\'fl borsaitok é» mindennemű sstlretelési Mxkózöáben. árjegyzék Lapven és oéruieuive.
— fiirkövwk. »Mindazoknak, kiknek Momoru kóteleaségettk sírkövet áMtani, vagy iiyet a temwióbe felújítani, vflgr n feliratot újra arenvorni forduljanak biza-lomuiftl uz V., k., Lipót-kórul 2. s:én>u •jrl ŐJtletbes, Budaf.«Men, (■ Margilöld-i ái) ahol ezen munkák a legszakszerűbben és Ugjutánvosabban kés/.itu»(nc». Vidéki megrandelésak 1« e legpontosabban ©»»kösöiutaek. Tcije* usz* tfleitel Ülobbaam W.
HffiEK Í\\HM)EÍNTEL/)L.
— Nagybeteg heroeg. Laibschi távirat ¡««tnli, l-.ojjy Wicdiechgraic Hu^ój herceg Lnajter^i kettélyálian súlyosan! Wgbm egeden. áz orvosuk uiár le 1» mondottak a herceg eleiéről. A család a ltjait táviratilag hivlák a baa*!.«rgi kastélyba. . 1
— A marokkói válság. A Túra* jelenti e hó 4-röl Tangerből: Jól értesült torrásból az birlik, hogy a marokkó) válságok a többi batahuakkél való mep-vgyezós fo\'ytán Franciaországra bíztak mely állnm biztosítja a si#tuskvu fenntartását. ti szerint uincsen szó frsnejt protektorátusról, hvnem Francíaomá. termétzeiescp tulnvomob* beiéit fo* gyskorolai e marokkói poütiL\'ra. Hu szeriül a ¿jbrehéri szoros ós o marokkó parii városok itér<1á«én®n ez ¿ricjioli i hatalmak tárgyalni fognak. ,
— Egy miniszter balosete. UfáhV érkezett jelen\'í* szerint egy vonni melvrn Pirhve behlgymimszter utazott Sgeyteniber 00-ún ^ulftini uipllftl ki\' siklóit. A lu\'esot ugy törtéül, hofry * mozdony uekimeul «gy ökóresordlof k. uielvet baAíiok hajlottak n smpAroq ke-rcrtül Kejsbioszk Mi. Az ytasokbw nem esett kér. A mozdony, velmiut * báron: első kooti jwieulékteJenül «)»;• sérült. A 0) uisrter kocsija sértetlen maradt. A koroiácveó rogélvr«)Dsltal órke-rett a bsle»«it úeiyére A* miutáu a síneket ismét megjavították, Sejábinskben uj vona\'ol állitotuiw 0-sro, a raclvou a miniszter uiég usysnas napon folytat-hattá utjál vasuli kocsiban.
— Központi ec&nyejrtelep Budapest, IV., Muzeutn-körut K9. lapunk n « számában közölt biidetéséi olvasóink »zí ros iIítpIajánljuk.
— Haladnak. MapyaroriBág minden áron igvokszik a kűlfbld bváziójál mo?-akadályozni. Statisztikailag ki van mulatva, Logy Magyarország 1.600,000 ko ionét küld, külföldre. Remetey Dez.«\' lurkevei gyógyszerész állal forgstomls hozott .Korona* szesz, mely csuz- é* köszvénybántalmsknál rajsmíni gyomor-, mell- és bélfájásoknál sz;ntén csodá-an bal, nélkfllözbetővé *es.\'i i::h.di>n kűlföiüi insonnomü S7crl. Annál ia inkibb m«g-éidemli a Magyarok t mognlá\'M, mert Ovegje c«ak 1 koronába kerűJ. Budn-pollen kapható Török Józsefnél.
— Fiumei kivé-, áf aajfol ruu» Ltahit Budapest. lio*»uvh LáU-v-
utca 17. szállít 4 (¡a lláromuegyodK¿r. Moccs. Cuhp és Armr^rjára koverék-ks»éi ^ Itt «0 krtrt l- .mf>ntv» én íl-
— Berlitz nyelviskola. BgyedOhjal-hnlom idegen nyelveknek csakis nemzet féjjQ tanárok (kltpl roló megtanulására.
Csak Kré >ábeük4rtit 1 S.Vftr ditások elvéllsl\'süink.
— KlsáráUgoa kává bahefatel Ax
ámstardsnn Vávü-behuzaull mkiár Bu|a-poat, yilL, Jás#z/-k<»rul BS, k#ld bár-manlte minden áÜomásra c^r p<Mia-csotnag 4 í> klgr. ipen jé «niualoa pör költ-, vsgy nyíri-kávét |l koroná fillérért. Mintákkal aziveeen ewljjáluok. Ügynökök (elvelolaok.
-- A legjobb teát 8chn itze r t ee-keresk edéaé b e a, Budspeai, Václ-kóryt 9., Sierccaon-utCA aorkán kapja. Próba csomagok 20, DO, 40, hO krcjcár ée feljebb kaphatók.
1000-nól
több eüamcrö levél bizonyítja, fcory a
Zalán

Wellnor-
tkU
Potrolin - haj sxenz
"«fitaUjí, | ttveg 1 kor., 8 tvs« 2.80 kor,
a»wa«l BipitnUU
m lieJlsultAatf korpatképrSrféb?, további öazQUat és mlndaüD.mü hejbetepeáaet.
Kös^koMéel hely: I>L< M BCLA
cosmeüeel \'»boulóriuma
UuJapw\'J fkvHirt Tftrík Jéxaaf fiifr»ttiUii4i Xlráir-Ki»*» la.
Totíi BrtiszSflsep*
■!spy ét kis muukárs felvétoln«k. tilónyben lészesQlnek utok, kik jé térti folMtót és Utlikabálot esiuálnak.
Hemmert János
Tőzsde.
Badepsstl gabonatőzsde.
A déli gsbons-haiáridö-üxlet írényzats »ziiárd. Egy érakor a követkosék voltak t táróárfolyamok t Busa 10OU októberre 7.66—7.0T. Buza 1904 áprfllva 7.72—fl.7fc. Uozs 190U októiierte ti.2i.rr 6.22. Kora ápriliwa 6.4C-6.46. Zsb ikinberro 6.86-6.87: Zab ápriüsre 6.64. Tengeri okt-re ^
fuiigeri 1901 májuzre 5 20-6.29.
Budapoatl értéktőzsde.
LlOtdzzd^n köttetett: Osztrák hítelrészr 64L.W. Msgyar hitelréátváov 709.- Oíiir. .uagyor álűjnvxsut^ r. ÜÍ7.6Ö. Losz&nptolé ■iwik á46.— Jelzálog 611.— Kiwsmyrányi 16«.- Déli rásüt 68.-. Német birotiidíúl Tiérka 117.80. Városi villamos H0G. Köz-ili vasul 6V4.
Béoai ártéktöiede.
KlötözbiU-p kötlutolt: Osct-Ak bi(e!rét>rv, . Ma^ax hjtelrészv. 711.60. Osztrák üwiyar állaouvssutl rétzrény IV18.26 Uuion jaukrészvény 61Ü.— Oszlr. koronajIrodák 99.96. Angol-osztrák bank 871.—. Uuss ¿rsnkw oriuiy 19.ŰS. Déli vosulréáivénY 80.-. 4 siíziüíkoa aranyjáradék 117.70 Magyar kor.oajájrudák 07.t>6, kUrkatank ffttUO
SSTJu» *»I aj ¿irt* " :
H*ri<M K*ijffk>* aa iiUk »0 asita\'ékftl vlukj ukmiiplniuh riu *i.t.ki* m, irux •• ■xA«*UZAt aája
Hecit Daoiliái Süáapo»t,
Ftf"«lik-tón 8. ti Enítt«f-Wnrt 31
VIkiar»l»«», WUfi* a«riaH lirfí.Hk »*&. Ha (oujhi.! ni> liJctk.o raaaak, tnUI, •ajil ^m^UhW UikitfL. éa •Ukhtot*«kU4^Si/
REGÉNY.
Borzalmas ójszakék,;
Átdolgozta : 1. fi. * li^fidd*) mogjelouése jután s\'
wzi4lho* ill^ ti
A Ubwkzág igen jól Anpte mígát j tMHapánan Mlet^ is disfitátt, j patkó-alakhan felálUtott aaztni oiol-. lett, caak az osrodoa volt kedvetlen és kedreüenMg^ «mi ia tudt". ya-; liztoluL
A kodvothwifiégnek ajahb én mostJ mir legerósebb Oka az volt, hogy Giua Swoyachin u««Ué került uz asztalnál.
Ax ezredes nagy » óvatossággal a dolgot ugy rendezte volt. hogy « két Hatat lehotólog távol ju^iouak egymáalól, azonban l\'homme pro-
fiose, (etnnie dlspozöl a helyek ol-oglalásánál zűrzavar támult é:imirti a zűrzavarnak vége lett, Zdeuko fa, Gina egymás mellé kerültök. i
A dolgon persze már uem lehe-í tett változtatni 4« a» ezredes nagyi sóhajtás kísérőiében gogdolU. „Szegény AnQ09lu Hát blzouy s*egény Annus | A«í étkező torom parkra nyiló ajtój nyitva állottak, a aoaéettek podig kívül játszottak a parkban egygww»-lenyofa alatt, mely iára lógaltik iaim-iónjaikat.
Wcsora után az aaztalokit, saé-, keket eltávolították a torowból és inegkozdédött a tdUc.
OlAorl Glna kezdetben nepj akar* láncolni. De nomsokár» ó 1« végig-lebegett a többiekkel a cnoudesea csörömpölő csillár alatt.
Kttlöuösen táncolt, de kltünéen ; azokkal, kik közömbösök voltak\' cUUte, eróson vhnxahajlitott folsÓ-testtel, de ugy lebegett, akát egy> pihe.
öwoyschin nedlg ti^yszólváu vL* Utte magát. I\'ojocskéjét kissé oldali lúk\'iitta és a^emoit behunyta. Kéjes Almokba merülve, toljosou og llju vezcié«ének adta át magát, -r Zdonko pedig fáradhaUtlauul inin-denkivQl táncolt, uehogy íoltüpjéky hányszor táncolt GinávaJ.
A toremben kUeé nyomasztó lőtt; 4 heség.
Fink kapitány, ki a négyest retv dezte, mindjárt az el^A aljzat után kiccaUi a lúa.coblut u kénbe.
A L&14 k-lve állt m ém te nyéyel l)<MÍi*lütl>o » k^í iáit, bojtos cserjéit éi meg-me^-csiiláulüit <1 ló tükürsim» íelülcié«.
A tavasz illatozott és a zenészek mlntogy félálomban játszottak. Csendes, Uugyos siwllö csókolja allataji ombo^atoit, mojv mlutha «nsogvi ruesrlt voiua vulaJtu11, ktizbep pedig a tölgyekben tavalyról megmarad! száraz lovelok zizegtek, ¡Mgtefc,.
HATODIK FEJEZET.
Ginori £mme Zdlbitzbon ágyában loküdt, hlded borogatással fején. — Már reggel, felkelésnél heves foj-görcsot érzeti, de wegia iCelkeul éa néhány nagy adagantipyfh^upl ftkafta a betogséget leküzdeni.
Nem akarta ügynnis, bogy Gin» az 6 felügyelete nélkül wcnlon el a monbijoui ünnepélyre, ellenben azt sem akarta, hogy hugft, ki már annyira örült ennek a mulatságnak, távol maradjon ó miatta.
Oe nem sikerült a fojgörcsöt eloszlatni, sót az a délelőtt folyamán még nagyobbodott, ugy bogy Emma szinte eszméletlenül íokfldt ágyában, melybe vissza kellett térnie. .
Folyt köv.

/ f£BPX^zabó ^LUK ÁCS GYULA
* Budapest, IV., Kossuth Lajos-iUcza 18. tti. (fit UdvaH lcávéhdz mellett.) ___
választék fin- fts Qvermekrutiákban. Nagy választék divatszövetalenyekben.*\'^
MéritoiBrinti mearendeléseícre cs3fis kiváló jómliióséfirft honi és an#ol swvetet tartok r&Máron.
Hériéfcsxerinti meareadeléselcre — _ . , „.
Kiwhiatra mintákat bérmentve küldö/c.
On
kétség-be esik,
meri gyarmeke folyton sir. ön már
mindtnfélo házi szert alkalmazott. Orvosi iaár nem tud tanácsot adnil Ezen állapotot * petoüka. okoua, mert nem cléff* púka, a varrások sértik a gyonnekoJ. A sráaooa gyer-roiikorvos és sxUI6szaö áital t»iiIiio;t tiygíenÜKi* peJcalcm allralroR-i ¡¿4P zása nmtlott azonbsn a ftennnk ¡."mindenkor j&l fojja iwtgát ér««». Kxzkben Kcm varrás, som szegély nineecn, megaka-.¿iályoxzák a gyermek ttebeaü lését, nem kell ;wra mángorolni, sem feVoritcni és nem drágábbak mint a tftaJbiok. Kgv lunat ára >10 koro^x. Megrendelések a főszétkOldési ,-y heijyo intézendök:
M. F£ITH, Wien,
\' VL, *»xIahl!í»tro*»a 30.
f
f
Selyem-^űder,
Kikmort U(Üauuahb kiiftnfi LAlopí*.
! VilágcziKK!
t dobos 1 kor. M íitlér is a BOrtA; á ranbaa btansatro kftW •*
icjrófcyáaertAr öUr f. axám.
á
dol>oit umii>u
„Xetonaaom\' Knsaán, F
Á
Központi szSnyegtatop má\\\\
IV., Musouiu-Mhmt 39«
(^aakts) a MnieanMLMltol wrtw

8-rótCl matrass, *(í flao< , takaró, sgy amyraa»utaoxal ágy eM és K méiW táöizoba-IbtótYónyeg, ösaxawao 1 trU fíodrosyfigy tiiHUacicQl 1MÖ fid
VaskeretQ codrouv-botót . . .<5 íJw tri fakarotO sodrony-betét i). .
Daa vklaaxtók aaM^a-
Kik, sxövet- áa oalpka- \'O grgöoyök, palwóaaak, utazó takarók és bbr&k, vatosüat selyem- á* Wur-motxy OlasfeJ-pátaAkfean.
Skj*t mtthelyorabrm SkoHdan kéeiKM pHŰjáö m snatraoxok dos ráfesztéka
Nagy elfay *tóbkl wítaM
IM trtM «r**« Uutéum,
aao m«í víi»Aii*»nfci t»«t6a foraw .—!»). wTrfhn kii o«am nttf m, -rwé
JKavMáUa
Um art.
4<kM
írt t* k«. u 3>»k * ff\'~t«l f/iUdJ:
■ »IlUkWMW ktaa.ai* «AUMIK*
a wmw., ; Ks»1<v01 « iltljvm wrikrem »I »\'> H/.; k«tl«< »••»{ BavHai I
CQQ áanais <4aurt*rffy tJIW csak IfrtWkr
ffmGRÜ^ UMHllAto« ff
598
Jfei
t
U tS.kl«-l M«M4* HM;
iir hűt és<
U
ráca
QmWJUuM- Sa butnhM « Mis*
•irlfd: 1 rrtilób, raiJr ISO "ke<«|!
r4f> oM ihoMi » \'ool JÍC a* kiiWö/ílo » K
Uffr. Mtod a.juoib«"« »I ó • ¿T«<t«l o>»*A»t • fitmf. ? fH j hiMitiuét uLr.^vt
i£ffl>«j i-\'t. i tiifT 4« 1 Ura uU »neu. DMir krft« karSL üí fc*
kS)<U*<
íHirefl-Ex^örí F. WSwüwi
z.
KÁVÉ
• 4.C SÓ
és TEA


ja4V«< mw tftMUr.

Kokutz-zeir
lik* ^ Aiautósalrt, » k!(oa dobo-«« fit V\'í. ti«r.U r.:li) dobOml «ctSU K. S.n 1\'lAnrAtcllíf wállit
..í t;
Laub R. Budapest,
_IL. Margil-kOrut 70._
\' IÁ ntullj k^Mr.) ZZ^ÜT
tk.
* »
t » T*rtaWo,
ír\' .
í: ätässt^« :
1 „ Af*r orair» ffa-tou Xaite«Mn njhilom nunU firif-
M »SrftSU WAtV^JU, J kl. V>(7M »¿rfcSU k/.v* M 1.S0 1 M ytaota pJrkJN . . . 1.00 I Kuba pOrkiU.....1.H0
■Uhrébo*
M1.W » L*»
- IJO ~ 1.T0
"tJS IMI 1^0 1» 1 jftO
* kL gMUasta, «. fcwr. ^ M ü* m !U*4«t* (S.W. V M I -00 • ■»•\'nts W M —M
I M JOUl^rbUl M frt UA
írt UÍ3 . frt — .M
1 -Sou« Hr».Uk r tri -,8Ü
, kSiíUtíi V lAk.ol. ..... Lkaid
Legjobb alkalom
a Budapestre ráaauló l közönségnek nemélyMon me^özödni a jó liirnév-nok órvendö
REKORD
mOlatéaal bámulatos ole«ó és éJetnagyiUkfu m ozképeirtl, melyekkel feltűnést !;eHö sikereket ér el még u knlföklCn ia!
EletnaMaégn nagyítás B kor. Bámaaly roaaz fénykép utési ia
• ttárfck mijidm ui4u3xo<4s »ítvait! #
Életnaj^ságu PaBtell-festmény (eredrf bzinekben) f irkercttel 8 korona. É)atnanrs&gu olajfestmény IC korona. Aquaréll......Ifl korona.
Tldikl RM(TM&»lw«k wtAjjTt.toll.1. aain. a<u> u; uuu \\ korona cmdu^usi í1j
•KiímUódtV.
liJMrendn stOka fényHáp foJwátolek ia esxköiöltet-
nák a külön e czétra fényesen berendezett, a mai kor igényeinek megfolelO fáMyképáaaetl ocxt^ilvbsm. "^«C
" 1\' ♦\'\'*" 1 » ■ ■ WfttotfW —1 11
VII, Budapest, Rottenbilier-tl. 46.
■ ■■■ » ■ ■ ■—-
=
Zongorák és pianinok
u^ii fi *ljSUi.iU»k. r«4k kitflai r.atr
vbl»uUkb*ii okl**uUÜ. cUd»» ti N.\'öena.a A.tjiu»oit hiDti.«i«k klcstivUotr.*!^ MUtHUüil». rxff m»r\'W«-K\'V.
Sgvlyultnszky
uiuav«*!, axOrvtU Ur 6. >xAm.
Balogh LjáhkIó
kivi- u tt* UvfVfl tf24U *Tr1-jirt
I\'Hbdot <» ▼Út, SoetMtbUier-BtoM za. lUa.
ivatos
férf-öitönyök,
felöltők és téfikabátok
mérték irtán 15 és 18 írtért
kCstnlnék saját mflhulyomben a lef.íliuiftial.b gyapjúszövetekből.
Tímár I«ajos
Mtíiusbi-aíMVr
BÜDAF£8T, VII, Wesseléoyi-a 2.
(Dr4h*r ytloU.)
pgy Azon aaetban, ha fr^*. agy halya^eben 3 flltShyra való rendelést blx-> tosltuaak, utazó szabászomat saját kéltségemcii küldöm mintagyOjtassaényemmel

I
I
I f,
I
í
Vteketöí, sömér

bflrkdteg és mindenféle bórbajt megloj>ö sikerrel gyógyít az
Ichtftyal-Thymcl kenScs
Sok szauredö nyert e lur állal euyhtilfal COf tógoly 2 korona.
.03 \'Cllér jJostakörttéggel bér-• \'. \'. mentve kOldi az
»Istenszemedhez
\' . czimztlt gyójyaieHAr
Ka»sán, Főtér I. sk.
Hdlgyeb flgyelmóbe!
Oroona-Créra arozkenő.
Mludta oddU kéMiMt mifM im Nr-
ktl 16 M.ieW kSil »ry.lliusbl) kuuitmtay u Or(on«-O4u, m\' >n«aa urUftdék.
At B. •>»> klrUiut kodrWt ni.
piti <*Mt* £rfodCí huu» >Mt u Ml wi-VÜMit i* UÜtioUrUUn.
KUivoUtJfc « má.jfoltokat, s«mBrt y*r-■»•ist houa v«tr r»ari» aiuu «:aua.
»«tt v6ti■ íotUkat, k»ÍD.tlJ& a rinoto-
lkat, ktmlökaljokot, mi? kotowl\'b <pi »«kuck U bAjos, &4e, 1Q« ac«ss«tBt ktt-
rsvtiAr.
«oa Ctűdi; !;» lutM»«Abin toJUk, hotT abi/rtvi-M«. rB^Hn fc\'nJ.ríitt f* xifet hvir Utiu «ton ¡.¿tnuJftU« b>tjft, Lotj a »i«p!4», »cítórt\'j t»rr pju»w<-«n ikí mix nibAny u»b «]»tt tc!\'»ín át-iUwik. Mivol n«iu «*li*Jík, utj.i\'S.I (• bk.zriUb.U, Ajtxi Uj^fMV 00 kr^Mffrobb SO kr.
ot^oua\'aiapyjia JJ kr. Or.ona-J oülfr Snlnb«nt fehír, 16«« is
ertm uLa kU dobói W ki., a*fr doboi l f,t
K>pb»UJ: >>
Bwcsij Kiroh t^ytiefiárttao S^eáeo.
ürfno» b\'.{M» UU«u UM»i»d4.» eti»ni
iJLupoc Cfv ki. íi b iUia tiAtlku tvuku.in-
M U-it V*rhil6.
O.ak a Darciiay fyorítnorlAtbiu» visárolt orita a VSlödll
Hirmann Fsrencz
rézára-gyárf
Budapest, VI l., Csáoyi-ütcza 9.
Telefon.
— Alapíttatott l8e-\\
Tolct.a
?o«*,*\'«Jxn »;«r»«ic\'.s Ar 1- Sn,-.j
tuTMlTOMjntint, b<»r- •• »«ro»apokat srao»-
tliUjuaBott jx>ntOJan ai\'.eRol.i »i^nKAnof. fooskoodöt, miniUnfrJ« uoiloctfl j-.i ui Jteii alh.trL\'Sct. IViyomiíU itrkiravtft-kífiOJtket tt iüitii\\kU)i<k.t, Uot JÓI árakat, T.lumnt a rtnexo-
ffasdi.*xatboc ».flk«4»lcad<> 4««»« ri*«l> nl.
risaakft, k^roakadotei1 rów\'ye^at tlb., a
ttiuUn ruin.tentcio CaUcayck-.t, ártaryaékat kívánatra Ingyen is linaeatv« \'
kttldÖK.
kiflBi"
HASZNOS TAWáCS
NEMI BETEGEKNEK
a „R: pasára UtuinUtt" ei. kínyr. mtij I WO o!daluu a lltkoa bptoraijokro vonac-koad minden tn.ljilvwJdt ía kyofík«i!íi-iividvt UfUiiun. S/i-ujjc Dr. O A P. A 1 A W T A Z. oiih/úi tii/0 •p«o*i>l.»U >
kSnyví t birktnek t.lj.a.n lu*yon sári j VouUkbau kOldi mr«. A kín)» mit Ju ki*,¡AAb*n j.\'n.t iut( <a »..<k cxsr einbtr ko-mSdíioU ícaek „-y^a-»uta-Ut. IVitOr* 30 Ullir bityajr kiUdoudó. Csíra:
l>r. O A 11 A I
Budapest, VI., Andrássy-ut24.
bal a műnk* »j»itó> no»ol-. bir- «» hntr aaarrl b.tojfo\'jnrlí ütpouU fudol d. -
tO-4-1^ ii <<.* 7-e-It,
■ \'Vi. ^\'
vilAjhirO arcditi
Alizol
bt ».- «* s.M
„Heücal-Píö^fli"
^\'i* k«rék|MÍro!tat
Wijaa loasiilitTa 135 ftrttol fal\'abb h*«t a ii 10 rrtOí rikst^lr*. rinJiír.da „Cyoton" trt tt it k«x>kpiialkMii»i.ktt, illA b»4t bc»»«uUjjunk fcirUu «o itAttlik is Xaatáliuastal »kiütünk viJctr. él búk«<i. ,
1 db I. r.nJa kültl ruuiini irt íiUlláiwü . . . . , . . . 1 db 1. ttndO b«U4 gusiini wy i\\ i jiUlikinal ....,.,. I db (imtnJfíiO »c«ty|«n-lirr.i>a. .
t kilAu.\'< .....
I drb jó uiiii.\\4v|S Vcrtk}>it\'!.r.cs .
t d»b an;M wiutt....... fcü „ í^l
l kltr. calcbim c»iWd.....ü
Maiy irjstyxiJk** tibb mint «00 kipr*l tart«a k«td
i Lány Jakab ós Fia
r*r*aá# laasaarobb ia i*Kaiaabtakatdbb karikpir^akUro.
jBaiapeat, Jóaaef-körut 4L
Fiókazlut: Baross tór 4.
áa ánk kltaoíW^M U/.»k«jaok i> naai («•«
á pi»«t >«j[ kkNrtfják.
» *•-
iq
írs
t»M»
A iegérdebesecb
tudnivaló a hölgyeknek ho^ hxtjobb, n leghatésof ä1>1» »ro*-
tiaztitó
Or.
Sc^lhulazlty
Selyem-arczcróme
t J,
(OjrAr*. Jd)
1 doboz Ü kor. ?0 «11. - A Dr. Schihnlszky-félo azappan a világ legjobb fcirtpi>uitR. ldrbTOtil. Készíti Kassa lojcréjcibb jfiógy-szertárj, ar. „iBleiiszom\'Micz. i\'uuWs uiia:
SZÉKELY oyófiyszerósz.
KflSSfl.
\'V
t
t, V
mt\'U* WtL*
*■.ilri.ia»i^^igiii;ii« ■■\' ■ «..ÍAI»,.; itt,

Nyomatott á tuajdonos „Hírlapterjesztő Vállalat" köríorgógépén. (Cégtulajdonos : Stéktely Viator.)
Hí. évfoly. <280. sz.

ÍV
Nagykanizsa, 1903. szerda, október 7, \'
■■■■ II !■■ i "l
Egyes szám 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS ÜJSAG
:. 1 \' \':»» - \' \' ... (: .i •: v . ■•, i» ir-.\'.i i • t k : l -• -■ii ii ..... — i wkywjttárir».....tt— ■■>,.,.JU.J . ..- ■\' .............
«
El fi fi z «t é-s í ira:
i ■ ,
« Halykeávkiu*oa taur4v* egy hitu «V íUlír. «... ,t , Vidifcra péttai küldéssel tgy bára 1 kciosa se fUlér. :
iinntír-.....f
Krausz eV Farkai.
Y FtUlfi »sarkai*t ilovví jiuuo
tf;
>>Zf rkaiit»*^\'. ép klaáéhivatai : Ktmwn A Farka» papírt »r«sk*4fa«
artr.-
. „ MigjelenUc naponta korán raggal.
Nyeautett a .NajyáaaUial Knta Ujw\' uwMhM afhn^ajáWaa.
Szenzációs hirek fiécsböl. M Sd^árosban elfogtak egy pénz<
hamisító bandát.
- .vi "iu.- -, ír -»,«-. : ra
A rendürorszobák.
Eudapeat, oki. G.
A rendőrőrszobákut holmi tilók« zatos köd födi el. Az emberek, kiknek a székesfehérvári rendőrséggel még sohasem volt dolguk, megborzadnak attól a gondolatiól, li \'gy valaba, talahogyatt egy szereucsét-len véletlen vezeti ükét egy ilyen rendőrszobába, honnan az itt köz-ttulomás szerint egyenesen az orvoshoz vezet látleletért valamiféle lesti sértésért.
Jla is azt irja egyik újság, hogy valamelyik rendőrvzobaból az orvoshoz ment egy fiatal ember ós az orvosi látlelet alapján Vázsonyi Vilmos dr. megtette a rondőrköze-gek ellett a büntető feljelentést.
Hát én nem erről az esetről szólok, hanem általánosságban beszőjek. Nem járja, hogy n rendőrszi 1* ajtaján be]ill a fékevesztett rendőri brutalitás teljes mértékben dühönghessen. Nem járja, bogy az ott történtekért a vádlott rendörközegeket csak azért menti fel a törvényszék, mert a vádló az orvosi látleletnél és a maga szaváuál egyéb bizonyítékot felhozni nem tud, hiszen a verekedő rendőrök a garázdálkodáshoz nem hívnak tanukat, ők maguk pedig uem tanúskodnak egymás ellen.
Tény az, hogy már igen sok ilyen panasz jött a nyilvánosság elé, hogy már részeg emberek meg is haltak egyik-másik rendőrór-szobán, valamint tény az is, hogy rendőrség ós polgárság ellenségként állanak egymással szemben Nem csak a gazemberek és csirkefogók ellenségei a rendőrségnek, hanem a becsületes emberek is, oWanformán, amint az ember ösztönszerűleg ellensége valamely állandó veszedelemnek.
Én a bizonyítások hiánvaló törvényszéki felmeutésoket nem tekinthetem a ronőr szobák rehabilitálásának és nem tekinti senki sem annak. A főkapitány dolga, hogy a renddrexobák veszedelmes hirét el-pszlassa. A főkapitány pedig arra való és arra termett =rr, hogy a mit akar, az meg is történik.
A tisztviselői karnak már megtudta szerezni a bizalmat, most szerezze meg a legénység számára a közönség rokonszenvét. Ez pedig
í^ak egy módon lehetséges; a mely reudőmiliába bujtatott vadállat meg-Medkczik magúról ós Visszaél hatalmával, azt birfti ítélet nélktil is, 1 fegyelmileg el kell mozdítani a (rendőrségtől. Négy-öt ilyitij • példa í* uzok az einbtírek azonnal éezru térnek. Nem kell semmit eltussolni, vagy eltussolni engedni, badaiság azt liími, hogy valamelyik hóhérlegény garázdáiko dása a rendőrség szégyeue. Dehogy ! a rendőrség szégyene, ha ez a ga rúzdálkodas büutetlou marad.
A bűnösnek, mikor a bíróság elé kerül, már nem szabad a rendőrség kötelékében lenni.
■MMM— r • —---
tlatrö valí eszme.
Budapeat, okt. 6.
A fővárosi lakáíviszonyokat leginkább azok a munkásosztályok ainylik, melyek-nak tagjai hónapoa ¿¿obik használatára utalvák.
Rettenetes viszonyokat talál az, ak1 egyszer betekintést nyer az ilyen hónapos szobákba, melyekben kereskedelmi alkalmazottak, tisztviselöfc, hivatalnokok méregdráj»« bérekért kénytelenek tengődni. Közegészségügyi és erkölcsi szempontokból taithatlan mizénák uralkodnak az ilyen lakások legtöbbjében, amelyeknél jobbat nem kereshetnek az ol-caóbb lek ásókra utaltak.
A betegségeknek legerősebb terjesztő cz»k a lakások és különöaan a mindinkább elszaporodott úgynevezett „kiadó ágyak", melyek akárhányszor nem is egy, hanem két személy számára adatnak bérbe, egyébként is tolxaafoll, piszkos, bűzös szobákban.
Kzeken az állapotokon akar a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Kgye-sölete egy nagyazabásu fctéxméoynyel
segíteni, \' „
" <• * . r » \' * ■
A Kereskedelmi Alkalmazottak Otthonát akarja létesíteni, melyben egy és kélágyaa szobákban, továfcéá hatágyas termekben, tiszta, kellemes lakással fognak azolgálni rendkívül mérsékelt árakon az alkalmazottaknak.
Kózöa társalgó-terem, reggeli éa vacsora, fürdő, sétákért is rendelkezésére lesz majd as otthon lakóinak, kik igy az otthonban mindenképen kelleme«, egészséges, olcsó tartózkodást lelnek, f
Az intézmény létositését nagy appa-ratur.»*l kezeli az egyestdé\'. ée azzal szerre* összefüggésbe hozee #4. léte-aitett és a legawbb eredményt felmutató nyári üdülőtelepét, melyen ez évben is ötvenkét alkalmazott nyert két héten át teljes ellátást az egyesület költségén.
i
Megölette a férjét.
a.a.Silia d>»ir • n
V\' yf ..
-TARA

I - 1
11
Néhány aap.tlőu Moráriu Juon nagyszebeni romáa parasztot vejének kertjében fejasecsapáscktól megélve találtá" .
B hó 3-án felesége jelentkezelt a helybeli törvényszéknél és aaját szántából töredelmes vallomást tett, hogy az ö
¿sztönzéeére ölték meg Morariut.
l i ———
. A visszatartott ráqalmazA.
} \' S*4«"! • í* <1 ; ... - , \' aelfrád, okt. 6.
Az európai trónok legvéresebbje, a szerb királyi trón körül, mint másképpen várói nem is lehetett, igen tut dolgok jáuzódsak le.
Az árulókés véreskezű gyilkosok megint aróhíos jutnak ée azoknak, kik a kardbojt becsületének védelmére keltek, előkelő állásokat bizloailanak ée előléptetik Őket, mert olyap esemény van kéezülőben a vértől áztatott Ssorbiában, amely még ott is, ahol a; emberek ugyancsak viharedzettek, nagy feltűnést kelt.
Oyorgv<h;cj*\';XÍiidán volt miniszterelnök vissial^sótOl rttn szó.
Györgyének tyladán volt az, aki köz-»etlenOl a királygyilkosság után cikket
irt egf néttét folyóiratba, amely a leg-
Előadta, hogy családi viszályoktól fel-ingerülve, boszujábah Bobanga Juon nap< számost bérelte fel, aki megleste éi Morariut egy fejszével megölte
Morariunét letartóztatták, Dobsngát pedig, aki Romániába ezökött, körözik.
b>xz«S4.lóbb vádakkal volt tele. Nem^a •vilkoeokat vádolta, hanem a meggyilkolt király; párt. Ást mutatta ki, hogy Sándor király bérgyilkosokkal akarta meglelni az apjtt, Milán királyt.
A vádak egész sorozatát zúdította n meggyilkolt királyi pár ellen és dicsőítette s gyilkosokét, akiket Szerbia msg-tuentőinek ncvoxett.
Nyilvánvaló volt a szándéka. Arra vágyódott, bogy visszatérhesaen. Szerbiába és ott újra halalomhor jusson. Kxt a célt el is érte.
Gyorgyevics Vladán Péter király meghívására újra visszatér Szerbiába.
igy jutalmázxa még Péter király nem* c?ek a gyilkosokat, hanem a rigahna-sókat is.
u.
Ahol oaak magyarul érzfl hazafiak élnek »kár ol\'beo u országban, «kár en-uek határain kívül, mindenütt kegyelettel ülták meg a mai gyásznapol. Csak épen a fővárosban nem, itten a lojalitás mindig nagyobb, mhit a nemzeti érzés. Szerencséje ennek a bonnak, hogy becsületes fiai már nem a fővárosi nazs-llailan pecsovicaok után igazodnak.
A fövároe ünnepségében kellemetlen disszonanciái keltett, hojry egyik-másik ^zinliáx igazgatója nu u* J^»zett arról, hogy a magyarnak ma gyászünnepe van. Mar a délutáni órákban hiro io mont, hogy az egyotemi ifjúság esen szinbásak ellen tüntetésre készül.
A nemzeti gyászünnepet a kővetkező tudósításuk érkeztek hotaánk.
Ma október G-iks, a nemzet legnagyobb gyásznapja és a főváros tulajdonát képeaö épületek oaupaasok.
Egyetlen gyásalobogó sincs az épületen, a mely jelentené, hegy a főároai ható-iá; a nemzet gyászában résztvesz s fájdalmában osztozkodik.
A nemaett mártírok lelklüdveért tartott latnntlasteleten a hatóság:-nak t|7»Usa»ry tagja aeaa Jelent meg.
Es a faktum magában ia ékesen szól a msgyaráxatra egyálttlában nem asorul. De mégis föliegyzésre méltó, hogy ez a
Hatóság távol áU a nemzeti érzésektől. •
Október 6-ának emlékezetére a nemzet mártírjainak lelkiüdvéért gyásjt-istentisztelet volt es eg) elemi templomban.
A misét Krizáén Mihály pápai kamarás, azemlnáriuml igazgató tsrtotts nagy ée fényes segédlettel. Mise után as ifjúság lobogó alatt a Vigadóba vonult.
A feteacrendl atyák templomában remek ravatal volt fölállítva. A templom első
(adsoreit fekete drapériával vonták be. tt foglallak helyet többek kőzött Kossuth Ferenc, Szatmári Mór, Holló Lajos, Hegedűs Károly és Gabányi Miklós országgyűlési képviselők, továbbá az országos honródegyesölet tagja-.
A ravatal körül sorakoztak a hantád-menedékbáa lakói, számszerint 7G*ao. A gyászmise 10 órakor kesdftdölf.
Az egyetemi ifjúság impozáns gyást-Cnnepet rendezett a vigadóban, ahol es alkalomból nagvizámu lelkes közönség gyülekezett öseaa. A hatalmas leimet as utoNó helyig megtöltötte a réeztvevők sokasága.
A középen ai első széksorban Qltek a Magvar gazdaaszonyek Országos Egyesületének hölgytsgjsi, akik Damjanich János özvegyáoek vezetékével jöttek ai ünnepre. Kóun aa emelvésyen es Egyetemi Kör lobogója lengett. Jobbróf-balrél ültek a képviselők, akik közül Ko.suth Feieno vezetésével a következők jelentek meg; Rákosi Viktor, Nessi Pál, Szüiló Géza- Rigó Fereno, Hegedős Károly, Benedek Jánoa, Gabányi Miklós, Káliay Lipót, Reieh Aladár, Szatmári Mór. A közönség a betépő képviselőket fftjosau megéljenezte, Ugyancsak az emelvényen helyezkedett el a bonvéd-menedékhát hetvenöt lakója. A közönség zajban megéljenezte a honvédeket ia.
Az ünnep a Himnustetal kesdö<löll, a melyet a kóibrtaég ea ifjúsággal együtt énekelt. Ezután Fórater Ottó, as Egyetemi Kör eloóae mondott megnyitó be-szédel, amelyben a szabadságharc emlékezetét méltatta. A többi költ ezt mond!«:
A mi erőnk, nemzeti negvaáguuk az, hogy e rétiünkön álló igazaágtól nem tértünk el egy percre aem és mindenkor megőriztük azt ■ nyugalmat, est a fönséges, onérsetea biztosságot, a mit csak as igazság adhat. A megtorlást elvégezte és elvégzi as Isteni igazságszolgáltatás.
Zugó éljen követte s beszédet, mire megjelent as emelvényen R. Marótby Margit asszony és elszavalta Gulyáé Istvánnak Október 6. cimü alkalmi költeményét, moly nagy batáat keltett. A 1.Ö-zóoiég zajoaan tapsolta a művésznői.
Kantán as ünnepi ssóook Rákosi Viktor országgyűlési képviselő beszélt, akit megjelenésekor viharos ovációval fogadtak Beszédébsn a többi költ ezt mon-dotts:
Ez a nap immár nem a fájdalom, hanem a diadal napja. A kereszténység a Golgotán született meg a yilác számára, Magyarországot a* aradi Golgota telte űrök életűvé.
A magvar Ogy nem aljkor győzött, mikor honvédeiuk a zászlót kitüsiák Bu-davár rommá lótt fokára, hanem mikor a vértanok a bitófa lépcsőiére fölhágtak. A diadalt el lehet feledni, a sors kedvezése elhízottá, a szerencse gőgössé, íenhéjáxóvá tesa egyesekel és nemzeteket egyaránt, de as elnyomás, üldözés, rablánc, szenvedés, vértanú ée balál megtermékenyítik, megerősítik a lelket, nagy leltekre, elszántságra aerkentik a nemzetet. Azt hitték, Aradon porig aláztak bennünket és a megaláztatásból lelt a fölemelkedés. Akkor jegvezto föl a történelem aa 6 nagy, igazságos könyvébe : Ez a nemzet megérdemli szabadságát, mert fiai megtudtak halni érte.
Ezután fölolvasta a kivégzés jeleneteinek leírását, amely meghatotta a közön-aéget. _ J
Rákosi Viktor után Török Irms. a ffemzeti Színház művésznője szavalta el Kiss Etelka és Hszslinszky Gusztáv. As álom cimü melodrámáját, a szerző zon-gorakiséretével.
A művésznőt zajos orációval jutalmazta a közönség. Végül as ifjúság nevében Kovács J. István beszélt. A nemzet vértanúiról szólt.
K beszéd után a közönség az ifjúsággal együtt elénekelte a Kossuth-nó-tát, majd a Szór a tol a ezzel az ünnop véget ért.
Hirek a válságról.
— Saját tudósilónktól. —
A mai nemtctl gyásznapon, mikor a magyarok kegyelettel\'adósnak a szabadságharc vértanúi emlékének
szenzációs hírek
érkeznek Bécsből.
Ezek a bitek a kuvetkeiők s
Béos, okt. G.
Kormányválság elinlóséie iránt emberemlékezet óis akkora érdeklődé.« nem volt még, mint ys, amely Khuen-Héder-váry soriát leate. Reggel nyolc órakor tele volt már a battkgaesei palota politikusokkal, újságírókkal.
Háromnegyed kilenc órakor hajtatott Khuen-Héderváry a királyhoz, aki kilenc órakor fogadta. As audiencia háromnegyed óráig tartott. A ministerelnök derűs arccal jött ki a királytól s lapunk tudósítójának ennyit mondott csak :
— Lemondásomat újból beteijcetlel-tem. A felségee ur est tudomásul vette a est hiasem, el is fogedjs. Egyéb mondani valóm uincaen.
Nem adtak több felvilágosAást Thsl-lóczy Lajos és Miklós Ödön, a volt miniszterelnök Intimusal sem. akik rögtön lelkem lék as audiencia után.
A kihallgatáson — mint félhívstalo-ms jelentik — a király Khuen-Héder-váiy lemendáea tárgyában még nem ddattM, ellenben eaegbiste a toll miniszterelnököt, hogy értesítse arról Sséll Kálmánt, hogy a király öt még egyeeer asegehajtja hallgatni, mielőtt uj miniszterelnök kiaöemeléeére lépé« történnék.
A miniszterelnök azonnal az audiencia után eleget tett a király parancaánik. Széli Kálmán holnap reggel érkezik Bécsbe a jelentkezik (kihallgatásra e ki-ráír eiöu.
A kitály megbízta gróf Kbuen-lléder-váryt. hogy formális felmentéséig ideiglenesen veae.me tovább a« ügyeket. Khuen-llédecvázy ma délután Buda-pestre utazik, hogy itt várja be e király elhatározását.
A kormányválságot Bécsben akarja elintáaoi as uralkodó, ezért elmarad a tervbe vett uiasáe éa aa uj Krssébet* hid felavatásán a királyt Jóssei Ágost főherceg fogja helyettesíteni.
Hogy htvnak-e más államférfiakat Is e király elé, ártól még nem történt határozathozatal.
Bgy másik tudósítás a kővetkezőket
Béoe, október 0.
A király ma reggel külön kihall»-táson fogadta Khueo Héderváryt. A király közölte vele, hogy propoziciót nem foaadjs al és hogy a lemondását eem vessl tudomásul.
A király Széli Kálmánt, mint a kilences bizottság elnökét, bolnsp Bécsbe citálja, hogy tőle egyrésst a helyzetre vonatkozólag fölvilágositáat nyerjen, másrészt pedig, hogy megtudja tőle, hogy a kilences bizottság miben fog megállapodni és vnjjon ennek a megállapodásnak aláveti-e magát a azabadolvü párt valamennyi árnyalata.
A király kijelentette, hogy oalndaddlg nem megry Budapestre, amíg a válság bonyodalmai nem tlesUaódnak.
Még az Eraséhet-hld fölavatására sem megy el, Háttem Jóessf Ágost főherceg által foga olt mnpát képviseltetni.
Khuen-liéderváry továbbié ia miniaz-terelnök marad éa vezetni fogja ns ügyeket.
, Béoa, okt. 0.
A király elfogadta Khuen-Héderváry gróf lemondását.
Megtagadott njonook.
Torda, okt. G.
Torda vároa képviselöleslölele megtiltotta az önkéntes adófizetés elfogadását éa megtagadta az ujoncstedést.
A közönség % beaséd után ünnepi kodfben osslott szót A szobrot mos rendőrök őrzik és ebben segít nekik a polgárság is. .
A visszatartott katonák Kossuth Lajos emlekenek,
Szeged, okt. G.
Ma reggel atra ébredt Szeged városa, hogy a Kossuth-szobron hatalmas ko azoru van ezzel a felírással: A tisazs tartott katonák — Szent emlékednek I
A dolog érthető föltűnést keltett és örömei a hkzafíat polgárság, megdöbbenést a kclonsság körében. Senki sem tudta, mikor él kicsoda helyezte el a kosóorut a szobion, ahol aionban nem sokáig matadl.
Délelőtt ugyanis GsaUny altábornagy, honvédkerületi parancsnok megbízásából Banuca százados, Horváth főhadnagy két ssskatnecció és egy közember meg. jeleni a Koisu h-szohornál és bár az oit álló rendőr ellenkezett, levette tóla a koazorut ék elvitte a városházára, shol átadta Ssücs József alkapitány nak, akinek azt mondták, hogy a koazorut ssérl távolították el, mert katonának nem szabad politizálni.
A koszorú ilyetén eltávolításénak híre ia gyorsan elterjedt a városban. Mindenfelé azt hangoztatták, hogy a katonaságnak nem volt joga * koszoöu eltávolítására. Amikor as október 6-tki hősök emlékezetének szentelt istentisztelet véget ért, Polcner Jenő országgyü lésl képviselő vezetésével vsgy négyezer ember a városházára vonult és Slflcs alapítványból sít követelte, hogy adja ki a koszorút.
Polcner ktt fejtegette, hogy a katonáknak nem szabad hozzányulniok a stobofhoa, mely a vároa tulájdons.
Utáns Kulinyi Zsigmond beszélt él a két bestéd után Siflis alkapitány kisdia a koesornt, kijelentvén, hogy a kél beaséd meggyőzte a katonaság jogtalan eljárásáról.
A nagy tömeg a Kossuth nótát éne-kelre, a koszorúval a Kosíulh-Stoborhot vonult, a hol egy fiatal ember létrán fölhatolt a stobor tetejére és a koszorút, hogy senki hozzá ne férhessen, a magasbán Kossuth kardjára lelte.
Kaután Polcner Jenő beszédet mondott. Katonák, úgymond, aaaal a megokolással távolították el a koszorút, hogy katonának nem szabad politizálni, pedig politizált a hadsereg, amikor Ilontal eaobrát megköszörült* és politika a ohlopyl hadlparanos ls.
•I
Levelhordók védelme,
Budapest, oki. 0.
A pénzeslevélhordók védelmére a posta a következőket tervezi:
1. A levélhordók — egyelőre Buda.
festen — csak bizonyos kisebb összegig ézhesitenének a házhoz. A most meg nem határozol! öaszegen felüli utalványokat és pénoesleveleket csakis a postahivatalokban adnák kl a címzetteknek. Ez külföldi nagy városokban mát régóta szokásban van.
2. Azokban a budapesti házakban, amelyekben a főlépcső használatát nem engedik meg, vagy amelyekben a ló-lépcsőt idejében és kellöe n meg nem világítják, a levélhordók nem kétheti-lenek. Pénzrslevéllnrdók melléklépcsóp, vsgy sötét iölépcsön egyáltalában nem járnak.
8. As esellegos támadásokra való tekintettel a pénzenlevélhordók c?tn;ul hathatós védófegyverrel lesznek ellátvo. Ezenfelül alkalmas jelzőaipot is kapnak, hogy a Háznépének ügyeimét felhívják és veszedelem esetén esetleg st£itié^tt kapjarua.
Ezek as intézkedések vanoak tervbe
vére és lépnok már legközelebb életbe s rz illeték es hatóságok ilyetén va\'ó gondoskodását bizonyára ugy a derék levélhordók, mint a nagykötönaég megnyugvással veszi tudomásul. .
LEGÚJABB.
. Cáfolat.
Budapeat, október 0. A Bud. Tud. jelenti: Ama híreszteléssel stembru, mintha a kereskedelmi miniizléiiumban vámiárgyalások folynának a kereskedelmi szerződések dolgSbán o«t-•rák delegátusokkal, Illetékét britről arról értesülünk, hogy a kire*-kodelrul minlsstéiiumbsn beható tanácskozások folynak a kereskedelmi sáerió-tétek eiökéstitése tárgyában, de etek a tárgyalások tisztán belső tetmét\'e\'üek, melyekben a kereskedelmi ministiér el-noklésével csak as érdekelt magyar mi-niszlériumok küldöttei vesznek részt.
Köz vágóhídi sertésvásár.
(Hivatalos jelentés.) Maradvány 277 darab, érketeit 266 darab, Oitzesen 64a darab. — Kiadtak déli tizenöt óráig 153 darabol. Öreg elsőrendű 07—102, elsőrendű 0G-102 kotor.a ; fiatal másodrendű 06—100 korona.
Elfogtak egy pénzhamisító bandat.
Budapeat, okt. 6.
Kétségkívül a legjövedelmesóbb foglalkozás a világon a bankó éa ércpénzgyártás. Csekély befektetés, aok baszon.
Az, hogy rajtacsípik • vállalkozókat a könyörtelenül elverik rajlak » poit. nem riasztja visaza azokat, kik kó*JtyQ szerrel aksrnak pénzhes jutni éá tápén van. bogy alig múlik el aap, mélyen yalahol as országban egy hamisítóban-dát, vagy .saját kaséra dolgozó" érc-verőt el né csípne csendőrség, rendőrség.
Me reggel ■ fővárosi rendőriéinek
jutott ilyen szerencse osztálytéesül.
Le ls tartóztat a a banda föveiérét. egy rovott multu vaiütl tisztviselőt. A pénsbamisitóbande ártalmatlanná téielé-ról tudósítónk a kővetkezőkben ^számol be.
Jelentették a rendőrségnek, hogy a Csömöri-ut 20. számú bás második ette* létén egy rovott multu erobér, névszr-rint Pataky György volt vasúti mufik-s feltűnően gyanús életei folytat. Ne|e»e* tesen az elzüllött ember egész nsp ki
\\*H«m mozduh a szobájából, hanem áll & tv-) dóan gyanús emberek társaságában
I otthon ül ós csak este, a sötétség leple i alatt surran ki a hátból.
A detektívek erre figyelni kezdték IV taky Györgyöt ós gyanús táraait a megállapították, hogy a rendőrség a feljelentők által ezúttal jó fogáshoz jutott A táraaaág egy veszedelmes (Óvárosi pénz-hamisitóbanda, melynek feje Pataky György.
A detektívek ma reggel rajtaütöttek a súlyos gyanúval torbelt Pataky Györgyön
II éppen akkor, amikor mindennapos éj-j szakai dorbésoláaából reggel 8 órakor 1 hasatért pihenni.
A uónzhamiaitóbanda caömöri-uti bfln-tanyáján a detektívek 11 darab gipsz-formát találtak, amelyek a hamia 1 forintosok kiöntéséhez szolgáltak. A banda eyártmánygi olyan meglepően ügyesek, hogy azoknak forgalombahoxalala a legcsekélyebb nehézségekbe sem ütközött.
A rendőrség Pataky lotartöztatása alkalmával lefoglalta a bűnjeleket éa a tondőrséa fogházába szállította PatakyI, j akinek kihallgatása még nem ért véget.
BUDAPESTI HÍREK.
— Az uj angol kormány. Edwárd \' királz Austen Charaberlain-t pénzügy-
miniszterré, Alfréd Liltletont gyarmalügyi miniszterré, Füstért hadügyminiszterré, Brodrickot indiai, Graham Muiayt skóciai I államtitkárokká éa Lord 8tanleyt posta ! 0gyí tninissterré neve/te ki.
— Aa oaatályaorajátók mai huzá sán a kOvetkesö nagyobb nyoroményeket husták ki:
50.000 koronát nyeri: 4036.
40.000 koronát nyert; 86648.
20 000 koronát nyert: 80455. • 16.000 koronát nyert: 18804,
10 000 koronát nyert: 72842.
5000 korvnál nyertek : 9063 69862 TlCCtí 27064 68762 ül033 58130 108869,
2000 koronát nyertek: 48662 2WW0 W240 m-2\'2 606?,0 8983 93814 72216 66.122 89688 67077 &2301 9032943526 44tH)8 82910 64205 80419 1610 34399 18839 63791 8321 18481.
1000 koronát nyertek: 34690 407C9 66444 43146 82122 86828 23706 91916 106911 106208 32169 100589 69610 66707 61461 21197 81612 66099 46742 66197 17386 60029 76828 438012138 18029 12398 17462 13763 41476 93562 106856234697664 106980 76862 90273 70227 98416 97620 71100 48502 3610726103 48610 6014 80185 18736 91681
500 koronát nyertek 110668 46866 642» 68160 69278 19921 78043 31810 61177 &600 6387 91098 24989 107604 102006 67186 2568 \',103080 71182 96303 66619 11231 63710 66661 33768311110864 11999 78771 7267» 30963 63346 79336 91043614!) 8962« 104640 93404 64736 99436 21867 464X6 81164 61» 8702« 89868 104180 88428 18tKJ7 93687 96108 11032 80712 92826 42043 64468 1402 18866 17807.
A többi kihúzott azátuok 200 koronát nyertek.
— Deák Fereno emléke. A tanács
niezter — a szóban forgó uj vonal ec-godélyexésf előtt — a gyakorlótér kérdésének tendezésél kívánta, miért ia tanács vejNO? bizolls&g egybehivá-aát határozta el. Továbbá azt az e\'shctösé-get tartja szem elöli, hogy a mostani gynkorlótér kiegéasltése holyett egy uj gyakorlótér kijelölése válnék szükségessé, a tanács a fennálló szerződést jövő évi ok. tóber végéra felmondta, de kijelentette a katonai hatóságuak, hogy e* a felmondás tárgytalarl abban az esetben, ha a jelenlegi gyakorlóién további használata tekintetéhon mégegvfetés jön létre. Ezek közlése mrlctt folkérto a tanács a 4. hadtostparancsnoksápot, hogy a vegyes bizottságba a katonai hatóság részéről ia küldjön ki tagokat. A felmondásra vonatkozó feltételes intézkedését a tanács a?; közgyűlésnek tudomásvélol véget) bejelentette.
— A azénsaUkaéglet. A főváros szükséglete a hivatali helyiségek, intézetek, iskolák Htb. JfltésAro évenként körül belül 14,000 métermázsát toss kl. lín nck a mennyiségnek egy, esetleg három évre vállalat utján leendő biztosítása céljából ma délelőtt dr. Vaszilievits János tanácsnok elnöklete alatt árlejtést tartottak. Igen élénk érdeklődén volt konstatálható, amennyiben hit vállalkozó lotl ajánlatot. Felhontás után as aján-atokat kiadták a műszaki számvevőségnek ós n mérnöki hivatalnak, hogy az árcknnk a minőséghez való ar ányát állapítsák meg. A döntés csak az erre vonatkozó jelentés megtétele után fog tör ténni.
— Próbáljon egysaee sátoron-oaét Lukáoa Vilma* banhhéad ban Budapeat, V., FUrdö-ntoza 10 1 1 I 1 egész oaztálysorajcgy 12 K, fél AS K, negyod A 3 K, nyolcari ó I 30 K.
— Melyik hAnlsaazony Tél
nagymosAntöl V ? ? Es eddig Igaza ia volt. Csakhogy ezentúl máskép lesz, ha a Loaaive Hungária ptosó port használja, mely a fehérneműt az\'tppsn, szóda és más anyag hozzá keveréso nélkül kifogástalanul tisztítja és hófehérré mossa anélkül, hogy a ruhának ártana. Tegyen próbál éa meg fng róla győződni, hisz ezen mosópor fölülmúlja az össos eddig használatban volt ere rekel éa mégis olcsóbb. Mindenütt kap haló I Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca f(j Herrmann Emil és Tsa.
— Kegsaflnt pestte. Mamilleben
a pestis megtzönvén, a kereskedelmi miuisalor elrendelte, hogy a Maraeilleböl származó árukra elrondelt forgalmi korlátozások hatályon kivOl belyezleeaenek. A rendelet erre vonatkozó Pftsze igy szól: „Tekintettel arra, hogy Marseille-ben a pestis , megszűnt, a Maraeilleböl származó átuú ós tárgyak behozatalának és átvitelének lilalmazáae, illetve korlátozása tárgyában folyó évi szeptember hó 10-én ad 01.181. szám alatt kolt rendelotemot a magyar királyi bel-, pénz és fölemivelésügyl miniszter urak-Kai, nemkülönben az oezlrák császári király r kormány ny nyal cgyetértöleg, ezennel hatályon kívül helyesem."
— Első Budát Kávéma*asln Ar-tóczkv János Budapost, II., Zsigmond-utca 7. küld 4 és félkiló I. cuba kávét
0 forint 75 krért elvámolva és bérmentve.
— Központi asfinyegtelep Budapest, IV., Muzeum-körut 39. lapunk mai azámában közólt hirdetését olvasóink szíves Dnyolmébo ajánljuk.
— Magyar Uvegblztosltó-társaság Budapest, Václ-körut 81. az. biztosit lükőr-üvcgtéblAkat portálékban, üvegértékeket egész építményeknél, a legolcsóbb dijak és a legpontosabb leszámítolás mellett. Több évről szóló biztositásnál tetemes kedvezmények. ElvAlla szállítási biztosításokat ia. Ügyes ügynökök kerületnek.
MAftjokl Adim ara4«U feitim\'-nT* utin a leyímo roubb iiiiniyon\'atvi kirlUlbaa\' Ji<«0 cm. nafTai|ban vWaoauud*k»ak U Ha«*aiy ájadár k Bpaat, vn.,uta«ail
BffiEK MINDENFELŐL
— A megoáfolt ttdvöslet. Berlin-bon tegnap egyébről sént beleéltek, csak arról, hogy as oUő gyalogos gárdaezred tisztikara egy képes levelezőlapon üdvö-zölto Macdetiovics szerb tábornokot. A bir meglehetősen kinos feltűnést keltelt s természetesen eljutott a csá«zár fülé-heö is. Mint berlini tudósilónk telofonon jelonli, ma a Postamban állomásozó el»ó -II TiaZZTT t.9™19*?* ,t*iffárdaeared tisztikara hivatalosan ineg-
ieUi"á,ro,.,a\' .\\.ke?PM|-.ul\' J*™»«\' ®áfolj« a kópealevelezölapról szóló hírt
ben levő Deák-mauzoleutnol n bölcse születésének századik évfordulója alkalmából alaposan helyreigazittntja. Erro a1 célra 00.000 koronát szavarotl meg és egyúttal felterjesztést intézőit a kormányhoz, hogy az említeti költségekhez járuljon hozzá. A belügyminiater most értesiletto a fővárost, hogy a költség felét magára vállalja.
— Egy gyakorló tér, a mely útban van. Már az elmúlt óvbon tartották meg a közigazgatási bejárását innak a vasútvonalnak, melyet a közúti vaspálya-lársiság Kőbánya és Hákos-falva összeköttetése érdekében tervez. Az elfogadott tervek szerint se uj vonal a fehér-uti vasúti aluljáró folytatásában az ottani dűlőben lévő katonai gyakorlótéren keresztül meg nyílandó uton haladna végig. Ez ollon azonban a katonai hatóság óvást emelt azzal a megjegyséssol, hogy a tervezett vonal létesítésébe* csak abban az esetben járulhatna hozzá, ba a főváros a fehér-uti átmetszendő gyakorlótér helyett egy másik ha/onló hagy-ságu ós megfelelő gyakorlóteret bocsát rendelkezésére. A kereskedelomügyi mi-
és kijelenti, hogy sohasem érintkezett Mscdslevics szerb tábornokkal.
— Olaszország politikája. Turini távirat jelenti r A .Stampa* egy munkatársa boszélgetésl folytatott Prinelii volt külügyminiszterrel. Prinettl hoveaen kifakadt utódja, Morín kfllügyminister ollen és újból hangoztatta, hogy Olaszországnak közelednie kell Franciaországhoz s arra kell törekedn:e, hogy a sta-tuskvot Albániában fentartsa.
— Kossuth-szobor. A kecskeméti Kossuth szobor-bizottság vasárnap, okt. 4-én délután 4 órakor tartott közgyűlésért Kada Elek polgármester indítványára elhatározta, hogy a szobrot a Széchenyi-téren fogják fölállítani s 1004. évi szep-tember 19-éu fogják ünnopélyoaen lelep^ leznl. A szobor köllségelro eadlg 40.000, azaz negyvenezer korona áll rendelkezésére, amihez a városi tanács 10Ö0 koronát fog megszavasni. A szobrot nem pályáesl utján fogják elkészíteni, hanem ajánlat utján fogják odaadni e legelőnyösebb ajánlatot levő művésznek, ki fi köteles azt 1004. azeptember 19-én ké szón áladni. „Egy kecskeméti."
Csak jó minőségű áruk!
(clirr 12 kr.. fcx.Hoi Saulüj 1W kr., firlitvatUnia kytútt vattai nilkül 27 kr., divat»« Sé kr., 1
Bkarfj-nyakkandík kr.\' Ktanrita báltot-mi Kvu.ió »Jour-ríefulylffl 2S kr.
Spteter Márton
Vidvki rncfrvndptviek ponloian oikózoltelnek.
Tízsd e.
Budapesti gabonatőzsde.
A déli gabona-határidő-üzlet irányzata szilárd. Egy órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Buza 1903 októberre 7.-W-7.46. Btlzk 1904 áprilisra 7.05 —0.68. Rozs 1903 októberre 0.10.— 0.1 í; Iloza áprilisra 0.42-0.41. Zab októberre G.80-5.Ü0. Zab áprilisra 5.69.-5.87. Tengeri okU-re 5.93-5.92 Tűiigeri 1904 májusra 5.25-5.21.
Bndapeatl értéktőzsde.
Klótőzsdén költetett: Osztrák hitclrészv 649.25. Magyar hitelrészvóriv 711.60 Osztr, magyar államvasutak 650.60. Leszámitoh bnnk 446.60. Jelzálog 611.25 Rimamurány 466.50 Déli vaiut 60.—. Német bírodalrni márka 117.36. Városi villamos 812.60.K0z uti vasul 698.60.
Béoel értéktőzsde.
Klótózsilén költőiéit t Osztrák hitehrészv. 648.—. Magyar hitclrészv. 711.60, Osztrák hiitgyru államvasuti részvény 648.25 Union bankrészvény 612.— Osztr. koronajáraMk 99.95. Angol-osztrák bnnk 271.—. Hiflz frankos arany 19.02. Déli vasulrésivéuy 80. . á uázalékos arunyjáradék 117.70 Magyar koronajáradék 97.65. Márkabank egy 117.40
II. Rákóczi Ferencz
UaJjiU&T<4abb itbaa »Ulill k«Vv- ia kiUladíhitaUU J-«. S. Kit.»a ir)afTtwlaST*°>
,f4
TV HaUalhii» I VtiittlSüTTV
CQQ darab rflaatárgy tQO WűO oaak I frl 70 kr. 330
1 ntorlrSaa anoroaott U kát jitd pmia ponioi^ »A|u «1« ,tf irt litilliiial, wr *Mp bftutTriéi iiuctct^i i fit afdfáai rateai •■SH forrald i;
é
tt IV
bia | I hidooi J»,» , U(MJi»i(t-^ aiimalitolial
u . sir afaaáai nCUSi msW (01>«t«M
I nltyt aibil ivOiS lOiaraiiyotitaU ia ta/klu-k4r»l arak- va«r h»W|aUak | 1 lamu uibkia kit acativall 1 Sooni h^tflilitrae; 1 V«odi«^ kiadat, kf oJS- ia luM«aUtb4l S aaitalak itat piUnl tiir.l | I alafiua aM btock* párlil idaon kAjy _ 1 wkCr taktiao; I praktikai Ui
• taör **\'
aiUnl-iiitilt I alafiua r.........
ai»| 1 f+AotoU* tOkCr__. r_______
»ÍV.\'ítiít. 8 I.W«)WI Ali; | Jitll«u piMj. uap-a I I hi»«noi fíjfíOkflnyT, 1 a»imr>lé\'lfi», moly a
Hl niiedbaraa ilatt > TiaJaii irSírrUi íit,
aYtg tK-\'óuutb Wüánlíl» ífCuíuaáÉn I
alri<xl: 1 n>«kilt, m«lv ISO ip nít "
l(M oii ikiaar; 2Ú to
B\\tt daiab kűUDlíU a_______
lArsy. Miad Sctaorita ai 6rival
UlfY U
I i|M Ilik
- . . f .. . ,-----------------— sereit, uaalr
Krcdnl nutit a piaa«, 1 ÍH TO krba karftL StiUOMda ukoril mWlitt, rin • pétu aMIccei br kOMiaa aUaalVin ^
Ührea-Bipopt F. Wlidisoh
Krakast Nr. Z.
Kioikiaat kUArv», mivel nam t*Uző axon-nal vla«T»T*t»llk.
REGÉNY. Borzalmas éjszakák.
Átdolgozta: I. H.
Zoli ók G inával ezalatt fölkészül tok éa elmentek, d pedig tompa fájdalmával elaludt és nem tndott soinmirdl ami körülötte" történik. Hirtelen kocsizörgésre riadt föL A kapun egy hintó tért be és végig zörgött az udvaron, a lépcaolg.
A zajra Kmma felült ágyában. A holdfény koreszlülttirt az ablak-redőnyön ós sárgásfehér sávokat vetett a sötót padozatra.
Emma fáradtan totto kezét homlokára és gondolkodni akart. Tulaj-donképon mi is történt?
Mit jelentett oz a kücslzörgés éjnek idején?
Zellók elmentők Breznitxbe és magukaal vitték Uiuát, vagy pedig orvost hoztak ?
Kmma kinyújtva kezét, megnyomta a villamos csöngő gombját.
A komorna bejött.
— Mit parancsol comtesse? Jobban óul magát?
De Kmma nem válaszolt a kérdésre, hanem azt kérdette:
— Kit hozolt a kocsi?
—* Az uraság visszajött Brcz-nitxböl.
•— Ugy ? ... Lesz szíves húgomnak megmondani, hogy magamhoz] kérotem ?
— Glna comtesse nem jött haza,\' ugy tudom, hogy Mgnhijouban maradt.
— Hugóm Monbijouhan maradt? Egyedül? A nagynéni nélkül? — Maga megőrült talán?
Dehogy őrültem tneg — mon-i dotta a komorna sértődötten; Gina comtesse nem jött haza az urasá-gokkal, az bizonyoít,
Kniuta az ijcdtoégtól mogdéM niedt.
— Kérotom a nagynénit 1 kiáltottál izgatottan ós kiugrott az ágyból.
Mire Zcll gréfué néhány perű múlva Kmma szobájába jött, a leány már csaknoiu egészen felöltözkO-dött.
— Nos, ml baj öregecském, hogy1 vagy? — kérdeíto a grófné, kissé izgatottan, mórt tudta, hogy heves joloneto készül Emmával.
— Hol maradt Gina? — kór-dozto Emma liovosou és sietve folytatta Öltözködéséi.
— Glna ... ab, Gina ... De mi jut őszedbe Emmuska, hogy éjszak idején felkelsz és öltözködöl? Tizenegy óra mult,... már uzsonnáztunk Monbijouhan, nem fogunk újra ótkezni... Aztán néked legjobb is lesz, ha kicsit koplalsz. De ha éhséget érzesz, talán felküldök ...
— Néni, az istenért feleljon, hol maradt Gina ? — kiáltotta Kmma , most már kétségbeesetten.
— Há hol maradt volna? Mon- ; bljouban. Nagyon jól érzi,magát — ! Nem akart hazajönni — és mintán Márzfeldné megígérte, hogy gondját viseli és visszahozza Zdibitzbe, Gina pedig maradni akart, hát otthagytam.
(Folyt köv.) \'
mm ifijpadlif ia iTAkitalUrolill« itvlkfll s korvoitúl. Az illalam kiintatt é* Pirlaban ar aijrirammal kltOntatatt fOfv>r»k narroa kOnnrin mataxokhaUk
tf^l l| mm JP * tiri-ra klliníkn ha.milhilik. Kigi fofiorok álalaklIlaln\'A VIdfklík lí óra alatt klaUfltUtnak. 1« »V»»
l| H9 m\\| Fogorvosi rendelő-intézet i Budapest, Vll. Craaé^ot-kdrMt 50. (■ Royai-st«álló»al aaamban)
^^^ ^^^ Ftfrfrroil randcll« d. ». »—14 ia d. u. i-7>ly. fV|t^hnlk»l munk.t: hTc.1 oto n-ig, V«.«Ar- aa ■
VII., Eraaábat-kdrut 50. aa. --Olcsó árak. T» RésxlstfizstÓS* , \' - ==
i
¿»Lf Katachu-lnjeotióm y
Liilot utl kiuycii ét fthérfolyu tll-n. i4f Qivf uraknak 8 koiona ; n4kn<k lílor. ,0 CU.
wak Gyartfiill-féle Katecbu-lnjecílál kírj&!
Fórakta.
Városi gyégiwertár a „Szwr-riároBíip.to
Efeaja, Fö utcxn 394.\'
Buriapoatl főraktár: T«rdk Jtfvaef xy<i*7. tárában, Klráljr-ntcaa éa Audrau..v.nt
alsflrangu íótfisxabók
cs- és kir. udvari szállítók.
BUDAPEST,
Koronaherceg-utcza 8. tz
Saját m fl h c I y ü n k b c n ké\' h z d 1 t divatosan szabva, elegí ne kivitelben Mszod, nagy választékban.
mi -m Raglan
AZ ELŐKELŐ FÉRFIVILÁG
^ FIGYELMÉBE ^ AJÁNLJUK!!
minden kivitelben \' /í,u61 80
\' Sacco-öltözetek
18 írU6130 írtig\'
Í. \'Lwldíg-íltozetelt
EH mn * aa írUó1 40 írÜ8\' §<ffi Városi taták
tiltBi Uji bji Lj!
* M tJtanotle, Posama,
Wq Uód, Mókus bélés-50 f*tó1 100
Külön osztály mórét ntánl rendelésekre.
Angol és skót aővotkülón-
legosségek. Elismert művészies szabás. Jirtányoa árak. Nagy iróvotraktár. Méterenkinti e 1 a d~á a.
UIU ÉS «öl DIVATÁRU KÖLÖNLEGESSÉGELNEK ÜZLETÉT
Jakab István mérnök
Budapest, IL, Horvát-utoza 23.
Porczellán-hengerek ^ . " " Koptatok
Daráló „ v jE^L Olajmalmok
.Combmáit „ Hótorok
Simán tírlö M Tranamiaelók )
Walomjáratok * fajjak, Selymek
Halomgépek Eszközök, stb.
Saját randasartt mlnta-malmonk tagban megtaklttthetS. j «aaai> —ai SaAmtaUn »lismeréa éa kltttntetéa. .
Tervvel, kOHaéyretéeeol aaol^ilualt. Árjeg-yaék laaryaa.
Koronaherozeg-ntcza 5
KIFOGÁSTALAN SZABÁSÚ Fí^EFI-lNűEK ÉS FEllÉRNPMÜK \' KfiSZITKSB MÉRTÉK SZBK1NT, NAGY VÁLASZTÉK KITÍlNÖ MI-NŐSÉGD «01 KEZTYÜKDEN.
Amerikai
■ fogmiterem, fogak. íogsornk szájpadlás ■élkűL Vidékiek megvárhatják.
Speoiell hangszei fnvób,
| aatftmáa betegek réaxére
k«0M\'; -«Hitt.
BAYER-fóle =
Magyarturistatapasz
tyúkszem, börkérwff éi bőrkamónyudéo ct.ert «
legjobb éa legbiztosabb»;er,
l rrKjyj takart. 60 fillér. I korona baktíldéa« a ti a " béimoutv*. i£rr~r=
(K. Konrád Janó rendaxar*) a Dr. Grüntwald-féla ajtanatórium kerti pavillon/aban
Budapest, VII., Vlroiügotí fasor 18—15.
Ai •kktromignwt« nr"í)»li*i** Utan>ii bevált: áltnMIanaáfr . l<1o>r«aaé|r, IdotffáJdaJmak, U< hlaa. íófAJá«, tdagoa aítv-. Jd«r*a ipomor-éa id»**- b.lbAntnmakvál, oacuroa maghala-aadéj..ui»l atb. alw. A kor.aMa nairy orajfl áramo«KAl íájdaiom uvUkfill, )<rv«tk«aut aam
keit; káró« Lialtdkhatáa ki van «árva. KcruHf» Jíl^lMt fél ll-t«t fél I ir ** délután fél Vtdl «.;(. Oltott k. ulés »j^m rtaöon át Mtnikett
dtjak. Kívánatra pioi^ktu«. TAaalntáaatak: Bartln, B.ca Róma, B«rm> Uajoborr- Ki In, X.tpoao, MCSnolian, Zlrij h »U>.
Nagymez6.utoza 28. sz
fájdalmaknál | üária |
csepp, •
Hawnálatj statitáa»«! *<y Or*< ára oo flUvr. ]aa———1ii ■ ...................... -g-
K«it Iuá«dc(i, t«OS. Vrn.|9S-éo. IWretn a UklntíUi ryú|y»tecé«r mai. »rr ^ ktdjék t caMBu <a|yu 10 Ura« uaoUuti no-uiurcMajMt kOMtol. tn«rt na«yvn «oknak javara foid<il W« ai it ba oaak Ubataij.*
minél alétb, mart a rvft már tlfafyott
Maradok UiuUleU.l émv tiJ6aaaftté Ináct, u. p. Ctobád, ábauj-Toniam«.)«.
Kapbktúüt"AB.K||>i<y»i., 111» Tor<«nna(.N\\gt»,l»i
■iwi www wmmmmmmmmmmmmmsm
Ö «a. é* ki;. r«oaéc« JA«*«\' Wkwc«c \\4dnoa->ó(* alatt m. ar.
Budapaat, IV. Váoi-ntoa 34. X. a.
Khj<yann«ktk l*r*lónYO»obb «Uáláaa a rédkfr-Wlnctt»cá, Illat»* oazykofuéttá» Uejét». — 01-Uij dijttitalck. — S»ibadflva atabályutiaok. — át (UMohiiton a bUtultottaké , a baaoioiOtt Ifjak »xeuí.\'íol tct»i-.«i kaXu iiyuéoién^b«o ri-u«iela«k. Uútotitaai tik* 8» mlllié. Btatoaitékt alapok hat 4a fétroUld.
F n W G O Iszap-gyógyintézet
A Budap*at, Aróna-ut 7A. «aam.1
JAió fekri ti.lo*.» téttwia. |
r OSUZ feöszvéay
u _ Ui la bku.í cmyulá.t t*lál-i
Oi A. ctvo«i (ílSjyalat Kftiponbl»«]
— Kívánatra proapaktaa.
V< JtxadATln ca. kar. frt l.f/l
Vú M Mnödiuin ct ksr. frt -.V>
11» „ Há*ta.rtáal ni frt *.«
JU ., Háitartáal . ftl IJ6
1}3 .. BAatartáal - M -A5
1 a®., tftrmalék f" frt -,t0
41t kiUbnoaUMUáddnalybaaMbb
[O (» U 1» Vü\'.Jl.-X ) LIÍU tldíJuOL« tcljiMn téau. ui tWimotr» kaid
Balogh L/úhtJÓ
ki»é- U tea-kl»i(«B IhJato »»«rtiíi-^.
K60»t»l «. hvda : * vn, TU>tt«ubttfa>r-trt«M 19. aiAm.
Szigeti Lajos utódai
1 a fat lattól MJeMh {PiHtf I
^7124 6rm ÖSkáTSt
\' fMX ríkat aéda«*r »xariat, «^alua»
PH* 4f a ffMt attároUMtaa nSkfll
Stf sfyf fogak al, kaukurtc BlMkai,
Talunial Wjea fo«w>kai.
ÜL^ AUláaaal; tá«áara UtOabM bMa-
ML nálbaWk. Ajánlom mlatim to
t55> (aüu, fycp>o»b»)oj »tyénnak.
POdr TVSbb 100 diMnart k»K6oaL —
\' a«aasol U14 fogaoroket 4t>
4 -VJ alakítok, attSort to«aort fl
, lWé. ér* alatt megjavítok.
Anwrtkat fonaOtaraak-tulaJdonoé t
.,ri>0 f BUOAPEftT, 9VmVO f a (ptflIuUk-pdoU)
hrtsSy-fc^U« 0., H. «na. ».
XalÜiaW rajjtr> d^ctán »•)•.
hu|yc»6folyá», Mb«k, bulakír (rípbOli) 4a ulékót.Unináayal >1i(Um it bMytibáotal- | mik, u AnftrtAiéiMt crad) h.tjMinci* éa ldtf-baivk, valamiat korai féiflul gyanaa •és, rvSaaél f.bér folyta, méhbajok ,1b. tJa-;><», (yéktraa, gyón (yéfyitáaára fogtalkociai (»Var nélkQt !•«..-. :li>t«bb.n ajánlhat« ériátl gyakortal, SO ért tapaixtalat él UlkiiunaMa. .xigooiaa Udomáayo. alupu fyi|ym«dja(nil fogta
Pr. QARAI AHTAL
\' ». ot. fts klr. rsztáty-fóorras
=39at ornágc,* bírt ««odalb-laMKt* "
I BTOAWKT, VI., Andrássy-öt 21.
lUndílé. dU«IMt tO-4-lr ét mU 7—S-tc. VldAklak laválllag njorbataak axak-t>ar& taaAoaot, a Ufóry«*dnié;iyakr61 aiáia-talaa fc^Ulmf umwkodik.
MÉM MCS fii\' f! X
nKtCOIO líMW\'M ►fUtJÉ" m Jv) M,»»O£»« jOÜ« «ySlírt tatMtoí OiLfTta t>ao<HaníaiMi«
CS^ £«EÓf" CSOMrtOOKAT Tf SS£,a tt/oöAOM
KALMAW J^ZSff
PAPRIKA KiViíEt§-
sreQED. o
Nyomatott a toajdotioa „Hirlapterjeaztö Vállalat" körforgógépén. (Cégtulajdonos : Széktely Viktor.)
/
Nagykanizsai Friss Újság.
\\
Szerda, október 7.
I
Rákóci-ünnüpély.
A nagy fejedelem, II. Rákóci Ferenc kétszáz é\\es ünnepléséből Csáktornya is kivette a maga részét. E szépen fejlődő határszéli város minden alkalmat felhasznál, hogy kimutassa magyarságát.
A Rákóűi-ünnep rendezése a hazafias muraközi tanítóság érdeme, kik évi rendes közgyűlésüket Rákóci ünneplésével kapcsolták össze. A muraközi tanítóság teljes számban és nagyszámú hallgatóság, a tanítóképző-intézet és a polgári fiu-és leány-iskola növendékei vettek részt a Rákóci ünneppel kapcsolatos tanitógyülesen. Erről rendes csáktornyai tudósítónk a következőket írja:
Folyó hó 3-án, szombaton tartotta a muraközi tanítói járáskör évi rendes közgyűlését Csáktornyán az állami po\'gári iskola szépen feldíszített tornatermében. Korán reggel a tűzoltózenekar járta be a várost, a „ Rákóci-indulóval" figyelmeztetve a közönséget, hogy ma nemzeti ünnep van.
Reggel 8 órakor a Szentfe-rencrendiek templomában gyászistentisztelet volt, mely alkalommal a tanítóképző-intézet ifjúsága „-Liberót- énekelt. Onnan a polgári iskola tantermébe vonult az ünneplő közönség, hol kezdetét vette a tanilógyülés.
Mencsey Károly csáktornyai tanító, járásköri elnök megnyitván a gyűlést, lelkes, hazafias beszédet intézett a jelenvoltakhoz, melyben kifejtette, hogy a vidék sokkal jobban magyaro-sodik, mint Budapest, hol csak a „nem nyaralók" magyarosodnak, a „nyaralók" pedig csak „papiroson" magyarok. Majd a Muraköz magyarságát fejtegette. Végül a Rákóci-ünncpre tért át, melyet a muraközíeknek azérl kell kegyelettel megünnepelni, mert Rákóci Ferenc Zrínyi Ilona fia volt, aki a muraközi Zrínyiek véréből származott. A magvas beszédet zajos éljcn-zéssel fogadták, mire dr. Ruzicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő intézett rövid, hazafias beszédei a közönséghez.
Poleschinszky (Csáktornya) felolvasta a jegyzőkönyvet és ugy ezt, mint Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek üdvözlő levelét tudomásul vették.
„Jellemképzés a népiskolában" cirnü müvet felolvasta Brauner Lajos. Kifogadtatott. A számvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vették.
Mencsey bejelenti, hogy az Eötvös-alapnak 3000 koronát
küldtek. Az é téren kifejtett buígóságért Mencseynek jkví köszönetet szavaztak. Végül megválasztották a tisztikart és pedig: elnök: Brauner Lajos (Csáktornya), alelnök: Tóth Lajos (Perlak), jegyző: Giau Géza (Csáktornya), pénzíáros: Hüll Cilii (Csáktornya). A jövő közgyűlést Poriakon tartják.
Ezután kezdetét vette a Rá-k&cy-ünnep. Első pont: „Hym* nus" — énekelte a tanítóképezde ifjúsága. Az ünnepi beszédet Zrínyi Károly tanítóképezde!\' tanár tartot\'a. A tüzes beszédet zajos helyesléssel kisérték, különösen ott tört ki elemi erővel a tífps, mikor azt mondotta a szónok: „addig nem lesz boldog ez a sokat sanyargatott ország, míg az utolsó osztrákot ki nem irtjuk innen."
Ezután a tanítóképezde hall-, gatói „Kuruc dalokat" énekeltek, mely ugy kezdődik: „verd meg Isten, verd meg, ebadta németjét, országunk szemetjét, kutya tercintettét . . ."
Grau Géza tanitóképezdei felügyelő-tanító nagy hatással szavalta Gyulai Pál „Rákóci" című költeményét.
Végül a tanítóképezde ifjúsága elénekelte a „Szózatot\'\' s ezzel véget ért a Rákóci-\' ünneppel kapcsolatos tanító-gyűlés.
Délben a „Zrínyi" szállodában bankett volt.
Adakozzunk!
Városunk polgármestere következő kérelmet bocsátotta ki, mely azt hisz-szük, nem lesz pusztán elhangzott szó városunk közönsége körében. Dicső 11. Rákóci Ferenc sírjára helyezendő koszorúra bocsátották ki a gyűjtést. Adjunk, hogy Nagykanizsa város közönsége külsőleg is kifejezze hódolatát nagv Rákóci Ferenc emlékének.
A kil>oosátott kérelem a következő:
II. Rákóci Ferencnek a magyar szabadság legeszinényibb vezérlő fejedelmének emléke iránt a legmagasztosabb kegyelettel van az igaz magyar nép egész összesége. E magasztos kegyelet a világtörténelemben pá ratlanul álló és felségesen szép módon nyilatkozik meg e hó 9-én, a a midőn hazánk minden részéből, a társadalom minden osztályát képviselve, elzarándokolnak u honfi szivek messze keletre, hol a dicső szabadsághős ós vértanú-társai idegen földben porlad- znak, hogy ott ihletet és erőt merítsenek nemzeti eszméinkért folytatott küzdelmeinkre és a, »zent sirok felett imát rebegjenek a legdicsőbb szabadsághős nemes lelke eszméinek teljesedéséért.
A mai napon értesültem arról, hogy e nemzeti zarándoklatban résztvesz városunk polgárai közül tiszteletes Murányi János református lei-kés/. ur, a ki szives volt felhívni figyelmemet arra, hogy ha városunk
közönségének áldozatkészsége, más városok hazafias közönségének példájára, igaz kegyeletének külső jelét el akarja küldeni Rákóci sirjárn, azt liazaflui hü érzelemmel ós készséggel elhelyezi a szentelt hamvakra. . Nagykanizsa város \'" közönsége mindig hazafias kötelességének ismerte, hogy méltó módon kifejezést adjon hálás kegyeletének azok emléke Iránt, kik a nemzet igaz érdekeinek szolgálatában magukat a nemzet szivébe bevésték. Örömmel ragadom meg azért az alkalmat és hazafiul érzelemmel kérem a t. Címet, hogy velem együtt legyen szives n eghozni hazuftas áldozatát azáltal, hogy tőle telhető módon hozzájárni azon koszorú költségeihez, melylyel Rákóci emléke iránti igaz tiszteletünket és kegyeletünket akaijuk kifejezni a nemzeti zarándoklat alkalmával,
A szives adományokat a rendelkezésűi ikre álló idő rövidsége miatt e hó fi án (csütörtökén) délután 5 óráig fogadja cl u polgármesteri hivatal.
Hiszemjűaremélcm, hogv a t. Cini áldozntk£tf$i£e méltó lesz Rákóci érdem|»IJ^\' lufeallui hó érzelmeihez, tulajdon héflhlMti és kegyeleti érzéscinkhez.
Maradtam hazafias tisztelettel Nagykanizsán, 1903. október ó-én
Vécsey Zsigmond s. k.
polgármester.
Híreké
„i^ Zrínyi szobra.
Muraköz hazafias közönsége cm-lókszoborral örökíti meg gróf Zrínyi Miklósnak a költő-hadvezérnek emlékét. A szobor már kész s fel is allittatolt Csáktornyán a vár előtt. Leleplezése jövő évi május hóban lesz.
Iparkiállitás.
Röviden már jeleztük, hogy lesz végre-valahára iparkiállitás városunkban, mert a nagykanizsai ipartestület ezt nagy lelkesedéssel elhatározta. Vita tárgyát csak az képezte, hogy helyi vagy megyei iparkiállitás legyen, a többség helyesen a helyi iparkiállitás mellett foglalt állást, mely 1904-ik óv szeptember lutvárn terveztetik. A bizottság már megkezdette működését, melynek titkárja Révész Lajos újságszerkesztő lett.
Tanulmányul
A csáktomyai tanítóképző iníézct ifjúsága 5 napos tanulmányutat tett a Balaton vidékén. Az ifjakat mindenütt szívesen fogadták és kalauzolták. Főbb helyek voltak: Keszthely, Sümeg, Szigliget.
Elveszett és megtaláltatott.
Kellemetlen értesítés.
A városunkban letelepült egyik nyugdíjas ugyancsak megjárta. Tudjuk, hogv az újságok apróhirdetéseiben gyakori a hirdetések között, amely jó mellékfoglalkozást ajánl a szabad órák hasznos értékesítésére. Egyik lapbutj is volt nemrégiben ilyenfajta hiuletés, amelyben három korona beküldésért ajánlotta valaki, hogy jó mellékfoglalkozást tud hölgyek, hivatalnokok, kereskedők és mások réazére. A nyugdíjas, a ki régen keresett valami időtöltő foglalkozást, a ki olvasta a hirdetés, jelentkezett is a hirdetőnél a 3 korona előleges beküldése mellett. Nagy volt azonban csodálkozása, amikor postafordultával a következő választ kapta. Tisztelt Uram! Nincs utálla-tosabb és kiálliatatlanabb, mintha egy szobában a képek és tükrök piszkosak, ami Hzony sok helyütt előfordul. Ezért tehát dicséretes és jó mellékfoglalkozás mindenki számára, ha szabad óráiban a képeket és tükröket megtisztogatja. Hogy az illető ur, mennyire volt megelégedve a válasszal, az könyen elképzelhető, annál is inkább, mert agglegény.
Országos vásár.
A legközelebbi csák tornyai or^ szágos vásár f. hó 12-én, hétfőn les/.,
Levágott orr és fülek.
1 Valóságos középkorba, annak is a legsötétebb idejébe illő módon bántak el Ihász Sándor Ferenc-ház pus/tai béressel legény társai. Korcsmai mulatozás után valamin összevesztek vele és levágták az orrát, flllcit, száját végighajtották miéig. A szerencsétlen és brutálisán mcgcsoukitot legényt eszméletlen állapotban vették gyógykezelés alá.
Áthelyezés.
Barna Balázs gazdasági szaktanár Csáktornyáról Kolozsvárra helyeztetett át.
A szőlőtől vaj halála.
Rigyác községet óriási izgatottságba tartja cg}- önvédelemből elkövetett gyilkosság. Markó József rigyáci hegyőr már régen észrevette, hogy tolvajok járnak a szőlőben, kik mindig ügyesen kisiklottak a kezei közül, lesbe állt tehát f. hó 2-án éjjel, mikor is észro vett egy tolvajt, ki a szőlőtőkéket dézsmáija. A éj sötétjében lassan odalopódzott és el-aknrta fogni a tolvajt, ki késsel nieg-szurtu, majd baltával támadta hegyőrre. A hegyőr önvédelemből baltájával ugy vágta fejbe a szőlőtolvajt, hogy az ütés következtében másnap meghalt. A súlyosan sérült Markó hegyőrt, a kit n helybeli kórházba ápolnak, ugy a rendőrség, mint a csendőrség kihallgatta. A nyomozás folyik.
Tegnapi szirmunkban „A bál után" cimü hírünkben megírtuk, hogy a nagykanizsai szakácsnék és szobaleányok által rendezett hál jövedelme j elveszett. Most, mint örömmel érte- í sülünk a pénz meglett, megtaláltatott a confetti és \'szerpentin között, mely egy vékában volt.
^UrenczJózsef)
s-tw keserűvíz i
re 1 \'**** •*»■*" k/M*»»*!®
A mellékletért \'clelős: FŰredl JáOOS
Házi szolga!
könyvnyomdái munkára
felvétetik
Hol? Megmondja a kiadóhivatal.
Nagykanizsai Friss UJság
Szerda, október
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par-gettók, vásznak, chiffonok, selyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A helyljséu; és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
Fonti Testvérek
Kazincy(Vusuti)-utca, uradalmi cptilct.
.a*
2 XTJ
OD
M
O
N v>
OO CS
o O,
Kizárólag pesti hengermalmi liszt eladás.
AKI
szolid és olcsó árért akar jó fűszer, liszt- és festék árukat beszerezni, keresse fel
SCHLESINGER IZIDOR
vetcyeiikereakedéfiiét
NAGYKANIZSA Eötvös-tér 2. sz.
Mária-telep! csemeye-szölö elárusltás Jutányos napi árban.
*
«a S
3
5
i
8 K
O
n
5 8

f
Nincs többé kopott arany képkeret!

GOLDON
használatával fát, vasal, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
l^yjy készlet ¿golcloii ecsettel eucyiitt =
40 fillér.
a.
Kapható
IC ra vi« a; é« a t" fi n
papirkereskedésében. -
15 óvig adómentes
újonnan épült ház 4 lukassal és mellék helyiséggel Rákócy-utca 18. sz.
jutányos áron eladó. HAvebbet ugyanott a háztulajdonosnál
HIRDETÉSEK
felvétetnek
«ß lap kiadóhivatalában.
Van szerencsém a n. é. hölgy-közönséget értesíteni, hogy bevásárlási utániból megérkezve, a legújabb angol- cs párisi divatú női ét leánykalapokat hoztam magammal, melyeket rendkívül olcsó árban számitok.
A n. é. közönség szivtfs pártfogását kérve
tisztelettel
Roth Laura
Cscngery-utca Obledál-féle ház. Tanulóleányok fizetőssel felvétetnek.
^ <
iC
mm


ltv. évfoly. 281 st
wtgyUnbtt*, 1808. ctftIrtBk, otctAfer 1
egitt szám 2 fillér
>
NAGYKANIZSAI FRISS

X
F«l*16s u*tkitit<:
n t
feÉnjtlenlk naponta korín rtugel.
Előfizetési ára: » fl ku«u tuwjd«.o,.k:
JUlytxe hjUhM hordv« hóra 80 ftUÁr. .\\ I kr«u«» í. Farkm. ^ h.qbta mr»o. t Nyomatott n Fmi Ujiit* txnt6<U**i
VWókr« fátUi kulvU*s«l hóra 1 koiocu 20 ftflér. ] St«Hce«tl6*^ éi ktM«hiv*Ul: Kr*u»i •• fuUi I nyqjndiJábM.
m r- i ■ —awummaammt—
•MfK
Ks mégb mozog a föld.
54 óYvel ezelőtt bitón haltak meg a magyarok, bilófár., melyet a szégyenletes vorcaégot szenvedőit és idegen segítség nélkül végkép megsemmisített osztrák szold-itnszka féktelen 0ükében és alja* bosszúvágyéban állított noki: 54 év után ugyanez a szellem lövoti a magyart.
0
Es ismét magyar vér festi pirosra a magyar földet.
Hát ez nom maradhat megtorlás nélkül.
■ pBP •
i . \'tf •
Ml köze a katonaságnak ohoz, hogy milyen koszorút tesznek Kossuth szobrára? Ha a fölirás sértő, törvénybe ütköző, ott a polr gári hatórág anuak jo£.\\ és annak kötolcr-ségo rendet csinálói. A ka-touaságra rondcsiuálásban csak akkor segédkezhetik, ha a polgári hatóság erre egyouesen felszólítja. . M^ró-zt a kúloucMÚg csak a kaszárnya falain belül parancsolhat, ott is csak akkor, mig a polgárság kl nem mondja . a kaszárnyák épl.-loteit ezentúl iskolai célokra, kórházakra, szóval olyan közintézmények elhelyezésére logoui felhasználni, mely intézményekből eunek az orazágnak hasxua is vau.
Tegnap elmondottuk már a szegedi botrányos esetet. Egy Szegeden állomásozó plóbgalléros ur be-leszéJült a maga nagyságába és azt találta elhinni, hogy ő Szegeden ur mindon ur és parancsnok mindon hatóság felett. De még többet is képzelt, azt, hogy ö, ennek a nemzetnek bnsásan megfizetett szolgája, *duyura eouek a nomzetuok és hatóságok ellen akkor ott is ugy erő-szakoskodhatik, ahogyan neki tot-szik. \'
Hát ez olyan súlyos eset, hogy ezért a megtorlásnak percekigsem szabad késni ós hisszük. hogy nem is fog. Az ogyeuruha, mely a polgárság véres verejtékkel megszerzett filléreiből készül, Jnem arra való, hogy az uborkafáu magasra kúszott, de rangjuk nagyságától megszedüU urak ozt golyóíogóul használhassák
minden törvényollones cselekodot-nck. Nem katona m-ait, u, a ruha sem nem szent, som nem sértheiot-len és aki magát benue a polgársággal szemben meg nem becsilll, arról ¡9 kell tépni!
Az az ur, oki a tegnapi szegcdi esetet provokálta, erőszakkal előidézte, törvónytiprást követett cl, visszaélt hatalmával ég hatóság elleni erőszakkal közbotrányt okozott, melynek természetes következménye volt a többi, ami törtéut. Minden csepp vért számon kell kórt»! ottöl az úrtól és nem elég, ha elvezénylik szdkohbb hazájába: Ausztriába. Nom elég, mert a polgári életben azokat, kik hivatalos hatalmukkal visszaélnek, mug szokták fosztani a hatalomtól is.
A megbotránkoztató katonai beavatkozásról tegnapi számunk zárta utáu még a következő tudósítások érkeztek.:
A koszorút újra le* veszik.\'
A katonaság ugyanis nom nyugodott bele délelőtti verességóbe. A 4lT. közös uyalogetred két százada Dominik százados vozotése raollott kivonult a szoborhoz.
A katonák rA támadtak a rand-örökre, akik kardot rántottak. A katonák ««ónban féir«10kt«k ökr.t a a néy tUtakoaó lármája mallvit Urnét lavatták a ko»«ornt a aso-borról.
A két százád oziitáu visszaindult a kaszlrnyába. A nép egyre nyomában haladt ós kövekkel dobálta a katonákat. A katonák két /izbon intéztek szuronyrobainot a nép ellen.
Mikor a két század bevonult a kaszárnyába, a néptömeg dr. Gaál Endre városi tanácsos vezetése alatt állást foglalt a kaszárnya előtt és követelt? a koszorú visszaadását. Mintán választ nem kaptak, ostromot intéztek az épület ellen s vtgy harminc ablakot bevertak. Erre kitárultak a kapuk és Dominik százada feltűzött szuronynyal kivouult s fe{ryverót az utcán megtöltöttp. Szuronyrohammal sikerfiit az utcát kiüríteni.,
Lövetnek a népre.
Nyolc éves qyilkosnő.



N>hínr oar pal <v-eló;: Cjányf«le* kói-nógból eltűnt a kii Sebők Jót«j. Tagnap ójj«l a ki* Török Vica htvullotta anyjának, hogy 6 gyilkolta meg a Ida Jósait. Játák kfllban fojtogatta mindaddig, uig kiadta • lelkét.
•í f
Azután kusortcaleretckkel ói földdal botakarla a holltMtat és hazajótt. , Tényleg, a m«gj«lölt halyan megtalálták a kii 8»bók Jóaka halláját.
óra leié ismét nagy, forrongó kan- rében fetrengő, súlyosan sebesült gulatu tömog gyűlt a bezárt ka- áldozat maradt az utca kövezetén.
szárnya kapuja elé, követelvén a koszorú .\'«¡adását, A tömeg döröm-bC\'ni kezdett a kapuaon és bererte az ablakokaL
Ekkor kitárultak a kaszárnyakapui és ismét Dominik százados vezénylete alatt. feltűzött szuronyok-kal egy zászlóalj baka vonult ki az utcára, hogy a- kaszárnya környékét megtisztítsák. ? \' /. . »
A dőrék százados, ugyancsak komolyan vette a megtisztítás munká-
| Ját. Alig rohant ugyanis ki a ka-Ám a katonaság példátlan vok-1 szárnya kapuján; sortflxet vn> merő.ségfl felingerelte taúr a uép «¿nyeli. A lövések eldördültek hazafias elkesorodésót. Este nyolc lós a szétoszló xtbi nyc^y öt, vé-
A magyar katonák nem lőnek.
A katonaság most újra kitört a kaszárnyából, de a mikor a tisztek újra sortüzet vezényeltek, a magyar katonák mogtagr^dtAk aa •nsradalmaaaéfat éa nam voltak hajlandók váraik aUan lönnL A katonai vosetőség körében ez a hir óriási konsternációt keftett. Azonnal táviratoztak Temesvárra, amely hadtest parancsnoksága alá a szegedi helyőrség tartozik, és a 01-ik gyalogezredtől, amely oláh nomzoti-sógi vidékekről egészíti ki magái, kértek segédcsapatokat. J
. SagedM irtási az Izgalom.
( iMfei, okt. 7.
IfürhaUtlan Mi az izgalom, amely moí! eltölti a lelkeket nálunk. Epész éjjel alig aludt valaki Szegeden. Minden ablak ki roít világosítva s ■ szobákba zárkózott emberek még rémségesebbnek látták. S fokozta u elkeseredést, a fáj, dalmas felháborodást éa a döböl, bogy jóformán alig rolt ok, auielylyel a tegnapi véres összeütközéseket mog lőhetett Tolna magyarázni.
A tanács rendkívüli üléso éjfél után cgv óráig tartod. A A laglsgatottabb jeinnetek Játeaódtak le a főispán elnöklete alatt tartott taaáoskoxá-eon. A tanáoe határozatait titokban tartja, hogy az amagy is végsókig el-keirredett lakosságot no bgasea fel még inkább.
A város higgadt elemei nagy eb\'sme-ré»sel szólnak a tanács nyugodt, józan és okos magatartásáról. Ennek köszönhető, hogy tegnap Szegeden nem támadt olyan világraszóló vérontás, amelynek következményeik ebben n pillanatban bolálui sem lobot. \'
A város vezető férfiéi, Polcznor Jenő képviselővel élükön, mindenütt olt voltak, ahol a nép jogos elkeseredése lángra lobbanásálól lehetett tartani. Csitilották, megnyugtatták a népet és kérve-kérték arra, bogy no hallgasson a felháborodására.
A» utoákon ma telje« a nyugalom.
A katonaság egész éjjel talpon volt. Nem volt utca, amit ne lertottak volna csa-
Eatok megszállva; olyan volt a város épe, mintha ostromállapotot hirdettek volna Szegedre.
A Belesültek közöl csak Babarczy József van kórházban, akit a lábán lőttek meg. A golvé tisstí revolverből ered az orvosok nyilatkozata «»érint.
. A *
Bendklvfilt köxgyttlée.
A város rendkívüli közgyűlésének ideiét ma délben tűzik kl Az egész város Ieirhallan ixgalommal néz elébe, példás elégtételt és megtorlást várva a város képviselőinek határozatától.
A belügyminisztériumból eddig semmi intézkedés hire nem érkosett. A térparancsnokság azonban eddig tizenhat sürgős táviratot vállolt Bticscael és Budapestiéi.
Az a bir, hogy a temesvári 01. gyalogezredet Szegedro rendelték, valótlan.
nak bizonyult.
A polgárság: éa Oaalányl.
Szeged, okt. 7.
A mai nap csendesebbnek Ígérkezik, mint a tegnapi. Botrány ma még nem volt. Az utcákon, különösen a Kossuth-szobor körül nagy tömeg hullámzik, amely izgatottan tárgyalja a tegnap eseményeit, de egyébkent rend van. Katona az utcán nem látható.
Csaláuyi ezredes, aki magyar ember, az esetről táviratilag kimerítő jelentést tett Bécsben. A polgárság körében óriási ellene a felháborodás. Menesztését követelik a a város nem hajlandó a katonasági gal addig érlutkezni, amig Csalány. Szegedeu marad.
A szegedi katonaság tüarta magyar A tisztek nagyobb része is magyar A legénység között óriási az el-kedvellenedós amiatt* hogy a polgárság ellen tűket vezényeltek, a tisztikar is megvan döbbenve.
A kaszárnyákban nagyon nyomott a hangulat
A tanáos a katonaság- ellen. \'
A városi tanács ma délelőtt Ölést tar-tolt, amelyre Tóth Pál helyettee-polgázmester meghívta Kállay Albert tóispánt is. Rainer József főkapitány elmnndotta n tegnapi eseményeket, mire Tólb Pál indítványozta, bogy a törvényhatósági bizottság holnap rendkívüli közpyülé»t tartson, fihoz a főispán is hozzájárult.
Szekerke Lajos tanácsos indítványozta, hogy no. csak a belügy minieaterhez, de az országgyűlésbe« is írjanak fól. K-t ez indítványt elfogadták.
Sasehler Síidre tánáoeos inditványotta hogy » tsnáos mondjs ki, hogy a tegnapi kaloDai merényletben nemcsak ke-gvoleilenséff, de törvénysértés is volt. (Ut az indítványt is elfogadták.
Vegfll elhatározta a tanács, hogy a holnapi rendkívüli közgyűlés olé a következő határozati iavaslalot terjosztí:
Miután a kwocai halóságnak ama ténye állal, hojry»»véroa birtokában levő és köztéren elbetoezett szoborról koszorút a kivezényelt fegyveres katonaság betóeági közeg elleni erőszak alkalmazásával, a nélkül. hogy a katonaság vezetője e ténykedésre irtsos fölbaUdmaaással láttatott volne el: eltávozottá és ahalajdooiiotta, továbbá az állal, hogy n közigazgatási hatóság megkeresése nélkül szuronyos katonai őrjáratokat küldött ki r törvényes hatáskörét túllépte ás nem csupán a szoáorhoz fűződő nemzeti kégyoletet, hanem a törvényt magát is megsértette. Mindezeknél fogva javasolja a városi [tanács, miszerint intézzen a közgyűlés föliratot belüsvi kormányhoz, valamint az országgyütél képviselőházához a aé-rclmek orvosláka iránt.
A város közélelének vezelö férfiai óriási sérolemnek tartják a koszorú elvitelén azl, hogy Csalány altábornagy • hatóság beleegyezése és megkérdezése nélkül, a szabályzat »s a törvény elltv néro csapatokat cirkáltatotl a városban. Kz olyan dolog, hogy senki se tud rá példát.
A tegnap esti összeütközések alkalmával it katonaság nem lőtt a polgárságra. A katonmág lövőfegvvérér egyáltalán nom használté. — Winkler őrnagy tudósítójuké lőtt b e i 8 m e r te, hogy egy oláh katonának elsült a fegyvere, do ez csak véletlenség volt, a katonát kővel mellbedobták, a mikor a fegyverét megtöltötte ■ mivel a katona megtántorodott: a puska véletlenül elsőit. Ennek e puskának a golvója zúzta szét Kreusz Jánosnak a combját, házban lévő sebesöltek sérOlése, az egv Potyondy Miklós rendörbiztos kivételével, igén súlyos ; mind az öten nyomorékok lesznek egész életükre, Krausz Jánosnak a lábát amputálni kell.
Horváth Sándor bonvédföhadnagy, Csallány altábornagy segédlisztje ma délelőtt jelontkezett Rainer rendőtlökopi-tánynál, körüli« vele a katonai acbesül-lek névsorát és kérte a polgári sebesültek neveinek jegyzékét.
A rendőrség ma kora reggel óla azl kutatja, hogy a koszorút vájjon polgárok vagy katonák tették-e a szoborra? A vizsgálat során kihallgattak több polgárt, s a szegődi hírlapírókat. Rzek vallották, hogy a költséget csakugyan a visszatartott katonák gyűjtötték össze, azonban nem katonák, tiancm polgárok telték le a szoborra a koszorúi, akik e vallomást tették, kijelentették azt is, hogy semmiféle presszió alatt sem fog* ják megnevezni azokat a katonákat, a kik a koszorúra pénzt gyűjtöttek.
Ostoba mosakodás.
Félhivatalosan közlik: A tegnap Szegeden előfordult aajnos esetről a honvédelmi miuiszl.-ho* részletes jíleméemég nem érkezett. A beérkezett hivatalos távitali tudósítások szerint tegnap reggel koszorúi tettek a szegedi Kossuth-szoborra e fölirattals A visszstariott katonák — Szent emlékednek. Midőn a catonai parancsuok«ág erről értetüli, épéseket tett a politikai hatáságnál a koszorú eltávolítása Iráni. Bir kétség fér ahhoz, hogy a katonaság részérói t6rtént-o a politikai tüntetés, a katonai szabályok szerint nem volt megongedlielű, ho^y a kaloaaság nevében ilyesmi meg örtőnbe«sék. A katooai parancsnokság e.távolittaiia volna a koszorút, ha politikai celsaital hármelv mái sso-borre helyezlek volna. A koszorút unnak eltávolítása után, hivatkozással a katonai szabályokra, a politikai hatóságnak adták át. A vizsgálat fog)« kideriteol, hogy a politikai bi. lóság tüladata magaslatán állott-o, midőn a pressziónak engedve, a koszorút a tömegnek kiadta, söt hatósági segédkezéssel u|ra a szoborra helyezte. A katonai h>-tósáR abbeli eljárása nem .kifosátolha\'ó, hogy salgoiuan ragaszkodva ■ katonai asab-ilyok rendelkezéseibe« másodszor le e:távolltottt a koszo-
rnt. A katonaság a bemzeti kegyeletet
mindenkor respektálta és ha azon sérelem esett, n vizsgálat fogja kideríteni, bogy ki követte el. _
ORSZÁGGYŰLÉS.
Főrendihez»
\' BQdRpwt, okt. 7.
A főrendiház ma délelőU ülést tartott,
hogy az időközben felgyülemlőit ügyeket elintézze. Ezen az ülésen fogják felolvasni Kbneo-Bóderváry Hneveaéeét tar-| talmező királyi kéziratot ts. Ax öléé déli I negyed 1 órakor kezdődött. I Az fllé« elején gróf Csáki Albin elnök elparentálta XUI. Leo pápát, Kállay Benjámint és Hettyey Sámuelt
Azután elmondta, hogy precedensnek nem tekinthető az, hogy Khuen-Héder-váry a képviselőházban elmondta a progremmját, a főrendiházban nem.
I ■ m t 1 ~ "" *........ •—<■ —— 1 -1 g=aaiB
Á kérvényt bizottság ölése.
(A visszatartott katonák sorsa.)
Budapest, okt. 7.
A képviselőház kérvéoyi bizottsága ma délelőtt fllt össze, hogy a képviselőház határozatához képeat javaslatot tegyen. Szatmárnémeti város kérvényének elintézése fölött, amely a három évot leszolgált katonák elbocsátását követeli a törvényhozástól.
Az üléson SzenUványi Árpád elnökölt, aki az ülés megnyitása után felolvastatta a kérvényt.
Daróosy Aladár előadó azt indítványozta, hogy azt pártolóiam terjesszék a képviselőhás elé. Ulána Horváth Gyula tartolt hosszabb beszédet, amelyben alaposan megindokolta azt a kívánságot, hogy a kiszolgált katonákat haladéktalanul bocsássák haza. Kéri, hogy n Ház eziránt sürpösen utasítsa a kormányt.
Ezután Hegedűs Károly beszélt ilyen értelemben.
Hírek a válságról.
BxéU Kálmán Bóosben.
Búoa, okt. 7.
Széli Kálmán ma reggel Héesbo érkezett. Reggel hét órakor jött meg éi a Sacher-logadóba szállott.
Érkezésének hírére nagy csomó újság író várta a szálló lépcsőházában, de Széli nom nyilatkozott.
— Uraim mondotta, éppen nem nyi-latkotbalom. De ennek értelme aem volna, mert ma ugy sem lesz döntés.
— De a progjammjáról, kegyelmes uram, csak tájékoztathatja a közvéleményt? — kérdet\'» egy tudósító.
— Arrót aem. A király elé terjesztendő jelentésem nem a nyilvánosság e!é van szánva.
Szélit azután is számosan keresték fel, de megtagadóit minden felvllágori-tást és kijelentette, hogy a kihallgatás után sem log semmifélo közlést tehetni.
A volt miniszterelnök megérkezésiről rögtön éitesiletle a király szeméivé körüli minisztériumot, amely tztviwon\'ákahloet-roda tudomására juttatta. A kabinetiroda kilenc óra felé tudatta Széll-lel, hogy a király d*!el6tt tlsonegy orakor fogja magánklha\'lgatáson fogradnt.
á Budapesti \'iudómó félhivatalos jelentése szeriül Széli Kálmán a pártok helyzetiből e a katonai programm-bol kllnde\'va, azokat a reformokat kívánja kidomborítani, amelyeknek megeogedéao ax obstrukolo leaxe-relésénak lehetőséget megadni.
A pánzesIevQlhordí merénylője.
Budapest, okt. 7.
A pletyka.
A Bem-utca 84. számú ház elő\'.t szolgálatot tevő rendöiöistemnak leRnap éjjel azt ie\'.enielte egy Ukó, bogy a jclztlt há\'.bao igen furcsa dolgokat beszél epy Zsoszán Z-i\'ifi nevű c»-lédleány. A nevetett ezt állit)», hogy a muh h>í-len kirabolt ti bal<áv»l leOtóll Boda. hlván levélbordó mcánvlöjét ő jól ismeri és hogy ez n hiáha kere«e\'t ember az ő szerelnie, niivti .akoliban ő • e»*iV.t vi*7.onyliArt van.
A rendőrőrszem ezt nyomban jele* tette a főkapitányságnak, ahol tudv* levőleg Rrecsányi Kálmán detektiffóoöt vezeti ez ügyben a vizsgálatot.
A aaobaleáay raUomáea,
Zsoezán Zsófia cseléd a rendörs,^ előtt, ahová a detektívek magukkal vitték, nyomban kijelentette, hogy igenis ő tudja ki volt a tettes. Az nem volt más, mint Gyalog Mihály méexároi, akivel nnki régi viszonya van és>ki neki a merénylet után következő napon pénzt adott és bevallotta, hogy ö ütött« 1« a levélhordót.
Gyalog Mihály métsárost erre előálli-totlák a detektívek.
A merénylőről adott sxemélylelrás nem illik teljesen a gyanúsított mészárosra, de Zsoszán Zsófia ezt azzal magyarázza meg, hogy Gyalog Mihály az esel óta lenyíratta a bajukat és a rablást álru-hábsn követte el.
Azt ís ralija Zsoszán Zsófia, hogy Gyalog M\'hály mészáros nem újonc az ilyen gyilkos merényletek terén. Állítólag Lúgoson Is Igy rabolt kl egy bűntársa segélyével egy embert. Az ügyből kifolyólag akkor vizsgálati fogságban is volt, de bizonyítékok hijján megmenekült a bizonyára súlyos büntetés elöl.
Bxombealtéa éa nyomosat.
Az érdekes vallomás után szombeii-telték Gyalog Mihályt a azoretőjével.
A mészároslegény mindent tagadott, a szeretője azonban váltig a ezemóbe mondja, hogy ő a rabló és hogy a rablást beismerte Gyalog ő elölte.
Háxkntatás.
Zsoszán Zsólia temperamentumos vallomásával szemben a rendőrség gyakorlottabb detek\'ivjei nagyban kételkednek. Jóllehet a leány a részleteket és adatokat pontosan adja elő, a keresztkér-désokro zavarba nem jön, bátran a szemébe mondja Gyalog Mihálynak, a szeretőjének, hogy ő a rabló : mégis tok a kétség a dolog igazsága iránt a rendőrségen.
Azt hiszik, hogv egy hisztérkus uö víziójával van dolga a rendőrségnek, amely Bzonban most már kénytelen végére iérni a dolognak.
Délben éppen ezért házkutatást tartolt a rendőrség Gyalog Mihály lokA<áJ, oki az Arndl-uica 40. számú \'házban lakik.
A kihallgatásunk déli egy órakor vol\' vége. Gyalog Mihály mindent tagad s azl állítja, hogy a rablás napján a Rá-kócy-téri munkakőzvetilő-iutézetben voll a sogoiával együtt. A szerelője sücnnle hisztérikus, izgága természetű nő, aki csak azért jelentette fel, hogy neki kel-lemeüenséget okozzon.
Ki a hibás ?"
Adatok a Párisi Nagy Áruház égéeéhex.
Budapest, okt. 7.
A Párisi Nagv Áruház égése alkalmával ezt állították, bogy a távbeszélő elkalauzolta! a lüzjelentés felvétele körül kötelességmulasztást követlek el.
A főváros részéről ebben az ügyben lett fölterjesztésre a kereskedelemügyi miniszter most hosszsbb leiretbsu válaszol és röviden összefoglalva ezeket fejti ki :
A fölterjesztés következtében elrendelt vizsgálat első sorban arra terjedt ki. hogy a tüzet a telefon igénybevételével elsőnek ki éa honnan jelezte a tüzoltó-aágnak és hegy azt a jelzést a telefonközpont közvetítette-e és mikor.
A vizsgálat eredménye az, bogy az áruház levelezője, Virág Miklós kérte elsőnek 7 óra 6 porckor e lűzoltóparanös-nokságuak 53—86. számú állomáaát és ax összeköttetést azonnal meg is kapta.
További fejtegetése.ben a miniszter a felvett jegyzőkönyv alapján kiemeli, bogy a lelefon-központot mulasztás nem terheli, aem szabálytalanságot nem lehetett megállapítani, aöt ellenkezőleg — URy-mond a leirat — a vizsgálat kétségtelenül kiderítette azt, hogy a lelefon ozal* I kalommal kifogástalanul müdödötU
Ime, tehát a telelőn vezetősége nem hibás, A képtelen lűzollöföparancanok-ség kedvééit nem hajlandó a hálát tartani.
Elesik tehát ez az utolsó kifogása is Szrzerbova/ky tűzoltó penerál\'ss urna*.
És most a megindult letyelmhwk
csak egy eredménye lobét: a generálit ur fehér köpönyegét be kell csomagolni a nyugalom ládájába. A tűzoltóságot pedig azonfelül meg kell szabadítani agvéb bibéitói ia éa fel kell szerelői » nandeonel. amre szükióge van, meg parancsnoksággal is.
Mert parédéok a», van elég, ha kell, kivonulnak az aggbarcosok ia, akár zenéről, akár zene nélkol, de tüxollóeágra, jó tűzoltóságra atökiégünk van.
; BUDAPESTI HÍREK.
— Ajk aattályaertjáték mai huzA-•én a következő nagyobb nverem\'nveket
húzták ki:
5000 koronái nyertek: 13788 91104
103W.
SOOO koronát nyxrtek: 57978 Snr?65 »4258 74««:? 29»51 6P046 laVtSl 44267 64300 BMW 15201 83974 79537 32196 66448
a.ir.u 55.-m »1024 41219 cir.vt 22873
85858 62005 81725 107262 S6161 0830 54247 00883 60713 106140 94769 91578.
1000 koronát nvertek: 56731 2fi97 13071 7.^489 7205r. 95l80 69515 933405040 839 A 9 86823 8t870 48310 57655 35467 6T7HI 31155 7*299 79523 30586 18*71 44840 66997 4337 86873 4Ö329 5344 10474 2668 8I8W 82044 8<W>8 87469 72476 63314 8f-058 »MW4» «>\'83 97071 108476 58314 34068 0W1 97071 103-176 58415
81056 79444 061 66862 33824 16779 21117 35824 7909.
500 körönét nyertek: 65992 43634 10076 Ő8018 59767 20523 52816 83065 13918 160*2 75103 10C437 98128 83942 21218 59718 104290 60100 27202 39797 623 78204 14918 46414 97997 94633 39708 75128 109415 4614 21120 27899 76156 44470 18T-73 3290 25688 U5886 92086 9468 744."0 82808 48547 2495 36159 63120 A9U84 42961 10**64 92022 97041 82981 193660 26102 19767 7022 69829 7273 248»0 9146 93éő4 24730 856 37368 199328 40022 82441 45143 15T54 6351 10424-1 30169 17050 69040 6I01T, 60327 85570 65794 60107 63471 9339.
A többi kihúzott izAmok 200 koronát
nyertek.
— B teffséo el61 a halálba. tfberle Istvánrté, a fővárosi mérnöki hivatal o«?.tálvfönöknek a lelesége ma délelőtt Ballhyányi-ulca 7-ik azému lakásán löl-akasztotta magát. Idegbaja vitte a balálba.
— A veraenfféa. A* Krzsébet-aiobor körül nagy a versengéa a mondhatjuk, hogy a pályázatok még tán sohasem kerültek oly szigorú kritika alá, mint ez alkalommal. Pedig Van der Siappen belga művész az Erzsébet-szobor bírálói elölt ugy nyilatkozott, hogy elragadta a magyar szobrászok tudáaa éa teiielaége. Hogy a jury mégis oly szigorú, at nagyon helyes, mert az Erzsébet-szobornak tökéletesnek kell lennie. At a nagy szeretet éa tisztelet, melyei királynénk a magvarok iránt táplált, megérdemli, hogy méltó szobor örökítse meg az emiókét. Felejthetetlen példáját adta ö a haza* szeretetnek a a magyar ipart mindenütt
fÁttolta. A bo\'dogult királyné — tudva-evö eg — a gyászruhát nem vetette le, miöta a trónörökös meghall. Udvarhölgyének, Sztáray grólnénak meghagyva, hogv gyászruháit csakis magyar cégtől rende\'je, sőt még utána ia küldette a ruhákat tartózkodási helyeire rendes szállítójától, Horváth és Halász fővárosi női gyászruha vállalattól.
— Sxoknyáa aseUom. Megírtuk, hogy 0-budái) a Vihar-utca 18. száum hazban megismétlődtek azok & kődoba-lások. amelyük tavaly « Ferencvárosban izgatták a szoUemjárás hívőit. Ma regnél egy rendőr, aki lesben állott a vihar utcai ház kéménye mellett, észrevette, hogy a kéménybőt repülnek ki a kövek. Nyomban a kéménybe mászott a rendőr aki ott egy Hangi Kóza nevű 15 évos leányt talátt, ati azt vallotta, hogy c«ak «»ia dobálta a köveket, te«nnp nem ö volt a kődobáló. Azzal vóduke/.ik. hogy „ kfldobáláara valami leküzdhetetlen kényszer szorította. A vizsgálat tovább
\'folyik.
—- Próbáljon agyasai» aaacen-oaét l.ukrfca Vilmos bankházé, ban Budapest, V., FUrdő utoza IO 1 11 | cfjösx oaztélyaorsjeny 12 K, fél é 6 K, negyad áll, nyoload é 1.50 K.
— Haladunk. MamrorszAg minden áron igvekszik a külföld invixióját megakadályozni. Statisztikailag ki van mutatva, hogy Magyarország 1.600.0(0 koronát küld külföldre. Remetey Detaö turkevei gyógyszerész áltat for«a\'ombs hozott .Korona" azesz, mely csui- és köszvény bánt a Imáknál valamint gyomor-, mell- éa hátfájásoknál szintén csodásan bat, nélkülőzhelővé teszi minden külföldi hssonncmü szerU Annál is inkább megérdemli a Magyarok támogatását, mert üvegje csak 1 koronába kerül. Budapesten kapható Tórúk Józsefnél.
Női és uri azabók kellékeket a kg előnyösebben Spitzer és Fritz Rudapeit Ferenciek-tere 4. sz. szerezhetik bo. i
— Központi axönyegtelep Budapest, IV., Mttzeum-kötul ¿10. lapunk mai s/ámáhan közölt hirdetését olvasóink szivei figyelmébe ajánljuk.
— A legjobb teát Sehnltzer
tea-knreakedéaében, Budapest, Váci-körut 9., Szerecaen-utca sárkán kapja. Próbacsomagok 20. 30, 40, 00 krajcár és följebb kaphatók.
REGÉNY.

uffiek mindenfelől
— A volt BsáastrónSrökSanörSl.
Brüsszelből táviratozrák, hogy Montíg-ooao grófnő, as esvkori azáss trónórO-kösatsrony legközelebb visszatér gyermekeihez Drezdába. A volt iróDörékrtsné jövő tá-sadslmi állásának bittositftsáról most folynak a tanácskozások a drezdai udvarban.
— A hegyek áldozata. Bern környékén a hegyek kózt ételével fizetett meg egy Burg nevű lauaannei egyetem hallgató a havasi gyopárért, ami a hegycsúcsra vonzotta. A szerencsétlen fiat*1 ember a szakadékba zuhant a mire bolttestét megtalálták, a sasok márszétmsr cangolták és a hollók kivájták a szemet
— Erössakos aatrájkolók. Az ir-mentierei sztrájkolok Lil\'ebe érkeztek hol öt szövő- és egy fonógyárat, amelyekben 2900 munkái foglalatoskodik, Únyszeritették a munka beszüntetésére
— Oyáazvitéxek. A temesvári ezredeknél eddig újonc jelentkezeti önkéntes szolgálatra. Ezek közül 400 német anyanyelvű, 50 román és hat szerb. A aváb rakiuták mind kijelentik, hogy gatdaságukra való tekintettől vonultak ho, hogy a kellő időben kiszabadu\'Ha«-sanak. No ézekkel a pyászvitóiekkel nem fognak háborút nyerni.
— PArtvlaxály. Berlinből jelentik : A szociáldemokrata pártveeetőség e b6-nap 13-án és 21-én áltslános pártgyÜ-lést fog tsrtani Berlin valamennyi kerületeiben, bogy a páit kebelében kitört ellenségeskedések«! elsimítsa « leszámoljon a remioniatákkal, akik Bebelt és a drezdai párihatárosatokat megtámadták.
— Fölfedexett bombaraktár. Pétervárról jelentik magántáviratok, hogy Vladikovszk.ban rejteti bombaaknái találtak. A rendőrség leiartóatatta a dira-mitrejtepetőket. ekik egvtői-egvig örmények. A dmamitpatronok angol ujságpa-pírosba voltak csomagolva.
— rinmol kávé-, tea- éa angol rnm árnháx Budapest, Kosiutb Latos-utca 17. szállil 4 és háromnegyed kgr. Mocca. Cuba és Aranyjáva keverék-ksvét 6 frt 90 ktétl bérmentve éa elvámol/a.
— Sírkövek. Mindazoknak, kikn*-k szomorú kölelességcÜk sirkövet ábitsni. vagy ilyet a temetőbe felújítani, vagy a feliratot újra aranyozni fordulónak bizalommal az V., k„ Lipót-körűt 2. srímu sirköürlethez, Budapesten, (a Maríiibid-nálj ahol ezen munkák a le^szakve-rübben és legjutányosabban késiilletrek. Vidéki megrendelések la a legpon-toaabban esxköxöltetnek. Tv^os tisztelettel Elolibaum M.
Maláta-likőr
a U»j.\'W> t* innMHtp..ti> Kkár. irr »umu a kar. se ai
Maláta-keserO
UtaaA rr»*«**»a6
K«y p»l»c*k a kar. BO BL
Maláta-rum
«s
I-
z
bJ N (A
UaM jAmrjkmi ramm«J r%a
Itlb« * Ufjoí-b rum. C|T a.JO, SJO 4a ISO kM
Maláta-Brandy
•l»0r««4S ertatlA lérb Hal így yaiaaak S.7S, h. «a — QL
Maláfta-Cakes
tífUtxIu.fcblr l»« t* U(a01«uiMlT. u|7 Bakaa S kw, kla Mm »0 BUár.
Kapható minden nagyobb fVeaar- éa oeemecatlaletben.
VI» a Kol mit B«VI UphtU, S k»»a látat kaidra fctraaatra •»•tt.y» »
.Sail inna BiUtikftizitBliy-iAlta-
ur- Wt-YiHm
1 í
Tőzsde.
Badapeetl gabonat5aada.
A dó i gsbona-liBtáridő-üzlet irányzata szilárd. Rwy órakor a köveik黫"* voltak a záróárlolvamok: Buza 1903 októbert e 7.4.S—7.51. Bu-a 1904 áprilisra 7.64-6.06. Rozs 1903 októLe-re 0.14.— 6.15. Roca ánnlt«™ 6.41-6.42. Zab októberre ö.HO—6.31. Zab éprit»«ra 5.56,-5.57. Tengeri okt.-re 5.9ti—B.95 Tengeri 1004 májusi a 5.2G—6.25.
Budapesti ártoktömade.
Blőtőzsdén köttetett: Osztrák bitnlréeav. 652 25. Magyar bitrírészvény 719.— Oaztr. magyor áHMmvnsutak 6M.60. LestAatiloló bofv 446 60 JoJralof 613— RmiSTnnrttnyi 46^.60 Déli vasul kO.—. N. met hirodaluii márka U7.a0. Varoei villumo« 818.—.Küz* uti vasút 69« —.
Béoai értéktőaade.
Klötözsdón kotlatett: Usstrák hi»részv. 646.—. Msíynr hilrlrésxv. 711.60. Oaztrák magyal államv*auti rWstrény 648 26 Unioa résr.véay 61ü — Osztr. koroaajáradék »9.95. Angol-os/trák bank 871.— Huss Irsnkos arany 10.02. Déli vasutréezvény 80.—. 4 száuiékna aranyiáradék 117.70 Mniyar koronajáradák 97.66. Márkabank jegy 117.40
IOOO-nó!
tObb elismerd let él bitonyilja, hogy a
Zalán
u
Wellner-
(«i«
Petrolin - hajszesz
szsgtalan, 1 üveg 1 kor., 8 üveg 2.80 kor.
Azonnal majt»tnta;t
a hathulláat, korpak«fpz5déat, további őazOléat és mlndeanamO hajbetegaéget.
Fa^étkaldési helv: Z A L A N BELA
rosnieliowi InborMlóriumn Srabadkén.
Budapaaü tltuklif. T«r«k Jó.»,( |,u.u«w,«| XlrAly-utcik IB.
Borzalmas éjszakák.
Átdolgozta : I. H. k
Álmosak voltunk mindketten, éa is, meg férjem is, azt pedig, hogy a tánc miatt reggelig marad jónk. töldnk Öregektől talán még te sem kívánod. Külöuben ismétlem: Gina jó helyen van, jól érái magát óa, pompáttan mulat.
Holdtölte ran ma éa a szabadban; láncolnak.
— Holdtölte! — nyögte Gina és, az ablakhoz lépett, kicsapva a re- -dőnyöket.
A hold magasan állt as égbolton,, halvány lényével megvilágitotta a ; park régén idelátszó tometó sirke-j resztjeit
Kell grófné ki akart menni, de Emma utána sietett és az ajtónál, elérve, megragadta kezét.
A grófnó feltekintett és megijedt Emma aixkifejezésétól, Emina arca óriási rémQletet árult el.
— Nem atabsd tovább ott maradnia. Azonnal haza kell jónnie 1 — l kiáltotta.
— Megörültél ? Hiszen jó helyen van! — ezzel a grófné megfordult ós haragosan elhagyta a szobáL
Iliszen tényleg ami sok, as sok. ez az Emma éppolyan különc,mint\' a huga.
Elvégre is mindennek ran határa,. Gina már nem gyerek s a túlságos\' gondoskodást végre is megunja az* ember.
Emma pedig egv pillanatra ngy állt ottan, mintha kóré moredt volna és magyarázhatatlan rémülettel uó-zett a grófnő után. De dermedtségéből hirtelen felrázta az a hang, mely fülét érte.
A nyári éj csendjén áthallatszott a toronyóra hsnj^os ütéso; tizenegyet ütött, azláu kin vártatra még egyet
Tehát negyedtizenkettó!
Emma a kezeit tördelte.
— Késő!... Már késő 1... De talán még som!
Kisietett szobájából és lerohant n lépcsőn.
Ti« perccel később egy kocsi örül selrtwtfjfgel hajtott a város felé.
— Na, — mondotta a grófné, mikor a kocsizörgést meghallotta, — bizonyosan Emma siet Gina utáut az egyik őrült hajszolja a másikat • Ténvleg a kocsis nem kimólto sem a lovakat, sem az ostort, a kocsi ablakán pedi* Emma halálosan sápadt arca tekintett ki. Végre elélnek a breznitzi erdőkhöz.
Ismét óraQtést hallani.. .Háromnegyed tizenkettőre.
— Szent isten... elkéstem!
Montbijonban pedig még mindig táncoltak, fáradt senki sem volt,, pihenésre senki sem gondolt
Az ezredes hol az egyik, hol a milsik vendéget mulattatta és épan egy kis sétát tett a tánco ók körül, midőn v&laki karját érintette.
Feltekintve, Ginori Emmát látta maga elótt és mcglepódötten kérdezte : i — ön itt ran grófné P Mi tör-; tónt?
(Folyt kdv.)
k főváros legnagyobb
Bxép, tartós, lxléaea férfi-ruhák kéexftlnak
férfi- és gyerfnek-ruha ?!I®T®a
flimeve« fér*-«iikók! Tcmayképe« olaó árskj]
!
áruháza
C«aiett Halvára.
moa«
V.f Vácrl-Mrut G6. sz.
AJlalaak »»jll Mtlh*l|OnkbM k««a«M Kt\'tAi i, <JI*«la< »»«t l»4*u »~ca-«4U»v .
n-»«». dtvato, >4o ratu fai&iis . . .
Fl^kO». divalo, t«<t f.,.U •ilduu-4tt*aT
ü a.4 . *á»r .........
(•l-lnn»t- A. f|..kruh»k |t»i " " "
tm naf»aa»a.,iba, • • , . e in
a • • • a Irt a a • » IS M
,-..•«•< W M
„ , — »phi»*«»»U4l.......IM - ,
M^ft-k »adaii m»;\'»n>i»!*»»k nca\'orl finom iuUmiI valMI aafat tm { baacata UM.ua4«»tMI rwdUrOl »\'kas.
_okt. 8.
ii\'agy választéka raktár angol ón frauoaU <ilv«.tkei.nékb«s Mérték »zűhiiti j/J frf árakban, a 1«,. mogroudelésck "l ujabb divatú k2 wékböl kén.*.ittot. Kívánatra minUkst é mértékvételeü uUrt;Ht birravr.\'.ve \'
3 Szép, tartót, ízléses íérftrukák késitllnck
A főváros legnagyobb férfi- ós gyermek-ruha
■W L J.L.Í. , I f _ ----- - ------ .
áruháza,
„Adria"-i szálloda.
Lepmjpofcb bevásárlási for-rés férfi- és gyeruiekruh4kl»n.
Jfc Budapcatre bSxönaég b. flgyuU¿b«t
T—.—« II II- —I-W
MeglepájydOEsás
l Hölgyek figyelmébe I;
Orgona-Grém arozkenö.
Mlkdaa »Jik k««*iteU uíl»llA ta Mr-i»ol4 tx.rck l.rt lojkltat>ikb W«»itiue»y u
(hrTvua-Crtn. ra\' ■ )*an> «afradik.
Ai *!««iua U krtalóao k««]««lt u*.
f»S wm*. TÍi b>1>a iw «4 na ui-
|.|ltMr« fa tiu<Aii|.:t Ml«.
FJUroUba a mAjfoltokat. MmSrt, *«r-i»«at. »*(T r««yta alt«I aKlldi-
Mit vCSr* J foltai-tt, k.k.taUl)« a r kai, ktnOOh»lyO.«, mi« lo»o»abb \'«4-uaknak U Sda, KJ« *ro*aalat k61-
«0* (jodil tM ha*A»J Óban rcjhV. h»:T a kin. »rn»c. ii>|Uii /«JMirvl\'k is Lrua Ulia attn L.\\«.uJjU>» ka\'Ut, hon A pént\'-»• \' ai./mii
ntMry r ».»M* t;\'>i«u itOi Mír*l
uaju laúaJai, aa.val 1« kaainüJiaW.
.V. \'. i • .\'irolT^aV 80 kr, naj-rnbb 80 kr,
L<»aATr,10 wr;;<>n\\-« k-.
0.(Ooa-r <t<*rr S n?l>b«B: foh««, r<u«a h cMia ai:_S kU Ouivi *\' kr., dob*» 1 tit
Barcsa; Klrolj gjtyr«irfáribai Szeicdeo.
t\'rwvotl bíiUr» >«l»tu UbliiAdia JU-nl \'.líaiSl*« y kf. 4» b iUm halaay lyaiajam-, vuiti ¿0 kc-rt kapkatu.
Szigeti Lajos utódai
Ota a Barca t ; fc-y^/atartivk*» v 4a ár olt c\'Ata » »aIíoj I
aíijjyiaiók, aycrgesck r< b«irttMt#s<ik
Budapest, Muzeum-kÖrul \'0 sz-
Aliai;AV lafc\'.-bb <n< .;iv,I li >ii«aaan aiuli ki.»n»u mk(?ar aalUuj •• «» la-
nuU aicn.anvaika( kSlAoUwl r*r> Wkra k.\'tif-
I Vj» (i ayrr<%»»«<.iiel, ui. n<J>-
•a ff\'-íintk .k. hctr.iri«V í< tikxr :.» uriiatiu lorokraoacXal. aiararAni Ali »-tl* kar- poattAtakorikat Tala-wilnt «laaiaataa vAaaontakar4kat »a l»gy. UA1A Lat
\'.\'íruliUoí tucrtaknck nf^iff^itrvi adataak
AtkaiaLui a^utiXokok a>tf >«U«<i-VKa.i MI> U«auu<nQ utatA- ¿1 a,<«tft.tf dk«k, »irat-, ca<a.rUa- ca j«úular\\ük. — Saj.l fyirlniAattí >*.>oUall«k usfT rilaulrlkan.
k\'urfMlKji*. tabti. buiakir (alphilla) *» uiűkiratkaiuirar*-. tl««lcai u I>6>1*íliantal-mai, ai Oo(»»tA;»ibM *r«>i) hita»no:i- «a i.l»C-Naick. ralajn.nl karai («ital rr**(* •*V> riAk^il »1)41, ii.*!:ÍMjok »Ib. a!a-
r>o« rr-.T rr>rtiu»i»a i«|i»tk>v«a*
iaiu rtlkOl l«fTH«l*tt!>bm a|irül:»W ttUal IfkarUl, S\'i én tapa*iuüat aa Itlkikj -.jratw. ■ \\n41u UKtumkafoa ala(na jl¿>ir»»<!jai»il lOfT»
Dr. GARAI ANTAL
t. cs. is kir. oKUlj-főorrw
■ n arttkp* kliü ianJel04nWicla ■■ ... 1
BUDAPEST, TI.. Andrássy-at 2f
Kudiü« dMalitt 19-4-1« A« aata T—S-1». VU«kl*> laTiUla« ayarh.tnak aaak-•aart Ujaicaot a rr4fiM*da:»nT*lu4i uiaa-lalaa kilaiial UurtaioOlk
Biri.iy-a«illo4a laallatL
p< lolja a Jibw , » Jla> r >aal. t, 5 k<{«« d«U-xcibaa (4 ta frl klr llana aulv> JoboaAA) «4)011 K. 0.20. L\'Uor«tallt. aaillil
Laub R. Budapest,
_1L, Margit-körűt 70. _
(A xaij iituilu kíWaf.l -
MiaytJit Av\'iia trrdeU l\\*ircLn* ali- a Wtt>* ifdt"h ••liinrcinala k.r{l»¡h«ii »140 eir uarr»\'ft" vtaaouUlarflfcnak lrti .lAi»y»^ b lér-jr^lv AUaA.r kAttfV\' »i *tukh.\'WM»al»U
iJveat, Vil , lUr.tir«a-k\'. O K¿j:r-¿r;tf.(. ki\'-Ci««.

1 kedvexő alkatCirrl k
SV»n »»»ore.ipaém tiszteli vevőim- H mai tudatni, hogy «»Jetemet melyot M
„Fátfi Gyuan-«
^ »«Af nUM r0\'t ízpe ér. TA\'.:» »
Ítok, a le^di«atosabb us L<;iij.\'J.\' uíuí-kai — lefkéDv«aebb igényüknek nic-■>WVn — íclszarrltem én okbol M C+azc* FIi|«r és V \\ t !i etíffrl j jelólt árukat milyen lekíállitatt érőn a untéit vm¿«.«izóbkef rei dot-K<\\«é8ér« bo^itoni, u. m.: <Io\'t> ^J R laster lakó!akötény«kot, empir- Q i^s i rorn\'. s/ftliAsbnn ; Vórfi ü\'fTflkoti Q (paUérokat kóxolökct, oyaXkcn-dökut, hülólng-akat. Aivaíoi» nöl ét HryoiuiekJinitk.iyAkat stb,
Fath Kpníu
r»Wd- 4a ■-»vóttaru k*ra»Kad<l ▼<>» H«g«r úa r^Oa-tilc tlalatban
a Budapost, V., Bécsi-utcza 10. ;
iq Vl.\'ekt rar.delí»»« r\\ ru pou |>9
(4 SHUttitiKilak.
nf.t Muzeum-kftrul «9.
(aaaMa)« Kascow-kcrilel lltrtei
Eff 4isrtcsukbsté nuágv. Vrótn o* «traes, «jr riaao»-taXA/i. *>ff aB.yma-Mtanzat \' ájy elÁ *s R wiMcr elösioba-fató\'ítfr»\'; *f r.js-4«»«! 9 £rt. Soétronyágy matracicat . . . 1U CŰ frt VaakaretQ »odronr brtát ..." 6.M frt (ÜMT»ta koiiroiiy4>«tét , 1 . . 8.— Irt Pns válassték isfaye-szövőt- 4a o»lt>ke-fBRyön yftk. pokréomok, utas* takard^ bírOk, vrJr*U\'Jnt ■ aljam &• kir-
SftJAt aaulialyambcn acolidas kfrrJtsl paytafl és trtUacz\'.k dos választéka
Mtgr el6flj Ti^éití mőtaek!
MA Crtaa vAaiiUaaái a^rva :»»atoaa. •ao ftkoa «AaArUaui.1 k«IWn ?«*•<* g——1 a—Ml «a ají "f " \' <rrS
lemtisztitó a, iogfjolíb.
STELLA" veszeti gyár
- ■ ML -»a^B Budapest, Elemcr-n. U
Nyomatott a tuajduuo* „Hirlapterjaaztó VlLialat" köríorgógépén. (Céglulajdouoa : Sxéktely Viktor.)
Mi lesz tisztviselőinkkel?
A inai viszonyok közöti, mikor a város költségvetése már összeúllittatott, ezen kérdésre nehéz megadni a feleletet; mert a tisztviselők aggódva tekintenek az 1904. év január elseje elé, mikor fizetésük leszállítva lesz, hacsak a régen igért fize-tésrendezés dűlőre nem jut. A fizetési endezés és a szervezeti szabályrendelet tervezetének előkészítésére kiküldött bizottság eddig dolgozott, azonban a reá bízott teendőt, a tervezet elkészítését nem végezte el. • Pedig mint tudjuk, hogy a város képviselőtestületének a tisztviselők fizetésrendezéséről szóló szabályrendeletének még ez év folyamán leendő letárgyalása hátát ozott szándékát képezi, épp azért a városi tisztviselők nyugodtan nézhetnek a jövő elé, mert nem lesznek annak kitéve, hogy az eddig élvezett tiszti-pótlékukat elveszítsék, mely most felsőbb hatósági rendeletre kihagyatotl. Nem tesz-szük, de nem is tehetjük fel, hogy a szervezeti szabályrendelet és a tisztviselők fizetésének rendszeresítése ez év folyamán be ne fejeztessék.
A városi tisztviselők helyzetének javítása a városi képviselőtestületnek becsületbeli ügye, nem lehet és nem jöhet közbe oly körülmény, mely ennek elintézését ismételten elodázná.
Hogy 7 év óta minden évben találtak valami okot, melylyel elodázhatták a tisztviselők fize-tésrendondezését, meg tudjuk érteni, mert volt valami, ml sorsukon némileg javított, a költségvetésben eddig felvett tiszti-pótlék, mely azonban jövőévre már törölletett.
A városi tisztviselői kar, dacára, hogy az ország összes városainak legrosszabbul fizetett tisztviselői, türelemmel várakoztok és roskadozva hordozták a vállaikra nehezült megélhetés súlyos keresztjét.
Mit tehetnének egyebet, mint bíznak a város képviselőtestületének bölcseségében, szavukban, kiknek elhatározásától függ sorsuk jobbra fordulása, a kikre ama kötelesség hárul, hogy a millenáris évben adot szavukat beváltsák s hogy tarthatatlan helyzetet orvosolják Bár a városi tisztviselők küzdenek a megélhetéssel, a muló idővel helyzetük mindinkább nehezedik, de azért nem csüggednek, szenvedgek tovább, takarják nyomorúságukat, nem panaszolják hangos szavakkal egyéni bajaikat, mert bíznak még a városi képviselőtestület
Wigykáalzul Frlu OJság.
Csütörtök, október 8.
adott szavában, melynek teljesítése nemcsak testületnek, de még egyeseknek is első jcöte-lesssége kell, hogy legyen.
Mi is bízunk, hogy ez évben végre rendezni kell az ügyel, »mert ha még most se fog megtörténni, akkor igazán nem tudjuk, mi lesz városunk tisztviselőivel ?
Hírek.
Koszorút II. Rákóci Ferencnek

Megszökött toloncok.
A Csáktornyái toloncház falát felbontották s a toloncház >liárom lakója onnati megszökött. A megszökött toloncoty körözését elrendelték.
Helyreigazítás.
Hozzánk intézett fclvilágositásrr közöljük, hogy Weinstíngel Lipót, ki lakótársát meglopta, folyó évben unkáéin volt a kereskedelmi iskola
\' Nem fizetünk átlót.
Ez most n jelszó s igen tetszetős, mert adót nem fizetni nagyon kellemes hiszen a hátrulékosságbnn is van valami keleti gyönyör, hát az adó nem fizetésében milyen pokoli gyönyörűsége telik nz nntugyis örökké prés alatt levő adózóknak, kik most ugy érzik, mintha legalább is egy időre teljesen felszabadultak volna a közterhek alól. Azonban ezen pokoli gyönyörök nem tartanak örökkévalóságig, mert elmúlik az ex-lex és újra megjön a prés, a végrehajtó. Városunk közönsége tisztában van őzzel, mert fizet, dacára annak, hogy nem hajtjd* u végrehajtó. A befizetések eredménye nem sokkal roszabb, mint a mult év hasonszakában volt. Csodálatos pedig ez, mert az adó olvau mint a leány, akkor kell adni inikor kérik. Most pedig nem kérik az adót mégis sokan adjak.
Megmozdult városunk társadalma, hogy külsőleg is lerójja tiszteletét 11. Rákóci Ferenc emlékezetének. Nem \\yolt puszta szó városunk polgármesterének kérelme, megindult Rákóci Ferenc sirjára helyezendő koszorúra az adományozás, tegnap délig a következő összegek folytak be. A gyűjtés eredménye ma délután 5 óráig adandó át Vécsey Zsigmond polgármesternek. Osztrák Magyar Bank : Hieniesch Frigyes 10 kor., Maurer Károly 4 kor., Porsezinsky Vilmos 4 kor., Surgoth Miksa 4 kor., Kuszák István 4 kor. összesen 20 korona. — Nagykanizsa város tisztikara: 19 korona. — Társaskör : 5 korona. — Nagykanizsai m. kir. adóhivatal tisztikara: 2 korona. — Mornn-dini Román 1 kor., — Kövesdi Kálmán 1 kor., Lábos Elek 2 kor., — Ungár Ignác gyűjtése: Armuth Náthán 4 kor., Wciszfeld és Fischer l kor., Krcusler Albert 1 kor., Brcuer Ignác 1 kor., Schmid Zsigmond 00 fillér, Satler Lajos 1 kor., Friedmntm Budapest 1 kor., Bród Jenő I kor., Strasser Márton 1 kor., Weisz Tivadar
1 kor., H. F. L. 60 fill., Kntifmann Mór I kor., Stróm Oltó 1 kor., Brück
00 fill., Lustig 1 kor., Ungár Ignác
2 kor., Lichtschein 00 ílll.,Szamek 1\' kor., Goldmann Samu I kor., Szauer
1 kor., Kardos József I kor., Strick Leó 1 kor.
Vasúti ¿(Járó.
Több Ízben kaptunk már panaszos levelet, s magunk is meggyőződtünk ama valóságos ázsiai állapotról, mely a Hajcsár-ut 2. és 4. számú házai között levő vnsuti aluljáróban ural kodik. Alig van rá eset, hogy az arra járni kényszeritetteknek undor! és megbotránkozást keltő piszkon ne kellene keresztül haladniok. Idővé valóságos pöcegödör fog ott keletkezni. Ha már nz állomásfőnökség nem fordíthat elég gondot a jelzett aluljáró tisztántartására, miért nem alkalmaztat n pályatostet elzáró szárnyas ajtók helyett toló ajtókat, melyek a vasúti forgalomtól mentes időben a közönség használatára nyitva áll nánnk. Ezen ajtók csakis o vasúti forgalom lebonyolítására szüksége^/ időre lennének Jezárandók, nlíkor is kénytelen-kelletlen az aluljárót kellene igénybe venni. Az ily berendezés nagyobb forgalmú városokban is megállju helyét, semmiféle akadályba nem ütközik, miért kell itt a pöce-gödrön, vagy a Szemere-utcán való átmenés közt választani.
Figyelmeztetés a husvásárló közönséghez.
Az uj vágóhídi szabályredelct III. fejezete elrendeli, hogy minden mészáros tartozik a hus megmérésére használni szokott mérlegeli kivül a vevőközönség számára hiteles próbninérlenet tartani. A mészárosok mint erről meggyőződtünk, he is szerezték, azonban a -husvásárló közönség ezen részérc biztosított előnyt egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán veszi igénybe. Felhívjuk erre háziasszonyaink, valamint a bevásárló szakácsnék Ügyeimét, hogy joguk van minden bevásárlásnál a kopott hust ott nyomban a próba-mérlegen utána mérni. Ha a mérleg rossz vagy pis/.kos, vagy egyáltalán nem áll ott rendelkezésre, avagy a bevásárló az utánmórésben megakadályoztatnék, vagy gúnyos megjegyzésekkel illetnék, tegyen erről nyomban a rendőrkapitányságnál jelentést. Ha már ily rettenetes drágán kapjuk a hust, »legalább legyen becsületesen megmérve.
A tervpályázat eredménye.
Hős asszony.
Bolaton-Miigyuródról jöttek be a városba gabonát eladni egy falusi cipész és egy polgár kedves élete párjával. Miután elvégezték dolgukul, ittak, ettek egy helybeli korcsmában s miután jól fcliltak, nem fértek meg békességen, hanem hogy fizetni kellett, w suszter olyast jelentett, hogy csak fizessen « gozdn, mert az ő bugyellárisa biz az üres, mint az államkassza az ex-lex állapotban. Dühbe gurult ekkor az asszony s hogy mindjárt boszut állhasson, felkapta urának botját s nosza nekirontott férjénok és a suszter fejének, s amúgy Isten igazába mindkettőt elverte, inig nem a könyörgő szókra futni hagyta a két férfit, a kikről már bizonyosan szól a nóta otthon Balntonmagyaródon, mert hát furcsa is az, ha egyetlen asszony két férfit elver, pedig ez igy volt, igazolhutná ezt egy helybeli korcsmáros is, kinek része volt az ütlegekből, mikor békítette a fúria természetű asszonyt.
A mellékletért felelős: F(MI JánOS.
Üzlet- és házeladás.
Kiskomáromban 45 év óta fennálló jó hírnevű és nagy-forgalmu rőfös- és vegyesüzle-tünket, modern stílusban épült házzal együtt, eladjuk.
Bővebbet SINGER JÓZSEF és TÁRSA cégnél Nagykanizsán és Kiskomáromban.
Van szerencsém a n. é. hölgyközönséget értesíteni, hogy bevásár^ lási utániból megérkezve, a legújabb angol- cs párisi divatú nói és leánykalapokat hoztam magammal, melyeket rendkívül olcsó árban számitok.
A n. é. közönség szives pártfogását kérve
tisztelettel
Rotb Laura
Csengery-utcn Obledál-féle ház.
Tanulóleányok fizetéssel felvétetnek.
vierencz József
KESERŰVÍZ l f m | 1?*» Mmi I;l omsm MiMWmcl
tl/l KAPHATÓ MINDENÜTT.
A nagykanizsai főgynmusium pályaterveinek felülvizsgálata a biráló bizottság által befejeztetett. A biráló bizottság az I-ső 1000 koronás dijat a „Pitis" jeligéjű tervek szerzőjének, Jámbor Lajos és Bálint Zoltán budapesti műépítészeknek; a 11-ik 600 <oronás dijat a „Kanizsa" jeligéjű terv szerzőjének BoszruckeV Lajos nidapesti műépítésznek itélte oda. Megvásárlásra ajánlotta 400 koronáért a „Primus" jeligéjű tervet szerzőitől Sárdi Gyula és Török Ernő épitésztanároktól; és 300 koronáért „Az uj otthon" jeligéjű pályatervet szerzőitől Hajós Gutmann Alfréd és Siklós Árpád budapesti műépítészektől. A biráló bizottság jegyzőkönyvé-| nck hitelesítése után a majd közlendő napon, a pályatervek inegtc-i kinthetők lesznek.
Bocsánat kisasszony!
Hol készült az a cipő, a mí a lábán van ? De fess!
Kérem; de ha még azt tudná, hogy mily könnyen megyek benne, ön is felkeresné a Rákóci-utcában 61. szám alatt Papp János cipészmestert, aki tartós, könnyű, fess, nagyon csinos cipőket olcsón készít, meg vagyok elégedve.
Köszönöm szives felvilágosítását.
A Zöldfakertben kitűnő
édes must
kapható..
8
Nagykanizsai FrlM UJs#g
Csütörtök, október 8.
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par-gettók, vásznak, chiffonok, se-lyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A Ix^ljrl^éiűS és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
Fantl r\\
Kazincy(Vasuti)utca, uradalmi épület.
VllAghlrü
flRSSiner Thea
a legkellemesebb zamatu, és utolérhetetlen minőségű
családi ital N
kuphntó
STREMés KLEIN
o^éirnél
—=— Nagykanizsán.
f Nincs többé kopott arany képkeret!
GOLDON
használatával fát. vasat, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
kéM^let j£<>klon ecsettel euyiltt =
40 fillér.
Öv
Kapható
K i"a UN^ é» Fa r a«
papirkercskedésébcn.
é

Remek mííkályhák
a magyarországi Első Agyagipari műtelep valóságos remekei, a seccssiós modern minták százfele művészi kivételében, igen olcsó árórt kaphatók bármily szinben Hódíts István mű-kályha raktárában Nagykanizsán Teleky-ut 37. sz. alatt. A ki kályha szükségletét beszerezni akarja, el ne mulassza, legalább csak megtekinteni.

•v. -.ív \'■)

II!. Moly. 282 ti.
UftdyV^imi jwtek, cklébw 9.
Egg4« tziffi 2 flrrér
NAGYKANIZSAI FRISS ÜJSÁG
" 11 m v*
Krtun hc PultM. U**TA xn>f»v.
ári-
Ibtyfc«« hÁihc* L/MVt *ty Mr» «0 ftnir. .\'. .*, VWikr« poiUJ kuld«ts«t tgj hór» 1 kor««« SO fUlír j SxerkesjtőUf <j xi-idviahrataJ: K\'nwi «« firi« papIrtamMMéa*
lui\' pum
fel«|j«l8Blk oapottti koría aw»*.
Njr«H>Mt a ,Nai7>uJUfMi Krik JUA** Mcn«¿¿i«f •yq^áijáfcaa.
mii"it i
Majduvármegye adómegtagadási
határozatát megsemmisítették-
Rendetlenség a Nemzeti Muzeumban
Lueger.
Igazán nem illő dolog ezzel az úrral ezen a holyen foglalkozni, mert hiszen ugyanannyira illő dolog volna u r\'Vegödörtisztitás művészetet itten vogyelemeznl, do a piszkos, a mosdatlan száj i T.negor, ez az Illemhely-diplomata ismét egyszer kiadta ellenünk a mérgét és mert ex nagyszerű megvilágítása anuak, hogy mint gondolkodnak a Wleu Fluaanak csúfolt pocsolya mellett és milyen „über-Schwein" módra Mjoleguek a kloakákban, hát ebből a beszédből közlüuk itt néhány »emelvényt.
Mondta pedig a derék férfiú a keresztény szocialista gyf.levésznok a kövotkozőket:
Nokiink osztrákoknak nincs semmi oknak arra, hogy az orosz cárra nehezteljünk; Oroszország nekünk mindig őszinte barátunk volt; ami katonáink számos Ütközetben együtt harcoltak az orosz katonákkal, akik mindig a legjobb szövőt- égestársai voltuk Ausztria katouátnak. Igen, vannak még omberek. akiknek az a meggyőződésük, hogy mi az oroszoknak köszönhetjük, hogy a magyarok vukoierőíiége minden határon tul tiem nőtt. Szükséges volt, hogy Bécs né;\\e hálásabb legyen, mint egykor a* osztrák diplumácir Tolt.
Miután a német néppártról és & ▼illaobi városi gyűlésről beszélt, a magyar eseményekről szélt. Az az egy bizonyos, mondta, hogy M a-gyarországon is lejárta magát a parlament. Itt Ausztriában minden oldalról fölhangzik a kiáltás : Los von tingara 1 mert a viszonyok immár elviselhetetlenek. Hiszen tökéletesen érthető, bogy egy jó osztráknak nem lehetnek Ínyére »-magyarországi dolgok i azért gondolják mindenütt, hogy minél hamarább szabaduluuk, annál Jobb. De nem csak a Lajtán i n q o o, hanem rajta tul 3<d
■zint vallani, mert netyi tartozik a
kellemetességek közé, ha arf embert ezért, a magyar rendszer szoriut. mindjárt bscíukják egy v^gy több eszieudőre. *
Ezenkivülv jelentékony számmal vannak Magyarországon horvátok, szerbek, románok és rutbénok, akik mind összevéve nem ssJvolhetik magyarokat s azt kiáltják. Lo» von Magyariou! ,
11a az einbor tudj^ hogy ott olyan sokan vannak, a kik Los von den Magyaren-t kiáltanak 8 az elválást szivük vágyának tokintik, akkor a legközelebb eső gondolat, hogy ezekkel szövetk*«pie kell. Mindnyájunknak ez a kívánsága. Csak meg kell mondani * piagya roknak euorgikusan: Így, most ina radjatok szépen veszteg a Unna és Tisza között s a dolognak^iudjárt vége. Ehhez csak egy kis bátor3ág kell, a mi azonnal megvan. Krósen megmarkolni, az orrot bpfognl, a középen keresztülvágni s azzal vége!
És igy tovább eb^n a hang-nembeu.
Hja llcber Kari, ni hlflb» fogjuk bo az orruukat, az a biU, Jtuely a maga importinens szemteleuségo és aljas ptszkolódása révén, onnan « Lajta mellől terjeszkedik, alható ido is.
De hát mikor a göréyyqek veleszületett tulajdonsága a büz.
rouuurgfc.i
A kasszafuró Törökország,
TórOkorexigban a kasazalurtUt híva taloaan vágaik. Ugyanja roppantul félnek attól, hogy dinamitot c«empá»znc\': be ói eu\'rt a vas-péniszekrény^t fi vám-hiralatokban felbontják, hátha f pénz azekrvnyek kettős falazatában dinamit van
Lmiait azok a cégek, aui«n«|c pánz-awkróuyokat ssálUtanak Táif^unzágba, mdr gyakran paaa aikod tak, mart a azek tények felbontásával alaposan qaegron gálták a pónz«iokrények«t, aőt gyakran teljesen használhatatlanokká tetWk. Most azután az osztrák-magyar pagykövetaég a francia, an^ol éi amerikai nagykorét ségek támogatásával panaszt W • tötök kormánynál e azarződéM^af* «IjA
egyre hangosabb a kiáltás . Los von den Magvasonl Ott vannak a legközolebb esö tótok, akiknek már elég ra ^at kellett megérniük a mígy-rok részéről De tannak odaát németjeink 1», akik még nem felejtették el nemzetiségüket. Persze nem lgeo mernek
r á* elleo..
Végre a hatalmak együttes eljárásinak a iker fiit a török kormá^yoyél oly megállapodásra jutni, hojy f vaspánz-szekolnyeket beboeiátják TOrOk<)razágba, ha a gyáros nyilatkozatot ál^U fci arról, hogy a azvkrények kettő« tálasét* között aemmi oly áru nincs, amelynek bs-viulát Törökország nem en*di «i|.
A kedélyek még nem caillapultak le, Singeden még wlndíg n< gy a forrong4a a kstonaaág vakmorőaége miatt, de tény. hogy ez aj Illitéktalen éa cröszakoa be-
Kzt a nyilatkozatot azonban egy tö rök konzulnak láttamozni kell. Ez az eljárás Is be)e(U,kö*lk ugyan a ke-eske-delud atenödéfbo, de uiiutúu u-rui tud« Uk raás módot, amivel a török vóraba tJwigoi: aggodatraait «1 tudták vobia oasistci, bál aliogadlák e hatalmak ezt a módoaaiot.
•vatkozáa crip^ute nagy megütközéft
keltett.
Itt mutatjuk be a bolrányoe eistnejc azon jelenetét, »»jpfor ilku.lt. baka lohozza a koazorvl a asegedi Kossuth
a>-óborról. y......■««»■»
Merénylet a csenúörlakíanjáD.
Dabnw Józa^f volkányi eaepdör egy miaík ctcndörtártával mig a tavaszzxal egy lopást úgy hsa nyomozón a ez alkalommal bá/katatást tartott Papulár György totká&yi Iskoa házánál Is. A gyana nem volt alaptalan, mert u elö-Ulált bonjalek alapján Papulárt «1 is ítélték náhány havi fogiégr«, ameljcí le is Olt. fíUelót kit héttel kerüli fuua.
Dabner Qteodór, amUtgf Papu^ir¿1 Báakuiitáat twteu, meoamarkedeg
nak a lelenógével la, axivel aztáu állandó barátságban marf4>- Mikor pedig Papulárt a járáshatárnál bentmsrasztottál^ Dabner anyagilag la támogatta a azalma-öxrtfyct, aki asért aztán bármikor »zi-veaec látta az ^l^osalkéji osendórt. Ebből a barátságból azerelml viszony fejlődött as aaaxonf éa a caeodőr között, amit még akkof n^a akarlak megazün-teinl, amikor a fér^ hazajött a fogaágbóL Papulárt végheáfüenQl bántotta, hogy a csendőr előbb ót jutatta a börtönbe, azután pedig a {¿Upí^iK «áhította oh ElkeaeredéxA^ «jfeatároxU, hogy agyonlövi a csendőrt. Vasárnap est« lesbe állott a cica^őrlf^lsnya közelében s ft mikor a caendft^k, köztok Dabner Is együtt ü\'tek a szobában, az ablakon ke-mstfli rálőtt f ffiosigo esábitójára. A golyó a válláp érte a csandőrt, de áletp veszélyei aérüléet atm ejtett,
A caendőrftk ioég u éjjel ieUxtöetaV iák Papaiért,
Mtlensftf a Nemziti MüMntan,
okt 8.
Egyik estilap rvja ma * kővadcezőket
Egy magyar uticsalád levéltárát rá-buU a mmaucim roegönéi 4«
•fvtör gazdag cwMd, tóokrtyuont; ojjyik tnjja nemrégiben Öngyilkos la lett.
A c*AÍáhu»k életben lévő egyik Ujfja nagyon nieg«orult, ekkor eszébe jutott * családi lovéltár. ügy emlékeseit, bogy a levéltárban holmi pórós akták is vannak valami örökségi ügyben és elment n muzeumba, hogy noJetckintsen ezekbe az aktákba, meJytjkből esetleg tökét akart csinálni.
Kleinto biztatták napról-napra, végül azonban kénytelenek voltak bevallani, hogy a levúltárt a legszorgosabb kutatta dacára sem találják eehoL
Az örökös ezen a birco valósággal kéteógcoosett, mart reményei egy csa-pásra íöstbe mentek és tnóai már sehogy sem tudott magán segíteni. Ezt el is mondta a muzeum igazgatóiénak, aki a nyilvánosságtól való lole\'raébcn igen egyszerűen és röviden intézte el az ügyöt, mogkérdezlo a féltől. hogy mennyi pénzre von szüksége? Hatezer koronára! ~ volt a rov.d válasz. Az igazgató ur a pénzt a muzeum pénztára, vagyis az állsmterkére egyszerűen kiutalványozta azzal a klkötéskel hogy a Mnek ezzel megszűnt mindon továubi igfcnye.
A nagyváradi püspök iktatása«
Nagyvárad, oki. 8.
Szmrecsányí Pál nagyváradi püspököt ma délelőtt iktatták be nagv ogybá*i ünnepséggel a Szent I.átzló által alapított püspöki székbe.
A beiktatásra nagy számmal gyölokoz-tol;"a vendégek nemcsak a püspök egy-liézi megvéjéhöl, hanem az egéwc or-. szágból, Olt voltak a boiktaláson Berze-viczy Albeit, lládu Demeter görög katb. püspök, Belopctoczky. tábori pü>pük, Kraknói Vilmos, Wolaf<;\\ Nándor, Rad-niy Farkas püspökök, Kátolji Islván, De-geúreld József, Zichy Ödön, Stubenberg Józsel gróíok, Gerlicy Fereno báró, Bolza. Géza grú/, Lakács G^öXtJí\'» Boőthy László főispánok, Tűlcgdy József, Rigó Ferenc, Leszkay Gyula, Papp János országgyűlési képviselők. a város belyőrségenek tisztikara Steinberg Mória altábornagy vezetésével, továbbá a \'megye és a város előkelőségei teljes számmal és a püspök rokonsága.
A székesegyház előtti tőrén már reggel nagy tömeg gyű leközölt a fölvonul-tok az iskolák, zárdák és árvaliazak növendékei. A püspökért Winklcr nagyprépost vezetésével küldöttség ment a asután baldukiu alatt kisérték n templomba. Elöl ment a 250 főnyi papság, azután a püspök baldakia alatt, majd a püspök rvkomága és az előkelőségek.
Az iskolás eyermekek térdre borultak a püspök a püspök elölt. A templomban nz énekkar az Ecce Sacerdos magnua kezdetQ, dnjt énekelte. Szmrecsányí püspök* rövid imát mondott, majd Felser kuuQtiok, fölolvasta, a királyi kinevezést ód a pápai bullát,
A püíipuk az oltár balján levő trón-széken ülve latin nyelven beszédet fcité-zett a papsághoz, azután ünnepi beszédút, majd misét mondott.
Délben k&srer ötteunrilékü dinebéd volt.
Sxékely nevü tizedes. bogy á visszaUr-téf eben tüntetői kellene. A tegnap kihallgatott katgolk valló-
mása ezt u-egarőstfj, de Langer és Saé* kely, akiket szintén valUtőra fogtak, mindent tagadnak, A katonai halóság vizsgálati fogságba helyezte őket. A viwgéláiuak alapos, táuiafizpantja van arra nézve, hogy ha frátóník köze benne Is van a Megkoszoruzázi affyrben, ez kOi*£ ófztőnzéaro történt.
Kzért a viaagálat Éj0 két irányban ágasnak eL ▲ polgáiá balóaá# ia birto-kába jutott oly adatoWiak, amelyek elég nyugvó noalot adnab arra nézve, hogy hatáskörében sikeresen nyomozhasson
Egy másik félhivatalos jelentés.
A belügyminisztériumhoz ma reggelig nem érkezett mog a szegedi esetre vo-
natko?ő és a főispánul kért hivatalos jelentés. .Ténybeli részletek hijjén tebát lehetetlen az esetről ítéletet mondani és a felelősséget kellőképpen megállapítani Lehetetlen különösen megállapítani azt. hogy milyen kényszerítő okok forogtak fönn, liogv a katonnság nem fordult panaszával a belügyminisztériumhoz, miután a városi kapitány a kért jogse^it-séget megtapadta.
A vizsgálat, melyet a honvédelmi minisztériumban a legnagyobb tárgyilapossággal indibinak meg, kétségkívül kideríti, hogy milyen mértékben terheli a felelősség a hónvédkerületí parancsnokságot.
Az egybehangzó tudésitárok alapján azonban már most is kétségtelenül konstatálható, hogy a rendőrkapitány ós a városi tanács nem jártak el kellő előrelátással éa nom tanúsítottak megfelelő judiciumos, nom ismerve föl, bogy az ismort fölirattal ellátott koszorúnak az emlékre való letétele nem a kegyelet térne, hanem lio;-y demon-strációval állanak szemben, mely minden hazalit mélyen megszomorít, mert védőről oly snnbrn tflntei löl, mintha oz a fegyelem megbontásával politikai demonstiücióxia. vetemednék. Ennél fos.vv városi hatóság a legerősebb erkölcsi megrovás alá esik, miután Kossuth Lajos émjífce iránt vr.ló hazafiúi kegyelet ilyetén kizsákmányolásával szemi>en katonaság kérését orvoílás végett nemcsak ho£y elutasította, hanem pozitív ténykedésével bo2Zájétuii, hogy ezt a hazafiúi keqvclettet, Taló visszaélést folytathassák.
Ez a belugraiútiszlériumban uralkodó nézel a szegcdi városi hatóság magatartására vonatkozólag. Khuen-Hédciváry Károly gróf, a belüjtymkiisztériuai veze-téfévei inegbizo\'l miniszterelnök a városi tnnécítól bozzáintéze\'.l panaAzt a jelentés beérkezése után nyomban el fogja intézni.
Pcrezv, hi^en kéUóglelttn, hogy ka-tonáéknak lesz szavuk. A rendőri hatóság még mindig kutatja, hogy ki tolto a visszatartott katonák koszorúját a Kossuth-szoborra.
A meggyanúsított polgárok» é» hírlapírók visszautasítják azt a vádaj, tpiuLba részük lett volna a dologban.
A lelkéazek vasárnapi prédikációjukban nyugalommá fogják inteni % város Ukossngát. A zavargás alkalmával & lc-tartóslalották közül azokat, akiknek a zsebében kavicsol találtak, a rendőrség ma áz ügyészség fogházába kísértette.
Holnap Ceglédről (« Kecskemétről százss küldöttség visz koszorút Kossuth Lajos szobrára.
............ ¥............II !»■■!
k szspü ItaM
okt. 8,
Szeged,
A belügyminizzléüumh.oz Wt regeiig; nem érkezett meg a szeaedi eeetre vonatkozó és • főispántól bekért hivatalos,
jelcuiéa.
A KojmtU-woto* megkoszorúzása ügyébeA é vj^gáUl á iegazélesebb mer derben, fplyatpalban tan..
A katonai hadbíróság szerint, kiderítette, hogy a királygyakorlatok elkalmé-Aradon eéUáu\'y gyakorlatozás, után egy este * kap tikban. ^ l^rú^ya^g borosr
Íatás közben felvetette a nwmadik ávö
el szolgáló katonák ylsszatarlásának ügyét és skkov áWtólag azt mondu tela* Uagtf Qf«l% ftrzftesisr éa egy
LEGUJA6R , .
Idpőt király Béosben. »éoa, okt. 8. Lipót Mg« király <* tőber^án érkezik ód
KrQgar %pó utazXk. jalveraum, okt, 8. I^rőger tolt köztársasági elnök ma Mentooeba átázott,
Xgyftteml bajban
■udapaaS, okt & Bsiivioh UuMUáx egyaun^l rak tojunk HlWw\'éM éMw aqseíy-, ben a tnudij bQÖzctésOröi ipl^ked^t. körülbelöl\' busz harmad és QegyedéveK egyetemi hallgató nem fizette be a tan-<Uj[áX, HWel mm már osak két aapi ka
táttdfl van, pia dél^őU Szstoiin Aiór képviselő rezeiésével feimoolek Wlasaics Gyula kullOMmidúzterhez, § |it • Wl-dőttség vezetőjo arra kért* hogy tegye lekatő*é a diákoknak egyetemi tanulmányaik folytatását. A minózter m*fh Ígérte, hogyba a diákok tanulmányairól kjulrexő étkosOléal nyer a rektortól, akkor intézkedni (ogt hogy a bajbea levő diá kok továbbra ia folytathassák tanulmá nyaikat.
I^grhaJőwV baroagr*k.
Párls, okt. 8. Ferenc Szalvátor királyi herceg ma reggel, bár rosss volt ai idő, felszállott de la VauJx grófnak kettős ballonján. Egyidejűleg fölszállott Saint-Cloudban Bourbon Henriknok, Uzás bercepnek éa a páriái Aero-klub-nak léghajója.
A Balkán forrongás».
Konstantinápoly, okL 6. Egy török csapat nagyobb fölkető-bandától igen érzékeny vereséget szenvedett. A törökök igen sok halottat és sebesültöt vesztetlek és negyven emberük fogságba esott. ^Konstantinápoly, okt. 8. Bzóflei bizalmas jelentések szemit a koiniték kő-zéppnnti bizottsága manifesztumot készít, a melyben ki fogja jelenteoC hogy annak reményében, hogy a porta megfogjak most már az ellenük vató támadást, — elhatározta, hogy a )anda-niozgolmat és a djnamit-merény-etekit tavaszig fellúggeszti, hogy bevárja a relormek megvalósítását.
Hiiek a váíságrúlV
Széli Kálmán visszaérkezett Budapestre. Semmiféle megbízást nem ka}>ott épen csak iníonnálta a lo.-nnát,
liogyai\', annak peisze cs&k 0 a< meg-mondhatöjo.
A konnAnynlukitáfra áilitólcg • knphn-ü>lt volna üttglHzáM, de ezt már mért s>írn vAHf>!in. xuert a tuzjl páitvU. o-nyokkal szembon a faloazls.-
tása már a lopkötclobhl Jövőben msllözbatoUenué válhattk, ö pedig a ¿qjviselőliá^al nem uajlaudó ex-Uxbou eloszlatni.
A jelöllek közül favetií mosl már jr. Andrtssy Gyula.
Hajduvá;jj»ogye adómegtagradial határozatát mopsemmlsltottík. A »Budapeili Tudósitó" |e\'«mti ma délben, hogy gróf Khuen-Hédérváry mi-uiszlerílnök, mint belügyminiszter ma megaemmiflitette Hajduvármegya azon lsmorotoa határozatát, amelyben a meggyében lóvö rondezett tanáosa váfonok és községek alöl-járóaág;ássak mogtiltotta as ox-l«* Idö a katona és aduzediaót.
Egy töfáiasi színész totvajlása.
A budapa^li bünlelólőrzényszék központi vizsgálóbirája ma sürgő? elfogatási parancsot a^ott ki egy színész ellen, a kit alapos gyanú terhel» hogy a legutóbbi szenzációs vasúti lolvajlásokat ö követte e^.
A színész, akiről sző van, Nagylaki Csóosz György, aki a Vígszínház szi nésziskolájából került a színészethez és legutóbb • Magyar Szinhúznél működött.
Akik ismerik Nagylaki György, színészt, Igen tehetséges embernek mondják és szép jövőt jósoltak neki. A képesleve-lezölap áru«Lóinak kirakataiban ma ia látható Nagylaki fényképe. A letört és elzüllött ember ezeken a képeken Bi-litzky-kadái szemrovaló egyenruhájában feszit, sőt másodmagával, agy fővárosi aaiobáa egyik nőugjával van levéve az
n>iik>nflk\'>nt >
Ma mint tolvajt körözik % következő eseiek miatt:
Gróf Almássy Györgyné, született Zichy Lenke ucasszooy, szeptember 36-én birtokára, Tőke-Terebesre utazóit.
A gró/nflxol egy szakaszba tolepedett Nagylaki György, aki élépkgn térzalgon grófnfivol ütkőzbeq.
tgyszer csak fölemelkedett Nagylaki é* egy fonáson birtelaa klsaáll^u.
A vooat toráhh, rubogovt éa üt^ czaít TóK»-Terebesen. T«Uft észre, hq&y. ■iárga börtáskája, amelybeq 3000 kpr rónát érö ékszerei voltak, ehQutek.
MiuUn egéss utón senki mit Wrn volt a grőíod aiakaaziban, csak NiÍU laU Oyörny, ennélfogva btaouyoa a ssináaz lopta «1 az ékszereket
Néhány nap elfitt közökék a lllrt hogy a bécsi gyorsvouaiaa, állomás előtt ellopiák Pollacsek Kugéui» bécsi ueuuwoay U6000 w^»»^* ^ szerei L
A megindítóit nyomozás kideríteni, hogy o2t az ékszcrlopáat Is a .szinésj* követte eh
Nsgyfgkf György tehát ezért a tolni, lésért is telelni fog .a büntető igaraác-szolgé Itatásnak.
G. Miklós lapkiadó és S. P. egyfltt utaztak a bécsi gyorsvonaton, amelyen egy fülkében aludtak.
Amikor a két utas felébredt, rémül-ten vette észre, hogy amig aludtak, valaki meglopta őket.
G. Miklós tárcáiéból 600 koronát, S. P. zsebéből pedig G0 koronát lopo-.t vasúti tolvaj, akt a vizsgálat adatai szerint senki más, mint Nagylaki Csóosx Almássy grófnő ékszeoeire vonatkozólag megállapította a rondőrs^, hogy a tolvaj melyik zálogházba értékesítette.
A zálogintézet tulajdonosának elöadáit szerint ina az ogyvuie, aki Almássy grőlnő ékszereit elzélcgoíátotis, leljesea ráillik a Nagylaki Cwjosz Görgv színész szeiuélyleirása. \\
A rendőrség széleskörű intézkedésekéi tett a tolvaj színééi vlfogntása dolgában. György, néirőt azt im kideritelte a rendőrség, bogy ö is «zou a vonalou uta-zoü, amelyen az emlilell két meglopott utas a!udt.
gyilkosság wpy öngyilkosság?
TöbszOtöscil .írtunk inár arról as em-loriől, kit hc4f.au tatAltak a budapesti ke!f! páiyaiv>r.-.r egyr léircesö helyén. A.-.ó\'.n mar tv^Allaoi.oitAk szcmélyaio* uossagoi iá mely weeríni oe iitntő Kelni I^lltc llltS2Óro*.iiii4i Zsil*
Egerszegr/il. n kövtikcsö erdekta dolgot itjak iifküv>»:
Az ilioiJ tcuyiog Kohn Ignác mészá-ros, akit, «-^eii a vidéken sllalanosaq csak BViOfi bácsinak hívtok.
A mc/i hetekben bir szeiínt elviselhe-lutltu ku}niKusaU6htb£zárbaja miatt va-amítyakj budapesti klinikára ment, aüol ért^sere udiák, hogy túiiát le kell vágni, iaen operációnál- azonban nem vetette alá o»a^át, hanem liacauta^4u szándéka ell\'.e^uedéssé vált us öngyilkos lett.
KfWönösnek tűnik fel n lapköziemény hujjv nmn sommit sem találtak, hololt, qiinl amhiciós nőtlen agglegény jó íor-paitm üzlettel bírt, minaig tUztességesen öltörkOdve. óra, lánc, ujjain többrendbeli gyünlkkel és tvmött bugvelláríssal szokott járni,
Ujabb életéből érdekes íeleuditeni, hogy a régi botyár vilá^ alkonyán mikor Göceej vidékét is az úgynevezett ,.kis gyorck" — lartotia rettogOísben. akinek tfstalkata nevének paródiája volt — igen erős magas csontos ember, a bábos Náci marerona slakjáboz hasonló a két ezen hasonlatosság egy b\'is vártat* eággal megtoldva az időben krwée hija, hogy kötélre nem magasztalt.
Történt ugyanis, hogv a .kis gyerek" uralkodása végo leié a\' Bábos Nád ia járla a ciheresgöcseji eniőke/t, hegyeket, hogy a hegyi lakóktól «KltAe számára boriul, marhát vásároljon va midőn a saját személyi biztonságának xuegóváea céljából íokoaorU. pisztolylyei ,1elfegyva»» kezve megneszelte, hogy a gö<»<tp pór nép rémülvo sugdoi és őt az akkw«l>an aaiotén ama vidókeo bujdoaő kia gyecnMk véii, —r annál merészebben vlla a bftyérí, lövöldözni kezdett, a srAzdáhfl bort követelt atb. — midőn vípaaztsftta a róla villámgyorsán «¿terjedt bírt, már naaa cssk hogyilakók közöU — hanem á közeli faluban is vsavillákkal, doroogokkal való falfegyvarkozésre oeoportosi» oUa ■ ncpekai -r- iránytvéltoztatv« wsgugiett, de pár nap, mulvá mégis a /«UtiriáU* urak elé került, láncon kie^rge tték Eger-szegről Kanizsára, majd earaét vissza« amig nagynehazeq számos WKout elééb htva a legvégső á«ábza sj^or üli alibit igazolni.
•üzen ujabbkor! kalandjáét önéreettel emlékezőn, és iókodvéb«» kh miMUgéN^ i^tyárdallokta lflWiU,
BUDAPESTI HÍREK.
— Ai osxtáfysorsjáták mai buti
sin a követkoiö naryobji nyerőm nyakét hullik ki: A 80.000koronis főnyereményt b Hecht-hankbáznil nyerték. Nem múlik el hixAe, hogy ezen bankháznál fényerőmén) t tio nyerjenek. 30.000 koronát nyert 81666-10.000 koronit nyértek: \'¿1343 36521 B20O7. , -
SOOO koronit nyort: RT««. 3000 koronit nyertek 14716 UGWÍ 47644 104\'!ü<i 64/1ÍN MH»8 1f1372
jl47ftí SJH-i 40-13* 447W3 6167766M8 601117 . : iíiü Ma Z\'JQ«} 4HlOS90tü {,.\'»«52
„W7 74104 CIŰIU 41 ,!cn M13 Wini ÜKS st&M>7 ílmi 8ma 7W ówu 6ao;»ít.
1000 koronát nyertek i TViT.Ű 8690* CW60 Tttti ¿JOöü 47785 7MSH 198p> :iW4«8 GM 10 »0162 r>78<>2 1036(J <;>J3 20Í0Í Í!35«J ÜC407 91 Wt 11M1U54 ülOitó 4<J07 lA\'M ir>687 87660 676U1 8W7J JW34n A többi kihúzott sUlinok gCO koronái nyertek.
— A ícaattaó ü£y. Ismeretes, hofv liorclithgM AlíkV» OrnzííggyOlűM képvi--elő a kaszinóból kigolróttalta Forjíéeh :Wai ¡¡rőf ntesáp«\\üléaf képt.selöi, mert uJlitúlni lltf) Irtot adott neki kölcsön és ror^icU ez\' a kölcsönt hamis esküvel ¡•tagadta. EzenklvOl lierchtbold grófit »»\'••♦ hfinieiic miatt az ügyészségnél >* i>*véd»lt* Korsachot, A bflnieiö bíró-
aaonban a* eliáráit megszOnteilc I m(j ö<Uh Korviptt ligolmazis mim •«nmwoha i»o tieich\'boldot, Dr, Farka* nla btltitoiő jéiasblró mira tftzte ki " \'-BY tárgyalását. eat azonban kótn-tulva »olt olnapoioi, mert tisrcbtholdnai, bt íd<>*ésl sohasem lelielelt szabályM«--nl*n k^t-Csiien;. A »»¡ró elhatározta. inw legközelebb os idéző-levelet kí.O**-pei/tj gra Üercbtoid Iaü4«érn. nebog. .í.í iigy a végtelenségig tuiódjék.
— BttnnyomojrAs a Kerape»l-utl tUskaUaatróU ügyében. A Párisi Nagy A«aliáz égése alkalmából a íóvá ros tanicaa fegyelmi eliáriat indilott a lütoltófóparancsnok, a VII. ketillet elől-jiröja is mérnöke ellen. Most pedig sz ügyészség «¡reud«iie a nvomozáat annak ineyillapitikira, vájjon büntető utón kit terhel « felelősség; a/ért, bogy raegen-pdték a vá\'asz\'al eltávolítását éa azt. hogy a kapubejiratot kirakatnak használják fel; végül, bojry a men\'éanél a roentöponyvákat laikusokra bízták éa ezzel a katasztrófát elősegítették.
— Miről vaa asó ? Glanz Adolt fővárosi kereskeakedő ellen, akinek a Te-réz-kóruton tubakereskedése volt, a hitelezők csödőtt kértek. Glanz ekkor eakűt tett arra, hogy ő teljesen vsgyonla\'an. Pir nappal később jeleutkezett égy tanu. aki azt állította, hogy Glanz a hitelezők elől elrejtett pénst éa »óból egy Fried-mann Kálmán nevű rokonánil ia ran kétezer korooa. A biróaég kihallgatta Fiiedmannt a ea beiamerte, hogy a pénz tényleg nála Tan, amit azzal a mepbí-ZHsaal adott ét neki Glanz, hogy viai-roljon érte trafikot. Fríedmann est a pénzt Byomhtii d«ponilta is a birótignil. Erre a*ián a kirtilyi 4íz»ég bam.a eakrt 1 őutette miau «.mti\'t vádat Glans ellen és az Qcyet ma térgvalta a budapesti bönietőtőr/ényszék dr. Puskáriu Gruls elnöklete alatt. A vádlott aszal védekezett, hogy a pénz, amit ő Ftiedmannak átadott) a nevét« tulajdona volt, est igazolja i«, tehát nem tett hamla «eket. Dr. rriedl Vilmos védő kijelentette, hogy znég abban az esetben le, ba Glans hazaié esköt tett, etülial nem lehet öt a miatt megbüntetni, mert ba bevallotta volna «1 igazat, vagyis azt, hogy a hitelezők elől elrejtett vagyont, eszel önmagét bflntotendö oaelekménynyel vádolta volna, amire senki aem kötelez-het<7 V tulajdonképen caalird bukáa bűntettéről, vagy ctaláeról lehetne tebát bziS. Míntliogy nrofbin ar. ügyészség
•c.alárd bubija címén nem emelt vádat, a hitelezők iv.dijf a c»a!ta iríatt tolt íólielentést itfóközben visszavonták, alapos vid hiiavában Glanzot lel kell r:»entení. A bíróiig kíniondotla, bog.-tníelftt »\'életet hoz, tnegh»ll{raij« Glanz-
nak ama tanúit, akikkel blsonvltanl kívánja^ hogy a 2000 korona a nővére tulajdona voll.
— Próbáljon apyszer »««rost ősét Lukács Vilmos bankháaá. bsin Budapaat, V., FOrd& uteza 10 III I egisi o«jrtálr*or*JeBy 19 K, fél é « K, mugfté ál K, nyolcad A 1.50 K.
— Bajaas- éa ■sakilln»r«amt«t. hajnőveestöt, aj-oa-zópltőt esakí«
Tábor pvójvazt ré*z mai hirdetése •lapjín tesfék rendelt i.
—■ Kávé- és tfa-fleváairlisra legjobban fliinllmtjuk Balogh U»zló kávékivi-<«li Újdelét, Falapé«», VJJ„ Holton-blllfr*uica 12. az., hol mindenféle fajú kávék nveraen, vagv p/irk^lve a legjobb mtnftséjtben é» lfgo>Cíóbb árak mellett bcsncrozbeiók, T. Tjiiékl rerdelók \\«gy próbailobos rfpdetáíi\'íl ctröl pieggtö-zötlhetnek éa hnstot\'k vagyunk benne, hogy mindenkor e cégnél fogják ebbeii r*üx.vi;¡.•iiiVft btszeresnl.
mm\\í MLNDENFEIiök
— KI less vatlkiut államtitkár?
Berlinből jelenti tudósítónk trlelonon.
bopv a beriiner Ta«eb!att tómat érlf-Mil«»se «\'érint a Vatikán uj Államtitkár« Cavagai bíboruok, v««y Mcfv dei Val le«Z, akinek hibotnokki való krciláta legközelebb mcp tog tötlénnl.
-r- BeblUob-Saucrbruont uj hydro-eleetro-n;«chatit>-Sbepa|>lai gyégvjnté*«» berandrzésm-\'k bi>pltii}ií nit-gviisg^lias
év azeptemb^ "2~>-íh eszközöltetett Ezen iniéztt tetveí. m«i\\ek no«iK oti-nyokban ieatnek kert<:litlvi*a a« íamci <>Ácei mQé|>tl«sz Hayl\'JOv Károlylöl szirmainak. ki )!v épitke2é>ckbcu síjceialivlt 4a töbhtk kösött a Gutenbrunni l.sniír tyőgrrntéretM. ft Crae retlcttj Láss nilcböhe, « Bécs mcüfi\'i Ppfcbtolsdotn a Wőrthi tó tuclleui P0fl»oh«ch ipie-z<tek terveit is készítene. A lenek fft birnevea vityvA^vftn dr Matlbcs jvre\' enir által lelOlViXSfféhwtjk óv a Ipft\' djatib követelménveknek megfelelőeknel taiibattak. A belső herende.éit a hécii Hannovw-aohe Cenlralhei»unga u. Appn-rate-Uausn>\'alt ezilliija. Az uj gyóyvln-tézet | legelegánsabban lesz berendezve és abbén a hvdto-eleciro és mechaao \'herspia tertn Utö össze« gjiiások étvé-Dvesflloi fognsk. Két nsgv keiflőterem üidejrviz gyógyitéfra, villamos fénylürdők. főzíördők, két fülke túrdő, belégző terem, pneumatikus kamarák és egy nagy terem aréd gyógymés7áa és Zsnder-íél<> gv6gv-«ymna«tlka, val«mit lég- és nap-lűrdők lesznek benne. Az intézőt, meb a birodalomLsn a lennapvobb és legszebí leás éa napi 400 kOlőnléle kerelésre le»» berendezve é« szskoriosi felügyelet alatt log állani.
— B«oeláli«ták egrymAe ellen. A berlini szociáldemokraták győléat tartó\'-lak, «melyen Bebel szórá tette sz ötén timadásokat s a drezdai pártkoogreaz-szuson történteket. Nem vrgyok abbau a helyzetben — mond\'a Sebei — hogy a Hardeoröl mondott Ítéletemet megmásít-asm. Ha ma kellene olsó beszédemet elmondanom, véleményem Hardeoiől még megsemmie többen bangsanék.
A böbeaseáo Chamberlain. Chamberlain tegnap Greenockban, a cukotípargyérak kftzponij4n beaz4del mondott, amelyben kiíe|lelte, hogy as ő reformtervei első sorban a munkások javára valók, oem pedig a na»y tőié-nek kedveznek. Lehe etlen tovább tét-lenQl nézni, miot tódul be a kOKőidről vémmenleaen « tömérdek ipsrctlk, ami a azabad kereskedelem büne. ?z at állapot belátbatatlanul k4roa.
— Kö»ponti »aőnyeiftelep Buda-peat, IV., Muzeum-köiut t9. lapunk mai azám4ban közölt hirdetéséi olvasóink aal-ves figyelmét)« ajánljuk.
— Fiamat kávé-, tea- ás angol rum áruhás Budnpesl, Koaiutli l.aio»-utca 17. szállít 4 és bán mnegyed kp ^ Mocea. Cubn és Arenvjáfa keveréi.-Ksvét 6 Irt 00 krézt bérmentve és elvámol/«.
Tőzsde.
Budapesti tabeaatéssés.
A déli gabona-hatiridő-flslet Irinysata szilird, Rey órakor a köretkerők voltak a siröirlolvemok» Buza 1908 októberre 767.-7.56. Buta 1901 iprjtWr« 7.07—R.66. Roza 1908 októberre 6 22.— 6.21. Rozs ipriTisra 6.44-6.43. Zab nk(i\\betTfl B. 86—6.84. Zab ápdti«n 6.62.—5.60, Tfiiperi okt.-re 6.01-604. Tengeri 1904 mijusra 5.26-6.2R.
Budapesti értáktössds.
Ht/Móz«ítén köttetett: Oaztrik hitelréSrr, C49.?S. It^rvar bltelréazvénr T15,— 0»itr. majryar illamvasulak 64H.5Ú. leszámítoló t)»»»V 44^. 80 Jelzálog 613.— RuuarntiMnri 460.WÜ Déli vaml Cl».—. Német birodalmi márka Il7.!t0. Viroií vülamoe 30» —.Kfti-uti vasat &W.—.
Béoel értéktőzsde.
lílAtAi»d4n : Oartr.tk biteJréazv.
0-ÍQ.W. Wtfy.nr hitairéarr. 71.\'».-^, Oaitrik ma-y.-t» iHamv»«ub részvény 6I9.2X Liiion haasriicvénv Ü18.r»n Osztr. loronajiradók 100.. Ai\'?fl-wrlrák bank It7l 60. Husz frinkos arany 19.04. Déli vssutrésnénr 70-60 4 szátalékos aranvíáredék 118.30 N»fy»r koronajtrsdek »7.70. ilirkabank jejy 117.8S

Köl.
S R
Ml »•
|t»f«ttK
1 \'mit -fur.
J-K/ra V>K UUm i|r .
ktr.-*«r>* Igor» SOK ■fttlliu-
aoríj«»»r»
li k.
N«*yol>fc ii «tUfc «*%».**.
▼M4ht «»kiravpfn.tM rÍM.aaj«^ M
«»»ék
HECHT BANKHÁZ Budapest,
» «. «a Bnitka-klrtl ií u
{t\'t:**"*»««riuU rrf.tlí-.TWb.o
Itlefc «a • tíbU.l.t ktac ]»k
r«»«ci»k-un e.
U* M|»J a W u«
^aiCbkU. kJrWtJok
Szorgalmas nőknek,
Telji«jn kiiZ^rtiroioU Irzsziiksége-sebb gyönyörű szép 100 drb. előnyomott kétimunkit 3 frtért, u. m. t 1 i«ea szép asztal.utó, 1 ifta nip milheu. 3 gyönyör« tálexa-keodA, 1 írun jjarojtura szekrénycsik 4 dari bból álló, 1 garnitúra konyhucsik 4 darabból illó. 1 rarnitura mosdokésrlet-teritö, t Jrbból áUó, 1 remek szi\'p PoinLin« futó nullíeu-vei és még 7S darab különféle elfl-nyomatott tárgy a leg.zebb éa Ugujebb nitatikkal. ái anyar finom damaszt és szatmból való. Utinvétellel aiáílit
Előnyomda-intézet
SsQmbathely.
Gyomor-\'ájdalaainál
tdtSafl
ir*n»w « Mária •zentkuti
gyomor osepp, i
Hmi.j kU w!m,(;»«»i tfj bta( Ír« eo alUr,
iutt latc«OD t»r Vm.ISMa.
i L ifi!*: • fTifpiíriM urat, ríhr««-
k«d}4k I coit»« rrt» « 10 Sv«f «««»liuU rfo-a»P«rnt »au«n< m»rt nttioa lavltA
!o )oi li!e nr tttiui,* /« l.a «•• I\'Ik\'.i^-«« :aít*l •:«» t>, tocti k fé{! mtu ■»\'•<• I XU i<l«k ituUVjfl «fc*. Fnír ísiri. u. ^ CioV^d. At>a>i -t«i«»i «r-iVí.
i:»pk«tó SUUi^Ttt.. ZU-Itit; aotXiy.Ojo
REGÉNY. , Borzalmas éjszakák,
Átdolgozta f I, H.
Cllnáért jöttem ... nem szabid néki oly ¡»okáig táncolni.., De nem lelem sehol és senki som tudja, merre van ... Ezredea ur, kérem... segítsen megkeresni I
Az ezredesnek ex nem voltinyóre, de mikor Emma ijedt arcába tekintett, esdeklő kézmozdulatát látta, elindult vele.
És egyenesen oda ment az alá a galagonya alá, amely mellett előbb ülna énekelt.
Tényleg ott volt... és vele volt Swoyschln.
A leány kezeit kezeiben tartotta ég közel hajolva Ginához, szerelmesen sngott neki valamit.
Most kobléro vonta. A leány feje oda hanyatlott az ifjn keblére, karjait Zdenko nyaka köré fouta.
Egyszerre a lomb söhajtozásán és susogásán által óraütést hallani. A közeli templom tornyában tizenkettőt fit ai éra.
Éjfél!...
hs most hihetetlen dolog történik. Az ezredes alig hisz saját szemeinek: Swoyschln a gyöngéd érzelmű, udvarias Swoyschin, durva mozdn-lattal lerántja a leány karjait nyakáról és Ginát hevesen ellöki.
^ leány a lökéstől néhány lépést visszatántorodik szenvedélyesen tárva karjait sz ifjú felé.
Arcát az ezredes nem láthatja, mert u leány háttal fordult feléje, t\'.sak az ifjúét látja, ez az arc pedig a felismerhetetlenségig elváltozott a rémülettől és Swoyschin sz ezred legkumcabb tisztje, egésztestében remegett, akár egy halálra rémült gyermek.
Azután, mielőtt az ezredes a helyzettel megismerkedhetett volna, — Emma nem várt gyorsasággal bugához rohant, felső szokayáját teje fölé emelte, arcát eltakarta, aztán a leányt karjaiba kapva, a Iák és oserjók között eltűnt vele.
Az ezredes magára maradt a segédtiszttel.
— Swoyschln ur I —szólt az ezredes és ahogyan ezt a nevet hangsúlyozta, azt undort és megvetést fe-jezto ki.
— Ezredes ur l... most ne l.... ezredes ur! bfirögte az ifju. —, Majd máskor mindent elmondok, de
most.. .
— Ugyan, mit kell még sukat beszélni.
Ha a kötelességtudás oly későn ébredt fel benne, akkor egy másik, sokkal sürgősebb kötelességet kell teljesítenie; az elől most Aár nem tér-i bet ki.
Ffdeségfil kell vennie a leányt.
— Feleségfii ? ... Azt ? . ..
Arca még sápadtabb lett, lázas tűsben égő szemei még nagyobb rémületet fejeztek ki, után hirtelen átmenettel, vadul fenyegető tekintetet vetett az ezredesre.
— Nos, ezredes ar ... azt mondom önnek, hogy inkább azonnal főbe lövöm magamat, semhogy Ginori Ginát feleségfii vegyem.
Vörös villám cikázott át a parkon. Rzt hangot, csattogó menydörgés követte.
Nagy,kövér esöcsoppek kezd tok alá-hullunl ás nomsokára jégeső váltotta tel őket, zörögve verdesve a fákat és a cserjéket.
Folyt. köv.
1
QAK
MII, Er*sábsUk«rut 80. u.
»lilfxdü« 4« |r>k4rrlUvoliU< ntlvit"« I. A* \'fatins rí Vi < ar--> \'\'?t-r-nol kIMtUUU bmml Mfloa Hunt«» »»;»«olb»iak
" , M ii!««r» kit «4»* h»«»ei l- il*». Hírt •• 1«V< i >\'» it.iut. VI«?-kiA l.\' Or» «ku kkig:te>-uST
Fogorvosi rendelő-ilítéxet I Butlapest, VH Ereséi St-köi ut 50. (a RoysUsatAUdvsl SKiawbe«)
KuS" »eat laO\'lflí« <1- t-\'l 4i J >\'• r-í»-;, V< \'»n in> .. *t • " «m n ^v» • lutititysn I*.
, im- Résztci;fz8\\ás, -=
OÍSMSÓ árak.
Máaroki Adura trediU ixklmtuy« »Ua * uju mAbb «rinn|oina!ii lávtUibto 4i,<0 cm iu.,ii viixontal&dóktiak IcjjnUnyoaabb A>b»a
Itwu vn, Klan«M-n. 6 ^^\'"unvtii^
V^ÍÍA IV J*U»*n ¿•altra*»»
\' « **» .I«uk.i wijt-
f WPírSJ •am*»!}»* ¿¡n
k^^Afcyit. »ut» iűí ki il*
■ > ff (jvpyy^T^ i 4» u tr,ü»u ui
ii ji w toaktt a cr.iUi.kal
— ■ ~—-- » „ír »tW-
»"iát k*Maal,a. MíMya«b«n inuul« martak Ji\'h»-lat. K*fai©e.i.»kk»l «1 atlarpal ii.iaían boljklok
At »»02 »yi oi»*A«oa »timi.oj
•W4 UIAalfUMtl Ül)»«»*.
.olom e szer Ira 2 korona.
180 bálsuat\'aJ i
kiülni hatását. -
CÖT Hajnövesztő
¡»luxlin öaxQiö egyénnek ntfkaiiíbeteUea a
Haj-Reganerateur tárában kapható. kr% \'1 koron*.
E* nem hají*stö t Ártalmatlan t Színtelen folyadék I
i?»su » kéiaa. nua a fojbArta. srm a ruha «zfiw^/n %enimi fulti-t ucuu (i •y oly «¿ysiertttétirfl l»aMuíü;ulf, auut mikor tíz»;\'! bokonjük a fejtlnkel As hajat 8 10 nap alatt olyan svinttr* rnrinaolja, mint as tatai korúban voit. auAlkSil. kopT teatoné. V<Srü t* uö egyaránt bátio« «rcdaiényuyet has/nálhatj.v H»U*.\'>é»t Hvlllaloiu a kexssséget t
Arez szépítésére a leffhaUsoaabü a
H __ r H«opJ4t, napfoltot uiUdan
■ «AJtiiri2$tMtfi*v*f*m.. «.zuiu».^*«»4-»«a««kódúul
lej,»« •¿aknatüUJ^at »AllAiik. Ara 1 koron* hojjitilA *upp*n 70 flU4r.
Tábor-íóle
ritftnas. <iAa*a t*
gfWzy\'ii h»f«t m+ a baihoUAat, mm. p-«»♦»•»»» ■ ■ ■\' . «i In iil il tt a INJai AV«r.m wa jdrr*. b<4 SerWs vUrf*«kA»la
«•tl u.Wt. A tM;ui MiO * t»1ui!»|
k >t««*&taee 4m mmmiUIÜ .)n»M»>H létAlUk
Vi»Mi »Uli Hl "<•< toUhki fct ajctl&V\'Ta Mn^Tvrt 4« h»>»l a4-WA. . irtnh tbiUk «itHfkMIlM kiavN», mtm »jfl LaaU.il» tAlal a»U«lai.
bi«j * VfftMMt* fOÉWoA Mm irl.\' »J
xU ■Hrf a »«v V/r \' < »«k íTti®«-
k»<»\'V rka 4» \'>«X HJ»«««« »ÍJ\'»- *> tfij.Ofn k^l nHíMlit, <KT BT«
i\'Uái in il h»jiMT*í nti>^\' «n
fl)«ra«I&, uni * IrMtfk fol|W« k> «41UI4» •tí á
AI orr crw»»>»i k» mbu n-
i»ru»ú» a Síit»-, u i»»lr.»i urif ■ uraiii.l »I • an»T* Ca k M«
í.itt«\'»« •«♦» I|1||||II^U tUat, ai(44a ka M-.nt k*roa «« f* mm MfCni.ta I«t#I ««a nt» hu Jiu|»»\'.li i/tJui) kikaak uu.ralú>.<Ua4
crr kfvau
>lrfMit ifi
tanácsot és fölvilágosítást szépséghiba eltüntetésére irányuló ra^y gyégystor zórdésbon t
Ingyen adok
Pfttti t?«tfk ki\'SívlM\'\'* tn»fran<i«\'ÍM Kolyi«:
Tábor Gyula gyógyszertára AlbertilrsÁri.
<tae.MHal^
M>*— BWU4| a hana. a ba)kaBAt. a
»tat att a í»utl kAy luf.\'
K.r 4 luM(( k*«(-»»rai : ,
S Lava rar\'. — VNftulhm tpiii ■Maa.xB« t : k Ijon t.nri\'
aiftva ••.Uai «M««.tr« it iM(t a; hk>*«r^il
MWt .Ur\' - Zkkr btbi fOfni. Zkt^alra: ...SiifM. \'4jm> niancnsa 1 • M l>*r>nr<!u pol n4a«\\ l Ü««« Utícnni kCWcai." — kt.llV Ihv* m*t. I».t« h t MialV>f f » t.Jt» MU méfjac raM »Íf)vk rlffa^va, >nfr t
fS»|a( kíKJ»n: \' — USu. Ma k. *., Mmii^cí :,,IU.-a4 Bi*t t Sím U*f« rt«*: K ■»« kilSnkra W fUL" - /. t»okr Viaa : T.*M Ii «U ka
|1!| ff un n Dil.ksf k»nap aiitl ai *o Lvtn ,\'• i\\ajai k«»>:-ai k»*«aklal. Wo.1 a «(Am f.ji >,*m
\'»• A «V* *#k onm aata
lk»r« uluM U»f»cnoJii I «Hil«.H — Km. 11 * ■ K «K. Bn\'l 1 „Sl^ ..1 ii«H <radm*t<T<-USi.I aj (• lMi<ni^> raWI««
ct<xu;i4o« k»Uu vad. krr kvta.» .¿.J^
i.(Oa l\'-Ji. ¿í** Skl (Vvl " -
WiríStk iovml wt ÍJilviKrtí t<
>»*!>>«■ b«jik<cia at«<\\aí«(^M é- I
1.4...« lUMaklaU -in tikbU Ii\'i«í
n/,canrartwb." Mttn R. ank, Hxiifoi ,C>ak éia í.kwH.» bkjkul i«ba* ; MMta aa «« iL«ikC^r.:«l kkttnkl««, k tu^üuk*« cjafaatcl. a* ^ \'tlj-*- —1 »/»dntaif ttd" ■ A UUi k b*j/U Imtl
AJ ^ kai i^UUU* pc-.KUfai kojik U t M kiéi I > ai Akta. kIkaak kU i.aoTukn.k t>klk ré> t«M 4 k»a^«í«:.klk.w-ta| ta^l lr..» t.l)Mrn M.Uaia* , >a<a «a.l un c.»ukl«t»j VaUtAlk: kS!Aa6M« • bau k rk4»4Ulik MlalkU ki » k«*tiUo«aT » fai ;a»lk< toM a l«"f*. kalHuUA* kof...né »TW» o*t. Butiian in]kuk (aalui tu2U
(kr«T ,u *rr Uli, mait kaiiaaaa^akatk k\'T\'krkae 1 hMhaakat &xaaaa.
I na<7 ut»| laTnc(<a Ara, mkly U\'4
\'•Mt S k«w SiliUtAfi i^aial alioaak^l van a 1 !■» H>I|«| 1 kakil.Ji.. »klivrt u »Mi^u lakta«
ezüffirtók, ay«(CAU és
Budapest, Kiuzeum-kOrut 10. sü-
AJ.VuUk Uc«bb kurxbä 4a iiliaowm ki WQU VüauiS jU.iicar, uispax aalUnjoa 4« kv-aiak>,a aacrmrAmklkal kiK nb-.Vr« t««ULj kAay-Ufk! b ia nabasahb HrMMbra.
4a Ukill orM«(\'Mr«lk»t kii . aAI-ia ( •«ffi4\'vk-n»«|.\',kk\\ kűVfi\'tak. í\'.rrr icífV na tUA/vikil u^yimni lopokjootokát, luiaikia klá t«|4 Mo aa a«aal^iaü;arolbat valamin: vluacntaa rAaaurttaXarokal is U(7-lukiaaat.
1\'atWikoa Lj»>«r.\'.\'t VVicata-
adatnak,
Alkaina* aj And Ak ok rHT ril unUkkin
Ulní»t\'.n,!n0 uuií- ia tj>«rt-*í1tki\\, (xirar-. arJl*r»l\'< <1 — ÜaJAt (;4rtinia>ta
rooikaliok lilkuUkbui.
HASZK0S TAWáCS
NEMI BETEGEKNEK
I V!SÍT\'"*rt,.Ut,n®UM" M. köoyr, ma.\'r
I -00 9l<Ubu a Utkoa t»oUra4a«>u* voaat-
r"\'pS.
» • »«• - A B A I
fv"T*1\' Offii^M fclrQ ir .xí Jiat* a
"Idl m<e- A köOTT mir k- 60. kiOnlj^ti ocnüA »y-íjulá.AU So aui.-
béjyac kOJdaoJS. Caíbj l
Or. Cr A K A I
Budapest, VI., Andr*ssy-ut 24.1
hol amunka trtttüjf nanU-, Mp- Aa hory uarrt ba*««knoÍ! na^oBU rtaJJ á.V •»r-iia tata T S-l*.
MrriTII wton, VEL.
• ILI I n, Martahilleratrasus »
AaAU/ Bi:>»Un PVX^^V^CS HliU.0^ tr-^uti.«l, IV, k4«Bi-utaa S.
jrU»nrL*LL^TETÉ» l »«•• airs^fci
----------tlaataaa4(ialaa
.«■a^-.» staaaitatik I UtaCtava tutia aJndaa Nkvatral, aaalyaak a«Aa aa^iatgJA« • (VaU faj btan yiik aa ^ta vt^iaU a LayaalM ••»*«. A fa) «a «*» Mt,ta|ana k« nu t»
Ny omatott a tuajdonos ,^iirlapterjesztö Válialst" kiríorgógópéD. (Cég
ulajdonoi : Széi.taly Viktor.)
Nagykanizsa, 1903. szombftt, tktóbet ítJ,
Mtgjtlenlk naponta korán r««gtL
Hya»at»tt a ,N*iyka»isi»l Friss UJwif* wnUi»*a ayé*4ájakaa.
Előfiz»té*l ára:
IWyW kizkox hordva l|y kára SO hüi». .*. Yldékr« péstai kúMáwat bit« 1 kor»n» M fUlár.
KI ad 4 tul»]d e ■ oitk: y
krauat U Farka*. r^ DW>BYA
SMrk«ut*Uf U kladÁWaUl: Kxmmi éa Firtai fa^ukwaUta^
11!. évfoly. 283 sz.
tgfn izim 2 fillér
NAGYKANIZSAI FRISS DJSAG
• w .
Budapesten megkezdték a sorozást.
| I M * 1 < \'\' —v"
Egy bécsi igazgató budapesti kalandja.
Vilmos császár karja,
A fori adatom löszefölöse,
A Magyar-Osztrák-Orosx beavatkozásnak t» Balkán ügyekbe, már megvan az örvendetes eredménye: Sarafov Boris leséért!
iTeiu mintha nem lenne továbbra h kedve a zavarosban ha-Úszni, haüem mert meggyőződése, hogy uemsokára megindul a hajsza n vizet-zavaró faikas ellen és ebből a vadászatból ez a vérszomjas farkas alighu kerül ki épkézláb.
A berlini „I.ocalanzeigor\'-nck távirati jelentése érkezett SzóSAból, amelybe» az állíttatik, bogy Sara-tovtói Iwél -éfkeaett, amelyben írja, hogy a fölkelés beszüntetése elhatni oxtalott, mivel a hatalmaknak jelenlegi jóindulatát Macedónia iránt nem akarják megzavarni, Egy másik távirat azt jelenti, hogy a fölkelők vezérei Kazlakból, hol a fölkelők ungy kudarcot vallottak, visz-s/.atérnok Bulgáriába, llir szerint Zoocsev és Jakov vissza is sompolyogtak bolgár területre.
.Szófiából Koustantlnápolyba az a jelentés érkezett, hogy a hírhedt nuwedon-bizottság vezetése ma»i-fetztumol fog kibocsátani, atnelybeu Kijel«nti, bogy abbau a reményben, hogy n szultán a macedóniai bolgárok elnyomatását s a kihágásokat ellenük beszünteti, a bizottság a bandamozgalmot és dinamitmo-téuy leteket tavaszig abbahagyja, mert be akarja vúrtti, vájjon a re-form-Nzahályokat komolyan élotbo Vléptetik-c.
Kzekből a szelid visszavonulásokból az tűnik ki, hogy Macedóniában a oszló kezd nagyon sava-
nyodui.
Orosz iisztek a forradalomért.
— Saját tudósítónktól. — Náluuk csak a legénységre vigyáznak, OroszorizAgban mii a tisztelő* is vigyázni kell.
Az orosz hadügyminiszter titkos rendeletet intézett a legtöbb Lxtonai méltóságokhoz. Annyira tiikostt, bogy a rendelet \'sokszorosítását «em bízták a rendes irodai személyzetre, baneta .külön, titkos szolgálattal megbízott hivatalnokok által készítették el. Jsllemző azonban az orosz hadsereg-albatalmsaodou forrad*Imi hau^u»
latra az, bogy mielőtt még n* illőtökhöz e^utott volna a rvmleikctéfc, megkapta azt az Oíwobordenie cimO a ewiek az újságnak a rétén tudomást vett róla az egész Világ. A rendelőt a tisztek között uraikor: ó íorrádalmi szellem ellensúlyozásáról szól a igy hanglik:
A miniszternek tudomására jutott, hogy a katonai tisztviselők, akik kegyelmességed osztályában szolgálnak, nemcsak hogy eltiltott orosz Iratokat merészelnek olvasni, banem még oly vakme-rőségro is vetemedtek, hogy ezeket az iratokat a tiszti kaszinók halyiségoiben más embereknek is tovább adták. A tisztek szemlátomást azért cselekednek igy, mert meg vanuak győződre arról, bogy a kaszinókban nincsenek a rendőrségnek felügyelete alatt, amelynek nincs is joga az 6 összejöveteleiket Ellenőrizni.
Kzt a legyelmetlensógel azonban uem lehet tovább tűrni, azért a miniszter á következőket ajánlja kogyelmMtégedoek\' 1. Minden egyes önálló parancsnok figyelmeztetendő a fünt jelzett eljárás frivolságára. A miniszter meg vau győződve, hogy a parancsnok utak nem fognak erről további magyarázatokat kérui. .
2. A parancsnokok íe\'elősaé tétetnek a k*«zinók igazgatását v<*zelö és u Usttí összejöveteleket ellenőrző tisztek kiválasztásáért, amennyiben M tisztek erkölcsi tulajdonságai nem volnának kielégítők.
3. Azoknak a tiszteknek, akik eme
összejövetelekre felügyelnek, hem ezabad •zobad megelégedniük, mint eddig, fölü-letes, sőt amint\' gyskorta megesett, űiak néhány percig tartó látogatásokkal, hanem gondosan a kaszinij vezetőjével közösen kuli úgyelnidk a katonai tisztvísoló urak viselkedésére.
E mellett szükségesuek tartja a miniszter figyelmeztetőd arra, bogy a továbbadása és ennek folytán terjesztés« a cenzúra által elültott tuloknak már magáJbao véve is bűntény, d« ba még • terjesztés a kas7inók termeiben történik, ugy nem tekinthető másnak, mint az egész hadügy becsületét és méltóságát
a legmélyebben sértő bűncselekménynek.
-
Vsja a „oyünffyeleM",
Budapest, okt. 9.
A főváros tudvalevőleg május elején kimondotta, hojry az «-les ¡Je-jéu a községi adó: és házaérkrajcárt sem hajtja be végrehajtás utján. A tanács akkor azt hitit, hbfcy rövid ideig fng tartsnl z rendkívüli álla-pos s a kezelés nehézségeit akarta elkerülni. " \'
A községi adó ugyanis az állami adónak a pótléka s külön való kezelésű nehézkes. Az exiax azonban már félesztendeje tart » az önkéntes adófizetők »zámn erősen megcsappant A központi pénztárbau pedig el/ogyott a pénzkészlet.
De nem akarja a tanács azt sem, hogy az adó he nem flzelése miatt az idei zárószámadást is deficit fenyegesse. Alig tud megküzdeni a költségvetés deficitjével s f. .\'öváros búztartárót a Ic^nagyoLb Pitékben megzavarni, ha a Kárói»zAuiadu^baa hl dőlteit iewio. i
A t. náu tehát mai ülésébeu elhatározta, hogy nem vár tovább, kanem a tözsSgi adót és hAzbér-krajcárt végrehajtás uf\'án Is bo-«edi. — Az adóhivatalokban tehát újra megkezdődik a munka s a végrehajtók és adóbiztosok sem pihennek tovább.
Utasította "á tanaos a kerületi adóhivatalokat arra is,\' hogy a hát\' :alékos községi adót a • késedelmi kamattal ofeyutt hajtsák be, meri az exlex a községi adó fizetésének kötelezettsége alól a jmlgáxcdtal nem menti töt
A dolog nem egészen hihető. Egy amerikai lap közölto a minap és most nyomáu közlik az európai la->ok. Pádig, ismételjük, a dolog egy neveset . . . amerikaiasnak látszik.
Vilmos csAszártudvalevőlogkae^ka kezd. Most — a/, amerikai "lap sze-
rint, a nyomorék bál kézrocgy vll-lámos miikezet alkalmaztak, melylyel a császár miódeu mozdulatot végezni képes.
Ezt a mOkezet ábrázolja mai
képünk.
2
Hírek a válságról,
Budapest, oki. 9.
Bndspcsttn megkozdék a ■oroxá«t.
A nrmzeii küzdelemben ma végre megszólalt Budapest is, Magyarország íővárosá.
I Ka kezdi« meg a sorozásokat,
I A honvédminiszter minap rendeletbe:» noiu rendolte él, hanem inogéngOdttf önkéntesek ós oízlrák hőnoíok soroz\' , «¿t és az olső törvényhatéááp, m«\'f fi»! az engodói^uek olegot lenni az or stág főváiosa.
A sorozást ma reggel fél fl órakor i . Mária Terézia laktanyán (Ullőí-ut) meg , kezdték, A fóváros képviseletében Faller Fer«y trnácsuok ós Sohr Manó helyet-. tcs Wfltjóró vannak jelen.
A közös hadseroget Círönne ezredes, a honvédséget Magyary őrnagy képviseli; mellettflk móg egy c«omó csapattiszt képviseli a katonai hatóságot. , A mai sorozás délután 2 óráig tagolt és ina összesen 300 embert soroztak, akik önként jelentkeztek.
A sorozó-bizoftság az előálló logények mindegyikének előadja, hogy miiven jól teszik, ha beállenak, mert minden bo-vállt újoncért még ma egy öreg kiszolgált katonát bocsátanak haza.
KI leaz rulnlsztorolnök ? i Az a súlyos kérdés foglalkoztatja az * érdekelt ós nem érdekelt cimóket, különösen az előbbieket.
Azt beszélik, hogy Andrássy ma délután Bécsbo ment. Ugyancsak ollenőr*z-bctlon forrásból szivárog az a fair, hogy Tisza István grófot holnapra szintén JJécsbo hívták.
Mécsből a mai napon scmmlféio elhatározol nem várbalunk, miután ma egyetlen magyar politikus sincs Bécsben.
A »Neue Freie Presse" ma dólulán me»jolőlendő estilapja budapesti forrás-l\'Ól azt a hírt közli, hogy gróf én-diáuoy Qyula és TJoxa litván grófnak ö felaégéhox való hivatását niiuden órában várják.
A Házban.
\' A kópvíselelőház elnöke ma reggel háromnegyed tiz órakor jött bo a Házba. — Mindjárt megórkezóso átán felkereste Ságby Gyula, majd Ivánka Oszkár és Szentíványi Árpád látogatták meg az elnököt s két óránál tovább időztek fényesen berendezett dolgozószobájában.
Különben élénk volt a Ház oivaaótorme ¡\\ nliol nagy szenzációt kellett az a kora d. o. megérkezett hír, a mely Tisza •Islván és Andrássy Gyula Bécsbo hívá-eAí jelentotte. Konstatálnunk kell, hogy sokan voltak, akik — nem hittek neki.
Minősen megbízás.
, Széli Kálmán ma cáfolatot adát közzé, melyben elmondja, hogy neki a királytól semminemű megbízása nincs, amely-nok nz volna a célja, hogy a szabadelvű pártot puhiisa ogy állítólagos királyi programra érdekében.
A félhivatalos oáfolst.
je
apo-
csak nem kapacitált, h*nem a i>t zottsáp #gylk tagiánsk egyenes folbivá sára, hogy tbvzkiéeió mélletttopyen nvi latkozatol, azoi.ról ■ banv,omA?okról melyeket a lep/pUAbb küinllpatása nlat nyert, minden nyilatkozatot mej-mgadoU egveues hiva.kozásssi atra. liogv ilyen nyilatkosalo: csak míníazierelnftk van hivatva lenni, Es í?v téíés a lapok artm vllitilsa is, llrt\'íy SíiMl Káltfláf! jelentés leit Volna a kilences bizottságban.
A kJlonoea bizottság ülése.
A kl\'enros bizottság kevéssel tisenkét «\'ra után fiit össze lanácskozá«rá. A bizottság délután újra tanácskozik, azután hé főro li»!ánr.l}a cl a tárpvalás foly («tlásAt. Knnek pedi« föltétlenül mep bizlmtó íorrásbol szerzett ériesülé-silnk szorint az az oka, hogy Andrássy Gyula gróf és Tisza látván gróf esetleg holnap már, de legkésőbben vastfrnsp reggel Bécsbo utaznak, a hol a Mrtlv kihallgatáson fopadja őket. A íel\'ég elrő sorban Andrássv Gyula {íróinak ajánlja föl n k»<hinelalakilást ós abban az esetben ha Andrássy a megbízatást nem vállalná. Tisza István grófot deszignálná a király miniszterelnöknek.
Andrássy prófol Tisza István s Széli Kálmán is támogatják s a volt nomzotí pártiaknak sem volna kifogásuk ellene. Andrássy Gyula gról Tisza István grófot a belügyminiszteri tárca elvállaláséra kérné fel, do bevenné a kabmot-óbe a volt norazeli pártnak egy-két tagját is.
Vármegyék határozata.
Torontálvánnegye ma folytatta rendes őszi közgyűlésé!. A napirend előtti interpellációra a főiapán és az alispán azt válaszollak, lio-^y dvan miniszteri reude-et, mt\'lysaéi.nt a községi elöljáróságok
Utasitandók, hogy öokéntos belépésre buz- asztalához ltivU az írrazgatő .
dltják az újoncokat, nem órkozett és mintJ Wecbsler asztalánál n heiló fcleségo
Egy
budapesti
Ucsl ijazgaui M kalandja.
Bob tírfl némi váltOitátáMíl danol h«\\ ..Budapesten hej sok a sarok és mindén sarkon tan egy lebuj". •
M-\'í p-\'díg, »¡int mondai i azokás fivából. Hirliodi*épra párjuk neui akad sehol sehol a víIukoii és a rendőrség te!jes\'n tebeíetlcn vo ük szemben. Még lueHmagynrosodíHuknt sem tudta ke risztül baiianl, pcdi<* eziránt meg volt i jóakarat Rttrtn»yban, rsskhojy — Bécsben nem engodik. . .
Mert kétságielen, högy Körber ésLue per urak a hudnpesü\' ói|cli\' "életet ia Jécsből kormányozzák és ha valami tőr-ónik, ami nem tetszik nékik, akkor interveniálnak, Hiszen különben hogyan rolnn lehetséges, hogy Budapesten megtűrjük az osztrák breltlit ?
Ha már kell ilyennek lenni, legalább mRgjar lenne, mert a magyar sohasem ehet olyan aljas, mint a* osztrák.
Hogy mí minden tGrlénik a zaidósi-láaon, osztsákositáson. „kiw arcnizáson" ikról özekben a rabujokbsn, melyek egujabban a „Mulató" cini mögé bújnak, arról élénk képet ád az alábbi esel.
A budapesti kávéházaknak van egy ól ismert alakja, valami Weohsler nevű egyén, aki egész délután valanioly kávé-lázban tölti az idejót. ,Hajtója" schlepper) a főváros legvakmerőbb hamis kártyásainak, Rbból ól, atni oszta-ékot a banditák fizotnek neki a rablott pánz után.
Vasárnap esle 7 órakor egy bécs! direktor lejött a Roval-szálló első emelőién lévő vendégsr.vbájáböt a aráMó kávéházába. Olt tflójo csoízogolt Weohsler, emlékcztütto killlóldi IstitpreSé ;ül:re és
alkolP>4uy<\'-i főispán is alispán ilyent ntstn is lopsnatoi>itaiiának. A választ általános helve«!és közt tudomásul vették. Szatmár-Némctl város átiratát egyszerűen tudomásul votiék, miután törvény szerint a hadkötelezettség az óv végéig tart és a hadügyi kormány jogával élt, de tülőnben nz e-jész hadsereg szeivezeto sérelmet izciívcdne a békelétszám egy-íarmndánnk elbocsijásn által.
Bereg vátmogye tegnap és ma tartotta őszi közgyűlését Hagara Viktor főispán elnöklétével. A közgyűlés a belügyminiszter u.olsó könciideletót a várme-¿yei aulooomiára nézve lérelmesnek találván s elhatározta, hogy o tárgyban föliratot intéz. Miután az önkéntes adó-izetés elfogadásának megtiltása iránt nditvány a tárgysorozatba íölvéve nem volt, ennek tárgyalását, élénk vita után, az esetre, ha az ex-lex elhúzódnék rend-uvflil közgyűlésro fogják bizni.
A félhivataloa Budapeati tudósitó .lenti: Több lap, köztük néhányan .dikükus tényként állítják, hogy Széli Kálmán arra a miseziórs vállalkozotl
tegnapelőtti legíclióbb kihallgatása alkalmából, a korona álláspontját érvénye-ti so a szabadelrQ pártban és a kilences bizottságban es ez ieényban közvetítsen puhítson. Söt némelyek állítása 6ierint S/.éll Ká\'mín ultimátumot is hozott volna. Kgésxíu me;!o; íiaiatlan, hogy a lendenciÓ2.u.->ii(ogássil n»:i;ép ¿¡Ihatnak olő, mikor Sze:l Ktimán mindenkinek a volna. E^éyzen mep/cgbatatlen, hogy kihallgatasról egy hanppal >em nyilako-zik, shogy n m 1» s^últ feinmit, am\'t .ugyanazok á lapok is. melyek mindenféle ^ jállitóiagosnyilatkozntokat kösölnek,habár panaszképp,\' konnatállák. Illetékes íol-batalmazáx alapján kijelenthetjük tohát, hogy a lapok állítása, mintha Széli Kálmán bárkit is befolyásolni igyekezzék, vagy bármi modorban a korona álláspontját közvetíteni akarná, niorö koholmány. I\'.nnok világos és teljes bizonyságául elég ezt megállepitrtni és ezt s kilencéé bizottaág minden tagja meg fogja orösíieni, hogy Széli Kálmán . uomcsak nem puhított ia nem
LEGÚJABB.
Klntaaitott featömüvéss. Berlin, okt. 9. Lizabecki Kázmér longyel fcslő-müvészt, a pózeni longvel művészek egyesületének elnökét, Pózén-
ból kiutasították.
Keoskemétlek Szegeden.
Ssogsd, okt. 9. Ma délben Kecskemétről hattagú küldöttség érkezeit oda tomek k&zoruva1, »melyet egész csöndben olhelyeitek a Kossuth-szoborra. A koszorú szalagján ez a fölírat van:
Szent kegyelettel Kecskemét népe ós azok, akik tiltva imádják dicső emlékedet.
Kada Klek kecskeméti polgármester táviratban érlesilcito a szegedi polgármesteri, hogy a szobrot megkoszorúzó küldöttségnek semmi köze a városi hatói ágpal.
kengyelek a o»ehek ollon. Lomberg, okt. 9. A IciiBjel újságok panaszkodnak a caebekre, akik Sziléziában, különösen a morva határ mentén csehositik a tifztán lengyel községeket. Izgatásuknak az a kövotUezményo, hogy oly közsígok is, atnelveknek egyetlen cieh lakoauk sínes, tisztán esetieknek vallják magukat. Ar. izpntás xülönö*Qn azéit könynyü, mert kivált azon a vidéken alig van különbség & csoh és lengyel nyelv között.
kót ismeretlen úriember if>r«a?ápában ÜlL Az igazgatót bemutatta Wecbsler a rársaságuak. amely epy ki* ideig elbeszélgetett ott n kárébáif.n, ahonnan Wecbsler indítványára r.z egész társaság átvonult a Boyal étlermébo vacsorázni.
Vacsora u?án a Woűhsler áilal bemulatott urrk eguko (aki As.i-t budapesti koreskedönek nevc7le magái) r.zt ajánlotta a bécsi igazgatónk, hoiy kártyázzanak egy kicsit. K/t íz ajánlatot melegen támopatta a n átik ur is, aki Stern brünni posiióga\'r« snak mutatkozott be.
Wecbsler i* buU izólt a dologba és Igy vógre megalakult s parti i a bécsi direktor, Asner és Storn sieméiyóbaa. Wechsler kibicelt. .
A játék a Royal-szálló földszioti játéktermében folyt éa a bécsi igazgató igon rövid idö alatt nagy pánst vesztett Előbb .alsóst" játszottak, aztán »huszonegy esre" fordult a játák^
És most adjuk át a szót a kifosztott bécsi direktornak, aki egy hírlapírónak szószerint a következőket adta elő:
«— Tizenegy órakor már nagy veszteségben voltam éa gyanúm egyre erős-bődön, hogy esy hamiskártyás bandába jutottam. Kenaört akartam hivatni, de az igazat megvallva, /éltem, hogy a hamiskártyások megugranak s már elnyert tekintélyes őssjogsol.
— Már szinte tanácslanalnl ültem a banda tagja között, amikor éjfélkor felszólított bennünket a pincér, hopv távozzunk, mert a kávéházat bezárják. Wecbsler ós s feleségo nyomban el is meutek, de én — mintegy a pincéri utasítva arra, hogy a védelmemou rendőrt hívjon, — hangosan nzt mondottam a banditáknak, bopy: azért ao távozzunk. Ha a piucérnek nem tetszik hívjon rendőri.
A pincér nem érlelte el a célzást* 6* így rendőr nem jött. Maguk a banditák azonban moat mflr teljesen hatalmukba akarták keríteni a pénzes áldozatot és egyíknk azt tanácsolta, hogy menjenek más kávéházba. v _ ^
A budapesti kereskedő álarca alatt szereplő haramia nzt mondta, hogy ö i;mer egy nagyon jó kávéházat a Nép-»zínház-utcáhan, ÓU .legalább reggelig zavartalanul játszhatunk, ha akarunk.
A bécsi ipazgotó megörült er«iek nz ajánlatnak és ti<koa arra számitott, bony a músi\'i\' kávéházién eseleg de\'nkiivel la talál és letartóztathatja a gazombe-
reket : beleegyezett abba, hogy máj ^^ vébázba menjenek.
Az a másik kávéház, ahová koctín vitték a sJpisták áldozatukat, « Tlf!] Kálmán-tór és Nópszinbáz-utca aark<a lévő Wertbeimef-íó\'« ójjeti kAvábát.
Itt az egyik bitang intett a főpincér. n«k, aki külön szobát nyitott a (ánj. ságnak, ahová bevonullak.
lüz a külőnszoba igazán a Piltsval^. vényeibe illő „alkalmas" helyiség, b«-Ifllröl as ajtaján talnos klllnoa és Így as áldosat onnan nem meae-köthet.
— Ahogy a pincér letette a kártyát — boszéite tovább i üfoextott bécíí direktor — nyomban távozott, betéve maga után az ajtóL Nyomban észrevettem, iogy milyen életveazélyes helyzetbe ke-rühom. Tudtam, hogyha s pánsemet oda nem adom, as életem sem biztos. Ját-szollam bát rezignáltán ás vesztettem, ¿ét órakos, éjfél után, amikor már az izgatottság majd megölt, fölkellem, megköszöntem a banditáknak, hogy jálsztak velem, ós kértem hagyjuk abba a játékot, mert nekem már elfogyott a pénzem. Szerettem volna azonban a bitangokat elfogatni, nehogy túladjanak a >ónzemen. Krro azaz ötletem jött, hogy •\'ővárosl Orfeumba csalom őket, ahol nem lévén olyan kazametta, mint a Wertheimer-mulatóban. nyomban rendőrt kiáltok ós elfogatom s aipistákat. Ajánlatomat elfogadták ós mindhárman (ocsiba ülve, megparancsoltam a kocsisnak, hogy hajtson a Fővárosi Or-\'eumhoz.
A banditák azonban túljártak as eszemen. Ugyanis, ahogy s Dob-utca sarkán árt a kocsi, ss egyik Jobbra a másik balra ugrott ki s kooslból, aztán a gazemberek elszaladtak. Kétségbeestem. Rohantam a rendőrségre, ahol a vasárnap éjszakai inspekció* rendőr-ogalmazónál kihallgatást kértem. Ex a* ur (ón nem tudom s nevét) éppen egy csavargól hallgatott ki, akit ekkor tartóztatlak le. Én sürgősen M akartam adni panaszomat, de s fogalmazó ur kiküldött t szobából, mondván, hogy várjak. Vártam. Izgatottsn s törslmet-enül vártam, mert árostase, bogy a rendőrség eaak akkor járhat el aikvresen lifosztóim ellen, ha nyomban mellém adnak egy detektívet, akivel még az éj folyamán kikutathatom s bűnösöket. Denlkve tovább mint egy félóráig vártam s folyosón, amikor türelmemet vesztve, berontottam a fogalmazóhoz ós tetszik nem tetszik elmondtam a panaszomat éa kértem, rendeljen ki s tölUégemro és felelősség»» nre egy detektívet A fogalmazó ur azt felelte, hotv jöjjek másnap délalőtt 9 órakor, majd akkor í öl vérzik a panaszt Különben is nem olyan nagy az egész dolog és hazárd játékárt nem lehet senkit letartóztatni. Másnap 9 óráig csak nem várhattam, ameddig a pénzemen túladnál: a fiipisták I Kocsimra ültem tehát éi megparancsoltam s kocsisnak, hogy vigyen a lefhirbedlebb éjszskai vírraíáz-tókbe. Magam akartam nyomozni. Ks ón, a bécsi ember, aki a budapesti viszonyokban nem vagyok ismerős, aki, sajnoa magyarul asm tudok, reggfl 6 óráig kinyomoztam kifosztóiinat, Illetőleg azoknak a lakását Megtudtam, bogy Wechsler, a Király-utca 7% szám alatt lakik. Megtudtam, bogy Stern lgssioeve Stein Arnold és hogy notórius hamiskártyás, aki Nagymező-utca 64. szása alatt lakik. Kinyomoztam a harmadik gszem-bort: Asuer Simont — kit társai énéi SUNuernek hívnak — a lakását is. amely a Wesselényi-utca 41. szám alatt létesik. Kzekel az adatokat hétfőn reggel betelefonáltam a rendőrségre. Tudattam azt is, bogy Wechaler feleségének az egyik hamiskártyással reggel küeoo órakor van találkozoja Wertheimer kávéssal a Király-kávéházban. Kértem njból s letartóztatásukat. Hiába kértem. Ma már csütörtök van és mindeddig semmi sem töriónt.
Eddig a kifosztott igazgató elbeszé-
lóso. . .
Az a kilincsnólküli Wertbeimer-szek-rény pedig aligha lesz mogislélbató.
Aminthogy nem volt megtalálható az a Itaszíroí terem sem, melyről a hírhedt Uíhics ügyben a tanuk beszéltük.
Me ha kell, szobákat is ol leLot tüntetni
budapest! ij1kek.
— A király képvlaelöjo. Az eskü téri kid holnapi felavatáson 4 kírálvh Jőztef főherceg togja képviselni és nem József Ágost főherceg.
— A» oastály sorsjáték mai huzá-rrfn a következő nagyobb nyereménvöket liuzlék ki: 10.000 ko-onát nyert 55255. 5000 körönét nyrrt 98443. aooo koronát nyertek: 90237 54306 57882 5024:: 25590 790W 34872 84288 77749 •14001 80392 58464 80840 24901 33180 74117 51487 761 6032 73828 69714. 1000 korúnál nvertek : 40127 399",5 903?* 20*88 5847 60050 "4774 02BR3 27661 38028 100344 38918. 101176 25649 50098 70790 17104 65195 24504 50581 48694 93845 68248 4110 99959 S7881 75070 17751 93789 84975 59661,.
300 körönét nverlek: 80677 30284 104541 81385 99020 39075 65067 77758 08774 109892 71918 108082 94543 32130 26808 105006 12381 30743 38573 28981 40712 2790 r.3l4J 102351 84025 4837 14054 2771073881 42301 79 14244 109254 68533 3.944 44787 12916 43037 52205 C3C43 57751 <5549 35070 87813 14907 85039 29271 13487 72549 1U8S07 28993 45191 09185 14165 16893 100973 29472 32505 54982 2888 45721 81008 96795 01291 »638 13307 45814 52057 52438 25105 10í>996 04006 11090 109911 10527 19751.
A többi kihúzott számok 300 koronát nyertek.
— Próbáljon egysisr sxaren* oaét Lukács Vilmos bankházá* ban Budapest, V., F2rdo-utcxd 10 III I atjési osztélysoraiegy 12 K, fél Ú C tr, ne^yud á 3 K, nyolcas! A I bO H.
— Bcndetionsógr a Muxeumbari oimen eg/ esinap tűén mr^irtuk, h"gy á NommÜ Aiuzeiimtr.il egy családi levéltár elre.szelt, A teklauiáló csaláeot s imueuui igazgatója a levéltár vételára cmién hatezer korona kiutalványozásaval kárpótolt«. Ssslay Imre, a nemteti mum igazgatója, egy hozzánk bekOMütt ■yilaikozstában kijelenti, bogy a hirból csak aznyi ipaz, hogy a muzeum nemrég 6000 korináig tényleg megvásárolt egy családi levéltárt, az \' Ibrányi-család levéltárát
Kz a nagybecsű levéltár — igy folytatja u muzeum igazgatója — 1048 darabot tarlalmiz. Köztük van egy árpádkori, negyvenhárom anjoukori, 172 XV. szá-rvlboli, 92 mobácsi vész elö.ti, 192 mohácsi vész utuni XVI. századbeli oklevél. Kst a levéitárat a csalAd 1886-hao egyelőre tis évi időtartamra téeményezte le éa most eladóvá tette. A levéltár évesé« axerint rendeztetve már a letéteményesé« évében felállittatott és azóta a tudományos kutatóknsk állsndóan rendel keséére áll. Most, bogy megvá-sárolás folytán a muzeum tulajdonába ment át, ■ levéltár tisztviselői újból da-rabamáot tudat leltározták, mikor is állományának épségét konststálták, egy darabhoz tartozó néhány Isp biján, amely minden xalószimlség szerint a levéltári osztály más csoportjáusk anyagába tévedett. Az uj szerzeménynek a levéltári osztály tórxsnaplójába való beiktatása most van folyamatban. Uogv mindez így van, erről a helyszínén mindenki meggyőződhetik.
— Haladunk. Magyarország minden áron igyekszik a külföld invázióját megakadályozni. Statisztikailag ki vsn mutatva, hogy Magyarország 1.600,000 koronát küld költőidre. Remetey Dezső turkovűi f \'^yszerész által forgalomba bo2c.t .Korona* szesz, mely csuz- és kőssvéoybántalmaknál valamint gyomor-, mell- és bélfájásoknál szintén\'csodásan hat, nélkülözhelővé teszi minden kQlfőldi haaonnemü szert. Annál is inkább megérdemli a Magyarok t mogatását, mert üvegje csak 1 koronába kerül. Budapesten kapható Törők Józsefnél.
— Női gyásxrahák, gyáazesetek alkalmával ajánljuk Horváth és Halász elsőrangú női gvAaziUjja-készitő vállalatát, Dudapest, IV.\' Váci-utca 20., Zaibáros-utca sarcA {jvászruliék 4 óra aluli készülnek. Vidéki megrendelésnél sür-
Jnyileg beküldendő a mellbóség és alj-
hírek mindenfelől
— A« allenssenves Chamberlain.
Na^r-Butánnia bányamunkásainak szó-veUégo egy Glasgowban tartott jjvülésén 98 szavasatlal 5 ellenében elíoeadott egy határozati javaslatot, amely Chamberlain politikája elten b-ánvul. A* ez alkalommal delegáltak 274.000 bányamunkást képviseltek.
— A háború elkerülhetetlen. A párisi Patrio egy munkaiári\'Mink Darmstadt-han n Britapnia-fogadóban alkalma volt Povienskivel, a cár fŐPzortartásniní\'cré-vcl beszélnie, aki azt mondotta, hogy gr. Lamsdorfí külügyminiszter txeiint Japán követelései teljesithetlenek s ezért Japán készül Oroszország ellen. A hábdhi elkerülhetetlen.
- A ssabad kereskedelem ellen Lctdsben Balfonr kereskedelemügyi ml. nlszter beszédet tartott, amelyben \' kijelentette, bogy a (tvaimatt>kl al való kivét ságes bánásmód nem volr felvéve a hivatalos proTrammbs, mert ez a nyers abrajfok és élelmiszerek megadóztatás\' vonta maga után, amit sí omlg nem tflrre. Bár n védvám rem lesni a kormány ptojraiumjának részét, a helyzet esetleg megváltoznék, ha Chamberlain m;sjz!onári»s tóreVvés«it, melyeket erényesen kezdet\' meg, befejezi. Azonban a kormánynak kötelessége előbb m c-szádhoz fordulni, mielőtt pénfflgvi újításokat létesít. A Beutor-ögynókn»g bőszéiül! ezekher, lingy at a kfftülm^ny. hogy Balfour fölemlíti a nyersanyagot jelentós Chamberlain nézeteire való te-, kfntelti\'l, melyek srerirt lehetséges a jjynimitokuak elfogadható etónvöket bir-tnsitanl a nyersanyag mpgadózlaüía nélkül.
— Bot)1U uyelv1»»rc:a. KsyedQlialkalom idegen mVveknrt; csakf* nemzőt\'-Ségil tanárok éital va\'ó me ;tsmil.i\' ^a. Csak K r z s é 1> e t • k ö r u t 15. Fot* riitások elvállabninak. . .... . . .
— A Jó egészaí g nélkOlnrhctetlen fdl lételo a jó cin észt ¿jl A sok |vómorbetf| na^y ur, siáz.ikat é9 ezreket kőit. hot emésztési zavarain segítsen, s ho$y ez <>I ritkán sikerül a gyomorboteseknek, annak az az oka, hogy nem ismerik a baj orvo6-sAeát. E* 8Z orvossAe a .Purgó* kellemes »z\'l páratlan enyhe hatású laxáns, amely-ooV hatása a világ legelső errust knjia-ezitásai szerint valóban járatlan. A rosi vaÍY ffenga pyemomak ejvcdtlli birtos orvossága: a „Purgó". Hapható minden rvógyszertárbnn és a grártónAl. Hudapcst, Ullöi-ut 39fc. Angyal gyógyszertár.
— Olmnáalsták sstrAikja. H«.ri>.d-ból távirstossák, hogy ax ottani Pacsics gimnázium tsnnlól sztrájkolnak, meri rz iskolaépület ronda, egészségtelen. Küldöttséget is menesztettek a kőzoktsiás-ügyi mlniszterhoí, hogy segiiten a bajokon b a íüt-ájkolók srokár-a ízerint vasárnap nyilvános gyűlést is fognak tartani.
— Választott bíróság:. Kovrvorkból táviratozzák : Ar. Associated Presse párisi levelezője mértékadó forráíból állítólag ugy értesül, bogy Frsncisorsság és Nsgy-Británnia kőzött megegyezés jött létre egv általános választott bírósági szerződés határozatait i\'letőleg. A7 As-ociated Presse pálisi lovelező\'e erról is értesül, hogy a választott bírósági szerződés összes fontoa pontjai szabályozva vannsk. Csak még az aláirásra vonatkosé kevésbbé fontos részleteket illető megegyezés van hátra.
— Bsoolállsták kongressxusa. Ma délután nyitották meg Msrseille-tiau a radikális szociáliata kongresszust. Politikai csoportok 6.UOOO.OOO hiro van képviselve 1200 kikflldótt által. A jelenlevő nagyszámú képviselők és szenátorok kőzött van Dubiew, Hubart és Kiolt. — A kongresszus elhatározta, ho.-y Brisson és Boorgeoist üdvözli és Combes miniszterelnököt politikájáért üdvözli. — A legközelebbi ülés holnap lesz.
— Központi axönyogtolop Budapest, IV., Muzeum-körut 39. lapunk mai azámábsn közölt hirdetését olvasóink szíves Ügyeimébe ajánljuk.
r • i\' 1 itn
— gohottola Ernő ar«ml-gyártás meghonosítója Budapest.VL, Andiássy
ut 2. Magvarország legrégibb szaküzlete szőlő és pincegasdásxati cikkekben ajánlja dua raktárát, ssőlőbogyozók szőlőzuzók, minden rendszetü borsajtók és mindensemü szőretelési eszközökben, árjegyzék ingyen és bérmentve.
— Helyik hátlaassony fél a nagymosiástól ? ?? Ks eddig igaza is volt. Csakhogy ezentúl máskép lesz, ba a Lerssivo Hungária mosóport használja, mely a fehérneműt ssxppan, szods és más anysg hozzákeverje nélkül kifogástalanul tisititja és hófehérré mossa anélkül, hogy »ruhának ártana. Tegyen próbát ée meg fog róla győződni, hisz ezen mosópor felülmúlja ae ősses eddig használatban volt szereket és mégis olcsóbb. Mindenütt kep-hatM Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca fg Ilerrmann P.mil és Tsa.
— Kizárólagos kávé-bahoaatal. Az amsterdami kitvé-behotatáll raktár Budapest. VIII.. Jrtzsef-kdrut 83, küld bér-meutve nunikn állomásra egv posla-csomag 4*5 kljrr. ipen jó zamatos pörkölt*, vagy nyert-kávét 11 korona 50 fillérért. Mintákkal sJvesen ssolgálunk. Ügynökök felvétetnek.
— Bajnsx- és stak/lllnövaeatít, hajnövesztőt, \' arosksépltőt csakis Tábor (.>yógy»zeré»x mai hirdetése alapján tesjék rendelni.
SELYEM-6RIEDER-SELYEM
«\'V\'ni\'rfl •!!«!.■nti-nk rahik t* MvmHsV ..♦.O.ihrt •! nn utr viUut#lb»n k\'tsn Mil\'irV j oftA. és »kwm#nl*»-1». Mim*k R klvai.t ti «\'tJcIMrsénrl l>»rm«utrr. I I^W 1; vtto brijttbt V> fillér.
Scidunatoff-Fabrik-Union
^ a. Crieáer&C=, Zöf leh P. 45.!
klr. udvnrl axátlltók. <8okw*U>.
" ■ r -rva«
Hcdusin
siiPsaBiyé!*"
balzsa m
Egyedül álló sser, mely operáezió, vsgy éuetés nélkül tfiké ateacn éa blato-aan (tyóriyitja ugy a vak, valamlni a nyitott aranyeret. Kórbárilag ki-
[iróbálva. Teljesen ájtalmatlan. Elismerő cvelek Sítrint srlxakat és -(lázakat teljesen kipyógyitott — Tőrvényesen védve. Kanbató a készitőnél: Najy Kálmán gvógyazcrlára Ny ragyházán. továtibá: Török Jozaefucl Budapesten. Király-ti\'oza 12. és a libbi gyöeyszertárakban Is. Ara használati utasítással együtt 4 korona bórmentcs küldéssel ft korona. Az Orsieg előzetes bckfllrtése, vagy utánvét eUenébeu
Flumol kávé-, tea- és angol rum áruháx Budapest, Kossutb Lajot-u\'.A 17. szállít 4 é» báromnegyed kgr. MoíM, Cuba éa Aranvjáva keverék-kávét 0 frt 90 krért bérmentve és elvámol <a.
Tőzsde.
Budapesti grabonatőssde.
A déli gsbons-liBtáridő-tlzIet irányzata
szilárd. K«y órakor a követke»Ak voltak a záióáriulvamok : Busa 1903 októ-herre 750,-7.66. Burs 1904 áprilisra 7.68-0.66. Ross 1903 ok.ól>erT» 6.19.— 6.18. Bozs áprilisra 6.43-6.42. Zab októberre 5.84—5.82. Zab áprilisra 5.60.—5.58. Tongeri okt.-re 6.96—6.95 Tengeri 1904 májusra 5.25—6.24.
Budapesti értéktőzsde.
Blőtözsdén köttetett: Osztrák hitelrésxv. 651.6.0 Magyar hitelrészvény 716.50 Osztr magyar államvasutak 660.—. Leazámitoló bank i44.—. Jelzálog A 1.60 Rimamurányi 469.— Déli vasul CO.—. Német birodalmi márka 117.25. Városi villamos 818.—.Közúti vatut 690.—
Béosl értéktőzsde.
Előtőisdéu kOUotett: Osztrák hitelréuv. 663.60. Magyar hitelrészv. 718.—. Osztrák maryai államvasuti részvény 650.25 Union bankrésivény 619.00 Ositr. koronajárndék 100. Angol-osztrák bank 27160 >sz frankos arany 19.04. Déli vasutro*! \'«>ny 80.—. 4 stáialékos aranviáradók 118.25 Magyar koronajáradék 97.85. Márkabank jegy 117.88.
REGÉNY.
I
Borzalmas éjszakák,
Átdolgozta: I. H.
/oiczredes & vendéglő felé »letett é« egy időre nemtörtofejét a üinori Gkia problémáján.
A társasága hirtelen beállt zivatar elöl fedél alá menekült és csak itten tflnt fel Mársfeldnének, hogy rédence Ginori Qina nincsen a teremben.
Ijedten kérdezősködött a leány után de senki sem tudott róla felvilágosítást adni, midőn Ginori Krama csuron vize* sen a teremlio jött és buga számára egy kabátot kért.
B&renbnrg levette válláról a tiszti köpönyeget, melyet az imént vett magára, hogy egy höl«vet kikísérjen es átnyújtotta Krnmának. Még Gina számára is akart valamit keresni, de alig hogy megfordult, Kmiua ismét eltűnt.
HETEDIK FEJEZET.
A következő nap hideg volt, akár egy téli nap.
A tavaszkor virágzó fák elveszítették díszüket, széttépvo éa bemocskol-\' tan nszkáluk a virágok a barna pocsolyában.
bwoyschio sárga volt, meggörnyedt, nem szeretett magára maradni és nem ment el egy pillanatra sem as ezredes mellől, de nem szólt hozzá, há tuagára maradt vele.
Az ezredes fzigont magatartását megtartani igyekezett, de a sajnálat halomra döntötte igyekezetét.
Azt vatta, hogy Swoyscbin ama különös és CMinya jelenetről in agya* rázatot fugadní, doa főhadnagy némc maradt. •
A kaszinóban is szótlanul Olt az asztal mellott és &>ak egyszer szólalt meg, azt mondván:
— Borzasztó zűrzavar volt 01 tegnap; nem találom uj nyári kö-penyegemet, mely a tegnapi mulatságon eltűnt.
Mire Bárenbnrg így szólt 1
— Bocsáss meg Zdeuko, de elcseréltem az enyémmel és tévedésből Ginori Emmának kftlcsOnOztem. Majd hamarosan visszaszerzem.
Este Zdenko ismét szótlanul ült ezredesénél. Ez pedig pipáját szíva komoran sétált lel s alá a szobában.
Várta, bogy az ifja szóljon valamit, do hiába várt és végre is ő szólalt meg:
SwoYschin, a dolognak véget kell vetni. Beszéljen I ... Mi történt önnel tegnap ?
Elhallgatott, mert Swoyscbin a tegnapi rémülettel meresztette reája tekinteté^ aztán megragadva kezét alig hallhatóan susogta:
— Nem tudom ... nem tudok magamnak érzésemről számot adni ... rémület, undor, őrület fogott el... Mikor meg akartam csókolni, egyszerre ugy éreztem, mintha egyhul-llt tartanék karjaimban.
E pillanatban kopogtattak és B&-renburg tisztlaiolgája elhoata Zdenko
köpenyegét.
Sw
látja, hogy a
kezd, aztán a
woysehin borravalót adott neki, a szolga eltávozott, a köpenyeg pedig ott maradt a főhadnagy mellett egy szék támláján. Az ezredes egyszerre csak azt főhadnagy remegni köpenyeg után nyul, megszagolja s undor és rémület kifejezésével — messze eldobja ma-gától
— Mi baj már ismét? — kiáltja az ezredes boszusan.
Bocsánatot ezredes ur, de Ítéljen ön, tényleg oly borzasztó szaga van-e, vagy csak képzelődöm ? (Folyt, köv.)
I Hölgyek Hgyelmébo! jj
Orpa-Ciém arozkenő.
Mindon *MI| kf«n\'.«U K^iiílí U ^ ir«M »JtrtV i«/t \'TkiWníV») Ic\'j\'lmtcy u tírtcr.»CJÍM, cn\' uom KtüadiK
Aj <l««ini h , W> *U,»n k«H«U nv rOU Kjir«.iS\'.i kiía» li«( u uc»»ii-
p4tt*4ra 4* th\'.tániuUurm.
EtUrulilja * mAJÍottoXat, »Cm6rt, v«> ■•OMít. )\\0«4r »m t+tfyk* *1U1 clüW*.
vflr*« foluhit, ki»4mit|a a tiuoio-k&t, h culfth«)y*4»i, inuQ k«<*»bb
u«irt-> a ViAJoa, ld*. Uja itouiia! —tn\'.-.
«0* C»c.u: lef haU«»»U»n rjj.lv t<HT • Mrr* IuiH, tvtflón Mw.neuik 4* ulil Uua Utr* uj.i bimiu**« UUuH fx^rt »•ApW». »Vtfffl; t»jy |S<mb*hi «iv\'iulii uiht .y iul> ult ««J^ms UTirtunk. Uiitl a«m uir*4*k sappi) U ka»roilh»u.
At* 1 UfWnelc r.O kt., «n ¿ryabb ao fa, ho*mttTmXé v» 16 kj.
Or jixuk i cuíoj | «j uUn : f»•. (..- t&jia h aim mll* ki* <J*tx t 60 kr., ai«y tofcoa I fit
ÜAfhAU:
Barcstr Károly nófliníMbao Szegi Jn.
Uíya»ott kutn» Jkaliiu UlwmdA» <Uml kfalfpcr M kr. ét *itc( haUk»-.i iyjLiKBe-fttii M kr.tl kaphali.
tanáosol éj falvilágofitétt fr*p!*Kbiba «JtOntetésAr» irányuló raf v |tyÓff«w kérdéaban I •
Ingyen adok
Oirt » Baiv^tay fjOfytfrtmrb \\n V&a&roU orin n »aJi.U I
>Vitl Kirak ki.-»rA!»|<>« m4fif:> k*!j*:
Tábor Gyufa gyógyszertára AlbertiJrsán.
DeAk Fe-:*£nc*(atiaza brtlcso
ol«juyci>»lu U« »rv»V»v>« lf->*! cta r>M»a» li.it 1 k uohiM k líSití. II off ni» un f*r«uo> ^¡AM.jk\'yJ.«. N-» KArwiy k»r«t a4.
•• fOttnattak. wü lufliw luopwek vniuvltwi oV*j» SbMk rl^.A «* Aí »ItT« kjapr«** MrwjVM ktit>ttkllú
SEVflpillBWKhj
**t»wt> a«*TTlta t4r u. ui .7
Saifleti Lajos utódai
^¡Selyem-púder, $
klí»i»-.rt 1<xíln»tn»W) kittta« »ffyvcr
I deku I kot. 20 mUr M a mU; I civVo.-l ainubU. t4»«fl»ul>x> kttM u
.latenjiem" fryóftyamertAr
Kiuiaéu, Kótér 1. szám.

nun os íwna*,
uca i m4*>iV HNLbk
tdcbti íB>9ba-»iralá}.
frfnva n«JTfl
«*ItHv * <1
f»«la»»it»\'U*l MU «
MCkMM bWiM^^fpfto». J>Mtt» í.j!^ .
Ofcm-tíxport F. Wiadiäch
Dr. BAMlä ANTAL
fr* is tar. iitíáiHteM
B DIAPEST, TL, Asdriny-Bt 24
d<f*JtM lOu-M« U Mt* T—a-U. VUékUk l.f\'HW nU
u»rt l«J»4c»«V a mIm
D b*te»pT* uiio a WOa»-
»V0 w t^ywtiu
kku«Jl IwftiUiirwMM tfktfi «»\'Ml l*d»r k«hi»- 4» k ípt ¿».1 .kii alaia
aU«iil-i, «. KIT«,
IV., M.uzenm-k5rut 39.
(o»^\'«1 a Uoienm-kerttel st»abea
Kfv halé VMittL
8-i^t\'J matrscT, \'lanWJ-Ukaró. • ¿y v:i ytwi-at.kmal A|y oJt> éa 5 icétor úidszoha-hjlóííftnyc\'f, "rairaan 9 trl So4t6 íy*í/ n it^crwil . . . 10.59 frt V^krr.\'lö ao<lrmy b«ité» * . WiC írt fakarv Al ao«rq , / . . 0.— tit
Diu vála/iaték r«k. •iává.« éa ouipkm-fUg-früjxyóh, pokróeaek, u:»?.(> tcl«»rók éa bfr9k, v»l»a<ltJt nuly aai- bér-■•ny OitialaJ párnAkbaa.
S*jit unhr.yrmb^a nolidkB kéaiiUt paybta éa aMtracxok dua TÜaaUéka
§iKY előny vidéki Tevtiottkl
IM Mm níltUUalű «haaloa, >44 Mm vA*feiUi*4Jl >«Míi^ k^jka IMaUw«k«u tjí Mp*»a 11% «t vn4
Én kopasz voltaim!
éíhniírflyafellSTMirt leofob* fmcla ffi^" , ui^ay, eoxk\'li párisi raonaocUabau or»«-ailag ajánlva, faitétloo bixtoa éa irtai-watlan 1 Arak koroiuMilüK« I Tucaton kent: 2, 4. 6, 8, 10. IS. . iNfl óvsirr Pe«8v\'tin ocIosIvh«» Mcnrirtjja t wcrlrt. orvosi rmlclr Irc. Ara 3— 5 kor. Ujl Ca. kir. watj. h-r^icnikiM
gumml-w \'rvköM L\'j I Lrgujabb kéo.-o órje^. .ék jért bortfókbtu
looyen éa WrBH.itvp küld wét TCF*T VTT T orros-kttb黫:«
Ak.ki.UM i X ü. k4t. <»r t./¡kio»-
BUDAPEST, IV., Ko^oal»♦»<>rr<Vl\'^C,, \\
Alr.pitta.rott 107S
Zliséilet Ingyen
üaéktoly Viktor.)
Nagykanizsai Frist Qjtfg.
Szombat, október 10.
Jegyzíkönyv.
Felvétetett az alólirt bizottság által a nagykanizsai gymnasium és rendház tervpályázatára beérkezett müvek elbírálása tárgyában.
A biráló bizottság a beérkezett 20 pályatervet alakilag általában megfelelőnek találta és azokat bírálatra elfogadta.
Majd elhatározta, hogy az építési összeg túllépése miatt egy pályázót sem zár ki a bírálatból, mert az előirányzott 300,000 korona a programm-kivánta szükségletekkel arányban nem áll és ezen összeg betartását már eleve sem lehetett remélni.
Az építési költségek kiszámításánál a helyi egységárak és a közelnniltban itt lefolyt nagyobb építkezés költségének adatai vétettek alapul, melyekből a beépíthető köbméterenkénti átlagos ár 12 koronában állapíttatott meg.
A biráló bizottság ezután a terveket behatóan átvizsgálta és e vizsgálat eredményét a következőkben foglalta\'egy be:
I. Pius:
kiforrott terv; alaprajzi össz-dispositiója harmonikus; a gymnásium, rendház és gazdaság csoportosítása jó kapcsolatot és mégis helyes elválasztást mutat; a rendháznak a gazdasági csoportba való átvezetése határozottan ügyes; l|gy a gymnásiumnak, mint a társháznak az oldalhomlokzatra nyíló, teljesen elkülönített bejárata van, melyekből a díszterem könnyen megközelíthető; a kápolna alakja jó, földszinten való elhelyezése célszerű; udvara tágas, nyitott és szellős; lépcsőházai, folyosói és árnyék-székei világosak és jól szellő^-tethetők; a beépített s területtel takarékos mégis a kellő szükségletet magában foglalja;
hiányként felemlítendő, hogy a tantermeknek égtájak szerinti elhelyezése nem kielégítő, így kísérleti tanterme nyugatra néz, mig a többi az északnyugoti homlokzatot foglalja el, holott itt inkább a szertárak, könyvtárak, kísérleti és rajztermek, a nyugoti oldalán pedig a tantermek lettek volna csoporto-sítandók; a kápolna előtti folyosó nem elég tagas és nem is elég világos, mely utóbbi hiba azonban az alternatíván bemutatott hosszirányú kápolna elhelyezéssel kiküszöbölhető; továbbá a gymnásíumí lépcsőháznak 3 kaY-ral való megoldása fölöslegesen gazdag; a toronylépcső elhelyezése célszerűtlen; a torony hátsó falának vasgerendára való íektetése nem megnyugtató, célszerűbb lett volna a tornyot vagy a főhomlokzat elé, vagy a kápolna és a főhomlokzati traktus közötti folyosó falaira helyezni és így az alapba levezetni; a rendház árnyékszékeinek elhelyezése az egyes részektől való távolság miatt nem helyes.
Tektonikusán képzett architektúrája kiforratlan, kevéssé tetszetős, nem alkalmazkodik szorosan a belső szervezethez; tanterem ablakai pedig nem elegendő nagyok.
• Építési költsége a bizoMság számítása szerint 4N8000 kor.
II. Kanizsa.
Gymnasiumának belső organizmusa egységes, a tantermek kiterjedése, csoportosítása cs égtájak szerinti elhelyezése, a lépcsőház és folyosók alakítása helyes, a diszterem az utcáról jól hozzáférhető, a kápolna megfelelő, jól van jelezve, a torony ügyes elhelyezése által szilárd felépítése is biztosítva van.
A tervezet többi része ke-vésbbé kedvező, az épületek csoportosítása kuszált, zavaros,
a telek határvonalán jótal beljebb való elhelyezésük folytán udvara szük, a rendháznak az északi oldalon helyezése nem jó, mert lakásnak egészségtelen, a déli oldalon csoportosított gazdaság el van szakítva a rendháztól, célszerűbb lett volna a rendházat délre helyezni és vele a gazdaságot szervesen kapcsolni, a rendház folyosója nem eléggé világos; a házmes-terlaknak agymnasium a konyha-helyiségeknek a rendház souter-raínjébe helyezése ugyan takarékos, de célsze>$8i0ty és egészségtelen, ugy /*jtáíímttsteri árnyékszék oda se[mfU esetre se helyezhető.
Egységes, egészséges, üde architektúrája tektornikusan helyesen van kiképezve.
Épitési költsége a bizottság számítása szerint p06,000 korona. /
A terv bírálatánál hangsúlyozni kívánja a bizottság, hogy ezen terv hajlékonyságánál fogva tartalmazza a továbbfejlesztés csiráját oly irányban, hogy az épületekkel a meglevő ut kanyarodásához alkalmazdodni lehessen.
III. Priihus.
Atnézetcs alaprajza főcsopor-tositás, világos és szellős folyosók, tágas udvar, gymnásium és rendház helyesen elválasztva, utóbbi a gazdasággal jól kapcsolva; célszerű szabályosalftku tantermek.
Főhibája, hogy középső magja — a bejárati elrendezés — zavaros éh kiterjedt, minélfogva költséges és a szükséget még sem elégíti ki; a gymnásium és a rendházhoz egy közös főbejárat vezet, mig a rendháznak más bejárata nincs, az előcsarnok sötét, a gymnásium-hoz való hozzájárás szük; a kápolnának a középrészbe való felvétele nem .szerencsés, sok helyet foglal el és a gymnásium és rendház emeletei közötti
közlekedést megrfehezitl, mert az csak a kápolnán át egy félemelet megkerülésével lehetséges; a kísérleti tanterem előtti folyosórész világítása nem megfelelő, az összes iskolai helyiségeknek az északnyugoti oldalán való elhelyezése nem egészséges, a physikai szertár természetrajzi előadások esetén a physikai tanárnak hozzáférhetlen; nem jó, hogy az ebédlő és konyha helyiségek ablakjai egymásra néznek.
Homlokzat képzésében dicséretre méltó a színanyag, oldalhomlokzata elég nyugodt és tetszetős, főhomlokzata — födelei miatt — complikált szerkesztést kiván, a mi költséges; célszerűtlenek világítási szem pontból ives ablakai.
Kpitési költsége a bizottság saámitása szerint 533,000 korona.
IV. Uj otthon.
A toronynak a délnyugoti sarokra való helyezése szilárd torony-alapot és szabad alaprajzi beosztást biztosit ugyan, azonban ezáltal a főhomlokzat nélkülözi a fő-ut természetes betejezésére annyira alkalmas középtornyot.
Alaprajzi disposiciója szétszaggatott, az egyes egységek között kapcsolat nincs, udvara kicsiny; előcsarnokba részben sötét, a természetrajzi csoport el van szakítva a kísérleti tanteremtől; a rendházi lakószobák szűkek és alacsonyak, az iskolai szolga a rendházi cselédséggel együtt van egy épületben elhelyezve. Kápolnája igen magas és terem charakterü, tornya a tüzőr ott tartózkodására alkalmatlan.
Történelmi stylusban tartott homlokzata csinos, tetszetős azonban tartós anyagból drága.
Építési költsége, tyt homlokzata vakolatban készül a bizottság számítása szerint 420000 korona.
Évforduló.
1895. évi október hó 1-én, vagyis 8 éve múlott annnk, hogy az egyház politikai törvények életbelépték Ezen elmúlt 8 óv alatt született városunkban 6402 gyermek, melybő 2702 flu és 2521 leány törvényes — 517 flu és <81 leány házasságon kívül, mégis 108 flu és 73 leány halva szllletett. Halálozások száma 5177, mely bél 2545 nő, 2632 flu volt. Házasságot 1037 pár kötött, melyből vegyes házasság — legnagyobb rész ben izraelita és keresztény —■ 123 volt.
A föftymnaslum épületének tervel.
Az újonnan építendő gymnásium terveire beérkezett pályázatok n mai naptól kezdve folyó hó 17-éig bezárólag a városház tanácstermében
bárki által betekinthetők. A tervek ismertetését mai szamunkban megkezdjük.
Kétszer nyíld gesztenyefa.
Tegnap reggel szerkesztőségünkbe szép, teljesen kifejlett vadgesztenyéin virágot mutattak be, melyet nz Erzsébet-téren levő egyik vadgesztenyefáról szedtek.
OyUJtés II. Rákóci Ferenc koszorúra.
A nrgykanizsai kereskedő ifjak önképző egylete 5 kor., özv. Zadu-banszky Lajosné 2 kor., főgymnasiunu tanári kar 17 kor., zalamegyei aggharcosok testülete 10 kor., nagykanizsai mozdonyvezetők temetkezési társulata 10 kor., a felsőkereskedelmi iskola ifjúsága és tanári kar 8 kor. 56 flll., irodalmi és művészeti kör 10 kor., Magics Ferenc 1 kor., m. kir. üosttt és távírda hivatal 7 kor. 40 III., Déli vasút társaság tisztikara 8 kor. 60 flll., Kischl Fülöp 2 kor.,
nagykanizsai állami elemi iskolák j egy befüggönyzött ablakhoz ér, megáll, tantestülete 10 kor. 40 flll., nagykanizsai polgári egylet 5 kor., Mii-tényi Sándor I kor., Cérna István 1 kor., Csuna Magda 2 kor., a nagykanizsai mozgóposta tisztikarry\' ¡4 korona. A gyűjtés összes\\:rcdménye 333 korona 36 fillér volt.
Az éjjel.
Még messze van a hajnal. A csillagok milliói szikrázva ragyognak a tiszta égboltozaton. Csak a hold birkózik idegesen egy makacs foszlány nyal, mely folyton eléje tolakodik. Pedig most látni akar. Végre kemény tusa után a hold győzedelmeskedett a felhőcske felett; elkergette magától a tolakodó felhőt. Most már szabadon uralkodott a csillag tábor felett. A holdvilág arcán meflstói mosoly ül. Itt valami történni fog. S csakugyan . . .
A város egyik csöndes utcáján egy siető ember monoton kopogása zavarja meg a méla csöndet. Mikor
gyenge kopogásra egy szép szőke-fürtü nő hajol ki az ablakon.
A hold kajánul mosolyog és kétszeres éberséggel flgyel s mintha még fényesebben szórná ezüstös sugarait.
A fiatal hfclgy, az éjjeli látogatóval bizalmasan suttog, majd egymást átölelve, csókolóznak. A holdnak meglepetéstől hosszura nyúlik az ábrázata.
Egyszer azonban éktelen szitkozódás vegyül a szerelmesek enyel-gése közé, melyet egy férfl futó lépései és egy nő zokogása követ.
A hold kárörvendve bújik egy felhő alá.
Tanúm rá a hold, hogy semmi cgyébb nem történt a titokzatos éjjelen, minthogy egy szerelmes pár megzavartatott.
A mellékletért felelős: FflrSdl JlBOI.
Nagykanizsai Frías DJsáij
Szombat, október |0 I
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
nöi- és férfi-ruhaszövetek^ par-gettók, vásznak, chiffonolc, se-lyemárok, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A lielyísé^; és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
Pantl Testvérek
Kazincy(Vasuti)-utca, uradalmi épület.
Viló Kíiirii r"^
í?ssmer Thea
a legkellemesebb zamatu, és utolérhetetlen minőségű
családi ital
kapható
STREMés KLEIN
oüjétiiiiél
t
===== Nagykanizsán. m
Remek mílkályliák
a magyarországi Első Agyagipari műtelep valóságos remekei, a secessiós modern minták százféle művészi kivételében, igen olcsó árért kaphatók bármily színben Hódíts István mű-kályha raktárában Nagykanizsán Teleky-ut 37. sz. alatt. A ki kályha szükségletét beszerezni akarja, el ne mulassza, legalább csak megtekinteni.
Üzlet- és házeladás.
mm
Kiskomáromban 45 év óta
fennálló jó hírnevű és nagy- \\é; höJ®
( . J ...... • .. , közönségét értesíteni, hogy bevásl-
forgalmú rőfös- cs vegyesüzlc- ,Asi ulaif,lMÍ1 megérk^ve% lcguj^
tünket, modern stílusban épült angol- és párisi divatú női t.
házzal együtt, eladjuk. : leánykalapokat hoztam magammá
Bővebbel SINGEK JÓZSEF melyeket rendkívül olcsó irt*
és TÁRSA cégnél Nagykanizsán szA\'nilok- , ,.. K . 1 - ° w A n. e. közönség sztvep pan-
és Kiskomáromban.
le re ncz József

K ESERUVIZ
fogását kérve
tisztelettel
Roth Lauri
Csengery-ttlca Obledál-féle ha?.
Tanulóleányok fizetéssel felvétetnek
(t:ofrt
KAPHATÓ
wiUk« ivrtvvn Uvv- ,v<r|
MINDENÜTT

*


I^^n^^ I» A »V«

Mindenenmo könyv
jutányos áron
szép és tartós
í



gyorsan teljositt
bekötését
: Krausz és Farkas
ti J o 11 ii a n f e 1 n Jí e r e 11
könyvkötészete.
FIGYELMEZTETES.
Van szerencsém a n. é. fogyasztó közönség b. tudomására adni, hogy ezentúl hentes-üzletem vasárnap csak délig lesz nyitva cs az estéli felzárás be van szüntetve, miért is felkérem tisztelt vevőimet, szükségletüket ezentúl déli 12 óráig beszerezni. - kiváló risztelettel
Első szombathelyi sertéshizlalda és husfüstölő-gyár raktára.
Kunszt Sándor.
Egyszersmine ajánlom naponta frissen érkezett szalámi, kalbázs, mindennemű felvágottakkal, valamint kassai és prágai sonkákat.
>
Mindenye szakba vágó munka
tartós és ízléses kivitelben.
1

Iskolaszerek dus választékban.

Jutányos árak,!

Pontos kiszolgálás!
Kazincy-utca 4-0. sz. ház szabad kézből
ELADÓ.
Bővebbet özvegy Csillag Endrénénéi ugyanott.
Házeladás.
Jól jövedelmező ház, mely
7 lakásból áll, előnyős fizetési feltételek mellett
r
KIvADÓ.
■NAv-^-v^n*
Hirdetések

felvétetnek


e lapkiadóhlvatalábau*

. <U?il\'. • J.
III. évfoly. 284 sz.
Nagyktnljti, 1603. vMártiaji, oktébir II.
Efyet vtim 2 flffér ^^
YKANIZSAI FRISS ÜJSÁG
Előfizetési ára:
H*lyH*n kixhoi hordva «jy kán <0 Al!<r. VioíIlt« p«i(al kuldássti tgy kór« 1 kor««» 20 ftllir.
=

X
« • • • » I
X
mm
Kiad á tula]dt>«**k:
Krius ii Farka«, rS aroeo.
S(*rktixt«(é( éa Uatféfcivalal: Kr&usa éa Farkaj paptrVeraakMli«*
MilJilealk npofita korín rtugel.
Nyosutof. a .Nagyka^*«! Friaa Ujaág* AX*nUi*m
ayowti jjáWn.
j—
MSdfelavatás Budapesten, ¡sza István minisztsrelnöksé^e. Japán háborút üzent Oroszországnak
_______
Deák Ferenc.
A hó 17-én a nemzet bölcse születésének századik évfordulóját ünnepeljük.
Az ünnepély ma, mikor az általa készített kiegyezés « válság korszakába jutott, kettőzötten aktuális.
A B. H. hosszú v\'ikkben emlékezik meg mai számában Deák Ferenc működéséről és e cikk keretében a kiegyezés korszakáról a következőket irja
„1861 augusztus 22-én az országgyűlés, e költségvetés és számadás elintézése nélkül, Deák által előterjesztett iinnepies óvás után, királyi kézirat folytán íüloszlott és csak ltfüó december 14-én jött Ismét össze. Ujabb négy esztendeje mult el az osztrák próbálkozásoknak és a majyar politikai élet irányadó tényezői mindenfele megdolgozásának. A nomzotben azonban erősön élt az ünlentartás szelleme, a suely Deákban volt akkor megtestesülve. Az országgyűlés a G6-diki háborúk miatt nemsokára elnapoló-dott s az események hatása alattmaga az uralkodó is kénytelen volt csak-
vetséges társ fönnállást is belát-hatlau időkre biztosítsa a szomszédság és a saját széthúzó törekvései ellen, de e mellolt m^dkét állam sértetlenül élvezze a nemzeti lét fönntartó szellemét, az áll»ral szu-veréuitdst, az egész müveit világ, miut páratlan bölcsesség politikai eszmét méltányolja, amelynek uralma alatt a monarkia győzelmesen küzdött meg a legalább kor államváltoztató fejleményeivel s az európai nftgyhatdmak között a legalsók pozícióját osztja.
Deák tanitott meg bennünket arra, hogy a népek törvényeiben minden erőszakot logyözö erő van s hogy a törvényes alapokon való kitartás biztosabb és eredményesebb utja a nemzeti fejlődésnek, mint az erőszakoskodás. Deák példájából látjuk, hogy *lkotmán?os államokban a fődolog az uralkodó és a nép között való egyetértés. És ha ez megbomlik, mind a két részről félre kell tenni a ucllék-tekinteteket, az ageályoskodásokat s minden erővel egymás megértésére sietni.
Deák annak idején legyőzte az itthoni túlzó ós rendbontásra baj-
Ás Unuepály a Lel. bili reformál US templomban vette kezdetét, abol az alkalmi imát Turgenyi Lajoa mezőtúri tv. re/. Iclkéaz mondotta el gyönyörű alkalmi beszédét Uiána Faragó Dáliát főgimnáziumi igazgató iamertelte a »;im-oAxium 360 évea törtéinelét. Vékony Sándor főgunoáziumi tanár méltatta a gin názium megalapítójának, a hirea re-
/ormütueaa)^ szogedi Kiss latvánuak érdemeit.
Az ünnepélyt a megjelentek a bim-i.ua étiuklóaével zárták be. Délben ünnepi közebóf) volt, eale pedig a gimná zium tápiotéiMi tőkéjének gyarapiiatára lAncvígalommal egybekötött hangvaraeny.
na-a v m. m ,
II. Rákóczi Ferencz emléke,
hamar elismerni, hogy Deák jobban hndó elemeket, t félreszoritotta a tudta, mi az uralkodóház és a mo- Lustkandlokat, a Schn»*liDgeket, a
narkia érdeke, mint osztrák tanácsadói. 1766. julius 17-ikén magához hivatta Deákot s 18-ikáu kihallgatáson fogadta. A kihallgatás összes körülményeivel annyit foglalkozott a magyar sajtó, hogy azokat minden í újságolvasó ember ismeri. A Deák \\ ajánlotta ^ndrássy kormány meg-; alakulásával megindult az uj alkotmányos Magyarország megerősítésének munkája.
Ebben a munkában Deáké volt a vezető szellem. A kiegyezési törvó-nyok intézkedéseiben bámulva találja föl a íAnulmányozó a magyar paraszt jőZanságá\' és a messze előre <ato áilamférüu m«^\' ihlettséget. Meg ^n azokban minden, amiben Magyarország\' külső hatalmáuak, biztosságának s belső fejlődésének zálogai vannak, a uélkül, hogy a hagyományos osztrák féltékenységet kihívták és az uralkodót bizal-matlankodásra Indították volna.
Deák amaz eszméjét,, hogy a magyarságnak kifelé Ausztriában örökös és
kik Magyarország rovására Igyekeztek maguknak az osztrák császár előtt érdemeket és politikai babérokat szerezni.
A mezőtúri gimnázium juDlleim
A mezőtúri ev. rti. egyház folyó bó 8-án ünnepelte meg gimnáziuma 850 évea fennállásának jubileumit hz ünnepélyt egy bekapó aolta a Hevea nagykunsági egyházmegye Mezőtúron tartott ós*i ünnepélyével.
Át ünnepélyen a közoktatáaOgyi miniszteri a vároivgjre lőiapátija, Lippicb Gusztáv , képviselt»), az egyházkerületet pedig gróf Degenield Józaef egybízi kerületi lőgondnok. Jelen voltak: Hertly látván egyházmegyei íőgondnok, Dcregi \'.ajoa esperes, dr. Tóth Jánoa, Madarász Imre éi Papp K:ok orszáfgyüléai képviselők, az egyházmegyei lelkészi kara, világi gondnokai, az egyes egyházak kiküldött képviselői, lUey Imre egyházkerületi tőigiZf/ctó, a koloíasáH, debreceni, bódmozöváaárhe yi. kisújszállási, hajdunénéki, nagykörűi, uaivaai ói a
béW«csauui prot. gimnáziumok képviselői, természetes szövetsége le-.ezenkisül az iniézet volt növendékei az
i ■ ♦ a . I \\ <
gyea a ebben a viszonvban a &zö-(orazág minden részéből.
Acti Ferenrr.
A II. Rákóczy Ferenc sralékezetének hódolásában éa a keg\\elet ünnepében e^yik kimagasló rész az zarándok ás, uialyre tegnap mduit egy nagy magyar \'tiitság. i
Több mint azáz főnyi Urcság zárán-dokol^fKonstantinápolyla, L\'>gy koszorút tegyen II. Rákóczy Ferenc airjára. A társaság »gyík réaze tegnap este kilenc óra után utazott a fővárosból a keleti pályaudvarról, a másik csoport pedig ma d«iutáó indul ol a nyugati pályaudvarról. Bu)iare»lb»n a két csoport iel6l«ozik(éa~Dee*t»wfl7 Arisztid mlniss-en outátyt*nácsoa, n képvíaelőbás báz-na#yi iiodAjáirk titkára vezetésével tovább u.aztk a tÖrOk lóvá A társa-aájban-képviselve van mindenféle álláa,
rang és foglalkozás, —. Képviselve van a tarándok-caoportban : az Akadémia Tbaly Kálmán által, Bada-pual IC várost Lung György lí^árosi tanácsos, a* Omágos kUaiin*. Püspöky György, s a Jrtseivaroai Kör Ila%i Frigyea gvógrazeráas álul. KiküldöUje van meg a ^iaaá.lan több raegyéuak és vároanak, tudományos és müveazeü tár-aaságoknak, szerzetesi rendházaknak« kereskedelmi éa ipari társulatoknak, kérőknek éa oaindtstále egyesületnek. A társaság Kouataunuápolyba való érkezése után m\'<soap elzarándokol a gala-tai templomba. Ünnepi latendszlelet és emlékbeszéd alán megkoszorúzzák Rá* kóczi K«reuű, Zrínyi Ilona s § bujdosók sírját*

2
Hírek a válságról.
— Bajit tudóaitőnktól. —
Hogy hogyan gondolkodnak Ausztriában és gondolataiknak miként adnak sans géoe kifejezést, annak illusztrálására álljon itt egy példa.
Ai illatos Ida példát egy Diai bóct\' lapból vettük. A derék osztrák sógor, ez a mi kedves kománk » mi zsírunkon kövérre hizolt rőföme, igy ir :
.Őszinte megelégedéssel konatatálbal-
juk, hogy a magyar provizórium tovább tart, mint ezt a magyarok • a magyarrá* barátai (ba ugyan vannak ilyenek) egyáltalán elképzelhették. Széli ur nem kapott megbízást a kabinetalalitásra, pról Andrássy Gyula meghivatáláról nem ballaUxik aemmi a ugy látásik, ó felsége crváltalán nem akar ha láiozni, amig a többség elfogadható katonai programmal nem képes elóátlanf.
S a többség ezzel ugyancsak zsák-utcába került. Olyan programmot, amelyik a magyar asájhöaöknek tetszenék, persze hamar elkészíthet, es ason-ban nem kell a császárnak és Ausztriának. Olyan pro grammot pedig, amelyet a császár é* Ausztria elfogadnának, a magyar jingók utasítják vissza. így hát marad a dolog a provizóriumnál a az is a legokosabb, ha as ember a magyarokat a saját zsírjukban löxi meg. így puhulnak meg leghamarább."
Tlixa látván miniszterelnöksége.
Béo okt. 10.
A magyar válság lebonyolításában ma szünet áifott be, amennyiben ma ő felsége senkit sem ballpat meg.
Itt teljes pozitivilással beszélik, hogy a király héttőn gTÓf Tlaia litvánt fogadja éi öt Immár uiáeodl\'ben fojtja a kablnatatakáaaal megblxnl. _ Állítólag gróf Andrássy Gyula Os Széli Kálmán megígérték, hegy támogatul íog-)lk Tiaca kabinetaiakitási munkáját, de kabinetjébe belépni nem hajlandók.
liittosra veszik azt ie, hogy gróf Appooyl Albert Tiszát nem fogja támogatni éa híveivel «gyúlt ki fog vonulni a pártból.
Eat a Livonulást itt fehétlenűt »zük-ségeenek tartják, mert azt hiszik, hogy hogy n fcibontakozáa lehetetlen, mig a i>em?etiek ki uem vonulnak éa Apponyi a Ház elnökségéről le nem mond.
Katonai diktatúra Magyarországon. 1
Münoban, okt. 11.
A „Münchener Allgemeine Zeitung"
irja:
A katonai diktátora, amelylyel
előbb ut :>b klaérlotet fognak tenni,
l>a a patlamenti többség egyszersminden-
korrn hasznavehetetlenné válik, igen veszedelmes eszköz volna, a épen nem testi »z.impatikusiá n körülmény, hogy könyt nyelmü nyilaik- zalaiban ajánlgatja egy oly «mbar, n nt Luegcr. A magyar-osztrák mocr.r) a fönnállásának alapja «3 austti.\'al né.iic! év a magyarországi magyar elem együttes működése. Ha o végiedhez folyamodva, a magyarokat o dxlávok és klerikálisok segítségével el akarják nyomni, akkor tisztában lehet a bécsi kormány azzal, hogy ity módon egyszer« véget vet a Németországgal való szövetségnek.
LEGUdABB.
Japán hadfiamat* Oroiioriaáciuüt,
London, okt. 10. A Momingposlnal jelentik Caifuból, hogy ott újból állán dóan as a hir terjedt el, hogy Japán Orostoriftáftnak Mandiaorta kitlri télére vonatkotóla* uitluiitiuaOt küldött, mely két nap mulv* la-
teltk.
London, okt. 10.
Ma járt lt a három évi batáridő, a melyei a hatalmak Oroszországnak Mand-zsurország kiöntésére szabtak. Ennek ellenére Niucsvángban még mindig jelentékeny hadiorö van egyött. E* a bír Londonban nagy izgatotságol kelt. Viharok. London, okt. 10. Az Anglia északi részében pusititó viharról szóló ujabb hirek szerint es E*k folyó kiáradt és kűlönbözö apró hidakat magival ragadott. Az esö harminchárom órája szs-kadatlanul esik. Durhsm grófság déli részében az összes kótörökbea szünetel a munka. As aratás is erősen szenved. Seahan grófság is komoly károkat szenvedett. As uj dokkok is teljesen elpusztultak.
A pincehelyi váies talasztás.
Budapest, okt. 10.
As általános képviselőválasztások id»-ében a. pincehelyi kerületben ludvalevő-eg oly erős, elszánt volt a küzdelem, logy a ket patt választói valóságos harcot vívtak egymásul, »mibe n csendőrség is kénytelen volt heleavatbozni. A fegyverhasználatot különbözőképen kommentálta a sajtó éa a Népszava ebből az alkalomból .Kitüntetett gyilkosok" cím alatt igy irt:
A pincehelyi kerületben a csendőrök rálőttek a népre. Néhány exivetbaKogató kiállás hallatszott és hét ember holtan törüli el a földön. Azóta nap-nap mán vártuk a hirt. mely ártól szólóit volna, hogy mi történt a gvilkoi csend-örökkel, kik a védtelen embereket szuronynyal is golyóval némították el. Meguntuk a várakozást. Hónapok multak, hónapok tellek » a magyar parlamentben elfeledték azt a bét embert. Pedig az a hét ember válaazló volt » a választók élete minálunk tudvalevőleg tóval drágább, mint a munkáseroberé. Mert hiszen olyan kevés a választó éa olyan sok a munkanélküli munkás. Vagy talán ugy gondolkoztak a parlamentben as urak, hogy héttel ismét kevesebb azoknsk ■ száma, ikiket a jövő választásnál etetni, itatni és végül megvásárolni keli?
Ez a gondolkozáson ód kilelik ettől a parlamenttől, mely mindent a maga haszna szempoijából nés. S ebben az esetben a bét holt ember effektív anyagi hasmot jelenlett. Nem bolygatták tehá\' a kérdési a a holtak sirját benőtte a 10 a csendőrük prziettét pedig belepte a feledén homálya. Most astán mégis felelevenítették a bestiális teltet, ilirül hozták a: országnak, hogy a hadiéremmol tüntették ki azt a három csendőrt, aki belelőtt a népbe.
A gaztettel tehát tetézték egy másik gaztettel. Kitüntették a gyilkosokat, kik a nép filléreiből táplálkozva, kipusztítják a Kenyéradó gazdájukat. As ember kiköp az undoitól, ha látja, hogy mily erkölcstelen, mily elvetemült az uralkoaó tanácsadóinak gondolkozása, de ökölbo (szorul a keze. ha látja, hogy a nép fiainak vérontásál kitüntetik, dicsőítik éa magával a kitüntetéssel mintegy arra buzdít-iák, hogy esak Oljöu bátran nem lesz bántódása.
Odáig íuloltunk tehát ebben is országban, hogy a legközönségesebb gyilkosság eréoyszámba megy ? Az ember-
ölést eréoynyé proklsmáliák a „faláég-jogok". Ml következetik még ezután ? A nép boastuja, a nép Ítélkezése,
A honvédelmi miniszter fölhatalmazásért a budapesti királyi üfevémég a cikk miatt a csendörök becsülete ellen alkövaittt nyilvánoi rágalmazás vétsége cimén pörbe fogta a Népszavát éj a közlemény szerzőjét, Rojkó Mártont ma vonta felelősségre a büntelőtörvényszék mint esküdtbíróság. A tárgyaláson Ago-rssztó Péler elnökölt, a közvádat dr. Ilodászy Antal képviselte.
Rajkó ax általános kérdésekre elmondja, hogy 28 éves, ágost, evang. vallású 4 elemi osztályt végzett, rovat-lan multu asztaloesegéo.
Nem érzi magát bűnösnek. Elismeri, hogy ö a cikk amzője és a felelősségűt elvállalja érte.
As elnök i Miért irta a cikket ?
A vádiolt: Közérdekből.
Az elnök: Mennyiben lálott ebben közérdeket ?
A vádlott: Rá kellett mulatnom arra, hogy a csendőrök visszaéltek a hatalommal.
As elnök t Tizenöt millió ember közöl miért éppan ön érezte magái ene hivatottnak ?
A vádlott: Nem én, hanem a .Népszava", amely kezdeményezője a legtöbb kulturális mozgalomnak. A nini társadalmi rendszer annyira gaz éa korrumpált, hogy a bűnösöket büntetés helyett kitüntették. Bizonyítani kívánom, hogy a csendőrök, akikot" kitüntettek, tényleg használták a fegyvert.
Az elnök : Nem ezt kell bizonyítani, ln-nem ast, vájjon jogtalan voít-e a fegyverhasználat ?
A vádlott; Hogy bísonyitsati) én ezt, mikor a vizsgalatot rendszerint ugy íoly-latják le, hogy a hatóság megállapítja a jogosságot.
Az elnök; Var; önnek arról tudomása, hotfy a vizsgálat eredménye dacára n fegvVtirhaaenálal mégis jogtalan voll ?
A vádlott: A lapok valamennyien ilyen hangon írlak.
Az elnök: fts miéit használták volna « cjondötftk jogtalanul a lep}vert?
A vádlott: Mert a náp már kezd Öntudatra ébredni. Ez az ón meggyőződésem.
Ezután a kérdéiok megszövegezésére és a pörheszédekre ketüil a sor,
Hidfelavatis Budapesten.
Felavatták as Erxsibat hidat.
Budapeit, oki, 10.
Budapest mai nsppal gazdsgabb lett egy remekmüvei, annyit szidták, annyi» gáncsolták, annyira lennullázták ezt az uj hidat, hogy a külföld elölt építkezési panamának tűnt íol, itthon pedig nt hitték, leszakad, ha az első ember uuv sétál rajta. "
De amint az, akinek holt hírét keltik, az rendszerint hosszú élelü szokott leoni, akik ma jelenvollunk az uj hid felavatásánál, azt láttuk, hogy itt remekmű készüli, melyet a késő u\'ókor is méltányolni fog, sót megcsodálni is.
A bidfelavaiásról jeleaii tudósilónk :
A hid környékén lévő üázak /el a le-tőig lobogódiszt öltöttek. Maga a hid imoozána nagyságban, mint valami ér-dekea látványosság, domborodik a Duna kékmik mondott habjai felett.
Az uj hid világit sára 14 darab iv-lámpa szolgál, melyek stílszerű kaude-láborekben vannak elhelyezvo s ugy a hidnak uttestét, mint pedig annak hatalmas vasszerkezetét is fényesen mes-világitják. 8
A hid két oldslán épült vámházak egyes helyiségei izzólámpákkal vannak ellátva, a lánckamrában pedig az esetlegesen felgyülemlő víznek eltávolítására elektromosan hajtott szivattyúk szolgálnak.
A hivatalos Onnen 11 órakor kezdő, dőlt, ekkor érkeztek József főherceg és Klotild főhercegasszony, akiket Láng U. jos fogadolt a következő beszéddel:
Császári és királyt 7enségl A forgalom fokozatos íejlödéso kívánatossá tette, hogy • fő- éa székváros ui hidat nyerjeiK lehetőleg közel ihoz a helyhez, amelyen a Duna két partja között sí átkelési hajóforgalom kezdettől fogva mindig a legélénkebb volt. Hogy ezen szükséglet mindennek dacára most nyer kielégítést, annak oka abban keresendő, hogy a Duna Dóvénytöl Kazánig iu K legkeakonyebb s ezen a (helyen pillére-\' rekot építeni ugy az árvuveszedclem tekintetéből, mint a hajóforgalom uiegne-hezitésA szempontjából nem volt tanácsos. Do a mióta a technika snnyira halaát, hogy oly nagy nyilásu hidat tudtunk alkotni, amely a hainUuaa Duna egész medrét átölelheti caakmostlehetetlvcizély
Ea most, midőn az uj hidat sok nehézség leaüzdéso után végre létrehoztuk, lehetetlen örömmel nom gondolnunk arra, hogy e szép és merész építmény, amely a legnagyobb nyílású lánchíd, a magyar teknikai tudomány dicsősége.
Növeli ezen örömünket őfelségének az a legmagasabb kegvo, hogy megengedni méltéatatott, miszerint as uj hidat Istenben boldogult felséges királynénk *lán Eresébet-hidnak neveshtiiOk Ugye« o hid ujabb emléke anrak a soha el nem rnuló mély hódolatnak és rajongó azoretetuek, amciylyol a magyar tiemtet megdicsőült királynénk iránt mindenkor visoltetelt.
Midőn arra kérném fenségedet, kegyeskedjék ö felsége, koronás királyunknak legmélyebb tiálánkat tolmácsolni azért h kegyért, hogy megengedni méltóztatta, hogy ki Uj hid felavatása és a forgalomnak való átadása ő felségo nevében löttónhessék, a legmélyebb alázattal kérem feneAgedei. hogy a hidat ő lulsuge nevében a közlekedésnek megnyitni kegyeskedjék.
Erre József főherceg a következőképen válaszolt:
— Orüiók, hogy a király 6 felségo engem hízott meg, hogy a hidnak a felavatásánál képviseljem. Ez a hid örökíti meg ast a nevet, amely minden magyar ember aziveben él, elévülhellrn omlékü dicső Erzsébet királynénk nevét hirdeti a egyszersmind a magyar ipar dicsőségét, melyet növel as a tény, hogy ez a remek alkotás egyetlen ívben szikik át a hatalmas Dunán. Örömmel te; asem meg ő császári és apostoli klrál\\i lelsése nevében as utolaó kalapácsütés, melylyel a nagy munka befejeződik és átadódik a forgalomnak. Álljon a hid íi éljenek mindazok, akik rajta át fognak járni l*
Ezzel a főherceg mecnyomta a villa-mos gombot, mire lezuhant a kalapács és beverte az utolsó szeget. A főherceg ezután leüli a sátorban elökésr.itett adtaikéhoz és aláirta a hidavatási okmányt; utána Klotild főhercegnő és h többi notabilitások hasonlóképen c«ele-kedtek. Végül a főherceg zárt kocsiban áthsjtátott a hídon, a tömeg gyalog követte.
Fél 12 órakor véget ért az egész ünnepség és azóta a nagyközönség folyvást hullámzik végig a hidon, amelyen a megnyitás után ingyen lehetett átjárni.
BUDAPESTI I11REK.
— Doktor-avatáa. A budapesti egyetemen ma avatták ax államtudományok doktorává Kberüng Edét, Eberüng Józsii volt borkereskedő nagytehetségű fiát.
— A zene népizerftiité«*. A zeoo művelését, tehát igsxi élvezését nagyin megnehisiti ax, hogy a meglehessen drága kottákat csakis a jobbmódusk vehetik meg. Ezeo a bajoa afgitendö, a
ÄT-
XQlaő tejgazdasági én euzközgyá r "T&l XÍ&
FUCHS és SCHLICHTER Budapest, VI. ker., Jász-utoza 7, szám-
Telsztretkezeti berendezések

kézi erö ém oQzhajtáara, u
gépek éa eszközök a .......
= Arjegyaök ém k«IUéav«t4a Ingyen 4« bérAtentv*.
laJUara, úgyszintén mindennemű tejgazdasági h Taouoío* határtalan meonvisé«
legjobb kivitelben és legjutányosabbyt ssállUva. || 163Vajat. kHltT;
aue

r>
Könyve« Kálmán mükisdó társaság arra határára el magát, hogy külön osztályt létoait zenemüvek terjesztésére, ¿5 ezentúl zenemüveket (klassiknsckat, operákat ^őnnvfi zenét) ia »/állit, diszos divatos kelésben a lendcs bolti áron, caekélv l.avi r&szletflzolésre. liziltal lehetővé leszi mindenkinek, bogy minden nagyobb megterhelés nélkül ízlése azerinti zeno-könyvtárt rendezhessen be mngának. A Könyves Kálmán zonomfl«sztálya, Nagymező-utca 87—89, most ndta ki az ezen olónyös módozat szerint megszerezhető ¿enemüvek jegyzékét éj mindonkinok ingyen beküldi, aki esiránt houáfordul.
— A jó «{jészaég nélkülözhetetlen feltétele a jó emésztés. A sok gyomorbeteg nagy ur, azázakat és ezreket költ, hogy emésztési zavarain segítsen, s hogy ez oly ritkán átkerül a gyomorbetegeknok, unnál: nz az oka, bogy nem\'ismerik a baj orvosságát. Kr. az orvossá; a .Purgó* kellemos [z(l páratlan enyhe hatású laxáns, amely, nek hatása a vilá« legelső orvosi kapa-ezilábai szorint valóban páratlan. A rom vagy gyenge gyomornak ngyodüli biztos orvossága : a« „Purgó". Kapható mindon gyógyszertárban <¡8 a gyárlónái, Dudapest, Ullői-ut 30 c. Angyal gyógyazerlár.
A távirat. Képes Jonő nagyváradi földbirtokos m napokban Mflllor S. kioszkjában csöndesen illa dé\'utáni kávéját. Szemben üli volo UalAzsházy Iván s ujsAgot olvasolt. Egyszerre odalép a tAvirntklhordo * egy távirnlot kézbesít képesnek. A távirat Budnpostiől jött, benne a állolt: „Bóna-u. 40. sz. a!á küldj rögtön 1000 koronát. Balths-liázy Ivón." Képe« meglepotten nózell nalázsbázyra, majd odanyújtotta neki a táviratot, Balátaházy ia elolvasta. A csalás nyilvánvaló volt. Bögtön elmentek n rendőrségre a joleniést teltek. A nagyváradi rendőrkapitányság táviratilag ér-tcíitetto a főkapitányságot és kérte az él Balársházy kinyomozánál. Ar, inspekciót! tisztviselő azonnal iotézkedott, de arra n szélhámos már megugróit. A rendőrig megállapította, hogy nz Grflnfeld Gyula littiebusási szfllelésü, 26 évus rovott multu Qgynökkol azonos, aki Halár.»-házy Iván joghallgató néven n üózsa-utcában lakást vett fel, ö küldte n táviratot is, ds megsujtbollo a veszedelmei, mórt eltűnt. A rendőrség nyomozza.
— A városligeti pavillon bérlete.
Közöltük annak idejín, bogy a körgyü-léa a Weingruber Ignáccal kötött 8zer-■ödést a városligeti fővárosi pavillon bérleU) tárgyában nyilváuos árverés nélkül hat évre meghosszabbította. K* a határozatot megfolebbesKk, de • belügyminiszter most érkezett leiratával a szerződ ia meghosszabbítását kimondó határozatot jóváhagyta azzal az indokolással, hogy a fővárosi törvény értelmében a közgyűlésnek jogában áll ilyen bérbeadást kivételesen árverés nélkül is el-rcndolnl.
Batlect éa vá«Jtonhlse»x4aek gyári
áron Spitr.er és Kritz „a Voraribergi himzéa gyári főraktárában Ferenciek-tere 4. kap hatók
— Sohottola Ernő agumi^yártAa
meghonosítója Budapest,VI., Andiássy ut 2. Magyarország legrégibb szaküzlete szóló és pincegaídászaÜ cikkekben ajánlja dua rnklárát, szőlőbogyozók szölözuzók, minden rendszeiü borsajtók és mindennemű azürotelési eszközökben, árjegyzék ingyen és bérmentve.
— Ktakoroakcdőknek, egyletlpénx-beszedőknek, takarékpéuitirl ttsst-vlaolSknok és széleskörű ismeretséggel biró egyéneknek könnyű, megfelelő koreset kínálkozik mellékfoglalkozásul. — Alánlatok a .Hungária* kiadóhivataléhoz, Budapest, Krzjiébet-körut 48. inlézondők.
— Ktiapontl «»ftnyegTtelop Budapest, IV., Muzeum-körul Hl). Inpunk inai számában közöli hirdetését olvoeóink szive« figyelmébe ajánljuk.
¥m

II, Rákóczi Férencz
Minyokl Ad*m crntr,tl fwimfnv© után a kálinv WlntiTTyosaM) 4r6»n uAlllt
— KOI gyáuziuhák, gyás^esetek al-aJmával ajánljuk Horváth 0« Halász elsőrangú\'\'\' nöl gyászruha-készítő vállalatát, Budapest, IV." Váci-utca 26., ZaJbAros-utca sarok. Á gyászruhák 4 óra alatt készülnek, Vidéki megrendelésnél aör-gónyileg beküldendő a mollbóség ós alj-Eoszsxs.
— Ai oaitilyaoraJAték mai hn/.ft-sán a kővetkezrt nagyobb nyoreménvekot húzták ki: 10.000 koronát nyert: 8.Q5r>0
ftoOO koronát nyert : 5642 1025W1 24710. 8000 koronát nvertek : 8070 77383 6H109 818Ő0 86884 48103 106*70 24 89 87110 43804 «1444 70-144 9JJ408 22612 75208 10Ö2Ö6 7022».
1000 koronát nyerlek : 32538 247) 32428 11105 83081 17 J5Ő 87570 10790 80001 107461 79784 6955 12220 109312 8G915 104983 98081 1164-94050 40283 68806.
ÖOO koronát nvenek: 27203 153\' 107157 74151 85163 87-140 55389 2<1847 64607 72861 57954 18U02 97802 68901 10505 101000 7C94 Ö0287 44451 i 7011 30174 82005 100912 3472 2852 82955 77178 69054 8540:! 107106 tüt)64 90870 54688 28502 80019 10043 77127 8759 58784 872G9 15084 07149 44069 71856 1Ö902 7841 78380 1001 80531.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyerlek.
— Próbáljon ogyoxer »seren-c fsói Lukúoa Vilmos bankhizá« t:»n Lludnpeat, V., FUrdö-utcza 10 I M | agéaa oaatályaorajagy 12 K, «41 á 6 K, nagyad é 3 K, nyolcad é 1.50 K.
HIHEK MINDENFELŐL.
— Lipót klrfcly Bdcsboxi. A Berliner Tagblatt értesüléso í/crltit Lipót király nyolc nnpot fog Bécslton tölteni. A Botit Bleu irja, hogy kérdéses, vájjon a beit*a király Berlinbe li pllátogat-e és oz is valószinflUon, liojy Lipót kirAly kí (og békülni Lónvay Stefánia grófnéval,
— Batréjkoló adólilvatalnokok. Furcsa sztrájkról nd bírt a l;\\víró Mad-lidból. A vAiui.\'ciai ndóliivatalok összes hivatnlntikel és nlknlmnzot ni sztiáil.ba léplek. Nagy lelt orro n lakossá.!? öröme. Az emberek ezrei: lérllak. nők és pyer-mokek tömérdek btiinemöl, — bori é« szeszt vittek bd n vAiosba vániolallaiiul.
— A hasf0ltR0t9;ö. Ar. íingol íóvrt-ros rómo: Jaok n hasfólmelszö, nkí pár évvel ezelötl vílápszcr:o frtllflnJat kelieit borzalmas tetteivel, ludvalovől«K mindeddig ismeretlen mtirndt. Iháb.i Ali! latpra London egész rendőrsége, hiába kutatták rnós tengerentúl is, n félelmetes Jnckot nem találták meg sohol. Most — jel<in\'ik Londonból n bajdaui Jack módszeréhez teljesen h\'asoulánn mnoölleh Worcesi bimbón egy Mary Swinburn nevű női. Bnbláat n gyiltot nom követelt cl h iyy nem tudják oS>-adni n lőttének. An!{«>lot9zágbaíi nifv n réniiOet be eset miail s önző* délekt vek talpon vánrak, hogy a mésodik Jackot megfogják.
—■ JFlmr.oI kéivó-, toa- ób an^ol rum áruház Budapest, Kossuth Lrttoi«-lüoa 17. srftllít 4 és háromnegyed kpr. Mofiea, Cubn és Aranyjáva keverek ksvét 6 írt 90 krért bérmentve és el-vámoha.
— Slrkövok. Mindazoknak, kiknek szomorú kölelosségetlk sirkövet álfiiani, vag^\' ilyet a Icmotőbo fclujllnni, vagy n feliratot újra aranyozni fortiuljnnnk bizalommal ac V., k., Lipót-körűt 2. szánni sirkőüzlethez, Budapesten, (a Mdirpilhid-nAI) ahol 9zen munkák a legszakszerűbben éa lepjutánypsahhan készíttetnek. Vidéki megTendeléaok la a legpontosabban oaskőzOltetnok. Teljes lisz-lelettel Elobbnum M.
— A legjobb teát Schnitzer tea-kereskedésében, Budapest, Váoi-körut 9., Szerecaen-utca aarkán capja. Próbacsomagok 20, 80, 40, 50 trajcár ós feljobb kaphatók.
V
msbb »ilimTowatu kUiUl
vUionlolaiW.i.nah l«<Jl._.,-----
ü\'tkoi v A-l« Jtr kf.n)» A« kipkladAMvataiA •»ipe»t, VH.,Klaus4l-w. e. Ktr«* fttje«T<M\'t\'«t!«»
Sz^Lu^Tosfürdő
t«tl 11yA.fl ryúffy(ar44.
„KriNtíily-forráN"
Tőzsde.
s
Bndapeetl ^abonatőaeda.
A déli gabona-határídö-űzlet Irányzata szilárd. Egy órakor a következők voltak a láróárfolyamok: Buta 1903 októ-berro 76ti.-7.52. Buza 1904 áprilisra 7.67-0.65. ltozs 1008 okióborre Ö.21.— 0.20. Bozs áprilisra 0.44—6.42. Zab oklóberro 5.81—5.28. Zab áprilisra 5.58.-—5.56. Tengeri okU-re 6.00-5.99 Tengeri 1904 májusra 5.24—5.23.
Bbdapeatl értéktözade.
Klötőzadén köttetett: Osztrák hitolrészv. 668.50. Magyar hitelréstvény 718.00 Osztr. magyar államv&autak Loazámitoló
bank 444.—. Jelzálog 612.60 Rimatmirányi 401.— Déli vasút 60.—. Német birodalmi mArkn 117.25. VAroai villamos 818-«-.Köz uti vasul 694.-i.
Béoal értéktőxade.
Klötózsdén köttetett: Osztrák hltelrészv. 664.26. Magyar hítolnSszv. 720.—. Osztrák mngyar államvasnti részvény 050.26 Union bankrészvény 610.60 Oszlr. koronajáradék 100. Angol-osztrák bank 271.60. Busz frankos arany 19.04. Déli vasutrészvény 80.—. 4 százalékos aranyjAradék 11K.30 Mugyer korouajAradék 97.76. MArk&bank jegy Ii7.a3.
iCOC-nél
több elismerő levél blronyitja, hoyy a
Z a í á n
¿1
%
WelSnea\'«
Uh
Fetrolisi - hajsaesz
szagtalan, 1 üveg 1 kor., 3 üveg U.80kor.
»sonn.-il in»(,-asUutoU a hnjhulláat, korpaképxbdtiat, további öazűléoi és mindennemű bnjboteq«jtí;jcí.
ró37.\'tk(lldéM 4uly: ZALAN RELA
eoainelicai labof.iturninn bxiibndtxón.
l!udi|<c«ti /¿raktár: TOrík ff\\\'»»»i>;í\'rníl
lVlvál>-<alG£4 Ji.
4 H
ae
u
N tf)
Maláta-6ik6r
a IfiotA áa Urc4au4«»**U> UU(. BtT paaaoidr 9 kor. so fii.
Maláta-keserű
kfiftní now\'^iU éa Mrim«rJ«aié »rr |*Ui(k a kor. SO ŰL
Maláta-rum
lm jamaikai rommal na Uáboa afc]fet*nun. «ír aeUoa* ase. sao -
Maláta-Brandy
•U4r»n4a »rt«it4 t*rfl Ital In paUask ejs, tt^- k. 4a ea <0.
Maláta-Cake«
UfUpdü*»bb toa 4a UpaBtoménr. Xd<i>an «oboa • kW, Ma «oka* eo fiUAr.
Kapható minden nagyobb fUexor- éa oaemegettalatbea.
Oda, a M mit natn kapható, * km AiiÁ kaadra bármtalr. aaÜWJa a
„Szfiot Urna milátaké$iltnéíM*Ui-
tar ^ Kls-Yelenca.
értékpapírokra
bloyó kamat mollott.
JósrIv ooraj«jr>-*lyo . , , n.iakltha aovajuK-vokr« . . Mrtjty. vír. kor. aorsj. . . O\'A«« « f. .... Cbitráti „ „ i, . . ¿/J Cf|o-oa jalsAlo? „ . .
ia ogyAb ¿rt^kpaplrokr* ns
OO ar.AaiUékAljf Vi»**a(U«U**k kái>i«iu-.e< tolazia riinioUkbcn.
BUDAPESTEN oeakfa
VII., Erzsébot-körut 48. sz.\\ Ifj. SGH0N áaiYüRIi
bankiíázáaál
Vldiki mcgbtiiiokia VOlfoAi jond fordlUatlk,
aiortnti
REGÉNY. Borzalmas éjszakák,
Átdolgozta\': I. II.
Az ezredes lelomoli a köpenyege^ inegszaguljn és ugyancsak undorral^ ogv székro dobja.
Valami borzadalmas, amitaköpo-nyegou érezni, tnharózsalllattal kevert | hullaszagot terjoazt.
— Ajándékozna el a köpenyeget! — mondja az ezredes rövidon.
Swoyschin tiszti szolgájának ajándékoz tu.
Csodálatoskópon a dragonyos ncm^ tudott a köpönyeggel mogbékülnl, — visszahozta, azt mondván, hogy a köpenyeg meg vau büvölvo.
Mióta szobájában lóg, kisértotek zavarják meg éjjeli nyugodalmát.
Swoyschin erro ío^ia a kopeujeget éselégotto.
»
Az ezredbon kinos foltünóst kelteit hogy Zdonkonak ismét ogyszer hirtc-lou fel kellett hagyni egy— viszonynyal.
A tisztikar ozt az ujabb kudarcot annál is inkább rossznéven votlo, mort a touuib-iliinep 6ta Zdibitz-cel egé-rzon moffszflnt nz összeköttetés, onnan többet meghívót sonki som kapott és akik ellátogattak, azokat feltűnő hidegsépgol fogadiálr.
A Gínori-lányok egyáltalán nem mutatkoztak, Ginát módig ama holdfényes májusi éjszaka óta senk som látta.
A hangulat meglehetósen nyomott
és kedvtele?! volt.
Egy Alkalommal iíoller, kit knpí-trtnynyá léptetlek olő, a tiszttársakut barátságos lakomára hívta a tiszti kaszinóba és ezen lakomára az ezro-des is eljött a segédtiszttől.
Deák Ferenc* a haza bölcse
. . «po 49—(3 cm. naryaát- l
Imii 3 koiouitól kapható Boffmann Toranoc \' k<ipl«oak<>Jc«ol\'«ii Dndnpcston ZCaroly kSrat 80.
Mslomberendezések,
mindennemű malom- (•* gépüzemi czixkok ponyvák, kocsikanöcs, ftépszij, gépolaj kut.szirattyukkal és ar, Csszes inüszsk kellékekkel jutányos árban szolgálhatunk Gzőlöprésok, lillo\\ora-fccskcn(Tők, gumi lúinlők és mindtin pinciegazilaeági cukkot olcsón szállítunk.
Tolnai Béla és Társa
Budapcet, Vl.t Divid-utoxo 10 ai
I
i
Elegáns, ízléses az4kbásu uri ruhák csakis
ICraaasz Társsa
{ uri azabók
Budar esi,V., Vóczí-körnt 66.cUanin,n
inax_______
ban kíaattlnrk.

Mérték szorinti megrendelésekre, gyönyörű minláju, angol, franczin és belföldi gyapjúszövet killönlogossógok nagy vAlnsxtékbnn.
IUis flltínyúk t.\'^üna éa divata 12 írt | J. Kiaa UllknbAtok„ „ Mírtl»»
K4as tclMUH „ „ 10 frt "á
iUtt, MiArSgoX „ „ Jtt U"1

k
rH

CKIi
, ~ Kiismert itlvftio jo xaxaoeogu
Üpri Iáját készítményii férfináa-áriiIiáE Honi ipar!
I^^x^^ LUKÁCS GYULA
0 v Budapest, IV., Kossuth Lajos-uieza Jl3. sz. (az Udvari kávéház meüett.)
, választék fin- és gyermífcutóttao. Nagy váiaszték diísíszövetmeilénysktieit,^^
/Kért^saorüiU ineoreadelósedM caakía ^kiváló jó minőség-li koiU és angol Baövetet tartokrakláiun. . Kívánatra mintákat bérmentve küldők.



látogató
\' él báiaíókJifi!
Xl&kUé »flmavlíWO*, piiaM-ljtt- é.1 U«.«A»k, ör&r, malac«, Ki» Kain <1 u»0A (auiut ketl/i", kovert fimaen. M*-fáutonnlny 1/AfU f«-
(hitti é« wbh/»ij ajjíU«*».
I* (av»U. .StxUdé Miloi. Ilaamau« ft-
i>tiuiikk*l. — i.»*é •» Itjaitt laidli
(í.o.rj U) ÖUMLrui U*b«UI<m.
(ui C# UM») iUHUÍMI. • ki* kHifca U b**> Kilitoté. t./M»j«m«U<*J, "A-«»i. M
fofflKrSl
íoíjVkk <IUk->k oAÍ*k IffjKT.» <»«
ifjtHti k«
mhi(lr<rfftfe H nwl«i!iü
]?ff. M*t<Hker* SijJme,
BöC3, tflljl., Maubnupw fcO.
i *r*Vjnl Aru\'.\'íTjWc»^*» ■•«**>» Mliavéttd \'J
Iv.iC.M^t* lutlalé »^««L, Í* MOW kl«««>
I.H\'-.. MintAaMMtirr^í» t-5 »:*«.
1 ! ki»}»*. *
—-
SINCÍER
varn
és kanixhaiós gépe* a legi<tlá»yotd>b árban 6* fedtelek mofteü -
jóteUáasol «v. Iflfcö,4v óla, knáflóeígnél I
Budapest, ErzSéíi eMítfrut 19,
rtám akit vebetiik. Mimle* géphez dijmnaVi*« efy a-/, .vpsm Államokban I stíibadAhiiurotl mUKlmi6-XÓBS«114k | lilmzSrf m.\'wal dn iu.\'atívol ingyen.
Árjecyxók fagyén.
VftrróftóplisynököK falvótetaak. I
^m^miBSmtKSSffíXSlBf^ \\
Nők és férfiak, £
•ZUTtlDtir. tcA^ljück
íjotn Kttbeba-pirulát
B*»a!»tos H\'^»» ÍVtCTlI «J* folyat. At* a korona, ik CU4r poiUlöKi ff il f,tur.ídtr» iUJ! ti

(ol)Ui. At» a korona. _____
„l*Ui»aT.om".h«« c»lmit«4r<cr- .SaSSí« »»•rlér XAB3 AJf, W6U» l. da. •íW\'n\'fjjj
VSSáphirfi
crcduti aoaoi\'íksi
lótierelejtif gőzcsépló\'t SfJ.gCoteó Páí
gazdui&gi g^proklára
Budapos, V., LipW-körut 18.
Ezen eredeti amerikai lóhercfojtö gftzeséplö teljejcn liszla lóheremagot ad. E ttőzc8Óplő giJ)ózja éa egyszersmind kidöriíölve a ma^ot, pincképe-sen adja e. zsákba.
Két ncóldobbal bir. A iwlsö gu-bóezu, a« cls6 pedig kidCn*WjKd n magol, a szélrostikOA át viszi o zsákon.
Szerkezete a a technika legu^ rint yan összeál
egfcjttinöbh anyagból, abh TivxuányN sze-itve.
Ajánl göz- és lu(t»««éplö-k6szlele-knl, minden fajtájú gazdasági gépeket.
Különösen ajánlja tylú sserkcxetü TRIUMPH »etögépeit. Arjogyxék tngyea éa bérmentve.
_^
llapiflafoH Wi7, -

, ÉKSZEREKTo\'évijóíiIíással L
¿I/ajyzék bsrmsrivo. tevifte^k pooiaop oszklz&ltotzsjk.
Jövedelmező
házi-ipar teremihetö
eredeti fr.ühlhauseni
beszerzése által
r«lvUáro*Hi«t 6» ArJíffyxAkot kftlft a ttaryoxar«tóffl képvta«!6:
Pápai HSané
Budapest, Andrássy-ut 14.
Ezflstéichitóst olyan lesz mint «üj l
„RADIEáLIS"
Bzenzáczióa I __osodaaxer \'
a.* «»"TOílüil «»0*1 oblnaoKdst Ucrtité »»
oxfljitvlü Myudók. *!D«1/ bi-.rail) Hl rfjl, plnkuk ** kopoll «i(UUt t-. cl.uiAoíO»Wl <.\\j7 clUinat «Ult ujoAk vMiiivl. Toljíim Uslrfult l»lt\'T>otl rhlna-»KUUl tyrtfií iriuUi *itjJ ujr* «züi(A). .»OIjüUm»\'.
tiait* vilvll »íJi\'-Jjt múrM hlj-nynutitiMJÓfírt.
kfiuli POhTTZXR P ASDOK >om4n kir. udv •»ámtón41 üv«ar »0 Mm- t Kor.
100 pn). J kor. i vJtak6ltw< kulin. K»iiU*l<i Buda-
rrt*»: Korti.is TAdomál KiUtií-Ur, UUrn Antal l)c»k Kettr.c; u , Pollik AJf.->d Kimoo*-t<cr«/er-u. 10.. Lóv B^udor Kcrtnci-kOní, Árudon: titllvr I., Dobrcoton: LíffkovltJ, To m*«vir: Tbsller vku<rx(T«kn«l úi * tMvIc mtn lon eükclii Juiitózcli» .

Központi sifoysglejsp ysi^tll
kV., Muzeum»k5rut3tl. a Muíeam-kirttel uembea
Kgy öuitecsukbaló Mstm H-rétü matracz, egy tlaneÖ-tahorő. egy smyma-utiniat ágy elé és & méter olösjobft-futészönyeg, Osszetea 9 frt Sofironyágy matraczcal . . . 1U.60 frt Vaskor«IU »cArouy-bolát ... Ő.23 frt fakereld sodrony-betét, í • . 8.— frt Das válaextifc rxönya-fTÖvot- éí osJyUe-WsTírönyöb, pokróozok, ntn-aó takarók éa b(k»k, valoxnLct eclyem- ón bár-1 eony dlsxfej-párnákban.
Sí/it mOhelyemben teolidan készítet pajflaii és matraezok due váhisitéWa
Leitersdorfer D. és Fia
ol«Crangu fórfiszabók
68t 6s kir. udvari szöilitók.
BUDAPEST,
Kopfnihepceg-alcza 6. az.
Saját mnhelyúukbou k ó-saüll divatosan szabva, elegáns kivitelben kdazon, négy válaaztéVban.
Raglan
18 írttól 40 frlig
Télikabátok
miuden kivitelbon ao írttól SO írtig.
Sacca-öltözetek
18 írttól 80 írtig.
Jiqut- YaQy \' - SMklsg-öltözitak
22 írttól 40 írtig.
Városi bundák
Uj i Uj I IJj I Gianolto, Po?.Puin, Hód, Mókus bélé»-sel 60 írttól 100 ftlig.
K&Ién osztály méret ntánl rendelésekre.
Angol és skót söretkülön-
logességok. Kiismert múvóezics szabás. J u t d n y ob árak. Nagy BzOvetraktár. Mótorenkinti e 1 a d á c.
Hagy előny vidéki vevőknek!
SM írtM viU4rU»iiAr (•sokas*.
MM frt0« vt**rUM£i k®H6« ío«mb
m«n~iVn att » w»
Ajtók/ ablakok, vasredőnyök,
barzuüWOt »1 laljttc.i frltx«r*lvr, i;cn elctín ¡.dtUalyk
WIENER A. utódánál
Jiud»po*t, EX , Cllül-nt 123.
, k K r-.:t rfmtn*! «irinliC1!.
f t.idt:^ J.i^ííil.7« ucnuxl tilauolu:Jc
ES«]
Kamónyi Mihály
*í ABV" 4« velőkkel
II SPECIALISTA!!
♦ iQi!*rm«it-nl tlinsk!» ki(Qní«lett> inSbüt^il-k-.. uttí. TCnis l;»tijuor«k iuikMi t » Kir. Z*n«akAd»m\'l„
nálb\'UJs
Budapest, Király-n, 44 F.
Ajánlj* «1110 rtklirit »1
•J«r*k, Lúiúk és Tot4kl>»o.
»OM«
b*M-nwn
kAttiU»« ét J«rltá*ábuL A bur foKo*<^»«r*nd» f»U*OAló)»,K Jy lUul binn«lT h«nM r^íT ronloU ee<tt*] nígjvbb ii k*lUra***bbhA». got k»p, ir.í\'Wrt telje« k«(«*«4( villtlUlŰt. -fluuiínMy«* » niSi^*r«kt4l b*f-
mikor m«ftaktaUlot3k. — Olut fr*acil*. *nr>!.
n*i»«t uniru Di«»WíbffrJ&\\ 4* gonüftlil
iitfrf raklát*. — Vétel, Ucnerélv», *i*4á4 n Irj. ui«fv«*bli kitkif. — | I yiúuttlKbt, U/U» Bar-»•■Ur liutok. — K>pu irjojyxék infy»n U bór*u*ulrr.
KitttnJ
¿ÍÍSl>1 ír\' • lilnui kiulLv«. k»t
gepe^et\'
32 fortótért
bal évi jóUUÁMKl uUnraW
keld:
Krausz Henrik
▼•m> -ép ayirt raktlfv Bttd-\'.l sst, IX., S\'OTMCÍ-iLdrut 7. *s.
szer.
kir. odrui titánéi
»11
Czipő tisztító
Kari v. Schmoll M "
Bécm, XVIII, Marfinaatrasae.
Tjsztlté-paszta sárga, lakk. chevreauú és börczipflknok. 80 fillér IcvHbclvpg bekfl-(léso után 2 doboz bérmentve.
KÖHLER ISTVÁN
tÜZDtar-.. szlíalljü- is cé?jyán
(ezelőtt GeíHner óm Rausch aíf
tulajdona.)/
■ HUBAPKBT, i : :
Gyár: X., Xöbiny*, r«l>uTtii)Ü7i.-uUA 5 Irodaé* mintái*ktér: VU, Erm»éb»t-k3rut *2
Feoskandük, kutaxfvattyHki •alvó- ¿a nyomó-törntök, létrák, fákJ/ák, jelzö ozorek, egyéni fefaaceraléaak.
ArJ*ryaék *n ke\'UégrlítrAoyapíokkal <üjm*ntou\'>n •sol^AI.
BAYER-fólo =
Magyarturistatapasz
tyuksxom, börkér«K á« börkoményodés ellen a
legjobb éslcf biztosabb szsr.
I *r*doU Uk«n< 80 01"»-l koron« b.kftldé«» bitmaatf*.

IL H.JIU \'
biitii* liatijvi itti RKimirbumt, r»k»dt»4Ci (rérofö ét trronpht-U onUrhm *ljen, 1 f»* íacíV 1 kor. 40 nU4r J koron% bskuli^« oUn Ktmtniv* küMi at Jjieviali
Vöröskereszt sytoszeriár
Budapest, VI. ker„ Aodfássy-nt 84. «i«.
Nyomatott a tuajdonos „Hirlaptorjetttö Vállalat" köríorgógépón. (Cégtulajdonos : Székteiy Viktor.)
(TI. évfofy 2öö az.
Nagykantz««, 11)03. íiótfő, október 12.
i^ÉX* ■ i — mt
Eiyet^xám 2 flTíér V
I!
NAGYKANIZSAI FRISS
tjjmzitt«! ári:
fUytoa kÁMkm, *rr Mr» «O mi:. A
Vidék» küldi—í «c Mr» 1 kinu M (UUr.
Ki«<i¿ tu\'.« jd«n«s«k: i Krau» U Fukul.
X\'
Pi|«Ui ii*ik*iiii¡ atITi tro o a.
Ss«rk«wtf»éj é* Kmum «j F«rt« puUkm^K.
_U*M
Mi|j4itilk uputa koríi nggil
Nymaléü a Fnas UJsÁ*\'
•, j
, y
Elfogott pénzhamisító banda, papa békepolitikája.
» V:f:
t:
\'.ijiL-

A pápa bekepolítUája.

;
Már múltkoriban feltűnést keltett a hír, mely szeriut a pápa a monlel cassinói zárda meglátogatására ké- j uül. A belső vafkáni lapok cálo-lata uem csökkentette e hit- érdc-kttf^gét, mivel mindenki tudta, hogy ezúttal .e rörüg a haraszt hiába. Amnithogy most Mólag a Corricre dolla Scra c. újság vatikáni tudósi tója a következeket irja:
\\
.Megerősíthetem, hogy X. Piiis, amióta pápa, sohasem titkolt*,, hogy a Vatikánt szerotné elhagyni és különösen Velencébe szeretne menni.
A kormány tudja e^t. Moute-Cas-ainoba Xlll. Leó is el akart menni. Cairoli, aki akkor kormányzott, meg-igérto neki, hogy mindenképen támogatni fogja, süt külön utal akart építeni számára. I)e amikor Xlll. Leó útra készült, ngyszólván erőszakkal ak dályozták meg terve Végrehajtását.
Másfelől még a következőket-Írják Kómából. * •
X. Pilis pápa minap a francia és belga zarándokok tisztelg-\'.se alkalmából az üdvözlő beszedro olasz nyelven válaszolt, rfz nem azért történt, mintha a pápa nem tudna franciául, aminek ellenkezőjéről ma-aáukihallgauU alkalmából már igen közel meggy őzödhotlok, hanem azért, mert a papa azt akarja, hogy az egyháznak olasz legyen a hivatalos nyelve, s csak az iratokban akarj* a latin, nyel vet használni.
Mlndcnfélo szóbeli jeleutést olas nyelvén kiván meghallgatni a pápa, az okmányokat ellenben, még ha olaszoknak szólanak is, latia nyel-veu ¡11 ittatja ki. A pápa nagy el-leuségu a szlávok glagolit liturgiájának. s az egyház egyetemessége érdekében azt akarja, bogy a szláv népek is visszatérjenek a latin szertar tásókhos.
Ezekből Inkább azt látjuk, hogy & pápa az egyház és nz olasz állam között az oly annyira és oly sok oldalról kiviint harmóniát akarja megteremteni. És nem Is volt még soha olyan közel a kettő egymusho^ mint most. De van róla bír, amel már teljesebben vonatkozik a viláY összes katholikusaJ.a. E szerint Xe Pius a római egyháznak Rómábój való decentralizálására törekednék.1 Kőnek * \'»-vo állítólag velencei pátriársmüiífca idejé&en érlolódött meg benne. A temgs eeyik legutóbbi\'száma ir orról fölötte érd.a-kjes dolgokat a következőképen.
Nagyon jó forrásból tudom, hogy a külső biztosok, akik u konklá-véra Kómtóa jöttek, csaknem mindannyian szükségosnek mondták, hogy a centralizáció ellen tenni kell va-
lamit. Pitnek a centralizációnak különösen XIII. Leó pontifikálnának utolsó. éveiben nagyot! sajnálatos következménye lett, m*rt vé^fll a vallási Ügtek \'•gí-sz vezetése n római kougregácidk kezébe korfllt. As erednieuy az, hogy ma ü kongrpgá-ciók ml vannak téthclvé aktákkal, hogy a bíborosok, többnyire öreg etüberek, nem győzik a munkát és egyre nagyobb a zavar.
¡•flefáradva a munkába, az akták tanulmányozását tanácsokra bizzák akik nbiu mindig hivatottak erre a munkára. gyanezt panaszoljak az olasz biborokok. akik rsmind
püspökök. A külső bíborosok tehát Kómában való idézésüket lólhasz-uálták arra, hogy az általános igazgatásnak és nevezetesei» az óvatos és fokozatos dezenttralizáeiónak kérdését megvitassák. Azt állítják, hogy a velencei biboros-patriárcbáuak is ez volt a véleménye. Most főár csak az a kérdés, vajon X. fi«» pápa is kugy gondolkodik-e, mint a velencei biboros-patriárchn. .
A kapitány Ax már más.

MrlnWvelésllgyi miniszternek » *
rrondja ceak, Jeitelosz. nlért áll oly^iftitflőmunkákhoi szaktó kiküldését lére a csákója?
Jeitclosz. Nem tehetek róla. Nem tndoru a cviM jól a fcjon:bc tenni. Tcie van daganatokkal. \' **k-rénybe ütöttem belo.
A kapitány: Mikor?
Jeitelosz- Mindég. Mindcnuap beleütnöm a szekrfuybe.
kérte.
A földmiveléíflgyl miniszter azonnal intézkedett, bogy Némethy János műszaki tanácsos és Sporzon Pál gazdasági tanintézeti tanár a helyszínére \'süldosienek. Az Ecsedi láp tudvalevően Magyarország Iog-nagyobb nttfsüáa, amely Szatmár-A kapitány: De hiszen ez már\'nyugati részében ííaiykároly-szokássá válik nálatok! Hát mondd tói északra Nagyecsed és Kismajtény csak, Füstös, mikor ütődtél te a; k^ött * Kúszna tolyó Ktéjjeltort-
A szőkíény.
Az ... i helyőrsíg egyik őrmestere nagy előszeretettel pofozta és ütlegelte a katonákat. Minthogy azonban léit, hogy « helybeli véresszájú ellenzéki lap tudomást vesz valahogy különös passziójáról, a kaszárnya udvarán következő rövid, do velős beszédet intézte katonáihoz : Fiuk, ha valaki azt kérdi tőletek, hogy mert dagadt a pofátok, akkor igv feleljetek fltjlotltődtüuk a szekrénybe. Ha mást moudtok, kitaposom a beleteket.
Ennok az utasításnak az eredménye a következő párbeszéd:
A kapitány. Puskás, mt baja van? Hisz az arca csupa véri
Puskás. Jelentem, kapitány ur, bele ülődtem a szekrénybe.
A kapitány. Maga Is! Máskor vigyázzon l Hát Kovácsnak a szemét mi lelte? Hiszen egészen b:d«gadt.
Kovács. Beleütődtem a szekrénybe.
A kapitány. Sajátságost Már hányszor mondtam, hogy ívatosan bánjatok a szekrényekkel. A szekrények nagyon veszedelmes bútordarabok. De nektek hiába beszél az ember! De nini, Czlgáay, ugy tetszik, mintha sántítanál?
Czlgány: Nagyon, Beleütöttem % szekrénybe.
A kapitány; De hisz ax íeliotet-len. a te szobádban csak egy kicsi szekrénykét láttam és az fent vari a falon, jó magasan.
Czlgány: Székre állottam és ugy ütöttem bele a lábamat.
szekréuybe ?
Füstös: Tegnap délután 5 órakor
Kapitány: Do hiszen akkor nem is voltál a szobába. Ai udvaron egzeclroztattk ...
Füstös : Igaz, de ... hirt^lf n valami szokrény emelkedett elém a levegőbe . ** abb\\ étőtWrff Akkor rohantam neki, mikor „megállját vezényelt az őrmester nr.
Kapitány: És a hátadat ütötted meg? Ifogván Teholségea cz?
Füstös: A szekrény. . olyan. . természetű . ^
+T
Kapitány: Mondja osak őrmester, hol van Kosenberg?
Őrmester: A kórház1
Kapitány: Mi baja?
őrmester - CJomUtisztitiií kfabon nyolcvanszor ütődött » szekrénybe. Azonkiv.ll HórriyAk meghalt. Agyonlőtte magát, mert . . meri szekrénye mindig útjában volt. .
Kapitány: Módja csak, hadnagy ur, mi az ön véleménye ezekről a szekrényekről?
A hadnagy: Neot találok a dologban semmi külöuöjot. Magam is heleütödtam egyszer egy zongorába.
Kapitány • Zongora és szekrény kétíélo dylog,
Hadnagy Katona és hadnsgy is kétléle dolog.
Kapltáuy: Do a dolog mégis csak feltűnő. Az esetek száma megdöbbent. Több raínt ezer saekrénysio-rencsétlonség — e«y században. £.s épa-i ¿u euyébeal Lz «¿eget üt a fejembe. . . ■
Hadnagy: Átkozott szekrények ... az ezeregyedlk soeroneséüenség.
A kaplt\'.ny (mosolyogva) Igaza van . , ugy látszik," ez láiurn . . . a dolog rendben vau!
lécéből képződött és kétszáznyolcvan négyszögUóméternyl torülctot tollal cl. ttányjro azonban csak a másfél század óta folytatott szabályozások és lecsapolások által lohe-úu megszükhoai.
Hogy miképpen támadt t tüz, nij, i\'^ég nem állapitottáa meg. Do ilyenkor, Caz évndján,, ren\'lkivül nagy tflmefO ázáruz fü« nád. egyéb vízinövény tan olt tylüalwazva, ugy hejfv a tűz roppant gyorsasággal »¿ijed vtova a kiszáradt zsombék között, 8 elpftHftlthdtja a nádasokat mi Ivek a kúruyék lakóinak jőve-\'lelfUMŐ Itázil{>t.rához, a gyékény» fonáshoz rák anyagai szolgáltatják.
KiG^uadí az Eosodi lap.
Nagykárolyból érkezett Uvlrat jelenti, hogy az Ecsedi láp klgyu-lftdt és a talaj ezer holdnál nagyobb területen ég. A tüz reudkivül nagy terjedelménél fogva igou veszedelmes lehet, mert Szatmármegye alispánja táviratban tett feljelentéi: a
A cinklakodlom. ;
Amerikában olyan gyakori az elválás. hogy házustársaknak ritkán van alkalmak ezüst, \'*vagy arany-likv;Jalifakat megünnepelni. Boldog házaspárok tehát arra a gondolat«« jöttek, hogy nem várnak huszonöt és ötven évig, hátha addig vége szakad a boldogságnak és elhatározták, hogy a házassag tizedik évfordulóját ülik meg ünnepélyes ceremóniával. ismerve azonban a mai goneráció tllrolmetlenségét a Journal de Debats azt « tréfás indítványt tenzi, hogy legjobb lenne még rö* videbb terminusokat szabni az évfordulók megünneplésére, például meg kellen» t*/-«ui az 4 és a kétéves, sőt talán a hathónapos boldog házasság évfordulóját Is.
Alkalmas név Is akadt elég ezekre a röTÍd termáiusokra. Az ötvenévesnek arany, a hujzooötévesnek ezüst éí *z uj lixév** évforduló ünnepnek cinklakadalom a neve; c.ek után csak kevésbé ertékes anyagok utan lehet elnevezni a legrövidebb lakodulom-évfordulókat, például ólom vagy cclhloid lakadal»L.uávv«lkeU ezeket íeiruhá^uL •
Minél rövidebbre szabják az év . rordulók megünneplését, annál job- [ ban szaporodik a boldog házasságok száma és eljön még az az ldö is, hogy örökké tartanak a mézeshetek, i

Nétiány szó a magyar ttszt-kópzósiül.
Ifost, hogy a sajnálatos «zegedi esetről *nnnyi szó esik, mind erő-iébben aiorul olőtérbo azon hézer, ha eqnek a derék magyar ezrednek
. magyar — már a szívre utalva — tisztjei lennének, ily raórvü összeütközésre a polgárság és katonaság érzelmeinek elu nem fordulhatott volna.
Hounan vegyük azonban a magyar tiszteket a közös hadsereg magyar ezredoihez ? A kadétisko-lákból, a katonai alreál, főreál iskolákból, vagy talán a bécsújhelyi katonai akadémiából! Hiszen igen jól tudjuk, hogy ezek a közköltségen íenutartott iskolák a legszitiydbb vért is elkorcsositják, mert lm ifjíank 14—15 éves korukban —■ tehát mikor a tanulás iránt a lcgfogéko-nyabbak — kerülnek ezen intézetekbe, nhnl a felohbvalók legfőbb törekvése oda irányul, kiölni belőlük a magyar érzést; nem kívánhatjuk talán a közös hadsereg tan-férliaitól, hogy magyarabbak legyenek a pécsi honvéd főreáliskola tanárnál.
Itt tehát a katonai iskolákuál hiába keressük a magyar tisztikar böl csőjét.;
Mágyar tiszteket csak az esotbon fogunk kapni, ha mogkönyitenők az ogyéves önkénteseknek a tényleges szolgálatba való átlépésüket.
A magyar ezredeknél szolgáló magyar ifjak zöme mire katonáék-hoz kerül részben a hazalias mozgalmakban nem szűkölködő egyetemi polgárság köréből kerül elő, másrésze a társadalmi érintkezések alapján minthogy erkölcsi kötelezettség alatt áll magyarnak maradni s ha ezen minden izében magyar ifjaknak megkönyitenők az nctivá-lást, igen sokan volnának azok, a kik hajlandóságot mutatnának arra a magyar hadsereg magyar tisztikarának mintegy előőrséül szegődni.
Elvitázlmtlan téuy, hogy az acti-váltatásra évenkínt felszólítják az egyéves önkénteseket, do alig akad u magyar ifjak között egy-egy, aki megbirkózik azon akadályokkal, melyeket eléjük gördit a k. u. k. Armeeleitung, mert ez nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy valaki lejko magyar hazafi legyen akkor, amidőn a közös hadsoreg tagja.
S ha már jolentkezik magyar iíju a tényleges szolgálatra, a hat havi próbaszolgálat alatt — molyet saját költségén végez — oly megaláztatásban részesül ép magyar volta miatt, hogy legszívesebben felmontésót kéri, ha peajg az u. n. Actv.irttngs prüfungra körül a sor, mindenkép megnehezítik az előre-menetclót és taktikai fogásokkal Jgyokezw& véle megértetni, hogy a katonai pálya nem való a magyarnak. Legtöbbjét ezer jelentkező ifjaknak — nitik tartalékos tiszti rangra kOlBnben már érdemesítve vannak — a téuylegcsltésl vizsgálaton elbuktatják. k Aliért ? v
Mert meg vannak róla győződve n katonai körök, hogy az a szív, mely hazafias érzések alatt izmosodóit, vált acélossá, az a katonai ruha alatt is a magyar hazáért fog dobogpi, b félnek hogy a hazaszere-
tet megbonthatná a féltett katonai kincset, a Uemelnigelsg és Einlg kols-ct.
Ha azonban ezen ifjak olől nem zárnák el » katonai pályát, hanem különböző kedvezményekk?l előmozdítanák annak a lehetőségét, hogy az cgyévos önkéntesek tényleges tisztekké váljanakjPgy-kottőre rnog Ohlbdaék a tiszuíípés reformja s a magyar ezredoktlűk rövid idő alatt volna mngyar tisztikara.
Elfogott pínzhamlsÍMnd&
— Saját tudósilónktól. —
Péo», okt 10. üárom év óta kisér már szem inel a^ pécsi rendőrség egy veszedelmes társaságot, amelynek az volt mindig egyetlen célja, hogy hamis pénzt hozhasson fordalomb. A banda azonban a legnagyobb éberséget is kijátszotta azzal, hogy kellő bizo nyitékok hiányában nem lehetett elleno kellő erélyességgel fellépni.
A banda vezetője id. Haupt Ferenc szentlőrinci Inkos és egyiklcg-vakmerőbh tagja Werkmeiszter Róza, aki szeretője id. Haupt. Feiencnek. Ez a két alnk néhány hó óta, mint vizsgálati fogoly lakója a pécsi ügyészség fogházának, Több terhelő adathalmaz következtében rendelték ül ellenük a letartóztatást, do bog)* a törvényszék elitélhesso őket, altoz a szükséges bizonyítékok a tegnapi napig még mindig hiányoztak. Haupt Ferenctől és Werkmeiszter Rózától tavaly februárban kohoztnk el egy pénzhamisításhoz szükséges gépet egyéb eszközt, do hamisított pénzt nem (alzltuk náluk. Ekkor uem is tudták ellenük a vizsgálatot ered-ménynyel meginditani. Később több oldulról csalás miatt emeltek panaszt Haupt Ferenc és Werkmeiszter Róza ellen. Letartóztatásuk in-kábbo miatt történt.
A tegnapi nap azonban egy váratlan fordulattal eldöntötte a vizsgálati foglyok és velük együtt még több bűnös ember sorsát.
A rendőrség előtt megcáfolhatatlan bizonyítékok fekszenek arról, hogy az id. Haupt Ferenc körül csoportosuló banda nagyban űzi a pénzhamisítást. A banda leleplezéséről a következőket Írhatjuk:
Romsics Márton szentloriuci lakost tegnapelőtt ifj. Haupt Fcronc szentlöfinci bérkocsis kocsiján behozta Pécsre. Az volt a céljuk, hogy ott értékesíteni fognak nagyobb mennyiségű hnthis pénzt. Ifj. Ilnupt Ferenc még tegnapelőtt átadott Roiusiesnak 130 darab hamisított 20 koronás papírpénzt, de a beváltás kísérleté nem igen sikerült és igy még nz nap este Romsics átadta a hamisított bankókat ifj., Haupt Ferenc Pécsett -élő anyjának azzal, htfgy világos nappal\' nem lehetett próbálkozni a pénzzel, Romsics a neki átadott hamis, bankókból egyet titokbau magánál tartott és ezzel tegnap este a MaJIAthriitcai Alt-mann-féle szatócsüzletben, próbált szerencsét. Az üzletben, amikor Romsics oda belépett, egy doák-gyorek is volt, aki az állványra helyozett busz koronást gyauusnak találta, Némot nyelven figyelmeztette is erre az üzlet tulajdonosát, akinek azt az ajánlatot totte, hogy annak ürügye alalt, mintha ő cl-menuo a pénzt felváltani, értesíteni fogja a rendőrséget. ^_
Igy la történt. Romtica gyannt-lanul várt, várt, a mig a fia egy-szerio csak bo nem toppant egy rendőrrel a boltba. Romsics nem jött iwvarba és mentségül azt adta. elő, rtogy ö a pénzt ogy előtto ismeretlen embertől kapta. Romaicsot a rendőrségre kisérték és itt sem akart többot vallani, de mikor látta, hogy ezzol nem ér célt, hojpr olő-zotes letartóztatását mégis elrendelik, vallani kezdett és elmondta, hogy mily céllal jött ő tegnap ifj. Haupt Ferenccel Pécsre, 8 hogy a lamísitott bankók kinél vaunak. A renendőrség több emberét küldte ki erre id. Haupt Ferencné Hegyalja-utca 4. szám alatti lakására, ahol a megtartott házkutatás eredménynyel járt. Harminc darab hamisított husz-koronáöt találtak Hauptnó lakásán. A talált pénzzel együtt id. Haupt Ferencnét is a rendőrségre vitték, nkit azonnal letartóztattak. Hogy a pént ki gyártotta, nrről Romsics is, Hauptnó is azt állítják, hogy ők uem tudják. »
Ma re«gel ujabb házkutatást tartott a rendőrség Hauptnó lnkásán és ezúttal ujabb hetven darab hamisított hti8zkoronásl találtak. A hamis bankókat minden valószínűség szerint azon a gépen gyártották, amelyet mult óv február havában koboztak el id. Haupt Ferenctől és Werkmeiszter Rózától.
A pécsi rendőrség megkeresésére még tegnap éjjel házkutatást tartottak Szentlőrincén ifj. Haupt Ferenc házánál is, azonban ott semmi gyanúsat ana voiiHtkozúIng nem találtak, mintha n pénzt nála gyártották volna. Uj. Haupt. Ferencet mentlazüiiáltal letartóztatták és ma Pécsre hozták.
A vizsgálatot egyelőre folytatják, meit még nem került elő a busz-koronás kliséje, nmelyiyel a hamis bankókat gyártották. A hamis bankókat fotogralla után csinálták és a pénzzel kevésbé ismerős nép közölt könnyű szenei tul lehet rajtok adni.
A lenyomatok hü utánzatai az eredetinek, csupán a kékes színük halványabb kissé és a sorszámok betűi feltűnőek, mert ezeket tentával javítottuk ki feketéro a hamisítók.
A car ianácsosaT
A nagy cár iszonyú tehotetlennck érzi magát az ö óriási birodalmával szembcu, s így mllidig mások tanácsára szorul. Most az orosz bürokrácia rémületére ujabb tanácsadója akadt 11. Miklós cárnak Besobresow úrban, akt legutóbb államtanácsosból a cár államtitkárja lett.
Besobrasow azelőtt a lovasságnál szolgált. III. Sándor cár uralkodása kezdetén azzal tűnt ki, hogy a cár védelméro egy szont ligát szervezett, amelyet azonbau a titkos rendőrség feloszlatott. Az utóbbi óvekuon a cárnak többféle ajánlatot terjesztett* elő. A miniszterek természetesen ignorálták az uj kegyencet, de Besobrasow belolyása raiódig növekedett s> ajánlatai praktikus eredményeket is hoztak. A mindenható Witto pénzügyminiszter is nemegyszer panaszkodott, hogy Besobrasow oly dolgokba avatkozik, amelyekhez semmi köze. Cári államtitkárrá történt kinevezése is érdekes módon történt. Witte egyszer jelentést tett a cárnak a mandzsúriai vasút
kielégítő Állapotáról p akkor II. Miklós megjegyeste:
— De Besobrasow azt Állítja, hogy a vasút rosszal van építve!
-- Császári felséged több bizalommal ajándékoz meg egy magán-személyt, mint Államtitkárit vagy miniszterét ?csodálkozott erre Witte. S neawpkAra erre tpeejelcpt Besobrasow kinevezósq államtitkárrá Két-három éYvftl ezelőtt Bosuh-rasow többedmagával egy részvénytársaságot alapított s a koreai kormánytól engedélyt kapott Korea or-deinek és bányáinak kihasználásé» hoz. A cár is résztvett 500 ezer rubellel a vállalatban, Besobrasow befolyása a cárra különösen akkor növekedett, mikor a mandzsnrai vasat építéséről memorandumot nyújtott át a cárnak. Besobrasow különösen a keleti politikára fek-eti a fősúlyt s az ő befolyásának cöszönhető, hogy a messzo Keleten kormányzóságot szervezett a cár. A miniszterek: Witto pénzügyi, Karó-, patkin hadügyi ós Lambsdorf gróf külügyminiszter mind ellene voltak n tcrvuek, az utóbbi kettő be is adta lemondását, de nem lohadtak el.
Gyújtogató örült.
Liptószenfraiklósi tudósitőqk Írja;, Benedekfalván néhány hét óta egymást éri a tüz. Szeptember 28-án 5 lakóház pusztult el. Október 1-én a Luby-féle udvarban ütött ki tüz. Az egész udvar összes épületeivel s ezidoi terméssel elpusztult. A fölizgatott nép még le som csillapodott, amikor uktóhor 5-én este ismét tüzilárma verte fel a lakossá* got. A tüz ott keletkezett, ahol a* első tüzet lokalizálták s israót üt udvar égett le az összes épületekkel együtt. A falu népe egymás iránt bizalmntlnnkodni kezdett s egymást gyuuositotta n gyujtogu-t ássál.
Október 7-én este ismét tüz támadt. KÍ8zeiy Jánus községi biró gazdasági épületei gyuladtak ki. A uép pillanat alatt körülzárta a veszedelem helyét s ekkor észrevette, hogy az épülettől egy alak futva menekül a szomszédos lombos kertbe. A nép utána iramodott s a tettest Kíszdly János félkegyelmű szolgája Milosjak Adám személyében ellogta aki saját gazdája portiját yyuj-totta föl.
A földühödt omberek tűzbe akarták dobni, de a csendőrség kiszabadította öt és letartóztatta. Mind a négy gyujtogntást ő követte el val-. lási mániában, mert igy akarta a falu luteránusalt tönkrotenni. A gyújtogató magn is evangélikus volt, de mint az okolicsnói ferencrendj kolostor szolgája öt év előtt áttért a katholikus hitre s ez idő óta gyűlölte a katholikusokat.
Tavaly történt Okolic*nóu, hogy, Ogy lutheránus temotés alkahnAtiüli nagy botrítoyt okozott a szolga; a szertartást Yégzó lelkésznek "értő szavakat kiáltott, aztán futva a kolostorba menekült, s elreteszelte a kaput A néptömeg ut^na irrarao-dott, föltörte a kapat s Milosjakot Sélholtra verte, az ebből kitolyéi pereknek ma sincs vége« A kolosto*-főnök azonban Milosjakot lüatént elűzte a szolgálatból.
me&r 111 Csak mérték szerinti elsőrangú uri szabii 111 mmsam
iWUÜil Meglepő Törekvésem t&SStiR
rorénljon ^¡Z^^Z:^ Öltönyöb, [a?,8 Saöveíeli i^ftCt
[fí^SZ * Mintákat Magyaros Us**esGéü í
^ osabó .
Budapest, Lipót-körut 31. J523\'
I\\ó>iüt íiouiLoa * nyug&ti pályftudrKrrkL :
r
A Vaskapu katasztrófája.
i
A Burgasz mellett fölrobbant Vas-fcspu hajó kataszln\'^jiv dolgában a szófiai magyaníeztrák főkonzulátus vizsgálatot irtott, amelynek e:ed-ményéről a következőket jelentik félhivatalosan Szófiából:
A vizsgálat szerint a dinamit föl-robbdná.sána£ okát nem sikerült kideríteni, a második szállítmány a tő* következtében robbant föl a ¡¡¡y nom volt a hajón pokolgép. A dinamitot Burgassnak szánták és az a két komitási, ukik a hajón kisérték, jítirgaszban partra is akarták vinni, Jmay ¿Strandja I)agh-ban Ogy ban-d;iliQZ csatlakozzanak.
A komitácsik tiulvalevGIog elpusztullak a robbanásnál. A vizsgálatból kétségtelenül kiderül, hogy a . rohi aulást a véletlennek kell tulajdonítani.
Kiderült uz is, hogy a dinamitot nem szániák sem Konstfliitiurtpoly-nak, sem pedig a trónralépés üu-nepo alkalmával elküvétoudfl támadásra, hanem csakis a bandák számára s így egy nemzetközi hajó ellen elkövetett támadásról uem lehet beszólni.
A Vaskapu katasztrófájának magyar rtldozniát, Lendvai Károly gőz-bajós-társasági tisztviselőt eltemették Budapesten a keropesi-uti zsidó temetőben.
BUMl\'KSTl iniílílv,
-- Ex-lexea Jutalom a vaautl tisztviselőknek. A kereskedelmi kormány a vasúti tisztviselőket ax ex-lex minit szenvedett megrövidítésükért kárpótolni kívánja. Megrövidülés alatt pedig azt kell érteni, hogy az ex-lex miatt nem lóphe-tetett életbe a fizetésjavítás és két év óta ez előléptetéseket is nagyon szük marokkal szórta a kereskedelmi miniszter a Vasútiak kózött. Részben tekintetbon e történt elmaradásukért is a magyar ál-lamvasutak össres tisztviselői karácsonyra aránylagos jutalomban részcsit-tstnének. A brassói vaeuti tisztviselők is inmt kedves valóságot fogadhatják ennek az exlexee jutalomnak a hírét.
— Haladtnak. Marysromág minden <ren igyekezik a kOJlőid invázióját megakadályozni. Statiastikailag ki van mutatva, hogy Magvarorsxág 1.6000.000 koronát küld külföldre. Remetev Peasó türkével gyófywxerész által forgalomba hozó« „Korona* sseaz, mely csuz és kószvénybAntalmaknál valamint gyomor mell és bélláiá*oknál sxintón caodásan hat, nélkei<\\zbtlóvó teszi minden külföldi hason nem ft szert. Annál is inkább megérdemli n magyarok támogatását, üvegje csak egy koronába kerül. JJodape.iten kapható Tőrök Józsefnél. | — HŐI g-yásarnhák, gyászesetek a/ Mm&val ajánljuk Horváth ós Halász elsó-igu nöi gyánruha-kószitő vállalatát, »pest, IV. Váci-utca 26., Zsibáros-sarok. A gyászrubák 4 óra alatt készülnek. VidóH megrendelésnél sür-
ItOnyileg bakOldcadó a mellbósóg 6s alj-jWnil
; MCI 4« ssr! sxnbók kellékekot a leg ; «JónyOsebbm Spitx«r és Fritz Budapest ^íereaciok-tore -1. vu szerezhetik be. !• — Központi BT.onyog-tel«p Buda-„peet, IV*., Aluzeum-korut 89. lapunk mai i számában közúlt.birdctéséi olvaróink szi-l-ves ügyeimébe ajánljuk.
—\' Felhívjak olvasóink szivos figyel-j mét Jenes Vilmos Magyar Restitutions ; és Tum:a Fluidjára kinek sikerűit egy rolv kérütményt összeállítani, amoly lö-. huniul minden e fajta készítményt, mint j azt számtalan szakértő és oöpk, kik már , használták a Jegnngzobb olragndlaíással bizonyítják. A most tartott konclosui kiál.iiúsüQ as el só aranyéremmel lelt ki-\' Wn«tva.
. W . -------- -
jdrek mindenfelől
— Oyllko»aáar buonun. Csepreg
sopronniegvei kö-ségben az Idén már a harmadik legény esett gyilkos verekedésnek áldozatául. Nincs mulatság, összejövetel, mely ne Verekedésbe menne ki, ugy hogy a cscpregi legények maholnap <zomomonhirl;edtck lesznek afrunániulon. Nomes-Vissen o hó 4-én tartották a templomi buciul, mélyen a eiepregi legények is megjelentek. Var^n János hősködött társaival, minek kőretkettébeii néhány könnyebb természelt **urással, majd pedig Filingor flip .szóval fljjyelmez-totve a duhaj legényt veszekedésének esetleges következményeire. A két íitóhbi legény csnkbamer hajba ia kapott, majd pedig mikor F;!ínger semmi rosszat *sctu fejtve, ejjy üzletből kilépett\' halálos LéstsJuris alatt lelkét kilehelni jssterop» ott.\'Varga kézben színién súlyosan megsérült Elszállíttatván a két sebesült, a csendőrük engedelmével tovább táncoltak, hiszen csak keltót vittek el vórcseu a azok már úgysem bánt hatnak senkii.
Megkerült szökött fogoly.
A közelmúltban, a fogarnsi fogházból megszökött Kupa Imio gyilkossággal vádolt sátoros cigány pár iiapig elvez-belte szrhadiágát, mert mOkosö utan alig \'nyolc napra \'fordán « c-.cnd-érség u-l»ól tifoqta a igy vissakerüu oda n bont in megugrott, hót ré^y tír-szi is mjigávul bojtn. ífiíJJ csendőr ségi fedezettel jöttek juejr, n ugyanaznap Urasst\'iba kisérték nt as o\' aoi etósebb fognázba, C;i;ínv le!cnt<- verség ez esetnél sctn hiányzik. A:.jl védekezzék moél imro ur, hogy ó csak azért menekült ör.kényüle?, meri Ar.o:-Isn lévén, a valódi tettest ment kinyo-mozlaini, — melv sikerült is neki. Drugecs József lelhesz leütésekor többen vollak azon szekéren, de csak iiupát lógták el a cséndörók akkor. Mnst kt-derült, liugv a tettes nem ö, hanem e^ty más volük lévő cigány volt, ki azt október 4-én a vizsgálóbíró előtt be ismerte. Így Rupa tényleg, ha a fejlemények teljesen igdzolni fogják, nem volt a gyilkos, csshi* bűnrészes. A vÍ2-sálat most mindnépynk ellen ily iránvl a folyik, a majd a végtárgyalás fogja ki-deriioni, hogy milyen aránjba bűnös. Kddiff a dolog rendbo van. c*ak az a megloghatatlan, liopy Rupa miért ne n fedezto a vi/ígálat alkalmával mindjárt, hogy a ino-ü belokcrült társai kik voitak hisz ezt ó skkor i« tudta s mireva\'ó volt a szavak ta^adásni. Most azial ve-dekozik, hogy 6 áMitotia eló a gyilkos társát, s mert ő á lattanul szenvedni nem akart máséri azéit indult keresésükre.
— rtuznei kávé-, tea- 4« angol ram árnhás Budapest, Kossuth Lajos-utca 17. szállít 4 és háromnegyed fcgr. Moeca. Cuba és Aranyjávn keverék-ksvét 6 írt 00 krért bérmentve éa elvámolva.
— Első Budai Kávéxnagasln Ar-
lóczkv János Budapest, H., Zsigmond-uicn 7. küld 4 és lélkiló I. cuba kávít 6 lorint 7ö krért olvámoiva és bérmentve.
— Oaabiny Antal uri- és női divat kötött-, azóvött- ós rövidáruk raktárai Budapest, IV., Koronaherceg-utca 6. sz. Fióküzlet: Kálvin-tér 6. szám, a Kálvintemplom átellenében. Nói-, férfi-és gyer-mekborisnya legelső gyártmány.. Váiasz-;á!< tiyakhondők, bór- és iricotLou\'.v.lí, galWr\'és kézolft, zsebkendő és fúzö.a^-lyolok, kóiónyok és csipkefüggönyökben Intézeti gyermekkclengyók legolcsóbb beszerzési lorrása.
— Berlits nyelviskola. lígyedOli alkalom idopen nyelveknek csakis nenizoti-ségtt tanárok éltal való iueglanulé»ára. Csak Brzaébet-körut 15. For-dilások elvállal latnak.
í
FAügiT Iszap-győgfíafózet
G 9
Budapest, Aréna wt 74.
fir6 m f.lrí l/.fcfrt tftrtot.
csuz w
Kézimunka tok a Itssan^S
_ __ viUutokbaa
Oxaxnra Hóbort Bndapsst, ZsiMrns-
Vtosa 5., Koronaheromeg u. sarkázz.
Ur\' »nobb Ti lm»tik maxisai rajiokba», montir». «iki\'k, appltkácaiók, rlimjivUtok ttb. - JUff lak-Ur Cun^,tu.aiftT«ukl>«ti. lati- éi hatfuk/ anja-fvikbui, Ka|(tw««,
Nélkülözhetetlen
a Jonos-félo Valóől Majryar Reati-tutlós-fluld m.üdoi.ott, l.ol ló xtgj szarvasmarha lastn-latban ran. Ai állatok tsom erejét fokoua, eánUsá. goi. béuasÁgot rt;nikivQi Lyor.an j-.yó fyiljft. Az állutok koUkaJánál műit li»
dflrzniő kün-iö hstásu. Ara 2 korona. Postán tilinvét melleit, vaey két kor. 0»1 f.l\'er előre l»ekílldésénél uijUl.inul küldi h kt szilé. Jencs-ftMe Hévisi l\'ur;i\'a Kluid n leijobb erösitő szer 1 Qveg fl!!ér- Óvakodjunk a hasonló ktll-fóldi készítményektől, melyeket a inngy. •i • bel- és íöldnivrlésOjii ministerium úgyis kitiltott.
JENCS VILMOS
.\'.Szont János" gyógyszertárában. IttlDál TKSr, II. ker., Széna tér 1 sz.
SÉfiMM szenyedíknek
• •J-l »Ivlrkov. ha ai mr.\'r s Jí-joH
«(Hcifarniel v»n «loij, lasudsajcoi n<ni »;<«)»
umj.ibj, UíJhIjduI tiuiat wijoru tíolU»^«
"
ro<-lJ*t>
VÉRTESI I.
orvoal mfl-UtlIfThl\'
HA
I ¿üiiet :
Budapest, VII, Erzsébet-körűt 36.
Kir>k«/lct:
Gyó\'r, Kiraly.utcza 3. BteáSVu.Yt,oa*
Szorgalmas nőknek,
Teljoen kiszortirozott legszükségesebb gyrtnyőrü szép 100 drb. előnyomott kézimunkát írtért, u. in.: 1 ieen szép nsztalfutó, 1 Jpon szép millieu, .\'1 gyönyörű tálcza-kendó, 1 igen szép garnitúra szekréuycsik 4 ilambból álló, 1 goruUura konyliacsik 4 darabból álló, 1 garnitúra mosdók^»zlet-teritő, 7 drbból álló, 1 remek szíp Tointias futó milliou-vel és még 73 dnrnb különféle elö-nyomatott tárgy n legszebb és legújabb miiit»^!..«). Az any.ng finom damaszt és tratinból való. Utánvétellel szállít
Elönyomda-intézet
Szombathely.
REGÉNY. Borzalmas éjszakák,
n V!«Katlan I Bámulatos HP
CQO darab diaztárgy CQO d Jü oeak I írt 70 kr. dOO
1 ntaTtrt« aisoToiott S4 Arát JárA procla pODlo»-
---- — r "S» koxa»«»6.;
•Itbl ftllbar «Jó ¡
, U ta.knt^
ki»«t urak- tuj b«l<T«knak-. I B»m k*t
I ftnaai MípímUicta ; 1 T»B 1
kéailcl, kí<«!6- 44 íufjocobból * aULul*k sranr 4«\'
Átdolgozta t I. H.
(
De Zdenko a bajtársak közfltt sem tudott felvidulni, sőt mikor valamelyik a Ginori leányokról kezdoUbe-saélni, a fóhadnagy elsápadt és any-nyír a rosszul lelt, hogy a nyitott ab* lakbox kellett lépnie.
Az ezredes néhány pillanattal később hozzája ment
— Nem nyargalna haza? Hiszen rosszul van.
— Azt hiszem, uton vagyok a bolondok háza felé... Tényleg szerelnék innen távozni és ... és , . .
nagyon lekötelezne ezredes ur, ha nem engedne egyedül menüi, lia cl-
kisórae.
Az ezredes helyeslőleg bólintott és a két ur csaknem észrevétlenül
távozott a teremből.
Nemsokára a város siri csöndjében baznfelé vágtattak.
Mikor n házak elmaradtak mögöttük, csendes ügetésben tartották lovaikat.
Az országútról lolérve, a réteken át vették utjókat, melyeknek süppedékes talaján a lovak zajtalanul ügettek tova.
Gondolatokba mélyedve, az ezro-des nem nézett se jobbra, so balra, midőn lova egyszerro meghőkölt ós oly hirtelen felágaskodott, hogy az ezredes csaknem kiesett a nyeregből.
Feltekintve, azt látta, \'hogy azon temető mellé értek, melyen először találkoztak Ginori Gittával.
Ugyanabban a pillanatban Zderiko heves rántással megállította luvát.
Az ezredes kövotio példáját.
— Mi baja van luár megint? — kérdezto n főhadnagytól.
—• Olt... ott .. . nézze I — mondotta a főhadnagy és a temeti felé mutatott.
Éppen négy héttel volt a tennis-torna után. A hold matrasan állt a« égen. A nedves levegőben ezüstös ködpárák lóglak, különös alakza-tokban Övezték körül a s i ritor esz tokét és a temető szomorú fűzfáit
Az ezredes kíváncsian nézett a nedves, csikorgó ködíátyolokon át.
A szomorúfűz löldig lógó ágai között valami fehéret látott megcsiU lámlaní, azután az a fehérség kilépett a filz zöld ágai közül. A vér megzsibbant ereiben.
llosszti, fehér hálóköntösben, csukott szemekkel, Ginori Gina a sírok között tova osout.
i f7 on y aram araoYvioH r* «raí iar tip «ra Hl «vi jiUIliaaal, *CT Ubc4ci»1; 1 pár tl«(áni t«1ó4I « 1 val¿dl Mtei rrtlifl «OxafuiTotkj
let. kir«l6- i* tuaombMl » atJuAl*k ^atent-iiiT.I: I •)<>«>■•« nói brock* péxinl ujacu-eAj;: 1 ra^b loitoltr iuV-lr toVKxn; 1 fnkllku» lr4-lit k.fr\'lI. 8 Ulpl\'AI »ti; I Jo,,».>11 b. a. I h»»j«0« J.;, i ..-tl\'.wlv fUfli »
I.-H.O)!»,! bh Jvámviúuka! > ry mUvdpnci a\'S\'.l •lt»|«l: 1 n.Ak««. ui*lf IW Legeli K)V<n;)t>il alt. I#*\'i t/«p nil iktrtr; SO tor.\'a-i lovclox««! tji<> aft darab kálón é!o * hi*t.-<rt*«!»nn rili
tkrgY. Mind «»«wire ai órával «ey-atl. ia«lf atr«<lftl in«rArt « pfn»t, 1 fit 70 ktb* koriil. hattkuMto uiáovíl in (licit, a piax cliloiM U-koldi»» «U«nibci
UhrdB-Export F. Wiadlsch
Kealtau Kr. Z. ■oaafcásat kiaArv», iu(v«l nam UtaaS tuiea-__________wJ vtesaavétfIlk._________J
Sjcigetl Lnj
HÉJJ és STIASNY
Szíjgyártók, nyargeseh és bOrOndMMk
Budapest, Mnzeum-kOrut tO. sz-
AJínlJák Ucinbk anr»tMl fa IiHmm kfa ai.ilt Ju.kt r. u.._jj»r aallang«i fa ko-
m«W* ucruáaalkal kn.ó.iWti NttUkn kS»r-■T«kb is otltmf bb U»ii*lbon.
l»iu- H U«<ti artrrgnmnOtmL nSfa
fa rTanaak-nrxfoiUt, kOVAUkak. WtJank fa Ukarókat. wrU1\'»1 lipokróo*ok»t, lunUM »1* voló b4r- 4a po.itítKXnrók^t, uilnt Tiim.ot— viuoatekuókftl lm Ujj
TxUlikw
üftikm Másd¿kok Bajt vilawWkbaa. Minder««»* aiui- 4a aporicrikkak, Uiru-, cu<»r«ttk- 4« pfaatánxák. — IMM \' \' " raotbailok---- ""
I." 1
Szv\'p, uric», ItlcMi firfiruhüc kisidnck

tSTjSSSSZ Aszódi S. és Társa
5 Budapest, Vlö., torapest-üt 41.
áruháza.
„Adri*".
siáilud».
TUJLFOB 19-10.
SIMÁI és LENGYEL
batcr- 4a nüu-yut«HÍ«y, ukér, éi a«lyktWUhű«#*•*ij* 9fM a*k»4ra.
BudnpMt, V., Gizelfa-ter 3. sz,
Tu hiimmiL • ». k
WasMta mWs •-*»> >1 ■ caípíi.
sely enára-os%t áJy tyal
Mfln» IP, »iHaa a t»x* rjVak«!-
N M+tj\'-atokk
awlt-il •<« (Cft^cak. ltUtU. «J»*:«nl «»ff nuntMt aanaaa-" tn>a «lkaim«! l^!tralav*>k k»:«*«^
Hk IMtf^M in
ttlntákJlal aatvaian aaolfalnn »
Baozin-metorck és
(lenzin-lokomolJilok
«ff\'ppei refín;" ralvfi. • — hO l<Wi-(j WfVttcnfl! mrjbsV
fl/W». kí\'ftTfí^ flirts fBTUlflfi
Burfapeatl in«omépISéajrat •• gépgyár
Podvinecz és He^alcr*,
nndipaat. Vi<tsi-«t «1
IfigtftMé MfftöliM Mr**.
RenctkwUli
kadvexő alkalomI
I»» tiaitaü *a»4ia»-
■Mi feUUtmí, kwfY »jlWí-mttl. taaiytf
wF*ih Gyula"
iIbM (« »»ti Hm+m ám FáH»-
ffít ®«laOiaiyi#4*bea) Wyu-
t«k, » tofdinloMihb árak-
kii — l*ft*uvwl>b i^ayrkwej-ílIflAía — /►IjrtTflt»» éi a* akMI 1« fM>íPf H a r ** r á t H n\'n«1 íniV*t n>4ly»n Unállltott iron t ti»il«)t t^rlkftiftxiíj r»n4el-
karcra J»<">«»íI<im, n w.: rloth <;* ldntrr lakoUkötony«!;«!, »mfir-rí rfforrnn,»hA»b»« ; ftrÚ ingokot, K*JUrokat. kásátokét. nyikkan-(i5k«t, h.r^inRoUet dlvatoa nil és g^«\'Töekhnl«nyákat «fb
Fáili CJ.yfila
rfcvid- .< »tÍTÖtUm h»r».-V»ió * llfti óa > átli-f*la AtJatb*a
Budapest, V.. Bóosi-uteza 10.
a tarar i-««l>b paa >k«t«tala*k
Vidéki raadí-\'.V \'•««íyt.11
Deák Fereitcz, a haza bölcse
•¡«¡«TciriSn hl *til[«i> »«jY»*t
»•>« 9 k<*a:j/i.<i i >ps«iA ;i«fr«fc»» ra.«au »^pUrf-k^WAb»* KmltiffUn KaraljkOr»» »•
Tittes beptegs égrt
riNIM Uh-Hafct POk, at (af«rUI(*«t4l »Kii M
i \'^Hki. k»r«l Uritmi man
*4i. MlvJl !*k>m Mr«* «3»-
> f, m*kwrm, rr+n rrH*f».n tar»! a4lkv )<«■. »»«ftní MM
rrit*tftV V> M fcf» nUl.* «S U*flna<
livatos
férfi-öltönyök,
Mtutők is télikabátok
wirtelt rti» 15 is 18 írtért
k^íttllnel ««ját wüWy*n»bwi »
Tímár X«ajos
tirftntbi
BÜDiFCST, VII, Wewléiyi-n2
irTOj"- Azon MattiM, hm ®ey hfllywégben 3 flltÖnyr* «aló roiidalést biz-1 tositHnak, utazó aaabáaao-I mat wjál kflltaógaman kQI-
dtfmMÍn(*|,&)t«méii]r*inm«l
« L # i 6
KÁVÉ és TEA
* A*AK» »
) * XámtM+k* . . . W4 Puipili«. ... —
* . t
¡7 íír« W ^ 1.4^1
» yrr r.»«
1 »1 V»rr«a M 1.4« - rtn .tn v«rV«S.....I.M
I i. «»Wi ... " 1 m
Káw^Sox cavmogolhaM«
* W- r. kar. - ftt t-
7* W ««. V»f. 9 (W i.eo
tlzy^a HitojíBjíetsp mtíll
IV., Muzeum-kSrutSMI. (»•oki^ a ihutöao»»kerttel imd^i
Vfy Alrrrnnkhti« «Mám,
t^éie ttiitnrt, iff ri»rt/l-
4(7 «U 4« > m«t*r dft>ob*. tUHma*ny. t
•Hf^r^W . . . frt
ft+k.*n>* . . . AtA M
Vactt M«wrWit, t.. r*- itt bu ?
•iirx«*n wJ«u<r4 »irpa er^iT™^.\'»\'»*1 h(«i
Dr. OARAI ANTAL
v. u. is ú. otítáty-rtonoé
sx=m Mfiifl Url rmd«!« Ml(c4*----
BüBAPSST, fL, liiráift-Bt 24.
HmtáíiM 4i)«!M1 l«"4-ff é* aa<a T-t lf. vIjmk t«y*tu*r «rw^xt»«» mk-
utok MUun * rr^arwtai^tplifl iatm-U)»» kUdrst UavktHflL
ot - -ff
M fri l>1 " frt t.as . f.t I" M -.»9
:
Kokuu-zslr
pM«í|» i Ubk \'» AlraiiaeVI » kl«a« 4«ka
líkt\'ll (4 OI k • túr«\'» mlf)
K. f » Úti» /*<»H\'! IUÜH
Laub R. Biidapeat,
rí., Mírj>l k<>nit J(\\
i«lr r.tuíln k<Mr.l ~~
1 \\ - WWUila Ifi *
I r*Mia« Mrw*l«|| _____
I* K\'nn ¿drte*«\'« k«!,l
Haloj^h HJ&htAÓ
U ka kiWMI »«.tAOMf fíftrM 4. lr»jA : Vtt, a^nSíflar-art«^ )«
ra
ftfftayai,
vtasó íMft-rók 4a bftrAk, vaikiuinl aalyauv- 4a kif. aocy Ataiíaj pirn&kban.
BHltoiyuaiben teoUéu V**>tet p»fUa 4a taaUa£tuk dai xáUnUk*
lágy olőny vidéki vevótawk!
MM ««tirUtaAl a0t« ftia* vMiiitmr >»ttAa »»#•«■ mi wmj ■ if • f»al
Ikiaiilai
váln\'jitéku mktír
anfOl 4« /ranoxla diva.tkalm6kbca
Mérték wcricti M fr* iirnkban, n lep* (Scgrcjidclétak IT" »1» ujabb divatú k«f tnékbö! ké«£ittet. Kívánat™ mintékut niéi ..^Tétaloti uUiitúnt bérmeatvc.
ElektromigiiöSft!?
gyógyintézet
(M. Konr«d J*n0 i«id>t«i>)
a Dr. Br0nMal4 féla axaaatórtam Kart! pavillonjáb.n
Buda#Mt, VII., YáxoaJigoti fnaor 18—16.
ts aiaku««>4|u*aa* «¿lowi
v l<«(M<i|, WaafAJiVlt»«k, ktbUt, fó\'ít»/. W»*«a •»!*-. Idag«a jy«mnr. U«(»« bóIUAktaJnkik.knAl, eauaoa nia^bato
trd\'--Vi«\'! »tfc Btb. A kax«U> «ii»jrT ar»)fl Ir«u»okk»l f*J<t»l«<a u*i:v«ll, )w>»tkO«»l ««a>
; malUkhjttáa kt v*n *4rví,
Kri4»>f! rfaleUitl fü 1I-U1 fAl l-l; 4a UMvüin M l \'( Ortaa« ka«a!aa tfiaa u*jvu II. U ,w-k*H
TAialatáiatak: B«rlla. ».ci, Háin«. Bctn-
U*iabor( K6H, t.lp«aa, Mdnrliait, XCriolt MV

Hölgyek figyelmébe 1
Orpa-Crém arozkenő.
lii.iW J« M/-kiai
AB addif kÁMJU\'^U __„
at arak kW k>]ktt*«4ak k^iltméDT U Ol(uiM>-(\'iaait bí\' 1 »ara r»tia<14k
A« M«4ai II UMUUI itúsalt nA-
aM aaa*K. Kyfajay Ijih i<w m ajca ai4-kaéra (j Imé »II ■
rkiTK^» a m»*/ÍVlta«ú»«.»5mert, •wtl,t >i|i (>rTl< «Ital al«U6-
K+* VOrSa faHakat, ki.t-lMa a rUi.*»o-kat, bknlObftyuk*«, at«| Ulltlih c(Ti-D»0tn«k (> l-^Jo«, ««a, líjo -.-oaiiial kW-
Cf^iUtaa
a klfr» k«i»T«. t.ijtoa
r^iík, ho« .... , falaaMJft U uW !<W. aaon t\'A«a*!rh«a ka\'.iU hof . a -------; aOaafW-i fJaartwi «ki u-kr
r"»4ai- o.i» tlA\'.t UlfaaMl Unvi uk. kii>«l ML3 un«, kvt rmi a kaaac^k«l&. Ara ) »fairnek 3« kr., «»gy.kb SO kr..
t.«™*T»Í4 «iiosvaKV^i^ •• kr. Qi«aa* rcvdar l»«Mk»a: faUii, tifu 4« e»4m aí^l Ma Oahot M kr^ »n, boa i ftt Rsph^to:
Mrtü) Kirajy (T^V^tttu Snfiid<ut
IlfTaiK\'tl kl\'toa baHta UMua4*« UlciJ hMtpw SO ki. kt>laa haa^.
a a»r a»y ffi\'fjranwfArt
▼AaUrolt erén a yaJMtl
41

«uiíi m

S -3« =3 ÍBíJ-S

Hí sí
\'Cl
S A ioí^ a cr, >
.ja
S] í ÜsJ sa t
«luxig* József
^^ Fogtechnikai műterme
«J üg VII, Rűkk bznüid-utczu I! szám alatt (postaudvar
to« Rílkk Sziárd utcza 21. ity, I, ea«, Jíioc\'

Ruhamosásra a fegjobb kíkfer
WlntJonUtt kapható.
KOCHSINGER TESTVÉREK f
Budapesten, Bózsa-utcía 85. ssám. ^
Nyomatú a tukjdonoa „ILriaptarjMjtU Vállaiaff köríorgógtyóm (CéjíCLujdocoi j tííókiely Viki

/
Jegyzőkönyv.
XI. Hazánknak.
Nagykanizsai Friss Újság.
a
Hétfő, október 12. -,-
Csoportosítása gyenge; gymnásium nincs kapcsolatban a rendházzal, a rendház távol és északra néz, lakásai szűkek. A gymnaslumban sok a felesleges helyiség; rajzterem nyu-gotra van, ez paedagogiai szempontból nem felel meg, tornya nem nyugszik szilárd alapon ; homlokzatában van bizonyos soliditás, de kápolnaalakja rossz.
XII. Véga.
Udvartere teljesen felaprózott; a kettős lőlépcső fölösleges, kápolnája túlságos magas, kísérleti tanterme északra nyer elhelyezést.
Arnyékszékei rosszul vannak világítva; homlokzata lulságos gazdag architektúrát sejtet.
XIII Alfa.
Kiég jó csoportosítás; de köralakban elrendezett gazdasági udvara szük és hasznavehetetlen és ugyan ily alakú árnyek-s/.ekeinck nincs előterük; a a rendház lakószobái kicsinyek folyosója teljesen sötét; n kísérleti tanterem északra néz ; a \'a torony alappillérei gyengék; sok a haszontalan sarokfülke; homlokzata a belső beosztással nincs összhangban.
XIV. Omega.
Udvara szétforgácsolt; a kápolna hosszú, teremalaku; a szertárak és kísérleti tanterem kapcsolata nem megfelelő; a tanári tanácskozóterem elhelyezése isolált; főbejárati lépcsője túlságos gazdag ; a rendház folyosója a kétoldali beépítés miatt sötét, a lakószobák ki-csínyek.
A különben megfelelő homlokzat egyes részeiben nem felel meg az alaprajznak.
XV. Glória l)ei.
Rendház és iskola közötti kapcsolat elég jó, csak a gazdaság isik távol a rendháztól, udvara szellős ¡»kísérleti tanterme északra néz, az iskolaszolga lakás pedig a gazdaságtól nincs elkülönítve ; főlépcsője tulgazdag, a toronyban az őr részére tartózkodási hely nincs; a homlokzat félkör ablakai a tantermek helyes viltgitására nem megfelelők.
XVI. Egy az Isten.
Rendháza északra célszetül-len, rajzterme nyugotra néz és mélysége miatt ki nem használható. A kápolna, rajzterem és torony megoldása .érthetetlen ; a kísérleti tanterem elszakítva a szertártól; az árnyékszékeknek nincs előterük; helytelen az istállónak az utcára helyezése. A rendházra készíteti alternatív tervezetben n tanári szobák kicsinyek és a folyosó teljesen sötét.
XVII. In hoc signo vinges.
(Rajzolt kereszt)
Rendház északra fekszik és igy egészségtelen lakóhely, távolba van a gazdaságtól; rajzterme nyugotra, kísérleti tanterme északra né?, utóbbi a természetrajzi szertárral kapcsolatban nem áll és alakja nem jó, utóbbi inkább terem és karzata nincs, hiányzik még a tulgazdag főlépcsőnél az előtér, továbbá a lornyocskán a tüzőr helyisége; de annál több árnyékszéke ós világító udvara, mit a tervező minden lakáshoz csatolt, a mi ugyan kényelmes,
de a- helyi viszonyok mellett csatornázás és vízvezeték nélkül kivihetetlen. XVIII. Egy ftllé^s bélyeg. Rendháza északra néz és igy egészségtelen lakásokat ad; a házmester lakása a rendház és a gymnásium közé van ékelve és elkülönített árnyékszékekkel nem bir. A kísérleti tanterem ninfcs kellő kapcsolatban a szertárakkal; a kápolna teremalaku; nagy tér pazarlással terveztetett a rendház előcsarnoka és lépcsőháza.
XIX. Pietati et scienetis.
Helyiségei közötti belsoközle-kedése zavaros, folyosója zeg-zugos és részben mntf^iaMjtá-masztva.
XX. Akadémikus Összeszorított elhelyezés, a
mellett túlságos pazar előcsarnok és lépcsőház, melynek bejárata nincs szembeötlő helyen; dacára a sok világító udvarnak, az előcsarnok és árnyékszékek rosszul vannak világítva.
Külső kiképzés d belső beosztással nem függ össze.
Beható összehasonlítás és ismételt átvizsgálás után az ulul-irt bíráló bizottság egyhangúlag a következőleg határozott:
Az 100Ó koronás első dijat a „Pius" jeligéjű tervnek, a 600 koronás dijat, a „Kanizsa" jeligéjű tervnek ítélte oda.
Megvásárlásra ajálja a bírálóbizottsága „Primus" jeligéjű cs az „Uj otthon" jeligcjil tervet és pedig előbbit kvalitás kiemelése végett 400 koronáért, utóbbit 300 koronáéit.
A jeligés levelek felbontatván azokból következő nevek kerültek ki:
1. „Pius" Szerzői: Bálint Zoltán és Jámbor Lajos budapesti műépítészek.
2. „Kanizsa" szerzője Bosz-rucker Lajos budapesti műépítész.
3. „Primus" szerzői Sándy Gyula és Förk Ernő budapesti épitész-tanárok.
4. rf-Uj otthon" szerzői Hajós Guttman Alfréd és Siklós Árpád budapesti műépítészek.
A felsorolt juüvek közül az 1. és 3-ik számú a gymnásiumot és rendházat egybeépíti és pedig a gymnásiumot a telek északnyugoti, a rendházat \' a délnyugati oldalon helyezi el. Ezen elhelyezés folytán a gymnásium az északnyugoti határvonalán a régi épületek sérelme nélkül felépíthető.
A 2. és 4-ik számú terv pavilon rendszerben van, tervezve, a főhomlokzatra elhelyezett 2 rövid oldalszárnyu gymnásiuinmal.
Ezen elhelyezés mellett először az uj rendházat kell felépíteni, hogy a régi rendház lebontatván helyet adhasson az uj iskola déli szárnyának. *
Természetesen mindkét esetben számolni kell azonban azzal, hogy a bontás és építés folytán kellemetlen por és zaj keletkezik, a mi a tanításra hátrányos.
Nagykanizsán, 1903. é\\ii> október hó 2. és 3-ik napján. Schulek Frigyess. k. műépítész, műegyetemi tanár, Pecz Samu s. k. műépítész, műegyetemi tanár, Vécsey Zsigmond s. k. polgármester. Horváth György s. k. gymnásiumi igazgató, Király Sándor s. k. városi mérnök.
II i re k •
Elveszett.
Folyó hó 4-én este n Király-utcában 3 öltöny női ruha elveszelt. Feityívatik a becsületes megtaláló, bogy azt a káros félnek leendő kéz-besithetése vég«tt a rendőrkapitányi hivatalnál adja át, hol n tulajdonos által illő jutalomban részesül.
Kolm S. B. cég Kichter -József nevll segédjét megbizta, hogy 1W) kor. 00 Iliiért a postán adjon fel. Kichter n postán megjelenve észre vette, hogy n pénzből egy 100 koronás hiányzik elvesztette. A becsületes megtaláló kéretik nz összeget n rendőrségnek átadni, hol illő jutalomban részesül.
UJ rend a temetőben.
Egy Üdvös, közegészségügyben
kívánatos intézkedést rendelt el n város polgármestere ;nint I. fokú egészségügyi hatóság. Ugyanis egy idő ótn n temetőkben u sírokat "cin ásták kellő mélyen, melynek következtében azok kipárolgása, kü-
lönös tekintettel arra, hogy a temetők közvetlen a lakó épületek mellett vannak a- közegészségügvre nagyon ártalmasak voltak. Ennek következtében tehát elrendelte, hogy a sirok legalább 190 cm. mélyre és egymástól 50 centiméter távolságra ásassanak.
Eljegyzés.
Mandler Géza eljegyezte Kaiser Ida kisasszonyt Nagykanizsán.
Ötször termő körtefa.
Szinte csudájára jár egész Sárvár és környéke annak a körtefának, mely Kiss l.ajos péntekfalui vendéglős udvarában van és amely ezen a nyáron már ötödik alkalommal hoz virágot és gyümölcsöt. A gyümölcs téli körte lévén, a fa szerencsés gazdája rajta hagyta n fán a gyümölcsöt és igy most azon az ötszörös termés látható.
Verekedés.
Pető János letenyei lakos Klobusz Mihályival kázközösségben élt, mely elet azonban nem volt legbékessége-sebb, inert a családfők minden csekélységen hajbakaptak. Pénteken Klobusz ismét talált okot az összeveszésre, mely, "iig szóval történt, nem volt veszedelme, de mikor Klobusz Mihály Károly nevű legényfia Pető kocsijáról a vasvillát lekapta, a dolog komolylyá vált, mert Pető kapát vett kezébe. Mi természetesebb, minthogy ezen támadó eszközökkel egymásra rohantuk, i. elynek következtében Pető 4 heti, Klobusz Károly 15 na-pig gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A verekedőket a csendőrség vir kir. ügyészségnél feljelentette.
A kérges tenyér.
Becsület nz, nem szégyen, ha az ember keze felrepedezik a munkától. Sohasem kell azt szégyenleni. Mert a tétlenség adhat ugyan fehér kezet, de nem kenyeret. Nem is azt akarjuk, hogy nc legyen többé kérges tenyerű ember, hanem egy -kis orvosságot közlünk n felrepedezett kézre, mely olcsó is, jó is, n mi a fődolog, mert
[erencz Józsefi
KESERŰVÍZ I
\' f»i»m I/» N>MvtM> uui^fturrj
kapható /wnoeNorr
gyakran érzékeny fájást okoz a fel-repedezett bőr a kézen. A durvo repedő ett kézbőr megflnomodik ós sima lesz, ha\'ha sótalán vajat mézzel keverünk össze és ezzel a keverékkel kenjük be a felrepedezett kezet.
Iparlskloák egyenrangusltísa.
A belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök a kultuszminiszterrel cgyctértőleg valamenyi törvényhatósághoz kibocsátott körrendeletben az állami felső ipariskolát oly intézeteknek jelentette ki, melyek az egyévi önkéntességi kedvezmény tekintetében,^a középiskolák, nevezetesen a fögymnásiumok és főreál-iskolák végzettségével egyenlő rangúaknak tekinthetők és ennélfogva a középiskolákkal egyenrangú tanintézetek közé sorozhatok.
Vigasz.
Mészáros: Mi lesZ még ebből, — honnan szerzünk majd marhát, ha tartós marad a száraszság és. a takarmányhiány? — Marhakereskedő: Legyen nyugodt, a mig mi ketten élünk mindig lesznek marhák!
A mellékletért felelős: Füredi JáBOS.
Naoykanlzsa! Frls« üjsán
Hétfő, október 12.
Szerencse fel!

Aki mer az nyer!
________NYEREMÉNY egy millió korona.
*
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
sr OSZTÁLYSORSJEGYET
MILHOFFER KÁLMÁN főelárusitó sorsjegyirodájáíjan, Csengeri-ut, Rosenberg-féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 k., fél fi k„ negyed 3 k., nyolczad 150 k. — Játéktervek lJi4C>\'«eti.


•rr-
Van szerencsénk a in. t. borfogyasztó közönség b. tudomására adni, miszerint általánosan ismert jó minőségd boraink kizárólagos egycdárusitásával
KUNSZT és MEZEY
fűszer, csemege és hentesáru kereskedő urakat bíztuk meg.
Amidőn a nagyérdemű közönség szíves .támogatását kérjük, bátorkodunk egyes küíönleces fajokra b. figyelmüket felhívni úgymint: Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling. Badacsonyi kéknyelű, Somlói, Badacsonyi pecsenyebor* Továbbá csutora alakú üvegekben töltött kitűnő zumatu asztali borokra. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint a nagyérdemű közönség legmagasabb igényeinek is megfelelem!. Szíves próba megrendelését kérjük s magunkat ajánlva mély tisztelettel
Ramassetter Vlnoaje utódai
Balatonmelléki szőlő nagybirtokosok és bortermelök Pinczészet Sümegen.
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par-gettók, vásznak, ohiffonok, se-lyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A helyl^éj^ és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
Pantl, Testvérek
Kazincy(Vasuti)-utca, uradalmi épület.
Világhírű
Mfissmer Thea
a legkellemesebb zamatu, és utolérhetetlen minőségű
családi ital
kapható
STREMés KLEIN
eüíéirtiél
——— Nagykanizsán. —
Remek mííkályhák
a magyarországi Első Agyagipari, műtelep valóságos remekei, a secessiós modern minták százféle művészi kivételében, igen olcsó árért kaphatók bármily színben Hodits István mű-kályha raktárában Nagykanizsán Teleky-ut 37. sz. alatt. A ki kályha szükségletét beszerezni akarja, cl ne mulassza, legalább csak megtekinteni.

FIGYELMEZTETÉS. \\ Van szerencsém a n. é. fogyasztó közönség b. tudomására adni, hogy ezentúl hentes-üzletem vasárnap csak délig lesz nyitva éfc az estéli felzárás be van szüntetve, miért is felkérem tisztelt vevőimet, szükségletüket ezentúl déli 12 óráig beszerezni. kiváló tisztelettel Első szombathelyi sertéshizlalda és husfüstölő-gyár raktára. Kunszt Sándor. Egyszersmind ajánlom naponta frissen étkezett szalámi^ kalbász, mindennemű felvágottakat, valamint kassai és prágai sonkákat. • Üzlet- és házeladás. Kiskomáromban 45 év óta fennálló jó hirnevü és nagy-íorgalmu rőfös- és vegycsüzlc-tünket, modern stílusban épült házzal együtt, eladjuk. Bővebbet SINGER JÓZSEF és TÁRSA cégnél Nagykanizsán és Kiskomáromban. Van szerencsém a n. 6. hölgy-közönséget értesíteni, hogy bevásárlási utániból megérkezve, a legújabb angol- c.s párisi divatú női es leánykalapokat hoztam magammal, melyeket r rendkívül olcsó árban számítok.\' A n. é. közönség szíves pártfogását kérve tisztelettel 4 Rotb Laura Csengery-utca Obledál-féle ház. Tanulóleányok fizetéssel felvétetnék.
Kinizsy-utca 40. sz. ház szabad kézből ELADÓ. Bővebbet Özv. Csillag Endrénénéi t«itynnt.<it
Egy jó íortralmu íUsieerUsElet eladó. BővebW a kiadóhivatal»
Deák Ferenc-teren levő faház, melyben Haas Vilmos füszerűzlete van, = eladó. - Bővebbet 8ALLÉR LAJOS építőmesternél. Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában.
W,\'

HL évfoiy. 286 sz.
Nagy kán irta, 1903. kedd, október 13.
m ímz - -
Efrfee tzáni 2 fifléf
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
Éiörizeté-sl ári:
MÉfrr*?
Kiad* t u 1»J 4 • a • « • k: Krauai m Farka«.
X "
T*
i«ut uwuiitK | Megjelenik niponu korán refgiL
KsiyWa hiákm koNva «gy kim «0 ftllír. /. I Krauis ú Farkai. a.O»TA KUQO. I jjyé|uU#tt B ,tfnyk*ai»sal Fiím UJsá<* U«xxéd«M«
VUákr« j»*itiU küldéssal t|y kára 1 korona 2« fUlár. j Snikitztíféf ét bk«(JeiviUl: Krauss éi Farka* pafrksmkatf jee. I ayMfciifáfean.
iif * ........mmmm m , ■ 1...H.
«w jm;-.
Pestvármegye és az adófizetés.
: • - » ■ j\'r, \' — .-¿JS V \' ■
Eossuth indítványát elvetették,
» • s , >
.£k piai királyi kihallgatások.

Szent nevek,
Kossuth Lajos! Csodálatos, hogy milyen varázsereje van ennek a névnek, különben, már nem is név ez, hanem fogalom, a hazaszeretet, magyarság éa szabadsúg fogalma.
És azért haragszanak reá ellenségeink annyira, azért jönnek dühbe, ha nevét hallják, olvassák, hiszen főnek a szemét népségnek szálka a szemében az is, amink van, az is, amiért még mindig küzdünk, gyűlöletes nékik a magyar hazaszeretet, a magyar sző és a magyar szabadság.
A szegedi szoborról elrabolnak ogy koszorút, mórt megakarják matatni, hogy nékik gyűlöletes a Kosauh eszme. Azt mondják, hogy ez politika. Szegény tányérnyalók, akik ködös eszükkel a hazaszeretetet és a haza kimagasló nagyjainak tisztelé-•sét, a kegyoletet uem képesek kü-luu választani a politikától!
Hibzon akkor mindeu politika, Petőfi Sándor, Arany János, .lókai Mér, Széchényi Imro gróf, Kötvüs Jézsef báró, Zriuyi Miklós, Hunyady Mátyás, Hunyady János, ez mind puliüka, azért mert magyar! Ez akkor nem történelem, nem nemzeti kultusz, nem az elhunyt magyarok iránti kegyelet, hanem politika. Aaért, caeit az egész zagyva bandának átötrénelmi múltjában századok alatt nem volt félannyi szentje, hóso, vértanúja, mint nekünk egyetlen esztendőben. És ez fáj nékik, ezért toporzékolnak tehetetlen dühükben, ezért tépik ]/> "agyjaink az^Aról azt a babért, mely nekik sohasem jutott, vagy ha jutott is, soha meg aem érdemelték.
A mindenkor gyózedeli*es trikolorra pociig, oda kell Írni két nevet, az egyik oldalara Kossuth Lajos, a
másikra a II. Kákoczi Ferenc nevét. Ez a két név ele^ndé arra, hogy Hlenségeinket megkergesse.
A tegnapi Ráxúcy ünnep,
Budapeet, okt. 12.
A tegnapi Rákócy ünnep Bagyobb axa-básu, irnpozánsabb és végeredményében hazafiasabb leloljásu volt, mini aminőnek igórkezett.
A hatóságok (a rendőrségen kiről) ugyan mint. minden igazi nooueli ünnepélynél most icm roltak képzelve, mert — sajnos — Magyarortiá-ron a hatóságot é* a nemzetet kéu\'41« szem-pont vezérli, d* átért, vagy talán épen azért, mégU ca&k igazi ünnepnap volt ez a tegnpi.
A menet nagyszabású volt, olran, hogy a mllleniumi meneten kiről Budapest még nagyobbat alig látott, a Vérmezőn lefolyt Ünnepiig é» a Vig«diabeli kuruc tat pedig pompásan aikc-rültek.
Az ünnepségről még jel«Qtiko»kün k:
A vérmezőn tartott nagy nomzofgyülli kimagasló pontja Hock Jáno*, ai aranyszájú képriselö-p.ébánoa ünnepi Losxéde volt:
A Megváltás is azzal k#*dődőtt, — mondta — hugy Auguv.us római birodalmi császár elrendelte Zsidóországbon a népszámlálást. Áprilisban mult 200 esztendeje, hogy auagy, u#jum római birodalom császára is ósszeiratta Magyarország népét. Ily előzmények mellett mondotta Szakáll Ferenc beesülolea kolozsvári polgár: .Távot legyen tőlem, hogy Rákúcsit krúttuiiiui hasoidiisam, de annyi bizonyos, hogy nekünk U szükségünk volna egy ezabaditóra, ak szegény hazánkat a sok nyomorból ét Ínségből megmentse. És l?bet is rá valamelyes reménységünk, mert a Magváltó születésekor Ziidóország La ugyanazon római császarsig rabigája alatt eany.ir-gott, akik moat nálunk lati népuámlá-last laegladitotiik.
Ilyen reméuyaége volt 200 évvel ex-•lőtt SzaklU Ferenc kolozsvári polgárnak és ebban a naiv, gy*ra.ekes okoskodásban a történelem axeUemtatk őrök igázságai ismétlődtek.
Hock azután igy folytatta: A kivégzett Zrínyi Péter véréből aarjadxott ki a magyar nemzetnek legnagyobb axabadAág-hős fla, a mi urunk ás (ajeddmünk, UL. Rákóoi Ferenc. — Május 22-én mu( 200 év«, hogy Boragizáos piaoin néhány
szegény ember kibonlolts azt a piros selyem-zászlót, amelyre itanybelükkel volt fehrva a nev« Rákócinak és a szabadságnak. Negyednapra pedig Káról1 i Sándor, mtmári löi*pán m*girtt, hogy a szegény magyar nép ugy várja mindenütt Rákócit, ruir.t a Messiást.
Huszt város piacán is megharsant a tárogató é« hirdette RáLóczi Üzenetét : Vérem I magyar népem 1 Térj cetedre, mert elpue^.ulszl Már jmxua 10-án átlépte maroknyi hadával a lengyel határt a nemzet megváltója, hogy a ml legdi-ctőbb azabadsigbsreunknak élére álljon. S rövid idő múlva már Bfes kapuját
dongcit«, hogy a megriadt német kórusban könyörgött i
— A kuiueok haragjától ments meg Uram minket I
Beszédet így fvjozte be • Porladozó szent hsmrak kívánkoznak ide vissza a megszentelt any lőldht. amelynek sza-badságáárt annyi« küzdöttek. Hozzátok nekünk öt vilsra I Hadd legyen még egy szent airral több a magyarnak, ahol az •ml<kezé&b(n éa imtdaágban újra egyesülhetünk mindazokkal, kik érted hallottuk el egykor natalmas isten I Éretted aki az örök szabadság vagy.
P©ro2el Dezső,
P£KCZEX DZZSÖ-. f
A mai nap eseménye, hogy a király maga elé rendelte az „erős kezű" Perezel Dezsőt Is. Amivel be-igazolást nyer a hlr, hogy most a kemény legények érája következik éé m is következik balóK hogy
Perezel Dezsó Vagy belügyminiszter, vagy képviselőházi elnök lesz. Ha ugy un vjut kedve hozzá. De azt mondiák erre mifelébk, majd osak lesz kadve hoazá.
Hírek a válságról.
Saját tudósítónktól. —
Budapest, okt. 12.
Amit máf napokkal erdőit me^rtunk, \'holnapra nyilvánvalóvá lesz . Tlaza lat r.ln gróf mlnteiterelnBk.
1it a bir uralja már a halytetel. Kgyéb káot txombat óta caak egy ujabb résztél merült lói a válságban, atar, hogy P<r.*zel Dezsőt, a másik „erös kezű\'-férfiul U Bécsbe rendelte a király1.
Hogy ezeknek a kihallgatásoknak mi Iffi a közvetlen eredménye, egyelóie még senld sem tudja. Beszélik, hogy a newreíi párt kivonul: némelyek aíerint 70—80-.ii) \\aunak, mások szerint huax-hujxouőleo.
Déoa.. okt. 12. \'\' (iróf Andrássy Gyula, gróf Tisza István én Peeciel Dezaó ma reggel Mécsbe órki-stek. Szállásukon ntár várta óket ilőudvannaaieri értvaité», bogy ó felsége mikor fogadja ókat.
A király elsőnek gróf Aodrássy Gyulát fogadta délelőtt 11 órakor. Utána következett gróf Tisza István kihallgatása, a kire fél 1-kor karolt a sor és végül dói-jután 2 órakor jött Perctal Dezső.
Wckerle Sándor minisz> terelnöksóge.
Bécs, október 12.
(SftjAt tudási tónk telefonjolentése) A király, mint toljeseu megbízható forrásból értesülök, holnap, legkésőbb holnapután Wekerle Sándort fogadjakiholgatáion és minden vaiosziniitég szerint At fogj« megbízni a habinotalakitát»««!. ** A inai kihallgatáson tKHiWw semmi irányban nem törtéül.
Andrássy Gyula gróí a mai körülmények között nem vállalja a megbízatást, Tisza István gr ót pedig csak ugy, hogy ha indenraitást nom kapna, ex-lexben felosz-(aasa a házat. Az erre való megadására azonban ako-rana nem hajlado.
Percol Dezsőt a koroua csak az iránt hallgatta meg, vájjon a házszabályok szigorúbb alkalmazásával nem.o lehetne rerdet teremteni.
Alá* helyről ved tudósítás megerősíti az«, bogy döntés eddig nem történt.
Egy «stilap tdóailója jelenti lapjának:
Andiássy Gyula gróf, Tusa István gr. és Perczel Deisó ma reggeluidoérkeztek. Andrássy Gyula gróf most van a királynál kihallgatáson, Tiasa Istváu gr. félegv órára van kihallgatásra rendelve Percsel Dezsó két órára. A Körborheaközel álló és tőle sugalmazott Montags-Revue azt a hirt közli, bogy Tisza István gróí királyi manifesztum kíséretében (og a kabinet&la-kilásaal megbízatni. Tisza István gróf erről a hirról igy nyilatkozott előttem:
— Krról nom tudok aemmit. Kgészen nóvum előttem. Különben ia most jövök ialuról.
Kimondtam, bogy részben Budapestig érketeii, részben bécsi értesülések »:*rtol tuár egészen késs mioiaaterliatá-v«l érkezett Ltöcsbe. Ait beszélik ugyani», ) ofj miniszterelnök ás balügyminisxter Tisza Istrán gróf leaz, kereskedelmi mi-idaWr Hieronvml Károly, közoktatáa-ögyi miniszter Berzevicay Albert, főld-utivrléfQgyt ministter Znelénazky Róbert gróf, péaxűgyminíszter Lukács László.
— Mindaxekr 1 most szólni sem lé-bet, felelte Tiata futván gróf, mlg nem voltam ó feladónál. Nem tudhatom előre, bogy mit fog a lolaég mondani. Kgyál-tnlánan elíró semmit sem lőhet tudni. Annyit azonban mondhatok, hogy még mintSlí nagyon sötétnek látom a világot.
Itt Bécsben bizonyosra veazik, hogy Tina látván gróf leaz a miniszterelnök a a föntebb közölt miniszteri lista szerint aUkiija meg kabinetiét. Azt ia bizonyosra veszik, bogy Apponyí Allsrt gróf lamond á házelnöktégről és Per-czel Dezső lest a Ház elnöke.
Tisza István gróf kihallgatása félegylól háromnegyed kéttűs* UrtoU, A fogadóba , rbaMtéro, Tisza, látván nagyon izgtt
tottnak látatott. Beazéltetn vele, de caak ennyit mondott i
— Nincs semmi kóaleni valóm. Nem tön ént dönti.«. Délután hatauiazom.
Andrássy Gyula gróf titenegy órától n«md ogvlg. ülnegyed óra hoaazáig rolt a királyuál.
Pttttct Dmíö Mák félóra bMHtli, két órától íálbáromig fol» * királynál. Perc*«! Detfö, akihez kéidéat intéztem, igy felelt. • k
f — Kérem, métj nem történt semmi-é lo döntés aemmi irányban. 0 íelaóge e\'óbb még alkalmasint egy-két urat kihallgat! és csak azután dönt. Do holnap, legkésőbb holnapután el kell dőlnie a válságnak."
miniszteri tamioakozáa.
A Magyar Távirali Iroda jelenti: Ma délután őt órakor Kbuen-Hédétviry eluöklo.«é»el minitticrtanácsot tartanak.
PsstVAtui*aye kösgyOMa«. Javaslat u adóasedéa BSgtaga-
dására
A vármegyei közélet már belek óta készült a mai közgyűlésre.
— Pestvármegye tgysxer már megmutatta, bogy ki mert mondani a magyar ásót I — mondta Koasuih Ferenc a kőzgyűléaeu. Legyen kóvetkexeie* a határozatához I
A közgyűlésen ott voltak többek közt báró Harkányi Frigyes, báró Prónay Dezaó, gróf Keglevich Gábor, gróf Teleki Józaef főrendiházi tagokat, Kosauth Ferenc, gróf Benyovazky Sándor, ilylló Lajos, báró Kas lvor, Lukács Gyula, Ga-járt Géza, .Wolfner Tivadar, Krasteay Ferenc, Pozagay Miklós orazággyQlési képviselőket n a vármegyei közétet számos illusitriua »zetepot vivő tagjoii. A karzatot gyóuyúiaUúl^ypubiikua) leple el.
Elózeto*cn váUnlás volt. Tcszáty Láaslöt választollák méR Iöaiolg»Mró-nak. A v&Us^tás utált Kvsauth Fet«iuv következóképen indokolta n:o0> iuditvá-at adómegia^adás tárgyában.
AxIomaszetQ iguaág ez, bogy a vár-meoyék az alkotmány védbástyáit képezték századok óta. G vódbáslynk nélkül nem lenne már siabadságánk, nem lenne alkotmányunk, nem lenne még az a csonka államiságunk sem, amelyet bírunk. (Ugy van !]
A vármegyék jogaival kötelességek ia rájnak, meljeknek teljo*itéso a jogokat érvényben tartsa ; mig ellenben elhanyagolása a jogokat laasankéut bolt betűvé változtatná I
Mostani alkotmányunk az állam mir.-deu anyagi erejét az uralkodó kezébe kötötte le« A nemzetnek egyetlen védőfegyvere az adó megszavazás éa az ujoncmegajánlAs. (Ugy van I Igaz I)
K jogokat, e fegyvereket az 18(37 X. t.-c. teljes mérvben biztosítja, midőn azt rendeli, bogy csak megszavazott adót és elajánlott újoncokat lehet a vármegyékének szolgáltatni. (Ugy vau I) Az 1896. XXL t.-c. pedig jogot ad a vármegyéknek még arra is, hogy félre legyenek oly felsőbbségi parancsot, mely meg nem azavazott adók éa fal nem aiánlott újoncokat követelne a vármegyéktől.
Bármi legyen a véleméuya a lisztéit megyegyftles bármely tagjának arra nézve, hogy a magyar nyelv jogaiért folytaiolt kOzdelem. at adó meg nem azavszását juaxtiflkálja-a, at axonban elviutbatlan tény, hogy az adó ninca megszavazva, a vármegyének tehát ninca joga azt behajtani. (Nagy tetszés), de kötelesség annak flzetéaét el aem fogadni, mert a meg nem szavazott adó nem adó, tehát mint ilyen nem kezelhető, éa a vármegye nem engedheti meg, bogy kerülő uton egyeaek által az ország védekezése meg-hiusittansék és magának a vármegyének kötelessége a tőrvényt megtartani, kike-rültessék és kijátszassék. (Nagy éljenzés.)
Peatmegye elől járt mindig a tórvény-és jogtiszteletben. (Ugy van I) Kiöl járt mlndin küzdelemben, mely a nemzeti eszmékért folyt, ne ejtse ki kezéből a nemzeti zászlót ma sem.
Ajánlom biditványom elfogadását. (Viharos, percekig tartó, nagy éljenzés.)
Kossuth ioditványánaa szószerinti »lövege a körolkező :
„A vármegye tóirényhatóaáca. kimondja. hogy >at orssájrgyaléa ált*] meg aaaa aa*taa«H aáók kaasedéaéi a bató-
n
/

sága alatt álló városok 6< kOzaágek tUzt-viselőinok mtRtlItja."
Kossuth után dr. Freysinger Lajos vAoi közjegyző, királyi tanácsos szólt a kormánypárt nevében. Tőrvénytelenuak mondta az adó nem flzotéséro "Tonát-kozó indítványt, amit elutasitaui kér.
Holló Lajoa, Prónay D«mö( Kégl Já-noa, Teleki József gróf ós Bcnifzky főispán után elrendeli« a főispán a névszerinti szavazást.
Zajos kiáltásokkal fogadták a főlípáni enunciiciót. Percekig tartott a lárma éa zsivej, mig végre hozzákezdhettek anóv-szeriuti ssavazáshez. ellenzék rendes fe álláaaal kívánt stavatni, mig a többiek ragaszkodtak a névate.\'.ntl átázáshoz.
A íóispán ismételten elrendeli a szavarást. Aki Koaautb indítványát elfogadja igen-nel, a többiek nem-mel ata-vaznak.
Nagy zat\'oan kezdték meg á szavazást Fszekaa Ágoston lójegyxö (olvas.a A névsort. Az igennel szavaikat e>^sen
mególjenest^k. A ti ri*mmcl szavazott, annak kijutotta hazaáruló, ki f*\'e. pluj I
At indítvány ellentői is m*gsok«l«*K a dolgot a minden nemmel sxavazól m^-éljenezlek. A karzat U viiiilnian éljenezte az igen-nelttavaxókal és abcu»oltaazokat, akik nom-mel szavaztak. Komolyabb Oüsze tűzés caak Teazári László rz«vi»zalAnál Tolt, aki először tévedésből ilju Toszári László helyeit »Jávaion A mogyebizoti-sági lagok azavtzám után nz etedmény ez volt: llü igen ós ül nem. De bátra voltak még a tisztviselők. A ÜMiviselök között elsőnek Fazekas Ágoston lójeg zó szavazott, aki egy azéken állva olvasta a mivaort.
— Nem lehet »ismvoni, nem hivathat kétaser.
Us\'íAny hangon kiáltotta, bogy: igen. Dörijó éljenzés és taps kővetlo a uuva-za-ot, i\'o « főjegyző fejével ei ke «lívei I i I! r t:\'»• n • I, A b!*0\'.t!«á;i t(t* gok éi*»{t.ió)>, a fójojfvző
.évcdéslOl luocdoti igent s mc$ akarja kortigaloi. Percekig neui hagytak szóhoz jutni. A ÍÓüp&n hiába csöngeted, n bliotisági tagok é\'joníztek é» tapsoltok s azt kiáltották :
— Gazsági A főispán csinálta at egészet I A iöjegytö ia igeuuel ezavanolt s csuk a mikor a főispáu rár.ézett, *onta vissza a szavazatát.
Benlczky Ferenc főispán eire megrázta a csengőt a erős hangon kiáltotta:
— Senki sem mondhatja, hogy num vezettem mindenkor pártatlanul a közgyűlést. Senkinek aincaen joga, bog/ hazaflatlansággal vádohou. Vag}ok én is olyan jó hazafi, m.nt hámi ehi^en » teremben. Megmutattam ett akkor is, amikor még at urak pólyában voltak a a mikor nemkiabálással kellett a hazaflaá-got bizonyítani, hanem a nyakárai já • atoll az ember.
— Éljeu a főispáni — tujjták a bi xottsági tagok, de ai ellenzékiek píujt kiálltak. MegakadUk a szavazatoö össze számlálásánál ia. Fazokaa A. íőjogvtó jegytéae sttrinl Koasuih indítványának volt két szótöbbsége. Kemény Kálmán aljegyeó jegyzése szerint Kossuth indítványa megbukott. Igy a közgyűlés as indítványt nem fogadja «1.
Reltenetea xűrztvar támadt erre a kijelentésre. Hazugság, gazság I kiáltották üsstevisaza. A főispán pedig at eredmény kihirdetéae után hirtelen távozott. Csak lassan oszlottak szét a bizottsági tagok a még a folyosón is izgatottan tárgyalták a azavatás eredményét. A közgyűlés harmadfél órakor végződött.
LEGÚJABB.
A vlaaaautasltoít népbolondtxó.
Újvidékről távirják: Magvaiország iitm-zetiségei nevében Narodnostt a leghatá-roaottabban aliiéli Luegarnak a magyar állam alkotmánya áa integritás« ellen való, dühöngését és at illető cikkelye »égén a bujiogatót a következő szavakkal utasítja rendre ; La a kéttel Mogyar-oraxágróll Ugyanazon lap helyteleníti a karlócai azerb uieU-opoJitai » :iatsnács eljárását, mely a közoktstAíűgyi míniaz-lemek felszólilátál, hogy a szerb iskolák vegyenek részt a Deák-ünnepségen, sluisslióiag. iniéaaa ai. . .
... —^ ^
Budapest bQnkrónlkáJa. >
Budapaat, okt, 12.
A ffitároí mai közlgaagatáai blzotts&gi
ülésén azámolt be Rudnay Béla (óka[<i-tány a főváros szeplcmber havi köxbtz-tonságl állapotáról. A bűnügyi eseték azokáaoa felsorolása Után áttér a jolon-tét a lefolyt hónapnak lagkidmolkedóbb eseményeire t a fuvaroaok salrájkjára és a pénzealevólhordó elleu inléaatt miríoy-leire. A jelontéa erro vonatkozóir.g igy szól :
Szeptember 28-áu a iuvaroikoc<isok sztrájkolni kezdtek éa hogy kövatc lésük elérését biztositsák, a munkában mar.dt taiaaikat erőszakkal is rá akarták birni, bogr hozzájuk csatlakozznnak.
Két napon At a rendőrség több helyen a/étoszlatttt sz eríszakoskodókat, bO-án azonban a ar.trájkolók több bolyon n i omlót i felhívásnak nem engedlek éa Jtódobáláasal rohantak a kivezényelt rendőrökre. Annyira erőszakoskodtak, hopv a kivezényelt rendőrök a tettlogea eü onsiegUlés legyőzétére éa saját élolOk j védelmére kénytelenok voltak több alkalommal is fogyverükel hia7nálni, mely alkalmakkal a rendőrük kCzűl mintegy 31 ogyóa sirült niO{j.
A a^rülésex legnagyobb rósw kónnyü. Er ügyben küíónbcn mintojy 80 egyéni All.lottaz elő hatóság elleni erüítak bün* lello miutt. Kavk kótűl ogféu alóto-«ea ioUrtóztatásba hclyczlctcU éa átadatott a biróságuak.
A nyomozás ebben aa ügyben még folyamaiban van. Stoptemher 2<l-án a Jó-zaef-köiuton n 14. szánni ház lépcsőin egy ismeretlen merénylő leütötte Uoth lat\'án péozoslovélhowlót éa korona 80 Üllérjot elrabolta.
S\'.vptember 15-én « Bajnok-utcában t<ó u hedvenéro lőlt. nhl őt elhagyta. A lei ti Hiiyosait megsebeeAM, n nőt eló* tetvs Iceilúxtatáába holyezték.
Kinyomozott a rendőrség egy hát tagból álió bandát, atmdy ékszvrt hamist-(ott é> azokat mint valódi uranyékszereket értékesítették.
Klfogct a rendóraéj rgy ö <agu tolvaj-
■íróvotSvSpnt. amely két trafikból 6000 koronát érő béljegel lopott. Velük együtt 3 oigarda is a börtönbe került. Kifogott a rcnior?é(f egy rovott multa férfit, aki a kodvesetól mintegy 2000 koronát érő ¿kszeit lopott; egy ügyvédi Iruok elleu aki főnőkétől mintegy 12 eter koronát érő holmit lopott, elfogatási parancsot adott ki. — Letartóztatott a rendőrség egy 6. két 8 tagu lakás- éa ú:letfoszlo^a;ó bandát, két rovott multu •niterl, akik padlásokat törtek fel, 8 be\'orót 6* 14 zsebtolvajt.
BUDAPESTI Hl!!!\'!\'.
_
— A veaitegetö aor a. A hivata os lap mai számában a következő éidekes közlemény foglaltatik: ,A förendihát 1003. évi október hó 7-én tartott ülésében gróf Szapáry Lástló llutnoi kormánytónak felmentése folytán nevét a főrendek jegxókéböl VIII. pont. v •• imint a jegyzék JX. B. pontja «. lévő eme jelzőt i ,(l. VII.)*, aa igazidó bitotlság javaslata folytán a főrendek iegyzékéMl törölte; ami at 1885. évi VII. törvénycikk alapján újonnan szervetelt főrendiház ezidőszerint tagjairól készített » » Budapesti Közlöny 1001. évi vktóbw hó öt-én 251-dik számában közzétett jegyzék kiigazításául ezennel köztététetik.
— Méraf keverők. Nem múlik el öónap, hogy a kőtigatgalAal blzottaág-nak olyan felabbezétokkel ia ne kellene foglalkoznia melyeket olyanok adnak be, kiket at illelékea kerületi elöljáróságok, mint elaüfoku köaagéazaégOgyt hatóságok élelmiszerek éa egyéb cikkek hamisítása végett megbírságolnak. Ma la nem k* vesebb. mint negyvenöt Ilyen hamisítási eset, illetve felebbfttés került elblrálil »Iá és bogy mi mindent hamízitanak néha lelketlen üzérkedők, az kitűnik abból hogy büntetéseket róttak kt, ntm-csak tej, vai, tejfel, paprika, olaj, Ua»l slb. bamisilása végett, hanom takarmány-oamftak hamiaiuUa miaá U£tgf f*>d*
VI
nsk okáért mppbamisitjAk a tahót árpa-oesuval, a buzakorpát köleskorpávol stb. A kirótt, Uletvo egy*« e»etokbpu felemelt bírságok huszonöt korona és ötszáz ku»on® kötött váltakoznak.
— .Csak 14." A közigazgatási bizottságnak ma délolölt Márkus Józiof főpolgármester elnökleto alatt tartott illésén beterjesztette Halmos János pol-pármeater szeptember havi jelentését, melyből a kővetkező főbb adatokat emel. ,nk ki t A mull hó folyamán R külföldi illetőségű budapesti lakos kapott magyar Honosságot, mig 7 budapesti illotfiségfl
Alföldi lakost bocsátottak el a magyar ntl«m bölclékéböl. Kiemeli a jolentéa to-, ¿obá, hogy szeptomber folyamán n \'¿Mi* hadseregbe önVént belépőit és I esoroztatoK egyévi őnkAutes 77, n rendes éri azolgéftwd időre 14 budapesti illetőségű ifju.
— Félreértének kikerülése s«eni-pontiiből az alanti sorok kö/lésém ké« ruttüK föl Horváth és Halász elsőrangú lővárosl női gyáazruha-vállalat Altul i ,\\t utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy tusiéit vevőink a velünk versenyző cé» ;\'pk által gyakran félrevezettetnek ós «0» Kan csak későn, mindenkor a «aját Iá» tuk árán jönnek a tévedésnek nyomAnt, ennélfogva hasonló esőtek olkorü\'óst1 eéljából van szerencsénk becses tudomására adni, hogy fióküzletet nem tarlónk s üzletünk csakis — az előbbi helyiségünkkel azemben fekvő — uj üzlethelyiségünkben, IV., Váci-utca 20. uzám alatt, a Zsibárus-utca sarkán modem berendezéssel s telemoson nagyolt-bitva létezik."
— Ai osztályaoraJAtók mai húzd tán a kővetkező nagyobb uyereményekot hullák ki :
25 000 koronát nyert! 39449.
15.000 koronát nyert : 62810.
10 000 koronát nyertek : 38742 100280
6000 koronát nyertek: 98370 27744
aooo koronát nyertek: C74.:9 23912 46759 40573 10-1629 42606 17778 8070" Í7348 19080 24005 30-126 77985 63571 87074 17919 59724 90181.
1000 koronát nyertek: 68723 74181 10739 101701 27945 4554 39265 74597 82560 109532 58429 46401 23455 77679 494t)6 41176 106506 85807 22509 40225 100121 72249 10786 10614 45507 32026 64207 25444 67039.
öOO koronát nyertek: 97474 85850 68258 98960 84680 407 89651 15008 46302 34786 8810 95566 87606 38951) 68^24 67912 48686 23890 8347 23060 4707» 81566 105998 91010 100384 W0Ö3 T1810 18718 49928 1003 69561 94181 40865 6888 9151 70791 13380 55457 87153 8000 71589 7028 73401 71418 87440 70146 24280 72305 76125 104918 7430 71812 82640 99074 98922 48ÖS9 19*39 96868 72586 88672 5351 85319 MOTl) 07511 2643 109194 11104 55886 79888 77024 82775 7118 90052 68570 100186 97000 89846 77305 5326 4745 29498 87486 46715 54671.
A többi kihnxoit axámok 200 koronát oywtek.
— Próbáljon spyszar szarén «■4« Lukáos Vilmos bankházában Budapest, V., Fürdőuto*« 0 III | «0ésx osztály sorsjegy « fél á 8 K, asiisd álK ■folosd á 1.00 K.
~ Oltraaóink szive« figyelmébe ajánl
\' , -mi - »um» a
•lónyőMS ismert 8 s i g e t i Lajos »•ódái H e j j éi Stiimy nyerít 4a »djgyártó cég Budapest, VIII. "uwarD-kőrut 10. — lanunk mai ná-
***** kteök hirdetésit. I — KSopsatt aiiay*rt*Iip tíoda-
Muieum-körat 89. lapunk mai ■■ámábsn kAxölt hirdetését olvasóink ni-»ea ajánljuk.
b1kek mindenfelől \'
— Feketék eg-ymáaköaött. Prágából táviratozzak, hogy most végre befejeződött az az affér, amely Frindt püspök és .két pap, Kopal és Zahradnik páterek közt támadt. Az előbbi, mint a „Katholicky MsU" szerkcsztőjo. biráló cikket irl püspökének n nyolvvlszályról bzóIÓ könyvéről, Zahradnik pedig egy Alkalommal a ckfth nyelv Ínlérlsziiá\'íú hanposittta egy hcktédheh. A püspök egyházi bíróság elé ciiáíta n két napot a a törvényazeic íóhncnicltB a vádlottakat. nem lúlvuit bebisonyitva a terhükre rótt cselekményt. A papok a tárgyalás után kinyilatkoztatták. hogy nem altatták megbántani a püspököt.
—• A ntarryar Ipnr vívmánya gyanánt üdvözölhetjük «xytk ittnorl jó tievíf iparrtWIik, LI o h t ni a n n Sándor lérllsziibómexttM\' (Biidajiosten, VII. Rot-lotiliillet-uloa Ijlt.) nzoit lapunk mai liirdwiései közt olvasható nagyszabású clliutúrozásAt, autcly eddig páratlanul tiil & ittasa nemiben, Ugyanié os az nr.«fáj(»»i-rto legjobb Itirtiévnok örvendő (•>r(ls2abócég a mngyar ipar minden idegen versenyt felülmúló képességét oz7.nl akarja bebizonyítani, hogy hitelt nyújt minden koroskedőnek. iparoanak, gazdáknak, bérlőknek, hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzőknek és általában mindenkinek, ki alkalmazásban van, vagy biztos jövedelommel hir, mérték ezerint a legjobb minőségű gyapjuszövothöl saját műhelyében készít teljes férfi öltönyöket vajry télikabátokat, amely épp olyan elegáns. amilyen tortós, ugy hogy páratlanul előnyösen juthasson hozzá az országban lapunk minden olvasója, aki a hirdetésben foglalt ntér-tékutasilást kitöltve a cégnok beküldi Ajánljuk o»t a ritka ködvető alkalmat minden olvasónk ílgyolmébe.
Eltűnt turista. Drockson Hóbort, a londoni British Muzeum hivatalnoka aki szabadságidőiét Bécsben töltötte, néhány nap óta eltűnt. Valószínű, hogy turístakiránduláson szerencsétlenül járt
— Bobottola Ernő agraml-gyártáa
meghonosítója Budapest, VI., Andiásay ut 2. Magyarország legrégibb szaküzlete szőlő ós pincogazdászati cikkekbon ajánlja dus raktárát, szőlöbogyozók szőlözuzók, mindon rendszer-fl borsajtók és mindennemű azüretelési eszközökben, árjegyzék ingyen ós bérmontve. • — Fiúmat kávé-, tea- áa angol ram áraháa Budapost, Kossuth Latos-utca 17. ssálljt 4 ós háromnegyed kgr. Mocca, Cuhn és Aranyjáva koverék-kavét 0 írt 90 krórt bérmentve ós el-vámoWa.
— Sírkövek. Mindazoknak, kiknek szomorú kötelességoűk sirkövot áílitani, vagy ilyet a tometőba felújítani, vagy a feliratot ujrn aranyozni forduljanak bizalommal az V., k„ Lipót-körut 2. számú sirkóüzlothez, Budapesten, (a Margithid-nál) ahol ezen munkák a legszakszerűbben ós legjutányosabban készittotnek. Vidéki megrendelések ls a legpontosabban e»»kö«öltetnok. Teljes tisztelettel Elohbaum X. >.
— Köavatlan kávé- 4a teabaho-hatal. Ab amsterdami kávébehozatali raktár Budapest, VIII., József-körut 88. már 11 kor. 50 fillérért küld bérmentve mindeo állomásra egy postacsomag 4 és fél klgram igen jó zamatos pörkölt vagy nyerskávét. Mintákkal és árjegyzékkel szívesen szolgálunk. Ogynőkök felvétetnek.
_ Kelytk háziasszony fél a
nagymosástól ? ? ? Éa eddig igaza ia volt. Csakhogy ezentúl máskép less, ha Léaaiva Hungária moaó-
tort használja, mely izappan, szóda és más
a fehérneműt anyag boztá-rev\'eráse nélkül kifogástalanul tisztitja ós tiófehén-ó mossa anélkül, hogy a ruhának ártana. Tegyen próbát óa mec fog róla. győződni, hisz ezen mosópor felülmúlja az össes eddig használatban volt szereket és mégis olcsóbb. MiadoaOtt kapható I Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca ÍQ lierrmaun Kntil és Tsa.
— A legjobb teát Schnitzer t eA-kerc«Hk odAsó.b o n, Budapest, Váci-körut 9., Szerecsou-utca narkán kapja. PróhacsomagÓk 20, 80, 40, 50 krajcár én feljebb kaphatók.
1000-nél
több elismerő levél hizonyitjo, hogy a
Zalán
Vieílne:»-
ffl8
Petk\'olin - hajszesz
sz^taltut, 1 utog 1 kor., 8 üveg ß.Bükor. nxonnnl mcgasOntatt
» hajhullást, Uorpnkópjrödóst, további Ssztllést és minű. nnemU hajbotogsóoot.
FőszAlknbj^j lu-ly ZALÁN BELA
cosmetlcnl laböratórinroa Szabndkán.
ltuJ»t>«.tl fM.MM : Tör«k j6«.of fí<wWCliilO* KtiAij-utoiR la.
I■■■--■ --
Tőzsde.
Uudapeatl gabouatösocle.
A déli gabona-haláridő-flzlet irányzata szilárd. Bgy órakot a kővetkorők voltak a záróárlolyamok: Búza 1903 októ\' berro 756.-7.55. Buza 1904 áprilisra 7.08-0.07. Iloza 1903 októborr« 0.22.-0.21. Rozs áprilisra 0.45-0.44. Zab októberre 5.81—5.28. Zab áprilisra 5.60.—5.59. Tengeri okt.-ra 0.01—0.00 Tengeri 1904 májusra 5.25—5.24,
Budapeatt értóktőaide.
Blőtőzsdén köttetett: Osztrák bitelrészv. 6r>2.76. Magyar hitelrészvény 717.26 Osztr magyar államvasutak 661.—. Leszámítoló bank 446.—. Jelzálog 611.— Rimatnurányi 468.60 Déli vasút CO.—. Némot birodalmi márka 117.80. Városi villamos 811.—.Köz uti vasul 690.—.
Béoel értéktőzsde.
Klötözsdón kOttotott: Osztrák bitelrészv. 602.6U. Magyar bitelrészv. 716.—. Osttrák magyar államvasutí részvény 661.25 Union bankrészvény 622.60 Osztr. koron^járadék 100. Angol-osztrák bank 272 60. Busz frankos arany 10.04. JJéli vanutrészvén 79.—. 4 százalékos aranvjáradék 118.2i Magyar koronnjáradék 97.07. Márkabutk jegy 117.80.
Teljeaon kiszorlírozott legszükségesebb gyönyörű szép 100 drb. olönyoraott kézimunkát 8 írtért, u. m.: 1 irón szép asztalfutó, 1 Igen otép miUiou, 8
gyönyörű tálcta-kendö, "1 igen stép
Íarnitura szokrénycsik 4 darabból álló, garnitúra konyhacslk 4 darabból álló. 1 garnitúra assiókészloUteritő, 7 drbból
I eorn
álló, 1 remek orép Pointias futó miliieu-vei és még 79 darab különféle elő-nyomatott tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az anyag finom damaszt és szaüoból való. Utánvétellel szállít
Előnyomda-intéz«!
Szombathely.
Borzalmas éjszakftk,
~ Átdolgozta: !. U.
Hófehér, fekete hajjal Oveaett arcából sötét, telt ajkai szinte kidomborodtak. ,
Azon sirhoz közeledett, amelyen akkor űlt, mikor az ezredosaol ÓS A segédtiszttől találkozott.
Letérdelt előtte ós a domb gyep felűlotót szeretetteljesen simogatta. Hozzá halkan, félig nyöszörögve tust a dallamot énekelte, melyet Swoy-schln akkor álmában hallott
Aztán fölemelkedett, néhány piU lánatig clőró nyújtott fejjel állt, tnintha hirtelen valami sóvárgás fogta volna el, móg uóháuy Vépóst tott, aztán ttgy látszott, mintha a föld besüppedt volna lábal alatt Csak felső testét lehotett látni, pillanattal később az is oltUnt.
8zcut isten l — kiáltott a« tit-redos — egy nyitott sirba — bujt belo.
— El kell órto menfttlnk, viMía kell vezetni a szerencsétlent a kastélyba l — nyögte a főhadnagy és hallani lohotett, — mint vacognak fogai.
— Már nem szükséges, jöjjön l— kioltotta az ezredes és lovát megsarkantyúzva egy cserjósba ugratott, honnan megláthatta mi történik a temetőben, anélkül,\' hogy út meg le* hotott látni.
A főhadnagy ido kötte.
A temetőbe egy másik alak jött befelé.
Emma volt.
Egyonesen a sir felé ment.
Rövid, hofves ellentállás, röyid tusa a két nővér küzött, azután Emma elvitte bugát, akár csak egy gyermeket vitt volna karjaiban. A tó-motőben senki sem maradt.
A két férfi olyképen nézte egymást, mintha nom tndnák, álmodták-e a dolgot, vagy tényleg megtörtént? De a lovak reszkettek alattuk ós mintha halálfélelem fogta volna cl ókot ugy ágaskodtak. Az ezredes és Swoyschin szótlanul nyargaltak tovább.
Az nton az ezredes kétszer It megszólította Swoyschint, de ez nem felelt, nem hallotta az ezredest, teljesen cl volt kábulva.
NYOLCADIK FFJEZET.

Hetek teltek el azóta. Ginori Gina ágyában feküdt, sá-1 padtau, mélyen beesett szemekkel.
Az orvos az imént járt nála . óa az erők gyors apadását éazlelto. — A! gyógyszerek, melyeket rendolt, sem-,1 inlt sem használtak. Tanácstalanul állt a beteg mellett.
A beteg .nem birta el az élelmiszereket és teljes álmatlanságban szenvedett, holott azelőtt álomkórsága alatt nyúlt meg az ereje.
Az Ágy lábánál Emma ült, cauaya, I rikító hímzésével kezében. >,
Folyt. köv.
Elegáns, Ízléses szabású ori ruhák csakis
Krausz ««Társa
vrf szabók
Hrfupeit,?., Váori-körut 68.
Mérték atorinti mcgrcndclésokro, győ-nvörü mintájú, angol, frsnezia és ltel-földi gyapjúszövet különJogessógck nagy választékban.
[ OlUtnjr&k 4a <UratM Ifl trt I 4
Xtin tiUkabátokn „ 14 írt
ES« fJftitAa Z H »0 fti O
uuuictiok Z ; 4 ÍH
ikt. 18
Ktegogy szfejfogfglep
IV., MuxeifM-k&rut ML a láueta-kertUl símé
Ify ömíisukhaté «Mifí*
»•rétn mstracx, egy ¿akaró. Hf amfrpa.uUjuxÄ •gy «IJ t* 6 néter aiiöszoka. fntoMioycf, öawcaaa • fct Se#ro»yAjy raaUaexcal . . • 10/10 fri Yaskc/otü sodronyosáét . i .1 6.M M fekeratt so4rony-bf*ót , < A— Irt ^ »«• váiaaaték •»«i»»«*^-jpak, axövat- *« l}AÍi>k*-
s, f^ó*«^
. cUxó takarás éa bArttk, \' walaJÄla» Mly*m és hát-Maty dlaaí^J p4*»á*b»aa,
Üjm
»• .......^
I«BT rttey tWOI £
Férfi-ruhák rés?Setre!
Ai onuáíban iszaert Jó ttrtUikámmal
radikáJia eszközzel a* eddig lagyÓxheteUan
kih/űldi es oaztrak orut tik/t.nkL>o< k.mw.* tani éa ezzel a magyar Ipar vciaany-képességét ós élatrsvolóaáf át a dm-
gyár közönség előtt bsbizonfilaal. Beszereltem óriási oagy wcwiyiségben a legjobb minőségekben tsrtós gyapjúszöveteket fo-kde. sötétkék, szürke, Urn* és drapp atinbtn, csíkos, kocxkás, pettyczattéz aircx alappal, éa oiao szövetből
_ ÄfcjKUrQT
I fr« T# kr. Jw®
C4 Arii jApí pr+eÍM pooUs-ut), nr hAsSvíM
sktiísí
rtak; I Taoditr»»k\'| „I I aráicaUk M*ar i« fi pK*k* püm
Mttl 1 t p.aktärtu .rv-}da tajn £pa«*dg«(>
wtfis márlékutáa
vált Jmlq mostan sí uissaal, k legkitűnőbb kidolgozáss«l szép 4« tartós béléssel és hosavsiókkal késniük a saját t4rá szabó-KifUormrwben a leggondosabb kmt»tbífl •n teljes férfl-óltónyt (kabát, medény, nadrág) vsgy télikabátot 88 Mért kereskedőnek, iparinak, gazdáknak, bérlőknek, hiratidnokoknak, tanítóknak, j^tyxóknek éa általában mindenkinek, ki alkslmaziaban van, vagy biztos jövedelemmel brr • kő-vetkező /eltételek mellett: U írt utánvét éa a fenmaradó 16 fH
"ír"""\'J**!*?^n I Mi HaH 2 forintos részletekben fizetendő. iU
i »flr»
Ut miié^fn-rTt alaH
) TisUt; «/^rrMi tüifVH l«t*U*n»( U/»f H a BÄurtiflfln Íz an »St •« u 6t4y*l a«T*U. »v«tr
lUt JÓ kr*\\ fcafW.
...... fía » ¡>íw U-
oHO»*-)
«rarihptf F. WfertlNib
Mafrendslésnél a mértékvétoli ulza.Us |>nnlosaa kitöltve hozzám küldendő vsgy egy viselt ruha mintául beküldendő és attgiraadó, hojy őszi vagy téli stOvetböl kivántatik-e az öltöny éa végül, bogy milyen azmü legyen a szövet.
LIOHTMAIÍN SÁNDOR
férfi szabó-mester
Budapest, Rotteiibiller-iitcza 4.
HT,
Utasítás m mértékvétalhex.
J*érfl saooo öltönyhöz
I
Sely^mptí der, m
;n~aai ini irr sn
UgSacwithb llUhiS h-\'.l^ypor.
Vlláflczikk I
I SO fflUr fi •
f
________» Mib; »¡^
uciB»n l»4í»»riff(i Vr0!<1 *r
„ZartanrKom" gyófryszertár t\'.W Xaaaán, Fölér 1. sr^m. IV
f haMt «Uni,.
| NAth\'^tx« I« (dlár-t»: «»VSI li idtf
djjakoasx» (» tlT •ÍHiV«r>Í<itai ktedre 1» mrír nytti il 9 v4ni altit Íuh4«% (¡T~(ü«i!i-■T**> ál mim
1 mdrti nlmiri am
Zflii nndrá| hoaa-
• (« a lAbkíj Tíifia-
tol lt»IKÍT« t tlíoi
A m«ll:nv iMuv» A. m»lUn)r hcnr»
(al Inx-ialUr hál»> roM\'rJáVU öli\' m*rvv
— ; Tiu kakát asáMára l ™
Kátboaas* (• (aiUr-TiniiKl i*M>Ira
\' b\'Uaíoa«»» hit
x)iaTKrra<<t/lltridva
Mail b<fti<f(áííbIlon at
H+mbXiig (a kíuiIíviT \' il inárro
>BxraBi
Zongorák és pianinok
u ak Aa iUUaroHak, taak MtSnJ haB|tx«r»V r.sn yliaiítttkan clciio laamal »ladra t» M\'.->»a<lT« Ai ittíítt k»Dr»i»r»i kic»K»4l»«a»k. HlaMtUtnaS.
jgvlyii Iln»a8»y mZZSB;
«Mrvlta-t^T S. «in
intll ktlrr a
í,FEE«JL4M»-t.
StMa»* ttkk 6Ííl»ri»iit, buti • „VZ10LII" Btia-« a l»k)>kW katiaaUlial nu a kíxaak, a 4* ripkiril
A UrllaaUlalatakk •« 4* a l>i
• • • - -- • hM1. *»Jád| afamy Urálii
tosIU «1 v«l44l ar»n
Svájci óra-ipar.
SMMrlfk««», ttarttkvak, f**»-, ras«k. te r*o**rWitrtnljt»i«V,*tU*ln\'.ml*-daeklaak. klatk ¡6 írtr* «cSka^a : t. hSiw %r4+«a>Ara kauak. b«ar tol u ar*4<rtt |Mfl Hk«r. alcktr«-raaaatalr 4r4k »Oln-kOtlo. r*a4rr«r tfje4tUl aUm»lUa4t íunmk. Ka*a 4rik aatfntagratllva pr»-•la<4a TMaak
tlláwa, lo(;p»nto»*\'vhaa vaoaak izatodWcvava 4a Ulpr6til»a <la B.lnátD tfjn itltí\\ hirom 4vl lrt»b«U jílillíil villalunk. Ai ára-tokok. neljak hirom f«dél-bll, >u rv(ó« í«í<iWl (Savoo«<U>illünk, ro«?kn a» l*$ 41 »»In abbk.il fi14au»k ri ii ujnnnan Itliflilt ab-•tolal «i»it*(uU»a araaríc.
földia 4rab4l W«»»01n«k, \\»unak a\'.Toa»», miáltal
Szőrme- és szíicsáruk
Manheimer H.
Károly.kSrut 24.
Ajánlja kész szörmeAru raktárát utazó bonttikban, mlkadókban, lábmo-l«f ttöben én nyaktakarókbau ugy naffbao n»úit kiemnyben, a legolcsóbb árakon.
a/Uot U alakot tr.i a ^«»«lln* hi rflatn Altul. A IS?* O Ite^araa-
tób úi U*í\'li»«><h nbvinykít »14-tolt aiapj»»". JvlAllunk tovibbi.
•W tfoljli ^uoaUto\'afsuax\'a Viládl araav ¿rikbo*. \\\\igf mit »jtkérlík ilul a«r» W0i9obflrttth»t4ii m«* w» SOO koroca irtikti
A vlli^ ci)«Süll úráj*
klnfiTaét 14 OM i
__________rvalat kaptunk 4 b4n»p laloir
Ara tu nrl »ajjr a41 4rlnak caak 14 kor ráun- 4a Httnaalra.
... ______maly »ob* aco» i
14 OM utáai oo J»!4»t «»
koKl)W«:ui 5040 4lí»it4 l«v*Ut kaptunk 4 b4n»{> lajoitaM alatt, j
HASZNOS TAKÁCS
NEMI BETEGEKNEK
• JUysai.a VtantteM" m. k4nyv. maly I
W pliUoa a tttkoa tHta(ii|4Xi« voont-r.oaó miudiMi túi!nJial6l ¿a •rvMvt UrWiaar. ^rarrt^a Dv. O A » A l A !f T A X. o: -ir^st tiliO acc^aitlUia » K6nr»*t bArklnak tat]\'"*» yoii aArt 1 borit4kb*a ksiitt maL A kOs^r tuw ai V). kiad ka ¡3 xo ]a:«at ue| aa aok ei<tx ostbrr k (■ artaittU aiuiok ty«c)uU5.U. Port6ra 30 (U14r bily*a MiWUn««. Cjíu i ,
Dr. Cl ARAI
Butíüpcst, VI., Andr&ssy-ut 24,
hal a —aka ssMtáj« SMal-, Mi- 4« hon utrri baUr*kn«k aapoaU reudU £ a 10-4 W 4a «aki T-S-t,
Szigeti Lajos utód«]
héjj ós mm
aaájjyÁrtók, nyergek éa Mröndöe*
Budapest, Kuzeuni-körüt 10.«.
aaraab« 4« Uíúmm k4-
maloa ««rwimíJluU »«t^ik,, .a__
• rabb 4* oaWU.6 Uhuiba«.
l^va»- ia nrw—aawoli««,
4*i narmak-nrawalkat, kitóítkak. l*Ta.iar»n, laka^aaL aryaat l<bpokrócjL«k»t, amaiin V«V4 b*r- 4« poaaWtaka^ótxi. vala->«M váaao»akai4kal U
aU
TartaMh— ttaHaWk »raao^awaV kSWW-
A1W»*. a**T rAWékWa.
Utui«aau>a uU.4- ia SportcafUci, mIUs ta%v«Ua- ia pijuUioaik. - Dalit rrixtmÁ^Tu tooöxluok ufy riuaakmiba^r^ ai~««r<»
Oe^k Ferenc*, a haza bölcs
olajaroaatu hO %x«vk4pa aa-ftí cm. UMTaii-• ipkeraakauiaibao kuHapaaUa Károly kirut 30.
EUŐ blxtoslté intáast
KATONAI SZOLGÁLAT ESETÉRE
0 aa. 4« ktr. h.nlji Jii.af f*Ka«*c rádnik a4ta alatt m. aa.
Baáapaat, IV. Váol-ntoa 34. X. e.
riutTanctkalc iHalbnytaabb aüitiaa a r*4k4-l*i*t*\\Uif lUatr« nvnkoru.iti. ¡dajiri - Ol-ca6 dljtilalak. — 5aabá!«I»3 axabüroiiaok. -A« Bxmbaaioa a biftotüollali ; a btt.voioU HJak a/anf\'lol Ut*m«a ktilón ar*rani»n»i)aa r*. xraBinek. Iliatofi\'.at: l6ko ».< aiUIié. Blxtoallakl «Japak hal 4a f«ltalll4.
mjromtaUoaal la^obb • kai iií.mií bai\'lbnllia».
Siodaa 4rAboi «<jr Mrtak lojuraa I.ai4l»»to«»bk 4a l«x«la-► Nranv-c!iqu«-lAna«k arak it bblgyak (taxira (nyak-rfj I 1, Hl I koroaa. Miadan ttití aa.-n felaló óra
• kookAstaiAa. S»«t-
»« (.V.híttD. —
bow JUi ar« r.iSI í. r4a*al, bl/atkiL 3<o4.o Ca»JUra«r)4»ar\'r«<<<»>\'<** rwlramarU) Jf-0***\'
atb a fKtllt* baavaAlak* Alual I (Aao»fi u,----....
¿»Ti A 5m»uT« •ílkttí vlaaaa»il«tlk, aaliltál a*m«l k<
- k.^rt«C "áiTit s rtot -WV-.. b.^lJÍ
a r.aÄopaaÜAia» 4a Ülura-V«a*ajvdüukcar0lxr«»oau Baaal X. (Sohwalz). a ¿ajkaUfaigaXt.jl ma«4». A JNMlla- Laraiak Zrl^tv* * <HL, UraitiíUpok I« fi.litn b4lya«(«l aUAtva aarL.au « X.jUru»ia«a(aaabb il l*r áSliiaddk. - Uájjrar UvaUxAa.
íabb fcrtUatTtiaatr a kl a pVa<all»5l 41im<1omi a«ay flawt 4a aaip i naaa4a.pioa» ka a Jr»»all«* h«aa».
Zav darab Ara ÍTa
úa«tr a ki a j,V»«alla^t|-..........- -----;----
SiHíS^rFBlBitt 6S Q]f8ÍITI8R
baaa\'.AIata atu» aUataa. — _« ,
11 kor., • dar*\\> &Mka». B Dra SohiHull
Leg jobb alkalom
» Hudapestre rándtdó t. közóiuégnek személyesen meggyőződni a jó hirnöv-
n^k őrvendő
REBCO
niülntóret bámulatos o>?ó és jé eletnagyságu arczkéyccr^l. melye* kel feltűnést kvltfi sikureket ér el még
a külföldön \\s Elotvtsgysóflu nanvItAn 5 kor. Rármcty ressz fénykén ulAn is. Q t! Árak mlndaa utA»n>at4a n41ktt!H Q
KletnagyaMu Pfcstell-fealmótiy <e\'eieti szinekb\'-n) p.tpirkeroltel 8 korcnr Rletnaavíágu olajfestmény 12 korona. Aquarell......ic Korona.
VIA4kl wajrarwaliVoak rtAarútolli 1. Min-fián k»t> etiu ) !<<>roiiu oa.<iBatro;Atl Alj • «AMKAflf*
FlsórmidU -i/olii t«hrétvslek is esrV.Ozftltrt-> tiiK j ktilón e czélrat fénvefen berende-s tolt, a umi kor igényelne1\', incgfol^lo { fénykép»mepti acTtúlytjnr». \' *__!íct«rvm -. ------
\' VII, Budapest, RotlcnbTiler-u. 43.
Frz, BrlioküSf
hár.M»»tivSres (i er. Hr. cí»tr. vssuU
t Jflv.»a!4k aaaKiláJlO,
(y„»r u . .»»ii/ -- «Iftul;» líjyohb hanjwiai\'t íj t-irj.\'Mt minden fajaid). „Hr-
«i!t ludislt. Cvi-ííl\'« o)»cci)%\'*dva rvtr
\\ »»waVfiidaik X ¡fyrtk ínjftu C( ^¿i.nei.i.c,
R<|! m«jUiU»i«.Uk U cállok Vleiu^ t^nt.^. mojvíle\'rwk.
. _arak i kar., 12 darab ? kor. Kg7 darab atial portó «3 ftllar, B daraban Stau »3 ftllar. t\'UsT^Uat M «Uirral «abb. MajtrdalbaU ilUMi lirU Mtiks ¿ia«, Vn., UahaáUAraaa. SA
rtszére egyaráait legkitűnőbb szappan a világhirO
Sohihulszky-szappan.
1 drb aa kr., e darabot t*U*a«o bAnaantra kftl4 a »4na olíla^aa kaktUiaa utAu
iWÄft 8»ék«lr-l!T4*y8z«rlár, Kasra.
A főváros legnagyobb _ . c » v , férfi- es gyermek-ruha MSSQraS SS I
áruháza. \' »IVSí^t Budapest, VIII., Kerepest-ut 41.;
Szép, tartó*, izlésas fér^robák kéüzülnok
Adria"-szálloda.
Nagy választékú raktár angol éa frwoozia dlvatholmókben Mérték szerinti 1A f|4 árakban, a leg . megrcudelé8ek It Ili ujabb divatú kei-"wi\'sbél készíttet Kívánatra mintákat és mértékvételeli utotilást bérmentve.
NyomatoU a tuajdonoa „BUrlapterjeaztö Vállalat" kóríorgógépén. (CégtoUjdonoa : üiékttUj Viktor.)
Nagykanizsai Friss tyság.
Kedd, október 13.
Szüret.
\' V » • V t lf 1 * \\
Ragyogó őszi napfény aranyozza be a vén hegyeink oldalait : meleg napsugár érlelte meg a zöld levelek közül mosolygó szőlőfürtöket; néhány itt maradt madár egyhangú, rekedt kiáltása összevegyül az emberek élénk, vidám- hangjával, megérkezett a várva-várt szüret . . .
Hajdan és most,
Mily roppant ffitgy változás! Mi más volt a szüret! Mulatság volt. ünnep, melyre hónapokon át készült messze vidék uri-népe s heteken keresztül vidám zenétől, kacagástól, hangos jókedvtől visszhangzottak az öreg hegyek szőlőkoszoruzta lejtői.
És ma ?
Napjainkban a szüret komoly munka, olyan, mint másutt az aratás. A gazda tűnődve vizsgálja u tőkék termését, tervez, számitgal.
Hajdan a szüret csupán alkalom volt a kedves, kedélyes: mulatozásra. Ma pedig ez alkalommal tudja meg a gazda, mily jutalmát várhatja fáradozásainak. szorgalmának.
Óriási a .változás és nagyon tanulságos.
A régi jó idők letűntek; a szüret megszűnt csupA n mulatság lenni; a zene, a dal elnémult; a4 vendégek elmaradtak. A vendéglátó ur helyét a gazda foglalja cl, a ki számit, tervez, munkál, dolgozik; a ki a szüret alkalmával szedi le munkája gyümölcsét, szorgalma jutalmát.
Ennek a változásnak be kellett következnie, és örüljünk, hogy bekövetkezett. Talán akaratlanul is elegikus hangulat vesz rajiunk erőt, ha a régi jó időkre emlékezvén, a hangos szüietek elmúlásán tűnődünk.
De meg kell vigasztalódnunk, ha arra gondolunk, hogy immár kezdünk megbarátkoznia takarékosság gondolatával, hogy ma már sokkal általánosabb a munkásság, nagyobb a munkasze-l retet, intenzivebb a szorgalom,\' mint annakelőtte. Ezek az első és elengedhetetlen feltételei a a jólétnek és clőhaladásnak. Minél kevesebb lesz a mulat-1 ság, annál több idő jut a komoly munkára s igy annál biz- j tosabb lesz a jólét alapja, s szel-\' lcmi és anyagi előhaladás.
A niloxera ellen mindinkább eredményesebben védekezünk: az idén a peronóspora nem rontotta meg szőleinket; bár a rothadás és egerek károkat okozták. Igaz, nagyon költse-1 ges a müvdes, sokféle ellenséget kell leküzdeni. De ha bor-í értékesítési viszonyainkba beáll,
[
a várva-várt javulás, ugy remél-jpk, szőlősgazdáink munkája, szorgalma meghozza a megérdemelt jutalmat; az átélt temérdek aggodalmat kái pótolni fogja a megelégedés kellemes érzése.
{Iy körülmények között hisz-szük és reméljük, megtaláljuk az alapot, melyen jövendő jólétünk épül s a -forrást* amiből a szellemi és anyagi előhala* dáshoz erőt meríthetünk.
Hírek.
nemhogy \\lccscndescdlck volna, hanem goromba szavakkal felelőségre akarták vonni n polgári ruhában levő tisztviselőt, hogy mi okon avatkozik mulatságukba, és csak akkor csendesedtek ol a társaság egyik józan, tagjának békéltetésére, mikor a tisztviselő tudatta velük, hogy rendőrközeg. Ilyen hasonló esetek napirenden vonnak városunkban, melyek határozottan a közbiztonság rovására esnek. Az ország majd minden városában egyenruhával vannak ellátvu a rendőrtisztviselők, csak nálunk r.em, pedig ez alig felemlítendő anyagi áldozattal járna. Nem tudjuk a most készülő szervezeti szabályrendelet kötelezővé teszi-e a reiulőrtísztviselőknek az egyenruha viselését, ha nem; üdvös volna n város közbiztonsága tekintiHájben ezt elrendelni. %
A niéteregység vége. OÍ^Óítörték-egység).
Francia tudományos körökben komolyan foglalkoznak az/.al az eszmével, hogy egy uj vállozhatatlun mértékegységet teremtsenek. Gndot Adolf fizikai-tanár azt javasolja, hogy a tengerszinén tapnszlulható átlagos légsúly mérő-magasság választassak az uj mérték megteremtésének alapjául. Tudvalevőleg ugyanis a tengerszinén tapasztalható légnyomás a higanyoszlopon 700 milimétert tesz, vagy pedig vizoszlopon 10 méter és 33 centimétert. Ennélfogva mértékegységül ez utóbbi magasságának egytized része volna vehető, ugy, hogy az uj méter 3\'3 centiméterrel hosszabb lenne, mint a mostani. Különösképen a hosszúság megfelel a földnégyszög tízmilliomod része hosszúságának, melyet régebben a tudósok rosszul számítottak ki. Az uj mértékegységnek az n nagy előnye volna, hogv « légnyomás, mely egy négyszög deciméterre jelenleg 1.033 kilogrammal számíttatik, épen egy kilogrammot tenne ki, a mi a számítást nagy mértékben egyszerűsítené.
Tolvaj cigányok.
Megírtuk, hogy a vásár nélkülözhetetlen alakjai a cigányok, már napokkal ezelőtt ellepték a várost. Most ezek gat ázdalkodusáról számolhatunk be. Tegnapra virradó éjjel Virág Gyula nemcsvidi lakós, pecsenye-áruló a marhavásár téren levő sátrából, míg aludtak, 50 kilogramm disznóhúst, 2 pár csizmát és 2 lópok-rócot elloptak. A rendőrség a csend-őrséggel karöltve Üldözi a tolvajokat, kik, már valószínű az ellopott hus nagyrészét bekebelezték.
A szamár sétája.
Ezúttal igazi négylábú szamár sétájáról számolhatunk be, mely valószínű, megunván az istálló bűzös levegőjét, a szabadba vágyott s hogy meg ne hűtse magát, a hátán a pokrócot magával vitte. Igy sétalgatott vasárnap este az Erzsébet-téren, majd a Kinizsy-, Arany János- és Magyar-utcákon keresztüi méltóságteljesen s csak akkor hagyta cl nyugalma, mikor u vasárnap éjjel mulató kétlábú kollégái zavarták öt, ekkor rúgott és futott. A késő éjjeli órákban fogták cl és adták át gazdájának a szabadba vágyott szamarat.
Virtus.
A szesz túlságos élvezete mindig kitör az élvezőből, különösen akkor, ha az élvezőben szunnyadó virtus-kodó hajlam van. Több kiskanizsai legény vasárnap éjjel több szeszt vett bc a rendesnél, verekedő kedvük támadt, de nem akadt ember kibe beleköthettek volna; a Kazincy-utcai Vida-féle vendéglő előtt végre találkoztuk Sipos Béla virsliárulóval, kit minden előzetes szóvita nélkül fejbevertek. Sipos n rendőrségnél feljelentést tett.
Irodalmi értesítő.
A „Havi Füzetek" I—IV. számában a „Ferenc József Árvaház" javára megjelent a következő munka: „Adomák és Veszetnék, hazudozások és igazmondások, képes élcek és illusztrált képtelenségek, mulattató versek és nevettető elbeszélések, mű- és kifordítások, ötletek, uj szók és talányok, Lexikona" Dvorzsúk prelátus gyűjteményéből J300 szám, száznál több képpel illusztrált 30 íven, egész vászon diszkötésben és 4 írva négy korona beküldésekor, porto-mcntcsen küldi meg a Szent Missiók Gondnoksága Budapest, II., Főutca 32.
A haragos adós.
A végrehajtó látása mindig bizonyos félelmet, gyűlölséget gerjeszt az adósban, különösen akkor, ha végrehajtani megy hozzá. Farkas István helybeli lakós is leküzdhetetlen ellenszenvvel viseltetett a végrehajtók iránt, mely különösen akkor érte el legnagyobb fokát, mikor Staab József v. végrehajó holmi tartozus erejéig nála végrehajtás céljából megjelent. Nem tudott belenyugodni a megváltozhatatlan ba, egy főzőkanalat ragadott fel és azzal a végrehajtó urcaba ütött. A meggondolatlan adóst súlyos beszámítás alá eső tettéért a kir. törvényszék vonja l\'clclöshégre.
Egyenruhát 2 rendőrtlsztvlselöknek.
Már lapunk hasábján, vozetőcikk-ben ismertettük azokat az okokat, mik úgyszólván feltétlenül szükségessé teszik, hogy a rendőrtisztviselők, különösen szolgálatban egyenruhával láttassanak el. Most csak rámutatunk egy concrét esetre, mely állásfoglalásunk helyességét igazolja. Vasárnap éjjel, mikor minden utca hemzseg a részog, botrányt okozó népségtől találkozott a szolgálattevő tisztviselő egv társasággal, mely éktelen lármával vonult végig a Kazincy-utcán. A szolgálattevő tisztviselő csendre intette a lármázókat. A lármázók erre |
ÜJ gymnásium.
Legnagyobb örömünkre ós megnyugvásunkra szolgál, hogy a főgyrn-nasium építése iránt oly közönségünk annyira érdeklődik iránta. A tanácsterem, a tervek kiállítva vannak, állandóan telve van érdeklődőkkel. Elértük tehát azt, hogy közönségünk kezd érdeklődni a város közügyei iránt. Városunk a haladás utján, ismét egy régi tervének, a modern élet igényeinek megfelelő épület felállításának megvalósulás elé ért. A fő-gymnosium felépítésinek kérdése már évről-évre, időről-időre foglalkoztatta a közönséget, a terv megvalósulása mindenkinek leghőbb óhajtását képezte; de szükséges összeg hiánya miatt a megvalósulás stádiumáig eljutni nem tudott. Most eljutottunk odáig, azonban ismét egy kérdés ütötte fel fejét: a pénz. A gymnásium építésére 360000 koronát irányoztak elő, azonban a kivitelre elfogadott tervek mindegyike horribilis összeggel többe kerül, mint az előirányzott összeg. Miután ,ilyen culturáíis intézményekkel szemben nem szabad fukarkodni, az a kérdés tolul előtérbe, hogy honnan fog elő-teremtetni a pénz. Mint értesülünk, a városi hatóságnak erre is kiterjedt már figyelme, mert n közel jövőben a kormányhoz fordul anyagi támogatásért, mit nem hisszük, hogy az megtagadná, mert varosunkat ezideig sem anyagi, sem erkölcsi támogatásában nem részesítette.
A mellékletért felelős: Pflridl JáBOS.
Kedves férjem!
Egv ártatlan kérdést intézek hozzád, remélem, hogy sokkal is jobban szerelsz, minthogy visszautasítanád. Hisz nincs oly tárgy, n mivel nagyobb örömet szerezénl nékem, mintha egy pár cipőt rendelsz Papp János cipészmesternél, aki Rákócy«fitca 01. szám alatt lakik. 6 készítette a komaasz-szony cipőit is, ugy-e mily csinosak és mondja, hogy nagyon könnyen jár benne s ezért nem győzi eléggé ajánlani az említett címet, aki fess, tartós, nagyon csinos cipőket olcsón készít.
Ah! Kedves feleségem, nagyon örülök, hogy végre néked is lesz szép, csinos és tartós cipőd, a miben könnyen jársz, már ug\\is sokat szenvedtél a nehéz és tyúkszemeket gyártó cipőkben.
A legközelebbi alkalommal megrendeljük.
Öjfr«
»«rxtvaur..» "v
erenczJózszti
| Kcseaüvi?. * t
II fltij t^ltll Hf4l ti UUU\'Aft\'^ltr1
KAUfATÓ ."AirtOenÜTT
Van szerencsém a n. é. hölgyközönséget értesíteni, hogy bevásárlási utániból megérkezve, a legújabb angol- és párisi divatú női és leánykalapokat hoztam magammal, melyeket rendkívül olcsó árban számitok.
A n. é. közönség szives pártfogását kérve
tisztelettel
Roth Laura
Csengery-utca Obledát-féle ház.
Tanulóleányok fizetéssel felvétetnek.
Nagykanizsai Friss UJság
Kedd, október 13.


Szerencse fel!

Aki mer az nyer!
NYEREMENY egy millió korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
OSZTÁLYSORSJEGYET
MILHOFFER KÁLMÁN főelárusitó sorsjegyirodájában, Csengeri-ut, Rosenberg*féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 k., fél 6 k., negyed 3 k., nyolezad 150 k. — JYkt«§ letér» vei* ingyen*



Van szerencsénk a rn. t. borfogyasztó közönség b. tudomására adni, miszerint általánosan ismert jó minőségű boraink kizárólagos egyedáru sitásával /
KUNSZT és MEZEY
fűszer, csemege és hentesáru kereskedő urakat bíztuk meg.
Amidőn a nagyérdemű közönség szives támogatását kérjük, bátorkodunk egyes különleges fajokra b. figyelmüket felhívni úgymint: Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling, Badacsonyi kéknyelű, Somlói, Badacsonyt pecsenyebor. Továbbá csutora alakú üvegekben töltött kitűnő zamntu asztali borokra. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint a nagyérdemű, közönség legmagasabb igénycinek is mcgfelelend. Szives próba megrendelését kérjük s magunkat ajánlva mély tisztelettel
KaniaNMetter Vlnoze ttlódal
Balatonmelléki szőlő nagybirtokosok és bortermelők Pinczészet Sümegen.
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par-gettók, vásznak, chifíonok, selyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A helylNÓ«: és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
. Pantl Testvérek
Kazincy(Vasuti)-utca, uradalmi épület.
FIGYELMEZTETÉS.
Van szerencsém a n. é. fogyasztó közönség b. tudomására adni, hogy ezentúl hentes-üzletem vasárnap csak dehg lesz nyitva és az estéli felzárás be van szüntetve, miért is felkérem tisztelt vevőimet, szükségletüket ezentúl déli 12 óráig beszerezni. kiváló tisztelettel
Első szombathelyi sertéshizlalda és husfüstölő-gyár ruktára.
Kunszt Sándor.
Egyszersmind ajánlom naponta frissen érkezett szalámi, kalbász, mindennemű felvágottakat, valamint kassai és prágai sonkákat.
Hirdetések
felvétetnek
* «
.e lapkicidőliivattiláblEixi.
Kizárólag pesti hengermalmi liszt eladás.
¿X
C
•w
n
22 o> o
N tj
M
3 ta o O.
AKI
szolid és olcsó árért akar jó fűszer, liszt- és festék árukat beszerezni, keresse fel
SCHLESINGER IZIDOR
ve«;ytí»kere»keclését
NAGYKANIZSA Eötvös-iér 2. sz.
Márla-telepl csemoye-szölö elárusltás jutányos napi árban.
NAPILAPHOZ
hirlapelárusitók
felvétetnek Hívebbet a klndóhlvatíil.
B
ro
co-
j
O
X-o
tv-
ex

ts>
3 B
Árverési hirdetmény.
1554/903. végrh. sz.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1903. évi V. 731/1 sxámu végzése következtében dr. Weisz Lajos nagykanizsai ügyvéd által képviselt Péter Vendelné nagykanizsai lakós javára GrÜm bautn Jakab nagykanizsai lakós ellen \'¿000 kor. sjár. erejéig 1903. évi julius hó 9-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglait és 744 kor. becsült szobabútorok, bolti felszerelések, konyhaeszközök stb. álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1903. évi V. 731/2. számit végzése folytán 2000 kor. tőkekövetelés, ennek 1903. évi junius hó 22. napjától járó 6% kamatai, V»% váltó díj és eddig összesen 102 korona 30 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán a helyszínén leendő eszközlésére
1903. évi október hó 16. napjának délutáni 3 órája
határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-e. 107. ós 108. §-a értelmében készpénztlzetós mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni.
Nagykanizsa, 1903. évi október hó 1. napján.
Maximovits György
W kir. birótígi vígrohnjtó.
Üzletajtó és kirakati ablakok aczél rolló-val ellátva, eladók.
Bővebbet
SALLER LAJOS
építőmesternél.
n
Kinizsy-utca 40. sz. ház szabad kézből
ELADÚ.
Bővebbet
Ozv. Csillag Endrénénél
uyf^ant.ut
III. évfoty. 287 tz.
NagykUhiíÉa, 1903. szerda, október 14.
Egyes ezém 2 fTTlör

NAGYKANIZSAI
DJSAG

Előfizetési ára: .
IUIvWm káxhoc hordva h¿ra «0 ftUAr. Vi4éta« küldéssal *gy hóra 1 koron» 20 Altér.
Kiaáé tuln]itan*k«k. y FiliUi sstfrfcatsU
Krauas i* Fukll. í-"1^ H.OBVA 1TUOO.
Si«tkc3itésii ét kiadóhivatal: Krau** és Farkas p»>Mrk«iesl-«dése.
Megjelenik napo&ta korán reggel.
NyozuUott a ,Na«yk*at*sai Friss Ujsif* ueni6d<iH nyomdájában.
Tisza István az erőszak ellen. Iiukács Lászlót Bécsbe rendeltek
t »
-•a«- lí..... - —a
| folvúltva térzenékkel szórakoztassák a közönséget. Ép igy tilos a zeuo-karoknak játszaniuk azókban a vendéglőkben is, amelyekkel rendes éves szerződésük van.
————paa—— ■ - ——éi^^—Í—
A madíidt rendőrség panamája,
Madridban körülbelül köt érrel ezelőtt El Cantinero ismert novü uzsorás egy merész Bzédolgés áldozata lolt, a mounyiben hamis váltók uljAn 25 ezor pazetát csaltak ki tőle. El Cantinero, a ki, ugy látszik, ismeri a madridi rendőrséget, mindjárt azon kezdtí, bogy 26 ezer patelát igért a rendöiség föémbe-reinek, bogyba a csalókat elcsíphetik.
A csalóbandát pedig néhány nap elölt tényleg felfedezték és akkor kitűnt, hogy-lagjai madridi félvilági hölgyek és gaval lérok. Mielőtt azonban befogták volna óket, a rendőrség emberei összevesztek a jutalomdíj felett. A viazálykodás aorán aztán mindenféle indiskréolók történtek, mire a csalóbanda tagjai bíípéu korake oldottak.
Néhányat az ügyetlonebbek közül ol csíptek ugyan, de a rendőrség belviszálya révén olyan botrányos leleplezésük történtek, hogy azok még a madridi korrumpált állapotokban is feltűnőek. És ezok révén kiderült az is, bog) a • madridi rendőrség valótággal botörökből. zsebtolvajokból, notórius gasámberekböl és csalókból van szervezve.
A madridi »ajtó erro kíméletlenül a j kezébe veite a dulgot ós nyilvános jegyzékbon mutatta ki, hogy hárty elitéit gályarab tagja ennek a rondöri testületnek, akik gyilkosságért, rablásért és ehez hasonló bűntényekért voltak elítélve.
A lapok beszámolnak arrúl is, hogy a rendőnég valósággal egy követ fuj a tolvajnépséggel, sőt részivosz bűnlé-1 nyeikben és megosztjl velük a zsákmányt. Néhány igen nagyszabású betöréses lopás eaészon a rendőrség dolga lelt volna. A legma^asabi» illásu reudőr-tisztviselőkről kidotül, hogy koritök, betörök, zsebtolvajok, hamisítók játékbauk éa nyilvános háztulajdonosok.
Hihetetlen dolgokat írnak a spanyol lapok fi madridi rendőrségről, a mely csak aemrégen is olyan eavértclmü büszkeséggel utasította vissza a Hura-berték elfogatásAért járó jutalomdijat. És a lopok még tovább is mentek vádjaikkal. Nemcsak hogy a kormányt vádolják meg azzal, bogy tudiak a dolog jlv állásáról, de egyej megosállásu államférfiakat, sőt minisztereket azzai is gyanúsítanak, hogy egyet is érteitek a rendőrséggel. A kormány az egész rendőrséget el akarja mozdítani é* el ekarj* rendelni a vád alá helyezést

A nagy vesztegető
A szeged! hajsza.
Irbatnnk, beszélhetünk, lármáz-Latnuk a mennyit és a meddig aka-ruuk, azért nr. esomónyok piszkos babjai nyugodtan folydogálnak tovább a történelem mudróbetí. Szavakkal ennek gátat emelni nem le-bot, tettekre pedig vagy gyöngék, vagy tehetetlenek vagyunk. Nem marad rósziinkro tehát csak egy a megalkuvás.
íme nézzük, mi történt a nevezetes szegedi botráuy óta Szegeden. Azt írják :
A Kossuth-szobor elrabolt koszosának Ugyo csak most kezd a legérdekesebb stádiumba jutni, amikor a polgárság körében teljesen helyreállt a nyugalom s a komoly cm-berok komoly tüntetése van soron.
Vasárnap délelőtt a szabadkaiak rándultak át mintegy ötszázan Szegedre s díszes koszorút helyoztok dr. Csillag Károly ügyvéd boszédo után a szoborra. Szordán délután ér-dekoa koszorú-elhelyezés lesz.
Azoké ez, akik részt vettek a boszniai hadjáratban. Az érdekellek katonai kötelezottségo már megszűnt 8 igy ninca mitől tartamok. Fölemlitésre méltó, hogy ugy Csa-láuy vezérőrnagy, mint Baruce százados és Horváth főhadnagy laká sán ott lobog a nomzetiszinö zászló, atnolz a jelenlegi körülményük között tüntetés számba megy.
A lobogókat a háziurak tűzték ki, a lakók ezt kénytelenek eltűrni. Csalány kerületi parancsnokot egyébként hir szerint felrendelték Budapestre a főparancsnoksághoz. Katonai körökben komoly hitelro talál az a bir, hogy nyugdíjaztatása küszöbön AH, amivei egyszerre meg van sommisitve a félhivatalos kőnyomatosnak sok tendenciózus közleménye.
Annyi bizonyos, csak nv«t már Csahiuy sem érzi jol magát Szegeden ; — lakását állandóan nyolc S^a-rea őrri. Ezekre ráfogták, hogy ..uiazórséget" képeznek, valójában azonba., házát védik.* .
Legújabban az állomásparancsnokság betiltotta a két katonai zenekar nyilvános szereplését is, ami annál fnrcsábh Intézkedés, mert- a város évenkint 2000 forinttal segélyezi a honvéd ás 46-oa zenakart, hogy
ÁjyoDfllíftö yetclytársniljsf. \'
Egy csinos szép fiatal leányt tartóztatott le e napokban a nyiliamegyei csendőrség CsilAr községben. B;ii Magdának hivjdk a letartóztatott le;Unt, akinek az a Jjilno, hogy agyonütötte vetély-lArsnöjét. Diri Magda már a tavasz óta menyasszonya volt Bocska PAl odavaló legénynek. Most a szüret után kelleti volna az esküvői moptariani, do a legény mintegy két hónappal ozelőtt otthagyta a menyasszonyánál, visszaküldte neki a jegykendőt an/,vU, hogy okat adta volna eljArAsAnak.
Eközben szövődött a pletvku mindenféle alakban az elhagyott menyasszonyról. Ezelőtt három heuel kipatiant a tilók, hogy miért hagyla el Bocska a menyasszonyát. Bocska ugyanis három béllel ezelőtt vArallanul megjelont az anyakönyvvezető elölt MtlVenáO Kata nevü loányuyal és bejelontotio, hogy házasságra aknr lépni rel«?.
A dolognak bí.* futoth* old-or kivált a* íf, bogy Mólyotirfez Kata volt nz, nki legjobban terjesztette a pletvkát Biri Magda ellen. A mult csütörtökön MeJy»-
r Ac Kata ruhdt mosott a patak pariján. Meglátta ezt Biri Ma«da és ö is egy csomó ruhá Volt magához s azzal lomunt a patakhoz.
% *
K<ty időig együtt mosott a két leány a umikor áenkí som látta őket, Biri MagJa hátulról halalmna ülést írért a sulyokkal votélytársnője fejére. A megütött loány elszédült és belebukott a pnakba, ahol megfuladt, Igy adta elő az esetet a gyilkos leány, aki, mint maga >ovallotla, a gyilkossAg után hazafutott, do az esetről senkir.k sem szólt.
Kósóiib, amikor Molyonácz Katit ax anyja kereste. C\'«k a kimosott ruháit találta meg a patak partján. Kutatták s patakoan. ahol a leány bolttestét megtalálták. Kezdetben ázt hl ték, bogy a les.ny véletlenül bukhatott a patakba, do mikor a hullaszemlét megejtették, meg- . találták a fején a tátongó sebet, amiből 41 megállapították, .bogy gyilkosságnak esett Aldo:atul, A gyilkos leányt>b»kisérttó^ * törvényszékhez.
íme a Szápáry László gróf arcképe. A Lacika árcképét abból az alkalomból közöljük, hogy egy: kilőrühetctt a főrendiházi to^ok sorából, kettő: „saját"
jachtján elvitorlázik fldülni Afrikába. Szerencrés utat kedvos Lacika, kívánjuk, ne okA\'ljon követője so az elveinek se a kivándorlásának magyarjaink között.
gedhatlan posztnlátnjnár* való tekintettel végre fogok fcajtani. De
ligyrlmottetni Jrivánom li»slviselőtársai - U, ne vezettessék tévútra maguk«« . , , Jsépen esengő jelazavak . állal, hanem
Gróf Khuen-Hédorvá nr Károly ttztő> egvenck azon, hogy az állam érdekében
Hírek a válságról. <
Lukács Lászlót Béoebe rendelték.
Béon, ok(. 13.
tizenepik volt kihallgatáson. Legfelsőbl rendelkezésre holnapra is itt marad. — Holnapra rendelte fel a király Lukács László pénaügyminisatert i«. Ma« kihall gatásról egyelőre nincaen szó. • . tflmen gróf kihallgatása. , •«*\' Bécs, okt. 13.
Bécsből jelentik Gróf Rhuen-Héder-váry minisaterelnök 10-től 11 óráig volt \' kilisligatáson ő felségénél. A miniszterelnök ö feNöge fclsróliiásárn holnapig itt marad. Holnap délelőttre Lukács László pénzügyminiszter jelentkezik ki hnllpntásra ö felségénél. .Más magyar államférfiak moghivatására ezideig uincs
k.látÓR.
Tisza István gróf as «részek ellen
Béos, okt. 13.
A korona határozol: Óhaja volt, liogy Tisza azonnal vállnljn fl a miniszterelnökséget éa csináljon icndet mindenáron.
Tisza erre kifejtette, hogy nz ö sze-mólvo a legkovésbbó nlkalmas erre ; nz \'6 esemélyo a jelen pillanatban inkább növelné a bajt, mert megbontaná a sza-hadclvúpártot és megvadítaná az ellenzéket, pedig ő ugy látja, hogy megvan n lehetőség p.rra, hogy n szabadelvüpárt vé^ro mec.tllapodbassók egységes prog-rammbsn éa eljárásbnu, sőt mi több, ugy itéli meg a helyzetet, hogy az ellenzőkkel is iehetne megegyezésre jutni.
Szóval, Tisza hiaz a kibontakozás lehetőségében, de — úgymond — csak akkor, ha nora annyira prononcirozott ember áll a kormány élére miet ö. Tisza nem ajánlott átmeneti kabinetet, mint híresztelik, hanem egyszerűen arra az álláspntra helyezkedett, hogy mindenki más csinálhatja meg a kibontakozást, mint fl ; nz eröszakot nem tartja most alkalmazhatónak, egyáltalában veszedel inesnsk és épenséggel nem időszerűnek.
Ti«*a maidnem ogy órahosszat beszélt ós ó lelsége figyelmesen végighallgatta az előadást, mely a helyzet minden rést-leiére kiterjedt.
, Lukács László jelölt«ég:».
Budapest, okt. 13.
Mikor Tisza István előadását befejezte, ó felségo egyer.es kérdés, intézett hozzá, hogy kit tartana Ö alkalma« embernek a kabinet megalakítására. Tisza habozás nélkül Lukác« László pénzügyminisztert ajánlotta, akuól ut hiszi, hegy korábbi elhatározása ellenére most vállalkozni fog a kabicetalakluUra. Ezzel a kihallgatás véget ért. ö felsége nem nyilatkozott határozottan, hogy megfogadja Tisza tanácsát .Mindenesetre bnfolyása lesz erre gróf Khuennak, aki még mindig « korona hizalmaaa, akit «tért rendeltek fel újból Bécsbe, hogx vele együtt beszéljél; éa fontolják meg\'fmíndazt, amit a tegnap meghallgatott politikusok javasoltak.
Pestvármegye kösgyttlésének folytatása.
A tegnapi közgyűlést «« Ország Kaszinóban bankét követte, amelynek-vajz tolt n célja, bopy az ujohn«n megválasztod tisztviselőkkel barátkozzanak./a hivateltársnik. Ezen a kedélyes yóssze jövetelen rvyszcire csak feláll Deniczky Lajos Pest vái megye alispánja, «7. első rangyuf törvényhatóság első tisztviselője a felköszöntőt mond, amelyben a kővetkezőket hoazélto a vármegye tisztviselőinek :
"Jöhetnek i lök, amelyben szükség-rendeletekkel kell kormányzzni a az alkotmány látszólag1) fel lesz függesztve. De aekor sem ssabad Ores jelszavaktól irányillAtni, magunkat, hanem ki k«U tartani a helyünkön « az állam ér dekében kéli tovább azolgálnunk, anél kOl, hogy a területet idegeu hivatalnokoknak sngedoénk át. A magam részétől kijelentem, hogy «bban az esetben he ez államháztsúrtás rendas maneta érdekében es adófizetést * ez
« kibocsátandó sierezzenek." Mit mondott
rendeleteknek érvény
Khuen-Héderváry.
f
Beo«, okt. 13.
A döntés még ma sem következett be, de a dolgok árért gyorsan haladnak kibontakozás felé. Héderváry gróf ma reggel ideérkozott a tiz órakor\' már kihallgatásra ment s királyhoz. A kihallgatás teljes egy óra hosszáig tartott. Héderváry gróf a üurgból visszatérve, 11 óra után néhány perccel a bankgassel magyar palota elé hajtatott a ugyanakkor ért oda nz ellenkező irányhói egy másik fogat, amelyből egy elegáns szökő fiatalember ugrott kí. A minisztereluök kilörő őrömmel fldvözöllo nz érkezőt: Belasi jrófot, aki Dél-Tirolban lakik a onnan jött Bécsbe, hogy találkozzék bátyjával, Héderváry gróttal. A két férfiú egymás nyakába borult s percekig öleite, esó-colla egymá&t a viszontlátás örömében.
A miniszterelnök azonban, noha ilyen tedves vendége érkezett, csakhamar rendelkezésére állt az újságíróknak, a kik türelmetlenül váriák visszajöttél a bank-gassei magyar palotában.
— Annyit mondhatok, fordult moso-yogva nz ujságirók felé, hogy ma nem utazom ha?a. sót holnap is itt maradok. Holnap jón Lukács László ¡is, akit
felsége holnap fogad.
— Es excellenciád azt hiszi, hogy ..ukács László most vállalkozik a kormányalakításra ? kérdezte egy újságíró.
— Azt én nem tudom, letelt Héderváry gróf.
— Nem tartja excellenciád valószínűtlennek, hogy Lukács László, aki né-lány hónappal ezelőtt nem fogadta el a megbízást, most hajlandóbb lesz rá ?
— Es nem függ a «zemélyes érzelmektől, szólt a miniszterelnök. Az a kérdés, hogy lesz-« vállalkozásának alapja. — Különben annyit mondhatok, íogy e héten véget ér a dolog. Lehetnek igen sötét felhők, de soha sem olyan sötétek, hogy egy kis napsugár ne legven mögöttük.
— Mára nézve befejezte excellenciád az intézkedést ?
— Tökéletesen, felelt« a miniszterelnök. Ma szabad vagyok « egész nap az öcsémmel akarok mulatni. Hiszen látták Belasit Dél-Tirolból...
— Belasi? kérdezte egy újságíró.
— Hiszen én is Belasi vagyok tulajdonkénen, mondta Héderváry gróf.
— Saületelt Belasi, legyezte meg el-méskedve egy félhivatalos.
Ezzel visszavonult a minisztörelnök, hogy kedve szerint töltse a napot
A klUnoes bizottság ttléae. A szabadelvűpárt katonai programmának megállapítására kiküldött bizottság ma délelőtt tizenegy órakor Széli Ulmán elnöklésével ;« szabadelvű pártkör tanácskozó termében ülésre ült össze.
bizottság tagjai valamsnnyien megje-entek Andrássy Gyula gróf kivételével, aki a fővárostól távol van. A bizottság mn folyta\'!« érdemleges tanácskozását, mely délután két órakor ér» véget. A következő ülés holnap délelőtt 11 órakor lesz.
Félhivatalos jelentések. T-
, Lukács László meghívásáról a Pol. Eri, a következőket jelenti: Lukács László pénzügyminiszter, akit tegnap kihallgatotiak egyhangúlag ajánlottak, mint a békés kibontakozásra a lkai-maa egyéniseget, holnap reggel utazik Bécsbe. Lukács László maga kérte att, hogy csak holnap mehessen audienciára Ily (ormán Lukács László holnap, azr Ián délután kjnrűl legfelsőbb kihallgatásra. Ma délben a szabadelvű pártkörben nagy számban ogyhegyült képviselők közi as a bir terjedt el, hogy a kilences bizottság, amely ma délelőtt több órán át tanácskozott a pártköi Deák-szobájában, létra fogja hozni azt a katonai programot melynek elkészítésére kiküldetett. A mai lülésröl azonban, mint jó forrásból értesO
ojonoállltáai aztlkeégrendelettel ta IIQnk, még nem feiezte be működését a ki selk kötelezővé, én Ilyen smökségran- I [enees blrottaág. Kabetséges, hogy Lukács deletot minden állemélat a két alan» J László már a kJ lances bisotlaág lóbb-
<égi véleményének tudomásával, tehát szabadelvű pártnak a kilences bizottság által kidolgozott progtammjáT«l u\'asik Bécsbe, ami nemcsak megnyugtató jelentőséggel birhat. hanem alkalmas arra, hogy a békés kibontakozásnak komoly alapjául szolgáiba^ son. A szabadelvű pártnak ilyetén ob jektiv hazaflas és egységes állásfoglalást volna, • párt tagjainak többsége azeiint, a legalkalmasabb arra is, hogy ar. ellenzéki obstrukció megszűnjék olyképpen hogy nz ellenzéki pártok se tokintsék magukat legyőzötteknel:, hanéro nz elért eredményekben magnyugvással állapod janak meg.
A félhivatalos Budapesti Tudósitó ezt táviratot kapta Bécsből : Héderváry Károly gróf miniszterelnök, ski ma reggel ideérkezett, délelőtt tiz ómkor magánkihallgatáson volt ő felségénél. A kihallgatás tizenegy órán tul tar-ott. Héderváry Károly gróf azt a meg bízást kapta, hogy Lukács Lás?.ló pénzügyminisztert értesítse arról, hogy ö felsége őt holnnp délelőtt kiuallgáláson szándékozik fogadni. A magyar miniszterelnök iclnnp is itt marad. Amint hirlik, mértékadó helyen a magyar kormányválság kérdésében « bét vegéig mindenesetre dönteni szándékozuak.
LEGÚJABB.
A bíró btino.
Budapest, okt. 13. A dőléséit pestvidéki királyi törvényszék vizsgáló bírája, itzél dr., ma déloíótt hirdette ki Soós íálmán dr. és vádlott-társa, Schvartz ibrahám előtt az ügyészség vadiratát Az ügyészség Snóa bírót tizenhárom esetben a blk. 4ü7. szakaszába ütköző vesztegetés büntnltérel vádolja. Schvartz Ábrahám Ügynök ellen pedig "mint bün-egéd ellen emel vádat, a a vizsgálati fogság fönlarláíát kíri.
E vád szerint az esetet nem az es-cüdtbiróság, hanem a törvényszék fogja tárgyalni. A vádlottak kíjelontotték, hogy vádira\', ellen kifogással kívánnak élni, egyúttal a szabadon bocsátásukat kérték.
kérések dolgában a vádtanács még a mai nap folyamán fog dönteni s valószínűleg szabadou fogja bocsátani a vád-ottakat.
■ ■ »■\' I T.liir* B—Bt <—————
Domlnik a kedves, Dominik a ^ magyarárzalmQ.
Ml nem kételkedőnk abban, amit Szegedről ma egy fővárosi újságnak Írnak és mert nem kételkedünk benne, hát ime beközöljük.
A 46-es háziezreddel egy-két ¡napig komoly farkasszemet nézet a szegedi polgárság, de a haragos pillantások, ugy látszik, nem fognak soká tartani. Már is stelidfiltek. A tartó« régi barátságot okos etbber előtt végképpen nem törheti azét as a szerencséden véletlen, hogy épen a hásietrednek jutott as a szomorú kötelesség, hogy a parancsolt sértést e várót ellen, amely mindig meg-b\'caOlto és szlvea otthont nyújtott néki -- végrehajts«. Mindenki tudja, hogy felsőbb parancsra telte.
A parancsot végro kellett hajtani«. A Vauolt parancs végrohajtását pedig rá kellett bizni egy [vezénylő tisztre és e szomorú kötelesség Dominik ErnÓ szft-zndysra hárult. A fiatal aeázados Így lett ••¿tán a szereplője as országbáboritó «Köménynek. Így emelkedik ¡ki a novo a hlrlápi tárgyalásokból állandóan, hdht a vérlásitó bántalom egyik tettesének.
A hagyományos sárga-fokete szellem, mint minden kózős kasaárnyában él éa virul, a mienkben is, persze, hogy meg van, de valóaág gyanánt lehot állilaoi, hogy a szegedi háziezred vezetősége (a Haletzky-uralmat kivéve) mindenkor iparkodott Szeged polgári élotéhes simulni, a békességes jó viszonyt füntartani és óvatosan elkerülni minden olyan dolgot, ami a halalmas magyar város érzelmeibe ütközött volna.
A harag éa méltatlanság nem va* kithat el sepkit annyira, hogy ezt be ne Ismerje. Az • fiatal azázndos, akinek s-neva most ellenszenvvel emlegeae\'ik, Do
minik Ernő, ebből a tisstikarból való. Albert ezredes parancsnoknak el kellett rendelni — igy mondta 0 m«ga egy uj. ságirónak — a koszorú karhatalmu eU vávolitását, mort igy parinetolu a föl. fehbvaló tábornok.
Dominik Ernő századosnak ki kellett vonqlpi a két század legénységgel és 1« kellett vetetni karhatalommal, a rendőr ellenállási kisérlete {dacára e koszorút, mert viszont a fölebbvaJó esredes igy parancsolta.
Csálódik, aki azt hinné, hogy e sorok védőimül íródnak akár a háziezred tisztikara, akár Dominik százados érdekében. de el kell mondani a Szegeden mindenki által ismert tényeket akkor, amikor kitudódik, hogy a koszorú eltávolításánál szerepelt idegen nevű Dominik Ernő százados a szegedi irodalmi és tudományos Dugonics-társaságnak, amely fönliangon ápolja a nemzeti szellemet és .minden hazaflas ünnepélyben résztvos*, a fönnállása óta tehát 13 éve pártoló tsgja.
Ez az idegen nevü százados akkor só lépőit ki és akkor is támogatta az rodalmi társaságot, nmikor a háziezred Jécsben állomásozott, mindig pontosan óeküldto a tagsági dijat óa melogen érdeklődik a társasági élet és kiadványok iránt. Akik közelebbról ismerik, olyan dolgokat is tudnak a társadalommal való érintkezéséből, amelyből bizvást öltchetö, hogy fájdalmas lenetett neki a íétfö délutáni szerep.
uugtgMnaeaMg3iL=.ii ■oiMMte^MMWi
Orosz-japán konfliktus.
London, október 18. Báró Hayaahi japán-követ a .Central News- tudósítója előtt akként nyilatkozott, hogy neki nincs tudomása ultimátumról, ellenben olyan hireket kapott kormányától, amelyek szerint esó sem lehat a háború kltOréeértfl Oroszország és Japán közt Mind a két országra nézve egyaránt rendkivűl káros volna )egy háború s ezt ¡as orosz kormány éppen olyan jól tndja, mint a apán. A háború minden valószínűség szerint elkerülhető lesz, de be mégis kenyértörésre kerül a dolog, Japán remélt, hogy az ó részén lesz Anglia rokonszenve, mett Angolország is rosss szemmel nési, hegy Űrosxorsxáf nem tartotta mog a mandzsúriai szerlődést.
A japán császár mindenesetre hallga ni iog a közvélemény szavára és a szerint iog cselokedni.
London, okt, 18. A koreai kövolség elsó titkára a követ távollétében kijelentette, hogy a koreai kormány helytelenlü Oroszország agresszis magatartását s Japánnak és Angolországgal egyetértve szembe fog szállani as orosz terjeszkedéssel. Korea nem zárja el a már megnyitott kikötőt, azonban Jangonboi nem hajlandó megnyitni.
A koreai kormány él akarja kerülni a háborút « békésen, diplomioiál ulon szeretné megoldani a konfliktust, ston-ban Korea függetlenségét mindenképen meg fogja óvni, mert ez Japánnak óa Angliának egyaránt érdekében álL
Miklós cár nem megy Rimába.
Róma, okt. 18. A Stefanl-ogyhökség jelenti Dnunsladl-bóls Hivatalos helyről koalik, bogy Mik-ós cár akaratától független okokból a/, olasz udvarnál fáló látogatását él kellétt halasztani.
Róma, okt, 18. Az Italie irja; Lobukinov oroaz rendfőnök, áki három napig tartózkodott Rómában, megvizsgálta as «.Uszorszá^-i politikai viszonyokat as orosí cár rómvi utazására való tekintettel.
Bizalmi erabérei itoászül éMeiltailék, amidőn azon ellenséges ntllvánülások-bán, melyeket az plsas nép máris elitéi, veszélyeket véltek látni. Ezeket túlságos komolyan telték és igy jutották etnez eredményhez.
Netidov oross nagykövet, ki Olástor-szágot TK Jiolsö politikáját jól ismej-i tudja, hogy Miktós cát Iái ^«tásél itsgy rokonszenvvel várták és taént-Péiervá* roll éz irányban megnyugtató infoimá« diót adót\'
BUDAPESTI HÍREK.
{•\' _ Aki tlaxt akar lennL A belvárosi tákarékpéuztér gyakornoka, Pajor Dexsó letötöl-lalpig önérzetes omber. Iln hivatali fönöke megrótta valamiért, Pajor \' ebben a becsOlete ollcu elkövetőit inc-1 réoyletet látott, amit agy pillanatig aom \' szabad megtorlás nélkül hagyni. Nyom-\' ban két segéd után nézett és lovagias uton kért elégtétolt a feddésért, li^y alkalommal aztán megtörtént, hogy tolbá-{ borodásában fölebbvalöját tottlegoxon is >iasulteJta, mire asián Pajor uiomnak a \'büntetőbírósággal gyo*. a baja. A tárgyaláson Pajor aszal védekezett, hogy é tiszt akaz lenni ós igy nem engedheti tneg. hogy a becsülotóhe» a legparányibb (olt tapadjon annyival is inhább, mert hát ö — nem demokrata. A bíróság méltányolta ezt és a vádlottat ötven korona pénzböntotésre Ítélte.
• — FárbaJ-ügry. A budapesti törvényszék ma UrgsalU Galambos Ede : honvédszázados és Laky-Bakics párbaj-flgyót. A törvényszék Loky-Bakicsot 3 •havi államfogbázra itólte. Súlyosbító körülménynek vette a törvényszék, hogy :eileníole oly súlyos sérülést szenvedett, hogy sebének gyógyulása negyven napig Urlolt. Galambos Edt> eilcu uem lehetett Jeljárni, minthogy az ü^yo u l.a:onai ha-; lóság elé tartozik.
— Központi eaonyogtelep Buda-pest, IV.. Muzeum-körut Ül). lapunk uiai Mániában körölt hirdetését olvasóink szi-
Ives ügyeimébe ajánljuk.
— Fiumei kávé-, ton- és angol ram árubés Budapest, Kossuth Lajos-
¡utcn 17. szállít 4 és hátomnegyed kgr. Moeea. Cuba és Aionyjáva keverek-ksvét G írt (J0 kiéri bérmentve és elvámol/a.
— üaladuok. Magyarország minden éren ipteLíkik n küllőid invázióját megakadályozni. Statisztikailag ki vn.i mutatva, \'hogy Manvnrország l.COOO.OOO ketonét kúld külföldre, Kenietey Dezső
i turkevai gyógyszetész által forjnlombs hozott .Korona* szesz, moly csuz és kösavénybántaimaknál valamint gyomor ,mell és béllájásoknál szintén csodásan hat, nélkiliOzlitlőré teszi minden külföldi liasoniiomű szett. Annál u inkább megéidemli n msgyarok támogatását, méri ürepjo csak egy koronába kerül. Budapesten kapható Török Józsefnél.
t
\' bibék mindenfelől.
N— Zavargások Bllbaoban. A nyugalom biAaooau isméi heljr állott. A zavargások blatt egy embert megöllek. 30-af, közültük botot súlyosan ine^scbe-sitettak. Negyven köztársasági pariit megsebesítettek. A madridi minisztertanács holnap a bilbaói eseményei kéi fog fojí-Islkosdi a vétkes sssmólyek megállopit-halásn irdal.
— A eiknpstlne üléoe. Belgrádból táviratozzák, bogy a szkupstina szénién ktadi meg a fölírat tárgyaláséi u ebből az alkalomból több kíj,viselő s/óvá fogja tenni a junius 11-iki királygyílkos-ságot <:s u nUi összeesküvést. Az Ítéletet eddig nem hirdették ki a nisí összeesküvésben részos tisztel; előtt. A Na-rodni I.isi irja, hogy az itólotot nem egyhangúlag hozták.
— A föheroog tolvajé. Fiúméból jelenlik Lajos Viktor fónsreeg éksr.er-tolvsját, Cboós« Györgyöt, Voloacábon tba hIIvei gmta a vizsgálóbíró. Csoósz •Imondta, hogy Abbáziában álnév alatt tartózkodott, meit tudja, hogy a rendőrség rnár régebben körözölevelet bocsátolt kl ellene. Beismerte, hogy nemcsak a föhorceget, hanem Almáaay grófnőt ia 0 lopta meg, táisa azonban egyik bűntett elkövetésénél sem volt. CsoóbzI a kihallgatás ulán Triesztbe szállították ; büntetésének kitöltése után Csoósat kv
« magyar hatóságnak, mert itt ia többrendbeli lopfts hOniette miatt körözik.
— A megvádolt kormány. Londonból lávirják: Tegnap oato Glasgow-ban nagy liberália választójryfllé» volt, a melyen leiolvasták lord Bogebery levelét. Rósebery azzal vádolja a levelóbeu a kormányt, hog^ ez országot képtelen s lehoiellen helyzetbe sodorta, váratlanul válság elé vitte, a népnek port hintett a szemébe s azalatt megállapította a protekció uralmát. Ez a levél att bizonyítja, hogy Hosehery aktiv részt fog venni a Chamberlain ellen megindult küzdelem-bon.
— Helyos t Börtönbe veltlfc ! Néhány hóucl ezelüit, mikor Papp J. aradi oláh püsp résztvett a nagyszer, tmiklósi görög-katolikus temulomförsxcntelési ün-nepélyon, a román lakosság n lópapol az utcán nagy ünnepséggel fogadta ós a román nemzetiszínű záazlókai lobogtatva tüntoséket rögtönzött. Az aradi királyi ügyészség indítványára a tőrvényszék most Opieán Feronc lelkész és Opreán Nasztor ügyvéd ellen izgatás miall elrendelte a vizsgálatot.
— £ls3 Bndal Kávér.iagasln Ar-
tóczkv Jíinns Budapest, 1L, Zsigmond-utca 7. küld -1 és félkitó 1. cuba kávét G forint 75 kréit elvámolva és bérmentve.
— Barllts nyelviskola. Egyedüli alkalom idegeit nyelveknek csakis nemzetiségű tanárok által való megtanulására. Csak Erzsébct-körut 15. Fordítások elvállaltalak.
— Angol «11 mai és. Az első ipari nép a főid kerekségén az angol. Elméje találékony, szorgalma kitartó n buzgalmával meghódítja iparának as egész Világot. Az angol ipar termékét az egész világon l-.eresik és mindenütt elismerésről adózunk neki. Nem könnyű tehát vele vpispiiyezni, de még nehezebb őt legyőzni. Nágy ritkán sikerül tehát valamely külföldi ip.ii vállalatnak lőlónyét az augol iparul éieztotni, de ha ez sikerül, ligy az angol velo születeti ig.izságérzt-télien teljes elismeréssel adózik legyőzőjének. Iiy elismciés jutott a Sxent Atiua Malátakosallnjény Vállalatnak n mely a londoni kusti » palota ez idei ncmretközi élelmiszer kiáltásán készítményeiért o* első é< lepnagvobb dijjal <i „Gtand prix*-ve! lett kitüntetve. Kalapot emelünk nz angol igazságszeretet előtt, amely nem habozod a mindig mostohán megítélt n agyér inait ily ki-lüulcté-ben réazeíltrni és kalapot emelünk h Szt Anna Mnlálakészituiény előd, hogy sikerült neki az első ipari nép elismerését ily mérvben kivivui.
Tőzsde.
Budapesti gabonatőzsde.
A déli gabona-tialéiidő-Oslet irányzals szilárd. Egy órakor n következők voltak a záróárlolvamok: Uiun 1903 októberre 700.-7.51). lJuza 15)04 áprilisra 7.0U-Q-G8. Roa*\' 1903 októberre 0 24.— \' ü.iíá. ltozá oprilisra G.-14-G.45. Z«b okióbcrro 5,83-5.82. Zab ápriUua fi.59.-6.C0. Te ert okt.-ro Ü.UO-O.IO Tengeri 1001 májuara 5,20- 5.25.
Budapesti értéktőzsde.
F.lötózsdén kötletutt: Usilrik Intelrésrv. C6S.—. Wajyar hitolrészvény ílfi.W Ützt.-mufynr államvasutak Gól.20. Lcszániitoló bank 415.—. Jelzálog C01.— Rünamurányl 4Ő8Ö0 Déli vasút Cü.—. Német birodsbni inárka 117.2ft. Városi villamos 810 — .Közúti vasút 690.—.
Béoal értéktöcsda.
Ktötözsdén köttetolt: Osztrák hitelrészt. CC2.&1). Magyar hitelrészv. 716. —. Onztrák magyar áJlamvasuti részvény 651.25 Union bankrészvény 622.60 Osztr. koronajáradék 10t). Angol-o&^rák bank 272 50. llusz frankos arany 1*04. Déli vasulrészvény 79—. 4 százalékos aranyjáradék 118.26 Magyar korouajáradék 97.07. Márkabank josy 117.30. _
ELBECK & Co.*
Reimsi pezsgőbor-gyár főraktára Brázay Kálmán mege Üzletében
Budapest, Muzsum kBrut 23-
• REGÉNY. EíorzaTmas éjszakák,
Átdolgozta : I. H.
Gépiesen dolgozott, tcldntctét időnkint a nagybeteg Giníra sxegoave, csaknem meghasadt a szive nagy fájdalmában.
És amiiít Igy néxte a beteg lányt, melyet nagyon szeretett, bár hozzá csak keserű és fájdalmas otnlékek fűzték, lassan-lassan egész szomorú múltja akár egy vdndorlcép, elhaladt lelki szemei előtt.
Szomorú nap volt, melyre legel-sóbben emlékozott.
Akkor a római palotában laktak és a minden oldalon feketo posztóval bevont nagyteremben, melynek ablaktábláit is becsukták, fekete ravatalon, hófehér asszony feküdt, a gyászkandelábcrekeu égő gyertyáktól és szesztói kísértetiesen mogvi-lágitva.
Azután évek teltekszomorn, öröm-nélkllll életben, melyben a gyermok-kel alig töródó nevelőnókre és egy szomorú, macába zárkózott emberre, atyjára emlékezett.
Ks egy téli napon oz a szomorú ember megunta a magányt, asszonyt hozott Sau-Vitale-ba, a 12 évesEm-mának mostohaanyja lett.
Szép nó volt az uj asszony, de sápadt, nagyon sápadt és koromfe kete szemei mindig ugy csillogtak, mintha egy távolból közeledő veszélytől lélnének.
A tenger háborgással ünnepolte az uj asszony érkezését éa oz rémülten menekült a tenger zagása elól, valahová, egy szobába, melybe a r.ugás be nem hallatszik, de ilyen helyet a kastély ben találni nem tudott.
Január végo felé a marchcse-uak el kellett utazni.
Ks aztán egy éjszaka jött, mikor a hullámok feljöttek egészen az osi kastély lábaihoz, az épületet megremegtetve, a tenger pedig ugy zu gott, ugy üvöltött hozza, mintha egy szörnyeteg préda után ordítana.
Másnap pedig a marcbesa szobá-
ról-szobára, folyosóból folyosóba vándorolt, baja le volt bocsátva, ajkain titokzatos mosoly ült és állandóan azt a furcsa, kellemetlen dallamot zümmögte, melyet mostan Gina szokott noha énekelni.
x ■\'i\'jsps i—s m smm^mmm^^mmmmmmrnmammmmmmmmmmz
y a M G o
A
G 6
Ütiriauarí, Aréna- Ut 74. SZM rn
Jktf. ts
f»i>4 k«lv*k t**tir*.
r,
C8UZ*MKmyÄS
_ Ml lt bkb>« rx^ir\'tási UUi-
n*i. kJets u.u tnvil bl0rv«l*l. SWpomilv t\\\\*. - MArkam.tr* ~
rvüiu

Gyomor-fájdalmaknál
kltOnó l7í|T«w a
Mária
sszotttkuti
gyomor-osepp, i
HstiniltU utii,láttál »¿j ar*| irt 00 aU4r
K»:t 1 náción, IC03. nn.|35-4n.
Kérem a UkmUU* ttoft«i«l*»i unt, uítm-k«dják I Citnif v«4VM 10 Uve| utolkutl |ro-mortttpoel kOJdtni, mirt n&fyua «oko^k J»,ái» rpwiil lA\'e ai e^waic« és hk fut Ub«t>4cM mlnál «Ubb. inrrt a >i(l már dfofrotC
Mm«aok UíiUlotUI t>T. Dudjr Jó*»*!»* In4c», u, p. Ctobád, Abauj-Torv>ui<<(T«.
Kapbktó OLAIIK ivóit« , Xla-Taraflna (Núpádm

Maláta-likőr
a tecJobb 4a Hs^HwUnibH Ma ESV »ataaak a kM. se sa.
Maláta-keterO
I kHSM n«Mr«M>t 4a WiátnallSiM »st s*Umé a hm. a» «.
Maláta.
Uihot a lH)5>>b i _
r.gy Hiúik a.ao, us Aa Lee kar.
Maláta-Brandy
•UémwJa uMU táréiul *HHteMk SJa,
Maláta-Cakes
U« 4a lá|saii«lar. ZfT »HJ árt»« S kW, Ma
Kapható minden ugyeM ftUser- ée oeemeffetüdetbea.
)da_ a bot máf n«a Upb*»*, S km ■IMI kwdv* báraMBár* Máonja •
„Sziol kM Mlitikétzltiéif-rtli»-lir- fk-Wnm.
TELEFON 39—10.
SIMÁI és LENGYEL
bntor- As rnha-pessomány, asinOr, romb- és oslpkskttlönlogesságek gyárt raktára.
Budapest, V,, Glzella-lór 3. tz,
V»n «J«t»nr,^nk » n. A. n,h6t^-kix^a»«< b. ludomátára «dnl, Imf dusaa f»U««/«h aatyka 4a paatOMAay.raktArniakat *n
selyemám-osztálylyal
MvlUéa ki, roloj« « uakreába >i<o r»b*k*l-m^kkM bÁláirkkrt* atr«Mfb*l4bbmlaA**(tk !< fjulánio^bb átak m«ll«tt. tt«ifAih«tuak. KulvtiOtrn ».«ríjuk > Atr táU«/t*ku x^yfot
btuokb«« lUtlmu t*c<ln*<o«abb k»lmáÍDÍ«t.
>1 tatákkal itlVMU aaaleAlSM^b
£ilektromág,neses gryógyintóaot
a Dr.
(SL Konrád J»nö raadaaara) GrUnwvatd fule ecessatórlsssn kerti pavillonjAban
Budapest, VII., VárosUgeti fasor 18—15j
\\m at«kb«ináfaM<• nofV\'ljárta kilSaAm beválté vlmnt lanaájc . l«*|r***«C, lde*/AJd«.!m»k ^ laebl»*, fo(a|4(, kIy-, lá,(«> (jrtatr.
•a ld«(«a bolbánU uiAknl), nuxoa u.*rb«t« r«aá*»«ijiál alb »ib, A kaaaUa rntgy »raj« *r»Kifcj«ki»l naikail, UTathötnl i»u
kaU . károa inallákkAtaa kl Tan zár»». >l<odvlaa délelőtt fát Il lót (él I i< 4« dvlittka M< • tál 6-l<. Oí>a»l katfláa rjáat i.at.on kl. M4n4k»!t\'
dijak. Kiranatra pn^crátu«. TáralnUiatok : Dorlta, B.ca Róma, Ban., Hamburg;. Uéta, X.l»csa, ítdnehau, Zaríoh flK
H wafWWTfcimulatosTI
598 tr%\\V 598
I fysoyártaa a/aaroivtt >á árál jár« precU punfar tln sva agy ári UulMaaal. KT sa4o boial*aM
láacMnal; í pá/ atrfáni valódi nUt fStta-JÓ |
I Talódl trfl»l lynri KUarxnntára.l ♦« lu k\'aa-kSrfl ara- rafy h ^.knak; 1 Brw , ,aa»i.r. kát I Sa«in !Aip*««»U!v.Ta i «»nd4tr">>b-illet, kárai», áa raa«mlil4< » »r^<V*i arany 4« brach« vAri.l aJó«a-< pr.iklJVw
k. »ilft, kárUJ. áa fftssaml,t4( 4 paUnt-ain.tl-. 1 a1tf«3i i It-U brt«„ «ág; I «»jb-i^HtU tflkbr lakban , \\ fr.iklíVt.". >ró-•i«<k»Ulal. S lArfjb. i áll: i ¡wju \\.\\p.%.» „ap.! p/a í 1 ha-.no» I M .tiiaJi /áp, m"I f kl
Ifiu-harrbb aaámolatukal »rr mÍK«|(.prf>« >att ♦tráfit: l orakók, usolv IW k»..-U aj\'rtvlií! átí, l|«n -láp nái ákKtfr; tiO ton!o«*ieitlttatl lárgy 4a \'n^g í»5 darkb kaiám4la a h*«t tiáabao Igfu aink-4«*a tárgy. M<nd éra a> órával
»>*nrt, 1 írt JO krfikkaríZ SaóUoMáa ulántál maílalt, Tanr • póni ti»Ug«a ba-kOUfao «^nábar
tgrrdei m«*4rl a
\' lÄMii-Bxport P. Wistílaek
Krakaia Rr. Z.
KHakáaal kUirra, mHrat nam tataafl aa»»-
nal vl«j#a»*U;lV.
FOGAK
VII., Erzsébel-kflrut 80. ex.
aaálDkdtás t* rvókárclUvolitii nílkol 9 koronaUL Ai áltaiam krarltolt 4a Pirlabnn aranróromroal kltflntaUtt fogtoiok narron kfinnr ,p tn ritUra klUnAan l.kirnálh-.tók. IUfi fogtorok álatakliu s. Vldtkiík 12 óta alatt kW«Vtalnok.
«n mct«rukhatnk
____________________. w — __________ r ________ ..a «ia«» M»w«i\'i«mKi,
Foaorwo«! rendelő-inté*ot» Budapest, vu Era^éhwt^harut so. in noypi-e*MHfr*ai egemben)
Kogoiroat randelfa d a. tä éa d u. S T-lg. Kojtechn\'k»\'
------Olosó
árak. TöQj:
«•ig, V.».ár .ia iiüu«tiunyoa in.
Részletfizetés. -
ckt. 14
•áriMz Honi ¡par!
péiííi-SZABÓ LUK ÁCS GYULA
• Lea
KÁVÉ«és TEA
ta
I!
! r
Amj.au *
KArUrtAaí . . .
irwi■ « a . \'«rtn.lM,. . , , ~ XuH* írnom) . « ^ Kaik* ( wftMMnabH 2"\'6"rr (fJ*«) . ^
*.t"«».....
Moooa <\'nrf.3oa.abb) w
A>a»r Jira . . Amny Ji»a dg. tin.
bt 1.»)
M 1*0 " I.Tö .. I*> n »JW „ !.*> ,. ISO .. 1.40
».r>
KUUSmi ajánlom »apaaU ArU-
a»n vör>6!t fcár«taat.
1 U. Tarya*
I m rta^n l h Kaba
•It kárt
Ml . . . kill
trt 1-40 .. IJO
»p., I * ..
•I* .. ¡
X¿vóhoz cacmngothntb i
V« kJ. Kaoí\'irtn. r.. k«r. . frt «_-\',« „ ca. k»r. B¡ frt IJ»
V« „ Manrt.itn kar. frt -A* HástartAal |J fH S»
HAstar\'aal , w irt IJU .. ZUiUrtAat "».V M I caOm*( tfrrjflíí > P«-,»
/i 11 HC*«
"3T \'■> &)*a it kliaMM uar itdik ala
I" taljaa*» íioa. H alvlatrtra H>U
Ralogh L^xld
Uri. ia lat kirlWfc Salat* H-i-t aj tat. ri^M f, kvd*:
vn. i»twnwu«^»v>« ír. uin.
Ȏa
KCzpontl szfinyegtolP? wzttü
IV.f Nluzeam-kBrut 39. (—»**«) a Mixfioi\'kirttfll iicihi
Kgy öunttukUaJd nMáqm,
£-rélÜ KLítmz. tgj C«n«ö-takaró, egy sm y roa-utániét ágy elé éa 6 méter etóatoba-hilóstöoycg, Oaazoaoit 8 trt. 8<járonyágy mstraeicai , . « 10.60 6rt YaskcrstQ «odronv-betét . , , 8.S¿ trt fakerelQ aodrony-Mtat, i 8,— firt Poj vMaasték a*3ny*.
Kk, atttvat- éa oalpk«»
ggfnyök. pokrócsok, rrt*-»ó takarók éa bértflc.
valanlat aalyam »a bA*. Alaafai pirmÁkkua.
8a<ft asohsiyemija wolidaa kéedíeí la matractok dua ráJsMtík*
lágy el fay vidéki wdtoH*!
»•• Mm váaá*láaaál tpM ItniMt, »>• (rtM v*a4.rl4aaA) Vt*t¿a tlfat» rjM JuMkta Ali aa» • nW
NaAtU
Kokusz-zsir
MWJi a lika 4» dlaaaOsatrt, 5 kl(«a dobó » Aban (4 f,. kV . ^J,) d< batial afTüU
K. *.>. L\'UüTéti\'.\'»! ttvíU
Lsub R. Butiapust,
_II.. Margit-kOrat íü.
(A >»n rituilit ko«r.* """
M0»l nt" t*0i M»»tFV< f. IfW (OOtS IMU\'lil \'iU(M) >r *0
*»rnjrro xtaofn >cn «vi/18 cjtMt«
OAJT »» OflOOf »\'*»•-•■
CS<tH £«tOt" CSOWtOOKAT 7fS5CR
KÁLMÁN JÓZS2P
* \' PAPRIKA KlVlTBlE
^ ^ SZEOED.
n Én kopssx voltam!
Mkaav aaat«U
nyiMU^van k*pa«x ra<L Atraía
4« ftr»i»t»4*i kop.tf^ tónak.
KMan r/llaj 014T« rilre.xk Touitk. Máx-aiif m««-»TV»JUia abbaa a t»dilb*a, h+ff »of»u inatadak. a miiJa trj rrájcti wUiAaum atkalrairai tc^a\'.hi L. orral, bLro.JM 1*-rf4»fc»««l it b»J»c*a»a4«a<T\' *«af tWitíial a<«*lana<bsjU(n. a ki kiu^ftii kiiln.ii ifjuu rtak atl a kAr\\1 r\' InUiva h»u4jm, bo(T i>«W\'* «btJUaók <!<»t «atoL
Twtn.\'Mílat, barr fottftll
fitTvltinnal latlttn uatalt, VI*
)W«r>l«t, bo«T otjT0«» I» *b«JW
»JrB b .,»1. Uok nUi. «1-rr.cndi». hjg. *(4<> fletan ti frayl • •
• tok Idíl
(o^lUitftoH V « ---------
hM boi\'t^t\' 6>1 Allili«»ln»k l«»«®t•» etil-tlbAl »<u)>,toUr ..SAMPON" Oak rf rld H«U huiiulUn atl a k4atilii\'4i. fL H4iwu> Uat mML. &4<ii kasdal\', at «0
Dtp BiUUm ki>-jnrfntt mi/ híj bailWüa.
rtot41 a kí#m. éiUBok *dt adtan k6t ltuitr4a¿mn*k, a kik kt.íl »rflkaak a h-xja t»l)a««i. kihull. U.a J v*« aaalbafi aa »\'»durftir
»».Irt« mti\'.tpt rail. A»áu f-s«-
lalkoiotrv raMk » „SÁMSON^ kar.Srmek at rltdt«*ral, m«lr«l WymimüI a MUMiOtíl k>»ok. Abbtt. t hanti-than »»íjik bcjT «tixivtl tuduAk faltoiolni a*am»iT«k*l, mindkM nraibalil, a kiknek a kruVt t»du mida« KavnOt. N««i valami tilkra 11pt- Ninca a n«mak rtUh<{4 <iitni»,p. Rilaklntvts hofr a íej-Wrt 4/iiai nK>/takb«D lÁpItljA, •WOTO. hoíf oJve <ti a KajAt •Ji it/\'.ju. MUUok,
ho(t • l««v »b«t» rfrájuűibaa blue* raaic\'ro* »ai»í-
Ilon a:inrk » axrintk a U*
kWI»í4Ít;> íruudAflki tnxtffa\'-
d4»1 »»«rstliM co. Mrkli>t\'k köl-
• «cuirlt a
¿Ak k\'vtoaln riólanlvjot 4> Sj t\\ptuUlja a* ill«(4. b»j» uinl kítJ. rsAu« r S kocontjirtl rv
V djbotr»!, 90 kóronVI 9 d3
k*tJ. lonOelJen raj T doborjjl, l\'í
Kísérlet ii^ycB
D. GC»@H
yfte«, Siin^irísrslfasu 35.
battaL Crimi
OanoMűítpoalteor ffir Oasterrotob* Dacára
Miadas alrat*. a ki atúaM MűUdi likk^rt^tutiliktl kip tfilc-i .íf t<*uot
K^rosusag1
ia »fyulVU l«Vt t/o.M.J ti4r4«4ft U~4k titif Ml» » Mt4t>t*kk4l kMktS t<oa4l1 kalaU
Mnd¿p*o«üppoket.
Klnaa »-♦« Wat, ainta Mit ««1»4. ktata («tala«
at«Mr^«if, UvtaWa t!tk. uiritm fw/á;t\'«H, aa • riM^i .klWrMLU* t ilt.. Taljaxu o4ftQJU »■»»«•ffta tua. aal^i»»«. *|TK«rS ittt ula.i mmJJ. 4i*tntika. a (t*|T>.«t. Trc-t»4at«4*t rv»r«ofiri.uil, JÓUiUt L»ir aj tf^-aé^ra afoot Iwi htl .ata., Tt/mi\'i* t(«i4 kültJU. C«a* <litin«ii oilialkctalok. - Rjvu tovti kht-Maa.vtM }4kuax Uikil <t*pwk aral4t>AkA toaaik a taatat. da aa 4*11.1*1* alnct UAryjw iMttéaoli, haotc. dli.-ti u «U. 1» u «ai/aiírat ttjUkr. httitak, al aicin>n4t>k»l líjíVJtk ía » t»*t«t tUfanyoaH ti «rAttx ladik-
Kimaradhatatlan haté* nőnél, férfinél 4a (jyarmcknél.
Bjy D»|* üreg ars vsohái^ elta/l) 6 Porous, 3 üvej 12 Vorona, 6 Ct«»* 80 korooa. átélkUldéa titoktartssssai uUnvóttol vagy a p¿nz a)01c(es bekaldésa
Mcfrindolesrk intírendök:
• RETROVICS MIKLÚS-hoz#
Bn<1e»pO!it, rv.. Réoal-titoaa 3.
KAYER-fcle =
Magyartoristotapasz
tyukovom, bórttdrry és bÖrkoukóuyo«\\oa mien a cgjobb éslo|{bittoisal>bszar.
V > radjti takor«a 80 fillér. 1 koron» bakOldSo« i ts ■■ ■ ■ bSrtuanl««. ^ " »




bittó* haHm tici tsam^rhiiru!, r*kailta«f, róvafi 4t hrnnoblAl oalarlttia allrn, I [.». tavai k Kor. flllir. a !<oron« fc.\'k5td.it uUii Ur"i»ni-.a VfllJi at r;vrd\'.ll Urnlli
VörösKeieszt (¿yögyszertár
Bííajest, VI. ker„ Mássy-sf 84. mm.


SzÍQfiii P.ajos utódai
HÉJJ és STIASNY
sr-ijfyirlók, nyergesek és bflrOndftsOk
Budapest, Muzeum-kftrut !0. 82-
A>4i4¿Ak lafjtbb »ny*»bü fo UK<wwai kó-aaSll «Annyit Jutkw. uiAjrar »allanjva 4t ks-meWt aM(..|imtlkal k£ütib6ti Vw cUkra kfcjf-nytbb 4a ntScubh ki»il*ll>»n.
Lot»»- *t tiiitl njxitrf^\'O\'alkal. «ti-, tilia HW^ok-Brcrr.-ik«1, vu;oíikek. bav^dorak 4a
- 7\'
Uku6Xtl, Jíymiol lópokrAoxr\'iat, aiorut alA vuló t>dr- 4a »«»«t^tal.nt\'ckat valamint vUtnauUii vá»xant*XM>luU it liti f
bilOkat.
l\'iutaUkaa Uittaknti njoac^tu-oi kfiloate-adalnak,
A!k\\\'o>»t al»ti«4Uc* crfT vj\'utt4khift.
UlAdrni.ou.4 u\'nú- .4 tpoilczlkkak, tjll.t, c/ifa- ■ • piíutúrrtak. - Sa.i: g, roulballolt nt(\\ \\*i»«»!íktar..

Amerikai
fofmQ\'trem, fo^sk, fogsorok széjpadlAs 1. nelkuL Vidékiek megvárhatják.
Speclell hangszerfuvrk,
ustlimás betegek réazúre
kticttij niaUatt
Scliweip M. Mátyás
Mariymaxö>uiozo 23.
i • I
üsak jó minőségű áruk!
Futf!.ai{ ttlnaa Saphir-mtiiS I.SJ. 4tlV>< ttlntt tnfol i«bii btliirl ÍQ| plq t tntllií
»ln-0\'Di «dot 1 11. K«pp*i alMutilrA«
\' kf.. Itt
jobb inlo6<»fa IV kr., kuK.A
rfJq u unllű i.íí, I 4l> Iftjj
...... b l.7#. n-i\'hlfjnM) tlrot l
\'X
«S kr., todit riflIB IÜ. laatobb l,e\\
I z. Imjo b
m1.
M k» . W.
»iaoiJttír*« . r
ftbb dam.it «s. ¡itrictu t>.b».u C#, T"t
l«h¿» ÍJ kr., t/Uttt Soj hU »1 kr , farit.han\'nr^
1 frt. liall\'vok lo
kllSK rari4t n\'lkQl t? kr., dlTal^t 38 kr.. larilabb -kac\'t a ibk S4 kr. »raurti» badaal-taab
trvJ& HjíMr-tttfÜTlial ¥> kr.
VHfy macr«nd*ltr«k virkAtölIslnck.
WEGSUNN-rindszHii malomépitö iroda
U a k a b I »tv ú n nt^niöh
Budapest, II, IIorVa\\t-utota 23.
Pormllán-hengcrek Darntó „
Cemhinátt „ Simán ör!ö „ Walomfáratok , Mslomgépvik u

Koptatók O\'ajmalmok Móterok Tran8mi9cli5k Sziiak. Selymftk Eszközök, stb.
oftját randaterU mt«t<i-inaJluuuic Irtynn ma^tekinthetff. aaa»«««»« Kx4mUklftn «llamaré»» éa kltttntetrtn. T.yvrol költaoffvateBsol aaolfrijtmlt. Aiji^yaék tttgym.
Müiíisnki ónja egészs^ólIII
A kinek dii/t at nft«it>jo t a kényelmet ua-tell, nam ntAulothtli a valóit ca. 4t kit. klaá> rolagoa a:«badali>iumal rllAtutt
amerikai gnuimisérvkjtöt,
mily »o\'adui a (tllaliUknál:
Politxer Mór és Fia
Sadtpttltn, V., alt\'.t kjabalí.
f«. ét kit. k\'jUttríittkuil OoAk rarenos-utotA lű;h
A rol\' • H;Viil\'J»luti«k 7 fa \\0 frt. Hl Uh . t\\. (uMtluual 10 ií 10 fit
t>|u|»J\'l\' k4pe* Arji jvt^k ralAdi injo: nif^i <trik*tOki¿l t •rj l\' " <<>>kbj t .j^, . ukktkr-\'l t>orU«kl>tui tn^]iO. Alapíttatott 1810 ben.
Nyomatot* a taajdonos .Hirlapiírje"$ío
i •
, ^\' n
t. i
jlwivakrsavti myjaaaabbaiittbmiaij
| Titkos belessígeli
ft hufT«"o*T*V *4fc*lt. fculakvr (HpMili) 4» t üWká»ctk«.-.> fr|»i, »f»9>ti c* bilwtbtnUI-■u tk, tt 4a\'«r«V»ibM ti.dA haif*i]oc>- aa I If-btlok, \\tltminl kornl (4rfiul grraof* i¿¿, nitc41 Itbti Mfa, 11 t.ibtjct »«•>. al»-poi. Harrea, non ;T"(|iU«irt f-j!alko<aal itnillal l»{tml»j«i.Wn a<tnllnl4 4ria«t .\\\\korlal, SU ^ja l*p«a/t»Jat 4t l*:kn«ifi»f.l»a.
«ii^cijk.i lujJiüáuTűt ait^u {lO^fMidjaiail
tPi»a
Hír. ®MIM ANTAL
f. es. as M,\\ úiilíIMícnos
--• onuai»t i.uo («nj9lft-u.laa.la arrrr
i BÜDAPUST, Vín Andrüssy-Gl 24-
Ktn<tu:aa «\'MM IP—4-1/ 4t rtla 7— VJdSXtak lov^lllflC uy»rtiotorh ttab-asaiik ttuiAonot. t n^lV«i4(liri\'titaUiM l bxlfllitt itjia.-k.odik

VáJlöut" körlorgó^epén. (Céifulaidonria : Síéktely Viktor»
i I
6
Nagykánlzsal Friss Újság.
Szerda, október 14.
Deák-ünnep.
Polgártársak!
Ünnepet ül Magyarország, kegyeletes ünnepet, nagy fta, Deák Ferenc születésének századik évfordulóját.
Nem dobban-e meg szent lelkesedéssel kebletekben a sziv s nem gondoltok-e vágyakozva ama férfiura, a ki bölcsességével s prófétai előrelátásával uj mederbe terelte nemzete eletét?! Nem óhajtjuk-e mindnyájan : Vajha újra itt lehetne súlyos és aggasztó hazafiúi gondjaink közepette vigasztaló támaszul s népének bölcs vezéréül! A nagy idők ugy látszik ujravisz-82atérnek; s aggódva várjuk : vájjon e nagy idők megszülik e újra a maguk nagy embeieit?!
Misképpen volt ez akkoi!
Lánglelkek támadtak. Mintha n földből nőttek volna ki a nagy emberek isteni pompában, fejedelmi dicsben. Villámokat látunk cikkázni az égen; trombita harsog, csatazaj zug a fülünkbe, ha Kossuth apánkra gondolunk s a költőre, ki nz £ szellemének hűséges apostola volt: Petőfire. Áldjuk emlékét a legnagyobb magyarnak: Széchényinek s az ő vatesének, a költőkirálynak : Vörösmartynak. S eszünkbe ötlik a legendás harc \'szomorú vége, egy nemzet gyásza, nemzetünk pusztulása, eszünkbe jut nap-nap virra-dása, hajnal hasadása, szebb jövő fényének újra ragyogása.
Polgártársak! A pusztulás cinlékünkbe idézi azulraalkotót: Deák Ferencet!
A szenvedélyek felkorbácso-lása könnyű, csak ragyogó ékesszólás kell hozzá. De a szenvedélyeket lecsillapítani titáni munka. S ezt tette Deák! Kossuth az ő lánglelkével elszakított bennünket a dinasztiától s Deák kibékítette a nemzetet királyával; életre keltett egy halálra szánt népet, mert tudta, hogy van abban élni hit, jog és erő!
Örök dicsősége lett ő nemzetünknek, mely ezer év nehéz küzdelmeiben megtudta becsülni és ápolni nagyjai szent emlékét és híven eljár ősei sírjához s gyűjt régi fénynél uj szövétneket!
Örök dicsősége Deák Ferenc vármegyénknek, mely őt e hazának és a nagy világnak adta!
Örölc dicsősége s felejthetetlen büszkesége főgym-nasiumunknak, melyben egykor a tudomány és erény igéit szívta fogékony ifjú lelkébe.
Nagykanizsa városa, mely sohasem hiányzik onnan, ahol nagyjaink emlékét kell ünne-|
pelní, nemes áldozatkészséggel emléktáblával jelölte, meg aíő-gymnásium épületét, Deák Ferenc egykori alma materét.
Polgártársak! A nagykanizsai irodalmi és művészeti kprezen emléktábla leleplezését 1903. évi október hó 18-án ünneppel üli meg, j melynek sorrendje a- következő:
Délután fél három órakor gyülekezés az Erzsébet-téren, 3 órakor felvonulás zászlók alatt a Fő-uton át a kegyesrendiek háza elé s ott ünnepség a következő műsorral:
1 Megnyitó beszéd; .tartja Csóti Márk, főgymn. tanár, az irodalmi szakosztály elnöke.
2. Hymnus, Kölcseytől; énekli a főgymn. énekkar.
3. Deák Ferenc emlékezete; dr. Révay (Ullrích) József fő-\' gynm. tanár ódája; szavalja Gárlner Antal Hl. éves jogász.
4. Fohász ; Hubcr Károlytól énekli az írod. és müv. kör dalárdája.
5. Emlékbeszéd; tartja Szalny Sándor igazgató s a „Zala" szerkesztője; c beszéd alatt történik az emléktábla leleplezése.
(3. Szózat Vörösmatytól; énekli az irod. és műv. kör dalárdája.
7. . Záróbeszéd ; Horváth György, főgymp. igazgató saz irod. és műv. kör elnöke.
8. Vécsey Zsigmond polgármester Nagykanizsa város nevében az emléktáblát átveszi.
Polgártársak! Királyné könye-zcH az Ő ravatalánál; — jertek el mindnyájan lelkesedést, erőt meríteni hazafias küzdelmeinkhez az Ő emlékezetéből!
I X írek.
„Deák Ferenc ösztöndíj" alap létesítése. 4. A közgyűlés elnöki bezárása. Gyülekezés Október 18-én reggel 8 és fél órakor a vArosháznAI.
Vén tolvaj.
Egy 78 éves vén töpörödött anyóka élit tegnap a rendőrség előtt, lopással vAdolva. -VAsAr napjAn Keleti J. Mór előtt kiakasztott 2 pAr papucsot lopott. Részegséggel véde kezelt az anyóka, ki inagAt Baranyai Trézsinek vallotta és Állítólag Gelsén lakik. Az eljárást ellene meginditottAk.
A züllés utlán.
Szomorú statisztikát leheti^¿c* Állítani a középosztály rohumoVpuez-tulAsAról. A jelenkorban élő sarjadé-kok csuk vándorbottal léphetnek már a tekintetes nemes kúriába, hol még az öregapjuk megelégedetten érlelte a verpeléti szüzdohánynynl az öbülös tajtpipát. És az ebek, melyek még a nagyapák talpát oly hüségcssen nyalogatták, dühödten rohannak a kósza ivadékra, be sem eresztik nz ős fundusru, a hol nincs helye a vándorló csavargóknak. Ilyen szomorú kép tárult fel lelki szemeink előtt, mikor a rendőrség zárkAjAban egy lerongyolódott alakban egy jó csalódból való Hatul embert latiunk meg, kinek még öregapja is gazdag földbirtokos volt a szomszédos megyében. Az egész külseje szánalomra méltó volt, arcáról a szesz mértéktelen élvezete és a nyomorúság rítt le. Csavargásért állították elő s ezért kél napi elzárásra Ítélték. Büntetésének kitöltése után illetőségi helyére toloncolják.
Helyreigazítás.
Bolondén Konrád a „Farizeusok és Szuduccusok" c. legújabb, a szerző arcképével és sajátkezüleg irt életrajzával díszített munkájának ára bői kötésben 3 kor. 40 till. vászon-kötésben 2 koronn. 8UIÍ1I. (nem pedig 3 kor. 40 lill.) fűzve 2 korona. .A Ben-zinger-Bossányi-féle munka ciiue nem Képes Biblia, hanem „Bibliai történetek. „ A Szent Missiók Gondnoksága Budapest, II., Kapucinus-Zárda.
Csendólet.
Néhány duhaj naplopó folytonos garázdálkodásban leli gyönyörűségét s szinte állandó foglalkoztatást nyújt a rendőrségnek. Legutubb ismét .. eg-csípte nz éjjeli csendzaVarókat a rendöi\'órjárai s miután igazolták személyazonosságukat, eleresztették, azonban a rendőrségnél feljelentették. A>t hisszük, a rendőrség alaposan lehűti vérüket az éjjeli dtihajkodók-nuk és elveszi kedvüket az éjjeli csendhAboritásoktól is.
Orsz^oos vásár áthelyezés.
A folyó hó Ü-iki perlaki országos vásárt a kereskedelemügyi minisztérium engedelmével folyó évben kivételcsen október 20-án fogják megtartani.
Bizalmi férfiak.
Zolovármtfgyc törvényhatósága az esküdtek lajstromának az 1004. évre való megAIInpitAsárn hivatott bizottságba saját kebeléből bizalmi férliakul megválasztotta a nagykanizsai\' törvényszékhez : Tripammer Ödön, dr. Tripammer Rezső, dr. Fried Ödön, Knorl/.cr György, Saller l.ajos, Faics Lajos, Remete Géza, dr. Fábián Zsig-
mond, dr. Lőke Emil, Mcrtelendy Béla, Sebcstény Lajos és Bolus l.ajos helybeli lnkósokot.
Gazda ós cseléd.
Bátran elmondhatjuk, hogy a cselédség az egyenlőség, testvériség és szabádság bódító kéjétől megszédülve, gazdAJAval egyenlőnek tartja magát. A liberális felfogAs következtében nincs az az erőhatalom, mely józan észre téríthesse. Tegnap is egy helybeli uiictnber majdnem kérve-kérte volt cselédjét, hogy maradjon, mert gyermeke ragaszkodott hozzá. A csplédleány hajlandónak is mutatkozott a visszatérésre, de oly feltételeket szabott ki, hogy a gazda meg nom állhattu, hogy ki ne törjön belőle a keserűség, mondván: „hisz okkor én leszek a cseléd, ha ezek teljesítését elvállalom." Nem kellett több a cselédleánynak, megeredt erre nyelve s alapos görombáskodás közben folyton hangoztatta, hogy hiszen egyenlők vagyunk, minek bizo nyitására a kezeügyében volt edény gazdájához vágta. Ezen ügynek rendőrség előtt lesz folytatása.
Az egerek veszedelme.
Ismeretes az\' a sok kár, melyet a folyó évben az egerek okozlak. Nem kíméltek azok sem a mezők, sem a szőlőhegyek terméséi, pusztítva mindenütt, kiszámíthatatlan károkat okoztak. A tegnapi záporszerü esőzés azonban alaposan megritkította őket. Jövőre talán nem lesz oly sok egér és ezek által okozott kár.
Dlszközg.vfllós.
Nagykanizsa rendezel t tanácsú város képviselőtestülete hálás kegyeletből hazánk dicsőült nagy lia, vármegyénk örök büszkesége Deák Ferenc születésnapjának századik évfordulója megünneplésére folyó hó 18-án délelőtt II és félórakor a városház nagy tanácskozó termében díszközgyűlést tart, a váfos területén levő összes egyesületek jfcs testületek jelenlétében. Az ünnepély, sorrendje: I. Október hó 18-án délelőtt 0 órától 11 óráig u helybeli felekezetek templomaiban ünnepélyes hálandó | Istenitisztelet és pedig: a róm. kath.; plébánia templomban U órakor, az ág. cvang. hitvallásnak templomában
10 órakor, az izraeliták templomában
11 órakor, 11. 11 és fél órakor az ünnepélyes Díszközgyűlés a városháza nagy tanácskozó termében. 1. Elnöki megnyitó. 2. Ünnepi dísz-bcszéd, tartja Remete Géza v. képviselő ur., 3. Indítvány Deák Ferenc magasztos emlékének megörökítése tárgyában: a) hallhatatlan érdemei jegyzőkönyvbe iktatása; b) arcképének megfestése; c) a nagykanizsai városi főgymnásiumnál 5000 koronás
A mellékletért felelős: Füredi JállOS.
Kinizsy-ütca 40. sz. ház szabad kézből
ELADÖ.
Bővebbet
Özv. Csillag Endrénénéi
nuynnott.
[eréhez József
keserűvíz
m fc*flll W (Hfurntn^i HAPM/XTÓ AXfIOBNOTT.
Mpl\'lpfíplí javítása és hitelesítése, 1HPI ícypiv g6pck> szcrsz^m0k, bor-
szivattyúk, „GARVENS"-féle kutak és vízvezetékek szerelését olvállalju a legjulányosabb ár mellett
Golenczky Ferencz
gép- és mérlegmüszcrész NAGYKANIZSÁN, Eötvös-tér31. sz.
Üzlet- és házeladás.
Kiskomáromban 45 év óta fennálló jó hirnevü és nagy-forgalmu rőfös- és vegyesüzle-tünket, modern stílusban épült házzal együtt, eladjuk.
Bővebbet SINGFR JÓZSEF és TÁRSA cégnél Nagykanizsán és Kiskomáromban.
Deák Ferenc-téren levő faház, melyben Haas Vilmos füszerüzlete van, -— el »dó* ..
Bővebbet SALLÉR LAJOS építőmesternél. j
Van szerencsénk a ni. t. borfogyasztó közönség h. tudomására adni, miszerint általánosan ismert jó minőségű borúink kizárólagos cgyedárusitásávul
KUNSZT és MEZEY
fűszer, csemege és hentesáru kereskedő urakat biztuk meg.
Amidőn *a nagyérdemű közönség szives támogatását kérjük, bátorkodunk egyes különleges fajokra b. figyelmüket felhívni úgymint: Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling. Badacsonyi kéknyelű, Somlói, Badacsonyi pecsenyebora Továbbá csutora alakú üvegekben töltött kitűnő zamatu asztali borokra. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint a nagyérdemű közönség legmagasabb igényeinek is megfelelem!. Szives próba megrendelését kérjük s magunkat ajánlva mély tisztelettel
Kamassetter VlnoJue utódai
Balatonmelléki szőlő nagybirtokosok és bortermelők
Pinczészet Sümegen.
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par-gettók, vásznak, chiffonok, se-lyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A helyiség és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
l^Mixtl l^estvérelt
Kazincy(Vasuti)-utca, uradalmi épület.
FIGYELMEZTETÉS.
i
Van szerencsém a n. é. fogyasztó közönség b. tudomására adni, hogy ezentúl hentes-üzletem vasárnap csak délig lesz nyitva és az festéli felzárás be van szüntetve, miért is felkérem tisztelt vevőimet, szükségletüket ezentúl déli 12 óráig beszerezni. kiváló tisztelettel
Első szombathelyi sertéshizlalda és husfüstölő-gyár raktára.
Kunszt Sándor.
*
Egyszersmind ajánlom naponta frissen érkezett szalámi, kalbász, mindennemű felvágottakat, valamint kassai és prágai sonkákat.
Hirdetések
felvétetnek
e lapkladólilvotalóban.
Megérkezett! Az elsö magyai\\ Megérkezett!
- tudományos -
.és
csütörtökön este
fogja először bemutatni
Bővebbet a falragaszok!
|L Remek mííkályhák ÍT
a magyarországi Első Agyagipari műtelep valóságos remekei, a secessiós modern minták százféle művészi kivételében, igen olcsó árért kaphatók bármily szinben Hodits István mű-kályha raktárában Nagykanizsán Teleky-ut 37. sz. alatt. A ki kályha szükségletét beszerezni akarja, el ne mulassza, legalább csak megtekinteni.
wmmmmam
Világhírű
Messmer Thea
a legkellemesebb zamatu, és utolérhetetlen minőségű
családi ital
kapható
STREMés KLEIN
oicéj^nél. >
Nagykanizsai IYIsí Djsáq
Szerda, október 14.
■ ■




Szerencse fel!

j?gv- Aki mer az nyer!
NYEREMÉNY egy milliö korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
mrOSZTÁLYSORSJEGYET
FtSJ EGYET -wm
*
MILHOFFER KÁLMÁN főelárusitó sorsjegylrodájában. Csengeri-ut, Rosenberg-féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 k., fél fi k., negyed 3 k., nyolezad 1-50 k. — Játéktervek Ingyen,

Nagykanizsa, 1903. csütörtök, október 15
Megjelenik naponta korán reggeL
Nyomatott * .Nagykanizsa» Friss Ujsig* ittnMul
nyomdákban.
Elöflzjtésl ára:
H«lyb«n hizhos hordva egy h<tia «0 Wlér. Vidéki« pósUi küldéssel egy hóra 1 korma 20 fillér.
Kiadó tulajdonosok: y Felelés sserkesstó:
Krauxx éa Farka«. n.o3VA mi<K>.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krauss és Kar kai par\'rkereskeíés«.
Luigács László a Isirálynál
Katonahistóriáic.
Hogy az a bizonyos közŰ3 had-sevug mennyire a mienk és milyen százalékarányban magyar, azt mi sem tüntetheti fel joblan, miut ba egyetlen nap, a tegnapi nap katona-Iiislóriát iktatjuk ide.
Itne:
A hadnagy ur hősku-désc.
Az ti elkcseredetlhóg, amely a hároméves szolgálati idojdko*. kílö\'lött katonák körAbcn mindenfelé felOti a fej ól, kezd jelentkezni a hudjpc^\'J helyőrségnél i*. A harminckettes házi gyalogezredben valóságos kisebb zendülés törtónt az ol-wa11, béten. Az egyik század őrmestere uf\'ania az össze* három óyflket leszolgált katonákat behívatta a «ázadíro-dába ás sorba áliitván ökel, a kővetkező \'.érd és t intézte hozzájuk:
— Nos fluk, n«m kiránkoztok haza ?
Persze, egy sem akadt a Bzegóny lluk
kózőlt, aki erre a kérdésre tagadólag válaszolt volna ; az egyik pedig megjegyezte, hogy 6 levelet kapóit az édesapjától, amelyben az volt. hogy bucsu nélkül ia ha^a jőhetue, mert ninca hatalom, amelynek joga volna őt azolpálati idejének kitöltése után visszatartani. Félóra múlva feljött a azázad hadnagya és behivatta a legényt.
— F.IHiszed azt. amit apád irt ? — förmedt reá a hadnagy.
— KI én, hadnagy ur. mert az apám nem hazudik — felelt« a baka.
A hadnagy erre a válaszra tokostul együtt kezébe ragadta a kardját és ugy szájon vágta a legényt, hogy azt menten elborította a vér.
— Majd adok én nokod, rebellis ma-f?y&r kutya I — ordítozta a vitéz had-»«Sy u-. Azután a kobesült magyar legényt rAfxdásul lehurcollalla a börtönbe.
Ez a kegyetlen brutalitás annyira íc!-liábo»itotla a szobában jelen volt többi igényeket, hogy mikor a hadnagy visz-sza akart jönni a szobába, o 11 o r-1« s z o 11 i k az ajtót és a hadnagy c*«k avártáról aegitaégülhi-TOtt tíz azuronyos ember segítségével , juthatott be a szobába, akikknl azután a renitens tizenegy logéuyt azonnal az egyesbe vitette. Egy tizedest, aki a hadaagy eljárására ozt a kifojjzést használta «disznóság", a garnizon törvényszékhez ki»é;ték. Az usot az ezred egézz legénysége körében nagy mozgalmat és általA-00» felháborodást keltelt.
Készülődés Magyarország ellen.
Kolozsvárról irják, hogy az ottani helyóué^ számára a uapokhau hat
társzekér éles töltés érkwwtt. A szállítmányt. tartalmazó ludakat a feltűnés elkerÜIéso végett Apaludán tették le a vonatról, ahonnan kolozsvári trón-katonák szállították be titokban a városi raktárakba. Ez a hir, amelynek valóságában nincs jogunk kételkedni, mindenesetre al-j kalmas arra, hogy gondolkozóba ejtse az embert. Béko idején etry vidéki garnízonnak nairy mennyiségű éles tülténynyel való ellátása mindenesetro feltüuó; és a titokzatosság, amelybe a veszedelmes szállítmány érkezését bu kolták, az epész esetet még bon)olédettabuá teszi.
Yürelttietíen katonAh.
Szamosujvarrót jelentik : Az itt állomásozó 1. bonvédliuszár-dlvizió legénysége részint a rossz bánásmód, részint a kiszolgállak visszatartása miatt lellá-zadt. A huszárok eltorlsarolták magukat «zónáikban, nem engedelmeskedtek fo-lebbTalóik parancsának, sót fegyverrel is ullootáll.ak. A lázadók kőzü! negyve* nel letartóztattak ós vasraverre szállították őket a kolozsvári kerületi katonai fogházba.
Szerencsétlen fiuk.
A szombathelyi elitélt katonai tüntetésben résztvett hua/árok krt-zül iö-at Sopronba hoztak, hol a hadbíróság ma mondott felötlik ítéletet. Három tizedest s egy őrsvezetőt lefokozásra és két-két évi fogságra, a közhuszárokat pedig hathat hóuapi fogságra itólték.
A tisztikar becsülete.
Esküdtszéki tárgyalás volt tegnap.
A Népszava ugyanis a múltkor a kóvetkezökot irta.
. . A katonai tisztikar még so-lunem. ragaszkodott ahhoz, ami okos. Kificamodott eszével soha sem tudta felfogni, hogy mi áll u kiiltura és a civilizáció magaslatán . . Látnivaló, hogy a militárizuius még mindig nagyon tóiiókeny arra a becsületre, melyet még uiog sem s/.erzott magának . Tudja, hogy a nép, melv munkával szerzi meg magguak a becsületet, őrültnek nézue olyan katonatisztet, aki a maga elvosztett bccsüloiót nála keresnó. • Vagy u«m uyilvánvaló őrület amikor valaki olyan dolognak az elvesztéséről panaszkodik, amit azon egyszerű oknál nem veszíthetett el, n^rt sohasem bírt azzal.
A katonatisztek tehát becsű-letesoit játszanak, amikor a maguk becsületének sérthetetlenségét hirdetik és amikor nagy garral beszelik, hogy becodletük sérthetetlenségét móg életük áráu is biztosítják. Ahhoz, hogy valaki becsületére hivutkozhuBittik) — előbb rtunkávaj ftoll megszerezni « becsületei. De hat dolgozott-o valaha katonatiszt ? Mit tettek a herék, ami a társadalomra haszonnal járna? Vagy taláa
* ^ Köztársaság és királyság,
TAHA ..
Hogv Franciaország barátkozik a királyságokkal, azon nincsen mit csodálni, a musaka önhatalmú im-perátorral való barátkozása után az Olaszországé il való pajtáskodna valósággal visszatérés a köztársasági eszméhez. De az rnsríoltdnőbb jelenség, hosty a királyainknak,
iu is liaszuos muukáiuk veeudó, hogy a bajuszkötó-ipart felvirágoz-taták ? .. . Mosolyognunk kell, amikor látjuk az üres nagyképűsködést, melylyel ez a bonnit*« kaszt a matj kiváltságát hirdeti.
A felelőt erre az volt, ho>?y a lap szerkesztőjét í^uly Audort vád alá helyeztük uyilváuos becsületsértés eimén.
Az esküdtok felmea-tot tók a v ád 1 ot t at.
Ehez magyarázat nem kell. De a többi itt lelsorolt históriához sem.
Ruttkayns sírcmlekönak leLple-
26SB.
Egy évvel ezelőtt halt me* Kossúih L»jos nővére Ruttknyné Kossuth Lu|za, ki husz esztendőn volt házának vezolőie.
császárságoknak szükségo vau u köztársaságok barátságára. Szóval: v.laposodik miadeufelől.
Mai képünk az olasz királyi pár\' ábrázolja abból az alkalomból, bog* Viktor-Emáuuel és ueje ellátogattál Páriába.
i •\'•t <m c i\'i\'áJjAnak gyauioiitója éa ör zöje. Családja szép emlékaaobrot állit-talolt sírjára, mely közvetlen köwlébec van Kosaulh Lajoa ideiglenes airjái-ak... A fehér márványból készOlt a gyászold, nőt ábrázoló emlékszohrot, amelyet Hor->av Jiuoa azobráu készített,tegnap lep-Iáztok lo ünnepiesen.
A szoborleieplezóabe: nagy közőniég jiyült egybe. A polgáraág itesev Téler vezetése alatt a Sas-körben gyülekezett s vonult ki a airhoz. Megjelentek továbbá a függetlenségi képviselők Kossuth tercnccel és TbaJy Kálmánnal mintc^r ötvenen. A sírt valósággal bo-boriioua virággal koszorúkkal a kedvelőt. Koszorúk/»t (eli«k a airrn: Kossuth > Ferenc és Tivadar, az Ambrozovics- • család, a Urázay-cjaiád, a Makray-nő- ! véiek, Uunszt Berta\'an, gróf Benyovstky | Sándor, a Ko»»U(h Lajos Nói-kOr éa ; má»ok. A függetlenségi párt koszorúját Szatmári\' Mó? omá«gyülési képviseló i tette le a *trrá ma|aaróptQ haxaüaa be- } azód kisórotébaa.
r-
iti

tart
Hírek a válságról.
— Saját «rtótiáónklól. — LmM«t Link) a WrályviAl.
Déo», okt 14.
(55. i) Lnkáaa Látzló péniügyminiaz-a krily Mm délután • órákor fo-Ltwuakb luagAaklktHpa taton. A kibsl.gatáson lőnétttakról «ddig temmi-félt pozbiv aáat nem julott nyilvAnoa-sAgrt.
Lukáoa éa as allenaék.
Lukáoa hívti m( mondják, bogy Lu-ká.-»t ba » migkúurtáat vállalja, at ellenzőkkel előietesen nem log tárgyalni. Szóval, Lukács az ellenzék fellogáaára ▼aló való tekintet m>lkül meg fogja ala-) iiani kabinetiét es l-p fog mutatkozni a llizhnn a meylcpctAtnek szánt .kigondolt" programmal.
Klmtn kitért.
Mennyiro hironyivitn a helytal, kitűnik abaól is, hogy még Khueu-Héder-táry j:r<jf ujjdib kiküldt-iáaeboi! it bűznek. Azt mondják. bogy n király azért nem bízta meg gról Ti»*» Istvánt, inert nagyon merev alternatíva elé Albtotta a koronát; ugy ő, mint Perczel azt adták e!ö, bogy ottk két mód van a rend helyreállítására: vagy eoged, vapy a lláial axexbtn ia addig ia I eloszlatni, mig ;»t ellenzék ntgtörik.
A király egyik módot tam fogadta el és moit Lukác* Látzlót ia caak azért rwdelta (ti, bagy t»ooá)afl vééaaaéoyl a többiek véleményéről. Ha Lukáca ia eaen az állásponton tolni, akkor aem ő, tem Tisza nem kap megbitást, hanem iámét Kimen, aki nemesik hogy nem kegy-vesztett, hanem a tagnagfobb kegyben van é« a korona azt hiaai, hogy larlo-tik neki aunyi elismeréssel. hogy rábízta a lebonyolítást, kt erre akár az egy k, ak*r a másik irányban radikális dónláa
történd.
«.. Apponyi a képviaelöbáaban.
Apponyi elnök ma atekadan korán, kilenc óra előtt jött be a bázbt. Kogtön laveiet irt; fél tíz óra felé attan fogadta a megszokott tanácsosait — akiknek rendeden fi ad tanácsot — Szeutiványi Ai|¿dot, Ivánka Oszkárt, Saghi Gjulál át Vanoaó Gyulát.
At elnöki irodában megkezdődött a titkot konventikulum, amely altartott kötél két óra hosszít.
A volt nemiali párt tagjainak ez a titkolózó sngái-hugása táplálja leginkább azokat a híreket, bogy műiden dementi dacára kestöl mé^is valami a pártban. Pedig Apponyi ia határozottan kijelentette, hogy egy* lőre esteágában atocs lemondani at elnökségről, aöt éppen most kötelességének tartja, bogy kitartson a bel vén.
Lazadas egy hu^záiezrednéi.
Váo, okt. 14.
A váci G-ik hnnvédhuszáretrvd kiszolgált, de b»nt«rtott busaárai tQntoté»t rtodeílek t eiért titokbin taigoiu vit»-gálft lolyik tz uj kaszárnya falai közt.
Z>arnftcty ue»Q kőzbuszárt még a műit ér őszén egy mulatság alkalmávai ki»».tel leréuyek összeverték,
Akkor bajUrtai őssaeeskádtak, bogybt mtjd tt idejük kittit a katonaságnál, várta aUgtáttil fognak vtnni. Ámde ak-kor az obstrukoió nélkül asAmitották is, ntm tudták, bogy október tlstjén tul 1* btnn fogják ókat tartani. A boáiul nem felejtet lék al a tlbtlároalák, bogy hu-azárkarddal oldalukon keresik Itl olltn-faltiktt.
Egy csomó huszár eate ti hagy in a katzárnyái a a iö-uicára vonulva kiál-tolták, bogy naaa aaalgálnak tovább ■ nhányan a Koaauth-nótát ént kalték. Igy julotuk el at altóváio». Ittcainaimaboa, abol Heohl Józtef fö-kanésztöl ait követelték, hogy ZsarnócaN meglámadóját adja aló, amit mikor ei nem tudott meglenni, öataeverték.
A hur%ái. . vissttfordulttk, da mái akkor a katiárnya késtaolétbtn lévó fegyverei caapitával Ulálkozttk, tmeU a garázda busaárokat bekísért». Mpg állspitoiták, bogy tUMhatao vattek r^att a tüntetésben a tgy huszár. Ui már t^Okét mialt börtónbea tKl, megszökött, fcgy hadbíró vtztltst alau
mott rzigoru vjugáUt folyik, mart városban elterjedt hírek azerlnt nom annyira Ztaroóawy kOakunárt akarták niegbastalni a kutaártk, hiMB tttn-Utoi akartak oktöhar abején tul nló bentartAauk ellen.
A titkár mint protektor.
Budapeat, okt. 14.
Ssterényi Jóueí minitetari lanéotot-nak tíyörffy Oyult orwágoa képvitolövai tzemtien tölmerfllt ismeretes afférja al kaiméból a mindkettő,ük ptnaatára megtartott járAibirósági tárgyaláaon taóba kerrtlt az js. hogy SrterAoyi az Rngal-fnnój.-épek rotfra minőségéről első ithen Grünwald Józ«ef dcbreaenl keretkadalmJ é* iparkamarai titkár utlán szerzett tu domást. Jly nevezetea afférban at érdeklődés i\'gyréS7t Grünwald felé irá nyúlt, tkiröl azután Gyórfy lapja, 1 .Magrartle* sietett konstatálni, bogy nem megbírható férfiú, a lap tzerkes?.-tője. Pénvcs Látzló pedig A szaltnalonó gyár históriája ctn\\ alatt cikket közölt amelyben niugirtn, bogy Grünwald ctunyi szerepet játstoU ogv l»udapa«li araim«-ksiapgyárosnak, Kattler Ueniátnnk ügyélten.
Kattler uüvania, Irta cikkében, tsalma-fonógvára részére állami segélvért (olva-modott a kereskedelmi mlnisz\'eriumhoz amelvnak IX. ü|yo*ttályába, Sttarényi nactAlyAi>a került a kérvény. Az illetékes Iparfeirtpvelő a kérwény kedvező elintézését javasolta. Kattler bizott is abban, hogy megkapja az állami kedvezményeket, mikor egyaterre az az incidens törtét«, amely a kedvező elintézést megakasztotta. Kattler aütö-utcai üzletében ugyanit megjnltnt egy ur, aki azonban Kaltlert nem találta otthon ét ekkor je lenióvó felatégénél bemutatta magát, hogy 0 Grünwald József, a debreceni kereskedelmi ét iparkamara titkára éa férjével óhajt sürgősen htstéini. — Miután pedig nem találta otthon, kéri, jöjjön el a Pannónia-kávéházba, ott fogja várni. Kattler hazaérkezvén, értesült at általa eddig nem ismert Grünwald látogatásáról és könyvelőjét, Martnorstein Ignácot mapá-hoz hívta, kelten együtt elmenlek Grün-wnldbot a kávéliAzl-a. Rövid diskurzus után Gtünwald a következőket mondta Kai leniek :
— Ügye én hostám lelt moat kiosztva réleményea jelentéstétel végett. Lássa, Kattler ur, magának tzép haszna leaz a dologból a meg tt fogja kapni, de valamit áldoznia kell. Adjon 1000 forin ot Most n kezemhez 300-at és mikor kéz-hftsitvo lesz a batáiozat, 700-at. A szubvenció 2 hónapon belül a kezében lesz.
A meglepett Kattler ezzt felölte:
— De, uram, először van tierenctém önt látni, még ba hajlandó it lennék áldozni azért, hogy megkapjam a segélyt, hogyan vagyok én biztosítva a ielől, hogy tényleg öntől függ a dolog ? De-láthatja, hogy ezt nem tekelem.
— Akkor —szélt Grünwald — figyelmeztetem, hogy a azubvenciöból ntm lest semmi, lia pénzt td, megkspjt a aiubvauoiót, ba ntm, al fogjuk ulaai-tani.
Hzzel alviltak. KatOtr pedig ügyvédjének, dr. Török Emilnek elmondta a dolgot, mire dr. Török lameut a minin, (éríumbt éa referálta aa esottt Sticrényi miniszteri tanácsosnak, aki kijelentett«), hogv most mát oldalról fog információi btszetezni ét Kreutzer iparfelügyelőt \'ogja megbízni véleményadással, a debreceni keretkedalmi és iparktmtra véleményét p^dig figyelembe ntm vattl A tfolcg vége mégis ax lett. bogy még i tzubvencíó-bizottság is kedv.tó aján-attal terjesztette az ügyet a miniszter «lé. Hegedűs Séndor miniaiter azonban íaiilort a debreceni kereskedelmi és Iparkamara titkárántk jelentése alapján .érelmével elutasította. Niután Kottlor a végzé\'t megkapja újból mogjeltnt nála Grünwald éa azt mondta:
— Lássa, Kattler ur, nem hitt a szavamnak. Ha akarja, a Illendőit feltételek mellett, adja be újból a kérvényt, kezez-.cdem, bogy megkapja a szubvenciót.
Kstller míltatlsnkodva utasitotta rissuu Grünwaldott • ,
: • V ■\'•-.
— Ha tgéa« vagyonom rámenna, akkor aem venném igényba a azubvenciót, Ilyenformán. Piatokba ntm megyek bele.
Ity hangzott Moyaa eikka, amely miatt Grünwald Jótaaf éa felaltea batóaáfa, a debreceni ipar- 6t kereskedelmi ktmara felbitalmizáat adtak a budtp^Ü királyi flgyéscaégnak, hofy eajtó tttlán elkövetett rágtlmaái vétsége miatt hivatalból indítsa meg az eljáráat Kényes ellen.
A lefolytatolt viatgálal alán, amelynek folyamán a védelem Által indJtváayototl vtlódiság biaan iiána it megengedtetett, as úgyésaaég vádiratot adott Imj éa ifv került ma az ügy eaWdttaékt főtárgya látra.
A tárgyal áat Zaitvay Leó elnök vezeti, azavazóbirák dr. Doleschall Alfréd éa dr. Mikovich Ltjot. Tanukul beidéxtel-tek: Sataréayi Jóaeeí miniarteri taná-ctoe, Kattler Bemál, neje é« képvitolője, Marmoratein Ignár ügyvédje éa dr. lö-rök Emil. A királvl ügyétzséget dr. Ma-
Ertr látván képviaali, a Tádéimat dr. ródy Ernő látja el.
A vAd kozdttban kettőa volt, mert a cikk tartalma miatl Szterényi József mi* nieateri tinActos it tértve érezte magát és ar. ügyéttaég az ő panaazéra atintén vAdat emeli Kényes Láatló ellen, akit a törvénvazék vAd alA ia helvezett. Moet azonban, közvetlenül a főtárgyaié* előtt Fénye* kijelentett*, hogy » Stterénvire vonatkozó adatok valótlanok, nz azokbó levont kövelkeztetéatk betyleleuek ; oik kének Szterényira vonatkotó rétzét \'mélyen tAjnAlja ét Szterényitől ó*vínta bo-ciánitot kér. Minthogy ugy Szterényi. valamint a királyi ügyészség is ezzel az erkőjeti eléglételiel megelégedett, a törvényszék ma ebben a rótzben a* eljA\' rAst megszüntette ét Így caak a kamara titkár szerepelt ezúttal paDatzotként. Szterénylt pedig mint tanút hallgatják ki a tárgyaláaon.
A tárgyalát megkwdét* után Fényei Látzló kijelentette, hogy nem érti magát bűnösnek, bAr a cikkel ő irta és a «aj tójogi felelősségei ia elvállalja érte. Mindazt, amit n kamarai titkár olfon irt, bizonyítani tudja é* érért kéri ó biróeá-got, engedje meg a valódiság bizonyitA-sAt és hallgassa ki azt n hat tanút, akik idézést ia kaptak a megjelentek.
A birósAg rövid t an Ácskor. As otán megengedte a bieonyiUtt.
Kittlar UomAt kaltpgyArot vallja, hogy szubrencióért folyamodott a kereskedőim minisiteiboz. Egy alkalommnl, a távolié tőben megjelent a lakAsán Grünvnld József a ezt ax üzenetet linjyta bátra hogy látogaaaa meg öt a Pannonia-kA-vábá\'han. Kattler fölkereste délulán Grücwaldot a kávéházban, ki ot r.lka lommal til mondotta neki:
— Ön szubvencióért folyamodott. Cio-dálkozom. hogv nem direkt hozzám fordult, mert az ügy hozzám tartozik. Az ügy most nálam van véleményerés vélteit a ba azt akarja, bogy kedvezően ntéxzen el, adjon nekem eter forintot, még pedig háromszéc forintot rflffiön, többit ba maid megkapta a szti! vanciói
At elnök: On mii ieieli srrt ? A tanú: Atl mondtam, hogy majd meggondolom u dolgot. Később újra ta lálkoztam Grünwalddal h ekkor kíjaltn-ttUem neki, bogy nem vagyok hajlandó bztini.
— Megkapta ön a itubvenciót?
— Nem. Elutasítótták a kérésemet.
— Volt ön tbben at ügybtn Sttarényi tanáctoi urnái ?
— Soha.
Grünwald: Mikor a debreceni kamara ebben tz ügyben ellenem fegyelmi vím-¿áiaiot Indítóit. Katiiért fölhívtam, hogy teg\'en előtte tanúságot. Kailler kijelentette akkor, hogy a bizottság előtt semmiféle nyilatkozatot tenni n*m kiván ?
WariuoiMeio báoder együtt volt Kattler Bernáttal a Pannőnla-kávébázban, a mikor az Grünwald a azubvenció dolgában tárgyalt. Hallotta, amint GcQnwald jutalmat kén Kai lettől arra az eaeUe, ha a hérvényt kedvezően Intézik al.
— Es mit felelt Kattler?
— Azt mondta, hogv azát-kélszAt fo-tlntot hajlandó volna adni, de GrOnwsId azt kevetelte a az alkudozás félbe-stakadl.
«Altörvénynék elrendeli, hogy a panaszost, mipt tanút kilialluaaaAk, hogy módjában b-pyen a terbo;ő vallomással vzeuibcn \'védokezui.
í
Grünwald Jötaaf tagadja, hogy Kattler lakáaAn megfordult volna.
Aa elnök: igaz at, hogy Kaltlerr«! ^ Marmortteinnal a Pannóuia-káTékázbtn
beszélgetést folytatott?
— Azt hiarem, bogy igat, aaitnnyi-btn én gyakr»R meiford«lok Budtpcs-tan t agy alkalommal, ugy emlékszem, találkoztam velük, a ók elkísértek a Pannóniába. ^
At elnök tteoabaaili a panaasoat Mar-morttainnal.
Marmoratoin a tteméba mondja Grün-valdnak. bogy látla öt * beszélt vele n Kattler lakáaAn, a hogy uryonakkor Grön-vald légyottot adott nekik a Pannónia-
kávéházba.
Grünvald : Et nom iga».
Marmorstain t Még arra ia emlékszem, bogy Grünvald urnák akkor egy fekete tapasz voll a homlokén.
A két tanú ezutAn azeméba mondja Grünwaldnak, bogy a kérvénv ködvető elintézéseért alőbb atar, majd nyolcatA/ forintot kért.
Grünwald ett tagadj«.
Doleschall b^r^: Lavalwo\'t ön Katt-• larrel ?
Grünwald : Lab«t, hogy KitUw lttvél-ben felvilAgoa\'tAst kórt iöLom ax O^yröl a én feleltnm neki.
A bízonyüó eljArAa baféjoatAfol a ki-rélyi Ügyész kijelentette, hogy a rAd-tottal nemben olojU a rádat, minők következtében a törrónyazák megszüntette a további al járást.
Az elmaradt cári látogatás.
ltóma, okt. 14.
(Stt.) Nieából érkezett brr ajtAgoIft, hogy Viktor Emánaal királyt nagyon lehangolja Miklóa cár római Utogaláaáoak almaradáta.
A vatikán viaxxa aat frjm, bogy at oroax oár háborgat»«Arák eltnawrltiAt nem ia kellett bivaltlottn közölni a római udvarral, mart ot bmrtaloeáit nem Is volt f-e jelent ve. A OwnirtÜbáB a lAloft-tás elmaradAsAt a Vatikán aakkbnzátá-nak (artjAk, mert a Vatikán asaal kivetni akart Miklóa «árnak.
H klrálygyllkosság a skupstlnában.
Balgrá«. okt. 14.
(Stt.) Ma kwdődlk a akupstlnában n felirat tárgrrdAsa. melyrak aorán sróhan fog kerülni a juniut Ú-iki Viralygvilkos-és u niti ö*»zce«küvét. A kabin®:-nek a tulzó radikális pArthot tartóti tagjai kivAnják ezl, azonban a mérsékeli radiknlia miniattertk helytelenítik, mert ezerintök azek aa aíférek be vannak fe jetve. A két ellentétet nézet költ nam sikerült megoldásra jutni.
LEGUJAl
A Balkán forroufa»a.
Sti\'fla, okt. 14. A Vecsorna Potléna-. azt jelentik Kon-tnntinépolyböl, hogy a reformok kereszlülvitelénél a magyar, oszlrák és orosz ellenőrzés abból t<\\; állani, hogy török bizottságokat fogntk fölállítani, amelyek at orott vagy a ma-gytr-otzlrák konzuloknak leaxnak áiá-icndelvt.
Betorád, okt. 14. Három nagyobi • rangú lórök Hsat Belgrádon kertaztfll Belgiumba ulatott, ahol tzázeter kilo-pram ÍUsitalaa puakaport fognak meg-rvudelni. v
Elégületlen plnoórak. Bndapaat, október 14. JMa éjfél után 2 órakor tajoa plncérgyölét volt. \\ Dohány- éa Akácft-utca tarkán lévő
laivani-féle vendegjóba gyülekezőn y_4lj0 pincér, akik nmcienek megelégedve tz egyeaületl helyiterzéssel • Állást akarnak foglalni e tekintetben n .Dudnpesli piucér-egyesfllel" Ortza-j;os pincércgyetület\'* ellen. A gyűlésen nézeteltéréaek ét stóheli inzultutok kc-etkez\'ek éi hogy a dolog veizekedé*é nem fajélt. az annak volt tulajdonítható, logy a jelenvolt rendőrtitzlvísdő több zben caendre íntetlo őket ét a gvül J eloszlatásával fenyegetőzőit. At ülé órakor rtkiiatetiék ba.
L\'U
I
X
_ \'-■•--___
BUDAPESTI HÍREK.
— A „eaabadság" Ttnita«Um, A
törvényhatóság üfyTendjének eloö aza-kaeca a kOcgYflU* öswekiviiAról iaU»-kedifc. Konkrét Indítvány alapján a kőt-gyOlés határozatilag kimondotta 1. §-nak olykép raló mód»>*itá«át, hogy a tanács, ragy 40 bbtollsági kívánságára is össze-hitandó a kOsgyűléa rsndkivüh Ölésre. Xxt a határoiatot azonban a belOgymi-hlnter ma érkrzott leirata szerint, nem hagyta jóvá, mmí a* indok oláseal, hojiy rtnukivQli kOzgy ülést a fővároai törvén v (Mslmében ooak a polgármester hívhatja össze. Ügyrendnek vagy aaabályrende-Jelnek pedlr a tőrváoynytl ellenkeznie nem ••«had. Perére, egy ptlgármealert kfionrobb dróton ráagalni, mint 40 bl-aotlsági lagot
— Aa osatályaorajáték mai hozásán a kövstkeső nagyobb nyereményedet sorsoltak ki:
10.000 koronát nyerlek : 1001371291 JBl.
8000 koronát nyertek : 290 47815.
«000 koronát nyerlek : 40074 85718 4mx (WIH7 29a*ll 102760 8879 83502 30ÍJÍ45 9W9U 47450 7217H 75200 40bu7 634¿Ü 44301 92038 2O400 776U5. 1 1000 koronát nvertek : 9072 55800 92107 74F07 97001 (»9270 5020 15730 Wy7() 40700 109035 44450 90023 bU>:0 50414 22700 7GWUI 70070 1*>J4 81UU7 10910 91888 57501.
W>0 koronát nyertek: 24313 40701 78090 8"U,8! 0231 80004 109244 3820 55210 10187 5 82202 2708 82100 684C2 8tí-!00 59(55 19123 «0707 101172 108M.W 8(1705 70020 27008 54081 86237 50947 3C422 84075 OUvtfO 71941 35ÍHÍŐ »012d 02895 48785 12735 84002 74134 35033 95232 17730 11374 40113 8t>áw> 64038 14249 72110.
— A „buriapoatl fbmlal) lpnroo eegédrh ogyo U.\\oto,\'* o l|ó 11-ón vesém fip Mte ad»a elő helyiségében a „Csizmadia mint kiírtét" P\'igeu József renx-k népsvInmflv-M. F\'öszercplók voltak: Uickenhnuor Tamás, Kocián Gyula, llukovi\'.kv Gyula urak, Cpiic Tc mika k. a. ós Miohinn Anna k. r., kik awrrppki\'t n»gy «¡körrel játszónak el. Külön dicséretet érdonie\'nok itr.onhau Cenc Teroska k. a, bnda csalogónyn, a bndai mökndvnln iljn*áff bnar.keségo ki ^foujui" 6*(;r0p/b(>n, arany©* alakjával é* bájos \'lángjával nyerte el a közönség letérését és Korián Uyula ur, ki Miifca p?.wopét Minién a knzöinég tut-«zés nyilvánulása« között ntila »!<!>.
— Próbáljon egyoxrr sreron-c»ét LukAcc Vilmos bankházában Budupe«?, V., Ff>rtíö-utcx;i H° \'II I sgéss osztnlysenisny Ifi K, «¿1 á 0 K, negyed a 3 K, ayoload é 1.50 K.
— Bajusz- ¿a uiakillnüveustiit, feajnővesit/\'t, axoKoaáyttöt csak»» Tábor gvógyszojés« mai hirdoté&c alapján tessék rendelni.
Uatleat éa «¿•xonhimzének gyári áron Ünilmr és h\'rit* „n Yornrtberji hímzés \'tyári ló; a k tárában Ferenciek-turc 4. kap | halók.
— Köapontl asfinyejtolep fiuda-pesl, IV., Museum-köiut 39. lapunk mai
< számában közölt hirdetéséi olvasóink >zi-• rea Ügyeimébe ajánljuk.
— Kerékpárok javítására, zománco-
1 Kására és nickelezóeéro lepjohhan ajánlhatjuk D e i I e I d Gábor és Társa ke-rékpár-Ozletét, Uudapost, VIII., Józsof-körut 21.. hol kerékpárok és alJtalráfzok
legulcaóbb árakon kaphatók.
/
— rinmol kávé-, tea- él angol
nun árabái Dudapest, Kossutb Lajos-, "tea 17. szállít 4 es háromnefryod kgr. Morca, Guba éa Aranyjára kererók-ksTát 0 írt 90 krért bérmeatva ás «1-váaoUa.
— Drág:a hegeátl. Pilérpál tegedrt-kéazitö tjy Guaíueriu»-téle tw|ed0t llc-ITwlO« Ferenc begedQmn»ésiQ«k Loo-
donban gO.QQQ koronáért fT^f 01.
hm mmm^LöL
_ — A bel»» király Ictogatáaa. A
Petit llleu utján jelenlik lirQaaaeltrtJ a Uerllner Thgblaltwak, hogy Lipót király reemélyeeen lógja meghUid Viktor Rmá-nual királyt, hogy londoni atatáe« kOx-bea látomásén meg öt Brtles*« ben.
— A aétaeft awerlkal vUsonyr, C*> kágóból láviratozsák a Berliner Tagé-blattnak : Wyt berlini rolt amerikai nagy-köret, akit egy hírlapíró meglntenrlcwolt az állítólagos háborús feezedelem falói, »mely Németország éa Amerika kött kitörhet, azt felelte, hogy soha aem roll \' a »issony jobb Németországgal, mint éppen most. A német birodalom hatalma-•«n fejlődik 8 nem 1b gondol háborúra. Ig»«. hogy vannak kerotkodelmi ellentélek Németország és Amerika közt, de azok miatt nemhogy háborútól, ha nem még támadástól wm kell tartani Németország részéról. Vilmoa caáarAr őszinte barátja a békének a csalódni fognak azok, akik Németország ée Amerika kOzt egyenetlenséget akarnák azi-tanL
— A papaxnUáoicö. Berlinből tár-
irják nekünk. Pastor Krőser, anliwmiln birodalomgyülési kópTiselö ma lemondott plébániájáról, mert car bcosQletsér-tésl pőrbeu, amelyei gnzdnasszonya in ditott ellene, a tönréuyrsók elmar* *-taita.
— Zalán Bdla co*motikai laboratóriumának mai !>7ámáhan közölt a .pet rolin bajszeas*-re ronatkozó hlrdotésél lapunk olvasóinak »-¿ívok Ogyelmébe ajénljuk.
— klrktiveh. Mindaccknak, kiknek szomorú kölelcsségefOc sirkövot állítani, vfi^y ilyet n temetöbo felujitnni, rogy a feliratot újra aranyozni forduljanak bizalommal az V., k., Lipót-körul 2. számú sirkőilrlotbez, Budapexlcn, (a Margithld-nál) ahol ezen munkák ft Icgsznkszi»-nlbbpn és legjutányotfsbban ké^rJltotnek. Vidéki mog-rendelések la a logpon-to»a\'oba:i oo»l\'.öztíltot:\\ok. Teljes lisz loloi\'el ntohbauui js.
— Olvaaólnk rzivos figyelmébe njénl-juk*n¡¿ ugy k lövároíbnn, mint a ridó kon itlőnyö.oen ísmort S « i g » T>ajna u t ó d a 1 ii e j j és s t i n 3 n y nyer-gfla és nzijgyártó cég Btldr.pesl, Vili Muzcum-kÓrut 10. — lapunk mai ?zá-mábun kcaölt hirdetését.
— A legjobb túát Rchnilzet ten •kereskedésében, Budapest Váoi-kúrut 9., Uzereosen-utca sarkán
kapja. Próhacsomagok 20, 30, 40, 50 krajcár ód leljubh kapbntók
fi«3BSaBSB222:
«•a m

rtn.iflr* e* trt*h II UÍM\'ÍIIM
HeoM Bankház Budapest,
| ftrucztt-tvi a. éi ErzsOit-Unt 31
tiknál,<U* Har«l«Nk, J*** *<«rl«M Hot«tak
han. H» •vndanvt ^iaatakUl I
■ mwt PVH>»a T&aaOt, M«lal,
Szorgalmas nőknek,
Taljraon kilxortirozott legsztlksép-sobb gyftnyirü szép 100 Jrb. előnyomott kézimunkát 8 frtérl, u. m.: 1 igen izép nszlalfutó, 1 Igen szép roilhűu, 8 gynnyOrfl táleza-kondő, 1 Igfm stfy
Íarniturn STekrény<»ik. 4 darabból álló, garnitúra konylincaik 4 darabból álló, 1 prolturn mwidókósiLtct-terltö, 7 drbból álló, 1 roiuch szép PoinUas ftitó mlllleu-Tel és még 78 darab kttlOnféle elő-nyomatott tárgy a l«f*«vbb és Icpijabb mintákkal, áz anyag Unom damaszt és sinlinból roló. Utánvétellel azállit
Előnyomda-inlézet
C«ombftthaly.
Tőzsde.
Budepeeti ^abonatSaade.
A déli gnboua-határidő-üzlet irányxota szilárd. Kgy órakor a kövctker.ők roltak a záróárlotyamok: Buza 1903 októberre 704.—7.03. Bura 1904 áprUUra
7.71-7.70. Uor.s 1903 októberre 0.25.— 0.24. Boza áprilisra 0.40-0.45. Zab okl<M<erre 5.30—5.85. Znb áprlllnrn 5.02.—5.01. Ton peri okt.-ro 0.10-6.05 Tüiigcri 1U04 méjupra 5.20-5.24.
Bnrtc¡:oatl óítéktöxafle.
Klótötsdén töltntoU: Oa/lrák hitelrésr.v. fiCa.C0. Magyar hilelrészvóny 71C.~ Oizlr. magyar áttamrasutak 0M.20. Leszámitoló bank 415.—< Jo¡.:uti>¿ 01) 1.— ItimsimirAnyi 158.M) Déli vnsnt C0.—. Német birodalmi inArka 117.25. Vájusi villamos 810.—.Közüli vasút r«W).—.
Béoet értéktSaade.
Rlfllöisdón köttetett r Osztrák hiWrészv. <<02.5U. Magyar liilclrészv. 710.--« Osztrák
REGÉNY, Borzalmas éjszakák,
» Átdolgozta : l, M. -
Napok mnltalc, hetek éa bónápok, Az angol nevelőnk megszökött, a marchesa bnakomor lett. A kastélyban pedig állandó- ifc*»totUág, félelem, izgalotn honolt? mintha még az öreg falakat ¡8 láx gyötörte volna.
Moatohaanjját a kút hmjna már sohaaem látta, oalkalommal vé-letlcufll megpillantotta a kertbon, hol két apáca kör.ött mé^t. Haja rövid ro yolt rágta én W.elfc kátralcö-töttók.
"l • ♦ t«, ■ *V»
Etóftlt a taraio, ^ftlúlt a nyár
Is és mogjÖU ax Öa^ohosajítt*. fémes éjszakáira!; ^
Különösen egy éjszaka rolt róm-séges és maradt\' előtte emlékezetes.
Ö, a Jds y Emm - akkor ágy&baa \\ feküdt, de á titokzátos »aj nyugodni
nem engodto.
Az öreg dajka pe<"g;-on ült az ágy szólón ós a zajt túlkiabálni lgyokozett, hangosan énekelt, nagyon hangosan» amíg csak berekedt ós azután is tovább énekelt, ameddig csak birta. Végül mégis kibicsaklott a hangja, elhallgatott.
hm ma urja hallotta a külső zajt és fólt tölo, nyugtalanság volt a folyosókon, elfojtott kiabálás, liotzá a tongor is üvöltött, — a hullámok csapkodták a kastély alját.
A kis leány elaludt, másnap pedig megtudta, mi történt .az éjjele A marchesa meghalt, de .egy kis leánykát hagyott itten —maga bolyéit.
Az elhunytat már másnap elhelyezték a Übaoriak családi sirbolU: jába.
Es mialatt a halottas menet végig ment a kastélytól a sírboltig re-zotó utou, — Emma hallotta, mint mondják az omborok egymásnak, hogy valami titokzatos dolog tür* tént itten, mert mikor a pap a fe-| születtel a haldokló marchesa ágyához lépett, — a/, asszony azt kiAl-\' totta:
— Dobjátok tengerbo a poron» tyot! Ez lesz a legokosabb. IvOg-l alább újra békesóg lesz.

__I uiHfyor íMítuvaiuíi részvény r,r>|.25 Ontun
iLSJaű\'iü\'.int" ¡j¡ l iinkr^Sivény D2J.00 Os/lr. koronajá/adék
■|!UO. Anjol-ostlrAk bank 272 60. Uusz if-, i (m tikos arany HMM. Béli vasulrész vény 79.—. f.rA/jilékos aronyjiradék Ub.20 Magyar knronajárudék 07.07. ¿Url^m jegy 117.30.
Scctüvczö cESísitcíatí
Vun s/etencsém tisztelt vevóinv mei tudatni, hogy (izlclemet, muly«".
„Fáíh Gyula"
crég alatt (a volt Nz(,e <s Fátl: fólo üzJctlielyisóifben) egyedül folyt" tok, a legdivatosabb ós legújabb áruk kai — legkényesebb igényeknek meif felelőn — fulszcrcltem éa ez okbó az összes H a g e r és F á l h ciégge\' jelölt Arukat mélyen loazálUtot*. áron a tisztelt ve\\éközönség rondel kezéf.óre boczátom, u. m.. cjolb é ltliter lskulakötényeket, empir 0» irform »zat>á»b»n : rérfl Ingókét ) gallérokat, kémeidkot. nyakkor dökot, h.i\'ó ojrokot. dlvetoa no és gyarmakhailsnyakat stb. sü
FáUi «yiila
rSvld- 6h h».ro)ili«<Ji M v>5
ll»,7«r Z\'&Ui-rtl» ÜBl*tb»a
Budapest, V., BOcsi-ufcza 10.
vi<t«kt »«»ittUi e\\ * »•••
toaxá^a .1 •Mk6«vTl*iii«tr.
B v & ».aaswEK
KSzpanti szSnyegtelap vezet 11
lOOC-ncI
r több elismerő lovel bizonyítja, hogy a
Zalán Weilner
íoU
Petrolin - Isajílzeas
szagloJan, 1 Oveg 1 kor., 0 üveg 2.80 kor.
•««nnal »Ontott
a IiajhulliUl, korpohóprBdéB«, további öt.xUlcnt és mindenucniO
hajbuteg\'zégof.
rrts^tknldAbi hely : 2 fl L /> H O ELfl (•«»mrticni Inlir.rntórinma
u.at«»: TflrJ* JA,|t04vm«é4«íi< UtiIjr-uloift Ja.
IV.P kluzeum-Esörut 33. (osakiu) a Uozonm-kerllel gxewben
Egy öisziciukható vacAga, S-rótQ malr.\\cs, sgy flaneli-takaró. egy smyrn^-ulinód ágy elé és 6 méter elöszobar Julóssényeg, ösazeeea • bt Sodronyágy matraeseel .,, 10.60 fH Vaik jretO ««irony-belét ... frt
íakerelO aodrony-Letát, <>\', 8.— « Dnn válaasták as^uye-
rek. tsövet- éa e*lpk*>
Ít
________ és bőrök.
ipKÜuyök, pokróoaok,
valamlut selyem- «o tir» eony dl«*f«J-párnákban.
^Jál műhelyemben ezolidaa készítet és tuaUaczok dns ráJasztéka
•fagy előny Tídcü veTtoek!
ÍOO rr\'.«« vlUriiMM •KJ— t»s*k—m.
»oo Tá»<trU»i«ál kattd«
naaitoililli» \'U »!.*** »"» a wt*
í
A fíváros legiñofobk
férfi- és flyermek-rulia
áruháza
Szép, tartós, Ivléses férfi nuttilwt k^rtOlnek^
éa Társsa
l*i»>4r7»kb «l»dr»ur» mrt- áa g-j i«kr<ib44nm«4v*a,
s.ei««< n-.va„M y t váczMíörnt 06. sz. —
autal
"ÍV ."* ^Jih. !%r
ffirnoroi íérfl-izsbók í TerMnyképfti olc«é árak*
AJlnl"«li mjAV nab*l,aokS«« kUtMÜ luu jf.pJau0i.lW4i W\'tL\'*, r^fl^f.k»«. «»rto l.tAnj ...... O írt 4
ür.to. tiht (.i<4* Múlt* im 1
RJ.r*n», eir»!«. ujJu«-ftlU«T ¿ , . , . U) W V
uu.«., **,.r »-«,1 <ii, Mdk............. m **
Ormnk- t-f «.cnihak t<.pi.j\',Ar.tNM.......2 írt -S
Mi-fUk IU«,ÍU! fii*|r«nH(.l4.«k m. .int finom rtahá*«*) ralMt upVii ___siáiir-ilatyP1 natUital liW.
«kt. Iß
iér^TgySk-ruhí Mszddi S- és Társa
Szép, turtói,
itlChef férOrtibAk iészrtlnck
áruháza.
Lejnaiyobt ÍZ5 rá* férfi- éi
) Levi fyero.«
L»}** mtótíal
HÉJJ és STIASNT
a^irárták, ayaryaaak éa bóráodaaflk
Öuáaje»t, Muieum-kflruí (0. ar
AMfU Kfrirk wtmMI UUmm ka-
i kM»rü JajW »Uff« MlUr^oí «• ka-M x»M)»i>ii MUaUrt vafttakT* kltay-
_________u*r-
arak* 4« HtwiH Hrtuö^o.
Lavaa. ea tWitt »r«<!■«"»<lu*, ml-, »skia rmdtpylk«, lMAf«*k. Wink M »rnaa-t UycfcrftvMitat. utnrt« b*c- ta raitrtotariW «tart tfiMiilii yitiMMUr^»!

JUkateaa lauft» un rítoi DLié- da tfmtü^Mk, «^fftratU- 4a pwwtAracik. _ H(kt ntrtalitN
r»»fkaiLak YIMk mll—u.
*r«k k»k»4a-
vtikMMUUn.
«dnr-
Budapest, «II., Kerepesi-ul 41.
E V ». . ír.— ■ "l\'a .1- ■ ■
„Adria"-szélloda.
Legjobb tUkaiom
a BudafKrtr« ráaánlé t. kAaémajuek lUMaéiyaa** a^tgyiióim a Já kiraér-
REKORD
ér at »éf
anUlntéawI fcüa«ka*j» oiné éa jé étoiaa|r«4|a ar-cakápalrAI, atalr kel ftlttoHi Mté aíkarakat « NtfOMán la t Ela««a»yaágu »agyttAa S kar. 8ÁroMly raaaa fényit ép irtéa 1«. • II mim*— aa*.ia—aiUktl11 •
Slalnaffiáfa Pa«UÖ-f«Uaii»j (•-•a4i|< »xinrkLonl jMlrkarattal • karana. £latn*jjaá$t« oiajfaikaény It karana
l^uirill......U korona.
M*rrta«*UMll ■aá«v4\'.aA»l. Htat-*•» Uy atáa alj
KlaérautlO aaaVá fénykép falvátalak li aixközéliat-n«i a iúJön « ezélra fén yaien bareudo-zatt, u mhi kor iféayekuak tnnftlaW fénykép éa«e*l oaatAlyban. ^Wt
1 JtfiU»r<i»: \'
VII, Budapest, Roltenbiller-j. 46.
SINGER
varrógépek
éa karncibaióa gépák ft legjutáo foiabb árban él legkedvezőbb feltételük mellett jóUUlfttial u 1889. év éU teuálló oéfjéi
LÖW1NGER JÓZSEFE
Budapest, Kr?«óbct körat 19.
izém «Jatt vahetűk. Minden tjéphor dljmcnUMn agy uz A»fcze«s áiW.okban azabaaalmazott mtlhltn*ft-ká»*UMk ! Mm Marim* ved én mintával adna*
A*1*syȇk ligyan.
Varrégáptlfnmttk«k falvátatnak.
HASZK6S TAMCS
NEMI BETEGEKNEK
• ,jr*i«»«rt Vt»«MM" ca. kinr», m»lr < *W ♦»< . i«„ * UUiaa b*Uft.4t*k,« Tanat-
»Mu UUmhr«tót A« I
| n.irfot >«ujb»m. s>«>aty* »r. Cilii i * * t a z. oo**|m hlr« ipkrutok • Hrtdaak taljaaa» tagym a*»l raUI mM. A k»«r» mAr at 60. kíaUabtn Ja\'*nt iat( 6 «ok tix uiWi tt-
aiíakaU wnü rfirpxHM. Pfrtíu 10 tUAr |
Mijtr ktuaMaa. Caia:
»Pa «ARAI
Budipust, Andráiuy-ut 24.1
kai a a*uak« <a«n«)a Mai-, Mr- éa kui I IMTTI b«u4«kAaai ntpooU rtadU T. • ia aata T-aij.
Bajusz- és szakátoDitóő szer.
Ifrtlloi hntóiról Márutohw e.U«Böíö i«t tí»»uakodJk. CsatUatafB», biítos er«dmény I Csak n^lam bear.ewzre vMídi. Ara 1 kor 20 Hllér.
-ÓZ kluaiíi 1«« • kt.Jl: ..A« t*a»« Mrrt^.ll ««»k.l m#.>Ui«l.ilaa. a
gíár Etü^nővesaíiö
ÍM MtoftaéHl ifaaoloir c i*er kÜtrné batiaét — Ara 3 korona.
Minden AaxAlC t^yéaack néikQlflzhetctleii a
Tibor-télé Haj-Reoflifflíalöür
Eb nam hajfaatfl I Ártalmatlan ! Saíntalan folyadék I
8«m a kézen, aam a UJbGréft. aa.n a rob* atö^rvtéa ««ami fottot n«n hajy ét éit oly av\'rticrOaéfftí mint tarkor yttxe) bekanlok a tajtrnkat.
Aa 5it hájat Í--XO aap ataft olyan a^aR\'« Taráaao^a, mint as (Utal korihan rolt, anáitrttt. hogy laataaé. Fér ¿4 nö egyaránt
Ha\'t*éért elráHalom a kezeiségat I
blstoa arcdménynyoJ ha»znéthat;a.
Csűda-créi^i
U\'J»» ír- <»r>\'i««ikr0\' Til1«k>v
Arex axépttáaéra a lasrhatéaoaabb a
»aoaUk. Máj oltat Aa tslntUn arc.--ttaat*0*aa4uro4 4-a n»p «Mi »J»nP\'<,«i ti MI b«ti ajrm kiO«».>n. Matíriiit
/ ro 1 k*r«<>«, kwinl* •>spp«n 70 flllir. "VVW
r\\Ar\\lr tanacaot é» f^vUAj^viéít azépaéghiba eltflnlotéséro
ingyen auuiv, ¡rárrulé fyóty««r kérdésben!
(i«*k u\'irmarn hihwi4«m uit»:
Tábor Gyula gyógyszertára AlbfH^I-IrsAr«.
Ktríkpáj-iaYitások
v ******* & nlkdubik
». Naaa*aaa»4aa a»
ker^pirol íi olintrésidi
»■ray ff. • »aiHU ia*
Wfom. IW MW^ Ml I k^iAI
tr*n*[*.-\\ lMK*lk l«c««
Na, ar«n Uttl Uu\'f^k «1. ki,rfr** t»(]«a M t>4raufi((*.
Deifeld Gábor * tára
Podipcat, VIH., lézjef-ktfnrt 2j.
kadösben
a
rétiére opyaréat lafkitt* nöbb izappan a vili^htrH
Fslnôtf es gyermek
Óra 8ohihuitzky>8zapp«n.
I «r» «a kr., • CaraH»t UUaaaa kirwaatva ktlá a |k> «liUfM b.Kil4li« »Um
Sióktly-^yégyezertár, Kaim
Oaantel klttnl (•«• »4» I t éakaa aa hr.
m
NAGYBANa BtCSJ-.PIankeng.Z

■ Ufal4k*libb ail Ul.
t ívnHiil * Itfttritbi
MkaH.A Mlnak uháitrim m»I tofaak 4«t«*ilnl. bt*) UUrlk *fT riu«lf
UImi »jer, in.liUd a l«r-Mtai -\'rt Molld ovodoo kkaT* aaadtlutfalL I>j/v « tokia-Uüu.. !AV ItjiwX
k» lut f«AW6 bMxrah -\'->1 Uaur*l«a U« a »V 1441 katatl
Véauax - halasam,
m«lT«t t U<bir***kb orrotok itTàlJlk 4a taafl»! KIOO U-UU«mKU«i Mr. hoff »
Irkatkl/cpMtU^xulr* f-lr^ hoxte. • «AtfVi.t »r&ilti, a rlU&k c*onUla|rà*»it «tat-nUIJt * m*anrib«a a k*b> l*ka*k •rrálialthan bUonvo* • m»H»J*«l l\'/.>»Wi. Hali»* h«n * UpUlik itrilloâi>it pluitlku« Utk-t-otb* ni\'fVûnnritl 4* *Mi«ciU. «j*Ij ul>>. Mak a k«W ÚJia rakaiaak la. A mir acr-
az»r *14rt tikéi a JflT»b»o i:i.ih1«b kaién»« kaidlot nil-
kQI WA1I. Éit«ti h«U«> loljtiti at valAdl k.V.«l V4nn»-b»U«»m a»o;,k.nr fri»» a/cxuint k4tc*«i,«i, u 1/crooix.ktt ir^pllt ».ejct b« fl.lMü Mi-I-n ttruií • l«t l**l4f* hamuid*, ép n»>
a kv/rjüJí.bM) Irri fiaüt l«»ny, ininl o^ir totjf**«) kJ
t* l« tt «■^íí.i.y «Umlrv -tteauna» * »orin», hu«*/4 C«it W\'liíki.il U l.a.0014 ■i<>!f*Utolto«s. 5*mrul «««i btti »on í«n»t • l»(tkc.Y4«bU a«ra *rt«Iinn ai
ira «rr c<ry ftrtifiiok. aok41K »Iturt, 6 koron*.
»thAH Üt.
» Úí*í 11 k.r„ o 0«?! 10 SliUUlJ.t \' r
korona
riiiUMnUíon. uun<u;«| tavt
ru»Ma tUtntUn ■■ Baad*l4«fk cjlnuaodikt
tllOilk\'Ul uUnrlf.el
■tiilíull.
Petrovtt8 Miklós Saöap«st, IV., Bócsi-atoa z.

N;tby vála>ztcliu r.iktár ang-ol ¿a franozla divutkalmékbai Mérték szsrinti M írj Arukoan, a le| megrendelőiek »1 ujabb divitu k«l mékbél kéi;.iltot. Kivánatra mintákat ét mértékvételeli utániéit béntieotve.
Lslfarsdorfer D. és Fia
elaöranga férfiaiabók
03- és kir. udvari szálüiók.
BUDAPEST,
Koí\'onaherceo-utcira 0. ax.
Saját mflhelyOnkban készült dívatoaau azabva" elegána kivitelben kéned-nagy válaaztékban.
Racjlan
18
írttól 40
írÜK
Téllkahétok
niinrion kivitelben 20 Írttól 50 frtig.
Sacco-öltözetek
18 írttól 30 frtig.
JaqmN rt|?
SiMng-Wtoiteli
22 Írttól 40 lrUg.
Városi bundák
Uj i Uj I Uj I Gianotte, Por.íraa, Hód, Mó\'tOi béléi atl 60 frtlól 100 frtig.
^Ülön osztály méret atánl rendelésekre.
Algol és akót aóvatkülön-
logeaaégek. Rliamert mflvéizlaa m-báa. Julányoa ár&k. N » g] izövetraktár. Móterankinti e 1 a d á a.
SÉRVBEN szenvedőd
-•\'it 4r.l*kuk, hi ti ui iíivkoUrSI. malf a l«|jobb -i»Jm«ny vol mn »ddig laK»d*á(Ot n»m tiiria inafkbi, uiJUlanui hont irtani atl|wu Utokiarti«
VÉRTEM I.
orvotl nȇ
kltazariac-
til
Fiiul «I :
Budapest, VII, Erzsébet-körut 36.
Kiik&ilak:
Győr, Király-utcza 3.
n Ar Any-a « Allodh
mallaH.
fi Ha ïatlan V ÖÁmulolon ÏH
CQO dnrab dtazHrey CQQ 000 u.ak I frt 70 kr.
oaak I fr» 70 ar.
1 1700jtiO.o Utorujutl 24 6ril JirO prarla ponU-H
• Írj 01* HT 4t1 JmMIAoiJ. *jt míb hoMlralf, tinrcciai; I pir efr»4m vkIÓJI ortlat (QlM-Jii 1 *»IWI «Sál fr-..0 lUx*r»i.yuiÍJlü 4» t" ki»«-| ki.ol urak- v»x» ; 1 (tnv.j r«*\'-\'kii ¡\'Onjortl j 1 üatdi ; 1 Víls ItXJ\'1\'»!»* kAuJrl, kitolj- é. ir^oiobt>6t t aiAmlik n»r.r p»l»nt-jirr>l; I olofir* nM bioch« pirl-t i\\;«ton-\' bAki I L**b-íoiUU«-Uik3r (ukb*ni I pmkti^i\'» t»4-
• torkifúol, I Urfibil kii >, i )wt(u ^.p(i«-axap-
r\'»« ; I hk.inof fV.-Tjt\'Jr^nrt, I «limoti jíp, utol?» •tnchurbb watnoliMkai »n mitodpotet *latl olr.-jii; | nyaVóii, moly ItO ka\'ntí ff OtTb^l 1" l|.o w4p nil 4V«ir/: 30 tonlo* ¡»rrlvritl l*flT
.Urkb kOI4n 41« k hiltkitkkbui \'ion ti/rr- Mind O\'xtavir* ar 6rkT»l ►.(D-ClV m«lTi *fI»dM ntMiri a p^iut, l frt 70 krba karai.j St»Ui\'.ld4a uj4nv4t m*ll*tt, k pliu *K!«íoJ ba kQldiaa clltitilirn
Üliron-Ilxpoit F. Wiflûl3ch
KraknK. Mr. Z. Kooakinat klxArvn. uivol a«n tctaafl aaon-
nul -rla\'vorri\'.a\'î*.
iÓMitisztitö a logpjobb. ^
„STELLÄ" yegyészetr aár
-- -- ------- Bnéapect, Slouiór-«- U
Nyomatoát a tuajéonoi „Birlaptcrjaaat6 Vállalat" körfor*ógépén. (Cá»>tulajdonoa : tízéktely Viktor.)
Nagykanizsa, 1903. péntek, október 16,
Előfizetési ára:
H«!yb*a Wu.bo* hordva «jjy lníra 60 fillér. .*. .*. .*, VidékN póstai küldéssel «j> hóra 1 koroua 20 fillér.
Kisdé tulajdonotok: y Filtlii Itirktlllf Krauss éc Farkas. xto»VA HOOO.
Sjcfkeiitüííg tg kjjui^JúvaU]* Kiausz is FatUs ptf iikcuikedést
Megjelenik naponta korín reggeL
N\'yofeatott a ,Na*> kaaizs»t Viiss Ujai«" MwMH\' ayo«dájában. . \'
vinista", ,.KoUiinfl IuiL«rá&u>", „Hun\' cut liberális", „Gazember azabadkőmí« Nem jellemeste-e > olöadáaaimat mindenkor a hazafias, felekezeti elfő-gultságon főlülemelkedő stellsm? Kg) ellenem megindított hajszáról van azé, melyben eszköznek felhasználták a jobb aorsra érdeuiea ifjúságot ia. Leaz azonban rA gondom, ho#y •ll*naégeim»t \\í\\ áboruib-.n (di^emum.
Esztergom, 1903. október 14.
KemányflKálnáa. ,
Kg/ fővárosi napilap október 14-ikj »rámában ellanem megjelent kói>mény mngyar irodalmi előadásaimról valótlan állásokat küsölt, melyeket rágalmaknak nyilránitok. Kzeo közlemény ««érzőjét a sajtóbiróaig elölt vonom felelősségre. Egyben felkérem to1< tamtványaimai, a \'\'.ik három ér óla hallgatták irodalmi e!őadá»ajpn»<, hozzanak konkrét eaeteket annak igazolására, bM,*r A.tam-e én előadásaimban a magyar irodalom éa közélet kiváló alakjairól a kó-vetkező fcifejazéseVet: „Vasiagnvaku kál-
tüntetések a leghevesebbek voltak, jelentenék njra, hogy a cár októ-bérben mégis jön. A halasztást tollát nem Forri és társaiuak agitá-ciója okozta.
Franciaországban és Ausztriában a szocialisták még vakmerőbbek, mint Olaszországban és oz a cárt még sem tartotta yísíza a látogatástól. Sokkal valószínűbb, hogy a darm-st.idti rokonok rábeszélése és Ausztria féltékenykedés* bírta reá a cárt, hogy az olaszországi Izgatásról lemondjon.
ti Cnpitale határozottan tudni véli, hogy Ferenc József király beszéiio reá a cárt, hc^y olaszpjszági utazásáról mondjon le.
Az olasz szocia.isták tiltakozása —■ irja — oly eredményt hozott, amilyen a modern uvalkodó-utazá-soknál eddig még nenj volt feljegyezhető Európa leghatalmasabb uralkodója irtózik oly udvart meglátogatni, amelynek népe nem akarja a kel ló tisztelettel fegadni Nevet-ságes, hogy az oroszok sértvo érzik marukat az olasz nép mapatar-tása miatt k azt állítják hogy a sár csakis ar. orosz nép óhajának engedett, midén látogf»tá^t n°m teszi meg Oak az orosg sajtó mondja ezt, do az orosz nép nagy tömegei más véleményen vannak s hálásan köszönik az olaj»» sjgcialis-ták visolkcdésé\'
Az esztersomi hnlttjtt sztMa.
Esztergomi tudósítónk a tanitóképzó-intézot sztrájkja ügyébeu m» * következőkor jeienú . Az ilpiság j)ja « rendis időben jött nz előadásra. WVtüer prae-lalus tölanfelügyelő hangsúlyozta előttünk, hogy visszavételük a hercegprímás különös kegyelméből törtépt. Ha az ifjúságnál panasza van, axt míguallgaUd, elbírálni, a tanártestület ós » telsőbb ka-tóaág van hivaiva. Az iíjiuágp»* «0-azakoa eszközökhöz nem »zabád nyúlnia. — Az ifjúság KeményÜ tanár óráján ia jelen volt, de semmi tdntelóst sem rendezett, egéaz Ciío át csendben hallgatta a tanár mafyttázjtfait, «\'•» ellene irányult tüntetést Í«1 hozta
A ¿\'¿¿sztrájknak is vége van, de most élénken kutatják a mozgalom szerzőit, mert kétségtelen, hogy ezzel a tanintézetnek vagy egyik tanárának meghurco-lásál célozták. Az ifjúság konkrét esetet nem hozott fel, hanem mii t évi és hetekkel ezelőtt történt, már elintézott dolgokat hozott fel. KeményQ különben fegyelmi vizsgálatot kért a qtecg&m keletkezése idején, amit ezonbjn a töbaió-Kép\'mint okaélkttlit, nem rendelt el. 1
KeményQ Kálmán es:terfoa.i lani\'.ó-bépozdeí Uiiir a kÖretVezó nyilftkomt kOjtfbUUitt« kiírt fel beuuOukOl l
Az elmaradt látogatás. v
* / *
A cár elmaradt római látogntá.«a nemcsak az olasz fővárosban kelt lesújtó hatást, hanem feltűnést kelt ív. egész világon. Az a néhány képviselő, aki most Kómában van (mert a többi még nyaral) nem tud hova .^nnl a megrökönyödéstől s azt t.-.andjn, hogy ez a kudarc második c.\'lual azcroucsétlenség. Az élőké-sziletekkel már te\'jcscn végeztek, az i:tcá!\\ d:szítésébc is hclofogtak s nz f.vosz nnpyküvet nz c^é.s^ személy-s.ellel együtt niegszokitotta sznb\'.d-í.tgidejét. iiogy személyesen intéz-he*£0 n eAr jövetelével osszcfiicgő dlvporiciókat. mikor Darmstadtból ; jty.vzctrc csak lecsapot* a bomba, jelentvén, hogy a cár uem jiin. Dol-\'íorulsy herceg tegnap nagy orosz rAlorueki galúha vágtn insgát s iéiiyos udvari fogaton l\'isából San-Kossorehe ment, hogy személyesen ;.ilj;t át a királynak a cár lemondó levelét Ez reggel 8 órakor történt A király egy álló óráig értekezett a herceggel. A cár levelében ez állt
Sajnálom, hogy a már nicgáünpi-rott látogatást egy más, remélem közeli időre kell halasztanom
Azl mondják, hogy e rettenetes kudarc következtében Zanardelli ininiszloreluök Madernóból a királynak távirati uton bejelcutetto a lemondását. A királyt cz a kudarc icudkivül lehangolta. A Vatikan közönyöseu veszi a dolgot. Sajtója azt iria, hogy a cár lát gatásáuak cliniaadását aem is kellett liivata-talosaa küzölni a római udvarral, aiert az hivatalosan nem is volt bementve.
Az elmaradt látogatás történetét a Trlbuna a következőleg mondja ti: a cár látog^Usát első izben márciusra helyexfeC^ Kilátásba hiva-tj.osan. kzt ^ iiatárídőt azonban namsokára a hivatalos bejelentés utáu későbbre halasztották, iiájus-ban hivatalosan jelentették, hogy a látogatás öszszel tog raegtürténnú Junios ó-én történt neg Morgari interpellációja a kamarában akitütyö-lési inditványnyal, e\'re következett acár kézirata, amely kinyilatkoztatta, hogy a kamarábun törtéut dolgok nem tettek mélyebb benyomást reá, mert igen jól tudja, hogy az olaszországi szociálisták a királyuak ellenfelei éppen ugy, mint Oroszországban elleuségei a cárnak. Ezek utan, szeptember elején, mikor a
MDeák Forencz emlékezete
III. évfoly. 289 sz.
Lgyes szám 2 fUIér
NAGYKANIZSAI FRISS UJ SÁG
I. ■ \' \' • .4 t .. 1 L]) -ÍVlfíí ! I iV.L ~t J- 9. A V , & ■■.§ \\ . \' *
• • »
llafy tiiaskatass^trófa Budapesten. Télsb halott és stiilycisaxB. sebesült.
Budapoat. okt. 1&.
Deák Ferenc azülelésének századik érWrdulója alkalmaból az ünnepi istentisztelet azombaton, október 17-én lesz a betvárosi főplébioia-templomban. As ünuepiei szentmisét tizedlél órakor mondja dr Kohl Medárd püspök fényes papi segédlettel. A mise zcoet részéb n ázauiner Zsigmoud karnagy, Bleuer An-dorné, FaraRó Belle, Ney Bernát Ózo-yer lionka 4-» Sxendröi Lajos működnek közre. Deák Ferencnok a Ferenc Józsel-léren levő szobra körül is folyik már a diszités. A szobor körül hat rudat álll-to\'.tak íöl, acüel.\'ti .re 2lkzl6Ut huzuuk íol az\'ünníp revelúu.
Az egyettml irjusá^ pénteken, ok\'ober lü-Au lar.ja ű<tA£-0aaep^i/ét. A« üuuep
dé\'elótt fél tízkor kezdődik ax Egyetemi templomim ünnepi misével, amelyet Krizsán Mihály pápai kamaráa, szemináriumi lga;gstó mond. Innen az ifjúság az egyetem zászlója alatt átvonul az egyetem ^sztermébt, ahol féltizenegykor kezdődik a matinéé, melynek műsora a kővetkező:
Himnusz. Énekli a Sseo* .Vart Egyesület énekkara éa a közönség. 1. Mca-nvitó. Mondja dr. Heinrieh Gusztáv heu-tor Majniflcua. 2. ünnepi beaxéd a faiskolai iljuság részíról. Mondja Kétiy Ktidie jogszigorló. 8. Pályanyertea ada. Irta és s/hyaljü 0 áb Qábor ioghallgar^ 4. Cuuepi beszéd. Mondja dr, BaOiby Zsolt egyetea|l tanár. 5. zárató é« pályadíj kioszUU.
2
Nagy tüzkatasztiófa Budapesten.
Budapest, okU 15.
0é)előtt 10 óra után tözet jelenteitek \' • W-ik kerülőn tüzőrségre. antoly sietve ! vágtatott ki a Jézsef-kőrut 62. számú ház elé. ahol ekkor már iángokban 41-\' lott a SöLoeider-féte koszorú- és virág-keroskedé«.
Sűrű tűst gomolygott ki a virágos . boltból és a híz udvariból is,\' amiből nyilvánvalóvá lett, hogy a belsó helyiségek is égnsk.
Az i"aii veszedelem tulajdonképen rirájröelel udvari műhelyében volt. aho tok leány dolgozott a most nagyban ké , szülő airkossorukon.
Kgyacerre, hogy hogy nem iszonyú dörrenés msxtolU fel az egész környó-ket, mm!veknek népes körútján az emberek a 62. számú his elé tódultak. — Itt csakhamar axájról-szájrs járt a hir, hogy lácseeoen>bhanás történt n virág-Oslet udvari műhelyében.
A robbanás már as elsó pillanatban iszonyú pusatitáil végiéit a műhelyben és az üueibeo sgyeráiii.
A szerencséden kis leányok sikoltozva igyekeztek menekülni a veszélyről, de bár a bázbelick is «esélyükre sietlek, tüa — mint már említettük — öt ál-dosatot köreteit
Kivonultak a tüzbös a IX-ik kerület és a központ tüzörségei, azonkívül a mentők, dr. Viroszlek Gyózö orvos vezetése alatt.
i A tűznél a következők sérültek meg :
1. Farkas Ilona.
2. Hambaoh Etel.
3. Klein Róza.
4. Abst Etel.
Ai ötödik áldozat nsvOt még nem tudják.
Kivonult t tűzhöz Szczcrbovszky Szs oissló ideiglenes tűzoltó-főparancsnok, ezúttal — iehpr köpönyeg nélkül.
A tüiet sikerült lokalizálni, miközben sí 101 számú rendőr (Fehér Imre) hét polgár segélyével mentette ki ez összeégett leányokat.
A könnyelmű ellenőrzésnek tehát ismét megvannak az áldozatai.
Szigorú Vizsgálatot követelőnk, rajjon ki as oka annak, hogv a József-körut 62 alatt ez a tűzfészek létezhetett és kinek a vétkes könnyelműsége, vagy mulasztása idézte a katasztrófát.
A rettenetes katasztrófától n következő részletes tudósilis számol be :
A József-körut 62. számú hitiben ran Scbr.eider Dávid ir.üvirig-üzicte, hoiszu fóidixiutes helyiség, amely végignyúlik a ház udvari félemeletere is. Az uleára van az üzlet szűk kijáráss, m:g az üzlot hátsó része, ahol huszonnégy leány dolgozott, keskeny, hosszú helyisé? s t:égy ablakkal és két ajtóval néz a ház kis udv.irfl»j. állvánvokon árvale inyhaj, müvirig-levél » l úíoníéle robban) auvag volt elhelyezve. Kgy üveg terpenlíu állítólag el-lűr..lt s a lecsurgó terpentin gyújtotta <01 a faállványa n.inden rakoniáuvival •ayüu.
Az egé£t üzlet zsúfolva rolt koszorúval és mindenféle müviripgal, nnvel a közelgő l.alnttakrsnjár* megkétszerezték n munkát. A parafln-hevhő kemencénél Farkas Ilona és Jedlicsks Irma virégoi-íiáló ledovbk foglalatoskodtak. A többi turulokon és állvlnvokon levelet fűztek s (ostorul kötöttek a leányok, a mikor egysíeiw óriási füst támadt. Az olvasztó keme;.céu\'l jfoloiapó léniák meggyujtotlik a faállványt, amelyen hatalmas dörrenéssel randitek szél n robbanó snyafokal tar a Imató üvegek s a bos*zu, azük dolg.nó hcl.i*ég egy «mid-pillantás alatt lángba borult. A v.aszos Icvelok, a loxntn.iiiho «zlatott tollak és viszoodsrabok uiegív-vabeteilcnfil terjesztették « tüzet a a szerencsétlen loányoli közölt irtózatos pánik túrt ki.
A lángok kicsaptak az obiakon a Ossfárcpvíitették as udvari dsóenieleti ablakokat is, A veszedelem hírére isionyu rémület tört ki az egész bárom-emeletei bérházban, melynek szük udvara sjinfUUg megtait füsttel. A «ürü füstben ép a lángtepgeroa 41 kii «né leány msntkült ki az-ablakon.
Amikor a központi tűzoltóság Marku- meghívását a holnapi audenciára. A táv-orszkv Béla segédtiszt vezetővel meg- iratokat még a délelőtt folyamán etkut-rkezeiU átvágták a dróthálókkt is, a dötték, de a kihallgatás óráját eddig uctn
érkezeit, átvágták
mrlyek az égő helviség kijárátait elzár-1 állapították meg, lak. Elsőnek Gál U4l* fényképéaxsegéd rohant be at égő helyiségbe.
As olvarstó-kemence mellól ölébe kaptu a bor»*linesan összeégett Farkas liunát s kifutott vele nz udvarra. A szerencsétlen leányról egy s.ráiig leégett a ruha n arca a fölismerheteilenséglg ősz szcégett.
A tűzoltó-fecskendők megeredtek a pár perc »latt négy rizsugár elnyomta z makacs tűzet. Egvik tűzoltó kihozta a égó helyiségből A bt Etel virágczínáló-leánvt. aki szintén egész testébon összeégeti. A mentők automobilon és két he-tegkocsival sititek a helyszínére.
Egy holla.
Kinek ment Lakács X.áis!ó Béosbo : Bécs, oki. 15. t A Magyar Távirati Iroda jolenti Uécs-
ből: Lukács László pénzügyminiszternek fl felségénél történt kihallgatására vonatkozólag elterjedt hírekkel szembon mértékadó holvről a következőkről értesülünk: Lukács pénzügyminiszter már Gu-dapjsten n ^leghatározottabban kijelentette, hogy Mécsbe való meghívásának célja nom n kabinetalakításaal való esetleges mégbizáaban rejlik, mert illetékes helyen e tekintetben való nézetei teljesen Ismeretesek. Azonban Lukács pénz-íigyminiszier legkészíégesebbcn rendel kezésre bocsátkozott avégből, hogy intervenciójával a fenforgó ellentétek kiegyenlítésére hasson. Ennok előadása volt a Jegnapi kikallgatáa tárgya. 0 fol-sége a pénzügyminiszter előadását a legkegyesebben tudomásul vette ós el-rendolte, hogv Lukács László pénzügyminiszter maradjon Bécsben lendelke-
A tűzoltók csakhamar behatoltak a szük udvari műhelybe s hir az Ozteitu lajdono.i azt állítja, hogy alkalmazottai közül mindenki megmenekült, gondosan átkutatták a helyiséget. A műhely nátsó
részében, az utolső ablak elölt az állvá-1 «"«« \'oísége «> pénzÜRyminis2ier
előterjesztését tovább való megfontolás
Ezen körülmény
r.vok koszorúk és fatörmelékek alatt egy nó holttestére akadtak a tűzoltók. A szerencsétlen Mcdokovícs Margit, férjezett zeU Fái Józscfné volt alkalmazva.
A kórhátba.
A két halálosan sebesült leányt, Farkas Ilonái éa Abt Eleit Hcozei tanár klitiíkáján helyezték el. Farkan Ilona az eltó azámu kórterem 4. számú ágyában fekszik, míg az 5. számú ágyban Ham bach Ellát helyeiUk el, nkinek két Leze égőit meg. A tizenkilenc évei Farkas Ilona ¿llapoln lemónytelen. lígvs: testében ftjszeéfcit s bz irtórnlos tűzben mind n két s2ems kifolyt. Fájdalmában irtózatosan jajpM
Abt Etel. o másik aulyofan sebosűlt loány a II. szánva kórterem 1,0. számú
ágyában (oks£Ík. t> is bo van telőtól-\'.alpi?, mtrl nyatt-ereu s ruhája teljesen leégett róla. A füstben rlyeiztelt* eszméiétől a nem tudott a: obiakig futni, hozy elmouekül-ión. Abt Etel tizenhét éves leány s n Xsgytemplom-utca 20. számú házában lakott. Eszméletén van s n(ha beszél is. Allspoia teljesen reménytelen
llambach Ella, ali szintén az első számú kórtoremben lekszík, a haldokló Earkas Ilona mellett, n Ganz-telep 0. számú házában lakik s onnan járt be reggeletiként a mOviráxüzletbe. Csak a kezét égct\'e el s teljesen eizméieién van.
Tudósitdnknak igy mondta cl a tűz vúsz keletkezéséi:
— Farkas Ilona és Jediicska Itma harátnóimm^l én a levélké.izitésnél roham. As olvantó kemencében lángolt i tűz 9 mi partCnt beviteliünk, amely yel be szoklák vonni a viráglcvelekét. A: olva«:.\'ő kcmence fölött az állványon különféle Üvegek roltsk le\'ppn-tinnel és aze«tes anyagokkal megtöltve s én mindig féllem, hogy egvsz.er meg fognak gyúlni. Ma reggel az üregek kőzni egy, nem tudom mi módon eltört a benne levő nnyag heléömlötl a párállni olvstz\'.ó kcmcnco Idzébe. Egvsterre hatalmas láng rsspott ki a egy pillanat alatt lángban állt minden. Farka* Lona. a ki ülve dolgoiotta kemence mellett, hátra esett a széskcl együtt s nom tudott íői-kelni. >\'okom arcomba csapott a láng r két kezem, amely hs volt ástalva a par-fínba, égni kezdett. Hémülve futottam át a talléron és as üzleten, ki az utcán, c\'iol n járó-kelók elnyomták rajtam a lücct. Szegény h-.réloőm — s a »zom»zÍMÍbsn vonagló Farkas Ilonára muiaiott — nem tudom, hogyan került ki c tűzből.
Hir a válságtól,
— Sajit tudósítónktól. —

Audtiasy éa Tl&xa. . \' .-\'•• BCoa, okt. IC.
megjeleni gróf Khúen.|
tárgyává aksrja tenni, eíctleg még egy kihallgatást tehet szükségessé.
A körülmények itt közölt autentikus előadása töltésen bebizonyítja azon jelentés e\'eplalansáaát, mintha Lukics László pétitügvminiszler tegnapi kihall-gaiá«án ama holyzetbe jutott volna, hogy a nnki felajánlott kabineialakitással való megbízatást visszautr.sit?a. Gról Khuen-Hédervirv és Lukics László tovább való intézkedésig Uécscen maradnak, azonban a mai nap folyamin már előrelát-haióia^ nem jelonnek meg kihallgasson ö felségénél.
Vármss-jók a katúelcmbcn.
GopalsxoutffyÖr^y, szeptembor 15 nzuiuu Háromszék vármogyo közgyCIéséti ts be van koiózvo Szacsvay Gyula ügyvéd indítványára egy n tüz kiütésekor hs-| ""»u\'33 elfogadták: hogy a közö hadsereg magyarországi ezredoinél ma gyor vezényleti és szolgálati nyelv te gyen, továbbá léptessék életbe a ma gyár lovastíszteleeknek mngyar ezredekhez való áthelyezését; jövöro a msg^at-ezredukhez csakis magyer honos ti\'Zlek nevezlessetiek ki; a katonai bűnügyek ben a tirgyalasi nyclr uisgyar legyen a Magyarországból sorozott katonák az alkotmányra C3kettessenek fel; a ma gyar ezredük zásziói és jolvényei az or nzág címerével láttassanak cl ; Magyar-oiazág területén a katonai iskolákban tannyelv magvar legyen. A megyei tör-vénviiaiósági bizottság elhatározta, hogy képviselőházhoz ilyen irányban felira lot inlsz.
*. i »
Ma délelőtt ílédeiviry á kabinelíredáhanj hopy ki esiköiölje gróí Tisza Is Andrissy Gyul I kis\' szomelrényt,
A rendöfkapitány verse.
Budapest, okt 15.
Kél évvol ezelőtt történt, hogy Kö poci Uoócz Józsefet, a magyar Lirilyi Államrendőrség egyik segédfogalmazóját Kézdivásárhelyen kinovezték rendórka-pitánynyi. Az ideoes természetű, tul önérzetes hivatnlnok nem igeu volt megelégedve a városi tanácscsal, folyton bndilibou állott vele s csakhamar be-köve\'.kozett a teljes szakadás. A rendőrkapitány ellon fegyelmi, majd bűnvádi följelentési tettek. A törvényszék föl mentene, as ügy vmost a Kurtánál vau döntés végett.
K. Doópz József a tanács fellépésével szemben a helyi sajtóban felelt. A ,Áézdivásirhely és Vidéke" cimü lapban «gész cikksorozatot kézölt, amelyben élesen, kíméletlenül támadta a tanácsot, azzvl a kimondott szindékkat, hogy felnyissa az elvakított polgárság szemeit. .Mikor mindez nem használt, verset faragott és abban ostorozta a tanácsot, Yégro a megbántott tisztviselők megunták a piszkolódást és nyilvános rágalmazás cimén pörbo fogtik K. Uoöc Józsefet, akinok őgyében a mai napra tűzték ki a lölárgyalást. amelyon dr. Agorasztó Péter elnökölt, a vádat dr, J30hm alajos .irályi ügyész | tépviselto, a rodelmot íiedig dr. Itácz Dezső látta el. A királyi ijiyé^ég vádiratából itt köilünk egy
X
„Hat van-e isten az égben s ha vart, még meddig fogja tűrni ezt a réms»?*« vérszopó s rabló állapotot ? Hiszen Rózsa Sándor bandája a Bakonyban aMor-moa Józsié a XVI. században, ralóságos szalongavallér munkát végzett ebez képest, amennyiben nem kioostik a« embereket éveken kerosztül, hanem szapo. rán végezlek velük I Ébredj, ébredj már egyszer to istenverte polgárság!
Majd igy fordul a tanács ellan egy polgárhoz:
„Figyeljen hit ide, to\'ós ur I Mig nemes tanácsunk végkép meg nem
tisztul
Es egy pár kötél állal bitófán meg nem
fül,
Mig mankón bicegve egylk-mAsik dobou S amíg a trágyáié minden utcán locsog, S amíg a polgárság igaza megy kárba, Joga éa becsülete taposva lesz sálba; Mig városunk nem lesz máskép alakilva S akaaztóíadombunk meg restaurálva, Atnig szabadon jár itt egynéhány ripók, Kiknek már rég börtönbe kéno tenmók, Amig olyan banda jö a katrosába, Amely a polgárságot soh\'sem roito
számba.
Amíg síp a csalt péiuom M. J. sek gah-
nát vesz,
Amig városházunk csak menedékház lesz, Amíg nvers iiiőszak és butaság kormányoz,
S mindcnfélo gazság és tolrajsAg bu\'rjá-
noz,
Nem lesz addig, tű éa ur, aohsc nálunk
reudszer,
Meg nem maradhat itt sem Isten sem
ember.
Ar. esküdtek kisorrolisa előtt n védő arru kérte n bir súgót, hopy nap Íja cl u tárgyalást, inéit n vádlott, amint azi a bemutatóit orvosi igazolvány, is igazolja, agvbati fekvő beleg. A törvényszék a bizonyítványt nem találta hitole&ück és kiküldte\' a törvényszéki orvost, hogy szo-mélycscn győződjék meg, vájjon csakugyan olyan beteg-o h vátliotl, hogy o mialt netn jelenhelik mog a tárgyaláson, addig pedig, amig az orvos ki-kütdetéso eredményéről beszámol, a bíróság a tárgyalási felfüggesztette.
jí T- ———:3orz- -\'n*-=« r
Rákóczi emléke, ^
Konstantinápoly, oki. 15.
(S. t.) A Hákóczi-zarándoklat Konstantinápolyban a rendőrségi főnök és egyéb hivatalnokok, dragománok, a nagykövetség tsgjai és a konstantinápolyi magyarság, *Un Széchenyi basával fogadták. A nagykövet saját kOsjachtját bocsátotta a bizottság rendelkezésére, mely Dossevvffy Arisztid elnök vezetése mollott a nagykövetség palotájába ment.
Kedden a St. Uenoil-lemnlomban meg-liaió istenlisztelct volt. A uiszmisét Va-sintzky Mór apil mondotta a lazarista atyák segédletével. A karokat apicAk ós zárdanövendékek énekelték, • Szózatot és Himnuszt pedig az Összes jelen* levők.
Szideczky kolozsvári egyetemi tanár magasröptű bessédet mondott, Gyárfás Elemér pedig Felszeghy Rezső a ,-Rá" kóczi sírjánál cimü ódáját szavalta. Rövid beszédek kíséretében koszomt lettek le Lung György virosi tanácsos a székesfőváros nevében, Abauj-, Baranya-, Torontál-, Szepes-, Siros-, Zalamegyék törvény-hatóságaik, továbbá Pécs, Kaniua, Karcai, Sopron, Szatmár, Munkács, Pozsonv, Eperjes, Zeula, Györ és Baja városok küldötteik utján tétettek le koaaonxt Üüldöllek még koszorút as Országos kaszinó, a Lipótvárosi Kaszinó, as Úgy- \' védi Kür, a Józsefvárosi Kör éc két mapyar hölgy. A konstantinápolyi magyarok és ruminok loatűleiileg réestret-ek a szertartáson. A ssoltánt Bedeen^. baia képviselte.
Tegnap a társaság megtekintette a császári palotát és a kincstári belyiséMket. tirsssigot a szultán szárnysegéd* és diszszolgálatra kirendelt urak kisérték. Az őrségek mindenütt fegyveresen tfc»-teleglok.
A nagykövet a sarándoklat resetőjét, )essewffy Arisztidet és a Sxadeoky egyetemi tanirból, Vosinszky apát és Lung lanácsasbók a bizottságot bemutatja a szultánnak, aki.öket szomélyesen fogadj*. Az egész társaság msghirárt nyert • szólamlik tsrrassiára.
i
J
BUDAPESTI HÍREK.
w- öyanna mentők. Ma hajnalban lét fiatal ember elméletien állapotban lévő, elegáns uiat vitt a Rókus-kórház (elvétel! szobájába. Aa úriember toljosen «sszo rolt vorve s a bomlol.űról najv Ciöppokben ömlött a vér. A zseben papírokat találtak, amelyekből kitűnt, bogy Bák Lipótnak hívják és huszonnyolc éves magánhivatalnok. A fiatal emberek l\'ak Lipótot a Józrof-utca egy koritőse mellett találták meg eszméletlen állapotban. Melletlo a Földön két éles, véres ):övct találtak. Bopccl íolé, mikor magához tért I3ak. semmiképen noni emléke ictt vissza aua, hogy ki támadta meg. A rendőrség azt a két fiatal omheit g.anuii\'ji\'f aki btiboall a kórházba aaiAn oltünl. [
— A uiotcojolü£lal Intézar ópü lato. Az oi^xAgoa meteorológiai és lóld-iiiá^nésiiígl iulézol tudvalevőleg most n II. kfrOlelben bérházban van elhelyezve. Pirám i Ignác foldmivelésügyi miniszter niont órtéMteite n fflvárost, hogy az említett intézet végleges ollioiyer.éso céljából külön épülőtől azrtndé\'toz\'k emeltotni. Arra kéri tehát n (óvárost, hogy megfelelő olcsó telek mcgszorsÓBO érdekében jórjon n kezére.
— A mafyy a»» Ipar vívmánya
gvnnént üdvözölhetjük ogyik iámért jó niivil iparosunk, Licltlmnnn Hámlor lérlto-abómostor (Budapesten, VII. Rot-lenblller-utoa 4Jb.) ozon lapunk mai hirdrttésel közt olvasható nagyszabású elhatározásét, amely eddig páratlanul áll a nugu nemében. Ugyani* ez az orssépszait« legjobb hirnévnek örvendő íérllsMbócég « magyar ipar minden Idegen vei sonyt felülmúló képességét á22«l akarja bebizonyitr.nl, bogy hitelt nyújt mindon kereskedőnek, Iparosnak, gazdáknak, bérlókjok, hivatalnokoknak, tanítóknak, jogyzőknek és Általában mindenkinek, ki alkalmazásban van, vagy bizivi jövedelemmel bír, mérték szerint a legjobb minőségű gyapjúszövetből aaját mOhel vébon készít teljes férfiöltönyöket vagy télikabátokat, amely épp olyan elegáns. amilyen tartós, ugy, hogy páratlanul előnyösen juthasson hozzá az országban lapunk minden olvasó)*, nki a hirdetésben foglalt mér-tékutaMiásl kitöltve a cégnek beküldi. Ajánljuk ott a ritka kedvező alkalmat mindon olvasónk figyelmébe.
— Központi «xönyagtelop Buda-pest, IV., Muzeuni-körut .\'19. lapunk mai atámáhan közölt hirdetését olvasóink szi-Toa figyelmébe ajánljuk.
— riuöial kává-, tan- éa untról *mm áraháa Budapest, Kossuth Lajos-Mtca 17. aaállit 4 éa háromnegyed kgr. Moooa. Cuba és Aranyjáva koverék-kavát 0 frt 90 krérl bérmentve éa el-vámol/a.
HÍREK. MINDENFELŐL.
— Bry foatS tragédiája. A nagybányai lüftőkoióniának gyásza vau. 15g)ik UgQqtqlakb és legtehetségesebb ingja, Ráthy István festőművész megőrüli. Rélliy már körülbelül egy ösztöndíjé valósággal búskomor volt. Néhány r.ap o őtt azután\' egyik kávéházban teljes erővel tört ki rajta az őrültség. A kávéházban mindon összelörhctől összetörött, kiabált, dühöngött éa végro négykézláb futott ▼égig az utcákon. A szerencsétlen művész sorsa nagy megdöbbenést keltett azok között, okik Ismerték RétlfV nogv tehetségét. íiéiby körülbelül tiz esztendő előtt Állított a ki or. első képét n .Míl-osarnokban, umolyel a Kritika meglohe-•ös hidegon fogadott. Legutolsó gyönyörű képo az, „Öreg fnun", tavaly roll kiállítva u Nemzeti Szalonban.
-- Upót király otaiáaa. Brüsszelből láviiatozzák a Berliner Tagebialtnak, hogy Lijiót király mégis meglógja látogatni a berlini udvart, línnok a látoga-tásnak ideje mfyj nincs moghatározva.
— Skazerosempéazéa. Lisszabonból táviratozzék, hogv Oportóban letartóztatok egy Mendelssohn nevü osztrák ügynököt, aki mér régóta nagyban űzte az ókszercsemnészést. Mendlssobnt tete mes váltságdíj fejében szabadláb™ helyezi ék,
— A lioroog: bankja. New-Yórhan haialmaa bunkót készül olapilanl a fiatai Sapiclia herceg, aki atyjának, a leggazdagabb lengyel főnemesnek halála után New-Yorkban telepedett le.
— Oroazorsxág domonatriolója,
Port. At turbói lávirják : Alexejor tenger nagy helytartó vasft.nap 70.000 k»ton>. fölött ta.tott szemlét, akik a tá-ol Kerten koncentrált orosz haderő gyakorlatain verek részt. Az »¡.\'éa orosz haderő, amely P .rt-Artur közou\'bon rendelkezésre Alt, hivatalos körlés szerint Alii-téla« »sA.\'.ezer eu.ber. Mint h.va\'aiosnn jelontir, o gya<oihto iiru oólja domon-st-Ació volt u többi hala.másságé«! szom-ben. KU orosz sorhajó és k*l cirkáló útban van a Port-Artúrban foktő orosz hajón I motjerősliésére, amely oro«i t sz-lek véleménye aze\'int crosobb lesz, mi. l Japáné.
— A bilbaói xavargáaok. Urquijo bilbaói katolikus képviselő, aVmek házát a legutóbb előfordult zavargások alkalmával kövekkel megdobálták, a királyhoz é» » kormányhoz tiltat zó iratokat nyújtott be, amelyekben azzal vádolja o hatóságokat, liógy cserb-nhajty-ták a katolikusokat. A belügyminiszter kijolenti, hogy bíróság utján log eljárni Urquijo ellen.
— Salvador háborúja. Balvador köztársaság Santa Anna körül koncom ráltit csapatait. Nicaragua és Colombia reszt fog venni a bAboruban..
— A példa. Az esztergomi diák sztrájkon vérszemet kaptak az alsó-ku bini felső kereskedelmi iskola tanulói is. Mint onnan táviratozzák, a (első osztály tanulóinak nem tetszőit az egyik tanár szigorúsága d kijelentették, hogy nom mennek az előadásra. A professzor ugy megijedt a diákszuájkló!, hogy meuteii olutazoti Alsó-Kubinbél. klrro betöltötték ideiglenoscn az állását s megindították a vizxgAlatot. A diákok elhatározták, bogy ezentúl szolidárisuk lesznek s nem tűrik a szekundét. Megvan hozzá a módjuk : azliájkoliii fognak.
— Fajháboru éa olnökválaaatáa. Az amerikai Unióban már erősen szor-vezLeduuk a különböző pártok, hogy a közeledő elnökválasztásban n maguk jelöltjének szerezzúk meg a voksok javát, llosovelt elnök azonban uiég mindig szilárdan áll, noha legutóbb a szerecsenek ¡/áitlo^á-a miatt nagy visszatetszést okozott. A szerocsenek azonban unnál lol-sebben toboroznak Hooseveltnek hiveket s a legközelebbi választás eszerint olyannak Ígérkezik, aminő még sohasem volt. A politikai augurok még vért is jósolnak a választásra h ogy máeodik fajháborut sejtenek, mert n fel.Q:»ik és fobérek éles harcban fognak állani egymással.
— Borlltz nyolvlakola. K;:yedi)li alkalom idegen n^elvoknuk csukfs nemzet\'-ségü tanárok által való inegtnnulAsáia. Csak Krzsöbot-körut lű. Fordítások elvállalhatunk.
— Fontoa ujltkaok a csónlroroo. kodolombon. (iuttinami TesivéreK kő-szenbányáinak budapesti rég isrneit kép-vísüiőjo, Wolss Annm ur, ki különben is már sok érdemel szerzott a budapeali j szénloreskedés felvirágoztatása körül,! most ismét célszcrfl uiitással érdemelte ki n gazdasszonyok halá|át. Feluivjuk olvasóink figyelmét nz említett szénbányáknak mai ezátmink hirdotésj rovntá-ban található kőíioményére. amely bizo nyitja, hogv a síénkereskotlésbci» rló ?^Miuló hibAk orvoslására a közönség ll érdekében fontos lépés tör únt.
ELBfeCK & Co.<*
555 Reimai
4
pezsgőbor-gyár
Brázay KálmánJ
fűszer- és csemege-kereskedő Budapest, Muzeum-kürtit 83. as.
firmqö iszau-iryéíyiwéíét A
N G Q
Budapest, Aréna-at 74. akam«
Jaió (alvfi lidfjek liuir«.
ft kdméáj dttó
w — la Mit«» n«|TüU>t UJAI*
¡>1 íelü|)«l«t. KöjponllUf
,_ tat
imi. £.««» ■)•!> or.o»l íetflg)M«t. KöjponllUg l \\ti. — xUvxnatrf |iro{|í|kttta.
Tőzsde.
Budapaatl gabouatösada.
A déli gabona-batáridő-űzlot irányzata szilárd. Egy órakor a kövotkexők voltak a záróáilolyamok: Buzn 1903 októberre 7G6.-7.G4. Uuzk 1Ü04 áprilisra 7.74-7.711. Rozs 1903 októberro .—. Róza áprilisra 0.48-0.40. Znb októberro ö.o7—5.30. Zab áprilisra 5.62.—G.00. Tengeri okt.-re G.05-0.00 Tengeri 1901 májusra B.27—5.25.
Budapoatl értéktőzsde.
Elfltőzsdén költetett: Osztrák bitelréazv. C5G.—. Magyar hitolréazvény 723.6Ü üsztr. magyar államvasutak Cá&.—. Leszámítoló bank 460.50 Jelzálog 011.— RimamurAnyi 40U.— Déli vasul 5».—. Néraot birodalmi inárkn 117.25. Városi villamos ölií.—,kás-uli vasút «01.—.
Béoal órtóktözado.
Klötőzsdón köttetett: Osztrák hitelrészv. Í62.60. Magyar hilelrészv. 711».—. Osztrák magyar AJlainvasuti részvény Cöl.25 Union bankrészvény 632.60 Osztr. koronajáradék 100, Angol-osztrák bank 272 50 Husz frankos arany 19.04. Déli vasulrészvény 70.—. 4 százalékos aranyjáradék 118.26 Magyar korouajáradék 07.07. Márkabank jegy 117.H0.
r-l

Értesítés. *
Borzalmas éjszakok!
Átdolgozta j I;\' H.
a*
Mikor Euima visszajött a temetésről, egyenesen az újszülött szobájába mont s arra gondolva, hogy a hófehér, most nyugodtan alv6 babát a saját anyja tengerbe akarta dobatni, magához szorította a gyermeket, megcsókolta és o pillanattól fogva szerotte, jobban, raiut azfmya özorolheti gyermekét.
Gina felnőtt, szép volt, de külö-. nös ós borzadalmas.
Egyszer, pgy holdvilágos éjszakán moíT.szükütt u kastélyból és a« utána siető lCmma a családi sirbolt ajtaja elóit találta, amint ujjaival fosze^ gettu a nolióz vasajtót.
Máskor pedig a san-vitali teme-töbon találta, amint egy sirdombot ásott ki ós az alatta gyugvó hulltv feló igyokozott.
Azóta ugvannbba a szobába tért aludni, anielybon Gina nyugodott« Az ablakokat sUrll és erós vasros-télyokkal látta ol, az ajtót minden csto gondosan elzárta és a kulosot párnája alatt ¿rizto. Akkor aztán csönd lett, Emma azt hitte, hogy u fejlfldö gyermek megszabadult kór-ságától.
Csalódott. Mikor a leány tizenkét óves lett megjöttek a holdvilágos ójszakák, ugy visclkedetty akár egy őrült s ha ki nem mehetett, való^ sággal tombolt.
• Orvosi sngőlyt nem akart, rcs-^ telto igénybo vonni, vén kuruzsló« nőt keresett fel. \' Ez azt mondotta, bogy huszonhárom éves korában fo® cldőlui a leány sorsa.
Addig őrizze, különösen olyan ój-j szakákon, mikor holdtölte van. —j Arra törekedjék, hogy Gina ilyenkor mélyen aludjon és megtaultottai Emmát arra, hogyan altathatja el1 bugát.
Gyógyszer csak egy létozik: a belső tilz.
\\
T. Verdink klvtuiluUiiAk mtgfaUücn, vala
mini ¿ton c.\'lt tttkinlro, ho;y a. t. ilUmríuü-<lr«é({ « a t. VA*Sr>i|;argaláii43 ktliosroinok a iuly allanórz^iót «nojkúun.vlUak, a mai n»|>-
tói keldrv niíintvn r^yi«», ».Akokl\'» tMWll ►»on»l .lAtltut kr>c*tnl<liuihatóoasUny hltala-■ ltot: Htrltnl a>lunk, ■ a koc.lt kt.^n} ./ciiií!y«ot koirlc. » inotrraiulo\'.ö f#l ktvtnaA-If.Vr* m .yV iiuirriü olltlult otkukkt « kocilntl Utáll.lUlVl\'l
> Nyílt fuvarok vút«14nil aJAnlJnk. li\'i|pr
sin\'i . .ollx u, 1:» n ino ;roi)ik-.4 htubiTIra fi\'Utt i . m randolkiniék, a r-.íit. ,:••!«\'»1 raktA-
ri\'tikon incutilimija Altul ellannrlmt koo.il ak.\'ixboM itU^riontl ftilrc»ko<lJi)k. Ily «¡kalom-mtl a «uty hulyraftgi\'^rl toljva *iaraU>a.4j(ot .vállalunk.
Ktr&lii tlwlalettcl

[llll
ktíszénbányatulajilcaosok.
Központi Iroda:
VM Mórleg-utoza 3. az.
l"i>nt Ul«^r«aOol<}.l Irmlt\'f . .
IV ker, For-anciok-bnziirdbnn.
VI. ken, » eróz-.\'jöiMit 15 cz VISi. kor, Júxcpf-kOtii 44.
Tolefon-asiuno^: Í.V ,V\\?
III, .!(•
A leányban kovés az óleterő, ezt\' koll néki szorozni. Ha majd valami nunyira átheviti, hogy vére többé ki nem htll, akkor gyógyulása is bekövetkezett. Ez az éltető orő pe* dig a szerelem.
Emmának még csak egyotlenkér-déso volt.
— Tanácsos-e Ginát férjhez adni? Boldoggá fogja tonni férjét ?
— Na cho ti fal — mondotta a sybilla rekedten — mit bánt, ha az ombor meg is hal?" a húgod élűi! fog. . t
I I

Es azóta ismét osztendők teltek j el. És bokövotkezott a krizis meg-l jósolt idejo. Gina podig botegeu fo-! kiiilt, halálosan betegen, mert a tiiz,\' melytől megmentését várhatta, cl-1 hamvnsztásával fenyegetett.
Emma fölkelt, letette kézimunkáját és a beteghez lépett
• - Sorellina mia, hogy vagy ? A beteg csöndes nyöszörgéssel mondotta — Nyissál ablakot. Emma megtette.
(Folyt, kör.)
r o
VII., ErasébaNkSrut 33. ax.
a
irijpailli* t* irMr«IUrol7tfi r.flkoi 3 koroáátél. Ar éllataw k\'ulUU r&v:«*o»n nranr>r-»mmnl httfl::ti>tatt foíiorok na»yja tünin »■ w«.i/okhTikTl\' \' I
.\'5 rtíj ra eí\'titíeB hawo*!ti-it<Sk. «fel fojtsrfli vv,/\'.\'v\\, Vii.\'X.VJc i: Cia alatt i.i*V.-i|Ícluck. \'
roxto^v08i rentüeátj-iniöaoS 5 VH. CrscA^ot-kgroi so. fn no^iU-a?4\'lA«al sssmben.)
Foxjo^vosi
l\\ fmi I r«nit«:éJ >1». t -13 Oa il i
— Qlczó ár^k.
-------------i——-
IÍC5V,_____
Fíltrchri\' \'.Ai
___aállAval aaeniben.)
\' i vin --lf. VAiír- oa uu^» í j^on la. i ,
¡OST »ÓU2lctiÍ20Íé4ia
J
h
IIV., KfiureiHti-ktfrttt 39. j (osa**) a Vu«u*keriM imiím
tLgj ösartcsukhaÜ »acómr.
3-rétO railraez, egy noocll-takaró. egy «rajTtia.uU.nzal ágy elé és 6 raéler elöMoba-tatéssényeg, ősrzeno 0 írt Sodfimyágy ptatraczeal . . . 10.R0 ftf VaskertKÜ sodrony-belét . , . 5.25 frt íakereto sodronyletét, . . . ^ 3.— írt DM TélassW* e«3rtye-gcL. asövet- éa oaipke-5 \'figpőnyők, pokrcotok, tttuaó t<ür»mSh és borok. TOlamlnt aclyet/i- eu biT-h»< eony diosfoj-páruákbao.
9sjit műhelyemben szolidan kéndtst (SfittB u roatraw* dus vtttssMka
jr?ey előtt? Ytótíű veT&tó!
K>0 frt«« tiíTW iO**+>m. J
(H fr»aa I
\' gwi*ik*T«*nih ad «^po» « »»«» P
Az egész ornáfban ifir.ert jó munkimniaJ radikális eszközzel az eddig legvözhetellen k—io,0. vs o»zira* árut ha-iánkból kr zon-tani és ezzel a magyar Ipar verBAuy> képességét éa óietrovatosiifit a magyar kdiönség elölt bebizonyítani. Beaze-réztem óriási nagy mennyiségbou a legjobb minőségekben tartós jiyapjuszövetokel fekete, sötétkik, szürke, barna és drapp színben, csikrs, koczkás, pettyegeti ós sima alappal, és ezen szövetből
Szlceii Lajos utódai
szijgyárí^c, nyergesek és bőröndötök
Budapest, Muzaum-körut 10. sr
Ajiniják Irfjcl b »uimWJ U Ui^uin k4-»».:tt lanDfO JulLtft »«iUnfoi ÍJ ka.
rjc!\' » •icru.tm.ikU knl< t. xi rtítltlrt ktay-uy*í>b ta uifcwabk kMi.U tn
Vart*- t> t»iU t,ft/«»i»ialk»t, ur!-, t)6l-
(, tT*im4k ni*rfiiktt. UUMtl, h«Tt<ft.-«k é.
takaritat. aiysiLt k*j».kr*«a<&a<, mm-m*«
ott nM Mr- 4« ........ il v«J»-
«rtrt tftuniSiMwr —nt éa
vStifm.
1-nrMtea toMMk KHIt.
ín»«*»«,. lűta^JTiü» Urt/ I.1mKUU. MínrfMn^a irta«*- ^.rfccTWi,
\'»• ♦» ffrr-**\'«»»* — SajU fyirtinajipi
[ VttioKan mesteri szabassál, a legkitűnőbb A kidolgozással szép es tartós beléssel és I hozzávalókkal készilik a saját férfi gzabó-I »nt*rm*m!>en x Ur.fondosabb kiviteli en I egy t*)j#s férfl-filtenyt ík.ibát. mellénv, ■ nadrág) vagy télikabátot 28 fitért keres-h ■ kedAnek, iparosnak, gazdiknak, bérlöknek, I | hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzőknek és I ¡általában mindenkinek, ki alkalmazásban J van, vagy balos jjveualammel bir a kő-y vetksz« íeltélsltk melleit: 12 frt uUmvöt és a fenaiaradé lt> frt
Mcyowtlelésnél :« mártékvétsli ulasUts F0n,0iiín kitöltvo hozzf.ra küldendő Ta5T "tY «i»el> ruha mintául bekQldeudö és megírandó.x hogy ószi vagy téli izövetkél kívántatik e az öllöay és végül, hogy milyen lixinü legyen a szövet.
LIOHTR9AP3IH SáUDQR
fér»ffi exabó-moster
Biidftpeftt, KlotteiiHiSller-ntczn 4J sz.
__UtaaUrts n mérttikyétoirifc».
___Férfi eaooo tlibxyfafta
a s»Aa»ir* tas. Ar« ctn.
sA.mm (» ho»s-
MÍ.rf^i»» I SPT 141 » .iifj
I l,^» • ■ Irjfcrrí »1-4 Kf^ S
í bi^fk ¿A
! n-.íJ k^n HíV
!fU»ik TI Wh*« ^L Kt-r
IW«« urr. moliÍT-l a V«r- ^
UtoM l*u/ Itnea.
Kt m h «rn* >«
mi» InwnM i:« a va- ¿¡SdKj^J MAI heiatl S^W»^
VónuMt - bat*»«»i,
*« »Anrl\'X v**
!<lr, hn^T «. t«b- , ^
UV^kK^wiUítaiia h«tr«- V
• nírMík\'t »rí»»!:, a A;
»»Kt* cUt- ijj
mtf}». • • kub- /•!*
trrSluíh bin Wiorvfo« wr-
• II»;!»* III
l^ty a »tft:-;* MTAit?!*\'*! ptMtIlktt* 4U» t*U>A UMkenrflU i• .ISícf.Ü. m.ly U«>* bak a kM>*. l* is ukoini. 1». A mkt trr
tm tMájj. WA<A«>
Hg* fV)ltn n Tfcii-V U\'-ínU
pZv* fii?» h«ncUn< t.*rv.4«V>. Hl
71 . t+et,\'
U\'/ÍLr b** AoM* lífcjMi pfflrwW^. »»«»téat+r. Sp
y-\'Jnj. ir/tr.t mÁr W-"Jrr?o ki fprt M&jSyíj ÖL**\' »!■«\'•"T v»*thar«. — *;rV«\'-\'B ♦ •«4»rf, hwn«
C^Z^Í^PiSi, tto. fcnW
J teW4 .
\'▼¿V Mt" irljtmM •»
J^V > ág Bg g!S£3Ík
¡¿tf^ »^«Uf .¡tyt, ft tro^Qf
1 "t Hor., t >o toron». Sf^WW*? \'títW^HU iifvBftt VHMitnViMv vlt»nr4t\'<, »vff fuci»» ellmif>b»B. \' \' n^tidtífsck cii:m«iid6k • ■ -
f(átí>.sfk* (• taliir-imulil («id««
■JJkr.r, l«it6t k.i<ÍT«
K.liwé-^g (ak.bátua * át m«:»•
\'fia.h * » 4 «r \'(» kiSAtoa »1 H«r(t
i\'ii m.llt-
■ IUBB
PetrovRs Miklós Bsdapest, W., Béeal-atoa 2.
"?•!{ _ I
> piOtrt»\'
""íi/fl« M.l
Sí* (< tli Ni-fti>»m n.^fti kH
A \\ I
ör. E3YEAL
r, ts. és ttí. OKÜlf-fJWTCS
■-■-».IU ortikf»« Ura itaiKte-biUícu sas» |
BÜ3ATE3T, W/, ¿adrássy-ul 21 i
K«nd-l*t (JA\'lttt 10-4-1* Ab (tU T--S !t í
Vlflíklak l.vrti\'«r ajr.rlintn.k «««.N- >
ts.rQ lAnAoxit » p«i».1 m\'nt.uil huj .: Uko hUaittl Uuu«X»Jta.
SWKIgHESSgggZSgSg\' ZSESSKZBSaát*
— ""—-
Kvakau Nr. Z.
IC««*kéMt ktsAxra, s»d> UtsaS ajceu
rv.l U.
Nitkliif t-Mu kejx^-
ül iw Wlj-vrn kopjM Tolt. Atyám 4« iyk»> kopa/ick »oh»k.
Kjerfetíii« htjua müal ntryoo Mfer^íJ
*fko!it»i Toltak. M*/ i«4. ¿j:"í4í
nyuf>xii«jri abí >n a tudtlbo. iiZSF
bciv kopair n ata<Sok, a nnJ4n KSág
»\\y srAjcii Uif&JH-io alkaloiátU ír^l*
KjiIíui U uria., Iiinun r*. i Vv\'/i
ty*«j»rel h l)»]»i.a«ii»^»tyi aicr ( t^WV\'
k\'ífWAtl n-.rri/mcrk<KÍl«m. a U l
fcotfi^fttí k.\'.tbw tfjtitt roüt \\ ^
k \\«:<j»»l laVóxl* hfMin, VU.
im-( 6baJUo4k dm haj- y«"«;-*
¿¿ft-a 2 Te.oif»*tUa, hopr fniüjt EwlF 8rr«i<-fi»>®l I««í»uj aaavalt, kJ- ökJ\' Jí.\'flf lv., hecy na^you la óbajla- S^iiv»«^ ofk aliO uUn »!•
crnnlta, *t rcryl do?t»kkal
fotf-Utortil «» ,ok IdM l«!t a
btt-s*et«lník. Ajiij4\'»i>ir.V ltiro\':>A ihloI «laiiijtotta „f-AVSON" k*r»!\'tii<nyít. l"»»k i6T)d llrlc haf.,nalUm t/t a kí«Urr>4nyt. Hkrom h*t i:.,iIIAti fctjMn n*rj k»*<t*tt <0 iiko iiLkUro k..|«\'i>y»ii at i¡-,a) horituUA. t\'.-y a kóarll-t (nyn.k cil» ikd.aui L.t
U.UfiSaímn jk, a kii ír.ul tt t«ytkl.ak a haja ktkullt. M.adk«t f.tlben ai <x*iméíiy
Hisérlel lügy«
EJsérlct legyen
Nyomatod a tvajdonos „HtriaptenasstA Vállalat" körlorgógepCn. iCégtulajdono» : tizéklel) Viktor.)
11!. évfoly. 290 sz.
Nagykanizsa, 1903. szombat, október 17.
Egyes szánt 2 fííTéf _
Előfizetési ára:
t;»|yt>aa házbo* hordva e^y hóra 60 fillér. .*. .*. ;•« Vidékr« postai küldéssel cjy hóra 1 korona 20 Mér.
Ki t J « tulajdonosok: Kráuix e« Farka«.
Fal•lós s aarkaiaté:
U.OS4/A ItuUO
SwriwnWV\'ü e\\ kiadfthivaUl: Krauss és Falkas papirksreskatféa*.
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyoasatott a .Nagykanizsai Filss Ujsag* sitisódétaa nyomdájában.
Ik megfoldatia-n válság. MBífen^St© eljárás a tüzkatasztróf a miatt

V, osztrák gazság.
A mai éjszaka egyszerre két hatalmas osztrák gazságról bozott liirt.
í.iic ?7. egyik:
A Külföl\'diek Jogvédő Egyesülete ma este a lapokká a következő nyilatkozatot küldte:
A közös hadsereg nagyszámú lisztje, katonaorvosa és katonai hivatalnoka, valamennyien magyar állampolgárok, azzal a kéréssel fordultak a Külföldiek Jogvédő Egyenletéhez, (Ausländer Rechtsschutz-verein, Wien, VI. Getreidemarkt 15.) hugy szetezze inog nc kik mennél rövidebb idő alatt az osztrák állampolgárságot.
Ezek küzöl néháryan magas rangban vannak s ugy részllk magyarul • jryáltaláu uem tud, a többiek csak tulami köveset értcaek magyarul;a változott viszonyoknál fogva uem .diíirnak Magyarországon állomásozni. " i tovább fog tartani a magyarlio-üos li&ztckuek kötelező áthelyezése
magyar ezredekhez s ha a szol-gálatáhaa és vezényletben behozzák a magyar nyelvet, akkor a közös hadsereg magyar tisztjei, orvosai, hivatalnokai és igazolváuynyal tovább szolgáló altisztjei mind tömegesebben loguak kivándorolni és a magyar ezredek tisztek uélkill maiadnak.
Igy szól az Ausländer Rechts-schätz verein Magyarországhoz. Az fgyesiilet elnöke Carl Ldler vou Hueber, aki valamikor bécsi reudór-tauácsos volt és inost a nyugalmat élvezi.
Erre nekiink ez a válaszunk :
ml nem hiszszílk azt, hogy olyan »agy számban leimének azok ama-iO\'ar tisztek, p.kik igénybi, vennék i beltöldi kivándorló agenturát. Ez csak reklám attól az osztrák intézménytől. Vki ilvot tesz, nem volt soha magyar, nem szillte magy^ uuya és nem fold egy piü«u.<uig ignz Üa ennek a hazának.
Aki
ilyen prozelitaságra képes, örü-lüuk, hogy megszabadaluuk töie. Hisszük, hogy vannak ilyenek, íi legjobban gondozott keótben ti rr.egnó a gaz. a legjobban megmivelt buzalöldöu is megterem a konkoly. Hut az ilyen, ha el-"jv^ntuL o*ak iavára van a földnek.
De hogy olyeu sokan lennének, azt az a „nemes" elnök ur hazudja Lueger ur frlhizhatlatta r;i, logy megmutassa i»z utat a magyar tisztiknek „merre kell ménnr.
Vannak, ?kik az ilyen áttérésre azt mondják, hogy hazaárulás, no do én mondtam, mert aki megteszi, nem volt auuak hazája ez a föld .«oha. Nem is mondhatta tehát el. És ahogyan nem volt hazája Magyarország, nem lesz ozzá Ausztria. Hazátlanok az ilyenek, akik az „ubi bene ubi patria" elvén állanak, ahol a baksis, ottan a haza.
De nagyon kevesen lehetnek, hogy ez az osztrák kalmár ilyen módon csalogatja őket. Csakhogy ágyúzással nem lehet verebeket fogúi, esak riasztanil Ez a riasztás pedig egyike az osztrák gazságoknak.
De imo a másik.
Ungvárról írják, hogy mcnnylic magvarosodik a közös hadsereg, arra jellemző a folyó bó 12-én megtartott bemutatási szemle, Sok épületes prédikáció u?áu a katonakönyvvekhez llizött magyar utasításokat egy altiszt kitépte és helyette fekete-sárga zsinórral németnyelvű utasítási ragasztolt a könyvbe.
Eiiez mar iieiu is szólok semmit. Ez\' épen csak mog koll jegyr/ujünk magunktiak. Do jól! Hogy semmi körülmények között el uo felejtsük, de soha!
Páríajellcnes liga - pár&ajjal.
.Magyarország müveit közönnégóhcz címezve sok ezer fölhívást vitt ma szét a posta. A piibajcllenes liga szólit föl abban miiidou okos,Ci\'..berl orra, hogy siessen beállani a az^vetsé^ xötelekébe 0s küzdjön a párbaj ellen. Köviden, velő-seu elmondja a felhívás azt, amit külón-bec mindcyájau tudunk, hogy micsoda elsőrendű szamárság a párhej. Ilogy nem reparálja n bee»0!«iet, mnos Ér-
telme s hozy nem nz okos ornber,
aki az istoniléletic bízza u becsülete do\'-
u
gát, hanem az, aki elmvgy egy józan, tisztességes polgárokból aitkult foium elé s attól kén az elégtétel).
S monuununk se kell, hogy o lelhi-vist tfttsadaimi életünk előkelőségei Írták alá s c&up.*. olyan p#,;ár ouiber, aki bó^épeseu k é demclte a közbecsülést, amibe részesül. Azért, mondjuk, hogy: polpár ember, rnurt szüleiéit méltóság az elnökségben egyáltalában nincs s az ignzpaló tanácsban is egyetlenegy egy van, grol Zicl>y János, -t néppárt elnöke. Kzek az urak léhát érlik, hogy mi & becsüld érteke s ha ők alnWtjál: \\

Tüzkatasztrúra h: lálesetekkel.

Eddig már hárotn halottja van a tegnapi rclteuctes lüzKatasitróUoak. Szomorú bizonyítékéul atu.ak, hogy Duda-pvsion a mut.kásnép életre-halalra ki van szólaltatva a munkauzsoráaokuak, akiknek kapzs.vA^a pedig hatáHJi.Q és a zsebe kedvéért anáaói — sőt gyilko azerepre is vállalkozik.
Csak egyetlen ecetben szolgáltatnának pú\'dát a lobbi vámpírnak azzal, hogy az ityeu katasztrófa közvetett előidézőjét az öt megillető helyre: a fegyházba küldik, akkor legalább bosssu ideig, valamelyes értéke lenne a munkás életének is.
Ma képünk a tüzkatasztréfa egy jelenetéi ábrázolja. _
mog a párba) ellen a «iOV«Uége(. n.f| butulunk abban, bo;<v jó kehekbe tettek le minden eshet Héjban a tícciü1*-tünk dulgát. Azt hitlük, hogy ozzsl a követeléssel lép föl a lisztes társaság. Azonban de\'iogy. Az alapszabály-tervezetben a?.ok ulán a passzusok után, hog,\' ki mennyi tagsági d:jai fizet kó\' elvan pa.-szust találunk, amelyen legalább ts tnottolyognuuk kell.
Íme !
5. A tápok osctckvéal szabadsága.
Mintüo^y mosiuni törvényeink n«m reszesiuk a becsületet k«ilö it teljes vé-dclembcn, a szövtiség uem köreteli taitjanul azt ay ígéretei, hogy sohasem foonaV párbajozni. .Mindenki megtarthatja cselekvési 8zabnd^7á{>át. e. A katonnaág kötslék bo tartozó togokrcL.
A síöveiséE oly tagjai akik ténylogts,
tarlalekua, vagy pyugdijas katonatiaziek, amennyiben becsületügyük támad: ki-sáróiiig a saját katonai becsület-bíróságot .télüMc*« alá tartoznak.
Ez a kél passzus az egész moigalom komolyságának a kifigurázAaa. Ilyenformán igazán miudeu axrodalout nőikül beléphet tagnak a szövetségbe akárki is, de ez a beiépés igazán nem sokat ér. llo nz egyesület még azt se várja cl a iagj<iilél, bogv stiiimi körülményék közöli paibajra na bízzák a bec*Ü>tiifc dolgát, akkor nem komolv egyesolet. Azaz, hogy moodjuk ugy, hogy komoly eredményekel el nem trheU Többet ér a pái bajnak unvazaU hülyeséggel szemben üs olyan zomoly embernek a szövetsége, akik lecaületszavukkal kötalexlk magukat arra, úogy soha aemui körül-ménnek között nem tordulnak az nég-tételvevéanek, vagy adásnak a legkénvel-mea«bh módjához, a páibajozáahoz.
A megoldatlan válság«
(Birok a fii sápról.)
Btltfilt, okt 10. , Méf ftmmú <*táa*uy Bécsből.
Ai hkA, kofor a iimukW jelöllek e 9*M bilOtkléjf pUMlMij» alapján állanak éa caakía eieii aa alapon siáüdé-io.-aak megbízatást vállalni.
A fjcjimi megbízatás egyelőre egyre tan Máaa.
K&nfcen a ma flOrttotokről a kővel-iciöket jelenük:
Béoa, okt. 10. Khfeie-Bfahrviry miuisztereluök dél-e;őu tol Uacaegy árakor ment auden-CrA-a a lurúiykoz. Kihallgatása előtt még bctuUou értekezett Andrássyval és Ti-vai a taokgaam iiM^^r házban. A tniu*o<»i«fai^< audeooiéja tál óftiy tartott. A hJsr.k^mUsról jőve, a következőket n.iMuiu lupunk tudósítójának :
A ksnilyt részleteséé informáltam a szab.^eh-ápárt keboiúbon folyó Jtár-KTaláiokró), uoHTteuem a/osuak n meg-resiálésekiiek, amiket Andráasy és Tíma íul) tat.ok tflvwáBiul és a szabadelvű-párt ta^uairal. KíhaAgat&5om kővetkez-méayetap a felség dáti léi Ut Órára i«imt rútjához leudehe Lukács László péQxőgyuasÍMtert.
KLuea-Rederváry axutiln Uíjolentette, bogjr ma délután Ot órakor feltétlenül ba\'&vtas<k. A belga király fogadásán CiTytdOi oaak Foíoefczwony káiügymi-ri<i ter ÍM! ft,la«, a magyar nainuúter-cb.vk .miAl ia inkául) Iával maradhat oöiw b, tueit a látogatás egészen magán-jeQejrf.
Airé> ácsit a mai kihallgatás alkal-m.nl ÍUuoe-Ilédtiváiy a királynak An-
drár?yval és Túrával folytatott mcj.be-széléM^ot elmondott, ludéaitőnk a kv-vttfce.íVct tuotia meg :
AmkA&vy a leghatározottabban elhárítja BiAgárr<l a kebioetalakitáara vonatkozó megbízást. Kizártnak tokintbeló, hogy a i ituwxtereliiöki megbízás elfogadásét* rávohetó legyen. Ltwácaiuu nem változott meg a már lühb Ízben kifejeld re is ¡mlatolt elhatározása, mindenképen Andrái\'syi tolja elóiérbe, oe sai-ww támogat bárkit is, csak neki ne k<>i! elvállalnia a felség »•jbitétát, sót Ti«za is — minden ellenkező hirtsz-toléj dacéi a — szintén azon sz álláv p .ti\'.oft vsn, hoga első ssrLan » i >»ű*okkel koü megkísérteni a válság 0)^8 old ál át.
Csak egy esetben történhetik ma dön-tét. ha Lul-ács vállalná al a kabinetala-kiüit, ami azouban kéte-nek láiszik a o\'; elóu, akiknek módinkban volt a Hnzúgy«>k.is«t«r nézetett megismerni. Holnap a holnapután a fcrélv a bel^a király WogoUUavaJ ltss elfoglalva. Il.n n»a senki som vállalja a kabineta\'aki-tást, a-vkor a király hétlőa ujbót fogadja Kbuen-Héderváryl, esetleg más poliUku-soii«t a riak nk\'kora várható az uralkodó eua:árorá»a.
íila ktjucn-ilederváry u\'.án tizonegy órakor András*yt fogadja a királv, utána fél i^y órakor Tisza kertll kihallgatásra a a* nuderciak sorát léi két órakor Lukács zária bs.
ÍM hm CiUteieíI"
Budapest, okt. 16.
Az ogyetam Ozmapa.
A budapesti luilomáuy-ejryeloD) ma déleiöü üiiuapélvt rendezait í er. nc a«á-Mdii; ( \'l UtMOstijátiak évturdulúia al-
k tl mából.
Az flr>rcpélven gróf Apponvi Albert képvhelt\'Mii i»l.i6k, Csiczka Gvőrgv kalóriái érsek, Her^.eviczy Al iért," a közélet számos ctiyább ktlldőtt- »fe, előkelő kőiőnsíg és fényes bMgyk«<asoru volt jelen.
. Jó-aeí főherceg a rendezA-Mzottsájhoz Itttér cít táviratban k^azőnta meg a neki kőbióti m gbivót; lávoimaradásat azonban egyéb alioglaitságnál fogva kimentette.
Ar. • gyatra diszterméhen lefolyt ünnepéit hálaadó istentisztelet előzte mejr, melyet Krizsán Mihály pápai kamarás «»cmonáriumi igazgató celebrált. JJ
Az Qoriepi programm első számát a Hymnu« és vé^ét a azózat kép-^\'o me-U^cn, ismétlem a fiatal sziv lelkesedéaé-lye\' et a bsejit Imra kgyaaülst énekkara • »al, hiszen * mondta a magvar ifjúság-maTáauaaaii adott alő. j bo«, bogy : Ki téitt korában tíjasága
A megnyitó beaaódet dr. Ueinrícb fiiuztáv miniszteri (anáosoa egyetemi rektor tartotta, mire Beöthy Zsolt egyetemi tanár ünnepi bestédet mondott
Ezt követte a pályaavertes óda, melyet Oláh Gábor jaghaJlgaió irt és aza-♦alt, ezután az ifjúsági beszédet KéUy Bsdre joghallgató tartotta.
1 »¿tatán 8 órakor ae ifjúság a Deák-uokrol koseoratta meg, onnan a kere-pest-alt touioiöbe vonult, abol a Deák mauzóleumára is koszoiut lett le.
Az ünnepélyről a következő részletes tudósítást kapjuk:
A matiné a himnusz alénaklénével kezdődött, amit a Szent Imte-Bgyesillet
dt\'o\'köre adott elő. Az euek u>án lleiu-r.ch Uusztiiv rektor néhány szóval üdvö-zö.Ui a mogjolent disxes társaságot, majd Átadta a szót Kétly Endre iogszi-coriónsk, a* ihuság őnnepi szónokénak. Kétlv tAitalmaR beszédben ismertette üeák Ferenc életét.
As IrjuaáKi szónok u\'.án, az iljuság sraveló kúítőjo, Oláh (Jábor kivetkezett, aki pAlvanyorles ódáját szavalta el. A «*ép ódánál:, mely mindenkit meghatott, Jefejatő atnUéja e2 : Deák I .Midőn lelked kiszá.lt nagy útra, Királyi szem siratta múltodat. Oh, drága gvőngyók hullufr koszorúdra, Miknél tündöklőbb bért n hírt sem ad. Gördülhet a* idők sebe« frtyása, Te megmaradsz biztos batárkóvül, S ha majd egyszer kolCnk naey támodásra, üüszkén seregiünk osslopod körül !
Ar. iíju»ági azcrcplók után Beöthy Z»olt, a-? egyetem ismrit nevű tanára oivasta (ól hatalmas beszédét, melyet DMnduntslr.n k be-znkito\'.t ti közönség IÖntető óvációja, mikor podijj bíleiezte, majd tíz pcioig *u?ott a tnps és éijei -zes, mely a rektor ca llaplló inteséru saúnt ínég. A maras röptű beszéd be lejező részo ez voit:
Deák mepalkoita a kiecvetésl » hivatásának s hatalmának stéditő magasságában is e^yazerü polgár ui.i\'adt: szédület nélkül, biztosan, igénytelenül. — Mindent a kőznek, semmit magáuak. — Semmi lénv, aeonni rang, aeinmi^juta-lom, csaV r-, nnut ómnagátidk kóíZön-het * amire luinig ldr«l:edcit: önkoblé* nok megnytigvá«.\'». Kfiálya Is csok kéz-szori\'ást (.úiaaiott neki, királynéja — egy Lónyel euduuóiwk.
Bit -t nemzetünk védangyalának kőny-nyétöl m<\'g.isentelt emlék gyüjtötl őisze tttuntinkei m^i ünnepünkre. Összegyűjtött kotnor napokban, fellegek árnyékában, ds biztató joiéftl annak, hogy Deák szelleme, az ő magyarsága él a mi lelkünkben, a ml magyarságunkban is. Bíztatónak mondtam e jelel abban a komoly meggyőződésben, hogy küzdelmeinkre kívánatos véget csak ennek a szellemnek uj óutudatra éoredése, uj erőre etnJkedese hozhat.
Ennek retnéDve, hite vezolte gondolataimat, midőn egy-két töredékes vonással Deákot csupáu a magvar lélek világában ¡¡tytkezicni fölmutatni; mint szolgálták e lélekerös tulajdonai benne, a goniuss hatalmával, örök ideálunkat! Áldott legyen emléke és Örök a példája. Azoknak a vonatkozásoknak, melyeket lu<ó napok szülnek éa temetnek, el kell némuimok a halhatatlanságra azüiteiet aKkok és a halhatatlanságnak élt emieke élőit
Ar. ó böics és szigorú tanítása, bogy a mi jogot kivivtuuk, ami lorrását a nemzeti erőnek n.egnyitottunk a múltban, alkuvást npm ismerő kötelességünk uKg,\\\\loni, megőrizni mind. De ez a mutt nomcak a torvényaic pajzsával és fej>vvervvel. hanem a nagy emlékek, nasy példák, najzy személyiségek cr-dúlcsi taitalmAtmK nemzcdékról nemze-kakié OijVú hatás&val gazdagítja a uomzcU etöl.
A jogainkról való lemondási fpp oly kevéssé bocsáthatja meg neutteiün« ör-saelleme a csögv\'üdésnek vngv gyávaságnál?, mint az i^aztalansáool törtéi.o ün!» na-yjai iránt, vagy a ró\'.nk való megte Mke^é?\' elbiíakodásnak és pAr:szen-vcdélypck. Gyújtsuk meg iid tag.iszko-dátutik és méltó büszkeségünk áldozat, tüzét a nágyok egyik legnagyobbikának\' íre\'vckct neve és em\'éke megszentel
lelkesedését szégyenloni képes, az a ha zát sohasem szerette.
Ekkor Balogh Jenő dr. jogikari dékán állott föl szólásra a néhány meleg azó-vjd emlékezett mag Deák Ferankről.
Végül Haiarich Gusztáv dr. rektor kő-scőnte meg a közönségnek érdeklődését s egyúttal kljelentetto, hogy mint min den .olkalommaJ, ngy most sem feledkezik meg as ünasplő\' közönség a magyar királyról, akinek a jelenlevők nevében küldi a következő táviratot:
Kabinetiroda, Bécs. Deák Ferenc halhatatlan azoUemét ünneplő egyetemi ifjúság hazaszeretetének rendületlen és tántoríthatatlan királyhüségénck lolkose-désévol bátorkodik felségednek hódoló liszieletét jelenteni. \'
BOnfenyilö eljárás a teanapi • itoatasztrúía Qgyőben.
Budapost. okt. 10.
A tegnapi József-körúti robbanás ügyében, tegnap délután íéliiárotn órakor tartolták meg a szokásos tűzvizsgálatol. Jelen vollsk a vizsgál&tndl: Sally rend-rrtanácsos, Iványos rendőrfogalmnzó, Szczerbovszky Szaniszló t;lzolló(őpa-rancsnok, Markusovaaky tüzfólügyelő és dr. Márkus József elöljáróság! fogalmazó.
A bizottság midenekelőtt konstatálta, hogy Scbneider Dávid nz üzlet tulajdonosa az üzlotböl magánlakások hozzá-toldásá\\al valósággal zárt ipartelepet !é-tesiiett, anélkül, hojy erre hatósápi engedélyt kért, vagy kapott volna. Falakai töretett át stb. ugyancsak engedély nélkül.
Súlyosbította az üzletben bennszorult szerencsétlen leányok helyzetét, hogy az udvarra vczs\'.ö ajtók eizarva, bcszagezvo és dróttal eihá\'ózva voltak, az utcára pedig üzleten át csak két keskeny ajtó vozeiott: oz is gyúlékony, tűzveszélyes Anyaggal volt megrakva.
A lüz rohamos terjedését elősegítette ez s sok fölhalmozott gyOlékony anyag, amely szintén vesíadelmes, tót súlyos szabuiysái U\'s volt.
A tts kr|elkeséso it bizoltság véleménye szerint ez : A parclitios. viar-zkot forraló kemence föiőtl terpetlnes üvegok voltak. Ezek a hósíg lolytép fejlődött gázoktól felrobbantak r at évő, stmlolyó terpenlin belehullott a viaMha a a?; láncra lobbantotta, nnulól tz ogé. x ur.-lot lángot fogott. Aa elöljáró».\' j Schiiei-di<r Dávid ellen mogindilotla a/, eijatást az épiiésreudóri szabályok állepöso mi alt. Az üzlettulajdonos ellen egyuiu bünlenyitó eljárás folyik.
rendőrkapitányt a legdurvább kifejezi. sekkH gyalázta.
Az „Ázsiából44 cimü sértő közlemény-bői a budaposti királyi ügyóazaég a következő részt inkriminálta :
.Az orruk alá kell azoknak a marháknak egyenként kötön-külOn dörgölő! a miniszteri rendeleteket, akkor talán Kecskemét olső ökre, Vámos főkapitány sem fog kiadni ilyen komisz zöldséget, mint a betiltó határozat.
Talán leghelyesebb volna, ha ezeknek a marháknak a saját költségünkön kül-denök a Népszavát, megtudná például Vámos íőcsősz is, hogy amit a kecskeméti munkásokról és ip&rossegédekről arcátlanul firkál, ugyanezt Ttiurszkv, Zomborváros főiunrhája már. régebben ós hülyében megírta.
Legokosabb lett volna azonban be sem jelenteni azt az értekezletet, fogadni mernék, hogy akkor ezt a kecskeméti főmsrlia a kecskeméti munkások és „nem egyénileg megbatározott résztvevők" gyűléseként büntette volna.
Ilia, a bejelentés szó nom fér a mi mamáink lyukacsos agyvelejébo . . .
A budapesti büntetOtörvényszék, min esküdtbíróság n mai napra tűzte ki a fljrv tárgyalását, amolyen a Népszavz cikKe miatt nyilvános bocsfiletsértés cia méu emeltek vádat. A tárgyaláson Ago-rasztó Péter e\'nökült; a kösvádal dr-Daróezy Elek királyi ügyész terjoszteit. elő. c
Max Márton a vízagálóbíró előkt kije-lentotte, hogy a cikket ö írta, elvállalja érte a felelősséget, asonban nem érzi magát bűnösnek, mort a főkapitftnvnal: betiltó ha\'ározata a miniszteri reniMe-teklie szemben törvénytelen volt, ö lebát csak jogos büálttot nyakorolt akkor, amikor ennek kifejezési adott. Igaz, hogy a kifejezések, amelyekkel a főkapitányt aposalroíAltn, nem a le^hízelgőb-esonban figyelembe keil venni, ho^y ő n jogos föhiáborndAs hajtás.-» alatt állva nem igen válogma a jel-zükvt.
A lárgyilAit nem lehetett egyelőre
megtartani, mert a vüdlotl ne:u jelent meg, ki «om montette magát és igy az •>ltK>k mtcjkodoit, hogy Mnx Mártont le,kőzel«bb vozossék elő, ezúttal pedij a tárgyalást elnapolta.
BUDAPESTI MREK.
A kiulasilctt lengyel íeJ.
A mull bóuapban törtéül, hogy Fosén-bői kiutasítottak Fritzianovszki Kázméi lengyel festőművészt, al-.it a hatóság kel\' lemetlen idegennek mondott, mint általában mindeu kiváló lengyel hazafit.
A festőművésznek hosszas iulkosáa u\'án megcnrrt\'díék, bogy ügyeinek ren dezése céljából október 15-eig Poichb.nn maradjon.
Ezt az időt Fritzianovszki arra bisz nálta lel, hogy fühöz-lálioz folyamodott a kiutas.lás vissz«Tunaséért.
Goluchorszki gróf kórós Külügy riiniíz terhez is kérvényt intézeti a lengyel lestómüvé<z.
Mint berlini tudósítónk telefonon jelenti. Fntzianovski tegnap értesítést kapott Uécsból. hogy a porosi halósáf ik-nál törlént intervcució használt a ö Po-senbon maradhat.
A fömaília,
Badapaat, okt. 10. A keosV^méti zzocAlistilk 1003. é»i február 8-an Kecíkeméten a Kossuth-lávébázban elöftttckez\'.etel ak.ir ak tartani es e-.t a rendőrségnek bejelenl Uék. Vainos Béla rendőr lókapiiany a bejelentési nem votie tud .másul éa az értekezlet megtariAsát részletesrn mcgindoko.t üatározattal el ilto ta. Kai a iintírozaioi a verotn tanács is bolybrnbagvia. M»X Máiton azociálista og.wtor (szabadidejében -jzabósegéd), e boliltAi miatt annyira felhAborodoti, bogy a „Nepszumbon\'\' a
— Az onztilyaoisjólc mai huzásá:i
a l;ftv : erő i.agyobb nyereményeket ■ soltáK ki: ✓
SO.COO koronát nyert: 0143Ö.
6000 koronát nyert: Ö13G4.
2000 koronát nyertek: ÍMO, 7oof 200^0 4040\'J 84-383 2ő 149 70283 2öbb< 1G4Ö7 11073 10U241 107028 2<J228 1049\'J 108105 30J09.
1000 koronát nver\'ek: 52592 ) 51100 70205 87706 7930 33958 59965 91^0. 99362 70990 82781 80405 8100 9052-1129 i 87372 8r»28 94217 15105 243.* 1 ¡$067 1003 Í 57405 20^ 29405 294» 1\' ¿0379 IU9J71 21212 47335.
SOO koronát nyerlek: 5SÖS9 130 < 89221 51795 03118 7321 08525 CSStf\' 41568 0:.G47 83140 42t".7 4M49 15f>55 8S5.J7 3-16*3 20587 19050 08010 49495 92257 41123.
A többi kihúzott számok 200 koronái nyertek.
- Lowinger J\'-zeef Singer vsrr^-gép raktárénak Budapest, VII., Erzsébel-kOrut 19. lapunk mai s-.ámában közöl binlelísCre felhívjuk olvasóink szíves figyelmét.
— A rfsxonytalsm laányaó. Kii3 Islvéu kiraly-utoai szállodatulajdonos « nála alkalaiazásban volt pánz\'.Arosnóről. N gy Maiiskáról azt n bírt terjesztrü«\', hogy egvszerre nyolc férfiúval volt viszonya, A leány — akinek panasza szerint íőnö^o csak azért bántotta meg ily súlyosan, mert Kissnok az udvnrlAaá! nem hallgatta meg — ^gyanúsítás hallómra elment egy orvoshoz és annak bizonyítványával igazolta, bogy neki egy udvnrlóval spm volf viszonya soha. mert
Usztn erkölcsű erényes nő. Kflrthy Jór.rof biró ma tárgyalta a rágalmazás! )ört, itélelfo azonban nem került a sor. mert a panaszostiő öbb «mejr nem jelent tanura nivatkozolt és • biró elrendelte özüknek a kihaligaiAsAL
— Nőt gyásaruhák, gyárzcsetok alkalmával ajánljuk Horváth 6» Halász elsőrangú női gyásxruba-kóaxitő vállalatát, Budapest, IV. Váci-utca 28., Zsjbáros-■otca sarok. A gyAa*ruhák 4 óra alatt készOhttk. Vidéki megrondeléenél aür-■önyUeg beküldendő a mellbőaég óa alj-Ímwi«.
— Bohottola £»8 a rumi-gyártás meghonosítója Budapest, VI., Andttoy ót 5L Magyarország legrégibb szaküzlete aiőlö és pincegazdászati cikkekben ajánlja dus raktárát, Brtlöbogyozók nölözuxők, minden roadfzei\'fl borsajtók és mindennemű szflretelési eszközökben, érjejtyiék ingyen ée bérmentve.
I — Kává- és tea-őevásárlásra legjobban ajánlhatjuk Balogh Láazló kávékivi-teli üzletét, Budapest, VII,, Ilólten-biller-utca 12. sz^ hol tnindeniélo íaju kávék nversen, vagy pörkölve a legjobb minőségben és legolcsóbb árak mollott benerozhetök. T. vidéki rendelők egy ipróbadobos rendeléssel orról meggyó sédhetnek ós biztosak vagyunk benne, hogy mindenkor e oépnél lógják ebbeli eaOkséjil^tQkot beszorozni.
— Flumftj kávé-, tea- ós angol (rom érohás Budapest, Kossuth Lajos-utca 17. siállit 4 éa háromnegyed kgr, Mocca, Cubn és Aranyjáva keverók-kátét 6 írt 90 kiért bérmentve és elvámol /«.
— A magyar Ipar vívmánya gyanánt üdvöz. Jhetjük egyik ismert jó jiovfl iparosunk, I.iolilinann Sándor férfijzfitiómester Uludnpor.tcn, VII. Hot-tenbillur-utcn 4jb.) nzon lapunk mai h\'rdetó*éi közt olvasható nagyszabású elhatározását, amely eddig páratlanul éli a maga ntvnében Ugyanis es nz orsíágfterto legjobb hírnévnek örvendő frírr-abótég\' u ulflgyar ipar mindrn idei-en veisnnyt fulfilóniló képecskét >as.d ukatja bobizonyitrtni, hogy luíeli livujt miiKwn kmeaKeiiónok, iparosnak, ga uJVarak, l/érlölac-. hivatalnokoknál:, t8rn\'ól.na\'(( jo^^Őknok M általában windcflfcinok, ki ftltnlnwtfsban van; vt?v bivtos jövedelemmel Mr, mérték azeriut a legjobb núirtsoflü «yapjuszörethöl sajAt mfthofyébrn készít teljes fétfl. őüőnyCkel vagy téiiknbátokal, amely épp olyan amilyen tartós;\' ttgy, hojv páratlanul előnyösen juthasson hoiíá ar. oretápban Innunk roimlon •\'■■•o ője, n\':i n hinlct&bcu foglalt tnéi-tétulailiátl kilőlivo a «\'¿jinek bokdhii. Ajánljuk ezt a ritka kedvező alkalmat nin>di>n olvasónk figyelmébe.
EffiKK bmdmfelöl.
A dán kóyvlcelöU
fizotóse.
Koponyából táviratozták, iio«y n dán kormány WMifíwafj« saünto ni a képviselők napidijál a évi fizctOst kivátt lör-tényhon b\'ztositnni a képvíaelőkntk. Az évi fi tatéit 8000 koronában fogják meg-
— A pApn Yltmoa cs.Voxárnek. Herünből táriralozxál:, bopy Wilber prelátus, a p*pn lukéra, ma Hóméból Berlinbe érLi-ícít, hogy álnvujtsa Vilmos csatárnak a pápa \' sajátkezű lerolét ts cár díszmunka a katakombák featúsr«\'-iér«M, nmcly Willmrt müve. A «Assár
ídni
n pápa kövítöt.
hí I \'•ap íofin f\'tg.-i . — A Vatikán állata titkára. X. Pina pipának nagy gondot oko* nz allam-| titkliság belöitóso. Jelőlije, Merry d»l B.-l teszik us ri.«\'tiák-niígyar
wons «hi uiti éllamtitkár p?din
t nen» eXnd. Bónnból táviratozzák, hogy a pApa tegnap «gy fogadtatás alkalmal-ni.lx.il csna«<lroil(»;t pjiy püspöknek, h< py valnmeunyi b homok vonakodik a;: államtitkárságot alfo(\'ndni. Ilyen körül-»toy«k között wraói Ma:y d\'ol Val az «Byotien komoly jolólt az AltaaitiUár-\'ágn.
! * — Znvargé.sek Bílbaohen. Madrid-, hél távirják nekünk: A republikánusok « bilbaói ¿avarj;á«ok ügyóben, a karlis-
* p«vllg a valendai zavarások ^ \'
• bi»n bitcrpelh m \'fognak. A repuhtikanu-1 • k ohstruábn czindékoanaá a büdzae\'
— AnglU gyarmatpolitikája. Sel-borne lord, az uj gyarmetfl-nyl államtitkár, I^eamingthonban beszédet mondott, ameljrben kiíejUrtte, hogy arra fog törekedni, hogy kóveese Cbadt>asl«ii nagy, példáit és lőnntailsa nvj ó gyarmaUl|VÍ politikájának tradícióit. A kPílvesménye*» vámok kérdéao nem az a* ügy, amelyei a kormány jetenle« raagritsgAM* végeu ■tíé orwö^ ■ erjeszteni «wándékoWH». A szóló soha sem fog a kedvpRroényer T"i-mokért eikra «2állnr.i, mielöit meg nem győződött arról, hogy azok behozhatók anélkül, hogy « ezegényember kiadásai azáltal növekednének.
— A avultán lrádéja. A szultán egy irádéjával meghosszabbította e hó 14-étől számítandó további egy hónapra n vámok tekintetében Törökország és Szerbia kőzött fennálló staluaquól c
— 8vájó pootája. Tavaly mozgalmat indilotbk Svájcban a kereskodelmi ka marák, hogy Svájcot csatolják n némol-oszlrák-magyar poaln-unióhoz. A szövot-ség-tanác3 nem idegenkedett a tervtől s kiadta azt tanulmányozásra a svájci postaigazgatóságnak. A csatlakozásból ózonban nem lesz semmi, mert a svájci posta főigazgatója — íyinl IJűiünböl táviratozzák, jelentésében, melyet a azövel-<égianácsnak küldött, asl állítja, hogy sem politikai tokintotekből, sem pénzögyi okokból nom kívánntos a posta-unióhoz való csatlakozás.
— Köspontl SRÖnyep-télep Buda-pett, IV., iMuzeuiu-kőrut o\'J/ lapunk mai számában közölt hirdetését .olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk. 1
— Egy nie.gyftr tal.llmrtny oU:orc a* e;óna világon. I)r. Vámossv égve lemi tnnár zsemalis felíedeaéae a PUltöO immár on egész vilégot bejárja. A világ le\'íhirooobb orvosegyetemi tanárai, mint: Biedort tilkoí« tanácsos, Czcrny udvar lanácsos, KotAnyi fői ondiházi tag, Lap-pt<ni pápai orvoá, Stoíollu lovag, Tűnni-cliflo londoni kó:!iázi igazgató ^ttb. stb áil atidóan r«sndf»liit b n legmelogobben ajánlják n PLTUiO-t, mint ojjy kitűnő izfl, bi^IOR, pátatlantiI e.?yhehaidsu iiat-hajtőt, mely ntmosak iélnrttleknek, de gyermekeknek,\'sőt cácchernpknek is nd-iiató.
— Kizárólagos kávó-beliosatal. Az
nnvs\'.trduttu kávé-beitosatali raktár Üiidn-pest, Vlfl., József-körűt 83. lulld bérmentve minden Adomáira egy po«ta-coonmg 4-5 klgr. ipen jó zamatos pőr-l ölt-, va^y nyers-kávét 11 korotin f>0 fillérért. Mintál:kal szivoseu szolgáluuk. ügynökök felvétetnek.
— Moly 12c hár-lasnpony fél a
nagymosástól ??? Ka eddig igaza is volt. Csakhogy osontul máskép losz, ha n I. ofisivo Hungária mosóport használja, moly a fehérneműt sz ifipan, szóda és uiás anyag hozzákeverése nőikül kifogástalanul tsztitjs és hóíeMérré mos3A »nélkül, hosy a ruhának úrtana. Tegyen próbát és mog fog róln győződni, hisz ezou mosópor fölülmúlja az Össes eddig használatban volt szerekot é* mégis olcsóbb. Mindenütt kopható I Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca H; ll-umann bt.nl éa Tas.
Uj regény, ,
Jeloideg folyó regényünket párhn-zamosnn, ]5v6 koddi mA
inunkban egy uj, az eddiRielniél
is* s/.onzAciősabb r^jrótiy közlését koedjilk meg.
E regényre már dót; olvasóink figyelmét.
ft\'lhivjuk
REGÉNY. Borzalmas éjszakuk.
Átdolgozta : I. H.
— Ah — mondotta a boteg — a lovegó nedves és4 dohos, akár csak egy nyitott sir.
— Ugyan Ginetta, ki fog ilyon szomorú dolgokról beszélni
— Szomorú ? — Glna gúnyosan nézto núvérét. — Oh, nekem nem szomorúak, oseppot sem, mort éu sohasom íéltem a síroktól... To azt hitted, szemmel tartasz, tudod minden lépésemet... Dehogy tudtad !.. . Kgy éjszaka kiloptam a kulcsot párnád alól. Kimentem a temetóbo és belefekttdtem egy nyitott «yrba ...
Kinyújtózkodtam... Uh milyen kellemes érzés volt oz, éreztem, hogy terjed rajtam végig a hideg, mint dermedek meg lassan-lassan, aztán szemeimre» álom nehezedik, mély,el-elonállhatatlan élőm ... Egyszerre megrezzentem ., . Font a föld felott egy szcllúcsko szállt végig és éue kelt...
Ah, hogyan énekelt! Szerelmi dalokat zengett, n tavaszról, az élot-ról, a virágokról, fcs a föld illatossá vált tóle, illatoztak a fák, a virágok, ti narancsfák hirtelen rügyeztek, a rügybol bimbó, a bimbóbó virág lett,\'illatos virág, bóditó és csábító . . . hallottam, miut csóko lódzuak a holdfényhon.
Ekkor felültem ágyamban éa vá-frynkozás, uagy és mély vágyakozás fogott el a meleg, a szép utáu, mindenért, ami virágzik, ami az életet jelenti ós felodésbe viszi a halált. Azóta keresem, keresőm a nagy, boldogító fájdalmat... már olyan közöl volt hozzám, egészen küzel.. és elröppent...
Oh Emma, Emma, hiszen ez az, ami engem megöl... az, — hogy olyan közel volt hozzám ós eltliut őrökre!...
1
"TvUtt-f*!* »» klr. Vj-H«n\'ku» «»rvkaté pH»* ,»lUu» g-nment p«loli&\\al,
.¿JVkMJ 01 YO.I l(.)<1ll!(>l.««k
«M««*i)n fisrlot » UrtOHÓ-lrt*a*bV>. Á t*: »jy oUklu LS
kor. k^tolA&la E4 krr. flXii.\' .bM, Ic^.\'ntK.k «•rttiht!
■ hihioi-m. r.ívftk
•<<4uuAt«k r<-»>4r*. |*r<l. r#>>»*, fc»«kaMk, praml-
1 •«>. t.«(n)>bk k«pM irj»jrjr. <4k«l In^v.o »irt torl-UkiMü kOld
KELETIJ.
•rrt>-»b(ul ai-mrcrlTfi. Dftit, Kor*n&k*r*«v-«. U.
Swoyschin útra készült. Kis vö rös bóröndjo becsomagolva feküdt ós a szolga éppen az utikészlct különféle üvegjeit töltötto meg és
zárta cl._______
~MostTiu folyó regényünk\'"köhyv-alakhnn, igen di-szos kiadásban már megjelent és 1 korona beküldése ol-lonéííon bérmentve küldi meg a szorzó : Ilosvai Dugó (O-utca 15. I. em. 8.)
OLCSÓ SELYEM-ÍRAld
GyAu»«rS uldooMavk ruhák <yt bltu&kiiaJí ukU1*UioUtlvn iukt Ir^ol^b\'.
«jfcka MAiu«k fU/>- «i tájHmlrxii, NfcutU «. klvkat ManMmtte.
Krl^eika 90 M<r.
8aldonatoff-Fabi*ik*Union
A, G r ie48í & G", Zürtoli P.4&.!
klr. udvari utMllMfc. (Bohw«l«i.
Csak jé mtiiiségfi árakl.:
»tn^oa aatau IWrMr^MUa M k*.. mii* meöOl l.S\'j. »Iinc» ftii^ol Svoklr 1.40, tahóbb t,W, Inhiir kttlMt iof j>lquivm<4la 1.2H. L-t-. l«tjyl>b-riancrU plouo-wcíla t.Td, D-*.txt(onUI liau l.*0, i trdó« I.W. KCpp\'t útiunárU 64 kr.. arxld fit«, Ictiobb •Um&»t OV rraacaia «uum«u CH 7í ki., I»c-*hb I frt (Ull-t<i wlaAtica Vi ár„ LériJi
thAf M kr, nrln-« K«i»Kir Öl k»., Wxti.fiartnnTa k4U)u «mim iu\'Jk«l 37 kr.. dirato* ss ki., ltfujabb 8kaf(a-nr»kli«bd«k sb lur, Kr»ncii» t»ius(-*«4b-
ktudú «iouMioBiVJtlT«! kr.
Spieler Márton ^»j
ViiléLi incfiendvKirk puntoun »uk4iúlt«Ui«V.

Iiom«T«IÓ »nyu R I

wn.\\gy»bb ikwin
Caamra Róbert Bndapoet, Zsibárus-utoxa &., Koronaheroxeg-u. sarkán.
l.cynííYohh riU.itík tnOróul rajtokban, mantlro-?á«ok, »pplikvcilAV, clir*Jiu;»H\'k >Ü>. — «»k-
Ur Cou(rt«a*atúr^ukk»i). katA- 4i borcoto kuy>-Cukb*n. B«|iUnm.
Ko&zusz-zsir
pótolja a IIbn Ai dtaxnósalrt, 6 klpx dobó-tokiiaa U ét M klr liul« >ulr) lobon»! mrSlt tL O.iO. UUnvítcUel uiliit
Laub R. Budapest.
_IL, Margit-könit 70.
1 (A Mir rtt<
Htuálin kA»»r.) ;
SzorgaEmas nőknek.
Teljt«»n kiszortirozott legnzükségc-sebb gyönyörű szép 1ÜÜ tlrb. olőnyomott kézimunkái ü írtért, u. m.: 1 >|;uu szép nsztalfutó, 1 igen szép millión, :t gyönyörfl táloza-kendő, 1 ig«m szép garnitúra szekiónycsik 4 darabból álló, í garnlturn konyhacsik 4 darabból álló, 1 garnitúra mosilökészlet-toritő, 7 drbból álfó. 1 romok szép Pointias futó ínillieu-vel és még 75 darab klilOrtfélo elő-nyomatott tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az anyag liliom damaszt és szaluiból való. \'Utánvétellel Kzállit
ESoiiyoindn-intézet
Szombathely.
HOCSUSBEI
baizsa nn
Egyedül álló szer, moly opcrácz.ió, vagy égetés nélkül ttfkő etcson ós bizto-sun Qyógylija ugy a vak, valamint a nyitott aranyorct. Kórházihig kipróbálva, Teljesen ártalmathm. liliMuerő; lovoli\'k szerint százakat és százakat teljesen klgyógyilott. — Törvényesen védve. Kapható a kúizitönél: Nagy Kálmán gyógyszertára Ny\'rogyhózán, továbbá: Török Józsofnól Budapetiton, Király-ulcza 12. és a többi gyógyszertárakban is. Ara használati utasítással együtt 4 korona, bermentes küldéssel 6 korona, Az Összeg előzetes beküldése, vagy utánvét ellenében
Tőzsde.
Budapeetl órtéktőxode.
Rlőtőzsdén köttetett: Osztrák hitolrészv. ör.6.—. Magyar hitelrészvény 723.&0 Oszüv magynr éllnmvastilak 655.—. Loszámitoló bank 450.50. Jelzálog 611.— Rimamurányi 4G2.— Déli vasút 50.—. Német birodalmi márka 117.25, Városi villamos 81Ü—Jú&z-uli vasul OŰI.--,
tíéosl értóktöxsfle. Blőtőzsdén költetett: Oszlrák hitelrészv. 662.60. Maayar hitolrészv. 716.—. Oszlrák! magyar .áHamvasuli részvény 651.25 Union bankrészvény 622.50 Osztr. koronujáradéle 100. Angol-osztrák; bank 272 60. llusz írankoa arnny 10.04. Déli vasuLrészvény 711.—. 4 százalékos aranrjárodók 118.25 Magyar koronajáradék &7i>7. MárkaliaBk jogy 117.80.
Budapesti gabonatőxsde. A déli gabona-iiatáridó-üzlet irányzata szilánl Egy órakor a következők voltak záróárfolyamok: Busa 1903 októ-borro 7B3.—7.G4. Buza 1901 áprilisra 7.71—7.72. Bozs 1908 októberre.—.—!
-. Bozs áprilisra 6.4G—6.47. Zab októberre B.8G—6.87. Zab áprilisra 5.G0.—5.6L Tengeri okb-ro 6.05—6Jű Tengeri 190*1 májusra 6.25—6.26. - {
VII* Sr«séM#tit
«Ajp^auj ém nrökártiUroliU. »¿lk«U S ker^UJI. As áhal»m W«IUU H PArUbaa «mu.y*r.amol kttOnUUtt íiiorokllirtíita^r
Fogorvosi rondeíő-intóaeoti Budapest, vn. Er««Ahet-kflrut ao. (■ t
Kotmtoi^»»«d»Wj S-ja é* k\'*Ucbn.k»j iiiunK.k: -^uil VaiÁr ta unao\'^vA^m U-
"hmm.)
Oloaó árak.
Rétzletfuoié«.
ai,
5 IV., Wluxeuin-kürutSB.
(oyaitim a Mníeum-keritol sunfoa
Kgy ösizeciukhaló vaaégy. 8-rétü mslracx. eiry ílAuefl-Uk.trtV egy smyrna-utűnzat ágy elé és 5 inétor elfls/ob»-futószőnyeg. Összesen 9 írt Soaroiiyágy n.AÜACzea; ... 10.60 frt VískerstO kodronv betél . . . 6.26 frt fakarítfl sodrony-relét, í • . 8.— frt Dm válo.saték ssönye-
Sek. arövot- és oslpke-tgíöríyök. pokróoaek, tUii tsikardü és b6r0k, valamint solyem- éa kÜN fcouy dftf.rej jr r:\\rf-fcl»**.
mu\'aeSy»ml)»!B aeohdaa MerMet VSfUn Ó4 (rs(írnok «!ns cáJawWa
Ia&y elóay vidéki feiéka«kl
IM bt«» TiaártUiiAl «(O-.» Hs»fw. MO frtM v*»*ru**Ai ka«*» MMMÍk«"ka*» * VM*
«acAaUaataS»».
Az egcsz országban ismert jó munkámmal radikális eszközzel sz eddig legyőzhoteUen kalföldi és osztrák árut bszénkból kiszorítani és ezzel a magyar íp»r Verseny-képességét ás életrovalóeAgát a ma-gy.%r közönség elöli bvjbizouyituui. Uasze-rezU-rn óriási nagy maunyisiigbtm a legjobb niinÖBcjcklvu tartós gyanjus^®t«ket fekete, sötétkék, szürke, barmi és drapp szinben, csíkos, koczkús, o»Uy\\ettés sima alappaJ, és ezen szóvtiusól
valóban mesteri szabással, a legkitűnőbb kidoigozCkwJ szép éa tartós béléssel és hozzávalókkal késiitik a saját fézfl asabó-lu\'iicrmcabwi ij lagjvndeasW kivtteben egy toljea féríl-ftlttnyt (*al>át. mellény, nidráj) vagv télikabátot ftft trUrX keres-kedőnek, iparosnak, gazdiknak, bérlőknek, hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzéknek és általában miodenkinek, kl alkalmazásban van, vapy biztos jövedelemmel bir a kővetkező feltételek mellett: la frt utánvét és a fenmarado 16 frt
<* ARAK: )%
I kl. H4xUrt6at ... ux 1.1)
1 „ Portó. i«,. . . . us
l ,. Kaki (finom) i.to
I . Kr>b» (Wfi^xir»bb) ,. ISO ) „ Oy<5nKT (í.r.jro) . ^
I „ tfoooa.....^
I „ Hooob Hrc\'i\'VuALl)) ^ 1.1-0 1 „ Arany J1t« . . l.wo
I „ Arany JAva ¡l<.Un. ,. l UUatMD «JAiiJoi» BtnotU (^e.
naa p4rk«lt kávéimat. I kl. VífTM i*rk«lt tavi (it 1.43
I „ yincm fOrka;».....i.W
1 ,. K.hí p*rk«it , .«. „ l.w)
Kíviho* oaoinacolhatii i
Vi kl. K&ndxria, o». k»r. .\',t. t__
\'/« „ aUndurln Jt«Y. CJ frt 1.1» \'fa .. ^f«4arto aa. kaa. M -m
Itt „ U] fit ».«) tU M m^wtáat (rt I.SS IS ^ MAxUltU^. fit -M
i caaaut tArsaoléte J" h\\ -,jű
yi.ll kifi« t«U«»hi|(s>«J»Un tAl.b TC 2 f>lu " katóhaii) mirvMkk ri« \' t«Oaaan Uns.&f «uviiaotTk ItfiU
Baloj^li
Uai- 4a toa UritaK <UWU ritr!«t ía Iredl • VXT.. BoiUnbliloi-^ev* 18. t-t Ka.
Cls8 blxlociíó (ntózet
KJTOíiil SZÜLSALST EjETÉRE
Üu. m Lir. touiip* líliticéf rtáiiúí-
»vje jU\'. bi. ii.
Budapest, IV. Váol-utoa 34.1. e.
1-1.1*»TtnaVík <»U.iti»» a Té<lk6-
lok-\'ó\'l»-j. iiltlf? »v fyk\'.ruiili. iiltpi«. — 01-r <i ilij.«lc »k. — SsacainiiS Kat»!főtavuk. Ki Cribiti&won a M*t»< twlUk* ; « k»*«ivi£uU ifjak cii-uf-\'lM IMrmn kfli^a nr>i:»iai4atk«n ti-»/•.■iuli.«k. lfuU,iti»i túl« 34 mlll:ó. Blstoaitcki aiAttok hat 4a fal ml Uó.
Gyonsoríajdalmakuái
K£ kltúnó gyótrykiar n
K Mária 9Zűiitknt3
Megrendelésnél a meii«kvétoli utasítás pontosan kitöltve hozzám küldendő vagy agy viselt róna mmtáui wdenái és hogy óizi v»fv téli
síövcü-í kívánta tik-e az öltöny ¿s végO\', hoty aOiyun sainü lejyen a szövet.
iópfi 8zabú»mesfer
Budapest, Uotteiibiller-utcza 4
Haasi-.ati uUnii.ul rfT ö*fj ája «0 CU4r
Kait Inatwa. 1P0S. VUl.;2A-4a.
Kér.ui » Ukinl.tr. ^¿fyri^iííi ur»l, ii.i.+ kadjék I c<«m«>; v*fji» 10 Dvog ircndtuti tyo-mo!Yi«pn<>t kuldvoi, aiart cj(|ü >c.lDaV jotra for<tul íílo ai ff.titiiC\'i éa lia r«k UheUc^t tnioAI »14bb, m«l t rífl mit «•iv..tou.
Mankók li»*WljtW Sav Hmiy Jóxaafa Iná-i, ii. p. C.cbfc\'J, Alauj-TotitHutiY<>.
T*U kabát v». már«
» Kta-Torenna<N(Tra4ia
n-jfíví^\'Tt». bu^akór (atphIUa) 4»
■tu>kovfuci(i>ntal. vtakti n hói* »jbtnui-»rtak, at CrJvriiiíiW I.U^wio^u tm
íc\'-f-í-aUli. TMtiufal koxat f*rflul jr.at»-!rl -*r falf- ». irabk.Jok *i>. »Ifc-ro«. niiVrrf*. jy®™ rjwztf»f\'aUo«t«i i»r.a i tl\'.Ul l»]{riel<icoM>»ti *J.iill>«lú ptkartal. tO 4vl ta| \\-.t\'aJal él loUűUmrrat*. «¿¡¿ \'.u«:\\ tuJo.aaoT >» »Upm »|Ot>xvdJai»iJ l\'^JT*
Dr. ÖüSilS ANTAL
f. cs. és kLr. mlüf-ííanm
.\'uja otíttta Ura i»nd«l9-lot4i.ta tiii1.
BUDAPEST. VJ., Audrássy-nt 24.
K^iirÜ* dtlr-Hll 10-4-lf tf MU 7-S-l|. Viauktak lo v6lllc j nyalhatnak axak-nerli UinAoaot. « f^l)« ti .<nv.U6l atka-Ulaa hUaliat taauak»4>k.
Szigeti Lajos utódai
szíjgyártók, nyergits^k áa bőröudöaOk
Budapest, Muzeum-köi ut !0. sr-
Ajlnlják lefjobb nnyi^l^i m i/.li/\' »1011 kúiuiyfl Junker rr.ifTtr Milánul *« ktt-nioU.\'i a<o.vriiti«lk»l kQlunl>A>i VarvUki* k<«T ny.bb éi n.tieivl b klrllclli.o.
<» Utttl i.fcr*|*i-ictl^l. "il-, iSI-ía na.\'tnnk-iiTera.íiiat, l6i./;i*kok. Iier\'i \'i.k *s •i^yminl lúpokiíotc\'/al. «»arüsaai való Uor- «a poatlóla\' »lóknl. vata-ulnt viitiiMit.il *4»sautr-kjir4kat /a Ug7-kAl^Wat.
TuUláVo* UntakxiaV oyiittr.vjrk kOJcvJa-
adatr.\'.,
Alknlmaa *|4u<lwkok c»jr ▼*.\'**i<>fcb*a.
Mtnrteuncnia alt/é- tpo:i<-*iVV«k, *^l»«^, ttljareU»- »»i pknitáruák. — S*jkl nnrtmA<irJ TootboJlok \'ntsr vAl»MU\\.Sao.
és karikuhajÓR gépak a lrgiuti\'.njosa\'.i\'j árban és legkedvezőbb feltetelok melleit jótállással az lt?«9.év óta feuAlló cégné!
p őwmGsa JÓSSEF-h!
liuüaiiest, Srzsábct-bürat 19.
ii nlnlt vcho\'.\'ik. .Minden géphez díjmentesen C|k.y a* összes ,V.h.niokb?n v.jb.tdalinazoU mtihlmiö készülék ImzÖrámúval óc mlntsval adatik
Árjegyzék lágyon.
\'7urróg;ópü[fynök9k folvétotnok.
A főváros legnagyobb féríj- és gyermek-ruha áruháza. ^^^
Nagykanizsa, 1903. vasárnap, október 19,
Előfizetést ára!
fMykaa háxhos hordva ojjr hóra «0 fillér. .*, .*, Vidékre pó»t«J küldéss«! ejy hóra 1 koroas 20 ftllér.
! Kiad» tulajdonosak: y Falaié» sssrkosst«: Krauas és Farkas. r"S n.oavA KVQO.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krauss éa Farkas paptrfcereskadfc*.
Megjelenik napoita korán raggal.
Nyomatott a .Na^ykamasai Frísa Ujsa«* uiqMmi oy«Mdájáfcaa.
Deák ünnepély Budapesten
fll. évfoly. 292 ez.
, t
tgyes szám 2 ffflér
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
\'\' > f \\ ?
• » . ___ \' ^ I •
Deák Ferencz ünnep Budapesten. A belgrád királya Bécsben.
Deák Ferer.crB! • **

— lelkemből beszélek: Deák * Berencet invokáloni.
rdzoiándolok mauzóleumától érc-azobráig. OU hamvait találom, ilt Xhll alakját.
De bát szellemét hol keressem ?
Kire hagyta azt örököséül ?
Táa sz egész nnmzotro s mi magyar honfiak minduvájun egyenkint oMtozuuk benne. —Ugy voloa bár !
A harc, mit megrivott, a mtl, mit megalkotott, mily óriási rolt: döntő ereje, teremtő varázsa ugyanaz harcban és alkotásban: az örök igazság. Alig birjuk azt ina tekinte-ULnkkel végigmérni
Akinek egy szavára megszűnt az •gyaéges Ausztria.
Akinek egy szavára letflnt az ab-«olutizmns hatalmas vezérférfia á látóhatárról.
Akinek ogy szavára feltámadt az alkátmányos Magyarország a régi ssahadság s a szabadság földéből előtermctt a magyar honvédhadsercg.
AJ:l megnyerte a király szeretót a magyar nemzotnek s a magyar nemzet hódolatát a királynak, s a király megkoronázásával megalkotta a boldog, az Önálló, hatalmas Magyarországot.
Akinek egy szavára békejobbot nyújtott egymásnak a régi ellenkezés után "Magyarország és Ausztria, közös védelemre, közös gyarapodásra egyesülten, közös külügyi politika követésére s védelem és külpolitika iutézéso végeit kü^ös tanácskozásra.
Akiuck egy szavára vállaira vette a magyar nemzet Ausztria terheinek nehéz osztalékát; fehér lapot adott Horvát-Szlavouorszíguak, megnyugtató törvényt a nemzetiségnek, vallásszabadságot a hitnek.
Az a Deák Ferenc, uki vezére
\' r
T«lt a magyar nemzetnek oly hosz-szu időn át, pusztai bujdosásában, honkerefiésében, mint Mózes a maga népének, rniai Ároád nagy őseinknek.
Deák Ferenc még egyszer keresztül vezet te a magyar nemzetet a Kárpátok íelhőkoronázta hegyiáneo-latán, — s mi itt állunk tehetetlenül egy hangyaboly elolt.
De én hiszek az égiekben. Hiszem azt, hogy Deák Ferenc nogv szelleme ismét lo i.?\' kö-
* e *
Izénk, megszállja a sziveket fenn,és \'alant s elköveti azt a csodát, hogy egy nemzet, mely élni akar s éltére érdemes, nem fog meghalni.
Áldassuk Isten, ki száz év előtt leküldte őt hazánk számára az égből. Vajha visszaadnál
Dr. Jókai Mór.
(A „resli Napló" »rn DeA Ferenc •zOletésének szaradik évfordulója alkal-mábél mepízólaltalja a haza böle-énok korntrsait Többek között a ««agyar költőkirály, Jókai Mór írja Deák Ferencről az itt közölteket. Szebbet, lélekemelőbb?\' ma nem írlak Deákról.).
A képiiselö Kalandja.
Bndayoat, okt. 10.
Kellemetlen kalandja volt tegnrp este Kiss Ernő ors?ággyűlési képviselőnek egy detektivvel. A képviselő a nzolotki vonat\'ul este (élhétkor a keleti pályaudvaron a lóvárosba érkezett. A pályaudvaron éppen akkor laaetudett valami kóiözótl gon<»zievőra LuU lihAiy ue-tektiv, azé\'oyca íúrkészvo a lo a tol hullámzó közóiisé^et. Nagy buzgóságában azonban elvctelle u sulykot. Egy-szerro csak vállon fogta a sictva közeledő Kiss Eruó képviaelűt • keményen rászólt:
— Ön N. N. kőrönőtt egyén. Kdvesson.
A kepviselö ámu.t-bámult, majd haragra lobbaut a tiltakozott a delektiv sér.ó íúllépéso eilen. Am a d.tcktivnck beszélhetett, a szakértő tuosolygásávul lo^űdta a képvNeló kinuvó B2dad^:.At * találó szomoiyieirást és iotc-grati.it em!c-gc\'.vo, még ogv&ztfr lóisxülitoua Kiss Ernőt, hogy kövesse a rendőrség o. A kepviselö újra tiltakozott, útira a detektív raudórt hívott k uioghagyta neki, hogy kisérjo a kapii&uy»ágia a letaiiuzlaioit embert.
Kiss E oö látta, hogy a föle so ti ¿fa s a rendőr hizlalását a, hogy hát jöjjön csak vele, olővetio ateképes v.isu i igazolványát s az/.al igazolta, hogy ie.re-ismerték, mert ő Kiss Ernő oiizággyú-lési képviselő és somminő elluiézo.len Qgyo nincs a rendőrséggel. Az immunitás respektusa hamar észrt térítette a detektívet i*, tr>eg n rendőrt is, • meg-eogedljk a képviselőnek, hogy lávozzok. Kiss Ernő azonban nem hagyta annyiban a ujlgot. tiaucm panaszt telt Rudnay Uéla lőaápitánjnál a tutbusgó deituüv ellen.
Dssk Íií|f steai,
Deik Fcrcac híres adomázó volt. Ado mái közül némelyik tt>bbct fejez ki, mim száz hosszú heszvtt. s fcá összegyüjte-n4k. kikor Ohio asokL-él egy vaskos kötet.
Euvsrer-mánzor a».onbau otyai\'l "»
• »
közol\'.ok t\'-i« a lapok} uicly uem az ú (óldjén teiiiibtt. Üti iivrs véletlenül az Grog ur kezébe jutóit, nuvetvo tsokla mondani: „Ehhez is annyi a közöm, mint a budai kese/úvizhoz. :-
seli, de uc.u tulajdonom".

A GŐ-diki orizággyQlos elején va:ami aikaiomuól a képviselőket egyniiként hívtak löl s azok kúcpve, az elnöki szek eio jiréitak, — Kuba — olvassa a jegyző. Egy parányi kis ember lepett ki.
— Kuidcza — olvassa utána a jegyző.
— buldog lktca — mondja Deák — ha a Kuba ilyeu pia rolt, mekkora lesz akkor Kuoica I — Az voh a komikum, üsrv Kuoica ige/ uagns, u& ii tu--bkr volt.
Ilire járt, hogy a derék Visootai Ko-vuch Luszloi lUve*varuivg)^t6isp:-tijava
nettz.k ki.
-
-- Ne butulj Laci — vigasztalta ót
ilcák — luJvd, hogy ezek vi ujsigirót uuuiainati muidetil, amivtt a koimanyt Jrouipiomilil.tttlhatjak)
Ax ű!íí vé\'éf» /i li^r. inhalálásán a
**. j. L. v.j t i,,.uisior UUó
i
kuLáiját adta Deákock. Ax oreg ur csak
nézi a felöltél, éppen elvan, mint az övé, (vlpróbáljt, éppeo jó. De majd leveti, éizrcvcszi a tévcdéat, vuasaadja a kabátot.
V
— Hasonlít ax éa kahátomhoz, de még tem az. Igen nagy a zsebe.
Gyulai Fái jelea irónk mint kis ember ismeretes; azt azoobau ó maga ueu) a legszívesebben ismeri «1.
— Láttam én már magamnál kisebb emh»rt — szolt egyszer éppia Deák előtt,
— De nem ingyen — Tálalóit ko-luj\'yau az öreg ur.
Mikor Deák a Nedotzky villában nyaralt, Zscdényi megakarta ót látogatul • mert hallotta, hogy az Oreg ur körül szép leányok forgolódnak, fölvette harminc éves frakkjai. ..Mennyire örvendek, hogy egy régi uaipröst láthatok* fogadá öt Deák, ,Bu >ay mi már rég ismerjük tgyasátt" c^íginduliaa Zsedényi.
,No, tudod, a frakaodat értettem* tréfálkozott az öreg ur, jóita mosollyá de-vuvllva az amit Ztedéoyi •
vizitlenek a nála a azokutUa ^kicsipés-
adni r.mciu
• *

Diák Ferenc emlékezete.
Budnpoal, okt. 17.
9 \'
Csentn, hidep, őss\'cs IdŐlf n permetezi eső melleit üoncpeltc meg ma n asékealóvárus Deák Ferenc születésének Sztxadlk évfordulóját.
A* fim»«fii Istentisztelet.
K h-.vstalos főUienÖtttílct déj.*lött fél-títcrr kezdődőit n he\'városl lőptóbáüi.i-templomban. melyet ar. Ünnepi aixnlornra n »vkr »tOv-ioa, mint kegyúr, nemzeti lobogókkal es déNzakl növényekkel poit.-pásat ÍSktíasltétt. A tcaiplom előtt, ahol « ruaz időben is sok »¿ás főnyi koron-gyűlt őssrc, bárd Spíényr Odöo rendűrtanácsos cs Lsky Imr. felügyelő *"Ziléíé»tl nagyszámú icndórsé.: lattana Itinn a rendet. A lemplemban dr. Csupor J>-se/ tanácsjegyző vezetése alatt a fÓváros fiatalabb twztviselőiből alakult rendezőség uoodoskodott a rend mmtn-azcrQ foaiariAsáról. A főhajó hosszában n Ióváros csatlósai állottak diszórséget. Kilenc órától kezdve sűrű egymásután-1 a,i érkeztek fényes diszmapyarbau a in.^hivotl előkelőségek, a kormány tagjai, léuQ lak, kopvitelók, törronyhatósági bizottsági lagok.
A lósieuiélyben külön belyen ült a k«r..ly képv.sslftje, gróf Apponyi Lajos magyarországi ucivarnagz. Az első padsorokban foglaltak helyet : gtóf hiiutii-li.-derváry Károly miniszterelnök. Wiar-sic« Gyula. Koloasráry Dezaö, Láng 1-ijos és Piósa Sándor miniszterek, gról Apponyi Albert, a képviselőház el-nőire, báró Fejétváry Géza tábor-sia.ua. v. Száll Kálmán, Hieronymi Ká-ndy, iWul Dezső, gróf Andiássy Tiva-dit ás gróf C^iKonic» Eudte valóságos Ik-Iso tiaos tanácsosuk, Csásxka György kai. csaj érsek. Köbér Ipoly p&nnontialmi lúc.ját, Gromou Dezső, Nemekén Kiss Miklós, .Molnár Viktor és grőí Wickwn-buig .Mark államtitkárok, próf l\'ejcc\'O-vifíi Tivadar horvát bán, VórtCsy Knl-inon, Harcik Árpád és Scbytira István luinivzieri tanácsosok, Rudnay Béla lő-kopi-iny, Cliotin Ferenc főrcr.dihá; i tig. (Jsiky Kiluián és lift.:h IVter m. kir. udvari ianác*osok, Kép.issy Árpád, Vai.--.dy L. Árpiid püspök, Itaúaiann Józsel és (lopcr a László ml«, wz-tálytanácsovok, dr. Demccky Mihály., a Feietic Jóasof-intézet koim.inyr.0ja. gróf Zictiy Jáiu*. Kskovszky Imv., MiklósÖd tn. Gorove László, Rákosi Viktor, Benedek János, Tálegdy József, Csernocli J inos, Nagy .Mihály, Nye*re László, gróf Sfé-ebrnyi Aladár, gróf Zichy Aladár ország-gyülíai képviselők. A kegyúri helyen ültek : Márkus József főpolgánnester és Halnuvs J.-u.os polgármester vszelssávcl az alpolgármesterek és ö«szcs tanácsosok. A föhsjó padsoraiban foglaltak helyet Benicky Lajos alispán. Fazekas Uusatáv lojiuyző és Lángos Kálmán árvaszéki eltwx Pestvármegye képviseletében, továbbá a vidéki törvényhatóságuk küldöttei, jobbára főispánok, alispánok ii polgármesterek.
l\'ont tel tízkor érkezeti mog dr. Kolü Mcdi:d püspök dr. Andor Gyósgy pri-luis; titkárral. A főpapot a bejáratnál a jogsiig fr.in Kirnor Károly belvárosi t>|Mplébános, a*. istentisztelet rendezője (ogaAU. Nyomban rá megkezdődött a hálaadó isientti^zlelet, melyen dr. Kohl M dátd püspök pontifikált fényes se-^cdiettéL
Menituí lelet alatt az ének- és zene-Kar ¿zant .er Zsigmond zeneakadémiai ¡uaz/ató, 1 arnagy vezetése alatt Bcetho-ven nagy C-n. sojét fcd.a ek>, amely mindenkiben mély iüiutot kelteit. A miséién előforduló szólókat Bleuer Andorka és faragó Uella úrhölgyek. Riohter Ele* nur és N«y Uornát operaénekesek éne-keltek. A Graduátét és az Oltvrtóriumot üzoyer Looka és b\'zendrCi Lajos, az Uperaliá< tagjai adták elő.
Az istentlutolet délelőtt 11 ^«tkor ért véget.
A Doák-asobor előtt.
A Ferenc József-tér ünnepi köntöst
öltött. A báznkról xAsrlók lengtek, minden ablak tele közönséggel. A Deák-■zobor Szinte roskadozik a gyönyörű ko-szoiuk Krhe alatt. Fél tiicnkét érára tilsték ki az ünnepet, de mAr tizenegy órakor jucgtfllőlték az elkciitett helyei a lőrv^hozás, a főváros s a .törvény-liatórápok kridöttfégel. Az országos magyar daláiegyeaíilel elénekelte a Himnuszt, amit levett kalappal hallgatott meg a közönség. F.zután riadó éljenzés közt rátették a király koszorúját a szoborra, majd Mihályíly Károly, a Neui-icti Szinház lagja lépett s piros pesztó-vsl bontott emelvényre s nagy érzéaael, az egész terel becsengő hangon elszavalta Lampért Géza koszorús ódáját.
A költemény t»*iy hatást tett a kö-zöuségre s megtenuékenyttette a hangulatot llnlmos Jáuoz polgármester magasra szárnyaló, eszmegazdug ünnepi beszéde. Az ünnepet a Szózat eléneklése zarta be. A Doátt-mauzoleumbao. A kerepeti-uli temetőben lövő Deák-mauzóleumra — icint már emüietiük — budapesti Tudomány-Egyetem ifjúsága helyezie el még tegnap dálután a ko-sí.oiuját. lilsónek tuonban még legnap delelőt! jelent meg a mauzóleumnál lovag Püspöki Grácián, aki bu;:a kisére-itl en ró\'ta le lokonuk, Deák Ferencnek emléktfo Riánl kegyeletük adóját, c«y diszes koszotu alakjában. Ma délelóti pedig az elsők között volt a székeslő-város küldöttsége, Halmos János polgármester, Viola lnuo tanácsnok» Hőnyi Dezső főjcjfvjfl, tlb. ronic!; s?alopot.kal ékesit\'itt d.^ica koszorút terén !c D..\\«-mauzoleumÁra. A tubuzolcumot a (óvatos kertész«tt> r^gi ló hiiélirs képest pazaron, no^v ízléssel feSdirxilfltte.
1 ■\' i"
i íe!os2ialolt nrpojölős.
(K.kf.J jzCÜ tárgyblds.)
Buúapotit, okt. 1. A úWcsfpjérvári s;oc<áiisták ez évi márc.ui lihvabcn gydlést tartottak, amelyen szónokként mogjelcut Budapestről Csizmadia Sáudor is, uz isméit szocié.« lista vezér, nUt uicg is kezdte már beszédét, amolyet azonban a rendőrség képvIseleteben jelen roll Kuihy Fülöp aikapiláuy többször félbeszakilott, ve-gezetúl pcd:g leloseuttn n gyfióoit. A gyűlésről Jakosic* Mihály Lőmü-vcssvgétl tudósítást irt a Né,»szilvába s o ludósitiibban Kuthit .Fm¡barom"-!: ak nevezte, aLir.ck cselek« delei „a valóságos mrgyai.alyodotl baro.nuak Oklelózésfi." ,.Kgv baszna azonban van a haÜatlan crós^.tkoskodásnnk — i^y tdjeződik bo a cikk — még pedig nz, hogy a mozgalom iránt óriást ez óidek-lödés. mctl a Kuthy-félo szarvavmarbak rlselke<iéso tetőpontjára viszi az elégedetlenséget és az elkeseredést." A cikk miatt a budapesti királyi ügyészség nyomlalvány utján elkővc.ett becsületsértés vétsége miall pörbo lógta Jakosi-csot, akinek ü^vél ma tárgyalta a budapesti esküdbiróság.
A tárgzaláson Zsilvzy Leo kúriai hiró elnököli; a vádat dr. Magyar István királyi ügyész képviselte: a vádlott dr. liródi Kreő védővel jelent meg. A tárgyalás megkezdése után a védő bojelen-ttttle, hogy a feloizltlott népgyűlésen jelenvolt munkások közül négyet elhozott magival és köti, hogy a tőrvényszék rendelje el ezek kihallgatását.
Dr. Magyar ügyész erre azzal felelt, hogy ö nem volt elkészülve a bizonyításra, csért r.em hivatkozott tanukra. Most azonban, miután n védő bizonyítani akar, a vád is kivánjs, hegy az ő tanúit is hallgassák még. Indítványozza, napolják ei a tárgyalást, az italokat
adják vissza a vizsgálóbírónak a bizonyítás fölvétele végett.
A védőnek nincs ez ellen kifogása.
A törvényszék rövid tanácskozás után kimondotta, hogy a felek kívánságát egyelőre nem teljesili, hanem folytatja u tárgyalást
Az ügyész a határozat ellen „felszólal."
Az elnök : Minthogy ez nem perrond-szerfl, a hiróság tgvszerüeu jegyzőkönyvbe veszi. (Derültség.)
A vádlott az álUlános kérdésekre elmondja, hogy 20 éves, római katolikus, nőtlen, székesfehérvári születésű, budapesti lakos, kőműves, hat elemi: és három iparosziályt vagzelt, kihágás mialt a rendőrségnél büntetve volt.
Az esküdtszék megalakítása utta Ja-kobovics Mihály előadja, hogy a cikket ó irts és elvállalja a felelősséget nem érzi magát bűnösnek, mert a foloazlatás törvénytelen volt, ő csák jogoa kritikát gyakoruit közérdekből.
Az ügyész most megismételte azt a kérelmet, hogy a bíróság ne menjen belo n bizonyításba, hauetn n. vizsgálat kiegészitóso végett napolja el a tárgyalást.
A tőrvényszé!; vísszevonult, hogy döntsön az elnapolás, vagva bizonyítás megenni lése kérdésében,\'
M a válsájró),
(Saját tudósítónktól.) ^vy. Buflaposí, o!;t. 17.
Azzal kezdeni: hogy semmi hir, Deák-ünnep és a belgák kiiálvánsk Iii-tolatása pihenő napja o váUá^nak. Som történt semmi, cxnk kombinálnak ne i-ia lierok, «le ezen komhirn.eió!:k?l nem őr deines fopUlkodul.
Lukács I.^kzIó ma dé\'.után írkozett hsxá Uécsből.
A kilorces bícplliá-t cs\'e filf.s«:ctt. Ih\'tlfr>re azután vAthaió n dötit^j, ha ujyan Lu! flos í/ásrlő hékéltotft Os^jc rsftczbctő niistyúja c.iüiörloköt nem mond.
MMara
•r- .. Wlj.y

taiflák kiíália ßaosiiön.
Ma érkezeti meg Lipót holga király Béi-sfcc. Kr.zel tzent n hél;c, mclvct « kél uroikodóbáz kőzött Stsíáuia házassága Idézeti elő.
A király látogatásról kővöt\'.Cüő távirati érlesitéfekcl kaptuk:
Boos, okt. 17.
Lipót belga kii ily, mint 0 fclvógo ven dége, ü óra porckor éilvC;ett udvari különvonattal Bécsbe, hol a nyugoti pályaudvaron ő fehépo osztiák-niagynr tábornagyi egyemubábfin, Olló, Lajos Viktor, Ferenc Szalválor, Rttjucr főhercegek, Fülöp és Lipót Kúburg hercegek, a kalonui és polgári uiél\'ósagok viselői, a belga követség és gróf Clary brüsszeli os*!rák-muf»yar kővel várták. Lipót király osztrfik-magynr pynlo,".ezrede egyenruhájában tisztelegve álit a vasúti kocsi ablakában, amidőn a vopat a belga himnusz hangjainál berobogott.
0 felsége elébe ment a királynak, kit barátságos kézszorítással üdvözölt, mire az uralkodók néhány üdvö.lő szót váltottak. A főhercegek üdvö::Iéeo után a kisérélek kölcsönös bemutalása következeti. Kzután ellépett az uralkodó n díszszázad előtt, miro nyül kocsin a BurgbiT bajtattak. A közönség az uralkodókat tisztelettel üdvözölte. A Burg-ban az uralkodók érkezését a magas udvari méltóságok ós Golucbowszky külügyminiszter várták. Királyunk vondé-gél lakosztályába ki/érto, hol mintegy tiz percig moradt. Röviddel ezután ío-CB\'lta ő leU^o I.if)ót király lútogatásái.
LEGÚJABB.
A Balkán forrongása,
Szófia, okt. 17. A Calamaniza és De-
vebair közt történt konfliktus el van intézve. A bolgár kormányt Konstantiná. polyból ¿rlésitclték, hogy a szultán még a vizsgálat befejezése előtt az ország belsejébe rendelte vissza azt a zászlóaljat. amely átlépte a bolgár h&tárt a a bűnösöket meg fogja büntetni. Ali Se. rull bey torok diplomáciai ügyvivő ajánlatára a bolgár kormány ia késznek uyi« latkozoit, hogy megkezdi a lefegyverzést
éa a tartalékosokat hazabocsátja, j.
__"2x..T
Zarándoklás Kákóozl alrjáhos,
Konstantinápoly, okt. 17. Báró Gilice osztrák-magyar nagykövet kihallgatásán köszönetet mondott a szultánnak a Rákóczi sírjához zarándokló magyarokkal azemben tanúsítóit figyelmeért. A magyarok részlvetlek a szelamlikon. A szultán üdvözőltette őket és egyszersmind meghívatta őket a Jildiz diszkertje és az istállók megtekintésére. _
BUDAPESTI BIBÉK.
» *
— A jövő ásásait krónikusa, aki
jellemezni fogja » jelen szárdot, bizonyara lefjobl\'nn fogj« kiemelni ama nagy érdexhajízát, mely tzázadttnkban minden téreu é\'iziclüulő. Az ídcaliy.mu\'i ma már úgyszólván csak képzeietbeu létezik, inig az ételben majd minden tettnek csekély kivétellel, rojrőja r z öur.és. Irn> nok egy n^vezcii-s p loAjái latjuk abban a kÖiúlnv>nyhen, itiílyről pnucsr.t t«s< Horváth li&l^sz cUórangu (ővároai női gvászrulinfcésvltő vállalni, tnely céj ugytuia \'már töliU uben utt lapmtstja, hi/V vevői n v.tsCfiyiij Cé>;ak állal •tya féhís\'we\'.-CStivk sol.-:ti ci\'nk
ii\'lnden\'or a sujál káiut hi.<ii
jóunvl: a ívvcdésiick nyomára. N \'vewii c->;;t:i.»|i « mngyúr Ip.ir fo\'ieiídi\'dao körül kMviá)ó érdemei vann»k, épp ».«int irdit-Utva éierxilk iii igtinkat t. olvasóinkat árrá (¡¡jyeimo,;telni, liogv o cég Uókuz-U\'t»t nett \\nr> * üshitnl: o.itk\'s —•* az elő..hl helyi* j:ük«el szemben — a modern berendez*»fi uj ü}|t>.Uciyi«égftkb*ii (IV. Váci-utca 20. szám slaii.a Zsibáitu-»:ca srrkán) lélctik, t*ifo.oun, h kor-szorü igényeknek uieglclulóleg nagyobbítva.
— Gror* tir a boontüvtos. Groaz Ferenc házaló Vaica Lutojivi cmUií-le.\'.nynak e«y értékleleti rézlínfot mint mint nrcnvláncol adott cl lü koronáért. Mikor a leány megtudta, hogy a lár.c csak v>Ar fillért ér, csalás miatt följoien-tetle a lsáza;óí. A budapesti hftnlétőlör-vényszék ma a vádlottat fölmentette, mert a házaló eljáiásából hiányzik a csalásunk egyik lényeges kuliéke, a ravasz fondorlat. A leány korosodását aajál felületosségéti^k tulajdonítja, mert ha nom inulssztja cl a sa)4t étdekében szükséges goudosságot, könnyen meg-gyözödboleil volna arról, hogy a tánc nem arauyból, hanem résből készült &a jpy nem ér negyven koronái. A királyi ügyész az itélei ellen lollobczést jelenteit be.
— A meghlualtott klJátsaáa. A
Kúria egy konkrét esetben most kimondotta, hogy abban az esetben, ha a kü-lónváltan élő nő féijélól tartásdijat kő^ vetél és a férj, hogy a fizetést slkerüljv vagyonát a szüleire Íratja át, a szülő tűrni tartozik, bogy erre a jogos alap nélkül álirt vagyonra a nő a tartásdíjnak megtelelő Oasxegbeu vég ihajtást vezessen.
— Vasaadalmes leánymő. A rendőrség bünkrónikájáhan is lilkitja párját a Ft üli F.rzsébet példája. Kz a 15 éves, fejletlen teremtés, mint veszedelmes be-tölő szerepel a rendőrség íeketo könyvében. Most is több „csel" terheli •
JT JE 1 h 6 í e j g b z d a s ^ 5 gép- és
FUCHS és SCHLICHTER Budapest, VI,
TfiÍ07nimtlf07í3*i horftnílmneol/ kin! CPÖ é» o5*lia]tA«va, úgyszintén mlndennamO tejgarda! IC)otUTÜIKOcCil UGiClIUüLUdOlV £épe\'< és cszkőzOk a legjobb kivitelben és legjutáayosabban szállil
- Árjegyzék de káliedoyetie ín2yen da bérmentve.
e^zköz^yár
ker., Jász utcza 7. szám-
Teavajat
határtalan mennyiség bon vemzűuk. :

lelkét. A rendőrség régebben kereti már. ma végre késrekerült. Több ketöréaea lopást ismert el eddig. A rendőrség át-a&a az ügyészségnek.
Btl gjisaraUk, gyiazeselek alkalmira] ajásljuk Horváth és llalész elsö-ranga nöi ryásxruha-késtitő vállalatát, liudapest, IV. Váoi-utca 26., Zaibáros-^tca sarok. A gyászrubák 4 óra alatt készülnek. ViÜVi megrendelésnél sürgöny«^ ¿«küldendő a moübőség ós alj-Mosassa.
NŐI és url szabók kellékeket a log elónyösebben Spitxer és Frítz Budapest Forenciok-tere 4. sz. szerezhetik be.
— Bohottola 2ruo uguuil-gyártás meghonosítója Budapest, VI., Audi ássy ut 2. Magyarország legrégibb szaküzlete szóló és pincegazdászali cikkekben ajánlja dus raktárát, szólóbogyozók ssólőzuzók, minden rendszeiü borsajlók és mindennemű saüretelési eszkózókbon. árjegyzék ingyen és bérmentve.
— Tflxoltófecskeiulök. kutszivaly tyúk, szívó- és nyomó-lömlCk, létrák, fák lyák, jelxőszerek, egyéni felszerel«\'sefc bi steriésére legjobban ajánlhatjuk ftőhlftr István tüzoltószer, szivattyú- és gépg^u rát (ezelőtt Geittner és Kauseh cég tulaj
dona) Budapest, X., Kőbánya, Feliíí vasuá lya-ulca 6. szám. Iroda és mintaraktár VII.. Erzáébst-körQt 34. Usd mai hirdetését.
— Ktskoreskedőknok, ogyletlpénx-beszedőknek, takarokpónstárl tisztviselőknek és széleskörű ismeretséggel bíró egyéneknek könnyű, megfelelő ko-reiet kínálkozik mellékfoglalkozásul. — A ánlatok n .Hungária* kiadóhivatalához, liudapest, Krzséhet-körut 48. inlézendök.
— Fiumei kávé-, tea- óa angol rum áru\'uáx Budapest, Kosuilli Laios-ulrfc 17. szállil 4 éa béiomn«gyed kgr. Alocca, Cubn és Aranyiéra IÍohtók-ksvét 0 Irt UO kiéit béiiuunlrs és \'el-vAmol/a.
— Berlitz nyelvlukela. BgyedQlial-
lalcm idegen nyelveknek csakis nemzet\'-*é»ü tanútok által való megtanu!á»4rti. Csak Krzsébet-kőrut 15. Fordítások elvállaltatnak.
— A logjobb teát Schn i t ze r tea-kereskedésében, Budapest, Váci-körut 9., Szerecsen-utca aaikán fcspja. Pióbacaomagok 20, 30, 40, 00 krajcár és feljebb kaphatók.
Írek mindenfelől
— .Mludeníélo cserelemnek"., llilieledenűl hangzó hirt küldenek Páriából : a francia fóvároa lakosai ráunlak az Killel-toronyra, amelyet annyi büszkeséggel mutogattak az idegeneknek s nuiely szinte elmarsdiiadan kelléke lett a plrisi látnivalóknak. Az Üif.el-torony-Ürsakág tudniillik 1801-ig kapóit kon-cossziót h már most arról beszélnek a városatyák, hogy a koncesszió lejárata után leromboltatják a ragy művel. Hogy mit csinCltiak a technikát tudomány e remikével, azzal is tisztában vannak : beállítják azt a tengerbe — világítótoronynak. Sic fransitl
— Roma és e. oar. Rómából táv-irják. A Perátv.e ausa, kü.ügvminiszté-rium lapja, a ofcr látogatásának elmaradásáról Irvs, azt n reményét fejezi ki, hogv Ausztrii-Mngyarország lojalitásától elvárja, hogy megfelelő uyilatkozatot fog adni arra nézve, liogy nem akarta sérteni Olaszoraság érdekeit, snnál is ke-vésbbé, mert a két ssöveUéges állam közt a Balkán-kérdésben megegyezés vsn. Ha tehát Ausztria-Magyarország és Oroszország közt is léirejött valamely megállapodás, Olaszországunk joga vsn azt ismerni.
— Osatrák sgéssaégttgyt mlnlpa-terlum. Bécsből jelenti tudósilónk telefonon, hogy as austtriai orvosok mozgalmai indítottak egy egészségügyi minisztérium lolesitésc céljából. Az orvosok ilyen {r<elm0 memorandumot nyújtottak be a kormánynak.
— Melyik háalasssony fél a
nagymosáslól ? ? ? És eddig igaza is volt Csakhogy esenlul máskép lesz, ha a Lessive Hungária mosóport kassaálja, aiely a fehéraomflt azappaa, szeéa ée más anywg hozzákeverése nélkül kiferástalannl tisstitia ós hófehérré mossa anélkül, hogy a ruhának ártana. Tegye« próbát éa meg fog róla gyézédni, lusz ezen mosópor felülmúlja az össea eddig használatban volt szereket és mégis olcsóbb. Mindenütt kapható I Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca fg Herrmann Rmil és Tsa.
— Haladunk. Magyarortlág minden éren igyekezik a külföld invázióját megakadályozni. Statisztikailag ki van mutatva, hogy MaKvnrorszög 1.0000,000 koronát küld külföldre, liomeiey Dezső turkevei gyógyszerész állal forgalomba hozott .Korona" szesz, mely csuz éa kószvénybántolmakiiál valamint gyomor mull és bélfójásoknál színién csodában hat. nélkfllö/hetővé teszi minden kftl-íőldi bfcbonncniü szórt. Annál is inkább megérdemli a magvatok lámngstásáY, niO\'t Üvegje csak egv koronáim kerül. Uudapesten kapható Tőrök Józsefnél.
— Egy magyar találmány «lltoie as ogétx világon. Dr. Vámossv e«vetetni tanár zseniális feifedozéso n PURÍiO immár az egész világot bejárja. A világ leghíresebb orvosegyetemi tanára), mint: Biedort titkos tanácnos, Cxerny udvari tanácsos, Korányi föiendíházi tag. I.ap-poni pápai orvos, Stofella lovng, Tűnni-cliffe londoni kórházi igazgató slb. stb., állandóan rendeli* a a legmelegebben ajánlják a PUBGO-t, mint egy kitűnő izü, biztos, páratlanul ogyhehaiáiu hashajtót, mely nemcsak felnöiteknok, de gvermekeknek, bői csecsemőknek is adható.
Czipft tisztító szer.
Kari v. Schmoll " "^„tf™1
Bécs, XVIII., MaHinssthasse,
Tisztító paszta sárga, lakk. ckevresaú ét börezipöknek. W flllér lovélbilyn beküldése után a debez bérmeatve.

i/ TANNINGENE^g
a legjobb HojfeetőoxcrsőtétsrAke. Ij barna és fekeio szinben. Ara írt 0.50.
a «»AJnttlt foriülUJik l«ejobb M*r 13
»DtlMpUku«, konj«r*l6, f»:t¡t¿. »r<i»«-!rft VjlUtnf«. — Ar» u\\f|,nkint ao kr«vjcrár. Oaaa-fofipor Uohm* 44 knr. — Omma-íog-d»»»t)]a 30 kr.
HELETS MÓZSATEJ
(Oiiootalliok* RoienmUofa) 1 Itjjobb éi lc«rc<«Mrtct»bb as4ptU-iz«r Ot»!,» 9 kor. Rygrlcn. b»l*a«jnB*mpp»n l.oiU OO W14/. Kiiturli Ulo Napraíorré "l«t-«aavpaa (SonnsnWumaii»/ s«ae) <ur*|>jK 70
ntl*r 1* I koioua.
Orre«ilM »Jinlv». T5nr4oya»«n véírn. iMlmmfcttettn «if(V)i\\(AlTa. -- T#llc»fr árUJttaUita. - KAuiUul JHl htly ;
CZEHNV J. AHTAL
atoa, XVJO-, Cwl X.»dwgtctra««* 0.
Uarvar«r«s4Rt KrokUx: TÖHÖK
LBECK &
Reimsi ^
pezsgőbor-gyár
^^í^föraktápa^S
Brázay Kálmánt!
fűszer- éa csemege-kereskedő Budapest, Muxeum köi\'ut 23.
sx.

s^rsjegy-
értélipapirolira
oleoó Uomat moltott.
| éa
JúiH\'.\' ao?.iJ«t,ycK?o . . .. 9 V.
3irUUc;. . . IS ,.
N\\«,-y. *0r. kor. «cía}. . . 08 ..
•lio.» „ „ . . 39 ,.
-Uttrilc .. „ „ . . no „
......cm Ikt-Mosr .. . . OC ••
cjty¿b ArUtipikptrnUra as ártik RÓ 33.iiAUl.Ms- \'
r4»iUt*kb«it. BUDAPESTEN r.unkis
VII., taséliöt-ftöiut 48. sz.
írj. sckAm Ármin
bankliáaánál
Vldíkl mc|tírá«\'Ok\'A VslOnt» roud fordltUttk,
Stíf ffiu
m
Maláta-likőr
a l«cl«bb te l«mtaotpHM 8« »*laosk S kot. Stf Cl.
Maláta-keserfl
A iroiaoiMMlU U MTÍ4||M)*MU Sav palaosk a kor. SO M.
Maláta-rum
ttsta j»oiiak»J ruminkl v»n ktetttvs,
t jah»j * Irgjobb rum. VgJ paUoak 8.30, 2JO 4a LSO kor.
Maláia-Brandy
•Vrp»«10 «i0 il» lóitl Ital •>ny palivoak 3.76, 3 — k. SS m.
Ms!á!a«Cakes
lojU|>d«.Abii i«« ti upíuuintny. Cry nníry dobos 3 Uev., Uia dobó« bO (Ulör.
Kapható ratnden nagyobb fUsxor- és oaomegetl&letben.
W». a Kul nt4| fl«m kapUtt, S kors*| i 4141 k«iJvo Nnaott* »állítja a
„Szerit Anna nalátakészltnioy-válta-
lar- Kls-Velencza.
REGÉNY.
Tőzsde.
I , . • vt«U gabonatösods.
A déu gal\'Ona-hutáridö-üzlet iiányr.ata szilárd. Kj;y órakor a követke/őh voltak a záró\'ii folyamok: Búza 1903 októ-bnne 701.-7.69. Buza 1904 áprilisra 7.71-7.72. Hoz» októberro G.20. 0.21. .—. ltozs áprilisra 0.44—0.4Ö. Zab októberre fi.43—5.42. Zab áprilisra 5.(33.-5.02. Tengeri okl.-ro 0.20-0.15 Tengeri 1904 májusra 5.32—5.31.
Budapitatl értéktöude.
Rlőtözsdén köttetett: Osztrák hitelrészv. 65».—. Magyar hitnlrésxvény 726.— Ositr. magyar államvasutak G65.—. Leszámítoló bank 455 50 Jelzálog 512.— Riraatnurányi 4G7.— Déli vasgt 59.—. Német birodalmi márka 117.27. Városi villamos 814—.Közúti vasút 601.—.
Béosl órtéktősafle.
Klétőzsdén köttetett: Usztrék hitelrészv. C58.50. Magyar hilelrésxv, 727,—. Osztrák magyat éllamvasuü részvény 667.25 Union bankrészvény 524.50 Osztr. koronajáradék 100. Angol-osztrák bank 27250. Husx frankos arany 19.00. Déli vasutrésivény 79.—. 4 százalékos aranyjAradé\'* 118.86 Magyar koronajáradék 97.07. Márkabank jegy 117.30.
IOOO-nél
több elismerő levél bizonyítja, hogy a
Zalán
és
Wellnep-
féi«
Petrolin - hajszesz
szagtalan, 1 Üveg 1 kor., 8 Üveg 2.80 kor Monufti inof•aSatat!
■ Itnjhulláat, korpakúpabdést« további öszOlést és minilannama
lisjbeteBB^0et>
FószétkOldési hely : ZflUN BEL A
cosmoürni laboratóriumn Sxnbadkén.
Uml*pw»ii I0i»ki*r TOvfik ¿<iiae! uv¿i»:i),¿«*né KtrAly-ntcrn 18.
Borzalmas éjszakák ;
Átdolgozta : I. II. 9
Az ezredes (jalicidba küldte ase-pédtisztet a lőváeárlő bizottsággal. K7. munUht is iul nuki, uj sxórako* /.ásókkal kínálkozik és egy időre távol viszi itinen.
Zdenko az ezredes szobájában ült <5s teendóiiól beszélget ott, miilőn a tiszti szolga jolenlette, hogy a főhadnagy úrral egy sürüu elfátyolozott hölgy óhajt beszélni.
Swoyschiu káromkodva ugrott fel helyéről és kezót ükülbe szoritva, izgatottan mondotta:
— Nem fogadok sürüo elfátyolozott hölgyeket, kik meg nem nevezik magukat?
Do e pillanatban feliáruit az ajtő és a liülgy megjelent benne, halkan mondva:
— Én vagyok 1 — és egy cédulát nyújtott feléje, aztán ismót visz-szavonult.
Zdenko egy pillantást vetve a cédulára, átadta az ezredesnek és kisietett.
A cédulán ceruzával Írva ez állt: „Beszélhetek öunel? Cs^egypil-luuatra!
Glaori Emmft."
Egymással szemben álltak, Emma és a főhadnagy.
— Mit kiván? —kórde*te Zdenko és sötét tekintetett vetett a leány arcára.
— Én? ... Semmit.. . Csak arról van szó, hogy egy haldoklónak könnyítsük meg a haláltusát
Az ifjú nem felelt, hanem aera-ven a földre szegzé tekintetét
— Egy haldoklőaak. kinek önrt-pesztette meg a szivét ?
Mostan folyő regényünk könyv-alakbau, igen diszes kiadásban már megjelent éa 1 koron» beküldése ellenében bérmeutve küldi meg a szerző; IJosvai Hugó (O-utea 1&. 1. em, 30 \' i

1 tffváros legnapljb
férfi- és gyeriná-ruba
^ ¿ruhám
8sép, tartós, laléaae férfi-ruhák kéaaainek
Krausz Társa
X.«en«#jrol>k ém gyoneakreke-AnibéeAb**.
E«létt v^c^-körBt «6. sx. v^te^C
RinievM férfi-szabók I Versen
AJAaliiak Mjit Diah*J)OAkkM kteali 1_ „„
Klftán., diVAloa fok«l* ii^íMh
S^^L^\'^l^j^g» "Sí*\' Ml Q^ ». « .
iifcéfes
tou n<h
ölesé bS\\
üui^-, vi
. rUj ipott-AlUaTak . . , . ."« . , . io w
tose*!*. «MPjjwarAhii 11 *. •:: p K *
MéiUk «uioU »M\'t-nteií.ck m«»t«{ Cbom «uMnil. rmMdi umí **»««> irmiiuu\'Vr-rtbéJLrtoíWtai <JmA .. _____
9 M
■ a*
ae M
I
X
felismert ictrAio jo xnmosogra

Honi ipari safát készÜMÉiyii férfirnlia-árnliáz Honi ipar!
LUKÁCS GYULA
Budapest, IV., Kossuth Lafrs-titcza IS. sz. (az Udvari /cáve/utz mellett.)
^ Jiis választék fin- Mvermep^aí]. Nagy váfaSzták divatszfivstmalfenyskbBii.^^Pm
fiériékszorinti mcgreadclósesro csakis Úvátó ¿óujftu&afeft honi és air-1 ...........
Kívánatra mintákat bérmentve küldök,
n !!£<)]. szövetet tartok raktáron.
4
Szt. Lukácsiürdő
téli és uy.rl gyóyyíüico.
9 r 2 at ii I y - f r r íl s"
¡amamaataaaai
R/ejoiényi Mihály
\'arany- «» rrS<<Mimak>.l. Jlnck:.-veitek«! jr«»-ik\'i»it u-kf-
**«o« Kiiif>tí:fk nxkirti\'J*. tx M«(,-y«r Klr. Zéataktdétiüa
»••tllilí.p
Hsdapost, Király*. 44 F.
AJáiilj» di:» raklV-rlt sr
atwak, hiüík H voaíebia,
ÜSPEOií LISTA!!
W-.^\'.é»» éi ;0i;H»tlx». A. hieg--in u>itr..\'>j-sjk ficif al!«t fcv»<>!V htf\'da XLiJ ; >
••klal »»{Vubi\' »1 kv!l.in,»«rbb\'i-iu-t»t kV, ni «írért MJct U«o««.<j vühltatlk. — • ll»«i»;r<nj A » hnni«)\'* m9r?»it«kl4l ki\'* ■ilic»\' U:« iithrHV. — Olaaf. franctii angol, néaat ii atirin inr«ietli»xcii1x ai i\'vd.rv*» aavr rakUi». — Yílul, Ix- ifiílí«, «Itvl.l« » Irj. ■ «•"Hl *r»Vi;. — I I <>>ifllttiMU, MrtiWOnr raaaUrhurak. — Kip-« áqífyKik íajrrcu í« bírmentrf. •
üli ss női (iivalczikkek
ftlaot irt árakbaa és logjob\'.i ¿oinüácjjüon K*t «•«"» falaid kleioréltoUk. I/afka. aunkép» Cjlirr d»\'íbj» —.11 l| ^ I.»l«n. t?!ó pirja — .K> v|
f Tr.»atja 1 forint CO krórt kapható V
Kálmán Adolí
art ós aflí divafírrt\'báüábaa Btidapast, Ker«?esi-ut 57. sz.
(Z.uÜitr-niivti.)
I-affca. Minfrcj" mllfr d»«ibj» —.11 I^fftn. V tt!ó pirja — .K>
U»*M»i4Pkb Mip. UH l:ij Wi"\'
i*4éi Ir.g ¡ja
t atl i»mfctyji vsvi/vninj IcmI hím-
imiii ti Mtnrvtl betétta) 1.2*
I kun M!(»ut\'ln( i Irt hrijutl tA. I »«t 0\'( ilirín t>il 8,4\'.
I réi ru<nk>i«^ Ómon 4.a\'>
Rrr i« rj\'í« njrubjtp viaztn t».*\'. i«T kin.rri« i.Oi^XVi
Un it uói szitius franczia batibzi zaebkondök lacujabb bordtlrrel lO.ftOO tucat raktáron.
Leiísrstíorfer 0, és Fia
elsőrangú fórfiszabók ós- és kir. udvari szállítók. ST,
Koponahorcey-uicaia 0. sz.
Saját mű helyünkben készült divatosan ¡vzabva-elegáns kivitelben kő s z o n* uagy választókban.
Ranlan
18 frllól 40 óiig
A|lók, ablakok, yasreáanyök, BOÍOSliligi JÓZSgf Eííll
haaaniiUJt éa ajak, telj^a füUit.-elr«, l;«u olcsia Miphatík
WIENER A. u\\óúai
B a (lapuit, ZX , fiU6l-ut 12S.
A réti vAnunal r/»uiUoo. Lavélball ké/J»iűtkd\\ivicki« «/vnixl TÁlatioluiJí
PénzkfiSScsüa^\'S:
államhivatafnokoki vároei hiun-talnuhoK, katonali&ztek i-6«*ere,
•100-11)00 koronáig nlvid idAtartatnra rögtön folyósít TOrlesziófi kOlcjönt elönyöáon lebonyolít ■■ .■,■■..■■ - --
Qutimann bankképvisolü,
Kcvepcsi-ut 34.
Buéapcst, VI., Kajós-p.tcza 43,
Vácxí-tcürut sarkát».
Ajánlis sslát gyárlmányait: nemez-, g.\'tlett-. és solyem-cyliadftr.líalnpok p\'y Ari árok raelli\'tt,
Uus raktár nt^ol és frnnczla neme/.-, selyem- és sr.álü:.i-. lórü- és uői<kahinok* ban. csemyők, sarkik ée bázic^ipékben.
Bármely javitásbk e\'to-fjacHainuk.
Cylinderek és Cbapezux chqueok k-llcsr.n Hdítnak egy napra 1 koron,i — 2 korona.
óv&koá\'hiwk!
niA« Ura tusll
• vft\'vl«0t imr-
n4!ni. aalnt ez> prc«:»tt
Vííl•tryir/»l -f
Un«\'..
aatok uf>m hac
nákuak. Kln<tent>ol kap batii I KiAlUra V Ori f. Jóaao Kmia
P\'H Dftuiíu\'ra
t«l!?Au K.xlf V., Wurm ulcaa
Árrtl» i 0- R«t>. Otfn»UI\'«ukjTi*
KinNi- i. .. í-svvr
fuf.i»«ln — —

Benzin-motorok és v
tjenzin-lokomotjilok
szelepes v«ény-mQvei, 2—60 lóerőig tOlt-ilicnOl meríti-
hfttő, legolcsóbb Oiftm, Ltovcí j itie-tcsi föltételek.
Jövedelmező
házi-ipar tcí\'cmlíieiö °ty
eredeti műhthauseni
KÖHLER ISTVÁN !
tüzclloszsr-, szIvattjD- Cs cépfjyára
(ezelőtt GciUtiai\' ¿a Raunoli czép
tulajdona.)
BUD\\PEBT,.....—
<iy«r: s., KftijAajrív. raUóraavatv..- ... (, lr«da éa DtlaUraktar: VII, Rnaibob-kGrut 82

CW
vrJT
besz^rzéso állal.
\\
kl
3
ArJaryr<kat larven éa bénaontva.
Budapesti rnaamépltíszet ée 0epgyár
Podwinooz és Heisles«)
3udapo«t, VSosi-nt 141.
Msgbf^isió KépyisöiíW keresünk.
r«lvtl4fOMti»t 6» 4ii«rysékat h61A ív m igTororati»! képvlaoló:
Pápai Manó
Fiudapost, Antlrássy-ut 14.
windou kivitelben .10 fit tói 50 ínig.
Sacco-öitözötek
X8 írttól 30 írtig.
Játjai- va$
¿ai3iüi>9-5liijztuá\'
22 (rtloi 40 írtig.
Városi bundák
Uji ujl üj! Gianotte, Poíííüu, Llúii, .Vékus béléssel 50 fiitól 100 Ifiig.
EűiCa oszióly méret atanJ
Angol és p k ó t sóvolkülőn*
1 e g o s s ó g tí k. R l i s m o r t művészies s z u-•> I\\ s. J u t á n y 08 árok. Nagy zövolraktár. Métereqkinli o l a d á s.
>.« SÉMSMlSMMMWMHnMMeMSMMaaMaaM HW\' •
.Jfet ¿s cMcgttjUl oij[an lesz míjl fzej!
,aftPáaflLÍs» »JSSÍ^I
- o^jra<".ii:t cs<ut úa otainaasunt tisztító ¿ivatJjö ío!yi»l<.:s. Air.cly l.á.-mltv<j:uré(i. p.«zkoi -» kupáit t>»0»löi <>. ohiTiar/.fiitat vjy i\'illaj)>t atall ■jn»k Vii unul. Teljesre k.*«rguU Irkopc" chin» i nlnti* Ait/.l U rn «Illttal. JílatUaa»! i»z\'t vilítll nft«l«rt néift t* lilj»nymanl*»<été.\'t. Mplntv yoi-írznn SAN\'noil romAn klr t»\'.tv latllitóuUl ULbfc-ad. Lgv üVtffc- 60 jim. I Uor. i\'O fin», ? k-r. t«.«takOll»éi! kclvn. Kapn»\'6 nadí>-Jaotpn: K-it<tu* Tórtorn\'il KM*toMZr, atfrtr i. Aniü Kviaoct a . Pol\'kk ¿.itrátl Korona-•prMer u. 10.. LGv SAnaor Ee»t:n-*-kóiut. Araion: Oellar 1., Üebropaon: L»iVkovita, Tu-aosvAr: TIjbüm «k*sv\'éi>t«kl><-l «» n lii^i rnindfu vlAkf-I.N »V«a -t .felnél.
Fecakendök, ttutssivattyuk, okIvó- ée n^otnó-tttmlök, lé« rák, fikklyók, jctrö «nreli, egyívű forexercióuek.
AtjatrsSk éa k\'\'!t«éfto!Mr»nTjH4.okkal dl]aj»ut«r.i,!i a^olxM.
ZISKA J. utóda
Kioatóly György
mórloggyároo lrofla ós rektár
Budapest, ¡EöWös-utcza 39.JF.
Ajánlja a loginei*f>uhatóbb \'.abonaminé-sógü, tiz és százados inaphnmérls- t gei». A budapesti érléklózsdo száJlitöjn. 9 A.rJairr«éSt tagyan úa h^rmantva. ^
Nyonatott a luajdonos „Hiiiaptcrioszlö VáiUiAl!\' köríorgógépóa. (Cégtulujüoao; ; SzékUly Viktor.)
Nagykanizsai Friss Újság.
Vasárnap, október 18.
Deák Ferenc!
Volt idő s nem is olynn régen, a mikor ritka volt az ünnep e hazában,^a mikor úgyszólván nem volt sem ország, sem országos ünnep. Az ünnepek csak gyászünnepek lehettek, gyászünnepe egy nemzetnek, egy országnak. Egymást érték ebben az időben a nagy politikai események. Még alig heverte ki a nemzet egy nagy forradalom viharos napjait, már is uj veszély fenyegette. El-ákarták venni ugyanis az adó cs katonaság megajánlhatásának jogát, megakarták fosztani a parlamentáris kormánytól, a felelős minisztériumtól, azt akarták, hogy Magyarország ne legyen többé önálló független Magyarország, hanem legyen alkotmányos osztrák provincia.
De az isteni gondviselés, mely egy részről annyi szenvedéssel sújtotta e sokat sanyargatott nemzetet, a csüggedés végórájában egy olyan férfuit rendelt a nemzet élére, ki még belátása s lángoló lelkesedésével megmentette a veszélyben forgó hazát.
Ki uj eszméket hirdetve • s alapitó erejüktől az alkotmány, a nemzetiség és társadalom újjászületését várva* követte a nagy próféta szavait, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz". Lángoló honszeretetében és lelkesedésében volt valami szent cs fölséges ; az elragadtatás, mely mindenkire hatolt,példányképül állította a multat, a magyar egyetlen büszkeségét a hazaszeretetet és jövendőt igert a nemzetnek. Mindamellett senki sem érezte mélyebben hazája szenvedését, mint ő. Hazája iránt táplált reményei és balsejtelmei viszhangzotlak lelkén. Lelkesedésével és rajongásával a nemzetet a békés átalakulás Htjára vezette: bajnoka lett annak a nagy küzdelemnek, fejlődésbe indította az alkotmányt, a nemzetiséget és ujjá-szülte a magyart. Az életét nemzetének áldozó férflu a fejedelmet kibékítette a nemzettel s vissza állította az örökre elveszettnek hitt alkotmányt..
S ma már, a mikor nemcsak közös fájdalmunkban, hanem közös örömben is szabadon gyűlhet össze nemzetünk, ez a századik évforduló már egy érzésben és tettben egyaránt szabad nemzet országos örömünnepe lett.
Rendületlen hűség a hazához, csüggedés és elbizakodottság nélkül az érzés lángja hassa át szívünket, ezzel legméltóbban
i áldozunk a kegyelet oltárán, n szeplőtlen jellemű haza bölcse születése századop évfordulójának mai ünnepén.
Ünnepet ül ma Nagykanizsa
város közönsége,\' egy érzettől áthatva fogja Deák Ferenc a haza bölcse emlékét ünnepelni.
Délelőtt Nagykanizsa város képviselőtestülete tart diszgyillést, délután az irodalmi és művészeti kör által létesített emléktáblát fogják nagy ünnepség kíséretében leleplezni, mely emléktábla az utókorban is hirdetni fogja* annak a nagy hazánkfiának emlékét, ki boldog gyermekéveiben városunkban szedte magába azt a mély hazaszeretetet, melyet oly tündöklő csillagává tett hazánknak.
Áldozzuk e mai napot Deák Ferenc nagy emlékének és küldjünk egy hü fohászt az egek urához, hogy adjon még hazánknak sok ily haza bölcsét, mint Deák Ferenc!
Illrek.
Borközhen.
A bor valamint a jókedvnek, ügy minden rossznak is forrása szokott lenni. Legalább cz utóbbira Vall f. hó 0-án n korcsmából hazatérő Czankó György és társai varazsdi lakósoknak Jaksics Józseffel szemben elkövetett cselekedete. Nevezettek ugyanis bementek az éj folyamán Jaksics udvarába s oly éktelen lármát csaptak, hogy az álmából fölriadt Jnksics kénytelen volt őket távozásra szólítani. Hatalmas kő-zápor volt n felelet, mi közben Jaksics könnyebb sérülést szenvedőit, házának ablukoit pedig egytől-egyig bezúzták. A részegséggel védekező Czankó .György ás társait feljelentették a vnrazsdi kir. járásbtfTííjátvik.
ffl^\'Jg;
Felhívás.
A „nagykanizsai általános munkásképző egyesület" tisztelettel felhívja öss/es tagjait, hogv folyó hó 18 áu délután fél 2 órakor az egyesület helyiségében, hazánk dicsőüli nagy lin, Deák Ferencz születése napjának 100. évfordulója megünneplése alkalmából kivonulás czéljából megjelenni szíveskedjenek.
Butflrés ás lopás.
Nóvák Teréz újhegyi lakós óv(-k hosszú során ál szép kis tőké? gyűjtött, mely kerek összegben ép 200 koronát tett ki. E nagyon féltett kincsét még takarékba sem merte vinni, hanem otthon a szobának egyik sarkában egy régi ósdi láda legaljára rejtette. Történt, hogy a mult hő 20-án Nóvák Teréznek cgvik közeli faluba kellett mennie, s ott tartózkodása teljes fél napot vett igénybe. Szomorú dolog, vnlóbnn isteni csapás Nóvák Terézre, a mi cz idő nlntt történt. Egy élhetetlen tolvaj feltörte szobáját, s a féllve féltett 200 koronáját egy fillérig elvitte. A csendőrjárőr, kinek Nóvák Téré-, keserves könyhuJlatások között elbeszélte nz esetet, a nyomozást megindította a tolvaj kézrekeritésére.

A mellékletért felelős: FDredl JáflOS.
Deák-flnnepély Iskoláinkban.
A zugó cső volt lalán az oka, hogy a főgymnnsium ifjúsága által folyó hó 17-én tartott Deák-ünnepélyen oly kevesen voltak jelen. Pedig az ünnepély műsora valóban nagy közönséget érdemelt volna. Deák Ferencz mindenesetre nagyobb szolgálatot tett nekünk, mint mily áldozatába került volna a közönségnek, ha oda ellátogatott volna s azt mondják, hogy lelkesedik a magyar. Az ünnepélyt a zene és énekkar által szépen előadott Hymnusz nyitotta meg. Utána Kövesdy Rezső Vili. o. tanuló adta elő emelkedett hangon pályadíjat nyert ünnepi beszédjét, meiylyel mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődést. Müve valóban meg is érdemelte a dijat. Az énekkar „Talpra nuigyar"-ja után Kovács Boldizsár szavalta cl hatásosan Dávid László VIII. o. tanuló pályadijat nyert szép ódáját. A zenekar által előadott darabok, annak erős rendezettségét mutatják. Gergács Lajos VII. o. t. Deák Ferencznek a lengyelek ügyében mondott beszédét mondotta el. A „Portiéi némá" t talán azért adja elő oly gyakran a zenekar, mert egyike legjobban betanult darabjainak. Knlcsok Lco tanár urnák rövid, de velős beszedjét szintén nagy érdeklődéssel hallgatta a közönség. (?) A szép ünnepélyt aztán a „Szózattal fejezték be.
« _
Deák Ferencz születésének 100-ík évfordulali napján, október 17-én, a helybeli állami polgári fiu- és leányiskola az intézet tornatermében jól sikerült ünnepélyt tartott, melyen nz ünnepi beszédet Waligurszky Antal tanár mondotta. Szavaltak Szabó I. VI. o. és Milhofcr Erzsi Hl. o. tan. Hegedűn játszott Málovctz Mihály VI. o., zongorán Krausz Gizella IV. o. tanulód Az ünnepélyt a Hymnusz-szal megnyitotta és a Szózattal bezárta a fiu- és leány növendékekből alakított énekkar. . .v
Gyilkosság.
Annak idején megírtuk, hogy városunkban a „zöld lámpa\'-féle helyiségben rendőrségünk egy gyilkost fogott el. Mint értesülünk, az elfogott Béda Ferencz gyilkos a lléviz felé vezető gyalogúton egy 70—75 évesnek látszó, magas termetű, körszakált viselt egyént gyilkolt meg, kinek ! személyazonossága még megállapítva j nincs. A gyilkost a helybeli királyi ügyészség börtönébe szállították.
Tdnczlskola.
A „nagykanizsai általános munkás-, képző egyesület" ma este N órakor a „Polgári • Egylet" nagytermében tánczgynkorlntot tart.
Elmúlás.
Esik a hideg eső, a fákról hullanak a sárguló levelek. A fűszálak susogva hajladoznak, hol jobbra, hol balra; u mezei virágok elhullatják szirmaikat, minden hervndásnak indul, beáll a csend. A természet haldoklik, minden gyászt ölt magára. A fecskék, gólyák elköltöztek egy jobb hazába, hol ismét játszadozhatnak a verőfényes nap sugaraiban, hol örökké nyár van.
Ha kisétálunk a rétre, nem oly illatos az már mint nyáron. Egész más! E^v temetővé alakul, hol a mezei virágok százezrei pihennek. Az elmúlás, mely lehangolttá teszi az embert, önkéntelen is az enyészetre gondol. Tegnapi nappal egész őszi november esős napot kaptunk, mely Deák Ferenc születési évfordulóján Zalaegerszegen tartott ünnepélyt egészen elmosta. Lapunk zártakor még sürü felhők kóvályogtak az égen, az irodalmi és művészeti kör vezetősége aggódva várja az idő kiderüléset. Talán kiderül, jó időben I19 a leleplezési ünnepély, miben varosunk közönségének eddig nem volt része, lefolyni.
[erencz József
wei keserűvíz i
"t w*»*« ír» Hi\'/vfifi
kapható mimoenutt
Egy három szobás föld« szinti lakás \' Erzsébet királyné-tér 10 sz. a.
jutányos áron november l-ére kiadó.
Bővebbet ugyanott a háztulajdonosnál.
Kinizsy-utca 40. sz. ház szabad kézből
ELADÖ.
Özv. Csillag Endrénénéi
^Hcyniiott.
lUóHoflpLr javítása és hitelesítése,
mui IC^CK gépck( smszAmok>bol,
szivattyúk, „GARVENS"-féle kutak és vízvezetékek szerelését elvállalja a Icftjutánvosnbb ár mellett
Golenczky Ferencz
gép- és mérlcgrnűszerész NAGYKANIZSÁN, Eötvös-tér31. bzw
_5.
Nagykanizsán Vörösmarty/ utca (Mező-utca) 7. szám alatti ház 600 a-öl belsőséggel 4 szoba, éléskamra, konyha, a ház alatt pince, tágas udvar, tehermentes
azonnal eladó.
Felvilágosítást ád a háztulajdonos ugyanott.
Ügyes varrónő,
ki a női ruhadiszitésben gyakorlott,
állandó alkalmazást talál
Mayer Károly
ruhafestő és vegytisztitó intézetében.
Üzlet- és házeladás.
Kiskomáromban 45 év óta fennálló jó hírnevű és nagy-forgalmu rőfös- és vegyes üzletünket, modern slilusban épült házzal egvütt, eladjuk.
Bővebbet SINGÉR JÓZSEF és TÁRSA cégnél Nagykanizsán és Kiskomáromban.
K&oykanlzsal FrlSF TJJsán
r tp J


Szerenc

Aki nibi

NYEREMÉNY egy millió korú,.
------- • i t : . (i, /
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra \'
w OSZTÁLYSORSJEGYET
MILHOFFER KÁLMÁN fóelárusitó sorsjegyirodájában, Csengeri-ut, Rosenberg-féle ház.

Sorsjegyek ára: egész 12 k., fél 6 kM negyed 3 k., n>

olczad 1-50 k. — Játéktervek Ingyen,
I l»W» ■
»M-S-
Víin szerencsénk a m. t. borfogyasztó közönség b. tudomására adni, miszerint általánosan ismert jó" minőségű boraink kizárólagos egyedárusitásával
KUNSZT és MEZEY
fQszer, csemege és hentesáru kereskedő urakat bíztuk meg.
Amidőn a nagyérdemű közönség szíves támogatását kérjük, bátorkodunk egyes különlét\'.cs fajokra b. figyelmüket felhívni ugvmirit: Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling. Badacsonyi kéknyelű, Somlói, Badacsonyi pecsenyebor« Továbbá csutora alakú üvegekben töltött kitűnő zamatu aszlall borokra. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint a nagyérdemű közönség legmagasabb igénycinek is megfclelend. Szíves próba megrendelését kérjük s magunkat ajánlva mély tisztelettel
Kamassetter Vlnoze utódal
Ualntonmclléki szőlő nagybirtokosok és bortermelők Pinczészet Sümegen.
A raktárunkon levő árukat, u.» m.:
női- és férfi-ruhaszövetek, par-gettok, vásznak, chiffonok, se-lyemáruk, szőnyegek, függönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A helyidé«; és állványok november hó l-jére kiadandók, illetve eladók.
Pantl Testvérek
Kazincy(Vasutí)-utca, uradalmi épület.
FIGYELMEZTETÉSÉ
Van szerencsém a n. é. fogyasztó közönség b. tudomására adni, hogy ezentúl hentes-üzletem vasárnap csak délig lesz nyitva és az estéli felzárás be van szüntetve, miért is felkérem tisztelt vevőimet, szükségletüket ezentúl déli 12 óráig beszerezni. kiváló tisztelettel
Első szombathelyi sertéshizlalda és husfüstölő-gyár raktára.
Kunszt Sándor.
Egyszersmind ajánlom naponta frissen érkezett szalámi, kalbász, mindennemű felvágottakat, valamint kassai és prágai sonkákat.
Hirdetések
felvétetnek
e lap kladóliivataláhan.
VilÓKlilrü
%
Thea
a legkellemesebb zamatu, és utolérhetetlen minőségű
családi ital
kapható
STREMés KLEIN
=====— Nagykanizsán. =====




Remek mttkályhák
a magyarországi Első Agyagipari műtelep valóságos remekei, a secessiós modern minták százféle művészi kivételében, igen olcsó árért kaphatók bármily színben Hodits István mű-kályha raktárában Nagykanizsán Teleky-ut 37. sz. alatt. A ki kályha szükségletét beszerezni akarja, cl ne mulassza, legalább csak megtekinteni.
f
Nincs többé kopott arany képkeret!

GQLDON
használatával fát. vasal, gipszet, papírt stb. bárki
is azonnal bearanyozhat.
készlet fcCOldoiT ecsettel együtt =
40 fillér.
Kapható
Krau»4j és Farka
j papirkereskedésében.
------
¿3
ül. évVy. 292 sz.
Nagykanizsa, 1903. hétfő, október 19.
Előfizetési ári:
M«lvb»u Líílios h 4 <fty hóra 60 iVíé:. Vidékre pó»ui kuK\'cvsel egy hóra 1 korona 20 tülsr
; ■ ■1 jjjnr
Egyes szám 2 fillér
Kiaáé tulajdonotok:
Krau*s ¿a Farkas. Szerkesztőig és kiadóhivatal.
I
X " xz.oaVA >ruoo
s
Krauss 4$ farkas piplrVerej*»dé»f.

Magjalenlk naponta korán reggeL
Nyomatott a .Nagykanisaal Frisa Újság* axcxxWés»« «yomaajaban. < -

Z©*5"
I
flegg\'yiiá^imsi, ¡•uja,
(ftftw&l WflA 7
Három tsslvér kivégzése.
Amerika Egyesült-Ailamalbau most történt meg íuásodszoi az a ritka esőt, hogy egyszorro három testvért végeztek ki. Daunemorából írják ¡apunknak, hogy ott o hö elején a három Van Wurmer testvért végez-iék ki villantó«ággal, azért a gyilkosságukért, melyet 1901-ben, kará-.-souy estéién uagvbátyiukou Ilalleii-beck l\'étereu köveitek el Grccri-daleban.
Az öreg Hallenbock feleségével és agg anyjával együtt csöndeden olvasgatott szobájába» a szent estén, mikor egyszerre megzörgették ajtaját. Az öreg emhor fölkelt, és ajtót uyitott. Négy fekete álarcos rabló l?pett ho s az egyik mindjárt nyakszirten ragadta az erőteljes öreget. l»e tz védekezni próbált, mire a többiek revolvereiket rertja sütötték. Az örejr Hallenbeck összeesett s íuleségo hozzárohant, a rablök reá is tüzeltek, do nem találták. Ilallen-l>eck ekkor vépső erő feszi léssel fölkelt és puskájáért rohant, amitől a >ablók aunyira meg émiiltek, hogy gyáván megfutottak. Alig vette ke-\'.\'.ebo Hallenbcck pusl\'áját, halva esott össze. A nagy hóban látszó lábnyomokból és a rablók fenyegetéseiből csakhamar kiderítették, hogy a csalid régi haragosai, a három Van Wormer testvér és ezok unokabátyja, llarvey Druce voltak a tettesok. A Van \\Yormcr fivérek különben is hírhedt éa rottogett gazt mherel voltak az egész vidéknek. Mindhárman tagadtak, do Harwcy Bruco bevallott mindent és réozleteseu eluioudta a gyilkosság történetét.
A bnlúlo« Ítéletit most er^zon-o hatották végro az elvetemült llukon. -Mindhárman egész hidegvérrel várták a tragikus véget. Legelőször a legidősebbet ültették a villamos székbe, mert az on-o^i vélemény szóróit ő volt c leggyeneéhb testalkatit, utána a legfiatalabbat, Kredick-et, aztán a középső testvért, Hurtont végezték ki. Az egész Jti-végíés 16 percig és 20 másodpercig tartott, attól a perctől kezdve, amikor a logelsót a kivégző kamrába vitték s u harmadik testvér halálát megállapították. A három halálra itélt az utolsó éjszakát nyugtalanul töltötto el s csak liatnali 3 óra (elé aludt cl. Reggel G órakor felköltöttük őket, megíürödtek s a kivég-x.éahoz való ruhát: egy barna ílannel \'.*get és a feketo ngot vették /öl, molyuek joW" «^ára térdig föl \'/olt hasítva, hogy a villamos do-Upesolást ne gátolja. Heggel b órakor a lelkészek léptek be, akik 3 hét óta lol\'ti v-gaszszal látták el a bűnösüket. A lügiíjubb tréfálkozva
Husz eszienc8ig a (egyházban.
Törődött, deresedő baju ember hacyja ol va*árnup a sopron-köhldl fegyházat. Husz ezztendelg ette a fegyház keserű konyorét, saját álli-lasa szerint, ártatlanul. Ugy mesélte, hogy a véres tisza-caZlári eseményednek áidozata.
Fleischmann Ignác ecy Lippa melletti kis tuluban nyitott a nyolcvanas évek elején, péküzletet. A helységben már volt pékiizlot, melynek birtokosa három testvér volt. Ezek az első naptól fogva rossz szemmel nézték a versenytársat. Keresték is r.z alkalmnt, hogy kárt tegyenek benne, de csak nem akart ilyen kínálkozni. Azután jöttek a ti\'/a-cszlári idők. Minden zsidó, oki élt gyanús volt a nép előtt. És épen ekkor találták meg egy reggelen Fleischmann feleségét és egy rokon nak leáuygyérmékét halva az üzletben. A nép itélt. A két lény gyilkossá senki más nem lobét, e?ak Fleischmann. Ezt a hitet megerősítette nz a tény, hogy a három pék a ház kertjében rrtaktidt Fleischmann összeégett ruháira. Tehát kü-vetkeztottek \' a gyilkos véres ruháit elégetto. S a szerenösétloti ember törvény elé került, a temesvári kir. törvényszék trtrcyahísi termőben l\'tjyt lo a trigédia. l\'lcisduuamt tagadott és s -.1 állította, hogy a három pék, töiikretóteléio kövolte, viyy követtotto el a sryilkosságot. Feltétlen bizonyíték nem volt. Sót u tanuk legnagyobb részo azt vallotta, hogy a .vádlott a leleségével á legjobb viszonyban élt. Mindhiába volt.
A törvényszék halálra ítélte. Csak a királyi kopv folytán mért rá nz )Maz«»ágszolgáliat<ü élottogytiglanl fegyházat.
Háromszor kérto Fleischmann a perújítást, do rciudig elutasították. A szabadság után vágyakozó erabor okkor más utón akart a fegyház dohos levőjéből szabadulni: kegyelmet kért.
Tizenkét évig sinvlett, mikor kegyelemért Jojyamodott. rJutasitották. Kz évi szent ember 27-én nyújtotta bo" harmadik liogyelml Wi vényét. Most ormlménynyel. Szombat este érkezett az igazságügymiuisztor ren-deleto, meiy.yei Floischmnan feltételesen szabadon bocsájtandó. Vasárnap d. e. aziáu elbocsátották.
Kuhíija uem volt, tehát fegyenc-ruhában hocrvta el husz esztendei sioylódéSéPL\'k «/¡nhelyét. A városban is tr>ár tulalu at üzleteket.
V»\'»At ie,<nvncruháhan Ült vouatr» és ula/ott üuuaptíBtrö, hol péküzlo-tet szándékszik nyitui. Floisuhmaon különben perénelí ujr.i iclvétidcért is mr-if foyja^ teuui a hello lu\'.c/^edé-sc..et.
t^j szóti. „No huk, holiiupil) kor már Kiudcrhookban leszünk.*4 Az ottaui temetőt éltette.) WillUch Igy szólt Én csak azt kivánnám, ha három villamos szék lenne, hogy eu-yszerro mentünk a halálba. A várakozás a legkínosabb,* líurton, a közép igy nvilatkozolt ,.Aunvir.v so lélek a villamos széktől, mint attól az étellel törheti «f/lallól*. Kivégzésük előtt mé^ emléksoiokat, sőt emiékoorscket irogaitak.
Délelőtt 11 órakor Davis, az állami elekirikus. hátoui orvos kísérőiében megjelent, hogy a kivégzést előkészítse. A biró a csekély számú tagokkal helyet foglalt a vésztő kamrában s kamrában s kérto a jelenlévőket, hogy ryugodt.ságukat őrizzék mog.
Fél tíi órakor t? Msö delinquenst vcz«\'tték bo a tovházőrdk. A két másik fivér cellájából utolsó isten-hozzádot kiáltott neki. melyet ő éhuken viszonzott. Wilhs feszesen lépeti, anélkül, hogy v. laki támogatná, jobhjauan korosztet vitt, melyet arca elé tartott s szemeivel mereven a Megváltóra nézett.
Mikor a villamos székhez csatolták, tekintete a keresztről a lelkészre tévedt, aki mellette ált, do aztán inra a kereszti o tekintett.
Amint pz áramot mcgíiiditotlált, V»rja a kereszttel együrt magasan lölhajlott s aztén mikor pár másodpercig az áramot mérsékoUék, karja is alá hanyatlott. Dr. Kansom jeladására újra erős áramot i.lkalmaz-íak, mire a szabadon batryott kar a kereszttel együtt újra fokmelkodott s másodszor is ulá hanyatlott. A harmadik kontaktus után beállott a halál.
Az egész kivégzés uégy percig tartott.
Frcdortck, a legiljahb, következett utána. Q is bátran ment n vo ziőkamrába, do léptei még nigé-kpnyabbak voltak. Jobhiáhan ő is keresztet tartott, melyet áhítattal szemlélt. A székho ülvt) az otökot uézfe, hogyan erősítik a székhez karjait s íojét. Í10 másodporc múlva a kétszeri áram már megölte.
Hurton, a középső, merev nyugodtsággal ment a vcs tőhelyre, kozc görcsösen s/.oritotta a keresztet. do szemei másfelé kalandoztak. Mikor a székbo ülr, a lelkészre szec-zott tekintettől várta a halált, mely nálu még hamarább ált be, mint köt testvérénél.
Az oi-vosl boncolás eredménye szériát miudliúrom testvér •/.» u normális ^.^-"Clejü és ép szervezetű volt.
Érdekes ho^ö a biró«á(.tól 1800 ,kiváucsifc kórt ongedeA\'t a kivég-| léshvz, de vaLmeUi.yit cfuta>ílottak.!
Bányászok háborúja.
Megírtuk, hogy Matula Csurcs\'lk Mátyást a uogybáródi szénbánya mollett verekedés közbeu egyouver* ték.
A nagyváradi ügyészség vizsgiló bizottsága tegnap küun volt a halálos végű verekedés színhelyén s az áldozatot telhoncolták a törvényszék orvosai, Fisch avou és Grósz Menyhért doktorok.
Ezután Ember Géza vizsgálóbíró és Korn Alajos alügyész kihallgat-tAk a bányászuk háborújának fz^m-tanuit és a gyilkost, egy Marék Pál uevü tót suhancot. A tanuk vallomása szerint öt szekér vásáros tért haza az eset napján Nagybát-ódról a a Muszkás nevü bánya mellett meg-pihente*.
Matula Csurcsik Mátyás, aki világéletéhon kötekedő, verekedő ember volt, n pihonó .közben belév-kötött egy bányászba s ol is vorte utry istenigazában. Ebből parázs verekedés kerekedett, amiközben a megvert legény sógora, Marék Pál nekirontott Matula Csurcsikuak s egy vas járomszöggel bezúzta koponyáját. .
A híres verekedő összeroskadt a súlyom csnpáa alatt s a többiek orro apyba-főbe verték. A boncohis megállapította, hogy a halott első sértt-léóe is töltétlon halálos volt, mort a vas járomszög végig hasította egész koponyacsontját.
a gyilkos suhancot késő éjjel szállították be a csendőrök az ügyészség fogházába.
i—a» KntH art na mt—I—a—qpm
A Isgkedalyesebb fogház.
Kótségkivdl a világ összes fogházai közül a lisszaboni központi fogházban uralkoduak a legkudó-lycsebb állapotok.
Az igazgató uem kevesebbet fedezett fel, mjpt egy kocsmát és egy báltermei, nielybau mindkét nembeli rab ¿/¿zakádkint elég jól szokott mulatni.
• A hnmis pénzverő műhely eszméjo legalább is eredeti. És nemcsak kellemes, hanem jövedelmező foglalkozást is képezett,, amennyiben nehánv rab még gazdagon hagyta ott a fogháznt. Az őrök természetesen bo voltak avatva, s ők hozták u péuzvoiéahcz szükséges anyagot is.
Á munka mellett azonban megszomjaztak s igy feláliitoltak egy söntést, ahol nagy haszon ¿tullett mérték ki a szeszes italokat. Mint-hc\\jy pedig a bor asszony nélkül mii sem ér, könnyen találtak összeköttetést a r/V osrtélylyal és egyiit-lesen nom egy kellemes- órát "töl-töituk el.
Az egész dolgot egy kiszabadult rab árulta el, alkit a pénzosztozko-dásuál megröviditettek,
. .r
lz állam harca a kUillzmus ellen,
, — A franoU luilturharo, —
FrauciMrorAgkaa ogyre folyik a | haro a sötétség és világosság, i \' -.maradiság és haladás, % klorikalz j nds és szabad gondolkozás kö»ötU
Az egyik wLi«l»u . öasjiov«Gdtok j »acionaüsftk, royaitóták, orloanisták, bonapai tisták, antiszemiták, Derou-lédísták és Mélioriták: .•£ arcakció tábora ; a másik sészon egy tömbbe (bloo-ba) tömörültek a köztársaságiak, szocialisták és radikálisok: eze!{ a liberális államfeutartók.
íme, tollát a müveit nyugaton, a mi szépséges bazánkbau némolyek-tői nnuyira lebecsül és agyonzaklatott somiizmus — állnmfentartó elem,söit a Dreyfuss-cauipagno idolén egyeuoscn az állam megmontő-jéudk bizouyult az államboutó ultra-. mor.táusággal szemben. S a kilzdo-lom a republikánusok és a pappártiak között mult évben érto el a tető-puntját, amikor Cornbes miniszter elnök mejjlwazdto az irtóbadjáratot az egyházi ífcstülotok iskolái, e lé leksatnyitó és métolyezö intézotek ellou.
Azonban, amint várható volt, az ütközet huvosségóvol az eredmény nem ér föl. Do a közUlrsassági többség rajta vau, hogy a csorbát kiköszörülje.
Szükség is van erro. Mert tényleg balsiker, hogy például Párisban és környékén a kongregáció«» iskolák bezárása utáu, az állami tanintézetek össze-vissza csak kilenc-tizozer tanulóval szaporodtak meg, holott Párisban az idón 2G s külvárosaiban 43 a becsukott . egyházi iskolák száma. . / :
Ennek\' n meddőségnek az oka egyrészt abban rojlik, hogy a log-több papi intézet a több mint száz esztendeje autorizált s most föl uem osilalott Fréres des écolés chrctieuucs uevü rend kezébeu van má-srés/it pedig a loi Falloux további fenmaradása a bai, mert onnok — a tanszabadságnak — értolmczéso alapján, a legtöbb kongregációs iskola egyszerűen csak megváltoztatta nevét s tovább működik a régi szellemben. S porszo, a bigott szülék, ha csak lehot, Ilyen kelyekre inkább adják gyermekeiket, mint a világi iskolákba. 4
Most tohát Marseilleben, a radikalizmus és antiklerikalizmul legerősebb fészkébon, kongrosszusra ültek össze a mult héten a radikálisok és a radikális szocialisták, az uralkodó pártok, kik a h\\>rraánynak a követendő utat jelölik.
Tcrmészetosen a vita a körül forgott legfőkánt, mint lehetne megakadályozni azt, hogy a klerikális-raus no játszhassa ki a törvényt, az oktatás u/.urpálása céljóból. Tiszta dolog, hogy az egyáznak az államtól vafó elválasztását, a konkordátum folmondésát határozták el.
A kultusz-budget évi negyvenöt milliójából podlg harminc ezentúl egy b százalékos ötszáz milliót tevő kölcsön megszerzéséro fordítandó, kórházak, szegényházak és iskolák fölépitésére. Sót a jusqu\' an bont, a végleszámolás hivei, a többség nem elégedett meg azzal az inditvány-lyal, amely szerint az összes egyházi iskolák kivétel nélkül, \'bezá-
az egyik golyótól találva összeivs kadt. A másik e pillauntban fölka pott egy bunkósbotot, kiütötte el íenfele kezéből a revolvert, azutái pedig nry vá*U fejbe, hogy a sze rencsétlen ember megrepedt kopo nyával bukott a fődélaetre. A mou tenögrói ekkor odalépett hozzá & mellének szegezve revolverét, háron. lövéssel megölte,
A hajón Iszonya rémölet támadt A kapttány parancsára a matrózok azonnal lefogy?ere*ték és megkötözték a gyilkost, azutáa kivitték a partra, súlyosan megsobesült társá val együtt s átadták a montenegrói íatóságnak.
a vizsgálat során kiderült, hogy a montenegróiak testvórok s vér-boszut esküdtek áldozatok olleo, aki egy évvel ezolött egyikükot tettleg bántalmazta.
A meggyilkolt utas Konstantiné, jolyból jött s Antivariba készül hogy eljegyezze magát egv fiatal leánynyak Az antivari állomáson mintegy száz főnyi ünneplő nép várta, hogy a mennyasszouy házához kisérje. A moiitenegróiak tudtál, ezt, elébo mentek s meggyilkolták A hajó, amelynek fedélzetén összesen tizenöt revolverlövés drtrdf.lt el, öt őrni késéssel folytatta útját.
hassanak, hanem egyenes az egész tanflgy állami monopolizálása mellett foglaltak állást.
A nagygyűlés még néMÍrult be, amikor Gombás Clflrsaoot-ForranU-kan Vercingeterix, gall hfc szobrá-aak leléploxéso alkalmából a díszlakomán boszédot mondott, amelyért a marsoillei bucsubaakatt résztvevői táviratilag melegen üdvfcrtUiék. A miniszterelnök erősen támadta a klerikálisokat s kiemelte, hogy a kormány többségű szilárdabb, miat valaha.
Majd kifojtette a követkoző par-
amenti ülésszak munkarendjét, s ama reméuyének adott kifejezést, mgy a költségvetés nem fog nehézségekbe ütközni. A kamara ezután a szcoátustól már elfogadott két évi szolgálati idővel fog loglalkozni s megcmlitetto, hogy Audré miniszter a haditörvényszékek reformjától szóló javaslatot akarja mielőbb elő-vétetni. Do még ezelőtt egy más sürgős kérdésnek kell naplreudre kerülnie, a lol Fallottx eltörlésének, A tanitás emo hamis szabadságát meg kell szüntetni, — mondotta Gombos — amoly a köztársasági oktatás legádázabb ellenségeinek szolgáltatja ki az ifjúságot.
Beszédo további folyamán kijolen-totte, hogy a rokkantbiztositásra, a progrossziv adó behozatalára is sor fo$ jutni, de valamelyik későbbi időszakban. A miniszterelnök még hangsulyozta, hogy párthíveivel teljes egyértelműségben van s ellon-6égeinek, kik azzal vádolják, hogy nem ő vezoti a többséget, hanem ez őt, azt felelte, hogy a Sic volo, sic jubco kora már lotüut.
Végül azonban süját híveit is intette, hogy óvakodjanak a lehetetlennél túlzott követelményektől, nehogy ez a klerikaliztnus kárörömére a köztársasági tömb szakadására vezessen.
Franciaországban, ime, föltartóz-tntlaniil halad előre a fölvilágosult. ság s nemsokára a Libeilé, egalité, frateruité dicső hármas-jelszava min-den térom tetté fog válni, az elméletből gyakorlat lesz. És ezzel meg van pecsételve a klorlkalizmus sorsa. kiebrudklás. ____ \' .
Viszályok a börzén.
Csalódunk, ha azt hisszük, hogy a koronás uralkodók nem épon ugy spokuláluak pénzükkel, miut más közönséges halandó. Első helyen érdemel említés az orosz cár. Nemcsak hogy rendszeresen folytatja üzérkedését, do olyan odaadással dolgozik, hogy ritkán éri \'üzloti veszteség, de azért mégsem ismeri teljesen a pénzpiac ingadozásait. Vesztcségszámlájára 500,000 korona van előírva, ami nem Is nagy összeg ha tekintotbo vesszük, hogy a cár a világ leggazdagabb emberének sorában az elnök között van.
Öt évvel ezelőtt történt meg először, hogy a cár a veszteségre szánt 500,000 koronát tényleg el is vesztette. A cár ugyanis minden nagyobb üíletM ügynökével bonyollttatja le. Öt éwol ozelőtt mogbizottja, kinek nagy feleslegben voltak azo aranybánya részvényei, visszaélt a beléje helyezett bizalommal és a cárral megvétette ezeket, amelyek késób-beu teljesen értéktelenek.
I A edrnó ls nagy hive volt a tőzs-dénok, amelyben udvarhölgyéivé együtt vott részt, do pár óv óta elhagyta ezt a veszedelmes játékot. Bengetef összeget vesztett el ugyanis amerikai értékpapírokon. I Az angol király trónörökös korában szintén sokat játszott a tőzsdén de most már óvatosabb és pénzét csak elsőbbségi részvényekbe helyezi.
A szultán is vakmerő tőzsdejátékos áll. Rendszerint pénzügyminiszterével bonyolittatja lo üzleteit, a kik azonban első sorban saját zse-I bükre gondolnak és igy természetes Ihogy a szultán a nycroségből csak édas keveset lát.
A német császárról tudják, hogy jpénzűzloteiben féleségo befolyása alatt áll, aki roppant ellensége a hazardirozásnak, üzletoit hajszálpontosságra kiszámítja, és néki köszönheti a császár, hogy ritkán éri nagyobb veszteség és így a szeren» esés tőzsdejátékosok közé tartozik.
Báió Gaudi Márton.
— Saját tudósítónktól. — Minap egy felotto züllött kinézésű rongyos fokete ember érkozott Szegedre. Szabadkáról jött hintón. Egyenesen egy ruhakereskedőhöz hajtatott, ahdl tetőtől talpig átöltözködött, gavallérosan fizetett s a rongyait ott hagyta. Aztán elment a Ilákóczy-szállodába, pazar ebédet evett s esto a cigányokkal muzsi-káltatta magát. A vendégkönyvhon ezt irta:
Báró Gaudi Márlon földbirtokos Zentáról.
A gyanús formájtt emberi besúgták a rendőrségnek s a detektívek némi megfigyelés után megkérdezték a mulató embertől, ki légyen ő és merro van hazája. Hetykén válaszolta:
— Gaudi vapyok, báró Gaudi Márton. Kinek mi közo hozzá?
A detektívek azonban vallatóra fogták a különös embert, aki aztán töredelmesen elmondta, hogy ő Gaudi Márton ugyan, de nem báró, nem is földbirtokos, hanem cigány-brácsás. Budapesten játszott egészen mostanáig.
— Há a pénzt hol vitted? kérdezték a detehtivok, akik zsebit kikutatván, 210 írtot találtak qúla.
— Találtam. Szaladjon ki a szo-mom, mint a puskából a golyó, ha nem találtam.
Gaudi Mihályt a szogedl rendőrség azon gyanú alatt, hogy ő Boda István levélhordó merénylője, letartóztatták 8 erről a budapesti rendőrséget ma reggel értesítették.
Gyilkosság egy Lloyd-hajtn.
Kattaróból Írják: Borzalmas jelenet játszódott le szerdán délelőtt a Selrne Lloyd-hajón, amely Korfuból Trieszt leié tartott, de a rossz idő miatt betért a Eulcigno közelében levő Val dl noro ldktötőbe. Ott két montenegrói fiatalember szállt föl a hajóra.
Amint a födélzetre léptek, kutató szommol néztek körül s amikor megpillantottak egy harmadik moute-nogrói utast, azonnal revolvert rántottak elő s lövöldözni kezdtek rá. • a megtámadott emoer is kivette revolverét s háromszor egymásntán rálőtt a moutenegróiakra, akik közül
A hosszú élet titka,
A régi jó időkben, amikor apáin!; nyugodtabb, csendesebb és békésebb életet élhettok, az ombevi kordele-löjénck a harmincöt évet tartották, amely korban Daute szerint is mái fönt vagyunk a csúcson, onnan cs: k lefelé vezet az ut.
A fiatalság éjfélének és az öregség hajnalának hitték a harminc -ötödik évet, «mely éppen az emberi élet közepére esik, Hossz és küzdelmes naplainkban azután, mintha megfiatalodtunk volna, a jelenben a .\'] -csztcudős embert sem tartjuk már öregnek, sőt a 45 éves i» n javj-korabeli és talán Cía\'i a», ülvoiie» dik év az élet delelöjo.
A Britlsch Medical Associatlon társaság külön bizottságot kühlüt! ki, amely a nagy kort érő einbeic\'; életéből gyűjtse össze azokat c adatokat, mélyek a hosszú élet titkát rejtenék magukba.
A társaság azonban bármennyit is keresett, erre a titokra mégsem bukkanhatott rá. Mindenesotre ony-nyit megállapiteatott, hogy a na;ry kort megért emborck között tel\'» volt a vózna és olacsoöy termetű, mint a kövér ós a szálas ember, több a rendes étkü éa a szeszes italtól tartózkodo, hogy a gond, a lelt/l gyötrődés és a bánat igen mogvé-nitl az embert, de ezek mind olyau közismert és közkeletű tények, a melyeket addig is mindenki tudott.
Magát a titkot azonban, mert nem fedezték fel, ós is — titokban tartják.
1
II! Csak mérték"szerinti elsőrangú url szabó!!l
m
vlUntlk b«l- ii kW-
ICld] uúr«l«lb41.
Törekvésem í&^íiJK
>
Meglopd_________________________________
Forduljonr^"Öltönyök,».^ Szövetek¡ftaia,
Mintákat Magyaros «ozrfGGöáa!
Rüoszlopi Henrik
. url szabó ■ ■ • ■
♦c
Budapest, Lipót-körut 31.
Róuut izomhon a nyugati pályaudvarral.
NP

.^mIUKKK.
\'" — a »sanatórlaní-Effyesiilat kl-
illltása. A Józsof fóEtereeg S/.auu tórium-Kgyesület kiállítása, a régi kópvíselónáz helyiségeiben decombor 1-én nyílik meg. A kiállítás iránt nagy érdeklődés ^rilvánul már most Is. Eddig 12 kamara területéről jelentkeztek kiállítók és már a mostani jelentkezésekből megállapítható, hogy a hazai nép és háziiparnak még oly gazdag kiállítása nem vdlt a »városban. A kiállítás titkársága a régi képviselőház volt háznagyi hivatalában helyezkedik el és kéri aa egyesület a kiállítókat, hogy közvetlenül ide forduljanak felvilágosításért.
— Nyári ismeretség1. Akia nyarat . fürdőhelyen töltötte, bizonyára uj ismeretséget kötött, uj barátokra tett szert, a nyári ismerősökre. Kirándulások, közös lakóházak, és átkelés mind megannyi alkülom a nyári ismerotségek megkötésére. Ezeknek azonban a fürdőidény elmultával hamarosan véget vet a — város. Ml-helvt az ismerősök, a családok városka költöznek, a régi barátság, összeköttetés újra jogába lép és a nyári ismerotségek ugy elhalványodnak, mint a vászon a napon. Ki az oka ennok? Mindig a másik! A fürdőhelyen kábitóan olegáns, jókedvű, bolondos Üatal doktora, aki olaan k tünö tennispartner volt, most itt a városban újra meglátogatja azt a rokonszenves családot, amelyben annyi víg órát töltött. De most nyakig van gombolkozva a feketéjébe, nem tud mit kezdeni, közönséges, beszédformákba akasz-kodik és siett és távozik. A magukra maradt hölgyek természetesen leszólják. Hogy rájuk so lehet ismerni. Minha kicserélték volna. A fiatal embernek pedig az jár az eszébo, hogy a Margitka sokkal ügyesebb volt tenuisruhában, a Mariska pedig poétikusabb az erdőn. Hja igen a vidéken. Napsugárban, friss zöldbon ... Do itt a városban, a szürke falak között, homályos szobában ? Az utcán, por, lárma, villamosok csilingelőse, Ha még találkoznak iá hidegen köszöntek egymásnak ós mire it a tél, mint a vaj elolvadt a nyári Ismeretség.
— Bajosa- és ssakállnOvssstdt, hajnövesztőt, aroasaépltöt csakis Tábor gyógyszeré«* mai hirdetése alapján tessék rendelni.
Datiaxt ¿a váaxonltlmxéaek gyár
áron Spitzer és Kritr. „a Vorarlhet gi hímzés gyári lói aktárában Ferenciek-tere i. kan hat**.
— Kerékpárok javítására, zománco-iására és nickclezésóre legjobban ajánlhatjuk 13 e i f e 1 d Gábor ós Társa ko-rékpár-üzletét, Budspest, VIII., József-körűt 21., hol kerékpárok és alkstrészok legolcsóbb árakon kaphatók.
— Első Budai Kitvámcyasln Ar-tóczky Jauos Budapest, II., Zsigmond-utca 7. kaid 4 ós lélkiló I. cubs kávét 6 forint 75kréit elvámolva és bérmentve.
— Fiumei fcAvé-, taa- és aa*ol rom áruhás \'Uudapest, Kossuth Laios-*tca 17. szállít 4 és báromnegyed kgr. Moeca,\' Cuba és Aranyjáva koverék-ksvét 6 írt 00 krjSrt bérmsutvs és el-
— Nöl gryAssruhák, gyászesetek sl-kalmával ajánljuk Horváth és Halász clsö-JfnRu női gvássnitis-kóazitö vállalatát, Budspest, IV. Vád-utca 26., Zsibáros-otca sarok. A gyászruhák 4 óra slatt készülnek. Vidéki megrendelésnél sür-gönyileg beküldendő a mollböség 4s alj-hoszsza.
I— Felhívjak olvssóink szives figyelmét Jenes VÜmo*» Mapysr Bestitullons ós Turista Fluidjára kincit sikerftlt v egy oly készítményt fuszeállitani, amely tolóimul minden e íajla készítményt, mint azt számtalan szakértő éa aőok, kikiaár használták a legnagzobb olragadtaiással bizonyítják. A most tartott konolosui kiállításon sz első atanyórommel lett ki-tünetre.
— Pénskőtosőn földbirtokra. Aki
4 százalékos kamat (vidéki házamra is 4 és fél százalék) mellett tetszés szerinti (15-65) törlesitózro kedvaső feltételek mellett kélcaönt íelveaai akar, forduljon ax Oreságes Péuzügyi Irodához, Uuda-pest. VM. Tőkőly-utca 8. mely iroda drága kölcsönök, vgy mapa<abb hitel konvertálásával is foglalkozik. Ezen intézet jó bimeve szakszerű, gyors elinté-sést és mindenekfelett a legszolidabb eljárást igér. Kérdezflakődósekro levélbeli-ieg is válaszolnak.
Rendikviili
kedvozö alkalom!
Van szerencsém tisztelt vevőim-msi tudatni, hogy üllőiemet, melyet
„Fátli Gyula"
czég alatt (a volt Hapo éa Fóth
féle üzlethelyiségben) egyedül folytatok, a legdivatosabb és legújabb árukkal — legkényesebb igényeknek megfelelően — felszereltem éa ez okból az összes II a g e r és K á t b «éggel jelolt árukat mélyeit leszállított áron a tisxtelt vevőközönség rendelkezésére bocsátom, u. m.: cloth és lúster lokolaköíenyeket, empir-ós reform -szabásban: férfl ingeket, gallérokat, kézelőket, nyakkendőket, hftlótnffeket. divatos női és &-y*rni(>kliatlsnyákat slb. stb.
Fátli í«,vula
rSvlS- *» acSvdtUro karaakaSÖ * veit ílaj.r *é rath-NU listaiba«
Budapest, V., Bécsi-utcza 10.
Vidéki ranttaUie\'c a Urnasyabb r»n-toaaigrai a«ak8*4lt«tnol.\\
A vidéki közönség figyelmét fölhívjuk
Klein Jakab H.
Budapest, IV., Károly-körut 16.
butortermeire és saját műhelyeiben készült
butorkiállitására.
Olcsó árak I
Xtrj&k orirSakat aáa haaoaM »lirftUiii« naia tavaaaiviU.
Kokuiz-zsir
pAtoMa a Ub.i i* 4la*n4salrt, 6 k\'jo« <totK>-iokl>an (4 <n fal klg. ti»« a »uli) ddoilil tj|l»l K. 0.»). Ulaor«tol!»l ««illlt
Laub H. ButÜapeei,
_LL Margit-körűt 70._
~ „It rlluáli« U«r.) **
Alapíttatott W70-kea.
Wu™ József
aang^ra-fyAroa (többezör kitüntetve)
Budapest, IV., Klgyó-tér 4. sz.
Ajánlja dúsan berendatett raktárát bol-é» külföldi, valamint saját gyárt-rnáayu &e«||orákbdl a WgoioaOiib árakon. 4« ban«oU«ok 141 b a>aaa»» MuklMMaO.
UJ regény,
Jelenlog folyó rogónyilnket párhuzamosan, jövő keddi azá-
munkban egy uj, az eddigiokuél is szenzációsabb regény közlését kezdjük meg.
E regényre már olőre is fölhívjuk olvasóink figyelmét.
)
REGÉNY.
Borzalmas éjszakok
«Hit
Átdolgozta : I. II.
Most az Ifja felfortyant.
— Grófnő l — kiáltotta.
— Ne heveskedjék uram ... Hiszen jól tudja, hogy igazam van.— Mindenki tudja, aki önöket együtt látta ... A leány tetszett Ónnak... az nem Is lehet másként,,. hiszen mindenkinek tetszik ... Csakhogy az ő szíve eddig néma volt. . . Most mogszólalt.. , Éa ön abban a pillanatban ellökte magától a szerencsétlent ... Könyörtelenül átadta a szégyennek, a kétségbeesésnek.
Hosszú szünet követkozett. (Jinori Kmina ugy látszik igazolást, védekezést várt, de az ifjú hallgatott. Mit is mondhatott volna ?
Komoran, összeráncolt homlokkal állt.
Ekkor Emma egészen közel lépett hozzá és szeme közó nézvo
szólt:
— Hugóm haldoklik; hallja, hal-doklik és ez az ön müve.
— Sajnálom, nagyon sajnálom grófnő a történteket, de ezen vál toztatni nem lehet. Huga el fogja azt a jelonetet felejteni ép ugy, mint ahogyan én is törokszen majd elfelejteni és mindketten kezdjük újra az életet.
— Ön igen, de húgom nem, mert a szegény toremtés meg fog halul, számára nincsen menekülés. Az orvos legföljebb és legjobb esetben egy hóuapi időt ád neki... És ismétlen : ez az ön müve Swoyschiu gróf! De az ön életének is vége szakad, ha könyörtelennek mutatkozik.
Azután egészen közel lépve hozzája, rekedten mondotta:
— Emlékszik még ama forró nyári éjszakára Bécsben? E i lékszik arra a két leányhullára, melyek virágok alatt feküdtek a ravatalon? És-emlékszik ama hideg márciusi napra, arra, mikor a tó jege olvadni koz dutt., . beszakadt?
— Az istenén grófnő — kiáltotta az ifjú kétségbeesetten, mi jogosítja fel önt arra, hogy multamat megbolygassa ?
— Ml jogosít fel ? ... Hiszen már megmondottam: húgom haldoklik ... 0 ludja, hogy itt vagyok\' azt hazudtam néki, hogy csupán félreértés távolította el önöket oly hirtelen egymástól . .. megígértem néki, hogy kibékítem magukat. . Ha pedig eredmény nélkül térnék vissza, húgom halála lenne, ezt a csalódást tud nem élné.
Mostan folyó regényünk könyvalakban, igen díszes kiadásban már megjelent és 1 korona beküldése ellenében bérmentve küldi meg a szerző: Iloival Hugó (O-utca 15. L em. 8.)
V
Szorgalmas nőknek.
Tetjfien kiszortirozoU legesOkség«-sebb gyouyörQ fezép 100 drb. oiőiiyomott kúurnuakát (I frtért, u. tu.: 1 isen szép asztalMé, 1 Igen síép mJtteu, 0 fyiuyirü tál«M-kea4ő, 1 igen axép szekrényesik 4 darabé álló, 1 garnitúra keuyhacsik 4 darabból álló. 1 eamitvra moadóktszlet-terflö, 7 drbból állé. 1 remek szép Poiatias futó millieu-vei és még 7$ darab különféle eJö-uyeaaaUtt tárgy a legszebb ée legújabb usi^tákkaL Az anyag finom damaszt ée sxatiaból való. Utánvétellel szállít
Előnyomda-intézet
Bsombathely.
W i
Pénzkölcsönt
állanhtvsrtalnokafc, vároal hivatalnokok, katonatlaxtok réeiéee,
ÍOO-IOOO koronáig rövid időtartamra rögtön folytait Törlesztési kölcsönt
Guttmann bankképviaelö,
Korapeal-ut 94.
Nélkülözhetetlen
a Jaaos-féle Valódi Magyar Bestt
tutlós-flotd saiudenatt, bőd ló vagy ssarvasmsrha fcasrn&Utban van At áiblok lxom erejét fokossá, sántasi^ got, bénaaápot ren>lkivQl iyor ai ,y<> «yilja. Ai állatok kéUkéJAail wiüt b*
dflrrolő kitQnő hatású, A.a 3 korona. Postán utánvét mellett. Vagy két kor. 60 fillér elére beknldésénél díjtalanul küldi a készítő. Jenes-féle Hévili Turista Fluid a legjobb erősítő szer 1 üveg ára bü li\'lér Óvakodjunk a hasonló kdl-főkli kéazitméinektéC melyeket s magy. kir* bel- és fohlinivelétUgyi ministeriuw úgyis kitiltott.
JENCS VILMOS
„Szent János* gyógyszertárában. BUDA. PEST, 11. k«r., Széna túr 1 az
Szigeti Lajoa utódai
HÉJJ és STIASNY
as&yárták. nyiijiisek ée
Budapest, Muiwn-köret 10. ar-
AtteOik k^k u>Ta«M «a UHmm ki-a^Ut tóonya hufltw. tu*jrar aaHaa(o< 4a k»-mstoa wciMÍ»,.iUt kaltaMal varataki« Mtar-»T*kb 4a k.U«.«bb kivHvJbaa.
Lavaa- aa i.Mtl r"«\'«tkM, ari. aA-
im (T*nMk\'DT*r|«ik«<, kOhSfak«k, h«v«tM«k *1 ii^okracsokat, --• ■■-\' —
IftihM aMaSSIrak *a«T Mln4«anMM «Vu4- S>»iea< oxicaf««ta- *a piiuUrrxak. — SaiU
FoatWUak aa«T HUmUUm,
1
F fl Q Ok IC
jv»^ ^re^Hsat-ka«trt SO. aa.
e koroaAkdl. Aa IjUlw. kAatiUtt fa Yirt&Mk
Fogoe*voai
pest. VIL Er«»AlsoV4iar«st 80. (a Woyal-suiAIMwH
Fofor»oai_ raoíUUj d.*. V—IS él d «. I -T-i«. rotUc^nlUi MuiitU; iff*! wU ¿-¡¡, Vt,>l- .a du\'u« ut,»» la.
ém ei*k4rWUviUUa nillfll __
^^ U rAtAm. kUHaJan Katollh.tók. h«ji
rendelő-intézeti Buda
Olosé árak«
ao:
Részletfizetés«
g. ra
ssssfisM

A főváros legnagyobb férfi- és gyermek-ruha áruháza.
biep, tanuk. uiMttS lertirubak iuatúutok
Aszódi S. és Társa
Budapest, Vül., rarepssl-ut 4!,
siálJnda.
»N«sy val*»AUikti rakUir
angol éa franojila (Uvatkolmóbbta
Mértók «lerifiü (rj árakban, a |e. megroudelfttck Ujabb divatú ^
mékböl ké«tltleL Kívánatra minitől ¿1 mér\'^kvAtíteti utav\'.Aat Mrtnn>tve.
jF A W Q 0 Y37»p-gT^^féj£t
Aj trúum mt 74. mxim.
G »
« 1«. uim.
____
■ ■ .T. ft bM < «alJS-
t.W. - Xi«A«>ti% yriHcy*k«a«.
4°i0«os pénzt
tl«k.«, USK«*uV". t*.
fídtí IC—IS 4Yt UkaUWiat \'
•¿¡ö» országos pénzügyi iroda ;
Uftti\'Af ta. dljmenta\' tV\'»l»»«l>4lTM.
vm,
¿ára.
r
Ablakok
MtnJe.i tn jr«tb^ti y.jO
fvrlut. Xl .. boupUjk, 4 »iiJik 6 Irt H.</«!• ur;. I Á, ti\'bb.i rotktlfa;*?«.! 7 fft. G*»j. Ule^i-\'A t it^n U\'iiilu A AO ;Ul\'t4ffl|»i »l|.1k V. U»«l li f\'t Vitrillnj^x
• ,\'i f<t. Vé»\'»,i b úu\'i K\'.i. .iu-j.
»• fit. l\'»« m;,l • ;>n«u.}» í íjt.
l\'gjMjat\'n )Kt.o k».\'•»Í4 c.»;«i k«<
r*aU*. UfVii, Leiíuiuiii
Temesváry Géza
ltudupent V.( Viseqriüdi-utoxa 27.
Lipót-kSrcit k6x*14b»n.
Arierrxókct kir Inaira kfeiAl^fí Vrffciot
Számtalan kllontctés és elismerés: 1900. Páris „Grand Prix".
W£GMANN-renöszarti maJoniépitő iroda
Jakab István mérnök
i; Budapest, 19. tsec»., Horwát-utcz?o 23.
. íiengersztíkgyár Zöricli\'ooa.
Tíkb ■>.*) 17,000 ■ »lUtotlajU t HUfTmlnü.n Uj»ií- SUUltrnik t*f«Jtbk
iwiHdl .ml* bl*t.a«t«1 r«ur*luü .JlMot» yo.o.UA«»*M6 í> oo»í>l»41t kMMtuUtm ■ laíoo ..«»T.iib»«. VI íiíi.rS pou»iU« h»u|..o,ok daiAk *. dm»« Bélit }«;. t ui «a*k. ««nr At8rU»r. * U*tfkb U..t.t *« k*n|*<»iU»k,
(ÍI.UUUM Urikki) U kir»»X.tU.. f.ktr *• .ftUkip.a tJ.«U U»«Uk.t Mk k«»il mm »*u» Oxatdiik. Hro«»itl\'i« kl iu iir»». Ue.ituml n»n Vtll; k*oi«t » h»nr»ib.o ««« l^.U ki. »4».U„<W «f-f•■•rft.lt*« ka* >rU,|
Cak.rUtlla» b.«ug»k Bw.<Hp..<, ti. H«TÍik-u. £ ... IJ.W r.U n
m Ikír*» atmmU-tAat Br*rn*k. k *a<uktai kMoU duUM >« 4íU»J f/4bii
i<i«>h..««».
•lv41l*)»Bk y---tj. - ja-

I At«lftklt*.«kat At lopok \'u.T*>-
GEaiífDAY A. (3
_wkrt >■
kipa ursz. 870b,
.\'remlékmii gyárosod
uuuAPr.;? I-KM. O^lrt lel*p *» int\'arvm Ceropefti ut 90. axám
l\'Vkrtk<4tl
KOt.Anyán u uj
tömeti iu*Ue(t
itkos betegséfisk
k«n«^Wr**. (»«pkaw «•
«utitvuukélfm. tllftjl*. r« k*j,»«b4nui.
•a, u «rWI k»^,^-. «
u«rk«i«< >»i»Bt*i k«r«i r«i«mi n"t*
■Af. *A«ati f*ki| IJ|.|. a.*kk«jok »u. ¿1.
r*«. n^k»™«. n\'f* Utu otlktl U(TO«)«<< l>ü«Ul. M »Ti U^MiUill «« It\'k\'liminl««
Ijiium *fi4((
Dr. OARAI ANTAL
v, u. is tír. ttztUr-Uomt
~*rmam tt—ift kk% IMI -mmki« wmmm
BUDAPE8T, TL. Aüdráify.it 24.
««¡.IMI 1»—Ml 4* wt< VlíékUk l*v4tU»ff ■y«rH*ta*k ■ <«J •MftUlltMI •
toU. ktMifkl
BüÍüsz- és szakálnovesztő szer.
KHürJ L-\'iAfeJrói »atfretiVna olViictré írat unitodlk. CsathntaUan, Dhitoa *}v«N>iiof ! CkJi Mtft^i bosawfxve v»)44L Ara 1 kor. 20 filiér.
JtiH köote

(Xái" Kainövcsaiö
iftü UtniroiUl ¡(.«ol«.-!! O KZ«r Mt<">« k*ult«t. — Ara 2 koroa*.
&
, tíereii<l»y A. é» Fia
\'j tir«ro!ékinQ oy.^\'OCok Va*t>klol-ttt lajxofcat dtj nólkiíl uDMtmk.
wapMeMBMMqKaaH amamm *a
Slektromáipeses gfyógfjintásst
Tlibor-féle
WImIm S»cOtö eqyinn®k <^ikUi<«2AeUUeii a
m^T o»»VJi TAhor gyó^fr-Uriiiaa kApbati. — Ara 2 ko:oua.
Ea n«m hftJfo«V3 I JLc\'.m\'<MV+i I S»>«»t«\'»n íolyadók I
Srra a L^imx, svqi » ibJMrf«^ v.i» a «ilvcU. mtaiui toítot bpo» tia«v ep oly oc*ia*yiék, tu»-.t wOs«.- a (»«»nnitt.
Ax «n Tí\'.J\'nS mkp eírtil elytn amUAr% a\'Jft, rrlnt ai
untai Ui\'<!«i< volt. ^ailuu, hu^y PiPTi nfi »¿,aílat
bÍKO* arAdm^nynvsi ba3tul\'t)Uja. «.r&^aVoin a koieiíÓ£»t I
Arcx KMplM*^<tt a loghataftosabb a
paoolOt, n> á) fo\' *.«t 4. mlnrti-» »m> >_ tiMtftt\'naaAvot «-• o»p »>11 «f(0r1«4> «1 \'3 »\'■»•).. tw.-r in» »ia-»A».
to\';«. vilml^ilH vilUl«k. *r» 1 k*roB<\\, >ui.-ifiJó uiffn 70 H*Ur. ^fc. \'
Csoda-crém
Ingyen adok
taaacaot ét felvüijoaltAal «»^ptúghíba ellüntotúaúr« irármjtd ragr ¡yógyiier k^<{A«beot
(U. Koi:r.k<] Joii rcn<l«?ci«)
a Qr. Grüi;w*lJ Svto marnatórium
ke; ti pnviUu»jábáj|] Rndayn^ VU., Vároilijeti facor 13-13.
\\i o\'.iV\'joiaijr.Moi kURn\'-:i hrr»lt!
«mUnrSAff. . l :<j,-\'-Vii\'alo»ak,
t\'Vu\'iu, II igo« WcíV>c jysirn.-
\'0 V\'At»«4la.v.,>l\'.t).\\|. oad\'oa
t. t^. A -c,y «-ruh
.il\'tfiU, í«v«.<tiJ*al »na» l\'.-U ; ISkou in.lMiUaKia k-. vau •Kr.,«w» d^etl fv\'1 M\'IW lü 1-i;; i» c.:-náa M Möí H;. 6\'io.i kii vci^i ii<m;i ji. Mirxk^n
<fli«k. KJvimír» |.t4íKtWi. VíVmlníérfat»A . n«cUc, I.il Cun<r., Etu. JkMubiuc r.úlu, Ltiicae, CXuMCBtO, \'J ít jh
íj vi-s v: ^ v jtz/y jatf
K«U •ir.ak tu>4\'^la«o* .^(«MtlM k
Tábor Gyula gyógyszertára
AtbtHi-lraAa«
TE\'-EFŰW S9- 10.
SIMÁI és LENGYEL
bntor- én ruha-paflxomány. xaínór. gyfcrl raktíic.
Budapest, V,, Gizella-tór 3. sz,
Van i/nnMil: a u. 4. » t
lu<)oiuA»iit »\'In1, tioff du»»n (*l»i»>»lt »»Ipk*-p»k»uwj&u> -i«ktarunkat v<r
GeIyemvlru-osztál3?IyaI
ki. mh dea • uikm&ha \\Ut/> rub«kcl-
• Uki.kV»!« mr«bliti»U>M (\'ilo^t/r<k-
bifitrin
nitkkfl t* ...... . --------------- -------- —
bi»o, l•liwUn>ul>A2)^ *\'»k mfJUii, ««* tilUt-mk.
KOl\'.r\'.tíM »tunijjk t-*ty Talant^Va Lluzvkboa -lk». .i»i Itt kclww»Ul*t>
Kint
olpilaní:.
Juxtg^ «ITozsef
t oi)technik2Í műterme ^^
edüif VII, nfikk Sxilúrd-utcxa II. a*im clatt (pcutandwar)
Kukk SziárcJ-uIcza 21. ftz. I. cm. Mt«ik
.SJ
P.iiíiEinos^ra a íepiohíi kékltfiszer
BNlndenOti kapható.
HOCHS2^GIER TESTVÉREK \'
Budapesten, Bóisa-otcM 8ö. sxm
Nyomatok » tuajdono» „BWapterjoaxlö VAlialal- köríoir^ögípAii. (Ctytulajdonoa : Szökuly Viktor.)
Nagykanizsai
Községi takarékpénztárak.
Jogéletünk most éli az átalakulás idejét. A közigazgatást egyszerűsítették s dacára az uj rendszer hibáinak, kétséget sem szenved, hogy érvényesül benne az elv: több szóbeliség, kevesebb forma, több lényeg.
A mai költséges, hosszadalmas eljárás helyett a jogkereső gyorsabban, olcsóbban s mert az uj eljárás közvetlenebb, bizonyosabban is jut igazához.
Lassan-lassan érvényesül ez nz elv. A váltóper 1000 koronán aluli substratummal kivétetik a rendes eljárás alul. Olcsóbb lesz, nem kell hozzá fiskális. Az avult végrehajtási törvény helyébe uj novella lép olyan, hogy a hitelező is pénzhez jut, de az adós se jusson teljesen tönkre. Csak egy ncin változik, a gazdasági helyzet. A jogélet átalakul, modernizálódik, de az alap marad a régi. De mit ér mindez, ha napról-napra fogyunk, anyagilag tönkre mogyünk? Mit ér a közigazgatás egyszerűsítése, ha nem lesz, aki a hasznát vegye? Mit ér a végrehajtási eljárAs olcsósága, ha már nincs mit lefoglalni, ha a nép nem bírva a terheket, eladó-sodva, más hazába bujdosik s vagyonát dobra vereti a bank, talán éppen a nemzetiségi bank? Földje megterhelve 10 százalékos adóssággal, küzd, dolgozik éjjel-nappal, a föld azonban nem hoz 10 százalék hasznot s nem képes jóllakatni azt a hatalmas molochot, a takarékpénztárt s Ő a termelő, küzdelmes, verejtékes munkája mellett is éhezik, családjával együtt. Mi baja a magyar gazdának? A drága pénz! Pedig a pénz olcsó, íme a takarékpénztár csak-^4 százalékot fizet a betétért, a kölcsönért azonban 10-et vesz. Evekkel ezelőtt látták már ezt. Megindult a mozgalom, segíteni, javítani a helyzeten, társadalmi uton is. Agrár bankok keletkeztek. Megindult a mozgalom állami téren is. A belügyminisztériumban évekkel ezelőtt összeült egy ankét. Tárgyaltak, tanácskoztak a nép nyomoráról, az eladósodott gazda, helyzetének javításáról, a módokról.
Világos elme, jóságos lélek megpendített egy eszmét: a községek által állíttassanak takarékpénztárak, ahol nem aZ anyagi érdek a főcél, hanem a gazdasági élet fellendítése. Vártuk, hogy a közigazgatás újjászervezése alkalmával, az évekkel ezelőtt megpendíted de Isten tudja miért, a napirendről levett eszmét felhozzák ismét.
Friss UJsáQ.
-v-
Hétfő, október 10.
Sajnos, lepi azt az aktát tovább is az idők pora. Pedig fontosabb kérdés e>; a világ minden egyszerűsítésénél. Nézzük a mezőgazda életét, matematikai pontossággal ki lehet számítani, hogy a magyar ga"zda mennyi idő alatt fog teljesen tönkre menni, elzülleni vagy kivándorolni-. Ha a magyar kisgazda ma akár befektetés, akár vagyonjogi, örökösödési kér dések tisztázása miatt pénzhez akar jutni, kénytelen a takarékpénztárakhoz fordulni, sőt mielőtt még tí" kérdés eldől, hogy kaphat-e pénzt, fizet a banknak azért, hogy birtokát a kiküldött hivatalnok megtekinti, százakat fizet a különböző bizonyítványokért, a költséges, drága ügyvédi bekebelezésért. Fizet a kölcsönért 8 százalék kamatot, 2 százalék kezelési dijat, ez 10 százalék. Hol az a föld, a melyik a hatalmas adó melleit 10 százalékos kamatot hoz? A községi takarékpénztárak eszméje egészséges volt. íme, pár alföldi város létesített községi takarékpénztárt s a legválságosabb időben is képesek ezek 0 százalék mellett kölcsönt adni s mégis vagyonuk van. A szomszédunkban van egy parányi állam : Románia. Ez a jóformán 30 esztendős állam nem ismer más bankot, csak államit és nem is 10 százalékra adja ám a pénzt. De nem is vándorol ki az oláh paraszt. Minden községnek van alapja, egy kis jóakarattal, egy kis észszel minden község teremthet bankot, amelyik kölcsönt ad a megterhelt birtokra vagy a befektetésre. Es vájjon nem lehetne-e az -1877. XX. törvényen segíteni, hiszen már úgyis elavult? Ez a törvény megengedi, hogy az árvák pénze ingatlanokra kölcsön adassék, az ingatlanok egy harmad értékét képviselő összeg erejéig. Nem lehetne ezen a törvényen változtatni s kimondani, hogy ezentúl kétharmad értékig adható kölcsön ? Avagy az árvák pénzére biztosabb magán takarékpénztár? Hiszen az sem ad többet 4 százaléknál. A bürokrata urak talán felhozzák, hogy hátha visszaélések történnek az árvák pénzével ? Banális érv! Nincs elég felelős tisztviselője a vármegyének? Szolgabíró, községi képviselőtestület, azoknak együtt és személyenkin t vagyonuk? .
Talán több garanciát nyújt a magánintézet ? Segítsünk, mert maholnap árvábbak leszünk az árvánál.
£> ha majd 6 százalékos pénz • hez jut a magyar gazda, bi-J
zonynyal nem Jog kivándorolni, hanem itt marad és dolgozik s a gazdátlanul maradt falusi hajlékokba nem vonulhat be a külföld népe.
Hirek.
j -—
A postáról.
r 1AWA ,,
Folyó évi november hó t\'től n kir. posta- és távirdnhivatalok a levélpostai küldemények (levelek, levelezőlapok, nyomtatványok, — keresztkötésü küldemények, — áruminták és üzleti papírok) után a közönségtől a kézbesítés alkalmával beszedendő postadíjakat (portoösszc-gcket) a kllkieinényrc fölragnsztundó, e célra kiadott portojegyekben kötelesek leróni. F. évi november hó 1-től tehát n közönség nz ily porto-jegyekkel el nom tátott, fentebb megnevezett levélpostai küldemények után követelt porto meglizetését tagadja meg, illetve n portollzctós mellett átvett ily küldemény borítékát (burkolatát, kercsztszalagját) bérmen-tcsitctlcn levélben bármely postn- és távírdaigazgatósághoz küldjék he. — Pénzeslcvelek ós csomagok után esedékes porlóösszegck ezentúl sem fognak portojegyekkel lerovatni.
Brutális férj. ,
Zságod Mihály pnlinovcczi lakós házában az örökös békétlenség és pcrpatvnr tanyázott. A házas felek összckoczczanását, a mely napirenden volt náluk, már a szomszédok is megszokták. Zságod folyó hó 0-án azzal állt felesége eló, hogv neki többet nem kell, menjen ki a kuko-riczásba, szedje össze a mit még talál, inert ő többet nem ád neki enni. — Az asszony szót fogadott, azonban egy óra mulvn visszament, mikor is férjét egy ismeretién nővel találta együtt. Még szóra scir. nyithatta «száját, mert Zságod hirtelen megragadta, földhöz vágta, kezeit összekötözte s nyakába egy kötél-hurkot vetve, fel akarta luizni a gerendára. — A szerencsétlen asz-szonyt n szomszédok szabadították ki kínos helyzetéből, kik a brutális férjet feljelentették a perlaki járásbíróságnak.
Állatember.
Zola, kí nz állntcmhcrt a maga utálatos természetességében annyiszor bemutatta, nem hitte oly alacsony fokúnak nz embert, mint Kulcsár György pusztamagynródi lakós volt, ki nz elintik napok egyik estéjén 0 — 10 óra között a Szentlászló felé haladó uton /zifkovics Terézt megtámadta ós hosszas dulakodás után lefogta és mchccstelenitcttc. Az állat-embert a nagykanizsai kir. törvényszék fogházába szállították.
Talált pénz
Folyó hó 14-én Sugár-uton a Hungária épület közelében egy erszény csekély \'összegű pénzzel találtatott. Felhivntik a károsfél, hogy annak átvétele végett mint igazolt tulajdonos hivatalos órák alatt jelentkezzék a rendőrkapitányi hivatalnál.
erencz József]
r keserűvíz "
l »*i«»rt tjiim bt kiMiwnM^ku
kapható mindenütt.
A szerencsétlen ajándék.
Réti Ferencz kcrecscnyi lakosnak foglalkozása orvvadászni volt s ezelőtt 9 hónappal, hogy halálát közeledni érezte, puskáját oda-ajándékozta jó-barátjának, Keglovich Istváu szintén kcrecscnyi lakosnnk, ki is a puskát, miután nem merte otthon tartani, elvitte Tóth Ferencz kerecsenyt lakos újhegyi pinczéjébe. Folyó hó 10-én Keglovich István a puskát magához vette és elment saját szőlejébe, hogy ottia szüretet vígan tölthesse. Estefelé, mikor a szüret:.ek vége volt, a puskát vissza akarta vinni Tóth- , hoz, azonban útközben, a nagy sötétség miatt egy árokba botlott és oly szerencsétlenül esett el, hogy n puska elsült ós bal lába ezombját keresztül lőtte. Minthogy fegyvertartási engedélye nem volt, baját nem merte nyilvánosságra hozni, nehogy megbüntessék és otthon ápoltatta magát. Ezen ápolás azonban nemhogy hasznára lett volna, hanem lába cjtó-. szen elüszkösödött, minek folytán tegnap a helybeli kórházba kellett szállítani, hol még tegnap a déli órákban meghalt.
Az önérzetes férj.
Kellemetlen kalandja akadt tegnap késő este egy helybeli iparossegédnek, ki aféle Don Jüan hajlamú ifjú. Az Erzsébet-tér és Kazinczy-utcza sarkán egy mogánosan haladó nő jött szemközt vele. Az, hogy a nőt átkarolja és megölelje, egy perez müvo volt. Ámde, a mi ezután következett, az is egy perez alatt esett meg. A magános nőnek még nem is jutott ideje, hogy a tolakodó erőszakos férfivel szemben védekezhessék, a mikor egyszerre néhány hatalmas csattanás rezgett át a légen. A csattanások egy hevesen mozgolódó kéznek és Don Jüan arczának érintkezéséből eredtek. A Don Jüan felordított és a következő pillanatban ütésre készen emelte fel botját. Ámde a férli, a kinek tenyerével érintkezett az arczn, kicsavarta kezéből a botot és azzal néhány alapos ülést mért a Don Jüan fejére. Ez a férfi nem volt más, mint n megtámadott asszony férje, a ki egv boltba tért be, szivart venni, azért maradt el néhány pillanatra felesége mellől. A Don»Juan a helyett, hogy kudarczát titokban tartotta volna, ma panaszt emelt a rendőrségnél, de itt megesett vele az a szégyen, hogy a férj, a ki elnáspángoltn őt, a legnagyobb flegmával azt jelentette ki, hogy bizony nz ő feleségét nem karolta át senki ós ő nem ütött pofon és nem vert cl senkit. Ha kell, alibijét is igazolja. Tanuja nz esetnek nem volt és Don Jüan keresi azt nz embért, aki őt illendően és a megérdemelt módon elverte.
A mellékletért felelős: Füredi JánOS.
Ügyes varrónő,
ki a női ruhadiszitésben gyakorlott,
állandó alkalmazást talál
Mayer Károly .
ruhafestő és vegytisztító intézetében.
8
MaoyfcSBtml ross Ojsíg
Hétfő, október 19,




jjjr j~.i j jjjr. j- --
£
Aki mer az nyer!
mFŐ- =_ ___
NYEREMÉNY egy millió korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
e! és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
*r OSZTÁLYSORSJEGYET
MILHOFFER KÁLMÁN foelárusitő sorsjegyirodájában, Csengeri-ut, Rosenberg-féle ház. .
Sorsjegyek ára: egész 12 k., fót 6 kM negyed 3 k., nyolezad 1-50 k. — JAtóktervek ingyen,


Vmi szerencsénk a m. t. borfogyasztó közönség b. tudomására adni, miszerint általánosan ismert jó minőségű boraink kizárólagos egycdárusitásával
KUNSZT és MEZEY
fűszer, csemege ós hentesáru kereskedő urakat bíztuk meg.
Amidőn u nagyérdemű körűség szives támogatását kérjük, bAtorkodunk egyes különle es fajokra b. figyelmüket felhívni ugvmint:
Badacsonyi mu»hotá!y, ^adausonyi rizling, ISuriacsonyí kéfttiyefiü, SotnEói, Badacsonyi |jecsenycll£ír. Továbbá csutora alakú üvegekben töltött kitűnő zamatu asztali Öürukl\'a. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint a nagyérdemű közönség legmagasabb igényeinek is megfolelend. Szivos próba megron-delésót kúrjük s magunkat ajánlva mély tisztelettől
Komassetter Vlnoae utódai
Balatonmelléki szőlő nagybirtokosok ós bortermelők
Pinczészet Sümegen.
A raktárunkon levő árukat, u. m.:
noi- és férfi-ruhaszövetek, par« gettók, vásznak, ctóffonok, se-iyemáruk, szőnyegek, fügyönyök
nagyon olcsó áron kaphatók.
A és állványok novem-
ber hó l-jére kiadandók, illeive eladók.
Fantl Testvégek - •
». Kazinoy(Vasuti)-utcfl, uradalmi épület.
Kizárólag pesti hengermalrnl liszt eladás.
\\
c
•Cl
u% ta a>
«i u
u> >
$
o
ÍN)
«9 £ CO
a a tu
1 szolid és olcsó árért akar jő filszer, liszt- és festék árukat beszerezni, keresse fel
SCHLESINGER IZIDOR
ve^yeskeresikedéiaét
, i < i f •• • ** v 1 ■.\'
NAGYKANIZSA Eötvös-tér 2. sz.
Márti-telepi cseiueijß-szölä s!áruslUs jutányos napi árban.



Kinizsy-utca 40. sz.L. , . , .... , .
ház szabad kézből m8n69BK KéP ek, szerszámok, hor-
szivattyúk, „GAKVENS\'(-féle kutak vízvezetékek szerelését olvAllalja a legjutányosabb Ar mellett
Golenozky Ferenc*
gép- és mérlegmüszerész NAGYKANIZSÁN,Eötvös-tér 31. sz.
ELÁBö.
Bővebbet
Özv. Csillag Enörénénél
ufccytinott.
Mindenehmb könyv
jutányos árou
szép és tartös
gyorsan te(|ösUI
bekötését
irl & a- <-31 <6 «a,ek
felvétetnek
© lap kltulóldvuttilóbiVn.
Krausz és Farkas -
uj on ii a n íelsiacerelt
könyvkötészete.
Minden e szakba vá#ó munka
tarlós és ízléses kivitelben.
Iskolaszerek dus választékban.
Jutányos árak!
Pontos kiszolgálás!
r*
mr
-■ - 1- ■ 1 ■ 1 ■ % II\' L ■■■ ■ ■ .1 ■ I-
Kladé t wlaj d•••»•k: y FlltUi iiiikii^f: Krausz é* Karka*. r^ rLOSTA MUOO
$t<rk*»etôs<( << Wi|ihiv»tJ • Kfavss é* Karkas f apirk«r«tkt4ise
... ..,----- . —, --......- — | —----------- - - -
. \' • Előfizetési ira:
Hslytcn háthoz bordv* cjy Vira «0 fiii«. .*. . Vidéki« pistai kuldéïMl egy h»ra I korona 20 Miér.
Migjelenfk naponta korán reggel.
N\'yoaiatou a »Ka^ynajusa^ Friss Ujsáj* wnSdixf nyomában.
\'A jeleulegi helyzot tehát olyannak mutatkozik, bogy a Zanardclli.kor-mány sokáig nem tarthatja fönu magát s helyébe oly kormánynak Hl következni, amely Olaszországot visszavezeti a hármnr.-ízövctséggcl való előbbi őszinte barátságba.
Miéit nem meni a cár Romába.
A kormánybaktató orosz cár,
Mig az olasz királyi p=tr Parisban mulat, addig ulaszoiúzágban azon képnek hajba az emberek, miért uem ment el a cár Rómába.
Nagy emiatt a kavarodás.
A sajtó túlnyomó része oz olasz kormány jelenlegi külügyi politika-jvtoak példátlan kudarcát látja benue, »túl oly deprimálölag hatott a közvéleményre, hogy alig foglalkozik ;iz ünnepélyes lelkes fogadtatással, amiben Viktor Emánuel király és EUna királyué jelenleg a francia köztársaság fővárosában részesül.
Axt irják, hogy Miklós cárt uom az ftfetleges utcai tüutetések tartották vissza Rómától, hanoat a Za-nardclli-kormány egész politikája, mely a parlameut szociális szélső elemeire támaszkodik s akikkel bizonyos elenlétbe került azáltal, hogy a kettős szövetséggel való közelebbi barátkozás gondolatát •ipolta. Princtti külügyminiszter volt r^jta, hogy Viktor Emánuel az első látogatást Fétervárott tegyo, ami által azt remélto elérni, hogy Oroszország táhiogatui fogja a Dalkánon n olasz aspirációkat, a franciák pedig kedvezőbb kereskedelmi szerződésbe fognak beleegyezni.
A cárra nézve fölöttébb sértő volt a balkáura vonatkozó föltevés, mikor a Balkán-ügyeket illetőleg szoros egyetértés áll fönn közte és Ausztria-Magyarország között. Pedig e^en szövetség jellegével bíró en-tcute-nek egyenes megsértését involválná. ha »\'. Albánia felé sandító Olaszország messzemei:\'\'» törekvéseit támogatná.
Az olasz kormány közegei tehát biába törekszenek a látogatás elmaradásáért az orosz rendőrségre tolni a felelősséget.
Az egyenesen a \'Zanadelli-kor-fciányra nehozodik és ugy látszik, a cár hajlandó lesz Rómát meglátogatni, amint más kormáuy áll az ügyek élén.
A cár váratlan elhatározása nagy hatással volt a francia kormáryra Í3 és némileg megakasztotta azt a politikáját, hogy Olaszországot lehetőleg mihamarabb eh ónja a hár-mas-szöveU^tól.
A világ leggyorsabb vonata

ni. óvfoly- 293 sz.__J Nagykshlzla, 1903. kedd, október 20. EOV« "Am 2 ffllér
• . , . ! .., ,. .. ! -
H kilencesek programinja.
_ i _ "
ICöE\'líert aseisiL eis^e&i||^ecáfiolnL
« . "í ■ • . - • « . i
Zolnay „elwftiöii"
Zolnay ellenfelei közül most ■ raáso-dik is megcsinálta a Kükwdrskon xentriruu-gol Ugyanis a Formaned flgy <nán terméssé uzerüieg a SUchhg ügy is lüstbe ment.
A jegy tőkOn wből közöljük a következőket ;
Do még ugyanezen nap délelőttjén a 2.\' szám alatti sürgöny ós 3. u. alatti express ajánlott levélben (poata feladó vevények 4. és 6. at. alatt) Stuchy ur segédeinek bejelente tik, hogy (élünk a becsületbiróságnak magit aláveti, a becsületbíróság székhelyéül Dudapestoi, idejéül október első napjait jelöltük meg és kijelentettük, hogy bccsü ethi-
rátnk neveit addig kőzülrt fogjuk.
• f
Stucbly ur segédei a ő. szám alatti táviratban aurgonyeinket tudóméiul vették ós a 7. azáai alatti, szeptember 27 én kelt levelükben tudtunkra adják, hogy a 8. szám alatti levelünket a jegyzőkönyvhöz csatolták, egyúttal közlik azon okokat, melyek folytiu dr. Zolnay ur eléglételképessége kérdéseanek látszik és kijelentik, hogy további határozataikról értesiteui fognak bennünket.
E határozatok várásábsn a hec»ülel-biróság megalakításának idftjét h*H?sta-goa i£egh"UZubLilolluk, mig vé^úl 1. okt. hó 14-án — értesítési ui«g műviig nem káván — a 8. as. alatti aürgőuy (feladó vérény 9. sz. alatt) küldtük, melyben — kijelentvén, hogy a 7. s*. levélben Zolnay ur ellen említett vádakat okmányok alapján tárgytalanoknak találtuk Zolnay ur részéről becsülei-birákul: Jékey Zsigmond éa Olay Lajos orsz. képv. urakat neveztük meg és töl-kértük az elleniéi segédeit, hogy ók ia nevezzék meg becsülntbiráikat másnapra, mert ellenkező esetben as Ügyet részünkről befejezzük.
Ezen sürgönyünkre érkezett Stucbly ur segédeinek 10. sz. alatti sürgönye f. hó 15 én d. u. 5 érakor, melyben kijelentik, hogy tényleges tiszteknek részvé-telo katonatisztekből és polpArl elemből alakult becsületbiróságban «aionai részről helyet nem« foghat.
Miután — ezokből láthatólag — a af.óban levő ügyet közvetlenül fegyveres I »ion elintézni nem Uhf meri
Stucbly ur segédai becsületbíróság meg* alkkitását indítványozták, ndutáu továbbá • becsületbíróság Összeállítása, — azou kővetelméuy által, bogy as tisx-*án kaiouai tagokból álljou — azintéo Ivhetetloimé va t. tiinéitygva részC röi az ügyet belojcscttcck jelentjük < ki. l^pán, 1903. okt. 15-én, t«te 8 órakor. Aiuuerg József, dr. Fehér Dezső, mint lovag Zolnay Viktor ur megbízottai.
Mindéhez pedig kir »tavakat teáz legelni, Az idők szolé csak az, . hogy mikor arról van s«0, vájjon párhíj képes-« rgy polgárember vagy sem, rkkor kato-náék u«m «gyeanek bele abba. hogy ai ötös bt ósíffnak két tagja \' pol-jiron.bsr legyen !
Erről még alkalmilag beszélünk.
*
... . .j
Berlinben a minap kipróbáltak ogy villámos vonatot, moly óráa-kéut kétszáz kilometer gyorsasággal száguldott tova. Ez tehát a leg-nngyob\\> gyorsaság, melyet f.ddig vonatul el lehetett erni. A g5\'or-»aság olyan uugy és ezzel a lég-
nyomás is, hogy w e\'ső kocsibog csapódott veréb oe n tudott .ouaan\' elrepülni, mig a vouat meubtét u:eg
nem lasitottdk. :
■ !} ¡iH(i f .
» %

"V
> ■
i*-f}
I
r w

i - ^ Hírek a tdlságróL4
Saját tudOsitónUóL — ty Budapest, október 10.
A kiiaao.sek pro&TAznmja. As stetlej litokbsn tartott piogramm ct«u, >uat tuilúukittk jelenti a kóvct-kuM t
A jelenleg azolgáló magyar honos noa kriouaiuxttk baxahelyeetndők ós a jevőbeu a »agrár lieatek ktr4r4??g ft magyar vmiiniUvi «. halandók be.
A lUAfcyar linsu iie\\e»e* órdekébeu a luagyor melt támlása as ösaxoe au-g/ai országi katonai ialwáklan kitér-
jeSKtSodót
A katinsi biriakodájbr.r 1» legalsóbb kruw.au. itol a( uj pmendtarüs Miit nyilvánossá* m axóhelisé*; lesr, f a UryysláM nyelt Bvsgyar; clkiitwn! a ttu.ód 14 és bermaiuk lórumon. abir uuii iráabali «járás van, mariid a hndsei wH\' nywlve, vagyis a uvVnioi ~yclv t. egé** vonalon. & A címer- és Utalóké (¿¿ben, mi-r *tén a* eiőmunkliátok nem készek, v H.otl a végleges elhatározást mellőzik ; , We:$iens>tifl a wagysr »ír^dek xá*z-lom »o:ci-1aii4í-züíd szalagokat fognak alkalmazni. V* HiUa vaa még a leglényegesebb ponl; a vti«u>iO(t nyelv. Lrre vonatkozólag h bizottrig ueze.3 az, hogy taiauá ünnepélyes formában ie*L.-I* ai keli n magyar t jrvényUzás joga:, iítelOleg fi*, a jogát lenn kell lar-taui, 00 kt teli monjaid «gyidejGleg, bv?y a t«ff*n>bo-?áj eit a jo<?oi, ugy auui as let\'7-iü kiegyezésben. továbbra la a leaéjjogok kőzi utalja.
Az aóaó néfiy pontot máj Lukác* Uuló i.tm tartja elégségeinek, ellenben art hisz*. hogy akkor ő, akármáv uf. ediuekrel is meg tud egyo.:ni, ba a korosa helentugsxik u tőrrényho?.Aa juhinak elvi leutartAsAba a lezényleu B;«.vre tooAtkoeólsg.
Kdrbart ne,11 engedi*.
Ttf rx\\p Körber m!nlxatere!nók egy fé!-im^ tartO kihallgatAsou fit ó felségó-aíl. Polúksi kílökben ^wherjedt birek »jt.ml Kórbar doktor ezen az audiencián ara ft!ia;tvlfa k*n:i aa urelkoJot, bogy a ni\'tl ouir nyilván r«iud iddn belül dt-iu.|ruálahdA magyar fliinüztereluOkk^t «*jnbea\' .ts^odjári a me^bitatá* far-wvijb jiuaou kifejfl2*«re az a már t£y aiUluiumal nyitvánitott legf-\'l^ó kivin-btftiv w»j;jw parlataeutban Köz-kar do*tor Uwaretaa álláafoflaláe^t A magyar korwáay nem tteaavnM-katja. juen tzuk a ki/eiauiéfk a c«á-a*&r inteuciójábot kapeat t&<iAn>ek. Z.«káes » mlulaxtar*luök.
Lukác« Lnjxló pénifigyminitzUr kor-kiánxeioOaU »aló megLiiatána befeje-aru dolog. Fait accou^plinak takinuk a* >c eu aztal. ho,-y a a^abadalva párt keloucd pro^renibi\'Ara ner.re Lukács L/w.\'ó ü.ioruuaiói alapján me(tetíy«itck U-Mti hitele »rerint Lukác« LáadO tak • y»ü o^a ti tan rá, bogy nioit mír »•> nt;a « m maxieretuökeeget. K lúrek •catint u?ranu neuicaak a aaabadelvú part kOia\'xn, tianeut ellenzéki olilaltOl iá »«érzeti martnak tájekosáit, aót ga-mhctUal aziránt, hojy a kibonlakozái kfceiAaitfél as 0 azámára al nem zárják.
l.uktcA «gyík iniimuaa azt uiaáyoija. bog» Lukáce ina liaxtáo a progr»iiiui tárgyiban ment Kecaoe éa nem riU ma-31**1 »•mmitéte mimatteri lii:át; tette ezi annál ketiabbé, mert fi magit caak Djalflol emtminek, nem Liiaion iniuiiz-tvr-dnOktita tekinti éa elaA torban me«\'-a.arja t«<?rotrni az aiajrat, hnfy cgvat-tatai>an b^rkiuek mo^UsttasánM is tzo lehe»*en.
tgvébkánt Lukáce m*g arra az e«etre a#m »j)iua bajjindó kabinetaltkitáit »ál-lalnf, ha 6 iebége «1 1» Btogadná a ki-Uneca bizuttaag prograntutjai, ugy kbogv tan. Krzel azembea mások ezt állitiak hogy Lukáca orn> as M«tr* tányleg tál* laluá a me^bitatáat. noha mo<t niúg azt momlj«, bogy oom tálialná. Az c!«ú Borban említett forrás esehnt Lukáca holnap dálelfltt jelentke.ik kihallga-tácra ós mihelyt a király nézetét a proqramuiról megiamerto, hazajön ét tu-|aljtt eit a kilwczea bizotl»ágban, mc^y. azardai uieavúvJri bicii rr;d^ióny-L«z kopott beísjeuiá uiükcd «öt.
Caak ezután kerfllnt a sor a k^inei-alakitavra, írelvct két nap alatt befejeznének. vsf bogy » klnafoaáeek itton-batou va^ry v»a*ra*p Jalennenalt mtg m hlvataloa lapban ói az xj kabinet béilön muUikoxnék be a kóp-nse!ölilzhan.
Apyouyl c«ra ^it\'kl tárcát.
A reggelt lepok azt hireazteiik, bogy Apponyi balflgttninlaatartégat »áUalua bukáce alatt helvét a házelnök« e«ék-bw Percei T^zAtJ fóglatná el. Azoknak, akik Apponyitól k^rdeaták, iihpr :4c,vleg elíofadja-e a belflgymiaUztaraéíet. azt feleit«, bngy hagyják őt bdkébeo. 6 nem ah»r nuniez\'.rrclnOk lenni, hanem mog aka; marsdni liAzelnökn«\'!.; huzsá kóze-Ichh altoknak a/onban azt o;ondia. hogy Uicit Vttiialna, ba Wakorle ia vállalna.
Kormány itatok.
Lf.Jítu pinsze «i^yrt-uiátra Li*xiük a kormAnylirtákat
A legtöbbek «Hal ralóaxinüaok mondott üata a kóteli.cfl: .
Kínok ét |>in*at! : Lukíc« Liaalá.
Belügy: Oülner Gyula.
Keresifletem : llieronymi Károly.
Közok\'ntíi : Derteticzy Albeit.
IgaxrágCgy : Napy Ferenc. "
Fúldmitel<i« : gru( Széchenyi Imre.
Honvédelem : Kolosavari Dezaö.
A latéra: Batthyány Lajoa.
Htffát: Joslpovicb Imi« »«¡y Cwb Ervin.
Ebben a kombinációban benne tannak as űtaara korinátiypárti árn>alaiok.
Tegnap e.7éaa\' n»fi távirntüag kerestók WekerMt, de tudtak nyomara akadni, e^yik barátja azt mondja, bogy kát Letol ezelőtt beszélt tele ó< azóta sem látta; akkor a2t nundta, hogy eemmi-fále kabinetben nem tállal tárcát.
Lukács és az ellenzék.
Luki.ui I.áízló p^nzftfryminiszter étint-kezésbo Upe\'.t az ellenzéki pártok tekintélyesebb lagjaital ia. Így arról óttesQ Iflnk, bogy a pénsilgyininiazter tegnap Ko»MUh Katencce), Foloayi Gésátol ós ÜarU ^,\'öhjk»; tan&cai o:olt, ma pedig a Ssederkányi-nÁrf és a néppárt agy-két tagjlvnl kert*, tt ¿hnlkeséat.
Ha Lukáce Ltnló e tanácskozAaokból arra a következtetésre jut, hoTy a parlamenti békét helyreállíthatja, akkor mindenvalóazü flaég szerint holnap már késs tuinissieii listával, mint klner«zett tutuiss\'.eraluök ItSr v>sssa Budapeatre.
A bizotíttiáfi és a király.
Béoa, okt 19.
A kilencet bizottság határozatéról kiadott félhivatalos jelentés as itteni po-litik ai karókét nagyon megiepte és kellemetlenül érintette. Ugy magyarázzak a határozatot, ho;y a biiotUAg nem tolt bsjlandó teljen leni a király kitánságait, minéliugva a belyxtt ismét aul)osbodott.
N«ui tustik ugyanis, bogy a király ec«í« ieljeMÍgébeti tozzá log járulni a kilence* bizottság határozatához, melyet nem módosítottak et ó intenciója szern*. Vmdasáttal nem tettek le minden reményről, mert ba Lukáca feljön es »átlapozik, akkor azt biztató jelnek tekintik. Kéaz miniszU~i hrál i< jelan-tenek liudapeatiól; a listában Apponyi Albert grót miut balügyuuiuaalet aze-repel.
A kár tehát jóvnl klcebb, mint eleinio hitték, li területektől külön áll a Károlyi Lajos gróf birtoka elégett 600 hold Az urai és csangorujfitluhl határban Tiaza István gróf úm Pongrácx Imro brtokán még föl nam mért kisebb területek égnek, melyek 160 holdra becsülhetők, As e*0vé« miatt az ógés továld-lerj«dé»éii«k veszedelme teljesen megszűnt ós ax égö területen u sok helyen eleludt a IQs, ugv hegy a tCUael kőrrtlíogytf «ligetekhez az elégett térülőién át i« léhalöté véit a kö*loKeilcs.
tnnak kóveiU*tóben a üolcs Gyulo kormánybiztos elnókléöétel tartott értekezleten elhatározták, bogy tekintettel a folyft hónap lV-én megszüntetendő té-delmi munkálatokra, 0 naptól kezdto a kirendelt katonai seeitséget tiaszaren-dehk éa eeakis a x-ódelmi őrasoigálatra hagynak egytdoig u^ 100 <>uib«r ax égés területén.
ki égö Büsedí láo.
Ma^y-Károly, okt. 19.
Mcst már bivavaloa adatok alapján magillapitoKák, hogy mitiő tuiületan volt tüz. Kezdetben Ugyanis ÜOOO hold ég*s-rőt beszéltek. Szerencsére ez a térülőt bi-vataloa íölméré»ek alapján juval redukáltétól; ; ös»vesen caak 17ÖO holdnyi területen puaxlitolt a 101.
A tüs a kovetkoző birtokosok területén ru«vtitott: Károlyi Sándor gróf hold, Kadar Gusztáv 41. Ilóth Károlv 27, P^oey László 1, Urav Kálmán báió \'213, llnstay 75, Uray Ba\' nt báró 37, Uray Sávdor báró 1. börtélyi kisbirtokosok 101, összesen 17W0 kat. hold. K kimutatás ezerint tehát a 66.608 bold mély láp területéből csak 1790 bold égeti el. ,600 iiold azigelként van ax el-t3ci\\ területen Lolfll. amol,nek Jiórü\'.ér-¿ &vlása éa íuegmaoiéee (uly&maibau van.|
A Szápáry László pénze.
Budapest, okt. 19.
A nyár derekán országszerte nagy ix-ralmat keltett az az eset, bogy Szápáry LAssló eróf, vall fluuacl kormánysó megbízásából Dieuea Márton roll országgyűlési képviselő tixeser koronával meg akarta veutegetni Pap Zoliin országgyűlési képviselőt.
A tízezer koronát a megszökött Dienes egyik biteleiAjének, oternberg testvérek hangsz«rgyárosoknak ügyvedje, lefoglal-latta. A járasbi.óság eliendolte a végrehajtást, a képviselőház pénztátn azonban megtagadta a pénx kiaxolgáltatisát.
¿rre as ügyvéd Dienes tartozása 475 frt. ós járulékainak erejéig pórt indított a kincstár és Apponyi A bert gr í, kép tiselőhári elnök ellen, mint akik saját személyükben vagyonilag falelősok 1 végrehajtás inoghiu^tíásáért.
A mai tárgyulákon a Vili. kerületi já ráibirOeágttál Szűcs Ödön alhiró elren delte a bizonyítást, amelynek idejéül ok tóber 28>ikát tüxle ki.
Tanukönt negidóri a járásbiróaág Khufln-lledéfviry Károly, Andrts/v Gyula, Toleici Gyula ás Sxápárx Lálüló grófokat.
LEGÚJABB.
Lipót király Béoeban.
Méoe, okt. 19. A balga király bécei látogatásának oéljáról a körelkexőket jelentik: A látogatásnak első aorban az volt a colja, hogy a király Ferenc József uralkodó iránt raló barátságának és tiszteletének kifejezést adjon, de most már egéazvo bizouyos, hogy az « látogatás nem változtatta meg Lipót ki ralynak leányához, Lónyay grófnéhus való vlaxouyát a nem i g a x, hogy a grófnét betegsége akadályozta tiég abban, ho[<y atyja előtt megjelenjen. A belga király kihallgatása leadta Fuchtmantel Károly ügyvédet, Lujra hercegnő gondnokát és Bachrach ügyvédet, Fülöp kóburgi herceg képviselő jéL
Tadrlázi Rómáb
Béoa. okt. 19. Telliáni uuaclua mag bivást kapott a pápától, hogy novem\'»rr tí-én jelenjék uieg Hómábau a bíboros <alap átvét«.e végetL Taltláu utódja a becai nucciuai állásban valóazinüleg Bel-monte bnlaazeli nunciua lesz. Belmonta ot;unhárom étes, N tpolyban születőit és négy oaxtendó óla tan ürüaacelbon.
Blégradatlanaég- Montenegróban.
Balerrad, okt. 19. (Saját tudősitónk-tói.) Cettnjében elkoboztak képekot, a uidUek ugy ábrázolják a montenegrói íajetídlmat, a mint a szultán lábát meg-ceökoija éa pénzt kap a azullántól, cni-kOzáeu Macedónia ós 0-Sxerbia lángban áll. A képek Belgrádból kerüllek Colittjébe. A montenegrói lakosság nogyon elégedetlen ós az elégedetlenséget okozsa a* idei roasx aratás. O»os^oMíág éten-sint bizonyos mennyis^gf gabonal szokott kQJdeni a InkosoSg között való oszlás tégely de az idén n gnhons Liol;«U pir.i éike^ll és a tojadeJcai vs 2 1
a nénren rent tésárolt gabonát, haneax más czélokra íordiioua*
Katonaaígf a polfArtáf eU«n/
Saófla, okt. 19. Minthogy a kormány uyk balyeu, ahol ax ellen, tők nagyon erő«, axaporiioit a fatsy-őrségot, ezeken a helyeken óasMúikoxfa rolt a lakosság áa a katonaság kősóit. Tegnap a hadügyminiaxter elcöklésável hadi ta^iáca rolt, amely elhatározta, hogy as ellenzék leverésére nem fogja tóbl6 a katonaaágot éa • caendőrsóget a haló-^)?ok tendalkexésáre bocsátani. Ext a határozatot a fejedelemmel ia közölték, a ki fölaxólitotla a hadügymini&zleit hogy adja ha lamondását. ^; v
Kőirá^óhldl aerWávé.aá*. \'
(Hiviuakí jelentés.) Maradvány <1 darab, éikexaU 06 darab, őaaaeean 77 daru!)« — Kiadlak déli tizenkét íréig 47 darabot. Fiatal alsőrendfl 89—10? korona, Vőxép 96—lOaketwa; A vásár c«0udaa tolL
Eűy Ysszedelíiies boszüikiny r elfogatása.
Madridbáh egy varáazlóaőt\' fogtak el a napokban. Fóuioateraége a megbúvóié* é.i megátkoxáa roll éa éjfél főié. ha á csillagok állása kedvező tolt, agy viaszk-flguránsk, mely aa eltüntetendő egyént ábrázolta, finom lüvol kcresxlül axurta a sslvét.
Ha est aa éppen olyan kőmxyft, mint tilokxatoe aktust tisztán axlreaaógből té-gexte tolna, akkor ralóaxiaüeo nem tőr-ténik baja, de a darák varázslónő nagyon is kiftsákmAnyulla kuncsaftjai hi. székenyeégét ós jelentékeny összegeket vnársolt ki zsobükbőL Néhány hólgy. végre „Jgi« nagyon drágának találta férjének megbürölésót áa magátkiwM* és jtleuióal lelt • rendőraógam i-
Ekkor egy rendőr feleaóga azt a mag-bixási kapta, bogy átkoztaaaa meg a varázslónőnél a férjét. A »aiáxslóné 1000 pesetát kért ax Atokórt, de írásban ákarta tusgát kötelezni, hogy a rendőr agy hónap lofolyáaa alatt meghaL >
Ax ügyletet megkötötték és t eare-mónia inegkexdődőtt. (A toráxsIoüŐ egy disznó-belekkel áa uiáe egyebekkel tőle-tömött fazék íuié hajolt U tilokxaios savakat mormogott Ekkor batopptnt a rendőr ós a varázslónőt elfogta.
A vizsgálat eddigi adataiból Lftflul, hogy a madridi aiisatokrácia legelőbb-kelő hölgyei állandóan lálogattAk. Lakásán fekete miséket celebráltak, és a sátánt idézték, ki mint fekete kecakobak, tilAgiló szartakkal jelent meg.
A rendőrség már meg ia találta a sátánt. Olt legelt békében a kertbon. Mikor fel kelleti lépnie, xxarralt foszforral kenték be.
A ¡»^csúnyább a dologban, hogy a tarázsionő, mellékesen ungyalcsinAlással is loglsikozolt és így abgU* kerül óJve ki a börtönből. Mert ebben a tekintet-ben nem értik a spanyol bíróságok a ItroAU
BUDAPESTI fflKEK.
— Tanár éa bnsftárkapláány. Báró Pletxger Andor huszárkapitány Kurenibal tanárt csalás ét uzsora miatt jelcuib\'H\' töl, miro ex »¿.xal feleli, bogf a bíró lefoglalt lovalt eladta és igy a^kat nem lebeieil olárrerezni. A kapitány ellen n katonai hatóság megindította a /egvolon •Ijaráal, am->l\\uek bülejezése ntá^i Pletz-eert lolmentette éi utaaltolU, hogy Khrontbul ellen hatóság előtti rávgatoi»-záa miall oraeljon panaszt. Ma tátgV»ltB a ügyet Császár Ervin hüntetöjdnisbirő, tJiiiiliiOgy azonban a uegidúztill köztil többen nem jelon\'.ok nieü, n ,bit0-sag h4citc:ck v..:t a lárgya;áat«lnaj>jini,

— Kisleányok \'fosstogatója. jaku-
Wö E;ullia, aki fölMt mér elvirult
^■bco E;ulUa, asi ioiou msr elvirult a t*-t \'ypts, ax ¿Tők uulAf árd mindinkább roait sorsba iulott, A ruadőrségou ahorn »« vittök bo, ffiaga beszélte, hogy még három érről ezelőtt is gummilalpu kocsin járt. Közbe ;, ozooban himlőbe eswi, mcc\'"\' öregedett. nát elmaradt a szertn-, c«6\'*. Rogy aztán ezt mai akarta kor-i rig&\'iJ, hogy cz utcán jAró kisleányokat i cukorral migához édesgette, kapuk elá ; ritte a loljosen kifosztotta, es súlyos l.a-\' rskterhiba, de Jakubeox Ktniliánál na-. gyobb jellemek ia tévedtek meg. Ma ép-pfu muukaközbcu kapta rajta a rend-| finéf. Pcrna bevitték, t — A JÓMaaomü lohwar*. Seliw.\\nt í Jör«ef szvlei lakos llekscb budapesti ke-. r-jke lötűl 300 koiona éitékü árut rá-; tárolt és er.uak lojében váltót adott, a j rueiycn a fcieséee neve U alá volt inra. t Mikor fizetésre került a sor, as asszony i esküt tett orra, hogy 6 nem irta alá a : váltót, sem pedig fölhatalmazást nem \'r*dolt fé)jéauk az aláirátra. Krro aztán &.Warw>t okiplhamisiláa miatt rAd alá f belyei\'ék. A nnl tárgyaláson Sebwarz azzcl védoke?*lt, hogy ö j,lhis/.í\'mflleg ; Jáit el, inert a felenégti helyeit már bzAin-tslan esetben irt alá váltót (s az asz-sxony még sohasem tett kifofeást emiatt. \' A törvényszék belger\'oUa Uiiu a jóhi-, atenjüséfiet és dr. Kén ni Miksa védbe-, *iéde után a vádltílat lelmcolette. As iiéltt jogerő».
— KI akar lovaerenűflr lenül I A 1 krékvslwváio»! magyar ki:A!yi államrendőrség személyzeténél több lovas.omlót1 állás tirtsedett meg ; ezek belóitéso vé*
Íett a ICpsrtiiiCsncKetlg pályázatot hir\' et, lilék ax állások nyugdijképesok é* a lorslkoző javadalmazással járnak : •f!0 karóba éri üzctái, 4tH> Uruna ló-tartása átalány és korona ő-fld évo*
(úlUk, UüO koioua eitó éri * 120 koron* •vnksaft évekre szóló ruha és fílíre*«-IAm AulAnv. r.iín !>x.*tA« jelenuv ren-rfeaén rli\'.« van, tneltnrk elfogadása ei\'liSjit nemcsak a liseté.r le*« nagvobh ds inin.-lcu hrtsrendór mé^ 210 korona UkMil is Ion kapni. Akik ilyen álléam báltlansi, hát moly iöjjpii diielőtt * Vili. Mokonyi-ulca T, alatt lévő
redői lak tan tAban a főparancsnoknál je-leiiiksshoinek. Felrtíl?l tsetén ax illető «¿yríu előbb n-.int próbaidői r*ndór l»s< a&alnutva 7^0 koiona bzoléssel, 120 korovs\'olsó évi 4ü UO korona további 4*1 ruha és fcltttrelfei aialányoyal a ertdniín)©» »i»?gn letélcie uiin lesznek r<ak lovs^rcndóiókkó Atiioiyezvndók, II-Utvo a lölvétoltftl ácámitolt lut bari próbáslolgálut uton lovaírendJivkké ki* ■évweiiddk.
A vetélytáraak At éjszaka Téres •tetvinU drAmn jAHiódo\'t lo n D\'.jjo-nlM.utca 11). t£W\\\\ ia\'Aléjában. Ott alti-link o^ymii nyílott (urabácd tstrén A« Ctiztnús ll\'és. Ax elóMii az o<le t<4-látlrckérA vária u kedvesét, aki ahelyett, hony rljrtit xotna, Cu/.iuíI-» Illés karján AéiAÍt el a »ótáfijó é< várakosó ísoro!-kocshi elén. (i.iiabác« ali\\\' válla, C»izni<\'ts nz tsUiiohftQ inclkUO f.i-bsaSiB tötjea. Amikor Csííiuűs elaludt, döfött ex oldflMha. A mentők I12I-dofcolva EíAilitoliák a fiókusba, « gyil-Jkóbt pndig a nendflr*^ Ictnrtóz\'nitj.
— Matadunk. Ma\'gyarortxég uitndou éren igyekezik a küllőid iuvákióját nieg-aka.latyotni. tíratiszliknilan ki vaa mutatva, hogy Magyarország 1.6000.000 koronát kaid knlíóldro. Ifemetoy IKssó turkerti ffy^pyrzerésí által forgalomba pózolt éKorona* sxesz, mely c-tiz és köftsvénybAntulmaknál \\aíamint gvomor hiill és béliAiAroknál »»intőn csodásan hat, nAlkaiözhetrtvil to«i minden ktll-íftlili b<v»onnemtl ssort. Amié! Is inkább n»»Sérd«»nlí a magyarok támogatását, rst>! Cr-fjj saak ejjv keronsba kerül. Budapesten kapható tötök Józsefnél.
— Saját*, éa saatt Wlnövoaxtöt bajoevMAiüt, aroasiépltöt csakis T A h 0 r gyógyszerész mai hirdetése alapon (Msók lendelnl.
•— A magyar Ipar vívmánya
fyatiínt A\'Wr.ítflhHjak ejjyik ií«i">rt jó nova ¡pirosunk, 1.1 h t ni a n n Sándor lérfiszabómeiler (Budapesten, VII. Rot-tenbiller-utoa 4Jb.) aton lapunk mai hirdetései kóxt olvasható nagyszabású elhatArozáaát, amoly eddig páratlanul áll a majja Ugyani» ex ax
urrzAgszertő legjobb birnóvnek írrendö férliczabécég a magvar ipar minden idegen verscoyt felfllmuló képességéi xxxal akarja bebizonyítani, hogy hitelt n>u|t minden here\'kedónok, iparosnak, gardáknak, bérlOlüiok, hiTalalaokokitak, laniióknak, iogyxöknek és állalában mindenkinek, ki alkalmazásban van, vagy bixtoe jövedelemmel bir, mérték .ixerin? « kpjubb minöfcgtl gyapjuixuvetból ssjAl infthelyében késeit tolja« férfiöltönyöket Tagy télikabátokai, arrely épj olyan elegáns, amilyen tarlós, hogy páratlanul Hönyóstu juthasson l>o:xá ax országban lapunk minden olvasója, aki a hirdetésben foglalt méi-tékutafitAit kitöltve a cépnek beküldi. Ajánljuk est h ritka kedvező alkalmat minden olvisónk flgyelmébe.
— Sohottoia Ernő aguml-gyártás mojfhonoaltója Budapest,VI., Andiássy ul 2. MngyarortixáK\' legrégibb szaküzlet«) szóló és pincegnztlászati cikkekben
ajánlja dus rnklArái, szólöbogyozók szölőzuzólf, minden ronduzeiü borsajlók és mindennemű »zQretuléfi esxkö^óküun. árjeKVfAk incven is bérmentve.
— KUArélafro» kávé-behosatal. At
imítcnlnmi háré-btihozclfll r aktár üuda-post, Vlíl., Jóxseí-körut kflld bór-mentre minden állomásra egy postacsomag 4\'5 klgr. ipen jó xamatoa pör-kfllt-, vagr nyert-kávét 11 korcna 50 fillérért. Mlntákktl szirén sxolgáluak. Ogyuökök ieivétetnek.
— Küxpontl •aőnyagtolop Budapest, IV., Muzeum-kOrut 219. lapunk mai számában között hirdetését olvasóink axl-rcs ügyelmébo ajánljuk.
Zalán Hé la coimetíkai laboratóriumának mai azámiban kóxölt a ,Pot-rolin hajssesx\'-ro vonatkozó hirdetését lapunk ohtt&óinak tzives figyolmébo ajánljuk.
— Olvisólnk szirts flgyohtiébe ajánl-juk*«x ugy a (óvárosban, wiűt a vidé-
ugy, | ken elóuyösen Ismert S z i g e t i Lajos utódai II e j j ésStinsny nvor-rps és szijgyártó cég Uudapoat, VIII. Mu::eum-I:órui 10. — lapunk inai számában kOzólt hirdetéséi.
— Derllts nyelvlokola. BgyedQllal-knlom idegen nyelveknek csakis noiiuetl-•égd lanáiok által való mogunulásárr. Csak Erzsábet-körut 15. For-tiltások elrállailalnak.
— A legjobb teát SchniUer tea-korenkedóaóbon, Budapest,
Váci-kÖrut U„ Szereeion-ulca ssikán knpja. Próbacfomagok üt), dO, 40, íitl krajcár és Itljobb kaphatók.

IÍIMIÍ M1NDENFELÖI
Lt.
— EsUütvtel. Bécsből jelentik nekflnk: A király ma délelótt 10 órakor eskotlello lel l\'tkna tnnácíoeokká gróf Gohucbovaky kfilOgymlnlster és gróf /\\l en!*|)erg-Traun fóh&n.irábii\'.CAttr interrenciójávul Meyer L?rinc udvari Ifllké^zt báró Pranuau Alfrédet, a fZR\'indalmi biróság elnökét é-« r. íncfelióhb (órvéiiyezék tanácselnökét, {tróf Ctáky Zénót, Szepesváruiogyo IiM^páuját, areeniUeldem Kumond tAbor-izertiag)»\', báró Botbnter Vilmos lovns-*ágt lülelfljyolöt knienfoldi Moíav«ib Ottó lábiiranctnngyut, n katonai nevelő intézetek írtfeiiijiyelőjét.
— őkS/oütUöxÓtt hadihajók. Fúr-relbM tAvirjnk: hadgyakorlatok közben éssxif.lk\'hölt k-M nngol páncélashojó én osr.k a hsjóraj többi hajójának segitsé-»gl juthattak a fírroli kikötőbe. «
— íi veccT.nlenl kérdés. Ntwyork-ból távliják: Vcne>ue!.\\ képvUelöje a venezuelai kérd.\'s clduüléjértt e^.yLogynlt vilarztott ülésén kéuégbovonja, bogy az flK>^en bánnineuitl nézoteitéré
Tőzsde.
Budapaati. órtóktöxado.
Klótözsdén köHotott: O&strAk bitolrészv. G.\'S.—. Mauynr Uitelr6"zvóny 738.— Ocxlr. mugyar államrasulnk I55.V-. Losxáuiltoló bank 465.(0 JeiyAlfig .111— niníarnnrAnyt >107. — Déli v,i*ut Né-net birodalmi
niArkrv 117.27. Városi rillamoi 314 — .Kii*-uÜ rasut C01.—.
Béosl értókWr.trte.
* Klfitőzsitéu köttetett: Osztrák hltolfésxv 0f»8.f.!>. Magyifr hitelr.^xr. 727.-. Osztrák inagyni á!lamv,\'iiti részvény C57.25 Union bfinkréizvény Ó1Í4.50 Oaztr. korrtn«jdra<!ék 1ÜÜ. Angol-osztrák Imnk 272 «0 Husz frankon er.«ny 10.00. Dóli v,nutré»zvénv ÍO.—. 4 szAznlékos aranyjáradek 118.26 Magyar koronajárad^k 07.07. Markabank egy 117.C0.
Bndapoetl gabouatősado, A i\'úü gabonn-halAridö-ilslot irányzata szlbril. Hgy órakor a következők voltak a znóárloljtamok: Búza 1003 októberre 761.—7.02. Buza 1901 áprllinra 7.71-7.72. Rozs októberre 0.20. 6.21. ... , .. , , ... . Koxe áprilisra 6.44—6.43. Zab sek fordultak volna elő. Szerint» al ®lé-1 „kiében* 5.43-5.42. Zab áprilisr«
" — ........ 5.03.-5.62. Tonperi okb-ro 6.20-6.15
sel; Uljos egyetértésben fnbtak\'le. Csak a lár^yolá? módját illetőleg forgott fenu cieki\'ly Qíteieltéiés, d»> nem viszály.
— A kijátszott tfllrarékpén.\'té.r. Drulsch AUjus bázlulajdoiioa nagyobb ősséggel tartozik az Kk> csüit Btrdaposli [•\'óvárosi Takarékpénztárnak. Hogy az adC-Jíág íixetéiót elkerül e, arinlcgex tar-loaás eimén liAxátiak év 25.000 korona bériftvodolinít bo&sru ¡tőre Icíoglallatta Steíncr József magánzó űltsl 6a ezzel u nénzinléwiirtk több mi\'lt 5Ü.000 korona két l okozod, A bank a c*a!á«sal szeai-ben tehetetlen volt és a Lunietó biróság-hos fordu\'t panaszával. A tőrvénjyxék a két összojálazó embert csalás és kötök-iiatliamisitás miatt vád alá bolyozte. A nui tárgyaláson a vádlota* tigad\'ak, azonban a birósáji nmid«:n«>keiött mo^ál-Inpítotla azt, hogy Steiucrnek emáerem-lékeret óta egv fillér vagyona sem volt, éu fyy nem adhatoít kölcsön 50.000 koronát ÜcnUcbnak ; megé\'.lapította továbbá azt is, hogy a házbért tulajdonképen uom is Sfomcr r.ícüio bo, hanem maga Deutseh.
— Flnmal kávé-, tea- éa angol rum áruhás Budapest, Kossuth Laios-utca 17. azAllit 4 és háromnogved kgr. ilccca, Cuba és Aranyjáva keverék-ksvét 6 írt 90 krért bérmentve éa elvámol /a.
<€ MUncheni Hnfbi*üu sör-
msfytrorsl.\'rp fölerakt*
Brázay Kálmánt
fllszor- éa etoinega-kereakeéA
Budapest, Wínaoum-körut 28.
Nagy Crog (»|ie Uler) ára W flllár) •jj*«*-Kis flvoj »(«|to liter) Ara 40 flUAr) ta m. rtO ürej vételnél S »sáxAlák. 50 ürcf ré-twluél U stázilék engedmény.
Tengeri 1904 májusra 5.32—5,31,
¿Oüű-nél
több e!i<iuorŐ lovél bizonyítja, hofy n"
2! <1 l « SÍ
éi
WeÜnai*»
íc.\'o
w
Fotrolin - hajszesz
4ia;lalau, 1 üveg 1 k,5r.. 3 Uvog 3.80 kor
RKOpnal möjnnüatoll
a hnjhulláat, feorpakripxSiléat,\' további osxüldat és mindennomD hnjbetegaógot.
Föszétktlldési hely: ZflLflM BÉLA Moratóriuma
eosmetieai_
Szobadk^n.
Vórik Jótt\'ii f)Ú4)utii»lui Ki.-Al/.nto*» ia.
PawTS d
A
ff
G 0
Igzap-gvóWfaftgcf
ipeot, Aró„n-Mt 74. mxim.
CEU3 tovóny Jtó
Budai
Ul u bUtoi
I fíil*1**" "T ^T0*1 kicjrTd»e*^aípoau\'tíf \'X.Mg, - JÜTAnatrm jrajjyjftus,
• j*-
1 Ulil-
Uj regény.
Jelenlejf folyó regényünket párhn« zamosan, jCvö számunkban i ogy uj, az eddigieknél is szenzációsabb regéuy közlését kezdjük meg.
E rogényre már elóro Is fölhívjuk olvasóink llgyolmét.
REGÉNY. Borzalmas éjszakák
Átdolgozta: I. U.
A főhadnagy még mindig mozdulatlanul dili ottan «8 közeit ökölbo szorítva, komoran tekintett niagA elé .
— Oh ön notn íog uyugalmat találni, nz uj megbánás u régit Is fol fojrja ébrcazLeui. Öu uyomorultau hurcolja ma|(\\ magát az életen keresztül én borzadály fogja el, ha a másvilágra gondol... Míg Igy . .
— Mig igy ...?... — iuuétolte ó tompán.
— Síig igy, ha a nyomorult ué-lnUiy héten át húgomnak hazugságokkal mogkfinnyiti a haldoklást, Ci?y jó cBclekülóuy omlókét fugja megőrizni s ezzel nieguyugvást a niult vélkcivol szetnbeu. — Válasz-szón !
Két porccol később a sogédtlazt visszatért az ozredobhez.
— Na S\\voy8chin, hátoüeu is tul estünk . ..
l)o most már csak néhány percnyi idejo van, a vouat nom vár.. . iszik még egy pohár coi»nucot ?
— Nom utazom — moudotta Zdenko tdhtpáu.
— Hogyan . .. miért?
— Mert holnap re^gol eljogyzem magamnak gvHnorl Glnát — mou-Uotta ós sötét tckiutúttul uézott az ozredesro.
Az ezredes felugrott.
— Mit beszél? Ón holnap reggel eljegyzi magának Glnorl Ginát?
-- Igen ... Becsületszavamat adtain nővérének.
— JDo ember . .. hát mogbolon-dult? Jliszon néni mindig azt hajtó«; gatta, inkább föbo lövi m igát, som-hogy Ginát feleségül vegye?
— Házasságról szó sinoa —mondotta Swoyschin hevoson. — Emma esküdözött, hogy erről szó sem lőhet... _
Mostan folyó regényünk könyvalakban, igen diszevs kiadásban már; megjelent és 1 korona beküldóse ellenében bérmentve küldi meg a szerző : Ilosvai Hugó (O-utca 15. em. 8.)

A főváros lapspóíi
férH- ss gyermeíí-fülia
sxáp, tartóé, iaiése. tférfi^uhák kéaiiairt,[ HimcTM íért-sMbókl Verseujképdi olcsó árcktf
Mraaasa: és
X^mfniLfTob)- *U6r*nrm ixH- 4a g) •rmoknüia-&rah4alt>ui.
B"Mtt y>> váczi-itdrat
AJioluak »«Jit »aholTOnVbwi JUmuU liaaa (Ta|J«M»r*lMli KjHini, diralaa vaxr M*t« »i.eo-Sftiur " — 1 \'
Hff»nt, divatot »ajy ftltcU W(.il4 . . , Wc«*n». dirat»« vajr fr.eU aMJou^Mvr
UtanJ-, ritj upoxt-ílífiuiik ....
« fíu-mhik oap/uaiit.tMI hawuk aaatlntl rmhi hntm oabiJMl, «aml aicol a»
fíu-ruhik r>ai
........2 «1 3
• •••••• • »11 *
r.r.^iőS f
» t • « • • e 0 frt |
ÍIV.f Uftuzeum-fc&iHtf 30, (o«*fcia) a MnzeHm-kertiel swabes
Bgy Összeciukható vando*. 8-róta mutracz, egy üeutsU-takaró, egy smyrna-utAnzat ágy eló ¿a 6 ntótcr olószoba-i futószőnyeg, Osszoten 0 írt.
Sorfronyágy matraczcal . . . 10 50 frt VaskeretO sodrom-betét . , . 6.26 frt , fakoretO sotirony-nelAt, ; . . 8.— frt Dcuj válaastóK síiönyo-gnk, axövot- év ooipho-fiigrgöiiytík, pekrnor.oh, aíar.ó lukaiók ¿>> bürök, valamint uftiy«m-óe b/f. •ony dlaxfoj-páxn&kbaa.
! Si\'ít mnhiíyemton e?otid.\\fl Mí.-IM i *» uMirxozok un» választéka
Sfogy előny tfdéfei vevcteü!
ICO f.t-».i vaaSrlSuaJ l »fT* lürt.. I UOJ tri*>a Vi-s>iiU»uftt uV.UM te;*\'-«
3 g-Um£s!::«.\'4kUni iTi araa* A V*,\'v I
tc.iiUi». »-»r.urc.. >
- ■ » » ■\' » ................. \'i ■ "» ii« -i
GEÜINDAY A. rs M
akid. aioSriaa.
E)r,ő orsz. szab. | á^v
ilremlékmú gyárosofc jt]
Gyári l«Wp é* rnül«r«u íerepeui ut 90. axám tofys
K6binyA«Aii uj \' \\\\ Uruato luíüí\'.t // ,|T
A. ew nrici
liren\'ékmü gyárosok
¡V.WIa\'okfci j« iAjxv.\\.st <■,.) uolkJt külilonak.
\'IV T. ív rv -V
szíjgyártók. nyergesek és MrfludOsók
B.iílapest, Muzoum-körul !0. sz-
AfinljáV t.jjobb i:yk;b«l Wóstsrti kó-Xtltl kulil.yű Juxk«r. u.djfst aallir.j.ij t< ka-tiotv* •tcr.riuiuikai kiU\'ml.Jjié v*rcl\'.\'kx« kin)-nyobb (« nchtucí.b kirltrlbeu.
t>ova»- tv tiVtl nyc<«c*tj\'»>ik<t, uri-, b.M-11 r)unnak-iif»iy«iktl, k&lo(A«ck, hev«Cer«l n WkAÖkrI, ifjúin . lAimkioonohat. «anjiua vuio lior- •• »o<«*.tét«!iari>H^1 valamint víiruxűt«» vAaauaUüu^ókat 4« Uj,-t-h&tdkftt.
TIVlilékM Uutaknrk nytie;-ax»rek kilrain-
aditi.iV
Alk.-\'mkl aJOntMkOk nagy váUllUkban.
Mkiö. anrma uUuó- t * rporUaikk»*, m««r-, rzIparkUa- 6* póurUucxáí. - Sajit lyuuutrj •.\'vűtb.-vUok i-ajj- .almrtiiklan.
tltaoitúo c* mórtókuételhcz
l\'érfl saooo ftltónyhüt_
A kabit »«knaAr» 1 cu.. ntm*r*
Haiüí»*» (» hau- I (»„i,,^ naarky b.»*-
»■irinlo\' »rfdn sva * Ubkúz-tarits-
"0jj»l.o*»*a !« hit 1 IÁI k»/dí< n klip}
ajp»»riHkiiM ktuJt« I ittkiii^__
ü«Tíbőiig\'ttmí| A bi«í1»h\'>\' ■■áfnár<\\
mw >l i liiiMtbtl |__A a\\*tt«\' j «MM«
"Bixsbóel* (a mctii- (*: in. k .* kúxi
ii/in it r.íir« | (<mt<jftt-l *i* ftxrrt.
T4U kabát sxámtra
Ü\'ijákóaáza "iii KIT
»; »vari Jmildl kri.jvc fa»ll <»Tütktoa
Át fiitrr«
Óa«b«kéir (k ükkklra il Biti«»
iKimaaaBBi IKHB
Gyomorfájtlol inaknál
kttttuO sydftyssor r.
Mária ¡szeniltut?
§ h-.ifíikSM^ir, tm\'kkír (»rftiíll») 4t
I i.\'.(>sivctk»^ironi«l, TtnUiI li*lt»{btnt«l-3 inKk, kJ *nttit&íi-«hU eiíiU hkíjíiincj is 3 valamin korot f4rflril fq>»mg»
llh\'t fotf-9. líl*W-*4<>k »lb. kik-Íj (Of, || iktrcv uror, t|on1UiV« y, fkm Iiiíkal l<(mrl«t«bn*a a)koI>iktA iriii) rf tyakotikl, (0 tri lapkllUtkt 4a UlktlsinTaW«. \'•. a<^otuaD tu\'Joinknyi/« clapu (jOjímiJjajrl!
A fvt»»
míva Gr a •nalll-
ul!»i, mint oíuc. «.r<Vt.i; UJrt)7«li Vüiljcsyify»! «1.« IMIM. iiiüH üi iitaii xi\\toX uem basa
uiklimk. Mlit<teu^?i k*r Uotó! Fjaktaiak Tírök Jóikol ;Tú(y«7«iéiur, llinlk-pi-»l. Dnuk v>iky iutv.Vn II- U»| «ai, V., Wuu.1- itcsk 6.
ij jf U15 i U i Ü ü L» JJ JJ l
MaaauSlkU ulknlásskl w ür«f itx 00 flllilr
Keakau Hr. 2.
K.otkvBAt klaitv.K, mU\'cl u»;u t*tssA <uc«n nol Tlat:\'«vt(o<U<.
- Kotl tnacun. ti/». YIII.|2a.4D.
Krieui n t»klnletea ^¿fyMwí»» umt, j»lv«t-keUjtk I c»uu)*c vafyu 10 üvej »íe^iuut: f\\o-mor. #cpiel kOlJvul, iiictt Dk^run aoknak Jatkra ?oM»l Wlí\'kt v,»••Híjé ii lik c»».; \'nbeUé{tii inlnrl »lóib, mtrl a regi már uKo^ölt.
MiuoJok tlkiUl (Itfl ti»v. Eurty JókaefM ItlkCl, u. |i. CtubúJ, Abkuj-Toilikoirtvc.
Iiapbatú OLAIIK tyoiyn . Kl»-T»rciinelNoírártin
Or. &ARAI AWTAL
á i, ct. ÉS klr. OÍIIMI-IÖOIVOS
i "!■ eraii|bi hUJ i«ad«l6ml4tcU mia
l BODiPEST, Ví.. Andrílssy-nt 24.
luf.d»;«» <]«l«iitt i0-4.i? «• t*u T-e-14. .] Vld4kt«k levilll.rf ny»rbnUiok aiftk-aaarb tAuA.caot a if)i>|Vin<J :i^ni«U4l aika Utas kklau at Umxk»<hk
Kitünö hatásírói «zAmtalan olismcrü trat tanúskodik. Csalhatatlan,
biztos eredig4ny! Csak nyilam bőszen r.ve valódi. Ara 1 kor. 20 fillér.
NyllTinoa .r»rCn»l Imi« a fok kCiűl : 6l«»»i blnlalalt aafirkat mr»ki»hUU*B. ■
UiMünatUl luJaiom, Koj| caak a* wa k(aiitm4i>r4ukJ( k»#\'it:hrUin, baju«a*m tM »tb-
Itútk Hkndor, BafiohWatOoolt.
tonAcsot és fjtVvilAgositást sr.ópséghiba eltOntalésére irAtivulo ragv jryÓTysxor kórdésbea!
WetiU •(••ok kirá\'^tafj» in\'vrarwialé*! balra:
Tábor CSyuJa gyógyszertára
A!hsnii-lr*án.
Ct«rérlct liffy®»
Hliérlct Injtyea
Nyomatoti a \'.ulnjdonos „HirlepterjesHó Vállalat" kórlorgógApöo. ONultd.i|donoa t özéXtot* Viktor.)
Deák Ferenc finnepe.
A haza bölcse születésének századik évfordulóját méltóan ¿ünnepelte vasárnap Nagykanizsa város közönsége. A városban tmár a kora reggeli órákban ünnepi hangulat uralkodott. ..
A közgyűlésig az összes templomokban ünnepélyes hálaadó tiszteletek voltak, hol nem egy remek szónoklat dicsőítette Deák Ferenc emlékét.
11 \'/a órakor kezdődött meg • a városi képviselőtestület disz-gyülése, mely diszgyülésen az összes egyesületek és a város társadalma képviselve volt,
Vépscy Zsigmond polgármester diszmagyarban ékes szavakkal nyitotta meg a közgyűlést cs a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére az összes jelenvolt tisztviselőket felkérte.
Ezt Remete Géza szép nyelvezetű és remek beszédje követte a következő indítvány előterjesztése mellett:
— Deák Ferenc halhatatlan érdemeinek jegyzőkönyvbe iktatása, arcképének megfestése cs a nagykanizsai városi íő-gymnasiumnál 5000 koronás „Deák Ferenc ösztöndíj" alap létesítése.
Majd az elnöklő polgármester indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy Remete Géza beszédjét jegyzőkönyvbe veteti, és kinyomatva a közönség körében kí-osztatjn, mely Mikos Géza v. képviselő indítványára oda módosíttatott, hogy Vécscy Zsigmond megnyitó és záróbeszédje is kinyomattassék.
Ezután a diszgyülés szép beszéd kíséretében elnöklő Vécscy Zsigmond polgármester által lezáratott.
Leleplezési ünnepély.
A. borús idő következtében már kora reggel egy értesítést olvashattunk, mely arról adott hírt, hogy a leleplezéssel kapcsolatos ünnepély a polgári egylet termeiben fog lefolyni, s ennek dacára Deák Ferencért lelkesülő közönség oly nagy számmal jelent meg, hogy a polgári egylet helyiségeiben el ncm fért volna. A jó idő következtében azonban a leleplezési ünnepély mégis az Isten szabad ege alatt folyt le.
A nagyhatású megnyitó beszédet Csóti Márk főgymnasiumi tanár, az irodalmi szakosztály elnöke tartotta.
A Hymnust szép összhangban- a főgymnasiumi ifjúság énekelte.
Majd dr. Révay József helybeli főgymnasiumi tanár által kőítői ihlettel megirt aráját Gartnd»\\ József szavalta el.
Nagykanizsai Friss UJság.
Kedd, október 20.
>— >\\*
Ezti követte az irodalmi és míjvészeti kör dalárdája, mely a fohászt énekelte" el a már megszokott precizitással.
Ezután Szalay Lajos „Zala" cimü lap főszerkesztője magas röptű emlékbeszédét mondta el nagy hatás mellett, ékes nyelvezettel, mely beszéd közben leleplezték Teles Ede szobrász kitűnő alkotását Deák Ferenc emléktáblát, mely azon a helyen hirdeti az utókor részére a haza bölcse emlékét, hol, mint serdülő gyermek szivta magába azt a nagy hazaszeretetet, mely kell, hogy mindenki előtt például álljon. — ,
Horváth György főgymnasiumi igazgató, irodalmi és művészeti kör elnökének záróbeszéde után Vécsey Zsigmond szép beszéd kíséretében átvette az emléktáblát. Ezzel a délutáni ünnepély véget ért és a mintegy 2000 ember elszéledt, ho^y egv része az estéli társasvacsorán újra találkozzék.
Az ünnepély sorrendjét az este 8 órakor kezdődött cs jól sikerült Deák-lakoma zárta be, melyen szép számú hölgyközönség s vagy 180 vettek részt.
A lakomán a felköszöntők sorozatát Vécsey Zsigmond polgármester kezdette meg, ki 8 legelső magyar embert a kiráh t köszöntötte fel.
Csóti Márk Deák Ferenc szellemének áldozott beszédjével. Dr. Nyári János, Vécsey Zsigmond polgármester édesanyját köszöntötte fel, ki jótékonyságáért koronás érdem-keresztet kapta. Horváth György főgymnasiumi igazgató Nagykanizsa város közönségét és polgármesterét köszöntötte fel. Szom-iner Náthán a kegyesrendi tanári kar és igazgatójára ürítette poharát. Lincer Béla a Deák család jelenvolt hölgy tagját. Hajdú Gyula a Deák családját köszöntötte fel. Horváth György Teles Ede, Vécsey Zsigmond a vidéki vendégeket üdvözölte. Szalai Sándor nagy hatás mellett az egyetértésről beszélt. Számos felszólalás után a dalárda precízen előadott éneke é* Sárközi zenéje mellett a késő éjjeli órákban ért végett a jól sikerült társas vacsora.
Ezzel Deák Ferenc iránt táplált nagy szeretet és tisztelet külső kifejezése is vége ért.
Buq Samu igazgató megnyitó beszédével nyitotta meg az ünnepet. Ezután Deutsch Jenő köz. o. t. lépett a dobogóra ós nagy lelkesedéssel szavalta Tóth Kálmán „Deák Ferenc emlékezete4\' cimü ódáját. A* ünnep fénye Domány Ármin, a kör vezető tanárának „Emlékezés Deákról" ciniü beszéde volt. A „Nemzeti zászló" eléneklése után Gerő Andor fölső o. t. olvasta fel „Deák Ferenc

Dj csendörőrs Muraközben. i
A in. kir. belügyminiszter folyó évi november hó 1-től Miksavárott csendőrségct fog felállítani, melyen nz őrségi teendőket egy őrsvezető és
3 legény teljesíti.
Bezárt gőzfürdő. , \\
Egy darabig ncm lesz közönségünknek fürdője, Kruusz Ignác
emlékezetéről" irt pályamycrtcs dol- eddigi gőzfürdő bérlő n bérletről lc-gozfltát. A „Szózat" elhangzása után 1 mondván, a gőzfürdőt a tegnap-a jelenlevők nagy lelkesedéssel osz (nappal elhagyta, lottak cl. — -■ ■■ —f- —
¡ A mellékletért felelős: Fflredl JáflOS.
Anyakönyvi kinevezés.
r
A m. kir. belügyminiszter a tógrádi Kondor Adolf újonnan épült anyakönyvi kerületbeJ\'ulír Mihály házában Arany János-utca w:gédjegyzőí, Kurmacsihn Vajda 2. SZ. a. egy két szobás udvari Ákos segóJjepyzőt anyakönyvi
helyettesekké nevezte ki.
Hírek.
Deák Qnnep.
* •
• i
A nagykanizsai felső kcr. iskola október 17-én naRV hazánkfia, Deák Ferenc emlékére kegyeletes üjmepet rendezett. A Hymnus elhangzása után
Gyász istenltlsztflaiiuí
A nagykanizsai első temetkezési egylet folyó évi november hó 3 án elhunyt tagjainak lelki üdvéért a szent fercncrcndiek templomában 9 órakor gyász istenitisztelet fog tartatni, melyre az egylet tisztelt tagjai meghívatnak. A tagok az egvlet helyiségéből délelőtt fél 0 ómkor indulnak és felkéretnek, hogy minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség.
Tánciskola.
Mayersberg Frida közkedvelt tánc-tanitónő városunkba érkezeit és tani-\' tásáí szerdán e hó 21 -én este 0 és 8 órakora Casinóban megkezdi. Beírat--Kőzni lehet ugyanott és lakásán (volt Oroszlán) 2 ik emelet. Külön órák házaknál szintén elfogadtatnak. Személves meghívásra készséggel rendelkezésre áll.
Talált sütemény.
Folyó hó 19-én délután 2 ós 3) óra között Knzincy-utcáhan egv kis i — süteményt ós csokoládét tnrt«!-j mnzó — csomag találtatott. Most fel-, I)ivják a károsfélt, hogy amink átvétele végett a hivatalos órák alatt jelent-1 kezzék a rendőrkapitányi hivatalnál.
Lud lopás.
Ugy látszik a vasárnapi ünnepélyes hangulat
ii jó élei utáni vágyat felkeltette. nz emberekben, mert Sípos Józsefné panaszt teti a rendőrségnél, hogy 2 hízott lud erejéig lett nz j ünnepi hangulat áldozata. A rendőr- j seg a ludtolvajt keresi.
Tflz.
Szombat éjjel nagy riadalmat okozott egv tüzeset, mely szerencsére hamar loknlizáltntott. Ugyanis Pollák Ede kékfestőnél, hogyan hogyan nem, egy szeszszel telt kád tartalma meggy uladt, melyet nzonban a Kiskani-zsára hazatérő munkások eloltottak. Az oltás közben egy kereskedő egy fcstékes kádba beleesett, pontian oly feketén húzták ki, hogy magára sem ismert, a kádban levő fekete festók ruháját és arcát egészen megfestette.
lakás f. évi november hó l-re vagv azutánra olcsón kiadó.
Kinizsy-utca 40. sz. ház szabad kézből
ELADÚ.

Bővebbet
Özv. Csillag Endrénénéi

&L
erenezc/ózsef
* keserűvíz *l
« r,wat (ki&ftt wmmi uj *<r<uttnMv\'4>:k.><tl KAPHATÓ MICJOENÜTT
• •
Ügyes varrónő,
ki a női ruhadiszitésben
gyakorlott,
állandó alkalmazást talál
Mayer Károly ,
ruhafestő és vegytisztitó intézetében.
Üzlet- és házeladás.
Kiskomáromban 45 év óta fennálló jó hirnevü és nagv-forgalmu rőfös- és vegyesüzlc-tünket, modern stílusban épült házzal együtt, eladjuk.
Bővebbet S1NGER JÓZSEF és TÁRSA cégnél Nagykanizsán és Kiskomáromban.
Mosó intézet.
Van szerencsém n n. é. közönséget értesíteni, hogy több éven át fennálló
===== mosó és vasalóüzletemet ■ ■
megnagyobbítottam.
Midőn továbbra is b. pártfogását kérem, értesítem, hogy azok részére a kik, összes fehérneműiket hozzám adják,
mérsékelt árt számltok.
Egy ing mosása ós vasalása 12 kr. Kimosott ruhát vasalásra elfogadok ; egy ing keményítve és szép fényesre vasalva 8 kr.
Ozletek részére u) ruha tisztítást elfogadok.
Teljes tisztelettel
/Székelyi Lajosné
Fö-ut 19. szám. Zsombor-féle ház. Tanuló leányok felvétetnek.
I
Nasyksntzsal Frtu OJsáfj
Kedd, október 20.
Szerencse fel!
FŐ. = I Aki mer az nyer! ______________NYEREMÉNY egy millió korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
OSZTÁLYSORSJEGYET -m
MILHOFFER KÁLMÁN foelárusitó sorsjegyirod^jában, Csengeri-ut. Rosenberg-féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 k., fél 6 k., negyed 3 k., nyolezad 150 k. — Játéktervek ^«yen,
^»»^^MVM«*»»^^»^ ■»■» ■ ■ ■ * ■ ......... * ■ ^ \' Mi. ---•-
w«\'«1»1

Van szerencsénk a m. t. borfogyasztó közönség b. tudomására adni, miszerint általánosan ismert jó minőségű boraink kizárólngos egycdárusitásával
KUNSZT és MEZEY
ftlszer, csemege és hentesáru kereskedő urakat bíztuk meg.
Amidőn a • nagyérdemű közönség szives támogatását kérjük, bátorkodunk egyes különleges fajokra b. figyelmüket felhívni úgymint: Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling, Badacsonyi kéknyelű, Somlói, Badacsonyi pecsenyebor* Továbbá csutora ulnku üvegekben töltött kitűnő zamatu ISZtllI borokra. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint n nagyérdemű közönság legmagasabb igényeinek is megfelelend. Szives próba megrendelését kérjük s magunkat ajánlva mély tisztelettel
KaimiHsetter Vlnoace utódal
Balatonmelléki szőlő nagybirtokosok és bortermelők Pinczészet Sümegen.
7444/tk. 903.
Árverési hirdetmény.

Világhírű
Messmer Thea
a legkellemesebb zamatu, és utolérhetetlen minőségű
családi ital
kapható
STREMés KLEIN
%
—— Nagykanizsán.
A nagykanizsai kir. törvényszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Leszi ényi Imre ügyvéd budapesti lakós végrehajtónak Koltay László végrehajtást szenvedett elleni 156 kor. 70 flll. tőke, s jár. iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó s a hahóti 3. sz. telekjegyzőkönyvben 959 hrsz. szenteleki szántóföld 194 kor., ugyanazon telekkönyvben (609—610/25) hrsz. legelő 142 kor., ugyanazon telekkönyben 159 hrsz. ház, udvar, kert 445 kor., ugyanazon telekkönyben 13 sorsz. a. felvett 899/19057 rész erdő illetőség 90 kor., a hahóti 3. sz. telekkönyvből az 1620. sz. telekkönyvbe át-jegyzett 3 hrsz. ház, udvar és kertnek Koltay Lászlót illető V» része 321 kor., ugyanazon telekkönyvben foglalt 906 hrsz. öreghegyi szőlőnek Koltay Lászlót ülető »/• része 178 kor.,
ugyanazon telekkönyvben foglalt 961 hrsz. szenteleki szántóföldnek Koltay Lászlót illető l/» része 140 kor. becsértékben, Horváth Antal hahóti lakós vevőnél hátralékos 8675 kor. vételárból mai napig esedékes 5884 kor. és ennek 1903. juníus 16-ától 5°/o kamatai, 51 kor. ujabb árverés kérelmi költség behajtása czéljából Dr. Dick József Ügyvéd jelzálogos hitelező kérelmére.
1903. évi október hó 31. napján délelőtt 10 érakor
Hahót község házánál Dr. Díck József felperesi ügyvéd, vagy helyettese közbenjöttével megtartandó nyilvános árverésen eladatni fog. A kir. törvényszék, mint tkvi hatóság
Nagykanizsa, 1903. évi szeptember hó 7. napján.
Gózony
kir. törvényszáki biró.
ird etéwsek
felvétetnek
e lap kiadóhivatalában.
8s
Remek műkályhák
a magyarországi Első Agyagipari műtelep valóságos remekei, a secessiós modern minták százféle művészi kivételében, igen olcsó árórt kaphatók bármily színben Hódíts István mű-kályha raktárában Nagykanizsán Teleky-ut 37. sz. alatt. A ki kályha szükségletét beszerezni akarja, el ne mulassza, legalább csak megtekinteni.
Nincs többé kopott arany képkeret!
GOLDON
Etfy készlet igolrfon ecsettel ejcylltt =z=
használatával fát vasat, gipszet papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
40 fillér.
Kapható
Krau»^ é» Farlca»
papirkereskedésében.
öv*


HÍ. évfoly. 294 ez.^
Nagykanizsa, 1903. szerda, október 2L .......... ,r
* Egyet ezám 1 ffTTőr^ w .. -—=»,
ÚJSÁG
í.i
✓ «.fr1- •
Előfizetést ára:

Hslyben Kástaos hordva egy hára 80 ftflír. .♦. .*. ViUákie pósUi küldéssel egy bór* 1 korona 20 fillér.
na.ii i iis\'Baeaww Kiadé tulajdonosok: Krauax éa Farkas.
Felelős tsirksitti:
r^ ilosta rvaó.
Szeikesstóség és kiadóhivatal: Krausx és Farkas peplrkeretkeáéa*.
Megjelenik naponta korán reggel
Ny«na*toU a »Nagykanizsai Friss Ujai*\' axscsÓdéie« \' a^udájában. • ~
F\'orron^á,^ a kénviselőházbans
jSL >\' " *v ^ \\ •••>»•
»V/


kilenc ialut\'

A
A székely kérdés megoldására irúnyul alcIőnAl eddig kétségkívül legkézzelfoghatóbb eredményo a székely fink ipari elhelyezésének volt. J\\ maroiVósArbelyi kereskedelmi és ipariininara elnöksége a legutóbbi gyiilésten bo nyolc év!
wunkálkodA?a eredményéről. Kihelyezett a nyolc év alatt Őszesen 1181 űut. Beszegődtetett tényleg 1318 inavt. Ezek közül fölszabadult és munkakönyvet kapott az év ele-jóig 045 kegód, a többi még iuas-sorban Ali.
OnAlló mesterré lett eddig Cslk-vArmegyében egy kőfaragó és kály-bakészltö, Udvarhely vármegyében egy esztergályos. Hogy többen nem lettek önállóvA, annak oka, hogy a fölszabadult fiuk nagyrésze még katonakötelezettség előtt Ali, vagy katonasorban van.
A kamara arra is gondolt, hogy a jól képzett székely ifjaknak ha-zatelepedését és önállósitAsAt elő-segitso. Erre a célra pénzalapot gyűjt, ami jelenleg 8000 korona. Mihelyt az alap 20 ezer koronAra no, évi kamatalt a legérdemesebb ifjak segítéséio foidltja.
KivAló figyelmet érdemel — nioudja a jolentós, — a nemzeti ügynek tett szolgAlat. A székely föld ós a KirAlyhAgóu inneni részek ^lakossága ugyanis évezázudokon út nom érintkezett egymAssal. A székely nép oein látta Magyarországot, ahonnan erőt merithot vala a kilz-dolemie. Elhagyottnak érezto magát és veaztett ellentAlló képességéből.
A legfőbb idejo volt módot nyújtani, hogy a székely ismerje meg Magyarországot és erősödjék me,\' abbau a tudatban, hogy a nemzoti küzdelemben nem Ali egyedül. Ha egyébért nem, ennek a nagy célnak érdekében is érdemes volt kezdeni ezt az akciót. Mert- világos immAr >»den komoly tényező előtt, hogy a széEely-kórdós sikerrel csak ugy oldható meg, ha a magyarsAg kót laja között a válaszfalnkat lerontjuk ós az érintkezés Állandósul.
Erre jó kezdésnek mutatkozott a székely iljakuak az ország belsejébe tercléso, mert Általunk a figyelem nagyobb mértékben a székelység felé fordult ós viszont Inuen sem Idegenkednek JfinmAr Nacvmasyaror-
száptól. — Ennek az érintkezésnek ápolása és fejlesztése — mAs rokon törekvésekkel egyetemben — csökkentheti vélemény üi:k szeiint a kivándorlást és végeredményében ahhoz vezette*, hogy viszont Magyarország najyolbik és gazdagabb felo a teimészeti szépségekben és kincsekbn gazdag székelyföld feló fog gravitálni — eróaHvén Itt a megyarságot
Eztk a nyomós okok mindenesetté az akció fcnntaflá** és továbbfejlesztése mellett szólnak.
Orosz Ríirek.
A cár elmaradt rómsi utazásának al-
lalmából isméi aktuálissá lelt a cár kabinetirodájának hírhedt „harmadik osztálya," amely kizárólag a „spicli"-ügyek kel foglalkozik. Ennek a nevezetes osz tálynsk vezetői tsrtják kezükben azokat a szálakat, melyek az egész külföld Üt kos rendőr szervezetét behálózzák.
A harmadik osztály mondotta ki o« utolsó erót a cár olaszországi ulazésa dolgában. Az utazás tudniillik egyáltalában nem azért marsdt el, mert a cár (élt az olasi szociáluiák macakazenéjó-tói, banem azért, mert a harmadik osz taly ebémitö jeleiiténcket terjesztett i minden oroszok cárja elé. Csodálatosan tói szervezett az oroax rendőrség spicli-luua u küliOlduu; a ujugaton éppen ugy, mint a keleten sok sz/Lr ember él ubból, hogy kémszolg* latot teljesít az orosx rendőrség megbízásából.
A spiclikkel nem közvetlenül érintkezik u pétervári központi iroda: a kémek az illető konzulátusokhoz terjesztik be jelentéseiket és igy kerülnek szután azok n .harmadik osztály" vezetői elé A keleti államokban valósággal hom-
V
A gyilkosnö.


zsegnek sz orosz rendőrség spiclijei. A keleti „szolgálat" középpontja Bukarest, innen igazgatják a rouiín, szorb ós bolgár képszolgálatot. Az ügynökök mindenféle formában ós ruhában sroglász-nak a nép között, ós hogy működésűk mennyi tömérdek pénzébe keiül a cárnak, azt könuyen elképzelhetjük.
A külföldi államok, bár értesülnek az orosz titkos ügynökök működésiről, szemet hunynék a cár iránt való udvoriss-ságból. Néha szonban egy-e^y parázdn npiciire rájár a lud. Inr oaoirégiben kiutasították Dnlgái iából Weissmaun orosz bizományost és teakereskedót, akiről köztudomásu volt, bogy a harmadik osztály megbízott kémje.
Woissmena valóságos grand-signeur volt, szórta a pénzt és a logelökolőbb társaságokba volt szabad bejárása, sót

A nagy feltűnést keltett gyilkos-sAgnak a Fougéie liugénie meggyilkolásának hősnőjét, Uiriat asszony arckeqét mulatjuk itt bo olvasóinknak.
Giriat Fougére tArsalkodónöjo volt és b bujtatta lel egyik barátját, hogy gyilkolják meg ¿s íttbolják ki a szerencsétleu leányt.

az udvarnál is fogadták. Mindezeket reprezontativ költségeket pedig a harmadik osztálynak kellett íeUezaia.
1
Orosz herceg a macedón föl-kelesben. -
Említettük már, hogy Dolgoruky Alexov horceg Belgrádba ment, megkérte a királyt, bogy Ó-Szerbiábnn a bandák vezetését átvehejse. A király azonban nem lelkesedvén ezért a tervért, * herceg duszogva elutazott. Db nem haza, lanern Szófiába, hol tervét újra megkísértetté, s ba egy kicsit több az flgyes-sége. talán siker is koronázza. Megérkezése utAn nyomban érJm\'f.ozésbo lépett a mncedoii-bizollsag dolofátusniviil. Tatár-csev annál lelkesebben logadta uhoiccguuk azt az ajánlatát, bogy bandátalakits annak vezére lesz, mert « herceg elpotyogtatotl szavaiból azt köroikeztette, hogy összo köttetésben áll a szláv jótékonysági bizottsággal s nagy pénzösszegek fölött rendelkezik. Aa üyon aranyos ember azonban ne tegyo ki magát ve*zólyuek, gondola magában Tatsrcsov ur, mert becses éietévol többet használ a bizottság ügyeinek. Azt ajánlotta tehát a hercegnek, hogy alakítson egy bandát, ezt szerelje is föl, lássa is el pénzzel, a banda viseljo is oz ő nevét, de maga vonuljon meg szépen a rilovói kolostorban. A berccg mindenbe beleegyezott, de mie\'ótt végleges megállapodáara ki-

rült volna a dolog, a hercog azt mondta, bogy olöbb bo kell várnia az orosz kormány utasítását.
Ha ennok a kifogásnak ai volt a célja, hogy azt a látszatot kaltse, miszerint érintkezésben áll as oross kormánynyal, hát akkor éppeu az ellenkező látszatot keltette. Mert Tatarcsev ur nom tudta elképzelni, hogy agy oross herceg, bogy kompromittálhatná az oroaz kormányt ily tervükkel,
Tatarcsev Vr libát gyanakodni kezdett s igy gyanúja még nagyobb lett, mikor a herceg azt kezdte pengetni, bogy egy fölktlö baurla altartáaára sok pénz kell ám,
— Természetesen, — mondfi Tatarcsev ur. —• S mivel a mi pénzforrásaink nagyon azdkösek, nagyon azivesau igényoo fogjuk venni hercegséged nagylelkűségét. r
A herceg azonban ügyesen kitért a felelősség elől a azt mondta, hogy előbb beszélnie kell as orosz köveitől
Tatarcsev ur eleget tudott, Megszakított a herceggel minden összeköttetést,, aki azután a fejedelemhez akart bejutni,\' de srkertolonQl. Erre fogta magát, Kon* stantínápolyba utazott, hogy talán az ör-| méuyekuűl próbáljon azeroncsét. -
Hírek i válságról.
— fejit tudási tónk lói, —
Uadapict, okt. 20.
! A m&J naptól várják a döntést. Való-wiriünak unják, hogy n korona elfogadja Lukáea László «löterjeszlósoil t» a kilences bizottság katonai prugramm-
Í\'át ís a pénzügyminisztert megbízza a abír.otalakiiáisal.
Az cÜoniókfn pedig azt tartják, hojty ezael helyre all ugyanazon helyzet, mely n Khuen-Hóderváry gról- első migbizu-iá*a ólán fennállott : ax ellenzők nom fofir leaxirain).
Bécsből jelenti ma a félhivatalos Und Tud.: •
Lukáea László pénzügyminiszter, ak: tfpn«p este ideérkezett, ma dolután tel Cfty óiakor fog ő Felsége «lóit mogjo* lenni, hogy jelentóst tegyen n kilence» bizottságnak megállapodásairól, amely no!< uiolsó illésein legfelsőbb megbízatás folytán jelen volt. A lapoknak azok hírei, mintha Lukács László egyes miniszteri tárcák betöltéso ügyében már Budapesten tárgyalásokat folytatott volnn, sót mintha Lukács már egyes személyeket tálcával megkínált volna, annál is inkább valótlanok, mert Lu\' ács Lftf?.ló pénzügyminiszter ilyen tárgyalásokra nem volt felhatalmazva, ilyenukre tehát nem is bocsátkozhatott.
Forrongáa a képviselőházban.
A legmozgalraasabbnak Ígérkező üjós előtt uem volt eddig annyi ember a ktp-viaalőházbin, mint ma délelőtt.
Apponyi olnok már kora reggel bejött a ilazha a rövid idó múlva telő volt az elnöki hivatal a volt ueuuoii páit tagjaival.
Butot forráshói oredö órtc^Olóseink pzerínt a szabadolvüpárt kűrben tegnap történt dolgok miatt, amikor az ó-szu-badolvüek határozottan s-íombeszAiltak Apponyi vs.cileges jelöltségével, rna komit határozott formában kifejezésre az uz óhajtAi, hogy a ncmaotl pừt benn c szabadalvtipartban tloztáthasia a ha\'yxotot s az esette, ha rövidesen megnyugtató feleletet nem kapnak, kiválnak a »sabadolvttp.ivib >1.
Apponyit módfelett elkedvatloni.otték a to^napi est hitei, u-y hogy határozott dologként beszélik, hogy 6e:»miosotro sem vállal minisztori iflicá!.
Különben ma d< lelőtt igen nagyszámmal voltak jelen a parlftmeulloii u szabadelvű párt több íi akciói és az ellenzék tagjai közöl.
Kihallgatáson. Uíes, okt. 20. A király Khuen-Híder-várv gróf miniszterelnököt ma délelőtt 11 órakor kihallgatáson fogadta, A kihallgatás háromuogyod óiá-g tartott. A rímeli után Lukács Láatló pénzügy-miuiszteiro kor ült a sor.
?»inc£ üöniés.
% U.oa, oki. 20. Lukács I.Aszló pénzügyminiszter ma dylbon lélegvtól félkettóig kihnllgatAton volt & királyai\'. A miniszter jelentést tolt ö Fel&é^énok a kiiencea bizottság tárgyalásainak eredményéről. Ö Felsége a jelentést tudomásul vette, s n további e ¡inié»o?á>l föntaitoila magAnnk. Ennek leüvotkestében a mínuzterok még Bécs-ben ttiar..djuk.
Uíes, oki. 20. 0 felsége a mii Mlielhetáson a-.rt t-rtotla fenn későbbre a döntést, mert c.nk ma volt kalnsa migUmnrni atza-badthfü párt kilencei bizoitaéjjának munkálatát mai szövegezésében. A póuzügy-minls*tort a király fölkérte, hogy egyelői e hosazaLbiMia meg bécsi tauózko-diiát.
és
A kattio.lKus nagygyü es,
Budapiat, okt. 2,0. Negyidlk entondeje, hogy a magyar katholiktMok minden összol országos nagygyűlést tartanak Budapesten a Vi-
A kongmiiui Veni 8ancto-vcl ós mi •ivei kezdődőt), melyet Caáizka György kalocsai érsik mondott a belvárosi plébánia-templomban. A mi*o ulán Vigadó nagy termiben, molyet pápai magyar nomzoti zászlókkal, aa4gfzá{r, a pápa 63 a püspökök cimirekel díszítettek, a kongresszusnak mintejy kélsiáz tagja gyúlt össze.
A főpapi kr.iból jolen vo!t CsászVa György kalocsai érsek, Szmrecsányi Pá nagyváradi, Dubics Ziigmond kassai Ssó choriyi ,Miklós gróf győri, CsAky Károly grof vAci, Városy «Gyula szókosfejérvAri, Iváokovics János rozsnyói, Mailith Gusztáv gróf erdélyi püspök, Fehórlpoly pannonbaimi főapát,.Kohl, Wolafka, Fraknói, Uadnay és Jáng cimzctea püspökök a főurai; közül: Zichy Nándor gróf ós Cm-konica. Endre gróf, Esterházy Slíklós lior-cog, Zichy Alad.ir gról, Zichy János gróf é* Mailáth Józsel gróf és a képvi-so\'ók 1.0*01 ltak( Vizky István, Wilcok Frigyes gróf, A1 cfiy Ödön, Farka» Jó-^^ef, Förcter Ottó, Lrnat Sándor, Uol-lebronth Géza éí Lová»zy Mii Ion. "A gyflL\'it az Opera férfi-énel.knrn nyitotta m g u Szósü\'.-:o1 <s a pápai hiui-nuszs/al, mtlvnek cihaagzá.a ulán ifjabb Z chy JúiKu ^r^f elnök mondott megnyitó boszédet, amilyben egyebek között [¿Y nyilalkozott :
Nekünk, kalhoÜkusoknak e^y&aüld kell, öeszá kell tartanunk és ha um még ¡.üíönféle ula\'ion, do már most is egy új ugyanazon cél f«Hj kod törni, (ügy van !) Nu aggódjunk tehát a miatt, bogy a közéletben uu mé\'j neiu haladbalunk mindig egy utón ; * aapnali sugarai is bAr siorto ¿«azualr, mögi\'« földünket mc-egitik, viliigitjAI; 6s lermúkenyiük. (Él-enziii.)
A Latholici.<musnfi<; legnagyobb ereje aljban All, hogy a kor uralkodó esziuúii ni\'jgórtJ, afoVh<;/. alkalmazkodni tud é» tlim Jél a haladástól ozórl, rnetl biztos siiiii eredvto felől ói igv érzi, hogy nv: egyhit luindiu század haiudásavol lápfist tud tartani.
Nom tesz tehát soiiki szo\'páhtot az egyháznak, aki léi a világosságtól, vagy aki hcrmctíoo elakar zárkózni, vagy el-akarja zárni az ogybázut a kor szcl-emóiol. *
A jolen generációtól fogja számon kéini a jövendő, bogy vájjon birt-a elég önzetlenséggé\', okarateróvel és ideál»-inussal aira uézve, hogy megvédje ós megerösitso a magyar izoat korona ezen alapzatát. Tetszés. Az államalkotó katolicizmus megőrzéséről és megszilárdításáról van zzó, igy tebit fáradoi éa dolgozni nokünk épp ugy vallási, mint ha-zaliui kötclosségüuk. Zajos Aljenzés ós taps.
Kíután megválaszlotiák a tanügyi és irodalmi szakosztály elnökévé Margalits
lüdu egyetemi tanárt, s a azoclális szakosztály elnökévé Llüs»\\veiu Sándor gyön kanonokot.
Az elnfik indit7AnyAva a királynak a kővetkező táviratot küldték :
„CsászAii és rpnstoli királyi Felság 1 Legkegyelmesebb lírunk 1 Magyarország katolikusai, a kik a IV. katolikusorszá^os n.igyoyftlÍ3re összejöttek, alattvaló hüsog-go!, a magyar lólck öiziolo és in«» »sere-tetévul üdvözlik Felséjjodot. Hosszú évisá t. dok tanucága kzerint amagyar katolikusok mludonkor hűséggel, beusö rogsszko-dóssal ó-» tii-zteleUel vették körül a magyar kíiály trónjlt s szivükben a hazaszerotcle
gadó termében. A gyűlés ma délelőtt i og^ beforrott a koronás király fenaÓHOi mo kozdödött ós ciütörtöítöu fog vóg.t órnt I .tnólyo iránt érzett aiorctet ós tisztelet ér
»elmeivel. Az őseinktől öröklött om« hü liget, ragaszkodást újítjuk meg ml is Folsógid uónjának zsámolya előtt. Imád sápot mItvoI fohászkodunk Szt.-Iatvin boz, első sziat királyunkhoz, hogy nC\' héz viszonyaink közepett ie az 6 áldott szent Jobbja védj«, oltalmazza. Felsége-gedet, tegyo dicsövé királyi trónját, tegye boldoggá a drága magyar hazát.
A távirat lölolvasAxa után Széchenyi .Miklós gróf győri püspök tartott előadást a katholikus túrsadalmi tevókony-aégről.
A katholikus társadalomnak, úgymond, át koll- hatva lonni sa kore^ztónysóg szellőmével, kriiztusl ¿zerowtóvcl ós bókó-jóvel. A legfö baját abban látja, hogy napjainkban, ugy az ogyén, mint a néptömeg, ríssbon a nyomor, rószben az ámitáa által bolyéból klmordittatva nem találja meg azt a pontit, amelyben megállva megnyugvással ój hasznoran mOködtiolnók. A csöndes felsrín nlait du a társadalmi harc: a régi rend bomlásnak indult, s atrn, ami kövctkezbetil: csak rettegéssel gondolhatunk. A gazdag és szegény osztály között mindig megvolt az oüer.tót: mo&l nom is cz az elleniét a aj hanem az, hogy most ezt a két osz-alyt egymás ellonségóvó akarják tenni. A szociális kérdést ni erkölcsi faktorok lozzájárulúsa i.óikul mevohlani nom lo-iot; ha vau «ivo^s^er, ugy at e^ak >. koreszlény hit loboi. LAtjuk, hogy cz áiküiok éa a fejedelmek egéjz ".c-kintéljükcl, egész hatalmukat latba ölik, hogy a mai társadalmi rendet fönntart!) tssAlc 6i megvédelmez-besték, do lilába ; cj, n kérdés no n \'.¿.«z niogoldra, mij közre nom mQl.ödii; a vallás ugy az egyónkkbou, mint a kö.;-óletben. A tulajdon vódclméio nom elé;: a bCnlelöiörvóny, ahoz istoji törvény is leli. A paida.\'j cs szegény, a munkaadó n inuukás viszonyát o^\\cdül u l;alb. felebaráti szeretet törvényóvol lobot bályoznl; cz a törvény tut laaitja, hogy munkaadó a munkáiban r.o rabszolgát lásson, bánom bccsüljo meg annál, emberi méltóságát. amit r.cui biztosit a szegény embereknek a jog, tzlujujua neki a azoratcí.
A fiatal főpapnak ólénk tamporemen-tummal olőadott, larlalmas beszéd? után, melyet zajos óljenzéssol és tapssal ho-uoráltak, a mai népgyülós véget ért.
I Kilenc falut felperzsaltsk. \'
lV (A Balkán forradalma,) — Saját tudósítónk táviratai. — Ssófln, oku 20-
Kontuli jelenlétik szerint Indov«-kt,? rillotban 9 falut folporiaeltek, a,
Hiluii pasa az orosz alkénzultól j».\' lentést kapott arról, kogy a Kkvószt egy török katonánk vélotlonfll elhajított égő cigarettája oko.ta«
Valószínűbb azonban ax a jelentés, amely izoriut a tüaot a török katonák támaistották, akik lázongtak, "mert nem engedték meg nekik, hogy Magién-ziben kirabolják a bolgárok házait.
Soüaból oktober 20. ¡A stara-zagorai tüntetést, a melyen Danco mioíitorelnók in megsebesült, a cankovisták rendezték, kik végig vonultak a- várocon éi lilroaztoltok, hogy vér fog folyat. Az ellonzóki vezérek abba hagyták az izgatást és ma Soflába érkeztek.
A bolgár lukos»Ag retteg a válnsztá-soktól, mert a lázítók azzal járják bu a városokat, hogy a választáü első napján mogkozdöJik a polgárháború.
Akii tánkíeiatük,
A klssákmAnyolt tmbar boaxuja.) Hajdú Illó« sztntandráai lakos még a
műit évben is cz el«"» ,;.»xdák kozó tar-lor.oti a la.ujabaii. Kétszís holdas b.\'ito-kot nertzott tu ajJoiiánae, amit semmi-felo ado»»ag nem terheli.
Tavaly Intem nz e«ei. IioíV Hajdút ríiratto 0» jr Ií!ti:uft:iCuld Xgn&o ncva gaiicnakcfeak.edu a bái zijátckra. ii>*jdu Icpremeiit s rövid nlö aiuu el-* voí2!;5,\'o C-jss^m v«vy«>n:U. Övödbe kvrült ét iav.*.s/. ú ,i 1" oscU í\'.ipít ttgyvid, BlUmcnfíld kocoakedőutH * logora ««¿eli u lUjiiu bir.ckui.
A tönkrOiiie;»l vn.l\'er n«cy Cnmegin-g/id4í?«l Ildiié v,V/tn» a i.\\iro!t, ho^y mm a *zop buuhlrilditkcu, awflyikai móg o vetett bu, a ierj>«.\'*t mis ata^ja >e « épDOii «¿ói: kCtva-vetvó\'ik el a va-
LEGÚJABB.
Az oroax-japán konfitktna,
London, okt 20. Port-Artúrból órkozott jeieutóa azorint a háború veizodelmo egészen megszűnt, üz az örvendetes eredmény különösen Alekszev kormányzó energikua viselkodósénok köszönhető.
Obitmkoló a tartománygytiléain.
Prága, okt. 20. A tartománygyülés-beu a németek folytatják az obsirukciót, számos uévsserintl szavazást kérnok és minden szavazás olött tíz perouy* azü-nitQt inditványoznak.
líj bibornokok.
Roma, okt. ÜO. KómAból irják, hogy a pápai konziajtóriuni, amely november U-én fog öss/.cUlul, hót biüornokot fog kluovezui,
Közvágóhtöt ^•Vtőaváiír.
(Hivu.aios jeienies.) .Maradvány 78 dnrab, crkezetl löl) durao,. össnosen darab. — Maiitok deli lizonket OiaigJ Fmtot «»¡lörcudü
07-2« 102 kor«.i,n. k.,xíp 1)1-100 ¿oiuic; -A vájár C4Öndes vol;.
0 ó vetett bo, a ierj>ú*t ntis « ópDoo Hüot: kCtia-veiyó\'iív el ^ .uiát, akífc öt wnlwiűtattdfc. Mindezt azonban leközdútie. Ue azt m«<r nem iudia t\'lui.nf, bogz it/. ú kzólójwbvn is más bzüre.oljcn. A töinejgon<liv.o\'< berti meg\'icsgtei a szilie\'.et üojda »¿ó-¡CjiilCII.
Tiz ója tájban megérkezett s fjöíóI\'O Flrsch LipAt ügvvcil ih ».\'))jüm, Uiur.tn-fo (l L».náa iáría«á;ába:i. .\\i»g uogy meg-órkCiitk, as ügyved A* *óc-um a prí<-baz ciuit hevíclguttok. nuiikur egy lövés dördült el a szomszédus Lu»oticasbul n az ügyvéd mellén találva összeesett. Hiu-. menteid a lóvós után bemeneküli a prosnázba, A szüretelő munkások látták, nogy u kukoricádból llíjdu Illó» menekült .el fegyvetiol keséken. Hajdú nom is titkolta, liopy ó volt a gyilkos, sót amikor a cjeiuiórség nála mugjoleni, bc-vaiiot a, hogy ó ;ötie lo az ügyvédet, akit nom volt ugyan száudáka meglóurn. do azért nem kajnálja,
A golyói Uíumenleldnek szánts, »\'«» öl lönkroteiie. Ha most — mint mondta — nom ¡9 sikerült eéljit elérni, ma;d eljön at idó, amikor Ulunienloblro is rákerül a sor. Az ügyvédet halva v.tiol: le a községbe, bonnao táviratilag érivsi-tették Ujvárott lakó c»aládjál. A me-rénylöt letartóztatták.
A srsir
Bordán Illés és Popa Pomiliut tanítók voltak Kurpóny, Hunyad megyei köziégy-bon.
Külön-knlön iskolában tanitoOnk) de azért nem tudtak békességben élűi egy má-sal. Evekkel ezelőtt a tanítói földek miatt veaalek össze a azóta Állandó volt a gyűlölködésük, Pár nappal. ejalöU vi-Innrl jövedolmezöbb temotéa, volt • Oll Hói dán Illés tanító halás\'fe el a elöl.
Tegnopelőlt estofeló/M uteá« ta\'álko-zott a két léniló a ekljor aJewetéa összeszólalkoztak, u ^annyira, hogy botokra kerüli a\' dolofl," miulán Bordán tanító töbi) »ulyos ü>é«t mért Pop» tanítóra. aki a».itfn véres fejjel menokölt m ü\'-^sok olól. Popr. azonban nem ba«yta nrnvibau a doi^oj, kimosta á »érző *)-bo el a mikor lesötélidcit, revolvert votP^^ macához s elkdull Hordán laVátárt. a. 1 kit újipun ottl.on talált családja kOrébtu
-
! Pop« amint borontolt a szobába, ogye-Bcson Bordán «lébe ugrott, revolvert •ántolt old « «tud a meglepett Bordán anilóra lőtt, aki az olső lövés qtán még kiugrott as asztal mellől, de a merénylő jiásodstor is lőtt s tokkor Bordán összetett s rövid kínlódás tiláa meghalt.
A merénylő a kél lőrés után kifutott » szobából és elmenekült. A csendőrsé-|Ct rögtőn értesítették az cselről, de n merénylőnek, aki eltűnt a faluból, ménem tudtak nyomára nkndni. A gyilkos, iki nőtlen ember, valószínűleg l\'torná-uiába szökött.
Ifi
BUDAPESTI ÍIIIIEK.
— Deák-ünnepély. Posl-Pílis-Solt-Kinkun Tármegye közönsége holnap, iierdán Deák-önnepélyi rendez, melynek programmja a következő : Délelőtt fél 10 irakor gyülekezés a vármegyeház ülés-letmében. 10 órakor flnuepi mise a belvárosi róm. kai. plébáuialemplorohau. 11 órakor díszközgyűlés a vármegyeház üléstermiben a kövotkező tárgysorozattal: 1. KísvSAs megnyitó bestéd. 2. Fazekas Ágost lőjegyzó ünnepi beszéde. 3. Bejáró lietzód.
\' — A foalott ólotmód. Egy úrinő gycrmcktirlás miatt b«»pörölto a tőle kö-lönváltan élő férjét. A térj tagadta az apaságot, mert az CA-faleségo c;*y évűn belül íiárom udvarlóval is lolyiatotl viszonyt. A Kúria, bár beigazolva látta az alperes Védekezését, a lűtjet kötelezte a gyermektartásra, meri ubból a körülményből, hopy a nőnek három intim udvutlúja rol: — a feslett életmódra még nem lehel alaposan következtetni.
— NagrylolkÜ uiapitó. Schwarz Lajos íóvéroji l úottsáj.\'i tag a mai nnpon Láncy Leó udvari tanácsosnak, mint n budapesti kereskedelmi ói iparkoraltra elnökének 20,0<;0 koronát adott At mint alapítványi ndouiányfcvxogct. Ezt az e\'s-pitványt Schvrirz Lajos adományozta tcitvérGi-scsc megboldogult fSchvrarz Sándor nevének icejíCrOkítösutc. Ar. alapítván t a kereskedelmi (.•> ipnrkaurora ke?e:i: a l:r.mstok elszrj/én vedelt kisiparosok scRélyezésére lorditandók.
— A nípíörca otthona. A külföldön nagyon nehezen tanu\'jók iné,". ho<?y Bu-d»| oit nlnci Ausztriában. A nnlíiáimi»\':-tetliez tt:a egy londoni liin.\'olócég *|dn-Ista érkezet\', amely a fóvA.oa lürdőinek akar olqsó pénzért reklámot csinálni. Mivel azonban 02 ajánlatot ugy címezte, hoey Budapest — Ausztriában, n polgármester egyszerűen félretette, mert nem áll szóba onan válHutl-il, molv még sít sem tudja, hogy Budapest Magyarország fővárosa.
— Központi szönyogtelep Budapest. IV.. Muzeum-kőrul 39. lapunk mai számában közölt hirdetését olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk.
— F\'.nmpl fcávc-, ton- ós angol
mm áruhás Budapest, Kossuth I.bjoí-utca 17. szállít 4 és háromnegyed Kgr. Mocca. Cuba és Aronvjávn ko verés-ksvét G frl 90 krórt bérmentve éa elvámol/a.
ebiek mindenfelől
— A« olans axonátorok nosxtora.
MiUnóból táviratozzák, hoj;y O.vallini Oáspar, az olasz szpii.Uus legidösobb tegj-i, ma 80 évea korábau meghalt.
— Orosxoh Kolot-Arnl.ibűu. A
Berliner Tagchlatt p.ter*ári jelentése megcáfolja azt a hírt, hogy két hadtestet lógnak 8z«rvezni Kelet-Ázsiában. — Mindössze két ezredről van szó, de ezol; közt lösznek az orosz hadsereg legjobb oéllvivöi.
— As oxxtrák mlntsxtorelnök
Tr»es*tbon. Dr. KOrbor miniszterilnöV ma délelőtt Triesztbe utazott a dr. F. Korher Lloyd hajó vizrebocsátáséhoz.
— A bolgár horeakedelml Mar-zbdóaok. Sói iából távirják nekünk: a mini«2lcrtaiiács megbízta a miniszterelnököt, hogy a régi kereskedelmi szerződések »\'apján legleljcbb kél évi idólar^ iámra állspodjék meg n külföldi államokkal s időközben kössön azokkal uj kereskedelmi szerződéseket. A miniszterelnök e megállapodások keretében inog akarta szüntetni a cukorin ós gyulára rólt kivételes és kedvezményes vámokat, úgyszintén egy némely monopoliumra nozvo kezet akar biztosítani Bulgáriának.
— Elitéit exorb tiszt. Ma Olt törvényt Belgrádban a haditörvényszék Mi-lulinovics Dimilri tflsérbadnagy felott, aki a uisi összeesküvők iiörének végtér-gvalásakor betogon fokfldt. A haditörvényszék négy havi fogházra ítélte Milu-tinovicaoL
— Kivándorlás. Mára maros vármegyében szeptembor havában az utlevél-lorgalom a követkoző volt: kértek ősz-szexen 155 útlevelet. Ebből *sik Amerikára 109. Romániára 42, Európára 4. Legtöbben a huszti éa a tócsói járás orosz községeiből vándoroltak ki. a vármegye leiülölére sx év bnrmsdik negyedében a kivándorlásból 24 ogvén tért vissza. A kivándorlások a legújabb ¡dóban csökkenőben vannak.
— Első Budai KávóroagftTln Ar-lóetkv János Budapest, JL, Zsigmond-utca 7. küld 4 és iélkiló I. cuba kávét 0 forint 75 krért elvámolva és bérmentve.
—• Kolylk htzltfjc.or.y fél a nsgymoádstöl ? ? ? Kí eddig igaza is volt. Csakhogy ezentúl máskép 1<>sz, ha Lessivo Hu u pár: a mosóport használja, moly n fehérneműt szitppau, szóda és uiás anyag hozzá-Uevti eso Uéikül kilógó;tulanul tisztítja és hófcliérró mosi>a anélkül, hogy a ruhának artana. Tegyen próbál és meg foi; róla gyű/ődni, hisz ezen mosópor fölülmúlja az össes eddig használatban volt hze-teket ós m^yis olcsóbb. Mindenütt kapható ! Gyér: Budnpesi, VI., Dalnok-utca l(j lioiTuiann Eiud és Tsa.
Silektroxfitá^nGses gyógyintézet
^ <Ti7. Kcurftd Jt»ió r«u^sroro) n Dr. CrCnnaltl )clc szanaiúrium kc.\'ti pavillúnjában
lludapost, VII., Városligeti fasor 1D—15
At «•kkltotnúsnvt«» ÍTlS7 l/ili« ktiBakn Iwill: atmallansíár, la<l•v»íl^<•,-, Irttfr.-Jdtnuak, Iscbtos, turSiur, lAe^on n.;x--, !il»gc» ffyowcr-» o idufM lu t>:n:,MMUi\'.iil, c.azo» tuo^tiato
b Vj s\'.t. A Itarolil» iic.sy »rcj^
űr.taoVÁ.tt .Vidrlor.i núl^tUi. tevő ttot:\'! it-tu
UíU; Kíiita KoltcUha\'.is Ut vau «Árva. r.en4«!«s ft.iutc.it (vi ti-Ul íil I I; «lilotáu tWI j-Wi C-ig. Uitoi Lrirlís C|»*I ca^a at. .\'Iw.-.vk ,i
dlj^Z. KWánulik pn>i(>cSlus. ?irsiot«x«t*k : Barlln, S«cs. Kóma. Som. UuuiTau;. liöln, Uyosc, »iuucboix, Z-iirb mb
K c n c ni e a
(■ nzóraltos&a téli catók: • 1 ?atlenoo,
\\ turolemjuték kártyáknál jáiuciuávul.
«Kiadta Pozsgay Dozca. oldal.
Ara 2 korona, 2 korona 40 llllér bo-küldése esetén bóriocntC3 költéssel. Hozzávaló patienco k;irtyúk (\'J játszma) 3 korona 30 fillér. Medren-delliülö Kilián Frlgyoa utóda magy, egy. köiivvkeruskcdo^ubca Uudapcat, IV., Yáczí-uteza 1.
Csak jó miníísígü áruk!
Fíifl-trs »iln»» F iphir tncllil 9H kr., re<J6i molla
1.86, 1 \' -----\' " \' 1 \' " 1 *
í«Wi
francxlA pinu\'
r.Ml.l\' | — - , -------
le-jntib il*m.i>l tfk. Inuicti» ar»h«.u uj. 7S l»., Ui-jobb t fit. U»lt*rok lrj|uut> rnlnv«»^) li kt„ VíxrM íoliór :S kr., Miuai üoputr *) kr., forfi-ii»il«<>ya \\ei« !l v\\rr*K riílkJl 97 kr.. itWato« SS lr.. IffuUbb ^kJuU-BiokkoniiAk U kr, > r*n«fU b*U«il-i>»b-k»uili aj«ur-»2<i;AI||)\'«l t, kr.
Suijiposl,
.Vll., Karolz-um 3
Vidéki inofrcmtoUsok puuloian owköiöltetnok.
in-lra »»in?« fripnir\'incnu »-• *r., rmoi raquu .\'». »a>ÍM «ilno» anjol ri«{<hir l.tó, UvrJubb 1.» , ír báliul ti>S p.que-inoUB I.M, t<^i« b
ncil,i niüu<«-UJrll(l I.T», l>-«chl!oubA| mm I.Su.
f«)0« l.aí«. nöpjwr »|w>n»Jr.»< kr , |i»d«t W
Splelor I^ártoii
TELEFON 39-10.
I és LENGYEL
bníor- ót ruba-paexomány, zsinór, gomb- és ostpkakuiöulogességak gyári raktára.
Budapest, V., Gizella-tér 3. sz,
Vm uci«ucv>ink • n. 4. urírJff-kiita»\'.- b. tuástniiiit ».lij, h<vy Ju«»d («ls:««lt oaiyfc*-pMxomány-rakuruikat »rr
seljemára-os2.táljIyal
Mvitvio ki, mtcdu • uakmibs vlgt ruhák«1-roékk*l i-t iK-lénkksl ■ to«*W. InUhi rum&iictk-ban, )*(.\'glljiyv««M> áifck 1H«J1<U, uolfálimUutk.
K6l4tií«c:i aJMiiJu) naxr filctjUáu t«lr«u>-kluxoki^x .lkalmu IttUiraUrvabb k*U»4Uk«C
MUtaiÜMÜ MÍT*aeu aa«lcaiiutk.
tSAYER-fóle
ynkoxcm, bőrkérag és
^őrkomúnyodos eUen a e^jobb éslegbulcsabbszer.
1 cr«ljO tcfc. ro* CO Olt*». I k«r*u (MkaiaáS* »■*•
■ ■■ \' » Ui. bicclve. -—
biiloa hatan »itt »« vuj irb«;vt, roierttípj,
rrúxet«» t* t ronakUl OAtarbc^ tllnn, I ba-Uui 1 kor. 40 ttlir. (I korac« b^kauU« <u Urniuivi kotdi u tfi^lall UuiU:
Vöröskereszt gyógyszertár
BflüWít, VL kerM fUtoi-st 84. cil.
I ö z s d e.
Budapesti gabonatóaedo,
A déli gabona-haláiidó-üzt\'il irányzata szilárd. Egy órakor a követkoaók, vobsk u zárőirlolvamok: Buza 1903 októ-berro 758.-7.57. Buza 1504 áprilisra
7,70-7.Cy. ltoza októberre Ü.27. 6.20. .—. Hoz* áprilisra C.4S— 0.47. Zab oxtóberro 5.41—5.39. Zab ápriliarn ő.r,3.—6.02. Tengeri okt.-re 0.15-6.15 Tengeri 1901 májusra 5,33—5.32.
Budapesti értéktSxsde.
RMtfixsdén\'költetett: Osztrák hitelréstv. 601,76. Magyar hitnlrészvény 732.— Osz\'.r. magyar áli»mvasut.-ik tí.ítV—. Leszámítoló ham; éő\'i.SO Jet»álog filG.— Ilim.-\'tiiurAnyl IC«.— Déli va3ut 59.—. Nimel birodalmi márka 117 22. Városi villamos 316 &0.ÜÖI-uti vasút CÜO.—.
Béoal órtóktözsdo.
Etótözsdén köttetett: Osztrák bitelrészv 1158.50. Mas^ar lűt.-lróaxr. 727.—. Osztrák ma*yra á\'latuvasuti részvény 657.25 Union bankrészvény fiSl.W Os^tr. koronajáradék l\'K). Angol-osztrák bank 272 60. llusz Irunkos arany 19.06. Déli vasutrészvénv 79.—. 4 sxáza\'ékos arainjáradék 118.25 Magyar knronajáradék 97.Ü7, Márkabank tr 117.30.
ntx tOOi» «£»• li»»W«v\' \'(UtM] <r» *o
Kflpv.rro Miaofn >o»s *0i/ts cstMtee
ÜZUT*« 0.-.0Ofa.aatan
CS«KfR£0£»\' CSONWOOttJiT TfSStR El/OGAOMi . , .
«AlMAN JÓZSEF
PAPRIKA KlVlTElS SZEGED; ?
Néhány nap múlva uj szenzációs regény közlését kezdjük meg, melyre már előre Is felhívjuk olvasóink figyelmét
REGÉNY. Borzalmas éjszakok j
Átdolgozta : I. H.
Swoyscbin elfödte & szómét «s i mintogy önkívületben mondottat
— Legfeljebb csak négy hétfe., fog tartani az egésx. négy nétnél\' tovább nem élhot, ez az t\'gyotleu • vigaszom.
*
Az óra Gin a úfya mellett egyformán és egyhangúan kctyégeit, mig Gina szive egycnotlenül és heveseb-• ben miud kevesebben vert, oly gyorsan, hogy IflkUstésit már megizám--lálui sem lehetett volna. Aztán mó-\' gint tcljoseu elállt az érverése és ugy érozte, hogy n saivo » aligj dobban már egvet-egyet.
Gina pedig visszafojtja Mekxetftí U és le*z(llten hallgatódzik:
^Vájjon Emma visszajött mAr?"
Oh szent isten, milyen hofuzadsi-masak a/, órák 1
Giua ágya mellett ápolónő ül és ktit. A kutútük egymáshoz veródnok ós G nát ingerli «z a mouotón csOr-gés.
lCálórmcü az ápolOflőre, hogym* radjou veszteg.
Az ápolónS uagyot sóhajt és egy virágos szOvetből készült zacskóba.
rejti a kötdst, azután összekulcsolj» kezeit, újra sóhajt, ásit és unatkozik ...
Gina pedig lehunyva, szemeit, Almot sziulel. Az ápolóno figyelmesen nézi.
Az Alom tíuyleg csalódásig hö. Az ápolónő halkan fölkel és lábujjhegyen kioson a szobából.
Alighogy kiment, Glná alattomos mosolylyal, akár csak egy macska, kimászik ágyából, az ablakhoz megy, melyet az apohi gondosau bezárt és kinyitja.
Sóváran szivja bo a hideg, nedves lovegót. Mindnyájan azt mondják, hogy vigyázni kell, nehogy ujr*
meghűljön.
Ostobaság!
Nem a hideg levegő fogja ot megölni. Ami őt fogyasztja, ami életét felfalja, az a Swoyscbia Zdeuko utáni vág)r.
Kitekint.
A smaragdzöld pázsiton hosszú, fekete árnyak nyugosznak. Lenn, a földhöz közel és a földön a levegő csendes, egyetlen fiiszál sem mozdul mog. Csak a magasban érezhetó egy kis mozgás.
Az üreg fák koronái Ide-oda rao-> zognak és szomorú nótát énekelnek,.
Mostan folyó regényünk küuyv-alakban, igen díszes kiadásban már ^ogjelont és 1 korona beküldése el-L.-.néb?n bérmontvo küldi meg a piorzó: llosvai Hugó (0-utca löu iT. em. 8.)
A főváros legnagyobb férfi- és györmek-ruha áruháza,
Uíoi, u.v»us luiliruaax késztUuok n /Rs» r u«ja 9
Otíaoest, VIII., KGra;esl-ut 41. ¡¿«X
iStt^y viUMzieau raaiar angol éa franoxla divatkelmékbea
Mérték szerinti M Ir4 árakban, a le|J
megrendelések IH" Hl ujabb divatú kaV mékbát készíttet Kívánatra mintákat éa! mértókvéleleli utaútást bérmentvo. i
. ■ ■ jMauuiniii1 11 ""---a
rfífSh Earosusag* I
j > biinJ a n»»é>.Y»kWI kéuiltU vaiadl kal»U J C 3teJr k
(tündér-oseppoket. V«». 4
\'f-^ /j\'vt Ntec« taai, oínoa ttéa e«lp4. tuc-m Ű»UlM r
/^oíL\'.irfl uyvUMMl*, tel«»»*« alak. ara«-a^ut íwi.iAtn Imi, rri\'r _f/íij
1 í_ M d*la>o<J .AlVMUlkM n ikűL Ttüaato mmy» t-.VycTp^rrr^/ -■«
A\' __ V/ / DíikaJi Mninjpta kúra. Kal.aíitaa, e<i«*ra b»t* I C^-l Ü
¡X**\' f(/ / akUtl mdd. .Viin rfikUUka. H«M rpiltttt. •tw- V » K f
/ A / ui<su«i<* >)1*ÜA« hcjy ar •«<•»• I /
¡l/ jy / ata« ntnca k»r»a haUaaaC TarsMO* arcrü R^f**- l\\ Z*\' I / f fc\'&SI L V rKunciv nylla\'Uíalok. — Etao artvui CkV4> / 1 ^»ffe/L^ )
MŰ Ai \' ld«A o«lúl toknak Ulkll c»cf c»l .»ynlAokkA I
* toacii * UiMt, da u irMU»|T« ainoa / a^v» ^
,, -, , ■. ■ „«ar. k*roa KfctAwui. han.m dilik) *« «iCmjW«/» «• »¡»««nAlal aluli jj
a Mm«ratk«jUVs* *»h.kk. •« a«-nrvnl»ckat tfjilják <f a taatat nt|anyt>»»A *» ar6»«4 ta»ilk. R
Klmoiarihatatian hatáa nCdtl, férfinál és uycrmckisél.
Egy nagy Oveg Ara (aok.W «Kart) 5 ko:oua, 3 üveg 12 korona. 6 0»fjr 20 tt koroiu. Szétküldés tiloklaríáaaral utánvéttel vfjty a i\'énz olólegoa bekttlaói* G eseten. Megrendelt-sík inlézendftk:
PETROVICS MiKLÓS-hoz, |
BuiUpsct, XV.. Eáeal-atoaa 2.4
B 1 b A r a n g u fórfissabók
cs/ós !<ir. irfvarí szállítók. EUSAPZST, KcronahsrceQ\'Utosa 8, sz.
5> a j A t műhelyünkben k é* < r u I t divatosan szabva*
• 1 o ^ A n 5 kivitelben kéazeír
ii « i« y v A I a e 7 t A k b a n.
J., Rajlan
* 18 ífllAi 40 frtij
Ctoresitfay A. ós Fia
atrent!ék:ntl (j/arovuk
▼ItlatukAi it Ik|.«tat a., udlktt »CMcuak -«».^
minden ktvitclhen 20 Intól öo ínig.
r.leö bixtoeltó Intézet
0 c4. «« L.I. Uutrj« J.\'«« foUwctJ v«jtü. *i{t alatt ni. u.
Budapeat, IV. Viol>utoa 34.1. #.
Miif»6nJi«»wk !«í«JMkf»M\'t>t» »1\'iUu a TéikA* t»U/e;v»*f, lUeha t.ij*koiu»iUu idc;»n. • 01-OijiH««ak. - V»aMM«i«a wai>aW*iAm. — Ai 0/fii-.t».»n a ; » Ixt\'sntoU
tn«k M«u.*laj UUaiM kai:. (,j*n-u*u<t>*0 rW •nattintft. Uií M OilU.ri.
BUUalUki alAMk kai «■ fiUakiW.
I «Kit UJi Ujl Uj t
I i I Gtanotio. Pozim»,
I JH&l Hód, Mókua bflél-
I 80 fruó1 100
ll\'Kk. Sr- \'Jr* ÍI lig.
ILülün osztálj ir^rot ntánt roadelásöiíro.
4 y
Ingül Ad ükút aövotkOlor» [«igcaaógok.
Illámért müvAsziea az»-bái, J u t A n v os it r a k. Nnp .-•zOvetr&ktAr. Móteraökio\'t e 1 a d K k.
I w M»m« ri*tn»Miatk) w M l.i*
I « Ataojr jav« .. .. 1.«
I u AlM» java ct(.Uit. I «0
Kau«}«Mi aVUlam
•*» »Scrk«lt » kL V*nM Mrh«lt kivi írt I <0
} .. n»n Mr^ata.....
I h yWaait ... " I JUi
Xá««hax oaomaaathatdi
** ki. H*H«utO, K. kav. Irt X— V« .. K/»4.vrlu ca. «.»r. S4 frt I.W Va M»»A.ria ffc Uy. M (t M Háju,-U»l IJ r.t 1.40
IM .. *** frl l.8i
H ^ X*at«,U«l . M -M
I r<Mi| tarxrliik tti
/t II kli^ r»«U.i.iiir»ilf!»*|,>*mlAbb T U í»tu U tlUOMtfM rnkt vU4k .14 »• Mjitw Urm f«-l»*irvv\'.i» kaia
Kal»ífh JLúhj,16
Ut*. U ka k.xM. Bni*p—t
. «awrt «. I.vda 1 „ VXt, B«lt*«VUI*r *U.a It. nim
iftyf ét rtluwflrt timjw rai\'t u n|l
„RftDÍKAilS" ¿í» |
« any*«a;l »<«al «» iihliacilltl tlayiló 4« .»¿»1411 Klya a«k.
kw|Kill »/«>Wt M rl<lo«ti4«l\'! rUltul »I«!\' «¡w*k Tata**». k>aai;«ll t. k ptH -i . «.
«jftaU-l MW«i »ildlé» érni u r. rltt.WI. \'
\'latla vilvii aii\'kiot ri I tf -ar" atit»"»#rMÍ.
K^rti.l.. VCL\'TICH 1 AfOCR it\'e íii k 1» nry t*iUH4s»l fkvg.-d. Kgy f tl irtrn 1 kor.
•w rm>. fl Itrr ¡u.\'»«"1 »«{ küKw. K«iT-» 0 1\'«.,». aaatau; U«>Wii Otíra
An^l t»«ak K.<ia«>ri a t\'ollAk M(r4A ■ .
>•\'«..v< o. 1,6^ fc-ud-r FftfiK/ k-ip,l. Ai»-
Ion r.al\'or I, l)«hr»o*oo y.r-TVovit». Te maavAr Ikalivt •«».vn-l a« a «ÜH n.lnüco
*)&k»!A « . >a ""»íeiní .
Amerikai
fog<nü\'or«ui, fogak, fogsorok s^padN» nélkttl. Vidékiek mesvárhalják.
Speciel hangszcrfnvM,
uuttimika b«tey«V rtnaöre
mollcll.
Nngymcz6autoza SfJ. or
laegfjobb alkalom
a ilüd><i<e»lrc rftMduló t. kölőnaócocá «zemélyesen moguyóiOilui a jó biraév-n«k /"írvendó
IV., Muxeum.kSrut 39. a MoiQBB\'kertlel ut&kea
ftsszfcsukbfctA waaágf.
Ü-rétQ niütraez, «gr r*nall-t iV.iró. ««¿y smvrna-uuniat tlo pi f> inmor elósroba* lutósxon>cg, r»« "öfo 0 írt ¿jodronyify in»trac/cal » . • 10 60 frt VaskTotO aoJron»-l»»tél . , . » 86 frl fzktreiu aodrony-beUt, , . . 8.— frl Dua vAluaxtAk as9»ya-jak. növct- 4« oalpké-lU{><fcnyak. pokráoxok, olató takaiók éa böitik. va\\i^tt»tnt »uljram ea bur-aony Clazíaj-párnakban.
Saját inobeiy^mben uolidaa kéazltat fr p!so H iKiiUaczok dua v&l««ztéka
Rígy tlőay vidcll tevőknek!
tao t.t«a «cjr«» toaa,
•09 M»» vAaAxUtnai ballba «•*»*> IwaUitiikCn fii Mtu »
HASZÍVOS TA^acS
NEMI BETEGEKNEK
SzíqoII Lojoa utódai
maliit*««! liármilalos ok-só é\\ jó éleinaavágu aro*í<épe\'rÖI. meiyiW kei (eltűnést kcltó sikerckot ét el
a knlfniden isi ^Intnayyróou napyttáa 0 kor. tlármoty coasz fénykép i^én t®. • II Arak mlnícn ntaaOiatda qAUAIM O Ív«tnagys4gu Pa»t«l)-í«aUoéiiy (aredtb atlitekbon) p »íiirkvrcttcl « koronn Kielna^ytáguűIajiCJluiérf 12 Unroun Aqunrcll......13 korona.
Vidéki ui«kranda1«aak oUn»4«*Ual. Mtn-djd kép utAB 1 Uor.ma c»»««aaolAal díj taAmitddlk.
erftsagra» BlaArvndu »roJia E;®1*» telzóScíck ia esrköröHet-uca a kOlfln e ctelra íenyeson berendt-rett, a mai kor IgAnyeínek megfej fényképtárét! opgtiityb^n. -- \' ~ K«H»r»tai *____-----
VII, Budapest, Roltenbiller-u. 4ü.
szíjgyártók, cv^rgesok it b.\'.r5cJ«sftk
BjJap\'.st, Muzeom-körut 10. sz-
AUnJjAk l«fJ<.i,t ainarM 4« kU«rr«a V*-•»al; kOi. yu t-r. n..x>ar »«lU\'f*« f ku-*.-.of»íá.i.»ik»l kOl\'.itKtJ xfuUkra kiaj nf.l/l >« ouKoírt,). «l*Í(..lbM<.
m t.» t! ari-, rvíl-
éa PTo\'wk-tinMí *\'k»i, L«v.^»r»4 M
Uktr&til, u/f.Bini U|>okr4eaokat, aa«ra^.*ra ai.% K>r- *a |wc:t«tak<u^k.\\t, vala. mint vl«iii»ní»« da Itn-
MMkat.
Va:UUkttt Ln/.ui.tvk ay^tx,a«tvk kWotfla-aJabiaV,
A>talmai a|An<<«kok i>ur TAl*atUkban.
Mi lw\'«0:irn)4 ia afOlti iikk.k. i*.»»r-,
cxíjmH\'A^ il^tailáPlU, — üa>il ()krtüu»VJ
UA41 «i^Li\'.Ubtb.
a . n»",»a.aia XTt»mitatd" ra. kíayr. n>lt •V»> v (» . ü, lltk »a boté falgahta v«rti\\(-kosi mlod.n tu.\'.aivatM ■•* %r •f.kal.t«\'»-mW 1 t»it*h»aa. Dr. (I A H a 1
\\ l K X. ii\' lift» .ii\\l *»r.«u!(«U • kSo> * >\\ IMrkktivu Lis-voo rAi 1
Uon étban kRMi itiva. A ktD|v nir at \'O. IMmUii ja aiil M| lí wk n ti «pjh.r ka-at^abaU *»ui»k »T k\'^L P-jrl<dk 20 aU«i b*Jy«( kaidand» Ctim i
tov. » AH A I
Budapest, VI., Andrassy-ut 24.
hol » Diuoka •>»ri4.« aaml- bór- aa ho^j •xorvt b\' taa«l>ock rai-oidi r> n Itl d. *
•0- l lt .« t,\'t T 1-l|,
Fogorvosi remleto.int&cet« VH EwóneWiflrut ÖO. (a Rny»n|U*Atl6val axamben.)
Olooó érak. T-r^-----t^T Résziéííizotós.=====
VII, Krx»AbeUk8ra« 50.
Nyomatott a lülAjduao* ..Hirlapicr.es-tí> Valialar* korioxtíügapou. (Céjgi^lAjdouoa : Széktalf Viktor.)
Nagykánlzsal Friss DJság.
Szerda, október 21.
KözeBészségügy.
Dr. Háry István vármegyei t. főorvos, a vármegye területén szeptember hóban előforduló közegészségügyi állapotról a következő jelentést olvasta fel a közigazgatási bizottság októberi ülésén:
Az időjárás a hó első és utolsó harmadában derült, meleg, a középső harmadban pedig csapadékos és hűvös volt.
A felnőttek, ugy a gyermekek közegészsége ezen hónap ban általában kedvezőnek mu-• tatkozott, kivételt képeztek a tapolcai és zalaszentgróti járások, melyekben a gyermekek között szórványosan, részben járványosán vörheny és szamár-hurut észleltetett.
A fertőző bántalmak közű! roncsoló toroklobban beteg volt 19, gyógyult 12, meghalt 4, további ápolás alatt maradt 3; hasi hagy mázban beteg volt 31, gyógyult 10, ápolás alatt maradt 21; kanyaróban beteg volt
11, gyógyult 9, ápolás alatt maradt 2; vörhenyben beteg volt 44, gyógyult 13, meghalt
12, ápolás alatt maradt 19; hök-hurutban beteg volt 10, gyógyult 14, meghalt 2; bárány-himlőben beteg volt 1, gyógyult 1.
Rendőri hullaboncolás két esetben teljesíttetett, melyekné a halál legközelebbi okát vizbe-fulludás és vele született gyengeség képezte.
Hulla-szemle előfordult M súlyos /sértés bejelentetett 1.
Öngyilkosságot 8 egyén kö vetett el. ezek közül Török Bognár Józselné 32 éves, monostorapáti, egy névleg meg nem nevezett 58 éves, nagylengyel villót ittak; Vastag Gábor 09 éves, Vastag Gáborné 00 éves tapolcai lakosok agyonlőtték magukat; Gerencsér József 28 éves, zalapatakai, Bödör József 50 éves, nagykanizsai, felakasztották magukat; Golubics Juli 27 éves, nagykanizsai maró lúgot ivott; Hoffmann Gyuláné zalaegerszegi lakós a Zala io-lyóba ölte magát.
Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 10 egyén esett áldozatul és pedig: Szt-P.icson egy 4 éves leány és Lórántházán egy 5 éves Hu, megégett; Lov-rencsics Ilona óhidi lakós véletlen leforjáztatott; Varga József 21 éves sümegi lakós véletlen agyonlőtte magát; Hadusa István perlaki, Ladics Borbála 3 éves, károlyszegi lakós vizbe fúltak; Fullér Károly 65 éves, zalaszentmihályi lakós a kazalról leesve nyakcsikgolyáját törte; Lakatos Rozi 42 éves pókafai
lakós a vonat által elgázoltatott; Horváth Rozi P/a éves gyermek Csáktornyán az emeletről leesve koponya zuzódást szenvedett; Szollarics Mihály 53 éves dobronaki lakós \'lóragás következtében, belső elvérzésben halt el.
Elmekórnak egy esete képezte a hivatalos beavatkozás tárgyát s az illető, mint csendes elmebeteg házi ápolás alatt hagyatott.
Hét éven aluli korú elhalt gyermekek orvosi kezelése el-mulasztatott 22-szer. Az első fokú hatóságok e miatt 12 elmarasztaló és 7 Yelmentő végzést hoztak, a többiekre nézve pedig a megfelelő tárgyalások folyamatban vannak.
A járási és r. t. városi tiszti főorvosok 57 község megvizsgálásáról terjesztették be a jegyzőkönyveket.
A beérkezett jelentések szerint van a vármegye területén 44 lelenc, 310 dajkaságba adott, 790 elmebeteg és hülye, 700 siketnéme, vak és nyomorék, 1473 közsegélyre szorult, 910 keresctképtelen árva. — Megjegyzem, hogy ez utóbbiaknak pontos összeírása 4 járás s 1 r. t. városban még nincsen végrehajtva.
E hónap folyamán megvizsgáltam a nagykanizsai Reik-félc, a kiskomáromi és a letenyei nyilvános, úgyszintén a bánokszentgyörgyi kézi gyógyszertárakat.
Vigyázatlanság.
Varga Teréz reszuoki Inkós a tűzhely mellett volt elfoglalva s mellette játszott 5 éves kis unokája. A tűzhelyen volt lámpa felborult, n kiömlő petróleum meggyulndt és tüzet fogott Vnrga Teréznek és kis unokájának ruhája s mind a ketten oly súlyos égési sebeket szenvedtek, hogy a kis gyermek azonnal, az nsszony pedig három nap mulvn a a kapott sebekben elhunyt.
Tánckodvelök figyelmébe.
Mint tegnap jeleztük, Mnyersberg Krida oki. tánctanitónő városunkban van, tánciskoláját mn nyitja meg n Casinoban, melyre máris nagy szám mai vannak n jelentkezők. Kéri a beiratkozni óhajtókat, hogy — tekintettel a tanulás egyöntetűségére — azt mielőbb eszközöljék. A táncmű-vésznő magán órákat nd, ugy egyeseknek, mint külön társaságoknak lakásaikon. Kik bővebb felvilágosítást óhajtanak nyerni s a művésznő felkeresésében gátolva vannak, ha ezen szándékukat tudatják vcli,y^| illetőkhöz személyesen e,,J"—
Hírek.
Kitüntetés.
ő felsége a király özvegy Vőcsey Istvánné született bobdai Gycrtyánfly Eleonoránnk, a nngybecskereki jótékony nőegylet volt elnökének, Vécsey Zsigmond polgármester édes anyjának a közjótékonyság lerén szerzett érdemei elismeréséül, n koronás arany érdemkeresztet adományozta.
Méhlopás.
Geszey József pozvni lakósnak kis méhészete van a lelkén. Nagy gonddal ápolgatta a gazda, mert egy kis mellékjövedelmet remélt belőle; azonban a gonosz emberek megirigyelték Geszci uram örömét, egyik éjjel behatoltak a méhesbe és onnan két kast kiemellek. Károsult panaszára megindult a nyomozás, de máig eredménytelenül.
Otthon.
Az „Otthon" kávéház november hó 1-ével gazdát cserél, Gerstmann Zsigmond ki Pcrlakra költözik, n kávéftázat Krousz Ignácunk adja át.
[¿rencz Józsefi
KESERŰVÍZ f
Tr*» fUtxrl ftntiHÍ M «mn uv^nw\'
KAPHATÓ /VHNOENÜTT
Végrehajtó kinevezése.
A m. kir. igazságügyminiszer And-rosec Lcnárd perlaki Ügyvédi Írnokot Alsólendvára bírósági végrehajtóvá nevezte ki.
Modern kulturnyelv.
Zalavármcgye árvoszéke átiratot intézett Pöltschach „stájerországi község elöljáróságához, hogy néhány forintot kézbesítsen egy ott lakó asz--szonynak. Az olőljáróság kegyes volt ugyan n megkeresést elintézni, de azt a választ is küldte, hogy «jövőben tessék az átiratot „modern kul-turnyclvcn" fogalmazni. Azt hisszük, hogy a korlátolt agyú stájer bcamter, aki ilyen hangon beszél, az udvariasságnak a legelemibb szabályait sem ismeri, tehát a kultúrához hozzá sem dörgölőzött. Neki aligha lesz jogcíme kulturáról beszélni. Bizonyítéké ez a förmedvény annok, hogy oda át mennyire fel vannak ellenünk bőszítve s még a legkisebb községi irnok is büntetlenül öltögetheti felénk modern nyelvét.
Cigányok garázdálkodása.
Siebert Jenő znlubéri csárdabcli korcsmároshoz a minap 4 vándor cigány állított be ós bort kértek. Ennek elfogyasztása után fizetés nélkül akartak távozni. A korcsmáros utánnuk ment s követelte a bor árát, mire n cigányok megrohanták és. leteperték s késeikkel összeszurkálták. Sibert vészkiáltására a közelben lakó zalabéri molnár legényével a helyszínére sietclt, mire n cigányok elmenekültek. Pakodig üldözték őket, hol a korcsmában sikerült az egész társaságot letartóztatni. Ez alatt sürgönyilcg hívták n szentgróti csendőrséget segítségül, a kik kocsira ültek és Pakodra siettek, a hol a letartóztatott karavánt őrizet alá vették és a kir. járásbíróság elé kisérték.
Villamos színház.

Sok százra rug azok száma, kik a Zárda-utcában elhelyezett villamos szinház (bioskope) mulattató és tanulságos mutatványaiban naponta gyönyörködnek. És — mondhatjuk — joggal özönlik közönségünk ezen látványosság megtekintésére, mert ugy n képek szép kivitele, mint a vállalat 12 lócrejü gépe által mozgásba hozott villamos gyorsaság azt a csalódást kelti fel a szemlélőben, mintha valósággal élő alakok által produkált jelenetek vonulnának cl szemei előtt. Teljes joggal állithatjuk, hogy városunkban még nem volt alkalmunk ily nagyszabású villamos szinház mutatványaiban gyönyörködhetni. Igazán érdemes a megtekintésre.
Az esöernyők.
Hirschl Bcní muraszombati csavargót még Í902. évben három évre kitiltották városunkból. Azonban a nevezett nem várta meg míg a három év letellik, vissza jött és koldulással tengette életét, inig nem egy rendőr felismerte és a rendőrségre szállította, hol ricm csak az a bűn tudódott ki róla, hogy kitiltás dacára vissza jött, hanem hogy koldulása közben több esőernyőt összelopkodott. Az esőernyők a rendőrségnél vannak, hol azokat az igazolt károsullak átvehetik.
iiátogarj^1 J^A szegények Ingyen temetése.
A. felmerült eset alkalmából a belügy-
bclügy-
miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszter meghallgatásával rendeletet adott kí, melyben elvi jelentőségű határozatként kimondja, hogy az illetékes felekezeti Jelkész által temetés elmén támasztható díjkövetelés alapján a község költséggel nem terhelhető meg.
A mellékletért felelős: Füredi JánOS.
Kondor Adolf újonnan épült házában Arany János-utca 2. sz. a. egy két szobás udvari lakás f. évi november hó l-re vagy azutánra olcsón kiadó.
Mosó intézet.
Van szerencsém a n. é. közönséget értesíteni, hogy több éven át fennálló
===== mosó és vasaló-üzletemet =====
megnagyobbítottam.
Midőn továbbra is b. pártfogását kérem, értesítem, hogy azok részére n kik, összes fehérneműiket hozzám adják,
mérsékelt árt számltok.
Egy ing mosása ós vasalása 12 kr. Kimosott ruhát vasalásra elfogadok ; egy ing keményítve és szép fényesre vasalva 8 kr.
Ozíetek részére u) ruha tisztítást elfogadok.
Teljes tisztelettel
Székelyi Laiosné
Fő-ut 19. szám, Zsombor-féle báz.
Tanuló leányok felvétetnek.
.Hirdetmény.
Somogy-Szent-Miklós tulajdonát képező korcsma 1904. évre haszonbérbe kiadatik. Az erre igényt tartók
1903. évi október hó 25-én reggel 8 Órakor a helyszínén tartandó árlejtésen megjelenni sziveskdjeenck.
íía(iykdnl7$at Kr!«s Ujsáfl
Szerda, október 21.
•H^MAi

I II
FŐ-
Aki mer az nyer!
NYEREMENY egy millió korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
pr OSZTÁLYSORSJEGYET -w
MILHOFFER KÁLMÁN főelárusitő sorsjegjirodájában. Csengeri-ut, Rosfiitberg-féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 I;., fél 0 !(., negyed 3 k., nvolezad 1-50 k. —- J átéli te l"V t\'lt lnii.Vk?n.
ii <> .........^ \\i i~i>/\'»íi*~ii"li \' \'ii * i_f*»i — i><" "ii * i/*> ** v>~m~>^yvti"> ■\'» i _ i_

iiMW»\'« * ^ i.W»« ■
ház szabad kézből
ELADÓ.
Bővebbet
Özv. Csillag Endréilénél
v uicynnott«
Van szerencsénk n in. t. borfogyasztó közönség b. tudomására KÍnÍZSy-Utca 4-0. SZ. nilni, miszerint általánosan ismert jó minöségil boraink kizárólagos cgycdárusitásával
KUNSZT és MEZEY
ftiszer, csemege és hentesáru kereskedő urakat biztuk meg.
Amidőn a nagyérdemű közönség szives támogatását kérjük, bátorkodunk egyes különleges fajokra b. figvclmüket feihivni úgymint; Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling, Badacsonyi kéknyelű, Somlói, Badacsonyi pecsenyebor. Továbbá csutora ulaku üvegekben töltött kitűnő zamatu asztali borokra. Miután boraink valódi tisztaságáról számos elismerő leveleink tanúskodnak, reméljük, miszerint a nagyérdemű közönség legmagasabb igényeinek is megfelelend. Szives próba megrendelését kérjük s magunkat ajánlva mély tisztelettel
Kaiiiassetter Vlno^e utódai
Balatonmclléki szőlő nagybirtokosok és bortermelők
Pinczészet Sümegen.
• •
Ügyes varrónő,
ki a női ruhadlszitésben gyakorlott,
állandó alkalmazást talál
Mayer Károly
ruhafestő és vegytisztitó intézetében.



Mindenenmo könyv
jutányos áron
szép és tartós
<
(jyorsan leljeslll
bekötését
Krausz és Farkas
ti j o a ii an fel » 25 ereit
könyvkötészete.
II ird eté»ek
felvétetnek
o
e lap kladóliivatalóban*
Kizárólag pesti hengermalmi liszt eladás.

J*
HJ *-
•ca
a
Oi
V)
Q3 >
l/Í ea
joi a
M CO
JM
CO o
a o a.
Á
szolid és olcsó árért akar jó fűszer, liszt- és festék árukat beszerezni, .keresse fel
i
8 o
SCHLESINGER IZIDOR I
1
veyiyeskereskedését
i \\
NAGYKANIZSA Eötvös-tér 2. sz.
Maria-telepi csemege-szölő slárusltás jutányos napi árban.
N
»
PC
0
1
8

Nincs többé kopott arany képkeret!

Minden e szakba vágó munka
tartós és Ízléses kivitelben.
1
Iskolaszerek tlus választékban.
i
Jutányos árak!
Pontos kiszolgálás!

használatával fát, vasat, gipszet, papírt stb. bárki is azonnal bearanyozhat.
EíiW készlet holdon ecsettel együtt =
40 fillér.
Kapható
K r a ti« 55 é» Farka»
papirkercskedésében. *
___rS
11!. évfoly. 295 »z.
Nagykanizsa, 1903. ccütörtök, oktobar 22.
Efyaa azám 2 fillér
AI FRISS
Előfizetési ír a:
Helybfn bi*lioi hordva «gy hóra «0 fnM». .». Vidítr» pó»Ui kuldéiMl •** kór« 1 kor««« 2« füléi.
; i MM
4:
Klad4 t u 1 a j rf • a • i * k: £ Fi
Xtmii és Fwku. rS Si«rk«nU»6| ét UUmrtUX: Kraaaa 4« Futu r \'r^rntular
- ii ii

Magjaiul* aapoata kwán raggal.
Nyakaié« » .Nafjrkaaiaeai Waa UH«\' swtaWé*» ■ywMllla
■ \'
válság krízise. A király a kilences bizottság ellen»
Gazsag,
A magyar nemzet óhajaival, kívánságaival szembe helyezkedik az «•sztrák tisztikar.
Ha csak osztrák zsoldosok, leimének ezek az urak, még valamelyest :zépitgctni lehetne a cselekedet, de izek uz arak magyar pénzből uras Vodnak es mégis elég vakmerők csak ezt az enyho kifejezést használjuk), begy ntnt-utféleu nekünk támadnak. ilyet pedig nem teszmég a megdüködött kuvasz sem, mer ez tűikor rájön a baj, elbujdosik a háztól, nehogy a gazdáját, aki néki ♦\'•leimet adott, megmarja.
Szegedről ez az ujabb eset jutott nyilvánosságra. Kainer Józsel főkapitány délben kihallgatta Gyenes .Józsefet, a Fodor-utca 18. sz. alatt lakó vasúti ajti&ztot, aki vasárnap hajnalban a Szeged állomástól befelé tartott, abol szolgálatot telje-íitett. Gyenes, aki intelligeus, komoly és megbizható ember, közvetlenül & Boldogasszony sugárut közepén haladt, mikor észrevette,hogy a kocsiúton a 16. számú háztól egy tisztiköpenybe bójt alak jöu át a másik oldalra a a Winkler-féle 13. ?zámu ház előtt babrál. Eleintén uda sem Ügyelt, csak akkor lett éberebb, mikor látta, hogy a házon i\'lggött a nemzeti zászló a földön ¿Viszik, a rúdja ketté van törve. A katouul elak erre zavartan kezdett gyömöszölni vulauiit a kabátja ¡»Iá. Gyeues ugy beszéli el a dolgot, hogy o észrevette, ) iképen az a kabát alá dugott va-• l.aii a meggyalázott lobogó szövete. i-Iég homályos volt az idő, azonban : .égsem oly sötét, hogy ne leheiett \\ Ina megkülönböztetni a piros 1 int, meg főképen a zászló zöld , i-vját. Gycnos rákiáltott:
— Mit csinál a tiszt ur? Nem t-idia. hogy ezt nem szabad tenni.
A tiszt hirtelen odafordult, majd Júlntha meggondolta volna a dolgot, tejét behozta a gallérjába és gyors Iwptekkel, szinte azaLdva, eltűnt a közbeeső utcábun. A vasúti aluszt utána futott, de mát- nem akadt a nyomára. a gyalázatos alak nyilváu besurrant egy nyitva maradt kapun. I
A főkapitánynak további kérdéseire Gycnes elmondta, hogy ó ezelőtt Szegeden lovasrendőr volt, előzetesen., katonáskodott is, következőleg nem tévedhet, mikor határozottan állítja, hogy az illető katonatiszt. Az orrába hasztalan akart betekiuteni, az éjszaka rablólovagja ezt nem engedte meg. Termete közép, Oldaláról hosszú kard lógott alá. Fekete nadrág volt rajta, ami most általános viselet minden fegyvernemnél. Kabátja sötét tisztikubát. Egécz határozottan nem uieri állítani, hogy uíászüazt volt-e, de azt hiszi, hogy igen.
A rendőrség erélyesen nyomoz a felkutatása iránt, — az ujságirók járnak ebben leginkább a kezére. Arra is cl vannak kétzülve, hogy a tettes nem jelentkezik önként s ebbeu az esetben több lelkes hazafi, akik egyébkén* tel vannak háborodva az aljas csikkedet miatt, ujs£gihb fogjuk az ismeretlen tettest „legazemberezui.\'4 Hátha így je lentkezik 1
——
Gyilkos tanító,
Oroszországi (tagok.
Amióta a fehér cár tervbe vatta Itália meglátogatását, as oliu azooíálistákat valóságos gyűjtési minta axálita mag gyűjtik a bizonyítékok százait, amalyok-kal a cái tircdalmábnn dívó „azokAso-kat" állitjúk az ijazsAg tükre eU. Ugyan semmi axükség azt bizodyitáhi, bogy a zrarnokság ez óiiAsi töldjén ai igavonó állatnak jobb a sora as emberi baromnál ; árok az adatok azonban, amelyeket a legújabb orosz ismertetések adnak, mégis megdöbbentenek. Sehol sem órzik oly erélyesen kompromittáló titkokat, rnint OroazorazAgban. A minap kitiltottak az orosz birodalomból egy német újságírói, mert megírta a lapjának, bogy Cserkov biró pénzért oaztja az ítéletet és könyörtelenül bünteti az ártatlan muzsikot, ha nem ad pénzt. A bíró esete valónak is bizonyult a a vizsgálat hihetetlen dolgokat derített ki, ameiyek a cArt is megbotránkoztatták; azonban a biró mind a mai napig zavartalanul működik hivatalában. A rendőrség Ónkénykedésé-ről Jogaimat meríthetünk, La egy vasáron megyünk keresztül. A vásáros bódék legbuzgóbb vásárlója tudniilik a leudórtiszl. Ami meguutik neki, e*t elviteti a lakására a logényeifál: do ha a Itereskcdó a portéka árát merné köre-veteini, akkor keméoyan megjárná.
Magirtuk le.jap, Kutrpény hunyad-megyei községben Popa oláh tanító agyonlőtte tanitólArsAt, Bordán ÉLiiAst
mart et botjával Beütötte. Kata jaleoa* tel ábrázolja mai képűnk.
Jím
— fia a portéka az én jogos tulaj-dooom , én csináltam, as én munkám az egész, — miért veszed al tőlem ?
A kereskedőnek erre a kifakadására egyszerfton ez a válasz:
— Semmi sem a tied, minden a cáré és a katonájáé.
Még klasszikusabbak azonban aa állapotok a szibériai faxuton. Már tokát írtak erről a vasútról, melynek alkalma-zotiai szumentiedett bAndiiAk s :osztogatják az utasokat, de még mindig érkeznek ujabb, még megdöbbentőbb adatok a vasútvonalról. Szerencséinek mohdbatja magát az az utas, aki utazása céljánAl megkapja a pod-gyAszAt és jaj neki, ha panaazkodni megy, hogy A Ládáját feltörték » kilopták a tartalma telét, Van ugyan pauasz-könyv, do &z nem jut az üleió felsőbb Hivatalnok kezébe soha. A vasul lovaiai.,
ped\'g nemcsak az alantas alkalmazottak kőzt hemzsegtek, hanem a direkcióbaa la. A Novoja Vreiuja most leleplezi a vállalkozókat, a kik tObb ruint buaa millió rubalt sikkasztottak el oly módon, hojf} a szenóúéa azeridt megállapított vaggoookuak csak két hmmadát azáUúottAk. a többi vag-goüokat egyszeröeu zsahrerakták rubelek alakjában, fai csinos állapotokoo kívül napirenden vannak a mandzsu-vaaut epiié*éu4l a gyilkosságok is. As épitó munkánál alkalmazott kínaiakat, ha öaazaroakadnak a 20 órai napi munkában, addig korbácsolják, amíg heiepuw-tulnak. Az mberbaráti szivével kérkedő cár pedig mitsem akar tudni ozokrQl a dolgokról, noha .Qrün 1- pja a névtelea icíciekct, auvalyeí mindent elrtoiflanak n?ki. \'
\'.t
Hírek a riislQiól.
— Saját lodőaitónktőL —
Budapest, okt 21.
A Táliáf krUlse.
A válságra a mai napoa bekövetke-zett a kntis. A király nem fogadta al • atabad«^«párt»ak a klleaeea bt-aottság által me*S»dve«e*«tt kato nai ar*|raaua)At éa így a válaág mag-oi dósára való kilálás ma a 0 fokra csők-kent.
Tudósítóink jalrotik: A I lrdly a kl\'.euoas Msottságellea.
Béi-s, október 21. Lukács Lászlói dál-elót: inn"Abot rendelto a kirAJv. Lukács LáuJó (•)! tiscoegY órakor jolsnl meg a felsé?n4L A kihallgatás félóráig tartóit. Onnan Lukácw Láfcxló kip;ruk a/ocaJ, la-gatocan jOtt ki.
Lukáoa megblzáat aam kapott, mrrt a liirtS\' kii«l«nt«tt*, bogv a kifenő«\' blsottiág programmját aam fogadja «1 é» küiönö««n a lelaegjogok icmmlMt iuagyari»xetába uern bo-oaátkoxtk.
0 tri»«iro Lukácsnak megmondta a ma;a ultimátumát éa meglizta, fcogv kmMl«*.«« iuvg a azabadelvüpArltal né-zeiá?, ilUlöleg «Ibatá.ozását. Mindaddig mi« a prog»amai ös«zhangba n»m Jón a királyi akarattal, a válság megoldásáról szó sero Ichot é* addig bajosan ia Usz-nck egyéb kihallgaláaok.
FAtuivaiaiosan aa eredményről követ-kszó jsleo.ést id\'.ák kl:
0 lelsége ma déUlőtt fálüs órakor Lukacs László pAnzO|yminiaat«rt (ál érni* tartó magánkihallgatáson fogadta. JliutAu a pánxOgymíníszttr tegnap őfelségéi ialortnilia • azabadalvQ párt kilence« bizottságának falfogásáiól. 0 ftl-utxo kótólt« a pénaftgymiaisztarrel áHás-pootiát és megitta ezen álüuyont kép* viseletével. Lukács Láiztó pénzügyminiszter ma este viaszaiár Budapestre. 6ról Kbu«u-Héd«rváry miaiazterdnök fii 1 órakor j«i«aik meg kiballgatá«on ó felaéj»« elöli Aa ma este valószínűleg ugyancsak viaaxaiár Budapestre,
A képviselőházban.
A kApvitelAliáiban ma délelőtt ia folytatódlak Appoayi tinók bivatalabao a koníereutiát.
Ahogy halljuk, a volt nemzeti párt egészen sra!>ato*an megállapította már az Almapontját.
Appunyt itmml körülmények kö-sött n«m akar m«cmara«nt h*s«l-
uöknak. Hogy ez annyit Jelent-«, bog« mar loltétUnűI «Itáliaija a b«IOgyi tár. eát va/y p«dig aa elhatározás mögött máa indito ok rejlik, azt a legközelebbi jövö mutatja meg.
A asabadalvfi plrtban.
A aiabadeivQ.párt klubjába Sándor Pál hozta a Urxér« érkezett béeai hitt a kilenc«« bízómig programmjAnak vís«-uauiavaaasiul, amely oit, knált amikor máa fwrásnk U mege«ő*it«liék, érthető mog\'lőubenéat kshatt. MiDt«^y harmincan Tollak Jtlrn. ■ ki több, a ki ktrosebb levertséggel ét indulattal tárgyalta ezt a kegvrtlen fordulatot, amelyet elaó aor-bau a korona bCcsi ianác«o«sinak a annak a bosstuérzelnek tndnak be, smely a Ivlaég korcben altalAnoa Magyarország «llen.
Általában forrongó árséa azállotta mer sutiba eieket. Azt biauk, hogy a korona nem akar többé a azabadelvü-páxira, mint kormányzó pártra számítani, mert a programm, autelyh«« Ans-WU»y Gyula, Tiaza I»v»án, Széli Kálmán éa Lukács László, a felség meghízottja. bozsájárult, nem tartalmazhatja a magyar oamzotl kövatalesek oly méi-tékét, amely a felaégjogokat és az uralkodó eddig kifejteit álláspontját komolyan átinthetné,
Moat nyilvánossá válik, Igy váUkadnek, az a valoaág, bogy a gaxdaaági k.cgv«* zAsekból kifolyólag az uralkodó bi.al-maaai a katonai politika tarán akarjak öaazetömi a magyar kormányzó pár ot Aa az «Uemáket, bogy azutAn aa algyön« güll éa zilált Magyarországgal a garda-aági azövataég és kal0u6a«ti a« au\'onom .▼ámtarif« terén könnyen «11 ^nhaaaanak, t^A* «Uö iiediaég és megdöt.benéa u\'áa á azatiadoltűpáruak biggaduiban gon-
dolkották a DAeaböl Ark«z«tt hírekről. Lebetel\'annek tarioüák, ¡hogy a király a xileno«a bitottaég programoiját a maga rgAszéb«n alT«tatt« volna.
Bécshtn «gy koasarrativ kormAny ala-uláaának távéval fogUlka&aak, ko»a-lywi homloktérbe lép.
Kgy miVaik ludóaitAa jalaatí:
Ha «gyaz*rü«n tldohja a király a programirot, akkor a a«asaé«lvfl-párt. mint konaáavsó párt l«lj«««n «ItoasUM« t talajt a l«h«tetleo halyzeibe k*rétt. Mert ba ntoal is föaafartja a kövctslá-•«ka«k programmbn foglalt nalabnumát. akkor atatnkóal karfll a korosára), ba rddig máp a minimumot ia fáiadja, akkor a neuiztt löki «1 magátél. m«rt «zzel l itonyiijá, bogy az ell«nálULMa kópiáién.
A kora riétatánl órákban azután azt a bírt kaptak Uécshől, hogy a program-uaV oaupf.u egyaa réailatal asm nyertóh «1 a klráiy Jövábagyiiaát. Be a blr uagy mugkbnnycbbmést okoott.
bkkor érkezett a szí badalvfl klubba a volt nemzeti pántnak (öbb la;* a a képyiselőaázhól, abol Apponyi Albert srolíal tanácskoztak. A b^\'ti birekot eaak tno«l n pártkOdiei) bel Otíák és nagy megdöbbents»«! (ogndták. Többen közfl-lók ugy nvilílkoztak, bogv a pr< grammból Müiniil sem lfchct már «npedüi A» ha a Lorooának ellenvetése van, legfö-lebb a «rőtében lch«t váboztaUst tenni.
Nagy tO\'.liéhorod.uial ixr.lliák nzutún aa oszdák lanácaosok ós különösen a katonai kötök bcaTaikotátát. Ezeket oicorák azért, bo^y l.túícs László a progamot kerasztúlvintii nem tudta.
PestYáimeoye DeEkünnepe.
Sadapi at. okt. 21. s
FeaivAkmegye törvényhatósági bizottsága ma dólelő<t ttnnepelie meg Deák Ferenc aztlatásének azázedik óvfoidűlőjét. Istentisztelet, diáSközgyQlés o* Deák sírjának magkoazoruzAsa volt az ünnep progrsmjáo.
DéUlőtt 10 órakor a belvéroai plébá-nia-ieuiplomban Jung János váci címzetes püspök miséi mondott, amilyen a vármegyo fötiszivisel."i a a törv>>uy hatósági bizoitaig tagjai voltak j«len.
A diszközgyü\'éat, amelyen a megyének csaknem minden elökalö férÜa jel«ii volt, Danicky F«r«no főlapén nyitotta ínég.
Az alkalmi baazAdal Fazekas Agos
főjegyző mondotta.
A főjegyzőnek nagy tatszéssal é* Ab jenzAssel fogadott b«azédo után, T«l«k* József gróf emelkedett azóláara.
Ezzel a díszközgyűlés vógat ért. A gyűlés után a törvényhatósági bizottság tagjai kivonultak a téma öbe a a Deák-Mauzóleum belseiében a főispán latolt« a vármegye koszoiuját.
Hogyan fajlDülk a főváros ?
Badapaat, okt. Sl.
Bég! hiba, hogy a főváros msgvárja míg egyes nagyobb tsUk beépül a csak azután azabáUozza.
Diágán kiaajátitják az épfll«tek«t, a melyeket a azabályozá^ érdekében le kall rombolni. Moat, hogy Krausz Mayet örököiei parc«liázoi akarják az Angyal-lötdön levő óriási lelküket, l»mét (elme-i Olt pz a dolog. A telek 439.36ö iiégv-s«ögul, tehát caakuam akkora, mint «gy nagy kerület.
A tanác« kimondotta, hogy a parcelláival cjak a (¿abalyozáa után ongedi nie^; igv döntött a közmunkatanács l>, hiába fölvbb«zt«k az örökösük, A szabályozással azonban gyotsan clkűszOI-tek, ugy, bogy ma már «z n«m akadályozza a parcellázást. Máa kérdés azúrban, vájjon r«m egéazséglelen-e a (Ötó-rosra ez a költelkes f«jlődé*. Stüksío van-e uj vároaróazre, mikor oly aok földtiiotos J>áz vaü és aouyi laaáspjAll üroson f ■ • ,
I Gondolni kall arra is, bogy ai uj vá-oaréazt iskolával, körezellel, vízvezetékkel, Világítással, alb. kell ellátni és ezek a kiadások oly botribllis ősszegre rúgnak, bogy a különben is válságos helyzetbe ptióu léváreat agyaaasm. a osődbt
krrpeihetit.
Ha a föráros mégis megengedné a parcellázást, akkor ezt csak ugy tobeli. ba m«gállapHja asokat a főíiátelekel, a ni«ly«k a telakapakuláo oaak tért en-«ednek nnólkflJ, kogy ezzel a közórdoke: érzékenyen aérteaák.
A kikapós asszony,
Aa apéa éa a vö.
A báoamegval Dautova községben ró-
r»a szerelmi dráma játszódott le tegnapelőtt este. Az esemény sze-eplői egy ki-kspös aaszony, egy spós és egy vő.
Daulováii ugyauis lúres asszony Kulcsár Boris, aki nagyon kikapós tormó-•z«tQ. A legutóbbi időben Suncnyi Jó-z»«f fiatal gazdát bóditolla el a azerel-m«s aaazony, aki «gAszcn magához bilincseli® a házas Simonvit. Kxt az embert szerette KulAsár Ibiria, de szórt kegvsibo fogadta az öreg Helyei Józso-let Is, aki nem volt más. dúnt Simon)i api aa.
lú a ladér asszonyt pénzzel ia kitartotta. Jó ideig járt az npóa és a vö Kulcsár Borúhoz, anélkül, hogy az •gyík n másiknak a viazonváról tudó t volna. 7 z elmúlt héten azonban véletlenül akkui- ment Simony: a ledér nsz-wcnvbüz, amikor az apósa is ott volt. l\'arméazetfriien az öre^A volt ae «lsösóg és Smionyil nem hocsfttoMAk bo.
A azeielmében elvakult Simonyival fóllordult a világ, amikor megtudva, hogy apósa i* osztozik az ö az«-• elmében. Hovolvcrt vásárolt éa hétfőn «ito lesbe állott. Az öreg Hatyei gyanuilauul mcut «1 Kulcsár Uotishoz. Kate 10 órakor azonban, amikor az asz-szony lakájából kilépett, alébe ugrott a tulajdon veje és revolverből a mailébe lőtt. A golyó szivén ta\'áUa Helyeit éa rögtön óaazaesett a meghalt
A gyilkos ezután mog az asszonyt is agyon akarta lőni, de az elmenekült, áimonyi a (tyilkosság clkdvetése után maga ment a crendőrséghee, ahol elmondta, hogy miéit Int gyilkos. A osend-órók letartóztattak Síuionyú ó« a utiiék a törvényszéknek.
Eay színház Dalai.
— baját tudósítónktól. —
Badapaat, okt. 21.
A Btőlbr László „Király" színháza nég nnelött megnyitnék, sok keserűségei okoz Beöthy Lászlónak és tulajdonost iársa:nak.
A város magengedte ax építést a beterjesztett t«rvv«l alapján, a főkapitány pedig azu\'án arra az álláspontra helyez ktdell és ebez az álláspombvz ragasz konik még ma is. hogy a fővárosi azin hasaknak minden oldaliéi aaabadon ke 1 ál.ni.
A ió*»piiányságnak nem volt «ddig alkalma sem arra, hogy az engedélyt mpg.dja, sem arra, hogy megtagadja, mert a véleményre mindeddig nem volt uváncai senki aein, a azinbáxviszgálö bisottfág sem.
Ebből most parázs konfliktus keletkezett a (óváros és a főkapitány között, <n«lynek cael.\'ag a vállalkozó azlnbáxtu-ajdonoaok vabják majd a kárát.
A lökapitány u;yauia ragaazkodik a mai azabályrtndelel alább leUorolt pont-inihoz éa ezok szerint az engedély nem volna megadható.
Bnj a dologból o kis csetepatén kivi) azonb.in ne n lesz, mort — ugy mond jak — amire a lökapitány nem hajlandó megadja majd a belügyminiszter, Gull-n«r Államtitkár járt a szinliazbaii (¡h ot-mlndent rendlien talált, anynyiia rendben, hogy a színház pénztűráiiAl az elaö elöadátrs már vígan arusiijAk a jftgyekol.
Így hat a dologból nagvobb baj nem .eltel,.minthogy a lökapilAnyság Állás-PVb^a dncAra ia megadjAk az engedélyt vigy pedig mcgvAlti)z:atiAk a arabály-roinloiQtet, mmdkét ««aetben* a magyar ázir.jazvlb« i hasznát a lo».: a doloj, mer t
ba • szabályrendelet szigorú pontjaihoz n«m kell ragaazkodnl éa boAx«!t leire, külön kooairaljAAő é.i levo-tl |, »Astkijáróval is adnak angedélyi, a ieg. rövidebb idö alatt még néhánz uj tzio-bAz fog lálaaftlni. Tudósitóok a anahááviasgáló bizoltw.r
üléséről jelenti:
A mhibAzvlssgAló bizottság kodden délután ülést tartott HorváUi János ta. nAoaoa elnöklése melleit. Aa űléaon ott
voltak a bizottsAg tagjain kívül n rend-órsóg képviselői, a Vlí. kerületi t 6 táró h Beöthy LAszló, mint a Király-sz.nltii igazgatója.
Ma a bizottság elé a már mAdosiio\'.t tervek tetvek hotultek « azokat némi válloziatátsal elfogadták. Ha majd n iu-lajdonosok az építést teljesen beiojer.ík, akkor t\\z clÖljárósAg megtartja nz ópitAs vízsgá\'atát, majd a rendőr sítro! együtt iiuiglariják az oljárákt u szinná:. liasciiJiiatT engodóly kiadásit iránt.
A rendőrség kifogásolta, hogy a ju-lius IC-áu tartots blzotUági ülearo uict kaptik meghivAat.
Horváth Jéuos tanáeaoa kifejtft»« Po kárv tökapilány-holyettes Rédey kai-ilAny elöp, hogy ha a megkivó el is kC>ieit, módjában leli volna a rendőrségnek akker tenui küo^ást s nem most, hónapok után.
A rendőrség k^pvi*elŐi kijelentenék, hogy pk- a régi Álláspontjukat mcM in lőmr. \'Ak, vagyis >zerintök a JátszAal ongedély nem adható meg mindaddig, mii.; a mai szabályreudolet érvény-bin meu\'l.
A rendelőt tudnillik világosan kimondja, bogy :
1. A (óvárosi azinházaknak minden oldalról szabadon kell állani.
2. A kocáik számára külön feljáró és ajtó szüksége*.
3. A nézőtéren bvú helyek simának arányában megtelelő számú vészkijáratokról pondoskodnl kell. A KirAly-sziii-nnz pedig emo három lőfelláielnak agy-áilalán nem felel inep.
budapesti hírek.
-- A bajai aascony. Takács F«-
reucné nagy gondot fordított arra, hogy a .ju! 1» i:acakbon azolgA\'ó eselJdloányok-Inl mrji^merkedve, ezoknak- a bisaímát lói éi-» tnegoyerie. Kimondta czílnek, l»i>g\\ ú vagjouoa »uszony, Bjjá\'i birtoka van, a v<-?e pedíj az volt a üv\'Ogitak*, hogy Takaeané e.y ériAktrlen vAl-tV rlle-nébin a caoledleaiiyobltil borril u » Iliimül reményébeu kicsalta 3—4<X) korona megt^kar^ott pénzüket. A káionultak közül hárman csalás miatt följelentették a mAr kü:<3nüf n sem tiszta muitu asszonyt, akit ma vout felelőasögre a budapeati bűn etőtörvényszék d \\ Szepessy l>trán elnöklete alatt. A ravasz asszony* mska* Caul tagadott ea lurfangoaali vá\'iokoxett ugyan, a tanuk azonban rácáfoltak. Uit>-nyí üfyész szigorú büntetési kéi!. A törvényszék rövid lenáokozás után a Uiartóztatott vádlottat bűnödnek mondotta ki a bárom rendbeli caalás bíiu-tetiéhen és otétl nyolc hónapi börto .re, továbbá 30 korona pénzbüutetésre Ítélte, ezenkívül köielezle Őt, hogy a panaszosuk kArat iárilse meg. Takaoanó az ité-let ellen fólebbezést jelentett be.
— Furfangoa oaaláa. Egy eddigelé ismeretlen ember egy nolóriua cstiló así-azony, Tar Julianna aegiisegével a minap uagy csalást kövoleU «1 a Központi Eiölegezési Bank kárára. Az eset így törtem. Megjelent a Központi Klólegezésk Bank bivaialoa helyiségében ugy jól öltözött (étű egy középkora asszonynyel ét azt a kérelmet toijesztetlél^elö, bogy a férll ócsai birtokára, a fölmutatott és , Takács Andrés nevére kiábitott telekkönyvi kivonat alapján 800 korona kölcsönt adjon nekik a bank. A kérelem folytán á pénzintézet ócsára becaflat kfll •\' döti ki, do már a becslés megtörténtéig • ia 100 koiona előleget adott • ki n kól-\' csönikérö (eleknek, mlulAn as előmutatott iratokat rendben találták. Mikor az-tAn a becsüs ócaán megjeleni Farkas AiidrAa birtokán és ott jövetbe célját elmondotta, kisült, hogy a kölcsöni kérő emhér becsapta a bankot hámi« telek-könjvj kivoiiatlal. A károsult iiéiuin é*1 lóljcleűiasétu a rendiíreí j kiüantulte
kérő
I
leaaló társaságában jelentkezett asszonyt Tar Juliannát, akt eddigelé még nem rabolt« meg. hogy ki volt a bűntársa. ■A r*ndör»ég azonban nyomon van.
— V41M vagy értékpéna t Ai ; Jté»tudomáaM, bogy a lonnt pénz. a bíróságok azonban nincsenek lisitébon az-\\ui, vájjon váltó — vagy értékpéns-e? gx a kérd4» ugyanis a pénzhanuMtáaeb hirélásAnál fontos. Ha a birósAg azt mondja, hogy > forint váltópénz, akkor a vádoltat 0—8 b\'napi börtői.M itéli, \'ba pedig értékpénsnak minősíti, akkor ,6-10 évi fegyházat azab ki. De nem-csak a törvényszék, hanem a királyi tábla 1« Ingadozik a kérdés elblrAlásA-sál, ogy hogy amig a* egyik tanács azerlnt a forint váltópénz, n másik lantos
— Megtagadott ed<V lU^\'í: «Qrgönyzik ntkünk, boyy Plwijéhől kezetl mefc\'bixhniú ieleuttpuk kötlik, hogy a monlonegrói halAron fekvő falvak la-koaaága megtagadta a porta állal kö»e-( tHt adók beazolgélutáfát. Kórfllbeiül 1500 főuvl lakosság tr.necvvcTfcorve a üogyok közé meut ú- «llentálh»ra készQl.
— A Viszony nana jMnüt. DrüsuéU
IWJI táviratozzák a „Uerliner Ta?cl\'Iait"-nak, hogy ottani udveri körökben nyíltan beszélik, hogy Lipót király bécsi látogatásának nem volt meg a várt eredménye. A két udvar között a viszony nem javult a marad minden a régiben,
dtíól 8t>aÖ-neÍ
több elismerő levél bironyitju. .hogy a
Zalán
ti
WeESrsos*« («1«
ítérő igazságszolgáltatást megszüntee lés a bíróságok a Jövőben egyöntetűen járhassanak el, a Kúria most majd telje« ülést tart 6« véglegesen dönt a jog-asolgáltalAa mmpoutjából fontos kér-
— Poruljárt zaebmots-Sk. A mu!t
___________ _____________ évben Ulitzer Joxsel gráoi kereakodő a
értékpéuzntík deklarálja. Hogy oit az el- pályoudrarról a villamoa va«uton
térő iflazsíMzolttábatást menszünteeiékV Tárosba igyekezett. A* oKyik megállóhelyen négy muukáa küloeia férfi ugrott vssutm és öt perccel később már Hlilzer erre a szomorú tapasztalatra jött, hogy zsebéből eltűnt 3000 koronát tartalmazó pénz<Arr,Ajn. Lármát csapolt, villamos megállott, a munkás külsejű emberek laugorvn a kooalrél, futásnak er«dt*k, n u«rv lármára ©lősiotő rendörök azonban á menekülők közül elfogták Poiiák Samu. Ilercog Mór éa Pilát Ferenc rovott mullu notórius saehmet-szőket, lüek ugyan vállig tagadták lopást, n törvényszék azonban megállapította a bűnösségüket és egyenként két-két évi fegyházzal sutlotla Okot.
— A« e«atAlyaor«JA?ék mai réghu-
I
jaiaa alkalmával a 602.0UU korona nyeremény éa dtj a Ueiiold József baukháia Budapest. Károiy-körtU I. által nyolc ¡nyolcadban eladott 30037 számú sorsjegyre eeett A többi nagyobb nyeremények a következők t ! \'ftOOO koronni nyert: 10514. ! cooo koronát nvertek: 104M9 45058 Í95Ö7 TiTtíü 751134 58377 30037.
1000 koronát nverték: -13140 00"84 3C308 4182 76Ü7CÍ C2375 59433 27052 i 1548.
«00 koronát nyertek : 552118 75600 70197 53950 S41Ö0 8730! 87594 éflOW .100036 81109 10170 79758 100754 12591 78111.
A többi kihúzott azémok 200 koronát Byartok,
— Próbdljon enycsep izsren oaót Lukáoa Vllmoo hsnkhés*« bon Budnpcnt, V., Fürdö-iitcarn 10 l!l I «Rész t»"»**rtly»or«jeny 12 K, fél rt 0 K, negyed á 3 K, nyolond ú I SO K.
— A legjobb to&t Sehnitzor \'tea-keronke d é a é b e n, Budapest, Váci-körul 9., 8?erecsen-u»ca sarkén kapja. Próhacaomngok h0, 40, 50 krajcár éa feljebb kaphatók.
— Bejns«- éa ««nhAltnCvesxtSt hxjnóvonatöt, aros-zéplttft caaki» Tábor gyógyszerébe mai birdoiése alapján tessék rendelni.
Batloxt ó« vászontiírnzézek gyári áron öpiticr és Kritz „a Vorarlbcrgi himzési gyári főraktárubac Fereiicick-lere 4. kap hatók.
— Küspontt «»ünyegtolep Budapest, IV., Aluzeum-körut 39. lapunk mai námában közólt hirdetését olvasóink azi-»w figyelmébe ajinljuk.

Petroliia - baj szesz
szagtalan, 1 flveg 1 kor., 3 tiveg 2.60 kor
nr.onauU »»rsaAntMI
m hnJhullAat, k«rpakénxöd4a«, további ŐBzQlóat 6* min cimemü haJbategaéflrL
Fóay.étkOldésl hely: Z ALAN RELA
cosmtUciii laboratúnuma Sxabaüfam.^ tiuiur„»i, lOijjiui- ToriK Jortot
Klráty-utoxn 13.
Óvakodjunk!
méa Gr« •nalll-n*4jvl»«t Uo»i
bAIhI, mint Hoc •r«<1«U btJdfT\'\'1 V«4JUK>\'C>V1 tili totial, ui«rtai ntAii tatok nai.t h»«t
aáluiűt.9 Hlndanhol kar
bat<k I K.r »ktir
V * r 6 k Jóro.t
f)b(TU«riu, liu.l«
pitt Daukuvsshy
l«tvftn buihp««!,
V., Wmm-uksi 6,
— rtnmol kávé-, tea- óa anjol rum Araház Budapest, Kossuth Latos-utca 17. azáilit 4 éa háremnegyed kgr Mucca. Cuba éfl AranvjAva keverék-karét 0 Irt 90 krélt bennantve éa el vámol/a.
— Zalán Béla cosmetikat laborato-viumának mai számál)an közöli a .Pot-rolin l»ajszcsx*-ro vonntkozó hirdetését lapunk olvasóinak ,«zi»us figyelmébe ajánljuk.
— Berlitz nyelviskola. Egyedüli alkalom illegeti nyelveknek csakis nemzetiségű tonárok Altul való mcptanulAnAra. Csnk Krzsébot-körut 15. Fordítások elvAllaitatnak.
— Ha\'adiuik. Mairyarorsváf» mlndon éren igyekezik a krtllrtld invázióját meg-akadáiyozni. Staiisztikoilag ki van mutatva, liopy MagvarorszAg 1.0000,000 koronát küld killfoldre. Home.toy Dezső tutkevoi gtópyszerész Altnl lorpalomha hozott .Korona" szesz, moly csuz és köszvényliAntálmnkníl valamint gyomor mell és béltájáaoknál szintén cyodA\'ttn hat, nélkrjlózhelövó toszi minden külföldi hasonnomü szert. AnnAl is inkább moKérdemli a magyarok támogatásét, meit üvepjo csak ogv koronáim kerül. Hudapeaten Lapható Tői ők Józsefnél.
ifrli I t). Hob. Omuáll-titjTli
AlíKl\'» » « (««**
»
fofliiU — —

hírek mindenfelől,
— Nem lea^ pirtvozér. Delprádból. távirjAk : A liberális pAtl elhúiArozt«, j hogy « azakadáa elkerülése céljából ezentúl nam választ pánvezert, hsnem vép-rehsjio bizottságot küld ki a párt vezetésére. A bizottság élén Avakuuiovic* éa Biharao fogunk állani.
— Kossuth-uzobroU Gomopymo-ftyében. Korádról Írják nekünk : A lefolyt napokban krtülelünk országgvüléti képviselője, dr. Neasi Pál több helyütt ¿•«számolót tartott, amelyet a választók nagy helyesléssel vettek .«domásul. — Nagy lelkesodéat keltett az az ind\'tvAny, hogy Kosautb Lnjosnak azobrot állitaa-ntk. — Az azonnal mogindiioit gyűjtést N\'*«al képvisolő 200 koronával nyitotta meg éa min.ljArt at el«0 napon a ha-
zafias célra 1200 korona gyűlt ósszo. A mozgalom oly arányokat öltött, hogy a jövő ér leforgisa \' alatt korftle\'flnkbeii egyszerre három helyen fognak Koasutii Lajosnak azohrot felállítani.
Bíoffb^aan sSir
magyarországi főlcrakata
Orázay KálmánJ
fnster- és c50mcje-kere9kcdő>
Cudspaat, Muzaum kőrút 23. az.
Nagy üreg ( ®|io liter) éra C0 fillér ) P*\\««k Kis üveg (4|to litor) ára 40 fillér ) lo ril. 80 üveg rétcinéi 2 százalék, 50 üveg vétőinél 3 százalék engedmény.
Néhány nap múlva uj szenzációs regény közlósétkezdjük meg, melyre már előre is felhívjuk olvasóink figyelmét.
3
Jofli Tanácsadó! ÉMt>
Tartalmaz minden 87flk«éfes torvényt. jo,-i tudnivalót. K könyv ^cgitségével peres (Ijryeit mindenki liyyvéd hélklll k\'Mlsóp-nicnteten iniérheti ol. — JJogremlolhe\'.ó p.istautnlvAnyon 4 koronáért az „Iparosok L»pJA"-nál fludupesL lirzsébot kórut Irt.
Borzalmas éjszakák,
— Átdolgozta I. II. —
Amott Iont terül ol a tömető. A keresztek és síremlékük aranyozott feliratai a mélyen ¿Hó nap íéuyó-ben csillognak éa villognak.
Miir kcsóro jilrtl És Emma még som jön .., Most... egy kflesi,... urasági hintó... gyors gördüléssol jön erre s most nem megy tovább, liauom íoUelé igyekszik a kastélyudvarba.
Gina gyorsan visszabújik rtgyflba.
Most hallja Emma lépéseit a fo-lyosóu ; milyen lassan jön! Bizonyosan szomorú választ hoz. ümbe-^rek. akik jó birrol jöiinek, sietnek. Gina szivo nőin dobog, egésx léte izgatott hallgatásból áll.
Most kinyilik az ajtó, Emma belép, halálsápadt, kalapján, kabátján esőcseppek.
— Nos? — Gina felkönyököl az ágyban. — Nos Emma, mi újság ?
Mostan folyó regényünk könyv-alakban, igon diszes kiadásban már megjelent éa 1 korona beküldése el-enéb?n béimentvo kübli meg a szerző : llosvni Jiugó (0-utca 15. em. 3.)

Klaláta.lfkor ,
• l*jJol>b »* l«(«|MM4|«MU tftfc-
Brr nuau * k*r. Iá A •
ftilaláb-kesorfl
itOtti fiofroiui.-«iU M »U»»TI*rJ»"W
ko KiMiH s kW. so aj.
R!aláta«rum
H Uau JUMikti nuomftl ru kwttn,
t\' mlt»i • ,.|\'h nini.
"tv s.io, «J.0 4e 1.0« kar.
Ktaláta-Brandy
♦it ifindll *rMti UiS IU1 \'•av via»«>k s.7 a, a/- k. aa Ok
U* i* Up»SUmáuT-iy aa^y dobos • kor., kis a«h«« »0 anar.
Taphatő mind« nafryobb «"Oaaar- éa oBemacaUzlatban.
\\!», t hol re*t ntm k»ph»U, « kare-i,4 ¿1 itt.lv« btiwfytr» iitUitj* »
„Szccl Anai GtólitatószitiniaHilll-IM"- KIS-YEIOICZC.

(Í.o3tuoz-zsir
pAtoljs » l|ha .\'• illtinóíslrt. S Uro« dobo-(•kktu (4 l-m («1 ktf iK\'lt tuly) dobojttl tffült
K. S.V0. L\'Uov«i»Utl •itlUt
Laub R. Budapest.
_11.. Margit-körut 70.
\' (A s»!r lituill« kénr.) \'

T ő z s d a
Budapesti jcabonatbcsde. *
A déli gahona-hatéridö-Űzlet irányzata szilérd. Cgy órakor n következők voltak a záróArlolynmok: Duza 1903 októ-herre 701.—7.G0. Buza 1904 áprilisra 7.72-7.70. Rom októberre 0.28. 0.26.
. Kozs áprilisra 0.48-0.47, Zab októberre 5,43—5.42. Zab éprilism 5.05.—5.01. Tengeri okt.-re 6.15—0.15l Tongcri 1904 májusra 5.30—5.85.
Budapentl értéktSzada.
Elatözsdén költetett: Osztrák hltolrésrr. CC2.S0. Magyar hitolrészrény 732.— OszU. mof/ar Atlamvosut;dc 6ti8.75. LeszAmitoló bank 460.— .\'tilzíloc &17.— Riraamurényi 4üü.— Déli v»*nt fiP.—. Német birodalmi márka 117.22. Városi villamos ölö.GO.Köz-uti vasút 00 i.r.O.
Baoat értéktőzsde,
ElOlőzsdén költetett: Us*trák hitelrészr 6f>8.50. Magyar hitclríszv. 727.—. Osztrák magyar államvásuti részvény 057.25 Union bankrészvény 524.50 Osztr. koronajáradék 100. Angol-osztrAk bank 272 50 Husz frankos arany 19.0G. Déli vastitrészvény 79.—. 4 százalékos aranyjáradék 118.25 Magyar koronnjáradék 07.07. Márkabank
117.ÜÖ.
jAadv-sartjorr\'« M»rr*r TMtk.rMit rt
Ou.U»k Ólat*
I»» »11 lka-»tr»J»rr™
it í\'^Tti\'« *« <rUk ee •«át»,<Vfc«
UJuu«k(>l\'.!*lárl r4u.4nT.itit ím érték
lítfXikb len\'^T\'
v,.uw ujuu«kpia
«»tiolíkit «<;«.
HecW Backház Budapest,!
FtfesezltMíf» 8. (s Eízséöst-kánrt 11
Vlmtá-oU* ki«vtm«t. Ul.rí« n«rí*U dnUHk k*» 111 «OKjeiTiJ wir «llork»» r«*»»k ui»k«l tft.il piniOuiitl Uillt^sk 4« t UlbUUlkU4J>a
A fffváros legnagyobb
«záp, tartó*. Üléses férfi-ruhák ké«zttla«k
■ (ért- és gyermek-ruha Kras^s *T£roa
Hirserei férfl-i?abókl Versenyhópei olcsó ártkf
I!

BvolSIt M-t»*vo»
v., Táczi-körut 6C.
Ajtóinak M.kl i.inb«\'rflnkt*ii k>S*r(Ut luu (ftp>«at6.«lMli
KUfiu., <iivti*. v.cr it«t» «. «1.1,\'nf ...... e írt
H\'.ini, Wlv.io. ttfj \'tk.lt itl-XtA ........ «M
W-C", dJvtl^ »t*T W U Mftloti-4Ü*My . .... IS (rí
V tio , •lon.Aj.\'atak.................10 bt
i- fl i.r ... -

ti tp>ií.rav»0>4l
lifttUk t<«iint< «.«^r.n\'liiU.rk m-. -H rtpna ntbiual rtlMS lipl i
■ . . . .
S (rt

fómtiaztito a legjobb.
€?©]L3UiM15,01S .„STELLA" vegyésieU gyár
cv .-rnyuffcrtKr,- \' \'f
tiEflíNDAY A. es FJA MI
!j~j¡W| _aKcl. »»obr-Aaa.
■fe« KI16 orsz. »»ab.
& :rem!éM gyárosoi
*Vf: ovoA.PRtiTnrr.
Oyán t#>p A\' mWara\'n \'crcpoabut 00. ozÁm
F16kj»k\'Ar: V6\'>AiiyAn at i.J ft*
Ciereiiclay A. és Fia
•lr«rnféb:;vA gyáro%c.It
Váalatohat éa lajiokat <UJ cvUCJ virtf«u»k
^íteOííGEaEW-l
Bajusz- és szakálnöveszlő szer.
KitOnó hatásáról számtHlau olismerfi Irat tanúskodik. Csalhatatlan,
biztos eredmény! Csak uállam beszerezvo ralódi. Ara 1 kor. 20 fillér.
NHIyAiw. wa a aak btoSi:: JU «mot M»M*U ««"kot T^\'íM\'i^lfc
BŰSp Hajnövesztő
188 hálairat tal igazolom o ezer kitenö hatását. — Ara 2 korona
kindon öaxüiő egyénnek nélkülözhetetlen a
Tábor-féie Haj-Refleimteur
Ea nem bajfeatö I Árta\'.matlan ! Színtelen folyadék: I
Sem a kézen, sem a fejbőrén, sem a ruha szövetén semmi foltot nem haxy és é|i oly ecysr.erOiéfrcel hasrnMiuk, mint mikor rizzet bekenif.k a lejünket. As öas hájat 8-10 nap alatt olyan axlnü\'o va-Ssr.o\'Ja. mlzrt az fiatal korában volt, anélkül, hogy festené. Férfi éa nó egyaránt biztos eriuménvnyel használhatja. Hatáséért olrAüaloin a keiosséget I

Szigeti Lajos utódai
HÉJJ és- STIASNY
azljfyArtók, nyergesek éa bérOtidwnt
Budapost, Muzcum-köiűt ÍO. sz
Ajánlják lr«}ohb anyaj^l U I.IA,m„ ki nílt lAu ipl l"«kar. uia<va/ aallar.f,« u vv. mtto* aier»«Amalkat k.1!«nMiJ t^júi:. Mar :<T*»b nahraabb klrlla.\'ban.
I»r«a- <a tn/U n, »rr:<i«r»fV«t ».t-, i»M-éa n*rrn*k-n;M»«;ket. kálóiatok, baTr.Irrak N luka/fikal u<ytrlnl lópoki¿orckat, aaaraaám Aia való bftr- *a poiatótaka.-Vk«t. yala-aliit vtim»at«a vákasoatahardaat ia Ukt-halókat "
Ta\'taJákoa Martaknak >rm(\'wnl ktlaaAa-a daliul,
Alkatmaa ajimUVok n«n .Sü-.lrmu-inO ulV\'H <t tporWkkak, nxar , ciifaretla- 6» páiuiiictAk. — Saját pártatiw ( ootballok akfj »alaaitakbaa.
Aros aiépltéaére a leghatásosabb a
Göosfia-crém.
Sxopldt, uiAJ\'oltot 4« mlndan aros-ti • s tat la B aa <01 4—a nap a\'att al\'notati A» ° uac *»|nfc. ha/T "i\'» kttlaAo. KaMrAArt ta\'je» »r»tar»:o»«á.-vt TÜ\'aWk. / ra 1 korona, haitáraU ua,pan 70 OUér.
PénzKölcscnöKcrt
(■Amely 6i»t«|lf. Uljaa Ukaama«»! far4ulf«aak . »01/am mlTrlnafif i»mrr»-U»f««i ii toaak^M*- I
fulylio a lc{»s«IIOat>l» .l«»un, aiaeiti«« S a l«nyu(aall>au >tria<li«l4u uaf, ak.r kja ttff U\'.«^oi«»:VUI. OUa4 VmaitUI. c.*k*tT bkTl Urlatilattal. Ka\'«k«Jltr.a\\ l^.ia •eknal, J»ll.g l*ku«k, tarákki k.tata r.akak. nak. n^a^iia,okaak T a/JUalrk * lit\'itulS >1 Jt M fa.itcwa krtatek n^lkAI U. K, 111 hclr\'* Tj tv, tail«ul4li«!.
\\ Fr(m7i8r Menyhért
halótáflUi enrc-UVictt fovArcol p*nxOr>\'l I boáája, Muioaru-V\'rut 17. (VAliiibili«;
\\ Cia\'.uititóiJ 1
MF^BMBBWaBBBBWBaWBMWBWWMar
Ingyen adok
ttnacsot és felvilAgosuás; srépséghiha rllflntoléiére ir*nvuló vajv fyótyszor kérdésben I
FAWGO tsEaTmóryintAgg
A Budapeat, Aréna ut 74. as2ni.
jiK, \'ck»6 b\'tctflk rt.rAr*.
^ köszrőny
__ lal U but »» rMfr U\'l talál«
U-». II.U ulktrjJ (n\'.lf^a\'tK liízp\'-\'.Ifljí
I I\'«. — Kivknatra ^roapaktua.
FaiHl ívű kM-^U«« boJr«:
Tábor Gyufa gyógyszertára
Aiberti-Krsán.

SÉRVjEX szenvedöKRök
• a¿il áf^iAlV, In ai aj sinktUrU, Mtíy a lai^aak
• i»J>u«ajl)tl vas fJJn, laaadaAgot arai tjlvja majaba, díjtalanul hozat t/lapal ajüfoiu Uloküuiaa
inaUolt
«rvoal mO-kCsaaráu*
tói
VÉRTESI I.
K40/UI:
Budapest, VII, Erzsébot-körut 36.
hlok&xlti:
Győr, Kiraly-utcza 3. náI^Vu,."Aü0,u
Tán bsfegsíS3k
h. ficifulyk«, »«bak. buak«r (>l|>hllia) oi
utak, «« í«if«rlA-»»Wl »1 kaifvilnci- «a
1 »!<■•! <\'t b¿h*(h«rtal-il «i..)4 Lai««iinei «a i4ac-baiat, «alauilal havai faiflui gyvi* <•) «¿[t. náauil (ak\'r folf» rcabhajuk aU>. «la- c]
^fípoííűr Sáliam
^¡^V/a • nx Ul*. asat>. oyesk orvosi mil- é» Uöt»ise?éMi
oyirt
•adapaat,
VI) kerUtet. Bpzssbot-körut 50;P. *t.X\\u.
Ajánl)» d <aaa fSl.srralt raktárát j«jU írjáruaáaya SAJtl. stMszi éa bategápol *at tárjryakbis
eórvköt-ö,
haskö\'.«, rórrsát allr.1 gnaou-hariaaya. «rUepaéi» kéasfliákak ra01*bak éa ftoMk stb. Valódi Cranecia kft\'éalac.M«K«k (Aaasta IVrlI áyfM^j
f. lx^uertuS r.ls áárlai-gyar^Ml
lu«aM atua IK*. aa i*m Ráealrita kéoa« dr|*flv»éU luft,-«« éa bfrstanfea
mrfmm .---
Ebi kopasz voltam L ^
aatitr tn»(lapA toH. A »óta tor-b ^•>««11 rnrok > .SÁMSON1, k* óO ok a. «Udá\'iTai. mclfel ki. u.nOl a felUliülél kar»k. Ablfjt a h*iT<»Ut*a ttfjvk So(T itiittal tuonrk Mtoiolnl Sf*ín*l»flkcL mlri.tVM namballt, a kiknek a kcn&rs c*v<U* n>6 4<>a ha^xnált. Nom ralaml UlVoa aitr. N!nm a ««rnek ealll^jó cslrakajo. lütaViiilT% bort a fel-bért 4r1UI m«rt*kb«n tárláija. •I^OT*. nöra-iU a h«j«l í-a a»l *t««fÍM,o UítJ» JO-.llfk, h\'HT a kanicabej r{,\'általtx«o ainc» »«•»/elyoa anyaf.
tnn«k a a«»m^k a r*. WI»íjÍMl inin<l*nVl niffcTt\'* /arnhr. ,n, birkinak kdl-
cgtl>b«n a}*ulhM4 ¿na*l
:Cí. tt A. rtt. |tor» . ta«ar nilkdl l«jtr.i>lc<fM (fakorlát. IW *»i U|-a»iUtat M\'Ulk.Uuitiu.a«. atl^wiu.n luiüiuAjijo» alapit |,«.¿,m¿Jjau>Al (a<Ta
Dr. GARM ANTAL
?. cs. és klr. ojilílr-IJonroj
«a omafoa tiua uoJeib-iottzct« ■
BUDAPEST, VI., Andrássy-ot 24-
Kand."l»« dclalAtl 10—4>1| «a rala 1-t t|. Viaaictak ia véllleg ajrarhatnak atmk-axartt tanbraot > I>í(Vu.»Jiii*:n«.tó4 taiat " \' ......Jík.
!
Központi sziinysglfiíap wzstl!
IV., ^uxűum-körut 3S. (oaaktsj a MczD2ta-kertl!?l ssomkea
Kgv rssraeaukható vua.^^j, 8-ré\'O m!\'U«cz. efv flai:od-tokaró. ejy sn«yrna»ntánza< áfy elé és 6 mélor előszohv-futószőnyeg, Összesen B frt Sodronyé^y m&traczca! , , . 10 60 frt S\'askrrelO sodrony-hetét , , . A.9á frt UkerutO sodrony-hetét, . > . 8.— b\\ Dua választók asf^ya-gok. orö\'/ot- ós cslyko-ftt^gbnyöí:. pokróozok, ntr.tó takarók é» bdrótt, vntr.mlnt «elvnm éa bár-aony dlazlej párnákbaau
Saját mOhelyamhen atotldan kéirltst pitplan éa rnttlraczoli dua válasi\'.éks
előny vidéki vevőknek!
írt^a v»«Arta«u4i i-fyaa faxát.ia, f\\ V>a rAaarlaanai Uallfa
U\'aa kAlaiial Uuiuakovl
BWB ^m^im^w.L\'Wfw
Hirdetések
felvélelnok i kiadóhivatalban.
ITtMnT árral aialátt kepa-»T*"> talj»»#fi kvpaai roll. Al. .»m fi 4nfit»»ni kopa»iok tollak. I>a4rttlr| bn\'am */tt*| ,ia(TO« rakai .«.k voltak. SU -nar .nt^ ar>«<»4U>n ablaa a tudiiban, i.otT kopaa. "andok. a tnlrtS» NTT •▼A^cil Ll»-ísom alk.Imával taalMa L. úrral, hlra»«oa ra-
fi*ai-irl Ai baJ«t*a».i»,>ftjft m» «\'•Wt.I I, rrt»inuk»<;!m1 a baatAlfnlra kArb.-n .<(,»«» ott ui a k\'4id-f h
b«n n«m-a AUajUcrk dia naj«
salat.
TcmiAarataa, b»n f«««0lt
ÍT»>i»i««l t*»tnn uaralt kl-J«l«fct»a, hof, ta«)wn ia AhaJU-n-t »art ha;al Ijrk után «1-
Gömbhegygyei.


•A"-\'» tok idAi iian\'.«!! a haj beW"<«ln«k. AI:>\'if»i"»k lt«ro\'»»a rUl-atjroJtMt, „SÁMSON" \\Aa.|titi*;.TM. «ai rdr.d Idrli l,»«/n*lljim fit • kAriilmAfft Karom b« molían halam rAnl Vftdtll «0 uap multan kop«n>»irat rnlj bt) hotiloUa. PfT a kaazlt\'t rnrnak oda adia<r .ot
l«ui«rö»4tA*»k, a kik koiftl aa rfYlkoek a haja Ul;«»«». klkuUL b! n.lV*t va«U*a u »f«dm*nT
, í.irin.1 .n, oariina» iqi-
d<>> r ranatta i r6ti.darot íi ha lapaatulja ax , lf A. t.oiy h.j» r6i1 keid, \' \'
reaalk a<*aao< t korcoijával rn _ _
kon n.Ji.al t ¿..hm-ja\', » kort»n*Ar1 a\'do-
keid, r«M*iJcn tr> dob -nal, T;\'
nisérlot Ingyen
D. SCHÖN
Wien, 6Qfsptador(efitrun 35,
b«/taL Catm:
Oonoroldopoaltnnr Mr Oactarraiah*
Vrtfúr.i •
Kísérlet Ingyen
SUndaa atraa«, a kl ttlm« brtridl ^»0 ^WIW ®»U4kal pwtAAn. Up tAlam w adagot


i!-1.;
A SZÉP KEBEL
a lofalAkalAbb a« bál. ui»lf bia a uimiAtí\'t a le{Ve»*»bi MkaiO. A (.•!«>rk lehat AiAui-u«l (ojnak aTiaaúlo\'., hofr lAUtik «rr Uljftco r»«ifl|. lal»n a»«r. mrlrlral a t«f» <nA»l»l*t aaolid in&doo k»nf. t»»iUhi.tjak. horr a t.ikia-latban kar.ibbA f»ka/ Ipf .B. (U u »1AV.»14 bMfyak a.Att m\\r Uinttatas aaat a »»• tAdl kalrtt
Vénuox • baSzaam,
m«l|rt a l«(ht-aiobb orrotok ■avaljik ♦» tAn,l«| ajon lu-iajdunal|ra hit, h»CT a keb-lfk<-tkl(rjla«rtlA»u|ra hrlrrs-hona. a-itArvV-krl rrAalil, a villák cao\'>t»iü(raaail «lr|. mitja. a mvnn,ib«n a kr>-l«l\'i«k.»f,fcltaiatian bitón,o» ».«•.ika.\'Ml llaltaa abban Ali,
h»(T a UpltV.k »t\'UI-vKtt nla«»llku* illa-
rútba cnrtt,«nnrltl é« a\'.óarrlU, tnaly ut^b-lak a t»UI Ujia lakvinaL le. \'
a*«/ »Urt alkar a tflTÍbr»«
«nl:id*o ktl\':on\'.| l*)»".\'« nAt-klll AnniJI, EllrlA batAa. r..|tUn a »alAdl kalatl Vanus-balraain »f>nWI»h\' frt»« arv iixtul kAlraAíiA», a. arcronifokal tr>plii »wí.< v»a
b.n fiaiul.t Mla.lrn i.ima a*rt r«»rA>« haunoa. ép »11 a kifajl&dfah\'O larA fiatal
bei. «»in lohat a lrfk*»*»bt>\' rm »r"alT«a at »(At.tArr^
álr* nitf-y Brofir1 »V. Soha«w ,ltajt, 6 h«f»»»
_____ » Ar« ta kor., t Qvof ao
korona. tnoawutas l\'ie Ir\'t
vaminenl«a«n ol.»nrAttel ri^jr «lka(.<»
fi»««» al!«n»b«n. —— Rtndaliaek calmawdAk i ———
i k»b»l tájt* lakodnak le. A már <(j
Petrovils Miklós Buclaposl, IV., Eécsl-ntca 2.
, • «> • V. ,V. •
vontatott a tulájdouos „Htrtap »r>■:es/to»>iaia>> KOiioi «ogAp.»*. .iiulajdonos j Széktelv Viktor.)
fíl. évíoly. 296 sz.
Nagykanizsa (903. pentek, október 23.

Egyes szám 2 fillér
Előfizetési ára
IkJybta hiikoz hordva iiry bóra 00 Vidékre ptistai kulűés*«! epy béra
ra: | Kia*é uujdTaJ««^:\' 1 r«Tr»í»"T««fk»»*.tij:"j"" "uigjelealk"
» ftlUr. A I Kra«aa és Farka*. . nvoo. - - J Hyawatatt a ,N.iy
1 koron» 20 Rllér. J Ssarkaaxtéség és kiaíAiiraUl: Krauas é* Farka* papirkemks4é*e- |
\'---- ■ -■---»■ 1*1 t i-TT -—-------------------------------------— -. I ■! ————g——
naponta korín reggel.
»KafykvtMi^ Fika jüjsag" ucertédítes nyoiudijábir.
Hlmesi és ljukaes B&a«la,p©steii,
Bécs Appcnyi elleaa. ü*étex* királyt nem fogadják.

A kigunyoit Magyarország.
Annak a piszkos fickónak, a kit l.uegernek hívnak ós aki Bécs polgármestere, & mosdatlan szája tegnap ismét egyszert büziilt Magyarország ellen.
kJiez iwír hozzászoktunk, tebát .\'«8 motf U\'Q lep, sem meg néni haragít.
Ha mégis szóvá tesszük, C3flk nzét\'t történik, bogy olvasóinknak minél több esetét soroljuk fel az osztrák pazsögnak. Hogy annak idején a számonkérésnél a számadás hosszaba és orélyesebb le^yeu. Íme a tegnapi eset. Az alsó-ausztriai Urtománygyliló-sen tegnap Weiszkirehner és társainak iuditványa révén szóba került l\'écK Tiros egjik statútumának mó-uoeitisa. Külföldiek meghonosodását ¿hajtották ezzel a változtatásfal megnehezíteni, az intézkedés első sorban a magyarság ellcu irioyt.lt Az indítvány értelmében az a városi statútum akkép változtatandó meg, hogy Bécs városa a honosság kötelékébe való felvételért osztrák állampolgártól legföljebb 400 koronát szedhesseu, ihegen állampolgároktól izonban nyolcszázat. Az ér-tclmo és czéija pedig, hogy az a sok szegény ember, u ki a városba vándorol, ne essék terhére Bécsnek.
Az indítvány sürgősségét mindjárt kimondták, de Seitz tartományi képviselő hevesen kifakadt, hogy a honossági, az illetőségi törvénynek a céljait e fajta intézkedéssel egye-aesen meghamisítják.
Lucger közbeszól (és kozdódlk a komédia):
— Hiszen csak a magyarokról van szó, mit törődik maga azokkal I Bielohiavek: Hja, arról a zsidó-lajzatról!
Seitz; £n nem törődöm a gazdag magyar zsidókkal, engem csak a 3r.egény munkásuép érdekel. Én eljárom a kormánytól, hogy ilyen törvényt; megerősíteni nem íog, rrert ha megtenné, durván vétene a köulességei ellen.
Silberer és Murchet tanácsos az iüditványt pártoljék, eztán föláll
Lueger: fíec: « véreinkről Van szó ebben a tervben, hanem az idegenekről. Seitzpek porszo nincs másra gondja, : csakhogy mennél\' tübb lígyeo Bécsben v- Kzoclálista
választó, neki a magyar házalók, de különösen a magyar z*ikók na-cyon kedvesek. (Helyeslés.) Pedig hát Magyarország oly szabad és oly gazdag, hogy szinte el se blr már többet és Seitz mégis azt akarja, hogy Bécs tartsa el a magyar szegényeket. Egy olyan hatalmas és kolosszális ország, miul a magyar . ,
Bielchlawck: Ahol annyi sok a disznó! (Derültség.)
lucger (folytatja): . , amelynek képviselőháza az erötfll túlárad, egy ország, amely a császárral is dacolni képes," talán csak nem lesz ulyan lecstclen és tmucig, hogy a szegényeit a nyakunkra küldje l .
Azután szavaztak. Egy-két ember kivételével jóformán űiiod Lucger utmutatása szerint, az indítvány mellett.
tana a mandzsúriai vasútnál
A tnandzaunai vaautról már régen kiderült hogy könnyelműen építették, hogy nem léteznek olyan állomások, amelyeknek költségeit már régen kiíket\'ék. A hivátclnokokat elbocsátották ugyan, de btlnvjd. utou ticui üldözték. btunipötoi-»árot» cssk mandz«uro^cak ne»**!\'\' « vasutasokat, aUk teljese« as iváscsk, becstelen életmódnak adták magukat.
A kelei.ndiai vasul iőnöke ki is adott epy rendel«\'.«*, hogy aki ily életmódot lolytat, azt kérlelheteilendl elbocsátják. A vasúti tisztviselők visszaélésiről, gax-tetteiröl mindennap tudnak valamit kö-tölni az ottani ujségok. Ilyen esel például, ami gyakran előfordul az, hogy Prograniiachnon állomáson egy vaeuti tisztviselő egy kinaii, mivH ez nem akart neki téglái szállt tani, halaira botocta.
A mandzsúriai va*ut .»zrtbdMge"ak legíénvescí b buooyité;.- az. bogv eddi« mar .r>0 uiwlió rubelt vettek fol a vaaut-építés tatarozására. De ilyen vízözön előtti állapotok uralkodnak a hajóközlekedés terén is. Invalidusnak vagy krónikus beiegségbsn ezinvedöknofc nevetik ezeket a gőzösökét, oly rozoga állapotban vannak, pedig mind ujonnau opüll b jó. A hajók uifftmidelőil es átvevőit egyszerűen tolvajoknak, gazembo-reknek, semmirekeüökuek neveti a wia-diwostoki újság.
A Alongolai, Jlandzsurij, Nan«zi. Schi\'J, Amur, Arpuni stb. hsjók oly konnvet-mnera vaunak épitve. hogy yató*rt?pal élütv«szeiyesek. Oiaaz macnronibot epulf tek — mondja a keletá^iiai hkoi&ág üo azért eztkneic a panamáknak hőse mind kitantetésekei, rendjeleket lapia. a természeteaen dúsgazdagok.
A „Novo e Vramja" egy uj naryszerú vasutietvet wolit, e-z lentyi a uyui»i-k -nai vasul, amoly vagy bOO jmtíbó rubelbe kerülne. Ax orosz kereskedelmi cikkek stáihiáséra szflkséges ez a vasút- Azonban a mandzsudat vasút előnyei ia nagyon kétségesek még, de «ég pénz nincs az uj vasúthoz, igy egyelörw eligha lesz belól* valamL
Golyón a világon át
Kgy amerilui úiti^tauó ilissEllen körúti körútra. A szárazföldön, a Johnon, azzal csinA! magának mos- hol csak országút van, ugy akarja tanában reklámot, hogy a mozgó megteuni a vándorutat, melyet már
golyón, melyen eddig az orfeumban produkálta magát, elindult világ-
meg is kozdett.

Vermes Jáncs urair, dl:zniL
. * *j ® • *
Nagy eset történt tegnapelőtt Kapuváron; országos vásott uttottak. Oe m<?g nijryolb oet volt mogeiózö«io ké-b^Qidbcn, Lo^y Lölönböió eVudályoli miail nem leüt majd megtartani a sertésvásárt. Fájt perszu az epéi: vidéknek a feje, hagf mi lesz és garmadástul érkeztek Kapuvárra a kér lező&ködó levelek, amelyek közt legpompásabb volt ez az írás;
Érdemös községi-•löljáróaág
Kérem az iderogiizUoit bé)!ö>:0n tutiul agyhi. mikor tő*z az Ii.m.ö; d;iziö-
vátár ? GyOjjek-e, köll-e diiznó az fá-aárra ?
Szógájuk udvHséggsl: Verraes János.
Vermes János csakujyan ragasztott válasz- „béllögöt" a levelére, de persze egész tariméjébe: odaragasztotta, bogy azt emberOa többé le nem vehette, más levélre nem használhatta. Ac érdemes elölj&rótáguak azonban jó volt a kedv« és t sztve, lem tért napirendre a derék magyar kérdése lölött, bogy : jöjjön-e a kell-e dúznó a vásárra és ezt felelte neki:
i
. — Jöjjön, kell disanó a vásárral

ÍV
Hírek a Ydlságrúl
>\' — 8aját tudósitóoktóh —
Badapeat, okt. 22.
■knen éa Lukács Uuőapoaten.
Oróf Kbuen-Héderváry mlnísz*ere!nök ét Lakács pénzflgyroinistler ma r gge érkeztek íueg Béosl>ől. Lukáoaot, ak különben ia gyenge Bzíkvzmu ember, az , ntolaó napok izgalmai s sz éjjeli utazás nagyon megviselték. A pályaudvaron löhb ajaágiró várta, • kitek a kérdéaéra ki-jelentelt« t
— A nehézségek »ulyoiak ugyan, de Mm elhárithadanok !
, Egyik ujaágiró a/.óba hozta előtlo ns a hirt, lu»gy a vétség elhúzódását Ap-poryi személyével hozták kombinációba. Lukacs miniszter »gy p llanatlg erősen meglepetve rétet» a kérdező arcába, astán ennjit jegyzett meg:
— Nem m i< atkozhatom részletesen. Annyit azonban elmondhatok, bogy nehézségek Urgyi természetűek.
A pénzügyminiszter gróf Khuen-Qé-denrátyval egvenest-n Dudára hajtatott, ahol dél«!ö;t többen felkeresték a párt tagjai közül.
I Béoe Apponyl eilon.
A «•zahadelvü pártban ma dé\'előtt so kan voltak, akik Széli Kálmánt várták, i A kilences bizottság tagjai, akik dél-i után öt órakor ü!e*re gyűlnek Össze, már kivétel nélkül Budapesten vannak.
A azahadfllvüpártban korportálták azt ra hir«, melv a döoté« elodázását gról Aprooyl Albert ssemélyév«! hoxaa kap-\'oeolatba.
Aü «ddíg eUenőrishetUn, de a hitoles-aég láUsatavet jelentkező verzió szerint a király döolósét nem annyira a katonai programúi okost«, mint Inkább as a körülmény, bogy Apponytoak aa uj mtnisstértamba raló balepéaét akarják megrakaiályotni. , Lakács — beszélik — ugy birta a kilences bizottságban létrehozni a meg-•g^eré\'t, hogy Apponyinak belügyminiszteri tárcát Ígért. ilécshtn tudják ezt a azért búzzák ■ döntést, hogy Lakáo« bolyéba olyan áJlaznférflut találjanak. aki nlaoaan lekötv* Apponyl-val ssetnben.
A htr nsgy feltűnést okorott a ma délelőtt i képviselőházban Apponyi ellök bivei ét élénken perraktálták.
Eí az oka, hogy ma ismét azóha k.d rült a szabad ellenzék alaaiiásának terve.
Üeőtby AVoe kijelentette, hogy most már a végső hstáng feszitették a nemzet türelmet : Itt már nincs helya a percnyi mulasztásnak.
A szabad «llenték különben »st reméli. bogy a szabadelvüpáriból a legközelebbi jövóbea tőrtéoő kiválások egyszerre er\'sté és kompakt párttá íratják
• most keletkező frakciót
A szabadelvű-pártban.
• A párttagok egy része, bár szintén ■ kevéssé reméli a békéi megoldást, migia
abbrn birakod.k, ho. . a kilences bizottság ISI délutáni ütésén Lukáca L\'.szló pén:Cgymmiszter elosztatja az a;,;odalmakat s slöterjesztéoböl ki fo* de« ülni — hogy cssk agyes rés<Je kérdésekben van eltérés a király éi a ki\'cnct s bizottság mepallapo-dá«a között. Ezeket as elterésokot p»dig siket ülni ío,i elsimítani. Akik ismerik a b zotttág megállapodásait, azt vallják, 1 bogy Apjrnyt Albert grófnak minden-jcretro e/igvdu\'e kell eddig rlloglali álláspontjából, La a\'.tiv politikus akar maradni.
{• Apponyi AHrfrt g ót értesülésünk sze-lin! viszont kjjeie;.i«(te,bogy ha elvi dolgokban is lényeges eltéré>ek vannak, fönntartja eddigi álláspontját. de nem < lép ki a sza\'>adel vúpért bói. A mi különben azt je\'eoti, hogy tbben az tsotben nem reltdiM miniszteri tárcára.
A kaíöllRüs nagyj/öLs
— Saját tudósítónktól. —
Mint mindennap, ugy »a ia mlae előzte meg a nagygyűlés tanácskozásait a belvárosi plébánia-templomban. M Kohl Medárd püspök mondotta a misét A mai nap első elftsdója Csernoob Jánoe esztergomi kanonok, orstággv üláai képviselő a vallástalanság okai ós követ keményeit féjtegetté.
Kántw Károty fölelvasta ezután l nagg\\ illésnek ó \' felségébe» intéseit hódoló tárratára érkezett távúali választ Méltóságos ifjabb Zichy János urnák az országos kslholikue gyflléa elnökének I Ó es. éa apóst, királyi felsége a IV. országos katholiku* gyűlésre üeaee-jött magvarországi kathoUkusoknak táv iratilag tolmácsolt hódolatát és bfl ragaszkodása bizloailását külöaös megelégedéssel ós szivélves köszönettel tudomásul venni méltóztatott. Legfelső parancsra ő felsége kabinetirodája.
A~ gyűlés a táviratot sajos éljenzéssel fogadta.
Hellebronlli Géza országgyűlési képviselő stolcÜ ezután a katolikusok au tonómiájának ügyéről. Azt fejtegette, hogy az egyháznak szabadságra, nép vallásos érzésének föllendítésére éa az erők egyesitéséro van szüksége. Szsbadxág nélkül nem élhet ás egyház azokkal a jogokkel, amelyeknek gyakorlása msga.ztó* hivatásának betöltését lehetővé teszi. Szabadságot kell az egyháznak adni a: oktatás és nevelés terén ia. Ha az egyház az oktatás kérdését kezéből kiadja, öngyilkosságot követ «1. Azt hiszi, hogy ha a világi elein nek as egyház ügyei iránt való érdek-ődése, as egyház vezéremberei által velő ulmulatás melleit értékesíttetnék aa egyhás javára, aránytalanul okozódnék a közorö, arnelylyel as egy-láz folyton szaporodó ellenségeivel szembea felléphetnének. Csak teret kell bistositani ennek sz érdeklődésnek. Teret, amelyben nemcsak aa egyház, de a haza javát is előmozdíthatjuk. Ez as autonómia volna, amelynek életbe-éptetése iránt már törvényes intézkedéseink is vannak, de st állam őltm* aulylyal nehezedik es egyházta éa nem tartja a magyar katholikusságot eléggé képesnek arra, hogy aa egyhás világi vonatkozású ügyeit sikerrel intézzék. Jobb tolna, ha az illáin est a féltékeny ¡oodossápát a nenzetiségek ellen fordítaná. Pnlig a mi egybásunk toha ae volt hazaáiuló és mutassa meg a kultuszminiszter a törtene\'euiben, hol lw-etelt a magyar kathohkus egyház ál-amelletiea tanokat.
GiessTvein Sándor a szakosztályok munkálatait és javaslatait ismertette : a latolíkus irodalmi társulatokról, a kato-ikus népies irodalomról, a népnevelés túlzásairól.
Erre következett a püspöki záróbeszéd, a melyei Várossv Gyula székes-ebéivári püspök mondott, a közöuség nsgy érdeklődése mellelL
Hosszasan tartó éljenzéssel fogadták a beszédet, amelyért a püspöknek a nagy-yülés n«Tebea ifj. Zichy János grof m< ndolt köszönetot. A jelenlevőket megáldotta Dsásska György s ezzel a nagy-yQlés réget ért.
\' Véget ért ma a katolikusok idei nagygyűlése. anélkül, hogy a nagygyűlés tagjainak Luzgalma csökkeni volna. A ma »lélelö\'ti előadásokra ugv.-nsz a közön-aé« gyűlt össze, amely tepnap é» leg-capelótl megtöltötte a Viuauó unavler-
utóbbi pedig kimerülvén, eten a elmen fizetéseket teljesíteni nem tartozik.
Snnak a panasznak sz etüUsitásál kimondó Ítéletnek ízen bő és vilá^t)« Indokolása körülbelül ezeket mondja:
A pansasló pénztárnak emiitett három rendbeli kifogáaa törvényes alappal nem blr. Mert aa ssttalos-iparteslület beiegaegélyző pénztára az 1897. évben as általános belegsegélyzó-pénstárral egyesülvén, ez utóbbi annak vagyonát átvette és az előbbi pénztár tagjai a befizetéseket továbbra Is teljesítenék, ugy hogy a beolvadt pénstár feladata lulajdoakópen uj keretben nyeri folytatást, mely föladat további teljesítése a jogutód minden jogávsl és kötelezettségével sz álislános betegpénztárra hárult át, anélkül, bogy ezáltal a tagsági viszonyból folyó jogok és kötelességek változást vagy korlátozást szenvedtek volna.
Az iratok tarusága szer in» a ápoltnak a kórházban történt felvételéről az asá-lalospénzlárt értesítették, melynek as
ápolt igényjogosult tagja volt: de a törvény értelmében a pénztár a 30 napi kórházi ápolás költségeit még akkor is viselni tartozik, ba ellhet a kórháni ápolásbot nem is adta beleegyezését. így tehát s psnaazló pénstár, mint at asztalos pénztár jogutódja, as ápolási költségének megtérítésének kötelezettségét macától el nem háríthatja.
Kifejd az indokolás a másik két kifogás eluiasitásának n jogi alapját ós hangsúlyozza, hogy at általános tuurt-káspénztár a beolvadt másik pénztár tagjaitól a járuléki hátralékokat még 1808-ban is szedte és igy, ba si általános munkéspénttár felelőssége csak as átvett v gyón erejéig terjedne, akkor vagy az átvett vagyout as asztalospént-tár esedékessé vált összes kötelezettségei között arányosan kellett volna mego«»-tani. ami n«m történt, vagy aa általános munkáspénztár az átvett vagyon korlátain belül a korábban szertett igényekre való tekint«! nélkül nyujtbtlott volna seoélyt, ami pedig a közérdekű betegse-gAÍyzfi-péiiztárintézniény céljával és a biztosított tagok jcgcgyeulőségével ellenkezik.
Ettkböl az indokokból a panasznak helyt adoi nem lehetett.
Miért felel a betsgpenztái?
Budapest, okt.
A zokat emlegetett és magáról sokat
beszéltető betegpénztár dolgában hozott a minap éidekvs itéleiet a közigazgatási iróaig.
Tóiiént a következő: A fűvé oaban fennállott aaztaloe-ipar-testület betei;i>ej;élyzíi-péo»tár fKy tagjá-}»k a Rúkui-kOrházbsn felmerült ápo-asi költségeiről van szó. Ez a pénr.ár ugyanis l^t>7. évben az általánoa mun-kásbeteg.cgéiyzö pénztárba olvadt bele és igy az utóhbit a keieteibo hozott 14 korona 28 fillér ápolási költség meyfize-ísében, mint az as^talos-péuztár jogutódját kötelezték.
A kósivergaiási bizottság ezen marasztald hatáiozuta ellon at általános nunkásbelt\'K-pénztár psnnszszal élt, azt adrán e>0, hogy az ápolt nem volt ta-íja a pénztárnak, n mutikáspénziárl «-! ilio-töntk a kóthdzba való letvéte:éról nom é:tcxitet\'ék és bogy az asztalon-pétulár tartozásaiért caak az e\'tól átveti aljp-<Őke erejéig ráhat felelőssel«*. — Ez kCveikezőkot í
n
A szolgabíró ur pofoz,
A ,F. M.* irja: A komárommepve: \'«rbeta községben hétfőn katonai ellen-órtö-szemle volt, amelyre kilenc község tartalékosai voltak behiva.
A hadsereg részéről Pokorny főhadnagy, a polgári hatóság részéről Dávid-háay János szolgabiró volt jelen a szemlén.
A bebivottak közül bal ember későd érkezeti a helyszínére, tzeket külön he-yeztek el. Közülük Mikulka János koitál lakos roaatul mondta a kl a nevét, amiért Dávidbáty szolgabíró odalépett iozzá és arcu ütöite.
Erre Mikulka megtámadta i ttolgabl-rót a a társai is sogitségér« siettek. Csak« hamar közel száz ember rohant rá a komisszióra, agy hogy Dávidházy csak nagyneheten, csendőrök fedezete alatt tudott bemenekülni A községházára. A felzudult tartalékosok ekkor ostrom alá vették a Lö:sé;bázát a beverték at ablakait, de behatolni nem bírtak, mett as ajtókat csendőrök öiizték.
U bizottság a megfltagált katonakönyvekei at ablakon keresttűl adogatta ki a tartalékosoknak. A községben égést nip napy volt at izgatottság.
A hatösAg még eddig semmiléle megtorló intézkedést nem tett.
Már lemosták a vért i belgrádi kouak parkettjéről, kicsiszolták a kardokról ¡i a vérrozsdákat és «Szerbiában minden rendben van", mint hivatalosan jelenteni szokták, ha lángban áll a királyi palást.
Az uj király, I. Péter immár arra gondot, hogy utolsó mosakodását végezte a külföldi udvarokban. Jelentettük már, uogy Péter király ismerkedni akar s e célból bemnlató körlátogatáat akar végezni a többi uralkodónál. Erre nézve most igen érdekes birt kapunk Hcriio-bői.
A belgrádi udvari bizalmasan, de épen nem diszkréten értesítették, hogy no jöjjön Iierliube, mert .sajnálattal* nem fogadna a császár.
Az üzenet azzal a kommentárral meat útra. hogy Vilmos császár sokkal jelle-mosobb uralkodó ós annyira modern, hogy nem nyújthatja a kezét ennek a legsötétebb koaepkori királynak.
Ugyanilyen értelmű üzenet érkezett a cár részéről ia Belgrádba, ahol természetesen nsgy a róuaülot éa elkeseredés.
A szép T6íényi Irma,
Pőter királyt m fogadják,
Már hosry a többi európai uralkodók. És ezen ipazán nincs mit csodálkozni.
A jó s-.orhck mégis csodálkoznak és rossz néven veszik, hogy as ö Péterflkel, kiköt ogV mészárlás, azt leheino mondani: r^hiógyilkosság árán juttattak a Uóntb, nem akarják fogadni se Derűn-ben, ae Petervárott, podi^ mostanság upvancsak sokat vitilelnok egymásnál a király és caás?ilr arak.
Pétor király\'cfeu kudaicáról írják a
Uudapeat, okt. 22.
Mikor a atép Terényi Irma a fővárosban elöatör feílünt, az urak rajongtak utána ós nom egy akadt, aki mogkérto a kezét. A kérők között volt egy ezredes. egy hírneves egyetemi tanár és esy fiatal mágnás. Terényi Irma atonhan kinevette őket. Irtózott attól a gondolattól, bogy egy emb«rn«k Őrök Időre lekösso magát. At elragadóan bájoa nőt valóságos udvar vette körül.
Egy dúsgazdag bécsi bankár, aki bárói oimet visel a Jóteef-kőruton olyan fény«a lakást rendazett be ssámára, bogy a bútort 30 az«r forintra becsülték. Itt lívrébe bujtatott inas ezüst tálcán vette a látogató névjegyét. A cselédség élén egy O.-nó nevű gazdasszony, Terényi Irma távoli rokona állott, aki egy korán elhunyt őrnagy özvegye volt.
A báró félév múlva arra a tapasztalatra jött, hogv ez a viszony neki navon-kint 20.000 koronáha kerül, a nő azonban másokat ia meglrsztel barátságával, ami aztán arra indította, hogy szakitsori imádolljával. Pár héttel kóaöbb a bútor, kocsi, ékszer és a sok más drágaság dohra került; Terényi Irma szállodába költözött, azonban pasarió életmópját itt ia folytatta, ugy, hogy a pincéreknek, kapusnak, Gakeresnek, szóval mindenkinek, akivel csak érintkezésben állott, kisebb-nagyobb összeggel adósa volt.
Természetesen mindes esek pir na-
^ tartott. A viruló azépség csakhamar
lét fogatán járt, az angol kocsis mellett, lirrés inas ült a bakon és ujabb lakása még fényesebben volt beren-, dezve.
Igy változott az ö anyngi helyzefo gyors egyrrxáantéiiban évenkint tiéhn nyolcszor-tisszer. "Iermészttesen évek multán a fölötte rendetlen életmódot folytató nő szépsége halványulni kezdett és ezzel együtt at a csábos tónz<> erő, amely az udvarlókat rabszolgává tette. A fényes palotákat kovésbbó fényes lakások követted, a szállodát Js sűrűbben kellett igénybe vennie, as adóssága lolyton növekedett éa mentői :énV hogy magának a flakkernek ia több száz forinttal volt adósa, filbetct volna még mindig gond nélkül, nagv uri módon, de válogatóa volt az irnádókkarx ban is. Körülbelül hal évvel ezelőtt e^y E. nevü umert vagyonos bankár drága ékszert, rözsassinü pongyolát küldött neki és fölajánlotta kezét is. Terényi Irma az Öreg Urat k\'utasitotta lakásából.) följelentette becsületsértés miatt, a bíróság stonban a szenzációs pörben fölmentő ítéletet bozott, mert arra a moK- * gyözödésre jött, hogy a boldogtalan 70 éves embert a reménytelen szerelem\' megőrjítette.
Négy évvel ezelőtt astán at egykor ann\\ira ünnepelt, hödolatokknl körülvett asszony zülleni kezdeti. Olyan adősUgo- t kat csinált, amelyek nem valami szép színben tüntették fel. A házmester, kocsié, kapus és sok más szo^ény ember valósával zaklatta a tőlük ravaazUl kikölcsönözöm öaszegok viaszaiét(lösiit é< Teronvi Irmn, a,ki még nemrég csak ugy dobálózott az aranyakkal, mostciér
oly módon aegitett helyzetén, hogy ogv-kori udvariéival fizettette ki adóaágaíi,
Bgyazer aztán megtörtént, hojjy eyy szegénv házmeaternő, aki ösarea megta-karfiolt pénzét, 600 koronát Átadta Tétényi Irmának, nnnyira erélyesen követelte »issza pénzét. hogy n megszorult asszony egy váltót adott át a hásmes-ternének ezztd nz igérrttcl, hogy nzt pár nap múlva bevállja. A váltó Kezesként gróf Gaürkv Viktor azerepolt. Nanok, hetek multán a váltói bepfiríilte n házmeaternő, minthogy pedig a könnyelmű nö magi Irta nrrc n flróf corél, a hflh-ietéa elől egy fibtal rlszp^ényedott gróf tAr<osigábnn külföldön I.ereBOlt menedéket, A budapo«tí kir. ügyészség köröztette, de eredménvtelonül. I\'iro járt ttfytn, hocy mint gróf R.-né hol Pári«-bart, bol Now-\\orfeban tflnt föl, azonban a kórözőlovél rem tudta ut d/pnl.
A sorrát még aem Uotü hoite el. A múlt ftrben Londonban tnriőzkndolt és olt apróbb hitelezési csalásokkal vonin maijára n hntőság figyolmél. Lelanóx-tallrtk és a fogaáehn koifllt női hat heti olzíráwa Ítélték. Mikor po lip bűnielésél kitöltötte, kiadták a budapesti büntotő. törvényszéknek.
A boldogtalan nő, aki Iftben a
legkínvelniesrbb élpthez okva be-
tege Int? a börtön dohos, rséutolen loveeőjének, a rvenge szervezetű nő tű-nefei mcjlftmídli a gümölrór éx u«v-látsrík, rövid időn belől ennek nz áldozata lett.
Mikor lbidapp«ton a tintgAlőhiró ki-hallgat\'a beismerte, bogy ó irta nlá n váltót gróf Gyürky belveti, dc nxzal védekezett, bopy ezt már számos esetben megWle és a gróf solmein emelt kifogást 08 e\'len. Kéite, hogy helyezzék szabadlábra, dft a kórelméi nem toljesitettélr.
Utyében a nr.ai napra tílste ki a fő-tárgvaUsl dr. Ptiskáriu Gvn\'a Innácsel-uők. A fog hál ipazfrnlAjn azonban jelentene, bo»y a vádló at n^m lehet el^ál-Jiiani, mert beeg>é;;e annvita rulyoshn-dotl, hogy folylonooan vért köp és celláját nem Ing.Itatja o\', A hirö«ág igv . hát c«ak a tanúként megjelent bármog-lernö\'. hallplhatla ki. A tnmt ebnendtn, , hogy ó akkor, omikor mrctiidta, hogv Terénvi Irina eltűnt, grVil Gyflrkyhex fordult a válió kfiroi\'se mia t. Gyürky küldött is neki öt forint risztéin, azonban a következő Arában megjelent nála /Ónodv Géza éa visszaküve\'ebe az 61 forintot IC.
A biró: Hogv keveredhetett maga olvan rosszhírű társaságba, mint Terénvi Irma és Onótlv Géza ?
— Hja, én csak később tudtom meg, bogy bolondot teltem.
Az flgyéss indítványára aztán n I íróság a «árnyalást el\'iepnlln mindaddig, amíg Terénvi Irma felépül.
Un ugyan fölépül.
níJDAPtíSTI IIIRFX
— \'Deák Ferono oiuléke. A „Mn-gántls.\'tvisclők Onlu-na" holnap délután
négy Órakor teslülrlilcg kivonul a l?eto-«\'......*
A biró : Hajlendó bocsánatot kérni?
fícnlch : Nem én. hn büntetést érdemiek, lessék .elitélni.
A biró: De hát miért vág!a pofon a panaszost ?
Itanisch : Mert ez »kötelességem voll.
A biró: Hiszen a panaezos nem is
ismeri C>nt.
Llenisch: A« mindegy, elég, hogv pékmester.
A biró: Elitélem bárminő korona pénz-bOntctésre. Mvgnyugszik ? Benisch: Fölebbezek I
A biró: Fi^elmcztotem, hogy fogházbüntetést ia kaphat majd.
Oenisch : Azzal sem tőrfldöm, ha megérdemlőm. A mi egylotflnk azt mondta, hopy tfll kell kavarni est az ügyel, hát én megtettem.
— Baonsáolóa Ítélet. A kadarkuti
nábob hamii^végrondefet« miatt regoia Imzodó bflnpörben ma nngy feltilnést keltó ítéletei hozott a királyi tábla. Dél-elrtit 10 órakor hirdették ki itél tet, mely ezeiiut u mind a kot vádlottat, ngy Nany Ákost, akii Polonyi Géza. mint Pórát, okit Szólni Kéroly védőit, felmen-teiték. A vádlintéhAgot Varga Ferenc lóilgvész képviselte.
HÍREK MINDENFELŐL.
— Morry flcl Val kö/l««ol. Merry del Val, látván ez ellono lolyvá*t nőve-kedó ellenség«« bannuUtot, u vnlikAni lapok utjAn kőzftlieti, ho«y a pápa fii véj;rrhn)tó közenfll azemclin kl. IJefeje-zeti dolog, bogy Gratiils Belmonte brilsz-szeli nunt\'iiiH iesz a bécsi ét Mncchl r Iiss2al>(itii nunchis.
— 3fl«jf v»n a mlntuxtertnm. Perazo nem miiiAlunk, hanem Gtnieben, shtmnnn távirják, l\\\'«gy n rövid id<t elöli t nént miniazleii véUég uláii löbb ai-koi\'oten kiséilet történt, mi;; vé^ro meg-«i\'nkult a kabinet. Aa uj minií/tíriuni alakítása ugy tOMánt, hogy \'Uéaa Arthur h>u c\'nuk i^fl l\'ulílg\\ miniszter Maties Hibánl bolyéit. A bflncynuniozieri lár^n: vi.lópzmflleg kclivetvnliv jolóit vállalja el. A többi minisíteiek mogtariják tálcáikat.
— riveerott vajyyou. Itostorból
táriratorzék : A poslaériel.eknBk u vns-uliúl it po.<thé|)fretbc vnló áls?.^llitá.<akor egy po.Ma\'.íocsl eltörvén, k«^t erié\'it\'.tomiig elveszeti. A tnidón ezeket újból meglelték, 185.0(10 ruholtni hiányt és/Mtek.
— i^pftryol tdrvériyjavaotatok. Madrtdb()Í lavirjAk: Villavt-roa ininií-zii\'t-olnők héjelotUcil lüivényjav.islatni küAÖ\'.t vno a* nranvban való vámfizetés, a nom-tclköyi vAltó\'Wfolypm j»tviin«n és oz atany^rt\'tek svtalfad elöAlliiöuüta vonat-koré j.ivaslflt.
— Nosu lo«a többo*. vasúti ösazo-iUlcö.:<-o. NagyérdeUtl Idrl >oh nt Velencéből a lévito. Hrzerint ma kiséileiez-lek előüz^r n Gsstel Fianco-Fniixolo vjsuIÍ Összeül k\'.uéíek miygátuláráiii szolgáló Cnmüködó »»erkü/.eitel. Jelen
pe»r temetCL\'c, nlicl l>"Ak Ferenc sírjára1 V0lt(lk 0|asi imiófdgok, Fraiiclaorszé« koszorút fognak ^helyezni. *a ^ Kgveafllt-Allamdk konzuljai, val«-
— Aki kavart. A péks-pédek sztrájkja | mJnt Auszhi*..Magyatürs>.tg és Olaszor-idejéhen, mikor az funrlcsiölet gyöléai-L^j, iiéi.visclfli. A kiséli >t tökéle;osen tartott, hogy n mozgalmat uw^szünlcsso,1
Benisch János pékaegéd rendkivfll ei voll keseredve amiatt, mert bár Spolaul* ipartesiniéti elnök és társat me \'lgérlék, Itojy munkái rdnak neki, foglnlkorás nélHűl maradt. Kiment n gtfilésro és foltéit© magában, hogv ezéit méjjboszulja magát. Nem válogat az emi\'whwi, az élsfl p^kmeiiert, akt ölébe keröl, trtl« telhetőieg elpáholja. A véletlen llirích-horn Jakab vagyonos pékmestert hozta e\'iebe, akinek aztén kutsx.T egymásután oly eresen vágott nz árcáb«1 ..A»:y » píkmpstor nyolc napig vo\'t retego n sé-ruhvanek. A inegaiOti pékmester p»n:i-azAra nyolc uapig volt hotege a íd\'tTl-
siKetnll
— Onpyllkoe pyHkoo. Lyonból táv-iralozxák: l.edermonn Cézár, Fougere Kugénia gyilkosa Aix les lbtin«ben ab-hau\' ii pillanaiban, amidőn n randőrsói\'i közegek le nkartAk larlójtalm, lejbelOtu-magát. Ledermannt reuiénviclon állapotban szállították a kérháxba.
— Köspontl ozónyügtalop Liuda-pest, IV., Muzeilin-kArut 09. lapunk mai a^Amálion közölt birduteaéi olvasóink szívós tizeimébe a)ánl|uk.
— riumel kávé-, tea- éa angol rutn érnltá* Budapest, Kossuth Lajos-U»c* 17. szallií 4 és háromnagyed kgr.
A juu {;5ytr Ipar vívmánya
gyanánt üdvözölhetjük egyik ismert jó nevű ipsroi-unk, L i c4li t m a n n Sándor (érQszabómoater tnudaneaton, VM. Rol-lenhillet-tilca -4jl>.) azon lapunk mai hirdetései íróit olvasható nagyszabású elhatározáaát, omoly eddig páratlanul áll a maga nemében, tigvouis ez nz orízAgssortt logjpbb hirnévüek örvendő férfiszftbéeég a magyar ipar minden idegen versenyt felülmúló képességét az7.nl akaijn bebizonyítani, hogy hitelt nyújt minden kereskedőnek, iparosnak, gazdáknak, bérlőknek, hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzőknek és általában mindenkinek, ki alkalmazásban van, vagy biztos jövedelemmel bír, mérték szerint n legjobb minőségű gyapjuatövatből aajAt műhelyében késnir teljes férfiöltönyöket vagy télikabátokat, amely épp olyan ctvyáns, amilyen tartós, tigy, hogy páratlanul elflnyöaen juthasson hozzá nz országban lapunk minden olva^óia, aki a hirdetésben foglalt mér-lékulasíiást kitöltve a cégnek beküldi. Ajánljuk ezt a ritkn kedvező alkalmaV minden olvasónk figyelmébe.
Teljéién kiszorUroxott logazOtségc-sebb gyönyörű az«v fbü drb. olfinyomott kézimunkát a írtért, u. m.: J .igen tuép osztalfuló, 1 tgen szép milücti, 8 gyönyörű táleza-kendő, 1 ieen »tép garnitúra azekrénycslk 4 darabból álló, 1 garnitúra konyhacslk 4 darabból álló, 1 garnitúra mosdőkészlet-teritö, 7 drbból álló, 1 remek szép Pointias futó millieu-vei és még 7? darab különféle olő-nyomnlott tárgy a legszebb ós legújabb ihintákknl. Ar. anyag finom domitwl éa szatinból voló. Utánvétellel szállít
Előnyomda-intézet
SBombathely.
Csavargók közölt.
(Az éjjeli menedékhelyen,)
Ilr acüno uj\'rcgényilnknek. melynek Vizitét inár vasárnap megkezdjük.
A reftfny n csRvnrgóéleiböl közül mcfgkrtpó és megható részleteket
• »
és szenzációs yoltárutt fogva meg-ragadja és mintlvégig fenntartja az olvasó figyelmét. az érdekleszitö rogényre már mos!
MhWjiik olvasóink figyelmét.
c ta
Borzalmas éjszakák
\' — Átdolgozta I. H. —
Annz, mintha rövid idu alaft teljesen megvállozott volna, jéghideg kkiütöttél tnéii véfíig hugAt és be-megy a másik szobába.
Megengeded — mondja fagyos Imni\'on, hogy elóbb vizes ruháimat leto«ycm. A dolgodat különben elia-tóztttm.
Iv/czel bemegy a mtlsik pzobába. tíiua ég a kíváncsiságtól, türelmetlensége oly magas lokot ér ol, hogy szinte Üiikívilleti állapotba jut tőle.
Végre, kiuos, vettonetes percek után ÍOtuma visszajön.
Megáll az ágy szélénél és ridegen szél:
— Swoysuliin el fog jönni, liogy megkérje kezedet. %
(iina arca ijesztőmért elváltozik. — Még sápadtabb lesz. Ajkai még sze-derjesebbek. S/.emoi ugy égnek, miut ha u jinkol minden tüzebtinnllk lenne.
— Biztosan öljön ? — kérdi.
(Folyt, köv.)
Tőzsde.
Bndnpeatt gabonatőiaóe.
A déli gabona-határidő-flzlel irányzata azilárd. Kgy órakor a következők voltak
a záróártolyamoL:--Uuza októ-
berro 705.-7.03. Buza 1004 áprilisra 7.75—7.74. Bozs októberre 0.29. 0.28.
Bozs áprilisra 6.68—0.57. Zab októberre 5.44—5.43. Zab áprilisra
5.60.—5.65. Tongorí okt-ro --
Tengőn 1004 májusra 5.30-5.88, Budapeati értéktösafle.
Klölőzudén költetett: Oszlrák hitelrészv. ÖC1/.0. Magyar hitelrészvény 782.66 ÜBztr. mogyar tiilamvasutak U68 6Ü. Loszámitoló hnnk 467.—. Jel/.Alog 617.76 Rimamurányi tt!8.f)0 Déli vasút 6U.—. Némot birodnlini márka 117.23. Városi villamos 314 60.KÖ»« uli vasút KOD.—.
Béost órtéktöuae.
Klölözadén köttetett: Osztrák hitolrészv
UC3 26. Magyar hitelrészv. 727.—. Osztrák tiutyyni AllamvnsuÜ részvény 657.26 Union bankrészvény 624.50 Oszlr.\'koroitajáradék 100. Anjol-nszlrák bank 272.60. Ilus« frnnkos rtrany lO.Oíi. Déli v.nsuü-észvény 70.—. \\ százalékos amnyjiradék 118.25 Magyar lt\'>ronajár^ilék 97.07. Márkabaiik jegy 117.ÍI0.
lésnek á a bűnös BenrVhet ma vonta y Mocca. Cuha és Aranyjáva kovoróK-felelöv.égre dr. Fnrka- Gvuln büntető já- kávét 6 írt 90 którt bérmentve és el-ráobirő könnyű tes\'isr.r\'és miait. Jvámoha. _
Mostan folyó regényünk könyv-alakban, igen díszes kiadásban már uiegjelont és 1 korona ^cküldésjö ellenében bérmentve küldi meg n szerző: Ilosvai líugó (O-utca 16. I. cm. 3.)
í^w^t Gvomoríájdalraakunl
Uatrnalati ula»!U«nl UT 80 flU6r
.» l\'im ni»\'!«!.1" Ui— !■ i i.»iinm ri t.t» t r .jisíT
KaU tnarion, 1W>3. \\1ll.|aa-4n.
K\'irm a Itkln\'Mti «\'\'\'ír"®:\'» uraf« «*\'»«*• keljek I «« wh/r »■•»rp« 10 Ovps arantluti iyo> un-r.«rppfl kUMuni, iii«:t n»f«i\'n noVtuV Ja»«a fociul lat» ar ect*li4ff tl lm r»»l» UbaUtfiO» riliifl «I5M>, H.»(l a lí^i inír CÍÍOJT11\'-
Maradok lUituUtlnl ü*v. Rmty .Tó*q afit Ini\'ta, ü. p (\'.»olivl, At>auJ-Toinain»|ts.
ji i^ wn .u" mnir:m—
Kap)iiWOi.AltJCrr«>ir<\' .Kla-xaranna(N«friUJm
szájpadlás nélkül és nnaélkül, hogy a gyökerek eltávolíttatnának, 3 kor tól. At álla-lom Wé/.ilctl és PárlBban olsö dijat nyort fogsorokai mindenki ózonnal megszokja, beszédzavarokat nem okoz éa kiinnőcn rág vele. Itóicl fogaorok At-alaktttatnalr. Vldéklolc 12 óra alatt
M: GROSSIM S. M;
a párisi fogorvosi nkad. kiállilAs/in n ke-rosztlcl di?/ilelt avanvOremmel k:tQnlctve.
Fogad regj.\'<rl 8-lúl. nslc t> ig. „Fogorvosi intézet*\': Euclnpost, VII., F.rzKóbc\'í köztit 59. otaft emelőt, (lloyal-szállóval sioiiihcii.) Fo^ho/.ás érzés-iilcnitve. Tarlós blombúk 1 Szakorvosi roudolés d. o. 10—12, d. u. 6-7 VasAr| és ünnopnapokon íb. IVtőrsékelt árak. Réaaletfizetéaro fa.
A főváros legnagyobb férfi- és gyerr>.Gk-ruha(
í.iru>6, uieaus lerliruliák keüzlilnek -
áruháza.

S* és Tá^sa
¿E Sudarjsst. Vl!l„ Knr»pesl-i!!4l, átí
¿Nagy választékú raktár an^o! éa franozla dlvatfeclmókbes
Mérték szerinti l/l frl árakban, a ler-megrendelések It* III ujabb divatú kelmékből ké*ziltat.s Kívánatra mintákat és mértékvételeli utasítást bérmontve. <

XHíjifjetíi h n élrf iwjlt««!^^
K $
) tóifr^
>v/ j /,;»\'\'-\'(i« ■M * i * ¿r*\' «*
»-V-A » »4*1 S^N.^ ».«TU,^,.
— •<* •"\'•OuM*.
V/ 1 A W
O\'f r»rltl Kis
»ti-» ««^»»-„.i/jdaít^ a
un-httr- v-t; lahat rraltra*
I f •« • \\In I 1-. . .> S^^U . i . . . .
A? cff\'H fifíisliíin ismert jó mtirkímmaJ ridíkrüs eszközzel az eddig legyőzhetetlen kfl\'ffl fi ,ca o»iiri k drut\'Mpttifaból kiszorítani Q ezzel ft innpyRr Tpar vei»«ny-kopegi«igét éa életr&alősAgit fi iüh-«•», eiöti bebizonyítani. bearc-
rc/htn óriási nagy mennyiséjben a lepjobb minúflésekbon tartós gyftpjuswvclt\'ket fekete, sötétkék, gzürkc, barna és drap» I7±üL;íi, csíkos, koírkftí, petty««!» és sím» — • -¡-y>. a* vxan tivvwúv«

valóban mealcri szabással, fi loekitünóbh kidolcoxásaal szép és Inrtú\' bélessel és hozzávalókkal készilik n saját f\'>rfi sz.ibó-inlltpniieml\'en a lejfjionrtosnhli kivitel\' < n •gy teljes férfl-öltdnyt (Vahót, mellény, nadrág) vagy téJlkub.stot 38 frtért kerek-kertének, iparodnak, },.:/di\'kiink, bérlőknek, hivatalnokoknak, tanítóknak,jegyzéknek és általában mindenkinek, ki alkalmazásban van, vapy b.iztos jövedelemmel bir a követkézé teltételek mellett: 12 frt utánvét és a feninarsdó IC frt
... - •• • - — • truvt JT*
Irai VtoitU, n. Volt« K-k\'-«»\'.cl nvUiAlr vl-
*» J<iU, ntii c< re
foifrljaliJ «. »«rl rfí>4 ri:>t„., »1 „„
i«iu«.r«, hoj-r n ¡■■v*iitri b»io\\r.»J (aülitulka.
Ea mert gyermekű folyton sir. Ön már Ra mindenféle házi szert alkalmazott. K§ Orvosa rnár nem tud tanácsot adni!
Kzen állapotot a pelenka okozza, Kfl mert ucui eléggé puha, * varrások fitt sértik a gy «írnokot. A számos gyof-HB mekorvo* ék ezflU-s/r.ó ádlrl ajánlott Hn liyuteniktio pelenka alkalma-tél réM mellett azonban n gyermek »\'Ionkor jól fogja magát érezni. B»*kbea tcitt varr/.s, aein szegély nincsen. motfHfcn-dályozzúk a gyermek scbcsfllésél. nem kell »<ni tn.v .\'joroliii, sem felteriloni -és nem <ájfibbaJ: mio\'. a tóabick. Kf.\', Iitcmt éfa 10 korona. Megronilelések a lószétkQhiési heJ\'vre intézendök:
M. FEiTH, Wien,
VI., X*rl%W st V»«» 3».
McíreDdelésjjÁJ a mérlékvétoli írliisitús pontosan kitöltve hozzám kftldendó er.y \\iíclt ruha
mailétil beküldendő é* mohirandó, hogy ős^i vugy téli
szÖveUWI kivántató-e a7. Oitüay ¿j vé/OJ, hujy ioilycu sz^na logyen a szövet.
IW., RíuxouffwkBrM« S9.
(oaakic) a UfliOBCi-korl^ SM»bOQ
Egy Összecsukható víeáyy, >; > 8-rétQ malracz. ogy natmü-j iflkiiré. *c( eniyrnA-nlénzet j ájy e!é és 6 métar nV\'»,f\'l\'a- ? tuté«iJnyeg, Onsresen 0 fii. Seáronyágy matraczesl . . I l\'^O frt Vaskoré« \'«odronv-betét , , . &.2S frl fakoréin todrony-netét , * « . 8.— frt
Dna vátaazték cE5nya-í ffetr, a*5vet- és oeipke-ftiyffényölt. líokróoaok, \': ntaaó t«tki\\rók és bdrftte, \' Tiüaoaint selyem- ta bár* oouy dlssfoj pinftákba*.
Srját BiOhelyemheR oir.tiUn készttet pafían és mutrarzok dua vitsezUrka
előny vldéfci ve?c.feRfís!
tor Irt** »Ar*«lAkn4.» «(rjro: t*{./>\'\\>-t%, sao Mo» vtMiUirit kv\'.to» «ar«:a KHalXgi\'Vtn tll or.i*r nc# *

fíjPp hatatlan lmttmi «r*j>
M|f5r>> l\'CtK\'Jlt T irj-
^ r^wsn \'• """ \'\'lv!~\'
* ÍTSMI \'úiltt< Vo <.*t h-f oi
CoG* ^^fnlQkn * t<6irtl inlnltil >r
BsV ¿kfrrwSeM ndeafíl* toltok, »i«p-ví• ^\'«\'k» c\' Tó»f>s
p \'>« ^ \'cliér Irsr Ilim. Ictí* után »» .ir>vb.i f.uf tlMtá^ásár» »ion bálittiii ffyO\'laü a omj* Bemében. Brr k«rt6 lu 1 Irt SO kJ.
K e B B e ní e s
niórakorás téli eutéhra 1 Pattonce,
turc- uíji túK kértyuKkul 1M;Í játaziuítval "íiadla i»02ugay Dótaa. 1U2 old»/. .\' 2 korona, Ü korona 40 fillér be-ktUdéhc esőién Lérntonlos koldés&cl. tlozzáv.-\'ló pc(ietiuo <4
játnztm.. a kor.ua Hü fillér. Mfgren-delhetö HÜíán Frígyta utód» majy. cuy. krinvv. a skodeachon öudapo»*« IV., Yáczí-utcza 1.
WCi\'CSiiSíiy A. FSa
alromlikmU (j^ácoiok
\'4»t»t»V nt 4n i ajtókat «JtJ n*lk>Xt Uftlilonoti.
Uji&jliél\'b v\'s uc/Mr t/.yppcn. knifla <
■ seb* prj:«r.J».. di\'kl.ja tO Vr«]cx,\\i. KaphuO mlfilro muxvNI) liaJ»ii«iU * rtd»il
?vrtsz«ililrb*n, Víibbvk kí/MÍ BuJípcka: Jóss»fn*l; /Airitjb.vi . ,1. .... Z«i|aiondnal.
ia^gjcbb alkalom
St^igsti Lajos utódai
Bii\'lMpestre ránduló t. UözÖl»*éj;nnk ztmaljescn meggyőződni a jó hírnévnek ílrvertrlö
! dArnuUfoaU
j tQft úi*aUrgi rvOfl
•JmO W»Hk I frt 70 kr ^dvl
! 1 67*"T*iO«p utnyuioil ¿< orlt járO ponW«
S&fu »1» «(/ » i ;ÍUU4«»AI, OÍT UM iánc«ci»l; I pir >>f*nt VKlodt «».aa» tDil«>i>l4; ; I »»l<idl «inti (fi).a lOlAt.i Vi.»» «.\' i* 111 ki>t-
kirel ur»v- h"!f)«VntV ; l Cli > <i két
rsofé»el; I fljoni Kirpin.-tS\'\' 1». I k^tí\'l. ktl»14- ói "»a/jmt.bit 3 wiultk »isni 6s | pilwii-mr.t. I «\'•«;«.> idi bi«rh<i vjdoa-
oA«; I iija-toil»U«-tAkM Icklin. I (>:oVUk «» ír-««vrkvsaiat. í isrt\'M1 áli. i j,.<i»,ei p.a. I hj»-n<-f fi jM-Ml iyv. I «»4t»ulJ <*p, mrlys
í Pf»V:-r. higif líu ks «Ví rTitvWl Üt Ifio .t«p níi v.v/nr; -.\'■Q t>nto• wv-ix.fy ti "* j rnvj íífi .\'«hl^ xft\'^n 41» « »\'Ols\'
•f«»« Mift. Mind « ••fY*l,v
«fifrínl m eAzi a p^mt. I frt llf krbA -«-Ülláta al»nvcl -fc\'UU. *-*V * pltu <J6:e«c.>l>
stijgyártók, nyergesek éa Wröndösök
Budapest, Muzsum-küíut 10.
AUnl.\'ák infitUI éa Irléasraa V4
•tuti Ví.\'i-jh juKkcr, ui*|r»i Mii«"*.-\'» én lo-tiiolot <icr.i»"i«ii«t k«i4.\' j\'.íí rarut<V.-« kCaj Bj*l>b il u«-K»»«lb klvU«lbt\'\\.
I/jf »a ra li»/ti oyn.x>wio!k<t url , tvll-ti tTr>"«\'t-nT*\'f*lk*i, uTAfr^ak, tic*«>\'ír«,< <» UVaro^.t, ti^/tnírl lívokrOr:«;^»», axarsiAm «.In vuM bAr- 4« poa<t6\'uL\'«ur^k«t, Val«.-nilct atimanlaa vi.iioc.o«jucUnt eolúir-UkliKjt
T^\'Uléko* LxítoVr.cV n7 r«|un<k kilct\'a-ti»ln«t.
A^«:mss Rláa.tékol: i»r,\' vjVut^klan. lllnil«i uifiA- fa »^Uxtkhnk, ifirtr-,
í"oot> aUok t:»rr
inllinU^ít l\'ómulntos olcsó és jó éictnagv uroathópciröl, mely » kel U\'Uünést keltő ¡»ikeraket ér cl még
a küllö\'döíi is I Elcttannrsúnu nn;?yltAo ö kor. SirmelyroosR féi^kép utdin ¡9.
:t t! Ar«a lulnilta utam\'.sv é.t nMkill!! ()
«í.elnagy^yíj r.islell-festin :n»/ (e ouit */.ineki\'0ii) p i\'jlrkcrellcl 8 horatm. íiltíltV5gv«i.^u olajlcsluxény 12 kcrcita.
AquareJl......12 korona.
m»frt»eö«Weok ut^JivétoUa). Mio-U4]> au.ii J ¿t oroi*\\ osoejnrotri«! <tt> Lsáaü^&ilt.
BUöreuittf szolid f futvót^lck ii oszkw.0lU.-t-a k. 111 f v> u c/.élro fény csen-Lo^ndc-ztil. a ituii kor igényoiník inogloMö fénykén«azeU osztályban, "«e rr Ilit\' ruto,------
! Vit, SusapesVRoHenbiHer-u. 40.
" KéaacaaU»
• kjtm:«» jut\'n aa m tr*«-
kffiti»\'I « *cl/«m »rrBkrem.il t 4ab*s
i* Hl kttW. »\'-i I <ri 1» kf IJTWII I «« (... • (umricl <kU4l
SZP.Ii i * Y *< «> «tjnii rura J9 ,lí.,i«>r.o«liM\'\' UM>oa buahtiivi
- - tfeak&u íly. IC.
K«eak*Mt ktaA^va, tóival u«m tstssfl *«or mai éJi«»W?Aür,
NyoutaVoU a tuUjaooos „Hirlapierjesz.4 Vállalat" körfor^ófté|>&ri. lCa#iuajdonos : Székely Viktor.)
III. évfoly. 297 sz.
Nagykanizsa, 1903. szombat, októbér 24.
u\'
tgyes szám 2 fifíér
Kiiilti iiiikitiii
Előfizetési ári: ij ícu*. tui.jj««.,Bk: y
Hslybsa hithoi hordva «gy hóra CO 01lér. \' .• n Kr»úi» is Farkai. n.o»TA íruoe.
Vidíkw jósUl küldésiéi egy hóra 1 koron« 2« rtllér. | Szírktíztóség él kiadóhivatal Kr*usi il^irku papirkartskMfc*
-
Y Megjelenik naponta korái re«el.
Ny&mtoU a .S\'ag>kanittjU Ffis« Ujaág* as«n«üts»s nynudájákan.
——
c \'
• ... \' ««J»,\' u \' » V
SafoxiikS okkupációja.
TU***\'-
í K


\\ Jön az inquisü, *
Nem kell tőlo megijedni. A sötét ség, ha egyszer belevilágítottunk, teljes egészében vissza nem térhet soha. A napot a legsötétebb feli ők is csak elhomályosítani képesek, kioltani nem tudják és az űrök világosság mindig győzedelmeskedett és győzedelmeskedni fog a sötétségen, mely ezt a fényt, ezt a világosságot csak a maga önös céljaira skarja kihasználni, do az emberek elöl véka alá szeretné rejteni.
Az az okvciotlenkodés éa erőlködés, melyei a .magyar katholiku-sok" cimo alatt a néppárt lolytat, kellemetlen ugyan, de nem veszedelmes, ihcrt se ucm magyar, se nem a nép mozgalma.
Csak néhány úrhatnám gróf meg a tányérnyaló és egy csomó hecc-káplán alkotiák ezt a pártol, mely a felekezeti izgatást és a testvér-Lírcot használja eszközül, liopy a célt elérhesse. A cél pedig rz uralom.
Ebben itt már aligha lesz részük, do begy már a puszta remény is mily — mondjuk enyho kifejezést használva — vakmerővé teszi ezeket az emboreki >v. bizonyítja az alábbi eset. Az eset ez:
I\'ygy közismort politikust ma az a különös meglepetés ért, hogy az ut-c -n levették éa knibo adtak a — salát kalapját. A katolikus nagygyűlés alkalmazol megtartott euclmrisz-tikus^körmeneten történt a dolog a ügyel meztotés uYmrt lenni az illetőnek, bog}\' „tetszett volna kalapot cuielni". Az a politikus azonban «NJészon másképpen fogja ftfi: inzultusnak tekinti, fölháborodott rajta s o maga azt moudja, hogy csak azért nem lorolta meg azouuni, mert pap totte.
Jttstb Gyula országgyűlési képviselővel. a függetlenségi és párt illusztris tagjával esett inog tv. a furcsa kaland a ö maga Így» aúia, «"lő este a Nemzeti Kaszinóban egyik munkatársunknak.
— tfróf Hadik Jánossal sétáltam tsteíelé és egészén el voltunk nie-riilvo politikai disktv?szióba. A Dn-napariról jövet az esküiéinél el-váltam líadiktól s elmélyedve meutern tovább. Vagy ötven" lépésnyire cSy zászlós monct jö\'t.:\' velem ^•/.ombe, Nem íg.?n. ügyeltem rá, \'l<Jßy micsoda menet — azt hittem, tán valami didkíölVcmulus, vagy »1,^9 efijle demoU8ü:álA\'WOt>ort — H
I
bevártam, hosry majd aztán megyek át a túlsó oldalra, ha elvonul. A menet odaért s egyszerre csi»k azou veszem észre magam, bogy valaki lekapja fejemről a kalapomat és & kezembe adj?.
„Kiké ttn magamunk — kiáltottam meglepetve — hogy merészel hozzám nyúlni!" Már sziuto meg akartam torolni az inzultust, amikor észrevotteiu, hogy papek kOrmeneto az és pap rántotta lo a kalapomat. A nagygyűlésen ittle.vó katolikus papok vonultak fel jelvényese.., zás?lósan s nrt kívánták vélni, hogy mindenki kalapot emeljen ! Még most is szinte remegek az izgatottságtól, annyira telbőszitclt a vi-ratlan inzultus, amelyé\'t föltétlenül azonnal elégtótclt vettem volna magamnak, ha nem papról van szó. Hogy ki az a pap, nem tudom, do megismerném. A menet sietve lia-adt el mellettem s a különös szeé-nának számos szemtanuja volt. A dolgot nem hagyom annyiban.1\'
Mindenesetre különös dolog, hogy egy pap ilyet tegyen. Senkitől meg nem követelhetik, hogy kalapot emeljen egy felekezeti levonulás előtt, kényszeríteni pedig annál ke-vésbbó kényszerülteinek nl valakit nyílt utcán, mert hátha mí\\s felekezethez tatiC-ik! Jftsth Wyti.lt> véletlenül ma is kathoükus etnbcr.sneia olyannak ismerjük, aki egyháza ellen bármikor és bármivel is demonstrált voloa. Annál ftnesábU, hoicy ópen öt érto ilyosmi, aki nyilván csak tudja, hogy mivel tartozik egyházának. .
Íme i\'/.lotitőöl ennyi. Ebből következtethetni arra. hogy mit merné-uek, mit tehnének a sötétség lovagjai, U övék volna a hatalom.
Hamanmn tijra oijöuisfi az inkvi-zieló.
Hiszen lAtni, a mollényzscbbelt Arbueek máris ordítják:
— Le a kahopal, h* jüfünk!
—jhbr *•
Megfojtotta a kigyó.
< Elagatt yycrmsksx.
történt
MejjrendPó «erenesétlo a ig tegnapelőtt Ipolyságon.
RAx István nap.zámos kedden reggel a foiesApévet oguM eltávozott p laUii-iól, hogy inUoUába m<:nj«i>. Két kis gyér-rtiehíKííf!, akik. ¿.ág u «¿ülői» ¡4voz.Ua-L\'or aludtuk, odahaza boiyták és ráiuk ztrtAk az anókat. A gyeime\'.tík, mikur leUOrediek, valószinölcg látf|k, mert a nagyobbik flu tüzet a\',;ait gyuj.atii a di-obában volt tüziic\'yen.
A Ittztöí azoniian a 10• hely kyrűi elhelyezve volt euyób táigy^S is me^gyul-In-ltak, nmtiöi cjakhauiár Unyba baiu\'t ti. i>goiz szoba. A két cyermiBk u b-j-sérú^zobábúl nem tud :tt menekülni, a tü?ot ís cs%k okhor vclt-^ már ésatu a Rzoma^ído:,, amikor a r.agy Lifsíglől az
lún-
Völklingen község minap
egy állat-eregletet mnl tttuk és u bódébau egy kíg\\ ászeli^ltonö produkálta magát. A nyaka köri t-jt úriaskigyó hirteleu ösjzjliúiíódolt ¿s»
Ml > I**». II ...... ■
megíojtotta a loáuvt. a bó-létnlaj-donos ugyao elvagdalta akigyót, de mire elkészült, a leány már halott volt.
Ekkor azjnban méu "enl:is»\'.n jfondolt arra, ha«y az égó ba^óan * Yau vjtUki, csak mikor ja tt)*ct már anoy\'ra cloltot-lák, hojty a tzóbiha is behatolrtz\'.rak, tálaltak ine^ a kát gytrm-k össié-\' égett holttestét-; ramd a kéttó az Vjto
mellett fa»üdt. •\'«
. » • \' .
A szftlAk^«ak akkor érlek haza, amj-r e tüzet mér eloltották, aa em.\'"j.ak « a két ¡<ii •ha\'v\'Ut klvit.oL; az. uuvarta. Mmthogy>a azere:iCiétl^l«ágM a azütók ^ondailan^ágq időzte e!ó, ellenük a vizs-gá^iot meaiodi <>Uík

Lesny a sq:ozó-tizoti-.aB ßl\'ti,
Buőapoat,\' okt. 28, A vá^pfícgreházán tíenicky Lajos al-i\'pán htVktSiAba egy cm nos, lekuto ba-ius::u luMtiyka állított bo az anvjával. E:?.sébtthiltérél {űm-k bo a az alispántól uzl ■ kéné);, ad|QO\'\'nekik ame-ti\'.oi u\'. eveiet. A i.O/.-i\'jg .elöijároságH
nl\'lakü»u«ok kSpátto^tak a nfckoti (»ok csaptak* ki. Ar. olt»*b\'>c öa»z«Iu«o> J nem jpiutoiia uOefél k,iodasftt, o;art talc az «utbvrci; ukik ^-e.^.Jk a zartja lí/éuy mo«.t log eiö.zűr toruzás ala ajtókat, . . ILarúi\'u. \' #
Az alispán terméizvtcson szintiia nem ee^ithetett a cat a UTiácsoi adia, bouy be kell várniok a sorozái\'. a ha a liu nem válik ba, akkor fog adni engedni-mei az udevélre. Erre az aaya, nagy me^l* p^iesre, 1 egy bizonyitvánvc húzott elö, uieiyct katonnorvos Abitott ki, aU legkomolyabban bizonyítja, bogy a csinos, fesele bajuszos iegényk^ból stLa sem !e?z császár katonája, niert — leány.
Azlán elmondta az arva. hogy gyermeket a kereszuieskor fiut.ak irt^k be h bér kerefztleralo arról tanúskodj, bogy flunik szü\'.eteit, igaza az o vo* bizonyítványnak van. Eat Erc^éboUaiván jól tudjak, a oictt azért akarnak Amerikába menüi, uiei, a giinyqlödok\'ól ninca nyugta a legény-íeánynak.
lienicky alispán intézkedett, bogy a bajuszos leányi az ídeivlenesen nulküdó sorozó-bizotiság elé állítsák a ha kide-101, bogy az an^unau van igaza, megkapják az t-marikai útlevelet.
1
Hírek a válságról.
«aját tudósítónktól. —
Budapest, olt. 13.
HlrétitWt nincsea hiány, ven miafélo kombináaió.
Az érdeklődés célpontja a kilenc«« bitóimig. A« egyik szerint nem fog engedni. mások szerint niuca mit engednie, vannak, kik azt mondják, hzgv nem is kertek tőlük további engedékenységet, banem egé«zen máit.
így az Uj Uirek ezeket irja:
Szaloniki okkupációja.
\' Béoa, okt. 23.
Udvari körböi kiszivárgott hírt közölhetők az..l\'j-II i r ek"-kol, a moly a magyar válság bonyolódott ilgyóro világosságot d e r i t b o t. Lukács László legújabb viszaza utasítása nem jolenti a kilences bizottság operá-
túrnának vissza utaaiá.süt. A király teljoson és teljos szövogében elfogadta a bizottság írásait, de ellőnér-tékül követeli az ujonclét-szám felemelését ós azt. bopry a magyar országgyűlés ne emeljen kiíogástSa-loniki okkupálása el Ion, a melyet tavaszra terveznek.
A kilences bizottság ülése.
A szabadelvű pálikör ma reggel féltízkor olyan képet muiamlt, mint máskor eate. A pírt negyven-ötven tagja volt jcieu éa izgatottan válta a tíz órát, mely időre tudvalevőleg a kigondoló bizottság mai üléaékak kezdetét tüzto ki. Az egybegyűltek htnío»an köretelik, hogy még a mai nap folyamán hozzák nyilvánosságra a programmot és a király Qrenetát. Száll Kálmánt egyesek kapacitálni akarták, hogy moat már legalább a képviselők számára legyen nvüvánoa aa Ölés, mert a párt ugy sem kötelezte a bizottságot titoklartáíra, melynok egyébkánt no;t már nincsen célja.
A aselid Gajáry Gáza még azzal ia f«nyrg«tett. hogy ó Önhatalmából egy-azeriiaa beaiagy és meghallgatja a tárgyalást. Szélit azonban nem lehetett meggyőzni éa a tárgyalás 10 órakor a rendes titkos formában nyílt meg.
Zokon vasuk ast ia, bogy tegnapról má\'a halasztották a döntő Ölést. Azt besréitok, hogy Hioronymi és Josipovicb távolléte c«ak ürügy volt ; nézeteiket ujryii ismerik él határozhattak volna nckúlük is. Joaipovich ma eljött, de llieronymi ma sem jött al. A bizott-aág azonban tekintettel az izgatott hangulatra, re n m»rt további halogatással etóádni és mindjáti ax fliés elején elhatározták, hogy Uteronymi nélkül ia belemennek az érdemleges elintézésbe.
Dél faló gróf Andráaay Qyn a Igen hara;oa hangulatban elhagyta aa ttlaat és az öt interpelláló kípviselőtár-aaival szóba sem áUotL As ülést And-rássy távozása után ia folytat\'ák. A vá-rako ó képtísalők a hirlapirők aa idő-kórleo érkezett bécsi sO.gónyök fölöU vitatkoztak, melyek azt jelentették, hogy az összes lécsi reggeli lapok azinte megoldhatatlannak mondták a helyzetet é> nem várnak már a kuruc«« bizu:.«ágtól aemnuléie osztrák részről elfogadhat«.-eszmél.
Az Oléa félegyVor ért véget. Gróf Ap-ponyi Albeit jött ki elaőnek ; hírei kö-rüilooták éa faggatták, da csak annyit mondott.
— Ami részünkről nincsen baj.
Lukács Bécsbe megy.
Félhivatalosan jelenük: A 9-ea bizott* »ág ma délelőtt 10 órától fél 1 órái? tartó ülésben Széfl Kálmán einöklc\'r alatt • lenforgó Lérdusek tártjyábaii jnogáUapo&Asra Jntott. A megállapodás-. a király jelenvolt bizalma«», Lukién Láazlé tuáom.unl ve.tr« éa Jelt nt.\'a?étol ma deluVrfu Céoi l>o utuolt, .\' , .• ....
Püspökök tanácskozása,
Badapaat, ok*. 23. VáSzary Kolos bíboros horccgprími.« a i katolikus paanoVi ka* tanait ma dél-elötke tanácek>»*«-ra hívi« i»ag budavári
Colájába, hogy fontos egyházi ügyek-határosatokat Kjzsaoak.
A egvház\'ők jőval 10 éra előtt \'k«*d-iek gyülekezni a priináM palotában, a hol Xchl Medárd dr. püspök fosadia az érkezökal. Pontban tis órakor lépett nagyterembe Vaazary Kolos bet^egpri-más, kit az egyházi /ők mély hódolatia üdvözöltek. A bercegprimáa rövid imával k\'vdte meg a tanácskozást 6 üdvözölvén as egybegyűlteket, alóadia a mai konferencia céljáf.
A jegyzői ttsztaoget Vároasy Gyula dr. •iSAkékíojérvári. püspókra bízta. A tanácskozásra magjelentek: Császka György kalocsai érnek,\' Bubics Zsigmond kaasaf, Csáky Károly gróf váci, István Vilmos szombatbeiyí, NánUtíca Jáuoa rozsnyói, Szmrtcsanyi Pál okgvváradi, Vároasy Gyula azékesfejárvári püspökök éa Fehér Ipoly pannonhalmi főapái, a róma LsVrlifcn« tészeről.
Továbbá:\' Mihályi Viktor baUzaíalví érjek: Firezák Gyula munkácsi. Hosszú Vazul lugoji, és lladu Demeter nagyváradi püspökök a gürőg fcatholifcus egy-báz láváról. A többi pü-pók távolmaradását klimnt-ite. A mai konferencia el.\'ő tárgya a katoi\'kua autonómia Ügye volt, araelyrr \\ ..szary h^cegpriiuás terjesttelt elő.
A püspöki kar legutóbbi, értekezlete elaboutuuiot küldöli a vallál- éa körök tatásűgyi nunítsloruok, aki ujost átiiatban közölte megjegyzéseit a pü«pöki karral. A utal kon\'»n»1t< ia a miniszter válaszínak l«:uiln:4ay0\'áfára bizottságot választott. Kzulán a káté kérdései és a hótépiskolai vallási tankönyvek ü;yét tárgyallak, Mai-látb Guszláv púspOk írásbeli elölerjesz té«e alapján.
A- beicegndmás bemut\'a Ijijoa királyi harmg levelét, melyben a berie* közli, hogy a jövő évben Mária IVrézia királyáé emlékére kiállítást rendőrnek : herceg kéri a magvar főpapokat, hogy egvháza\'k a Mária Teréziától kapott eg\\-bati Ulrgyakat küldjék el a bécsi kiáiii-lásrs.
A pfltpökök késséggel eleget tesznek a lOlbivásnak.
A konferencia félkeltőkor ért véget.
Jelen,
E :y Bokáktól ismort fiatalember, Stern Sidnoy lipótvárosi magánzó, a zalamegyei tartalékosokkal jelentkezett, minthogy a Ferenc Ferdinánd királyi herceg nnvét viselő 4S. azámu nagykanizsai ezredhez tartozik.. ,
—• Melyik ezredhez tartozik ?
— A negyvennyolcasokhoz I falelte a tartalékos.
— Azt kérdeztem, bogymelvík ezredhez tartozik?
— A negyyennyolcasokhoi tartozom I
— feldt rendületlen nyugalommal a fiatal ember.
A főhadnagy, megirtva a dolgot, elmosolyogta niagát, de a főváros tisztviselője hsrsgtól kigyúlt arccal vallatta torább a me^á\'alkodoit negyvennyolcast.
— Azt kérdezem újra, liogy melyik ezredhez tartozik ? — förmedt ré egy liuaxárkáp\'.árnak a hangján.
— A negyvennyolcasokhoz \'tartozom I
— mondót\'.« i«nut nyugodtan, dj most mar bangotabban a tartalékos.
A jelei.et kómikuma megkapta a többi tiiiale\'iost is, aki ott sorjára várt, a ak-k >ra kacagás támadt, akárcsak aazinház-bjo, amikor valami nagyon bolondos dolog t\'Jrtéoik. A tisztviselő, ugy látszik, elróstelte magát végre, mert szó nélkül félretett« a Stern Biducv katouakúnyvút e?y másik tartalékoshoz\'fordult a kérdésevei. De hogy baialmM sc ére^teaso a r?nliihetet;en „negyvenoydlcas"-sal ott várakoztatta a szemle végéig: a bár az el-tók kozi jalvutkezelt, utohónak hagUd, »mikor szétosztotta az aláírt katona-Könyveket. Áronban a fontoskodásnak rbben a bohózatában volt egy komolyabb elcnet js, amelv.az imént elmondott »»^^na bosszúságáért kí^ngesstelle mind-ré iokst, akik tacuí voltak.
SzerDia.
Lolfríd, okt. 28.
A túlzó radikálisok elhatározták, hogy egyesülni fognak a mértékeitekkel s Pa-aica nem tart arámot az államianácaos-aágea. A kormány 10 milliónyi póthitelt fog kérni a skupstinátóL
A „Kólniche Zeitug,,-oak táviratozzák Belgrádból, bogy a kjrájy Masin ezredesi a dunai liadosztily parancsnokát a legfőbb haditanács tagjává nevette ki.
B«lgr4d, oki. 23.
Hat óráa tanáeskozés után as önálló tadikálisok klubja a következő határozatot fogadta el: Az önálló radikálisok klubja elvileg elfogadja a mírsékeltnek a két csoport egye*fllé.<ér« irányuló javaslalát azon meggyóződósben, hogy az egyesült tevékenységgel mindazt elfojtják kerülhetni, ami etidetg a partok egységét megakadályozta.
A közös mupüaprogramtn alapelveit, valcmint a pártválasztmányok éa párt-lapok összeforraszlásának módiát közösen fogják meghatározni. Végül fölállítják azt as elvet, hogy as ország éa a párt érdekeit a személyes érdekek elejébe kell helyetni. Pasicsot, valamint több más mér*ékeltet kizár.ak a párt-vezclötégéböl. A mérsékelt p.tttíak klubja
ugyancsak elfogadta (zen határozutol.
■* ■ - — - --— ■ • - ■ ■■ ■ --w
üz uzsorás gyitkoGeit
Káramc-roa-Sttget, 23.
Máramaros-Srigelen o lió lG-étól huszadikáig tárgyalta az esküdtbíróság a f. év tavsií.-.án meggyi\'kolt vísó-oroszi löld-birtokos, Pollák Artúr gyilkosainak bün-Ogyét, Pap Dániel. Bodnár István a Bodnár .Minálv visé-i\'roszi (i\'ddmivesel; voltak a
gyilkosok, a kik a gyilkosság elkövetése után neonnal jelenikéitek a máta naros-azigeti töt vény «zek vizegálúblrája előtt és töredelmes vallomást lettek.
Meg kellett ólnür.k ax uzsorást, ne-bogv ilnusztilsa a falut, mint ahogy minket «Ipuszlrott, — luondla Pap Dániel, A fővádlóit, egy S2 éves szolid ki-aézésü paraszt. IMnspok óla a vízagá-inti fogságban a vádlónak e&el.et sem tettek, csak imádkoztak,
A tárgyaláson aemmi megbánást nem nem tanúsítottak, aöt «(tárgyalást vezető törvényszéki biro kéidémre, hogv fóvád lott bánja-o tettét, azt felelte : Nem bá nom ujia elkövetném, annak meg kellett lurténni a közjóéit.;
A tanuk soks<ág.t mepdöbbenió pél dákkal bizonyította, bogy a meggyilkolt Pollák Artúr 13 gyermekből álló c*al4d ja dacán mint gynpntodott vagyonilaf uzsorából, lOlJOnfutővá tétén sok pa rasztg.iidát. \' • .
A tárgyaláson, melyen Szedlák István kir. törvényszéki biró elnökölt és dr Hencsik János és Bényey Gyula voltak a bírák, lendkivfll nagy közönség gyűlt össze. A vádhatóságot Jákó B. alflgyéaz képviselte, fővádlód védője Szegedy Gyula üjyvéd, kamarai elnök tolt, k nagyhatású beszédet mondott védence érdekében.
A másik két vádlódat dr. Kökényesdy és dr. Mór Aurél képviselte. A tsnuval-omások annyira kedveztek Pap Dániel ővádlottnak és két társának éa annviia cedvezötlenek voltak a moggyilkolt Pol iák Ariurra, hogy Ssejedy védőügyvéd remek beszéde után a közönség soraiban nem egy könnyea szemet leheteti átni. •
Az esküdtök (tizenkét rendes és e^y >óttag) közül hétnél tobb, bo^szss tanácskozás után, a három gyilkossággal vádoltra kimondta a nem-bünöst a a törvényszék o verdikt slapján azabad-&bra lielyezte a vádlottakat. A vádlót-iák terdr« borulva éa zokogva hangosan imádkozni kezdtek a tárgyalóteremben. Az ítélet kimondása itt nagy szenzációt Lelteit
lanságból felbontotta Konkoly leveUi,: míro az atzal fenyegette, ho«y elvesii í Aa tömlöcbe juttat ia. ha nom Dzot nut 200 forintot. Makai Zsigmond azűmyon megiiridt, földijével, Molnár vasqtt it0:. gávaí kéilelni kezdte a korcsmában Kon-kolvt. Kr. nem tágított, mire kétaégbeeié-xéb\'en Makai levefet itt Papp Zoltán kép. viselótániának, hogy manUfc ki öt a tömlőcfimekéról, mert már ott érzi mi-Kát — mandátum nélkül, Papp Zoltán zsarolás miatt följelentette Konkolyt <j így került az ügy ma tárgyaláai*. ,
A tár;va!á<on Oláh Andráa elnökölt ; a vádat Polonyi kir. ügvé*z képviselte\', a védelmet dr. Sgalitzer Gyula látta el! As elnök bejelentette, hogy Makai ne:n igen fog megjelenui, meit ma éppeu szüroielni szeictne.
Kihallgatják Konkoly vádlottat, aki beismeri azt, hogy szemrehányást telt barátjának, Áfakainak, mert ez óz ö le-veiét felbontotta, de tagadja, bogy pénzt követelt volna lőle.
Molnár vasúti szolga azomébe mondja a vádlottnak, hogy bizony a korcsmában azó volt pénzről is, sőt Makai már lói is ajlmott 20 fitot a hallgatáséit.
likkor j lenlette a szolga, bogy megjön Makai i*, mire a biióaág eheodeha kihallgatását.
Makai a terembe lép, megáll az ajtóban és kivánca:an körüinéz , as e|nek (lgyelmozteii, lépjen a bíróság e|é, de az elbámészkodó ember nem tudja, hogy hozzászólnak és így aztán a paraszt-kódniönbe, fehér gyolcsnadrágba, rámás csizmába bujt jóképű atyafit a teremúr karonfogja és odaallitja azépen az elnök elé.
hogy a:
Makai Zsigát megzsarolták.
Budapest, oki. 23.
Mikaí Zsigmond otszággvüléaí képviselő ma mint panasros szerepeli1 4 törvényszék előli. A v/dlott Konkoly Gvőzó betegápoló, Meksínaic e^rri tesli-leliti játja l^óti-.-a vo::. ¿¡kisj \',udt-t.
Az elnök: Fígyehueztotem, igazat kell vallani.
Makai: Értem, ínalálom. \'v -t^^r
Az elnök : Hát most mondja el, mi a panasza?
Makai: Mikor képviselő leltem, sok levél jött hozzám. Köztük yolt Makai Z«uzsánua, gondoltam, no ezt megkeresem. Kimentem hozzá és megludtam, hogy Özvegy. Néni volt rokonom, hanem azért feltettem, hogy segiteui a kvártélyát. Pér nappal később oda ia mentem lakni és az özvegy bemutatta nakeui Konkoly Győzöl, akinek ntoea állása és a ki megosztaná velem a lakást. Nobát mondok én ezt szívesen lá\'.om, mindjárt együtt ia mentünk korcsmába vendéglőbe. Az élő istenemre mondom, nagyságos ur, hngy en tartottam ti a szegény familiát az özvogygyel egyiltt. Konkoly folyton állás után nézett, folyamodott, do bizony hiába, ugy bogy éu is pártfogolni akartam ; fölleltam magam* ban, hogy olmegyek Budapest polgármesterihez, Ruduayhoz, vagy más nsgv úrhoz. Egyszer aztán kózbegyütt valami, amiért elkóltözködtem özvegy Zsuzsannától. Konkolyt pedig valami Schwaizer-félo kói házban használták ápolónak.
Az elnök: Hát aztán miért irt ó magán ik fenyegető letelel ?
Makai: Mert egy levél gyütt örvény Zsuzsánnának a lakására ós én azt lói-bontottam.
Az elnök: És mi volta levélben, amit Konkoly magának irt ?.
Makai: Aszondta benne, hogyha nem Űzetek neki 200 forintot, megmutatja, begy nem lesz belőlem képtíselő. Szörnyen megijedtem. Hát még mikor a másik levél jött, amiben azt irta, fchogy • tömlöcz fenekéro juttat. Busultam, bu-. aullara, egyazer csak Molnár földím jőU hozzám, aki hitalalszolga a vasútnál.
Miért olyan azomzru ? — kérdezte tőlem. Elpanaszoltam bajomat, arra aztán ő megsajnált, azt mondta, kisegít bajomból. Elvitt magával a Schwarcer-hez, de nem mentünk be, h.*nem a orcamába üliflnk. Odabiituk Konkolyt, aki azt mondta, enged ötven forintot, többet az isteniek sem, hanem a dutyiba küld. Mert bét, mondia, maga <épvisolő ur nem tudja, mennyi tömlöc ár azért a nagy bűnért, ha máa levelét felnyitjuk. En nem akar.ain olyan sokat llzelni, bát olváltunk. Az elnök : IUt a cehhet ki fizette ? Makai: Mit könyörgöm ? As elnök: A vmdéplőí számláb ^ \' Makai: A számlát? Konkohnak nem volt *em pénze, aem hiiele. Avt u.ond-ák, bogy lÚMjck én, hát lisetek.
A * elnök : Negijedt maga a fenyegc-téatól?
Makai: Meg bizony. Hát hogyne, mikor Konkolyt, aki olyan cimborám volt. hogy együtt korc^máxlunk, meg szinhá-gortunk is, rémijoszt, hogy képviselő ide, képviaolö oda. tömlftcho juttatt. Le-horgasslolt fejjel bandukoltam a* utcán. Vitopiar úrral találkoztam. aki felvilágosított, hogy A nemcsak olyan képviselő mint én, hanem ügyvád is, mondhatja nem levs hajóm.
Utoljára elmentőm Papp Zoltán képviselő Úrhoz és kertem, mentsen meg a tOrnlöc fenekéről, Igy gyűlt hlo a dolog.
A védő o\'lenzj M»kni meghiteltctéaét, a tönt^ny»zék plrpndfli éa azután a pör-beszédekre kerüli a tor.
A p&rht>*z?dek ipaghallgqtása ulán a törvényszék visszavonult és á vádlottat ötven korona péiubautolóm itélte.
BUDAPESTI UlItEK.
A IS0B*Qtib karácsonyi ajándékok kétségkívül az a i)arn;ó kótet, melyet Nádor Kálmán zen«mi)koie>kedö (|V.Í Károlv-körut 8.) most rendez sajtó »lá. A D a n k ó Pista dalainak ezen második kötete, BO nsohbnél azabb Dpnkó-ndtit tartalmaz, továbbá a népdslkirály utolsó gondolatait, továbbá Gáál Ferenc átiratában Bankó Ábránd cimon 4 legszebb nótája. A Dan-kó kötet zongorára énekhanggal o öl) K. Cimbalomra szövővel 8\'ö0 K. és hegedűre 2\'.r)0 K. előfizetési árban már most megrendelhető. Minden kötet bolti ára 50 fillérrel több lesz. Ugyanazon kiadónál megjelentek : Kun László: A vágy dala —. A azorolem daln (a kát dal ára 2 korona), Ladíladiiom 00 liliér, Zsazsa meséi 1*00 K. Gake vralk 2 K., Svájci óra kupié 2 K., Kalács nélkül nem kell a méz ICO K. Uozae Mari libája 00 fii. (Az utóbbi 0 szútn együtt D\'50 K., Molnár Katica melodráma és Tárogató hangok melodráma zouójo Bihari Ilonától. A két melodráma bolti ára b jjorona lesz, előfizetési ára 350 K.
t — A ▼illamoa Állóhelyet. Ismeretes a kereskedelemügyi minizzternok az a rendelete, molyszorint a folyó év vé-;gével a közúti villamos vasutak kocsijai-aan az állóhelyek mogsílntetendók. lízl a rendeletei a miniszter a kőzbovetett íölterjeaztés ellenéro is. mint legutóbb közöltük: fentariotta és igy egyelőre ugy táll a dolog, hogy ezt az intézkedési végre kell hajlani. A közúti vapálva-tár-■aság már fel ia terjesztette a költség vetéssel együtt azokat a tervekot, melyek "azerint kocsijait átakarja alakíttatni, hogy az ülőhelyeket szaporíthassa. F.gvuttal azt a kérelmet adta elö, hogy a 334,000 koronát tevő költségeket az épitési tartaléktöke terhére szá/nnlhassa ol. A mi-•nUzler ma az előterjesztést a >tervekke együtt azzal a felhívással küldlo lo £ fővároshoz, hogy a maga részéről ez lOgyt>en nyolc nap alatt tegyen véleményes jelentést.
» — Ssooiállsta é> néppárt. \'Ismero-!las, hogy Bokányi Sándor, a azociéhsták egyik vezére rágalmazás miatt íöljelen-teitü Balliar Sándort, az \'Alkotmány munkatársát, mert azt állította báró Kaas Ivor elölt, hogy a rendőrségnél slátott nyugtát, amolyben Bokányi elis-tperi, hogy a rendőrségtől 100 forintot fölvett. Ez a kijelentés annak ideién nagy az*nzáclót keltett a parlamentben is. BalUer a tárgyaláson kijolentette, >hogy él a törvényadta jogával és nem Jelel a hozzá intézett kérdésekre. A . védő kérte/ hogy hallgassák ki a nép ! párti képviselőket; dr. Karkas Gyula já-Tásbtró a mai napra tűzte ki ujabban az tárgyalását, miothogy azonban a beidézett képviselők közül cssk négy jelent meg, a tárgyalást újból cl kell napolni.
Próbáljon egy Mer »zereu-| oaét Lukáos Vilmos bankházában Budapest, V., Fürdö-utcza 10 III I mgóB* oaztályaorajeQy 12 fél á 6 K, tegryed á 3 K, i nyolcad á 1.00 K. \'V — Kávé- éa lea-őovásárlásra logjoh-ban ajánlhatjuk Balogh László k\'ávőtvi-ÜzlzÉát, )j
< teli
Bb lapest, VII,. Holten-bllloi-ut# 12. hol mindeníélo íaju
i-r
1
ajfri
kávék nj^on, vagy pörkölve a legjobb
minőségben és legolcsóbb árak mellett beszerezhetők. T. vidéki rendelők egy próbadoboz rendelésnél erről meggyőződhetnek óá biztosak vágyunk benne, hogy mindonkor o cégnél lógják ebbW szükségletüket beszerezni. ; \'
— Központi szönyegtelep Budapest, IV., Muzeum-körut 39. lapunk msi számában közölt hirdetését olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk.
— Fiumei kivé-, toa- éa angol rnm áruház Budapest, Kossuth Lajosutca 17. tzállit 4 és háromnegyed kgr. Mocca, Guba és ¿¡anyjává keverék-kávét 6 (rl 90 krért bérmentve és cl-vámoLa.
— Boriit* nyelviskola, ligyedülial kalom ióegon nyelveknek csakis nemzet*-léjtQ IsiiArok által való megtanulására. G a a k Brsaá bot-körút 15. Fordítások elvállalóinak. »
ffiREK JÜNDENlfELÖL
— Kínából a Standard jelenti, hogy a három Niucsvattg elö\'.t horgonyzó angol, cro>z éa amerikai ágtutiaszad téli helyére azándokoiik vonulni. A japán ágyúnaszádok hasonló készülődését egy Tokióból érkezeit Uvirat hatása clalt megszakították.
— Flzotéaképtclen gépgyár. Az Acre llarvostiong Gompany, a legnagyobb amerikai mezőjesdaíági gépgyárak egyike, kénytelen volt fkotési Itnla-dókol kérni. A társaság aktíváit négy millió dullátra becsülik.
— Moccffyea<a. Berlinből távirják : Pétervárrol táviratozzák, hogy a Pirclio-vija Vjedomoszti illotékes paiisi forrás-ból volt éttesüléa alapjftn jeler.ti, hogy IlelcQcsé és Morin között tanácskozások folytak a Földközi tengeti, ébzaki és északnyugati afrikai ügyekben « toljon megegyezésre vezettok. Mejállepodásia vezeltek, hogy Olaszország támogatni fogja Franciaország marokkói trrveit is. Minthogy ezek a megállapodások sértik Oroszország érdekeit, tehát gtóí Lams-dorfí Párisba utazik.
— Szóttópett munkásad. Magyaróvárról jelouuk : A magyar-óvati pairon-gyárbati tegnap délelőtt robbanás történt, amelynok két munkásleány lett az áldozata. Streit llormin 17 éves munkás-leányt darabokra szaggatta n robbanás erejo, a máaik, a 15 éves Hochleiincr Mária halálosan megsebosülvo került a kórházba, ahol nemsokára kiszonvodolt Hogy a szerencsóllou&éget mi okozta azt n megindított vizsgálat fogja kide riteni.
— Jauros a szövőipar sztrájkról
/trmentieresből távirjak : Jauros ma 0000 munkás gyülekezetében a szóvőiparosok sztrájkjáról beszélt. Üdvözölte a mun kásokat a munkaadókkal szembon. He feretidumuk ut|án elért egyesülésükhöz összehasonlította a külföldi, különösen az angol munkások béreit a sztrájkoló-kéval és biztosította ökot, hogy a kép viselők n sztrájkolok követeléseit láiuo galni fogják. A gyülekezet napirendet fogadott el, moly a sztrájk folytatását helyeali és tiltakozik csapatoknak a sztrájk vidékére való küldése ellen.
— A Jótékony pápa. X. Pius pápa — mint Bómaból jelentik — a íllipop-polisi érsek utján 0000 frankot küldött a törökországi koroaztény szűkölködőknek, 000 fronkot podig az orsz követség hez Drinápolyba juttatott a pápa a macedóniai menokültuk azámára.
— Boosovelt veszedelme. Amióla azt az őrültet lefogták, aki az amerikai elnökhöz akart buliatolni a merényletet forralt ellene, azóta ogész serog olyan lappangó azándéknak jöttök a nyomára, amelyek Btjpsewell Tivadar élolo ellen irányulnak/ Az amerikai anarchisták, akik Mac Kinloyt megölték, pattorsoni fészkükben rég olhatározták, hogy Boo-scwoltet is átküldik a másvilágra. A de-toktivek egész lábotkara őrzi éllandóau dóan az elnököt. Bármerre menjen, mindig testőrség veszi körül. A minap eie-pénBáu öltözött hölgv akart Boostvull-hez bojut ,Í és sreerü\'t is pgóázon a dolgozó szoDáijr érni. Ott aíonbau meg-Allitotlák és kitűnt, hogy szintén az.an-arkisták eszköze, aki nemcsak az elnököt, istieui aunak titkárját is el akarta
is rilkák Wuahin^tunhaii, azonban a te-kinletbcn étdokcs és jellemző dolgost jegyeznok fel as angol lanok. Az dllen-zéki pártiak tudniillik hevesen támadják as elnököt, hogy „alaptalan rémképok" miatt ártatlanokat börtönbe vettet. Még gúnyolódnak i« a hős Roosevelt fölött, aki, mig olt nnm ült Washington székéhen, valóban hős volt, katonás lelkű, aki nom rettent vissza semmitől és most gyáva, akár egy bankdirektor. Azonban a higgad\'.an gondolkozó sajtó helyoanek mondja, hogy Roosevelt óvatos ós őrizteti magát, nehogy 6 legyen a nogyoüik nz elnökök sorában, akit erőszakosan (osztottak meg az életétől.
— Kötvetlon kivé- és teabehp zatal. A« amsterdami kávébeliozatali rakiár Budapest, Vllj., József-kórut 38 már 11 kor. 50 fillétért küld bórmentve minden állomásra egy postacsomag 4 és fél klgram igen jó zamatos pörkölt vagy nyerskávét. Mintákkal és árjegyzékkol szívesen szolgálunk. Ügynökök fclvé totnek.
— A magyar ipar vívmánya
gyanánt üdvözölhetjük egyik ismert jó nevű iparosunk, L i c h t m a n n Sándor férOezabómeitcr (Uudapesten, VII. Rot tenbijlor-ulcz 4\'b.) azon lapunk niai hirdetései közt olvasható nagyszabású elhatározását, amely eddig páratlanu" áll a maga nemébe«. Ugyanis ez az országszerte legjobb íiirnéviiek örvendő féríiHZhbőcég a magyar ipar minden idegen vetsenyt fölülmúló képességét azzal akatja bebizonyítani, hogy hitolt nyújt minden kereskedőnek, iparosnak gazdáknak, bérlök.lok, hivatalnokoknak, lanitókuak, jegyzőknek és álialábati mindönkinek, ki alkalmazásban van, vagy biztos jövedelemmel bir, mérték szerint a legjobb minőségű gyapjuszövetbő saját műhelyében készit teljes férfi\' öltönyök«t vagy télikabátokat, amely épp olyan clenáns. amilyen tcrlós, ugy, hogy páratlanul előnyösen juthasson hozzá usr országban lapunk minden olvasója, aki a hirdetésben foglalt mér tékutasiiáit kilöltvo a cégnek beküldi Ajánljuk ezt a ritka kedvező alkalmat minden olvasónk figyelmébe.
— Haladunk. Magyarország minden éren igyekezik a külföld invázióját meg akadályozni. Statisztikailag ki van nm tátva, hogy Magvarország 1.0000,000 koionát küld külföldié. Bemctoy Dezső turkovai gyógyszerész által • forgalomba hozott .Korona" szesz, mely csuz ós kószvéuybántalinaknál valamint gyomor mell és bélfájásoknál szintén csodásan hat, nélkülözlietövé teszi minden külföldi hasonnQmü szett. Annál is inkább megérdemli n magyarok támogatását, moit üvcpjo csak egy koronába kerül, Budapesten kopható TOiök Józsefnél.
Sllamaré nyllatkanat as „Ersatbet" áll. né
Iskolát«!.
Dus riJasztíkbaa IzUics Koxlmnnkik kiphsUk
Ozamra Róbert Budapest, Párisi-otoxa 0., Koronaheroseg- u. sarkin
KfyedOti kftlmnnk* Ozl«t, mrlr mQréjd liAnyr*
OLCSÓ SELYEM-ARAK
ás biuwkaA
GrűnrSiO ujtlomigok ruhkk 4* ulMhWUcri h»|Y *ill»z»cll.H> i(l>»n btiktoes >«110. ás vámtnífitwt»n. Minták » kivákt
Ui\'ilpottí á»*jtiU» W fiOfi1.
3ciUcnatof»-Fabrlk-Unlop
A. Grteder & C", Zürich P. 45.1
klr. udvart »«áUlték. (SohweUW

DEUBEOK & Co.&
Reimei
pezsgőbprrgyár
^főpakiáraS^
Brázay Kálmáiiü
, fü«r.er- és ciemcgc-koreakcdö f ■/<: | Budapoat, Múzeum kOrut 23. sz.
__- -............. .. --------»---a
Csavargók Között.
(Az éjjeli menedékhelyen.)\'
Ez acimo uj\'rcgónyilnknek, mely\'-; nck közlését mAr vasárnap megkezd-v
Juk- i
A rupény n csavorgrtélelbul kO-zöl megkapó ós megható részleteket és szenzációs voltóníl fogva meg-rapadja ss mindvégig fenntartja az; olvasó figyelmét.
i\\7. érdcklcszitö regényre már most: fölhívjuk olvasóink figyelmét.. j
i IRE6ÉMY. \'* 1


•ut>t fektet. OonKtas* tftgiOnjr >t4v«t*W sluia\'rs vaiaulckban. Arje|fi4k.....
áltvit D>ir
MímenU«,
éi multak
pusztítani. A loUutóitatábok már ncg jogy 117.80.
Tőzsde. $
Budapesti gabonatfiaade. «>.•
A déli gabona-haláridő-űz)6t irányzata szilárd. Egy órakor a\'követkozők voltak
a záróáríolyamok:--Buza októ
herre 701.-7.00. Buza 1004 áprilisra 7.75-7.70. Rozs októberre 0.25. 6.24. .—. Bozs áprilisra 0.55—6:54. Zab okióbetro 6.42-5.40. Zab áprilisra
5.00.—5.05. Tongeri okt.-ro —.--.—
Tengeri 1004 májusra 5.30-6.\'88, Budapesti értéktőzsde. Blőlőzídén köttetett: Osztrák hitolrészv. GG1.60. Mnjyar bitolrészvény 702.60 Osztr. magyar államvasutak G58 r»0. Leszámítoló bank 4.17.—. Jelzálog 517.70 Rimntnurányi 4GS.50 Déli vasul 59.—. Német birodalmi márka 117.25. Városi villamos 814 OO.Köz* uti vasul GUG.—.
Béosl érUktSxsde. \'
Klőlözidéu köttetett: Osztrák hlteJrészv 6C».2ö. Magyar hitolrészv. 727.—. Osztrák magyar államvasufi réuzxétiy G57.25 Union bankrészvény 621.G0 Oszlr. koronnjáradok 100. Angol.osztrák bank 272.60. Húsz frankos arany 19.0G. Déli vasütrészvvny 70.—. 4 százalékos aranyiáradék 118.25, Ifajjytír korohajiradék 07.07. Márkabank\';

Borzalmas éjszakák,
— Átdolgozta I. H. —-
Szavát adta— mondotta Emma, majd folytatta: Nehezemre esett.. I)o lclkcmvo vettem... Terheljen eugeni o biln... llcgtettem, hogy megmentelek... Qo ugy vedd, ez> az utolsó szolgálat, melyet néked tettem. v i
Ezzel nem várva a választ, ki-i fotelt.
Gina pedig egyszerre meggyé^ gyúlt.
Alighogy Emma távozott, kiugrott, az ágyból és az ablakhoz sietett. J Az országutat nézto, lestc, hűgyj mikor jön már Zdonko.
Hátha Emma csak meg akarta öt nyugtíítni, ha Zdonko nom igértO; meg, hogy eljön. j
Vagy lia megigérte, do csak azért, j hogy Emmát lerázza nyakáról és igé-, rétét uera fogja megtartani.
Oh, akkor nóki végo van. Eddig is csak a romény tartotta benuo az életet.
Az életot? Hát élet volt az, mely néki jutott osztályrészül ? Do élűi akar, élni boldogan, nyugodtan, a hogyan \'más emberek és ez csak\' egy módon lchptségos, ha Zdoukoj megosztja vele ozt az életet. . ,
(Folyt, köv.)
-.xíí^VV
llostau folyó legényünk könyv-: alakban, igen tjjszes kiadásban iuár; megjelent és 1 koroua bokiíídé-se el«!« lenében béruiputvo küldi meg a szerző: Ilosvai ilugó (0-utca 15.: . «»n. 3.)
Férfi-ruhák részletre!
Az egész or»zágban ismert jó munkámmal radikuJís euközzel az eddig lcgyfobeleUen ^piíöldi és osztrák árut hazánkból kiszorf-twjí fi ezzel • mag-yar ipar v^raenjr-\\ képoaségét és elotiovaráo\'&Át a ma--gyár közönség elölt bebizonyítani. Uosze-rezlem óriási nagy raonnyiségbou e legjobb minyaógekbcn L..:ós gyapjúszöveteket fa-keté, sötétkék, wOrke, bnrfca és drapp srinbjn, csíkos, koczkás, pottyezettés sima alappal,\' és ezen szwvotfcől
4 «álilijk
1 a UAkUrUd . . •
J\' 0 Jortori«o. , , , ^
m TarV> ioo. , , . ™
„ St»Ji» ifinMnj , \' ^
i w s>t>*
* rn £r*-ST l<\'»om) . ^
• m k»om .....
1 „ Uooom űjtí .viuiíbk) u
I m irur «*» . .
I „ iitMy TSv» Uj. U&.
valóban mesteri fezabássel, a IcgkitOnöbb kidolgozással ozép és tartós béléssel és hozzávalókkal készítik a saját férfi s»abó-míiterm.\'mbrn a leggondosabb kivitelben egy teljca férfi-öltönyt (kubál, mellény, nadrág) vagy télikabátot 28 frtért kereskedőnek, iparosnak, gazdáknak, bérlőknek, hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzőknek és általában mindanl\'inek, ki alkalmazásban vmjv birlns jövedelemmel bir a következő fellölelck mellett: 13 frt utánvét és a femnaradó 16 frt
Megrendelésnél a mértékvéleli utasilás pontosan kitöltve hozzám küldendő fgy viselt ruha mintául beküldendő és megírandó, hogy őszi vagy téli szövetből kiránlatik e az öltöny ós végül, hogy milyen szinü lejyen a szövet.
. bElUNDAY A. ts Fíis /
n>j\'t. »-.OOTJuw.
Kls<"> orsz. s/ab
remléíünü gyárosok
nuoAPKö\'n.». j
.\'«ropeai-ut 311. oxám |
l—^ 1-HAixV ii: .----
aCbkrit« tt H V- to.net óíiiclletl //
féri* sz53?jú-ir5ö«íícr
Budapest, KtoticuVIEtor-sitcza 4
IV., Muzeu^-kSrut (oaakie) a Muzeum-kcrtiol szemben
Egy Oíiztciiiktufó oaeámfc ► 3-rvtU roatrucs, egy flaneU-takaró, egy amyrtUMilánzat \' ajy elé és ó méter előwolm-: lutószönyeg, öss70sen 9 frt S«4rw)yágy uutuc*o>I . , . 10.50 frt VaskerotO cotamV ireWt. . . B.Í5 írt fabsretQ aodrimy-bctét, ; . . C.— írt « Dob vAlaastólx csínye-gok, azüvet- éa oaipko-* ftt£ffőnyölt, pokeóozok, mti\'-tó takarók és börüls, valamint aely«m- éa bór-
•ony da*/e> pórttikban.
Saját aiflhelycmbon szoliüan kéezitet ya^Uo és matraezok dtis választéka
X&0 etósy vtő^kl vevfómefc!
ioo bfa r*«arlA»inJ f©fc»tom,
|Wl>r tVtni 411 *a««B U4p *
Cí^reiadsay A• és Fia
8Írcü>léUin(« gyárosok
villátokat ón rajxoknt U.J nólkO.I kalJ«n*fc-
Földbirtokosok
Kt»»bb nafrroSh fúhl»» KivrtUk. Kik ffltil-tnfV.k.iln le\\o ni.if* k«rr.;itn ti-fh»ikct 3 é» fél m-/ilaVtíl ktxjví ut^fi kfilcwnte ktrAnjdV- átvlllor-tttiil, rordol>nak ki
Oisaigo Fötdhltulkösvfttltö Válla-iathos Budapest. Erzuébet-köint 2.
Rino« «»wiu; o!At««r» empin vAlirr
ll.«t|*klrl».l<5. Vldtiu K«pvl.te\'wk ll-VOllt»
\' ÍOO--JOO frt-1 koreslietiir»
é(3^karikabajÓ9 pépo\'-t a 1<-pjutátí7or*Sl. árf kin és logkc^lvezöbb fcltólrlftk mclrctl ¿tUállással uz ltítí\'J. év útu íomdló cégnél
iléwiroaM JÓZSEF-^
Őddapest, Erzsóliet-körüt 19.
«
szám alatt vebotők. Mindoa gépher dijmenteíen egy uz öss^os átlamo\\ban «zibadaJma/^tt iuiUilzttaÖ-U*«*ttlék Ulmsöi.iinAval ú* uúuLív—1 adatik
> , \' Arjogytél: lngyon.
vi^rocapügjrubiök íolvétetnak.
bÓrkflteg én mindonf/lo bőrbajt -g meglepő sikerrel gyógyít az
¿li\'.mhiy&tnínobok. városi híva«
tfa.ockoV, katonabactok vús.xórm,,
WO—1000 koronáig róvid nlői:irlat6ra< rti^ön folycr.lt TOrle»zlési kölcsöntj elónvöien lebonyolít -■ ■ ■■
Űuttmanim banlkkApyiselögj Keropcai«:tt 54. !
Sok itenvedö nyert e azor állal
, (v(. enyhub at
*\' Eot tógoly *Z korona.
C5 flilér postukö\'tM-ígcl bér-
- i mentve ktlldi az
>
nl8\'.en8K£m(l*h0s
■ czlmzatl g-yógyjzarváf
KattAn, tfitóit I. u
HASZNOS TMAÖS
NEM! BETEGEKNEK
Szigeti Lajos utódai
III. évfoly. 298 sz.
Nagykanizsa, 1903. vasárnap, október 25.
- i
£gyes szám 2 fílTer ^
• mr
fi 10fIze;tf-si ára: » | kudi tulajdonosok: * f.uu. inriiukt MifljclBnlk naponta korán reggel.
kásbos hordva hóra 80 mér. A fl Krausz éi Parkw. ttoavA aroo. , í Nyesaatott a .Ne«ykaiiizsai Friss Ujsa«\' s*«aédés«e
Vidékre péstal küldés»«! sgy héra 1 korona SO fUWr. | Szerk«sztA%ég és kiadétov*Ul: Krausc és Farkas paplrkersska4és^ >| nyoadijábw.
111 " —r it í—i —i---1—n^r~TT. — ----•—
<i Tari
A válság bonyodalmai.
i, i
* ■ i n
iH-ü^yonszurtaZz egy szocislüstawezért.
A Hjmriüs.
Ismelsz-e szentebbet ennél magyarom ? Ugy-e hogy nem? Még tab\'.ű az osztráknak n Gott-eibaHi sem olyan szent, a mint hogy nem is lehet, hiszen ezt allynr.nust senki rá nem erőszakolta a magyarra, so pap, so király, so törvény, hanem tt nép majjn vette ajkúia mint imádságot és küldi az egek urához igaz érzéssel, tiszta szívből, lángoló hazaszeretettel.
h,s íme, a templomokban, a kat-holikús, a magyar katholikus templomokban tilos a Hyiunus!
Egyébként a magyar népnek az a temploma, hol hazafias érzclmoiutk báborithatlauul kifejezést adhat és meg fog hasonlaui mindeuuel és mindenkivel, az egyházával, de még az édesanyjával is, ha ez hazaltas-ságának akarna gátat vetni. ^
Iliro volt, hogy a mai püspöki tanácskozás alkalmából szóba fog kerülni az a kérdés is, hogy e magyar katholikus klérusnak van-e kifogása az ellen, hogy a magyar Himnuszt a templomban énekeljék. A pécsi hadapródiskola diákjának ismeretes esete alkalmából ugyanis néhai llottyei Sámuel pécsi püspöknek olyan nyilatkozatát adták tovább, hogy ó a Hiinmisz-éuek-lését a templomban megengedhetőnek nem tarthatja, mert az egyház dogmáival ellenkező értelmű sorok vaunak benue. Biztosra vették akkoriban hogy a legközelebbi püspöki Konferencián eb-beu a kérdésben határozni fognak az orezág ¿¿papjai. Értesülünk azonban róla, hogy llimnuiz kérdése a mai tanácskozáson egyáltalában szóba sem került, sőt — amint azi alábbiakból kitűnik — nem is fog szóba kerülni, Smrecsányi Pál, nagyváradi püspök ugyanis egylc munkatársunk előtt ma a következő nyilatkozatot tette.
A Hymnusz-kérdés eldöntését a magyar katolikus püspöki koufereu-eia programújába nem votlo löl. tárgyban dönteni a konferencia egyáltaláu nem fog, mert a katolikus liturgiái szabályok világosan ríndelkczuek, mikor kimondjak, hogy az istelet, illetőleg a szentmise folyamata alattesJfcii éskiteje-
zctten egy Lázi dalok ér.t kclhetók, igy tehát nr.ás, jóllehet ntinzeti, hazafias ír ekek s a hjmnusz eléneklése sem engedhető meg az isteni tisztelet alatt. A néhai pécsi püspök intéz-SccVie nem aktut zászlóié ntáf a lenni a magyar nemzeti llymnusz ellen indítandó egyházi harcnak és a Hymnus két utolsó soia ellen tett állitólapos kifogás, mintha azok a katholikus rgylutz dogmáival ellenkező felfogást céloznáuuk a magyar katholikus egyház főpapjai közill egyiknek sem tulajdonítható.
BCnvizsgélat a pátIsi ¿ruház tüze matt.
A íővároa magán-építéai bizottságát kellemetlen meglepetés érte. Az ügyészség utasitásáia a rendőrcég a bizjUiáj nak mind a hét tagját pörbe fogta i ellenük a Párisi Nfgy Áruház azomoru kataszlrólája alkalmából megindította a bűnvádi eljárást.
Legutóbb a vizsgálatot vezető rendőrtisztviselő Kun Gyula tar.ícanokot, De-vecis Ferenc műszaki tan. cs^t és Szabó József bizottsági tagot babait« kl. fc\'gy kőnyomata* laptudósító — nyilvád Szabó József információi alapján — ma elmondja, hogy „Szabó József vallomásé teljesen megvilágította a helyzetet.*
Nézzük hát mit vallott Szabó József. A következőket mondotta;
Az 1870. é/i X. t.-c. 15. falapján a főváros közmunkák tanácsa ajtai készített és 180i. évi január l-é:ől érvényben lévő építésügyi szabályzat 25. §■», valamint 1870. évi X. t.-c. 28. $a ér-(elmében as épitési ungedifcyríc t a lő-városi tanács, a mérnöki Livnlnl és az épitéíi bizotuig vile-i énye alapján adja ugy.rf meg, de az 18*2. évi XXXVÍ. tórvénjeikk 77-ik §-a alapján a jzékeslővárds tan4c»a önálló Löz-igtzgatáai hatóaág oly ügyekben, melyekben I-tö éa li-cd fokban határoz éa így ugysncv?n törvény 79. é< 80. §-ai szerint a tanács hatáskörébe taitozó ügyek eliutézeieiért az osslfytazetö *a-, nacinak a polgármesterrel cgyetemlíge-sen lelelő.ek. Felemlítette küióuben. bogy a szóban forgó építési engedj ugy az udvarnak üvegtetővel való belö-désérc, valamin*, a tzomszéd házba átjáró létesítésére áz éoi\'.öílgyi szabUvzat 157. §. alapjan megadható- vUt. ilogv azonban mindent az engedélyezett tervek szeiiot készítetlek-e, ezért f felelősség at illetékes építésceudöri halótá-go: teudeli.
Hogy Srabó Jóísei ur és a bizetuág többi tagja vétkes-e, értallbu-e, ti.ajd
Áz nrf kisasszony.
Megemlékeztfiuk már arról az operctic-tárgyról, melyuok Pestvármegye alispáni hivatala v.it a «ziu-hely«}, t^y öiíg i araszt «ívmy behozta a rcr Vlá !örülő ftát, akiről azt állítja, hogy nem is tíu, hanem leány (pedig hat hogy bajsza vnn) és ezt a leányos állapotot atinyira restell, hogy Erzsébctulváról ki
eldönti a bfintető biróság. Ne praojudi-Káljunk ennek az Ítéletnek. - De Szabó Józtef ur védeLe/ése ujabb bizonysága annak, amit akkor monuoltuiik el, a mikor nyilvánvalóvá lett, hogy a inagáné-pilö bizottság tagjai letették tiszUégüket, az4« éppen, mert mulasztásaik kiderítésére bQuvéoi viu»4|«t u/duit meg el-Unűk. \' ■
Fzek ás ü>ak, kOlCnhen tisztes és be-c*fl\'cte» puig^r^i i 16ví\'(..nak, óvek óts uralkodnak a kCdöufélo bizor.sftgokbsn s minduntalan arra hivatkoznak,, hogy- ők öiizetienöl é-> íngy+n vitelik liíziségflkei, de a vilá.ért w:n ismerik be a\'tt, hogy ez a tisrt<é£ílk tevés muokMnt jar ug.au, de tc\'Aiiiiojt, pozlciöt\' és befo-
akar vándorolni Amerikába. Az alispán intézkedett, hogy az úrfi kisasszony sor alá kerü\'jön és ha a corozóbizetKág meggyőződik arról, hogy tényleg leány (uuii a katona urakuak ugyan mulatság lesz) akkor mehet Auerikába.
Mai képflak u alispánnál töltént jelenetet ábrázolja.
lyást szerez nekik. Viselték is szívesen, panaas nélkül, de csak addiir. a mig egy borzalmas azerencsétieuség, amelynek főleg a gotaiMTlan építkezés volt sá oka, eszükbe juttatta, hogy bizonyos mértékig felelősek is azért, amit csinál-rak. 3 amint ezt észrevették, nyomban lemondanak a tiwtségükról, hogy a fe-tvlövsóft elöl ménsküljenek. Beismerik Ufvan hogy iavasoltak és határoztak, de nWrt a javaslatukat a polgármester el-togadu és Katáh^atukat aláirta, azi akarják, hogy ö visolie a leleióaséget.
A furcsa okoskodást komolyan venni nem lehet. a ki hibázott — s a ma-géi\'éphészeti bixotfeég ellen sok gyaná meiült (el — az ralija meg bűnét öaxin-tél*, lérQasan u LQnbödjön érte. De a lr\'elóaaéget oKt.rja máara hAritani ,
a
Birek
— Saját
válságról.
tudósítónktól. —• Budapoat, okt. 24. Minden trcrn Bécs felá tekint, ahová Lukács László elvitte a programmot Mindenki érti, hogy ma hangzik et at utolsó szó a rasfyar alkotmány életóról.
Bécsből már aa éjszaka tudtul adták, mi a király álláspontja. Tehát: a király ram a kudoxlk a saabadolvü-pArt bizottságával, nem fogadja el a programmot. nem nerexi ki sem Ap-pdnyit, som LukácaoL
Lukács éa Khuen a királynál.
Ax első hiteles értesités. amely a bécsi audienciákról hirt ad, délben tizenkét órakor érkerett. Kaxeriut Lukács László és Kbuen-Héderváry már hajnaltól kesdve tsnác^ óztak a bankgassei magyar ház-ban. Regyel nyolc órakor tórténendó au-diencAra. Lukács Lászlót már tegnap értesítette a király, hogy délelőtt Lz órakor fogadja.
Lukacs Lástló háromnegyed tíz órs-
kor indult az audenciára, amely teljes egy óráig ta -toll. Min; tudósítónk telefonozza, a miniszter jelentést tett a ki rálynak kiküldetése eredményéről.
A király meghallgatta Lukára előterjesztését, de a dóntést fJntartotta maginak. LuVács a király rendelkezése íolvtin még Bécsben trarod.
Lukács után Khuen-Uéderváryt fogadta a király.
A képvlaolőhásban.
A képviselőház ms délelőtt ismét a képet mutatta, amit a válság utolsó perceiben inár megszoktunk. Az olvasóterem, a folyosók tele voltak képvise\'ók-kel, akiket főleg as az érdeklő kíváncsiság hozott el, vájjon már ma délelőtt átadják-e Apponyi elnöknek a ház sürgős összehívására vonatkozó kénrénvt.
Apponyi is már korán bejött a Házba és fogadta a megszokott látogatóit: Szentivanyi Árpád, Ivánka Oszkár, Van-csó Gyula voltak nála.
Az elnök déli 12 óráig várta a Szederkényi-párt küldöttségét, azonban délelőtt nem kérték a ház összehívását.
A kérvényt valószínűleg bélión adják át Appinyi Albert elnöknek.
Ml történt a királynál ?
Bécs, okt. 24.
A király mo délelőtt liz órakor háromnegyed órai kihallgatáson fogadta Lukács László pénzügyminisztert, aki
Jelentést tett neki a kilences bizottság istározataról, azután közvetítő javaslatot tett ö feliégének a helyzet tisztázására.
A király tudomásul vette ezt a javaslatot a fönntartotta magának a döntést; egyúttal arra kérte a minisz ert, ho egyelőre még Bécsben maradjon, kacs után Héderváry grófot fogadta a király. Héderváry is egyelőre Bécsben maiad. Azt hiszik, hogy a király még ma több magyar politikust fog Bécsbe *zó i\'nni,
II ulervárv gróf háromnegyed óra hosz-száig maiadt a királynál s ő is jelentést tett a helyzetről. Délután két órára Goluhovszkl gróf volt hivatalos a királyhoz. Hír szerint s király november elsején Budapestre utazik, föltéve termé-szeteeen, hogy addig megtalálják a kibontakozóé módját.
(A király érkezéséről szóló hirt azonnal megcáfolták.)
Félhfaatalos értesi-tésok.
A félhivatalosok bécsi telegramjai a következőket jelentik a mai kihaligatA-aokról j
(Magvar Távirati Iroda). Lukács pénz-űpyminiater tegnsp este, Héderváry gróf mmiazier«lnök ma reggel Budapestről ideérkezett. Lukács dr.-l ó felsége délelőtt liz órakor egy órai magánkihallgatáson
±ex
\'*y
Lu-
togadta. K kihallgatás folyamán a pénz-ügyminlrtter részletes jelentést tett a királynak a kilences bizottság tegnspi megállapodásairól. Ö felsége a jolentést figyelmesen meghallgatta és legkegyelmesebben tudomásul vette. Döntés a mai kihallgatáson uem történt. 0 felségo fönntartotta magának, hogy elhatározását a pénzügyminiszternek egy későbbi időpontban adja tudtul.
Kunok következtébon Lckáca egyelőre meghosszabbította bécsi tsrtózkodását.
(Magyar Távirati Iroda.) Héderváry gróf miniszterelnököt a király délelőtt tisenegy órakor magánkihallgatáson fogadia. A miniszterelnök kihallgatásának, mely körülbelül egy óra hosszat tartott, térgya az általános politikai helyzet volt. Miután ö felségo fönntartotta magának a dóntést, Héderváry gróf miniszterelnök is holnapig Bécsben marad, hogy a fel-] ség rendelkezésére álljon. A mai nap folyamán hihetőleg iámét meghívások történnék.
(Budapesti Tudósiló.) Lukács László pénzügyminisztert ő felsége ma délelőtt tix órakor egy órai kihallgatáson fogadta amelyen Lukács László jelentést tett küldetése et é lményéről és a politikai és parlamenti helyzetről, ö felségo a jelentést tudomásul vette és dóntést magának fönntartotta. Ennek következtében Lukács László pénzügyminiszter ö fel sége a további rendelkezésére még Bécsben maradt. Tizenegy óra után Héderváry Károly gróf miniszterelnök jelent meg ő felsége előtt kikallgatásoo.
(Budapesti Tudósító.) Héderváry Károly gróf miniszterelnök kihallgatása háromnegyed óra hosszat tartott; a miniszterelnök a ina^o részéről stintén jelenest tett a helyzetről. 0 fehére ki* Vánságára a két miniszter ínég holnap s itt marad, Lz ideig n.ég nincs bir arról, hogy más magyar politikusok is kapnak-e \'meghívást Bécsbe. Délután két órakor ő felsége Goluobovsxkí gróf külügyminiszteri kihilígaUson fogadja.
A szabadelvű pártban.
A déli óráiban értesüllek arTól a szabadelva-klubbno, hogy a kitály Héderváry gróf és Lukács László fogadása után föntariolta a döntési, hogv tobb magyar politikust hivnak meg kihallgatásra. Ezt a hirt némi ölömmel éa megnyugvással fogadtak, bár ez ujabb kihallgatásoktól nem ttokat várnak.
Határozottau vigasztaló jelenségnek tartjak mindeneseire, hogy a király ma még véglegesen nem döntött, hogy valószínűié;» a lörvény és lelségjog magyarázata céljából nem zárkózik el a magyar részről jövő lölvilágositások felől.
Azt hiszik, hogy a meghívottak között leiz első sorban Széli Kálmán, mint a kiiencfs bizottság elnöke, továbbá And-rássy Gyula grót, Tisra István gróf és taláu Zichy Jenő gruf, a néppárt elnöke is.
Megemli jflk még. hogy a szabadelvü-klubbao volt uia délelőtt llíeronymi Károly is, aki tegnap eato ér.ezett\' Budapestre, továbbá Dániel Ernő báró, Erdély Sándor volt miniszterek. Nagy Ferenc, Feilitxsch Artúr báró és Sándor Pál, aki Becsből legelőbb kapta meg a hirt az ujabb kihallgatásosról.
zal felelt, hogy a támadás nem tölo származik, különben is csak szó voli arról, hogy Szőllrtsi konyomatofát biva-taloa értesítőnek teázik meg, de ez ¡még nem történt meg.
A .Pesti Napló" o felvilágosítás utárt Szöllösí eljárásáról azt irta, hogy az rut megtévesztés és áz ilyen kőnyomatossal tovább ia foglalkozni izléstelonség volna. Ssóllösi e nyilatkozat miatt rágalmazás cimén pörbo fogta a .Pesti Naplót.\'
A cikkért Szerdahelyi Sándor szerkesztő vállalta a .clelőssóget, akit ma vont felelősségre a bünlolőbiróság Ago-raszió Péter elnökleto alatt.
Szerdahelyi kijelenti, hogy nem 6rti magát höuösoek, mert igazat irt, amit bizonyíthat is. A biróaág „közérdek" cimén megengedte a bizonyítást, kihallgatta a védelem tanult és pőrbessédek után Szerdahelyit a vád alól fölmentette.
\' Agyonszúrtak egy szocialista vezéft.
Vét es munkásmozgalomról kapott távirati jelntést a szegődi esendői kerület.
A Csekonics gróf uradalmában Szcrb-Czrrnya községben tegnap délután is\'nét mozgalom támadt a mezei munkások között. Az uradalom munkásai ugyanis állandóan ioironganak, aminek legnagyobb részt egy Iliin Péter ne?Q omber az (lka.
ü tüzeli folyton a munkásokat a az ö szavára mondták löl a szolgálatot már tömérdeksxor.
Tegnap ismét kljelentotték, hogy nem
dolgoznak és ö>s:ogyü!okeztck a község határában, ahol nagy táborba verődve zugolódak.
A ciondőrség nyomban kivonult Zaky őrctozetó vezetése melleit. fSrre a tömeg még inkább zúgolódott és Iliin cgyszertu csak n csendőrökhöz lépett.
Az őrsvezető folaxólitoita, hogy távozzék onnan, de a vezér nem engedelmeskedett, sőt ínég szidalmazni kezdte a esendőtöket. Annyira ment a dühöngéséiion, hogy todlegoiségre nkart vetemedni. Am ezt megelőzte as örsvo-zotö éa a melléi)« szúrta ssv.rouyát.
Iliin ö-jazeciclt és haldokolva vitték & Ivkdsára.
A szegedi csendörségtól Molnár Károly hadnagy ma kiutazóit a harc színhelyére, mert vizsgálatot inditul\'.ak a dologban.
Nemsokára Takács 8ándor szegedi hadbiró-szásados is kiutazik annak a megállapítása végett, bogy az örspa-ranesnonnak voll-o joga fegyveréi hass-ná ni.
BUDAPESTI ILIKÉK.
A kőnyomatos.
Szóllőai Jenő hirlapiró egy kőnyomatos lapot adott ki, amelyben azt állította, hogy ez a Tanítók Otthonának hí-vataloa érteaitöje. Ugyanez a kőnyomatos aztán erősen nekiment a tanítók Eölvöa alapjának.
A „Peati Napló" ebből as alkalomból itt cikkében megütközött azon, hogy egyik tanügyi intézmény a másikat támadja. A Tanítók Otthona a cikkre az-
— Llptómegyelek Budapesten.
Lip\'óvármegye közönsége részéről Szmre-csányi Arisztid főispán vezetésével egy küldöttség járt a napokban a vallás- és közoktatásügyi és a pénzügyminiszternél a megyét ardeklö fontos ügyekben. A küldöttség eljárása eredményes volt, amennyiben Wlaasics miniszter az állami elemi iskolák továbbfejlődóao szempontjából megengedte, hogy ex intésekben már folyó éviől kezdve ingyenes legyen a tanitás, a jövö évben pedig megkeedjk az állami iskolák impozáns uj épületnek felépítését. — fi pénzügyminiszter pedig a liptómegyei utépílményekbrn Wl arrizkárokra 20,000 koiona hozzájárulást helyezett kilátásba.
— Válóok. Kgy szép, flatsl asszony keresetet indított a férje, Kovai Rezső jómódú iparos ellen és kérte a bíróságot, hogy válasz*za el őt az urától, aki hosszabb idó óta eskórban szenved. A Kúria ebben ax ügyben most igy döntött ;
Az a körülmény, hogy a férj a hátér, ság tartama alatt oskóros beteg leit, uem lehot ok a válás felbontására. Elles\' bon, ha a férj még A hásaaság előtt szenvedőt, volna ebben a betegségben és azt a házasság megkötésekor a nő előtt eltitkolta, ez megállapítaná a meg. tévesztést. Ebben ar esetben Mm lt. hotno azonban a házasság felbontásáról szó, hanem a bíróság egyszerűen ér> vénylelennek mondaná ki a házasságot. Tokintottel azonban arra, hogy a nő mivel aem bizonyította azt, hogy a f*rj már a házasság megkötése elölt oskóros volt és ezt elhallgatta, aem a házasság megkötése előtt oakóros volt és ezt eí-hallgatta, aem a válásra, sem a házasság érvénytelenítésére nincs alapok ok és igy a nőt korelmével el kellett uta-ti tani.
•—A fogorvoa MxlbarAtja. Némedv
Jenő fővárosi díjnok oz év elojén elje-
fyezto J. Gabriella kisasszonyt, egy há-oa, fiatat leánvt, akinek azonban nem nagy örömo telt völogéuyében, mert a díjnok urat es a viszony éppen nomgátolta abban, hogy elcsábítsa a meny-szony nővérét, R. fogorvos felesígét, a kit aztán meg is szöktetett. A menyaiz-szony elkésereeósében Némodyt felkeres-to n városháza épűlotében és olt elmondta mindennek, csak becsületes cm -bőrnek nom. Az ex-vőlegény panaszt tett; a játáabirórág jogos folháborodá-3 cimén fölmentette J. Gabriellát, a törvényszék fóllebviteli tanácsa pedig két korona pénzbüntetésro ítélte, ami ellen a leány semmiségí panaszt jelentett be.
Ma ugyancsak a fiatalember egy mA-eik panaszéval foglalkozott Nágel János hüuteiö járásbiró. Mikor ugyanis a férj. R. fogorvos megtudta, hogy Némody t>: ó fölösödét elcsábította, Bcgédiével egy fitt felkereste a flatalembort és alaposan e!-I á\'ioltn. Ezért aztán könnyű testisérlts címén pörölte bo Némeoy a férjet é» «e^ödjt-t. A mai tárgyalást, amelyre szí-mos tsnu vólt beidézve, elkeltett napolni, mert « szintén tanuként megid • telt J. Gcbtielln neiu jeleni meg a tár« gyaláscn.
— A dlvatárokereskedS. Gros-
sebein Zsigmond, akinek az Erzí\'íbéU várcsbati divatárukoreskedéso voli, 10.000 korona passzívával caCdbe jutott. A csődeljárás során kiderült, hogy Qrossehein at Üzloli könyveit háhyágu! vezette és mérlogct nem kéazitett Az ügyészség följelentéséro n budapesti törvényszék ma Grosschein Zsigmondot ví\'-kes bukás miatt 50 korona fő- és £0 korona mellékbüntetésre Ítélte. Az iléht ellen ugy a vádlott, valamiül terhére a kir. ügyéit ia lölebbezést jelenteti be.
— Nöl gyásxruh^k, gyászesotek a!, kaiméval ajánljuk Horváth ós Hálást ebő* rangú női gyássruha-készitö vállalaléi, Budapest, lvi Váci-utca 20., Zaibáros-utca sarok. A gyászruhák 4 óra alatt készülnek. Vidéki megrendelésnél «üt* gönyileg beküldendő a mellbCsóg és alj* hoszsxa.
— Egy magyar találmány nikero ax egéss világon. Dr. Vámossy egyetemi tanár zseniális felfedezése a PURGO immár az egész világot bejárja. A világ leghíresebb orvosegyetemi tanárai, mint: Biedert titkos tanácsos, Czerny udvari tanácsos, Korányi főrendiházi tag. Lap-poni pápai orvos, Stoíella lovag, Tűnni-clifle loudoni kórházi igazgató stb. stb., állandóan rendeli« a a legmelegebben ajánlják a PURGO-t, mint egy kitűnő iaü, biztos, páratlanul egyhehatásu hashajtót, mely nemcsak felnőtteknek, de gyermekeknek, sőt csecsemőknek is adható.
— Próbáljon egysaer izersit-oaét Lukúoa Vllmon banMiáxá-ban Budapeat, V.f Fördi»-Mto*a 10 I 11 I egész öastályaorajagy 12 K, fél á 8 K, negyad á 3 K, nyolcad ú I SO K.
E 1 n 6 tej gazdaság:!
FUCHS és SCHLICHTER Budapest, Tejszfivetkezatl berendezések
&ép- én «szközgyíir
VI. ker., Jász-utoza 7, szám*
kéx! 4a a^xhajtáara, otyszintén mindennemű lejraxdasiri gépek és eazkOzOk a ieuobb kivileiben ^sdofjulányosabban szAUitva.
= AcJagyaAfc kSIUABvatAa lnByan éa bérmantva. ==
Teavajat
határtalan usauiylség ben veaiflnk. saas
—bm
f
Batlaxt éa váaxonhimxéaak gyári
áfon Spitzer és Fritz „o Yorar\'berglhlmzésl gyári főraktárában Feronciek-tcre 4. kap* hatók.
— Bobot tola Sru8 aRuml-gryártia
meahonoeltója Budapest, VI., Andrásay ut \'I. Magyarország legrégibb szaküzleto szóló éa pincegazdáazati cikkekben ajánlj* dua raktárát, azólöbogyozók psölőzuaók, minden rendazett) borsnjtók és mindennemű szüreteléai oszkőiökben. árjegyzék ingyen és bérmentve.
— KlakereekeflOknok, egyleti pénxbeazedbknak, takarékpénztárt ilaitrteelőknek és azéleskórfl isme-ratséggel bíró egyéneknek könnyű, megfelelő kereset kínálkozik mellekfoglalko-záaul. — Ajánlatok n .Hungária* kiadó hivatalához, Budapest, Erzsébet-körut 48. iulézendók.
— Zl«ehka J. utófla (Rostély György) mérlegíVárának Budapest, VI,, Eötvös-utca S9\'f, lapunk mai számában közölt biidetéséra (elhívjuk olvoröink »zivea fi gytlmél._____
«t^ftoWH f \'■ I -mjaggai i\' m
. IliRKK. MINDENFELŐL
— A oárl pár tóit íartózkodíian,
Kojiértbágából távlralozsák, hogy a cári bár a tél nagy részét Fridcnsborgban lógja tölteni. Már a napokban elhagyja a ciii pár Darmstadtot a egyenesen Frc-den»hoigha utazik.
— Jubiláló lakol*. Liptő-Szent-Mik-ld>ril irják, hogy a liptószentmlklósi itiaoiita hitközség elliutáiozlo, hogy o llerz-félo félmllió koronáa alapilváuyból elemi iskolája számára nagyohhatertl épületet épít, amelynek felavntnaak<\'r tartják meg ez iskola leiuiállásának fl<* érés jubileumát. A liptószeiUmiklősi israelita elemi iskola \'magyar tannyelvű éá a hiunflus népnevelés ügyének hasznos szolgálatokat tesz.
— A« amerikai fogoivoa. Annak a v|tágf*aaóló HZensáciiWmk kapcsán, a mely híressé tette Giron urat és kompromittáló tényekel juttatott köztudomásra a szás; trónörökösnél fll, egy amerikai Itármazásu fogorvostól is szót ejtett a pletyka. Az amerikai fogrvos állítólag nemcsak a bercegnsazony (ogait ápolta. Amikor a királyi botrány nyilvánossá lett, az ameiikai fogorvosnak is hirtelen még pedig nem a saját jószántából meg kellett válnia az állásától a drezdai udvarnál. Most azt jelentik, hogy az udvari fogorvosi állást be fogják ismét tölteni, még pedig ismét amerikai fogorvossal. A szász király meg ia kivla Frank Sie-ras fogorvost, aki Mnssnchusetbet) a fogorvosi egyetem elsó tanára. A professzor azonban még nein logadta el az ajánlatot aöt vonakodik elhagyni Amerikát.
— Fiumei kávé-, tea- ée angol >nm áruház Budapest, Kossuth Lajos-utca 17. szállit 4 éa háromnegyed kgr. Mocca. Cuba és Aranyjáva keverék-torét 0 írt 90 krért bérmentve és elvámol/a.
— Zalán Bél* cosmetikai laborato viumának mai számában közölt a „Pet-rolin hajsaeaz\'-re vonatkozó hirdetésit apunk olvasóinak szíves figyelmébe ajánljuk.
— Helyik háalaaasony fél a
nagymosástól ? ? ? Ks eddig igaza is volt. Csakhogy ezentúl máskép lesz, ha • Leasivo Hungária mosóport használj*. moly a fehérneműt ■tnppan, azodn és más anyag hozzákeverése nélkül kifogástalanul tisztítja és hófehérré moasa anélkül, hogy a ruhának ártana. Tegyen próbát és meg fog róla győződni, Insz ezen mosópor felülmúlja *z össes eddig használatban volt szereket éa mégis olcsóbb. Mindenütt kapható I Gyár: Budapest, VI., Dalnok-utca •í Herrmann Kmil éa Tsa.
— Ktíspontt aaőnyostolep Budapest. IV., Muzeuin-kórut <39. lapunk mai azámában közölt hirdetését olvasóink szíves Űgyelmébo ajánljuk.
— A magyar Ipar vívmánya
gyanánt üdvözölhetjük egyik ismert ip navü Iparosunk, L i o h t rn a n n 8ándor férfiazahómester (Budapeaten, VÍI. Rot-tenblller-utca 4?).) azon lapunk mai hirdetései közt olvasható nagyazabásu
:!!\',rC\\rl.\'1f;;.rt"n.u:|Borzalmas éjszakák,
országszerte legjobb birnévnek örvendő
regény!
4
vm&smas!as30B8&5K
lérfiszabőcég a magyar ipar minden idegen veraenyt felülmúló képességét azzal akarja bebizonyítani, hogy hitelt nyuit minden kereskedőnek, iparosnak, gazdáknak, bérlőknek, hivatalnokoknak,
— Átdolgozta I. H. —
KILENCEDIK FEJEZiST. Zdonko egyetlen feltétolt kötött
tanítóknak jegyzőknek é.a általában cljcgyaóséhex és ez abbúl állt, hogy mindenkinak, ki alkalmazásban van, vagy tlt.>khftn kell tartani.
t!íl 6mme íf\' mérték aze,int ],>4t a feltétolt a nők elfogadták
Mjá\\e8ínl,y7eneíés.ifyTij:fVSU senkit som avattak bele1 a öltönyöket vagy télikabátokat, amely épp titokba a Zell gróli páron klvÖl. olyan elegáns. amilven tarlós, ugy, A környéken UgyttU Cgyet-mást bogy páratlanul előnyösen juthasson beszéltek, találgattak, hlsr.cn Swoy-hozzá az országban lapunk minden schin mindowiapOB látogatásainak olvadja, aki a hirdetésben foglalt mér- H kellelt tillltii, de VéRill tlioRltn-lékulasitáM kitöltve a eé?nek beküldi. t4}, R plolykAt 1» és kerostek Adn iuk est a ritka kedved alkalmat nittRIlkoak t,gy Jnftsikat.
olvasónk figyelmébe. | Z(lcnko m;Jtwtoflll M ümmAnak
adott szavát ós eljogyíivéil (»inát, amennyire képes volt ró, szerelmet
színlelt.
Naponta meglátogatta, órákon út illt meilette, láztól forró ós reszkető kezeit, kezei közfitt szorongatva. Mikor pctlig hazaért, luboruítágyára és arcát a vátikosokba tömette.
Néha nz egész éjszaka clmult a nélkül, hogy vetkőzödésro gondolt volna.
Alij? evett, csak orós szeszesita-
jam
ÉS:

SOOO.nóI
ICihb o ismeró levél bizonyítja, •\\bo;y n
Zaián
ét
We9!nep*
Jt\'CWvoim-JUajszesss
szhgtalnn, 1 üveg 1 ki r.. !J ilveg 2.80 kor
utóimul tnoirniQuioU
a hajhullást, kcrpaitdpződriat, | lukat ivott és ninonnylto lehetett, to rúbbi ösKUIéat é« min citneniU fcajbotegségot.
Kó»r/tkMdéí| luly ¿/1LAMBELA
ezekkel tartotta fenn magát. Persze ¡állandóan bágyadt volt,hol érzékot-i len, hol mejf itilérzékeny és szolgá-1 ■••• \'•"•••■\' s».-«batikan. jft(i kotclessógének már uotn felelt
"\'^rW^X1 "TTTI » rW pontossággal.
Barátai azt a külünOs megfigyelést tették, hogy lovai, melyek az elótt irányában Hagy ragaszkódást tanusitoltuk, most visszahőköltek, lia hozzájuk közeledett, annyira, hogy mindig csak nehezen tudott nyoregbo ülni, lia pedig már felült, reszkettek és horkollak, mint a lovak akkor szokták, ha ogy emberi hulla mellett kell elmonniök. (Folyt, köv.)
REGÉNY.
Csavargók között,
Irta : QorklJ Maxim.
Aldolgozta : Iloavai Hugó.
Európa államai között a legtitokzatosabbak egyike Oroszország.
A tényleges és színleges alkotmányos országok között megmaradt teljes önkényuralom alatt.
A huszadik században a legsötétebb középkor, a maga borzalmaival, rémületeivel.
Semmi sem változott ottan Katalin cárnő és elődjei óta, a parasztság ma és a velilk egyirányú legalsóbb néprétegek rabszolgák, jobá-gyak, elnyomottak.
" A középosztály már ébredezik, készülődik a nagy átalakulásra és ebben az Arguska különös dolgai nem fogják hátráltatni, megakadályozni, hiszen novetséges nékik azt látni, hogy a „szabad" Európa előtt mint áll oda a cár a béke hírnökének, kívánja az általános leszerelést, alkalmat ád a hágai konferenciákra, míg otthon vidáman suhog a kaiv csuka, a kozák-had végig száguld az alattvalók tömegein, a börtönük zsrfolásig tele vannak —- nem bü-nösökkol, oh nom ! liánom olyan emberükkel, akik annak tudatára ébredtek, hogy ők nem barmok, hogy születésében és halálában mindenki egyenlő, többi élet- ós kortársaitól csuk a munka és a munkával szerzett érdem árán lehet különböző, lehet több, lehet nagyobb.
(Folyt, köv.)
A most folyó regényünkro moly érdekességénél lógva az olvasót egész végig vezeti kíváncsiságban, felhívjuk olvasóink figyelmét s a melyet 1 korona előzetes beküldése mellett megrendelhetni az átdolgo-zónál: llosvni Hugó O-utca 15.
„l&KAUIA"
mftfyar K«pforg>ilml ráiavány-tAraftsáf
a szab- oszt.-mrgyar állammal
(Artaiáf
rotesal uoxSirarCAráfft ¿¿pg7&rin*k vor^rUvynSkcig-o.
Mezőgazdák kulönöa figyelmébe
(Egyetemes aozélebéb.l
l itSiitdatUn lvcolr«o*<5UVtf«J. l\'..nc«élao*íl. lotuíiliylomti. M«f««íl«U noniloVcíuJ. Acxól .«ríndel^.
| Tiszta aczólmiMn; nit)At háriiorninkból"^
Ctak kiUmaStivlI nr*r«(k«r*Hel bíró UU«át
uállltunlf,
F.ke;ylrtA« («rín leyolnó ranfu m»cynr nliX-inátiy falUlraulJ«. mi\'; n lOftnovoKoUaebb Irt»jr«n (ti»ilni iiitol.»t iij
KérjOnk árjoivyx4k«t -
mlríl M »« &«♦/<>» Ul*Jml«r|W.p(|(r| trr|«d«t-tuos*n Ukoortotl •ftálUlán * taln) <\\lr\\-VO« tn«K:munliAlA*ári\\ Itijedelm*» pr»t,..-frO ti imnJin f«/<lmiiik «\'rlók^« f»!vili|»Mtiivl»l nrujt - n <ll)m*ut«a*n k01d«Uk.
P.Oiidl\'tlt levílts\'inr
„AGRARIA" Budapest,
V., VAazt nt 8. . SaftanrWmí , Anr*rin" Bvflftícít.
Maláta-likőr
a Ufjobb «• lf(tftaM{f««*bb Ukte. -£rr palaesk a kar. 80 at
Maláta-keserfl
\\itan* iTMr»o»ert«aa n átT»rrs«>«»•* Egy p&laosk S kor. ao (U.
Maláfa-rum
tUu jAUttlkfcl rumin»l r«u teihot a hflpbb r«tn. egy palaeak a.so, a.io Aa tao kor
n!f JivnU.i (éill ÍUI
itt painviit 2 — k. «a ea OU
^{cláSa-CaHes
IciUl\'Uu-f.lib tc.. 4« lAp*0trtv.4n/. :%y nftfcy dol.o* u u&r., bla Aobox ao tlUAr.
Kapható minden nagyobb ftlouer- óa caomcgotlaiotben.
VI«. II hol m*3 I)«m k»pb«t% í koi»-i i ut li< rm«iat« uitbtja a
„Srect km lusl^iaMHücitaj-iillí-
lal"- . Kls-Ytlpm
értókpapfrokra
oloaó kamat mellett.
Jáüalv norajoryokr« ... 01
Dnxllllia to«»!« Hry»liro . . 10
fctngy. v6r. kor. soiaj. . . 2\'J
OiA\'n: „ „. „ . . 33
0»-trf.tí „ ,, „ . . S0
3»|o-oa Ji lr AtOff ,, . . «30 4a oftydb 4i-t«kvaplrokva a« irUk
60 saásiu^kálír ViswatzsKn\'V línyrlm»« leMréa mrlntl r4au*t»kb*n.
BUDAPESTEM oaakla
TII., Erzsébct-kömt 48. sz. I
IfJ. SCiHÖW ARMINi
bankbfvzAaál
Vl<14kl mrgbl»*n.Via kOlftriOa »cfl.J fonillUtik,
Tőzsde.
Bnűapsatl gabonatöaaűo.
A déli gabona-határidö\'flzlet irányzata szilárd. Egy órakor a következők voltak a záróárlolyamok:--Buaa októ-
bőrre 761.-7.GO. Buza 1904 áprilisa 7.70-7.76. Roza októberre « 20. 0.25. .—. Rozs áprilisra 0.55- 0.54. Zab októberre 5.41r-5.40. Zab áprilisra
5.05.—6.04. Tengeri okt.-ro —.--.—
Tengeri 1904 májusra 5,35—5.34.
Budapeatl értéktBaad*.
Klrttözsdén köttetett: Osztrák hitelrészv. 659.50. Magyar hitelréssvény 710.— Osztr. magyar államvasutak 663 60. Laízámitoló bank 462.75. Jelzálog 611.60 Rimamurányi 401 60 Déli vasul 60.—. Német birodalmi márka 117.30. Városi villamos 309 —.Közúti vasul 689.—.
Béoel értéktöBsaa.
Klötözsdén köttotett: Osztíák hitelrészv 663.26. Magyar hitelrészv. 727.—. Osztrák magyai államvasút! részvény 667.25 Union bankrészvény 624.50 Osrtr. koronajáradék 100. Aneól-osztrák bank 272.60 Húsz frankos arany 10.00. Déli vasulrészvény 70.-. 4 százalékos aranyjáradék 118.25 Magyar koronajáradék 97.07. Márkabank ím 117.80. _ *
» fíváros lepagyobb
- és oyernislí^üfia
4^ áruháza ^
Szép, tat tón. Ízlés 08 fépfj.ruhák kéBBHiaait;
ICrauss^ ¿a \'
Z.o/tuniryobb clattMgH nrl- 4: e/trai«\\-i:hi-<LruhÍ5Abaa-
V f váczi-körat 60. sz. ^\'Sr^
HirneTos férfl-szabókl Versenyképes olcsó ¿rak!.
Ajsalimk lajil m.UolTünkt«« ki««lt Ui l (ft.|>jutiö>«t^)i
4
okt. 25.
Szt. Iiukáosfürdő
MU 4* oyárl
„K «• Ivf A Iv-f orrfis"
leifersíioríer 0, és
elsőrangú fórfinzabók
os> es kír. udvari szállítók.
ÖUCMIP CT,
Koronaherccf\'-utcz« 6. sz
Saját műhelyünkben ké* hzüM divatosan szabva* elegáns kivitelben készen* nagy v i\\ J a s z t ( k b n n.
Raglan
16 írttól 40 írtig
Télikabátok
minden kivitelben 20 írttól 80 írtig.
Sacco-clt í^atflk
18 frltól 30 írtig.
\'IíMfBS SRCklng-öllóie!«
Is Eraí Pl / 23 lrtl01 40 íftig"
llí I ll; Városi bundák
11 Ü ti i "j» «j! Uj 1
I $ 53 K? Gianotte, Poasma,
II £ 0 Jlv*!& Hód, Mókus bélés-
I, fe^ÖS- Ml 00 írW61 100
losíi W^»^ írtig.
Ktilőa osztáiy méret áaf rendelésekre.
Angol é6 skót süvetkúlón* logesaógck.
Eliamort művészies szabás. Jután y os árak. Nagy szövetraktár. Motorén kint» eladás.
iMiMMMMBa«aHMnM«MunHaNBwaHM
Heriada Nándor
Gyógylftszcr, vegyazor, illatszer, háztartás és gazdasági cikkek raktára.
BUDAPEST, IV., Kossuth La]o9 utoa 7.
Dus választék eredeti fr.mua ¿s angol illatiier ujdonatyokban.
kerácsflisyü csíqü.
Karácsonyi ajándékok.
Résatotea irJeg^yaókVel késaséggel
szolgálok.
^ fómtisztito a legjobb, jjfr.
C^Ol^lJjMBü & wSTELLA" ysgyészeu gyár
tBtBBBSBS&SSat

4°/0-QS pénzt
«tdtokra 13, $0. 80. - — rt-jr-AnyjA..« mir 3uO kor.-túl e«tkA«ICnk olölopo. kfilta.-* ailk&l, éHfáhb la. 4,1 60 60 ivi OlTIOriIZHUÍIÜI d t«»»l »Ir.crélUnk ilrin«ir» mtrA.abb kKö-X.« a U«el«»y<W>b fj
fülekkel trón ulon. OIo«d tórloax- háraLru t»«lyt>«\'t ** k**nTíkb-IJok/» £-»on1ö|whí*cJal/\' "ST bolv.
fWi köiV.snt .«rroak otíki b^r nazanra „.¡j g8l m w o^emeiyimweK bSÍ^ Vi k*««Bok ovikui u. tousés«s- np4sZÁR0Q PÉNZÜGYI iRODA
iinti 10—16 »ví tikoUiaat Wrteuiés UnotHllUJ rciltUUll inuua Tökély-ulo*» la. aiá*,
KelviléttosiUa loviMUec ts. dllmtnlet (V*lMtMlre<-
A vidéki kűzoitbi\'g figyelmét fölhívjuk
Klein JaBcafo K.
Budapest, IV., Károly-körut 16.
butortermc-ire és saját műhelyeiben készült
butorkiállitására.
. •" OIobo árak ! .
f;««» *s cNnwilst olyan lesz mint az uj!
HMUftAMS"
Kérjék oséfOAket mAs basonlé »1 Oisso
aom t«r*sxionL
• \'■TSTV*»" »
szenzáozlóa | ______ oauriaiixer \'
AZ •nedQII esttvl 6« chinaozflat tiaatito ú* oíüatílo iolyaUok. »uiíly l\'irmllytn r<Vi. pl«kos i kupi.il fjü»tót clua«»/-»löl <VT pillanat alatt újnak v»r»iiol. Tí!Jí»cn kiiArguit lrk"polt na-•iflttül t;)Mi\'ii órinlúj «Ital tijra e/fltl\')l. Jútimix! Il«r<« viit.Ji 8/\'1»l;-rl méreii i\'i l:l|«liV<»flilo«iútfct. KaphaltV POLITZEK EAWTJOR román Iclr. ndv. •aaUlton*! Egr tvag 60 gTio. I kor.
fiin. - lor. kilMii. KSlifniirt H nln-
p«»Un: lCortA»s Tóitornál K\'.\'iléMír, Btcm 3. Ant-.l l>. ik l<>i«iKa « . Pollik Alfirirt Kürx>r.a-lifn :e: w. 10.. L6v SKr.dor K«r«i. ■/ kOitit. Ara-üou: Oollor t. De\'jreozon- LfifThovits, To inosvuiv \'íhhUff cl:M.«<**<ikntl 6* % ri<trt minden c!6k«t.i ^kistrótxtinél.
Amerikai
m íogaüloreni, fogak, fogsorok sráji>adlis M nélkül. Vidékiek megvárhatják.
Speoíel hangszerfnvók,
autlimáe betegek részér*
kcickííj ueliCti
Schweitjer M. Mátyás
, Nagymcxő-uicza 28. az.

CB»
mm® szeremcs©
reNümaiiltail^nu! kcdreis fOtlrudánknak a szcrono?o. Iíüvid idú alatt 12 ¿nlllíű korona nyoreméoyníl többet fi/.cttiink migyiahccsnlt vcvőínkr.ck; csuk a lc»utóLbí ő hónapban u
3 8i y e v* © m é ra y 4 é8 i»edig:
a G05.0ÖÍI koronás nagy jutalmat a;: ">7080. sz. sorsjegyre, n ÍÖG.000 „ fünycieméiiyt a 7480G. „ „ c • a 00.000 „ „ a 101)780. „
és ezeken kivül móg egyéb sok tmgy nyereményt. — Ajánljuk ennélfogva, liopy o világ legesóly-dusabb osztaiysorsjAtékaban vegyen ié?zt. — A inost kövcikczö ntagy. kir. .szabadalmuzult ló. osz-tálysorsjúlékban njból
110.000 sorsjegyre 55.000 pénznyeremény
jut és összesen egy hatalmas összegűt
14 millió koronát
sqrsoluak ki rövid 5 hónap alatt.
A Seynagyohb nyeremény a íegszereficséseibfo esetben
Továbbá 1 jutalom 1 nyeremény 4460*0009
1 * a lOO\'OOO* 1 H
fcíL/ífr: áft^fcAíb 1 ¿IJTkATk O v Ív ¿Cl a*.**. i , p— ^v ^
Benzin-motorok és
benzin-lokomubilok
s^s^k. szolcpoj vozény-0B mO\'-M, 2-60 lóerőig
«Cr ^UJÍpf^ (Ölté. ónul meebiz-gJsS^I&S haté, legolcsóbb ür.em. kedvszó üze-^ ^^ tési jöltételek.
AjjcRT«^«» lnsy«n bérmootv*. Dudapcatt maomópitéssat ¿a QÓM
Podvíneoz és Hoisler,
Bn<inp«(.t, V4oi1.nl 141.
Mesbfzliiló KéptlsslcVst keresöfV.
S0«04»0«1 a 2 a i a FMMMbW,
í á 44^-000* ö«3 j\\ JSS.OOÓ* o á 8 a 15*000* w a\'HO-OOO itorcna és mfe sok ^véb; összoscii nyeiüaiéay és jutaioia 14.
kuroua összsüben.
a •
Az I. osztélyu soisjegyek tervszerll Arai:
1 eredeti sorsjegy frt - 75 v?yy kor, 150; l|4 eredeti sorsjegy írt 1,50 vagy kor. 3-n n u 3,— „ „ 6,-; jt „ ,, ,, G,— ff ii 12—
A sorsjegyekot utánvéttel vasy az Ö3sxc{; clöaceteís fieküldése ellenébon küldjük, líivatnlos tervezet díjtalanul. Megrendeléseket eredeti sorsjegyekre kérünk f. ó. november hó 10-ifl bizalommal hoxzénk beküldeni, miután u huzűs o napon Ccoadoüik.
bawktiáza dudapest. Hazánk üeyo^yyofíb osztálysorsjáték-Uzlete.
FS&iuó&nk oaxtálysorajkték üzlotol : Központ: Teréz-körut 46,a. T. dók: Uácxi körút 4a.
II. fiók: Muzeum kttrut II a. III. fiók : Kí*zGÓbot-3cőrut 54
^naeis levét levágandó. TÖRÖK A. ÉS TÁRS» bankháza Budapest*
Ködisztviselük
♦•«Ct.ixík re. mfrtt t U]«na«a nlulmlt
if>»vitricfS ptn;int+*«rtn I IS 6vrt kítuVürlOnk vt^f WonveiUtjul a léjl katctSnöktt. KatooA-tlx«t*kuok S»«U«tr«( K>Mt«JLia*, r^rr r.i^i 4v«<Ukr» ftls*rt«k*tf. K«]:«6n íolrotltl«»
rUlt a\'Ufg íolyóftljiati\'». V*iMtbr^»f irtlUkelriidft.. VU«kt fcOrttfOlftX ll»»onU koivi.it k«.
t.uhtlMk, OrtzftKO* VCMtilUt K4zv«tlt6 V*a-\' InljLt, Bu<lov<í»v, Crs«át>*4-b4rut 8. ni. Ke
k«pbatna)i oloa* böltnOat
Kérek részemre, együtt küldeni, Az Összege^
_L oszt
_koroua Összegben
m. kir. 87.ab. ouudyaorsjúlék eredoli sorsjcxyet a hivatalos tervezette
Í utánvételezni kérőm í
poslai utalványával kahlóm ) A nom t«ts?ó tórienW.
mellokoltm bankjegyekben (bélyegoldjon). )
NyQHatoU a talajeoaos „ttiriapterjeszté Vállalat" köriorgógépén, (Cégiuajdonos : Székely Vik;ur.)
Melléklet
und. Krisa Újság
oki. 25
liligmort Itivulo )o mluoscgtt
Honi ipar! saját készítményü íáríirdia-áruMz Honi ipar!
PtoPMZABö LUKÁCS GYULA
Budapesti IV., Kossuth Lajos-utcza 18. sz. (az Udvari kávéház mellett)
választék fin- és gyermekruhákban. Nagy választék divatszövetmellényekbeii.^^BB
Hértéksaerinti megrendelésekre csakis kivíllrt .tómlnüuógii honi és angol szövetet tartok raktáron,
__Kivánatrd mintákat bérmentve küldök*

I
Vásárokat
látogató
ój házalóknak I
HUbMó R-nmruIfuj¿k. jCmbA-
l>6 t« I.K íti.k, ."t.T.\'.f, ii n in. Kis ll\'o\'.m M rcH.> (v . ml ku\'bs.»», koxuit Miitb*n. Elo-fftnter.viny hMfgat. trtUa ti\' ¿••\'.»•i •\'< t-\'.L\'Cfiic ti.íilM.itl,
VáIoiviu\'-o («volt. *{-\'lU<tt frnt!<> ali.itek. Ila->u>«uo elporlik li«ih«ilA pi,iL«k>»l. —
l\'amot. niw> «\'■ •• i<tlat<f mMAk (l«W:vil l»>. tíiUulüt U.(cnlicvnt ¡i/ivoali ují»U- jmlici (»te. SO korona) én nTaain « {0i> minói-n In ln:jtn i» Iia4r-ivilluló. L*b.l;i-;un,miijAJ. uW W\' t-a pmltknv/.V r.oLoIkCil (ru\'lv). K.\'or.Virai in!.-i\'«iiftl* Irso\'abb |l<le><-k «•» ini,l»l(»tí cxklrk Iwllbb é* If-«iluibb mt«S<fj:.a«> k<J>ú>lík
föf« ^¿írgtne,
BÓCO, Mmihauganoo ?-3.
n.^-b^nl 4ruUr»*kc t\'« l ■> niÚI «.tMitv^iicl 4« Bif.elt«t*í 1" «Hm». I\'urU.« ** »íwüJ klu»l-rju/. UltilakOMemínT \'!.>rr I»13iWU i-8 V«.-«-
üUrittfttott 1070 ben.
xongorn-jyArou (többször kitüntetve)
Budapest, IV., Kigyó-tér 4. sz.
AjAnlja dúsan berendezett raktárát hűtés külfCldl, valamint BojAt gjfúfi-r/uínyu zongorákból a legolcsóbb érákon.
JavltAaok 4 a fcaagt>Uaok Jdl da UUiiiamo-rotoaen •axkOxClUtack.
Titkos betesssoek
huffctJfolrif. a*b«k. Iw\'akA» (alphilU) ¿1 ! utonéTclkwméft>ol, iii*Un *» H4l>»(b»nUl-mai, »1 CnfwiSiaabil tivii b4t<»nnei M U*--fc»Jűk, v»lamlnt korai f*rflul
n6tu4l l.h.r foly»». roébbajok ilb. tia-ro*. n»v-***«. rr>« rrdcritAakfa ío«uuw»ai U1U o4lkM l«naal«(*liDtfi aJáoltuiW CrU»l
vy ajkat k.1, 10 évi tapaaiUlat 4« l»lkU»m«cWi.
lri(ora*a tadaminyo« alapú niijmtüjajnil
ÍOfT»
Dr. ©ARA! ANTAL
t. m. és Ur. oKtiíi-fforoi
ortrAfo» blrO landoia-lnUiclt 1 iaai:
BUDAPEST, VI, Andráíiy-ut 24.
R«ndel4a dílclóll IO-<-lj t< t»W T— i Yid4klak lovélU«* ayarhatuok wak-•s*r« tABáoBOt, a «x6rf»íídn>*nr»kia i»l» Uian tiklalrat tunukwhk.
MIÉRT LEGJOBÖ
nn\\eoo<* ^fn »eutots t*
MPVtO minOÍ« iflií «UJ/li C5tMf0t
Ozuri f» onoaMiaaMa •••vr
ERÉDf T» CSOMAOOKAT leSStR
KÁLMÁN JCZSEf
»CSjj^..;. PAPRIKA KIVITEIC ^SZEGED.\'

Számtalan kitüntetés és elismerés: 1900. Páris „Qraad Prix".
WEGMANN-rendszeríl malooiápifö iroda
Jakab István mérnök
Budapest, 0!. fccr., HorvM-t:lcxa 23«
HcasörsséUgyir Zöri^hbőn.
a
fjn-«;iio HnjiniAd ••nliitoUunk • »iIa- minlll Ujirn. KiUllVjnk lrfvjabk »r»«lc:«ta »aAi. bUtouf^gt «r.\'.srtlul «ItWttftt 9osa*|táa-li»o(«r«k?t «»riid 4* ocwblwAlt
nk ÚJ
Több inhil 17.000 eiiV b

^«UaMilKlQl\'ecak ».-T «t4)U«ro % k4«c ll««Ut *4Uk.
...... " ------- - • - - -
4« ocmbiMAH ú*;ik •>• dart-V. kMrk*«nál
w. . , . ,____ A* »tjatlcA hiiitimlik,
ra»ír«k MaillirvMvi .ia»AVjjI U a.«i^aa UXm 4a it>0k»9C» tUxU lUxtokot 6tIo-
nok. korpál ni\'l u» a u iiaJjik. h»n»»u j.4< kl van >«it*. *l. -IH«,ni »,,>... r.ll; k«|>á»( a b\'.if•<o«i a motuir maja iguU ki. iImw.i\'IiIH i\'.íil i 11 .kth*t<> «rláai «U4r4a4
GokorlftlUv o.mulmjuk It4«í»ts.»l. II . Itorvátb-tl. a »\'. aUtt ftUlMvU nli U nxlmunban, m arJaklvJ Jk I * g y o o atmulaUll nt»n<»k. a uia«ukkal honolt Oarákbvl a 4ft»*l
t4g«(b«tMk.
Torrokk*! éa kd]U*mf«t«okk*l isoliraiMk,
owalulomk.cnn tí -.•,- .3t=z. . .,:.:j ... .v •;•■ •••*:
n) boron«9«eMkot 4t»:»klt4«ok»l
- ~r—;-----. ^r^z— 4)Uyok tapiro*.

WC®
ZltKA J. utódn
Rostóly György
roérlotY.yáro» iroda éa raktár
I Budapest, ¡Eetyö3-utoza 39.|F.
> Ajinlja a Icftniigbulialébb jzabon^minO-
Ís^jti. tiz é» szizadna nmrh«»wCHo-
dói.. A \'>aOupeiti értéklOtade azáliit4ja.
■\\\'i*rx«4k l»ir«n W4 birjíc.u»«.
Ö3iii3i!!igl Mmí Emii
Budapest, VI., Hajós-uto^a
Vúosi-ku»-Mt carkún.
Ajánlja sji\'át íjrörltnányiiit; n3.*)c/-.\'plelt-, Cí »jlyaai-ejlinder-Kai.-.iitik gyári árak multett.
Dua rjiktár imoI én fma?zia r.emc;-, aelyem- éa nzalaií-, lórfi- éa mlfkalaeok-ban. esernyők, upkík ói biziezipökben.
Bármely javitíl«ok cKc-g^dtainak.
Cvlir.derek (■» Cbapeatix elaqueo« kalcaou ||\'^^j\'irtpr «jty aajiru 1 kcror.i — kororív
Klilonulvunl klttntatia IC9«
Brsszmann Karoly
borotva-
nu:t;iiai<5füU!« jc.
Villanyert,\'ro b«i«ndezeu. Legfinomabb borotváimat
ogy évi jötélíás iiullctt njdn-Iwm tcljeaon bsiiuáláíij késien, finom tokban
OO-oa uartmu darabia 3 kor.,
n^ama 4 kor . ■«•
6 koiou*. FeüóB«l|(vk 1 kor.-tol íoljobb.
JavtOaok olca.n 6m asoun&l •■zW«sSltotu«k. Vldokl «•(• raudol^acknél íicntc» c«tm •« nioicjrit nao»ftdnl kirom.
Iroda éa forjjabm belyiiég Eudapost,
VI!., Rottenbiller-u. 6|a.
(ktuakáa-ulffa «arok.l Arjayya^b hlvan»U» tar»«»
Epsköbajosok
tzámdra lObbszdrOsen kipróbált bulei br,-tásu tea kaptató nálam. Felhívom a táj-dalmuktél a/..4b.idulni 6bajtó &t«nvedf>ket. hogy teám kirvob«Usa vetett intern meg iiilojalni szikeii^Jjenek. OarkiiMfk &ziv«-son rendelkezőjére állok. Kién tea Magyarországon íuég sebül ttam kapható. Vidúkrc csoma^oki>.in használati utasitus kíséretiben küldoiik. Kclon K.. Budapeat, Király-uicxa 10.
Ajtók, ablakok, vasredonyök,
hMioilUk 4» ujik, Iv\'irttn f«Ut«(4lro, Lf«u olosOo
kiphaMk
WIENER A. utódai
Bndapost, XX , OU«t.at 1AS
A rúi T.imnisl »«mb«a. L«vAlb«li kír.lc4\'%lvJ*«íkij u<wn»l rAlanolunk
Hölgyök figyelmébe I
Oroona-Crém arozkenö.
Mindaa »Odí*
M
kfullcll
\'^¡tanSbb k4trltm«ar aj
Czipö tisztító szer.
Kari v. Solimoll " kíí^dwl Mil
Bécs, XVIII, Marflno®tp»BBO.
Tisztító-paszta sárira, lakk, chcvTcauii éa bOrczipAknek. PO fillér Icvélbélyeg beküldése után 2 doboz bérmentve.
Selyem-púder,
t é,
tOUuifit l*<finora*bb kllQnS halfyjvor.
\'f
! Világczikk!
t dob»« 1 kor. SO filMr 4» a 8
dobóit Metibatt b4.u>rntvo kOlJ »a
„Xstenasom" győgyaftíLx Kaunáu, Fétér 1. szám.
f &
BAVER-féla \'
Magyarturistatapasz
tyuUsxcm, börkéra* éa
börkemónyeAéa ellen » egjobb éslogbiztoaabbszer.
I oradaU takoroa »0 Ollér. \' koroaa tekflM4ao aU» ? b4ra»*uiva. fT. ~~r
aföTií^\'""

blitua balaan arar taatnirhtu-nt. r*ktAíoig,
grijofd 4« bk-onoblAt ontarl>na r|!«r, I r«-U\'tk l kor. 40 nil4t 3 koron* b^kOldo»»
utAti Mrai\'n\'.í« ktiMÍ ai nT\'\'<t«ll W.xltij

Vöröskereszt ^yégyszertár
Budíföít, V?. ker., Mdrásíj-al 84. szán.

4p»W IIMk Ííil " \' \' ~
Ortook-Urm. m\' /atna salradak. , Aa r!o(*a« h. > k|ral4an ktdrWt m(-»ur». Ff r^\'Cj birlo* Mar ki aica m4-eilótúr* 4* UuUtiU\'Utara.
K.\'U»o:i|j» a MAjfotiokat, »f-mOrt, rír-lantat. kOads »»*T £»»7*» altaJ ol*l«*-»•II v3r*a röltakat, klriollji a i«aoeo-kai, hliolókslyékat, k»io*abb
ncknek U b ^i, «4». Ifja artxaxlut ivi-taOn&r.
«0» Ctodt: tol b»U\'» abb.vn borr » bilic lAjltn WanívWik í* »«írt
boi<» Ub« aií-> UixuUtoa batiat, hcjr a •**p\'4*. ataUrii rao píi.rn««« ar.-» mir n4h^0f uao alatt Uliaaaa ál.AlWrlk. Uit*l a4U talraJak. o»i ;-*) la baa«o41h«bS. Ara » ralyuak »0 kr., oJtffyobb ao kr_
Iom*v»14 oi^oua ajappaa «a kr. Or^Ma-rowé« I n.nUa: t«W, »<!«» év C*4tu ul^a kU dotox tű kr., aaf r Joboa t bt Kapható:
Bí\'CMj Károly |yéffs;ofíirábia SiQtin.
I UfTanott búta* ba4.au lAUiiadx rürai hlal\'Jpvf W kr. 4« b (Ut htU.u rvukMia-null iO kx-rt kapható.
Caak a IJar aay *ort4rk«a
viaaroll cröra a TQUdll
--
Hirmann Ferencz
rézáru<oyára
Eudapest, VII,, Gsányi-ulcza 9.^
Talafoa. - AlwWatoU líöO. - Talofoa.
Kínit klfotltlalan iieiVatc\',8 told- 4« Híilorgi »orasivattyakat, kor- 4a aJroaoyokot. axaba-dalmaaott pouloia« adafroU axéaUouot;-facckcnddt, iniodtnldlo »mkucIO v«(iuotozA. nlkntrdait. I4<nramátu t6tkimer&-k4»»altkct -4w «Oiaiitaliiukal. bordos4rcvkut, vatuulnt a pl-.i<■,»•• jn-dA■ r.atlio* asUka^clcadd datxoi r4xalV<it*. rvatohat, kcraakadohnl r4*aa>yokat atb.,
trlnl-n oundsnlvl« baltdnytkol, Atj»vya4kot kiváaaUra Ingyan 4a IdravaaWa
kttidaa.
_íj


Melléklet
Justti beienyugsziK abba ami történt,
A jezsoviták lapja Írja:
A tc-gnap befejeződött katbolikus nagy gyűlés után tudvalevőleg tényes körme nel Toll az Oltáriszeotséggel. Mikor Jézus Krisztus rőjtig megy a világon, s modern zsidó megteatestesülése : Heine is megemeli előtte a kalapját és diihi-rambot zeng róla. A tegnapi körmenetkor nem a világon, cssk Budapesten vonult végig egyes utcákon Jésus Krisztus, ki e katbolikusok hite szorít« az Ültáriszentségben testéve), lelkével, vérével, istenségével ós emberségéve jelen vsgyon a konzekvált Ostyában.
Az a transzszubstsnciáció titka a aki katbolikus, hiszi. Tortént azonban, hog\\ Justh Gyula országgyűlési képviselő arra
I\'ért. amerre a Krisztus körmenete jött íz teaami. Valami as, bogv Justb képviselő, buzgó ka.holikus létére, nem tudván, miiéle csődülettel találkozott, — már minthogy ö találkozott a procesz-szióval s nem ez véletlenül ő vele — nem emelte meg a kslapját az Ur Jézust kötető körmenet elhaladásánál.
Azt hitte a buzgó kaihoiuus képviselő, holmi szoctAldemokrsta, avapv egvéb tüntető kórmenettel van dolga Milyen buzgó katholikus lehet az. ski az egyházi zászlókat nem tudja megkü-lömbóitetni más zászlóktól ; s miféle buzgó katbolikus az, aki nem tudja hogy a Krisztussal való körmenet a ló-városban most mikor van: as más kérdés. Elég az hozzá, hogy Justh Gyula orsz. képviselőnek valaki, aki a körmenetben részt vett, szépen leemelte a kalapját és a kezébe nyomta.
Nem akkor, amikor Justh ur a gyalogjárdán ment, hanem akkor, „gondo-Intaiba mélyedve," mikor a körmenet sorain át akart törtetni a túlsó oldslra. Kbböl a kalaptevételból némely zaidó újság btc-űletsénési affért szeretett volna kovácsolni ugy Justh ellenében, mint az illető, ismeretlon kalaplevevó ellen. Mey is irták az esetet szépen kicitrázva é* izgatták Juathot, hogy szerezzen magé nak „elégté\'elt."
Ma azuián megesett az, hojy Justh meg érdestetvén az eset lefolyása felöl, azt válaszolta, hogy igeois levették a kalspját, de ó ebben sértést nem lát, mert megéi demelte. Vádlottá az öt zak-zuklató zsidó ujságirók előtt is, bog\\ kathoUkus és ennélfogva tudnia kelleH volna, mi a kötelessége, mikor Jézust körmenetben dictóiiik hittársai a főváros utcáin. Eszében sincs a zsidó ujságirók szenzációkkal jóllakatni, ellenben belenyugszik abba. ami történt.
Rablótámadás a Csepel.akpaiton,
— Saját tudóaitóoktól. —
Vakmerő rablóumadáa történt tegnap este a fővárosban.
Turbéky Teréz hivatalnoknő as este kezében egy 600 koronát tartalmazó hórtáskával. a Csepelrakparton s a Ua-k&ts-utcán ál Feteiic-kórut feléf gyekezet.
A Csepelrakparton egyszerre két férli termelt előtte.
Az egyik ms.-as taőke volt, sárga ruhában. »s nény kalapban. A máaik alacsony, barna, fekete ruhában, kemény kalapban.
— Hová megy nagysád ? Kérdezte a
szőke rabló.
Mi köze hozzá ? — Melle Turbéky Teréz.
Erre ai kiragadta kezéből a bőr-
Bud. Fri»« Uis*(f
oVt. 2r>.
Férfi-ruhák részletre!}
Az egész országban Ismert jó munkámmal radikslis eszközzel az eddig Wgy6rhetetlen külföldi és osztrák árut hazánkból kiszorítani ls ezzel a magyar Ipar verseny-képe..égét éa életrevalésáfát a magyar közönség előtt bebizonyítani, beszereztem óriási nagy mennyiségbe» a legjobb minőségekben tartós gyapjúszöveteket fekete. sötétkék, szürke, barna és drapp azinben, csíkos, kocxkás, peltyezatt és sima ílappal, és ezen szövetből
csakis merték;!*\'
valóban mesteri szabássá i a j/>kitűnőbb kidolgozással szép és tart ■ uéléssel és hozzávalókkal készitik a saját férfi szabó-műtermemben a leggondosabb kivitelben egy teljes férfi-öltönyt (knbát. mellény, nadrág) vagy télikabátot 28 mért kereskedőnek, iparosnak, gazdiknak. bérlöknek, hivatalnokuknak, tanítóknak, jegyzőknek és aitalában mindankinrk, ki alkalmazásban van, vagy butoa jövedelemmel bír a kővetkező feltételek melleit: 13 frt utánvét és a fenmaradó IS frt
ii Havi 2 forintos testiekben fizetendő, üt
Uri és női divatezikkek
alant irt árakban és legjobb minőségben.
■er sem f.lal« kloaarélUUk.
I.«<fin. mín6»é|(l jaU*r da>abja —.11 Lctfln. níln&Jcjü kóialö párja — ,\'J0 l.«<flnomal>b inin. Ilit Ing 1-fjGnoinabb r»<Ji» lni 1 nöl rumburtl rá«iouln| kéli hlm-z«»• »1 4» hímzett btlillal
I.Í.\'»
1 flnoin talrara-l&s * Irt halyalt > T*f »je riuon cu.k
vásxtn
I.2A
l.ea
S.A.\'. 4.ÍT.
é i
i
Kálmán Adolf
nri it aől divatára-házában -Budapest, Kerepesi-ut 57. sz.
1 rác lumburgl váuan Kgy 60 rikri rumbiufl K«y v4( k»na»áat 8.05-S.4\',
On és nöi színes franczia bntiszt zsebkendők legújabb bordűrrel 10.000 tucat raktáron.
rn«ktjft l fortat S0 krért kaybatö
(t.utb«r-udrar.)
Mogrendelesnél a mértékvételi utasra* pontosan kitöltve hozzám küldendő vagy egy viselt ruha mintául beküldendő és megírandó, bogy őszi vagy téli IxOvetbö! kivántatik-s az Öltöny és végül, bogy milyen sttnü legyen a szövet.
LICHTMANN SÁNDOR
férfi ezabó-meeter
Hii<Iape«t. Hofteiilrlller-utcza 4*\' nz.
llta^ltA« m mérték vétafli««.
frt

"TTrfl
ssooo

UaUu>a«,a |t jailw-
»»na«»> kant?«_
kai
U|j«b*aaaa 1«
iij.. i » *»>al_k»« <1 »•
MrUUi^f (a mtlli^
n»»« «I a hoi.» » »u Ra«b*«*t (a miilT*! i>T«n kl m«i»« I
oltonynoi
Am»érút tt émkrm |
fetlae nadrág b«aa->it » lákACa-tanáS-tol kniWa a taipi »»rkale
Á »••Tu»j »«Avara
▲ MtlUu bt«««»
tat ini\'iattri bál»4 uibjátol ni«rr«.
Téli kabát aiámár*
kátb«*»a« (n (aiUi.
»«!!«< 41 k««[ÍT» Uj]aho«»i.» \\ líi aJj«wrt«»il>Hk\'A>tv*
M • ifbírjjfTa tablíUíT
«I •• • ■ >■
h mb«e«r (a kakálva
«I l««IT*
cm.
1 drb összecsukható vaságy aczélsodronybotéttel, három réta matraczczal és ágyterítő
cN»k 12 forint.
AiÍ»S7**k«t Incyea *a bar mantva.
6ICHHER TESTVÉREK
Fuplan 4a uiatraoa-gytr ■aAnyvc- 4a TaibntonrnVitára
Endapest, Mazeum-l-iörüt 27.
Jogi ísnácsadó! (önügyvéd.)
Tartalmaz mindeu mOksAgr. törvényt, joyt tudnivalót. K könyv » g héjévol pervs ügyeit mindenki flgyvéd féikfl! koltséi:-mentősen intézheti el. —. Mejrendcllieiő
postautalványon 4 koronáért az „Iparosok X arJá"-nál Budapest. Emébet-kOrut 18
liáitozott, mire a másik rsbló kést vil-
táskát s elrohant. A hölgy segítségéit
ii\'
logtatva elébe ábolt.
— Ne kiabáljon oagyaád. Ha moccant mer, leszúrtm, mint a estikéi.
A rémölt nő elhallgatott a a rablók elvonultak a zsákmánynyal. A rendőrség koreai őket.
Ktzponti szönyegtelep metil
IV., Wluieum-Uorut 39.
teaakla) 1 MDEtttlfl\'kcrUol SX^IlkéS
Kgy Csszecaukbató vr.**oy, 8-rétO matracz. egy Osníil-Ukaró. egy smyn\\a-uUuital égy elé és 6 méter elös\'oba* futószőnyeg, összesen 9 frt Sodronyágy nistraczcal . . . 10.60 frt VaskeretO sodrony belét , . . frt
fakeretO »odrony-cetét, . . . 8.— frt Duí választék saftuya-gek. azövot- és oalpke-fHfgönytfk. poktóosok, . utazó takarók éa bórók. valamint aalyem bar-a«ny dlasfej párnákban.
Saját műhelyemben szolidan készítet paplsa és maUaczok dus vfdssitéka
Kan c^ay
M« fri*« v»«*rl*j»»> •«»♦• lo«»tom.
Ua vaa*iU«»4> \\«»t*a (•««*■ kárába«« fcU •■4aa a «•áathaaiaár*.
« WÄ1»

KI akar arezot szép fehéret?
Használja a Venus Ciömet
At »JJij foiy,«Umb n lnl imk«aMNt - >ia|v batrtu)« ran. II atirral v«iy olaj)*! rannak ktnlHí, Itanmoaan «fpa»»«»dnak. io«M tllaa után k«llfin»lli.n »<a|uak. 2) ht|»n T«IT é\'\'iiitailaluiuak, hocaaabb na^UUűatvUa ai\'.ut lintivata, a (o;ak«l Itkel«««. laiata tvstlk
l r> olysn límofít t*ll«tl tehát i/oirkllilatil. a 111«ty aaiilalan » nem arn*udik. k\'ulif«a I U\'.aj.vódik > a ini tcrroiilvtal\'ii a nitlItU, I (ln«,utiiá ft |icin\'< ImxI, hm««l>h hattnal«11 utsu 1« ü\'.e halat marailjon at auz.
A Vant<a Orcuo minden tckirtrlbtn m«j r«l<rl e kÍT«naiinaknak. lícuükirOl b»ltrinr-1 illitu. K-.«ki( «U!l .n«lkal, i o»y avaMhln4k.
atrtou »o|f k*»*i\\ <;ú«a«i)!v», ar tmal ?«l-»/¡»•..lik. IIÍ£*n| »azy ¿l->inv(>3yiklckvt urM a.» « iir - \'
t»iUlma.r
illan I. jii kiuiiAlhnW. aualkul.
Eesrenyi Mihály
Íaraay- -<<)<llvitRrkkrl| iliatotit-
t^fVkvl klt0\'it*t«it b)BÍi«t«Jn k fciitc. TLbvi h«rf«\'ti»k <aak-ibV-. • *asr«r Xlr. Z4aaakadcntlr>
•ikttlU)»
Undapcst, Király-r, 44 F-
A;«ul> -4 >a rak\'nt»« «t 6a»Ftahai<;-«♦ifi V\'tKk roní\'klxi.
II SPECIALISTA!! ______________
k*«>llU* ** ¡latiban. K bau&-i\'akaad-carandn f.ltalalo]« mrl) 41ia| likiiur.y hu/cd i xa.y for<lonk> »•Mai nairvl\'b \'i kcl|rina<r)ilihtn. . - , livétt t«i,«i kiicu^ «ailatiaiik. -- litaiM>.tiy«k a irfnaffubb ii.Bf ^ífktAI haf-aukot mv|Uklnlht4uk. — Oiaai fiancll« attful. n4m»t «■ bi\'íyai* M>«t»ih>fvdnk it (r> d n«S» najf Itkuu. — Véle), Nesefélé«, tladia a Uj-ntsaaahh ái«kt<. — t< 0»ilit«i»rU. lailón Bar m««t»r->>urok, — "«.j., in()«n 4>
b4im«nltt
!\\<>;f *t anzhőr 0d««\'-ylbJl ««•»/l\'.ín»,
ttfatvii hata«5Al bír a<K|>Ui, rn.ijlo I tfim\'-«, MtháMláSt nairffoU«. lovutiba a k»;«k l»t p»Ui>f. i«a, *a mtí, k»fok it viiiőrO»-*;» « l<n. KiiAv\'.iii i< « li^mlkákat iMíu«aei). f» i lonual r iv><y t > a i»íf M>it>ll| »«irtuioiL
Kl\'uiiit\'.-. .» r»n<í->kal hlm\'juvtyvkii, iuíí Vori>*ali!> .gvi r>i»»tifk ti Bilc, h.\\jo«. fULal sUni, »\' sic*, ii ik, kar\\>X. u« l.ve nck in»; I atM> «Z4^»«(>it, «lucvlv b»ji, VjiiztO^ tiint kiicr\'-r;\'1»,
i tíjfcly Vaima Cr«Jm<» t Vorcaa. 1 <1 Jbou Vuni b Vuáar 1 koroi i\\. 1 daiab Voi.vk onyfaii 70 tUlar.
K.\' ir-tÉ Vaprintú
Mezei Elak "¿n«- Zen*
r
!Ll

Az „ADRIA";
i tuyiiaj;yobb é-lejjobb berendr/rtl ■tftm04Ógyár Budapest, vni., azllárd-utosa 38 ea nlslt, férfi-kézelő és c$ip»efög>;öny finom isztitásra. Vidékről heknldöU fehérneműt
Kökk
ttf. gallér,
KI IQnu mtnfr»", n _
_ iluatai \'Wl. hm« k*uo:.k-Lel
32 forintért
hat éri liiati»«>t utiBvrtU
kow:
Krausz Henrik
Budayaat, tX. Toraac«-
kórut 7. aa.
Márkus Pai
maiiNU^ itt" BUDA. EBIEN, vu.tt»
• RiíU-
Földbirtokosok
)Ua«bb 4« aanrobb lbl««a jatdAk
I il kain :a«i Jjá|» k-m.,lu itthrUat S 4a I4l
Kik fold-ssa-
itvittoi.
t*14kt4l keid»» ui«iú kaio»ónra kiViin]4k talnl, forJuljtnak at
OrsKágo) FöldhitelkAsvetítő Válla-lat\'aos Budapaat, £rca >b«t-kómt a.
IVtnca a.r-ml i, (laifa <11 » a* *ap\\n TlUrt-Mtyt; malláklaad« VUakl k. .vlek o .ta Utvl fcaraaualaak.
Pénzkölcsönökert
>á(m«ly <l««tvtl|, Mid bWalommal forduljanak t ntiain, mIvm tiajy lainereUéfenés 6<ii«WU« K Mlid folytán »Ifjo.Il.lab!» «lapjn, 4ta<rét.>. »• • tr/|ypr«albm »«vf»ihtl«ni nkir bar \' Wvikiot liktivnaawktAI. 01c#4 kaoiatial
■ «»k*lv kari ióil«>a«»a-l KwtkrdAknok lp«n>- I «•jknak. raMátko^k.iak. lovább* bitauiuoko--. .iák avu; illatoknak 7 «/trat. k • kamattal 4—IS »I ll.fa«Jl4»ia kítttfk n-lkdl tf. InjaUanoli« I. II. Ul hctyio 10 4v> t«iMnéaioL
Frommer Menyhért
l|któak|tlat cr.fodály«irtt fdTArost piuxajjl trodkja, SSnaonm kiruk 17. (Vát»«ibM>i; itat > .vndi.l
ransamwz»\'-" ,
Zsigmondy Károly
kooalgyártó
Budapest, IX., Imre-ulcza 7.
"> ktijo\'jtt vátáreaarnok n-allol )
Muzcum-kftniti raktárát beszüntette.
Javltéaok ¿a kanelboraktáro-zások olfoaodtatnak.
Li-:«rva4lr.«t Ulvlnrtru b4im»titv« UlUdSH,
köt\'-k Ultin^fála (fa) ot és kit »0 tt*«i4uta\' Uiii.ltuí«.« »«b.aMU kötajtick MO««« 4a tat \'aráit c/ikk.k Oumml-IOn.Wk borfej\'ée M KartI onlöti »ml»k litd»«k> Oumiul-lam"\'«* « ca*a Gutu.nl\'«!« o[ . k. rri\'O» *» r p . A. U-tl an.a.oi Uipaaiiai vi rípolajak I Ui.*»»"«\'» »a«tl «« p Hu»;.« - alkalré«/«*. _
Óvakodjunk!
máa Oraenalli-asájvisat baaa
natul, miot aaan •radaU b«jo(yict
v4d)«nrv7«t \'ti.
lotlat, maitatután-satek nam haa\'
n álnak. MtuiUnhol kr>v
hat.t FWtkUiav Török Jóm«
ynfyj\'rfí»/. Duí» jivW DAnkuVsaViy latvAn lljJ.ipci\', V., Wuim nlcma ft.
Afk
i r>. nob.
| •! ••
Ol «ll> tl-•
III. övfoly. 299 :z,
Nagykanizsa, 1903. hetfS, október 26.
Egyet szám 2 lillör
JUJ
-------»- - i i fi»n >»■ . 1; •» — \' ■ ^* ^
KUdé tulajdonotok: A F«Ulii u«ikti|U! fl Krtuti ¿1 Firku. . , O.OOVA uuao. ^
S*#fk«i*t6íf| ¿9 kiadóhivatal: Krsuss és Farkú paplrksrssksdfee. [,
DJSAG
• • . v c ■
_ _■ • :
t— o nu^i——— . wtB mmmm%
Megjelenik naponta korán rcggal.
Kyo»stolt a .Nagykanizsai Friss Újság* saswédcse« njr «ódájában.
v i . , \'j.

Hogyan c>i*zik az oroisz czárt.
> VIM\'U
llzsorá-sirilág\' Oiliarm.eg"yélbeai,
Jen a léi,
A hidegebb idő beálltával kétszeresen érzi az ó nagy iiyomorusdgőt. Ha eddig csuk az élulg lántc.ta, most mar a hideg is ellentégévé szegődik. A uagy gazdasági C-s ipari pangást talán e>ak az éizi meg legjobban, aki munkáskezével e?en vél-latol« nál kereste meg hetevó lalat iát. Jlost a pedig itt a tél. kicdt.sn kétakkora a munkásnak, mir.t ezelőtt volt, jövedeiii.e ¡.edig sen mi.
Irtózatos az a njonor, rmit a szegény munkouélkühmk egy ilyen télen végig leli ¿zcnvcduiCk. J5.hc>.ve, iázva sarj areg csMádjávül a n un-kás és uap-nap után megnyúló reménnyel megy a munkaközvetítő-intézet elé, a honnan azonban legtöbbször csak csalódást visz haza.
A táisadalcm tudja, érzi, hopy ezen segiiení kell. iliudent elkövet, hogy a szűkölködőkön tegitsen. .Jótékony intézetek, nemeslelkü emberbarátok vállvetve iparkodnak a nyomort enyhíteni, h*elegcdő szobákat nyitnak, ingycu kenyeret, levest osztanak. Az éhezők nagy tötneg-bon keresik fel ezen helyeket, elfogadják az alnuiizsnát, bárha érzi, hogy neki uom kegy adomány, hanem munka kell. Hiszen két keze ép, dologra termett a teste, nem szereti a tétlenséget, melyre kárhoztatva van, de mihaszna ha munkát nem kap. Nem is lesz megoldva addig ez a helyzet, nem losz megszüntetvo a muukásuép nyomora mig akár társadalmilag, akár törvényhozásiig nem lesz biztosítva a munkás nép egzisztenciája. — Ha majd dolgot adhatunk a munkás embernek, nem alamizsnát, akkor lesz megelégedett a nép és boldog az ország. Nem gondol kivándorlásra senki akkor, a mikor itthon is megélhet, és élete, boldogsága, mindeno a hazai földhöz lesz kötve.
Hogyan vigyáznak az orosz cárra,
Most, hogy az orosz cár kijött orszá-gából és bejárja a .szabad" EurópAt, aktuális dolog arrél irui, hogyan vigyáz-unk az orosz cárra.
Strure Péter, Stuttgartban éld orosz íré tölötto érdekes, Utkoa okitatok alap-já iamerietle azokat az óvatossági szabályokat, amelyek a íebér cár életbiztonságát vaunak hivatva mogvOduiu s amelyeket a sarowoi kolostorbsu telt látogatás* alkrlnUval bocsajtott HNuni-Xovgorodban Unterberger muszka geno-rAlis. A két rendelet elseje értelmében mindazokat az épületeket, amelyek a cár útjából jobbra és balra 10—10 ölni távolságban vannak, két nappal az utazás előtt egy bizoltsagnak kell átvizsgálnia. Azokat az építményeket, mikro tulajdonosaiknak okvutetlon szükségük ninc.-e,n, lepecsételik • a bivata\'os pecséteket négy ti Hval ax átutazás ideje előtt megvizsgálják. A íant emiitett épületekbe, azok-
nslt virspáU\'a ul/n a tulftjdcnrF oraléd-jén livtil »ei lirnk r«n> tzthad be.é| me, arrig az óvóinUtkedéick (oíhrat 0) vfpei rum értek. Efy r»|p«l tEátu\'ajé* előtt n.itdm utl a ető híolrn ket ksiccai őrt s7élláioln»k el, akik arta vigyáznak, hepy a ház küsrtUt idejen át ne Ifpje, négy óiátal elől b prdig »zülrípbez képeit kannák, rcndriCk éo ctei.dön k ailitandók tel a házak mellett, tthogy valaki az útra líp|fti. Mot\'rn uuAia nité »Idata* éa ujtáft dettkákk."»! kell Itszepemi. A rertJ^népi fk éa VCí/eg» t-lűljáiifeé)(.\'rsk tr.ip< tur-n Kell őrktdm a közrég Iákor répa IblÖU a az 48 órával a cár éikeréie előtt az idcprnekiöl éa »mrietlenet tői negiisziitatidó. A lokéiok akiknek közti pf-n keresztül lőrtínik az Atularöa a nrpjuölt idíLen undea c»o-(ortekla vrrődve állBnok tel az ut két oldalán. A lalu clöijéiója szipciuan vi-l)tz arrn, lopy icepcuek a lakoftég kí>ió no vep\\üljenek s ha cpy ilyet értre-vtntueck n ctiavthtAréito tellő idő nem volna, rkkor a csopctt iv.ofött rendőri őrizet alá veendő. A Iskéstápnak a keieMifl u\'aréa vonnlAtól 10—10 ölnyire kell álUat leplnlnift • oszdnia csak a rangidfrb rciidóttiszt enpcdélvével »zabod, mikor mér «r utolsó lopat is eltűnt a látóba\'Airól. A közbéplakók diadaliveket en.uhetnok s házaikat is Icidiazithetik.
Ilyen gcndoian vigyárrak a minden oroszok cárját a még legkisebb kirándulása alkalmával is, lUr, hegy 0 gyakorlat tanúsága szerint olykor a ItpravaszaLb generális eszén is túljár egy elszánt tiihiiia;a vagy trorkúta iurlanya.
A magyar úiökmozgí,
Ha igaz az. amit egy vidéki újság ir, akkor egy ma^ar ember feltalálta az örökmozgói, a peipetum mobíket.
Erről a találmAnyról ugyanis Székely-udvarhelyről szenzációs hir érkezik. Szabó Mózes homoródszenlpAU (Udvarhelyvármegye) tanitó egy oly gépezetet talált fel, amely vanogéptül olkezuvo malmot, cséplöt, (ürészt, vasúti ronatot, sőt talán még léghajót is minden euiheri ós állati segély nélkül, a (Old vonzóerejének felhasznátéKával képes haltuni; visnzakapván munkaközhen nz elvesztett erőt. Faparian 13. Lukács ós Tarisznás Krutól szamosujvéri kereskedők pártlo-gásukba vették a leltalálót, aki (Jávai, Szabó Gyula orgonokészitővel lolyó évi lebrtiár hó harmadikán utrakelt s Kolozsváron tnlálkozváu pártlogóival egyenesen Páriába utazott. Azóta a (rancia lóvárosbA szakadatianul tolyt a találmány elké9zitéso 0 két őrntfny keres-kodő és Szabó Gyula jelenlétében. — Most az itthon levő Szabó Mózes azt a meglepő értesítést kapta Párisból, hogy a megszerkesztett csodálatos gépot e hó 8-án Szabó Gyula vezetéke alatt egv angol társaság kikü.dolto előtt bemutatták. A gép ingyenes hajtó erojo a hoz^á csatolt erőmérő mutatnsa szerint különböző állásában 42\'J, 840, ?52Q méter-ki\'ó erőt mulatott, ami átlag 0, 12, 18 ék 24 lóoíönok (eleimeg.
Trcccöick a felsOlcnyín;
Szegedtől Írják:
A rrult vaféiuap két halálos szerencsétlenség történt a felsttnnyán. Mtgrí.zó tropídiék játfzódtak le, melynek két halottja van.
Az egyik óldczat kisteleki lére?, «kit a Budapest felé haladé 11 élyvonat ösízrtéy rtt. A mi;dk Áldozat tgv kih fínyjtiflu, akit végzetes játék küzLeu halálosan taiálí a pusla-golyó.
A teísötanyal szerercíétlenségről a következőket jelentik ;
Faragé István kisteleki béres, nuilt vasárnap este valoml mulató-zaslól ittas lóvel ipyekezett hazafelé. A lorral tnhclt tn.her ott bo-toikált a vasúti pályatest sinpáija kö\'/.ött és nem vetlo i\'sxrc, hopj mögötto a Unttapcat felé haladó személyvonat közeledik. A vak sötét éjszakában a vonat gépjéről sem láthattak meg.kcjlő iuoli-n a halál utján járó tiniért Cb igy történt, hogy -t-mikor már észrevették a mozdony f.vít poroszkáld emhert, u gépet nem lehetett megállítani és a szerencsétlenség elkerülhetetlen volt, .
a robogó vonat egy pillanat alatt leütötte, a mámoros embert, aki egy kiáltással esett a mészárló kerekek közó.
A vouaton, a Kosshth szobor koszorúzásra jött egyetemi ifjak nagv-részo utazott vissza a fővárosba és a vaggonokból kihallatszott az ifjak éueke: á Kossuth nóta.
Ebbe a nótába vegyült Faragó István rémes halálkiáltása. A vjma-tot természetesen rügtön megállították és a ronthcsá tépett embert elszedték a pályatestről, hogy a cgközclebbi állomáson: Félegyházán segélyben részesíthessék. A szorcn-cséilcn ember azonban, miro Fél-egyházára ért a vonat, meghalt.
Ott aztán kitették a Faragó István holttestét a vonatból és beszámították a hórház morpue-jába.
A másik .szerencsétlenség a Fc-íértóí kapitáuyság *132-ik számú anyaházában történt vasárnap dél* utáu.
Frank János 14 éves tanyai flu és pajtásai azzal szórakoztak, hogy kihozták a házból a gazda golyóra tíiltött nehéz puskáját, hogy majd katonásdit játszanak. Játé:^ közben aztán a puskát a legerősebb fitt kapta kézbe és a kis Frank Jánost ijesztgette vele. Az azonban sehogy sem akart megijedni a veszedelmes játéktól, mire az ollenfeíe egészeu közelről fogta rá a puskát* Ebben a halálos játékban egyszerre csak eldördült a fegyver és a golyó Frank János nyakába í\'uiódott. n mcuthete:!en(il sebesült flnt behozták a borházba, ahol meghalt.
ferásvilag Bltaegyóben,
Nagyváradról Írják. •
Megdöbbentő hirek érkeznek hozzánk a vármegye oláhság lakta vidékéről, a bihari hegj\'ok aljából. Szomorú adatok beszélnek róla, hogy a szegény, amúgy ia nyomo-rithággal kiizködő népet embortolon uzsorások kerítettek hatalmukba, s tömegesen roppannak össze exisz-tenciák az uzsora kamat megbírhat-lan súlya alatt. El se hlnuók, ha» föltétlen hitelen dokumentumok nem bizonyítanák, hogy a híénaszövetke-zethen intelligens uri emberek is garázdálkodnak büntetlenül, akik a vidéken tekintélyek, a közbizalom és a köztisztelet részesei. Épen most folyik a nagyváradi törvényszék előtt egy monstre pör a kegyotlcn uzsorás SEövetkezet ellen, mely Magyanrséke vidékéq fosztogatta a föhlhőr ragadt pazasztokat. De tudomásunk van róla, hogy más vidékről is több potentát került az igaz-ság.szolgáltfttés kezébe az uzsora rat vádjával tcrholten. "
Az az embertolon fosztogatás, ami Biharvármegye némely körnvékéu úgyszólván uapireuden van, igazán vérlázi\'.ó, « csodálatos, hogy a hatóság nem ve.tt tudomást róla. Főképen az oláh répot szipolyozzák az uzsoráso],. akik nem egy, do két, sót háromssáz percentre is adják a pénzüket, s ráadásul még terményeket is kötnek ki maguknak, ami aztán teljességgel tönkre teszi azokat a nyomorult szegényeket, akik vdgsö kétségbeesésükben kénytelenek az ozsora kölcsönt igénybe vonui. Legszomorúbb a dologban, hogy értesülésünk szerint igen tekintélyes urak, sőt tisztviselők is foglalkoznak a rut üzelmekkcl. íveltet, hogy nemsokára már nevekot is emiithetünk, — most még csupán a szomorú teuy registráiására szorítkozhatunk. Az uzsorások ellen már igeu spk feljelentés érkezett a bírósághoz s erélyes vizsgálatok lolynak a bűnösök telderitésére.
A községi elöljáróságokhoz a belügyminisztériumtól erélyes hangú leirat érkezőit, bogy az uzsora terjedése ollen a legszigorúbb iutézke- . déseket tegyék meg. A népet világosítsák lel s amely községbeu uzsoiásolc operálnak, haladéktalanul ! tegyeuok jelentést a kir. ügyészség- ; hoz. A minisztérium 0 fölhívásának, ; mint eddig tapasztalhattuk már van : némi eredménye » hisszük, hogy rövid idő malva kidusztulnak a vár- , tnogyo területéről a modern kor i szegény legényei, a fosztogató uzso- í lások.
x
\\__ - , .
2 "

¡f Ezer arany egy Illatéért. *
Egry kitett gyermek r «fémre.
P Zi©onyból Írják J [• Romantikus história képeri érde-jktis limúd faírg>\'& a k^re1\' szűrh íovároaUau, Belgrádban. A jónúuap bplgrádl áryaházba betért egy
másán elmesélte, bogy Amerikába szándékozik menni 300 korona útiköltség van nála. Az idegenek láthatóan nagyon örvendtek o köi-lésén és azt mondották, hogy ők ia útban vannak Amerika felé.
Megérkezve a temesvári állomásra, felszólítottak Zsukiesot, bogy kisérje
48-ba zslráuá osipötük meg tlket. »kpló eredményeképe», hogy Nagy Minthogy, papirosom nincs. fáskor I iöfe
a bpiaraai a.ryannzDa ueien e« 0j a postáig, hol egy lovelat HőaebSi asswoy, ^» nemzeti ruhába • V h g ^ bclüe (volt öltözve. Az intézetben nz izaz- w -
¡gátéhoz fordult, ak» előtt kijelcn-\'tette, hogy gyermekét keresi
Hogy hívják a gyermekét ?r-kérdi az igazgauj.
\' — Én Milenkánnk hivtam, —szélt Elfogultan az asszony — de, hogy most mi a neve. azt nem tudom, j MajtLsirásra fogta a dqjgot és a ik.övctmő regényes históriát adta telő:
— Ezelőtt tizenkilenc évvel Jel-
(veszteticin .szüleimet. Senki sem jrolt, aki rólam gondoskodott volna. •Összeszedtem kevés holmimat éq leljöttem Belgrádba, ahol szolgálatba ¡állottam. itt hamarosan megismerkedtem egy férfival, aki uiegszere-itett és akinek az érzelmeit ón is ¡viszonoztam. jUy annyira volt a dolog, bogy lázisfágról beszéltünk is már meg is állapodtunk pz esküvő idtgéro ny/.ye, $Kkor azonban kitöl t a szerjj-bQlgár hálom és öt elvitték katopáim|f. Ajjét^ rnit som hallottam lelöio, bizonyosan ott veszett cl a csatamezül), Viszonvunkuak azonban ^üvtitkoxipényci lettek, mert nemsoíwa egy JeányKáníik adtain él^et,
Ekkor asjwhun szomorú nopok ro^.m. SJunki sem akart cnelédnyj? kis gytHinokem-
Wíi, afcitál "ÍW sqtiogy kem
goudpijkodqi.
$1 vqjUm kfWftóvO és alhaU-ToHtMH, fagy gi\'WPPkWHtől >neg-szf\\l>«fllj|Q|t, Ügy <(>ilo aifután a vaf>-t|U áNflftS i^sojéh9z sompolyogtam, kMteni aljjáváffiflt s nzóla mit hajjoi(am felőle.
Később férjhez mentepj egy (joj-éje emberhez, pki\\;el Ijójuog házaséletet folytattam, sorsunk is jól piciit (■$\' meggqzdagodtunV. Férjem nemrég clhaít. és \\z egés* vagyona reám maradt."Most, hogy egyudül vagyok, jobban vágyódom gyermekem után, miut ezolőtt, akire mindig sokat gondoltam.
— Igazgató ur, kérem segítsen pyormokeinet megtalálni e annak, aki hozzájuttat, szívesen adok Qzer aranyat.
nz igazgató az intézet könyveit átvizsgálta, do azokban mit sem talált a kitett gyermek sorsára vonatkozólag.
A regényes eseményt a szerb újságok siettek közreadni, hogy ha valaki ttíd valamit a korcsett lelencről, jolentkezzék — az 1000 drb. aranyért.
Ma végre jelentkezett is egy fiatal i\\ő, egy belgrádi tanárnak h fogadott lcAnyq, aki kijelentető, hogy ö az a korcsett Mlleva.
A dolofj\' azonban most meg már azért érdeke?, mert meg volna ugyan a leány, do most meg nz anyának veszett nyoma, mort a nevét és a lakhelyét elfelojtették tőle meg kérdezni.
Most tehát a lapok a bánatos anyát keresik bosszú cikkekben.
zett és az idegenek, kik mindau
valószínűség szerint utazó zsebmot szők voltak, több sötét mellékutcán vezették keresztül. Az Erzíébot-gózinnlom mögött az egyik hirtelen megállott, oldalzsebéhez kapott s elkiáltotta magát, hogy ellopták a pénztárcáját.
Erre Zsiikies is elővette tároáját, hogy megbizonyosodjék, vájjon az ő pénze meg v&p-o még. Ekkor a másik kikapta kezéből a tárcát és mindkettő kerekot oldott. Hídba kiáltott a szerencsétlen embor kétségbeesetten segítségért.
A tolvajok már tukop-bokroo tnl voltak. A szcrencsétlou visszasietett a pályaudvarra és jelentette az esetet az. iuspckciós rendőrnek. Most bottal üthetik a H«t ügyes tolvaj nyomát. Zsnkics ma egy tapasztattál gazdagabban egyelőre nem Amorikába, hanem Szoib-Eluméne utazott vissza.
majd többot irok, addig is maradok tisztelettel Aifif 1003. okt. hénap 17-én ^Domblfődi Xstvén gazdaember
m8íV8fpfliican,.
Kivándorlás akadályokkal.
Zukics Milán szerb-elomérl gazda a minap a nagys^cr.tmiklósi vonat, tal Temesvárra érkezett, abból a célból, hogy innen Amerikába kivándoroljon.
A vonaton megismerkedett két iól öltözött emberrel, akikuck bizal-
IMsígos atyafi.
Egy eoproni lap kapta a követi kexő levelet:
Tekintetes Szerkesztő Ur! Kívánom az Úristentől, hogy pzo,p pár sor iiűsotn a legjobb eglssljjha talállo tlket égisz házi csalágyjWyl együtt, mjuk hála istennek Qgis^l-gesek vagyunk, mellett mflcok^ is kivánuntc.
Tekintetes szerkesztő ur, ttuja-tom, hogy megjöttünk Salavéniáhul, mer ott laktam má\' c$p)íijetn Ü esz-tendeie. JJogy ppdig ót\\ odamQuújip lnknyt t ö i V int, hogy ezt r,iont a tiz fcleslgem Aptyok ami kis bingónk yan ugyuk tl o^/.táji mény-nyünk kl Amenkábo miuk Is; ¿fonr dojc neki, anuyok, monnyüpk mink Salavóniába ther ott is boldog az magyar. Aszongya jó van aptyok, próbálluk nieg, de a lödeket addig 10 aggyuk el, hátha no. — Elmentem osztán a Luóttó Jancsiho aki mi onnajd hazagyütt, hogy ollao jó-ó ott? Aszonta igaz, üueki minden ősszel 2 akó pálinkájo termett, A viu bolond mégis ott liatta mindenit, osztán visszagyütt ebbe a komisz Kábo közbe aLun még pálinka se lorem.
így hát Olmentünlr, még Indijábo is vótunk, fenyő mosszi vau. A vonyáson az a sopronyi kandoktor vót, a szovárul értettem, de nem láttom, mer fönt a tikülübo üt. Mikor hely színire irtünk vettüuk egy kis házot, i^eg 1 kis fődet, nem is vót derágo, hanem nem is termeit ám más mint Kukorica, ebbiil vót miedeu itel, még a kenyér is kukoricából vót. Aszt hiszem náluuk 15 disznó se eszik meg annyi kukoricát mint amennyit a mut télen magam megettem Sulavóuiába. A\' haza gyilvetclem ugy |törtint, hogy a horvátok beszitik a kocsmábo, hogy a magyarok üss/.ö vesztek a királió, osztáti, megin 48 lesz, ütik a magyarokat — a Lengye\'.ek iná buda pesten vannak az országgyiilisbo n követeket meg a magyarokat (Alb\\-
zitani, mer a Lengyelek a magyarok .„...,. . ,
mellett vannak.No mondok magamé , 6,1l»^í ÍJ ha 48 les/., ezek a horvátok engem üK"tU 1Bl
agyonütnek, kivált ha megtugydl:, hogy én U Sopron megyei vauyok,
Emfler
A podbauszkói Cfdóőrnól tartózkodott a nyáron út egy Havlosa novii csehországi fiatal ember, akt a napokban a hegyek közé ráodult. Már mintegy nyolc órányit gyalogolt a lakatlan rengetegben, mikor egy dróttal bekerített rengeteghez ért. E drótkerítés között vasból való medvefogó készülék volt elhclyezvo, mely 00 kiló suiyu ós ezenkívül a fákhoz is volt erősítve, hogy a megfogott medvo el no cipelhesse. Iiavlasa, bár öt Kapzán ordóőr figyelmeztette, a drótkerítés alá bujt és amint vizsgálgatta a medvefogót rosszul lépett és a íogasvasak iszonyú erővel összecsapódtak. Hav-Igsa uem tudott megszabadulni és huszóra hosszáig foküdt a földöu kincs helyzetében, míg végsó orófeszi-téssel nagy fájdalmat között sikerült neki a közvetlen közelben egy kő alá rejtett kulcsot feltalálni, melyról iiitllopiásból tudomással bírt. A kínoktól és a boiinsftó éjszaka plán olcsigázolt ombor addig próbálgatta a kulcsot, mig a modvofogó engedett és kiszabadulhatott. Ezután a nagy fáradságtól elájult és magához térv.\'n, kezdett hnzavánszo-rogni. Végső clcsigázot\'. állapotban találta meg oz őt korcsé csendőr, ki ku.c$iu hqZ3%zá||itQÜa. F.\'Cinto azt hitlék, hogy hibát amputálni kell, de ügyes oi\'vasánuk sikerült lábalt »»eg-m«ntoni, mejyrO nyomorék marod.
\' í? SQStlüeiHM. ^
lií a tzi\'i o, fíötzcfl iiftlpktyl vaIó teljes laMiiziiod^i jelenti, Az alkoljplizuiuf ollón IjHzdftl* siiámérf az volua a vég cél, hogy gyú:c!cmtc jusiop v? abili-ncncio, fgycloro azonban saivv-stn meg-elágazenck kisfibb cwul^iinyp^kpl i*-vauy »flawi aV4imilycp parányi er?d-. pifi.ynycl ia,
Rengeteg ollcpiöjjgol küídpnek « m^R« az alkuhqlcllcnes mozgilom a mag« modcrnségéljen : uj a legújabb munkások benne a magyarországi anlialkohu-lis\'ók. A legutóbbi nemzetközi alkoholellenes kongresszust ez óv éprilisában tartották Brémában. Ezen képviseltette magát a laliuazminínztérium is dr. N. Szabó Sándor osztálytanácsos személyében.
Az osztálytanácsps a kongroiszus lefolyásáról torjedelmea fflzetben számol be. Kimondja a kongresszus lefolyását s azoknak az előadásoknak a tartalmát, a molyeket at Európa minden részéről össiegyülokezett kongresszislák — valamennyien az antialkobolir.mua fáradhat-lan vezéralakjai — tartottak.
A megnyitást megelőzőleg ülések voltok.
Például a Német Abstinens Nőegye-sület gyillése, amelyen Hoiímann Ottllia urnő elnökölt.
ö tartott olőadást az aikohol kultur-ellencs hatr.lmáról, arról, hogy az alkoholizmus terjedésével arányosan terjednok u bűncselekmények, a szegénység, a bo-tpgsépek és oz erkőrcstelenaég, as alkoholizmus csőbkenóso nz ellenkexőt muiatja. Azuián Alii Trygg Holeniua szólott Finnországból, ozulán lady Ceiilia Roberll tameileite azokat gz eredményeket, amelyeket oz angol tengerészotnél értek es az alkoholizmus ellenében.
Velük özemben hátrányban vamjuk minden mii« nemzet anyai. A kougrc3Z-4zui egy másik r.őtapja Walburg fjlricb kiiamonynak a mülejtej-ailtomatAk ÍÖl-\'llásáiól irott tanul maiival oiv..sta iou lizek az atilomaták S\'.ockltol\\uban vannak lOiálálliira. Az
Dauu bécsi kotigros^zut
ság bflnleléaére. Belgiumb^» ^ pálinkát nagyon megadóztatták, Némolortiégban Douglas ^épyisejé iavaj||táfa egy ren-telottel korlátoztaltak kímérések.\'Ausilriá-ban törvény yun kószűlő^eg az jazákoa-áág m\'agáo- é})flní¡¿tőTottTmegfenyi¿¿te érdekébeo, Franotaomégoan a közoktatásügyi mini«zt«r rwialeiat td^tt ki,
meJy^a bp iskolákban kioiMapt nr.ban uukAk u «UahtdwaMi Tf
Az előadások |orát dr. Bergmann stockholmi taqér nyitott^, meg A modern tpöveltség és az alkoholizmus elleni küzdelem cimQ felolvasásával u főleg Svédország példájára hivalkezik, ahol, mióta az absiinencia tért hóditoll, a művészet, á poézis és az esztetikai kuliura terén virágzás tapasztalható. . .
flnnepi moyruiasán dr,
)<>g »intcion mint n bécsi mer még moat ia tuggyák, hogy | tiuáta hcsséüKt unou s Louktatálta
BUDAPESTI lUIÍEK.
— A fővárosi mintaeaSlötalopsoraf,
Közöltük már, hogy a fővárosnál & X-ik kerületi mintaszőlőtelep és gyümölcsfaiskola csekély jövedelmezősége, illetve nagy kóltségekkol való feptartása okából az intézménynek más módon leondő értékesítését vették szemügyre. Utóbb a pénzügyi-bizottság foglalkozott ezzel a tárgyival, de mielőtt javaslatot tett volna, kiküldött u maga kebeléből egy szűkebb albizottságot, Itogy tegyen véleményes jelentést* Ez az albizottság már beterjesztette ieíentését, melyet a pépzágyi és tíaxda^igi-bizolíság ma délután ta.r-Uindó ülésén fog tárgyalni. Az albizottság jclept^sQ a következőkben foglalható össxe: A szőlőtelep és a gyümölcsfa-iskola házi kezelésen seuiml sz»n alatt no taytass^k meg, mert cz a két telep", nézete szerint csakis magánkezeiéi) melléit teliető jOvodehnezőtó. jndit^nyeztti
tehát, adassék bérj)? mind a keltő, de Cíjak cgészéDcn és esak egy bérlőnek, iijégr pedig megfeleld hosszabb időtartamra. A közélelmezési és közélelmezési és közgazdasági ügvow-tály felhívandó, hogy a bérleti feltételeket szakemberek bovonásával részletesen állapítsa meg és azoknak kellő módou való közzétóteléjől gondoskodjék.
— A budai Fálffcr-tér ás környékbeli lakossápa egy rógi kívánságának lestönk elagol, midőn hétfőn, azaz f. hó 26-án Pálffy«tér ós Arpád-utca állomások közölt uj vonalat létesítünk.
— Föpolgármooto* váljisstaa.
Márkus Jó^el\' főpolgármostcrf.ek u mandátuma oktúbor hu^ouhatudikái\' lejár. Napok óta izgatottan várták már a királyi jelölést tar^alw;«ó leiratot. Ma délutáu a főpolgármester megkapta a belügyminiszter rendeletét, hogy a főpolgármestert választó rendkívüli közgyűlést nyolc napou belül hívja össze. Fölhívta a főpolgármestert, hogy g rendelethez mellékelt s a főváros közönségéhez címzett zárt leiratot adja át Halmos János polgármesternek, aki azt a reudkivúli közgyűlésen a törvényhatóság szlno előtt bontsa föl. A zárt leiratban van megírva, hogy a király kit jelöl a főpolgármesteri állásra s a miniszter fölhívása, hogy a, közgyűlés a király három jelöltje közül válasz-szon főpolgármestert, a főpolgármester választó közgyűlés október \'J7-ÓU keddon dé\'nián lesz.
— Kockakövek axállltáfa. A tanács, mint már közöltük, elhatározta, hogy az újpesti felső rakpartnak a Margíthid é8 Dráva-utca közötti ,s*akas*a alsó alkját buikoltatja.
■"1 ~.
Ekea • munkához szükséges k/.A*, tizenkétezer darab gránit vagy ba-20}t fcockokő S^Wtflsa Végett «most iiyÍÍ?4áoa\'¿rlwióSt Irt ki. Ajánlató. k»t november 17-áu délelőtt U óráig VpAÜS Károly tanácsnok vagy helvettcso kwéhoa (kftaponti város háza IL emelet) koll benyújtani £i »IWowwal a? egésa szükséglet vagy logalább CO,OOOdarub kockakő •^állítására lőhet ajiulatot tenni.
EKEK MINDENFELŐL.
__ a Derby gyóitaat festik. Örömtől zakatol a »zivünk. Hirtil adhatjuk ime, hogy amit várta-vártunk, teljesülni fog. „Mindig" Batthyány Elemér gr. híres paripája, amely annyi osztalékot juttatott a budapesti ós bécsi verseny látogatóinak. Sajnos, tudatlanságunk oly nagy, bogy Mindig életrajzi adatait elmondani nem tudjuk, Apjáról csal; annyi az értesülésünk, hogy kimúlása elölt raojvakult él megsántult. Ami a lóefények legnagyobb dicsétete. M i n-d i g-et Ábrányi Lajoa festőművész lösti és a téli tárlaton ba is mutatja a délceg állat jól sikerült képét a zörgő ciontu igavonó 1qv«H nagy irigységére.
. — l<etutóztatáo Predeálon. X prepáit nemzetközi állomáson a rendőrség egy erdélyrészi illetőségű emberi, amidőn néháuy s/ás lrankot a pénzváltónál beváltani akart, letartóztatott. Nála kaptak ¿1000 frau-kot még, amelyről mm tudott számot adni, hogy miként jutott hozzá, miután kljííentése szerint, — csak 6 hónapig volt benn ltomániában. a. társ* tüt hamar észrevette és elszaladt ftü emlőbe anélkül, hogy eltudták volna fogúi. Azt hiszik, hogy a p<;ezt a C\'onstáncíai bankfióktól IojMÍTo), ahol 250 ezer frank hiányt laláítaVs $ pénz nagyobb része a megszökött embernél kelleti legyen.
— Agyonnyomta a íuld. Bodza-Krásznáu Nyáguj Anna kőt leány-társával és egy liuval tapasztani való földel ásott a hegyoldaltól. Egész "barlangsrerü mélyetlés volt már kivájva ogyag után, amidőn a minap a magas part hirtelen losznkadt s az ott levókot odatemette. Hurlák Miklós és Szecseleán Jánosné segítségére síeltek és sikertilt is fáradozásaiknak
, a mentés, de csak részben, mert Nyáguj Anna már inegfuladt, amire a földomlás alul kiáshatták,
— Haladunk. Magyarország minden éren igyekezik a küllőid invázióját megakadályozni. Statisztikailag ki van mutatva, hogv Magyarország 1.0000,000 koronát l:Q{d krflföKtoe. Heaictey Dezső turkevei gyóyyakeió.sy állal forgalomba hozott ,KorouaAv^*a/ji, mely cstu és könvénybiintahnaknál volán.int gyomor mell és bélláiáaoknál szintén csodásan hat, nélkolözhclővó tíszi minden külföldi hosonnomü szert. Annál is inkább
/ megérdemli n magymo!; támogatását, meu üvegjo csak cyv koronába kerül, üudapesien kapható Török Józsofnél.
— Oaabány Antal url- és női divoi kCtöU-, szöfüU- és rövidáruk raktárai Uudapest, IV.. Koronaherceg-utca 0. sz. Fióküzlet: Kálvin-tér 5. szám, a Kájvin-templom átellonáben. Női-, férfi- és gyor-mekheriipya legslső gyártmány.. Választék nyakkendők, bőr- és iricotkeztvük. gallér ós kézelő, zsobkendö és fűző. fá-
— Bftjuas- ép azakélluövoaztöt fc*Jn6*e»ftö*, aroasaópltőt csakN Tábor gyógyszerész mai hirdetése alapján tessék rendolni.
Női és url szabók kollékekot a leg • olönyösebben Spilzor és Frit* Iludapeal •i\'Qrencick-toro 4. bz. szorczheljk be.
— Elad Budai Kávémagaztn Ar-lóczkv János Uudapesl, II., Zsigmond-( utca 7. küld 4 és íélkiló I. cuba kávói 0 forint 75 kiúU olvámolva éa bórmeuivo. |
" \' " ------ t - \'I\' f . • —
"T-
tyolok, kötények és csipkefüggönyökben
Intéiqii gycrnjakkclcr.gyék legolcsóbb h«-
saeuési forrása.
— Wol fiwáaxraMk. gyiazftiflifik ftl-
k«l«4Tai ajÁnUufc tfpnfctfc Haláé»
rangú női gyásztulia-k^jdtfl vállaltit, Uudapest, IV. Váci-utca ŐQ., üoibároa-Utca sorok, i gyáwruhák 4 óf* l|«M káazölnek. Vidéki megrendelésnél aür-gónyileg beküldendő a uiallbónlg áx alj Qotzaza.
Bl«m«r* nyUaUccsat m *lt a»-
_ .„. lsk$>Ut$l,
Dus v»l«juUit)«n Uliaoa kislaatuDUUk ksptuUk
Oaarnra »óbort Bndapoat. V4r|lt-
Utoxa 5., Koroaakarozag n. sarkán.
Egr*-10H kMÚiionV» Oilrt, mr|y uOvtol likfcyt«
Ulyt ÍV4M. üaugxo»« I0sst<nj nivvlti. alai» ttórt iu<r vAlajui.ll.-vn Aij^iik U uiluUk b4tmeotvt.
ELBECK & Co.*
Rcimsi Ma
pezsgőbor-gyár
v^föraktáraiö^iS
Brázay Kálmánt
fuszor- áa cscmogo-kercakedö Budapest, Prluzeum körút 23. sx.
Szorgalmas nőknek.
"W^ffi-" 7 itr-7 r^ ^.T^ft^n^-aza
Tíljrf jn kuzortirozolt logszüksójcv-sebb fvonyörü szén 100 drb. előnyomott kéxunuuUl 3 frlé. t, u. m.: 1 icou ssép asztaliul«, 1 i*en »¿ép luilliou. U yydnynrö tálezn-kendó, 1 ijeu szép garnitúra srekrényc^lk darar>l>ól álló. 1 j:nriitli:ri konyiacsik 4 darabból 4IM, l sarnitura mosdókéazlel-terítő, 7 drM)ól álló. 1 jouiek KzCp foiplios (ut j millicu-vol és ruii T-i darab kölőnfélo clö-nvomalolt tárgy a legszebb és ¡^uj^bb miulákkal. At imyaji Uuom dainasrt és azalinbúl való. Utánvételei bzMlit
ItiüKyonída-siiíézei
iisomb^tkoly.
lilektromá^eies
g\'F őgyiaíieset
(»1. Konrid Joaö racdsjsr») a Dr. GrQnwuld-félo esanatói-ium korU pavillonjúbau
Budapest, Y1I., Városligeti fasor 13~15:
áll
KvAll
lacjfíjaatmAíi\'
laohlai. f.»l*|A«, Uo(r«>« «*lv 6* Itloax bulbAulAliuaJuiAl, »auao» Kűdd-ko^uOl l b atb. A U»=ol«a o.\\ry «r«Jtt áramokkal flkJadloBi nélküU, Uv«!kOsr.l «om
kvll. kki-as uelUkhaUa kl vau *ikrva. HcrdiU* Jétililt \'»1 H-ldl léi l-t* c® .Miután l¿t i-t\'Ú v-lfi 0.*»-i kcifli» c¿«m nap«» at. >t<r%vk<lt
j!ij*k. Kivanatia j.i\\>»p«ktü». Tí.rslutéstt»!: : Eertlii, E«cj Rórct, lícr.J. ílümbui\'s*. Kíla, Z.t»o»». Münoli»n. Siricu »tb
y-f.. •■ y, r; y*.*, i\'ifar:: s
F A w G O iMap-KYófi^iatizet
liuúaptct, Arsna-ui 74. s*am.
Jtiú «\'•» («»>6 t><t«««k itt:«:«.
ÖBU25Msívéay ÜKtZ
W 1«! U Mat. 1 fTN>JT»Hrt latU-
l-.l«»/ t»P »rvovl rolOiri-Kt. K3»rontit»| l-t.-«. - Kívánatra (roagoktua. ^^
REGÉNY. Csavargók között,
Irta: GorkU KaxUu.
Átdolgozta : Hoavai Httgé.
A középosztály fulébrodt s hogjr á lpga^óbj) néprétegek még nom támadtak az őket leigázó hatalom ellen, oka az, hogy ezek a szegény és nyomorult páriák valósággal baromsorsban szülőinek, élnek ós halnak meg.
A kényuralomnak eddig sikerült ezt a tömeget teljes elnyomatásban tartani és ez a szerencsétlen nép olyan, mint a kalitkához Szokott madár, ha kiengeded, szabadságával nem tud mit kezdeni és sietve búvik vissza börtönébe.
Hiszen szárnyainak hasznát még sohasem vette, nem tudja, hogy repülni képes, fel, fel a magasba, hol a szabadság napja ragyog, hol » természet ölén mindenki egyforma, mindenkiuek egyenlő törvénynyal mérnek és mindenkinek egyenlő a joga, az igaza.
Kétségtelen azonban, hogy a^ az áramlat, moly a középosztályt fel-tartóztathatlanul sodorja előre a világosság, a szabadság felé, magával fogja ragadni — az orosz népet Is.
£d ba ez megtörtént — soká már
nem késhet — megtörténik Kurópa igazi átalakulása.
Az átalakulás a teljes népszabadság f«dé.
Azok a hazug alkotások, melyeket n szabadság szent nevében bűnös kezek emeltek, hogy ezzel a teljes felszabadulási megakadályozzák, a népeknek port hintenek szemóbe. porba fognak hullani. Végig tapos rajtuk éa eltapossa őket a íolvilágosodott közszellem.
JtuiMon
kUfjr. rOr k»f. «ni»-
Jtfjrott K (l«lf fOr k«r.-*or< -i »fyr« V\'k OUu tör.-k»r.-»or»-]«,r«SOk UailHW»-•or»j*gvr«
K. K.
•or«i»(rj »Vr« »« érUk SOV-At. UkarAkploitArl r4*tTSiur«kr« u ért4k • 0». át wl)».
HECHT BANKHÁZ Budapest,
i-.r.noUk-Ur» «. «a SraiSbat-k«ral 32. »«
IU IOH, ( pl ".a. fAloghan .Ilin«, mohit •»•\'• piaauukkv. WráJIJttk *a a UbbUUl aia«.)i>k
N\'^yohb VldSkl
Borzalmas éjszakák,
— Átdolgozta I. p. —
Az orvos azt mondotta, hogy egy hónapnál ho^zabb ideig a leány nem élhet.
I>c azor\\ osok tévedni szoktak. — Már a jtüitts hónap Uelmujt és Uina mé^ mindig élt. Sót szemlátomást javult az egé«zsége.
Már elhagyta az ágyat, az étkezéseknél az asztalhoz ült, sápadt arca egészségesebb sziut kapott és hangja megerősödött.
Kezdetben, mikor a leány még nagyon tehetetlen volt, a sajnálkozás leküzdötte a borzadályt, molyetyZdeiüv jegyesével szemben érzett.
De minél egészségesebb lett, annál nagyobb lelt Zdeuko ellenszenve, mely néha vad gyűlöletté fokozódott; kópés lett volna a leányt megölni, ba ettől vissza nem tartotta volaa az a borzadalmas meggyőződése, hogy tüna feltámadna sírjából, hogy vő-lcgéuyét toyább kínozza.
Es minden porcikája az eleven, a pezsgővérü, a vidám mosolyú után vágyakozott és bajtársai, kik egykor trobadour-természeto miatt incselkedtek vele, azt tapasztalták, hogy durva, — prózai érzékiség rabja
lett. t
*
Egy esős, zivataros uapon az ezredes találkozott Mratschek doktor* ral az öreg zdibjtzl orvossal, aki gyalogszerrel igyekezett egyik betegjéhez. Az ezrodes felvette kocsijára és elvitte.
—PF»----—W MBM— — 1,1 ■■■■ — y " *
A most folyó regényünkre mely érdekességénél lógva az olvasót egész végig vozetl kiváucsiságban, felhívjuk olvasóink figyelmét s a melyet 1 korona előzotes beküldése mellett megrendelhetni az átdolgo-zúuál: llosvui Hugó O-ulca lő.
^ Hirdetmény,
r
Vlr..«,|Uk, »jck a IIMul^tKk itj.tlt. kUdtliak. — .V lUfaV. atie Bén*tt»ytul»l«»tc. rtnm Alul lOri^^ajoUiaíWMllfr»\' Itl kOrvlkaiUi |
OsiiálysorsM\'^irsolási lerve.
f laouharuuíJlk »«r^iték. UO.OOO aorajar/-ss ooo ajraroBtány.
EuJ ^uM\'iArr» ro^u\'
ifnii» ; 1*0 nqvrqjwt iv. **
N/creatinjr
Korona
1 i • <■; v fi«
1 %
1 •
8 f sooo
b íooo
8 n 600
«0 ■ aou
too t 100
8.1,50 t 40
{Eöü nyer. Kor.
0000 4000
COŰO 10000 134000
263558
Második
>Oik oaatily «atét 80 ketroua
Huiía: 1« Ji-coml«r 1«. í«1f
cay á
1 f •
1
1 •
H i 9 • m
tu • 9 1000
t?0 % 600
4S&0 • 1W
Kwtwu 70000
taooo KJ000 5000 ÜOPO
»ooo liOOít 10000 3S000
348000
lir.^li
^kuruna 80000 :cow)
ÍOOÖÖ (50A0
Wf
) nyer. Kor.
UMO 60CC3 »JWvft
frsm
itaii« : ieO( W, Zto Í.. ÍU. 4* tt.
Ni<r««i¿ay 1 i
l; • f
9 ;
« .
10 ,
120 w
SlwT nyer.
10000
6Q00
eoüo 1000 600 1T0
harm 90000 99009
Tsoao
3O0Q0 2500Ö 1(000 IQOOO 60000 824500
Kor. ^..2ü.bÓó
Ötödik oastály. BeUt 3a korona
tlg.-i» l\'.Ol ui.r-iw, 3. <• 4.
Njapipfny
/
1:
» . .
6 .
8 ,
10 ,
lfO .
3T55Í» nyár.
10000
cooo 2000 1000 600 ÍOO
Korona 100000 30000 20000 15000 30000 25000 16000 10000 60000 770000
Kor. LŰ7O.0W
Hatodik caztr.ly. Hetet 24 Korona. Matt* : IC«U. niítrcín» 2J t«| »{.rtlla »O-lf. L»£Oüjyobli nyvrtoi*!,j asarancaia uavtban ÍCinii
(Cgy utui«) 600000 400000 200000 100000
80000 60000 50000 40000 30000 25000 20000 15000 10000 5000 2000 1000 500 200
600000 400000 200000 IOOOOO 80000 GOOOO GOOOO 400C0 60000 50000 80000 75000 250000 250000 810000 790000 570000 6120000
iJJ.OOO nyer, ás jutalom kar. 10.555,000 TT r Ő^SIyCTStfer ..onmWtTtM»
20 *11 UrUVIk mfr. A liu>i*ok « Magyas királyi ailaml «U»nör«ö natóaíit éa klril.Tt k0a}*|7<«i«-IcnlétítiCD, nytlrluo»ao tOrUao«k a hotiai Urctn. t>«9 (IV., K<kU-l4r, b«]kr*t a Dana ule» lo.fii. — H\'.rulrryok ■ «»»T- Ktr. Saab. ÜMUlyaoraiiUk valtiuouujt Aru«>l4taU kapbaldk. Uudapaat, lfJJ. 4vl okU\'.Ur liO
Maxy. IClr. Saab. O aztályi o ra] M« k Il>it«liii(t,
lajyao X-Ádj

Haaay.
O" 20.
A főváros legnagyobb férfi- és gyermek-ruha
áruháza.
_ uno», ín—V tuiuuMát fceaxttln»* --
Aszódi S. és Társa
ZfTXrX?*\'^ Budapest. m, Kerepesl-utfl,^
.\\imy v«ua*nc*u rnXlif ftsxfol éa fraxioala divAtk«:»**^ Mérték sxerinti M frf árakban, « u. megrendelések «*+ 111 ujabb diratu íj! méíbOl készíttet. Kívánatra minták»» ¿1 mértékreteleli utatitást bénuentre.
Zongfora- ÍUST^
kölcsönzési intézetét
ajknga a l#gjuUiiyos*bb árak maUrlt
CSUPORT J.
IV., Karaaabaroteg-utoia f.
Hangolások ét javítások lrlkiisroerete»ei: •mkAtAHrtmik ét > t«(oicaól)baa ui mulatnak
í
Ablakok
■U4aa m*c«U»a a.ao tartat au *• 4**11k » trt «M»!» ay. Uk. u >i»ti ifehkJa.a-a*. 1 frt 0rrt. Meajln Ukbaa l*Vaaal»a l JO
irt i
UtMl
IMUfH\'l a,Uk U-I 1* (rl Vor»iiorj«
oki»» (« »1 ti* bjriloU b^ft\' h piacit aJU* « íh Crf/tUÁ tUf r»t *n4terja I Iil. Umai»14a ak■*« kapkaií t.\'.M» utf«i iwfa, kattaimi U(K>k.
Temesváry Géza
Budttpe»t V., Visegrádi-utcza 27*
Llpót-k«rut klisltben
I Arjifyuut kiránatra két«*««! küldik
HASZNOS TANÁCS
NEMI BETEGEKNEK
\' » JT^ntrl DtMitiU* <t. kítyv, m.IT | d-lajc • titksa b.l«(t4,»k« vonat-, ka*« rui.4»r> Wd*ÍT«10t «I iri^.k».»!^. m*M u>uiw*<. Dr O a K A 1
AJTAI. OI.hiD imiuliiU > | »«arra« kkrktaak t*U*«*n U>ry»n aAi( I t«Ml<44b.\\n k»Hj ti^. A Mt|> oval u K. \' «»J^Wian -t,l Ir,| «a fck «l.f anfxr kt
w»*Mtt «...«k rr^i "»• <t M.i-» ro au4<
k)U4a»,!» ( xi» J
E>r. (¿AKAI
Budapest, VI., AnfHs8>-ut 24.
M a n»iüa atanija »»ml-. b4r- 4a ka* 7 —«»I ktt«<*k»k aa^aU r*od4 7
tO—4-I» 4a aate T-H»,
----
Bajusz- és szakálnovesztő szer.
»
Krtüni hatásáról sfAratalao elismerő irat tanoskodik- Csalhatatlan, hirtof eredmény I Csak Dáliám besíerezre valódi. Ara 1 kor. 20 fillér.
3*M*aa k4.Ua* a aal kért!: .JU hír**»« aaar*ket rni«\'!\'^-, \'
• «-n «.k « a. ka^y^ ÍÜffiaffir
Hajnövesztő gL^SK ÍTfir, í
ix tr tara—u
Mindan fiuBIÖ eDy4n»»k nélkOlöxheUÜen a
Haj-Raoensrateur
Ka D4U h*Jf4«té I ArtAlmAlian I Bilntalan folyadék I
Sem a kéxen. a fajMrdn. a ruha »tÖ»ftén líinrai foHol om hatr*» ép oly »¿yifcrOacfiel b.tan>*l;tik, mint mikor rixxol bfkrnjflk a ftjflnkat. As émt hajat »10 ntp Alatt olyAa a«latt. • TAriiaolja. mint ai OAtAl kor,ban volt. Anélkdl. hogy toatané. Kérfi nó nyariat tistoa M>^B«nyoy4l baunühatjA HatA«é4rt elrUlalom a texe»»é|ft I
Arot »aapltéaéra a lafhatiaoaabb a
^v ■ * Baa^lOt, «ájWHrt 4a aaA>A»a ani
Csotía-crem.
•<••><• )MÍ|4« t.llaUk. A« 1 krr«aa UMH" 70 flU*r.
|__lmn UnAcaot ét MvitAfoaUáal «xApséfkiba «HtliUatéaéra
y J irAnyeia
Fa«Iá UVt) ktia-Jlacva »»in. dikAai kalfa
Tébor Gyufa gyógyszertára Alberti Ipsén.
Thea-suíeményeK
legjobb hazai készítmény
K01l«é|mentc»en birhová »tállil Jíoe»Ua L és lAr«ai jyártból
Alexy Géza
füaaar-, bor- 4« c«»aaa(»-kar.-hm« ^
tíyör, Kazinczy-ulcza 17. szám.
1 poatacaomlg 18 fajla a gyér le-kivi]^ lüteméaycihoi 18-íélo nlése» caomagoUtbia
ul&nvél melleit i é* fél kiló tiazia aulvban 9 kor. S4 íl.
\'^dt» »ülamény Ktrmo.tfk 1 ki. 1 „ CU „ Anjrol ((ttemény-tCrmeWik „ 1 „ ~ "
"i ti»» »iU»m*uy»k n\'.\'ji\'an
iei.d >loi iK^xvatlvn n tfyikrt»iuu aaáiutva aatndlg friaa »ro.
poi\'.ocium.\'i 4 4a f«l kiló I !*,U ,o tt* u UaiU l»rm>txataa Jö utvi II laiuatn
I poitacaou\'fc^ :
t lltoi vaüai jamaií» rumot. r.c/t«<lWi!u ¡«{finomabb *«.t«t<» Jí oton tul I .llu fn o.ii Tli»»»fll*tii4Dft (i korou*«rt A* áruk Ju iuinú.«(cvrl ktiatttjai RTujt i)J |v v« funnilM J-ilrrO Oilelt.n o» Kocitl n L «. Um Maii\'arviuá; .endil
Földbirtokosok
KUobh 4a nairyobb fSldaa caidák. Kik <ri4-
biitukam l»tj Jl\\C* ^«nialu li-tíirilri J «« ||| hí.
•CO
i^ilijii^i 2 ííeWl«05
;.: .íy IfjJh 8 2. «a
>
"53 --
$ aSí &
a I t Ifs?; «
»1 Jí Jilí
A v»d«ki kOióniój flgythuét fclLivjuk
Klein Jakab H.
Budapest, IV., Károly-körut 16.
butortarmúre éi «aját m(lh*lyeth«n kéixült
butorkiállitására.
Oloso érak I
Kirjl* *a%takak 1.1Á» baaoaló ci^plliu. aam t«vaa. vant


Gummi óvszerek
Iegme(biihatóbb fraiicxia gyártmány férfi
¿t n0 réizóro. Ouinml 12 drb la/jobb minőségé 1 frt ifO krtól 6 írtig. HalhOlya* lií drb Irgrnomabb 0 /rlifll 6 frlJg. reasarjOclusiv döi óviwr 1 írtlöl U frtig. Séf»kCtök. sa.it késutményem. legjobb mHifikéi; í? frltol ü frtirf. Suí^fiíjo; rium 40 krtól Teljelb. D\'ttiiaJ.\'.r (bavibai ellen) 2 frttrti 3 frt krjig. Irri^Ator telf
losen felsterelve 1 Ht 3o;tól U frt 50|.g \\id«ki raeirrondelés port^\'iuentes. Vidéki mojro;! leletek titoktartás melleit cukCxPltetnek.
LAPTER M.
Badapa«t, Vili Br>*4bat k«rat 17)
NewJYork ralotával sxeinben.
Köztisztviselők
flaaUaSk la.jfiiN előtti t>rvaaa alakult
•l»^\'*mfO ^AnioW\'iflnM 18 4Vra k.aMU.ifliik »•ÍT .<»onv«fUIJ>.k a 14«t k4!o»4hdk»L Kat"na-tiotokaek íSf«|A»»ri>, nr><0IJára, »aff hir««-
a*(fi Óvadékra Mv4>f>k íj. I.^lcaoit Iol>c»iU»a »lAft r\'JUf f»,\'jó»itba:í. Vál.i-ibélMl niaUi.lfl»i).16. VU4kt küuiUaUa l.a«o«u »X< kvr- «\' r»lkairak, OraaAc»« rMdhllal KSrvatlt-j V*l-\' tatát, Mndapa^t. Crxatbat-kdmt C. a» Ka
tn»»iliit«k hAraaiA«! ovadvk folar4as«ial ol»a4 k41««4nt.
aryobb
dl Af » k<
.-IckUl k.idrv olcrú krtkX\'tita VtvAuJaA At>«V>r-t»tni, (ordul^aiiAk at
Orajtijto» FólUhltelkaavotlté Villa-lathos Budapest, Erzsébet kArat i.
N.nea aamn.il alolaa«« «tt;a«4a c«J»>a tUak b*l!t| m.-I.\'rkl\'-n.íf VU14KI l-.4Pvl»alök himti
100—100 frtoi
a Janos-fé!o VAlódt Majyar Rosti tutlóa-flold m i.deoOtt, t ol ló \\ag, »aarvasmarh» t aa illatban vau. At éílaiok ltoxn orejét fokos*», eéutae^ ^ot. bénAsáxoi r. nlkivrtl tyor aa ty± gytya. As allatok kollkAjÁuil iumt ba
dörxölé kitUnO bstAsu. Ara a korona. p{ ^tdn uláuvét mellett. Vagy két kor. bO fillér elöro beküldőénél ■ lijUlíiiul küld» •• téaxilö. Jencs-íéle llévixi \' irmta Fluid a Ir^jobb crOiitö «ztr 1 ü*og áta t>0 Gl\'ór. Óvakodjunk a hasonló külföldi készítményektől, melyeket a magy. kir« bel- es foldmiv«lésUgyt miuistonum ug>i» kitiltott.
JENCS VILMOS
„Sxent JAnos" gyóg,izertúréban, UUbA Pfcsr. II. ker.. bxéDS tér 1 st.
TELEFCH 39 -10
m\\ és LENGYEL
bulor- éa rnha-paacomúuy. ssínér, gomb- ó* oatpkíkU!tíalos«s«oc¿k jyyrl rAittÉra.
Budapost, V., Gizölla-tér 3. sz,
Van »>«ftt>.-«*r>k a n. é. urb\'ltr V" "n»*í V t\'iJ\'M.i»i,ia alnl. linfY (Jti»n IrUiei.-lt c»J»ka «a yaaxokauny-ra\'ttdrankal t/T
so3yem.iru-cs^tá!;!yal
bí»it\\ro ki. nílrdírt • »»akmáb» Tipi n k»t»!
in*kk«l «« b«U»ak»«l a mí-ítirtiatelti mini .|»k
i*íjutá í.u.ahb »i»il rut\'llrlt,
Kalr>iK-»en alánljuk •■n »*l»»rt*kn »*lir»ir.-
Muivkl 0/ klkilr.iaa lígdnato.abl. kolmtuUat-HUUkkal aalvaaan a«ol»*Juak.
Kelle
e o
asórakoséa téU ».atékrePatienoe,
\'flrelemjáték kartyakkal jáliimát^. Ki»dta Poxsgny Dóiba. ÍM °ldaL Ara 2 korona. 2 korona 40 C"ér küldése e»^tén bérmantts kcldéssel Hozzávaló patienoe kirtyak (* átszm.il 0 Koron« :t0 fiHAr Htt"* Uolhctö Kilián Frigy«» utód» ro»|T-
egy. kdiiyvkerukkodéacbgu Eudap*»1« Váczi\'Utcza 1.
il

Ruhamosáítra a fenfnbb kékitoszer
Ríintlenüti kapható.
HOCHSIKGER TESTVÉREK
BuíapesteD, Bózsa-atcsa 85. ssám.
Nyomatott » tuUjaonos „Hirlapicrjesité Válialai" köríorgógépén. (Cégtűlajdénoa : Székely Viktor.)
Hí. évfoly. 300 8x.
Nagykanizsa, 1903. kedd, október 27.
\' Egyw tzám 2 fillér
ÚJSÁG
í \'

tr-m
Ei5flZ8ÍéSÍ ára: íj Kla4é tulajdonosok:
|i«lyb«a kailiox hordva tity bára CO fiUír. .« , i Krauas 4a Farkas.
Vldcüra p*sial küldésMl eKy b*ra 1 koron* 20 Allér. \' Smk««xt»ség is W*iU>ivaUl: Kranss és Fart ^s »aptrk«r*sJt*4fc*.
__ • il ■ i » < .
mr~i—in—rn--rm-.
I Falai * a aserksstti:
XOtVü HVOO.
rmrmnn
rm

Megjelenik naponta korin raggvl.
N) Jiaatott a „Na«rk*ais»al Frisc Ujaát* sa«ri*dés«e
• _____. j J..*-: * \'» 1___
1 h. .1 S
Tisza István gróf miniszterelnök. A bileki ezredest becsukják.
Fadrusz János,
I
gOcsi Péterffy József miniszteri v iparlel-
Ügyelő Tette pártfogása alá, EJ is Utla
útiköltséggel óa Zay-Ugrécra kOidte a
műlaragó-iskolába. A leendő szobrász
bámulatoa azornalmat fejtett ki.
Mecénásé, Baika János nem tértut-
lette szem előtt, • amikor egy pompás
csoportmüvet talált nála, mindent elkö-
. , .,„ Totóit, hogy Tilgner Viktor tanítványául
sem sztlletési kiváltság, sem családi p, , Qn6mok dűl6l
összeköttetés, sem protekció, hanem „¡M, , nigy MÖlflfQr,et il)rAlöl> mely
■Mi
Olyan kevesen vaunak nálunk az i\'»azi magyarok, azok, kiket a saját tehetségük, a saját erejük emelt magasra és nem kellett másik ehez
ZanardellL
a tar».
mint s Hók-sas, kibontva szárnyaikat, saját képességükből mentek fel a magasba: hogy megdöbbonéssol állunk mf»g az élet utján, mikor egy ilyen eröaségünk üsseroskad,. .. porrá leszeu. -
Pótolhatatlan az a veszteség, mely Kadrusz János elhunytávul .Magyarországot és a magyar művészetet érte. Vunnak még nagytehetségű művészeink a szóbrá3zat terén, vaunak azonkívül kitünó vállalkozóink é* remek mostereftiberdfnk; fle olyan müvésziink nincs milyeu «1 volt, egy sincs több.
Ha taláu mostanában, mikor minden tényben éy minden tekintetben a magyar művészet degenerációját éazloljük, neui is le^z. Ks ez az, n mi azt a fájdalmat, melyet Fadrusz •lános elhunyta fölött érzünk, még nagyobbá, sziute vigasztalhatatlanuá eszi.
Lassan, hanem elveszítünk mindent; nagyzásukat, önállóságunkat. Cammogunk lefelé a megsemmisülés tt\'ján. Nem nincsen igazság ezen a íöldön. Az ellenséggel megalkuvó tévelyedottok ós gazok boldogulnak, élndk, munkálkodhatni r. kiváltságos pedig, aki mindi* caak dlcsüsé-í;et szervezett volna a magyar uév-nek, az megsemmisül.
Kadrusz Jáuos ltáy. sreptember 2-án született. Szülei szegény íóld-mívesek voltak, akiknek ueát állott módjukban, hogy fiukat akár a tudományos, akár a művészi pályán .^képeztessék. Így tehát az elemi iskolák bevégzése utáu lakatosmes-terségre adták. Korán kapott ked-
nek levelei mögött gnómok rejtőznek, játszanak éa torkoskodnak. Mód nélkül megtetszett Tigler Viktornak is, a kis remeket elfogadta ajándékul s készítőjét pedig hofogsdta a műtermébe.
Olt tanult, segédkezett Fadrusz János a hirea pozsonyi mentor bécsi müter-mebeu.
Azután ismét L>lka János segitelte tovább pártfogoltját. Megnyerte céljának VViegand Károlyt, az ismert nyomdászt és Piaztory Bódogot a lelkes mOgyOjtöt, akik kivitték, hogy a pozsonyi elnö takarékpénztár tlOO forintnyi öeztöndijat bis-tositotl Fadrusz Jánoanak. Két éven át • bécsi képzőművészeti akadémiában dolgozott a listai mOvft?*. Olt Helmer jelentékeny befolyás?*! volt reá. A* anatómia erő* rea izmufcAl tölo leste cl és a mouumontális érzéket is es a tanár lej.
lesziette ki benne.
Eveken ál aztán ¿mállón dolgozott Fadruas Jánds, A pozsonyiak folyvást juttattak neki egy-egy megrendelést\'
Végre összeszedte erejét, hogy egyszerre kivergédjék a félhomályból. Megalkotta a Krisztus u keresztfán cimű müvét, ezt n bámulatosan igaz részleteiben a mcgdöhbeuésig teimészetliü és mélységes hatású azobrot. Szűlöváiosá-hnn mulatt.» bs eiöszor. ügy koiij várui J . szük udvari azobájabnn fahete trapériá-val vonto be a tálakat és állilotta ki a szoborművel. Sokan nézték és elegen méltányolták. Aztán jöU u hudaposti téli kiállítás, amely soha ntm remélt diadalt hozott számára óa elnyerte az ezer forlmoa n»gy dijat. Csaknem egyidejűleg biilu öt Pozsony városa Mária Terézia lovíisszobrának kóNzitésével melyet karrarai márványban a millenium évében leplezlek le. Ujabb diadal« volt e szép nap, amelyen n király in megjeluut, « művésznők, aki attól kozdvc a lövárosba tello ál a lakását. Ott u sikerek és el-

i
ZANACjr
Itt bemutatjuk az olasz miníszlei válság hősét Zanardelli mioiutorclndköt, ki most, 77 éves karában lemondása után véfto nyomatomba vonulhat. A lemondás
az egészségi okokból már régon készült, most podig, az orosz cár látogatásának elmaradása az ebből származó zűrzavar, m^erloltotték szándékút.
■ vr Hr^-jwr .
uient végbe utóbbinak leleplezése, de j bilbwói zavargások iőokaí ellen, a >c-a lobbitk befejezetlenül maradtak mQ-í wuviiák ellen.
termében. } 1>á,cr ®rli*» ugy4"®7- * j«l®» tisztelen-
* « • ,1a ... >LÍ • l.ilb.A! ..-/a.
Hagyogó pályájának Iegtflndöklöbb napja volt, amikor lavaly okiéber 12-ikén Mátyáa-atobiál leleplezték. Fjifiiusz a
Mályásszoborban olyan tnüvet alkotott, a mely s magyar toremtö oröt a külföldön is a megérdemelt elismeréshez juttatta. A mestort mind o túláradó magasztalás nem káprázatta cl. A régj lolkóa ambi* cióval tért vissza az ünnepről műtermébe, do mar csak Tisza Lajos szobrát fejelhette be. M V akkor íéllóplok szei -vezulében a pusztiió kórnak elaö nyomni. I\'-Ugel Károly pozsonyi lojztanár ésj meg előlta. A^kcrmöuy számos mégren- | tm4jy ^uj ^Jén, al\',: 45 éves korában szobafestő miudeukóppeu elűsegi- dőléssel baimozta el, így több szobor- j kaépte kehből 0 vésői, *melynok alko-
Ve^a ¡ajzoláüko^és bzt a hajlamát j ismerés, szinte várailun sorozata nyilt
. ti . oktatta í mire a
tette.
Mint lakatosinast is fiu^ legénynvé lett, már oly tehetséget árult el, hogy az iparkamara oliiokségó-nok figyelmét is Dingira vonta. Időkö2-
uiüvol készített az uj országháza, a királyi palota éa o kúriai palota a:ároára. Aközben pedig az olső dijat vilto el a kolozavári Mátyás-szol or pályázaton. Mialatt e nagy müve kés2Ült. megbizták
tásaiban örökr« élni fog Fadrusz János neve. • il
ncic ngyeimet IS mngera vonta. * ••-ff -----.....................
ben besornzták kotonánci:, majd a Moldva} Tisza L.tjüi és V.4árl;?;yi Pá! sw?c«li,
iolyüban uszó-lockékot adott/ p»ifi aztán megint bazjLtért «zü.ővárcsébe. Itt Ja-
a^ti
: Vakcntí munka. •
Két fó katholiktis ípanyd lap. cz
, , .... ... Impurcml U a Cot\'rofLohdei.via »a* Kc-óemmeiwv.ss, budaposti, Wesselényi zi- pal!ll („^ is S2y,vu a l0bbi ^^tijoiíkua
Jabi szobrának elkészítésévé!, Tavai ^lapokról) hevesen kikelnek A muitkoii
■•.f » ■ v : .. t ■ t . i, • w — v .
dö ur, aki n minapi bilbaói zcián-dok\'nt alkalmával a .zarándokokat" fölszólította, hogy a másképp gondolkozókat üssék agyon, a napokban o^y rf jiir^tql oszti>í{«iot azét, melyben nem ám keresziény felebaráti szerelet prédikál, hanem a polgárháborút s azt, hogy a politikai pyQlöleUt ho kell vinni a családokba a szét kell azaggatni a legszonlebb Caaládi kötelékeket.
A főtisztelendő jezsuita páter fölszólítja röpiratábin az asszonyokat, hogy a (»-tjeiket l-er -e^^k l i «2 utcára a c.*.ek „mindonképpén akadályozzák meg, hogy nv: antiklcnkálisok a legközelebbi köz> négtanácsi választásoknál választási jo-¿iuai gycknrolba^ák. mert Jézus szí.nt szive csakis liü katholikus városatyákat óhajt látni az ayunlamiontohau.M
A kormányzó mága kijelentetto, bofy a búcsújárás nem egyéb, mint pobtikai tüntetés a pz elleti párinak kihívása, me-f^ot áz ul\'rrmoután Gaceta del Noila fzervozett. Attól a pecc\'ől kezdvo, hogy a papok revolverrel járuek e a nép nt ily papohit moűlfpsoiju, tísjiál\'áHvlibft-tűnk az embsrek vallási érzatiueiról.0
cJ.

Hírek a válságról.
1 ~ Saját tudósítónktól.—
Béoa, oki. 1G. .Mm István gróf miniszterelnök.
Mo délelőtt fél Ui órakor a király maga elé rendelte Tiaxa István grófot és egy órával később • gróf már eljött a kirélytól azzal a megbízatással, hogy állítsa ósszo a magyar kormányt.
A király klnev**to gróf Tlsia lat vánt minieaterelnökkó.
Gróf Tisza István a megbízatással még ma visszautazott Budapestro. Rósztvesz a kilences bizottságnak holnapi Ülésén és egyúttal a kilences bizottságnak határozatait az eredeti és nKfiosjtotl szóvégi vei együtt párlérlokc/!< t Jogia terjeszteni.
Egy laptudósitónk alkalma volt gróf Tisza Istvánnal beszólni, mnikor a királytól távozott. Tisza annak n reményének ndolt kifejozést, hogy n programm alapján sikerülni fog neki az országot a válságból kivezetni s hogy a programmboz az ellenzék is hozzájárulhat.
Ma általános kihallgatás is volt a Burghnn b ezen jelen volt Golucbovszky is. Vájjon résztvett-e azon a kihallgatáson is, amelyen Tiszát a király kabinet alakítással megbízta, nem tudni.
A kinevezés hirét a félhivatalos Bud. Tud. is megerősíti, jelentvén a kővetkezőket :
Gróf Tisza Istvánt ő fo\'sége ma dél előtt a kabinet alakításával megbízta.
A tognapi kihallgatás.
A tegnapi audienciáról as a hír terjedt el, hogy azon Goiubowazky, Put rcich és Burián kötős miniszterek is jelen voltak. Félhivatalos résztől ezt igy adják elő:
A magyar" miniszterek ós gróf Tisza István tegnapi közös kihallgatása tudva lévő\'eg délután 2—5 óráig lartott, hosz-fzobb ideig, mint ahogy tervien
Keményem Tan rá, hogy az előterjesztett programra megnyugvást fog kelteni ex orsíüéon és rá fogja bírni az ellenzéket (a ífra, hogy további akadályt no görditse\\a változatlan ujonclétszám és a költségvetési felhatalmazás megsza vazása elé. filsősorbsn ezen cél békés elérésére fegok törekedni és csak ha as elleyzék magatartása tounó kikerülhetet lenné a harcot, fognám axl a parla-menlárizmus szellemével megegyező alkotmányos fegyverek igény bevételével mogküzdeni.\'4
Béoa, okt 26. Gróf Tisza István, kijelentette azt is. liooy a kabinetet egészen rekonstruálni akarja ugyan, do Lukács Lászlónak,
mint pénzügyminiszternek ós Kolossváry-nak, rrint honvédéimi minszternok kőz r«mükődé«*re wámit és őket minden áron rá akarja bírni, hogy a kabinetben megmaradjanak.
Gróf Tisza litván m«*g kijelentette, hogy azért kívánja n kilences bizottság határozatának szóvegét a módosított szöveggel egjült a pártértekezlet elé terjeszteni, hogy mindenki láthassa, hogy a két szöveg közölt lényeges különbség nincs. Ö hiszi, sőt meg vnn győződvo róla, hogy az ő progrnmuija alapján a békés parlamenti megoldás lehetséges. Azonban, ha reményében és várakozásában csalatkozni fog, akkor kötelességének fogja tartani a nemzet véleményére appellálni.
Az audencia után Tisza István gróf még fölketeMe I.ukócs László pénzügyminisztert és Khuen-llcdorváry miniszterelnökül, akikkel hosszabb ideig tanácskozott.
Beszélik, hogy Khuen-Hédcrváryt még a mai nap folyamán szintéti kihallgatáson fogadja a király, de hogy Lukács László kap-o meghiratáeí kíhallgaiásra. azt még eddigelé nem tudják. Bizonyos csnk nz, hogy gróf Tisza István, Lukács és Hú-derváry ma délután bárom órakor indul cl Bécsből és Budupestre utazik.
Gróf Tisza István kinovezésa és Khucn Héderváry fölmentse egyidejűleg — va-lószinüleg már holnaj» — jlog u bivala-
A* ülésen a Szederkényi-párt tudvalévőleg a kilences bizottság működésével foglalkozik. Axt hiszik, hogy ott már bemutatkozik gróf Tisza István kabinetje is. Készülnek is a fogadására.
volt,
mert délutáni négy órára más ügyben a .
közös miniszterek : gról Goluchowszky, | lt>» lapban megjelenni. Pittroich lovag altábornagy és báró Burián szintén közös kihallgatásra voltak meghiva, Lukács pénzügyminiszter óhajára, akinek egyedüli missziója az cllen-\' kiegyenlítése a történték után ugy
"«ölek . _ .............
látszik, íikutil járt, esvabadenüj\'éu k lences bizottsága ma osto ü útára kitűzött ülését huluop délutánra halasztotta el s ebben az Olétben gról Tisza István, mint kijelölt miniszterelnök, szintén meg fog jeitnni.
Beavatott körökbon — mint a Bud. Tud. jelenti, — hiro jár, hogy a megállapítás stádiumában levö kormány-programúi a kilences bízottság munkálatából lényeges eltérést nem mutat és hogy az előbbi az utóbbiban foglalt elvek egyikéi aeui adja fel. Csak a programul megszövegezése okozta az eddigi, nehézségeket. Giól Tisza István, valamint grot Kliuen-Hédorváry miniszterei* nők <h Lukács László pénzügyminiszter ma délután 3 óiakor térnek vissza Budi/pestre és gróf Tisza István n pálya-uuvariól azonnal a szabadelvű párt-Löt be megy.
Tls-a István grf tervel.
Tisza István grófyazok elölt, akik öt fölkeresték, u kövctkezókéb nyilatkozott.
,0 lelségélől megbízást kaptam kabi-n-t alakilásáia oly körülmények között, motjek parancsoló köteloí>ség»mnió toltok, bogy a koronát és az országot közügyeink mai aulyos állapotában ne hagyjam felelős kormány nélkül. At a progiamm, amelyei a lüggőben lévő katonai kérdósok tekintetében a kormány elé fog terjeszthetni, a O-esbizollságcddigiegy-bangu megállapodásainak csak aránying lényegtelon módosításait igényli. Ez iráuyu kérésemet mielőbb elő fogom a kilences bizottságnak terjeazteni és egyúttal kérni fogom, bogy a módosításokat az ercdcü szöveggel együtt terjesszo a pártértekezlet elé. Ekép mindenki bQ képol alkothat magának azon módosítások hordereje felöl, melyek szüksége-ack, bogy a szabadelvű párt kebeléből kormány alakuljon éa az országol az anarchiától és a konfliktus veszélyétói uiegtucii\'.ték.
A kínovozés bíró a Házban.
Gióf Tisza István dezígnálá«ának híre már délelőtt líz óra felé ismeieics volt a képviselőházban. Nagy s/.nmmal voltak o:t n képviselAk, akik izgatottun kommentálták a dolgot.
A bírt elös/.ör gróf Apponyi Albert kapta, aki azati ikus mosolylyal jelentene ki egyik újságírónak j
— Hubemm popam I
A Szederkényi párt doputáolója.
Ebben a fölpaprikázott hangulatban jött meg a Szederkényi-párt deputációia: Holló Lajos, Szederkényi Nándor, Molnár Jenő és Lovászy Matton, akik a képviselőház összehívását kérő kérvényt hozták.
A küldöttséget gTóf Apponyi nagyon szívesen fogadta, do rr.eg\'.agaiita a kérvény átvételét.
— A kórt ülésnek tudomásom szerint a kitencos bizottság kritikája a tirgya — monula. Eu anomáliának lartuoám, ha olyan üléson elnökölnék, amelyen pusztán támadásokat is intéznek olyan bizottság ellen, amelynek tagja vagyok. Kérőm az urukat, fáradjanak Tallián alelnök urboz. ö fog elnökölni azon az ülésen.
Mikor látta a meglepetten kérdő tekintetet, mindjárt magyarázattal ia szolgált:
— A király gról Tisza Istvánt dezignálta."
Csakhamar nagy csoport verődött ös<zo a folyóson, amely ugyancsak ctlra beköszöntöt készttelt amúgy hirtelenében Uisza Istvánnak.
A képviselőházat bessehlvják.
A küldöttség ezután az alelnököt kereste fel, aki természetesen átvcuo a kér, vényt. Tallián azonban arra vonalkozólagy hogy caütörtökön legyen-e az ülés, vag pedig pénlokre tüzi-o ki, nem akart ad\' dig határozni, amig Appoayibal nérn be-
Selt. Felkereste az elnököl, akivel rövid
eig tanácakozott. Az eredményről ez megbivó ad számot, amelyei a déli órákban már szorleköldtek : A képviselőház: o bó 20-én, csütörtökön ülést tart.
Rablógyilkos leány.
Budapest, okL 26.
A pestvidéki bünlelőtőrvényazék, mint esküdtbíróság ma kozdto tárgyalni azon kotlös rablógyilkossági bűnpört, amelynek lettese egy fiatal, alig 20 óvcs cselédleány, Andó Júlia.
Andó Julianna 1884. évi szeptember 17-én született Nagykőrösön.
1902. évi szeptember közepe táján Al-bcrli-Irsára vetődvo, bibiti lloiváth Kálmán 76 óves nyugalmazott honvédszá-zadoshoz szerzódölLel 10 korona hav bérért oselédnok, Alig egy béli* volt itt, midőn egy ízben látta, hogy Mo\'.yovszki Pál iráni íakos 90 korona haszonbért űzetett le gazdája kezeihez, aki ezt pénzt az asziaifiókba zárta el. A züllött cselédleányban a pénz láttára leiébredi
gondolat, bogy gazdáját megöli pénzét elrabolj«. Két nap múlva, október elsején éjjel, kellő előkézzületek megtételo utan, végro is hajtotta róu.es teltét. Az előkészületet nz képezte, \' hogy a favágó baltát odavette ágyába « éjjel, mikor az öreg százados már aludt, ágya elé állva, a két kézro fogott bullával addig verto az öreg ur fejét, míg az kiszeuvcdoM. Pkkor a párna alól kihúzta az aszlal-flók kulcsát s a 90 kotona készpénzt, egy aranygyűrűt, egv órát, egy pár lűl bevulórid kiállított zálogjegyet magához véve. az Üsszcvert holttestül ágyneművel betakarni megszökött.
Elfogatása után derült csnk ki,, hogy rt volt a tettese nntiák a rejtélyes bűnesetnek is. nmevnek szánalomra méltó aldoznta S<abú János és nejének, szili. Múlnia Murinak 26 éves Eszter uuvü leánya volt, aki 11)02. évi augusztus öl, a syontriiánonkátiii vasár napján nyomtalanul eltűnt a vásárból s akinek holt testét összevagdalva csak szeptember U-ón találták meg a szőlöhegvi terület egyik rejtett helyén. Andó Julianna elment n szontmáitonkátai vásárra a mikor meglátta olt Szabó Esztert, megvillant a gondolat agyában, megöli a termein) uozzá hasonló, szép ct>inos ru bájú leányt csuk azért, bogy ennek ruhád eliabolhassa.
Torvét ugy valósította meg, hogv szitvAsredéíio hívta Szabó Esztert s 10 krajcárt adott noki. A miiseru sejtő 15 éves leányka gyenutlanul követte az elzüllött némbert a szőlőhegyek feié eső erdős területre s nem vollo észre, hogy Andó Julianna egy elhagyott helyre vezeti. Itt leültek pihenni s o közben Andó Juliánná Szabó Eszter hátamögé kerülve, ezt ennek fcjkendőjével fojtottn meg, aztán pedig a uáia levő sárga kosárból előhúzott nagy konyhakéssel összovagdalta. Mikor véres munkájával készen volt, a meggyilkolt leányról lehúzott egy fehér alopu kékvirágvs felső egy lohér és egy tarka nlaószoknyát. A gyilkosság eikövetéso után Ceglédre menekült, ahol kórházba kei ült.
Andó Juliannával együtt a vádlottak pnojára kerül Pozsgai Feroncné, szülő-leit Vér Julianna kokai IOldmivo»ttSH/.ony is a büntelőlörvényköny 870. pararalusálm ütköző bűnpártolás vétsétfo miatt azért bogy a csendőrök elölt eltagadta, mikor ezek nála házkutatást tartottak, bogy ö Andö Juliannának szállást adott s hogy ettől ruhanemüeket kapóit a igy a bűnügyi nyomozat sikerét meg ukarla hiúsítani.
Az e9küdlszéki tárgyaláson Rónay Kamii táblai bitó clnvköl. A vádat dr. Halász Lajos királyi ügyész képviseli a védolmot dr. Halász Aladár látja el.
A tárgyaláson 39 tanún kivül begvan nak idózvo dr. Andreánszky Jenő, dr. Szikszay Sándor, dr. Nérnoth Ódön tör-vénvszékl orvosszakértök, továbbá dr. Krnjcsik Rezső és dr. DabasiJÖkön mo-nori orfosok.
A uacionálék felvétele után megalakult n/ esküdtszék miro a vádlottakat.
A leány a legnagyobb nyugalommal vallja bo és mondja ol bünoit.
LEGÚJABB.
Fadraas János halálához.
Budapest, okt. 26. A tegnap osle kiszenvedett nagy művész, Fadrusz János ma már M van teritvo halottas szobájában, a naphegyi nyaralóban. Spanyolfalakkal körül vett ágyban fekszik a halolt, Stöhr Ernő nagy képe alatt, mely Krisztus sirbalételét ábrázolja. Az ágy melleit az éjjoli szekrényen azentelt gyertya fokazík 64 Fadruaz zsebóráia, melylyel a beteg művész igen sokat fog. lalkozott; minduntalan nézte, mikor múlik el a hosszú szenvedésnek ogy-egy órér
rflja. A h
halottat ma sokan meglátogatták: jó barátai és tisztelői.
A haloltat a Képzőművészeti Társulat temetteti el. A temetés valószínűleg szerdán délután lesz és pedig a család egyenes kívánságára a nap« hegyi uiul«reml;öl, a molyot a mester legkedvesebb s segédje, Rollinger Béla szobrász dokörál. A műteremben vnn három oroszlán, egy a karánsehoti királyszoborhoz, kettő a budai királyi palotához; dgy Mátyás-szobor, Szent László szobra, a Poldi-szobor és egy síremlék, azonkivül több kissobb-nagyohb modell.
Beteg román király, Bukarost, okt. 26. A király gyöngélkedik. A kiadott orvosi jelentés siorint állapota már kielégítőbb, azonban néhány napig pihennie koll a királynak.
BUDAPESTI II1REIL
— A papírváros klrálvát letartóztatlak. A derek Friodmanu Adoliot, a bős amerikai magyart, vagy ha jobban t"tszik, magyar amerikait, lecsukták. A derék lóriin ugyanis megfordított sor-lendbeti tégczlo kisded játékait. Amerikában csaít és Magyarországba szökött. Mikor nr. Fricdtnann feltűnt a látóhatáron, lelepleztük, megírtuk róla, h<}|y élelme* embar, becsapta Amorikát Ói-Budavára tulajdonosa (közvetve) Derék ur, mégis helyé.ivalónuk találta a Fried-mannak való szövetkezést is . . . Kezére látszották Ós-Büdái, ezt a renda bün-íészket, mely n bűnnek és fertőnek volt szinhelyo mindég ós régen rászolgált egy kis olpuszlitásra. Most aztán a díszei inüíntézot olveszletlo tulajdono.cál, t • smerikait amerikai feljelentéíro leiortó;-látták, a fuvároí, Ratdcnstberg kí«a*z-szony és Stemhcrd egyszerre veszítették el mccenásukat.
— EltUnt színész. A Népszínház tagjai napok óta suttogják már. hogy Szerd.ibelvi Ferenc, a Nép°ziubáx művésze eltűnt a fővárosból. Ma azutín S/.eidabelyi foleségo bejelentene a rendőrségnél férjo eltűnését. Szerdahelyi o ló 21-én reggel távozott el uloljáiz a Gvöntyuk-utca 15-ik szánv alatt lévő la-kásaiól 8 azóta teljesen nyoma vcszeit Feleségű egyáltalán nem tudja, hop/ iiova lett Szerdahelyi, mert semmit sem szólt távozásáról. Szerdahelyi eitünésé-lez ismerősei különböző kombiuácíókst űznek, az igazi okot azonban sonki soni tudja. A rendőrség kerosi oa eltűnt színészi.
— A magyar köny vkereskodőlc Jubileuma. Ma tartotta meg a Magyar Könyvkereskedők Egyesülote huszonöt-éve« fennállásának Oóneplő közgyűlést a tagok nagyszámú részvételével. A meg-jelontok közölt ott láttuk Boiich Gusztáv udvari tanácsost. Révay Mór országgyü-ési képviselő», NVod aner Arthurt, Sch-warcz Félix, Bonkö Gyula igazgalóKal, Welfner Józsefet. Dobrovazky Agostot stb.
— Bohottola Ernő agumi-gyártás meghonosítója Budapest, VL, Andiássy ut 2. Magyatország legrégibb szaküzlete szőlő és pincogazdáazati cikkekben ajánlja dus raktárát, szőlőbogyozók ?zőlőzuzők, minden rondszeiü borsajtók én mindcncumü Bzűteteléai aszközökben. árjegyzék ingyen ős bérmeutvo.
— Satrájk. Jan^ch János és társa cég vizmügyá\'ráhan tw összos munkások sztrájkba léptek. KövolWéaük, hogy nz eddigi 10 órai munkaidő no rövíditlo9-«ék mog, mert n 8 órai munkaidőből, a mit a gyár roudszoresiteni akar, n munkások, kik mind családos emberei:, nőni képesek megölni.
- — KSapontl asönyogtalep Doda-pest, IV„ Múzeum-körút 89. lapunk mai Márnában kőzőK hirdetését olvasóink azi-faes figyelmébe ajánljuk.
— Fitunal ká<rA-, taa- éa angol
Iram áruház Budapest, Kossuth Lajos-utca 17. azáUil 4 úa bárom negyed kgr. Mocca. Cuba éa Aranyjáva keverék-i karét 0 Irt 90 krért bérmentve és cl-ráool/a.
— Kizárólagos kAvé-bofcozatal. Az
amsterdami kávé-behozatali raktár Huda-, pest, VIII., József-körűt 83, kaid bérmentre minden állomáara egy postacsomag 4\'6 klgr. ipen jó z&atatoa pörkölt-, vagy nyers-kárét 11 korona 50 fillérért. Mintákkal szívesen aaolgálutik. Ügynökök felvétetnek.
I
EIUEK MINDENFELŐL
A KfileEci ezredest be-
coukják.
Furcsa Idők járnak: a kanonenfutter, Drilluiaierial, meg ahogyan a le^énvsé-ttt katonáék nefazik, kezd érvényre apni.
Még elérjOk, hogy értékesebb lesz a iGaál, sőt értékesebb a felszerelésnél, molv pedig pénzbe kerül.
fcikor n blieki katasstrófa híro ment, a katonai cogot sietett r. bűnöseket menteni: a tömegos gyilkosságot tul-buzgófágból (im bereiler!) követték el. De azóta nagyot fordult a világ. Magyar» országnál: meg kell mutatni, \'hogy a magynr ütik élete is ér valamit Bécs-ben. Kzt akarja bironvilani az a sr.igoru lélft, mely (irunzwcig ezredest a bileki gyilkost bujtjrt.
Beoo, oki. 20.
A logfe\'íőbb Lalonai törvényszék Grün-zweig ezredest, aki a bileki gyilkos ka-tonni menetelést vozelle, köt ovi fogságra Ítélte, tírünzweíg ezreded egyben megfosztotta tiszti rangjától is a legfelsőbb katonai törvényszék s nemcsak uyugdij-ijényeit vonta meg, hanem kejy- és el-lltási dijat s-m kaphat, llir szerint n legfelsőbb katonai törvényszék még més tisztek lelett is l\'élfrczctt, akik a bileki katasztrófát okor.iák, de a^ illetők nevét , és büatetésÜ: m^r ékét titokban\' tiutják.
— Megkegyelmezett cyilkoaok. Brünni távirat jelenti, hogy a király megkegyelmezett két gvühoa asszonynak. \'Vaaiczky Magdolnának és sógornéjínak, akiket az esküdtszék rablógyilkosságért akaeztólabalálra itélt. A király keeyelme 18 évi aőrtöure változtatta át a halálos
; Ítélet«.
— r&y szabadsághős ünncp\'Cae. Troppaubol táviratozzák, hogy Lobcn-steinbsn tegnap nnjjv fénynvcl ünnepelték meg Kudhk Jánosnak, az 1848-iki pnrasztvezernek és sznhadsáphősnek 80-k születésnapját. Siülctózo házát emléktáblával jelölték n;eg s ineoszo vidékről jöttek nnrn«zlkflldött.sé£ck fz agg gia-cadsághőshőz.
— ZalAn Béla cormetikai laboralo-rtomának mai számában közölt a .Pet-
• rolin liajszesz\'-ro vonatkozó liftdeiécét apunk ohaaólnak aaivci figyelmébe ajánljuk.
— Melyik háziasszony fél a
nagymosástól ? ? ? És eddig igaza is volt. Csakhogy ezentúl máakép lesz, hn a Lessivo Hungária mosóport használja, mely a fehérneműt si\'ppan, szóda éa más anyag hozzákeverje nélkül kifogástalanul tisztítja és lióföliéné mo.ssa anélkül, hogy a ruhának ártana. Te«yen próbát és meg l<»i{ rója Rvötödni, liisz ezeu mosópor felülmúlj« -a ösícu oddiR használatban volt »zo-rrket és mégis olcsóbb. Mindenütt kapható! Oyftr: Budapesf, VI., Dalnok-utca 9 Herrmann Emil és T*a.
— A magyar Ipar vívmány
gyanánt Üdvözölhetjük egyik ismert jó nevű iparosunk, Llohtmsan Sándor férfi szabómester (Budápeaten, VII. Rot-tenbiller-utca 4Jb.) azon lapunk mai hirdetései kőit olvasható nagyszabású elhatározását, amely eddig páratlanul áll a maga nemében. Ugyanié ez az országszerte legjobb hírnévnek örvendő férflszabócég a magyar ipar minden idegen verseit); t felülmúló képeaségét aszó! akarja bebizonyítani, bogy hitelt nyújt minden kereskedőnek, iparosnak, gazdáknak, bérlőknek, hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzőknek és Általában mindenkinek, ki alkalmazásban van, vagy biztos jövedelemmel bir, mértei: szerint » legjobb minőségű gvapjuisövetbal saját műhelyében kéeslt\' teljes férfiöltönyöket vagy télikabátokat, amely épp olyan elegáns, amilyen tartós, ugy, hogy páratlanul olőnvóscn juthasson hozzá az országban lapunk minden olvasója, aki a hirdetésben foglalt mér-tékutssiiAat kitöltve a ©égnek beküldi. Ajánljuk ezt n ritka kedvoző alkalmat minden olvasónk figyelmébe.
REGÉNY. -Csavargók között
Irta r OorklJ Maxim.
Átdolgozta: Ilosvai Hugó.
A szabadulás jelét pedig Orosz-országban fogják megadni.
Megadja az a nép, melvnek egyik legjobb ismerője éa leghűbb ismer-tetojo: Gorkij Maxim.
Hogy mennyire ismeri és mily megragadó módon ismerteti, nnnnk tauusúga ez a regény.
A „nyilt utcán" vagyunk. Nem látunk mást, csak két sor. szoro-
F.laff blztoaltó Intézet
KATONAI SZOLGALAT ECETÉRE
Ö c*. ét kir. Hl**\' I4h»rf»« ridnik-
.«|t tltll m. u.
Budapest, IV. VAol-ntea 34. X. a.
K\\un<nn«krk lttvlJnyf.«.bb tlUU«» » v*<U6-loltrttl^a. ille\'.t« r>MTkfni«il*« — 01-
r.o dljut«l«k. — 8í»l* i\' lvQ Mibílyuiájok. — At Q/fDili^ron » bUt»«l!\'jtl»ké: a bt«*"«(»lt Ifjak aianMol tít< ina« lü!6a nr«»<i)*«Hkan i*-Mcaülnak. ttiilotiUal liko SH milUA. Clz\'.oDitvkl alapoi Itat «a MlialUá.
•■ rm . t arw
A ..»A\' »*.
vlíl
Fetroiiii - Lajfescsz-
etagtalan. 1 flref 1 kor.. 8 tlveg 2.80 kor
nsçvr.al mos*tflul*:i n It^jhullüet, korpakcpaëdéat, tuvtiLbi ösa ülést (* mincnntmU
lOüQattF
több elisme!" levél bizony il, , ;iiofy a\'
Zslân
éa
Wellner-
(íta
sán egymás mellé épftlt, dűlőfélben nyurd\'lja^J^*. t5
leró kunvhót, Sülycdt falakat^ é& a UrsUdik íelsegélyezáaéró íorüit Aa
____9 -
KÖZGAZDASÁG.! |
A Rtmamnrány-Salgítarjínl Vaa- j mtl Részvény társ vség e hó M. tartotta ! XXII. rendes közgyűlésé\'. Loi*ch Kd5 j igazgatőaági elnök elnökiésévcl. A köz- ( gyQléa megnyitása után konstatálja aa , elnök, hogy Összesen 00 r^Mvénrea által { 81.550 részvényt letétetu?7estek Boda- . pesten éa Bécsben, melyek 3202 szava- j xatra jogoaitottak, A kösgyülésen 28 \' részvényes jelent meg, 80,626 részvényt j 3221 szavazatul képviselnek és exsel aa alapszabályok szerint a közgyűlés batá« I ro^ntképea. Az tfaspat6aá*nak ez évt • tjyereség felosztására vouaüiozó inditvá« Dvát e?yhanfmlt|r elfogadták : eszerint az 5.017Í934 korona 46 (UlérbOi a rész-Vényeteknek osztalék fejében 10 vsgyig ; 12 millió alaptőkéié után 8.200,000 ko- \\ rónát fizet ki, ltKl.OOO koronát a tíszW |
ezer koronát 1
l>njbotC0*£r;o<.
F^sT.étknldéhi brly ; 2 ft L A fi I!
GELA
cut.nirli.-n liiln.i\'nióriinim bfabsdknii.
lA.i)»|\'ntl l.\'Mkl»: : lotuk jviiu\'. ¿».♦•»11»
Zoüsora\'í és pianinok
u ik HtJiUJfttsk o«»k VitBni Unf«i?T*k rao
v.it»ílikt>an oleain lannrk cU\'lva t, l>ír ta\'jv» A ataxott hRnrtívitk a>r*lt»ln-k. kí arnutuak, »»{t it OJi\'jtéSaUirk.
ftzvtewHiattsky
UuAa|;«at, BxanrtU Ur 0. aiài.i.

FcIcJblrtokcsok.
Ktaabb 4a mtyakl) f^Mra «aa.Uk. K k ftlJ.
li.iW.knln l«vi k.Uiatn tethr ict $ ii Ir! »!•■
uűakWI k«Uv« «lent kó> ví.nra LíriQjik &t«ühu-tatai, f«iJuiianik 11
Orssigos Föfdhitelkösvctltö Vélla-
Xathoa Budapest, £raa«bat-körat 8.
Nlnca tatnmi •lAtaaca dijaaka raunin rilats-
Mlv>| taclIiktmH« tndíM kípvlclök havonta
\'.■00—(ltot k"i<jh«tu*k.
Frz. CrOcknsr
h»rj5i»r.>/ro> (a c*. klr. otílr. *», itl
t »alYiia.it caTuaktrotk StlIÜ^M, Uohfinbaeb <Tftv* cnj.lolt Cicbo vjap. 1 a a) — a.\'lol;» I«i«4>k hattfa/rttil na Kiiij»U i»i*!i4tn rsvjl.rUuíJÍUfU.a u\'in-vél tn.ll.lt, »>»,.!;« tr.ij\' hftOta va;y
t líru víanaVh .\'«tik. A tolták ln<Tta
*« tfrtnfniv«. ItiSl ui»»1ct>in«d iV «a cailok kkact^ totnek, varr m«;T*laU»ak.
I
glrbc-gürbo ablakokat. Aa időtől, acéltól, vihartól megnyomorított emberi lakok lyukas tetőit rnohalopto faszilánkokkal foldozták öasze. A tetíik felett helylyel-kftizel magas rudak emelkednek, melyekre seregélyházikók vannak erősitve, melyekre a bodza poros zöldje és a fűzfák — a kitiltottak nyomorúság-lakta kerületének ezen szegényes dórája vet némi árnyékot.
Az ósdi falak zóldes, Öregségükben megfakult üvegablakai a gyáva
gazemberek tekintotéro emlékeztetnek, Az országút közepén, az eső által kimélycsztett lüldrepedések között egy csőpatak erőlködve ki-győzik a dombig. Itt-ott az uton szemét és kavicsrakások láthatók, melyekből gaz burjánzik. Ezek maradékai vagy megkezdései azoknak a védelmi építkezéseknek, melyeket a lakosok a város felől vadul Dzönir csőáradások ellen, hiábavaló kilzde-lembtu emeltek. (Folyt köy.)
Borzalmas éjszakák,
— Átdolgozta I. H. —
Útközben természetesen szóba került a zdibitzi beteg és az orvos is beismorte, hogy diagnózisában alaposan tévedett, ha a szép Gina állapota továbbra is az eddigi mér tőkben javul, ugy a leány egy hónap inttlva teljesen egészséges lesz uirtr amennyire az Ilyen idegenszerű leányokat egészségesnek lehet mondani.
A doktor belemelegedett a do Jogba és olmondotta, hogy bár Emmn erősen titkolja Gina különleges állapotát, komomstjuk olótt még sem tudta eltitkolni, a komorua elmondotta a néki udvarló gyógyszerész-segédnek, a segédtől pedig a dolgokat ő — az orvos is megtudta.
Az ezredes, bár a háta borzongott, érdeklődött a részletek iránt, molyeket a doktor következőképen mondott cl:
— Ha holdfényes éjszakákon Idejo korán nem helyezik delejes álomba, ugy pont éjfélkor mintegy meghal.
(Folyt, köv.)
941,316 korona 20 fillért az uj számlára\' vitel elő. As eaávi szelvény 20 koroná- j val váltatik be. Weiner Mór részvényes elssólalása után I.oisch Ede elnök meg- j nyugtatja a közgyűlést, hogy aa állami munkálatok kiírása alkalmaval a társa-\' ség érdekeit kellőkép megvédi. A fel-\' ügyelő-bizottságba újból meTválasztattak Tauszig Hugó, Czóbel Lipót éa Kuranda Félix felügyelő-bizottsági ta^ok. Kzzel ai közgyűlés véget ért
Tőzsde.
Budapesti gabonatőssda.
A déli gabona-határidő-üalet irányzata szilárd. Egy órakor a következők voltak, záróárfolyamok: —— Buxa októ-. berre 709.-7.07. Huza 1904 éprillsrg. 7.76-7.76. Hozs októbcmi 0.29. 0.27;« —. Itoza áprilisra 6.67-0.50. Zab októberre 6.40—6.39. Zab áprilisra,
6.06—6.61. Tengeri okt.-re —.---
Tengeri 1904 májusra 6.37—B.84.
■udapoatt értéktSssda. • \'
Biétőudén költetett: Osztrák hlklréstv. 650.60. Magyar hitelrészvény 71».— Oaztr^ magyar államvasutak 65\'i.áO. Leszámítoló, bank 43S.7&. Jelzálog 611.50 Himsmtirányi\' 401.50 Déli vasút 5C.—. Nemet birodnlmF márka 117 W. Városi villamos üüa-.Kc^. uti vasul 508.—.
Béoat értéktőzsde.
ElötőzuUn kOttstett: Osztrák hltelrészr 0B3.71. Magyar hitelrt-szv. 727,—. Osztrik magyar állainva*u(i részvény 657J5 Unim bankrészvény 524.50 Oszlr. koronajiratWk 100. Angol-osztrák bank 272 60. llusx
frankos arany l\'J.06. Déli vasulrészvényi 70.—. 4 százalékos aranyjárad*k Ub^Sl Magyar korouajáradék 07.07. Uárkalankj
jegy 117.30.
E regény piár megjelent könyv-alnkban és kapható llosvai Hugónál O-utca lf>. I. em. 8.
szájpadlás nélktll és annélküt. hogy a gyö-1 kerek eltáíelíttatnénak. 3 koMÓI. As álu-: In in kéízitett és PArisban elaö dijat nyert fogsorokat mindenki azonnal megszokja, beszédiavarokat nem okoz és kitfiuöen rág vele. Régi fogsorok át-, alaklttatuak. Vldókiak óra alatt
M GROSSM 11» S.
a párisi fogon\'osi aksd. kiállításán a kareszttel díszített aranyéremmel kitüntetve.1
Fogad ref jel 8 tói, e«to 8-ig. „Fogorvosi intézet": Butíanott, VII.,, Erzsébet körút 80. ei&t oinclst (Roynl-szállóval szemben.) F.ijhuzáa érzéstelenítve. Tarlós blombák I Saakorveri rend«lés d. e. 10—1 a, d. u. 6-7 Vasár^ és üunepnapokon 1«. Méraókolt árak. Réaxlatfixctéara le.
h íováros legnagyobb
férfi- és syermak-rulia
áruháza g»
Szép, tartós. Ízléses férffi-SauhÀk készülnek
11rs
és
Z.o£nax7obb alaoranera art- é> ir/am»\'xn^ \\-lrab<t«*hiLii.
V., Vúcxl-körut 66. se.
Hírneves íérl-szobókl Versenyképes olcsó ártkt1
AJanl\'Uik sajlt mühaifStkban U-illll tua a oaj-J^rr>)r«tixi FUtir-, divalM ran taiala iv<» vu.uy ...... » itt
tlf(k(U, div.to. va<T f«k«U ratolU .... . . • . CM
F.Wlaa. divatai t*|T fi-«, t» »i.\'.ciwiMur . . . . . 10 írt
l\'ia.ó-, . .........10 lit
Grwnak- ía aa-mhak |ia>JuttAvtll4] ........ fr»
VAiWi»i«ilnU m.j\'.^ «rk na.\'tsH fin\'-ra r>>M-,al vaUtti aafol gs Craai tia rao^kirul il\'U i>K.u , _
Férfi-ruhák részletre!
Angol kiállításon
uij aranyéremnél éc diplomán]
kitüntetett
HALAPMéle
«Mi «0 kAmwéay Im^ lirrfayílff
j Budapest, VII., Akáofa-utca 5
Ugbisiosabban frőfjiX reumát, kés* véoyt «■ ide| csux ixQleü bajokat. Scámtalan bála éa ebcmert levél.
I tekéé I fcorwM M fii Ur.
Xgyedali rtJebLr
JÚ»OSTOLM.f7«fTtmtár
1 valóban uiestvri naLással, a legkitűnőbb \\
Ikidolgoxással szép »a tartó* béléssel «a hotxávalókkal kéadtik a »«ját férfi sxaM-mütwrraemiwn a W«ondoaa£b kivitelben I egy teljes férfl-ölt«ayt ikabál. mellény, I nadrág) vagy télikabátot íl írtért keret-A kedőnsk, iparosnak, gazdáin**, bérlőknek, f\\ hivatalnokoknak, tanítóknak, jegyzőknek és I általában nundaokmek, ki atkalmazáaban | v| van, vaiy bixtos jOvedetanrnel bír a kö-
vetkexő f«dtét«l*k tu-Uett. U frt utánvét V és a fooznaradó 16 frt <
Havi 2 forintos részletekben fizetondő,
IV., Muzeum-kör u*. 39. (eaaklaj g Muxe»a-kjrtt«l WMÉH
Igy ösauosukhatá vaoáma
a-réto roatracx, agy flanaí-takaró. egy amyrna-utánsat áfy elé éa 6 rnétw atös/oba-futóazényeg, Aasxeeaa ■ fel Soéronyágy matraeiaal . . • ltMÖ frt VaakeratQ lodrony-betét . . . t>M frt takeretfl sodrouj -betát, : . . fet
Dos válaaatók asSayo-jtlr, arövöt- és ovipko-fllgpönyök. pokr<So*»k, ntaxó tuharék és bé\'»h, valamint selyom- ©o kár-sony dleifeJ párnáirbasL
Sfját műhelyemben nsolidan kéarittf nanitn éa ntalracxok dua válasz tála
Megrendeltnél a mértékvételi utantAs pontosan kitOltvo horriun ktlldondC vagy egy viselt ruha mintául beküldendő és megírandó, bogy ös*i vagy téli •rávetül kivéntatik-e az öltöny és végfl). hogy rcilycn síinü legyen a szövet.
{JEJLüOTAY A. (t FIA
akad. »«obr4*ji.
Fhö <>r*£. *ral>.
ircmleKc!: gyárosod
ruuarKavr.K.
Cilin Iwrp m.lla\'ltl
• r«prnl-Mt 93. aiáitt
VI kukái: —
Xö. Anyán ai «ij //"
to-ncM n.olVt //
fagy előny vidéki mtaek!
férfi »arobó-me»*er
Kutlapps^ Uottcnltiller-iitcza 4.\' sz,
100 (. lo* vái.i.rtáauA.1 *rjt* (onttiai. »00 rrtol víu:ájiar«i\\l li*«6a
«"*■"— Ml »<■(< a mí
roívlol* »*«»»•>•.
_Uto• Más m mértékvételhojr
Fértl »aooo öltöuvbóa \'II
_ _ ----r.
MilUj»» (■ fiúit
»«,<«• vl k»l<it*
tt«l*<J o*drít- hu»«->(» ■ lifckái-«lilát Sll l.rJw a H|
• >ik«tc
erendny A. én Fia
lirtmlékmB gyáré«ok
latokat ét rajirkat dt] a*\'iát kMdaaak.
Ullahveaaa ;a h«i
\\l);n«r».i«4ti lk»«Jr«
BÍ«Ú !><>■•* (aTiíbíürn át u,4m
Haa>>daág (a kafeitun át n<n«
r>l>«Ho»l«(v «1 uit »iji>iv«a»*t4l Ifi\'tTi • i «Itb4»i, la ..».!•■\' n rru át a Mai alaW
milír
A\'»* át
A ki* Ut>r »«iuiaj* ▲ MioU4ay h»»aaa
(ii in« fi3ái l,á\'«i *lji ri lrr».
K A X A Ki
1 U. Ua»UrtA«t ... frt
" \' \' \' 4J -
l h YurXo . . . . ^ „ 1JU
I „ Kflba if>"«w) , . fc. _ t T"
1 . K»b« OtfTi.Miil.k) „ \\sr
1 „ Oyingy <ris(na) . ^ „ 1 jc
I „ Kocn.....^ „ J.r
» „ MrwA ilfr ia*MiNh) w „ I AH
1 ,, Aroor , , $ 1.«\'
1 „ Aruiy Jáva V Hn. „ t f KtlSn5*«n afAiilom nnj(»nh\\ ftta.
I IL Vinci p8r*8H kivé fit 14. 1 „ riuoin )>frrV<>M.....l.W
I * Keba pörkölt.....!.».\'
Kivihox csomagolhat«))
"» r.tAn.\'arln, rt. M 5 —
\' « „ BTr.niiarhi M. kfr. ££ \'it I n
„ ICiD4«ria e«. k«f. ht
ljt „ ilásu.rti-.«t ijj irt i.m
t 4 ., HAx t.i t.vul M f,i 1 »A
•|8 , »Iá ■<•>•<<«< . f rí
t (N\'n>| tCimel\'k t»" Itt ,K 11 ViU« (mclThíA Ubb
Jc , > f»;ta 11 KIldMM mir »¡<iMc?S« 1 tf!j#jfr n-;t»« Yi\'M
jjlilogh XjÚNZtií
kár*, ét W*.kiviteli Oaaaytcl.
KMrlot 4a .roJi: Vrt , K*tt«nblU«r.nto<a 18 aiAm
Óvakodjunk!
■ti O r • • s ■ 111-aiajviaat habi-
nílnl, «oú.1 nan • odott t"Jrt\'
t tut u»(t«i uau aat«k »•■« km
Mlitdaul ol kap C y^Vt batjl Ki>nki*ií. usl^j
T»r«k JAiaaí\'iyjfxMtf
I.u -
K*>l Diukoviúy rfHP"*
latvan t^i! \\x* , tttluXK. V., VTan ikti L^VCZT-^
irib i ,lot OfBivtiU-asáji\'i
M 3R.....\'•><***
bál mily áiuafif, Ul^t« luialgi.ru »1 l.iiduliunk bvuám, intwl aifT i-:n-i«uó»r-n 4« wuilíil. Mt Mftln \\ l^»;uli<l»l»l. »1» -m, Al*vr4Un 4« • Uff w.\'iakfrai. >t*r«lh«Uw f.Vu b«n
kaklál int «Ak»i»o/a»«kt.\'.. OI<a4 kamatul crakálj Kit4 l>rln>UMcl *<-r«ak»..tAkii.^ ift.io •okiak. »»iiUikk lukMk, U>.il.bá h . lUli.ukok-aik ni"u(4Ui»uk»>k T uáialáko* kamattal S-tl 4*1 w-Umu..« k*i*««k n4lk&l la. lnoUiaakn L II, U1 hatyi* Td ári ttiUi<ttoi«l
Frommer Menyhért
hitu4á(tla| *n|*\'U!f*t«ll tivájoal y4ai«xrl ir»4á)a, MuniVInl 17. (VáUuk«li»|
HASZNOS TANÁCS
NEMI BETEGEKNEK
a ,JfCp»»a.-o ntnbtiU" cí. kSi.fr, m«\'l MO oUalvti a Ulkw* bjti4«4®oí;i Ji»«-\'\'-
koiw íríaiít.n tudíJv-rUt i• tX\'%*R"1\' t.W^t taruliuix. .*<te(i4Jo X>r. U A K A I A N V A Z. oi»aA«oi hliO »MoiUllili • Ktu/v>t bárlclavk t»l|««»n iagyn rárt btrl;ó..bivn k^ii\'i iur<. A kfln|T iiu.i 11 30. kiidáitiifi j* «>it h.tg c<i »ok tiir emb«\' iiOuhsti «uutk húj, j á>Ál. I\'uiK>r« so ailir báty«» Ktllöc*..tö fUlin I
»r. G A 11 A I
Budapest, V|f> AndrAssy-ut 24
b:l i oiunki »joiiJJi b»wl-, bir- in f ugy axarrl bofogaVa»* ni(<>nlt r«odil o- e 10—4-l| 4* *it* í-H-lj.
NyostktoU s tsUjíOBOs ^KirLapterjesztő VádíkUt" köríornógépéu. (Cé^tuiajaonos : Ssékely Viktor.J
Nagykanizsai Friss DJság.
Kedd, október 27.
Élelmiszereinkről.
Valóban ideje volna már egyszer nyakára hágni azon visz-szásságnak, a melyek a mi élelmiszereladásainknál minduntalan grasszálnak; ideje volna véget vetni annak a sok visszaélésnek, a melyeknek a gyanútlan, a vizsgálatban hiszékeny fogyasztó örökösen ki van téve. Okulhattunk volna már magunkon, tanulhattunk volna már más nemzetek, idegen népek példáin ; de az a „volna" mind-utalan ott ólálkodik, ott alkot barrikúdokat, a hol a magyarnak haladásáról esik szóbeszéd. • Lám, a német nemzet ismét egy lépéssel előbbre vitte közegészségügyét, mert ott mindig annak az erdekét tartják szem előtt, az részesül előnyben, a ki drága pénzen, kemény munka árán szerzett keresetével fizeti meg az élelmiszereket.
Kzuttal a német husvizsgálati törvény rcformájáról adunk számot. Bár a mienkkel sem kellene soká késlekednünk; mert most mindig jobb a helyeset, a jót utánozni, mint a meglevő rossznak, haszontalannak nyűgét viselni.
A németeknél — ezután — löt vény, csakis friss állapotban, csakis az egész- vagy féltest-tel, természetes összefüggésben kei ülhet az állati hus bevitelre. K/.cnkivül még sok más üdvös ujjltásról számolhatunk hc, melyek mind csak a nemet lelkiismeretességről és alaposságról to\'v.nek tanúságot.
Mi pedig • szerény fogyasztók — szívszorongva les-sÜlc, hogy mikor l\'ognak nálunk is a hatóságok hasonló körültekintéssel gondoskodni, hogy a kapzsiság százfejü hidráját egyszer már a vesztőhelyre hur-y colnak. lípekedünk, vágyódunk nemcsak azu\'án, hogy nálunk is oly jo egészségügyi törvényeket alkossanak, hanem főleg azután, hogy a jó törvényeket serényebben hajtsák végre, az ellenőrzést, a gyakorlatban megszigorítsák és a törvény ne maradjon írott malaszt.
Szegény magyarom! Ha egyszer paprikásra vágyik a fogad, téglaporral hintheted be u jó, az ízletes halászlét. Hu megakarod törött cukrozni életed I keserű pillanatait, hát csak ép. ^ hogy helisztezheted. De ha lisztéit térsz be a sarki fűszeres patikába, bizonyos, hogy begipszelik azl a drága kenyered.
S ha int:, kerül nz asztalra; \'»nljj, ha csak ;iz "a hibája van, hogy nem is olyan vén, Jnint mathusfilcii), de van olyan ke-
mény, mint a fatuskó. Aztán tartsd figyelemmel, hogy nemrégiben még olyan mészáros is akadt, k\\ marha meg borjú helyett, kutyát meg macskát vágott s nehogy csupa tréfából, csupa „juxból" veled étesse meg háza hűséges őrzőit.
Mindenkinek van ahhoz jussa, keservesen szerzett pénzeért. A hatóságoknak feladata, hogy vizsgáljanak, ellenőrizzenek és keményen büntessék meg azokat a lelketlen kufárokat, kik az emberek egészségével köny-nyelYnü játékot űznek.
H írek.
Halálozás.
Mint egy szűkszavú távirat jelenti, Stnab Józsefné operatió következtében Budapesten meghalt. Városunk legkövérebb asszonya halt meg, ki tulkövérsége ellen Pestre ment orvoslást keresni.
Költségvetés.
Városunk háztartásának 1904. évi költségelőirányzatát a város számvevője elkészitette. Az előirányzat tárgyalását ma kezdi a pénzügyi bizottság.
Mérgezés.
Úgyszólván gyermek volt, nráris megunta a roszutra tévedt életét Csizmadia Lina 10 éves cselédleány, ki higanyoldatot ivott, hogy megváljon életétől. Tisztán, mint " kristály jött városunkba, hogy csclédkép keresse meg kenyerét és erkölcstelen városunkban mint sok mások, n bűn útjára lépett, honnan visszatérés nincs. Hogy eltévesztett élete, vagy szerelmi csalódása késztette c arra, hogy Untál életének végett vessen, azt « leány, kit Dr. Goda orvos az ellenméreg beadásával nz életnek megmentett-nem vallotta meg. A leány meg-gyógyul.
Pórul járt baka.
Akár mily gyáva is polgári életében a legény, mihelyt kutona lesz és kard van az oldulán azt hiszi, hogy övé a világ. Baycr Vince Temető-utcai korcsmájában is egy ily katona, kinek kilétét most nyomozza a rendőrség, kivont bajonctt-jévcl a civilekre támadott, azonban mielőtt gyíklesőjét használhatta volna, azt kezéből kivették, és vele ajkán a katonát megszúrták.
Gyümölcstermelők figyelmébe.
Brémában gyümölcseladó szövetkezet alakult, mely közvetlen keres kcdelmi összeköttetések létesítése céljából hajlandó magyarországi gyümölcs- és szőlőtermelőkkel érint kezesbe lépni. A levelet igy kell hozzá címezni: Fruchthandel Gesell-schaft, Bréma.
GJ#lpqrhatóságl biztos.
Csáktornyán Mencsey Károly Állami elemi iskolai tanitó elfoglaltságára való hivatkozással az iparhatósági bi/.tosi állásról lemondván, Csáktornyán a járási főszolgabíró az iparhatósági biztosi teendők ellátásával Plichta Béln csáktornyavidéki körjegyzőt bizta meg.
Áthelyezés.
A m. kir. igazságllgyminiszter Apa-tics János csáktornyai járásbíróság! telekkönyi átalakító dijnokot hasonló minőségben az óbecsei kir, )ír^biró-sághoz helyezte át. ^.o^yv
*
Reformáció emlékQnoipft.
A vármegyei tanfelügyelő körirata a megye mindenféle fokozatú állami, államilag segélyezett és községi népoktatási tanintézeteihez: „A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1903. évi május hó 24-én 42.982. sz. a. kfcll rendeletéhez képest értesítem ciinct, hogy mindazon helyeken, a hol u protestáns hitfe-lekczct a rcfomátió emléknapját meg-Unncpii, nz állami és községi iskolába járó mindkét evang. protestáns felekozethez tartozó növendékeknek az illető hitfelekezet részéről történő cgvszerü bejelentés alapján október hó 31-én szabadságnap engedélyezendő. Hazafias üdvözlettel Zalegcr-szeg, UK>3. október 15-én. Dr. Ru-zsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő.
Möblrkózás.
Holcer Richárd és Szommer Juci boros állapotban vasárnap délután 2 órakor a Kinizsi-utcában mübirkó-zást rendeztek. Holcer Richárd n birkózás közben annyira kimelegedett, hogy ruháját magáról leszórta és igy akarta folytatni n birkózást. Azonban ebbe a rendőrség nem egyezett bele, a részeg Holcer Richárdot, közszemérem vétsége miatt n rendőrségre kisérte, hot n birkózás fáradalmait, módjában lesz kipihenni.
Szflret.
A szüretet országszerte befejezték. A termés mindenütt reménységen alul maradt. Minden borvidéken panaszkodnak, hogy a termés sem mennyiségileg sem minőségileg nem érte el n várt eredményt. Különösen a mennyiség ellen erős a panasz. Zalában a legtöbb helyen az idei termés a tavalyinak felét is alig éri el. Kivételt képeznek a homoki szőlők, a melyeken helyenként nagy termést szűrtek. Az árak a rossz termés dacá/a nyomottak. A gyengébb minőséget egyáltalában aem veszik; a középminőségü must 20—32 fillérért kel s 50 fillérnél magasabb ár a legjobb minőségnél sem fordul elő. Az idei szük termést legtöbben az áprilisi fagyos, hideg időjárásnak tulajdonítják s ebben vun is némi igazság; de másrészt tény az is, hogy eléggé nedves tavasz és nyár után, a szüretet megelőző hatheti csaknem kánikulai időjárás dacára a fürtök legkedvezőbb fekvésekben sem értek be teljesen, sőt sok helyen a venyige sem oly erőteljes, mint várható volna s a mely a jövő biz-I tató reményével kecsegtetné a grtz Idákat a jelennek szegénységében. Az I idei bor minősége sokkal jobb lesz I a tavalyinál, bár általánosságban
nem állja ki a versenyt az 1901-iki évvel.
Sikkasztás.
^lerenczJózse?)
KESERŰVÍZ I
fM I mMKiiiMuímwvmw^wJ
kapható mindenütt. j|
A balhási csendőrőrs rendőrségünket táviratilag megkereste, hogy Lamm Lajos 20 éves könyvelőt, kiMautncr Albert bolhási lakós kárára 2000 korona elsikkasztása után városunk felé vette útját, tartóztassa le. Rendőrségünk a letartóztatás iránt intóz-kedetti.
Útmester! Iskola Pécsett.
i
A kereskedelmi m. kir. nxniszter a mult év őszén közölte a törvényhatóságokkal, hogy utmesteri iskolákat szándékozik felállítani, ami a még éppen nem tökéletes ut-ügy fejlesztése érdekében feltétlenül üdvös terv. Felhívta a törvényhatóságokat a megfelelő hozzájárulásra s ugy látszik Bar nnya várni egye és Pécs város jóval nagyobb áldozatot hoztak, mint Somogyvárinegye közönsége, mert mint a P. N. írja, a 10 iskola közül egyet ismét Pécs kap. Az utmesteri iskolák december 1-én állíttatnak fel Balassa-Gyarmaton, Szombathelyen, Nyitrán, Kassán, Mármaros-Szigeten, Nagyváradon, Kolozsoárott, Brassóban Lúgoson ós Pécsett. Nem valami vilógra szóló intézmény az utmesteri iskola s ma, a dolog bevégzett állapotában már annál kevésbbé lehet hozzászólni a kérdéshez, megkaphattuk volna-o ez iskolát, mert egyszerűen irigykedésnek tűnnék fel a hozzászólás ; de kétségtelen, hogy mi minden hasonló intézmény létesítéséről akkor kezdünk tudni, mikor másutt már készen van. 8 útmester után mi is hozzájárulunk ez iskola fentnrtá-sához, tehettünk volna hát mi is valamit ez iskola ide hozataláért. VAgy tán elég már, ami itt van ?
- wr-nv . r^-.-r-z.T- . TC
A mellékletért felelős: Fflredl János.
Egy teljesen uj bárok* hálószoba
olcsón eladó.
* *
Bővebbet a kiadóhivatalban.
Mosd intézet.
Vnn szerencsém a n. é. közönséget értesíteni, hogy több éven át fennálló
mosó ós vasaló-
üzletemet 1======
megnagyobbítottam.
Midőn továbbrA is b. pártfogását kérem, értcsitcm, hogy Azok részére a kik, összes fehérneműiket hozzám Adják,
mérsékelt árt számltok.
Egy ing mosása és vasalása 12 kr. Kimosott ruhát vasalásra elfogadok ; egy ing keményítve és szép fényesre vasalvu 8 kr.
Ozletek részére qj ruha tisztítást elfogadok.
Teljes tisztelettel
Székelyi Lajosné
Fő-ut 19. szám, Zsombor-féle báz. Tanuló leányok felvétetnek.\'
X


8
Waiytanlml Prlss ÜJs^t!
Kedd, Október. 27,
■WMteMMMM





Szerencse fel
FŰ-
Aki mer az nyer!
NYEREMENY egy millió korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se rtiulasszá
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
OSZTÁLYSORSJEGYET
MILHOFFER KÁLMÁN foelárusitó sorsjegyirodájában, Csengeri-ut, Rosenberg-féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 k., fél 6 k., negyed 3 k.,.nyolczad 150 k. — Játéktervek
Van szerencsénk a nagyérdemű borfogyasztó közönség becses tudomására hozni, miszerint általánosan ismert, legjobb hírnévnek örvendő ugy asztali, mint különleges faj-boraink névszerint:
Somlói, Badacsonyi, Badacsonyi muskotály. Badacsonyi rizling, Badacsonyi kéknyelű úgyszintén csutora alakú üvegekben töltött „Csutorabor"
különlegességünk
MEZEY PÁL ur
fűszer- és csemege-kereskedésében kaphatók.
Midőn a nagyérdemű közönség szives támogatását ugy magunk, mint nevezett urak részére kérnőnk ajánljuk magunkat
mély tisztelettel
Ramassetter Vinoace utódai
szőlő nagybirtokosok és bornngykereskedők SÜMEGEN.
Kizárólag pesti hengermalmi liszt eladás.
¿4 «1
XTJ
a a>
V)
a>
•0
•■ca
o
N> 60
o P-
AKI
szolid és olcsó árért akar jó fiiszer, liszt- és festék árukat beszerezni, keresse fel
SCHLESINGER IZIDOR
• C
¡ve^yeslrereskedésót
NAGYKANIZSA Eötvös-tér 2. sz.
Márla-telepI csemega-szölti glárusltás Jutányos napt árban.
ML
«« <•»^.v«.
s
3
2
ir o
s
«a fo
e
MT
5
a -V



• <•
TI 1


\' , . • ifi . ■:
(l


III. évfoly. 301
Nagykanirta, Id03. szerda, október 28.
Előfizetés! ára: >
IMybea húbox hordva tgy b<Jr* 60 füWf. .*. .-. Vldikre póítil kuldénel tgy hóra 1 korona 20 fiü«r.
Kladá tulajdonosok: £
. Krauas éa Farka«. OMMITA «tjoö.
Szerk«»ztó»ég és kiadóhivatal: Kraaas éa futu paplrt*i«skadé^.
Etft Szám 2 fillér
ÖJSÁG
Megjelenik naponta korán reggel.
Njroaaalfitt a »NacT\'u&iauü Fria» Ujaá«1 a*or*ódt»«s nyomdájában.
Apponyi Tisza István gróf ellen.
—1
ECili lesznek miniaskxer els?
• I 1 v _
i Hogyan készölt a ctiiopy-l hadi-j^xv^.- parancs.
1 Sok igen érdekes dolgot Írtak már a cblopy-i hadparancsról a bol-ós külföldi lapok, de ezen történelmi nevezetességű hirek között is !clső helyet foglalt el a Szegedi llir-
— Azért, mert én iamerem a magyar nemzetet ós tudotn, hogy magyarnak egy-két jó szó többet ér, miül a parancsolat, — telelte őfelsége.
Windlsgrétz herceg ezatáa arró igyekezett meggyözal a feleségét, hogy ezúttal nem a ökágyar nem
.•.dó vezéix Ikkéhon közölt hir, amoly 1 zctrCi Van szó, hanem egy-két agi komoly forrásra hivatkozva a kö-1 tátonól, akiket hatalmi szóval kcU (vet!\'ezöképen mondja cl a chlopy-j hadparancs keletkezésének történőiét.
„Azon az emlékezetes napon, miiión a chlopy-i hadiparancs szövőiét megfogalmazták a kis lengyel íolubau, a küvetkozó államférfiak voltak jelen: Windischgrütz herceg, Tichtenstein herceg, báró Beck, gróf l\'aar és Bolfrass urak. Délelőtt, 1 órakor találkoztak az itt emiitett osztrák főurak és köríUbelül délatán egy óra lehetett, niidó a tanácskozást befejezték.
Wiudischgrátz herceg volt az, a ki a hadiparancs kiadását elkerül-Iietotlennek és halaszthatatlannak UOiidoita és rendkívül Lgutottau érvelt amellett, hogy az állapotok türhotetlenek és egyszor valahára ideg kell taár mondani a magyaroknak egyenesen és érthetően, hogy a dinasztia felségjogaihoz nyúlni uem merjenek. Ekkor nem tudták, hogy a me^uyilaikozás milyen formában történjék, mert az első gondolata miu-deukiiiek az volt, hogy a nemzetbe/. intéztessék egy manifesztum. Dolíross bárót bízták meg a mani-iesztum szövegezésével, aki hosszabb gondolkozás és tauácskozás után sem tudta xl okirat helyes tormáját megtalálni. Végre is báró Beck táborszernagy ötlete segitett a dilemma !megoldásához. Báró Beck találta ki, hogy a megnyilatkozó* no a uem-.zctiiez, hanem a hadsereghez iutéz-tessék, mert Így akármilyon közjogi botlás lesz is abban, nem olvau su-lyos a következménye, mintha a neaizcihez intéztetnék. A szöveget ily értelembou végre elkészítették éa Windischgiíitz herceg vitte azt be ö felségéhez elfogadás végett. Mikor ő felsége a szöveget elolvasta, Így szóit:
— Nom hiszem, hogy annak a badiparaacsnak olvau hatása legyen, mint aminőt önök "tulajdonítanak neki.\'
— Miért^ felség? — kérdezte a U*re«g.
a fórumoktól elriasztani. így történt, hogy hosszas rábeszélésre aláirta a király a chlopyi hadipárancsot, miután elóbb abból sajátkezüleg kitörült néhány KrattausdrukkoL
A meglepőeu érdekes hir bizonyára hivatva van a legszéltsebb körben feltűnést költeni. Mogjogyeizük, hogy a hirt közlő lap kifejezettea hangsúlyozza, hogy a hirért teljes felelősséget vállal és csupáh a diseretió okából uem nevozi meg a hirnok minden kétségen fölül álló bécsi forrását.
K.raljrlá ogafés panamatal,
PAriaban, x* t>Ia»r. kiiályi p^r «luta-zAsa után a „Sieclé" 0» mi» lapok különös híreket közöllek nagy visszaélésekről.
ügy jegy-panamAról van azó egyebek közt. Alakult ogy tArsasAg. amely min-donkinok —• aki husz frankot űzetett — utat nyitott, hogy jeloa lehessen d.í ola« királyi pár tiszteletre rendeseit ünnepségokon, még akkor is, ha sem hivatalos, se:n félhivatalos Allisu neui volt. Az illetők szaludon já-hattak-kelhettek a kordonokon balül a c\'juthatlak — ha akartak — ojjéss at emel vényedig, amelyeken az olasz királyi pár megjoleni.
A jegyeket szabadon Aruiitolták, ügy-szólvAn a rendőrség szcL-iclAttAra. Ilyen uuódon — irja a „MaUu" .minden ember, akinek elég pénze volt, az uralkodó pAr közvetlen közelébe juthatott revolverrel, vagy anélkül. Bizonyos, hogy tb-ban az időben a „tett propagandájának" embere- UOzűI egyollon egy ember sem járt szabadon, mert különben bizonyára szerzett volna egyik-máiik pénMn vásárolt jegyot, hogy az urAtodó közvetlan közelébe juthassou.
Most az olasz királyi pár látogatása után a lapok híradásai révén, amelyek a kormánynak s a rendőrjégnek Is nagyon kellemedenek, nagy forgalommal indították raog a vizsgálatot, amsly ugyancsak botrányoa dolgokat derített ki. Többek k$zt a:i is, hogy amíg bí-menet-jegyekkul izabad k«ws!uidést folytattak, addig nagy lapok »sertMsziőínek jegyhiány elmén megtagadták • kordonokon bal Cd való megjeleaáat. • --\'•\'• • -i
inM^gy»
Tisza István gróf
rGróf Tlsia. Utvi/i. \'
. j
íme az uj miniszterelnö!:: gróf Tisza István, a ki ióuix madárként ámadt fel a múltkori kudarc után, rogy V\'ídó szárnyai alá vegye Magyarországot. A gróf ur érkoüését
tiouüau indul, ai ti u nk a lóbQr.Osök, azt eddig még nem tudták kidarluanl. Mindenesetre szerencséje volt az olasz királyi párnak, hogy anarchista ínég som tudott közoléb« uuu.
Kinsk kall pénz?
Egy dúsgazdag nápolyi karsskadönek, AruolCo Ribordinak nc-von haszontalan fiu adott a sor«. Az egész emberke még alig huszonöt oszteodös, da mAris olyan zajos mult van mögötte, hogy elég lenn« egy egész emberöltőre. Kátkben öngyilkosságot is kísérlett mag. mert apja vonakodott i»métot:en kifizetői ai adóságait. Az apa pedig, kinek ez.\'az egyetlen gyermeke, mindig megindultan sietett a fla megmentésére.
A mult hé\'.an a fiu altQnt aa apai bábból. Parax« volt kéiségb«*rl# kntauU j
nagj\'on Táltozatos érzeltuokhel fo gadták, de ngy látszik lassan-lassan megbékülnek az*al a gondolattal, hogy gvof Tisza Istviln miniszter-
■■■■■. ni» ■
j
azt hitték, hogy a könnyelmű Dalokx* bor most csakugyan öngyilkossá .«U. Három napig a hírét sem hallották; ekkor ez\'An jött egy levél, olyan levél azonban, amely nagy rémülttel keltett. A levelet valami rablóbanda irta a gazdag kereskedőnek és tudtAra adta. hog)\' a flát elrabolták és meg íogiAk ölni, ha huszonnégy óra alatt aa apa le nem tesz ötvenezer lirAt amellé a narancifa mellé, amelyet * brigantik megjelölne*.
As apa tannémtesen nem zárkózhatott el ilyen Lövetöléa teljesítése elöl, azonban mégis nyitjára akart jOnoi a titokzatos dolognak Aa doleitivektt bízott meg a narancsfa környékének sxemmet-tóriásával. A detektívek elrejtőztek éa ime, csakugyan aljöU a „brigand" |t 60.000 líráért a fához. Mekkora volt azonban a meglepetésük; auiiko a bti-ganüban felúmertAc a* ilju CuuMpjpat,
Hírek« válságról,
— Saját todóaiitaktfL —
Badapeet, Oki. 20.
A kllenoes biaottság; üléxo.
f A «xabadolvO oártkőrbep ni» igen ólén risgéj-íorgás volt; a képviselők már I óm után gyüUkezkek éa Ua órára már mintegy negyvenen voltak, köztük 8 k>lono böloa közül: a Ü-ik, gróf Tiasa Ulváu dezignált miniszlerelnök pontosan érkezett ós társ-bölcsoifel pxonnal visz ! aaavnoult a Deák-siobáb« tanácskosol Ax eddigi éa a mai tanáaakosások kfll 1 eöaó^\'ci között miudössxo annyi a kű-löakaég, hogy ma már Lukáca László ntu vett részt.
A kivűl várakozó képviselők atzal ntu-lalMk magukat, hogy egymásnak mesél ték, hogy milyen azép roll a tegnapi eit és hogy milyen lelkesedéssel fogadják a párikörben most a röviddel ez-előtl kikosarazotl Tisza Istvánt. Melléke on találgatták, hogy meddig fog az üie.s tartani. Az optimisták lü percről be&zrtok, a pesaximiaták ellenben hosx-azu ütést jósoltak; de abban mindany-nyico mogegyextek, hogy a bizottság I Végül bele fog nyugodni a felülről rája diktált programúba éa az ülés csak , árért buiódhatik, mert a nemzetiek a | lotiua kedveért most is, mint mindig, \' meddő okoskodásokba fognak bocsátkozni éa végül vagy mindtárt vagy legkésőbb a holnapi pártérlekexleten be fogják adni a derekukat. ! A külső jelek arra vallanak, hogy az utóbbiaknak volt igazuk, mert ax ülés caaiogyan elhúzódott éa hogy ezt a , „rxmtzoiiek" okoxiák, az abból is következtethető, hogy Ivánka Oszkár meglehetős puskaporozott hangulatban járt-kelt a várakozó képviselők között éa izgatott Tisza ellen. Az ideiglenes be.\'ső i ellenzéki hang legalább egy kis változa-tosrágot hozott a várakozás unalmába.
Tizenkét óra után megváltozott a helyzet. A klub egéezen megtelt. Jóval százan folűl voltak éa erőa izgatottság fogta cl a kedélyeket, mert az Qléa még egyre tartott.
Kgy percre lekötötte a figyelmét az a
bir, ttogy Tisza tegnap este Hódosaynak ajánlotta az igazságügy miniszteri tárcát éj ö kijelentette, hogy caak akkor fogadhatná el, ha Apponyi lenne a belügyminiszter ; Tiasa azt válaszolta, hogy ez lehetetlen, mert Apponyi a királynak áobogy sem kell.
, x Apponyi kirohanása.
Negyed egykor szenzációs fordulat kö-voúezett bo: hirtelen megnyílt a tanácskozó terem ajtaja és Apponyi Albert Gróf önmagából kikelten rohant ki a toremből és etetett el a klubból, intésére Ivánka Oszkár és Nagy Ferenc a várakozók sorából követték.
Az ó-szabadelvűek ennek Utlárm valóságnál ujjongtak é« egymásnak kiáltót-1 »áh : .Végre, itt a szecesszió I" Abból, boüy Hódossy és Botgár még bent maradtuk, azt következtették, hogy köztük és Apponyi közöU ia nézeteltérések vaunak.
Apponyi TUza «Hon. ,
Még nagyobb leU a forrongás, mikor
Nagy Ferenc visszatért éa elmondta, hogy 6 beszélt hosszasan Apponyival és ö jclentrlte neki,
hogry ar adott v1eronyo\\ kőiBtt tö nem mehet tovább a koimáay-» nyal éa levonja a helyzet oaasex konzekvenciái.
Ez a hír r. előbb ujongúkat elnémi-totU és nagy konslernációt uűlt.
Tiasa latrán kudaroa.
Az ülés egy órakor ért vénet ói meghozta gróf Tisza István első kudarcát; a bizottság agy megénérteaűlésflnk, mint fálhivataloa jelentés szerint azt határozta, j botfy prorrammját vAitoaarlanallfogJa a párt alá terjeaatani a holnapi érie-kealoten.
Tisza István a hlsotteág előterjesztése níáa külön fogja kifejteni a msga állás-pontját, mely« a bisotuág ilyenformán
Kik IMinek «iniaaterak.
Tteca ma még nem alakit kabinet«!, hanem a mai és a holnapi napot arra fordítja, hogy megegyezésre jusson a kigondoló biaottaággal áe ezek utján az egész kormánypálntal.
Ami a kabinetalakiláat illeti, igaz, hogy hivatalosan még nem történik semmi, ac közbe Ti«« mégis ráért és ráér kiate meltjeiyel tárgyalni; Lnkéea és Koloaa-vári maradnak, Hjeronymi éa Berxericsy pedig atinto biztosak a kereakedelmi, illetőleg a közoktatási tárcára ; a kere« kcdelmi minisxtóriumnak már államlit kárt la pxempltek ki Má.ndy Ujos sxo mályébwi,
A többi kalvekre nincsenek még eny-nyire hotározott jelöltek
A mai fejlomények után már biztoaan lehet tudni, hogy a volt nemzetek kóaOl senki senki sem kerül be.
Do a mai bizottsági határozat után késégcssé lett az is, hogy Tinta István gróf egyáltalán alakithat-o kabinetet.
„Tímea" a magyar válságról.
London, okt. 27. A „Times" mai vezércikkében azórá eszi gróf Tisza Istvának a ksbinetala kilássál való roogbizatását ós a következőket iria:
Gróf Tiszát nagytehetségű embornek ismerik, kinek széles a látóköre ós aki allposabb ismerőjo a nemzetközi polili tának, mint sok máa magyar államfér lu. Tisza tudomással kell, hogy birjon arról, atni ugy látszik, polgártársai közöl soknak elkerülte a flgvelmét, hogy a monarchia bármely fele, ha nem támasz todik a másikra, a nemzetközi életben elentéktelenné válik, a hatalmas szomszédot mindennemű intrigurára csábítja és aa országot még nagyobb veszedelem euycgeti. Ilyen kot fii menyek között a asabadelvfipárlra háramlik a legnagyobb elelósség. .Mar most rz a (kérdés, hogy meggyőzre n többséget, hogy most mm-en alárendelt természetit tekintetet ífclre kell tennie. As a katározat, melyet n mai Clésbon fognak, hozni, nemcsak íagyarotszégra éj a monarchiára, hanem egész Európára nézve nagy jelentőség gel bir.
Kedvexd bcosl Jóslat. Béos, okt. 27. Az Arbeiteneeilung tróf Tisza litván misss ójáról igy ir: dezignált miniszterelnök négy hó nap alatt egérzen megváltozott. Nrm az gróf Tisza István vállalkozott most kormányalakításra, a ki csak nemrég az eiöazak politikáját hirdette és kész volt Burg követeléseit vakon végrehajtani. Ai erős kéz, a mclylycl leakaria Tűrni as ellenzéket, többé nem létezik. m az uj miniszterelnök bizalommal hirdeti, logy a kapott engedmények remélhető eg még as ellenzéket is ki fogják elé-iteni, kormányrati eszközei pedig össz íannban lesznek a parlamentárizmussal. Ily módon van remény, hogy gróf Tisza stvánrak sikerülni (og a nagy latalmi állas ellen Magyarországon táplált gyűlöletet sziiani a mi üdvözöljük öt azon az uton, amely csak dualizmus megazüntetéaére vezethet.
Egy nöl fenevad.
(4ndó Júlia btlnpOr«.)
Budapaat, okt. 27.
A tárgyalás iráni ma ia óriási érdeklődés nyilvánult. A tolongás oly nagy-volt. hogy az elnök a rend fenntartása érdekében kénytelen volt karhatalmai igénybevenni éa a rendőrök két erőszakoskodó embert be is kisérték a kapitánysághoz.
Á tárgyalás megnyitása után a bíróság a tanukat hallgatta ki. Az első tanú Laksi János csendörörsresető volt, aki a kettő» gyilkoiságnyomozásával volt megbízva. Elmondja, hogy amikor Pozsgainénál megjelent, az asszony tagadta, hogy nála járt t lány és arról sem akarttndni hogy a századot tói elrabolt (ruhanemüek nála vannak. Az őrsvezető érré elrondelte a házkutatást é3 a lopett ruhanemüekel, "sőt t baltál la megtalálták Pozsgainé szekrényében. Természetesen ezek után nem hittek neki, a csendörörjárat lesbe állott éa este. amint Andó Juiia Pestről vissza-niatou Pozsgainéhoz, a kapuban ieta*-lóataUák. \'
«7 v 119 !* "f " • m
Ax elnöki A Uány is tak dott?
Ax őrsvaxető i 0 nem. Mindjárt az eUö kérdésre baismorta, hogy 6 gyilkolta <neg a honródxzáxadoxi, azért, mert haragudott rá ás a póoze után vágyotl. Mikor aztán tovább is fagitatták, Andó Júlia önként elmondotta áat ia, hogy a lelkét még egy másik bűn ia terheli. Ö gyilkolta meg » szeutrofrlonkátsi vásáron Szabó Erzsébetet l*. Sőt annyira öazinto volt, hogy mikor bekísértük a a kötaógházához, mosolyogva jegyexte meg:
— Jól lotlc, őrmester ur, hogy elfogott, mert ha szabadon maradok, még meggyilkolom a mostohaanyámat is.
Az elnök: Elmondta Andó Julcsa azt is, hogy Szabó Erzsit bol öltő meg?
Az őrsvezető: Nemcsak elmondta, de •I U vezetett minket ax erdőbe ás megmutatta a bolyét, ahol a gyilkosságot végrehajtotta.
Az elnök (Andó Juliéhoz) j No, van-e valami éasrevétele?
Andó Júlia: Nincs semmi I Mindon ugy történt, amint ax őrmester ur moat elmondta.
As elnök (Pozsganléhoz) : Hál maga miért tagadta, hogy Andó Julwa magé nál rejtőzött el
I\'ozsgainé: Mert amikor a csondőr urak eljöttek hozzám, annyira meg voltam ijedve, hogy letegadlaui voln* mé.t csillagot i« as égről. A kővetkező tanú Varra Miklós csend-őrtizedes volt. lígyütt nyomozott az őrsvezetővel és annak réazleteil óppon ugy mondja cl, mint a társa. Megtoldotta meg a vallomását azzal, hogy Pozsgainénál ahonvédszázadoAlól eliabolt tárgyak közül a dunna- és párbuzatok jmflr Pozsgainé ágyneműin voltak. Feioin-liti, hogy Andó Júlia nem csak őszinte volt, hanem szinte mogkónnyitetlo nekik a nyomozási minden irányban.
Axu\'.án az olnü!< hat csendért lullja-totl ki, valamennyit, a nyomozás körben szerzett tapasztalataikra nézve.
-».Wtl) Í. .1 .ir.
| LEGÚJABB.
Fncdmann Adolf ©za-batH^tbots.
Sudapeat, okt. 27. A budftdesll törvényszék vádtanácaa ma délben szabadon bocsátotta Fricdmann Adolfot Os-Uudavára igazgatóját, akit as ügyészség indítványén a vizsgáló biió tegnapelőtt lelaitóitaiott. Fiitdmann letar-tór.iaiása jogászkórökben nagy feltilnóit keltett. Egy osstrák kereskedő tudtalc-levöleg azzal vádolta Fricdmannt, aki amenksi állampolgár, hogy lttüö-bati Newvorkban hatnia bukási kövelelt «1 s annak utána l\'ulapettrc szökött.
E panatz alapján megindították Fied-mann ellen az eljárást, hitelesen kimutatta, hogy Newyorkban csak csődeljárás volt ellene folyamatban, hogy ott soha bün tető uton felelősségre nem vonták, leg-keváabhó bamia bukásért, mort ilyent az amerikai törvénykönyv nem is. mer. Newyorkban aenkl sem tett ellene följelentést, nom is üldözték ólt soha. s qem szökött meg, hanem útlevéllel JOU Magyarországba. A védője, Kováca dr. pedig azt vitalta, hogy mive Friedmann amerikai polgár, reá az amerikai tőrvény alkalmazandó, minthogy pe dig ax hamis bukási nom ismer, az ellene indított eljárás tárgytalan. Kimutatta még, hogy az osztrák kereskedőnek nincs ia jussa panaszt tenni, mert az soha sem volt Fnedraann hitelezője, hanem csak magához váltotta an nak egy tartozását a a följolenloao csak bofctzu müve. A rOdö ez alano* okoskodása ellenére a vizsgáló-biró Vriediuannt \'»tartóztatta, moly végzéa ellen Kovács Jenő dr. a vádtanáscshoz appelált. Ez ina délben foglalkozott a fellebozéssel meghallgatván a védő allegálásút, Fried-uannt nyomban szabadon boczátolta. A vádtanáca egyidejűleg a Friodmsnn ellen elrendelt bűnügyi zárlatot hatályon >:irül helyezte.
Wmm .................... II \'-■
— Köxvágóhldi aertéavásár. (Hivatalos joleulés.) Tegnapról maradt 88, •oa érkezeti 48, összesen 186 drb, El-s«lt 45. Mai áraki elsőrendű, Halai 00 MOO. középmlnőségü UG—98. A vásár ..ányxa\'a lnuyba ypll.
Ax elhunyt mester Istenhegyen lövő villájában egymást órik a koodoleálé kilűnöaépok ós özömlik a sok szebbnél, szebb koszorú. As elhunyt művész te. teme sötétzöld érckoporsóban fekszik a hálószobában. A rafalalt t műtermében állítják fel a délután folyami» « a közönség holnap röggel 7-töl déli 1 óráig (ekinüieti meg. Nagyon sokan Bzemilyc-fien, mások lovélben fojezték ki rószré-tük«t x mélyen sújtott özvegy előtt. Márkus József főpolgármester n kővetkező sorokat fntézte az elhunyt mester özvegyéhez:
.Nagyságos Assronyoml S-: 1 A mély gyászban, amelyben egész aaivvel osztozom, logadja kogyesen öazinto részvétem.
Márkus József főpolgármester. Levélben kifejezték részvétüket még a következők: Babarci Schwarxer Olló, a kolozsvári Mátyás-azoboibizottság,Alexander Bernát, özv. Wesselényi íslvánnú Zsilinszky Mihály, Zichy Jenő gróf, Esterházy Kálmán gróf, Koglevich hívón gróf, Brolly, Pox*onv polgármvsiere, «Ír. Darányi Ignáo, WicKcnbuiH Márk gróf.
Eddig a következő feliratú koszorúk órkoxtek n );opor«őra:
A nagynak ós jónak — Kozma An-dőrék. — Fxdrusr. Janóinak — a .Fészek*. — A remok Mátyás-szobor alkotójának — llogedűs Sándor Bzoborbi-sottsági elnök. — Fadrusz Jánosnak — Uencíur Gyula és neje. — János, Isten veled I — Judit .03 tiaia. — A láuglelt) tmlvássnek é.i oranyszlvfl harátnnk — Hercze? Ferenc. — Faditnx Jánosnak — Az Országos Mdgyur KópzóiuUvészeti Tármlut.
Déklőtt tix órakor W\'Sattlct ricir.ílrc. s<>ii adta át u Uízoktaiiiti mltiisatettuni ko<rurujá!,
BfcpmÍHffiEK."
— A fa- ¿9 Bzír.UUlzorfiihciőí: (partársnbia tegnap délután tvmUufti közgyűlést tatlott, melyen Sághy Jéssef elnöklete alntl az áis;»l)ályol; pjúiJosilw-sál tárgyalták. A dr. Bana Ödűn titkír n\'tnl előadott tervesetet megvitattá1» ts lényegtelen válloztatátokknl ellogxdtáf:. Fősúlyt a módoaiiott nUpstsbúiyok a tagok iQmOiüléaére fekloi.icfc és tnrn, hogy a kiskereskedők hírnevét jobbsa megvédbeseók. A napirend «¡jyis lovibbi pontjainál, mely ponlok m ipatiéisulat belsó ügvejt képezik, na«y tet«é«t ara-toll dr. Napv Gyula, hl mint a netnté^ megalakult kiskéroskedók és kisiparosok közponii csirnokának titkára a meghívóit csarnok képviseletében volt joleu és biztosította n fa- és szénkiskereskedrtket, hogy a csarnok mindenkor ax ö érdekeiket is felkarolni kész lesz.
— A rsesóoyházaU kenyérazük-séffloto. A főváros által ft bal- és jobb-parton fenntartott szegényházak számára évenként mintegy 140.U00 kilogramm kenyérre 44.Ü00 kilogramm zsomlyéro van szűkség. Ennek ismét ogy óvro leendő biztosítása céljából tegnap nyiUánoa árlejtést tartollak Horváth Jánoa elnökleto atalL. Beérkezett összesen 7 ajánlat, melyek közül a legolcsóbbnak ársi szerint számítva, a költség kenyéire 28.560 koronát, zsemlyére 11.150 koronát őasse-sen tohát 80.710 koránál tonne ki, amt a lolyó óvbon érvényes érakhox hasonlítva, 8208 korona t.bbkiadást jelen:ene. A bizottság ac összehasonlító siámitá-sok megtétolo végett ax aiáidatokat ki-adta a számvovőségnok. Áz eredményt mához ogy hétre fogják kihirdetni.
— Nincsen gn«», Hm kikötés. Egy a közös hadaorcg reodeleli közlönyében foglalt elhatározáa november 15-töl fogva megszünteti a kikötést és gúzsbakötést mint önálló bfinletóxt éa
(
fegyelmi büntetési éro. Nevezett hűn-végrehajtásám
n
úgyis mint súlyosbító közönségesen békoide tetéaek különben va nézve szabályokat állapítottak megi n»®* lyok azetlnl különösen kötelességé tétetik, hogy o bünteléj végrehajtása no lörtánheasák as egéxxxáget Tá«Xély«*totö.
I módon. _
\' É
— Btrllts nyelviskola. Egyedüli «1-kaiom idegen nyelveknek cackfs nonizoti-sócfl tonárok által való megtanulására. Csak Krzaá het-körut 15, Fordítások olvállaltatnak.
— Próbáljon ocyorcr e.-oron-coóí Lukúos Vilmos bonUháxá-Ijan Budapost, V., Fürdő utoza
0 t 11 I Ofldaí oBstúlyaorsjog^ {2 K, fái á 6 K, negyet] á 3 K nyolcad A 1.90 K.
— ElsS Budai Kávóumgazin Ar-tóczky János Budapest, II,, Zsigmond-utca 7. küld 4 ós félklló I. cnha kávét 0 forint 75 krórt elvámolva éa bérmentve.
HÍREK MIMlENFELÖL.
— Haladunk. MajvarorszáK mindoti éren igyekezik a külföld invázióját nie^-akadályozni. Statisztikailag ki van mutatva, hogy Magyarország 1.0000,OlX) koronát küld külföldre, Romotey Dezső turkevel gyógyszerész által forgalomba hozott fKorona" azesz, mely cauz ós köszvénybántalmokrál valamint gyomor moll és béllájásoknál Bzintén csodásan hat, nélkülözhotövó teszi minden külföldi hasonnemü szert. Annál is inkább mejjérdomli n magyarok támogatását, mert üvegje csak ogy koronába kerül, Budapesten kapható Tűrök Józaofnél.
— Flumol kivé-, tea- ón ang;ol rum ("imbáa Budnpegt, Kossuth I.aio*-utca 17. szállít \\ és háromnegyod kgr. Mocca. Cuba és Aranyjáva kevoréli-k3vöt 0 írt 00 króit bér\'montvo és ©1-vámol/a.
— ©apun uj darabja. Tárisban teg-nap volt Capu» Allréd Advcrsaisn eimül uj darabjának főpróbája. A szorzó flatafi házasokról ír, nkik botdogok lehetnének,\' ha az assr.onv nom volna nagyravágyó. Am, mort n férj őzzel r.ctn türődik, n nfl ezerfelé keres kárpótlást. A férj rájön a hütlonségro ós elválik. A darab nagy sikert aratott.
— Col ctorcsto ? A Reuter-Ügynökség jcionli, hogy Masin ezredo^, a szerb királyi pár elleni merénylet szorvozője, Nap"nrcirs:ágon szövőgyárat vásárolt GO.OOO koronáért. A gyárat m:\\s név alatt togjrtlc vezetni, (io n hasznot az ezredes huzzo. Nagyon különös ez a hir. ha igaz; meglepő henno nr, hogy honnan velle Ihaga királynő cx-íógr.ra ezt a nagy vagyoni, halott Srfmlor király eletében nem volt egyéb jüvedelmo a fizetésnél? . . .
— Korúi»!«,y v.ils.l(f Olacaornstigban-Rómából távir/ák: A válság me^oldA-ta egy lépéssel olöro halmit. (Üolltti eddig crak Marcordvnl tárgyit. Ma meg érkezik Sacchi éa Turati. Maicoia vonakodik n kabinéiba belépni. A radikális lapnk hetesen tiltakoznak nz ellen, hogy pártfeleik belépjenek az uj kormányba, wrt ha srakfói fiak lennének is, elárulnák vele a párt üjryeiL Ka az izgatás Luk zolii és Visconti-Venosta ellen irányul, mert na előbbi kincstátí, az utóbbi kül ügyminiszternek van kiszemelre.
— Szerenoséo kópó. A spanyol törvényszék íelülotessépét jelenti a kővetkező eset, amelyet Madridból írnak. Egy Jósé Cuellar nevü gyilkost, nki szere-lemléllésböl és boazuból megnlto a kedveséi, a bíróság halálra ítélte, do az ité\'etet elfelejtették az elítélttel közölni. Csak akkor tudta meg, mikor később egy újsághoz jutott a börtönben éa olvasta a — megkogyelmeztetését. Termé-a;etesen nagyon meg volt lenetvo és kérdést is intézett a felügyelőjéhez, hogy miért kegyelmeztek meg neki, hololt nem is volt elitéire. így tudta meg aztán, hogy minő veszélyben forgott az
^ élete, análkül, hogy arról neki magának sejtelme lett rolna.
— Aki Bim ntrsli a hírlapírókat. Furcsa hir érkezik Kalkultáhól Arról van henno aaó, hogy lord Courson indiai alkirály rendoletet adott ki, amelyben megtiltotta a külföldi lapok tudósítóinak, hogy öt utazása közben kitérjék
— Poatarabláa. Nagyazöllősről táv-iratozzak : A* éjjel a tiszaujlaki posta-hivatal falát kibontották éa a 20,000 koronát tartalmazó Wertkeim-azckrényt eJritték. A caendöraég moginditoUa a ayomozáat a teUes kózrekeritóséro.
— Kávé- éa tes-bevásárlásra legjobban ajánlhatják Balogh László kávékivi-teli üzletét, Budapest, VII,, Rollen-billor-ulca 12. wk, hol mindenfélo fajú kávék nvar*«u, vagy pörkölve a legjobb minőségben éa legolcsóbb árak mellotl beszerezhetők. T. vidéki rendelők egy próbadobos rendelései őrről meggyO-södhetnek és biztosak vagyunk bonno, hogy mindenkor o cégnél fogják ebben szükségletüket beszorozni.
KÖZGAZDASÁG.
— A Budapeutl Központi Tojeaar-
nok-Bzövoilrozat o hó 2o«én tartóim XX. évi közgyűlését gróf Koglovlcll Óá bor olnökleto olntt, A kÖMvQlAs elé terjesztett 1902—1003. üzleti évről azóló jelentés adatokkal igazolja, hogy az üzleti irány, amely n kzüvetkoioiot közvet Ion érintkezésbe hozza n fogyasztókkal bevált a köarotlen eladás céljaira a szö-vetkozot. máig 80 fiókot állított léi a fővárosban a közönség kényelmére nn«y költséggel és lotenios áldozattal és ezen fiókok élénk lovalnia tannskodík a kö zonsóR bizalmáról. A Bzövelkozoti lapok 07. idén lü millió liter tojot szállítottak a központba, 1.400,v,00 literrel többet, mint tavaly. A lej bruttó érlókrsitóso nz idén 0.80 fillérrel, a szövetkezed tagok-nnk kifizetett tiszta órtékecités 0.50 fillérrel emelkedett a mult évhez képost. Az emelkedő forgalom következtében szükségessé vilt a Rottenbiller-ulcai központi telepet a a/otnszddos telek mcp-vá8i^rlása által kibővíteni. A közgyűlés a jelentés tudomásul vétele és a felmentés megadása után a kisorsolt igazgatósági tagokat, valamint a felügyelő-bizottságot újból megválasztotta, beválasztván uj tagul a felügyelő-bizottságba Sicrbán János szövetkezeti tagot.
Tőzsde.
Buűapaatl gabonatösaúe.
A déli gabona-hatAridö-Qilel Irányzata szilárd. Egy órakor a következők voltak
a záróárfolyamok :--Uuza októ-
berro 703.—7.04. Buza 1004 áprilisra 7.73-7.72. Rozs októharro 0.28. 0.27. —. Rozs áprilisra 0.50—0.55. Zoli októberre 5.39-5.38. Zab áprilisra
5.02—5.G1. Tengeri okt.-ro —.--
tengeri 1904 májusra 5.31—5.30.
Bndapeatl értéktözsdo.
ttlfltözsdén köttetett: Osztrák hitelrészv Gö9.r.O. Magyar hitclrészvény 719.— Oszlr. magyor áJlamvosutnk G53..*»0. Loszámitoló bank 452.75. Jolzálog 511.50 Rimamurányi 4G1.50 Déli vasút 6C.—. Némot birodalmi márka 117.80. Városi villamos 809.-.Közúti vasút 608.—.
BAoal órtéktősaae.
Klőtőzsdén köttetett: Osztrák hitelrészv 863.71. Magyar hitelrészv. 727.—. Osztrák magyar államvasuli részvény 657.25 Uni^n bankrészvény 524.50 Osztr. korenajáraaék 100. Angol-osztrák bank 2?2.50. Husz frankos arany 19.06. Déli vasutréazvény 79.— 4 százalékos aranyjáradék 11H.26 Magyar koronajáradék 0ÍÜ7. Márkabiink jogy 117.80.
Legmagasabb pénzkölcsön,
mindonfclc forsjcfjrkfí, célilúul Jiniv«or«>fT\'l\'ro • kor. Uaiitik» *0(«Jeffra la kor. &f»p*r vftr. kor«>xl OIjh vír. k<.tc»ii »(•»•jcjyn) JO k«ic»it »or»Je(yro 80 tor. Vittra-
tii»tu. k«iirf\'.m»n <« loltiíi *<«rlnl fitrUtrkhcn. Ha a BOr»Jryy r.*loelJttn v»n klvAIIJuh it i>r j\'.ií, in«|:.j.-.t)t> kólfKlnl ndunk. Fifolior ój i:tv*z ba«kb»*, Uudapect, J:r=«ubot-k0rut O. Uow-Vorh palota.
■ X. ._L.I . t .LU.--- --:--
îS
SS
Malála-liBcör
a Jtfjobb ia trtíji.M^e.ebb Uklr. Brr palawak a kot. SO
Malá^-keserfl
Mlttn* gfom»itríiltft (-» 4ltifrt*f}«a*tá Ery PAlaoak 8 kor. co aL
Klaléh-rum
Uua Jimalkal rummal van kiaiitv«, loáhox a l<*(Jvbb rum. pala«ak Q>30, OJO 4a L»0 kar.
Malála-Erandy
»¡•SrcnJo eiAaJta Urft ital S$7 palaoeU 0.76. a.— k. éa M (U.
^alúSa-Cakcs
loíU(»lu>«bl( l"» ti HfiiüUmény. Ugy untV doboa 3 l\'or.. kla doboa «0 Ollor,
Kapható mtndsn nagyobb füttsor- ón caoinogoUzlotbon.
)J». a hol tntt n«m kaphatA. a kai»-di\'.il kfXd\\« Wiiocnlv» »jittilJ* a
„Szent tona wslilaWszltniiay-rilIa-
lal"- Kis-Veleacie.
Hoffbtrfiu
magyarországi fölerakala
Brázay Kálmánt!
fdszer- éa csomosc-kcroskedö Puüopcot, Muroum körut 23. as.
Nagy tlvcg (B|io litor) ára GŰ fillér) Kis üveg ( ■*! 10 liter) ára 40 fillér ) io Öl. 80 flveg vételnél 2 százalék, 50 üveg vételnél 8 százalék engodmény.
s\\ UUIICNDAY A. és HA
_aH»<1. nr.obriUiM.
orsz. srab.
ilromlóKmü gyámok
aüDAPEBrcw.
0|4ri |H»p é« mllterem íorcpoci-nt 00. oxánv
XiebAuyúii ti ti
u)«i4m«lltit
Amerikai
fogmftlorem, fogak, fogsorok szájpadlás nélkül. Vidékiek megvárhatják.
Spociei ¡langszorfnvókj
asthmóo botegek réasére
koie>«v( mellett.
Schweiger M. Mátyás
Nagymez-ut cza ff8. sz.
REGÉNY, vvj Csavargók kőzött. \\
Irta: Oorklj Maxim.
Átdolgozta: Xlosvul 9ugö,
Fent a dombon, a kertok dus ós buja »öldjo mögé eiinoi, kiből éui-tett házikók rejttanek. A templomok büar.kén nyújtják nyolAnk ha-rnngtornyocskiUkat az azúrkék égbolt folú; nranykoresttjdk mog»meg-csillAmlik a világos nnpfénybon.
Esós napokon a város mindon lezapját ég sarát aszegéuy olóvároB foló zúdítja; száraz időben pedig a „nvilt utcát" telalűnti porával óaoz alaktalan törmelékes falazat azt a látszatot költi, mintha feliUrfll dob-ták volna ído, orőteljcs karral, ak:lr a tönnclókot Idosöpörték volna.
i^Jzck a dohos, nyomott, portól, naptól és csőtől megfakult épülotok, az egész útnak (cl a dombig megadták nzt a ptszkos-szflrke, nehezen inegjolölliotö pzint, mely az öreg fanlkotmányokat teszi jollegzetessé.
Az elhanyagolt, a városból mintegy kiközösített ut végében ej^y honszu, elhagyott, háromomelotea épület létezett, jnolyet Potunikov a korc-skedti, a várostól vette meg. A sorban utolsóiiak állott, Mellotte : széles mezőség tei^lt el, melyet fél j kilométernyi távolságban a folyó í fölött morcdcken emelkedő szikla] mintegy olnyesett.
hz a nagy, igen üreg ház, a leg-! nyomorultabb klilsejü volt összes szomszédjai között. Mindon hiányos | óa fonák volt rajta,
(Folyt, köv.)
Borzalmas éjszakáR.j
— Átdolgozta I. H. —
Arca olyan lesz, akár ogy hulláé,! tosto megmerovül és rideg losz, jóg-1 hideg izzadtság boritja. Nővére ozt\' az állapotot gotidosau titkolja, do még som elég gondosau. Terniósze-! tes, hogy unitok az állapotnak ma-: gyalázatát keresik az emberek és; kieszelték a kövotkezö történetet ; Emma comtesso tizonkér éves volt,; mikor az öreg marchoso másodszor, megnősült. Fiatal, gyönyörűen 6zép asszonyt liozolt a házba. Az asz-; szouynak leánykorában ogy mesés szépségű rómaival, bizonyos Vnriui Guídóval volt szotülnii viszonya,: melyot azonban megszüntetett, hogy; az üreg, do dúsgazdag Giuori mar-! cheso feleségo leliossen.
Az öreg Ginori esküvő után oU; vitto foloségét a san-vitalpi-i kas-i kastélyba Neapolilánába. az elüldü-; zült szerelmes pedig tengerro mont.i A dolog kozdotben egész jólmeut,\' a szép asszony kissé ideges volt; ugyan, dö\' nom túlságosan ós m ál-, lapot tűrhető volt. JCkkor egy januári éjszakán holdtölte volt épen,í iszonyú vihar keletkezett, mely fel-f korbácsolta a tengert San-Vitalo környékén és ugy látszott, uddig nem csillapul, inig a sziklakastélyt cl nem mossa helyéről.
(Folyt, köv.)
Qei\'oisdny A. és Fia
Biramlókttiü
vAilatofcnt 4« »ojzo^r4 r.ij r.Oia.U UOJ^ír.ok.
K regény már iiiotjolcr.t liőnyv-alnUbnu és U;iható llosvai Ilugó-nál O-utca L\'>. I. cm. 8.
, A főváros legnagyobb férfi- és gyerjmek-ruha áruháza.
äzup, lurios, uiosut» lurliruiiúk koszU!i;ck — a ra a tr av&i v

il as*i
aï^Â Budapest, VIII,, Kerepesl-ut 4L Ä
.".-¿j ViiiaaziéKu r.tklár •( nugrol éa froac^ta dlvatkolmékban Mértük (xerlntl M ói f Srácban, a lec-mef^endtléísk III ujabb divotti kai* mékból készíttet. KivánaUa r.iiniákat éa in^r\'.úkvútelcli nlaiiUist h^ruiOilíve. i
ü



S
okt. 28
Tfiea-süíentányek
llfljóbb haxai készítmény
t6Uséfmeat«sei> birhorá azlUit Koestün L és tártai gyárából
Alexy &éza
totttr-, bor- 4a cMB»t«-k«mk*44
(Sjfíf, Kazinczy-ulcza 17. szám.
1 postacsomag 18 fajta a gyár lejkiváJóbli süteményeiből 18-fóle ízléses csomagolásbao utánvét mellolt év fél kOó tiszta súlyban 9 kor. 8é CL dos sQtemény tflnnolék 1 kl. 1 „ -60 „ Anjol sütemény-törmelék „ 1 ,, — h
Tb*vitUni«o]r>> ■lad«« r»n*<»14« kii votlon » o^arbé! !•»■ _ aiálutra cin &U Ms* Ara- ____
^MMtectiBUf 4 4a Í41 kiló B UjU ¿4
i;«.Oa Urmtc.U« J4 k«t4l U koroaAArt
i >« *>-)»om«jr i
Jf nur y.IMJ Jaiuaka rUMOt,
bílt.Jk-UÓ UffinoitAib kulttldi THT- »»" U4» I kilé flaow Thta\'fllíménrt e koronáért, ás áruk y> ml*4t4fcért kci.f.M.l Ofujt Sil ér éla (•aailU Jéhits tUl.Um ó« Koettlm L. 4« Urw Maffarentáf cltAr«tvla irára.
Elektromágneses gyógy ¿átéget
(M. UourAd J.uó r«udii«r>) • Ur. Ortlnwald-féle axatsatórium kerti pavillonjában
íluűapest, VII., Viroíbteli faaor 18-16
Ai fltklroml|.iaMf siúirvlj*\'*« kltflnicn bcvill 41«xatU»»4* , Í4«g#a.4(, ld»KÍAJ4alnir.k lMh.ta*. t«ti\\U, U»i»t aatr-, Ido*«. gyora«\' és td.j.» ktlbkut&bn&kiUa, oiftioi motfb.lj f»dé.*kn4l »tb. atb. A k«»olé. «toJO
iramokkal UJdaJom nélkatt, Uvotkoxn! aoa k»U : kiró« ra.llékhatA« k.1 raa «tArvn.
ÍMidalrs d4ielitt (él ll\'UI («1 1-1« e* duuUn té! U1 A-U. Onsil \'j黫 napon át Mérick«1t
dijai. KlránaUa pfo.poktu». TAralnléa.Vak : Bar Un, XUos. Róma, Barn Havbiunr. X4la, Ltyo.», Kftnoban, Zftrioh sü>
■ a fofiugyobb és \' legjobb horondozetl gÖJ-.moíógyár Bu-. dapaat, Vül., Bökk ■allÁrd-atosa 38. ax alatt, fórii-ing. gallér, kézelő én csipkofdttgöny finom tisztitásta. Vidékről bckQldött fehérneműk gyorsan ós jutányos áron tiaztittatnak
Az „ADRIA"!
0
IGO Isaap-syőgy&féxet
• ■■ —m i ii »« i un i— —• •
Budapest. AréNa-nt 74. axsm.
JU4 4« r»kfi Miv; >(m4c«.
Ö3UZ ^WMTduyÄ:
■ . t«l U Mite« p«VíT"lA»t taj*l-
luik. tt«>l nap orro.1 IttofftTtL K4»penMtíf Mfs. — Kívánatra »rofktm.
Csak
I Hó
^bir báliul lnj( »ncxla plquo S*«6> I.W. K6
jó minőségi! áruk!
"* W Lr., rvdj» m.llB IX>, U^obb 1,04,
Fíifi-li)» utó«« ScphIr-moi.£ «im»» anjul S.pblr
Ott I .is. i.45, IhJ óbb
0 I.TU, D-»chUonbél sima l.Sü,
pp«r aiióu.ilráx W Ültőbb Jamkfi W franciU fikbúu ioKb 1 fii. üalleíok lífjjbb níluóKtC siphir «•"< kr
07 kr., dlv»tc» Sa kr. Uculibb hkufi-ar*kkenilik Sí kr, »rioctla batüit-zieb-
fciuSr \'¿1 kr., ulu»* kitilt rtrrk« nMknl
kr , viadal 68, 78 kr.. I»g-. 12 ki.. lúxJl
Urfl-h-iii» ,*«
Spieler
ksudl »joui tz-filrijtl i"> kr.
wárton»°s.a-3
Vidéki murr«,i<l<>llaek j.onU»»a •t(k4iült«ln«k.
KÁVÉ
O L 0 8 é ,
és TEA
« áxiUl
«4íU»t4M . . .
Vortorto*. . , . Forto.í«*, . , . * Kob» (ttnon) , , ^ Kuba *
®7«»rr (fino*) . ^t *»»?•.....^
Y Ji-r* 0f.Ua.
Kiváló szerencse TörökeiéB í
Felülntulhatlanul kedvez főárudánknak a szerencse. Rövid itlö alatt 12 millió korona nyereménynél többet fizettünk nagyrabecsült vevőinknek; csak a legutóbbi 5 hónapban n
3f*l®gnag^oíhfo nyereményt é3pCdig-
^ a 605.000 koronás nagy jutalmat az 67080. sz. sor^jogyre/
n IOO.OOO „ fónyoreményt a 743GG. „ „ a 80.000

a 109780.
és ezeken kivül még egyéb sok nagy nyereményt. — Ajánljuk ennélfogva, hogy a világ legesély-dusabb osztály sors játékdbau vegyen részt. — A most következő niagy. kir. szabadalmazott 13. osztálysorsjátékban újból ^
110.000 sorsjegyre 55.000 pénznyeremény
jut és összesen egy hatalmas összeget
fi 4 millió 45Ü.OÍM) koronát
sorsolnak ki rüvid 6 hónap nlatL
A legnagyobb nyeremény a legszerencsésebb esetben
Továbbá 1 jutalom ((lOÓ OOO^ 1 nyeremény 1 & 200-000, 2 & fi «O OOO^ 1 a SM^OOO- 2 &
• S0*00091 a 7®>mMt- 2 a tfO OtN^ 1 a
1 á 5 a ÜtMm®-3 á 8 á
8 h lffeOOO« 36 n korona és mög sok ogyób;
összesen 55*000 nyeremény ós jutalom korona tísszeyben.
Az I. osztályú sorsjegyek tervszerű árai: 1
t
S
etriiti sorsjegy fii -75 ra kor, 150; \\ eredeti sorsjegy írt 1,50 vagy kor- 3—
o __R • 1 p I?
II fi ii i9 öi | i |t ti ii Ui <. jj a It\'"
A sorsjegyekot utánvéttel vagy a/. eSözetoo bciküEt2i«e elleniben ktildjikk.
hivatalos tervezet díjtalanul. Megrendeléseket eredeti sorsjegyükre kérünk f. 6. rovemlien hn 19-ifl bizalommal hozzánk bekilldoni. miután a huzáa e napon kezdádih.
***HHÁZA dudapest. Hazánk legnagyobb o^ztúlysorsiáték-üzfle^e.
Föárntlfink oaxtályaorajitéír Uxtotí»}.: Központ: Teréz-kdriit 43 a. I. ílók: Vácxí körűi 4 a,
II. fiók : ÍJa. Ili flók : 114 a.
Handelt levél itiv;«ra^>«t<S.
mmmm
mru
Kérek részemre. ogysMt kOldoni. As flss^o^et
TÖRÖH Ä. ÉS TÁRS», bankháza Budapest.
orodeíi ¿oisjc^joi a aivuiJiS tervc.elle )
I
.korona Összegben
c 0.
L oszl m. kir. szab. ofztálysor»játók uféns ¿telezni kéroui postai utalványnyal küldöm mellékelem br.nKj<>{(yrkben (bélyegekben).
s
a nem tetszé tOrlendé.

„RADIEALSS"
•4fllt o«tUl 4*
•xensáosiós oaodaaxet
oblnaestUt U»k»lto 4>
Iii t.» n ÍJ« ,. 1JW h J.W
Z >»
- ÍM
"i.eo
,. iAO ..
Irt 1.4B
„ U» .. 1.»
attli«»a»n «Itiltom 1UMU *lassít »Srktm kAtM»aí. 1 kL T>stm pMM káv4 1 „ Vínom p8rk&M . . .
1 „ Kube. pirit ölt . . .
Kéwékex caomagolhaté t
V« kl. (1 Urin, er. k*r. - fit 2.—\' „ ÍÍAnd*xl« 0«. k»r. ^ M l.oO ^/ft „ Miuidarin ct. kvr. -.«g
H4ctari4at (n s.io
frt ÜÄ
M«.. 1 an
Hljrt^-ii.t
BAcUrU.I
1 eaaauf Ur>a»14k
lit —M
frt —,S0
vnt« ^^U\'.a^iiftt.ijbH.u) >
) t»JU IS kC,l.itMÍ«l uii WctkeU \' tal)u*a t4no.4*elrtui lt« kaid
3alogfli JLúhz.16
Ut4- is U»-k>,t»ll tul*». Hndap««t FHsUl 4« íreüAi
VXL, SoiMinbtU.r-trtc*:» 12. itAm.
a* »r/i
• xtUtaló f*ljr»úilc. air.tr bármilf.n rryt, piukyi »¡v kupotl oiiiWi tj fhtnítrftstAt »>¿1r ptlianat alatt i:ja«i Yararto). Teljíifo kliirpiU It k pott ch na-eiO.lOt «tymeri rrint»» altaj ujm ílUiWI. JútAIUi«»! tlizla raládl »ro»t.\'rl mir.« é. hl|»nrintf\'.»«^eM. j Kauhaló FOX.ITLEK HANDOR román litr nctv. I «sáUllóoM BxJK\'id. £vy úvoff A0 rtoi 1 kor. ( ICW jrru. S kor. |sUtiik\\<l..áz KCtin. K»t>l\'a\'6 Hadi«-p.st.n: Kort4«x TórfoinAl Kinl.\'l-Ui, 8C«rn U. Antal Deik Ktr*ncr ■ . Pollik Alfrdd Koror.a-l.crci.r u. t\'/.. Löv Bú.idor Eeitü-cn-lörut. Arrv-don: OcUor JL, Dobroui.u: LbtTkovlUs, To m»»Yár: Tbkll».- *k»t^iv»r.íkiiíl i. a vidék miad.u eJAVMi <V«S5:C«C!B4L
Földbirtokosok
Kisebb 4a uiryobb fdld.o latlkk. Kik fold-b itokatn l.»J díe/A k-matu t.ib^ikcl t> fí! **a-raJ.któl kudrt oW. kOtc^nt« klvinjik itTá:toz-
Ulni, r»:dut]anak u
Oraxágo* FötAtítte!közvetltö VÁUa-
lathos Budapest, Ersaébet-körut 2.
nluuo ■•mini alólazp* Aljaxáa c.upíq *Uut-V4tr«C melUkltr.d«. Vidéki k*i>Tl(»lC>c bkroota
fi tol korrthv\'neV
1 * p4\'.olJa a t kban (4
&okusz»zsir
liba H aUsBÓxttrt. 5 kíget doM-^ kban (4 4» t»l k)f. ttsrta .ulr) dnbo^ml nT^tt K. 0 21. UtanritsUal .rnlUt
Laub
11.,
TT- (A
R. Budape&t,
Mtireil-körut 70.
ntuJJi« --
telefom 39-10.
SIMÁI és LENGYEL
bútor- éa ruha-passoiuiny, xaiaór, gomb- éa oelpkekülönlegeasógok gryirl rnktsra.
Budapest, V,, Qizella-tór 3. sz,
V»a irc:«ncicnk a n. t. uiinit^r-kix5n.*y b. tudonUira adni, hejy duiaji fcUiúrrlt oalj;k*-4s paa«amAn]r-raJ(t4rauUat egy
solyemáru-osztá^lyal
birilvín kl, wlnd.n o »z»km4ba \\í{0 rubaket-
i;:4kke! 4« UtUsekk.l a mcjbtrhalóUb
brn, ¡cjjttlioyo.aDb Aiak Di.li.lt, »«elxaUiatunV.
llQlííM.n alánjuk t>afr tila»;t*ku .«ly.ui-blúzokhoz «lka :nm l^dlvato.abb kelméinket.
fiUatkkkal ■xlvoaaa axot^ktunk.
Magas jutalékkal felvMek
•¿ryciic\'jt hudap*»tt ré»^.lctflíeuirc vati L-e. aUpjkn. rélköl némi aioifalonirral li.\'ívc.tA 300—kor>aa ktrtHl.
Ajánlatok liit.\'zcn.tik a .,?z«r.r.:*o lliradé" Uadibtvátalcuak, po.taQok 1*0. Budapt/t.
bnimlly ált.\'jE.i CKíblmtiJ bimkliftrbiu korkli\'tY\'-tn\'vk «ladi.ira, nf Iba», ¿vi XXXI TAke i« kivkiial »liri.-itj
Köztisztviselők
fl««t4»8k r«. dasOi« olitt I Ujonn.n alakaH « ptMAfi.su»« 16 4tt» k.«.zVO>lflak
va|(- tw«onv4:UM..k a .éti k61c»Jn6któ. Katohk-
óvRdékYA Wié. ék^lí. KftícMn íol> . áaa
Vidéki Wípvl.oMit hav jnu k««!^, k«-
r*rli«tr.;í. Oraiuroi ríld-httol KCav«Uto T41-. 1. »^íavaat, Kns4b«t-k«ml B. se Sa-tou»ÜstUk hains.ari 6v*dék r«l*ré*a«tr| KR^aaínok oloió kílo.Snt.
HASZKOS TAKáOS
NEMI BETEGEKNEK
a ,,Wépt»ora Utcjntktó" ez. Hnxr, m«tr 3W oVlilün n tltkoa b*t«K*4(*kT« vonat-koad inlndvn IndutYalót és r>6d \'l »MUln.or. ».»r/fijo Dr. O A V. A 1 A N T A X. or?sá(oa blrtt i&KilallaU » könyv.t bÁrkinak t*!|«c.u ínify»a rArl borit4x1)a-i ka\'di mi, a köny* már »« W-kUdaíb.n J»\'.:.l ir.tg és .ok szar e nbtr ké-ajönh.U .nn.k ,yi.yulé«kt Portéra 80 b41y.tr küld»nd6. Cjdm t
!>r. »AKAI
Budapest, VI., Andrassy-ut 24.
hol a munka u.rrij* aauxl-, !>4r- 4a hosr aaarrl b.Ugoknah Da^cnU rtodtj d. • 10-—4-Is é* wt. T-S-U.
Kyoaaatot1. a tulajaonoa „ilirlapterjesztő Vállain" Mrlor*ógépér.. (Cégtuiajdonoa ! Székely VUtor.)
\\ — TS|yoi szám 2 fillér -
líl. évfoly. 302 sz.
1 Nagykanftsa» 1903. csütörtök, Október 29
" - - - -
NAGYKANIZSAI
\' ■ M
t > •
Előfizetés! ára:
Halybaa háshos hordva «jqt hóra 00 fillér. VIdókra póstal küldóssal egy hóra 1 korona 20 flllór.
» t • a \' • •
Kiadó tulajdtsos.k: . t- FiliUi iiitk»>i(i;
Krauss óa Farkas. a«»VA *uoo.: i
Sxorkasxtósóg ós kiadóhivatal: Krauts ós Farkas paplrkarnkadfa*
nnr-iiTn ainn ma n nn aw itnrM-r;—r
Megjelwlk naponta korán raggal
Nyomaton a »Nagykanizsai Friss Újság*, uculdós«« nyomdájában.
í.I:
iCészül®dés a. képviselőválasztásokra\'
Az uj kormány listája.. •
A nessazeti párt kivbnulásas
A copf,
r
Persze, hogy ismét a katonaság-léi, illetve a katonai intézményről van szó. Erről az intézményről, a mely conservativabb a pápaságnál és reakcionáriuxabb a jezsuitáknál.
Még akkor Is marad, a mikor ha-l.id, s mlkoi az előroraenést valahogyan, valamiért elhatározza, egy-gondoskodik arról, horjy a visszavonulásra (Kückwftrtskonccntri-rung) nyitva maradjon az ut.
Kétségkívül elsőrendű stratégiai tehetségre vall ez, csakhogy — sajnos — az úgynevezett közös-hadsereg vezetőségében ez a képesség Nalamcnuyi többi rovására fejlődött ki.
Arról, hogy modern gondolkodás, modern szorvezetet adjon ennek a testületnek, szó sem lehet, ők azt hiszik, hogy amint ledöutik a maradiság egyik korhadt oszlopát, i <tniba dől az egész épület. Hát igaz, »agyon roskadozó, düledező putri és nem kell, csakhogy a felvilágoso-duttaág szellője viharrá nőjjön, ugy kifújja alula a tartó gerendákat, mintha soha ott nem lettok volna.
Ez az ósdi, dohosszagu szervezet „modornizálja" most a büntető eljá-lást. Már régeu Ígéri, hopy „lesz valami", most végre nekidarálja magát. Nírcsen köszönet benne.
Azt mondják, hogy a békében némileg enyhítik a büutotéseket Pedig nem enyhítik, csak maszlagol-ják az enyhítést, moly abból áll, hogy béke idején ós „közönségesen* nem szabad a kurtavasat és a kikötést alkalmazni, hanem csak rendkívüli körűim óa*«U között és mózgósltás esetén. Azt pedig, hogy mikor közönségesek és mikor rendkívüliek a körülmények, a bün-totés kiszabására illetékes tiszt állapítja meg. Figyelmezteti a tiszteket az uj rendelőt, hogy akép alkalmazzák ezt a büntetést, hogy a katonaegóssége azért vesz e-delemben ne forogjon.
Ugyan hát mire való ez a maszlag ? Scimeidig vou TYottelfeld századosnak ezentúl is rendkívüli eset lesz, ha a baka kijön a lépésből, ?agy elhibáz valamit va«y kilaor
mert meg-
ntán öt perccel érkezik haza, „rendesen" ennek nem snabad történ nt.
Aztán kíméletesen bánni a lo-génységgel ? Hiszen ratholnap akkor ők lesznek az urak ós nem a hadnagy ur!
Hát csak lassan clöre! Du hast dío g: ossen Stiefel an! I)e majd csak vihar lösz a szellőből, valami kor. Egyszer.
Andó Julcsa bünpöre,
Oláh gazság.
A F. M. irja : Tudják mindenek, hojy Magyarország az az orszig, amelyben a sovinizmus igába hajt mindenkit, aki csak léle«zeni is mer n4«k*p, miut magvarul. Ennek az irgalmatlan Dia^yoro-sitásnak az eredménye, hogy nincs a világon hely, ahol ax uralkodó állameszme ellen o!yan mosolygó arcátlansággal ágálnának, mint minálunk teszik a nemzetiségek.
Am azért a magyar a tOxzel-vaasal harcoló soviniszta, aki tl bem tűri, hoéy .\'dogon szó hangozzuk as országban. Példa rá az itt követketó eset ia.
Baumann Rudolf, kaar.u ti\'.aró kereskedő a napokban utbaejlettt Boroajenő aradmejyci községet üzleti ügyekben. Hétért Baldu Vazul borosjenöl (görögkeleti lelkészhez és magyar szóval kínálgatta áruit. Rájarivalt erre a pópa : „Nyustyu ungure!" A kereskedő azt felelte, hogy ö meg nem tud románul, meg aztáo, hogy ez a föld Magyarország óa nem Románia.
Több sem kellett a pópánat Kgy pillantás alatt előkerült a bot meg egy hatalmas komondor, hogy oujd ezek magyarázóik mej Daunaannak, ineunyir<? van igazában és csak nehown tudott megmenekülni as ütleg meg a kutyaharapás elöl. Mindez pedig a vértanuk városának a tőszomszédságában történt, ahol nem szabad magyarul fcettólni, ha az ember verést nem akar kapni.
Ez már csak ragyogó példája annak, hogy micsoda határtalan düvál dolgozik a magyar sovinizmus ? Vájjon igy fogja-e az esetet magyarázni*Bsidu Vazulnak a felattea egyházi hetőaága is ?
Tanácsos, hogy ne igy msgyarázia. Mert még annak a türelemnek is vége szakad, ami n magyarban csak névleg türelem, valójában pedig plpogjfcság.
Lapunk más helyén közöljük ennek a bünpórnek a tárgyalását. Érdekesebb bünpöre a pestvidéki büntetótü-rénysiék előtt rógen volt. Nem izgalmas, nem gaz-
A Kublis tilók
ÍVi
Érdekes fegyelmi ügyben itálkozett tegnap a budapesti kir. tábla fegyelmi tauácea, dr. Űbareohall Adolf táblai elnök személyes vezetése éa Nyeviczkey Antal biró előadása mellett. A budapesti kereak. áa váltótörvényizék fegyelmi bírósága ogyanis L. Géza írnokot, aki 10 esztendöo át becsülettel szolgálta az államot áa soha büntetni nem kellett: hivatalvesztésre Üélte.
Megfosztotta állásától pedig azért, mert egy keresVe^elmt szaklapnak adatokat szolgáltatott azokról a kereskedőkről, a kiket a bíróságnál porcbek, vagy akik eűen végrtbaitást rendeltek tl. Ezzel, az első fegyelmi itelet szerint, a »hivatalos titoktartás" kötelezettségét szegte volna meg.
« • •

dsg meglepő fordulatokban, de érdokea a vádlotu,ő személye miatt, mert ez aa Andó Juha megtestülése minden gonoszságnak. minden roaaznak.
Maga a közvádió is csak pénzbünto-ust indítványozott, mégis a legszigorúbb büntetést alki-lmaztjk, mert az írnok ténykedést veszélyes As mert dijasásért engedte át a nevott lapnak a hivatalos adatokat.
A mai kir. táblai fötárgysláaon dr. Vargha Kerete »«gyá«zhely eltet vádjának és dr, Báttaszéki Lajos ügyvéd védelmének meghallgatása után, vétkesnek mondották Ufteá az Írnokot, dt nem a hivatalos titél megizegvaében, hanem azért, mivel az eluöknek azt a speciális rendelkezését sértette, bogy a lapoknak nem szabad adatokat adai: tubát mert a fellebbvalója parancsa ollen vétett.
Egyúttal megállapította a tábla, bogy a polgári aktában foglalt adatok kiszolgálása nemcsak hivatalos titkot nem kérés, sót a hivatalnokoknak kötelességük szókból értesítéseket adni, a (elek
pedig mpguk is megtekinthetik. Az ítélet, mely L. Gézát még csak pénzbüntetésre sem, CTipfcl feddésre ítéli, jog-
erőssé lett.
Hírek a válságról.
(
A* érdeklődés a azsbedelvü p*»t ér-tuktiUiíl felé irsujuit. melyek elsejéi ma este Unloták meg.
• Münnich Aurái bemulatta a küeoce» bizottság progrsmmját, utana (Miiig a kl}«lftlt tniaisslereinók, Tisza látván gról szálait fel.
A ásass ti párt ki vonul Aa».
Érdr-iben mindenesetre első sóiban a nemzetiek magatartása érdekes. A kormánypártiak teinap ea\'e Ja Hungáriában tartott ósssejöveUkm sokat vitatták ezt a kérdési, de nem tudtak tisztába jönni, sflt ttta^-a Tisza látván, aki egész délután a neaucnek mejrU«iteséVol foglalkozott, n»m ndo\'t kellő tájékoztatást adni. Xgyik »esz azt vitatta. íngy beüt maradnak, a másik rész art. hogy kimennek; de abban miiidanoyian egyelúrtettek, hogy biconyosat azeit nem lettet tudni, nwrt a Minaetiek vagy egy a Italában nem őuintéa bes\'éluek terveikről.
A jövő Tina-gárda ugy fogja fel, hogy a nemzetiek haragja tisztán onnan ered, hogy Apponyinak nem jut hely az uj kabiuciben ; de kvacendál-ják azl, hogy nem maga Appoayi sutja as elégtll«i|tf«»4|ict é* hogy Appoayi ki-h:gyá*ab»n inkább hivei látnak sírei-met, mint ö maga. Etjei szemben a nemzetiek azt fsjtegenk, hogy az ó cl-lenktusűk <lvü éa nem »zcmelyi; főleg azt kárhoz atják, hogy Tisia István csak átért, hogy oJnökaegiH Ubelséjtessé tegye, engedett a prugntmmböl, melynek u:o<ái.«pilisiben n«kt is létze volt éa auiefyct a többiekkel együtt .0 is a« elfogadható minimumnak jelzőit. Kifogásuk van a módotitas lényege ellen is, inert ez haiomia dönti as e^éas preg-ramtnot és nyal sebnek hagyja meg az alkotmauy testén a felségjogok kérdését; végül rossz névan vestu azl is. hogy Tisza elváiisita véglegesen a megbízást, anélkül, hogy a p*ilaaien\'.i pirtokkal 0» fakioroklal éríotkezett volna.
A oenueli párUak kvonulása már bizonyosra vebttö, kivouulnak, meri Tisza terveiből azt látják, hogy acél as, hogy Apponyi szoruljon ki ás legyen leheiH-len. A Si-ude* kiviláglik abból, hogy a legk\'nyogesabb pontot, ntnely a foU^-jojtM vonatkozik ¿s ír!«»iye, $róf Apponyi Albert gróf fogalmazni. Tisza istvan az elicnkezóre fordította és a már megígért Szenliványi-pontozatokból hármat teljesen elejtett. Ez a három pont t 1. A pöttsualekosok kontingemáláia. 2. A békelétszám meghatározása. 11. Hogy a uiagmr ü íz lek okvetlen tudjanak magyarul.
A fclioncosok programmja és Tisza változtatásai. A* Összes lapok tévedésben vannak
az iránt, hogy miben kü őribőxik Tisza módodul*« a kilencesek prograunnjától; ezt irják, hopy as eredeti azerint a király elkotuiátijoa módon állapiija meg a
iotl
és szolgálati nyelvet; elienUtti Tisia mejhflruzasából hiányzik az ai-kotwényoa szó éa helyette az van .az eddigi módon." E nem Igaz. As «lkot-máuyus asó míndksitöbeii m gvan. E pont köiUl as őesz«űtkótés forrása as, ho.y a kilences bizottság szerint a vezényiett és ssolgálaü nyelv majállapj-tása a jelenlegi faslyselben a kirá\'f alkotmányos jogain sarkatlik éa eien az elipon tartott lenn; Tisaa formulája ellenbea ez ;
A v«sényl«tl ét ssolgálati nyolv taei}hat.iro á»a ö fait égének 1867 : XII. törvényolkk Upar«g;«fusa alap. Ján alkotm nyos Joga.
Itt
az alkotmányos szó tárgytalan, mert egyszerűen sst állapítja meg a formula, hogy a törvényben benne van, hogy a nyelv mtgállapitása kizárólag királyi, vagyis felségjog.
Att uj kormány listája.
! Tisza elhatároz a, hogy rőglőn a második konferencia alán megcsinálja kabinetjét. Biztosra veszi, hogy legkésőbb szombaton leteszik Bécsben az esküt cs miután vasárnap ünnep és hétfőn halottak nspja van, kedden este mutatkoznak be
a pártban Aa szerdán a li.\'zbm. v. .Qutoata vaaaik a nemzeti put kivo-
nélküle
Tisza Ist
nulását is As megcsinálták következő IMAt:
Minissterelnök éa belügy:
án gtóf.
Államtitkár. S.isléff}- Jóesef.
Pénzügy: Luk«©* Lásaló.
Államtitkár : l\'opovíos Bándot.
Kóldativelé*: frtt Mailáth József.
Aüamtiuár: báró Ksiliiztcb Arthur.
Kereskedelem : Bkconyaai Károly.
Államtitkár: Vörös László, vagy Mándy Lsios.
íj-azsáfügy: Münnich Aurái.
AMamWáár: Motiay Sándor.
Vallás: Albert.
Államtitkár: gróf Teleki Sándor.
A latdre: gróf Ktiucn-II ódarváry.
Honvédelein: Kolo«váry, vagy Fojár-váry Géza. Államtitkár: Gmmon D<*ső. Horvát: Cseh Ervin. KolossvAry miuiuverséue asért vált kétessé, roort maga kívánkozik aktiv katonai szolgála\'rs. Erre a távozásra vonatkozói.^ folaógo akerta fog & kit jelölt kő\'öit döntoni.
Késsülődta a választásokra.
A 11. G. írja : Azok körött a tervek kőaöu, melyeket az uj kormAnyolnök főz, legsűrűbben hallani «*t, hogy kétszer-hürűnifrwf ia Tclosshitja u házat, ha nem sikerül neki az ellenzőket leszcre-lé#re birni. Ennek a fenyegetéí-nok a? az éitelire, hogy\' ez cllcuíőkí képviselők nagy léaso elvérzik a sok kiadjá^bs é> végól kimorül és kimarad a házból.
Éixe; a letvrel szomben az ellenzék már mejtalál-a aa ellenszert, mely n;eg-óvja a képriaelőfut ex anyagi romlástól ¿a egyetlen egy vála::tát<al clJócti, Logy a nép mit necsüt tóbbro a péail-c, vagy a nemsuti jogokat ?
Az ellenzck eddig la tiszta választásokat csinált, de a; u] tisttltáai törvény óta kéuyte\'en \\o!t az ugy neveiéit alkol-mánypa kéltségeket: a fuvardíjakat, ar eteiési és itatást költségeket atb. atb. megózetni, meit a választök est a* tór-véuv t!spján köretethetlék és meit a kormánypárti jelöllek ezeken a cimekon verxtegetiek is, amit a tok megsemmisített választás legjobban bizonyít.
As elleuzék a mostani feloszlatás esetéra a korrupcióval, erőszakkal, nyílt és burkolt vest.egatéaekkol azeml» fogta áb\'lani as ideálissá tiszta váia^ziasokal; a ¿elöllek ki lógják jelenteni nyütan é3 öi/.íntén a népnek, hogy ők ezúttal még az alkotmányoa költségeket setu fogják fizetni; neui cibáltateak zászlókat, nc:tt osztogatnak tollakat, nem etetnek és nem itatnak és nem fkolnek fuvardíjadat, haiietn üre« kérzel, de rendithelleu mog-gyözödéssol kérik a nép bizaiulát magának a népnek érdekében.
Tisza litván nyllat\\ozát«i.
Tisza Ulvtn gróf, dezignált minisz terebiók a volt nemzeti pártról é* n politikai helyzetről egy tudósító kérdesuiro ma a kövctttező kijelenéic! et tette:
— En súlyt lekte\'ek a szabadelvű párt miudim egyes lagjántk a közreműködésére, liotry kife?.e\'üessflk az orazá-got a mai súlyos bonyodalmakból.
A mai érltkezJetoa c szabadelvű párt eié teriesztsm a kilences bísottság pro-grammját As a/, én lanyegtolen modosi-tásannat. A párt objektív blrálatáia bízom, hogy ezek a módositáaok elfogad-hatok-e, vagy setn. AzAu meggyőzőJiiseui szer űt azok, akik a kilences bizottság eiedetí programját elfogadják, vagy elfogadhatónak tartják azek minden aggodalom ue.kül fogadhatják e\' a rnódost-táaokat, különösön ha iueg«ondoljuk, hogy éidemes-e az orsjigot lángba bo-ritaui a uúatt a kot, ismétlem lenyegle-ten módositils nua;l. a uívlyel ón a piti el"»tt tsmerie.ní logok.
C*upáu két btódositásról van mosl le-hát szó ?
— Precíz ekaroV lenni. Két pontban van módosítás. As egyik pontban két stiláris módosítás vau, meg fogják látni önőir, h.igy ezek a módosítások a nemzeti jegjk mérte\'.\'.nlttso pontjából elfogadható!;. Ami i\'Vlig n volt notnse\'.i partra vonatkozó kérdését fllelf, erre nézra rM-aerban kiielcuiem, hogy öt 67 óin műkő-düíik e?ri tt 0 izabadolvü pártban. A pátiban al\'katulyAzást nom fogadok el, uom
• - /
ludok As nem Ismerek különbséget a páittagok között As én csak ismételhetem,- hogy a párt minden egyes tagjának kOsremtköddaAre súlyt fektetek. Est aa oraaágot meg kell msnletd a további bonyodalmaktól. Én erre vállalkoztam.
A képTlaeJ9ká> holnapi Oléa«.
Tat lián B<ilát, a képviselőház alelnökét ma telefonon értesllette a Ssedorkó-nyi-párt egvlk lagja, bojfy a képviselő-házal összobivó kérvényt vtssaavouták éa as erről asóló hatáíoaatot, illetve a viez-ssavonáat kérő Ivet holnap délolótt kilenc órakor adjAk át
A képviselőház ak\'lnökóoeic tz a fölfogása, boflv a tnár klUrdelett Wpvi-selöliási üióat mag keU Urtaní óa igy az Ülést holnap megnyitja, fölolvastatja a Hásat ÖMiohivó kérvényt és a vlmavoaó kérvényt. Ekkor valószínűleg lólazólal Tisza István gróf d*atlfluáll miniszterelnök és arra kért a Házat, hogy tartzt fönn azt a határozatát, amely szerint a kabinet meealakitaisáig olnspoUa magát.
Taliián alelnök erre szavazásra tesai föl a kérdést. A ház minden valószínű-a\'.g szerint egyhangúlag fogadja el Tissa gróf indítványát.
í OlönssMírton BQnp^nze.
A Slerubcrg testvérek bangazergyáros-cégnek a magy. kir. kincstár és Ap-penyi Albert gróf képvíselöMzI elnök elieu a joy< rCSaon lefoglalt Dicnce-fcle tízíjer kordia tiflzcléao iránt ¡nditot> pö-ríiion a mám kitűzött tárgyaláson megjelent S/.ücs dr. VIII, kerületi járásbiró látgyaló sr.o\'.iájáhan, a folperei részéről dr. Farkasháry-Físcber Hugó üavvód, az potví rö:i4ról dr. Krúdy Atid<T jogügyi fopalniBzó n kérték a megjelent tanuknak kiballgalásá:.
A tanuk közül a bíró először iléduváry Károly |;tóíot l.ill>-aHa ki eskü a!jlt. A miniszterelnök azonban a lénvpg«s kérdésekro tagadólag vál tszolt 1 kijelentette, ho;tv neki nem mondotta Szápáry László gróf azt. hogy ö adta a tízezer koronát Dionca Mártonnak.
A tnáu\'k tsnu, Andrássy Uyu!a gróf vallomásában kijelentette, hogy ő már nem emlékszik a\'nkra a részletekre, amiket Ssápáry Lássló gróftól hallott, de azt ^Ióue bíróságon kívül b&ismerie, hogy adta n tízezer koronát Dienosnok. tar Ka-í\'\'Azy-FÍ£cher Hugó dr. felperesi flgy véd nem klv.\'.nta a tsnuk megeskeléséi A bíróság Te\'oki Gyu\'a és Szápáry László grófok kihallgblása vegeit ujabb hitarnapot fog kitü.\'.ni.
hozzá menekült; a klsssssony C\'gaixttá. ból nagyon lfotöK. mint egy url d4rjU. Páliokát hozatott ós »éssa0awuouy taód-jára ivott.
Hafner Jenő vaakereakedőiegéd, sitt « gyUko-»ág idsiáo K^kán esawtér volt, aa elnök kArdásérs beismeri, begy neki vUaoaya volt Andó Juliival. Az elnök közli, hogy a tanutelboosátolt kaoseod-őrség szolgálatából ós megbOnlelték 30 napra, mert elósegitelt« Andó Juli« kósét.
Hafuer t Engem ««Art büntettek meg, mert szere mi viazouyt íolylaitam.
Az elnök; Ha ez igy volna, akkor « csendőrség felél megbüntetnék. [{Derüli-•óg.)
As ügyész Indítványára tanút nem bocsátják esküt e. I
Kövelkozolt a meggyilkolt S:abó Erzsébet édesapjának, Szabó Jáncsnak a kihalgatás«, A leánya még nem (volt tizenötéves, mikor Andó Julcsa megölte. K/ős, jól kifejlett leány volt • a [ház körűi foglalatoskodott Aa nagyon azolídao, jól vi\'dle magát, Kerüli« nemcsak a le-<nyek, de « roaashirü leányok társaságát is.
As elnök: Nem volt a leánya kissé gyönge esstt ?
A tanú: Éppen nem. Hat iskolát végzett és mindig az olló tanulók között volt
Elmondja aztán Szabó, hogy leánya a
szontniáttonkilai vásárra azédoeauyjáral ment; olt egy barátnőjével lalátkozolt és mialatt az anya hovásároltt a leány ennok a társat ágában maradt. Ekkor csatlakozott hozzá Andó Jttlis, aki kicsalta as erdőre, ahonnan azlán többé vissza uom téri. Negyednapra találták meg a borzasztóan megcsonkított holttestét.
BUDAPESTI HÍREK.
t
LEGÚJABB.
Fadru.x János temetése.
Bad&p«\'t, oki. 29. Ma dótulán sir jAba tel ek a korán elhunyt nagy mü részt, Eadruss Jánost. A gyászmenet déluláu háiotn órakor indult a művész naphegyi nyaralóiéból s as Atilla-kör uton, Erzsébet-hidon, n Kossuth Lajos-u\'cán és lereped uton hsladt a kercpesi tem< tői e. A teme éa alkalmával Wlassics G.\'ula vallás és kőzoktntásfleyi miniszter Beistviczy Albert a Kópzöiuüvésseli Társulat nevében. Jendrassik J^nő, Apálliy Itt >rán rektor a kolozsvári egyetem és Brolly Tivadar polgármester Pozsony varosa nevében mondottak beszédet. A gyászoló özvegyhez ma is tömérdek részvét-irat és távirat érkezeit.
Egy 11 ői főne vad,
A pestvidéki bűiilotőlörrényssék, mint esküdtbíróság dilandó érdeklődés mellett ma már bannadii: napja frtrpvalja a kettős rabtógvilkossággal vádolt Andó Jttl.\'a eselédleány bünporól. A lisouyitáai eljárás nagyon lassan halad előre, ujjy ho;y ítéletet valószínűleg majd csak holnap e>ie hoz a bíróság.
A tárgy alás megnyitása után dr. Mo-ravesik Ernő egyetemi tanár terjesztette elő véleményét. A tanár kijelentu\'te, hogy Andó Jun\'a teljesen épos*ü. ¿lUor inpg-Pgyelte, a leány órüllnek »etítt«j magit, amint azonban tu<ltíra ad\'ák, ho?y fia-
tcl kora miatt rom i^if-otik halálra, fölhagyott a szimulálásai. Mefetr.liti még a t«r:«r, Loj;y Csz\'ellielíík ugvnn n vád-Ip\'.tnál de^aaciós tünete!?, azoaban ezek ellwSrozá-ít ép.jcn nom köriltorzák Csömör Majdo\'na c:?ínyj tzony 1 ^ncudís, Lo£>; Ando Julia a ssöjjéa ut6n i utca, cgVemoleiea VáépilAa
— Ős-Budavár Igazgatója. A
budapesti bünletötörvényszék vádtanácsa kedden délben elrendelte az Amerikában
Kkövolctt Cía\'árd bukás bűntettével vá-olt Friedmann Adolfnak, Ös-Budavár igazgató-bérlőjének szabaelábra helyezései, amit nyomban foganatosítottak is. Ezt a szabadlábia helyezést olyan alakban publikálták, mintha a letartóztatás joljeieu indokolatlan lelt volna és a vádtanáca a publikálás azerint valóságos vádirattal látta el a határozatát. Mint most mejfbizliátó helyről értesülünk, /a szabadlábra helyezés éppen nem gátolja a bünpór továbbfolytatását. Ma dr. Perl Soma U|abb följelentést tett Frieduiann ellen két ametikni cég megkárosítása mialL As ügy iránt különben erősen ér-dektödik az amenkoi konzulátus i«t mely ma megkereste dr. Sa*v Doasó központi vizsgálóbírót, hogy a vádlanáes indiAo-lásat közölje vele. A biró ennek • megkeresésnek eloget telt.
— Választások. A tanáca jövő pénteken rendkívüli ülést larl. meltnek napl-rondjét külömbőső állások választás utján való betöltése képest. A WtöliendO állások ezek: Egy dunabalparli temető-gazgstói segéd, egy dunajobbpaeti teme-töígasgató, egy jobbparti temetőt kezelő-tiszt, két köztisztasági tisat, »\'gy sdó-jeuztárnok, egy adópénztári 111, osztályú liazt, egy adópénztári gyakorisok, egy adószámviteli száaisegéd, egv atáászám-vileli számgyakornok, két II. osslályu adóvégrehajtó, valamint a fokozatos elő-éptetés utján való betöltés esetén megüresedő «lantosabb állások. Kufc«n kívül az újonnan szervezett tizenkét kórházi biztost, valaminl a íelsőbb eánt iskolához újonnan stenrex«tt üzen-kél kórházi biztosi, valamint « lelsóbb eányiskolához újonnan szlrvezstt kél tanári állást fogják ugyancsak vidasztáa ; utján betölteni.
— A« építési Ipar félUtidtttoM. As [ építési ipsr se utóbbi időben észlelhető endűlet ö\'vendetes móden tart, mibes egyebek közölt a helyzet némi javulása is hozzájárul. A magánépltési bizottság egutóbbi ülésén ismét számos épitési engedélyi adott ki. melyek közül a kö-etVezökol említjük föl: »Otv. Heasler .énárdnénak, V. k«r. Visegrádi-utca, há-ro ncuioletes bérházra, llerzog Fülöpnek V I. W. Aréna-ul, háromomcletos bér-ház, Bigyó Samu, VI. ker. Munkácsy-\'
és «gyemel^-\' -
s
tos udvari t\' Idtilék, Sz.utner Adolf, VI. ker. Röppe iiljfl-lllCI, ÍÓldtzinles ház, dr, KovAcs Gyula, 1«. kor. Névtelen-utca, föHszintes ház. 8zöko Ala Uuné, II. ker, Szejjénybáz-utca, lüidszintes ház, Köuc* Gsula I. kor. Sári>opárdi-ut, földszintes r.yataló, Lamberg Adoll VII. kcr. Dongó utca, kazánház, kiadtak továbbá több onpedélyt toldaléképületekre, álalakítá-«okra íclvonókra.
— Proonljort epyaxer izer«n-oaát Luxúos Vilmos bankháKM. bnii Budapest, V., FUrdö-utoza
10 111 i cqúsz osztály sorsjegy
12 K, fél ¿OK, negyed á 3 K. nyolcad A 1.50 K.
Batlszt éo vAszonhlmsések rjyári áron Spjlzer és KriU „a Vorar\'.borgi liimzésl gyári főraktárában Fcrouciek-tere 4. kap hatók........ ......
hírek mindenfelől
— BcatlAlla paraeztok. Hozenfold Simon szovAti lai.oii kereskedő 6a csalid-ji ellen gyilkossági merénylői tarlóm liften éjjel, amikor 1* Ilo-onleld Simont és 17 éves Adolf nova fiAt megölték felesége és 19 évos leénvkéja a halállal vívódik. A* cselről n-i alábbi részleteket kör.lik velőnk: Két í vvel ezelőtt telepe-dclt mr\'g Szovflt faluban Korenfelit Simon, ahol üdttot nyitott. Hogy lírgal-iuU csináljon, adott hitolbn is Arultn!, ilo dénzt ritkán lAioit ndójoktól. Két ¿r alatt kimoríltMl* RoscnfeliM n bt telein h mivel ndó-ni nem fizrltek, nem adott tAbbó hitelbe hitelbo rirut. IV-rc|ni nem a.arta az adósait, vári teliAt jobb idOl.te. A •rrnátiolv azoíthí»» na^V^i m^akadtak n hitc\'meiivonáa miau «n nál is inláhh, mert mác korcs\'eufl nrm volt ez idö amint n Initibai». Egy téí?o tehát mégis rászdhta magit n fizetém% n mnstk réssa aznnhau hntiani ecm nlinrl a fltQ\'óarŐl, honom chelyö\'t mn szövetkeztek, hogy kiral ol|AI< a boltot. Il íifón «\'•)jcl nztén végro 1» hajtották n teivü:.et. Átt utcáról betörtek ez Uzleibo s <ott rabolni kozdiek. A z> \'g\'-ro kí;őtt Horon-leld. akit lentö\'tek. R \'.cnMd segélyklál. tAsAia elöfutott amtak 17 évoa Adoll novo (la ia, akit filmén aeyonvcttek. Az (Ulet kirablása után behatoltak n szobába, ahol Kozenleldnét és leányét any-nyira Ös.xeszurkáiták, hogv mindat ellő haldoklik*. A tetiexeket Caetiók Imre, naeskft Andid?, Bac*ka Mihály, BicOk Ferenc, Kardos AndiA9 odavrt\'o lakoro!. személyében n csenJórséa Iclattózialta és Átadta a tüivényazékue!;.
— Chamberlain Iilvorpoolbaa. Chamberlain Liverpoolban beszédül mondott az angol hajózási érdekek éa a hajóépítés oltalmáról.
— Beok böró balosoto. Dcck báró vezérkari lőnököt — mint BécsbOl je-leotik — szombaton balosét érte. Nyitott hintóban kocsikázott és o közben az egyik ló patájáról jobb szemébe röpfllt ogy keménnyé taposott göröngy. A azom-ben gyuladás támadt, mely tnusU Beck bárónak a szobában kell maiadnia. Az orvosók remélik, hogy a baj pár nap alatt teljesen elmúlik. Mi óhajtjuk, hogy a báró ur szeme annyira meggyógyul
i jon, hogy lássa, hol az igazság ós azon tul no avatkozók Magyarország bel 1 ügyeibe.
— Földrenfféu. Barcson 27-én este 6 órakor morajjal, két lökéssel földrengés volt a a rázkódás zajára többon üi-«xaladuk az utcára. Kz Barcson három hét óla már hatmadizor történt.
—- Tartományi főkormányzó. Der-1 liűböl lávirják: A nyugat-poroszországi tartomány főkonuáayzójává Woltko potsdami kormánytanácsost, a nagy hadvezér nnokaöcscsét nevezték ki.
— Fiumei káré-, tea- éa angol ram érahái Budapest, Kossuth Laios-¿.ca 17. szállit 4 és háromnegyed kgr. iMocca. Cuba éa Aranyjáva keverék-ksrét 6 írt öO^krért hérmenlfl és ol-vámol /a.
— Bajuaa- éa axakállnöveastőt hajnöveaxtUt, arOassépltöt csakis Tábor gyógyszerész mai hirdelést alapján tessék rendelni.
— Zalán Béla coametika^ laboralo-viumának mai számában közölt n ,Pef rollu hajs«8?.*-re vonatkozó hlrdiMésá« apunk olvaaéiaak azivoa Ogyeliaéhv ajánljuk.
Övakodjwaik!
más Ore aafilll- ^ • "!. ■-<-\'. basr. uMn). mlr.l escu orc«l«tl btlejyrcr
vííjo>yc70l «-Hü
lolt.il, inert M.\'OtAi
PYí{t11« : ^ ¿2<14
V., WwBi utcjíl i. r.jr
, t). Hob. Grca».i:-»t i\'»\'i« tlf . ••
--0 kr.
fo: f.r — — <".0 fo/in tn — - 55 i
J k írl
rjAipadUs nélküt ós annólkül, hojry a cy"-kerek eltávolillntnftnok, kor-lól. Az álla-Isin Lészitctt ós Párljibau » olsü ólját uyert fo^sorokul mindenki azonnal itiea-«/.okjn, beszédzavarokat nom okoz ép kitűnően rág vele. UúiU fOgaOvdU át-a\'akltiatnak. Vldéklok 12 óra itlatt
GROSSMiKN S. M-t
a párisi fogorvosi nknd. kiállilás^n t\\ keresztül dib/.itott aranyéremmel kildnlctvo.
iogaa ro;tsol tí-tól, esto 8 ig. „Fogorvosi intózel": Burinpoat. VII., Eraaéliot körút 50. ulco e ncfoí (RoytiUazállóval szemben.) Pögh-izás órzós; Uhnitve. Tartós blombák I Szakorvos1 rend ölés d. e. 10— VJ, d. u. G-7. Vnsár éa tluuopnapokon is. Méroóholt Arak Réazlotflcotóaio ia.
1000-nél
több cJiímerő luvél bizonyítja,
hogy a
Zalán Wellner-
Petrolii* - Iiajsaseaz
szagtalan, 1 üveg 1 kor., 3 üveg 2.80 kor
• Honnal m«sa>Qni«tl m hajhullást, korpakdpzffdéat, további tíazülóst és min anr^omU hnjbetegaéo^t.
FősrétkOldési hely: Z A I. fi N B E L A
cosmeticai laboratóriuma Srnbndltán.
buil»^«sti lOiaktnt: TöiiSk Júítot
Klrily-utoK* 19.
Szülök!
Tanulmányaikban elmaradt tanulókat rövideson íolelőssépgol több osztályból levizsgáztat „Kerokoa" Dohány-utcta 82. sz, I. om. 14. Vidékiek ellátást kapnak. Válaszbélyegel kérők.
REGÉNY. Csavargók között
Irta t Gorkij Maxim.
t Átdolgozta : lloavsd Hngó,
Á két ablaksorban egyotlon ablakot nem lőhetett látni, amely ora-detl olnkjAt moglartotU volna; a törött ablakkcresztokVao vls«aaniá-radt üvegcíeropek a rothadt AUÖvia Tiomllyosan zöldea színével bírtak.
A repedések és sOlét foltok, melyek a lehullott més» nyomán képződtek, az obiakokon ¿8 falakon ktl lönös alakzatokat mulattak; úgyszólván azok a kénzetok voltak, molyokkol az idő o hájjra jegyozte fel történetét. A mélyen alálógö tetőzet még fokozta külsejének nyo-morusAsos kinézését. Mintha a ház alAzatteljesen a fold foló hajolva várna azt a kegyelemdöfést, moly alaktaltin tümeggé, törmolékkö és málladókká alakítja át.
A nnjjy kapu nyitva állott, egyik szárnya parküibiM kitépvo hevort lüldün. A kapun At az elhagyott, tégas udvarra lehotott látni. Silrll ni bontotta, moly még a deszkaha-siidékok küalll is kinőtt.
Az ttdvar hátterében egy alacsony lüslüs épület állt, melynek totózote «•sak eftyilc oldalán volt vaspáutok-kul ellátva. Az olökilz lakatlan volt, do az udvarban levó kis épülotot mely regento kovácsmiiholylyül szol gtílt, most éjjeli szállásnak hatónálták hajléktalanok számára ésa nyugalma ziitt kapitány, Fornlcs Kuvolda Arisa lld felflüyclote alutc állott.
\' • (Folyt, köv.)
Borzalmas éjszakák
— Átdolgozta I. H. —
A kostélvbaO az öreg várnagy, fia jdvolüiúrt imádkozottós átmouta ká polnába, hogy ottan az oltár elót tnotulja el imájál. Dkkor az éraépeu egyet ül, a vihar lecsillapul és az öreg kijön a kápolnából. A folyó sun találkozik egy magas termeti éjsötét s/.ouiü férliuval, aki halálsá pacit ós csuron vizos. A várnagy iiirtelen nem tudja, hogy mihez kezdjen, ónnál inkább, mort az ét jeli látogatót a maroheea szohájt ból látta kijönni. A férfi elhalad melletto és eltüuik.
Ilikor a várnagy keresi a viznyo uiokat, hogy meg tudja, merre inon az idescn, semmit som talál. Más nap kitudódik, hogy a marchosa éj< jelen át megőrült. A várnagy néhány bizalmi otnbeióuok elmondja éjjeli kalandját ós valameunyien megegyeznek abban, hogy a grófnő leánykori szeretőjét fogadta az éjjel.
Rövid idővel később aa^ujkftgok azt a hirt hozzák, hogy az ifju Va-rini ama éjszakán a vihar alkalmával teogorbe lult ós pontosan > há-romnogyed óvvel később az őrült marchosa * világraszüli Qinát, de meghal. Mindazok, kik V>rini Gul-dót ismerték, megesküsznek, hogy öina hasonlít hozzája, mint tojás a tojáshoz.
(Folyt, köv.)
csapnak 4a ott, ahol még nem rég dua lések örvendeztették meg a gazdát, po-
Az elöntött terület
Nagy eaőzé* :
sok nUudmá- i val gyakran . megtörténik. \' hogy a folyók modrükböl ki-
ve
<solyákban a bikák tanyásnak. A dus re méayt igy váltja fel a sivár reaaényWeaeég. De vannak az életben megfordított helyzetek ft, mikor ott, okol a legkéUégbeejUJbb szegénység vol|, hirlolen felricatoák a be-eljeaedott rem
yok dua kordéi és erről nzők tudnak legtöbbet bcscélnl, akik a Hecht bankháznál vásárolva sorsjogyeket, ! Rankház n.tjry sr.oreneeéjo Tolylán i
kétségbeesott helyzetükből vagyonos emberekké küzdölték tel magukat Vú- \'■ tároljon tohiU osztálysonyegyet b Heoht ! »ankháznál, Budapest, Feronciukítoro 6. ¿a ! Brzsóbct|körul 88. Húzás novetnber\'lO. i^a , 20. Hgész somjeity 18 kor., fél 8 kor., nt| \' gynd a kor., nyolcad 1 kor. 50 fillér.
Tőzsde,
Badapeatl gábonatSaidá.
A déli gabona-határidö-üzlet irányzata szilárd. F,i;y órakor a követkozök voltak
záróárlolyamok t--Buza okló- I
berro 754.-7.B3. Buta 1904 áprilisra 7.0Ü-7.Ö7. Róza októberre 0.20. 6.28.
■. Rozs áprilisra C.CO.—0.B4. Zab októberre 6.38-Ö.37. Zab áprilisra 5.BD—5.58. Teugori okl.-ro I
Tengeri 1001 májusra 6.28-5.80,
Budapoatl értéktBmada. i
ElőlOzedén köKotott: Osztrák hitolréazv. 661.76. Magyar hitelrészvény 7ai.6o Osztr. maryar államvasutak 6C2.—. Loszámltoló ; bank 458.—. Jelzálog 517.50 Rimamurányi j 472.50 Déli vasul 67.—. Némot birodalmi mArha 117.80. Városi vülamoa ai0.6O.K0z-uli vasút Ütía.—.
Béoat értéktSasae.
Rlőtőzsdén köttetett: Osztrák hilolrészv C68.71. Magyar hilelrészv. 727.—. Oszlrák magyar államvSsnti részvény 867.26 Union bankrészvény 624.60 Osztr. koronajáradék 100. Angol-osztrák bank 872.50. Husi! frankos arany 19.00. Déli vaautrézzvény 70.—. 4 százalékos aranyjáradék 118.26 Magyar koronajáradék 97.07. Máxkabipik fojry 117.30. / ,
....................i l V I l i I ■ ■ .1
E regény már rnegjolent könyv-alnkhan és kapható Ilosvai Hugónál 0-utca 15. I. cm. 3.
SzoryaSmas nőknek.
Toljfion kiszortirozott legszükségesebb gyönyörű szép 100 drb. előnyomott kézimunkát 8 írtért, u. m.: 1 igen szép asztalfutó, 1 fgen szép millleu, 8 gyönyört! tálcza-kendő, 1 nartiíiura szekrénycsik 4 da 1 garnitúra konyliacsik 4 darabból Álló. 1 garnitúra mosdókószlot-toritő, 7 drbból Alló, 1 romek szfp Poinlias futó millieti-vei és még 73 darai» különféle elő-nyomatott tArgy a logszebb ós legújabb mintákkal. Az anyag Unom damaBZt és szatinból való. Utánvétellel szállit
Előnyomda-iniézeft
Sxombatboly.
^íalv.Wa)«vyra.......% • ktr\'
KM\\t£ awsiserr*, • ta .
H(
hi«lr*a n r • • S0
a« » ^ rn • • ao ■
■Uflta-aoraJaaTr« II « |
fcfíirobk sor<J«<fekr* M irUk «0 ssisatikkl VldUJ |«karikpéá>tlrf r4a*<lnT*k>a aa teUk M aalaalAZát adja
\'J
eobt Bankház Bodapest,)
ftfíB«im-liw 9. ti EnséW-Mnt 32.
VtsiuflrcUs línyeim«», t«ftz<» »»»rtiitt Hrtl*Uk bso Ka «Tijerríl fflár illorb»« vannak, azokat iMOát piainak td Liviltjuk 4s a Ubbl.Ut IdadJaZ
1
A főváros legnagyobb
férfi- és gyermelí-rülia
Saép, tartóé, lzlérta férfi-ruht&k késaftlnok
é. Térso
I>»t-o»ryobb oUömnjrO nrl- ia ryeneakraha-árubÁaÁbaa,
V., Vác^i-kerat 86. ku y»S5SES!
Hirnoves férfi-szabók I Versenyképes olció
AJicIrinV 11» m\'ib«l;Onkt«n kj<«01l Uu:* «ysituiiínlbili \' Hlojlii«, aifAloz Vivry feket* sjc<0:6iUnf ...... * írt 4
hí\'fárf», dlratotl vair f»t*U fWltí * ÍW í
n», divat«* ri \'tsiA-, váir sporl
Í5 ÍM-r
Oirrrm«k-HérUk
tr+cU azaJon-(>á{ln/
7«k
SXUiAli tntrren
nu rntxri áVMIIS
rrspjRtt«v*tM|
ái\'í«»k n.eitJil
• • • • » Hlil
. m . 0 * . ij*
. 4 . . . . f \'\'I t
finom ímM-ö\' »-...u. fa
Kiaa,ui*4relbVI rtnJkivfal pjc-o i \'.,,.


Dr. Lengle!
SKftUÍDAT
El«ő oraz. aiab.
íirenüékinfl gyároso
BUDAPSk T&k. Oftíi lol«p ti mOloton
(«npeil-ut SO. «lim
\\Kl¿ir»k\'ir: r-
X4bá»yfai ai «J // teatt&maUotl //
Földbirtokosok
Xlaob» ii tuunrobb fóldoa pidik. Kik föld-birtokain tori £á<a kenuin tírhHkct 3 di til ui-iiUk kexdr» ole« kí\' «OAr» klriojlk átráilor» Utal, fordjIJan.-.i ai
Oraxáffoi röKUiitelközvetltö Válla-lathoz Budapest, Braaibet-körut 3.
rinca atrajoi Uíloara dljagáa raupin »¿Hi/-bélj.| mtiki.lrndx. VMÄI k^pvltaldk !-*vonta
ÄW-«00 frOrt koraabjtni V.
FfnU »<«r«k Wr «irirr-ndé/Srl ktlrai
Tábor Öywía gyógyszertár
Albertf-Brsán.
Gyomoríájdaliaaknál
kltOnd gyógytor a
Mária szentkút!
Legjobb alkalom
& Budapestre ránduló t. közönségnek szoiuélyosoa meggyőződni a jó hírnévnek Örvendő
Hataualali uU»tla»»al Ortj ui 60 fUUi
Kati Inicjon. 1908. VUI.!2Mx , Kóiíru a Hklatoto» nú,-y»icrú»i ui»t, uirti- { k*1Jík 1 c«08»»\'; TnfTI» 10 Ovo® ar*»tkuti |yo-ir,orr«cpM,l LdiderJ, mrrt mnuo »uknak jara/a> fordul to> ni o}t,ai»áy<> t* lia tuk .«htLvotu mtrwl ílitb, meit a rc(i már űlí«.<)olt.
Maradok tiistalcttM Irr. Body Jóijoík Inát», u. p. CrtfAtl. Abii\\j-Tornajn<<<TO
Kap tialu CLARK pr4t-y«r.. Kli-Toronno (Nij\'!^
mülntéaal bámulr.fos nlrsó éa jó életnagyságú arozképelrtil, melyek kel Íelitlnóít keltő sikereket ér el még
a külföldön is! Elatnagyságu nkgyltáa 0 kor. Bármely rossz fénykép után le. • II Arait mtní.n ntánflioUa uálklill! # Elelaajrytágu PasteU-festmóny (arodeti íiioekbcn) papirkerettel 8 korona. Alctnafvságu olajfestmény 12 korona. Acjuitrcll......¡2 borona.
Vld«kJ n*rr«ud«Ui*k atánvátoll«). Mta-daa Wp után 1 korona osom«itola«l dll tcámitddlk.
Elsőrendű szolid fénykép-felvéslek is eszközöltet-uok a külön e ezdf a féhyesen berendezett, a mai kor igényeinek megfelelő fényképészeti osztályban.
- Kfltorom: -
VII, Budapest, R*tteribiíler-u. 46.
Mrfflely Ciurglc, tolj»» biraNmmaJ forduljanak h>uim, mlril d»cj iimorfloi\'wn ♦« 6m«k0tto-i. ««in, íoífii.i 4 ¡e(.rol.da*!j »in\'in, dlaci-4í*u \'•« » «♦♦•f*hotoo> nv itu ha*-
koktól VlgT r.f„,\\ V. • attal L-.o.ilj htvl tflrl«í«r.Uaael. KproaktUóknok ,lp/uo-• oknak, ra.\' IMkoJúknak. továbbá Ixivalalnokok. .•sk, ...y,-1! v-tknuk 7 uáialáko» kamattal a—13 \'•«i t\'iIvailMio kkzoack n*U61 ii. InfalUnokri t. II. III bclyrv TO «rí tOrtckiUMaL
Frommer Menyhért
•ixtdiáfjjtf on<ed»ly«relt féváreal páarüffyl rodkja, Kaaaum-körnt 17. (V4I.B>«Ir*( caatotaodéj
Epekőbajosok
Hzl var kuli ü v e ly9
lOwű lafjobb rjTiptoiul I frt 6 kx, ICCO Kb.| parafa ■ •aopókaval I Irt 40 kr. Roa* o fald Farkai, Badapait, C«6jn4rl-ot U. a«aaa.
LAPTER M
B«4a»*at, VUJ. Bnaébat kémt 19}
NewJYork palotával szeriben.
HASZNOS fANÁOS
NEMI BETEGEKNEK
a „Vtpsaarft ütMetatá" cl klsrv, tatlj 2CO oldalon * tltkoa V>«Uaai(*kra Tonat-ko«ó táladon tudolvalóf 4a |>i||k««lU> ratdol laitatuiax. 8aer>4> Dr. O A a A I A H T A X. or.aAjoa bliO *p«cal.Urta a kíuyv.t bárkinek tvljoaon tnrr*D cárt borítékban koltll mnt. A k\'>oy> már aa 6C. kladáaban I« tot rut* ta «ok (in «mb«r k4-tr^abtU aentk ,7¿,Tu\'k»K Portira 30 flUár bátyar küldondö. Ci\'un:
Dr. «ARAI
Budapest, V)., Ändrftssy-ut 24.
kot a munka tuztija aauai-, bAr- ia hugy aaarrt bototoknak naooaU nodal i. t
10—t-U ka sif.
fémtisztitó a legjobb.
WSTELLH«
NxoaatoU"» tulajdonos „HirUpterjeaatö VáüaUl" körforgó gép lu, (Cégtu.ajdonos : Székely Viktor.)
Nagykanizsai Friss UJsig.
Csütörök, október 29.
A szegények karácsonya.
Milliók, és Hiilliók ajakáról Joga hozsanna felzengeni akkor, midőn a harangok ünnepies bugása a vadul sivitő szél jéghideg, sebes szárnyára ül, hogy hirdesse a szeretetet, a boldogság nagy napját: Jézus születését, \'karácsonyt.
v Ugyanekkor ezer és ezer panasz jajdul fel, megbántva a a természet ünnepies légét, ezer ¿fájó sóhaj száll tova a felzengő (hozsannával az éhség, a nagy jovotnor miatt. \' Midőn mi a jól fűtött szobánkban teánk illatos gőze mellett fogunk veisenyt kacagni a fagyos szél bömbölésével, ugyanakkor az a nyomorult árva gyermek, .kinek nincs apja, anyja, az a Szegény, kinek nincs egy dítrabka friss kenyere, kuckójában fogvacogva, megdermedt tagokkal, a szemeiben ülő tűzként égető, fájó könnyeket törölgetve rágja a karácsonyi menüiét, az egy hetes kenyérdarabot.
• Ha pedig karácsonya szeretet ünnepe, a mint hogy az akkor kell, hogy minekünk is keserű legyen drága ételünk, akkor kell, hogy fájdalom vegyítse, a különben boldogság ösztönözte kacagást.
Ennek pedig nem szabad \'enni! Nem .azért, mert tán mi j^bb-móduak öröme keserűsége \' lenne vegyítve, de igenis azért, mtat Isten törvénye s a természet, rendje szerint legalább a szeretet nagy ünnepén nyomorogni, éhezni nem volna szabad senkinek.
Sajnos, ezen azonban egyes emberek nem igen segíthetnek, a jótekonycélu egyletek vannak hivatva, ily társadalmi bajokat alaposan orvosolni.
fípen ezért ideájáért, egy elhatározásáért melegen üdvözöljük a nagykanizsai ker. jótékony nőegyletét! Ugyanis ez egylet a rniilt .. héten tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy december hó 10-én és 20-án „karácsonyi vásárt" rendez. E vásárhoz \\a tárgyakat közadakozás utján szerzi be, a miért a vidék földbirtokosait felhívás utján, a helybeli ismert jószívű adakozókat pedig gyűjtés utján kért meg a tárgyak hozzájárulásához. ,A bejött tárgyakból december 19-én délutin, 20-án él előtt belépti díj mellett egy gyönyörű kiállítást rendez, mig J?0-án .déjelőtt ugyanazokat elárverezi. így kétszeresen kiván "boldogságot. szerezni szegényeinknek á szeretet ünnepére. Rendkívül "olcsó élelmiszerrel »ellátni, majd pedig a bejött
pénzzel a szegény árvagyermekeket felruházni.
Ismerve közönségünk ¡jótékonyságát, hisszük, hogy az idén meghozza szegényeinknek is a boldog karácsonyt a ker. jótékony nőegylet.
Ezért pedig a társadalom nevében mégegyszer üdvözöljük humánus vezetőségét!
Ő.
Hírek, óf
_
t\'j polgári leányiskola.
Mint tapolcai tudósítónk értesít, majdnem befejezett dolog már, hogy Tapolcán polgári leányiskola fog fel állitatni. Tapolca halad.
Tolvaj cseléd
Lakatos Szidi «.S\'dédleányt rendőrségünk kitiltotta a városból és ennek dacára visszajött és folytatta bűnös mesterségét, melv miatt ismét a rendőrséggel gyűlt meg a baja, hol 24 órára elitéltelctt, azonban büntetésének letöltéae előtt arra kért engedelmet, hogy özv. Strém Dezsőnétől, hol szolgálatban állott, ruháját elhozhassa. Rendőri kíséretével ment cl a ruháért és azon ürügy alatt, hogy a padlásra megy, eltávozott és megszökött. A rendőrség csak két napi keresés után tudta elfogni a cselédleányt, mikor kisült, hogy özv. Strém Dezsőnétől 2 pár cipőt lopott. A leány 24 órai büntetésének kitöltése után a kir. bíróságnak át fog adatni.
Verekedés.
Hol? — Hol lehetne másutt, hol ismétlődhetne verekedés minduntalan, mint Rákócy-utc.i és Árpád-utca találkozójánál, Imi a bün közelsége megfertőzi az ott tartózkodókat s arra járókat. Két alacsoby műveltségű ember veszeti össze, miután inát ki-mulatták magukat, a földre teperve húzták-vonták egymást mindaddig, mig uj alakok nem jöttek arra, kik az egymást véresre karmolt embereket szét nem választották. Kkkor azonban a két verekedő nekitámadt n békéltetőknek, kik csak gyors lábuknak köszönhették, hogy megmenekültek nz ütlegektől.
A magyar nyelv elhanyagolása.
Zalnvármegyc közigazgatási bizottsága utasította a kir. tanfelügyelőt, hogy terjesszen eléje részletes jelentést a vármegye iskoláinak magyarságáról. Ennek következtében dr. Ruzicska Kálmán kir. tanfelügyelő a vármegye 173 idegen tonitás-nyelvll iskolája közül 157-ct megvizsgált s tizenöt olyan iskolát talált, a melyben a magyar nyelv tanítását u szó teljes értelmében elhanyagolták. Ezt a tapasztalatát bejelentette a tanfelügyelő miniszternek is és kérte, hogy c tizenöt iskola tanítóját részint bocsássák el a szolgálatból, részint nyugdíjazzák.
- Baromfi lopások.
Az év minden szakában rossz idők járnak a baromfiakra, mert azokat a tolvajok legnagyobb előszeretettel lopkodják cl. Az elipult napokban két helyen is loptak barom-
fit : Sipos József Miháld-utcaí lakós-tSl 2 tyúkot. Scherc Imrétől két kövér ludat loptak el ismeretlen tettesek, kiket a rendőrség erélyesen
nyomoz.
Ozletl csalogatók.
/
Ha végig megyünk városunk utcáin, nem egy kereskedés előtt le kell térnünk a gyalogjárdákról, oly any-nyira telerakják kereskedőink árucikkekkel. De ennél sokkal nagyobb baj az, hogy gyakran ládákkal rakják el az utat, melyeknek kiálló szegjei, mint a napokban is megtörtént, az utcán járó közönség ruháját összetépik. Egyes kereskedők pedig n járdára asztalokat raknak ki és üzletük ajtaját is teli rakják különféle árucikkekkel. Mindezek peditf nem hisszük, hogy forgalmat biztosítanak kereskedőinknek, mert most már mindenki tudja, hogy nem cipőkereskedésben kell a vásznat venni. A közlekedésre nézve pedig határozottan hátrányos, ha a gyalogjárdára rakják ki cikkeiket u kereskedők. Ezen árucikk kirakás c.suk az utcai tolvajoknak előnyös, kiknek minden megerőltetés nélkül sikerül onnét egyet-mást eleinelni. De az utca képe is megváltozik, nagyon kisvárosius kinézést kölcsönöz neki a sok kilógatott tarkabarkaság. Rendőrségünk, ha nem csalódunk rendeletet adott ki ezen viszás dolgok megszüntetése érdemében, de mint látjuk, ennek még érvényt nem szerzett. Kérjük ez irányban erélyes intézkedését.
Az Idő mullk.
Derült őszi nap van. Az elsárgult levelek összezsugorodva lógnak a csupaszodó ágakon, őszi hangulat uralkodik mindenfelé. Mint az elhaló természet utolsó lélegzése, nehézkes szellő mozgatja a loml>ozAttól mex-fosztott ágakat. Az idő múlik I Rendületlenül halad sietve tovább, semmi sincs, ami útjában me^akudálvoz-halná haladását. Az idő midik! Olyan törvény ez, a mely megváltozhatatlan, megdönthetetlen, a melynek még csak elképzelni sem tudjuk uz ellenkezőjét. Mi is lenne akkor, hu az idő nem haladna sietve, gyorsan.
Es mégis hányan vannak, akik boldog életük korszakában megakarják állítani uz idő folyását, nem gondolva meg, hogy boldog életük, málnásoknak, ugy lehet, keserves könnyár özönöt szakasztják. Mégis mindnyájan, volt idő, mikor megakartuk az idők folyását, megakartuk állítani életünk gyönyörteljcs pillanatában, de az idő mult, haladt tovább rendületlenül.
Elmúlt a nyár, megjött az ősz, a halottak ünnepe előtt állunk. A kirakatok telve vannak koszorúkkal, siet mindenki azt beszerezni, bőgőimnél szebb legyen hozzátartozójának sirja. Még a halottak csendes birodalmába is befurakodik a nagyzás. A ki ez évben még nagyzol, j#vőre már olt pihenhet a többiek között.
A természet törvénye az idő haladása, mely a mulandóság utja.
Gyümölcstermelők figyelmébe.
Az ország huszonöt állami faiskolájában és kertgazdaságában termelt félmillió vadcsemete, gazdasági diszfa, két milló gyümölcsoltvánv, 250,000 oltóvessző, a jelzett állami telepeken termelt szőlővesszőkészlet, 780,000 nemes fűzfavessző-dugványt most adják el. Az állami faiskolák igazgatóságai minden érdeklődőnek megküldik az árakra vonatkozó tudnivalókat.
Illik, nem Illik.
Egy 1510-ből származó német könyvből érdekes illemszabályokat olvasunk azok számáru, kik uri Asztalokhoz lakomára mennek. Az illemszabályok közül néhányat itt közlünk: Ha uri helyre mégy lakomázni, mindenek előtt legyen a kezed és körmöd tiszta, de a tisztogatást nem uz asztalnál kell elvégezned, hanem a mikor mugadban vagy. — Ha iszol, mind a két kezeddel emeld fel a poharat és ne legyen olyan a kezed, mind a kocsisé, mikor a kocsijai keni. — Továbbá ne köhögj bele a pohár u ha iszol és ne igyál hu még étel van a szádban, mint a marha, nc habzsold az italt, mint az ökör és ivás után törüld meg a szádat és az orrodut. — Ne rágd le a csontokat, mint a kutya és nc szívd ki a csontból a velőt. Az almát no edd meg egyedül, hanem vágd ketté s u felét add a szomszédodnnk, — Ha megakarsz hámozni egy körtét, a szárán keU kezdened. A vajat sohasem szabad a hüvelyk-ujjal kenni a kenyérre. A levest ne idd ki a tányérbői, hanem edd kanállal és nc szürcsölj, mint a borjú.
GyQmOlcsklállltás és gyOmölcs-vásár.
A kézdivásárhelyviiléki gazdasági egyesület gyümölcskhillitást és vásárt rendezett. Mintegy ezer hektoliternyi Unom alma, körte, szilva és 40 hektoliter szilvapálinka volt eladásra bejelentve.
A mellek Kiért fcioiős: Füredi János.
Egy két szobás lakás november l*ére olcsó áron
kiadó.
Bővebbet a kiadóhivatalban.
^Urencz József
V\'f* rtMwrt WNnn Dl *>Mvrm ktu*tttu
kapható /vmnoenütt.
Mosó intézet.
Van szerencsém a n. é. közönséget értesíteni, hogy több éven át fennálló
— mosó és vataló-□xletemet ——i
megnagyobbítottam.
Midőn továbbra is b. pártfogását kérem, értesítem, hogy azok részére a kik, összes fehérneműiket hozzám adják,
mérsékelt irt számltok.
Egy ing mosása és vasalása 12 kr. Kimosott ruhát vasalásra elfogadok ; egy ing keményítve és szép fényesre vasalva 8 kr.
Üzletek részére uj ruha tisztítást elfogadok.
Teljes tisztelettel
Székelyi Laiosné
rö-ut 19. szám, Zsombor-féle biz. Tanuló leányok felvétetnek.
Nagykanizsai Friss üjsíg
Csütörtök, október 29.



Szerencse fel!
FÖ*
Aki mer az nyer!
NYEREMENY egy millió korona.
Ismét itt az alkalom szerencsesorsjegyek vásárlására, tehát senki se mulassza
el és vásároljon a 13-ik sorsjátékra
w- OSZTÁLYSORSJEGYET
M1LH0FFER KÁLMÁN foelárusitó sorsjegyirodájában, Csengeri-ut, Rosenberg-féle ház.
Sorsjegyek ára: egész 12 kM fél 6 k., negyed 3 k., nyolczad 150 k. — JAtélctorvel* Inifyen,
* - viti • " r*r *** 1 \' * i"i — *ii-• *- Hí ~ •> * ~-m~ • - w>npii.


•MM
J
Van szerencsénk a nagyérdemű borfogyasztó közönség becses tudomására hozni, miszerint általánosan ismert, legjobb hírnévnek örvendő ugy asztali, mint különleges fajboraink ncvszerini:
Somlói, Badacsonyii Badacsonyi muskotály, Badacsonyi rizling, Badacsonyi kéknyelU úgyszintén csutora alakú üvegekben töltött „Csutorabor"
különlegességünk
Kizárólag pesti hengermalmi liszt eladás.
M
z i: Y 1* A r
ttr
fűszer- és csemege-kereskedésében kaphatók.
Midőn a nagyérdemű közönség szives támogatását ugy magunk, mint nevezett urak részere kérnőnk ajánljuk magunkat
mély tisztelettel
Knmnüsetter Vlnease utódai
szóló nagybirtokosok ós homogy kereskedők SÜMEGEN.
ra
a
CO l/t
«o

m
jx
*0
o
o Ou
AKI
szolid és olcsó árért akar jó fűszer, liszt- és festék árukat beszerezni, keresse fel
SCHLESINGER IZIDOR
(veicyeskeresktíílósét
NAGYKANIZSA Eötvös-tér 2. sz.
Mírla-tslepl csemega-szőlö elárusltás jutányos napi árbin.
w
r
s
3
I ft
t* í
s p

Nagyk&nizft, 1903. pintek, október 30
Elfiflzeté-sl ára:
H«!rV»n házhos hordva agy h»r* »0 nilír. .•. .\\ Vidéki« p»«*t küldésMi «--y hóra 1 kowii»» 20 fillér.
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyoauiotl a ,NsjykjJiu»»i Fiús Uj***\' %ttriOitt\\ nyomdájában. < . .
Kladé, tuUJd*n«s«k: y Fililii uilkliiU:
i Kriuii éa Karkaf, . r^t ttonv*. vvoo.
Sz«rk«tztÁté( ét kiadéhivalal: Krauu és farkas yaptrkarasketféa«
¡1!. évfoly. 303 ti.
É|yes szám 2 fiiW

Mpp^Bi^i MJfoert grófi nyilatkozata. \' JkorxMásiLypart BYIc&lL ér&elzezlet e.,
(Csendőrök- és postaralslófc Eaarca»
---- \' ■ ■ ....... ■ 1 ■ ■ ■ - - ---- ■ --- ■ --------i-------—
Sz6íüIíüí dráma a kaszárnyában,
Megírtuk, hogy Szulka Mihály tüzér-kftlonu 8ZQr*lm«s volt ax unokateMvó-rálie, Sziukfi Aunába. A II .ital szerelmest)* mog is e^yeztok abban, hogyha a legény kiszabadul, cgybekelnok. AJoAuy azttlói azonban e!Jcüi>«.t(Jk a bAzasiAgol éa a . kia Aontt. tóijiiez akarták adui. S/utka Anna nagy olkescroivln.éhon tog-nap ífllkerfnto n kedvesét n tflzérknszAr-
nyáhan, ahol arra kdrte, hogy o.je és nalljanak meg •gyűlt. Stutla Mihúlj orro szolgálati fegyverével * lányra lói én magát ia agyon akar.a hJni. Ebben a s/.itnJókAban azonban megakadályozták. A leAuy a balkarjáo sebesült toog köny-nyebbeu. A mentők 4 Rólpwkórházba vif,ok. A katoaAl a íölüllei hulésAga le-lnrtÓ7tatla.
A közöelsm első napja.
Tcguap esto — mint ezt már tegnapi számunkban megírtuk, a sza-hadolviipárt értokozleto lo^lalkozott Ujy a kilences bizottság programm-j.ival, mint a Tisza István grót által betoijusztett módosításokkal.
A kilencesek programniját Mim-nieh Aurél olvasta ícl, mire Tisza J;lván grót ismertette változtatásait, wely elloti Apponyi Albert gróf i\'og-l.dt állást.
Széli Kálmáu meglepte az értekezletet, mert a Tisza féle módosítások védőjéül állott fel, mig Ivánka O-zkár erőteljes és határozott beszédben utasította vissza a változtatásokat
Az értekezlet lolytatását ezok utáu mára halasztottuk.
Hogy olvasóink tájékoztatva 10-vőnek ugy a kileucesek programm-jAt, mint a Tisza féle módosításokat, crinteti szövegükben közöljük. A kilence« bizottság proyrammja.
A kilences bizottság programmja. n melyet a szabadelvű párt inat ér-tekerdetén terjesztették elő, a következő :
Az országgyűlési szabadelvű párt
ez évi szeptember hónap 28-áu t*i< tott értekezletéből egy kileuo tagu blzoth*ágot küldött ki oly utasítás-hogy a katonai kérdésekre vonatkozó pártprogram m terv esetet ké-\'«?.<t»on és ezt terjeszszo u pártérte-Kezlete elé,
A kíKüldött bizottság alábbiakban terjeszti javaslatát a tisztelt párt-t oke/let elé .
1. a közös hadserear jelvéuyei, a melyek nia alkalmazáshau varnak, inni Iclclnok meg az ország közjogi állásának, — ezért a jelvéuyok kérdésé közjoguukuak mcgfoielóeu rendezendő.
2. A katonai büntetőeljárás mielőbb terjesztessék az országgyűlés elé. — A szóbeliéire és nyilvánosára alapított eljárásnál a magyar állam nyeivo érvényesítendő. — Én-ue!t módozatalt az előterjeszteudő törvény lesz hivatva megállapiiuui.
, 13. Á k\'Jzös hadsereg szolgálati líötelezottség teljesítése köi "üli tör* .Vmiíy. s kedvezmények legiel őhh loku cijfnié^e kizárólag a honvédelmi miniszterre hizassékxés ek.\'d-Yoztuéuyek odaítélése k\'hntőleg méltányos alupokra íek tett essék.
4. Régi törvényeinkben is Í9mé-teltou kifejezett kívánsága és seuki áltat kétségbe nem vont jogos igénvo n magyar nemzetnek, valamint a harcképessé^ lehető tokozása sz^m-pou\'.jaból euiiüuus érdeke u hádse-
reguek is, hogy a magyar csapatott magyar tisztekkel látassanak ol és n nemzet tici a hadsereg vezetésénél mogfelelő mértékbej) érvényesüljenek. Szükségesnek látjuk eu-uélfogva, hogy
a) az 18(>8. évi augusztus 11-én kell legfelsőbb kézirat értelmében a nem magyar csapatoknál szolpáló magyar honos tisztek magyar csapatokhoz helyextesseook at;
h) a tisztképzés ügye akként fej-lesztessék, hogy a magyar tiszlek létszámában mutatkozó hiénV lode-.\'.éso s a matryar csapatoknak magyar lisztekkel való eÜ4iá$a all^u-dóau biztosittossék. \\
E célból magyar ltjuk számára föntartott megfelelő számú alapítványi helyek alkotása s amennyiben szükaégns, a/, ország toriilotéti u, képzóintézetok tohillilása. esetleg a honvédség képzőitilézeteiuok továbui kiépitóse által; — annyi luapyar ltjunak tisztté való kik4;>zése biztosítandó, hogy a mac/ar tisztek száma a hadsereg tisztikarnak minden ágazatában azt. a merténél érje el. mely a magyar hnnof legeuyseg számarányának megfelel,
»:) Ugyauabból a célból továbbá szükséges az is, hogy a közös hadseregnek az ország terillotéu ellio-lyezeii s lehetőleg magyar hono^ tisztek vezetése alatt álló tisztképző intézeteiben a tantárgy akkéat módosíttassák, miszerint az intézetekben a tantárgyak jelentékony részé-\' nok tan- és Vizsgálati nyelve a magyar legyen, legalább oly mértékbeli, hogy az oiekbe belépő magyar ifjúk ülomonetolét a tannyelv ne akadályozza s az ezokbeu kiképzet növendékek a magyar nyelvet tel-jesou bírják, ugy hogy luegfeloló átmeneti idő után mi.\'var honosra uózvo a magyor nj\'utv* mJása a tiszti kinevet Uoioiczö alapíöltételo logyeu.
d) Az ország költségén fölálli-tandó magyar alapitvaayi bolyok, az ország hutá aín kivül esak azoknál az intézeteknél fogna\'* adomá-nyoztatni, melyeknek megfelelő lu-tézetek a;: ország területén nem létezuek. • • • v
ő. A magyar csapatok összes hatóságai a magyar hatóságokkal ma-gvarrul levolezzenek.
G. Az 18Ud évi X:Ow- törróny. cikknek HorrtU-KzIaron országokra vonatkozó rendoluozéjei nom ériu-tetnok.
7 Számos és fontos kériós a v0d-erőtörvény revitiója keretén belül lesz meglontolás alá veendő, i.\'yon mindenekelőtt a kétéve ; szóig .lat, Ügyelőmmel nz ország pénzügyi helyzetére, — továbbá a békcietszáui törvényhozási mejá\'lnpitása és a póitartalék kontingeutáhCsa, valamint az egyéves önkénte.so\'t osethgos második szol íVJati évének lódu^e vagy szabáivozása.
H. A hadsoreg vezér- és szolgálati nyelvbe uézve lönnálló jelenlegi aílapoV ö felségének az ÍÖti7-be:» elismert alkotmányos fojedellai jogai «lapján tárt«tott lönn. \'
Ezt az állapotot a törvényhozás
— k\'örpna és országgyűlés tgyutt,
— megváltoztathatja.
A j»7.^bad«lvjj párt az ország omo o^dt hangsúlyozván, a vezér- éa szolgálati nyelv kérdését programm-jába noní vészi föl, mert ezt a nemzet nngy érdekelt érintő fontos politikai okókból kívánatosnak \' uem tartja. "
Kolt Budapesten, az országgyűlési Bzabadolvll párt által 1903. évi szeptember hónüp 2íáu kiküldött kilonces bizo.\'t«ápiak 1(JU3. évi ok-iobe- h\'inap 21-éa tartott üléséből. «V£öit ILkXtttkn aiuok. azuoniob lagyxé
A Tiszo-file módosítások.
A kilences bisotlaág progrtttmja 4-ik
fionijAnak c) alalü Lakezdóiéli < Tiara •iivAn a k^reikezé médesiléai t«rjes.> telte el:
e) Ugyanabbéi a célból azQlaőgcs tavibba az is, bogy a közös hadseregek az orr/Ag lerülpiíni cllielyozett tisztképző ¡»(¿¿eleiben a 1#oterv niként módosít-lassók, miszerlut ez iolézeiekhea a tan-(Arnyak jelentékeny rószéatk tan- és vizsgalati nyelr« a tnagyar Icgyoo, legalább oly mértékben, hogy az ezekbe belépő magyar iijtk «lóuieoetalét a lan* nyelv ne akadályocza • a4. cteVbtn ki* k«*p*eit növendékek a wiijyur oyWrvt *
teljesen bírják.
■. *
i j • > -------—\' ;
ORSZÁGGYŰLÉS.
Képviselőház.
— Saját tudósítónktól. —
Bndapoat, okt. 20.
A Szederkényi párt a mai napra összehivatta ax országgyűlést. Oo jött kö/hcn Tisza István gróf, aki szombaton bo nk.ir mutatkozni és miután akkor amúgy is érdemleges ülés lesz, a kérvényezők visszavonták kérvényükét.
Igy bz ölés mint tárgyaim véget írt mielőtt kezdődött volna.
Pedig nz ftlés elején ugy látszott. hogy veszedelmek háborornak a levegőben. Ugrón Gábor tflár & villamoson emlegette;
— Menjünk a HOkflm-sxinháxlu I Táncoltassuk meg kissé a Paprika J:mcsil I
Olav Lajos meg a folyosón emlegette is.
— Ninks érdeme annak, hogy ba már ¡Összejöttünk, do essék itt szó. Eu már ma
elmondom a beköszöntői I
Ha még elreí« Aljuk, hory Polónyi Géza is sokat jelentő komor pillantásokkal méregette a cifra, aneyalokkul telopincált
Eádimentumot, eléggé mcgm.igyarAztuk, ogy nem volt alaplalan az a g^anu, hegy a jövő hét viharainak pár menykövo már ma ott csapkod Tisza István kőrtiL
De hát nem történt semmi.
Fél tizenery óra íclé Taüiáu Béla megnyitotta az Ölést.
i S z ő t a Pál felolvasta a múlt ülés jegyzőkönyvét. N y o g re László pedig a busz ellenzéki képviselő levelét olvasta fel, amelyben az Qlés összehívását kérik.
Tidlián Héla elmondta, hogy ezt u livc-let vissza is vonták a ezzel márbo is zárta az illést Ury, hogy Ugrón (iatori aki mir falállott, hogy beszéljen, azt rcltc észre, hogy nincs kinek. Lemondóan intett a jobb kezével.
A lolyosón porsze az ülés végével is nyüzsgött az élet.
Tisza István ma is feltűnően ke>osle az ellenzék burát ágát. Mikor elment a fügset-Icnségi oldalról utána is hangzott a legújabb szálló ige;
i — L\'nnck is brutális világosságai kell mogmutatni, merre vau az utl
Illés után*
történlek-
Hírek a válságról.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, okt 29. Az emberek előtt míg ma is épen .olyan nagy a köd és lioinály, mint tegnap volt.
A szabaddvöpárt tegnapi szóharc« nem hozta meg a kibontakozást, még csnk az nem lett bizonyossá, vájjon a volt nemzeli pártnak Apponyivtű _az élükön, kivonulnsk-o vagy sem.
Azt hiszik a páitbatf, hogy Apponyi-nak volt párlhiveinek csak egy töredéke lesz dinsidensaé, de semmi azin alatt m-ra várhaló, hogy valamennyi volt párthívei vele menjenok.
Abban, hogy az Apponvisták benn maradjanak a pártban, ha ez ellogadja a Tuza István gról módusitáaait (pedig ellogadja 1) senki aem liisz. i A szabadelvű pártban különben nagyon nyomott a hangulat és nagy az elkeseredés és nem lehetetlen, hogy a mai, vagy holnapi nap váratlan fordulata hoz.
A Tisza IstVán gróf barátja! azonban
nem félnők ettől.
Apponyi Albert gróf nyÜatkoxata.
Ma délelőtt egy hirlapiró felkereste Apponyi Albert grófot és megkérdezte, vanon a gról elhatározását már ma ki lijézósrc juitotja-e s mi az elhatároznia?
— Egyelőre még nem alkotbsltam mog elhatározásomat, — mondta a gról — mert ns a párt elhatározásától lügg. S miután ez sokáig elhuzódhatik, addig én aem nyilatkozhatom. Attól lügg a magk-tartásom, vájjon a párt ellogadja-e Ti\' za módosításait, vogy a kilences bizottság prograuimját teszi a magává ?
— S ha az előbbi eset következik be, kilép kegyolmtís uram a pártból?
Apponyi elmosolyodott:
— Eire a kérdésre már tegnapi beszédemben elég érthclö választ cd\'am. A kópviseiOház mai Ülésén azért nem voliotn iésii>ty mert nem tsrtot\'.am ildomosnak, hogy addig, mig a párt nem határoz, nyi<vánosan szetepeljek.
\' A beszé\'gctés alatt jelenvolt Ssent-•iváuyi Árpád is, aki éppen vendége *oli a grótuak Dőbreutsi-uicai lakásán.
A képviselőház ölése U«ín ről rgy Cátilap ezekot Írja:
Tisza István.gróíol lelkes örömmelfo-padtáír hívet, de a már kereskedelmi miniszternek megnyert ILeronymi Károlyt is naev c*opor{ «1 lw»fv fcjkáróí n szó:. Nagy örömet költeti a szabadéi-vüek között\'az a hir is, hogy Oerzeviczy Albert hosszas vonakodás után ma délelőtt ott a képviselőházban kijelentem», liogv a kultuszininiszuri tárcát elfopsdts.
Tisza István pTÓf csakhamar elvált hi-veilöl és a l«"»ggetl«>H8é>;iek csoportjához ment. Ott velők hosszabb ideig vitázott. Meg kell jegyoznúnk, hogy Tisza látván kóze\'edése a (flp0\'ctlensépiek között általánosan jó benyomást keltett.
A függetlenségiekkel való társalgás közben Tina IstvM« -¿iát a többi kösölt igy szólott;
— Csupán ozt akarnám, fbogy a dolgokat tárgyilagosan biiáljálok s ne ok nélktM kossv ek belém. A szabadelvű pár\'ban tett legnepi nyilatkozatomat a Képviselőházban megismétlem és kibö-vitem. Alkalmat a férgeséére és éno-Iííio n ti eddigi vitátokból fogok meri-teni.
Ekkor jött oda Ola? Lajcs, a lí nom egészen koinolvnn igy szólott Tiszához:
— Miéri zavarod to a r.i cirkülusain-U\', a mikor éppen most akarunk kon-apirálni ellenen ?
- Kérlek, ba háborgatlak, íclelt no-veiro Tisza, akkor távozom. Es tározóit. \' \'Jwv5-
A régi szabadelvűek elhatározták, bopy Tisza István gróf mellett a teremi;« ló-pésekor lüntotm fognak, do amikor a detzignált miniszterelnök erről értesüli, bittelen bement cz ülcdtc-rcmbo és régi helyére ült.
A rövid ülés utón a képvisrlök még fókáit\' egy IMI maraadtak u folyosókon és Tisza válin:kozft«AT>ak esliet^égei lelől vitatkoztok. Annyi bizonyossá vált, hogy Tisza kcbiiietolakitása ele nehézségek nem pördülnek. Hónapra mér teljesen kesz UbinetiiilAja lesz.
Megkésve érkezett mee a képviselőházba Kossuth Feirnc, a függetleségi párt elnöke, a kit Tisza István gról azonnal fölkeresett a velő több mint lélótái^ tanácskozott. Kossuth Ferenc ezután Lengyel Zoltánnal beszélt bosz-szasaabnn. Tisza István gróf háromne-g\\ed tizetikellökor távozott el a képví-telöliázból és Apponyi Albert grófhoz haj atolt.
A kormánypárt mai értekezlete* v t
A szabad»lva párt tagjainak aagy része a képviselőháztól a eznbadelvü klubba ment a hol élénken és az utóbbi időkben sr.okutlanul nyugodtan tárgyalták az ujabb eseményeket. A régi sza-badelvüok teljes bizalommal tekintenek Tisza gróf vállalkozása elé, erősen bíznak ugyanis abban, ho?y sikerülni iog neki a parlamenti békél\'helyreállítani.
A vott nemzetipárliak közül csak kedvesen vollak a klubban. Köztük volt azonban Szentiványi Árpád, a azabadel-vüpárt alelnöke, akit nagy csapat régi szabadelvű fopott körül és mindenképpen iparkodtak Öt meggyőzni arról, hogy Tisza gróf modoaitásai elfogadhatók. Szentiványit azonban erről meggyőzni nem eikerült.
A volt nemzeiipártiak zöme ma délben egy órakor a Coniinental-szállóban gyűlt össze ebédre. Erről az ebédről az n bir terjedt el a klubban, hogy tanácskozni lógnak. Ezt a hírt azonban egy nemzetipárti képviselő nyomban [megcáfolta. *
A szabadelvűpírt ma délutáni értekezletén Iasekutz Győző, volt nemzeti-párti képviselő szólalt föl, aki beszédében igyekezett a kiboutakozisra vivő utat megmutatni és a katonai programm által lerumteH helyzetet megvilágítani Rajta kívül még mfta uemzeupáriíak íi fölszólaltak. A/.l hiszik, hogy a m&i pártúrlekezloton bofejezik a tanáci kozást.
Ami pedig a szabadelvüpárt válságé illeti, atra nézvo döntő momentum Ap ponyi Albert gió^mk a nucatartása leaz lla Apponyi véglég ••\'haiároi;.a mactát kxlépoare, öaszea ri^i, személyes hívei,
ho.iá
akik változatlanul ragaszkodnak szintén ki fognak l>pnl.
Kuilínyi Gúza kije!eit^ tései.
Meg kell emlilenünlr. hogy KuMnyi Gé/át több oldalról emlékeztették a képviselőház legutolsó ülésén tett ama kijelentésére, hogy azt a kormányt, amely Körber beavatkozását a magyar ügyekbe víaaza nem utasítja, láluogatui nem íogja.
Kubfnyí Géza azt Jfelelte. hogy szavának áll <*s tudósítónkat íölhauimazta o kijelentésének közlésére:
— lla a Kőtber-dolocban interpolU-ciót terjesztenek olö a képvíselóházban éa a kormányelnök, bárki legyen s, ugy és ekként fölei, mint Kbuen-Hédcrááry Károlv gréí, akkor okvetetlenül kilépek a szabadolvűpárt-
bóL
LEGÚJABB.
Bilbao. ^ f. k
Madrid, okt. 20.
A srenótuíbnn a belügymíníster abil-i>aoí eseményekre vonatkozó kérdésre kijelentett?, hogy a Biirájkolók zavargásai indokolják az alkalmrzott B/.igoiu intézkedéseket. A kamarában Víllnvcrdo ha-honló nyilatkozatot tett a a vita elnapolását kérte, mibe a többség beleegyezett.
Az olasz kormány-•—ns:válság. \'.-•>•*•\'
Róma, okt. 2«. Több lap, közöttük a .Tribuna" a?.t jelenti, hogy a király Giolitiít a mai kibaligAtáson megbízta a Kormányalakítással. A „Irtbura" arról énetöl, hogy Luizatu és Saccechi is nlniszierek lesznek. A minisztérium a íét végéig meg Iog alakulni. Egyes la-)ok hírei szerint Mnrzt rn nem vállal tár-cát, de támogatni ío^ja a kabmeteL
A wiesbadeni császár-találkozás.
Berlin, okt. 29. Pétervárról érkezett elentó8 azerint a wiesbadeni császártalálkozásra a pétervári német nagykövet is Wíesbadenbe utazik. Ennek következtében az itteni orosz nagykövet is részt og venni a készülő tanácskozásban.
Sikkasztó ügyvéd.
Béoa, okt. 20. Dr. Guttmann Emi iielybeli ügyvédet minőségében elkövo-letl hülelou Legelés miatt leiartöztatták. Dr. Guttmann malvcrzáció saját beval-ása szerint helvenháromezer koronára ugnak.
Pejacsevich gróf betegsége,
Zágráb, okt. 29. Pejacsevich Tivadar gróf, borráth bán állapotáról az^oavosok ma a következő jelentést adták :
ö excellenciáje az éjot nyugodtan töltölte ; állapota folyvást javul; hőmérsék-ete és érverése rendes.
Miután a beteg egészségi állapota folyton javult, ezután csak esetröl-esetre lógnak jelentést UnnL • i ■
Életunt milliomosok,
Szófia, okt. 29. Bulgária leggazdagabb ombere, Paparoglu Botev többszörös milliomos ismoietlen okból agyonlőtte martát. Paparoglu nyugudtan beszélgetett a családjával, amikor egyszerro csak iöl-ugiott az asztaltól, átment a szomszédszobába és löbelötte magát. — Prága, okt.; 29. Eiohmaon Tivadar nagyiparos, a Li többszörös n-ílliomo^ hírében volt, ma reggel öngyilkos lett. Atyja is néhány esz\'cndővel ezelőtt Cn-gyilkos módon vetett v^gei éíeiene.k. Eich-riannak egy Kuclielmunn nttü «lkalmn zottját néhány nappal e?elótt elfedi4:, •nert tnáslél miliiö koronáról szóló váltókat hamiaiiolL
Sr nfii fenövaíT
. Andó Jalla bünpört,
(Negyedik nap.)
Budapest, okL 29 A pestvidéki büntetötöivényszék - ma bofe>.czte a bizonyítási eljárási és a bíróság az esküdtekhez intézendő Urdé-, sokét szövegezte meg. A kérdések ezek: \' , t , ,
1. Uiinös-e Andó Júlia abban, hogy Horváth Kálmán nyugalmazott ¿önvád-százndost előre megfontolt szándékkal megölte és kitaboha ? (Bablógyilkosság.)
2. Bünós-e Andó Júlia abban, bogy Horváth Kálmánt szándékosan, de nem előre megfontoltan megölte és kirabolta? Szándékos emberölés és rablás.)
¿. Aünös-e Andé Juha abban, hegy Szabó Erzsébetet előre megfontolt szándékkal megölto és kirabolta ?
4. Bünós-e Andó Júlia abbin, hogy; Szabó SízBébetet szándékosan, de nem de nem elóro megfontoltan megölte és* ¿¡rabolta ?
5. Aajjon Andó Juli« akkor, anvker lorvátb századost megölte és kirabolta,.
beszámítható állapotban tolt-«? Igen,: vagy nem ?
U. Vájjon Andó Júlia akkor, amikor Szabó Erzsébetet megölte ós kirabolta, beszámítható állapotbán volt-«? Igeo, t vagy nem ?
A kérdések megszövegezése után a pörbeazédekro került á sor. Dr. Halász ajos királyi ügyész vádbeszéde elején élénken világította meg a vádlott Aado Julin lelki világát és azt a kört, amelyben nevelkedelt; rámutatott arra, bogy ez a fiatal nő mennyire züllött és mennyire kihalt jelőle minden erkölcsi érzés. ílijd áttért magára « bűncselekményre; fölhívta az esküdtek figyelmét arra, hogy a gyilkosságot a legnogyobb kegyetlenséggel hajlottá v^gre. Azt, hogy Andó Júlia a telt elkö-veiuuokor uem volt szabad akaratának, elhatározási képességének ura, senki nem aliiihutja; nz orvosszakértök ép eazünek mondjak, külünbon is a bíróság a tárgyalás folyamán meggyőződhetett arról, hogy ntuicsak tiszta elméjű, hanem okos, éles felfogású leány. Súlyosító körülmény az a kegyetlenség, amelylysl gonoeztet-tOt elkövette ós hogy Uaztán a bírvágy, ^ a kapzsiság ösztönözte. Enyhítő körülmény a fiatal kor, a rossz társsság, amelyben élt, « töredelmes beismerés. Kéri az eiküdtbí/ákat, hogy mondják ki vádlódat bűnösnek a kétrendbeli rablógyilkosságban. __
BUDAPESTI HÍREK.
— Fadrusa Jánoa «mlék«. Ma dé\'-elött 10 órakor a krisztinavárosi plébánia-templomban gyásziatentíaztelet volt Fadrusz Jánosnak, az elhunyt nagy szobrásznak lelkiüdveért. A templomot fekete posstóval vonták be, amelyet megtöltött nagy és díszes közönség. A közönség soraiban olt voltak: Kadosa Lippich Eek, Herczeg Ferenc, Kadnsi Béla ós Tóth István. Az özvegy az első padban Ült s az egész szertartás után téidelvo imádkozott. A misét Rostaházi Kálmán apátplébános szolgáltatta. /. rekviem után az Öivegy és családja kihajtatott a kerepesi teiuetőb«.
— A király a*luház anfadélye. Rudnay Béla főkapitány — a K.rály-azinház játszási engedélyét az lödl-iki 21. L-c. 7-ik szakaszában foglalt felhatalmazásnál fogva megtagadta. A lőka-pitány tűzrendészet! azempontból tagadt? meg az engedélyt és indokolt« azzal, hogy a azinház nem áll szabadon és a közönség számára csak egy kijárata van, auii a lennálló tűzrendészet! azabályok-kal ellenkezik.
— Wa&ytdjü háború. M« r«gg«l órakor a Ferencvárosban hazaleié l«^, tolt a Rácz Elek bandája. Mikor az} Erkel-utca éa Lónyay-utca sarkára értek, valamin összekülönbözött a társaság, amiből verekedés lett. A cigányok botokkal támadtak egymásra, m\'.r« as elősiető rendőr bevitte ax egész társasá-ROt a IX. kerületi kapitányságra. Minthogy pedig az összeröllant társaság könnyebb keheket ejleíl egymás főjén, » mentőket kollcll hívni, akik bekötözték «! cigAuyokat. Term \'szetesen mejjbűnl^tik\' öhc.t utcai botrány ciméu, amely bot-,
¡ránvnok nn >y nt*ő közönaégo került | utou r úpéból. ..a— • -
/
— A főváros lorrJíogyobb férfi, fiu O\'s gycrmok rüba árubúza kétségtelenül Aszódi S. és tárn« áiubázn, Budapest, VIII., Kerepesi-ul 41.. hol nagyváiasz-téku ruKiAr van angol és franci«\' div.it-kelmékben. Mérték szerinti megrendelések 14 Iri árakban a le-mjabb dtvatti kelmékből készilletnek. Kívánatra mintákat és mértékvéteH utasítást bármint»«» kflld. A lővárosha jövő vidékieknek különös figyelmébe ajánljuk régi jóbiroevü szolid céget, hcl egy próbavásárlásai meg fognak arról győződni, bopv at mily jól és pontosan szolgálja ki vevőit.
hírek mindenfelől
i
—. Csóndörök és póstarablófc
ha. oa. Vakmerő lobláii merénylet történt vasát nap csto a Visr.oka és Daróc közötti owáautpn, ahol, mint tudóit-tónk irjo, • vinsokáról jövő póitskocsit fegyveres rablók lámudták nie* és aVtvr-ták kirabolni. A* eset ié*zleteiről tu alábbi tudósítást kapuik: Vasárnap e*to 9 órr.k-kor indult el ViszoUról a postakocsi, bogy a pósiaküldeményeket a daróci állomásra szállitpa. Atuap a vi«7o-; kai kincstári erdőgomhiokság 24.000 koronát tartalmazott pénzeslevolc-et ado\'t n postára. Führinper Lajos póstamcstor — tekintetül n pénzkü.deményre, mint minden ilyen al-: kalommal, most is csendőri fedezetet kért a "ostnkocsira. Este t3 órakor indult «1 postakocsi Viszokáról. rajta ült a postakocsis és egy csendőr. Hát óra felé lehetett, amikor a kocsi nz erdő kóró ért, hol az országutat két meredek sziklafal határolja. Amikor erén bevágásba értek, egyszerre kél oldalról lővén dőrdfiit ol n kocsin előkre. Az o^\\lk lövés csak a csendőr kalapját átlyukasztotta, n másik lóvés azonbm a ládába fúródott, I\'olyák Ambrus csendőr ekkor szintén felkapta a tegvvort és a sötétben abba az irányba lőtt, amelyről a lővé-vések jöttek. Eközben a kocsi* me;rag-dalla a lovakat » gyors haHAssal akartak menekülni. Alig haladtak azonban 200 lápást, ismét lóvéoek érték az ut kél oldaláról. Polyák ekkor meglátta az egyik merénylőt s azt cé ha is vette, meg is lőtte, mert az illető elesett, de ugyanakkor Piszován György postakocsis! Í3 lővén órle a vállán. A kocsinak sikeréit elmenekülnie a tablók elől, akik »út oldalt álltak el bz utat, de a rablók kőiül, amint azt mácnup me«állabitot-lik, legalább ketten lettok meglőve a csendőr által, mort két helven nagy vértócsát találtak. Polyák cs;r.dőr, amint Darócra értek, azonnal jelentést tett az esetről éa a nyomozási még azon éjjel megindították.
— Egy namsotl srsklya. A mult napokban fnjszi Anvón Kaimán kövcs-kuú földbirtokos Dsrnay Kálmán sümegi muxeumának ajándékozta II. Rákóczi Ferenc kuruc zászlóját, mely n k««ai Kákóczikiállitás Darnay-lermében kiállít-•«tou. R zásztó a Vesznrémmegyo által hilel«aitetl okmány azorint Forgach Si mon kusuctábornagy 1704. junius 14-iki Hsister ellenoben szsrencsél-\'Icnül vivott koroncói ütközetében ^íerepelt utoljára, de Orozvári László. jForgách Simon zászlótartójának sikerűit Heister kezeitől megmenteni. A vit.aroa idők előtt elrejtett zászló később ®érs, OrozTári Sándorra, majd Juditra ■állott, ki dédanyja volt Anyós Kálmánnak, A megysxm selyemből készült fecs-zászlót aranyozott tűzláng nyelek díszítik. Egyik felől Magyarország Deo dace pro Patria, et Líber-vincere aut Morl. Másik olda án •nttvé«i festésben kisdedet tarló álló ^jka, — Mariának. „Matro Daa mon-straeco Viam.*,— felirat látszik. Az érdekes zászló raegyozln selymét kissé íoozlányoaaá tette a 200 év\'viszontag-
\'— Berlitz nyelviskola. Egyedüli alkalom idegen nyelveknek csakis rvemzév«-sógü tanátok által való megtanulására. Csak Erxsábot\'körul 15. Fordítások elvállaltatnak.
— Haladónk. Magyarország mindeu éren igyekezik a küllőid invázióját megakadályozni. Statisztikailag ki van mutatva, hogy Marv^orsság 1.6000.000 koronát küld küllőidre. Kenietey Dezső turkevoí gyógyszerész által forgalomba bozotl ,Korona" ízpsz, mely csuz és kószvénybántalmaknál valamint gvomor mell és bélfáiásoknál szintén csodásan hal, nélküiözbetővó teszi minden külföldi hssonnemü azort. Annál is inkább megérdemli a magyarok támogatását, men üvegjo csak egv koronába kerül. Budspes\'en kaphstó Tőrök Józsefnél.
ELBECK & Co.<*
VVi: Keílíisi ^»^r^
lv pezsgőbor-győr
Brázay pálmám
fűszer- és c3cmcge-»eró»kcdó Cudapcat, Muzoum kSrui 23. er.

Tőzsde
Bndcpastl gabon&lSxsils.
A déli gabona-batáridő-üzlet irányzata szilárd. Egy őrskor a küvc«;?e:;ők voltak a záróúrtolynmok:--Busa októberre —.—.—.— Duza 11/04 áprilisra 7.G9—7.G8. Rozs októberre.—.—.—. —. Rozs áprilisra C.5G.-0.68. Zob
októberre —.--. Zab áprilisra
6.58—5.57. Tengeri oki.-rn —.—.—.— Tengeri 1904 májusra 5.81-5.30.
Bndspeatl erUktöxüdo.
Klfltflisdén köttetett: Osztrák hitrlréstv. CG7.75, Magyar hitelrésxv^nv 7!U.io Osrtr. magyar államvasutak CC2.60. Leszámítoló bank 4f»7.50- Jelzálog &17.60 Riinamurrtnyi 472.50 Déli vasul «>2.—. Némtet birodalmi márka 117.30. Városi villamos 8W.60.lioz-uU vasul W>a—.
Bácsi értóktözsü«.
Elfltöiodén költetett: Osztrák Uitelrészv 6C3.71. Magyar bítelrészv. 727.—. Osztrák mnpyai áJlamvasuti részvény 607.25 Union bankrészvény 624.M) Osrtr. korrtnajáradék 100. Angol-osztrák bank »72 60. Húsz trankos arany 19.\'K5. Déli vasulrészvény 70.—. 4 szíiznl/kos arsnyjáradék 118.2Ó Vapyar koroimjárüdék 0Í.Ü7. Márkabank iejy 117.30.
nagy aranysrcnimel és diploaáTal
kitüntetett
HÁLAPI-féío
«« Jtőtivény kenőcs tőrrényileg védva
H ESTAU RATO R
legbixtossbbsn gyógyít reumái, kösz vényt ás ideg csux úületi bajokat Szimlxlan bála és elismerő levél.
I tabua I korona CO fU14sv
Egyedüli raktár
wiU»OdTOLM-gyósys2^riür
Btn>A7E8Tf korul a4. n4xo.
j — Ftum»l kivá-, taa- és angol mm árobás Budapest, Ko»«ulb Ujoí-u\'ca 17. szállít 4 és báromnegyed kgr. Albcca. Cuba és Aranyjáva keverék-kávét 6 frt 90 krért bénnanUt és el-vámol/a. _ ■
REGÉNY.
Csavargók között.
Irta: QorklJ Maxim.
Átdolgozta: Zlosval Hagó.
A liiíz belsejét cpy hosszú, sötét, kőrülbcllll uyele mótor széles é> htisz méter hosszú odu képezte, mely az epyik oldalról négy kicsi, négyszögletes ablakon és ®jsy széle-ajtón át nyerto a vilAgossdgüt A méwraélkflli téglafalak, csak ugv mint a mennyezet, füstösek voltak. A dohos üreg közepén egy terjedeN mes, nngy, igen laj»os kályha állott. Körillötto és a falak mentén deszkák volUik alkalmazva, melyeken mintlenlélo rongj\'os és elviselt ruba darabok feküdtek, ezok a deszkák képezték az ágyakat azok számára, rkik itten töltötték az éjszakát. A falaknak lüstszaguk volt, u padozat nedves szagot terjesztet, a desaká-kat pedig a dohos, izzadtságtelt rougyok kellemetlen szaga járta at.
.. szállásadó ágya a kályha k<V rüli deszkák a tisztclethelyeket képezték, s ilten csak azok pihenhetlek le, kik Kuralda kegyével és barátságával dicsekedhettek.
A kapitány csaknem az egé« napot a nany ház kapuja elült töltötte. Holmi karosszekalaku alkotmányban ült itten, melyet sajfttke-züleg épitett tégladarabokból, vagy ha itt nom volt, hát Vavilov Jcgor szemben levő korcsmájában lehetett megtalálni. A kapitány iltcn étkezett. és itten élvezte a páliukát is.
(Folyt, köv.)
Borzalmas éjszakák.
— Átdolgozta I. II. —
Augusztus végivel az egész ezred a császargyakorlatolaa Csehországba indult.
Gina könyörgött az fzredesnok, hagyná nteg neki vőlegényét, do az eztedes hajthatatlan maradt.
Itry aztán Swoyschin az öreg mellett Cseliorsntgba lovagolt. Minden ujabb mértföld távolságnál, moly közte ós jegese között terült ol, láthatólag visszanyerte önuralmának, kedélyének és egészségének egy-egy részét. Jlárorn nappal később már egészen jól ére/.te magát, teljesen magához tért, vidám, sőt vidámabb volt, mint azelőtt bármikor, pontos és kötelességtudó.
Ekkor bekövetkezett a döntó ütközet napjfc. Az egész ezrod az ezredestói lo az utolsó kutyaraosóig ör-mmel várta ezr a napot. Már hajnali három órakor kivonultak.
Az ezredes ideges és izgatott volt, akár egy primadonna jutalomjátékkor ; az éles trombitajelok, a toporzékoló lovak által okozott zaj, emelkedett hangulatot idézett elő az öregnél.
SzícjaU Lajos utódai
HÉJJ és STIASNY
szíjgyártók, nyertesek éa Mrf>nd3*Ok
Budapest, Muzeum-körut 10. u-
AJtnl.\'it Utfobb bit«ZMI W WH««» 14-grfM líuuya Ju.krr, ».11«•; « *« ka-
ktvVM ixtutadkil káiúat>6<4 »aroUAj« Uay-
u,«ib •« Mli«zvb& klTtlcUiaa.
txrra*- »» t.nU ■»<•. »54-
4« «rcnii*k-ara<|(cüs<, tJÍU»k«k. IwnJinl M
t.iuuk.t, u,-y.i,ml ; .^okrocxcUtt, n«,iia ali tuIÖ Vér- 4. )voot4takarókat, vala-tu at vl»maot>a TÍ»»aniakan>kAt áa la kálakai.
T.ruUkM UacUkaak ifuepimt kUate-
»<UUi»k,
Alkilna* ajáadikok »MT vitaartHbaa.
MIolHin.fflS uIm6- " sparUtikktk. >\'>«>,
cf^antla- <x p«.u\'.AJti»k, — Slgát fylttmxBi*
rootballok íwlíT TátaaiUtbaa.
Ktiztisx^uiGőlük
n*«t4*Sk ra <taz«a* .lóu i l>&aaa ataMki
• \'.wwic\'a prur.nt-.«tn<l is 4tt» i.miw..laak v.;. box.Qfc.U.ljak a Katoa*> U.atakaau luau..\'., ap>tU^ira, tin Uiu-
• u. aUvkr» f.UrrUkt^. k .icata |al>u.iLua «lótl « 41.; i« jo.ltk.u. V.:»,iU.rtf ai»!Ui.i.oi4.i VUakl k«,irtsatok Uaroma )KkJ-3bo kor»\'<4t ka-í t\'«h«(ii*k. Ortsáro* FSUhlUl X3xv«Uio Vil-i»lm Undapaat, I.rtJ4b*l-k«iut S. as Ka-toaaUaitak biaai.igl ova<Uk r-la<*>>«lc|
kapb.tn.k otra« kolaaAuk
írsrí^üi
Tiioa-siilemények
i fecfobb hazai készítmény
koiUé^Uionteten bárhová szállít kooslka L. és Uraai gyiriLól
fllony Géza
% fOtxor-, bor- 4a c.aai»c»-karaik*4d ^
Györ, fczinczy-ulcza 17, szám.
I postarsomag 18 fajta a gyár legkiválóbb sQtamúnyeiből 1B féle izlénes csoma^olákban utánvét mellett
SI és fél kilő tiszta súlyban 9 kor. 84 CL Édes sütemény tOnn«!ék 1 U. 1 M 00 „ Angol siltemény-lörmelék „ 1
»
(Folyt, köv.) «
E regény már megjelent könyv alakban és kapható Ilosvai Hugónál O-utca 15. I. cm. 3.
mzr
___
tb.-a-aatan inyak «tlu\'aa máa-rnJsUi ki.vatlan a t«átl>Alt*M • __a«al líW ilaUlg trl.. ára- .
\' po.tooaama* 4 4a Í4I LU4 S faiU 14 nmatn ixLi lei.iK. al*. J4 kiial . II Vaiuoi4«l I (oiítciuui.
1 Illat *v.I4Ji J.maira r, -oL tJf;í«.Jki!o ¡c¿(in.)iiabb iait:l>i4I Ttrj. oro«i tail I tilo n»o«i Thr* At«t>4nTt 0 k/>r4n44H. Ai áiwk ¡Ó nia4>4c*4rl k**f»»*ft pyujl 1W «a (.oaaUi Jtb iU Drtirn 4* Kccüha L. 4« Ut— j M>e«u«iaa4^ »1»¿/miJ0 (yira.
A főváros legnagyobb ^rfi- és gyermek-ruha
,i> m—a üLufr urtoa, íruusus loduuu^k koszUiuck
\' -SS «51
——
ozzézú S. és! Társa
— -_- --»• i ■■■ mi
US
áruháza. ^^^ Budapest, VI!!., Kerepesi-ót41.
•xAltnda.

—rrxú
1 \'ff,1.
¿y vtUAkzioku rakliir ||
angol ós franoala dlvatkolmékban j
Mérték szeri ti ti l/l árakban, a le£- j
megrendelések It1 Ul ujabb divatú k«V mákból kószittot. Kívánatra mintákat él i mer\'.ékvételHi utavílákt bérmentve. |
- -- - - ____- """"TV

GERLÍTDAY A. ti HA
aaobráam.
Kl«ö or«». »»ab.
•.Iremléküiű gyárosok
nuD\\rr.«T»:w.
• Oiir •«)«(> i< •■!! !#»#.« 5* tarepest ut 90. •Jtá.m
—% KUrtku: j--
\\ KlbiDjta u «J fr*
V\\ tMittl m*li«it /y
í^erendny A. és Fia
ilramlékmO gyárosok
i?4>1ti*kii «• njtwkti <Uj uétfcai kftl<«M*k
mswm tanaos
NEM BETEGEKNEK
Clsérlel Ingje»
Kísérlet lakjon
Földbirtokosok
J».»bb v» najt»obh íiUűa« gaad-.\'-lc. Kii. M
b \'tokáin krí ui.-.ja ln.i r\'.ct > ti \'»I
«altitól ifridT* olrró k^raAn/» Iránjai IWá !.\' latnl, f«ranl>n»1i ai
OrtxlfOt Földhltelkflkvatltö V4Ur atUo* Bud.\'vtoat, Er«e*b*t-l«Öro.\'. \'
a.-mul cloivana 4()*«4a *<j-,>*n w ..
VlUőUl kójvtaolOk >•<»• OK -300 rt*>t k««.<Kli »v.
M.íjdueui égésién uj korékp.iri\'k tulhal-inocolt rakur miatt 46 frt késiként fizetés mellett eladok, továbbá autoruc-bdok í, 3 és 4 kerekű. 4 Üléses, uzleii érátokra is alkalmas, nuoden időben iniudeu htf\\ro bmnálhatd. Vaiamiot at Gines automobil ii. kerécpár alkat-résrek legolcsóbb arlon k.ipbatéh.
Böczögö János
m kir. posta és (Avirda, valamiül a r
kir. honvédség szAlhtöja-tfndapa««. X. kor. Qaalad ntoaft\'F.
Kokusü-zsii*
, "U\'J* a l>>* •. i «tjxuvxau-t. i jo.\'dotc i AIm (4 fw kic. i.m « i tii> <J«l»«\'.ai eo Hl
K. S.iO, CUuvHatlil ««11111
Laub R. Budapest,
_IL. Mürtit-Aörut i0._
~ ».» rit».1 • iv-iii.i mnznn3!
uu aU»t alkar a ltr4b*o
i.i.ndtn ktlIJnf.« ka/*l<i o4l->IVl bnrált í>t»tj hitU» • a t^\'mU kalab
V»nu».||»l-»fm a/i.rkiTUi fit»-. iMiiml k«lcatrö>, *J *i:\\oni.ckal .,/julifMi brn fUtalil ktlnd-n Un»«-JMl twá*4ta hatiuoa, if uri a k f«|w- jc«b^n i.ts daul lunj, tnJíil mit t»lj«*«ii VI fai«U »Maoay ajaoiii*. — Umuua a toráav, hit*«» t«»T (♦»\'>alnál li huonl) aroljálatot Va>*. Samtnl aaal bau lahat a \'•Jtk«?<«bM
ttu uUlan >i
Ara t^T nairy Sttgaili. aoktic ■)\' .rt, a karona
tw mm h^bbbwbwwí m wwwwwwm—ébbhk
í t Hítü KaroöUöaigf
£ C elint » »«»áinrakbil k*>j>tatl valódi kalatt J&F a*
F pn) Vp. ttindén-ooeppokot. l^-fO^ ^»fV
jFr\'M K\'*** f*m t**\'. a^ta r,ó< hiavia fitl.\'e«
h föXgHtiJr Si ojuUnkaa;, tc-uU » aUk gracióiu« fonniiu laat fekT /¡fi ti
.áltuitataa* n- Uíu, l\'«Jj«i-u Taaiáli\' .t.\' .*
tí rs. M/ / ^»intilo kuta. Krl MiuarO hiai | t_T;|
H / \\ Jfy / \'s*® dISWUka. i\\«iu CTW)««»i. W V ^ V^f
Ü /J) ^1/ / míaiaU» aSránvkWfi\'kl. jul.nláji, L» u mu. \\\' ^.¿/j T /
fP / 7/ /. y«? »Ww* haláaaal. Taíu>4.»a .«.r0 h»lá.. I /
B f /^yf A • r" »Ii»«n*r« t>7UaUo»alok - ¿>«n «r.o.1 k(»i- ti
Hs!/ /*! lóal. jkUI lákna* U ált Cfi .. j / ^fffff^
K n^»..*!.; kKtkauk, b»o«ra dlukí ai íijiéartMra aa »(...„i\'.t al»IL
b * «\'«¿».-^Jl.W^.n.k. |r.;«Sk " , anT
n • Kiinariauhiitiátlaii haiá« nönól, férfinél áa oycpmcUn^J.
Pj SE tsokric eltart) 5 korona, ii Uvej 12 korona. G Qv«g K
E korona, ^zétküld-ís titoktarl5»ss.»l uiAnvéltel vagy n Uut előleges bekűOdvt^ E . • . . eseten. Megrendelek inlézendók:
Ht. évfoly. 304 82."
fiagyk&nízs«, 1903. szombat, október 31.
\' Egye« *zám 2 flflép~
--, i MWWl
NAGYKANIZSAI FRISS DJSAG
\'í
A
Előfizetési ára:
Mtlybsa hástaox hordva tgy héra 60 fU!<Sr.
\\ idékr« póiiai küldéssel tgy bér» 1 korona 28 ftllér.
—— —• ■ - \' -"- *■•?"- -—~---■——-----------
n •
Kiad* tutaj d aaosqk: y FiltUi sserkasatf.
Krauax és Farka«. r^"* H.O»VA íruao.
S*«rkes*t{sóg és kladéhivstal: Krmusa és Foxtas paplrtfrtsksfcfee.
o

MioJeleolk naponta korán rtggil.
Nyomaton a ,Nagykaalts*l Friss Újság* szméJ黫« l ..» »jromdájábau.
%POityi és Tisza kibékültek. ÜL szabadelvüpárt mai értekezlete.
büntanyán.
-a-
Polgár és katonaliszt,
A7. az érintkezés, mely a polgárember és a katona között hivatalos dolgokban fennáll, éppenséggel nem mondható kellemesnek. Nem kellemes sem a tartalékra tisztikarnak, de nem kellemes a legénységnek sem, s nem hiszem, hogy Magyarországon találkozzék csak egyetlen olyan polgárember, aki örül annak, ha katonáékkul dolga akad.
Oka pedig nz, hogy ebben az érintkezésben katonáék a cibilba-gázszsal. pzeriben reudszeritit kérkedni szere»nck a maguk lüljehbva-Jóságával, hatalmával. Nem igy btln-nak a hozzájuk polgári kötelezettségét teljesíteni jOvö polgárral, mint a hogyan a kenyó:odó megérdemli, a tiszteletnek, becsülésnek, hivatalos udvariasságnak semmi nyoma, hanem ugy járnak cl vele szemben, mint a gógös gazda a cselédjével. Hogyuc, hiozen a mint ilyon, a magyar ellensége, de ráadásul a katonai suájdigság is megkívánja a darabosságot, durvaságot, pökhendi-séget.
\\ •
Az a vitszony pedig, mely katonáék és a polgárság között igy kifejlődött, a lehető legrosszabb csak-ucm ellenségekként nilanak egymással szemben polgár és katonu.
Lobot, bogy ez a divide ot ím-pora elvénél íogva helyesnek hit-szil, do nem okos és nem becsületes dolog, sem uem okos, sem nem becsületes dolog azzal a polgárral, aki az arc véres verejtékével megkötésén ülléreket halomra gyűjti, ho^y a stiplikuok ós fóstipliknek uri\'életet biztosítson, ugy bánni, mintha u here tenné lehetővé a mei megélhetését.
£s euaok hovo-tovább nem jó vége lesz.
a ntalbogsáni íiös,
A P. H. Írja mai eMmábsn a kővetkezőket. .Megemlékeztünk a minap arrői a vitéx osztrök főhadnagyról, aki N\'emet-Bogsánban az ellenőrzési szomfén két intelligen« uri embert lecsukatott ozírt, mtrt az illetők bier helyett jelennel jelentkeztek, Ez a főhadnagy egy esti lap tudósítójának Jelentéi« szerint az elleu-őrzéíl szem lén oazlrák tiszthez méltó Igazi hőstetteket vitt vághei, melyek — most már kótségteJen —■ megnyitják nski az osztrák tábornokságig vozető utat.
neve Putsch, dicső
Mindenekelőtt roii-án nyelven elmondotta, hogy a szemlo alatt n tartnbkc-sok mihez tartsák magukat, azután folytatólagosan német nyelven átt a kérdést intézte hozzájuk: vajon értotlék-e valamennyien parancsait V Nagyneliezen elgagyogta atuián néhány intelligens tartalékos kéiéséro magyar nyelven is mondókáját. Következvén a névsorolvasásra történő jelentkezés ; kíméletlen és durva hangon utnMloita rondre a nem hitr-rel jelentkezőket. Turcsánví Fereno kír. aliárásbiró, tnrtalékoa üszlhe\'.yel-tes valamivel megkéketten érkezvén, udvarias módon bemuta\'kozott a szemlevezetönek, kérvén azt egyúttal, hogy tekintettel polgári ¿Hágára, lehetőleg korábban bocsássa el, hogy kitűzött bűnügyi tárgyalásait alv^ezhesse. Hihetetlen kiáltozással fogadta Putsch lőhadnrtpy a? síjárásbirót, a legválopa-totlahh diirvassgpk kifejezéseivel hangoztatva, hogy: miképen merészel .van szerencsém* kifejezéssel ¿a sétapálcával közeledni hozzá. Azonnal tegyo le a pálcát éa „Herr Oberlajdinand .melde gehorsamst." lormábsn jelonlkezzék. Midőn pedig később a lőszolgabiró figyelmeztetése alapján Turcsányi biró távozni akart, ráordít n főhadnagy, mondván, hogy „Sie habén hler su Meibeft bis ich Sio nicht entlasso" —• éa mikor Turcsányi erre Islelni akart, hapiák álláaba vezényelte b azzal fenyegetőit, hogy „wenn Sic nooh ein Wort n-den, ro ar-retiro ich Sie «ofort I" Leirhatatlanok különben azok a kifejezések, amelyek « főhftdr.agy ajkán elhangollak, » lei\'iia-tailan az\'a hatás, mit ez * kínos incidens a jf»lenvclt*kra tett. Turcsáuyi a>-járásbírő cmberlölőtli etővel kuzködótt jogos felháborodásának kitörése ellen. Sspadt arcbtil lépett közbe Husaárek járási főszolgabíró, figyelmeztetvén a magáról megfelodkozeil főhadnagyot, bogy Turcsányit tényleg elszólítja sürgős hivatalos kötelessége. A főljuduagy azonban nem jött ki a sodrából. A folytatólagos jelentkezések kőiben is ép oly kimoletlen gorombatággal teljositetle a számlevezetés kölelossOgét. Egy póttar-lalékos tanitó katonakönyvfhsu nz eredeti nórreihongzásu uóv elébe volt .rva magyarositot novo. Rákiált a főhadnagy,\' hogy ki int ezt a, könyvbe ? A taűitó azt feleli, hogy egy főhadnagy, aki évekkel ez előtt teljesítette a szemlo vezetést. Feliünő boszusággal adja ki káplár iruokáuak a psrencsot, hogy magyar nevet és a „póttartalékos" siót a könyvből törülje ki s cjak az Ersatz-Roservist kifejezést hagyja meg. VégOl, mikor már az oláirott könyv>k kiosztására került a sör és Sörfőző Sándor kir. járáshirósági irnok és Mibályfi Jtesef áll. isk. igazgató póttartalékosok, névszerinti felhívásra magyar nyelven „jelen" szóval jelentkeztek, szokat azonnal a jelenlevő flzof||éUtot tevő csendőr Által c községi íofflAbn zárcla. A ludósiió meg
/ Gyilkos szerető.

Megír uk, hogy Kovács Bertalan meg« unva szeretőjét, Hannuska Marit, azt ki-nozta, verte., bogy megszabaduljon tőle. Do a leány nem tágított oldala mellől.
Mim ikanaciws aja ——ia———KW——s
benjárással a főszolgabíró szabadon ereszlotte. A városkában leirhntp.» an az izgatottság. Putsch főhadnagy, bogy a liticlieléslól megmeneküljön « h zajos lünieté«t megolőzzy, tugiiúu cite pálinkát és két hordó sört osztott tű az oláh cső-, cselék között.
Erre Kovács alhatározta, hogy megfojijn ás tegnap éjjel munkához is látott, de tetten érték ós átadták a csendőrségnek. • ;

Önfeláldozó fiu,
A hős főhadnagy tetui padig alább
körelkaxnek:
A Űu önfeláldozásának párjulan, sőt nurőbea hihateilon példáját jelentik KielbőL Az pltaoi fegyházban 20 4v óta sinylődik agy «liléit, valami Burtnoislar nevQ «mbar, a kit most kegfelemből szabadon bocsátottak. 1 • -\'
Bssel a niegksgyelmezésseí azonban rendkirQli dolog- van ösazefOf^^bea Ugy tőrtiat a dolog, aogy lV77-b«a ma^ilkoltak Dabmsdorfban egy há:as-utott maáfarai ¿«Uuiktsőt orvosi köz-1 párt. Amikor a gyilkos ulán kutatuJL, h
jegyzi móg, hoay Putsch főhadnagyot ezernyolczzáikiIeDCvennégybea állnólsg egy közember agyoakinzásáért lefokozták, \'de kegyelmi uton ismét visszanyúl« tiszti rangját. Magjegyzendő, hojzy nz oláhoknak aicsivel (itt) való jelentkezését a főhadnagy minden szó nélkül elfogadta.
Ujabb jelenté? s:?rlnt a ké! letnrtóz-
nyomok Burmtister lakásába vezetiel/. Letaitóstatták aa öreg Burmaistort és a fiát s okkor a flu kijelentette, hogy 0 követi« el a tettot.
Az esküdtek akkor halálra Ítélték a flut, királyi kegyelemből azonban a halálos Ítéletet életfogytiglan tartó fegyházra változtatták. 1800-ban meghalt az apa, erről azooba^ az elitélt csak moil ¿ttjait a most bovallotta, hogy nem ő volt a gyilkos, hanem az apj«, 6 csak magára vállalta, hogy megmentse az apját.
Állítását ke la tudja Igazolni apjának sajátkeaüleg írott vallomásával, amely elrejtve máig is ®egvan. Az eset termé-szelesen nagy feltflnfat kelt.
Vj/íV
Appofljí! és Tisza kibéküllek.
(llirok a válságról.)
Bndapoat, október 30.
A legnap éa mai értekezlet alkuimé-1 ral már nyilvánvaló lelt, bogy Apponyi é« híreinek l«|na|yobb része megbékélt ós holmi „alvíeun.arlás" mellett megmarad a pártban.
Az egységet léhát már nem v*azélycz-teli somjui.
Mai értekezlet.
Josirofick Imre a horvátok nové-boa kijelentette, bogy az «leborátumot Tisza módosításaival elfogadja.
Uiána A p p o u yi beazeit. Kijelentett«, bogy tegnap csak külöuibségek megállapítására szorítkozott, de á:láapont jának tulajdonképpeni kifejtjével adós maradt. Moil beválija adósságA\'. Heméli, bogy a deczignált mtniazterelnök aunak a megegyezésnek minden pontjával azo nesitja mayát, amely alapon a nemzeti párt belopott a azabadeivüpártba. Ue nemcsak azonosítani fogja magát azzal, hanem eró«iii, támogatja, íejlenti is. I lla igy vau, a k k o r támogatn fogja. Kz a támogayáa nem akar oly kormánynyal azemhen, moly oly reud-kívül ueliéz helyzetből támad, csak ad hoo támogatás Unni, hanem tarlós, erő* ás tiszta. New akar késíbb ellentétbe kvrölni vsle, ha az aj kormány prog-ra túrnia megfelel a jelzeit vexérszem-ponlolnak és sikarűl békás, alkotmányos mCd n, a LOinzeti jogok megrövidítése nélkül a nemzeti fejlődos támogalásá-val a helyzetet tisztázni, akkor olyan érdemeket szerez, molyok alkalmat és okot adnak a nemzed párl további lá-mosatására.
j Apponyi után Tisza beszélt.
Tisza István gróf természetesnek tartja, hogy a katonai program magában véve nem elegendő a kormány támogatására. ö hiszi, hogy programjával és kormányzati szellemével meg fogja nyerni a párt bizalmát. Senkinek sem aka. a kópiája lenni, meri a kópiák rendesen nem jól elkerülnek. Du elve, hogy senkivel az országban jogtalanság ne történjék, soha Tiaaiaéléa ne palástol-tat Bók éa aenkl Jogtalan kedve-zéflbcn na résaosttijön. Ami szí illőd, bogy Apponyi erkölcsi vagyonának egy részéi hoz*a áldozatul a bókének, meggyőződése azerinl ily nemoslelkü ál dozal azt az erkölcsi tőkét csak gyarapíthatja. A katonai nyelv dolgában az ő meggyőződése szerint ö felségének felségjogai tekintetében eddig sem voll homály. Sem a 67-iki kiegyezés létesítői nem tiltakoztak soha, sem ellenfelei nem állították a kiegyezés utáni idóbea valaha, hogy a gyakorlat nem felel meg a törvénynek. Semmi szükséget nom látja a in;k, hogy aki más jogi meggyőződésen van, ebből ieleuleg vonja le a konzekvenciái; eljöhet ennek az ideje akkor midőn valaki a házban szOkségét érzi, h>gy a pártprogrammal ellenkező álláspont melleit síkra az&lljon. (Elénk helyeslés.)
Ezután Ivánka OszVar mondott Iá madó beszédet Tisza István ellen. Tiltó kőzik oly fenyegetések ellen, bogv aki i programmot mosl el ném fogadja, lángba borítja az országot. Tisza különben is a le^kovésbbé népszerű ember arra, hogy az orazágot a mai válságból kivezesso. (Tiltakozás a liberálisok révéről.) Kije lenti, bogy ő a magatartását Apponyi gróf magatartásától leszi függővé éa ha megnyugtatást nem lel, még a kabinet alakítás elótl kilép a pártból. (Helyeslés az ó-szabadelvflek oldalán.)
Hieionymt Káro\'y hibáztatta, hogy Ivánka személyi momentumokat visz vitába és a Tiszától módosított szakaszok egyhangú elfogadását kérto,
Szentiványi Árpád beszélt ezután rö-\'vldon. Kijelenteti«, hogy ő nom ért agyat Ivánkával, ól az okok győzték mog h 6 igen la érzi, hogy ha most a békél a pátiban mog nem köllb, lángba borul az ország. Ezl a kijelentést zajos tetszéssel fogadiák. Szentiványi aztán elismerto, bogy mind a két dologban nagy a halaid ás és bár a T sza féle azöveg aggodri tual kall b»mié, e^l wlnyomja a nagy
cél; a nomzet megnyugtatás.! érdeké ben. amit csak teljes «gyetétáísel lehet Viharos éljenzés követte Szcntiváuy kijafentéíél. füoaclatla «azel az Ivánka ssaramsk rossz hatását s most már Lékflléá megiul zavartalant \' fuiyl. Még Ivánka Osjkár is kijcJcJileitr, hogy hozzájárul ahhoz, aiuti Szentiványi mondott Ezután Szolí Kálmán bőszéit. Asért szólal fol, úgymond, mórt érzi, hogy párlélel a fontos percében félreértésnek nem axabad főnntorogni. Kzért üdvözli Ssenliványí főiszólaláeál is, de neki most Apnonyival szemben van tisztázni valójs. .Sajnálja, hogy Apponyi a jogfenntartó oyífalkozatban jo^löladást lát. Ez a vád .\'t is eujtjn. Ő nom tudna hozzájárulni a Tisza módosításához, ha a nemzet jogaiból csak egy siemeroyit is föláldozna.
Hangoztatta azuián Sróll Kálmán, hogy azok közül, akik a 67-gs kíegvezésl alkották, senkinek eszébe nem jutott az, bogv nyelvkérdésben való intézkedés nőni ílíoti meg a királyt. Igenis alkotmányos joffa van, ezért tett« bele a törvényhozás az alkotmányos szót a szövegbe, holott oz az osztrák törvónyból hiányzik olt kizárólagos joga az a fejedelemnek. Ez uom abszolutisztikus jog. az alkotmányos jog. Semmit sem talál, a mi azt a szemrehányást súgná neki, bogy itt jogfölaiUs lenne és biszi, jeraeli, hogy a párt egyetértő, egy-ségos (a ennek folytán erős marad-(Tupa, zajos tetszés.)
Apponyi Albert gróf Tuzk gróf nyilatkozatára reflektál. Kijelenti ismét, hogy azt a léteit, mely szerint a nyolvet joga van a királvnak meghatározni, nem tartja helyesnek ós e meggyőződését a pórt határozatával szemben is föutartaná. (Helyeslés.) Ó azonban a kérdést most nem tartja magára nézve aktuálisnak (Holyéslés.) addig, amíg a képviselőház nem foglalkozik érdemlegesen velő. A jelenlegi nelyzet azonban oly kényes, hogy elvei és \' akcióképessé-« főntartásával hozzá akar járulni althoz, hopy a pnr\'pment-lien és az országban a törvényes, reudes állapot fönlanaHsék. (Helyeslés.)
Podman czky Frigyes báró szavazásra teszi föl a kérdóst: elíogadja-o párt a kilences bízottságnak\'Tisza gróf módosítása szerint való jávaslalát. Zajos fölk állások : Ellogadjuk I Az elnök kimondja, hogy a párt elfogadta a Tisza gróf állal módositotl katonai pro^rammol. Az értekezlet ezzel véget ért.
Al értekealat után.
Ííí ¿rtekezlot után ugy lélegzett föl a szabadelvű párt, mintha valami nagy sziklakő hengeredett volna le róla. A pártegységet megóvták.
Már ma is elkövettek mindent a/ ó-szabadolvüek, hogy Apponyiékal "Jbé-kitsék ós szorosabban fűzzék őket Tisza gróf pártjához. Valóságos keresztényi önmegtagadás: al járullak a volt ne..izetlok e\'é és mosakodtak a múltért. Igy Gsjárt Géza íölkeroste Apponyi grófo:, oki egy mellékszobában Deszédél korrigálta s Igy szólott hozzá:
— Mindenesetre tudomásod van arról, kegyelme«! uram, mondotta, hogy politikai egyéniségeddel szemben bizonyos nyilntkozalokat letlem én. — Ebben sz ünnepies pillanatban kötelesség-mulasztás lenne részemről, ba ki nem jelenteném, hogy mai fölszólalásod után részemről teljesen megszűnt ez a gondolkozás és abból sem sziromben, at>m agyamban egy atom sem maradt vissza. L gy szíves ezt tudomásul venni.
Apponyi örömmel tudomásul vette a nyilatkozatot és mologeu kezot szoritoit Gaiárivul.
LEGÚJABB. ,
A német csatzár és a sporh
London, oklober 80. I.ipton Tamás c hő 7-én táviratot intézőit a néuiot c*á-«zArhoz melyben hajlandóusk nyilalko-zott axt a diszserleg t, melyet az Atlanti ócoánon ál tervezett nemzetközi vilotla vorscuy győztesének ajánlott fel, visszavonni, mert azt hallotta, hogy a német császár hasonló ajánlatot lett. Lipton azt is hozzátelte, hogy ogy évben két óce-áoi verseny nem felelne meg a vorseuy-xök óhajtásának, mert eszel nem teremtenének mogfelelö bizonyítékot a legnagyobb vitorlagyorsaságot illetőleg, Vilmos császár o hó 8-ánLipton sportsman magatartásának meleg hangú elismerésevei azt válaszolta, hogy ő valóbsn rendelkezésre bocsátolt a washingtoni német nagykövetség utján egy ilyen diszaerle-;et és Liptonnak ily lovagias módon felajánlott visszalépéséi a világ <«gsz«bb sportja érdekében szívesen elfogadja.
A bilbaói sztrájk.
Madrid, október 20. A belügyminiszter közölte a szenátusban, bogy nem értesült ujabb bilbací zavargásokról. Hír szerint Bubacban reud van. A rendőrség órzi a telepeket. A miniszter megerősíti azi a hírt, hogy a tegnapi zavargások alkalmával nógy munkást mog-llekés 15 megsebesítettek, továbbá, hogy egy hadnagy, egy altiszt két csendőr is megsérült. A konfliktusnak még mindig nincs végo és addig iog tartani, omig a sztrájkot be nem fejezik.
Madrid, október 60. Hivatalos táviratban arról van tzó, hogy nebezpn fog n enni Bialbacban a rend helyreállítása. A minisztertanács ellialározla, hogy három ágyúnaszádot küld oda.
- •
A forrongó Balkán*
Szófia, okt. 80. Illetékes helyen azl tartják, hogy németország nem fog élni a reformtervezetnek ama rendelkezésével, a mely az Caszea hatalmaknak ellenőrző jogot biztosit.
Szófia, okt. 30. A halárhelyőrségek tartalokosaíl a vaiasziások idejóro szabadságolták.
Kormányválság Olaszországban.
Róma, oki. 80./z uj miníszforlisla általában rosszabb, minisem Tárták. Az utolsó órában azérl kölaég^s lett, hogy litoni, Rosano éa Ba ino belépnek a kabinetbe. Az is lehetséges, hogv a tárcák közi csero lesz. Vasárnap elölt aligha ■«lakul meg a kormány a azért a király elutazott
— Kösvágólildi aertésvdsár. (Hivatalos jelentés.) Tegnapról maradt 187, ma érkezett 815, összesen 130 drb. Eltelt 45. Mai árak! elsőrendű, fiatal 99 — 100, kflzópmtnősógü 96—98. A vásár ráuyzata lanyha volt.
Tilos
a bemenet,
Bofaapaat, oki. 80.
A büntető járásbíróságok tárgyaló azo-áinak ajtóira lágge>zteit tábla figvel-mleti a közönsóg«t, bogy tárgyalás ..... ,, .i.i»,,., .-őzben a terembe lépni tilo*. Egv i«m*rl Kubinyt Géza bzontiváijyl Arpádo ke-|llgVÜ tígyvéd, akmek sürgős dolga nkadt res\'.o löl. hlörobocsálotla, hogy aunak okt egyik járásbirónál, u ílgvotmezlelés hogy a szabadelvű pártban olyan volt »>) bement a tárgyaló szobába a
A bíró nem lágilolt, hanom tudtára adia az Ogyrédnek, hogy abban r.z esof-beu, ba nem távozik öukénl, Ugy erű--iyesebb intézkedésekel fog ellene tenni. Az ügyvéd végt« is kerülni akarván a bot. rányt, kiment a teremből és egyenesen^ dr. Puliák Illéshez, ez ügyvédi kaiua^a ügyésiéliez fordult, hogy az ügyvédek reputációját és önérzetét véd,o mog az olyan bírói Intézkedések ellen, amolyek szerinte semmi jogos alappal nem bír-uak a csakia önkényes túlkapások,
Dr. Pollák lilás arra dr. Drill Béla királyi •áblaí bírót, a büntető járásbíróság vezetőjét keresi« fel, aki ugy nyilatkozott, hogy ezt az intézkedési a rend fentarlása érdekében léptette éleibe, nehogy a bírót tárgyalás közben mindenki folytonosan zavarja a ki bejárással és ajtócsapkodással. Természetesen ennek nem volt célja az, bogy a bíró az ft<yvéd«t la kizárja a tárg/alótereruből, éppen ezért nyomban intézkedett is, , hogy a járásbirák az Ügyvédeket ne j vonják egy knlap alá a kibicekkel.
helyzet, amilyen a mollban volt, hozzájárult >:cltű\',>Vk ell^nsépes Viszonya is. < mától fogva lerombol lelkébeu mindéi vatasr.fulal és békejobbot nyújt Sscut iványinak. <
A volt nemzetiek érdemes
Gyilkosság a böntanyán. . ;
Csongrádon véres gyilkosság történt teguapc\'.őtt éjjel, amikor, mint tudósítónk irja, leszúrták Bernál Antalt, egy rosszhírű ház tulajdonosát. Hétfőn esto egy csapat duhaj legény tért bo Bernát Antal házába, ahol iitaa fővel hangos mulatságot csaptak.
A duhaj legények a mulatság hevében táncra perdültek, miközben összevesztek a leányok miatt. A szóváltást csakhamar tettlegesség követte \' a általános lelt a verekedés, Bernát Antal ekkor közbeié-pott b a verekedőket ki akarta Unni a házából.
Ez a közbelépés azonban végzelessó vált. A verekedők ugyanis ekkor Berlat ellen fordultak s a kezükbon volt ké-sékkol, amolyekkel előbb egy más ellen lörtek, — most Bernátra rontottak, miközben egy Domokos Mihály nevű legény szivenszurla Bérűitől.
B megsebrsült ember megtántorodott és Összeesett. Ez a nem várt esel nagy riadalmat okozott a házban. Bernát felesége rögtön lezáratta a kiiáralokat s rendörökért küldölt. A duhajkodók azonban kitörlök az ajtót a ai udvar kerítésén át menekültek el.
Miro a rendőrök megérkeztek, a gyilkosok már elmenekültek, a rendőrség pedig Bernátot is halva találta Még az éjjel összeszedték a gyilko-ok nagyré-szét, köztük Domokos Mihályt is, aki Bornál megölője voll.
Az esetről ér esítelték a szecedt törvényszéket, mely a vizajálatot elrendelte.
uiró azonban nem a legudvariasabb hangon kitessékelte. |
Az ügyvéd önérzeté\', bántotta oz a íel-
1 lépés, erélyesen visszr.utaaiiotla a bíró modortalansága! és tiilakozoil az olyan rondolei ellen, nrao\'.y egvréezt a nvllvá-.. - nr-ságot korlátozza, másrészt az ű«y-
•P| \' vcaet, fi\'ki nz ígAziagszjlgállatásbau
I ípvootanju tényerö a bit->val, köteí«s-lae^aek UJjtaiUsebau akadályozza.
BUDAPESTI 1DBEK. /
— A vasút felelős. A múlt év január havában a magyar királyi államvasutak gőzmozdonya a kőbányai Állomásról tolatás közben oly erővel íjlölte el Szabó Lajos fékéről, hogy * boldogtalan ember a sérülések kétkeziében még aznap meghalt. A fékező özvegye 20.000 korona kártéri.Jst követelt « kincstártól, sz államvasút azonban ezt a követelést jogtalannak deklarálta, meit Szaaó Lajoa aaját v\'ayázatlansága miati jáu szerencsétlenül. A budapealii polgár tórvényazék nem oszloOa aa államvas-u nak ezt a nézőiét és most kimondott*, hogy a kincstár az özvegynek életfogytig havi 40 koronát tartozik fizetni.
— A gyilkos leány btlnpP-e te? nap nyert befejezést. As esküdlek é» közel egy órai tanácskozás után mef-hozlák verdikijüket, mely szerint bűnösnek mondták ki Andó- Júliái a Horváth Kálmán sérelmére elkövetett gyilkosság és rablás, továbbá a Szabó Eszter esttében pedig a rablással párosult szándékos emberölés bűntettében. A vwdiki alapján a bíróság Andó Júliát Üzent óvl legvházra ilélte. Ebből a büntetésbe a vizsgálati fogság állal 8 hónapot ki-löitöltnek veit a bírósági
— A* oluők i Mognvugszik a* ítélet-
L<l0? Al.
— Igenis, kezeit csókolom I — szóit Andó Julía.
I A védő semmiségi panatzl jolen.ott be-
— Aki pénzért nősült. Gruher
JVÚÚ magánhivatalnok füljoleniette Ko-váes Imre iparost, mert a kávéházban több vendég jelenlétében azt állította rora, hogy nem szerelemből, hanem petnért oősölt. A büntető járásbíróság ma tárgyalta az flgyeu Vádlottnak, akt beismerte, hogy a nyilatkozatot megte\'te, a valódiság bizonyítását nem enpedto mag» annak dacára fölmentette a vád nlól, mert ez a kijelentés egymagában véve annál kevósbbé becsületsértő, mivel kőz\'udomásu dolog, hogy lépten-nyomon találkozunk olyan — kelőmben leltétle-nfll becsflletea — úriemberről,1 aki hozomány melleit nősülni kiván és a fősúlyt noui a szerelőmre, bancm a hozományra lektah Ezektől pedig senki sem állit-balja azt, hogy eljárásuk Okot a köz-megvetésnek leunó ki. Minthogy pedig innga a kifejezés nem meggyalázó, abbn padig sértést belemagyarázni nem lobel, a bíróság a vádlottal fölmentette. Urabet az itélctot meglőlebbeste.
— Bokányi ós Beillőre. Ismerőien, hogy Bokányi Dezső, a srociilístAk egyik votéro rágalmazás minit hrpőiülle Bal-liere Sándort, az Alkotmány munkatársát, mort ót Kaas Ivor báió országgyűlési képvíielö előtt rtl\'itólu;: mondta róte, hogv fizetett politikai besúgója n rendőrségnek. Fai kas Gyula dr. büntető já-rásbirő négy isben tárgyalta nz ügyei, mert Bullioio megtagadta a vallomást, Boknnví pedig mindig ujabb és ujabb tanukra hivatkozott, ugy, hogy n biróság kihallgatta az Összes néppárti képviselőket. Minthogy a tanuk közül egy srm akadt, aki Balliere nyilatkozatát hallotta volna, a járásbíróság Balliere! a vád alól felmentette. Bokányi az itélat ellen fölebbezést jelenteit be.
— Egjr magyar tal\'ilmány alkote at ojjés* világon. Dr. Vámo:sy egv«\'« temi tanár zseniális feiícdezósfla PUftGO immár «7. cgéfs világot bejárja. A vilúf lígnírosebl.) orrohcgyetomi tuuáial, mint: Biedcrl titkos tanácsos. Gzemy udvari tanácsos, Korányi főrendiházi tag. Lap-poni pápai orvos, Stololla lovag, Tuuni-eliílo londoni kórftázi igazgató *lb. slb., állandóan rendeli« s n Legmelegebben ajánlják a PÜRGO-t, mint egy kitűnő izű, biztos, páratlanul egyhehatásu hasbajtót, mely nemcsak lelnőtleknek, de gyermekeknek, sőt csecaeaiűknek i» adható.
— Próbáljon agyasét* sxeren-oaét Lultáca Uilmoo bankhúaá-ban Budapaat, V., FOrdö-utoaa 10 II! I cgóax oa>tályaoraj«gy 18 K, fél á 6 K, nogyod ú 3 K. nyolcad á I.SO K.
— Kizárólagos kávé-behozatal. At
amsterdami kavé-babozatali raktár Budapest, VIII., Józaeí-körut 33, küld bérmentve mindén állomásra egy postacsomag 45 klgr. ipen jó zamatos pörkölt-, vagy nyers-kávét \'11 korona 60 fillérért. Mintákkal szJvesen szolgálunk. Ügynökök felvételnek.
hírek mindenfelől
1 — A. görög királyné betegsége.
Athénből jelenük: Olga királynő, axin Pétervárott orvosi mütélet hajtoliak gyógyulni kezd. A műtét egy órát veti igénybe és titokban történt, ! nehogy a kirtlynó gyermekeit nyuglala-
— A san domlngól láaadáfl. San-
Domingo északi részében a fölkelés folytán kihirdették az ostromállapotot.
— Sándor király hitelezői. A
szerb bíróságok jelenleg Sándor király és Draga királyné hagyatékának rendezésével togl»lkozn»t. Bár Rzámszerű kimutatás még nincs, annyi máris meg-állapithaló, bogy Sándor király bagya-téka, amely Draga királynéétól elkülönítve kezeltetik, nktiv és igy a* osztrák ós magyar hitelezők is minden valószínűség ezoriut teljes kielógilést lógnak nyerni.
— Vkroo ostromekr alatt. Haiti
fokról lávirjik: A Ou\'rto Platát ostromzár alá vevő Independencia novil revo-ludonár u« gősöa megtámadta a várost. Egy Iranoia oirkald-mjót vannk.
— Hsjóeaaroncsótlenség. Londonból távirják: Uakodate kötelében a kőd folytán öaszaOiköiöU a Progreo* nevű némát gőzös a NIoon-Yusen-Kaisha gőzhajó-társaság tulajdonában levő Tokal-üaru gőzössel. A bajóo levő száz utas é« legénység közül 50-ot man-tellek meg.
— Sohottola EraS aguml-gykrUe meghonosítója Budapest, VI., Andiáasy ut \'J. Magyarország legrégU>b szaküzlete szőlő és pincegazdászatl cikkekben ajánlja dos raktárát, szőlőbogyozók ?rőlőzuzők, minden rendszerű borsajtók és mindennemű szűretelési eszközökben, árjegyzék ingyen ős bérmentve.
— Fiaméi kávé-, tea- éa angol rum A ruhás Budapest, Kossuth Laios-utca 17. szállít 4 és háromnegyed kgr. Motcá, Cuba és Aranyjáva kevenlk-ksvét C írt 90 kréit bérmentve és elvámolva.
— XTG1 gy&ssruhák, gyászeselek alkalmával ajánljuk" Horváth ós Halász első rangú női gyástruha-késziíő vá.lalatát, Budapest, IV. Váci-utca 26., Zaibárus-utca sarok. A gvászruhák 4 óra alatt MnOlnair. Vidéki megrendelésnél sűr-.önytlcg beküldendő a mellbőség és alj-hoezsaa.
útiaméra nylUtiomt t\\x .Xx laéiat"
Olt nö-
Iskolai —
;>u» TilMtl.kbMi UUsce Ucxlmtmkák k»ph»lik
C.-.amra Kóbort Budapost, Pkrlsl-
utexa 6., Koronalierczeg-n. sarkán.
Ksrctflll Vrzlmoivi» DjVI, in.tr Rrtvéssi l\'án^rs "ttiav M/.vrlrk »ima u ét iuiat&k
Mimtnlvt,
*úüt (««tat. Congraaa lúffony w\'.vrlrk «hna u alkut BÍ«T vilaaWka»« Arjasixák
Kodtisín
ai irányéi?"
balzsam
Egyedül álló szer. moly ojjeraczio, vagy égetés nélkül t&kóetoúcn éa biztc-can Qyúgyltjn ugy n vak, vaUntint a nyitott uranyoret. Korbu^i-ag k<-próbáivá, Teljesen Artunu&tlau. EnKtnerŐ levalvk wzeriut százakal és százakat teljesen kigyógyított. — Türvényesou védve, kapható a késiílónúl: Vagy Kálmnu gyógyszertára Nyregyhazán, továbbá: Török Józsofuél Budapaston, Kirily-utcza 12. és a többi gyógyszertárakban is. Ara használati utalással együtt 4 korona, bérmontes kQldéssvl 6 korona, áz Összeg elöz«les bskíiidéso, vagy utánvét ellenébou
Szorgalmas nőknek,
Teljcton kiszortirozott lezztOkséfo-sebb gyönyörű szép 100 drb. előnyomott kézimunkál a írtért, u. m.: 1 ig*u zxép aszlalfutó, 1 Igen szép millieu. ö gyönyörű táleza-kendő, 1 iroa azép garnitúra szekrénycsik i darabból álló, 1 garnitúra konybaosik 4 darabból álló, 1 garnitúra mosilóUéazlet-teritő, 7 drbból álló, 1 romok sz^p Pointías futó millieu-vei és még darab kulönfélo elfl-
nyomatolt tárgy a legszebb és legújabb mintákkal. Az anyag Űnoio damaszt és szaimból való. Utánvétellel szállit
EJőnyomda-inSézet
Ozosubatbely.
Tőzsde
Budapesti ganonatözade.
A déli gabona-haláridő-űzlol irányzata szilárd. Egv órakor a következők voltak
a záróái ol imok :--Buta oktő-
bernj Bur.a 1904 áprilisra
7.70—7.09. Rozs októberre.—.—.—. —. Rozs áprilisra C.C0.-(x59. Zab
oktöbeiro .--Zab spriűaia
n.r»9—5.53. Tengeri okt.-ra —.—.—.— Tcugeri 1901 májusra 5.28-5.27.
Bndapootl értdktójesde.
Klötfizsdón köllotelt: Osztrák bitelrészv. 007.76. Magyar hitolrósxvény 733.00 Osztr, magyar államvasutak 664.60. Leatámltoló bnnk 168.62. Jelzálog 610.— Rinimnurányj •»73 26 Déti vasul 02.—. Német birodntmi márl-.a 117.30. Városi villaTnoe «18—.ICö at! VHSUI U09.50.
Béosl értéktőzsde.
Blőtözsdén köttetett: Osztrák hltelrésxv 663.71. Magyar kltsiréazr. 727.-. Osztrák magyai Aliawvasuli részvény 65T.S6 Union baakrésevény M4.60 Oaxtr. koronajáradák 100. Angobosxtrák bauk »72 60. Uusx frankos arany 19.00. Déli vasulrászvény 73.—. 4 százalékos aranyjárséék 118J5 Magyar korooajáradák 97.07. Márkabank iery 117.80.
REGÉNY.

Csavargók között
Irta: Gorkij Maxim. Átdolgozta: Ilosval Hugó.
Mielőtt lvuvalda Arlsitid a men-f
helyet bérbű vottc, a városban bérleti irodával bírt; ha még kovéesel tovább követjük múltját, ugy azt is megtudjuk, hogy valaha nyomdatulajdonos volt, do mtlr a nyomdából is tueg tudott élni, még pedig mifat | ó állította, értett ahhoz, hogyan kell „jól ólnl." I
Nyúlánk, »félesvállu, körfllbelni ötvenéves férliu volt. Az iszákos-1 ságtól lülduzzttdt, himlőhelyes arcát\' a ürü, piszkossárga szakái övo/.te kőről. A gömbölyű, szürkéskék szőrnek vidáman és morészen tekintettek a világba. Basszushangja volt, do kissé rekedtes árnyalattal. Szájából csaknem mindig a nélkülöz-hototlou pipa lógott alá, egy némot kopipa.
Ha haragra lobbant, ugy nagy, meglehetősen vörös orrának cimpáí kitágultak és görcsösen felhúzódó ajkai között kél nagy, sárga íogsor lott láthatóvá.
Hosszú karjait és kissó görbo lábait ogy ósdi, rongyos katonákabát födte. Fején piszkos, ellenző nélküli sapkát hordott, melyet egy piros zsinór szegélyezett, lábai pedig térdig érö, Izukas posztócsiziuába voltak dugva.
(Folyt köv.)

Borzalmas ójszakak.
— Átdolgozta 1. EL^—
Eszébe jutott % custozz&i reggel, az a dicstcljes halál és győzelmi lovaglás, melyben akkor, mint egé-szen liatal tiszt csapatjával együtt részt vett Aljnö szép is volL Csak a kőnigiátzi ütközet no jütt volna a nyomában I
Cioudolataibf mályedten vezette ezredét egy cseh falu széles országútján.
A falu végén a dragonyosoknak a kóhidon kellett átnyargalni, a hid végében Szent János szobra állt, kezébeu kereSzUcl, fején hervadt koszorúval.
A hid keskeny volt. Egyszerre csak Swoyschiti lova, meghokroso-dik ós ntím akar tovább menni, az egész ezred megakad. Swoyschin lova ágaskodik, horkan, prüszköl, körttlforog, azt hitték a körötte lévők, hogy Zdenkónak nera lehet a nyeregben maradni. Végre mégis ura losz. Do most megáht, akár a cüvek, mintha5 hipnotizálták volna; az ezredes észrevette, hogy ló és lovas ugyanazon helyre néznek. Swoychin hangosan lélekzetti
— Ezredes ur, ön semmit sem lát? nyöjíto.
— Semmit.
SwoytJiin összeszorította fogait.
(Folyt, köt.)
E regény már megjelent könyv-plakhan (is kapható Ilo^vai Ilugó-ál O-utca 15. I. cm. 8. . -
A Könyvök s/.étkiildósétnovomhor 3iu Kezdjük ueg.
BáSi selymeki
ürtorOrt u]4on*i|ok ruhlk (* Mu*okn*k
l>Um M«kla«k ^Mtó- it ilituciUMt. MlnUk » lu.áüt me«i«Mtt*4<MU banacatv«
urvip«.u atqttu at fiiwr. £eMass*«e«f-F»iarU^tks{oa
! A. Bríeder&C-, Zörlcti P. 45.
k±r. «emui MÁUlUk. fSvksr«!«).
Szigeti Ujoa uiódal
HÉJJ és STIASNY
szíjgyártók, nyergesek és bAröndŐsOk
Budapest, Muzeum-kOrut 10. ic-
Att«U>Ak t«t^l> éi !<UMM» U-
«»«U kítiMj-« in*4Tkr ** k*-
ui.Un urruimukai T«r\\Ukr* í*ay-
■ r^>b ** Mktttt.h ktritMhw.
Lotu- m l.mil *)•<««• <*t*Jk*(, oh-. nfti-fí |unna nT»/jfli»l. ISUVvltk, Urolnr^i Ukuúktl, uit»úiI Up«kr4<-I0k*i. it«im>4jn v»i« bor- a* »*«ttetavaraki.t v«l»-otlut vtsm«at*a TáiiMUHrrtrt éa l*ry-
hOUkmt.
Tk.UláL«a liiiWktik «im^Mnk
kktuk.
Atkatmu allndSkAk »iU«Wkb»n.
Mlnd.i.t-ml K «potUvlUU, ii.tír .
c«t<ar.Ua. ft ^MUrvaak. — ttjál fjU*mÁMfu ioolWUk ntfj riUuUibAn.
PénzkölcsönaKert
| t-iim»lT Uut|l|, UIIm MfalomnU f«Julj»n»k |
lkor>»u mlv«l r *XT Iuwr«l«Kcui ti ...i. Jt \'.iu-
I luMiiu Ivlyllui a ImjLiuUdtlib tUpuo. 4Im»Im M * I>-jí1«-i»«m\'»:i tiu«ib*ltin m»4. kin ¡.jii-I kakiul sítr lAk«p*rLi«*ekUl. 01..J kauiktul. | j cirk»IT bsvi ««<•!. hwcfiv\'Oako^i
| »al;i»y, |u44Uto<!vkii«k, lovAbwi turalAlnokok-US*. Byur<t)«*«ktt*k T « latnaiul S—13
tv) tv len téti* krtrstk iwllOl U. tnzallaaoki« 11. U. Ul b»t|i« TO évi tüikuláaMl
Frommer Menyhért
I h»w.*4ilu rnfadilTUrlI OvárMt Hulnl | Irodája. Mu«ui-k6nit 19. (ValaaiUijtf caalotaaddj
«•lall féu aa. él KU \'irrUKkti aérvkaté pa»«-okllku (»ni f»l«lU»al, .«■vk*«« «»"•! toai>LM.f«a ,«lr."»nr» »Mrlal a lar<Ské->*i.«*bS Ara: •ir»UalukS
bar. kSUMahi «4 kar Oyárantbaa k««>Olaak torkhM: ■téUAkak. atktMk, f»«*k •*4é.>a«tak réacara, Jaré. w Saak. ir««ml-
t .«.. b»r«)akk »rjMT-
i*k»t utrr*« « WtkbM kaid
KELETI J.
MTtl-MkéllI at-aa»f*y*T»a.
bERIKDAT L it TIA
akad »«abr4aa
El«ő orsz. szab.
ilremlékmü gyároso!:
»Ot>A.PEBTEJÍ. G|kf> iaUp tt mr.^Btan
\'opoBi-ut 90. acAm
Flvkrak ért nS»&*9éa as aj
Sjícreu€íay A. BTfiaf
sirenité!(mü gyárosok vAalatokal éa íalsókat díj nílk«l l:ft! *«n«k.
.--------EUamert Itivaio )o mxiiu.e*a ^ H . >
Honi ipari saját késziünényü léríirüha-arihaz Honi pl
LUK A C S GYULA *
Tu&J^SS^*^ klWUö Jrtmtn^a honi é. angol elvetet tartokrakUr.n.
" Kívánatra mintákat bérmentve küldök. -----------

Van szerencsém a TM tudomására homJ,
4. közönség szi-
logy
VH,t Efzsébet-fcBrat 33, sz, a, egy
fűst,Mikas fíóli-üzleict
fajit kezelésben nyitottam.
Miután saját kdnitrnényO gyártmányaim a na. L közönség körétcu nagy kadvrltaégnak örvendenek, r«iu*irin, bog» »a itteni közönség megelégedését is kl fogom trdciuelrú.
FötOrckré««m Usz a t. közönségnek aoiad«nkor jé és frias áruval szolgálni, »árt m kár Ma b. pártfogását.
Tisxtekttal
Lederer Vilmos,
fastölthus- és sza\'imi-gyára,
VII-, Szövctsóg-utcxa 21
: Fö-flzlft.
VIII., Kerepesi ut 57. sz. ¡Sün
Kk>k tiki: Vtt, KnXM^tral SS.
FV*kAiM: T1X . Qaray Mr S
4°!o-os pénzt
Z ft tmortízáozióra rr^í^^^tff^. Ä&^t^,^: hAiakra ¡«"Ur T^T Szemólyhitelek
ORSZÁGOS PÉNZÜGYI IRODA 8ŰMW2&
»\'•trilfeaaili« IciliUc ti. dtJiaanJa» (V4Uubálr«f.
Földbirtokosok
«án«bk m<M tuUk
■ twk.lket • é*
Kik matti IM ÉtTilt»!-
KIHM
t-vUkalo Uti <ti«t* k.nala uJuMl íw4t. alt-rd kV-*"*«« kfreajik Utai, fcrdat)a»a> u
Országol l\'öldhltelköSTatltö Válla
lathes Budapest, Srapébet-körnt 8
Klnca mnl »lílMF MifektMán vi
bi>TM a^lUkluvtt
SCO «00 rrtot karrifa
«íj»» • •
44H Hovl« rlo-L.
(Um
rufál aalfr* kfanla
Zongorák és pianinok
u!tk éi i(j(N«0tUk. rtú titán» honaarak eaiT llMuUUu o<«*4n laainak aladva él Uit*».lrV k^tlveU |wi>fM*r«k momkmnl«*. kiJarlUalnak. r»ft kéupiaim »otrrtmnak.
STxlguUnsTUy
li»4apaat. SiirrtUttr 9. »»*»
l
Köztisztviselők
OfiUilk r*ii«ii*« aietS I U]-.óni» alaft»cnOd pdniinWiotiitl l* *TM kiMikftdlak ii|l l>«> par»t táljuk a lift kdtc«4njl*l. Biti»«, ttaatakaak S»até»4»a, anifdljirm, tan *>*•»»». •Irt d»ad4kr» MadrUk*!«. K.Wc»in folyvilUa
WMt «!«*< r»l|a«iÜ)Od. Y4lAMUlT*f ■ •tUUi.ad*. VIÄAV1 ItwliiilOi biwnU fcw-300 korú ail b-raahataak. r*MhJfcal XSxvaUtd Vit-
Ulat, IMtpMt tiwikil k»™» a. as. K*. tonatla.tak haaaa.Ajrl 0v«<14k falardm«!« kaphatnak »load kdUaSnL
Megjelent az
Iparosck Zsernaptára
1*04. trm <M*Up4«n pHi( HrUk>mtoü 4i Ipari U4nlva)4k>*l. N4lkalí*h»Ü\'n mlr<ttu vaiink-u |;ii«ia*k, Iparaaaa*. (dp\'tinak. tnQvaaaO aak, |t»ji niuk»in*k ttl>.
án ri«aluki kJ«\'», «r-ulm ff\', >Ht, fctaaaatevn mtfkOMT«
I korona 10 fillér,
M«ci*ad\\lli«w » .Tt«<i(wiA|i«j ÍAy»t* Ns<}AMv»ti UWa SitMMt. V, MArU VnJot U atvsa U. il
szájpadlás »•rak «Há<
l
nélkül ós aa»élkOl. hogy a gyO-í»r»l «MávotitUlnlnak. 3 kor-tOt. At áltu Um káazitatt és Pájisban első dijat nyárt logaorokat ruindt-nki aiounal mf>i siokja, bot\'udzavarokat nem okoz kitOnöen rág velo. Ká(l fogsorok át alakíttatnak. Vidékiek 12 óra alatt kiolfglt ODnCCUlllU ícgtccbültetnek OnUoom^nn o. i m ranok,
a pinái fogorvosi akxd. kiáliilúian a ko-nstllel díszített aranyéiemmtl kitQoiotve.
Fogad reggel *ste B-ig.
JFojorvosi intézet": Budapeat, VII. ÍErseébet kS.-ut 50 elaő emeiat (Royal srállovul sten lt-nA Fc^hvuat é.-tts islcmtve. Tartós b.\'oqibiik | S/a^orvos, rendelés d. e. lü-12, d. u. 6-í Vasír és Onnepna^okon is. MaraAkelt Réaxlatftiatée o le.
Kiváló szerencse Töröknél!
Fslfilmtilltfttlanul kedve* főúrudánknuk a aecroncso. Rövid U\\ü> alalt 12 millió koroo& ■y«reménynél tObbet tizotlünk nagyrabci»tlt vevőinknek; atk a legutóbbi 5 hónapban a
3 Beggn-agyobb njfereményi «spedig:
a 605 000 koronái nagy jutnlraat ax 57080. 82. sorsjegyre, a I0G.00Ü „ főnyereményt a 743l»fJ. „ „ a 90 000 „ M a 10U780. „
is ezeken kirül míg egvéb sok nagy nyereményt. — Ajánljuk ennélfogva, hogy a világ legesély-dusabb osxtálysorsjitékabaa vegyen réat. — A most következő magy. klr. szabadaliaaiott osz-tálysorsjátékban újból
110,000 sorsjegyro 55.000 pénznyeremény
jnt és Összesen egy hatalmas öreget
11 millió 459.000 koronát
•orsóinak W rövid 5 hónap alatt.
A legnagyobb nyeremény a legszerencsésebb esetben
Továbbá 1 jutalom ÖOO-O®®, 1 nyerenióny 400 000« l ü 80®.OOO^ ü i\\ 1OO OOO* 1 a »0 <NH>* 2 a
80 000» i U 7O 0OO 2 a GO OOO, t a SO OOOt
8 * 154WO» \'M\\ h 14MH>0 korona ós mén; sok egyéb; Összesen 55-000 nyeremeny es jntalom korona összegben.
Ai I. osrtályu sorsjegyek tervszerű iral:
8ied8ii sorsjegy fit — 75 vagy kor, 150; % eredeti sorsjegyfrt 1,50 vágykor.3-4. »> n 3,— „ „ 6, ; l]i „ „ ,, G,— „ n 12-
A sorsjegyeket utánvéHel vagy er öaszog előzetes beküldóue ellenében küldj k Hivatalos tervezet dijtalanul. Megrendeléseket orcdeii sorsjegvekio kérünk f. é. november hó 19-Íg bizalommal horzáuk beküldeni. mintAn a húzás e napon kezdődik.
Titkos lielegségek
h:irraa&H!r*V Mk«v. bviakif (,l)>hUt«l 4.
MMirttlumiiTd, rirrlaoi ti hStritbirUt-I inak, u 4nf«r1^i».bJI tltH •?»• M
i4««>bai«k, .altnial kotal (4rCul i;.nt. »4», tjAinii Uíi.f fclr.a. n.4\'«ha)ok tlU T*-(«•, (fórt ftf(U!k«iué
inu r.ilkSI l.ín.c.ti*jL*t •JtuiKj.O í^trf _ (Ttkadat, SO *rl l»r»««\'»í»t i» l»:k\'i>.r mW.. □ •*k|«.-uaa tuJoioi-iyi • Vl(|.v 41^X1 ffl
I
Or. GARAI ANTAL
I t. tt él klr. niíil|.í63nw
vmmrnm ««ji i kirt nad«M-toisict* ■■■ «
mkmt. VI* Aadrújsy.nt 24.
I <i\'i.:nt io_4-t» 4« tiu v-ai«.
TM4kSak lavéty«« tayartotuok utk-I aa*ra U*4 jaa, t^f-tyxt lm »r^kril uia
mwkháza bupapest. Haxánk legnagyobb osztálysorsjiték.üzlete.
FŐáindí.nk oastályaoraJáték-UaUtel: Központ: Teréz-körut 4G a. I. Hók: Váo*i-körut 4 a, II. fiók : Muzeum köpul 13 a. III. Üók : Enxsóbet körút 54 «.
5»iaTÖRÖK Ä. ÉS TÁRS a bankháza Budapest,
Kc-itk rcsioar^ «lyftlt Luiden!. -át Osszegev
_L os/l 11». kur. tv\\\\>. ostUlyíorsjiték creác\'j sorsjegye: a hivjtalos lerveiel\'.e ( \'jliurételejri kérsin * \\ »
„korona öine|bcn -i postai nlalványnyid kaldöra t a uoa tetsző »rlend«.

V,
¿iyeoiaipil a tulajdo/.os „IlirlnpVe\'jesztö Vállaia.f kör.\'oinögíjyáo. lGitgt-..l,jd>aas: Viktor.)
B
I
,1
»<
n
a
&
I
h
n

ti.\'
!, n
1 #