Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
106.9 MB
2014-02-07 13:41:37
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1183
5630
Rövid leírás | Teljes leírás (1.51 MB)

Nagykanizsai Friss Újság 1902. 060-090. szám március

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:


■ÍM. II ÍJ*.
Előfizetési ára:
Helyben háxho* hordva ««y hóra »10 / <
ViJókro póstni küldéssel egy hóra 1 koron» 20 ftűér.
—tat -1------—---------r M------------------
Magjelenik naponta korén regije): \'
NyonutoU • .Kagyaaiuuai Friss Újság1 mciiűucím
nyomdájában.
Kiadó tulajdonotok: y Palai6« uiikliltii
Krauaa *a Fark«9, ttOavai HVCW>
Sxcrkasstőtég és kiadóhivatal: Krauss és Farka» papírkereskedés«.
csal ugy vágta fojbo, hogv szörnyet robil bűnösnek bizonyult, börtönbe ve-
balt. Ezután foltörto az aszialfiókot s tették, ö azonban kimenekült az igazság-
elrabolta az abban lovö 800 frtot. A szolgáltatás karmai közül,
gyilkosság gyanúja a már említett Ei- Klöadja ezekután az olvetemedett em-
ohingort órte, miért ezt ártatlanul elitéi- ber, hogy lelkiismerete nem engedte,
lék. hogy tovább is ártatlanok szenvedjenek
Még ogy ujabb, szintén Bécsben el- miaita. — Neki — úgymond — már
kövotott gyilkosságot és beismert a hir- mindegy a börtön vagy akasztófa,
hedt gazombor. Két hónappal ezelőtt Ronuőrségűnk o moglopő vaHomások-
Oócshen, u VII. ker. Pr(Ucr-uicában egy ról táviratilag értesítette a bécai r«ad-
FZCíény asszonyt gyilkolt mog Vorobil őrségoL
Knul csoh napszámos segitségével. Vo- «Si ^ÍT^-v
Ilonát és kérdőre vonta. A leány persz« mindent tagadott. A rágalmak azonban egyro terjedtek ugv, hogv a két nővér az utcára sem mohelelt ki.
Az elhagyóit Morik Gizella ptdlg addig áskálódott, mig végrö elér** célját. A vőlegény levelet irt Venn Ilonának, hogy nem veszi nőül, mert már ö in tuaia, ho*y bukott nö nővérével egvfltt.
A két leány a helyett, hosry a bírósághoz fordultak volna, mull Két vasárnapján eltűnt a fővárosból. Gazdáik jelentést tettek a rendőrségen azzal: hogy a leányok valószínűleg öngyilkossá lesznek.\' \' i 4
Lévay rendőrfogalmazó el ia rendelt« köróztetésűkét, de annak neM Utt rom-mi eredményo.
Ma délelőtt táviratot kaptunk Titelról, hogy ottan két leánv az esto a vízbe ugrott. A« egyiket kifogták és megmentették, ha ugyan az erós mejrhűlésbe, amit a hideg vizbo szerzett, 0«m hal még bele. A másik azonban meghalt.
A leányok anyjuk nővérénél • jártak, de nem szóltak semmit tettükrtjl. Egy levolet hagylak hátra, nagynénijüknek és .Kolompár Dávid szobafeV;ón«li Budapesten", a melvukbtn m.rgirják,ho{ly ön* gyilkosságuknak az a^ oka, hogy rosse emberek elvették tíéxta becsűlevűkeL Rágalmakat terjesztetek rólak, a mikből egy szó sem volt igaz.
Rossz emberek rágalmától bamocakol-tan nem akarnak élni, m*rt azt nom lőhet tisztára mosni.
Akit megmentettek, ax Vénn Zsófl volt, a nővére holttestét azonban még nem találták meg.
, Szomorú kilátások.
mi gazdasági viszonyaink amúgy is h lehotőlog legrosszöb!)ak, ki vagyunk használva, mog vagyunk terholvo annyira hogy n terhek súlya alatt már roskadozunk, nem kell ogyéb, csak egy rosz termés, hogy a mi népftnkvéghg a koldus >*)lra jusson, sőt egy kis éhinség is bo-következzék.
t* mogdöbbenéssel értesülünk arról,
hogy szomorú kilátásaink vannak, nagyon szomorúak.
A földmivolésügyi minisztériumhoz érkezeit jelentések mind azt panaszoljá k hogy az ösal votó»n«k végv, a legtöbb helyen elpusztult, különösön a dél-vidékon, hol az őszi vetóanok semmi hasznát nem fogják lálni.
Nemcsak az időjárás pusztította a vetést mindenfelé, nomcsak az játszott közre, hogy az ösz beálltával nagy volt a szárazság, később bokövetkezott a fagy, mely ugyancsak rövid Ideig alig ogy-két napig tartott, de azért nagy kárt tett. Hó moly a vetéso-kot megvédolmozhetlo volna, alig volt ellenben csaknem mindenütt elszaporodtak a mezei egerek, s a mit a szárazság, fagy megkímélt, elpusztították az egerek.
Ilyen és hasonló jelentések érkeznok a földmivolésügyi minisztériumba.
Mi csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az általános nyomor, munkanélküliség ós pangás idején, mivol fogják ellensúlyozni ezt az ujabb csapást.
ORSZÁGGYŰLÉS.
(K4pvla«10hAs.)
Gr. Apponyl Albert olnökől. Bemutatja Barcsay Kálmán ós báró Petricserich Horváth Arthur kérvényét, a mélyben szabadságot kéruek, a ház teljesíti a kére lmot.
Következik a költségvetés részletes lárpvalása. Aa udvartartás tétalénél
Nessl Pál : Hangoztatja, hogy Dinét magyar udvartalásunk. Van ugyan királyi várpalota, magyar udvornsgt, az osztrák udvar is lerándul néha Buda-poMtro, do ez nem udvartartás. Kérdi, milyen célból lett a 9 millió korona folv\'óvo a költségvetésbe, ha nem költenek el fnnvit Magyarországon. Kérdi továbbá fulemelik-o a cívíllistát. öh«jtaH, hogy gvakrabban legven szerencsénk r. trónörökös és a többi /őnereejekhoz. Nem lohadja el a költségvetést. (Zajos helyeslés a szélsőbalon).
Kátkny László: nom szatazra m«g az udvartartás költségvetését, a mely szóló szerint nem magyar. A valóságos holső titkos tanácsosok esküt tesznek í*. Kérdi mi annak az eskünek tartalma, yvanuja az, hogy az eskü tartalma nem áll összhnngzatban a magyar alkotmány-nyal. Keserű azt végignézni a magva: történelemben, hogy mi a sorsa azoknai: a kik a magyar szabadságért küzdöttek. Kossu\'h száműzetve halt meg, Széchenyi megőrült, Teloky öngyilkos lett. Függetlenségünket nem bírtuk kivivnl. nem mert a dinasztia nem akarta azt. De magyar udvartartásunk sincs, bár millióknt áldozunk érette. Mert a roayyar király nem Budapesten tartja udvarát, hanem Bécsben, s ha mégis jelenik Budapesten hű magvar>ai között Goueibalte-val fogadják, Nem fogadja el í, köllsógveiM. (Zujos helyeslés a saálsóbalua.) , j. .
R, étfofom. 60, szím
—r- —tv— ...
Hagy-Kanlzsa, 1902, szonwat, március 1.
Egy szto 2 tüMr,
~ir~i rrr. i
Msgakadáiyozoit Detöies.

Elfogott rablógyilkos.
Budapest, fobr. 20.
Az éjjel a Főherceg Sándor-utcában a kópv selőház közeiébon poiztoló rendőr észrevette, hogy egv gvanus alak setten-kodik a 27. számú\'háznál, egy fűszer-kereskedő üzlotévol szemben. A gvanus férfi abban a perchzn, amikor senki som volt látható az utcában, álkulcscsal föl akarta nyitni a kereskedés göriekő-nyél. Abban a pillanatban, amikor a kulcsot már megforgatta a zárban, a lesben álló rendőr lábujjhegyen odalé-pott hozzája és nyakon csio o.
A betörő annyira m&gijcJt, hagy nom tudott szólni és nyugodtan tűrte, hogv a rendőr összokötözzo kezeit, do ezalatt volt annyi idojo, hogy az álkulcjot, a mit előre elkészilott, a kanálisba ejtse,
a mely éppen a* üzlet előtt volt. A főkapitányságra érvo, részegnek toletto magát • és azt állította, hogy a rendőr csak páfoijn, hogy beakari\' törni, tulajdonképpen részfg volt és ilyen állapotban leíoküdt aludni az üzlet előtt. A botörőnek ukv látszik cinkostársa volt, mert a midőn ma reggel a korpusz-deliktiti az á\'knlcíOt kiakarták venni a kanulisból, az már hiányzott onnan.
A kanális vasrácsozalán látszott, hogy azt valaki még éjjol helyóból kimoz-gai»- és az nom l«uctoU más, mint a betörő cinkostársa.
A lotsrtóztatott Goldmann József 89 éves kassai síülelésü, rovott multu csaposlegény. Fogva tartoiták.
Elfogott rablógyilkos.
(Ártatlanul a fegryháxban.)
Miskolc, fobr. 28.
— Saját tudósítónktól. —
Még bizonyára sokaknak élénk omlé-kezelóben van az a 8 évvel ezélőtt elkövetett szörnyű rablógyilkosság, melynek áldozata dr. Rothzicgel bécsi ügyvéd lelt.
A napilapok az időbon hasábokat írtak a borzalmas rablógyilkosság részleteiről. A gyilkosság elkövotésévol az ügyvéd sogédét, Eichíngcr Jánost vádolták\', kit a bécsi cs. és kir. törvényszék bűnösnek mondott kí és fegyházbüntetésre itéit. Már közel 8 évo a börtönben sínylődik a szoroncséllon, kiről most a miskolci rendőrség kidorití, hogy A tation és a bűnös Snigorovics Emil bratysowi (Galícia) lakos, kit csalásért tartóztatott lo o napokban rendőrségünk. A szenzációs esőt részlctoi a kövot-kezők:
Csütőrfökön miután a bécsi rendőrség sűr-jönyileg érlcsitollo a megkereső miskolci rendőrséget, hogv egy veszedelmes és többször büntotoit, jelonleg is körözött csaló Snigorovics, — Horváth al-kapitány elit került n fogoly s a kapitány előtt meglepő vallomásokat telt.
Klmondtai hogy dr. Rothzíogol ügyvédet nem Kichitigor ölló meg, hanem ö. Klóadja ezután a gyilkosság részlo-loít. Kibeszéli, hogy délben, midőn az ugv véd irodájí ban egyedül " volt, belopódzott hozzá ós egy nehéz kalapács-
Halálba üldözőit nővérek.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, febr. 28.
A rágalom öl. Ennek az igazságnak esett áldozatul két szegény loánytostvér is. Vénn Ilona és Zsófi genyeszegi születésű szobaleányok kél év-óta voltak a fővárosban. Az\' egyik testvér a Váci-köruion ogy mészárosnál, a másik a Dohány-utcában annak a mészárosnak a sógoránál szolgált.
A kél tisztességes leánynak elég jól ment a sorsa. Caak néhány hónappal ezelőtt változott mog soreuk. Egy azulő-
íöldjükbeli leány volt toísuk fordulójának oka.
Marik Gizella ez év eloién kerüli fel
Bud«pestre Gcinyeszegről. Itten megtudta, hogy vőlegénye hűtlen lott hozzá és eljegyezte Vénn Ilonát, sőt már az esküvő napját is kiiüzto.
A leány haragja Vénn Ilona ellen irányult és olhatározla, hogv minden áron megfogja akadályozni egybekelésüket.
A legképtelenebb rágalmakat kezdte lerjeíiteni a nővérekről. Elmondotta, hogy már 16 éves korukban bukott nök voltak. Hüllőn vőlegényének ezt és még több hazugságot levélbe tudtára adta.
A féltékeny vőlegény íelkoro»iv Venn
#r. ff


eprv touépivmány a valóban hü kifljc-zőjo mni korunknak. Az építkezés |nb-szolűte nem törődött azzal, Jiogy , mi célr.i épült a puiuta. Csak o cicoma tolt a íőelv. Fölteszi a háznagyi irodát a harmadik emeletre, S a többi helyisógek is összo-vissza vannak dobálva. A nácakozó terűmben annyi hely siöcs. bogy a képviselők mind helyei foáW-ianak. 103 képviselő a karzat alatt >áp helyet, Jellemző, hogy Munkácsy Honfoglalás kópét, a melye, a tanácsterem részér« rendeltek, nem tudták elhelyezni,
A többi képeket ia négyszögmétetek-bon kiazamitott pályázat utján festették mag Ötöd«, tizedrongu névtelen emberekkel. Valóságos mázolások ezek, a melyeknél szebbeket látunk a kávéházakbaj], a hová csak ¡porosok feaienek képeket. Hihetetlen, botrányt okozó, szégyenletes képek vannak, a melyeket le kell vakarni; hadd vesszen el az a pénz. A étierem egyik falán bölényvodászat van idegen alakokkal, a kik kőzöl egyik indígCkék lovon Ql, szeceseiós erdőben. (Derüluég). A balatoni halászat képén rézbőrű indiánok húzzák a hálót iszonyú erővel egy barát parancaáira.
KösbesaólM : Zuidúk húzzák 1
Bartha ¿liklós t Nem x a mai állapo-tot ha megfestenék : a barát h«Ivett a zsidó parancsolná, s a magyar húzná. (Derfll ség.) A delegáció termében a falra az előtérben mindem sárgásbarnára festettek, lovat embert, arcot, ruhát, mindent, a háttérben pedig minden zöld, még az épület is, sót meglepő > még a fák is zöldek. A királyt /elültették egy lőre, a melynek mintája tkedrendű nürnbergi alkotás 5 a király lova, palástja, koronája, azemo és szakálla ogy-forma sárga, a oly magas dombra tették ezt a lovat, hogy onnan azaltomortale nélkül nam lehet lejönni. A koronázási képen egy dokoletált hölgy áll báli ru-háb «n, krinolinbsn, mig mellette nagy bumláe parasztok vannak; mit keres az a hölgy olyan ruhában a* utcán? $ bogy meg nem fagy abban a ruhában? Vagy a bundásak miért nem olvadnak el a nagy melegben ? (Derültség.) Nem túloz: ezeket a szörnyű képeket mindenki megnézheti. 8 hol marad a nyilvánosság ? A hüljpirókat fölteszik nz Ötödik emeletre, a díszes karzat fölé. S-zcrenose, hogy nálunk a közönség éideklődik a parlament tárgyalásai iránt, s mostakő-Zönséget ki akarják zárni. Se ö, se Picb-ler nem érdemli, hogy ö érette egyurnő Őt emeletet iárjon. (Derültság.)
Flohler Győző: fen értem járnak a hölgyek őt emoletet is. (Derültség.)
Bakovaaky István fölveti a kérdést, hogy ki a hibás e botrányos dolgokért? Az ország pénzéből elkótyavetyéltek 84 milliót s nem kapunk érte tisztességes épületet. Az ellmőisö bizottság elnöke dus fizetést búzott s még se lehet senkit felelősségre vonni? A túloldal lelkiismeretlen könnyelműséggel szórta szét a nép adójából összegyűlt pénzt (Zaj a jobboldalon.) Lehetetlen, hogy durva visszaélések nem történtek volna és hogy ezen sokan meg nem gazdagodnak-. Protcvkgiós gyermekek gazdagodása volt a oéJ. Nem fogadja el a tételt.
Széli Kálmán miniszterelnök elismeri hogy Bartha Miklós szellemes modorban tárgyalta ezt a dolgot, de előadása nem egé?zen egyez a valóságos helyzettel. Őartba igen *cikat kifogásolt;\' de a hütlon kezelés szimptpmáját beszédében nem ho2ta föl.
Lukáoa Gyula : Megtörténhotett, valósaiéi! M «í
9sáli Kálmán: Meglehet, hogy hely telen dolgok vannak az uj országházban. Elmeri, hogy a mi gazdasági viszonyainkkal fcexn arányos tó uj országház költsége. 0 «okait erre a célra még tíz milliót is. Olyan terüloteu építettek, melyet el kellelt hódítani a Dunától.
Fölkláltázok balról: De miért építették odal %
Baáll Kálmán: Ha ma kellene határozni, ö is Bartha Miklóshoz csatlakoznék; de a mai aazdasági helyzetet akkoriban nem láthatták előre. Nem emlékszik rá, hogy olyan fölázó-laiások tirtóntok volna, \' n melyek megakadályozták tolna a hibák elkövetését. Elismeri, hogy Bartha kritikája sok tekintetben alapos ; de nem lőhet eltagadni, hogy az in országház tusit1 és ék.ossóuu lesi Budapestnek,
. t ■ -
D"ndon hibájával is. Hütelen kezelésről uooban szó sem lehet; minden kiadást ellenőriztek oly emberek, a kikért tűzbe teszi a közét. Előmozdítja majd azt a törekvést, hogy a hibákon »egitse-nek. (Helye-lés).
Az elnök a vita folytatását holnapra halaestja, s 2 órakor bezárja as ülést.
A spanyol forradalom, , •
Toledo, február 27 Madrideosban zavargások roltak. A zavargók kővekkol dobálták meg a fogyasztási adóhivatal épületét, felgyújtották az ottlevő iratokat és elvágták a táv-iródró tokát.
Madrid, íobr. 27. A kamarában Róbert barcelonai képviselő meginterpellálja a kormányt a barcelonai zavargások dolgában. Arra utal« hogy a válság általános és hogy a barcelonai munkásmozgalom szo-ciálisztikus ós forradalmi természetű volt ós a gazdag osztály ellen tartott izgató beszédekre ve-zethe\'.Ő vissza. Ezért a kormányt toazi felelösfé és felszólítja, hogy jó reformokkal javítson a munkások helyzetén. Gonzales belügyminiszter azt válaszolja, bogy a rendzavarásokat előrelátva, körrendeletet intézett a prefektusokba, a melyben már a barcelonai sztrájk kitörése elöU felszólította őket bogy tegyék meg a kellő intézkedéseket. Később bözbeujárt a munkaadók és munkások között é9 a népgyűlések szónokait bíróság elé állitótta Az ostromállapotot három órával a kivételes állapotok proklamálása után rendelte el Az eddigi prefektus helyett, akinek nem volt meg a kellő tekintélye, másikat nevezett ki. A kormány tobát megt+ue kötelességét.

•siU 1 tálmán ministerolnök nem fogadja a) az ellensák vádjait az önálló oiRgyv udvartartást illetőleg. Mert van »agyar udvartartás. A király az év Jó nútiét Bitdán tölti el hű magyarjai közepette. Szóló is óhaitaná, hogy a többi főhercegek is gyakrabban jönnének Budapestre. (Helyeslés.) A vámépiteare nézve megjegyzi, hogy az a befejezéshez közeleg. Ax erre vonatkozó összeget a zárszámadásokkal együtt fogia benyújtani. A ci-, viilista felemeléséről nem vitatkozhaL Bátkaynak nincs igaza, ha a királyi ha* talom túlkapásairól beszél, Mert minden a feleiős miniszterek ellenjegyzésével történik, szóló pedig önérzettói kijelenti, hoffy soha sem járult volna olyan dologhoz, a mely a haza érdekével ellenkedett volna s jelenleg uralkodó felséges királyunk szigorúan alkotmányos érzületű, a a mesék országába tartozik unnden oLyan vád, mely ő felsége szo-Mtetet irányunkban kifogásolja. Nem áll az som, amit a király katonai befolyására vonatkozólag elmondanak. A hadsereg költségeit ls a delegáció szavazza mag saigoni bírálat után. A császári jog Í5 csak annyiban érvényesülhet, mint amennyihez, a legfelsőbb hadúrnak kát-•égtelen joga van.
A Ootterhaitera vonatkozólag kifejti, Wgy ezt a nótát a század eleje óta éftDíteUk e azt azóta mindenütt jáiszszák, ahol az udvar tagjai megjelennek. (Zaj a szélsőbalon.) Kori a szélsőbal tagjait, m koioMenok mindemben ellentétet, a IMlyek erőiizakoJdsa nem használ sem tp országnak aem a dinasztiának kéri a tétel elfogad ¿sát.
Hessi Pál osztozik a miniaterelnök lojaliiásAban a korona iránt, de ez nem aárja ki, hogy a felelős kormányt egyee hibAs tényékért felelőssé tegye.
Elnök a vitát bezárja.
Kammarar Ernő előadó azt tartja, hogy nagyon kényee kérdés a magyar udvniiartásiól beszélni. 6 nagyon fél, hegy o kérdés tapintatlan kezelóso megfogja fosztani a nemzetet egy ábrándtól, a melyet a magyar udvartartás kiépitó-**h«x fűztek.
A Iwiz elfogadta a tételt.
Elnök az ülést felfüggesztette.
A kabinet iroda tételénél.
Jfessl PiU kérdi miért ninos a kabinetiroda a király körüli miniszteriura utalva. Előfordult az is, hogv a minisztérium csnk jóval később érhuült egves dolgokról, a melyekben n kabinet iroda intézkedett. Nem fogadja el a tételt.
8«éll Kálmán a mostam viszonyokat tartja megfelelőnek. A kabinet iroda mrvezete élén nem lehet kifogást tenni a tétel elfogadása után.
A ház elfogadta a tételt.
A? országgyűlés tételérc.
Karamerer Eraö előadó utal arra, hogy a 9-ik házjegyző tisztsépónek kreálása miatt 2400 korona többlet felvételit (elte szükségessé.
A Ház elfogadta az előadó módosítását.
Startba Miklós az uj országház építése körül tanúsított eljárást teszi bírálat tárgvává. Már a tervezet első benyújtásakor Kijelentették az ellenzéki felszólalok, hogv az uj országház nem 7, ha-xtújn 11 millióba fog kerülni. Az akkori miftlszterolnük azt mondotta, hogy ha jobban tudják a képviselő urak, mint az émiéazek, oiint az egyetemi tanárok akkor tör, nem önök építik. S a jövö az ellenzéki képviselőnek adott igazat, mert a palota eddig ad millióba került. Felépítették, türy, hogy annak az épületnek a Dunától sem az elejét, sem a hátulját látni ö»m lehet. Az a tér pedig, a hová az uj országházat épiteUék a a hová más ¿Ulami épületet ia emeltek, az sem három, tem négy vagy több szögű, nomis kústérdekti, hanem minden simétria nélkül szabályozott valami.
Vöreter Ottó: Liberális piac {Darflh-
"HiLrtha Miklós í A Váoi-Köretoál 8—1 Utoa vezet parallel a térre, de egyik tttoa vottaiilba sem esik as uj ház át-ykfr% a hti berendezésre kifogásolja a fittö készüléket, as üléatemiet, a mely «agyon magasan van, ugy hogy Uften k«U majd feljárni.
A művészet vagy a tudomány egy Agában sem találjuk annyira a kornak ki-nyomatát. mint az építkezésben. E ház
Miután a herceg helyet foglalt, a zenekar My eouatrv-i iáuáotta, a melyet ismét valamennyien állva hallgatlak meg. Azután a parlamenti lelkósz elmondta a szokásos imádságot, a mely után Srye szenátor ismertette a mai Ülés céHát. Most Hay külügyi államtitkár emlékbeszédet mondott Mac Kinleyről. Henrik herceg az ülés után megnézte a várost.
r . Méregkeverő apa. .
Brünn, fobr. 28, — Baját tudósilónktól. — Hömerstadt külvárosban a rendőrség lotartóztatta Qlósz Lajos bérlőt, kedvesét, Jüttner Lujzát óa sógornőiét, Glósz Rózát, nkiket azzal vádolnak, bogy meg-
(tyilkollák arzenikummal Qlósz Lajos eányát, Helénát, hogy Qlósz elvehesse Jüttner Lujzát, a kedvosét.
A leány ugyanis ösz apjának a kedvesével való házasságát mindig ellenezto és kijelentette, hogy zárdába lép és anyai örökségét 40.000 Forintot annak adja, ha apia elveszi a rossz hirü nőt, aki valamikor gyári munkásnő volt. Jüttner szoretott volna a gazdag, de könnyelmű ember nejo lenni és rábeszélto a szerelmes öreget arra, hogy a lányát mog-
, Ehez a tervhoz megnyerte Glósz sógornőjét is aki gyűlölte Helenát.
Egy héttői ezelőtt a leány levesébe arzónikumot tettek és megitatták vele. A leány még az nap hevos iájások kőzött meghalt.
Orvost nam hívtak hozzája, ami mindjárt feltűnt. A halottkém is gyanúsnak találta a hol\'.teetet és jelentést tett. Következő napon felboncolták az áldozat holttestét és ekkor kiderült, hogy megmérgezték a leányt.
Ax apát és két cinkostársát a rendőrség letartóztatta.
Jüttner Lujza, a kiért a szegény leánynak halnia kellett, feltűnő szépségű nö, aki miatt nemrégen egy szinész lett Öngyilkossá.
Amerika vendége.
Washington, febr. 28.
Henrik herceg délelőtt kilenc órakor érkezőit ide ; a herceg egészeu jól van, do kísérelő nagyon fáradt. Dólben a Kapitóliumra hajtatott, hogv résst vegyen a kongresszus ülésén. Midőn a terembe bolépett. a klerk jelentotte :
Henrik porosz herceg Ö királyi fensége 1
A kongrusszus összes tagjai fölemel-kodtek, a tongerész zenekar a folyoe-an a ileil dir im Siegeskranz-ot játszott* a melyet valamennyien álba hallgattak meg, Baorik herceg elment a helyére, a melyet a speakor ülése előtt jelöltek meg számára. Mellette ült Roosovclt elnök utána következtek a minisztorek, a legfelső bíróság tagjai, a diplomaták és a üerco^ Kisiret»
TAVIRATOK.
Hollandi» királynője elmebeteg ?
Berlin, febr. 28. Halbertsona dr., aki Vilma királynőt legutóbbi betegsége idején gyógyította, nem akarja megmondani hogy most mi baja van a királynőnek Beszélik, hogy az örvösek a királyné elméje megr»avaroflásától félnek é s azért küldik most külföldre, hogy a buskomorságot a mely a legutóbbi események következtében a királynét elfogta, elűzzék. A királynő csak a kikerűl-hotetetlen funkciókat teljesíti, rendszerint azonban otthon marad a palotában és anyiával és Henrich herceggel képviselted magát.
PoM.
(A alohyfalval mandátum.)
Budapest, febr. 28. •
Ma, Polónyi háromnapos beszéde után végre védőtársa, dr. Pollák Győző ügyvéd került «orra. Az utóbbi a választásvédő választópolgárokat képviseli s valójában inkább támadja Dániel Lászlót, az ellenjelöltet, semmint a petícióval foglalkozik. Mort tudvalovő, ho[>v a Karácsonyi-párt ellonkénrénvt adott be, najrymérvü vosztegctéftsol íto etetés-Hatással vádolva a bukott jelölt pártját.
Csatlakozik Polónyi jogi érveibe« és tényboli cáfolataihoz, do határozottan szembeszáll a peticlonálók képviselőjével. Ez ugyanis gróf Karácsonyival szemben DánicJ Lászlót a kerülőt igen népszerű oraberének mondotta. A dolog peaigu>ry áll, hogy a gróf ottan törzsökös nemzetség sarja, jótékonyságáért áldják s olyan férfiú, ki a nyomort fölkeresi a legrejtettebb zugoki>an.
Hangsúlyozza e mellett, hogy a választáson politikai hitvallás nem játszott szerepet, mert egy pártnak a tagja mind a két ielőH éa a központ gr. Kaii-csonyit ajánlotta. Az ia furcsa, hogy a Dániel-párt hiva\'alos pressziót panaszol. Hisz Qyertyánify főbíró rokona Dánielnek b nem volt az egész járásában se egy biró, so egy jegyző, a ki Karácsonyira szavazott. Csak cgyctloa ¿gy próbált az érdekében kortosKodni s azt rögtön felfüggesztette a főbiró. Hogy a vesztegetés is mily tömegesen folyt a Dániel-oárton, arra klasszikus példa a Montag-réle bünpör, a melybon a bíróság csak azért hozott megszűntető határozatot, mort az elkövetés ideién még nem volt Dániel jelölt. Do reméli, hogy azt a mi o pörbon bobizonyult, a Kúria nem fogja figyelmen kivfll hagyni.
Egyébként Dániel László maga dicae-kedott, hogy a nagynénje 100.000 forintot adott noki a választás céljaira. És hogy ennél is többet költött, annak igazolására bemutat egy telokkőnnvvi kivonatot, a mely szerint a választás után még 40.000 forint kölcsönt tábláztak bo a Dániol ingatlanaira. Arra, hogy a korülot mennyire örvend a grót Karácsonyi győzelmének, vagy tóáz nyilatkozatot csatol be. Bzekben az összet Karácsonyi-szavazók kijelentik hogy szabad akaratukból szavaztak a grófra n még 00—70 Dániol-szavazó 1» kijelenti, hogy az eredménynyel meg van elégedvo. Et tehát úgyszólván egy második választás, melyen Karácsonyi több szavazatot kapott, mint az első alkalommal.
Dr. Pollák fojtegotései során utal még röviden arra, hogy Dániolék kifogásolnak és érvénytelenítem kérnek olyan azava-zatokat i«, n melyeket nem Karáosonfl, hanem éppen Dániel kapott, olyanokat, a kik egyáltalán nem szavaztak, sőt egész sor olyan kerületbeli lakost, .a kínok nincs is válusztójoga. Szóval a pe-•vbíÓ a iöiíuugi\'obb mártikben irreális,


A bíró halála.
. Savnyik Gábort, Lelesz község bíráját, aki már 12 év óta viseli o tisztet, orozva agyonlőtték. Savnyik tegnapelőtt este 7 óra után ment hazafelé egyik ismerősétől. Amikor a Takács- és Nagyút«» sarkán elhaladt, egy lövés dördOÍlt el a sötétben és Savnyik egy jajkiáltással összeesett s rögtön megh alt
A kilőtt golyó halántékon találta a birót. Vasárnap oeto néhány falubeli legény minden áron bált akart rendezni, •a bíró azonban ezt nem engedte inog.
, Ekkor a legények zeneszó melleit mulattak, de oly nagy lármával, hogy ostc 10 óra foló a bíró elküldte a kisbirót, hogy a legényeket csendre intse, a zenét ■pedig szüntesse be.
A legények Bátyán kisbirót, a ki rendet akart csinálni, kidobták. Erro a bíró maga ment a korcsmába és a duhajkodó logénvekot szótzavarta, a mikor 3>edig Kócsl Ambrus ós Potyanszki An-arás a biró rendelkezésének nom akartak engedelmeskedni, Savnyik biró a kezében volt pálcával néhányat rájuk ütött. A két legény ekkor mogfonyegette a birót azzal, nogy keserű lesz még ennek az ütésnek a vége.
Az eset óta folyton leselkedtek a bíróra. lílöszőr csak az volt a terve a két legénynek, hogy megverik a birót, de ezt a tervüket elejtették, mórt attól féltek, hogy a biró bozáratja őket. Ugy gondolták kí a dolgot, hogy titokban lelövik. Tervüket tegnapelőtt este vúgre is hajtották.
Kócsi Ambrus szerezte a fegyvert éa Potyauszki lőtte le a bírót. A két gyilkost még azon éjjel ellogták a csönd-örök 8 nyomban cl is vitték őket, mort attól tartottak, hogy a nép agyonveri a két gyilkost. Az agyonlőtt l)iró iava-korbeli ember vult, a ki nagy családot hagyott hátra.
xosra.- ,. UJL 1.1,1 M I. ir.•!■■ vsa ,...,. j...
BUDAPESTI HÍREK.
.. —■ A föheroeg- feöuaönete. A hivatalos lap mai számának nem hivatalos részében a következő levél jelont meg :
Kedves Széli ur!
A mindenható azzal a szorenesóvol áldott meg engemot és feleségomet, hogy örömben és bánatban ötven esztendőn át hivségoson állhassunk egymás oldalán. Ennek megünnepléso alkalmából a föhercegasszonyhoz és hozzám oly számos és kiválóan szívélyes üdvözlet érkozott a lakosság minden köréböl és hazánk minden vidékét rűl, hogy ösztönözve érezzük magunkat, ezért legmolegebb köszönetünket kifo-miu. A szeretetnek ós raftaszkodásn&k bízpnyitékai, melyekkel oíy bőven el halmoztak, meghatottsággal és benső ürömmel töltik ol sziveinket.
Kérem tohát Nagyméltósúgodat, hogy belátása szerint alkalmasnak tetsző módon tegye közzó a Főheroegasszony köszönetét és az enyémet, hogy az eljus-sou mindazokhoz, kik házunk szép Ünnepét jó kivánatnikkal kiférték.
Béoa, 1902. február hó 24-ún.
R a in er fbg., s. k.
— Köröaött báró. A rendőrség távirati uton körözvényt kapott az ins-brucki törvényszék vizsgálóbiréjától, amit a Piorron-Guny AJíréd ellen adott ki. A bárót, a ki Richl József épitővál-lalkozónak volt Irodafőnöke, ami vádolják, hogy egv 60,000 koronás csekket hamisított gazdája novéro és aztán a pénz felvevéso után megszökött.
— Megjutalmazott tűzoltók. Reggel 9 óra foló minden irányból robogtak elé a tOzoltókocsik s a Koropesi-uton végig száguldva befordultak a Kun-ut-ewm, a hol a tűzoltó-főparancsnokság tágas udvarán gyülekezett a kivonult legén ysóg. Néhány perccel ti« óra előtt raogjelent Sscerüovszky főparancsnok a tisztektől kőravozve. Szemlét tartott a megjelent tűzoltók felett, maid pedig emelkedett hangú beszéd kíséretében kiosztotta köztük azt az összeget a melyet a concordia malom igazgatósága küldött a tűzoltóságnak. A jutulmak tJosztása után a tűzoltók ismét haza-
onuittk. kiki a. maaa kerületébe.
— ▲ koosi alatt. Kun Ábrahám bérkocsis a DessewflV-utca 10. szúniu ház eHm elütötte Spat\'a Lipót öl óves kis fiát. — Magel István kocsivezető villára** kocsija a Kelenföldön elgázolta Takács István napszámost. A bulyosau sérült embert bevitték a Szent Rókus-kórházba.
— A Danába ugrott. Kalmár Róza 19 éves szobaleány, ma délután 1 ¿re-W <\\ ápichídról a Danába ujrcít A pouti oíanlon azonban kifogták ós a mentők a Rókus-kórhá7ba ssállitották. Öngyilkossági kísérletének okát nom tudják.
Oolnfciv peeeárium női óvszer boXigy. müdsztorl 60987|901. srámu ronOeíct. «rtol m(3bcn csakis orvosi rendoletro kapható-nájara Bohottola Ernő Budapesten, YL Aujlrásgy-ut, Yáczi-körut sarkán. (Fonciéro-psdpta.) ,
BIREK MINDENFELŐL
— A romám király utazása. Említettük, hogy Károly román király és neje márchw elején Budapestre érkeznél:. és Innen bárom órai tartózkodás utüja Abbazíába utaznak. Mint most értesülünk, a román királyi pár március lO^én érkezik Budapestre.
— Egy tanár öngyilkossága.
Königsgrfitzből távirják, hogy ottan teflaap este Z i e g 1 e r gvmnáziutni tariir egy erdőben főbe lőtte magát A szerencsétlen ember rögtön megvakult mindkét szamár«. Még loty»en eszméleténél volt, a midőn a kóaíiázba szállították, de az éjjel meghalt. Öngyilkosságának okát nem tudják.
— Félmillió adóség. Scbollz Károly dr. a hultschini hercegi birtok. (Porosz-Szilézia) bérlője, a kinek különben ki terjedt földbirtokai is vannak, fél mii lió márka adósság hátrahagyása után megszökött. Körözését már elrendelték.
— Egy város kölosöne. Baden vá ro»\\. uj csatornákat akar lerakni területén Elue 2,280.000 koronára van szüksége; K jjónzt kölcsön akarja venni valain\' pénzintézettől. Mint értesülünk, a város tai»4c.sa több külföldi, többek között kút olőftelő budapesti pénzintézettel is tár-gysJásokba bocsátkozott.
— Gyújtogatás. Bécsi tudósítónk jclffiti: Az este S p i t z Lajos filmváros Ottakringerslrasse 54. szám alant levő üzletében tüz tört ki, a moly hihetetlen gyorsassággal torjedt tovább ós mindont elhamvasztott az üzletbon. A -vuzsgálat kiderítette, hogy a tüzet az üzkuben alkalmazott Schuh Antónia varrónő rakta akkor, amidőn már mindenki távíróban volt. A leányt még az éj folyamán letartóztatták. A rcudőrsfyoD ¡»¡rva vallotta be, hogy azért gyújtogatott mcat Spitz Lajos, a gyáros maga be-szóllo rá orré megígérve neki, hogy nőül veíya, ha tervük silccrül, mert az üzlet 17.000 forint erejéig biztosítva volt. Ugy a Iflányt, mint a kereskedőt letartóz-nttík.
— Családi dráma. Bécsből írják :
Jelentettük. hogy Held Tivadar dr. négyévi* Margit nevű leányát saját anyja, a mikor a tőle elváltán élő fóriénél inog-látqgptta, lőtt reá forgópisztoíylyaL Az unynjnngát agyonlőtto borzasztó tette utáu. A súlyosan sórült kis leánykát bcwállitották a Szt.-József gyermekkór» ház^>a, a hol ma éjjel meghalt,
— Ellopott értékpapírok. A
béqji rendőrség a következő körözvény* teszi kőzzó: E hó 27-ikén G za p k a Ferencz Jobannesgasso-i cij^taktárába betörtek elvittek. Elvittek omvui 0000 korona értékű sorsjegyet és értqkpapirt a Werthoim szekrényből, a mit íolfeszitoltok. Az értékpapírokat a betétük valószinülog értékesíteni fogják. mioKtk következtében azok Sorszámát is közflljflk. Az ellopott sorsjegyek: 8 damb (jázprári kölcsön nyeremény 5796,29— 50^49-5232,88 sorszámmal; hót drb. foraalmi kölcsön 4895,3 —9308,6—4895,0 1)81^28—4850,80—4909,5 és 4868,16; egy városi nyeremény kölcsön 10,95; egy Állami sorsjegy lööO-ból 047,18 sor-i számmal. Azonkívül számos értéktárgyat, nrnvy és ezüst neműt loptak el a be-türflí. Nem lehetetlen, hogy a betérők
Budapestre szöktek.
— Letört kartsztsk. Naoy-Ssötlős-ről sürgönyeik, l«vgy az ottani katolikus temető össtes keresztjeit tegnap éjjol ismeretlen tettésak nicgcsfiikitották 6s összetördösték. A városban nagy a felháborodás. A csendőrség erélyesen nyomozza a tetteseket.
— Maglopott halott Bécsből távirják lapunknak, hogy ottan nom régen meghalt egy Weinmger Ferdinánd nevű háztulajdonos, a ki 15,000 koronát hagyott hátra értékpapírokban. Halála után lakását lepecsételték, de valaki feltörte azt és onnan ellopta as értékpapírokat, * melyek a bécal Länderbank Kötvényei voltak. A tottest még eddig nem sikerült kipuhatolni.
Kitüntetés. Ö esász. és kir. fensége Bourbon Fülöp hereze« Feiler V. Jenő gyógyszerészt, Stubíozán udvari fzállilórá nevezte ki. E kitüntetés méltán sorakozik azok közé, melyeket mór Feiler gyógyszerész kapott, mort ismoretas, hogy az általa kéazitatt páratlan hádszer „Bisa-Kluid" számos kiállításon Pária, Berlin, London, Róma aranyéremmel és díszoklevéllel tün-tettetett ki. Kevés oly család van ma a monarchiában különösen vi dókon, hol a hirnevas FeUeMéle „Elsa-Fluid". 18 Qveget ( koronáért kérmentve küld Feller V. Janó gyógyszerész Stubicza, Templom-uteza 9 (Zágráb raerye) hiányoznék, mert es nem titkos szer, hanem elismert jó és sokféle-kép használható háziezer, melyet a leghíresebb orvosok is ajánlanak. B kiváló szer megbecsülhetetlen és bátran mondható, hogy az emberiség egészségügyi fejlődését az ÉluuFluid nagyban mozdítja elő.
REGÉNY. h őrig cimborája.
Regény. Iria: ZL
Titkos nUkoa.
Az emberek fölkészültek.
A fiu kivitelével alaposan ellátták magukat fegyverekkel, valoságos mozgó arzenálig volt mindegyik.
Végig mentők a folyosóz, mely mindinkább szükobb ós sötétebb lett.
Végre olyan szűk volt, hogy már csak egymás után haladhattak.
Az elől monő Ripacsos a nála levő tolvaj lámpa csapóajtóját most kinyitotta és előre világított
Közöl egy negyed óráig mehettek igy, mikor egy vasajtó állotta utjokat
Ripaosos a nála levő kulcsosai kinyitotta az ajtót ós a lámpát átadta as álarcosnak,
Most már ez ment előL
Ripacsos utolsónak maradt és ismét bezárta az ajtót.
Az ajtón tul a folyosó ismét tágas volt
Most az is lejtőnek vezolett
Dohos ós nyirkos levegő volt benne.
Vaffv öt percnyi gyors menetel utáfi a földbe lépcsők voltak vájva,
Tiz lépcsőt mentek felfelé, mikpr a a legfelső lépcsőn egy olaalnvilásból egy alak került olébo.
— Te vagy késos ? kérdezto a vezér.
— Én vsgyok álarcos.
— Sommi újság?
— Sernrai.
— Mikor jöttél ? •
— Délben.
(Folyt, köv.)
i
Eladó gépek.
Ztooomobllok 1 drb. HP. és 1 drb. 14 HP. stabilgép 14 HP kazánnal stabil-gép 25 HP, hengeresékek Ganz-féle 21. 21a és 8. számú Eureka 0 számú, 1 drb 1 bz. Viktória koptatógép kon-kolvozóval, különféle malomgépek és vasalkaüószek, vlsnyomáau olajsajtó, olajmaganzógép, 8 HP gözoaéplő-kéaalet, 6 KP banalaaa oaéplSkémüet
säwai Ä\'EES
_Ucjobb»« »jtJüM«»
BendeMbitézet .
Büűapwt YL. AÖMssy-bI 24.
Dr. GARÁY ÁNTAL
kh. «Mtilr fl*rwí t t*mi M«««cek te Mcbíjok CT^
(Til bUWi ¿ktrríl, rT»»»*u. »UpoWin (BlnUa-
mbI térS- U tM Mai UU|»*«s>kei hu--\'
fölfal, u W»rUzM vU)b»J»U.
5.őr» t* mim)etio«aS bi\'bs(«i*42«l, cltv NdUrM, S&uiekail te n-yirkái
Uioi «rWni*Tr.r«i Wp»íb41t mfcUxef* Hcdat.
(«o4MLwÍTk lew. llsndcite: m- | r«ota 10—t-tl te «U 7-Vlt. !
UveUkre válaszéi, m -—
«yégyetarakril leatfeakedlk 1
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
ViltMtUan teák te ckhi.Im Uiaftk\\ mtU«U t<XW m. in, biua keiQU iwgiionil».
Minu bú» áj».-w Hoii
m-T.re, 2*b 7.«-r.M,
Bad«p*«U teUktCx»a«.
Elíttefdte kötUtoUi Oudtik Wtctxinr. M»«ytr hiUljteirinr 712.75 JcUáloj tank 4Í1.W Kiumaiurinj-i MS. Owtiik áüwnr. CT7.80 Mi-IT»r bilelréíivínT 718.60 Mmt« * «tázalikoj ar»r.T-Jinidík 119.06 KM08»J*r«dík 77.07. L»»/imllolí.t«ik 465.— Jel*, bank 4SI.60 Klroionujinyi 514.60 OuU. oiatTM álUmmut titxyiny cvi.50 Déli vtiut Vt N*mot bírod, mirta 117.81. VUUmo» To»ut 4X4-
Uuda;*tU UctU TKut Owe.
B iott wrt ;lrtŐK*d«.
■ te», ftbr. 28. Ontitk hlftU. 1*8^). M^T« hiklr. 7il.— Omitiik-a-tnai AU»ojt»«uH iteifte>T fM.50 4 náialékc« tn*nar u**V*J».áík 130.W Min» koNmaJiradik —. D«l »M 7T.W. lankoa uui 19.04 MiiU tank.ejt »1« «. h*t
A váeároaaraok ára:
A mai elóg élénk forgalomban az élelmicikkek ára emelkedett. Teavaj kilója 280 iiUér, főzövaj 220 flUór. Idei máltai burgonya 24 fillér, idei hüvelyes zöld borsó kilója 90 Ollór, idei paradicsom 120 fillér, fejes saláta darabja 16 fillér, salátauborka darabja 140 fillér, idoi liba darabia 10 korona, idei csibe darabja 160 fillér, A borjúhús elojót i korona, hátulját 120 fillérért mérték a huskereskodők egész negyedekben. Tyúk darabja 160 fillér, a vidékről felküldött bizolt ludak kilója 160 fillér, pulyka 120 fillér, Kriss tojásból (másodronda ládaáru) 85 darabot olvastak 2 koronáért.
TÄLPRÄ
Heislsr Sándor
Budapeet, Teréa-körot M.
Bzlyetl Siek ur *<>*«ora hangoló
Életjelt kérek. Mohi \'
HAZAFIAS í KÖflgAtoYtt
nwwti üiMtes ÁRA 2 kKMa
ASItOtoÍí^tÜ
Kapható minden könyvkereskedésben, vagy a pén(
beküldése osotén mcsküldi bérmontvo a Szegedi Napló kiadóhivatala.
Nyomatott Székely Viktor nyomdájában Rudapeston.
BÚTOR
Vásárlók «gyeimében, kl fól ée •!-3soa akar vásárolni as JöJön és gy 8• sődjtfn meg rem«k hiló, líbídló. vJódl )>6nxék«k, lámpa, ingó éra valamint kt-lanféle uj és keveset használt bútorokat, remek elósroba szekrény bessersési áron tphatók használt bútorok bocíeriUeHiCk X r¿lr-Bt«>* »4. vitkakiateMte^ea
mistlui kaiir
Hflf 4 * \' * * / * * *
ore
i -

Igaz történél u ¿leiből — Elbeszéli: lfl. luM UXrkm, Fakomd. (Utánnyomás tilos.)
1 4

Ninf« a világon drágább kincs s Jő egészségnél. Bsjnoi a mikor aztán beteg az <tmber, nem Irli meg a betegségére való orrosságot. ? • v
Én is 6 érig betegeskedtem és mindenféle orvosságot hiába próbáltam. Végre efywer ctak olvasok egy újságban Fatlar-nek El a a FlssM-járól, melyet Stublo«-ban kóíuicnek. Na, gondoltam magamban kipróbálom ezt a szert is. Rendeltem próbAra egy toczatot és mondhatom nektek, ió barátaim: 8 évig nem tudtam járni a köszvénytől és aláb szaggatásaim miatt és aludni ko tudtam. Tíz napig kentem magamat F e 11 e r-í é 1 e Klia V 1 u i d-dal és olyan egészséges lettem, mint a maik. Minden szomszédom, sógorom ét komára jött nézni, hogy milyen eaodálatoean hat ez a szer, a mely segített rajtam, . ^o.,». i
Mindnyájan tudták, hogy rendeltem még aí EJsa-Flnidból. Kijön 1 hál hozzám Mihály szomszédom, a kinek forróságavana fejében, j h i d e | I e 1 i és keze, lába és a dereka fáj. Adok neki egy üveggol az fc\'sa Fluidból és bárom nap alatt meggyógyult á Pi»ta is eljött a ma lomból, hogy adjak neki az Klsa-Kluid csodaszerből, mert a felesége köhög é* szúrást, nyilalást érez az oldalában. Képzeljétek, csak jó emberek, két nap múlva az Hsa-Fluid teljesen segített rajta, >v
Éppen Józsefnapkor jön a narymajori kofa és meséli, hogy a gyet*\' meke folyton hány, meg görcsöt érez a hasiban és egyre »ír, nem tudja szegény aínzony mihez fogjon. Már összeszedett fery ftSl patikát és a vén asszo-nyok is mindent kipróbáltak már a gyereken, de hiába. Elolvastam hamar azt az utasítást, mely a P e 11 e rféle Elaa-Fluid mellé van csomagolva és nézem ninetM» segítség a gyerek bajára, s csakugyan van erre a hajra is: tiz csöpp az FJsa-Fluidból lejben, azután bekenni Flía-Fluiddid a grorek basát és ez okvetlenül segit Adok hát egy fiaskóval ax asszonynak és mondom: No csak ne búslakodjék, lelkem, a ml ebben a leírásban meg van urva, az valóság, de ha használ a szer, két üreggel kell visszaadnia
ery helyett De azt megmondom, hogy ha i.g a z i F o 11 e r-félo B I s a-F 1 u i d o t slar,. akkor világosan és olvashatóan ina mog: Fallsr V. Jenő gyógyszertár,; Stssktcss Uw»lom-^ito*a 9. (Zágráb megye). i
Olcsó is ám ez a szer :12üveg6koronaésa postát is a patika fizeti. A\' gyerek még aznap este meggyógyult és a kofa örömében 20 Oveg Klsa-Fluidot adott\' vissza 1 hét múlva ;
A k&uéjbeu minden ember hallotta ozt az esetet és mindönki rendolt ElsaFluidot.
Voltam a Jóska lakodalmán is a tarrangban és örömöm telt benne» mikor hallottam, a mint ax emberek meséltek a F e 11 e r-f é 1 e K I s a* F 1 u l d r ó L Az egyiknek a gyermekét meggyógyította a forró resaker t épségből, a másikat a galandféreg tol; hasmenés ellen, fogfájás ellen ;vis*ketog, sömör, orbáncz, sebek, görcsök, gyomorfájás, rossz emésztés, hányinger, májba j, s ■ é d ü I é s, sápkor, váltóláz és gtönjeiór. idegesség stb. ellen haazaAtt »»•Hfc kitOnöen az KI »a-Fluid. Aa egyik vért hányt, neki is sfcgitett e--* nr«« uomazéd majd hogy el nena vosztette a szomevilágát 4e most otyaa y>i Tát, mint egy gyoruk. fisok szerint hát mindenre jó *zer volt a Fellé i^íóle Klea-Fluid. Mén aa ökröknek és a disznóknak is használt; mert mikor nem kellett nekjk a < takarmány, a gazdák beadtak nakik Klsa-Fluidot és mindjárt ettek.
Mondhatom, jó emberek, es az egyetlen orvosság, mely mindenre használ és mindentéle betegségi meggyógyít — Hogy valódit kapjatok, Írjatok pontosa^ «zen czirnre: >u
F-.E L L\'E R *.V.ÍJ E NÖ
t
gyógyszertár,
r STUBIOA templom«utoza O. (Zágráb megy*)
Kívánom, hogy mindenkinek, a ki rendel olyan jól szolgáljon mint nekem. Az isten áldjon meg benneteket I v
TCsnrTwédwef"
A valódi Fellar^fél« Elsa-Fluld az egészségügyi hatóság állal meg van vizsgálva és jóváhagyva.\'\' A bqrtinl* római loadon!** párisi ős nizzai kiállításokon aranyéremmel tüntették ki Csak valódi, ha minden üveg az „El»aM védjegy gyei van ellátva..
\' Nemcsak betegek, hanem egészségesek Is rendelik, mert az idegek erősítésére, az arezbőr üdilésére és szépitéitéro, a fej mosásira* ) korpa ée hajhullás ellen és ezenkívül mint kitünö szobeülaiot is használják.
K Kgy tuczat (1« tl»eg) postán szállítva 8 kor, 24 Oveg 0.60 kor., 88 üveg 12.40 kor, 48 üveg »8 kor. .Wrmenlv^ ulánvélel
vagy pénz előzetes beküldése után. — A kJ máaodazor randa!, mlndon 12 Qvagbax
« «
i 1 ftT»f*t Ingben kap. ■■■ 1 1

EL.ÍA. Védjegy.
Mindenkinek szívesen megírom, hogy 20 évig béna voltam csak FeU«».
„KT.BA-W.uny
mentett
Így ir
t fitác* Nihályné,
J_ B.-Szarraa.
Postán, vagy a pénz előzetei bekflldése után bérmenlve küldi
az egyedOli készítő: u
Felien* Ui Jenő
ffógJMMWiu O osáas. és klr. Fenségre Bourbon Fillöp heroaej; udvari •aállltéja STUBIOA Tomplora-ntoa 0, (Zágráb megye.)
Főraktárak Budapesten :
Törők József győsyszerláráhan, VI., Király-utcza 12. Dr. Eyjar-féle „Vidor" gyógy szertárban, Váczi körut 17. Zoltán Bála gyógyszertárban, V., Nagy-utca 28.
C egészségét szereti rendelje csak
a Feliar-féle
JEL8A.FLTJTX>"
csodaszert . Juhász látván, Dunaíüldvár. V ».
sanoflimH
Salat! J. OTtbop&dlal znülntáieta ajánlja minden sérvben aatnvefiS-
cek a legújabb s modern szerkezetű 1000. évben es. és klr. ssabaáalm ásott aérvkö tőjét. Nem csúszik, nem okos kellemetlen ayo-mást és rendkívül kitünö fekvése által felülmúl minden mis gyánminjL
íeleÜ-fál* «a. és klr. szab. gummi sérvkötC, rugó nélkül ára egyeld 10 kor. kétold. 20 kor.
Gyárainkban teljes jótállás mellett kt-azülnek, továbbá müfőzők ferdénnóttek készére. Műlábak- és kezek, haskötők stb.
illusztrált árjegyzékeket titoktartás aak
lett Ingyen küld széc Valódi franezia éa Angol guraml külön-Qageaaége 2 eredeti csomagolásban Irak : tuetalonként A, 8., 10, és 12 kor.
rtlETI I •rroe-aobésai aatV itUull * áa kötssergyáia
(Alapíttatott 1878.)
ataflábaaVIV^ Koronaharossr-n. 17
UJdons&gl \' Ujaonsaf:
Borotváló por!
▲ bopotva foloslogesTI
K azsfUlsa ét ss srrrrs tsljsssn irUlmstlu
b«rotvaió»«rr*] bsilű t* i p«fci sl«U »¡m\'r» ws«bofol»ilb»tl» m»r»t mlndtn t.\'4j«U« Ur.ulii péltfll «• » nMlel, U<if borotv&t Uassnilua. A J*r*S7SS«r0bb kssstés. Prob*c>uiri9( (Uoiíri
b«rolTtli<hni\\ helyben •• «liJAktn t k.O\'Otn, Mt-
Sierl l>oruWilá»ho» os«k<s hslyben 1.4 fUlúr. Ű&fr tloUi (I kiU) A korous AO fi!l«r li»»in«l. li «UmitojMrUó r<vat««kec 90 ŰUir. t.\'lA"-(VÍltsl Téff HM fluiti ftJli-j»« bck&Mtt« ir.o.IcU Mnntnlrt. KUáifln k»pH»U nud*pííl«n :
XMehUr íAuiUxÁi Yl, LaaáUj»^J»«aa & aiia.
Hanaaaus kia«4a. ŐUdlk
V J I Megjelent U J t
KükWísbstéU»« ataaUU 4rt«»ftlllM r4*sO«Ukb*j> tuU| kalaaa
PÉBPIáE IIÁMÁI1
Bűnök aa lQuaáff nemi életében | áa axok batiaat a férfikorban,
Dr. KITZOKK TI VADAK.
TAUTALOM: A aormtlU asmJ 41*4. K^dsndi Mrv&k TvrhsM OMUdbót rsU liuiiuuu. Ka|. WJ»i\\ko<i6 iiermtktk. A »erdOW Ujusif (cxni\'ls mmi. as infwtójm. m«t>vrü6«. klruponjatok. SiorftMS osml éUt. U»iUs UtiéUa. KIM. Krl»iüi»k. Encki uu»Un. A Mai vtsusAU-»«k T>u«a k»r»UsiDi*«f»l. Ml»cs ttlkM UUf-U*. K«rdo utilM ■ Un4c»ok, A
UtK«Usáa kiró« halis*. Krd«kM «MUk. KsUp-h*rt»« rrMrisóil. MMr«nd»lti«U s kwiím : BoOapo.t, VI, T*rS>-k9r<at 44. X. Mk irs I kot. a P*aa tUttlMto b«k.S)dttuU tO fllttr pwUral HTStt. XMs«r*t aivt saitttAUls.
Clatrethyl
tjuU««n sS«s 4» prr.rtatMA.s41 kfcréMM UM. ixs I kM.OS.
Sctüíhr tanár féla
fog- 4* sxA)]e«,j»»»«<s, «leérts a
(41, *r44ti . rv¡huri 4» *t, ji.iltj. s fo^kórot;
• MkJu/4.jM deitaTir:ilj». i>* > k<u. ■ 4xmU/ Kiaifps «osrosstaJAuUk tol annak ki u AlUJam uUrított
IRMA ARCKBHŐC8BBN
a tw^lMkk m»H411sMi 1« 4iUt»»s »t«rt tud kiauUlnt, .mtUsll s.^ak.0 wtnduoo «J4dt4-kol sr«W». SMIitl tfi W, swUssUU keo4c.-
«1 »»MtÍT.fcttettk.
itat Us Ufsiy 90 bixt lipll 1 ko». « ttl A fcaUsI ti W« s asxxiraU
Irma HR»ppan
kstsrtusiM LaaoSa Utös* OattaL
irt W f£4r. a hozzátartöefl
Irma hölgypor
kafkaUi Mrtf. Hssa «rt-i uiabm. Ara S kmaa,
Cuimií«*Tisb»f rrtww
kmslkisll

A BARTOS-féle karlsbadi porcelián, VII., Erzsébet körút 32.sí **
c4rtk<Nin , t trt a.ea-«.- 4* wisM
T«\'.h«Ml*< . . „ I SO 4.8S m a»kk«k^>UI , ^ 4.-4JO m Cvsk4sal*4 U 4\'k4l n M
. (ttdrbMt) a.>ie.^e-iaH . («* 4rtb4i) ss.-ew.-aa M Mlad.a lat n«nili r««4r«, ,<ms *s«r mss4ssM
rokukS é. k.rokk fs-ouksn. B«s44k4 (S-T dartbbft!) fcstro-
(•>4»(«a nmirmi 4 IO-7IS-IO trt. KA*«., ««,., wukl •■(4>r4k, !•«< k.k, MiutfUllk, ■uluiU U .jT»bb Sv. |Atuk, kttloak«a a kiajabk ailaUUkaa.
L»ego!«t?óbb b«v4séHéal fonrás. Ismékeladóknak és miadaa hástartás saiwára nagyban ás kicsinybl

ial IIM illga
Relk Gyula
flagykaolknán.
Salgótarjáni Welsenbaoher-féle
COGE99AC
Ismét kapható.
1 Ezen kiválóhirfl ós vnlódi tiszta borpárlatot Cscrvenyák György b.-gysrmati ; és llanfts Ijnre salgótarjáni gyógy-szerószt\'k megvették az ösnzes kész-t lotet (3TOOO liter) a WeÍBsenbacher j csődtömegéből és annsk áruRÍtását » megkozdték ugy eredeti üvegezésben, mint literenként a legnagyobb meay-nyiségig/
Vegyvlxagdlnt eredményei legjobb éa lagtlaatább borpárlatl
Megnrendeléaek
HANKUS IMRE gyógyszerészhez
8AX.QÓTAJUÁV lntézendők.
FolTtlAr*sltAssal 4a A*jo«T*4k**J a«*l «ALuUk a SalaJ4oaaa.il
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kcllemotlen érzésétől, dörzsölje bo arczát homlokát, valamiül a fejét és nyakszirtjét sóshorszszel, néháLy perez mulva már rendkívüli üditó hatást érez.
1 nagy üveg ára 8 korona.
1 kis H M 1 .
—O-•-8-
Alapíttatott »80.
1 Edelmann Mór
Mlsilioloz
1T: óra#- és ékaseréta ve-a. ée elad madeanoasa aaMat, S»ikl»éfc,l fali érákat 0ikoa*r«Argyalia«. «avMéaak 4k««
,*s óráknál j-Unjo. álM Já«áJ!i ■aalleU ••akftaÖlUtaak. — P**Ue eaelgáláa.
1
B. évfolyam. 8!, szám
Nagy-Kanizsa, 1902, rasírnap, márühis ?.
Egy színi 2 (Bk
NAGYKANIZSAI FRISS

Előfizetést ára:
Helyben hátho* hordva egy b^r* 60 fillér. .*. Vidékre póttal küldés*«! egy hóra 1 korona 20 fillér.
X
Kiadó tulajdonotok:
Krauss éa Farka«. Sterke*tló>ég éa kiadóhivatal: Krauss éi Farkas papirlcemkadés«.
Falc 1ó* ssorkasstó: IXOSVAI KtfOO.
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott * .NajykanUsal Friss UJiáfi* siersódésfs
nyomdájában.
I@agy csalás zálogjegyekkel
\'Un*

A közönség és a posta,
Budapest, március 1. , A budapesti postára a közönségnek ogy általánosságban nem lehet panasza, sőt részloteíben is mog lehot a posta minden intézkedésével és ténykedésével elégodve, különösen az utóbbi időkben és a mióta Domény jutott á budaposti inté*et élére és Szalay vezeti az Qgyeket • minisztériumban, a posta törekvése mindenkor oda irányult, hogy a közönség folytonosan fokozódó igényeit kiéld-gilst, a mi, — dicséretére mondva, legtöbbször sikerül is, do nem mindig.
Egyik igen sikerült alkotása volt a köxvetilő postnüókok felállítása. Bizonyos számú dohánytőzsdében ós posta-értékjegyek eladási holyébon postafiókokat létesítettek, ugy, hogy a közönségnek — melynek nem kelleti: a távolabb levő postahivatalokba elfáradni, sok időt takarítottak meg.
De lőhet, hogy exek a közvetítők kezelési szempontból nem feleltok meg eljeson a várakozásnak vagy lehotsóges, bogy többe kerülnek, mint amennyit erre a célra a postaigazgatóság annak idején előirányzott, tény, hogy ezeknek a közvetítőknek a jog- és hatáskörét a v nagyközönség károsodására nap-nap után mognyirbálják.
így amínap a postaigazgatóság elrendelte a csomagfölvólel korlátozását.
Eddig ugyanis korlátlan számban ve-liotték fel a közvetítők a csomagokat, most\'egy.és ugyanazon féltől egy napon 10 csomagnál többet nem vehetnek fel.
Ennek as intézkedésnek természetes csak a kereskedővilág adja meg az árát az intézkedés tehát éppen azokat sújtja, kiknek legdrágább az időjük.
Miért intézkedett igy a posta, minőt oknál fogva, nem tudjuk, de hisszük, ha meggyőződik arról, hogy ezzel az intézkedéssel az ügyfeleket sújtotta, (már p^díg erről könnvü meggyőződni) ugy ezt a legutóbbi rendelőtől hamarosan vissza fogja vonni.
tartóztatott csaló vallomása nem felel mog a valóságnak, csupán a rendőrsé-got akarja félrovezoini, inért talán szük-ségo van az ingyen rabkosxlr» ós lakásra.
Kígyóimét érdomol azonban azon körülmény, hogy a fogoly részletesen és hűen leirja a gyilkosság tényét, helyéi és időjét — Megnevezi a mcggvilkolt ügyvéd Inkánál (I. kor. Rudolftér 2, sz.) ós annak berondozésoit. Elmondja ezután a gyilkosság részletoit. Elbeszéli, hogy ejry alkalommal íelment Dr. Roth-siegol ügyvédhez, kitől segélyt kért. Az ügyvéd ridegen megtagadta a segélyt és kiKcrgetio irodájából.
Ekkor fogamzott meg agyában a rémes gondolat, hogy az ügyvédei meggyilkolja. Tervét végre is hajtolta. Még az nap déli 12 órakor fölment az ügyvéd irodájába, meglesio még mindenki eltávozott az irodából s alkalmas pillanatban belopózott, rávetotlo magát az ügvvédro kii egy nehéz kalapácsai íojbo vágott Az ügyvéd nyomban összeesett, miro n gyilkos kivelie zsebéből a Wartheim szekrény kulcsát és a szekrényben lövő 800 frtól olraholla.
Mindezen vallomásoknak azonhan nem ,ül fel a rendőrség, hanem \'érintkezésbe lépett a bécsi rendőrséggel, melv mint értesülünk már is mogtolle a szüksége* lépésekot annak megállapítása vágott, hogy n Miskolcon olfozott csaló vailo-mása megfelel-e a valóságnak.
120,000 koronás sikkasztás,
Bukarest, márc. 1.
—• Saját tudósítónk távirata. —
A városban tegnapelőtt este óta nagy szenzációról suttoglak nz etnbeick. Hir-lolt, hogy a Szent Spiridion-alapílvány kozelőjo, Monólin Iván megszökött.
Ez a hír most igaznak bizonyult Mo-nolín ur nz alapí\'.vánv pénz tárának még meglevő 1A0.000 frank JAt (120.000 koiona) magáhos vévo megaaőkött. Nem is egyedül, liánom magával vitte a bukaresti cgvetom orvosi fxkul ásának egy nagvon csinos női növendékét.
A szökevény pénz\'árosnak ifjú szép nojo és három apró gvermoke van, a kiket a legnagyobb nyumorban hagyott hátra. *
A szökevények elfogatására nincsen valami nagy remény, különben is a vízcgálat konstatálta, hogy a szökevények strichnint vásároltak ellün.\'tsük olőtt volószinülog azért, hogy no kerüljenek élvo a hatósápok kezébe.
A szökevények szeinélyleirását megküldik az összes európai rendőihatósá-goknak és a now-yorkí rendőrségnek is.
Elfogott rablógyilkos.
— Saját tudósítónktól —>
V -
Miskolc, márc. 1.
A« elfogott Sn\\gorovics Emil szenzációs vallomása éidielő izgalomba hoxia ugy n rendőrséget, mint varosunk kö zönségét. A rendőrségnek axonban ala-uoa ké.clyei vaunak oxiráut, hogy a le-
Nagy csalás zálogjegyekkel.
•— Saját tudósitónktól. —
Sokszor megírták már a lapok a hamisított zálogjegyekkel üzöll csalásokai s figvclmoztoiték a könnyen hivő közönséget az o fajta szédelgésekre, a hiszékeny emberek azonbun nem halnak ki még a sok tanúság dacára. A fővárosi rendörséghez napról-napra érkeznek a fcljolenlósek. A károsok cgvro panaszolják. hogy ismeretlenek nagyobb összegre szóló záiogcédulákal vétőitek mos velük, melyekkel azután a zálogházba jelentkeztek, hogy hitük szeiini moséa olcsó ár-
ban megvásárolt tárgyakat kiváltsák
legnagyobb meglepetésükre az derült ki, hogy a zálogjegyek hamisítva voltak. E zálogjegyek tudniillik az eredődnél sokkal ktrebb ősszegről állíttattak ki, a csalók azonban az elzálogosított tárgyak ériókéi tízszer nagyobbnak tüntették fel nz által, hogy a zálogháztulajdonos által kiirt számókat egyszerűen egy-egy hozzáirt számmal megtoldották.
A csalásnak o kipróbált, ugrszólván már polgárjogot nyert fajtája sok esetben csakugyan virágzó üzletnek bizonyult. Est azonban tegnap nagy kárára tapasztalta egy felvidéki derék atyafi, ki tegnap jól fölspékelt tárcájával feljött Budapestre s kinek kót utazó csaló útközben mindeu pénzéi elszedte.
Grorgyevics Károlv kassai születésű az ílloiő káros fél. Gyorgyovits csendesen üli a Knssáról Budapestre induló személyvonatnak egvik másodosztályú szakaszban, midőn Gödöllőn egy uriasun öltözött ember szálli ho hozzá. Udvar\'a-san köször\\t és Schwarz Izidornak mulatta be magát. Gyorgveviis nemsokára megbarátkozott uj ismerősével, ki töh-bek közt elmondta, bogy zálogüzlele volt Budapesten, könyvelője azonban 18,000 koronát sikkasztott el * megszökött és igv tönkre ment. Kénytelen tehát üzletét feloszlatni éa még birtokában lévő zá logcéditlákal nagy vesziességgei eladni, csakhogy vagyonának utolsó roncsait megmentse
(iyorgyevicsnagyrészvéltol hallgatta az ttt\'lárs dicséit, a ki azután más tárgvak-töl beszélgetett cl vele Isaszeghen ogy ujabb utas szállt be. Ez is udvariasan köszönt a egynehány barátságos szó után bemutatta magát. Nővére azonban Grorgyevics már nem emlékszik
— Mi járatban van Scbwarz ur ?
Kérdozto az idegen rövid idő múlva
és az újra előadta töckrejutásának már ismert történőiét.
Erre az uj utas azzal állt elő, bogy egy rokona részére nászajándékot skar venni s örülne, ha alkalmas ajándék* tárgvnkal olcsó pénzen megvehetne.
Schwarz eir« olővetto hugvelárisát és lapozgatni kezdeti zálogcédulái között. összesen 1400 koronáról szóló 25 zálogcédulája volt.
Az idegen utas késznek nyilatkozott, hogy cgv arany karpereeröl szóló zálogjegyet megvonz, de novotséges árt ajánlott fel.
Erro Schwarcz felháborodott s hara giwan kiragadta a záloccédu\'át az idegen utasnak kezétől. Az idegen utas erre azt mondta, hogy nem adna az egész holmiért többet 6—700 koionánál. Oicsó most az aranynenul. Elmegy az Orcv kávéházba. Ott kap szép ékszereket a Iegu:c?óhh árban.
— Kapnak érte vagv 1000 koronát — felelt Schwarz — uo sürgős szükségem van pénzre. Uuylálszík, kénytelen leszek a zálogjegyekéi még 600 koronáén is eladni, — mondta rezignáltán, nagyokat «óhajtva.
t
Gyorgvevíts most figyelmesebb Utt. Rögtön kész volt elhntárvizásával.
— Adok az urnák 600 koionát 1 — mondta.
Schwarz egy ideig alkudozott vele. régro 600 koronáért oda adta Gyorgye-vitsnek zálogcéduláit. Gyorgyevits pedig nagyon megörüit a busás seflnek.
Kőbányán Budapestre érve Schwarcz barátságosan bucsut mondott Györgye-
vitsnak ós kiszállt. Gvorgyevlts egy a fővárosban lakó rokonához szállt, kinek as ulazáa közben megkötött .briliáns* üzletével nagy hangon . eldicsekedett. Rokona azonban csakhtmar kiábrándította öt.
Még nsgvoty) volt szegény Gyorgyevits-nsk ámólkodása, midőn másnap a szomorú valóságról győzödöu meg. A so zálog holmi alig ért 100 koronái, mert a zálogjegyek mind meg voltak hamisítva.
Gyorgyevits a főkapitányságnál haladéktalanul megtetlo a fo(|eleutésL Olt azonban kevés reménynyel biztatták a kifosztott jámbor atyafit, mivel a tettes és társának személyére nézve semmifele biztos támpontot nem nyújthatott- A rendőrség erélylysl folytatja * nyo-
mosást*
----III \'--w
ORSZÁGGYŰLÉS.
(Képvlaalöhás.)
A képviselőház Tallián Béla elnöklet« alatt folytatta a költségvetés tárgyalását.
Ais vil orsxágbkxa tételénél.
Baoderkényl Nándor azt tartja, hogy szigorú vizsgálatot koll indítani. Az épület a nagyközönség filléreiből készült, mégis kell védeni annak érdekeit. Indit-vánvt nvujt be, hogy ne fogadják el a téléit, hanem küldessék ki e«v bizottság a felülvizsgálatra s a hibák kijavítására.
Gr. Tiav.a István nem fogadju el Szederkényi határozati javaslatát. Fo<p lalkotik Bártha Miklós tegnapi beszédével és azzal szemtan megjegyzi, hogv az uj palo\'ával századokra menő emiéket emellek. Nincs a világon épület, mely mindenki tetszését elérheti, mindenbea lehet hibát kotosní. A kritika 9 szavait nem leheteti éveken kérésziül hallani. Egyébkent kijelenti, hogy a bizottság elnöke semmi jutalmat vagy fizetést nem kapóit, Ama lérfiu élete mindég tiszta volt s nem érdemli meg, hogy emlékét meghurcolják. Ha Rakovszky gyanúsítani akar, gyanúsítson élő embereket. Mert ez uiólibi uiáiutos dolog.
Kakovssky István: Nem érti a felháborodást, a mi pedig nz utálatos szót illeti nzi hiszi, hogv a Magyar Iparés Kereskedelmi bank részvényesei\' hasonló módon fognak a gróf ur működéséről gondolkodni, (Ellentmondások). Gröf ur a bankokra kellene vigyázni.
Gróf Tisaa István: Ahhoz semmi ktao. (Zaj),
Zboray Miklós: A törvény sllenére cselekedett olt.
Tisza István gróf: Álljanak «lő konkrét adatokkal majd felelek. Ne közber szólásokkal szemtelenkedjenek.
Kttblk: Ohó. nom félünk 1 Vége van már a Tisza-korszaknak.
(Tisza Isiván kimegy a teremből).
Fáy Isiván: Jó éjszakát I
ntvkovsaky Isván : Gute Nacht I (Da-rültség.)
Molnár Jenő pártolja Szederkényi ja* vaslaiát.
Uolnár Jonő elfogadja 8zed*rkény{ indítványát, mert tényleg skartd.ilum, a mit azzal a drága épülelid elkövenak, l\'ísza Istvánnak megjevysi, hogv Tusa Ijtjos lehetett kitűnő erényü iérúu, 4» nem értett az eszteiikáhos.
Plohlsr Gvöző kéri a mfnfsstsrsln»-köt, hogy rövid időn l>«lül tegye meg ás uuézkeuC\'*}kot as uj panameui rsuová
Jísa iránt, mert ott nim fchet majtl ta-nácskoaiii. Outja Bartba általános kifo-Asait, do a képekro Tonatkozókat nem, képekéi jolos műviazek készitett^ modem mjniúra. A bölényvadászat, nlfp •gy másik kép, a Hu* Ivokct Du^lite Altéit, dijakat nyerlek.
Barit»* Miklós személves kérdé.-beii fáiaszol Pichlernek. Szóló tudja («:, hogy freskóknak a termők meneleihoz tlkstmazkodni kell. Nem 1* azt kifogá-solta. Hanem n*t, hogy Munkáosvnak hcllsll Ipóroiekro festeni a képet. Nem ikarta a képekét készítő festók lehoi-iég*t iCfUaxú, do azok t Wpek mégis eíok rosszak. Kéri PícWérl ne IfiTekoz-*ék sokoldalú információkkal szóló tegnapi beszédének hatását megron ani ikarni.
Major Ferenc« : (Derültség.) Az uj ersxágház csak méltó társa a többi középületeknek. Szederkényi indítványát fogadja el.
Kanmerer Ernő eMadó tiltakozik partba szavai ellen, ki nitt mondta, hogy thedrangu íeslókot biztak meg a képek Mésótel. Lotz, Krisch, Vajda. Sponvik jnínd eisö rangú fostök. A legkiiQnóbb festók a pályázók miatt maradtak cl. Sok szeretet és tudás kell a művészeti dolgok taogbirálásához. Mórt magunk is megtévedhetünk, do n művészeiben is kArt tehetünk könnyelmű kritikáinkkal» Az nj palotával szemben is tan helvo a kritikának. De 9Zóló mégte teljes öntudattal bízza az uj épületet iövó politikai gólunk működésére. (Helyeslés.)
Széli Kálmán miniszterelnök osztja tzon kifogásokat, hogv az uj országháza drága épület. Do nem tartja olfogadható pak Szederkényi indítványát, mert az ^rszAgo» számvovöszók már átvizsgálta * számadásokat f ezeket rendben találta Vjabb vizsgálatra szükség nincs, Sok hibája vau tu uj palotának. A lanács-jereru szűk, A hírlap írói karzat tul-luagas De özek kisebb hiányok, a moly-iveken uegitoni lőhet majd, Ekkor nem Kall kíllön bizottságot kiküldeni.
A ház ezután 145 szavazattal 61 ellen úévHzerlnti szavazás ulán elvetette fczederkvhyi indítványát.
A azamás ulán az elnök bejolenti, ho(fj- a gyorsírói joayzctok szerint Tisza István gróf a teremből kimenőt parlamentbe hem való kifojezést használt ; fzért őt utólag rendreutasítja.
Raftavftaky litván: Tisza István gr. tzt mondta: „Tessék elébem állni a no V^ák síemlolehkodni." Ezt a kifejezést fiem hallotta. Ha Tisza fróf helyzotét tekintetbe veszi,\' megelégszik az elnöki rendreutasitás mtatisztakeiójávnl.
Tltsa István gróf illő tiszielelle) föladja az elnöki rendreutasitást s bocsá-patot kér, hogy olyan kifejozést használt, ^mil Raltovszkv az ipar- és keresk. bankból memdött, elismeri, hogy veszteségek voltak, <1« mindenki elhiheti, hogy ezt ő
Íbank volt elnöke sajnálta a legjobban lealehet. hogy az ő szomolye nem stim-cátikus do a politikai ellenfelet ily módon tenni el láb alól\' az orgyllkósság-iiál is alábbvaló, (Táps a jobboldalon : Tisza grófot sokan üdvözlik.)
Hajor Fereno a közös kiadások tételén azt kéri. beszédét bólfón mondhassa el.
B*én Kálmán miniszterelnök he?i járul l>ozzá Major kéréséhez.
Major Ferenc elmondja tehát a beszédé\'. ; és nem iogadja el a teteit.
Az eln3k a tlta folytatását hélföre holasztjit. _
Politikai afttr.
Budapest, mire. 1.
A mint a képviselőház üléséről uóló tu-dőaitástmkban olvasható, Tisza hlváu gróf ©(¡«kiáltotta Rakovazkynak >
— Ne kózbeszólásokkal szomtolenkedjék I
At fchjflk utóbb ez irt rendre is utast-totta Ttara Istvánt, a kl még az flléa alatt
t
0 aj ári Ödönnél és Andrtrty Újaim! pro»
vokáltatto Rokovfzky lslvánl.
Rákovsxky segédei: Vilcck Frigyes gróf Í.J Kubik fcúla. _
lilaríözfatott pénzhamisító • bandák.
Budapest, márc. 1.
— SajiU tudósítónktól. —\' .
Mi irtuk meg először, hogy » IV. hű()te9 tÖz\'Jrazredánwk puskajavíló . mű-helyűben egy pénzhamisító bandát fedezett fe! A rendőraíg, a mely möít étről az Agytól a kővetkező jelentet adtakv Hosszabb idő öta hamis egykoroná-sokat ét 20 kutvpáiokQi huiták forgalomba ismeretlen teiWíok Angyalföldön és környéiíón. A rendőrség a nyomozol folyamán kíderitettc, Jrngy Nuy^k Pálné, #zdl. Gál Etel elváltán élő vonónfl hozta a hamis pénzek«: iorgalomba. A megii-g) cIl\'í; alkuimával á mint Novikná lakásába mentek az eljító közegek ott találták a nő szeretőjét Schudur Zsigmond 11. tűzórozrodoeli puskatuűv^t, a k^ éppen hamis koronásokat íénywitetl só savval.
Sohuder a< bűnjeleket képoző pénzeket elrejteni óhajiofta, da e munkájában mogakadáívozták. MJdőo Ííisaólitotiák Nováknát, hogv adja otó a hirtokába levő hamis pénzüket, bevallott«, hogy az elflmutaiott 0-t7 drb hamis koronást és 19 drb homis 20 fll^rest szerelőjétől Schuder Zsigmondtól kupta. A lakás átkutatása alkalmával uatydbu mennyiségű ólmot, cinket, annak olvasztására használt íőzö edényeket és eszközükül találtak a miket lefoglaltak.
Schuder azt vallja, hogy a hamis füzeket Űfendorfer Tamáa puskamüvos készítette, kinek szeretőjével Parragh Katalinnal szokta a pénzeket csinálni. Parragh Katalint és Nováknét a rendőr, ség Utartóztalta, a az esetről a katona\' hatóságot értesítette.
Egy másik pénzhamíattóbanda elfo-gatásáról a rendőrség ezt jelenti:
At utóbbi időben Hochmann Lajos és Bakos József foglalkozás nélküli egyének Miskolcon hamis 1 forintosokat tertesatettek. Simon Márton nevti egyént praig ugyanily ceolekményért tartóztatták le Székesfehérvárt. Esztergom vidékén pedig Kuthy Erzsi csolédleány toi^\'esz-tette. A Vizsgálat folyamán kiderült, hogy a h#mis pénzeket vidékre Papp Józ»efnó szül. Kies Mária vasúti szolga nője küldötte beváltásra a fent megno-Vpzeltok által, kik Pap Józsefnénak mind albérlői vollak Pappné (SzveUnay-u. 8 ) beismeri, hogy forgalomba hoxalla a pénzt, do hogy honnau szorozto azt tagadja. A rendőreég nyomoz tovább.
ív ía
Amerika vendóge.
Newyork, márc. X. Az a családi obéd, a melyet tegnap Rooswvelt olaök adott Henrik herceg tiMteletére, mint mondják, po-jitikai fontosságú. Ezt abbót következtetik, Uogy ar. ebéd után a hölgyslc visszavonultak és hosszabban egyedül laaradt. Rüo-sevalt elnök, Honrik herceg, a német nagykövet és Lodge szenátor, az elnök log-befolyásotabb tanácsadója.
Washington, márc. 1. Tegnap esto Henrik herceg tlszteletéro hiklyágmencioi ós fizerenádot rendojiok. Á horcog a washingtoni honosított némotok küldöttségét is fogadta. A kűldötutég szónokának beszó dérc válaszolva azt kívánta, hogy a némo-ttk mindazokat a jó tulajdonságokat, a melyekot magokkal hoztak az Egyesült-Államok szolgálatúba állítsák » logyonck hasznos és jó polgárai en-nok a nagy és dic3Öországnak. Féltizenegy órakor a herceg PiUsbuogba utazóit.
v Mérges halkonzerv.
Billitz, márc. 1.
Megdöbbentő eset tartja izgalottságban tt táró« lakosságát. A város egyik cló-kflő ügyvédje, Sternbeíff Dávid dr. hal-kónzerret ovett, a míuek következtében oly l^teg lőtt, hogy ma meghalt. A bon-öolás konstatálta, hogy az ügyvéd a hal kórtíerv —- sós lazac volt — következtében vérmégezést kapott és őzért lmll meg. At flfttréd vőlegény volt és a napokban vetélte volna oltárhoz a város jeynehh leányát. . .
i papkisasszoiylTa báróurfl.
Budapest, március 1.
Egy előkelő budapesti bárócvalád 14 íves fiát elcsábította ogy 28—80 óves nő, a kiről azonban Igen sokan azt hiszik, hogy fórfí u a csábító erejével szemben gyengének bizonyít a szülők minden akarata.
A csábító ismert alakja az utcának. Az idegen férfinek nézi a azt gondolja, hogy p?p. Ténv\'eg so nem férfi so nem í«tp, bnticm kisasszony és semmi egyéb. A tizennégy éves bárófiu beleakadt a kisasszony hálójába s azóta akárhányszor eltűnik hazulról a mikor kereséséro Indű1m|c, mindig , a kisassíony karjai között tklálták meg,
A báróŰü ítzűlőí följelentették az cselei a VI. körülöli ronaőrfiégen s a lobbanékony kisawiiooy, amint először ho-idézlék, menten azzal fenyegetőzött, hogy panaszt tesz a rendőrlanácsos •Hon.
A rendőrség erro erélyesen kutatta a kisasszony Ügyeit a egyebok között ki-deritello, hogy a kisasszony lev^loit rend-őrs4gi borítékban küldözgoti « ezzel egyrészt megtakarítja a bélyogportót, másrészt félrevezeti a világot. rt
a feleleü-e fogják vonni.
k burok szabadságharca,
London, máro. 1.
Az alsóház tegnapi ülésének végén Brodrick hadügyminiszter felolvasta Kit-chenernek egy táviratát, amely a Klorks-dorpnál magtámadott angol podgyászki-«érot veszteségeiről szól és hozzátotlo, hogy angol részen körülbelül 126 ombor oeoú el.
Á Reuler-ügynökség HarTysmílhból tegnapi keleltol még a következő róazte-tfket jelenti a G00 bur megadásáról, a tűelyról Brodrick tegnap jelentést telt : Az angol hadműveletük, amolvek több napig tartottuk, Vredélöl Harrysmit felé irányultak. Csütörtökön a nrit csapatok kényszeritottók a búrokat, hogy v sszavonuljanak a Vál folyóhoz, a h ol végkép beszorították őket. ílavrlinson o zredes egy órai fegyverszünetet adottt a z ellenségnek hogy a megadásról >a-nácskozhaasék. A burok, akik 6—700-r<n voltok, a meaadás mellett határoztak. A buroknak; a harc alalt szenvodott vesz teségo ismeretlen, do jolentékonynok tartják. A feglyok ma aéluián idoér-keztek.
A Standard ma ogy fokvárosi lovelet kőzöl, a melyből kitűnik, bog)- nz odavaló németiek fobr. 10-iki gyűlése, a melyet azét hivtak Ősbzo, hogy a brit-Ctapatok ellen Euroj)ában elhangzott vádak ellen tillnkozzék, nag\\on viharoson folyt 1«. Az előterjesztett natározati ja-Taslatot csak 72 részlvovő holycsolto, 3000 peilig ellono szavazott.
A francia miniszterelnök balesete.
Páris, márc. 1.
Amikor Wnldeck-Rousseau miniszterelnök Waldeck-Roussean René nevü unokaöccsóvel egy sajlólakomáról hazafelé tartott, kocsija n ltuo Reaumurban a Bculevard Sebastopol mellett összeütközött egy tramway-kocsíval, amely a2 operától \'a Place do la République fo!é tartotL A miniszterelnök kocsija lől-fordult.
te
A miniszterelnök da Ocicn bfrea
zuzódásokat Mtsnvedett 4a modbltü az összetört kocsiablak űvegdarabjal ia megsebezték ökol. A miniszterelnök egyik lovát megölte az össseűlközós. A kocái* csak kis horzsolást szenvedett A miniszterelnök és Öcscee egy arra onö bérkocsival \' hajtatott tovább a laoe lleauvau felé. Aa orvos, a ki a sebesülteket első \'segítségben részeltette, konstatálta, hogy a mlni&ster-elnök mollén, vállain 4t bal ssame alatt auKódáet, a fttl föiatt a ko-pqnyabörön nagyobb xnsódáat ■zenvedett, közeit pedig megvágták a£ üvegdarabok.
• Az órvosi vélomény lconatatálja, hogy a miniszterelnök állapota aggodalomra nem ad okot, mert som ücamodás sem tőié« nom történt. A Bcbek gyógyulása csak napok kéxdéso. Noha az orvosok komplikációktól nom tartanak, mégis toljos nvugalmat ajánlanak & miniszterelnöknek. \' . i A miniszterelnök öcscso csak lábain szenvedett könnyű sérülést.
Megölte az adását.
— Saját tudósítónktól. —
\' Prága, márc. 1. •
Már tegnap jelontottak, hogy kegyet
Un gyilkosság történt Prágában. A gyilkos bosszúból ölt és aztán önmagát is végezte ki. Az eset részletel a kővetkezők: ,
Lawes Antal kocsis gyermekkora óta Horkay Vendel lónagykereskedő szolgálatában állolt. Busz esztendő alatt 87U0 koronát takarított meg magának, a mit takarékpénztárba tett
Gazdája, Horky az utolsó időben tál* jeson tönkro ment. Vagyona utolsó romjaival Amerikába akart menni. Elutazása olőtt azonban megkérte még a szolgálatában álló Lawest, hogy köloeönözze oda neki néhány napra a 3790 kor.-náját.
Lawcs gyanutlanul odaadta a. pénzt, a mit azonban a terminus lejáratával nem Jfanott meg.
Félkérto tehát gazdáját a lákásán, de oltan azt mondották, hogy Horky eluta* zott. I.awcs rosszat sejtvn kutatni kezdett és ekkor tudta meg, hogy gazdája meg akar szökni Amerikába az ő pénzével is. ; , ...
Gyorsan kocsiba ült és a pályaudvarra hajtatott, ahol megleste Horkyt. Ez nem sokára utazó táskával a kezébon megjelent. Lawes elébe állt és pénzót küvo-telte.
— Hiszoh visszajövök két nap múlva! mondá Hork.. De Lawos nom hitt nek és olyan botrányt csínált, hogy mindkettőt kiutasították a váróteremből.
Horky a lakására ment. Lawes követte. Itt folytatták!, a veszekedést, m>1 ízben Horky arcul Hálálta csapni voll kocsisát. Ez a drtht« magánkívül az asztnlon fekvő lültötli forgópisztoly ulán nyúlt éa llorkyra emelte:
— Fizetsz! gazomber, vagy nom, kíál-lolta. Horky Bei akarta osavarni kezéből, a forgópisztolyt, do ebben a pillanatban n kocsis clsütí)tlé. Horky hangos jajszóval ösBzeesott.|LawoH látva ozt mog-ezoppont ós jnhga ellen fordította a fegyvert. A golyó ot rögtön megölte. Horky fél óra múlva kórházban halt meg.
Klállim Mexikóban.
Mexikóból irjáít nekünk, hogy n mexikói kormány auspijeíumal alatt bizottság alakult, moly f.lé. április hóbau Mexikó városában kerosKedcimi és ipari kiállítást rendez Mexikó kullkoreskedelmének fejlesztése céljábólA
A bizottság tagjai közül említendők: Don Jcsé do ^luípday Escandau (a ke, rületi kormányzó iflvérc),don Jósé Liman-tano (a pénzügyminiszter flvóro), Félix Diaz őrnagy, a Közlársasági olnök unoka-öcacsa. A bizotlsá« élén a buffalói ki-
4
állítás mazikóí csoportjának u igasf*-tója áll. A bizottságban szefonelnek a mozikói fóbb pénzintézetek képviselői valaminta Mexikóban mogtolopedett amerikai, angol, német ós franczia czógok íőnökeL
Mexikóban nagyobb magyar vagy osztrák czégek ez idöszerint még nincsenek.

BUDAPESTI niREK.
— A király a tüdöboteffekuek. ü
felsógo a Lukács György ós oróf Almásy Dénes elnöksége alatt Gyulán alakult »József főherceg szanatórium egyosOlet"-nek 10.000 koronát adományozott az Alföldön szegénysorsu tüdőbetogek szanatórium alapja javára.
— Marólugott Ivott Firklor Adolfné vicoházinester nojo ma hajnalban Práter-utca CO. szám alatt levő lal;á?ái> marólúgot ivott. A mentők a Hókiu kórházba Bzállitották.
— Munkást keresnek. A buda-
Éosti munkaközvetítő intézetnél az e heti
¡mutatás szerint 0772 munkás korcs kflalkozást, a kik közt majdnem minden iparág képvisclvo van. Munkát kaphat helyben 1 nagykorú órás, 1 fésűs,
1 levólboritók készitő, ki gépen tud dolgozni, 1 sámfa készitő vidéken pedig :
2 keztvü-szabász, 2 kalapos fehér munkára, 2 mézeskalácsos, 7 magyar szabó, fl angol és francia szabó, 1 fésűs, öke-feküiö, 0 kosárfonó, 5 teprükütő, 1 vonalzó, ki gépen tud dolgozni. Keresnek továbbá: paszomány keszitönőt, varró-nőkot léríi- és női szabósághoz, cipő-tüzőnőt, űzető pincér ós pincérnöiict óvadékkal, szállodai Bzakácsnőt, vasaló-¿s mosónőt. Inasflukat felvesznek : asztalos, bádogos, fényező, cinkográf, betűszedő, kárpitos, kovács, cipész, fényképész, vas-osztergályos, lakatos, fa-ea?.-torgályos, műszerész, férfi- és női szabómesterek, kereskedők, nyomdák és gyárak; tanulóleányokat pedig: könyvkötők, kereskedők, nyomdák, gyárak és varrodák. Jelentkezni kell az intézőben VTII., József-körut 80. szám alatt.
— A széntől vaj ok. Tegnap délelőtt érdekes racnot vonta magára a Kerepesi-utón járó-kelők ügyeimét. Négv rendőr tizenegy férfit kisért be a kortüeti ka-dítánvsagra. llazzián fogták őket összo a küíső keroposi-uton, a keleti pályaudvar külső részén, a hol hónapok óta lopták a vasút szenét. Mind a tizenegyen rovott előéletű tolvajok, a kik nem elő szőr kerülnek a rendőrség kezébe. Mindazonáltal csak egvikükot tartózt.Mták le: Stiga Sándor csavargót, a kit a razzia alkalmával éppen tetten órtek. Az eljárás azonban a többi ellon is folyik.
— Hány évaa a gryilkos. Vagy három hónapja, hogv egy kóbor lengyel zsidó fin, Gelbor Éarucíi meggyilkolta a szeroncsótlcn utcai leányt, MüÜer Torózt. A gyilkos ellen folyó vizsgálat minden irányba kitorjedt 9 igv fontos volt annak n megállapítása is, hogy a fiatal vádlott hány éves. Reá ugyanis igen sulyol, tán a legsúlyosabb büntetés vár és törvény szerint csak azt lehet halálbüntetésscl sújtani, aki éioto 20-ik évét betöltötte. A vizsgálóbíró Varsóból oly tartalmú bizonyítványt kapott, hogy \'Gelber huszonnegyedik óvóbon jár, most pedig védőjo dr. Fried Vilmos is kutatván a dolgot egy orosz nyelven kiállított születési bizonyítványhoz jutott s o szerint a gyilkol még nem töltötte be a huszadik ól ot óvót. A védő ma bomutatla ozt az okmányt a tőrvónyszéknok. Meg kell tehát majcí pnntosan állapítani, hogy a két bizonyítvány közül melyiknek a tartalma felel meg a valóságnak.
— A jogász büne. Líptay Pál kecs-komóli szülolósfl 25 éves jogász hetekkel ezelőtt móg szívesen látott vendége volt az éjjelimulatóhelyek világának. Bgv-azerre csak oltünt a azóta nemcsak barátai ós barátnői, de a rendőrség és a büntetőtörvény szók is hiába korosik Líptay Pál eltűnt, mert előzőleg tömogcs váltóhamisításokat követett el apja, testvérei ós más rokonai terhére. Legutóbb dr. Liptay Sándor tett ellene iöl-jolentóst, mert kiderült, hogy az ő nevét Is ráírta egy tizenháromezer koronás váltóra. A rendAreée most orsságszerto kúruT*
i
— A ki a háatetőn alaxik. Fureea nyughelyet vála?atott magónak Zsin-kovics Jusztin cserepeelogény. A lloh-utca egy háromemoletos házának lótején dolgozott tegnap dólután. l\'.sle-f«ló egyedül maradt. Még iiupkOzl/eu kissú fokát talált bevonul a gyomorerősítőből, a mitől aztán elálmosodott. Magára maradva kissé pihenni tért. A tetőn egy kémény aljában lofoküdt és elaludt. Kitűnő álma lehetett, meit
reggol a kémónysopró-mély álomban Whlla a háatetön. Persze folkcl|elto íi megszabadította vaszedelmos helyéből, a honnan csakugyan Islt-n csodája, hogy lo nom esett.
— A rondörőrazoba sebesültje Az éjjel a mentőket a YJ.. k.eri}letl kopl tányságra hívták egy sérttlthcz. Bt Badek Albert munkás volt, a ki ittas állapotban a Mozsár-utcában oltöxtu a bolUbát. A juea tok bekötözték sebót ós a Rókusjtórji^fba szállítottak.
— Ejn elutasított végrehajtó. A budipesti »udomány-egvotem jogi karának volt hallgatóié, Bisitz Kűrire egy vízsálat alkalmával a vizsgázó-bizottságban résztveit tanárokkal szemben illetlen meggyőzéseket használt. Mint annak idoján megirtuk, az egyetemi tanács azi javasolja a kultuszminiszternek, hogy tiltsa ki BUelüUet az űsszos magyar egyetemekről ós főiskolákról. V^lasslcs Gyula vallás ós közoktatásügyi miniszter most véglegoson\' döntött a joghiíH-gató elutasítása űgvóbem Mint a budapesti Közlöny mai száma közli, -a kul tusminiszter elfogadta az egyetemi tanács javaslatát ós Bischitz Bandi Endrét, az összes magyar egyetemekről és főiskolákról elutasította.
— Betörés. Az éíjel a suglóban Maffíorovszky Gábor luvatalnok nyaralójába, a hol a házfelügyslön kívül senki sem lakik, betörtek ós a koncából íöbb értékes holmit loptak oL A rend őrség keresi a betörőket.
— A vasárnapi munkasitinat
A pékmesterek és segédek között még mindig nincsen egyetértés. A segédek ra gaszkodnak a kereskedelmi minister által elrendelt felváltási rendszerhez, a mesterek pedig Irtóznak tőle. Valószínű, hogy nom is jön létre közöttük megegyezés és akkor csak ugyan elmarad a hétfői friss sütemény, jövő hótíőn a mesterek még sütnek/amit kivételesen elhatároztak Vasárnap ezelőtt különben a mozgalom ügyében megint an kót lösz a kereskedelmi minis tóriumban.
BUtos eredmény érhető ol Bbeuma csuz, köszvény, ideges fejfájás, moghtllés idegbaj hOdéses és mindennemű c-sontbán-talinnk cscteihon a Srab&dy-félo javitott Capcino konőcs használata után, moly már ogys?ori Ledörzsölés után is a legkínosabb fájdabaakat Is enyhiti. Kgv tégely ára korona — kApható a legtöbb gyógyszertár-bnn megreudelbeló közvetlen is Bzabady János fryógyszcrósznél — patrona Hun gúria gyógyszertár. Budapest Damjanjch-u
HHÍEK MINDENFELŐL
— A gyulafehérvári válaaatáa
tíyulafehérrárról jelontik táviratilag: A mai képviselőválasztáson Mohay Sándor igazságügyi államtitkárt egyhangúlag képviselővé választották mog.
— A féltékenység:. Ónodi lovelozőnk írja, hogy a közel levő Muhi pusztán Geréb János béres, fiatal 23 éves feleségét féltékenységből agyonlőtte. A gyilkost elíogták.
— Eg-y trónörökös atasáea Rómából távirják: Az olasz trónörökös a húsvéti önucpek után, április elojén Berlinbe Vilmos császár éi onnan Béosbo Fereno Jóxaef osásaár éa király meg-látogatására megy. Mindkét helyen katonai fogadtatás lesz.
-V A postamesternő regénye. Az este Seidner Johanna poslahiva-talnoknő öngyilkossá lett Bécsben. Az Ktms-utca 2. szám alatt levő házának egy második omeleti ablakáról vetette lo magát a járdára és szörnyet halt Leitner kisasszony, ki egynehány esztendő óta egy Uü^ár Márianevű asszony-
nál lakott, hosszabb idift óta szerelmi viszonyt folytatott egy fiatal emberrsli A rövltl tzcielmi regény a szegény leányra végto kcseives csalódással végződött. Udvarlója nem váltotta be a leánynak uJoli becsületszavát, hanem cserbonbngy-ta gyermckévclegyütt,melyet a szotenctót-en anya idecen emberek gondozására bikta volt. A csalódott leányi buskomorrá tette udvarlójának hűtlensége. Több ízben azt mondta, hogy nem fogja túlélni szégyenét. Az utolsó napokban szoinrehrtnyá-roLat tetlok neki hozzátartozói. A leány ezt nagyon szivére vette. Az osto egy őrizetlen pillanatban kis szobája ablakából az utcára volette lo mogát. A boldogtalan leány holttestét elszállították & halottas kamrába.
~ Vidéki borváfárlóknak legjobb
alkalom Kínálkozik, most igen ole*ón na-zyon ló bútort bevásárolni « évok óta Wijjúbl) hírnévnek örvendő Il o r z f e 1 d Z R i g in o n (1 bútorkereskedő ezég raktáraiban Budapest, IV., KossuÜi I*ajos-uteza és Macyur-utciu sarok, ki u ház lebontása inistt Jmtorralitára.t hallatlan olcsó árban kiárusítja, ügy próba mindenkit meg fog erről győzni.


Viszketegséyj
börbajok, mindennemű sömör, ótvor ellen Csak
firényl-félt
Zohiiol-Salícylt
vegy en. Biztos hatás. Ars S korona utA«llám!. 8ríttB!<H)
Erényi gyógyszerész
•*aba<U*AJU. o. »ia felalt
WwkUr:
Wrí* KlrAJy-titoxa IX 4» X*g*€ fftgy-tár VAot-kfirut nTZZ

regény. Az ördög cimborája.
Regény. Irta; H.
— ífl mikor váltanak fel ?
— Éjfélkor I
— Ki vált fel?
— Kormos a vezér most Rfpacsékhnz fordull.
— Hol van Kormos?
— Nom tudom
— A tanyán nem lSH«m
— Hová ment
— Nom mondotta
A vezér újra ahoz fordult, aki ottan őrt állott.
A Jolszó .vigyázz" a jelige .ellenség
közelben,"
— Tehát megváltozik a jelmondat?
— Megváltozik. Csak az válthat föl ós az jön be, aki mondja. Máaképen senki. Értetted ?
— Értettem. Éa ha nem váltanak
föl ?
— Akkor itt maradsz, ha az életed kedves. Üa pedig bal van vagy gyanakszol valamire, tudod, hogy mit kell tenned.
— Nyugodt lehetsz.
Az őr visszament fülkéjébe. Néhány perocel később a földréteg, mely a folvosó ezen végét lezárta, losü-lyodt a föld alá.
A társaság kiment az igy támadt nyíláson, moly mögöttük újra elzáródott. (Folyt köv.)
C—k Ntmr inAUMti rwxMjil mtf » <£<UW lin, *ftM41 asfo) utplU "«í Dnrk* i*
ím« wr«« i<si* ztmM>í.
Iiûçt *I«A woiliutw **on-n »1 el ávoUt u*ylM Máát-foltot, mlmlnnfula tluUU-luxif*4 u uc&r^l im aMr-
Mk rrtorer« i>W(< tw-
Ulsácoi kOlcsinfi*. An S korona. Valódi aojol «(oik*-•Uipj^a 1 ker. S 4wal> S tor. 40, p«lf t k*. SS á> « kw. Val Ml u»J
» W* minden poataJ t«odeli* nUteod«. &«ilar>f".!ca k*»UW T«rk-fiU rróet-K «utirilux. iW^aTSTk AatoZ^á
■ --------T-. _ . . ... ■■ ■ " - 1 .
Hölgyak figyelmébe\'
Orgona-Cröms Arciksnö,
Minit* Midii liwllett «4ptU 4*
Ili.r«k k4*i\' • lesiítllntM» k*»«löo*«T W
t» alft ^» tvMryti ktdrtd ttb
pl 14 «»«rt. . .
Fn^Oi) Mílc* iMUifti uéplU*kif
UuimtíiUUin.. ■
RlUvoltLU i miíWUUt. •imírt, p«rt -.íilt,
h«<íf rtiy f>nO Slltl »Ijljiítu tuViljklilm:«* a limiflliât, WBilókalítkft, k«(«<>>t) e;y(,iíintk U M^O«, tdt, ifid aiiísítn» kCki^n\'i»- >
kut»* kbbi« r»lUk, h*« « Km kenve tS(Un telutr^lk ia w4rt bout l\'irt uon Mlaulato» h»U»t, k«lf » IW*|? 14«, »ííAir»« Y»f| p4i»«n«>at arca .\'.¿t Ub hA*r aap alatt lr!J. »r.u iUiltmlk.
Ml«l nem lalraJ.k, nappal U baíiiHh*». Ai» lt4»«Jvn»\'í C.0 kr., uagryobV jeto.
bo**íiva)ó »rfon» «laypMi )ft U».
Org«a* pond«» I »tlnbKn, fehér i4í»» 4S
esi a uioS kU doboi bé kt. *a«r ¿oVu 1 ht»
as=s= Kapbató t msr-rrt
ÜMOMkjr károly <y6í!Uirl4fÉMl tar, £ ti a a.
tJc«j!#tt blitoj bttáau
UlntíifVir 60 kr. 4« bltto» \\ aiili 10 tor. kaphat*.
UblauJi« ----
tfttUM»-
txsstíps........i-iuj»
közgazdaság.
- Első Leáuvkiháxasltáei Egylet
m. az. Loány ós líu-bíztositó intézet l olyő 6vf fobr. hóban 1074 jutalékrész iráltalutt bo és nászjntalékok fejében 41406 K. IS fiU. fizettetett ki.
100a. évi január bó 1-től február 28-ála oirt összes jutalókrészek száma 228C ós a kifizetett nászjutalékok összege 78.420 W) fül
Budapesti gabonatőzsde.
VáKotitUan irak In cs«n<tea Irinyxat s>«U«U TŰM ro. m, bux* kerQU íor^alomúa.
Marra* buia ipr.-ra Hon üpt.-l*
m~7.T$, Z*b ipr.-ra 7.6«-T.eS, l\'«>r«ri HM.
Xtsd*.p««ti 4rt4kU»iU
(
»«tóMd^n kStteteU\'. OnWk Ul«tr£«xr. 6«».S Muffu bítolrésirinr 712.75 JeUllo» bank 441.80 HLmamurinyl tia. Outiik államr. «17.60 Ma-CT" hltelríaiTény T18.60 Magyar 4 tziaaJóko« aiax.y. ¡Aradét ltO.W KoronajiiadikTT.07. UwAnilol4fc*ak *bü<- JeU. Unk 481.60 lUxuanivinrl 514.W On*.\' m&iyar illamrasut ríizróny 601.50 D4U raast 77j— Nímet bkod. miit* 11T.ÍI. Vllliau nmX E2V-Uadap*tU UraU ranrt 666.
Bé«il 4rt4kt4u4*i .
Bée», fobr. SS. OnWk hltclr. mM. M*,W M leír. 7J1.— 0»TÍiik-nia|-f*í áJUanraratl rixiTóop CiüM 4 uás*14ko« marrw aranyjáradók 110.10 Mmtw k«rto*ji«dék D4U Tavat TtJK. — U rankos nmiy.lf.04 MAtk* baakjerf 111
Ezer kfirleirél
a fH, iiii névjegy (dobotlMm) í\' korona, ezer számla 1 frt 80 kr ezer boríték 1 firt 60 kr. ezer levé* papír 3 forint
VIGYÁZÓ TIVADAR
villameröro berendezett könyv*
nyomdájában Budapest, Váosl-körut 99.
Vidéki magrandoUaek a dr* ftl*t*.
Nyomatott Székely Viktor nyomdájában Budapesten.

1
tf«r*ca-»4u
Magyar Restitutions Finit
Ittak 4s nuTiMukUuL
A« ittatok Uom«r«]4t fokon«. IdtarUi
U*«i; mtirálolj* • Ub*k *MtV MaaUUat, M lntàjxUiji» • M «fTvmMtt p4ko>«UA
Ara t koron*. Postán 9.60 kateaa. Ht y Hi I wUM;
Jenes Vilmos gyógyszcrléfa
Budapsit, ü ker., Széaatir 8.
Főraktár: T&Z í
ktni If. M.
Ff
m

\\
■■■ llalli. ........ I Illin4ik«g rr,T I 111 II \\*Um*mmm■ ■■ Mgj ,
ház i©fe©fatás& miatt
M-
ktaytota várfok kunokat «■ - — \'
,s háló. eM^ssW»
% raktáron levő HmtUI"Ult<lli él uriizobai berendezitek, valamint t|y«i bútordarabok minden stílus ás fanemben
méflyeh leszállított árakon eladbbS.
A tisztelt vidóki vcvőkaz-önáígack rendkívül kedvezd nlkalom bútor szükséglete előnyős beszerzésére.
Teljes kelengyéknél különös engedmények.
HERZFELD ZSIGMOND Budapest, Kossuth Lajcs-utcza és Mapr-atcza sarok I. emelet.
O
Vüít&Irü eifürti kerti magvak
kW) Gazdasági magrak
legjutányosabbiB kaphatók:
RADWANER J. L
«Mött
RADWAKEB és ROI A\'
n ajkén acedésében
Bpesi, V., Mádor-u. 8,
Á^«|jrsik Klriaatr* lt||M
»4
J*>
Brázay-főls sásborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a
főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje be arciát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sóeborezsze), néhány porcz múlva már rendkívüli üdítő hatást érez.
1 nagy üveg ára 2 korona
e e I .
J-
OlcsA pénzkölcsönt >
közvetít fink. de csakis földbirtokra betáb-láiás melleit öt aaAaalékra, több évi töricsrtósre.előleges 4<jazA< nélttl Vár-ady óa Mark ovi ta, Budapest. József-könit 48—2. Levelekhez válasxbéíyeg csatolandó, i Találhatok délután 3-84«.
ajia&at*.
Titkos betegségokot,
ataairrNt,
L«M U*l b.t«*»á-
Idaffcajokai | »u
MM
t*t. b4rkifll4*«kal. (Miixa r*4»U ImuH* 6* a U«littoaa»l aaa 4a ai\'baraaaa ST\'
Dr. Ozinozár J.
rgttmt. er««*lN<ler
Lakik: Budapest, VII. Keropo*I»ttt
\\ 14 aa X. om
R««d»l !<.«. M triUl 4 inilf ia aat* S-S If.
Kll«a »ir6l*n»»k, kkMa W- ta ktjirat. Urtlakra aiatuiaJ vitiaiaL Ují{ju«r4l goadvakaíük.
1 l
Meslep\'Qdik miniSenki
aa« * l* mUMfiUL
I a*r»b bAoal r^« mp)*» — — — —
«darab t>o:.1« ptrot ptplia — — — —
a\'darab ¿atlu Caoh«<ir p*¡>l»a — — —
1 daruk atlam Cacbsalx ptfUa— — —
I darab *atr«m aüa*a — — — —
t ií.icj »ul;n matrau — — — — —
1 i«.wb Crfn d* aftiq*»— — — ,-r —
1 rr«»0 i«¿» — — — — — — —
I r*»>n aáír _ — — — —
I ajajuiauik Uto ír« — — — — —
1 darab ««41 »->dr->nv ifT*»*« —. — — 1 du\'k pinrai®« r^sa^r» *Íl\'«»T — I 4oa«<^»ltkaU rtUn UojanJ» lultratsel t «tarah t\'jntJ takari • — — — —
«XCHBEtt STÓB óa TTSTVEBJB B«a«VMl, OUM-al a Uáa.
I M f>
t frt »0
I frt S0
5 W Ki 8 M 60 4 frt Ml
T Irt -10 frt — ¡4 Irt SS t W -
6 frt —
II frt — 10 frt -
i frt ne t frt 60
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
Ne küldjük péntünkot külföldre! Legjobb órákat és ékszereket küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszerárugyáros
■ PÉOBETT,
Dám tataaff tárgyakért a péaxt vlaacakQldSm vagy kloaaréJam*
I I l 3 ¿VI JTÓTIEJLASSAZ*. 0000*00,1
Efy pentos nickel tsebóra szép kivitelben frt 8 60
100
Valódi ezüst kétfodel. ankef. roraont crós szerkezettel, szép kivitelben — — — frt 8.15 Valódi ezüst tula r*aoatoir> anker kélfedelee óra--frt 1OJ0
Egy pontos ni ekei ébresztő óra Valódi ezüst remontoir-óra
JAÍAS^A! ** * ii í^f*""
14-karates aranyláaeiek eatnos eaép kivitelben> 20 gramm nehéz 85 frt, 26 gramm nehéz 80 frt, CO gramm nehéz 88 frt, 40 crarnm nahés 47 frt 60 kr. — Minden lAnczhoz aranyba foglalt köves lógók külön mérve 15—10 gramm súlyban 4 írt 60 kr.
tfíndéa tárgy a királyi fópéazverdehivatal által megvizsgálva 4« bélyegem. Kttaatotv* Altaaű 4e írurfaMWkkH - TtM mm »UiaNl Uvil MrUkoMkaa na
ffaur képaa árjarysék ingj— bérmentve kUldeük.
UJáeaaáft üjaensa^t
Borotváló por!
▲ borotva fölöslege« II
B fi «(tálas U aa arwa UUmw artaOaaatUa k»roWa<i»*fTal bárki U £ ftc
iMttimtti
___ parci alatt timar«
nácit ml»d«a aUttlo tar. ilá»
QtIVeJ 4a a lUlkal. barr b*T*trit ktataUaa. a t»ranu*rtkk a*s*14s. Plöbacawa« (túiMfi borvUÍUabial b*JTb«» 4« TÍ4*k»» 1 k»r««a k.t-M«rt b*r*tTiit*h** «Mkkl kaljrlmi »4 hU4t. tití daboa (t klM) « SO SlUr kaw«4.aU
Mtaaliátaad, kmilaU c^aUaakta SO AUir. L\'U— i«itkl »aaa tnm olilar«» b«k01d4*a ioo.UU b4rm*aUa. Klrár4U| kapba(4 Uudapaatan :
LlaéUuU Vt, Laoáaa^aa <U a*á*a
Eladó gépek.
Loeemobltek 1 drb. HP. és 1 drb. 14 HP, atabUfép 14 HP kazánnal atabll- ÓCSKAVASAT, SZERBZÁMOKAT
?óp 2ö HP, heararasékek Ganz-léle • . i. 21a és 8. számú Eureka 0 számú, 1 drb 1 sz. Viktória koptatógép kon-kolyozóval, különféle saalonféyek és vasalkalrészek, vlsayomásn olajsajtó, olajmaffauaófép, 0 KP fcíaoióplö-kéaalet, 9 HP kenalaea oséplökésalet
, toatoefrayadok, far4riyak. aitSk, satak,
tawik Bludaanauü
> szivattyúk u] és használt
gr ép olt éa kéiiaseraaámok raktára.
LeaJobb minőségű i (Composiczló) Róíek fém
GRONSPAN IZIDOR
BUDAPEST, Váoal-Ut 24. <a ayva*U totMryál]raaavanal
. , Vesz és elad i
ÍJ ss mttholy berendeséaekat.
gitik 4a a»»rs*4aaok <akua k«-
Hetsier Sándor
Budapest, Tarés-kCint 80.
Orsz. Pályázati Közlöny
tartahnaxza as ertfágban betöltendő öss-ases állásokat ipari, kereskedelmi, mezG-4s ordögazdaiá^ éa műszaki tisztviselők topábbá nötisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak részéra
Egret nátn ára 20 fillér, kapható ¿ohánytBsaflékben ép a Idcdóhlva" tolban. Budapest, Václ-k6rat 39. ex*
P0WV1» MlosSnt»» Kaphatnak OowMjryi book. ^OAl |,«jíu 4J„i feuiaptrt, VI 6 tt. blTalaiooítaV, luUaatliiUlL kiru-k»46k. Iptraaok li ¿»u larjwlhali WrlMatiaMl.
Házakra, főid akra 4a telkekre
4 \'¡a —8 «¡o .oat ¿XCXZXZ UtóAyaaás.
jjjltolbe 4« rósaletflaetéera In
en
Iny.
Ír »/
—k. (ralW\'k) Mr+veX, v«ur^t.p»li, »«la-b tok, kwr.\'kpiro\'t, „s»«lat\\rt t«amonto* »4aMa»kr4arok, xor^orAk, oxt»-haltaok, ai¿ral uaJUeia Wa4aaMk. --• -]
n If «»JaUk, AUbtrboktk, fcdii-
ktr. mbal. o*at4Jr»«"><¿**k «UroetU k»Sa duor4thltouu«ako»4a^ok.*44m mvaut*-x«k kakaiUtv
flOOO-fölB szbi van
Gsuzésköszványellen
melyek kOiQl a Ugkötünőbb hátim U
„E2eeroum"
Meglepő gyors és biztos hatású külster rheuma, osns, kösavény, asaggo-tás axnria, aytlaláe stb. eileo
1 nnay öve* utasítással S kor.
ü Ezareum
fiz Ezoreum S
td Ezereum
ti Ezereum
kitin» ««am4i>r»T*
Biti Holtaik pUkuo«.
kViittTaM.
kH0f>4 aaw. m*»tf4»»H S irt. aataayt pU-
taaU.
•s-ar
Z-aiail bo46rsM4a ali» ha ama!t VodaTM^k «T
plabutaa BaiUfala.
Az Ezeraum ¡-«¿«í
ktuol )4 ba«l»ár4J m>f Itraiw fU-
íz Ezereum ^
Postán megrendelésre még 1 flve^t is küld azonnal caryedt»! a Icésaltó
H A 8 YI a R £ gyogjfszartára
EQüUBEN. j
Szép bajusz
nyerhető a 14 es hajdúsági pa&rd has» tálala által. Kg y doboz 60 filié; I d o b o z 1 k o r. 80 fill. csakis a péng ■lőzetos beküldóRo után (uUnvéttel 76 fill.
drágább) küldi a készítő: (írass Cajry Fcronoa gyógyszerész, BL-SZOBOSaXÓIf,
Kirak Ulti
T4t*k Jíaaaf ifVSjyaaortára Budapaat««.
Gyomorbetegeknek
Sak «tana aaafy itanta aioknak a a>tma, ktk irxii fOrJJkba manoxk ii\'-af ryomrwka kt»»4.
SlUik. anélkal, ho{T klrlcl til.okal aMmla. * voa«41jaa rr«n>orWli<»»l kl al-.r ryifjraOial 4a a drar» fBr.t.M tia<laal aaasakar,a takariUaJ, agy vtjyaa
„ChÍn«ptíptol"-t
4« VirtaUy r4fl t»fT"i I" * tTraaaartaU, a
Oktuaycvt^t r4tiii M a!att blilaiaa ktcV*-Sritja ; I01áa4taa : *tvifTt*UaSi«:«t, raaa* o»4s*t&st, uadart, LinyAtl takart, ryo-MorharatoC, ajramar«irucAÍ, fjomtriLjkni,
giromorVavot. falMfSf«*t, atb. a tv»« in l kar, 6« aa, I ivaf •!*•«
karira 9 k+r. A sok kftrSl aiy hil&trat: .Hita Utamsk. a Chi a a pastal la k!jrfó(»lioll baaax&a rramoib«\'«». •4c«isml Kafad.a bUia k»a*a%ataw«4. Nia««/ űaa<(rnUtal. kUvhUr
EfyadN kapható?
Hogátay F. Kálmán
Sd-latvM cimin*rr>MrU>u>«a É/.-UUU4».ja.
...... 11 H«a*«AIJia Oa — ■■ ■«"■—
a falUl.\'aa kUUa ha iaa, ta|HaiH<abk atea-kaa4aa6t a Hclrcau arrikrrM tl I Mm «♦ kr ¡ ka
, kaltai ad aj I hl 1« kf. Ko*dSI >aphat4 4a aaak a c«lmn>«l TaWii:
SZKUKIiT <4. KfétrIirrurs aa .liKnutAhM^kftaaáB SaUI.U»lí
Kávé Jea
I kO* HixUrUal (lf*n )« M t*
X kU4 Vttaaar (PwUrkai ^M trt LM
I ktUPartorico f f "J
1 JűJA Cubo (6 na«*) P M!
I Cl. (S*a^ i M i-se
I kii* a.-coa ht tA*
I ktW aaotca (to8««J M JJJ I küa a a») jira _ W "
I U!4 araaf Jura ár ta) W U» XaUola a aj ni«« oapoaU Msesa
kiU UriUét
I kQ4 VafraaPCik. (¡4. )44 JJ
1 kUi inon i-ertUi w ».ee
I küa Cutm rt»kitt \' krt U4
K vfhjz cPcmage!bato
I|4ktt4Mau larlo, «4« k»V. ^ frt l.se ! Skllektudarlo. cM«a.U*. ?M SS
,}kll»Mandarin, < 14 k(t4 MáaUrUai ltski.4 HaaliuUa4
Z: JE
(| frt lss
Z* M
kJUa parla r rika U Mnalybaa Wkb , fajta la kaldkat«, aiar «iáikra
21« laUaaaa binsautra 4a a4»i-Maira k*ld,
Balogh László
kávé* ée Ua kiviteli áslaU Bcidapent,
riliM VDL ltotuakmw0>a
U r. »"WVOtMek vn. An4riaar.it SS
VX\'. Dohiuy-<l a«.
^^ IA1SU*
A kinek jó sérvkető kell KeztyOk és rniedere
« . J aa a . a a_____< a a » ^ ^ v
¡forduljon bizaTomaaat:
aaé0b«2
Mlakoloxon, Sxéebeoyl-a. 42. tnérték otéa W«»«fhaW éa JivitHtna
It tvtoljM 82. szánt
HíjT-lite, 1902. Hétfí, mífülüs 3.
Ejy szíüi 2
NAGYKANIZSAI FRISS
¿» -
n
Előfizetési ára: ki.dó tulajdonosok: y r*iuerkaast*: I Megjelenik naponta korán reggel.
H.lybtn hi.ho» hordva egy hóra 60 mit. 8 * Farkai ^ H.08VAI auoo. Nyooutott a .Nagykanizsai Friss Újság* ncnódhm
Vidékre póstal küldésül egy hóra 1 korona tO fUMr. J Ssarkeastóség és kiadóhivatal: Knutss és fsrkas p»pttkemk«»és«, | nyomdijában.

Halál munkaközben,
Kttftto becsület.
« .
á hadügyminiszter egy rendelőt« eltilja a katonatiszteket attól, hogy a polgári bocsllletbiróság^an akár mint o\'aökök, akár mint tagok résxt vegyenek.
Kétségtelen, hogy a hadügyminiszter ezzel meg akarja akadályozni azt, hogy a polgári életben most erósecben megindult fárbajellenes mozgalomban a tisztek is részt vehessenek.
ó ugyan elt rendeletében enyhébben indokolja, azt mondja, hogy a hadügyminisztérium csak a párbaj tulságai ellen foglalhat állást, maga a párbaj ellen mindaddig nem léphet föl, amíg az egyéni be-esOlet törvényes vódolmo kellőképen szi. goritva nincsen. A hadügyminiszter eztei a maga eljárásának védelmére vádat emel a polgári törvényhozás és igazságszolgáltatás ellen, mint amely nem \'ad elég védelmet az egyéni becsületnek a így lehetetlenné teszi a katonaságnak, begy a párbajtól teljesen elforduljon.
Csakhogy el a magyarázgatás sántÜ, a tény az, hogy a hadügyminiszter hódol a régi pivatnak, melyben azt tartották, hogy létezik többféle becsület, de különösön létezik egy mindenekfelett álló katonai bo-csülot.
Pedig ez az irányzat ma már alaposan ulélto magát és ha egyik, a katonai részen ragaszkodnak hozzá, ez csak azt jelenti, hogy az a testület, moly semmiféle polgári dologban részt nem vesz. nem is akar venni, teljesen idegen volt hozzánk mindig és az is marad, ennek kárát végeredményében pedig nem ml fogjuk
Ami pedig a becsületet illeti, azt a bizonyos saját külön katonai beecsületet, hát csak maradjon meg náluk, a mienk, az emberi becsülő t és önnek diadalra kell jutni mtnden más kOlöa becsület felett.
k kolozsvári zavargás.
Már helyre állt a rend a kolozsvári dohánygyárban,
A zavargást ax idézte elö, hogy egyik felfigyelő, aki a dobánycsomagolásnálvan alkalmasva, szigora rendot követelt a gylri munkásnőh közölt a ez terhére volt a munkásnőknek. A munkásnők sajtó utján is kókre adott panasza szerint ugyanis bántva voliak azzal, hogy a tol-Odvelfl ax oaitályba ételnemű bohózataiét ée eftbktározását, a mióta kfilön éttermük van, ahol minden elhelyezhető, nem engedte meg, mert a legnagyobb elővigyázat mellett is megexett, hogy kenyérmorzsák a egyéb étel hulladékok körüliek a doháa» pafcootkákb.
Mir pedig az ilyen moliókételeknek nem örül a vevő, a ki midőn egy pakli 7-es pohányt vesz, nem kivánja, hogy egy darabkenyér és szalounabőr ia legyen mellé csomagolva.
Vádolták a felügyelőt aszal is, hogy tükröt akart vásároltatni a munkaierem számára a muokáxnökkol,
fiz is igax.
Erre a tapasztalt vezette rel Azt
tipasztalta ugyanis, hogy midőn ad-e. munkának vége van a egy negvod óra adatik a munkaasztal tisztogatására és toillet tartásra mindenik nő elsősorban haját és ruházatát igyekszik ax asztalnál rendbo hozni, emialt nem lehet megakadályozni, hogy hajszállakat ne hullassanak a munkahelyre, ami axtán a dohány csomagocskákba korüL
A terem egy alkalmaa — a munka helytől távol eső részében jelölte ki te-bál azt a holyet, a hová a tükör Állítatnék mely elölt hajat, fojeket igaziihatnak távozás elölt a hölgyek.
Ez a felügyelő más osztályokban la tulszigoru volt.
A többok között nem engedle, meg hogy n munkásnők egy hagyomá* szokást űzzenek.
Ez nóvuapozásból állolt, moly alka lommal a munkateremben evés-ivás járta.
Ilyenkor nem csak morzsák és egvéb hulladékok kerültek szivarokba, hanem a kezektől és az asztaltól pár ezer szivar megzsiro8odoít s ezoket a raktárban az egér összo rágta. Látható ezekből, milyen nehéz holyos iiéleiot alkotni ojj-egy zavargás felett.
Nehéz különösen »kolozsvári gyárban ahol a multak hibáit fokozatosan kűízö-bzlik kifoló 8 arra törekszenek, hogy a közönség élvezétére szolgáló dohány és szivar tiszta teremben dolgoztassák fel a tiszta kezek teljesítsék a i\'ri-toljrn»*»\'
A közönség öröminol vesx. .uuomáeu* ezt a törekvést ós Hizonvár* » tryái mui* kásnöinek értelmesebb iész* u törekszik arra, hogy ez a cél el legven érre.
Az olyan munkásnők, akik evést toil-lotot a munka asztal mellett szerelnék végezni, feltétlenül eltávolitsndók az olyan munkától, amely a szivar és dohány gyártással kapcsolatos.
Fegyenc merénylete.
Egy tragédia.
Londonban a minap az egyik népes utcán rettenetes jelenet rémítette meg a járókelökoL
Egy fiatal asszyny egy gyermekkocsit tolva maga elölt át akart jutni ax utca egyik oldcláról a másikra.
Már as utca közepére ért, amikor egyszerre egy automobil robogott elő az egyik mellékutcából.
A fiatal asszonynak már nem volt annyi idője, hogy gyermekkocaival kitérhetett volna ax automobil siói, azon
CJnbulva Antal kendere»! lakó» — mint levelezőnk jelenti — néhány társával tavaly kirabolta Gauerfríed Mózes odavaló kereskedőt, a miért azután Czimbulyát és társait három évi fegyházra Ítélték. A bünpőr még nem jogerős, de a betörők, fogságban vannak.
Czimbulva (elesége a mint magányo-sau maradt, egy ideig dolgozgatott, az őszszel azonban összeállított Huskó Ferenc odavaló emberrel, a kivel azóta vadházasságban él. A börtönben lévő Czimhulya mind erről nem tudott semmit és nem is gyanította a dolgot, mert a feleség néhányszor meglátogatta.
Egyik rablársátó! azonban mógts mégis mogtudtt. a dulgo» ét azóta nem vo\'t nyugta ilétfőn azutáo valami uion módon -akörüli nem m*<rszöknio a fegy-nazóo! is é nek idején megérkezett
Kendere««. Egyenesen a feleiége lúJjt sára tartott
Ai asszonyt azonban, i l!l a (¿r]< váratlan megérkezése acirlenei^ ner találta egyedül, ott tolt .-.asió \' F\'ren<(j is, a kiket álmu!<bót zavart fel CziraA? bulya, kezéqcn egy éles baltával. Hask^ a mint meglátta a fegyencruhába öiKK* zött Czimbulyát, kl airajt ugrr.ni a!{ ágyból, do Czimbulva visszaazcri.o\'.\'.a f agyonütötte baltájára!.
Kzutfin az asszonyt vette tíöi néhány bal ac-sapásscl ezt is elnémította. Cint* bulya a véres tott elkövetése ulán mt\'jjf azon éjjel megszökött hazulról; do m^ nem találták meg. Czímbulyáné fcjf.óldr magához tért, de oly aulvos s^rű\'.óíö^ vannak, hogy életbenmaradáia alig t&f mélbető. Husj-ó még a gyilkosság éjSf bcn^metfbalt.
maga
igyekezett tehát, hogy legalább meneküljön az e.\'gázoláslól.
Otthagylá tehát a gyermekkocsit ax utca közepén s maga iutva menekült a gyalogjáróra.
K jelenet szemtanúi rémalton kiáltoztak az automobil vezetője felé:
— Állítsa meg a gépeli Elgázolja a gvermekot.
Az automobilt aznnban már nem lőhetett megállítani; rettenetes gyorsasággal közeledett a gyermekkocsi felé, amelyet azután el íb gázolt.
A tömeg jnjgalva rohant a gyermekkocsi romjaihoz, amolyok közölt látni lehetett «gy-ogy fehér ruhadarabot. >
-- Oh szegény kicsikel Vége! Aég\'e! siránkoztak a nos, aaiig a férfiak orvos-árt kiabáltak.
Senkinek sem volt hozzá bAtorsü^ry hogy elővonszolja a romok közül az ál? duzatot.
Végre előkerült valahonnan egy orvof aki azután hozzálátott a gyermekkocsf romjaínak megbolygalásához. Kiderülj ekkor, hogy a kocsiban híre-uanm smof gyermeknek, annál több volt azonbu$ benno a szennyea fuzérnemü.
A fiatal asszonynak Is sikerült végr^ a iGmogen áuümio, amelynek azutá^ megmagyarázták, hogy a gyermekkocsi ban szennyes fehérneműt akart vinni # mosóiniézetbe.
A tragédia így komédiává HlíoxoH,

»
: w mn

\'»UK III
VÍV
rw
EflriékfzzMt régiekrIH.
Kittit* romjaibos kóiel, Kojuadsík kelyoógben egy eltemetett nagyszabású paioU kihatásánál ékkel irt palotába könyvtárt találtak ; ax iratokban a hajdani asszír udvari és államkancellária a ftUnorOlt különféle Ítéleteket, kérvényeket, előterjesztéseket jegyezte fői At5 érdekes leletről következőket olvassuk 0* Uránia évfolyamban.
A téglából álló könyvtár legnagyobb félte Britijch Múzeumba került és a JíiiünO assyríologus Róbert Francia Hnr-j;er nemrégiben adta ki a nagybecsű jiljogyzések egy részét 6 kötetben, de gsak azon, aránylag kevés tudós számira« akik ax ékkást olvasni tudják s p jelokkel irt szavakat érlokoozni kéjesek.
A nagy közönségnek a munka hozzá-érhetetlen, mert Harpar az ékirást nein fordította le.
Ujabban két francia assvriologus, Mar* {ia apát á« Páter 8cheil az említett két fUÓ kötetéből több részletet Jofofditott. A lefordított helyek nagyobbrészt Assuiv &onipál (Sordonapol) korúból valók. A jpegtalált levelezésekből kitűnik, hogy §z aktahalmozó bűrokrotizmus már akkor j^talmasan ki voh fejlődre.
így például egy magosrangu tiszt-yiselö a királynak a következő levelet fcftU*:
„A királynak, Uramnak, alázatos szol-fája Nokia 1 Segíts« Nobu isten, oltal-Mordok Isten a királyt, ax én grumatt
Kioleu hónap hetedik napján egy róka pökött be a városba, és Ascher isten kertjébe menekült. Ott beléesett egy ►útba, kihúzták és megöl lók.* Tubát fuég u ilyen kicsinyes históriákat is [udatni kellett o „legfensőbb helylyel«, fbogy 4k a kormányaat főfórumát ne-yoztók. Más hírok o végekről (ország-határokról) valók, a az aratásról visznek fcjrt; de hogy volt-e külön .földmivalós-
vvt\'1
minisztériumunk, oxt már nem Jthet megállapítani.
A hivatali fegyelmet nagyon szigorúan pegtartották; egy hivatalnoknak, aki va-Úml akta-dolog miatt hivaiol elleni hűtlenség bűnébe esett, büntetésből nyelvét Jépték ki.
Olyan .beadványok" is vonnak a könyvtárban, melyek a hivatal«» köz-fgektól szenvedett igazságtalanságokról, fAgy tulszigoru büntetésről poaoszkod-
Máaréaet nagy oiámmol vannak olyan ítélők, melyeket kész udvaronook irtok, (♦kik míndon elképzelhető hízelgéssel járták 0 király kegyét megnyerni. Egy tyenfajta levél igy hangzik:
»Oh, király, Uiom I Somos istennek) 9 Nep) és Adad istennek tetszett az ő Jíígyea azempi Hántásuk kai oz országra boldog, jó kormányzást, békét, jólótet, bó^eá esőt, magos vízállást küldeni
(Ez utóbbi a termékenyítő folyamokra fonoikozik.) Az istenek jóakarotuak, j^toUk ú őket nagyon, a templomokba pám fórnok bo az imádkozni akarók.
A fiatalok táncolnak, aa asszonyok ¿nekeln^ n a fiatol leányok örömest yógzik oz asszonyok munkáját, mig azokat fiukat és lányokat hoznak a világra jelétben él a mai nemzedék.
A kiket saját bűneik itélLák holálro, fo, uram király, szabódon bocsátod; a (ogeághen »inylödöket megszab ad ttja |e kegyelmességed.
Régi betegségek moggyógyulnak, az fhezök jóllaknak a szomorúak rnejm
mám

gasztoltalnak; bhnbótal - ékesek anfcré
nyel*. Mlndozt a szépet n király uralkodásaik tulajdonit,a «« udvatunc 6» igy hixelgéioi esokugyan ékkel yánnal: irv»; A király parancsát o legközönségesebb ügyekben is kikérték. Igy egyg^cr u bír* okosok ast jelentik a királynak, hogy bő szüret volt, ugv bogv nem fér el a pincében a bor, azért mondja meg a Urály, hova kell a mustot rekniok. . Vallási körmenet után a főpap ezt irja a királynak s »Tegnap, ünnep harmadnapján Asur Istent és Bellt istennői jó állapotban hoztuk ki és szerencsésen vittük is vissza a tomplomba, ahol újból »fölszenteltük" őket. Adja az Isten, hogy boldog legyen az éu uram kírályom-u&k a szive. - - - -
Az érdekss gyűjtemény gyöngyét cg)\' orvos rendolotei képezik. Három botog-nok rendeli, elsőről csak annyit tudunk meg! hogy az orvos a nap öthatod részén mozgást, sőt teljes erojéböi vulú futást rendelt gyógyszerül. A másik betegnek az orra vérzett; koholó vizsgáié Uiáa magvan a diagnózis: hogy az orr-ulválaszióíel egészséges, a vér az orrból ós fejból jön, tebát az állapot nem komoly. „A vér az orrból jön, ezért az orrlyukakat bo kell dugni, akkor majd eláll a vérzés." A harmadik beteg maga a király ; ő felbégének a ioga fáj. Az orvos ekkor ugyancsak megijedt. „Komoly betegség oz, omíért a király, az én kegyes uram ide hivatott. Mert a fájdalom belökfll jön, uram, le álllan. dóon légzési nehézségben szenvedsz."
Ex a diagnózis, hogy mit rendelt ekkor ax orvos, arról nem szól az irattár Lehet, hogy ax erről szóló tábla elvet szett. Kár érle, toláo megtudtuk volna belőle, hogy, hogy vágták fel Ajsyriában az inydaganatot - és hogy húzták ki a fogakat.
Kivégzés gullotlnnal.
A niult héten végezték ki Augaburg-ban Kneiszl Mátyás bajor rablót. A halálos itéiot guiloiinnol Imjtvtiák yégro. A lakosság az utolsó pillanatig roméit a kegyelmi kérvény sikerében, az elitéit azonban teljesen belenyugodott sorsába ós egészen megbarátkozott a halál gondolatival.
Az ítélet szerdán, a kivégzés előtt kát neppal olvasták föl előtte.
A siralomházban az- elitélt nagyon nyugodtan viselts magát, meggyónt. pi?g-áldozoU ós s?oliden beszélgetett a pappal.
Később a dolgai felől rendelkezett:
A harmonikáját a? édosanyjáoak hagyta, & tükrét, amelynek keretét nagy gonddal, fáradsággal maga Részltet(e -rr twvéxónek.
Csütörtökön az édesanyja, a nénje meg n testvére látogatta meg KneisiU. akikkel az elitéit sokáig beszélgotett.
Egy azerencsétlcn véletlen ugv akarta, hogy mikor ax őrog asszony a fogházból kilépett, éppen akkor liozták a fia szamára a gyalulatlan, íeketóte mázol, fakoporsóL
A axegény aa&zopy ennek láttára szívszaggató zokogásra fakadt az ulca közepén.
Kneisxl azt kivánta, hogy Münchenben temessék el, elhalt nővére mellett. Ezt azonban a családja kibeszélte a fejóból, az átszállítás nagy költségei miott.
A kirégzée pénteken reggel 7 órakor
volt.
A kivogaós torét, jóval hét óro elótt
óriási törne« Jeute el.
yAs elitélt pontban hétkor lópelt ki a fopiirtz kapuján; két oldalt a hóhéríe-gédok támogatták. Halálsápadtan, de azért nyugodtan követte n pribékeket.
A halálos itélet felolvasását is nyugodton bellgait» végig, csak a fejét lordította kétszer o guillotin felé, amelyet azonaban nom láthatott, mert füg-gönynyol volt oltakarva előlo.
Az Ítélet fölotvasása után az elitéltet tóogragadták a pribékek, szemét bekötöttek, o közeit a hátára csatolták és fölvézotték o vérpadra.
Ez után már csak pillanatok toltok c 0 kivégzésig.-
A hóbórlogényok gyorsan odacsatolták Kneíszlt a tőkéré s miro a vérpad két oldalán térdelő lelkészek a Miatyánkban odáig értek," hogy „legyen meg 0 te akarod" — Reichardt hóhér megnyomta a guílloUn gombját és a 40 kgr. nehéz borotva éles bárd lezuhant oz elitéit nyakára, a fejét egy csopásaol elválasztva a törzBtől. A Z itólet végre volt hajtva.
beü fogházra Hélte a jíWfblró, míg Palkovícsot o kir. ügyészségnek adto át, mert önnek az esete rovott mulija miott súlyosabb beszámítás alá eaik
^ ^ Lerászegúlt foglyok* ^
A magyar csavargók, eltekintve apró
bűneiktől, ennek az országnak kedves kedves külön legcsségót képezik. Ke* délyesek a szemtelenségig, jó kedvük soha sem hagyja oL ötleteikkel megnevettetik a toloncqlő zsandárt, a mordi tekintetű szolgabírót is. Eső veri, zápor megcibálja, de a csavargó Otletosségóben kiqgapougó marad.
Három jómadár — akiket a lojto-szentmikióid község fogházában mint tplonaanyagot helyezlek el — íólül-muhn az össze« eddig elkövetett csi-v ny «¿-tV (
A lolonclársaság tagjai Uauer kismár-louí, Palkovics Pál cinfalvi és egy Kol-ler nevű suhanó. A várakozásban elunták magukat, szórakozásból kifúrták börtönüg fulát és o lyukon kibújtak Koüemes meglepetés vári rájuk. Woli lajta-szentmiklósi bornagykereskedő pin-cójúbe jutottak.
A cimborák, bogy ne töltsék haszon-talansággol a napot, jobb ügyhöz méltó buzgalommal kóstolgatták a különíólo jó zauiatu borokat.
Mikor aztán már eleget ittak, visszamentek a börtönükbe, ez a csavargó becsületesség, holott me( is szökhettek volna.
Tudomásuk volt arról is, hogy valamelyik sromszédos helyiségben azok a tolongok vunoak elzárva, a kik o gyöngébb nemhez tartoznak a ezért szűk börtönük falát más irányban kiásták abban n reményben, hogy igy hölgytár-faságbo jutva, szellemes udvarlással ¿desilik meg egyhangú magányukat.
Ezt a roménykodésűket azonban nem kisárle síkor, mert más utou bár, de újból a pincébe jutottak a mivel ebben a vógzot Altmntatását látták, hát újból neki láttak a borivóénak a talán még ma ie mámorosak volnának, ha turpisságokat fel nem fedezik.
Bosxállitolták ókot a nagymartom júráí,bíróság fogházába, pénteken ültek fölöttük törvényt. A kihallgatásnál be-vallottaz mindent.
Mikor Pintér járásbiró ráazólt a még 15 éve«, do már ötször büntetett Palko-víosro, hogy ugy-o egyszer le is részegedett, o íiu tagadólag intett,
— Nem a kérőm, kéUserI ^-Mondta szemtelen arooal.
KoUert egy hónapi fogházra, Bouert o ki aár New-Yorkban is iárt három
, Apróságok Szigeti Józsefiül.
Szigeti Jórsof egyszer, régen, ellenállhatatlan szükségét érette, hogy hódolatá-fcjczxe ki egy fényes talanluinu színész előtt, ki noŰ meghitt cimborája, komája volt. Az öreg Kéthy bácsiról volt szó. A A magyar parasztok utolérhetetlen ábrázolója épen Szigeti darábjában, a Vénbakant csos-ban arutla lognagyobb sikereit, \'falún senki sem tudta ugy méltányolni Réthy ulakitását, mint a szerző, ki maga is a legnagyobb alakítók közé tartozott. Hogy Hogy gratulálja meg a nagy móvésst, ki színész- és kenyeres pajtása volt? Yulami sablonos módról szó sem lehetett. Az egyrészt nem illett Szigeti természetéhez, másrészt attól is tsrlQtt, . hogy Réthy kifigurázza érte. íudla, hogy egyívású matador-ral van dvlga. Eloszolt tebát egy nagy atiluen mókát. MogszóUtotta ox udvaron Réteytt \' — Komám nem tadax valami erős mé> get?
— Dehogy nem. potkinyméreg. nagyon
jó.
— Valami fájnabbbM.
-r Gát ott a kutyatej, annál jobb nincs.
— ÜTŐS?
— A bivaly is felfordul tőle, ha bo* veszi.
— Ilyen kell nokem. mondotta Szigeti, nem tudnál keríteni?
— Tudok én. Dögivei bever a házam
olőtt Rákoson,
— Hát hozz nokom, pajtás. Szívesen.
Néhány nap múlva Réthy egy nyalábbal a hóna alatt hozott a rosszlürü növényböl Sz-getinek.
— Itt van koma, fOxbotcd. Hát mire is kell neked cz a mesterség?
Szigoli n&gy flegmával válaszolt i
— Meg akarok valakit mérgezni.
— lisak num ment ol a sQlnivalód, nevetett Réthy.
— Nem tréfa ez, komám, nagy oz (n bajom,
— Ugyan mi lelt ?
— Mindent elmondok.
Azzal ráfordította a kulcsot a tárr* óvatosan körülnézett s a színpadi intriku-sok módjára halk. fojtott hanggal kezdto:
— Hát komám irtam én egy darabot, olyan, amilyen.
— Hát aztán?
Do van abban a darabban egy szerep,
olyat sohse irok többet, a véremmel ktam magamnak irtam.
8o<.m>r elgondoltam, hogy fogom én ezt megcsinálni, eogy kidolgozom, hogy kieeor-jézeru, micsoda tapsot kapok, s — Hát ma loU?
— At lett, hogy nem én jálsztam, másnak adták.
— Vodd el tőle, tíov a darab,
— Nem érők el vele semmit,
— Nem-e?
— Nem ám. mort én soha ugy meg nem
tudom csinálni, mint az a kötnivaló, akit meg akar dk mérgozni. Rét hy egyszerre elértett mindent. Nem zavarta a móka stílusát Lassan, fontolgatva szólott:
— Ha igy áll a dolog, akkor nem kcra*< mendálhatok mást, mint hogy szedd be to ad ezt a kevóe parajt,
— Én?
— Te bizony, komám, mort Mihály bácsit to soha el nom játszod ugy, ahogy dukál. Szerbuszt
Azzal szépen elballagott. Soha nem hozták szóbá est a mókát. Mind a kettő megvolt velo elégedve.

Mikor Dnso asszony először járt Buda* "eston uigv feltűnést és »seatáeiót k»Uv*
• Oii&hix asszonyai Szigeti J6tu(uk ia f félték, milyen nagyszerben játszik az olasz művésznő, hogy inoghatja és mag-{Tisza a nézökoL
— Hit aztán mivel éri tl Ouae azt a pagyszerü hatást? — kérdezte 8ligeti a ¿ehető legjámborabb arckifejezéssel
— Olyan természetesen beszél, olyan egyszerűen teaz-vesy a játazaza a szerepét, piazfaa nem is a stinpadon volna. Semmit pem erőlködik, mégis olyan nagy hatást leszi
— No lássátok, mondotta Szigeti bácsi, feát miért uem tesztek ti is ugy, mint as » Duse? Hát ti miért nem vagytok olyan egyszerűek, olyan természetesek?
— Mi is csak iparkodunk, de hát..,
— Iparkodtok, iparkodtok; de nem iparit odásról van szó, hanem a közönség meg rázásáról: n logogazorübé eszközökkel. De (iát mondjátok már — kérdezte tovább — valami példát mondjatok, hogy lássam, u)Ú |s csinál az az olast boszorkány?
— Tudja Józsi bácsi, felelték, a Eamé-}iAs hölgy-ben, abban a jelenőiben, amikor (¡laut\'.er Margit búcsúzik a falési háztól, ott puso megáll az ajtóban, odatámaszkodik a félfához, mély fájdalommal visszalokint a szobába a aztán zokogva lorogy a divánra. Jaj. de megható ez, muszáj airnia as em-bőrnek.
— Ugyan, mondja Szigeti. Hát tl ezt máskóp osináljátoo? Amikor elkel] hagynotok egy kedves fészkei, ahol boldogok voltatok, ti nem néztek vissza s nem rogytok Ossxe zokogva? Ha nem igy teszitek, leíróim, akkor nektek nincs szivetek, ha pe. íiig nincs szivetok: akkor hiába tanultátok meg a szinószmeslerségct, amelyhez szív kell, lélok kell, az élet ismerete kell, s egy ki" gondolkozás sem felösleges.

Viszketegségi
bőrbajok, mindonnemQ sömör, ótvac^ ellen csak
Erényi-féle
Iohtiol-Saltoylt
vegyen. Biztos hatás, hk 8 korona uUsitáMttl. SiilLMdi:
Krónyi gyógyszerész
lnbodiiMUi e. a*Am alatt
Viiiiiki-.
Tflr&k KlrAly-ntozix ia. 4a Zgfmr rjigj-
tár Vici-kiirut 17. aa-
HÍREK MINDENFELŐL
— Verekedés a azékosogyháx tetején. Zsindolyozik, még pedig ezúttal pem a kaszárnya, hanem a nagyváradi
székesegyház totojét. Igy törlénholet meg tehát az a nem mindennapi esőt, hogy n pzékcsegyház tetején verekedtek. Kél pgymás mellett dolgozó ácsmester valami fölött összeszólalkozott s miután ezóval nem tudták egymást meggyőzni, erősebb argumentumokhoz folyamodott s a járókelők nagy gyönyörűségére alaposan összeverekedett a két mostpr. Jó, hogy verekodéa közben lecsillapult a két ember mérge, meri künn^n előfordulhatott volna, hogy valamelyik leröpiti a másikat a magas harotérról. A dolognak a nagyvárad városi járásbíróságnál volt n folytatása, ahol a verekedés kezdőjét hatvan korona pénzbüntetésre Ítélték.
— Gyilkos éjjeli Őr. Nádasdon a Pifcfap táncmulatság volt az egyik korcsmában. Éjfél után 3 órakor odavetődött Wieland Ferenc éjjeli Őr is. egy másik társával Blauk Sebestyén nevü 18 éves legényke hetykélkedni kezdett az idősebb emberrel. Wieland, az ójjoli őr, t fölött ugy dühbe jött, hogy botjával hatalmas ütést mért a békédenkedőre. A fiatal legény összeesett, aztán ágyba kertit és o hó 17-én meghalt Hulláját a nagymarton! járásbkóság 18-án boncoltatta fel. As éjjeli 6r ellen a vizsgálatot megindították.
— Voszott eb garázdálkocisa. i
Nagy riadalmat okozolt pénteken siklóson ogy faluról betévedt i eszelt cb. A város végén már észrevették az álla\', veszedelmes botogségét a azonnal üldözőbe is votték de oly szerencsétlenül, hogy a város főutcáján keresalül Gyfld-rc monekült. Útközben az eb meproarta Gazsi Lajos, Fallián Mihály siklósi és Szabó Józsefnó gyüdi lakosokat, kiket másnap Paatour intézetbe sr.állitotlak Dudapcatro. Övöd községben sikerült a veszett obet lelőni.
— Halál munka köabea. Dombo-vári tudóiitónk irja: Szemes Mátyás ozorai 20 éves kutásora mult kedden munka közben a föld rászakadt és eltemette. A jelen volt emberek rögtön segitségéro akartak elemi, do a meg-mogujuió földomlás a mentést lehetetlenné totte. Éjjel nappali folytonos ásás mellett csak ötödik napra elkerült a szerencsétlenül járt ember bolttostél a földből kivenni. Felesége és két kis ir. váj a eiratjs, a kenyérkereset közben tr». gikua végett ért szegény munkást A részvét a konyérkeresö nélkül maradt szegény család kánt általános: segélyezésükre gyűjtés indult meg ~ mely már is ezép eredményt mutat
— Kedélyes kézbesíts. Pécsett
történt, hogy B. L. törvényszéki kézbe* sitő kfllÖmbfi7Ő iratokat kapott kézbesítés végett. Uikózbon, amint a iratcsomót átnézto, a saját nevére kézboeitendó végzést is talált. Cseppet som jött e miatt zavarba, hanem kötelességszerűen a ,címzett" lakására ment s a kézbesítendő ivet a következőképon töltötte ki: Megjolentem n cimzeit lakásán, de nem találtam otthon, átadtam tehát a feleségónok. — B. L. s. k. kó* f ">,
1
Ooluslv psssárium a), ui.wr bolüzy
minisztori W987 901. számú ruadelet értemében csakis orvosi rendeletro kapható nálam Sohottola Ernő Budapesten, VI Andrássy-Ut, Váczi-kórut sarkin. cFonciére-palota.)
— A sserelmeaek Mekkája. A re
génycs do mostanában a kleriká\'is üzel-mok folytán olyannyira földúlt Spanyolország joggal novozhető a szerolmeaok Mekkájának. Akinek sok pénzo van ós igen szerelmes, utazzék Spanyolországba ós ha egyházi akadály nincs, akármelyik falusispanyol pap egvszerinen örökre összeadja szorelmesóvoi. S e írigykötós-sel szomben azután nem használ semmiféle tiltakozás, mert sem kást sem szülői beleegyezést a spauyol egyházi jog nem kövelci. Egész aorái a házasságoknak igy kötik meg Spanyolországban. Odalépnek a pap elé, a menyasz-szony és n vőlegény, két tanú jelenlétében elmondják, hogy szeretik egymást férj és feleség akarnak lenni a papnak akarv, nem akarva, ezt a frigyet szentesíteni kell. Hogv ily módon sok össze eem illő párocsza köt házasságot iut mondanunk som kell. Legutóbb ogy dúsgazdag földbirtokos fia a család bonnejának örök hűséget. Hiába volt a szülők minden tiltakozása a házasság érvényes maradt, S az ilven esetek nap^ ról-napra megismétlődnek:.
i ii ....... mm ........ ............ w
Vftfctr\'M* feástasszoüyok\' ne »«ÍMStők «1 hassak egyszer ia kisór-
\'olet tcuni a w kír. szab. petróleum sz^p-iunu»l, mely a fehémomű kifóz^séhox la«zná-vtik. ámellett hogy óriási a vele elért zuegtakaritás. mégis tisztább és fehérebb lost tőle a ruha, mint b< -mely má* égig magasztalt mosószes alnalmarásánál. Teljesen ártalzoatlan és absolute nem hagy semmi szagot vagy foltot a ruhán. Bgjr darab belőle elég Ötven liter vixbex. Matyar találmány és ms«yar ayártmány is, tsbát karoljátok fel magyar hátiasstonyok. \\
Hygltnikus francai a fcozniwiáruk Van szerencsém a u. é. kP\'önség síives tudomására hozni, miuorint ts összes-hygisnikus gummlárukat (óvszereket) minden akadály nélkül továbbra U obs^ert legfinomabb minőségben k (szolgáltatón*. Yl-srontolArusilóknak niögfolelt nagy engsd-mény. Kérőm mefrerdeléseikk"! »¡rreneseD cz^gomhez fordulni. Keleti J. Budapest, Koronaheroseff-utí a» 17. Képes árjegyj zék ingyen és bérmentve.
— As amerikai iskola. A sáros-
megyei Hosszúrét községben — mint levolezőnk irja -— Kaduk András iómodu parasztgazdának a minap cselédre lóvén szüksége megfogadta Kraj-nyák Júuos szolg&legényt, a ki néhány évvel ezelőtt kivándorolt Amerikába, de nemrég visszajött. A gazda a minap estefelé e eborói malomba akarta küldeni szolgáját a ki azonban kijelentotte, hogy nem niom megy mert már esi hat óra elmúlt, Amerikában pedig csak esti hat óráig dolgoznak a munkások. Hiába parancsolt rá gazdája, kijelentette, hogy ö bizony Dcm mozdul. Erre nagy szóváltás keloikezbtt s a logény egy keze tigyébo eső lőcscse úgy vágta fejte gazdáját, hogy a szerencsétlen ember betöri fejjel esett össze s most halálos beteg. A szolga azután elmont a pállnkamérós bo. Ott fogták el még aznap este a csendőrök.
BtimSafmafm
ne) vek as illetékes senekspaeeUáset
*ltal minden tekintetben a Ugkittlnéb->.«knok vannak «lüoservs és igy a batai <U küiföldl kiállításokon aa elsA dijat oysrték 7b írttól kftlönbésÖ árban kaphatók. Mlnthoav as idő asariat a eatm-ualoiuoak Mdáljáa és ba\'aá eearkeseiéo atólérhaUllsn talilraáayoa v aa, igy lavittsokat és áUlakiUnokaá ia elfogadok, a hang javulásért éa tartósságáért kasMség^ vállalok.
Habita Antal
bangaaetkiesitl meaUr
öudapeat, VU. kerület, Bmébe^
körút 42. «iám. m árfegv«4ket bérmentve kfiH> m
regény.
Az ördög cimborája.
Regény. Irta: 8.
A fra, ti még nem járt erre, körülnézett ,
A világosság, körülbelül négv méter msgssságból, egy kerek ayilásból jött be.
Egy körülbelül 8 méter átmérőjű fa-odu volt. melynek magaslata ia megvolt vagy vagy öt méter. Kívülről óriási fs, vagy fatörzs lehetett.
Mire a fia ezt meglátta, mintha a földböl termett volna elő, egy kényelme» útra támaszkodott a nyílásnak és a vei ér sietve haladt fel rajta. Lipaceos a flut tolta előre. — Gyorsan, kapaszkodjál fel. Az akrobataiágot tanult fiúnál ez könnven ment, csakhamar fent volt 6 is és a vezér példáját követve a kiálló faágakon lekúszott.
Mikor lefirt egy sflrü erdőben találta magát, a hely minden még a fa is teljesen hasonló volt ahor, a melyen a rablótanya felkeresésére alkalmával ment csakhogy azon a ián ajónyiJás iámadt, ezen meg csak kblak volt
Ezalatt n többi is kikerült a nyitástól, mely mögöttük magától elzáródott
Most torebólyes vén fa volt es, olyan akár a többi mind a melyek körülötte állottak.
A vezér figyelmesen körülsétálta a fát.
Hirtelen megállt 4s elkiáltotta magit:
Idei ^
Mind oda síeltek.
A fa ott, bol a vezér illoU egy balta vágással meg volt jelozve. A vágáson meglátszott, nogy csaknem egésseo friss keletű.
(Folyt. k5r.)
Magyavarsság legolaaáfcb eeájji
forrása.
n«Jt iMkU fira b«rt«Ul**r......«.*•
Ob«vr© fiirC ............... MA
esni, nöi o*ugo» pitUoaMrbS\', .... asa
rérfi bM,Ut*or ., sár** UtÍH »M UM „v. sar*« t>6rt«t ara
0r*m*k „ S4~3a-t«r ».se ee-S4 »»uSl~ A ««lp5k «toiáasak 4« l«*a tojrUaak. *Ur-rvadalAwk yoataatiavét meUatt Mpwk
•tralalnger Bassö Sa&táa
l lá»»M»W*-
RÉSZLETFIZETÉSRE.
Sickel remontokóra nyitva At
fedéOel........
Ksüst férfi óra nyitva . . .
kettős fedéllel . Bxüst-tula férfi érakettós fedéllel 14 karátos arany vM óra lédéi nélkül . .....
M karátos arany női ón» fo
dó\' r-délit!......
®züSi íórfl ór» \'Anes jou-iouval _ r-^rii 9 S0Í«/C LM óralánc«
í & íyürű Jl/0 f
-"ífyótnánt fyftrQ. . • « •
w ViUlftggö , ,
frt 8-»
: lEs
bi 80—89
fct
~ a—* d « W-M * 10-20 m a

KOLUSCH l ékszerész
BtOft, vnp »ittffle
Zongorák is piamnök,
LtolSn—U»«H ii njssi>iaa>*»i*»
Mftvmoh iUatml
Budapest, Károly.kira* 4*
ü (efiényélBt betussép!
gondosan csomagolva béna ontva küldő»
6ÍI0NSAUM ÁRMIN ^r*™^
PUDAPEBT, VI, Oajóa-Qtexa U,
Havaastja 0« .... . ■
kMltaOt a *«ly«M I Mm
V« kr.; k.tii. ti({ | (rt 10 k».
8,7 ¿i^ÁVt.*^«"^ ! t.IMJ,
«EKKBlfif «. arrSgyaarrUra aa wlaluuniea»kM\'rKa*aAa SUahU«ir
\'ciWohörbti, oilpésxkfillékik
legolcsóbb áros kaphatók.
Rosenberg lg. utóda
Mtkereskedf
Badart, IX Soroksíri-ntca H
Vidéki aiegreaialésak psatesa* m»
közolt. tnek utánvét uWUU.
!1 URAKAT ÉRDEKEL !!
how a logflnomabb firanczia és anpol rmmsí\' koi^lcje»sé?üket ItltétlenOl biztos óvszert Kredoti párizsi csomagomban tuczatis: 1 frtól 8 Írtig ^^
KalMlyaal UaSaumakS l Mót S Min
HATSCHEK NÁNDOR »mm
EÜDAPEST, ÍV., K4r»5y-kti«« a aa. a. UM tMmI«
Sok újdonságok/ .

*Urm*<Uk kia.tAa.
VJI Mogjolanl DJI
Wéikat«aW«Mm utmatM« MtkfMtIM ; r»atloUk.b«n luűtu
rtsriAi iilaiBi
Dllnök a* Ifluságr nsmt élatékaa
éa ások hatásai a férfikorban.
or mi-zara Tiraoxm.
TAHTAT.OM: A ooitoálU nemi álat rndsndd kanók. Terhelt «nlá.lUU való loaiármaj»«. P»J-teiaukod* rinmtkfV- A aardOJo ifiutá« aa»nái!a likmi. Ai Jnffí^Jii». kUídmlra. KleM^orniwk. K.—.i— i üci. Í-CÜU SKiiUiü. rltti,
K. Utíiok. Krirki «i«i«l«m. A nemi n»ra«á:ó-tak t.Wío« k4rv(k«vunéartl. NIbíi Ilikor b«te|-\' . Aluamcrem. t crJe i.errlci a Unittok. A oláráa kiró. katáaa. Kr.lakoa naalok. Kalap-
Mi Ál uamotrm. horda nerrlca
UlioKSjái kiró» KaU»a. ¿.<1 rtn >4. btf*r
TL. Yarli
I Ma __
pariira! hí«U Olaarat (árt axátkUááa.
kor»»« trotr* >d. M<*ran.ialhat4 a »icriónft: Bu4«p.H, Tt. Yaraa-kSrml 44. I. a». Ara t kor. a Mai rl&t«tea«a bavildrcdi *> (Illír
Brázay-féla sűsborszo^z.
*»» * • » \'
A ki hamarosan szabadulni akar a íöfájáa kollenieUon érzésétől, dörzsölje bo arczit, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborazszel, néhány perez múlva már roudkivQli üditö hatást áros.
1 nagy üreg ára 2 korona, tkis ... l .
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST,
VIL Erzsébet klrttynHit 15-n.
»

SK
¿rao.k ráaaáraTinűí^á tf Ma\'iB^faaCa^if
"> Aa 1bUm( métán kUOttnaa U tatt mMn, mámét •Hűid hat Mrtakábaa na; kkltoáaaa « m M tf kk. lTaiadcn UntMwkk *U*-fSM4»4a«k. lAkk aW >JÜaít.a<Ui Ml a.
H«ta«aftl
tMaáaaaaa kaknitaai _____
A kirandania a la«lakfe 4» M
mtglilM. Palv.uiak a.va&ia 4a karra n Maklifihalmk Dte «»A<« UUadá ar y»>»UWiJMas>IÉ
(a) aiimnti Mártiit
UWaa. «M^kSttottaaai Mr «a a vfla-
«a«u»4.árui kiUráillaikaH) áJUJ Umj-
«a DNM
kf
raM tekintet náttdl MtaM UMk aaá
LM nuM (M
t-..... .ka.a
I Ibtakkt
A magyar | GAZDA KÖZÖNSÉG
1aJAnfJuM
| Hazai á ltalános biztQsl tő
részvénytársaságot,
■ \' — atslyaél .........
•löoyös faltétalck mai
IsttUhat bisttosttsni, da [ahol mn •lóforduló ká-rokafc «ionnal és mél-
[tányoBsra baoaülik, a6t gyot»asn kl is firatlk

OUTOR,
«¡4t késsltmfnya kárpitot ét atz éaloa kator togolosóbban kapható
a készítőnél
^ray«Uaa44«tliraAd\'i«MNk.
SZÉP BAJUSZ
\'4« a firfl i fut iga. aiO
Aki tasak birtokába akar jalm, aa kaisaátja a Winklsr 81moa-iai«
. OLIMPIA LUSTRINT
felali
laUllaa ksssiiwénv, a He\'vBak alkanuaiásával a bajaaat a «■•kb állasba Ishsl hrivmai, ka m«s
Lualrinne) a bajnts jói MnadvMiit« tik, a l>aju«iköl4»al laiaséa laarioti alakba fviavU^iík a a uaj««aimi«"aúJi( rafia kayijak, amif aa i«lt***n ntKaaá-rad. A üajmskOH elUvolitáaa ulaa a bajosa napokon át ai«irtartja aa«p alakját, fényét 4« asiyammrO Ugysigát.
í üvg ára 1 Kor.
§fs baklldéss osllett béraasntve aaáliua Ef>edfl|i kéiaitója és falta\'álója
VINILER SIMONii!atsz«iésx
SZABADKÁN.
patfféaaoW nagy árUadvssmény-
bsa »éM«aülo«ki
Elsé délrnsgjarersságl
oltárép teswt, fljobráisat él aranyozó mülotaset
AlapUteu»tt ISQO t«*s.53=3= Vaa aaara«f»ia a aafT\'
bidomáaira fc^ai, ba«r Stermaaaal UMtiWta. a satrkaa kéaaMak aj •(-kirakat, aaáaiákakal, att-\'«aU kádakat ikOMn á*
\'arafra áaakanaSSaa f-UcWteUrarra aSráaateMa
károkai ajkat kauk. aaárrA-afaaoka« kru^mk. Háfl atiárkápakai kantok áa M^ajtteaa. O) »Ittrk«-r*k*< Unmt (*iU aaSTáaaafc káuiatt*« 4*a4val tekyra AtttUm Jttu, MiuU aalva »■•tr*U FaarvaJ SsM-t A ata) ••otamit (áká) (a IH» M palkahiaaaiwr»».
ISO_IJS_I4S_ISO
IM
10» n>___
Sm. 1*0 ua mi [aa »»«
T«raoaUa káiaaawáWI raBíJin>mln»«»«
ÍM 14« r*aUa IdaaalyáUsrét
Nagy J\\ÍQp. János
Main ia in laa UUtr-fumr«kád U káaai-tekta ká^karateXH^bM araayaaak JáiáUia
TemMTár Józgafylro»,
Bonáz-utozo 6. bz
n
BxáwUlaa kl«a»aat M *a árIM falfUa aaaa S7 á* *te laoiUá rMtdaU UláiaUt Ucjobbu ajuihaljuk.
BandaiainUaat
BiCapest VL Aodrftssy-il 24. sztti
aa «HM atlIHI.
Dr. GARAY ANTAL
«. a ti kh. aatálT tUrrm a mtmi kktw.lt.k éa HrtM^ aukarraaa ná-
rrU kUte* dkmmi. irmu Uk|Mw Tfai»^ a-a>S táré aa »Ai aaaai bíUt»«;.ko» bacTc^-WM (akaliaka*. aa tafmO^a aWkatait. kai». Urt áa aMMNai kértbe itaá. a<(ra«(«U (artarái. Ul4h. .>) u IdUtUk\'-J arraraok ki-UUá áradjaaarafrl kJarakAil a>«4<iar» nvtai -0t«CTaiar«kr4j rwá««kwu laa; HaadaUai a*, raau is—k-t« aa aaka T
Uvtllkrs vá astsJ.------ ------—
tysfljrszarakré) gsaásskailk
I Az Itlil\' lii:i;joik l«:J|j|fté ttléM

ifj-Hodács János
Clk(*4, fal«8Tár»a, Ki• Ttaa» aW«a 4. kluoa-uUxa (alrUtáaa.
Állandó nagy raktál
kész kocsikból.
ailltá kll*y kauaAU« a
„FEEOLIN"-*.
(Mnu r.ak kkit.nr«»4l. ka« a J»*K0Lni" arai-a a rjü.k* kasaitlksl Mtr a káiatk, a kajaak 4« hiklMtl
4 laatliiiáulaaakk ara 4a a Ug aaa/ikk kraak .W..», M* flaoak kátal 4* alakot a*.r a „Zaaalia" haaa »Hala áHal A M>raaUa- *2 \'«l^J» Hb» U kftitkkrkt» o»vá«yMJ ¿4 Iliit ott itappaa. JólllluaW larákbá, %*ti ai ara .a4«l 4a ráarrf. MrakkM. >ite»M»| 4« arrHIraaaárak fwtaaaartd k(b. a .fraalta" Kaunáisia tllJ nvaiatklanul *l«Saa«t<. A -faaalta* k«lobb hajtllklitá - hatlpotá - H (Ourr. rtv»j»W»dllraií a haJW-hulláit, a ««(kapa^todákl áa a fajbatrf k/arktAI a»«rá». A „fatalla" *fyb«a a Wcttraiáttrtatabb ál l»|)obb lonlmU-t4d«r. A kl a „faratta"-! ál aodáa* Uippia b\'iyrl >>aiiaál)a, Halai ák Má* muti KSKtetiUk marónkat a páak Siornali vikinacáiára. ka a .^Mlll\' ktiinl aU n«m klü«»*a. Ef* darab ár» I kar, J áar*b k*r.. á darab I kar. tJ da ab 1 k«r. Efv daiab alánt poiU X tillaf, 1 darabon IMCII áű Mllrr. Ütáa fáttd 40 lltlárr«! t&bb. M«>rradtll>rt< r&illl & láraUtJiJban Bit», VU. Aaila kUlaiat». M.
Un faléban jó Untát akar, ugy kérj* ■* vagy randoltaasen
Tintéii MaJerspaeli fis Szákey kaswsÍ
Suájcl ö^a-Iparé
i
Csak ia kort
StakártAkark, Uarlikn\'k paata-.
4a r«nilórli»nvl»r|ái<n«k, »at»n>inl w»L daakln.k. kia\'k Jd drira a»Ukaá|| vaa. aioaa Indama.\'ára KorauM, ml aa aradatl aaaA tákar. aáatrtr^
H iilli .C!i
hUiu. r.ad.tar cjjríOU ata.ualiaaái átraltak ÍM drák antimagaatlkaa . aUlda aaarkasatial »inni illái»», l.dpnauaabb funuk aubiljroava klardbAWa áa «nlndtn < drárn három 4vl IrA jdiállátt vállalunk. Aicrlj tokok, malrak há/oat fa Ml. ni r«(d« fadá t (Saván atlai ÜUaak, »<« p
&l*«dlT*t4.«bl kiafliáa» da aa ojnnnan f l aiáM •tolat viMmatlaa ame — " aoldln ártbdl káaaOtn«
asaaktiSl ««j i««arak. aranylraiatkal vanaik •ivoava. mlál« •I; «red\'U háat>aUkA>aafuak a raldJI araay drikhaa, bafT ml aaakártdk Itul aam kUlOnböjlrlhaiók mr| f*i «00 korona lftá| valddt nraay dritdl A »114* aayadSIi drája, aaal/ a*ka aa »«•ntl al valddi arany klaátáták 10 0»« atáarnadaidat
>T
kttrtUbalSI J0O0 dleaárd lavalat kaptunk S h<Wp lafoi dí dr\' Sdrt
aánaabb a\'aay-plaqua-lánook arak láncok U) i í. i áa I korona Mlndan
r a»i
Mlnda\'a erika» iry Sdrtok ln»y«n r-plaq
Ara i(7 ari adt driaak aaak 14 kar »ára- áa
"ok in« oro atik
t] a p«n
R«nd»(mány«k InMMrd.^ki
treina alafl M«mant«j
LaidWatoaabb áa taxal? 4» DttlKyak ráaaára (nya ma* n»rn falrtA aálklU vlaa ia rátatik, miáltal aamml kockátta\'ia. ulánvát v»kt a p«n» aldlca«- b kdldáaa aUanábaa.
n»m IWleld kát«
máJ
iuiuvuj vwa u«ivi>. (Ofl\'IW(l|L LariuZ l»4j:bi V> dil.. ^araias^lapnk 10 rtllerta báljagjal alUqS
anaiA kS.dáa
Uhren-Versand\'baus „Öbror. os" Basol I. (Sehwtl
knidrnddk. — fcaxya/ laralatáa.

Gáz ízzófány
Splrlíus-Izzófény
PőIíO!8UIU-ÍZZÖfá3]
ÁCBlyléa-IzzSfínj 3 IC Vidéken képtoiök kereslelQBk»
Részletes árjegyzék ingyen.
GÖNDOS J.
BUDAPEST V. kar., Váosl körut 54. n.
£ Ha mm tintát akar t
•n káiiaa. »nry raa4alt*aaaa (T
KASSA! TINTÁT
Maderspgcli is Székely S
f»!ata>*fy*r*raxáir1 .tbkUfjikrabil f
------ K \\ *3a A N. ^ras \'I
.«»SSTTiTséT««*
„Aphrodité."
ájánlsns a a. é. hftlcykfttlanégaak
aa arcbőr »«\'pa^ijénak ápolásira aa Apbrodlta erLit: Ma^y t fc«ljr ára 9 karcon, klcai 1 karoan 20 íltidr. Ap rodits pondar i 1 korona tOOliér. A^hradiU aaapaa 70 fillér.
„Santal SaIolH
a legrflvtdsbV idfl alatt ryécyl»j» fiakual a bugyafifolyasi 4« bOl/a*-kamrait Ara dotosonklnt S kar. 40 íilldr. Vaiédi kiaáréUg kaybaté.
HESZ GOTHARD
Ijáfjasertárábata M0»nfi kerssstksa\'
UJ VIDKÍÍEN. ^


Kávé Jea
CSAK EOYHZEH XLCLX» K0SSX. Óriást megtakarítási traoTAB auaÁz.Ti lusia
Petróleum-szappan,
toljeson ártnlmatlan lojteslepjobb mosósrat • világon. 1 drb (20 fill.) alé* BO lita* vlaJaea. OOvebbot a mcllécsomagoit használati utüaités. Gfirt C3raktir: BUDAPEST
VH. Dottanblllar-ntca 29b aiim.
Drogéria éa ep7ébb jobb ozletokbea mia> acaQtt kapható.
rfetaasMnnrok (3S drb) a kor. 00 anéfMk Wáiaaautva nULnyát biIUO.
Képvlsalök oilndanütt ksraststnsk.
(Psrioricol
«•■njaaU
a« íj*
bt t.sa bt U*
brk Lra
u< l.M
bt U4a frt L40 bt 1.40 frt LM
I trdfUrtaitájl
I kUé Varaaay
i kllólVwIocica I kUá Cuba (flnam)
t kii« urAon r
t kilá n.-^-»
I kilá r.aoo CnfllJ I kUá a aa) láva I UU uu| Ja fa <1- ta) KktdaA» a aj alom napaata k4U kárálnál.
lU4T»rr*aP««k 04. >4»
t klla ttom l-ark4tt 1 LUá Cuba t\'orkáT
K»V hl. ttIVIláMkű lirin,
IISkiláMiudnia, caajs. kaf. „ -. --Há IH Máxtertáal ÖJ frt LSI
liikllá Hkt\'oltsl frt «9
41 I kllv« poataralKftO (m»lTbaB Wbb 1 faj la la kal.lh«l&, mai ridáire Q ia UUaMa bárbanf - á* r+ri-1« maira L1W,
Balogh Laászló
kivé* és Ua kt»iteü (slsta Budapest,
r*«M«t TTL, ltott*«Ymae-«ta** Ua.ITUkRtl. taa VtL áaártwy-ái as V*_ Doháay-a. 4X

cícmago^ai«
nkn kav. d W > •• caajs. kaf- ü W SS
H évfolyam, 63. ízlm
Ragy-Kanizsa, 1902. kedd, márcros 4.
Eor szíffl 2
Előfizetési ára:
Helyben h.-Uhos hordva egy hóra 00 ftllér. Vidékra póstal küldéssel egy hóra 1 korona 20 WWr.
Foiaios s»orkos«tó: | MeQjQlsiiik naponta korán jrtogftl.
» n.O»TAX Bvao. NyomatoUt.Nagykanlx.sl Friss U|sát«;
Szerkesztésig és kiadóhivatal: k\'rausa és Farkas paplrtemkodés«- B nyomdájában.
ladó tulajdonosok: $ Krauss és Farkas.
H TIsza-EBakofyszksf párbaji
Védekezzünk!
Megkezdődött Belgiumban, volt azóta r.índenüll a világon kisebb-nagyobb fimnicás csetepaté. Egy idő óta ezek a fond elleni kihágások és hatóságokkal faló torzsalkodások azonban egészen $iás formát kapnak, a részrohajlatlan és ylos Hzemft megflgvolő ugy látja, hogy pz mintegy preludiuma annak a véres ^rámának, melynek nz általános munkás forradalom képében bt kell követ-(eznie.
i, Mert igas, hogy itt is, "ott is azonnal a legerélyesebb módon szemhoszállanak f/ekkel a mozgalmakkal és hamarosan Végeznek velük, de az is kétségtelon. fcogy ez csak elodázása az ügy végleges tlintézésénok, mint mikor két ellonség fgvmásra törve a gyöngébb engod és Visszavonul ideiglencson, hogy később kellőing íölszorolvo és elkészülve kezdje meg ax élet-halál harcot. Mert végloge-pen elintézve sem a trioszti, som a spanyolországi munkáskérdés nincsen, do uem lesz a párisi sem.
A rendfenntartó hatóság kö\'.elességo megakadályozni minden mozgalmat, mely n fennálló reud és lörvényok ellen irányul és mikor azt teszi, nem válogainak sem a módokban, som az eszközökbon, mert ő az elégedetlenekkel sem nem tárgyalhat, sem nekik engedményeket nem tehet, jogokat nom adhat, hanem fegyveres erővel igyekszik minden — szerinte meg nem engedett törekvést lehetetlenné tenni.
így volt ez mindig. így volt, akkor is, mikor a rabszolgaságot, majd pedig a hübéraéget szüntetto be az emberiség és ¡gy lesz oz most is, mikor a tőko uralmában a munkásnép osrtozkodni kiván,
A mig itt is, ott is előállt sz elégo-detlcnuk egyik másik kisebb csoportja és erőszakkal óhajtja megszerezni aü, minek békés uton való mogadatásat bevárni nem tudja, addig a rendfenntartó fegyveres hatalom győzedelmeskedik, de a mely pillanatban az egyes csoportokat egvositi az érdek közösség, abban a pillanatban a véres összeütközés eredménye nagyon is kétségessé lesz.
Már pedig ilyen bizonytalan végű üzletekbe kár belekozdeni, akkor még az engedékenység és a helyzettel vnló megalkuvás mindkettő részére olönyősebb eredményt helyez kilátásba.
Fegyverrel, vérontással az ilyen mozgalmakat nem lehet megszüntetni, őzzel minden józanul gondolkodó ember tisztában lehet, az ilyen módok és az ilyen eszközök csak arra jók, hogy as ellen-leloket halálos ellenségekké legye és az emboríséget egymás körött harcja kérteivé, világfelfordulásl icízzen elő, vagy visszaállítsa a középkor szokásait és törvényeit.
Már pedig az emberiség sem meghátrálni, sem mogállani nem Bzokott hanem halad elöro állandóan és fellar.ózhatla-nul. Ez a világ rendje és ezzel szemben minden társadalmi fond vereségét szenved.
i i
üosrat Hugó
Lázadó község.
Daróc község szegényebb sorsú lakossága véres tettre ragadtatta magát, hogy boszút álljon kót odavaló gazdagabb polgáron.
Daróc községnek nagy kiterjedés^ szántóföldje van, amelvot évenkint a szegényebb sorsú lakossápak szoktak kiadni haszonbérbe, miáltal módot nyújtottak azoknak a szegényeknek is ter-melésro, akiknek nincs saját földjük. A lakosság biztosra volté, hogy az idén is megkapják a bérletet azért az árért, 3 melyei már évek óta fizetnek. A szegény nép azonban ebben a reményében csalódott.
A községi képviselőtestületnek két tagja, Dragos Anial és Ehner Ferenc valami úton-módon magukhoz kapari-tolták a bérletet ; állítólag holdanként ¡5 forinttal nagyobb évi bért ajánlottak a községnek, lia az egész bérletet megkapják. A lakosság, mely előre értesült erről a tervről, abban reménykedett, hogy a képviselőtestület nem lógja olfogudn az ajánlatot s ekkor a bérlet ismét az övék lesz.
E hó 1-én volt a képviselőtestületi gyűlés 8 a befolyásolt képviselők egyhangúlag Dragos Antal és Ébner Forenc ajánlatát fogadták cl.
A lakosság, am\'nt megtudta s képviselőtestület határozatát, tömegesen felvonult Dragos és Kimer lakásához, ezeket a lakásból kivonszolták és véresre verték. Aztán pedig kövekkel beverték az összes képtiselók ablakait, majd pedig a bíró és jegyző lakását rohanták mog s mivel mind a kettő ideio korán elmenekült, a bútoraikat törték össze. . A zavargásnak és rombolásnak az időközben értesített csendőrség megérkezése vetett véget. A helyszínre érkezei-főszolgabíró azzal nyugtatta mog a lat kosságot, hogy a képviselőtestület határozatai neiu hagyták jóvá s a bérletet azután is a szegény nép fogja meg.apni.
Kbben a nyilatkozatban meg is nyugodtak, A vizsgálatot folyamath^tették.
Fenyes estély.
Budapest, márc. 3. Gróf Apponvi Lajos magyarországi udvarnagy Andrássy-uti villája tegnap csio a magvar előkelő társadalomnak voll légyottja.
Az udvar előkelőségei, a kormány valamennvi tagja, az egyházi logföbb méltóságok, a tábornoki kar színo-java, az arisztokrácia majdnom teljes szám-, ban, a tudomány, az irodalom, a mű vészét számos kitűnősége mind egybegyűltek a főúri lak olsö emeleti termeiben, a melyekben a háziúr, valamint SchoriBThnss Margit grófnő, Teréz és Adél grófkisasszonyok és a fiatal Gyula gróf lebilincselő szeretetreméltósággal fogadták a majdnem két órán át beözönlő veudégsereget.
Csakhamar élénk társalgás fejlődött ki; szines csoportok verődtek össze, a kékes tábornoki egyenruhák. » hAíA*
püspöki öltönyök tartották a fekete frakkok tömogoit, mig a többi termekben a hölgyök ékesnél-ékesebb öltözékekben sereglottek a háziasszony körül.
Maid megnyíltak a buffet-termek is, a melyeknek dúsan megrakott asztalai a legválogatottabb delikateszazekkel édesgették magukhoz a vendégek sokaságát.
Jóval éjfél után ért végot a fényes estély, a mely a bőjii idény legkiválóbb szalon-eseménye volt.
^^saló Házüpöfc
^ urr-*JBaját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 8.
A rendőrség napok óta két veszedelmes embert keres, a kik ugy a fővárosban. mint vidéken többeket megkoppasz-tottak.
Még február 24 ikön 8eidelmann Jáko kía-ujszállásí bérlő lovelet kapott, amelybe egy magát Roller Sándornak novezö ügvnök
azt tudatta #ele, hogy olcsón
{\'ulhalna Budaposiená Práter-utcában egy lázhoz, a melyre már a nyáron alkudozott, mert egy szalámi gyárat, akart ottan berendezni.
Seídelmann Jáko ekkor 22,000 frtot akati adni a házért, de a tulajdono 80.000 forintot követelt érte. A véiel akkor abban maradt ezen oknál fogva.
Seidolmann már másnap Budapesten termett és legnagvobh örömére megtudta hogy a hozott 44,000 koronáért meg kapja.
Érintkezésbe lépett a hás tulajdonosával Brunoke Antallal, aki az ügynököt bízta meg a tárgyalásról.
Seídelmann mindenek előtt kérte a telekkönyvi kivonat hiteles másolatát, amit Rottor elhagyott neki.
A másolat szerint a ház Brunekéé volt és egy flllórnyi adósság som volt rajta. .
Se delmann tehát kifizette a vételárt 44.000 korona készpénzben és hozzátette a háznak névre szóló eldöntéséhez.
Kz lebruár 28-án történt. A véletlen a telekkönyvi hivatalba is vitte, a hol aztán nagyon kellemetlen lolfedezés várta.
Kiderült, iiogv azon időkőzben, mig a tárgyalásokat a házvétel iránt meg-tarto-\'.ák, Brunecko 8000 frtot vett fel egy banktól és azt a házra beiábláztatta.
A telekkönyvi kivonat, a mit neki mutáltak 190$, jan, 26-án lett kiállítva. Akkor még nem volt teher a házon.
A házügynök a háziurra! egyetemben a telekkönyvi kivonatot meghamisította lebruár 28-ra, hogy azt a azinozotel keltse, mintha az a ház eladása napján lett volna kiállítva.
Xgry Bsldvlmannt «000 korona •rajéig osapták be. A becsapott ember följelentette a két csalót a rendőrségen. amely azonban nem tudta őket kézrekeritem, meit ismeretlen helyre távoztak.
Kifogják rendelni körözésüket
Letartóztatott ékszertolvaiok.
Budapest, mára. 9.
Bécsből jelentette tegnap egy szűkszavú távirat, hogy Bienntfr Károly berlini ékszortolvajt letartóztatták. A letartóztatás elözménveíröl most a következő tudósítást vesszük :
Az éjjel valamelyik éjjeli mulatóhelyen kót fiatal ember lünt föl az inspekciói rcudűrtÍBZ\'.neV. A két ifjonc veszet-
tül mulatott a csak ugy azórta a pénzt hogy a vendégek mind ámultak a nagy költekezés fölött. Mikor számlájukat kiűzették, az inspekcíós fölszólította a távozni készülőket személyük igazolására. A két idegen megijedt és szökni akart. Kgviknék tényleg sikerült is a letartóztatás elöl megmenekülni.
A letartóztatott töredelmesen bevallotta, hogy ö Brenner Károly kárpitos-segéd, ki Egnitz Charlos jokey barátjával ogvütt egy berlini ékszerésznél betöréses lopást követett el. A jokey atyja Egnitz berlini bútorkereskedő, a kinek üzlete egy ékszerészbolt tőszomszédságában van.
A fiatal Egnitz, ki könnyűszerrel atyjának boltjába bejuthatott, ílrenner segítségével a falat áttörte e a kél madár a boltot alaposan megdézsmálta, k lopott ékszerek legnagyobb részét Brenner birtokában találták. Másik részét a Hősen-edergasszéban lévő lakásukban rejledvlc el. Kgvnehány érték árgyat a mérnökön Egnitz vitt magával, kinek hállélét nagy etélvlvel nyomozzák.
A két botörö Bécsbe jött; íveseiben Brennernok ogy rokonát keresték fel, kit ügyükbe beavatták, kinek 70 aranyórát és 100 aranygvürüt értékesítés vé-gett adták át a kinek kölcsönös megbeszélése szerint később szintén Bécsbe kellett volne jönnie.
Ezen bűntársakat a bécsi rendőrség távirati megkeresésére Cesselben azonnal letartóztatták.
ORSZÁGGYŰLÉS.
(KépvlselShis.)
Budapest, máro. SL
Nehezen ébred a t. Ház a szombati izgalmakat követő vasárnapi munkaszünet u\'án, melyet még az ellenfelekként egymással szemben álló Istvánok Tisza gróf és Rakovszky Is respektállak, a párbajt ma délelőttre lüzVe ki.
Különben ez minden hétfőn Jgy van, a .hlau Montag" a lláx külső képén is megszokott látszani.
Do azért deputáció már ran, Biró Lajos Hevesmegye képviselője és Farkas Dezső hatvani közsigt jegyző vezetése mellett Hnlvan küldöttsége itten várja a földmivelésügyí ministerl, hogy a hatvani belvizeknek a már beterjesztett tervrajzok szerinti lecsapolásához as állami szubvenció megadását kérjék, j
A foivosókon a Rakovszky-—Tiszai át baj előzményeit és esetleges követ-ezménveíl tárgyalják több-kevesebb izgatottsággal, de egyforma nagy érdeklődéssel.
Ayponyl Albert gróf elnököl, de as
előbb jelzett bétföi okoknál fogva csak nehezen tudja az űléul megnyitni,
A kormány részéről Széli ¿álmán és Széchénvi gróf vaunak ülés megnyitásakor jeíen.
Közben megérkezett Rakovszky és szólásra jegyeztetvén fel magát, nagyban beszélni készül, a mi általános feltűnést keheit. Híre megy, hogy a pár* baj délelőtt nem lesz meg.
Oaávolsxky Lajos a közősügyi kiadások tételéuél határozati javallatot nyújt be, hocry utasittassék a kormány hojry terjesszen elő jelentést a közös aktívákról. Szóló ugyanis furcsának tji\'álla hogy a közös adósságot mi is fizetjük, do a közös vagyonban nem részesülünk.
Bxéll Kálmán minisieretnök adatokkkl igyekszik bizonyítani, hogy a közös a*.


T
—M».
tírákíiól mindig a hugyfc- orgrtttf®1^ »9« U m«gB tarázott tőrvény a»pján veotajfc el ÖMJWgaket. Különb« is ok aktivált rois nagyrétben flaUmószteilek, ídleg lmdifelazehAésekro és Boszniára. M«ei m aktívák már csak követelésck-Ml áMaj>ak, készpénz nincsen. A? aktívákról hajlandó kimutatást elóterjesz-léi, miért fa kéri Csávolszkyt, vonja vissza határozati javallatát.
«•^«iasiy Ídjdíatí, hajpf amini*-•tereluök nyilatkozatai alppján vissza vonja határozati javaslatát.
Xalör és Bséll felszólalása után a tételt elfogadják.
A provizórium korszakéban azolgált államférfiak nyugdijainál.
ItaJtAa« övula szégyenletesnek és pél-dtttleunak találja, hogy oly embereknek adjunk nyugdijakat, a tik egész életükön dt a «agyar nemzet megrontására törekedtek. Á tételt nem fogadja el és in-ilifványow«, hngv az o cimcn felvott 41.000 koronát inkább az aradi vértanuk ^riárytk rendbehozására fordítsák.
taliU Kálmán felszólalása után a té-t«H a baloldal „Hooh"-kiáltásai között nteasiftvaztrtk. A ntugdljaknál Rakovszky István fol. A minfateri tmigdijra vonatkozó törvényszakaszt ehörhmdünek véli. A gyakorlatban még ezt n törvénysra-kafft is kijálszák, a mennyiben a mi-n/tteOtik és államtitkárok nyugdíjazásánál a nyugdíjazásra vonatkozó általános törvényes intézkedéseket egyáltalában tiw veszik figyelembe. Angliában ji)jjv\'s!i?r: nyugdíjtörvény nlncv, ott oeek a nyitóra rászolgált mínistorek kapnak rnrugtüjat. ba bizonyos évet szolgáltak és ekkor is mindig külön bili alapján.
tzviÁn hosszasabban polemizál Vészi-vöt, a ti azt állította, hogy Angliában is v(\\n tntnisteri nyugdíjtörvény. Angliában a kabinet 22 tagból áll és a legutóbbi UW év alatt csak 11 ministor kauott uyugdiiat; ebből fa kettő még életénon UiuoQ>aQit a nyugdíjról. Mutassanak Ma-mror&zágo» old mínfatert, a ki nyugijáról lemondott volna (Derültség). Sót Mlunl; olyan példa is von, hogy nvug #fMött minister, a ki ismét állami hivatalt vállalt, nyugdiját is megtartotta és uj hivatala után is húzza a fitetéeét. (Wekexláro oélozj
Bizonyította ezután Vészi Józseffel Membiű. hogy Angliában nincs olyan nyugdíjtörvény, mint nálunk, hanem minden bukott miniszter számára, ba szegény, külön törvény alapján adnak nyugdijat, igazabbon, kegy dijat. Vészi t Nom kegydij. Angolul: nyugdíj. Rakovszky: Biz ez kegy díj, mort n régi törvény szerint a király adfta, esetleg toDb einborélelrc, a parlament hozzájárulása, ellenjegyzése nélkül. Végül határozati javaslatot nyújt be a miniszteri nyugdijak eltörlésére.
A tflhbség Rakovszky törlö indítványát elyoletUi a a tételt megszavazta, öt j>arc azOneU
iAélU kormányelnök indítványt tett hogy itz ílléa ideijét egy órával délutáni h/íswári átéig hoeaaabh&ia mag.
Roaiátk Ferenc arra kéfta a kor-máuyelaOfcöt, bogv mivel a képvisolök nagy iiéstw már eltávozott, holnap vagy bvbaiiután tegyo meg indítványát. (Zaj).
Saall Kálmánt Hiszen kérem nem i«a, hanem a holnapi ülés végén kell szavas». Addig mindenki megállepod batik magában, megszavazza-e az indit-tényt, igen ragy nem. Ak ülés mef-hosi-iastbbüáaára szükség van, mivel az í4ö nitgyon aralik s a tárgyalás igen Ja-wan folyik és mivel az ülésszakot késén kellett megnyitni. Nem a szólás-szabadság korlátozáséról, hanem a ■üunknidö meghosszabbításáról van szó. (iiclysalés jobbról.) Sét az sem lesz baj, ÍA üolmuüLáü üeávaauak az mditvány-fél/ is v%böl holnap regwlm^ismót-xpTCt iadBtv&ayomat. Márw \'rivsaavonom. (Ba^sbte.)
JfUtoUr Oyözö ell<^\'>«t0 • kormány-ata0k iudiiványát a figyelmezteti hogy ^aráaronykar a kormányelnők az dLten-eldenzéso ellenére hosszú szünetet adott . . .
A* elnök: Űrről mér nem szabad be-■ézélni,
Ptctklar: BmImb íébauag acanylftkx> iUlmsikor »»..•
A» atodk: Bttöl sincfl joga bo-szélei...
Plekler: Nem az ellenzék a munká-talán, hanem a kormánypárt. A házszabályok ... (Zaü
Az aladk: Erről nem lobot beszélni. (HeJyes\'és.)
PÍohler Oyözö: Elállók a azótól. (Ualyeslés.)
Az élnék : A kormányelnők ur bol-S#P indítványát, a
melyTöl imlnapután fogunk szavazni. (Helyeslés.)
A tárgyalás további során Malőr F. konstatálta a hivatalos lap l&ro. deo. 4-Ud számából, bogy a konsuli akadémia rusgarendjébeu rnnes bon no a magyar nyelv, sót a magyar közjogból is német nyelven kfU vizsgát t^nni. (Nagy zaj és hályeslés az ellenzéke?.)
Szélül kormányelnpk ¡¡¡jelentette, hegy évek ó(a kötelező tantárgy a kpnyuíí akadémián a magyar nyelv, nohf netp vizsgatáigy. Utána fogok nézni, mért ninus a vizsga rendben ? (Általános tetszés.) MervIsmétlőm, hogy a\' oiiuiszter átirata szerint kötelszd taa-virgy a magyar uyelv. (Helyfalé».)
A rendelkezni alap tétfhmál Lukács Gyula politikai bizjdmatianaág okából a a tótól törlését kérte 03 jelontette, hogy a tótéinak a kormány már esak egv-CtÖdrtsaét használhatja föl, a többit áz
előző kormányok lofofilahák.
A szabnd-sáalínr« hit sic ak segítésére fölvett tételnél Ilvás Bálint elmondja; hogy Podmanieky PVigyes báró és Esz-teruázy Kálmán grófou kívül o Hájban talán ??ak <3 miga volt nagyvennyoloas honvéd, századának akkor legfiatalabb katonája. (Eljonzés a szélsőbalon.) Az összeget, mely a n«grrennyol?as honvédek sogélyezéséro való, a képvise\'öház annak Idején leJkasadéssol szavazta nw de a |#nzt az árra joguutptt|uuivi}dktóI elszedte a mimikri-faj, mely a Véazi József álul említett clkalwazkodó képességgel rokkant &zabadságha<oosnak adta ki magáL Javaslatot nyújt be, melyben könnyebb igazolási módtítk^r, azonkívül pedijj kéri a nogyvennyoloas bonvédek erkölcsi jutalmát: érdemsíknek tiirvény könyvbe iktatását. (Élénk éijanzés és tapi a szálaöbalou,)
Aaéli truíiisclereíöök: A honvédek érdemo bo van vésve a nemzet emlékezetűbe its arról a történelem azól; róla törvén>1 hozni ttlöslege*. (Zaj a szélső-bátoidaLon.) A »Mliésl ttgf t»kintwúb*u messxamanő intézkedéseket tett: az igazolási határidőket megszüntette és mindon honvéduok, akár rászorul, akár nem, nyugdijat ad a költségvetés keretében.
A tételt megszavazták. Illyés Bálim javaslatát elvetotték.
Az ülés a többi tételnek hozzászólás nélkül való fólolvasásával véget ért.
végkimerülésig minden kötés nélkül, a szúrás megengedve.
Az olsö Összcceapásnál Rakovszky támadott, harmadszori támadása után, amelyet Tisza parírozott, do^ogvídejü-leg bevágott 6s Rakovszky jobb karján lebenyvégést kapott.
.\'. Miután az orvosok megállapították, hogy a vágás következtében Rakovszky karját használni nem tudja oly mértékben, mint ns megkívántatik, sogódek a párbajt beszüntették.
A felek egymással kezet fogtak, Rakovszky sebét a| orvosok bekötözték a felek eltávoztak.
Rakovszky István a midőn a vívóteremből lojött, az udvaron reája várakozó újságírókhoz következő megjegyzést intézte.
„Hakovasky István gyáván megretiráit s östóetsett/\'
Terméaaetesan ezzol jellemezni akarta sebesülésének sulvát, sőt megjqgysósét ak gesztusaival is ld-
qieg*érült karjána
■ * . "•!
így a ffolyos feltételek mellett vívott párbáj még a legszerencsésebb kimo ootcllel ért végett,
nm m--
Politikai pároaJf
Tisza 4a Rakovszky lovaglaa ügye.
Budapest, márc. 8.
A nvinani kúpriselöházi inoídcnsböl Tisza litván gróf és Rakovszky Istvén közölt felmerült párbajügynek ma délelőtt ll órakor egy fővárosi vívóteremben kellett volna clintézódnio.
De a párbaj eUniú^sót dói utánra halasztották miután köbben Tisza István gr. esyik Eogóde Gajáry Ödön visszaiépeU és helyét Ucbiaiz Zaigmond báró íuglalta d.
Ugy volt, hogy a párbajt fodor fólo vívóteremben tartják meg, do ennek hiro annyira elterjedt, hogy a párbaj hasonlított volna az annak idejáa Párísban tartott a nagy feltűnést kábelt uyilvá&os párbajokhoz. »
A segédük, hogv ezt a komikus nyilvánosságot clkorüijék, az utolsó pillanatban megváltoztatták tervüket ós a főieket Arlovboz vitték, kinek vivó ter-méb<m a párbaj délután két órakor mog fa történt.
A párbajról ielenli tudósítónk J
Ma délután 2 órakor a tegnapi képviselőházi ülésből kifolyólag fölmerült lovagias ügy Rakomky és Tisza István grf közölt az Ark>w-íélo vívóteremben befeiezést nyert.
A felek a küvctkezö feltételek mellett állottak egymással szemben t Párbaj vívandó kCizéQs.ulyu hegyes kardokkal a
Hegedte
Budapest, márc. 3.
Hegedűs Sándor kereskedelemügyi madtiter,\' mint értesülünk, tegnapelőtt lemondott.
Hegedűs Sándor kereakodelmi mimsz-|er tegnapeldti átadta írásos lemohdá-lát » miniszterelnöknek, aki mély sajnálkozással vetw át. A lemondás\' wfeiszteri tnnáosbán fogják tárgyalni.
Mint Idrlik, Hegedűst hü és eredményes nagy munkásságának elismcré-leüL bárói rang adományozásával tün-toü ly a király/*
A mint ^bből a hirdetésből látható, a karaákedelemügyi müüatar lemondása befej oaett tény.
az apjftn
— Saját tudósitónktóL —
Qrác, márc. 8,
ELremsberger Lőrinc VI. gimnáziumi tanuló a mull hó utolsó napján látogatóba jött haza atyjához, a kínok a tanár kar egy intó levelét fa kellett volna kézbesíteni aláírás végett. Afitta levelet kelletlenül vitte magával, mert tudta, liogy szigorú atyja megint keményen mcjn-ójja érte. A levélben ugyanis az a kellemetlen értesités volt az apa részérő, hogy a Cu nem tanul semmit, jó lesz egy kis atyai megróváabon részesíteni.
Hazajövet két napig nem szólt semmit a kellemetlen lóvéiról az apának. Kiléte, hogy mikor lesz atyja jó .hangulatban ós akkor előveszi a kellemetlen fyatot.
az alkalmas pillanat tegnap az ebédnél kínálkozott. A mint a szigorú ember elolvasta a levelet, oly diihbojött hogy a ftal az ebédnél ülő két vendég dúcára útgfdmatipnul elverte és kilökte a góbéból
A fiu a nagy szégyon miatt, a mi idegenek olőtt órte, felbőszülve atyja szobájába ment forgópisztolyt vett elő azzal ti szándékkal, hogy agyonlövi apját és aztán önmagát.
A folyosón megleste a vendégelt kikísérő apát és rálőtt. A golyó szeren-cséro csak súrolta az örog Krorasberger karját. A fiu orr fi fejéhez iilesztetlo a forgópisztolyt 6a elsütötte. Holtan rogyott össze.
Az ana szigorúsága érthető volt n fcuval ffiotnbcn azért, mert lustaságával örökösen baja volt és különben is egy i^bon késsel akarta leszúrni a vakmerő
Ttotaiés a ipkaközvetité elült,
Budapest, márc. 3.
A munkaközvetítő Józaef-körut 86. sz. alatt levő irodája olött ma a munkanélküliek és egy rendőr között sajnálatos összeütközésre került n sor, mely alkalommal a rendőr súlyosan megsérült*
A véres harcról jelentik nekünk: Bogyó Ferenc aki izgága és rakoncátlan magaviselete miatt el vau tiltva a munka-
kőzvetítőlől, ma rcgaol ottan
155-03 számú
megjdfBt
Markovits Ignác 1 ÍÖ5-ös számú ronjör felszólította, hocy távozzék és mert ezen felszólításnak eleget nom telt, oló akaita állitanl.
Erre Salla Bőin, Bogyó mostoha apja hátulról rátámadt a rendőrre és lefogta, mire Krauszhagol Dóia novü lakatos nokí ugrott és ütlegelni, rugdosni kezdto. Ez volt a jel orra, hogy a tömeg iszonytt
j i _ ____ f. ;; „ t- . , ^ ^ 1. ^ ____,1.---
i.uSUl «v^uu tivt^iauiuujvu u ¡wiuwmM,
kit miro segitség érkozett, véresro veritdt,
A közeli VIII. kerületi kapitányságról azonnal több lovas és gyalogos rendőr érkozett, a kiket látva a zajongók elszaladtak. Krauszhagelt, a ki segédkezett Sallónak a rendőr clverésénél elfogták, do Bogyó és Salló elmenokül-tok.
A rendőrség 4 lázongót fogott cl ra|la kívül, Braunt 80—80 és ogyet 100 korona pénzbírsággal sújtott.
Bogyó Ferono, a kí oka az egész tüntetésnek nagyon izgága ember én nem szeret dolgozni. A munkaközvetíló hivatal Eszdkro szerzett neki néhány héttel ezelőtt állást. Akkor negyed magával ment lo Eszékre, de nem maradt ottan, Társai, a kik megmaradtok, azt állítják, hogy nem akart ottan semmit som dolgozni.
A két szökevényt « rendőrség keresi.
M., "-T—TTOT■ ■ —— I — I—— ——MII \'
TAVIRATOK.
Amerika vendégre.
Newyerk, márc. 2. Henrik herceget Kolumbusban Ohio állam kormányzója üdvözöllo. A horceg rövid tartózkodás után folvlatta útját Cincinnatiba, a hol 40,000 ember várta s üdvözölte nagy lelkesedéssel. A polgármester beszédet mondott n feliratot adott át, molynek művészi kötését araiuri>ól való és gyémánttal kirakott csat ékesitotlc. A her» oog molegen megköszönto az üdvözlést a azután folytatta utazását
A kaszárnya títkafbúl.
Budapest, márc. 9,
Salzburgból jelenti a távíró. Mult évi docember havában Soigmann János tüzér halála nagy föltűnést keltett. A boldogtalan katona holttestét egy napon a Salzach patakban megtalálták. Mint az Öngyilkossá lelt katonának agg édes anyja ólmondta fia a folytonos kmzások ós sanyargatások elől a halálban kereseti monedéket. Főlebbvalói olyannyira megkeserilelték az életét, hogy azt végleg megunta és egy őrizetlen oiKaft&tban a Snlzach rohano habjai közé vetette magát.
A katonai bíróság szigorú vizsgálatot indított. Mint kiderült, Soigmant osokély ok miatt sötét zárkába csukták, bol megkötözve vagy két napig bovortotték és éhozteltók s mikor o miatt panaszra jelentkezett, szegényt megpokrócozták és a napokban Schiller tüzér és üahwaudtner «aolcaszvezotőt, akiknek az áldozatakét nahi böjttel szigorított fogságra Ítélte. A sajnálatra móltó öngyilkos katona üleg parancsnokának tanúsága szerint egy igen engedelmes ós jóravaló rekruta volt s tisztára áldozata lelt főlebbvalói zsarnoki önkénvének.
.(_-./___
____i *___i.
Az asszony, a térj és szerető,
Hisküdtszákí tárgyalás.)
Budapest, máro. 3
Borzasztó gyilkosság híre riasztotta meg a mult évben Pomáz község népútj A falu egyik Iegmódosnbb földesga&dá-iát, Schíes8l Mártont holtan találiák a háza udvarán levő kútban s mivel a holttost nyakán külerőszak nyomai látszottak, mindjárt tudták, hogy a szoroa-esétlen ember bűntény áldozata. A gyanú tüstént a feleségére, Schiesslnó született Stampf Juliannára, esott, akit al is fogtak. A asszony, a ki igen rossznl élt az urával csakhamar beismerő vallomást tett.
Schiesslnóröl az egész falu tudla, hogy óvok óta csalja az urát s míndon mutatósabb legóuynyol viszont folytay Legutoljára a kocsisavai, a nála. jóvj fiatalabb Engler Iguiccal szerelmes
óvj
T*

pctt * ózz?1 ofjfttf toiefia ..iMtj^
gyilkosságot, £ \'v .¿^««W?-
A pestvidéki ( ¿TVényszék az iisihznoyt, mint felbujtót és bűnsegédet, Kögler II\'-aúcot pedig tettesként belyetvén vád alá gyilkosság büntette (278. f.) címén, mára tüzto ki ellenük n főtárgyalást.
Rónay Kamill táblai bíró elnököl, a közvádat dr. Halász Lajos pestvidéki ve-telő királyi képviseli- .
Börtönörők "vezették a két vádlottat a bíróság elé. Sohíessl Mártonné, noha már 45 esztendős is elmúlt még. mindig jó kinézésű sváhasszony.
Engler Ignác, a második vádlott, magyarul bcszéL Az asszonyhoz képest fiatalember, mindösszo 32 éves, de a fogházban t«lJeBon megőszült a híja. A hadseregnél szobáit és katonásan áll meg bírái előtt Különben nöe ember.
JUután meghitoltették - az esküdteket, Schíesslné védője egész sor semmiség! panaszszal élt. Kifogásolta, n büntető perrendtartás 384. §-a alapján hogy a vizsgálóbíró annak időjén a vádlottakat együttes jelenlétükben hallgatta ki, hogy egy kocsm vitték őket Pomázról Szentendrére, mojd innen fs Budapestre s igy módjukban volt egymással beszólni. Panaszolja azt is, hogy az olső kihallgatáskor n vizsgálóbíró felolvasta Kngler Vallomását Schisslno előtt s oz csak hozzájárult unnak a beismeréséhez.
— Hány gyermekük lett a házasságból?
— Kilenc darab, de csak hét él. A legidősebb fiain 24 éves, a legfiatalabb 0 esztendős.
— Volt magának vagyona, mikor a Schicssl elvette?
— Nokem nem, de az uram gazdag ember volt. Hanem Időidben örökült oz anyáin t ekkor nekem is adott 4400 koronát.
A biróság elutasítván a semmiségi kifogásokat, kihallgatták az elsőrendű vád* leitat.
Schiessl Mártonnó arra a kérdésre, bűnösnek érzi-e magát a gvíkosságban, nrint tettes és leibujtó, itfy felel:
— Nem kövottem el bünt.
Oly halk hangon "beszél a vádlottnő,
hogy figyelmeztetni kell erre. A mire gy szól:
\'— .Meg vagyok ijedve, kérem, pedig ártatlan vagyolc.
Rónay elnök : No, majd meglátjuk.
Előadja ezután a vádlott, hogy Schiessl Márton 1876-ben vette feleségül Szolgálatban állt nála, a ki ekkor özvegy ember volt. Megelőzőleg félévig volt az urának cselédje.
— Mikor került magukhoz Engler ?
— Októberben amit három esztendeje.
— És mikor kezdett maga Véle viszonyt ?
— Novemberben.
— Hát mindjárt a következő hónapban?
— Igen. de az uram csak 3 hónap múlva tudta meg, még pedig az Kngler feleségétől. Erre a férjem elküldte Iinglort
— Föntartották a viazonyt még azután is?
— No, igen — mondja • vádlottnő, mintha valami magától értetődő dologról volna szó.
Majd előadja, hogy Budapesten lakást fogadott negyedévi lO forintért, azért, hogy itt találkozzék a szeretőjével Itt rendesen vasárnap vagy szerdai napokon találkoztak- E napokon ugyanis tejjel vagy gyümölcs cssl bejárogatott a fővárosba.
— Hogyan élt ar tirátal?
— Rosszul. Mindjárt a második övtől fogva nagyon rosszul éltünk. (A vádlott ennek okaként elmond valami leírhatatlan perverz dolgot
Ütötte is magát Schiassl? *
— Civakodtunk, ütni is akart, ds fczt nem hagytam.
— Tudja, hogyan hah meg Schiessl-nek az első felesége?
-»- Azt hallottam, hogy megmérgezte magát.
Az elnök konstatálja, hogy akkor tényleg bünpör is folyt Schies&l ellen, mert bizonyos, hogy ss asssoay mérgezés tű-
petoi közt halt meg.
Iiélot ma nem lesz.

budapesti hffiek.
\'-»» Kihallgatás <3 felsége ma délelőtt fél 9 órakor Széli Kálmán miniszterelnököt hosszabb magánkihallgatáson fogadta. Az általános kihallgatáson mett-jelonlok gróf Hunyady Imro titkos tanácsos, gróf Széchuiyi Imre, báró Som-sich Béla és báró Firet flyula kain«rá-sok, dr. XfaiJa Mikna országgyűlési képviselő, Lánev Uyözö altábornagy, oky Gyula főispán, Karácson Qjuh aüapán, Foszty Árpád, Halmágyi Sándor királyi táblai biró és Uorelli Gusztáv tanár.
— fidrtslen halál. A szentendrei uton levő kápolna közolében, az ut vé-
Íén elterülő mezőn halottat talált a rend
rség. A telemet beszállították a törvénv-Rzéid bonctani intézetbe, a hol mwáila-pitották, hogy a halóit Flosch János budapesti 24 éves vasőn\'.ő segéd. Halálát belső elvérzé* okozta.
—■ Kikor a csizmadia birkózik. Az akácfa-utca 81. számú házban levő borpincében csöndesen borozgatott Sen-dula Márton rútw születésű 33 éves cipész, lltobb olyan jó kedve lett, hogy kiállt a pince közepére és blrokra^jnont egy poharozó idegennek Dulakodót közben az idegen levácta Sendttlát ófe. ott-hauyta. Mire már elment, SondulaJiftú-beföd ött, de nem tudott íűLkolnl, mert a jcjbb lába eltörött <
— Az albérlő bicskája. 0nfáÚS?b András napszámos Madácb-utoa 2. szám alatti lakásán összevesz«U albérlőjével. Nemesek Demeterről s a vita csak okkor ért végat, a mikor Nemesek házigazdáját gyomorba szúrta. Ütemeseket, Jetnr tóztatták, Orszáshot pedig a i&entök vették gondozásukba.
— Betörések. Dr. LiohtensteLniajos Toráz-kOrut l£-ik számú lakását, Kéninger György Baross-ntoa 118-ik szám alatti boltját és Birn Jócssfnek a Mi-tyáahegyen levő kamráját ismeretlénOl maradt betörök kifosztották. A rendőrség a tetteseket, kik némi készpénzt, $0 kiló zsirt. is sok ruhanemft vittek magukkal keresi.
— ás életmentő. A király — mint értesülünk — Maczkó Mihály csendőrt az ezüst érdemkereszttol tűntette ki, mert a Hernádból, saját élete koozkáztatásával kimentett egy 11 éves ffut. A kitüntetést legközelebb a hivatalos lap közölni fogja.
— öngyilkos szakácsnő. H&skó
Katalin 2? éves szakácsnő ma éjfél után a Garav-tár 12 szám alatt tevő házban, ahol lakik, leuarott az L emoletrőL Súlyosan sérült állapotban vitték be a mentők a Rókus-kórházba. öngyilkosságának okát nem tudják.
— A mulatság: rif. A Fóthi-ut 19. számú házban ma hajnalban halálos szerencsétlenség történt. Kalmár Antal 03 éves gyáH munkavezető egy mulatságról jött haza. A bor kissé fejébo szállt, a mikor haza indult és ilyen állapotban ment fal a léposőházoa.. A sötétbe olcsuszott és 16 lépcsőfokról legurult. A sajnálatra méltó ember egészen összezúzta magát és a mikor a mentőkot hívták ki hozzá, már azok nem segíthettek rajta, mert meghalt. Holttestét a morgueba szállították.
— Tüzek. Ma reggel két tűzesőt fordult elő a főváros területén. A Holló-utca 1. szám alatt Gescbmann Mór asztalosmesternek műhelyében a forgács meggyúlt és nagy lánggal égett. A Teréz-körut 0. sz. házban Tauszky Miksa bit-torszállító lakásán a menyezet gyúlt ki a kéményben támadt tűs következtében. Mindkét helyen a tűzoltók oltották el a tűzet. A kár jelentéktelen.
— Leugrott m Lánohldxól. Ma reggel 9 órakor Bla*«k Mária 22 éves cselédleány a Lánchidról a Dunába ugrott, a honnan azonban még élve fogták ki. A mentők a Hajós-utca 22. szám alatt levő lakására szállították. Öngyilkossági kisérlstéook okát nem tudják.
hírek mindenfelől
— A franota aMwtéwMk Állapota. Párisból távirják nekünk: Wsl-deck-Rousssau miniszterelnök állapotáról
kezeié orvosai a &0v«&M8 jelentést
adták ki: A beteg lázmenlc*. Az arcon és a fején lövő sebek jól gyógyulnak. A vállnak Röntgen-sugarakkal való megvizsgálásakor kitűnt, hogy a csont nom sérült incg, do az Ízület tájékán meglehetős nagy vérömlés volt
— Sikkasztó fia. Pécsről távirják lapunknak, hogv ottan a rendőrség letartóztatta a ¿soinay léié poroeílán gyár er/ík irodai alkalmazottját, Roll Gyulát, egy 10 éves gyakornokot, mert kiderüli, hogy 2000 koronát sikkasztott el a reája bízott pénzből. A 2000 koronát apránként kezelte el és költötte el több rossz hírű társával.
-<- Legjobb Itthon. Tegnap a kassá-
cderhergj vasuten Bécs felől mintegy 100 főnvl honfitársunk érkezett vissza Antfr-1 rikából. Az illetők L\'p\'uő* éc Szepesmo-gyéből valók. Keserűen csalódtak Amo rikában és átkozzák a kivándorlási Ügy nököket, akik Ökot előbb kizsákmányolva Amerikába csábították. Délameríkában voltak és november óta munkát nem kaptak, sínylődtek és most kis vsgyo nuktól meg/osztva koldusként, jöttek háza.
— A tensforéesatl apród trtazáaa
Fiuméből tárgyalják: A «Mária Krisztina* Lloyd-gőzös ma éjjel hozta haza a Tionosm ostrománál olesett Papp György osztrák-magyar tengerészeti hadapród holttestét, a mit Budapesten át Kolozsvárra vitték, a hol a családi sírboltban helyezik el.
— Rablás nyolo órakor. Ügy lát ázik a közbiztonság állapotok Pécsett, ebben a széu vidéki városban sem a legkielégotöbbek, Legalább arra vall az a tárirat, a mit ma hajnalban Pécsről kaptunk és a mely így hangzik.
JPéos, márc. 8.
Vakmerő rablás támadás tőrtént az este a városba. Egy elég élénk utcában, a Júzsef-utcában este 8 órakor két csavargó megtámadott egy urinőt, a ki haza sietett. Az egyik megfogta kaijáná\' fogva és ráorditott:
— Pénzt vagy életet 1
A nő segítségért kiáltott mire a másik
rabló kendövei betömte a aráját és a földhöz vítgtn. A másik ozalalt kikutatta zsebeit és elvette tőle aranyóráját lán-»ostul és pénztárcáját, amelyben néhány forint volt. Aztán megszöktök. Az asz-szonyt néhány perc múlva arra iárók találták meg eszméletlen állapotban.! két rablót keresi a rendőrség.
— Süketnémák fölvétele. A .Hevesvármegyei sikotnéma-intózet\'-be a jövő iskolai évre 12—15 siketnéma gyermek vétetik föL A fölvétel iránti kérvények máius hó végéig benyújtandók. Bővebb fölrílágositással az intézet igazgatósága (Kser, Király-otoa 18. ex.) készségesen szolgál.
— Dtnamitrobbaöáa. Grálból írják: Borzalmas szerencsétlenség történt tegnap Lebríngben. Kari Gyula vízmű előmun-kás több dinamit töltényt tett mellény-zsebébe. Az este elment egy vendéglőbe, ahol néhány pohárnvi bort ivott meg. A töltények mellényzsebében felrobbantak és a szerencsétlen embert darabokra tépték. A vendéglőben többen megsérültek.
agy, hogy távs! iegjfetek a mentiéit fák <*ymá*til. J
— Tolálkow i hely a kápolna.
Ezzel a flut maga mellé véve, gyorsan meeíndult.
ö nem foglalkozott aszal, hogy at útban eső fákat megjelölje, hanem gyot»
UniaaVV.,1 U<*..U „
■ , .. I. w. MVIV. H
Nemsokára az országútra ért^k, d a vezér keresztül vágva rajta, átuapoit az grdő másik részébo. Itt namsokára egy erdészlakhoz értek.
— Hollah, vas itt valaki? kiáltotta a vezér, ki az egész idő alatt fönntartotta álarcát, most a fiúhoz fordult
Az a Dasics, kivel idejöttél, ik^r-tcslvéruin. De figyelmeztetlek, soha est senkinek sem idegennek, sem beavatottnak mondanod nom szabad, mert amely pillanatban ezt a titkot elárulod, abban a pillanatban meghalsz te is é# az is, kinek árulkodtál. Ezzol lövette az álarcot. A flu megnem állhatta, hogy halkan cl no kiáltsa magát, olyan frappáns volt a hasonlatosság a két Dasics között.
Do oz a körülmény, hogy a vezér Öntudatos. erőszakos férfi volt, míg a másik majdnem félénk magaviseletű, azt a meggyőződést kellette a fiúban, hogy tx a Dasics a belgrádi sertéskereskedő.
(Folyt, köv.)
7
REGÉNY. Az ördög cimborája.
Regény. Irta: 8.
— Tudjátok mi ez? — kérdezte a
*02ér.
A többi nézte, de nem szólt semmit
-- Ez jel, melyet vagy Harcsa, vagy egy másik gazember csinált
Azután az egyik rabló kezéből kikapott egy haltát és a közelben levő fákat mind megjelölte.
— Induljunk) — mondotta aztán és az embereket három felé osztva, meghagyta mindeniknek, hogy gírbe-görbe utakon össze-vissza járva, nz útba eső iák közül többekot jelöljenek meg. de,
Qut^MfSMr\'^eOKi V11
K-ndftljtít iw fc CKdüiv Un, ruHdi K*t<ú «tfpltó icti VnHa tmUtt i «C róU nStódn
U
ttaa ondula 1
bocy KM e
aj «tt*vWtt
I tvWit no|Ut nvil-I foltot. mtoWflV tíntól-lluiiigol u uatii t* aKV-|
In«Jt i
loro»». V«J¿di HtmJ marik»-1 mwu* km.» d»mb 3
<*■ 40. I kor. » ¿» t Ur. YiUdí »kyol mL k*pJu44 n»>Ji iTr\'rr\'r MamM¡#yüt Lribjui, roaioarir, A bor» mlnd»a po«tai rejvleífcí
KÖZGAZDASÁG.
Sndapsetl pabonatőasda.
Villotillan isii U cmimIm IrtAtMl mtü<<s TŰW m. m, buta került foifalombft.
tl>nu btua ipr..r» S.IT-e.lS, >1 «• itXj-JA 7.40-7.41, Zab ípr.-ra 1i>.—ÍM, Tu|td 6.1».
tri4hSes*4*. • v
fcUötiiKltu kötleteit j Ontrik MMrffSV. M|,\'J M»rr»J hlUtrc«iTíuy 712.75 Jelxiloj twnk 48t.6a rUmanoráoyi 618. OitUAk állmai». VnM ÍU> tT»r hlteWnrítrf 711.60 Mtfyu 4 »UztUk* trmy ¡indtí 110.«« KorcnajAradék 7TXJT. UuJjalM^buk Hü.— JtU. UqJl 491.60 JtltnamarAnTi 614.60 0*«W intjjnr Államra »ut rfeírípy W1.60 Déli TMut 77^— Ním«t Wrod. miit* 11TJ1. VUImku iMt Mr> üodapoaU k»ruU ra»at «M. ... r....
B4mí 4tHk»«ii>,\'I
Bóet, mirtiul. SS. Outfik KKelr. MM, M»*tlt htWr. Ml.— Outilk-matT« *U«ot«jwU riur4af tM.60 4 mizaUko* nffu miiv}4nul4k ltű.tü Man« Uroiwjinuttk DiU rtmá TfJC.
U\'JÍJ .ULUnBOHH



Nyomatott Székely Víktortté* Budapesten.
A hl egészség««, tlaxta és fehér fogakat akar, haaxná?]o«M
«SíBilAlWfo port, 5íŰ/lAtifI fogpasztát ny ¿tOílAfl>i lospépetí
ár« I IMTM». in | tM«u. krm 7« Bll«r>
A hl a*5 akar]«, hogy sxAJa tlsato, aaaBt»lan és Ods Isgysn, haanndljoot
SfQ/íMW-száJvIzat és 5í0íiATlFj-száJIz« (CACHOU).
• ----------A_______
« a ű H «41* ara I ».arona, Ara 70 BltSr.
xrtt V r Y»r\\n « nriT A nnTTnntr ,,Ml íyirt"Afy- ^^«l.deeött, Balapeatl «raktárt Tírík Jémf ée <fr. Eocer L. áa 1 «rak flyéflyuorttr*
Mi\' ES HltAfUUl MÍM Szétküldés! főraktárs 6mMzm Zomuor.
Hz ipar csodája
mindig az volt, ha as ipartermék oly olc«ó árban kernlt forjra-lomba, hogy az mci« számba incnt. Egy ilyen csodát teremlek én raog mostan azzal, hogy 8 mélcr, vagyis egy teljes férfiöltönyre való ruhaszövetet azürke, drapp, barna, zöld, fukelo és sötétkék színben még soha nom hallott és létezett olcsó árban
3 forint 50 krajezárért
elállítok a mai naptél »«ámított 14 napon belQL
Ezt a szinte hihetetlen olcsóságot ugy tudtam megteremteni, hogy egy posztógyár»« csőd elűtt állván, minden készletét pénzzé téve, lik) vég poaztót adott ol uékotn olyan olcsón, hogy a..vételár alig íödözte a munkadíjat. Nincs tahál itt semmi félrevezotés kijelentésemben, mikor ilyon mosó« olcsó árban szállítok három inótor ruhaszövetet, melynek miadon ogyes darabja válogatott minőségű, divatos mintájú és megéri testvérek közt a vételár kétszeresét.

¥
Ajánlom tehát a nagyközönségnek, hogy minól sürgősebben rendeden meg ezen hallatlan olsaó posztóból néhány öltönyro valót, mert ilyen olcsó árban csak rövid ideig szállítok
egy férfi-öltönyt
«•46 barom aUtor m*aa«»v#t«t. me»r«od»!*«6kM ttlr»«kedj*k minél (Br-|OMbb«a ewkíiétul, mert ntw Uhatatleo, beír k.«»l.>t«in a napokh»o
mir rl foc fojnruL RondalAa«kn41 t«a*4k aaan lapra hlvatkoanl. Mar. randattaokat a
Uilik
lapra hlvatkoanl. Ma*» p4nx alSlaroa feak(lld4as, vajry nUnv4t melUtl •»«• Mintákat a rAvU aaAUlUat Iád va a un forgalom naiatt kflJAkatak. PoaUdcbo* 4a auliltfUreliit IS k/»]c*irt «imitok.
Lüchfmann Sándos1
Budapest BotUnbUUr-utoaa 12[M.
Hölgyek!
A Tüög legjobb arczkenücsa a ír. ^^ —««scitHULSZKY-féte arczkenícs.
Egy tégely 70 kr. a hozzávaló szappan 85 kr. Selyem pouder lskatulya SO kr,
Hlvatalaa port*kftny»»el tudori bablionyllinl, hary ♦•« a f»*nfW uut uactú Kiuof^ba, bauatt ÁMtuálx ¡0
r"r kt<4rt*l babUanyith»tJa » »Aknák, h«fy •• a SOS iVSO axar a Ualobb.
A han.lí alijuatok miatt J41 kall a pontoa Wn»t idh}«CT*«A
Székelj Eéza gyógszerész Kassa 51. szia





Kírálypsmstefú-bonbon
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
Ne küldjük pénsúnket külföldről Legjobb érákat és ékssereket küld
SGHÖNWALD IMRE órás és ékszerárugyárcs
■ PÉOSSTT, S
Ham tetőz A tárgyakért a pén*t vlaezakQldBm vagy klccsrélsm* =3 8 ÍVJ JÓTÁIJUASOAIa. t \' I ssa zsebóra
Egy pontos nickel
szép kivitelben frt
Egy pontos uickel ébresztő óra w YaJódi ezüst renoatoir-éra poutos járással — — — „
860 180
5.—
Valódi ezost kétfed el anVer* remont erős szerkezeit«!, szép kivitelben — — — frt 8.2» Yalódi ezQ»t tula remontoir-anker kétíedoles óra--trt 10.80
14-karatos aranylánoaok oslnos sxép klrltelbom
20\'gtaaim nehéz 25 írt, 25 gramm nehéz 30 frt, C0 granua nehés 88 frt, 40 grunm nehés 47 frt 60 kr. — Wiudea lauezhoz aranyba foglalt kövos lógók kQlön mórvo 15—10 gramm súlyban 4 frt 00 Itr.
Mindén tárgy a királyi fűpinrvsrdekivatal által ougvusgilva és bélyegezve.
Klt&aUtra AUaml <• aranyéressskkel — TAbk •%*» aUamarA Uvil btrtek«t»kaa vsa.
Vasry képes árje^yiék legyen éi bérmentve küldetik.
köhögés, reksdtség, hurut, rémholés ellen
nváikaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, moty m\'észmnutes cziikorból és gyógyn^TÓnyek-böl kész dl, 1 deka 4, doboza 20, 40 és 60 fillér. Oyárosa:
M A B K E B T BBZ8Ö,
Bufiapsst. VII., Elemér-utosa 30. b*.
Harmadik kladáa.
VJI
ötsaik aaer.
XIeg)olont VJI
WilkaifiihoUUon atnatat« «rdakíMalt« riaalatakb«M taaüaa kaUos
r É BFIAX SZÁMÁBA.
Bftnök as lQnsáff nemi életában éa aaok hatásat a férfikorban.
Dr. HITZSSI TtvaoAK.
TKmiWU: a Mnaitu otmi 4UL Kr^taHI MoAk TrrktU ralidé tal4 >H:lmriu. K»|. talaák«44 ct*nn*k*h. A i^attA ií.uUf •»xná\'U kön*l. A/ lofaílíiiJ. Ma<<inlá*. Kio*pon(ÍMk. Btvnltm ér ■•ml M«t. Iiiaill« M«rel«m. Kiirt. FcJitBtak. íjtrkl m(T*I«m. A a«mt riitnéli. aak riwM JtfiratkuiaSayai. Niaea Utkoi b«tn-•W JUtnmifm. Kard« pavaMa • Uolr*«k. A tiUotoiAr Ium baUaa ÉrdfkM aaatek. Kalap. koraaa rrórpn ^ M»<r»ncl«U>«l4, a uarzSaM : VT, T.r7« k»n«t 44. X. am. á<a _g tUitUM» UKaidicU eo nu«r
•(yStt. DUcral MÁr* aaatktWia.
Smdapaat,
I Uí. a f* porUral <
naaxaaija Oa
a UlUt\'fa klttv* b« ».», Ufiiltilltabb art*, kaaita«! • Moljrrco arrikrrI Sabai
<0 kr. ; if.lv. aaaf I (it 10 kr. efytéSI k.pl iU e*ak « ctinatal 11IM1.
»Xl.HH.V ti. c><»/«acrUr» aa „lalruaiMuhea" Maa«4a bilaha*»ij
BOTOR
7áaárto» fleyelmében, kl Jól 4s el. >*ea akar vásárelal aa jijéa és C5 sédjén mac reiaak aUó. skédlö. valódi jiniikck, Uaapa, ingé óra «alanint kft-lla.\'éle vj éa kevatet baaukáU bútorokat, remek előszoba txekrény baaaanéai áron :u>hatók basxoAlt bátorok becserélUtnek X lü/Hdu* U. nU nii nkfktaUaMw
Salgótarjáni Weiaenbaeher-féle
COGEVAC
Ismét kaphaté.
Ezen kiválóhirü és volódi listta borpárlatot Cservenyák György b.-^yarmati és Hankus Imre salgótarjáni gyógy-nzerészok meg\\e lék az ösaxea késeletet (87000 liter) a Weissonbacber csődtömegéből és annak árusitását mogkozdlók ugy eredeli üvegezésben, mint Utereukónt a legnagyobb meny-nyiségig.
Venyvixsgálat eredményes
legjobb és legtlsstább borpárlat»
Megrendelések
HANKUS IMRE gyógyszeröszliBZ
8ALQÓTABJÁN lntézondök.
r*lTlUa«alUaaa) 4a 4rjerT«*kkal aaol (AUiak a toUJdoaoaolL
A magyar gazda közönség
=*reirfigytlm4b* aJ&nUuM e.wi »
Hazai általános blztositő
részvénytársaságot,
iolynéi
elbny&B fsltétsUk coal" lett lehst biztosítani, ds
ahol
előfordaló kA-
íj Ha falóban jó tintát akar t
"O kérjaa, nn mWUiMa fc
kassai tintái
Maderspacli és székely
} ____________________ ,
nokat oronnal én t*»él-
tioyosan beesülik, sőt
gyopsan ki is fizetik,
Brázay-féís sósborszasz.
A ki hamarosan szabadulni akar a
főfájás kollcmetlon érzésétől, dörzsölj0 ba arciát, homlokát, valamint a fejét éi nyakszirtjót sósborszszol, néhány perez inulva már rendkívüli üdítő hatást órex.
l nagy üveg ára t korona;
1 kis „ » S m
H évfolyam. 64, szám
Nagy-Kanizsa, 1902, szerda, március 5.
Egy szám 2 fillér.
mmm
NAGYKANIZSAI FRISS DJ
\'V
V
Elörizotfrsl ára:
Helyben házhoi hordva egy hóra 60 flllér. .*. .\'. Vldíkre póttal kaldéjMl egy hóra 1 \\oroan 20 ftilér.


Kiadó tulajdonosok: ó Felslós sserkssstó:
Krauas és Farkas. OM»TAl xv<K>. ,
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krauss és Fartas paplrfcsroksééss.
......................m----------i----i----
Megjelenik naponta korán reggw.
Nyomatott a »Ntfykaaizsal Friss Ujsáf* usnődésss
nyomdijában.

Ujabb vonafkifosztáse
n-ki-> ■
m
megnehezitete, sikerült, Gábor fotfalma-sónak — mint már mogirtuk — holyerv\' nyomon haladva a teltesokot klnyotuczni kik most mér legnagyobbrészt a viiugá- ■ lati fogságban néznek megérdemelt azt- \\ goru büntetésnek elébe. • . ^ ^ j1
A kegyelet.
Budapest, márc. 4. Afodon vasárnap a budapesti Kos-suth-emlók tárgyában gyűlésezlek. A lo-hetöleg leghatározottabban tiltakoznak a mauzóleum fölállítása ollon és követelik, Wy « gyűjtött pénzt Budapest szókos-főváros fordítsa orra, amire kérto: a Uossuih-szobor fölállítására.
A magyar vidók még nom osztráko-©dőlt cl egószon és hogy a lojnlilás örvo alatt nem áll bo osztrák mamoluk-foak, a budapesti embert o viszonyok egy akaratnélküli, öntudatlanul mindenro bólintó lénynyé tetlék, kinok nincsen már senki és semmi iránt egészséges Cízéke és egy pár ostobán hiperlojális gondolkodású kolompostól engedi magát orránál fogva vezetni, még akkor is a kijelölt iránybon haladva, mikor uiár a kolompos félreállott.
így van ez a Kossuth emlékkel is. Aki befolyásával rábirta a város embereit, hogy szobor helyolt síromlékot állítson és a szoborra gyűjtött ós adott pénzt önkényesen síremlék felépítésére használja fel, az az ur hál\' istennek már félreállott az útból, s roméijak, hogy aolia többet fökolomposnak bo nem áll, do akik utána indultak, a mellökkolom-posok, haladnak tovább a kijelölt mcs-gyón, és azt hiszik, hogy a jó és helyes uton járnak.
Bizony örökös szégveno ennek az országnak, hogy Kossuth Lajosnak köbo faragott vagy éreho öntölt emlóko nem díszíti a szókosfőváros egyik-másik terét. Szégyon és gyalázat, hogy azok, a kik kifogásokat keresnek, joggal elmondi halják: a pánz, amoly összegyűlt, kevés a szoborra.
Nincsen as a maroknyi, a civilizációban még ugy visszamaradt nyomorék és szegény nép a világon, mely fiának, k-olvan szolgálatokat tett hazájának mint minőket Kossuth Lajos telt Magyarországnak, azonnal halála ulán szobrot no állítson és néhány óra alatt, ha mind járt tldozatok árán, olö no teremtso azt a pénzt, mely a szobor elkészítéséhez,
felállításához szükséges, >
»
Do nem is ebben rejlik a baj. Amint össze leliotelt hozni a pénzt Vörösmarty szobrára, össze leliotno hozni gyorsabban százszor, czerszor annyit Kossuth szobrára, lia az cllcnáramlat akadályul nem szolgálna. Ugy van a d ilog, hogy a magyar ember szereli mostani kírálvái( szereli nemcsak alattvalói, hanem gyor-meki szeretettel és c:::c! a mhjyar emberről a tányérnyalók elhitették, hegy rnig a király ól (az hten adjon neki nagyon hosszú élctol) addig Kossuthnak nam lőhet szobrot állítani, mert ez király umt\'hÁntibál jolenloné.
Ilyen szolgálatoké tesznek azok az urak az uralkodónak; igy állítják állán
1 ft p^m»!»\'»*\' •• r.n—1-ivj íii\'XVSil\'l. 0
Podig hazudunk. L Forencz József sokkalta jobban ismeri ezt a nomzotet, semhogy a nomzoli kcgyoloiben a loya-litás meggyöngülését látná és sokkal bölcsebb gondolkodású, semhogy ne tudná, hogy az a nemzőt, mely elhunyt hőseit nagyjait nem képes méltányolni, nom tudja az szeretni as élőket sem.
A lonkölt észjárása király nem gondolkodik és sohasem (a gondolkodott
ugy, mint ezt a tányérnyalók kicsiayes észjárása tolmácsolja és hogy a nemzet ezekért a tányémyalókért veszi magéra a kegyoletlensóg szégyenét, ez nemcsak novoUégos, de határozottanostobadologis.
És ezért igazuk van as aradiaknak: előbb Kossiüb-j^obor kell Budapestre« azután éprülnof a mauzóleum is.
Xlorvai Bagó.
•Ulászlóit
lleHrny1
=38=
Budapest, márc. 3.
Megírtuk, hogy a rendőrség kózrokeri-lotto azt a voszedelmes bandát, a m ilv az angyalföldi pályaudvaron valóságos riiblómerénylotekot kövotelt el tohoivo-natok ellen.
A rondörség még nem fejezte bo ebben az ügyben a vizsgálatot, a mely Budapest környékén lövő kisebb környókokro ia kiterjed.
A vizsgálat során egy csomó orgazda ís hurokra kerül majd.
Már mosl ís valószínű, hogy az eddig elfogott tizenhét tettes még felót sem képezi annak a bandának, a mely a lopásokat és rablásokat elkövette.
A tehervonatok kiosztásáról ujabban a követkozö részlet került napfónvie:
Tízennógy nnppal ozolőll az esti órákban, midőn az nkkor oaed^kes^ tehervonat az angyalföldi állomásról elindult, a vonatvezotö szemei olőtt izgalmas jelenet játszódott le.
Kól munkásember, kik látszólag itlos ál\'apotbiin a vasúti vágányok mentén botorkáltak, egyszerre éles szóvitAha olo-gyedtok, moly csakhamar tetllegessóggó fajult. A halálraijcdt vonatvezető rákiáltott a két emberre, térjen ki a vonat elöl a egvidojülog a gópot lékezto.
A verekedők mit som törödve az ogyre ordítozó vonatvoze\'övel,mindjobban hnjha kapóit s végre erős birkózás után mindkettő a vágánvok közt n töldro gurult. Kz alalt píkerült a vonalvezetőnek, itinek a rava«».ul kics*«lt merényleuől volt, -»natot meg-«1 - \\ v «• u-tv • \'< -
ket a sínekről eltávolilotsa. Alig, hogy megközelilolto ökot, ők rugdalózni kezdtek. A vonatvezotö erre segítségért kiáltott a fékező uián, de semminemű vá-aszl nem kapott.
Egv ideig elvesződött a két útonálló val. Alighogy sikerült egyiket a vágányokról lolaszítani, midőn a másikat a sínekről leemelte, az első megint nagyokat botorkálva oda vetette magát a két vágány közé.
A vonatvezető végre megsokalta a dolgot s olt hagyta a két alakot s visz-szasietotl a vonathoz, hogv a (ékező után nózzen, do soká nem akadt nyomába.
A fékező bódó üres volt. Rosszat scjlvo uieggvujtolla a lámpát s kikutatta a tehervonat minden zigét-zugát. Végül ráakad az fékozöro. Szegény megkötözve hevert egyik teherkocsi «árkában. Szája bo volt tömve. A vonatvezető leoldotta kötelékeit s kiszabadította a fékoxöl kínos helyzetéből.
Most már tisztábán volt as iránt, hogy ők vakmerő rablómerényletnok estek áldozatul. A két részogsiw tettető alak cgyotértve működött volt a furfangos rablókkal, kik a fékezőt megkötözve & vonatnak szén és farakományát és az torftéh árukat nagy siotlséggel leemelték a kocsikról a mialatt a vonatvezető kél cinkos\'ársukkal a vonat előtt elvesrödölt az éjszaka leple alatt elmenekültek.
A?, ólra bolt áruk értéke vagy 8000 korona volt.
A vja-pálatot még ^mindig Gábor Bó-la r. fo/almató végtt. Annak «Ine^rr..
Hájon ember él8tmzé!yta\\
Budapest, mén. 4.
— Saját tudósitónkléL —
Ma délután 1 órakor a Bástya-utca 8. szám alatt levő ház pincéjében ve-szcdolmes tű* keletkezett A pincében fölhalmozott fürészpor gyúlt mog éz óriási füsttel égett»4 : _
A tűzoltókat hivták segítségül. A IY. kerületi tüzörség egy kirendeltsége meg-érkesve a helyszínére, hozzáfogott a tűzoltáshoz.
Klsőnek mentek la as égő pincébe Molnár Károly 43 éves és Boda József 20 éves tűzoltók és Kollascbek Gyula 24 éves pincér. Az utóbbi azért, hogy az utat mutassa meg nekik.
A füst oly sürü volt, hogr nem Uha. tett egyáltalán semmit sem látnL , A künn maradt tűzoltók vártak táraik jeladására, de hiába. Kimúlt már 5 perc még rnindia nem jött a jel, hor/ oda v-lenn vannak és nincsen semmi ÜaJ.
Ekkor a tűzoltó segédti^t rosszat sejtve az összes tűzoltókkal együtt lesietett a pincébe, hogy ráakadjon az ott lent levőkre.
Éppen jókor érkeztek. Meg b találták a három előre sietett embert
Mindhárman a földön feküdtek ea»-mélotlenűl. Gyorsan kihozták őket * szabadlevegőre, d* ott sem tértek magukhoz.
Időközben az előhívott mentők megérkeztek és éleszlési kísérletükkel magukhoz térilottók a három eszméletlen embert, a kiket a nagy füst asajd megölt. \'
Ha még nehánr percig lenn maradtak volna, akkor okvetlenül elpusztultak volna. A Bzercncsésen megmentett embereket lakásukra szállították. A tűzet 1 óra múlva eloltották.
ORSZÁGGYŰLÉS.
—Képrlaelőhéa. — Dániel elnököl.
Dedovloh Forencz felolvasta a ml- ■ nislcrelnök indítványát az ütések meghosszabbítására vonatkozólag Nesel Pál elleninditványt nvujt be, hogy a Ház 9 órakor kezdje még ar, üléseit. Az indit,-vánvok felett holnap fog szavazni a képviselőház. Ezután a belügvi tárca köit-égvetósét vétiék elő. Jakaíiffy Imro oiő-adó hoss/.u bosxédben ismertette a költségvetés egyes tételeit »ajánlotta azokat elfosadásra.
Babó Mihály hangoztatja, hogy a belügyminiszter hazafiatlan politikát kövot. Az országgyűlést a budai várban nyitják meg feketö sárga lobogó alatt, 8 lm a király valahol megjelenik Gott tt> haltéval fogadják. Ezután a költségvoiés tételeit bírálgatja. Kifogásolja as Oj>ora« ház állandó auhvenoióját, s azt hogy a vidéki színészetnek oly kevés pénzt juttatnak. Beatéi ezután a közegésztógi ügyről a közigazgatás államosításáról, a cüoudörségröl. 8 minden tételnél elégedetlenséget fejezi ki a belügyi koruáujtt zaual szemben. i r
Mf-\'il r. o^\'Hro\'orulot sürgeti, S V: • « - ;y\'
k* megáliaawsk. Meg
kell «Öntetni azokat a* erőaxakoakodá-9 »elyekel a írftllekezési, szólá"
* o sajtószabadság elJoü elkövottek. A Aöllaéa»etést nem fogadja el (Zajos hflyuittt« a szélsőbalon )
Bwaoaa .Mikid» javulást lát a belügyi Jtözíguzgatás terén. A rjio.ilani költségvetésben egy uj tétel szerepel a közbiz tonsájrl tétel elmén, a melyet az uj ♦endCrí büntető intézkedésük tettek oxük-
Ttfejielégedését fejosi ki a míniszlor-eluök iráni, a ki valóban nagy önfelál-
éozá.«nal ¿9 szakértelemmel vezeti a elügyi tárcát De kéri a minisztert, ílop-j- a vizsgáló biztosuak a vármegyékbe kiküldctéao esetén ne hozza az adandó ««¡leköt nyilvánosságra, inig a fegyelmi tálsüzimány a visszaéléseket nem Konstatált«. Mert az esetlege« oknélküll meghurcolás rontja a hivatalnoki kar tekintélyét. Az anyakönyvi intézményekre ia megteszi kifogásait, s azt tartja, hogy a /elfigvelct nem eléggé intézményes jellegű A jegyzők tételénél dicséri a közigaz-
Íatási tanfolyamokat, a melyek kitűnő főket vannfli hivatva a közigazgatás Uszét* kiképezni, de kevésnek tartja az t célra felvett 100 ezer koronát. \'
Azután a közigazgatási szerrezot fejlesztést sürgeti. Ha ezzel kapcsolatbon
3 vármegyék tisztviselőinek fizetés reu-eié»ét sürgeti, mert az eddig e téren holott áldozat nem elegendő. A fizeti javitá-T annál is inkább szükséges, mert •z állam fokozatosan több és több fel-|<Ulct hárit rendeleteivel a közigazga-Uii ti«:tvis«lők vállaira. A fegyelmi ügyet rendezői kcLl. Mert sajnos dolog az, locymiad a fizeti rendezés, mind pedig
Í fegyelmi ügyekben a vármegyei tiszt-iftlök a bolügyministériumtől függnek.
Wlleek Frigyes gr.: Kiég sitinos, hogy & belügyírviuisgler a legfelsőbb ha-tóeájji fórum,
Bonca Miklós: hive a közigazgatás államosításának, s azt Úrija, hogyüa a lliapáry állal benyújtott törvényjavaslat 1190 ben törvényerőre emelkedett volna Uvult viazonyokzal állanánk szemben. Kiét baj, hogy e téren az előbbi kormányok mulasztást követtek el. De a mos-
Íioi kormánynak erkölcsi kötelesség« a fczigattfatájs nsíoimállsa, » meg van työződve, hogy reménye meg Is valósul füve SxAU Kálmán felfogásúak, a mely fiem akiirja eltörülni a megyék autonómiáját, Mnem a közigoagatást reformálni «Varja. Felolvassa a miniszterelnök erre Yenatkoaö beszédét.
Bizalommal viseltetik a miniszterelnök iránt s u költségvetést elfogadja. (Zajos Atlyesléii jobefelől.)
HeUebronth tiéza azt hangoztatja, flogy az orsiág gazdasági állapota kirivó ellentétet képez azzal a költségvetéssel
Írnely nagy esámaival előre veti árnyé át egy szomorú tragédiának, általános rúikát gyakorol a nagyobb kérdések /clett, a főleg a pénzügymimwterTei polemizál ki szerinte nem viseli szivén az erszág anyagi viszonyait. Majd a belügyi iárcára tér áts főleg az anyakönyvi tn* táiirényt kritúálja behatóan.\' Végfll kijelenti, higgy a költségvetést nem fogadja el.
Aa Ölte aazel végei ért,
Petíciók.
Budapest, március 4.
A aiokytaivai majnéifrnai.
A aüehyfalvai mandátum mai folytató\' Jagos tárgyalásán a bíróságot még min\' 4ig azok aa ellenbizouyitókok fogialkos-taWák, melyeket gróf Karácsonyi Jenő képviselő booeátott rendelkezésre voltai* lenjelöltje, Dániel Láaslóval szemben.
Ma szintén ezeket cáfolta dr. Darvai é* sok dolga akadt, mert dr. PoUák tfyőző najtvbecakereki ügyvád a hu Vau Jelöltnek &BO szavazatát\' támadu meg ctetés-itatáa é* vesztegetés címén, fcseriute Dánielnek csak a válásét ás nap-ián Azetstt korcsmai kontója U oly nagy Volt, hojry abból »41 váiaaztójám íejan\' kint 1» korona esett.
A válaszok éa víaxocválaszok olbang sása után a kúria határozathozatalra tunolt vvsaza és rövid tanácskozás után d. u. 2 órakor kihirdette, hogy itétotot uombatoa délben foj hozni.
A vá*veo»eÍ váUasús.
A Kúria ma tárgyalta a választás cW len beadott petíciót Vavrik tanár.se.lnök vezelésévtl, s Ajtics-Horváth Dezíö néppárti kerületből Kminer Kornélt buktatta ti. Az »itAhM íSSI »«óval maradt kisebbségben a hivői vesztegetés, etetés-itatás, valamint ontály ét felekecet elleni izgatás cimén támadták meg a néppárti képviselő mandátumát.
A kérvényező Kmmer-pártiakat dr. Stranssky Izer nyitni üjyréd Wpriiriíe, válazatásvédők dr. Baránszky Gyula és dr. Plalthy György voltak. A petlclonálók ügyvédje előadta, hogy a néppárti jelölt szóval és iráaban már négv héttói a választás előtt izgatott mindenfelé\' így •zólt a választókhoz:
— Ne űzessetek többé adót, ne hagyjátok magatokat nyúzni I A kik most nyúznak, ha ón leszek a képviselő, nem fogják többé a ti kenyereteket zabálni.
Kiután a vallás elleni izgatás adatai1 sorolta elő. Kmmer híveit még a templomba se akarták beengedni. A papok art hirdették, hogy veazélvban a katolikus vallás és hogy milliókkal lopják meg a liberálisok az omágöt.
Utána a választáavédök beszéltek, maid a kúria kihirdette határozatát, moly szerint itálatat holnap délben lfl órakor hoa.
A lamos halál,
Budapest, márc. 4.
Ma délután íál 1 órakor a Teréz-Kőrut 6. számú ház előtt a 179. száma villamos kocsi elgázolta Kurcz tajos 60 éves magánzót.
A szerencsétlen öreget, a ki súlyos sérüléseket szenvedett, ngy hogy aligha marad életben, a mentők a Rókus-kör-házba szállították.
Természetesen, mint csaknem minden elgázoláznál, az elgázolt maga tehet arról, hogy a villamos kocsi alá jutott, a társulat, mely hogy takarékoskodjék mentökéezüléket nem alkalmaz, egyáltalán nem oka semminek.
Hegetlfis lemondása,
Budapest, márc. 4.
Hogedüe kereskedelmi miniszter lemondása, melynek hirét mi közöltük legoleőknek, már befejezett tény, sőt utódja iránt is megegyezés törtónt már Horánszky Nándor személyében.
A Magyar távirati Iroda jelenti íél-bmtaloaan:
Hegedűs Sándor kereskedelmi minis/," ter beadta lomondázát. Hegedűs Sándort lemondása föl ajánlásánál a változott parlamenti konstellációra való tekintetek vezették. Multhatatlanul szükséges volt ugvanis, hogy a nemzeti pártnak a sza-jadelvü párttal való egyesülése, a mely-yet Széli Kálmán miniszterelnök létre-jorott, roe«erö8Ítést ós szentesítést nyárén ez által, hogy a belépett párt egyik cffkiválóbb tagja, Horánszky Nándor által Upvúvlvc legyen a kabinetbon, s igy öt megillető részt nyerjen a kormány ügyek vezetésben és a felelősségben.
Hegedűs Sándor, a kinek kiváló parlamentáris érzéke kOzelismert dolog, maga is ismételten kifejezte azt a meg-győxődézlt, hogy a volt nemzeü párt egyik tagjának a kabinetbe való belé-p4*e a parlamentarizmus követelménye. Kitől a gondolattól vezéreltetve a legnemesebb önmegtagadással fölajánlotta a maga tárcáját, mint annak idején engedett Széli Kálmán meghívásának s elvállalta a kereskedelmi tárcát.
A kereskedelmi minisztérium vezetésében beállott változás tehát főlogasza-budehü párt c^JtíUczc\'/, kifejézése, és óüpenjéggcl nem áll, hogY a kabinet politikájában a legcsekélyebb változás is beáUana. Az általános poli* kai vezetés továbbra is kizárólag a kor-mánvelnök kezében marad, a már ez okból is, kivált pedig a miniszterelnök és a deszignált jövondő kereskedelmi miniszter között fennálló régi benső politikai és személves viszonynál fogva természetes, hogy ez a tárca teljesen a Széli Kálmán minftztereluók által prok-
lamált liberális elvek szellemében fog ve-«eltetni.
, Horámizky Nándor tetőtől talpig sxn-badelnü ember és szabadelvű gondolkozásainak csak nemrég is féi Maian adott kifejezést. Képtelenség tehát a kabi* netbo való belépését, amint bizonyos oldalról megkísértették, az agrárius irányzat sikerének feltüntetni, annyival is inkább, mert Horánszky Nándor Szépeiben mondott programjában határozottan ¿ülőt foglalt ai v^yuiüullt ag-rár-nrogram ellen. Horánszky Nárnlör tebát minden tekiutetben kipróbált szabadelvű gondolkozásánál, sok évi parlamentáris múltjánál, s a parlament minden közgazdasági munkájában való kiváló közreműködésénél fogva és végill annál a nagy rokonszenvnél fogva, a melyet a szabadelvű pártban élvez és azonál a nagy tiszteletnél fogva, a mely-lyel neki a képviselőház minden pártja adózik, kiválóan hivatott arra, hogy elfő dalj a azt a díszes állást, a melyre Ő relségo kegyelmo a miniszterelnök előterjesztésére őt meg fogja hivni.
Az asszony, a (érje is a szerető,
(Xeküdtsaéki tirffyaláa.)
Budapest, mároz. 4.
Rónav Kamill elnök a mai tárgyalást reggel 9 órakor nyitotta meg. A terem eauttal is zsúfolásig megtelt. Ma legelőbb Bórák Tamásné és Kvasznyik Jánosné
Romási lakosokat hallgatták ki, de ezek loyegtelen vallomást tettek. Ezután a többi tanuk következtek, a kik a viszonyokat jobban ismerték.
Kálvin János tanú kocsis volt Schiese-léknél. Az asszony panaszkodott, hogy üli a íéxje. Bit« a tanú mondta: En visszaütném.
— No — mondta Schiesslné — ha agyonütöd, adok száz forintot.
Bz a mosó konyhában bárom tanú előtt történt. A gyilkoeság éjiolén látta SchiessJnét hazulról távozni a ekkor panaszkodott neki, hogy az ura borotvával megölni akarta.
Ribiné Kük Mari is tudja, a
vádlottnő 100 forintot igért az «Többi tanúnak, ba megöli Sobieasl Mártont A dolog tavaly farsang ideién történt.
Schiesslné szerint az egész csak üres (réfabeszéd volt.
Medvosy György napszámos sokat megfordult a Schiesslék názábán. A házaspár gyakran veszekedett, do verekedni nem látta őket. Az asszony meg is mondta, hogy azért mert szeretőket tart. A tanú soksxor mondta aa asszonynak :
— Adjon be az urának ogy kígyótI
Elnök: Egy kigvót? Kígyót nem
szoktak az embernek beadni. Talán mérget ?
Nem, de egy egésa kigyót. (De-rültséí.)
— Mit mondott magának Schieasbié ?
— Hogy fizet jó áldomást, ba elemésztem az urát.
— A vizsgálóbírónál 100 forintról beszélt maga. így volt ? És hogy mérget szerezzen azért neki ?
— Ez nem Igaz.
— Halász üjyész t Bánlotta az asz-szony az első házasságból való gyerekeket ?
— Neiu láttam sóba.
— Hát arról nem panaszkodott, hogy azok őt bántják ?
— Nem.
Medvegy GyOrgynó is mindig veszekedést hullott.
— Gorombán szidták egymást?
— Az ember azt mondta az asszonynak : Te vén disznó I Erro az asszony meg igy felelt vissza: To még vónebb disznó t
— Tud\'» "VCiíi, bvgy az uszonynak viszonya van Englerrel?
— Ú nem mondta, de ésuo lehetett venni.
Arról is tud, hogy Schiesslné az öreg megöléseért jó áldomáat ígért.
Halász ügyész: Azt hallotta, hogy az öreg Schiessi revolverrel kergotte az asz-ezonyt s megakarta ölni?
— Nem tudok róla,
A tárgyalás tart.
TAVIRATOK.
A olteramoeter jubileuma.
PrankfUrt, március 4. (8. t.) Drámáu
Forenc, boldogult Erzsébet királynő ci-ternmestero mai tten jubileumát ülte meg. A király ez alkalommal az öreg mesternek értékes ajándékot küldött
* -
Férj és feleség öngyilkossága.
Béóa, márc. 4. ^Snj. tud.) Óriási
¿zenzáclól Vulluu vgy üugyükusKág miw. .Kubát ka József dr., u „Uoichwahr* munkatársa, ma reggel nejével együtt öngyilkosságot követett el. Mi bírta rá a fiatal házaspárt o végzetes tottre, inig nem derüli ki.
Sikkasztó azerkeaatö.
Varsó, márc. 4. (Saj. tud.) Munla-voszkó I.ucián dr. a Horó szerkesztője, ügyvéd, innen hatazázozer rubel elolkkasztáBa után roogszökött.
Montavoszkó Badeni vejóuek vagyonát kezelte, annak gondnoka volt és t* sik kasztás ezt érinti legjobban.
A bárok aaabadeágharoa.
London, márc. 4. A Times értesülése szerint Botba most azon fáradozik, hogy Oránjeba jusson, ahol Sloinnel és De Wetlol akar tanácskozni. Ezeken n tanácskozásokon, bir szerint, Schalk-Bur« ger is részt fog venni.
London, márc. 4. A tegnap közzétott kékkönyv botrányos leleplezéseket közöl a magyarországi lóvásárlásróL Ezek a leleplezések kínos hatást tesznek s az összes újságok élesen elítélik azokat, a kiknek réBzük volt özekben a visszaélésekben. A Moming Post azt irja, hogy a kormány vétkoa könnyelműséggel járt el.
Amerika vendége.
Hewyork, márc. 4. Ar. amerikai sajtó c?ak keveset n kevéssé föltűnő helyen közöl Henrik horccg utazásáról, aminek részben az az oka, hogy a herceg utazása immár nem aktuális. Az újságírók bankettjén sok ujHÚgiró nem vett részt s azoknak ogy része, kik rész t vettek, igen éles hangon irnak a herceg utazásáról. A
fíolitikai körök várakozó álláspontot fogainak o), do azért már most is kiielon-tik, hogy a némot császár talán vutami-vol jelentékenyebb alkalmat választhatott volna ki öccsének ünnopeltetésérc. Mások azl mondják, hogy Amerika a koroséit én adó fél s hogy ezzol 6zemben Némolország csak a maga hasznát keresi.
Világliirü színész a szegények házában,
— Saját tudósilónktól. —
Bécs, március 4.
Liescugbon ma helyezték örök nyugalomra az osztrák színészek nesztorát, líroszeck Frigyest, a ki a hatvanas és hetvenes évo\' ben az osztrák színészek között a legelső volt. Nyolcvauogy éves volt, a midőn meghalt.
Groszecket Magyrországon is ösmer-ték. igy Gollmcyer kisasszwnynptal a budaposti németszinbázban, Temebvárutt, Pozsonyban gyakori vendég volt.
Groszeck a színművészet minden fajtáját kultiválta. Hcngeteg pénzt keresett. Gollmeyor kisasszonynyal bejária egy időben egész Közép- és Nyugat-Európát egy esztendő alatt, ami noki akkor tisztán 40.000 frlot hozott.
Groszeck óriási jövedelme dacára mint szegény ember vonult nyugalomba. Ert-hototlen okból kilépett u szinésznyugdij-egyesülelből, ahol a vezetőséggel valami Csekélység miatt összekapott.
A nagv Groszeck 1848-bnn 27 éves, már ösmert színész volt akkor — a bécsi zendülésnek egyik főokozója volt, a íuouuyibun az utcai harcosok előidézésében részes volt kiállt egy emel-vényro ós hazafias költernényoket szavalt ol. El is csukták érto vagy 2 esztendőre. — Csak Fcren" oeá-szárnak köszönhetto, hogy, hamarabb szabadult ki a börtönböl.
Brünnben, a helytartó tanács egyik előkelő tagjának leánya szedetett beléje. Az egybekelésnek a szülők ellene voltak, akik nem akarták, •hogy báró kisassszony leányuk színészhez
majd feleségű), ba mindjárt nagyon hi< Ne ember is.
A szerelmesok szökni akartak, a loáhy bele is egyező« ebbe, de \\m utolsó
{»ercbo moggoudolta a dolgot és borai-ott mindent szüleinek. A mikor a szerelmes »zinész imádottjáért a találka bolyén megjelent, hogy megszöktesse, két markos lakáj várta, a kik alaposan eldöngették. Azóta sem gondolt Groszeck komoly szerelemre. Egyszer szeretett igazán, ekkor is eldöngetlette iinádoltia. Azóta a lcgcsapodérdabb emberek egyiko lett.
Szórta két kézzol pénzét. Boldogboldogtalan komája volt.
Igv történi aztán, hogy a mikor meg
örogédett, akkor „pailásat" jó akaratából és protekcióiából, akikkel ogyütt vagyont vert el, 08 éves koréban a szegények házába korült, ahol mindönkitől elfeíedvo 18 évig élt.
Négy évvel ezelőtt szemei annyira elgyengültek, hogy már nom is Látóit.
Csodálatos, hogy halála elölt nobány nappal visszanyerte látóképességét. Nagyon meglepődött, amidőn egy reggol lölkelt és látoll. Pedig ez a csodálatos dolog utolsó föllobbanáaa volt már-már kialvó életének.
Temetéséről utolsó pillanatban értesültek a szinészok, egyesületünk régi tagjai, akik ismééi*.
RÍWIIó a vásártéren.
— Saját tudósítónktól. — ,
Budapest, március 4,
Nagy rlbillió volt ma délután a marha vásártéren. Keddi nap lévén, nagy volt a vágó marhák felhajtása.
A tömegben volt Tóth Mihály 64 éves marhahajcsár is, aki egy nagy bikát kötött a gerendához.
Alig távozott azonhan, a bika valamitől megvadult és elszakította magát a gerendától.
Majd vadul körbe fordulva néhányszor neki ment a tömegnek, amely a vásár téren állott.
Mindenki rémülten menekült, csak na hiny vakmerő erabor maradt helyben, hogy a bikát lofülelbesse mielőtt valakiben kárt tenne.
A helyben maradottak kőzött ott maradt Tóth Mihály is. a ki nagyon megijedt, hogy a bika eltalál menekülni.
Szívszorongva leato, hogv a vakmerő emberek hogyan fogják lefülelni a megvadult és dühébeu bömbölö állatot.
A mint a már fdős omber ott állt, a bika hirtoJcn kiszabadult üldözői közül ii egyenesen Tóthnak rontott
Rémületes látvány játszódott le. Tóth látva, hogy a bika feléje ront. hangos ssgélykiáltással iparkodott menekülni, de hiába.
A megrémült hajcsár erre megfordult és botjával az állatra sújtott, do ez erre még dühösebb lett.
A következő pillanatban Tóth mir aa állat szarvai között a levegőben lógóit.
Még egy pillanat és a szerencsétlen embernek végo van. Do szerencsére jött segítség. Vagy tíz omber kötelekkel, hurkokkal leponyvázta a bikát és kiszabadította veszedelmes helyéből Tóthot, a ki a combján hatalmas sebből vérezvo eszméletlenül összerogyott.
A bika szarvával a jobb lába combján 12—16 cm. hosssu mély sebet ei-telt Tóthon, a ki már a halál torkából jgy szerencsére megmenekedett, a mentőket hívták ki, a kik Bobét bokötözve az István kórházba szállították.
A városban a délutáni érákban az a hir terjedt el onnok következtében, hogy egy bika több embert agyontaposott. Mint látjuk, a hir túlzott volt.
Mire jó a telefon?
Budapest, márc. 4.
— Saját tudósítónktól. —
A rendőrség letartóztatta Heídenralcb Lajos 21 éves állásnélküli irodai gya-komokot, akit a bécsi rendőrség csalás miatt körözött.
Ueideoreichet kifogják szolgáltatai a bécsi rendörségnek, amely kiadatása iránt megindította az eljárást \'
elfogatlBéröl tudétitéok a érdtRM rtsiletökíl tudta
»it»» II*..
A c-iló ktotkécft 4neg:
Két héttel eeelölt Bécsben feltűnést koltolt a Cflaláshttk szokatlan neme, a rno^y olég szép sikerrel járt a tettesekre
nézve.
Rövid idő alatt telefonon több kereskedő megbízást kapott mindenfélo áruk •szállitására. A mogrendolők egytől-egyig ismert inarosok és más személyek voltak, akiket a kereskedők ismertek. As áruért jelentkező szolgának tohát gyanútlanul kiszolgáltatták a megrendelőtöket annyival inkább, mert megrendelő cédulákat is hozott az illeték pontos névaláírásával, sőt voltak nyomtatott megrendelő cédulák U.
így megkárosítottak több ezer korona erejéig vagy 20 kereskedőt, & kik csak későn vélték észre, b,ogy milyen rulul lettek becsapva.
A rendőrségen teltek feljelentéit, a moly megállapította, hogy a csalás Olawl Móricz 1< óv oá és Heiaonreipb >ajos 21 öves volt irodai gyakornokok követték el, a kik a mikor már jól megszedték magukat az eladott árukba, megszöktek.
Öleseit elsején fogták el még Bécsben. Heidenreich még (dejo korán megtudott szökni, de a bécsi rendőrség megtudta, hogy hová megy és téls-grafált a budapesti rendőrségnek, n mely a jó madurat egy mulató helyen kinyomozta és letartóztatta.
Jelenleg a rendőrség foglya. <————» \' i in...... ■■ nmimmmm—
Nyolc ftBQyUkos,
Budapest, máro. 4.
A Hajosár-ut melletti katonai lovoaló Uren ma reggel halottat találtak, aki a tér korlátjára akasztotta fői magát öt-ven-ötvenöt évesnék létezik s a munkás osztályhoz tartozhatott. — Gyuronecs Róza izsáki 28 éves cseléd az Angyal-földi-ut 18. sz. lakásán lugkőoldattal, Brondl Sarolta 21 éves leány Aggteleki utca 17. sz. gyufaoldattal megmérgezte magét
Ma délelőtt 9 órakor a Dobozi-úteza 10 szám alatti házban Pauliai Mihály munkás öngyilkossági szándékból borot vával elvágta nyakát.
A mentők a Rókus kórházba szállították.
Ma reggel 7 órakor o-Budán a hajó-
r közeiében Pola Mitri 80 év»» cse-leány a Dunába ugrott. Do kifogták mép ^Ive és a montöket hívták hozzá, akik az uj Szent János kórház ba széllitaUék.
Borovasky Antalné, kocsis nolo az éj\' jel a Kőfaragó-utca 7. szám alatt levő lakásán foszforoldatot ivott A súlyoson sérült nőt a Rókuzkórhátba vitték.
Duschek Katalin 28 éres szeposszom-bati születésű szobaleány marólúgot ivott Fh.-Sándor utcai lakásán. A Rókus-kórházba szállították.
Rosenfeld István 26 éves kefokőtő az ójjel a Daru-utca 6, szám alatt levő Ipkágán főbe lőtte magát és meghalt. 0ngyilko53ágának okét nem tudiák.
A reggeli lapok már megírták, hogy Haadcr György oszlámparti földbirtokos a Ferenc József hídról a Dunaba ugrott, a honnan azonban kifogták és a lakáfára szállitotlák. Az orvosok a szerencsétlen emberen ma tüdőgyulladást konstatálták, a mit a hideg fürdőtől kapott.
budapesti hírek.
— Udvart tanácsos. A hivatalos lap mai száma irja:
Személyem körüli magyar ministerem előterjesztéso folytán csávosi és bobdal Csávossv Béla országgyűlési képviselő ós képviselőházi háznagynak, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, a magyar kir. udvari tanácsosi cimet díjmentesen adományozom.
K*lt Budapesten, 1902. évi februérbó 26-én.
FKABNCZ JÓZ8BF, k.
Gróf Széchenyi Gyula, s- k.
— Elfogott betörőbanda. A rend* őrség ma ismét kitűnő fogást csinált Letartóztatott ugyanis három gyanús alakot: Schneider Józsefet, Szvecsko Antalt és Korosi Sándort s a vallatás
folyamán csakhamar kiderült, hogy mind ti hárman tolvsjkulcsos betörők. Meg-került az orgazdájuk is. Ez Ssarakó Gusztáv ékszerész, a ki a lopott holmikat Winteruitz Dávid ószeres közvetítésével potom áron vásárolta meg a tolvajoktól. A rendőrség Szamkót is letartóztatta-
— Főúri náas. A budai várkápolnában ma délelőtt 11 órakor lénves főúri esküvő volt Károlyi Lajos gróf oltárhoz vezette 8zéchenyi Béla gróf szépséges leányát Széchenyi Hannát. Az esKüvő fényét emelte az a körülmény, hagy a násznép mind 6»magyar díszvizelctneo jelent mog.
— Titokzatos eltttnéa. A bécsi rondőrinazgaióság arról értesítette a budapesti állami rendőrségof, hogy Incseli Szőis András csendőrszázados még feb. huszonhatodikán elutazott Bécsből, n hol az utóbbi időben lakott e azt mon-delta, hogy a magyar fővárosba utazik. Mindmáig azonban\'sem vissza nem tért övéihoz, sem életjelt nem adott magáról. A budapesti rendőrség erre kutatni kezdte az eltűnt csendőrssázadost, do nom leli sehol. Nem lehotctlon, hogy valami baj érto. Incseli Szőts András Koloasvárott született 62 éves volt n c*ak nemrég ment nyugdíjba.
Leesott a létrárót Ma reggel a Kárpáti utcában levő gyapjumosó gyárban balosét történt Stenaer Gyula géplakatos leesett egy 2 és fél métor magas létráról és összezúzta fejét és kar-]aiL A mentők nyújtották neki az első segélyt és a Rókus kórházba azálli-tották.
— Ab utca ryermeke. A Dohány-utca és Erzióbet-kőrut sarkán levő illemhelyen Mikulics János napszámos neje ma reggel 8 órakor egy egészséges fiúgyermeknek adott életet Uey a flut, mint az anyát a mentők olzzálntották a Rókus kórházba.
Oolusiy ueaairlaaa női óvsser belügy
ministteri ÖÖ987|901. ozámu rendelőt érto mében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Sohottola BrnŐ Budapesten, VI Andrássy-ut, Vácziköiut sarkán. (Fonciére-palola.)
tendö szerződés rövid idd múlva a* aüiéai képviselőház elé fog terjesztetni, Athénben a játékbank tarvét, molylyd a szegény lakosság nyomorán enyhíteni akarnak, perhotreskélják. Bér mélyen sajnálják a szegény lakosságot a tervet még som hajlandók elfogadni.
— Hock János Szolnokon. Szolnoki tudósítónk irjá; Vasárnap Rock János járt a városban hol Kiss Ernő dr. a leköszönt képviselő ila mellett uagyhalásu bestédet mondott t nagyszámmal jelenlevő szabadelvű választó polgárok előtt.
A beszéd hatiea ólat* most már csak* nem teljesen bizonyosra vehető, bogy a mandátum Kiss Rraö drnak fog jutei.
— Lanka Ouaztáv házassága.
Nagybecskerekről táviratozzák: Laukt Gusztáv ma esküdött örök hűséget Babinszky Katalinnak. A 83 éves GuazÜ bácsi igy akarja leróni háláját 28 ¿-ven át volt hü ápolója és gondosója i ^nt*.
Biztos eredmény, érhető ol Bheuma
csuz, köKKvény. ideges fejfájás, meghal idegbaj hddéses és uuodonnetnü csontbán-toluiok esetoiben a Szabady-féle javított Capcino kenőcs használata után. mely már egyszeri bodörtsölóa után is a legkínosabb fájdalmakat is enyhíti Egy tógcly ára 2 korona — kapható n logtöbb gyójrysiertár-ban megrendelhető közvotlon is Baabady János pyógysjcrésznél — patronn Hungária gyógyszortár. Budapest Damjanich«.
jnajm
REGÉNY.
hírek mindenfelől
—- Nagy bányarobbanáa. Rcricából távirják nekünk; A Reaicabánya mellett levő Domár községben az osztrák-magyar államvasuttársaaág Almási nevü szén bányájában az éjjel bányalégrobbanás történt Egy 60 métor vastag szénréteg leomlott A munkásokat három kivételével kimentették. A bennrekedt három munkás valósaintlleg meghalt. A leomlott szén eltávolitáaén sok munkás dolgozik. /
— Moghtuaitott párbaj. Pozsonyból távirják A rendőrség megtudta, hogy hétfőn délután Bécsből egy orvos és egy ügyvéd jönnok Pozsonyba- hogy kardpáj-bajt vívjanak a miken a bécsi rendőrség kétszer akadályozta mog ökot. A felok csakugyan iöttek és már kard volt a kezükbon, a mikor a rendőrök toppanlak bo hozzájuk és letartóztatták ökot A kardokat lefoglalták. A> ellenfeleket a rendőrség igazolás után ssabadlábra helyezték.
— Egy aj játékbarlang. Athénből
jelentik: A Corfu szigetén létesítendő látókbank ügyébon a tárgyalások a fojezéshez közelednek. A bankot alapító tőkepénzosek közt az ostendoi és spai játéktormek Igazgatói vannak, kik tőkéik elhelyezéseire más alkalmas helyet keresnek, mivelhogy az oralitott két játéktermet uomsoká bezárják. A szindikátus megígérte, bogy a bank berendezésére 1.600.000 font sterlinget fog forditani, — az építkezések céljaira 160.000 font van előirányozva, Corfu tözség kap évenkint az engedélyért 14.000 fontot. A sziget lakói a játékban nem vehetnek részt A szindikátusnak ogy tagja Nizzába ment bogy ott más tőkepénzesekkel konferáljon. A társaság azon van, hegy egy napontai gőzhajó-áratot létesítsen Brindisi—Corfu és Üorfu—Patras közölt. A corfui képvise-óteslület és a szindikátus kúzt ceakö-\'
Az ördSg cimborája.
Regény. Irta: B.
De azért nem szóh egy szót sem.
A mér pedig most bangosabban ki-» áltotta:
— Holláhl Van iU valakit
Ebben a pillanatban a házból hangoz kutyaugatás hallatszott és nébáay másodperccel később a vadásziaknak az, utcára nyíló ajtaja föl tárulván, ason agy öreg vadászruhás ember lépett ki, nyomában egy óriási kutyával.
A kutya a mint Dasicsot meglátta, nekirohant és óriási örömmel üdvözölte.
A vezér megcirógatta a hatalmas él» lat fejét és a kutyától körülugrálva haladt az öreg folé.
— Jónapot nagyaágo* uram I köszöntötte az alázatosan.
— A gróf ur itthon van? Medert* Daaice.
— Nom jó uram, mér tegnap ment el, valami rablóbandának van nyomában a csendőrség és a méltóságos ur bement a törvényszékre, hogy az esetleg burokra került rablók elloa a vizsgálat»« maga vezesse.
— Hát Potyu? \' . M
— Aa még k méltóságos ur \' eiótt nyargalt el innen lóhalálában.
(Folyt kőv.) .
közgazdaság.
4
, Budapesti gabonatőaada.
ViltontUa ixtk ii cmoHm Irisrxat «o. a, huj« k.rr»M ftf*l<,mb*.
M»»T" bo«» ápr.-ca I.SS-8JH, üom áfa«
7.40—7.41, Zab ifr.^a Itl-rIM,
IUMe«*4e kMUtoU\'t CK^itk hlMifarfl MSST
Mnyw UtohiMvtor ets.Ta u+k m.w
KUnvuartflfi 615. Owtrik ÜUíqv. OTf.M kU-(y«x LIUtrt«»t4nT hím Mhtm 4 jirada 11» M IUr<ma)iimiUkn.OT. Uw^üWtoak 4W.— ÍM*, b«U Ui M lUnanMiari BÍ4J0 OwHt. miflu áfljuuTumt rtmxiin-f MIJO Déli naai TT.— N4w»t kiwU. mitkm U7.lt VtitMW*
mi— mámíaa A (VdvÁk Mkk üi fín • W\' tWl. 1. Wma QMIi wp^
WWI, «1^- Om^-mnn» *****
WS.40 4 niii!4ÍM 0>rrW utariémMk MM bUciw koNiajanUtk JMM mm« HM,
Byomatott Bsékely Ttkéansál iiudapestea
/

Kávé í Jea
«i«
»ni»)
t kl\'4 HárUrtirt rtfaa i
l kü* >tr»taf tf«rt»ri<••)
l kildl\'Ortcnro tj «ji I kL» CiV* tinóim t ki:. 0y6.^r {imát
I kii* ». ICA 1 kiU «ave.» ,\'.t|J») 1 k!U> 4 ir>) Jk<k I kilj nkt.y Jura (t* On.) Kiliaíta »J «lom aapooU UlM p*f kill kivAuuak.
M MO
frt 1.CO tn í.BO
■o *
m
M 1.00 frt I.SO fii L»0 Irt 1.70 írt L60 l/t 1.40 frt k.00 M MO
írt í.eo
I kiliVtrreiFVtk (i<. i*
1 kJ4 Sr.ori !\'"rk6lt 1 lol* O.ita PArkUk
K:\'v-hjz csornaqolhato
ütkiMV-x^ia.MiM V.f. gt írt t «0 l|»ki\'g>una»rin, calaa. ka». " •» 1,4 kiló ll»rt»rtA«l © trt k.»»
1.« kiU HnUuUU +J frt 65
41 | kilif p»>UrttVnM fme!»b«n Ubk » faji» U koMh»tA, rcir atd*krt Q ia UütKU Miu.tuWe Aa «Ifi* \\ú B><4.» ktld,
Balogh Lásxló
kivi* ti tea kiviteli HslaU Budapaat, r«<!«i»t vn, RotUDMn»r-»t«*»
U V. KUVBiMek VII An<UAa.y-AI M VX". OnSénr-o. «1-
„aphrodité."
* ». i. fcCtf nak.
»fílőr ss¿pAÁRÁa»k ápolására u Aphrodite creo-.«»: Nagy tégely ára 2 karon». kiesi 1 kaiona Û0 fillér, ¿p\'rodit* pouder: 1 koroua 20 fillér. . Aphrodite ssapao 70 fillér.

Santal Salo!
• legrövidebb ida alatt gyé*y itia f¿r-fiakoAl a hogy« aöfolrAat éi bélyeg-kataruit Ara dobcsonkint t kor. 40 fillér. Vslédi kizárólag kaphaté. •
HESZ GOTHARD
gyégyattriárábsBa „OmfikerMSthsa \' ÚJVIDÉKEN.
\' -- — itf —m ■» rrfKlUm
és halhóírap «Hsmert legjobb óvtier,
eredeti pAmai csomagolásban, ofvosi lekinlélvek ajánlata szerint teljesen botos és ártalmatlan tucxaija 2, 4, G, 8, 10. 12, 18 korona Copolto-americans (rö\'idy tucialja 6. 6, 10 koroua Diana-öv (havi kétszer) 8—11 korona. Danán fel-szőreit raktár: irrigatorok, fecskendők, sunpcnsonumok, cs. és kir. sxab. Ke-Icli-féle sérvkötök, haskötök és göresér- • harianyák stb. •J» *A«U *a*taal tmfl tfll
Orvosilag ajánlva, logczílsxarübb nöl különlegességi
lépos árjegyzéket tárt borítékban küld:
elet1 j„
arraa-asbósxl ma- 4a kSUiwnr&f
alapítva 1*7». BUDAPEST. XV. kar. Koronahar ag-ntoa IT.

butor,
•aját klsiltményü kárpitos 4« aas \' talos butor UffoloBóbban kapható
a készítőnél
Q?rfty-ato*o41.,tlarn4d.:j. earok.
maoysrnsk pécs. némitütk k-ócs.
Ko küldjük pénsflfttit fcőlföldral — legjobb ¿iákat és ékoxórafcst küld
SCHÖNWALD ÍMBE órás és ékszer*
p*
O 0 E T T.
fie m telozü tárgyakért « pénzt vlaaxakaidSm wag\'j klcaarélaai*
I 3 ¡ I 3 ÉVI JÔXAla^AflSAL. 1 1
zsebóra
Efj pontos nickel
•tép kivitelben frt
B|y pontos nickol éhresítö óra „ Valódi ezüst remontoir-óra pontos járással — — — „
8 GO 100
Valódi ezflst kétfrdel. anko> r.-mont. erős szerkezeitől, szép kivitelben — — — Crt 8.23
Valódi ezflst tula rcmontoir* 5.— ankox kól/edcles óra — — Ért 10.30
14-karatoa aranylánosok csinos ssép kivitelben:
20 p-smm neh«^z 25 frt, 25 frwnm nehéi 00 írt, CO gramm nehéz 88 fit, 40 gramm nohól 47 frt 50 kr. — Minden lAnczhoz aranyba foglalt kóvos lójók külön \' mérve 15—10 gramm súlyban 4 írt 50 kr.
Mindén tárgy a királyi fópóoivordohivatal által megvizsgálva és bélyogma.
SUOaUtv* Állami 6» toirirtaikkol. — Tibfc mm «lUmerS tevM btrtokoi
Ea^y kópsa árjogyték ln^yan 4» bérmontvs ktUdoUk.
6carda, nCroifua K.
Újdonság;! UJfloaaafl
Borotváló por I
A borotva feloalogoiTI
E uatUUa b M voir» t«lj»»«a lrt*ím»lU«
borotTilóporral birki it & p«im »lati nm-f» iboiolTill\'ii)» «o»<il min«!«» •W»«\'U>« Ur-tlkê
-llitl tojr boiotTkt h««»u4hi*. A
"" - -
. ktk-
84 ÍUlot. ktÚMttl
S. . IVWT..V —\\ —
àlitho») kcilb«» it »HcVt« 1 kor««» >,U>1.01 «Mkit balyb** ""
ftiUr
u»Uol *i » nfti.«.. —---------------
]cr4s7<(ar«bb ko««l*». l\'r6tM.(.»in»j Ou.íttt bofúUáli.ko
»i«r< b»i«t»------- --------
N»rr iolx« (\' kil,;,l 6 kom.» — ..... •udtàMl, h»uk»»l¿ Cl-)»u>»lk6« ao *U*r. UU». téttel ttfy fa bíkfll\'l*«« ing.UtS
MmMtti. Klí»»ol»t k»(>h»(4 Bu4»p»«í»n !
szép b^jaasae
szép bajusz
a fár/i Mcssógo.
Aki ennek birtokába akar jutni, aa ksainAlj* a Wlnkler Bimoa-iuia
*n7, a a lei*
olimpia lustrint
F««. í.^íwsii\'iiJiv*;;*«! kiasrtiBfi ■»a\'va«k alkaimaKásával a bajosat a te*» s*ebb állásba lehel krlvesoi, ha esea Lu»trino«l a bajats jól benedveaittt-tik, » Waymakötévsl UUs<Hs sserioti alakba Mkauelik • a bajusalvöt win^addig rajt« kagyjok, »míg ci teljeteii «ad. ▲ I>»ju«»köl4 elUvolitás» utan a bujumt napokon át wrgtArtja sso
alakját* fényét és ssijrimisar lagyaipat. x
i üvtg ára t Sor.
fcs bekáldéss mellett bérmsntvs eailitoas
Egy ad öli kénütSjs és fsltatátéja
vixslkr simonillatszoiisx
SZABADKÁN. PodvéaaoW nagy ávkadvattioény* tap vésxaaülnak._
t7ílpra i
)
HA7AHAS. í KMtiííMK
Mimsií lü!M<JíI4 ÁRA 2 kKtna
frimm, lililyék íntőzete
BUDAPEST,
vii. erzsébet klrilyne-ut 15-17.
• VárMll«*n>«a.
KOiSpaxtiMU» UUvAlt, n««* «»MHUII U «i t* « *v» m ttuí % Mf
UVk
Az laUisi mhvUa IdUlHAso* kl Mt Malttve, MAmm 6 «Ï*. «
ellockri tr»l WrtoVi>-»a na| kOlfinU«» H »p kir. foU*r* ktnumkb •Utb-MMiaiuik. un>b lulnl î"> noonil^k loU •
fUttimMiM nlWx-.álY«, kik IU>.
Kl^im IMHIIuí k*fr«ík.
A ■ l«.u(»bb «• M «lAetaisOnt kS-
rtWm*»ftkn»l. irr<fU«U.
rtiiii*l«k » ttiïkt U kom v»M tfVtntc» BÍtktU «ukMMn^k. élte vt<¿i« ta. U»Mbb báliak tU-ukr» áltáJidi orvoai fflo^det is kaxelAa hikf HMsUtugMabb ApoUa a»«ll»U kiiia aa>UI| »»•
tutu» «traikalt Ara Hita szobAk ktlta ApalA-VA) |mí^(féi(4l niHnt
X» Urtiitl UUfon taaa«kim«téanl bfr (a a vffla-1M >uul (M saaai-kAnri UtAct-AlUlk«* A1UI kAnf
BTMl el/wtiuti.
Td.lwi« proa)Hkt»»í Aa MrAtal laUééaWkl I» (ÍM 4a U(»»*t*a UM Uzilaa
ma IffOfjatótdif*
dm
nynhMfl a hiros hajflnságrl peflrS has» nálata által. Kgy doboz 60 filléí 3dobozlkor, 80 íill. csakis a péna olózeles beknldéso után (utánvéttel 75 üli
drágább) küldi a készitö: arvaa »agy Faranos gyúgyaurét% 1 XL-BZOBOSZLÓH,
FArakUri
r«r«k JAaaat nHr"*>Ura Budkpsitaa.
eaí&só gépek
LooomobUok 1 drh. IIP. ón 1 drb. 1 i HP, atabllgép 14 IIP knzánna) stablü BTÓp 23 HP, hangaraiékok űanz-fol« 2í. 21a és 8. számú Eurcka 0 S7 .mil, 1 drb 1 ss. Viktória koptatógép kon« kolyozóval különfélo xnalomgépok éi vasalkatrészek, vianyomáan olajsajtó^ olajmagsnaógóp, 8 HP gösoséplő-késslst, 6 HP banainas oséplÖkéaaUt
Zlaruadik kUdAa.
Ötödik aaar.
UJI Mogjalant . UJI
V4lkaiS>a«t«U*a utmntatA Ardakfaaaltö raaaiatakbaa |ud»| ktlau
FÉnriAK számAba.
Bűnök as Ifjúság noml ólstébsn és ások hatáaai a fét3korbanu
Dr. SUTZOBa TIVADAJL
TATtTAIXIM: A normklls o»inl 4lai EradandA ta>»k. Tsrlislt családból való leazirmaaa*. K»<-lalankodó jicnnokck. A lorddli IM\'itáf •«xnills bAn.i. Ai ónfaiUi**. M»(4ml4s Ktciponjinok. ^(«iclam í> n«ml élat. IdeAlia sxv(«l«m. Kiirt. K«J>xQ<«k. ár<«kl ••«r«Um. A D*mi »¡.«i»clA-aak vAaiaa kSvatkaxiaAnyal. Nloca Ütkoa b«ta(-aAc- al^xamarain. herda pavalas UtkutiiÁj katai baUta.
heisler sándor
BaAapast, Taréx-kérnt 50.
HauaAtJa 6a
a falutiaa alno. b. Ím, I»|l4*tltaabh »rca> kaaAaail ■ adrrm artikrcm il 1 Aakaa
«« kr ; katUi ad»| I frt 10 kf. Cn*A«l >»rh»U tt *>*k • r.imm.l ti!44I:
NZKUKLV O. tcfigyurrUr» aa nIate>aaftaukMi>rba««*a i»tiabaa<U
horaaa (T"fTin \'<!• MefrrndalhalA » nouinfl Bndapaat, VI., TarAa-kOn^ 44. I. om Ar.\\
i kor. a néni «Uirtfcn b dvndi £0 flllór Arai *i
a magyar gazda közönség
Kanható minden könyv-
ke-oskedésbon, vag^- n pónz bekUldéso esetén megküldi bérmentve a Szegődi Napló kiadóhivatala.
Brázay-féle sésborszesz,
A ki\' hamarosan szabadulni akar a íöfájás kcllemotlon érzósótöl, dörznölje bo arczAt, homlokát, valamint a főjét és nyakazirtjót sósborszszel, póhány perez múlva már roudkivUli üditó hatást érez. t
1 nn^y üveg ára 2 korona.
1 kis „ „1 ,,
iltalánosblztosltó
részvénytársaságot,
■ aw," ii i saalynil nemesak mm —
9í<5nyöB fatté tel ok mai-latt leh«t biztosítani, d« ahol «x előforduló károkat azonnal éa méltányosan beasülik, sőt ~ - ■ ■ ■ ■ —•
qyorsan ki la flxetik.
A kinek jé sérvkötő kell Keztyűk és miederek
:fordu!jon bira\'otnmal:
exéghe)
Mlikoloson, Sséebenyi-o« 42.
mérték atén kéav^fnak éa JavIHetnak.

1!. éifolpi. 65. szirn Nagy-Kanizsa, 1902. estttitrtftk márclas 0. Egy szím 2 fiitét. >
NAGYKANIZSAI FRISS DJSJ ÉÉT
V \\
Eiüfizotósi irt: Helyben hish«* hordva egy hóra 60 ftllér. .*. .*. , ViJékre postai küldéssel egy hóra 1 korona 20 Alléi 1 Kiadó tulajdonosok: 4 . Felelés saerk . 1 Kraass és Farkas. A Ugarai mii r. | Sserkesstóség és kiadóhivatal: Krsuss és Faitas psplrken •••ti: | lligjeitnlk naponta Korán roöflel. * >0> \' 1 Nyomatott a .Nsgykaniasal Friss Újság" *Mt*<SJ4*a >»kedá«e. | nyomdájában.
Lázadás Szerbiában.
Magyarok veszedelme mániában.
Ro-
r ;
\' v, Budapest, márc. 4.
Mindig sok panasza volt a magyarnak alrumuny szomszéd ellen, Románia nem elégszik meg az o téron eddig is elért diadalaival hanem legujahbau ugy lál-sxik a monnyboli birodalom heroszlra« teszi dicsőségére pályázik.
A román képviselőház jelenleg egy idogeu törvény javaslatnak lotárgyalásá-val van elfoglalva, melynek minden szakaszából a Romániában lakó idegenekkel szemben való legvadabb gyűlölet ri ki a mely törvényjavaslat kiváltkép a Romániában mogtelepedolt osztrák és magyar iparosok és kereskedők anyagi tönkro-tétolél gazdasági lomószárlását — célozza. Kbbon a rumuny méltó partnere az idegenekot tűzzel vassal üldözd és gyilkoló félbarbár kinézernek.
Bukarestből jelenti nekünk ax ottan élő hazánkfia j
Tudvalevőleg egy aj törvényjavaslatot terjesztett elő a kormány, a mely azt akarja, hogy minden Romániában már megtelepedett idegen újra folyamodjék azért, hogy ott maradhasson.
Ex a folyamodvány rendkívül hosszadalmas, drága és kollomotlou formaságokhoz van kötve.
Az idegen folyamodónak egy csomó bizonyítványt kell beszerezni nomcs,ak jelenlegi tartózkodási helyéről, hanem mindonhonnag, ahol előbb tartózkodott-így például, ha valaki az utolsó liz esz-teudő alatt Budapesten Bécsben és még vagy öt városban lakott és csak később rncQt Romániába, akkor mindezen hülyékről kell hozni erkölcsi bizonyítványt.
A javaslat 40 §-a szerint njinden korcsmának, kávéháznak, sütődének stb. megnyitása a profektus ongedclméhez van kötve, a mi egyenlő azzal, hogy az sok ezer idegen iparost és kereskedőt tönkre tegyen,
Minden nyilvános vállalatnál a bol-földí vállalkozókat előnyben rószosítik, még ha ajánlatai foszabbak is az idegen konkurronsek ajánlatánál. A belföldi román iparos szövetkezetek a kauciónak felv részét kötelesek letenni. Az idegenek csak akkor pályázhatnak, ba a románok az ő országukban teljes viszonosságot élveznek.
Ex a törvényszakasz a rsldő\'-paragra-fus jellegével bír, mert a román fölfogás szerint a zsidóknak nincsen hazájuk és a zsidókat földönfutók gyanánt tekin. tik. Több hasonló szakasz igyütlvóve, azt jclonli, hogy abban sí- esetben ba a javaslat életbe lépne, akkor teljo-son tönkreteszi ax idegeneket 6* köztük nagy számmal Romániában 1 vő ma-oUt, akik között kídönben ii fölme-
rült ax ax esxme, hogy ax aj törvény életbeléptetése esetén tömegesen elhagy-ják Romániát óa visszatérnek Magyar-országba.
Megakadályozott mBfányiat.
Dudapest, márc. 5.
Tegnap Erzsébetfalván nagy izgalmat kellett az a hír, 1 o rv egy részeg kocsi» hoszuból lelötto ga (Iáját. Csakhamar azonban kiderült, i o¿i a garázda kocsis merénylőiét csak tc.vo to volt, do nem hajthatta végro, A caetdőrök lotanóz-látták öt azon nillann bin midőn töltött revolverét be aicart hatolni volt gazdájának a házába, hogy gyilkos merényletét végrehajtsa. A csendőrség közbelépése szcrcncsósen mngakadályozta a készülőben lévő bűncselekmény clkövotésébon b megmentette a gazdának egy odavaló jómódú polgárnak veszélyeztetett életét.
Tizcr József szappangyáros, kinek a szomszédos Erzsébetiül ván gyártelepe van, a mull hóban Zsildics Mihálvt fo;. gadla fel kocsisnak. Zsildics csakbatnár összcférhoUen, verekedő természetű embernek mutatkozott. A hoivko legénv összeszólalkozott Tizeinek szomszédjá-. val 8 nagy örőmo tellett abban, lii^ gazdájának ezáltal kellemoilcuségot, vagy kárt okozhatott.
Kötelességét csak hanyagul tcljcsilotto s a mikor csak lehetett, kiszökött a házból, hogy a korcsmában borozva, vajry kártyázvi töltso ol idejét.
Tizer több izbon erélyesen rendro ula» silolla garázdálkodó szolgáját, a kocsis azonban nem javult meg. Napról-nnpra ismétlődtek a velo való kellemetlenségek. Tizor végro kifizette Zsildics 14 napi bérét s kitette szűrét.
Azaz csak kitotto volna. Mert Zsildics nznap épen mulató kedvében volt. Fogla a pénzt és elment kedvenc helyére a — korcsmába, hogy kemény murit csapion. El is murizta az egész pénzt. Esteíeltf pedig szépen „haza"-balloKott, azaz visszatért Tizer istállójába s lefeküdt, hogy mámorát kialudja.
Tizor, ki oslo véletlenül az istállóba mentmeglepelésreott találta kocsisát. Felverte álmából a kiparancsolta a házából.
A kocsis nagy szitkozodások közt *** vozolt, Botért megint a korcsmába s ^ vclol irt Tizernek. küldje röglön m°c 10 írt bérét, külömbon lolövil
Tizer azonban nom ijedt meg. Rögtön följelentést tolt a csondórsépnél.
Zsíldics várt egy ideig a pénzre. Az. után egy barátjától revolvert kért kölcsön 8 elindult Tizcr házához. Időközben azonban megérkeztek a csendörök s a kapu mögött lesték a bosszúálló kocsis jövetelét. A mint a kapun belépett elfogták olvolték revolverét a bekísérték a laktanyába.
A vallatásnál a csendőröknek azt mondta, hogy ol volt tökélve, hogy Tízért agyonlövi, ha nem fizet. Arra pori ig, hogv bérét már megkapta, ő nem emlékszik\'. €
A csendőrség ma átkísérte Zsildicset átadta a pestvidéki kir. ügyészségnok, hol jelen.eg vizsgálati fogságban vau,
A Régi-posta utoa 0 szám alatt leyő házban öxv. Bóamer Sebestvénné 03 éves cseléd öngyilkossági szándékbél a Il-ik emeletről leugrott. A mentőket hivták, de mire ezek megérkeztek, már meghalt. Teljesen összetörte magát, ugy hogy alig lőhetett felismerni.
AndráR8Í Julianna 18 éves cseléd ax éjjel a Hernád-utca 8. számú háznak III. emeletéről leugrott. A szerencsétlen leány mindkét kezét s lábát törte ki. Haldokolva vitték a Rókus-kórházba, ahol még az éjjel meghalt.
Klaci Károlvná cseléd ma hajnalban a Lujza-utca lb. számú házban levő lakásán gvufaoldalot ivott. Halálos belső sérülésékkol szállították be a Dolog-kór-házba.
Vírava Gvőző 10 évet torontálmegvei születésű lakatos inas ma teggel a kis templom-utcában levő lakásán felakasztotta magát, de még ideje korén észre-vették tettét éa levágták a kötélről.
Oroszi József \'20 éves péksegéd ma éjjel n külső váci-ut 04. szám alatt levő lakásán késsel lelvágta erőit. A házbe-,ljfk orvost hívtak, iki idejekorán megmentette az elvérzéstél azzal, hogy ba* kötözte sebeit.
^^Széngiz mérgezte.

ikt**/ Dudapest, márc. 5.
A Gvarmalh utcza 45. számú házban az éjjol 4 omber élete veszélyben forgó\'«.
Eckstein Erzsébet gyümölcs árusnő ugyani» szobájában ogy nyitott káiyhé bon ozénnel fűtött.
A szobában rajta kívül voltak: Schol-lerén Józsefné nspszámosné és ennek János nevü 2 és Károly novü 8 éves fia.
Reggel a szomszédoknak feltűnt, hogv a szobából nem jön senki ki, a mi szokatlan volt, mert Eckstein mindég nagyon korán kelt.
Az ajtóhoz léptek és hallották, hogy valaki kínosan nyöszörög. Feltörték ax ajtót és beléptek a szobábu.
Fojtó széngáz szag ütötte meg ax orrukul. De azért \'előre hatollak és ott találták a szerencsétleneket esxmélotlen állapotban.
A mentőket hivták segítségül, akik a sajnálatra méltó embereket magukhoz téritotték és konstatálták, hogy a kályhában képződött széngáz kiömlött a szobába és ettől vesztenék el eszméielüket.
Élstuntaka
Dudapest, márc. B.
Ma megint több öngyilkosság, illetve öngyilkosig» kisérlel történt Dudapesten.
Razzia a keloti-pályaudim
Dudapest, márc. 5. Régi panasz tárgyát képezi, hogy a keleti pályaudvar környéke közbiztonság lekínioiében nem valami kecsegtető. A köinvéken levő lebuj korcsmák ós kávéházak állandó menedék helyet és tanyáját képezik a csavargó féle és a rosszban sántikáló embereknek. A rendőrség néha váratlanul közzójük csap. Raxxiát tan közöltük éa van olyankor bé ara-lés. i
Ma hajnalban a VII. ker. kap ¡lényság ilyen razziát tartott a keleti pályaudvar környékén és n régi .Száz ház" körül. Huszonöt foglalkozás és lakás nélküli csavargó embert tartóztatott le, akiket a kerületi kapitányságra kísértek. Ax előállítottuk közül\' több rovott maltu égvén is van.
Tóth Lajos VII. kerületi kapitáuy ma délelőtt fogott hozzá kihallgatásukhoz.
Rablótámadás fényes nappal.
— Saját tudósítónktól. —
Pécs, márc. 5.
Csak szombaton tőrtént olyan felháborító két eset egymásután, a melyek alkalmasak arra, hogy az est beálltával senki ne mer en kimenni az utcára. Egf uri asszonyt kiraboltak, egy Nürnberg« llermann novü embert meggyilkollak éa kirabollak. Míndex egy napont A legszomorúbb ebben as, hogy a- tettesek még nom\' is kerültek kéxrel Ma reggel megint ilyen eset történt. Fényes nappal, reggel fél 8 órakor, Juzsenics Péter 20 éves bosnyék kereskedőt megtámadták. Nyolc csavargó neká esett, földre teperte, száját befogta, hogv ne tudjon kiáltani. Aztán kiwotozták minden xsebét. Elvették tőle aranyóráját arany láncét, minden értéktárgyát.
Jozsovics a földön feküdt esxméletlea állapotban mindaddig, amig emberek jöttek arra. A rablás elhagyatott mellék utcában történt, ahol nagyon gyéren nak ax emberek,
Juxsevícson 9 késsxurés volt, amit a rablók fejtetlek rajta, axonkivül mellet» hevor több bot, a miket eltűrtek — rajta.
Ex ai eset óriási izgatottságot keltett a városban. A tettesek alighanem cigányok lesznek, akik napok éta a váróé kórnyékén kóborolnak.
A rendőrség erélyes nyomozást indított
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képviaelfikáa. —
Gr. Apponyt Albert megnyitja aí
ülést a nyomban áttértek a belügyi költ* ségvetés táigvalására.
Böaxörményt Sándor nagy aliama*
réssel viseltetik a miniszterelnök iránt, aki nemcsak Ígérte, hogy a vármegya bajait orvosolni fogja, hanem telt is • téren. Biztos meggyőződése, hogy a belügyi reformok teljes végrehajtása caak rövid idő kérdése. A költségvetést eUa* gadja. (Holyoslés jobbfelől.)
Bedéh&sy János: Kifejezi elégedet* lenségét a kormányzati politika iránt, amoly szellemévét elárasztja a közvóle» ménvt s kiöli a nemzeti érzést. EcutáO Vészit támadja a kinek mimikri elmMe* lével nom ért egyet. Mert azokat, a kik: jutalomért az udvarhoz szituitok csak nem lehet a köxvéleménv mintaképéül tekinteni. Ha oiv nagy lett vodxia aa alkalmazkodás, akkor most nem volna Széli Kálmán és Budapesti Napló, hanem Ofeiipester Zeitung és Excelleoí von Wien uralkodna. Ezután kritika mond a 35 éves rendszer felett v aal tartia, hojy az egy burkolt absolutizmui rendszere. E rendszorbea nera érvényesülhet a nemzeti akarat. Nem toeadja ol a költségvetést. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.)
Domaháay Viktor a közigazgatási tisztviselők bajairól foglalkozik hossza« sat>ban, s azt hiszi, hogy az államosiiáf fogja legjobban előmozdítani érdekeiket. A költségvetést elfogadja. (Helyessé jobbfelől.)
Mínok után Btiony Aket tiltakozik az államosítási tói ekrések ellen. Allamo* sitották az állategészségügyet, as eatbaf-egészségügyöt, s egyéb államosítás a küszőböú van. Ax állaa» külömoe* ktoogoi segiuéaével móg a társadalmi


dolgokban is érvftlteti Hatalmát. A kőié! rnultbea megtiltott« egy t»olgabiró,hogy ,*ry kOué( utcáján pipál ¡ánsk. Nagyon elhibázott 4« (ilíiamarkodott dolgot csinál a minlxteriumból kiküldőit biztos is. S ennek jelentése alapján oly leiratokat küldött abelttgyministeraz agyonvizsgált megyékhez, mintha fegyencekkel be-mimé.
Visszautasítja Böszörményi aion állítását, hogy a függetlenségi párt a közigazgatás államosításába bele nyugszik. A párt csak a közigazgatás megjavítását követeli, de nem az államosítását. (Za, jós helyeslés a szélsőbalon.) Azelőtt az Ögyyédektől köretelték, inindknhez értsenek, most a jegyzők a mindentudók.
Hosszasan foalalkozik a belügyi tárca kérdésével végtU kijelenti, hogy a költségvetést nwn fogadja el. (Helyeslés a azélsőbalon.)
Ugrón János a jé közigazgatás nagy föltételének azt tartja, ha á közigazgatási tisztviselőket megszabadítják a legközönségesebb anyagi nyűgtől, Fölhívja a figyelmet a ÍÓTán* utcáin őgyelgő nyomorultak, éhezők ezreire, a kik nem mennek a Ház elé tüntetni, nem verik be a nagy tükörablakokat az osztrák üveggyárosok örömére, nincs is szónokuk a Házb an, a ki itt mindent lerombol, a sni a muhban szent volt, hogy a romok fölött egyedül álljon igazával, mint Méri us Kartágó romjai fölött. (Zajos Jwlyeslós a középen.) Valóban, a szociális kéfdés legyen ezenml a törvényhozás egyik fő gondja. Majd a székelység támogatását hangoztatja.
Szól a nemzetiségi kérdésről Is és a joem magyar aikuakkal szemben n türel-w»t és szabadelvüséget hangoztatja. A Jki közeledik hozzánk, annak na keresnünk a múltjában foltokat, mert azokat közeledésével ezpiálu. A betügvi költ-¿égretést elfogadja.
Az elnök a vitát holnapra halasztja
kijelenti, hogy a belügyi tárca után nem a kereskedelmi, hanem a földmi-veláai tárcát tárwyalják.
Obernal Gyola a nagyatádi főszolgabíró fegyelmi ügyében intéz interpellációt * belügy minissWirhez. Kérdi tőle van-e tudomása, hogy a föasoJeabiró most is ,hivatalban van noha hűtlen pénzkezelés bizonyult rája, most sincs felfüggesztve?
SzéU miniszterelnök: Az illető tisztviselőt Somogymegy« fogyelmi bírósága ÜVO korona birsárra ítélte. A fószolga-,biaó vastag és adyos mulasztást követelt el, mert kellő időben nem szolgálattá be a pénzt, de mégis beszolgáltatta.
megduplázta a bírságot, de elmozdításra erre u legsúlyosabb büntetésre B«lu émto indíttatva magát.
Oberaal Gyula nem veszi tudomásul a választ. Azt a főszolgabírót már ótöd-wur maraastolták el fegyelmileg. Jó tortes ezért védik. (Nagy zaj a szélsőbalon.)
»séll mininisztorelnök : Nem is tudta milyen az illet« pártállása.
A többség tadomásul vette a választ.
PeioWa«sák a miniszterelnöknek azt w indítványát, hogy a költségvotés tartamára a tanáoskoaás idejét két órától báromig hosszabbítsák meg. (Ellentmondás as ellenséken.)
Fttratar Ottó: Inkább nem beszé-ünt
Az ellenzék ellenben helyesléssel fogadja Nessinek azt az indilváuyát, hogy reggvl kilenc órakor kezdődjék az ülés és a rendes időben végződjék.
A többség a miniszterelnök indítványát fogadja el.
Választás Szolnokon.
Szolnok, márc. G.
Dr. Risa Krnő győzedelme bizonyos-tűk látszik, az esti órákban tetemes többsége van, csakhogy — mint egy a BlggeUenségi párt elnökéhez, Kossuth Fertmohaa érkezett távirat jelenti, mely pnurint az ottani választáson Gruber KA *oly választási elsők erőszakoskodik Klflesflf leasavaatatja az egész kormány pártot, b oaak aanak utána kerül sor i iu«üvü<-ua«£Í párt választóira.
Horváth Gyula képviselőt, a ki a íüg getenségi Kossuth párt központja részéről volt jelen a váíasxtásou, a választási elnök csendőrrel kivezettette a választási helyiségből.
A csendőr nepi mert. a parancsnak engedelmeskedni, múo az elnök n c;tm-dörtifzlet hívatta é* azzal vezetteti« ki a képviselőt. — Kossuth Ferenc azonnal tudatta ezeket a dolgokat a belügyminiszterrel
Elntasitotl peticló.
.Budapest, márc. 5.
A váívecsel válawlás ügyében — mint ezt megírtuk — a kúria tegnap befejezte a tárgyalást ée az Ítéletet ma délp> halasztotta.
A választásnál tudvalevőleg Ajtics Horváth Dezső néppárti győzött Km mer Koméi szabadelvű pártival szemben.
A bíróság ma délben dóniött a ye-tloló fölött 4a est elmtaaitott*.
A burok szabadságharca,
London, mároius 6.
Az alsóház tegnapi ülésén Brodriok hadűgyminieter benyújtotta a hadügyi költségvetést és ismertette azokat a bajokat, a melyekel a váratlanul hosszú háború okoz. Bejelentette, hogy a délafrikai hadsereg számára 560.000 lovat szereztek be s ilyen óriás ttanazakciók* nál természetes, hogy hibák és tévedések is fordultak olő.
Brodrick azután az ujonoozáf kérdésével foglalkozik, Jfincs kilátás arra, hogy a katonéság létszámát leszállítsák, mert Indiának inkább több, mint kövesebb csapatra van szüksége és mert Anglián az hosszabb ideig fönn kell tartania Dél-Afrikában a szükséges haderőt. Ezentúl a zászló alatt való szolgálat 3 évig: á* » tartalékban való exolfilat klleno évig fog tartani.
A közkatonák zsoldját 10 p-rtJl 1 sh-re emelik.
A hadsereg mostani létszámának megtartására 50.000 újonc sccükséges. Azon Idvül szűk ég van 160.000 —1,760.000 főnyi tartalékra. A kormány tervének költségeit Nagy-Britanniára nézve évi 1.084.000 font sterlingben és Indiára nézve 786,000 font sterlingben irányozták elö.
A hadügyi költségvetés tárgyalása során Humplireys Owen határozati javaslatot nyújtott be, a mely sajnálkozással utál a délafrikai koncentráció« t A borokban uralsodó nagy halandó-sárra.
Cha mberiain gyarmatüayi miniszter rámutatott arra, hogy a halandóság mily gyorsan csökkent.
Humphreys határozati javaslatát 282 astavozattal 111 ellenében elvetették.
A (BlBseg, a
Esküdtszéki tárgyalás. — Harmadik nap. —
Budapest, márc. 6.
Ma a védelem által beidézett nagyszámú tanú kihallgatását folytatták.
Alföldi Antal dr., pomázi kórorvos tói Ismeri a Sohiszl-cseládot. ö annak idején az öreg Schiszlnek orvosi látleletet állított ki a rajta talált karmolá-sokról, a melyekről Schiszl azt mondotta, hogy a feleségétől származnak, a ki meg is rugdalta őt.
Halász Lajos királyi ügyész kijelenti, hogy nála jelentkezett Scltíszl Antal tegnap kihallgatott tanú s kérte újból való kihallgatását, mert olyan fontos dolgot akart vallani, a melyről eddig nem szólt. Indítványozza kihallgatását.
Weisz Ödön dr. védő ellenzi, Lug-mayer dr. védő kér a tanúnak újból való Mhallgatását. A bíróság elrendeli a tanúnak újból való kihallgatását *
Schiszl Antal izgatott hangon előadja, hogy Horváth tanú, a ki tegnap magát Pontáz mindentudójának mondta, feltűnően a terhelt javéra vallott exárt vallott így, mert a védőügyvédnek, Lugma-yer dr.-nak a nagybátyja, a szerotnó, ha a nagybátyja olső debüjo az esküdtszék előtt jól sikerülne, iizért jő és maga Lugmayer 7édö is a tanuknál járt némelyiknél félnápokat töltött informálta őket. (Mozgás.í
Az elnök: Kik azok a tanuk? Schiszl Antal: Kngler János, özvegy Sztolárikné, EngUr IguAcnó, Zv«k Ee-tencná-
Az elnök ogyenkint főlhivja a megnő* vezeti tauukat, akik mind azt --vallják, hogy llorválh is, Lugmavor ügyvéd is járt náluk, tudakozódtak, információt szereztek be, de egy szóval sem mondották, hogy miképpen vogy mit valljanak.
Az elnök: A törvényszék helvt adott Schissl Aulai kérésének, újra kihallgatták, de semmi szin alatt mog nem en-gedbetom, hogy itt egy tisztessógos embert, a védő urat meggyanúsítsa» • Ezt meg nem engedem. Üljön le I
Következett az orvosszakértök kihallgatása.
Szíkszay Sándor dr. törvényszéki orvos előadja, 8chissl boncolását ö teljesítette Alföldi Antal dr. körorvossal. A halott nyakán a fojtogatásnak kétségtelen nyomait: az ujjaknak megfelelő vér-aláfotásokat találtak, azonkívül konstatálták, hogy fulladás volt a halál oka, melyet részint a fojtoeatás, rószben a vizbefulladás idézeU olő oly módon hogy a fojtogatás következtében Schissl tetszhalott lett és azután a kútba dobatva, ott végképpen megfulladt
Az ügyész: A vádlottak vallomásából az tűnik ki, hogy miután megfojtottál; Sohiszlt métf ogy óráig tartott, a mig a kútba dobtál. Lehet-o, hogy ennek da-cárá élve dobták a kútba, fönntartja a szakértő ur véleményét
Szikszay dr. : Igenis fönntartom. Először is olyan körülmények közt a milyenek között a vádlottak voltak, az ulö igen lassan múlik és annak megbecsülése óra nélkül igen bajos. Másrészt tudjuk, hogy éppen a fulladást halál igen lassan szokott bekövetkezni. A halott ludböre, és az. hoof a sérülések vérzettek bizonyítják, hogy még ólt mikor a kútba került.
Alföldi Antal dr. körorvos a boncolásban réaztvett, nézető megegyezik a törvényszéki orvo» véleményével.
Az ügyész; Mi volt a ludbörössé, <-> ka V
Alföldi dr.: Az, hogy a még meleg test a hideg vízzel érintkezett
Ezek után az elnök szünotet rendelt eL
TAV1RATOK. ■
öngyilkos tanuló.
Orio«, márc. G. (Sajt tud.) Schmidt Sándor 16 éves gimnázista tanuló egy vonat elé dobta magát, a moly agyongázolta. Hossz bizonyítvány miatt lelt öngyilkossá.
Hegöltek egy ftranola tlsstet.
Paklnr, márc. 5. A francia köveíség táviratot kapott, amely szerint Tonking hr tárán lázadók megöltek ogy francia tlsstet.
Lonbet a oárnáL
Párt«, márc. 5. A Figaro értesülése szeriül a cár sajátke zü lovelot irt Loubet elnöknek, a melyben meghívja Péter-várra, Loubet valószínűleg május 27-én érkezik Kronstadtba s négy napot fog töltoui Pétorvárott ós Cárazkojc-Szolóban
Főhadnagyból - finánc«
Budapest, március 5.
Ki no ismerné Zöldi Marcit? Ha személyesen nom is, do legalább hírből.
Ez a fiatal ember tudvulovőon faképnél hagyta a hadsereget ós főhadnagyi rangjáról leköszönve, felcsapott cigányprímásnak. Egyik körúti kávéházban Vezdte meg működését s csakhamar Budapest egyik legismertebb ós legnépszerűbb cigánya letL Bolondultak utána leányok, mog asszonyok, különösen a köay-nyebb erkölcsüek; do Zöldit nom igen tudták felvidámítani. Mogunta a cigány-élotot ós ambíciója másfélé, a színpadra vonzotta.
Mint az eeyik Bzinésziskola növendéko nemsokára ol is játszotta a Gyurkovics lányok egyik főszerepét a Népszínházban. A sattó jobb cigányprímásnak itélte, mint színésznek, a mi még szomorúbbá tette Zöldi Marcit. Bánatát Juhász Ilouka nevű ismerőse igyekezett leginkább eloszlatni. A délceg cigánypriuiást szin-
f>sdí élete hozta össze a feltűnően szóp eánynyal, a ki az ejryik fővárosi S2iu-t^*ban kardalosnö volú
Eleinte roménytelon szerelmes volt a kÍ6 kórístaloány. — Az odaadó szerelem azután meg is lágyitolta a körülrajongott cigányprímás szívót Zöldi mostanában Parisba készült ós magával akarta vinni a kóristaloányt is.
Ennek az anyja azonban kijelentette, hogy csal: törvényes frigy kötése után ogyozik bolo aa utazásba.
így azulán Zöldi etryodül készült külföldre s ez annyit a elKCseritettc a leányt, hogy öngyilkosságra határozta el magát. Gyufaoldatot ivott s belső sérüléseket szenvedett, a melyek azonban nem voltak életveszedelmesek. Zöldiről a kinek tudtán kívül történt o szerelmi dráma, ma éjjel hasonló hír terjedt el a fővárosban,
Kávéházban és egyebütt határozott formában beszélték, hogy revolverből magára lött és meghalt. A rendőrségi sajtó iroda a hajnali órákig semmit som adott ki az esotröl.
Ezzel szentben arról értosülünk, hogy so Zöldi, so Juhász Ilonka nem követtek ol öngyilkos kísérletet, azígaz, hogy Zöldíuek letűnt a szerencsecsillaga. Az utóbbi időbeu nem kellett már a régi bandájának sem és uj szerződésre sem tudott kapni.
Közben ismét megkívánta az uniformist is. Ha már katona nem is lehetett többé, logalább finánc akart lenni. Kérvényt adott bo Lukács pénzügyminiszterhez és kérte, hogy uovezzo ki pénz« ügyőrró._ _
Lázadás Szerbiában,
Belgrád, március G.
Sabacban a szerb trónkövotelő Kara* gyorgycvicsnek hívei ma reggol vakme* rö merénylőitől akarták a szerb lakosságot föllázitani.
Alovantlos, Karagyorgyevlű« rokona sxerb tábornoki egyenruhába tntőxve, több ál-tisxttöl környezve, v.;sgjelent flabaoban és kora reggel riadót fúvatott. A riadóra a város csondörségo és tűzoltósága tüstént ösz-szosoreglott.
A CBeudórszázadosnak a riadó ós Aló-vanlícs megjelenése gyanúsnak tetszett. Kórdőro vonta Alovanticsot, a ki rálőtt a cscndörszázadosra. Ez szintén ki rántotta revolverét és lelőtte Alovantlosot kíséretét pedig letartóztatta.
Az oset hiro Bolgrádban nagy izgatottságot szült. A katonaságot készenlétbe helyezték.
Lemondás, kinevezés, kitüntetés,
Budapest, márc. G,
Ma a hivatalos lap a következő okmányokat közli:
I.
Kedves Hegedűs I Midőn önt kereskedelemügyi magyar ministori állásától saját kérolméro ezennel felmentem, önnek addigi buzgó és kiváló szolgálatai olismoréseűl I. osztályú vaskorona rendemet díjmentesen adományozom.
Kelt Budapesten, 1002. évi március hó 4-ón.
Ferencz József, s. k.
Széli Kálmán, s. k.
n.
Kedves Ilorénszky I Magyar miniszterelnököm előterjesztésére önt koreskode» lemügyi magyar miniszteremmé ozennel kinevezem.
Kelt Budapesten, 1902. évi mároius hó 4-én.
Ferenfíz Józsof, s. k.
Széli Kálmán, n. k. III.
Kedves Plószl As igazságügy terén tett kiváló szolgálatai elismeréseül ön« uok I. osztályú vaskorona rendomet dij-nionlesen adomáuyozom.
Kelt Budapesten, 1902. évi mároius hó 4-én.
Ferencz József, s. k.
Gróf Széchényi Gyula, i. k.
60.000 koronáért 400 korona.
Budapest, márc. 6.
\\ főváros társasélotébon nagyrzerepe4 játszott egy liatal ügyyéd, dr. Dobrin Tivadar, a ki dúsgazdag családból szár» mázva. Urasán élt ós pazarul költekezett
*
Pénzforrásai azonban laasanki&t kiapadtak. Aa atyit ugyanis, a ki Nagykanizsán lakik éa mŰJiomos, lövette r6la a kezét. Ettől fogva dr, Dobrin adósságokat koz-dett csinálni éa már vagy 100.000 ko-rona adóssága volt, a mikor összehozta a sorsa Heiszler Lipóttal, a ki szivosen foglalkozik pénzüzlotekkol, perszo busás i „polgári haszon" mellett. , Aa ügyvédnek 10.000 koronára volt azüksége, a mit Heiszler kész volt a rendelkezésére bocsátani. Do volt ogy feltétole, nehogy uzaoráanak mondhau-sák.
r- Adok pénzt — mondotta Holsaler do vegyen valamit a doktor ur.
— Hogyan ?
r— Hát csak azinleg. Mert tetszik tudni — uzsoráz nem akarok lenni.
A derék üzletember rávette aztán dr. Dobrint hogy szinleg vásárolt valami —
Sátenst. Valami értéktelen szabadalmat 0.000 koronáért s ez ősszegül váltókat adott A 60.000 koronányi váltóirt kellett volna Heiszlernek a 10,000 koronát adniá, igazán azonban egyelőre csak 400 korona »előleget" adott. Többről pedig utóbb tudni aem akart, hanem fogta macát és a váltókat mind bepörölte s nzok értékét meg is itétték a javára. Krre dr. Dobrin följelentette Heiszler Lipótot csalás miatt, akit vád alá helyeztek és ügyében mára tűzték ki n tárgyalást.
És éppen a héten történt, hogy dr. Dobj int js följelentette egy orvosbarátia váltóhamisitásért, mert állítólag egy 1000 koronás váltóra ráhamisitotta a nevét A rendőrség, majd dr. Porény vizsgálóbíró sem tudta azonban dr. Dobrint kihall
Stni: nem találták a fövárosbau s az a
• terjedi el felöle, a lapok is megírták, .hogy raogszökött, Krre nyomozólevelet bocsátottak kí ellene. Tegnap dr. Dobrin utiáról visszatért a fővárosba a miután a Royal kávéházban főiismerték, Uch-tenstein detektív az esti órákban le-tartóztatta.
A Heiszler Lipót elleni mai tárgyal á-»on, melyen dr. Oláh biró oleökölt, azon tanácskoztak éppen, hogy a tárgyalást, miután a panaszosként szereplő dr. Dobrin holtartózkodáaa ismeretlen, elhalasszák.
De dr. Dal ás Elemér királyi al ügyész fölállt:
— Most értesít dr. Perérny vizsgálóbíró ur, hogy a tárgyalt ügyre vonatkozólag valami közleni valója van.
A vizsgálóbíró megjelent erre a törvényszék előtt a a következőket jelen-tetto :
— Dr. Dobrint egy más ügyben kibo* csálott nyomozó levelemre letartóztatták s ma reggel elém kisérték. A nevezett kinek ugy tudom panaszosként kell itt szerepelnie, közölte velem, hogy előbb beszólni óhait a védőjével, dr. Szendrő Ignác ügyvéddel.
A törvényszék tüstént intézkedett, hogy ez megtörténjék és miután dr. Dobrin értokezett ügyvédjévol, panaszosként való kihallgatásával a Heiszler elleni tárgyalás a déli órákban megkezdődött,
Végül a tárgyalást elhalasztották.
mindannyiszor szabadon is bocsátották, mert kiderült róla, hogy elmebajos
Werdau Ferencz cirkuszi bohóc volt. Legutóbb elkövetett betörOsoiért törvényszék elé került, a mely azonban oz gjv-pzer nem erosatolle szabadon a közveszélyes embert, hanem az őrültek házába csukatta.
Igy került a bohóc a Qrácz mullell levő feldliofi bolondok házába, a honnan azonban az örök éberségét kijátszva megszökött Nemsokára rá a bécsi Mária templomba tört be, a hol Margit Zsófi főhercegnő ajándékát egy drága kövokkel kirakott fogadalmi szivet lánccal, a mely körülbelül 20,000 koronát ért, lopott el.
Elfogták és majd az őrültek házába csukták. Onnan újra megszökött. Akárhogy vigyáztak is reája, mindig kitudott szanadulni. Majom ücvességü ember volt és a legmeredekebb fülön tudott felkúszni. « -
Wendau betörést kövotett el a Sehot-ten kirehébeu és a Máriahiif templomim is, a hozzá páratlan vakmerő ügyos-séggel tudott oua bejutni.
Összesen 11 templom betörést követelt el.
Wendau pompás rajt és zene művész
A mikor ozt mondták neki, hogy őrült, kikacagott mindenkit, a ki ezt állította róla. Azt mondta, hogy teljosen normális eszű embernek, tartja magát.
Az örültek házában cellatársainak előadást tartott rondesen a bűvészetből és — zsebmetszésbőL
A rendőrség leljesenkétségtelennektartja, hogy ő kövotto el az utóbbi nagy betörést a Mihálvtemplomba is.
Azért Is az összes rendőrhatóságokkal tudatta a betörő személyleirását,
Bohóc mint femplomrabió.
Bécs, márc. 6.
— Saját tudósitónktóL —
Érdekes embert tartóztatott le az eslo a rendőrség. Az illető foglalkozásra nézve cirkuszi bohóc és kiderült róla, hogy PAcsben a legutolsó időben történt tcmplomrablásnak Ő a letteso.
Az esetről a következő részleteket jelenti tudósítónk:
Még ez év jan. hó 14-én a Mihály-templomban jelentékeny rablás történt A főoltáron levő Mária-képről ellopták a következő értéktárgyakat ¡Lóhere alakú tűt több borsónagyságt) biilliáns kövekkel, egv aranykereeztet gyémánttal, két rrőngyfüzéri, ogy arany szivet, két füzért »74 gyöngy gyei.
A vizsgálat megindult és minden jel arra mutatott hogy a tettes nem lehet tnás, mint a rendőrség előtt már ismeretes, Wondau Ferenc, aki templomrab-íázárt már al lett több taban foiva, de
ták nyitni a szobáját de nem felelt
senki.
Feltörték bk ajtót és a vendéget halva találták. A pamlagon feküdi ús mel-leito ojv 9 inmtr«. forgúpiíatoly hevert, lígy golyó hiáuyzolt a rovolvwböL A vendég főbe lőtte magát és mighalt.
Holttestét a boncterembe szállilollák.
A szerencsétlennél talált iratokból kitűnt, hogy az illető Mayer József besztercei kereskedő. Levelében, a mit nőjének ir, azt állítja, hogy nagyon ¡dog-bajos és azért kell neki meghalnia. Holttestet a boncterembe szálUtották.
Öngyilkos bstörök.

Xflnohen, márc.. 6. Mint már egyszer jelentettük, a mull hó 22-én a „Három oroszlán "-hoz címzett vendégfogadóban két uri ember agyonlőtte magát. A vendégkönyvbe előzőleg igy Írták bo a nevüket : Stöger Vilmos és Károly Linzből A rendőrség kutatott kilétük után és végre most hosszas ku\'atás után megállapította a két uri külsejű ember kilétét.
Az illetők Krausz Ferenc 21 éves, pincér és Hartenstein Antal 27 éves szobafestő, akiket a linói rendőrság körözött betörésért, amit Korneuburgbau követtek el ogyültosen. A boteges Hartenstein — ugvlálszlk — megbánta tettét és amúgy is életunt ember lévén, rábeszélte társait hogy vessenek együtt véget életűknek.
rr iiii. inri 1 ■ ■ ■ ...::: . ,;■;)
Öngyilkos kereskedő.
Budapest, márc. 5.
— Saját tudósítónktól. —
Tegnap este 8 órakor a Rottenbiller-utca 2. szám alatt lovö Központi szállodába betért ogy uriasan öltözött férfi, aki egy szobát kért egy éjjelre. A IV. emeleten levő 65. számú szobát adták neki oda. A vendég kifizette a szoba árát és kérte a pincéreket* hogy másnap reggel 8 órakor keltsék föl.\'
Nagyon boszankodott, amikor nz egyik pincér bcjelontő cédulát hozott neki a szobájába azzal a kéréssel, hogy töltse ki.
— Hagyion békéji, maid reggel, ba távozom, ükkor mogiroml
A pincér távozóban látta. hogy leül az asztalhoz és levél iiáshoz
ÍQtt.
Egész éjjel hallották a szálloda alkalmazottai, hogy az idegen fel a alá jár a szobáiban és néha-néha nagyokat sóhajtott.
Mindjárt tisztába voltak azzal, hogy valami rosszban töri a fejét.
Bo is kopogtak hozzá, de nem eresztette bo a pincért
— Mit akarnak tőlom ?
Szólt ki a szobából anélkül, hogy az ajtót kinyitotta volna.
—- Valami baja van az urnák? Orvost hívjunk ? Kérdezte a pincér.
—• Nem kell orvos: nincsen semmi bajom ! Hagyjanak békét I
Békében iu hagyták. Ma délelőtt 10 órakor a szálloda alkalmazottai felakar-
BUDAPESTI mREK.
A Mrály vadászaton. 0 felscp\'C rns lélután 2 Órakor Gödöllőre utazol!, a hül délután fél 6 óráig vadászott. A király oste 7 órakor megint vissza jött Budapestre.
— Aa államtitkár marad Horánszky Nándor, oa uj kereskedelmi miniszter kérésére dr. Hagy Foreno államtitkár állását változatlanul magtartja.
t- Karambol a Kálvin-téren.
Az este a Kalvin-tércn egy villamos kocsi neki ment egy magán fogatnak, a melyben Kőnig Ilona urüeány ült A kocsi felfordult és a nö kiosett a kövezetre. Szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett. A mentők a lakására szállították.
— A% elnök. New-Yorkból távirják. Az aoéltrust igazgatói gyűlést tartottak, a molyen újra Schwab-ot választották elnökké.
— A A rákbetegség-, Boriinbői távirják. A képviselőház költségvetési bizottsága megszavazta a rákbotegség tanulmányozásának előmozdítására kért hitelt A kormány képüselő e bejelentette, hogy a berlini Charitc-kórházban vizsgálati állomást létesítsenek. Magánemberek ^ 1 50.000 márkát írtak alá arra a célra hogy Majna Frankfurtban a rákbetogség tanulmányozására szolgáló intézetet állit sanak, A rákbotegség tanulmányozására megbízott bizottságnál német orvosok 12.000 esetet jelentettek be, a melyek, bői kitűnik, hogy a rák nem örökőlhető-hanem ragadós betegség.
— Osztálygorajáték. Az osztály-
sorsjáték mai húzásán" a következő na
Ívobb nyeremények sorsoltattak ki: A
00.000 koronás főnyereményt a kassai, a 20,000 koronást a pozsonyi főelárusiUi által elndott sorsjegyok nyerték.
100.000 koronát nyort 43186.
30 000 koronát nyert 82304.
20.000 koronát nyert 58791.
10.000 koronát nyortek 44558 50068.
6000 koronát nyert 51880.
2000 koronát nyertek 91608 96923,
1000 koronát nvertok 64244 63053 68879 74950 80574 92858.
600 koronát nvertek : 2208 2960 9789 11295 13090 15836 20470 21485 23644 82919 36376 43834 50666 53767 54312 54152 60091 03609 67Ö05 67090 68735 74784 75102 80901 82335 85499 87924 87965 92753 94687 95021 96584.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertok.
— As erd6 réme. A budakeszi cr
döben rémes jajkiáltások hallatszottak ma éjszaka. A jajveszékelés majd itt, majd olt volt hallható b nagyon nyugtalanította az arra lakókat. Figyelmessé lett utóbb az arra cirkáló rencFöri őrjárat is és kutatni kozdte a jajveszékelöt, aki hangja után itélvo nő lchotott A rendőrük behatoltak az erdőbe és csak nagysokára találták meg a kiabálót, aki tényleg nö volt. Szmlo ruhátlanul, kuszáit hajjal futott ide-oda s amint meglátta, hogy üldözik, levotette magát a nedves főidre és keserves zokogásban tört ki. A rendőrök fölemelték, kivitték az útra, itt kocsiba ültették és beszállították a közeli tébolydába. Az orvosok megállapították, hogy a nő csakugyan elmebeteg. Kiléto azonban mindezideig ismoretleu.
hírek mindenfelől
— Aa alaA exaloukik, A feliérmegyei Pákozd községben tegnap volt áz első pzalonka vadászat, Majdnem száz szalonkát lőttek*
— A palte«ra. Triesztből Jelenti a távíró s A peŰaara aa ismert «öraytt
bőrbetegség minduntalanul ui áldozatokat követel. Camposil varsóban a íö évos Pezzaltó Karolina Öt honapos csecsemőjével ogy cisztonába ugrott a belefúlt Traiuhilleáoban a 60 éves szintén pehagrában azonvodo Bisoffí Santo felakasztotta mását. Árcoban egy 45 é/es pellagrá3 LutteVi I.uigi novü \' íöldmíves ember a Sarca folyóba ugrutt * a habok közt lolte halaiát
REGÉNY. Az ördög cimborája.
, Regény. Irta: H.
A vezér gondolkodott egy ideig, rfxután igy szólt:
— Petru után valakit el keU küldeni Petru a kápolnához ment, de közben betért a kukorica csárdába s ott várakozik egy óra hosszat. A ki utána megy, menjen egyenesen a kápolnához, ott fogja találni. *
— Igen uram. És mit mondjak neki 9
— Hogy azonnal jöjjön vissza.
— Helyes.
— Nekem pedig azalatt nyisd ki a szobámat, dolgozni akarok.
— Igen uram.
Az öreg bement a házba és ugy tett, ahogyan Dasics parancsolta.
Dasics egy folyosón végig ment és az öreg által felzárt ajtón át egy szobába lépett.
A flu követte ide.
A vezér becsukta maga mögött o* aj* tót.
Egy tágas Irodának berendezett szobában voltak.
A szép berendezésű juobának egyik diszdarabja volt az az iróaastal, mely a középen állt,
A fölötte és mögötte leró, karzaton elhelyezett kőnyvazekrénynyel egész kis bázikót képezett.
Figyelj reám, mondotta Dasics a fiúhoz. KI fogunk menni más uton ahoz a föld alatti folyosóhoz, melyen át as a gazember Harcsa ki akar szabadulni.
Ez az ut azonban bedűlt néhány esz-tondőrel ezelőtt óa egyik részébon, éppen abban, moly a nagy folyosóba nyílik, annyira meguzűkűlt, hogy felnőtt ember csak négykézláb éa igy is nehezen juthat el rajta.
— Tudod mi a feladatod Harcsával szemben?
— Tudom.
— Nos el fogsz menni Os feladatodat pontosan végezni,
(Folyt kőv.)
KÖZGAZDASÁG.
- • Jtadapaati gabonatösada.
Változatlan csendes irányzat ée árak mellett forgalomba került 4600 m. ns. buza.
M*crax MM ipr,-n SJK*4JM, Km 7.44-7.46, Ztb ápr.-ta 1M-1 J»S, T«b«mí 6M.
mudAp—U 4rMktlt*«*.
BAUmM« köttetett: Owtrik Mtotrtor. T00.T5 AUfTM bltolrtMTény 71». JoUál«« UjU U1M ítioiumur»i>Tfi Vsl.\'ji OuLiU iliuar. 708. |U-iru hlUinSoartni 719. MAfyvt «KinUkMuwr Jirmdíi 120. KoíOB»Jix»áék V7.VX I^iimHoliUiü: íiö.— Joix. UnJt 481.00 lUxajunmrinyl U4JÜ0 Omtr.
ilUmTMut róriTÍnr 078.T5 D4U Tm«at SS.— Nimet blnxL miik* 11T.Í4. VUImms VMrt »4-UwUpMti iíauti vmiU 40*.
Mivti écterttUl, B4m, dMi. 6. Ontják UUr. fSS. »«HT«
Utelr. 7ia- OmMk-nfT** iUnanMti ré«TMjr
Í7».7S 4 tiiiiUko. »«|Tw
Min« kowo«J4x»44k —— D4Ü mmt TtM.
nyomatott Székely Viktornál Bodapeetaau
Stumpf Károly
Budapest, Liliom-iilcza 3.
Kerapeal-nt 10. (eerokhá«.)
B»Jlr»t • DtUi^nUxUtt
AJ in) (a ioiu M..ar»U raktirá* mind .a {elír«« k4*i kNtUcktl, uúflt | Jntinyci ii-Akoa. A rriruniar J4 mlníjij« 4« aai-li/Jai-ifct kuKktdík • eitt JA kii-nrrv. Jartti»»k aa*k4x&lW\'j».k, ha*.
ain kocik kaáaMUataak U kocáik Wak-
• •■ \' ■ Urnán» «tfofaiUüuk. \'—~
1! kU»a fjori éa »>4|t» »J»r<" nAíT«»^ ,l,®1Iti* 5 UIUUjbwI UH«»* \'»«^ -»wl iVti**»
ajiUifekki. _
I K ........... 1,1 ■ ——* 1 \'
j Titlcoa bat©öaá>jokot,
\' V >UXTCÍÍ!>;V^>> «AjOinitrt, h<Mra|N»i»Ul, Mb«.
* kit. •ti vjij tít^-Mfkot én olobaKiit, a tti0-) / cri ál^u ín\'nU.^UíitftMinífl\'f.
alt f«n».;»!\'»«t barwilf tnit a»< »ot. b4tkitll«iakal. {•"»« « ld«|t>»jokat; »»W u*4U (MualU aa a Uj-liUnbk n«lU, alapa-aaa ia «iktra»*» IT^íT \'j»
Or. Cüísinos4r J.
ffffjrí, mrvoalHtlar
Lakik: üudapeat, VII. Kerepe»l-ut
14. mm I. »m,
rtm4»l: 4. «. I* Aratói 4 *tiiq U r»*» A-e»|.
| KOIAn TáróUrmík. Volta ba 4» kijárat U»a)akia
• ttoanil vi-\'uxoL űr4|jn»i»4l jood.>»k»<llk. j
« <MMMHMM ^mmma^^^m^^mmtm^mmmmtmm^t^
;j oyógyszertár, &
I .üiro. I-én nj gryógytxartár nyilt raey

Uaraiaim AUdA«, ŐWiU*
UJfl Megjelent
UJJ
U61kftlS*k«t«UM ntrooUtt «c4«kf»Mtftt itUxlfttokkau a»*<Utí kaUni
F É R X* X A 0 Z A 13 A B A. Bűnök u lQaifcff nemi élotében él azok hatásai a férükorban.
Dt. aUTZOBB TIVADAU.
TARTAI.OM: A normállá aaml 4l«l. Kr«d«ndJ bOnAk. Torlialt eialidbol »a)4 \'aaiknnaiaa. KM-lalankod\'i ft«rm*k«k. A »eidülA ¡f|U«j aaxnilli hrtnai. A> Auíeitoto» MaförnlA«. Klcnaponrt.\'-ok. Siervlani ei aami «lat IdaAlu Mari-lom. KluL KoUiOiak. r.ticki tiuraleui. A nrmi »íimxoU-•<>k vAuci k6vtlk«\'Ki-.ny*i. Nlnca tltko* bataf-»«*. AUtamerrm. HerJe parolc« • Unicnok. A UlkolAzaa karó« határa. KiOeke* aa«Uk. Kalap, hot««« tf<Strmni. Mefreiid»lh*t4 a uandn"!! Ba<t»pe»t, VI.. Tar4c-k«rut 44. X. ara. ár» 1 koi. » p4ni elArctraan bovllldondA 20 (liter poitiv«! aiyttt. DUor.t »Art »»AtktUdia.
A magyar GAZDA KÖZÖK
-~r~fljV4lméf ttJánVuU a«uu»
Hazai ilíalánosblztosltó
részvénytársaságot,
melynél nemenk sombsss:

RÉSZLETFIZETÉSRE |"a"y?\',f"tét<"8!t..n;rt-
MUígjek!
JI Tűig legjobb arczkenQcss a tfr. ^SCHiHÜLSZKY-íéla arczksnCcs.
Egy tégely 70 kr. a hozzávaló izappan 86 kr. • ely em poader likatnlye eo kr«
HlraUlo» poaUkAnjvrtl Indon Ublionrilaal. bon nt « •»ApItA uul miucaAA >(iu tvuuyib», haüaia Awaniat* to kttld -ca.
Krr klaírVI btbiM«TÍU>*V* * Utknik, kon •« • tOO éTM U«r * U(rJ»kV
A banua ui4o>»tok Blatt J41 k»U t fontot c!m«t mofJexT*«t
Székely Géza Byóoszerész Kassa 51. szia


II! ÜRAXAT ÉRDEKEL !;
fcogy a legfinomabb franezia éi angol gumrr kOlönle^i\'ssé^okct follétlenül biztos óv»:or Srcdcti páru&i csomagolákban tuozaljn ! 1 trtéJ 6 írtig
mihítya*! ií|(!«,m»kk l írtál « írtf*.
HATSCHEK NÁNDOR
BUDAPEST,
• ÍV., KlroTy-kOro» «. a. lat>«l váeátftlllt
Sok újdonságok!
BUTOn i
Váaárlett figyelmében, ki tó) 4» el-°«on akar vásárolni as JÖJön és rj 8-töajön atg rwiiek büó. eb/dlö, »»lódi börazékfk, lAmp«, injó ór» TkJmznint kO-löníí!« uj és kereset használt bútorokat, remk előszoba tzck/éay beazcrxeti aron kaphatók használt bútorok bocseréltolnek K \'41y-»u*» 44. »«km «ott ▼»Voktat4«kUi»n (WUiUt balra.
WS3R5

Brázay-féla sósöorsze^z,
A\' ki hamarosan szabadulni tkar a
íőjjás kellemetlen érzésétől, dörisöljo bo arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborszszol, néhány perez múlva már rendkívüli (lditö hatás! éroz.
I n«n üTeg ára 2 korona; I kis .1
• RirálypüMtsíü-Moii
köhflgés, rekedtsé?, hurut rémhalés ol\'en, uyélkaoldé. Kgyedüli hazai gyártmány, mely méwmontcs czukorból ó:» gyógynövények-bél készül, 1 do!:a 4, d< b >za ÜO, 10 é* 60 üllér. Gyárosa:
IfARKERT BGZ8Ö
Bnflppeírt, VII., Elemér-utozn SO. ex.
A világ legjobbja és kaphatók: elökcló iereslitdésokben, g végy tárak Lua és a raiuti állomások élturmoibou.
Orsz. Pályázati Közlöny
tartalmana as orttSfban bctKtendS Otz-« szes állásokat ipari kereskedelmi, mczO* éa erdógazdasáci és mQizaki tisztviselők, továbbá nCtiiztrUelök és kereskedelmi aP kalmazottak részér«/
Egyoo flt&m ára S9 fillér, kapbató dobánytCcadikbon ét n fcJafléhlva" talban. DaCajoat, Váci kBrut 39. cs*
VIGYÁZÓ TIVADAR
vlllanyerőro borenCesett könyv nyom ^a müintézetében (Endapoit, XV., Váoil-k5rnt 39.)
készülnek ezldószorint a legdíszesebb é„< legolcsóbb nyomtatványok.
Vtdékl magrandoldknok lOofo Ark«dTMmiay.
Különlegességek: Secossiós nyomtatvány és jaját találm. arezképos esküvői moghivó.
Nickol rcmontoiróra nyitra éa
fedéllel...... , ,
BzOst féi-fl óra nyitra . . , •> » » kettői fedéllel . Ezüst-tula férfi óra kottő« födéllel 14 karátos arany női éra fádéi nélkül.......
lé karátos arany nöi éra fa«
dél fedéllel......
Ezüst férfi óra láncz jou-joural /rövid 2 soroe női éraláncz
jisSf \'T::::::
»\'(Cr:::;:
K 01LI s GIIJ. ékszerész
»¿03. VHJI. Zloglergaaia 88l
lett lehgt biztosltaoi, do Iahol az előfordaló ká-
li—20 Mt»okafc azonnal éa rpit«
«10-26 gtényoaan beasüllk, «ót
10-20 í 6—12 12-80 á—10
\\
Vldékra kQldéa la*
tiinUIn ktftoMá bt» *m 4HU4 pUwtit (4|Ua auo 87 4» ¿U fonill* raiuUU blUxaUt
___ t«gjabban aj*allu.ljak._
rntHHrnimmmmm • ■ ■ > mmmM>B
Rendel01nt4sat
Badart YL. Aodrássy-ot 24.nla
M a*«ra ■•Uott
Df.GABAY, ANTAL
4a kb. aaatihf ftvrrm » mhiI katariak 4« birbajak »xakarr««*, «t*-
fyit buU» iikrtral noraan, iJip^Mji mlade«->UiD (tífl U Q&J »ami b*Uf^««ka folya.it, íckél»a«t. u 4tt/«rtAiaa utóUJalt. buja-kort H Biad«BnoaO birt>»Uca4(«t, alffaiijült (4rSar4t. f»Ul«k«Ul 4« ld4.«bb«k»il errtriol U-lüo4 aradm4nrnT*i kiprébilt n^driera ncriaL — Ul»(]u«rainU joadoiiodra lacx. HacdaUci pooU 10—4-tg 4a tata 7—S 1«.
Uvalakre wátaazei.
L^yonaan ki is fizatlk.
mSBP37,
fi AilííW?
Frimm, hülyéit intézetei
BUDAPEST,
VII. Erzsébet királyne-at 15-17,

Mk4ro
Kftér^KtlIto httly4k. rr»|« •l«4J»«k m
óro.olt rrsi4ra, tilr Í4 4Ll 41) ítua • Uf
Jobb ertdniíonffJ Aa ü\\UU«t 4c.t
MáíllU«m II lett tOnlH^
CyágyszMtkrfll aoaáozkadlk.
UjdoniáfI üjaoneájt
Borotváló por!
A borotva felosloffosTY
K Kaitilaa 4i »* Win taljoaan ArUlnanUan
oorotvAlóporral birki U 4 ptrei »1»U »l»«r» m»íborot»illia»!* maját tnlnd«» atSzetaa Unuli« r.4lV.nl 4> a n(U«i. bogr b«r«tr*t b»»»aálaR. A l«í.-«BT"«®rflbU kaxalía. Próbacioia»< (Uxaitri Lwalv.(linhnzi holjben *i »idíkan l kor«ia kít-• ttíl tor«t«.<Uihoi Mtkll halybaa S4 tlllAr. f.\'MT d«jo» (I kilo) S korona 60 UU4r baaxniUU utiiitiviíl, hoziivaló ravnt(4ik«i 20 flUir. UlAn-tattal »»ff u (ium U«kUld4»« maUatt
WratnUa. Kltiróla« kapbil4 HudapsaUn I
r^ukur laeateuu tl,laaa*»«^ezaa.*6íia*
Ó c. Au ay. Ktr. P«l«4r* Ujrm»!T««»bl> «tUJ
Ut»r4céi\'<vk. Mitif tAbb mint WO nir.ndtk tatt * l*rjoM< atv^in4anr«l «JW*AU», kik öiAfuk»». UxS-t*ar^ki<«« (»«IsrU\'.i Vi^pojfk. i
A a K^iiubb 4» U a»ííx»4ffl<TÍ k»
WlítirAn^kntJt i«i«ffal»14. .
KttWtalfA • v«lU< i* kom *kU Uitntat *4MI aMkdxMUi\'.nak. á)V> < U. IdAtrbb httliik ui. már» orroal mu»t»IM 4« ke«rt4« U a !<*-
i<vi»uitAj>aaal)b ipolia aa«U«U UtlOo anUly »»« |«<OB4acT*.
KIUU. m^ken in k«Ke ctoblk kalSa
r«) nofr« Iixrlnt
Aj int\'iel Ulnfon &*«Tf>t4(teté«t*l bfr <t • TfB»< no« Ta.«it (M t«u« k&rut kiUii iüalka^ 41U1 ktef-nr«n flírhoti.
Kivinatra pr«tp»kt»at 4« felrttoB (aU4UMUt 1» |TW 4* bUmzti*• kaid kirklnak
igawalőidf*
I tsm
f
Zongorák és pianinók,
ajak 4s Att4t«Mtt«k1 ki zár 41» r kJta^
Cirtmknyak l*r«los4kk»« kapk»t4k M t»UBQ»»n Uumi a—» ka Ul * >
Kayosoh Antal
Budapett, Károly-MLruX 4. I.
B>rt «0« rorik baaa«r4tt*tn*k 4a }»rttAao« » l*j^*lk.Uiu>r«U»«bk*a aaakiaUUtaakb ZiiiliUUitlt M(«i41)raiTa.
K^ii
Magyarnak Pécs. Németnek Eécs,
Ne küldjük pénzünket kQtföldrtt Legjobb órákat 09 élrszorekot küld
SOfSÖNWALO IMRE írás és ékszerárusyiro
PÉCSETT,
Valódi ezüst kétfedel. anYe* remont erős szerkezetű], szép kivitelben — — — flrt 8.18 Vcüódt ezüst tula rcmootoir» ankor kólfedoles óra — — flrt 10.80
(lom tetezö tárgyakért a pénzt vlaccakQIdSm vagy kloacrálai»«
, 3 ÉVI JÓTÁLLABSAIm. I 1 ■ I
Egy pontos nickel tsebóra
szép kivitelben firt 8 50
E;ry pontos nickol ébresztő éra „ 1 80 Vdiodi ezüst romontoir • óra pontos járással — — — „ 6.—
14-karatoo aranylánozok crlnos szép klvltolbon: 20 primro nehéz 25 frt, 25 gramm nohéz 30 frt 80 gramm nehéz 88 írt, 40 gramm ncliés 47 írt 60 kr. — Minden lánczhoz aranyba foglalt kOves lójók kUlőn mérvo IS—10 gramm súlyban 4 frt 60 kr.
U/adén tárgy a királyi főpéozTerdchiraUű álla) megrizsgálra éa bélyegem.
KIt&A-«tva Állami 4a uraoy4rMMkk*L — Tlbk txur aUstaar« tar41 ktxtokű
ffajy képes árjcjyték Inpyen éa bórmentve ktlldetlk.
>, évfolyam. 65, szám
Mgy-Kanlzsa, 1902, péntek mardos 7.
Egy szím 2 fiMr*

Előfizetési ára:
Halyben háshoi hordva agy hóra 00 fillér. .% V. Vidckre p<SiUl kuldé»»«! ogy hóra 1 koron« 20 fillér.
........... mff \'
Kudó tulajdonolok: a Fouua iiiikintii J Megjelenik DapoQta korán reprói.
Krauas éa Farka». O.OSTAI sroaO. || NyoauU<>tt , #Na0kani»al Kitu Ujaii* uMiáém
Sxcrkasstóség ét kiadóhivatal: Krauss 4i Karkas papírkereskedés«
nyomdájában. gii*r
X
Szélfi Kálnsán kitün&etése. Rémfllet egy gyorsvonatone
Bazáiták a Somossy mulatót,
Budapest mire. 6.
Bezárták a tegnapi napon, do lehetséges, hogy ma újra kinyitják. Nem kívánjuk. Nem kívánjuk sem a székesfőváros magyarosodása- sem az erkölcs érdekében, melynek mindenkor ellensége volt a Somossy nevével összefüggésben levő mulaló, a régi és az uj egyaránt.
Ai előadás alatt vigyázlak a külsőségekre, de előadás után a nagy női személyzet mintegy kötelezve volt a tivor-nrákra, u. n. balekfogásra a kávéházban.
Do ez semmi ahhoz as állásponthoz, melyre ma már még a tingli-tangli terén is állandóan észlelho\'.ö magyarosodás! mozgalommái szembon helyezkedett.
Állandóan hozta vendégként nyakunkra (i német színészetel, e német zengő* rokot, megtetlefeit a sajtó tiltakozása a magyarság megbotránkozása dacára csaknem hónapról-hónapra és mogtsllo most az uj mulatóban is, hová magyar társulatot nem is szerződtetett, csak egy magyar ének és tánckart és ezt is elkergette a mikor látta, hogy a Dirkens félő német komédiárás miatt ba nem csukják a bódét
De amint a* eredmény mutatja, a némát komédiának ma már nincsen tero Magyarország fővárosában, Somossy megbukott reméljük, hogy ba uj gazdája akad a mulatónak, a rendőrség német komédiát att mlr nem fog engedélyezni.
v
Mikor a paradicsomból kikergették Ádámot, illetve Somo.isy urat a nagymező-utcai orfeumból, akkor Somossy boszut esküdött, hogy épít ő magának uj mulatót, melylyol a régit fogja tönkretenni.
A tervnek csak egvík feli sikerüli-mort . . . épített. Valami kevés pénze állítólag volt az egyik leányának, azonkívül szerzeit néki\'pénzt egv volt lő-városi színházigazgató, ki visszavágyott első szerelméhez az orfeumhoz, s egv ugyancsak volt és szépségéről híres szinéssnőt bírt arrn, hogy pénzét ebbo a vállalatba fektesse.
Csakhogy a dolog balul ülőit ki, az építkezés eiedékos részleteit a vállalat már első alkalommal nom tudta megfizetni, «M még a tagokat som fizette pmiosin. Most végeredményül tartozik a Honriot cégnek három vajpö pezsgő árával, a husszállitóknak egy vagyonnal, az építkezési vállalkozóknak százezer koronával, kisebb hitelezőknek közöl harmincezer koronával, a rendörségnek pedig — és ez a lopna-gyobb haj 1600 koronával. Ezért az 1000 •orona rendőr dijért a főkapitány becsukatta a mulatót.
Helyesen cselekedett és mi c»ak azt »a uáljuk, hogy előbb nem telte meg.
Hegedűs búcsúzik.
A kereskedelemügyi minisztérium fo-gadótermo ma ünnopi aktus színhelye volt: búcsúztatták a távozó minisztert, Hegedűs Sándort Az ünnep csak nagyon köveseknek
volt örömünnep, mert a hivatalnokok szerették a távozó főnököt.
Magáról a búcsúztatásról, melyet itt képbon lát az olvasó, lapunk más helyén
számolunk be.
Hétszer Öngyilkos.
Dudapest, márcs. 0.
i>
Az öngyilkossági kísérleteknek valóságos rekordját érlo cl Polcner Rosálía pozsonyi szüle\'ésü 20 éves szsmfeuól-varrónő. Nem tudni szomorú foglalkozása vagy bánat órlnltelte-e meg benne hét ízben a halál gondolatát,
Mek Polczner Rózália öt es?tendő slalt hétsier kísérlett nos: öngyilkos-sánrot. Az őnkívégzésuok minden nemét próbálta meg. de a kívánt célt a halált nem ért el. Ugyláiszik ez őt, aki annyi embernek varrt szemledólt, kerülte. »
Legutóbb este a Külső Váci-ut 61-számú házban levő lakásán hozta rémületbe szegény lakásadónőjét, egy gyümölcsös kofát. A mikor az földszinti lakásába betért és lámpát gyújtott, a leánvt az ablakzáró készüléken /elakasztva találta.
Rémülete dacára még volt annyi lélekjelenléte, hogy hamarosan levágja a szerencsótlont, a kit aztán a szomszéd házban lakó Radó József dr. orvos hosszas éloszlési kísérletek után életre hozta. Mivel azonban olyan gyenge volt, hogv alig tudott a lábán állani, a Károlyi-féle kórházba szállították, a hol ax őt kihallgató rendőrnek öngyilkossági kísérletének oka lelöl nem akart semmiféle fölvilágosítást adni.
Polcner Rozália 1897 január havában követte el legeUö öngyilkossági kísérletét. Akkor is felakasztotta magát, de még életben volt atyja idejekorán észrevette és levágta. Azóta minden esztendőben egyszer, söt egy éwcl azelőtt két ízben is újra meg újra próbálta életéi erőszakkal kioltani. MaróluscaL széngáz-
zal,, ereinek felvágásával és felakasxtás-sal pröbá.kozott meg.
Kél évvel ezelőtt atyja halálakor volt legrosszabbul. Az napon, amikor atyja váratlanul meghalt, a sajnálatraméltó ta-remtés bezárkozott szobájába, egy serpenyőbe meggyújtott szenet, elzárta as össze» ablakokat és as ajtót és igy várta a halált. Feltalálása után majdnem félnapig feküdt eszmóleilenül a Rókus kórházban.
A sajnálatra méltó hétszeres öngyilkos jelöltet a megfigyelő osztályba lógják szállitaní, mert az orvosok azt hiszik, hogy üldözési mániában szenved.
honnan szerzett egy vasdrólot, azial add\'g piszkdltaa zárat, mig kitudta nyitni.
Aztán az alvó őrhöz ment, annak la-vetett ruháját magára ÖltÖito, kardját la magához vette és szépea kisétált a ka-pun.
Az álmos kapus nem gyanakodott
szó nélkül kibocsátotta a kapun.
A városon kívül a .betörőkirálr*. akit a törvényszéki orvosok őrültnek nyilvánították, valami cinkostársától bizonyára mis ruhát szorzott magának és az őr ruháját levelvo, csomagba kötötte.
A csomagot az uira foktette. Egy la* velet is telt bozxá.
A levélbe:, azt irja, hogy: »Vissza» küldóra a ruhát, mert nora akarom, hogf kára lef /en az őmok. Többet nem tárt! vissza ide. Gonooikodtam róla.*
A betörőkirálv elfogatására megették az intézkedéseket. Valószínű, hogy Budapest*« szökött, mert cdlatársainak több ízben mondotta, hogy a fővárosba sz4a* dékszik menni, ha kiszabadul.
ÉilliA a gyomaion.
Budapest márc. Q.
Az asta a Budapestről Kassára indult gyorsvonat aluli kósQ\'.t uagy rémület
volt.
Nyárád állomás kőtelében a vonat egyszerre nyilt pályán hirtelen megállott Az utasok először azt hitték, hogy ka« asslrófa történt
t Mindenki sietvt leugrott 4« • ffO&U>
veietöhöz futott, t — Mi történt?
— Elgázollak valakft t
Végre aztán kiderült, hogf • moza dony gépének egyik csövo repedt el a mozdony hasznavehetetlenné vált
Fét óra múlva jött uj mozdony aztán tovább folytatták uljokat a mej* rémült utasok.
Szökés az Miiek házábúL
— Saját tudósítónktól. —
A budapesti rendőrség előtt is ősmert ember: Mandl Ferencz, a kit délvidékén .betörő király" núven ösmernek.
Csodálatos, hogy az az ember, aki as utolsó tiz esztendőben majdnem ötven betörést kövotett el, a törvényszéki szakértők állal elmebetegnek lelt deklarálva. Az örültek házába zárták már számtalanszor és még tn.ndig megtudott szökni onnan, akárhogy őrizték is öt.
A budapesti rendőrség csak egy hónappal ezelőtt keritelt* kézre és juttatta a temesvári rendőrség börtöaéhe; onnan Mandlt egyenesen a temesvári közkórház elmébeteg osztályára vitték, ahol kettősölt gonddal őrizték.
Mandl azonban mindannak dacára mégis most újra megs ökö\'.t.
Az elmúlt éjjel ugyauiB az örizetével megbízott őr rázárta ai ajtót és piheoni tért. Mikor nögy órakor f lkelt és a cella után néxe\'t, rémülten látta, ro^y Mandl uiocson ottan. A „bolörö király" vaia-
Csaló kivándorlási ügynökök*
Liptó-Szl.-Miklós, márc, 0.
— Saját tudósilónktól. —
A felvidéken, Lipió-, Árva- és Tu^óe* megyékben szomorú állapotok vannak.. A hátóságok rendeleteit iciiáiszva lelketlen ügynökök járják ba a községeket éa csábítják a népet a kivándorlásra. Van Árvamei^yében olvan köxsóg, ahol 6Qi> lakos kózü! kivándorolt 3 év alatt 450 és a többi hátra maradt is készül a kivándorlásra, csak várja az alkalmat. A legtöbb kivándorolt ember elpártol vagy elzüllik Amerikában, mert az ügynökök tízszer annyit ígérnek, mint amennyi^ megtesznek.
A liptói magyar gazdasági egyesület a, főispán elnöklete alatt e hó 9-én, vasár napra gyűlést hívott egybe, a melyre a. megye községeinek összes elöljáróit ia meghívta, a kiknek elmondják, hoyjr milven óriási v*9z0ly fenyegeti a kíván-* dorló népot és tényekkcjfíogják igato.nl«, hogy a kivándorlók 1 tized része boldog gul csak valnhogyan a többinek sxaf\\ szorte rosszabb a helvxete mint Magvar«, országon. A község olö\'járóít felszólítják aztán, hogy hassanak oda, hogy a oép ne üljön fel a csató kivándorlási ügynököknek.
A többi vármegye ia hasonló gyűlés* ket fog rendezni.
országgyűlés.
<■ —• Képvtaalőháa. —
Apponyl Albert gróf elnököl. \'\' Gr. Pejachevich Tivadar, mint az ősz-szeférhetetlenségi bizottság tagja letette ,az esküt, ezután áttértek a belügyi köll-etfvet^s tárgyalására
gr. Wiloek Frigyes: haszontalan kiadásnak mondja oz anyakönyvvezetésro fordított összeget. Nem akarja ugyan lesz állítani az aniugy is rosszul dotált anyakönyvvezetők fizetését, de az egész intézményt eltörlcndőnok javííplja. Ezután a szesényügygyel foglalkozik, amelyet mcgoldaudónak tart. Végül kijelenti fogj a régi vármegyei rendszert feutsr-faai óhajtja. A költségvetést nem fogadja el. (Zajos helyeslés a néppárton.)
Domahldy Elemér: Személyes kérdésben reflektál Bizony Akos beszédére, a ki a szóló beszédét félreértette, a hamis konsoquenciát vont lo belőle. Nem tttocdoUü ugyanis, a tisztviselőkre, bog)\' azok hasznavehetetlenek, csak azt, hogy a választásoknál sokszor & korteséxae-pwk a döntök.
Boydin Imre megváltoztatandónak tartja a vármegyék eddigi rendszerét, mert a mostam rendszer nem bírja a Jtöladatok sokaságát elviselni. De a mai jüanotokért ne oxoljuk folyton n tisztviselőket, hanem a gyökeres orvoslás coljából nyulunk magához a rendszerei-
A közigazgatás toliosíti hármas föladatát, a haderő kiállítását, a közterhek hehaHását " a rendnek föntartását.
A közigazgatási re/ormot nem szabad külluldi mintaszerint megcsinálnunk, ba-Hüm a beteg szerveket meg kell gyógyítanunk, a romlottakat eltávolitanuuk, a hiányzókat pótolnunk kell.
Áttétre a felelősség kérdésére felemlíti, hogy a községekben mindenért a bitó és a jegyző felelős. De kérdés, hogy tudatában van-o a bíró annak, hogy nvlírt felelős ? Ismeri-e a törvények vagy rendeletek garmadáját, mely végrehajtása miatt felelős? Nem ismeri tenát vagy Öntudatlan báb less a körjegyző kezében vagy pedig sarkára áll s még több zavart\'csinál, A médium az volna, hogy J>iró és jegyző hivatala egyeaillossók.
A vármegye autonómiáját nemcsak fenntartani, hanem kitágitani ie óhajtja. A vármegye közönségét érdeklő ügyek fuáradjunak meg a közönség kezében, de a kisebb ügyek intéztessenek ol áz «gyes járások által közvetlenül. A közigazgatási gépezet föfeladatait a járási főszolgabírókra bízná, de el is látná 4kot a azükséges szakerőkkel (Horánszky Nándor kereskedelmi miniszter belép a terembe. Zajos éljenzés és taps.)
Joles szakértőkkel óhajtja ellátni az .aliinánokat is. A községek és városok hatóköre pedig kiterjesztendő, mert ez iíltal sok köllség takarítható meg.
A belügyministeríumnak, mint a legfelsőbb közigazgatási fórumnak meg kell nyilán! a közép és az alsó forumok részére. És megfordítva. És hogy ez teljesen létesüljön elfogadja az államosítás eszméjét. A költségvetést elfogadja. (He-ljeslés jobbfelól.)
Vlsontal Soma a kivándorlással fog-
£>zik. Majd & parlamenti reformésík etjyes részleteit tárgyalja a a lányzau rendszerek hibájánakmondja, hogy azokat nem valósítja meg. Széli minlsterolnök, a jog, törvény és igazság jelszavára hivatkozik, de nem vonja •vissza azokat a törvénytipró rendeleteket, melyek a szabad megnyilatkozás elnyomására vezettek. Percei Dezső rendeleteit még most is felhasználják a soci-slisuius ellen. Felsorol eseteket erre vonatkozólag. Kérdi, miért nem vonták Vissza a régi rendszer rendeloteit Mi^rt a*m állította vissza a sajtószabadságot ?
5 pero szünetet kér.
Saújost után.
Vlsontal Soma : Folytatja beszédét, a ast ludja, hogy a sociális kérdéseket adórszuronynyal megoldani nem lehet. JKülönöseu az oly cseudőrséggel a mely nug mindig rendesen űzi a kínvallatás a tortúrát.
Bi*ó Lajos: Elhiszi ezeket?
Viaontsí Soma: Tessék megkérdezni az Ígíuságügynunisztert és a kuiíát, a ;tugy bűnösöket is kénytelen felmenteni, inert pobizonvitbató a tesú sérülések
nyomán, hogy a csendőrök kínzásokkal szedték ki a vallomásokat, a melyet később visszavonlak. Sarkadon Kiss Imréi és Juslitoresx Ferencet addig kínozták mig eszméleten kívül estek. Meztelenre vetkőztették, gúzsba kötötték a két szegény embert Később ártatlanoknak bizonyultak. Do hogy mi történt a csendőrökkel, azt nem tudni.
Eötvös Dálint. Dicséretet kanlak.
Ivánka Oszkár. Az a kérdés, hogy igaz-e ez?
Vlsontal Soma, A Pesler Llovd is hozta meddig a katonai bíróság ítélkezik a csendőrség fegyelmi esetei felölt, addig nem is lesz javulás. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a szélsőbalon.)
Vássonyt Vilmos a kormány ós a főváros között felmerült ellentétes viszonyt teszi szóvá. Azt monilja, bogy az eddigi kormányok fehér lapot adtak a fővárosnak, mely astáu erre a lehérlephi azt irta, a mit neki tetszett, de ezzel szemben aztán szívességeket és enged\' ményeket is tett a kormánynak, örül annak, hogy Széli Kálmán ezt a azokéit meg akarja változtatni, ezt az obusust megszünteti, do nem örül annak, hogy csak fenyeget a minister ás nem javít.
Követeli a községi választási törvény reformálá&át. A vurilizmus fenntartása valóságos átka a fővárosnak, a legkisebb iparos is függetlenebb és szabadabb gondolkodású a legnagyobb virilistánál; Bécs önkormányzata sokkal liberálisabb alapokon nyugszik, mint Budapesté.
Blgó Ferenc: Tessék odaköltözniI
Vássonyi: Hogy a fővárosnál nsgyok a bajok, abban egyedül a kormány a hibás, as a kormány, a mely el rem olvasta a főváros reformjavaslatát ésigy a helyzet raegj avulására még a törekvést is lehetetlenné tette,
Nem fogadja el a költségvetést, mart a belflgyminieater csak dorgálja a fővárost, de semmit sem tesz, hogy a bajok megszüntetésénél segédkezzék.
A vita folytatását ezután holnapra halasztották.
A mlolMltozis.
Budapest, márc. 6. A mai nap a kereskedelemügyi társa napja volt A volt ministert ¿búcsúztatták, az uj letette esküjét a király kezébe.
A különféle mozzanatakról jelentik tudósítóink:
As eskütétel.
Horánszkv Nándor, az újonnan kinevezett keresKcdolmi minister ma délelőtt letelte Ö Felsége kezeibe a hivatali esküt.
Az ünnepélyes aktusnál Széli Kálmán ministerelnök és gróf Andréssy Aladár magyar királyi főkamarásmestor voltak jelen; az esküminlát Romy Béla minis-teri tanácsos olvasta fel. Az újonnan kinevezett kereskedelmi mi-minisztert ezután ö felsége az általános kihallgatások során foganta. Ugyancsak az általános kihallgatások során fogadta a király Plúsz Sándor ígazsáaügymínis-tert és Hegedűs Sándor volt kereskedelemügyi minisztert is, akik a legfelsőbb kitüntetést köszönték meg.
Bnoaustatás a kereskedelemügyi minisztériumban.
Ma délben a kereskedelemügyi minis-teriura fogadó termében Hegedűs Sándor volt kereskedelmi miniszter olbucsuzolt uiinisteriumának tisztviselői karátóL
Ott voltak a minisztériumi összes tisztviselők Nagy Ferenc államtitkár, a posta és távíró küldöttsége Szalay Péter olnük igazgató, a magyar államvasutak küldöttsége Ludwigh Gyula és az országos központi statisztikai hivatal küldöttsége Vargha Gyula vezotése alatt.
Nagy Fereno tartotta a búcsúbeszédet molyben többek közölt ezeket mondotta:
Mindenki előtt ismeretes, mily nehéz viszonyok között vállalkozott Nagymóltóságod e minisztérium vozelósóro ; mindenki tudja, bogy e három esztendőben az ország gazdasási viszonyai állandó depresszióban sínylődtek. Ily viszonyok között már maga as is elég föladat egv állarnférüunak, hogy amit a jobb idők létrehoztak, azt föntartsa és megőrizze.
Ha C3ak annyit jegyezne is föl a történetem Nagy méltó ságodrój, bogy ily
nehéz viszonyok között az országot a
fenyegotő válságból kisegíteni fáradozott, már oz is előkelő helyet biztosítana Nagyméltóságodnak az o minislórium élén állott férfiak sorában. Mounyivel nagyobb önérzettel tokinthet vissza a mimsterségére Nagyméltóságod, midőn egyszorsm ind arra is utalhat, hogy dacára e nyomasztó helyzetnek, számos nagy alkotást létesített, vagy kezdeményezett.
Már akkor a meghatottság vett orőt valamennyi jelenlévőn, maga a miniszter teljesen előzékeny ülve mondott köszönetet.
Nem tapadom, •— mondja — hogy
nem ily helyzetbe nem ily működésbe képzeltem magam, i mikor beléptem e minisztéríumba.Telo voltam reformeszmével tervszerű akcióval forgalmunknak gazdasági életünknek fejlesztésére. Céljaimat azonban csak töredékesen valósithattara meg.
A mit lehotett, azt eaósz erővel iparkodtam megtenni. Az, hogy inkább csak gyűjtő, előkészítő szerepre szorítkoztam, egyáltalában nem ver le; olyan gyűjteményt, olyan előkészületeket hagyok tevékeny utódomra, a melyoket ha fölhasznál, erős eszközöket talál bennük arra, hogy nagyszabású akciót indíthasson Magyarország nomzetgazdasági fejlesztésére. Igaz. hogy engem semmi diosöság nem ér, de nem is ez a fonlos hanem az, hogy mi történjék Magyarország érdekében. 3 ha lelkiismeretesen elmondhatom ázt, hogy et puonomnars, ha nem is magna fui, akkor meg is kanom lelkiismeretemtől a jutalmat
Miután a körülmények miatt távoznom kell, ezen 9 M^en is minden szemrehányás és váa dacára nyugodtan tekintek vissza.
A beszédet zajos éljenzés követto, mindenki mag volt hatva, sok tisztviselő nem tudott magán uralkodni és sírt, mikor a miniszter beszéde befejező részében megemlékezett arról a hő ós benső viszonyról, mely közölte és a tisztviselők között fönnállóit.
A közös külügyminiszter Hogedüs Sándorhoz a kövotkező táviratot intézte : Midőn Nagymóltóságod visszalépése alkalmából leghálásabb köszönetemet fejezem ki hivatalos működése alatt velem szemben tanúsított előzékenységéért összekötöm ezt a logmelogebb szerencse-kívánataimmal a legújabb kitüntetéshez. Üoluchovszky gróf.
Bagadtls jótékonysága.
Voltak, kik mikor Hegedűs Sándor minister lemondásának híre ment, azon sopánkodtak, hogy az országnak van újra egy nyugdija» minislere.
Hát van, de még sem olyan, mint a több!, mert mint illetékes forrásból értesülünk Hogodtia Sándor ministari nyugdijának egáss ősszegét állandóan kőz- és jótékony célokra szándékozik fordítani és már az első évben a hirlapirók nyugdijintózotét részo-siti nagyobb adományban.
A kitüntetett mlnlsstarelnök.
Talán a kitüntetés nincsen egészen összefüggésben a miniszter változással, de annyi összefüggés mégis van közötte, hogy a kitüntetés ugyan arra a napra esik, melyen az egyik miniszter jön és a másik megy.
Azt mondják, hogy a kitüntetés egészen váratlanul értő a miniszterelnököt.
Széli Kálmánt a király ma délelőtt magánkihallgatáson fogadta s ez alkalommal ssemélyasen átnyújtotta neki a Saent István-rend nagykeresztjét, a lograagasabb kézirattal együtt, amelynek hangja — hír szerint — igen hízelgő Széli Kálmánra. Ezt a kéziratot a „Budapesti Közlöny" már holnap közzéteszi.
Horánszky hivatalba lépés«.
Az uj kere* Vedel mi miniszter Horánszky Nándor holro.9 délelőtt 11 órakor a keieskedelmi minisztérium tisztikarát, s ogyutlal hivatalát áivesxi.
Lázadás Szerbiában.
Megírtuk tegnap azt a lázadási kísérletet, mely Sabácban történt.
Most következő ujabb távirati értesítések érkeznek.
Zlmony, márc, 6. A sabáci puccs alkalmával agyonlőtt Alavantics lulaidon-
képpen Radovanovics Milán, a W Ivekkel ezelőtt főhadnagy volt a szerb had* seregben, Az Alavantics novet hat évvel ezelőtt vette föl. Testvére, Radovanovics Ko&zta lapszerkesztő Belgrádban, do egy hónap óta Zimonyban ól. Radovanovics Kosztát a zimonyi rendőrség ma letartóztatta.
Alavantics egy hónappal ezelőtt Zi-monyban hat szobás fényos lakást akart fölvenni ogy előkelő személyiség számára. Sokat lovelozott Budapesttel, Bécscsel ós Svájccal és mindig bőven el volt látva pénzzeL Kétségtelen, hogy Karagyorgye-vics ügynöke volt Itt azt hiszik, hogy az a tábornoki egyenruha, a mit annaK idején mogrendelt, Karagyorgyovicsnek yolt szánva.
Belgrád, márc. C. Nezadovits Jasa volt belgrádi ogyetemi tanár a kővetkező nyilatkozatot tette közzé az újságokban ;
Mint Karagyorgyevils Pótor herceg legközelebbi rokonainak egyike kéiem a kővetkező helyreigazítás közzétételét; Alavantics nem rokona Karagyorgyevils Pétor hercegnek s nincs is vole összeköttetésben s így teljesen valótlan az a hír, hogy Alavantics Karagyorgyevics Páter herceggel összeköttetésben állott.
A Bzerb királyság proklamáláeának huszadik évfordulója alkalmából tegnap a tiszti kaszinóban bál volt amelyon a király is megjelent. A mikor a király a terembe lépett, Autonovícs hadügyminiszter beszédet intézett hozzá s a tegnapi saltaci eseményekre utalva, a hadsereg rendületlen hűségéről és adaadásáról biztosilottu. A beszédet a tisztek nagy lelkesedéssel fogadták. A király megköszönte az^óvácíót.
TAVIRATOK.
Amerika vendége.
Kirakass, márc. C. Henrik berceff ma
esto ideérkezett. A vonat City Hall Scruareban állott meg. A polgármester üclvőzölto a herceget, aki mogköszöntoa fogadást. Azután Andres, a fölebbezési b-róság volt főbírája föliratot nyújtott át a hercognok. A fogadásra a herceg megjeleni a kocsi perronján és megköszonto a népnok a hódolatot. A diákoK fáklyás-nienctot rendeztek, Sirakuseból éjféltájban utazott tovább a horcog.
Nlagara-suhatag, márc. 5. A mikor Henrik herceg ideérkozett, a polgármos-ter beszéd kíséretében átnyújtotta neki a városi tanácsnak ogy határozatát, a mely azt a reményt fejezi ki, hogy a herceg látogatusa \'<■ loga losz a német-amerikai barátságnak. A németek nevében Snyder dr. nyújtott át föliratot. Ontario kanadai tartomány tartomönv-gyülésének ktlldőttségo a hercegnek átadott főiiratban annak a reménynek adott kifejezést, bogy a herceg más alkalommal hamadát is meg fogja látogatni.
A burok sxabadságharoa.
Köln, márc. 6. A burok nagyon csalatkoztak Roosevelt elnöknek a burok elótt telt nyilatkozatában. A burok már most végképpen lemondanak arról, hogy valamely hatalom érdekükben közbelépjen u végig fogják folytatni a küzdelmet. ,
London, márc. 0. A Standard jelentése szerint Steyn és De Welt átkeltek a naláli vasúti vonalon ós az utrechti korülotbon tanácskoztok B 0 t h a Lajossal.
Washington, márc. 5. Hay külügyminiszter ma délelőtt Wolmarans éa We»8els bur megbízottakat fogadta mint magánemborokot. Nyíltan beszólt velük megigérto nekik, hogy minden tőlo telhetőt cl fog követni a burok dél-afrikai holyzetének javítása órdeköbon, de megmagyarázta nekik, hogy ilyen ügyekben az elnök az illotékos fórum.
Később a bur megbizotlak a Fehérházba mentek, a hol Roosovelt elnök szintén mint magánembereket fogadta őket könyvtárábau. A burok negyedóra óra hosszat időztek az elnöknél, a ki figyelmesén meghallgatta őket, de kije-lontetto nekik, hogy as Egyesült-Államok nem avatkozhatnak bele a háborúba s nem is akarnak beleavatkozni.
\' SopywB, márdu» 6. Krauts Zoltán 81 érss cscndOrféhadnagy ma itten íúbs látta magát és raoghalL C aka: nagyfokú idogség.
A király Budapesten,
\'11
.*, i t-
Budapost, mire. 6.
A király ma általános kihallgatást adott amelyen többek között megjelentek : br. Beohtolsbeim Antal lovassági tábornok, gr. Andrássy Tivadar, gr. Batthyány La« fos és Erdély Sándor belső titkos tauá* esosok, Meszlény Gyula és Fircák Gynla nüspőkök, gr. Ksterházy Mibálv Kubinyi Árpád, gr. Mailath József, gr. Özéohenyí Aladár és gr. Bothlon Balázs kamarások Ceávosay Béla, és Földes Béla udvari tanácsosok, Blaskovica Ferenc apát s\'.b.
A király — mint már röviden megírtuk — tagnap délután 2—0 óráig vadá naton volt a gödöllői vadász kastély bun.
Rövid itt tartózkodása óta ö felsége már ötödizben Ozto ezúttal a szórakozás és edzés a nemes sportiát, amire az orvosok ajánlata folytán is szüksége tan.
A király —\'mint Gödöllöról jelentik, ttnttal is elejtett egy hatalmas vaddisz-nót, a mit Budapestre hoza tott fel a várpalotaba, ahol azt 0 felsége konyhá jában elkészitik.
A vaddisznó vadászat után egy órá-jg tartó hajtó vadászat \\% volL
, Az aljárásblrú balesete.
Zempléni Moskovits Iván homonnal aljáráaoirót sulvos szerencsétlenség érte
A napokban hivatalában késsel meg* vágta kezét, de nem vetett rá QgyeL A azerenosétlen ember később antracén Wntával leöntötte kezét és azt a holyot is, a mit néhány perccel megvágott. Most sem törődött a dologgal.
Két nappal arelött keze hirtelen mefdagadt Orvoshoz futott, a ki rögtön megoperálta\' kezét, de már későn volt. A daganat folyton terjedt elannyira, hpay a szerencsétlen embert vonatra kellett ültetni és Budapeaure hozni egy »anaiűriumban, ahol a vérmérgezés következtében kapott nagy daganatot végre meg kell operálni. Valószínű, hogy amputálni kell karját is.
Moekovhi» Iván rőlegénye egy előkelő fővárosi osalád leányának Sorsa iránt nagy a részvét.
Bslefalt a fürdőkádba. -
Budapest, máre. 6.
Ma a fővárosban ax a hir volt elter led ve, hogy az Ovoda-utcában egy nő1 fiádba fojtottak. Tudósitónk az esetnek utána járt és a kövotkezökot irja:
A hír túlzott, mert nem gyilkosságról hanem szerencsétlenségről van szó.
Cseh Róza bakonytamási születésű 20 éves cselédleány ax esto Ovoda-utca 19 szám alatt levő szolgálati helyén a fürdőszobában fürdött
Ma reggel, szintén mindenütt keresték, megtalálták a kádban, halva. A rendőr-orvos konstatálta, hogy fürdés közben valószinüleg szívszélhűdés érte, minek következtében a vizbe fordult, ami halálát csak elősegítette. A holttestet a morgueba szállították.
Az asszony, a fér] és a szereti.
Budapest, márc. 6.
Ma negyednapja tárgyalja ax esküdtszék a pomá?i férjgyilkosságot s ma végre rákerült a sor u vád- és védbe-
azédekre.
A közvádló, dr. Halász Laios királyi ügyész, a kérdéseket ugy kívánta szö-vegeccai, hogy a vádlottak előre megfontolt szándékkal ölték meg az öreg Schiessl Mártont, tehát a gyilkosság (278. $) büntette állapítandó meg s ebez képest bünös-e Schiessl Mártonná, mint tettes, esetW mint fölbujtó, avagy mint bűnsegéd? Kngler Ignác pedig bünös-e a megfojtás és kútba dobás utján elkövetett előre megfontolt szándékú gyilkosságban mint teuee ?
Eszel szemben Englerre nézve & védője, dr. Welss Ődőn igr kívánta a kér-dést aa esküdtek elé terjeszted:
— Bünös-e vádlott Engler Iimác abban, hogy 1901 évi július 21—22. közötti éjjelen Pomáz községben idősb Schiessl Márton hákávál, Schiessl Mártonná szül. Stampf Julianna felbujtására és annak közreműködésével id. Schiéssl Mártont a ayak-ak kezével való fojtogatása által szándékosan, de nem előre megfontolt szándékkal megölte?
Ezután bjra % közvádló majd a védők beszéltek ismét..
budapesti hikek.
— A hivatalos lapból. A hivalalps lap mai közléte szerint a király Gó*ony László belügy minísie\'iumi osztály tanácsost a közigazgatási bírósághoz ¡(élő bíróvá nevezte ki. — Vértessy. pálmán kereskedelmi mínísleriumi osztály tanácsosnak a ministeri tanácsosi oimot és jelleget, dr. Hollán Sándor kereskedelemügyi ministeri ae-gédiiikárnsk a miniiteri titkári címet és jelleget, dr. Schwarts Miklósnak, a soproni ügyvédi kamara elnökének, valamint törvényes utódainak, a „megyesi" előnevel díjmentesen adományozta.
— Följelentés Somossyék ellen. A Somossy-mulalót bezáratta a rendőrség, A bukás kellemetlenségein kívül ez a vállalat vezetőinek més más kellemetlenséget ís eredményezett, a bünfonvitö följelentést. Vagy 22 alkalmazott &4.Ö00 korona óvadékot tett le Somossyéknak s miután sa orfeumot bezárták és nekik az írásbeli megállapodáshoz képest óvadékukat nem adták vissza, részben már tegnap, részben pedis a mai napon egyesek a rendőrségnél és azQryészség-nél óvadéksikkasztás óimén följelentést is tettek ; az egyik alkalmazott ügyvédje utján Hulinné-Somossy Fanny tulajdonos letartóztatását is kérte. A károsult alkalmazottak együttesen ügyvádét fogadnak és egy Összesítő följelentést tesznek az ügyészségnél. A főkapitányság ez ügyben Somossy Károlyt és Hulinné-Somossy Fannyt megidézte. A főkapitány az ügyet liérczy Béla rendőrkapitánynak osztotta Jd.
— Osztálysorsjáték. Az osztály sorsjáték mai húzásán a kővetkező nagyobb nyeremények sorsoltattak ki:
lft.OOÚ koronát nyert 1996$,
10,000 koronát nyort 18171.
ŐOOO koronát nyertek 82490 96741 96420
2000 koronát nvertek 14784 48086 50986 82529 8Ő288 Ö6284.
1000 koronát nyertek 11660 40044 61707 79606.
800 koronát nvertek: 548 4929 6848 8109 12828 19168 21186 21674 22642 28947 24188 16826 82701 88062 40660 60469 66479 66767 68747 69216 61276 68862 68938 65644 70486 81042 83726 89869 94045 96943 97991 98046 98490 99081 99581.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek.
— Meghalt ax utcán Ma reggel 7 órakor az Egyetem-utca 2. számú ház-előtt egy férfi összeesott és meghalt. A holttost köré csődült emberek íel-ösmertékbonno Balogh Pált.Márku« József főpolgármester huszárját. Az életerős, egészséges külsejü ember épen a főpol-
Sármester lakására akart menni, atni-őn a nevezett helyen hirtelen rosszul lett és összeesett. A mentőkért telefonáltnk, de ezok már csak a beállott halált konstatálhatták. A halált azivszélliüdés okozta. A holttestet a morgueba szállították.
— Két tda között. Az este fél 11
óra tálban a Baross-utcában Illés Antal szopesl születésű 23 éves foglalkozás nélkül való rovott multu egyént, a kit valami apró lopás miatt kerestek, észre -velte egy rendőr és elakarta fogni. Ez azonban elszaladt a Köztemotö-ut felé. Már már megmenekült volna, ha véletlenül nem iőn vele szemben egy másik rendőr, a ki látta, hogy üldözik, készülődött, hogy útját állja. Illés rémületében, hogy hurokra kerül egy magas akácfa melié bujt és azon macska ügyességgel felkúszott. Ha a fa lombos lett volna a rendőrök bizonyára nem vették
tcIsí é&»n blr*d?ri eltűnését a sötétben, do így a osupasz ágak között észrevették. Miután nem akart a maga jószántából eiönni, az egyik rendőr leolűta kardját, flmástoU éné és lehozta. Aztán hokisérte a VIII. körülöli kapitányság börtönébe, a hol fogva tartották.
— A kis hamis. A rendőrség aminap három álkulcsos tolvajt letartóztatott. Kettő közülök, Bagyln András és Gerslenbrein Jakab a rendőrségnek régi és gyakori vendégo. A harmadik tolvaj, egy alig 18 esztendős fiu azt állította magáról, hogy Kcszler Árpádnak liiviák ós róm. kath. vallású óráé-tanonc. Ma kiderült, hogy a tolvaj hamis nacionálét mondott be, mert ténvleg Stero Móric a neve és drietonai születésű zsidó bádogos-tanonc.
Ooluslv poaaárlum női óvszer belügy
ralnitzteri 60037 901. számú rendelet érte uióben csakis orvosi rendeletre kapható nálam Bohottola Ernő Budapesten, Y1 ándrássy-ut, Váozl-körut sarkán, (gönciére« palota.)
DIItEK MINDENFELŐL
— Elitéit diákok. Pétenrárról táv írjákA legutóbbi diákzavargásból kifolyólag gl főiskolai hallgatót 10—10 évi kényszer munkára Ítéltek. Már el ia küldték őket Szibéria sötét ólom bányáiba
— A telautógráf slkorei Egy páriái távirat jelenti:
A télautográffal, ezzel az ui francia ilálmánynyal, amely a kézírását tóváh hltja — mint már jelenteilük — meg kezdték a kísérletezést. Tegnap a pária-lyoni vonalon íolvtatták a kísérletezést, amely fényesen sikerült. Több mint 100 szót egész\' hiba nélkül lohetott leírni.
— Efry korona miatt. Linzből írják Kíilingor Antónia 18 éves cselédlcányra ma ráfogta gazdaasszonya, hogy egy koronát tulajdonított cl a reája bízott pénzbőL Noha a szegény leány kétségtelenül kimutatta, hogy gazdaasszonya egy koronával kevesebbet adott neki ez mégis fenntartotta vádját, a mi any nyira elkeserítette a szegény leányt bogy kamrájába mont és felakasztotta magát. A mikor megtalálták, már halott volt. A sajnálatra méltó teremtés agg atyjának egyetlen támasza volt Keresményét betog atyja istápolására fordította.
— öngyilkosság a színpadon-
Egy berlini tudósítás jelenti >
Biélefeldben a színházban ax este egy vígjátékot adtak, a melynek e^y főszerepét Zeisel Sarolta fiatal, csinos művésznő játszotta. A második felvonás megkezdése előtt azonban váratlanul félbe kellelt szakítani az előadást Zeisel Sarolta ugyanis hirtelen nagy görcsök közepotte összeesott a színpadon és meghalt. Strichninnel mérgezte meg magát, öngyilkosságának okát nem tudják. Valószínű, azonban, hogy csalódott szerelmo kergelto a halálba.
— Sikkasztó Joghallgató. Nagyváradról írják .nekünk : S t e i n o r Gusztáv ioghallgaíót, aki tudvalevőleg 20.000 koronát sikkasztott egy fővárosi ügyvédtől és ezzel megszökött, ma hozták Éraiihályfalváról, ahol elfogták, Nagyváradra. Innen ma délután küldték erős fedezet mellott Budapestre az ügyészség börtönébo.
— A hadapród temetése. Megírtuk, hogy hétfőn a Mária Krisztina Lloyd-gő-7.Ö8 Kínából haza hozta Fiúméba a Tiencsin ostrománál elosett Papp Rudolf tengerészapród holttostét, melyet Budapesten át Kolozsvárra küldtek, ahol a kis kadét atyia, az ősz tábornok — mint ma jelentik — délolőlt helyeztette ol a családi sírboltba kedves halottját, aki távol hazájától, idegen földön ért vitézi véget. A tomotésen a család számos ismerőse veit jelen.
van a fülkéjében főihalmozva. Ha onnan élve szabadni s nem tudja baacgadnl a csendőrséget, tényleg képes as egyik
hegyet felrobbantani.
— Ha eddig föl n^m robbantotta, frt-vtán nem fogja fölioLbanlani.
— Jól van, csak figyelj tovíbb is. Ha ottan elvégezted dolgodat, akkor a harangban maradottaknak megmondod, ast wirancsolom, monjftick föl es erkélyekre. Onnon pedig lőjjer V lc min\'.tec idegent, aki belül körül. Értelted?
Értettem.
— Azt mondod; a vezér parancsolja Ma ítélet napja van,
— Azt fogom mondán\',
— Most pedig monjünk. Kinyitotta az íróasztali oz erősít,
könyvszekrény ajtaját. Aztán kiemelj könyvet 8 az annak háta mögött deszkái megnyomta,
A szokrény kifordult helyéből és ugy pincebojárat volt láthatóvá.
A vozér visszatetto a könyvet, becsukta a szekrényt és lefelé indult
— Jer utánam! mondotta. A fiu követte.
A könyvszekrény magától fordult via»» sza helyére.
s (Folyt, köv.)
REGÉNY. Az ördög cimborája.
Regény. Irta: H.
— El fogok menni.
— A dolog azért fontos, mert ennok as embernok, mint tudod, robbanó szero
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatözsda.
Változatlan csendes irányzat és árak mellett forgalomba került 4600 m. m. busa.
M»rr*r bt.*» ipr.-r* 9.M-5.M, Hot» ipr.« 7.«-7.<a, Z*b ipr.-tft 7.6«-7.M, TMjeri
Bnilaptatl ¿rt4kt«xa4«.
HMAxnUn UtUUtt! OnUik MUUiwr. T00.2Í M»fTW hiUliéMTtoY 7!f. Jelrilos b»nk <81.50 Ilim&mminTl 50Í.W) Oiilrik illunr. T0>. M». fy»r hitflro»nc-ny 719. X!orr»J\' Mindtko« lunfj-j<i»dck 120. KereB»]Aiidék ST.M. Uuimltolibwüc J«lt. buk <81.60 Rimtmurinrl 6K.W Crtortr. rntgyti »JamTMut r*«rr<ny 6M.75 Wll rwut Német bírod, máik« 117.54. Yí11m*m v«Mt m-Hadafevti kiroti rint 6M.
UUml irUkt6na»
Biom, aUrclM. 6. Oatrik hlWr. eSS.,60 MhT»
bllílr. 718.— OMtxik-»«rr«» AlIwnTMutl ríorréer ¿79.75 < nlttlfko« tatfiu «i»nrJií»d<l 1S0.03 UifT" karon*)iradik —IHU ruut 7U
A vásárosarnok irat
A mai elég élénk forgalomban az élelmi cikkek ára csökkent. Olcsóbb lett a tojás, a vaj és a hal, száraz tojásért (másodrendű ládaáru) 40 darabot olvastak 2 koronáért Tcavaj kilója 240 fiilér, főzővaj 180 fillér. Idei fejes saláta 12 fillér, saláta uborka darabja 160 fiit idei csibo drbja 160 HL
Syomatott Székely Viktornál Budapesten.
Figyelmeztetési
Egy lejetthof cziroü mledercs szoknya gélylycl, rózsaszínű béléssel, ha bárki által eladásra kínálta tik nem kell megvenni, bánom a kínálót rendőrnek kell átadni, mert a szoknya lopott
mssz







A kinek jó sérvköfő kell
iS
rforduljin bicajomnál:
Kálnai Lipót utóda
fcestyüa éa k&taxaréax aaéghtl
Miskolcion, Szcchanyl-iu 43,


Keztyük és miederek
raáptéW után Wéawfllnak éa Javíttatnék.
X

" * ^ ./\'ki
Az ip^resoslájs

mindig az volt, ba az ipartermék oly olcsó árban került forjra lomba, bogy az mese számba ment. Egy ilyen csodát teremtek én meg mostan azzal, hogy 3 méUir, vagyi» ejy telje« férü-Oltöuyro való ruhaazövetet sztliko, drapp, barna, zöld, fekete 6» ■Ötótkék színben inóg eoha nem hallott és lóteíctt olcaó árban
8@ST 3 forint 50 krajezórért
nállítok a mai naptól »»ámított 14 napon belOL
Ezt a szinte hihetetlen olcsóságot ugy tudtam megteremteni, hogy •gy posztógyárai csőd elölt állván, minden késiletót pómzé téve, löt) vég poiitót adott el nékem olyan olcsón, hogy a vételár alig födött« a mnnkadijat. Nincs tollát itt sonuiii félrevezetés kijelenti semben, mikor ilyen meses olcsó árban szállítok három móter ruhute/övetet, melynek minden egyes darabja válogatott inmöségU, divatos mintájú és mojóri testvérek közt a vótolár kétszeresét, ájánlom tohút a na
______ iagy közönségnek,__
déljen meg ezen hallatlan olssó posztóból néhány öltönyre valót.
hogy minél sürgősebben ron-
„c________________,_jztóból néhány öltönyi
mert ilyen olcsó árban csak rövid ideig szállítok
egy ffés^f ¡»öltörayft ,
alAd<J hjurom nM*r r«tMltt»t«t m»fr*Bd«lí»akrt aiir»ak*)Jrk rainil »6x-(¿aW>.%u eaikAiflini. rarrt n-m lal.ctellen, hofy kradttou a kömii u\\[,o<Kan aair el fo* tofyul. ItaaAaUaakaM t»e«4k lapra hlratkaarU. ^njr-
randuléuakat a »»na ai41»geu bak<Utl*aa. vafjr nlAnr4t auallotl •»«• k*al«k. MIatAkat a itvíá ar AllHAat 144 4a * M|y ferf a om uUatt
k01ilt.ua. t\'iMUdvb^i U «jUUi4l*v«14r( 16 kr^cMut aaauulok.
A haj ajranöYésel , Hlocs lüM tapaszsíj !
*rr khrAlA nrr, anaty f+rttaalr, atoa* 4a iWkit\'i «rfiuraut btjM
U»iaI*4.Jy»*«» « k*)k«IUat, » korpae, vaiaa, j»iieeu4Aea (•W< «« euriatU. k.»ae«*r* aSvaatto, talkinlat ttbm« 4a aaly»<eaa4 Uaxl a h«.J»t. A K.r*a a<*«-\\>e*6l kai IiiUi a»Ual »U<i«kip\'» •>•> AtO aatntt A. kcpoaa <«)nel a ka), «atiunlnl n th>M»u«ï 4a aaacaytUAki <uiaa4iiÍM«rl laUUok.
AaiMikábaa pT.aTucrtn\'* ai» alatt m arrri
UltiUk fal. mely boeaiu 4a lyAfiyírfl du» ba<at »6->«it Mluta.i a Uttactfn ti««Un i»4»enye\'«hM tea« kéaaMrn. t>-in kall ennek haetnAl.tAlid i>»ik«4ol, luart m ff a leffirromabb fe;hAoi«k e»m Ártalma«.
nmr» aainml ok atra, b«tr unnui **ít stai®a-kainak ritka 4* caenevast ktjnOïàaa lígyoo. Ai kaj<a. mink aedkra, un Irlaa, trnnl a)»-l íífff <aa 4« af4*taM»a bajniiraa nélkül ujy a aniut a («laalak MjUm U vaaaaa
U«a a ma^ itltanrk.
At anya r»rf jT<irm»k»k My<|a ffakra* pa.
raJUiíla a hívjl« é<........
ait a hiányt p6l \' ca"ik »lot wvf
a«li.k k&t9U r i« os" aiaí bUonjiti Utál aaa, ma-lyoV aiy tjT^nokii aiadAak, Uiaak aaai «4U* kfttaig mm J4r.
»•ITT rfaaraa f*-
njl^l 4» é \'«k mainak, mit a Wriaéüat pötulja. r>a ki kiúlkaAala, k axa* M tulij\'tonalfalbka akkor, nl<Mo ka«.
Uchfmann Sándoi1
Budapost BotUnblUar*mtosa UJK.
A magyar gazda közönség
^xzfffyelmtU uJánlJuM
Gazai általános biztosító
részvéiijtársaságot,
melyaiJ nemssak i rr m i
«ílőoyös faltételok mel-
lett lehet blxto&itani, d«
ahol
elófopdaló ká-
nokat ózonnal és m^l-
tányoeao becsülik, cőt
I - - i >J \'J t1 "i\'^f " ff TrtWg\'"\'! *.\' 1
gyopsan ki is fizetik
4SV/V* s^vfvmr*. A íw t\\tx*>>
ÎT.. *-u •.m. ^.\'•rR. j^v
C8
Ca££3
XJ
cn
•B
lO

M
BIRS £
» 5 í &
s «-5
f\\ I».
co
cu
ca
iáa
iKOr* M««t<<f tSkVS » a haJhrUài, a
kí>i>».«»;.\\mlul »*! a l\'un U k4y ^^.utj*.
Kir. 4 Iana4t* llúhauioüarn harrr 4B<| S Sr*| l^TarHAt". — Maitk4 »a»l»fa4 Majanka (Nim*U>raa*o : „ A Uvarnnui
jnúireat
latQÓ : ,,R*»ck U.rtha »»Mii.
«ajyun nef <ail<na »>*«• it»n aa r4(tùa aj kaint.r«a Ma/»tl •!&.\'• - Uckij lui¿«4 £r«fn^, ZkhWaWa
(tai*aaV*it!aa «llmMUta ani« A 4a I aamav! 11 &
Kamaaia kladAa. UJt
ÔWdik Mar.
IXcfflele&l VJI
■4U<USskaUUaa atnataté 4v.1okf«axlt* • V4azl»lakkaa gasOay kalaua
férfiak szásiáka.
Eünük ai lQnaáy noml életében
éa axok hatásai a férfikorban.
Dr. KITZO«» TlvaDAJX.
TARTALOM: A asrmilla »ami 4t«i Kra4andl LOnCk. Tcrhall aaalk<lb4l raid i iilrau» Kai-talank*d6 iiaraiakak. A aardkli liiuU« Min ta hOR»l. Aj tnfa.UiM. Ma<6\'nl(»a. Ktraapuacaauk. üieialtm 4a oaiuí 4lal. Ideália aaaraUoa. Klat KelatSiak. Knakl uaralam. A nemi Tl»rtkH4> a«k *4ataa kftTaUauaiajal. Nlaca Ulkaa b-l«f. |4(. Aiftatuaraaa. (-»»Ja n«valea a tanicauk. A tltkxl/iia karos batáaa. Ei.\'eVa aaaUk. Kalap, koré*« (fyúfrxa. d. UraraadalboU a nartjnyi Bodnpaat, VL. Tatéx tUnrt 44. t. aoj
t kor. a d4i [vartiral 1
loti :
1 »--t • ..."i■> a. aui. A\'a -na el6tcW*M bvkflMendS ko f\'Uai ajyOÜ. Uzsorát sári a*4U<Udéa.
^Sairaakedjen aiAntoura méf í 4a Cran«vl|[a fiúf. aiaok I öraf Laaacrint kUdeuL" — l\'UUk l.ina •uinJ, Lalbavb : ..MíaUw^r a tx>vacrín UaUvayb aafyon m«c tAtyok elffa-lr«, kútek aaonnai iuA( 1 •r.jel kOldanl.-\' — I^wr Ida k. a., RoJtnbacb: ,,Kéiak ai4f 1 0rn{ LaTa<-,|at! K a/cr kiUkrióen h*-»411." — Pchulaf i. Uatr, B4ca : ,;T6W< 4t oU ko-paac T^ttara 4a nihaai úunap olóll ai in Ix>va-> rtnjat kaadtam haranilal. Mo<t ai »{éu tcjb^tAm akiit hajjal <aa (adva. A niia tok a«?»« aaia veit k«pai. ait aa Cu Luiarnnjátal aUrlain." — N«u. ma"a l. ar, lUaal : _Mi| a»k aiia aa»rt oradm«\'ny-U «1II hauaalUua, ai 6a Lo«a<.iiiija Miai.ao
etv.a.lftt.1 haikaa »alt. mir ffgóta Inam
__i_igl ijli. ..... i 11 i ii , Kíirllck J»*4ii ur, ..w.v.^... llMII ^
_ . kttii-Na a«aaa íajiaUjia alr»«».(ttl»«n "aa • br«.
mmmt^^mmmmmmmtmmmtm^mmmmmmam^mmmmm^ j Lovarria kaatnálala u in a)4bkl d.ahíjiiSi^mal
1 r — CUa^tT H. amk,
Baífátarjánl Welaonbaohor-félo |! a\'C^^.Si^
tiajuóvot »radnianyatalt."
A Lavaciln alul a bajtl Utnít fTflltíral t»r. At uj Kai r»c.UUtaa fr<M»~-ijCai b\'íjlk ki a lói a 41 m nA Ary>k. kiknek ki« Iciayikuak baja ió-*id ta aMTKMiiatl\'kt\'i\'at aiaidnoia l. Ije.vn ii.\'tlolen lal/iioa a.Uakt I
:
I
■ . iuu, ki vo LyjTa«.)inja M.cf.ao tait, l^r kop*>a ríait maiynt i, u.<a a<ép«a uj bal (i<d bo." — Jatlonarl : „E47 b«l«^ac( k«r«l-
lamét kapható.
Ezen kiválohirü és valódi tiszta borpárlatot Cservenyák György b.-gyarmati és llankus Imre salgótarjáni gyógyszerészek megvették az ussxes készletet (37000 liter) a Weissenbacbor csődtömegéből és annak árusítását i megkezdték ugy credoli üvegezésben, mint literenként a legnagyobb meny-nyisógig.
Vegyvlaagálat aradménya s legjobb éa lefftlsxUbb borpárlat!
Mearrendelések
HANKUS IMRE gydgyszerés2íi22
SALQÓTABJÁN tntéxendSk.
FatTÜAraailiaaal U Arjarraékka) aAlaafe a twloJAaaaaak,
<i<a ramak un aaadaUina aaUakt I kO\'&oGaan a l«\'\'"»k tafadlalta. ki i!att n a k.^tlliariiy a fai oA\'U.ka«-! a korpa, bajhiil^áa aa kopa<->«{<,t ffi ayiijk a>a|, add.| aninJaa anyaiak (uaioa tmtat bc*> «aa fjy axa/, «auly kaUiaucaúJu>ak oúuywd kaiíonai.,! u«r»a.
û\'f lT~rla tra, »»ít wbb at-orvn*. S/.\'.Ii.loaa po«Ui uUrKáttrl var) a It eU.û<*a Ukal4a«a k.«UU aa atu<pai (Au/
p-ni cl alul ;
U, FEITÍI,
TTlen, VTl^ Jffarlahlíferstraaoa SS. KaktAr Kui«pa»taa ht/fuvaj m^luS,
IV, L.vaUuWk ».
FiariXMEZTETÍa l rra» hlMaUa
- ---------------------- iia*taaa«ct»Ua
aaodaa aOAa*aUkU I «t»e44,aa tiuia a.lMdaa Avasát, aaalyucrt 4a .aom .jrjaa
* IwuU fel kiaayaik aa nam rltell a Lavaorlű a*vat. A f*i «a a*v tvr<*ayaaaa ba taa )•-\' aaoaJüv AJ «inda* (.ta|r aa acadaU
r;««M, a juh U*mm*mX
Oj gyógyszertár.
A Hungárla-nt Üteg n. sarkán
máro. 1-án nj ^yóg-yssertár nyílt m«(
t kfi KáitarHrf On* W
1 kiló Vmany (P«»u.ilco) 4 I ktl6P«rlwita .t|. aJAaM
I kiló Cvba (knom) ]
I kii* liyoify (AaaM) 4
I k\'U. a. <t* /
I kii 4 m«c. ilHOaí fc
I ki!4 a J4ra _ , p I kil4 araay W»a 0* »•.»
íW*Ta«T«rú.k
1 kl!4 Ib-.ii l-4fkeit I kü4 Cufa IWWI , -
Knvthjz csemago\'rato
..\'____ . . . -- .__ . M I li
M
írt
Irt LSS
114 kitt Mandarin, oa4«a. ka».
liSkiMMia\'tarin. o«4M.k*f.
j írt t.«a
» trt
.;SktlúMtaiann, cttM-ur ¿v^.íí 14 kiW IlkitarUU C ü
lis kli4 Ha»UrU«J +J ••
4a kl]A* e».l|t>«a «bb
1 (ajU la k0Mh«ti. »\'4. tU*^» o u UJjc*»n kínnontta 4s alti-<5 aaalta kttlA,
Balogh ZaABzló
kává* éa taa kiviteli áalete H Badapeet,
rtfMi«* TTf_ ftotuabmtr-ütsam u T. FWkfli \'HÏ3 TTL aj»dr4-^y-Al S« Vt^ »obday-a. SL
Protpikius ím ff 1/en,
Oiostj\'iclniiil lükira iriiB. ^
M FtJlfVItl Bll«»
t FOGAK t,
tnir Tiíkiiitiii. saját itduir utrfit.
ItTrlfaürM (atarta)aa) 4t attirtaUÜaa kai»w4f
aaaílatt. Kotaokîf>t S frl KauUsch^Ua Jac"-kiot S frt. asAJpaAlAa a4lk<U U. racbai4« frf. farc^lAa tofiüa.4a « trU»«. Ajvnyl4aa4a 4 1 Irt. laSM van »4« S fr\'. r»ttt»atiU» S tri. Raa<til4a ta<Tta.
FiXZYLB foöopyo®,
BVDÁFBST J^.
f#m(A L«Ja Jí, /-éUmWW.
B^AUStt fap«.k tavttAa. » frt ákAat-lat I frt »O w.
(•»Aa íoffaalti
Biázay-táls sőstjorszeiz.
1
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörxsölje be arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborezszel, néhány perci múlva már rendkívüli üdiló hatást érex.
\' 1 nagy üveg ára t korosa:
l kii, „ aa t m
¿Hí yaliíCan ja tiniai 2kar|
• «rr k4r)«a, varr raadalUiua Rí
KASSA! TINTÁT
tíatierspscíi és Székely 15
ta4iaatryiri>ra«A*t üntainrarAb ól
falaAiaag-y irora«A*t TtntaryarAb^
-----KA SS A H -- r-r-.-s
ÉÍéXaátéaiC/ .....■■■■!■
Üjaonsiri üjd»maa;i
Borotváld por!
A borotva foloalogosíl
I ui|U!u (a as arrua tal|aaon Arta1aa«n«t
koratTAloporr#1 biikl ia 4 parti aljU «:ii (• ■ aaburotfaíl.*t;a ma(al talndoa eliiatea laauUA aautl 4a t a4Ík0l, ku(y borotTAt hniaaAlDa A Uff»*y3MrtibV fcaaaUa. I\'.ebacaoaaaf (Ux«i«n koratmliíki al helyben aa tidvkeo 1 koi»a«, k»^ a,art Ur»lvili«liai paaküa halyhaa M Bll«K Nivit dobaa (l ki)4) S kofc.ua 60 Cluw b™»\'«» ata»li4a*al, áou4ral4 caontaukAa S0 SBAx. UU» taiul tan " 4\'■*\'** etóWaa bakald4a« maiai* kiiaaaalte. Lüá/vlkf kaphai4 Biidipaataa :
H, évfolyam. 67. szám

Ifagy-Kanlzsa, 1902. szombat március 8.
Egy szám 2 ffltír,
YKANIZSAl FRISS
Előfizetési ára:
Hclyhcn háthoi hordva egy hóra OO\'ftllér. .*» VldJkro postai küldéssel egy hóra 1 koron« 20 fUIér.
Kiadó tulajdonotok:
Krauss és Farka». Ss.rkesstóség é. kiadóhivatal
ó Felslós soorkssstő: ^ aoivai Moao.
: Krauss 4« Fartas papírkereskedés.
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Újság* awaídésee
nyomdájában.
Országgyűlési képviselő csendörszuronyok között
Élelmiszer hamisítók.
Dudapest, márc. 7.
Tudósítónk jelenti: A főváros kerületeiben az I—X körülöli elöljáróságok az elmúlt február havában 12 élolmiszor hamisítót büulotlok inog. a kik közül 11 tojet hamisított, a tizonkottedik pedig íüsactt. Koíü ők nyolcat 10—50 koronáig a tóbbit 50—100 korona erejóíg büntetlek meg.
üorhamlsitds a mult hónapban a főváros területén nem fordult elő.

Morő véletlenségből ez a szám még szolid, 28 nap alatt csak 12 élolmiszor-hamisiiót nyakon csípni egy ilyen nagy városban, igen kjdvoző eredmény lenne, ha máskor többet nem csipnénok nyakon ós Ítélnének el 10-lői 200 koronáig tor-jedö birságra.
Mert az bizonyos, hogy az elmúlt február hóban nom volt kevosobb az élol-miszorhamisitó, mint akármelyik ezolőlli hónapban, a tollonéri hamisítók kicsi száma csak uxt bizonyítja, hogy a hatóságok kövesebb figyolemmol és kisebb erélylyel voltak a nyomukban s ha a hatóság emberoi most márciusban arra löké* lik el magukat, hogy legalább is 60 ha-miwlóra húzzák rá a vizes- ruhát, ez a szándékuk bizonyosan megválóiul sót esetleg 50 gonosstovő helyett fülön fognak százat.
Ez a dolog azért vsn így, mert az élehuiszerhamisílás jóval nagyobb büntetést érdemel, mint a milyenben résül. Első büntetésnek, a deliktum súlyossága szorinli fokozással olég a 10 koronától 200 koronáig terjedő pénzbírság, de másodízben a hamisítót már érzékeny pénzbirsággal kell sújtani és s fogyasztóközönséget teljes nyilvánossággal figyelmeztetni, hogy N. N.-től no vásároljanak, haimadik esetben pedig be kell zárni az ilyen embereket és eltiltani őket as árusítástól.
Ha a mcgtorlási oljárás ilyen lesz, a* élelmiszerhamisilók száma azonnal meg fog csappanni. <
Bohóc mint templomi*.
\' Jelentettük már, hogy Wondau Ferenc ▼olt cirkuszi bohóc, hírhedt tomplomrabló, a kit vagy húszszor tartóztatlak lo és mort őrültnek deklarálták, az őrültek házába zárták, onnan mindannyiszor megszökött.
A hiíhedt betörőt mint már egy rövid távirat jelentette — Grázba^l olfogták, a midőn a kapucinusok tomplomát akarta éppen megdézsmálni. Klfogatásáról ujabban a következő részleteket kaptuk :
A nidőn rak reagel Górxbe a kanu-cínuto\': templominak sekrestyése Mihály atya a perselyeket üriletto ki észrevette, hogy az oílár fölölti festményen uagy azukadás van.
A dolé\'i nagyon gyanúsnak tünt fol elöue, mot a festménynek előxő nspon még nem volt somrni baja sens.
Az oltár mögé ment és okkor vette észre, hogy ottan az utcára nyíló ablak nyitva van és annak keresztvasáról hosz szu kötél csün^ alá.
Itt betörő járt, gondolta magában és behívta a szolgát, akit a legközelebbi rondór állomásra küldött. Ó maga ezalatt csöndben maradt, mert tartóit attól, hogy a bolöró valahol el van még rejtve.
A rendőr két markos legénynyel a templomba jött és megkezdte a kutatást.
A betörőt csakugyan megtalálták. Az oltár alatt levő üres fülkébon, a melyben mindenfélo az oltárhoz tartozó tárgyakat tartanak kuporodott a veszedelme* embe-, aki látva, hoiry folfodozlék megadta magát minden cLenkezóa nélkül. r
De kilétét nom akai r elárulni. A bécsi rendőrség állal kiadott kötözés alapján ösmorlek roá. Rögtön értesítették a rendőrfőnököt. aki táviratilag kórle, .hogy küldjék Décsbo a hírhedt gonosztevőt, a mi a közel napokban mog fog tör ténni,
Méreg a húsban.
* Eudcpcst, márcz. 7
Csak a napokban adtunk hírt arról, hogy micsoda voszcdolmet okozott romlott, tehát mérges anyagot tartalmazó hunnak élvezoto.
Most ujabb, ismét ilyen eset adta elő magát.
A fővárossal szomszédos Káposztás-Megyeren natty veszedelemben forgott az esto Hlinda Gyula utkaparó és 3 gyormeke.
Hlinda a mult keddon a fővárosban járt és illen egy kofálól kolbászt vásárolt potom áron.
A nyers kolbászt az este megfőzte és m\'ndannak dacára, hogy annak avas ízt volt, hárotu gyerokóvel egjült elfogyasztotta.
Egy óra múlva mindannyian rosszul lettek annyira, hogy a fájdalmas görcsöktől elájultak. Orvost hívtak, a ki hamar ellenmérget adott bo nekik.
így szerencsésen megmontetlo őket a biztos baláltól. A budapesti rendőrség most megindította a vizsgálatot, hogy megtudja melyik kofálól vélték\' a kolbászt. \\
A délelőtt folyamán megejtett boncolás elvitték Szent-Kndréro őket a hol meg-konstatálta, hogy Románizky szélhűdés mondták, hogy kicsodák, mire az oda* következtében halt mog. való csendőrön értesítette szüleiket, hogy
a Kyern iekekért eljöhetnek. Igv kerültek ina délben hasa • ki»
Zöldi Hilton a kliályn^^^T
Budapest, máiAHjjf/ ^¡F — Saját tudósítónktól. —
Megareztö a halálát.
Duna-Vecsén csodálatos dologról beszélnek az emberek.
Románszkv Sándor 83 éves bérlő rendkívül leverten jelent meg tegnapelőtt eslo rendes társaságában. Jó ideig f.-ggalták, hogy mondja mog, mi bántja, mig ki tudták venni belőle, hogy mi nvomja a lelkét.
\'Elmondotta, hogy délután ebéd után lefeküdt aludni elhall feloségo szobájában. Almában nejével beszélgetőit, aki ugy állott elölte, mínlha éleiben volna még.
— Furcsa, —- folytatá, — ugy érzem magam, mint valaki, akinek meg kell halni néhány óra múlva!
Románszkv az este korábban ment lakására és (efeküdt aludni. A mikor reggol cselédje fel akarta kelteni, nem felelt. Miután több izbe bekopogtatott hozzája hiába, a háznépével egyült betörte az ajtót és a szobába hatolt. A bérlő az ágyon feküdt mozdulatlanul, kihűlt tagokkal holtan. As oivos, a kit ágyához hittak, konstatálta, hogy halott.
Zöldy Mártonról, a honvédfőhadnagyból lelt cigányprímásról a napokban mindcnlélo kalandos birck terjedtek el. A sajnálalra méltó ember megunta a cigányprimássájjot és más foglalkozás után akar nézni.
Már jelentettük, hogy tognap délben Ő felségénél volt audienc;án.
Kz alkalommal — mint megbízható forrásból értesülünk — azért járult a felséges ur elé, hogy kérvényt nyuitson bo, amelyben azt kéri, hogy \' ö felsége helyezzo vissza a katonasághoz.
Kom kívánja, hogy adják vissza régi rangját, de togyók lehetővé neki. hogy becsületei és Usztességes munkával, szorgalommal érdemessé tehesso magát arrs, hogy idővel megint tiszti rangjához jusson.
O felségének átadta ezt a kérvényt, a mit n király kegvesen fogadolt. Kérésére Zöldinek nem adott érdemlegos válaazt, de majdnem bizonyos, hogy nem teljesítheti kérelmét.
Ez legalább a felfogás katonai körökben, a hol tudnak már Zöldinek es elhatározásáról.
Megszökött gyermekek,
— Saját tudósítónktól. —
Dudapest, márc. 1-
Glanx Grula 14 éves és Drilovszkv Sándor 10 éves IV reáliskolai tanulók Coope és verno regényeitől elragadtatva elhatározták, hogy \' gyalog indulnak útnak és valahol erdőben vagy más lakatlan holyen megtelepednek és tőidet művelve vagy vadászgatva megfognak élni. Kgész télen gyűjtöttek pénz, o torv kivitelére.
Vollek rajta két öreg forgó pisztolyt-száz lölténvt, egy kiió puskaport robbantásra, sét vadásztőrt, két gummi-köpenyeget és egyéb dolgokat, a mikol gondosan elástak szülőiknek a kelen-löldi uton levő lakásuk mögött a kertben.
A nspokban Dritovszky elcsente anyjától a számára még karácsony táján takarékpénztárba tett 50 tilról szóló ta-karékponztari könyvet és a pénz*. fölvette.
Ezzol a pénzzel a két fiu eltűnt. Magukkal vitték el a volt holmijukat is.
A szülők nom tudták miié vélni a gyerekek ellüoérét. Másnap, miután gverekok eltűnését már bejelente\'»ék
rendőrségen, érkezeit hir " ---"
vényekről.
A két fíu ugyanis mágaz elsó napén elgyalogolt Szent-Kndroig. A duna-bog-danvi uton azonbin nagy vágy fugta el őket, hogy kipróbálják fogyvereikot.
Eiövotlék tollát rozsdás forgópíszto-Ivníkat és a földeken röpködő varjukra lövöldöztek. A sok lövöldözés feltűnt egy mezőőrnek, a ki feltartóztatta óket és el akarta venni tőlük a forgópisztolyokat.
\' Glanz ijedtében oda adta fegrrerét, do Dritovszkay megszökött. Későub találták mej egy szőlőhegyen a esős* kunyhójában elbújva. Társával együtt
a a
kis szőke-
Megszurkált tanlti.
Mazurin Sándor iványi tanító tegnapelőtt egy rakoncátlan gyermeket, Szapora Illés ottani lakos fiát nádpálcával meg\' verte. A flu kifutott az iskolából és ha* zaszaladt, hol az apjának —• a ki éppen a nálínkásboltból tért hasa — elpanaszolta, hogy a tanítója megverte. A be< pálinkázott Szapora ekkor elment a4 iskolába s nagy káromkodások közi kéidőre vonta a tanít/., hogy mort« ai ő fiát megverni ?
A tanító ekkor \'¿iutasítofta a teremből a részeg embert, \'mivel szonbsn ez nent akart távozni, s tanító karonlogta, liogf kivezesse. Szópora ekkor arculűtötte * lanitót, majd -pedig ráugrott és le akarta teperni a földre. Mazurin azonban eré-sebb volt s legyűrte a támadóját, aki ekkor bicskát rántott elő s azzal több szúrást ojtott a tanítón.
Az iskolásfiuk a verekedésre ijedtet futottak ki az iskolából s ac utcán «1* mondták, hojy mi történik odabent.
Rojka* Mihály és Hajduska DenŐ köt* ségi esküdtek éppen az iskola kőzelebeA
{áriak, mikor meghallották az esőiét, ízek rögtőn besiettek az iskolába és fe dühöngő embert lefogták és bevillék á községházára Mazurin tanitót a nagy vérvesztés miatt ugy kellett hazaszállítani s most súlyos beiegen fokszik. Az e.ől* járóság azonnal értesitette as esetről a csendörségct, mely a vérengző Szoporit letartóztatta.
Nagy botrány a képviselőházban.
Cudspest, márc. 7
Puskaporos volt ma a levegő a ház*
bnn. kétszer is volt botrány, az ülés elején, mikor Horváth Gyula elmondo\'ta, hogy Gruber választási einök szuronyos csendőrökkel kísértette, hi*«*J;bszerö. majd miKor a diósadi mandátum meg* semmisítésének hire érkcieit, óriási botrány tört ki, ugy hogy az ülést be kel* lo\'t szüntetni.
Az ülés lefolyásáról jelenti tudósi»-tónk :
Gr. Apponyl Albert homutstja Ilen-tallér Lajos gyomai mandá.umáL
Majd Horváth Gyula tett panaftí Gruber József szolnoki választást elnök ellen. Megtagadta szóló részérő oz igazolvány kiada.ását, o dacára annak,hogy semmi olyant nem követett el, a mely a törvénybe ü< kőznék, mégis távozásra szó-litolta fol. majd pedig csendőrt hivatott hogy szólót a ttrenwől eltávolíttassa.
Az egyszerű csendőr meg-agadia klvc* zettetését, de végre is szuronyos esettft-Sr kíséret mellett kellett táveanla. Ezt *r.óló a képviselői imunitás meglét* lésének Ukiuti s bojolenti as esetet % Háznak.
Bséll Kálmán*miniszterelnöknek nincs kifogása az ellen, hogy az esete1 * mentelmi bizottság elé utasitsák, s kii* lenti, hogy a maga hatáskörében is tézkedni fog, hogy az eset szigorv yüw* gálát tárgyává tétessék. így tett eddig fs^ s igv fog tenni ezentúl is. Az üffat é* telték a mentelmi bizottsághoz.
9W. .
KorüOcozik
» halttgy* költségvetés
tárgyalása.
Kaváos Pál nem fogadja ol o költségvetést, mert ínég mindig noro sn\'ui-tek m?g nzok a visszaélések a melyek közigazgatási és kőzéloti működéseinké oly zavarólag hatnak.
Széli Kálmán miniszterelnök szólalt fel azután. Beszél a közigazgatás reformjáról s kijelenti, liog%- nom bántja az önkormányzatot. Csalc aun\\iban kivánja reformálni a közigazgatást, a mennyire maga az administraoió s a nemzőt egységének érdeke azt megkívánja kwi, ne bolygassák most a kérdést, mert annak idején be fogja jelenteni, hogy mikor kerül az egész rcfdhnmunkáiut tárgya lás alá.
Majd áttér az egyes kifogásokra. Ismételten kijelenti, hogy nem híve az általános válásétól jognak, bár a mostani választási rendszer módosításra szorul A gyülekezési és egyesülési jogot korlátozni nem akarja do\' ellenőrzésre szorul mindakettö a kelló időben való beavat kozás nagy kártól menti meg sokszor egvo* egyesületi tagokat s a társadalmat. Nem lobot azt sem megengedni, hosy \' a gyülekezési jog srabadságának örve alatt szocialistikus sőt anarchisztikus, tanokat hirdessenek Visonlat a csetídőri brutalitások ellen beszólt s azt mondotta-hogy a Kur\'a elnöke is intézett ez ügyben fellerjosztést az ieazságüayminisz-terhoz, Es nom áll. Előfordulnak ugyun bántalmazások, de azokat szigorúan büo-(ftik.
Majd Molnár Jánossal s azlán a néppárttal polemizál s hangsúlyozza, hogv az egyes atrocitásokra vonatkozó esőtek nem ugy állanak, mint a hogy azokat t\'lMják. Előfordult, hogy a-/, elrendelt vizsgálat és büntetés után a néppárt egyes tagja eljött a szólóhoz a felkérte, hogy az igazságtalan ítélet miatt ren* deljn el a revisiót- Mindig hü őre lesz a történetnek, de az igazságot is szeretni fogja.
8sülifi Géza személyes kérdésben kijeleli, hogy Ő volt az a néppárti képviselő; a ki az elitéit tisztvisrlő érdedében a revíziót sürgette, mert meg volt győződve, hogy az illető ártatlan. Do e*t jjo vonatkoztassa n miniszterei no k a töbj)i esetfo iá. Mert különösen Nyitramegyé-ben botrányosak a viszonyok s a becsületes tót népet a pánszlávizmus karjaiba kergeti.
A ház a tételt elfogadta. * Klnök az ülést 5 uerore felíöggea^ ttue. &üjugt után.
▲ vármegyei dotáoló tételénél. Bizony Akos kevesli azt az összege* a melyet előirányoztak. Másrészt kikel azon razzia ellen, a melyek utóbbi idó" ben a megyei tisztviselők ellen alkalmaztak. Nem fogadja ol a tételt« A ház mogszavazut a tételt. A főispánok tételénél Plohler Győző kijelenti, hogy ezen a cimen nem szavaz-meg egy krajcárt sem. A főispánok csak ti$ztc* szolgálatot véwznek, s csak n korrupciót mozdítják ofő, Budapest köattirvényhatóaágl és valósággal panama féazek. Nézzen utána már egyezer s miniszter, hogy mi történik ott. A tétel törlését kéri.
Száll Kálmán minisztcrolnök beszédbe fog. amikor az ülésterembe étkezik annak a hlro, hogy Oahányl Mikién diósad! mandátumát az V. bíráló "bizottság megsemmlaltetto.
findrey Gyula e szavakkal lép be a terembe : Ez a parlamenti bíráskodás I (Nagy saü.
Száll Kálmán: Nem tudom, miről tan ssól
Piohler Győző: Megsemmisítették flabányi mandátumát I Erről vaa szó I (Driási zaj.)
Lengyel Zoltán : Ennél tisztább ráláss t A» nem volt Magyarországon I Osávolsaky Lajos\': Disznósági (Nagy
"irttlktaitások: Jellemző I Mégis csak
djbunóság 1 Rá utaz ás t Pártbiró.ság I
Molnár Jenő : Egyhangú választást Megsemmisítettek t
Az ellenzék nagy fölháborodással fo
aadta ar. ítéletet. Gyalázat I kiabáltak. Főkép Münnich ellen fordult haragjuk.
mftrt az ő olnökl dőntéíe alapjáu hozták tneg a* JtéMot.
— Ki vele! Ki vcl->! kiáltásokiol fogadták.
w Tissa-marntlék I kiáll Eudrcy GyUia
— Ennek már véget UU vomi I A pártbirá*kodásn*k vége I kiáltozik az egész ellenzék. • j
— Münnich menjen ebédelni Sámuel Lázárhoz I Ugvis ogv páholyban ülnek I
-- Münnich \'csak fejcsóválva hsllga\'ja isiongást. Ea alatt litografált iveket köröztük a melyeken a diósadl kerülőiben már botok ú>a gyűjtötték a szavazatokat Sámuel Lázár számára.
Kublk Béla: Majd megmutatjuk, hogy egyszer már az ellenzék 1» meg-mcadui I
JSndrey Gvula: (a padét verve i) A biróüág tagjainak le kell mondaniukI Addig nem tárgyalunk!
Neast : Azokat az ombereket itt többé meg nem tűrjük.
Ki kell dobni 1 s több efajta fölkiáltások hsngzottak feléje.
Az elnök hasztalanul csöngetett. Nem hallgatjuk meg! kiáltották.
Itt nem tárgyalunk. Nem tűrjük továbbra erőszakoskodásaikat. Ez mér Bán/Tv alatt sem történi volna meg. A zaj pőuön-nőtt, Táigvolni nom lehetőit. Münníoh közbon mogielent a teremben, többen feléjo rohanlak, s az Jnzultus-tol osak saját párthívei tudták megmenteni
Végre is az elnök íelfügjoalQtte az illést.
Szünet alatt Talllan Béla « Apponyl Albert gróf mindent elkövettek, hogy lecsillapítsák a határozó kedélyeket; ao nem is lehetőt;.
Endrey, Kubik, Leszkay, Lengyel, * még többen torkuk szakadtából «¡állottak hogy mindaddig nom lösz nyugodt tárgyalás, mig nom kapnak biztosítékot arra nézve, hogy ehhez hasonló dolog többé nom történik, Végre is bezárták az ülést. Ai ülés után is még folyt a forrongás, a filggoilonségi pártiak pedig rtfgtön gyűlésre Jöttek össze, hogy a továbblakat megbeszéljék.
Horánszky üdvözlése.
Budapest, márc. 7.
A kereskedelemügyi minísterium nagytermében, hol teguap Hegedűst búcsúztatták, ma Horánszkyt fogadták és — csodálatos -r bár a búcsúztatók és üdvözlők egy ós ugyanazok voltak, egy-formáu meleg és szívélyes volt a tegnapi búcsúztatásán a mai üdvöslés,
Ott voltak mind azok, kik tegnap és barsánv, lelkes éljenzéssbl fogadták az uj ministert.
Majd a tegnapi funerátor dr. Nagy fewno tartotta as uj ministeit a keresztvíz alá és mondotta körülbelül ebeket:
Ebben a minisztériumban és annak vezetőidben összpontosul különösen az a törekvés, hogy a küiünböző védelemre Utalt ga/daságt ágak egy magasabb harmóniában ogyosüljenek, abban a harmóniában, amely feltétlenül szükséges, hogy mindegyik érvényesüljön, abban a harmóniában, amely enhek a kormánynak és Ülu6ztrís vezérének programjában i sarkkövet képezi. (Helyeslés.)
Ez a mipkjteriugi és annak vezotője, az, a kire hárul az a nagy ós nohéz feladat, hogy az ország közgazdasági életét 6 íaláuge töbhi orszáaaiuak közgazdasági életével oly kapcsolatba liozza es ezt a kapcsolatot ugy rendezze be, a mint azt az ország érdekei megkövetelik. Erre a nagy nehéz feladatra a siker kilátásával csak eró* férfiú válloí-kozhatik. oly férfiú kiben van tudás éa tapasztalat nieglsmerni azt, ami szükséges, a kibon van orély. hogy kitartással azokat az érdeküket csakuayan megvédje melyek ennok a minisztériumnak gondjaira vannok bísva, kiben van bátorság s7.ombc»zállani ama nehézségekkel és akadályokkal, melyek eléje tornyosulnak.
As ország nagyméltóságodban tanulta megismerni ezt a férfiút és bizalommal és várakozással tekint amaz oszmék és elvek megvalósítása elé, melyeket nagy-méltóságod oly gyakran és oly ékoson hirdetett. (Elénk \' tetszés és éljenzés.)
Ebben n nagy fo nehéz föladatban nofry-méltósáijod ebben a tisr.tikirbnn mf«» fof»jn találni legodaadóbb, loghüségoscbh, h\'gbu-igólib támaszát- Ennok ti tlsz\'.lkar-nok lo^íőbb vái;ya, hogy nagy méltóságod iftnen bőlc*e.v?ével vezesse abban az irányban, melyet maguzioa cíliainknak elérésére leghelyesebbnek, logcélrevoze-többnek ítélni fog. (Ugy van I)
Az éljenzés lecsillapodása titán az uj kéreskfdelemOpryi miniszter Így felelt az üdvözlő boszódre:
\'•Igen tisztelt uraimI As államtitkár, w Ő nsgyméltóságának imént elhangzott és midőn a közgazdaság különböző ágainak harmóniáját is hangoztatta, különösen liölcs szavai élénkítik bennom a bizalmat és reményt annak a hivatásnak a szolgálatában, a molyct 6 császári és apostoli királyi folségt a miniszterelnök ur ajánlatára törvényeinknek megfolelő módon legkegyelmesebben roám ruházni méltóztatott. (Éljenzés.)
Mint lelkiismeretes ember, nem kis gonddal, de azért szilárd eihatarozással vállalkozom vik óálelödöm után o mély bálával fogadolt misszió botöltésóro nem kis yonddal, mert tudom, mily döntő fontosságúak azok n föladatok, a melyek, különösen a mai viszonyok teljesítését kívánják tőlünk ama nagy dolgoknak, á molyeknek vozotézo irányítása és intézése a keioskedelmi minisztérium vállaira nehezedik. Nemcsak ügykörének nagy torjedeimp és egyaránt & minden ágazatában való fontossága, de maga a helyzet is figyelmeztet bennünket arra, mort hiszem és ezt fölöslegos (ejiegetnem önök előtt, azok a nagv társadalmi és állami föladatok, amelyeit az egész világot és Magyarországot is foglalkoztatják, főképen u gazdasági ér-dokek körfll forognak; ezeknek az irányítása és intéző pedig a minisztérium természeténél Urvkürénél fogva q minisztériumnak a «állaira nehezedik. Es én, mélyen lisztolt uraim, azt tartom, hogy ha ebben sikert akarunk elérni, szorgalmasan kell dolgoznunk, mort immár a mai nautól fogva mindezeknek a nagy föladatoknak a teljesítése a mi együttes teljesítési képességünkön nyugszik. Ébren koll tartanunk hivatásunknak teljes öntudatát az egész vonalon.
Az ügybuzgalmat, a föltétlen szigort, a n)ely az eredményt biztosíthatja, állandóan szemeink előtt kell lobogtetni; meri én azt turtom, hogy azt a sikert, a melyet legalább relatíve, elérnünk kell, csak ugy érhetjük el, ha ezek szemeink olőtl loboguek, csak ugy felelhetünk meg az ország jogosult kívánságainak, ha minden erőnket arra forditjuk, hogy azt, a mi teendő, azt végezzük el azzal az öntudattal, azzal az odaadással, azzal a hűséggel, a mely nélkül siker nem képzelhető.
Meg vagyok győződve, mélyen tisztelt uraim, hogy a kereskedelmi minisztérium tisztikarát ez a szolgálati szemle hatja át. Ez adja nekem a bizalmat és a- reményt arra, hogy munkáink sikertelen nem lesz. Én tisztelt uraim, ide hoztam teljes munkaerőmet, teljes odaadásomat és a munkál nagyon mogtudom becsülni mert magam is ennek az emlőin cmol> kediem íöl. (Tetszés.) Legyenek önök meggyőződve, hogy ha ozt a munkát együttesen akként fogjuk toljesiteni és teliesttbeini a miként azt tőlünk az ország megvárja, énloszek a logboldogabb önös közölt. Élénk tetszés ós éljonzés.
Mély hálával köszönöm szíves megjelo-nésöket. Roménylem és elvárom, hogy föladatainkat nkként fogjuk toljesiteni, a miként az mindnyájunknak öntudata és szetuo elölt lobog, jín erre tőrekszom a nqasam részéről támaszt fogok nyorní. (Elonk helyeslés,) Ks nokom, tisztelt uraim, n lagnapyobb örömöm akkor lesz ha én a minisztérium tisztikarának a működését közvotloii megfigyeléseim alapján nkként fogom méltányolhatni, a miként azt másam részéről óhajtom, várom, és remélem. Legyenek továbbá meggyőződve, hogy nokom fog örömömre szolgálni, ha omiek tudatában és ennek fölismerésében a tisztikar érdekűiért valamit tenni szerencsés lehetek. (Elénk éljenzés.)
Köszönöm Önöknek szivos megjelo-nését bizalmát és barátságát és kérem, hogy Önök is tartsák mog ezt működésűk egész vonalán. Legyenek ünök hoz-
zám azzal a \' bizalommal, amely kell hwrv e «zolpálatnak lelkét, pzollomét ab ko-so ezt rószomról is meg fogják U-lálni. Ajánlom magamat szives Barátságukba. (Elénk éljenzés.)
Az uj miniszter végül a minisztérium h-zakosztúlyfőnökeit fogadta, akiket Nagy Ferenc államtitkár mulatott be neki.
TAVIRATOK.
Dráma a bérkoosiban.
Berlin, márc, 7. Reichenbergben Gu-¡¡oh Mária 78 évea magánzónő bérko* csiba ült, hogy haza hajtasson, Útközben egy elhagyatott utcában a bérkocsis, Pilz Vendel megfojtotta a kocsiban és kirabolta. A gyilkost már elfogták.
A leány beosületaért.
Belgrád, márc. 7. Torodovics Duschan asztalosnak viszonya volt 8tojilkovios Kosasával, egy fialal szóp leánnyal. A leányt azzal az ígérettel, hogy elfogja venni feleségül olcsábitotta. ígéretét azonban nem váltotta be. A megcsalt leány anyjának panaszolta el baját, a ki a csábitót ma megleste az utcán és késsel agyonszúrta. A mikor a bosszúálló anyát letartóztatták, ezeket mondta:
— Nem sajnálom tettemet, a leányom becsületét boszoltam meg.
20.000 korona egy ntkaparóért.
Béow, márc. 7. Egy fiatal földbirtokos, Krodówski György Klosterneuburg-ban összeveszett egy utkaparóval s civakodás közben elverto. Súlyos tguti sértésért egy évi fogházra ítélték. Ezt az itélotet a két fölső fórum is jóváhagyta. Mrodowski, aki tüdőbajos ember a most is Egyiptomban van; kegyelomért folyamodott tehát ó felségéhez. A kegyolmet mog is kapta, do abban a szokatlan formában, hogy a büntető* olengedéseért huszozer koronát kell fizetnie a klosternouburgi szegények javára, \'
A sorsjegy.
Budapest, márc. 7.
A múlt nyáron nagy nyomorúságban ólt Pcncz Antal Üveggyári munkás az ö hattagú fimiliAiával. Odáig jutottuk, hogy már betevő falatjuk sem volt. K szomorú helyzetbon, amint a szegény ember mondani szokta, ugy gondolkoztak, hogy nem segithot rajtuk más, qaak egy — főnyeremény. Sorsjegye vojt Pencznek s mert hiába várt arra, hogy megüsse a montő főnyereményt, egy ől-leto támadt. Híresztelni kezdotte, hojfy uyert, még pedig nem íh valami kis summát, do kerok 1 millió koronát.
— Micsoda szcrencsel — irigykedtek az ismerősük.
Penca Antal pedig fogadta a gratulációkat, örvendott a sok irigyének s a mint egy roménybeli milliomoshoz illik, fölcsapott urnák. De ehez pénz kellelt addig is. mig a bank kifizeti a főnyereményt. Egy volt munká9társa megismertette hát\' Schwartz Károlylyal, kinek űveghailitó-intózelo van s á ki éppen társat keresett. Persze Schwartz örült a szerencsének és Pencz Antalt a családjával együtt tüstént a házába fogadu s vele, a feleségével mog a négy gyermekével u^y bán(, mint a himás tojással.
A millió útban volt. csak pár napig kellott rá várni — mint Penczék mondották — június 1-éig. Addig Schwarcz és a felesége pénzelték Penczéket, kiruházták az egész famíliái. Maga Penez pedig nézett nagy lakás után, rendelt bútort ós mindent, a ini jó ée drága. Lassankint a néhány nap alatt 8chwartz 320 korona készpénzt adott Pencznek, a szabónál 270, a suszternál 70 korona kontóig vállalt érte kezosségeU E kő A
fen elérkezett a millió napja és ekkor Penca a pénz helyett egy őszinte val-lomA-^nl raolgált. Azzal, hogy a főoye-itmény históriája mcso volt.
A törvónyszók dr. 8zal>ó Gé*a hiró elnöklóséveí, ma csalás miatt vonta fo-Iflösségro Ponc Antalt, Ponc Antalnét ós legidősebb gyermeküket a \'20 óves iíj. Penc Antalt. A bíróság dr. Kesserü La-jps kir. alügyész vádja után mindhárom
E- \'lőtt vótkessógól kimondotta és idősb 10 Antalt 14 napi, a másik kettőt 8 napi fogházra itólte.
Öngyilkos kereskedő,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 7.
Megírtuk, hogy tegnapelőtt délben a Központi szállodában ogy férfi agyonlőtto pjagát. Levelében néhány sornyi írás alatt azt irta, hógy Mayor Ferenc besztercei kereskedő.
A rendőrség ennek alapján telefonált Besztercére, de onnan nzt a választ kapta, hogy az egész megyében nom is-SHernok ilyen novü kereskedőt.
A rendőrség tehát ebben az irányban beszüntette a nyomozást. Fischer Adolf rendőrségi fényképésszel lefotografáltatta a holttestet és elkűldto az összos hatóságoknak. Do senki som ös merte az öngyilkost. A vélotlon folytán azonban •mégis kídorült, hogy kicsoda az öngyilkos, ft kit időközbon cltemettok az izraelita temetőben, bár fejfáját üresen hagyták.
Ak öngyilkos fotográfiáját egy reggeli lau hozta és az olvasók közül valaki felösmerte az öngyilkost, a ki nem más mint a 10 nap óta eltűnt Frauk Miksa budapesti születésű 60 éves izraelita kereskedő. A Váczi-Körut 57. szám alatt Jakott. Agglegény volt. Az utolsó időben betegeskedett és gyakran említette, hogy öngyilkossá lesz.
lilökelő rokonság. A li^Atvúrosi ka" izínónak tagja volt, u muiynek épüle\' téré kitűztek a gyászlobogot.
Frank Miksa az utóbbi időben telje-aen visszavonult a magán életbe. Valakikor a Lipótvárosban nagy vaskereskedő volt.
Frank idegbajos volt ta ebhez járult betegsége is, a minek következtében R*tán öngyilkossá lett.
moruségos fogságot, melynek elmultával visszatért Európáim.
Hosszabb ideig tartózkodott Bécsben, a hol magyar szülőktől származott és Grazban telepedett meg, u hol fivéro építőmester volt. Annak házában lakott. Agglegény maradt ós husz osztandó alatt évenkmt csak egyszer hagyta el a város falait, a mikor lléosbo Miksa császár halálának évfordulója napján gyászmisét tartottak. Erro a gyászmiséro rendo-ten elment és aztán mindjárt vissza utazott Grázba.
öngyilkosságának oka gyógyíthatatlan betegség. A már az ötvenesekbon levő férfinek rákbaja volt, a mely as utóbbi időben ágyhoz kötötte. Ez vitto az öngyilkosságra.
ki oda, aki a kvwyák«« lakik. így akart megszabadulni apró gyermekétől. A rendőrség a nő hollétét most kutatja« A gyermeket a lelencházba vitték.
budapesti hírek.
— A hivatalos lapból. Ö császári ós apostoli királyi Felségo a kővetkező legfelsőbb kéziratot méltóztatott Széli Kálmán m. kir. ministerol-nökhoz intézni.
Kedves Széli I Toljes odaadással teljesített különösen kiváló és slkure» szolgálatai elismeróseül önnek Szent Iilván-lendem nagykeresztjét dijment«sen adományozom.
Kelt Budapesten, 1002. évi március Uó 0-án.
FERENCZ JÓZSEF, s. k.
Gr. Széchényi Gyula, s. k. "*
Szomélyom körüli magyar ministorom olőtorjoszíéso folytán dr. Kovács Sebestyén Lndro, Hont vármegye tiszti főorvo sünak, az ipolyságí várinógyei kórliázló tesitéso körül szerzett érdemei olismeré-seül, a királyi tanácsosi cimet dijraenlo-sou adományozom.
Kelt Budapesten, 1602. évi február hó 28-án.
FERENCZ JÓZSEF, n. k.
Gr. Széübunyi Gyula, s. k.
— Interparlamentáris konferenola
Apponyi Albert gróf nia mindkét Ház tagjai közölt egy felhívást osztatott szót mely ogyuttal meghívó az 1002, ezep-toiTiuer ¿-án Bécsben tartandó interparlamentáris konferenciára -r A fölhívásban Apponyi Albert gróf fölkéri a főrendeket 09 képviselőket, hogy az interparlamentáris mozgalom eszmél karolják fol és propagálják és n legkö-zelobbí konferencián minél nagyobb számmal jelenjenek meg. A felhíváshoz mellékelve van a belépési nyilatkozat is,
— A. pálinka halottja. SzÜcs László dl óves fülöpszállási születést) lakatos nup-nap után leitta magát. Évek bosszú sora óta tette ezt és rondesen akkor mikor megszabadult a munkájától. Ma recgel a Lónyoy-u. 40. sz. a. levő lakásán nalva találták. Szívszélhűdés ölte meg, a mely ar, alkohol túlságos élvezete folytán állolt be. Holttestét a morgueba szállították.
— Balesetek. Az este a Boráros-téren SchnitzerKárolySÖ éves kerosk,-segéd oly vitryázallanul ugrott le egy villamos kocsiról, hogy bal lábát törlő kí. Az üllőí-uton levő sebészeti klinikára szállították. — Ma hajnalban Propper Janka 40 éves gyümöléd asszony egy kocsiról, a melyon a vásárcsarnokba mout, elaludt. Alvás közben a Muzeum-köruton leesett a kocsiról és jobb karján ós főién szenvedett zuzódásokat. Lakására szállították.
— Elfogott zsebtolvaj. Mr. reggel a k o 1 e t i pályaudvaron egy detektív a tömegben, a moly a pályaudvaron a vonatokra várt, észrevette, hogy Rock Gyula uzalkHíontmártoni születésű foglalkozás nélküli egyén ide-oda settonkedik, a ki különben már több izbon megvolt büntetve zsebtolvajlásért, a mikot a vonatokon követett el. — A dqloktiv Rockot letartóztatta ós rt főkapitányságra kísérte, a hol nagyon sok zálűgcéaalát talállak nála útkulaiá-sakor. Valószínű, hogy ezek lopott 03 általa aztán becsapott\'tárgyakról s/ólnak.
— Életunt szolga. Lakmann Antal 18 éves szolga Szabolcs-utcában lovö lakásán marólueot ivott. A mentők elszállították a ltókui-kórházba. öngyilkossági kísérletének okát nom mondja mog.
— Kitett oseoaomő. Újpesten a Kemény Gusztáv-utcában ma reggel egy csecsomót találtak, amit valami nő tott
Egy históriai személy öngyilkossága.
A Mexikóban oly tragikus végot ért Miksa császár társai közül már nagyon kevesen vannak életben. Akik közvoílen (►örnyezetót képezték, azok, ha valahogy vissza tudtak jönni, holtig el lettek látva. 0 lelsÓBe a király gondoskodott róluk, így Budapesten is majdnem huszonöt esztendőn át húzott nyugdijat — havi 400 frtot -— a megboldogult Miksa esászár főszakácsa, egy Tüdős novü Ye&déglős.
Most Miksa császár közvetlen kőruyo-zetéből való, szintén magyar származású embernek szomorú végéről kapunk fcirt.
örázból távirják: Komóczi Antal főhadnagy, aki Miksa császár testőrozro-ftóben szolgált és n császár kedveltjo Volt, Cl éves korában meghalt. A vizsgálat konstatálta, hogy mérget ivott.
Komóoi Queroteroban Miksa császárral fsyütt fogságba került és mint legtöbb t&sát, ugy őt is golyó általi halálra Ítélték.
Mikor a azoreucsétlen Miksa császárt agyonlőtték, a börtön ablakaiból ő is X|tta a kivég7.é?t.
Másnap ráta is került volna a sor.
De Safru hercegnő képében mentőangyal jelent meg ar. ö os társai részérő. A nercoguő addig könyörgött a forradalmároknál, a mig vagy öt kisebb „bűnösnek" megbocsátottak ós halál büntetésüket hosszabb fogsága változtattak.
Komóoinak az voit a bűne, hogy a legnagyobb veszély pillanatában arra akarta birni a császárt, hogy borotválja W a bajuszát és szakállát vegye fel az 4 ruháját ós szökjék meg. Mialatt a császár habozott az alatt törlónt az elfo-falás,
Két évig szenvedett a főhadnagy nyo-
hírek mindenfelől
■— Tilos a fegyverszállítás. A
Havas ügynökség jolonti Athénból t A görög kormány megtiltotta, hoiry a tőrök határon át fgyvereket és lövőszere-"ket vigyenek ki. A «Neon Asz ti* szerint a kormánynak ozzol az intézkedéssel az a célja, hogy Macedóniában meghiúsítson minden agitációt. A kormány erről vz intézkedésről értesíteni fogja a porlát.
- A nemzeti történet Egy konstantinápolyi távirat jeleuti: A porta ór-tesitotte az örmény patriarkátust, kogy az örmény iskolákban tilos az örmények történetének tynitása. Ormanian pátriárka íatározottan tiltakozott az intózKodófl ellen és lomondáBával fenyegetőzött arra az esetre, ha a tilalmat végrehajtják. A pátriárka kijelentette, hogy ragaszkodik ohez az elhatározásához, mort semmi okot som lát arra. hogy megtiltsák az örmény történelem tanítását, amely ösz-szefügg a hitoktatással és mert minden vallásfelokezotnek megongedik nemzeti lörténeténok tanítását«
- Letartóztatott egyetemi hall gatók. Berlinből Írják: Egy Odesszából tegnap osto ido érkezett távirat szerint a bezárt ogvotomon 34 egyetemi hall gatót tartóztattak le, most kiderült róluk, bogy egy titkos szövetségnek tagjai, amely a oár ellen összeeakű vési szőtt. Még több letartóztatás is várható.
— A váltaágdij. Konstantinápolyból sürgönyzik: Az amerikai követ jegyzéket adott át a portának, a molybon mlss Stone elrablásáért a török kormányt teszi felelőssé ós töle n váltságdíj visszafizetését követoli. Válaszában a porta el\' hárította mogáról a felolösséget és meg agadta a váltságdíj megfizetését.
— ftseronosétlsnség a Dunán, Orsovai ludósitónk írja: ADoutschMár ton tulajdonát képező „Antol* nevű uszályhajó tegnap lékot kapott a Dunán és byzarakományával együtt elsülyodt Az uszályhajón két omber is olveszott
-T- Katasztrófa a tengeren. Lon donból távirják íiokűnk. Az amerikai vonal Weasland nevü gőzöse a Houston vonal Harmonidos novü gözösóvel Holy> bead Woaslond olött összeütközött ós elsülyodt. Az utasok és matrózok meg-menekültek.
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST»
VB. Erzsébet királyt« B-n,
* V(lMll(*tk*A.
Ktkfpoah-.Um biUySk, ry«..ho (a
««kófMoíTwuir*, muTMIV iu 411 (malin-
lóbb n*lp>ian»»l. \'
A* tu^ot »1a4m küllitiaon U t»tt WnWTé, ^Amoé elUmo,« W WrtokiUn na;
túri* \' tdáii Mbfa tttet itt«
U-tiibb oi^rOoiiTW MÍb«R*4lv«, kik i\'^tktX te-l*t»it«Ma («¡íUrU*\' kif *mk.
A k«?M4u4a » l*fu)>.W» te M «ttenMCTi kft-
k\'ttTiUlak « rJlU U kon» nU tokinM a«tkftt
MlkfttOlUlnnk. Élte Térti« U. Idivebb \'lüly^ w\'-ir.irn ÜU&44 wtmI (Ilxj«Jot koioUa U « lof-uer«t*tUlj*Mt>b ip«Ua Mlktt kSWn «mUIj tm btftadeire.
Kiüli« toArtíko« in MMa »Mbwi kOJJn 4
T«J moítnuii ««(lel.
Kt lni-zct Ukton teMkSUeUwt M fa » Tffli-AH Tusul (M ^«um-kina kUii&-UUtWO ilUl ktuj-D{«n •léíbetA.
KitUutn pro.pakb.rt fa ftlTiWl teU4UUk«t t» ITM fa MoDcabre kSU kfakiMk
ma iQauQalfadg.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Változatlan csendes iránvzat és árak mellett forgalomba került 4&00 m. m. buza.
M»CT»\' ápr.-« ».B8—Í.Í8, Rom »pr.-r»
7.44-7^2, Z»b ipr.-m 7XA-1U, Tt»f«ri 6.W. Bndapsatl faUktSssS*.
W4t4ud6n kötteteU j Outrik MIcUímt. 700.80 Mtrru hiUlrénrtnr 71». JcUilof b»nk 481.CO H!iiiuiuiTÍnT< Wű.50 Outrik állunr. T05L Ma-O&r hlteJrtrrreiiT 711. Marjar 4 nfaalAkni jtiU«k ISO. Koron»iừdtk»TAO. LwiinitolúbtDK 4«.— Jel*. b»nk 481.M) ninmmuráayi 614.60 ü»*tr., jn»n»r iU*mT»wt titrrtny C78 76 W1I v»rol 60 — Nimst hi.-o.l. mitkí. 117.04. VUjwum vuut 6Ü— lludtpcili 16*atl v»ml C\'í.
n*o«l 4rUktftx«S«.
B4c«, mirtlu». 7. OwUik hlUlr. 699.. 60 M«n«> hlttlr. tia- OdUik.B\'ínu illkmTuuU réttTtof £79.76 4 nfaiUkct m»jy»r mnxjiíadik 120.09 kJifiTM koicnojiridtk Déli TMut 71-
A vásárcsarnok árai
A mai olég élénk forgalomban ae élelmi cikkek ára csökkent. Drájább lott a tojás
a vaj ób a hal, arára* tojásért (másodrendű ládaáru) 40 darabot olvaatak 2 koronáért. Teaviy kilója 2-10 fillér, förövaj 180 fillér. Idei fojes saláU VI Cilér, saláta, uborku darabja 160 tili. idoi csibo drbja
REGÉNY. k ördög cimborája.
Regény. Irtai HL
A vezér a falról leakasztott egy bányászlámpát, azt meggyújtotta és a íiu kezébe adta.
— A kis folyosón arra ügyelj, hogy lámpád el 110 aludjon, mert ottan esetleg rohbano gázok lehetnek fölhalmozva és gyufát gyújtani életveszélyes.
— Ugy lesz.
— Itten van egy kulcs. Az ha a fülkébe vozotő kulcslyukába beilleszted, az ajtó magától kinyiilik ós imót becsukódik.
KI no folojtsd a kulcsot azonnal lehúzni. mert külöinbcn bolülről az ajtót nom tudnák újra kinyílni.
Amig az ajtó nyitva vin, addig ottan, ahol ón vagyok, csengetyli szól, ha tehát Harcsával végeztél, ajra kinyilod az ajtót, hogy a c&eugoiyüjol a befejezett cselekedetről értesítsen.
— Mindon ugy lesz, ahogyan parancsolod.
— Ha aztán kinyitották az ajtót, ne nézzél semmit hanem lehetőleg sietve értesítsd a többioket parancsomról ós elmész relük az erkélyekre. Ottan be* várjátok további rendelkezéseinket.
íFolvt. köv *
rendtljS » o^ttí
IMII. Vml4<tJ Hajol ttipM "Oli. XJrork* U},t t, uiff fcfnii r6U n^nf, noff *«Mi «*>djL*Mr n*l «1 irollt n»plM nil-foltot, núodcoWa textil.
m »rtwól U » bír-nck ryOoTÍrt OáM^cj. íl«-tAUájot kJlMÍoói. *
kotooA. ViV44l antol ujorkm-"\'W 1 kor. a diriül S
■taftiff\'•üföji&K iSfet^
KjqibVIoII S7ck«lr VÜtornil Uud«pv»Un;
3 -a
rt
g I
m *
Hölgyek figyelmébe
Orflona-Crómo Arczkenö.
Mtndea eddif k&úUlt *»4piU fa biripoU u»r«k kött » li,fViv(tn6bb k^dlmiof oí

..Créiü" mivol nom «lr*4ék. •Iftfins hWn«k UTitika k«4T«lt
ui-
piti (X4(«.
>\'4yedCl! btitoa nu m int tUfüitéith
UtxUnUcUúra.
KIUtoIÍIJ» * u&jl hJ«<c T«xr («HM
tok»L ktíTmlt!» r ri .
mcf kottiMbb (i2T\'\'<>ckotk U MJ««, Odc. I/Ju »rcitiial kvItwinO*. c«od4Ut4>< h«u.» »KiMn r»}Uk. h?í7 s
bót:e klDT* KftAa UUxiTiidik fa ulit Coít<.
lólío azon bimuUtix bktivt. boff > n«p> 14», tSmftrti tijj piutnr««« M«i Kár c4< kinv »tp »1*11 UlftM« áttilloiik. , MiTtl nem i«i>»dtk. n»ppiU U kAi«i)hití. Ar* ttéf«lra*lc 60 ta\\, «0 kjr.
hoaaávtU orfroon SS kr.
Otfona p«ud«r S attnbwo, f»h4r. ** im uina kis dobfa 6* kr. áoioi 1 fi?.
Butamy Károly iyé||lllf1áribu ®a\'jKtítso
U(T*n««< UsUM b»U«
hintuíci «0 kr. it blito* vuili tó la.

«ÜUa
MKNYA.SSZONYI KKIiHNQYÍI 200 2000 K 0 II 0 X A\' I 0. ErTfffM
m
í
E
LüSTiG EDE KEREPESI -ÜT 2.
Mii l»g eUlffsnból, oalykévol egy—ertte» dlsxltve göflay ^kYrtoMké\'l. Vép\'kí rax 4**xse 1 álsxltve . . . Hói Ing ekUToabél. kéxl hJj*»iaáal dlaxltve
H
Hői inp ehtgenból, kéxl klmxáxxel sxépen dlaxltve . . HÖi Ing oklffeakél, kéxl hinixéssol divatosan fllaxttve
-,--f—^-nr
a
Hll Uff ehtffanbél, kéxl hlmxett kor. 8 80, 3 60, 440, m
kor. 8 — . 8 40
880 3 60 4\'SO
XT.
5\'80
kor. 3 60 4\'80
Höl lnjy fehér battsztból, oslpkével Hői lug fahér batisztbéL "Vsipkévol díszítve
HŐI ing fehér betlaatból/oMipkévoi sxépoa dlsxltyo^._6 60
HőTTng fehér batlaxtból, oslpkóvol dlvatoaan díszítve ,,^ 8eo
Höl lag\'váesenVéí\'kéaihimzéssol....... . 4 80
---------.---------r---rir~~Yfí~ IV.
Höl Ing vásxonból, »ép kéxl Mmxéussl kor. 6-6» 0 —, O «0 R 8i
AUYK&SZI.KT. ALS01J PKOO, ASZTALKKSZLHT, TÜHULKÖZÓ, LS MINDK.Nrhl.K KKHKIUvBMCKK NAUY VALASZ\'lK&BAti.
Magyarnak Pécs. Némstnek Bécs.
Ne küldjük pénzűnket külíóldrel Legjobb érákat 6e ékszereket küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszeráruoyáros
11 P t 0 8 E T T. 1
nem t«t«x8 tir3y»Uórl m pénrt vleeankQldíJm w»07 kioaerélilO.
===== 3 tvi JÓTAjlla SSAIo 111
PgT pontos nickel tssbóra
•iép kivitelben írt 8 50
Kgy pontos nickcl ébresztő óra „ 1 90 Valódi ezüst remontoir-óra poútos járással — — — „ 5.—
Valódi ezüst kétfedel. ánVer> rumont. erős szerkezettel szép kivitelben — — — firt 8.25 Valódi ezüst tula remontoir anker kétfedeles óra — — frt 10.G0
14*karatos ar&nylánoxok or\'.noi szép kivitelben: fiO gramm nehéz 25 frt, £5 gramm nehéz 80 írt, 30 gramm nehéz 80 frt, 40 gramm nebéz 47 írt 60 kr. — MinJoo lánczhoz aranyba foglalt köves lógók külön mérve 15—10 gramm súlyban 4 írt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi főpénzverdehivatal által megvizsgálva ét bélyegem. KttAaWtr* Allaaü 4* araar*i«a»«kk»l. — Ttbb •*•» attaatarS lavéj klxtafcomkee vaa.
Ba^ry képe* árjegyzék Ingyen és bérmentve küldetik.
Brázay-féle sősfiorszasz.
A ki hamarosan szabadulni akar a fJMjás kellemetlen érzésétől, dörzsölje \' be irczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány
Éerrz múlva már rendkívüli üditö hallt érez.
1 nagy üveg ára 8 korona
* kis . .1 .
RÉSZLETFIZETÉSRE.
Sikkel remontoir óra nyitra és
fedttci ........
Kzllst férfi óra riyitra . . .
,. „ „ kettős fedéllel . Éz«*Mnla férfi ór> h eüfít fedéllel Iá karátos arany női óra fe-
űtl nélkül.......
lé karát/i» arany női éra fe>
dil fedéllel......
üit08t férfi éra lánc* jou-jouval
/Jö%-id a soros női óraléncs gc\\í»-rű gyürü
a
3
jj\'h Qlfüggö .
• • • • • • • •
3 llt
\'(géiuánt gyűrű. . ^ .
frt 8—8
„ 8-10 „ 18—28 » 14-20
frt 20-25
frt 25-40
.. 0- •
M 18-84
t$ 10-Í0
M 6-12
„ 12-80
-i 4—10
x
Han»allk kUAáa. öuaia
UJI Megjelent UJ t
H«lk018rhit«tlen ntrmutatS «HtukfMsHS - r4s»l«Ukboa |*i4t| ktUu

RFIáK 8 ZÁMÁBá.
BUntfk az Ifjúság nemi életében és azok hatásai a férfikorban.
Dr. HTT\'ZQRR TlVAOia.
TARTAIX)M: A uvrmUU »mi tűt Krwitndft banOk. Teriiéit c»*!*dbót »»ló Imumuu UI;n!cotU (|4i(a«k«k. A ncrjaH triu»A| »«xrnui bdnei. Ai 0n1*r\\Att* Mar&mlv«. hk»»p<>p|*wík. tjfv;«Iou «• ne>«i rl»t. IdcilU u«raloio. Kiirt Kcl»»n»«w. Krirli »loioltui. A aainl • ok (iuei kjv«tkf/m»Qy«i Nincs U<ko* bettf-•Ím. Alutatéroro. KnJ« n««elM * Uulcaok. A litiolózi« károi Krd*t*« M«tci K»<«p
kor««« ||i>|yin6J Mr*r«ad»>h«tS * «i«r>6nM: BkaVI.. T»r«m-k6nat U. I. tu ára Z kor. % hii «U(vl«»«u bu.flMcodi tü fiilttf portúval etYÜtt DUorat aárl M»lk&lSéa.
i ÍOLLISGII i. ékszerész
[ WfeOfl, VIKI. ssicglergaaa* 99, Vidékre kü\'déo la.
üjdonság! ÜJfienság i
Borotváló por!
A borotva feloslogoalT
C mr<i!ii él u U(in t«lj«a«m ArUlMi«tl*4 b»r• tr*.lAporrnJ biikl U » fet »Utl •;"»*«» n •»torOl\'Miiít,1« ma fii nind«u «lii«t«. UuuliJ
s*\'j al oi * n«li fll, h TT b*r*tvat h* «málna- A |«r«ryai*rtbb k»s«ISa. P.«b«c<«»a( (t»n«ri borotvái«»hl.»1 hvhbft M »td«k«» I kor«»«, keV-u«rl borol«*U»kot txktl h»lyb«u >4 m>*r. NKT d*b«> (I tÜO) S koroa« 60 SlUr k»j«n«\'«U aUibi«<«J, b«uir«U c*4n(««tk0j 30 S)Ur. fii»-
Téttől u tiuri «to!e;«< b«iai4«>* w«J«tt
b«i uionlr*. k«ph«lé Bud»p«*Ua :
t^bur LlaáteAl VL.IiSUdna.au«» & szia.
£l»é 4áfii»af>ar»r«xAsÍ
olt&rép testet, szobrassat és ar*nyozó mdlutezet AlapUiftt 1800-bem. =aBta= Vu mvmcmu * i»<T" Mwil tMlU| kMHI b«mi, kofy ai«um*m«t ktbfivlUtUm, a buItKp« ké*iiWk aj •)-Wkai. ututhiiit, *U-!caU ki^okM »Uaoor» U kM (Mt** «• <ibil \'u«(Vt 4*«eb«inBb6D p»-
llcbríaűrMT« ml«Mil*«*n ktdatfOJT», «alkmint r*(i ol-Ui>UtuJN>) f.«Uk, ofoioki« gmk. ft«|i »IUrk*p»k«t klJ»ntok 4« B«»tu,iu.m UJ altarkS-y»k»t kin«««« f««t*-»av*»»«K ki»r«a>akO-dia^ral t-atjrr* áUltcn J*maa, KSrta «alvó »Kotrait FMmJ Za»ct /»tal««obralt titól fa-r«|i»» U p«tlchroraii«iva. __ISO _ 1*0 _ 140 ICO
iot ue w\'e" tse 174 is4
T«n»«tU k&«4MiiM4 ^«UckrouIrvtTS j
CmX. tss_ISO _ ISO __ US__
kar. VS 100 US 140 Olowi arak 4« ptnUi kt»«ot«AUar4l r*a<Mk*aik a« UUaat J4Klm«v«.
fíagy f\\ÍQp, János
Meur»«mbtif wk6r-le4ieearasA»t n kitxlv Uh 4« kipkr.««»»! «bot ar»nT«i»k J4UUÍJ
etna
Temötvár Józtefvéroa, BOQ8Z»U!OZB 6. sz:
W^s^yiDTürs^ii
Keleti J. Orthopfciile! mtiint^xate ajánlja min. á»-n sérvben exenv»d5> nek a iepvahb » moflcra •z«rk^rein ltUK) ívbtn ra. és iir. ox ab adalzm ásott sérvkötíjót. Nom eíuuzik« nein okox k«l!e<netlen riyo-má«t 4* randi.) v 01 kit Und
fekvéM által folOlmul mi»« <Ua mia ryártm4ayt.
íeloti-féU ea és kir. szab. gnmmi sérrkötC« rugó nálkfll ára egyold. 10 korkétoldSUkor.
Gyárainkban teljes jótállás mellett ké< bzQLnek, továbbá mflfűzők ferdánnőltek részére. Műlábak- és kezek, haskötők stb.
9
lUqaztrált árj»?>Tékeket titoktartás «Mt*
íett iugyeu küld azét. Valódi FranOzia és Angol gurami IrtlTB»« legetsége 2 eredeti csomagolásbsa Irak: tucza ionként 4, 8.. 10, és 13 kor.
VCICTI I ervon-sekésxl m%>
FXl.UII A 4a kötcsorgyára
(Alapíttatott 1878.) Bodanaat. IV- KorenahareaedML U,
üj gyógyszertár,
máro. l*én uJ gyógyszertár nyílt siff
______/ 7
B ü T 0 n
Cásárlok fi gyeimében, ki fél és el. oacu akar váaárolul ax JÖjöu és g^S-iiöJön zaeg remek tiiló, ¿b^dlö, vx.óai ■)Prf.iéktk, llmpa, in;ó óra valamint ka-l>af4le uj u» kovocet hasináit bútorokat, r<;mík előszoba nzekrénv baszerzA« áron iphctók hi sznAlt bútorok bociéi élteinek\' X t Aly-ataaa U t-jAnt volt v«.k.*laUe»Ub»B< (UitiUl fcai
Eladó gépek
Loeonebllok 1 drb. TTP. és 1 drb. 14 IIP. stabltffép M np kazánnal stabU-gép 25 IIP. hengorszókek tianz-léle 2i. 21a és 8. számú Kureks 0 számú, 1 drb 1 8Z. Viktória koptatófáp kou-kolyozóval, különféle maJomgwp^k és vasnlkatiészek, víznyomású olajsajtó, olaJma£*u*ógép, 8 HP gőxosépld-kósxlot, 6 UP bsazlnes oséplőkésalet
Heisier Sándor
Bndapeat, Teréx-körnt 80i
SZIOOUDáS SZABOTT ÁBáKI
Saját készftményú fórfl és fíu rutia-áíulj£z
Pelöltö « frt 4a följebb
Oentry. folÖltő U „ és H Raglan 10 „ 4a w
Férg-öltOny 18 „ és H Férfi nadrág- 4 „ 4» M
Plqaot- és\'dlvatszBvet mellények 8-89 4» följebb. Mértékszennti megrendelések jutányos áron eszközöltetnek.
Ltakaács G^ola féríi-szaliö
ezelítt mm LIPÚT és Hl
0UDAPKE7, KOSSUTH LAJOS ÜTOA 10. (Ai Udvart kávélliB «elleti).
Dds választók fíu és gyermek-ruhákban.!
Jfidéki megrondelések pontosan és loikiismcretescn eszközöltetnek.
BCowaBd Péten* és Fial möfesiő, vegyliszlisztitó és gőzmosó gyár
Budapest, VII., Szővetség-utcza
Uil, Díl- és proköllónjök, dlszllS és tulorszövüísk,
ÍOogönyöJr, szünyíjek, csipke és régáruk, szőrmék is fehérnemöck súz\'Ji
/
H, étfolyam. 68. szám
Nagy-Kanizsa, 1902. vasárnap március 9.
Egy szám 2 ffflár..
"ITT I
AGYKANIZSAI
Előfizetési ára:
Hrlvbcn háxhoi hordva egy hóra GO fillér. Vidókro postai küldéssel egy hóra 1 korona 20 lUlér.
> i, • i t (
\' X
Kiadó tulajdonolok:
Krauax és Farkas. Sierkesitóség és kiadóhivatal: Krauss és Farkas papírkereskedés«
Felelés sserkssstó:
IXiOBVAX HTJOO.
Usajelenik naponta korán reggel,
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Újság\' surs&léús
nyomdájában, i j—— ni ■ ...... ....i i * i h mi—■■■! m

A Sowifflssy-nmlaté ttuíajdonosát ieiartéziaüláki
Pályázatok.
hogy jó, elhiszi jobb meggyőződése el-oiéro is. i
És mert ez Így van, a pályáza\'okat nem is lehet komolyan vonni, hiszen önérzetes ember áldozatot hoz, amikor pályázik.
A fűggetlBiisági páit értekezlete.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, március 8.
Nagy volt az izgntotlság a diósadi mandátum űgvéhon hozott Ítélet miatt a Házban és a Ház olőtt.
Bent a Ház már 8 óra u\'rtn olyan képet mulat, mint máskor 10 óiakor. Ax ellenzék megjelent telje* számmal, m«;d bemennek az V. számú teieuibo tanácskozni.
- Ugyancsak tanácskoznak az elnöki szohahan Apponvi Albert gróf. Szóit Kálmán. Kuhinyi\' Géza. Bnrthn Ödön, Kossuth Ferenc és Barabás Béla.
Az ajtók élőn nogv az izgatottság és várják a hír- k t belülről.
Annvit mái tegnap elhatároztak. hogy a biniíó-bizottság csak a keddi ülésen fog jelentést tenni, addig minden valószínűség szerint a kórdos megoldódik. És tényleg mogoldódik. Előbb Nessi Pál, majd Wlnssics ml nÍ8zter jönnek és jelontik.\'liogy a bíráló bizottság ítéletét formahiba miatt aa< misnek fogják tekintetni.
Közben n o ¿nyitják a lilggetlensém jVlrt értokezleté:, melynek elnöke Kossuth Forcnc bejelenti, hogy az összkormány-nvttl cgyo\'.órtőlog elhatározták. Iioíjn\' mivel Kubinyi Géza mint biráJÓ-bi-zottságl tag oskttt még- norn tett, az Ítéletet soinmlonol: tetinnic.
Egyben bejelenti Kossuth l\'tienc, hogy n raluiszterolnök, hogv az ilyen dolgok ezentúl no fordullinssunak elő, boloogyozlk a háiszabllyo* idevonatkozó §§ elnak megváltoztatásába söt magáévá teszi ezon ügyet-Az értekezlet ezt nagy megelégedéssel tudomásul vetto.
A függetlenségi párt o gyűlésről d. u.> kommüniké: adott kí.
„Kossuth Ferenc bejelentette, hogy a Ház elnökségével és a kormánynyal való tárgyalás után a pártbizottság\' arra 4 megállapodásra jutott, hogy a bírálóbizottság ítóloto a dióáiuü választás tárgyúban semmisnek tokintendrt, mint-nogv Kuhinyi Géza szavazó-bizottsági ing a házszabályok szerint nem lett fölös-kötve.
E tényt Kuhinyi Géza azonban bejo-ienietto a Ház elnökségének és a napirend ^lőll ma bo fogia jelenteni n Háznak ís, KÓrvo az oskfl lotótolót. Minthogy ya felmerült eset világosan kimutatta, hogy mily hiányosak a házszabályok, á szankció szempontjából napirend elölt a . „ Kossuth-nárt rószéről és megbizásából
sem bontottak föl, a jelentésben szóit"»!- Marta Ödön lel.fog szólalni és sürgetni
Másutt az a pálvázáti panama, melyot laguióbb minden vonalon és mindenféle pályázatnál tapasztaltunk, olyanbotrány-nyá iiöno ós olyan felháborodást ered nényezno, hogy ogyszerreolsöprenó azokat a derék urakat, kik a pályázatok örvo •latt a maguk kis protezsálijait juttatják pálmához és pénzhez, leggyakrabban tisztán ambícióból és azon oknál fogva, hogy megmutathassák: ime, orro vágyókén képes, do néha, sőt talán gyakrabban mint gondoljuk, baksisért, provízióért. Igen, másutt elsöpörto volna, do nálunk a korrupció már áthaladt a francia panama határvonalán is, mi már nem szó-gyenlünk semmit és nom botránkozunk meg sommin, legfőljobb azon, hogy másé a haszon és nem nekünk jutott osztályrészül.
Nom szólunk mi sem erről a pályá zatról som a Kossuth mauzóleumáról Bem valamelyik irodalmi trófálkodásról, hanem szólunk valamennyiről, belcérlvo még a jeligés árlcjtósokot is.
Ipari ós kereskedelmi életünkben már régen nem veszik komolyon a titkos pályázatokat és rendszerint a zárt ajánlat benyújtása után mindenik pályázó siót megmozdítani összes befolyását, összos ismerőseit, s okárhánvszor megtörtént már, hogy a ki a legdrágább ajánlatot tetto mire döntésro került a sor, pót-ajánlatában egyszorro lOflllérrol olcsóbb lelt a legolcsóbbnál.
A mi irodalmi pálváza\'ainkknl pedig már régen tísziában van mindenki. Kétségtelen, hogy már meglelt (ós nem pályázatokon megloll) irók vagy egyáltalán nem, vagy csak a legritkább cselekben pályáznak ós innon von, hogy egyes pályázatokra csupa kísérletek érkeznek, a töhbíoken a pályadijakat elviszik a pá-lyadijhiénák, kik foglalkozásszorfllcg űzik a pjdyamflgvárlást ós kiknok mesteremberi gyakorlottsága mellett az igazi tehetség szárnypróbálgatása sikertelen marad. Annak az igazi tehetségnek éveken át törni, nvuzni kell magát ezekért a hiénákért, s ha végre volahol szóhoz juinak, soha életűkben többot nem pá. lyáznak.
A jeligés levélkés pályázatokat legjobban jellemzi az a jelentés, mely egy színműpályázatnál, molynál a dijat nem adták ki, tehát ogyeilen jeligés levolet
A (enerad,

rpr.
Nincsen az a fenevad, mely a saját kölykét bántaná, az ember — gyakran a fenevadak közölt a logvoszodolmesebb, megcselekszi ozt is. \'
Ilyon fenevad a Horváth János kő-osdí béres, ki két hónapos gyermekét,
szóra est mondották : .Csodálatos, hogy Uven nagy pályadíj mello\'.t egyetlen nevesebb iró som pályázóit." Vnijon honnan tudták a-jó urak, hogy kik pályáztak ós kik nem ?
A pályázatok csak naiv lelkek számára készülnek, a fölvilágosodott, ha nyerni akar, pályázik, do bosugja a protekciónak a nfffga joligójót.
A közönség pedig leggyakrabban felül a pajtáskodás csalafintaságainak ós cl->hi»ii a rútról, hogy \' a rossztól,
fogja a házszabályok revízióját. A mi niszterelnök nzonnnl fog válaszolni és ki fogja je\'enteni. hogy a revíziót elvileg helyesli és gondja icsz arra, hogy az lótro jöjjön."
- Csalás papi ruháim
Budapest, márc. 8.
— Sóját tudósítónktól.,—
A fővárosi rendőrség és Pestmegvo valamennyi közsögénok elöljárósága a napokban értesítést kapott, hogy egy íóifl papi öltözetben bojárja a falva-
kat és htzról-házra koldul, állítólag jótékony célra. Valohol a vidéken leégett falunak a lakosai számára, do tulaj-donképon saját zsebéro »dolgozik." Az illető nem is pap, hanem egy nyitra-megyei szülolésü kóborló színész,\' aki nom tud máskép mogólni, a papi Öltözőtől bitórolja és csal.
A rendőrség kutatott utána és kiderítette, hogy a fővárosban még nem járt. De azért megtetto az óvintézkedésekot arta nézve, hogy kézrekerítse a veszedelmes embert, ha osolleg a fővárosba jönno.
Mig a budapesti rendőrség hiába kutatott utána, ezalalt a iővároshoz közel, Aszódon elfogták. .
Kalássi Antal korcsmároshoz ugyanis — mint Aszódról telefonálták — beállított ma délelőtt egy férd, a ki elmondotta, bogv pap és szobát kórt, hogy revorendáját felvegye. Vasúton jött és revorendáját csak azért nem veszi fel útközben, mert nom szorctí, ha bámulják, A korcsmáros adott neki szobát és aztán magára hagyta. Nemsokáia meg íolent a pap. Szép reverenda volt rajta. Kezében nogv könyvet hozott.
— Kifizetem a szoba órát előre. Mindössze egy nftuig leszek iiten. Holnap utazom tovább.
E/.zol pénzt adott a korcsmárosnak, a kilói később megkérdezte, hogy kik a tehetősebb emberek a községben.
Elmondta, hogy ő könvöradományo-knt gyűjt és folaknrja kérni a vogyono-sabb embereket, do hogy könnyebben ludjon rájuk találni, kór \' valakit,\' a ki olvozoti öt hozzájuk.
A kocsmáros melléje adta fiát, a ki házról-házra kísérte.
Ezalatt elterjed\' a hito a jövevénynek és a ctciidóiök is megtudták.
mert az folyton sirt, dühében kiragadta a bölcsőjéből és lábánál fogva • falhoz csapta. A gvermok szörnyet hajt
A esendői sóg elfogta a brutális apát a a vallatásnál kiderült, hogy feleségével már két gyermakttket elpusztították.
Rögtön megvárták a nyitramegyei alispán körözvényét — az köröztette mindenütt — és ime a körözvény ráillott A
P igazolásra szólitották fel, amit tt eleinte megtagadott, de mikor látta, hogya körözvény alapján a csendörök biztosan tudták, hogy nom pap, hanem osaló,bevallotta, hogv ö a keresett ember.
Pacauer Kátolynak hívják művésznévén Pósa Károly.
A csalót kifogják szolgáltatni a nyitraj törvényszéknek. Számos namis okmányt ós 183 forintot találtak nála. Ezt az ösi-szeget két hét alatt koldulta össse.
>A
Rendjeladományozások.
A hivatalos lap ma közli:
Személyem körüli magyar mlnls\'erem olöierjesztéeo folytán Katser Anna Ágnes írgnlmas nörór és a pinkafői „Jézus szent szivéhez" címzott zárda kóiháza főnöknöjénok, a betegápolás terén szj^ zott érdemei olismeréseöl, as Erzsébet-éimet adománvozom.
Kelt, Budapeston, 1002. M atáráÜM hó 2*án,
FERENCZ JÓZSEF, «. k. Gróf Széchényi Gyula, a. k.
Személyem körüli magvar minUtwe» elöiorjesztóso folytán dr. Jurinac Adolf középiskolai tanár ós Varasdmcgye gaa-dasági olöadójának, a közszolgálat.W különösen a közgazdaság terén sterzatt érdemei elismeréseül, Ferenc Jóx«*f-rendem lovagkeresztjét adománvoxottL,
Kelt Budapesten, 1002. ári fobruáfr hó 27-én.
FERENCZ JÓZSEF, a. k. Gróf Széchényi Gyula, > fc
ORSZÁGGYŰLÉS.
ü
"V (Képvl»elöház.) \' ¿; u
JCtíUtiyi Géza lelklismeritbeli ktte-lessó<*ének taraja (Nagy raj a szél*6ba-lon. Fölkiált ások: Ismerjük.) bejelenteni a képviselőháznak, hogy mint az V. biráló bixotuág tagja az esküt még núa-dig nem tetu> 1«. (Nagy zaj u attfgaá-ken. Fölkiiltáiok: De Ítélkezett.) Kéri, LojfT art ma leteheti. {Zaj.)
Madarász József kijelenti, hogy tudomása tan artöl, ho,ty Kubinyi »ár itói kezet». Azért ott követeli, hogy Ka-binyi mondjon ie a biráló hkott&Aai tagságiról. (Zajos helyezés a székubaion.)
Apponyi elnök. Tévos dolog történt, hogy Kubinyi nem tette le az esküt. De nem csak Kubinyi, hanem §7. elnóksfc: is /elolOs e tévedésért (Zaj a »zélső baloldal c<su)
HeauPál A blrilö bizotUág cliősor-ban.
Apponyi elnök azt hinni, hogf a log-Célszorflbb volna, ha Kubinyi letenuó a« eaküt.
Saeflerkónyl Nándor nom fo/radja el
.az elnök indítványát, mert a hátszabA-iyok szerint a birúló bizottság elnöke köteles meggyőződni arról, hogy njin-dfgyik tagja a bizottságnak letette-0 előzőleg ás esküt. Kőve\'.eli, hogv rögtön mondj ott le a iueotuAs: mandáttmáról. (Zajoa helyeslés az ollentéken.)
Kocauth Ferenc* azt tartja, hogy Kubinyi jóhiízemüleg tévedett. (Helyeslés jobbfflóty. Do a bizolwág elnöke hibát kövitett ol, s azért az ő felfogása, hogy a konaSquónciát levonja.
Münuloh Aurél (Zaj ód eláll kiáll-tííok: mondjon la), kijelenti, hogy meggyőződést szerzett arról, hogy a bizottság tagjai lelették-o az esküi. De Ku-binvit később válasitolták bo a bizottságba s bevallja tóvodését visszavooat-kezókg nem tette niég az előzotes intézkedéseket. Várja meg a függetlenségi párt, hopy mit fog határozni az V. bíráló Bizottság az incidens ügyében. (Zaj a szélsőbalon, helyeslés jobbfelól.)
Barta Ödön sajnálatodnak tartja az cftfsz Inéidennt. Krre humánum est. Kzt komedállí. De most megtörtént a hlb* » a jövőre nézve intézkedések szükségesek, hogy ily hibák többé elő ne forduljauík. Az ily esetek megássák n parlamcatdrlsmus sírját. Mert okot udu ak arra, hogy az ellenzik is aarkéra álljon h megaknsiza a békés tanácsko-ziíit Klismori, hogy a tegnapi ítélet nem bírálható. Do méltó felháborodást ok<»aűU a %geUüntiági párton, hogy a bizottság oly slendrián módon terelte a formai dolgokat. Kéri hogy revideálják oly irányban a házszabályokai, hogy Jövőfe nézvo ily özetek lehetetlenné tétessenek. (Zajon éljenzés a ezéJaőbaloc,) Száll Kálmán miuteztarülnök elismeri lio^y a bási&abályok ogres róazai *a-
Son hézagosak, tízért hanaaulyozza a Zdtabály revíziót h annak Időjén napi« rendre lógják azt tűzni, Kátérvo az eseuo elismeri, hogy as V biráló bizottság nem tartotta he a szflksfgej formai dolgokat. Ö a jövőre nizvo mog kell uksaályozui azt, bogv ilyesmi előforduljon, \'Erre nézve is niKtabrtvtfvitíébál \'¡fog avtfat-kpzni.
Kubinyi Oéaa kimerni, hogy a bitáló bísouaág legutóbbi ülésén fel lelt vetv* a ké*dé#, hogy szóló a fri egy pár gf ül«.1 sen jeleti nem volt, itétV*z!iet az i ben. Abaffy «-Ueuzék bizottsági tag orro kijelentette, hogy nom tesz kifogást «1-m
Bar«« Ődön: Ez maaánvélomáav. Lukáa» Gyula: fc Abaffy dolga. (Zaj.) 1 ^
Kubdtmyi Gáza: Ezért veU részt a lát-lyalásokoa.
VnöHt Fölszóíitosn Kubinyi Qizz kjbnseiö wat h<»y ugye le az esküt. tSagy Wj « szélsőbalon. Fölkíáltások : Ntm k©li az wkOjo l Menjünk kii Az el^ti^k nfcgy része kivonul, má>ík rósw a« «4ÍU nlw üiv^ pi.uadt.
Kubinyi Gáza nagy zajban leveri az eaküt.
Ezután áttértek a napirendre. Megva-lasztották az i|azságügr« biaettfágba Barta Ödönt és OyŐrffy Gyulái, a közlekedésügyi bizettságca Major Ferencet, a vízügyi bizottságba padig gröf Teleki Gvulát.
"Horváth Gvula ügyében a mentelmi bl-«oUságnak jeluntéetótelre tiz napi halár» Időt tűz ki a fíát.
Madaráaz Józser inditv&nyt nyújt be, hogy a Ház naplójából as idégeo szavak luirUesanak a a naplóaaerkeszlv az ido-
I?n szavakat »agyar siókkal pótolja, z indítvány ügyéban kedden haté-ráznak.
A csorba-tói birtok állami megvásárlásáról szóló törvényjavaslatot Herte-lendy Ferenc előadó ajánlja elfogadásra.
Bacáth Ferenc most, mikor ozer sebből vérzik az ország, nem tartja helyesnek, hogy Uy célra milliókat áldosunk. Ha a C*>rba-tó idegen kézro k«rüli volna is, a magyar állam tokiutélyánek nom esett volna semmi bája.
Darányi Igaáe földmivelósügyi r»i-niíiter az idegen birtoklás kérdéséről nyilatkozik, üuzáth nagyon mess*a elvétette a sulykot, mikor azt mondta, hogy az ország területének busz százaiba már idegen kézen van. Az Ujabb hitbizománvok alapítását az Alföldön ellenzi a kormány, a felvidéken azonban nagyon szükségesnek tartja. Hohenlohe Ueríeg kijeleu\'.ctto, mikor a folvidéken nagy birtokot vásárolt, hogy a birtokon lalietölez magyar tiszteket akar alkalmazni. A bevándorlás kérdésével nagyon sokat foglalkozik a belügyi kormány, de ezt a kérdést felekezeti jelleggel tárgyalni nem fogja.
Molnár Jenő elfogadja a töivényja-váalutot; de hogyha hosszú idő óta ter-vetto a minisler a vásárlást, akkor hojryan állhatott elő az a eürgós szük-bós, hogy a törrényhozáa tudta nélkül kellett megvásárolni* ezt a birtokot A szegény telepesekkel szemben se Tárja bo majd a miniszter a törvényhozás előzetes jóváhagyását
Darányi Ignác: Molnár Jenő öt félreértette ; nem a C9orba-tónak, hanem a Kárpátok déli lejtőjének megszerzését ké?zitotte elő már évek óta.
A törvényjavaslatot általánosságban és részleteibon elfogadják.
Tudomásul vélték nz állami atámT«-vőszék jelentését a költségvetési hitellel izemben történt tulkiadásokról ós előirányzat nélküli kiadásokról. A jelentéseket Molnár József ajánlotta elfogadásra úgyszintén az 1899-ty: évi magyar-horvát UK7.ámnláat is.
Az Erzsébet szobor ügyéban $ minis-tereinők lelftntését Váfady Károly kíván-ságára felolvassák.
VáraAy Károly tudomásul veszi a jelentest, de. vigyázzon a kormány, hogy ez a ezobor ns legyen olyan, mint az uj országháza ée a Baro*a«*zobor.
Széli Kálmán miniszterelnök: Ennek a föl&zólalásnak csak akkor volna haszna, ha Yárady att iá mégmondaná, hogy hogyan vigyázzon a kormAny? Ott vau a törrény értelmében alkotott bizottság, az feleifc az emlékszoborért
Virady Károly kijelenti, liogy lkokét nem (ag iá oh
fUél\\ K|lmán : Kzt én íz mondhat* a|m!
A His a jeWitést tndomásul teszi. Kőrotbulc a kérvények második sor-jfgyziiM ; a bi&ftt^ág vúlemúnyét F^r-
fáuk Antal gróf ádja elő minden egyes érvénynél.
I.ensyfii Zoltán koastatáljo, hogy a iiAb pldal mm érdtklöillk a Ház munkája ¡jrfnt a a Ház határozatképtelen, fi\\y kövesen vannak jelen.
Barthn Ferenc kéri as ülés berekesztését, mart ciak a köii^gvvt^ láraya-lására hosszabbították meg az üi4iak idejét három ór^íi,\'.
ValUán kiúla alelnök szerint miodsn-nap három óráig tort az ülés a Uáz ha"jtozata sssrirtt.
2arU Ödön ¡»¿erir.t csak ejty tórára érvényes az ülések időjénél; megbosz-azabbitása ^
TaUlán Béla megmarad az álláspontja «ellett ■ " \' *
A jegyzők megolvassák a képviselőket.
Aa elnök konstatálja, hogy oaak 81
képviselő van jelen, s igy az ülést a házszabályok értelmében ielfüggeazti.
Mikor nagynehezen összehozták a kép-visfilőkot, omök újra megnyitotta az ülést Folytatták a napirendet
A tanítók flzetésénok rendezésén él többek hozzászólása után a kérvényi bi-tottság javaslatát fogadta el a Ház.
Azután megállapították a hétfői ülés napirendjét A belügyi és íöldmivclée-ügyi tárcák költségvetését fogják tárgyalni.
Elnök ezután bezárta az ülést._
A zíchy/alvai mandátum tárgyában a Kúria elrendelte a bizonyítást,
Budapeat, márc. 8.
A Kúria előtt nem volt olyan nagyszabású netició-tárgyalás egy sem, mint a zichvíalvai választóké. Tudvalevölog gróf Karácsonyi Jenőt választották a kerülőt képviselőjévé, az ellenjelöltje pedig Dániel László volt s ez kisebbségben maradván, megtámadta a választást.
A bíróság nyolc napon át tárgyalta az ügyet és hétfőn fejezte be, de a határozatot csak ma délben hirdette ki. A közbeeső napokon folyvást folyt a bírák tanácskozása.
A határozat kihirdetése is zsúfolásig megtelt teremben történt Jelen voltok a megválasztott képviselő védőiként: Po-lónyi Géza és dr. Pollák Győző n.-becs-keroki ügyvéd, a peticionálók képviseletében dr. Darvai Fülöp.
Paiss Andor elnök a következőkép ismertette a bíróság döntését: A Knrla elrendeli a blzonyitáat, de egyúttal as ellenblsonyltáat la ama vádak tekintetében, melyeket dr. Pollák védő a kisebbségben maradt Dániel ellen. „>r
Uróf Korácsonyíval szemben, illetőleg nyert szavazatai tekintetében megengedi a bíróság bizonyítani azt történt-e vesztegetés, továbbá etetés-itatás, üyen szavazatot ió sokat kifogásoltak, de nem kevíesebb az a Dániel-párton sem. Mivel ped g a bizonyítást Dániellel azemben is elrendelték, bizonyos, hogy legalább 1000 tanú lösz kihallgatandó. A vizsgálatot a temesvári királyi tábla egy ogy bírája fogja végezni ^
pafc.-
A Somossy-mulatá tulajdonosait Ifitartóztatták, t ;
Budapest, márc. 8.
Megírtuk, hogy a Somossy-mulatót a
rendőrfég a minap bes\'Sntette.
Azóta a tulajdonosok Hullim Henrikné és nővére Frommerné ellen kauciósikkasztás miatt tobb feljelentés érkezett melyek ügyében a főkapitányság elreu-delto u nyomozást Bérczv Béla rendőrkapitányt bizva meg ezzel.
A vizsgálatot vezető rendőrkapitány ma délután két örakor letartóztatta Hullin Henrikné született Somossy Fannit budapesti születésű 38 éves r. kath. vallású asszonyt és annak nővérét, öxv, Frqmmer Ztigmondnét született Somossy Irmát 41 éve3 r. kath. vallású asssonyt, iplrit a Somossy mulató tulajdonosait.
Nevezeitek ellen kaució sikkasztás címén a következők tettek följelentést: Kulnger Miksa 1000 korona Uwv Manó 1000 .
Freudonfeld AdoU 600 Tölgyeasy Adolf Eizlsr Sue Suhlíugél János KiugeltíauDt Iguác Tiesnauszky Pál Kisler Míksánó , Wolf Keresztély Guty Józsof
kaució vissza nom adása miatt. A Luu ciók Össasge e szerint 8B020 kor.
A rendőrség a letartóztatlakat még a mai délután folyamán átkiaérte az ügyést-séghes.

Szent a béke.
- — Saját tudósitónktóL
Budapest, márc. 8.
Kellemes és nem várt csalódás érte ugy a Ház tisztelt tagjait, mint a nagy közönséget
A vihar még tegnap elborította a Házat, ma mAr lecsöndesült s a politikusok, kik tegnap még a kóeő esti órAkban nem tudtAk mit hoz a jövő, — megnvugodva távoztak ma délután a Házból.
Az ellenzék ugy mint a kormány éa a szabadelvüpirt a kölcsönös dískusciók után a^on szoroncsós felfedezésre jutott, hogy Kubinvi Géza bizottsági tag annak idején nem tetto lo az esküt.
Eunok következtében (mint hírlik) a tanácskozást vezetők abban egyezlek meg, hogy miután Kubinyi Góza nem tette le az esküt tehát szavazata semmis az ítélet Gabányi előnyére változik meg mivel két conlra ellen három proszavá* vázat Gabányit igazolja.
Ez az ogyik versio Egy másik szeiml az Ítéletet megsemmisítik ugyan, do uj-jabb tárgyalást rendelnek el.
Mivel azonban a biráló bizottság keddi ülésének második pontjára nz égést bizottság lemondása van klttlzvn az uj tárgyalással már csak az uj bi« zottaág foglalkozhatik.
TAVIRATOK.
Amerika vendég«.
Waatan-Polnt, március 7. Henrik herceg as itteni diszszemletéron szomlét tartott hat kadétszázadon. A szemlo után a horceg nagyon elismerően nyilatkozott a kivonult csapatok magatartásáról.
Hewyork, március 7. Henrik herceg ma este ideérkezett A Hoheuzollom-
Íachton előfordult vörheny eset miatt a
erceg szállóban lakik.
Kisiklott vonat.
New-York, márc. 7. Empasóból jelentik, hogy a galweston-—san-antomOi vasút egyik vonata ki siklott és kigyuiadt, 17 omber életét vesztette.
As olaaa hadgyakorlatok.
Kóma. márc. 7. A hadüfjyminisrter meghívására báró Pasettí kvirináU osztrák-magyar nagykövet és neje, továbbá a nagykövetség személyzete jelen volt a lovassági tisztek felsőbb lovagló-iskolájának mai gyakorlatain. A hadügyminis« teren kívül a király szárnysegéde is megjelent a gyakorlatokon. Pasettí gratulált a ministernek as iskola kiváló sikeréhez.
As angol hadsereg.
London, márc. 7. A* alsóház 182 szavazattal 24 ellenében elfoaadta a hadsereg tényleges létszámáról szóló kormányjavaslatot _ _________
A posványban
* i
10000 „ •
8000 , v
7000 .
0000 .
4000 korona
620 .
800 .
1600 .
Brünn, márc. 8.
Olmötzböl jelentik a következő társadalmunkat jellemző esotol:
Ungaru József 80 éves bécsi levelező jegyben járt Frömmel Hedviggel, egy nagyon csínos, előkelő családból származó loánynyal.
A két szerelmei egybekelésének ml eem állott már útjában, a midőn várat-lnu csapás érto őkeL A férfl elvesztette állását ós hónapokig nem kapott mást Mivel sem neki sem a leánynak nap volt vagyona, nyomoroatak.
Egy szép napon Ungár menyasszonyának azt az előkelő tanácsot adta, hogy menjen keresni — bájaival.
A leány ngvan meglepődött a taná* csou, do mivel a férfl nem azünt iá-be8zólni őt engedett nemsokára és azon nök sorába állott, a kik fölött a reu: dőrség protektorkodik.
uj mdüixcr srérint édes tf>J**inbői bármely mennyitekben, ké$*pénxf1+eiés mellett < C*v é-$ tfilffacdatÚQÍ utoptkrt (**6velkelitektl) ré*Mletjl*ett*r* berentUm
FUCHS ós SCHLICHTER
toj gazdasági gépgyár BUDAPEST, VI. KERÜLET, JASZ-UTOZA T. Mám.
mammmm***\'*
Keiwmóoyíból «llát. n (ryalázatos
embert, h ki azt igérte neki, hogy mihelyst uira áll4ahoz jut olvcssh nőül.
Üw mivel a nö bukása óta ugyan jól ment a aora, esze í\'.gáia sem volt állás után nézni, Süt clleukezüleg, nagyon meg volt , elégedve az uj huly-zetíel. \'
• Frőmmol íledvlg napról napra jobban megutóha ezt az emberbőrbo nuit ördögöt. Felébredt a lelki ösmereío és szörnyen mecbónta ledér életmódját, a moly az erkölcsi «halottak sorába sül vesztette. ■ \'
A férfi előtt feltárta szivo keserűségét és szemrehányást tett neki, hogy rossz útra terolto.
De Ungarn már annyira elzüllött er-kölcsilog, hogy ütlegelni kozdto a nőt, hogy csak tovább is megmaradjon életmódja mellett, a melylyel jóidőro biztosítva látta cxisztenciáját.
Frömmel Hedvig pod:c egy szóp na-
Íon megszökött az undok ember elől. (inden búcsúszó nélkül távozott.
Ungarn igy megfosztva kenyérkeresőjé-tői kéttégbcoselton kereste mindenütt, hogy vissza láncolhassa magához, vagy elleukoző esetben boszut álljon rajta.
Egy hónapi hiába való keresés ulán végro nyomára jött a leánynak, a ki abba hagyta ocsmány foglalkozását 01-mützbe ment egy píkmestar boltjába elárusítónőnek.
Tegnap e hó 7-én reggol megleste oz utcán és elébo toppant. A szerencsétlen nö, u ki osak óriási lelkiküzdoltm ulán tudta magát kiragadni abból a pooso-lyából, a melybe u förfi íévón sülvedt, majd hányat vágódott ez ördög láttára.
—• Vism fogsz térni hozzám — szólt a muliját felejteni akaró nőhöz — különben a balálba kergetlek.
— Vissza jö«z ? Igen vagy nom ? I kórdé fogait csikorgatva újra,\'
— Nem I Tolt á leány határozott válasza.
— Akkor meghalsz I szólt a gaz és forgópisztolyt rántva elő rálőtt a leányra akit súlyosan megsebesített.
Az utcán iárók közül többen icakariák fogni a morenylőt, do ez magasra tnrlva forgónisatolvát többször elsütötte és el« menekült. Őo.iazu bajsza ulán mégis csak elfogták és a rendőrségre kisérték/ ahol letartóztatták.
A Mohra).
Budapest, raárc. 8.
Szikla Gyula mészárosmester botok óta észlelte, bogv Nap-utca 19. szám alatt levő házában valaki állandóan megdézsmálja pincéjét. Utána nézett a pincében ós észrevette, hogy a jól elzárt ajtót valaki kiemeli sarkából és ugy jut a pincábo.
Hogy a tolvajt elfoghassa, egy padot vitt le a pinoébe, arra ráült ós várakozott.
Türelme nem fogyott még akkor som, \'amikor az est beállt és a tolvaj még eem jött.
Elhatározta, hogy ha kell tz egész éjszakát is a pincében tölti, de a tolvajt «1 kell fogni.
Végre ugy tlz óra feló neszt hallott, Valaki óvatosan, lábujhegyen lejött a lépcsőkön és feléje jött, Óvatosan megtapogatta az ajtót és csendesen kiömölte n tarkából, Aztán belépett a pincébe hol tapogatozni kezdett. \\
A következő pillanatban Szikii érezte, ho^y a tolvaj kötülölle motoszkál Egy ugrással derókon kapta az alakot és érozto, hogy az nő. Ez pedig a rémüleltól magánkívül ds erejéből sikoltani kezdett. Annyira volt ijedve, hogy orvosért kellett küfiocü.
A nő egy Modrl Károlyné született Varga Zsuzsi nevü cseléd bevallotta, hogy ő lopta aa utolsó időben az eltűnt huft, a mit férjének adott, aki azt értékeltette.
A tolvaj nö ellen a rendőrség megindította a vizsgálatot!.
BUDAPESTI BÖBÉK.
-» A pákák mozgalma. A pék*
aegédok és mesterek mozgalma — ugy-látszik bofejozést fog nyerni a közeli napokban. A hatóságok sikeres közbe- ,
lépése következtében a kél testület ellentéte« érékei kö-ftit megmlHtlák az arany középutat. Mint értesülünk, a mesterek és segédek delegáltjai holnap, vasárnap dólulán közös meghcszólf\'sre. nmikor is meg fognak ogvezni az egy órás sznhud nap dolgában, amely megoldás mind a két félre nézve kedvezőtlen.
— SÍ löt te a szemét. Sok dolgot adnak a rendórségnok az iparostanoncok, amikor esténkint az i»k< lábói haza térnek. Óriási zsivajjal, verekedéssel vonulnak hnzaloló új nem earyszer valótú. pos csatát vívnak egymiB Itüzött, nmikor is akad dolga a késhek. Tepnop »«te is vóros verokedóf volt a Bczerédy-tucAbnn. Tanko Dóin 10 éves eipészinna hjzame-not ugv mulattatta msgát, hogy 10—15 lépésnyi távolságból .gutiimiosuzlijáliól* kavicsokat röpített társai fojóre, Közbon ogy társának, Balogh Jóisetouk hal szemét lőtte A sérült lmt az Lstván-kórházba aráUitottáV. Tanko megszökött.
— * Gyufaoldatof, ivott. A mióta nz ugyncvozftt kénéi vafy népies nyelven szólva »büdös* pyufák»t a svéd gyufa kiszorította a forgalomból, a gyqfaoldattal való öngyilkossági kísérie-tek is meg$?Üotek. Csak nagy ritkán jul ebez a kívógzúsiCEzközhözvalami öngyilkosjelölt, Ae éjjel Keller Antónia 23 óvos bácsi Bzületésft ssakácsnö Sándor-utca 18. szám alatt Uvö szolgálati helyén gyafaoldatot ivott. A Bókuskórbázbo szállították. Szerelmi csalódás köveik»«-téb«u «kart mogváloi m élettől.
-r- Elágadetlen szabók. A főváros
s?abómunkásai ismót mozognak. Felhívást bocsátottak közre, melyen olpona-stolják napról-napra rosszabbodó boly* zclüket ós nyilvános szabógyúlést tdmák öijszo holnap, vasárnap déluian 2 órára a szentkirályi-utcai nemiOll tornacsarnokba. A szabó-gyüléa lárgysorozala 1. Szervezkedés, osoptmfwul&ft,\'K-Noláni it^ditfányok, ,
Andráasy-nti osandélet. Tafnap
eslo az Andrássy-uton két zscbloúoj-14« tőrtént, amelyeknek egyfonnaságából afTlehet következtetni, hogy egy |s ugyanazon tettes követte «L S, tejos ruhú^teri fogalmazó egy di™támtt|léi kirakata előtt állott, ahol többen is voltak. Amint az oporaház elé ért, hiányzott arany órája ós lánca. Bizonyos, hogy a kirakat elölt a tolongásban Imi a el valaki. Kaufmafin Simon színházi ni-velalnok ugyancsak az esto a Teréz kórul és Andrássy-ut sarkán a villamosra várt. Amint a kocsira lépett, éssro-TOtte órája hiányát. Érdekes, hogy mind a kól ember tóit kabátja nvilva ?olt és a zsebtolvaj Oflak igf tudpú a* órához férni. Mind a ketten panaszt emellek a rendőrségen ismeretlen teltes ellen,
— A oigány halála, tíabó Gyula
03 évos cigányzcüóaz az éjjel az Ullöi-uion ogy korcsmában hegedült. l$«y ófa feló rosszul lett és kiment az udvarra, a hol azonban roszszulléto móg fokozódott. A már üreg ember hirtelen öasz»-osett és még míolőtt segitbettelt volna rajta, meghalt. Szívszélhűdés ölt» meg.
Ooluslv pessárium női óvuor bsla^y
miniszteri fl0987|»01. »z|mu rendelet érltj mébön cnald« orvosi ísndeletro kapható nálam Bohottola Ernő Budapesten, VI Andrássy-ut, Yáczi-körut sarkán. (Po««ére-
palota.)
Biatoa eredmény érhető «1 Rhouma
osar, köízvény. ideges Íojíájlí, meghűlj idc«baj hüdé?es és mhídetinemo osontbán-taluiak cseteibon a Szabady-féle javított Capone kcuöos haunálata ulán, toely már egyszeri hedörtsOlés után is a-k»kinosabb
.uy.v • «.u. .. 0--------
fájdalmakat is ouyhiii. Ksy tégoly ára 2 korona — kapható a lentibb gyóiyszortűr-ban megrendülheti kőivetlon i3 Ssabady János gyégyizeréMnél — patrona Hun-fária gj-ógyvepUr. üudapMt Damjaaielw».
"rtr . \'¡¿.iá Tiv.rrr r. r a;~..~
— öngryilkoa háztulajdonos. Gráfból irják nekünk: Lackner Jözsci 38 é\\*c8 háziulajdonofl tcgriRp osto főbe ¡ő\'.to mn;át és meghalt. Öngyilkosságát azért kövotle el, mert ntinden vagyonát elvoKztolto a kártyán. Fiatal foloséget és két gyermeket hagyott hátra.
— 19 éve a életunt. Kgy újvidéki távirat j«lauú; Piieovtcs György föUi-birtokos 18 éves gimnuzista űa öngyilkossági szándékból főbe lőtté magát és meghalt. Ongyílkoseáf.\'ának oka gyógyíthatatlan betegség. A flu cpyóvos lildö-vúrzésben E2«nvedelt és tudia^iog^ megkell halnia. Ezórt vált meg ua ólottői,
— Moitbo Marta magát. Nagyváradról táv.rják, Sxékolyliidott tognap\'efi\'.o Gerabáa Manó ül évet péu*flgyór szolgálati fostyvctóvol mollbo szúrta magát. A kard hogyo szivét is megsértette, minők •kŐYetkealében a szegény einbor no-hánv por« múlva meghalt. Öngyilkos-•ágának oka szorojmt bánat, Holttestét a tnorgueba »¿állították,
— Haza rendelt diákok, Konstantinápolyból jelentik lapunknak: A szultán iradét boesátott ki, amelylyel meg-parancsolja, hogy minden török diák, a H PáH?ban végrl tanulmányait, tüstént térjen vissza Konstantinépolvba. A szultán különös rent\'ototépck as a titka,hogy oi jlju-töWJkök mozgalmft & Páriában tar;0/.kodó ifjúság körében igen fogékony talajra talált, r
— Vérengzések Macedóniában. Konstantinápolyból távirja tudósítónk: A maoodonlai titkos, társaság minden kivétel nélkül ölöt és gyilkoltat. A törők h»ióságok képtelenek arra, hogy • gyilkosokat megakadályozzák. Ez óv elejo óta mostanáig kötél 130 nékik nom tetsző embert gyilkoltattak mog.
— Elraboltak agy pttipökSt. Pekingből távirják nekünk: Egy nagyobbra elbocsátott katonákból álló rabló-b»nda a joszolí (?) püspököt Pekingtől éizaknyugatr» 150 mértföldnyire olfogta é* magával hurcolta. A kormány egy tábornok vezetése alatt katonaságot küldölt ki a rablók ellen.
Vidéki butorvá»4rlóknak legjobb alkalom kíuálkpzik, most igen olcsón nagyon ió bútort bevásárolni az óvek óta ífgjobh hifnévook örvendő H orz féld Zsigmond butorkeroskodő czég raktá-rfibau Dudapost, IV., Kossuth Lajos-ntcza óf Magyar-utcza sarok, ki a báz lohontása njiatt dutorraktárait hallatlan olcsó árban kiárusítja Egy próba mindenkit mog fog e»ről győzni.
megkcllett hajolnia végre már eaak négykézláb juüiaiott előre.
A lámpát a ezájáim velto és ugy mászott tovább a aikos, nedves íoldön. Előkészületek. Barcsa tényleg elárulta a bandát I)o bár évek óta járt bo és ki a búvóhelyen, egyetlen egynek sem tudta a bl&« ios járását.
Hanem a vólollen ugy akarta, Logf megkapta a másodvozór fülkéjét, amelyből egy ajtó nyilt.
És ez az ember, kit csak a vezér előli íólolem lnrU>tt mog a rablók társaságában, addig ksresott. addig kutatott, míg megtalálta annak a folyosónak a kijáratát, molyhez az 6 cellájából nyilt aa ajtó,
(Folyt köv.)
VíÜYAZO ílÖiR
villany erőre berendoyett könyv« nyomda müintésetóbon
(Budapest, XV,, Váoai-kőrut 39.)
készülnek ozidőt»\'«;^ a ^gdis//sobb éa legolcsóbb n> • á >
Vidéki mogrondol«kr»k iOo|o ¿rkMvzr
Különlogosségok: Sc«$alós ny«!atvány éa saját találm. orczképofc cskt^l mfK\'iivó^

SKXXZ
Viszketflgsiífli
bórbajok, mindennemű sömör, ótvar ellen csak
Erdnyi-f41a
Zohtiol-Salloylt
vogyen. Biztos hatás, lm 8 koros* uUsUiuil. 8^U0Mtt
Erényi gyógyözeráez
asabadixilláa e. «kílm alatt
FCníUti
TirSk Rlrity-atoza 13. 4« Tggir jyésry-tAr V4«t-kSmt 17. M\'
■J ■ 9 v* HLJ..\'. > "" L !.\'—L.-!\'.\'.. I
hírek mindenfelől.
— Vilmos eaáasár Oroaaorazág-ban. Egy berlini táviratunk jelegű. Most kitűnő forrásból értMülüuk, Vilroos <sá-»zár juníus hó cisö felében Ptter/árra alszik, hogy viszonozza a oár ó«i láto-
![«taBát. Felervárott a német császár ogadására már megkezdték az olöké-szflleteket. A nómet cstiszár valószinüleg Moszkvába is eliútozau
REGÉNY.
Az ördög cimborája.
Rogéay. Irta: H.
t Ugy losz.
— Most pedig, mielőtt tovább ma-gyünk add vissza a tőrt, melyet kaptál ée fogd ifttyetio wt a másikat Ylgyázz reája, a hegyo méroggel meg van mérgezve, csak egy karcolás és véged van.
— Vigyázni fogok.
No moat előre. ^^ %
És mentek.
$okáig montok, mikor a folyosó egyik faiban egy fekete nyílás tátongott
4 vezúr megállt
Tessék errel mondotta. Csak hát, ran előre! Nem történhet semmi bajod# ha okos és óvatos vagy, de v^god van, ha gyáva éa buta lösz.
A flu nem szólt egy »sót sem, hanem indult bofolé.
Egy idoíg mehetett rendesen, azlár.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Csendes irányzat és változatlan árak mailolt forgalomba került 8000 m. nu búza.
kl*irw ttt» O.ÍT—t.28, ROM ipt.ia
T.|0—7.48, Z«b ift.-n 7.M-7.M, Tco|«ri 6.S2. JJndnpsaU 4rt4ktSx»do.
ntUttdfa tettfrtett Í 0»ttr*k httttrHrr. Ott. te
MtjrTWf WWrtwrtriT ttp. Jthiloj b«nk Rimauauinfi &OC.CO Outlik álliuiT. Tt«i. kU-kiloirtm^T \' M*mr 4 »JÍitlUo. »r»ty jtradik 140. KoronJi)i«<ta 9T.tC. U«i*iaSlQ!6)-.«»c eir^— JeJt. b»nk 4SJ.W niir.amuriB.yl 614.t0 Si*|TV álUmv*Mt Hstt*nT OT#.T8 IXU T.iut Ca<-« Nímet bitóé, irijk» I1V.S4. VilUAM v«Mtt ÍÍV-6ud*p»»U kinU r»rut ue.
Bícat 4rUUt6*»f. Bée», DiirtiuD. 8. O.iUák hltítr. 6S1..80 Vbít»» bltelr. 718.— Outiék-tnaft*\' kUttuvtiatl Utrrief •79.76 4 Huiitln M»7)in4ik l\'.0.tvj
Min*r Vorcr»;ái»dík —.—. Ditl Varat 71.. ■ \' «T \' > W - \' \' ** ~
Orsz. Pályázati Közlöny
• ■
tartalmazta az orsiljbaa betöltendő Out-« wos állásokat ipari, kereskodolml, mező-. 4a erdőgazdasági és műszaki tisztviselők, tavábbá nö tisztviselők és kereskedelmi «!•* ^ \' kabnazottak részére. }
Sgy«« szám ára 30 flllár, kapható dohánytőzodékben áa a kladóhlva\'\' tálban. Budapeat, Váci-körut 99. aa^
Nyomatott S«ík«ly Vlkterntl Bu4»p«»!ea.
1
a
I
*ar(aa~fiu
Baiyar Restltatlans Fluid
lovak 4a ««raunaaiMtna»
Aa Ittatok u*<a«r»)4t fiktna. ktt^rtávfc •*t>**4 taast; «««(«wtja • libák a»«r«V >*nnUa*t. aa lntAr,«U»l í aa v*
Ara • ke ven a. Postán 3.00 korona» WaWto* óta Uwain MJdl
Í|nc8 Vilmos gydoysztféra
( tada^eit, R. ker^ (fcéaatér 8. *
Főraktár: ^T^JlT^\'
Urai H. u.

ház Belsomtás miatt
kénytelen vagyok n_ «g~ o u. ra : b4:óf cbMlö, sz.iUk a raktáron lovö FJUJWj;PCZ>tf<kcI U o» uriszobai berendezd valamint egyes bútordarabok minden stílus 03 fanomben
mészen BeszáBSStetg: árakon e B a d ro iio 5-----:—=
A tisztelt vidéki revőközönségnek rendkívül koivoző alkalom bútor szükséglete előnyős beszorzésére.
Teljes kelengyéknél különös engíd mínyek.
HERZFELD ZSIGMOND Budapesti Kossuth Lajos-ufcza és Magyar-nfsza sarok I, emÉI.,
ii-r
itMHUUfUii dr««. JÍ)
t ük v»ii,nj (r«iU«t>-*) i kuii\'ofto»!«* it. r
I kilo Cuba (Snu.o) D | kllv OjSo« (IUM4
t Ki!* t.xc» "»»
I kU4 MN! Ce*fl*) M
ikiw.M, jít. VN
I kil4 a/any Jkra (b fia.)
frt I SO
frt 14 0 frt 1.60 írt 1.70 f(t 1.60 frt L<0 frt LS« fit IAO frt LSS
KU4c4a_a aj\'nlon naponta filaata
kftlt kiTtlmU. I kili Tiitm Pú\'k. M frt 1.40
1 kilo Scom MSrkWl frt ueo
1 kito Col« l\'űtUlt trt 1.C0
Krv«h.<z csomagofrató
l\'4ki!óM»r.i!*iln,rai«i. krv. ^ M I SO t;lk!lóM.*adarii, ruu. 1«t. "frt 0» 1,4 k04 Hí »tart* M $ frt US
l,Sktt4 HáitarttaJ sM frt SS
ki»a pofUMákail fmclyb»» tíl»b "tajta U kttlJIictJ. mii ridekra
2Ü Ullorn bír.iifiil*« 4a elvámolta kaid,
Balogh Ulászló
kává* és tea kiviteli Oslete Budapest,
l
Itottanblllar-nteaa 13 r. KlikBítMík VTL Ajidr Aaay-át SS
VX.. DohAny-u. «1.
róitM vn_
ilMek
llj gyógyszertár. tsrxsÉ
uáro. 1-án aj gyógyszertár nyílt meg
Brázay-féls sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésótól, dörzsöljo bo prezút, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez múlva már reudkivüli üdítő hatást érez.
1 nagy üveg ára 2 korona.
1 kit . M 1 a*
T
Ei.ri tfort 4a m4|l» «lapot ffigyaiktrel ItMl« kvicL»Mtart kxMut rendelő uik-iat k&iOni»en
_-ajánlhat^_
Titkos botegségolcet,
k \'|T<-WolT4al, mi^íinüil, hóty«|i>ajokat, ««keket ayphltn MlrjiH^\'Vvt 4« ulihaUil, • féifl-eii elry*n20)«»r\\ ai úuíert&i4» k4*eUe/aí4i>y»lt, nók feVrM y.vit 4» b*/mily mie nil b lcpé* fal. büikitil/iKfkrt, jírin. i- tt iJ«(b>JuTkl; a«t>r tK*U I—ntito « a le»l Iztotabb, t)<\'iitli, alapo-aaa 4* aikrtewa fv6jyilja
3r. Czinczár J.
eof/el. errotfMrfot\'
Lakik:Budapest, VII Kerepesiét > le mm X. em.
IRmdalt 4. •. IS órtlól 4 ifilj 4» tat* S-S-lf. KttJón várAWrettk. knl.\'.n be 4a kijárat t er.lakra eiennal «álaatol. Gyí>2)»im&l jendoikodik. |
rsawrgriwiwiifflm^a^KBBfa^
Eladó gépek
Z.ocomobUok 1 drh. IIP. ós 1 drb. 14 IIP, stabllgép 14 HP kazánnal stabil-gép 23 HP, hengersaékok Ganz-tele 21a és 8. számú Kuieka 0 számú, 1 drb 1 sz. Viktória koptatógép kon-kolvozóval, különféle maloingóyak és vas\'alkalrészek. vlznyomásn olr.Jsr.ltó. olajmagauzógáp, 0 HP gősosóíflö-készlet,6 XZP benzines csáplökésalet
Helsier Sándor
Dudapest, Toréx-körat 60.
Gyomorbetegekiiek
aitrra »»fy *»•"!• M«knak • «Ama kik drija fflrdlVba tnatmtk. hi/y «fiUik. »..¿tkal, h«« kl»inl «.olji\'kil »krr.4k. Rk y«.t<l/•» tr»D»orb«l*b«l kt »Var ry4s;alul <• a diára farJil lia.lial »»a axaíja UkaiiUai, vtgya
\'„Ohinapeptor-t
4a S.VnaUv r<r» l"CTen » cramorbalo, a nklu.arotűl r4rid idó alatt U<lu»4n l.rr.i-
Oblü«yrptol rétid idi alatt í>i<tu>an
\'iűl«a4i
g-jroH\'orrfrcaJt, r-j o\'ruotí* f-yo;>iorh»TCt, fatb.
jyllja ;*ktiT»a4*«n : om4isl4»t, «•(*.ort, ItAnyUl tuarburo\'.at.
ut.iicot. rnut.t ,y\\at lnf»rt, ryo-
1 tTic ára S kor. to «11., S &*«Z U*«
kiu-jkm o kar. A f*k kiflii *rr ktlalrat: .Hála Ut»nrtV. 3
ChlnnptfloUa Vf«4fíltoll lioivaa psmviNUx HIUiü KojmI » kilát ków.\'n»\'tnuL Nkd«r C«Wí«nUial. niohUr i.*
r«jfjfll kapható:
Rogátoy F. XCálmán -
Rit ltlvin clmB lf.-ICiki»<*a.
ci\'pőfcliírész, O\'lpá zkcllókek
legolcjóbb áron kaphatók. ,
Rosenberg lg. utóda
bőrk«resk«di
Büdapsst, IX Soroksári-utca 18.
Vidéki magrmdvlásck pan\'e^an eta>
kdKölt Intk ilkil.vát lo llott.
NUr
IXinclen iúeg\'OK
U e UvtiHka iSa, kwtin fa)
Lippert Lfijosr
Trm nagy éttormót Eraícóbot-körut lö
Otktnvaiiii aarok.
KilSttB otAnat 4t ftanrsia konyha, ff«ta tlti.
/ilá», p»!firt áraV. . . . -----—
Klaóraudd »lUgca «avari afir ai n,-.
<T«r rttirény t«rfii4J«liM.

ki tlfíld !«s:i;yi» ksfi.jíjlrti Ml»
ifj- Hodáce János
taagoű, faUSTárta, Xla Tlaaa-atosa «.
Aisies-utcsa UlftatáM. \' ---
Állandó negy raklór kész kocáikból.
ii—i.,..
fö VilágTitrö srfcrTI
IkUi
és
Í kiíűcs sazdasáei
magvak
leculányosshbanknpliútók:
RADWANER l L,
er/\'lőlt
RiüiVHIR és F.Ö: A-
nft^er a.odésében
Spesr, v„ Klíor-ü, 8,
ir.tjr«ík <lváMatra ü»i)«a
». \' «• UIV

40 8L I
Claveihyl I
tfukisem tllín 4i bVTaata(ndátn41 kifribált *H(. A/a I koiooa.
■ Scbáífir tanír Hit v
f»t- 4« aiájjaaanvla. mníóvla a fajak ép»*-(41. at&fili a r«|)iu»l 4a alUvolijJa a fo{kvyal)
a k/i j ii^d daainHciálJa. Ara I kar. •
nimiit u>i*t tiK.pt oláflli k fal aanak \' kl aa álUUM kiaaltut ,
IflMH RRCKSNÓC38QN j
a Ifgkltelk ntrtMbca la ártaluiat aiart tnj
ki.Mv.Ulni, amallatl aionban wiodmoa rUny* kai nyújtja, «aiyck uy h aicrutlila kanóca-W. meikAva MlitUk.
áxai Ua lAfily «0 fif IIWJ Wftly I kor. * balul «I4a*fiü a hoaaaralS
Irma 8Kft]i)ma
tuluirtettt Uaol\'a nappaa, kitSa» tZattsL
ára 80 M\'4r.
A liozzautnózd
liölgypop
kaptuU: M*r. rí»»a 4« rr4m* aain>4*. Aia % korona,
CwiliíraiigMiSbír rctarm
(n«n*art»IUl ka»n»0«»44 arrotl rvt^alat azariat üA#h»Uk kUirólajr
Reik Gyula "\'TaSSfa*. fíagykunizain. (
«MM i . Lrn. «->. . . ■ I ■ a 11 a ii ■ ■ a i ■ i . ■ i, ——a———m-
m .i
■ W ■
mmmmmummmammmmmmmmmm
Heoísp Odik mindönki
aj. 6ra olcii 4< JS mlüóa<kálSL
I da»»b Wcai plraa paplan — — —- —
f dar. b bonW p<rf* p»J>l»n — — — —
t dara»» S*lin Cvhoiir p»pl»» — — —
1 d*\'Ab atUaa Carbmlí paplan — — —
I d^i> k ao\'ytm at\'*«a — — — — —
I r4»r0 Vo\'Jn iratiali — —• — — —
I K»ra GWn da aii^kt — — — — —
1 tru 9 ti ót — — — — — —
1 rirtfi tiar — — — — —
1 »ralina\'sak tílOfra — — — — —
I darab a«41 a>di »oy 4;yHlal — — —
I d»r k járn.\'roit rvjari/ea mátrai»— — ... — 1 ÍMiohs\'lhalO *a«ify tor^níl L.aUa\'oal 10 frt —
I darab fía««l WOimo — - I frt «
j ,trul 2 af»\'ar.;4 - — — — — — 6 írt Aa
GíGHircr. KTOT: és ^TSTvcjai:
Sudaf ast, tliil-u» S. aakaa.
r^xt^VitmaáianaaBiffMBagP
I frt »0
t frt $0
5 frt <J
6 irt 20 8 frt M 4 frt M) » frt -
10 frt -14 frl 20 t frt -6 frt -14 Irt —

\'A ieöényéísl V fsateas^oel
fendosan csomasolva bérmentve küldöm
• ö •ffopíwfór\'l
CRÖSBAUMliRHIII MnntaiaAeítot
EODATEOr, VX^ Ec|6»-utera 13.
(üsse pőnzkcitcsöut
Wzretitnnk. do csakit földbirtokra betáb^ lázás i.to^l öt százalékra, több türlofztésre, «lólugci di^aiáa nólkOl Viradj éa SXlar^avilc, Cudapest, Józací-kOrut 49—2. Levelekhez válns/béiyeg csatohuulé.
Találhatok dúlulán U—O-ig.
Szép Bsajaisz
»
nverbető a hires hajdnságl pedrB ha*t>
nálata állni. Kgy doboz 60 fillér «dobozikor. <J0 fill. csakis a pénz előzetes boU déso után (utánvéttel 76 ÜIL drágább) küldi a készítő:
Orosz Nagy Ferenoz gyógyszerész,
H.-SZOII OSZLÓN,
Főraktár:
Tirfik l&ittf ir6rY"*rtára Oudap««taa.
Bjat»ríA3n1-)V, fariyip»^, ailfó, aatak. fúvók MUdaou^atQ
szivattyúk uj és használt
gépok ós kéziszerszámok raktára.
V
Loolobb minőségű " (Coiiiposiczió) Rfilek féa
GRÖNSPAN IZIDOR
BUDAPEST, VAozl-at 84. (• «jraratl taharvályandvairsl seeeibea)
===== Vesz éa elad a
ÓCSKAVASAT, CZEUBZAMOKAT,
teljes mtlUely berendozéseket.
HaaanAlt r4pók 4» aa.rtaAuiOk ajakra be«
\\ x--------«aardltaknok.
(¡ifálypemalefO-Aoii
kílhügés, rekedls^g, hurut. rér:hl>lés ellen, nyátkaoldó. ügyodüli hazai gyártmány, mely mészni«ntcs czukorból és gyógynövényekből készül, 1 dű*a 4, dobozn 2Ü, át) és 60 Qi.or. Gyárosa:
mahkeht RcznO •
Eudapost, VII., Elemór-atsza 39. ea.
A világ legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, gyógyláiakban és a vasúti álloniásox éltermeiben.
\' ft*A»Bl»tan Int 4a SrtArf n»1«-1»«
lu\\) Uji tua "¡7 at ola f«nal!4 ronUrli m.ciaUt lc<joUban aj*nliuljai.
RendelölntóxAt
BÉpEstVIJairls^-iit tt.uia
aa eper* MatletS.
Df. GAÍÍAY ANTAL
v. <* éa kii a«Hly ftarraa a nemi batefwfak aa bSrba\'ok xakorfo««, fyi-
^ H\'l buu». tiárirel, yyur»«a. alapu*«a aiinona-
Ínniifl forS n udi uom b«l«|^eka( kii;y;a^* foly^rt, í.k.lYvk.t, »1 tnf«IA««. utjbaj>!l. kuja-koit éa miriü.nnomO t4rbatn.->-*r«t. aJjy.n-dU fsrCmnt liaiatukrtAl »• MwtMtn«l e<ya(i;al kl-I0o6 aradmi.nrnyai kiprokall iu>xi>iart «innal. — Uycfy.iarokróJ |vndo<k»Jra lc»a. U*n.l«loa: aa-ponta 10-41* m atU T—J-if.
Lsvilskrs vá aiisl. --——
Cyagyszerekrdl goa4s«keilk
—— IIaanná\'Ja ön -_
a falt.t\'an km« ha á.tf, la|!W44tu»bS kan4ca4i • mtlyem ar«aUrrtM-.t I 4« kr ; nilo. ad>| 1 fii 1« kf
Ecí*40l Jiapkato 4. caak a rummal__
H-f.KUKI. V 41. gy*xyn,riárm aa .I.tra.i«wlic4\'r bixk)
#

IL évfolyam, 69, színi
Bajy-Kanlzsa, 1902, Mffö márcfos ttl
Egy szám 2 ffltft
rn--;
"nrr-
—a—
AGYKANIZSAI FRI
llllll <
Eiöflzotftsl ára:
Helyben hiixhoi hordva cjy hóra 00 ftllér. .*, .". Vidékre póitni küldéssel egy hóra 1 korona 20 ftllcr.
X
Kiadó tulajdonosok:
(Crauii ¿a Karkoa. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krauts és Karkas papírkereskedés«
Fala 1ő s sserksastó:
IXOBVAI IIUQO.
Megjelenik naponta korín reggel;
Nyomatott a .Nagykaninai Friss Újság* st«fSádésM
nyomdájában. \' . , ^
Elszöktette a fia feleségét.
ur* y
x
A magyar Ipar relubilitátiója,
Móg élénk omlékozctbon van azon szerencsétlenség, moly a párisi világkiállítási éval ojojén ogy gyalogjáró hid bcomlása Altul okozlatott és molyért hazánk ogy jó-himovü mérnökét, Mátrait, illotvo az általa feltalált .vasbeton* rendszert okolták
A tévedés onnan származott, hogy a bcom.olt hid ogyos résxoi tényleg n Mátra renszero szerint vitettek ki s miután u azoroncsétlensóg okozta rémület és zavar hasi a baj okát hirtolonóbon mogadní nem tndták, azt a konkurroncia által informált francia sajtó ogy részo egyszorüen a .magyar* találmányra kívánta ráfogni, llyképon került uzután a tóvos hir Magyarországba is. Azóta az oxen szerencsétlenség ügyében folytatott birói vizsgálat alapján a felébb-vítoli bíróság végérvónyeson megállapította, miszerint a kérdéses szcroncséüűnség oka egyáltalán nom a Mitrai-félo vasboton rendszerben rojlett és hogy özei) rendszer szerűt késiitett tervek és számitások tol* jesan kifogástalanok voltak,
De megállapította a bíróság azt is, hogy Mátrai a munkálatok kívitolébo, miután ahhoz semmi közo nem is volt, soha belé sem avatkozott és hogy lolkíismerotességo és jóakaratából crodó figyelmeztetései oly termésxotüok voltak, hogy azok tokintetbe vétőiével a szerencsétlenség kikerülhető lett volna.
Mátrai mérnök hazánkfiának, illotvo rendszerének a külföldön történt ezon roha-bilitátióját méltónak tartom megemlíteni, miután találmányával ós kivitt müveivel nemejak hazánkban, do mosszo külföldön 8, még Ainorikaban és Afrikában is, a nngyar névnok és iparnak elismerést szerzett.
Találmánya, moly a czorponlbetonnak e;y vasdrót hálóvai való elmés egyesítéséből áll, a francia u. n. ..Monior" rondszer-ból fojlödött ki és a találmány valódi orté-két azon körülmény tünteti ki legjobban, hojy ezt az erodoti „Monior" rendszer feltalálási holyén, vagyis Fraucíaországban egy társulat meg vette. A találmáuy egyébként a párisi világkiállításon is bo lett mutatva s magas kitüntetésben részesült. 1862.)
A magyar tejgazdaság és ia|-kivilalOoK.
A fejlődő magyar tejgazdaság iránti fokozódott érdeklődés következtében a sajtó is kénytelen őzen mozgalommal foglalkozni és önnek tulajdoníthat«! az, hogy utóbbi időben több budupestí és vidéki lapban clkkok jelentek mog tejgazdaságunkról, vaikívktolünkröl.
Ezon. cikkok hézagait óhajtom sorrinmsl pótolni\' és pótolom észrevételeimmel azt, a mi nézetem szorint tolvilígosításr» szorul, még pediglen azért, hogy a tojszövotkeicti érdeklődők teljes képet nyerjenek az általános hefyzotröl.
Falusi \'ejszövotkezotck kétfélekép értékesíthetik tejtermékeiket, még pediglen toj-Szitt- és wajtermnléssol. illetőleg nézetem szerint csakis vajtermoléssel, mert gazdasági szempontból csak az értékesítés, mórt minden máufélt kezelés pazarlásnak nevezhető.
Szerénytel« aség nélkül bátor vagyok állítani, hogy oisxövetkoxeti berendezések, vaUnrnt rajjklyatal Urán msgUhslá* gai-
dag tapasztalaim vannak, minek következ-té(>on határozottan tagadom, söt bo is bizonyíthatom. hogy v.-qtermclésro a berendezkedés nem költségesebb mint tojszin-szállításra, ennek ellenében a vajnak fuvarozása olcsóbb és kényelmesebb mint a tejszinnek nehézkes és gyors rognálásnak kitolt kannákban való szállítása.
Hogy a temesmegyoi tejszövetkezetek mennyire vannak u vajtermelö központtal mogolégodve, arról én nyílatkozhatnám elsősorban, miután levelek vannak birtokomban, melybon az ogyos szegény kisgazdák panaszkodnak, hogy miként redukálta toj utáni bovétoloikot az anyuyíra protegált vaitermolő központ.
ilolyszinen a kép egészen más, mint távolról és ha lomegyünk Temesbo azt fogjuk észlolui, hogy ott, a hol a vezotés önfeláldozó intelligencia közében van, ott a tejszállítási beszüntetik és vajkésxílúsro rendezkednek bo.
Vasmegyében is van egy szövetkezet Csöngén. mely teiszfnt szállított Voszprémbo és most boldog, hogy vajul szállíthat, miután nagyobb értékositest ér el I Krdekcs az, hogy a vajtermelö központokat oly ékes hangon pártoló nyilatkozatok elnémulnak, midőn arról van szó, hogy hiteles adatokkal bizonyítsák bo, hogy a tejsziutormclés olónyösobb mint a vajlormolés.
Határozottan állítom, hogy az egyos kis tojszövolkezolek — kOfvetott utón — kai-földro is szállíthatják terméküket, inert va juk holyos kezelés mellett legalább oly jó, mini a vajtermelö központok terméko 1 III említőm fel mint megtörtént dolgot, hogy az egészséges uton, ellenőrzés mellett dolgozó reszprémi vajtormolő központ termékét a velo szerződéses viszonyban álló aerlini cég klto^ásolta, söt a szerződést kénytelen volt idő elölt felbontani, mig a kis. Hompe-Hollós-i tejszövetkezet vaját szívesen veszi bármikor!
Frázisokkal kár dolgozni, mert csak munka és kitartás biztosíthat a toiszövot-kezeleknek biztos jövőt ós szép sikert!
A „Szombathelyi Ujsá«" X. Y. cég egy régi vajszerzödését közli és nincs abban titkolni való, hogy ezen cég teljes novo „Fuchs és Schlicliler olsö magyar tejgazdasági gép és eszközgyára Budapest", mert határozottan és önérzettel állíthatom, hogy ezon cégnél kulánsabb vaj álvovö cég nincson.
Kuláns a vesrprémi vajtermelö központ is, csakhogy ha átszámításokat eszköztünk ugy K. 1.40 —1.ÜO vajárukra is bukkaitunk! Ily silány árak a termelés költségét sóin fedezik és enngk tulajdonítható, hogy egyos szövclkczctok nomcsak a tejszállítási hanem üzemüket is beszüntették, míg mások § észilésro rondkukedtok be.
A fentnevozott \\ojguzdasági gépgyár a tojszövotkezetok egyenes mogkereséséro rendezkedett bo va)vélelro és sikerült is nékik nagy összeköttoléseik révén a szövetkezőinek jó és biztos külföldi piacot biztosítani.
Legjobb bizonyítéka különben, hogy ezen feladatnak eleget tellek uz. hogy u vaj-szállítók száma, napról-napra szapoiodik és épon azok kapnak mohon a szerződés után, kik annak olótte vajtermelö központba számollak tejszint.
A kritizáló czikkiró — legnagyobb sajná latomra — mint soraiból kitűnik, épen nom érdeklődőit azon tojszövelkezetck véleménye felől, melyek az illető céggel összeköttetésben vannak és molyok véleménye, ezon esetben, döntő sulylyal birna, mert akkor mogjyözödhotett volna, hogy az átlagos vajértékesités jobl, mint a túldicsért kööpontoknál.
Szavakon és üres betűkön no nyargaljunk! A végeredmény beszél, a moíy határozottan kimutatja, hogy a vajnak, fenti tejgazdasági gépgyár állal val<J értékesítése elönyösobb, mint a tejszinnek Veszpri\'m>o való szállítása.
Felomlitoni óhajtom még, hogy a vajtermelö központok 10 évi szerződésére kár valamit adni, mert azok árai oly silányak, hogy összehasonlíthatók azzal, iniutha va-lálu nagyban hirdetné, hogy kAtelsil magát
arra, hogy buzit bármoly mennyiségben 10 éven át szerzödésilog tiz koronáért uiélor-máxsánkint átvesz.
A kisgazdák és szővolkezelck pedig maradjanak a legjobb értékesítés mellett a vttjterinelésnél, mert van a magyar gazda-embernek elég gazdasági terméko, ahol nem nyer és no kólyavotéljo el tejét, a melynek valóságos értékét még nem ismeri
. A nazarónus vallomása.
Popov Illés lipóei lakos haragos ember volt, akitől mindenki félt falujában. A kömény szivü házsártos ember egyszerre csak alázatos és szolid lelkű lett á váltó\' zácnak az volt az oka. hogy Popov naza* rénussá akart lenni. Do nagy büo nyomta a lelkét s ettől mog akart szabaaülui.
á napokban beállított az újvári járásbírósághoz. Itt elöadla, hosy ezelőtt nyolc évvol a lipóei erdökeu agyonverte Rázsó Antalt
Popov abban as időben kanász volt a sertésekkel néha betért az erdőbe a ezért sokszor meggyűlt a baja Ráxsával.
Az említőit időben Popov észrevette, hogy Sztanka vízért ment, ezt az alkalmat Popov felhasználta a ai egyedül maradt Hatsót élos baltával agyonverte. A mogín-ditott nyomozás során Hazsó egyik társát vették gyanúba a a törvényszék cl is Ítélte 12 évre. Ei azóta leült nyolc évet és csak e napokban bocsátották szabadságra.
A jámbor oazarénusjelölt, valószínűleg azon hiszemben, hogy most már nom ér-héli baj, meglőtte a töredelmes vallomást, a minek alapján a járásbíróságnál nyomban lotartózlultik és elkísérték a törvényszékhoz. \'
Elszöktette a fia feleségát.
Bécsből írják: Csehov Antalnak, a nagy orosz írónak van egy remek kis novellája-„{.efelé a vizon", ez a cimo. Kegyetlen va" lóságokat mend el itt az orosz tutajosok életéből, kik a Néván úsztatják lefelé ügye. sen összevert alkotmányukat. Lehet, hogy nem is típus a\\ öreg tutajos, csak egyetlen osot durva, aljas höso ox ax apa, ki saját gyámolatlan fia vad, nagy csonlu feleségé* vol űz szerelmi viszonyt
Khoz hasonló eset történt meg tegnap nálunk: Brugesx István téglamunkás elszöktette saját fla feleségét.
Brugosz István állítólag még leány korában szerelmi viszonyt folytatott Borsa Böskévo), ki később a menye lett. Fiát erőszakkal volté vette reá, hogy a leányt féleségül vegye.
Mikor ifj. Brugess István tegnap meg-udla, hogy a felesége saját édes apjával sxökölt meg, lakásának padlásán felakasztotta magát, do a szomszédok, kik féltették öt, hogy valami kárt toszen magában, még ideje korán lovágták a kö\'.élról.
A megszökött apút és fetoségot most köröztetik, mert ax asszony olvitto magá. val férje összes holmiját és 140 korona készpénzét
Hú jdltaes.
Kjy angol haditudósító-jóixO esetet irt meg lapjának a dél-afrikai harctérről E szerint T. tábornok, aki híres a szigorúságáról és katonás modoráról, szigorú rendeletet aáou ki, hogy minden tiszt, ha a M
hadiszállásra érkezik, köteles azonnal személyesen jelentkezni vagy nála, vagy vezérkari főnökénél vagy segédtisztjénél Nomrég egy anjcol kapitány éraexttt a városba s mindiárt másnap találkozott a szigorú táboraokkal egy fogadó éttermében-A tábornok nyomban oda intette majáim* ax idegen tisztet s nem a legttciidebB hangon Itérdczte tőlo:
— Kicsoda ön? Mióta vaa Itt? \' ^
A kapitány bomuUtkoxott s megmoa*
dotta, hogy már ax olőtte való napou étkezett meg a városba. , *
— Már tegnap? — kiáltotta mérgesen.a tábornok. — É* nem tudja úo, kapitány ur, hogy rnílélo rendeletet adtam ki az id% gon tisztek számára? Megérkezés« utád axonnal kellőit volna jolooLkezuie nálami
— Ha én ulkulmaxkodtain a rendeletből — felelte a kapitáuy. Ott jártam tegnap 4 tábornok ur irodájáj>an s jekalottem meg-érkexésomot.
— Kinek?
— A tábornok ur r.ém volt, ott, tehü azoknak a tiszteknek, ákiket olt taiállaoK
— Kik voltak azo\'< a tisztek?
— Nem tudom í nevüket.
A tábornok hirtelenkedve vetette Oda: ~
— Mondjon cstűT róluk valamit talál megismerem őket \\
A kapitány, ki egyike a legvihartdzettcbl katonáknak a nem igen szokta megváló* gatni a szavait nyugodtan válaszolt i: «
— Az egyik egy csúnya, kopasz embot volt, akiről még ait is mondhatom, hojf goromba, mint a pokróc. \'
— Ahá! — kiáltotta a tábornok. — 1 vezérkari főnököm I . . . \' i
— A másik incí-finci tisztecske volt, a!:& ről hirtelenében csak art a megfigyelőéi tehettem, hogy buta, mint az éjszaka.
— A segédtisztem! — vágta rá tn tibofc; nok, msjd lecsöndesedve jegyezte meg: Most már látom, hogy csakugyan elegot tett kötelességének, kapitány ur. Bocsánat, hoft zavartam.. _ ... «
Ezzel befejeződött ás érdekes párbeszól ........... \' - ■ ■\'MÜ
Felvitel a tüzér badaprúd-Iskolában,
A bécsi cs. és kir. tüzér hadapród l«ko!Í
parancsnoksága közhírré teszi, hogy a cs, és kir. hadügyminisztérium a tűxer hadi apród i<kola számáca uj tantervet áilapi\'.óB meg, mely — a fegyvernem különlegességi által föltételezett különbségektől eltekiiitvét — a többi hadapród-iskolák taot«rvév& azonos. .
Ennélfogva a felvételi feltételek Is ugya azok, mint a gyalogsági hadapród-iskolákí nézve: felvétetnek t i. 14—17 éves ifj^ kik egy középiskola 4 osztályát legalább sikerrel v/gjzték. ,,
A latia ts görög nyelvben való *lé:lel«l osztályzat olnézetik. , t
Ax évi tandíj a fegyvere« bstatomhót tartozó személyek fíai számára 24 koronái tartalékos és szolgálaton j kívüli tiisteK; továbbá udvari és polgári, állami hivatal nokok (alkalmazottak) Űai számára korona, különben 300 korona. >T -i
Az összes többi költségeket a hadügyi lárcza viseli. \' r"v"iL
Az ilju a tüzér hadspród-Iskola 4 folyamában oly tudományos kikéj részesül, mint rcy \'^icilískolában és katonai nevolé aa. melynok alapján hadapród léphet a cs. és kir. tflxérsé telékéh-j és a mely öt a felsőbb kai szakiskolák látogatására is képesíti
Felvételi kérvények augusztus I5»i| kőt-veflonül a tüzér hadapród-iskola prtM»* nokságához (Bécs X2.) küldundők. ^ Egyéb részletesebb hntározmányok, wlljt a korengedélvre, a tandiinak havi rétiMr lekben való lellzelhetósérc, más) iskolái egyenjogúsítására, a felvételi vizsgálat iedelméro stb. vonatkozók a C«. éi\' ha >apród-iskolák felvételi feltételeibea to a alnak, mely szahálysat 40 fillérért
hadujirúd-isloLuiii mvgka^hátá.
UJ posta gyfljttttülspak.
A ». kir, posta« és táviidaigazgaláeég • kővetkező hirdctméuyt Icizi kőzzá:
A székesfővárosban f. évi március hó 10-én uj poíta-győjtóhclyek Upnakéletbo s pedig:
As 1-ső kerületben a Budapest 2. as. posta-távirdahivatal felügyelet* alatti 1. »Budapest 1* megjelöléssel Arnold Róbert íü»zerkoroskedésébon (Dőbrontci-tór 4. w.) 2. „Budapest 82" megjelöléssel Pvger Gábor oukráaz üzletében (Irma-tér 1—2. bz).
A IV. kerületben a központi posta- és távirdahivatal lelügyelc^p alatt: 3. „Budapest 43" megjelöléssel Nádor Kálmán zenemükereskedésében (Károly-körut 8. a*ám).
As V. kerületben a Budapest 56. sx. posta- ós távirdahivatal felügyelete nlo\'t: 4, „Budapost 62" mogjolöiéssel Schwarc Fülöp füszerkereskedésében (Váczl-ut 62 sz. A Budapest 02. az. postahivatal felügyelete alatti 6. „Budapest 58" megje« löJésóvel Sehödl József dobáytőzidéjóben (Lipót-kórut 8. sz). Ü. „Budapest 64" megjolőléssol Özt. Kovács Ferencné do-hánytőzsdójében Alkotmány-utca 14 az. 4« a Rudapest ö. 6. sz. posta-távirda-hivatal felügyelete alatt: 7. „Budapest ,66" megjelöléssel özv. Benedict Israelné dohánytőzsdéjében Váci-körűt 10 sz. és
„Budapest 00" megjelöléssel özv. tíaray Lajosné dohánytőzsdéjében Szabadság-tár 12. sz.
A VI. kerületben a Budapest 62 sz, postahivatal felügveleto alatt: 9. „Budapest 07" bz. megjelöléssel Rngl Benő dohánytőzsdéjóben Andrássy-ut 84. sz. 10. „Budapest 61" megjelöléssel Pescb János dobánytőzadójében Hungária-körut 67. ss. a Budapest 72. postahivatal felü-gveleto alatt: 11. „Budapest OS" megje-lőlússel özv. Pollccsek Foxonctió dohány-tőzsdéjében Hunyady-tér 8 sz.
A VII. kerületben a központi posta- és távirdahivatal íelügyelcto alatt: 12. „Budapest 76" megjelöléssel Oalandauor Kamu dnhánytőzsdéjében Király-utoza Ud. sz. a 72 se. hivatal felügyelet« alatt. Itt, „Budapest 1" megjelöléssel özv. Friedrioh Józsofné dohánytözsdéjében Erzsébet-körűt fi. sz. 14. „Budapest 77" megjelöléssel Kohn Simon papirkeresko-dásébeo Csömöri-Ut 03. sa. és ^„„Budapest 78" megjelöléssel öav. Herczog Simonná dobánytőzadójében Szövetaég-ut<ja 26. sz.
A VIII. kerületben a Budapest 72. sz. óosuhivatal felügyelete alatt: 10. „Budapest ¿3" megjelöléssel özv. Broner Pálné dobánytözsdéjében Kerepesi-ut 71. sz. ¿7. „Budapest 84" megjelöléstel Házas Aranka dohánytőzsdéjóben Rökk Szilárd-mea S2 az. és 18. „Budapest 85" megjelölései Walleretein Emilné dohány-tőzsdéjében Ujvásártár 8. ss. a Budapest sz. posta-távirdablvatal felügyelőié alatti 19. „Budapest 86" mggjolölésscl Márkus Zsigmond cipó-kareskedésóbeo Jówel-kőmt 77 ez.
Hivatalos-órkat n gyfljtőholyek hétkör-napokon 8—12-ig, délután 2—0-ig, vasárnapokon és hétközpapra osö ünnep-jMppkoa pedig reggel 9—10-ig tartanak givátalt képez a Budapost 62, az. posta-jyQjtOhely, mely csomagokat csak fél 0-ig, ajánlott-leveleket azonban 0-ig vebot fel ás a Budapest 61. es. posta-gyüjtóhely, melynek bivatalus órái délután fél 6 ¿ráig tartatnak. A poeta-gyüjtőhelyek bárha?* B»óló díjköteles ajánlott küld«, mények, továbbá belföldre Ausztriába, Bosznia-Hercegovinába és Németországba,

szóló értéknólküH vagy 400 korona érv
lékij terjedő fsomngok (utéovóiellt\'l rajy. anélkül) fo^alkoxnak. A pojts-ftviijtő helyek működését illető Ms^ídalások a felügyeletül megbízott posta, illetve poj\'.a*, távirdrl\'ivstalhoz iatézendők.
Máicztos tizenötödlKe,
A 5«b8d sajtó kivivőjük évferíuJójáa márczius 16-én az egveteml hallgatókon és a főváros bazsAae pclgáraégáa kivtl Oo-neuélyeket rtude/juek u íúvároai középiskolai tanulók is. Az Össze« ginmáziumok-ban kereskedőim! és polgári «kólákban e napon ünnepet tartanak, amelyen köxre-moködik a tanári kar és az ifyuiáf. A nemzeti ünnepnapon at előadások oi ösz-8ZC8 iskolákban w.OnetclncL A szabadság Ünnepének megülését ma a következő helyekről jelentették.
koifuthialváo a függetlon magyar asztaltársaság nagy féuyuysl fogja megünnepelni márczius tiztaötfcdikét. Brnlékünnepet rendeznek ia este íáklyé»menetet.
A gőmC\'rmeryei FeisŐ-A/dó község »ót-Ojka, do baiaüks lakossá«* out/etus 16,él nagyobb szabáe« MMieSi taasypel Mi meg, melyen m ttu»«ai beasiáet kieské István er. Uuitó mondja el, kifciben az iskolás tryermekek szavainak, a helybab ov&ag. íérlidalkör pedig a tUauiuazl, Szó-Abtot és Kossuümétát fegia aégyss han-k\'uu előadsi, utána SM>S<UáglaK«uiis és táncziuulatsig leit.
A papkeszi geidakör is rendet szép ünnepet, Amelynek sikere érdekében Páll Sándor titkár bu*féU<«Uk,
A wegliUi ijMu^jwiUg ioké]»é e«yUte na^yobbuabásu Oiuiepet rendo^. amelyen elszavalják a „Budapest" alkalmi költeményét is.
Szegzárdoq a magyar szabadság hajnal-hksadátáxtak évfordujóját oz idéu is hasa-Üasau ülik uieg. A polgári oJvasókOrbcp, melynek tugjat 46-as fUggetlonségitk, ünnepély lesz tár»asvacsorúval egybekötve. A diúbessédet hova VUmos orss. képviselő tartja. — A wegzárdi első msgyvr aszUl-tái\'Kaság szintén késtdl a márciusi (lune-
Eélvre. Itt i> társasvaesors lesz. Szóno-olúi fognak dr. Steiner Lajos ügyvéd, Frsi János birtokos. A ii.Mö-taltfvij olvasókör iá megtuaaepli
» uagy uapetnlékél.
Az épwkujvirl dolerylet márelus tizen-ötödikén nngyobbszabaeu Ünnepet rendez, meíynek sorrendje á következő :
J. .Hunyadi induló* krkel F..től előadja az egyleti zenekor. Zongorán Kdrndl Etelka és $osrkay Krtslao, ciznbalmpn Bariba Irénke kitérik. V. .Alkalmi betzéd\' tartja Snasol J. <3. .A távo*é buceudala* clOadja a vegyeskor- Vegyes karra alkalmasta Új. Oubrovay Jánoa. 4. .Vándor madár\' Ab-ráuyi Emiltől, szavalja Meziy Viola. 5. .Liszt XVIII. rapszódiája\' zongorán játm WeUltch Oeiringer Ella. ü. .Scohadság, dicsőség* Lányi E.-től, előadja a férilkar. 7. .Magyar szerenád\' 0«akay brígodiso»-b<il, aextett. 8. ,E«kö»zftnk. hory rabok tov.\'ibb nem leszünk* élőkép, Zichy Mihály rajza után. Az ünnepélyt teaestélyt követi.
A pacséri (Báetmegye) magyar népkör is rendez szép ünnepet, amelyen elszavalják a Budapest alkalmi költeményét is.
A Uudődi polgári vívásékor is fányes Ünnepet rendaz mámlus tueBőtOdíkéu.
Rinya-Szt-Kírályou (Somogymegye) Szakié« JAno« rém. kath. néptanító rendez taoitYányaíval szép Uxmepet.
Csékut közöuságo as evong. és rom-kath. olomi iskola (ebkőtolee gyennekolvo\' ogyültoseu fogja taegünncMlni a asabadaág felvírrartAíiriak nagy napiit, máreius lá-két. Az emlékbtaiáíiet tartja Pataky Béla ev. tnnitó, alkalmi azóuokíaWt mondja Qamper Kerencz róm. kath. taníts. Végül záróbeszédet a gyermoksereg éij a közönségbe?, elmondja Pataky Béla. A* ünnepély uz ev. olemi iskola heiylsá^ben lesz.
Kendcmao Uástaagy^iuazolnoJouagye) Mennor Károly lAntorlanity rsüdoz tanítványaival szép ünnepet,
A báttanzékl fOggeUenségi választók a 48-as körben Kurier Ferencajél silntén megünneplik márerius JJ#Jkéi Az flnnep rendezésén Bohmon Jóuet, a kör ehwíkc fáradozik.
Választási szilánkok.
Ezen a címen egyik pécsi érdokes és mulatságos részleteket közöl az ottani köz-íiigváluaiUUukröL A cikk a következőket
mondja:
Nem hlnaé az ember, hogy milyen ke. véssé jártassak móg az lntclligonoiáhoK tartozó elemek is a választási szokások, ületve szabályzatokbau. Egy tákaros leány »»(jpdoiUtve áll » váias»tá«i hizottség elüké elé: ..Tiszteli a tekintető* ur, gyÖn-tó
géQreőO:, elktÜdU a cíédalák" Euel be al.arja a \\;Uisztó-cédulát ¡w uraábs iltifM-Cíii. nugy&okJLta Uulták s hisotUáfi arak a elfussál magcrteUu. bogy bár sok helyen »¿épen eg/elú tciiuk ur és tizob&aicug, de aiért s törvény előtt ur és szobaleány mé| sem egy személy.
Egy humoros választó egy derék polgá runk szeretetreméltó — nőjére adta Szava salát Bizonyára a városi bizottsági Ug-ságra való választás processzusát szép ugvortenynyal tévesztette össze.
Egy furfangos választó egy egész paksa-métával jött a bizottság olé. Szerette volna ajt egészet az uruába dobni, do az éber oL üök befödte az urna uáját, mire a bőkezű választó egy „hitvány4* cydulát átadva, el\' sompolygott
Bosszú orral távozott egy három tagból álló társuság is, mely épen a választás lezárása után érkozett a helyiségbe,
„Szavazni jöttek?" kérdi az elnök a nagy tekintélyű polgárokat.
„Hi mint buakui íérflak jöltdnk volna" feleli a legposakossbb.
„Egy kicsit elkéstek" súgta valamelyik bizottsági tag bizalmasan a dezignál bizalmi férEaknok, Jieju csoda, hogy a megbízó jelölt kinek bizalmasai egy jó bosssu pohár bornál megvitatták a választás esélyeit, fényesen megbukott
U*ű rosszabbul járt egy derék jóravaló aaaké, ki ttgyesen élni akart ax alkalommá és egyik jelöltet arra kérte, adjon egy pár forintot korteskedni fog érte, asaa a meg-pumpolt jelölt érdekebea.
A jelölt ki már Olt a közgyűlési terem, ben és büszke volt polgártársai bitalmára, nyájasan fogadta a polgári bizalom szerény szállítóját és megkínálta ogy kis s*ivcxőai. tővel. Eunyi leerosikcdós végtelen hatással volt as olló dőrék k*f?iöjéro, koreste orr kondöjét és kotoráe^vs zsebében, kiesett abból egy oeomó — szavazólap.
Viuve, ki nevét nyomtatásban ne ezo-retné látni t kivéve a „Budaprsti Közlöny" hirdetesei között ndot végrehajtást azen. vedö, talán minden ember szereti, ha ne-, vével nyomtatásban találkozik, hát még mikor leendő városatya? A jelölt mohón nyul a cédulák után ée — oh balsorsi nevét nom loli fői benne. No szegény szabó, most megjárta.
Nem távozott a bőaz városatyától, de egyszerre, mintha világosabb lenne körű. lőtte, sz utcán találta magát és körülötte ssavatócédulák röpködtek.
Egyik-másik választó beküldte aaavazó-céduláját — póslán. — Volt sok olyan, jd az ajánlókra szavazott a kísérő levelet be. dobva az urnába a szavazólap helyett —-Egy jóképű polgár 7—8 lapft akart be-dobni,
„Hiszen — mondá — mindegyiken eaak egy nevet hagytam meg.*4 — Hogy egyik kerületben szavaztak a másik kerület jelöltjére, ez talán nem is wtodálhatö, a nép-szsrtaég áija áttöri a kerület szak határait.
Egyik lelkes szavasépolgár siet szavazó
lapjával az vrnAhor, de neve nem fordult elő a lísztában. Rájöttek, hogy az Ulotő olyan utoábaa lakik, hol az egyik olda még belváros, a másik pedig már külváros, így a belvárosi lelkesedés hiábavaló volt Meg is fogadta az illető, hogy lakást vál tozlat, ha a most kisebbségben maradt je lölt, kiért lelkesedett, a lakás költségtöbb létéhez hozzájárul
„Erról majd ráérünk beszólni", — azól busán a bukott jelölt ki most egyideifi balluui sem akar a városalyasigróL
Kincsek a tófenaken.
AugUában most aokat beszélnek egy szindikátusról, mely azért alakult hogy kikutassa egy columbiai tó fenekét baj állítólag megmérhetem kincsek fekaoznek. Ennek a kincsnél a története már nem uj.
A ahíesgoi kiállításon SíOO.öUü korona ér tékti aranytárgyat matogaltok, melyeket e bél halászuk ki, a spanyol kormAaynak
pedig állítólag szintén ranaak lLm i amijék e Wbúl kerültek kJ. A Umw tó tehát létezik, eziránt nincs kétség és peáig Columbia belsejében, Santa Fé de Bogeta város mellett van.
Bz a város valamikor, a spanyol uralom korszaka elött fővárosa volt a Ckibcha indián törzsnek, mely az aranyat már akkor ismerte. A benszülötteknek Bogotában* ma is nagyon sok aranyuk van. ötvoo óv előtt egy bogotai lakos engedélyt kapott a columbiai kormánytól arra, hogy a tavat kikutathassa. Ennek az embernek sok fáradság után sikerült a vizet kissé lecsa* poluia és mintegy hatvanozor korona értékű aranyat találtak. De még csak kozde-tén volt a munkának, amikor a viz újra rendes színvonalára emelkedett a fúrt \' alagutakat megsemmlsitetle és a munkások nagy részét mogölte.
Az angol szindikátusnak talán nagyobb lesz a szerencséje. Európába romantikus módon hatott él a tófenéki klnesek híre. Egy Benalzazar novü mór, kit Peru meghódítása után Ecuador belsejébe küldtok, egy napon egy vöröabörüvel találkozott, aki azt beszélte, bogy az ö országában nagyon sok kincs von. A papok — bcasélto a rézbőrű — a királyt minden óvben egyszer csónakon a főváros mellett levő tó közepébe viszik, hol meztelen testét bekenik olajjal és aztán addig hintenek rá. aranyport mJg olyanná vábk, mist egy aranyszobor. A nép ekkor hangos Idáltá-sokkbal üdvözli a bearanyozott királyt, azután mindenki hátat fordit a víznek, amelyben anélkül, hogy látnák hová, arany ki»-csőket dobálnak.
Amikor es is megtörtént a király lemo-rül a tóba éa az aranyport testéről le mossa. Ezt a szertartást mindon óvben ismétlik. v
Bonalzatar ezt hallva, k^zon fogta a réz-bőrül éa meg sem álltak addig, míg az aranyvároahoz nem értök. Olt egy Conialo nevü spanyollal iolálkozott, aki szintén azért jött hogy a tó Idnceeit. fölkutassa. Mialatt a mor ée spanyol azon oivakodtak, hogy melyiküket illeti mog ax olflő«ég. egy hannadlk kalandor, is mogjotent ós a császár elé terjesztették a dolgot aki ugy döntött hogy üonxalot illeti meg a kinos-keresés joga, mert 6 érkezett a tóhoz elsőnek. %
Gonzalo egy félmillió dollár értékű kínosét talált de bélpoklos lott és meghalt az aranyvárosban, hol síremlékét ma is mutogatják. Így adja elő az aranytó történő, lét a santaféi kolostor krónikája.
Az angol szindikátus tudja, bogy mit oeinál, mindazonáltal kérdés, hogy benne van-a még a tóban legnagyobb része azok oak a kineíMxnck, melyet a rézbőrűek beledobállak. Mórt hát az Indián papoknak, kik özeket a szartartásokat rcudezték, is lehetne annyi eszük, hogy a kincseket kihalás zszák,
A sokaezok, mint a zene ellenségei,
Püspök-Márokon ngy lálazik nagyon he-vos küzdelem fejlődött ki a sokacok ét a németek k<5zŐtt, hogy melyik lépkodjon na-gyoabakat a kultura Csimborosszíjának orma felé.
Erro enged következtetni az az eset, melyről püspök-mároki tudósítónk értcsit s mely jolentéktolen ugyan, do hát Wrcs tudós mondta, hogy a zajíó eseményeket apró epizódjaik jellemzik a leckarakterU*-kusabban. . ,
Múlt h<5 21-én Fuohs Pál pűspök-CTároö tanító zeneórát adott egy német csWRanfcl, ami Vidókovics Simont, a sokacz kultura egyik féltékeny zásztó\\-ivöj6t annyira fel-bőazitetto, hogy két ablak bovoréssol akadályozta meg s német essládbca a nrü seno ápolását
Ezt o maga vallotta tanuk előtt e hozzt. tetio, hogy tottéro nemcsak a oUlanat hove, do a bosszú sarkalta, mivelhogy » németek asnét tanulnak, a aokacok pedig nem.
Sommás eljárás következményeinek ellensúlyozására az iskolauUpra lő korona anyagi áldozatot ajánlott fel, ennek dacára mégÍN feljelentették.
Szédelgés - a MRjeMdnL
Ravaszul kicsiéit csalást követett el \'Széuássg György temesvári járáabirbságt
tykaok. v\'
Kgz b Önjeik (Síit Szolgáló trtiürkövci ár \'tékos gyürü mintájára bemisitvány u.áiua-tot készíttetett Kirschweng János belvárosi aranyművesnél, akinek 22 korona munka-dijat égért érte.
Szénássy György az ntánzatot be akarta csempészni a bllnjolként szolgáló valódi gyOrü belyébo, de nem volt pénze, hogy a himisitványt kiválthassa.
Az aranyműves ennélfogva a rendőrség, hez fordult, hogy nyomozza ki az ismeVot-len megrendelőt, ki nála Kovács Györgynok mutatkozott be..
A rendőrségnél felismortéJc a közelebb a járásbírósághoz sUi\\jolkéut boszolgáltntott gyürüt és ily módon kiderült az egész csalás. Szénássyt folíflggcszlottók hivatalától
A vizsgálatot most az irányban is foly. tatják nem-e követott el Szénássy más hasonló visszaélésekot is.
Vaggon hiány Amerikában.
Az Egyesült-Államokban — mint New-"Yorkból jelentik — nagvon érezhetővé kezd válni nz a baj, hojy a közlekedési vállalatok féjlödése az Ipari tevékenység rohamoe lendületével uem bir lépést\'tar-taní. Egy koksztermelő kerületben, moh*\' nek napjában 2,000 vasúti kocsi kell, 200,000 tonna koksz hoteken át ve«zte-•gell íu indóházakban, omig ol tudták Málütoai. Szakiétílak becslése szerint az KevesOJt-Allamok vasulainak még vagy 60,000 vasúti kocaira volna szüksigük, hogy a forgalmat kellő módon bonyolíthassák lo. Számos kohóban az üzem \'szttaetal, mert a vasutak nem győzik a aztkséges nyersanyagot és a fűtőanyagot száütfaná és a kéazgyárimányt további-
Hasonló hircket jelentenok Piltsburg-kól. MuJt évi novemberbon és decemberben a szükséges vauul! kocsikból a gyárak csak ÜO százalékot, egyes kohók esak 30 százalékot tudtak kapni és a kokazleinicjő korűlotekben a holyzot még kedvezőtlenebb, kivált a vasúti váltóörök sztrnjkja után. Sok tolopbon a fütő- éf nyersanyag késedelmes "érl:ezéso mlutt nz (Jueme; korláloml kellőit vasv épou hesrfatetni. Alig pl. a connelavüloi bányavidéken tőiib írázozor tonna szén és koksz hevert a raktárakban, addig Pittsburg környűkéa llí knhó ós számos gyár szánetclt, inort a vasulak nem györ.tek elég szenet ój koksrot szállítani.
wan; r tht 1 n:r xr:
ViszketBflségi
kérbajek. mindennemű sömör, ótvar «Llen csak
* Erényi-féle
Ichtiol-Salioy lt
vegyen. biztos hatás. At* I kíirouA bUittiuil. SjtíUtidl:
Erényi gyógyszerész
S«abft<Ua41!i« o. mám alatt. |l FímVU/: llTSrSk auxaty.ttto»i\\ is. i» sgc*» rv^rr-II Ur VAal-kírut 17. ttJJ_________________L"__t

£
hírek mindenfelől.
— Pénshatnlsltó elgányok. Két oi-
;nv omhort fogott el a pécsi rendőrség, k közül az egviknél Kis Jánosnál egy öt-kt>r«uá«hoz szükséges pénzhamisító gépet találtak. A máaik cigány neve Vendel Ist-Váu. Hogy a cigányok használták-e már u yéuzvcró gépel, arra ezideig még nincs bi-aonyiték. A cteánykaraván, melynek tagjai feöoé Kis ós Yendol tartoznak, mosi valahol Zalában kóborol, a balaton vidékén. A vizsgálatot folytatják.
— Lenyelt válté. Merkó István péosi lakás adós« volt sógorának Keleszt Mihály-Mok W koronával A váltót ma keUett velna Flerkóuak kifizetni, ki el is ment sógora Petótt\'éUai lakására, hogy tartozását ■Mgyeuklse, da az utolsó pillanatban merész ötlet* tómadt Klerkónaz, mert a mint latleut ke*ábo adta neki a váltó), ö egész j
egyszerűen arAjá):a lusta a vállát Icnystlo és anéikOl. hogy Aurlett volna, clkávcxatt sógor» lakáUrfl. Keleset váJtéfaló sÓRora olicu a bíróságnál mogtelle a följelentést.
— Irodalmi botrány Bukarestben.
A bukaresti Cronica cimü lap a következőket írja egy, a román tudományos akadémiánál történt irodalmi botrányról Mace-douskj hirnaves román Író felolvgsált tartott tc?nap a színházról és IrodalomróL A felolvasó erősen kifakadt Carpgi&lo nép-ezíumuiró oilen s őt közönsége« piagíraior-nak és komédiaflr kálónak titulálta. A hall gstóság tiltakozott ez állitások ellen é olyau nagy skandalumot csapott, hogy Macodenski kénytelen volt félbeszakítani felolvasását és menekülni a felolvasási te-remhöL Caraginlo hiv«i utána vctolték magukat és pokoli lármával üldözték a felolvasót egész s lakásáig. A huknreiU nemzeti szmhár elölt pedig nagy sokatág tün-teteti Coragiale mellett, a mely tüntetésé-a Gamhrinnsban tartott társa ..skomár fc-jozlo bo. A botrány new feltűnést keltett egész Romániában,\' itacedonski féltett« anyagi érdekeit s azért támadta meg a román lroealom legelső munkását, Cara-gialét.
~ Matuzsálemek osodája. A Merán közelében fekvő Sen* taluban él nyelet Pileher-testvér, akinek életévük öitzeien C2Í. 6vet és 11 nupot t«*z ki. A legidősebb Mátyás B7 évei, 8 hónapos és 19 napot, Mária 86 éves, 6 hónapos, 2 napos, József &J éves, 11 hónapos 2« napos, György 79 öves, S bónajH)«, 10 napou, János 77 évei, 3 hónapos, 28 uopo«. Mihály 76 éves, $ hónapos, i napos, Anna 78 éves, S hóna-
fa, 9 napos és végül a legifjabb Kmúbít 7 -éves, 11 bónapos. 19 napos, Átlagos életkora a család miaden sgyss tagjának tollút 78 év, 7 hónap ás 16 aap. A uyele testvér közOl egyiken sem lálszik a nagy életkor dacára a tOródöltség legcsekélyebb nyoma som.
— Az erényei angol király, VIL K\'lwárd angol király nagyon felháborodott azon, nogy a londoni szinházakbau igen durva hangot és modort honosítottak mejí az uj szorzőkk. Kétértelmű ki-, fejeeésex nélkül as angoloknak már nem is tetszenek az uj vígjátékok, s a színészek u hatás kedvéért illetlen mozdulatokkal móg jobban kihegyezik a szöveg durvaságait. A király a minap jel«n vofi egy ilyen előadáson s igen mrgbotráu kozva beszélt a környezetének ártól, hogy erkölcs dolgában ugyan ó a leg türelmesebb ember a hármas királyság ban, de azért mégis fölháboródik, ha Uyen szemteleniágeket, minőkot a izin-nadon elkövemok. nem zárt társaságban, hanem ily nagy közönség elölt lát. Kgy komikus valami végtelenül pikáns dull odolt elő, h a küály hangobun kezdett Leszélni a kómvezetéhez. Á s/i-oész Mtn értette mog. íiogy mit kivan a kizálv s tovább énekolt, mig az udvari emberek pisszegése el nem hallgattatta. A kormány el is rendelte nvombau a EziiWui senzura szigorítását, s most már nemcsak a színdarabok, liánom a színészek ellenőrzéséről is gondopkodcis kell a kormánynak.
— A fojalt ápolása.Az Egészségügyi Lapok uj számában olvassuk a következő apróságot a fogak ápolásáról: A fogak rendszeres ápolására rendszerint nem fokletnok olyan aulyt, hogy ez által a kívánt cél elércasék. Epp ugy hasznos, mint szükséges a fogakat minden reggel megtisztítani: do ez önmagában nem elegendő, hanem szükséges, hogy este l^okvés elölt a fogak újból és gondoson tiüztíttassanak. Utóbbinak elmulasztása hátrányos azért, mort a fogak közölt visszomaradó ételmaradékok éjjel feloldódva a nyálban, a fogzománcra pusz-tilólag halnak. Ügyolni koll arra is, hogy a fognak hátsó folületo, amelyre fogkő szokott lerakódni, valemint a rágófelűíet, mely az ételekkel első sorban jön érintkezésbe alaposan megtisztíttassák, ami bizonyára fontosahb, mint a íogpor. vagy fogviz\' megválasztása. Mert ez ntóbbiaK éttékökben többnyiro tulbecsültetnok és a legtöbbjével legalább is egyenértékű a közönséges tiszta ivóvíz, melyben kevés konyhasót (egy féllilor vizbo egy kávéskanál konyhasót) feloldunk, mindazonáltal h fogvizek és fogporok nem oivetendök ós használatuk,* amennyiben a szájüreg nyálkás hártyájára frissítöleg hatnak, tanácsos. A használt fogkefe no legvon túlságos kemény. A fogak jó-karbuntartása a gyomor és általában az emésztésre is nagy befolyással van és azért a fogak ápolására nem csupán esztétikai szempontból, hanem a táplál-
ko/.ís noin^oíájü\'^ \'v
fektetni
- A badai oldal kőolaj világítása.
A fővárosi kültelkek kóolaj-világitása a pesti oldalon vállalatba van adva, mig a budai részeken házilagos kezelésbe vették. Az 1002. évi költségvetés tárgyalása alkalmával, fölmerült az a kérdés is, vsjjon a főváros érdeke szemjpootiából nem volna o czélszerü a budai olatlon is vállalatba adni a kőolaj-világítás ellátását. Es az ügy különben már három ér előtt is foglalkoztatta a közgyűlést, a mikor a házilagos kezdésnek a budai oldalon való fönntartását határozták el; niasitotta azonban akkor a közgyűlés a tanácsot, hogy a kérdést tegyo ujabb tanulmányozás tárgyává. A tanács eleget lett a fölhívásnak s meghallgatta a mérnöki hivatalt és a világítási albizottságot is s a tárgyalások során az az eredmény tflnt ki, hogy vállalatba adás esetén megtakarítást nem érhetnének el. Ezért most a tanács ast a javeslatot teszi a szerdára kitűzött közgyülésnok, hogy * jelenlegi módszert, vasyis a házilagos kezelést, a budai oldalon tartják fönn.
A Jogszolgáltatás Boszniában.
Szokolay Kornél a Keleti Kereskedelmi Akadémián (Alkolmény-utcza 12.) Bosa. nia és llerczegovina közgazdasági viszonyairól és intézményeiről tartott előadásai során, holnap szombaton dél\' után a bosznia-herczogovinal jogszolgál" látást fogja ismertetni, különös tekintet, tol azokra a körülményekre, amolyek a kereskedelmi világot közelebbről érdeklik. Az akadémia Igazgatósága szívósén látja ezen az előadáson az érdeklődő szakközönséget.
Byglenlknfl franezla gummlámk
Yan szerencs ui a u. é. közönség »zivea tudomátára hozni, miszerint az önzcs-bygienlkus gummlárukat (óvszereket) minden akadály nélkül továbbra Is elismert legfinomabb minőségben kiszolgáltalom. Yi-srontelárusilékuuk mcgfolelö nagy engedmény. Kérem megrendülőikkel egyenesen cxégcmhet fordulni. Keleti J. Budapest, Koronaherozeg-utoza 17.Képes árjegy-zik Ingyen és bérmentve.
As Ipar oeosfAja mindig as volt, ha
az Ipartermék olv olcsó árban került fór-
5alomba, ha az fellOnést kolt Kgy ilyen cso-át teroint meg mostan L i o h Un a n n Sándor posztó kiviteli osztálya Budapest, VII., H ott o n bi 11 o r - utcza 12-M. »iám, L emelet azzal, bory 8 frt 60 krért »zétiüld az ország bármely részébe a legnagyobb férfiöltönyre elegendő. 8 méter, 20 ctm. eheviott-szövetet, drapp, barna, szürke, zöld, fekete és sötétkék ezinben és 6 forintért ílnom fekete és sötétkék posztó, vagy barna, fekete és sötétkék kamgorn izövotel- Ezt a szinte hihetetlen olcs árt ugy tudta megteremteni, hogy egy poszlógyáros-cuk pénzro volt szükséeo, majd minden készletét adta el neki olyan olcsón, hogy a vételár alig fedozle az előállítási költségűt. Nem félrevezetés az, hogy ily olcsó árbun azétktild három méter 20 centiméter fórfl ruha-sjövclet, melynek minden egyos darabja válogatott minőségű, divatos mintájú, arait bizonyít, hogy rövid 6 nap alatt pár száz utánrendelési és körülbelül száz elismerő levelet kapott az ország minden részéből. Ajánlatos tehát a nagyközönségnek, hogy minél sürgősebben reudelien meg ezen hallatlsn cücsó posztóból néhány öltönyro valót, mert Uyon olcsó árban csík rövid ideig szállít egy ferfl öltönyt kiadó Ö m. 20 ctm. ruhaszövetet. Megrendelésüket szivoskodjék minél sürgősebben eszközölni, mert nem loheteiúíi, hogy készloto a közeli napokban már oifog fogyni. Meg-rondelésekot a pén* előleges beküldése, vagy utánvét mollctt eszközöl Mintákat a rövid szállítási idő és a nagy forgalom miatt nem küldhot — Posta dobozért és szállító levélért 15 krajezárt számit
I! (IRAKAT ÉRDEKEL i í
hogy a lafflnomabh franozla 6s angol rirom: különlegességeket feltétlenül biztos óvszer: ürodoti párizsi cüomacoláübao tuczatja 1 trió! 6 frtig nathölyc?: UeCD&makb 1 írtál a Ml*.
HATSCHEK NANUQR ^^
EUBAPE8T,
ÍV., Kiuroljr-kCrat o. •(. ». Uk*t vásáréi aL
Sok uidonsáQok!
REGÉNY.
Az ördög cimborája. :
, Regény. Irtat HL
De bár hónapokon át próbálgatott
mindenféle helöröszcrszámot és ezer* számra hozta a kulcsokat, az ajtót fel* nyitni nem tudta.
Kívülről eljutott az ajtóig; belülről te csak tf< ajtóig és ez az ajió akadályozta öt meg abbun.hogy a maga menekülése árán az bandát kiszolgáltassa «
büntető igazságs^olgáltalátnsk.
A külső bejárás nem volt tulságosno megkönnyítve, ottan is a sok odvas & közül egyik vezetett abba a folyosóba melybe a folyosó nyilt. tl* a (ékbaa mindig volt megbízható ő^ff, ugy, hagf ezektől nem lehetett befelé jutni.
Ekkor egy napon Jőliek a csendörök és ogy nagy körleten kivágtak o&dea fát az erdőben. .
Daslcs már akkor sejtette, begy áruy? van közötiük, do nom gyanakodo»-. szikire. Arra azonban nom ls gondol\', hogy Harcsa megjelölto a fát és a oseu\'tórök csak azért vágták ki többet, hogy a do-log Desics előtt tulágossn fel no tönjélc.
Mert azzal, hogy a fát kivágták, még nom fodezholték fel a hojáráat, amelyet ogy forgailialó ajtó, amelyen kót méter magasságban föld volt, ugy elfedett, hogf osak a beavatott tudhaiűlt róla.
Dasics hát a dologgal tovább nem t&> rödőtt, aanál kevésbé, mert a banda ezt a járást ugy sem használta, do meg a csendőrök körülásták a lőszereket mindenütt, sőt a bejárás íolott is kezdett ásni, de azután eredmény nélkül távuz-lak.
Mikor azonban Hnroea kérte a csapóajtó kulcsát, a vezér azonnal tisztába volt azzal, hogy ast a járást a kőzbi* tonság őrei már ismerik.
A flut tehát, mint láttuk, egy bedőli mellékjáráson küldte e], hogy végezzen Harcsával, 6 pedig elindult, hogy a fiu, előtt vagy mögött eltakarítsa az ellenséget.
As a folyosó, melyen ő haladott lo» vább, zsákutcában végződött.
Dasics a falhoz támasztotta fülét és mogfeszilelt figyelőmmel hallgatódzott, majd pedig alul eltaksrilotia a földe egy darabka helyről és a láthatóvá tett vasfogót meghúzta. • t ,
(Folyt kör.) •
■—|--------- |cg i ii i i iái nini.—
\' &ximSafmalm
melrek az illetékes senekapaexitások által minden tekintetben a Ugkitünéb* beknok vannak eliamerre és igv a hazai é« kü földi kiállításokon as elsfl dijai nyerték 76 frttól külőnböső árban kaphatók. Minthogy ez idő szerint a ositn-balomnak nodáQáu és be\'sé ssexkiautda atólérhsteilea taltliuányom vas, igy iavitásokat él ¿UlakiUaokst le elfoRa-dok, a haog javulásért és UrtÓBsigátirt kezességet vállalok.
Habits A.ntal
hasgsser késsiti Budap&st, va kerttlft, Mru****
körút 42. Mám. 5» árj«flv*ékel bármenlve kül3. m
fA
• I
*
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
Hazai ^
11 talános biztosító
részvénytársaságot,
•ílínyö» feltételek tnel-
®(<tfc lehet blatosltant, de ahol m* előforduló kánokat azonnal és mél-
tányosén beeaclilk, sőt
qyonean kl Is fizetik.
Brázay-féle sósborsze^z.
A ki hamarosan szabadulni akar a
fófájál kellemetlen érzékétől, dörssölje h« ojcí.U, homlokét. valamint a főjét ét nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez múlva mir rendkivOli Adiló hatást éres.
I nagy üveg irt S korona.
I kis . .1 .

itdiiiUiUiiia I kUi Vttttnj 1 kRéTcrtwW , . I kii» Cuk» Hm«| I UU Qytnfi ( I kiJi ».-«»
i kiié »««> r«cfla) I kU4 • U>1 jira I kitt mii fc •» )
Mm
ü
aatteto « .j *i«m »»»i«U UMt H*-k*ll kiriüaai
*t US
Irt Í.SS
I kfl*T»ns«r»«k.<ta.ie
I kilo iaum 16-UU
I kitt Cuba Picün - ----
K^vrhjz cfomagalhatá
ilimMu\'itih.Nte.k«*. ^trtis*
llflkib JA»odarln, mim. ka*. " W SS
14 kitt KtíUriui 09 kJIS
ibkiU BixUrtiJ ¿M U
kitté MiUnlhU 1m*hUm Ubb , UJU tt ktldb.U, aUx vt44kre QleMjMW MniMtMlS *rir \\á «Ml«» kSU.
Balogh László
kivé* és Ua kiviteli talsta Buda^ast,
r(lit«t TTL. ««MwkffliMrtHs
U r. nik«-\'^«k TTL M
VI. Dobúay-a. «1.
„ilphrodito."
A ján\'e t> n i kd^Vltlsilisik
»• »rol.öt ss\'piígfn.k ápolására (a Aphro\'Utu erlu et: K.gj 4 gelj ára \'d Úron» kiesi I karon* *> Hlliz. A p roJii» pondért 1 korona BUÍUléz. AphrodiU saipaa 70 ülté*.
„ÍJ untai Salol"
• lagrtvidabb iHfl alatt grá-y ttja fér-fiaknúl a bugjeeóMjáat és hályag-k.t.m.l Ara o»t>(soakiot t kar. 40 fillér. ValiÜ kitárol*« k»>UlA.
HESZ 60THARD
gyégye«*rtáráHete wO\'«fU«resstke» •
ÚJVIDÉKEN,
Salg4taitánl Wataaakaakar-Mla
GOGHAC
tanét kapható.
Kitt kiválóhirfl és valódifiazta borpárlatot Cservsoyák György b.-jyarmati és Hankus Imre salgótarjáni gyógyszerészek awgvellék as összes készletei (57000 liter) a Weisseabaoher . csődtömegéből é« annak árusítását I megkezdték ugy eredeti üvegezésbe«, aúnt literenként a legnagyobb meny-ayiségig.
Vegyvlaagátat eridmén»« s legjekk és legtiaitákb borpárlat I
Xerreaflelések
HÍNKUS IMRE gyögyszerészíiez
•AZ.aÓTARJÁir intétendők.
ral*UA«.»ltA«sal 4« Arj.ry«4kkal aaet gAUak a Uttjdoaasak.
00AK EQTSZEB KELL MOflHI
Óriást megtakeritáa I WkatAM MJMÁltXl IUBAD.
Petróleum-szappan,
teljesen ártalmatlan legeslegjobb mosószer e világon. 1 drb (80 üli.) elé* 30 liter ▼iahea. Bővebből a raeilúcsowagolt használati utasítás. Oyári főraktár: BUDAPEST
VII. Hottenblller-utea 2űb- «iám
Drogéria és egyébb jobb Ozletekben min-acuQtt kapható.
ri*UMiai|ok (SS drb) S kor. SO SUArAet bérmentve aUavét m.U.U,
Képviselők mindenütt kerestetnek.
Pártoljuk a hazai Ipart!
Hicker Q^aiDa
sittet, sodronyfonat, kerítés ás ágybetét gyára, legolosóbb bsvásár-===== táal forrás :
BUDAFEST,
VTt. Wagyálofa-ntoia 90. nárn. AijHZ\'ik Aa kUUAgvatAat MmtttT* kíUASk
TtlitTOR
aa—ea.
Clavethyl
asesa Om «a MttmU«>44«UÍ U^riUM aaee. ím i kwea.
SdSÍTtr Unir KI»
tcf. «e eeáll>»es«—U. mu^rl» ■ fefsk tf**-tü. -*mtí ■ »Hhsalte «hit^ilj» • (o(k««*t; • «Uja/H«t dilafícUiii. ín 1 kw.
aa—a» ■*<*• k ru ■■—a
ki M tlUUM kisriUU
lf^MA HRCKa^ÓCSBEN
s WktMbb M iftetMM »»«rt tud
klwAaUü, *Jm»Ú«i uttku BU.1UM «Unr*-
kel arviiK nj }* treümbH Wt»
U< »•^«\'•WhrtMu árai U* Uv*ir M ¿1. >>rf Wr.lr l *•». *e O A á*li*i *U+H>á é Uuti»!*
I.tűá sKappax
Ua«Ha UttU «s«aL
A hozxlUrtöié
Irma liölgypor C«iÍQnij(i-T(Sk)r nbsnw
teewCsM —MÉ»J Km^IM kisAreu«
R«Ik Gyula
fteg^\'kanlzaAci.
SZÉP BfíJÜSZ
»je a firfl Mettige. »jp
Akt MM»«k birkakába akar jnlm. aa kaeanálj* • Wlnhlop «lmou-iul«
0UMpIA LUSTRiNT
h*k falelaanlhaUtlan kieaituaéiiT, a saaiyaek alkaiuiatáaával • bajuaat al»«c* állasba lehet ketvMmi, ha e«*>a Lielrianel a kajaas jél lenedvesHMik, a WajaéikSláraJ teUaée esartnU alakba felk»u«tik e a bajassk%tél mindaddig rajta kagjrjak. áruig teljee«u nsgesi-ill á Uja<akOté sltávolltása aUa a Ujaea napokon át nnigl\'rtja alakját« fényét é* aalyemsierO lágyságát
/ ürsog ára 1 fior.
gr« baklláás« saellett bársaentvs saáliUss
Efjedflli k4<ait5je és fsltaíálója
BIHKLEK SIMONillatuirá&i
SZABADKAN.
PodjfáaaaU nagy árUedwegcoény» •ésseaOineki
üj gyógyszertár, í,.«^
máro.l-én aj tyé3ryB,l0rtáIf nyilt meg
Gáz-izzófénj ^ 3 L SpiiiluMzzúíény 6K. Pőtroleum-ízzőfóny 10 X. Acetylín-lzzófiflj 11 Vidéken kőpvlselfik kerestetnek.
Részletes árjegyzék ingven.
GÖÍ 0 0 SJ.
BUDAPEST
V. ker* Váoit körnt 64. sm.
r*
w
\' Zongorák és pianinók,
I ajak 4« AtlItasaMafe, McArAUr kllSoS
UTArtasAatak Uiralcaibbaa kapk.\'ia aa Ualásma Unrrt MstwJÜMtiUaM

lVIarosoh Antal
Budapéét, Károlp-Mőrut d. /.
B\'fl •r<^rorAkbMwrAttata«k 4. }a<rttAjafe . a te«l>lkriaa>aras*aabbM w«H»Wtifcik j
wumsmmssaami
BUDAPEST. ri.KWífUl irTB6Sl
Ha JA aa ataae
haniszipt
akar ▼aaal, kArjaa kAyes Ar|*g7>MMt
osak trj. ia«( mUyai» bunMMa k)
keidioak. W
- £
Ujáeaságl UJftaaaafl
Borotváló pori
A borotva fölöslege« TI
K atiitolaa H u »sem tat]eeea árt»la»ÜM
baratrAl.Mrral UjIű U I »UU •>»-ra mcvbomfáilikli* i niUol 4. . ntUtJ,
batoliiU.be«! lioJjk.o eH b^oNáUJio» aaatrU
n>(>! mind«» «Hi«l»» U.aUs , kojy b.rotvAt h».»«Alna a kasalAa. Pr»btxM>i»| (Lu»»«rf U »¡d«k»« 1 k.rrat, k«V _______ ___ikta hatjába« S4 ílll*t.
■t íi ktut » u»t aa sí»*»
__IUmI, k.uáTkU MotHitii SO aUAv. UlAa-
T»tui »rr u «m*m »uu«». b^aidM* Miue
Mraentr*. kuítAm k«pk»U byd*,«voa t L«UbU* T.lnrttaál VU IilliM-atott A UÍA
■xen WMT auJi
dob*«
"" \' nanaaSIJa én i
. 1.11*11«. Si.KM bt ktm, l.(id.AUMbk UCI k*»í«»Jl n Nelynw arrakreat-.l I 4.k.«
«» kr.; k.tIS. sd*| 1 Irt le kr v tfT«dít ks.kat. it M4k . tiiii.il t.UM:
ar.KKKI.V tí. grégyuMtrtárm aa „lil«>iitak«> kw«ts iuiiili\'ii
•-PtS* PtoipektuJ ingym.
Qílltl\'lCkBUll lltí\'l IfílS. =
, — —aa« flJOítlli lltilta*
!FOGAK 1
imr mtiiitlií, u|it oídszif Hifiit
llTfiMiUret «tttrb.WU.a. k.tM^c
wci\\»U » t.t IUuUKb<ikbi.
im>-
kint S bt. Saatya<UAa aélktu la.
S trL P«tv!lia U(iA«tAs • ¿ariat. A;u)t»aii 41 Crt. &m0* "Í! U.
mU S írt. S tf- R*ad»U. ia«r*a
P1TZYLE fofforvoB,
BUDjrXST
KétfUÍA 10.,fé\\9m*+ a«kau<m f.jí-r.k tavtUea S frt. á»A*4-1 frt a* tar._
i Bj valúDao ja tintát akar ,2
" ary kirj.o, »n raaAalUeeea ÍS
KASSAI TINTÁT
Maderspacli és Székelj ?
¿1
•»r
faU6m*yiriuor«»6rt Un<acrAxAuAJ
tr fi.SB An.
J
ZfZZZZZZZZZZZZSttSZKvK a
Zó!d koszeru szélloda Boffapeslen
I.ORolanóbb «»»l!o<1» a Mriroituin ajonasa U-aliÜlra SO att> tU KJ««iaa, Üaata,
kiny-Itaea uoi/ik
00 krtól följebb.
5 por«» a k.t.U pálvandT.rtdL V.odAttS Aa kAvéhAa. — t+éuu Ajjal arltva.
TrJífeo 17—41. - t«l«/«. »T—4lJ
Hajnusdlk kiaAAa.
UJ I Megjelent CJI
BAlkftl8t^af«M-a abaataU 4r«akfaaaiU [»íl.UkM« g*jLé*g kalatt»
rftnriAx SZASKABA.
Dlnök a* tanság nemi életékaa áa aaok hatásai a fOrflkorbaa. Dr. mTzoKa nvADaa
TABTAtX)M : A oonnStl. a«uü ^.t KradeadS
t Milldból _____
iAi^jiko-id di oi mtk«i. A »«\'dalj lljiuij Mint buaoi As »«imum M
b.uftk. íkuu cA»!idtK>l rüi taunua
tf\'dah it.iuáj m>«* m <L«i>nla..
Hfnl\'W a.iul r\'al. Id^ll« imm. I Lrt. P\'l.saiafe. ar««Ai *s -raiaai. A ojh»í nauni-a.k »*•«<.< L6««Uuui4a,tl. Niao* UUo« l.u«-trd« II.T^O. . UnlCMk. A E>drk*. m«UA K.itp-(TAfimtA. M«*roii\'tclbelA • u«rt4«M : Ma4apa.It, VX. TarAa-kíraS 44. I aaa. Am I kor. i »«»• UAr.bM. (♦.»! )«a4A St UiUl U DUorat .Art >.E4taaU4a

lil ltiu kár«. ktUll
ki»
II. évfolyam, 70. szám
Ragy-Kanizst, 1902. totfd, március 11.
»tiiT nrn
ÂGYKANIZSAI FRIS
tff szfti Î (INf. $
■a—a—— • ■ "p"
• >
wmán i.moi
Előfizetési ári:
Helyben háxhos hordva egy hóra 60 ftüfe .*. .\\ .*. Vidíkre postai küldéssel egy hóra 1 koron* SO fillér.
X
Kiadó tulajdonolok:
Krauaa éa Farkas. Sserkeutóség éa kiadóhivatal: Krauss il Kart a» paplrtroskedés«.
Felelő» sserkesstó:
aoiTAi ilUOO.
UeoJiieoik naponta korán reuQel. \'
KyosuOott • ,Nafykani»»ai Frias Ujsá«* «seízédésss
nyomdájában. . ■\'<
erénylet egy tanácsos ellen. flHeflSzSkStfa siralomházból
A kolera.
— tuárcx. 10.
Ne tessék megijedni, még nincson itten. Se Budán, se Pesten, de móg Újpesten ós vidékén sem fordult elő a legkisebb koloia, lőhet, hogy móg kolera tiostras eset sem, mi csak .túlzott" elő-vigyázatból azórt (esszük szóvá a főttel-mos nyavalyát, mert mint egy tegnapi távirat jelenti, a kolera ősi fészkében, Medinában ós Mekkában újra felülőlle fejót ós készül világkőrulra indulni.
Eszerint tehát, aki okos, az védokezik. A védőiemnek nom koll okvetlenül ál-atuló és az ország összes határállomá-mósain létesitondö veszlegzárból állani, de nem árt, ha a Törőkországból meg Ázsiából érkező ombereken és árukon az iilotö határállomásokon a szükséges óvatosságot, ellenőrzést és fertőtlenítést foganatosítjuk.
Nálunk azt nem szokás megtenni, már csak akkor, mikor valamelyik bu-dupra\'i szállóból viszik ki az első gyanús beteget, akkor is addig titkolják, szépítgetik, czáfolják a dolgokat, amig az egy betegből tiz lett, akkor azután elróntanak egy pár rizuma papírost már senkinek és semminek nem használó rendeletekkel és utasításokkal, a temetkezési vállalkozók pedig örülnek a fényesnek Ígérkező seflaek.
Pedig hát tekintettel a mi nevetségesen csekély idogen forgalmunkra, a józan ász azt parancsolná, hogy móg olyan lávoli veszély osetén is már teljes erőből védekezzünk, mert egy hónapi idegenforgalomból félannyi hasznunk nincsen, mint a mennyi kárt egyotlen ^kolera, vagy pastis halál okos. Csakhogv mint mindenbon, ebben is as o/ztrák érdok szolgálatában állunk és hogy Dócs idegenforgalma ne csókkonjon, kitesszük magunkat a koleraveszólynek is. Megtettük a múltban é- megtesszük a jövőben. A kolera pedig jöhet.
Merénylet egy rendSrtanácsos ellen.
Béoi, márc. 10.
Tegnap nagy izgalmat keltelt városszerte
egy merénylet, íuolyet egy notórius alkoholista Qomp dr. rendörlanácsos elleu uyilt utczán elkövetett.
Délután 1 és fél órakor Gomp dr. Wdőuanácsoal a Schwarzenbergplatczun ot(y ittas állapotban levő egyón támadta mej*. — Az itta» ember Gomp dr.-uak fellünö m6don köszönt ós a mikor a rendörlanácsos elÖle kitért, mlndiukabb íelójo tolakodott.
— Mit. akar — én nem ismerem önt — mond\'a a rondőrfötíszlvisoló.
Kzon elutasítás végre hatolt a tolakodóra. Kifordult \\ rendőrtanácsoslól s eyyuohány hölgyhöt fordult, kiket diuva
leirhatlan szidalmakkal illotelt. A hölgyek ijedten meneküllek. A lendőrtaná csos most figyelmeziotie a szolgálatot teljesitö rendőr őrszemet a garázdálkodó legényre. A rendőr erre közbelépett nyakon csípte öt
A garázdálkodó a rendőrt félre lökte s a rendőrtanácaosra vetette magát »öklével megakarta öt ülni.
A rendőr megfogta a karját, a rendörlanácsos pedig egy kocsiba szállt és el-hajtatott.
Az excedens most Ismét a rendőr kezei közül szabadította ki magát és egv arra robogó kocsi elé vetetto magát. Á lovak megijedtek s megbokrosodlak, mire a téren nagy pánik támadt.
A kocsis nagynehezen meg tudta fékezni a lovakat,\' a rendőr pedig csak egynohány arramenö ember segitsé-góvel tudta a garázda legényt vészedéi mes helyzetéből kiszabadítani.
A legény mind jobban dühöngött. Végre sikerült őt megfékezni. Időközben a telefon inján meghívott moniók étkez tek a színhelyre, felpakolták a már egészen kimerült legényt ambulancz-kocsijukra és elszállították a rondör sógre, hol személyazonosságát megállapították.
Kiderült, hogy azonos Grflnberger limit loglalko?.ámélküli többször meg büntetett közveszélyes alkoholikussal. Grünbergor ismételten a téholydáha volt ós részeg állapotában sürün rászorult a mentők első segélyére, Grünbergert ha csak igen kis adag szeszesitalt fogyaszt el, rögtön dühöngés szállja meg s ittas állapotban órákig oltohzódik.
Most alighanem végleg a tébolydában helyezik cl.
Megszökött a siralomházig,
Piága, márcz. 10.
Rövid távirat jelontetto, hogy Lelik* János, a halálra itólt rablógyilkos rabtársaival együtt megszökött a kolomeai börtönből. Most onnan még a következő érdeke« részietekül sürgönyzik erre az eseUe vonatkozólag;
Lettky szökése azért képezi oly nagy fetüné» tárgyát, mert már egyizben megszökött.
A delikvens egy rablóffvilkos bandának volt tagja, a hol 1000 október hó l-én Zalince községbec Siegelbracli vendéglőst fényes nappal megtámadta, legyilkolta nejével, két ¿Vermekével és cselédével együtt. A gyilkoso* áldozataikat baltával és késsel a szó szoros értelmében széjjel vagdalták.
Ezután megkezdődött a rablás, mindent, amit csak lehetett, kocsira raklak és aztán elhajtanak.
Majdnem egv esztendeig kutatták a rablókat, mig Lettkyt és a banda fejét Nsduraket elfogták.
A végtárgyalást megkezdték ellenük mult év deczember havában. A \'árgya-lás napján azonban a két gyilkos a körtönből megszökött. Amikor a fegyőrök eljöttek értők a börtönbe, akkor a két jómadár megszökött. Nem voltak ^gy zárkában és mégis egyszerre megugrottak.
Bizonyos volt, hogy szabadba lövő czinkostársaik segélyével tudtak csak a szabadba kerülni.
A hatóságok csakhamar elfogták
Lettkyt, de a banda fejét hiába keresték.
Lettky fölött néhány hét múlva Ítélkeztek. Halálra Ítélték.
Közvetlen a halálos itélet meghozatala u\'án a törvényszék elnöke fenyegető levelet kapott, hogy vigyázzon magára nemsokára „hideg ember" lesz.
Leltkvt ma, hétfőn, délelőtt akarták kivégezni, A gyilkos tehát éppen 30 órával kivégxése előtt szökött meg, ugy szólva a siralomházból. Azaz jobban mondva megszöktették.
Valóban rémregónyekbe illfl körülmények közölt történt ez. A börtön előtt silbakoló őr értheellon módon elalszik. A gyilkos az ablak vasrácsait kitörte, 8 méter magasságból leugrott a fal mellett levő árokna,
Mire észrevették elmenekült. Most köröztetik mindenfolé.
Budapest közbiztonsága.
Budapest, márc. 13.
A főkapitány ma számol be a főváros február havi közb:ztonsági állapotáról. A^jolcntéa első sorban a következő ne-vezotesebb eseményekot sorolja fel:
Február. 10-án a Pálfíy-térnél horgonyzó uszályhajón egy hajóslegény, a ki régi haragosa volt, fojtogatni kezdte társát. A megtámadott baltát ragadott s megtámadóját ugy fejbe Ötölte, hogy sebeiho belehalt. A halált előidéző sérfl lés okozóját a rendőrség előzetes letartóztatásba holvezto.
Február 17-én a kiiály-utcza egyik korcsmájában egv czipész\' rálőtt a erzi-pószlársara, a ki öt meglopta. A mo-rénvlőt letartóztatták, a sebesültei kórházba vitték. — A mult hónapban egy rablótámadás történt. Február 2-án a Ferenczvaroshan két csavargó meg\' támadott ogy ezukorkaárust, fojtogatni kezdetlék, de a mikor az eegitségért kiabált, eleresztették és a czukorkáít elrabolva, futásnak eredtek. Ac egyiket nyomban elfogták, a másikat keresi a romlfirség. — Február havában két pénzhamisító bandát telt ártalmatlanná a rendőrség. Az egvík as Angvallöldet árasztotta el hamis koronásokkal és 20 filléresekkel. A nvomozás során kiderült, hogy a hamisítványokat két tüzérkatona készili és kedveseikkel hozatják forgalomba. A két nöt a rendőrség, a két katonát pedig a katonai hatóság tartóztatta le.
A másik banda a vidéken hozta for>
falómba a hamis ezüst forintosokat, sztergomban egy nőt, Sziikexfe|érvárolt egy férfit és Miskolcon két embert tartóztattak le, a kik hamis ezüst forintosokkal fizettek. A nyomok Budapestre vezetlek és itt egv asszonyt logott el a rendőrség, a kínéi a hsmisiiváuvokhoz valő gipszmintát is mogtalálták. A sikkasztások krónikája a mult hónapban elég gazdag volt. Letartóztatott a rendőrség két üzleti alkalmazottat, a kik egy rézgvárostól összesen 71 ezer koronát sikkasztottak el néhány éven át.
Eifogtak egy bsnkhivatalnokot, akire bizonyult, hogy egy budapesti pénzintézetnél, ahol alkalmazásban állott, a mult esztondőben egy húszezer koronás és egy nyolcezer koionás csekket sikkasztott el. — Nyomoz a rendőrség egy ügyvédi irnekot, aki mint két ház zárgondnoka. a házak jövedelméből húszezer koronát olsikkssztott és megszökött. — A rendőrség februárban eroduiónyes
munkát végzett a betörök és laká*fosz£ togalók kézrekerilése körül. Elfogott egy négytagú, amelyre S eset bizonyult, egy háromtagú és két kéttagú lakáafo&zto*
Ealó tolvajszöveuégct, amelyekkel együtt ét orgazda is kézrekerölt. — Letartóz< tatlak egy Öttagú tolvajszövetséget, amely 18 padlást tört fel, — Elfogtak ezeké» kívül 11 betörőt és 16 zsebtolvajt.
A mult hónap bűneseteit összegezve, a rendőrség 1270 büncselekménv nyomozását fejezte hé. Esek közölt P»14 volá a bűntett, 766 a vétség, 118 irányult ak ember élete és testi épsége ellen, a mely esetek közül 26 volt a bűntett, 03 a véfc ség, 06 a testi sértés, a vagyon elleni bűncselekmények száma 106Ö, ezekbéá bűntett volt 471, vétség 594, sikkaszt* 184, csalás 86, lopás 78Í, a lopás* közül 850 bűntett. 883 vétség volt, k kár nagysága 148 esetben 40, 108 eseta ben 20 koronán aluli volt A kisebb jelentőségű egvéb esetek száma 106. — A bűntettesek közül februárban 17Ő-ot tat*» tóztatott le a rendőrség, 161*. a bin>» sághoz kisért, 3-at kórházba küldött, 9*4 a nvomozás során szabadiéra helyVr.otti három ellen a hó végéig nem fejezte i* a nyomozást \' / < *
A fogház- és tolonctaypsitálynál 2048 emberrel bántak ei közlgazgatátílag, 89S kihágási büntetést töltött ki. egyet oti szágos javítóintézetben helveztek el» 13-at a fővárosi kerületi elöljáróságok) nak adtak át, 254-et egvéb hatóságok* hoz kísértek, 400-et oltoíoocoitak. 243-sl kénvszeruilevéllel kiutasítottak. Az eli toloncoltak közül 101-et S—10 érti, 8-at mindenkorra kitiltottak • fővám* területéről. A kitiltottak közül 11 kük földi volt. Koldulfs miau .159 embert állítottak eló. A közúti közlekedés ellett panasz nom volt Az idegoniorgalom a mult hónapban 8718 íőre ruíot* 7380 an szál,ódákban laktak,\' 1348 att magánlakásokban. B
Varekedós egy, kártlifcto
Budapest, márc, 10
Az éjjel az Üllői uton egy másodrangú kávéházban nagy verekedés volt Babinic Imre 81 iv.-3 asztalossogéÜ kedvesével jött be a kávéházba és leütt egy asztalhoz, a hol a leánynak egv légibb udvarlója szürcsölte fekete kávéját — Hogy lehet ilyen nővel kávéházba menni ? ! Szólt Babiniczhex, a kit lőtt sohasem látott \'
A leány mielőtt a sértés miatt elámult asztalos ao»éd szólott volnif, fölkapott egy sörös palaczkot ée megsértője felé dobta, aki a dobást ügyesen kikerülve, hirtelen areul eeaptá leányt . > *
Babiniez nem nézhette a kedvese bán-talmasását szó nélkül és nekiesett aa lg* mereilennek, akit alapossá eldOngetstt és aztán as utcára kidobott &s Összetépett ruháju embert itt kivűl még összeverte volna, ha egy rendőr mef nem akadályozza ebben. \'
A rendőr Babiniczet bekísérte t CL kerületi kapitánysághoz, a honnan asoo-ban igazolás után szabadon, ereastauák.
» s



——
országgyűlés.
Képviselőház.
Szürk« uiindeu unalomtól, alig tannak jelen 0 képviselő urak határosal-
kápea «tómban. ■\'■<
Dániai Gábor cinököl, jegyző Eszter kás? Káinon gróf.
A kormány róazéról jelen tannak Száll; Kálmán, Horánszky Nándor, Plósz, Da. tánvi és Széchenyi gróf. •. \'
Napírond előtt:
Vasal Pál azólal föl és megkérdezte
t vallás és közoktatásügyi minisztert, tfeiért nem válaszol az általa — Nessi által — már 80 nappal ezelőtt tett interpellációjára? A házszabályok értelmében a Tálasznak 80 napon bélül meg kell történni.
Ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter olyan kényesnek tartja askérdést, kegy orrá válaszolni nem tud, ugy Wondjon le.
A távollevő Wlassics heiyott Széli Kálmán kormánvelnök válaszol Neusinei s azt mondja, hogy ó és kermány topjai mindenkor respektálják, ez intertellácziós jogot, azt is tudják, íjbzv a házszabálvok mit Írnak olö, de
• Ház munkarendje na utolsó hónepban edyan volt, hogy azt válaszadásokkal •wpsznkítani nem akarta. Különben HWgnyugtatja Nessi Pált, hogy a vallás-éj közoktatásügyi miniszter a válosz-*Aás olől nem fog kitérni és az interpellációra néhány nap múlva megadja a «vilit választ
Áttértek azután a belügyi költség-yetéire.
Szóll miniszterelnök a főváros gaz-^Ukodóait nem tartja kielégítőnek és a (évírosi bizottság nem jár el egészen a t$ ¡-vények szarint. Pichler kemény kifejezését azonban mée sem helyesli, mert a?,t nem lőhet monuani, hogy a fővárosi kizefoágban panama uralkodik. Annak #éíy része, raólylyel Pichler e vádját meg-DKolta, valóban igaz, mort csekugyan sok Visszaélés volt, do a helyzet már javult, ■vst már nem lehet ily erő* szavokat használni, A bérietekre nézve nem áll *>: a vád, azonban a mi ar. üzemeket fileti, azokra teljes mértékben illik a vád, ie»rt u fővárosban az üzemokot csak-tárván nem kezelték oly módon, a hogy 0 (óváros éa közönség érdekében megfelelt volna. Kajta losz, hogy ozon változtasson. Szive mélyén visoli a főváros veretett érdekeit. (Helyeslés,)
Holtai Ferenc a Piohler pénteki herédére veflektált, a melyet szertelennek fwvozett s hangoztatta,\' hogy szemben Bacbenyi, Kossuth, Audrá9*y érzelmeivel, a főváros iránt »zervtetieusóg el
• politikusok közt. Az uralkodó sem vi-«oltetik szeretettel a főváros iránt. Az
Sperohás és a királyi palota az egyet-pi alkotás, a mi az uralkodótol ered. » dinasztia tagjaival egyetemben az or-főnemessígej sem emelnek palotákat Budapoaten. A pénzügymini£2tóriiun fz adózás terén igazságtalanul és ke-
f ellenül bánt el a fővárossal, ugy hogy tőrvény kénytelen volt több izben a jénzOgymlniszter ellen a miniszterelnök-köz fordulni segítségért.
A többi mini&zter sem különb, mint é pébzflgyi. Nincs főváros több, a me-
Í*t annyim megadóztattak volnn, mint udnpest lakosságát. Energikusan visz-gxautafilotta Piclileruek a fővárosi pálmákról megeresztett vádjait, a melyek Alaptalanok és nem komolyak. Semmi Ijl sem lehet igazolni, hogy a főváros ttsaznélésekkol kapcsolatos telekelaján-4ékozásokat követett volna el. Csak az ¡iliitható, hogy a főváros közönsége té yadásbe ejtődólt. Nasy baj n városi «ás világítás ügye, melynek azorzödését JülfiO-ben császári biztos kötötte. Elismeri, hogy a fóvároB mind a tiz kerületében van kerületi klik. De a klikkek legnagyobb buzgósággal és odaadással tzoloálják a főváros ügyeit. . ,
Felkiáltások a széUÖbalon: Éljen a kjUk-rendszer.
&4?3say László az előtte szólóval teemban hangoztatta, hogy az or<2ág Igen is sokat áldozott n fővárosra. de a
Íjtcrelet kevés n főváros iránt, mert a liknek jebzavn, csak kormánypárti 1 A főváros ma is tanakodik, megszüntesse-e t német nyelvi oktatást a népiskolák-
ban s ma nem o&inál semmit a Kos fulk-eoobor ugyéb«a. Ac uralkodóba» nam szereti a fővárost, talán jó is,
hogy nem szereti, mert germonizélná. A kabinetiroda egy tiszta muj?yar embor-tiek felségíolyamodáíát németnyelvű, kétfejű sasoj iratban küldte vis&ca Budáról. (Nagv zaj.) Az okiralát a Ház asztalára helyezi.
Fölkiáltások : Ezt formulázza el miniszterelnök ur I A személykörüli miniszter so szól sommit ? Gyönyörű dolog 1 (Tartós zaj a szélsőbalon.)
A tételt a többség megszavazta.
Az anyakönyvi tételűknél Molnár Já nos Stemére vétette a kormánvelnőknek, hogy a népgyűlések dolgában oaak Ígérget. Ezután azokról a zaklatásokról bedéit, amelveket az anya könyvvezetők köveinek el s amelyek következtében számos pár nem kel ősszo. A tétoll nem fogadta ol. Széli kormáuyelnök azt felölte, hogy azért vannak anyakönyvi főkönyvelők\', hogy a visszaéléseket észrevegyék s megbünte\'ésükről gondoskodjanak, Kz wog is történik mindenkor.
Knbik: Bdnpalástolás . . .
Széli: Nem. gsmiuit sem palástolok. Ezt liubik ur, aki sok panaszt terjesztett hozzám, igen jól tudhatja
A tételt megszavazták.
A színművészeti kiadásoknál Sema-dan Sándor néppárti a Szada Jakkó előadásait hozta szóba, azt hangoztatván, hogy a Nemzeti Szinház. igazgatója 20,000 .koíona kölcsönt kapott iz államiéi, ami térváayaUenes . . .
Rákosi Viktor: Ez nem tartozik ide.
Sémádon: Az állam most már el sem bocsáthatja Beóthyt, mort ott a húszezer korona kölcsön.
Széli kormányelnök: Beöthy László nagyon kiváló szakember, akinek vezetése alatt a színháznak ugy művészi, mint pénzügyi eredménye igen megjavult. Azt senki sem tagadhatja, Beőtny 20,000 korona előloget kapott Ez nom szabályellenes, mert Bőihy nem állami tisztviselő. Gyakori, hogy a színészek előlegeket kapnak s érthető, ho«y Beöthy végleges szerződésének egyik föltételéül azt tűzte ki, hogy 20,000 koronával anyagi üsyeit rendezhesse. A Szada-Yakko-dologban Beőthv kazolta, hogy csak régi szerződésbeli kötelezettségét tcljesitetle (Helyeslés), a mely elől már nem térhetett ki, s a melylvel a nem-zolinek kárt nom okozott (Üelyeslés).
A tételt megszavazták.
perc szünet. A közegészségügy tételénél Buzáth Ferenc a gyógyszerész-Ügy vezetésére szakközeget xérl a minisztériumba; az uj gyógyszertárak engedélyezése is szabályozásra szorul, mert nem az a fő. hogy szaporítsák o gyógyszertárakat, hanem hogy a meglevőket megerősítsék. Az újonnan engedelmozett gyógyszertárakat pályázat utján kellene a legérdemesebbeknek juttatnL (Zaj.)
Förater Oltó: Halljuk, különben be csukjuk a a patikát.
Buzáth Ferenc kikeli az ellen, hogy a füsitetkercskedéeekben méreg és mércét,trtahnu anyagokat árulnak az élelmi cikkekkel vegyesen. Ha az állami méneket törzskönyvezik, mórt nem törzskönyvezik a ceáíjogu patikusokat? (Derültség.) Tilltako7.olt a kűliflidrül j6vÓ titkos azerek szabad árulása ellen.
Badzoy János, a topolyai biros csodadoktor mondta el ezután kerek és okos szüíjbeazédot nagyfokú részvétlenség mellett. Főként a nagy halandóságról szólóit s feltűnően ragaszkodott Írásaihoz. Fülvetette a kérdést, hogy a biztosító társaságok miért nem\' ópitenok szanatóriumokat? A vagyonosabb vár-rnegyúk ii megleholnók ezt Sürgetto a meglévő közegészségügyi tőrvények revízióját. A közegészségügyet el kellene szakítani a közigazgatástól s önállósilani. A közegészségügyi i.úzszoig.\'ílat államosítása nem is kertilno\'u jn,o$tani állami kiadásához kúpest sökhn. (Tetszés. Éljenzés jobbról.)
Major F<reucz az országos tébolydák és futóbolendok kérdésében szólal fel ós annak jzükségesséaét fojtegeli, hogy állami tébolydáknt kcüeno feláUiiani oly célból, hogy ezen szareuuséllcuck olt ápolln6sanuk olcíó pénzen. Foglalkozik a bábakérdéssol é3 a gyormekok ós fei-nőiiek halvidóüá^val s kűlőnüseu es
Htóhbi folett ütközik meg, mert a sn-téesnkai adatok ez*rüii sserfeWu sso-■K>ru állapotok konstatálhatok. Beszéde Végeztével kijelenti, hogy a tételt nem fogadja eh
Száll miniszterelnök Major Fcrencz beazédán) reflektálva kijelenti, hogy bár igaza vau sokban Majornak, de az ö minisztersége alatt a közegészségügyi viszonyok nagyon sokban javultak.
Knbik Béla határozati javaslatot terjeszt, a ház elé a végből, hogy a ház utasítsa a kormányt, hogy szigora intézkedéseket tegyen meg a czigányok telepítése tárgyáriam
Széli kijelenti, hogy a határozati javaslathoz most nem járulhat hozzá, miután a kérdéses tárgyban intézkedést már tett.
A Ház a javaslatot nem fogadja el. Ezután az elnök az ölést bezárta.
> ; " f • Or- " -----
\'»t.uúv .Saemerc Mik.ot. jm./ Wickenbuxg.-Miuk és U.s<K)e t\'ótor kainarasox, továbbá Paiaa Andor kúriai tanácsolnak veiével. Bakonyi Géza osztálytanáosos-»a1 együtt, Molnár Viktor miniszteri ta-. ndcsos, Vnneás Sándor horvát főállam-űgyéaz, Zsögöd Benő udvari tanácsos, üudisavljovitc Budíszláv főispán, Petöcz János és Wachonhausen Anűl alezredesek.
Délütán 1 órakor Benczúr műtermét látogatta mog. Holnap vagy holnap, után Gödöllőre megy hajtóvadászalra.
A király márczius hó 16-án délután 4 órakor utazik el Budapestről
A sertésvágóhíd felavatása.
A főváros a soroksári-utca és mester-u\'eoa között nogvven katasztrális holdnyi területen építette meg az uj sertés-közvágóbidat és sertésvásárt. Május eleién nvitják meg a közvágóhidat, amely közel \'ötödfél millió koronába került
Az ui közvágóhidat ma bemutatták a közgazdasági és közélelmezési bizottság nak ós a saitó képviselőinek.
A berendezés minden tekintetben praktikus. Husz hatalmas sertést váglak le, hogy a bizottság és a sajtó képviselői a gyakorlatban láthassák a berendezések moködéjét Nagy visitással jött husz sertés a váxó-akolból az ölő-akolba. Néhány markos hentealegény leszúrta az állatokat s könnyen kozofhotő daru omelto az elvérzett sertést a hatalmas katlanba.
A katlanból ugyancsak dara emeli ki a sertést és a koppasztóasztalra teszi, a hol megtisztítják az állatot Azután futódara viszi a sertést a munkahelyre, a hol kettévágják s megthurtitják az állatot.
Külön vágóhíd vanr a hói a gyanús állatokat vágják le. Mellette van a hus-pároló, a hol a gyanús állatok húsát megfőzik s olcsón adják a közönségnek. A vágócsarnokot födött folyosó köti össze a hűtőcsarnokknl.
A telep megtekintése után a közvágóhíd hatalmas vendéglő helyiségébe vonult a társaság villásreggelire.
Leesett a zenekarba,
Budapest máro. 10.
A Nemzeti Színház házi főpróbáján ma nagy veszedelembo jutott Forenczy Feroncz miniszteri titkár, a holnapután szinrekerülő Pogány Gábor czimü aráma szerzője.
A mikor a függöny összecsapódott, a szerző a zenekar fölé helyezett kis hídon föluietott a színpadra. Mikor visszaindult a nézőtérre, a rövidiái* ember hátrafordult s míg visszaszólt valakinek a sainpadon, elvétette a lépést s a hid mellett a harmadfél méter mély aatiakarba zuhant.
A színpadon ósiáai rémület támadt s mindenki a zenekarba sietett. Ferenczy ájultan feküdt a földön, arca sápadt volt s fejéből hátul szivárgott a vér. Szerencsére ott volt a színházban György Gábor dr., 9 ő nyujtoltá Ferenczynek az első orvosi segítséget. Konstatálta, hogy komolyabb sérülés nem történt s kimosta ós bekötözte Ferenczy fejsebét Eletét az mentelte meg, hogy estében egy sonakari pulpjiujra w»it, amely tasuoUirt alatta, s meggyöngítette az esés erejét
A király Budapesten,
ö felsége a király ma déUlött általános kihallgatást adott
Száll Kálmán miniszterelnök az általános kihallgatáson megjelent ö felsége előtt, hogy köszönetet mondjon az ót ért legfelsőbb kitüntetésért, ütána a felség elé járult még:
Dossowffy Sándor püspC>, és gróf Ka-rátsonvi Jenő boUö titko-. tanácsosok, lovag Kuczynsky Jenő uagy-Viivet, Dókus
Az uj parlament képei,
Steindl Ferencz műogyetemi tanár vezotéso és magyarázata melleit ma délben az uj parlament helyiségeit o főleg falfestményeit tekintetto meg egy képviselőkből álló társaság. A képviselőházból átjöttök többek között gróf Zichy János, Molnár Jenő, Nessí Pál, Hentaller Jonő, Madaráasy József, Koblk Béla, Ballagí Géza és még számos képviselő ós közéletünk kiváló tagjai.
TAVIRATOK.
A ©zár Badapestan.
Béoe, márcz. 10. A Wiener Morgon-blatt budapesti értesülése szerint Miidós czár még az idén viszonozni fogja Ferencz Ferdinánd hercog látogatását s ez alkalommal Budapesten la ÍQgr néhány napot tdltonl.
A borok exabadságharoz*.
London, mároz. 10. A béketárgya\' lásról szóló birok onnan eredtek, hogy nemrég Kitchener ós Botba közt tárgyalás folyt a foglyokkal való bánásmódról 8 ti koncentrációs táborokban levő1 burok holyzetéróL Ennek n tárgyalásnak az volt az eredménye, hogy Kitchener több bur vezér ellen kimondott halálos itéletot enyhébb büntetésre változtatta.
Bolha nyolezszáz emberrel saját farmján megerősített tábott állított föl.
Brüsszel, márcz. 10. A bur vezérek az angol-németalföldi jegyzékváltásnnk tudomásul vételo után Kitchenerrel tudatták, hogy teljes függotlenségük biztosítása nélkül nem fogják letenni a fegyvert,
Ziondoa, márcz. 10, Remington had-oszlopa rendkívül fontos leveleket veit
el a bur vezérektől.
12 örült.
Badapaat, márc. 10.
Némelyik embernek az a szerencséje, hogy l>olondnak tartják. Uyen a szerencséje Pelrovios Pelrezcelvom Jóskának, kí ma újra egyszer vául \'.iként áUt a pestvidéki osküatbiróság előtt.
Annak idején u mikor több lopása után őrültnek találták és tébolydába vitték, a Lipótmezőröl pedig kétszer is megszökött, nokat irtak róla a lapok. A kóz-rekeritéso ugj\'anis valóságos utcai harcokra adott alkalmat, mert Petrezselyem Jóska bujdosása közben tőbb revolverre telt Bzort s aki hozzája kűzeiedott, azt valóságos sortűzzel fogadta.
Először a mult évi április 18-ikának éjjelén szökött meg Petrezselyem a lipótmozoi tébolydából. lígy létra segítségével mászott ki a kőfalon $ mert Vagola Sándor éjjeli Őr észrevette, egy vasdarahbal fejbo kóllintotta s igy mtsaa-kült ol. Anstock János ós Tóth V. Pál rendőröket is tettleg bántalmazta a mikor elfogták, de végre mégis visszavitték a Lipótmezóre. Alig egy hónap múlva, május 21-én ismét kiszökött Petrezselyem a egyenesen Vácra ment Itt a Dunáról ellopta Málik István csónakját, beléült a visszaevezett Budapest felé.
Minden fővárosi rendőr kereste már a a mikor Újpest alatt meglátták a Dunán üldözőbe vették és a Szúnyog-szigetre szorították. Itt aztán Petrezselymet két rendőr: Demán István ós Szalai II. Sándor, meg lierte Gábor István és Szalf^
r ■■ ■—■ --
JfeMDJlM Msrefegták 9 n*
l<9n*0os wk «ráta támadt köztük. Amaz itlinii wnhuf««, ttbbszli !«h és Mk AUMit »«iHlMMMt«, elfogták.
Knt P*lr»x»ely«m szándékoa auibor-114« kisérlote, négy hatóság oliani erő-szaá, súlyos testi sértés ós kát loDás aúatt miután m urrosazokértők elmsba-iából kigyóa^ulínak nyilvánították. a fog-Wba kertüt. Ma pedig az esküdtek oló állították. A tárgyaláson Verebólyi táblai fcírö elnökölt, a vádat Tótb kir alügyésa képviselte, védfl dr Motznor Oiwrtáv volt. A vádlottat nem mint rendesen eay, hanem két börtönőr vezette a bíróság eló, mslv alőtt nyugodtan állt meg. A be-scótlio is el£g to-telmes volt s a tárgyalón eWjón lej-akibb nóm látszott rujta, hogy nemrígen még a tébolyda lakója tolt. Előadásában ózonban minduntalan arra cxólzott, hogy akkor igazán elmebajban szenvedett
— Mert ugy tessék venni — mondotta Petrezselyem — hogy azok a dolgok tis hónao előtt tőrtintek.
Elnök: Hát azt állítja, hagy akkor beteg vpit?
— fin nem állitom, oaak „következtetőm.«
— Most ninofl baja ?
— Most egész másként érzem, magam. X
-És ni baja volt akkor ?
— Zua ott a fajim, miut valámí gyár.
— Tuüia, hocy hol volt?
— Az ÍWillekházAban.
— Jól ment ott dolga ?
— Igea de azért ncin okortam olt maradni.
Atra a kérdésre, hogy bűnösnek érti magát, szószerint igy felel a vádlott;
—Azt betudva, hogy téboly (Iában voltom, nem lehelek bűnös.
Ezután a tárgyalást felfüggesztették tűért, hogy bevárják, mig a beidézett ervosazakértő megórkozik.
A kaszárnya litka,
Mi közöltük legelsőnek, hogy letartóztatlak a mull hólon két tüzér-puskamü* Y»M, akik czüstíbrlntosokat hnmisilottak beim a kaszárnyában. Iizek a hadbíróság elé kerüllek, de elfogták civil bün-társaikat is: Hochmann Józsefet, liakos Lnuét, Papp Józsefnét és Kuthi Erzsó-belet. ki utóbbiak beztak a hamis pénzt forgalomba leginkább a vidéken, Esztergomban, Kassán, ós Miskolcon, lioch-tnsnn és társai a budapesti törvényszék fegházAbnn ülnek és ellenük a vizsgálatét dr. Ksuedí Elemér bíró folytalja. Kírmau beismerésben vannak, csak Pnppnó ta?ad, akiuok lakásán pedig a ainszjnintákat is megtalálták. Pappnénál lakott lúitlu Erzsébet, aki az ő védekezése szerint állandóan érintkezett a kót puskaművesség ám ő nem volt a dolgaikba beavatva. Kuthi Erzsébet szerint azonban Pappaé múadencól tudott. Mint-hegy u liipadá&han lsvő vádlottnó ellen mu»s más búouylták, mint Kuthi Erzsébetnek a vallomása, a védője ma a szabadlábra helyezéaeéxl folyamodolt. A Mtrv4a*4zék legközelebb határoz a kérelem ialstt
Lelarttetatött álbárönö.
liaizzx, márc. 10.
Lainzban nagy feltűnést kelt egy nő-ttok letartóztotásd, aki ottan magát Szahs búza bárónőnek adta ki és éve-fttn át atóiól ált, hogy uzsorakölcaőnö-kel adott tó megszorult embereknek. ^¡áEsaaágában volt egy Rosecken Elco, r.ors írsrfl leáop, akiről azt álHtolta lojry társalkodónője.
A búitaőDti: zzdpen berendezőit lakása volt ogy ktfKta álló nyaralóban, do ittMi esők egy-két napot töltölt minden héten, mert — mint ő maga mondá — U ta& foglalva fontos dolgokkal Bécsben.
Ae napokon, a midőn a nyaralójában tartózkodott uesoraüzloteit bonyolította U. Azonkívül jó polgári haszon mellett állásokat is közvetített, mihez állitólagon hqgy befolyásával Bécsben köonyél-
wu«.
Közel bárom esotendeje, hogy ez az
asszony Lainzban lakott és ez idő alatt
szép vagyonra lelt atert uxsora-üzio-
téveL
t . *.
Á váréiban mindenki ö sasértc, uiat
az Gzvegv bárónőt.
Azért Kellett az olyan nagy fclü&ésl, amikor a napokban a lakásán két detektív jelent meg egy rendőrtisztviselő vezetéso mellolt ós házkutatást tartott a bárónő nyaralójában és rövid kihallgutás után letartóztatta társalkodónőjével együtt
Ekkor kiderült, hogy a bárónő egész közönséged, nyugalomba vonult bécsi házmesteruö ós társalkodónője nemkülönben. Stolil Rózának hívják ugyan, do nem bárónő.
Letartóztatásuknak nz volt az oka, liogy egy elókelő családtól való \'21 évas ifjú került karmai közzé. A fiatal utndr viszonya volt ogy neves bécsi azinésni& ve), a ki sok pénzébe került. A mik$?} már minden hitelo kifogyott, akkor iuiÁ-dottja tanácsára a „bárónőhöz" fotdutt és ennek segélyét vette igónvbo, persze rcngoicg ősszopü kamat meilott. Ezt valahogy megtudták a Hu szülői itt feljelentést tettek a rendőreitől a „bárónő" ellen uzsora vétíéjt\' nrtátt. A nvo-niozás során kiderült, hogy a csalónőnek még több kisebb-na^obb nom „lisata" dűlop nyomja a lelkit.
A vizsgálat megtűrt*. Kompromittálva van benne e színésznőn kivin még több nő köztök ety orfeum díva is. Kzek terelték hálójába a megszorult könnyelmű-ombereket, a kunok rossz anyagi viszonyait aztán a bárónő alaposan ki tudta aknázni.
A vizsgálat még folyik.
Egy íestvéíYlszáiy következménye,
— Saját tudósítónktól. —
Pozsony, márc. 10,
Immár a monarchia mindtikét államának hatóságait foglalkoztatja az a vé roí paraszttrajfédia, nmelynok színhelye Kukló község Pozsony mellott s amelyről táviralunk már röviden beszámolt. Egv elvetemült suhanó családi viszály-kodásból a saját nngybályján&b gyilkosa lett. Az esetről a kövelkózö lézzlotoket jelentik :
Jubik János és Pál "Iniklói testvérek örök viszálykodásbsn éltek egymással. Schogysem fér;ck össze a közöj portán. Halálos ollonsó^ok leltek s kerülték egymást, amig osak lehetett, ha podig találkoztak : ott voszokedéu osett, do még éhnél is több: verekedés.
Március G-ikén ismét találkoztak a kettőn ; a veszekedésből, mint rendosen, verekedés lett s odajött Subik Pál Vendel nevű fla is. Amint észrevette, hogy atyja összekeroredett a nagybátyjával\', éktelen dühbe bondt s néhány hatalmas csapással a földto toritolto a nagybáosit, Subik Fái súlyosan megsérült s rövid idő múlva meghalt.
IlnUilút, amíg lehetett eltitkolták, hogy n gviUcos a tizenhalesztendős SubiK Voncíel. időt nyerhessen a menekülésre. Subik Voudel anyja sietve ulmkereke-dett a fiával s a szomszédos Kutl községbe azzal állított be egyik rokonukhoz, Simok Helénhez, hogv Vondel súlyosan mepiebesitelto a nagybátyját s most monckülnie kell. Simok Holént, aki jól tud németül kérték, hogy, kisérje el Vendolt Béusbo, olt pedig váltson jegyet számára Amerikába.
Simok Helén megkönyörült a rokonokon 8 elvállalta, amit tölo kértek. Vendellel ejyütt március 0-án nz állam-vasuton Bécsbe érkeztek s amint a béosi halóságok kinyomozták, még aznap sikerült amerikai utijegyet válta-níok egy amerikai kivándorlási ügynökségnél. I.ubik Vendel pedig még aznap
; aznap
i
oltónázott az egyik németországi tőváros felé.
Azonban rajtavesztett. Teschen határállomáson letartóztatták n csendőrök s a nagy ravaszsággal és furfanggal kieszelt szöktetés! terv meghiúsult. Letartóztatták Simok Helént is, akit természetesen azzal vádolnak, hogy a gyilkos menekülését elő akarta segíteni.
bolták. Km el szembe s a teadöri sajtóiroda kiielfnü, hoary Varga elgár,o!á*n*k lelt a?, uldor.ata, Varga hoUtcstél a vonat karekei darabokra szakították. Testrészei másfél khométer távolságra feküdtek. Varga kétségtelenül részeg fó-vei botorkált a síneken, mikor a vonal utolérte és elgázolta.
— Megvadult automobil. Ma reggel S órakor a Józaefkörut és Bnross-utcza sarkán Gábor Antal meks-nikus által vezetett tutomobll örült se-boséggol noki mont egy bérkocsinak, amelybe epy idősebb uri hölgy ült. — A bút kocsi\' lova felfordult és kis bíjja, hogy n kocsi is igy járt. Az utolsó pillanatban sikerült megállítani az automobilt. Az összeütközés mindamellett oly naay volt, hogv Uáhor Antal kiesott a lömé re és több zuzódást szenvedett. Az automobil é* kocsi erősen megrongálódtak.
OolueW neasáriam női óvszer belügy
miniszteri ¿0987 901. számú reudelet érte tnébeu csakis orvosi rendeletre kapható nálam Uohottola Ernő Öudapíiton, VI Andrássy-ut, Váezi-kürut sarkán. ífoncióro-palota.) " \' \' u
— Agyonlőtte magát. Az Brkel-uieza 0. számú házban ma éjfél után
pisztolylövés zaja ébresztette föl a nyugodtan alvó lakókat. A házban InkóCsíky Manó 28 éves adóhlvatalnok lőtte magát mellbe forgópisztollyal s A mikor a mentők jöttek érte, akkor szobája pam-bgán hevert átlőtt mellel erősen vérezve. A msnlök elállították a vérzést és a súlyosan térültét elszállították a Rókus-kórházba. Csiky életuntságának okát nem tudják.
Egy pof következménye Keresztesi Mihály 80 éves szíjgyártó szombaton éjjel a Vémház-kőruton ittas állapotba összeveszett egy ismeretlennel, ti ki ogy hatalmas pofont adott noki. Teenap reggel Keresztes jelentkezett a Rói tus-kórházban, ahol elmondotta, hogy n pofon óta nem hall egyik ÍÜlóu sem Az orvosok konstatálták, hogy mind két dobhártyája megsérült az őrös Ütés következtében.
r- Jó magkareskedást koros a tavasz kínyUtával u vidéki koreskedő ás gazda-közonség. lipen a mult ősszel nyílt meg Budapesten, Uliöi-ut 78. sz. alatt, Bokréta-Wtca sarkán Fábián Bólo buzgó, flatsl magkereskt-dó Qzloto. KítünŐ cikkeit, kor-téueti eszközeit, korti és cuzdásági urna-vait eddig is szivsseu rendeli jól indult üzletéből a közönség. Modem berendezésű, szolid üzlete-bon, kittlnö magvaiboit senki som csalatkozik. A lelkiamorotes Qzlotom bert szívesen ajánljuk a a é. közöuség b figyelmébe.
HIREK MINDENFELŐL
— Elitált hercegek. Lontfulla és Sobabeddin korcegeket, Dámád Mahmud basa fialt, továbbá Iiojdár bégoL néhai Mídhái basá nagyvezér fiát, Zekki bég ezredest és Abdurrámán béget a szmir-nai vilajet volt politikai kormányzóját, a kik Európába szöktek, in oontumaciam életfogytig tartó várfogságra Ítélték,
— A* utolsó pillanatban. A boszniai Banjalukában Qvosdan Gligo nevü gyilkost halálra ítélték ós tegnapelőtt vitték a vesztőhelyre. Miközben a bitófához vezették, megérkezett a király távirata, a mélyben a bűnösnek meg-kegyelmezolt. nz a fordulat minden jelenvoltra mély hatást tolt. A me^ke-gyelmozott, a ki már látta a bitót, térdre borult ós zokogásba tört H Büntetését a király életfogytig tartá fegyházra változtatta.
— Elstilyedt hajó. Fiumei tudósítónk jelonti; A .Normado* nevű vitorlás hajó, amely Fiumo feló útban volt és hagymát szállított, útközben viharban léket kapót és elsülyedt, A legénység megmenekült, do a rakomány a tengerbe veszett
soagát, ezotáa sz ára* egyik v4f<U! alt
vatt egy fáklyái 4a meggyújtotta.
C«ak kUratrüá«iUU 4« njra eloUott« a fcilyát
ázután inegiuduU.
Nagy on járatos lcheUU ebben a folyt»-sóban, mert önnek pokoli sötétjében olyaa biztosan luüadt előre, míulha a folyosó ■ fényesen ki lott volna világítva.
A folyosó egyot kanyarodott ée\'*- távot ban halvány világosság látszott.
— Tudtam, hbgy erre nom jönnek! mv-rogta a vezéi. Ugr látszik nagyon jól vannak tájékozva No, anxúl jobb. Majd meglepem óket ...
Most már síelve,\' c*akním szaladva mon1 a világosság elé, molyhez gyorsan közo-ledelt,
i I í
Amint közelebb éK ós a folyosé világos-ságot kapott, látni lehetett, hogy ,aUaií elhagyott bánya járásai ezek.
Vagy 600 lépésnyire a nyilás előtt a folyosónak egy sötét moDékjárata tátongott.
Dasics nem a kijárás felé ment, hanem Üjra befordult egy mellék járásba és oUza várt
Vagy egy óra hosszat várt és már tarol-
motlonkcdctt, apaikor fejő fölött egyszerre mogszólalt egy ciongetyÜ,
— Bout van a ílul mondotta Deaics nagy örömraol.
Most még türelmetlenebbül várt
(Folyt köv.
budapesti hirek.
—- Elgázolta a vonat. Néhány lap
ast újságolja, hogy a rendőrség Kőbányán halva találta Varfta János 42 éves zongorahaii^olót s az u gyanú merült tol. hogy Vargát agyonütöttek és kira-
regény. Az ördög cimborája.
Regény. Irtat H. A folyosót elzáró fal ebben a piBanatbao
vUüiyedt.
Lasics t¿y ;d»ig a jol<ilLeu táié-oztalU
<*— y\' MMaaar
andelJAfc BMf í tm*A*— to «JWi ivíjal kM »"■\'ff, CtwkA te^K 4» oMtfocülc rtla ijMiaí, uacy titn c*oHtiztr axon
»^Varettt uraUt káí-foltot Until
Ua«i(«t u &e a bár-
nak gyónídra OdasíieL fia-UUirot VÜcaiaAx. in S korod». VsUat as«») o^tek* ■ufim 1 km. S 4aiaJk S
ftt. Hit 1 kar, * ím 1 kot. V«14fl mg* ml* ►Usk-I kapfcso «4U* tUlMe* -
fal/iaodí.__
. itadiri&aa.


közgazdaság.
Budapesti gabonatőaaáe.
Csöndes iránvsat éa változatlan árak melleit forgalomba került 6000 in. a. búza.
y ; t
Mitrír buu ápr.-ta K*ss ápr.-ra
T.es—7.68, Zab ápr.-rs Í.Sa-T.Sa, Te«|«l 6.34.
Xadapaett trtttUn«».
K4t.Uidin kítuutt: Osstaik faitdrieer. «ű-Mí M»nu biteltisxWnr TtO. MsiJoi tink 4TS.OO Hlmjjoorinri 4W- Oastrik illanr. STT. Ma-rr«r htt«Ir4*ar4ay 710.- Wsjtsr 4 e»i*»UkosM«/.t Jind4k IÍO.C\'3 Kcron»: Arsdík VT .SS. L««sáaslUI4bMk iií.— Jeli. btnk *n.U) Rlmamarinri 49t. Owlr minit álUasfasut rt*JTiU| 4T0.Z} D41Í vasat 71-— Nimet LtroJ. »átka 117.94. VUUiaos Twat SiO.-BadsptsU kOruU TWat «0.
Bóost SrtéktessS«.
B4«s, mii Huj. 10 Outrlk kltetr. 6M.T5 Uáff^ fclUlr. 718.— OuUlk-Kisnar 41UnvT»««U i4»x»4iiyj (79.75 « ttijaMkc* mttjv St»ayj4xa44k Wv.W WJUT" korCBsjlrsda —U4U TMOt

Nyom»lott SUítlj Vlktorail Buáapeetea.
f

kani"

Kováid Péter és Fia
miifestő, vegytisztisztitú és gőzmosá gyár
Budapest,
Szőwetség
•irtcza
(Ifi, nu- ás puMoyfik, dlszltü és ömorszövetek,
függönyök, szőnyegek, csipke ás légáruk, szőrmék és fôîitenM számára.
•mat
Uj gyógyszertár.
A ln|AtU«t
Üt»« u-
TALPRA
r»hatô minden könyv-
unnatö mm kereskedésben, vagy a pénz koldl
beküldése esetén meiküldi bérmentve a Szegedi Na
kiadóhivatala.
Glavethyl
«a«* 4> Mcratknadiaaáí títtkttk m(. ira I ka/aaa
Sebifftr tanár féli
(M- *
«û. «fait; a

»M .
» a kékét»« ; « 1 kar. Italé* f>| MUl
•fetaiialrk I Mt~M MUwa utdtotl
IRMA AHCKttNÓCgaHN |
• l.f>U*bb *4HU*w 1« ÉlUteM «Mrt M )
UrivtWUai, UMlUS iuMdkea B^mlit*» tMof*.
lm« BMppM

As* se már. a boz*áu»rtóaó
Irma Mlçypor
Miül Miaewa
CtiiumgMtsbtf rrtirm
tiuwilliall imihiwMi« wa«*«*
t
Reik Gyula 1
flagyk«pl»»áo. \\
BOTOR . i
Véaérlek «ryakuébea, kl fél «set* oaaa akar vásárolni as JöJöa ét frft-aídjfca ma* remek aáló, eWdtó. valódi bflmtktk, lámpa, ingó éra valamint kQ-Iteiák ai és keveMt Ustaált bútorokat, remek elAsxoba szekrény boneneai 4roa íiphktók hssxailt bátorok kocseréltetoek
Brázay-féle sósborszeiz,
A ki haroaroian ssabadulal akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsöl.« be arezáL homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborszsiel, néhány perci múlva mit readiivUli ttditó hatást érés.
I aagy «reg ára S korona
iUi „ # | „
Ha valóban Jó Hatat akar, ugy k*5$ vagy rendeltesien
-----i-Tintát .
Madarspach is Székey gyrff HT
Svájci óra-Ipar.
Nllllé kllgy kataailja a
„FEEOLtN"-t.
Csak 16 kor.
RÉSZLETFIZETÉSRE,
Nirkcl reraootoir óra nyitva ét
fedéllel . ......
§10st fárfl éra ayitva . . .
„ - kettői fedéllel . g*ü«t-hda férfl óra kettős fedéllel lé karátos arany női óra sí».
dél nélkül.......
té karátos arany aéi éra fisdél fedéUel......
KsOst férfl óra lánes jou-jouval rövid 3 soros női óraláncs férfl gyürit......
fti
5-8
»-30
14—5»

frt W-M
írt M-4# « 9-4
m 18-li
„ 10—
» 0-1»
H 12-30
Z 4-10
ómánV gytirû". ....
KOLLISGH J. ékszerész
BÉC8, vnn. zief lergmaaa &8. \' Vidékre küldés I».
(Hrui M»k lUUrtMit kerr > , ^tsei.lXH II»« a Wfdakk kaiaattk»» »«r • káiaak, a kajaak U fagakalkf t laillaatkulaaakk ara (i a Wg taaarUk katak <t»ktl», Odt, finom tfrot «a alakot *v«r a „?aa*IU" Kaja lálata Illat A „Vr««U»u 42 !»an««t« írbb f t UgfrltMbb nSv/nybbl <19 lllitott atappaa. JóUllunW további «o»y aa ara r*S«l éa fiatal, kfrraUáí >Kaaa«r) *t ar*i4ra«.é*ak (wltnntiUl ttb. a „Far«lía" biunálaU ált? nyomtalanul «Illónak. A Jtoatta* kelőbb hajtiutltó - ha|ipold - h n*|ti/plt&it<r, m«f akadályon a h«)kl káliéit, a Ma(t(*|Miv(eS4at <t a l*)b«ta(-a/atktll m«(4v. A „r»««lla" rfvbaa a U|Utm<»ttl»»«bb 4i U/jcbb toitluli W»»»f. A Wl a Hr*+»UaM-t <1 and4a» toppan balyat batii>ll)a, fiatal 4t a>arad, KStalaiaOk «atunWat • p4m aionnall vli«*a<áUra, ha a Mr»eati»\' k«ata< aU nem ilktm E(v darab irt " \' - - *- 6 darab t kar, «arab uiioi port/
l?tt»l 40 tllKr/íl tBbb rUTS M. («(aktáriban
Wtlaiau. U.
fiiakirt<5k».k, tltTltknak poala-, ***m U r«ndd(tiaaivU«ldl>n*k. vitamint *<f éf.....
I kar.. 3 dai.b ISO kar. Í2 da.ab 1 kar. ~
Egy «art» utáol por flllat, 1 darabén ftlQII 60 Klltr. Utáp flllfr/tl tRbb. M«fr»ndflh«t< IStaktáriban B<«a, Vit. Mute
donklaak, kla.k U érára •« vaa. ailvM tudóméira berwk, . *l ai artdati g«e8 Mkar. afel ., ariny-pla^w* reaentelr órák .OIM« httu. raedatar •cyeSM aUrusitiüái atrat\'Ok K*«» órix antlmannatikaa pMf citlóa aterkatattal vinaaé ellátva, l«tpo»too«Sb*ft vaunak aiabiiyoiva M klprlbálYi éa mlndar rnym áríui három ávl Irá.baH iáiálláat váltalank. A«ö J tokok, tnalyak hárow ttd bál, *nr rufrtj baálk (Savonaitf) álltnak. p«*| •alandlvateoibbklillt\'Sati éa la újonnan (tlialili ll aaolat válUaiUaa amar raldia arabSI kiaaot«
«wefetvu
ely aradul
•jakértök__________________________ „ . .
valódi arany órától A vüá«r aayadOll Ór4ja. maly aoha voiltt «1 valódi traav klaóiátót 10 OM után i \' körűiből»! S000 <1 Icatró lavalat kardiak S hdntp laí Ara a*y art vajy aól órának rút IS ker vára- éa Jdlad«« óráhoa tgy bórtok la«yaa Laadlvatoaabb a« laxrl
Íáaaabb imnv-plaquo-láneok unk á. kSlgyak raatira (nv latok la) k 5. & éa S koroaa. Mlndaa mac aaia falaló kl\'oaáa nilkUI vlaatavéuttk, miáltal nranl koakáautáa. S kILdaa uiáavét vaar a r»ni alóla««« b.kUldéoa allaaéba«. -R«nd«(méayak t»téa»n«ók i 4
Uhren-Vers and thaus „Chronoa4* Basel X. (Sehweln, L«v«i«fc $»áj«kt » nu . Itvalaiól«e«k le Sllirai bél|««a«l alUtfi UUSaadók. — Uaíju tovaiaaós.
rí dia értből kanom« vannak «ivonva. mléi< i\'ú RaaonUu»aif\\i«k"a valódi arany órákhoi, bo|> m Sk alul aem kBiSnMtiathatók mr| c«v «00 koroaa érté\'.
aly aoha uá i> aaJaióat éd af. (aiaa ala*. éa bérmeatV*

SiAmtalaa k Utfxt* trat éa értiM ffakérl»»
falfUa «Ma 17 év óta («ivnllé ruuUU ialéaot«*
ta^ohbaa «^alMiak-
R«nd*lfllntés<*t
Gsiüm&sL VI.. Aodràssy-at 24. sül
( , aa eper* ««Uétt.
Dr. GARAY ANTAL
e. «a ka kfc Mttálf tifr—
4i tttàéifi^. W1
iteriM, »¡Êftrtm
il
s «
Sftt
Ua* «r^MtafW MprébiU a.é««i «ariirt. -aiwaaiWI «laànàiàva Uaa. Raaéaéaai aa-pmta H-4-to «a «M* î-S Ia
Levelekre vá\'aMsf. nr ,.— =—»a
Levelekre vá\'aaisí
(yágyerersárél feaieskedlk
i!
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs«
Ne küldjük pénsönket kQlföldf«) Legjobb órákat és ékaaarekat küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszerárugyáros
: PÉCSETT. =
Ram tetsid tárgyakért a pénxt «iaaxakQldOm vagy Ueswréls* t 9 tVJ JÓTÁItLABSAI*. I 1 II »
Egy pontos nickel zsebóra
»lép kivitelben frt
Efv pontos nickol ébresztő óra * Valódi erllat remontoir-óra pontos járással — — — M 5 —
14-karatoa aranyi ár o« ok csinos nép klvttetboni 20 gramm nehói 23 frt, 25 jramm nohéx 80 frt, 80 tramta nehéz 88 frt, 40 gramm nehéz 47 írt 60 kr. — Uindon táncxhoi aranyba foglalt köves lógók kOlöa mérve lő—10 gramm súlyban 4 frt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi föpénzverdehivatal által megvizsgálva is bélyegesre.
«ttanUtr» trural te anuayórMaekkeL - T»bk *<ar tUjuwri l»vél MrUttMkaa va».
Oaary képes árjefyiék Ingyen éa bérmentve kGldetlk.
8 50
1 90
Valódi sxast kétfed él. anker-rom ont. erős szerkezettel, sxóp kivitolben — — — M UME Valódi ezQst tula remontoir-anker kétfedeles óra — -» ftt 10.30
Ki rálypemb te fQ-bon boa >
köhögés, rekedtség, hurut rémholés ellen, nyálkaoldó. BgyeJoH hazai gyártmány, mely tanmentei czukorból és rvórv«sövényekből kéecfll, 1 deka 4. doboza 20, 40 és &û Öllér. Oyiroia :
- \' lálXHT B83K0Ö .
Budapoat, VTL, Elemér-ataaa 99. aa
1 riláf Isrjobbjs és kaphatók i előkelő
tinsMéeAlwn. i^ó|^tárakb«^ée a vaauü
Oiataáija • (altati*. MaU. ha Lm, ^wliili » MeUreaa iraakHi.^ I kr. t («ta» id«4 t M M M. tnadSl ai.hité é. *Mk • ««taam.I vaUéli
mxáUttV «. ({rá«yaatrura *> ntitaa»«oakaau kaa.ii hüakiaUi

R. évfolyam. 71. szám
—>——"•—
Ragy-Xanfzsa, 1902, swnla, március 12.
Egy sztm 2

\'l"iH in
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG
Előfizetni ára:
Helyben húxhox hordva egy hóra 60 (Illír. .*. .*, VIJékre póstal küldéssel egy hóra 1 korona 20 fillér.
Kiadó tulajdonolok: y
Kraust ía Farkas. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krauss és Farkas papírkereskedés«
Fslslós sserkssstő: CLOSVAX IlUOP.
Magjaltnlk naponta korán reggel.
Nyomatott a »Nagykanissai Friss Ujsig* ssenMéSM nyom dijába«.
Letartóztatott állfigyvéd. Gyémánt tolvajok.
A burok győzelme.
a logoptimislább búrbarátok is csüggedni kezdlek. Hiába minden srivós-ség, mikor az ember hull mint a pelyva és nem kerül helyébo uj, nicg uj a csatasorba, mint az az angoloknál tör-téuik. Hiába a hősiesség, mikor a hősök egymásután hősi balállal múlnak ki a Csatatéren és vesztőhelyen, vagy kerülnek angol fogságba, hiába minden, mert a sokadalom lenyűgözi a hősiességet. Nincsen az az őserő, melyet a túlnyom0 többség, még a leggyávább u le nem oyügözno idővel. De csak idővel. Mert idő keU hozzá.
És
amint a burok szabadságharca mutatja, nagyon sok idő, még több pénz 4s ennél több vér is.
Aki elcsüggedt ós a burok minapi győzelmének hiroit olvassa, azt látja, hogy a csüggedésre semmi ok, mert ez a tegnapi győzelem nom vélotlen szerencse, b&nem tervszerűen véghez vitt hadi tett.
* \\
A burok győzelme nemcsak azt bizonyítja, hogy a szabadságáért harcoló nemzet még mindig veszcdelmos ellenfél, hanem azt U, hogy a viszonyok a délafrikai harctéren még mindig nom változtak, a burok semmit sem feloj-tottek ós u angolok semmit sem tanultak. *
Az angol tábornok még mindig az a gőgös, nagyzási hóbortban szenvedő hadvezér, oki ellenfélét semmibo sem
e
veszi, azt gondolja, hogy ahol megjelenik zsoldosaival, a győzelem az övé és ez ellenség szalad, s az ostoba nagyra-tarlás belekergeti minden kclopcébe, az angol zsoldoshad pedig még mindig az a harctéri napidíjas, aki nemcsak az életét, hanem a napidíját is félti, ful amikor szőrét ejtheti, inkább fogságba megy, semhogy meghaljon, vagy akár megsebesüljön, eme régi igazságokra támaszkodvo, hogy „szégyen a fulás, de hasznos1\'\' és „többet ér az elovon kutya a kimúlt oroszlánnál.""
Az angol koloszus megmutatta azt, hogy van akarata, van pénze, a pénzével pedig meg tud venni mindent, de nem képos mogvonni a h^aflíágot, már pedig e nélkül a nyert háboro is nim-xeti szégyenfolt.
i burok\' pedig fiaskódnak tovább ugvbnazeal a büszkeséggel, ugyanaszal a kitartással« mint az okö ua»uu. jb*
ha elhull az utolsó bur harezos, az angolnak akkor sem lesz nyert ügye, mert a burokhoz hasonló nemzeteket csak ideig-óráig lehet lenyűgözni, örökre nom. Az ilyen nemzetek vére csakhamar újra égnek tör és szabadságot kiván.
Letartóztatott álQgyvád.
A fővárosi rendőrség előtt nagyon ismert cmhor Kohn-Kovács Sándor budapesti születésü 24 évos Ügvnök. Ez r rovott multu ember a csalásnak már mindenféle nemét kisérlelto mog, Sikkasztott és zsarolt, azonkívül. Számtalanszor lo volt tartóztatva, a törvényszék pedig jogerősen ol is Ítélte. A fogházban azonban megszánták, mert nagyfokú lüdövészesuek bizonyult és a törvényszéki orvosnak olöterjosztésére szánalomból az igazságügyminiszter el ia rendelte szabadlábra való holyezését.
A mikor szabadlábra került, újra csa-láskoz fotdult. Kohn Kovács Sándor ekkor főhadnagyi uniformist öltött és mint főhadnagy csalt. Hamarosan le-loplezték és megbüntették ezért is.
A mikor megint szabadlábon volt, akkor mint álrendörlisztvisolő csapta be emberi ársait.r
Do igy nohány hét múlva hurokra került.
Csak nohány hete, hogy megint szabadlábon van és újra, ezúttal nagyobb-szabású ojalást követőit el.
A Teréz-körut 86. számú házban ügyvédi irodái nyitott és az ulczán kifüggesztett ogy táblát ezzel a felírással :
Dr. XOVAOB 8ÄWDOB
ügyvéd
D. a. 8—6-lf,
A csnló kikutatott néhány embert, a kik megvoltak szorulva vagy a törvényszéknél, vagy u rendőrségnél feljelentéseket tettek ellenük és szerelték volna, ha a vizsgálatot boszünloilék volna ellenük.
így ösmerkedett meg Kollner Miksa kereskedővel, aki ellen hamis bukás miatt teltek följelentést. Kollnert letartóztatták do szabad lábra holyozték.
Ez is nagyon szerelte volna, ha ollene a vizsgálatig beszüntették volna.
El is mondta baját az .ügyvéd umak4, oki rögtön vállalkozott arra, hogy nagv összekötioiéseínél fogva kijárja, hogy beszüntessék az eljárást.
E címen közel 1000 forintot csalt ki a kereskedőtől, aki végro is megunta a sok várakozást és felkérte, hogy azonnal jöjjön vele a rendőrségre és intézze ol a dolgot még ma.
Az „ügyvéd ur" kelletlonfll ment el a fökaniiAnyságta, mert tartott attól, hógy ott felismcrÍK.
Do azért a kényszer hatása alatt elment. A fökapíiánvságra énre, azt mondotta Kellnernek, hogy jöjjön volo fel az emeletre, Mikor ajtóhoz lépiok, igy szólt Kellnerhez:
— Várjon, rögtön elintézem a dolgot.
Bement a szobábs, ahol profot ma a
rzolgával beszélt ós aztán kijött és így szólt:
— Mindent elintéztem I két nap múlva kap végzést, hogy az ügyletet befejezték.
A2 angol a veresig.
Vannak, kik azt állitják, hogy a burok
ujat-b najiy győzclmo, most már eikvrül hetedeimé tette a bókét, mások pedig azt állítják, hogy éppen ollonkezóleg, ez a győzelem újra olmérgesitoiio az ügyet és az angoloknak lehetetlenné telte a békelödést.
Uarmínt van is, annyi bizonyos, hogy • gvözolomnek mindenki örül az angolokon kivül.
Egy Fretóriábnn feladott távirat jelenti, hogv\'Melhucn tábornok o hó 4-ikén este 0—V óra között korült nyomába Delary-
Ezzel menni akart, do egy detektív kerüli elébe és (elismerte.
Az ügyvéd ur menekülni akart« de a dolekiiv megszólította:
— Hát Kovács maga már megint szabadlábon jár?
Kelluer is hallotta ezt és meghökkent. Oda szólt a doiokiivhez és megkérdozte tőle, hogy miért lőtt volna elzárva az Ügyvéd ur?
Majd hanyat vágódott, a mi lön megtudta, hogy mílxen csaló a doktor ur.
Kellner megkérto a detektívet, hogy tartóztassa lo, mert őt megcsalta. Ez meg is történt.
Az álflgyvédet Török Miklós rendőrfogalmazó oló vezették, a ki o följelentés mogtétclo után loiartóztaiia.
Kovács dühösön rászólt a fogalmazóié :
— Hogy mer engem letartóztatni. Holnap élcsapatom magát I
A csalót az ügyézséghez kisérték át ma délután.
A rendőrség megállapította, hogy vi déken mint Szécsi Józsel dr. szerepelt és Marosvásárhelyi is becsapott több embert.
A kút házi gyakoilat.
A* orvostudományi ui szigorlati rend csak annak ad doktori diplomát, n ki az orvosi fölavatáson kivül valamely kü*<
nek, «kiről nem is sejtett*, hogv köze) van. A támadás egy hegyssakadásbk történt, ahol az angolok nem has*, nálhaiták ágyúikat. Ugyanakkor törté« az el foga tás is. *
Az u|abb vereség hire nagy pánikot idézett elö Londonban. Az em* hetek valósággal ostromolják a hadügyi hivatal palotáját, a melynek kapuján minden ujabban érkezeit táviratot kifüggesztenek, he ugyan érdemesnek, talá> ják, hogy a közönség megtudja.
vagy nyilvános jelleggel biró kórházba» egy évi\' gyakorlatot tölt ki. < *
A „Budapesti Közlöny4* mai száma
közli Wlassícs miniszternek ebben k tárgyban kiadott szabályrendeletét, fe melvnek főbb pontjai n következők: * A kórházakat, amelyekben a gyakorlat kitöltendő, a belügyminiszter 2—3 évrt jelöli meg. A belgyógyászati osztályon
4, a sebészeim 2 é* a szülészeim 8 hónapot kell tölteni, a hátralévő négy hónapot ki-ki ott tölti, ahol akarj! Egyetemi klinikákon csak az lehet gyakornok, aki az egyévi gyakorlatot megszerezte. A gyakorlat alait minden orvosra huszonöt botegnek kell jutnia « minden kóiházban csak annyi orvot teljesíthet gyakorlatot, ahányszor hoazordt be.egje vau a kórháznak.\' i
A kórházi gyakorlatra külön leczke-könvvot ad a; orvoskari dékán a a leczke-könyviM) a kórház vezetöie »»»iádén hónapban bejegyzi észtévé"*. leit- A kórházi gyakorlat kifogástalan kitöltésit a dékán rávezeti a doktori oklevél hát lap|ám. \' *•
Azoknak, akik önkéntes! évük második
felét katonai kórházakban szolgáljak ha az egy éri kórházi gyakorlatot már olébb meg nem átérezték volna, ezt fc hat hónap it as egy eaziéadeá gyakojk lati idöb« betudják. <>. *
51


ob82áqqyülés.
\' KépvUeim«.
t)aai*l Gábor nleiuók megnyitja as «lést • bejelenti, hogy az igazoló Wsott-#ág Hentaller lajos gyomai mandátumát t*ndben találta s a szokásos 80 übu (enntartásdval igazolta.
Madarász Jómsef Indítványa.
\' Madarász Józsof mogókolja azt ez Indítványát, mely szerint a fláz naplóiából töröltessenek az idegen ssavak. ¡Helyeslés.)
Bxéll Kálmán helyesnek tartja az indítvány tartalmát s azért meg kell líivlelnünk s azért nem is szükségei tárgyalnunk.
A Ház nem tárgyalta az indítványt.
Következik a
belügyi höltoógvotés
folytatólagos tárgyalása.
A közbiztonság tételénél
Trafclnyl János a cigánykérdéssel foglalkozik b azt ajánlotta, hóry tiltsák Rieg a cigányoknak a lótariást. Kiíogá-
Klja, bogv áz ország halárán rosszu\'
lvezték cl a Csendőrséget.
Á tételt elfogadták. Trubinyi határo-lati javaslatát elvetették.
A köz jótékonyság tétolénél JTelcaer Vilmos a szegény ügyről bcazél. Hosszasabban fojtegéti nz angol »zegém üjry fejlődését s annak megszüntetését. 1888-bán egy- külön4, bizottság foglalkozott Angliában az ögygyel. Hangkdyozza, hogy nemesik a szegényekről és végei-hagyottakról van szóf hanem a munkanélküliekről is, a kik a sors nyomorúsága folytán nom kaphatnak munkát, ileg kell szűntetni a tömcgromlást. Ucg kell állapítani, hozy n szegénysúg, píely részének\' ellátása bizassók az államin s mely a társadalomra, A műkedvelő előadásoknak jőtékony czólra való tendezése sok holven antipatiával taláí-kezik, de végre is számolni kell azzal §z embert gyöngeséggel, a mely sokszor csak a hiúság kielégítésével tesz kóziót, A pazarló mutatványok azonban káiűjak a közjótékonyságra. A szegény Ügy egyénesitésére van szükség. Beszél a gyermekvédelemről s a felnőttek istá-jpoíi^áról. Megelégedéssel látja, hogy a miniszterelnök oly sokat tett a gyermekvédelemért. A tételt elfogadja (Zajos éljenzés a Ház Minden oldalán. Szónokot számosan üdvözölték.) Elnök az ülést 6 perezre felfüggesztette.
Szánét után.
A tüirendéaset tételénél.
Ováif Ferenc a tűzrendészet hiányait Sorolja fel s a vármegyei tűzoltó szövetségek támogatáséról szól. Af. V-ik ügyosztályban megrekedi ügyek kedvező guutézésút kéri
< A tüzoltóegyesüietek szervezete nem kifogástalan, a a tűzoltók helyzete éppenséggel nem irigylendő. A fóváro&í füroltók nincsenek jól jövedelmezve. Életét kocxkáztatjá a lüxoitó embortár-faiért, mint a Concordia égésével történt katasztrófa is bizonyítja — a eeért (Bak esekély fizetést kap, ha beteg lesz ftnmaga kénytelen gyógyszert vásárolni s ha meghal özvegye nyugdijat nem kap. feióval vélemény« szerint az ow-ég tüz-sendoweti kiadásainak fedezésére legalább is fél millió koronára volna szük-sége. Ezt az Összeget a biztosító társa-
gában nom fogad el lcozkóiietójt s visszautasitia bibik aaavait iZaj a sxéls0ialoo,)
Elnök. A* emiitett írat hozzám került, s átadtam azt a miniszterelnőknsk.
Xubtk Béla azt tudja, hogy a miniszterelnöknek nincs joga som oka fel-háboiodni, mert a dolog ugy Vau abo^y azt szóló elmondotta. ^
A tételt elfogadták.
Aa általános köxlgasgatáal kladá •ok tételénél.
Kende Péter kéri a miniszterelnököt vonja vissza azt a rendeletot, amely a közigazgatási törvénytár és rendeletek tálénak megvételét a tisztviselőkre nézve LőicJorővé te?zí.
A tételt elfogadták.
Következett a íöldmivelési tárca köb séjrvoiése.
Papp Géza előadó hamarosan í^mer tetto és elfogadásra ajánlotta a költségvetést. . . . . v .
Ezzel az ülés véget ért.
págok is fedezhetnék, főleg ha igazgató-Ükuak nem adnának még a miniszternél ís nagyobb fizetést. A tűzrendészet fontos kérdéseit a belügyminiszter is Ügye-lepimel kiséri s szóval Őrömmel látja, hogy több uagyfontoseéfot tulajdonító Upóaeket telt e téren. Bizalommal várja hogy a tűzrendészet vésleg kedvező fciegoldást nyer. X tételt elfogadja.
Kstblk Béla sajnálkozással látja, hogy a kormány sokkel előzékenyebb a Vormánvpárti, róint az ellenzéki képviselők Iránt. Rátkay tegnap a kabinetiroda fgy kéziratát telte le a Ház asztalára, lunely német nyelven ecólt magyar pol-«árhoz, Ka as okmány eltűnt. (Zaj.) jUft nem nyilatkozik érre vonatkozólag $ miniszierelnök. (Zaj a szélsőbalon.) , Baéll Kálmán miniszterelnök azért pem szól erről a dblogról, mórt megakart győződni róla. Szavahihetők dol-
A iriőcónis,
Budapest, március 11.
Gróf Zichy csak néhány hét clőit óvatta fel az ó rózsa-utcai muzeumát illő Ünnepiégek, fény és pompa kifejtése mellett. És ime, máris pört inditottsk ellene 4000 koronák erejéig, amely summa a inuzeum berendezésének honoráriumaként szereiül a törváuvseékhez beadott keresetében.
Az országos képtár tudós őrét, dr Nyári Sándor mflegvetemi tnnárt még a rriult év ele;én fólkórle Zichy Jenő, bog/ rendesze be a tervbe veit rózsautcai muzeumát.
Nyári elvállalta a megbízást a a gróf budai Zichy-palotájából, valamint fehér« megyei birtoka kastélyában lövő festményeiből kiválogatta mindazokat, melyeknek művészi becse volt. Ezzel elkészülve, az egyes mesterek szerint csoportosította a kéneket, majd összeállította a muzeum katalógusát.
Munkája teljes két hónapot vett igénybe, azután várt dr. Nvári még két, három, négy, sőt még m-h íny hónapot arra, hogy a nemes gióf honorálni fojtja a fáradozását. Csakhogy hiába várt.
A kis „feledékenységet" a mindenfelé buugolkodó mecénás nagv elfoglaltságának tudta be mindezideig, de hogy a eróf csak nem pótolta mulasztását, Nyári — két levélben is figyelmeztetvén erre öt — bátorkodott magáról életjoli adni.
Két, izben szólította fel munkadíja kifizetésére s mert nemesak hasztalan, de még válaszra sem méltatta gróf Zichy, a dologból pör lett. Munkadíját dr. fiyári 4000 koronára taksálja a törvényszékhez beadott korweileveiében s az érdekes pör nemsokára tárgyalásra körül.
Igazolt mandátumok.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 11, A Alisad! mandátum.
Ma volt a r.ajiy nap, mikor Münnioh Aurél elnöklete atatt az V. birö\'.ó bizottság ujrn tárgyalás alá vetto a sokat emleautcit diósadi mandátumot. 3
A Mzottság ugyan nem körönt le, sőt még Müiutich és Kubinvi Géza som köszöntek le, hanom vezoklisképcn lar-töákodtftk a szavazástól és igv OtabAnyl MLIlilóa mandátumát n bizottság Igazolt«.
A bizottság ülásóról a követkozö tn-dósitás számol bet A képviselőház V-ik biraló bizottsága ma délelőtt fél tizenegy órakor ölést tartott, liOíy a diósadi mandátum dolgában ujabb határozstol hosron. Röria tanácskoráe után Mün-nich e\'nök kihirdolte a határozatot, mely szerint a bizottság az Ítéletet mindeu részében «immisnek nyilváuitoUa, minthogy Kubínyi Gésa bizottsági tag nem tette ie az esküt. Már ucdig a házszabályok szerint csak felo*küdölt tag vehet részt és hozhat határozatot a bizottságban
Ni gy I)c2iő, a mandátumot mogtatna dók Mp\'tselöje a határozat kihirdetése «tán a következő nyilatkozatot tette:
— Én nx ügyet le\'árgraltam. A bíróság Ítéletet hozott, azt kihirdette, ezzel az én feladatom véget ért.
Nagy Dezső ezzel a kijelentéséve mintegy tiltakozni akart a további eljá rá* ellen.
A bizottság féltizenkottökor ismét
ÖS9áe(Tlt, hogy most már ujabb határozatot hozzon. Ezen az üléseu Kubinyi már mint felesküdött tag volt részt. • Háromnegyed tizenkettőkor a bízott tág kihirdette az uj ítéletet, amely Ga hányi Miklós mandátumát véglesen iga-zoltuak mondja ki s a költségeket köl cfőnöson megszűnteti.
Mikor Gahánvi meghallotta as uj Ítéletet, igv kiáltott föl:
— Éljen as igazsági
A mandátum megsemmisítése mellett
szavaztak Mavcr ós Halász b;ráló-bizott-sági tagok. Az igazolás mellett azonban Bsrabós Béla, Iase^utz Győző és Abaii kenviselők.
Kubiny. Géza és Münnich Aurél, a bizottság elnöke, nem szavaztak.
Visszavont petloló.
Gróf Audrássy \'\' Géza szabadelvüpárti képviselő mandátumát petícióval támadták meg. Minthogy azonban a támadó kérvényt visszavonták, a Kúria megszüntette az eljárást s a mára kitűzött tárgyalás elmaradt,
A Helctisratö üiósb.
Bécs, márcz. 11.
A képviselőházhoz érkezett irományok között vau Horicá-nak interpollácziója, a melyben utal arra az ujságbirro, hogy a hesszen-darmstadti kormány az ausz-tria-inagyarországi nagynómot Schul-Yorcin czéljaira kétszázezer márkát adományozott, s azt kérdezi, hajlandó-o a kormány megtenni a szükséges intézkedéseket, hogy o német kormányoktól támogatott nagyn^Ot Schulveroin üzelmei véget érjenoa.
A ház folytatta a költségvetés tárgyalását. A viziutak es közutak tételénél Kuln panaszkodik Morvaországnak a viziutak éa a közutak építésénél valómol-lőzéso miatt. Beszédében rámutatott arra u vmedeloiure, a mely a belföldi cukoripart és mezőgazdaságot a brüsszol egyezméuy révén ionyogeti és kiemeli, liovy Ausztria a világpiacon kedvezőbb helyzetot foglalna el, ha viziutai volná-nek", a melyek lehotővé tennék az olcsó szállítást.
Lemondott ? M mondott le ?
Budapost, márc. 11.
Ma ismét egyszer, mint már ol/an sokszor, a* a hir terjedi el, hogy Fo-járváry Géza báró lemondott a honvédelmi lárczáróL
Állítólag azért mo?vlott le, mert nem akar Horánszky Náuuorral egy kabinetben szolgálni, sőt a folyosói hírek sserint egTik barátjának est is kijeientetto: — Széli tudja, hoay ón nem maradok meg Horánsskyval egy kabinetben.
Délben hire jött. hogy sikerűit Fejérvám maradásra bírni Alig terjedt el ez a vörzio, következett a másik, mely szerint Fejénráy rendületlenül megmarad a lemondásnál és á király sajnálattal kény* tolcn volt elfogadni. A harmadik hir a kettő közt, ugy látszik, a középutat kereste, mert arról szólt, hogy Fejérváry most visszavonta lemondását, egy időig mée megmarad a kabinetben, az egészségi okból nyugalomba vonul.
A E\'iüv Xcw.i icjjnap c£»c óriási plr.ká-tot lü^eszteit ki, amely ezekkel á szn-vakkai keadödött: Roms hirvkt A seggei lapok oagy csikkekben méltatják m eseményt. A mi Methuent illeti, námaiy újság még most is rendkívül derék katonának mondja, míg mások ason való csodálkozásukat fejezik ki, hogy már régen nem hívták vissza.
Az összes reggeli lapok egybehangzóan azt irják, nogy a meríbogói verő-ség a legnagyobbak éi legvégsőt«-s«bb «gyík« volt a háború folyamán és hozzáteszik, hogy Anglia erkölcsi kötelessége, hogy ezt a háborút dicsőségcsen befejezze. Minthogy az ütközetről még nem érkeztek bővebb rés* lotek, a lapok még nom mondanak Ítéletet MethuenrőL
A Daily News katonai munkatársa a harcoló burok számát tizenhélezerre teszi. Ez a sereg három nagyobb és négy kisebb kommandóra oszlik. A nagyobb kommandók körűi az egyik Delarey alatt nyugati Transzválban, a második Botba alatt keleti Transzválban és a harmadik De Wett alatt észak-nyugati Oránaxban operál

Az orosz diák-forradalom.
Moaskva, márc. 11.
Az összes moszkvai főiskolák hallgatói a következő proklamációt ndták ki i
Minthogy as abnormális akadémiai állapotok csak az általános orosz jog-nélküliségnek a következései, lemondunk a külön akadémiai küzdelem iiltu zíójáról u kibontjuk az általános politikai kfisdelem lobogóját, mert meg vagyunk gyöződvo, hogy ax akadémiai élet rendszeres fejlesztése az összos állami intézmények teljes átalakítása és as egyéni jogok íöltéUen elismerése nélkül lehetetlen.
Oroszország e reform nélkül egyetlen lépést senji tehot előre, legjobb ereje hasztalanul fecsérelödik el s a gyalázatos szolgaság soha sem fog megszűnni. Követeljük a személyes szabadság sérthetetlenségét, a sajtószabadságot, a lelkiismeret szabadságát, a gyülekezés szabadságát, a közigazgatási nivatahiokok személyes fololősségét, a felsőbb nevelői intézetek szabad látogatását, a nemzeti egyenjogúsítást, a munkások 8 órai munkanapját, a munkások sztrájkjogát.
Minthogy a mostani kormányrendszer nem tartjuk arra valónak, hogy ezeket a reformokat megvalósítsuk, as összes
Gondolkodó Oroszországhoz fordulunk s Ügyeimestetjük, hogy a törvényhozás Összehívásának pillanata megérkezolt.
El vagyunk tökélvo, hogy ezért az általános politikai programiunkért az utosán la alkra szállunk a kijelentjük, hogy «st a programmonkat a munkásokkal egyesülve, artfusak-ksd meg fogjak valósítani.
Az angolok vsira^
London, máro. 11.
Minthogy a kormány Kitchener táviratát csak későn este totte közzé, egyot-lon újság sem foglalkozott bőrobbon a végzetes hirrel. Ma reggel a Dnily Nows é« a Morning loader azt írják, hogy Mcthuen vereségének jelentőségét nom szabad túlozni. A helyzetet tulajdon-képoQ az teszi ko&olylyá, hogy a kormánynak sejtelme nnca a harezoló burok számáról vagy ^>edijj erre vonatkozólag rondszeresen ámítja a lakosságot.
TAVIRATOK.
■ \' ¿W • " 4 , 4 «.\' X ,, ■ .
Leégett gyáh
Pária, márc. 11, Tegnap este kigyuladt a Uontmartreutcán a Linoloum-társaság nagy báza, amelynek sok lakója van. A ttu csakhamar lángba borította «* «gésa ¿p illetőt. A Inkókat nagy nehezen kimentet ték. Mosuriour képviselő a háztetőn át meookaJt meg, két ember, akt as ablakon ugrott ki, veszodelmesen megsebesült A tűzoltóság már majdnem egésxan elfojtotta a veszedelmet amikor éjjel két árakor újra föltámadt a tüz. Hat gOzfecskendővel dolgoznak a tűzoltók. Állítólag két eaber bonn égett a házban. Ax eddigi kárt busa millió frankra bocsüllk. A tOzet valówzinfl-leg a villamos vezeték okozta Loubet olnök még tognap este jelentést kért as esetről a rendőrprefektustól.
- A pónzeslevalek tolvaja.
Budapest, már«. 11.
A rendörségen ma újból kihallgatták Szalay József poslaszolgát, akit — mint ezt a lapok megirták — aa fi gyanú terhel, hogy Székesfehérvárott két, ösx«
Imhb 87,740 korona 150 fillér értékű yéiM«4ettiwt ellopott. Szalay Jótsof a tökééi htveücesetesea tagadja, do n r«ud4r»é* réazint Székesfehérvárott répáiul Bud apeslen annyi terhelő momentumot derített fel. hogy szinto teljes bi-
Sgnvostóygai állítható, hogy a lopást ¡zalay követte el.
A kát pénzes levél közül as egyik hivatalos, a másik magánlevél volt. Sza-jay József postaszolga, a mult hét keddién délután két másik posta altiszttől •gyütt kiszállította a székesfehérvári pályaudvarra a rendes budapesti postát, künn a pályaudvaron körülbelül tiz peresig kellett várniok a vonatra. Sza-iay ez idő alatt nom hagyta el a kis kocsit, a melyen a pénzesleveleket tartalmazó ssák feküdt, mig a két társa négy-öt pereznyi időtartamra magára hagyta öt, mert másutt akadt dolguk.
Ez idő Alatt kellett neki a zsákot fölvágnia, a két levelet kivennie s a zsák »táját iámét bekötni. És Szalay er.t ennyi Idő alatt könnyen elvégezhotto. A postaigazgatóság több gyakorlott postaszolgá-yál kísérletet telt s ezeknek sem kellett 4 pereséi több idő a zsák kinyitására és újbóli lekötésére.
Siket Traján postai tanácsos és Béroi Béla rendőrkapitány magával a gyanúsítottal, Szalay Józseffel is megcsináltatták u miveletet és Szalav folitlnő izga tollán ugyan, do rövid öt perc alatt vég-zett.
A magdézsmált pénzeszsákot Budapestre Osütreicber postatiszt és Kovács segédtiszt kisérték s ók azon semmi gyanúsat sem voltok észre.
A vizsgálatot — dacára annak, hogy a fnranuokok egész tömepo Szalay Józsefre nehezedik — a rendőrség más irányban is megindította.
Gyómánttolvajok.
Egyszerre két szenzácziós gyémánt-telvajlásról érkezik bir.
Az egyik bir igy szól:
Az antwerpeni rendőrség telograflco tudatta a főkapitánysággal, hogy o hó 8-án Antwerpenbon Polkovszky Salamon gyémántkereskedő értékű gyémántkövek eísikkasatása után megszökött A sik-kauuó kereskedő Bíalistokhan szülőiéit. Ma is orosz alattvaló és 85 éves. Az antwerpeni rondórségnok az a gyanúja, hogy a sikkasztó Budapestre szökött, mert a sikkasztás elkövetése olőtt sokat érintkezett egy magyar szülotósü orleumszlnésznővol, aki ugyanaz nap sziutén eltűnt Antwerpenből. A főkapitányság a sikkssttól és kísérőjét mindenfelé keresi. Elfogatására nagy dijat tűztek ki. A férfi 160 centiméter maptas, kerek arcza, stöke baju, erőn testalkatú, legutóbb világosszürke iuha volt rajta.
A másik gyémánttolvajlás híre Amstor-damból érkezik és nem kevesebbről van szó, minthogy két előkelő némot gyémántkereskedő gyémántokat lopott.
Vllmann József a botrány bőso. Mint a német gyémánrkereskecfők legrégibb tagja n mutt bó végén két amsterdami gyémánt ezport céfftől 820,000 frank ér-fék« gyémántkövekot akart vásárolni. Nem lévén elég pénze, a köveket ki-assrélgette és félretótettc.
Ae exportezég tulajdonosa azonban nem alkalmazott elég ovatosságot és olyan helyre tette, a honnan Ullmann akire nem is gyonakodtak volna •— egy őrizetlen pillanatban ellopta a kővo-Itst lartelniaró szekrényt. A lopást másnap felfedezték és mivel kétségtelen bizonyítékok merültek fel, hogy Ullmann a tolvaj, az export czóc egy tagja az Aökdűbon clutezott ember után ment ée fölkereste. Bizalmasan tudtára adta a*iá attán, hogv már tudják, hogy ö vitte «1 az ékköveket. Felkérte egyúttal, hogy fizesse ki azok kialkudott árát, fagy adja vissza azokat.
Ulmann látta, hogv lopása fel van Jtedttv* naivon megijedt. Kijelentette aaonban, k*gy jtlenlog nem tud fizetni, sie az ékszereket sem tudja visszaadni, toert azokat ellopták tölo útközben. Elő-mOr azt állitotta, hogy a nő, akivel Kölnig utazott, a kupéban ellopta tőle, majd még azt mondotta, hogy egy url külsejű íérfi volt a loivai.
Az ezport cég képviselője vénre is
kénytelen volt feljelenteni a rendörségnél,\' a hol aztán letartóztatták. Az ellene megindított vizsgálat során kiderült, hogy az ellopot gyémántokat két kereskedő-társának adta oda .továbbítás végott", hogy a gyanút elhárítsa magáról.
A két bün\'ársnál a házkutatás alkalmából megtalálták az ellopott köveket.
Ugyancsak Amsterdamban az eset után két nappal egy olőkelö gyémántoagy-kereskedő 8ÓO.0G0 írank értékű? gyémántot sikkasztva Amerikába s#kött, körözését elrondolték.
E két eset az amsterdami gyémánt-negyedben óriási pánikot idézett elö.
budapesti hírek.
— A király Budapesten, ó felsége
ma ismét nem hagyta el buduvúri palotáját. Déli egy órakor a király a spanyol nagykövetet fogadia kűlün kihallgatáson.
— öngyilkos leányok. Az éjjel kél öngyilkossáoi kísérlet történt a főváros területén. Molnár Esztor 28 éves bukott leány a Margit rakpartról a Dunába ug rott. Előbb azonban egy kávéházba ment ós ottan annyi pálinkái ivott, a mis bo-csipott Ittas állapotban dülöugött ki az utcára. Távozóba a kávéházban maradt két társnőjének odaszólt: — No lányok, megyek meghalni 1 — Ezek tréfára volték a dolgot és nem is törőd tok vele. Molnár Eszter pedig elment a Dunapartra és u vizbo ugrott. Egy rendőr észrevette és csolnakra ültek másod-magával a leány után evoziek, és n hány pero múlva kifogták. Még élt, a mikor a palra hozták. A mentők életre kellették ós aztán a Margit kórházba szállították, öngyilkossági kísérletének oka azerelmi bánat — Ma éjfél után pedig az Andiássy-ut és Vörös-marly-utcz sarkán egy nő marólúgot ivott. A mentők a Rókus korházba szál litolták, a hol azonban nom akarja megmondani, hogy kicsoda. Külseje ulán itólvo valószinülog cselédleány lesz.
— Magvassakadás. A hivatalos lap mai száma közli: A hivatalos uton be érkezett adatok tanúsága szerint báró Meoséry Károly császár és királyi kamarás Bécsben 1001. év december bó 80-án elhalálozott s elhunytával az 188Ö. évi VIII. törvénycikk 111-dik pontiának értelmében a magyar főrendiházban örökös tagsági joggal biró báró Mecséry család Hágába mogvaszakadés esető állott be. Az idézett törvénycikk 5-dik $-ában foglalt rendelkezéséből kifolyólag a fiutódokban beállott eme magyaszalcadá* azzal felhívással tétolik leözhirré, hogy mindazok, kik e magvaszakadást tagadásba veszik, ezt a jelen lürdolmény megjelo-lenésétől számitnndó 0 (hat) hó alatt a főrindibíiz öblökéhez, vagy a m. kir. belügyminiszterhez intézendő s okmányokkal támogatott írásbeli nyilatkozat bon igazolják, mert a jelzett határidő lejárta után, a hivatkozott törvényszakasz értelmében, ha bejelentés nem történt, vagy az igazoltnak pem találtatott, a novozott usnládban a fiutódokban beál lott magvaszakadás az örökös jogú főrendi családokról vezetett caaládkönyv-ben, az Illető rovatban fel fog jegyeztetni.
— Éllel az udvarban. A Fe|£-Er-
dósor 25. stám alatt levő hé"bJn:V;.u egy vendéglő, a hol nz éjjol tön»»jókedvű legény mulatott epy szál czígány mellett. A házban szolgáto Gant Zsófia cselédleány a muzsikáralojött az ud varra és ottan beszélgetni kezdett egy fintal emberrd, a kit azintéa zeno csalt le. Eayazerro ugy egy óra körül a mulatozó legények otthagyták a korcsmát és az udvaron ál akartak távozni. Egyikük valami sértő szól használt, látva Gara Zsófit, aki azonban nem maradt adósa ós visszavágott. Ez oly dühbo hozta az illetőt, hogy kést rántott ós azt a legénynek hátába döfte. A legény eszméletlenül rogyott össte. A mentők nyújtották neki az első segélyt A szurkáló cuibort letartóztatták.
— ftserenesétlenség vagy yy 11-y - ? A rendőrséget egy űz hetes
csecsemő különös halála foglalkoztatja. Habik Róza ÍR évet hajadon ssalétt Üx
héttől gyermeket szült A» anya ecréM-ségo hamar helyreállott n gyermeke ia szépen fejlődött. Ma reggelre a kis gyermek meghalt. As esetet a kerületi hu-lottkém bejelentette a rendőrségnek, a hová menten beidézték az anyát Habik Róza azt. mondja, hogy a gyermekét éjjel álmában nyomhalta agyon s maga is nagyon megrémült, amikór az apróságot, akit nagyon szeretett, reggel halva találta. Kihallgatása lapunk zártakor még tolylk.
Biztos eredmény érholő ol Bheuma osus, köszvény, ideges fejfájás, meghűlés dogbaj hfldésot és mindennemű caonlbán-tálaink eseteibon a 8*abady-féle javított l^pcíno kenőcs használata titán, mely már fgvueri bedörztölés után is a legkínosabb fájdalmakat is enyhiU. Egy tégely **» * korona — kapható a legtöbb jryógyezertAr-bau megrendelhető közvetlen is Bsabady János gyógyszerésznél — patrona Hungária gyógyszertár. Budapest Damjanleh-u.
— A pálinka. A Dobozi utoza 89 számú házba Brikovszky János napazá mos ma reagel 7 órakor nagy botrányt csinált Amint felkelt, nejét pálinkáért küldte, de az vonakodott eleget tenni kérésének, E (előtt oly dühbo jölt, hogy noki esott az asszonynak és kiverte az udvarra és onnan az utczára. Az asz-szony aegélykiálltásaira a szomszédok moglékézték a durva férjet, aki talán agyonvérte volna nőjét, ha meg nem akadályozzák. Az asszony ioy is nagyon siralmas álapotban volt Alig van ép hely a testén. Különben is oly rosszu\' leit, és elájult. A montők nyújtottak neki segélyt. A brutális férjet letartóztatták
Ax Ipar oaodála mindig az volt, ha az ipartermék oly olcsó árban kerül for-ralomba, ha az feltűnést kolt. ügy ilyen csodát teremt meg mostan L i e h trn a n n Sándor posztó kiviteli osztálya Buda pest, VII., Rottenbiller -utcza 19<M sráro, I. emelet azzal, hogy 8 frt 60 krért szétktlld ax ország bármely részébe a leg nagyobb férfiöltönyre, elegendő 8 métert 20 dm. choviotl-szövetet drapp, barna, szürke, zöld, foketu éa sötétkék színben ée 6 forintért finom fekete vagy sötétkék poss tót, barna, fekete és sötétkék kamgarn szövetet. Kzt a szinte hihetetlen oloa árt ugy tudta megteremteni, hogy ogy posztógváros-nok pénzre volt szflksére, majd minden készletét udta cl noki olyan olcsón, hogy a vételár alig fedezte as előállítási költ-séfet Nem félrovozetée as, hogy ily olcsó árban szétküld három méter 80 centiméter férfi rulia-szövetet, melynek minden egyes darabja válogatott minőségű, divatos mintájú, amit bizonyít hogy rövid 6 nap alatt pár száz nlánrendolést és körülbelül száz elismerő levolot kapóit az ország minden részéből Ajánlatos tehát a nagyközönségnek, hojcy minél sürgősebben rendeljen meg ezen hallatlan olcsó posztóból néhány öltönyre vulót, mert ilyen olcsó árban eaak rövid időig szállít egy férfi öltönyt kiadó 8 m. i»0 ctm. ruhaaz\'övotet Mopendeléae-ket szíveskedjék minél sürgősebben eszközölni, mort nem lehetetlen, hogy Lészlote a közeli napokban már elfog fogyni. Uog-rendeléseket a pénz előleges beküldése, vagy utánvét mellett eszközöl. Mintákat a rövid szállítási idő és a nagy forgalom
gatója megbüntette a ktaysba« iakofe* aolgát aki ijedtséget okozott e eajaá-atrawéHó löknek.
— Uj jáUkbarlaag. Bécsből láv-
rják, hogy a belga játék-barlang-társaság Szerbiában játékbarlangot akar lélesiteai, a mit a szerb kormány daczára a kecsegtető ajánlatoknak, vlsza-utasított már több Ízben. Most hiteles és megbízható forrásból jelentik, hogy a «¿rh kormány egy megbízottja tényleg tárgyalásoUl folytat a játékbarlang >en óc nem lehetetlen, hogy Topcsider-bon csakucysn folálhtják est a barlangot rövid időn belől.
— A dühös apa. Igy ;bécsi táv-
rot jolenli: Kom<;uburfí>an az elmúlt eslo gyilkosság történt. Egy apa dühébon agyonverte pajkos fiát. A Bwgauer Márton látta, hogy dohány helyett rongyokat gyömöszöl egy vendége májába, a mi oly dühbe hozta, hogy a fiúi egy vasdarabbal fejbe vágta, A nu még az éj folyamán meghalt koponya <*out-törös köveikestében.
W Milliomosból vyUkaa. föbtekW jelentik: Uonegoer K. nagyvái. \'■\'« nek neve egéss Európában ismer akc.-es-kedöi világ, csődbe került. A töbhszö rös mi Ili mos teljesen koldus botra rült Tizennégy millió forintjából e árra garas sem marad. A csőd ó feltűnést kelt.
miatt nem küldhet — Posta dobozért és szállító levélért 16 krajezárt számit
hírek mindenfelől
— As lakoláagyrrmokek regény*.
Rendkívül furcsa oso\\röl tudósít ben-nünkol bécsi levelezőnk. Az esőt egy bécsi elorai iskolában törtónt A tanító kút hanyag 0—7 óves iskolásfiút azzal büntetett meg, hogy egy órán olzá-ratta óket előadás után. A fiuknak a tanteremben kellett maradnlok, a hol büntetésből többször le kellett irniok a feladatott, a mit elmulasztottak rendes időro elkészíteni« Uogy-hogy nem a gvormekokröl az iskolaszolga, akinok egy év múlva ki kellett volna őket bocsátani, teljesen megfeledkezett. Igy történt, hogy a fiúcskák egész éjjolen át másnap reggelig az olőadás megkezdéselg ott maradlak elzánra. Szülőik kétségbeesetten keresték őket mindenütt; még az Iskolába is, de itt a feledékeny szolga azt mondta nekik, hogy régen íaza mentek. A rendőrség is egész éjjel coresto a fiukat, a kik ezalatt az iskola > a dióján elaludtak. Reggel kisírva és űéhezve találták ökot. Az iskola igaz-J
REGÉNY. Az érdiig cirafcorála.
Regény. Irta: B.
Egy ideig tartott a dolog, eztán hirtelen ujabb csengetés hallatscott.
Dusics ¿iég várt egy ideig, mindaddig, mig a csengetés elállt
— Most már az e kérdés, vájjon a fin nyitotta ki újra a csapóajtót, tana* kod ott a haramitvezér. Különben mind* járt megtudom. Ha 6 volt, öt perez múlva a karzatról jeli kall kapnom, ha n«m ő volt, akkor jelre hiába várok, a akkor jel nélkül fogok pusztítani. Sajnálom a bajtársakat, de inkább pusztuljon tiz megbírható, semhogy ogyetlon áruló szabaduljon,
Még jóformán be sem fejezte monológját, mikor feje fölött megszólalt egy csengetyü, de most már egy másik, mélyebb hangú.
Ez már kihozta a vezért nagy nyugalmából, örömében ugrott egyet
— Derék gyerek 1 kurjantotta. Nem hiába jó szemem van és meglátom, ki* böl losz a vas, kiből a csuszó-mászó. Végzott vele. No hát én most végzek a többivoL
Ezzel kinyitotta a falból kinyíló egyik cső kupakját és fáklyára gyújtva, a« égő fáklyát beledobta.
Azután behajolt és belenézett a csőbe, (Folyt köv.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Csendes irányzat és változatlan árak mellett forgalomba került 8000 m. m, buza. \' .,.,.„
Msxrar tax* ipr.-«a M4-~0.M, Rese ipr.-» 7.60-7.a, Ztfc ápr.-M 1M-7M, Tekeri SJB.
MspeeM MikUiUs.
vmiuUa kelletett t OttUik hlteUWf*. 6WJ6 Mtivar hJUlrtsrytny TtO. Jelsü»t butk 47«JO\' Rlaatnwinyi w. Ossbik UUuav. «77. U». rrsr hltoMtxviay 710. Mamx * »«4uü*koi utij IkrUtk 110.09 Koroc»Jir*dík 97ZI. UeOMOe^Uak "T-— Ma. baak «78.60 Bimjusvácvt «M. UuK mstrsr áiUtursxut riwréar «TZti IHU ruut 71.—\' Nemet bited. »JuU 117.U. VUlMMS TMtt 5JCV-» Hu<t*p«»U k«<«U rutl SiO.
B4o»i «ruatessa*.
Sé*i, miiciu*. 10 Oatíták attkU. SS4.7S MaffM hlUlf. T1S— aiUmvsMtl tUir—r I19.1t 4 uiiiűae* ms«TM ufitátaúik 1SMI M»n»t kMoa^itAdéfc---- D*Ü
ftremktv.t biíLtlf VUUfaU iAU**«»t4».
k t m fr K "M O\'A \'A A? 6 M A »TITOTO AV »ZABOTT AB lATHAIÓI
Saját készltményíi térti és fia ruha-áruház
Lukács Gyula férfi-szatiö
Fel«lt4 • <H «• mii*bb
Derby-falMt* IS N és „ Férfl-öltéuy IS M és » Férfi MMlrág 4 „ és „ bársony, Pl«aat> és Alvataaftvetmellények:
liértékszerinti megrendelések jutányos ároo eszközöltetnek.
Mintákat kívánatra bérmentve küldök.
aaalöit KRSU8Z JMPOT FIA
SUDAJPXST, KOKtUTK-XJUTOS UTOA 10. (A» Udvart kávéhál mellett)
Düs válaszlök fiu és gyermek-ruhákban!
Vidéki megrendelések pontosan és lelkiismeretesen eszközöltetnek.
BOTOR
I
Páaártok figyelmében, kl fél és al. oesaa akar vásárolni aa JÖJöu és g\\ A. sfljó«» mec reiaek káló, «Jx-dló, valódi fcóméick. lámpa, íafó éra valaaiint Itt-
¡£aíáU uj á* kereset hannáJt bátorokat, C;tn«k elösiobA «xekrésy besxersAei áron íipkatók használt bútorok bacseráltetnek « rltr«SM* M. >«u »alt
Kávé «Tea
4
IttiHArtartAjf
t kíu v«M«r
t kíMPwtoriea i m cute itMoi I kiU ür*ty (Smm l ktu a.-<c*
I kllAa aa) JSra I kiti uu| Jé*» (H ®M Illlilia «J\'jJau uralt k«n kárJaO.
I UH Cuim i**t4M
K«vtboz csemagolhaté
l!4U>iM**dartA.a*i«a.ksv. .....
ittkffiMaaAarm. ceies.kev. M4 k\'ii HArUrtAai
61 LH
frt Ut
frt LM
frt 1.70
Bi tso
frt HÓ frt Ul frt IAO frt LS*
frt US frt U— M LM
SJ*
HUUjU«4
[|| kflia aaataaaAtaAl (ma^kan Ukk
L* fkjta m ktldktlA, mkt tidikra ) H UUaaaa Um.
|2
Mjww Mreaetr* 4s MÍTA klU,
Balogh IiAszló
káré- é* Ua kiviteli taUta Budapest,
rMiM vn_ s»»wMt>ii rtw>
Ul iTKŰe sittet VtL M
VXú »«ktiy t. Sl.
Szép bajusz
nyerhető a híres hajdúsági pedrö használata által Bgy dobos 60 fillér 3 dobot 1 kor. 3Ű filL csakis a pénz (lézstes beküldése után (utánvéttel 76 áll.
dráfább) küldi a készitó: ttroas Magy Feranoa gyógyszerész,
H.-BZ0Ü03ZLÓW, k\'iraktin >í tCrik HimI Budspaata*.
a
S"
?
3
s
8® B (fi
fit).
! »4 i u
„ Hh
a
¡T
i
üjáemságl fnttenattfl
Borotváló por!
A borotva foloaloae» TI
K nuhlu éi u smra U1)mm A*t*h«atU»
b0r0tVAl<5»«rral Sir kJ US r»*» »1»«
n ^^.XuT «7,41 -lad/s ,li..l~ U.ulA.
„*3isl i< . oiUBI, ho,T w«r«r»it kunih». A k.i.H«.
borvUiUíhv»] «• »Wik.. l k..«., k*W
M*rt «•••ku " íu^*r:
IWf SakM (1 kilil S kor»«« fO AlUr k*M>»l*U
^líí-TklwiTaU c.nU4ik», soante. uu«.
téStifui M bUH rtüUM kvkUdiM Milett
\' Mmi-tr« Küir*U| kintit :
UaüwU YL.Laaá«MEtwa &
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfAjás kellemetlen érzesétól, dörisOlje be arciát, homlokát, valamint a fejét és nyaksiirtjét só»bor«isiel, néhány perez múlva már rendkivQli üditö hatást érez.
1 nagy üveg ára 8 korona,
ikis „ „ 1 .
Gazdálkodók
ae»-«UJ*t, nliiMMiaü kMsS-ol&jkt, •tekSr-k^aSoeöt, »Utd.nfiJ. oUJf«»Uk»t, kSavtrA-r*<. kmrt^it, |i;u*t, mumUI, kAtrinyt,
keeWU—ateá. M*»»*>MnrSkei«t Ug«u«4b-
ku 4« UtJebbna k«»b»tjáa
Unlász jflIklÓMiiíil
Badajwst VU. Rombach-ufczí 13. szín\'
Irtublu kimert tn* «• SHA^ frrtotHt mTiM ÍT 4» 6U f.nM14 Mi«u faÜáMUt _\' i^JthH»
B«ndelOlnt*a«kt
Budapest, VI.. Andrissy nt 24. tűm
aa M*ll(lt>
Dr. GABAY\'ANTAL
t. M. *• ka. «-rUlf fS«e«w -• MM! >ik«il«rt A> fi*-
fj* MitMnkiml. rrmu. ilipiai «íkí«^-».I férS 4a •« Mad IkIí;«^*» ka<Te»S-l.iraat, r«kMTa«C u »•fartii*« »UkaJaJt. Uja-kart ia ated*aa««S Wttwtr«»4crt. al(T«a«sn NrSarM. l*tal >kn«J 4a id*.«bh«k»4J U-
Uui arad»*nraT*\' ki(>r4hi:t m*4*tf «JariaL — QlifnfrUrtl t^Saakadva la«. tioodeJáai M-MOU le-a-ta ia aau r-S-tg.
Leveleire
pceu le—4-l| váasxsl.
gysaysjtsrekrél geaáeakedlk
„Aphrodité."
Ajánlem a •. é. bSlgykltBoa^gnsk •S arebér ««ípíiginak ápolátAra SS Aphrodité erémet: N«gy k<-relj ára 2
karana, kleai 1 karónk 20 tillár. Aphrodit* puudar: 1 korona SŰUllér. Aphrodiu saapan 70 fillér.
it
„Sontal Salol
a legrövidebb idé alatt gyÁ (y itja fér-fiakiml • liugyraöfulraat éa ból/k^-katanMl Ara dőlt tonkint S ker. 40 fillér. Valédi kiUfúlag kaphat A.
HES2 GOTHARD
gyéf jss»Hárábaaa „Omflksresaikei\' ÚJVIDÉKEN.
Frimm, hti!yé!( intézete
BUDAPEST,
VII, Ensékt Idnlyas-nt 15—17.
• V4r»allfatk«a.
RlkifaiWJw» kUySlL mti* akmfJSak ia nif St Av Ma áll kao a la«-
tnvia>>it.\'>fal.
A. toU«l tafaUaa klitmiaaa U Utt tankrtva,
•»Aiawa mlít*nl Ua« UrWUhaa raa, k*iAoA»M 0 aa. *a * >. ktr. Taliga Unona«kb aU»-
aacAtiiak. KdJl» V»bk atlat W uát.adik l*U a <.i«ji»fMar»4 WN^Alra, kik »«(ukU tiaa UfcKy«*^. tottarlaal képc*«k.
" ■*>l """"
kunistuk * rati^i 4a inti raU taklnut aAttSI •axkti^hHr^X Slu <4fAt( ia. Mi**kk h&lytk aaA Uiua «.Inad« mind íJk^yala« ia kuaHa w i hf <Mr*UU«<Jaaafek ipati* Mcil«U k»16a aattAjy «aa kwaeAaeaa.
KliatAa miraiktU Ara HU* aaabik tlMa A»aii
\'al ■aaaatveeA* ftartot.
A> tatásat i-o«la« «aaaat»wrtiaiJ kir ia a rffla .«ae rMU (14 ttoa lini k)lAi4 i!UtkarD Uui Ua) ar*a aiitWi.
fUfttnh
/ -. —----
és halhólyajf «bemert legjobb óvszer, eredeti párnái eaoinagoli&ban, orvosi tekintélyek ajánlata uerint teljesen biztos és ártalmatlan tucsatja 2, 4, 6. 8, 10. 13, 16 korona Copo\'.to-ameriekns (rO idl tuciatja S, 6, 10 koroua Di4na-0v (bkvi kftUtcr) 8—11 korona Dusán fel-kt«r«lt r*ktar: Irrigalorok, foeekendök. suspensonumok, ca. és kir. szab. ge-leU-féls sérrkötök, haskötök ée förcsér-harisayák sUX
•3» hatit* vkateu ar*y-i crjl
Orvosilag ajánlva lefcxébzerOfck aOl kaiönleieaeágt
Mpes árjegyzéket zárt boritékbaa kaid:
KELETIJ.
ervea-sebéssl ao- ée ktttaaer-gyár
AUfttw 197$. s
IVDáf E8T. XV. ker. fferonaker er-nto* 1T.
Uj öyóoyszertár. LBtaXt:
máro. 1-áu uj yyógryssertár nyílt megr
Clavelhjl fi
tj-ÚMtm *Saa ia Mmrarta^adia^ klyriUtt asar. Ara I ka/aaa. ^ X
Scbaffír tanár féli
tor- A* axijjaaa«»at«, neaivla a fafik
(it, »r4tUI fo(hu*i 1* «lUrvilitja a \'
(fit.
. fotk4rrt j
a ajájnraf\'il daamntülja. ár* I k»r.
ilftvín
rikru 4»aa«rata]Aai( k fal
...... ki
u ajuulm kiastUU
AfHC\'^íNÓCSIIHN j
a lafViaakk uirtikkaa U Artalnaa kliauUUü, aai4U»ll axaokaa mu.duoR tMaji-k«t a fujtja, r fj ja uciluUU kaaica-
lói
á*»l kia tif*>T 80 61. *uy Uc.lf I kar. a SL A kaVArt allaa(iU a kauAralA
Irma mppan
ára « lUUr. A bozzátnrtózé
Irma htflgfyp°*
UfbU: laki«, r4aaa 4a ertaaa irtakaw. \' ára t kamu,
C«di!riigH3$b)r roMnos
kTWMcuAalUi haMiUUadi arvaal taaíalai —r*-\' Kt|k*Uk kUAxAUm
Relk Gyula Sw
f^lagykanixaén.
J
IIaaanAlJn öa
• faltiUaa ktstaa ka Aaa, UpdiiUaakk araa-kaaiiali a Mal/caa arcskr«m-«l I dakai
M kr. i katlA* kim I (rt I* kr. Efr»101 >*ihaU 4« eaak a **lna>«l «Alidi:
SI8HKLY U. iTicjíiifrUra aa MIeta«aa*Mkaa"TkiMiaAa SaiakiuUi
• A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
[ =s=s=fiwtM4b0 ajánljuk
Hazai általánosbiztosltó
részvénytársaságot,
melynél nesoesak
• V*—
glgnyS* feltételek
l«tt l«h«t biztosítani, de
ahol ni előfofduló kA
rmokat Azonnal-és mél-
tán y o s a ribsoaülik^söt
gyorson kl is fizetik.
vamamm

Minden idogen
tl • Céváresbe |0a, keresse fej
Llpporft Lejött
rrrrz: nagy étt«rm6t £2vz8áboi-kövut 13
DokAj»y-»t««a sarak. Kttdoi A* ftAnciia konyha, ff«« UsMd
rilií, polcArt ArAk. 1 1 1 ■ ==
XltSraadS rtlArea aír^rt aSr as Elat »a-
IfAT riairinf sarfixitlibil. Öt? Atf-I


ezlpőfeliflrííi, o\'fpó\'xkéllékek
lsgelesóbk áron kaphaták.
Rosenberg lg. utóda
bérkeresksdl
Budapest, IX Xoroksíri-atca 18.
TídáVJ nnefr*nd«léaek pon\'e*»a es»«
kös&u VII.k utinvet m<llatt.
P
)*7T kSloaSjtba karzatnak Bomarrl kaato^
^OAI irodk/a U\'at hulapa.1, Vl.. TSAfiU-a« 1 a», hlv\\tiilnskok, kat-. jattaaUk, kar««* ka4Ak, ip»r««ok li 4ri| trr,«JK.U UHaail^aai.
Háaakra, fSlAakra és telkekre 4 \'!» *lo -s«t ^—rr.T. Utódljaiáa.
Hitelbe éa réuletflaetért* tnyyaa
M«UA«Wro ulltllAMt Aka\'arak. bútorok, köayM ,ri**9*< trarr autó-\' aaUllak. kar«k»ax^)i. »»adwktrt «Apait, UjuaanUa pAamakrAayaít, «amrorAk, ail»S balmak, aaaral caaknaa minAaeíak,----1
Háznlr. *í*í*k- »»AWrs^t «sa» * a en aa« ,Aui*n».k ka.r.utAa». 3
Wr. mkO. »aatAlyaom]Atdk alAruaiU PUPt>rAtSiUl^-1-f-«V,t^ Kék*«
kak, AdA*4 AtmMS «HA balyS
asv*i*iüi(f

B. éyfolyam. 72. szám
íagy-Kanizsa, 1902. esfltSrttt, márcfüs 13.
mtu.
NAGYKANIZSAI FRISS
.J\'
Előfizetési ára: »
Helyben húshas hordva egy hóra 00 ftllér. VidéUro póttal küldéssel egy bóra 1 korona 20 Wlcr.
-u.uumi
Kiadó tulajdonolok: & Felelős sserkasstó:
Ilrauss ós Farkas. OMTAI UUQO.
Swkesatóség és kiadóhivatal: Krauas és Paitas papírkereskedés«
Megjelenik naponta korán regflCL
Nyomatott a »Nagykanusai Friss Újság\' swrs&lísee nyomdájában.
Letartóztatott nyelvmester^
LjuuM.
höszb semmi fogd meg Jól.
As utolsó ösz boköszönlésévol nagy Tolt uz ijedoletn mindenfelé: nagy a nyomor, nincsen munka és jón a tél, a nyomorgók, munkanélküliek legnagyobb edensége. *
As azelőtt télen a társadalom enyhítette a nyomort, előtte, ruházta a szegénységet, nohogy éhségéhen nekitámadjon mindennok, ami törvény ós rend. a mostani tél folyamán ilyen általános • társadalmi akczióra számiiani már nrm lehotelt, mert a nyomor általánossá lelt, a középosztályra is ráférne a segítség.
Nohát előálltak a hatóságok. Egvszerro Ígértek minden lohotót as összos vonalokon, a főváros, akiről tudva van, hogy elsősorban csakis polgárságának érdokolt szolgálja és a munkanélküliek sorsát ugy a szivén hordja, mint egyetlen város som Eijrópában, ez a főváros hón-aljig neki gyürközőlt és a hivatalnoki kar arca verejtékében irta ösjzo a köz ez esetben az u. n. inségmunkákat.
Akkor azután rendes szokás szerint az aktákat kezd,ék leszűrni a hivatalos rotoriákon keresztül, jöttök mentek az , akták bizottságról bízottságra, Fontiustól Pilátusig közben pedig letelt a tói ós közeledik a tavasz, a munkanélkülieknek a közmunkákból pedig még a kikaparás Bem jutott. Do fellendült a papíripar, mert ha mást nem is tesznek a tisztolt fővárosnál, papirt azt annyit gyártanak, mint sehol másutt ezen a világon, s ezen nincsen is mit csodálkozni, na tekintetbe voszszük, hogy ilton minden fogalmazó nagyobb kapacitásnak tartja magát a londoni lordmajornál és elfogyasztott aktapapir aulyával óhajtja a maga munkaképességét demonstrálni.
Hofty a munkanélkülieknek közben felkopik as állok, vájjon ki törődik ezzel a hogy ilyen módon lehetetlenné toszik a szociális kérdések békés megoldását, vájjon ki éri fel ószszel ?
Do azért dolgoznak a városházán, imo bizonyítékát adják : a tanács most mikor tavaszodik, kiadta a rendeletet as ügyosztályoknak, hogy aa inségmunkákat hajtassák végro.
Így aztán a jövő télre esotleg mégis lesz valami az inségmunkákból. Ha ugyan lesz I
Változások a birúl karöan.
A hivatalos lap mai száma a kővetkező kinevezéseket közli : , Magyar ¡Mzságügyminiszterem előterjesztésére Sütcő Hudolf kúriai bírót kúriámhoz tanácselnökké kinevezem.
költ Dudapesten, 1002. ért márczíus kó 0-én.
Fcrencz József k.
Dr. Flósz Sándor, $. k.
Magyar igazságügvminisztelfm előlcr-iPsztásére t.aisz Andor kassai Ítélőtáblai birót a koronaügyészséghez koroaa-Ü3Vés;u httlyctlossé kinovetetn.
Kelt Budapesten, 1002. évi március hó 7-én.
Ferencz József, s. k.
Dr. Plósz Sándor, a. k.
Magyar igazságügvmíniszterem előterjesztésére dr. Dobi Imre pécsi törvényszéki bírót a pécsi Ítélőtáblához bitóvá kinovezem.
Kelt Budapesten, 1002. 6ri márczíus hó 7-én.
Fetíncs József, s. k.
Dr. Ptósz Sándor, •. k.
- A diósad! mandátum. -
A folyosókon egyébről sem beszélnek, mint a diósadi mandátumról, illetve az ötödik biráló bízottság állal tegnap tör tént ítélet rcpatáczióról.
Altalános az a nézet, hogy as eljárás
helvtelen volt, mert Kubinvi szavazaté-
é r é
nak megsemmisítése az eljárás megsemmisítését vonhatja mnga után, azaz kell maga ulán vonni, de hogy ezzel a mandátum igazolása megtörtént, cz az, a mit helytelenítenek.
A házszabályok értelmében a tanács kozárhoz a bizottságban 7 tag jelenléu szükséges, ha Kubinyi nem votl részt a tanácskozásban, mert eskü letélelo nélkül nem vehotelt részt, akkor a vízsgá lat nem felöli meg a szabályoknak és a vizsgálatot is újra kellett volna eszkö zölni. r
Igaz ugyan, hogy natározaihoza-tálhoz csak öl tag jelonlé:e szükséges do erro miután Kubinyi mellőzésével a tanácskozásban ctak 0 tog votl részt, nem is kerülhetett volna a sor.
Az ál-ügyvéd mint keií.
Bndapest, márc. 12.
Legutóbbi esti számunkban részletesen megírtuk, hogy micsoda veszedelmes csalót kerített újból, talán tizedszer. kézre a lőváiosí rendőrség Kol n Kovács Sándor személvében.
Most dorült ki, hogy ennek az országos csalónak, a ki mint bérkocsis-sogéd kezdto meg pályafutását, majdnem áldozatára lelt egy elökolő családból való flatal leány.
Ezelőtt egy hónappal, a mikor a Te-rózköiuton 35. szám alatt .ügyvédi irodát* nvított és mint .ügyvéd* szelepeit, a tfópszinházban megismerkedett egy mellefe Oló urinóvel és annak leányával. Ezeknek mint Kovács Sándor dr. ügyvéd mutatkozott he.
A szélhámos értelmes, okos em-her és ojrész este mu\'aMaita a két nőt, a kikro a legjobb hatást tet\'e. A mikor elbúcsúzott tőlük, akkor olyan szemtelen volt, hogy a kövoikező kérdést koczkáziatta:
— Ha esetleg a napokban Kolozsvárra jönnék, akkor szabod tiszteletemet tenui nagyságos asszonyéknál ?
Az úrnő szívesen megongedto sőt meg is kórto. Persze nem is sejtették, ho>jy az ínlelligons külsojü ember tulajdonképpen ogv rondkivül veszedelmes szélhámos, akit csak nom régen bocsátottak ki a lomháiból.
A csaló pedig felhasználta az alkalmat. Néhány nap múlva csakugyan leutazott Kolozsvárra és felkereste a családot. Magára öltötte hadnagyi egyen-
ruháját ós ugy állitott be, mint egy tartalékos hadnagy.
Olyan vakmerő volt, hogv a családnál, ahol egéss nap maraaztaltás ebédre és vacsorára, nem jölt egy cseppet sem s vaibi, ami lön egy alezreuesnek is beiuutai á\'<, aki a családnak rokona.
As alezredessel as a sokoldalú szélhámos ugy el tudott beszélgetni katonai dolgokról, hogy as nem is sojtette, hogy csalóval van dolga. Oly tájékozott-iá,\'ol tanúsítóit mindenben, hogy as al\'jzredea csodálkozott rajta és mondotta is, hogy kár érte, milyen jó katona lőhetett volna belőlo.
Este az „ügyvéd ur" elutazott Kolozsvárról, de előbb még meghívást kapott, hogy legközelobb megint látogasson el.
Mivel azonban a loAnynnk nagyon udvarolt és a család azt hitte, hogy komoly kérő losz belőle, diszkréten tudakozódlak utána. De nagyon csodálkoztak, amidőn megtudták, hogy Budapest len Kovács Sándor dr. nem is létezik.
Van sok Kovács norü Ügyvéd, de ezek egyike som Sándor.
Talán 1 mAg komolyabb baj történi volna, ha tegnap le nem tartóztatják as álügyvédet, a miről a család megblzot\'ja is értesült és persze rögtön lelografált Kolozsvárra a családnak.
letartóztatott nyelvmester.
— Saját tudósítónktól —
• Budapest, márc. 12.
A rendrt\'B^o ma délután 0 órakor letartóztatta Soholtx Ödön 35 éves sátor-alja-ujhelví szüle\'^sQ nyelvtanitót, akit a bécsi rendőrség i -iozöit.
Scliollz ugyanis lojmtóbb Bécsben járt és o\'t több embertől azzal az Ígérettel, hogy állást szerez nekik, kisebb-nagyobb Összeg pénzt csalt ki tőlük. As emberek azonbnn sem pénzt, som állást nem kaptak tőlo. Amixor Scholtznak már nagyon szorult a kancája, akkor egy szép napon meeszökö t Bécsből.
Az általa becsapott emberek feljelen-lén tettek olleno a rendőrségi a, amelv kiderilello, hogy Scholts Budapestre szökött.
Telefonon ma délután megkérték \'.e-hát a budapesti rendőrségei, hogy tartóztassa lo, ami meg is történt.
riggel felé jött haza. A* asszony csendesen egy »árokba vonult és tíoaioty állapota fölött husuit.
Tópclödése közepette hallotta, hogy férje álmában beszélt. Odafigyelt és a következő szaggatott .mondatokat hallottá
— Róza ne bánts, mogolóm maga^o . . , megtudtam , . . Dobáuy-utcza ¿j> RolteubiUér-ulcza sarok . . .
Az asszonyé szavakat megjegyezte magának, s még a délelőtt folyamán bátvjá-hoz a otett, akinek elmondotta ezt. Bátyjával este felé, a mikor férje hivatalit elszokta hagyni, akkor elment a Hot-tenbiller ós Dohány-utca sarkára s*á-mitva arra, hogv S\'ückler arra jön. \' Csakugyan jól számito\'-Uk. Stücklay álmában csakugyan elárulta titkát, oou£ az asszony ugy vágyott megtudni.
Stückler a sarkon levő ház első emeletére ment és ott becsengetett egy ajléj ben, mely nemsokára megnyílt.
Az asszony ós bátyja a házmesterbe* mentek és megkérdozték iőle, ki lakik azon a helyen, ahová a féri belépett.
— Ott egy azinéa nö lakik — mondta a házmester — akihez egy gazdag of
íAr- 7 \'\', V
Most is fenr Van nála. Az asszony nőst már tisztában tolt tele. hogy férje megcsalja. „A gazdag ur" ^ féne volt, -
As asszony és bátvjs a kapa elCU íej és le járkálva megvárták a hüüeu.t.
Nem sokáig kellett várniok.
Csakhamar lejött egy fiatal nfireí.
Mennyire meg volt azonban lepetv^ a midőn egyszerre felesége állott előilei
Menekülni akart, desogóranern engedte. Mig a aogóra erkölcsi prédikáczíót tartott neki, addig az nszony esernyővel elverte a ^színésznőt,« a ki különben csak bitorolja ezt az elnevezést.
Olyan parázs botrány volt az tttezán, hojy két rendőrnek kellett közbe lépni! A két nő ugv hajba kapott egymással, hogy alig lőhetett széjjel választani őket: Az ügvet a napokban fogják tárgyalni ^ VII. kerüloti kapítánvságon, a hol mind; két fél utczai botrányért lett feljelentve.
Álmatlan elárulta magát
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márcz. 12.
Stückler József rzepeslélaí születésü 38 éves műszaki alkalmazott két éve nős ember. Mindig pontosan járt haza és családi élete a legxavartr.lauabb volt.
As utolsó két hónap alatt azonban mintha kicserélték volna. Nap-nap után későn jött hasa, sőt előfordult, hogy egész éjjel kimaradt.
As asszonynak azt mondta, hogy sok munkája van és azért marad ki.
Magaviselete azonban oly gyanua volt, hogy az asszony titokban kútaini kezdett\' ulána és megtudta, hogy férj« hazudik.
Az asszony rosszat sejtve mindenképen meykisérlette, hogy megtudja férje hirtelen megváltozásának okát. De nem sikerült megiudui.
Ekkor a véletlen sejtett rajta. A napokban férje egész éjjel kimaradt ós
ORSZÁGGYŰLÉS.
- KépvlsslíbAn.
Apjeny! Albert gróf, me?nyt^a u
ülést s jelenti, hogy mára nagyon soX íntorpeilhcziót jelontettek be.
Indítványozza, hogy ma kivótolesen korábban t\'érjeuek át aa inlerpellácxiók tárgyalására
Xfessl Pál azt kéri, hpgy 12 ¿-«Iror kezdjeK meg az interpellácsiókat, ma« elnök javaslatára elhatároztak, lioiry 1 órakor az ímer|»ellácziókai tát-yvalják.
Münuloh Aurél as V. bírálóbizottság elnöke betorjeszieite a blsoliság íteletet a diósadi mandátum dolgában. A baz tudomásul veite a bejoleutist.
Következik
a fCldmWelísarrl költségvetésének Uigvaiájia.
Eötvös Bálint á vaduszati törvény, revízióját követeli, majd a boinok *zőid (razda»ágának bajait fejtegeti résxUte-eu. Elő kell mozdítani a szőlő éa a bor exportját, s egya ti ában0meg kell köny-nuteni a ssölógszdsságot. Ezután egveb gazdasági dolgokat tárgyal a va.ósagos tatárjárásnak minót>iti a gépügynökök üzelmeit. A gazdasági ipatt u fejlsesa" loni koll.
Aiiú ve a azociílpolitikai kérdések tár»»
ByAláiira, hangsúlyozza a gazdasági <w4» éft faggetlen társadalom &;;<*iá2ie politikát kell követnünk a sin a MmzetkAsi, gazdasági Arlelemben,
a kötött birtokokat mobilizálni k«U, mert a birtokaloaztás egyenlőtlen tolta mol-9*tt asm fogunk bundást elérni. Sz értett jogokat elkobozni nom lelieí. do a kötött birtokokat parcellázni lehetne n nélkül, hogy bármaly virilista zéróimat a*«uv«dne az által. A kisajátítás volna - h\'iüöysscrühb ^¿¿ji a «¿¿ua«igi vúl-»iif m*jtwiúnlwtéeéuelL (Helyeslés a szél-eőbalolaalon.) Ezután a földadó loszál-litásál « a progressiv adó behozatalát liövotali.
Majd hangsúlyozza, hogy kótelczCvó 1*11 tenni a jég- és tűzbiztosítást s n «oc2Íálpo)iiikai szempontbál a gazdasági hitel feláUitását ¡»ürgeti; 25 ?*ázft-Jikra kap a gazda kölcsönt, ebből po-Ül a gazdaságot folytatni nem lehet a házi tütholy védelme is kell, hogy fog-Jlalkoztnsja n politlíai közvéleményt, (helyeslés a szélsőbalon.) A törvínyho-Jásmk mc<* kell védeni a kis embert * Stég kell alapitani hitelét, A katonaság a nyári itUhe ssabadságrn bocsátandó. Ezután az agrárkérdést fejtegeti. Szóló és pártja agrár, de nem egyoldalulag, leert nem pártolja azt, hogy nz agrár-/Mciukórt máz érdekek üátraszoriites-saoak, s nem helyesli, hogv* az agré-fiutok a kö2ös vámterület hívei, mert jszdaíáíi föllendülés ess kis az önálló vámtoiülot alapián várható. (Zajos ho-lyeshb» a szélsőbalon.) A* agrároknak ptm lehet az a ozéljuk, hogy a nagy azrárokat védelmezzék, hanem nz, hogy Ma államfesitKégével a kis emberek *e-filtégáre sleiAenek. (Zajos helyeslés a jlfléJeábalnn ; zaj a baloldal egyes padjain.) A költségvetést nem fogadja el. (Zitjus helyeslés a szélsőbalon, a szó-aakot számosan üdvözlik.)
Gréf Félutasok Arthur hangozlatja, kuay a hitbizományok korlátozása egetfl «aíÜtség, különben azt már a kormány f* hangoztatja a a íöldmlvolésügyl mi-*Uzt*r ím megígérte már, hogy több hit-fcíaomáoy felállítását nem javasolja a k*uui&ynak. Majd az eraAgazdaaigi dolgokat tárgyalja, scsudálatát fejezi ki, kegy olyan kevesen mennek erdészeti fályilre. Nagy baj, hogy nálunk nem fenek czéltudatos ordögazdaságot, a minek külünhen az is egyik főoka, hogy fősének erdőmunkátalnk. Veszedelmesnek tartia a sik ée az erdő hitbizo-jnánvnnk Éeicterúlését, mórt a nagy erdők kezelői, az erdészek is a magyarság érdekelt kónylselik, határvédelem nihe« a2 erdő nitblzományuk tulajdonosától nem minden esetben lohotno el-ínoudoni. Egyébként bizalommal vi&elto-tik a kormány földmivcléstlgyi politikája iránt. A költségvetést elfogadja» (Helyeslés jobbfelöl.)
Elnök az ülést felfüggesztette.
■Bttaat után
Wlassioa Gyula kultuszminiszter válaszolt Bizony Ákosnak a aaió-ládi iskola ügyóbon, Az emiitett isicola már wepnyitt 9 működik. (Helyeslés.) A Ház tudomásul vette a választ.
Ugyancsak Wlassics kultuszminiszter válaszolt Nesai Pál interpellációjára a német nyelvnek a fővárost iskolákban leendő eltörlése tárgyában. Hangsúlyozza, hogy aZ/Uj elemi iskolai tanterv értelmében a tanács foglalkozni fog az Agyaréi Egyébként nincs kifogása az ellen, fiá a német nyelvet tőrlik az elemi iskolák tantervéből annál inkább, mert a törvény is Igy intézkedik.
Bosai Pái és a Ház is tudomásul vette a választ.
Kossuth Lajos szobra.
Lengyel Zoltán kijelenti, hogy keserűség fogja cl, valahányszor a Kossuih-erobor ügyére gondol. Mert nyilt arcul-«»apása önérzetünknek az az eljárás, Sfí^yiy?! a ^obúrtLcuiUág elsikkasztotta a szobor eszméjét. A nemcet filléreit
S&jtőtte 0«ze a szobor lávára s e he-
it síremléket akarnak állítani. Haza-
Bánság és botrány az az ügy, ép «lyan, mtnt a szabadság szobor Ügye, amelvet már 20 év óta húznak, halogatnak.
Kzaaanal Ferenc : Hugó Viktort másképen ünnepelték a franciák.
X*n*yel Zoltán. Rut visszaélés történt a nemzet óhajával. Mert a nemzet «zobrot akart a mult dicsőségére, azt
keli felállítani. Interpellációt térjen\', bo ea flgrbca,
Ax interpellációt kiadták a belügy, mintaternek.
Az uj országháza.
Pa>pZoltán szóba hoztn nz uj országház figveii « felsorolja hibáit. A jog, törvény" » igazság elvót bajo3 volna 1» keresztül vinni, mert különben uj parlamentet kollono építeni.
Bessl Pál a budaposti szabadságharo-szobor dolgában Intéz interpellációt a mioisstoreinOkbus. Bmondja a Ügy történetét Hu« év óta vajúdik ea 01 Ügy, noha a pénz régen együtt van ée már eredménytelen pályásat is volt. Tizenkét év 0<a nem tettek egyebet, minthogy űerlóczy budapesti alpolgár-mester halálakor Halmos polgármester lett n szobor-bizottság elnöke s azt indítványozta, hogv nz ötven tagu bizottság száz tagúvá egéísitse ki msgát. Négy év óta som ogészltette ki a magát a bizottság. Közel hatszázezer korona van együtt, a munkában szűkölködő főváros művészetének, müiparának és munkáskezeinak szüksége lenne erre a pénzforgalomra, de erőszakosan elvonják tőle.
Nom hiszi eJ, hogy a királv érzékenysége folytán nem lobét a szobrot létesíteni, inkább att hiszi, hogy s rut hi-perlojáliiás súgja est az intézők fülébe. De ha igy lenne is a dolog, a nemzet érzelmével és kegyeletével is számolni kell. Azok, a kik ünnepelhették a Hentai-szobrot, ne remegjenek u sza-badságharcz-sxobortól sem 1 (Ugy van I a szélsőbalok!alon.) Kérdi a miniszterelnöktől, szándékozik-e fölszólítani a főváros hatóságát, hogy a szobrot létesítse ée saándékozik-o állandóan ügyelőmben részesíteni est az ügyöt ?
Az interpoUdoziót kiadják a miniszterelnöknek.
Magyarellenes tüntetés.
Sebess Déooe n Budapesten tartandó nemzetkőzi diákkongresazusra fölhívja a figyelmet. A magyaroszági román iffuság ezt a kongresszust magvarellenes tüntetésre akarjáJc fölhasználni, amennyiben a romániai diáksághoz kiván csatlakozni.
Serbáa Miklós: Én ismerem, azt az ifjúságot, az nem hazaellenee.
Sebess Dénes: Szét kell ütni a haza-fiatian diákok közt. Kérdi, tudja-e a közoktatásügyi miniszter, hogy a hazai főiskolák román nyelvű ifjúsága a nemzetközi diákkongrosszuson a romániai egyetemek ifjúságához akar csatlakozni etnográfiai csoportosulás cimén és kérdi, os irredentisxtlkus tüntetés ellen mit Bzándékosik tenni?
Wlseelea Qyula közoktatásügyi miniszter kijelenti, bogy ninoe a képviselőházban senki, aki nagyobb megütközéssel olvasta volna ezt\' n hirt. mint ő. (Éljenzés, taps.) A szeptemberi diák-konuresszuHt sr.ivoson látja, készséggel viseli a költségeket, a legseebb harmónia van ebben a dologban. Ha igaz az, a mit n Tribuna ír, az leírnagyobb irredentizmus és a szóló a rektorral egyetemben a legszigorúbb vizsgálatot indította mog ós a rektor figyelmeztetést is tett közzó az egyetomeo, melyben kizárással Inti rarg nzokat, akik ez irrodon-Usztikus tüntetésben részt vesznek. A szóló encrgikuvnu jár el, nem fogja megengedni a vendéglátó államban ezt aa éretlen csinyt és csirájában fogja elfojtani. (Eljetué«, taps )
Seboss Dános tudomásul veszi a választ.
Szállítások és vállalkozások.
Fapp Zoltán interpellált n fővárosi szállítások és vállalkozások dolgában. Azt v)ana»?o!ja, hügv ü í£vi;s.J üvüi ü logkiüobb ajánlattevőknek adja ki a vál-lalato\\ és a belügyminiszter közbelépésének sürgetéséért interpellált.
Az intcrnollvciót kiaaják u miniszterelnöknek, Az ülés oizol végot ért.
»American Bcauty Rose\'-t, miközben n^l mondta:
— Ez az a jelvény, a mit eg&>-z utamon rae^CBodáltam.
Azutáu Roosovelt olnök képviselői elbúcsúztak a hercegtől. Evuns ton^ornagy, Corbin vezérörnagv és Ilill külügyi államtitkár meleg sxavakkal búcsúztak ol u bnrcegíöi. Azután lefotografálták a bor-ereget kitérőiével és az elnök képviso-lőivel. Két órakor n hAr^n buísuíivihí-* tot küldött ns elnőknok, Low now-yorkí polgármester n város nevében üdvözölte a heroeget, a ki erro megkérte, hogy n new-yorkiaknak a következő üzen ölet adja Att
— Köszönöm a new-yorkiaknak mln-deu luivesgfaüket, a melyot nagyon met; tudok becsülni. Ha majd visszatérek Amerikába ét New-Yorkba érek, ugy fogom magam érekai, mintha újra otthon lolfték.
Kewtrork, már. 12. Az a távirat, a melyot Henrik herceg elutazása előtt Roosevelt elnökhös intézett, igy neóltt
Az Egyesült Államok elnökének. Elutazásom napján ugy önnek személyesen, mint a nemzetnek, omelynek vendége voltam, meg akarom köszönni mindazt a szívességet, figyelmet és barátságot, amalyet irántam érdokes országukban való látogatásom alatt tanúsítottak. Romélem, hogy létontáaom megerősítette a barátságot ae általam képviselt ország él az Egyesült-Államok között. Amidőn Otmek Isicyohozzádot mondok, minden lehető tikért kívánok önnek éa kérem adja át tiszteletemet Rooseveltnénak és Roosevelt kisasszonynak, akik oly szívesen végezték feladatukat ő felsége Meteor jakijának tvizrobocsálásán. Fogadják még egyszer iogezivesebb kötzöuetemet. He-mélhetőleg viszontlátjuk egymást.
Roosevelt elnök erre a Következő távirattal válaszolt:
Fehér Ház. Henrik porozz herezognek a Doutscbland gőzösön, a hamburgi dokkban, Hobokenban. Nemcsak személyesen örültem látogatásának, hanem honfitársaimért U -iíiV<?égót érzem, hogy örömömnek adjak kifejezést azért, hogy önt láttam és azért a valóban jó dologért, a melyet ugy hiszem, látogatása eredményezett, amennyiben előmozdította a barátság érzelmeit Németország és az Egyesült-Államok között Legkomolyabb óhajom, hogy ez az érzelem állandóan erősbödjék. Rooseveiné legszívesebb tiszteletét küldi és Roosovelt kisasszony is mogtenné, ha távol nom volna. Kérem adja át szives üdvözlotomot a német császár ő folségének. Még egyszor köszönöm látogatását és minden jót kívánok Ünnek, bárhol van is. Roosevelt Tivadar.
Amerika vendége.
New-York, márc2. 11, A DouUehlond gőzősön adott bucsu-lakoma délulán fél 2 óráig tartott. A laWu>. végén Henrii; herceg feltűzte az
Az egyetemi kör osödjéhez.
• — Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 12.
Az egyetemi kőr ügyiben ma délbon az egyetem tanácsülést tartott, araelyon elhatározták, hogy a kör helyiségét mint olvasó-termet nyitva tartják mától kezdve az egyotemi ifjúság részére.
Ugyancsak ma délolőtt leltározlalta a roklor a kör vagyonát.
Pánik az orfeumban.
Grácz, márcz. 12.
Tegnap este az itteni orfeum óriási pánik színhelye volt, mely könnyen végzetessé lehetett volna.
A raadnioisollo Marquerito szoliditctt oropzlánjait mulatták bo éppen ogy a Swir.nrvuóii úllú óriási ketrecbon, mikor n villanyos lámpák hirtelen kialudtak.
A megrémüli szolidilőnő kiugrott a kotrrocből, de pccsapta annak ajtaját, az állatok bőszülten bömbölni kezdtek, ugy hogy a kőzönsóa azt hitte, hogy az oroszlánok kiszabadultak.
Rémülten sietett mindönki a kijáratok felé, egyes emberek a szabadulásért valóságos harcot vívtak a kisebbokkel.
Szerencsére a villanyos áram nélulny másodperc múlva ujrj\\ működni kezdeti és eax alkalmazott mst^nyuglülla u szín-
| padról a közönségül, hogy nincsen uomm baj, mert ha ez nem történik, az orfeumi nagy katasztrófának lett volna a szia-httfyo.
Igy ie igen sok sérülés történt.
TAVIRATOK.
Borok Amerikában.
Washington, márc. 12. Wobc«1 4* Woímsraus bur megbízottak ma bucsu-látogalást toltok Roosevelt olnöknóL A bur megbízottak még Chicagóba és más városokba mennek és márczíus 10-iko körül újra hajóra szállnak.
London, márcz. 12. Nagy feltűnést költ, hogy Edvárd király Brodrick had-ügvminisztort Marlborougbouseba hivatta A kormány utasította Kitohenert, hogy a burok fogságában lövő Mothuen lordnak mlndon ezüksóglotéről lehotősóg szerint gondoskodjék, arról azonban szó sin* cson, hogy Methuent Kruitzingerért ki-csoréljék.
Brüsszel, márcz. 12. Az európai bur delegátusok újra kijolcntotték, hogy mindaddig nem hajlandók béketdrgyalásba bocsátkozni, amíg az angolok a bur államok teljes függetlenségét nem biztosítják. A bur tábornokok ezt jelentik, hogy n legnagyobb energiával folytatni fogják a háborút.
Berlin, márcz. 12. Methuon tábornok 1881-ben Berlinben, a hol katonai atasé volt, saját éleiének kockáztatásával megmentett egy munkást a vizbefuláslól, a miért a német császár a mentő éremmel tüntotte ki.
Washington, márc. 12. Wessels és Wolmarans bur megbizotlak ma bucsu-lútogatási tottok Roosovelt elnöknéL A bur megbízottak még Csíkágóba ós más városokba mennek ós március SQ-íka körül újra hajóra szállnak.
A JegyzS Bogédje.
Cseprogh. márc, 12. Uamtvics Milán a csepreghi körjegyző segédje ma reí-gol főbo lőtto magát és megolt. Tettének okát nem tuaják.
Földrengés.
Pétervár, márc. 12. Biiszkben tegnap délután 18 másodpercig tárté hul-lúmszorü földrengést óroztek. A somaJbai földrengés után, a mely annyi emberéletet tett tőnkre ós annyi vagyont pusztított el, a bínzkí földrengés nagy ijo-delmet keltett. j
Kormányválság Spanyolországban.
Madrid, márc. 12. Urzaiz pénzügyminiszter ragaszkodik lomondásához, Azt> hiszik, hogy Szagaszta miniszterelnök holnap fogia átnyújtani az egész kabinet lemondását. Kormánypárti kőrökboa lohoUóposnok tartiák, hogy uj Moret-Ganalejas-kabinot fog alakulni.
Madrid, márc. 12. A régens-kiráiyné tegnap Monlero Riost fogadta, ami parlamenti körökben élénk beszéd tárgya.
As olaea király ellen.
Triászt, inárcz. A pólai járásfőnök mogtíitotla Coliuoni jezsuita páternek a pólai templomokban való pré-díkácziójál és egyultal följelentést tott ellene a katonai halóságnál, hogy egyházi szónoklataiban gyalázó azavakzál illette az olasz királyi párt.
Lengyelek üld&sés«.
Posen, máro. 12. Vrosenben és környékén az utóbbi napokban sok lengyel embert letartóztattak. Ezek az elfoga-tások összefüggésben vannak a vre«eni pörrol.
A gazdag gyáros ís a szegény ör.
Budapest, márcz. 12.
Kerok tiz «a*t«nd*o>, hogy Frascois Lajos pozsgögyáros kéteserőtszáz forintért egy szőlőterületet vett Budafokon. Ebből a vételéből hossza pörös-ködós támadt ugy polgári, mint bün-totő uton. A szőlőnek ogy 87 óves aggastyán, Sehmidt Jakab ogykori korona-uradalmi őr volt a tulajdonosa s abbéi keletkezett a viszály, hogy 700 koronát, melyhez az örog ember szoleálatadéjá-nak, a királynak kegyelméből jutott, a vagyonos gyáros erőnek erejével magának reklamálta.
Az előadáskor Francois bírói letétbe holvozto a vételárat, mivel az insatlaora
) \'
Szőffldézsws-váltsá* cín^n 1100 korona Volt betáhUrvs a király invárs. Schmklt létíö-ban folyamodott n királyhoz » hl* Vatkojva arra, hogy bárminő áron ál küiégesen Molgálta az uradalmát, a ba-kebelezett toh«r elengedését kérte. Ezt •1 ín érte Schmidt. de Francoistol csak a pénz felét kaphatta meg. Francois szerint ugyanis megállapodtak volna ml/hau, Lvny »3 \'«!<> öív !r*>, ua
az elengedést kieszközölni sikerül
Suhmidtet bántotta, hogy velő osztozkodjék a vagyonos gyáros abban, mihez 6 kegyelemképpen jutott és bopörölte francoiít.
Am a pör során ennek könyvelője» Márton Gyula mint tanú bi/onyilotta, hogy uz clonaedott summa megfoiozúsé-ben\'állapodtok meg 1898. azoptomberó-ben. A bíróság rögtön látta e vallomás tolőilanságát, mert Schmldt már 189C. lmircaiusái)»n adta bo kegyelmi kérvó-nvét. Erre Márton helvesbitetto vnl.loiöá sAt akként, hogv téveáott, a megállapodás egy évvel előbb jött létre. Igy aztán Mártont é* Francoiwiét megeskették, do így is a törvényszék, majd a tábla is fielumdtttt nyilvánitotlá!; pernyertesnek ás Francois csak a Kúrián nyerte meg a pőrt.
azután különös dolog lörlúnf. Márton Gyula képviselő, nki pedls m/% Is Fr»n toi? hivatalnoka, elment Mell János badnlokl plébánoíhoz, Varga József rir-vezetéki igeugatóhoz é* misokhoz azzal, k»gy bántja a lelkiismeretét vMaroí, matt biz ö aunak időjén valótlan valló-mást tat*, a főnöke érdokében.
ü beismárés alapján o;.tAn Sohmidt í»\\jelsntést tilt Francois ellen hamis tanwUzta felbuitás, Frsncoisní ellen karnis eskü és Marion könyvolő ellen hamis unazás miatt. Az ügyben Drlil Kró vizsgálatot rendelt él o azt, miután Aranaoi« felfulyamodását elutasították, tápig is vezették.
A viwsálat befejeztével a panasz a tlrréuyszék vádtanácsa elé került, amely, tekintotlsl orra, hogy a „meglövő gyanú ekek nem eléggé nyom«iékosak"-wik bi aeayultak, az eljárást megszüntette» a klupérbsp. A följ^lontö mogfclebbezte a határozatot.
Az öngyilkosok városa,
Budapest» márc. 12.
Budflp^at az CngyJlkoFok városa. Sc-Uel n vilAgcm annyi öngyilkosság nem lasdul elő, mint Budapeston. fevok óta nm veit nap, amelyen öngyilkosságot, varv öngyilkossági kísérletet ne követett vein a cl valaki.
Ma egv&zQire 7 öngyilkosságról adhatunk hírt.
Öngyilkos a kertben,
Az éjjel a Váro3major-utca 14, s?.ám ala\'.t Stfhedel Károly 21 éves rajzoló kiment a kertbo és felakasztotta magát egv fára.
te az úg, amelyre felkötötlo magát, r.em bírta el éa Igy történt, hogy leszakadt és Schedt a főidre esett. Á zuhanás kfivetkaztébon a sajnálatra méltó ember megsérült. Nyögésére a házbeliek felébredtek ús bevitték lakására. Mivel egyik lábát kificamította a közöli uj Já-ne* kórhártől kértek orvost aki ápolás ul^, vitte.
Öngyilkossági kísérletének okául elmondta, hogy nagy nynmorbán volt. Az •rvosok állítása szerint nem sokára felépül.
Életunt leány.
Az úijel Sitin Klotild miskolci születésű 26 ÓY03 foliérrarrónő a Stáhly-ut-eába 0. sz. alatt lövő lakásán marólúgot ivott. A Rókus kórházba szállították. Oti<rvi|lro««Aoi kio/irlctének oka szőreim! bénát.
Meggyújtott* magát.
A főváro3 közelében levő Czinkoián borzalmas módon votett véget óhtóuek tegnap este özv. Czobl Gyuláné 00 éves magáneónö.
A szegény asszony évek óta kellemetlen bőrbetegségben szenvedett és állandóan Budapestre jött, hoay gyógykezelje magát. A napokban a bőrbetegség, a mely\' eddig az arczát megkímélte, erre is átterjedt.
£* a csinos asszonyka, a ki már több-
szőr férjhez mehetett volna, o miatt ötreprysorba volt kénytelen maradni.
Kétségbeeséséi fokozta az, hoay oroica is elcsutult és az orvosok som Biztatták gyógyulással.
Kétségből *éséb|n elhatárosta, hogy tnsfföli magát.
Tegnap délután vitte kl szándékát.
Agyba feküdt és leöntötte meztelen
— i..-1 A. «„u. wanwiiiiti.it* >»<>•> 0|JMIIWMM>. »« -»(«I -ji»..«
azt. Mielőtt még megmenthették volna, a szegény asszony ugy megégslt, hooy ogv óra múlva meghalt óriási fájdalmak közölt.
öngyilkosság egy vendéglőben. A rózsa- és király-uteák sarkán l«rő vendéglőben az éjju 1 óra tájban nagy riblUió támadt.
A veodégok sorába — lohetlek vűíy hnrminoan — ült ep* férfi, aki már ló óra é\'n volt a vendéglőben HtuUtoül lovwtnsk látszott.
Iigyszerre fslköit,\' fórgöpisatplyl vett olö és a megrémült vendégek szeme láttári mellbe lőtta magái.
Először ast hitte mindenki, hoíy őrült, s?ért, aki tehoits, menekült kifelé.
De amikor létlék, hogy életunttal van dolifuk, aki tnár sebesülten feküdt, n mentőkért telefonállak, akik elvitték a szeréno*M«nt a Hókus kérhtyba, miután elóbb kebót bskötttslék és igy •UUiiot-tik a vlrzésl.
A kórliázbnn a rendőrség kiWikatla A «sjnálotraméHó ombor előadta, nogv títriun Ödön UO éves ügynök év szén nkurt meghalni, msrt nyemorgoltv öngyilkossági kísérlet Utturtóatatáa ktfaban
Az éjjél a Fütér-uleában puszloló öby. számú rendér észrevette, hogy egy gyanús alak seiisuksdik as tisletek köreiébe, Odalépett hozzá és felismerte benne Caethey Károly munkást, rovott multu egyént akit löpéa gyanúja miau Uröstek.
Felszólitotta teháf, hoűy kivesse a főkapitányságra. Csathey látszólag onaodelt a rendőr íolfzólit/iJénnW, de a sötét és elhagyatott utóéban szökésre goüdoit, A mint a rendőrrel as ¿2. számú ház elé ért. hirtelen kiszakította «napát éi íntui kezdett. A rtndfir tttána ssalsdt U tair már elfogta. Ctetber látta, hogy tfjraol* foírják, hírtolen megfordidt és mialatt n rendőr megakadályozhatta volna előrántotta forgópiizíeiyát és m«Ufc« lőtte rnsgát.
A rendőr a mentőkért telefonált,, nfci a Kókuskórházba «állították, öngyilkosság a labor a toriamban.
Ma reggel a Hökk-Szilárd-utcza 27. szému házban levő Szent-László (nrógy-ezertár laboratóriumában Kémet József laboráns nejo öngyilkossági szándékbél mérget ivott
A mentőkért telofonáltak, akik elszállították n Rókus-kórházba, ahol most eszméletlen állapotban fekszik.
Leugrott a negyedik *m«l« ávöl.
Ma délután 9 órakor a Gvir-nim 40. szám alatt levő ház negyedik emeletéről
egy uri külscjU férfl ugrott le a földszintre. A mentők összetört tagokkal, haldokolva vitték a Rókus-kórháza, ahol még u délelőtt folyamán meghalt. Kcy jolenlovő ismerőbe azt állította az öngyilkosról, hogy Beck Gusztáv raáv. hivatalnok.
— Megszökött sikkasztó pár. A
budapesti rendőrség ma délnttin táviratot kapott Mtbrisch-OstrauUJ, hogy liartorcii János Ügyvédi imok 8000 ko-tonu elsikka&ztása után megszökött u«-jóról fgyütt. Valőjt;-.inö, Uogy Mag)f«^ országba szökött. A szökevény középtermet 0, köpozöSi szőke fiatalember. Saját nevére szóló útlevél van nála.
Alaéa ssab*iyaL Tobb jeles koöiflkttor kosremüküdóo^vel irta Hamrat Pá). RO fillér tíiöltfges bekulilóío ellenében bénn«atvo küldi Barta lajos köayvkvreskedéte, Bnda-test, V., Lipót-köret UO.
budapesti hírek.
— A király • vadászaton. Ó fel-ségo ma délután 2 órakor Gödöllőre utazott, hogy részt vopren a hsjtóraaá-szaton. A király este 1 órakor visszatért Gödöllőre.
OT-.X— Xm m A - .. i - m .V. wv.i ...
kereskedelmi miniszter ma intézlo a fő* városhoz az első leiratát. Tudatja ebben a kinoveztetését és hivatala átvételét és ebből az alkatomból ezt kéri a fővárostól: Miután a jelenlegi közgazdasági és kulturális viszonyok egészséges fejlesztése érdekében a \'törvényhatóságok kezdomónyezö, közreműködő és táinortató levókonyfégére van szüksége, kéíi, If^y őt a rá várö fontos óe közérdekű leiadatok megvalósítására irányuló törekvésében saját hatáskörén belül támogassa.

IHUEK MINDENFELŐL
"S .••;. «4V
— Felrobbant kát. Hidas községben GroszmábA Adolf odavaló kere •• kodő házában nasv robbanás történt. Az Halat alatt «¡vonuló tásas plncsében sok áru volt főlhftlmoxva. Volt Itt sok petróleum és in láda lőpör ís. Tegnap-előtt estéfelé egy kiskitttktdö jött el Üroszmímhos egy hordó uetreleumért. Az egyik segéd, Urünwald Miksa, lemcnl a plaozébe a kiskereskedő kociifával, Sovaj Andrással a hordó kőolajért. A pinwtében nótát volt. A segéd aa égő pyertyát egy pitroleun» hordóra . tstte. Alig fogtak azután hozzá n hordó kigu-riltodhoz, wgTszerre csBk a magas lépcsőről n hordót visszaejtették, A hordó öttzstörve nsld gurult a t&bbl hordóknak s leütötte az égő eyertyét. A kiömlött petróleum egy uillsuat alatt meg-gyuladt a eaysxerre óriási tüs támadt a nlnezében. A gazda löotön a pinczéhez iwIoU, hogy obárja. Ebben a pilláiéiban ineggvulaut a láua lőpor ls a a házat egy szempillantás alatt a levegőbe röpi tstte. A robbauú«nak sok áldozata van. Braun Mór kiskereskedőt, Grünwald Miksa segédet, Vecsel Antalnét, Boháoz Szl-dlt és Baksa Mihályt a romok maguk alá temették. Qrosamann Adolfot a nagy légnyomás kidobta aa utczára s ö Is súlyosan megsérült. A tüzet csak nagysokára oltotta ol a község összefutott la knssága.
Ooluslv pess áriam női évsaer belügy
miniMteri 60987,901. számú rondelot érle mában csokis orvosi rendeletre kapható nálam Sehottola Ernő udapesten, VI
— A rosss lány. özvegy Lajwsán Űvörgyné kápolnáéi lakos egyedül lakolt 17 éves Mariska nevű leányával Az anya rossz hajlamú leányával igen szl-soman bánt. A leány az anya* szigort kijátszva éjjelenkint kiszökött a házból S esak reggel felé tért vissza. B miatt Laposánné néhányszor elverte, de ez sem használt. Vasárnap éjjel a leány ismét elszökött. Anyja a szökést észrevette, utána ment\'s a leányt egy legénynél találta meg s haragjában a Uányt elpáholta. A leány erre szörnyű bosssut állott tulajdon édes anyján. Leander-levelokot főzött a ennek a lóvét bekevcrlo az anyja ebddjébo. I^jposánó az elfogyasztott\' élei ulán csakhamar rosszul lett s a leányt orvoséit küldto A leány el is ment, de csak estefelé tért vissza azzal a hitről, hogy az orvos nines otthon. Mlro a< orvos mégis megérkezett, már nem sogithetott az asszonyon, aki még aznap este iszonyú kínok közt moghalt.
A vemekélés.
Rt az ideje, hogy visszatérjünk a fiúhoz és megnézzük, sai történt iái« közben.
A fiu egészen ugy, • mint Oaslce
neki me?hsiiyts, elment a csapóajtót?.
Ait halkan folzárta és még mielőtt a belül várakozó Dasies csak megmozdulhatott volna, belül karült és az ajtót becsapva, ogy ugrással ott termett, a hol la fa\'l •ogy apró hordócskák és r.íá-kok állanak.
Ugy vébe, hogy jó less iiarcsa útját elvágni.
A rabló mikor moglátta n fiút erőm megrémült, ugy gondolkodott, hogy egymaga jött, töbhon lehe\'nck.
l)o mikor as ajtó beosspódott a fiu mögött, slisánlsága vissza i. — Mit akarts itt f
Aat akarom, hogy hallgasson meg és addig semmiféle bolondságra na hl* tározza ol inagil, wwt az Ilyent^ rtér majd azután ls, ha már rnindeu: tvl (Polyl, köv.)
REGÉNY. Az ördög clmiiorája.
Regény. Irta: H. Azlán neki iramodott és futait, n mennyire csak a lába bírta, meg sem állí, mig a másik folyosó elválasztó falúhoz nem értés azt újra visszahelyezte.
A nagy szaladásban elfárad tan támaszkodott neki a falnak.
EgyszerTö távoli dübörgés hallatszolt, mintha egy akna robbant volna fol és a fal, melynek Dasies neki volt támaszkodva, gyöngén megrázkódott.
— Ka moat előre, mondotta Dasies, mert nyakamon a tatár.
íiz újra nekirugaszkodva, őrült irammal futott vissza az erdei vadászlak irányában.
a....i a ir. í-jb u n^a» =n#»tB»r -nmii
VIGYÁZÓ TIVADAR , 1
▼illanyerSra beraudeaett könyvnyomda mtltntéxetébea (Budapest, XV., Váost-kÖrut 99.)
készülnek ezídószerlnt a legJlsmobb 6s
legolosóbb nyomtatványok. náiki m»et*»4eUUuw* árk«av»»»iny. Kttlöiüe^íeégeki Heceisiós nyomtatvány és saját találni, arciképes esküvői meghívó.

KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Vovókcdv hiányában cxnk 7600 mm. huzá kerüli forgalomba 6 fillérrel ol-csóbb árak maliéit,
M»rrw tata ipr.i» »»-»,«, Kot» ipr-nk í J4-U1, K*b ipr.-n T&—1JH, T**t«i Í.8S.
SKtyMM *rttk**M4U.
UiMaiin iM««tMti o«iMk wummv. sse.ee M»n«x lilWtí«r»4ny flO. MUtoj baok 4Í1.W Xluoinuriofi W. Osttrik tiUav, ST7. M»* n« Wt«w»»t*ny Tlt. M«rr«T 4 rt(U»I4icr«*!»ty JirtdU ÍW.CS KoioMjindU VTJX UniautolúlMak ;«U. Unk 4TVM lUnunoriart 0*rU
vnnw á/lMurirut ré«r4ny tre.93 DéM tmu» 71 Nfrr.tt bírod, bti/k» HTM. VOUatM rmm\\ SHlr> Du<Us**M kS<aU vsrat S64.CO
SSesl Art4kt0m«a^ Sím, airchis. tS OstUik fcit.lr. SM.TS U*Crmt blt«tr. Tje.— Ottrtrik-tutfTtr SJUnvtMlI rinrmy StS.7C 4 wéitUko« totfjtj knuirjiradók 1S0XS utatt komujira^k wö tmu!
A központi véeár osarnok érni.
pJagáiijelentés.) A mai igen élénk forgalomban as élelmiczikkvk ára Okken t. Olcsóbb lott a baromfi és a borjúhús, moly nek eloiét a kerenkedök 1 koronával, há tulját 120 fillérrel mérték. A tyúk darabja 10 fillér, kappan 180 fillér, idei esibe 160 ¡11 ér, idol liba 7 korona. A vidékről íelkdb dött hízott hidak kilója 150 fillér, pulyka 120 fillér, kacsa 120 fillér. Idei fejes sa-láta darabja lé fillér, slátaukorka 140 fillér, idei hüvslyos zöld borsó kilója l korona. Somplongomba é darab 20 fillér Idd spárga kUój* 4 korona, articttfkn da rabja lő fillér, idei kalaráb darabja 20 fii lér. Friss tojásért (másodrendű ládaáru 8 darabot olvastak Skoronáért.
Krom»W» Kíikcly Vlkto»»Al Uad»p«Uen.
nsfí ÍoímS rtU nfeMaá.
iiií «t" T^ttTii^Sft mSh
flWt«4_ nnifhn\'iW nif*1
M U 01*14» *JÉ>
• m Tiitri ni ír wpsl kar. 0 d
t jkmmétt t«*^
Tiwwfrtr, * Wr» faCadMHáteti«
IMmlu)«. nudaportlA kABhaC Tittk tU* frtgf,,
»i»xU;ik«o. JUtUw^aTh. 4« Zaiiiw«» és, J
A Iii I«, •oéftss\'B"« tls«t« 4« f«k4s» fa>k»r, h«amK|tf«M *
StflftAfliJ to port, STOAAÎirl foflpasxUl wgy SiûflAflrt
Aw 1 IMIM». Ar« I kM»M. ÍM f «"»
«llut akar]«, bogy asá]« tisxts, »»«gt»l>« én 04« Isips, k»a**4lia« •
V SfOttAÍI&száJtiIzot ós .SíúñAíl&szálUt (CACHOU). *
141« Ara I k»r«aa, Arm T Sl!«r.
Meal lyifUsásy. Kaikat* sits4ea8ft, Badapeetl «raktár : Ttrftk Jómr él dr. Egger L és I. arak gyógy tíictíl®
Szétköldésj főraKtárs íío/WlfWÁfi Zombori
a>«a nan 4a aie** ala pa » |T4fy»a»rat Mr» i»
MtAiSrt kJUa* ruJilt iiliMt UMh<
Titkos betegségeket,
hacyvatfolTáat, >%«f*aűÍ4l, k¿ly»<t«j.kal, kat, »ypkUl* i*U(W««k*l 4f aUVaUit, a (♦<» »X* ftljrui«<U4a*\\ tu ialwOti* k»i*Uuu*rT«il. bák Ut«rUriu4t U k4/«Uy mi* «il S-(•L UrkiOliMk«*, fwfaua- áa l<U«b»Jokal ; ..fcr rt*4U faa»áU4 U a U«bUiaaakb. D HHi, aU*a-au te ilk«««
Hr. Ozinozár J.
srvsirMifsr
Lakik : Bu d apóst, VU. Kor ep esl-ut la. X.
\\
I Matfat i 4. a. 1« krkUi 4 4rái« U mU S-S-% É &aUa rirAUrtntk kel*« k* 4« UJtal UraUkra | I araajuü tUmmJ. 0|ifT««*/TÍI |ond»*k»4ik. |
ADAM GERGELY ügynök
4teakorios.»s, BáaaBedregh megy*.
ItUMrt 4« kirtakokat ktrnW | % kinak •4*44 talapjai mwuk, rarSnUuMk kU*l*aa-cvsl koijLÁJa. as« kaktaUtac kor aU4á1 ki-ta*S J4 korok, kakUja U-1S forint
FalvUágoalUat »4 fantoayaaatt.
BOTOK I
Váaártok SgyeUaébsn, ki 141 4a •!. ason akar vásárolni ss JBlön éa gj
íödján xasr remek káló. «Vd!í>. valódi böruiAktk. lámpa, Ingé ér» valamint különféle uj éa korcsot használt bútorokat, tv-uok előszoba szekrény besserzési ároo To.jjbxtók használt bútorok beeser éltein ok *• raayH^MMk M. »«U fü vafcakUUstUkea
Mir tuir tils
Äit ttltf*aat»aefa, m-ff-f- • %at 4»a4-•rWÍTa »Hk<MtH cUitoUU» ft fo»kkr»t i • MÍJSr«f*t SaaiAftcUlJa. £r» 1 kor. aáwUlsmM >mi|«t»iUl<a Msaask , ki u UfaOm ki««lut» i
IRJÄA ARCKBNŐC8BBN ¡
• loftlaakk »4rt4kko« i« ártalmat *t«rt tud
klmviuta), amalWU aaookaa mln(Uc«a etinyfr-kM.p^s, m*,
Im» siappn
•««>>*», am
ár* ae Ulk. A hozzátartósö
Irma hölgypor
*-k.L. ^aa« áa
IPWi 1 ■ Vf
ál* a koroaa,
Cndariig8-Mb)r rofttrm
(jlf «laiMitill b»*aaáliüU4arraali«*¿»M nada*
auykAtsa uartuf
Relk Gyula
•flsgykanissán. •
Brázay-főle sősborszesz,
A ki hamarosan szabadulni akar a \'Ófáiás kollemellen érzésétől, dörzsölje be ar\'.zát, homlokát, valamint a fejét éa nyakszirtjét sósbomzszel, néhány
pvtúi múlva uxmt rcudkivüli Üdilő
tást érez.
1 nagy öreg ára 8 korosa. 1 kis * „ á „
Uj gyógyszertár.
«aáaro. 1-á» «1 ryéyyss^tái* ayUt ae«r
Salgótarjáni Walssabaoker-fél*
COGNAC
Urnát kapható.
Ezen kiválóbirfl és valódi tiszta borpárlatot Cservenyák György b. gyarwati és Hankua Imre salgótarjáni gYógy-szerészek megvették az összes készletet (87000 liter) a Wcisseuhacher csődtömegéből és annak árusítását megkezdték ugy eredeti üvegezéshen, mint lilémként a legnagyobb meny-nyiségig.
VegffliaBálat eredménye s lagjobb 4a leftisstább borpárlatI
Megrendelések
HáNKUS IMRE gyógyszerészhez
SALOÓTAXJÁIT tntéxendők.
ralvUá^aal 14»• »1 ia drt*sr«4kk*| aasal-f*iaa.k a tnlaj«aa»aafc.
Clavethyl
«Um a* MmÉiUtoll Mufti» t mu. in l km*u. /
Pártoljuk a hazai ipart!
Hicker Gyula
salta, aoAronjrfonat, kerítés 4a ágybetét gyára, legoloaóbb bevásár-■ láai forrás ==:
BUDAPEST, VII. Msgydlofa-utes* SO. stám.
ÁijeSTsek 4a k«Ua4«vat4it k4rraantva VflldSk
TELBrov 82-00.

ICIráíypsmetőfa-bonboD
kíihöfd«, rekedtséf,, hurut, rímltOW* «lUw, nyálkaoldó. KgycdUli hazai gyártmány, mely tnészmentes czukorból és gyógynövényekből kéftzUl, 1 doka 4, doboza 20, 40 és 60 v. ^ lillér. Gyárosa:
■ Akt KB BT BEZSO
Budapest, VII., Elemér-ntosa SS. II
A világ logjobbj» és kaphatók: előkelő kereskedésekben, gyérytárakban és a vasúti állomások étlcrmoihen.

fai|Uk
Irat 4a MU mtoUI «7 4t 4U r*aill4 raa4«U toláist»
uc*¿m* tjUtíuya._
Rondeiaintéset
Smts «sil*«.
Dr. GARAY ANTAL
f » *i kii aaaUtt Marrw kaUf*4c*k 4a Mr kajak takarv—L ftS-
ilM ukerral, fronaa. al*»*aaa tniVTta-
(Tit bUlet Mkerral, jpfivun. al*f*aaa aouS tt-ri ta e&J a«mi buf^caa-
fi))Mt. f«ka4T*kal. a> 4nfnrtâiM uUiUjait. kuja-kart M iBüU»aD«at k4(bat*(^t»t, »IfTínfOJi
(«rtarM íáUl*kn»J a* M4»«bbok»«l fiynrao« kl-Wo4 «<»-Iiu«nfnjvl kipiobJJl uw.I.jm« tieriaL — (J}<frMM*kr4l («adoaiiodr* lata. l(«nJ*Ua : aa-pouu III 4-t| 4* acta 1—H if.
Levelekre vá asrei
gyejyszarskrél gesieskellk
Orsz, Pályázati Közlöny
a as erzxijbsn bc\'vl\'vMUV eies állásokat, ipari, kereskedelmi, mezö-éa erdőgazdasági és mastaki tisztviselők, továbbá nötisstviselők és kereakedaiati alkalmazottak részéra.
Egyes saáaa ár» 30 flilár, kaphatá
dabáaytSssdékbaa 4a • kUdáhiva\' Uibaa. Budapest, Váci kftrmt SS. ia

minden idog-oi?,
kl • bflrMk* |4a, team«» fal
Lfipporft Lajos
nagy éttdrmót I Qvz&áb ot-körut lö
Dak4ay-B«aaa urak.
Iütau4 m»nv 4* hanem kortyba, |T»f« ki» •
-/Ui», polftri ara*.------ ~
ClaOtaudQ vU4gea udvari aSr ai kllaö m*
I ;fu ré*>rtny Sor?£i4d»b4l. -- - - —-....,..
C


.•\'«filHfimiStf
i Ui tfátöDao jo tintát akar £
VT kartaa. rajn raadaltaaaaa fi
kassai tintát
Maderspsch és Szekely \'S
faiaSsaarrajroraaksi ,Ua»ajrr4iáb41 J
----- KTAQbAN . 5
k tf ¿Tô"i •»SS«*
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
»^ppetasáft« tKjánJjuk
Hazai
lltalánosbizto3ító
részvénytársaságot,
melynél
olőoyös toltéUlsk mol
l«tt lehat biztosítani, da
ahol es «lôfordulô ká-
nokat azonnal és mél-
[tAnyoaan bagattük, sflt Uyorsan kl fizatlk.l
Legújabb találmány!
SSaiL Mám«
" Szabadalmazott Jdgplnczo. ^
Sakkal jobbak U olc.óbbak, mint aa alikbiak: •A\' nyak: a Jlf ufj larija macit, kogy a«4ai kUayb«« Iagf»IJ«bb ti asiiaUk apadáa állhat ba; »«abadaJonira bajalantatt nj*bb )ig»t+kr4* ajrak, ctupin fáb41. caak a *ii r«tr«(4»ira raa cla bádos alkalmaira, nem Inad, T0 axáialkk )4« m*s Ukari(á»a árkaid al; máaiiroMk, b*nU»«k, raodá«^ UvJk, U(c*arn»k.ok, uty»iiaUa h4i.t la
»4Ubl4ab«UUaa«k Xrjasyiékkal M»l<ál a (OltalUá*
Bucsanyecz MtiíiTJüJÜÜ.
Budapest, X., Kőbánysi-nt 44|48
A kl • U*r* klratkoalk a aaáaaláh iraa<W> Máttykata ráaaaaSl.
czlpőfeliőrltz, clpé zkellékek
Ugeloaébb áron kaphatók.
Rosenberg lg. utóda
Urkareskedé
Budapist, IX Xoroksírl-Qtci 13.
Vidáki oia^rradrlásak pon\'e«»B kfliölt lntk utánvét u-lUtt.
Fr*»pektu* ingyen, tf^1
Oíiiti\'iclilui litiriifiis. ■ ■ .......... — Fsiorvssl sltut*
! FOGAK !
tniy filkultlii. iijU Hiisicf mríit.
Hyrf«nlku» (aiaaUlao) 4» «!lírh»WU»n. m*U»U Kefaxklol i írt. KauUcbukkaa f»|»»-ktnt a írt a«4J»adláa n4lkU la. KtakuUa oacalaaal S Ort. H.KtUáa l«(Unu S fari»*. 4riarUaM S-a frt. KtOat »m caataai IS.
»4» a m. r»<u.iüUi a tru hmkuu« u«t««.
PITZYLE fogorvos,
BUDArEXT
funUh ÍAiJ++-ui0*m Jé., fél*m»tét. BakSMOU faraarai: JaritAa* S ftrl U Inu^t 1 írt se
foaka
k».
II. évfolyam. 73. szím
nagy-Kanizsa, 1902. péntdr, március 14
Éflr szírt 2 fitt.
NAGYKANIZSAI
S UJSAG
Előfizetési ára:
Holybr* háxho» hordva egy hóra 60 ftllír. ,\'. VidóWr« póít-il küldéssel egy hóra 1 korona 20 Allór.
Kiadó tulajdonolok: <fl>
Krauai ¿a Farkú. Szerkesztősig és kiadóhivatal: K\'rausj és Karkas papírkereskedés*.
Feleló s saerSesaiö; XX.OBVAX HVQO.
Mogjöidüik üapüüíá fcöfua rsgjs!.
Nyomatott a .Nagykaniiuü Friss Újság\' sawsódéOM nyomdájában.
—aaw
BiiaBBikás sztrájkja,
Krilik?,
Mi a magunk lészóről nem szenvedőnk najyzási hóbortban ós nem követeljük magunknak hárki részárói annak elis-morésél, hogy csalhatatlanok vagyunk, s hogy a mit mondunk, nz a cáfolhatatlan szentírás. Beérjük azzal, hogy egyszcrüon olmondjuk a magunk szerény véleményét, melyet nem akarunk, do non» is igyekszünk ráerőszakolni senkire.
Nemcsak mi vagyunk igy ezzel, ha-<-.em igy van velo az egósz tisztességes magysr sajtó is, molvnek becsületességéhez, jóhiszeműségéhez a kételynek tnéíf csak ar. árnyéka sem fér mindaddig, míg politikai párlkérdések, vagy színházi ügyök nem kot ülnek szóba, inert ebben, do különösen az utóbbi esetben, ahány lett, annyi vélemény, fcz pedig nem jól van igv és igen alkalmas arra, hogy teljoson megingassa a közönségnek a sajtó ¡rámában való bizalmát, a mclyot pedig a hírlapirodalom szélhámosai ós kálózni már amúgy is megingattak. Tiszteljük mindenki meggyőződését és mindenkinek véleményét, de nem tartjuk helyesnek, ha a kritikát személyes érdekek befolyásolják, már pedig a politikáról ezúttal noru szólva, színházi kritikáinknál ez aa egyik fő-mozgató.
íme egy érdekes bizonyíték. A Magyar színházban tagnap csto fellépőit egy énekesnő Szelestev E za. Erról két elő-
4
kelő napilapban a következő két birá\'a tol olvassuk. Az egyikben:
—• A Mag-yar «»ínháxban ma este minden vonzóerő mollőzésévol, Kotlák Sári, Saharet, süt Tomcsányi Rusi nélkül adták elő a "hagy hirro kapott ,Lolti ezredei• " operottet egy vidék színésznőnek, Sxelesloy Kháuak, a föllépésével, kit legújabban a színházhoz szerződtettek. Az uj tag bomulatkozána mostoha nézőtér előtt történi, mert alig volt annyi közönség, amennyiből egy uzsonnaiársaság kitelik s ez is a színházak tagjaiból került ki. A kollegák pedig azért érdeklődtek, mert az előzetes híresztelések Szeleslethez várakozást fűztek. Sajnos, a kisasszony nemcsak alakra, hanem tehetségre nézve vékony és nemcsak flstal, de annál inkább kezdő is és egyelőre ilyen na-gyobb szerepben alig fog boldogulni. Legkisebb hibája különben az volt, hogy az angol dalt horvát nyelven, a íranczia "kupiét csehül mondta el, énekről persze szó setn lévén. Hasonló löl-léptetéseket csak azért lehet megbocsá-tani, mert a közönség (a Üsetó) m/r elove bizalmatlan lóvén, ilyen alkalmakkor elketüh a színházat,
A másikban: Bsclestei Elta. A Magyar Szinhás iesir,abb tagjának neve hamarosan ösmortté lesz fóvárosszerte. Mai bemutatkozása ritka sikerrel j.\'.rt és
az ifjú színésznő ogvszeribo a príma-donna-sorba lépett. Szép ós rokoiuzon* vej megjolenóse, kellemes orgánuma, o\'evenscge, a színpadon való otthonossága tiszta, magyaros beszéde, diszkiél olegántiája; ének és lánctudása: ma — az olfogulisjg fátyolén kérész ül is — nagyon hatolt ós szintéi-bizonyos, hogy a Magyar Színház viliartópto vászon-horizontján uj csillag tűnt fel a Szelestei Elza személyébon. A Lolli ezredesei női ICszorepét játszotta és — mint nz elmondottakból kitűnik — a kapott tapsot s virágot igazán megérdemelte.
Ismételjük, két elökeiö budapesti napilapról van bzó.
A magyar elma gyOzelm
Nemzöüseg! izgatók az egyöíemen.
Budapest, márc. 10.
Megírtuk, hogy az ^egyotemen valóságos nemzetiségi izgatásnak Jöttek nyomára. A rektor szigoiu vix«yálaiot indított. a melvnok során kidciült, hogy kik a főkolompotok.
Ev.okuok noVét ma sikerült megtudni.
Hárman vannnk : Goga Okinvíán, Lopás János és Virgio Pál Moisii egyetemi nsllgatók, nkik a közeimultbnn lezajlott r.omzetközi ifjúsági kongresszuson megindították a mozgalmai, hogy hangulatot kohsenok a nemzetiségek, do tőként az oláhok mellett.
K hangulat keltésénél olyan meg nem engedőit esxközöket is használlak, hogy izgatás miatt meg kellett ellenük indítani a uyomorást.
Véosev dr. lektor megbiz\'a a nyomozással Margittai Antal dr. egyetemi la-nárajegyzői, nki a lektor rcndelolér« ma délután 8 órakor idézvényl függesztett ki a lekeio táblán. Az iilézvénv felszólítja a három nevezett izgatót, hocv azonnal jelentkezzenek a rcktoii hivatni-ban atl autliotidum verbum.
Bizonyos, hogy kí lógják ókot tiltani az összes magyar egyetemekről.
Elfogott pénzhamisítók,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 18.
A napokban a Gnray-téren egv Branko Gusztáv nevü rákos-csabai íóltlmives Wóber Gyula máv. munkás nejenok tiz forintból visszaadóit hrtiom forintot. As asszony hazajövet jobban szemügyie vette a pénzt és nyomban arra a tapasztalaira jutóit, hogy az hamis.
A fot intők olomból vohak és galvanizálva lettek szé|> fehér színre, ugy, hogy azt a valódiaktól alig lehetett megkülönböztetni. Az asszony élment a VII. kerüleú kapitányságra, a hol azonnal melléje adtak egy polgáii rendőrt, a kivel elment a Garay-Urre.
A fóldmives azonban már 1-én volt itten. Kilétéi mégis meg udták és a rendőrség figyelmeztette a rákos csabai (\'Rendőröket hogy figyeljék oieg Bran-kól.
A csendőrök erro valósácgal felügyele1 alatt lartoliákalöldmívest.aki tegnap este a vasúti állomáson megjelen, és két jesyet vett Budapestig a saját és neje számára.
Forinttal akert fizetni. A pénz\'.áros elfogad,* a forintot, de a csendőr, aki
A monlokarlói sakkversenyt tegnap
helejczték és azon olső győzőként egy magyar ilut, Maróczy Gézát ünnepli az egész viiág. A magyar olmc e^y ujabb győzelme ez, ame.y tanúbizonyságot ioíz art a, hogy a magyar ember soha semmiben nem ál) mögötte az idegennek,
sőt a feltalálók, művészek és nagyvU méjfl fórflak közöU as elsők között mindig olt voltak és ott vanuak a magvarok.
" Maróczy gvőxelmé alkalmából bemutaljuk as iíju mester jól elkerült
kópét. >< -
Biankó láttára a pénztárhoz jött, elkérte n forintot, megnézte és hamisnak találta.
Megindult erre a vizsgálat Brankó ellen. Ez tagadta, hogy a hamis forin-ot ö adta, de nem hittek neki, hanem megmotozták és ekkor találtak nála még 0 darab hamÍM.otl forin ot.
Kxkoi loiartóztatták és átadták a pestvidéki törvényszéknek nejével együtt.
\'Minden kutatás daczára azonban nem tudtak mrgttlla|)i(»ní. hogy mi módon jutott Brankó a hamis forintokhoz.
ö maga és veje azt állítják, Iioív a lóvarosbankap\'ák aiuéri február hó2Ó-án De ex nem való&zinü, mert a nyomoxat »mán Lederült, hogy még fehr. lő-én ök maguk hoztak forjslo ubs IUkot-csshsn több ityen hamisított forintot és korouát.
Vatószínü, hogy Bnnkó és veje tagjai annak a pénzhamisító bandának, a mely legutóbb kézrekerült részben és a melv-nek ta.jsi a IV. Ladleat tüzérezredének, puskakéfzítómühelyoben készítenék a hamis péttsekot.
A vixrpAlat folvik._s
H Maos lapcól.
A hivatalos Inp ma teljes kél hasáb királyi kéziratot közöl, tízen kéziratok szerint a király az eperjesi gör. kath.
száke«ká|>iaianhan Kovaliezky Kornél éneklő-kanonoknak a nagyprépostságra, Répássv György őrkanor.oknak azolvaső, Polricskó Miklós iskolák kanonoknak az éneklő és Hodobay Audor ifjabb kano-
noknak az őrkanonokságra való fokozatos előléptetését jóváhagyván, az ekkéut megüresedő iskolás kanonokságot Ba-csínszky Ágoston ^zlmzetes katywok és garadnai plébánosnak, as ifjabo kano-nokságot pedig Mízsicskó József papnevelő intézeti tanár ós lelki igazgatónak adományozta. Továbbá kinevezte 8telá-nik János várgedei esperes plébánost, Fábián Kamid füiek-püapökti es pere plébánost éa Láng Antal rozsnvói főgyw-n tsiumi tanárt és szentszéki ülnököt arozs-nvói székeakáptalan tisztele\'beií kanonokjaivá. Nemességet kapott JákfyM.bálvállami cxéiuvevószéki nvngsimaxott osztálytanácsos a „boldogházi" előnévvel, kitüntetésben részesültek: Szilágvi Emil honvédelmi minisztériumi osxiáiytanácsos, aki a III. osztályú vaskorona rendel díjmentesen kapta, továbbá a Pécs szab. kir. város környékén tartott liadgyakoi latok alkalmával\'leltesiiett buzgó szolgálataik elismeiéseül: Wsniss Sándor pécsi járási tőszolpahiióiiak a Ferenc József-rend lovaykereszt|ét, Káimandv Jóxsef pellérdi közjeuyxóuek es Foki Jauos, Görcsöny kö/.ség hírájának • koro-uaa exüst órdvutkeieoiUh, \' — IZUtan Tápay István, Bács-Bodrog vármegve nyugalmazott árvaszéki löpénztarnosa-uak, hü szolgálata elismeréaeül, a koronás arany érdemkeiesziet, Ehuer Já-nosné születelt Szkalla Klotild bnda-pes\'i lakosnak, a kózjótékonvaág ler^n kifejtett huxgó működése elismeréséül, a kotOnás arai j érdeoiketesaiei luauyoxia a kira.y.
) t
* 1
ORSZÁGGYŰLÉS.
1 - Képviselőház.
— Saját tudósítónktól — tejérvéry lemondás* és «folyosó.
A honvédelmi miniszter lemondd en — a hogyan a folyósókon beavatottak és beavatatlanok, kormánypártiak «o tüciixókick boazúúivs, uiiiiuun hivatalos, félhivatalos ás maoánezáfolga-tás daczára is befejezett tény.
Fejirváry Géza búrt beadta lemondá-lát, melyet minden kapacitáció dacárs lem hajlandó visszavonni. Sőt ogy leg-tojabb verjió szerint azt felelte tv rábo-a2élésekre, hogy ezentúl mér a ml* hleaterJ tanácskozásokban sem hess rónát.
A zavaron most ugy akarnak ós fognak fa segíteni, hogy a mig a honvédelmi tárca költségvetését lo nem tárgyalják, fcddlg m lemondási nem Intó-fcik ol.
A kstholíkus autonómia.
A mai pletykalárgy kölönben a katbo-likus autonómia. ilir szorint a prímás és Wlassics kőzött csaknem kiegvonlil-hetleu elieatétok merültek foL Az elloo-tétek kiegvonlitésón Appouvi Albert és fezéli Káinián fáradoznak. A Házban azt beszélték, hogy a király intervcnc2Íójá! igénybe fogják venni,
Kgldftttségek a folyosón.
Nem lehet elmondani, hogy ahány nap annyi küldöttség, mert küldöttség sokkai több van, mint ahány nap és ugy lát-hók még sokkal több a* embereknek a kívánni valója, mint a mennyit küldött-Bégek ttján adnak a hatalmas miniszter túzok tudomására.
Ma Suránvi Miklós vezette a szatmár-ftaegyei Csenger község képviselőtestületét az igazságügy-miniszter elé. Azt kívánják, hogy az úrbéri birtok felosztása alkalmával kapott kölcsön egy részét Saredjik el nekik.
Mér az a küldöttség a mely Kóny-ÍAl (Győr vármegye) jött dr. Fischer fcándor képviselő vezetése mellett a közoktatásügyi miniszter elé, többet fckor, azt kívánják a derék emberek, hogy Kónvon állandó gyermekmenedékházát létesítsen a kultuszminiszter. Szóval a kónyiak előbbre akarnak lenni, a győrieknél. Adja az isten, hogy kívánságuk tojesüljön.
A ttldmtvelésügyl kflltségvetés.
Az ülóst Tslllán Béla nyitotta meg feros padok előtt. Néhány lényegtelen bejelentés után mindjárt rátértek a föld-mivelési költségvetésre, melyhez elsőnek a Kessuth-párti
gróf Benyovszfcy Sándor szóllott, aki különösen az őrlési forgalom megszüntetésének hatásával és a búzaárak Alakulásával foglalkozott, Ae áremelkedést csak a belfogyaaztás növekedésévol tehetne elérni. Kivitelre nem igeu szá-ínithatunk. A dohánytermelésnél ajánlatos volna a minőségét megjavítani.
A bortermelésről szólva, megjegyzi, kogy az olasz boroknak magas vámokkal
való megterhelését nem helyesli, ftiert Olaszország viszont a mi kiviteli exikkeínkro fog nagy vámokat kiszabni, tlálunk a szötö erősen meg van adóz* fcuva. A helyi fogyasztási adó és budapesti vám maga annyi, mint a mennyit a bor maga ér. A gyümölcstermelésre Mim fordítunk elég gondot. Magraror-0xág egész Európának gyümölcspiacza lehetne.
Majd a kisgazdák helyzetével foglalkozik, melyet nvomomságosnak mond; Hulyosbitje a helyzetet az eladósodás tft az uzsora.
lUnynvi.lry bcisidit íuuu-
•ott ugyan, de uzy látszik, a tárgy nem fgcm érdekelte a Hátat, mert & képví-ftalők legnagyobb része a folyosókon (Anyázott, uug a teremben levők hangosan beszélgettek, ugy hogy Bo-toyovszkynak amúgy is gyenge hangja teljesen elveszett a zaibán. Az öreg légre maga is megsokallta a dolgot és Uuzédót egyszerre esők igy szakítja Bug t
V- Kérem nagy a zaj.
TolliAa elnök megkönyörül rajta és
cseniret egy-kettőt, mire a eeead vale-
mennvirs helvreállott. Henyovezky után
Leídenfróst László a belterjes paz-dacágokról, répatenr.olésről,szoisgrártás-ról bőszéi, azonkívül pedig kijelenti, hogy bizalommal viseltelik a kormány iránt s ezért a költségvetést elfogadja. :
Major Fnrencz mintegy másfél órai\' beszédben iparkodik kimutatni, hogy a helyzete a kisgazdáknak tarthatailarr. Néha csy forintért elárverezik kis telké:. Kzéit kéri, hogy a beterjesztett határozati javaslatát az illető szakminiszter vegve beható tanulmány alá s kéri a Házat, hogv javaslatát fogadja el, mely szerint utaiitiatík a koimánv, hogv ter-jestszen be törvénviovaslstot as iránt, hogv a kt\'shii tokosok földje csekélr adó vagy- tartozásért el ne árverezle»»4k. i, Ás elnök az ülést tíz porezre fal-függeszti.
Károlyi Sándor rrót konstatá\'ja a földmivelesflgyi köl»ségve:éabűl, hoey a lölilmivelés ügye nlnossn ugy fölsZe-relvo ftnvagí eszközökkol, mint kellene, j Az ország««; hitelszövetkezet mogállapi tásakor UlaZeg volt maga a kiindulási pont. Nsrn olég, hogvba hitelről gondoskodunk, hanem gondoskodni kell a termékük értékositéléről is, hogv védekoz-bsuOnk a kereskedelem helytelen irányú tulkspássi ehen. As oruágos hiulssö-vetkszot, ugy a hogy vau, nsm felel mog u ozélnak ; csak éppen a formája jé : az, hogv szőreikeaet.
N»m tud MÍadenÜtt terjeszkedni, osak ott, ahol a nép már műveltebb. De a Kárpátokban és Krdélyben is lehetne talaja, ha a központból egy-egy hivatalaokot kikflldenéntk a szerveséire. Az országos szövetkezetnek a« a Ispnsryobb baja, hogy úgyszólván, mindig c?ak sse-mélves hitelt ad: a bitel felét jelzálog hitelnek kellene adni: igv az orriáses központ sokkal koovesőtib feltételekkel tudna pénzt aztrezqi. Noas hslreali ac egy központ rendszerét: több központ kellene, a szervezeti sgység megbontása
nélkül. S a hitelsaöveiketel ae a bon koktól kérjen pénzt, bánná egyenesen az 09etrák-mapYar banktél: igv neg takarítja legalább is a káavsthéai ét
jat.
Az országes szövetkezel koretába bele kellene vonni a fogvasztás és órtécositfl szövetkezeteket is. Megengedi, hogy némely körökben kellemetlen imprsassiót keltene a fogyasztási szövetkezetek alapítása, de ezeknok a köröknek meg kellene magyarázni, hogy a Következetnek nem föladata a kereskedelem tönkre-tétolo, hanem osak az, hogv védelmet nyújtson a kereskedelom túlkapásai ellen. Az értékesítési szövetkezetek terén Darányinak már vonnak érdemei; de elvárjuk, hogy a tej- ós vsjszöveikese-tokot a borértékositő-szöretkezetek is kövessék. Falusi gabonaraktárakat keltene szervezni szövetkezeti uton. Vigvázni kell ev.ekro a dolgokra, mart a liberalizmust semmi sem mentheti már meg, osak a szövetkezeti eszme pártolása. F.zért kéri a kormány pártfogását a szö-votkezetok száméi a. \'^Éljenzés a baikö-zépen.)
üray Imro főleg azért kárhoztatja a
kormányt, mert a fogyasziási adókat nem Igazságosan és közszükség szerint veti ki. így borra és Bzeszre ujryanaz a Íogyasatáíi adó, pedig a bor Magvarországnak egvik fő termőeszköze, a szesz pedig a íegunftvobb megrontója. A szeszre a lehetőleg a legnagyobb fogyasztási ndót kelleno kitűzni, a borról pedig a minimumra szorítani. Ugyancsak Kárhoztatja, hogy az olcsz boroknál nem omolik fel a vámokat. A tételt persze ucm fogadja el.
Azután Pavlovié»1 Lyubomir szerb nemzetiségi képviselő íniorpoüált a szerb kongresszus ettybehivása ügyében.
LevkőzaUhM itUo ^\'»¿p kor lesz.
X--
V. «"
A király és a katolikus auíonomla,
Budapest, márc. 18.
Ó folsége ma as általános kihallgatások előtt a katolikus autonomizi kongresszusnak gróf Szapáry Qyula vezoté-sóvel megjelent küldöttségét fogadta. A szabályzat átnyujtásnkor gróf Szapáry Gvula a következő beszédet intézte ő felségéhez:
\' CséMéii éa apostoli királyi Felaégl
Le;.\'kcgyelmcíebb Urunk f A katolikus egyház önkormánysatát saervező kongresszustól nyert megbizatásunk folytán jelentünk meg Felséged előtt, hogy as ál\'.ala hosszas tár*valás után mozóllapi-tot munkálatot Felségednek hódolattaJ biterjsszatük.
A kaibolikus kongresszus szem előtt HrtO\'ta Felségednek 1ÖÖ6. évi november h6 \'2U-én kelt leakesryelmosebb lelratá-bau kifejezett azon óhaját, illctvo pa-rancat, hogy a magyarorszáBÍ katolikusok önkormányzatát ugy a római katolikus egyház szervezőiének, valamint felséged legfőbb kegyúri és felügyeleti jogainak figyelembe\' vételével állapítsa meg. Minip\' oldottuk meg a feladatot, annak elbírálása nem tőlünk lügg. Midőn azt átnyújtani szerencsések vagyunk, egyuttei esedozünk, hogy bennünket királyi kegyében megtartani méltóztassék.
Ö felsége a király következőképen válaszolt :
„Meleg érdeklődéssel és élénk figyelemmel kísérem a mindkét szertartású római katholikus autonómiai kongrosz-szus működését. Az Önök állal Klém terjesztett szabályzatot megfontolás tárgyává teeodem és jelentéstétel végeit magvar kormányomnak kiadom."
A Rslchsralh QlAse.
Béos, máror. 12.
A \' eér\'cestll irományok között van « Mos? orf r, Wilheim és társai inlemel-láozi< ja a pénzügyminiszterhez a Ma-*yar< rsz gg ol való vámszövetség rendel-kecéseiiiek poatos végrehajtásáról és a határszéli forgalomban tapasztalt zaklatások megakadályozásáról.
ölt van továbbá KUenbogen interpellációja a trieszti áldozatok családjának segítéséről. Az intet pelláló felvilágosítást kér a február lé-en és 16-én meghalt emberek számáról és a sebesültekről, továbbá az áldozatok öftftfYeiről és árváiról.
A ház folytatja a honvédelmi költségvetés részletes tárgyalását.
A napirend előtt Körber miniszterelnök több interpelláczióra felel, a többi között Breiller iaterpeilácziójára a lem-bargi munkátlanok dolgában. A miniszterelnök utal ez ügyben a mult óv október 24^én tett nyilatkozatára a ismerteti a lembergi viszonyokat. Lemberg-ben tavaly is nagy munkahíány volt. Konelatáfja, hogy az odavaló hatóságok nem egészen eredménytelenül a munkátlanokról gondoskodnak.
Krre azolsáluak a többi között mindenféle építkezések, amelyek részben foganotban vannak, részben már ki vannak adva, részben ki fognak adatni. A Ház mog lehet róla győződve, hogy a kormány behatóan tanulmányozza a muukonélküliségot, ahol az mint állandó baj lép föl s reméli, hogy a kormány meg lógja találni az utat a helyzet javítására.
TAVIRATOK. .
Tolertoj haldoklik.
PétervAr, márc. 18. A Novoje Vremia értesülés« szerint Tolsztoj állapota lur-lelon rosszabbra fordult. Március 11-én a beteg nem tudóit aludni, s másnap nagyon rossz kodvü, volt s általónos gyöngülés fogta el. Érvoréso 104 körül van, e mellett nagyon gyönge és gyakran mogakad. Hőmérséklete tognap este 87-5 fok volt.
Öngyilkosság Idegenben.
Béoe, máro. 13. Sziklássy JozeHn 10 éves budapesti szfllotÓHÜ. kliUoi* «»urlnl urt leány, ma délelölt a Dunába ugrott. Nem sikerült megmenteni,
A szultán és a nagykflvet.
Konstantinápoly, máro. 18. Tegnap este Constans francia nagykövot tisztelőiére a Jüdiiz-kioszkbaa lakoma volt. A lakoma után Constans kdiallgatáson volt a szultánnál
KémkedS ezrede*), krakó, mároz. 18. Ideérkezőit ma-
pAnhirek mcaerősitik a Frimm alezredes kémkedéséről már joloutett liirgket, do
megcáfolják, hogy az aleemésst Már
március hetedik»« a/tvoalftték tWm, a mi már azért sem lehetséges, mert aa-
gvon sok bűntársa volt, akik ellon még nem fejezték be a vizsgálatot, ürimm kivégzéséuek bitét maga a katonai hatóság terjesztette, hogy ezzel tuág Ma. badon levő czinkostársait biztosságban i ingassa. Varsóból ma hzt jelentik, hogy Grimmet titokban Pétervárra szállították. rcri:«űu!üni írarszágban, London, márc. 18. Az ir ktirdés nagyon komolyan foglalkoztatja a politikusokat. A Times már hotek óta követeli, hogy a kormány rendelje el Írországban a kivételes állapotot, mert az agrárius üzelmek komoly veszedelemmel fonvogelik a vagyon és az élet biztosságát. A tognani minisztertanács is ezzel a kérdessel foglalkozott s abban állapodott meg, hog%- egyelőre nem látja szűk« sógét rendkívüli intézkodéseknok. Ezzel szembon határozottan jolontik, hogy a király írországi utazása uzért maradt el, mort nz Írországi alkirály kijelentelto hogy nem vállalhat folelőssóget a király biztosságáén.
Á búrok szabadságharca.
A (lél-afrikal bábom. London, máro. 18. A kormány elhatározta, hogy Kitchonort fölmonti a közigazgatási tennivalók alól, á melyek csak akadályozzák a hadjárat intézésében. Kitchener nagy lovas hadserece éltes fog állni, a melynek az lesz a föladata, hogy De Wettet csapatával elfogja vagy elpusztítsa*
A harctérről sem ma, sem tegnap nem érkezett hír. Itt adói félnek, hogy Delarey nagy csapásra készül. Delarey most sok jó ágyúval rendelkezik. A legújabb jelentés szerint az angolok Meri-bogo mellett 68 haloltat, 119 sebesültet és 201 foglyot vesztettek.
A Reuter-ügynökség jelenti hivatalosan Heilbronból: Azt jelentik, hogy De Welt és Steyn két nappal ezelőtt Wol-wohoektöl északra öt mértföldnyire átkeltek a vasút iővoualán ós nyugat felé tartanak.
I tasnádi választás,
Budapest, mároz. 18. A tasnádi választásról czifra dolgokat mond el az a policzió, molyet ma tárgyalt n kúria.
Szilágymcgye tasnádi kerületében az utolsó választások alkalmával 8zomere Miklóst, az ismert sporlsmant választották képviselővé szabadelvű programmal. Az ellonjolőlljo Kávássy Sándor függetlenségi volt, a kínok azonban buknia kellőit, mert csak az elvek tiszta fegyverét vitte barezba, Kávássv, szemben a nagy ,bazardőr*-rel, a ki e téren is pazarul szórta a pénzt, 830 szavazattal maradt kisebbségben,
A fQggottensőgiol: pártjáról Szongolh Jakab és társai pef-sze megtámadták a választást s a petíciót ma tárgyalta a Kúria II. tanácsa Vavrik Béla elnüklé-sével.
A potíczionálók kórvónyükot nemcsak Szemére ellon intézlók, do a volt vá« losztási elnök, Sántha Dezső királyi közjegyző ollón is. Ez az ur ugyanis a „botrányos törvénytelenségek" egész halmazát követte ol a peliczió szorint, a mely azt állítja, hogv a választás óriási összegű pénzébo Került Szemerénok. Hogyisne, mikor 1701 szavazat esott reá s úgyszólván minden egyes szavazatát pénzen vásárolta.
A bőkezű jelöltnek, a mellett, hogy maga Sánthn választási elnök is elég merész volt a vesztegetést üznl, Szom-btttfalvy Albert épp akkortájt nyugalmazott budapesti detoktivfőnök szeropelt az ogyik ágensként. Szoinbatfalvy vitte le a pénzt a kerületbe és ekként a párt-vezetőség és jelölt között a közvetítő volt. 4
így jött létro a többség a legnagyobb mérvű vosztegotés, etetés-itatás és egvébb visszaélések utján. Egyes községéket,, mint pl Felső-Szoport, egy tömegben pénzoltek lo. Á mut tárgyaláson a kérvényezőket dr. Nagy Emil képviselte, a választást dr. Ilois Ödön védto s a fzin-lén panaszolt választási elnök személyesen volt jcion. Alaki kifogás aem/emol-

A
tetvéa. kezdetét vette u éH-elégés tár» gyalás. *
Dr. Nagy Emil kijelentett«, hogr te-Itíntettel a nagy többxégre, csak abszolút érvóaytelenilósi okokat érvényesít, Izek alapján kérve a választás megsom-kdsitésót, Tehát csak a választási elnök és Szemere ténykedéseit kifogásolja. Amaz személyesen is vesztegolelt, természetesen a jelölt pénzéből. Megtörtőnt-hogy Súniha elnök bement u függuiieu, •égi táborba b mogszólitotta egy választó j
— En is átmonnék a Szcmere-pártra. Erre Sántha benyúlt a zsebébe, kihúzott ej?y csomó bankót, de rárivaltak á függetlenségiek: —- Rögtön kitakarodjék innen 1 A jolos elnöknok, nohogy megtérjék, létszer kellett a szó szoros értőimében toegfutamodnia. — A támadók ügyvédje •orrn előszámlálja a megveeztoíjolclt ♦oksokat, majd az etetés-itatásokkal b foglalkozva, a mandátum mcgficinmisiló-lét kéri.
A Kurfa a válaszok után n pcllcziót »zzal n megokolással utnsitolla vissaa, hogy a kérelmezők föltétlenül érvénytelenítendő okot nom hozlak föl a választás ellen, a választás elnökének tür-fényielon eljárását nem leheteti boiga-»ölni « a Szemére Miklós vesztegetéséiül szóló vádra som merült löl közvetetten bizonyíték.


H ki szereti az élelmi szereket,
Furfangos módját cszolto kl a csalás-tok Steiner Adáui balassa-gyarmnli azár-fhazdstt 34 éves facér szobafestő, a ki iz Izabella-utca 10. szám alatti házban •gv hónapos szobában lakott.
líagy hangzású felírással ellátott love-Ülőlapokon éa levélpapíron vajai, libát, Üót rendelt egyes\' vidéki kereskedőktől a kik aztán bizva a hangzatos cimbon, elküldték a megrondelt árukat. Steiner Adám, bár nem volt kereskedő, nz igy teerzett árukat gyorsan ludta értékesíteni. A péuaből azonban hitelezői egy árva Aliért sem látlak.
Többek följelentésére aztán a rendőr lég letartóztatta s a törvényszék csalás bAatette miatt helyezte vád nlá. Ma tárgyalta ezt az ügyet a büntotő törvénv-•zék Oláh bíró o\'lnöklóso alalt.
A tárgyaláson — melyen a vádat dr. lusserü LajoB alügyész képviselte, a védelmet podig dr. Kisfalvi Rezső lálta •1 — n vádlóit tagadta n terhér« rótt •solekményt s azzal védokezeit, hogy ő tem akarta megkárosítani hitelezőit. á károsultak terhelő vallomásai azonban tóoáíoltak.
A törvényszék olfogadta a védő állal felhozott enyhilő körülményeket és St óikért négy havi foghazra héllo s elrendelte azonnali szabadlábra helyezését. Az ősszos felek folobbezlok.
A pénzsóvárság eredménye.,
Brünn, márcz. 10.
Demel József földbirtokon nli^ 32 évea embor, akinok 40--G0,000 forintnyi Vagyona van földbirtokban és epyéb in-
Satlonokban. Régi szomszédja volt eítendorfnn Broszmann Erzsébot 72 ávcs niagánzónőnek, akiről azt mondották, hogy dftsgazdog.
Inrallanai az asszonynak nem voltak, de beavatottak azt állították, hogy JK)—40,000 koronája van készpénzben otthon a lakásán, amit csak átért nom tesz takarékba, mert örökösen tart attól, hogy az meghjkik ós akkor elvész minden pénze. Azért közei \\00.000 Irtja takarékban is volt.
Bemeit nz égés* környéken mfnt rend» kivül fnkar embert ösmérlók, n kinek az folt az egyedüli vagya, hogy hirtelen ttioggazdngodjék.
Az őreg asszonvntal kezdetben igen jó barátságban élt. ílctenklnt többször meglátogatta és sokszor ebédre vagy vacsorára is ott maradt nála. Közben az a Vágya támadt, hogy a nőnek vágyónál (faágához kaparintsa. Sokáig töprengett ftzon, hogy mi módon togyo a?.t lisztes-léges nlon, mig végre kitüuő gondolat jttlott eszébe. Elhatározta, itogy feleségül kéri az öroaawzonvt, a ú ug)is
meghal nemsokára és ekkor vagyonát
reá testálja.
Ar. elhatározást telt kövotle. B$y szép napon Demel beállított a mitsem »ejtő özvegy asszonvhox ós felonégül kéno.
Brosszmann Erzsébot először tréfára votlo a dolgot, de mikor lálta, Rogy Domol egész komolyan bőszéi, tnindjátf tisztában volt a szomszéd ur titkos, roj-tolt czéljával. Ennok a pinzem koll — ^unuuiiit UlttKái\'UU — vi ü gyriitOmlyi nem ls titkolta a kérő előtt, a kit különben is kereken visszautasított, sót a mikor kellcmotlennó kezdett válni, a házból ki is utasítóit.
Azóta Demei nom mort mulatkozni. Az öreg asszony volt olyan diszkrét 6» nem szólt senkinek oirüí az esetről, mert nom akarta magát nevotsógossá tenni és nem szoreito volna, hogy örog napjaira piotvka tárgyát képezze.
Az elmúlt\' kedden éjjo! az asszonyt meggyilkolták. Reggel, korikor cselédje takarítani jött hozzá, már lctlva tpiálta ágyában. Szekrényei mind folvoltnk törve Ó9 ottan minden össze-virsza volt hányva. A gyilkos rabolt is. Néhány forinton kivül alig hagyott ott valamit.
A gyilkos kézrekerítéséro az öreg asa-szony naplója vezetett, melyben eimon-dotin, hogyan uiasitotta vissza Dcmelt.
Az elutasítás részletes leírása ;és a egyéb adták kezébe a rendörségnek a fonalat, amelveq elindulva, konstatálták, hogy a gyilkos esakúgyan Doirel, tf
A szóban tartott bizonyítás ulkaldíából, a mit még a gyilkosság felfedezése napján eszközöltek*, megtalálták az öreg nőtől elrabolt készpénzt, érték tárgyakai •il>.
A gyilkost letartóztatták.
budapesti 11irfx
a-
■s
— A király vadászaton. Megírtuk,
hogy 0 felsége tegnap este 7 órtkor Budapestre érkezőit Gödöllőről, hol vadászott. A vadászatonVíTép idő kedvezett. 6 felsége ezúttal is szép eredményt ért ol. Egy vaddisznót, több rókát és apró vadat ejtett el. A király igon jó színben van és alig fáradt ki negyedfél órai vadászat után. Hat órakora védász< lakban a király ós kísérete elfogyasz tolták nz ozsonnát és félhét órakor i különvonatra tiltok. Ez volt a király elutazása előtt az utolsó vadászat. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a király ma délelőtt általános audenciát adott. Délután 0 órakor udvari-ebéd volt.
— A kereskedelemügyi miniszter audlenozlál. A kereskedelmi minisztérium hivatalosan közhírré teszi, hogy Horánszky Nándor kereskedelmi miniszter ezentúl minden pénteken 12 órától l-ig nyilvános kihallgatást ad.
— Öngyilkos-jelöltek. Az éjjel a Dob-utcza 19. számú házban Berer Mariska asztalos mester neje öngyilkossági szándókból marólúgot, majd rá petróleumot ivott. A mentőkórt telefonáltak, akik az első sogélvben rószesitelék és a lakásán hagyták, ftócz Anna 25 óves székesfehérvári szülotésü szakácsnő ma hajnalban a Dob-utcza 81. számú házban öngyilkossági szándékból felakasztotta macái. Idejekorán észrevették azonban és levágtál? a kőiéiről.
— A magyar müoslnkör nagy oló-készülőiét tosz márczíui lő re. Ezen a napon három újdonság kerül színre, melyeket Galó és Szálkai egyenesen ez ünnepélyre íratott, lvotlö az 1848. eseményekre vonatkozik. A harmadik Hunyadi Mátyás király idejében játszik. Nagy hatást várnak n darnbok egyikében előforduló allegorikus néma képlot-töl. A darabok fzcit.őí: Blum Antal, Bártfal Antal ós Kctráes Isiván. Fősüo-roplók : Egry Káinun, Egrynó, llosrainó, Makkai, Újvári, Havasi, Lángh Jonő óa Molnár Bprtalan. Ezen a napon kizárólag hazafias darabok kerülnek szinre s a z^nokar csak magyar zenét játszik.
— A bouK&kádt- konyha. > A Margít-kőrut 18. szám alatt tegnapelőtt szerenosétlenül járt Varga Istvánné, mészáros neje, holttostót ma délelőtt boncolták fel. A boncolás konstatálta, hogy a halált fulladás okozla. ami ugy kővetkezőit be, hogy n szogóftv asszonyra ráesett a törmelék körülbelül egy mé-
ternyi réiegbon. Temotíío holnap dél-ntán\'less a Kerepesi-temető ItololKM házából
— A r.ónseslevél. Klein Sándor munkás együtt lakott Szilágyi Rózával, akinok a pótlón 170 koronája érkezett. Mikor a levélhordó kereste a cximzettet, csak Klein volt olthon s ekként tudo-mást szerezve a dologról, a pénzt furfangos módon magának szerezte meg. ftiátnap reggel ugyanis elment a vor-Rcny-utezai kézbesilöhivatalba egy növel s nílután ezt a levélhordó előtt Szilágyi Rózának mondotta, átvették a pénzt. A csalafintaság csakhamar kitudódott és a biróság Kloint ma bárom havi fogházra iiólte.
—■ Itt a tél. Az omág minden részéből hóvihart jelentenek, így Péosolt két nap óta e4k a hó óriási ezélv\'njsz mollolt Ung-várról. Késmárkról, Lúgostól ós Zsombolyától nuKuuló jelentúaek érkeznek. Bécsből jelenük, hogy olt az éjjel egy órahosz-szat erős havazás volt. A hó azonban nem maradt fokve, hanem méR az éjjel elolvadt. Érdekes, hotry Falb jóslala e napra mennyire bevált. Falb ugyanis március 0—15-ig Közép-Európán hóviharokat jósol. Csakugyan majdnom egész Közép Európában hóviharok voltak. Tizenötödikétől fogva 21-ig azlp, kellemes és meleg időjárást igór.
— Tud fin fs-assosrlAssI Y Ha nem
tud francziául, legkönnyebben megtanulhat. A loyjübb ír.iucuia nyelvtan mugáritanu-lásra czúnü könyvből, melyet Jaques Seiger franczia nyelvtanár irt. A legkönnyebb
Iódsxer a franczia nyelv n.egUuulására. ra 1 korona. Kapható minden könyvke-reskwlóshon, vagy a kiadónál Barta I^ajos könyvkoreskedéso Budapest, V„ Lipót-körút 20.
Aa Ipar oaódája mindig az volt, ha az ipartermék oly olcsó árban kerül tor* galomba, ba az feltűnést kelt. Bgy ilyen csodát teremt meg mostan Lichtmann Sándor posztó kiviteli osztálya Buda» pest, VU., Hottenbiller -uteza 12>M. szám, azzal, hogy 8 frt 60 krért szélkUld az ország bármely részébe a legnagyobb férfiöltönyre elegendő 8 méter, 20 clm. cbeviolt fizövotot, dxapp, barna, és sztlrke, zöld, fekete és lötétkók szinben 6 forintért finom fekete vagy sötétkék posz tót, barna,vagy fekete és sötétkék kamgnru szövetet. Kzt a szinte hihetetlen olcs árt ujry ttidla ntoffterenileni, hogy egy posztógyárosnak pénzre volt szüksége, majd minden készlotét adta el neki olyan olcsón, ho-íy a vételár élig fodezto az előállítási köll-sóeet. Nem félrevozulés ax, hogy ily olcsó árban szétküld három méter 20 centiméter férll ruha-szövetet, melynek minden ogyes darabja válogatott minőségű, divatos min táju, amit bizonyít, bogy rövid 5 nap alatt pár ezáz utánrondelósl és körülbelül száz elismerő levelot kapott az ország mindon részéből Ajánlatos tehát a nagyközönségnek, hogy minél sQrgősehbon rendeljen meg ezen hallatlau olcsó posztóból néhány öltönyre valót, mort ilyen olcsó árban csak rövid idois szállít egy férfi öltönyt kiadó 3 m. 20 cuu. ruhaszövetet, ileiqrendelóse-ket gziveskedjék ininél sürgősebben estközölni, mort nem lehetotlen, hogy készloto a közeli napokban már elfog fogyni. Meg rondoléseket a pénz előlegos beküldése, vagy utánvét mellett eszközöl. Hintákat a rövid stálliláai idő és a nagy forgalom miatt nem küldhet. — Posta dobozért és szállító levélért 15 krajezárt számít
hjliek miadenfelöl.
— 20000 monkás sstrájkja. New-
yorkból távirják uokünk: "Bostonban szombaton kisebb sztrájk ülött ki az áruhordó munkások közölt. Más üzlot-ágak munkásai is csatlakozlak a szlráj-kolókhoz s őzzel a sztrájk komoly jelleget öltőit, Ezidőszerint mintegy 20,000 munkás sztrájkol.
— A nápolyi BXélhámosok. Rómából jelentik, hogy a vádlanács a nápolyi községi natóst\'^ ügyében indítóit vizsgálat erodményokép Cusalo volt képviselőt, Summonte Volt nápolyi polgármostert, AtinolQ és Do Siena volt közsógtanácso-eokat, Vilers közúti vasúti igazgalót, Kralt és Porouso gáztársasági igazgatókat több más személylyel egyetemben vád alá bolyozlo.
— Hajórajunk látogatása. Barcelonából sürgőnyzi tudósilónk; A község-tanács tegnap megszavazta az osztrákmagyar hajórai fogadására előirányzott
költségeket.., A közséctnuács ogyobe«
közölt a városbázáa reBdtsend.fi esiélyt terve*.
— éretlen eedny. Béeebfll Írják j
Valami ismeretlen gonosztevő at este a Burggasse 21. számú báa előtt a villamos vasút sineire két éle« Msnslicbor töltényt lett, a melvek a* egyik kó«el elhaladásakor felrobbantak. A golyók a szomszédos ház falába fúródtak. Valóságos isten csodája, hogy, nem történt ftenkibe sem kár. A gaztett el* követésének kikutatására meglette a rend* őrség a ktáő Epéseket.
—A exnltán és az áliamartóssáfr. Egy konstantinápolyi távirat je\'ontl: A szultán irádét bocsátott kJ, a mely elvbon hozzájárul az államadósságok unl-fikálásáhozés felhatalmazza a nagyvezért, hogy Itouvler-val tárgyalásoa lépjan ennek ujabb lervezole a\'npján, fi melyről a minisztertanács már kedvező »¿luuónjrí adott.
, rmr-r-? -.■ -i" • 1 ■ —-—■—TTWB—iSJ
regény. Az ördög cimborája.
Regény. Irta: B.
— Hát beszélj.
— ön az előbb annak a kijáratna^ kulcsát kérte.
— Ugy van.
— Itt a kulcs nálam.
— F.s ?
— Oda adom, ba megmondja, hogy mit akar vele.
— Furcsa kérdés. Elmenni nem.
— És azokat, kik olt állnak a íoKé. só máalk végében és várnak önre, Mm engedi le ide ?
A rabló halálsápadt lett, látta, hogy tervo el van árulva.
— Ah, tehát árulás í kiáltotta. Ügy hát még te is és a többi is mind.
Ezzel nekirohant a Hunok.
a fiu azonban el volt készülve erre a támadásra és mikor a rabló feléjo rohant, bevárta, mig egészen közel jón, azután hirtelon előrántotta a tőrt 04 markolatig belodőfto a rabló szivébe.
A bálás bámulatos volt.
Harcsa, mintha villámcsapás érte volna, összeroskadt és meg nem mozdult többé.
A flu pedig, mintha egy békát mészárolt volna le, olyan nyugodtan nézett végig a meggyilkolt rablón, azulán a vezér utasításához képest elszaladt a csapó ajtóig, felrántotta azt, majd kinyitotta a folyosóra nyiló ajtót, ami pedig tekin* tettel arra, hogy Harcsa alaposan elreteszelte, nohóz munka volt.
Azlán kirohant és torokszakadiából ordította:
— A karzatokra I Qyorsan a karzatokra a vezér parancsára.
(Folyt, köv.)
közgazdaság.
Bndapestl gabonatőzsde.
Kedvező hangulat és változatlan árak molloil 10000 mm. buxa került forgalomba.
M»rr»r bu*» ápr.-rs 9.M-Í.S5, Ro«* ápr.*»
7.Í6-7XT, Z»b ipr.-ra 7.e4-7.S4, T<m|«i
Etttfcsdés köttetett! OMtrAk hitclróitv. 6*3.7*-M»nw hltítréuríuY 710. JeUáloc buüc SSS.M) IUiq »marinyt Wt. Outrik álUmv. tSSL Mt-cyar MttlitíiTtny 719. ^I^u 4 uiuü*kMinu.r liradéL 120,OS Korcn.jirtiik S7.82. Lo«imltoWb*ok ♦47.— Jet*, bank 4SI.10 »Innmurinrl 4«9. Owtr in>ir«r UUmvMHt réméttr Ml^fl OiU ruut TI.— Nimtt biiod. mlxkü 1I7J4. VUImbm rutl SIS— Uud»p«»U ISauU tmbI 6M.W
Báost SrMktóma«. néo«, mirtiiu. is OnAtik Slttl/. »4.78 ÜKftV
hltolr. 71$.— Otítril-mifTM Allu&rxntt rtinmr C7S.73 4 »ii*»Jék«« »wu MtanAiMlSk Min« ko»on»JAr*d*k Mii tt»wt

HLhlJinipn
:i}Zjí1J IiD i UJíiiU
AMI*, egészséges, Uilfai és fakír fogakat «ka*» hasznAtye« •
SíQflAíltf fo port, STOttAflíltogpasztát vagy STOrtAflrt foipápat.
Ara 1 kMMi. Ami i ktrtu. Árm 7* *ll*r.
A kl fcizl akarja, hogy ecája tlexto, i»Bta1an 4a Oda lágyon, ha«zná\'Jon *
SíürtAfltí-szóJvlzet ós SíQttAMszáJlzt (CACHOÜ).
Ilit * *m i ka, Ara 19 ul\'#r
Keni gyártó iay. KajkaU alndtafltt, EadipeaU «raktár: Tfi/Bk WiMf éa tír. E8c«r L ia i. orak |yógy«*ert\'.rarf
Szétküldés! taktáís^nfín^® Zombor.
k tiaj üJranöYésa!
Kincs tlltét kopaszság 1
i
In b*HOA Mtr, walr f írtnak, »4«ak 4«
r»rm»k«Wi«k <>yuMt »yf nyíri k*]»t Jca4ni*. X*t<ikUf<n« • ».«(liuiljfl,
•^snry^arHI"» » >«*«». rir>«><>t«
•aj»t 4a »ŰJ-»«1U, kouiui atraaaU, T»\'»*ll.l» Mkiiié 4a tilymttt* Ih>I a hajat. A kora« ■aaraaavÜ kai i»tUi nilKui viaaaak«»!* aia-a«ti aalaj.t A k«,u> fa)*4l * haj, v.Umlut a aiMaUU. 4a aaaaapUlAk aiÜMa4v4a*4rt {éUitok.
Aianftkba* „X*raartaN »4» alatl *rr «»rt toiiiuk m, M«if bou<u 4« rr^i-v* *>«i>t
nul Mi»Un a Loravrta t!.«Ua aAranyaktnl I»«» fctaair.a, »«ia táj aao.k i.».iu»l ,uu: ♦»»»ojui, a«rt m-, a Irrflavmabb S\'bkiB-k ami Artaluia*.
Nincs *a.naü vk aria, k*Jj éiuak ryviuia-Itala, k rttka Ki tt«arv4aa k»ji.<3»t«e Wfyta. A*
ft-\'-ii^f tufa mM i«d>r«, u<y \'<t-D, nial o>* •ia iiOu«< .aa ét \'
k aaial a NlsUUk
lm a 10*1

k<>»ijra» tíUOl u*f laiiloa ki «ácsa«:
la aajr» tu| ||«tniM»k batff**fa yyakraa pa. «kiül/la a kajk* i* é lk toalaak, ért a Wa
aak i taauiAairtl Pa ki kátWtaJhatii k tar«\' pftvttotat »»>r Ctt)aj4oűi4f .ttaa alkot, a>Jd4o ká-l Mink kiaJtt »/»x *a aia< t>Uontit4 Ur.l vas. ma-i
KilftiS\'*4 ******
va», m»-.
t«kllitHh4-
pn>M IMU «imt, * a*nirns<
¡ktfMuliaak, aaial aal a ftaS kAj. aa
a«. 4 U+Ut* llakMadara fcarra*(n4 : m*f I ltt| Uracriat". - M.Uk« li*<IU 4*tA-, ha»*t«a4 kra^aaka (H4«a»W>re»4«> : A LaiactinaaT PUf«* maar «alUaa altardra Aa rtotta uj hajnövna« Miiatt »U.n - ZickT ítÍÍdí, ikh,faltai
w,St.»e«k»dj»n aíiinowra m/f í 4a GranavUÍa miíí-fcinfk 1 0«« lafa\'rlal kftláaol." - POlik IJn* Laibach: MiaU>«;r a U»nclo kaUaaT«. JBi(T«a mm iifyvi. alí*»i»o. kirak uanaal «4« I* kftlJaai. \' — Uw IWa k. a., Bodaakaefc:( tk r»t 1 Ira La»af»UI: K aa« kiUlniaa W-\' tilt." — .-«ital« /. Uau, B4«a : „T»b* 4» 4U k^. fra«a rMt»» 4a nihtnr botiap alíu ai 4a U»ao-Wnjll kaidtaa kuiaalal. M».i u faJkWd«
■kra bajjal ím faira. A Bira «ok arfaa aoai twii »•(Wí, ait aa 4a UfaaHnj.ial al4Haa>." — No«-p««» I. m, Raaal ; k) mi* .«»rt araim-or.
V «>U bawaalUa. addi| ai tm Utacrinja T,Ut>úa • rr bri\'l r4ni. Malvat
• Kállai «M..aJato4 haliu ralt
6At ri|«la birtaw bilicb J»it«f ar
J^laa
,,li aialYal uipM aj baj (al ka." —
a . ^ i i ---l»aart: ,.K*r kiral^
atitvbaa *t«»i h^ialoca «IttMVtU»» 4a I ttt^a a^vacila baoaUaU alAa ilklbl iu.h»JaJ»4«rtm«3 - fttni.it H. urai, B«<)ar«t -K iik ata ttaav»4ta» kiJkulUtb.» t an«ia u to QLv.arHniát Ka»>»4Uio, a ba\'.boi A« atamkat ai( a| »r«^l«*aí».,vl.•*
%AÍa4*»i
A Litttilo Ütal a h^jlj
a/44
ím»H ri*\\rn\\ rar. bujlk kl a M€
_____ .Aaak \' \' "
alUaMlat M>Mn«in Uljaara •<♦< raaialatoa baUaaWI kt>4a0«»n
AoT*k. klkoak Ua
Uanfukiiak h«j» <S-a 4lnu.Ua
Aafat
«fal 4a at«taM*oa>
Maa •<♦» nHinui bauaawi kti4a4««n •
la«ir«k raiaiUlra. U.aUU rt a kcaillia-ay a la) AalUioal a kürt*, bajbulláa 4« kur«"»*,ul (fi «TÍlja túrt, add\'f mlaJao an<4nak (oaioa luiiiL
r»» »—j ».rritrís tra, w»á m\'g •!-•krt b\'líwjáa. KialliU^ porlal uUn.ttUI ra«f m ^aj aWa«M bakbMaa mallaU aa auxcpal iAui
Wlta, VTL, MartaMlfaralraaa* 38.
ftaktár BaJa#a«taa r*T«OVXUS UílLLOB,
X*IQTirLKJEXTKTÉS I K«*a kM«t4*
■— —— --------..... U«alaaa4(talaa
Mt^daa «UaattalU I UUalkiaa viaaaa
aaaaaifJAa . Lavacrta *a®
tó. FEITII,
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
| ajánljuk «==■
Hazai ílíalánosbiztositó
részvénytársaságot,
»•lynél namoaak mn —
elgnyöa faltételek mtl lett lehat biztosítani, d«
M— I 1 II --I CB3 \'.■■:■.,, [
ahol ai előforduló kérőket azonnal és tnél-tányoaan beesülik, aőt
¡gyorsén ki is fizetik
1 Jf J I
2 od| JQ
2 "W
E ii.

Kávé < Jea
JkAU
10
>
t4
frt i tt
fii LJ0 frt ».»• frt 1.7® frt k.b® frt L40 frt
fit U40
frt ua®
I kü4 HiiUiUal (ifi* 1 1 klU Vfru-ay (Portarif I kU4 Portanra 1«. ajk 1 Üli Cuba (II no««) I klla CT«»CT (kaaMl I kU4 B- aci I kÜ4 a.»«a r«ffta) I bili. a tn) liv* I kii« arany Ja.a (1» fra.) &U4a4a ■ aj nlom aapoala kólt ka.íuuat i ka4v«n^P4fk d«. j* ai
I kik «00Pl I"örVóli frt t-a®
I bOACu.« l\'6rkölt trt í.»0
Kav- h z cfomano" 310
114 k 114 Man4aria, caAu k«T. a frt I.«® l.(kU4 M»udirin. oiu kar. frt 06 ¡«.üt (iaiiwiui w
M bi4 KaaUrUd tit •»
4t | klla* aaaUiriVaU f».)rboa lAbb 11 fajta ka kildb.14. mar ridckia o u laUaaaa barmtalra 4a aíri-\\C aaalra kkl4.
Balogh László
kivi- éa Ua kiviteli ftxlet® Budspest,
ntdH TSZ- |U«t—voi*> Mkaa U V. VUMt öak TtX. Aairiuy U a® Dahiar-a.
Magyarnak Pécs. Nemeinek Béc
Ül
" N® küldjük pénzünket külföldral ==
Legjobb órákat éa ékaaarekat küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszerárugyáros
¡1 * t O 8 E T T. ""
nem tetesd tárgyakért • pénzt vleezakaid3m vagy kloaeréleet*
I I 8 ÉVI JÓTAlaI*A88AXa. J
?rr pontoa nickel tatbóra
»lép kivitelben frt 8 50
V.f) ponto* nickel ¿bretitfl óra n 1 00 Valódi ez(l»t retuoatoir-óra
Valódi ezflst kAtfedeL anker. romont erős «zerkezettei,
•lép kivitelben — — — frt 8.25 Valódi ezGiit tula remontoir» ankor kólíedclei óra--frt 10.30
pontoa jiríwMÜ — — —„ 5.—
14-karatoa aranylinozok otlnoa aslp klrltalbent 20 framm nehói 25 frt, 25 framra nehér 80 frt, 80 gramm nehóx 88 Art, 40 gramm oeUx 47 frt 60 kr. — Minden lAnczhoz aranyba foglalt köve« lógók külön mórre 15—10 gramm súlyban 4 fr^ 50 kr.
v 4üad4a tárgy a királyi fópónxverdebivaUl által magriugUva 4a Mlyegeir®.
KU&aiatra 4Jlaml 1« írurhaatUtl - Tibb mm aUaaaari larél bIrtokon.baa
Knyf képta árjafy*ik lnff7*« bérmantre kOLldaUk.
llaaaaAIJa öa i
kialva ba Aaa. l«t<4*aUaaiik arca-I a Hal.rn *rrakrrw-«l I iabaa 40 kr. ; kaiua a4a* I frl 14 kr.
I ral44t: rukra Mabia«t>
Imitl kaakaU 4a aaak a atiaaaia r •XRHKI.V W. Kfém,m,rr a® .l»l»«aaaaakaa*rka*aaB 1h
flaamtalaa k4««tM< trat te értirl ffakartal lal«Ua mm V 4» 44a (««¿114 raodaU EkU—U4 iacJabbaa ajiaihaguk.
RsadalSIatésat
Badapest VL. Aadrissy at 24. szás
9» e»«ra aa alléit.
Dr. GABAY ANTAL
i.abli1». aaaU>r f»arraa • aaatl beia«aa<ek m bArbajak raakarraaa, pi-
rr*l butaa alkarral, naraaa. alapoaaja aaiad»«-aen.fi (6rfl aa oil narai bat*«ar(«k*t hun«*-folyaat, fak4lvakal aj 4afarU>4a «tobajalt. kort aa otn4 fariarit
hane**\'
. ill. buja-
aanaaafi «l||an{üll
lalaltfknal aa idi»«kbaka41 acraraal ki-Ua4 aradaaenrnyal kipróbált modtaara atariat — Oy4fratarakrii taadoakadra laaa.
paota IU—*\'i(
Ltvilakr® vá ami.
HaadaUa: aa-aa a*u 1—é-it-
gyéjysiarakrll goadeakedlk
Clavcthyl I
tyukaaaaa aUan 4a bVraaUfadáiaAl kifribAM .
aaar. iia 1 karatta. I
, Scfcáífir tanár fala
faf- 4a »»kJJaMaaoeia, m»*4r1» a fajak t*L »HMU a fofbuat 4a «Itlralilja a fojkirat;
• aaijkraftl daaUflcUIJa. A/a I kor. S4umUy aataa Mai.pt alkat\' k (at aaaafe \'
...... kir " -
ki" a a Általa"» kiaaiUlt
1RMR ARCKBNŐCSBBN
Brázay-féle sósborsze^z.
A ki hnniarotan szabadulni akar a
tC áj is kellemetlen érzósótöl, dörzsöíjo be orezót, homlokát, valamint a fejét és/"iiyakazirtj<5t sósborszszel, nóbiny perez múlva mAr rtmdkivilii tlditó hatást érez.
1 nagy üreg ára 2 korona.
1 kis „ „ 1 „
Uj gyógyszertár,
máro. 1-én aj gyójryszertér nyílt m®f
A Hnnerárla uf • ■ Ütejn. aarkái»
I\'rotptküu itif/v*.
Oiiiti\'ickoUiI liio\'í in«« <—"—
- FlJOfUSl SlIlitB.
! FOGAK!
ifin? ulkiiilkii. n|ít\' iíásnr izulst,
llTfi«nlku( (aja|tal»n> 4a «ItAihrUtlaa, k««»a«4f rarllrll K*(ankant 4 frt. KauUrhukba* fojan-k4nt a frt. IsAJpadlAa naikil ta. Foabuati coraihtiil a (rt. Petctllán f«|tAmaa • íoilut, Araii)lAM«a * 6 trt. fcicat tigf cawaut 14. ra4< a frt. KafUaaUtáa S írt. lUndati* Ui<f.a
P1TZYLE fogorvos,
BUDAPEST
Koituth Lajot-iiieza 10., félémelet.
nakOUtt* (araarak JarttAaa a frt. AMal-(•aka íojraukíut 1 firt 4« tar.
a l««klaaVb aárt4kb«a ta krtalmaa atart tud í kltaulalal, awaUatt arcabka aaindaroo «I4nyfr- r ka« ajTHlÚ*. aaalyeb tn U arrtUaUU kanAca- | 161 i»a|k4«a(alhaUk. .
iiai kM t*t*ly *> SI .»art tá*«ly I kor. 40 BL I a kaikat »Uaaiiü a jáaiaktaU I
Ircni szappan
MMmmB Laaalta arappaa. kitflaJ
k-n m A hozzétarlóxó
Irma hölgypor
ka*taU: hhif. rétit 4a cr*aaa aaiabaa. Ara S korooa,
CwínPH|jH?Sk)r robsrans
IntamrtáUl kaaiaéiaad4 arr*airaa<aU4 «adat aUykaUk kUAriU,
Relk Gyula ^
flegykenizsán. |
ÁDÁM GERGELY ügynök
J&nkováoaon, Báo»-B®drog;h magye,
FAIdakat 4a birtokokat k»«Yatlt | a ktna» eladó talapjai Vannak, forduljanak bUalomf mai hoimajA. »00 haktolltar bor aUdA | kl-tttnd Jó borok, haktója U-U forint.
FalvilAgoaltAat ad fantnavaaatt.
- f
••••Uttiff • jt
*
e
1
*
Hj valóan jó tintát akar,
VT karlaa, »a*|r raadaltaaaan
kassai tintát
i! Madorspacb és Szekefy «
"—...... j
faU4aaarrararaaArl MatajnrAr4bda ------- KAOSAW r-wa;
II. árfolyam. 74. sfei


flagy-Kanlzss, 190?. szomjat, március 15.
EJT szí® 2 fflte!
awww
NAGYKANIZSAI FRISS
y \'
l|\' l\'ll\'JJJ__!-■; «I ■ 1 ■ il---UL -Li .XJ?L\'l j\'-l
Előfizetési ára: fi Kisdó tulajdonosok: a f.i.ió. ,.,tk*,$tá: j Megjelenik naponta korán reggel.
Helyboa hii.ho* horxlv. ejyr hóra 00 fillér. I Krsuss ím Farkas. ttMTAl H1J00- \' I Nyomatott • ,Naiykanix»*l Friss UJsig* ttvt&dim
Vldókrc pó»t(ü kuldéstíl egy hóra J korona 10 lUWr. fl Sxerk»Mtó»ég ét kiadóhivatal: Krauss éi Part« r*r<rk»rssice4és« | \' nyomdájában.

Ujabb részietek äz orosz hazaárulóra^
Rejtélyes fogoly^ Ha a bűvész (részeg.
Március 15,
8zont napra, dicafl napra, nagy napra, tinadi fel ma a magyar nemzet, ötvennégy óve annak, liogv hós apáink lezárták a rabbilincset, szabad hazát, szabad jövőt biztosítottak utódaiknak, kik áldó imádság mellett mondják el szent neveiket a halhatatlan hősöknek. Szabadság, egyenlőség ós tostvérísóg dicső napja ragyogja be szép magyar hazánkat.
E nagy napon mindnyájan együtt értünk, mindnyájan egyek vagyunk, mindnyájunknak képzelete visszaszáll a múltba mikor a .Talpra magyar* szóra csatarendbe állottak a hon lánglelkü fiai s dobpergés, kürt harsogás közt vonullak a golyók záporába, hogy drága vérükkel tormókenyitsók meg a haza szentföldét, melybői a virág faladon : a szabadság virága. — Vau-e szív, mely nem lángo\', moly hovosebben nem dobog fol e szent napon. Van-e magyar a föld színén, ki áldva no cm-li.so azon dicső nevei, melyet a baza-szerelot iktatott a l.allralailanok sorába. Szent ünnep a mai náp a magyarnak, nagy ünnep, molyot vérrel szenteltek meg elődeink. — Ha néha-néha az élőt nehéz küzdelmeiben elfásul a szív n nagy eszmék iránt, e szent nnpon föléled még leihargiájából és hozsánnára nyitja az ajakát. — Törpók, kicsinyek vegyünk, de annyira törpók ós kicsinyek még se, hogy e nagy nap jelentőségét el no ismernénk és* a szabndsághnrcz dicső félisteneinek említésére föl ne lángolna szívünk.
A történőiéin vérrel mogírolj aranylapjai elho.\'zélik a késő utókornak a hős elődök dicső tolteit. Az apák kőlo-losségo ugy növelni fiaikat, hogy megértsék a dicső töriénctot, melyből a hazának üdv fakad.\\
A Szabadság, Egyenlőség és Testvériség szent eszméje löltso bo minden .••< honfiú lelkét o nagy napon I.
Ha a büvósz részeg.
S\'.arcz Jónás 48 éves ügynöknők nem ment jól a dolga. Az üzlet pangott és Staik nem tudván üzleteket közvotiteni, elhatározta, hogy más pályára lép.
Körüli«.ül 4 óv óta esiénkint bejárta Budapest ös«zes kávéházait ój vendéglőit (»indukálva magát mint bűvész.
Igv ha nem is 6okat. do mindon meló óblwú és könnyebben keiesol\', n miből eleg jól mt\\góllie;ett volna. Az emberek megsajnálta* a szegény emberi, u ki eev hiuoKÓri égő gyulákat nyelt le, kártyákkal mulattatott,\' tárgyakat tüntetőn el (do artán becsülő os mód\'a) és logvógül a .legújabb" vicceket mondta cl, ha már kilogvolt mutaivátwaibél.
Do volt neki egy átkozott szenvedélye s ha néhány íuri\'nlot „összebüvJsiett*, á hogy ő szokta mngát kilejezni. akkor megvárta a hajnalt és a pálinkamérőboltok kinyitását.«
Eondeso\'n a keresi utón kexdto ós
folytatta mindaddig a pálinkaní&rósek látogatását, a inig hazajött.
Megtörtént azonban,, hogy mire az
u\'olsó stáczióra jött, addig már nem tudott a lábán állani a sok pálinkától.
Igv történt velo az elmúlt éjjel is. Egy szomorú körülménv azonban kijózanította egy pillanat alatt.
A Ptáter-utcza egyik pálínknmérésó-ben töltötlo a reggelt, Társaságahan egy fiatal ember voli, aki 40 krajrzár ára pá\'jnkát fizetett neki, aminek S arcz nagyon megörült, mert az ö pálinkapénze megmatadt neki délutánra.
Do a fiatal ember nem volt hozzá jó szándókkal. Mint a hogy kérőbb ószie-vette, az ellopta összes bűvész eszközeit táskástul, mindenestül. A tárgyak megértek közel busz; fotintőt és a szerencsétlen hüvés\'Aiiek annyira szükségesek voltuk, mint a favágóinak balta óa fürész, a czipésznok czípö.atp stb.
Majához tórvo e szomorú tényálló* megállapítása után a kerületi kapitányságra sietett, a hoi feljelentést tolt a tettes ellen.
Starcz valószínűnek tar\'ja, hojjy kon-kureneo egv másik vándorbüvész lop-hatta meg. Va\'ó»zü, hngv ez béie.lo lei a bőkezű 03 pálinkát flzítő fiatal ural, hogv az;án ez megopja ós éjjel kevo-sot képtelenné teg»e, a mi a konkorons-nok áldozaiába vnn.
A rendőrség a másik bűvészt, a li «első posli és újpesti bűvésznek*.ismor-¡éti mapát keresi, hogy megkérdezte •öle, váljon ij.az-o az. amii Staicz lólo állit.
Starcz eddítr i«. a míg bűvész szerszámai megkeiülnek, koplalni és löleg a pálinkának óivozolólől tartózkodni kénytelen.
A taáiüló gicsz ezretes.
Mi adtunk először h\'rt egy krakkói •ávíratunk alapján ártól a szen-.ác\'ós eseményről, a mit Grimm orosz ezredes letartóztatása ogósz Európában okozott. Azóta az ujubb távirataink többször loglalkozlak ezzol az odióztts ügygvel, a melyro vonatkozólag ma élje! a következő ujabb lészlcleket kö:l. velünk egy krakkói távirat:\'
Grimm ezredes elő®«ör egy évvel ezelőtt tűnt fel gyanús sViuben. .Az ezredes ugyanis egy szcnnén a varsói tér-|>nranc«nok Puzyrewski gróf előtt ogv m*g titokban tartolt és csak nagvon kevis ember előtt ösmert határeiődi ési tervről elszólta mását. A lóipa Wsnok meglepelvo nézett Grimm ezredesre, aki m-ga is meghökkent, Iiotv elárulta, hogy lud a tetvról. Puz.yrewski grófban rögtön az a gyanú merült fel, hogy G ímm kutatta a »¡\'kos tértüket.
Ilh\'tóke» helyen jelentést is tolt a dologról. minők következtében Gr.mm cllon meginilitutták a lopnagyobb títokl an a vizsgálatot. A hadügyi kr.rmánv két ügyes deteklivct rendeli ki Grimm közelébe, a k knek állandóan megfigvelés alait kellőit »artani a gyanús eziedest.
Ez perszo nem is sejielte, hogy micsoda veszélyben forog. Du a két detektív nem tudotl semmi pozi\'iv odatol felhozni egv év alalt t>em Grimm ellen. Annyit meg tudtak állapítani, hogy két német származású nővel Bleinonthál Já-nosnóval és Trachtebcrg bárónővel jó, viszonyban von, do ez nem képezhoten ellette bixdnjitékot, mert a két nővel a
tisxiikar több ug|a is érintkezett.
Végre is arra a meggyőződésre jutottak, hogy Grimm elszólása óta óvakodik. Tehát azon kellett ennélfogva lenni
liogy elárulja magét.
Valószínűnek látszott as is, hogy Grimm tartózkodásának és óvatosságának eivedüli oka Puzirewaki gróf közelsége, a kitől tarthatott, hogy megfigyel-toti azóta.
Ekkor * következő, «ervet eszelték ki. PuzirouMki gróf szabadságra megy. UgyÍH Vőlegény s egy szép ola«z színésznő a menyasszonya. Puzyrewski elutazott Olaszországba. hogy menyasszonyát. aki Varsóban is játszott,* meg-lá óvassa.
Grimm megszabadul a rettegéstől és
elárulja magát.
Jól számítottak.
Puzirewskv prof elutazott és Grimm abban a hitben, hogy most senki som kiséri szemmel, érintkezésbe lépett szövő ségesoivel.
Kjí\\\' kisebb rangú tisztnek lakáján talá.kát adolt Trachteberpr bárónőnek, aki a találka után harmadnapra elutazott á\'.liló\'.ng Lombergho.
Az egyik detektiv velo utazóit éa konstatálta, hogy a bátónö Lemhcrghöl egveneson Bcilinnok utazott. Ide is kő vetio.
Itten tudta meg aztán, hogy a bárónő
a külügyminisztérium egvik magasabb rangú tisztviselőjével éríntkezésfie lépett. Sőt azt is megtudta, hogy ez a tisztviselő a bárőnőnok rokona.
Tracli\'el eij-nó kél nspíg maradt Ber-linbe. Harmadnap innén utazott Lem-berube és ma Yar,óba.
Mintloz már nanyon jn\'anus volf. Azt a tisztoi, a kinek lakáján ta\'álkozlak, Pfterváiia hivták szolgálati ügyben.
Mi? távol volt, az alatt lakásán a legnagyobb titokban házkuta\'ást ¡ártották. Éjnek idején a hadügyi kormány ejrv katonai mc(rbizoti|a es a két detektiv betörők mód iát a helopóztak a liszt lakáfára és olton minden zen-zu?ot fölkutatták. Még a padlót is felfcszite\'ték.
A |>adló alatt csakugyan megtalálták azt, a mire szűK?ég volt. Konipinmíiiáló ada\'ckat az eztedo.-re nézve. Több fontos katonai okmánvnak^másolalaí voltak ezek az adatok és e ég okot képez\'ek, hogy Giimmet mi»g az éjjel, mtroíus 7-én áináhól felkeltsék éa a már régen készenlétben levő elfopa\'ási parancsot elóho tartva, letartóztatták. Móg ugvan-a*, éjjel taitóz\'anák le a kél nöt is éa sűrgőnvileg elrendelték a Pó\'ervárrac«alt tiszt le\'artóztatáf át. Grini ezredos tákáaán ugvancrak az éjjel szintén házku\'siást taroltak, a mely alkalo.nmal u^yan^sak n padló alatt megtalálták ugyanazon iratok máiolaiá\', a miket a tiszt lakásán találtak egy-két órával olöhb.
Hét darab okmány volt.
Pétervárról sürgőnyr.ik, hogy a lofar-tóztatoll Grimm ezredest 12-én dólu\'.án hozták oda vonalon, erős fedezet alatt.
A hadi <örvény««ék még e hónapban ül összo tárgyalni felctto.
Rejielyos logoiy.
Budspest, márcs. !4 Kehány nappal ezelőtt Dohrcczenhöl távirat érkezeit, amely jelentette, hogy Kccskeméihv Gvözft elfogták.
Majd később újra táviiat érkezott, amoW az elöbbenit kikonigálta és jelen-1 telte, hogy az elfogott omber ka nem i
is Kocskemóthy Győző, de azért mágtS-körözött sikkasztó\': Stoíner Adolf ügyi véd jelólt. ki 29.000 koronát sikkasz ott Budapesten egy ügyvédtől, akinek iro-v dájáoan dolgozott.
A fogolv elmondta a rendófttatvfs«» lőnek, akihez vezették, hogy Stelner ÓT bevallotta a sikkasztást, elmondva annak részieleit. * <**
A rendőrlisztviselő a lapokból má* órtpsfllt az esetről ós cseppet sem kétef kedett abban, hogy csakugyan sikkaue tóval von dolga.
Táviratilag jelentést tett a budape3t rendőrségnek is, amely felkérte, ho?yi erős fedezet mellett küldje BudapesuV az ügvészség bőrtönébe. *
A fogoly ma délben érkegett meg Budapcs re. I
Egyenesen as ügyészség börtönébe vitték\', ahol egy dolekliv egyet-másí> akarl lőle megtuaní. y 1
De mekkorát nézett; amidőn a tár* kába lépve, egészen / Jegen emberi talált* oiinn. *
A detektiv ős merte a . sikkasztót és rögtön jelentést telt róla, hogy más esfr* bert küld.ek helyette.
A főkapitányság rőitőn telefonált a sikkssztó ügyében Ilsdházára, ahónnsa^ azonban az á válasz jött; hogy Steíner\' Gusztávot elküldték Budapestre,
Végre a lövárosi rentlörség kiderített« a -valót. A hadházi rendőrség 4h*l le-\' laróztatolt egyén nem Stoíner \' Adolf a-sikkasztó, hanem egy egészen más em*> bor, aki ugy látszik valami titkos okból-fogta magára, hogy Steíner. A lapokbóll bizonyára ósmerte az esetet és ezért 1 tudott annvit mesélni róla a • rendőr»\' tisztviselőnek.
A fogolyt vallatóra fogiák, hogy kicsoda, do es egyre erősítgette, hogy Steíner Adolf. Sőt\' még akkor is azt állította, hogv ö a sikkasztó, a midőn at rendőrség a károsült ügyvéddel szem« i beáitette és az is ellenkezőt konstatálta.
— Hiába faggatnak — mondá > Steíner Adolf vagvok.
— Talán más Őleinsrt — kérdezték lőlo ? h .
— Nem I — volt a váTast.
A rejtóiyes foglyot visszaküldték Had« házra.
Nem ta\'lják lehelellennek, hogy n fogolv valami nagyobb gonosztevő, a ki • így akarja magáról elterelni a figyelmet.
Megszűnt virilisták,
Budapest, márczius IC
A viri\'islák névjegyzéke kiipaz:\'ísa czéljáhól tarolt ma ülést az Igazoló választmány Mérő János elnöklete alatt. A kiküldött »zűkebbkörü bizottság jelentése szerint kilencz virilista minő ¡lése megszűnt, részim az \' adóalap hiánva. részint ennek a minimum alá csökkenése folytán, axonk\'vQl pedig tizenki-lencz meghalt ós igv összosen 28 tag veendő fel a névjegyréKbe.
Az em\'itett kileucz\' virilista nerel özek : Kóser Miklós, Schubert Sándor, If|. Csery Lajos, dr. Aranyi Miksa (ki különben lemondott és a iöváto.-ból el is költözött), Slouor Sándor. Halász Olivér, Beer Lajos, Müller Lajos, Kuzicska Józsof,
A kíigazllotl névjegyzék március 17-től bezárólag 24-ig naponta 9—12 áráig, a válaszlmáuv jegyzőjénél, dr. Seregi Ar- * pádnál, központi városháza, II. «nelet, megtekinthető; upyanott szóval vatf üáibau leho: loUzó.uuüam ia.
........
4;

f .•»
I;
ORSZÁGGYŰLÉS.
KópvU* élőhöz*
Olt« padok előtt unalmasán döcög n földmivelési költségvetés vitája, amoly-&ek folyamán érdokesebb momentumok vagy uj esaun«-k alig merülnek fel.
Folyton a régi panaszokat halljak, hogy a gazdaember el van adósodva, tönkreteszi ex uzsora. i
. Az üiés elején Beliceka ijéni bemutatta Kiss F.i\'aő szolnoki képviselő mandátumát. a melyet a szokásos lentartás-sul igazulnak.
Ezután áttértek a földmivelési vitára, a melyhez raegy egész pereg ven fel-iraikői\'vo. A vitát ma a kormánypárti
Báró Soifmoaay Óduu kezdte, aki iöleg vízszabályozási dolgokkal foglalko-zott. Részletesen ismerietto a Kába szabályozási és a Fortő lecsapolásának terveit és adatokkal igyekezett bizonyítani, hogy egész községek mennok tönkro a szabályozások hoiytolen végrehajtása AluJ.
Marjay Péter (Kossuth-párti) pap Jétóre bibliai mondatokkal fűszerezte beszédét. A szentírás ama szavaival kezdte hogy „őrizd és miveld a földet". Ebben ■— úgymond — benne van az egúaz (óklmirolóíJ programm. A régi időkben jó vieeouyok között volt a fűldmivolón, igaz hogy nem volt se totalizatcur, s4 oiztálvaorsjáték, so lófuttatás. (Derültség.) Exutáa a gazdasági tanintézetek hiányaivai foglalkozik és azt mondja, hc<jv az állstegésxségügyMsgyarországan minden kritikán alul van.
— Micsoda egy bagázn ez az állalorvosi testület I — folytatja Marjai — Azt lerxik az állatorvosok, hogy csak a ragadozó betegségek ellenőrzésére vannak itt, ellenben a gazdák beteg állatjak nam gyógyítják. Folyton irodai munkákkal, felterjesztésekkel vannak oKogialva, míg az állatok egészségéről édes-kereset tőrödnek. Végre kikel az áxmeutesitö társulatok gyakori visszaélése ellen, melyek sok kárt okoznak a gaz-daköaöaségnek. A költségvetést nem fogadja eL (Helyeslés & szélAŐbaloldalon.)
Ezután Sxsnere Miklós, a híres sporteman és a Potoczky millióinak szo-reucoés elnyerője állott ffel szólásra.
Szsnere Miklós: Örömmel Qdvözli a füldanvolésügyi miniszter urat azon szándékában, hogy ogy gazdasági főiskolát akar fölállítani, azonban tiltakozik az ollen, hogy az Budapesten létositte»-fék, mivel ezzel a hajlékony és fogékony magyar ifjúság figyelme t róezben mcu less támadva a fővárosi élőt különböző szórakozásaival. A fiatalságnak szabad levegő kell, hol a komoly munka között élvezoUot tanuljon. Megengedi, hogy szüksége van az ogyotomeknok fővárosra, do nőin minden fakultásnál p így nem a gazdaságiuál.
Utal a Kállai által ló\'esitett botnyák stácziókro, .1 melyeket oly például álUl tel, hogy azokból a miniszter ur n mit hasznosnak iát, vegye át és honosítsa nálunk is mog. S lm Széli kormányemlékét a nehizet történelmében meg akarja örökíteni, ogy tanulmányozza a „llo-lacstead" törvényt, malv Amerikában már 82 éve fennáll b melylycl egy csa-
tásra minden socziális törekvÓB Ameri-ábon agyon lett ütve.
Ajánlja tehát a „bomestead\' -ot u kormány figyelmébe, a költségvetést egyébként elfogadja.
Gróf Kegievloh Gyula azzal kezdi beezódét, hogy a kereskedelem és ipar tótén ogrással fojlödtQnk. Hiába nntmon iparkodás — ha erőnk nincs — nem haladhatunk. Részletesen foglalkozik az állattenyésztéssel s kijelenti hogy, itt is lifpyailás van.
A telepilés kérdését illetőleg az alapítványi birtokokat parczollázva örök hübérbe kellene adni. A gazdasági is-Tíolák reformálandók, az igazsúgszolgál-•tatás lassúsága a gazdasági élet terén is mutatkozik, kívánja u gazdabiróság behozatalát. A költségvetést egyébként olfogadja. (Elénk helyeslés a jobb-oldulon,)
Pichler Győző (Felkiáltások: holnap I holnap t)
Sxoos Pál i Halljuk ma a komédiát I
Elnök; Szőcs Pál képviselő ural közboszólásáért rendreutasítja.
Pichler Győző Szemere Miklóssal pűlaniizáL A ÍOldmivelósi szakis^oláluról
szól. A kösépWríoVoffik twn haladnak n műveltségei. N.ij-\'V részük megijed azoktól a terhektől, a melyek t^á várnak s nem megy át azokra a foglalkozási ágakra, amelyeken órvényesüllie\'.De. Legnagyobb léazülc a közhivatalokba? tengődik, legnagyobb ró*t állami íd-tartottakká leltek.
Bíró Lajos: Ki az oka ennek?
pichler Győző szerint a magyal-főldmívelés az egyedüli, a moly évszázados múltra tekint vissza. Ezt összehasonlítja a boszniai főldmiveléssel. Foglalkozik a bitbizományokkal, melyéket szükséges rossznak tort; de nemzeti missziójuk is van. Azonban a hiibizomá-nyok élvezőit mindenült meg lehet találni külföldön. Pedig azoknak, akiknek a bazaj főidnek oly óriási darabja van birtokukban, százszoros kötelességeik vannak. Mikor külföldön mindenüket elherdálták, hazajönnek nagy politikát csinálni. Szól a virih\'zmusról, mely a szabadelvű jéggel homlokegyenest ellenkezik. Nemzeti szempontból sincs reá szükség. Bűnösnek tartja a főldmívelés-ügyi miniszter politikáját, mert port hinthet a gazdaközönség szemebe.
Ivánka Oszkár; No. no I
Plohlar Győző: A képviselő ur no botránkozzék tuog. Móg nem államtitkár. A főldmivelésügyi miniszternek készülni keli- az önálló vámterületre. A magyar marháról ós borról beszél. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés.)
Babos Pál tisztelettel fogadja az elnök rendreutasitását, de mentség« képviselőtársának komoly, szakszerű, a földmivelés érdekeit annyira hangoztató beszéde.
Elnök indítványozza, hogy a vita folytatását hétfőre halastszák.
A pénzügyminiszter válaaza.
Lukács László pénzügyminiszter felel Zboraylliklósnok az ipar és kereskedelmi bank ügyében tett interpellációjára. A képvisolö által feltett kérdéseknek meg vannak fórumai: a társulat köz-gyüiéso és a bíróság. Mégis az interpelláció szövegében foglalt kérdésekre telelni. A bank csak azokkal a kedvezményekkel birt, a melyeket a tőrvény megállapitlatott. Ezok : az adómentosiég variáló ősszegben, minden részvény után 63 krayi illetékmentesség. Ezoket u mentességeket minden hasonló alapon működő társaság megkapja.
A második kérdésre Yálavza, hogy a törvény szerint a kormány csak adózási szempontból őrizheli a társulat működését, ezt pedig a kormány megtelte. Ellenőrizte a társulatnak adózási tekintetében működését.
A harmadik kérdésre, hogy van-e tudomása arról, hogy a társaság eredeti rendeltetésétől eltért. Ez csak a romániai potroleum forrásokra vonaikozhatik, u miről van tudomása. Be ez vizsgálat okát nem képezhetto, sem valamely in-tézkodést szükségessé nem tett. Az alapszabályok 2 §-a szerint a társulat főcélja a hazai ipar támogatása, de felsorolja egész sorát a másnomü üzleteknek, köztük a bányászat.
Maga m a tény, hogy idegen államban üzletbo bocsájtkozik, nem indokolt vizsgálatot. Különben autolsó időben a társaság állami mentességeket uem is vett igénybe. Alihetyt azonban a társulat-főcéljánaK elogot tenni nem akar és nom tud, vizsgálat tárgyává lehet tenni nzt a kérdést, hogy a mentességek megadassanak-e V
A negyedik kérdés, hogy igaz-e, vajon a bo\'nknál 7.4ÜO.OOO korona el voll helyezve. Az 1000. évi zárszámadás szerint ez igac, sőt nz összeg szaporodott is. Ez az összeg áll az u. n. fegyvergyári hitelből, továbbá kamatozási célra szolgáló tökéből, a harmadik ré&z u mármarosszigeti takarékpénztár ügyében követett al-czióval van összefüagésbou. Ezek az összegok 1001. májustól kezdve felmondás következtében successivo visz-Hzaflzottottek és már csupán 180.000 korona van olt, moly azonban nom ftil-tnonffásra, hanoin fix határidőro adatolt. Kéri válasza elfogadását. (Zajos helyeslés jobbról.)
Zfaoray Mikló* tisztán abból a üzem-pontból intézte kérdését a miniszterhez, hogy az állami kedvezményűket ne kapja mog.
, A rvszvényosek es részvénytársaság
viszonyairól majd a kereskedelmi tör-¡vények ia\'.ézkedíiek.
Ó egyedül a törvény által adott ked-vesmúuyből kifolyólag a megadott toft-Faerek már visszafirsttettek.,
Fölemlíti, hogy mulasztás történt a l>énzügymÍDÍ«zt¿num részérő], miután uem vizsgálta meg, hogy ezen pénz nem fordittntoU bszai ípan*. A minisxtor ur válalzát tudomásul nem veszi. A Hir. tudomásul veszi.
Pichler Győző seémélyos kérdésben szólal föl s nem tartia Szőos Pált működésére uésvo illetékes bírónak.
6«6oa Pál személyes kérdésben szólal fel. Kikéri magának a történtek után hogy Ízlésesnek tartsa Pichler képviselő ur iőTöben az ö megjegyzéseit
Azután Pavlovica Lyubomlr tette meg a tognapról lemaradt intorpelláció-iát, azt kérdezve a kultuszminisztertől, tett-e intézkedést arra nézve, hogy a húsvéti és pünkösdi ünnepek közötti időre összehívott egyházi tanácskozásokon a szeib autonomía ügyei is ciron-doztcssenek.
Az interpellációt kiadják a vallásügyi miniszternek.
Ezzel az ülés végot ért
Szerencsátlenűl Járt család.
Paveika József tokodi bányamunkás egy szobában bált a feleségével, két
Gyermekével éa három fiatal bányamun-ás albérlőjével. Este 9 órakor mindannyian lefeküdtek. Pavelkáné lefekvés előtt jól megrakta a nagy vaskemoncét szénnel. Másnap reggel egy bányamunkás éserevette, hogy Pavelkáék ablakéból szénfüst tódult\' ki. Kiváncsiságból beszólt Pavelkáékhoz, de választ nem kapott. Ekkor az ajtóhoz került, de a mint a acohasjtót kinyitotta, óriási füst csapta meg.
A munkás erre nyitva hagyta az ajtót és az ablaküvegeket kívülről beütötte. Mikor a füst már kihnaódott, bement a szobába, a hol az eg*salád és a három albérlő mozdulatlan! feküdt
Az összefutott munkások az eszméletlenül fekvökot kihordták az udvarra s hosszas éleszlósi kísérlet után Paveika Józsefet és Vunyecz Alfonz munkást magukhoz téritették. A többieken nem le-hotet segíteni, mert az asszony, kót gyermeke ós a két albérlő már megfuladtak.
A helyszínen megjelent hatósági közegek megállapították, hogy a komence csöve éjnek iaojén szétesett s ezen tódult ki a sok széngáz. Aszerencsétlenok iránt általános a részvét.
«p
A Reichsrath Olese.
Béoa, mőrcz. 14.
A képviselőházhoz érkezett irományok között van Bleikolm és társainak a miniszterelnökhöz, mint bolügyminiszterhez és a földmivelési miuísztorhez intézett interpellácziója, a magyar sertés-kivitelnek ebből folyó rii*zkreditálá*a tárgyában.
Ott vau Schlegol interpelláozioja a páris-bécsi automobil-verseny tárgyában, a melyben azt kórdozi a kormánytól, miiyen intézkedéseket szándékozik tenni az automobil-versenynél előfordulható veszedelmek elhárítására vagy csökkentésére.
A ház asztalán van\' továbbá Derschat-nak internelláczióia, melybon a?.t kérdezi a közoktatási minisztertől, haj-landó-o a középiskolákban megszüntetni a na^yheti lelkigyukorlatot.
A ház folytatja a közoktatási minisztérium költségvetésének tárgyalását. A központi kormányzat tótolónóí fölszólal Eisenkoib.
TAVJRATOK.
Burok Bxsbadságharcxa.
London, márc. 14. Kitchener jolenti Pretoriából, hogy Motbuen tegnap Kler-edorpba érkezett. Sobo szépen gyógyul.
M«ibuon azabadon bocsátása rendkívül jó ók móly hatást tett. A lapok nem győzik eléggé magasztalni Delarey lovagiasságát. A Daily Tolograph Így nyilatkozik : Azt hittük, ho*y a burok Methu-ent tászul vissza íogj.ik tartani, do Dé-lorey nagy mérséklóssol és udvariasaággal járt el s nagyon holyesen itóli fireg azt a nemzetet, a mclylvol dolga Áran. A Daily New^ fölszólítja\' az angojbkat, hogy a burohtól tanuljanatt kő-
nyKrltloteaaé^et. A nsmóli.
hogy az angolok oly ktiiiberü ea»ler«k-kel, a milyen Delarey és Botba, vé^tl méeis meg fognak egyezni. A Dadjr Mau azt javasolja, hogy az anjoUk Methuenórt Kronjót vagy valamely más kiváló bur vozórt bocsássanak szabadén.
A sabócl puca utójátékn.
Zimony, márc 14. (Saját tudósitóek« tói.) A beiügyminiszler egyenes utasítására itt szigorú vizsgálatot tartanak, mely a sabáci puescsal van összefüggésben. Tegnap délután két budapesti detektív időzött ottan.
Éhlnaéa Koraiban.
London, márcz. 14. (Saját tudósítónktól,) Koreában ismét a legnagyobb mórtékben dühöng az éhínség. Az elmúlt heteken 4—800 ember puax-tult ol éhtifuaxban. A lakósok elhagyják a várost. Közbon a döghalál 1« sorra pusztítja az embereket A kftzOa hsdaarao küldöttsége.
Pölerwár, márc. 14, Tegnap ide ér-kőzett a 20. osztrák-magyar gyalogezred küidöttségo, hogy Nikolajerics Mihály na gyhercegot üdvözölje abból z alkalomból. hogy 50 év óta ennek az ezrednek tulajdonosa.
Mikor a azultán háragszlib
Konstantinápoly, márcz. 14. Azt a néhány nap óta cltorjodt hírt, hogy Fuad basa tábornagyot és Nazbi basa tábornokot lefokozták és örökös várfogságra ítélték, korainak mondják. Csakugyan azt tervezik, hogy jövör« a fel* Bégtérlés miatt lolartózlatott tiszteket ezzel a kettős büntetéssel, sőt esetleg halállal is büntetik, s hír szerint tw illetékes hatóságoknak és a porai hadi" tűrvényasók clnökénok, Keaid basának már ilyen értelmű utasításokat is küldtek.
Blatin baaa «Isszatáráse.
ICoIro, márc. 14. Sladu basa hosg-szabb útjáról, npelyet Bár-el-Oá:áti^i délre tolt, visszaérkezett Kbarluxnbs. Szlatin basa moglátogatta Fasodát is » onnan a szirdárrai a bolga Kongó-területére ment, ahol nagy ünnepséggel fogadták.
Kínában meggyilkolt lisztek«
London, márc. 14. Tonkin határán két francia tieztet meggyilkoltak. A kínai hatóságok üldözik a gyilkosokat, A németek kívánsága.
London, mározius 14. A „Times\'-nak jclonlik Pekingbői tegnanl kelettel» Anglia, Franczioország, Németország, Olaszország é3 Oroszország követei, a mely államok képviselői Tien-Csint ideiglenesen igazgatják, ma ülést tartottak, hogy megállapítsák a fololetet a kínai külügyi hivatalnak arra a kérdésére, hogv mikor fogják Tien-Cslnben megszüntetni az idegen közigazgatást. A gyűlés nem határozott, mórt nem t udták megállapítani a város átadásának nap« iát és módozata\'u Mégis elhatározták, hogy a kérdést Tíon-t.Ain idegen helyőrségeinek parancsnokló tábornokai olé\' toriosztik. A német követ késznek nyilatkozott arra, hogy a közigazgatást, de nem jullus elsojo előtt, átadák á kínaiaknak, do hangoztatta, ho^y Németország azt kívánja, hogy a Pejbot szabályozó bizottságban idegen, lehetőleg német tag legyen. Németország tohát nem ellenzi tovább Tion-Gsin közigazgatásának átadását, de azt követeli, hogy Kína adjon a nemeteknek engedélyt kót számyvasut ópitésóre.
Költői fantázia.
Budapost, márcziua 14. Kgy polgári pörből eredőleg rágalmazás vádia alatt állt ma a törvényszók előtt dr. Papp Zoltán ügyvéd az országgyűlési képri-solő. Borsodi Horváth Józsefnek, a ki különben az apósa Pappnak, Szolnok-Doboka megyében egy erdeje van, a melyon a szomszéd birtokos Murát Sándor deési járábiró fát vágatott, magáénak mondva az erdő ogy részét^ Ezért Horváth a bíró ellen pört indított, a mely éppen a deési járásbíróság alá került.
A tárgyaláson ügyvédként megjelent dr. Papp ugy találta aztán, hogy az flgy előadójakónt szereplő dr. Daaay Fo-rencz uibirló részrenajlóan jár el a prin-ozipálisa érdokében és ez ellen, vala-\' mint Murát járásbiró ellen panaszt emelt az iguzbágügyjniniszternél. Ast a vádat
emelte, hogy a birtokról hamis térképet hévdletuk i> bofy Murát, a bírói talárba bajr*. ktfwwtotta falét. Ezért karfiit ma hu Pa»p a törvényszék elé, mely Bakonyi bíró elnőklésével Tonta feleletre. Eörrádló: dr. Bőhm ügyész, vódő: dr. TöeOk Sándor ügyvéd vált.
A tárgyaláson, melyre számos tanút idéztek be, Murát biró ma ia azt Állította, hogy a kérdéses erdőterület az öró. Bizonyltja a térkép is.
Papp Zoltán: Amely hamis.
Panaszod Hitelesítve van a tagosiláai irtOl.
— Do kérőm konstatálni, hogy altér attól
— Ezért nem felelhetek, oam éa hl«
feleshettem.
A további kihallgatások során előadta
dr Papp, hogy Horváth éréken át nem-esak háborítatlanul birtokolta a kérdéses •rdőrészt, de őriztette, n saját őreit alkalmazta ott és flzollo őkot
Elnök: így van ez?
Panaszos: Ignz, do ezért csak legfeljebb köszönettől tartozom.
A polgári pörbon eljárt biró dr. Dadny Ferencz, akit egyébként időközben nyugdíjaztak, tiltakozóit az ellen, mintha ö esak a legcsekélyebb szabálytalanságot is elkövette volna. Bizonysága ennok, hogy amaz adatok alapján, amelyokot ő összegyűjtött, dr. Papp a delegált kolozsvári járásbíróságnál pernyertes lett s nem tehet róla, ha aztán felsőbb helyen ahol jogelvek alapján történt a dőniés, a pert elvesztette.
— Elnök j Igor, hogyalbiró ur Marát járásb írótól utasításokat fogadott el?
— Soha, mig bíró voltam, senki flá-W1 utasításokat, információt el nem fogadta». Kz a vádlott dr Pupp ur részé-cél — költői fantázia I

* főkapitányságra. A büsügyl té)y sötét folyosóján találkoztok, Bérczy rendőrkapitány *ló<«rohája előtt Nífryoo el volt keseredve a legény is, a leány is, Eleinte szótlanul álltak egymás mellett. Majd odalépett a leány Rejtőhöz:
— Ezt érdemelten éa tőled, te hitvány?
A legény megrázkódott, Megfonta gyengéden a leány kezét, megcsókolta s szólt:
— Bocsáss meg Ella. Szeretlek. Feleségül veszlek.
Néhány perczczel később mindketten lenn voltak mér az utczán. Még a rendőrség kapuja alatt összetépték a két idézőt Be aeir. mentek a kapitánysághoz. ••
Bfeczl kapitány előszobájában.
• Budapest, márcz. 14.
Rejtő József lehotai születésű 26 éves atogánhivRtalnok igon megunta a magányt. Kiosiny hónapos szobájának ko-
&fcdai között sokat gondolkozott azon, \' adért is keli épen csak noki ogyo-élnie, mikor a hnpsnguras szép vasárnapi délutánokon olyan cok boldog uirrclmcs bdsmspár sétálgat a iűváros telez/Ha. Tépelödósét craluiamar morész elhatárolás követte. Megnősült, még pe-»fcg igen gyorsan.
A rákövetkező vasárnap délutánján Már ott járkált ő is a városliget pázsitos utjain, megfordult a vurstliban, vé gil benézett még a cirkuszba is.
Mindenütt alaposan szemügyre vette a nöi nem kdpviselőit s e^yro azt kutatta, hogy inikíp kclleno js valamelyik csinosabb fiatal leánykával megismer* kednie.
A czirkuszban végre, mintha megta lálta volna azt, a kit keresett. Az arcát nem látta ugyan, mert a sürü szövésű fátyolén nem nézhetett keresztül, do látott hatalmas arauylánozot a blúzra vairt gallértól övezett nyak körül, csillogó kövü aranygyűrűkét n bal kéz njiain s remek gyöngyökkel kiveri látcsövet n nő mcííett, a padon, Rejtő József az előadás végével az utcán megvárta a leányt, B. EJla masamód-ki^atípzonyt. Megszólította és a leány — felelt.
Illóbb esők félénken folyt közöttük a keszélgf4és és mindegyikük éieztc, hogy m máciknak is ez az elfő kalandja.
Kát hónappal később HojtÖ József már hárowazáz forinttal volt adósa 1). Kiláttak. A leány szívesen adta odu pénzét, mert hisz úgyis felesége lesz Rejtőnek • akár elébb, akár utóbb, a pénzét cenk a« ura fogja kezelni. Do amint n loány sücgeini Uaxdto az esküvőt, Rejtő mintha elhidegült rotaa tőle.
Most vcttu csak észre, hojry B. Ellő miért is visel állandóan fátyolt az arcán » híj tehette, elkerülte jegyosét. A leány ehregre is megunta a legény csalfa játé-kit. Mikor Rejtő toljes három hétig ív Léje sem mkelt, megírta neki:
—- Közönséges házessií<<gzédelgö< vagy I lóglak jelenteni n rendőrségen.
Választ nem kapott Rejtőtől. Elment tollát az Ügyészségre, hol fölvették panaszát s aá ügyöt áttették a rendőr« •égre.
Ma délelűltro idézték mindkettőjüket J lott volt. A mészben egészen összeégett
BUDAPESTI. llilíKK.
— A aaooliUat&k ünnepelnek. A
magyar szabadság újjászületésének évfordulóját a maarárországi szociáldemokrata-párt az idén is a szokásos fel vonulassul ünnepli meg. A fői vonuló* rendoző\', Garami Einő és Bokányi Dezsó bejentetiék a főkapitánynak, hogy a szo-ciálistftk vasárnap, o hó tizenhatodikán délután félbárom órakor fognak az Uj-vásár téren gyülekezni s innon a Kero-pcsí-uton, Kossuth Lajos-utcán és Városház-téren keresztül kivonulnak Pot.!fi-térre, a hol a szabadságharc lápg-lelkü dalnokának szobra előtt folyik lo az ünnepség. A főkapitány a bejeloiitést tudomásul vette, do kikötötte, hogy a menet csak nemzetiszínű zászlót viliét és sem a közrendet, sem magánszemélyeket sértő feliratú táblákat nem tűzhet ki, továbbá nem szahadsem a közönséget, sem a azociálistákkal ellenkező nézetet vallókat kigunyolniok. Hatósági biztosként a főkapitány Cajlik rendőrtanácsost küldte ki és gyorsíróul Caáazik Pált rendelte melléje. A menetet Boda kerületi kapitány vozeti öt fogalmazó segédletével. A téren pedig báró Splényl rendőr tanácsos ügyel a rendre.
— Egry összeesküvés története. B a r 1 o v á o rómni szerb kővot, a ki az elólt budaposli szerb fökonzul volt s jelenleg Budapesten tartózkodik, a következő nyilatkozatának közlésére kért bennünket :
Néhány helybeli lap azt irta ma, hogy ón a szorb kormány mogbizásá-bóla magyar kormánynál közbejártam. Kötelességem kijelenteni, hogy ez nem felel meg a Valóságnak, mórt én wnkinél közbe nem jártam, senkitői erre megbízást nem kaptam és csak átutazóban vagyok Budapesten.
Bariovác György.
— Ér8 szénakazal. Reggel két óra foló a Vzci-ut 116. számú telepen vesze-dolmcs tűz ütött ki. A csavargyár tőszomszédságában egy nogy kazal széna kigyuladt s a szerte röppenő zsarátnokok minden pillanatban a tüz tovaterjedésével fenyegették a gváiat. A tüz helyér« kivonult az V. kerületi tüzérség és reggel nyolc óráig tartó szakadatlan munka után elnyomta a veszedelmet
Mórt ..vártl" Az esle a Kore-pesi-ut és Krzsébet-körut sarkán a vil lnmos vasvjt megálló-helynél a rendőr egy gyanús alakot pillantott meg. A rendőr igazolásra szólította lel, mire az alak elmenekülni iparkodott. A rendőr utána füíott és a Dohány utcábnn elfogta és bekísérte a főkapitányságra, ohol megállapították, hogy az illető Welsz Manó Ö4 éves dobroceni születésű foglalkozás nélkül való noto-rius zsebtolvaj, a ki a színházból haza jövő emberekre várt és a villamos körúti megálló előtt rendoson lovö nagy tolongásban lopni akart b letartóztatták.
Oclaslv peaaárium nöi óvizor belügy miniszUíri C0987,b0l. számú randc.let /-rte luóbuu csakis orvosi rcnüelotre kapható ntUam flohottola Ernő udapestec, VI
— Beleesett n meszosgödörbe.
Budapesten tegnap délután Witterger Béla kocsmáros udvarán levőmészgödörbe meszet oltottak. A gödör széléhoz nagyon közel talúit érni a kocsmáros 4 évos Imre nevű fia. Egy őrizetlen pillanatban a gyerek a gödörbe esolt és elsülyedt a még forró mészben. A mikor segítségére siettek és kihucták, már ha-
«» Wtgfulf, A aztfék <U<a sdgora viz*-
gálatot indítottak.
— XalMba kervették a hlteleaök.
Zuckermann Károly 26 éves bécsi »»nictóeü eUktroteknikus e bó 6-án a Dob-uleza 18. »zára alatti lakásáról eí-tönt. Eltűnését ifin neie, aki nem tudta elképzelni, hogy fiová lett, btjelenletle a rendőségon. Ez meptiditotta a vizsgálatot, de az eltűntnek nem tudott nyomába jutni. Zuckermann neje ma é|jel táviratot kapott Bécsből, hogy férje ottan a Práterben agyonlőtte mágát Levelet hagyott hátra, a melyben azt iria, hogy adósságai késztették a halálba. Hitelezői folyton zaklatták pénzükért, ö nem tudott nekik fizetni és inkább meghalt
Snját érdekében keresse fel mindenki mielőtt férfi- fíu- és gyermek ruha szükségletét fedezné, a választékban éa toljesitö kéne*sé|tbon utólérhetleitül álló Maz angolruhn<ársaaáahez\'( czlm-rett áruházat Koch Teatvérefe Károly-körút 26. földszint és 1. emelőt (Rostély-utezs sarok.) Az iskolás (luk számára óriási választék gyermekruhákban é írttól feljebb.
.......... \',""» 1 1 !\' "Üli
hét éta » második stetenesMenség töa< Unt a Dvnáa. Csak legutóbb jelentették, hogy az Al-Dunáa egy ustály hajó sft* Ivedt eh Most uirailyen katasauófa tön-téntStűmmel Bélsbécai gabonakereskedőnek »Ilona* revü gabonahajója léket kapott éa elsülyedt. Tízezer lórim áfa gabona a vizbe süiyédt.
— Etel éa Kálmán. Moháoat tudósítónk r iria t Az éijel •rr itteni azállódában egy iparos külsejü férfit és egy fiatal 18-20 éves nöt találtak halva. Konitatálták. hogy a férfi lőtte agyon először a nőt, aztán önme-\' gát Egy ezódulát találtak az asztalon, u melyen csak ennyi állott: Közös elhatározásból halunk me*. Etel és KáU mán. A rendőrség megindította a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy lük az Öngyilkosok.
Altéi szabályai. Több jeles difikátor kfaremüködéterd irta Hamvas Pál. 60 fillér előleges beküldése ellenében kénn«nlvo küldi Harta Lajos könyvkereskedése, Budapest, V., Lirót-körut -
hírek mindenfelől.
» . * Nr » . > r.» \'
A tanfelügyelőnek. A hirataloa lap
közli: Személyem körüli magrar miniszf. élőierjesztése folytán Graff Níkáz, Bács-Oothog vármegye és Zombor szabad királyi város tanfelflgvelőjének, a tan-flgy^erén szerzeit érdemei elIsmeréseűl, Ferencz József-rendem lovngkereaztjéi adoménrozom.
\' Kelt liudspesten, 1002. éri mározius
üó 8-én.
Ferenc» József, a. k.
Gróf Széchényi Gyula, a, k.
— Hlneeen panama. A félhivatalos Országgyűlési Ertesiu} az esztergomi panama ügyében a következőket közli: Néhány fővárosi lap helytelen éz túlzott tudósítást közölt a városnál 6a megyénél elrendelt fegyelmi vizsgálatokra vonatkozólag. Nincs ott semmiféle panama. A megyénél elrendelt fegyelmi ügyek apró kezelési rendetlenségekre vonatkoznak éa a megyebeli községek híva-toluokait érintik. A főispán által a vá roauái elrendelt vizsgálat állítólag csupán szolgálatra való képtelenség megállapítását és helyesebb gazdálkodás megteremtését czélozza.
— Elintézett konfliktus. Egy londoni távírat jelenti t A mint annak idején jelentettük, január elején Niucs-vangban verekedések voltak a Vioks-barg amerikai hadihajó matrózai és orosz katonák között Az ebből támadt konfliktust, a mint a Rculor-űgynökség Washingtonból jelenti, most czeal intézték ol teljosen kielégítő módon, hogy az orosz parancsnok sajnálkozását fo-jozto ki a Vickaburg parancsnokának a történtek miatt.
— A llsztlopók. Nagyszabású lopást derítettek ki a kanizsai gőzmalomban. A minap Valkó István munkás kis leánya ebédet vitt az apjának s mikor ebéd után távozott, az udvarban elesett a ek kor a kosárból és az edénvekből liszt szóródott ki. A kapus kérdésére a kis leány bovallotta, hogy az apja töltötte meg liszttol a kosarat és hogy a többi munkás is Ipy cselekszik. Meg is viz* gálták a többiek kosarát és a kis leány vallomása igaznak bizonyult A vizsgálat kiderítotlo, hogy némely munkásnak a felesége a lopott liszttel valóságos kereskedést űzött. A csendőrség eddig 64 egyént tartóztatott le, a kik megváltották, hogy évek óla lopják a malom lisztjét
Sztrájk Amerikában. Bostonból
távirják: Az áruhordó munkások sztrájkjához a hajókirakodó munkások ic csatlakoztak. Több munkás-egyesület képviselői a sztrájk beszüntotéso mellett nyilatkoztak és azt ajánlották, hogy a sztrájkol ók holnap reggel álljanak iámét munkába.
— Mert elhagyta a férje.
Bécsből írják t Barta Józsefnó egy magyarországi születésü nő tegnapelőtt oste föbo lőtte magát a város határában. Csak az este tudták konstatálni kilétét Barta Józsefné azért lett öngyilkossá, mert férjo elhagyta.
— Bxeranosétlenséf a Dunán.
Dgr orsovai távirat jelenti: Rövid másféli

regény.
Az Érdög elmtorája.
Regény. Irta: H. Azok nem eokálg gondolkodtak, bt» nem nekirugaszkodtak és szaladtak mint az őrültek.
Ugy látszott, hogy tudlák, mit jelent a vezér parancsszava ós milyen követ* kezményo lehet, ha hamar a szerint ne» cselekszenek.

Az , z . . . I erdőben állott egy bi*
kápolna az országút mentén.
Valamikor valami azerb nemzeti höa esett el ottan és oda temetlék; vagy talán nem ia temették oda, de kápolnát emeltek enre a helyre.
A kápolnának egyetlen rácsos kapuja volt, azon belül kis kálvária volt a fal mellé helyezve,
A középen álló szent jel mögött egy fekete nyiJás tátongott, a környékbeli la-kófok azt állították róla, hogy a sírba lehot rajta eljutni.
Ettől a kápolnától mintegy tíz percnyi járásra a talaj szikláz kezdett lennt éa innen gyenge lejtőn hegység képződött, melynek oldalát azonban a ürü erdő takarta.
Ott, ahol a sziklás talaj kezdődött, ott jelenleg az egyik szikla ki volt hemper-getve a helyéből és egy lejtősen lefelé induló nyílás tátongott a szemlélő elé. (Folyt kör.)
közgazdaság.
Budapeaü gabooatdau&e.
XrUS kiaámt tnoUott o flllárral »U«<4bb ariüüLAl forpUemb* k«rült isOOO ma. hoxa M»j7m 1>umi ápr.-*a S.M—9.Í5, Höm Spr.-m
rxa~7.br, Zib ipr.-n rM-r.U, Tentfi* ^
Klilittdíu lüUUtett t OixUák htUMMr. WS.7J MMn*r hlUUteí-íny Ti». Jel*il«s bwOt 4SS.W Himaaitariari W». OuUik álianv. 8*1 U*. rru UUirt»»TÍ07 719. Vinu 4 uúiUkHuuf járadék 1S0.06 Koron«Jix»d<^ Í7 J2. UuAmiULóUnk Uh— J«U. t>v>k «3.60 IUm»moitoTÍ 4»e. Owtr m«rrM ilUtavMut titrtény 681 ¿tó Dili vasat TI.— NéaM bírod, máik» WJM. VUaaM* VMH* tMh-* BuiU^mU Wiuü nnl SM.M
Bé«»t 4rt4kttea4*.
BéM, BiMtus. U UtcUAk hiteti. t*LW Ms<r«
hltoli. 118.— Outtik-m&rpu ÜJuaTMttU ríwrtaf
«78.76 4 uuüai«kcM uiflu uuíjliUtt U04» tUsrv Mii
Nr«Mtott StiktJr Vlktorail Ba<Up**tM
VXDÉKES laké hitelképes családoknak ajánlom vé-aaoa és fekémemtt áruimat, *Uajt*
fizetési föltételek meUctl. Kívánatra irjofí-
zékot küldök. Budapest, Feronoztek-tere fl. szám Xix4iy-kMÍr udvari beit é. M. atat«,
MENYASSZONYI (II. ISOVtS 900 0000 K 0 R 0 N A I 0..
Si
2 í
** l i
LIISTiG EDE bIktáIa1^»
»51 log ohlffanból, csipkére! nyHirlt«» dlxxltTS . .
NŐI ing ohlffotttól, géphimxéassl (Uaxttve.....
¿•Tiá^biffonkil. kéli hímxéxsal dlsxttTS.....
»gAng chlffonbél, kéül blmséssel \'»sépso dtasltvo . .
Nöi lujr óblffonbél, kési hlmséssel divatosan disxttv» „
-------—f-yT.-BT"
Hői ing- uailTouból, kist hlmrett kor. a 80, 3 «0, 4 40, 5-20
kor>2-
r « 40
7 ««o
r ®«<>
— 4 «0
ív.
KEfftEPESI-U
NŐI Íny fehér batlsstbél, csipkével . . .
T 2.
JI51 lnf fehér^batixatból.jDalpkével dlxxltre . . . . N4i Ing fehérébetlástbél, oslpkéTaÍ~»sép»n disiltve . Nőt Ing- fehér batlaxtból, oslpkév«! divatosan dUsltTe""
kor. I N „ 4»0
Női Ing váixonból. kési blmséssel .
NŐI lngr váaxonbél, »xép kési blmséssel kor.
• 60 • •0 4«0
TT"~Tfr rv.
J1
AGVKKS/.LhT, ALSOLhfKD\'ó, AS/.iALKKSZI.KT, TOItCl.KuZO, hS MINDENFELE FEHEIlNtMÚKK NAGY VALAS4TEKUAN.
MINDEN DARABON A IZIttOSUAI SZABOTT ÁB LÁTHATÓI
relöltí • frt és följebb
Derby-falőltS 12 ,, és M Havalook 7.60 4t „ Féifi-öltőny 18 „ és M Férfinadrág 4 „ és h
bársony, Piqnet- éa dlvetssBretmellények i
Mértékszerinti megrendelések jutányos áron eszközöltetnek.
Mintákat kívánatra bérmentve küldök.
Saját készítményt] féríi és (íu ruha-áruház
Lukács Gyula fém-szabii
•Mlfitt KRAUSX LIFÓT TIA
BUDAPEST, KOSSUTH LAJ01UT0A 1«. (As Udvart kávéháx
Dus válaszlék flu és gyermek-ruhákban!
Vidéki megrendelések pontosan és lelkiismeretesen eszközöltetnek.
»ellett)
SUmlalaa kiorAnM Int éa «HM (TlUfUt (W|Ua HM V »v »U fooiil!* rro4*U aiaialat U^obbo* »j falhatják._
Rendelőintézet
Baiuest. VL. AadríLssy-nt 24. szín
•a Si>«r« ntlUU.
Or. GABAY ANTAL
1. m. ét kk míuT • tMl ét WrK»Jok mtMTM», ffS-
ffU Uilw Mhvrftl. n*n>* alkpaoaa BkiaWa-•nl UrS U nii aotai kolofwfokol kufT»*-(akoltoi** U infwl&jM «jtoboJaJt. kajakon aa ■WnwíI Wrbolocoitol, olxroaiill
UrtorM. S»uiokn»l oo MUokb*kDol KTirtml W tajU kiproball Mliltn oiorlal. —
OTt«T**«r*LrU roaSookoSfa laaa. UoaSaU*: aa-f»l»lt I»—tím ét wU ?—S-if.
UtéUkre serei. -
tt*2y»zerekrél geeJetkeJIk
Brázay-féfe sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje be arcsát, homlokát, valamint a fejét én nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez múlva mir rendkivOli Uditő ha-tá»t érez.
/
1 nagy üveg ára 2 korona.
1 kis
llaaaaálj» 0*
■ (olloCoa kltluo ka kii, l«|iíoill»»kk hitt-koaioaot • Ko 1 jrrIM krrakrPW\'« I ••»•«
kr i toll»« kitt t Irt 1« kr
ln*IH ko»k»«o ♦« «00 k • rtimaol »»Udi:
N/,KKKI. V 4». KfégyurrUr» •a .Ituauemlici" lt««»u ktlabM\'J
I
gyíflyszertár.
aaAaro. 1-én uj ryőgysiertár nytlt rney

Clavethyl i
•SM «• Mrr»»*aí»Siaaál M»tttMI mm. íj* I knm _
Scbafftr Unir fél«
»«• MÍO«MMMtL • »H
mMU • r«fkuMia «lUYollJj» a f»|Ur*t a aaija>*t*< SMUrkUlJ». £ra t ko».
»émttjr m(u >mii(4t aJSmi\' k r«l mhmü
. M a« álUUaa kiaaJUtS
mmn ARCKaNÓGsiiBN j
a hsMw» sWItte I* áHalsaa «tort t»4 kiauUUi, uo*IUU umUi ailnáuM «linj^ Ka. ar^. ^MMjJS-
lm» 8i»ppM
WMtMSSlt Um«» ui^u, kitSttl BUMsL
ára S* Ülte. A hozzAtartóad
Irma liölgypos
ka^SaM; Ukir, riiu *■ cxiat* iil»k«a Aia S korcsa,
Ctiimi|«-T2Sb)r nbírins
wS«<U) kurroiUnAo orra«! raw^alai m wtat I KifktUk klairSUf
Retk Cyula \'\'"Tltg^1 * Nagykanizsán. |
ADAM GERGELY ügynök
Jankováesen, Báes Bedrofb mejye.
-O-
rsuiak«« 4« StrtoUokat kSrvatlt | a klaak «t*4S talapjai nukk, forSalJajaak kUalxr. atal l»oi»áJa. SOO baktalllar kor aUUUl kU tfta* Jé karak, haktójk U-1S forint
ralvUAxoaltAat ad faitwaY «att. mm- - - i---
SElVlOTlmu
releU X Orthopádlsl mCJstíxet* ajánlja min den Eírvten esenveőS
cek a legújabb s modero ■zerkere\'Q 1ÍHX) évben ci ég kir. acabadalraasott sérrkőtőját. Nfm cguaxik, uetn okoi kel\'atnetlen nyo miat éa rondkivOJ kitQr.ö fekréte által felQ\'.mul min den mia fyártmányl
íeleti-féU es. és klr. siab. fomiui sérvkfttő. ru|é nélkül árs efyold. 10 kor. kétold. 90 kor.
Gyárainkban teljes jőtállás mellett ké-srftlnek, továbbá mflfazők ferdéonőttek részére. UüUbak- és kezek, haskőtők stb.
iUnsstrált árjegyzékeket titoktartás ael>
lett ingyen küld sxéL Valődi Kranczia é» Angol gummi knlőn-legetsége 2 eredeti csomagolásban árak : mentőnként SL, 4, 8„ 10, és 12 kor.
fCIÉT! i ervos-sebéssl n4> KlLlII m* éa kőtssergryár»
(Alapíttatott íara.) BudssaeW IV.. Koroashareseg-m. 17
UJdensif I UJConsa*-.
Borotváló por!
\'■\'C4
A borotva feloslogosll
" /iS » ■
K n>rUUa 4« u artrr» Utjaaaa árUtaaatlw« íatotválófaT»» Uikl U t al.U iitavf.-1
wi»f»oroliáfh.lj» m»|»l mlndea oliiotM UnuJ»» coliul áa a roikOt. h»fT borotrát ha i»aálna. A l.forr.oorübb koioUi. Hiob«t«o»»| (lUmri koralfoláoboi) l.alikfn «• »IJ«k«a I karoat kai-»tori borolYálithok caakU halybaa 84 nll<Sr. ti Hl H klWl 8 korona Stt 8U*r kaunáloU
audiko.al. honival* co.nUiikts 30 SUér. UU»> tálU) »»IT »« bokaldio* no JoM
.„.oia« ----------
bir«áatT(. KUirAaj k.poalo Budapaalaa :
I^UbUx UaéUál TJUI^sAixaailflJük & uia,
B ü T 0 (1 I
Ti sértek fley símében, kl 161 4s eV. inon akar Táairolul as JŐJön és g\\ 5. löfljön meg ismék bi.\'ó, ob.d.ö, valódi >ón<;ékik, limpa, ingó éra valamint ka-. Jn.\'éle uj és köveset hasuiált bútorokat, ,\'jmek elórzoba szekrény beszerzési áron ■»phatók használt bútorok btjcsoiéltetnek X .Alf-atoM *4. >rln ralt »»kokUtta.liita (tltuUl kaira.
cz\'pöfeliőríer, c Ipé zkellékek
lagoloi>ebb áron kaphatók.
Roscnberg lg. utóda
bérktrMk\'éé
Budapest, IX Soroksiri-atca 18,
Vidék 1 magrrodoléssk pon\'at«« köíölt inek utánvil na Halt.
RÉSZLETFIZETÉSRE
Ni "kel remontoiróra nyitva és födéllel ....... o o a frt
EzUst férfl éra nyitva ...»
„ „ kettős fedéllel . „ Btüat-tnla férfi óra kettős fedéllel . 14 karátos arany női óra fedél nélkQl /......
14 karátos arány női éra fedd fedéllel ......
Ezüst férfi óra lánez jou-jouval /róvid 2 soros női óraláocs yórfl gyűrű
6—8 8-10 12^2* 14—20
a o m
frt 20—24
frt 2fi—40
. a- e
18—24 10-20 6-12 12-30
5 5 /nöi •• • • • • • *
**[gyémánt győrtl......
a UUlfOgfő.......*
K 0 L LIS GIIJ. ékszerész
BÉCS, Vmi. Sloglergassa iB, Vidékre kUldéa U*
Bicnenfeld és Tár«« fényképészeti mftterae ^ Budapest, most Klsdlóía-ntcza iö,
SUrAly-atosáUl Jokbr* m áaodlk ki*.
Kitönö munka, bámulatos olcsó árak. Email kepék kitűnő és szép kivitelben készíttetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borutt időben is sikorrel eszközöltetnek.
KIrálypemetefű-bonboQ
köhögés, rekedtség, hurut. rémhOléd ellen, nyálkaoldó. EgycdOli hazai gyártmány, mely mészmtntes czukorból és gyógynövényekből készül, 1 deka 4, doboza 2U, 40 és 60 fillér: Gyárosa:
MARKEST REZSŐ
Budapest, VEt., Elemér-utoxa SS. ea
A világ legjobbja és kereskedésekből), gvó/ytárakban é állomások éttermeiben.
kaphaték: előkelő és a vasúti
KovaBd Péter és Fia
muíestő, veBytisztisititó és gőzmosó oyár
Budapest, Vils, SzSvdsésn-ufczs 37.
Uri, nöi- ós cyarmoJcöItönyök, díszítő és tutorszíístek,
fűflgönyök, szőnyegek» csipke és végáruk, szőrmék és febóroemüak számára.
NagHMzsa; 1902. vasarnap március 16.
~T "T
. .
Előfizetési ára:
liotyb.n haitioi hordva egy hóra 00 ftllér. .*. .\'. .\\ ViJjkro j-ktnl küldései egy hóra 1 korona 20 fillér.
Kiadó tulajdonolok: y Felelős sssrSesstd:
Kruiui és Farkas. r^y tfMftAl *UQO.
Szerkesztősig és kiadóhivatal: Krauts ét Kar*»» papirlisrasksdle*.
láesJolsQlk naponta korán rftgC«*\'
Nyonutott a «Nagykanlstai Friss Ujssg* sssitód^sw*
nyomdájában.
tudják másutt elhdyevni o tömérdek ki vándorlót.
A Hamburg-New york között le?ő vonalon kü.ön hajóiáratokat indítottak. A. napokban egy Lloyd külön hajó 25Q01 fedólközi uiást szállított New-Yoikba.
A kivándorlók között legtöbb, mond-hatni tulnvomóan férfiak vannak 20—46 év körüli korban. Nagyon sok közönök a katona kötelos ilju és akik ugv szöz-tok mog minden bucsu szó nélkül. A. hajókon külön magvar alkalmazottakat kellőit szerződtetni, hogy as utasokkal érintkezni tudjanak.
Egy Brémában élö magyar hirliptrd fölkereste a kivándorló luuájabeiiekei én többektöl meg kérdezte hogy minek váo* dorolnak ki. t
— Niuce munka, niacsen kenyér. Nagy az adó ás más teher. Rosszabbul, seboi sem járhatunk, tehát eze« öcsét« próbálunk másutt. Legfeljebb otí pusztulunk el. As már most mWigy, akár\' itt, akár ott.
Márczius 15.
K\'mult ismét egy osztendő.
Megint kevesebben vannsk, akik tanul voltak a nagv napnak, kik segítőt-ték Szt a Nomzot legnngyobb ünnepnapjává tenni.
Kimentek és elmondják azoknak, kik már elötifik költöztek el innen a éhalom völgyéLOl: hejh, még nund\'g nem boldog a magyar, nem ur a saját portáján, mort még nomzotl ünnepnapját, nagyjaink, hőseink emlékét sem n)oii, vagy tudja ugy megünnepelni, aho gyaH más nemzotok, a francia, az olasz, vagy akár a nyugodtabb vérű némoi ü!i mog a niaga nemzeti ünnepeit. Von vallmi, ami a nemzőt és vértanul, hősei közé áll, egy árnyék, mely elhomályosítja — nem a hazájukért moghalt hősöket, hiszen, ezek omlékét nom tudja nem fogja elhomályosíthatni soha semmi bánom a korcs utódokat, kiket ostoba mollékioVinteték, tányémyslási igyekezet s üzleti órdok visszatart attól, hogy ezen a mai szent napon, mint egységes magyar nemzet, cjy toittol^ ogy lélekkel elzarándokoljon a hősök, a nagyok emlékéhez és o\'.t lerójja a kegyelet adóját.
Ez a nap, moly dicsősége a magyarnak á múltban, szégveno losz a jövőben, szégyen, melyet a korcs utódok hoztak a vértanú hősökre azzal, hogy moijalkudtak képzőit érdekekkel.
Hol vannak a nomzoti lobogók, melyek minden házon a nemzőt ünnepét hirdetik ? Hiszen alig van olyan ház, melyen a márcziusi szellő nemzeti lobogót lengessen.
Az üzletek nyitva, a hivatalokban dolgoznak, alig van embor, a ki ünneplőbo öltözött, a többi mind sáfárkodik, alkuszik, töri magát a haszon vagy a kenyér után ezen a legnagyobb, legemlékezetesebb, do — sajnos v— legszomorúbb nemzeti ünnepen.
Hiába, nem tudok magasztalni, nem tudok lelkesülni ezen a napon, csak szégyenkezem és szomorkodom. — Szégyenkezem azon, hogy ez a nemzőt annyira clpetyhüdt, hogy cl engedi magát tiltani a nemzeti ünneptől, szomoiukgdom szón, hogy as arra hivatottak közölt nincsen senki, ki annak a szégyenteljes állapotnak megváltoztatására törekednék, ki vísiza hi-Jná vásáruini annak a mezetnek ssi-vébe a régi bátorságot, a régi együttérzést, moly minden akadályon keresztül győzelemre vitte; a hazasze:tet szent lobogóját. yV. \'
De Kossuthnak nincsen szobra, a szabadságnak nincsen emléke, a megalkuvás szollcmo bilincseket iilkott *sz egy kor hős nemzet kirjaiia. Ennek a nem zetnek nom öröm, toanem gyászünnepe a március 16. -
Wo«w»l Huc&.
érzékel. Ugr látszott ma, ho^y ezt a várost csupa kalmár lakja, kiknek nem érdeko, hogy március 16. a nemzőt Ünnepe legyon.
I)e a nép, az igazi, az Istenadta nép mégis Gnnepo\'t, megmutatta, mint mindig. ugv ma is, hogv ő a felséges nép. mint mind g zarándokolt ma is Petöli szobiéhoz és letette talapzatára a koszorúkat.
A nép aknrals, hojy ez a nap ünnep nap logyen és a nép akarata isten akarata.
Az igaz. hogy nom esett az eső. mint 51 évvol ezelőtt, a mikor a nemzet láng-lelkű és gyújtó szavú költője eUzavsha az ébredező hemzo\'nek az ő horci dalát.
Szép, verólényos volt az idő, még csak szél sem volt, do ha lett vo na is. dolga akkor sem akad, mert nem lett volna néki mit lengoini n házak ormain, A legsatnyább képviselőválasztáskor is több zász iót lobét látni n házakon, miut a mennyit ma lehoietl. Ötök szégyene ez a fővárosnak, bűne azoknak, kik a főváros közönségéből kiirtották a hazafiságot, a szép, jó és n*mes iránti
pesti büntető törvényszékhez biróvá, dr. Gáspár Lnjos nvitrai járásbíróság» elbírót a vágsellvoi já\'ásbirósághoz járás-bíróvá, dr. Hoíbauer János világosi járásbíróság! aljosryzőt a kolozsvári és dr. Kiss Gyula gyulai törvényszéki aljegyzőt a zalaegerszegi törvényszékből albírékké kinevezem.
Kelt Budapesten, 1002. évi máiczius hó 11-én.
Feren^z József, s. k.
Dr. Plöss Sá.idor, s. k.
TOmagas Kivándorlás Magyarorszaqbtf.
Budapest, múrez. 15.
Szomorú hírt kapunk Brémá\'.ól. Olyan hírt, a mely első sorban bennünket — magvarukai — érdekel. A bir ezt jelenti\':
Ez évi fobruár 20-ikától márczius 8-1« 42K0 kivándorló jött, egyharmadrés>ben Galicliáhót, kétliarmadrészben pedig Magyarországból! Nagyon kevés közöltük a más nemzetiségű ember. A máv. vasutak kénytelenek külön vonatokat indítani, mert a rendes vonatok túlzsúfoltak. Brémában és Hamburgban szúk-jég-barakkokat állítottak fel, mert nem
Kinevezések, adományozások.
A hivatalos lap a következő legfelsőbb
kéziratokat közli : v
Személyem körüli magvaiminiszlfrom előterjesztése folytán királdi Her/. Zsigmond, a magyar általános kö^zénbánya részvénylársulat vezérigazgatójának, az ipar és közpazditság terén szerzett érdemei elismerésed). a maeysr királyi udvari tanácsosi cimet dijmontosen adományozom.
Kelt Budapesten, 1002. évi március hó 6-én.
Ferorcz József, s. k.
Gróf Széchényi Gyula, s. k.
Személyem körüli magyar miniszterem olöterjesziéso folytán Majorossy Imre, Pécs szab. kir. város po.gárinesierónok, 4Ü és buzgó szolgálatai elismeréséül, a királyi tanácsosi cimet díjmentesen adu mánvo;on. *
Kelt Budapesten, 1003. évi március hé 18-án.
Ferencs József, a. k.
Gróf Széchenyi Gyula, s. k.
Magyar iffar.sájrüyymmistterem elő\'er-iesztéséro dr. Kranüsx\'.a lmro budapesti V, kot aio\'.l jáiiibiróiági a Ibii ói a Luda-
A Birííyatii. 75. szén
jBfjzám 2 fWfc
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG
wmmmatammmunam —.........■________________,_ f ., ,
Fejérwáry megtartja tárcáját.
Petid szobránál.
90000 korona a timüs kocsiban*
Drezda, már«. 15,
A napo\'tban egy gszdag ember, Jan-sen W. kótzénbánya tulajdonos jelentést tett a rendőrségen, hogy 75,000 márkát 00000 koronát elvesztett as utcán. A pályaudvarra akart menni és a midőn, kocsiba szállt, észrovelie, hogy táskája kinvílt és abból az egy csomagba kö\'ött 75,000 márka kiesett. Miután as egész útvonalon, a merre elhaladt, hiába kereste az elveszott pénzt, a rendőr ¿éghez volt kénytelen fordulni.
A rendőrség vizsgálatot indltytt é* mindannak dacára, bog/ a károsult először ozer, majd két ezor márkát ígért a becsületes megtalólónak, a pénzt nem. tudta előkeríteni.
Már azt bjtték, hogy több* nem Ha kerül elő, a midőn a véletlen segítségükre jött.
A csomagot ugyanis egy szemetes kocsis találta meg. Mivel azt hlttb, nogy abban a külseje után itéive nem lehet értékes tárgy, « bak slá rejtőit* azzsl a szándékkal, hogy majd megnézi, hogy mi van benno, ha tönb idjje lesz.
Do megfclodkezoit róla. A csomsj nem is teiüh volna elő talán «sak hónapok múlva, ha a szemetes kocsis karambolt nom csinál egy sörös kocsival az utczán.
A szemetes lefordult a bakról, a moly alatt levő (lók a rázkódtass aöve\'ksf-tében kinyílt és enuek következtében a csomag is kiesott.
A miola\'t a szemeles- és sörös kocsis veszekedtek egvmás al, egy rendőr jő\'.t. aki rendet akart közöttük\' csnálni. A rendőr mejrpillanloita a föidönheverö csomagot. Mivel napok óta a csomagot körözték és minden rendőr tudta, hogyan néz ki, a »endőrnvk rögtön 10I-tünt\' és Hv<»tt«. 0<Mto«nn kl*\\ holta *a magtalálta benne a 75,000 márkát az utoisú fillérig.
A koceist előáll\'tot\'a a »legközelebbi rendör-őrszobán ós miután ez ilten híven eltnondoita a csomag történetét, szaoa* don eresztotiék.
A pénzt visszaadták a gazdájánál; a ki a kocsisnak azért kiuoigalulta a 2000 márka julaluindijat
A rendőrség ugyan a kocsis és károsult következtében történi botrányért uipghünte.te, de mennv kárpótlási njfiy-lott sunek a rarauaa 2J00 «urlul
£
«iiim»
\\
fiÜtnty nzsgtartja teáját
I
■U* 8tudósi lónktól. —
" Budapest márcziua 15.
& táainap szenxAexiója, hogy Fejér-. viry Qéxat «tó&ofaJcertMiojr a kt-rüily pör*Bca«l«s tovább «««Igái« mint honvédelmi mln!a*to«v ■ Az érdekes esőiről tudósítónk jelenti: il Ugnsn délután folyamán ugy Széli Sáiaián mUUziawlnöfc mint Fejérváfy Ciójift háró honvédelmi miniszter ma déLolőltre meghívókat kaplak 6 felségéhez magáulúhallgatásra, a melyen ler-mmetesen pontosan meg is jelentek.
A kihallgatáson Fejérváry Gáza báró honvédelmi miniszter lemondásának okát Judakolta a felség ós azt határozott foftnában ama óhaját fejezte ki, hogy a jbáaji tartsa, meg a miniszteri tárcát, majd, mikor Fejérváry erre hajlandónak nem lóuaott, a koionáhos, a táborszer-n&fyboa szólott és mini legfelsőbb had-nf íojezle újra ki kívánságát.
Eu a táborszernagy, aki egész életé-ben kitűnő katcsaa volt, most újra annak benyúlt, kijelentelte, hogy a felség ¿hajával. atfesoben néki a táborszernagynak eU^nrétése nem lehet
Jgy tehát a aúniszterkrizis meg van etdvu 4a F«}4rvárj továbbra la wa^NHttaé htwvédelnl mlnlax» térnek.
A Budapesti Tudósító jelenti: Fejér-váry Oka béré bonvédeiemügyi minis»-W na - «Uik«« 6 fotaéféaél magánkibaü-
gatáuni megjelent a utána nyomban fcsécbányi Gyula póf, a király személye kir&ü minhtttar kíséretében meglátogatta SzéH Káhaáa sainiazlerelnökőt, akinek kijelentette, hogy lemondó szándékától «léllvtln, miniszteri tákzájit továbhra Ls Aiegiartja. Beavatott körökben meg van-tt&k gyösődva arról, hogy Fejérváry Üéea \'báró ez elhatározása, amelyei az egé« orvai*\' osztatlan örömmel fog feladni, a ídrály kívánságára történt, aki legfelsőbb kéziratban is felszólította a hivstálban Való megmaradásra Fojór-táqr Cláaa bárót • í *
Fejfítáry báró és Hortatzky Nándor •ellenségeskedése a képviselőháznak 1893 november\'21-iki éjjeli ülésén kezdődött Fejérvilry a Kentei-szobornak a llpót-mezol katonai iskolába való áthelyozése alkalmából lientzit védelmezte s a becsületszóról bw*éh4 á mikor valaki a MbldsJoa fölkiáltott: r- 8*ép fogalom a becsületszóról! rr- Ne adjanak előadást a becsület «ioJgábitn éppen a bocsülelronló ós bol-koUirosó párt réezérőll — válaszolt Fejérváry.
- Ki az? Micsoda párt az? MUto-»ötl az ellenzék,\'
Bírt Lajos Ifi\' fölkiáltott a nemzeti pártból: K> az? Melyik párt az?
Onőkl válaszolt Fejérváry. Már meg-iq*»diain önök J. Akarnak ínég többet ?
E miiitt kelotkozett azután az á parlamenti vihar, a mely miatt Fejérváryl az Üléa bezárásáig, azaz ^félulánig sem ingeduUi szóhoz \\ulnl.
Kiró íjajos Zichy János gráffal 6sRa-komky Istvánnal fölvilágosítást kérolott JNérvárytó), n kl ezt jelonletto ki:
\'— A becsületrontó kifejezést es a többit mm Bíró ^rra éjtettem, hanom a íic.au.\'.wl pártra.
Fejérváry később a folyosón igy magyarázta a kijelentését:
A uomzeü párt hifatalos lapja, a Nemzeti Újság Vezette ellenem a küzdelmet a Kasics-ügyben, s ezért mondottam, a mii mondiám — vissz» pedig nep* tpnom 1
Másn«» azonban mégis visszavonta. Szilágyi vezsö elnök kérte a nemzeti pártot, hogy hallgassa meg Fejérváry magyarázatéi, t*- akármilyen megeről-föjesbe kerül is Fojárváry meghallgatása. A miniwtter ettől az incidensről kíván njfílatkoitoi. ,
üorénszky Nándorj Csak erre kérjük, Itmrni másra I
Fejérváry azzal mentegette magát, hogy egy közbeszólási rosszul értett:
— ■■■........ \' \'i.*1.; \'," .......
azt hitte, ezt kiáltják neki: .Becsületszóról ön ne beszéljen I* Az fl kijelentése tehát félreértésen alapesik.
Boránszky Nándort Visszavonást kl* rünk I semmi mást I
Fejérváry Géza báró: Sajnálom, hogy ez as incidens megtörtént, s hogy ama kijelentést a nemzeti pártra mondtam; kérem a IlAzat, e kijelentésemet ki nem mondottnak tekinteni.
* ■■■

Március tizenOtödikenak űüneps
-r—-
A fővároson alig látszik meg. hogy nemzeti ünnep tan, zászlókat csak icen kevés helyen (űztek ki és a külső disz után ilólye, bizony-bizony senki seui mondaná azt,- hogy nemzeti ünnepet üiflnk ma. , • •;
A nemzeti ünnepet az idén Is - az egyetemi ifjúság ünnepelto a legnagyobb dlszszel.
Szokáshoz hiven, az idén is megünnepelte március idusát az egyetemi ifjúság, amely u lanév folyamán pártokra szakadt ugyan, de a kegyeletes emlékünnepen osztály- és felekezeti különbség nélkül ogyosűlt, hogy megünnepelje a magyar szabadság szülotóie napját fényesen, a nsgy nap emlékéhez ós az ogyotemi ifjúság erkölcsi súlyához méltóan. A mái, minden részben sikérült Ünnepséget az egyetem valamennyi fakultását hallgató \'ifjúság rendezte, bár szorosan a műegyetemi kör buzgóságát dicséri az Ünnepíég.
A hazafias ünnepség délelőtt tíz ór*> kor kezdődőit a fővárosi vigadó nagytermében. Előkelő és wgyszárau közönség jelent mog az ünnepségen as egyetemi ifjúságon kivül. Az országgyü-lési képviselők közül megjelonlek Madarász József, Tormay Károly, Rálkáy Lászté és Veaeter Imre. Jclea volt továbbá az egyetem tanári karának több tagja.
A Szózat eléneklésével kezdődött az ünnepség. A márnök-daloskör precíz énekét állva hallgatta végig a közönség.
Most Kolocftváry-Kizs István a műegyetemi kör elnöke lépett az omol-vényre és szép beszéd kíséretében nyitotta meg a hazafias ünnepséget
Nagy hatást keltett a műegyetemi kör alelnökének. Varga Lászlónak tartalomban gazdag alkalmi szónoklata, amelv-nok elhangzása után Szopessy Lás?ló bőicsészetlanhallgató szaTaüa el ,Már-aius idusán" oimü varsói.
Jfj. Ábrányi Emil: «Petőfl" magyar vonós-szuitejét adta eJő ezután a műegyetemi zenekar Harics Ervin vezetése mellett.
Rátkay László oraz. képviselő mondott most rothorikal wépségekbon gazdag, felomelö hatású ünnopi beszédet.
„Mint a kelő nap — úgymond — át-izzolt okkor Magyerore^ágon a sz^iad-ságnak öí az egyunlősógnek goridölata. Abból n löviskoazoruból, a moly azolőtt a nemzőt homlokán volt, a dicsőség horvadhatlan koszorúja lett Nagyobbá tello a honszerelmet az eleseit harcosok kiröppenő sóhaja. Az a osillRgos ég, a mely folellűuk van, nom dicsőséget sugároz, Alkotmányod magyar, ma isi ósak rügyekben van.
Testvéri kezedet ismét visszadobja a tyomzoliség. Nyelved üldözőit vadként száll a fegyverek között és a királvi palotákban szent himnuszodat idegen zsolozsma okarja megfojtani. .
Magyar ifjúsági Most már vórnélkftli harcmezőkön a tudomány fohegvárait kell bevenned. Gsillagról-i^illagr^ s állj ós kiáltsd oda n világnak, hogy Kxcol-síor. Do veled legy«a tv igy tojczio bo bosKédél -— kardou is, mort oszexlbo kell, bogy jusson a költö szava : „A magyarok Istenére esküszünk, Rabok többé nem löszünk.* Percekig tartó éljenzés és taps követi© IUtkay bosxédéL Amikor a taps-vihar locsendsaült, R. Maróthy Margit, a Nomxeü Színház tagja mű vésztőn előadott szavalatában Pelőfl Sándor: A csárda romjai cimü versében gyönyör
ködött a hallgatóság. Záróbeszédet Neubauer Ferenc tartott. A sárszó elhangzása ulán Csellő Nándor veze lésével a- mérnök-deloakör a Himnusat éaakelle.
Suet az ünnepség vént ért r Már délelőtt ünnepelték sokhelyütt, leginkáab as iskolákWa szabadság ünnepét \'\' .
; Igy a\' Deék-lér! evfingélikus oén- é* polgári iskolában a növendékek délelőtt 9 órakor gyülekeztek a tornateremben, * hol a szósai elénekl黫 ulán Folvay Antal igazgató megnyitó beszédet ós Mi-kolik Kálmán tanuló ünnepi beszédet mondott
A budapesti piarista gimnáziumban ugyancsak délelőtt 0 órakor ünnepély Vőlt « szabadság napjának emlékére.
Á buaapesii It kerületi községi polgári leányiskola növendékei délelőtt 10 órakor jöttek őssse Ünnepet tartani. .1A fővárosi iskolák is megünnepelték a nagy nap emlékét
Aa.V. kerületi főgymnázhim növendékei Császár tanár vesetésé molleit kivonultak a Petőfi szobra etó. Ifjabb Cso-pel László ünnepi beszédo után a növendékek letették kegy előlük koszoruját a szobor talpára.
A IX. kerületi polgári fiúiskola ünnepségén Szemző Lajos igazgató mondta a raegnyitó-besisédet majd dr. Kovács Dórié» tanát és hírlapíró mondott magas szárnyalású ünnepi ceszédot.
A vidéken. ->A vidéken is mindenfelé ünnepe4*ek folytak le, a melyek keretében iskolákéji köztereken megemlékeztek az 1848-as idők nagy férfiáiról s azokról a vívmányokról, a molyekot 1818. máro. 15-én proklamáltak.
tó eskútérl hídnak seipí baja.
Budapeat« máhií^ 15.
A mai napnak raggoll sxenzácziója, néhány lap közlése szerint az volt, hogy áz épülőiéiben levő eskü-téri hidat nagy veszedelem fenyegeti, sőt a híd budai végén máris nagyobbsxerü moz-
féot konstatállak. B nyugtalanító hirek-eí szemben illetékes helyről arról értesülünk, hogy a hídnak semmi baja sín oson.
Helytelen az a jelentés Is, hogy az utolsó lénezssemet osak a napokban alkalmazták a hídra, mert est már szop-temborben végezték el. Azt az ankétot is, a melvot tegnap tartottak mog a kereskedelmi mimazleriumban, Uoránssky Nándor elnöklete alait, még Hegedűs miniszter hívta össze és az értekezlet foglalkozott ugyan kisebb szabálytalanságokkal, a mik a hídépítésnél előfordultak, do ezok veszedelmes jelleggel nem hirnak.
A „Budapesti Tudósító* ma ebben az ügyben illetékes helyről származó cáfolatot adóit kl, a moly avatatlan eredetű rémhíreknek ós a képzelő-Lcholsóg szülötteinek mondja a reggeli lapok közléseit
Kzok szerint tehát ha akarjuk hiszszük, ha nem akarjuk nom hiszszük, hogy az eskütéri hidnok baja van, vagy azt, hogy ningseu baja. Most hogy nálunk eolia semmitcálolaűanul nom hagyunk, azt mindenki jól tudja és a hivatalos mog félhivatalos cáfológépek működését már annyira megszokta mindenki, hogy a cáfolatot tulajdonképen a hírek megerősítésének tekintik.
Igv cáfolgatták meg a lehelő legnagyobb erélylyel annak időjén az An-aráísy-utl ozred óvos omlók oszlopának mogrepedését, mikor azután alaposan locaíolgatták a .hazug" birokot, akkor egy sötét éjszakán hozzáfogtak az oszlop lebontáséhoz és fölépítettek helyébe egy ujat, mely hogy szintén meg nom repedt, arról nom állhat jót Benki,
A mi podlg a kőzépitésekot ugy általánosságban illotí, hát olég szomorú példa kínálkozik arra, hogy as omber mindjárt első mondásra és minden oá~ folat dacára ie elhigyje, hogy de bizony, nem: zörög a haraszt, ha szél 4om fuj, annak az oskűléri hídnak nem mégis lesz valami baja.
-...................mn
Azaz, hogy . , , nem a hiának ve»-baja. A osáfolat azt mondja, hff a-hídnak seuuni baja és a ozáfolat igazat mond. Nem a bid repedt meg, kaaeat ogylk szikla, mely a bid terhének eff részét viseli. És csak epnyit állított a*» hir, nem többet 6$ nom kevesebbet
Majd ha rákerül á sor, bogy éla<)|jjj( a hidat a forgalomnak, akkor mint fejt uj parlament épülőiénél teszik és min? den eddigi építkezésnél tették, verik majd a mellüket, hogy igy uwg u5f. A vállalkozó pedig nagyokat neyet ^ markába, mikor a közönség kesereg. Ml pedig csak azt szeretnénk t\\i \'
vajion mi lehet az oka annak, bogy lünk az ellenőrzők olyan önfeláldozó jó barátai a vállalkozóknak.
TAVIRATOK.

7i
Hojórajunk Idetjenhen.
Madrid, márcz. 15. Rlpper ellentengernagy, továbbá a Monarch osztrák-magyar hadihajó parancsnoka, Friesa sorhajókapitány és a hajónak két tioztifi CarUgénából Madridba ment, ahol hi-rom napig maradnak. Visszatérésük után tartják mejj Cartagénában aí! osztrák magyar hajóraj tisztelőiére termett üdv nepsógeket
á Húrmnm szflvetség«
Bóma, márcz. 15. Aa itteni dlplomá-ezíai körök azt hiszik, hogy Olaszország, Németország ós Auszlria-Magyacr ország között immár teljes megegyezés tölt léire a kereskedelmi szerződé« és a hármas-szövetség megújítása dolgában. Prinelli külügy miniszter és Fosott! báré; osalrák-magyar nagykövei azutóbhi időben tárgyalást folytattak, amelyet a lei-utóbbi napokban szerencsésen be lg fejeztek. E tárgyalások rendkívül fontos" eseményeket fognak maguk után vonni. A Corriere dolla Sora azt |)iazf, hogr «, hármas-szövetséget már formasurfot mog is ujliolták.
UJ ugykéveb ■
Peáum, márc. 15. A Politik béoai ér tosűlése szerint a londoni nagykövetségi állásban legközelebb változás várhatód Deym gróf volt osztrák-magyar nagykövet megválik ettől az álásától s heTyába Thun Ferenc gróf volt osztrák minleateí» elnököl, Forcno FerdinanS heroog veit főudvarmcslerét fogják kinevezni.
A szsebek ¡«yatnak.
Béoa, márc. 15. A PoliUsche Cor.-nek azt táviratozzák Budapoatről, hoar a magyar állam lerületén sommlféls kormány ható ^ág nem akadt a nyomára annak, hogy itt Szerbia állami rendje ellen izgatnának. Valami titkos motgo* lódás nem lehetetlen ugyan, bármennyire, tiltakozik is fellövés ellen Kr •«gyep«\' gyevics, do eddig semmi olyan jel netn mutatkozik, amelynak következtében o mozgolódók tevékonységét valami komoly dolognak tarthalná a magyar kormány.
Ttaxftl küldöttség Oresaer-sségban.
Péterváp, méro. 15. Aohrenüval bárónál, az OBzüák-magyar nagykövotaói lognap reggeli volt ti\' 20-ik osztráké magyar gyalogezred küldöttségének tlsz* teleiére. A nap folyamén a küldöttség bemutatkozott a cári család tagjainak, a miniszterelnök ós a főbb méltóiul goknak, s aztán moglekintetlék a város, nevozeleaségeit
"" Meflsüttttrriírniek«. A
Béc«, márcz, 15.
A rendőrség ma letartóztatot egy Juxsa Mária novü cselédloányt, aki két hete« gyermekétől, oly módon szabadult, hogf kálvhába tello ós elégotte.
Jum Mária csinos 20 éves loány,^ akinek viszonya voM ogy Weigeit Miksa\' novü péksegéddel, A viszonyból egy gyermeso született
Woigolt nagyon megőrült a gyereknek és elhatározla, hogy tiöül is voszi a leányt u gyermok kodvéért soha Jaléa Mári» csapodárságra hajló nő volt. •
1» II T URA |f ^^^^s^^XJssr. Bud-pe.», wi.,
L IS U ■ U it U Wk Ehreatren és Faehs testvéreknél £
TerézkBnit 0. msu
y-ut kŐKelében).
¿itjegyxék Ingyen« -
(
\\
voaalsé, 00 má^m, • tfiltr««, 4 *4fía-bsrakó, t uöi augvl suabé, t sjy*<imlu
i.ii.jail jM " i
nwiMRwuTi vinr.
K«fTW iAaarw«! limrtmj 4SI.» Déti írni ti — N»»»t Urad. MŰ UT44. TUlMM« TMttl W».— BafepeaU kinti timI SSi-Síí
Meg is mondta $ leánynak, a ki axoubau kina vette: /
> — Hogy iehst őrülni egv Oyt» rontynak, • »elvnek jobb, na meghat I A férfi aat hitte, hogy tréfái és nem is »ejtette, hogy a leány milyon gonoss tettet terve« e szegény oseosemö ellen.
Tegnap eete 7 órakor meglátogatta a leányt és csodálkozva látta, hogy a kis bebe, — amint ő szokta nevezm a gyermeket — nincs sehol sem. Rosszat sejtve megkérdeate tőle : — Te, hova lett "a gyermek? A leány kitérd választ adott, de as apa sürgetésére és fenyegetéseire aztán elmondotta, hogy oda adta nővérének, mert a gyermek nagyon sokat sirt
Weigelt röglön elment Jursa Mária nŐTéréhes, de ez nem tudott aommit sem a csecsemőről.
Weigelt erre dühbe Jött és elment a rendőrségre, ahol feljelentette a leányt, aunak a gyanújának adva kifojezést, ho*y aa megölte a gyermeket
A házkutatás alkalmából a kályhában csakugyan meg is találták a csecsemő szénné égett holttestét.
A leányt erre letartóztatták. A bestiális nő egy csöpp megbánást sem tanú-ailott és a legnagyobb cinizmussal mond ta el, hogy nem tudta a gyerek sírását kiállani, azért fojtotta meg és égotte el a kályhában.
Zsebtolvaj mint bODvádtiszt,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 10.
Ma délelőtt 11 órakor az egyetemi Ifjúság által tartott matinén, a\'hol több «tfer ember jelent meg, nagy szenzáció Vek.
KfcrretfenOl as ünnepély megkezdése «tyű a terem ajtajában megjelent egy tisztes öreg ur, a ki teljosen szabály-szert 48-as honvédtiszti, főhadnagyi, Uoiáosmlat visolt.
A rendesék az őrog urat nagy előzó« ksuvséggel fogadták és a legjobb helyet keresték ki számára, hogy ottan végig tatehesse kényelmesen az ünnepély le-AdvAeát.
A képvkelők számára fentsrtott holven « dtMholyre ültették, közvetlenül Ms\'da. sást képviselő mellé.
Boda Dezső rendőrkapitány, aki a* •anepályre a rond fontartására ki volt Modolvv, jobban szemOgyre vette oz éreg 48-as houvédfőhadnagyot és meglelve látta, hogy előtte áll egv általa kihágásért már többszörösen büntetett egyén, aki nem volt más, mint Rotten-Stein Igaács 78 éves budapesti születésű izraelita vallású nős házaló, aki lopásért és esslásért már B izben volt büntetve. Rotteostein notorius zsebtolvaj, aki öss-Saeaen 12 évet tilt börtönben. - «— Rottenstein, mit keres maga itten ? kérdezte tőle a kapitány.
Mire a megszólított és felismert öreg Xsebtohraj megrémült és menekülni akart.
Boda rondőrkapitány azonban elfogatta és a főkapitányságra kísértette, a hol elvették tőle honvédtiszti egyenruháját, a mit jogtalanul viselt.
Bizonyos, hogy a vén gonosztevő ssebtolvajlás miatt jelent meg a matinén.
budapesti hírek.
—. Munkást karesnek. A budapesti
(ipari) munkaközvetítő intézetnél az e boti kimutatás szerint 66Ö8 munkás keres foglalkozást, kik közt majdnem minden iparág képviselve van. Hiányzik azonban és munkát kaphat helyben 1 •zücs, 1 boriiék-készitő gépmuukás. Vidéken C septőkötő, 9 kosár,fonő, 1 gép-
ssabé. 8 magyar saabé, 8 kssivttssabása,
" alapos, 2 mézeokaláosos, 1 lutlaa-fütő, ki CoUssaM-Ul« vssánsstvst ksaekU tud, 1 ksfskötŐ festőmunkára. Keresnek továbbá t nyomdai berakósőt, könyv kötőnőt, kalapdissitőnőt, fizetőpinczér és fizetöpinczérnőket, varrónőket férfi és női szaLúsághus, ua»iumájuykáMLÍtőuői és fehérnemű vasalónőt. Inasflukat fsl-vesznek maid minden esakmáhaa. Jelentkezni kell az intézetben, VlII.Jówef-kőrut 80. azám alatt.
— Rendőrt hírek. Kurnw KotaUs 27 éven nő tévedésből lugkőoldátoi ivóit A moutök bevitték a Rókus-kórháxbg. — Kérécz Ferenc vendéglős, Károly-körut 11, számú üzletéből ismeretlen álkulcsos tolvajok 200 korona pénzt elloptak. — A Hernád-utca 80. ecámu bál kéménye ma hajnalban IdgvulsdL A tüzet a kert-lati tüzörség elnyomta.
Bistos eredmény érhető el Bheuma
esuz, köszvény, idefss fejfájás, meghalás idegbaj htldéset 4s mlndaiiae«! csenlUi*-tahask eseteiben a tzabady-féle javilolt tlupcinc koaöcs használata után w«y már egyszeri bedörzsölés után is a leaki&o« ttjdalmakat is eaytdtl Bgy UgeTy ás* í korona — kaph*t4 a lagtöhb rytif—etir ben megr«ndslb*t4 kösretlsa te tsalsaty János ryógyszerásanil — patrona gária gyógyszertár. Budapest tkttjaateks.
— Tud fin frunoslAul 7 W* utm tud firanesiáal, W#kö»uyekbeu M*r*mmltm(. A leglobb Araméi a nyelvé*«
tanulásra siúntt könyvköJ, íueJtat Ja^sM Csiger franosia nyelvtanár irt. AUfk«»nysbk
Tódsier a frontija nvslv atagtaauláeása.
ra 1 korona. Kaphat* ssiades kjtavvke-raskedásben, vagy a kiaééaál Barka Lá^tm könyvkereskedése Bviáffast, Y* körút 20. —>
Viszkstegségi
MsbsJok. miuieuassat sömör, étvar sdeu Mák , Bréayl-féls
Xohtlol-Balloylf
vegyen. Biztos hatás.
ár* e kírssa «uüim!. Sz«k8l«!
Erényi gyógyczeréai
ISntefasiltU e. hím alatt rtrslU/:
TSrtk Király-«tol* IS. 4« Ifi« nkT-
tár Viol-kSmt 17. tr
hírek mindenfelől
— Egy f&hsroeff. Mária Krku-tina fŐberczegasetoBy ő esáseási 4» királyi fensége, Pátsr föhereseg sr 4 es.
4s kir. fei\'ségáaek hitvese, taftap fulyé
hó 14-én délután 4 órakor Linzben egf főherozegnek adott szerenesésan álstM.
— Tolavtaj bstéfsér« f^errásrél
táviratozzák lapunknak : Telaatsj bet«»> 5ége száraz meJihártysfyalladás, a mely már gyógyuló félben van, de a beteg még gyönge.
Ab Ipar osodála minétg sc vek, ha as ipartermék uly olcsó árbas karS) tar-
Saloioba, ha sz feltűnést keh. Kgy Llyeu át teremt tnsg mostan h i e h tm a n n Sándor posztó kiviteli osstálya Budapest, YU., R ot t • n bi 11 s r • uteu Ili iá. uám, azzal. hogy 8 frt W krárt szétküld az ország bármely ráuábe a legnagyobb férfiöltönyre elegendő 8 mátar, 20 vtm. cbsviott-szövetet, drspn, barna, és szürke, zöld, fekete és sötétkék sziubM & forintért finow fekete vagy sötétkék p*M tót, barna, vagy fekete és sötétkék katvigara tiüvetsL Ezt & szinte hiheUUen olcs irt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógváros-nak pénzre volt -»zflkséM, majd mindra készletét sdU «1 neki olyan elesén, hogy a vételár alig fedezte az előállítási köH s4get. New félrevezetés az, hegy Uy olosá árban szátkOld három méter 20 centimátsr férfi ruha-szOvetot, melynek minden egyes darabja válogatott juin&ség«, divatos zsia-táju, umit Wionyit, kogy rövid 4 aas alatt pár szás ntáareadsUst 4s kOrttbelal scái elismerd levelet kapott ot arsaág uá«4eji részéből. Ajánlatos tehát a nagyktaAu. »égnek, hory minál stirgCsehben raodsljen meg ezen hallutias olcsó pctztóból nahunv öltönyre valót, asart ilyen olcsé árboa eoak rövid ideig aaáUit egy férfi öltönyt kia44 3 ra. 20 ctm. ruhasaövotet. MeureadeU«»-kot szíveskedjék minél sdrgösebbsa SüA#-zölni, mórt nem kbatetloo, hogy kéojJete a közek BOfokbAB ssár elfog íogysi. U«f rendeléseké a páas elöliges b«ktM4«s, vayy utánvét melleit eszközöl Hintákat a rövid szállítási idő 4s a nagy forszom miatt nem knldhet. — Posta dobmért és szállító levélért 15 krajezárt számi!.
REGÉNY.
ti frdög cimborája,
Regény. Irta: X. faliitén egyike volt ez a báuyafolye-séknak, melyeket azután, hogy a bányákat kiaknázták, végleg elhagyták, el is IW ej tel iák, nem törődött már velük
Azaz, hogy valaki mégis törődött VOlfk
A fosság pástfofásáb* vette éa bovó helytl hassnálta őket
Még a rókalyuknál is szövevényesebb járásukkal, folyosókkal birt s rablók tasyája, ausyüa, hegy maguk s rablók sen tsáiák, ismerték mindenikou
Az s hely, melyet az imént leirtunk egy Ilyen titkos bejárás volt\' és eat árslta el Öttusa s seendőrségnek.
As as sem is t esend örségnek, ha« swcu ssak annak a esendörőravezetőnek •biesk a leányát Celeségül akarta venni. I«y as árukesal ayetekedelt is, meg a jéveaáébett apósának érdsmeket sze reave, ansak s házasságba való bele is kiérdemelte.
(Folyt kOv.)
*u*a«~táu
Magyar Restitilloiis Fiald
S« átx*t*h U<mk*t«JM taaai
UrkJi 4* S—inwnliát»>>
U<m«r«)M fahaaso, kltoiüvsU
isi | B«4|it»)Jt ■ Ubtk u«r<T oa UtJLf>U«t s aa uoMiutll
pikó «»ai.it.
Ars 2 kerena. Postán 2.60 korona. S«ltS)<>» aUa téoeinln kSMi
Jenes Víiroos gyógyeztréra
»sliiwt, 0. ker., tséeuMr A
Fflraklir:
kSmt IT. «s.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti fubonatőxsdu. ^V
10 fillérrel olcsóbb árak mellett 16000 ma. buza került forgalomba gazdag ki-sálat után.
y«rT»\' lm*a *pr.-«a ».IS-Í.15, Rom 1.M-1A1. \'¿A* ipi.-rt T.ÍS-T.64, teaprt SJS.
Xadayaaü SrUkiíiala.
EtfltaJia LfiUtítU i OmUa kl»«Ws«V. SSS-Ti JJACTar liiUlrttíTÍDT TI». Jtliiloj Unk U3.V, [UmjubuiídtI we. Ouun 4Ua«V. eex Ma-Iv« h!1»U«MT4ey Tta. X*4T* 4 MátaiSkei sraay U*a44k ISO.OJ S«MBk)ÍM4Ík U«*w*teUkiA*
*4»a, «UnéM. 54 OwHák kütfa. CVi.TS Vt«re
UUlr. US.— OnliU áOaoiTinitl
«TS.T& 4 iiiii tkci Birrar »»»nyiir»d4i I"c.e6
M»(T»r i«t«n»lir,Jik Mii Ttrtil
vigyázó tivadar" *
vlllanyerőrs bei^udezet« k 8 « y * lyondt u&lntésetébez. (Budapest, XV., Vácsi-körat &f.) készülnek ezidőszerlnt a legdiszesobb ée legolcsóbb nyomtatványok.
TU4td Bt|mí.«lttMk 10«!«
KOlönlegenégak: Saeessiés nyomtatvány 4« saját talAlm. srezképes eskfivöi mcghlv<
Orjona-CríBifl Arczkcnö.
Miadtn .Jdj kitiiUU uipii* ta boraf *U B«r«k kAci * kiulüoiay ai
Ouuu ,,Cí«m" rairct »«« u»<»d*k. I« «Ufáas Uólfja UtiUia k»4t*ii mí-
Fjryt<)0li btit») UKUM I^^Uik« I«
liuUnUrti«ára.
Btit^y« • n.ijf»lUk»l.»4«5rt.p6r»<«trt k&«4f uu (inia iluJ «UldittU tirti Kf. WUl, VnJaúli» • r«»cx«k»t, kimlóht\'ffiti UiunU 4u«a»i**k is kijei. 04«.
k^a mmmíií h Ii if 1 n L,
Uli.» sbbM rtlUk. bon k biM* lwt< UlMlTédik m »»irt boti»
Uu« uoo Wiüv,:#lc« h»U»l, b«n ■ "«!>• IU, il»lili «*ar au«, iw iura ssü oi-Wm w dwUUUwe áuütoiik. TMtTm« «¿35, U k»M«iUiil4.
A«* niM>o»uaa s« kr. «AjKfoVb so kr.
HtHtt ax»s»»a SS k*. OrMas BMiltr I u,ui*n, TVIkir. tű»»» i$ utm miaík¡» é*k»i bkx.un 4«koa 110»
■ — Wjp ■ — I ■ a--
Umsaj üruly tyiniiifiilU»
OemSfl kMx kaMti libUtMiiS »T<% UhMmt IS la. *é Wim kaUc« tf*k*Ma>-r»M«t M ik " \' "
Kooutott 8r4k«lr VUWroil Eudtpott««
UA, lafaxWűa Uwüt-ia ^ Mr-
Swab S
ff^ tf4^ I k*. SS 4« S ko». Vil6di Ml mtí ^U^ktm UrVlM will nolAsaa Kam« rrífr litik«». T^^vás, S kpra mla4$n ^««ialrtod.U
saatUMSww
mJ néérrrr rp*ri*l éd*t fJulnbSi lérmsly wsuMVfs^gré««, k**x}>*n»fim»t*4 «a*U*U vom és mjQatduMávi UUylHi (nOv*tk**4Uk4i) ré**Utfi**l4*r* ber<»do*
Muchs és schlichter
, ."4 1 tsjgssdssigt ffápgryár
BTTDAPEHT, Vi. KEBÖLET, jA»tI-irrO«A T. náu.
üTTiáx leiionfás miatt •
Um
kény Iclcti v«jyok ■ * " ft^ JL u; p.: háló, ebédl». AxaIoÍ
idkláNO Uvd W|*IlirSlll«i& ós urluobil berendezés«*, valamint t||M bu\'ord arabok minden «tilua ét UncmbcO
mélyen leszállított ára kon eladni. -—r-—?
A tisztelt vidéki revflközöoséjnek rendkívül kodrtzd alkalom botor si0k*4{lete eléayö« h«*zcrzé«5r».
Telj«« kdmgyékntl különös ei>z«cLnA»y«k.
HER2FEL0 ZSIGMOND Budapest, Kossuth Lajos-utcza és Magyar-ulcza sarok I. emelet.
Kávé Jea
t fcM HirtartM 4fMi j
I kiU r^M, (T \'
IkiUParWa I kUáCnka (ti I kü. Gr**<i i um fc
t UM M«t f H«V|
lka*.», Já7.
i^kü* MwrM<t«rN
i ajalaai iiHik
ua ki*Mmi
M U(
ue
LH
ttöttwifr*
UMCute PMM» HL»
cremagslhtt»
Mi<t k«f. ^ írt l «(
---•■ ->. ■ trt SÍ.
fltrtUI
^ w «*
MlttMu4 l SkiíAMaaAih» < M kilá HártarUai l«kitt IUIUIUII
41 I tóté. MtaltU»«) t*kk
I t»/u Íj IsMbaU. mát «fdttr* QiaHjaaaa kdrttaoUe«« «M-I" Min Old,
Balogh László
kivé- ée Ua kiviteli talete Budapest.
«WM TEL, K«a«»wn«e e-ee U T. FUlBj\'-t»i TO As4r4s*y.tt •« VI- »akiny-a. M.
Kza* rrtrt 4» aUgta >I|>M fofyUa
- kuau UiiMi kniiina
Titko. betagaégoket,
ott UW»lrnai t. UimÓr atáa d4í fclsnd-(•t S4rklSUa«k«t, |»rl»ci- te id««t"JaUi; utl rt«4u (aa*áJ4 4e • míiimm. rr«rus, \' m* 4« amM siA*rvja
Dr.
J.
I
•Wirrf. w-VMímfer Uilk:Bcdapeat,VU larefül-it
ltaadal t a a. te WAUI 4 4*4% 4a art _
AaUa rirtfermrt. tt»a W- 4* kijárat Uvaiakra tlMMl gthtumtm («adattad!*- |
ADAM gergely &pök
Jankovieaoa, Báee-Bodrog-h megye.
WUrtrt «a Mrtokakat kSrvattt | a fclaak aiad4 talapjai tuuk. f«rd«4Ja»ak bUalom-a»al kn>4|>. «0« ktkUUUr kar al*A4 | kl-tA«4 J4 kwvk, b aktója U-U forint.
fal»ilá*<>alUat »4 lkatMVM«a
GyomorbetegekDeV
8«! ararra B*fy ármta uoktik • Mása. kik
drara n liUai. «o »ír*«
„Chinap op t ol"»t
H VAnaUy ráfi Urr*« t» » rvaisortals, a oummimI rfttld 144 alatt butoaaa llrri-rrit\'« ; ISUaáata . *tTárytai»»ai«at, rMU •uluUft, aaiwt, bá*yiat tefari, nt-mórt. ara tat, ry«taorr«rca4t, ryaMarfáJáat,
irwa*rbavat, lalb4fSS4at, atk. i «▼«* am a k®r. »o an., a iv*( *|4n
karára e kar. A Mk IMi an kilalrat: .Hála UUaatt. a OitiUM.vtoli» kirróc.itett bvuiu (r<awUU|-KofUj* ltili« löuÍH.Umut. Kiaáaf 6*ar(*aUuJ, tUakta* A.*
r*T*jai Upk>Ui
nogátsy F Kálmán
Rrt-Ulriii ilatl cT^n"*rtl/ikaa V.-lCUIaái
SMte|>>far4(i»ak, ftU*k, utak, tavak B</iMs*»t
szivattyúk c] és használt
tóp>k 4* kiilMtruinsk raktára
teaJoi)i) mínösánö
(Cöiuposlczií) Ritt (to
GRONSPAN IZIDOR
BODArSfiT, Váail-at t4.
i mufürairfviml axaaakamo V««a «• «Ud ■ i ■ »
ÓCSXAVASXT. SXEXIKAKOKAT, UU«b mflhelj bereaáaaéaaket
f 4f 4k *a nvmiatk «jAki« k»>
_ k4n£*a« 1ml 4a 4rtU fyakwl»! Mltta MM W ♦» ata frtUlU iaa4aU Ml4«tta4 t«Ci«>kaa «jaaUaljak._
RandalSlntAa««
Bulapsst. VL Andrissy st 24. szla
M aaara atlMC
Dr. GARAY ANTAL
». aa «a fck aaaUlf Itrm a M«i lilipliik 4a k*rt»)ak makwrtm, ft*-ST* WaMa «ka«Mi. n*ru>, «l>p^aaa tlaifaa aa»« Mrft< M alt aaaat kata«*t(akat k^veat-Mraai. batttaM. a« MtrUtn »Wkajart. koia-katt it fiiaaiM« Mrkatar^i. o^vaaxMI HtUtU. «atalakaai aa UUakkakaai ««rartM U-Mai wWaMnytl UfrakaM mtUmcn wariai. -QytCpoarai^l taUwtoin l«#x. RaaMaa. aa-Ho« 4a aata 7—
UvtUkri viaerei ,—--- -n,.
(yijyamtkrfl
Szép bajusz
orefíietí a hire« hajdwácl peflrS lisn nihta áitai Bgy dobos 60 filléi í dobot 1 kor. 80 Oil esaki« a póri/ elfeelea bekaldé«« után (utánvéUul 76 fiJJ. drágább) kQldi a káautd •
(hen Ba<nr Terenea gyégyn«r4ax,
• n.-GZOBOAXLÓir,
FAraktári
TlrSk HmI fr4cr»arUra 1M>| i«4»a
UJdeasAfl
üjaonaag:
Borotváló pori
A borotva folosloffoaTY
K (taftalan 4« a*
karatril
ÚtahMÜM pare* alatt (ia*ra ja iliitlM UauUa célkal u a a.ílOl, h-kl karotrát kaaaaiina. a Urarracarftkk kaaaUa. PrAkat.««*» (tu.»«ri bof»lráli*k6i> hal|k«B a« rid4kta I ka«»a», k*t-atari korot\'illiKoi oaaklt kalyV»« M <U:«r. Kmtt dokoi (I kiUl a karaaa W h;Ur kumUK ala.i u»al, kaaxaraU »U«ik*4 80 «Uir. t\'Un-,V4\'.UI »kt ai Aaaiaf atiln-a. kakíWiaa »• UM k4raaaWa. KUaMla« kapkali BuAapa^a :
_____________talj —
aratrAl4»«rr*l kárki la 4 r lirboruttklh.lja aifát aila4aa ilk kJ 4* a a»U0l, hoff kwatYá
„Aphrodité."
Ajánl«-» «e-i. h81gjká*»eaág*ak aa arot^r ea\'paágluek «poláaára »«
Apbr\' Jit» er«u.«t: Na<jr l-^alv Ara 2 weroaa, kloai 1 karaaa 80 fillér. A p rodii« puudar : 1 korosa 80 fillér. AphrodiU aaapeu 70 fillér.
„Sental Salol\'4
a lajcrtSviJebb ii» alatt cré^Hjaf^*-fiaku»l a liunynadfoltaat éa kaljaaf kataratk Ars d»t(«cnki»t 8 kar. 40
fillár. Vaiéü kixArvlai kapUté.
HESZ gothard
gjógyttrriiríbkmm „Ornfi ker«aeth«a 1
UJVUD^KJBN.
Brázay-fóls sósborsza^z.
A ki hamaronan nahadulni akar • < áfáját kellcmeUon áríó:ét<3), dOrzsOfje , be arczát, boniiokát, vai«ui nt a fejét \' ás nyakurirtjót «ósbort. stel, uébány perez múlva már rendkivuii Odüé ba> táat érez.
1 nagy Qvcf ára 2 koroaa.
I ki. „ „ I H
Meglepődik mindenki
M am aVaaA 4a fé i
I darak Ucai píiva fa^Ua — — — —
f 4a/ak ktidd p\'jaa papi »a — — — — t darák -VUa Cackaűr paplui — — ~ 1 damk aUiai Cichmit pa^Kaa — — — I daimb Mlj«« atiáa« — — — — — 9 ri-ti vatia matratc — — i r4aa« CHa da i^m- .... I ráa<« óta — — — — . . . • r+*r* ntr — — — — — — — I Ntlatiuk M«rra — — — — — I darák aetí aadru>T ifT^UI — — — | daf«k Mraiurt n|urw matrata— — I 4Mx*k*Jlkat4 tűin Uacarifl loaUateal 1« frt — I da/aa flaaai Ukui — — — — — t M » I twUl 1 irnarlli - — a» — — — « frt He
QíQWiiill KÓn éa TTSTVÉitLa 1 ... JUHHVOMMáMMli
t M «
• MM
• M «0
• M «0
• (rí «0
4 frt ie
• frt -10 M —
14 trt a* t frt -4 frt -U frt —
D
mm Bífurti
kerti HiajrJf UICdS gudaslgl
najifEk
lejjntányos sbban kaphatók:
RADWANF.R J, L
ezelőtt
RAOWAKLR ss F.Ö!A!
n a Aoi • edéaében
Bpest, V„ Kí íor-u. a
Ai.«tTa4e itriaatra U(|«a
SazdáSkocSók
lajat, a»la4a—aa»« ka«4\'«lajat, kaadoadt, mludaafila olajfaatékat, k4orirA. sav kaa»itt-aot, grlpsaat, arm am tat, kátr4«|r\\ karbaUDaooiot, aaa»»a»rr«kar*t Ufieee»» baa 4« la«Jobban kaphatják
Halász Mlklősnül
Btóipwt, VII. Iw, Hoo^ufczi U tzU.
—a——a—a———aa—aaMaa—pfc
\'A iegényélsl faatoQságei •
gondosan csomagolva bérmentve kűldéaa
I forintórt
CRÖH81UM ÁRMIH
BUDAPEST, VI., H«Jéa*«ter» 1A

Orsz. Pályázati Közlöny
r . ; . I
taitatauma at wrí^m MÜUatt Ba
azes állásokat ipari, kereskedelmi, mm* ét erdöptdaiáci éa müiiaki (IsztviMlOk, továbbá afllUzt viselők és kemkodelwé +
talmaiotlak részára EffTM nim Ara SS fillér, kipUU áskisTtliilénsa éa • adadéhtra* Uttaa. VUl Ultl SA ul
nicncDfclJ és Társa (ónyképészfiti möterae
Budapest, mos! Kisdiófa-utca 11
ILlráJy-ateaátdl jabkv* aULaadik h4a. x
KitOné munka, bámulatot ok«é árak. Kmall képak kitünö éa azép kivitelben készitlotneA Fölvételek a nap bármely «aakában, boruS idabon is sikerre) esiköítUtelnek.
CIcsó pénzkölcsönt
kfltretitQnk, de csakis földbirtokra bdtt lázás ueüett öt ci^Asalékra, több évi
Találhatok dólután a—W*.

BUOAPfCT W KUtffLSI\'ÚT36JSZ.
?
hmi?\'
Akar Tanát kdrjaa kdpea árJarT«*^»»
aaak trja may r»"r*\' hanraaarAI
kftldjonk. \'
A kinek jó sérvkötő kell Keztyök és miedere!;
¡forduljon biza\'ommaJ
•aéqb«S
Mi«ko!ctoa, Siecbeayi-n. 42. mipUU atAft k4mrillfimtr é. ,.vitt.tn.lt
umm li^wm««»:..-»^


I íTfolyara. 78. színi v*
mm
Nagy-Kanizsa, 1902. Mtlö március 17.
iff

FRISS
\' . )\'
Előfizetési íra:
Helyben hixhos hordva egy híjra 60 fillér. Vldiwr* (xSttnJ küldá»*«) egy bóra 1 korona 20 lUtór.

Kiadó tulajdonolok:
Kraua* éa Farka*. S*crkoiit6«<Sg é* kiadóhivatal
a Falat ó• iiifk4iitji ^L^ IX.OSVA1 MOOO. ,
Krauss d farka« psplt*mske4és«-
¡j
. - ---- - - - - ---- \' \' ■"" " \' ^ I
f&ki önmagát jelentette
MiQjilulk naponta korán reogeK
Nyomatott a .Nagyk-mlssal Friss UJwg« ixertédcsf»
nyomdájában.
UkÍhv,

A Iranczia nuinkasrtdeimi tíirt. ■ . nyak codlficátlola,
Mílleraud lYanczia korcskcdelemügu miniszior szenátorukból, képvisolőkböl. jogászokból éJ hivatali íónökökböl álló bizottságot nevezett ki, molynck feladatává tett«: a jolonlcg érvényben álló összes munkásnál törvények codiücálá-sát, illetve rendszerbo foglalását.
t Kzen reformra már régebben van stüksé£<lk nemcsak azoknak, a kikre n munkásflgyi törvények kötolozeltsége: rónak, de különösön azoknak, a kik sutokból bizonyos jogokai élveznek.
A munkásügvi törvények nap: ó.-napra »záporodnak. M <jdneni valamennyi parlamenti ülésszak teremt valamalvet uiitáít, avagy a régebbi törvényeket ki-egészi\'i b ilyenkor mindannyiszor hivat kőzni kell a különböző időben hozoll előző törvények lendolkezéíeite.
Könnyen megtörténhetik eközben, hogy a hivatkozás elinulat.zta.ik, a mi viszont nagy zavart és hátrányt idézhet olő a törvénykezésben. ila tájékozni óhajtjuk magunkat például s .munkaidő tat tárnára" nézvo fönnálló lörvényok intézkedéseit illetőleg, okveilonül szükségos az 1818. évi szcplombcr 8-iki, az 1802 évi november 2-iki és as 1000. évi március 80-ikl töivényekot, valamint az ezokre vonatkozó rendeletek tömkelegét összekombinálni.
Gélszerű tehát mindezen nehézségek elkerülése szonipontjából a jelenleg ér. •vényben álló munkásvédelmi 10«vényeket egy egységes ée teudszeros szövegbe össteloglalul
Természotea, hogy a törrénvek lényege nem fog érintetni s a codiflráiió csu pán a létező törvényeknek rendszerbé-foglalására fog szorítkozni. Tobb állam járt már el hasonló módon, igy Németország, Anglia és Oroszország. A czél eléiéso végolt Gruussier képviselő bo is nyújtotta már erro vonatkozó javs9lalái, aijiely olfogadtatván, a korcikídolem* ügyi minisztor által kinovczotl bizottság meg is kezdte működését
Az uj munka, molv az összos mun* ká •ügyi lörvénvek rendelkezéseit egyöntetű rendszerbo fogja foglalni, „Codo du travial" elnevezést fog kapni.
■ MM ^ —„
mellolt ülő párt. Giaial házasok, gondolta magában és bóaískolni kezdett. Oo azúrt fél szemmel folyton útitársait Ijüo. A férfi odahsjloit a nőhöz és nirtelen átkarolta. A nő nem eltenke-r.o.L Majd léveto a hálóból az Uli\'áv káját és a nőt anélkül, hogy egy szói is szólt volt volna, brutális erővel boie-gyömössölto az uti áskába, melyet azután visszatett a helyére.
A későn jött utas homlokán hideg vo* rejiék kezdőit gyöngyözni és a fogai is őaszoverőí\'t -k attól a nyöszörgő panaszos hangtól, moly n bőröndből hallalszolt. Hirtelen felugrott és kirohant a folyosóra és torka szakadtától kiabálni kezdett:
— Gyilkop, íogiiséjr! A szomszéd fáikéból a megzavart utasok rémülten kérdezősködtek:
— Hol öltek? Kit öltök mep?
— Iit, szepegett a megrémül*, halott* halvány ulítárs és rlmu atott a iülkéro.
Az utasok besietlek és clhári\'o trtk a lámpárol az ernyőket. Do egy iérűn ki-val ott senkit nem !á tak.
— Kii öltek iit meg? — fordult a kéi dós mindenfelől a csendzavaró felé.
— Olt a bóiöndjében, — mulatta fog* vaczogva.
A fülkében ülő féifl a legnagyobb lelkínyugalommal várta, hogy a tőrön* döl felnyissák, a mi meg is történi és egy csinos nOi foj vált lálhstóvá, mely azonban viaszból volt és egy rugókra járó életnagyságú báb alkatrészét ké peztc. Miolöit a köiülállók magukhoz lérhellek volna, n fülkében ülő fétfl fel állolt és hemuiaita magát.
— llalihazár bűvész ós hasbeszélő vagyok.
Ez alatt Rákos a szekrényen levO son. kából késóvol egy nagy darabot lekanya-rilott és megugrott. A mikor as asszony visszament s lakásba, Rákos már nem volt olt. A hogy a megcsonkított sonkát moglálla. óktelon kiáltozásba tört ki és se-gitségért kiabált. Az elősiető munkások közül hárman utána vetették magukat a megugrott Rákos után, akit is elértek és alaposan helyben hagytak.
Az elpáholt omberro most még bQntetést szabnak azért is, hogy mesével a hatóság közegél félrevozelte.
AkI önmagát jelentsd föl,
Kelleniflllfin útitárs.
c héten a vasúti vonalon tőrtént. A vonal egy ll-od osztályú fütkéjébo közvetlenül as eliudulés ólölt egy ur ug-rou be.
— Nem zsenirorza a fűst nögysád ? fordull egv sarokban ülő hölpvhöx.
— Nem I válaszol a liölgv.
— HítA tet-izík utazni, fordult erre a hölgy mellen fl\'ő fjrfího*.
- — Haza, volt\' a rövid válasz.
— Hová haza? kíváncsiskodott a jő* vevénr.
- A kíváncsi e\'hnllgatott, majd vógip-hevert a pamlagon és nésto cz egymás
Pécsről írják: Ritka éa furcsa dolog, ha valaki önmagát jelenti (öl, hogy valami rosszat követett el. Do a jelen őseiben nem arról van szó, hogy a tettos a rend* őrség olölt magát vádolta bo, dehogyis másukat, csakhogy ép ö jutott a bajba igy léhát közvetve mégis csak ö jelentette löl önmagát. Nem is gondolt arra, hogy ö jut a bajba. Mert ha ez megfordult volna Rákos Ferenc rácvárosi lukós agyában, ugy nem mont volna panaszra a rendőr séghez. hogy öt a budai külvárosi téglaégető kemenczéknél három léglamunkás megtámadta és elpáholta.
Az osotet ugy adta elő, hogy lútogaléba ment Rajaik Addmnéhoz, a kínok egyik rác. városi ismerősétől üzenetet vitt. E*ész alkonAelig o.t maradt ná\'a, aztán útnak indult, hogy l.a*.a baktasson. A mikor u téglakomenczék mellett elhaladt, egzszerré csak három téglavető munkás rátámadt és a földro teperték. A nála lévő munkaköny vet elvollék az erszényével együtt, a mely ben husz koronája volt Aztác a legények inogugrottak.
Hanem aztáu k.sült, hogy az Creg ur mesét talált a rendőrkupilány elé, a mit elmondott: kitalált, kieszelt dolop. Az egészből csak annyi az igaz, hogy bárom legény tényleg elverte, do azok nem támadták mog, hanem a népitélelnck mogfe!o!öen jogosan bántak el vele. Kiderült, hogy Rákos Ferenc tényleg ott volt Rajniknénál, a ki a téglaégető kemenczék táján lakik. Az asszony a látogatót rövid időre magára hagy Is. valami munkája akadt kOnn az
A haranh-bartingkan.
A mióta Missz Slono és Zilkáné visszakapták a szabadságukat — jó drágán kap* ták vtssza, — a makedón haramiák becsű-Jete eme.itedőben van a világ előtt. Az áldozatok annyi szépet és jót tudnak elmondani róluk, hogy még szobrot találnak emelni nekik Amerikában. A mint az elő-adásukból kiderül, a h/ny makedón haramia, annyi korrekt dzsenllcmen, nemes, báto.\', gyöngéd, lovagias.
Egy német lapban beszéli el s két nő s következőket:
Egy novmnberi napon Missz Stono busán üldögélt a székén, nsgyon kevertnek, béna. tosnak látszott A haramiák aggódva néz lék, i I; végre Is az egyik a süvegét le* vévo, alázatos tisztelettel megkérdezte tölo : mi a baja? Beteg-e? A missz megnyug tilta a lovagias férfiút As egészségének semmi hija, csak sz jutott eszébo, hogy helnap Amerikában nagy ünnop van és ö uom Unnopelhet az övéivel
S imo mi történik. Másnap pompás sült pulykát tálalnak a missznok; ha már egyéb nem lehet, legalább ünnepi ebédje legyen.
Mikor az :dt hűvösre fordult, egész boltra való kelmét szövotet hoztak s haramiák a dámáknak, minden hozzávalóval. Missz Stone emlékül őrzi a ruhát, a mit maga varrt magának, a haramia-barlangban.
A legaggodatmasahb napokat ezelőtt két
hónappal élték át. Zilkáné, a ki mikor elfogták, várandós volt lebetegedett Csak természetes, hogy a derék haramiák gondoskodtak mindon szükségesről. Még bábát is kerítettek. Két haramia cgécz ládir való gyermekruhát szerzett. Uonnen szedték, uem mondották el, a kifizetett számlál sem mulatták mog, de hát Uyen kedves embereknél ki törődött ilyen csekélységekkel.
Mikor Zilkáné szerencsésen életet adott egy egészséges kis leánykának, ünnep volt a haramiatanyán. A jólelkű, kedves, derék haramiák meghatolfan lörülgotték a szo-műket Különösen egy torzonborz, rossz-képű vén haramia hol sirt hol mog táncolt ö Imóbcn, — És még azt mondják, hogy kiveszett a romantika a világból és a jóság ss emberből , , ,
vétett as állam ellen, de nagyon aa«rette a tréfát és sokszor tulmrjit a megengedett h itárokon. Igy tréfái céltáblájává tette skáf hányszor még Frigyes bcs«*n-kasa*^i tartományi grófot is, a kiuek Udvarones volt.
A mikor egy Ízben több angolt mutattak be az udvarnál, azt tanácsolta nekik, bogy a kihallgatásnál menjenek egyenesen o<ts a fejedelemhez és csókolják meg a mellény* zsebét, mert s fejedelem különc emper, a kinek a kegyét könnyen meg lehet eyerpi azzal, ha a gyöngéinek hízelegnek.
Az angolok csakugyan felültek ¿s el Isti et képzelni, milyen ünnepélyesen folyt le az audiencia.
A tartományi gróf nem vette tokon as efféle tréfákat, de a neje, született Brands* burg-Schwcdt hercegnő nem íot ily elnéző. Csapdát állított a vakmerő udvaroncnak és mog is fofcta benne. . .
Volt egy udvarhölgye B. Henrietta kisasszony, kivel nagyon mostohán bánt a természet és Knlgge ezt a csúnya és fél« szeg leányt illetlen tréfál céltáblájává tett« L\'gy telt, mintha szerelmes volua bele és mostorileg színlett szenvedéllyel udvarol! neki. Amikor azonban egy bapon legjavában ömlengett, ott termett mellettük a tartományi grófné és maga ssöUe tovább a vígjátékot . r . . .
— Nagyon örvendek, kedves Knlgfe, hogy Henriettemet szemelte ki 4ete párjául, — szólt a grófné és oda intett magához több a közelben álló uvát és hölgyöt és tudtukra adta, hogy Kttigfe és a kisasszony jegyesek.
Knigjo nem mert ellentmondani; Hen-rielte pedig, kinek szivo már tüzet fogott, természetesen nem ellenkezett. Kmggo, hogy a karrierjét el ne rontsa, jó arcot vágott a rossz játékhoz és oltárhoz vitte Henriettet Később azonban, amikor srtaek dacára kogyvesztett lelt, elvált tőle. .
(kénytelen házasság.
Báró Khigge, ki e^sz kútetet irt arról, hogy kell az cmbcrokkcl bánni, maga nem tartotta be mindig azokat n szabályodat, melyeket másoknak előirt. Knigge peraze\'
ren tudatlanságból v:.rv Ueyctl*n?égl\'«v
Kik ÓM lejjtoá b?
A kassai tanári kör s múltkoriban ss
iránt érdeklődött hozy a magyarországi köxépiskolsi tanárok halandé*ágáuak aránya milyen. Kérdéssel fordull hát a statisztikai hivatalhoz, amely azt válaszolta, hogy bár o tekintetben megbízható adstok nincsenek, s valóságot mégis megközelíti az az á ülás, hogy ozor tanárra tiz halálozás esik. Ez bizonyítja az is, hogy ll)0O-ban «041 középiskolai tanár körül 31 halt meg.
A nyugalomba vonultv tantárfiatról itt nincs szó, do ha ezeket is tekintetbe vesz-v»Uk, míg pedig azzal, ho/v ezek közül sok a beteg és az öreg. akkor as ored* mény az, h<v(y ezer tanférüu közül 1G tér mec örök p h nőre. ,
Mindebből következik, hogy a tanárok a más foglalkozású emberek legtöbbjéuéi tovább élnok, ami kfllönken természetes tf.
Először azért, mert aránylag jó anyagi viszonyok között élnek, azután meg azért is, mert a nyári nsgy vakáczió a többi szünidővel munkájukban pihenést ad s az esetleges gyógykezelésre is kedvező hatással van. A világra szóló statisztika különben azt tanítja, hogy a különböző foglalkozású emberek között a papok élnek legtovább s ezek között is szoK, akik megnősülhetnek és meg is nősülnek. •
Az U régi igazság, hogy a fe\'esAje« férfiak tovább élnek, mint a nőtlenek s ezer férfi közill 80 százaléknál muyubb a haltüozátt a nőtlenek, mint a házasok között Aránylag legrövidobb életűek az orvosok, akik közül — mindig százaié^bsn beszélve —■ kétszer anuyi hal tueg, m<i*t például a tudósok közül, aminek aa aok valószínűleg abban is rejlik, bogy a míg s kenyeret kereső orvosok megerőltetik mii gukat, addig a tudósok ezt uein cselekszik, ruiékül perire, hogy exi a iustaaAgot a U vim iiy n.t_nczi4*. ,J \'\' \'
,t v -.r .\'Í-* s V..
Batteateig heraeg detronUáiása;
Vmú^fémgfttV roiUM, utcaikor a
Bolhás fissonyai uránt érdeklődni kezdtem. Nagy gjípay0r;«tfgem teltek a szorb^olgár háború ráiuletoiaek tlolrs*4sábon. U*as érdeklőáétsd otvaJsUoa * lapokat ■ mikor n ídőt/yt leegbntogedlam mit som sajnáltam annyira» húU ui hogy az ÜWM lapokat • megszokott legmtoozivebb figyelemmel sem kísérhette» s csak egy-két lapnak O* «Kásádéra kotlott szorítkoznom.
Mint á^jbos fekvő beteg olvastam a ttlivoicai győzelem történetét, Battenberg hcrbeg Pirolig történt előrenyomulását Khrvonhflttcr báró intorvenoióját akkor mindent hamarabb elhittem volna, minthogy o ffaiyes diadalt csakhamar a győzte* bukása fogja követni.
De a Lslyzet megváltozott Bulgáriában. A balkáni lapokból él személyes összeköttetéseim réréu sajnálatomra meggyőzöd\' tem, hogy Battenberg herceg napjai meg-vanaak «ámlálvn.
Es idő tájt már irőgatni kezdtem a lapokba. Egy vasárnapi napon esti órákban kéziratot vittem Cjváry Lajosnak a Pestf Napló akkori szerkesztőjének. Átadtam kis ciíkktcskének tartottam. Megjósoltam benne a súfiai juIctsiorradAlmaL Nem nagy reményeket kötöttem a csikkhez Azt hittem inog
seui fog jelenni.
Rccgel a kávéházban figyelemmel átnéznem a lapnak politikai híreit, áUnklnUttem a »ilrgöayroratot, do ezlkkeraet sohol som láttam a mi tormészotosen lehangolt Egyszerre csak megszólal a hátam mögött egy hang:
— A Porti Naplónak ma csakugyan sjwn-záoziójá van, mondta egyik kávéházi poli tikus inoUette Qló barátjához. Ha ez igaz a sqí a vezárbirben áll, nom soká győzi szegény BcUeoberg.
Bz nagyon meglepett Meghozattam a pln. czérrcl a lapot u csakugyan első bolyén veaérhir gyanánt állt az én annyira lebecsüli csfltkectkám. Most jogos büszkeség öltött d, ELöszAr jelentem meg vezérlő helyen, tdőszőr ciceróban.
Diadalom azonban fénypontját érlo el 8 valóban kájea ludat töltött el a ludat, hogy jóslatom már a következő órákban tényleg bc is vélt.
A távíró meghozta a soílai palota fórra dalom hírét Mélyen sajnáltam a szlivnica. hirt és erősen bíztam, hogy nem soká is inét kikOcdi a tejedohai trónt, do baljósla •lom mégis csak örömmel töltött cl. Egy« ¿serre csak nagy alaknak képzeltem maga-inat, egy oly tényezőnek, a ki nélkül lehetetlen helyreállítani az egy önsúlyt a Balkán féiszigotéo.
Az egyotemt ifjúság természotes sietett üdvözölni a szlivolcai hőst, ki akkor Buda. ¿Miien át Berlinbe utazott Sllrü tömogben csatlakoztok a város polgárai n lelkes i/i jakhoz, kik zászló alatt vouultak az akkor Losonci pályaudvarra, hogy a földönfutóvá vált lovagias fejedelmét méltó óvációban részesítse.
Nem tolakodtam a szereplök közé. Csikkem híre azonban mégis terelte a ffgyehnet személyem iránt. A pályaudvaron élénk tauócskozás folyt azon ki tartea az üdvözlő beszédet
— Csak volna bolgár ember köztOnk ~ mondta egyik —, elmondaná bolgárul az üdvözlőt,
— Itt van egy horvát —kiáltottak többen Azonnal körülvettek a kapacitálni kezdtek.
— Hövid az idő, mondtam. Nem készülhet«*.
— Van még vagy huss porc, Engedtem az ostromnak. Visszavonultam
a váróterem egyik sarkába. Elővettem legválogatottabb költői idézetekot mikot érétségi óta alig forgattam elmémben.
Nem soká késs volt a remekmű. Elmond taiu rövidesen a tartalmát az ifjaknak, kik elismerésükkel bővsn adóztak a erősen hittak a szónoki hatásban.
No do szónoklatom — elmaradt. Egy ezerre csak megjelent gróf Zichy JcuO a pályaudvaron.
Es természetes más helyietet temetett szónoki remekművem feleslegessé vátt.
Gróf Zichy Jeoő volt a szónok, ozónokl«-tom késiratát pedig emlékeim közt megőriztem a mai napig. Ezen c»lékoimből majd időról-időro egyotmást elevenítek fel tisztelt szerkesztő ur kedves olvasóinak.
Áttérek egy legközelebbi alkalowmsl a sofloi palota forradalomra. Ks a palota, forradalom lebegett Alavantlcs szemei előtt mikor a téli pucsot inscenálta, melyről a tegnapi számban beszámoltam. Későbbi újságírás! működésemben sokat
foglalkoztam a Balkán 0gyeire!.
• •
, . • • ■
B pillanatban olvasóinkra nézye a legérdekesebb, a szerb forradalmi mozgalom, mely messzo a szerbek multába visszanyúl. VossOnk tehát ma egy pillantást forradalmi kitörésekre, melyek mindannyiszor feldúl* ták a szerencsétlen kis ország nyugalmát vérrel áztatták földjét
A eabaosi „lovas" felkelés.
1844. október hó 4-én ugyané városban
Jovanovics — Czukios — Sióján, az Ob-renovlcsok egy párthíve pucsot Inscenált az akkor uralkodó Karagyorgyevios borcsg ellen. Akkor Is egy tábornoki egyenruha nagy szeropot játszott Jovanovics-Czukiei szonbaa 20 felfegyverezett huszár képezte felkelővezér törzscsop.itát. Pár sap alatt egynéhány száz embert toborzott össze. E pucában Milinkovics-Alavaatícs Dovan vett részt, a sabaczl pucs áldozatának apóls. Alavantlcs tehát mondhatni s forradalmi tradíciókat úgyszólván örökölte, Sőt valószínű hogy Alavantlcs apósának koncep-oiója után indult midőn előbb a tegnap részlotesen leirt zimonyi s most a sabecsl pucsot inioenálta. f
Az 1884. évi támadás bár jobban volt előkészítve mint a mostani, mégis usak csütörtököt mondóit A forradalom egy rsttenes vérbirósággal végződött
Vulsics vajda volt a bíróság elnöke, ki kímélet nélkül teljesíttette tisztjét A fúbb bünöaökot kerékbe törték, másokat pedig egyonbotoztak, egyeseket agyonlőttek, legtöbbjét bebörtönözték. Akkor általában azaz időben számUzetésccn élő Milos herceget mondtak a sabaczi .lovas" forradalom kezdeményezőjének. A szerb kormány szé kskürü vizsgálatot indított, nem sikerült azonban Milos herceg ellen kielégítő bizonyítékokat beszereznie. Be kellett tehát érnie a foglyok eliláitetéiével.
Efryébb forradalmi klsérlotok sem vozettok sikerre. Az 1877. és 187S»ik évbeu n Karagyorgyovics család több rendbeli kisórleUst tett Milán akkori fcjfldelom meggyilkoltatására és a forradalom élőidé* »¿sérv, Eiidöbán Törökországnak nagy ér« doko volt, hogy Szerbiát bolviszályaival fog-lalkoztaísa, nohogy a kis fejedelemség az akkor Plevnát ostromló oroszokat támogathassa.
Több morénylöt béreltek föl, Bosziúából több izbon berohanásokat intéztek Szerbia ellen. Mindozek dacára Plevna meghódolt az oroszok előtt.
Az orosz-török háború végével Karagyor» gycvlcsusk nom volt már reményo a török részről való támogatáshoz, hanom tcljofcn majára veit hagyatva. < • ; ■ Karogyorgyovlca herozg voreaé|fS.
1378. évi juliiu hóban egynéhány hívével Oraovával szombon hatolt bo Szerbiába, a szerbek azonban csak kévés lelkoscdéa-sel fogadták, Csukhtunor vereséget szenvedett s alig sikerűit noki ép bőrrel az országból kimenekülnie.
Egy két esztendővel ezelőtt Karagyor-gyerics herceg egy Belgrád .környékén lévő villában töltött egynéhány napot Ott tartózkodván azonban mivel som zavarta meg az ország nyugalmát
Karagyorgyovics herceg legujabbi terveiről bőven irtuk. Nom hisszük, hogy a Karagyorgyovics féle aspirációknak a sabaci feUtÜóssol végo volna. Szerbiával jelonlogl helyzuto téuyleg olyan, hogy a herceget pozitív reményekkel kecsegtesso, Biztosra vesszük, hogy nem soká ismétéletjetl da
magáréi Karaiyergyavk Péter haroef a szerb trón predease.
Egy nemet postás pimaszsága.
\' Arról értesülünk, hogy Németországból egy magyarul ezimzett hivatalos levél visszaküldőiéit kéibesiteÜenüU
try történt, hogy Doisbnrgból a törvényszéki ügyészségtől valamely Ügyben megkeresés érkezett Baranyavármogyéhez, természetesen német üyelven és német cim-Xé8s«l. A vármegye természefásen elintéztette az ügyet és a» alispáni hivatalból el is ment a válasz, természetesen magyarul, a iniut hiszszük — és magvar czimzéisel, ezt már bizonyosan tudjuk, szólván az, mint értesülünk, ilgcnkápea: Baranyavár-rnegye alispáni bivalalátóL — Tekintetes Törvényszék Ogyészi Hivatalának Dulsburg. Németorszáf.
Ils ezt a hivatalos levelet a dulsburgi poltahivetal nem kézbesítette, hanem vissza-küldötte és a kezelő poelatiszt volt oly pissssx, hogy ráírta a borítékra : Unbekann-les Idiom.
Hát azt elhlszszük, hoey a dulsburgi postatisztek él postások nom tudnak magyarul, ezt nem is várhatjuk tőlük, mert nom kötoleeséggk; azt azonban tudjuk, hogy a duísburgl postának kötclosségo az érkezett leveleket, bármily idiomában legyenek is írva, a címzetthez eljuttatni, f-s oz nemcsak kivatalos kötelessége, de erkölcsi tartozása is, sót ugy véljük és tudjuk, hogy nemzetközi kötelezettsége is, miután a viüvelt nemzetek között postacgyezmény áll fönn, u rnely az érkező levelek kölcsö-U0S kézbesítésiének módjait és feltételeit megállapítja.
A uuigyar posta, a melynek páratlan fej-lődéie es pomnásan működő szeivezete clifmérésre talál — lelkiismeretesen kézbesíti még a világ legutolsó zugából érkező UrmiJy nyelven ezimzett leveleket is. Aude mit ér ta oJy egyezmény, melzot
St német gőztől bűzöa dulsburgi postás
>bal tiporhat >
Ha az a dnieburgi postatiszt nem értette meg a magyar czhnzóst, miért nem jolen tette az esetet a főnökének, vagv az igazgatóságának, ahol a cziinzést bizonyára megértették volna.
Francia fitletek.
A ncmeeti vonások megrajzolása közben egynéhány érdokcs adomát közöl dr. Leo Clsretie, megannyi jellemxő tüneteit a fróncia szellemességnek.
A nRjy forradelom idején a Mrtör-vényszék\'olé idézték, Martafnvllío-
l?ouqu!er Tiuville a közvádló nevén nevén szólítja a vádlottat, 8 hogy már a név által is ellenszenves hangulatot óbrciszen a bíróságban, így asól:
— De Msrtnínvíllo.
A vádlott elöhbre lép s a következő formában igazitja helyre a közvádló által hibásan használt uevot:
— Boosánat uraim, ón azért vagyok itt, hogy moghosszabbitsatok. Nevem: Martoinvillo és nem Do Martainviile.
A válságos pillanatban kipattanó francia ötletesség jolszett s meg is mentette a vádlottat a guilotinetol. A törvényszék elnök, aki nyombon versenyezni okart a vádlott szellemességével, így roplikázott:
— Alors. auo\'on l\'elargisiel A rög-önzölt verdikt egyik értelmo tohát oz volt: »Tágítsátok ki", tulajdonképpeni értelmo pedig az, hogy .bocsássátok szabadon.
Mikor Lamartinot, 18-lS-ban a forrada-dalom logharciasabb hölgyei küldött»Agí-leg üdvözölték, akkor is csak az ötloteV oégénok köszöneclte, a költő, hogy eny kényes hclzzotből kimenekülnie sikerült. Ai üdvözlő depuláció tagjai valameny-nyien ré^en meghaladták már a virágzás korát s így Lamartine egyáltalán nem érzett valami élénk vágyat az iránt, bogv a kölcsönös bókolások túlságosan bizalmas jellegűek legyenek. A felkö-szöntö hölgy azonban ellenkező hangulattól vezérelve így végezto szavalt:
— Polgnrlárs, a mi küldőink végül azőal is niogbiztak mind a tizenötünket, hogy tégod, a francia nők rokonszenve és hozzád való azcrctete jeléül megöleljünk ós megcsókaljunk ...
Lomartino megrémült a tisztes korú hölgyek kilátáeba helyezett csóközönétöl s hogy elhárítsa magáról est a kis tortúrát, igv válaszolt:
— Polgártársnökl köszönöm a ti baráti vonzalmatokat s szivembe zárom az emlékét Egyúttal azonban engedjétek
megjogyexnem, bogjr m oly lelkes dg harcias szellnmü hölgyek mint ti, acek forradalmi időben férfi számba maaoek, minthogy pedig férfiaknas egymás kést való csókolódzása nem francia szokás, ezért engedjétek át nckoin a kezeteket, engedjétek meg, hogy kezet szórithassak veistea ugv, amint férfi férfival fog kezet. A bőlgydnpuiáció el volt ragadtatva s a csó&olódzás lo volt törülve a napirendről.
At öreg Dumas Sándor együtt ment a színházba az előadandó darab szerzőjével Soumet Sándorral, aki nemesek druszája, banem kedves barátja is volt as ötletes bohémnek.
As előadás alatt Dumas figyelme megakadt egy uri emberen, aki zártszókébei) Ülve — elaludt. Dumas figyelmeztette borátját az alvóra azzal a maliciózns megjegyzéssel; lásd, ez a te darabod hatása. <
Másnap a két jóbarát ismét jelen volt a fczinházbsn, mert ekkor rne«; Dumas egyik darabját adták elő. A véletlen ugy akarta, hogy ezúttal meg Soumet vegyen észre egy álomba merült urat a iold-zzinten, Kapott is n kínálkozó alkalmon Soumet ti azt mondja Dumasnakt
w Látod azt ott? Nézdd alszik. Cgy látszik a te darabodnak is ilyen a hatása.
— Tévedsz barátom — felel Dumae — oz az ember tegnap óla alszik itt. A te darabod álmosította el ugv, hogy inindezldeig nem volt képes fölébredni.
Az Ifjabb Dumas, amint erről szin* darabjai is tanúskodnak, egyike voit a legkellemesebb társalgóknak s csövezései közben pyakian évődött apjával, akit mindeneklölö\'tt szeretett. Egyik jellemző mondásával igy aposztrofú\'ta az öreget: Az én apám cgy nagy gyermek, akivel ükkor ajáudákozolt inog engem a gead-viselés, mikor én még nagyon kicsiny voltam. Egy más alkalommal az öreg, Dumasnak sölátbarna arcszinére cléozva igy szólott az ifjabb : Apám annyira biu, hogy valahányszor kocsin hajt végig a főutcákon, aedvo volna a bakra kiállani, ez által azt a hiedelmet ébreszteni as emberekben, hogy — szerecsen inast tart magának.
Ifjabb Dumas Sándor ötleici csípősök voltak és rendesen sok guny rejlett a vicceléseiben. Egy izben mégis mesterére akadt ezt a hirnevos férfiú egy nőben. A szalonbau arról \' folyt a szó. hogy a férfi sznllemilog mennyire áll íőlőtto a nőnek. Dumas a bibliára hivatkozott s azt mondta: férfi után teremtene istoa a nőt, ez rolt a teremtés utolsó munkája és az eredmény tanúságot is teiz róla, hogy az alkotó már akk or fáradt és kimerült volt\' A társéig egyik hölgylagía erre igy válaszolt: Un téved, uram. Előbb készül el a koncop-tus a azután a tisztázat. És a tisztázat mindeneseire szebb és tökéletesebb, mint a konceptus.
Megugrott zsebtolvajok.
A Dehány-utcza és Erzsébet-kőrút sarkán posztoló 819. számú rendőr tegnap ostefeló észrevetto, hogy két gyanús küí-eejü ember ólálkodik ogy úrinő körül, aki a New-York kávéház mellett egy üzlet kirakatát nézte.
A rendőr figyelmesen nézte, nogy ml fog történni. Nem kellett sokáig várnia. Az egyik alak kést vott elő ós óvatosan levágta az urinőnek övön függő ridikül* jót. Abban a pillanatban oda lépett hozzá a rendőr és nyakon csípte. A zsobtolvaj akkor hirtelen megforault ós a másik alaknak, oz pedig ogy harmadiknak adta át a lopott tárgyat.
A rendőr a három zsebtolvajt, mert azok voltuk és cgyüvó tartoztak, bekísérte óriási néptömeg kíséretében a VIL kerüloli kapitányságon.
A Hársfa-utozába érvo as egyik zsebtolvaj — a rendőr elég ügyetlen volt meg nem kötözni őket — megugrott Kését előrántva utat tört magának a tömegben és őrült iramodással elmenekülj A mint a rendőr ijedten utána fordult, a másik kettő is kövotte as első példáját megszökött. Noha a három á#ban megugrott zsebtolvajokat üldözőbe v^Uék mégsem tudták őket elfogni.

és halhélraj «Usmert legjobb óvszer,
eredeti pin ¿ti csomagolásban, orron tekintélyek ajánlata szerint Wjasaa bU-tos és irtuLmadaa tuczatja ü, 4, 6, 8, 10, 13, 10 korona Copotto-americans (TO idJ tuázatja 6, 6, 10 koroua Diaoa-Ov (bari kötszer) ft—11 korona. Dusán fd-aaerelt uJAkr. taxatorok, íerskoutlők, suap ens on untok. c*. és Idr. szab. Ke-le b-félo sérv kotok, haskötők és gúxcaér-harisnyák stb.
UJI ..Jkmto ntixü hu"! T7JI
Orvosilag pánira, legczéluerübb női kűlöulogetségl
Kép« árjegyzéket zárt borítékban küld:
KELETI J.
orvee*sebé*xl mtt- 4a kótaX«r-gyÁr Ate*ttv* ura. BUDAPEST, nr. kar. Korouahor «g-ntoa 17.
uíkek mddvdenfelól.
—Kegyar hivatalon stílus. Egy
mezővárosban székelő ipartestület közgyűlési insghivó^a következő ékofl ma-gyar«<iggai sorolja fel a napirend tárgyait: „Tárgy : mult éri számadás vizsgálni és Billáncz látamozni az elöljárók aj képviselő vákualái felszabadulási ós tasonwz felvételi díj rendezés az ipar-teet uagyobitani más kőzségekel a tiszta Vagyon péno* nagyobb kamatra &dn> •fy testi tag lesz folmontve ¿3 többi ól« e\'éadakozás lesznek."
— Mikor Józan — résseg;. Érdokes M«t tőrtént Józan Pál csúzai lakossal. KUutétbo keveredett a nevének jdentó-sévsL Még pedig erősen. Sokat ivot1 & Józant — valamelyik utszélyi csárdá kon Monostor és Karanea községek kő íiött. AzuUSb mtfcor ment hazafelé. Ka ruaeakoz kCzol a bor fakasztotta édes ¿Horn szállt a szeméro. Ráterhelte pillangó szárnyait, azután elaltatta. Valaki p«dig bizonyosan pajkosságból— lobuzta Józan csizmáit. A csendőrség Józan panaszára nyomozott a tettes után, de nom rikerOlt elfognia. Mert úgymond — a jekntése, Dincs kizárva az sem, hogy Jézan pityókos fővel saját maga részvétet költött, legidősebb fia adott birt húzta lo csizmáját és hagyta el. így váltott gazdát a pityókosfejü józan caiflmája.
— Halálos sserenosétlenaóg Had-
háxon. Megdöbbentő szercncsótlenségről ad hirt hadházi Levolezőnk, u melynek áldoeala rz ottani szélmalom uj tulajdonosa Csordás Lajos. Csordás a napokban vásárolta meg a szélmalmot és mielőtt álati\'a volna a forgalomnaá, némi javítást akart rajta «¿gezni, Tegnap reg c«r «pe* a malomkő vágásához fogott hoei*. Alig kezdte el a munkát, amikor n kő felotti orsó óriási robbajjal leszakadt s maga alá temette Csordást. A szerencsétlen embert az orsó egy szempillantás alatt agyonzúzta. A szomorú «»étről, moly az egész Hadházon mély részvétet keltőit, legidősebb fia adott hirt Csordásnak még Nagy-Létén tartózkodó falmógének és családjának, a kik azonnal Hadházra siettek. A szerencsétlenü járt malomtulajdonost ma fogják eltemetni.
— öngyilkosság l|J palyka miatt
Molnár Imre szalárdi 10ldmilTu«t a csendőrök as <*»ség«tea ottefták. MiAte
&zalárdra kisérték, Molnár egysem« kiszabadította magát a csendőrük lc*«i közül és futásnak eredt. Midőn o* üldOUtt ember látta, hogy a eesadórök beérik, U-érik, kést rántott és három»*« mailbe siurta magát. Súlyos sabével abUutrmegyei közkórházba szállították, a hol Bárányi Menyhért rendörbiztos hallgatta ki a sebesültet, a kinek sérttlése M orvosak h< rint élortveazélyes.
— Sier a sáskák ollen. Spanyolországban a sáskák nagyon elwkporodtak és a karuiiny rendszabályai e?«n c«apá*-sal szemben eredménytelenek maradtak. Most már 83 tartományt, az országnak majdnem a felét sújtja ez a csapás, á L évre & kormány a aáakák irtásnak kfiit-ségeire 881,996 p««Ut iráaT^ W és + bői az ösuegből 050,000 pesetát gazolin vásárlása fog fordítani. Hazai cégűink a spanyol földművelési mini^torbez hdézha-Uk ajánlatalkat.
— Német Üvegkártól. Némát üveggyárak egyesülete, maly néhány bel» ala-kult meg, Qörlitabe ujabb gyűlést hiyott egybe, abban a reméoybeat, hogy aa alakuló gyűlésről elmaradt gyárakkal mag-egyezésre jut efryiéges áruk tekintetében, poroszlói konzulátusunk most azt jelauti hogy ez a femáay aaaa valéetüt meg. it-után a kitasOU féke lakatalt aUrat aa eélra nem lehetett elérni az összes gyárak megegyezését, as egy«*Illat ismét feloszlott
— rajnai eseadélsl Főherceg lakréi irják, bogy Akó-Dobelyáa FaddJ Aaárás tanyáján 4—5 emevrböl álé lákötO banda az istállóba tőrt be s ki U vezettek egy lovaL A gazda fia éssrevsUe a lökötőkst s «léjük állott, hogy assfakaéálysasa a lé-kötökét 8 eléjük állott, hogy megakad t lyozza őket a gaztett elkövetésében, de leütötték. A dulakodásra, Jajveszékalésr« kirohant a ház népesssége, mire a tattaaak clmsuekültek. A a—eéőreépiek jaiaatiot tettek az esetről. A nyomozást mafinditot-ták, de még eddig nem karoltak kézre a gazok. Ugyancsak a bodolyai hegybea fal törték Caitári rereaa házát s ax oU talált összes ágyuomüt elvitték. Ugy láTszik, nem csak a Bakony fénykorában s Patkó idejében virult a zsivány világ Magyarországon; ma is csak rabolnak gyükoinaJc, ugy mint ezelőtt
Ooluaiv psssárlmn női óyizer belügyminiszteri 60987,001. számú rendelet értei mében csakis orvosi rendeletre kapható sálam Sohottola EraS udapesten, Yi
— A m. Idr. posta Igasgatéiága
a követksaö hirdetményt te sal ktfxé. A kereskedelemügyi m. klr. mi-nister ur folyó ári fobruár hó 2i-én kelt 18,1Ü8]902. száma rendelettel folyó évi ápriii« hó 1-ércl 5—5 filléres fran. cójegy benyomattal ellátott uj postai rendőri bcjolentő-lapokat bocsát forgalomba, az idegenek be- éa kijelentőlap helyett azonban ozenlul crupán az állandó lakosok be- ós kij&lnntésére szolgáló kétféle postai lapokat bocsátják forgalomba, az idegenoket pedig be- és kijelentésére szolgálókat ellenben a tapasztalt csekély keresetre való tekintottel nem újítják meg. é—é fillérrel ollá-tott franeojegy benyomattal ellátott be-és kijelentőlapok érvónyosségo f. évi március hó Sl-ikóvel megszűnik » azokat a posta- és távirdahivatalok szállításra r. é. április hó 1-töl kezdve nem fogadják oJ, A közönség közeiben levő 4—é filléres bejelentőlapokat 2 fillér ráfizetóso mellett 1902. évi május hó 81-éig cserélheti be uj kibocsátású be* jelentő-lapokra. 1902. éri május 81-én tul a 4—4 fillérsas bejelentő lapok még becserélésre sem fogadhatók el, if. kir posta-távirdaigazgatóság.
Bjrfiesikaa ífaaeala rutae
ti sr«ren«»ém a n. é. közösség
zu ml áruk
Vau »r«ren«»ém a é. közönség szíva« UtdumAaá/a hvui, mtmwlad aA Otuti-hygjoeik»« gsmmUnást téveswska«! mua-dozi akadály aélkftl továbbra ki elisaaect Wt-lixMuuabb iuiitö«égb*t> kiscelgéltatom. Yi-srobtu\'.áruailókaak msgfelsU nagy enged-4uíuy. Kátéin uep-endeléielkkel egjsuesas SMgemhet forduki. Kslsti 9. Budapest, Keronaherosef-atesa 1T. Képes árjegyzék lugyan és bérusnlva
— JA maakereskadárt, keress tava »a
klnvlttával a vidéki kereskedő és gazda-köiöaség. Épen a sault ő sw«l nyilt meg kutast««. ÜÜOi-ttt 71. ss. alatt Bokréta-ulSH zaxkAu Fábián Béla buzgó, fiatal magkereskedő üzlete. Kitűnő cikkeit, kertészeti eszközeit, kerti és cexdáéáft ma* vnil cdiiiff !» ezivsf^n rendeli jói Indult (Uletikől a közönség. Modern berendezésű, szolid üzletében, kitQnö uicfrvaiban »önki sau asalatkozlk. A lalkismeretes üzletem bért szívesen ajánljuk a n. é. közönség b figyolméb».
Eddin 12.898 elismer« és kössönő levél hizsnvitjf. hegy a Fellé r-/ále Elsa-Fluid easdás hatással segít és a legtöbb batagséfet, mint köhögést, influenzát, láz, C»uz, köszvény, mell, foj- és fogfájási, szúrást, fiürcböt, kéz- és lébmerevedést, szag-jrnUet, gyenorbsjt, étvárytalanságot, szem

VW±K SV
bajt ad», gyorssá és biztosan meggyógyítja, a náriui. berlini, londoni, római és nizal kUlUlásokon aranyérémmel kitüntetett szer.
li) üveg ára 5 korona bérmentve. Egyedül kéazttö Feller V. Jeaő jryógyszeréex, Stwkissa. Tssaflsai-utMs •. (/.ágrábinegye.l Egy saalééaál se hiányozzék ezen ezerszer kipróbált kitűnő növény-esszencia-fluid, Ditly minden más gyóryuernél jobb és Bialyst cainclenki. aki osak egyszer alkal-Maata m aeksláalw hatásé miatt állandóan kassait
Balogh Láealó Budapest, ttottenbtUer-aUuu 18. szám alatti nagy kávé és tea raktárának lapwtk taai számában közölt hirdetését slvasőink szive« ügyeimébe ajánljuk. Navezatt eaig Budapesten, Andrássy-ut M it D«hány-utea 61. szám alatt fiók-CuiaUkkal is btr.
Alaée eeaMUjral. Több jeles kodiflkAUz köareca&ködéerv«! ÍHa Hamvas Pál. 60 fillér aléUgea kaktUéM ellenébon bérmentve kaldi Berta Iajos könyvkereskedése, Bnda-psat, Y., Lipót-körut S0.
ViszketegségT
bfabajök, mindennemű sömör, ót var •Qen csak Bréjayi-féle
Iohtiol-Sttlloylt
vegyen. Biztos hatás. Ara S kerooa aUdliaaaL 8*4UU<Ut
Erényi gyógyezerás*
Ft raktár:
V«r*a Ktrily-stosa 18. 4a Xirfar fr**T-
Ur Váal-kírut 17. aa*
ÁDÁM GERGELY Ügynök
Jankováosozz, BAos-BoArofh megye
rudakat 4a Mrtakaks* kftrratít | * Sdaak a4M4 talapjai VAUtsk, forduljanak bl.alom-rnsl hoimAja. soo baktoUtar bar sU44| kite»« J4 borok. bakUJa U-1S forint.
FolvUiiroattAat ad faotnaraaatt
Pártoljuk a hazai ipart I
Hicker Gyula
sxlta, sodronyfonat, kerítés és ágybetét gyára, legolosóbb beváaár-
.. .j. . - lAsl forrás , ■ ■ ■; ., ;
BUDAPEST, VXX. Wa^rydiofa-utoaa 30. aaAm.
az>a7»4a 4« asuaérv^^t MnuMttr* MUHI
lakó hitelképe« eialádoksak ajáalow aaen éa fekéememt áruimat, elönyfte ftztUal íőlléUUt ««fieW. Üvánatra árjagy-
zék«t klldök. Budapest, Ferenezlek-tere a. saám
Klr41y-bax4r udrail bolt a a*, alatt.
OSAK EOYSZEB KELL MOB5HL óriást meg takarítás t
aura xnus.vx saaxas.
Petróleum-szappan,
t«lje«en ártalmatlan legeslegjobb uioséstef e világon. 1 drb (30 811,) elég 50 Ute» ▼iakea. Bővebbet a mellécsomagolt nasx*
nálatl utasltáa OyArl főraktárt BUDAPEST
VXX. BottenblUer-ntoa aűb- ssám. Drogéria éa eryébb iobb üzletekben min* donült Áapbató,
WetSWWMt«!» (SS drb) B eo «11 Írért, bémeato« atáavét meU«tt.
Képviselők mindenütt kerestetnek.
Salgétarjánl Welsenbacher-féle
COGNAC
iámét kapható.
Eaen kiválóhlrü és valódi tissta borpár. latot Cservenyák György b.-gyarniatl és Hankus Imre salgótarjáni gyógy* szerészek megvették az Összes készletet (87000 liter) a Weiasenbacher csődtömegéből és annak árusítását megkezdték ugy eredeti üvegezésben, mint ütmenként a legnagyobb meny* nytségig.
VegyvlMgéiat« eredméityci legjobb éa legtleatAbb borpárlat 1
Xe greadelé aek
HANKUS IMRE gyügyszeröszívez
SALOÓTASjAH intéaendök.
g*mUa«sUása«l 4a 4r]ag-yc4kkil Sálnak a talajdonaaak.

Patroleum-Izzófény 10 K Acölyléihizziífíni 3 í Vldókeo képTfselűk keresMnalc
Ráadetes árjegyzék fnrfcru
GONDOSi.
BUDAPEST V. ker., Váoat-körat 84. «b
&zlm$afma?m
melvek as illeték«« *4nek«pa«slUso*
álul minden tekintetUn a legkUüuék« l>ekn«k vaunak sHitnerv« éa igr a hasal és kűföldi kiállításokon aa siaé dijai s/«rték, 76 frttól knlönhSaö árban k*p* Wék. Miatikarv es Idő aaeaint s csiia* «aletunak pedálján ée bs!aé aaerkeseUa utélérhetetlan találmányom ran, igy
ihvitásoksl éa átalakitAaokat is alfoir»-Jok, a hang javnláaért éa Uctó»aá«á4rl kestsségsk vállalok.
Habits Antal
bwigaaarkéaaití Badapaat, VIL kerUlat, taiíD^*
körút 42. széna. » (árjeflfaéket bérmentve ktill
\'f •>•.:
-"i ■ ,■
- Vf& M WíVW
z elefmento
? • »
I|U történet u éleiből — Kibeszéli: Fábláa Aaftráe, Torksvéa. (Utánnyomás tfloc)
vi-1
Miét* ill a vflig, senki sem lálU oly hasznát az olvasásnak, mint at •tyám, a ki nagy bet«| volt és hogy most egészséges, annak köszönheti, •ItSMÜ tttd.
Nyol:z ewtendei| kínlódott jé atyám, gyomorgörese és bélhnrotja
hogy
TO«
vérstegénységbon szenvedett; minden esztendőben vérhas támadta meg, emellett szívdobogás Etek voltak belső betegségei, de borteszté kalsó b szenvedett szegény. A esusos és rhcuuistikus bántalmak rettentően dereka fájt, istonyu staggalásai voltak és semmi sem használt neki.
B S
bajokban kínozták. Már-már
felhagyott attal, hogy orvosi szerekért hasztalan doháijk ki pénzét, s párnába csa-arva «fása napon át a kályha mellett ftJt s as imakönyvben .» • naptárban olvasgatott Egyszerre csak felkiált
— Ki asl — Micsoda? kérdeztek ml f*
— Ka azt ismétli as öreg és egy elbeszélésre mutatott, melynek czhne: „Egy öreg ember titka", melyben elbeszéli iQ. Siabó István, hogy a világ semmiféle szere már nem hast-fcált neki, végre a bires Feller-féle „KI sa-fleid\'-hoz folya-asodott, mely nemcsak ót, 4* a falóban még sok más embert le meggyógyított.
\' .Nem akartuk elrontani kedvét 4e kívánságára Feller *. Jenő gyógyszertárából a ,8st Háromsághoz" Stublca. tsmplora-uteza 9. rendeltünk IS Övegese Elsa-flmdot mert kevesebbet nem adnak. A patikus nr I korona utánvét mellett egy tucxAt Klsa-fluidot küldött és használati utasiUst mellékelt
melyből megtudható, nnkép kell használni. A posta költséget ő maja fizette.
lé napon kérésztől érAnkint huss csöpett ivott atyám egy kanálnyi tejben ebből Wlatu Elsa-falyadékból s minden reggel este jól bedörzsölte magát az Elsa-csöp-k el. A Mi naptól kezdve jobban érezte magát és 1 bét múlva pedig egéezeé-
A Csínban harearosan megtudta minden ember, hogy atyám egészséges. Vala-Hssennyian Feller-féle El esi fiaidat rendeltek s csodálatosan az mindenkinek fcaasnáh. bt esek néhány esetet akarok emhteni. A Dandár István öregség« követ-köziébe« szo mgy öngeségben szenvedett, már közel volt a megvakuláabos s
emiatt a F«n«r-Me Klsa-fínldot ketdte baetnáMI. Hat bét alatt ugy látott mint egy fiatal ember. Nagy Jánosnak és még 20 embernek szúrása és de rékzsábája volt a fajok és keresztcsontjuk fájt erősen köhögtek, influenzásak volL»V és valamennyit egészségessé tette a F«ll«r-félo Elsa-fiuid. Erős Kárulynénak szédülései voltak és m ellbaj kinozU vért köpött s láts volt ury, bogf •a tejet is elvesztette, csr\'semőja ennélfogva hasgöresökot és kiütésekot kapott ezt a szecény asszonyt is kigyőgyttolU a Faller-féle Else-fluíd, újra Tolt teje s gyermeke is pompásan meghizott A plébános ur gazdasszonya orbánetot kapott az srcrán, mérges daganata volt a lábán s a nyaka fájt Kolompár András rémséges fogfájásban és bat gyermeke sárgaságba a gzenvedett gyomorbajuk. hányi ug \\ t\\k, dugulások és gilisztájuk volt Feller-féle Elsa fluid ugy ezeket at<is| minden előforduló bategséget kigyógyított
At Elsa-fluid mind híresebb lett, a szegény emberek ösasegyQjtötlék pénzüket és sokan együttesen lő koronáért négy tuczatot rendeltek, hogy isy olcsóbba kerüljön. Kl a szer at apró marháknak és a sertéseknek is használ As éa öreg apámnak nem volt nyugta és egyre azon gondolkozott, mi kép mutathatja ki háláját Feller V. Jenő gyógyszeréét urnát, Jnek egészségét köszönhette. S mikor egyszer a temploae bői jött, igy ssólt hozzám:
— As olvasásnak köszönhettem, hogy erre a jé tterre találtam, mely az én életmontöm vott, Qlj hát le fiam, írd mint segített rajtam a Feller-féle Elsa-fluid s mi a legmélyebb báiát és ne sajnálja, nyomassa ki as újságokban és naptárakban, kadd tudja meg a világ mily hathatós szer az Elsa-fluidL
TI, kedves olvasók ha as Eieaduidot meg akarjátok read\'Jti, igy esisiovsétek
FELLER V. JENŐ gyón™*****.
és adja a jó («tea hogy ez
érezzük^ránta
meg,
STUBICÁN templom-utosa 9. (Zágráb ru.yye)
a csodaszer soha sete fogyjon ki, s mindenki nos mj
hathatósan segítsen, mint at éa öreg atyámnak.
A valódi Faller-féle Uaa-fluld as egészségügyi hatóság által meg van vizsgálva és jóváhagyva A berlini, római, londoni, párisi és nissai kiállításokon aranyéremmel tüntették kl Csak valódi, ha minden üveg at „Elsa" védjegynél van ellátva.
Nemcsak betegek, hanem egészségesek le rendelik, mert as idegek erősítésére, ss arezbór Odilésére és szépítésére, s (ej mosására, korpa és hi jhnllás eQea és ezenkívül mint kitűnő etobaillatot is használják, í
f j Egy taczat (11 «reg) postán szállítva B kor, 24 üveg t.60 kor, 86 üveg UUO kor, 48 ftveg 13 kor. bérmentve, utánvétté]
vary pént etfeotee beküldéee utáa. - AU taásedesec raadal, salad«« Lt Ovagbaa i
■YS
rv.
UláimT
1 Ivsgtt Ingyen kap,

„Mindenkinek siegraondom, hogy eaakis a kivés F«tlsn« \'
féle
JBLMA-YL.TJID* mentette at? as életemet.\'
kja
IQ. Saab« lat»«.
Pakozd.
Postán, vagy a péns előzetes beküldése otáa bérmesdve kii*
az egyedüh késxilő:
Feller 1/. Jenő
CJógyeserés* O osasz. es klr. keusé** üuu.^a Fülöp faerossg adrarl ssálütéja STÜBIOA Templom-ntoa 400, (Xá*ráb megye.)
Főraktár Budapesten: TőrSk Jóssef gyógyszertárában, VI.. Király-utcza 12. Dr. Ef arer-fóle „Wádor" gyógyszertárban, Váczi-körut 17. Zoltán Béla gyógysz. V, Negykorons-utcs 28.
18 éveo át egész testemer. különféle kínos sebekben szenvedtem, senki és semmi sem segített rajtam, csak at ön
nKL»A-n.nnj"-ja
nely teljesen kigyógyított
HÜkilsochnabal Eadra
Körösbánya.

I fcflt KitUrUrl I kii* f^—T (1 I »■WPMtorií« 1«. I ktU Caka (Sa«a)
I kiKi Gyíojnr (i I ktlé B
I ku-j mc*<* t\'H**)
I kíü > v-t; Jáva
í uu uu)iá»pe- e«.j SaUaSaa «J ai*« o«r«sta kit ki^aal-i liii v,rr«-p4í* (tg üj
I klW Sdo»i l »rtMl 1 kiU C,l* t\'«ii«U
• KTvthiz c
14 ÜU HiiUrtijá !;»kiU lUiurUW
Si US
ki lso u< » se
f «magolt itó lak». 4 frti.ee 14*. kav. M ••
4
k!l6« (xxUtHkaU fto«iT>
bJU U kS!\'\'.h«l4,
ÖJ írt LSS
mi/ «Mékr*
2U U1J**«> MrnvtiUve ás «iri-HMri kaid,.
Balogh Xaftffxló
Uvé* ée tea klvifll tsleU
4 * .
Bud«p«at,
13 T. vn Salriny-át SS
•» X- ©»SíLBy-a. SL
BÚTOR,
saját késsltmfnyfl kárpite* Is asz talss bátor lesolosébban kapható
, i kőszitőnál
gsrsy»wtess44»,Hóraid«*. ssreV.
fl<i«Wwt klw»«»4 IreS tm *rUn4 ntkotl.l MfUa smb *T n 4U ><nUU r>*MU I*i4»ul
||(jlÉ>a sJasUkaljuk. Raad«10lat*aat
Büdosest VU AodrAssy ot 24. tóa
mm •pmrm méltat«.
Or. 6ARAY ANTAL
». m sa. «pturr «-me a Mnl k*<f»4e»> 4* Mrfca)** ailwi^ |Té-(ftl Mfto* altml, ntruk. tit|K-u aiaJoa a«a>S (ArS M »M iuu kufr^-
MrUl. {oS4It*1«4. u (afartAiM «V»b»J«il. kol»-kvrl te Miai*a»<i«a S*fb*UfWf«t, il<7«|W
fértwK S«»Al^knAl 4« Ui**kWkDÍl arr*\'*»< ki-
«ndn>r*TaT*i klprtkill rii I
PM>U -a-le tevalsirs vá aszol.
t. RwkUUs: aa-
T-e íg.
gyegytzsrekrll goedsskeílk
Frimm, hülyék Intézető
BUDAPEST,
YIL Erzsébet klrtlynNt 15-17.
• Váraelle
sn^rfc.iuo batrSfe, rr*«f« okoéfSM <e ,oV4,oi»k riw^i*. sSSh Ma áS baa s Uf-
^aítautr»«4ee MiWtS-a ki Ml »O^tv,.
\'ilxno* *U..Mri lr»l blrtokáb»» *aa; kelAo*M-Ó»4t •>» klr. S-USsr* Ufnt-raaakb aUa-K44I« UU iaUI SUú nír«»ilrk Utt «
irtjtt^ .^-vWircJ »ISo^MHa, kik nafulU tUi-
KMl\'tMM ÍMItaUÍiUlJ ItffMl.
A . Ie< ás as «s<—Msr< w
K»lr*Mok ■ >>L< m k«rra v«U UklalM a«kS) Slto tW«c 10 USmSS balfék mi »in Ulft/U* *om4 UÍSsyrfat U lu«U* é* « U(-
unr U.ti«<J«,tb keaiéa MlUU kkUa »»»Ulr tm< kai •eJei va
KUiU* iuAr*4k*ft te« MÉM SMkU kslte
<•1 iiMklMki M.riai.
Aj wIAcm UW« I4iili«rtlt»i) Mr te s vffl» V« ,uul 04 Mua Unl UUrt ilUÜLM* áJUl ktef
•|Mi tIMiHi.
SiikMlra >i»|>»k»»a te MvSteM liSMlllia te
ma te SteM«oeM UU Stekteek
«« iff mm gátét <Í0
Legújabb találmány 1
eseu.
Szabadalmazott jégpincze.
Sakkal Jabbak te »tcadkkak, mist u *WbW«k : »14-
oyűk: i j^f ujj tartja magát, bnfT H\'aa Idényben U^fcIJabb SS atáiaUk apadia állhat ba; %gyaxlatdn ».abadalamra SajalantaU ajabb ajrak, caupia (kk^i, csuk a rli ralf.fi.iia vaa cin-bidű| alkalmaiTa, naaa Inad, TO aikaaJák tnrf-lakailláM irbali al; »««aArosok. baalaaok, raodij-I6;6k, lajcaaraakok, muiottn bial b»«xnil»tnil la aiftOlSikaUtJaaak. árjacrxákkal aaol(il a íillaliii.
Bücsanyecz József \\lTJuJtiitt
Budapest, X., Kőbányel-nt 44J4« es.
a ki a lapra Uratkoslk S itisOik 4u«m««4-m»»yb»n rSaaaaSl.
Brázay-féle sósborszesz,
A kl hamarosan sxabadulni akar s főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje bo arczát, homlokát valamint a fejét ós nyakszirtjét sósborszusel, néhány erez múlva már rendkívüli üditO ha-t éret.
1 «agy Oveg ára 2 korona-lkis w w | w
por lát!
U alfélé iticuriil Ufi.iulrtá Hléx
ifj- Hodács János
Saae*«. telaerkjraa, SUa
Maroa »traa MrUUaa.
Állandó nagy raktér kész kocsikból.
Xlicnenfeld ém Tárna fényképészeti nfiterae
Endfipcst, most Eisliófa-utca 16.
«iaáljr-ataaAtei jabkra ■ÉiWlk káa.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak képek kitűnő és sxép kivitelben kteuiUotnek Fölvételek a nap bármely szakában, bontlt UOhau ia aüut(74U aaakOzOUetaék
% árfolyam. 77, szám
Kajy-Kantea, 1902, kedd márclas 18,
7KANIZSAI FRISS
Ejy színi 2 ffir.
¡X-yK

Előfizetési ára:
Melyben hnxhos hordva egy hóra 60 fillér. .*. Vidékre postai küldessél egy hóra I korona 20 fillér.
Kiadó tulajdonosok: & F*1 • 10» IMtklIliji
Krauss és Farkuk ZZ.OBVAZ HüOO. ,
Sserkesstőség és kiadóhivatal: Krauss és Farkas papírkereskedés«.
Megjelenik naponta korán regnol. /
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Újság4 szorsódáses
nyomdájában.
3
Nagy sikkasztások az óbudai takarókpénztárináB*
Gyújtogatás a foyárésban»
Köztisztaság,
Arról azután már meglehet 6a mog is van mindenki gyöződvo, hogy mi úgynevezett világváros vagyunk, minden más bizonyítok mellőzósóvel felhozunk ©gyet: a ki sikkasztó, csaló, szélhámos nicgszök\'k valahonnan, a nacionálójáti mog szoraélyleirását azonnal megküldik nekünk ; ez pedig minden más bizonyítéknál is íónyo3cbbon bizonyítja, hogy Újpesten tul is ismernek boonünkot és tudnak létezéiüukről
Ilyen módon gáncs ós félelem nélkül világváros lévén, mi a méltóságot a kcllö hozzáértéssel ós hozzáalkalmaz-kodással töltjük be. Ügyelünk mindenek felett arra, hogy nálunk mindon idegen jól érezzo magát, még a fentebbi kato-góriába sorozott is, de különösön jól érezzék magukat dőrék osztrák sógo raink, a világért ne gondolhassák som ők, sem más nemze be iek, hogy ez it-ton nem valamelyik osztrák tartománynak a székvárosa a Residenz-Hauptstadt.
Tartunk nékik német tingli-tanglit, gondoskodunk német cégfelirásokról is, nehogy idegennek érezze magát, beszélünk mindenütt, ahol csak szerét ojthetjQk németül, az állami életben is erősen kifejezésre juttatva as osztrákságunkat, mert ugyan ki hinné el, hogy Budapest nem Ausztriában van, mikor az utcán hallja, mikor a k. a. k. Oberlieulinant a mögötte lépkodö szakasznak, mikor az őrnagvgyal találkozik, harsány hangon odakiáltja:
Rechts echaut t Ebben a mi nemzetköziségünkben nagyon lassan, de Állítólag biztosan haladunk wzerintQnk a világvárosodé* felé, de elveszítjük közben a magyarságunkat, talán még a hazaflságunkat is, hiszen kell-e erre szomorúbb bizonyíték a tegnapelőtti nemzeti ünnepnél?
Hanem egyet, azt nem veszítünk el soha ós ez a* keleti jolleg, mely a piszoktól még akkor som tud megszabadulni, mikor tisztit.
Es ez nemcsak holmi ,poros alegor\'-kus kép, hanem a . , . piszkos igazság.
Ahol annyira törik magukat az emberek azért a vílágvátosi jolzóért, ott még oda sem értek cl, hogy söprés alkatúéval az utcákat kcllölog öntözzék,
A nagyobb közlekedési utakon, melyeken as idegenforgalom éjjel a legnagyobb, mert az idegen as éjjeli éleüo is kíváncsi, éjjol 12 és 2 óra közölt a böprögépek robogva, dübörögve megindulnak és olyan perfolhőket vernek fel, hogy annak a legegészségesebb tüdő is áldozatává lesz. Csak ugy szárazon vég-z.k ezt a munkát, viznek semmi nyoma (persze «z drága, «abban tenyésznek a laxósok számára a bacilusok), « ijry éjnekénúlej, mikor a lovogő méji« va-
lamelyest megtisztulhatna, söprés czi-mén ugy televerik miazmákkal, hogy ebben a levogöbon csak haldokolni lehet, élni nem.
Do hát a főváros nagyeszű urai ezzel ugy vannak, mint Utigyi község tanácsa az éjjeli világítással: szolid ember éjjol az ágyában van, a lumpoknak pedig nem érdemes világítani.
Gyújtogatás a Marosban,
— Saját tudósítónktól. —
Budapeot, márcz. 17.
Ma hajnalban a főváros térülőién veszedelmes tüz tört ki, nmit gyújtogatás okozott a megindított nyomozás szerint,
A tüz a VI. kerület a szükségbarakk-hnn történt, a melynek a Bulcsu-utczai szárnya leégolt toljesen.
A bank, a melyet ugy tizenkét esztendővel ei elött építettek,\' Iából volt. A szegény, háziuraic állal lakbér nem fizetés végett kitott családok nyomorúsága tanyája ez a barakk épnen ugy, mint a (óváros tulajdonában levő több ilyen .jótékony célú intézmény*. A bankot íanikatrészei miatt fűteni nem lehet, a hideg tehát átjárja a szobákat. Azonkí-kivüi a miiven kellemetlen fére* c«ak létezik a világon, áz mind olt telepedett meg.
Mindennek daczára, hogv ilven szo-moruságos viszonyok vannak ottan, mégis boldog az « család, amely ide jöhet, ha nincs lakása.
A barakkban van egy felügyelő, aki rendet tart a lakók közt.
Erre a felügyelőre többen nagyon haragszanak a ínkyk közül és o harag okozia ma éjjol a gyujiogatást is.
Jelentkezelt egy tnnu, aki látta, hogv éjféltájban egy alak be\'örlo a barakknak a Bulcsu-utca felől levő egyik ablakát.
Mint később a vizsgálat kideri\'otte, az nlak egy üresen álló lakásába mászott, aliol azián tüzet rakott azzal a szándékkal, hogy a barakkot (elgvuj\'sa.
Valószínűvé teszi a vizsgálat adatait az a körülmény is, hogy neliánv nappal ezelőtt többek elölt mondta egv a szükség házakból folytonos veszekedés éc izgatás miatt kitolt ember, hogv majd megmutatja ő, hogy mii tesz még.
— Felgyújtom ezt a bódét I
Ugylálszik tényleg ö követte el gvuj-togatást. A rendőrség már tudja is, hogy kicsoda az illető.
A barakban levő csoláv.c között a tüz kitörésekor nagy rémület volt, de szerencsére a tüz olyan helyen harapódzott tovább, ahol üres lakárok volla*.
A VI., VII. kerületi és központi lüz-őrség epyosüU erővel voltak azon, hogy a tüzet lokalizálják, ami sikerült is, noha a faalkairészok^s a káiránvnval bevont tetőzet pompás anyagot képezett a lüznek.
Kél órai nehéz munka után a tüzel
eloltották.
Mivel az ég holtozaton visszatükröződött a tüz fenve, a mi jó messzire ¡átható volt előszór mindenki azt hitte, hogy a Váczi-uton megint gyárogés van és as a híresztelés az egész városban e\'teriedt ugy hogy és még ma reggel is sokan kiuientok a tüz hclysz.nére.
képviselőházból,
tudósítónktól. —
— márcz. 17.
Széli én Fsjérváry.
A folyosón élénk eszmecsere tárgyát k*p<»zi az a legfelsőbb kézirat, melyei Fojérvárv G.íza bálóhoz intézőit a királv.
Vannak, akik ebben a kéziratban alkotmánysértést látnak, vagy akarnak látni. ^
lgy azt mondták, hogy a királyi kéziratot nem ellenjegyezte a miniszterelnök holott ennek az ellenjegyzésnek okvetetlenül meg kellett volna történni.
így a Fojérvárv marasztalása vagy Széii Kálmán tudta, vagy annak belő-egvezéae nélkül történ\'. \\
1 ay é» ilyeneket beszélnek a folvosón, ehez aztán mindenfélo kombinációitat éa megjegyzéseket .fűzve.
Nagy feltűnési keltett, hogy később, mikor Fojérvárv megérkezett ós helvet foglalt az ülésteremben, lloránszky felkelt a kiment.
Kiihől is kombináltak, csakhogy a konibináoiókot megakasztotta az, nogy tegnap este lloránszky Fejérváryval na gyón hizaimasan és barátságosan társai goit a pánköiben.
Széli Kálmánt megoperálták.
Széli Kálmán újra operációnak vetette ma;-át alá, do ez cgvszer nem ment Bécsbe, hanem Herzi tanárra bizta ma gát és meggyőződött arról, hogy ha nundenilli jó, do itthon a legjobb.
Legalább ö mnga így beszéli el a dolgot a folvosón több képviselőnek, el mondva, hogv a műtét közel 2\'H óráig tarolt, do az operatőr szerint kitűnően sikerült, elannyira, hogv ujabb operáczi-óra szükség már nem lesz.
Mikor a neppáit a UpútTárosba vágyódik,
Budapest, márcz. 17.
A rejgeli lapok már jelezték, hogy a lipótvárosi Kaszinót válság fenyegeti, azonban ezen válság tulaidonképeni oka, s az ezt megelőző következmények mind ez időig smoretlenek voltak. Tudósítónk az aiáhbiakhan közli az okokat, melyek szerint elmondha\'juk, hogv a lipótvárosi kaszinót m néppárt oprongolta.
Már évek óta ismeretes a nagy közönség eíőtt azon körülmény, hogy a lip.óvárosi kaszinó mily luWussal éi pompával rendezi mulatságait, estélvoít, t>áljaíi, ami természe\'eseu neiu csekély anyagi áldozatot igényel; do hogy a lény és poinpa minél imnozánsabb alakban nyilvánuljon, a rendezőség mindig ineg szokta hívni a közélet kitűnőségeit ia, hogy ők is gyönyörködjenek, részt vogvenek a valóságos brillíant lürdöhen.
Ve\'etlen e vagy szándékosság, de a néppárt tagjai közölt eddig egyet sem hívott meg a rendezőség — s ezen körülményt Rakovszkv István, a néppárt oszlopos tagja yzóbahozia Falk Miksánál az természetesen tiltakozott az ellen, nv\'n\'ha ezen mulasztás a kaszinó rendezősége részéről temftmcíózusan történt volna és kijelentette* hogy a legnagyobb Örömmel latja a rendezőség akár az ogész néppártot.
Ekkor mintegy 8"—-10 képvise\'ő beje-
lentetlo megjelenési szóndékát és Falk Miksa, mint a kaszinó elnöke íe.szólű totta Ruszt József elnököt, ho/y a meghívókat küldje el nevezett képviselőknek a mai hangversenyre. * ,
A meghívók története később ludomá* sár~ jutott Buszt igazgató elbeszé.ésa folvtán a kaszinó több tagjának és a vigalmi-bizottságnak, kik közölt nem csekély felháborodás! szült aS elnök ét igazgató iivetén eljárása.
A\'tagok\' kifogásolták az elnök éf igazgató eljárását mái. azért ia, mert a meghívók szétküldése egyedül a vigalmi bizottság joga, azonban ai elégületlen-ség lőleg a: irányban volt a legnagyobb} hogy a meghívónak között van igoe sok olv egyén, kik minduntalan fitymálják a lipótvárosi kaszinói és olyan társasköröknek tagja, melyek a lipótvárosi kaszinó tagjait semmiféle körülmények köpött as ö mu a\'ságaikra meg nem hívnak söt a tagok ¿órába fel nem vesznek.
A dolog ugy történt, hogy • lipótvárosi kaszinó éppen tegnap tartóit« évi rendes IfÖzgvülósót, hol bő alka.om kínálkozott az elegületleneknek, hogy a lappangó fáikrát lángra lobbantsák és a kaszinót válságba kergessék - i « meg is történt!
Az évi költségvetésben 8000 korona van előiránvozva a kör helyiségeiben tartandó esiélyek, bá\'/endezési\' köluegek íedezésóro, dr. Baracs indítványára néhányan kívánták, \'.íogy es««» »étel töröltessék a költség etésből a igy természetesen ma este tartandó hangverseny ls maradjon el.
Ruszt igazgató mereven ragaszkodott e tétel meghagyásához s belől« bizalmi kérdést csinált e miután a nagy többség Baracs indiiványát ellogadta, a tanácskozás perczekre megakadt s az elnök a gyűlést a nap:rend letárgyalása és a tisztikar megválasztása nélkül bezárta
Tehát a válság beállott, a lipótvárosi kaszinóban törvénven Kívüli állapot van sn néppárt, a lipótvárosi kaatetaó Elválaszthatatlan barátja sprsn« golta a mai hangversenyt.
A kaszinó különben most választmány ós tisztikar nélkül van, mennyiben n megbízások már lejártok, Fairt a^ elnökségre és Ruszt igazgatóságra pedig nem reflektál.
ORSZÁGGYŰLÉSI
— KépvlaolohAs. —
Elnök Apponyi Albert fróf. \\
A korninnv részéről a m^<mvitáskor jelen vanna* Széli, Duránvl és linrán^zky valamivnl késönb m«o/Mt FejórvArj Géza búró honvádalml minisa-tor, aki elöith a uuni^zteretoököl, nu ;d Kossuth Ferencet üdvözölte, söt azutun hozzája ment és hosszasan tárnvalt vele.
Jegyzőkönyv niteiesitesfi után a nani-rendnez, a földmlvstésUgyl köíi. odgvetéshsz nx első szóim*
Ueoskonsáthy Ferenc Kossuth-párti kipviae.ö.
Azt mondja, hogy as előadó, jelenré«« nincsen minden humor nélkül, tncri töho bek kőzött kiemeli, hogy a füldmivelés-ügyi miniszter milyen kiváló gondot fordít a tenyé.-zállaioknák neveiosore, beszersé-séte és jó kartiantariására,holott mindenki meggYŐzödhetik arról, hogy a községeknek kiadott állatok a lehetölef leg-njizcrabiüjabb állapotban vermek, olyan
«Knyák, Voyv »aiayábbak Miu w kbei-Mk fcnésűlyik-seéö pedig c**»m ritka
©set — annyiot vak, hogy kiengodv* in ég as LrtáUéjába Mű talál vissza. A Aöltségretérf nem fogadia el.v ! Dsrényi Ifaác fold mivelés ügyi mi-
\' raszter eimi surbau «mtlokozik Széli hitegetéseihez a kalkaresdelmi szerződétől- ós a kiegyezés dolgában. Meggyőződése, hogy ő érdoksiuktít megfogja védeni KÚamari, hogy a földmivelésügyi tárcát Jobbon kall dotálni, de ongodni volt kénytelen követeléseiből, különben a tisztviselők fizetésének rendezését nem lehetett volna megkezdeni. Kzutén ref-> lektúl a mult során felhozattak™.
Fellitzschnak megjegyzi, hogy sajnos tény az, hogy a sehneci erdészeti akadémia hallgatóinak szúrna csökken, Do intézkedéseket tett, melyok főleg az erdészek olőmenoti viszonyait javítsák.
Marjav nagyon lonézőleg bánt az állatorvosokkal, hogy még n Bortésvész-kz«1 sem tudnak meghózni. Igazságtalan támadás ez. Mert u száj és körömfájást megszüntették, mig a fiertóarészt apasztották.
Hátér a gazdasági iskolákra. Itt is (»ok kifogást hallott. Uray Budapestre, Szemen» pedig a vidékre nkarja helyeztetni n gazdasági főiskolákat. Nehéz * két kfadn3ágnak egyszerro olegot tenni, de szóló is azt hiszi, diogy a vidékro kell felállítani az uj gazdasági főiskolát.
Kecskeméthy nrra kérte fizólót, hogy a g&zdoiíégt tankönyvöké no ingyen bocsássa a uép rendelkezésére, mert azt a nép nem becsülj mog. Ugy lógja a dolgot elintézni, hogy a legfontosabbat ingyen, a többit csekély aiiért, fogja a kis emborok readtilkaeéeííec bocsátani.
Az árszabályozások ellen Is lőttek felhozva kifogások. K tekintetben kiemeli, hogy sok területet azért nem sikerült árvízmentessé tenni, mert azok nagvobb mértékben belvjK tartalmúak. De óriási területet tottek árvízmentessé.
Boross János kérte a miniaatert, hogy folytassa a hegyvidéki okoiót Kijelenti, hogy jövő évbóa Xemolénbsn és Ugo-esúhan folytatják az akciót.
Eötvös Bálintnak mngjegyzi, hogy az óra és gépügynökök vissznélésoi ellen már törvényt Iioalak. Major Fercncz ós l.oidenfrost László a gazdasági iparfejlesztést sürgették. lirro ia lesz gondja. Kéri a költségvetés elfogadását. (Zajos éljenzés jobbíolől.)
Gy&rffy Gyuki a azékuly kérdésről .szól o MflMaljo, hogy oly kevés a székelység helvzotének javítására fölvett őiíjizog. Aa előadó sem eiulókezott meg e fontos kérdésről. Vázolja a székelység történetéi, teváhbé gazdasági helyzetét 4k< előtti időkben s azt mondja, hogy sokat azenvodott jogaiban. De nom sajnálta azokat, mert azon meggyőzödos-ben volt, hogy az cgységae Magyarország kárpótoló» fogja őket. Dc aa nem történt meg, sőt aDeuköJtölcg fokról-fokra károsította őket a törvényhozás. . Az uj biriokrendoy.éaí tőwóny pedig egyenesen létökre törekszik. Sürgős intézkedéseket kér a székelység helyzetének javítása érdekében, \' .>
ElnBk szünetet ad. Szünet után:
Molnár János különösnek tartja, hogy a lügpotlcnségi párt szervezete véli. hogy a miniszterelnök háta mögé ül és volo konferál. Hm ezt Kossuth Feronc is megteszi! ü nem fél a kormánytól sommit, csak a néppárt központi irodájához intézett üoyes bajos dolgokat intézi el a miniszterelnökkel. Kijelenti, hogy Darányi miniszter és Balogh miniszteri tanácsos mindig nagy clőzetosséggel viseltetik iránta. A kormány működését •jellemezvén/ ugy véli, hogy n raínísz-t terek közül a földmívolésügyi miniszter a legbőkezűbb, do teljes mértékben még sem méltányolhatja a ezért a költsógve-; tóst sem fogadhatja cl. Ezután a Rá-. baazabályozásról rzól a azt a repceki-; vitelére károsnak mondja. .A költségvetést nem fogadja el.
Sarkán Miklós a részletes tárgyalás, során fogja álláspontját bővebben kifejteni n ma csak röviden szól a kérdést hez. Ezt iaFoilit* Artúr logutóbb mondott beszéde miatt leszi, Foilits azt mondta, hogv az erdélyi románság a magvarokal gyülöp, üldözi. Lz pedijj nem fotel meg
a vnbfcéfaak, 6 fy, a románok }* cuak kékét akarnak, béké* együttélés» a magyarokkal . Sebes Dénes a nemzetközi diákkongiasszujról szólva, azt mondotta volt, hogy a budapesti román egyetemi hallgatók a nagy romániai dijíkokkal szövetkezni MagyororsKág ellen. 0 ennok utána járt s kij elönti, hogy ebből semmi som igaz. A költségvetést elfogadja. Elnök ezután berekesztette a vitát Major Fereno elmondta záróbeszédért,\' hosszabbal» reflektált a miniszter beszédére, mely őt nem győzödlette meg arról, hogy nincsen igaza, do nem gyöngítette
yeg a miniszter az ö állításait semmivel, tehát fentartja határozati javaslatát. A Ház elvette a javaslatot ós elfogadta a tételt. Az állami erd&k tételénél Hsrtelendy László szólalt föl ós általánosságban az ordőkre, de különösön a szoposi és 6árosi erdőkre hivta fel a kormány figyelmét és kéri, hogy az erdők nagyobb gondozásban részesüljenek.
Darányi földmivelésügyí miniszter rofkktál Hartelendy szavaira ós mog-igéri, hogy tekintettel lofiz azokra, miket ilertelondy mondott. A tételt elfogadják. A lótenyésztés tételénél Hammersberg László gróf szakavatott és hosszabb beszédben foglalkozik a lótenyésztéssel és állami ménesekkel. A magyar ló dicsérotét zongl és hkonyilja, hogy a telivér magyar ló kiállja a vereeziyt bánnaly más tolivórrol. Kéri a minisztert, hogy a méntelepck javára nagyobb tótolt vegyen fel a költségvetésbe. A tétolt különben elfogadja. A Ház is.
Elnök ozután a költségvetés folytatólagos tárgyalásét holnapra halasztotta.
A máíia-radnaiak petíciója.
r Budapest, márcziuB 17.
A mária-radnaiak is megmutatták a megválasztott képviselőnek, hogy nein oda Buda, nem azért dönt a kúria a választás
tok ügyébon, hogy semmi dolga ne legyen, és nem azért magyar a magyar, hogy no pereljen, a mikor lehet
Így esett meg, hogy mikor a máría-rad-uai koraletbon Vaucsó Gyula szabadelvű-pártit választottál, meg képviselőnek Boku Szovérrel szemben, az utóbbinak hivői meg-táinndták a válusztást
Peticiójukknl már foglalkozott egyszer a Kúria « miután a támadók azt az alaki kifogást emelték, hogy u pelieió alálrő közül ketten Vaucsóra szavaztak volt » igy nem ölhetlek volna a kérvényozés jogával, a bíróság c tekintetben elrondoltc a bizonyítást.
Foganatosításra azonban nem került a sor, mivel a támadók el álltak éltől a kifogástól.
A Kúria eunok folytán ina érdemben tárgyalta az ügyet Paiss tanácselnök vezetésével.
Etetós-ilalással és vesztegetéssel vádolják Vancsót. akinek, mint a Kádasdy-ura-dalmak jószúgkormányzójának minden ogyéb hatalom is a rendelkezésére áüolt leszavaztak rá a vád szerint olyanok is, a kik benne sem voltak a választói névjegyzékben.
A vesztegetésekben Vancsó állítólag személyesem is részt volt
Koch l^joa dr., a támadók meghatalmazottja ismertette ezután a peticiót A gazdatisztek Mária-Radnán ingyen legelöt, uj bocskort Ígértek a román népnek, ha Van-csóra szavaznak. Váczán RonnUusz (¡avos-díai lelkész kétszáznegyven korona pénzt akart deponálni a választani elnöknél, a melylyol vesztegotni próbáltok. Az ohiők azonban LiuUisitotta a az utcán a zajongó néppel együtt a csendőrök is megkergettek, A választást Edvi IUé» Károly dr. védol-mozte, Vaucsó Gyula, a ki azelőtt is kóp-viselto a kerülotet harminc ovo szúmot-jovö, kiváló tagja ut aradmegyei társadalomnak, Hocu bzevér pociig a lippai taka-rékpéuztárnak volt kOnyvelöjo s mikor állásától megvált, elhatározta, ho^y képviselő lesz. Tagadja a petíció minden pont-
jéV A metyböl saadnfo «enpazosatíiiszomix e6g Atad ki. Rékí a f**«* eMaüláeat
A Kúria a válaszok után tanáosko:\'ásr». vonult vissza. A lefeteöbb bíróság »lata-sltotta a petlolót, mortbenyujtái egyetlen elfogadható okot sem tudtak benne folsorohá. _
, A borok szabadságharca,.
London) máro. 17, Egr rendesen jól értesült heti lap azt Írja, hogy Wolseley lord, aki állítólag egészségének helyreállítása végett utazik DélaMkába, lRep fontos politikai iii eubizá»t kapo^t. •
^ London, márc. 17. Afőg ebben a hóban tízezer uj katona indul Délafrikába.
Kitchener lord a következőket jelenti Pretóriábót 16-iki kelettel:
Mothuon egy törzstisztet küldött hozzám egy jeleutéssel, a molyet maga mondott tollba. A jelentésből Idlünik, hogy a lovascsnpatok utóvédjét a szürkületoen támadták meg és győzték lo a burok, mig az öszvérek ős ökrös szekerük tiz mértföld távolságban oldalt voltak,
Mothuen azonnal az egész nélkülözhető lovasságot az utóvéd támogatására küldötte ki, mely a 28, üteg Cjryik szakaszával egy óra hosszat áílott ellent az ellenségnek, mialatt a szekérvonat rondctlon-ség nélkül eloszlott. Ezen kivül Mothuen a támadás visszaverésére 200 fönn gyalogságot küldött kJ, a motyapuaz öüenáóg keményen szorongatott <
A mikor a lovascsapat vissza akart vonulni a gyalogság felé, zavar támadt közöttük. A zavar elfogta a lovascsapatok derekát is, ugy, hogy minden fodezet nélkül ott hagyták a harmincnyolcadik üteg két ágyuját. A két ágyú folytatta a harcot, míg az egész kezelőlegénység biztonságba nem volt, kivéve Lesham hadnagyot, a kit megöltek, meri nom akarta letenni a fegyvert
Methuont 200 northumberlnndilövéitt-szel ós a 4. ütognek hét ágyujával elvágták, de aaért három óra hosseal tartotta magit. idő alatt a többi gyalogság, tudniillik a lancastori ozrednek 100 onibero és 40 lovasított gyalogos, a kik nagyobbára a foklöldi rendőrséghez tartoztak, a szeberek kőzetében ogy kroatolt tartott megszállva és védekezott a folyton mogujuió támadások ellen. Methuen meg-sebosült
Az angolok v/s-rtesóffo rend-kivUl nagy voR áa & lövtíszorek toljeson elfogytak, „A uwgadós 0
óra l>0 perckor történt Ar a csapat, amely a kraalt tartotta mogszállva, addig tartotta magát, míg az cllonség két ágyút nem állított fel a kraal híkőlélnsa Ezután tarthatatlanná tette ^ a »csapat pozícióját
A burok nagyrásact angölkakhl-ogyonruhát viseltek, soknak mn»< gol^rangieIwónyo_ls goit.
■v.- LEGÚJABB.«
" Falaki Xlklóa mochaIt,.j^í Vasárnap meghalt 1\'oleky Mlífló>\\ v magyar sziaó«ít nagy uttörőmok méltó kortársa. Ma reggel ravatalra \'tették Csengery-utcai lakásán, holnap reggel pediff a Nemzeti Szinház udvarára viszik, ahonnan délután három órakor kísérik ki a kcroncsi-uli temetőbe. A temetésen testületileg vesz részt az (írsz. Színész-Egyesület amelynek Feleky Miklós örökös tisztelctholi elnöki volt s kivonulnak bajtársuk utolsó útjára -az öreg honvédek is,
YUrr tábornok kitüntetése.\'v Róma, márc. 17. (Saját tudósítónktól.) Olaszország kírálva, Viktor Kma-nuel Türr tábornokot kitüntette a szent Maoricíu8 és I.azarus rend nacvkereszb-jével.
Dessovffy Arisztid beteg.
Mint sajnálattal értesülünk, DossevíTy Arisztid, a főrendiház titkára súlyosan begoten fekszik lakásán,
SzeronosétlenQI jár« teetSr- .^ százados. /«<*
k Bécs, március 17. (Saját tudósítónktól.) Lundormann Rozső gróf ő felsége testőr ezrodének kapitánya, ma délelőtt a Práterben sétnlovoglás közben leesett lováról és agyrázkódást szenvedett A mentők lakására szállították.
" LtfkAoft mfaüastav Bécskcn. Séas, ndka n. Lsfcáes Urnáé yész-
Ügyminiszter vasárnap délután odaérkezett.
Megdwlt takarékpénztár.
Öngyilkos takarékpénztári igaz-
: í i. . . ; ¿9^
l^v : { Budapest, márc. 17.
A íővfth)s>endőr-krónikája ma reggel ujabb, szenzációs öngyilkossággal szaporodott
A délelőtti órákban nffyanis, mint a futó tüz terjedt el a híre\'aimák, hogy Augensteln Samu, az ó-budat takarékpénztár Igazgatója f&bo lőtte magát és meghalt.
Már előzőleg suttogtak arról, hogy a takarékpénztárban sikkasztás történt.
A fáma arról beszélt, hogy a bank főkönyvelője Adler Károly 60.000 koronát sikkasztva megszökött.
Ez a hlr ma röggel valónak bizonyult«
Kz volt az Oka annak, hogy a mint Ó-Budán a botévők megtudták e^ két esetet, nagyon megrémültek, A betevők közffll vagy kétszázan a takarékpénztárnak a Lajos-utca 211. szám a. evő epülete eló vonultak, olt betörték a kaput, a pénztár helyiség ajtaját és behatolták. Óriási lármát (moyiol<, kii tv telve pénzüket.
A taknrókpénztár összes hivatalnokai nagy veszedelemben voltak.
Szerencsére még ideje korán megérkező! t a rondőrség. Harminc lovas éa negyvelí gyalogos seudőrnek volt elég dolga a zajongókat, akik megöléssel fenyegették a hivatalnokokat és a pénztárost, eltávolítani a takarékpénztár épÜ-lotébóL
Do ozbk nem tágítottak, Időkőzben az űtoa cső««dékéve4 03 a kiváncsiak tö-megóvel közel 2000 főro szaporodott n tömeg, amely állást foglalt az épülettol saemlxai. W J ^
Még a délulánrórákban is-ttt állanak\' & várját a r^\'ancsoiás eredményét, a mit uz igazgatóság három tagja lovag Falk Zsigmond ubökigazgató vezetése moliöÜ nioat oeaköaöí..,. * *
4 A rondőreég Soió Sándor rondőrka-pítáily vozctÓBcidőkös^on megszaporított rendőrség élén áll és ügyel arra, mert a betevők nagyrószo elvonult és egy közeli vondcalöbcn líuiáK«koznak\'a^izon, hogy mitevuk legyQHtk.
A botevők ma Sélutááí Ülésén^ rend« kívül éfdoke* jelenetek jáTözódtak le. \\ Vannak közöltük feogény, földhöz . íogadt iparoeok és munkások, akik egész < •¡íletüktíu át tnkarékoskodtak és minden felos Qllérükot* bcrrilték.a. takarókpdnz-\' tárba, - .. . . s j
Altúttfi^f\'W^TljTh^ ltoczkáztatnak.\' egyenl<iot 400—«00 tonáCkn legfeljebb, de ez is rengetisg pénz -szegöny embe-roknclc. Eddig még noiit bizonyos, hogy a 6ijernncsétlen betovők felvesztik a pén-zükot, da uzertYiaéí^eKulohct őket mog-nyittatni.
Ma délután\'2 érakor . Bajő rendőrkapitány é3. egy főbb banktisztviselő megjelentek ov.egybegyűlt betevők kőzött kjjelontettók, hooy nénány nap múlva mi/len rcudben 1cpz(> \'
Lapunk zártakor, este hét órakor, a a rovanosolás mé^ ir\'udig folyik és valószínűleg még eltart néhány napig. Az eset előzményei a kövotkezők: A in. korülotí takarékpénztár könyvelője, Adler Károly, szombaton nom jött a hivatalba ós csakhamar meg is gyó-\' ződtok arról, hogy a könyvolő niegszö- < költ. Rögtőíi vizsgálatot indtiottak éa; már az olsfl nyomozásra kiderült, hogv a szökött könyvolő körülbelül 60.000 koronát sikkasztott J I
Augonstcint oz n tény irtózatosan lesújtotta, nem annyira az összog miatt, molyet akár Ő maga is könnyen meg« tudott volua téríteni, mint inkább azért hogy most a takarékpénztár és személye , iránt a bizalom, illetőleg a kőzbeosülés meg fog inogni. A különben is ideges öreg ur rögtön ágyba feküdt Ugy szoio^ haton, mint vasárnap Augonstotn Lajos-, utcai háza valóságos búcsújáró hely volt sorban jöttek a takarékpénztár igazgatói folügyclöi, tisztviselői, valamint az iuaz-
ugatott
gáté személyes bf.rálai, ivoáy heleg embert nivigasz,laijíik, ami azonban nem sikerűit nekik: ö egyre ohá hajtotta: „Az ón becsületes nevetni"
Ma délelőtt háromnegyed 10 órakor Augenstoin nejét behívatta magához ós kérte, hogy készítse ol reggelijét; mig az asszony a konyhában járt, Augenstoir egy készen tartolt revolverrel főbelőtto magát. A dolcnációra boszaladt asszony Ícrjéí már haha tal&llá.
A család rögtön értesitolto a takarékpénztárt és a rendőrséget Mindkét helyről azonnal cl is jöttek az illetékos emberek, hogy a tényről a hivatalos jegyzőkönyvöt ielvegyék. A takarékpénztárt azonnal bozárták és nz igazgatóság és felügyelő-bizottság tagjait telefonon összohivták.
Az öngyilkosság hiro rlas2tó futótűzként terjoat tova Ó-13udán. A kicsiny földszintes házak lakói néhány porc alatt ellopték a keskeny Lajos utcát. Odatódultak elébb n 110. számú ócska ház elé, oda, a hol Augenstein Samu igazgató immáron halva feküdt. A többnyire szegény, munkás emborok és nsszonvok sírva, jajgatva lobogtatták kezeik között n takarékpénztár zöld fedeles betéti könyveit. Siiva, átkozódva rohantak innen az utca másik oldalára, n hol a 221. számú ház a III, kerületi takarékpénztár hivatalos helyisége van.
Ekkor ért oda az intézet pénztárosa, Mack József,, tisztes, őszbajti ur, kit Ó-Budán mindenki ismer. Alig lépett be a hivatolábn, a nép zajongva, sitva, lármázva utána tódult. Szörnyű jelenőt következeit. Az ősz pénztáros a rács mögölt állolt tchetotlcnül. Az emberek észbontó lármába törtek ki: —- A pénzűnket!
— Ellopták a vagyonomat I
-»- Fizessenek, mert ös«zozu2unk mindent.
— Nyomorultak, oda kerosett pénzem 1
A pénztáros nem tudta mit legyen. Az utczán o közbon mind nagyobb lolt n tömeg. Már kalapos, kabátos úriemberek is siettok az mtézctbo ós követelték a pénzüket. l)r. Stcrn ügyvéd, a legutóbbi választás elnöke, keroszlQlvágla magát a tömegon s harsány hangon rászólt a pénztárosra:
— iyötolossége kifizetni minden betétet. Eu is követelem a pénzemet
Az erélyes felszólalásnak meg volt a foganatja, Mack kinyitotta a vaskasszát h kiadott dr. Stornnck £000 koronát. Az ügyvéíl inügült tolongó Uupeg orré még ingerültebb lett.
— Minket íizcsson ki I
— Mi előbb jöttünk I
— Csak a gazdagnak fizol, mert ni túl féli
A rákövetkező pillanatban dr. Stornt elsodorták a pénztártól. Zúgva, kiabálva belekapaszkodtak a pénztári helyiségei kiirQlvovö rácsba a a péntúros hozzáfogott a kifizetéshez.
Reggel 89.400 korona készpénz volt a kasszában. A pónztárosflxetett, bár lassan, vontatottan s o közben el telefonoztak a rendőreégre.
Innen Sajó Sándor rendőrkapitány Rogulya felügyelővel, 80 gyalogos- és ló lovasrendőrrel kisietett a mcjroslromolt takarékpénztár elé. Sajó megjeler.éso csakhamar megváltoztatta a helyzetet. Harsány hangon csendre intette az izgatottan lármázó tömeget snépszerű rendőrkapitány szava hatott is. Lassan-lassan elhagyták a takarékpénztár helyiségeit és kimentei: az utcára. Egy ideig még szű netelt a villamos közlekedéso is, do csakhamar szabad lett az úttest s az emberok & járdára szorultak.
Sajó rendőrkapitány tüstént bezáratta
Az igazgatóság kommünikét fog közzétenni, melyben tadatje, hogy a készpénzben hiányt nem talált; a váltótárca átvizsgálására, mely már folyamatban van, több napi idő kell. Az üzemet változatlanul folytatják ; esetlog kivánt visz-szafizel-Sst holnaptól fogni felmondás nélkül teljesítenek. Más intézet nincs érdekelve, mert a takarékpénztár rees-komptot nem vett igénybe.
A: C\'.is alatt érkezett híre annak, hogy ma reggel a Ferenc József-rakpartról a Bristol-í>zál!oda olőtt egy uri-asan öltözött férfi a Dunába ugrott
Utána eveztek, de már nem tudták menteni. Sem levelet, sem sommíféle tárgyat nom hagyott maga után, amelyből meg lehetne tudni, hogy kicsodn.
Az igazgatóság valószínűnek tarlia, hogy az ismoretlen öngyilkos Adler Ká-> roly, a szombat óta eltűnt sikkasztó főkönyvelő. Adler 38 éves, nőtlen ember volt. X kishid-utcai Vadászkürt szállodában lakott s az utóbbi időben feltűnően sokat költőit. Ismerőseinek kérdésére azzal indokolta költekezését, hogy íönvcroménvt csinált s «¿bböl nagyon telik különleges passzióira is.
Délután ujabb rémhír terjedt ol a fővárosban ez esőiről. A legpoziterebb (orrá-iból beszélték, hogy a rovancsolás-nál kiderült,hogy a betovtik öooz-küvotetéso 2 millió 843 korona, mig a póntát\'ban jefenfey 28753 korena áll e^zel sxembon.
A többi fedezet többnyire váltókból ó? csakis értékpapírokból áll.
Tudósítónk utánnajárt ehírnek stelefo-non jelenti nekünk, hogy a hlr axö-rét>.széra Igaz.
budapesti hírek:
n pénztárt Ekkorra kifizetlek már vagy 10.500 koronát. A maradványt 28.758 koronát belőttek a vaskasszába, az ajtókat becsuktuk u a kulcsokat a kapitány magához vette.
É közben a helyiség belső szobájá-bnn gyülésro ült össze az igazgatóság több tagja. Ott volt lovag Falk Zsig-
Éond oluók, Mezei Mór, Schwarz Ármin, unt Endré ós Steru Mihály. Hozzáfogtak a váltótárca átvizsgálásához és eddig itt hiányt nem fedezték fel. A vizsgálat azonban előreláthatólag napokig fog ol-artani a lapunk zártáig a váltótárca fő-fls*z<lgét sem állapították meg.
—- A király Budapesten. Ö foJségo kesorvosen\'a király ma délelőtt 10 órakor általános kihadgalást tartott, a melyen megjeleli lek : báró l^jórváry Géza\' honvédelem-
ügyi niínístor és gr. Károlyi Sándor bolső titkos tanácsosok, gr. Szapári Péter ús
Írróf Széchenyi Emil kamarások, Qalba ,ajos főügyész, Rusner Antal, a királvi báni tábla olnóko, Fahricius Viktor alezredes, Offonheira Adolf lovag ügyvéd ez. k. főhadnagy, ö folségo holnap, kedden, vadászni fog Gödöllőn, csütörtökön általános kihallgatást ad és pénteken délután visszatér Bécsbe.
— Életuntak.""^ Bergor Rozália 30 éve9 mosónő az esto a Borárus-téren öngyilkossági szándékból marólúgot ivott. A Húkus-kórházbu szállították. Düpscli Katalin 17 éves eperjesi születésű szobaleány az éjjel a Szcgóny-ulca 11. szám ulalt levő lakásán szintén mnró-lugott ivott. . Tettét szerelmi bánatból kövolto el. Öt is a Rókus-kórházba szállították.
— Körözött szélhámos. A rendőr ség körözi Molnár alias Mandl Sándor ügynököt, aki beutazta egész Magyarországot ós ugy a vidéken, mint a fővárosban butorkereskodőktöl, asztalosoktól, kárpitosoktól és egyéb\' mesterektől províziót csalt ki nem létező üzletek fejében. Igv megkárosított vagy ötven embert, ukL< egyenként feljelentést tettek ellene a rendőrsógon. A jómadár azonban megérezto, hogy baj;i lesz. Ennélfogva idejekorán megugrott. A rendőrség elrendelte körözését.
— Az öngyilkos hazárdjátékoaról Hírt adtunk arról szombat esti számunkban, hogy titkai Dávid István dr. ügyvédjelölt öngyilkossá lelt. A szaren-csétion ember holttestét ma délelőtt boncolták fel 03 megállapították, hogy mind akót lőrés halálos volt. A rendőrség ma délelőtt GrosshRndler Salamon roulotle bankja ügyében többtnnut hallgatott ki.
— Tud ön (ranozlául ? Hu nem
tud trancziAul, Icgküanyobuen megtanulhat A legjobb francia nyelvtan magán-tanuláura c-ziniü könyvből, melyet Jaques Geíeor franczia nyelvtanár irt. Alegkönnyobb
Íódszer a franeíiii nyelv megtanulására, ra 1 korona. Kapható minden könvvko-reskedésbtm, vagy u kiadónál lhirla Lajos könyvkereskedése Budapout, V* Lipót-körut 20. s
— Bószeg- ember a rendörséfan. Ma reggel egy rendőrőrszem Guggenher-ger Emil raklárnokot az utcán ittas
j állapotban találta. A raktárnok annyit
ivolt, hogy elesett és easméletattt terült el a földön. A rendőr bevitte a IX. kerületi kapitányságra, ahol Guggenber-ger kiszabadította magát a rendőr kezei közül. Közbe azonban megbotlott és hanyat vágódott a földön. A szerencsétlen beverte a fejét, ügy hogy a mentőket kellett hívni hozzá. Ezek a Rókus-kórházba szállították.
— Öngyilkos csendőr. Ma reggel a
Budán iovó csendórségi kaszárnyában öngyilkossági kísérlet történt, amely valószínűleg halálos kimenetelű lesz. Űplák Rókus csendőr ágyában felülve, társai nagy rémülotóre szolgálati forgópisztolyát közébe vévo mollének szegezto:
— Isten velotok pajtásoki Szólt és még mielőtt megakadályozhatták volna szándóka kivitelében, már elsütötte fegyverét A vér patokzott melléből, a mikor a telefonon hivott menlők megérkezve, hamarosan bekötözték sebeit és aztán a XVII. számú helyőrségi kórházba szállították, a hol a szerencsétlen most élet halál közölt lebeg, öngyilkossági lÍBórloténok okát nem tudják.
Az ipar csodája mindig az volt, ha
az ipartermék oly olcsó árban kerül for-alomba, ha az feltűnést kelt Bgy ilyen cso« át teremt meg mostan Li c n lm a n n Sándor posztó kiviteli osztálya Buda pest, VIL, H ott enbill e r • utcza 12;M. szám, azzal, hory 8 M 50 krért szétküld az ország bármely részébe a legnagyobb férfiöltönyre elegendő U méter, 20 etiu. ebeviott-szövetöt, drapp, barna, ós szürke, zöld, fekete ós sötétkék színbon 6 forintért Unom fekete vagy sötétkék posz lót, barnn, vagy fekoto és sötétkék kamgarn szövetet. Ezt a szinlo hihetetlen olcs árt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógyárosnak pénzre volt szüksége, majd minden kóizletét adta el ueki olyan olcsón, hogy a vételár alig fedezto az előállítási költ-sósot Nem félrevezetés az, hogy üy olcsó árban szétküld három móter 20 centiméter férfi ruha-szövetet, melynek minden egyes darabja válogatott minőségű, divatos min táju, amit bizonyit hogy rövid 5 nap alatt pár száz utánrendelési és körülbelül száz elismerő levolot kapott az ország minden részéből. Ajánlatos tehát a nagyközön ségiitk, hogy ininól sürgősebben rendeljen ba............
regény.
ti
meg ezen hallatlan olcsó posztóból néhány öltönyre valót, mort ilyen olcsó árban csak rövid ideig szállít egy férfi öltönyt kiadó tl m. 20 ctm. ruhaszövetet Mogrendclóso ket szíveskedjék minél sürgősebben eszkö-zölai, mort nem lohototien, hogy készleto a közeli napokban már olfog fogyni. Megrendeléseket a pénz előleges beküldése, vagy utánvét melleit eszközöl Mintákat & Wlvid szállítási idő és a nagy forgalom miatt nein küldhet — Posta dobozért és szállító levélért 16 krajciáú számit.
ördög cimborája. \'
Regény. Irta: H. A csendőrőrsrezelő, aki a himévre, a dicsőségre alapította számításait, ennek
__1*1. —---/.1.41----li - 1--1IA
m. . h.mwb.vuv... mi.^l.t«.m ---- w
elövTgyátatról, megfeledkezett arról, ml-yen veszedelmes emberekkel áll szem« ben és csak a msga embereivél indulj a banda olfogatására.
Ilyen módon azután Őrnek egyel sera íagyhatott a bejáratnál, banem előre ment négy emberével egy bizonyos Harcsa által megjelölt bolyig, abol Harcsát bo kellett várnia.
Már 86 óra óta voltak itten és élelmi szeieik is fogytán voltak. A*on tanakodtak éppen, begy egyikük elmegy a közeli csárdába ós hoz uj élelmi s?«* roket.
Meg is indult, hogy est megesel^
kedje.
- A kstasstré" .
Dasics meg nem szűnt szaladni, mig csak a folyosó elágazásához nom ért.
Most azonban nem arra tartott, i* merről jött, liánom a másik íoly^sóbu fordult
Száz lépéssel odább néhány lépuso^ kollott fölmenni, majd ojra, m<ít újra néhány lépcsőn.
Mikor a harmadik emelkedést is e^* érte, akkor kifújta magát.
— Már nom lebot baj: morogta. Aztán folytatta útját Nemsokára elért az előző fejezetbe» leirt kápolna belsejébe.
(Folyt kövO
hírek mindenfelől
— Egy fegyvergyár pnsstolása.
Egy valparaísoi távirat telenti: A kormány tengorészoli urzenáljának egy része az éjjol loégolt A kár igen nagy.
— fisersnosétlenség egy hídépítésnél Now-Yorkból távirják nekünk :
A New-York Horaldnak jelentik Limából, hogy a Marannon folyón (az Amazon fölső részb) épült uj bid megnyitásakor egy hld hirtelen lesgakadt és száz embernél több vizbeiult.
— Elsikkasztotta a bátyja pénsét.
Egy ki9ienői távirat jelenti: A hatóság körözi Brandt József claki scrtóskercs-kedőt, a ki elsikkasztotta bályjának 24.000 koronáját és megszökött. Valószínűleg Amerika foló vetlo útját A sik-kasztót azonban még más bűn is terheli, mort, a mint ma nyilvánvalóvá lőtt. nagybátyja, Brandt András nevére 12.000 koronás váltót is hamisított.
— Kedólyoa borozás. Sziszekről
irjúk nekünk: Az osto víg társaság volt együtt Bodnár József hajókompos házánál. Keiosttelőt tartottak. A gazdát fiucs kával ajándékozta meg. neje é? a fiúcskát megkeresztelték. A gazda egy 20—25 literos hordót ütött csapra, a nap emlékezetére. A hordóban jó vörös bor volt. A borból az összes vondégek, számszerint tizonnégyen, ittak. Egy óra alalt valamennyien ettől a bortól oly rosszul lettek, hogy két orvost is kellett liivni, aki hamarosan hánytató Bzort adtak bo a betegoknek. Szerencsére nom történt emberéiolbcn kár. A legrosszabbul volt a gazda, aki legtöbbet ivott a borból, \'

VIDÉKEV
lakó hitolkénes családoknak ajánlom v&* sson éa fehérnomtt áruimat előnyös fizetési föltételük melleit Kívánatra árjegyzéket küldök. Budapest, Ferenoslek-tora 2. szám
Xlrály-bftKár «Arait bolt &. u.
közgazdaság.
■-•■\'■ Budapesti gabonatőzsde.
Kedvező hangulat ós változatlan árak, mellett 14.000 uun, buza került íorga-
lomba.
Mujnrur bvtk ápr.-fa t.ts—S.tT, IUca ápr.-m T.S&-T.40, Ub Apr.-ra 1M-1M, Tmgtd 6.W. • Bud»pVU irUkt4u4*.
EWW«dín köttetett t Orttrik hittWstr. S«.T1 blxfju hitelrtanrónr Tt9. JeUiloj kwik 463.40 Himusariort 60». Oiutrik itlunr. 8M. Ma-n«r hitetr*»iíT#B7 Tl». 4 stiiaMkossrsay.
i/adüt 120.(0 Koroiujársdík 87.12. LcssimiMóbea^ Ul.— J«U. btiik 4S3.W r.iauaiuinyi 49S. UuU B»n« il!*iü\\«sul itíiriny Déli tmuI fi.— Nemet llred. mifkm 11T44. VUImbos ruut I1S.-Uu<Upc«U kOxaU ruat 664.60
B6c«l úrMkldssS*.
B4os, müeius. 17 Otttrik hltelr. SS4.75 XUfJ* \' hltelr. 718,— OsiUAk-iD»<7»r AlIsmvssuU rémíny C7W.76 4 wAnlcko. min» krv>Tjir*d4k IS0.04 Mujt« koronajirsdék —D4U *»wt
Ko:n»U>tt Biékelr Vlktemil PodApttUn
."tár:
T«JWI MVtOt tlépitS Urork«. t»>t U t«s»i£ ,ól» syteMai. borf cmJamw un-luJ «1 érolH HUS-
MM, Ktadeníe)« tjm*iL U»M/a4 u utsnUin * bór-j Mk nterirt 044^«cL Íi*-J Uki«ot \\fíe*Cmlt. Ár* ií
karaML. V»U<II Ue«i MIMI kar. z USTs\'
isc. se és « km VsIMí fik»! »f fa astsews Kmi« trisr* tiwwrir, s kf*a Ms rt»aJriB>>He
■ titíütíiiuM. jLilx^ kUÁ^iiaiu U. J
kMth^ti^Ju
Hfibu>. IWMI

Magyarnak Pécs. Néaeinak Bécs.
Ne klléjtk plailikit kOlfiUiél Legjobb érákat é« ikuuiktt kOli
SCHfiNWALO IMRE írás és ékszerára*
\' VtOIXTT. ■\' \'{=
tteiu WtM« Uroy*k«p« m péavt vlaasakRMQra »agy klaatrélaö»»
5 ±VZ JÖrAl^ASSJLL. 3
Ety peates niekel tsebóra
szép kivitelben frt « 50
Egy pontos aiekel ébresztő óra M 1 80 Valódi ezdst renontoir-óra pontos járásul — — — • • —
Valódi ezüst kétfedol. anke* reumát. erfla uerkezette!, y u-ij kiíitolbna — — — firt 8.2» Valódi eitut tula remontoir-
anker kétTedelea éra — — frt 1(180
14-karat©» aranylámosok estnes «séy kivitelben:
20 gramm nehóx 25 írt, 25 gr.xmui uohéz 30 frt. 80 gramro nehé» 80 ftrt, 40 (Tuam ncbés 47 frt t>0 kr. — Mindon lAnczhoz aranyba foglalt kOres lógók külön mérv» 15—10 gramro súlyban 4 frt 50 kr.
Urnáén tárgy a királyi főpínxverdebivaUl által megvizsgálva <• bélyejexva.
XUteieW* ül»ml 4» ara*7*r»»»kk»l. - T»bb tw étiamvt Urtl btrukonaba» «a
ffajy képe» áxjégyaék iogyn 6» b érmen tra küideük.
i—Segítség—
at nyújt minden
tüdő és mell-bajban
a kiválóan kipróbált it orvosok által ajánlott QpeeL&onua SXndovaeyn püula-alakbc-n és pedig: aaatma, kölö^éa; miil-haint kezdődő ttt-dövaa», tüüJhttrmi. naamárhurut, gyermekeknél és gén a Vaj oknál mindén rotz utóbaUta uélkül, a mint
tőbb kérhás bizonyít. Ara: 1 prób adoboa 1 kor.,i aaff tobos 8 koion*.
Örömmel bironvitom a „ITa-doTscln-plllnlák" kitűnő hatását h kérem 20 dobozzal rögtön küldeni stb. Dr. J. Janaon., Nasicoo. , Idr. egészségügyi tanácsos ás főorvos.
Kaptató egyedül a feltalálónál)
Hudovszky J,
í/ógysterési Dálja (Szlavónia).
I
A leflényélal betegségei
fo&dosao csomagolva bérmentve küldőn
I forintért
CnCHBAOM ÁRMIN
BUOAPXST, ft, Kajéa-atata lt.
Saimtataa Mfiu, m
kAnAnet »rmí 4» gyakorlat
m 37 ív ÍU teoit!4 r-nHilJ laliioU» legjobban «jájűhkljuJL _____
Rendel AlutÁzat „ r
BMajttt VUaflríssy-iit 2i. szia
mm Mellett.
Dr. GARAY ANTAL
1. m. *• kl>. waUlf (4»rrM • MnJ b*Wg»»«»4 4* b4fbajak »¡vakarva«», gy4-
gylt btilaa uV*ir«4. gyantaa. alaponaa mn.ioo-■ •rut férS- u »41 bmu U»Uj»*|rkel hu^ \'
______^ __JM^.
r»Tr"««t."füiJr»i»l. u tnf«rV><M Utó baj%Jt7 Ujaik rt M nÍMuntHl b6rtt\'.»_-ír\'t. «IgrtiifaU fOrftarll. 4aUlvk«»J M U4»«hbrkuU »gyartat ki-Ifin6 anxliuf nr»f »1 kJproktJl «»lutri aiaríal. — gvadoaáad»» Imi. Hoadola»: p.«u ia—*-tf u tm» a-i®. Uvalakre váaazal
lyégyszerekrtl geeéeskeJIk
AOÁM GERGELY ügynök
JamkoTáaaan, Báos-Bodrogh megye.
r*ld«k«t 4« kÍrtokok»t kB.T.tít t a klaek •U4é Ulepjet tuuiU, íerSklJaa»* bUalom-■U 300 h.kUUUr kor*Udé|ki-
ttal Jé tank, ktkttj* U-iS forua
JPrmtpaktus ingyen.
OliitilicliUt) libtn\'irlis. " 11 fiiifiitl iltirta.
t FOGAK 11
tnir fiüuttlii. uját ii<uif nertit
«MMtoUat te «MtMka, imIí»«! r#f>^]il S frt. XMi(*fb«k>aa \'•»»»-M«t S frt. aaáj>*414a ■UkOl U. F«*kuxi»
OMAUitftl a frt. fw««nia [«(UmM ti tfVaX.
Ái%*M4m4e 4—a frt. luoe« «»rr
mm a frt r»twut.u« s ín. urr««.
P1TZYLE fogorvos,
MVnjPMUT \'«A Cemttá LmJa»-iUc*a 10„ fél fim »lét. StMlUtl rtnmk tevtttM a tüí. áw«l-tv<ut>[uziii i frt a« kr.
CMECaBMB
I ICe^
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
«OTsjrnuméu
Hazai általános biztosító
részvénytársaságot,
■....... «a nelynél aeaaeaak ........
alőnyöa f«ltétalek m«l
i «\' i -■ 1 " -»—ii i .. i. .... .
l«tt lahat biztosítani, de
ahol bi előforduló ká
rókát szonnal és mét-
-■■■\'*■*■ "t ■■■■■■ amasc —ga ■ - -
jtényosso bosBÜiik, sőt
^ y o f a a n ki Is fixatik
EMBEgBgBHBgHHB
míüu »;>»> \'•••»•ÍSJ* *
„FEEOLIN"-t.
tirdtfi* M*k kui»r»nit, k*»ry •
.KK»U»M ttm+ > l»KJ*kk
.«♦r a Uutk, a k»Ji.»k U r»|U»«kl
l |tcKuUulaa*kk »rí U a t»g k»t«k ad». n»o»
ilcol <» il>k*l KY«I » „/«••IU" h»« lllllt *tUI A „>f««ll»\'\' l«t»«p»w .tbb <» kclrl«»«bk n»»<nyb6l »18 üillttt utppin. Jíiillunk tovibbá, opy tt ir» Kdfi «\' rknr»l, kor»U4L mlutttr) »r«fír»«»*»*k (wim»«ili! Ilb. I Hf<l«ll>" h»»10ll«u ÍM» ^emt«l<n«l clilnntk. A rr«t«li»\' f»|»kb t.»)tíu<M* — h»).lp»M — /» .»!si<fKI»»«i. iou»V«Jlly»i« 1 h»>kl ullilt, < potfl<*pt-itiitt it > t«)b«Uj ,>rtkl5l intt*\' A „r»«»ll»" «i;b«a
i ¡;Kt<rmfii*l»ttbb ti kfjobb
A kl » nrtt«UaM-l 41 »ndÓAi* ,x»?p*a h»ly«l k»»inll|». «»I»l <» "<» ■ mi. K&t«l*iiik R»(«nkal a f4nt .ioi>n»!l »¡»»»»«c4iJí«, h» t ,.f»««lhi\' ixni ii« tik»«*. Sry 4»f»b ári I k-r., ) J«t«b i>»r.. * 4if»b 4 kor. li ¿1 ab 7 k»r. Efy O ik *tinl tani » flH«r, 3 4fiukon MISII (M dll«r. Ütfn ./(kl fll hllifirl tóbb M<(i<n4<lh«;\' »Wtü á. (4iakU/iban Uíc». VII. Maiit blIfoiaU. R
Ha valóban Jo Untat akar kg/ kérj« vagy rendeltesaen •
IKassai-Tintét f
Maáerspach és Széke» kaTsá\'T.
Swájci óra-ipar.
Csak tü kor.
SxakértfikntV, llaiUknck poyla-.vanfk
4« r-.nd4it>aii»la;ldknok. »»Itrrlnl ml*« 4»oWlu»k, kin k J4 érára atUkkís* »a», au.«« ("otí--!:, \\r.~ZJ
ml «r«4»tl (oofl I4kar. tlokU»-araujr-pU^uo raaiontolr ¿rák
hhtu. rtodnor «jyodo» «Iárw(<l4»4t 4lvotiUk. ífa Ór4k aoilmagntlikuf pr*" clild* ti«rk<u(i»l vannab • Hálva, l«*ponlo»abb^B vannak ttabáljroiva 4# kipróbálva tt minden ttj<* drarn hirom 4vl lrA»to*4(l létál.ási villalunk. Ai ór«; «okuk molyok l)4/oni fjdél« ro*5« M\'ibi) (Savonoil<t4lli*n»k. Dft»p4a 4*l»iidiv>tO\'abt klálll\'áiualr 4> »« újonnan fclialáll »W •tolut viiloiatlao amtrla,
-"■■ ■"--|<UiO 4r<bál ktaiOlno\'
•mnklvDI tty Ukaral. aranylomoriol vannak atvonva, rr.141 ely orr<1 U haa»nlno»a»fu\\k a valdJI arany érákhoi, bn(T m »«»konók altal *cm kUlünbOzKthotók mog ««v XX) korona érti valédl arany érátél A vllár «(yodUli érája, moly aat veotltl ol valóJI arany klníii»»t 10 0-/0 ut4a>tnd«l4at 4« körülbolUI 100« dloairA loval«* kartunk « hónap lat >(4aa alatt. Ara agy url vagy oól árának oaak 16 kor »ám éab4>m<nivft *l nd.0 óráhoi ogy b6.-t«li tn,,y.n L*.-Jlvatooabb ta U*»la« *4n«abb ar»nv-plmna-líncok urak ét httl/yek rttMtt (nyaki Tiacok la) k J, 4 Oa I koroaa Mlndan m«« nom feleld órt klio.;Aa neUUl vlaaiaWlolik, m\'4 lal itminl knckáttaiáa. St4* k&.dú uUav4t varr a nem olóUta» b kuldoao ollonobon. — |}ondtIm4nyok inio«»«drtk i ^
Ubren-Vertandihaus „Cbronos" Basol X. (Schwelifc l4«4i«k Sr41cbi f> áll . lovolci6Upr k 10 Állma b«ljo4gol kOldoadík. — Ragya/ UroUi4e.
Klrálypemetefű-bonbon
köhögés, rekedtaég, hurut rémhQlés ellen
nválkaoldó. Egyedüli haiai gyártmány, mely mlizmentea ctukorból éa gyógyuövények-bél kéaiOl, 1 deka 4, doboza 20, 40 és 60 fillér. Gyárosa:
XABKEBTBEZSÖ
Budapest, VTX., Elemár-ntoxa 99. is.
A világ legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, gyógy tárak bna és a vasúti állomások éttermeiben.
6 ü T 0 B
7átlrl*1r flfrrelmében, ki fél él >son akar vájürohií as jöjon és gj 0-tddjőn nec remak báló, eWd-ó, vaJodi »óraiékek, lámpa, ingó óra ralammt ka-l\'ín.\'éle uj és kevoset baamáli bútorokat, nmek előszoba stekrény bessorzési áron <*phatók használt ba\'.orok b^seréllotoek S (41y-aUc« 44. »r*-av«n vakokUtvaaUbea WKhIiI balra.
j -
Brázay-féfa sósöorszatz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen élésétől, dörzsölje be arczát, homlokát, valamint a fejét éa nyakszirtjét sósborurszel, néhány porcz múlva már rondkivtlii üditő hatást éroz.
1 nagy üveg ára i korona;
Ikia M m 1 »
üiencnreld és Trirsa
fényképészeti mQterme
Budapest, most dsdióía-alca 18.
Király-nUxátél Jobbra maaodlk hi*.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. RrnaQ kópék kitűnő és szép kivitplben késuttetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borult időben is aikerrol eszközöltetnek.
Ua»a4IJk Öa
t (ollol\'oa kitt»» ka 4ta, UgidakliaAkb t\'«o-kaa4aa«l a •Oalyew arrakrrai.il I itita
i» kr ; katia« adag I ht It k> RgyadOI kapható ao oaak o otlmmal vaUdi:
aXKIIKLY 41. rr4ry<irri4r* ■« „latoBKoaikci" *»««.»«
Péter és Fsai miiíestő, vegytisztisztitó és gözmosó gyár
Budapest^ Wll-t Szfivefséq-utcz£) 37a
Url nöl- és üfjnnBkilIlloyík, tíiszliö és tülerszítatak,
füooönyök, szöcjaje*, csipke és Tégáruk, szönnák és febároemflek számára.
G. öKíölyam, nj, szám
Nagy-Kanizsa, 1902, swoa irtrcUs m
Egy szám 2 ffllír.
FRISS BJSAG
Előfizetést ára:
Htlvben hásho* hordva egy hóra 80 fillér. ,\\ .\', Vldókro pósUi küldéssel egy hóra 1 korona 20 ftllcr.
Kiadó tulajdonosok:
Krausi es harkaj.
Felelős ssorkssstó:
r—^ LLOSVAJ uvao.
k
Sserkesstóség ¿s kiadóhivatal: Krauss ét Farkas papirkaraskadiso.
Maojalenlk naponta korán ragjai.
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Újság* «uuaódís« nyomdájában.
Leszakadt egy tiszai hiti.
a.
Ki a hibás?
Hogy bűneiért vezekoljon, már ismét másvilágra költözött egy . . . igazgató, vagy helyesebben, hogy a íöldi büntetést kikerülje. Mert sajnos, ma oda fajultál; a dolgok, hogy a túlvilági megtorlástól, büntetéstől már nem nagyon fóinck az emberek, a földit pedig vagy kijátszani, vngv kikerülni remélik, leg--végső esetben azzal, hogy leszámolnak a maguk életével, mely ugy sem ér semmit abban a pillanatban, melyben a megszokott jó módról lc kell mondani éa esetleg a fegyház munkatermében komolyan dologhoz látni.
Csodálatos, hogy akkor, mikor egyre-másra viszik el as oko* gazemberek, a becsületes buták pénzét, mindig találkoznak ujabb alakok, kik nom okulnak a másik kárán, hanem rohannak esztelenül vesztükre. Egymásután dőlnek romba a kisebb pénzintézetek, egymásután pusitul velünk as okos emberek pénze és mégis, mikor éfajta uj intézel gründolására vállalkozik, valaki,mindig találkoznak emberek, akik elég balgák azt hinni, ftoff ami eddig a szokás alapján csaknem törvénynvó lelt, ezentúl as ö kodvükért mog log változni.
Es nem hibás az, ki bizalmát ily módon tékozolja, csaknem azt mernők állítani, nem hibás az sem, ki ezzel a bizalommal gaz módon vúazaé). Hiszen t nép azt látja, hogy ennyi gaztett után még sem rendszabályozzák meg a pénzintézeteket, azt kell tehát gondolnia, hogy csak abban az egyben voltak s\'k-kasztók, csolók, tolvajok, a többiekben rend uralkodik és kifogástalan becsületesség, hiszen ha nem így lenne, a hatóságok régen megakadályozták volna a szélhámoskodást. A tolvaj pedig, a sikkasztó ugy van a reá bízott pénzzel, mint a tigris, mikor bárányokat dobnak a ketrecébe; aki odateszi a jámbor állatokat, csak nem hiszi, hogy a fenevad nem fogja óket felfalni. Hibás az, ki a fenevad melló engedi tenni a bárányt, hibás sót bűnös a hatóság, mely annyi gaztett után som okult és nctn loszi lc-
\'hctatlcnná azt, Lozr a kis err.bcr gaz-
• »
emberekre bizhassa a pénzét, nem teszi lehetetlenné, hogy ez s pénz közpté-dAvá lehessen.
Acomanyoz^sohr
A hivatalos lap a következő királyi
kéziratokat közli:
VyUás- és vközoktatásöfyi magyar mi-
niszterem előteijesztéséro Takács Kál" mán besztercebányai kanonoknak a Szent Györpvről nevezo\'t ajaki címzetes apátságot, Iludnay Alajos bajmóczí ol* tárnok plébánosnak pedig a droszói czimzetes prépost »ágot adományozom.
Költ Uudapesten, 1002. évi máicius hó Ö-én.
Fcrencz József, s. k.
Dr. WlaskiC8 Gyula, a. k.
! l>
Magyar ijrazsásrflgyminiszterom előterjesztésére Drill Déla budapesti büntető törvényszéki hirónak, anját kére mére, járáshirói nvnöségbon a budnpesti büntető járásbírósághoz leendő áthelyezését mepengedom ós ogyidojü\'eH nevezőit bírónak az itélótábla-biroi címet ós jelleget adományozom.
Kelt Hudapesten, 1002. ¿vi március hó 14-én.
Fcrencz József, s. k.
,. Dr. Plósz Sándor, s. k.
Személyem kötülí msjrHír miniszterem olóicrjesztéso foittán \\Voisr. Mihá\'y, a londoni osztrák-magyar jótékonysági egylet, illotvo a Foronqs József-intézet alamízsnnmcsleiénck, a köziótikonysáp i^rén kifejtett működése elismeréséül, Feronoz József-rendeiu luvagkeieszijét adtmánvozom.
Kelt Cudapeslen, 1002. évi márczius hó 1-ón.
Feronoz József s. k, Giól Széchényi Gjula s. k.
Személyem kőtflii magyar nvnpzie-rom elrtterjefziéco folvlán Kunz Ferenc luil/jpesti navykereskodő. a magyar kereskedelmi csarnok alelnökének, a kőz-üuyek és különösen a kereskedőim terén szorzott érdemei elismeréséül. Ferenc« József-rendem lovagkeresztjét adománvozom.
Kelt Budapesten, 1CG2. óvi fobruár hó 20-ün,
Feronez Jóssof, s. k.
Gróf Széchenyi Gyula, a. k.
A bur háboiubúl.
Lelaiiózlatott budapesti szállodás
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 18.
A fővárosi vendéglősök és szállodások között nom kis feltűnést kelt ar. a liir. hogy n rendörsé? ma délben fetor-tÓKtatta \' Koyor GyBrny ácsol szdletáoQ . nöo venrféfjlfist, a „Zf.ld Kosraru" és „Aranykéz"-szállodák tulajdonosát kauezió-szédelgés miatt.
A szállodás ugyanis, oki gazdag ember hírében állott, az utolsó időben roppant sokat veszeti a spokuláczióval és hiielo is kimerült.
Hogy üzemét fenntartsa alkalmazottjainak kauciójához nvult és elköltötte. Mikor ezek risszokftveiclték a pénzüko\'., akkor hitegette öKet.
A/, alkalmazottak azonban sejtették, hogy a tönkszélére jutottak és közülök ma délben hárman: Pagács Józsof, Varga Vendel és Vágnor Ferenc fel-jeleniotiók.
A sikkasz\'ót délben detektívek elfogták és Sándor László rendörfogalmazó oló hoztak, aki letartóztatta.
Még délután átkísérték az ügyészség-hoz . i .
A ki a bur szabadságharcz történetet
figyelemmel kiséri, tud arról a rendszer-ről, melyet legújabban Kitchenor lord az angol fővezér alkalmazott, hojy Transvaal és Oranzs pacifikálását lehetővé tegye. Alkalmazta ugyanis az úgynevezett őrház-rendszert, mely nbból áll, hogy ogymáahoz közel őrös farmháxakat építtetett és ezekbe katonákat helyezett cl, kik feladata u vidéket megligyolni és ha gyanúsat észlelnek, a szomszéd őrházat értesíteni.
Az értesítést azután innen továbbítják egészen a fötáborig, honnan, ha szükség van nagyobb csapattestre, es hamarosan helyszinro érkezik.
Ilyen módon óriási torfllolekot zártak körűi az angolok és toltok a burok részérc ideig-óráig hozzAfórheletlonné. Csakhogy ennok is meg voltak a maga kellemetlenségei.
A burok éjnek Időjén akárhány U>on örKázat megtámadtak, az őrségot lofQlol-ték, mielőtt a veszedelemről a szomszéd
őrséget értesítették rofna M vittek aztán
magukkal mindont, a mi elvihető volt
Dewett is igy szabadult ki az angol csapatok alkotta körből, mikor már egész«» biztosra vették clíogatásáf.
F.kkor merészet éa nagyol gondolt* hadvezér, clláila az összes őrházakat re^ lektorokkal, melyekkel az Orsseia időukidt megvilágítja a köroyékot.
Ennek meg is volt sx s siker*, hogy 7» burok közül akárhány kisobb portyázó csapatot, melynek az ördöngőe masináról fogalma som volt, lefüleltek.
Mai képűnk egy oredeti harctért felvéti! után bomutat egy ilyen jelenetet. A burák éjnek idején megközelítettek ogy őrházat, mikor ogyszorrú c»ak működni kezd s* őrház tetején alkalmazott reflektor.
A kovotkezö pillanatban már s puskák ropognak, az ágyú bőmből s a kis bar csapatnak meg kellett msrát adnia, • ha csak mindnyájan el nem akarlak esni tt angol golyoktól.
Fűlakailak roübent íti kel I:sd!-hajól.
Trieszt, március 17.
Néhány nappal ezelőtt tőrtént, hogy annál a vállalatnál, amely a k;kötö bő-v tő munkáit vezeti. nagymonnylségO dinamitot toptak. Másnap a rendőrség unonim leveleket kaput\'., amelyekben tudatiák. hog\\\' a dinamit-tolvajok fel akarják robbantani • San-Maroo hejógyárban épülő Árpád és Habsburg hadihajókat. A rendőrség a legnagyobb titokban nyomozo\'t a dinamit tolvajok éa a levelek irói után, dó hasztalan. A tengerésze\'! hatóság tanácskozásra hívta össze az érdekeit hatóságokat a szüksépcs óvóintézkedé-sek megbeszélése céljából.
Ezen a tanácskozáson intézkedtek, hogy a San-Morco-baiógvárba Pólából toipcdó-naszádokat kell küldeni és az épúlöísiben levő hadihaiókat meg keh
szállani ma\'róx.okka!. Mi^ aznap torpedó-naszád hoiyezkcaclt el a haló-
gyár előtt os az épüli) Ijr.dlhaiók testét uszógorcndákkal vették körül, nehogv meg lehessen óket közelíteni. A fctft hadihajóra na:«yflxámu matró»» csapatot sxáHitottnk és éjszak* fényszórókkal folyvást menvilA* giiották a hajóoyd?* kikötőjét. A tiaiósá(? minden loho ó módon eiúikoloa ezeket az óvintór.kedéseket.
Ma noháuy torpedónaszádot küldtek Medolínóba. "mert onnan azt jelentetlók, hogy a közelben egy shoonert láttak, mely a part teló tartott. A tenjrcrésfceú hatóságot Polában azonnal avizAlták * erre cgv naszádon tizenkét fegyverea rendőrt küldtek ki Mcdolinóba. A tengerészeti rondörség csónakokon mratoa shooner loló. Mikor egy pénzügyőri csónak közeledett a shooacrbex, sa hirtelen Irinyft változtatott és eltűnt. A pépzügyőrök jelentették, hoíy a ohooneren aránytalanul és szokatlanét sokan «oltak. i
.tw.m oi



- --------—g-f - --— ■ —- —-■

i
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Kdpvlaelttltáz. ^ jfe&í
Politikai - aienzácziók híján "vlipóU
után
városi kaszinó dolga képezi jueglehotőfl tivíáe kommentárok tárgyát a folyosón.
Rakoruky István odajött az újságírók karzatához és beszélte, hogy a tegnapi VV*nokiuum sabrfen caefcU n dol-
gon mulatlak ós mindenki komikusnak találta, hogy a néppárt kibuktatta a Kaszinó jelenlegi elnökségét. Rakovszky ezután ebnondta, hogy a néppárt múltkori pártvacsorája alkalmával Visontai az ő asztalukhoz ült. Természotoson politikáról bt^zélgollek ós Visontai vállig att állította, boay a néppárt a felkcze-tiség jellegével bír. Erre rçsktjvszty c?t felelte :
— Nos hát megmutatom, hogy nem vagyok a felekczetiség embeîTe. lia aka-tea, n lipótvárosi kaszinóba is elmegy ek. Errp Visontai azonnal egy ivet vett elő, íelirln arra a néppárti képviselők neveit ás tut mondta, hogy meghívókat fognak kapni. Rakovazky hozzátelle, hogy nom ¡«a:: aa, mintha a Házban, vugy máiból ralk Miksa őket külön i« meghívta volna. Váltig erösitgetto Rakovszky még azt is, hogy az 0 ajánlkozásának nom volt uz a háttere, mçlyet néhány lap neki imputáJ.
Napirend előtt báró Fellítzsch Arthur Kusnaélyen kérdésben kért szót. Serbán képraolú noyau í* beszéd wiek a Uitbaomáuyokcól szóló részét nem i|a> nak mondotta, ós azt u román nép nővé-beu visszautasította. Kijelenti, hogyiain-djgfigaoat stokott mondani és /elhívja Sorbánt, hogy hktonyitsa be na ellenkezőjét annak, amit állított, akkor szavait vis<uavonja. Különben állításait továbbra is fenntartja, _„
Ezután áttértek\' a földmívolón költségvetés részletes- tárgyalásának (folytatáséra. \' fa
A tóUtryétnrféáre « vonatkozót iMolnél Rótmy Ernő ós Farka* Ábrahám kor inánypártiok szólaltak fel. Mindketten Xártók a kormányt, hogy vegye gond jába a lótenyésztés ügyét. , \'L
Darányi miniszter észrevételei" a tételt elfogadták. /l
Az állategáazségügyf^ {¿felnél -a
néppárti Sí , m
gróf Zichy Alsdáí^lllött fev hogv «■gy „kényes" kérdésről, a takonykórról ssóljon. (Derültség.) Gazdaember módjára ismertette est »Melegséget és j)usz-litásaiL Szóvá tette a sertésvésst iá és hatásosabb intézkedéseket,- követelt j® járvány terjedése ellon.. ^ j
i Wlttmann János BMrifit az\' állategészségügy sálunk nem áll helyes alapokon. Az állategészségügyét okvetlen reformálni kell. Hiányzik e téren nálunk u kellő szakértőiem és oz a főbaj. A hivatalokban és a zöld asztalnál nom lehel as omág állategészségügyét holyc sen intézni. Laikus ember nem képes felfogni, hogy mily óriási károkat okoznak a gazdáknak as óvintézkedések, hn azokat nom praktikusan kezelik. A sok mindenféle rendszabálynak és rendeletnek nincs gyakorlati értéke. Ezekkel csak agyonszekirozzák a gazdákat,
A mezőgazdasági intézetek tétolánül Rabinak Gyula szólott u mezőgazdasági intézetek ama hiányosságáról, hogy a gazdaközönségnek magas képzettségei nyújtani nom tudnak. Mennyit tanult.at \\ alaki a mezőgazdasági tudomány sok-O] dalusúga mellett, például a magyar-ó vári gazdasági akadémiának Összesen hét évfolyamán? Azonfelül vsmiak gazdasági tanintézetek, molyok az akadémiával egyenlő kvalifikációt adnak kisebb követelmények mellett, Fól kell állitani a gazdaság) főiskolát, még pedig a fővárosban. A legszükségesebb segédjudo« tnánvokból itt müvelódhetnok Icgköny-uyeboen a hallgatók, Nagy haj, hogy a mostani viszonyok között a gazdasági intézetek nem képositik hallgatóikat arra, hogy a íóldmiyclósügyi minisztériumban tisztviselők lehessenek. (Ho-yealés.)
BLsskovIeh Ferenc j Megváltoitatr
*k a kvaliúkacionális törvényt!
GUnther Antal a gazdasági főiskolát Hagyor-Óvárra követoli, mert Magyaï-övár aa 0 kerületében fabaik- Odúnk
derültség.) A tóvárosi éleinek nagyok o veszélyei aa ifjúságra néave. v\'-
Baross Károly: Nagyobbak tt Vidéken I (Élénk ellenmondások és zajos helyeslések. Az agráriusok közölt izgatott vita induL Elénk dorOitnég a szélsőjobboldalon.) -ŰUathsr Antal ( A német kulturának a legnagyobb szolgálatot a kis német városkákban elhelyescU egyetemek tették. Így kei} teuuüns nekiiuk is. Diuiérj Alagyar-Ovár egészségügyi viszonyait. A tételt elfogadja.
Madarász Józsof: Le vele I \';í*r A tételt megszavazzák. A juhtenyésztés tételénél Papp Elek a magvar gazdáknak erro való nagyobb figyelmét követelte. Szigorúan kell elbánni azokkal a kereskedőkkel, hamisított gyapju-szőveteket bocsának forgalomba.
Tíz petenyi szünet után Psrozal Dezső, a mentelmi bizottság elnöke tett jelentést arról, hogy a Horváth Gyula ügyében, a ki a szolnoki választáson csendőrrel vezettek volt ki a szavazó helyiségből, még nem készültek el n vizsgálattal, tehát adjon a ház még há* rom-négy napi haladékot. (Helyeslés.)
Ezután a költségvetési vitát folytatták. A havasi tejgazdaság tételénél Barta Ödön a rutén-akcióról szólott. Védelmezte a Schünborn-uradalom tisztikarának magyarságát. Ezelőtt németek voltak, de ezen a hibán most már javítottuk. Hajnak torija, hogy az uradaiom tulajdonosának\' uulatui vágyása a érdekének rovására nagy területet foglal le a vadászat számára, de a hibában részes a törvényhozás is, mely nem foglal állást a hlt-bizományok ellen. Minden tekintet mellőzésével mentül több legelőt adjon a ruthénségnek a miniszter é9 szerezzen meg az ottani birtokosoktól c célra minden területet, melytől csak megválni hajlandók. Az erdészeti ügyekbon pedig ne gyámkodjék annyit a minisztérium. A feleslegei é6 akadékoskodó erdészeti bizottságot szüntessék meg. Ezután a magyarországi kivándorlás kérdéséről emlékezett meg.
Kiutasítja ezt az állítást, hogy a ki-vándodásnak a zsidóság az oka. A kivándorlókat az állam nom részesiti a szükségos gondoskodásban. Az útlevéllel az állam teliesen loveszí kezét a kivándorlóról, csak mint katonakötelest zaklatja. Mindon bünro van elévülés, csak arra nincs, hogyha a kivándorló hazajön, a katonai megtorlás alól meneküljön. Még arra sincs gond, hogy kiván-dorlottjaink pénzét, ha haza akarják küldeni, mog no dézsmálják a közvetítők Amerikában, Irányítani kell a kivándorlást
Széli kormányelnök; - Akarjuk Is. Fiúmén át.
Barta Ödön: Minden adandó alka* lommal föl fogjuk hozni ozt a dolgot, Sürgotto végül a kisbirtokosok hitel-ügyének rendezését.
A keresztes ifjak. ¿gj-
Budapest, márc. 18."
A keresztesifíak, ahogyan a tavalyi keresztbotrányok előidézőit általánoeság-ban nevetik, tegnap évforduló; öltek, a tavalyi ilicsőség évfordulóját.
A mai napot azután íellmsznállúk arra hogy újra megkísértsék n kereszt kifüggesztését nz cgyolemcn, de most már n szolidabb éa helyesebb utat választották: a rektorhoz intézett kérelmet.
Mi azt, hogy nz ifjak jó keresztények, csak dicséretének találjuk, do mint eddig minden alkalomkor, most is intjük, söt kérjük őket, térjenek rá teljesen a munka, u tanulás útjára, no cnaudjék magukat semmiféle agitánióra felhasználni. Köleloaségflk, ho~gy igv csoleked-jonok és nem másokért, a haza, a tudomány és szülőnk iránti kötelességük.
A mai tüntotéfről jelentik:
Ma van éppen egy esztendeje, hogy\'az azóta feloszlott Nemzeti ifjak nagy bot-rányék keretében kifüggesztették ar. egyéiumen u keresztet, a melyet azután a tanári kar ismét eltávolíttatott.
Az egyetomi ifjak egy része az évfordulót tegnap a raonsa nkadémikában vacsorával ülte meg » ma délelőtt mindenfelé arról beszéltek már, hogy as if-
jak ismét kiakarják fdggesstam a ke; í^azténysóg ».zent jelképét as egyetem1 tantermek falára fe hogy a*, tavalyi,botrányok is mcfligmétlődtek. * .
Ezzel asemben konstatáljhk, hogy aa egyetemen ma délelŐU a legteljesebb nyugalom uralkodott As ifjak o«y kül-dötsége már kora reggel megjelent as egyelőmén, de csendesen megválta, mig a rektor megjött Ekkor a küldöttség Iisziuittgni akart nála, da a. rektor csak egy órakor fogadta őket. <.-..\'■
A küldöttség a rektort \'arra* kérte, hogy engedje meg a kereszt újbóli kifüggesztését Vécsey rektor a küldöttség memorendumot nom fogadta eL Ami el van intézve, azon változtatni nem lehet — mondta a rektor — s az ogye-t«m falain belül csak a tudományok ápolásának van helye.
\'^•••K\'í

i * ., .i. . *; j— . --- :.
ti**** ♦ Ser» >»»«•\' » »
Földrengés.
• — Saját tudósítónk Uvirata.
Ó-Becsc, márc. 18.
Ma déli egy .óra tíz porckor itlen földrengés volt, moly egymásután következő két lökésben egy\' kísebbon és egy nasyobbnn nyilvánult meg.
A földrengés óriási rémületet keltett, az emberek legnagyobb része ebédnél ült és ijedten rohant az utcára.
A rémület annál nagyobb volt,Vmort a második földlökést földalatti moraj követte, mely semmivel sem volt erö-ssbb egy nyári zívatari menydőníésnól.
Néhány ház fala megrepedt Embor-életbon eddig értesülésünk szerint nem esett kár.
Báoa-Fflldvár, márc. 18.
Ittee ma délben földrengés volt Két lökés volt érezhotő. ,
Feleky Miklós temetése. ^

Ma délután 3 órakor temették el nagv-galambfalvi Feloky Mííj1.\'z negyvennyol-ozas bonvéd YadásztiszKi s a nemzeti színház kiváló tagját <y
A ravatal a nemzeti színház udvarán volt felállltvo, teljes gyászpompa és koszorú erdő között feküdt n nagy halott.
A gyászszertartást Papp Károly rof. lelkész végezte és megható beszédben emlékezett mog B\'elekyrŐl.
A nemzeti .színház részéről Beöthy László, a 48-as honvédok részéről Misko Zsigmond a honvédmenház tisztikara nevében mondott gyászbeszédet •

Leszakadt egy hll
rf-n
Nagy szersnesótlenség m Tlsxán.
Zentárói jelenti ogy táviratunk: Ma reggol fél 0 óra táibon a Tisza óriási feliidja a rakparttal együtt menydörgós-szerü robajjal leszakadt A rakpart kiépítését a városi ellenzék évröl-érro halasztotta a most kiszámithatlan a kár.
Egy később érkezett táviratunk jelenti:
A ilidleszakadás nem ment oly simán, mint az első híradás jelentette.
A hid mikor leszakadt, ráesett egy áruszállító göxSsre, amely ennek következtében azonnal el-aUlyedt.
Vajon hány ember pusztult ol ez-nlL\'alommal, még eddig nem lőhetett megállapítani.
Ahidlesznkadás következtében az össze-\' kötlolés a Ráuáttal teljesen megakad.
A leszakadás oka a rakpart loszaka* iláía volt. Ezt a rakpartot most aksrták kiépíteni, még pedig kormány subvenció-val állandó rakparttá, a/, aztán meg is védelmezte volna a hidat
ivíi okozta az angolok vereségét?
vS \' London, márc. 18.
llundle tábornok, a ki a tveenfontelni tál>ort, nüelött a burok megtámadták, megszemlélte, Angolországba visszatérőiion Fokvárosba örkezott. Valószínűleg tőle jöttek a részletes jolontésok arról a azerenosótlwiségröl, a mely az angolokat értő. Kzek a jelentések különösen azért keltenek feltűnést, írért elárulják, hogy egy katona! teleoráfhiwatal-nok megtagadta aa e^sdolrnss.
aágat te eeűÉtat MoUeégdre volt as al-lenségnek. JRundJo tábornok mihelyt köztudomású lott hogy a tábort a burok bevették, as eUndi-rlro/l tábor könnytt lovasságát riassUaí akarta.
De a tásriróhirstaLaek nem akarta a parancsot tovább adui, azzal a xnogi okolással, hogy nem tud tovább dolgozni. A táviróhivstalnok hadbíróság üiú keriflt. e mely két órai börtönre ítélte. A tárgyaláson kijelentotto, hogf ki volt merülvo, mort már harminc órán át szolgálatban volt.
A felsőházban tegnáp Speoer lord felvilágosítást kért a hadíjognak a Fokföl-dön való aikalmoüásáról ¿9 a haditörvényszék tárgyalásaira vonatkozó iratok bemutatását kívánta.
C LEGÚJABB.
-
i A beteg Rhodes CeoH.
London, márcz. 18. Fokvárosból érkezeit távirat szorint Rhodes Cecil, állapota változatlan. Éjicl-nappal Ülnie kell, mert máskép neoi tud lélekzetet venni. • --
«*
öaszeetifctlwús a hajóhad állon.
Fiume, márc. 18. Az itteni tengerészeti körök meg vannak róla gvőzodvo, hogy a trieszti ós pólui rémhírok erősen túlozva vannak, üáeket a liireket valószínűleg an^rldirtAk terjesztoiték, nluk u hatóságokat u különösön a haditengerészetet inog akarják rómiteni. Az egösz dolog annyiból áU, hogy n páduaí prefoktus bizalmas értesítést küldött a űumei kormányzónak, amelybon tudatta velo, hogy Púduában nagy anarkisia szövetkezet alakult, a mely dologátusokat küldött Fiúméba, Tricaztbo 03 Pólália, s u mely azt tt célt tűzto maga elé, hogy a pilai orze-nált ó az oajetrúk«mágyar hadihajókat levegőbe r£prtse.
Az • osztrák. Magyar hajóraj látogatása.
Madrid márc. 18, A rígcns-kirólpó tegnap Ripper ellentengernagy és azosz-trák-inagyar hajóraj Uszljei tisztoletéro ebédet udott, n melyen jelen volt a királyi család, a haditengerészeti miniszter, nz udvari méltóságuk ós az osztrák-7 magyar nagykövetség személyzoto, Rip-
Eor cllcntengornagy látogatást tett a aditengnrószoti minisztériumban és megnézte a históriai cmlékokbon rond-kivül gezdag hadilengcrészoti muzoumot Kartagena, márc. 17. Az oszrrák* magyar hajóraj tisztjei ma megnézték a várost ós környékét A városi hatóságnak küldöttsógo látogatást tott a hadihajókon. Este a2 osztrák-magyar konzulátuson a tisztek tiszteiére bankott ntánna a színházban díszelőadás volt Kartbpena, márc. 1». Az itteni osztrák-magyar pikoittul az \'.oszlrsk-magyar haiőraj tiszti karának tiszteletűre lakói mát rondezetf, melyen a nwgyo fflkapi-\' tánya « valamennyi hatóság fője jelea volt Az osztrák-magyar hajórajra ^gen gok előkelő.család eüálogatott V,v "A
\'i^-mmh
¿¿•s;; Kormányválság Spanyol« *,l\'j
> ^fU\'.-..- _ országban,
Madrid, mároz. 18. A Fabra-ü^\'-r nökség jelontóso szortnt bizonyosra ve-? hotő, hogy Szagaszta lesz a miniszter^, elnök, Woylor tábornok a hadügyminiszter, Morét a belügyminiszter, Roma-nonos a közoktatási g yi miniszter, Çana-lejaí) a kö.".munkaüwyi miniszter, Capdobo az igazságügymlnisztor és Almodovar horceg n l^lügyminiszter. A többi tárca botöltésére nézvo még nem döntöttek. \' j
Elsikkasztott feleség. ^
—Saját tudósítónktól. —
fr^m\' \' Budapest, márc, 18. \' Az éjjel\'a^fíkapitáiryságon megjolent egy fiatalember, aki elmondta, hOgy ő . Dellisch Gyula mémök. A mólt héten Dclgrádban tarlozkodott. hogy egy na£T-szabású találmányát érték»*ú**.
— Mielőtt távol voltain szólt a re»dörtisztvieelöJin«K — r^rtam nőmet eg barátomra, liogy viayáiíon reája addig, roig visszajövök. sa a mikor ma visszaiöttora, (itt sirva fakadt) tud* mag, bogy a nyomorult eliikk»ártotta. a feleségemet.
Adott nekem helyette egy egészen mái nőt. a kiről azt állitja, hogy afelcségom Pedig nem az. ugy néz ki, mint a felc-ségem, uts nem az Tcssókmeggyőtődni róla, hogy igazat mondok.
A rondórtis\'/.lviselönek feltűnt ez a dolog és egy detektívet adott a furcsa ember inell<>, hogy nézze meg, mi baja van otthon.
A detektiv elment a férfi lakására, ott megtudta, hogy nem is mérnök, hanem csak: gépész és már egyszer az őröltek házában volt, mort a fix ideája támad*, hogy feltalálta a lógcsónakot, amely ál-litása szerint teljesen pótolni fogja n kormányozható léghajót.
Most\'is megállapították, bogy elméjo meghibbant. Nője sírva mondotta el n detektivnek, hogy milyen furcsa ember lett egyszeiTO férjéből, mióta visszatért Belgrádból.
Nem akarja felösmerni. Egész éjjel dühöngött ós meg akarta Ölni; hogy nem a neje, hogy mit keres a lakásában.
Miután konstatálták, hogy Dellisch elmebajos, a megfigyelő osztályra szállították.
Kauciósikkasztó százados.
Budapest, márc. 18.
. Megírtuk, hogy Domínko János közös-hadseregbeli százados néhány napja nyomtalanul ollünt Budapestről.
Domínko a fővárosban igen ismert alak volt.
Hat esztendejo nyugdíjaztatta magát, nicrt anyagi viszónyai rosszra fordultak s n könnyelmű katonát hitelezői nagyon Szorongatták. Akkor eljött Budapestre a h kerepesi-ut 0. számú ház első emeletén katonaügyi irodát uyitott. Kleinte jól fólyt n dolga s főkép avval fog lalko7oit, hotjy kauciókat szerzett nősülni szándékozó púnztelon tiszteknek.
Az utóbbi időben azonban a hadügyminiszter megszigorította a házassági óvadékok ellenőrzését és Dominkének az a módszere, hogy befolyásos ismerőseinek segítségével, jelentéktelen értékű ingatlanokra jegyeztette elő a házassági óvadékot, csődöt mondott.
A hatalmas termetű, jő arcú ős kellemes modorú ember okkor meg akart nősülni. Már jegyben is járt egy előkelő bécsi elvált — uri — asszonynyal és többszőr leutazott hezzá Abbáziába, n hol jegyese üdült.
A házasság azonban nőin jött létre, mert az urnő megtudta Dominke viselt dolgait.
A százados ettől fogva állandó vendége lett az éjjeli mulatóhelyeknek 6s »örün látogatta a főváros kártyabarlang jait. Legutóbb már kauciós emberek pón zére vetette ki hálóját.
Szolgáknak, pénzbeszedőknek alkalmazta őket s mikor visszakövetelték \'JGüO koronára rugó óvadékukat, Doni iokft koreket oldott. A rendőrség elrendelte körözését.
Az ó-budai krach.
/
Budapest, márcz. 18.
Az ó-budai szenzáció móg semmit rom veszített érdekességéből, sőt az érdekesség állandóan fokozódik és foko zótlik vele az izgatottság, mely azokat az embereket fogta el, kik az ó-budai takarékpénztárra bízták keservesen, nehéz munkával szerzett ós megtakarított pénzecskéjüket. t
A takarékpónztár szerencsétlen vége ért igazgatójának teteme künn fekszik nz üUői-uli bonctani intézet márványasztalán. A boncolást móg nem ejtették meg, sőt valószínű, hogy a rendőrség toljesíti a család kérését és nem rendeli cl a boncolást. A temetós iránt eddig nem történt semmiféle intézkedés. Do az bizonyos, hogy a család Augenstein Samut a budai temetőben helyezi örök nyugalomra, j
Ax eltűnt főkönyvelőnek, Adler Károlynak nincs nyoma máig som. A rendőréé» megindította elleno a nyomozást a megállapította, hogy az az ismeretlen uri ember, a ki tegnapelőtt a Bristol* asálloáa eltttf a futtába vatotte magát, nam innál Adlarrel.
A rejtélyes eltűnt főkönyvelőről azt beszélik, hogy az utóbbi napokban, a mikor a takarékpénztár hiányát leleplezni már nem tudta, szerfölött idegescu viselkedett. Viziói voltak, minduntalnn felriadt s annyira kivetkőzött rendes modorából, hogy alig ismert rá a környezete. Mindamellett nem biKonyos, hogy Adler Károly tényleg betegjo lett bűnös érzőiméinek s az sem állapítható meg, hogy valóban clcniésztello-o magát ?
Adler nőtlen ember volt. Sokat foglalkozott egy óbudai osalád egyetlen leánygyermekével s a kik a csaladot és Adlert ismerték, biztosra votték, hogy a leány Adhirnek lesz a felesége. Hogv hogy nem, a leány nem Adlerhe* s
azóta, hogy egy óbudai fekintélyes úriember vette feleségül. Adlor egyro költségesebb passziókat kívánt mog.
A különben szolid ember nem érte bo óbudai csendes lakásával, átköltözött a pesti oldalra, a hol tudvalevőleg a Va-dásaküri-szállóban bérelt szobái és ugy élt, mint a ki fenekég akarja kiüretni az emberi élvezetek poharát. Kz okozhatta a romlását ós közvetve Augenstein Samunak, a becsülotót féltő egyszerű embernek szerencsétlen vógét a az óbudai takarékpénztár hirtelen bekövetkezett
Váltégát,
A takarékpénztár helyzete alaposan mogrendült. Amitől már tegnap tartottak, az tényleg bekövetkezett. Ma noiucsak az óbudai és újlaki bolevök jelentkeztek betétjeikért, de már a kerületet környező sváb faluk parasztnépe is elözönlötta as óbudai Lajos-utcát, hogy visszakövetelje a pénzét. A takarékpénztár betétállománya tudvalevőleg 2 millió 800 ezer koronát tesz. do az alapszabályok értelmében 200 koronánál nagyobb összeget csak előzetes felmondás után kaphatnak vissza a betevők. Dg_az iutézci ezt a felmondási időt eedig nem vollo azigo-tuan s ha itt ott akadt valaki, aki egész követelését kérte, ki is adták noki.
Az értelmiség alacsony fokán álló ó-budai és környékbéli sváb nép eddig nem is tudott a felmondási kötelezett pépről ós ma tömegesen követelte vissza minden pénzét.
A Lajos-utca mindkét oldalát sürün ellepték a betevők. A rendőrség már kora reggel kivonult és a rend fentar-tására maga Sajó Sándor ker. kapitány ügyel. A járda mindkét oldalán rendőrök állanak n az emberek csak a rendőri kordonon belül egyenkint juthatnak ho a takarékpénztár helyiségébe.
Az igazgatóság ma reggefl20.000 korona készpénzt helyezett el a pénztárba s a tegnapi maradváuynyal együtt mint egy száznegyvenezer korona áll ma r betevők rendolkezéséro, n miből mind összo csak 700 betevőre jut 2—200 korona. A nép pedig türelmetlenkedik, zajong és lármázik és félti a maga nelvéz munkája árán kuporgatott pénzecskéjét A pénzükét jolentkező betevők egyro szaporodnak s raég az intelligonseb elem eem akarja pénzét henhagym az intézetnél. Az igazgatóság ezzel u körülmény-nyél is számol — b hír szerint — mindenkinek, >n ki jelentkezik, kiadják a betét tökéket.
Adler Károly ellen a rendőrség lu adta a kővetkező körözőlovelol:
Adler Károly budapesti születésű Oő éves takarékpénztári főkönyvelő szombaton délelőtt fél 10 óra óta\' nyomtalanul eltűnt. Adler magas termetű, kövéres köpcös. Zöldes szemei vannak. Kis bana jajusza van.
budapesti hírek.
— A.király GödöUön. A király ma
reggel 8 órakor a koloti pályaudvartól tiödöllöré utazott, ahol egész nap vadászni fog. Kíséretében vannak Paar és Ilolfras hadsegédok, Hőhncl korvettkapitány és Kerzl udvari tanácsos. A cirály igen jó hangulatban ós friss egészségben volt, amidőn a kupéba szállott. Gödöllőről jelöntik nokunk; Ű
felsége ma dálalőtt 0 érakor érkezett Ide különvonaton és eayoneeea a vadászterületre ment, ahol Petter a ÍŐvadász-piest tr várta. A vadászat fél 11 órakor
lezdődötL
— Póruljárt zsebtolvaj* Az éjjel az Erzsébet-köruton nagy ribillio >volt. Ugy fél 2 óra tájban a aarki rendőr látta, hogy több férfi üldöz egy pmbert a New-York kávéház felé.
— Tolvaj, tolvaj, fogjátok el I kiáltották. Valaki fel ír tartóztatta a azeren-csétlent, aki dulakodni kezdett, bogy meg tudjon szabadulni. Ezalatt oda értek üldözői, akik a földhöz teperték és upy elverték, hogy a VII. kerületi kapitányságon, ahová a szerencsétlent szállították, a mentőket kellett avizálni, A mentők az összevert embert elszállították a Rókus-kórházba. A sterencsét-len Hopfenkom Lipót üvepes segéd, akit azzal gyanúsítottak, üldösői, hogy órát lopott. Hopfenkom tagadja ezt, de a látszat annyira ellene vallott, hogy a rendőrség kénytelen volt a Rőkns-kór-bázba rendőri felügyetet alá helyezni.
— Két halálos Ítélet. Gyöngyösön n mull évben kirabolták és meggyilkolták Ostroicher Mártonnét, egy vagyonos özvegyasszonyt. A gyilkosokat, üanyi Józsefet és Faina Mártont az esküdtszék egyhangú verdiktje alapján as egri törvényszék kőlélhalálra Ítélte. Az oíitéltok semmiségi panaszszal éltek, melylyel holnap fog a Kúria foglalkozni Tarnay biró előadása mellett.
— Tolvaj inas. A rendőrség letartóztatta Matkovlos Antal szabadkai születésű 22 éves urasági inast, aki egy nőtől ellopott egy arany órát éa láncot. A tolvajt átadták az ügyészségnek.
— • Ai tterynök halála. A budai Fiume-szállodában ma délelőtt agyonlőtte maiját Mandl Jakab ügynök, u ki legutóbb a Váci-utcza 74. azámu házban lakott. Tetemét kivitték a morgueba.
Alsó« szabályai. Több jeles kodifikátor közremUködésevel irta Hamvas Pál. 60 fillér előleges bokaldése ellenében bérmenlvo küldi Barta Ujoa könyvkereskedése. Bnda-pest, Y., Iiipót-körut 20.
Blatos eredmény érhető el Bhotxma
csűr, kösrvény. idegos fejfájás, meghűlés idegbaj büdóses ós mbidennomü csonthán-talmak esotoiben a Bzabady-félo javított Cnpcino konőcs használata után, moly már egyszeri bedörzsölés után is A legkínosabb fájdalmakat is enyhíti Ügy tégely ára 2 korona — kapható a legtöbb gyógyszertárban megrendelhető közvetlen is Szabady János gyógyeteréiznél — patrona Hungária gyógyszertár. Budapest Damjanich-o.
Lapank leöktt»elebb 80« Iii« axenaáeláa ra«ény kftsléaét kon-dl ma«, rtolyra már moat fat-Mvjuk olvasóink flgyotmét.
hírek mindenfelől

— Főheroogi boresztelés. Péter Ferdinánd főherceg ós nejo Mária Krisz tina főhercegasszony ő cs, és kir. Fon-sógök folyó évi március hó 14-én szüle tett fiának megkeresztelése vasárnap, folyó évi március hó lG-án, délután fél
órakor ment véghez Linzben, a főhercegi házi kápolnában. A szertartás dr. Doppelbauer Foroncz Mária püspök végezlo. Az újszülött főhcrczeg a keresztségben a Gottfried Mária József Pétor Ferdinánd Hubert Antal Rupert Lipót Henrik Ignác Alfonz novot kapta. Keresztapa Ferdinánd főherceg toscanai nagyherceg ur ó cs. ós kir. Fensége volt, képviselve Alfonz casertai gróf ő kii-. Fonségo által.
— A foszület tövében.* Besztercéről irják: A logutóbbi nappkban a Szt-Islváu folé vezető orszúg-uton ogy kereszt alatt Milron Juon szl-Iváni jómódú parasztgazda holttestére akadtak. Mellette egy balta hovert, a melylyel a szoroncsótlen ember élotét oltották ki. A csendőrség nyomozni kezdett s a gyanú a meggyilkoltunk fiatal felesége sllon irányult, aki hosszú vallatás után jeismorte, hogy a gyilkosságot régi kod-veso kövolto el, hogy így Uhott viszonyukat zavartalanul folytathassák. A csendőrség a gonosztevőket letartóztatta
az ügyészsék börtönébo kísértő át. Ooluslv pesaárlum női óvszer belagy* miniszteri 50987|001. szánni rendelet értől mébon csakis orvosi rendelőire kapható nálam Sohottola Ernő Budapesten, VI. AudrAssy ut, Yáci körut sarkán, (Főnéiért palota.
. ^regény!
ki ördög elmboráj
Regény. Irta: H,
Egy nóg^ízögletes üres térség volt er, melybe a feszület melletti nyílásokon szűrődött be a világosság.
üasics oltueot r nyílásig és kinéiett
Kivül néhány tana állott, azok, kiket néhány órával előbb oda rendalt.
Kulcsot vett elő és kilépve a fessűlet elé, a ráca kapuját felzárva, ».¿ón kilépett. Közben uzouban arcán) belywt«; az álarcot,
— Blöre emberek, mondotta, Wep-ezében as ellenség, sietnünk kell, h^r ki ne szabaduljon.
És a többiektől követve, gyón lépőkéi tartott ama njiláa felé, melyet aw leirtunk.
Odaérve nekitámaszkodott a sziklánkl:
— Reá vele a nyílásra I mondotta.
Ások nekifeküdtök és a következő
pillanatban a sziklatömb befedte a nyílást. •
— Itt maradok, mondotta most a ft* iár és itt ki nem engedtek senkit Ti pedig addig nem mozdultok, mig a ria a bokátokig nem ér. akkor azután eljöttek a vadász lakig.
Ezzel fogta magát és elment víss*a a vadászlakba, hol ugyanabba a szobába tért, melyből az előbb irtó útjára kiindult
Lefeküdt * pamlagra és azon nemtő-kára a lehotő legnagyobb lelkínyugalom-mai mély álomba merült
v, (, (Folyt Mv.) .tfgfo
KÖZGAZDASÁG.
d»v Budapesti gabonatőzsde.
Kedvező hangulat és változatlan ánk mellett 14.000 m-m. búza kertit irgalomba.
Marjar Uia ápf.-« ».18-a.tT, Re» ápc^a 7.41—7M, Zab ápr-m 1JU-1.M, Taa(«d BnOap*«ti érUkt&asa*. -
EWWwdfa UiUUHi OnMk httebésar. m C* MíkfT" hlteliÍMTtoT TOT. Jabilof t»a»k 4B0.ee Rúnamuriurt W». 0«atrAk áJlanrr. 67T. Mv CY»r WUWtrrénr T03.- H.«rar 4 «xirilikwanukf.
áiadck ]20.10 Koion»jir»dtk 87.W. L«MáB>JU>Ut>wu|
iil.— Jelr. bank 480.10 ItbannaráaTi «W. 0*iU msrru úilunvMut téuriaj C61J6 Dili vaaat TI — Nómei búxxL nátka 117.M. VUlaaMS vaaal SJtr-* Bod»pasü kfiaaU Tarai 6M.W >. "
Sáoat értákt6ma*. t^T^
Bíom, re Irt ím. 18 Ontrik bíUU. OtUt* M*tl** hlUtr, 71« — Ontták-manar állaanv»a«tl sáesvánf «17.75 4 MáxjJikM ksjtm tnnj^inUk llMé ÍUítm koronaJ4r»dík —DáU nnt ^ ,
A központi vásárcsarnok ^árss,
Magánjolentés.) A mai igen gyenge forgalomban az élelmiezikkok ára csökkent Ctt csóbb lett a baromfi és a borjúhús, mely nek elejét a kereskedők 1 koronával há. tulját 120 filku-rol mérték. A tyúk darabja 80 fillér, kanpan 180 fiüór, idei caibo 160 fillér, idol liba 1 korona. A- vidékről főikül dött hízott ludak kilója 150 fillér, pulyka 140 fillér, kacsa 120 fillér. Idei fojos ea láta darabja 14 fillér, slátaukorka 14 fillér, idei hüvelyes zöld borsó kilója X korona. Sampiongoinba 4 darab 20 fillér idei spárga kilója 4 korona, articsóka da darabja 1& fillér, idei kalaráb darabia 20Q lér. Friss tojásért (másodrendű ládsám 48 darabot olvastak 8 koronáért
Nomitott Hi«kclr Viktornál Bu<UpMtM
VSDÉXIV
lakó hitelképes családoknak ajánlom szon és fehérnemtt áruimat, előnyös fizetési föltételek mellett Kiránatrs ázjegy-
zéket küldök. Budapest, Ferenoxtek-tera A
SUrilr-baaár »¿Tart bolt a u. alatt.
KII B X I DAUABOU A • I I II U 1 D 1 « SZABOTT AB LÁTHATÓI
Saját kószltminyű féril te fíu ruha-áruház
Lukács Gyufla főrfi-szabő
•MUM WAAUSZ LIPÓT riA
BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS-UTOA IS. (A* Udvart káváhá* «ellett) )
Dus választék fiu ás gyermak-rutiákbqn!
Felölt* Ifrtéi Wljebk
Derby-felttltl la „ áa „
Havelook T.tO éa „
Fórfl-öltöny IS u éa M
Férfi-nadrág 4 ,, éa M
báraony, Plqaat- él dlvatwövat-malléayak:
•V
ftUrtékazerinti mogrendeléaek jutányos áron esxköxöltetnek.
Vidéki mejrondelések pontosan és lelkiismeretesen eszközöltetnek.
Mintákat kiránatra bérmentve killdók.

„Aphrodité."
ájánle-a a a. é. MSl^kliBatégotk
as arolör «s*p»án*uak ápolására »a Aphrodita érámat: Nagy Uaaij árat karon«, klc»i 1 korona £0 fillér. Ap\'irodit* pondar; 1 korona 80&ll«t. AvhroiÜU tstpan 70 fillér.
„Santal Salol"
• lagrftvidsbb IdA alatt gyixy Uja férfiaknál a hugjrcaéroljrtsl é« hóljra#-katartut Ara dobiaookiot 2 kor. 40 fillér. Valédí kitáxólag kaphaté.
HESZ 60THARD
lyérysstHárábaa a „O^nfl keresafoa\'
ÚJVIDÉKEN.
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST
VB, ErciM kirátyns-ut 15—17.
•ak^^Soáf^^Ste1» ír
hbb v«tit\'wTd
Aa uMm tíum-rn tó kft IfaMn,
«a afaaaarairat HrUkAtwa ««a; UMM átittu, Wi. ]?al*4«* IwpaAMMkb ■O*. nor4«4*«tL Mái. 1«*> akhet ¿S> kWM Mt a »♦«Jobb taagS •J^o-tWA, Uk ■«»■>»1 Hm-
TwilvxAyitMs SMPMW.
fatWu** »nk< «a kan* «*M tafcbrtal («Ml
■ukfi/sr.w án> >it«< to. MWM balták «A
Bin onMWvaict ka*ai4a 4a a U«-
«ratatXfraaakfc á#*H> wall»* iSita aaaUtf Ta*
Iwjip»
XXíM* »MMI tM MMa aaaWk MMa 4#<44-
** Mr 4a a atta-
tmI M «ww-kiod k*4»4 ¿fialka«* 4kaJ ktaf-»yen «iÁrfc«*.
Wriottia pieapakfeal ** *****■ MMIrfaM Kjan áa Ma«**« kau MtUaak
bútor
Vieérlok Égyilajékta, ki ÍM «• o*
Ja ás
oson akar v&ttaiM «w
rama* ftA\'á. ft*/*», raaéo.
aöűjön ta«c böMrékck, bisara, ia;é
ára
valau at kft-lűuiéle uj él ÚT«a<: kta.stll kuUreiat remek alöszaka r^Wéar kaa>wa*w Éren kaphatók Ixestrifi hiwrci: kw»-^ m rAtyt—a *♦ ¿vA» v*lM*t*v*«»ft4t\'9i-M4MM
áa halhó\'ysi «Hanert leg*» éme«. •rwali pwuo ——aafuafcaa. ottmé le káatál.ak a;AalUa aairiat U^mm* ká»-Ua ás irtalmatlaa tuaaatja 2, 4, «,
19. 18. 16 korona Cope\'.ta-americans ír* id) taezatja 6, ft, 10 koroua Diaoa-Ar (kari kOUaar) S—11 kuroa*. Dusán tai. áa«r*U rak tar: irrrjaiorok, fo«k«ué*k. • «•pantwiamok, aa. éa kár. »tab. ko-tek-ttle ainrksték, kaakftUk és |öi«séf-karianrák atb.
«I I .Itt* niaul 011 f
•naatlag a^l»«, kyidaal» aéi kaá*a)e|Osaé«4
SépM áfJetyaUbct sért WrttéMkaa kMi
ELETB J.I
»rviasrtiwl aft- éa kOUaM>nr&s \' ii>iii»i ura. BUDAPEST. XT. kar. Baraaakar «gr-atoa IT.
Kávé i»Tea
i aiM rarv»n*« la. t hU OUa (tftui)
i&zzs?* vh
1 kJU MAA, jA.A«r «aj a.*i*»ta a (j iüvía o»poata kitt kiTilaui.
l kii
M IN
M i.ia
H LS* trt VI» M LM ftt L*a M Le* frt U4# frt LC*
"Vitt kiviímO. **** *** frt U* írt L*e trt Ul
Kfifthjz cíomattU-«\'»
t|4MUUAn<iaria,MÍn. k<r. M W X.— l lkSi MAuiAria. Min. ka*.
IU uu ayurttat
IISMU lUatertáal wn
44 ka*a MbNih« utb
t| Í»JU la kaWh\'U. mii Tidikí. O ta uU«a*a Wift)«ul»a áa atrA aatra kaU.
Balogh László
kávé* ée Ua kiviteli ftalaU Budapaat,
runa VSL JUtU.WÖa^«U«%
u r. fUkU! -Uk TEL ÍA4riu; it se
TOi a*kÍAT-«. ex.
OJdeaaif I UJttoasag i
Borotváló por!
A borotva feloslogeall
a áa aa arcam M]«Ha artslnakUa
.»or»í*Aiioarrmi Sarki la 6 ;<i<m »Uj i.m .ro UM»*<»./áfiutljk ai({Al ulnJgn UdwUa
r.^i 4» a aUkal. k»JY karotvát haaaai«^— a
Wr»fT»WJth.jl baljkaa áa »U*k»» 1 k*r««i, kU-
Írrl kualTiUaJi»* mwMi kair^M M W«r. H\' <l»k*i (1 kfcü) S k»r*aa S* A*«r kaiuáiaU • kauirala a» »laMkA- » «éj. UU»-
*«»>l «UTf OA b^N^i"» MOlitU
Mtatair*. fcaifri«« UfttU »>4A>««u-a :
Saját érdeke
mindenkinek, hogy in \'tóti ruba srQk-: égletét beaxereiné, meftekmtae
Krausz F. és Társa
Kerepesi-ut 69.
szám alatt levfl legnagyobb áruházat férfi, üu és gyermek-ruhában.
St^l Rérsékitt ink, W4I1Í fljláfl V, MC30 vh\'íoj aéfték tzirlot
\' csak 15 forint
Remek szabás o finom kivitelben, a szövetek tetszés azerlnt válaaztbaték. Megnem felelöt nem kell elfogadni Vidékre kiránatra minták, mértékvételi uta-aitá&ial díjmentesen küldetnek.
4
Szép feajusz
nrerhctö a hire* hajdúsági padrft Uas?
lata által. Kgy dobos 60 fillér 8 doboi 1 kor. 80 fill, csakis a pén; elÖMtaa beküldése után (utánvéttel 75 fill, drágább) küldi a kéazitö •
Groas ETayy Ferenoi gyógysxarési,
a.-SZOBOBH.ÓB,
Fáraktá/:
tírík JAtaaf n^TT«MrtÁra Budipaataa.
Mahta* ,
in,
Brázay-fále sósborszesz.
á ki hamarosan szabadulni akar a föfájáa kellemetlen érzésétől, dörzuöljo kő arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez inulva már rondkivüh Uditó ha-tákt érez.
1 nagy üveg ára 2 korona
1 kis „ M 1 u
SikmUlao ka*«Ana< krxl ét drürt UTtáa axaa 17 «r «U UniUi rorvlaU inlaul«« ioij.bk*« aJuJkatjuk.
BaadalölAt*a«t
BlÉtKlVLMissj-i!24. tói
m *|M*> »»aUaii.
Dr. GABAY ANTAL
9. aa ka Ut. aaaUh • —ml bmrnmi*k 4a Mch.jak aaako»*«^ n*-
rrii Wrtoa nk*rr*l. IT«»*». miad«*-
u«.i furft- 4« oil ombí hajrt»4-
íolTAJt. f«4*h»kai. At UlvWiM oUUJaíí. W«ja-kort aa auiul«aiuuae «l{T**r«U
f4*í«4l ÍAUlokatJ 4a idJkobbKkotJ en»^1 Uo4 orruli«*nrutel kl^robttt modntar* ttartai. -r«kr41 f«ulo>k*4ra latt. Hendolaai aa-
ÖTHT\'
pwu 10
UvaUkre »i n»
n
aata T-A1(.
gyaayazarskrét geaéeekedtk
Pártoljuk a hazai ipart!
HackerGpIa
«alta, aodronyfonat, kerítés éi ágy» kátét gyára, lejoloaóbb bevásár-■ lásl forrás ■
BUDAPEST, VH. Hagrydlofa-ntesa 20. »sám.
Arj«rya4k 4a k«JUÓrTüt*-t h4rrientva ktUASk
Biencnfcld és Társa \\
fényképészeti ofiterme
Budapest, most Kisdiófa-utca 16.
XlrAlr-«t«xát41 Jobbra m4soAi* hit.
KitOnő munka, bámulatos olcsó árak. Rmail képek kitünö éa szép kivitelbon készittetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borult időben is sikerről eszközöltetnek.
GazcSá&kodófc
CAp-alajat, mlnilaanomft kanG-olftJat, aacTt4r-k*u4ca(t, mlud«ar4\'.a olajforUtiot, k^nvlxa-BOl, keecra-aót, yipasot, oomcat t, X\\i*\\nyt, kaiboU&auiuot, asappana-yl<korot lafoloaób-baa 4a legjobban kaphatják
IlaláKZ ^SikKSsndl
Bsííjest, VIL kar., fierobaü-utcu 13, szAu.
Adam gergely ügynök
Jankováoaon, Báoa-Bodrogh megy».
-
FSldakot 4a birtokokat k&sraUti a Hi»» ala«4 Ulopjal vaumk, forduljcutak blzalon-mal ho»«újA. 300 haktoltUr bor aUA41 fet> ttioö jé borok, hakt4ja 11-13 foríut. n r«lvUa«OBltAat »4 íaaUtavacatA
URAKAT EHOEiCEL ! S
bo,-^ a legfinomabb franeria és tn;¡ol gurami kiiMnle^ciRésaket feltétlontíl biztoa óvszer! Kredcti párizsi esorna gol A aban tuexatja: 1 frtól 6 frtif nyélre.g] la*fnot».abb I fr««l • Orti*.
HATSGKEK RAKDöR «p«^^
CLDAPEST, rV„ líáraíy-iJiut o. aa. a. Xaka« vá«á rol A
t
Sok újdonságok!
A kinek jé sórvköio keli Keziyíík és misderek
;fordal}ott bixa\'anma):
esésbe)
iMlakolexoa. S»»^h«iy1-a. 42. mé»ték utéo lcúr^tnak éa JaiHtta»na1e.

B. évfolyam 79, szán
Bagy-Xato, 1902. csOtSrtftk mírclos 20.
Eff sziül ? flIISf.
NAGYKANIZSAI FRISS UJ
Előfizetési ára: I Kiadó tulajdonotok: a imiiihU: D liefljilenlk naponta korán rcpgol.
tí.lyt»«» fiáshoa hordva egy hóra «0 «tér. .•. .% .*. I Krauas és Farka». U.OBVAI muoO. , | Njronutott , .N^ykanlusl Friss Ujs*g* tttnóáim
Vidi\'r* póttal kuidéssel egy bóra I korona tO (Ulir. fl Sswkesstőség és kiadóhivatal: Krsoss ét fut— pafHriufs*Jr*4ése. I nyomdájában.
A Tiszapari veszedelme.
A képviselőházból.
— Saját tudósilónktól. —
— március 19.
■Izattaágl Oléaek.
II msnltlml bizottság holnap
(20-án) délután 5 órakor az első számú ülésteremben Horváih Gvula mentelmi ügyét veszi tárgyalás alá\'.
A gasdaság1 blaottaág ma délután 8 órakor ülést tart.
Gabányl mandátuma.
lahánvl mandátumának tragikomé-*naja közeledik az utolsó íolvonás vég-jelenele (elé, ma a 80 napos fonlartás-sal kifűggé«tették a biráló bizottság itéle\'éi a folyosóra, moly ítéletnek a megokolása 18 oldalra térjed, aláírták Műnaich és issekuts.
Egy kia tévedés.
A képviselőházra ma reggel kitűzték a lobogót, azért mort ma József napja van. tohát 6 felségének a nevenanja. közben azonban kiderült ama eudig sem féílékenyen őrzött titok, hogv királyunk nom a József, hanem a r orencz napot ismeri névnapjának és erre a zászló visszahúzódott.
Xtlldöttségek.
Két deputácló jolrn» meg a bárban. As egyik valahonnan Győr megyéből jött ós Szabó Miklós vezetésével a közoktatásügyi miniszterhoz me^v, hogy egy iskola felépítéséro kérjenek\' kölcsönt, n másik bizottságot, moly Dáes-Miskolcról jött, Huffy Pál vezeti a íöldmívclésügyi miniszierhoz, mert attól egy állami birtokot akarnak megvenni.
Egy budapesti dráma.
Budapesti máro. 19.
Az esto két 6—8 éves gyermek állított bo a VIII. ker. kapitánysághoz, a hol a kapitány urat keresték^ mort baj van otthon.
Mivel azonban kapitány ur és annak helvotteso som volt már hivatalban, megkérték a rendörellenört, hogy hallgassa mog bajukat.
Anyjuk, özv. Kovács Gergelvnó mosónő, a mikor délelőtt hazajöttek az iskolából, akkor nem volt otthon. A szomszédok azt mondták, hogy mamájuk el ment hazulról, mort öngyilkossá lesz. Most magukra vannak hagyatva, nincsen senkijük, a ki gondoskodna róluk.
Az isten pedig meghallgatta a gyetv mekok kérését,hogy szerezze vissza anyjukat hozzájuk.
Egy óra múlva már minden Duna mentén álló rendőr tudta, hogy özv. Kovács Gorgelyné eltűnt és valószínűleg a Dunának megy.
Csakugyan jól tudták.
Fél tiz óra tájban a Margit-híd pesti hídfőjénél álló rendőr látta, hogy egy nö siet át a már elhagyatott hídon és gyakrabban gvanusan visszafordul.
A rcndórseithez azért fordullak, mert azt akarják, hogy anyjukat, aki bizonyára a Dunába akar ugrani, ne engedjék meghalni.
, A rendő^ ellenőr megszánta a kél gyermeket * bejelcnlelto kéréseíkot a központi felügyeleteinek.
A (¿talonon fulveite az eltűnt anya «z*«Q<iiyiyicii\'Á»át, a urjunyire azt a gye-
rekoktöl meglehetett tndni. Azért teite ezt, hogy nyomban intézkedhessék az iránt, hogy az életunt anyát, ha esetleg a Duna partjára jön, megakadályozhassák (erve kivitelében.
Utána sietett és éppen abban a pillanatban ért hozzája* amidőn a vizba akart ugrani.
Természetesen megakadályozta ebben és bevitte a főkapilánvságra, ahol kidé* rült, hogy csakugyan Kováesné, mire a rendőrtisztviselő lelkére beszélt, hogv gyermekét nem szabad elhagvni. Elmondta aztán az anyának, hogy apró gyermekei maguk jóitok ol bejelenleni oílQnósól; ha esetleg nem teszik, akkor most már talán halott volna. .
Annyira eltudta érzékenyíteni az asz-szonvt, hogy az esküvel megfogad a. hogy gyermekeit soha el nem fogja hagyni.
Az asszonyt egy rendőr kisérte vissza a Teloky tér 4. szám alatt levő lakására, ahol gyormekoi szívszorongva várták visszatértél, mert szemül hittek a rendőr-ellenőr bácsi szavában, aki eltávozásakor azt mondta: Majd visaza|ön anyátok !
As asszony azért akart öngv Ikossá lenni, mert egy bolyén, ahol mosoti, azzal vádolták, \'hogy több fehérneműi lopott, ami perszo nem voll igaz.
Öngyilkos gabonakereskedő.
Röviden már megírtuk tegnapi r*i Htunkban, hogy Dudán a Fíunie-szálló-han ogy ismeretion uri külsejű férfi agvoiilöíle magát.
A rendőrség ré«zéról I.éray rendőr-fogalmazó vezette a vizsgálatot és két napi kuialás megállapította vúgre, hopy ki az öngyilkos.
Egy a szállóba lakó gabonaflgvnök, egv órával a ho\'lteat fotografálás után fölismerte a halottban Mandel Jakab ismert budapesti gabona őzsert.
Mandel gazdag ember v It, de mindenét elvesztette spekulációra!. I.egu óhb 40000 korona vesztesége volt egy ua-pon.
Vasárnap délelőtt távozott el Váci-körút 74 szám alatt levő lakásáról.
Sógorának Hars Mór vállalkozónak azt mondotta, hogy üzleti ügyben sok dolga van és csak,\'néhány nap muiva tér vissza.
Mivel családjától gyakrabban volt távol 4—5 napig, mostani távolmarádása som lünl fel senkinek sem.
Mandl holtleslét ma délelőtt agnosz-káltákés morgucba vitték.
Egy bestiális asszony nwanyleie
Prága, márc. 19.
Bartinban egy elvelemült ssszony gyalázatos merénylete képezi szóbeszéd tárgyát. A merényletei férjo ellen követte oí, a kitől szabadulni akart minden áron, mert mást szeretett.
Tihon Edo hivatalnok két évvel ez-olött égy fiatal és . csínos, de könnyű vérű nőt vett el feleségül, a kinek meg-bocsátotla leánykori ballépéseit azzal a kikötéssel, ho8y mint asszony, te\'-josen mogjavul.
Az asazonv persze mindent megígért, de a férj már hazass&guk első évoben szomorú szívvel tapasztalta, hogv az asszouy nem érzi jól mapát mellelte, noha a c^joub módban vau xesze.
Nem akarta azonban olmérgesiteni a dolgot és azért nem is szólt az asszony-mk, sőt fokozott mértékben igyekezett neki ezentúl fogva kedvében járni, hogy maréhoz kösse.
De minden luába való volt.
Igyekezete raoglört aa asszony köpayfl-vérű\'ha lámán.
Nemsokara sztán be is következett a katasztrófa. A férj egy szép nspon arra ébredt, hogy az asszony egy 10 éves fluórt hidegült cl tőle.
A gonosz nő ugyanis ezt a gyermeket — egy orvosnak gimnásista fiát — elcsábította és a romlott nő ntinden rafl-nációjával ésszeavedélyével karmai közölt tartotta.
A férj e kellemetlen felfedezés után a Hu atyját felkereste és mindent elmondott neki. A megrémült apa fiát nyomban Piágába vitette és ottan rokonai örizete alá helyezte.
A megc?alt férj as asszonyt kiutasította házából.
Do ez nem ment olyan könnyen. \' A nö aljas viszonyának felfedezése és megs\'/ünteléueért inkább, mint ezért a ki-u\'Hnitásórt, hosszul forralt. Következő éjjel belupozott térié lakásába és annak távollétében a kályha azelelöjéi elzárt* míndenfélo rongyot rakott a tűzhelyre.
Aztán elbújt. A mit som sejtő férj hazajött és lefeküdt. A mikor míir méhen aludt, a nő észrevétlenül előbújt rej ekl.elyéről és a kályhába rakoit rongrukat megg» uj\'ntta.
A rongyok tűzet fogtak és nagy füstiéi égni kezd ck. A fűst az elzárt szelelón nem tudva kijutni, a szobába hatolt.
A kegyetlen nö csak azt varta, Óvatosan kiosont és elzárta maga mögö.t az ajtót.
Az volt a terve, hogy férjét a füsttel
mesélje.
De a sors nem akarta, hogy ez sikerüljön. Egy negyedóra múlva a nő távozása ulán a lérmek, ki városi hivatalnok. egy éjjel is kézbesítendő levelet hoztak, a miért persze íel kellett ébreszteni.
A kézbesítő gyanúi füst szagot érzett, amit Tinón szobájából érzelt kt ésV azt xondo!ia, hogy a szobában tűz tört ki, két segi.ségűl nívo-.t emberrel feltörte as aj\'ót és behatolt a lakásba.
Itton olyan penetráns füst azag ütötte meg orrukat, hogv majd lelordunak lábaikról. Egy pillanat alatt kinyitották az öa«zes ablakokat és világosságot gyújtónak. \' I-ty találták meg aztán a szerencsében Tihant, aki teljesen ovmiletlon állapotban feküdt. Az orvos életre hozta ugyan, de nom igen fűz reményt életbon maradásához. < A lelketlen asszonyt letartóztatták.
városi napi lapok kis hirdetéseit, mig végre kedvére való hirdetésen akadt meg a szeme. Es a hirdetés igy ásóit
^Ipti
Eladó elcaó*
főváros elOkelébb ut> k tájában (sarok) egy do-h bánytOzede. Kérdező*-Cdhelni: Kornblum Jó. zseínél, Adria-szálló U. cm. 80.
Hágta,nisítoft Uzsda.
Dudspest, márc. 19.
Még a télen történt, hogy a külső vácí-ulon egy szatócs eladta a boltját jó pénzen es amikor a vevő as üzletet ünnepélyesen meg akarta nyitni, azt a szomorú tapasztalatot tette, hogy rutul becsapták. A konyakos üvegekben ecet volt, a l\'sztes rsákokban kő por volt slb.
Teljesen ixy járt a napokban egv Ke« czelo Jósse/ nevű dunsföidvári lakos» a ki szeretett volna a tóvárosban megtelepedni és o etilből ogy kisebb üzletet ukar*. vair.roIni megtakarítón penzces-ksje\'.iől. ¿»ap-nap utéu i>Cut-ju;o a fú>
Keezele József nejével felutazott Buda-pestre és érintkezésbe lépett Komh.ura Józseffel, aki elvesette őket a Margit-rakpartra, ahol egy trafikba vezette őket, amely egv Huszár Mór nevű ember tulajdonát képezte. Mialatt a vásárolni szándékozó Keezele mindent tövé* ről-hegvéro megnézett, addig egymást u\'án jöttek a verők. As ajtó folyioa nyitva volt.
Az egyik vevő hol szivart, hol dohánvt vásárolt, volt olyan is, aki 6—6 lórimért vásárolt.
—r -Khjnye be jól megy es aa üzleti
Szólt Keezele. Aztán k\'érdfz\'e:
— Hat miért adják el, iia ilyen jél megv az üzlet ?
A\'tulajdonos és Kornblum elmondták erre, hogy betegség miatt kény leiének túladni az üzicien. A tulajdonos neje ugyanis nagybeteg és 1« kell Utazni Olaszországba, ahová való.
Kél napi tárgyalás után Keeele megalkudott a tulajdonossal. 2000 forintért megkapta az (illetet árustól és hsren* dezástől.
Tegnapelőtt Kornblum átadta Keczelé-nek a kulcsot szzal, hoj»y az üzletet másnap már kinviihassa, mert a pénzügyigazgatóságnál már be van jelentve a tulajdonos változás.
Keezele nejével egrOtt korán rogoel elment a tőzsdébe, kinyitotta az üzieiet és árulni akart.
Csodálatos volt azonban előde, ho*y nem jön vevő, csak nagyon ritkán. Eges* déleiö.t talán 50 kr. ára holmit adott el.
Do még jobban csodálkozott, am.dőn délután egy skatulya szivaii aksrt fel hontani ezok közül, ametyek a szekrény tetején voltak.
A skatulyában homok volt. Rosszat sejtve, löl.b csomagot és ládát nezeit meg és ekkor konstatálta, hogv mennyire becsapták. A dohány hrltett papír és a szívatok helyeit homokot talált.
A becapott Keezele mé<z azt Is meg. tudta, hogy a uaflk tulajdoiuépnen nagyon rosszul megy és az a sok vovó mind felbérelt ember volt, a kik osak azért iófiek oly sokat vásárolni, hogy Kcczeíében a vásárlási szándékot lei-köl.sék.
A csalók ellen meg\'et\'ék a feljelentést, de már későn, mort megszöktek.
Maoyar nemesség.
A hivatalos lop mai «zárna köili:
Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Hajdvn Ksru y ilgv-véd és földbirtokosnak, va\'an.im ;őrvó-nyes utódainak, a közügyek terén szerzett érdemei elismerésed!, a magvar neines»égoi az „ipolnyéni" előnévvel díjmentesen adumunyoBom.
Kell Uudapeslen, 1909. évi máirfas hó 10-én.
Ferenc József, ». k.
GröJ 8..éciiCnji G.u!a, s. k.
ayi .ti „g,
rtxrxíJt
.TAtfT" IBI i il \'i»> .1 36 i
tmm.
yrfli. .raava i\'Jm*
ORSZÁGGYŰLÉS,
— Képviselőház. —
, Gróf Apponyí oloők bernutatfa 4 kurV, (iUVletét, a mely Horváth Dozső képviselő i ellen beadott petidót visszautasítja azért, jrueit a panaszok a ház elé tartozunk, f Barta Ödön utal arra az ellentmondásra, a melyet a kúria esv múltkori ítéletében a a mowlaaiban fölfedezni lobot. A múltkor ugyani* a kúria egyik tanácsa nem is tárgyalta az ily irányú uaüciót mig most csak ítélet után utasította vissza azt. Krre vonatkozólag jó volna figyelmeztetni ;a kúriát.
Ügyancsak Barla Ödön arról panaszkodott, hogy a horvát rcgníkolárh bizottság »nem tott jelentést működéséről.
Szólt Kálmán megnyugtató felvilágosításai után áttértek a fÖldmiveléi.tlgyi tárca költségvetéséra.
A vizwtabályozás tételénél Trubínyi János a Morva szabályozása üjyóben szól.
Hertelondy Ferenc a Sió szabályozásút •Qrgeti. *
Papp Klek a Tisza szabályozását toszi S^óvá. Oiyau terül eteket szabályoztak, a melyek árvízmentesek voltak, viszont más területeket n szabályozás folytán árvizesekké tették. A szabályozás nom volt o;
S««ea a cz okozta, hogy a Tisza parti laxo-Sok közül oly sokau tönkro montek. A tételt nom fogadja cl. (Helyeslés a szélié Mon.) \'
Elnök ezután felfüggesztette az ülést. Szttnet ulán
Hleronytny Károly foglalkozik a viz-stabályotá» tételénél eddig felhangzottakkal. X kik a Hába-<tzahályoxá»hoz szólottak, azok taiui ifit* közegak nevébeu beszéltok, «ónt érdekeltek. De hihát követtek el aZok, u kik a TÍ6ta-iuabá)yt>zá*t támadták, mint asm helyesli, hogy uz állami intézetek oUcn a gyanúsítás magvát elhintették. Sürgeti egy kormánybiztos kiküldését
Darányi Ignácz földwlvelésagyi minist-ler válaszol azon kifogásokra, amdtyek drágának találták as oddip árszabályozási költségeket. 100 és 100 ezer holdakat tottek árvízmentessé s ha nagyok a költségek, ez onnan van, mert a szabályozás nem ■ok. pénzbe körül. Ajánlja u tételt elfogadásra. A tételt elfogadták.
Papp Klek elismeri a miniszter Jóindulatát, do vjra hangoztatja oz állami kezelés szttiuáges voltát. A Ház a tételt elfogadja. A borászat es stölőmivelés tételénél Barnát Béla as olasz borvám klauzula Itürlésót ás a boritaladó leszállítását sllr-•ti. A tételt elfogadja. . Boda Vilmos ugyancsak az olasz bőröm ellen nyilatkozik. Sürgeti a fillozera Ital elpusztított szólók felújításának JbaÜutósabb támogatását
<WWIan-ri.-.rr --■■! :.■■■• ■■1 ......,r..:. . ;i
A leszakadt híd.
A Tlaaa-part vesaedelxne.
Az a kínos szenzáció, melyet a tegnapi hidloszakadás keltett, mára már megbotránkozássá változott. Megbotránkoztató, mennyi léhasággal, könnyelműséggel, sót vétkes mulasztással kezelik Pálunk a középitkozéseket.
Zenta város ellenzéke évek óta a legelkeseredettebb harcot folytattu e hid miatt és sargüssn kövoteHe hosszú Irfón keressctttl a rozoga fahíd lebontását A vármegye urainál küldöttség is járt a rakodópart kiépítésének és a hid restaurálásának, esetleg lebontásának kérelmezése céljából. Végre kilátásba helyezte a kormány, hogy tetemes összeggel járul hozzá a rakodópart kiépitéaóliez. A napokban, mint ozt tnár megírtuk, hozzá is akartak fogni a munkálatokhoz, do megolőzto ezeket a fahidnak összeomlása.
Nagy földtestct szakított magával s taszított a Tiszába a leomlott híd. Biztosra vehető, hogy legközelebb a legcsekélyebb behatásra, aut egész Tisza-sor beomlik, mert a partot annyira alámosta a víz, hogy az képtelen hoeezabb Ideig a ráúpítctt házakat épaéfiben megtartani. Nagyobb osösések 1* voltak arra az utóbbi időben, ami Bzinlén fcoazájántl alioz, hdgv a patlcsuszamlá sok fenyegetőbbekké és veszélyesebbekké váljanak.
A hid gondozása és rendben tartása fifrrer Miklós vállalkozónak volt bérho adva. A fahíd gondozásAértJEenta «árasa ávenkint négy ezer koronát fizetett a vállalkozónak. A
ASerzŐdási harminc? évre kötötték meg
Végtelenül kezdotleges alkotmány volt a hid, a »elynek épiténét 1887-ben fejezték he. Kőzbotránkozást asült már akkor is a hídnak ilyetén való építése, érdemes a megemlítésre, hogy a zentai fahid volt as egyetlen közlekedési eszköz a Tiszán Bácsmegye és Torontál-megyo között.
Három azuelto, rozoga, óriási pilléren nyugodott a rental fahíd. A hid padlója vékony lécekből késeült. Középen kocsi cS, a híd kél oldalán pedig gyalogjáró voll. Az utóbbi időben már annyira féltek a hid hírtelen leszakadásától, hogy oaakis kényszerűségből hajtolták át a parasztkocsíkat a zentai vásárra vagy notípínczra igyekvő báná\'iak.
As összeomlástól való félelem volt as oka annak, hogy ép akkor, amikor leszakadt a hid, senki se volt a hídon. Pár perccel a hid összeomlása altttt agy Század katonaság wo-nult át a hídon.
A h d leomlásakor a hid alatt ép egy olyan szállítóhajó járt, amelyet a tiszai hajósok nyelvén „slep\'-nek neveznek. Menydörgéseaerű dördüléssel szakitotta ol ezt a ,slsp"»et a leomlott hid. Az uszályhajó követ vitt 6 ezek a kövek a sloppél együtt pár pero alatt a Tisza fejekére szálltak. Ember őzen a járművön akkor szsrenctére nem volt.
A Tiszamenti hadgyakorlatok alkalmával. 1896-ben Ö felsőse is átlovagolt a hídon, már akkor is Katasztrófától tartottak.
Az HÜ Tcrach:
Budapest, március 19. A lftgellenlétesebb tudósítások kergetik egymást. Az egyik tudósítás szerint a kereskedelmi bank adott az óbudai takarékpénztárnak pénzt, a másik szo-rínt nem adott, sőt olyan tudósítást is kaptunk, mely szerint az eaész pénzkapást história sseik manőver voK kedélyek megnyugtatására.
Persze a kedélyek nehezen tudnak megnyugodni és a HI-ik kerület még mindig forrongásban van. A Lajos-utcában, a válságba került takarékpénztár előtt sxázával tolonganak a pénzűket reklamáló betevők. Az utcán 30 és a takarékpénztár helyiségébon husz gyalogos rendőr ügyel a rendre Rogulya rendőrfelügyelő vezetése mellett. A jelentkezőket tizrs csoportokban bocsátják be a helyiségbe. Az utcán mindkét járdán messzire elhúzódik jobbra-balra az emberek tömege, de még a villamos vasút két einpára közötti úttest is feketéllik au izgatottan várakozók nagy számától.
A Kopott berendezésű, füstös szűk helyiséebon Reck D. Dénes Igazgatósági tag és Duutsch sogédkönyvelő veszik át a fölmondásokat, mig a 200 koronán aluli betéteket, valamint a nagyobb betétekre is 2—200 koronát a szomszédos fülkében Maok pénztáros fizeti ki a feleknek.
Az üzleti könyvök mogvizsnálása a hivatalos órák alatt szünetel. Ezekre a botétok kifizetése alkalmával szükség van ugyanis a igy a vizsgálatot csak a publikum eltávozása után folytathatják. Így is nagyon lassan, vontatottan folyik a revízió, mert a könyvekot a legnagyobb rendetlenségben vezették u a logtöbb télebiek igazoló-okmányait egyáltalán nem találják meg.
Az intézet állapota a lehető legválságosabb. Valótlan ugyanis több reggeli lapnak az a híre, hogy a kereskedelmi bank az óbudai takarékpénztárnak 400.000 korona készpónz-hitolt nyújtott volna. A legilletékosebb bolyon, a resti magyar kereskodelml bank igazgatóságánál arról értesültünk ugyanis, hogy a bank az óbudai intézetnek egy fillért sem adott.
A börzén pedig, a hol tudvalevőleg a számottevő péuzintézotok igazgató.», «\'>» főtisztviselői mind jelen vannak* szintűn az u hír járjn, hogy az óbudai takarékpénztár eddig budapesti intézőitől jjónzt nem Lapolt.
Adler Károlynak, a nyomaveszett főkönyvelőnek eddig mi hiro sincsen. A ronaőrsóg mindenfelé keresteti ós szo-mélyleitását a szélrózsa minden irányába oltolcgrafállák.
Az öngyilkossá lott igazgatói, Augen-stein Samut ma délután fél 4 órakor tomelik el az ó-budai zsidó toniptő ha
iQtlas házából, a hol dólolőtt. egysxerO. fekote fakoporsóban vavatalra tették
Adler Károly, a mecsaőkőtt pénztáros manipulációja az volt, hogy hamis takarékkönyveket állított ki.
:A rendőrség Adler lakásán számos hamis könyvet talált. Az Igazgatóaág eddig 89.000 korona értékQ könyvekről kétségtelenül megállapította a hamisítást.
Kzt az összeget az igazgatók röfilőö deponálták s a mint njabb hamisítást konstatálnak, esetről esetre fedezik a hiányt
nyt._______
Ktrtyakorbács ¥
revolver,
(A Keichsrath ülése.)
Btfos, márc. 19.
Körber miniszterelnök felelt arra az iuterpollációra, melyet Nerimán kán, bécsi perzsa követ ügyében intóztok hozzá. Az osztrák szövőiparnak Perzsiában való monopolizálása ügyében Nerimán kán félrevczetlo az osztrák kormányt, azt tagadja Körber. Azt is lc-hotoüenségnek tartja, hogy Nerimán perzsa szőnyegeket csempészett bo a mádnak n neve alatt szőnyogkercskcdést folytatott. Nem hiszi, hogy a perzsa kövot rendjelükkel szódelgelt, mert osztrák kitüntetéseket nem ogyszorü ajánlatra, hanom alapos vizsgálat után csakis arra érdemos embereknek osztogatnak s a béosi kormány a külföldi kitüntetéseket is acemmal tartja.
Senki sem kapott perzsa rendjelet, akiről feltételozni lehetne, hogy érdemtelenül, csak Nermián kán közbenjárására jutott rendjelhez. Schoszberger bárónak az örökösei és a perxsa követ között pör van amiatt, how állítólag Nerimán kán szerezte meg Soszbergcrnek a bárói elmet, nug e pörbon ítélet nincsen, addig nem szabad Nerimán kánt gyanúsítani.
A tocnapi hoecnok folytatása van. 8tein Vrapco beváltotta\' igérotét ós kutyokorbáoaoaal jelent mag a Házban.
A aaifeor Dyk meglátta, ellenfele kozó-ben a kutyakorbácsot, hazaszalajtott egy hordárt n lakására, a elhozatta a — revolverét.
— Ugy. rovolvor? — szólt Stoin, — van az nokem is szükség esotón.
Küldött is menten órlo, mig a képviselők köröskörül rémülettel várták a helyzet lebonyolítását. _
LEGÚJABB.
•í • \'
Tolnay Lajos meghalt«
A magyar iróvilágnak gyásza van : Tolnay Lajos, hírneves regényíró, 65 éves korában meghalt ma Alsó-Krdösor-ulca 8. szám alatti lakásán.
Az öreg írót mintegy két hónap óta orősen kínozta asztmatikus bánialma és az éjjel olv rosszul lett, hogy gazdaasszonya elküldött Tolnay Öéla ezred-orvosért, az iró fiáért, miro azonban az mogérkezott, Tolnay Lajos meghalt. Temetése holnap délután losz.
Hajdaniunk látogatásai. Madrid, március 18. Az orazlrák-\' magyar hajóraj parancsnoka ós tisztikara délután vtsszatért Carlagenába. A hejóraj logénységo a tisztoletéro adott lakoma után \'díszelőadást hallgatott mog a színházban, a hol n zonokar az osztrák ós a spanyol himu\'uszt játszotta. Ma délelőtt a snanyol tongerészoti gyalogság tisztjei aojeunort adtak az osztrák-magyar hajóraj tiszteletére. LSto a tengerészeti halóság adott bankettől a vendégek tisztoletéro. Az osztrák-magyar hajóraj ma elindult Barcelonába, ahova péutekon érkezik.
Olaszország Svájo ellen« Lau»anne, márc. 19. Az itt mog-jolouó félhivatalos Revuo jolontÓ9o szerint Siiroilrelly berni olasz kövot arra kúrto a szövotségtanáosost, hogy a Goafben megjelenő Bercii című anarkísta lapnak egy cikke miatt a moly limborto emlékót gyalázza, indilsa meg a/, oljárást. A szövotség-tanáüs azt válaszolta, hogy a ^váici büntető törvénykönyv 42. Bzakasza szermt csakis az olasz kormány határozott kiviln-ságára járhat cl hivatalosan. Erro az olasz követ ínég egy jogyzékot intézett a szövetség tanárhoz, amelvbcn elitélí asvájczl azövetsé.;. tanács folajaiAu a molv ilven
nemzetközi sértés mogtorolatlanul ak hsrrnl A szövetség-tanács ebben a niá-soaík jegyzékben foglalt nyilatkozatot visgzautasrtolta és azt inopporlunusnnk ó« meg nom engedhelőnek mondotta.
Vámbáry Ármin 70 ávós.
Vámbéry Ármin ana érto cl 70-it születése napiát Ez alkalommal számosan üdvözölték, a Magyar Tudományos Akadémia, az Egyetem és több tudományos intézőt küldöttségileg tisztelog-tek nála.
Az akadémia küldöttségét maga Eötvös Lóránt báró vozetto.
Egy gráf balesete.
A fővárosi arisztokrácia egyik általánosan ismert, népszerű tagját, Szapáry Pál grófot ma délután harmadfél órakor baleset érte a Károlv-körut ós a Kossuth Lajos-ulca fmrkán. Á fiatal gróf egy kétkerekű kis kocsit hajtott, amely eló ogy ló volt fogva. A Kossuth Lajos-ulca sarkán a ló megbokrosodott és félreugrott, ugy, hogy a kocsi fölfordult n Szapáry gróf és inasa kioselt a kocsiból. A gróf gzerencséro csak kissé »érült mog az ujján, inasa ellonbcn a fején komolyabb sérülési szenvedett A kocái teljesen ösz-szotört.
Rhodes haldoklik.
London, márcins 19. Rhodes Cecil állapota fokvárosi táviratok szerint tegnap óia rosszabbodott Alexandra ki* rálynó táriratot küldött a bolognok, a melyben azt a romónvét fejozlo ki, hogy fel fog gyógyulni. Edvard király ifl táviratban fejezte ki részvétét. Kttchoner távirata szerint minden pillanatban várják Rhodos halálát..
Kínok kémkedett Grlmnt T
Pétervár, márc. 19. A vizsgálóbizottság megállapította, kogy Grimm alozrcdos má* évek óla "ll \' Ausztría-Magyarorazág szolgálatában. Grimet vngy ki fogják végeziy, vagy ólelo fogytáig tartó kényszermunkára Jogják itólni.
Dráma a szsnpndon.
Rács, márc. 19. (S. t.) Piauonből fávirják, hogy az oláani színház tcgnpp esto véres dráma színhelye volt. Egy Vodel nevü színész nyílt\'színen, a közönség előtt agyonlőtté az igazgató leányát, azután önmagát.
A burok szabadságharca*
London, március 13. Az alsóház 340 Hzavnznttnl 191 ellenében elvetetto Camn-bell-Bannermannak azt az indítványát, hogy külön bizottságot küldjenek k\'i a délafrikai hadviselés céljaira kötött vására lások és szesződósek mogvizsgálására.
Tolsztol haldoklik.
Pótervár, márc. 19. (S. t.) A czár udvari orvosát Ertensont doktort el-küldto Tolsztoihoz, vizsgálná mej^, vaj« jon lohotsógos-o megmentése. Az orvoí jelentése — sajnos — azt mondja, hogy i\'olsztoi napjai megszámlálván, nz agg iró aligha él még lizonnógy napot.
Lázadás az orosz hadSBreyöön.
Pétorvár, márc. 19.
Moszkvában lofnrtóztattnk huszonegy tisztet, mert vonakodtak azt a pa< rancaot közölni, liogy ezentúl löniök kell a tüntető munkásokra és egyetemi hallgatókra. Egész Oroszországegyolcmi hallgatóinak sikerült kongresszust tartani, a melyen a mozgalom dolgában rendkívül fontos határozatokat hoztak. A tisztek kijelentése, hogy nom fognak a nópro lövetni, összefügg azzal a manifesztummal, a melyet a forradalmi bizollság a tisztekhoz intézett. Ez a manifosztum a következő szávakkal végződik:
Pusztuljon a kormány és az udvari társaság I Katonaliszlok, no öljétek meg tostvéroiteket I Bízunk bennetek é3 rc* raéljük, hogy nom hajoltok meg a zsarnokság előtt. Bízunk bonnotok, hogy be-csületofjégtokot nem törto meg a tiszti könnyelműség. Viszont látásra, mi a tiltakozók között, ti olsó soraiban annak a hadserognok, a molyet ellőnünk fognak küldoai, do nom fogtok bonnűnket bántani, nem fogtok tostvérgyilkosságra vetemedni, hanem testvéri kézszorítást fogtok volünk váltani és velünk ogyütt fogiátok kiáltani: Vesszőn az udvari klikk I Vosz-szen a reakcionárius minisztérium! Éiion az orl>sz nemzet1


Halálba kergetett gyermek.
Szeged, mára 18.
Az élet drámáinak elbukott alakjaiból itt egy kis diák, halálos, lövött sebbel és nagy elkeseredéssel a szivében.!
Tegnap reggel óla fekszik a szeged, kórházban a kis Zsctnberi Mátyás, ak
éves és III. elemi iskolai tanuló lé" tére fegyvert vett a kezébo, hogy őu-
Erilkos halállal veszszeu oL Fölnőtt em-ér alig értheti, micsoda nagy fájdalom íacsargatla a kicsiny diák szivét olyan mardosó kinnal, hogy a legvégső eszközhöz nyúlt. Mert a\' felnőtt embernek oly fogalma van a gyermok lelkivilágáról, hogy egy rózsafényü mező, meiy-ben az örömök, a vágyak éa remények aranyos pillangói röpködnek.
A Zsomberi-gyerok esoto podig ozt bl-tonyitja, hogy a gyermek-kedély válto-sáFai is éppen olyan gondos lígyolruet ós őrizetet igényelnek, mint n nyaktörő hnneurozásai. Van gyermok, níűt, ha megbotoznak, a toali fájdalom elmúlása után rögtön elfelejti n bajt 5 do van gyermek, akinek a szivét, lelkét is ösz-izetöri a nádpálcn. A veré.s után tehát azon frissiben foglalkozni kell volo, ha már a tanitó egyáltalán szüksegesnok lnrtj.i a verést, a tanítás e szívtelen módját. Mert a Zsomberi-gyorek azt állítja, hogy azért akart meghalni, mert n tanitó ac egyik tanuló-társával megbotoztatta az iskola azine előtt« Kettős lájdulmat érzeti: a bwtütést és a szégyent.
A majsai hatóság táviratban kórto a szegedi rendőrségot, hogy hallgassa ki a 11 öves Zseniben Mátyást, akit a majsai baláron levő Alsó-Pálosról hoztak a kórházba életveszélyes lösebbel. A rendőrség részéről IJendo Antal t b al-kapitány jolent mog a kórházban.
Knieleti szobában feküdt n kis Zsem-ksri Matyi. Erőtlonül nvult el a pokróc alalt, a láz kiverto értelmos, hosszas areát és go&ztenyoszin hajzata kuszál-au hullott halvány homlokára. Az orvos azt mondta, hogy a flu hasba lötto magút. Aligha marad életben. Do e pilla-aatb&n eszmél és beszélhetni vele.
— Miért tetted ? — kérdezto a kapitány.
— Bántottak l — susogta a flu elli a lÖau.
— Ki bántolt?
— A tanító ur kihivatott a kn-terira eló. Lefektetett a azékre és a legnagyobb fiúval, Volford Jánosnál négyszer nagyot vágatott rám. Olt az egész iskola olött.
A gyerek fölsorolta azokat, akik tnnui tollak a jelenőinek.
— Mert ogyszer megvertek, azért keseredtél el?
— l)o mindig ütőit vagy üttetettl
— Nem mondtad meg a szüleidnek?
— Megmondtam óni
— Mit szóltak?
— Azt mondták, víselkedjom jobban
A gyerek elmondta, hogy a fegyvort n
mestergerondúról vetlo le. A szülei az udvaron voltak és éppon arról beszéllek .1 szomszédjukkal, hogy e3to elmennek hozzájuk vendégségbe.
A gvormol: eslo hat órakor meghalt. \' \\
budapesti hírek.
— Verokodéo as Iskolában. Sulvos végű baleset történt ma délelolt\' Barcsfty-utcal főgimnáziumban. Kohn Jenő 14 éves flut (szülei a Kcropoíí-ut 80. i,zAw alntt lakuak) vörckedés közben egyik osztálytária megütötte. A flu az ütéstől cL-zédült és circsvitetto eszméletét. Az előhívott mentők a súlyos belső sárülírseket szenvedőit flut bevitték n Rókus-kórházba, n hol azonban cszmé leiét délután som nyerte vissza. Állapota súlyos,
— Bendőrl hírek. Az újpesti Danubius hajógyár közolíbon tegnap egy öt éves kis fut a Dunába zuhant és bolo-fulladi. Kíléto > ismeretlen. — Ambró Lajosnó született fiednarik Ilona 32 éves nő a Lujza-utca 14. számú házban karbolsavval mcgméi^ezte magát
Kunz József és Társa ozég 100 éves fennállása,
Igazán a ritkaságok közé tartónk azon esemény, u melyet a Kunz Jóxsof és Tárta cég megért. Most ugyanis 100 éve annak hogy n czég alapíttatott, s ez alkalommal nem lesz érdektelen az üzleti osomények-ben oly gazdag czég történotét elmondanunk.
A Kun* család .Rohle* morvaorsszágl
községből származik. Családfája 1080ty vezethető vissza, az ezt megelőző idő okiratai nyilván a UO éves háború pusztításai fel-jogyzésoi alatt elvesztek.
A család ősei mint »kis gazdálkodók* szerepelnek gazdaságaik mellett a háziipari is ápolták.
Így a mostani czég főnökök dédapját 0* £755-ben született Kunz Józsoíet, mármint vászonáru-gyárost találjuk bejogvezve s azóta a vászon gyártása illetvo szövése és eladása képezi a «¿alád hagyományos foglalkozását. \' \'
A paládban respektálták az Idősbek jogait és igy az ifjabbakat küldték úttörőkként. Ez osetben Ferenc, idézett Józsefnek tostvéröcscso volt az, aki vAsirról-váíána kóbororva két évtizeden látogatta Buda városát, moly ugylátszik jó fogyasztási helynek bizonyult
Ezen viszonyok szülték a telepedósl eszmét és egy Budán 1803 március IS-ról kelt alázatos kérvény, — amelyben ffereno hivatkozik arra, hogy ím, már 29 év öta látogatja a budai országos vásárokat s közönség is kívánja, hojjy állandóan telepedjék, — a budai tanács által kedvezően elintézvén, Kereocz megkapta 18á0. márczius hó 20-án a t«lsp»Uásí jefet.
A rnoglepedett 1805. dsez. bó 7-én Budán, Víziváros 649. szám alatt házat is szerzett és ennek alapján Buda városa öt az 1800. junius 20 án tartott tanácal üléséből, a polgári jog és szabadalmaiban ré szesltette.
A budán telepedett czég azonban a pesti országos vásárokat továbbra is látogatta s a mint a koreskedelein 1820. óta mind inkább Pesteu összpontosult, teljes erejóve oda hatott, hogy üzlotát l\'estrs hozza át
Pulyovits AthanAsz váizonkereskedö. kí a mai Deák-tér 1. sz. alatt bírt 1809. óta egy Sulyovszky QyÖrgytől megvett ;tá-ssonWcskedést, anyagi zavarban jővén, szívesen ragadta üteg az alkalmat arra, bog Kunz Fereucz fiát, ismét F.r.nczwt társu vegye fel s igy újra lábra kapjon.
A morvaorszáíiak Rohls-ból Morva-Neu-
adlba költöztek át, a bol az ipart és gyártást az 1761-ben született József (a mostani fönökök nagyatyja) folytatta erélyeaen. Ennek legidősbb fia, az 1828-ban szttlotot József (a mostani czéftulajdonosok atyjat volt arra kíszemolvo, nogy majdan a magyar üzletot vezesse.
Poat akkori időben még teljesen német lóvén, i\\f. Ifjú magyarosításáról kellett gondoskodni. Erre a debreczcnl összeköUeté-eok nyújtottak alkuimat, hova Józsefet Szvctica Mihály füszcrkercskedésébc helyeztük 3 évre, mint tauonciot. Itt sajátította cl Jó2sef magának a magyar nyelvet.
Igy folyt el az idő 1845-íg, amikor az addig bizonytalan üzleti viszonyok az első lúrtaiági szerződés ulapján rendeztettek. Ezen társasági szerződés a nosli nagykereskedői tcwttllot törzskönyvében a 4Ü5j33Ö. lapon jegyeztetett be, 1846. augusztus hó 28-án.
A czég akkor: Kunz Ján* Jozs. és
tárfta volt, tagjai id. Kunz József, Kunz Ján. Józs, Müssmer József sógora ód iíj. Kuuz Józiof (Kunz Ján. Józ«., Mössmer nővérét bírván nőül, sógorát hozta a társaságba).
1760-bon ifi. Kunz Józsof megnősült, ol-vovón Oollach P(-ter olmützl tínnlr mester Amália leányát, a ki mint özvegye most tölti jó cgózségben 27 unoka os 3 dédunoka körében étiének 72-ík évét. J852. február havában Mössmer Józsof kilépett a társaságból, önállóan megalapítván a „Mounyasszonyhoz" czinuett vúszonüzktot. a inoiyen íia a-íh\'tny hét elítt ünn.-plé fe.pnállásának öO-rlik él-fordulóját.
Id. Kunz Józsof 18C4. óv végén ellialá-káván, Kunz Jáu. Józs. J870-beii az üzletből kilopott s röviden ezulán meghalt.
Ekkor nyerte nz üzlet ma bejegyzott szövegét: kunz József ös társa cég alatt 1871 december hó 28-án tőrtónt bejegyzés alapján.
Kunz József volt az, a kire 1850, óta az üzleti teendők zöme nehezodott.
Kittlnő szívós és kitartó munkás volt, kcrezkcdOi messzelátássid, előkelő kedvos modorával szerto barátokat bódított, kedélyen fellépése, jó szive, böljczüségo biztosította mindenütt sikerűt. 0 volt nz, a ki, mint egyik kezdemményezője a magyar fehérnemű iparnak, megolapitú J807^bon gyár-uteza 4. számú hazában, a mai nap
u <U\'\'Wl>*n álló légszesztnotorral hajtolt!
*
cbéraewü.gyár»t- »»onkivtll foglidkoztatta százával a nézi ipart ülő női muukáskort.
Boldog családi életet folytatott odaadó atyai szeretettel nevelt a basának hét fiu és négy leány gyermekm, a kik kettő ki-vétőiével, a kik meghallak, mind boldog családi életet folyUUutk aún( auayar honpolgárok. Áldásos életét 1867. daesember végén fejeato be életének 6é éves korúban.
As üzletet fiai folytatják, a kik közül a búrviii legidősb KAíöly, József és Feroncz 1878. január 1-je óU működnek mint a clenlcgi czég főnökei.
A számos családtag részére uj mun^la-eret kellett toromteni, igy keletkezeit 1803-ban a nagyváradi fiók tul«t «»-xjd 1876-ban a debreczeni fióküzlet a melyekot a eaég a rault ér végéi| fentartoli. A* atyja meUett Ferenez működött Budapesten, n.mesak a« Ötletben, hátion a keres kedelmi köidgysk torén, a hol ma la sza-r.pol mJnt a magyar koreikedobid csarnok évtized óta inogválasztott alelnöke, ki a k.mkedsltiu terén elért érdemelnek eüs-m.réssllll O felsége áttaC a Feretioz József rend IsvsifkeNsaliásal lott littlntstve.
A cáe ősidőktől kotdvo nagybani keros-ksdést folytatott, azonban 1870 éta elvet változtatva részben felhagyta a viszont-elárusítókkal való összeköttetést és teljes erejével folytatja üzletét a magánfogyasztóval.
Uzloti elve, mindenből a legjobbat eladásra hozni, nsra volt mindég egyesíthető a nagykereskedelmi követehuépyekkel, _ a hol a nagyközönséggel szemben, neut min. dég a jó luiuöíég. nanom inkálib a fozyasz. téUoz való áraUuiluuitkodás visz győzlcinre.
A cég makttdési idője alatt kitiVnt«Us«k. kan UrászMtit. Biria a c*. és klr. udvar, saáUit* és a szerb kir. udvari száilitó ci. ust. Kitűntetett nz 1896. mülanímnl kiállítás alkalmából az állami nagy aranyérem\' idei, Páriában 1900. a bronce éremmel
Berendezte aliuugaria nagyszállodát, az Krzsébst királyné szanatóriumot slb. és elnyerte a királyi vár Összes asztaltollette Ü ásyfshérnsnitt, továbbá a matraezok,
Eárnák, paplanok slb. szállítását a melyek itUnő száll tásáért elismerő oklevelet bír.
Az ttzlct főcikke: vászon, parautáruk atzlaln.mttak, mindennemű kész fohérne-mUek, félsg saját készítményü
menyasszonyi kelengyék
továbbá mosó-szövetez, (UgsönyÖK, szőnyegük slb. Amint látjuk, mina oly oikkok, a rnolyst a müveit és civilizált közönség nem nélkülözhet. \'
OrOtnmsl vesszük tudomásul, hogy a haza fiságban is kifogástalau mostani cégtulajdonosok máris reményteljes l(jabb nemzedéket ísuevehiek cégutódoknak s igy elvárható, hogy a cég fennállása második századának küszöbén, még nem indul alkonyatutik.
dombja válogatott aahi9ttj;0, divatos mintája, amit hizonyit hogy rövid ö oáp «Jatt pár szás utánrendelési és körülbeMl stát eJimnart levelet kapott az «varig asizdea ráuébőL Ajánktos Ubát a M«yka«te ségnsk, hogy uúnél strféeabbea reséaliaa meg ex*u baitaÜM ulcaó posstóbél aekáaf öltönyre veiét mert ilyea eUsé áritaa <m\\ rövid ideig sxálUt egy férd 0ü4ayt kíaié 8 ni. 80 «Un. ruhaszövetet M«xi-eAéeláse< ket azivesksdjék minél sárgéssbtsn eizka* rölni, mert nem lebetstítfl, hagy kizzhta a közeli napokban már elfog fagyul. Uf rendaléseket a péns előleges bekoléáse, vagy utánvét meUstt esskösőL Mintákat a rvvid maliitAni ítlő és a nagy foráaletn miatt nem küldlist. — Posta dobozért H ssálmö levéléri 15 kraléiért számit
Lapunk laefc6aslafch agy saJU •zanzAoléa regény közlését kez dl mag, melyre már - ment fal* hívjuk elvaaélak figyelmdti
REGÉNY. Az ördög cimborája
ílogéuy. Irtat K.
hutek mindenfelől.
— Orvosi Jalentéf. Mária Krisztina főhercegnő állapotáról kővetkező orvosi jelentést kapjuk : Mária Krisztinía fő hercegasszony ö cs. és kir, Fouségt
nodtan töltötte az éjt. Étvágya jó. löfok 30-9 árverés B8. Gottíried fóhercog ö Fenségének az állapota toljo-sen kielégítő. Linz, 1902. március Itt-án dólclőlt. Dr. Piskacek s. k„ tanár.
— Nom kell leánygimnázium. Boriinbői jelentik: A porosz képviselőházban tegnap Studt dr, közoktatásügyi nuniszter hevesen kikolt a leánygimnáziumok folállitápa ellen. — Beszédében hangoztat la, hogy a nöknok n gimnáziumokban és az ogyctemro vnló eddigi bocsátásának kísérlete nem vált bc, főt ellenkezőleg társadalmi szempontból káros haiásu volt. Azt indilványoztn, hogy a nck ne bocsáttassanak u gimnáziumokba és nz egyetemen csak vendógül )áita??anak, a mit az illotft egyetemi tanároktól lesznek függővé.
Az Ipar csodája mindig az volt, ha
ú/. iprrtermók oly olcsó árban körül for «.Jómba, ba nz föltűnést kelt. Egy ily«n cso aát teremt meg mostan Lichtmauu Sándor posztó kiviteli osztálya B u d a-post, VB., Rottonblllor - utcza 1211. szára, azzal, hogy U fkl 50 kiéri szétküld az ország bármely részébo a legnagyobb férfiöltönyre elegendő 3 méter, 20 ctm. chevíott-szövotet, drapu, barna, és szürke, zöld, íekele és sötétkék színben 5 íuriutért tinóin fekete vagy sötétkék posz tót, barna, vagy fokuto és sötétkék kumgarn szövetet. Ezt a szinte hihetetlen olca árt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógyárosnak pénzre volt szük*éKo, majd iuindon készletét adta el neki olyan olcsón, hogy a vélelár alig fedezte az előállítási költ-ségot. Kern félroTezetés az, hogy ily olcsó árban szétkűld három méter 2u centiméter férfi ruba-izövst?t uutlvnok minden egyes
A piittártsaM«« A htgyől, nagy mg***^-Ük »«tsés zuhogott alá. /
Ezt a vízesést a . "»bló.k a Jn«g«v szolgálatába hajtották\' fel^Kxálták; arra, hogy bojárataikat megvédflm<\'\'.záli, sőt felhasználták, mint a következéig lámi fogjuk — arra is, hogy akkor éa ott végezzenek vele nekik tetszik.
A hová a vízesés lozubogott, egf csaknem megközelithstellen bagyszaka* dék mélyében Dasies aláásatta m Itt zuhogó patakká lett vízesés medrét
Uuhní zsilípat csináltatott, moly ti» zárta a víz útját lefelé, de maly ba a ba n tailip eltávolíltatott elnyelte a víztömeget.
Kz a víz pfldig bejutóit a volt bán;« tárnáiba, folyosóiba és a twmáwet tér« vényeinél fogva, ha maginak másfelé utat törni nom tudott, fel kellett emel\' kodnic a legmagasabb folyosókba is.
Es ez, mikor most, oleó esetben ki« próbálták, hogyan működik a «aÜip, teljesen bevált
Mikor Dasies felrobbantotta a «sUljXt tarló gerendákat, a patak vize hirtsUft visszaszaladt és egyszerre megtöltötte A föld alatti folyosókat,
(Folyt köv.) \'•V-\'
közgazdaság.
Budapesti gobonatőzsda.
Élénk kínálat és & fillérrel olösóhb árak mellett forgalomba került 17.00Q
mm. buzn.
Mafrur ÍM» ipr.-m 0.18~e.tT, Rom ÍPM9 7.41-7^0, 2»b épr.-ra 7M-T.UO, Itmjwi OJS. - SuáAfMU érUiti**»4* Av4. BJÍtizlJ.\'n kilUiUlt! Outrák hltíhterf. «SS^Cf \\!*fJAr hltoWwiaT W. JoUilof bini 4SCJ» ÍUrnajTarányi 49$. Ontrák úUtnr. CTT. Uy gyu Ulekivnhij »09- Míijjj 4 ninlikta iraJtk Jiű.10 Kwtina]A/»<iíkV7.M. l*»tiwiloWWttk U7,— JqIí. fcsrJc M.U) itüaunuiáari 601. Ott*» n>a;yM 4tl»mr»sut rtménv <81.2.\' DéU rx»jt TU— NíbicI bited, márka 117.C«. YIUMM. vwul SJS.— UadapoiU kí*»tl r»wl CM.W
SéctU *rt*k«M«.. tyZfr Bíc, márclo«. 19 Oistxák hitelt. 609.00 Mifí* JüLlr. 71S.— Ofdiák-SM«7M álUuvMmtí rtmHaj 677.76 4 «tAiaUtuj muiyW uuYiánulák 119.60 M»|yor VvtowJii«S»k —.—. D4U nnt
wn
Konaty\'.l «Uékdr Viktornál llud»pwl«
VIGYÁZÓ TIVáOAR
villanyerőre berendeaett kött/r-nyomda mtlintéaetébea (Budapest, XV., Váozi-körnt \'
készülnek czidőszerint a legdíszesebb éa legolcsóbb nyomtatványé*;
Vldíki morr*nO«lökn«k Wo\'o «rUtineS».
Különlegességek: Secessiós nyomtatvány és aját taJálm. urczképes esküvői meghivé-
«am v«iwo»u jo tlutiit akar ugy térje", v«uy rendeUeeaon
ICa ssai-Tintá i
Maderspacti is Székey TrSTSTit
4 ír«j üjrgöirésa!
te Mi kopaszság I
lar, rowïjr Wrfc>A udaak H
»«o»
CjV tffriW mar, rioJjr r^\'or r.«t.ttceV 4 j «,\'t-jti.W. R*t» *«XXt4sfM|* » WJ«». V«r»*. rt feUt 4» «krto«*, wixt»»«,
«t.h»r<4 ta a«ta«««aó »««Hl a kajat. A kuu «¡»rOaitJ k*J Mfi b*».M vl*.l«k»p)a »■»-datl »xta4t A kapa*. (•)*U » ».«4, >.lv»ttul ** WjUmI «tJiMivtaadrt
„tavaerta" niv al*U ht wert •taKUak M, maiy kvtum ta n^fM i)« ho\'at n4-o«»it_ Wim« * Uumo U-tUa «»»inyakkÁ! Wa* f»IM 1.4 a*\'ick kwilJjiHMI 4>>k\'<dai teilt mV > )*«/U*a>afcfc f«,Wca.k «..« irta)*»«.
1 . N«"« «••<■• »Ii k»«T »*l? n*l*l\'
«4k>l ita« 4. «HDtiiw kijn4r4aa Uj).«. Ai k^ia. tnlal »«dir«, m, ,r|ft>, mini r,i ««- »SM« >w> *€ afiuauc« k»j«ti»ia fttikU wn # «TMnaaMt, ata» a uuauk (W,La u *u*u
\'taUiaHa • k*!Wt 4. «rat »oli^rilj V Wrati.x.1 .1 » Uii.yt JiUii. Da kl kiUlk.JW. k .<*o táalaa »«*» tuUjd.,..4«»ib»n alkar, atMla U d/U tAiiti mm ». uv l>UoayK4 Util \'•>,
(fok \' \' ......
kM
»----... .. ■ . ww KMVB|n« NT« *a«, nt-
bjf BrkUi ata<Wk, kikaak aaavakUtatfai-
\'« ktltaf BMI Ht.
Wl«M maateS* MOI a fewM, « MjtnJUt, a ^«/«ouiuk, ndat ait B laaM k4y KkuwttfA.
Kir. 4 (aaa4(a HakaaaaUarn k* • — -Wi« I «t«9 Uvautaf. - M«UJ iut«iUrs4 hrajanka tN4aat*ra*40 i m**!*"» mac valtaa aMmdra 4 »datait al*. - XhkVYdtai LKiivaakadJan niaaomra b4| f U Qraa«»Uta «di-i5of k I «va* La*aerial k«UwL" — PUUk Uu ,w»i, 1 .albaca i Mlattair a Lara, ri* tattaTTi «uot*« »aa \'HT®* aM»ad»4 Urak »mil aág I a>H« kÜZaai.\'- Uaar lia k. a.. IM»^:
t.,K44a Btf I S rat Urawlat i I Mar UWa4*n b*-km." - bvilBlar I Unir, B4aa : Tftkfc 4r 4U ka r .lia» 4* B^hiar luaap aiM aa ta t«r»«
rjta__
riujit àa*4taa_
a«ftt bi]>ai raa fedra___...
Win kii aj 4a alWW
r, BaMl t Mi« aak nia
«kan* t _
1 »»AI haaaMUUaa
I „»Uf aaa a
^ ^ ■ » ^ ■1 ™ •— ■ \' i k U vtf U
«i.a.tUlaa kaUaa »ait l»r k* «ir I,|4ta M>4il», laaa aatkaa
Jt\' /ikh J4moT ar, JaVlasart :
JL Uo.1 aa H*aa f^Mrt A utra aak or roa mtm^n^
wat aiftat^af«
»t«
r. #mi«b«
-------- Lajxato«
•rilo KaaanUata
ki)iUi>cQ tgiu
Laiaarin)» »»MK«
a
ai____
aULa attaM hU.. n. i « kUbatatki », a kajkaiA«
J 4a
ara4, ra^aai.
aittta aa Sn jaaSut, oj
A LoTBorln Oui a ta/M bnM arfkarat ra.
•Ai »j haJ a.«tAUU. (raraajittat Imfik U a Mr aJ*J 11 oV Aarak. klUak Ua Uiafukuk kaja .* «M i$ itaiiuaaliáaaMkkf B>*J4naja MJaiaa 4iak>Ua «tru xatk aaar aa^klatoa kattaAWi kklk^MB » ta>lMk .H\'^aira. Ma¿.H u a U*«ik«*ar a (al w-mkoél a kara*. kajkaUta 4a ka,a>Ma«*( «T*
frilja irta«. uUi| uiiaUaa aj>TAsak («alaa Uiai tff «.u rxr aaar, laaif kaJranoataktt.k «r*oTviO kt>("uaVi» M</<».
Ur «an *"f laracrin ira. m.tr ttbk k4>| al-
Urt S kataaa Silüiti>l ......^
fina ( kilal :
parlai\' «Ua«4lWl »m/ a M auripai IULK
H, fEiTH,
Wl»n, TO, ■arl&hll/ur«trMM 38 Balayan« I\'BYKUViOa kUKJLOS,
«Jï4*Waa«U, a.
riOTr.uaatxxjcTÄ8 J »«•■ ktraai««
midőn uUVa*ataUk I Vtaa^taan IIUM
Mwffat, walyurls ailwJcMii« 4a •aom.fjlu A faiul /»> i jr.oytlk aa uou vl^-ll « »»«•«C A t«J 4» t.v Urv4ar< |7 o a va, BaoakltW «ía&m il
vi^auArrtkL
Íaaaa b« vau )»-«a* tai ara ~
i
Brázay-f¿la sóstioíszeiz.
I U IWMkkrkMM ( IvMjia kHir MAtieu

•ubiiduUù ftku\' n 40rx«0)je
nc urezit. homlokát, talnuint a fej^t à» iiyakazulj¿t »4«boi-»z»/.el, aókiuy pcrci laulva uaír rendkívüli ttdiU ka-uuU 4tm.
1 turf aveg ira S korooa. tkú . M i M
Ki«u JT«" h io<4*r «rta."«* r.Hr«^«\'»! f*\'Tti* kfct.J-ii.a/1 kilia» ra»(«14 U»a«t >al»»i.a>
Tlthmn lyo^ogs^grakat,
fci\\ST<~Wri>,l> Mai*"»!*«\'. l»»lrM1>»M*«. IM. «Tphlía Mír^í-kal 4a «ÄkUa,!. a 14.»-/Ítjfufiltiií», ai «n\'wiíaéa kÍToAaMtkrT^». ■A laliarfkliaMl aa biranJr «nia aW k ça*. kirk.ai4»«k*l, («lia« »- 4« il^HoU ¡ ..¿f t4|4ka íaaaáil* 4a a lr|t,Ula*akk. (i«!»**, alipv •aa aa alka/aaaa n**T«V*
Dr. OsinosÀr J.
ttt va»tu<1«r
Lakik : Budapest, VU Rertpsil-ut 14 X. «axa.
Drn\'al i «I. a. I« 4ral<<4 4 felli «a a«W Ktlta r4r4lannik. kflt4a ka- 4a klfAral. Larrlak/a aiaanaJ riJafiol. Ci44T"»"í< |<adrUa4Lk.
Stumpf Károly
-.■■■■—b.....kosBipylra-
ßüdapist, Liliom-ütcza 8,
I «3
« \' i i -m

1 ® í
i !e
" «E 1 ^ ¡ ■«»
2 rag ! J3
(8 8
g bs
I
CTJ
to

aOaaUlM Unfall Ira* ta 4rUal itúmU) ialjrUa aaaa «T 4» 4U faoilU raataU kiláiUal laoabtaa »>aalk*l)uk._
Handel Alntéaat
BmIajűlVl,ABtejm24. ota
M 9p*rm aa allai t.
Dr. GABAY ANTAL
». aa. aa kii, aaaUlf ffimi • naiat Uta^aécak 4a, k4ri>a)»k ttalorrMB, rf4-syil bUtoi alicrral, ¡jtum*. aiapoiaa «(nina-iwaí Mr*- U eil mim koleirafakat ku|rc*4-Wf", k 4Warl4<>< «V.k.¿»«i, ho^a |
b«4 cu BU. W«Bl V»IcryrarfU 1 IVífta««. fcaaaír.tail «i Ui« Wa¿«$l I^KUI U- ¡ Mal *ra4.a»«ratal Uprí-i ull oninwi a/annt. — Ar«CTaaar*kr4 e»*/I»« BíaiUi«: aa-poní* IW--4-IJ aa «Ua 7 -^ lf.
Lovslakrt vá asiil. ..„.■■•■¿.^■.aar CyäjymrekrJi goa.1nk»4lk
tx
Svájci érs-fpfiv1
4 )
HMIi4 kilx; kaxiilj* »
„FEEOLHI"-«.
(Mxii rtak Miltmill. karr « ,rK(4UI" MI I a lf(J.bk krtwrlUal met » kíiark, a kajaak 4. f.k»kaakj
i laalluUlilaiakk ara i* k Ir« *aarUk k.<i«k rIOkrIS, Hit, (Inotoi lijai a ilakot n«rr a „Vinlla\'M-.i»» láiiti 4<lal. A „Tm»!!»" ii Irrníma irkl* i» kfftlitikb n4«<ayh»l rio IIIKaK iiiipn Jótllíunk tovibbi, itry ai ara ia4«i 4a rkttti, ktraikii \'ralutitr) (f ârfa4r»»!i4«»k (a«(«n»arU¡ lik. a ,.r»iilia" Kaunllal» illa\' nyomttliaal «liflniiak. A ,>«»alla\' Uliobb kajlliiiiió - hajipoM — ii aa)u/plt»««rr. mr|»Wadílr4«4 a bijkl aullltt, » «n»»Wapa todlit 4t a trjbrKC-i/r«kt«l a.r|4». A „faaiUa" »lybra a U|t<t«<ii*ui*kk <i Ir »jobb to(tfi(tl< I4i»r. A U a „rtf»lla"-l ál an<)4ar llippaa hrlytl ba><ail)a, liaUl U itff mai ad. Kilrlritflk aiafuakal a p<ni ««annall vliiiiuáfira, ka a „FaaaUa\' baazná «ta mm tlkrirl. Egv áatab ári I kar., 1 4«\'«b ÍM k»r„ 4 datak 4 kar. 12 da ak 7 kar. E(r «aiak «Uní bou/ M lilUr. i daraba* 141011 Millier. Ulla */t(rl «0 «ilUirrl I6kk. Mc.r.ndflh.U nUXM S. fSraktlriban 8<ti, VII. Mail« klllailU. W.
CsaV 16 kor.
Siaklrldkark, t¡«tt«knck (aa\'.a-, aa ra n di i i"» «Iré»» liknak, raltminl mi*. Janklnek, kin-k jó iráro «lUkao^ van. ail> aa tuJocn«»ara hoztuk, ti>>àf mi ai aradatl gend Mkar. doktr». arany-pUnu« raiuoatalr irák >GJk*.
bUll¿< I.OJ.iai itycéti «láni*ltárál álvellOk Kx«» irák anllmi(neUkua pra. ciilia aiarktuttal vino,ü
ollál»a, aannak
Isgponloaakh^ «»abályoira
klprábAlva 4t mlndt n («ta tíracrt bárwm iW IráakaW jóiáüi.t vállaloak. Ai ir* tokok, ncijrok három ItiP til. a(7 rujii faddlt (Sav " ■
•»ta
avoAaitflállaiiik, poi l)if[¿lviUKábhkUirÍ:áa-j 4a ai ujnnnan feltalált aiotut váltoiatlaa araetl,
folüin áreki) kiaiulne vanaik üvonva, ni.
«WakHtl ta, ___________.________ _______ ______
oly arad\'t) íaaonlat4»t«(uak a validl irany irákbot, bo(y re, aiakdnifc a)tal Um kOICnbMIaUivtik mrjr t|tv <00 korona lili] validl arany iráti! A vllác axyadUli ir<Ja. roaly aoha t« vaailti al valiJI arany klnéiciét IO.OvO utáaiandcéti , kSrUlkalttl 3000 JIciDrí levaltt kaplunk « himp Uforaása «1« Ara tgy arl vagy aii iráaak e*ak IS kor. vára- és Mrmeot Mladan iráhoi tty birtok logycn Laidlvatoiabb 4* laxeti cáaaabb aranT-plaque-láiicok urak ál hil/tyak réit<re (aya láacok li) i 3, S e« 8 korona. Mlndin ma« nam fildi \' klfoiát nélkttl vliaiavltailk, miáltal aamml kockátutái. kBIdta utáovát vi«r « ríni aliWK«* b.kuld««« «llanébM.
RinJalmánrik Intáiindik i Ührsn-Varaandthau« „Öhron ob" Basel Z. (8ehwsltV Lavtlak Svaicbi V> flll.. Iivilciüipok 10 miera» b41raxial «1UMB kOldiudik. - |Usjrar tavataxát. ^^
«
Magyarnak Pécs. Nemeinek Bécs.
Na k 01 d jük pénsünket külföldre! Legjobb órákat és ékaxorsket küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszeráruoyáros
PÈ08GTT, \'
Be« (a tsz G tárgyakárt a pénzt «IsszakaidOm vagy klossrilMR« I 1 9 ¿VI JÓTÁIXAS3AI*. 1 ■ ..J
Valódi ozOst kótíed«!. anker> r«inouL crŐB izorkezettol, «zóp kiritelbon — — — Cri 8 25 Valódi ezOiit tula rsmontoir-ankor kót/eddes óra--frt 10.30
Kft pontos nickel tssbóra
szép kiritelbon £rt 8 60
Kg y pontos nickel ébresztő óra „ 1 80 Yalódi ezüst remontoir • óra pontos járassál — — — m 5.—
14-karatos aranyliaesok oslnos ssép klrltslben: 20 frsmm nehéz 25 frt, 26 frarotn nehéz 80 frt, 80 gramm nehéz 86 frt, 40 grauun nehéz 47 frt 60 kr. — Minden lánczhoz aranyba foglalt kOvss lógók kttlön mérve 15—10 gramm súlyban 4 frt 60 kr.
Mindén tArgy a királyi föpónzyerdehiratal által megrizsgálra és bélyegezte.
Ktttuutra áUaaU iraay>tl«lkkll — Tikk iiw aUaaaard lav41 bírt*kom**» \'
Wigj képes àrjsjrysék ta^yea és bérmeatrs kOldeUk.
BUTOR
Legújabb találmányi-
22511. » i ..ait» /
Szabadalmazott jesptacza.
\'.lkai Jakkak 4a alc.ibtak, alai ki al6bbt«k : all-i|*k: a Jág ajf Uttja m»;it, k>jr «"t«n l«14nyk»n (jfiíljakk 1» aaaaalik apadia iiibat V«; u*yeetnt4« fiViA»W.tr» ba<Jal«a>t«H «Jobb ]4aa»«ka4-• rak, mpúa fIkM, oaak a rk Iblfa^áaira van da-iixti\'.f »\'kalr.aiva, ma ItraJ. 7» nojaJik fif weg-■ »\\atil4«a étkati ; a0air»«ok. kiataaek, vanJ^v i\'tï, UJaaaraakaV, ufyaalatia káli kaMaiUtail la >4¡kO)&al)aUUa»-A. • f4ltall!4.
äucsaayecz József
fltuUpMt, X., Kibàny&l-at 44f4S sí.
A. ki • l(»yi.\\ hlvatVorlk 5 aa4aivl4k ta«a«aS-niailiiR <4aaaaSL
Víeárlok figyelmében, kl Jól és eV •aoa akar vÁaárolnl as J6Jön és f j 6-aődjön raesr remek üüó. elx-dió, való.; bónrékrk, lámpa, ingó óra ralamint kQ lönféle uj ós keveset búinált bútorokat remek elószobn szekrény beszerzési ároi kiphatók használt bútorok becseréltetneK C iálr-klasa S4. \'7i>a volt TkkaktaUa.tébSJ WáMUlt btara.
Orsz, Pályázati Közlöny
tartsbnsm as Mrsrigbaa betöltendfl öt«-Bies állásokat. Ipsri. kereskedelmi, mesö-és erd6gazda?áji és maszakl tisztmelök, lorábbá nOUutriteiek és kereskedebsű al-kalmazotUk részéra.
«ryss axAm 4rs 30 fillér, kapbatd éoliéaytSsNdékbsn éi s klaéóhlva\' Ulbaa. Badapaat, Váci körmt 3®. an\'
Gkmányszerzö vállalat!
Monnyasszonyoka
Vőlegények.
aa Ors*. Katiatdat Oíyvlvöaar Buda-»•«t, VXi„ Korrpaal ut 14. r»., KlnSauf«!«
• w«4«yt ltl|ll.t.l K«rv«alhl»l-ii í» .Ivülalja i Iti.aaa. xt 4Uy.itriotlók^t, iivan|r«ftr»kt-íúbí, aal««»a(&rtn ti.ct\' um kaUniü O^ynka\', aklarv44. AlUxa. il^ir-tA»«!, 4r4kbsfos*daaí Ocjrkat 4a kkSakSió M«oi!4Jyok m-ratar.é-
|»rt«Uea«i» >t{41y»T«l. -- t)c«ieril a hAxaa-
• á jkít4«h«x naviof«* O.jxoa okmányakat,
rojcdrlyt-ktl, alrritl • l/t Inai
¡ralit. Opyvlvo: kisiklkki J. r4-agaknak iuVym tm ra*d.U»»J»4»4ca a TilUÏa»
klhlrUatia k4rUll ulok»t. Antarikal a viindan kOlfSIdl murUaáBokat la-bouyoUt. Otyvtvö: XIBTKLKKX J. Rxrrá.
(ypüiel8fl-ll0D203
köhrtgéa, rekedtség, hurut, rémhnlós ellen, nyálkaoldó. KgycdOli hazai gyártmány, mely mAs?mcnle8 czukorból és gyógynövények-ból készül, 1 deka 4, doboza 20, 40 és 60 fillér, üyárosa:
MARKERT REZSŐ
Budapest, VII., Elamér-utoxa 39. ss
A v<Jág logjobbja és kaphatók: előkel« kuioskcdósckbcn, gyógytárakban és a vasúti állomások ellorineibcn.
Uicncnfcld és Társa
fényképészeti műterme
Budapest, most Kisdiófa-utca 16.
KlrAljr>utosát41 jobbra második ki«.
KltflnÓ munka, bámulatos olcsó árak. Email képek kitQnö és szép kivitelben készíttetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borult V idóben is sikerrel eszközöltetnek.
VIDÉKEM
lakó hitelképes családoknak ajánlom T*> szón és zohérueuiU áruiinat, előnyös üzclési föltételek mellett. Kivánatra árjegyzéket küldök.
Badapaat, F«r*noslsk-t*ra t- ss&a.
Klr&ly-baiár talvari Italt S. M. alatt.
ÁDÁM GERGELY ügynök
JankovAeaon, Báos-Bodrofhmsfys.
Fildakat 4a birtokokat kirratri | * kiaak aladá talapjai vannak, fordaljanak kUaioaa-aual boaaája. IOO kaktaUUr bor alaAé | Ur tftad J4 borok, kokti)* U-U farlni.
ZalvUáf oaltaat ad (MtaivaitS
II. évfolyam. 80. szím
Nagy-Kanizsa, 1902. pintek« március 21
Efl síim ? IWr.
YKANIZSAI FRISS UJ
„ Előfizetési ára:
Htlyhen házhoi hordva egy hóra 60 fillér. ,*.
Vido^o postai küldéstel egy hóra 1 korona 2Q ftilér.
X
Kiadó tulajdonosok:
Krauas és Farkas. Szwkeaatótég éa kiadóhivatal: Krauas és Farkas paptrkareskMfe«-
Fslslős ssarksistó: lUMVAt uuoo.
Megjelenik naponta korán reggel.
NyoeuUott a .Nagykanizsai Friss Ujsig* surtídéus nyomdájában.
üs eBtSint adomány. Kleghiiisiilt dráma
Budapesti élet.
Budapeat, márc. 20.
A cim nem jó. Ugy kellene hangoznia, hogv budapesti halál. Mert nem az ólétröl lészen itt szó, hanem a halálról, melyet az emberek nemcsak a miazmák-kal telt levegővel, nemcsak a bacíllusok-kai telitett vízzel szereznek meg maguknak, szednek be magukba, hanem a melynek jöttét mindenfélo eszközzel, a legluilangosabb módokon, méreggel, golyóval, kötéllel, vízzel, mep sok-sok más gyílokkal siettetnek, elősegítenek.
Ha statisztikát állítanánk össze az öngyilkosságokról, akkor nagyon is szo-moiu tapasztalathoz jutnunk, hogy Budapesten az öngyilkosok száma nemcsak aránylag uagyobb mint a többi nagy városokban, tehát nemcsak száz lakosra több őngyiíkos esik itton, mint másult, hanem ha az utóbbi kilenc hét önpusztítása folytatódik, ugy ozám szerint 1« több az öngyilkos itten, mint p* o. Párlsban.
E sorok irója figyelemmel kíséri a párisi lapokat néhány hét óta és kijegyez minden regisztrált öngyilkossági kísérletet és azt tapasztalta, hogy Budapesten csaknem felével több ember akart megválni, vagy vált meg az élettől, mint a nagy Szajna menti Bábelben, de tapasztalta azonfelül azt is hogy míg a párisi öngyilkosok és ön-gviikosjelötek lulnvomó része idegenekből, tehát nem párisi illetőségű, ál-Isndó lakóéból ^áll, addig a budapesti önkivégzök tuluyomó többsége ide való ember.
Ez pedig azt bizonyítja, hogy a mig ottan, kik másutt nem tudtak megélni, Párísba mentek meghalni, addig az itteni öngyilkosok azért váltak meg az élettől, mert fttsn nom tudtak megélni.
Óriási nagy s nyomor ebben a mi szép városunkban. Ha az idegen idejön, azt hiszi, hogy itt egy fejlődésben levő városba jött, mely városnak kecsegtető a jövője, nap nap után több munkáskezet foglalkoztat, több szájnak ad kenyeret, több családnak biztosítja a megélhetést. Pedig nem így van, sőt ellenkezőleg, Ez a város, még mielőtt alapo-aan nekiindulhatott volna a fejlődésnek, atagnál. Teljesen megáll.
A kereskedelme semmivel sem nagyobb, mint milyen volt 15 évvel ezelőtt, as ipar — nem a munkaképességben, hanem a forgalomban hanyatlott, az építőipar pang, közmunkákra nincsen pénz, az idegenforgalom Bécséhez képest nevetségesen csekély, akkora, hogy minden mk^odrendü osztrák város nagyobbal bir; mindezek helyébe pedig a pénz utáni hajsza, azélhámosság, csalás került,,meg as elkeseredés, melynek végcélja s börtön meg az öngyilkosság.
Ez pedig, bár önmagunknak is sok része van benne, bár magunknak is lehetünk szemrehányást, magunkat is okolhatjuk, mégis főként annak s körülménynek tulajdoniiható, hogy Bécs elszívja as életerőnket.
Nemcsak as idegenforgalmat, s kereskedelmet, az ipart veszi el tőlünk és nyomja agyon, hanem elveszi ezek révén a pénzünket U, mindezt pedig azért, mert ez a mi székesfővárosunk nemzetközi, nincsen meg as a jellege, moly meg van a francia, az angol, olasz, spanyol, holland, török, német fővárosoknak ós a melyekre as idegen kiváncsí, nincsen meg a nemzeti jellege, olyan, akár Bécs, s hol beszélnek németül, csehül, meg tudja az Isten hányfélo nyelven, még magyarul is éppen ugy, mint nálunk.
Miután pedig kereskedelmünk satnya, az iparunk pang, küllöldön pedig még mindig valamelyik osztrák provincia fővárosának tartanak bennünket, nem ki váncsi reánk senki, a mi pénzünk kimegy Ausztriába, az idegen pénz nem jut el hozzánk, eszerint itten nem lehet megélni, ahol pedig nem lehot élni, ott meg kell halni és ez a tömeges öngyilkosságok egyszerű magyarázata.
Százegy im öngyilkosjelölt.
Százegy év éppen elég idő aira, hogy valaki beleljék a földi gyönyörűségekkel.
Nom lehet csodálni azt az esetot sem, mely Kís-Orosz torontálmegyeí községbon történt a napodban, a hol Tóth Ferenc 101 évea aggastyán életuntságból a Bégába ugróit.
Ugy látszik, már nem gvőzie a rendes elmúlás sorát kivárni, lehét, hogy éli a gvanupörrel, hogy elfeledkezett róla a halál, már pedig 101 évig nyomorogni olyan szogénvsóghen, valóban szötiiyü is lehet. A véletlen iróniája csak az, hogy Tóth Ferencet kimentették.
Eltűnt adomány.
— Saját ludósitónktól. —
Budapest, március 20.
Budapesten egy idő őta gombamódra szaporodnak el az u, n. jótékonysági egvletek, amelveknek azonban az a célja, hogy a »gründoló* uraknak kercsetloná-sokat nyújtsanak.
A grilndolók disztagoknak vagv disz-elnöknek beleválaszlsmak előkelő, jó-hangzásu, a közéletben szereplő ogvé-neket, a legtöbb esetben azok tudta nélnOl,
Ezzel aztán fognnk balekeket mindaddig, u míg a rendőrség meg nem tudja és széjjel nem robbantja őket.
A Dob-utca 24. szám alatt létezik egr már régóla fennálló egvesü et, a me)yne< ez & cimo:
„Első mngyar fő- és székváros! jótékonysági egyesület." |
Öngyilkosság a kápolnában.
Szólics Anna 23 éves szakácsnőnek viszonya voll egy fiatal iparossal, a ki azonban elhagyta, mint a hogy az ilyen viszonyoknál rendesen szokott lenni. Szólics Anna nag* bánatában öngyilkosságra határozta el magát.
Tegnap délelőtt kirándult egy barátnőjével Mária-Makkra, a hol a kiskápolnát is meglátogatták. Szólics Anna magára maradva, zsebéből elő vett egy niarólupjtal telt üveget, a miből egy
kortyot ivott. Visszatérd barátnője az oltár előtt nyöszörögve, tajtékzó szájjá találta. Rögtön futott a községbe ötvösért^ de mert ennek lakása oly messze voltj hogy jó órába került, mig a sérülth*« ért, a ki ez iáö alatt pokoli kínokat szenvedett. * .
As öugviikos leányt beállították } községbe és onnan ma reggel kocsin ^ fővárosba hozták, a hol S Szt. János* kórházban helvezték el.
Ennek az egyelőiéinek jó hite volt eddig. Egy idő óla azonbi-u a vezetőség levelekben szólitm fel a pazdag polgárokat, többnyire máynu.-okat, hogy adakozzanak a jótékonyccira.
Andrá».sv Dénes 4r >f is kapott e^y ilyen «purnpoló* levő et, amely annyira meghaio ta. hogy ÖO00 Jtoronát küldött ajánlott levélben az egves0ie:nok.
És íme, mi történi. Valaki átvette a levelet az egyesületben, a pénzt el is könvvel e. de a kegyea adomány, » OOOO korona nyomtalanul ef-
•:o it.
Senki nem akarja tudni hová lelt. A pénztárban keresték mindenüy, de sehol sem találták.
Megtudta ezt a rendőrség és jelentést tett a helil*vminísztériumnak, a honnan Vásárhelyi Uyuia dr. miniszteri titkár Ca Magvnry Korúéi íőváiosi hivatalnok leitek Lkóldve az űjy megvizsgálására és ezek n.n délben rendőri asssiaz-totnclával az egycs&íetef bezár« Hatóságilag lepccij\'.eíiek a pénztárt és az ősíseí iieJyiif^cke!. *
A vizsgálót megindították Műegylet ellen.
fialíl a IspcsöházLan.
Budapest, márc. 20. ,
Ma délelőtt • órakor a Lipói-körut 20. arám alatt leió házban nagy riadalom volt.
Bekcl Károly 58 évea urasági inai, a ki egy a házban lakó hiva>a.nok szol-{rlaidban áliott, az I. emeleti lépcnő-bazfanhírteivn hangosan kiabálni kezdett.
M.re hozzája «tieitek, a lépcsőn mᣠlegurult és össze-vissza zúzta mapát. A mentőkén telelonáliak tehát, de ezek már nem nem segítne itek rajta. tíekel meghalt.
A rendőrség kona\'atálta. hogy az ura* sági inas, akit gazdája kávééit\' kúiiiólt* lepcsöuúzba rosszul leit és eleseit. így tőrtént, hogy lejrurúlt s lépcsőkön. Legvalószínűbb, ttogy nem az eaés ukozuj sérülések, hamui a közben beállott szívszélhűdés okozta halálát.
Ebből az esetből kifolyolag as a bir terjedt el a tövárosbsn, hogy a Lipót-köiuton ma délelőtt gyilkosaiig térient. Az emberek azt mesélték, hogy as ur*f sági inast valami haragosa lejókf* a icpcsön. Most láiják e úr neat leiek uiog * villogásnak,
ORSZÁGGYŰLÉS.
- Képwfselőhé*. -
Üli« »leién Lukács Lásxló ÜCT; miniszter beterjesztene a konverzióról atölé törvényjavaslatot.
A törvényjavaslat a következő:
• keaventéra vonatkoxó tflrvényjavaslat.
1 ttaka«. A pénzügyminiszter felhatal-roaxtatik, bogy a U. nokaazhau felsorolt nUuui adówigok kötvénybírtokosainak a kötvényeikben kifejoxott tökét ax állani nevébe» ét helyett, figyelemmel a 8. sza-ka« rendelkezéseire, felmondhassa éa ha a bevonandó kötvények birtokosai u 8. axokasz szerint kibocsátandó mérsékeltebb kumutozásu kötvényeket elfogadni lityi an-dók nom lennének, a bevont kötvények névszerinti tőkeértékét készpénzben kiűzethesse.
lí. Aa 1. szakasz . ezerint bevo-
nandók lesznek:
1. Ax 1888. évi XXXVI. törvénycikk alapját) az italmérési jogokért adott kártalanítás céljaira kibocsátott köbsünhöz;
2. ax 1888. évi XXXII. törvénycikk alflj^ jin kibocsátott á és £41 százaiákos állani vasúti aranykölcsönhOs;
3. ax 1868. óvi XXX1L törvénycikk alapján kibocsátott é és fái százalékos állam-vasul» ezüntkölcsönhüx;
4. az 1876. éri L. törvénycikk alapián a koleti vasút megváltál« folytán a részvények bú váltására felvett 5 százalékos kölcsönhöz; vértül
\\ az 1888. évi XVU. tórvéayaikk alkján a uufyor éaxak-kaisti, a m. és kia. «/ak. haaea—oderberji ás as első magyar fM** vrsxáfi vasút nevábtn a magyar királyi péaiügyminiaxterium által a nevezett vasutak beruházásának céljaira felvett 4 és /ál rzáaalákos köksönhfe Urtoxó mindazok a eimltUk, a melyek 1BOJ. évi julius hó i-t öl kssévs válnak esedékesekké.
8. esakass. A kölcsönük folmondása csak valamely hónai» első aapiára történhetik, nem esélhat három hóuapuál rövidebb időre is ax a nap, a atelrre a felmondás szó), legalább három hóval korábbon közzéteendő, A felmondás a bot- és koitáld sáindjuoa helyein ás lehetőleg ugyanazon a módon UsadÖ kUxaé, a mely nrlyekun és Módos aa iUetri kÖlo<«ttn0k kisorsolt l imlstsi eddig szoktak Löatudumásra hozatni.
Aaoa a határidőn tul, amelyre felmondás történt, a íehaondolt kötvények után kamat nem iái. ✓
A fohaondá&i határidő végéi| lo nem járt ^ hiánysé aaetráaysk érték» a kifizetendő tőkéből levonandó.
4. axakasz. A ísknondott cimlolek teljos névértékök szerint és ugyanabban a pénx-értékben fizetendők viasza, mint amelyben az iUstö adóthájcotia kisowott ckuleWi eddi« ifi beváltattok.
5. ssakaax. Mihályt lejár az a haláridő, \'amely™ a felmondás történt, a folmondott
külcsüntökf! biztosi lázára bekebelezett zálogjog azokról a pályatestükről, melyekre ha az 1888. éri 1. és ar. 188L évi LXI. törvénycikk értelmében alakított ösaspon-toaitotl telekkönyvbe bekebelezve ran, kiválóiból töHendé,
6. sxakssz, A 2, szakaszban felsorolt kölcsönöknek a 7. ssekasaban megállapított korlátoaáasal esakoslsudő bevonása vóg«U koronuártákro axoló, é azáxalékos, adó-uivptos oly iáradékkötváuyek bocsátandók ki, mint amdyeaek ax 1893. évj XXI. tör-vénycikk alapján kibewáttatik.
7. Hxokose. Az 1888. éri XXXVh törvénycikk alapján as ilalmárási jogokárt adott kártalanítás céljaira kibocsátott kötvények közül azok, amelyek 1902. évi március hó l£«én magyarországi városok és községek (ídeértvo az urbérmkot is) nővére kötvé-nyazve voltak, síintén bevonandók, do ezek helyett a 8, sxakastban körülírt járadék-kötvények nem bocsáthatók ki.
E szakasz első bekezdésében jelzett kDtmánvezett kötvények helyett a pénr.-Ufyminisztcx a iegosult város vagy küzsé« uevéro szóló oly sorsolás alá nom eső kctvényvkst fog kiállítani, amolyek ugyou «ly névértékre fognak szólni, mint aminőre az italmérés! jogért adott kártalanítás fejében nyert kötvények szóltak és amely »j kötvéayek alapjáu, n jogosult ugyanazt a kamAtösassfet veheti fel as állampénztárból, mint amslyat az itabuérési jogért oduU kártalanítás tejében nyert kötvények Mán eddig élvezott.
A városoknak és községeknek járó kamatok míadoa adótól mentesek.
A városok és kösségek részére kiAUitnudo kötvények az illető város vagy község törvényesen hozott, kormány hatósági jóváhagyást nyert határozata és a péazügy-jaánlszte* engsdályc alapián a kütvonyokbon kifojexett tolj es tflkcwrlékkel az. állampénztár állal beváltandák.
8. azakasx. FelhaUdmaztatik a pénxücy-aiuisítor, hogy az előző 7. szakasz szerint \\ áUsauriutlr állal bfváltott kötvérwk-
bftu kifőjoieU tőkeérték fedezésére, a túr-véayhozas másnemű intézkedéséig, szintén korc iaértékre 4 üzázalókos adómen-tos oly járadék kötvényeket bocsásson ki, mint u milyeosk az 180S. óvi 21. te. alapján kibocsáttattak.
9. ssakoax. Ha a holt kéz javadabuasai, aJupitvinyok és közalapok kezelői, hitbizományi birlokosok bojelontik, hogy az illető javdalom, orkölcsl testület vagy jogi szo-mély részére kiállított éa a 2. szakaszának alapján bovouás alá kerOlö kötvényezeU kötvéuycikot a 6. szakaszban meghatározott járadékkötvényekro a közzé teondő általános foltétalak mellolt kicserélni kívánják, e becserélés a kijelentésre vonatkozólag a íalsóbb felagyalő egyházi, közigazgatási végy bírói hatóság jóváhagyása nélkül is érvonyts,
10. ttzf\'kasz. Felhalalmazlatik végül a péntügyimnitxter, hogy az 1807. évi 30. t.cikk cl elroudelt áJlamvasuti beruházások céljaira: -1,
a) az 1900. évi 34. tc. 1. szakaszának k) pontja alapján engedélyezett 0.260,000 K. Lit\'jl végleges fedezóso;
b) az 1901. évi állami költsógvetésbin engedályözett 25.846,000 K.: végűi
v) az 1902. évi állami köl\' 4gvetéüboB előirányzott »8.200,000 K„ ösk^-sen tfehíi 89.70«,000 K. beszerzése végt \' szintén 4 százalékos koronajáradék-kötvényeket bocs Áthasson ki
11. szakasz. A ielen törvény alapján fo-l^atositott mavelelről ax országgytllézcok jelentés teendő.
A törvényjavaslatot a Ház éljen7Ó,-»cl fogadta. Bouyujlott a mínistor még ^y nLiik tórréavjavaslatot is az 189$. évi %. te. Iá. H\'uak kiogésdtésérőJ.
hautAn áttértek a ióldmivelési költségvetés részletes tárgyalásának a folytatáséra.
H íöldmlwolóoUyyi k0!UéOvQtéa.
Íilíőnek a kormánypárti ttortelendy Ferenc szólott, a ki főkép azt hangoztatta, hogy a kisbirtokosok ós azőretkezetek termelósónok jobb ériókewtéso érdekében oiódázhallan szükség van arra, hogy a magyar királyi államvasutak gondoskodjanak a romlékony cikkek gyora és pontos szállításáról és axerroxxék az uaynevezett „colis ajricoles* forgalmát. Kóri a főldmivolás-ügyi minisztert, hogy a kereskedelmi miniszterről e^-ütt szervezze ezon flgyet ugy mint Angliában.
Major Fereno a bor értékesítésével foglalkozott. Utána egy főagráríus,
Baross Károly szólott hosszasabban a szőlők rekonstrukciójáról. Beszéde végén vnlóságos pohárköszöntőt mon-dou Darányi miniszterre, a mit szélsőbal nagy zajjal és Hoch kiáltásokkal fogadott. Utána
Szederkényi Nándor szólott & tó-télhez.
Polgár Ferenc: Sopronmogye Lajta-vidéke szőlősgazdáinak támogatását kóri, rnort szorinte e vidéken pusztított legjobban a flilloxera.
Pozsg-ay Miklós tiltakozik Bernáth Béla ama szavai ellen, molyekkol kő-saönclót mondott a mimsztomok, u miért csak a hegyi szőlőt támogatta és nem n homoki szőlőt. A homoki szőlő igen is támogatásra méltó. A szőlőazeti vándortanítók, szerinte, nem lenditsoak semmit nz ügyön, mert felületesen járnak el. Az elnök n vitái bezárja. Öt perexzünet.
A szünet után Apponyi Albert gróf volto At :iz elnüklést, A holnapi ülés napjjondjtít megváltoztatni kéri. Holnap sorsolják ki n llenko-iigyben az összeférhetetlenségi zsűrit, E zsűri tagjainak azonnal tanácskozni kell ós addig szét nem owolhat, amíg nem ilél. Méltánytalan lenne, ha a Ház akkor tnnács-koíuék. mikor a zsűri cl van foglalva. A ho\'napi napirend léhát Így változik : első tárgya n Horváth Gyula mentoimi ügyo, utána folytatják a költségvetési tárgyalást óh egy órakor kisorsolják az összeférhetetlenségi zsűrit, mely fi napirend utolsó Wirfiva A zsüi-i tanácskozásában az esküdiszóki eljáráet követi, A Ház hozzujárult ezekhez. Darányi Ignác fölemivoléüi miniszter azt ajánlja a gazdáknak, hogy síi:, fekete földön no létesítsenek szóíőf. Fölhívja arra ligyclrar-t, hogy a legjobban a sái#a barackot lehot ertékositeui ós ajánlja, hogv a homokon no termeljen mindenki S2őiöt, hanem ¿árpa barackot »illegson. A azúnktnojíben oly na^v a ^orcílgt.,
hogy a kincilári gyárak nem tudják fedezni éa a minisztnr ezentúl magán-cvárakban ia fog kisziltclm pzénkéneget. A\'rni a borértékesítést illcü, ó a szövetkezeti ügybon súlyt helyez a pinceszö-tfetkcsetokic. do hogy sikert lehessen elérni, az illető vidéknek is mozognia kell.
A Ház a tételt elfegadta. • A vadászat tételénél Kovács Pál hibáztatja hocy a TadászAti bérletek nincsenek a költségvetésben kimutatva.
Plehlsr Győző panaszkodik, bogy a kincstár a vadászati bérletet a nép érdekeinek liflvelembevétele nélkül adja ki. Állítása bizonyítására példákat sorol föl,
Madaráé« József söntén a nép érdekeinek védelmét követeli. Ha kell, uj tőrvénynyel védjük inog a tói föld-mivesl a nagybirtokosok vadász-pasazió-jAtól
Darányi Ignác nem hclv€?li. hopry a kisebb és nagvobb birtokosokat igy eben- j tétbe helyezzék. Az ügyet magét a vartá-\' fcza\'.i törvény módosításakor lehot megvitatni, meri n kormány módosítani kívánja a törvényt. A mig ez megtörténik, »■v szóló a kiucstári szei-ződósokbeu fó^)U msfvé<leni.
A Hoí: a téléit elfogadja.
A telepítési tótelnól Rubinok Gnila n \'eloue3 birtoknak bizonyos időre vf.ló Oss-Mlaiíságát sürgeti ós azt kivánia, üQ&7 a Jémol lakosságot is vonják be a ielej«sbe. utart a délvidéki német UkoaaC eröeen kezd Amerikába kivándorol; Különös, hogy eddig ott nom mnffwtroFÍtot\'unk, a hol lehetett volna. A délvidéki izdaegyesület Szegeden internátust tart fönn, melyben évente, 150 német íiu magyarosodolt meg. (Éljenzés.) Az egyesület segélyórt folyamodott a konuánynoz, hof^y kétszer annyi német fiút magyarosíthasson meg éa né-mel leáuyok magyarosítására ia lótosit-hessen internátust, do a segítséget meg nem kapta.
Plohlsr Győiző: Mert nomzeti pártiak voltak a vezetők, Most majd megkapja.
Rubinek egyáltalán sürgeti a gazda-sági egyesülőtök támogatását Ajánlja a ministemek, hogy az amerikai\'lóhere és lucerna behozatalát akadályozta meg, mert veszedelmes betegséget - hoznának be vele b tönkre tenné a fóhere-tormést. Fichlor Győző ennek kapcsán a magvizsgálat jobb rendszerét követeli. Az egyik magvizsgáló-állomás arankamen-tCBnek mondja azt a magot, n mit n másik araukásnok bizonyít A UAz a tételt elfogadja.
A mező- és közgazdaság különböző ágainál Rónay Emő a répatermolés érdekében szóL
Pacák a eseli képviselők nevében rosszalását és fölháborodását fejeli ki a közoktatási miuiszternek tz uj középiskolák lótosiléso dolgában tegnap telt nyilatkozata miatt és plrtfoloi, valamint a dél-szlávok novébon kijelenti, hogy sohasem kovácsoltak politikai tökét oa egyetomek követolóséböl, honom csupán kulturális szükséglotet tekinti. Szóló azután a morva egyótem kérdésében arról panaszkodik, hogy a csehckot az iskolaügy torén niQllőzik a nómotekkel szemben,
Uj kormány 8xerb!4baru Belgrád, márc. 20. Vuics lemondása esetén, hir szerint, ■Grtiic.\'? konstantinápolyi követnek vau a legtöbb kilátása arra, hogy megbízzák oz uj kabinet megalakításával.
TVipoliext okkupóiják. Róma, márc. 20. A milAnói Secolo
LEGÚJABB.
A Rsiohsrath Qlése.
Bécs, márc. 20.
A képviselőházhoz beérkezett irományok között van Breitcrnek ogy iiuiitvá-nyA, amely fölazólitja a közegészségügyi tanácsot, hogy tanulmányozza a nagymértékben pusztitó venerlkus betegségek ellon szükséges intézkedéseket és mielőbb tegyen megfelelő előterjesztést a proslHució kérdésének rendezése dolgában.
Ott van továbbá Ellenbogoniiok egy interpellációja, a molyben azt rnendja, hogy u trieszti reudőríég találomra ösz-szelogdos és clzér egészen Ártatlan embereket csak azért, hogy ÍKa.-:o)hatatlan tettei fedezésére anarklstákat hajszoljon föl.
A ház folytatja a középiskolák címének tárgyalását. Pclolenr. azt kivánia, hogy a reáliskolákat nyolc osztályuakkA fojloszí-zók, amivol természetesen vclo iArna a végzottsüggol járó jogooitványok litcrjesztósc. Azt kívánja, hogy a rcAl-iíkola híkores clvögzóse arra jogo?ibia föl a tanulókat, hogy rendes hallgatókul iratkozhassanak bo az cgyulom bülcsé-szoti karának mntomatekai ós tennó-uzoUudományi szakaim. Csatlakozik a középiskolák túlterhelése tekintetében hangoztatott panaszokhoz és ellenzi nz Vtctts$£i vizegálatokau
éi\'tesi >80 szerint a szabadságolt vezér-!■í\\; ti\' Uckot berendelték szolgAlattételro. !iz a berendelés összefügg Tripolisz ukkupáiásának tanulmányozásával. A külügyminisztérium ós hadügvminíszlo-rium wogcáfolja a Secolo híréi.
KrOger nyilatkozata«
Párls, márc. 20. Henri do IIoux be-azélgetéat tesz közzó a Matin-ben, a melyet Krügerrcl folytatott. Krüger a kövotkezőket mondta:
— Roménycm ós Istenbén retett bizalmam változatlan, hten nekünk fogja adni a végső diadalt. Az angolok bókét, amnesztiát, kegyelmet ós pénzbeli kárpótlást ajánlottak nekünk függetlenségünk ArAu, mintha függetlenség kereskedelmi cikk volna. Az angolok a világ minden kincsével sem tudnál: függetlenségünket megvásárolni.
A nemzetközi választolt bírósághoz és a kormAnyok lelkiismeretéhez folyamodtunk: eddig nem hallgattak meg bennünket, do azért nom vosztcttttk cl bátorságunkat. Ha upjd\'Islen maga fogja a kormányokat szólítani, ugy kénytele-nok lösznek engedelmeskedni ós Ajaglía rnog fog hajolni Isten szava előli. Az angolok jogtalanul járnak el, mert nyo-resógvAgyból az aranylcrülotck kedvéért inditolták meg a háborút,
Hadseregot n csaták és a betegség megtizedelték; hódításuk nem hulad előre, sót ellenkezőleg liAlramegy. Tisztességes bóko móg leheLsógos volna, mert a bur államok \'függetlensége összeegyeztethető Dél-Afrika békéjével. Ha nein hagyják meg nokünk függetlenségünket, ugy sohasem lesz vógo a háborúnak.
Kossulti Lajos emléke,
Budapest, márc. 20.
Kopsvrth Lajos halálának évfordulóját kegyeletes szivvol ünnepelte mog ,a fővárosnak igaz magyar érzelmű polgársága.
A haza nagy halottiának, az onzAg kormAnyzójának slrhelyót n kereposi-uti tomolőbon a Ívv&tqü a mai nap alkalmából diszoson fölókositctic. llata1maa fáklyák lángja lobog a minden magyar szívnek drága sir körül, amelyre számtalan szép koszorút helveztek már kora délelőtt.
A sír körül diszőrség Ali. Elsőnek Kossuth Ferenc jelent meg ma reggel a temotőbou. Hatalmas koszorút Tiozott magával s B?.alngjAra ezt irattá : Feledhetetlen édes apánknak — Ferenc ós Tivadar. Kossuth Ferencet, aki a sírnál lotérdelvo imádkozott, litkára, Háth Endre kísértő ki a temotőbe.
A Kossuth Lajo3 női kör, n mely a nagy temetés időiében alakult a azt tüzto ki feladatéul, hogy Kossuth Lajos halála napját örök időkig mcgünneplí, az idén is gyásusloutisztolotet rendezett u Deák-téri evang. tomplomban.
A icmplom falait oz alkalomra mély fekete gyászba öltöztotték. A* istentisztelet pontban tiz órakor vetto kezdetét, likkorra mcgjelontok, Kossuth Ferenc, Brázuv Kálmán, Boda Vilmos, Szent-iványj\' György, gróf Byjyovszky Sándoz-
Brtütav liwió, Ilivé« Bálint, KáUay Li-| pót, Eákoti Viktor. Barabás Béla, Lesz-kay (íyula, Keváus Gyula, Pozsgay Mik-lé*, Kndroy Gyula, Reich Aladár,\' Chor-nel Gyula,\'Baló Mihály országgyűlési képviselők. /
Ott láttuk azonkívül az Ősz Lakatos Miklóst, a honvédmenház harmihc bajnokát Szentiraroy honvédezredes parancsnokuk vezetésével, valamint uz Ambro-kovics csalód több tagját, n kik tudvalevőleg rokonai n Kossuth-csnládnak. Kossuth l.njcs Hát, Fcroncct, valamint a többi megjelentet a Kossuth Lajos női kör elnökségo részérói Palajly-Szász JÍleianio olnök, Katona Sándornó alelnök és SzÖllősy Mihály titkár fogadták.
A hölgyök mély fokolo gyászba öltözve a hátsó padsorokban foglaltak bolyét. Mellfikro gyászíátyoUal bevont nemzeti szinü kok Aidát tűzlek. Az or eona hangjai melleit a gyászoló gyüle Kezet elénekelt egv zsoltárt s ennolc végevei az orgona elhaló hanpjai mellett kuzdto meg Horváth Sándor lelkész magas szárnyalású, megható gyász-beszédét.
Az n szobor és a mauzóleum, nme-lyct valószínűleg már a közel jövöbco lógnak emelni Kossuth Lajosnak, akár-minő nagyszerű alkotások lesznok is, igen kicsiny emlékek alioz a szoborhoz képest, amelyet nz ő életo az ö munkája emelt a magyarok szivében, a magyarok igaa, LúJ>« szeretetében — mondotta •gyetek közt — befejezésül pedk magyarok istenéhez fohászkodott, áldást kérve a nemzetre, a nemzet minden fVu.i.
Újból megcsendült nz orgona hnncja a u gyülekezet a Himnuszt intonálta, A szívhez szóló, hntalmas érzéseket fakasztó dalt nagy lelkesedéssel énekelték a jeUmvoltak b az agg honvédek szeméken fölcsillant az emlékezésnek fájdalmas könye, a mikor az utolsó sorokat énekelték:
— Megbünhödto már o nép A multat s jövendőt . , ,
Az istentisztelet végével a gyülekezőt bosszú zárt sorokban kivonult a temetőbe, a hol a kör ko&zorujdt Katona Sáadoruó alelnök totto lo a sírva.
A kamarák április 1-én újra tem* ülnek. A spanyol hankról szóló törvényjavaslatot újra tárgyalás alá veüzik.
Munkoministerium létosilése. A fogyasztási adókról szólö törvény módosítása és a közigazgatás decentralizálása.
A püspökik számának leszállítása 63-ról 49.ro és ankét öztzohivása a kongregációk ügyében.
A lelkiismereti szabadság bíz!o«itása és nz állam jogainak megvédéso az egyház boavatkozásai ellen.
Hogy vélekednek Németországban az osztrák tüntetésről.
Berlini márc. 20.
A Berl/ner Neueste Nachrichten mai vezércikkében azt mondja:
Poroszországban nagyon mog tudják érteni, hogy a Holicnaollomhá? érdemeit a birodalom határain\' kívül is illően méltányolják, Ezek az érdemek azonban nekünk mégis csak drágábbak, semhogy sairspea látnók, ha a felszított nemzetiségi szenvedély azokat egy idegen állam pártkflzdelmében vonja bele.
Több alkalommal figyelmeztetni kollelt az ausztriai nagvnémetokef, hogy telje-tan megfeledkezik a szükséges \'mércék-lettéi i9 magatartásukkal tűnhet ártannk fez ausztriai németség igazi érdekeinek, mint amennyit agitációjak a aémet aemzeli érz/s ébrentartásának használd tud.
£pwi azért, mert a fekete-sárga határ-•íslop^kon tul lévő testvéreink harcát meleg érdeklődéssel kisérjük, kívánjuk, hegy n történeti és a tényleges viszonyokat no hagyják ügyeimen kivül.
Az ausztriai némotekre nagy feladat vár. A feladat elé« nehéz, ugy hooy esak fantasztikus lőjek érezhetik szüx-•épét annak, hogy ezt a feladatot még inkább megnehezítsék aféle követelésekkel, ami az ausztriai német tartományok Németországgal való szövetségjogi viszonyának létesítése volna.
Meghiúsult dráma.
— Saját tudóaitónktól. —
Budapest, márc. 20.
A féltékenység zöld szemű ördöge óp. U8V grasszál ma is és ezodi áldozatait. mint Olhello idejében.
Ma egjr.női Olhello okozott nagy riadalmat a Mária Valéria-utcában levő Tlionet udvarban.
Egy géniró kisasszony féltékenységből rálőtt a törők konzulá út inasáia.
A dráma hőso Pálmay Eresi 88 éves szent-lőrinci szülotésü gépírónő a nove-zett ház 11. emelén meg<esio Qiaviqs Mihály török konzulátus iuasát és forgópisztollyal rálőtt.
A golyó horzsolia a íérfi agyát, de komolyba kárt nem tett benn«.
A férii az ijedtségtől, a ué pedig az izgalomtól elájultak, Ujft\' hegy a mentőket kellett hivei hozzájuk.
A mentők magukhoz térítenék őket 43 11 nőt átadták a rendőrségnek.
Megoldott kormányválság.
Madrid, március 20.
A mJnisterok tegnap délután lelelték a» esküt éa azután összeültek tanácskozásra. Ma délelőtt a régcns-királyné el&Okloie alatt miniszlortanács volt.
Aü nj kabinet nrograminja a követ-k.449 BP»lwkat fogyüja magban:
Az ó-budai szenzáció;
Budapost, március 20.
Ma reggel 9 órakor megint megkezdték a kisebb télolok kifizetését az ó-hudai takarékpénztárban. A tolongás még mindig oly nagy, mint volt tegnap 09 tegnapelőtt. Sajó Sándor rendőrkapitány, a ki Adlcr Károly csalását kéiségtolenOl kimutatla, folytalja a nyomozást.
Mivel esetleges zavarásoktól tartani kell, a bank épülőiét megint rendőrökkel
őriztetik.
Tegnap közel 80.000 korona beléteket űzettek vissza.
Az öngyilkos igazgató temetése.
Az ó-budai takarékpénztár szerencsét
len véget ért igazgatóját, Atigonslein Samut tegnap délután hantolták el az ó-budai tomelőben. A harmadik kerületi maradi hitközség papja nem adott ogy bázi kíséretet az elhunytnak, sőt aztsem engedd meg, hogy Augenstein Samu ba rátái közül, akik nagy számmal jelentek mog a temetőben, valaki elbúcsúztatta a halottat.
Augenstein Samu igen szimpla pénzügyi tehetség volt. Egy izben lapja volt a városatyákból alkotolt pénzügyi bizottságnak s mikor mandátuma lejárt, meg is kérto n kerületi választmánynak egyik vozéremborét, hogy ne feledkezzenek meg róla és vegyék ieuiét be a bizottságba. A választmány azonban nem is kandidálta 3 igv történt, hogv Augenstein nem is került márbo 11 bizottságba. Augen9teínt ez nagyon lehangolta, do végre belenyugodott.
Igazgató és fdkfinyvelő.
Az eltűnt főkönyvelőnek, Adlcr Károly nak manipulációiról Augenstein — mint ez most kiderül — régen tudott. Már két esztendővel ezelőtt nem tudták a mérleget megcsinálni 09 Augenstein akkoriban kél könyvelő-fiát is tölkérte, hogy nézzék a takarékpénztár könyvelt. Ezek hetekig vizsgáiiák a könvvekot, do nem tudtak eligazodni bennül:.
Augenstein ekkor szörnyen megrémült, Bőt már akkor it öngyilkos gondolatokkal foglalkozott. Hozzátartozói nagyon vigyáztak rá, do ö csak akkor nyugodott meg, a mikor Adlcr Károly végre jelentelt«, hogy a hibát megtalálta s a mérlegel elkészítette. Kétségtelen ezután, hogy az intézet harmttdévi mérlege is hamis volt 0 az igazgatóság máris ugy határozott, hofcv a mérleget és a könyvöket tizenöt esztendőre visszamenőleg tételról-lételro mcfiVjzsgállRtja. (
A rendöraég munkája.
A rendőrségen n takarékpénztár ügyeit Markovid fogalmazónak osztották ki, a kí megállapította, hogy Adlcr Károly a hamis takarékkönyveket Handl Jozeün, Zehetner Ferenc, Curián Róza, Bchödl Róza, Fanta Alajos, Maver Mari, Weohs-ier Jakab, Panisz Sándor, Fanta Jozeün Lakatos Karolin, Ráb Márton nevekre éa ejrvet BT. betüielre állíttatta ki Azt is konstatálták, hogy Adlor a hamis könyveket hordárokkal küldte ki a takarékpénztárba ós — bir szerint — a hordárok egyike, a ki Adler legutóbbi lakásának közo.ében áll, már jelentkezett is a vizsgálatot vozotő rendőrtisztnél.
Aa utca.
A takarékpénztár környékének képe ma som változott csendesebbre. Az utcán nagy számban állnak a betevők, szumoru arccal várják, míg bekerülnek a pénztárhoz, abol lassan, vontatottan fotvik a 200 koronák kiűzetése.
A rendőrség is tekintélyes számban vonult ki a helyszínire. Rogulya rendőrfelügyelő vezérlem melleit bárminő gyalogos rendőr üeyel a rendro a délig beavatkoznia nem Bellett.
Sajó rendőikanilány ma réggel ház kutatást tartott Augenstein Sámu lakár >án a a takarékpénztár egy megbizottja jelenlétében megvizsgált minden iratot de semmi gyanút kettőt vom talált.
budapesti hírek.
— Kihallgatta a királynál, ó fol-
sége ma délelőtt általános kihallgatást adott, amelyon megjelentek:
tirói Wonkheim Frigyesnó palotahölgyi Szalavszky Gyula belső titkos tanácsot, ifj. gróf Zichy János ét dr \' Glaitfeldor Gyula világi pap, kamarások együttesen, gróf Lubonszky János kamarás, Vértessy Kálmán és Gaál Tibor miniszteri tanácsosok, Sándor János főispán, királdi Here Zigmond éa Slhwarz Gusztáv ud vari tanácsosok, Halász Sándor, Meliohár Kálmán, Payr Vilroo« fU Tőrök Árpád osztály tanácsosok,\' Kovács-Sobastyén Endre királyi tanácsot. A mai kihallgatáson megjelentok közt volt Stadnicki Matild grófnő is, egy díjnok özvegye.
ö felsége itt tartózkodása a holnapi nappal véget ér, A király szükobb kíséretével holnap délután 3 óra 45 perckor a nyugati pályaudvarról az osztrák szék-váróiba utazik b egyelőre bizonytalan» hogy mikor tér ismét vissza Budapestre,
— A gróf balesete. A tegnap dél«
ttlán szerencsétlenül járt Szapáry Pál uróf esete mindenfelé mély sajnáuozást keltett az i/)u gróf iránt, akinek állapota iránt ma is «okan tudakozódnak.
Az orvosok állítása szerint a megoperált ujjnál valami komplikáció nem áll be, a mi ninos egészen kizárva, akkor nem lesz szükség az amputációra. A budai Erzsébet-kórházban fekvő Balogh János kocsis állapota az éjjel rosszabbodott.
Ooluaiv pesaárlum női óvszer belügyminiszteri 50987J001. aiámu rendelet értelmében c«nkis orvosi rendeletre kapható nálam Schottola Ernfl Bp«|ton, VI. Andrássy-ut, Váczi-kOrut tarkán. (Fon* ciére palota.)
ismét visszafutott e a templom eiatt várta nog a szolgát. ítt a betörők mer* rohanták « egy hatalma« csapáat aiének a főiére. Boraik rögtőn •lesett, a be* törők pedig elmenekültek. Ekkor ért oda Korsó templomszolga is, a ki mealius a két embert, dó nem tudta őket olérai. Az éjjeli őr másnap belehalt sérülésébe, A betörőket a csendőrség keresi. *■
tápunk legközelebb egy «4« ssenxáeifts regény kftalését kés-dl nMtg, melyre már most M> hivjuk olwaeóink figyelmét.
REGÉNY. Hz ördög cimborája.
Regény, irta: H. A viz mind feljebb szivárgott a folyosókon és elért abba a folyosóba, melyben a csendőrök várták a haramia jeladását.
Jeladás helyett jött a ti«, roUnv^ dübörögve, a zárt helyon ugy hangzott, mintha néhány üteg tüzérség jönne rohamra.
A szerencsétlen emberek nem az árral szembe menekültek, mert akkor még. kijutottak volna a szabadra, hiszen a tíz egy oldalfolyosóról tötl elő ée a mélyebb részeket elöntve jött mórt Alfélé, a ezlklabojárat pedig egyike voH s legmagasabban fekvő pontoknak, hanasa fütotlak az ár elöl. Ét el it tudták kerülni néhány percre. Följebb érvo szárai volt még a talaj, de már öt perczozel később ott it be-káig ért a viz.
„ Mentek tehát följebb ii mindig följebb.
így elértek H&roa czellájába. \' Mikor lierosát, az árulót ott találták halva, megdermedve, vérbe fagyva, aton-nal tisztában voltak\' Izzal, hogy nekik végük van.
Az árulót megölték, mert az áruiéinak nyomára jöttek,
így hát a viz som jött magitfl, azt küldlo valald.
Ha akkor a csendőrök között lett volna egyetlen elazánt ember, a rtb)é* bandának a rablókkal együtt véget vethetett volna\' csak a cédában felhalmozott puskaport és más~robbsaó anyagot kellet volna meggyújtani
(Folyt, kör.) .
Noinntott 8ték«lr VlktonUt Bedi^Mtci
IffltEK MINDENFELŐL.
— A főhoroegnö állapota. Tegnap a követkoző orvosi jelentést adták ki: Mária Krisztina főhercegasszony ö c«. és kir. fenségének áilapola tartósan kedvező. Alma és étvágya jó. A hőfok 86.6 Érverés 84. Gotifrieu főnorceg 6 fensége szintén teljesen jól van. Linz, 1902. március 19-én délelőtt
Dr Piskacek s k. tanár —- A templomrablók rémtette. Káinok község római katholikus tamplomát e napokban eddig ismeretien tettesek feltörték. A templomba bemenet az ajtót nont tudták betenni. Munkájukat Boraik Mihály községi éjjeli őr észrevette s rvgt<)n élíuiott a tejuiplowjwülgáén, de
. KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Élénk kínálat ée 6 fillérrel olcsóbb árak mellett forgalomba került 17.000 mm. buza.
Mmt« bu» ipr.-rt S.Sl—ní.lB, Híu (ft.ia T.U-T.41, Z«b ipr.-n 7.W-7.W, Tm*ui ÍM.
RUtíwdín kSltctelt: OvUU h\'.t«M«rr. M*nrftr Kiutrtmtnr w. ;«UAto| b«ni «0.5« fUmuaurinyt 4«3. OscUik Itar. Stf. Mf nkt Miswiatéi tcs. iUgftt«ataniékesaiaav»
amdik 120.10 rjat.wiji/aiUk »7.80. UMiatelttsak
447.— )t\\i. r«nk 4Í0.10 ftjoammABTt «>1. Q*U ®&íTaf áUuuvwwt r+»r»tor ««Jü D4U m«t tl^-Nímcl lUoO. aiiks UT.U. VIUmmm TMwt <Uk-
tud»pc«Ü lötoü TMUt tU.M
«•o.l 4rUktAxs4«.
B4M, ttitúoM. »0 uuüu au*k. mM w>srtf
UUU. 713.— Ontiik-01*57« álUmnJttM MdMT CTT.T» 4 Mtinü4koi tMfrtt u*»T)4n4Ak lHUS Ui|;u koroaajii«<kk —.—. Dili Tupl <
lakó hifolképes családoknak tjántosiiré» szón ós féhéraemtt áruimat, illsyli Utetési föltételek mellett. JüváoatM W
zéket küldök. Budapest, Pereneaiek-tere ». Kixáix-iMair s4v*»t »\' si*^


«■M*!
Baarfo l+lmMrmt
Bsdaüöí. VI.. Aadriîîjat 24. ttía
aaaálaSC
Dr. GARAY ANTAL
t. ta kJ». • mai >t>»plrt <• Mrt«afak «rwàarwli,
cíiv imw Anni. m»«». aèafmia
««ni /fc*
WfMl.
k>;l Cn
HrfwM. -..----------------_
tCsi \'.roda«ai»fa< m*■ «re**. -
|>tcU 10-4-1« «
Levelikre váiaereí. a"
gyágysavaárél f»kéeske<Hk
t-e-tc.

Kávé Jea
I kJH KMulU ttfta Jti írt
1 tUi V«rM«r 4 MUO
I kiU la -jV-r1! 7 *4 LM
I kíM Caka (iWoiv) ■ M U#
I Hl. «yti*, L M Í M
IklteVNM W írt 1.44
IUiuwui;«(ll|j LJ trILIO
i wi*.»u, JA.» E3 írt i.«
« k;u Jár« Jt- flo.) firt l .«•
«ariseí
1 *Hí TWcu P«ik. <J«. W írt
J ki!4 f»«<.1 f»«iUir írt LSe
t kü4 C«U KA1U VI LC9
Kavtlux csomafltlfcaí-o
UnMJkWv«*,«*». Kot. 4lrtLM rCkiUIU«J-iiJ.. ««M.k*v. Süt u »14 kl»4 KutiU* Q M Utá
lidklU l\'.iziuUM J!lrt M
4f M4a ptttanikail f»tlrk*a Ubh * frJU U küWhoU. mU vWíkjo O U U^jawu b4nnautva éa ahl-- «aalya kbld,
Balogh László
kivé* éa te* kiviteli ttalate ^ Badapeat,
r««aH» rm_ n«ttaiwi»MUu
ía r. íUkíJÜA m a*srfe»ay.At m VXí. *oh*ny-«. tv.
Okmányszerző vállalat!
Mennyasozonyok*
r Vőlegények.
As Ores. SUkatéal t)fy*W4«4jr B«U»-fMt, TXi., Karapaai-at 14. a*., «UMuMl« aknányt mtimiti Ktmut&lîlul Ca •Ivdiuy» » kiiuiátl ll»B*M4e«l*k*t, »4vi»uryaroel-U.t, aüu 4 an l«JU tfaatl 4« k*l«Mrt ágyakat,
Mkb*fif«41al _ »««1-4-
aà»k<iUah*«i u&ksifM Saeaaa »kniinyakat, ......... * 44« kkrûll >UkâL
va al, uuiuu^u »k-.ou mi wmi iv«y otlavéi, 41U»»»ljr4r«4 rot, «e»fcb*f*c< lfT«k»t 4a k&liatWöaé MLT^áÜVbk bm lét loirtanAataa* aa«41rvval. — B»»rt>l a hí
«nfraayck«», tir<fii » klklrdaWa ! Ajaarlk*i a aitnJ.a ki bonr. IÜ U»jrv»v ar*u«kla||M<
I a aiinuaa kálrtlAl n*(kUáMUt U-Uryvlvó: K1BTZLUU 3. It.ci-lim* 411 r—áalka«4a4ca a vilUUt.
Bienenfeld és Tárttá Wnyképéníti alterne
Buiapest, most Kisdiófa-utca 16.
Kir41y-«tea4ttlj*bbr»aa4*a«lkhAs.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. Ktnail képek kitűnő éa axép kivitelben készttetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borult időben is sikerrel eszközöltetnek.

í Ha taldbao )ó tiniét\'akar 1
" «jy kiilM, «MT raadaltaasan ®
KASSA! TINTÁT
Maderspacti és Székely l
•aljrétarJájal Welse»l»*eher féle
COGÜBAC
lemét kaphaté.
Ezen kiválóbirQ és valódi tiszta borpárlatot Gsorvenyák György b.-gyarmati és Haukus Itnro snlgótarjáni gyógyszerészek megvették az összes készletet (37000 liter) a Weissenbaclier csődtömegéből \'és annak árusítását megkezdték ugy eredeti üvegezésben, mint litereuként a legnagyobb meny-nyiségig.
VooyvizsBilat eredményei
looJobb éa legtisztább borvárlati
MegTendeléaek
KiriKUS IURE lyéflyszsrászttez
SALGÓTARJÁN intózendők.
r«lviUf<Mltáayl 4a 4rj»g7s4kkal ásol-. iUa& a tmlaj J>B>a»a.
RÉSZLETFIZETÉSRE.
Nlckol remontoir óra nyitva ée
fodáüel........
BzOst férfi óra nyitva . . , „ „ kettői fedéllel . Kstst-taln férfi órm kettős fadéL\'el 14 karátos arany a4i éra fedél aélkal.......
lé karátos arany nöi óra fedél fedéllel......
Szftst férfi éra láncs jou-joural
/rOvid 2 aoroe női óraláacs □ j-yérfi gyirtt......
a \\ >ci . !• V*.
«
6-8
8-10 12—\'i2 14-20
ÁDÁM GERGELY ügynök
Jaakeváeiea, B4ea Badrogh m*gj9.
reutka« 4a Mrtakakat k»«rattt | » klnak •l*a4 talajai nu»a, f*r«mlJaiULk kUalom-m*l kuxaája. aeo kakUUtax bor aU441 kl-IW J4 korák, kakteja U la ferlat.
r.lrüiffo.itá.t «4 fantnavasatt
Brázay-féla sôsborszeu.
A kl hamarosan aiabadulnl akar a főfájás kellemetlen értésétől, dörzsölje be arciát, homlokát, valamint a fejét és nyakaúrtjét aóaborazazel, néhány perci múlva aaár rendkivttli Oéitő hatást érez,
I nagy ftref ára t kareaa
Ikia M M 1 „
w* >• • e •
Ifémánt gyfirfi. , "JggO ....
tri 20-26
firt 25-40
» 8- 6
H 18-24
« 10-W
« 6-1*
H 12-80
Z 4-10
Frotpaklus ingyen.
OiiititiiiBliii labiruriüH. ■ 1 ■■\'1
\' .111 fiiirvit) iltiiia.
! FOGAK t
triiy TilkiHtkii, uját aiiiztr uirUf,
Hfftcnttu« tutrtalia) 4« «lUrhoUUtn, tu«MÍ| laJlíU. Fo<JinlIiil 4 Art. KauUchukbu <0|»a-
e fai
ktol IW. Os^jpuUá« •o«&lanàJ a írt, "
____n4tkûi _
i\'MC»üia Mm«

_ _ /orlnt. c«u«Dt tó.
an«í»*öiére^-e M. Basat .. hiitAt f ojLmUULi a m. H tud »11*
PlTZYtE fogorvos,
JOÛD4PBJST
Kenut h Lujee-ulcxa 10., filemelH. <
■akiuaau U«aarak UvtUaa S frt. AldtJ-b»»Aji íö»Aaa*ut t m tó tt._j
ei\'pőreliflrész, o Ipé zkotlékek
ltigolciébb áron kaphatók.
Roscnberg lg. utóda
bérkareskeéé
Büdapest, IX Soroksári-utca 18.
Vidéki magm^alésak fonta»»» köxdlt- inak aUnvét m-llalt.
-r
Frintiii, hülyék intézete
"BUDAPEST,
VU. Erzsébet kirâlynô-ut 15—1T.
I0LLISCH J. ékszerész
BlfcOS, VHJX. Zleglerg^ase 30. Vidékre küldéo te.
m. Vijr^ülaattean.
aek4raa«k r4a*4t«, l>kk uiini.ro». U UUJ.I Mls4aM
akn4]aak ée
in taaa a Ur
kUmtáMW kJ Mt tanUtva,
kMum alkaiar« inrt hliWUhin tu« ; kOUnAMn * »». 4« m.p. Wr. r^r* lapi«.ir*wjkb ab»-
M«r4a4»ak. K4di( Ukk mint »J> uívtoiék tett a lojjohk •cWnvAanT*\' kik a<a«wkal
(«AUrUttl kipiaak. A a \'
T fté) mi® ^
mk,,*wbwk
i4i a te«W»
k rnJbLto a. val«« 4a
•iijíüra, kik wa»»kal [akh 4a ea i|la»*«VT< ^
karra vaM teklnW irftkai
ri-Uf ta. M4«<>kb __
_______lÁu^tatat 4a k^ioUa 4a a t«f-
ipolAa bmUoU kai«* oaaUlr iu
4m Mtae at«Mk k«Me 4»at4-
va) IM. LQI a I l"MI Ilifial
IrZuZTuUf- M/ 4a a vffla-
«aa rmi (M tui kiUíi áUaÜiortJ álUl ktay-
ar*\'Ki.tiÜ\' prospektnat 4a fatrUa« W44a»ak«S W nw 4a Hm*** kai4 kiikUak
mm igm*gat4*4+
Zongorák és pianinók, •
<üak 4a 4tJ4U*attak. kU4r4U* kttftaO rTÍrtm<u»yok ta5al<.a4kka*
rvartmtarox i«s«it.a~
Marofiích Antal
Budapest, Károlyiéra* 4. I.
R/fft -0Mrar4kbaaiar41tataak 4a)avnà*ak a Ie«l>Utr>saiar«taMkkM wfcMHitwk. n4arlttSUat4a aa«*44Jtr*«T*>
faUe»»ay«w«r««6irt U«UtT*»áb(51
KAS8ÀN. m
és halhólyae eksrasrt legjobb óvszer, eredeti párusi osomngolúsban, orvosi tekintélyek ajánlata szerint teljesen biztos és ártalmatlan tuczatja 2, 4, 8, 8, 10. 12, 10 korona Copotto-amcricans (rfl.idl tuexatja 5, 6, 10 koroua Diana-ör (havi kötszer) 8—11 korona. Dunán felszerelt raktar: irrigatorok, fecskendők, su^penzonumok, ca. és kír. kzab. Se-letüéle »érvkötök, haskötők ás görcsrr-harisnyák stk
«11 há«U vactaaj 8ray«l TJJI
Orvosilag ajánlva, logczélszezfibb nöi ktUönlegosségl
lépes ár jegyiéket zárt boritékbaa kfűd:
KELETI i.
arr—aabéeat aaft- éa ktusar^jrijr ai&vttr* ie?a. IUD4PEIV. nr. kar. Ksroaalttr er-ntea 19.
< -
Csak «rr**ar
»MuUli4k ma« a twoXUa-
Uml vaU« ao«*4 mt^M nr«rL ü«rt» tafrt ** mos IO«müÍ a4U rr4*M«i.
^TVavam «xwtM mAt-fattel, BlodanMta Unrtit-t.aa*4»t u a«as4) 4a a W-uek irteWrS S4..W. Oa-«•4 bt t
VaU<H aafal Of**ka-1 kt.1 émnb S tor. 48, peder t kar. SS 4a a kar. YaU« aa«ol mí fM&tm kaaUW caakta lakass JCan43 gjitf Urikaa. tfaiaarár, a kora nbxUa »»rtaltenrl.lh oU<«wJi. Üud.pwt*« kaakaU titlk-tUo fjift
mmUmthm** stílt» aln h éiIiJim m* Á
fe.n rm* *• aUpai .ST4«^
kSx»U.»»rt kiUUA i<uid.l4-Uui»t kSUaSM*
aJialh&U.
Titkos betegsógeket,
kancUfolTiít, muöml^t, J^TUbaJokat, •»ka-kíL ^pMlií b*U«»«jttk.t 4i uUbiôûlt. ^ fiífl-
n4k («héit.truát 4a báraiitv «naa oOt
(.t, b4.klDUf«let, garlíic*- i» t4»|u*J»kM ; a^M
a4k
|at, b4rkiDl4Mket, gannet- «• -------
r4(4la laoaiU* 4a a l«(bUU*abl>. notum, aU»^ aaa 4« tiktrtatn írifyitja
Dr. Ozinozár J.
«fyel. ereeafNdes*
Lakik : Budapest,^!!. Kere^osi-wt
r la x.
I R«alal i 4. a. 10 6rat4t 4 4rii| 4* «ta 4-44». 1 KA14a »áróUrm.k, kQUo ka- ti kljirat. L«»»l«kra I umuI yàlaaxal. GyHJ«»"*1 «»adaakaálk.
0jfiaaaá(l Ujaonsa^t
Borotváló pori
Iborotva feleslege* II
B atafUtaa 4« U arerra taljaaaa árUteaUa«
karatv4l4parr*l káiki la S |>w«i alaU «lai.ra mafkarotrilhatja n*(it mtn4«.i aUt.taa UnuUa o*l»41 4« a ntlkal, hofT baroWit Uacaniln». A lara»aaarabk knxalon. Pi4btca««a( (tiiMMi karoUalijthor) haljken viüvkco t k.roaa, kik acari borottiláíhoi oaakU baiybaia S4 OU4r. Ran dobat (I kU4) S kotaoa se AJI4r kaaiaáta* *ta<lli«»al, kastÍTaJ4 oa.nUaak6a »9 SUár. UUa. ti va«T *a 4mim atiUroi bakSIdia« aaUaH Umaatra. KUktílkf kaykali BudapaaWa :
Uaéteáá H*Laaéiuwt«aa Aaaéia
A kinek jó sérvköté kell Jít^L^ Keztyűk és miederek
Üuúuifrm MaalMamal:
Mlakolwom, Seá«b«ajri-a. 48. mé^téta atén tséa.atneh «•
II, iifoftm ffl, szim
ftagy-Kanizsa, 1902, szombat, márcitts 22.
Cjy szíi 2
NAGYKANIZSAI FRISS UJSA
Előfizetési ára: Helyben hashos hordva egy hóra 00 fillér. .% VlJckro pústul küldéssel egy hóra 1 korona 90 fillér. Kiadd tulajdonosok: y Felelős eserksssté: 1 Kraue» és Farka». n-oarai htjoó. SwikMstőség és kiadóhivatal: Krau»» ii Farka» paptrkwveÉeSét*. | Megjelenik naponta korán rejjosl. Nyomatott a »Nsfyksniseai Priss Újság* sttítódistt nyomdájában.
, Merénylet a szultán ellen Is
A spanyolok.
Budapasi, márc. 21, Ha valamelyik ténykedésével, ugy a most lezajlott közgyűlésével cáfolhatatlan bizonyítékát adta a Bzinészegyosülot annak, hogy a magyar színészetet képviselni, a magyar színészet ügyét előbbre vinni teljesen képtelen.
Az egyesület éloténok történetében a tegnapelőtti nap éppen nem a dicsőség napja, mert ezen a napon bizonyította be ez az egyesület, hogy a színészet fejlődésének állandó akadálya. A mikor ezt a szerencsétlen egyesületet létesítették, csak az a cél lobegett az alapitó szeme előtt, hogy az elaggott színészek megélhetését biztosítsák, ezt a biztosítási törekvést azonban olyan szerencsétlenül »agyis jobban mondva ostobán hajtották végre, hogy a színészek nyugdijegyesü lete mindjobban közeledik a csődhöz.
Ilyen módoa a msgyar nemzet anyag érdekeit nem tudta megvédeni az egyesület, de nem képes megvédeni a szel lemi erdekeit sem, sőt ellenkezőleg, szellemileg még nyomorékabb ez a színészet, mint a milyen nyomorék anya filag. Mindezen pedig kormánysxubven cióval akarnak ssgiteni, olyan kormány szubvencióval, melyet őrökre várnak, de soha mog nem kspnak.
Nyomorognak, lerongyolódnak, de büszkék a magyar színészek, valóságos spanyolok. Azt hinné az ember, hogy tudomást vesznek a világ folyásáról és igyekeznek lépést tartani a korral de ha közelebbről nézi a dolgokat, azt tapasztalja, hogy copfjuknál fogva huz sák egymást vissza a maradiság és hu taság sötét odújába.
Bxer példája van ennek, de csak egyre akarunk rámutatni, arra, molyot tegnapelőtt adtak, mikor nehény jótorku ur kapacitálására közgyülésilcg kimon dolták, hogy a msgyar színészet uom járulhat hozzá a zeugerájok és orfeu mok megmagyarositásához. Arról nem is szólunk, hogy anyagilag öngyilkossá ságot követtek el ezzel a határozattal mert lehetetlenné tették a magyar szí nészetnek a megélhetést, hiszen szé< molni, számítani ezek az emberek soha 3em tudtak, arról sem szólunk, hogy bazaíiatlan volt ez a határozat, csak az a bosszantó a dologban, hogy a »pa nyolok fölültek nohány érdokelt színigaz gato, ezeknek ezószólói és egy pár nagy-zási hóbortban szonvedö színész azó-böségének és olyan határozatot hozott, melyet a belügyminiszternek, ha csak az egyesület felfordulásának procesz-szusát siettetni uom akarja, okvetetlenül meg kell változtatni. A mi jó a franciáknak, az olasznak, az angoloknak, a németnek, tehát azoknak a nemzeteknek, melyeknek színészete hasonlíthatatlanul fejlettebb a magyar ssinészotnél
egy hónap alatt többet, több eredményt produkál, mint a magyar színészet egy esztendő alatt • a magyarnak \'szégyent
Hát ezt csak spanyol észjárással lehet ;ondolni és csak spanyol gőggel lehet igy ítélni és ezeket a nemsetekot azért, mert színészeink a dalcsarnokokban is átszanak, elítélni. Mert mi más, mint azoknak elitélése az a határozat ? Pedig hát, a magyar színészetnek műrészei, egy-kettő kivételével már a föld alatt vannak, a maiak között kétségtelenül vannak még színészek, sőt találkozik közöttük néhány igen jó szinéss is, de olyan művész, mint minőt a santanok* ben is játszó külföldi színészek produkálnak, bizony itten az ujabb gárdában sincsea egy sem. Es még is szek a büszkék. Szegény spanyolok.
A király elutazott
Az ókszertoWaj vallomása,
— Saját tudósítónktól.—
Budapest, márc. 21.
Veszedelmes csaló került tegnapelőtt a rendőrség kezébe, egy nemzetközi ékszertolvaj személyében. A derék ur, ki máig tagadott mindent, ma már vallott Elmondta Geguss rendőrfogaimszónak, hogy budapesti születésű ember agyán, de olyan régen hagyta el születése helyét, hogy elfelejtette egészen msgyar nyelvet.
Nevo: Ilefka Antal, 84 éves, budapesti születésű operaénekes, jelenleg amerikai honpolgár.
Külföldön majdnem minden nagyobb városban járt.
Tud öt nyelven beszélni.
Az operaénekesi pályára öt évről ezelőtt lépett, Bécsben előkelő hivatala volt az államvasutaknál, de elhagyta szinésxi pálya miatt.
Október óta lakik Budapesten az Izabella-utcában nejével együtt, akit ma aiintén kihallgattak.
Hefka müvésxi neve Horthy. Neje axt mondta, hogy nagyon kényelmes ember, óriási pénzt keresett, mert .Berlinben a Westend színház tagja is volt még egy évvel ezelőtt.
A rendőrség folytatja ellene a vizsgálatot.
Nagy szerencsétlenség katonáiknál,
Budapest, márc. 21.
Két budapesti illetőségű ifjú Buda
Eesten lakó szülei ma délután szomorú irt kaptak Trientből, a hol gyermekeik önkéntes évüket szolgálják le.
Kerekos hnre és NVeisz Emil joghallgatók folyamodlak a badügyministerhes. hogy -egyéves önkéntességüket valahol Msgyarorsxápon kiviil szolgálhassák lo, a hol németüi tanulhatnak.
A hadügyminiszter engedőiméből Tri-entbe kerültek & II. sx. vadásxezeredbe. Itt Fxolgnlnck oktober óta.-.
Ma dóiuián szüleik táviratot kaptak Trientből, melyben jelenti az ezredpa-ranesnoksáf, hogy nagy szerencsétlenség tör.ont.
Gyakorlatnál egy roxoga falat akartak
Budapest, mire. 21. A budai várban nagyban készültek már reggel óta a király elutazáséra. As udvari személyzet reggel óta csomagolt.
Rövid itt tartózkodás után ö felsége ma délután háromnegyed négy órakor a nyugoti pályaudvarról Bécsbo utazott-Ax elutazásnak a király egyenes ki. vánságára semmiféle hivatalos formája
nem volt ée • pályaudvaron csak;"!
főpolgármester, főkapitány, Ludv\'gíi Gyula a máv. elnökigazgatója és néhány
magasabb rangú katona volt jelen. •
A király Budapest szegényei« nek és aaOkölkfldSIrtek magén* pénxtárából 19.000 koronát ajándékozott.
megtámadni, amelyre a vadászok felkapaszkodtak.
A fal beomlott és maga alá temetett 8 vadáext, köztük a két
msgyar flut is.
Kerekesnek mindkét lába eltörött. Amputálni kollett sérült végtagjait. Weisz-nak jobb karja töritt el. Mindkettőt kórházba szállították. A többi bét ember is súlyosan megsérült.
Kinevezések, adományozások,
Magyar igazságűgyminisxterem előterjesztésére Dómján Lajos sajószentpéteri járáshirósági albirót a rimaszombati törvényszékhez bíróvá, Borsos Józnef sátoraljaújhelyi törvényszéki jegyxőt a beregszászi járásbírósághoz, Égi Kálmán temesvári törvényszéki aljegyzői a temesvári törvényszékhez 03 dr. Schneller Aurél szombathelyi törvényszéki aljegyzőt a szentgotthárdi járásbírósághoz albirákká kinevezem.
Kelt Budapesten, 1002. évi Biáraus hó 17-én.
Ferenc József, s. k.
Dr, Plóts Sánder s. k.
Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Detár János hódmezővásárhelyi járásbirósági hivatalszolgának, nyugdijt-tttása alkalmából, sok évi hü és buzgó szolgálata elismeréseül, az ezüst érdemkeresztet adományoiont
Kelt Budapesten, 1902. éri uám>u
hó 15*éa.
^vFerencz József, s. k.
Gróf Széchényi Gyula, •. k
Forrongás a háziurat miatt.
Debrecen, márc. 21. A városban
kezdetben nagy nyugtalanságot okozott az a hir, hogy a pénzügyigazgató a házbéradót akarja behozni, ami eddig Debrecenben még nem volt.
Amikor azonban a mindenféle pótadóval túlterhelt lakosság meggyőződött, hogy o hir komoly és a pénzügyigazgstő megtelte már a kellő lépéseket a házbéradó behozatala dolgában, valóságos forrongás tört kt
A lakosság tiltakozásának mtadsn elképzelhető módon ad kilejexést és é pénxilgyminiaxierhes is küld depulációt,
s
-Tiffi
{
ORSZÁGGYŰLÉS.
a\' t — MpirloaWbá«.
• 0r4f Appoayl Albert olnök megnTitotU >t ültet
! A jcgyzőkőnyvhitele3itéseután«aróthy ! I/lszló, a mentelmi bizottság előadói«, bo-\'terjesztette a bizottság jelentését UorvAth Gyula mentelmi jogának megsértésére vonatkozólag. Elhatározták, hogy a jelentést napirendre tözik.
Ezután a kereskedelmi tárca költségvetését vették tárgyalás alá. CaöryeS Gyula előadó hossza beszédben ismertette a koltségvotéa egyes tételeit Besrélt a vivaut ós a hajózási politikánkról, a postáéi! távirdáról, a kvótáról, az ipar és kereskedelem fejlesztéséről. A költségvetést elfogadni kén.
HorAnsutky Nándor keroskedelmi miniszter áll fel most szőláata. A tárgyaláson fekvő kOltségvotést> nem éa csináltam, nem én nyújtottam bo, de a felolősséget érte elvállalom. Kéri a Házat, liogy meutso fel egyelőre kereskedelmi politikájának ismertetésétől. mert ezt csak akkor lehetne megvárni tőle, ba már hosszabb ideje vezetné a kcreskedelrui tárcát. Ambícióját nem a szavakban, \' hanem az intézkedésekben kertni (Helyeslés jobbfdől.) s mért rósz-
Istosebb kivilágítást az egyes kérdésekben most még nem adhat. Köviden ismerteti a költségvetést s azt vslósultnak tartja. ígéri, hogy s költségvetéct a takarékosság elvévol fogja ezután megcsinálni a ehhez képest fozja tárcáját is vezetni. (Helyeales jobb-fetól) Áttér azután azon munkákra, amelyeket elődje már elkezdett résxiiit szóló olrenáakú fog. A vasúti beruházásokra U9 és fúl millió zorona lett előirányozva. A munkák megindítása ügyében károanak tartja, hogy a költségvetést tavasszal tárgyalják. (Zaj a szélsőbaloldalion. Helyeslés JohbíelőL) Nert a tavasz elmultával s a nyár lxxUlíávai, elvessük aa elrondelt munkálatok céljainak aktualitását, a költségvetés előtt pedig e munkálatok nem rendelhetők ol. Ezen segíteni kell. Az alföldi nép sogiieégével legközelebb megkezdik a HóiWozö-Yéaárbelv Makó vicinális épitósét A törvényhatósági utak építését és rendezését is legközelebb megkezdik (Helyeslés jobbielől) A munkanélküliét enyhítését a társadalomnak is elö kell mozdítania, mert azt egyedül megtenni nom képes a kormány. Éppen azért igyekeznék a társadalom is a maga körébe u mindent roeűtenni, hogy a bajok orvosol-tassanak. (líajos helyeslés a jobboldalon, /.aj a axélsőbaloldalou.)
Pspp Zeitén-: iletyes gazdasági politikát
kérünk.
Horáaazky Nándort A kiegyezésre vonatkozólag keveset mondhat. (Zaj a szélsőbalon.) Es most nincs napirenden. De ön elmondhatja, hogy az 1809. XXX. alapján állunk. Ks pedig azt parancsolja, lár-
5yalásokat a magyar kormány Ausztriával clvtumi s as aj autonom vámtarifát elkészíteni tartozik. Természetes, hogy u ma-
?ynr kormány meg fogja védeni az ország rdokét külföldön és hazában egyaránt. E téren Ulrütedm íog, hogy a különbőzö gazdasági ágak harmonika» működését holyreálötsn. Kom szabad . ellentéteket keresnünk. Sajnálja, hogy a kisipar helyzete oly nagyon megrendült. Ez természotes fejleménye volt a fejlődésnek. Így van ez mindenütt. ■> De míg külföldön a kisipart egészséges gyáripar váltotta fel, addig nálunk ez nem tőrtónt ínég. S így a kisiparos is jobban érzi a helyzet súlyos voltát a kormánynak kötelessége leend a kisipar helyzetén lehetőleg segíteni. De fejloezte-jjünk kell a nagyipart is, uj iparágakról kell gondoskodnunk s a meglovöket erősítenünk. Sjorrezni kell a hitelt, mert az ipar csuk ugy fejlődhet, ha az oleeé hitel jótéteményei élvezi Különben v tckintolbon is a tártadalom támogatását kéri. (Helyoslés johbfelől, mozgás a szélsőbalon,)
Báttcay László: No rakjon az állam
* rabláncokat a társadalomra, (Derültség jobbfelól.)
Harónazky Nándor: Társadalmi támogatás uOlkül hasztalan az állam akciója. Beszél ezután még a munkáikérdésről, u munkaközvetítésről, a határidőüzlet korlátozásáról. Végül pedig kért a költségvetés elfogadását, (Zajos éljenzés óa helyeslés és taps jobbfelöl.) ^
Krffaaay Ferenc kijelenti, hogy a kereskedelmi miniszter csalódással töltötte
"r ®, • bogy az nj keroskedelmi mi-nisstornek nem volt idője a költségvetés «#Um*ztésére, de megelégedhetett volna , "intésével ¿a nem lett volna »zsbed elükének politikáját aeceptálni, sőt «ég a koosskvenetátli levonni. Horánszky antirsMalom támogatására apellált ~
iparról mondott, A öagy ips* a kiaipsrt, dc nálunk tönkro ment az utóbbi anélkül, hogy az előbbi fejlődőit volna. A karteilekről és a kartell »ze.ro intézkedésekről pedig egyáltalán semmit sem hallott Pedig az ozész világon foglalkoznak o kórdésseL Fejtegeti ezután a kiegyezés kérdését s axt taraja, hogy a közös vámterületet rákényszerítik az országra. A mini ez terelnek is ugy állította fel a kérdést, hogy vagy kiegyezés lesz, vagy halál.
Széli Kálmán miniszterelnök: Bz egyszerűen nem álL Azt mondtam, hogy vagy kiegyezés less, vagy pedi# harc.
Kreuwssay Ferenc veszélyesnek tartja azt a befolyást mert az előkés zületlenség súlyos hajba sodorhatja ax országot Minden előfeltétel beállt orra, hogy az önálP vámterület alapjára lépjünk. Mégis meg akadályozzák. Fődig az ónálló vámterület feltételei a 1699 : 88. szerint is fenállanak. Heményii, hogy nem sokáig fogják ezt halogatni, mert tudja azt hogy a többségen is sokan elfogadják a függetlenségi párt cgyedOl helyes felfogásit Nem fogadja el a költségvetést (Zajos helyeslés a szélsőbalon.)
Ezután Széli Kálmán miniszterelnök indítványára elhatározták, hogy a Háx hétfőtől kezdve április 8-ig nem tart ülést
Ezután nagy érdeklődés mellett sorsolta ki az elnök az összoJérhotetlensógi bizottság tagjwt Kisorsolta még ax elnök rendes tagokká: Barabás Bélit Erdély Sándort, Ivánka Oszkárt, Temsey Sándort, Loszkay Gyulát Mandel Pált, Rátkay Lászlót, Rohonezy Gyulát, Szluka Istvánt, Veres Józsefet, gr. Wasa Bélát; póttagokká
---- ■WT\'1.1!\' *!>ü--\' X!, I-
absozbekljaj öyftküó&t, Azt vallóét*, bofy «
mondta Marionnak jó előre, hogy ne fogadja el a Sztáray grőf váltóját, mert a gTófnö nem fog érto közösséget vállalni

Istvánt és Issekutx
uzsexet, gr. 1 Beöthy Ákost Fáy Győzőt
A kisorsolt tagok letettek az esküt miro elnök bezárta az Ölést
Kolö
miniszter részéről ka nyűgözte a fámula
kH»""4 «•ivet a kis 6» nagy
ös kívánság Nem a é7«es lom gazdasági és
i gráf hamis váltója.
Budapest, márc. 21.
Sztáray Tibor gróf 1898-ban, tehát körülbelül kilenc óv előtt, a mikor alig huss éves ifja volt és igen könnyelmű életet folytatott, megszorult pénz dolgában. Zavarában Marton József konyak-kerc&kodöhöz fordult Ez Bsegitott* rajta, hitelezvén neki 0000 forint ára konyakot. Sztáray a konyakot persze pénzzé akarta tenni s erre is akadt embero. Ugyanabban a házban, a hol Marton-iiak a boltja létezett, volt egy vállalkozó szellemű férfiúnak: Róth Jánosnak a szállító üzlete, a ki szívesen foglalkozott efajta gseftekkel » készséggel vetto mog a hatozer foriytnyi konyakot — 800 forintért
Akkor gróf Sztáray nem törfldött azzal, hogy a háromszáa forintért tulajdonkép 0000 forintos váltót adott Marionnak, dc utóbb baja támadt e miatt A váltóra ugyanis ráhamisitotta az anyjának, gróf Sztáray Bélánénak is a nevét » a grófné, mikor elérkezett a leiárat idejo, hamisnak nyilvánította az aláírást. Erro lnijba került a Halai gróf óa Marton is, A törvényszék mind a kettőt vád alá helyezte és gróf Sztáray Tibort vizsgálati fogságba holyezték.
De miután csalAdja 2000 frt kauciót tett le érte, kibocsátották a bör-tönbőL
Ez körülbolül három óv előtt tórtént s röviddel utána a gróf oltüet Budapestről. Mivel hiába keresték mindenfelé, a birósáff osak Marton felett ült törvényt, még pedig amiatt, hogy tudott a váltó hamis voltáról és ro«szhÍRzemüleg ment bolo az uzsoraügyletbo. Ám a gróf távollétében nem lehotott a bünrészensé-get rábizonyítani és Martont folmontet-ték. Most néhány hónap előtt gr. Sztáray Tibort, az ollcno kihocsátott körözőlevél alapján, letartóztattad Küluhen és hazahozták. Elővették bát a rég pihenő bűn-pört éj a gróf ellen a tárgyalást kilüz-USk mára.
A mai tárgyalásra, molyen dr. Szabó Gé^a bitó elnökölt, a boi tóriböl vozo\'.ték elő as elegáns megjelenésű liatal mágnást A bllnét nem tagadta, csak azt emlegette, hogy 6onkit megcsalni nem akart.
Marton Józsof tagadta, hogy a vádlott az ő jolenlétében óh az ő tudtával hamisította u váll ót. A mikor ö a váltót megkapta, a grófnő neve már rajta volt.
Sztáray gróf (közbeszól): Ez hazugság.
Az elnök rendreutasítja a vádlottat.
Kihallgatták azután Friedlander Lipót
s ha még is rajta lesz a válton a nove. akkor n váltó humis. Marton kiielontetto, hogy ne avatkozzam az 0 dolgába, tuaja, mit tesz.
A pörbeszédeket az üfvész kezdte meg, a ki a túlnyomó enyhítő körülmények figyelembe vételével a vádlott el Ítélését inditványoata. •
Babos Emil dr. a vádlott felmentését kérte.
, A tőrvényrxék Sztáray grófot az az okíratliamlsitás vádja alól fdlsncn-tette azzal a megokolással, hogy ax huuiminált váltó nem alkalmas vagyon joci kötalozetuég n ogállapitására, mivel a hamis aláírás Marton tudtával került a véltóra.
Tisza Kálmán haldoklik <
Budapc *. márc. 21. Tisza Kálmán án&potában délelőtt súlyos rosszabbodás állott he. Az \'Vsz államférfiú már vasárnap annyira elgyengült, hogy orvosai minden cemény-ről lemondtak. Mesterség - «o uép^tái minden lehetőt elkövettek, rtofy vlgyi gült erejét emeljék, de az orvosi ti mány immáron nem segiih»t a be
Tisza Kálmán ma délal&tt tette aaansélatét ós maadulatlanui öntudatlanul fekszik ágyában. Felesége éa gyermekei egy pillanatra sem mozdulnak el a beteg ágya mellől, akit Korányi és Janny egyetemi orvospcofe*». szorok ápolnak. • a
A betoghoz senki mist nom bocsátanak be. Gróf Tisza István délfelé levelet irt gróf Apponyi Albert házelnöknek és ebben t hir szerint — azt a szomorú értesítést küldi, hogy srtyjénak «ég-paroaal alkflvatkaatak. Délben az orvosok mesterséges lélogzéet alkalmaztak. Tisza Kálmán hotvenkét éves.
A család táviratilag Budapestre hívta Tisza Kálmán vejét, báró Radvánszky Béla koronaőrt o ki sajó-karai birtokán tartózkodik.
Tisza Kálmán erejót a kiállott influenza nagyon mogviselte. do növelte a bajt bélbetegsége, moly az utóbbi idüben nagyon kifejlődött Ez a komplikáció siettette a katasztrófát
Déliftén aa őax állaaeférftunél beállott az agónia, m katasztrófa moat ae*r alkarülhatatlan.
Az orvosok a d. u. 4 órakor kiadott jelentésben faladtak aaladais re« ményt Ttaza KAIasáa agóaléban vsa.
A tudakozódók sorában ott volt Apponyi Albert gróf is.
A haldokló veje Radvánszky Béla báró koronaőr délután megérkezett.
A burok szabadságharca,
Köln, márc. 21. Egy kölni újságnak brüsszeli munkatársa beszélgetést folytatolt Loyda er transzváli ügyvivővel, a kijelentette, hogy Methuen lord »xabadon bocsátását sokfelé Európában megbocsáthatatlan könnyelműségnek minősítették burok részéről. Pedig épen ez a sza-badonbocsátás mutatja legjobban, hogy milyen jól áll a burok dolga.
A burok vezéroi megállapodtak abban, hogy nom állanak boszut az angolokon, ami különbon is cllenkoznék egész fölfogásukkal. Különben Leycls dr a burok holyzolét olyannak mondotta, hogy a háborút kitartóan folytatni fogják. Sem Mothuen szabaddnbocsátásq, sem Rho-des Cecil esetleges halála ebben nem okozna változást.
London, márc. 21, Az alsóház tegnapi ülésén az apprapriációs törvény
„.eJjláka során Camphelt-Bannormann fölvüégositást kért n délafrikai holyzet-ről és azt mondja, hogy az ellenzék tagjait valahányszor kérdést intéznek a kormányhoz n háborúra vonatkozólag, a burok barátainak ós a haza ellenségeinek nevezik. Ezek rosszakaratú rágalmak.
üránzs szabadállamban sok bur csatangol, n kinek nincs , lova. Keleti Transzválban a szervezett bur kommandók Botlia parancsnoksága alult állanak, de agy látszik, hogv Bothánok már ítinos meg többi rógi befolyása. A nyugati Transzválban levő burok bőségesen rendelkeznek ugyuval és lövószerrel s harci kedvük most is igen uagv.
\' legújabb. Merénylőt a szultán tJer
Budapest; márc. 21. A Ouuuj" .áll tőzsdén ma délelőtt az a hir olt elterjedve egy Konstantinápolyból érkezett sürgöny alapján, hogy a »¿ultin ellen tagnap éato merényletet követtak ok
Állítólag a most olilélt ifjú törőkpárt epyik vezéralakja a szultán közelébe férkőzött ós revolverből kótazer s-aéja lőtt, de agylk golyó eea Hált.
Ezt a hírt azonban az Agenco Havas már délben megcáfolta, az egéaz hl-raazteléat alaptalannak mondva.
Miután azonban rendszerint megcáfolnak minden ilyen hírt, a cáfolatot osak fen-tartással lehet tudomáaul venni.
> Egy tábornak Angyllkooaéga.
Krakkó, márc. 21. (Saját tudósítónktól.) Báró Edolheim József 79 éves nyugalmatolt tábornok Öngyilkosságot kövotett eL Főbe lőtte magát és meghalt
A Reloharath ülése.
Béoa, márc. 21. Az osztrák képvise-lőházhoz érkezett irományok kőzt van Javomkínak és Broitornek interpellációja a porosz iskolákról állítólag kiutasított lengyel diákok dolgáaan. — Ott van továbbá Voglornek és társainak interpellációja a bécsi községtanács én a kerületi tanácsok választása dolgába. Az intorpellálók nzt kérdezik, hajlundó-o a miniszter a választásokon előforduló visazaélésok\'ct megvizsgálni s oda hatni, hogy a jövőben a hatóságok ellenőrizzék a választásokat és a választók jegyzékének összeállítását Azután folytatták a költségvetés tárgyalását s középiskolák címénél. Iiartl kultuszminiszter szólalt föl elsőnek.
Rohdea jobban van.
London, március 21. Fokvárosból érkezott távírat szerint Rohdes Cecil állapota tegnap óla kissé javult, de az álmatlan éjszaka következtében testének hőmérséklete emelkedett. Rhodes számára egy angol hajón kabint rendeltek. Fokváros képviselete Rhodes állapotának javidásáu való ürömének sannak Areményének adott kifejezést,hogy még módjában lesz a nagy müvet,amelyet megkezdőit, befejozni, — Egy másik táviratunk szerint alapos remény van Rhodes teljes felgyógyulására. A legutóbbi éjjelt jél töltötte, reggel pedig jókedvűen beszélgetett környezeté» veL Rhodes vslószinűleg a jövő héten elutazik Angliába. A kiinberley-templom-ban mindennap imádkoznak felgyógyulásáért V
f
tmm
Mi történik Ó-Budán ?
Budapost, márc. 21.
A rendőri nyomozás Adlcr Károlynak a harmadik kerületi takarókpénztár sikkosztó főkönyvelőjének hollétét mindeddig nem tudta kideríteni. Adiex vagy , elemésztette magét, vagy pedig olyan óvatosan készítette elő szökését, hogy a rendőri közegek egyelőre aztsemtuc Iák megállapítani, hogy mely irányban ku* tassanák utána.
A takarékpénztár helyisége előtt n pénzükért jelentkezők tömege épen nem csökkon. Azok, akik megkapták is az első kétszáz koronás részlotet, csak eljönnek mindennap az inlézctbo a nagy izgatottsággal váriák a titokban kiszivárgó h Íreket. Ezek perszo részben ellent-mondók, részben valók, de kivétel nélkül íölötto nyugtalanítók.
Az igazgatóság könyvszakértői egyre vizsgálják a könyvöket, számadásokat s szinte hihetetlen, hogy milyen nagy özekben a rendetlenség, Adlor Károly a sikkasztásokat évekkol ozolőtt kezdto már meg 0 hogy rá no jöjjenek manipulációjára, nyakra főro gyártotta a horais tótelekot. A váltó-tárca revideálása is folyik még, de míg bofejezik, 3— hétbo telik. Az óbudai takarékp. ugyanis a loL\'több esetben nom szerezto bo a minden pénzintézetnél szokásos infor mációkat, hanem ha már cenzúra elé vitték a benyújtott váltókat, azok boni tásál a válfóbirúlók ¿lőtt vagy közölök valaki, vagy Adler Károly igazolta.
Nagyidő kell tehát ahoz is, hogy be szerezzék a váltóadósok anyagi helyzeté ről szóló tudósításokat s csak ezután losz megállapítható, hogy mennyi a ha mis és értéktelen váltók összege. A han gulat Ó-Budán íölötto izgatott.
Az emborek elkeserodvo panaszolják, hogy vak bizalmukkal visszaéltek a most is még egyre titkolják előlük az intézőt igazi helyzetét. Atakarékpénztár kraohjá ból már lovagias ügy is kcletkezott — dr. Stcrn József és Sajó Sándor a kerület népszerű kapitánya között.
Póialjárt békeapostol.
, Budapest, márc. 21,
A kertész-utca 20. számú házban ma délben nagy botrány volt. Egv pincér csunyául elverte nójét, aki hangosan segítségért kiáltott.
A segélv kiállásokra berohant egy Feldmanu Mórné novQ szomszédasszony nki nem tudla eltűrni, hogy a azcgéöv asszonyt verik. Közbelépett . és védelmezni akarta a pincér nejét annak dűho elől, de pórul járt,
— Nem kell nekünk béke apostol kiáltotta magából kikelvo a pincér menjen innen ki I
Feldmonnó azonban nom hagyta magát kiutasítani, hanem oda fordult a rabiátus emberhez és összeszidta.
£ fölött cz oly dühbe jött. hogr felkapott egy vasthg lányért az asztalró\' és oda csapta Felmanné fejéhez.
Feldmaoné hangos jajszóval, vérlő elborítva esett össze a következő pilla natban.
A tányér bezúzta homlokát ée a porcellánszilánkok átvágták üterét
A gyorsan hívóit orvos nagv nehezen elállította a vérzést és a sebet bekötözte: Feldmannénak ágyba kellett feküdnie, mert állapota sulyoc.
A brutális pincér ellen feljelentés tettek a rendőrségnél.
A Üőési Mdatum.
Budapest, márc. 21.
A doési mandátum tudvalevőleg gróf Teleky Domokosé volt, do akkor elvette tőle n xuria. Most az ujabb választásnál Dániel Tibor báróé lett.
A báró ur már az első alkalommal Is pályázott a mandátumra, bár kiskorú volt,
Am oz a csekélység nem okozott gondot a fiatal bárónak. Csak föllépett újra, azzal a tervvel, hogy győzelem esetén meg foíjék ugyan semmisíteni a mandátumot, de a harmadik választásig
eléri nagykoroságát s aztán bevonulhat a Házba.
Hisz mindössze rövid három hát választotta el báré Dánielt attól« hogy 24 óves legyen.
Uy kilátások mellett került a sor folyó évi február 17-én a második választásra, a melyen s bárónak dr. Gsiiér Ákos megyei tísztiügyéez volt az olienjelöltjo s a melyen a kiskorú jelölt győzött 889 szóval. Persze megtámadták a választást, nom is egy, de két petícióval: a kiskorúság és közönséges választási visszaélések miatt.
Az első petícióval ma foglalkozott a Kúria I. választási tanácsa Paiss tanácselnök vezetésével. Kérvénvezők képvise lójeként dr. Ragályi üuvvéd jelent meg; a győztes képviselőt dr. Farkas János deési ügyvéd, magát a választást dr. Edvi-Iliés Károly védto.
Az elnök közölte, hogy e választás tekintetében a második petíció tárgyaié sát március 5-ro tűzte Id a Kúria. Ez után kezdetét vette a tárgyalás, még pedig azzal, hogy a védelem alaki ki-fogást emelt a kérvény ellen, rámutatva arra, hogy a pelition\'álók személvaso nosságat az eljárt királvi közjegyző nem a törvénynek megfelelően tanúsította. Ezért a védők egyszerűen elutasítani kérték a petíciót.
A Kúria helyt adva a k.fogásnak, visszautasította m petíciót.
A harmadik válasz\'ás azért mégis meg lesz Deéson, mert báró Dániel, aki csak e hó 5-ón lott nagykorúvá, a választás napján még kiskorú volt.
BUDAPESTI HIKEK.
— Kitűnt egy Kossuth. A főkapitányság ma Sopronból táviratot kapott, liogv Kossuth István, a Transsylvania kölcsönös biztosítótársaság soproni fiókjának ügyvezetője, nyomtalanul oltünt néhány nap óta.
— Összoszurkálták. Ma reggel külső soroksári-ut 56. szám alatt levő Ores teloken egy eszmélotlon állapotban fekvő, össze-vissza szurkált embert ta Iáitok, akit a mentők a Rókusba szállítót ták. A rendőrség kidoritetto. hogy az illető Scholtz József kocsis, kit tegnap este támadtak meg a telken és szurkállak Össze. Scholtz egész nnp ós egész éjjel fo-l;üdt a telken, anélkül, hogy valaki is észrevette volna. A vizsgálat folyik.
— Botöréa. Lindenfeld Dávid íüszo rcs Baross-utca 122. szám alatti flzlotét ismeretlen tettes az udvar folől feltörto és 300 korona erejéig kifosztotta, nyomozást a rendőrség megindította.
— Életunt oseléd. Orosz Juli cseléd Nofelejts-utca,7. szám alatti lakásán öngyilkos szándékkal marólúgot ivott. A mentők beszállították a Rókuí-kór-bázba.
— Jó magkereskedés! keres a tavasz
klnyiltávnl n vidéki ktroskedő és gazda-közönség. tpen a múlt ö sarai nyílt meg Budapesten, ÜUői-ut 78. sz. alatt, Bokrétautca sarkán Fábián Béla buzgó, fiatal magkereskedő üzlete. Kitűnő cikkeit, ker tészeli eszközeit, kerÜ és gazdásági mar vait eddig is szívesen rendeli jól indult üzletéből a közönség. Modern berendezésű, szolid üzletében, kitűnő mngvatban ?enki sem csalatkozik. A lelkismeretcs üzletem bert sziveson ajánljuk u n. é. közönség b figyelmébe.
uátot vásárolt, awú valószínűleg valahol egy tüzérségi céllövöldében loptak. Az asszony azt bitté, hogy a gránát nincsen töltve ée leakarta olvasztani róla az ólmot. A gránát azonban töltve volt és felrobbant, széjjel vei ve a tűzhelyet éa megrongálta alaposan a ház faiflt Az asmony éa számos ember súlyosan megsérült.
Aki a burok mellett haroolt Budweisből jelentik, hogy a rendőrség letartóztatta és a törvényszéknek átadta Kralka Károly kéményseprőt csalás miatt. Kralka az angol-bor háború kitörésekor Transvaalba ment és ottan 8 ólumpon át a burok mellett harcolt. Az angolok azonban elfogták és Angüáb vitték, a honnan Krofka megszökött,
— Mária Krisztina fdheroeg-aaaaony állapotáról kövotkoző orvosi jelentést adták ki: Mária Krisztina fö-nercega»9zony ő os. ás kir. Fensége betegágyának lefolyása tartósan jó. A hőfok 80-2. Erverés 80. Gottlried főherceg ő Fönsége ogészen jól van. Linz, 1002. márc. 20-áu délelőtt. Dr. Piakacek a, k., tanár.
— Vem kall a kimét l Prágából
írják: Az itteni kapucinus-templomban as eslo nagy botrány volt. Józsfrf tiapja alkalmából ugyanis rendesen a cseh prédikáció mellett még német prédikációlis szoktak tartani f Tegnap Lorm páter megkezdte tartani a német prédikációt, do alig lépett a , szószékre, a hallgatóság valóságos tüntetésben tört ki.
— Le vole, ki vele, beszéljen csehül, nom hallgatjuk, stb.
Ilyen kiáltások hallatszottak.
A német prédikáció abban is maradt
— Agyonklnosta gyermekét. Bécsből írjákt A rendőrség letartóztatta Ka zelka Leopoldina varrónőt, aki 2 éves Jozefin nevfl gyermekét a szó szoros értelmében aayonkinozta. «— Az ártatlan poronty fojen, kezén 6s lábán nagyvéralá futások láthatók. A szomszédok állítása szerint a bestiális anya többször az ágyból a földre lökte a gyermeket, ha az álmából felriadt ós sirm kezdett.
Jtx Ipar osodéia mindig az volt, ha oz ipartermék oly olcsó árban kerül for-calomba, ha az feltOnést kelt. Bgy ilyen csodát teremt meg mostan Lichtmano Sándor posztó kiviteli osztálya B u d post, va, Rottenbiller - utcza 12iM. szám, azzal, hogy 8 írt 60 krért szétküld az ország bármely részébe a legnagyobb férfiöltönyre elegendő 8 méter, 20 ctm. cheviott-szövetet, drapp, barna, és szürke, zöld, fekete és sötétkék ezinben 6 forintért finom fekete vagy sötétkék posz tót, barna, vagy fekete és tötótkók kamgarn szövetet Bzt a szinte hihetetlen oles árt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógváro»-nak pénzre volt axöksége, majd minden készletéi adta cl neki olyan olcsón, ho, a vételár tűig fedezte az előállítási költséget Nom félrevezetés az, hogy ily olcsó árban azétkűld három méter 20 centimétor férfi ruha-szövetet melynek mindon egyes darabja válogatott minőségű, divatos niin táju, amit bizonyit, hogy rövid 6 nap alatt pár azáz utánreudelést és körülbelül száz elismerő lovelet kapott az ország minden részéből. Ajánlatos tehát a nagyközönségnek, hogy minél sürgősebben rendeljen mog ezen hallatlan olcsó posztóból nchán
hírek mindenfelől.
— A régi ideál. Bécsből írják : Ober-Politzbúi jelentik, hogy ottan Rös-ncr Ferenc $3 évet kereskedő tegnap vezette oltárhoz a 80 éves Renner Annát, aki neki többmint félszázaddal azelőtt ideálja volt.
— Megszökött apáoák. Recens-burgból írják nekünk: Thurn-Taxis Albert herceg a Monostora do Sainto Gloire zárdából elszökött apácáknak rendelkozésére akarta bocsátani zeitz-kozeni kaatélvát, de hatóságok bizonyára felsőbb renaeletro megtiltották a apácáknak német földre való lépését
— Felrobbant gránát. Berlinből irják: Az este a város egyik házában egy gránát felrobbant. Egy vaskoreskedőnő ugyanis néhány nappal ezelőtt egy gra-
rémületükre tv. Uuák, a viz csapó ajtőa át ie «tánuk jön, rohantak M t olyoséra 4» be a nagy kupolaterembe.
Ott pedig a kmatokról lelövöldözték őket akár valami vizivadakat
Egy csendőrt azért küldttk cl, a mint
ezt már elmondottuk, hogy élelmiaaa. rekkei lássa el társait.
A csendőr elindult, de bár mindenütt jelekkel ellátott ulon ment vísaza, fcjá-ráfit nem talált \' • \' ^
Hosszú vizsgálódna után lámpája fényénél megállapította, bopy a sziklát melyet ők íélrehongeritetiek, mikor föld alatti utjokra indultak, visszaheuge-lilették helyérő.
Ezt ő maga innen belülről semmi képen el nem tudta mozgatni. Tett ugyan néhány kísérletet, de azlán meggyőződvén orról, hogy n sziklát megmozgatni nem képes, víaszaakart menni társaihoz, Do ebben a pillanatban távolról zúgás dübörgés, sistergés hallatszott és a csendőr egyszerre csak nzt vette észre, hogy a csizmája nedvesedik.
(Folyt, köv.)
öltönyre valót mart ilyen olcsó árban csal rövid ideig száUit egy férfi öltönyt kiadó 8 m. 20 ctm. ruhaszövetet. Megrendeléseket szíveskedjék minél sürgősebben eszközölni, mert nem lehetetlen, hogy készlete a közeli napokban már olfog fogyni. Megrendeléseket a pénz előleges nekflldése, vagy utánvét mellolt eszközöl. Mintákat a rövid szállítási idó és a nagy forralom miatt nem küldhet. — Posta dobozért és szállító levélért 16 krajezárt számit
Lapunk legközelebb egy ssj, Menzáoléa regény kaslését kezdi meg, malyr* már moat fölhívjuk olvasóink figyelmét.
REGÉNY.
>• • • " kV/-\'* -/
Jtz ördög cimborája.
Regény. Irta: B. De ezek osak a maguk megmenekQ-ésére gondoltak. Egy ideig vártak, de mikor halálos
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Élénk kínálat és 5 fillérrel olcsóbb árak mollett forgalomba került 17.000 mm. buza.
Manw twa ápr.-«a e.lO-4.te, ttw» 7.M—7.4i, Kab ipr n 1M-1M, 61».
XnáArtati értékteseá*
UMfaaUJn Vftttclttt; 0«Uik KiUbi»rr. a®»-« Mmtu hiUlríiiTioy 707. J*líUo» bank 4».W HtuunoriQTt OnUik tólíJjit. OTT. Ma-
rrmi hlUWuríiiT M»rrw * txíi»UkM*nt.y.
hAÜk 130.10 K««»aJA»»dék VT.00. U»»A«riUtóbaa 44T — Jeti. bank «0.10 ItijnAmtiiáayl MJ. 0«tr »HTM itUmrM«t rtmter T1-~
Ninct btKxJ. mirit» 1IT.86. Vlíúunai taart »a-BuJapt.U ZfríWl vMot «M-M
B évi étUMmU*. "
Béoa, mircUí». 21 Outiik hiUlx. 000.60 U»n« htUt/. 718.- 0»itrlk-m»íT»J iimatirt riftrtal tTX.lt 4 aiiíaltku» nana» aia»rl*«á*k MM kUeyw koresíij4x*dik . Déli vawt
A központi vásárcsarnok át*.
(Matánjolonlés.) A mai igen élénk forgalomban 07. éleim iczikkek ára emelkedett. Olcsóbb lett a baromfi és a borjuhas, mol]f-nek elejét a koreskedök 1 koronával hátulját 1«) fillérrel mérték. A lyuk darabja 160 fillér, kappan 1Ö0 fillér, Idei csibe 180 fillér, idol liba 7 korona. A vidékről folkttl dott hizott hidak kilóla 160 fillér, pulyka 120 fillér, kacsa 120 fillér. Jdei fejes aa, lú la darabja lé fillér, alátaukorka lé illlér, idei liüvelyos zöld borsó kilója 130 fillér. Sampiongomba é darab 20 fillér idei spárga kilója i korona, artlcsőka da. darabja 16 fillér, idei kalaráb darabia SOft* lér. Frise tojásért (másodrendű ládaáni 43 darabot olvastak 2 koronáért
Nom «tóti Kiékelt ViktOfsli BwUpwUa
BUTOR
Ptsárlok Ugyelmében, kl Jól éa ol.
?son akar vásárolni as JőjiJn és gr 5-s5dJ0u meg remek háló, ebédlő, valódi bömékek, lámpa, ingó óra valamint ka-lOníélo uj és kevsaet használt bútorokat, riinok előszoba szekrény beszerzéai áron uphatók használt bútorok bocseréltatnek
X HUr-«*ea* volt v»k»ilaWa«tík«ja
an>itit kalss.
...
Tsef
Ujdonsàgt Vjaeaaagt
Borotváló pori
A borotva feleiUgtsI!
4« u uctr* tatUaaa árteli
Utkl ti 5 «UU
n»(il mind.ti Jíi.U»
>i.|hoio<i*ÛL»tJ» macit mbid.n ittftl «• a adüu. kotr bwWW Ua*STM*rOt>1> V«x*li«. PríU< borotrlIAib.j) ktWkati t* vtMk«
baw*nu «lyboo vt<Mk«» t \'
rülibos) btlybí „ r
Siart boMvWAjho» iiitti Sri|iMfi kt \'<>*»* (i a kw*M oe én*» *ta^Ua»al, b«uiv»U c«.»U»il»í^ «0 a
{^lektar WeAtati Yl, taagnn.ntaaa a. aaáa»

\\
m»t*
llil^ .. . i l Ilin ..........■ «
™ .MENYASSZONYI K K I, R NO
r ii ív^ii,ift-d"irini\'> iflruftMim rhifcani\'h H
V ß K aoi) -2000 KORONÁIG.

LUSTIGEUE
FEHÉRNEMŰ
BlITiBi
Bőt Íny chlffonbol, oslpfcévol egyssarttaa élaaltvs . . kor.
MorüTg^hl/ftJu\'^ dlsaitvsr . . ■ ♦ T
NÖMu^oMffonból kézt^Wé^el di»»itvs\'. . . . .
mhi Ip^öhlffo^CteéTl hüaiésssl ■Képen Alsaltrs . .
Nöl ing ohifronbélTk*»! hLnsAss«r&ratosan dlsaltvs -^-----f-IRT*-
Nől lm« ohlffoakól, kérni hlzasstt kar. 3 80, 3 60,
TSSSí^ííff
K EEE^ESI-ÜT 2.
»81 lxy fehér battsatból, onlpkévsl NŐI IngTeh ér"batl sa tbói, csipkével élsaltve
kor. 3 60 480
Női Íny fehér battastból, OBlpkéTel"siépan diszltvs . „ 8 60 ííöl Kug fehér batlsathój, OBlpkével divatosan dlssltvs „ 0 8o
wai lng- váuenból. kést htasséissl......... 4 80
--í—ár-mrrr zv.
N81 Ing viiionból, ssép kéil hímzéssel kor. 6 60, «•
__________,____wiipiniiigiiOTwiy^aaaMHiiiMiMi\'iiiaiiiMi
RS illNDKNKKLK KKIIKRNKMUKK NAGY VALASZTÉ1ÜÍAN.
A kl Jó, egészséges, Kurta és fshér fsgaásrt akar, használjon •
¿íörtAílíJ-foi port, 5T0ftAtlH-íoflpasziót vägy ¿TOflAflfl fogpópet.
Ar» 1 koron*. In I kMMM. Ár» 9« Ul«r.
A kl azt akarja, hogy széja tiszta, szagtalan és Ma lágyon, használjon i
SíO/iATltf-száJwIzet és SlŰlSkTlN-wéJlz! (CACHOÜ).
t«é in 1 kMr«M, Ajm 7» SÍI ér.
Heal ayárteéay. Kazalé »IsdeaUtt, BsdspMti firaktár j TMfc timt éa dr. £gg*r U él J. urak aytoywertira.
Szétküldési főraktár: -SltMMi^M Zombor.
Brázay-fáfe sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kclleuietluii érzOiétól, dörzsölje bo arczát, homlokát, valamint a lejét és nyakszirtjét sósborszszel, néuiny purcz múlva már rendkívüli Üdítő hatást érés.
1 nagy üveg ára 8 korona.
1 kiS . m 1 H
^símflrtiiüfl
< Keleti 1. Orthopádtal mfl Intézete ajánlja mla-den sérvben sienveéfr
nsk a legújabb s modem •xerkezetü 1600. évben ee. és kir. szabad alsMuatt s érvkötőjét. Nem cauasik, nem okoz keDemetlen nyomást és readkivOl kítüafl fekvése Uta! felttlaul Bünden más gyártmányt
KeMUáU ea és klr. «ah. gamuí sérrkttC. tojó nélkül én egyoW- 10 kor.kétokLMkor.
Oyándakban teljes jótállás mellett ké-szúiaak. továbbá rzOfOzök feráéonőttsk róaséts. Műlábak- és kezek, haskötők otk
lüusztrilt éáMraékeket titoktartás
t éMgptékeki letftagyen k
Valóéi frwysuA és Angol gomasl ktüöa-llassieige 1 ecodeti csomagolásbaa árak: 4.1, a, 10, és 11 tar.
KELETI 1
Felülmúlhatatlan
minőfiégfl. saját fi-yártmányu borostyán lakkfesték, puha padló bevonására, parkott viasz-paszta, zománcz-lusték, olaj- és kátránv-feslék, bronz festék, folyékony és poralakban, föld és vegyifosték (kiílönfélo színekben), továbbá brunolín, különféle fapáczok, eny-vek, kátrány, karbolineum, kefe és ecsetáruk aib. legjobb minőség és legjulá-nyosabb árak mellett pontosan szállítok helybon és vidékre.
HABTL LÁSZLÓ és TÁMA festék nagykereskedő BnAapssten, Csönsörl-ut a. szám, a központi pályaudvar mollott.
Okmányszerzö vállalat!
Mennyasszonyjk. v
Vőlegények.
Eakotéal Ügyrivfix Xaropa»í-ut "M. is., rn.tnd.af4l»
Buda
______ ___jonféli
KcnutUM.ii 6« «IrilUlj« »
Ott*. pa.t, VI*., okmSayt uj«,»*er«i.
kAaaatiifl «»paniéoalokat, livntni UUt, nündanfajt* tiaati óa katonai ftr/oka», \'•Bot, «tr«kbafo**ddai ong«duly»k mefnor/4-i*l. -- Uf./cr/i a hSaas* .xttkMf*« Saaxos okmánymtat,
inaioalókat, aivmazv&roai atonal
SrSkb* lulyék mefn ftlyév»!.-— Beticr*! » hS -cj«» vtti.t okmányi (Ofodrlypket, eivefii a kIbtrdoU« kSrOU ntakat. Amarlkat i aUudrn külfJlrtJ morbliiaokat la-boavollt. üfrvlvA: KIBTBI.BKX J. Siorá-ty.u.k a 4U raadalkaaSiira a váUaLkt
•UavéO, álUsipoltraraáBot, Ujryakat Sa k&lömbözo onf.i
»A ]«at*nAo«o»a —
rkSUah««
HDÁM GERGELY ügynök
Jankóváasen, Báos-Bodrogh m*rys.
rtláakat 4« birtokokat k»tv«Ut; a kínok ataas talapjai vaunak, fordoljanak bUalon-aaal koaaija. »00 bakrtoUtar bor »1*4« | kl-
tSM lá borok, bak tója U-1S forUt.
r»!vtU«oalUat »4 fontnavaaatt.
I
A magyar gazda
—anarUgysfméés ajánlj*Jt
Hazai általánosbizíositó
részvénytársaságot,
— mm melynél aemeask ■■¿.n ■ ■■ |«lőoyős féltételek cnel-
ulett lehet biztosítani, de
Sximtalaa k&nSaot Int éa idáxl nak»tUt
Mrtáa MW rr ÍJ éU hatM mUI.....
^gj«a>aa ajialkaHak-
BoaáoláLaté«at
ßiiaiKt VUitej-it 24: säi
M Svára asUett.
Or. GARAY ANTAL
V. u. fa kfc. *«|á)T 4 ümU hit^fik éi MtWjék Mkwvftft. iié( rrit ukurol, r«»u, »l.,waa aúalaa-
BUOO («rá- ét aii a<uoi b*Ufwit*k« kofjfl-MyUt, fakUyakat, a< WnHm utibajait, uuia-kort éa ikénoinn bSitili^»«»«. alrraateM fétSvít. Salaiokaél é. IdMkbakaél ^rtréal ki-Uaá «roSatéanyol kiptébáll toédn/e/« .torial. — Qfifrmmtkití |«^Mlit4Tt ¡ím. Itanéaléa: ■*-ponU 10—4-Ia éJ uU 7—< if.
Lsvelakre válaszéi, mmm
Oyéfyszarskril §eaásskedlk.|
ahol «x előforduló ké-
t«oknt azonnal éa mái-
atényoean beeaälik, sőt ■ gyofaan ki is fizetik

Bienenfeld és Társa fényképészeti műterme
Botest, most Kisdióía-ntoa 16.
Klrály-tttoaátei jobbra miaodlk kás.
Kíttlnö munka, bámulatos olció árak. Email képek kUtinö és szép kivitelben készittetnek. fölvételek a nap bármely szakában, borult idébea is sikerrel eszközöltetnek.
MINDEN DABABON A SZXOOBUAN SZABOTT AB LÁTHATÓI
H M
Fallit« I Art éa följebb
Oerby-felőltő ifi „ és Kavsloek T.éO és Férfl>Mt4ajr U „ és „ Férá-naArág 4 „ és „
bársony, Plquet- és álvatszövst-msllénysk:
Saját kószltményű férfi és flu ruha-áruház
Lukács Gyula férfi-szabő
Mértékszerinti megrendelések jutányos árOn esskösöltetnek.
\'Mintákat kivánatra bérmentve kdldök.
aaaUtt KJLS.USZ tSTÓT TIA.
BVDAFBIT, N08BÜTH LAJO8 UT0A 18. (Ai Uévarl kávéhál aisüett.)
Dus választék fiu 6s oyarmek-rahákban!
Vidéki mefrendeléiek pontossá és Islkiiameretesen eszközöltetnek.
Kováid Péter és Fia
miifestő, vegytisztisztitó és gőzmosó
Budapest, Szfivetség-utcza
UK, B«- is QftnHkölttayik, ütuiti to Mtwtolilc,
WfflíBjík, színjejík, csipke és félénk, színék és fehémrollék szinti.
lï. évfolyam, 8?. $m
a •r«rj;rit.ittt\'»»rar.tn—
"tv"« \'■"■■
HajHinizsa, 1902. vasiroap. március 23.
Egy szám 2 RRft,
YKANIZSAI FRIS
Előfizetési ára:
Helybea hiiho« hordva egy hóra 00 flűér. .*. Vidékre portai kuldóstei egy hóra 1 korona 20 fUUr.
X
Kiadó tulajdonosok:
Krauax ée Farkas. Szerkesetőség éa kiadóhivatal: Kraoas él Parkaa paptrkamkedéa«
Felelőé aa erksi stő: OOIVAX KOOÔ.
Megjelenik naponta, tyrán reggel. .
Nyomatott a",Na«ykanii»tl Priat UJ«á*\' vurnMm nyomdájában.-


Tisza Kálmán utolsó perceké
A sertésvásár ellen.
Budapest, márc. 22
k swrtéstáaár ellőni mozgalom tegnap *sgy igen érdekes ponthoz jutott cl: boj kottálták a vásárpénztár részvénytársaság gazgatéját, Saborexky Józsefet, aki eertéevéeár köavetitő kereskedelmét a fő tárostól magának akarta megszerezni.
Ezen terv ellen a hantosok ipartestülete többszörösen tiltakozott, de ennek a tiltakozásnak nem voit semmi foganatja mindeddig, s ugy látszott, hogy tovább megy minden a maga utján ós létesü a sertésvásár pénztár, mely a hentesek ■serint nom kell som gazdának, sem hentesnek, de a vevőközönségnek sem, csak a városnak, mely iBmét egyik ke gyeltjét óhajtja óriási előnyben része Mteni.
Mi nem tudjuk, ml célja lőhet a vá kosnak azzal, ha a sertésvásárt mouo-polium tárgyává teszi, elég drága itton már minden élelmiszer, semmi szűkség arra, hogy még mosterségcs módon is drágítsák és épen azért nagyon helyén Valónak tartjuk a hentosipartestület eré lyes fellépését.
Az értekezletnek, amelyen a hentesek a bojkottot Saborszkyékra kimondották, •z volt a lefolyása:
Bittner János elnök üdvözli a nagy számban mogjolent hentes-iparosokat ós bejelenti, hogy a gazdák képviseletében Jeszenszky, az Omgo titkára, a város atyák közül pedig Schuber Sándor jött
el az értekezletre.
Brauch, Marschall, Dworzsák, Oblesor és Kozalik hentes mesterek felszólalása után Lautz Lajos a jelenvoltak nagy helyeslése mellett szólalt fol a Saborszky Józsof és fia 06zlrák cég ellen s a marhavásár-pénztár igazgatósága ellen annak alkalmából, hogy u főváros a sertésvásárt Saborezkyra akaria átruházni. Kz a terv a hentosek teljos kizsákmányolását jelenti,
Nincs más védckozésüuk, mondjuk ki a bojkottot. Ha Saborszky a mi zsebünk*« tör, ugyanilyen eszközökkel keli Bekünk w küzdenünk.
Jeszenszky, az Omge csatlakozását jelenti be az értekezletnek. Az Omgo több íölterjesztftst intézőit a fővároshoz a vásár-pénztár ollen, de még csak választ sem kapott. így jártak különben a hentesek és a mészárosok is.
Dr. Kröss ipartestületi ügyész folszó-lalásu után Schubert Sándor fővárosi hizottaási ;ag kijelentette, hogy ő a vásárpénztári intézményt, mint olyant, szükségesnek tartja k az elhangzott támadásokkal nem órt mindeuben egyet.
Ha azonbán ar. érdekelt lelek a vásár péuztárt szövetkezeti alapon akarják megcsinálni, benne mindig lelkes támogatóra találnak.
Bittner János elnök ezután a jelenvoltak nagy lelkesedéso között onun-ciálta a határozatot, amely szerint az érteke\'ilot, a Saborazky-cég ellen elhangzott sulvos éa megdöntheüen vádak hatása alatt elfogadja Lautz Lajos indítványát és kimondja, hogy a Saborszky
József és fiai céget bojkottálja. Az erro vonatkozó kötelező nyilatkozatot vala-monnyinn menten aláírták.
— Beteg politikusok. Plósz Sándor igazságügyminiszter influenzájából már gyógyulófélben van, mindazonáltal a szobát gyöngélkedésemiatt még jó ideig nem hagyhatja cl.
Dessewffy Arisztid, a képviselőház titkárának egészségi állapotában állandó javulás állott be s remélhetőleg nemsokára teljesen felépül.
Az utolsó pillanatban.
Már néhány hét óta nem látogatta S , . . . r Károlv ur a dunaparti víg kávéházat. A hölgyök, kik este 9 órától reggolí 3 óráig keresték fel o szerelmi-tőzsde megtolt helyeit, csodálkoztak a .halovány báró* ritka kimaradásán.
Magától érthető, hogy a halavány bárö nem volt báró. Pénzo mindig volt s szokás szerint mindig adakozó s csak akkor keletkezett a társaságban igazi jó hangulat, ha a .halaváay bárö" mutatkozott.
Nagy fájdalmukra azonban mindazokat, kilc a báró ur megjelenését remélték, nagy csalódásra kell előkészítenünk A báró egyhamar nem fogja a kávéház küszöbét átlépni, mórt a legnagyobb titokban elutazott és a kedves papa minden bizonynyal jobban szemmel kíséri ezentúl csemetéjét.
Erdély északi részén S . . . Károly földbirtokos gazdag birtokoknak volt ura, gazdasága a szó legjobb értelmében míntaszorü volt, de gazdagabb volt a föld belseje kincsekbon, fekete gyémántokban, miket röviden szénnek neveznek.
Észak-Erdély cmo Krősusának egyetlen fia, ki atyja nevét viselte, Ouda-
fiostrc ment, hogy itt az első kereskedő lázban a szükséges kereskedői gyakor lottságot elsajátítsa.
Károly tényleg Budapestre ment. Itt itt egy leányt ismert meg, ki rendőri fel ügyelet alatt állott.
Károly túlságosan derék, tapasztalatlan és nomosen gondolkodó volt ahoz, íogy egy eldoboltat a magáévá, ha mindjárt kedvesévé is tegyen ós naiv gyermekes eszével azon gondolkodott, nogy Janottet megmentse, Mindonütt ott volt, ahol az asszony.
Janello rendkívül okos volt. Nagyon ól ismerto a férfiakat és nemsokára megbánást mutatott és megesküdött „szereteti\'\' Károlvnak, hogy fölhagy ez iszonyato« élettel.
Ki volt szerencsésebb, mint a fiatal kereskedő! Féltékenyen, mint Othollo. őriztette kedvesét — folyton jelentették neki Janctlo hollétét. Mikor a zsobpénze cevós lelt, uzsorásokhoz lordult sőt atyja novét írta a á a váltóknak.
É9 ar. ördög még mindig mélyehbro akarta u szegénv Károlyt sülyesztení, főnöko ép ezen időben adta át neki a kasszát. Ar. uzsorások, \' kik Károly ma gánviszonvairól pontosan értosítve voltak* nevettek, mikor ezt hallották, már pedig, mikor az uzsorás nevet, nevat az ördög is. Az emberek ragasskodóbbak lettek hozzá, mint valaha ; pénzük csak ugy folyt a Károly számára, Janetto ékszerei ezresekot értek; mindent adlak neki s ő mindent volt. J
S miután egyik váltó a másik után vált esedékessé, főnöke pénzéhez nyúlt és így sikkasztó lett. Sikkasztó és vál-
tóhaniisitó I
Egy napon már sehogy sem talált menekülést. Szégyene felfedezéséhez nem volt bátorsága, elment Janetlehez s kérte, hogy kölcsönözzön neki addig, míg zsebpénze megjön.
líz volt Károly életének legborzasztóbb pillanata.
A kedvese oly hidegen, oly jég híde-gan nevetett szomo közé, hogy égő szive megmerevedett — röviden megmondta neki, hogy sommi értékkel neui bir rá nézve, ha pénz zavarban van s elutasította öt.
Megtörtvo támolygott haza es alig volt egy negyed óráig szalonjában máris megjelent egy férfi egy fizetendő váltóval.
Károly pénz nélkül volt toljosen.
.Nagyon sajnálom, uram", mondá az emberbarát Krottenbergor Ferenc ur, ki már négy há/at szerzett magának az uzsora révén, „do akkor kénytelen va-\'.ívok önt a hatóságnak följelenteni, mert hiszen nagyon jól tudja Ön, hogy a papája nevét irta a váltó alá."
Károly már nem halotta a nyomorult szavait. ö leszámolt a világgal.
Reszkető kézzol írt főnökének egy lo velőt, asr-Jvben bűnét beismeri és tőle ós az iíet\'ől bucsut vesz. A rovolvor az asztalon, csak egy nyomás és mindon nek vége, a csalódások világa mögötte van.
Kgy szolga vitte el a levelet a főnők lakására. Károly tudta, hogy azon időben a főnöko nem szokott otthon lenni a így nem kollelt félnie a háboriltatás-tói.
A kcmenczében nagy tflz égett.
Károly elővetto a beváltott váltókat az angyalarcu ördög fényképeit, levoleít és könrozve olvasá azokat és csókolgatta őket és azián a következő pillanatban már a lángok nyaldosták a papírokat, melyek ui^gegyszor fellobbanlak és aztán feketo hamuvá sommiaüllek. \' üzen tul vagyunk.
Most jön a legutolsó I
A revolver csövéből tündökölve látásik ki a fényes töltés, melyben szilái dan áll a kékosszürko ólom. —- .Jertek I vessotek viígot kínos élotamnek I"
Reszkető kezében a revolverrel, * a nvugágvr* Hólt és már--
Kkkor hiiiolon felpattan az ajtó, Károly oltévczli a cólt és a golyó süvöltve repül a falnak s belefúródott egy képbe.
„Károly I Károly ! Az Istenért I Mi az !\'• — kiáltja a\' lőnöko és szilárdul mograjjadja a fiatal ember kezét. Rosz-kotő keaéhől kies k a revolver, ő pedig térdre borulvn könvörög bocsánatén.
„Kilop am JIG.\'JÜÓ koronát, tolvaj vagyok. Váltót hamisítottam, csaló vagyok. Oh! miért nom hagyott ön meghalni,
most mindonen tul volnék." — — — «
Károly elutazott atyjával és egyhamar nem is ment Budapestre, hol először tanulta az életet ismerni és ahol a leggyöngébb oidala mutatkozott.
A „haiavánv bárót" ezután a dunaparti kávéházban nélkülözni fogják.
És Janelte ? — 0 ismét törzsvendéao a vidám éjjeli helyiségnek éa mutogatja drágakőveit, ékszereit és dévaj kacagás ;öz*. beszéli el társnőinek ,,az oatoba fickó" történetét, ki neki nevetséges áUkszerül szolgált.
A képviselőházból.
- Saját tudósítónktól. -
— mire ii us ff,
A noplóblráló-blsottaág tagjai. *
A naplóbiráló-bizoltság tagjai sorsolás utján a kővetkezők lettek egész áprill* hóra: 8—14-ig Bagi Béla, 15-21-Ig Bánhidy Antal dr., 22—28-ig Beniczky Árpád, 29-től május 4-ig Bethlen Bálint gróf. i
A kinyomatott törvényjavaslat."
A folyosón az 1893. évi IV. törvénycikk 14. §-ának kiegészítéséről, valamint az államadósság bevallásáról szóló tőr«* véuvjavaslatok nyomtatott \' példányait osztják szét a képviselők között
Bankó Oyisla lomonriott. h
Benke Gyula összeférhetetlenségéi tegnap mondotta ki. az összeférhetetlen\' ségi bizottság. •
Az összeférhetetlennek Ítélt képviselőnőm várta meg, mig s Ház dönt az4 ügve felett, hanem ma reggel kOzfitto" Apponyl Albert gróffal, hogy lo* mondott mandátuméról
Tisza Kálmán a halálos ágyon,
Budapest, márc. 22.
Mikor e sorokat irjuk, az agg államférfi még mindig a halállal vívódik, de már utolsó perceit éli.
Az orvosok pillanatról-pfllaaatra vár. ják a halál bekövetkezését.
A családtagok közül éjjeli 4 órától*\' fogva egyedül Tisza István gréf őrködik, a beteg fölölt.
öt órakor Janny professzor érkezeit mog újra és mesterséges légzést alkalmazott.
Az oxigén 10—16 percre minden egyes\' alkalommal látható megkönnyebülést okozott a betegnek.
Tíz és tizenegy óra között volt a betegnek néhány tiszta perce.
Magához tért ekkor éa többször sóhajtott :
— Istcitotu, istenem! A család valamennyi tagja reménykedni kozdolt, látva, hogy a beteg 14 óra óta először tér magához.
— Apám — szólt a nagy beteghez Tisza István gróf, kezében a kliálv táv-\'
iratával — ő Felségo személyesen luda-\' kozódott állapota iránt I III ván a távirat \' kezemben. Felolvassam?
A beteg fia felé fordította tekintetét \' és kérdőleg nézett rá, mintha nem értetio volna ^aeg teljesen.
Tisza István gróf ekkor újra mégis- ^ métolte előbbi szavait, miié a haldokló " szemei felragyogtak, láztól gyötört foiré ajkai pedig halkan rebegté-c:
— köszönöm, oh köszönöm! Tehát megértette azt, amit mondtak
neki.
Ti*za István gróf az épen akkor jövő , Janny profeaazornak elmondta as örren detea tényt, a ki erre félre voota a . grófot éa azt mondta neki:
— Családja már egéaa nap talpon " jvan menjenek plhenn^ mert míg
I -betolok lednek.
/



konsénypárt oty rúwo belefáradt a foliti kába, obbőt azonban nem következik, hogy mint ejfy éhes seb« üljön bo a kormánv iiáksoráha. A költségvetést nem fogadj ol.
Molnár Józsof azt tartja, hogy (^"la. »ági életünk fejlesztése érdekében uj gaz. dnsági forrásokról kell gondolkodnunk. Különösen a székelység kereskedelmi érdekeit ajánlja a minlsztor figyolmébe. koroskcdolmi politikánk nagy hibája az. hogy a nyugattal koukorrálunk, ahelyett,
lio>fY a kelet piacait keresnők fel Bz utób-
rz.*\' , .».v.» a. ____»_____.ki-v.u..»—.
Wll ÍUCHIIUÜIV»»»! «0 MUÍI.UUV.V/«»« »«»""«
elősegitouUnk. A költségvetést elfogadja.
Major Keronc sajnálja, hogy nom nyi latkozhatik elismerő hangon a magyar kereskedelemről, mert az nem ezolia és nem foltétion hive a magyar álliuv.eszmének. Kovács I\'ál /Németül ioveleinok. Major Feró >a hosszasabban foglalkozik a bosnyák vasutakkal h kéri a Ház tagjait is, hogy 0 kérdéssel foglalkozzanak. Majd 5 porezro szünetet kér. Klnök as ölést 0 percre felfüggeszti. Szünet után
Major Forenc a magyar hajózás elhanyagolt volta miatt panaszkodik. A költségvetést nem fogadja el
Morzsányi Károly a munkáUai Ágról «1 főképen az építőipar pangásáról nuszél Itoméh, hogy a mai tarthatatlan ho: réten hamarosan segíteni fog a kormány. A rohamos építkezéseknek az volt az oka, hogy a pénzintézetek minden oldalról ostromolták n telektulajdonosokat kölcsön-ajánla-taikkal! igy a telektulajdonosok a csábításnak enjedvo, gyorsan épitkoztok. Rnnek a rohamos haladásnak visszahatása ti építőípar mai pangása. K csapás folytán nincs foglalkozásuk ma az ácsoknak. bádogotoknak. kőfaragóknak ós asztalosoknak, s mindazoknak a munkásoknak, a kiket azelőtt ozok az iparágak táplálták. A munkátlanoknak a fővárosból való tOmegos kivándorlása nagy kár a városra nézve is, mert ez állal u fogyasztási adó jövedelme nagyon mogcsappant Az építőipar ujabb megindulásáig gondolni so lobot a munká-Ulnnság measztlntotéséro.
Ajánlja a Kereskedelmi miniszter flfrycl-inébo a Dobutca kiszélosilését; ezzel a müvei milliók kerülnének forgalomba s igen eok ember kapna munkál, Meg kollono hosszabbítani a názadómontosséget; az átíratást illetéket csökkenteni kell, hogy könnyahb logyon az ingatlanforgalom. A költségvetést tarmészotcfcn elfogadja.
Kzzel véget ért a költségvetés általános I vitája.
Bzóll Kálmán miniszterelnök ajánlia, hogy nc fogadja cl a Ház a KossuÜi-part határozati javaslatát, mely az önálló vámterületet sürgeti. A sürgotésnek az idejo nem érkezett még cl-(Krasznay Ferenccel, a javaslat benyújtójával szemben bizonyítja, hogy a gabonaárak állása igenis hü kifejezője az ország gazdasági jólétének. A közép és kisbirtokos osztály és munkás nagyon is megérzi a gabonaárak hanyatlását Külön vámtorület mellett itt is érzékeny kár érno bennünket Tiltakozik az ellen, hogy ö valaha azt mondta volna, hogy az önálló vámterűlottcl ogyütt jár a baro vagy a halál, a halált ő soha nem omlegette. Ha a vámtarifa nem jön létre 1903-ig, akkor az 18&Ü. BO. tc. szerint nem az önálló vámterület következik, hanem csak a kereskedelmi szerződéseket nem lehet megújítani. b\'unek a törvénynek az a vívmánya, hogy önállóan is fölmondhatjuk a vámterület közösségét.
A Ház általánosságban elfogadja a kereskedelmi költségvetést e elvoti a Kos-suth-párt határozati javaslatát.
Ezután elnök a kereskedelmi költségvetés részletes tárgyalását akarta mogkez-deni, de
Nesii Pál kéri, hogy térjenek át az Interpellációkra, ruort oí ellenzék csak elnézésből meut bolo eddig is a tárgyalásba, miután u Ház batároratképteleu.
A Ház megengedte, hogy az interpellációk korüljenek sorra.
Saalay László a kassal vasúti átjáró miatt interpellál és arra kéri a kereskedelemügyi minisztert, hogy bővittesso ki az átjárót
Horánszky Nándor kereskedelemügyi miniszter megígéri, hogy érdeklődik majd az ügy iránt ói ba szükségét látja, segíteni fog a bajon. Az ügy áttanulmányozása után megadja maid a végleges választ,
Szftlay és a líáz tuaomásul veszi az előzőién váln«vt "
Nesal Pál a fővárosi bankok jelzálog kölcsönző egyleteit teszi szóvá, melyről j épQlotos dolgokat mond el, ennek knposán I
\' A család erre egy közeli veúdégWtw ment ás megvacsorált
Jannv professaor maradt addig a bei égnél \'\'\'
Vacsora után a tanár \' mindenkit aludni küldött, csak a grófnak engedte meg az őrködést
, A beteg állapota reggé! 7 őrá felé még rosszabbul lolt. Viztói támadtak és nyugtalanul hánykolódott ágyán. Ajkai összefüggéstelen szavakat mormogtak l
— Abbazia , . . sötét hely .. . tl a sötétséggel . . .
Reggel ti órakor a család Összes tag-1 megint a haldokló ágy körül vannak.
9 érakor.
A hete*? állapota sommit Bem javult, aa orvosok véleménye szerint álla élhet egy-két óra hosszút.
Tisza István gróf kérésére reggel 9 érakor a beteg ágyánál mogjeleulok Janny én Korányi egyotomi orvostanárok kik most a mesterséges lélegzést gyakrabban fogjók alkalmazni.
Széli Kálmán miniszterelnök icpfjel fél nyolo órakor levélileg tudakozódolt a beteg állapota iránt, fél tízkor pedig a titkárát küldölte el.
Semélyesen tudakozódtak nm reggel: tforéuszky Nándor koreskedolomügyl miniszter, Szalay Ituro muzoumi igazgató, Confalloniczi Cuzáno olasz konzul, Hzéoheny Aladár gróf, Zichy Ákoa gróf, özv. Eötvös Józsof bórónő, Csávossy Béla képviselőházi háznagy, Apponvi Albert, Lángh Lajos, Bron Frigyes báró.
Fél 12 órakor.
Az Imént érkeztek meg a haldokló •államférfl unokái, Tisza István gróf a debreceni kollégiumból, valamint Rad-vánszkv Béla és Kálmán.
Ujabb an személyesen tudakozódtak a beteg hofffléte felöl:
Széli Kálmán, , Wlassics Gyula, Torkovich József államtitkár.\' Apponvi Lajos gróf udvarnagy. Szász Károly ref. püspök. Zichy Aladár gróf. ^
Özv. Sonnyei Lajos báróné. \' " Kmich Gusztáv udvari tanácsos és még főbben.
«—r-" 1 rr „■..■! .iSfi. ■ r. 1
- ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képvleelöház. —
Napirend előtt #>lnök boiolentetlo, hogy Benko Oyula, az összeférhetetlenségi b»-»ottság tegnapi ítéleto folytán lemondott a mandátumáról. lizulán rátértek a keroako-delmi tárca tárgyalására.
Gr. Zlohy Jenő a* önálló vámterűJot hívének vallja magát. (Élénk éljenzés a a szélsőbalon.) A közös vámterület mellett nem lehet fejkmtonünk iparunkat, ainoly védvámos poétika liiányában nom konknr-rálhat Ausztria hatalmas iparával. Szónok tfjeután rátér az ipar ecyos kérdésének .(«tegetésére, majd ;v bo es kivitollel foglalkozik. Sa/nos állapotnak tartja, hoiry nyersterményeinkot potom áron kiviszüt, bpgy drága pénzért Vészárunkért visszajöjjön. Kivífixünk pl. 17 miUió forint értékű gyapjút s 150 millió korona értékű ruhaneműt hoznak be. Kzt desperátus állapotnak tartia. (llclycslés a szélsőbalon.) Oaávolezky Lajos szokatlannak tartja, egy mtnisztor tárcájának tárgyalása előtt hagyta el mhusztori tdreáját. Szorctné winek okát tudni Hegodűs saját állítása itierint lolkiíunorcto «zavára hallgatott lemondásakor. Kzután azt mondja, hogy M ország soha som volt nagy vélomény-nyel as ui keroskedolmi miniszter iráut, de tegnapi beszédében a gyengeségének teljesen mczlolen voltában mutatta be nmgát, Progrnmmjábsn semmit som mondott. De ha lett volna is valami *-£*<>-jramm iában, nem sokat használna az or-iságnak, mert az örökké programm ma* rmloa. Boránsrky azt mondotta egyszer, hogy nem tisztességes dolog csőrben .hagyni a( választókat elv változtatás alan-¿hJí. lijuijmk kimutatni, hogy Horánszky a quota kérdésben és az önálló vámterülot fc4«léséb«i cserbon hagyta választóit A
axl kívánva a péxuügymínisstertől, hogy
adóztassa meg a bankokat
Az Interpellációt kiadják ar pénzügyml-niszteniok. \' "
A jegyzőkönyvfelolvasáshoz szól most hozzá kz Oreg Madarász József és tiltakozik az ellen, hogy a lleukc lemondásánál mandátumról legyen stó a jegyzőkönyvben. Ki megbízólevélre változtatandó át
Kitűnik azonban, hogy az öreg kuruc nom jól hallott 0 jogyzőkönvv nem mandátumról, hanem mogoizásról bőszéi
As «liiük uiju boiuoK űuuopokoi kívÚJi
a képviselő uraknak ós berekeszti az ülést
Hétfőn különben még tartanak egy fflviA ülést azután kezdődik a húsvéti pihenő.
k szocialista izgatásai.
Budapest márci is 22. Az utolsó képviselőválasztások \'idején, a kormány egy Porczol-féle /«ndolet alapján megtiltotta a szocialisták aak a válcs -.tási — tehát politikai — oélokra való gyűjtést
A kérdéses rendelet csak azt Írja olö, hogy jótékony, segélyezési, templom-vúh\'j\' szoboréptlés céljaira való gyüjiés nél kell hatósági engedelem, do a szo-ciálistáknal\'. kik a befolyt filléreket lapjukban nyugtatták, mogtlltotották a gyüj-lést, \\ lap szerkesztőségében házkutatást Urtottak, a munkások főemberei tozui V hántat Groszmann Miksát ós .^ásoirst a Rendőrség pénzbüntetéssel sujtoli.v K .»clatirsoV hatása alatt Grosz-i.:inn a pfM Népszava cimü lapjában 0»Í9 cikke#irl. Gyüitsünkl felírással és felhívta a^nunká>okat, hogy ne törődjenek a törvényt- m tilalommal « csak gyűjtsenek tovább. • •
A cikk miatt moly a szocialisták né* metnyelvü orgánumában, a Volkstimme-bon is megjelent a királyi ügyészség pörbo fogta Groszmant a btkv 172. szakaszának 1. pontja szerinti izgatás vétségének vádját emelve ellene. A tárgyaláson Zsílvay Leo elnökölt, a közvádat dr Pataky Gyula kir. ügyé«* képviselte, a vádlott védelmét dr Visontox Soma vállalta el.
Groszmann Mikza vádlott, 80 éves bolüszedő, a bevádolt cikkekórt elvállalja a törvény elölt való felelősséget erös hangon irt — úgymond az értelmes és feltűnő képzettségű munkás-vezető — mort megakarta értetni szociális mcnkástársaival, hogy mennyire törvénytelenül bánnak el velük. - „>
Elnök : Mondja el, mi vezette a- cikk Írására ? •
Vádlott: A választási célokra\'taló gyüjiés nom lehet tilos, mert hisz a kúriai bíráskodás törvénye ls megengedi a fuvardíjak fizotését Mi szociálisták nem adunk fuvardijakat, de szükségünk van azokra a garasokra, mivelhogy uti» költségekre koll. Bizonyítja a politikai célokra való gyűjtés szabadságát az, hogy gyűjtött a választásokra a néppárt is, melynek lapjában maga gróf Zichy Nándor jelentette ozt ki.
Kzután felolvasták a cikket, majd a kérdéses rendeletot Az utóbbit magyarázatokkal kisérvén az elnök, dr Vlsontal védő kérte, hogy tartózkodjék szubjektív megjegyzésektől.
— Ks ha mégis megteszi méltóságod — szólt a védő — kérem ezt is jegyzőkönyvbe venni.
Elnök: Az olnök előadáaát félbeszakítani senkinek sincs joga s igy as jön maid a jegyzőkönyvbe, hogy ozt telte a véaő ur.
Most ismét a vádlotthoz intéztek kérdéseket.
Klnök: A rondelet a nyilvános gyűjtésről szól, nem voltak önök abban a helyzetben, hogy azt magánúton végezzék ?
Vádlott: Hogyan? Mi nyilvánosan nyugtáztuk és nyllvánoaan számoltuk el «7, adományokat Ennyiben vwll « gyűjtés nvilvános.
— Hallotta ön az imént felolvasott
rendeletet ?
* — Tgeö s az á meggyőződésem, hogy nem vétettünk ellene, mert abban ai áll, hogy „a társadalmat kötelességül teljesítésében akadályozni" — teháf ez a rendelet nem is vonalkozbatik a politikai célokra való gyüitésre. Az üldözéseket pedig ugy is volt Bzerencsém tapasztalni, hoiry a toloneházba hurcoltak.
Visontai: Az elnök ur rendeleteket olvasott fel az imént 8 jelezte, hogy beszerezte ama kihágási pör iratait is, a moiyokbcn a VŰ herutoti kejmónyság Groszmannt ós elvtársát, Heismanu Andort csak nomrég ugyané gyűjtésekért már elitélte 100—100 koronára. Hogy a* anyag Iiiányos ne legyen, kérem a minisztori felelősségről szóló 1848. évi St. törvénycikk 32 szakaszát is fölolvasni mert bizonyos, hogy ,törvény ós alkotmány ellen rondoleteket kibocsátani nom azabad." Do erről majd a vád-beszédig ben szólok, most csak azt era-Utew még sieg, hogy egy politikai nttaelelröl van szó óh Groszmannt a iendői ég, tehát egy politikai hatóság itélte el s a felebbezéso is ahoz a mi-nlszterb«. f g kerülni, Id azt a politikai iniéz.\'sdéet megtette/ >•
Patoky ügyész: Kn csak azt inkrimi-náloai, hogy a vádlott azt irta: „Kutyába ae vogvélok a rendeletet" Helytelen lenne, na az esküdtek itt a felett bíráskodnának: helyes-e a minister rendelete. -.V \' li
A védő ragaszkodik kérósóhes " a e tokintetben határozatot kór.
A nerbeszédok meghallgatása után nz osküdtek meghozták a verdiktet mely szerint Groszmant egy rendbéli izgatásban vótkesnek mondották.
A bíróság orro Groszmannt \' egy havi államfogházra ós 40 korona pénzbüntetésre itél te. SfcgCJ . ■ „M
Az Ítélet jogerős.

w. legújabb.
Háború ^ Japán és Oroszország pí&A r között.
• Pétorvát4/márc. 22. Itt nz a bírván elterjedvo, hogy Japán ultimátumot Intézett az orosz kormányhoz. Azt hiszik, hogy a háború már legkdzelebb klQft.,,
A burok szabadságharca.
Ujabb győzelmi his*f ;■.\'v\'; London, márc. 22. Itt az a hlr van elterjedve, hogy Hamilton tábornok Botha ellen Indított akciójával, kudarcot vallott a hogy a burok megverték az angol aereget. Ellenben n blokházvonaltól északra Har-, rismith, Bollehom ós Kronalaad között, sikorült az angoloknak néhány bur kommandót szétverni. Ezek a kommandók már most minden összeköttolós nélkül operálnak. .
London, márc. 22. Fokvárosból jelentik, hogy a hurok Frankfort mollolt megtámadtak egy angol eloségszálliló csapatot. A/. angolok elég jókor segítséget kaptak a igy meg tudták monteni a, szállítmányt
n A király látogatása. ?
Bécs, márc. 22. A király elfogadta a bajor régensherceg meghívását a nürnbergi germán muzeum ötvenéves jubileumára. Aj király ez alkalommal Nürni hergben találkozni fog a német császár-párral, n szász ós v/ürtenbergi királylyal és a bádeni nagyherceggel.
Egy cári ukáz.
Pétervár, márc. 22. A cár a diák- -zavargás alkalmából ukázt adott ki, a melylyol megazünlotto a néterváriuj műegyetem építését h clronaolto, hogy kaszárnyává alakítsák át.
Tsls ¡¡új üiüi»ú nupjuli
Jalta, márc. 22. Tolsztoj állapo r ismét rosszabbra fordult. A boteg no R. hagyhatja el többé a szobáját
twiMí t^mimiM búruttlV mvnuyUCuOev, kl*xpén*lis*ié*
n—V0** ** ttjgasdatági telepek* {txőveüwadrkei) r**nletjlze<A*re berenden
, l^Erlli;OJHLS.Só s|S C H LI C H.TER
^nn>APE8T, TI. KEBOUBT, JÁEZ-TJTOZA 7. nxAmu
f t

Bpanytl MaiMtáttittyHiMiu
Madrid, rodrc. 91. A Weyler hadügyminiszter Által elrendelt osapatáths-Iyezésok csupán egyszerű óvintézkedések amelyeket a kongrogációk kérdésének COlvetése előtt szüöségosnek uláltak.
Térvény ns elnök védelmére.
Washington, március 21. A szenátus 52 szavazattal 15 ellenében el-íoKauiu az einok védeiiuóröi én u kor mány elleni bűnös merényletek elnyomásáról szóló törvényjavaslatot.
Megrövidített adó.
Washington, márc. 21. A szenátus elfogadta a Spanyolországgal folyt háború idején behozott hadiadók eltörlésért! szóló törvényjavaslatot.
ttntkezni kell intézetben, VIII. Jómt körút 86. 62. a.
— Folyik a vér. Ma rej/jel véres verekedés volt a íövároil\'au. A Hermina-neon a 2. számú ház előtt Kraszná Tivadar munkást moíjlünKultik és Össze «zurkáitik isrutiellcn tettesei:. Kraizna súlyoson megsebesült.
— Kjy eltűnt Kossath. E czim alul: wegiolent hírünkre íelkérottünk unnfitr IriipinniA.^ro. hnov Kn.*iwli lat.
ván, a Trantyifaula titkára nem tűnt el, hanem Budapestre tette át lakását és
jelenleg is itt tartózkodik.
¡>lí, ix*y mwT
budapesti h1bek.
— Címadományozás. A hivatalos lap közli: Vallás- és közokt. miniszte-zem előterjesztésére Imcts Fülöp Jákó erdélyi gyulafehérvári kanonoknak a Szent Mihályról nevezett rudinai czim-zetes apatságot adományozom. Kelt Budapesten, 1902. évi március hó 10-én. Ferenc József, s. k. Dr. Wlassica Gyula s. k.,
. — Apa és leánya. Tóth Mihály posta íöliszt és loányo. Klornalinó holttestét, a kik tudvalevőleg közös elhatározásból tegnap megölték másukat Mozdony ntoa 9 —11. az. alatt lakásán, hol> nap délelőtt fogják a morgueban fel-honozolnL A szerencsétlenekről kétség tolonúl megállapították, hogy elmebajosok voltak a legnagyobb mértékbon. Temetésük hétión délután lesz a keré-pesi-uti temető halottas házából.
— Ifjú ozerelmes. A napokban a Hermina-ut 37. szám alatti telken agyon lőtte magát ogy fiatal gyerekeaibor. A rendőrség megállani tolta, nogy az ön-
ffyilkoa Losonozy Sándor tizonnógy éves ehérgyannati születésű reáliskolai tanuló és azért lett öngyilkos, mert szerelmes volt egy kecskeméti színésznőboy a ki porez^ nem votte számba a zeengckoru szerelmest, A llu apja Kecskeméten nyugalmazott ndótárnok.
— A régi haragos. Elbert József lovasberényi születésű 28 évea nőüon kocsis ma rogool a Mostar-utcában találkozott régi haragosával, akiről csak annyit ludoit, bogy Jánosnak hivják s hogy ő is kocsis. Csakhamar összeszólalkoztak, János kirántotta zsebkését s mellbeszurla Elbertet. A késelő elmenekült, Albertet podig a mentők beszállították a Rókus-kórházba.
— Az óbudai panama. A hűtlenül meglopott óbudai intézotnél a, betevők még egyre jelentkeznek. A kiűzetés csak Ímmel-ámmal folyik e a könyvek és számadások rcvideálása is nagy időt igényel. A rendőrség a vizsgálatot csak Adler Károly, a relytólyosen eltűnt főkönyvelő ellen vezoti, akiről azonban mindeddip semmi hír som érkezőit. A Rendőri Közlönyben ma jelent meg az olleno kiadott rendőri körözés, amely elmondja, hogy Adler Károly budapesti azülelésü, 85 éves főkönyvelő és március tizenötödikén tűnt el BudaposlrőJ. Különös ismertetőjele az a fekete gyüiü, amelyet bal kezo kis ujján visel Ha ngynn azóta el nom dobia.
Oolushr pcssárium női óvszer belügyminiszteri G09Ö7J901. számú rondelot értőimében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Sobotkola Ernő Bpesten, Vi. Ajudrássy-ut, Váczi-kürut sarkán. (Fon-*Sr» yaiskL]
Kun* ¿sok korestetnek a budapesti (ipari) rwinkakúzvotilő-íntózetnél az e boti kimutatás szorint 6329 munkás keres foglalkozást, kik közt majdnem
«><>\')«•< )..•>><« l-Ar>«n.olwA van HiÜnvzik
azonban és munká: kaphat helyben két ércnyomó. Vidéken 1 fiatal óh?zeréaz, 8 kefekőtő fésümunkára, 66 oipósz 6 csizmadia, 2 kolyftszabász, 2 kalapos egr Jfüjjtfaragó, 4 női szabó, é kosárfonó. Keresnők;. továbbá férő- és női, szabósághoz, paazományvarrónőt, fehérnemű mosó- és vasalónőt, dobozgyári munkásnőket, cipőragasztó nőt, hímző nőt és vendéglői mindenesnőt. InasGukat felvesznek majd minden szakmába. Je-
Blatos eredmény érhető el Rheurna j lásain.
kii azon a ponloa vow várja rrjj*, »ii| a víz ae tgész Üreget
hc\'.ülti, tehát ói is eltakarja, hanem lofebzik a ívldie, hogy véget vessen kínlódásának.
Ekkor ugy totsult n«ki, mintha a vu nem emelkednék többé. Sót ellenkezőleg, apad. -Apad és folyik.
A* «.-\'Óbb utói\' zubbonyának normauis gombjáig ért ol, most a volt már és .., ment ki a - sftikla ayi-
........
SfSOF
I Un,»«. Atiù%írtukÍJjUkuc.78fUI. Q*«*í»»»«f
as f>ù. o***rt»sk*i* es til.
RÓZSATEI
<Ori«at*U»*b*-Baa«8attMk) r«A|*hV 4. U|«(ÍMM|M«likC
-1»A r. .Il- Sk t,. ----
wSnr.
MUtlM*U-
^tSMSMMM
« 70 Ml. i* » koc.
cju7, köszvény, ideges fejfájás, meghűlés idegbaj hudésos (■* mlndonnomü csontbán* lalnitü esotolbea a Szabady-félt isvitoU Copcine kenőcs használata után. moly már egyszeri bedörzsölő* után is a legkínosabb fájdalmakat is onybiti. Egy tégely ára 2 korona — kapható a legtöbb syónysierlár-ban megrendelhető közvotlen Is Éaabady János gyógyszerésznél — patrona Hungária gyógyszertár, Budapest, Damjanich-u,
. hffiek mindenfelől.
— Aa utolsó orvost jelentés.
Mária Krisztina főhercegasszony ő os, és kir. fenségének az állapota nagyon kielégítő. A hőfok 86-8, Érverés 80. Gottrricd főherceg ő fensége bőségesen táplálkozik és jól van. Minthogy a fenséges főhercegasszony betegágyának oddigi lefolyása egészen szabályos, Qott-Med főherceg ö fenségének állapota pedig tartósan jó, több orvosi jelentés nem fog kiadatni. Linz, 1902. március 21-én délelőtt. Dr. Plskacek s. k., tanár.
— Megégtek a kazánban. A vuko-vári szeszgyárban a mull héten a fózö-kazún csöve megrepedt. Emialt a kazáni ki kellett üriteni. A kiürített kazánon három rézmüve«, 8erbán Qyőrgy, Vas-kovics Milán és Karanorics Antal éjjel na|>pal dolgozott. Tegnapelőtt röggel jolozte a három ember, hogy a kasán kéazon van, do a gö^róbénál valami hibát találtak. A liárom munkás bement a kazánba. E kőzbon Bogdánovics főzőmester, aki ast hitte, hogy a kasán már teljesen kész, a gőzt átereazielt* a ja-vilás alatt volt kazánba, hoay azt fel-mjpgitse. A fözőmesjer csak akkor Vét -te^észre, hogy a kazán még nem késs amikor a bebocsátott gőz a kazánnak nyitva hagyott altaján kitódult a Mié-házba. Rögtön elzárta a osapokat, de ekkorra a három rézmüveslecényt a gőz teljesen összeégette. Mind a három balolt volt.

Víszketegsógi
bőrbajok, mindennemű sömör, átver ellen csak Erényi-féle
Iohtiol-SnHcylt
vegyen. Biztos hatás.
kit. S koron* ulajItAsío). KUtkOldi t
Erényi gyógyezepéái
BxnbadxiAUiu a Máa> alatt, VírtkUr:
TSrCk Xirály-ntosa IS. 4« Baser ST^ST-l
tár Vdet-ktorwt 17. a>\'
Az életremónynyoi megjött a csendőr önbizalma is. Azon gondolkodott, bogyap lehet, hogy viz egyldeig belül szorult « folyosón és csak aztán kapott rést.
Valószínűleg a szikla már ne» zárja el oly szorosan a nyílást, mint aselött, TÍZ Jdezoritotts.
Megpróbálkozott, hátha 0 jobban ki
tudná szoritanl és nekitámaszkodott. A Mlkla megmozdult.
(Folyt, kőv.)
"^VtÜHzÖ "TIVADAR
vUlanyerdrs berendezett könyv nyomda müintéxetébsn (Budapest, XV., Váoal-kŐrut at.)
készülnek etidószerint a UfdisseMbb ét legolcsóbb nyomtatványok.
VUákl MtTVndalSkMk lOo\'o ádwSvmuatey
Különlegességek: Secessiós nyomtatvány és saját találm. arczképes esküvői meghívó
OtTOtflas tjáalt*. (trrter.______
xlklilt^UMB «MJrUgihr». TSUSSSS
IPőszétküídésl hely: OZCRBY_____,
rAL, BÉCS, X Vitt, Carl Ludviptrasse <i\\
\\ MaararArsaáfl tOrakUf ; TSrSk Ji
Rvtyttttiin, Hi.1»to«t, VI, Klrilr-uita »pbató azMthrSlt Bsfw „wáaw r
mitirtW VÍ., VSÁd-keraTtr -■ásavr. rv„ KMMth Uj<H-ulcí». _ i hály. IV.. Wax«im.k«nri 1 Kohi4r < 1 aar, IV., KoroofliMCica-ult«*, Ha«kl í ton, IV. KV^rTsnrf as. lUrtMfc VÎT, K«t«p*al.ut W. Btailar J. t. Uccicx-atcza. Z.natf Báu4or, IV.. VU
i
rr»mktn |
áe kéroesSr*. f|

Lapunk IsgkftBsIsbb sgy uj, sasnaéolós rogény kdalését ka*-dl snag, melyre már most fel« hívjuk olvasóink flgyslmdt.
regény. Az ördög cimborája.
Regény, Irta; B. Megállt és várta, hogy mi fog történői.
Hát csak az történt, hogy a víz amél* kedetL
A bokájáig ért, azután a térdéig, majd a csípőjéig.
A szegény csendőr közel Tolt a meg-őrüléshez, mert hiába igyekezett menekülni, hiába akart ogy magasabban fekvő helyet elérni, az sehogy sem sikerült neki.
közgazdaság.
Budapesti gabonatőzsde.
felénk kínálat és 5 üliétral olcsóbb árak mellett forgalomba k*rüjt 17.000 mm. buza.
Marror U>fa Apr.-w Ija^ejl, H*m ift.t* Ut> ipr.-ta 1M~tJU, ÍmH Mi, BndayMd érUktSaada.
etttáiKUs UIÚUUI Oait^u \' hJitWftr. »«.es
Vair« WUÜ*«r*oy TW. JtliiUf baak HAM RinaaturiArl «8S. Oattrik államr, «77. Ma. Ott MtaMacviay T08. Utfíu 4 ■AxalUwawaf àiaMk ISO. 10 larNMHnéikevas. UmimiUUttm ♦47.- }»k. Uak 4SO.M Qinatnviiorl 001. 0«U m»rr*r illámraiut t+tstiaT «&1.X0 Mtl mm! tl.-N.rntl W/a4. aárfca 1|TJ0. VUlafMS fant Barf«P*»U kSauli vaMt «64. M
M4*tU MáÉMSSééi
Bées, náHhu. » Qutaik hlWr. *M.M «an» bltalr. 711.-- OntrUt-nairv SUasnamU Hfriioy 6f<f.76 4 Ki«at4ktt matyw at*bT>4w4*k US.U Marrax ksroBaláradék MM vsnt
Ferene »várost sertésváaár. (Hivatalos jelentés.) Készlet 542 darab. Érkezett 448 darab. Összesen 990 darabot eladtak 761 darabot. Maradvány 289 darab. Mai árak: Malac* 60-80 korona Páronkint 190—160 kilogramm súlyban 104-106 kor. 220-280 kilós 96-106 korona. 820—880 kilós 96—108 korona öreg nehéz, páronkint 400—600 kilo gounm súlyban 88—90 korona 100 küó gramraonkint élő-sulyban. Páronkint 46— 50 kiló és a vételöseseg 4 százalékának, elengedése mellett. A vásár élénk volt.
Woaakiu í*ók«lj VJklonUl Butup^ataa
RÉSZLETFIZETÉSRE
és
Nickol remo&toir óra nyitva fedéllel ........
Ezüst férfi óra nyitva . . / „ „ „ kettős fedéllel . BzüzWula férfi órakettős fedéüel U karátos arany női éra ls>
dél uálkül.......
!4 ksríto« srfiay n^i irt fedél fedéüel ......
Kjrflit férfi óra láncs Jondotml vid á soros női araUnes , W**......
11 . »» • • • a •
mént gyűrt....
M
5-8 »—10
12-22 14-20
* »»
Ét 20—íö
flrt 88-40
;fwíl
« 10-W 4-12 U-40 é—Î9
a m
KOtlISCH J. ékszerész
BÉO», VUJt atleglergasso 38. VIdékro küldés Is.
û/eso ninz.
kit <fict. nuJjyt**\' <*£ <tfáSói <tcCc&tv <K* istyt) foutyvz toU6x tcit&y céuAk
KU OC. sjUÍt%y</f4 Ágt
¿¿¿A. iUA «£
J&tpMa, ^JClchljBuntyui.
<tui incLAX «¿vMtAX*
Ayùny&UeA fUntficti at itti Ú^/ti^ra tio/tnmvtol- f r . tS/iontA fru**
- Ktf. YICMM víc^Ah* \' ^i. tnxÁnaJ «r AiU^* 4* emu. ¿fftyyU 4*Wfcpt £antyc*tn<xh,
UCUÍCLUÍÁL ItM^i» WK/í\'wy/ Hc *£ </ű>tyÍ ¿0 turftm* íreóiv,
nycA^üfi ¿«Jc*u<t c^** M*. nvt/w
fexcUí^i* ¡CCAmiC. -t<»/ycyy+A\' <s m.
4arM<ft t e€ -ót
. jf(<!c?/tj}c*nhhat
\'jBucJyttif Jínn tfítA/fr* £ (jZ7rJ!thtffró^//3t..
*ri »\'„Uinai
1
«■na*4éte
Magyar Reitititim Fliü
tíT*i — mmta ctUpd»
HH^HH,
t** 9 J^ron^^Pastáa^ 9.00^ torsg» Jenes Vilmos gytgywr éri,
Főraktár ; gaT?*®"^ I
Uák
A ház lebontás miatt -
»» i "i ium»
l^nyíwn va
***
•Mn
»-ÍJ • ■ \' .......... ""sn wiunn^n
- i*k fiÜ a , A. ^ ^ ^ & ti. ta.: fcilö, cb^dl*._stalo*-. í (óvd SjR« ¿©I^öfSkl« & & urít^obal bcrcfldczówk» valamint egye» bútordarabok miuJco ütitoe és fanemben
mélyen leszállított árakon eladni.
A tisztelt vidéki vevdközőnségnek rendkívül kodvezö alkatom botor szükséglete elöuyős beszerzésére.
Telje« kolengyéknél különös cDgsdményck.
HEBZFELD ZSIGMOND Budapest, Kossuth Lajos-utcza és Magyar-utcza serek I. emelet.
OMiwauuajyi f
tpilmn 4»

Mm
. ír« i
ueiikiu
Sctíffer tHir HU
U«»k 4*4-
ftí*- 4t «OJjMtXMlcik, MiMt • U *«!, trtaiti I (ofW ¿a a
a u^jlrrjít <f»*.ujfrt-U(l»- jCuk I
PUntomg*.
ity** At*c*s*i*csmw
a UjkWebb ratiUiba» ia **ii»at Mart U4 UmoUUü. aaiuU-j« BÚOM» «Mar*-
* Sast **
Irat tm#p*B
L
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje be arczát, homlokát, valamint a fejet és nyakszirtjét sósborazszol, néhány peres multa már rendkivtüi üditö hatást érős. ■
1 nsfy üveg ár» 8 korona.
iu» m „ i „

in 0» «Mr. A hoizátsrtósé
Irma hölgypor
(•kV. rtofc» M tri»» i á»»Sf
Kávé «Tea
I lw,
(¡•wlaraigf-mter rttertts
(HiawihM) kaamiUatU wwet iwW yW
OlWj«
(uUrice) t «liäü
Reik Gyula
ftegykittjwto. |
A fegóoyéiői botasségei
$tadosa& csomagolva bármentve küldőm
I forintért
6SÖHBAUM Armin
BTOAPSST, VI., Kvjda-ateia U.

I kiU HUtarUrf
iktUTaoanr (Pori »klUParUricatifa I UUCaka finom)
iSttfö" tó
I kiU arany Jáva fc •■■) 1 kttt Gate PfekUt
Kávéhoz C8emaiitható
l|4k»4 Mandarin, Misa. kav. rfMl.ee
^^ • ■ írt e*
A fri 1.3»
^ frt es
Cd »-«•
fit i se
frt LSO trt U* trt LSO trt IAO M í.oe frt iá® ni Lee
tmmt*>
trt t.4e
frt Lee trt IMO
. k«».
Szép bajusz
AfsrteW a híres hajdúság prtrf
lálaU által. Bgy doboz 60 fillér 3 dobozikor. 30 flll csakis a péni előzetes beküldése után (utánvéttel 76 fiü.
drágább) küldi a Mnrj Ferenes gyógy*«!*«, HtnoBoazJUÖM,
\' Mrtfeüu:
Haavét | Xasvét!
Eredeti anfel, franczia illatszerek eredeti és aaépen csiszolt Üvegekben kapható
WATFERICH A. fropfffltfl Budajest, TH, Dohány-ntwa 5.
különösen ajánlhatók
iülBOLYA!!!
Bajna ibolya, Vera ibolya. Violctte de Sarme. Ovege 1.—2.—8.—4.-6.— korona, valamint kimérve 60 fillér dekája,
pMtauátail MTtM tóbk - u kaUlMt*. WÁJ Tiáikf. Mi«»»« M«Mtn 4* <tvi-
Bftlogh László
kávé* éa tea kiviteli taleta •adapast.
SS rTf^kfíl^ TTL au«rAaay-*t se
r*L D«bA«T-a. St.
Okmányszerző vállalat!
Hennymuonyok.
Vőlegények.
Ab Ow. »aa»t«a1
»taánrt Ml Umuí| \'
U»t, Min
■LUrat
CgfilrótÁr Buda> . .. 14. *M., ,mda*»mMl» KotiuMtrtail L dfilUlj« » _ ttiMut, »>iw»p*ro«l-ttaatt 4« Ut*wű árr«k*h t, »c*k*»foytt*4«l
laéseéae
e<rr*tt*« aaiWMxA ot>r*a«ir»k «c«icr.é-•41 j»|rt»j»é»a— »e«élT<WW. — Btemrti a tUUoa-•ifklU«»« M<Muté<«s ÍMMI okniay«4cAt, ea(»411]r*kc4, «ifWai • kVürd»Ua kftrtU xt&^M. aJMrOnht » mlaMa kOlfilil mctbuijiokat U-
wdvoms. OrrvM: xiaTBt.sna j. ■yiliimtiiáiéán rM»e»Uk««é«éra» v^uSUt.
eil^ftMrUi, cHpéííkellékek
iegelcaébb áron kaphaték.
Rosenberg lg. utóda
térkereekadé
hdi^Mt, IX. SoroksáriHitea 18.
▼iáéki aaefwéetéeek p*mt—m késOUaiaek ntáavét »eilet«.
kiMUaMMt kttOa» mU»t£ktbwt k«M*e».t a>Uti>aU.
1
Titkos betagségekot,
ket rrpkul. im uUkaUil. a férfi-
er« aa
«6k fAirfotriaii éa k4ia»r aia a«i Mtf»* taV. Mrkitttis«k»t. ftimn- ím U«cbai«kat; _-air tiféta faaailU M a tectútMakk, rr<xaaa, aU#»-aaa é* ai«««» rr*»í«J»
Dr. Oiiaoiár J.
rgryrl. ereestarfer Lakik: Budidat, VlLKaropesl-ut X«. X. M»
lUadal i a. 1« éritót 4 4» aaU S-el«. KStSn rkréUrmek, kelta ka- 4a ktyfeat. UreUkia azonnal válanoL Ut4ct*M0*> c«*4aak«41k.
I
KS
■e
Meglepődik mindení(i
m Ana alaaA 4a J4 ailalilsmi
I Ont Ucat fi/*» — — —, —
f danüi bortU alroa pafU»a — — — —
S darab Haila CaoiMÜr t»»l»«i — — —
1 áaiak atlaaa Cactuotr 9 »flu — — —
1 dkrak »*tT«» — — —— — —
S ritt* iraHa tmaraU — — —
1 Cria 4a «fc^«»—— — — 1 tatra uh — — — — — — S rwcU ni) — —
I ¿»r«l> ao41 »«droay 4*tk»Ut — — — 1 «Unk pAraiio\'.t ru*w»T«a "Witieh — i «aaMfcSfcaU vaaaitT »■ HW aaatrtfMl 10 frt -
i 4arak tbxil ULuí -----« írt 60
I aartal 3 - - ---—_»frt 50
ÍOIOKjnBB MÓS és TKftTV^lUS
i ituiHt, oa*4-»t a
farAe-4y*a, aiMk, aaUüt,
fúvók
szliittytik ti) és twszfrtlt
h kUmniiMl
LegjtM minist
(GempastoW) fM Hm
GRÜNSPAN IZIBOB
BUDAPEST, V., V4o«J.«t 34. ,ii i. i Vess és etad — — »
ÓOIXáVAMT, glOTHáBIOXAT, teljes müheljr berandeaésekst.
/^SdókSefe ,
igen szép mellíkjóvedelomre tfhetnek szert, ha czégem képviseiotét elfogadják, neui sorsjegy ái-u^tás. Czim :
Sziios Lajos Budapest-VII, Cs0rhát-B.4,
Gazdálkodók
*4p-ol(\\Jat, mlndtun.mil kanö olajat, aaakír. kauAoaOt, BUndanfól* alaJfaaWkat, kinrlri-S«t, kaaarfl-aót glyasat, o«m»ntet, kátrAnyt, kaxkoUaanmot, »»«ppaog-yíktrtt Ufolofób-ban 4a legjobban kaphatják
HuIümz mUlÚHnCil
Budapest, VII, kef„ Rombach-utcza 13. szám
Olcsó pónzkiil&sDiit
kOrvetit&nk, de csakis földbirtokra belát* lázás uiollett öt ssAxslékra, több évi törlesztésre,előleges díjazás nélkol Vésrstfy ém Qaarfcovitss, Budapest, József-könit 49—2. Levelekhez válaszbélyeg csalókádé. Találhatok délután 0—6-ig.
HUiattUn ktiito»* traS 6» 4dAai lalftta uw tT 4» Ma tr+ÁH* rm*UU MtmM
_lrookk*» ajánlhatjuk._
ReadeUlatéaet
BM VUttiy-ít 24: ds
mm e>wr» **u»tt \' v,
Dr. GABAY ANTAL
*. aa 4* ktr. •mtiij fiama • mmad kata^ak 4a Mrtnjak nakiawa, ff*-CTtt UstM « Jiarrri, fyomaa, «ía^suui wi*\'ki>-HMil fwA - ét a ti nemi ^btWrwiokot bűneit. WfU, u 4aforWx- «U>»^aA.
kort ta aüa4t»nta»a Wfb»Up^«tl. tlrftatSU ftrS«4t, SaUloknil 1« I4»«>kb«ka41 tfruut kl-ta»4 «rWnéaraT»! kiprokJOt bUm« «aanal — Omr»«^ («odtaktSra Uw. R«»J«1U; a*-l^-i-is ta aato 7-^S-ff.
r-i« ta aaU
tavaiékr* váisszei.
lisszei, .-v-,--^.-.." ., i.nrs—i syégyszarekréi goadeekedlk.|
VHághlM erfurti ksrti BiagrS
kltOnB Qa/daság! maofA
lefjo lányos kbban kaphatók:
RAGWANER J. U
ezelőtt
RAOWANER és RŐ!Í!
maikéi (»ícdésébcn
Bpösf, V„ Nádor-u, 8,
¿¿¡•gjaik r hrinnlxa luaJM
• . . »v-n .„Iva
A kinek jó sérvkötő M ÄÄ22U Keztyűk és miederek
íferdaíjon blaalommal
Mlskolcso». Szscbsnjrt-o. 42, mésték után leésstitnak ém j«%finatoak.
II. évfolyam. 83, szám
»agy-Kanizsa, 1902. hétfő, március 24.
Egy szám 2 fittér.
í -------~ir»~i
NAGYKANIZSAI FRISS
Eiamettsl ára:
Heíybin háahoa hordva egy hóra 00 fillér. .*. Vidékre póttal küldéssel egy hóra 1 korona 20 NUt.
Kiadó tolajdonosok: y ,k Felelős sserkeestó:
Krauai Farka». <f Ü.OBTAX HUQÓ
Sierfceastóség éa kiadóhivatal: Kranaa «a Farkas papttkereakeAfee.
Megjelenik naponta korán reggol.
Nyomatott a „Nafykanissal Friss Újság* sseisŐdé*»
nyomdájában.
Botrány egy ünnepéSyen.SzégyeEj® magát!
Egy fepnc hűnél.
Szeged, miro. 22.
A szegedi rendőrség letartóztatott o volt fegyoücel, a ki hónapokon át a hói ólt, hogy regónyfüzotokkol járt ház-ról-házra » egy óvatlan pillanatban az előszobából el lopta a téh- kabátot. A regónyfüzetek ugyan nom keltek, de annál löbb téli kabátot sikerült ollopni a volt fegyencnek, a kit utcai hajsza után kerített kózre a readórság.
A tolvaj viharos múltja dacára még igen fiatal ember. Az elvetemült tolvaj
tó családból való, egy ősz színész fia. ileinto jól indult, inteUigens iparospályára késsült, de az éjjel kávéházi élei megrontotta.
Az esőt a köyotkező:
Szomhat délután a Fodor-utoában Rainor Ferencnek az oMeeobájából elvitték a téli kabátját, A lopás idején a kapun egy üatalombert láttak kisurranni, aki valami tárgyat szorongatott a hóna alatt.
A rendőrség nyomozást indított. A kabátot megtalálták Kesztonbaum tBÍb-árusnál, a ki azt ü írtért vásárolta ogy fiatalembertől. Kosztenbaum leírása szerint a rendőrség kideritetto, hogy éppen olyan külsejü ember járt szombaton Ralner lakásán.
Tegnap délután a tolvaj efy má&ik zsibárusnál jelentkezett^ szintén téli kabátot akart oladni Épen ott volt Kesztonbaum, aki nyomban fölismerto. \'A kél zsibárus rendőrért küldölt, miro a tolvaj ohneneküit. A zsibárus rendőr-küldött, mire a tolvaj elmenekült. A ssibárusok utánna iramodtak. A tolvaj az Attila-utcából a Fekotesas-utcába menekült, majd a polgári leányiskola felé vette útját. Az üldözök utcahosszat kiáltották:
Utánal Fogjátok el f
Éppen szembejött ogy detektiv, aki a tolvajra vetolte magát és a rendőrséghez kísértő, áhol Pálfy József dr. alkapitány nyomban kihallgatta. A fiatal ombor azt mondta, hogy Szép Kálmánnak hivják, 22 éves, pécsi illotösógü, szobafestő segéd volt. Kgy darabig mázolásból ólt, majd az ogyetomes regénytár füzeteivel házalt. Január óta éldegélt Szegeden, de többször kikukkant a vidékre is.
A rendőrség motozást tartott az előfogott tolvaj lakásán. As Írásaiból kitűnt, hogy hazudott, mert nem Szép, hanem Izsó Kálmánnak hivják és fia egy vidéki öreg nyugdíjas színésznek. Az öreg szirtész leveléből kiderült, hogy ltsö alias Szép Kálmán már három évet töltött a váci fegyházban. A holmija közölt tömérdek lovelet találtak kassziros kisasszonyoktól, a kik hittek a volt fogyeno szerelmi ömlengéseinek.
■ A kapitány mogidéztetto a zsibáruso-kat, a kik valamennyien ismerték a jó madarat, mert valamennyien vettek már töle téli kabátot. Összesen hat téli . kabátot vettek tőlo. A tolvaj lakásán 12 drb. ezüstvillát találtak a szegedi hon-védtisztl étkező monogrammjával. A villákat a tiszti étkező előszobájából lopta el. A veszélyes ifjú ugy látszik, egéss sereg kabá^ft lopott. A rendörsé,>. ma átkísérts az ügyészséghez«
Betörő szép leány:^^
Budapest,, márc. 22.
Néhány hónappal ezelőtt ogy belvárosi elökolö oxporteurnek szüksége volt az irodájába egy pénztáros nőre, a kinek a könyvelési munkákat is kellett végezni.
As állásra természotoson százával je-lontkoitek az ajánlkozó nők és a kereskedő választott is egyet közülök és a mi szintén nagyon természetes volt, a ki a legcsinosabb volt közöttük. Mert a gazda szeretto szépot.
A nagy kereskedő valójában csak akkor látta, hogy milyen csinos leánv az uj pénztárosnöje, a mikor az irodába topuant.
De azt nom sejtette, hogy a szép leány, a ki külnöleg maga az angyal, belsőleg rosszabb az ördögnél.
Mórt ozt még közvetlon nem sejtelte, felhasználta azt a körülményt, hogy a leány az ö szolgálatában áll és viszonyt kezdett vele.
A nagykereskedő özvegy embor volt és ugyancsak fölnőtt gyermoke elölt állóit értőkében a viszonyt titokban tartani.
A leány feljáregatolt a koroskédő aradi-utcai lnkására ós egész otthonosan érezlö magát ottan.
A napokban azonban váratlan esemény történt. A kereskedő lakásán ismeretion tettes behatolt s onnan elvitt közel 1000 korona értékű ékszert és egy kis arany szobrot.
A Vizsgálatot megindították, de semmi eredményre nom jutottak. A tettest nem lohetott kézro keríteni.
A betörés után két nappal kedden a pénztárosnő nom jött hivatalba. A kereskedő tudakozódott utána és megtudta, hogy otthon som járt.
A nyomozás során kiderült, hogy azt az eltűnt pénztárosnő csapta be.
A kereskedő erro tartva a hatóságtól visssa akarta vonni panaszát, do Inéba, mert a betörés hivatalból üldözendő cselekmény. .
A rendőrség most keresi az eltűnt nőt.—
Másnap már nyilvánvaló volt, hogy a leány eltűnt, a mi gyanúsnak tünt fel a rendőrsóg elölt.
Időközben a detektivek az egyik zálogházban az ellopott .ékszerek közül kottöl 200 korona erejéig becsapva la* láltak.
Elfogott tolvajbanda. \'
\\ pestvidéki törvényszék börtönébe az este Lurom- veszedelmes embert kísértek, a kiket Erzsébetfalván fogtak ei számos lopás miatt, v
A mult héten kedd reggel ugyanis Baumel Ágoston erzsébetfalvai fűszer-kereskodö, a midőn az üzletet kinyitotta, egy férfi ugrott olő az egyik sarokból és mép mielőtt a meglopott gazda csak e«yet is szólhatott volna, as ismeretlen alak fel löklo és ohohani.
Egy perc alnlt el íb tünt. A megrémült kereskedő magához tért és segítségért kiáltott.
SoRólykíáltásaira a szomszédok a csendőrökért küldtek, akik röglön megállapították. hogy a tolvaj, mert az volt iz üzletben, még osto belopódzott az izlet pincéjébo, o\'.tan elbujt és amikor i üzletet Kinyitották, fcltór<o a pér.z-
fiókot és kivett belőle 89 korona kész-pénst és oay ezüst órát.
A személyienái után a csendőrök gyanúja a gubacsi téglagyárban dolgozó egyik napsxámosra, Vargacaek Istvánná esett.
Mindjárt utána is néztok a téglagyárban. de itt tárnái azt mondották, nogy hétfőn kilépett a gyárból.
A gyanúsított ombort mindenütt keresték, míg végro toonap délelőtt megtalálták ót egy pálinka mérésben, a hol éppen az ezüst órát kínálta megvételre.
A csendőrök lefülelték és miután kétségtelenül megállapították, hogy a tettes csakis ő lőhet, letartóztatták.
Az oryik csendőrnek feltűnt, hogy a mikor Vongaceekot elkísérték, egy fiúcska, a ki szemmel kísérte a dolgot és aztán nagy síotséggel elment a cseppeli Duna-hídhoz.
Fölkérte tehát Czigler Márton órás-
segédot. aki sogédkezott noki a tolvaj megkötözésénél, hogy menion óvatosan a fiu után és nézze meg, hogy az hova siet.
Czigler elment a fiu után és látta, hopy az egy vendéglőben Dorbás Mihály és Steiner Antal napszámosoknak valamit tudtára ad, mire azok hihetetlenül rázzák a fojükot. Közelebb ment hozzájuk és hallotta, amint Gorbás mondta.
— Akkor résen keli lennünk.
Czigler visszasiotett a csendőrhöz, aki erre fölkutatta/a kót nspszámost. Ezek ládára el akarták menekülni, de mégis elfogta és elkísérte őket a községházára, ahol azok bojolentetlék, hogy az utolsó illőben közel 20 lopást követtek el ogvütteson.
A három jó madár a budapesti rendőrség előtt sem ismeretlen. Mindhárom Budapestről kitiltott egyén és nem lehetetlen, hogy a fővárosba is be-be rándultak egy kis oxkurzióra.
Ez az eset megint demonstrálja, hogy milyen égető szükség van arra, hogy Krzsóbetfalva és egyáltalán az összes határközségok minél hamarabb a m. kir. államrendőrség felügyelete alá helyeztessenek.
Politikai kém és katonák mint pénzhamisítók,
Ideged, márc. 19.
Rövid idő alatt a második pénzhamisító szövotkezot kerül a szegedi rendőrség hálójába. A legújabb fogás márc. 15-én történt. Rainer főkapitányt egy nappal előbb értesítették, hogy a Próféta vendéglőbe gyanús emberek szálltak.—
A kirendolt delolíliroV megflgyolték, hogy a társaság hanns pénz gyártásához f-üksÓRea anyagokat vásárol. A 3 tagu bandát nvomban elfogták. Nevük Stoínlechner Foronc szerh-elemóri jó módú földbirtokos, Pnity Dusán kaityi-i földmivelő és Szedelv András titeli halász. A főkapitánynak beismerő vallomás tPUAk, dft tagadták, hogv p*n*t hamisítottak volna. A szerb Szedoly egyre azt hangoztatta a rendőrségen:
— Én Karauyorgvevics herceg megbízottja vagyok. Engemet ne bántsanaz.
Utóbb meg azt mondta, hogy Hnrnoncourt Félix bizalmasa.
A vizsgálat sorén kiderült, hogy mindhárman Steínlechnor Fcronc apójának. Haiti Feivnc.itk lfli.vij:á»áia »/.Ovc ¡;c;.-
tek. Paity Dusán 1200 koronát csalt ki az együgyű eleméri svábtól, Stolnltelt-enrtöl.
A bűnszövetkezet szállóholyén ÖÖklló
cinket, egy. ölkoronást gyártó sénet és százkoronás bankjegyok hamiaitásáhüi szükségos pnpítokat találtak.
A bünszövotkozett az egész DólvU dékro \'kiterjod. A szerb-eleméri csend* őrség -táviratilag jelentetlo, hogy Stelrt\' lochner lakásán bűnjelekre bukkafti, Sedoly előélotére nózvo a rendőrig beszerzi az Összes adatokat, mert woli-tikai kémnek látszik. A nyomozást folyatatják.
A szegedi rendőrséget még egy ffll» sik, hamis pénzzel való manipuláció li foglalkoztatja. Tegnap esto két duhaj katona ellenszegült a rendőröknek, birokra is keltek velők, az egyik rendőrt fojtogatták is, cssk a rendőrök elszánt bátor viselkedésén mult, hogy emberré* s nem folyt.
- Este féltiskor két katona tért be Mar-
kov Milán korcsmájába. Ketten e^v lilét bort fogy a ^toltak el, da mikor fizetésre kerillt a sor, hamis foriniost vágj tak kj az asztalra. Markov azt mondta, hogy nem fogadja el a hamis pénzt, A ké\'. katona kötözködni kezdett és azzal ijesztette a korcsmárost, ha nem fogadja el a pénzt és nem ad belőle vissza annak rendje és módja szerint, rögtön megmutatják neki, merre viss á legrövidebb ut a menyorszáfba.
Markov korcsmáros látta, hogy á* erőszakoskodó két fegyveres hadfin nem ud kifogni, a hidfőhöz küldött rend-őrökért. Apró Mátyás és Kubaskó Lajos rendőrök azonnal "megjelentek, do á két katona nom ijedt meg, hanem blWkíA kolt velők. Az egyik katona rAVetotte magát Apró rendőrre és fojtogatni k&id-te es már-már veszedelmessé lett k rendőrök helyzeto, mikor Német bel\' városi parancsnok a helyszínre érke* zett rárivall a két katonára.
— Ha neui adják át azonnal az o!« dalfegyverüket, mind a kettőjüket Össze* köttetem.
A két hadfi erre megszeppent és át*
adta a fegyvorót, Az őrsparancsnok ki«» vallnl\'.a és megmotozta őket. Az egyik Knrucsov Milán, a másik Franczonék Elemér, mindkétten közemberek a 40. gynlogezrcdbon. Volt náluk még két drb hamis kót koronás ós egy valódi értékű egy koronás. Azt állitottáz, hogy a hamis pénzokot jó pénz helyett kapiák. A kél katonát átadták a katonai örségnek.
Mozgatható templom.
\'A keresztény türelmesség és előzékenység példás jolát adta Chicagóban a város egy kerületének egyházközsége. Nohány évvel ezelöit ugyanis épen a lmmanuel-templom mellett épült a Met-ropole-száiloda, amelynek csak a heten-dezésokor tünt ki hogy a templom tor. nya annyira elsötétíti\' a szálló ejjvik frontjának szobáit, hogy azok sziiiia használhatatlanok vo!««k,
A szálloda tulajdonosa azt a kérést intézte a hitközséghez, engedje mcA hogy ő a saját költségén as épületsl eltolja.
A község beleegyezett.
Két merész vállalkozó elfogadta A
megbízást és 25 ezor koronáért 16.8 mé-cr távi»l?^j*ra tolatták ol. Az egosa
i.\'Ovto li Jinn.it v.\'!* !jj\\):t)\'bs.
A Wü»-fleroetí 0 ü lílí)|jiisszőö y ti*\' Mpkt-EffiSt
} A léria-Remel« BoJdogaseaooy Ki-pofoa Egylet o hó 17-én tartott» rendes éti kőzgrülésrt As elnök lendületes besWddaí megnyitván a közgyűlést, as »*a««gyüli tagok tekintély«« asámáhól örömmel tapasztalja, hogy dacára a mai kor anyagias voltának, itt fővárosunkban is a boldogságos szent stüs Máríá, hazánk, hazánk védő szent anyja iránt
u0»Uuyaütonnság nstküi évről óvre, idő* ről időre mindig többen kezdenek gyer-iuoki szere tvttol és bizalommal ragasz-kodni * egyletünkbe tagokul belépni, ml ti«|y lelki örömünkre szolfái.
Ezután dr. Aáaady Árpád apátkanonok, mlnlízt. oszt, tanácsos meleg szavakksi Üdvözölte Szentkirályi Antalt, az ewylet Ü|yvivő fáradhatatlan elnökét, kit a HtenUégea Atyánk XIII. L«o pápa apos-Ibii brevejével a jeles Nagy Szent Gergely rend Commendator lovagjává nemié ki és\' elmondta, hogy ez által Szentség*« Atyánk aa egvl«uiek a Boldogságos Szűz Mária tiszteletén» s Isten dicsőségért kifejteit buzgalmát is mól-lánylólag tudomásul vette s a msgas kitüntetés által egyik alnftUfwn magát ás egyesületet is kitüntette.
Továbbá meleg etavakkai ecsetello azon elismerését, hogy az egylet a kész lényékkel bizonyított » életképeivé lett, Héűikülöakeu, ha«/ a maga oJ* tftzött magas és asecl mátyú megvaióaitása felé oly svon léptekkel közeledik, azt legnagyobb részben Szentkirályi Antal elnök sok éven át fáradságot 1 nem ismerő lelkiismeretes a hitlxizgó tevékenységének kfissőnheti. aki fáradságot esQggedéct nem ismerve, kitartó munkássága óe szerencsé« sikerei által még a kősziklán is virágzó rózsát teremtett. Ezekre Szenkiráíyi a kővetkezőket válaszolta;
Mélyen xiastelt közgyűlés, kedves Uraim I
Fogadják a legbensőbb hálámat ós köszönetemet az egyházi elnök nr által oly meleg szavakkaltolmácsolt érzelmeik és fldvözlelükórt
Mélyen tisztelt Uraim 1 Engedjék nekem tudomásukra hozni, hogy midőn c kitüntetésről értesültem — távolról sem éltem azon hiszemben, hogy ezen magas kitüntetést csakis én érdemeltem meg — vagyis a vonatkozó érdemeket magamnak vindikáltam volna, és pedig azért netn, mert nem én, hanem önök, Uraim, valamennyien együtt érdemei-lék ki.
Én csak szerény esskős vagyok, még pedig olyan eszköz, melyet önök kiszemeltek arra, hogy aa önök által reám parancsolt és reám bizolt teendőket mindenkoron pontosan és lelkiismeretesen teljesítsem és hogy ezen egyetértő közreműködésünknek valóban eredmény« is van, bisonyitja az, hogy as általunk vetett mustár-megvacékából egy terebélyes fa lett, melynek gyökere a M. R. K. E. alapitói, ágai pedíg a jelenlegi tagok, gyümölcse pedig ama szép szilárd templom Mária-Remetén, melynek tornya as égfelé emelkedve, kvázi mutatja, hogy onnan várjuk küzdelmünkért as «gyen-kéuti áldást, úgyszintén a torony hatalmas harangjai pedig mint a világrésznek hirdetik a befejezett munkánknak diceó-/»¿eétl
Mélyen tisztelt Uraim! Fáradságos volt a munkánk, sok meg bok küzdelmekkel járt, de koronázva is lttt, mert bire ment a messze távolba, egésxon Rómába és a pápa ó Szentségéhez, a honnan visszaverődve, egy sugár* érkezett vissza hozzánk, melynek fénye elárasztotta egyletünket, az ordó-ban összpontosult
De miután az ordót mindig csak egy fcmber hordhatja, parancsainak teljesi-lése pedig véletlenül án b\'.\'nssm, mint arra kiszemelt egyénben összpontosulok, énnélfogva a rendjelet ezives engedélyükkel köszönettel viselni fogorn,
Elnök ezután jelentést telt as egylet vagyonáról, előterjesztvén a sárszáma-tlást, mely szerint az összos bovétel voltJ0.630 kor. 78 01., a kiadás pedig
készpénz marad
évru lesz; háUalovő adósság fejében 24547 kor., rendee szükséglel o871 kor. Együtt 30.-118 kor.
A zárszámadás minden észrevétel nélkül alfogadiaiván, as «gylét vesctóséíé-nek s f«lmenivénv köszönettel megadatott.
Ezután előadta Zsák Hngó min. oazl. tanácsos a templom feletti műszaki f«-lülvisegálatnak eredményét.
Ezután az évi jelentés következet», malyek között legnagyobb örömet as •lnükack azon kijelentése toll. hogy Maria-Remetén niindon nap ietentiszi«-let tartassék, nem külünbon az azzal kapcsolatban levő egyéb körülmények tárgyalását és a lckész-kéHéjnok legcólravozotöbb módon való megoldását Ü megyóspüspőkkel egyolórlőlog miolöhh elintézni akarja.
Továbbá az alapszabályok vonatkozó szakaszai alapján mogejtott tisztviselői és választmányi tagoknak egyhangú választása után az egylet élén a következő egyének állanak: Dr. VaHzary Koloza hercegprímás dísz-védnöksége éa dr Wlas?lcs Gvula kultusz miniszter védnöksége uiati állo Mária Remete Boldogasszony-Kápolna-Egvesület közgyűlésén történt választás eredménye: DJzzelnökök: Boglich Mihály püspök, dr. Falk Miksa képviselő,Halmos János polgánnealor. Dr Kohl Medárd és Wofalka Nándor püspökök.
Világi és ügyvivő elnök Szoutkirályi Antal miniszteri hivatalnok. VJldai társelnök Zsák Huoó miniszteri osztálytanácsos. Egyházi elnök dr. Várady L. Arnád apát, kanonok, min. oszt. tanácsos. Egyházi társelnök dr. Neraos Antal apát, budapesti plénános. Alelnök Könie Gusztáv pápai kamarás, lő- ó* szélvárosi plébánós, Űgyészok dr. Horváth Jenő ügyvéd, dr Mészáros Józsof ügyvéd. Titkár Madaras József kir. zálogházi főtiszt. Jogyzö Prokiach János kereskedő. Pénztáros Gallauncr Károly mérlog- ós sajtógyároa. Ellenőrök Wannok Antal kereskedő, Bagó Alajos nyomdatulajdonos
Tiszteletbeli tagot\', dr Axaméthy Lajos lovag, min. tanácsos, Csapó Lóránt főszolgabíró, Hauszmann Alajos lovag, müép., egyet tan., Kanter Károly apót, udv. plébános, Kraemer Jakab magánzó, Regele János kir. t., a képviselőház ir. főigaz,, Schmalhofer Foronc háztulnjdo-nos, Steinbach Ervin földbirtokos, Vezin-geroly apát kan., slh., Weisz Ferenc földbirtoka«.
Rendes választmányi tegoki Bajza F. min. sz. tan., Bőlcskevl Tivadar, Dom-bay Lajos, Eckerman Edo, Fríesz Antal, Gyurosovits Antal, Hanser József, Heus Mihály, Jánosiiy Kálmán, Kaczvinszky Lajos, Kramer József, Krusche Ignáác, I-aszncr Károly, Lelner Mihály, Medrey Zsigmond, Miseik Adolf, Ney\'Hóla, Kovák Márton, Oltay Károly, Schmaüiofer József, Schömer Fercnc, Stowasser J. Urbány Gyula, Weninger Mihály.
Végül az elnök a tagok szives ineg-
I\'clonését megköszönve, és a további si-:eres munkálkodásra Isten áldását kérve, a közgyűlést berokeaztotte.
18,7«2 kor. él BdSkor. aa f. As «lőre látható
szüksíglel 1002-ik
Botrány egy ünnepélyen.
Ismét akadt egy megátalkodott magyarfaló román tanító, oki a magyarok log-nagvobb ünnepét, március 15-é\'t botránv-nynl zavarta meg. Av. eset Dubován tör! ténl. az ünnop szavalással és felolvasás) sal kezdődött, ezután pedig társaavacaora következett,
Az előgdás alatt megjelent a körbon Trípe?zsu Avram odavaló lanitó néhány román parasztlegény társaságában. Ele. inlo csendesesen viselkedtek. Alig hogy a vaciora megkezdődött, Tripeszcu és a vele volt román legények külön asztalnál borosták — valaki hírül hozta, hogy a kör épülotére kitűzött jiomzeti /ászlót valaki lelépte. Kz uz o«et oagy felháboj-rcdi^t kc-iiru u k-ien voit magyarok között » Jauirik t»,órg), u kör elnöke és az ünnopélv rendozöi éles szavekbau adtak kifejoztst megbotránkozásuknak.
Tripeszcu ugy látszik csak erre várt. Ekkor fölállt a román nyelvű betűdében csudáikozílsát fejezte ki azon, liogv a magyarok olt ,,a románok hazájában, l.ol ók cz »rak s övék a föld. ezt a nar.f.*. u n.ciii:. potlig tudhatnák,
hokv az * u iv-máh nép JeJi\'ázáiá
s jonatkuak elkobzását jelenti," Még bosséít volna tovább, de a felbóMült magyaarok kilökték a helyiségből.
Ki utcán ekkor már mintow 30—40 román féríl összese reglelt, akik beakar-tak hatolni a kör h«l\\ ríeégóbo- A vendéglős rosszat sejtve hirtelen bezárta az -ajtókat s csendőrökért küldött. Mir« a két csendőr megérkezett, akkorra a románok már beverték a kör ablakait és elmonekültok.
A csendőrök kinyomnsták a mérény-löket m «legtcttíi: cUssCk z íélj«lwuii»i. Jamrík György a kör elnöko ezenkívül a lunfolügyelőnok is bejeiontette, hogy Trlpeszku tanító, amint ez a nyomosás során kldeiült, arra lázftotta a roniáuo-kat, hogy vonók szót a szabadsághaic nagy napját ünneplő magyarokat.
Verekedés 8 vasúti állomásoo,
Szöged, márc. 21. Vimmer Sándor szentesi ármentositö társulati mérnök a Mindszentről Szen-tcsro induló vonathoz jogvet akart váltani s ezért a pénztár ablakán zörgetett hogy a beteg állomási elöljárót helyettesítő Kövessi szentesi vasúti pónttárnok figyelmét folhivja. Ebből a zörgetéaből származott aztán ar az összekülönbősés mely uri emberok között meglohetősan szokatlan csúnya botránynyá fajult
Kövessi ugy találta, hogy ez a sürgetés több volt, mint amennyivel a figyelmét felhívhatta Vimmer mértlök a azon a címen, hogy aki ily goromba módon követeli a jegyet, annak nem tartozik jegyet adui, becsapta előtte az ablakot Később újból odament Vimmer s jegyet kért
A pénztárnok azzal a megjegyzéssel, hogy ha előbb is igy kérte volna, kapott volna jogyot, ki akarta nyújtani a legvet Erre a mérnök, állítólag kvalifikéíhauan szavakkal illette a hivatalnokot, mire az újból nem adolt jegyet Mikor podig Kövessi a vonat indítása végett a per-ronra ment, Vimmei átugorva a korláton, ütlegelni kozdto a pénztárnokot
Különös dolognak tetszik, do nem mént senki a sti^ti szolvák közül főnökük védelmére, iuuem Bieler Sámuel szented kereskedő, ki a pénztárnoknál vendégségken volt, futott sogitségére. Vimmor Blolemok osett, de Bloler leteperte» földre ugy tevén ártalínatl&nná a dühöngő mér« nőköt
A dolognak, amit írják, folytatása lera, mert Wimmer, ki tartalékos hadnagy, provokáltatta Köveseit és Bleiert, de özek nem fogadták el. hanem feljelentették Wimmer mérnököt upy a hadteat parancsnokságnál, mint a bíróságnál.
m

SzégyeljB maját^
A Kolozsvári Ellenzékbon ol*aasűk-o cím alatt a következőkot j ••.rr;
Sxégyelje ma»Att ; ^\'\'
HÄLDEK Samengrosshandlung
HofUforniet nr. knln. wed k6nlgl. hohe Üt doa Erzherzogs Jooof, Telegramm adresse: HAI.II ff,
Budapest \': /
Telofon 18-62.
BUDAPEST V
VIL Károly körat 9.
E «ermanizáló oég nómeterító üzel-paeiről két helyről is kaptunk panaszos sorokat. Egyik bolyról a következő ókes levelet küldték bo:
Budapest, Dalum des Poststempels.
Hifidruch beehr mich höflichst nutzu, theilen dass ich ihron sehr geschlitzten Auftrag bestens effektuire und die bestellten Samen in Vorstaudt bringe. Die Faclura hierüber werde ebml>)U ¡n nächsten Tagen zugohen lassen, da in Folge dos ungeheueren Andraugc» der Besielluitgen dio Außfertigung der Fac-turen mit der Expedition nicht immer gluiclion Sclirilt liailau kann. Uoch-achtiiugovoll. Edmund Mauthner kais.u. königl. Hofiiuuienhandluug.
Ajánljuk a közönség Jigyelmóbe, hogy kojüije uzt a magyar faló cóffet. Ne v^ii:o!jon semmit a boliából. Hagyjuk öt n.aiázu. had >zéuvdio mujiút.
Apró humoristák.
Egy angol ujaág egész halom kedves és jóízű históriát mond el, a minők a humorát a gyerek naivkága vagy mulatságos, bájos ravaszkodása adja. A londoni gyerek ogyazor vidékro kerül. Meglát egy logelészó lovat a rámondja, hogy nini tohón I Fölvilágosítják, hogy nom tehén aa, hanem ló, do n babszomnyi dzsentlmen rendíthetetlenül megmarad as állítása mellett.
— Engem nem lehet elbolondilnni. Ún tudom, hogy es nom ló, hanem tehén. A ló nem ilyen. A lónak hátul koosija is van.
A novolőnő már egyáltalában nem fiatal leremtés. A kis Harriet meg éppen-séggel ugy találja, hogy már reltenBlesen örog lehet. Talán olyan örog, hogy addia már nem is lehot számolni. Roppantul szorelnó tudni, hogy ugyan hány esztendős is lehat; do jónevelósü kis lány létére tudja, hogy ilyesmit kérdezni illetlenség volna. As alkalom nemsokára megjön. A missz elmondja Iiarrictnck, hogy uz áloe csak száz eaztondóben virágzik egyszer. A csöppség szendén teazi föl a kérdést :
— Es hányszor látta mér ön virágzani az aloét?
A kis Johnny szerelne olmonni játszani a pajtásaival, de nom tudja, mit csinál-on addig a nyolc szem diójával. Senki-ez sincs bizaílma, mert magáról tudja, hogy a dió voszedelmos kisértő, ugyancsak próbára tósz! az ember becsületességét Egyszerre csak odafordul — a nagyapjához.
— Mondd nagyapa, te már nagyon öreg vagy?
— Bizony nagyon öreg, fiacskám.
— Jó a gyomrod §
— Bizony nem jó az kis Johnnym,
— Es a fogadj
— Rég kihullott valamonnyi.
. A kis Johnny nyugodtan mondja:
— Akkor jó. Légy szivea vigyázz a dióimra, amig visszajövök.
f
> hírek.\' mindenfelől.
. — A ssldók Dávid királya miként lett- majdnem franoia konsnl 7 Alig volt a világon valaha feledékenyebb ember, mint Lamartioe Alfonz, a híres francia költő és államfórfia.. A legcsekélyebb dolgot is papirosra vetette, no-hogys» emlékezetéből elröppenjen. Az 1848-iki forradalom után külügyminiszter lett s ebben a minőségben megrohanta ót ac-éüáskeresök raja.\' Közülők azoknak a,„ nevét\' jegyest« fíöl, a kiket au egyes miniszterek szíves figyelmébe szándékozlak \'ajánlani. \\ Valamelyik nap a hivatalos\'lap-arra szánt -rovatában, vezeték név és • közelebbi > meghatározás nélkül Dávid urat kinevezték Bréma kon-suljává, - Hetek sora telt «L Dávid nr azonbcíruem jelentkezett, hogy állását betöltse.. JáokÖíJben Brémában a munka nagyon \'. megtorlódott u lázasan kezdték Dávid urat kutatni A nyomozásnak eredménye nom volt s igy kénytelenek voltak JLamartinehoa fordulni föl világosi* tásért A híres államférfin eleinte nem emlékezett kegyeltjéro, majd megnézte
azt a listát, a hol Dávid navét megörökítette b okkor birlelen eszébe ötlött, hogy a Zsoltáros Dávid nevét azért jegyezte föl, hogy alkalomadtán versben énekeljo meg nagyságát. Kzekután a hivatalos lap másnapi száma ezt a rövid közlemény hozta: A brémai francia konzuli állásra Marchand polgár nev«~ íiíf úü ki, meri Dávid polgár időközben
más állást töltött bo.
Hyglenikus franosia g-nmmiárnk
Vau szerencsém a n. é. közönség szlvos tudomására hozni, miszerint ar. Összes-hygionikus gummlárukat (óvszereket) minden akadály nélkül továbbra is elismert legfinomabb niinőségbon kiszolgáltatom. Vi-, srontelárusitóknak megfelelő nagy engedmény. Kérem megrendeléseikkel eg>cnesen-czégembez fordu\'n:. Holetl J. Burtapost, ; Koronahorosoy-utoza 17. Képos árjegY 17<s* Kiwen ói hármenlVH
A* Ipar csodáié mindig as voit, ha w ifsrtermé* oly oWú árban kerül forgalomba, ha az foKünóst kelt. Egy ilyen cao-Uát teremt mostan Licbtioanu
Sándor poaztó kiviteli osztálya tí u d a-faest, VIt. Rettenbiller • utcaa 12.M. Mám, azzal, Uogv 8 frt 50 krért ksétküld az ot»»4g bármely részébe a legnagyobb íérflbttonyro elegendő 3 méter, ifO ctra. cheviotUz*vetet, drnpn. barna, és luurke, lőld, f«kete es eötétkék szinben B forintért fluom feketo va>cf sötétkék posz tót, barna,vagy fekete és sötétkék kamgarn szövetet. Ezt a szinte hihetetlen olcs árt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógyáré*-hak pénzre volt szükséee, majd minden készletét adta cl neki olyan olcsón, hogy a vételár alig fodezlo az előállítási költséget. Nem fól/ívMetás as, hogy ily olcsó úrban ezétktüd három méter 20 ceuUméter íórfi ruha-ezövetot, melynek minden egve* darabja válogatott uünő&éíü. divatos mintájú, amit bizonyít, hogy rővíd 6 nap alatt pár száz utánrendelési és körülbelül száz elismerő lovolet kapott as orszá| minden részéből. Ajánlatos tehát a nagyközönségnek, hogy minél sürgősebben rendeljen meg ezon hallatlan olcsó posztóbői néhány öltönyre valót, mert Uyon olcsó árban csak rövid időig szállít egy férfi öltönyt kiadó 3m. 20 clm. ruhaszövetet. Megrendeléseket szíveskedjék minél stlrgőseboen eszközölni, mert nem lehetetlen, hogy készlete a közeli napokban már elfog fogyni. elrendeléseket a pénz előloges beküldéso, vagy utánvét mellett oszközöl. Mintákat a rövid szálbtásí idő és a nagy forgrlom miatt nem kuldhot. — Posta dobozért és siálhtó lováért 16 krajezárt számit.
Holttest a kemencében. <
Tegnap délután 2 éra tájban rémes gyilkosságról tettek jelentést a makói rendörségnél, Fülöp Jakab cipész, ki városi tOsoltó is volt, utóbbi időben podig munka nélkül tengődött, régebb idő óta vadházasságban élt egy
fiatal
asszonynyal.
A szomszédoknak feltűnt, hogy ma egész a délutáni órákig nem látták sem a cipészt, sem az asszonyt, érdeklődni kcsutek, bementek a laaáaba, ahol a földön vérnyomokat, a szobában pedig mindent ősazo-vissza hányva a legnagyobb rendetlenségben talállak.
Rosszat sejtve, felkutatták az egész házat, a padlást is s utoljára a komon céhe néztek bo, ahol egy véres asszony holttestet találtak lepedőbe burkolva»
HtuMlJa Om i
a fiiutk» kUu. b»iá««, U(i4»UUaM ai«-
k«*6u4M • Helytui arc«h rcru-ei i Mii
«0 kr. ; í.U»« *4»t I frl !• kr. In*4ll >»r.h»lù 4« c«*k • cilmul t»I44J:
MUIKHKZíY «. Urm
ma MlsieaitMOMliea,rlia«»aB SUakitlii
J71LPRA

Kapható minden könyv» kereskedéshon, vagy a pén» bekoldéie esetén megkoldi bérmentve a Szegedi Nsnlé kiadóhivatala.
Tömeges tiitvesgyilkossig.
Egymásután érkezik a véres családi drámának hire a vidékről. Legutóbb borsi tudósítónk jelentette, hogy olt egy tluBgazdag oláh nnraszlgazda megfojtotta a feleségét. Ma Füzesgyarmatról, Gyomá-fól és Makóról kapunk bírt 8 borzalmas hltvesgyilkosságróL
A hulla Fülöp Jakab vadhátáitársa yolt, akit Fülöp « legemherlolonebb módon baltával összevagdalt, késsel összo-szurkált s mikor látta, hogy muci már
beane élet, akkor bedugta a kemeacébe. A szomszédok jeleatéee alapjáa a rendőrség részéről a vizsgálat mcgtjtúse végett Kővéry Ottó alkspltény ment ki, ki a rémes gyilkosság ügyébea sgéezen a a késő esti órákig kihallgatásokat UrtoU a helyszínén.
Az esetről jelenté«» tettek Magay La* jos vizsgálóbírónak is, «ki Fülön Jakabot maga elé rendelte és kihallgatta, ¡¿¡níL\'sniie Füiöp, hogy tegnap üomtan asszonyával, akivel vadházasságban élt, Összeveszett
Az asszony régóta kikapó* volt ée a tegnapi őssxeveszés hovonen annyira dühbe iött Fülöp Jakab, hogy felragadta a fejszét és azzai az asszonyt többazöi fejborágta.
A azersaooétleo nő óssseesett ■ « súlyos csapások által stétronoeoh koponyával terült ol a földön.
Mikor a férfi látta, hogy mit tett, arra a gondolatra, hogy uoet a csendőrök kezel közé fos ksrülui, nagy félelem szállta mcp: Sietve fölemelte s földről a véres hullát a be gyömöszölte a boglya kemencébe.
Akkor lépett a szobába a nőnek sfi ket és vak örea anyja. Kz megkérdezte
Fülöpöt, hogy hol van az asszony.
— Megint elszökött, min.máskor! — kiáltott as öreg asszonynak és sietve ott hagyta a házát. Azután bement Szegedre jelentkezni, nehogy a csendőrök fog ják «L
A kihallgatás után Magay vizsgáló\' bíró letartóztatta Fülöpét s megindította a bünügyi nyomozást
Megfojtatta a fslsségét.
Füzosgysrmaton Oyőrósi parasztgazda évekkel eaelőtt a falu lege&ebb leéayát, Bagó Juliskát vette feleségül. A szeretetteljes viszony csakhamar áldatlan veszekedéssé ée cívakodássá fajult. A férj brutálisan bánt a szegény asszonykával, ütötte, verta, pokollá tette a családi töz
helyét.
Mult hétfős ismét bántalmazta Győrősi a boldogtalan asszonyt aki as alkalom mai hevesen védekezett as állatias férj durvaságai ellen.
Győrősit még jobban felbőszít ette az asszony védekezése, rárohant, addig foj togatta ax asszonyt taf u élettelenül a főidre rogyott.
A gyilkosság után titkolni akarta rémes Ittlét. A holt asazonyt szépen felóltőz telte » olboszJlte szomszédainak, hogy feleségo hirtclon meghalt a intézkedett a temetés iránt. De a bünt nem lehetett eltitkolni, meit a halottkém áaxrevette s sérüléseket s feljelentette as esetet a járásbíróságnál. A bitvasgyilkoft letartóztatták.
MsgflKe, mert nsns akart vtssjuitérssl.
A másik esetet, amely Oromén tőr» tént, szintén az idézte elő, hogy s családi egyetértés nem volt meg a házasfelek között. A férj Bodán János IWd-mivelő durva bánásmódjával elidegenítette az asszonyt. Kovács Rresébetet, visszament szüleinek házához. A házasságból két gyermtk származott, kik apjuknál maraatak.
Bodon József többszőr kérte feleségét, hogy tárjon vissza hozzá, de az aaz-vsony hallani sem akart erről, hanem lassankint minden ttulajdooát képező ingóságot elhozatott férje lakásából.
Mult szerdán Bodon fölkereste feleségét szüleinek házánál, indulatosan reá támadt s azt követelte tőle, hogy térjen vissza az cihagyeit tüzholyhez.
As asszony ellentmondott mire férje felkapta a szegletben heverő baltát és neki rontott feleségének. Szörnyű csapassa! sújtott az asszony tejére, ki velőtrázó sikoltással esett össze. A gyilkos férjot azonnal letartóztatta a csendőrsé
Lapunk tagkflsslsbb egy sssnsáolóa PSQény köslését kss-ii mag, msljre már most fal* hívjuk slssséliak «Igyskné«.
▼»ÉK*» , laké Mtelkípes csaJú,toknak a^ualom vá. •son ra fsh*nxoiptt áruimat előnyős flsetesí föltételek mellett. Kívánatra árjegyzéket köldök, »uóapsst Ferenc aie k-ters ». Mám BtoUr-Saaa* uSvart kett «. SS. sMt
R>
tUa»Utt Sa4k«iy VLkWtaü Beéaywtas
QBA* tíQvathr. ilbb Ù4UUS UMMrkafeesikh* t
4U«kMi
Petrofeum-szappan,
teljesao ártalmatlse logealegjobb tsMtem e világon. I drb (80 ÎUl,)>Uf W Öttt vlabes Bévtbbet » ineUee«4Mtii«<4t
..«-»! .....léi.
JM.JUMH iliiB
Viszketegssgi
bőrbajyk, miodennama^ sömör, ótVüf Krényt-féle
Iohtio U H» 1 i cy lí
vegyen, Biztos hatás, én • ke«* atMtUUMl. S«**kaJi«i
Erényi gyógyszerész
íVttirfB/ii a
FMk&ft
Tlrtk WrilywUM 16. la
U* ami 47. aa
\'tMWIIIIMIIIMIHWt
£la taiööao |o tintát akar »
" «17 ke«t«s, v*sr res«ett*M*a £
KASSAI TINTÁT
—Segltsdg
ét nyújt minden
tüdő 6s mell-bajban
s kiválóan kipróbált és orvosok által ajánlott flpeólfloam Huőovsoyn p 11 als• alakban és pedig: sastms, kfib9gés; meU-htumt kezdődő tft-dövésa, tttdöhnxnt, aaamárhumt
Sermckokaél és féfebal®knál min-n roaz utóhatás nélkül, a mint több kórhái bizonyít Alt) > próbaüoboz X kor.,1 u»gj
Örömmel bizonyltom a „lln* dovsoln pülolák" kitűnő hatását s kérem 2Û dobozzal rőf tőn küldeni stb, Dr. I. JTaasosu NáSiooa. kir. egészségügyi tanácsos és főorvos.
Kapható egytdül * ísltaUbtoáJ:
Hudovszky J.
gyógyszerész Dálja (SsUvóeJa).
Saját érdeke
mindenkinek, bogy mielőtt ruha siOk-ségletét beszerezné, megtekintso
Krausz F. és Társa
Kerapssi-ut 69,
szám alatt levő legnagyobb áruházat férfi, tiu ét. gysrmskr ruhában.
Sz«ü Démnütf«, feletti, dfiin 9. ttcct Ilim tértik wrtfl
csak 15 forint
Bemek siabás » finom kivitelben, a ajcO vetek tetszés szerint választhatók. Megnem felelöt nsrn ktli elfogadni.
Vidékre kívánatra minták, mértékvéteb utasítással díjmentesen küldetnek. i
Úfiri ftaraktá*, |ODáFl»f
vn Xst^eakUlsr-atsa aftar
Drogéria és ogyébb Jobb Oztolskbtft «hk denütt kapható.
Séfs*aal»k sxlnAsnAtt kerestetneku
Orsz, Pályázati Mm

tartalmazza az artskgbtt be- v «M*
ksrorttedehi^ mv* k erdőgazdasági és pfisiáU ti»ztvistó% fetáhbé nő tiszt viselők és ketesksdstai + kahnsiottak részi«.
«47## oka ta M lakásyÜsMéVkea é» * *L,<»èmht kűTtrja. »sdapast, Váel-t ^rat 3».
u mt ümuiii kKiifiiiM
ifj-Hodátos János
iHjft, (»USsájraa, Xlt
kbm «ttc4» feiytWUa.
JUQandó nagy rakléí kée2 kocsikból.
RÉSZLETFIZETÉSRE
Nlckel rsmontoirérs nyitva dg
fett...... e ♦ M 5-8
Brtlt ftríi éra uritTa . . , . 8-1«
„ „ ,, kettős fedéM . « li-M
EzUst-tolaférfiórakettősfedéllel „ Ü-SÖ lé karátos arany női óm fe-
dálnéSritl. MIO^M
14 karátos arany női éra dd» fsTéttsi , . / ... át n-if
KzUsi férfi óra láaes iou-jouval m 3— i fikvíd 2 soros női őralánez m 18—
Sfef^;::::»
K0LUS6H <5. ékszHta
TUJX. «»glMissM 99, VMékrs kktdés Is,
CtlmSafmêlm
elvek aa illetékes seaekaaaesitisefe
4 Ital aatadas tskmtetkss a UfkiWU^k» beknek csanak eHewem és imr a kasai
áa kO földi ktállitéaekeo sa els« aik»» nyezték, 76 frttél kttllnbési árban fes»> haték. Minthogy es idő essvist s esésk* üalnmaak Mtlàiji» À» WaIbA
ntéléfbeletlsa tslüroányem vsa, így isvitásskal és álslakitáaskat Is elfesa* •lek, s kaaa javalásést és uetésséaáéií keseuégei »éilaJak.
Habita Antul
Üudi^ va XkHUtt. Mrmib& këntt 41 szita.
s^ /t.it.iÉ.iii«» l itMi.hi taii. a]
-L.
Kávé Jea
i&Wr" f z
. orwr (t—♦ 5 sîîx
HíSíSrft^ us»\'
i «JU MW)MNRJ SaJ M um
i uuvfnwpfrfc.ö«. hí hl«*
J kiiá ínoci füiiír MLN
1 kiU CvJba PwMM toi 1.80
Ka véli« cstmtgoHtato
>}4kiwmt.-kkrt«.««á4t. ut. |s trt u»
I 4klM HáitarUfti ffitrt LM
lí«kil4 HáxUrtAaí ,3 M SS
411 kiW. ..miHWl (aikttW MM
4 t>*a U kiHh.U. taál lU*»0 oiaU^tM* Mraoaate« te áSe-
i«3 min mm. Balogh László
kávé- is tu kiviteli ftslete ®ad«p«Bt,
rwtoflll TU, ».tUaMUa» etesa IS rTltáMüiaUk VU. Ajadxáaay.át M
ve. Dobányu. hl.
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dőrzsöljo be arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborazszcl, néhány perez múlva már rendkivUli vlditő hatást érex
1 Mfy Ith én t
tUa m . 1
fiiz-lzzíftay U Spiritus-izzóféBy 6 K. Petnrte«i4zzéfi&]ft8K ktíflto-tom 3L Vidéke« ttptfsstt toMM.
Réssletes árjegyzék injfyea.
GONDOS J.
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
Ha koldjak péasOnket külfőldrel ,.,,\' Legjobb érákét ós «kamerakel küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszsrárugyáros
■ i rkoiiTT. ■
\'mm lataafl tárgyakén a péaiat vleexekkldOm vaoy kloeerélew,
3 fcVX JÓTÁLLÁSSÁ!* I
Iff peatoe nickel zsebóra
■xéf kivitelben m 8 60
Bfy pontos nickel ébresztő óra „ I 90 Valódi «
ezüst remontoir • óra
---- «.-
Valódi ezüst kétfedel. anker-remont. > rőa szerkezettel.
szépkiviteibon — — — frt 6.26 Valódi ezüst tála remontoir-anker kétfedeles óra--frt 10.80
ttgra
M-karatoe araajfliaaiok oslnos ssép kl vitelbea:
nshóx 25 írt, 25 |rwnm nehéz 30 frt, 30 gramm nehéz M Irt, 40 47 frt 60 kr. — Minden lánczhos aranyba fogalt köves lógók kál«a
mérve 15—10 gramm súlyban 4 frt 50 Kioéta ttrn • királyi fópéaxrsrdehíratal által toegriiHálvs és bélyegeire.
Vagy képee irjigyiik lafyea 4« bérmentve küldetik.
OtArllHimt, oobdMUt U mftiatéttfc
fi
Nagy N^p. János
Trs^sa^Ks^ttisL
6
te étiiji otüumUS 81 ét dta faaálU rtm4eli laláaatei Ufjti,u. ijúaiutjuk.
Randelfilntéxat
Badapest VL, Aadrissy nt 24. szii
ea s»*rs «elle».
Or. GARAY ANTAL
t. m. te U». leMli liwtM • aasal »«teftefà te Mrfea)«k nakorrMia rr*-rlril hirtot »üuntl, alapaoaa mlad.
(á(S ál aái inni b«Uc*a«ak*t Iwrui-íwrirt. r«ui«k«t, u i.jc/u.t. uióujau. ¿«ia-kort te Mtoés—rnta mrb»uc.*c^ «ifrwfu HH.Mil, a.4»k.katl M ídteakkokak muúi ki-ma* «rodmánraral klpribilt .Mrnn nrU. — OrtspMrakril pwiaUadra taax. KaadOte: a*. immu ie-4-% i> MU r-s-U.
válaszol. --;———ss m m-çréflyszsrsÉLr*l| geeéeekad k,
Qaveth^l I
«pkaiM Mm *• M^MSá><aá<eát >»il*U
mffiv tâvfér féta
» ^rMWWUi>. ár> l k«.
áaloft M
UJáeaeAffl U]Oaae*t:i
Borotváló por!
A barotva féleaUgealI
K i(t|Ulu éi ai trcxnt uiimm borolTi\\j6p»i"»»l bi\'ki i* 6 p«rci âUU «l«»f»
m.iboiatTUaatjk oj*(it mlnien iliuUa UnuUi cilkcü •« > n»lkq], bo(y bnotrkt kuuito*. a l.r*c7«*«rabb kutUi. (tU*Mf<
borottlliukai) halyb«. *» ndiá*. 1 k»r«.» k&l-utrl boro(<ilUhui «Mkli Mjb*i M nJîàr. KmT Job«» (> S kof«n» «O SlUr htunàiiU
utulliMA), UoitÀT»li r««st*mk»( SO fllUr. UU.-
|t*tui t»tr ti t*ri*4 b^koldt»« ■•!]»«
MnBMtT*. Kiiiiùlu k«ph»U BuiUpMUa :
x4»átaattx«l
j
i
tltHJi HHavmócamnn
te
m «n^k <«t m motort*
fam
Inas köl^ypor
Cwitin^Tiisbir rtkiftw
(rtiiiiiniUMiii .........
reik Oyula •f4t3i.wfià-«
rrtpmkius inyyyn, *
OltatidclBltol itUfa.\'tfMM. ■ ■■ ............Féfimtl altiiM.
! FOGAK !
iriif Niiuiiiiii, ttját Riltur utriif.
Hn(*ftUn« fM\'SUUa) te «Utekte^l.a, k«t«u4|
■»lutt pafukiat b firl kual». ktel S frt- ScljfftAll. telkkl 11. Fojkaiii <«««imiij a a*. f*sV>nte • forint.
Ai»«yWtate 4—S M. K^M "IÍ c*j».l ». ■ate s Art. k^uuuu. s Ari. rwdtml ufyw
PITZTLB fogorvos,
BÜDATMfKT
féUm*lM. I
SStS tet**r«k UrttáM S Art áu»í- I S«>i l»i;t»kl<it 1 tri ss kr. j
Frimm, hülyék intézete
budapest,
wl, Erzsébet ktráíyBé-ut 15-17.
« vtemuc«»«.
hSikyik, nn(l *taá)S*k te
ukórr»k rinte«, sMrls te ite U) r«u> . U<-
ma m*jwuan|«t.
Aji IiIIiiI wteám umk i S kl teM UMtote., Mm WímuÍ int Mitekábu vaa; kov)njte«a M. a* kV. y.tetr. imommmm »u»>
tbuu wbb miat ujű ftit.tj/i t*
Mw
l»ZÍ»bb uwlitutenyi
rib^Mtr^ kik au«uk»t thu te m
Mtoaá kte\'»«k.
•te a If^KM i t HOffoUi
i.nüii te kwi
rthWn7ibuk
>\'»lt*Utek » »aüi, te kwra »aU WkinUt néJifll Mtkit4UcUuá átU Uthi la. ¡Jtefkb bkirék mÁ-tuii* ilUwte arromi rjttfftUA 4« kauite te a W u^rrU4Ulj««%kk ifMUa mü«H kkUa aaaáty raa MrAid««va.
KlJiUj aktesteatt km I XkJ MâMTtttJi Hiria)
a7UW.iV. UlWoa >««lkW>Ha>l Mr te a \'_
xoa tanít (M iiu kM kittei-áUaik«« Utal Mar-m tUrbaká.
Khku.l« proapcktiM« te UlriM hMHitetel te> H«» te Mw^te kSU kátkteak
mm ifmfatótif.
LöQujabb találmány!
83611. .aám«
SzMIroazott Jégpfficze.
Sakkal Jobbak te akitthür. nlat as atetttefc ; .U-■tek: a JAj u<r Urtj. ».«át, han ««tea idiafUa K& Mtealte apadte UD.at ka; snssMte •aabaiatogtra bai*4aaUtt «>abb )lta..toTt oupáa (ibM, caak a rk fSUagiMia raa Ma alkateaaiva, mm Uaad, 7« aMaatek >!«■««■ Ukiritáia írholí »J; mé-rirM*k, KaaWaak. »aod*»-ü»4k, Ujcaanakek, ocrailatte ktei fcaaaaJJaiail U ■WkSHikilMiaik. á^affsikkW aaal«te a (MUteU.
. . AoAM GERGELY 8p»k
Jaakováes->n, Báoa-Bodroffh mogrye.
e
-O
rtld.kat ** blrt.kakat kiavaUt; a ktaafe aiadá tal.pjoi vannak, füidul|uuak bizalommal li«**ája. 300 h.ktalltar bor aladd; ki-tan6 )á borok, baktdja 11- 18 (orlat.
r«i*U4«.blUat ad f.utaa*a»att.
____ . . _ —
llienenfeld és Tár«»
íényké?«!!E«ti mötíniA
Budapest, most Ki&dióía-utoa 16.
Király utóiktól Jobbra második kás.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. Email képok kitűnő és szép kivitelben készíttetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borul*, időben is sikerrel eszközöltetnek.
Okmányszerző vállalat!
Mennyasszonyok.
Vőlegények.
Aa Ora«. Kakatial Ocr^vAaác Had*, »«at, VtL, Xorapaat-nt 14. a«., mindonfil. okmányt iu«iu«rai. K«r*>itQlrtul ii elvállalja a hkzAvoási «iiapouxácalókat, oSvusaff yaroct-táat, mladanfajt« UaaU ds katonai Olyakat, uUovál, «Uiunpol|rárfláKOt, or»kbato*a JA«1 ttryakot 4a kftldmbSmo augadclyek m\'-zli\'trri-wt jMtaai«!«» 8«cny<v«l. — Hoirr«i a háakk* aá«k«t4ak*a »¿Okil/c Sasxoa okmányokat, ciH \'d\'-lTi\'ktt, alr(g<l ■ klhlrdaUa kórflli nlakaL Ajnorlkal i mindao kdlfitdl ra.rMaáaoknt 1«. bonyolít. Onrrirá: KISTELEKI J. 8sofé> nyaknak Uryoa áU lond.lkaxáairo a ▼áUaI»l
Felülmúlhatatlan
minőségű, seját gyártmánya boros* tyán lakkferték, puha padló bevonására, parkett vtasx-paasta, aománcs-iesték, olaj- és kátrány-festék, brons
festék, folyékony és poralakban, föld és vegvifesték (különféle skinekben), továbbá brunolin, különféle fapáczok, eny-vek, kátrány, karbohneum, kefe és ecset-áruk stb. legjobb minőség és legiutá-nyOfabb árak mellett pontosan szállítok helyben és vidékre. láXTL LÁSZLÓ és TÁESA festék nagykereskedő ■«Aapestea, OsoMÖrl-at 2. ssáas, a központi pályaudvr.?j me\'lett.
Klrálypsmatefű-bonbQR
kökögés, reLedtség, hurut, rémhfllés ellett nyálkaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, mely mésunanteB cztikorból és gyógynövényekből kéimll, 1 deka 4, doboza W, 40 ét
60
Üllér. Gyáros»:
IAIIIIT IEII0
Budapest, VII., Elemér-utosa Sö.sa
A világ legjobbja és kapl J^k: előkelő kereskedésekben, gyógylárákhan és a vasúti állomások éttermeiben.
BUTOR,
saját késattményft kárpttea 4« talos butor lecelosébbaa kaphatt
a készitsnél
flar>ay-wtoaa44*f Msraáá a. saroki
HWttette^ bk te a T«*- V y
BUOAftST, W.Kt«PlSl in36V
Bwsaofecz JázMf ua vén síkosé
Budapest, L, Ktbáayal-at 44j4« n.
hangszert
akar vonal, k*tf*m tt4]M>a árjaryaikM

II. ertHyam. 0?, szám
• tt ~ ; aa—
Im-Mm, 1902. Mí máíClff 25.
Ej* színt 2 (
,r."i i ■■
NAGYKANIZSÁI FRISS
Előfizetési ára:
Halyben háthoz hordva egy hóra AO fllUt. Vidékre péstai küldéssel egy hóra 1 koron« 20 Altér.

Kiadó tuiajdonoaok: O
Kraaoz és Farka*. ttOlTAX uvaó.
Sxerkesstóség éa kiadóhivatal: Krauss la Farka» paptttanskedAs*
f F,
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Uj«úg€ »««rZÖJcsca ^pftpidáj ilban.

/
A búrok meghódoltak-Tisza Kálmán haláláról.

Budapest, márc. 24,
Bár sokan voltak, kik egy vagy más okból nem szerették az üreg generális-közkatonát, mégis a részvét, melyet halálának hire keltett, ugy Budapesten, mint mindenütt aa egész országban és a külföldön is a lehetőleg legáltalánosabb volt és valósággal impozáns a megnyilatkozása.
A halál vezeklés aündenért, különösen olyan embereknél, mint Tisza Kálmán, ki ha olyan dologra szánta is rá magát, melylyel uépecerüségét kookáztatta, mindig a magyar haza ügyét szolgálta le jobb meggyőződése szerint. Igaz, hogy az a meggyőződés néha napján nem járt a helyes utón, de hát tévedni emberi dolog és a legnagyobb elme bir tokosa is csak ember marad mindig.
Kétségtelen azonban, hogy Tisza Kál mán mindig a legelsők kőzött volt és emiékát ennek aa országnak történetében oda irta be, arra a lapra, melyen a lognagyobbakrél emlékezik meg a késő utókor.
Hogy es így van, annak impozáns bizonyítéka volt Budapest részvétének megnyilatkozása már az elaő pillanatban • a részvétnek későbbi megnyí latkosésa mindenütt, bővé Tiaza Kálmán halálának hire érkezett.
A szobában rettenetes széngáz szaga volt, mert a lakásnak legkisebb hasadéka
is be volt tömve. A négy ember önkényt választotta a halált és mind a négyen a széngázmérgezésnok estek áldozatul.
A másik szobában az asztalon lakomának maradványai és üres borospalackok voltak annak jeléül, hogy az öngyikos-ság előtt még egyszer kivették reazüket a földi örömekből.
Az asztalon négy levél volt, a mi megmagyarázta a négyszeres öngyilkosság okát. A két férfi, Querci Narciso és Borselli Umberlo nős, sőt családos emberek voltak, de bűnös szerelem füzto as egyiket Borselli foloaégéhez, a másikat Hoinoli Olimpiához. A bűnös viszony annyira nyomta a lelküket, hogy most ónként megváltak az élettől.
A négy holttestet a halottas kamarába vitték óriási tömeg kíséretében. A négy koporsót egyszerre szentolte meg a pap.
Bflsds szerelem,
A Via Casaia egyik házában a második emeleten lakott Borselli molnár feleségéi*», akit négy hónappal exolött vett
el és egy Pvosioli Olimpia nevü elvált asszonynyal.
Bocaelbék lakása két hálószobábó. es sgy konyhából áll. Borselli éjszakánkínt szokott dolgozni ós csak reggel tért haza pihenni. Pénteken szintén roggo\' nyolc órakor érkezett haza.
Lakása ajtaja ós minden ablaka zárva volt. Szomszédjától, egy lámpagyujtótó olkérte a lajtorját, ennek segítségéve fölmászott a magas ablakra és betörte £:an a* uiou jutott bo a iakasaba. Uo nemsokára halálsápadt, rémült arccal jolont meg az ablakban ós lo akarta magát vetni a kövezetre. A lámpagyujtó akadályozta inog benne.
A Lámpagyujtó maga is bemászott aa ablakon át a lakásba. Rottonotos látvány tárult eléjo*/. egyik szobában. Négy \'holttest loküdt u padion: két iérll és két nö teteme.
Azonkivül négy katlan is volt a szoba padlóján és telt voltak elégett kőszénnel
Gyújtogatás bosszúból.
Bódepest, márc. 24.
Az éjjel a Svábhegyen, ax Istenhegyi uton egy rendőr észrevette, hogy 14 számú telken levő, tírünn József fuvaros-tulajdonát képező istállóban a szalma ég.
Oda sietett és látta, hogy egy ember gyújtja meg a szalmát.
A szomszédokkal rögtőn eloltotta a tüzet, a gyujtogatót jiedig letartóztatta.
Az illető Pacsér Mihály hadházi születésű kocsis, aki bosszúból, hogy «gazdája elküldte, akarta felgyújtani as istállót.
Apagyilkos anyja védelmére.
Tegnap dílelőtt Dautován egy Hu, hogy édes anyját apja bántalmazásától meg-védjo, rémes gyilkosságot kővotott cl.
Rókus János dautovai. lakos az egész éjszakát a korcsmában dőzsölvo töltötto cl. Roggol muzsikaszó mollott .ment a lakására. Részeg fővel kést rántott és így rohant Lajos nevü huszonegy éves fiára. A fiu látta, hogy as apja részeg, kitért olölc. Kz azonban utána ment és leszurásBal fenyegette. Lajos rémülotében befutott a másik szobába. Alig ért bo, rémos sikoltást hallott; az apja baltával a közében kergette az édes anyját, Rókus Jánosnét.
A kétségbeesett fiu lekapta s falon függő revolvert, kiszaladt az udvarra és ott zétszer rásütötto a fegyvert az apjára. Az első golyó az udvaron dolgozó és az asszony sogitségéro siető Jagicza Jánost nyakszirten érte, ki most ólot és halál között lobog. A második golyó az apának, Rókus Jánosnak a balszomébo fucódott. A boldogtalan ember szörnyöt hali.
As agyonlőtt Rókus János nemrég jött haza a fegyházból, hol azért ült, mort az apósát agyonütötte. Rókus Lajost, az apagyilkos tiut. átkísértő a csondörség a bajai bíróság fogházába.
kővágó kalapácsot s néhányat a korcsmáros fejére csapott. A korcsmáros rövid kínlódás után meghalt. Gajzikeluaenextn\'. s eddig nen* is találták meg.
Utazás a vonat tetején,
Veszélyes kalandon ment kerosztül tegnap llahnol Ferenc 22 éves szegedi illetőségű asztalos segéd.
Mat^unta a verseeí élotot és elhatározta, hogy visszajön Szogodro, a hol már munkát is kapott Klóin Arnold asztalos üzletében. Igen am, do ö nála is a pénz volt a legkevesebb. Nem bírta megváltani a drága vasúti jegyet. O azonban őzen nom osett kétségbe, honom felmászott a Szegődre Induló személyvonat utolsó kocsijára, a hol szépen meghúzva magát cl is jutott minden baj nélkül Szöroghig.
Itt azonban véget ért a regénybe illő kaland, mort az élesszemü vasúti személyzet .rögtön, észrevetto és beszállította Szegedre, ahol átadta a rendőrségnek.
Az alsóvárosi vasúti rendőrség előt igazolta szegedi illetőségét, mire sz\'aba-don bocsátottál:.
Az államvasút a vasúti jegy mégtéri-téso iránt pert tesz folyamaiba a vakmerő aszt&losscgéd ellon
Hír KecskemóthyrOI.
Egy szombathelyi családhoz levél érkezőit, melyben a levélíró Kecskeméthy-röl mond hirt.
Érdokos híreket szokott közölni ar. Amerikában élő magyarokról Dautlich Gyula, a Sabária-szálló volt főpincére aki mos Amerikában él, hogy angolu megtanuljon, gyakran ír szombatnoly ismorösoinok és volt fónökénok leveleket Ezek a hirek mogfeioltek a valóságnak és hogy Dautlich mindig személyes ta
E asztalaiéi alapján irt, az már több izben elgazolódott
Dautlich egy szombathelyi családhoz írott logutolsó levelében azt írja, hogy Kecskeméthy tartózkodási helye épen nem ismcrotlen, sőt Keoskeméthyt annyira jól Ismerik Newyorkban, hogy legutóbb ogy ottani német lap Newyorkbsn készült arcképét le kflara adta.
Azt hiszem — irja Dautlich — otthon Magyarországon már tudják, hogy Kecs kemótky Győzi»; itt van Now-Yorkbnn és naponta nagyokat mulat a „Liberty" kávéházban, ahol a kcllne rek és az Oláh Pali volt szombathelyi oigánybandája szépen keresnek tölt pénzt.
Csatolja levele mollé a német újságnak azt a számát, melyben oz. közreadja „Kocskométhy Viktornak, a New-Yorkban élö hires magyar sikkasr.tónak legújabb arcképét."
Kecskeméthy tehát, amint ezekből kitetszik, vígan él odaát az ujvíláp földjén ós a Liberty-kávéházban hangos cigánymuzsika mellett bizonyára nagyokat iszik — a magyar rendüroóg agószeúgóre.
Mikor a korcsmáros nem hite ez.
Szombaton délután Gajzik Márton kő fejtő munkás ós néhány társa Szent-Andráson a fizetés felvétele után botért Bclcsák korcsmájába, ahol, különben egész héten hitelro éltok. .Megvacsoráz iák, boroztak, majd kit.zotték a tartoza sukat és útnak indultak. Csupán Gajzik nom fizetőit.
A korcsmáros, kinek Gajaík rair ré gobb idő óta adósai volt, ene elvette Gajzik kabátját én szerszámjait. Gojziko! nagyon hantolta ez a dolog.
Hazaérve a felc^égo is szemrehányás! tott neki. < tajzik c!!< ctorcdój\'őben visszament a koicíiunrojhoz s kcrie, ho£\\ legalább a szersrArnjeit adja ki, de a korcsmáros hajthatatlan maradt,
Gajzik okkor felkapta a szerszámjait s mikor a korcsmáros c ébe állt, hojn ismét elrogye tőle, Gajzik «¡kapott eg;
Kossuti) emlékezete,
Budapost máio. 24. -- Budagost polgársága tegnap, vasárnap, nagyszerű módon adott kifejezést. Kos* auth Lajos halála nyolcadik évfordulója
alkalmából.
Délután 3 órakor gyülekeztek a me*
netben lésztvevő egyesületek és asztaltársaságok a Muzeum mögött, az indulás pedig fél 4 órára volt kitűzve.
A menőt élén dr. Barths Ferenc or szággyülési képviselő és Lakatos Miklós volt képviselők mentek. Azután Kossuth ajos arcképével ellátott nemzeti zászlót vittek, a melye*! a menetben résztvevő 80 külonbör j egyesület követdtt, mindenik saját zászlaja alatt, a mi a menetnek szivei, érdekes kO>pet kölcsönzött.
Különösen sok nö vett réezt a menetben, nagy részt fekete ruhába öltözve. Az-úttest két oldalán ezrekre menő tömeg várta a menetet s részint csatlakozott is hozzá, A rendot az asztaltársaságok nemzeti
szinti karszalagos rendezői tartották /cnn. Utközbon a sok száz főre menő tömeg a Kossutli-nótát s egyéb hazafias dalokat ónokéit. A toirotőbe őt órára ért ki a menőt s elhelyezkedtek a sir körül. A kovácsok dalárdájának éneke után Kost«. Pál képviselő tartott emlékbeszédet a\' .Kossuth emlékbizottság" nevében Ezután igen hatásosan és sz.i\'pro beszólt Koltay Pál, az asztaltársaságok központjának elnöke, aki a polgárság kegj«lu-lének adott kifejezést, t. A szentesi küldöttség megbízásából Solvmosi Márton beszélt a sírnál, a/ .Irányi Dániel asztaiiúráajág" nevében.\' Mezei Péter, a Kossutb-aszlaltársasáp nevében Görcsös lstvúu, a Magyar ifj:ik daltárnayága részéről Kormány I;n:e, majd több asztaltársaság következett.
M.núen szónok égy-cgy korazorui holvezelt cl a síron, mely végűi valóságos virágdombhoz hasonlított. A sré> oszlás csendbont minden zavutó ir.c.dens nóllífll folyt te.
Egy polgármester Mila,
Szabadka, március 23.
Sznbndka város táréadalmánnk, a kör. élőinek és a bunyovácsA^nak kiiii\'sgtyl/. nagv alakja dóit ki hirtelen, váratusfitt Mamusich Árutonnái abból a sors.ű\', melyben ma n.ér otvun nagyon korcsén állnak, fegyverre! a kézben, a töriietc:-en va«nie^7yőzőllós fénves legyverévo).
A vátosban nagy megdöbbenést ok«>\' \'.oti Mnniusich Ágoston híreién elhalás •ozása ; általános n gyász, uielyot öatin\'* téli\' éroz mindenki, aki ismerte.
Az ügyvédi kamara, á Pucka ksssfuó t Közgazdasági bank, a városháza ki-a ^i\'ásziohogét Maiuu*icb Ágoston ilhaiálotasa alkaluiábUL
itniifí
ÚWMM
Tisza Kálmán halála, •
Budapest, mire, 24. II képviselőhéz részvéte.
Apponyi elnök mély csendben nyitotta meg az ülést. Meghatottan, reszkető hangon, melyben az igazi, őssinto fijdalom nyilatkozott meg, a következőket mondotta:
T. Képviselőház ! (Halljuk I Halljuk I Megrendítő gyászjelentést kell a háznak tennem. Be kell jelentenem annak a íérfiunak halálát, aki évtizedeken át e képviselőház vitáinak egyik legerősebb harcosa, aa alkotmány holyroállitását közvetlenül mogelőzőtt időkben a nom-zeti ellentállásnak cqyik vezető egyénisége, az alkotmány Üiclyroállitása után a legnagyobb ellenzéki párt vezére, utőbb hosszú évekig az ország miniszterelnök« belügyminisztere, maid pénzügyminisztere, a parlamenti többség bizalmának letéteményese és igy e háznak is vezetője voltTiszai Kálmán halálát jelentem. Bizonyára nem várja tőlem sonki, hogy o pillanatban az elhunyt kiváló férflu politikai működését méltassam, li működés történeti arányai áttörik azt a keretot, amelyben ma kell maradnunk.
Történeti mórotokét, törtéuolmi szom-pontokat követelnek a bírálattól is és ki az közölünk, a ki merné állítani, hogy Tisza Kálmánnak és korszakának megítélésében már ma fel tud emelkedni a történelmi elfogulatlanság magaslatára ? Az elhunyt a legnagyobb mértekben, talán a kortársak között senki annyira mint ő, birta kiváló egyéniségeknek, született vezéreknek ast a tulajdonságát, hogy maga iránt rajongó bizalmát és ragaszkodást tudott kelteni és a hol a a tulajdonság morván, ott szükségszo-rüleg megnyilvánul annak ereje az ellentétek élességében is. És az a küzdelmes pálya, a mely csak az imént jutott hefejozéshoz, nem lett volna hatásaiban olyan nagy, a milyen tényleg volt, ha már elsimultak volna azok ahullámgyü-rük, a melyeket o pálya emlékezetes harcai közérrfllelbon a trón környezetétől a lefszegéayebb kunyhóig vontak, ha a politikai vita kegyoletteljes elnémulását átmonet nélkül követhetné a történelem megszólalása.
volt azonban egyéniségének egy alapvonása, amely, mikor megynyilvánult, arra as órárá egyesíteni tudta az öpszcs kadólyoket: e vonás az izzó fajszere\'.et, a magyarságnak as a rajongó szorctele, amely összes jeleseinknek közős tulajdon-donsága, hogy ugymondjarn ismortető jele ós a nomzétre gzakorolt hatásuknak teltétele. (Ugy van I Ugy van I a jobboldalon,) És valamint a szeretet lángjában gyakran összovegyültok mindnyájunk érzelmei, ugy o lang világosságánál adjuk át Tisza Kálmán emlékét az utó-korrifek és közös mogindullsággal álljuk körül azt a ravatalt, amolyben egy fényes elme, egy nagy nomzoti orő, egy történelmi egyéniség pihon örökre. Kzek után indítványozom, houy u Ház e kiváló tagjának elvesztése feletti fájdalmát jegyzőkönyvileg örőkitse meg. Az elhunyt családjához az elnökség után részvétiratot intézzen, ravatalára ugy tt Budapesten, mint a geszti családi turbókban koszorút tegyen le, a budapesti gyászszertartáson testüloiilog rószt-vegyen. a családi sírboltban való temetésnél pedig magát küldöttségileg képviseltesse. (Helyesles) Haozokhoz hozzájárulni méltóztatnak, u küldöttség vezetésére Tallián Bóla nlelnök ural kórjük fel, a küldöttséget pedig az erre jelentkező képviselőkből alakítjuk meg.
Kzutáu Széli Kálmán emelkedett szólásra. A közéletnek — ugvmond — nagy alakja, alkotmányos éiotünk legnagyobb harcosa tünt lo. Nagy tehetsó-gévsl és ellentállást nem ismerő akaraterejével alkotmányos és a legkíma-gaalóbb államférilává küzdötto fel magét. Kiválóan iollemezto ót erős fajszo-retete. Tisza Kálmán tegnap óta a történelemé. Ulolsó lehelteiig ragaszkodott a magyar parlamenti élethez és ehez a Házhoz. Szóló mindenben hozzájárul az •f nök javaslataihoz és kéri a Házat,
¡
hogy azokat fogadja el. (Általános helyeslés.)
\' Ezután as «kök aa öléit a gyáís jeléül bezárta.
H ravatal alAtt.
A palota első emeletén levő nagy
ebédlő szobában kezdték meg az éjjel 10 óra felé az Entreprise emberei a ravatal fölállítását.
Előbb azonban feketo drapériával vonták bo a palota bejáratától, a nagy üve-
Ses lépcsőházat ós azt a szobát is, a ol as agg államférfi 00 órai agonizáiás után meghalt.
Ma reggel 7 óráig a halott ágyában íoküdl. Arca még mostanáig sem változott el, mindössze szakálla mintha még fehérebb lett volna, mint életében.
Az Entrepríso emberei felöltöztették fekete ruhájába a hatoltat és aztán görögstilu szarkofágra helyezték, amely ravatalon nyugszik.
Tisza István gróf, báró Radvánszkv Béláné sz. Tisza Paula. Tisza Lajos ós Tisza László.
özvegy Tisza Kálmánná szobájába visszavonulva vigasztalhatatlan a nagy csapás miatt, amely öt és családját érte*
Nem is volt jelen a holttestnek * szarkofágba való áthelyezésénél. Cssk akkor jött. a mikor i ravatal feláliilása után megérkezcll Antal Gábor dunántuli ov. ref. püspök, aki rövid imát mondott és a gyászoló csajádhez kehány vigas» taló szót intézett, ö (ogja a temetési gyászszertartást is végezni Szász Károly helvott, aki gyöngélkedik.
Ma reggel óta a Degenfeld palota etött nagyszámú közönség áll, a mely kiváncsian leai a halálesetről szóló ujabb jelentést.
Rudnay Béla rendőrfőkapitány már tegnap intezkedett, hogy ottan torlódások ne legyenek.
Ma reggel óta egy rendőrtisztviselő
több rendőrrel tartja fenn a rendet.
A gyászházba folytonosan érkeznek részvéttáviratok és levelek. Számosan személyesen jelennek meg és a portásnál kitett Ívre irják fel nevüket.
Ms reggel 0 óráig közel 8000 kondo-loálás történt. Az első kondoleáló Bzóll Kálmán miniszterelnök volt, a ki a nap folyamán több ízben megjelent, hogy a családnak segítségére logyon a temetés iránt való intézkedésnél.
Érdokeü, hogy délben már Európa minden fővárosában tudták a nagy nemzeti gyászt. A távíró villámsehessóggel vitte ol a hírt. Délután a család már külföldről is számos réesvéttáviratot kapott.
a
A ravatalt a második emeleti lakás
ebédlőjében állítják fol. A tágas terem három ablaka a főhorceg Sándor-utcára tekint. A termet, valamint a hozzá vezető szobákat földig érő fekete gyász-lepcllol vonták bo és dúsan megrakták pompázó délszaki növényekkel és kerti virágokkal. Maga a ravatal görög szarkofágot ábrázol, do csak délután három óra felé készül el. Délfelé elhoztak a nehéz érckoporsót, a melybe egyszirü fokotc ruhába öltöztet?« fektetik Tisza Kálmánt.
H részvét.
Bécs, mire. 24.
Kőnig a császári és királyi kabinetiroda főnöke délelölt egynegyed 10 órakor kapta kozóbo azt a aüigönyt, amit Széli Kálmán miniszterelnök küldött és neliány perccol később a Tisza István gróf által küldött táviratot.
Nyomban jelentést telt ő felségének, akit nagyon meghatott a gyászhír.
A király maga nyomban megfogalmazta a részvét táviratot óh intézkedett, hogy ozl rögtön ol is küldjók.
— Egy najry emborrel kevesebb I — sohajtott ö felsége, amidőn Königet elbocsátotta magától.
Geszt, márc. 24.
Ma éjjel a szerdán délolőtt 10 órakor végbemenendö temotés iránt való intézkedéseket már megkezdték. A kastélyra
ma délelőtt tűzték ki a gyászlobogót. Fekete drapériával vonták be sut a sío-bát ií, ahol u koporsót a me^érkozés után kis időre ol fogják helyezni mindaddig, amíg a sírboltba helyezik.
Nagyvárad, márc. 24.
fieza Kálmán régi választói az eslo iUen összegyűltek és ülést tartottak, a molyon elhatározták, hogy a családhoz részvét táviratot intéznek, a melyben kifejezést adnak annak, hogy micsoda ná/y veszteség az országra és reájuk nézve Tisza Kálmán halála. A táviratot röpön megfogalmazták ós „Nagyvárad szabadelvű polgárai" aláírással nyomban elküldték.

A kapusnál kitett ivre ma délelőtt is igen sokan jegyezték fel részvétük j lóul nevüket. Olt jártak:
Dr. Dnday Jenő, Antos János, Lakatos Aladár miniszteri tanácsos, dr. Kótly Károly, Kubínyi Árpád, Szabó János, Fenyő Sándor, Bessenyei tábornok, Cső:: Ervin, Kállay András, Rákosi Viztor, Lukács Lászlóné, Josipovich Géza, Emich Gusztáv, Latinovieh Céza, Emmer Kornél, Lakatos Miklós osztálytanácsos, (lr. Pékár Gyula, gróf For-gách Antal, Münnich Aurél, Werner Gyula.
A halotthoz nem bocsátanak senkit. Családja a délelőtt folyamán a mély gyászba borult özvegy körül tartózkodik s csak gróf Tisza István és báró Rad-vánszky Béla távoztak el, de kis idő
múlva ismét visszatérlek a gyászházba. •
Gróf Bülow német kancellár 8zéll Kálmán miniszterelnökhöz a következő táviratot intézte :
„Tisza Kálmán örökre lehunyván sie-meit, kérem Nagyméltóságodat, legyen meggyőződve arról, hogy a legbensőbben osztozom Magyarorstágnak ezen aunyíra érdemdús fiának elmúlása felelt érzett mély fájdalmában.
Gróf Bülow.
A délután folyamán részvéttáviratokat kflldtok: Goluchovrsky Agenor közös külügymir.,í»*vjr, Kállay Béni közös pénzügymiWKtter, Krieghammor báró közös hadügyminiszter, Szögyón-Marich László nagyitövet, Cblumelsky, az osztrák urakbása elnöke, Pa&r és Bolfras hadsegédek, König udvari tanáosos a kabinetiroda főnöke, Fejérváry honvédelmi miniszter és még sokan.
Koszorúk.

A koszorúk óriási halmaza érkezett
már eddig is.
A miniszterek közöl eddig a következők küldlek kossorukat a ravatalra.
Széli Kálmán — egykori bajtársának és vezérének.
Feiórváry Géza háró •— ecykori felejthetetlen bajtársának és főnökének.
Darányi Ignác — Tisza Kálmánnak.
Azonkívül koszorút küldött a kormány, a miniszterelnökség, számos e^/esülot, a közeli rokonság.
Hirlik, hogy ö falaéga (a kosso-rut kQld Apponyi Lajos gróf udvarnagy uijAn. Állítólag a koszorút már meg is rendelték ielegrafice Budaposten.
A magyar képviselőház pompás, nagv koszorúja a kövotkoző feliratot viseli: A magyar képviselőház — Tisza Kálmánnak. •
A temetés«
A temetést holnap, kedden délután 3 órára tűzték ki. Az egyházi beszódot a gyengélkedő Szász Károly püspök helyett Antal Gábor dunántuli ev. ref. püspök tartja, a ki különben a halott mellett ma délelőtt is rövid imát mondott.
A koporsót a délutáni vonattal viszik Gesztre, ahol szerdán délelőtt tíz órakor helyezik örök nyugalomra a nagy államférfi tetemét.
A kormányt ós a miniszterelnökséget Geszten a sírba tételnél Tarkovich államtitkár, Barkacsy Géza miniszteri tanácsos és Huszár Adolf királyi tanácsos fogiák képviselni.
Abba a küldöttségbe, mely Tallián Béla képvisolöházi alelnök vezetése alatt
.1 halottat GoBzlro alkiséri, eddig a UU vetkezők jelentkeztek: Csávossy Béla, Kristófé József, Münnich Aurél, Haltai Ferenc,\'Rónsi János, Kiss Pál, Oromon Dezső, Vörös László, dr. Nagy 8ándor és Werner Gyula, továbbá Wekerle Sándor, báró Radvánszky Géza, báró Ucht-rits Zsigmond főrendiházi tagok. A küldöttséget Farkas János képviselőházi fö-terembiztos is elkíséri. A különvonat « halottal csak kodden 11 órakor indul a koloti pályaudvartól ós szerdán reggel 8 órakor ór Nagy-Szalontára, a honnan • küldöttségek kocsikon mennok Gesztre.
A közönség a ravatalt holnap délelőtt tis órától tizenkét óráig tokintheti meg.
A burok meghódoltak.
London» márc. 24.
Pretórlából távlrják i Miedle-burgból kOlfln vonaton, a fehér-záezló védelme alatt Ideérkezett Transvsal kormányának négy tagja, néveaerlnt i Shalk-Burger, Reitz, Mayer Lukáos és Krog, hogy Kitchener lorddal kflzöljék a traasvaall kormány meghédo-léeát.
Miután Kitchener távol van, amennyiben Dolarey-vel áll ütközetben, holyetto a meghódolás! Pretórla katonai parancsnoka fogadta. Londonba a hírt ma reggel hozta a léslré és óriási örömöt okozott,
Az öröm szerintünk sgy kicsit kora! lehetett, mert se Botha, se De Wett, se Delarey nevét a meghódolók között nem emlegetik. Talán az angolokat megint alaposan elverték valahol és előre küldik a vigasztalást. Különben még n következő értesítéseket kaptuk:
London, március 24.
A Reuter-ügynökség jelenti Pretóriából: Schalk-Burger, Reits, Mayer Lukács, Kregh és Vandenrold, a transzváli kormány tagjai Middolburgból különvonaton békezászlóval ideérkeztek.
A Standard jelonli Pretoriából: Scbalk* Burger és a burok más megbízottai a hót neliány napián át a Renosterkopon tartották msgukat, ahol Park ezredes és más csapatok nagyon szorongatták őkot, sőt egy ízben majdnem fogságba estek. Helyzetük egyre tarthatatlanabb lelt. Pénteken éjjel staféták mentek Bal-moralba azzal s jelentéssel, hogy o bur megbízottak fedezet alatt oda fognak érkezni, ami szombaton mag is történt A bur megbízottak rögtön tovább utaztak Pretoriába, míg a fedezet Balmoralban maradt. Pretoriában Schalk-Burgert és társait Kitchener kocsija várta ós a főhadiszállásra vitte, ahol Kitchonerrel konferáltak.
A beszélgetés után • bor megbízottak
tovább mentek Oranióba. A Dai\'y Chronicle az\', jelenti Pretoriából, hogy a bur roesbizottak Kitchenerrel való beszélgetésük után Kroonstadba mentek.
A reggeli lapok mind azt mondják, hogy a bur mogbizotlakról szóló pro-tóriai hb oly kevéssé pontos, hogy csak sejtésekre a* alkalmat A hirt biztatónak mondják, de kótségosnok tartják, hogy Bolha, Dolaroy és Do Wett clizm ori-o Schalk-Burger autoritását.
London, már«. Si
A lapok egyelőre nagyon tartózkodva nyilatkoznak n transzváli kormány békeakciójáról. A Daily Tolograph azt Írja, hogy az iniciativa oly bur államférfiak-lói került ki, akik tudni akarják, hogy mily föltételok mellott hajlandók az angolok béketárgyalásába bocsátkozni és a kik engedelmet kérnek arra, hogjr e föltótelokre vonatkozólag a harcolo burok vozéroivcl összeköttetésbe léphessenek, Nem vonjuk kétségbe, hogy az angol kormány megadta ezt az engedelmet. A buroknak ez a viselkedése arról tsnuskodik, hogy komolyan akarnak bókelárgyalásba bocsátkozni. A Dailv Telegraph ast a reményét fejezi ta, hogy az angol kormány lemond arról aa engesztellietctlon álláspontról, a mely a béke mogkötésének eddig aljában volt
1
BÚTOROK
agy készpénzért mint részletfizetésre legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig legjutányosajbban
Ehreutren és Fuobs testvéreknél
Budapest, VI., Terézkőrut 8«
(Andrássy-ut közelében).
Képes \'trjegyzék irinyenu
>«> . , r ti te, ni», ni?. \'i
. - -*t
h D*Uy Mail mielőbbi felvilágosít*«* kő-tstel a kormánytól, vájjon a burok békektldőttség© osak * maga nevében,
vagy pedig a buoakal egyetért™ iadi-totta-o mes a békeakeiót 0« vájjon a transzváli kónaánynak Pretériábon meg-joleot tagjai «1 vannak-e tökélve, hogy az európai bur delegátusok beavatkoaás nélkül a békáról tárgyaljanak. A Mor-uing Leader aat kívánja, hojiy a béke-tárgyalás ne biuauljon meg Chamberlain fagy Milner túlságosan szfsoni föltételei mlaU. A Daily N<rws remélt, bogv a kormány nem fogja Milnert a békeföltéte-Uk megállapításával megbízni.
As a bir, begy Schalk-Burger és trans-yaoli kormánynak többi tagja béketárgyalás msgkesdése végett Pretóriába érke-astt, as Össses politikai klubbokban óriás Ugatott keltett Mindenki meg van győ-södve, bogy a buroknak es a lépése a béketárgyalás megkezdését jelenti. Az óeetos társadalmi körök a legnagyobb órömmel és megelégedéssel focadték ezt • hirt. Általánosan azt hiszik", hogy a megindult tárgyalás sokkal nagyobb reménynyel kecsegtet, mint a németaliöldi kormánypyal, vagy a Krügor-csoporttal faló eredménytelen alkudozás. A Daily Express ast írja, hogy a pretóriai jelentés rendkívül fontos é* Angliára örvendetes eseményeknek elöhirnöko.
8chalk-Burger a transzváli kormány t&bbi tagiával a mult héten Reverters-Jcopban, Balmoráltól északra volt, a hol Tark angol ezredes nagyon erősor. szorongatta őket. A bur kormány haly-keíe annyira válságos lett, bogy átfogása már csak órák kérdése volt. A transtváli kormány tagjai tnnek kövotkestében pénteken éjjel futárt küldöttek Balmorálba s megüzenték velő. hogy a bur kormány tápjai hajlandók volnának Kitcheneihez Pretóriába utazni. Ez a hírnök szombaton reggel érkezett Dnlmorálba 3 miutáu kudvoző hirt vitt a buroknak, ezek a várakozó különvonattal azonnal elutaztak Prutóriába a innen hoeain folytatták utjukat Kitchcnor fő-liadiszállásra, a hol azonnal meg kezdték a tárgyalást, a mely ötödfél óráig tartott Scbalk-Burgor ás táiaai a Kitcnenol folytatott tanács-bozáa után OráuzisazabadáUuniba utaztak.
Bitlaszel, márc. 24.
A Potit Bleuo, áz európai burok liiva talos lapja, a transtváli kormány pretoriai utazásét ugy magyarázza, hory az angol kormány azt az óhajtását fejezte ki, hogy a bur konnánynyal béketárgyalás kezdjen. Az angol kormánynak oz a viselkedése válaaz akar lenni Dolaroy nagylelkű tettére. Ugy látszik, hogy az angol kormány mo3t is ugyauolyan békeföltételekot szabott, a minőket már 1901. márciusában torjesztett a burok elé, do ezek bizonyára most sem lesznek hajlandók függetlenségükről lemondana.
legújabb.
Egy vezérőrnagy öngyilkossága
Bi-üsszel, márc. 24. Honnequin vezérőrnagy, a hadügyminisztérium térkép osztályának igazgatója, tegnap reggel agyonlőtte magét.
Fölkelés Venesuellába».
joNew-York, márc. 28. Willomstadból u lentik, hogy a venezuellai fölkelés az tolsó öt nap alatt nagyobb terjedelmet öltött és hogy a kormány a Cumánától keletre cső részt nem képes tartani. A lázadok Barcelonát ostromolják. A carupanói kerület részben már a lázs-dók kezében van.

mm
Jk franciák ijedtsAga.
A lorutóbbi időben Kurópaszerlo feltűnést keltett Grimm orosz ezredou árulása. As ozrsdes Németországnak szolgáltatott ki igen fontos terveket, ira\'okat és árulása most nagy Izgatottságot kelt Fronoiaországban. Az jigatottsáf nagyon érthető, mert mint páriái tudóaltónk táviratozta, Qrtmm kiszolgáltatta Ndmstaraaágnak ama stratégiai tsrvekst, amelyeket lelsdsNre tákarnsk késsltstt aa arass ve« sórkarral együtt orosz-német ás frauoia-német háború esetére.
Paurio francia ezredes, a hadügyminisztérium statisztikai hivatalának fejő az orosz katonai hatóságoknak értékos közlésekot tett, amolyok az árulás föl-doritósét lohetővé tették.
A Gaulis azt írja, hogy a francia államrendőrség Orimmet félévvel ezelőu Nizzában elfoghatta volna, de a had Ogrminiszterium II. osztályl.iak meg szüntetése óta tit inlormáló szolgálat egészen megbénult. A polgári rendőm csak hiányosan foglalkozik kémkedő ügyekkel és utasitáaa az, bogy katonai dologban soha aenkit se fogjon el. Ezért maradt ol Grimm elfogása. A francia minisztériumot teszi felelőssé ss áru tlásért.
A Matin egy munkatársa fölkereste Nizzában Pucirevszki tábornok, a varsói (őkormányzóság katonai parancsnokát aki azt mondta, hogy ö nem rejtőzködi\' Nizzában, mint többfelé hiresziolik. A {elesége három hónappal ezelőtt meahn és ez a csapás annyira lesújtotta, hogy szabadságot kért. Nem hivták se Var sóba, se Pétervárra, sőt kérdexősködé-sóro azt a feleletet kapta, hogy nyugodtan élvezheti tovább is szabadságát. E* is azt bizonyítja, úgymond, hogy az áru lás nom olyan rottenetes, mint amilyen nek széitében-hosszában feltüntetik.
Hajórajunk látogatá
Barcelona, március 24. As osztrák-magyar tengerészek tegnap megnézték a várost. Néhányan Montserratba mentek. A barcelonai főkapitány Ripper elien-tengernagyot meglátogatta a Monarch fedélzetén.
Cseléd a gazdija ellen,,
Budapest, március 24.
Korda Sánjuol fővárosi tanító márc 10-én megfogadta cselédnek özvrjjv Balog Józselnét,. született Süveg Ju . nát, aki már régóta ajánlkozott a hoz. A cseléd már as olső napokban sáfárkodni kezdett, miro a tanító lole ségo minden holmiját zár alatt tartotta
A csclédot bosszantotta cz az eljárás s a mikor március 2l-én illetlen beszédéért még meg is korholta a gazdája bosszút forralt ollone. Esto 7 órakor egy súlyos mángoló fával fölfegyverkezve lesáe állt a folyosón, mert gazdája nom volt oda haza.
— Ma véres vacsorája less a gazdám naky mondotta többeknek.
Korda Sámuel a folocégóvel együtt hét óra után érkezőit haza. Nejét előrebocsátotta a folyosón s néhány lépéssel hátrább maradt.
A mikor a cseléd mollett elmont, _ gonosz asszony hátulról fejbesujtotta a mángorló-fával. A tanító véres fejjel összeesett. Az ütés a fojo jobboldalán érte s talán komolyabb baja is támad, ha a cilíndor föl nom fogja a csapás ereiét. A cseléd a merénylet után meg szökött.
A tanító följolentést tolt ollono VII. kerületi kapitányságon, de a reudörsóg még nem tartóztatta lo. A cselédasszony tegnap mogjolcnt Kordánál egy hordárral s a ruháját követelte vissza. Korda tanító azonban elverte s kidobta a lakásából.
évee Lorc nevű fia szüleinek Haris, bazárban levő emeled lakásából kiesett as udvar üvoggd fodett tetejű és súlyos agyrázkódást szenvedett. Otthon ápoljak.
Qolisstv pessérlum női évsser hsl-
tgyiniulssteri W>»s7yXn. sséitttt rendelet 4::«lmében csakis orvosi randeletre kapható nálam Soliottola Ernő BpestcU, VI. Andrássv-ut, Váozi-körut sarkán. (Feu* dér« palota.]
budapesti hírek.
— Kettős ünnepély. Ritka szép ünnepély folyt lo tognap a fővárosban. Tegnap ünnepelte ugyanis Ranschburg Márk fővárou tekintélyes kereskedő házasságának és üzlete fennálásának 25-ik évfordulóját. As ünnepelt osaládot számos tiszt előie kereste fel szeren osekivá-nataivol, melyeknek fogadása után gazdagon teritett asztal várta s vendégekot, dk csak a késő hajnali órákban oszoltak széjjel.
— A tynkssemvégó gyermeke Rosner Iionrik tyukazomvágónak ké)
HÍREK MINDENFELŐL.
— Ujabb kivándorlások. Igazán
elszomorító az a hir, mely arról órtesit bennünket, hogy a körmendi ós némot-újvári járásból ismét mily nagy számban vándoroltak ki. Napról-napra nagyobb mérvekot ölt a kivándorlás, mórt o vidéket különösön megszállták a lel ketlen ügynökök, kik a saját hasznukért mindent elkövetnek, bogy szerencsétlen hazánkfiait rálátják a kivándorlásra. Mini hallják, Körmendről is többen, s mindnyájan családoa smbarek keltok vándorúira s mint nádasdi levelezőnk irja, onnét is öten hagyták oda falujo-kai. Továbbá Kertesről 63. N.-Hasosról 26, N.-Sároslakból 80, Lipócról 16 és Strem községből 109 ember indult el Amerikába jobb hazát koresni. — Hogy fog ez végződni, ha erélyesen meg nem lesz akadályozva ? I
— Budapestre vágyódott. Véber Erzsi tizeuhárom éves leány tognap eltűnt azőleiuek székesfehérvári lakásáról. Otthon mindössze csak annyit mondott: Pestre szököm, a szép nagyvárosba. A rendőrség a szülök távirati kérésére körözi. Mikor eljött, piros ruha volt rajta.
— Leszámolás. Yércs gyilkosságot íelont lapunknak gályi tudósítónk. Bi-uiotei Antal és Pnnegh Tamás gályi lakosok régi haragosak voltak. Szombaton reggai Bikiczei és kél fia kimentek a szölőhegyr. Kint találkoztak Panegh Tamással, a ki a fiaival szintén a szőlőben dolgozott. Dél felé az egyik Bikiczei fiu vízért mont. Ott haladt cl Pnnegh mellett, a kire valami sértő megjegyzést tett. Panegh a fiút nyakon fltötto. Az öreg Bikiczei és a másik fiu »ne megrohanta Pancghet s kivágott rvflmölcflfadorongokkal addig verték, mig eszméletéi vesztve, mozdulatlanul marai\'i a (öldön. A gyilkosok ezután hazamentek. Áldozatukat este felé talál iák meg az arra haladt munkásember rek s vitték haza lakására. Paneghet nagvnehezen eszméletre hozták, de miután elmondta, hogy mi történt vele, meghalt. A gyilkos\' ssaládot letartóztatták.
Lapunk legközelebb egy uJ« szenzáoiós rsgény közlését ksi* dl meg, melyre már most felhívjuk olvasóink figyelmét.
regény.
Az ördög cimborája.
Regény. Irts: H. Majd újra nekitámaszkodva, egészen kilökte holyóhöl. Azután kilépett a szabadba. \' Amerre s szeme látott, a fák kösölt mindenütt negyed méter magasságban állott a vie. Embernek sehol rommi nyoma. Egy ideig azon gondolkodott, vájjon mihez fogjon, énesitso-e a bajtársait, hogy erre szabad az at, vagy hozzon segítséget ? Csakhamar elhatározta magét. Segítségért indult, úgyhogy időt ve-szitsen a keresgéléssel.
Az árvíz után. A környék lakosai szomorúan meg\' rémültek, mikor egyszerre osak, egészen váratlanul • nyakukon volt a veszedelem.
Áradástői egyáltalán nom tartottak, tehát ocm is védekezhettek ellono és
hirttfftn, mint dltflft ^ítKttt!Ífl^ÍSs,
• hogyi tfeek lekwra ás wmhoba jő:-tek elő.
Még esők halvány sejtelmük sesa vaix arról, hogy Ü akozta, vagy mi okozta s nagy veasedelraet, mig aveazc* delem előidézője kényelmes nyugágyin
• vadásziakban oly mélyen és nyugodtan aludt, mintha lelkiismeretét a Ugkir
bűn M>n tsshilts volna. (Folyt, köv.)
at**eaaKSiesaeaaec«*es»sa*sa8*eaB***asil
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti fabonatőzods.
Élénk kinálat és 6 fillérrel olcsőMi árok mellett íor|alomba került 17.000 mm. buza.
Mmt" txua ifr.ia «Jr-e.ss, IW r.a-7.47, Ztk tpr.-rt T.M—T.S0, Te«t«ti LM.
mundta ktHiatctl r OacUAk Manu biuiittuouy ;c. Jtliáto« Kai HŰM
RiOMnuránri OuUik álumv. Ki. «V
iyar blUWminy Yöfl. M»n»r * h». t,
ira«!ék 190.10 ZMonajmdtk M.60. UmmitoM*«* i4T.— J«U. lul 4Í0.ÍO Kftnamwiari W. <>«xU m«fy»r álumruut t««ir«ar I>»M »\\c«l 71.— Nimei bírod. Diiik» ll7.r$, VMla v j UuA*Mati kAauti vaaal «¿4 W
B6«», minim. U <HxUÜ ktUli. ti W»f hitolr. 710.— OttUU\'U»«TU állm>".LW»i nür 077.76 4 UJUJÜ.kM BU|JU HMJjfMók ^ >I»IT*r kMoacjtraSék — DAU »«al
Fereaoivérosl sertésvásár. (Hivatalos jelentés.) Készlet U-t darab. Érkezett 448 darab. Összesen MO darabot eladtak 751 darabot. Maradvány 61 darab. Mai árak: Malacz 86 korona, Páronkint 120—180 kilogramm sulvban 120-180 kor. 220-280 kilós tíö-104 korona. 820-880 kilós 98—100 korona öreg nehéz, páronkiat 400— ¿00 kiW»-gramm súlyban W2 --ÜS korona ÁU0 kjlú-^tainiuonkint úlő-suiyban. Páronkint 4ű— oO kiló-.és a vclelösazeg 4 tuázalókáuak. elengsdéso mellou.JJA vásár lanyha volt*
A köspontl váaixsaarnok ára,
íMaeánjelentés.J A mai iatu élénk foría« iomoaii az éleliniczikkok ara onicIkedolt.Ol-csóbb lett a baromü és a korjuhua, melynek WejúX a karaakadök i keranávid Jyi-tul/át 1ÜO fillérrel mérték, i tyúk darab;* ÍRÓ fillér, kappan 180 fillér, idei caib© 150 fillér, idei liba 7 korona. A vidékről felkai dött hízott ludak kilója 150 fillér, pulyka 1U0 fillér, kacsa 120 fillér. Idei fejes aa láta darabja 14 fillér, alátaukorka ÍJ, fillér, idei hüvelyes zöld borsó kilóin l\'JÖ fillér. Sampion^oinba 4 darab 20 fillér idei spárga kilója 4 korona, articsóka da- -darabja 16 fillér, idei kalaráb darabia 20Ü* lér. Friss tojásért (másodrendű ládaáru 43 darabot olvaslak 2 koronáért
Nomatott Sriktty ViktonUt Bnd«pMt«o
Onk imtf Me&kitM
r«<UlJ4Í a Ura, r«)4dl «a«ol niftU
««.rt, TTrortca UM 4«
«nt; b(nak r4ta r70*Moi.; \' l.«rr etvn (*o4u(W KM J nnl r) »rollt savolM ia( ■ foltot. tífri
| U.iii(«4 u M«a*4i 4» » S^p-1
J7«arsrtl iHnl.ít
¡UlUiot MtotMs. üt S
»korMM. Tk^dt ■afrf«f«dtft-( •"ppm 1 kar. S Am»S >
mMki

Meglepődik minden ki
aa ín oUfU ie
1 danJt Mo«i píin — — — | at SS
t d.i*k bwW f hot I M 80
S UnOi iUUa (¿cfcmlr t^Ua — — — S St 10
I du«>> nUui C.dutr «. «> SMS)
I ákr> J «»trt M vUa — —. — — s M »
S ri-fQ volin aubtU — — — — — 461*0
I ré*>S Crtn d. n&fcptt— — — — t St -
Í rém* ,xlr---.-.-IOM-
I riMO Mte ~ — ~ — — — IffrtSO
I •uü\'^MAk UttUv» — í «* ,h ,tü »»dnoy ieruut
l tuluiuk UttUv» — f ÉI-<
k U .b fcAl »odnoy ifiUUi — - — S Sj — I dtif.l» pixolx»« r\\HJU»T«« waSelS - tf i ^»JthtU v»M<y Uvrwia »aSakal » « -t 4a»at ?ui*l Uku? —----- a art £0
1 IUUJ 3 tr^aiitfi — -- — —■ — jf?
Qiowrzn KÓB éa TJ5«TVSBS SuUlHl, OUtt-M s.
)
mum
Mk
Clave Ihyl I
Stkäffir Ufiár fill
IftMM JU*C*P|léÇ«»»fl
km* sujtfua
Brâzay-féle sósborsze^z.
A ki h*m*roian NithmliiliM akar • jOfpj»« kcUuioUnu vrièitw, dftmolie i*Wát, WraloMl, valamint » é« nyakszirtjét MJaborsjkitl, néUiny pot»« mitlva mir reuákivttii Mil* ka-Uâi «r*.
1 OMT\'Ävtf éra 8 korona.
I kÍ# M M 1 M
UMll OUtWl. 4M M BBir.
A hozzétarcdaô
Irma köifypox1
) hhú. fú»» ta cr«c» nia>ll.
im S kora a»,
tMirnftwastar NlmQs
ai utal
fclMWfc ktsfcrtta*
Reik Gyula y fíagykaoiaaein.
A legôuyélflt betspsgei
fopc\'.osan csoiïiagohra bérmentve küldöm
8 f®B»iniéHfc
tflßOTM ARfiSlft ^yvk^odé,
»t?I>APB&T, VJ., Bajózutena 18.
BUTOR
otftn afcr.r v&«&ral»i ce jsjön és BÍi.\'tn 730V- taaick úA\'ó. em-d\'A valooi Mr. -ekek, Iámra, |njl\'ó óra valamint ka lOjifé!? íj ¿s kov-tet hssznált bútorokat, »«ach oli\'zçbi síP.Vróuv beszerzést . aroi. juplisM: hum tit bútorok bcc*?réH*lnek
K ily-ntcia -ri-a r®lt va*okfnt<l»Mht« <álrt«iat balra.
á04M GERGELY Ogynötc
#a»fcoríio«cn( BAce-Scuroffh majry«
rc:j«v»t <f» hirtoïcî.-.t !tfsv«Ut; * kln»k 1 *aM totoj»)van.nnít, ftríoyaaak bt«a!«w- i «al hoszija. 30 0 h**.Mo!itor bor «US4; kJ- t «taö Jd beraS, hcJrtíj* >» 13 forint. * rj:/::*.;»iitiii aa f«au»vai«u.
BiononMd tfs Tál**a
fényképcszcti mfiterme
Jtadapest, most Kisdiófa-utca 16.
KirAly-utorAMl JobbrA mAtoftlk hie.
Kitünfi munka, bámulatos olcsó ¿rak. Kmail képek kitünö ós szép kivitelben készülőinek. Fölvételek a nap bármely szakában, borult időben is sikerrel eszközöltetnek.
Salgótarjáni Walaanbaolier füö
©OüHMG
iámét kapható.
F.zen kiválóhirü és valóüi tiszta borpárlatot Cservenyák György b.-gyarmati és Hanku* Imre salgótarjáni gyógyszeré- zok megvették az összes készletet (37000 liter) a Weíssenbaclier csődtömegéből és annak árusítását megkezdték ugy eredeti üvegezésben, mint litaronként a legnagyobb meny-nyUégig.
Vogyufesgútat ai*ctlményai legjobb óu lcijau\'-tí.bb toryárlc/.l
• SIORrondeléeek
HANKUS IMRE gyóiszírtszhez
SALQÓTARJiW JntérendŐk.
F«lvlUgo»llii«al «« árjeg-y* Íííkal «to! ffAluak \'ulaJUoncfok.
j
« Aif net. mâ&fit.oc
d« Xanyctfat\'-r.tscùty c.fc% tu, k,n <t \'<
míf ä JjU+ety+Jé Áfa
\'4h& ^uuW. <4+%*\\c»A ¿4,
¿\'¿¿te «JCtytJBc*nkp*t,
■*</ <ify/e\'/tv4 * («njeeti cfj ç/fè Ú/*r/a/i\'ts <¡0 Mmmmfof-
PÍ<rf ■ fOay vtCÍlA&V •
*é<ji vevutaA <xz A-Á-fe^t ¿t o. <«/. ■fofj tp-yc\' Bankf:c*ii\\ak.
■ax.altuS saya\'t Atf^ivtítxíít fa \'re -elf a. ret^y-cyy-emit, rt a p^t cr£6-Crt 3 Ao\'ttarvrtt /fctntc.t:r\\t>r*
--- ■ -J\' f \' "■ / \' t ■ ■ - —1— ■ - -
» fío/csóttjf acr, *>\\tSy Ksf.
/tZiljZi ¿-¿/¿¿a
•«* *£ ; • V Tt^l«,
Jfc»»»<<A<<5K*
£<xA\\u<S. oW* A4*
ssy&jit .ffíecfy! ßa cjo^à,
¿\'AclÍ ¿oi.ycyytAn. c-«., /fíKÍ.Aí-n mxtvoU*tA.t onist
tjtyi^tú. 1/ CL
.Jfe r/^ }jRc<n kha> JSuc/ctfit ft
Ft/at eiTtfiftrt ff. r- Ji\'r/sti t IhcwlS ?
8 fi T 0 r?f
toéckltvn^yn kirçlfa é* cl* MUai bátor i«v»locäkliaa kapbate
a kéizitlfü \'
i^ây\'Utaaa 44»# il acné « »n« ««r*tu


...mxnMNi
RaudolOlutéant
B\'Ätü, Yljíirüiy-m 24. Hí®
«a «¿>w*a uttltSik
Or. GAR AY ,
v. te. 4< III. «caU\'T ^ iitU * m«| SeUi*TY*k H uxlntw
eril NiW« fíit^ih. >«W»
uefcfl MtC- «« dirt úr ¡ói folj*>; at vüUiloi.4 ulrtMÍHt
kon ifasí«iiiif«3 bV-i.»;»^!»!, (irticrit. SAUwkaAt «» tJ4i*e .<«C«t »rr»^\'\'\'
Uin4 nlntuiiyi! kifxiWt o. aI««« n\'. «!- -,
«(*ir J \'
poaU !Ci-< i;

f*u4oil«l*f I*.-«. nrsJ«iti: o*-
10—( iç it Ml t—* lt
Lav lis kr I vá(a«i«i. « .-..•.------.ttz

ICi?élyp8inet8fa-b0fib0n
köl.r.jf.\'.«. rekedtség, hurut, rémhül»* "Heö öyálkaoldó. P.gyedttli Iiszai ¡¿yárlniány. rnely iL.szítunte* c/.ukorbúl ón ¿yógynövenyik» \' bol készQl, 1 deka 4. doboza íi\'J, 40 i* vÜ -üliúr. Gyurosa: - \'
«AREEBT B £ Z 0 ő
Budapest, VII , Blamér-ntoxa 39.la
A vilij legjobbja és La|ili8tó!< : előkelő kereskedésekben, gvózytárakban ét a vasúti > állomások éttermeiben.
A magyar gazda közönség
I ^seu=.flffwlm4l0 ajánljuk
Géxsàk-Créirâ^ I
A hSInyok kcdvûnca I A legbiroscbb
Okmáriyszerzö vállalat !
Mennyasszosiyok.
Vüieqények.
> Fu,
erektől ajatill arckenőcs, oltávolit az areböl mindeniunuü tisztátubuiságot ugy mint szepjöt, utkút, (Mitesser). má)fo!tokatstb
Ara ei{y tégolynok 00 íiliér. E«y doboi góisak-kzapuau «0 tiilór. £jy doboz puder (nagy) U0, kic^i 60 tiilór.
Kaphbtó kizárólagosan
WATTEfSSCH A. drojeiitóio Biéapest, VII., Dohány-uteza 5.
Ugyanott az összes bel- és külföldi HlaU^roV, piperecikkek, jjyóxypipercízap-panok kaphatók. -------
!" HMiaáU* öa „« , . .
* flKMUn kUtot hx ira. l<(l«*àUnkb uc*. kt*it»it » «olve«! Arttkrén-il l 4»k*i
♦9 kr. ; 1(1109 «da« \\ fu 10 kr. KlfUll w»fk,t* H M*k • riliamt) r«J4Sl:
HÍCÚKE»,V mx6sy»r<rUrm ttx rtI*lca*Ke<ahes*\' )(nt«iiu b«JnkU".t
Ajc Or««. E»kwt»»l
jicct, VU., Kcrojics\'-\'at 14! irk uiiudcafól* okCliVrrt m*t-«/.cn^ K;•r^\'/l0Ir!•i. < «-UinMa\'ja a li.\\i»Bi,. jl 01*pcn*.\\r^idUr:, uiVMj.ivaro»!-t*SÎ, BÜii<Uiir.-i|í* Uaxtl é» V»t0Hil ú:^yuK»l. u\'Jov*!, nUa?it>olx:;.r5iiEolt órOkbufojraSúot \'J,<yukot «• ktilúiobAsÓ inf»íffíi-
; lüpí. nuccoiA »î,vlî.-Yi-l. ••• (le\'/rrt! 4 hAxno. sA),:o\'<S*h»s e/lUfv.rs\'\'\' okwáuyohat,
vnf.\'l <jlw<ii j kllilríTutón StiirUII ut^nt
AIUOIlu>l * iiiiitvlcn Uuiriltti mt-ffbl^ncoktt U-bo.íyout. üffyviv<>: KXÜTCr.El£I J. B* uy*kn«k inry*» Ml r*u.lolkoj«d«4r9 n »AU.vUt.
A legújabb és legjobb különösség
kösavényaa-. rheumáa-, lsohlaas és idafffájdalmak elloa
Herkiilesfürdöi
Rheumafiuidl Foráttljen Schwab gyógyszerészhez Herkulesíürdön.
Ha megpróbálja, mag nem biz^a I
1 ilv»c i\'.ra 1 forint. 1-7*. H^xuasjmaoKJiuticxxT^).
Hazai általánds Mztositő
részvénytársaságot,
.....— melynél aaaesak aiini ■.
alőnyös feltét«lak tnel-
HtltM|«)Uok, farigSí^t, SUAk, MtaV,
iAla4»UQ»ml
szivattyúk u] es baszRált
Képek éa kéaiaaamimok raktára.
Legjobb minőségű
• (Conpsiczló) Rótok fim
GRÜNSPAN IZIDOR
BUDAPEST, V., Váoii\'Ut 114.
Ok oy«t»U Ub»tpily»u4vMT»t **«at«n.)
— Vesz és elad — \' —
t«tt lehat biztosítani, de
[ »hol az előfg&daló kA-Mokat azonnal «éa mél-
tényoaan ba«BÜHk> adt
^yopman ki ia fizetik.
X yyv\'iWri*m>é&>- «V t.
I
ÓOSKAVABAT, OZEItüZÁMOiíAI, tsljou mtliioly bsrcndozézeuat.
BaasoUl it ti«rutJ3lk W.
UJfloasAgl - Ujaons&gt
Borotváló por!
▲ borotva fölösleges TI
X mtUli« te u uctik t«lj«*«a trU.UsA*.l&»
b*r«tT4litt*rr*l biiki U 5 fitt «1*11 i<i«i/a
m«ic>or*l.4lljatia n>(4l minden «liiet*! Unuji* uelkul «. > ■•ll.U). bu«r boratvát hascaálcA A l*«*ir7»x«rUt>1> kox*14s. i\'iuiittmint: (üi-ttri borul«*lisk«11 h»Jj k«n ií rldóitn I k«ica>. R*ri b*rott>Ju>hoi m>1U h«lyb«n 24 Nnrr 4ot>*i (1 kilúf S kuiua* C>0 S!l«> kj»3iij\'.»U
uUtitMil, ktMU«>«lt> ciouuui\')! SO au«r. L\'t&n-
.véU«l u «lil«^«. b«»,-.:ieit ir«\'UO
bítmcr.ty*. Kiiir«!ii{ kayux\'v 8i4>v*sl<u :
ItUkío.- usóím: Ví., jívm
^tMARm/fí,^. -
C4IJ*!*WTi#HKihCSl!»C>M "
BUDAPEST. Vli,KLRfPtSI\'ÚT36.SZ
I
«a )4 «• eNed
han^3Z3rt
aísw venni. Mrj»n
oxnk Ujx mbj mlljor. hnnK««*rSt
avurtjtti.k.
1!, évfolyam, 85, szám
ItaüHtanízsa, Ym, szcroa, maiciüs ii
LZ! sxam 2 (íllér.
nn~i---——— i
NAGYKANIZSAI FRISS ÜJSÁG
HM
JM
Eisrizitési ára:
Helyben háabos honivá egy hóm 00 fiOfe . »V .V J. Vldékr« p<S»tai küldéssel ogy bén 1 koron« tOÜÜée.
Kiadó tulajdonolok:
X
SMwstM* U ttadéfaiv«tali
Ksl.lóa iltlkaiflé!
UUOHVAJ HUOÓ. ,
brnta
Meojelíoli naponta korín rtflueL ,
N/ccuUt * »KjLgykanii^i Friss UJtig\' ucrtóáéut nyomdájában. *
Tisza Kálmán temetése-
A színésznő betörői. Elfogott vasutrabló.
Hai
Békekötés Transvaalban.
Most az egyszer ugy látszik mégis csak kGzeleUik a békekötés napja, mind egy, bur ajánlotta-e, vagy angol, do a békekötés meg fog történni, valószinüleg mindkét részre tisztességes foltótelok mellett.
Lapunk más helyén olvasható, hogy a bur küldöttség nem a maga jószántából, hanem meghívására ment Pretó-riába, alábbi tudósítás podig részleteket közöl arról, hogy milyen előzmények után indult útnak a bur küldöttség.
Brüsszeli tudósítónk jelenti nokünk :
Mogbízbató forrásból értesitonok, a bur béke vagy aiínt az angolok nevézík a hódoló küldöttsúg az Európában tartózkodó bur ügyvivősúgeknél nem okozott különösebb meglepolést, inert ennek a küldöttségnek nz utja elő volt készítve, meg volt csinálva.
Mothuen lord megvoretése és szabadon bocsátása a háború történolébon fordulatot jelentett, mert\' ámbár a hadakozás ugyanolyan, sőt nagyobb orölyessóggol tovább folyt ós már Kitchoner szemó-lvoson vette át a csapatvozetést, a Methuen szabadon oreszlése óta mindkét részről nagy hajlandóság, tehát engodókcuység is mutatkozott a békekötésre.
Az ez irányban megindult tárgyalások azt eredményezték, hogy a burok foltó-teloaen meghódoltak és ezen feltételes meghódolás a harcban álló vexérek tudtával történt.
Ilyen módon az angoloké a győzelem, mert a hadjárat nem kudarccal, nem meghátrálással, hanem a burok rneg-hódolásával végződik.
A meghódolásnak feltételei pedig :
A transzváli köztársaságok teljes függetlensége angol protektorátus alatt, a mely protektorátus azonban csak névleges, amennyibon a két köztársaság áiiamiigyoibo Angliának semmiféle bo-lolyása nincsen.
Transzvál lemond az aranybányavidék egy részéről az angolok számára, ezt mintogy hadi kárpótlásként adva.
Mindkét köztársaságban a — még ezután moghatározandó — időn tul állandóan tartózkodó idegonek polgárjogot nyernek ós polgári jogalkat ép ugy élvezhetik rnínt a burok.
A foglyok szabadon bocsáttatnak, az elitéltek amnestiát kapnak. „ Több vonásban ezek azon feltételek, melyek mellott a burok meghódolnak és n békekötés meg fog történni.
Azt hiszik, hogy a bíkeltötést már a legköxelebbl napokban bokö-vetkssö általános fegyveraxAnet slöxi meg.\'
Tisza Kálmán tematóse.
Budapest, március 20.
A ravatalon« \'
Valóságos népvándorlás indult ma reggel a Sándor-utcába, a Dégenfeld grófi palotához, melynek második eme-loti nagytermében fekszik ravatalon Tisza Kálmán, a nagy államférfi.
A ravatalos termet ma délelőtt tiz órakor nyitották meg a nagyközönség számára, mely nngy tömegekben zárán dokolt a palotába.
armadfél óra alatt közel harmincezer ember tekintette ma« ■ ravatalt, melyet az Entreprise emberei déli fél egykor\'lezártak, hógy megtegyék az utolsó előkészületeket a délutáni gyászszertartásra.
A temetés.
Temetésről tulajdonkópen nem lehet beszólni, csak igen rövid és egyszerű szertartásból állott az egós.
Gróf Tisza István már tognap kife-jezto a család azon kívánságát, hogjf a
A palota olótt Sehmidt rendőrfelügyelő vozetósével egy szakasz gyalogos ós lovasrendőr tartotta iönn a rendet.
A Sándor-utcában óriási közönség várakozott » a rendőrség százával eresztette bo a résztvevőket, akik között ott voltak közéletünk kitűnőségei, miniszterek, főrendek, képviselők, magasrangu tisztviselők és a vidéki küldöttségek tagjai, a kik magukkal hozták és csöndben letelték koszorúikat a ravatalra,\'
Nagy^ feltűnést keltettek az erdéiyl ev. ref. egywlzkerülqt küldöttei, kollégiumi tanárok, református papok, presbiterek, a kik Bánffv Dozsö báró főudvarmester íőgondnok vezetésével vonultak föl s díszes babérkoszorút teltek a ravatlra.
A ravatalos térem komor gyászpompájával megindító benyomást tett. A sötétszürke, zárt szárkofápon egyetlen koszorú fekszik, a gvásroló özvogyó, Dégenfeld Ilona grófnőó. Tehát selyemszalagján nincsen semmiféle fölirá%.
A koporsó lábánál két biborvánkost egészen elborítanak Tisza Kálmán rendjelei és kítflntctésoi.
A szarkofágnál ar. Entroprise-inlézet díszruhás őrei és a Tisza-család szolgái állanak diszőrsóget.
A lépcsőházban rendőrök alkottak sorfalat. A koszorúk szinte özönével, or-kezlok s nemcsak a ravatalos terem, uscictn három más teiom és az előcsarnok is nuv.oit valók-
boszédek — miután az özvegy részt vesz a szertartáson — maradjanak el, így ezok cl is maradtak.
A gyásszoriartást Antal Gábor dunántúli cv. rof. püspök végezte, elbúcsúztatva a halottat. Ulánna rövid imát mondott.
A gyászszertartást pontban 3 órakor ko;-chóí( meg. Jelen voltak:
0 folséga képvisoletébon Apponyi Lajos gróf udvarnagy.
Testületileg jöttek : Az összos református föpanság, velük jött Bánffy Dezső báró. Széli Kálmán miniszterelnök a kormánvnral, Apponyi Albert gróf a ház tagjaival, kik impozáns nagy számban jelentek meg. Csáky Albin a főrendekkel, Kronfcid Zsigmond a börze küldöttségével, Lobkovitz herceg hadtestparancsnok és Purmann altábornagy, ott voltak azonfolül a kööélel számos jelesei és a mágnások közül igen sokan.
A környékbeli utcákat már délben elzárták és a palota környékére csak a gyászoló közönséget ongedték.
A kordonon kívül óriási, ezrekre menő közönség nézie a gyászoló közönség ós a résztvevők felvouulását.
A RvászAzertar\'ást a második emeleti leiemben tartották meg, olt, hol a ravatal állott.
A koporsó estig ott marad, mikor egészen csendben a vonatra és esen Gesztié szállítják.
Gettón a temetési szertartás szordán
délolőtt 10 órakor lesz.
Debrecen! gyöngyélet.
Debreoen, márc. 24. ,
Tognap éjjol gyilkos merényletet kö* vottek el csavargókból és kőművesekből álló banda tagjai, akik előbb a Nyugoti utcán az arra haladó békés polgárokat megtámadták. A megtámadottak mindig szerencséseknek érezhették magukat, ha egy pár súlyos ütés árán ép bőrrel menekedhettek meg az útonállók kezet közül. De jaj volt annak, aki nem volt olég gyors a menekvésre, mert az csak a vére árán szabadulhatott mog tőlük.
PozsAr Péter asztalos segéd is egy volt azok közül, akit az otonáüók megtámadtak és késsel súlyos sebet ejtettek rajta. ..
A Nyugoti-ntca 48- szám alatt többöd magával Gábor napot ültek, mikor a társaságnak eszébe jntott, bogy mnos cigány, Már pedig cigány nólkül nem névnap a névnap,-mégha ehmn szépen novezetes mirv Gábor. El ie határozták, hoge cigánv kelL Pozsárt bízták meg s banda előVeritésóvM, old rögtön útnak indult és akkor sr.embe találkozott aZ utoná\'íókkal, akik közrofoBták, Ütlegelni kezdték s mikor végezeznl próbált, a* utúnáfiík egyike liosssa hegy«« kést döfött a hátéba.
Kiáltásaira az őrjárat sietett « helyszínére b ezok segélyével dr Balkányl Edo korflloti orvoshoz ment, a kí iaon-nal kezelés alá vette a sulyoean sórfllt Pozsárt. Az útonállók még idejokorán megszöktök. A rendőröknek azonban sikerült közülök kettőt elcsípni soz már elég arrn, hogy a banda teljesen kézrO kerüljön.
Eskefás a fogházban.
Debreoen, márc. 28.
Rövid időn belül harmadszor történt már meg, hogy debreceni klr. törvényszékünk fogházában egyes letartóztatottak házassági szövetségre lépnek vagy ugy, hogy mindkét fél le van tartóztatva, vagy ugy, hogy az egyik szabad s a másik fél n fogházban ül.
Tegnapelőtt szombaton az utóbbira volt eset, novezotesen egy fogoly nő ló* nett házassági szövetségre egy szabadlábon levő fárfival, akivel már 10 év óta vadházasságban él s négy szegény gyermekök most a város költségén teng. *
A nő hallgatva a fogház lelkészének a tisztességről, a családi élet szentségéről, a vadházasság rut voltáról való - beszédeire, elhatározta mapát őt a fogházfcán felkeresett emberével együtt e nagy lépénre s két tanú gyanánt és szolgáló fog-házőr kiséretében fölment a polgári anyakönyvvezetői hivatalba, honnan az immár törvényesen egybekelt házaspár a fogházba ment, hol Gsikv Lajos fcfgházi or. rof. lelkéBz, egyik fogházi őrmester, három fopháiór a mintegy 25 fogoly jelenlétében egyházilag Is megáldotta őket, elmondván, liogv az isten a rosszból is tud jót kihozni, mikor a nehéz fogságban lövő nó szivét megindította o lépés megtételére, moly nekle s a fórjénok, újra tisztességet, négy szegény gyermeknek pedig novot, törvényes állást fog majd adni a társadalomban.
A nzrtütfiv gvormekeket különben a \'•hsecélyzó ecvlet ruházta lei.
—I—É
, Vádlott aki asm tárgyaL
NagyTárad, mára. 34.
A nagyváradi esküdtbíróság tegnapelőtt vette tárgyalás alá. Ponovita Sán-dor és Pop« János rozsafaivl lakosok bünügyéL Előbbit ugyanis az a vád terheli, hogy as elmúlt ér aaeutembor ben fuvaros társát, Home Mihályt, agyonütötte, as utóbbit pedig as, hogy Czencs Jánost megsebesítette.
Az esküdtbíróság elnöke Nagy Ferenc elnök a tárgyalást f*lfflg«~?z\'cttc s miután a törvény azt írja elő, l\\ogy az es-küdtszóki tárgyalások megszakítás nélkül egyhuzamban tarlassannk. a tárgyalás folytatását tegnap röggel 0 órára újból kitűzte.
Az esküdtbíróság össze is Olt tegnap reggel 0 órakor, nagy volt azonban a meglepetése, mikor az elnök felhívására a vádlottak közül csak Popovits Sándor jolent meg a szuronyos őr kíséretében Poba János II. r. vádlott ugyanis, aki a terhére rótt cselekmény csekélyebb voltánál fogva szabadlábon védekezik, tegnapelőtt este a tárgyalás felfüggesztésekor haza ment falójába, azt mondván társainak, hogy ő vasárnap nem tárgyaL - <f
Ily körülmények közt as elnök kénytelen volt a tárgyalást újból felfüggeszteni s ma rcsgol 9 órára kitűzni egyidejűleg a tenkei csendőrség telefonon felhívatott, hogy a vasárnapi munkaszünetre vágyódó III. r. vádlottat ma reggel 9 órára állitsa elő.
~iTnflmeí császár súrgínyiT
Budapest, márc. 24. II. Vilmos német császár a kővetkező sürgönyt küldte a gyászoló családnak: Tisza István grófnak Budapesten.
A német császár ő felsége, az én legkegyelmesebb uram, megbízott engem annak kifejezésével, bogy szívből eredő, legmagasabb résa. vétemet fejezem ki ön előtt azért a veszteségért, amely önt erte. 0 felsége megemlékezik az elköltözöttnek , hazája körül szerzett nagy érdemeiről és felemeld vigaszt talál ebben fiai és bátra maradottal részére.
Eulenburg
K"V;r —— ...
Rendőri
Budapest, márc. 25.
A bécsi éksxoriopás.
A bécsi rendőrség ma értesítette a bu-dtpesti rendőrfőkapitányságot, hogy e hó 16-án s postára feladott két levelet, amelyok egyiko Párizsba, a másik Brüsz-szelbe volt címezve, ismeretlen tettes felbontotta és kifosztotta. A Párizsba címzett levélből 47 drb 27 és léi karát sulyu, 63 drb 20 7-6 karat sulyu és 60 drb 83 8*4 karat sulyu brilliant, a Brüsszelbe címzett levélből 81 drb 40 kerat sulyu, 16 drb 14 8 4 karat sulyu brilliánt és 2 drb 17 karat sulyu gyöngyöt lopott Id. A fővárosi rendőrség intézkedett, hogy ha a drága kövekéi Budapesten akarnák értékesíteni, as eladót letartóztassák.
Életunt ssszosy.
Dominyák János napszámos 88 éves felosége, Kancsal Anna szörnyen elkeseredett azon, hogy a férje összeszidta. Tegnap este egy darab lugkövet feloldott fekete kávéban és megitta. Súlyos belső sérüléseivel a mentők az István-kórházba szállították.
, Eltűntek,
Kővári László 19 éves szabóinas gazdájának Kaplony-utca 8. sz. alatti lakásáról eltűnt. — Kollin Jakab 88 éves ügynök tegnap eltávozott Laudon-utca 11. szám alatti lakásáról és n»m tért viiüa. Lakásadónöjébes levelet irt, a melyben azt mondia, hogy öngyilkossá lesz. A rendőrség keresi az eltűnteket.
Életuntak.
Balánai Regina 18 éves cseléd leány annyira megunta az életét, hogy mindenáron mogakart halni. Ezért gyufát és lugkövet oldott fel ecevbon, ámelybe sót, paprikát és a mosásnál használni szokott büdös meszet kevert. A különös
keveréket azután a Dráva- és VisarrédJ-nteák sarkán ma reggel megitta. Veszedelmesen összemart belsővel került a Udkutba. — Vendég Imre 26 évos kőműves a Ferenc Józsei-hid budai oldaláról a Danába ugrott Még élvo kimentették. A mentők első segélyben része-sttvén, a Rókusba vitték. — Szalay Amália 18 éves cseléd Nefelejts-utca 9. sz. alatti lakásán marólúgot ivott. A Rókusban ápolják.
Lakásfosstás.
Pokorny Józsefné szülésznő nap-utca 9, sz. lskását álkulcscsal felnyitották s onnan 100 koronát érő ágyneműt elloptak.
Tavaszi zivatarok.
As emberek avt hiszik, hogy a tavasz még csak mutatóba jött egy pár órára, majd még visszajön a tél és helyrepó-tolja, amit elmulasztott, Közben pedig a vidékről valóságos nyári zivatarok híre érkezik, sőt Szegedről egy villámütésről ad bírt tudósítónk, íme a táviratok:
RoyesötSHe • vilién*.
Ssegesl, márc. 25. A tegnap délelőtti pár: percig tartó viharnak szomorü eseménye volt A kis Ábrahám Pista, egy nyolcesztendős fiu a vihar kitörésekor öccsével a lóversenytérenjátszasozott. Egyszer csak az égi tűz píros lövegvilláma lecsapolt a gyermekre és agyonsújtotta,
Öccsének ájuláson kívül más baja nem történt. A szerencsétlen gyermek meg-szenesodett holttestét beszállítottak a kórházba. Atvja lóvasúti munkás, aki mér csak gyermek« kinült testét láthatta viszont
■eavétifés márciusban.
Possony, márc. 25. Tegnap déli fél 12 órakor valóságos nyári zivatar vonult ét a városon, menydörgéssel és villámlással. A legutóbbi nspok havas idöjá ráss után kissé meglepő ez a gyors ugrás a nyárra.
Mlskolo, márc. >5. Tegnap nyári zivatar vonult el vátosunkon. Egész nap ssett az eső, délután meg dörgött ós villámlott, a mi szokatlan tünemény tnároziusbaa.
Az orvos Inasa.
Budapest, márc. 25.
Hollinger Gyula 81 éves hódmezővásárhelyi születésű urasági inas ámult héten állott be egy előkelő fővárosi orvos szolgálatába.
De mér az első napon meglopta és mogcsalta urát. Az orvosnak Damjanich-utett 18. szám alatt levő lakáséról eltűnt egy értékos gyűrűje.
Az ismeretlen tettes ellen megtette a följelentést a rendőrségnél, amelynek kiküldötte rögtön vizsgálatot indított. A gyanú Hollinger ollen irányult, da erről a detektívek nem szóltak Bemmit.
Tegnapelőtt az orvos levelot kanott egy özvegy asszonypaciensótól. a melybe as kéri arra, hogy legnagyobb sajnálatára nem tudván orvosi fizetések fejében tartozását mogüzetni, adjon neki egy-két hónapi halasztást.
Az orvos nagyon csodálkozott ezen s levélen. Hiszen ő senkit sem szólított fel fizetésre,
De még jobban vott meglepetve, a midőn egy másik páciense is levélben adta tudtára, bogy nem tud fizetni.
Utánna járt a furcsa dolognak és akkor kitudódott a való,
Az utas két hétig szolgálatában álló inasa bejárta pacienseit azzal, hogy gazdájának sürgősen pénzre van szüksége.
NvomatoU leveleket, a melyaken qz állott t
Igen tisztelt uram I r.
Felkérem . . , uraságodat, kegyeskedjék a nekem járó, de csak . . . 1-én esedékes összegeket, ha módjában áll, osonnál elküldeni, mezt nagyon pénzszűkében vagyok.
Holiuiger a leveleket az orvos pecsét-
jével lepecsételte, aláirta utánzott alá-írással.
A pacienseknek nevét éi tartozását megtudta a főkönyvből.
Vasárnap délelőtt és délutánonkint, a mikor szabad rolt, a paciensekhez eljá-rogalott és az orvos titkárának adta ki mageL
Mindenütt átvette a leveleket és a
legtöbb helyütt pénzt is kapott Jgy k$t helyütt 200—200, bárom helyütt 40—40, egy helyütt 250 koronát kapott.
Az inas ellen megtotték a feljelentést, de mér későn, mert megszökött
A vizsgálat sorén kiderült, bogy rendkívül veszedelmes csaló ós tolvaj, a ki eddig még minden gazdáját meglopta.
Amerikai bűnkrónlka.
Ahoz már hozzászoktunk, hogy Amerikában nem ugy történnek a dolgok mint ilálunk, amit ott természetesnok találnak és meg nem fltköznekrajta, nálunk a legnagyobb szenzáció.
Imo egy hét bünkrónikája, melyet a lehető lognagvobb amerikai nyugalommal mond el hírforrásunk következőképen:
MsgaaUkfltt fegyencek,
Easton, Md., fogházéból éi idején kiszabadult hat fogoly köztük Lew is Green, a kit szeretőjének meggyilkolása miatt került börtönbe és vakmerő fickónak áll hírében.
Thomas John Thompson depuly-shoriff, ki a szökevények keresésére indult, a közeli Bellevue-be ment, a Greon testvérek házába s ott is találta Lewis-Greent, de a midőn a házba lépett, egy golyó leterítette.
Thompson halva rogyott össze, odasiető polgároknak azonban sikerült Lewis Greon-t és két fivérét elfogni. Easton, Oxford és Bellevue, — három szomszédos helység — lakossága rendkívül fölháborodott Thompso meggyilkolása fölött 8 több napon át erősen kellett a hatóságoknak ölteni az easloni fogházat, hogy meggátoljak a fenyegető lincselóst. Mert a kutyának nem adtak hust.
— A Passaic, N. J., melletti Wellington faluban Agrenia Péter meggyilkolta Barney Cantor mészárost, mivel ez nom tudott hust adni a gyilkos kutyája számára. A községet is meglátogatta az árviz és Cantor boltja is részben víz alatt volt egy napig. Mikor végre ki tudta nyitni Üzletét, készletét pár óra alatt megvásárolták az árvízkárosultak.
Agrenia este jött a mészárszékbe és hust kért kutyája számára, mely —-mint mondé — éhen hal.
,Nincs —- felelte a mészáros — s ha volna is, van itt elég család, melynek szüksége van rá."
„Ha nom ad hust kutvám üzámára, megölöm" — fenyegolőzöít most Agrenia, azzal távozott és negyedóra múlva töltött revolverrel tért vissza. Ismételte követelését s mikor ez toljesitotlen maradt, kétszer a mészárosra lőtt és azt szivo mellett találta. Cantor képes volt még megragadni Argoniát ós elkozdtek viaskodni, mig Cantor eszméletlenül ősszo nem rogyott.
Ekkor lépett bo az ílzlelbo Ganlor segédje és meglógva Agroniát, ott tartotta rendőr érkezéséig. Cantor pár perc múlva meghalt
Bankbetórés köaönség előtt.
Montgomery-hen, Ind., a National Bankból éj idején hat rabló 8000 dol-lárt vitt ol. Négyen állottak őrt, mialatt kettőn dinamittal kinyitották a pénz-szekrényt. A rablást végignézte több községi lakos egy 6zembenlevö szobából, do nem mortek moccanni, mig a rablók ol nem menekültek a zsákmányukkal
Fejfájás ellen satrlobntn.
Lowell, Mich., városban Klump Vilmos folosógo, miután bevett egy főfájás elleni
Kort, csakhamar görcsöket kapott s ne-
ány órával rá meghalt A vizsgálat kiderítette, hogy a porban szlrichnin volt halálos adagban. A por mintának címezve, postán érkozett Klumpnéhoz.
A rendőrség letartóztatta a férjet, Klump Vilmost ós azzal gyanúsítja, hogy ó küldette nejjel i wériiet. hoav iav
szabaduljon tóle, mert más Dót szeretne olvenni. »
A fórj tagadja, hogy része volna a mérgezésben, ue annyit már beismer, hogy nőjének volt egy volélylársa.
Elfogott vesutrablá.
Alamogondo, New Mexioo, közelében sikorült elfogni Muagrove Győrgyöt, egy délnyugati rablóbanda főnökét és as egv óv előtt Glrytnnhas, N. M.. fölakasztott „Black Jack" fivérét. Musgrove-ot New Mexicoban gyilkosságért, posta és vasúti rablásért körözik.
A színésznő betörői.
Budapest márc. 25.
A múlt héten betörök jártak Dóry
Margitnak, a népszínház fiatal művésznőjének a lakásán.
A rendőri nyomozás során a színésznő cselédje, Thoma Júlia oly gyanússá vált, hogv a rendőrség letartóztatta. Megállapították, hogy a betörésben a cselédnek is része volt
Most a bűntársát nyomozzák, egy 20—22 éves középmagas, kövér arou nőt, aki még a betörés estéjén az ellopott ékszerekből két gyűrűt elzálogosított a Szív-utca 6. sz. zálogházban.
Vele volt okkor egy 13—15 óvesnsk látszó barna ruhát viselő fiu is. Ez az asszony a bo törés előtti napon a fiúval érdeklődött Dóry Margit és Turcsányi Olga iránt a házmesternél, a Wesselénvi utca 66. sz. házban, ahol a két ssi-nésznő lakik.
budapesti hírek.
— A király Budapesten. O felsége a király— mint illetékes helvról értesülünk — május 8-án reggel 6 órakor a nyugati pályaudvaron Budapestre\' érkezik és 15 napig marad itten, amely idő alatt a dologációk üléseit fogják tartani. V «
— Keresik a fogalmazó urat. A \'hivatalos lapban találjuk a következő érdokes felhívást: FELHÍVÁS. A székesfővárosi közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának ez évi március hó 6-én tartott üléséből 88^02. kbg. szám alatt kolt határozata alapján íelhivom Skriletz Elek székesfővárosi fogalmazó gyakornok urat ho^jy a fegyelmi ügyében kelt ŰRyószi indítványnak az 1886. évi XXIII. t-c. 6. szaka-, szának 1-ső bekezdésében foglalt rendelkezéshez képest volo leendő közlése végett az elnöki és személyzoti ügyosztályban (VI. kerület központi városház, I. emelőt 99. szám) 80 nap alatt annál is inkább jelentkozzék, mert különben ügyében a székesfővárosi közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, a kiderített tényállás alap-
1\'án, meghallgatása nélkül fog határoznL ludapesten, 1902. március hó 14-én, Halmos, polgármester.
— Akinek yeohJs vsn. Akiről az alábbi hír szól, elmondhatja, hogy neki van. Nom is fagyott, mégis a jégen törte\' el a lábát Döríg Gyula 26 éves magánhivatalnok ma reggel 8 órakor a Váci-köruton egy jégdarabban elcsúszott és jobb lábát törlő ki. A sebÓBzoti klinikára szállították.
— Részeg\' útonállók. Ma éjjel a Városligetben Varga Lőrincz pénzügyőrt megtámadta három ittas ember, A finánc azonban oldalfcgvvert rántott eló és azzal védekezett A támadók, a mikor látták, hogy emberükre akadtak, olmenekültck. A rendőrség most keresi.
— As álgróf a rabkórházban. Megírtuk, hogy a rendőrség letartóztatott egy Gyulai Persían György nevü szélhámost, aki mindenütt grófnak adta ki magát és könyöradományokat csalt ki. A csalót ma délwlőtt kisérték át az ügyészséghez, ahonnan a gyűjtőfogház rabkórházába szállították, mert beteg.
— Farosa méreg. Ma délelőtt 8 órakor a Dráva- és Visegrádi-utcák sarkán Balázs Regina 16 éves cselédleány mérget ivott, amely állt: lugkőből, foszforból, paprikából, sóból és ecetből. A leányt súlyos belső sérülésekkel szállították a Kókus-kórházba.
i i\' iíi i ¿tfá—wamm
BLrtoi srsómény érhető el Bhemns cío«, h*w4n<y. fej«jto, merülés
idffW hüéé««,; «e mindennemű ciontbán-talnaak eseUlben a Szabady-fílo iavitott Cnr>cine konőc* hasznában ntán. mely már «\\\\sryri bedörseolés után is a ísgktnosahb tajdduuakat vaybiü. hxy tégaly ára 2 iitujitü — kapuit;^ u l^glOb\'o gyógyszertár-km me^ruuduihetű közvetlen )a Szabady János ryógyszerészuéi — patrona Hungária gyógyszertár, Budapest, Damjanícb-u.
hírek mindenfelől.
— Kedvea férj. Késmárkból irja tudósítónk: Stoíole József cipészmestcr tegnap este ittas állapotban összeveszett nejével, a kit többször arcul csapott. Az ütések oly erősek voltak, bogy a szegény asszony hangos jajszóval összeesett és néhány porc múlva meghalt A rabiátus cipészt letartóztatták.
— Kikor, a kooslslagrény mulat-Páratlan eset tőrtént tegnap este Debrecenben, melr különös világításban tünteti fel a külvárosban lakó polgárok élőt- és vagyonbiztonságát. Egy Kortó&z Toreno nevü kocsislegény ugyanis tegnap este betört egy előtte ismeretlon, a Pesti sor 43. sz. a. lakó Papp Erzsébet lakására. Először megelégedett annyivtl. bogy beverte a ház összes abiaktáhlá-
Íát, majd neki esett a kapunak s azt ifeszitette. A ház egyedüli lakója Papp Erzsébet rómülvo menekült szobájába, alionnan már előbb az ablakok botöréso miau menekült az udvarra. Hasztalan zárta magára az ajtót mert Kerté»-.\', fölfeszítette. Kertész aztán neki osott Papp Erzsébetnek, botjával félholtra verto a sikoltozó asszonyt s azután olmonokült. A lármára ősszeseroglott nép rögtön orvost hívott a csaknem agyon kínzott asszonyhoz, mig az esetről pedig jelentést tettek a rendőrségnek.
— ¿letűnt tanító. Zágrábból jelentik: Szemák Károly 28 óves budapesti születésű magyar tanitó lakásán íőbo lőtto magát és meghalt öngyilkosságának oka gyógyitbatlan betegség.
A« Ipar csodája mindi« az volt, ha a* Ipartermék oly olcsó árban kerül for-gslesnba ha az feltűnést kelt, Egy ilyen csodát teremt meg mostan L. i o h tm a n n Vánóer posztó kiviteti osztálya Budapest Vtt, R ott enbill er-uteral2M. szám aazal, hogy 8 forint 60 krajcárért szétküld az ország bármelyrészébe s legnagyobb férfiöltönyre elegendő 8 métor, 20 ctm. choviott-szövetot, drapp, barna, és szürke, zöld, fekete és sötétkék szinbon * forintért finom fekete vagy sötétkék posztót barna, vagy feketo és sötétkék kagarn •zOvetetBzt a szinte hihetetlen olcsó árt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógyáros-nak pénzre volt szüksére, majd minden készletét adta ol neki olyan olcsón, hory a vételár- alig fodezte az előállítási költségűt. Nem félrevezetés az, hogy ily olcsó árban szétküld három méter 20 oentimétw férfi ruha-szövetet, melynek minden egvss darabja válogatott minőségű, divatos mintájú, amit bizonyít, hory rövid 5 nap alatt pár száz utánrendelési és körülbelül sráz elismerő levelet kapott sz ország minden réwébőL Ajánlatos tehát a nagyközönségnek, hogy minél sürgősebbon i ondói ien mez ezen hallatlan olcsó posztóból nefcdny öltönyre valőt, mert ilyen olcsó árban csak Xdnd íacjs szállít epy férfi öltönyt kiadó S m. ?0 cini. ruhrszövetet Mogrendelése-kít uiireikodjék minél sürgősebben eszkö-zötui, mart nem lehetetlen, hogy kéazleto a közeli napokban már olfog fogyni. Mog-rendcléfleket a pénz elölogos beküldése, vagy Utánvét mellett eszközöl. Mintákat « rövid szállítási idő és a nagy forgalom miatt nem küldhet. — Posta dobozért és szállító levélért 16 krajezárt számit
közgazdaság.
Elsfi Magyar Altalónoa Blato-*ltó Társaság. A társaság igazgatósága a választmány e hónap 22-ikén meg-tartott ülésén torjosztotto elő az 1001. évre vúuaíkqzó mérleget és az igazgatóság és fölügyelő-bizottság javaslata alapfán elhatároztatott, bogy a társaság április 6-ikén megtartandó közcyüléso elé azt az in dit-Ványt terjesztik, nogy minden egész ré sz-vény után 820 korona osztalék fizottess ék ki A társaság alapjai és tartalékai az 1900-ik éri mérleg adataihoz viszonyítva a köfotfcető emelkedést mutatják: Az olo mi Biztosítást díjtartalékok 4.080,000 koron á-lól 4.620.000 koronára. A kUlön UrUlé k SlGtJ^j koronáról 568.588-14 koronára emelkedő« és 960-706 65 korona összeggel egy uj árfolyamkülönbözoli tartalék alakíttatott — *« AUibUtksitási tökoálio-
iSftuU
mány 1»L d«ember ai^a 27M2SU)43^8
koronára rúgott, melyljel szemben a díjtartalék az előző évi 78 millió 11.711\'4ő korona ellenében 72,690.999 04 korona. A társaság alapjai pedig az 1900. év végén kimutatott 90.480.868-12 koroLé.vSl mult év dwzember 81-én 97180ő09^\'t>fl koronára emelkedtek. Az utóbb említett alapok következő értékekben voltak elhelyezve: Takarékpénztári ós bankbetétok 9,771.218-81 korona, «A^-velek 89,691-675-50 korona, magyar királyi és osztrák járadékok 1,802.767-45 korona, magyar királyi italuié-résl kötvények 13,658.800 korona, magyar királyi államvasút! arany- és ezüst-kötvények 1.678.460*— korona. Állam által biztosított vasuü és egyéb kötcleivények 6,638.722.47 korona. Budapest székesfővárosi kntvényok 6,451.874-— korona. ölasz-iáradék és ogyéb értékpapírok 2,828.446\' 11 korona. Váltókban 1,036.80401 korona. Jelzálogkölcsönök 2,909.210 01 korona. Étlct-biztosítási kölvónfkölcsöuök S.741.596-— korona, Társasai LúzvJ: 3,310 000*— korona. Osszeszn ÍT.I0I.098\'96 korona.
A Bufltipostl Közúti Vasutrész-véuytársasáff december 81-én lezárt zárószámla adatai a következők:
A) Bevétel: L A vasúti üzemből eredő bovétíl: 1. Személyszállítási bevétel: a) saját vonalainkon 65.7939,7-84 K. b) a budapesti villamos városi vasúti átszálló forgalomból 96,792-44 K. c) a bndapest-ujpest-rúkospalotai vasúti átszálló éa peeto furgalesnból tó,248*97 K. d) a budav»stvidéki vasút hálózatán 89,949*06 K. — O.StiV.338\'72 K. 2. Aruszáltításí bevétel 8870 70 K. U. E\'jvéb bevétő!ek : 1. Kamatok 911,257-26 í.
2. Bérházak jövedelme és haszonkárok: a) az V. k«r. Linét-körut 22. sz. ház után 41,»30 K. b) aVlL ker. Csömöri-at 15, 62—a én Alpar utca 6., 7. számú hisak után 61.168 64 EL o) a IX. ker. Üllői ut 111. sz. ház után 12,789*66 K. d) aa L ber. Szép Uoaai báx után 1891-65 K, e) a U1 kerület Ó-Buda főtéri ház után 4UG4 korona. 0 az Újpest Btthlon utca 10, 12. számú hái után 6462 30 korona, összesen 126,686*75 korona, g) az V. kerület Nádor utca 29,81, 83. számú házak után (házbérek ce«k a november 1-én már kiadott lakrészek után) 45,770-60 korona, h) különféle haszonbérek 11116 korona, ösa/«»en 188,622*85 korona.
3. Vegyesek 186,241*46 korona, 4. 60,225 darab budapesti helyiérdekű vasúti részvény 08ztalékas3ól,e75 korona, 6. 11,997 darac budapest-ujpest-rákospalotai vasúti részvény osztaléka 89,982 korona, C. 8152 darai) budapeslvidékí vasúti részvény osztaléka 40,760 korona, 7. 179Ő1 darab Ferenc József földalatti vasúti részvény osztaléka 86,902 korona, öeszweu 1,79«,240 korona 06 fillér, összes bevétel 9,649,493 korona 48 fillér.
B) Kiadás. I. üzemi kiadások, központi tolepok stb. 8,537.103*17 K. It A székesfőváros részesedése 260.678-74 K. ül. Peago illetékek; a Szent János-kórház—Délivaiut vonalrész használatáért a magyar állam-vasutnak fizetett összegért 2000-— K. IV. Egészségügyi szolgálat: 1. Korületi beteg-pénztári járulékok 20930*72 K, 2. Kegydíjak ós segélyezések t/emélyzeinck 18032-48 K. 8. Egészségügyi szolgálat költség»! 16716-67 — 66688-77 K. V. Kötvénykamatok 889424—, VI. Adók ós illetékek: 1, Adók 462382 81 K. 2. Bélyog, Illetékek és bid-vámok 240314 9C K. 3. A hidak használatáért fizetendő külön dijak 20614\'50 K. « 723812*27 K, V1L Törlesztés ; 1. Az 1901 évro törlesztett t százalékos kötvényekért 158760— K, 2. Az 1901-re törlesztőit rész-vényekért i.08800— összesen 86üá«0 K, V1B. A nyugdija\'ao és rendes tartalékalap-kamatoztatása 36297 82 K, IX. Loirás: a leírási tartalékba helyezésért 16000- K. összes kiadás 6695373\'27 K, összes bovétcl 8649498-48 K, összes kiadás 5495373\'27 K, Marad 2964120*21 K, Bozz/t a? 1900 évi riWcmény-maradván 566216*41 K, összoson 3519885*62 K, Felosztási javaslat. I. Nyo-reményjutalékokra: a) az igazgatóság ré-Bzéro 194087*02 K. b) A folügyolö-bizottság részére 9600— K, o) A tisztvisolök részérő 68226*10 K összeson 261918-12 K, 0, Osz talékra: 101325 darab részvény után á K 28— összesen 2887100— K, 6762 darab élvezeti jegy után á K 18— (a tárcában levő 796 d»rab élvezeti jogy nom részesül osztalékban) 108636— K összoson 2940686— K, II, Nyeremény-maradvány: Átvitel uj számlára 816786*«) K, Őszesen 86193S5\'62 korona,
A főmérlej adatai a következők:
Vasyon : Körúti vasúti vonalak és villamos berendezés. Az épitési számla 1901, dec. 01-én 38.351,160-74 ^korona. Villamos átalakítás előtti beruházás. Az átalakítás előtti vasúti beruházások 6,048,809.96 kor. Előmunkálatok és uj tervezések 48,106*81 korona. Készletek. Müholyi és egyébb anyagok készlete 454.016*07 korona. Lovak 1 korona, összeson 468.016,07 korona. Követelések. Klöre toljesitett fixetmények 6.482-82 korona, biztosítási dijakelöreritele 6,892*58 korona, előlogek személyzetnél 23,200.68 korona, budápest—újpest—rákos-
palotai v ¡fiamos vss«t rt folyéetámlt
192.167*62 korona, bndapest—újpest—rá-kospalotai vasút pcago-vágány építési számla 61.468\'18 korona, a bpest h. é.
veputi résrv. osztaléka 1001. évro 851.576 korona, a budapost—ujpost—-rákospalola VQSntí rérvv. 1^)1. évre 89 982 korona, a budnp»tl\\ idéki vasúti részv. Osztaléka 40,760 korona, a Fcrcnc Józsof földalatti vasúti részv. osztaléka 1901. érr- 8?,902 koroua, különfélo követelések 8.089,418*22 korong összeson 3,841,030 korona. Pénztár, értékpapírok és a társasági alánok ingatlanai. Pénzkészlet 1901. deczomber 31-én 86,206*12 korona, betétek pénzintézeteknél 0,636,313*03 korona, fOggö kamatok értékpapírok után 06,292*13 korona. Értékpapírok 1) állampapírok, záloglevelek és fővárosi kötvényok 6.874,594*74 korona, 2) vasúti clmlotok 50,162 darab bposti h. é. vasúti részv. 9,139,035*95 korona, 68 drb bpcsti h é vasúti „élvezeti jogy 680 korona, 14 997 bpest—újpest—rákospalotai vauili részvéng 1,761,070 korona, 603 drb budasMt—uip»st—rákospalotai vasúti él-voictl jegy 60Í50 korona, 8118 drb bpest-x-ídéki vasúti részvény 870,608*22 korom», 34 drb bpcsl-vídékí vasúti élvezeti jegy 68 korona, 17,951 drb Forcne\' József földalatti vasúti részvény 8,690,200 korona, 49 drb Ferenc József földalatti vasúti élvozoti jogy 490 korona, összc,en 22.238,lll\'f)2 korona, saját cimlotek a tárcában 19,062.400 kor. Nyugdíjalap értékpapírjai 9018-70 korona. UitU«iUki és betéti értékpapírok 250,080 korona, összesen 6l,282,507\'27 korouo. Bérbáiakra 468,213*47 keroua, toikek 2 028,769*96 korona, a Nádor-utca 29., 81, 88. számú bérházak épitési számlája 2,316,142*65 korona, használton kívül helyezett istállók és m»lléképai»t»k értéke-244,184*64 korona, összoswn 6,067,310\'62 korona, összesen 67,339.817*87 korona. Végösszeg 100,082,829*95 korona.
T»her: Részvénytőke. 196,842 darab részvényért 88,168.400 korona, 6647 darab élv»zoti jegyért 1,309.400 korona, összeson 40,477,600 korona. Kölvénytők». 1895 évi 4 blázaiékos kötvényekért 17,236,600 korona. Törlcsctett 1806 évi 4 százalékos kötvényükért 764,400 korona, összesen 18,600,000 korona. Ferenc Józsof hid vasút törlesztendő tőkéio 425,812*68 korona. Társasági alapok. AlapszsbilyszerO rendes tartalékalap 1,186.788-27 korona, rendkívüli tartalékalap 68.787-32 korona, leírási tar-ts\'ék 959,384-55 koron*, külön tartalék 80,205,067*69 korona, nyuzdij és segélyalapok, a) Nyugdíj alap 6Ö0.104 korona 20 1111 ér, b) Segélyalap a társaság vil-Umos üzeméltéi alkalmazott forgalmi személyzet segélyozéséro 500,000 korona, összesen 88415006*86 K, Tarlozások, Az igazgatóság, felügyelő-bizottság és választmány alapszabályszerü lotéto 76000— K, Pcl nem vett osztalék 9712— K, 1895 évi 4 százalékos kötvények törlesztési részlete 1901-re 168760— k, Részvénytörlosztés olörovítol 41200— K, 1805 évi 4 százalékos kötvények esodékes kamatai 828564— K, Hátralékos 4 százalékos kisorsolt kötvények 35070— K, Hátralékos kisorsolt részvények 6000— K, Szomélyzotl óvadékok 107081*68 K, Vállalkozók biztosítékai 94688-80 K, Budapest székesfőváros részesesése (1001 julius hó 1-töl december hó 81-ig járó rész) 168,110*64 korona, értékesített és természetben fölhasznált háramlásí tárgyak értéko 385,083*40 korona, olöro volt számlák az űzőmből 138,326*21 korona, Bncst hé. vasutak részvénytársaság folyószámlája 709,047\'62 korona, budapostvidéki villamos vasat részvt. folyószámlája 70,786*52 kor. Különfélo tartozások 1,917,583*89 korona, összosen 4,244,794*82 korona. Nyereség: nyeremónyjutalékok 261,018,12 kor. Osztalék 2,940,686 korona, maradvány 816,768*60 korona, összesen 3,519,336*62 korona, összesen 100,082,829*05 k.
regény, íz ördög cimborája.
Regény. Irta: H,
De halk kopogtatás ébresztette fel
—- Ki az ? kérdezte Dzsicz,
— Én vagyok nagyságos nrl mondotta kívül az öreg portás.
— Mi kell
— Visszaérkeztek az emberek a7kápolnától
— A gróf ur is visszajött?
— Még nem.
— Jól van, az emberek csak várjanak.
ö pedig nyugodtan felkelt a legnyu-godtabban, újra kinyitotta a titkos aj-
tót lement a íbiyobóba, do most as benyílónál baba tért
Alig mehetett kétszáz lépésnyire, a mikor kinyitott egy njtót.
Óriási zúgás, teljes világosság jött be az ajtón.
Dasics kilépett rajta,
Most egy széles nyílású barlangban volt.
r
Kiment rajta a szabadba.
Ott volt a vízesésnél.
A tuluó oldalon, alig tiz méternyi távolságban a vizesén zuhogott le a magasból,
Daaics lement egészon a :*siiipig. aztán a sziklafalból kiemelt ogy négyszögletes követ
Az ürogben egy egérfogó lett láthatóvá.
Desics megrántotta est a fogót
A következő pillanatban a zsiHp ha-iyén állt és a vízesés viriöroefíí nem zuhant le az üregbe, b*nei« ujrv ren^ des medrében folyt tovább, _ #
(Foiyt. kőv.) M
GazdálkodÓK
aóp-olnJ»t, mlad»Dn»aia K»na-o!aJnt, os«kéS* kcnöoi&t, mln4«&í41» olajf»*Uk»t Uinvl«*-tot, k***tS-a4t, styaa«t c«s»»nt«t, kitrAnyt, karboUaaanet, «tappar.fjrSkorat Ugoleaékt boa 4a Utlobbaa kapb*tjik
Halász Mik Menü 1
YH ktr^ Rwnlwci-atca 13. szia.
Brázay-féle sósborsze^z.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje bo arczát, homlokát valamint a fajét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány p&rcz múlva már rendkívüli üdítő hatást érsz.
1 nagy üveg ára t korona.
1 US . M 1 a»
Nyomatott 8iik«lf VUlomit B«xlip«i1«n
-\' &U* fct 4ioí. tni&a A
fCct/icA <x£ ¿cCff&i, Kctirujji
t?o\\ X<**tyotCa£taAé ctoJk
<C ¿*rn<A/lA ,
•i&H.lltA <rCc*o fU4*£u>
AaJt- Asxsptw/ruxA,
ifcUcuí ft^t*. ¿a**. ¿¿vegAuct\'A. .
yMc* <±JCtchl jBanftjpctt •
f/AaXaJvojjiic. tíoyy frtom <cCe*\\ *ttcL£r€ ¡¿¿cnaícgv <
«¿áay/ÍCtxdtt*nj«c/t a/ alt4 f}$4rta/ir<a tto /tartatot
tcA <KfruU tnaA
vieUAt** \' t SÓp
*tuuu*4 AtXictf* /* t»teL*
/ofliyytt Softh^átnah.\'
<cu.oil<U ycLói ja. ni ¿4
*** ¿4 ¿uZt+ru* trrxZ+t*.
(t A <XI/olj rr+tny*
•V-¿sy<¿y\'rxltöSc*m%(
JBctnfydt
^txXi^rT» ¿cÁaU.
tv"\'
jC^chljBctnklá*
\'JBuo/ct/u/l
Ftrtti trt\'ilhr* (/. iij^rJtiltlhorufS^L
IllTDII BARAIOI A tZtOOBUA* SZABOTT AB L A T B A T Ó!
Saját keszitvnényfl férfi és flu ruha-áruház *
Lukács &yoia férfiszabó
r«181tö IfHél följebb
Dorby-íelöltő Ifi „ és
Havêlook y 60 és
Férfl-őltőny U ,, «t
Férfinadrág 4 „ ét „
bársony, Piquât, és Aivatex«Tet-m*U4ttjrek t
M »I

Mértékszerinti megrendelések jutányos áron esziOxöltetnck.
• «•10« KKAUB* LÉPŐT FIA A
BUDAPEST, K088UTH-LAJ0S UTCA 1« (As Udvari káréhái mellett)
Ous választék flu és gyermök-ruhákban !
Vidéki megrendelések pontosan és lelkiismorotescn eszközöltetnek.
Mintákat kívánatra bérmentve küldök.

Claircthyl I
4« U U*Mh j
bhäflbr tanár HU [
als ■«iJJ.Mx.tKto. m«4vto • fogak tfU- I mUU » tortu-TU •ltar«uUa a ; I
• «újtr*f«t StalaficUlJ». Ar» 1 kw. I>mtty«mu lMMt*t«iUl«k M iMilr \' kl aa által*» kiaattatt ,
IRMA AUCKHNÓCBBHrl
• )«(kis«kk »«rUkbta U ártolmu fltrt tud kimutatni, aaielItU arcuk.» altOin et4or*-kel apdtja, railftk fr H vctUxUU twlu-, tt< »Kk4r.teni.t4k.
im: He *g*lr » ti. auy U«.lr 1 kw. « IL a k.Uut alU«(iU a CuxiraU
Irma 8&app«n
IÉMNM UmUb Htppta, Utftal autut. ára ee fllM». A boxzétartóié
Irma hölgypor
>.»k.Ui f»S4^r4«»aJmmetm* mUSmi.
todaraigó-vastor utotw
IITWMntWU) kM«éiaa4é *mti nafcM wtatet
Reik Gyula «^Ä,
t flagykaoiaaéo. |
\' *
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST,
m Erzsébet kirttyoHt 15—17.
OU»akiUM k&tyAk. iph\' «*m4}S»Ií *a «■k*r»*»k iMn, «sTm 4v 4to U taatl«-ftlfeb mifaslni^.
Ai InUiit mfoim kUUUMQ ki Mi teoto**». «Otoo* el»r»er4 int MrtokAbaa vaa; kSlSoSísn 6 ca. Sa a*. ki». JTal«4«a ImunMkk «Iis-■a«r4a4u«k. Kddii t&bb «tat •» nSnuMk lett a fctfobb «ednnurä «tUeaAtva, kik ni<vl>l Un-UW(HM fantartaal kéf m»1l
A bor.ndwto iWnlikk ée U *^4D4«e«r< kt-v*4r!mwycka«k m<«{«Us.
F.IrcUlrk »r»5i» 4a korra rali UWuUt nílkal wak4>itUtiMk. Élte rirUg la. hOljék «rá-
min átUrvto otfMi foltból 4« ktaolto 4* • lej-Mwtl.tWjeMbb mU*U kttléo «4«UIr.tui
Wiiímw.
KU4U» mttUkeit ára kMa «tahik kAl»a fl] BXlftjfftfél ittrioi
I Ai intfaat tol «fon «MMkttUtteMl btr 4« a villa-4M« varat (M -aaun kSrat kiUrVilUtkwt» Utol k4ay-»T«» rlrthalö.
tUrin.lt« pro»*«ktoa» 4« r*tf4Mt ftlUtotok«! ta-gr» <i bioatafem ksld Mrki»ak
mm iff*mfató*40,
ÁDÁM GERGELY ügynök
Jankováoxon, Báos-Bodrogh magy.
r<Jld»k«t 4« birtokokat kSavoUt \\ a kinek •ladó t«lapj«l vaunak, forduljanak bUalom-mai bouija. 300 hektoliter bor «1*44; kitte« jó borok, h«kt4ja U—IS foriut.
Folvílij-i.lti.t aS fontaovoaatt
ÍWlft««BMíMSMi» !•<•;
| Ha valdban |o tintát akar is
^ UT kér)««, «n r«>4.1Ut.*a ff
kassa! tintát
Maderspscb is Szekeiy !§
f«U«macyarer»x*|r1 tti»U»yáráb*l ! J " K A J9SAN rrz^T. ■ ll
i75$5ÎR$îK5»5Kn-«ré*-ïè$
Magyarnak Pécs. Németnek
Ne küldjük pénzünket külföldre! ......
Legjobb órákat és éksserekot küld ,
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszerárugyáros
, P t 0 8 E T T. 1
(faae tataafl ftárgyakéH a péwrt vlaasakdtdSm «agy kloaarélaM.
■ S fevx JÓTÁZ^LASSAJU. I " ..I
Egy pontos niekol ttebórs Valódi ezOst kétfede). anker.
«zép kivitelben firt 8 60 rcraont rröa azerkezettel,
Kgv pontos nickol ébresztő óra 190 szép kivitelben — — — firt 6.8« Valódi czast remontoir • óra Valódi ezüst tula remontoir»
pontos járással —. — — „ 6.— ankor kélfodelos óra — — írt 10.80
14-Uaratou aranyláaosok oslnos aaéy klrltolboa: ¿0 framm nehéz 25 írt, 25 gramm nobéz CO írt, 80 graunn nobéz 36 frt, 40 granuo nehéz 47 frt 60 kr. — Minden lánczhoz aranyba foglalt kOves lógók külOn mérvo 15—10 gramm sulyb&n 4 frt 60 kr.
l-üadén tárgy a királyi fópénsverdehivatal által megvizsgálva ég bélyegeire.
KtMatetr« SUami *m «mykwwklMl. - Tlbb hm «U«n«rS l«v41 birtokomba« <riui.
Vagy képes irjegyiék legye» ée bénnonlTe kUIdetlk.
BUTOR
I
Váairlok fl^yelmében, kl jól ée ok\' oson akax vásárolni «a jöjön éa gyö» xőfljön remek háló, ^bídlö. valódi bórszékek, lámpa, ingó óra valamint kü-löaíélc uj és keveset használt bútorokat, remek clCszobn .szekrény beszerzési áron kaphatók használt bútorok b«cseréJtetnok XrUr-at.xa 64. **im *ojt Tak«ktuUatt4bes Ultidal kaira.
¡Síimtalan kîiiOnct ira» è. 4rli«t rrakorl.t t«ltuui «ma 17 *y AU f.tiàlM
l«(i«bk«a ajaalkagak.
és iuühóiyag elismert togjobb óvszor, ucóActí páruü csomagolásban, orvosi tekintélyek ajánlata szerint teljesen biztos és ártalmatlan tuczatja 2, 4, 0, 8, 10, 12, 18 korona Gopotto-amoricans ¡rövid) tuczatja 6, 8, 10 koroua Diana-öv (havi kötszer) 8—11 korona. Duhad fel-kzerelt rAktlur: irrigatorok, focskeudók, suspeasonumok, cs. cs kir. szab. Ko-leti-félo sérvkíltők, haskótök és gOrcsér-harisnyák stb. ail „aaU va«teu Bray-t 0)|
OrvosiUg ajánlva, legtzélszerübb aöi
különlegességi
Képes árjegyzéket zárt bűritékban küld:
KELETI J.
anraa*aabéaal mtt- éa kötcaar-gyju
aiaytt«« 1S7S.
BUDAPEST. XT. kar. Karónak sr eg-stes 17.
RandelOintAseit
Budapest VL, Aodrassy-öt 24.
u •pmrm m«U*M.
Dr GABAY ANTAL
V. M. 4« ktr, MTiUly fl«rv«« • nemi b«tof«4ok 4« bkba)«k «ulorrrn, gr*\'
flil 1>UU.1 »¡k»rr«l, ffttm. alapotuia mlad«n-acmS fórt- t* nü it.ml l>ft»t»4j«Vol hufre*»-folrirt, f*k4ii.k«l. 41 4rJcrtoi4a «Ub^aU. k«J.-kort 4« »iiidettooma b&rUt««»*c*t, *l(T<va(l>lt (4>flM&t, «.UlokaU ti (<J4i«bb«kn4l fytsiai ki-Uu4 or.dm4nniT«l kipróbilt ui*d»»fi. Mcoat — r»nd»»koJv. les*. Hr.doto. I B*-ponu io-4-it u ««« T—s itié v elekre válasrel,
gyéjyszerekrll paaéeikedlk
VA
llienenfcld és Tár«a
fényképészeti műterme
Budapest, most Kisdiófa-ntca 16.
lUrAly-utoiát^ljobbra m&aodik hAa.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. Hmail képek kitűnő és szép kivitelben készíttetnek. Fölvételek a nap bármely szakában, borult idóben is sikorrci eszközöltetnek.
Kávé i «Tea
1 1U4 lUstotUai (1(«a M írt ta»
1 kil4 Vir.fj»j (Portorico) jfl trí 1.3«
t kil4Poitoriroil«.aJUU frt X.OO
l kilo Cuba (8001a) O frt L70
1 klU Orion {»«ea - M J-60
t Vil4 Bt 1*0
I kiU roocca TMlhll iA w , í0
I kU4 a.u>> Jára D MM
I kito utoi lku fc Ba.) trt i.eo
KQl4o4a ji ti\'xJ.m r,»ponto trfwti r«r
Utl kiWLraa«. I kUóV«nuPo/k.(l(.toj fH !.*•
t kil4«nom Itikutl frt l.ee
l ViloC .ia i\'iWH Ut 1^0
«.\'•v>h :: ccomago^ató
■ ¡4kQ6Man\';viii.c«ÍM. k«v. J frt I SI llSktl^Minduin, csSm. k»r. »»frt Sft 114 kiU> Hárlartáii M frt 1.16
llskltó HiíUrUíi frt SS
4| | kilós po«Li«lkr\\*l (m«l»b«n töbk UjU it küldbcli, inir «Id^kio Q tl títjeif. Wruicntr. 4» «1 ti-mólra kOld,
Balogh tsnsxló
kávé- íb tea kiviteli ftsleta
Bcidapaat,
n^fMol1
r«flat«t vu., nott«nblll«r-«t«sa
13 r. FUVtlftMok VTJ. AudriMy.it BS vr: DohAny-a 61.
CW
Ï «
S 9
l " * a
f
"Sf 3
ee Si
B •Jïtjïïi sr 8 <a i
v> « {m« o tr»
sr « • et H
t> X l s H er «a jri
a- M a I B i
? m * B
ÍSS i a * i
■■ / tt s f
SaíégB bajusz

nyerhető a híres hajdusárt padrö hasi-iiálnta által Kgy dob oZ 60 (illé* 3 d o b o z 1 k o r. »0 fiU. csakis a péns előzetes beküldése után (utánvéttel 76 &U. drágább) kaldi a készítő •
ataaa Hagy Taranes gyógyueréiJ,
B.-SZOBO0ZI.ÓV, F4rakUri
TMk Umtl ffTórr«»«tor. ■«BhiHII
tmtmtm sj—mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrntmmmm
Felülmúlhatatlan
minőségű, saját gyártmányú borostyán lakkfesték, puha pfliló bevonására, parkott vlsis-psists, zománc/.-(esték, olaj- ós kátrány-festék, brong festék, folyékony és porainkban, föld ét vegvifesték (különféle színekben), to-vábbá brunolin, különféle fapáezok, eny-vek, kátrány, karbolineum, kefe ós ecsetáruk stb. legjobb minőség ég iegjutá-nyosabb árak mellett pontosan erállitok • helyben és vidékre. RARTL LÁSZLÓ és TÁB8A feHték na}rt-kore8kedö Budapesten, Onömörl-ut B. ssám, a központi pályaudvar mellett.
Újdonság! Ujaonaagl
Borotváló port
A borotva foleslogeaT!
I <ii;t»l»a 4« ai »ríír. talJasM Artalraatlaa
borotválópornU birkl la b p.rci aUlt wui»ra n.eii\'orotrini.tiii m>{il tnladrn .tói.to. tAiiuli« nolkOl »« a nrftQl. hogy borotvát baaanilo*. A l«r«ry«*or1lbb k«>«14a. rrobatiumaj (üi»i«ri
borvtTálktlicd he>Tk.n it vldük.n 1 koroai. k4W »tori borotvilinhoi o«akla h«lyb«a 04 nliór. Nujt dobot (1 kiI4) 0 koron. 60 filUr ba.inii.tt olatlláxa), hoiráraló vont.iikii 90 SU4r. tJUa.
vctt.l Ti^r u utiu.tr .tólM*. bfkald... m«lt«a
btrtn.ntT*. KU.r4l.( kkph.tó Hud.p..Ua :
L«lohtar tdDótuAl T^, LoadaJ»JÜ«.lA & UÀB»
A kinek jó sérvkötő kell J^^t.. Keztyük és miederek
rfordnljon bisalomma)
aa«4)h«g
Miákolcaon, Siacheayl-Q. 42.
mértéU után kéaxdlnek éa Javíttatnak.
\'S»)?*
R, évfolyam. 88, írtn

lagtfiiiizsi, 1902. csütörtök, miroins 27,

ífí szék ? flWc,
Előfizetési ára: v
Helyben húshoz hordva egy hóra 60 ftflér. .*. Vidékre póstui küldéssel ogy bórn 1> koron« 20 Altér. mmmmmm ina. asrnasmémasfmmaHamaassssssi
Kiadó tulajdonotok: y
Krau.s ¿a Farka«. Sierkesst6ség és kiadóhivatal: Krauta és Farkas psplrksreskedéso
Fililói sserkasitó:
1X.OÜVAI IiUOO.
Megjelenik naponta korán röggel.
Nyomatott • .Nagykanizsai Friss Ujtág* sswsódiset\' nyomdájában.

A hárm^ssz
roiegg&ijitásai

-s
Panama a művészetben.
Fájdalom tölti el szivünket mindig valahányszor a magyar müvészotről kell mcgomlókeznünk. Fajdalom pedig azért, mert oz a művészet, moly még csak n közelmúltban bontakozott ki gyermekkorából ós mint életerős iiju, már ored-\'ményeson részt vett a művészetek világversenyében, az utóbbi időbon egvro jobban kezdi veszíteni nimbuszának fó-\' nyót és nom folel mog annak n magasztos hivatásnak, melyet attól joggal elvárhatunk és megkövetelhetünk.
A klikk-uralom átkos szellomo már a művészetet is hálójába kerítette.
Nem érvényosülhct igazi nagyságában • zseni, ax isteni erötól ihletett teremtő erő, mert a tekintély hatalma levagdalja szárnyait és csak alant röpködhet és magasabb, az elismerés régiójába
emelkedni nem tud.

Pályázataink eredményénél mindig föllebbenik ax a sötét fátyol, melvlyel a tekintély, ax én, az egyéni nagyhatalom takargatta le önző, klikkes manipulációit. Látjuk est a Tudományos Akadémia, a Nemzeti szinház és a különböző szobor bizottságok „t i t k o a" pályázatainál. Minden pályázat eredményo cgy-exersmind egy művészi botránynak is eredménye.
így volt ez a legutóbbi a Nemxeti Színház dráma pályázatánál, nomkülönben ax .Erzsébet* szobor pályázatánál, ahol a jury már előre ismerte az összos tervek szerzőit és most legutóbb a Kossuth mauzóleum pályázatának eredmény kihirdetésével a klikk és ogyéni hatalom sxele egy ujabb művészi botrány viharát idézte elő.
Nem akarunk aem pro sem contra ezen művészi háborúba beavatkozni, csak rá akartunk mutatni arra as átkos szellemre, mely polip karjaival mindig job-ban-jobban fojtogatja a magyar művészet minden ágát, mert tért enged köbeiében at egyéni érdek és hatalom tekintélyének.
liisssük azonban, hogy a magyar mü-vészot újra hivatásának magaslatára emelkedik és betölti azt a nemes misz-sxiót, melyet töle u haza, a társadalom megkövetel.
forradalom Albániában,
A UalkánféUziget nyugalmát ezidő-axerint ax albán és macedón mozgalmak veszélyeztetik. Az albánok autonóm irány törekvéseit egyelőre nobéz volna egyetemes szempontokból megítélni, mert a vallási érdekük, ugy nemkülönben az albánok faji széttagoltsága ós a vér-boszu mozgalmukat többféle irányban terelik.
Egyébkent alig múlik el nap, hogy no \' érkezzék risztó hir Albániából, ahol az autonom törekvések, valamint az egyes törzsek véres összeütközései olyan zavaros helyzetet teremtettek, hogy a tö-
rök kormány kénytelen volt 3"» zászlóaljat odaküldeni a rend helyreállítására.
Különösen a kossowai villajetaen aggasztó a helyzet, a mióta Mollah Zekka arnauta törzslónököt meggyilkolták. Inck ben uem múlik el nap vérengzés nélkül ós az ott levő török helyőrség, moly tizenhárom zászlóaljból ós két üteg tüzérségből áll, nli? képes a rendet ííin* tartani. Mollah Zekkii és Adhcm Zaim n két rottogott törzalőnök halálosan gyűlölték egvmás!. Adhcm Zaim megtudta, hogy .Mollah Zekka táviratilag kórto meg a szultánt, hogy helvezzo At Adhem Zamiot, aki akkor a csendőrség parancsnoka is volt,
Adhom kérdőre vonta e miatt Mollah Zekkát, n mint ez épen a mutasarif házából kijött, miro oz kitérőiéit válaszolt. Erre ft\'lhem Zaim olörántotta rovolvei\'it és ncyysxor rálőtt Mollah Zokkárai aki azo nnnl meghalt.
A két törzsfő hivei ennek folytán három napon At véres csatákat vivtak Ipek utcáin, összesen 02 ember esott el és 200 megsebesült. Végre is Adhem megadta magát a ívutasaritnak ós jelenleg a Hkopjai kórházban van, mert 6 maga is sulyosnn megsebesült ós mihelyt fölgyógyul, KonFlantiná|)o!yba szál-lilják, ahol a birósAg fog ítélkezni felette.
Azóta a vórboaszu napirenden van. Mollah Zekka retteget törzslönök ós Törökország lir>jgazda«nbb embereinek ogviko volt, a ki a lüiúk kormánynak óvento három millió lrank adót fizetett, A keresztényeknek, lőleg a rfzerbeknok esküdt cllenségo volt ós valóságos irtó háborút viselt ollonük.
=
A főváros és Tisza Kálmán.
A fő éB székváros tegnapi rendkívüli közgyűlése emlékezetünkbe idézi az »Oroszlánról és szamárról* szóló acso-pusi mesót.
Mig uralta a sivatagot, rettegett tőle, félt óriási erejétől a puszták világa. Ua hallatta bőgő ordítását, remegve bujt odújába a megszeppont vad és nem mert moccanni, mig az állatok királyának közeledtét érezte. Do amint kiszállt belőle az élet, még a szamár is oda állt hullája mellé csúfolva, ócsárolva, megrugdalva az állatok hatalmas királyát.
Majdnem egészen igy tott az ország fővárosának közgyűlése is. Az ország nagy politikai halottját, arnig élt, a rettegett oroszlánt, Tisza Kálmánt, né\'m csúfolta ki ugyan, uem rugdosta meg, sőt ellenkezölog ráborította cmlékozetére a felejtés fátyolát. Egy szóval sem emlóko-zott meg róla az elnöklő polgármoster.
A halott ^oroszlán már nom harap, már nincs erejű, niiícs hatalma, miért félnénk hát tőle ? Minek emlékezzünk mog róla? hisz ugy som használhat, vagy árthat már többet nekünk.
Sokkal fontosabb a sertésekről és bérlőktől és más iiven zsebreható témákról tárgyalni, a kegyeletnek ilyenkor nom jut idő.
A rendkívüli közgyűlésen pedig csak akadhatott volna egy városatya is, a ki a rondkivüli napra — a Sándor-utcában
Ünkónias a iöliatina§y ellen,
Miskolc, március 25.
A helyi lapok ós ezek után a (óvárosi lapok is tévesen közölték le, hogy Farkas József miskolci illetőségű kassai önkéntes tettleg bántalmazta főhadnagyát, miért a vakmerő önkéntest vízegálaii fogságba ho\'<Jk.
Az egész ügyből csak annyi való, hogy4 Farkas kimaradási engedélyt kapott ka*\' pitányától, do a főhadnagya ezt elvette az önkéuteslöl, mert időközben roaax fát tett a tűzre.
Az önkéntes hirte\\on haragra lobban!\' a kikapta a kimaradási engedélyt a f&> nadnagya kezéből a eltávozott a kaszár* uyából. Másnap ax önkéntes a fegyelmi
Egyik fővárosi lap már a komáromi fesztungot jelölte ki a szerencsétlen önkéntes számára. E szenzációs hirt toljesen téves adatok nyomán közölték le laptársaink.
Először Farkas József nom Kassán, hanem Miskolcon a cs. és kir 65. gy. ezrednél szolgálja ovvévús önkéntesi esztendőjét.
Az inkriminált flgy részleteire vonat-kozólug pedig illetékes helyről a következő tudósítást vottűk : ,
Valótlan az a hir, hogy Farkas önkéntes tottleg bántalmazta főhadnagvát.
\\ayesbo került, innen kellett volna kihallgatásra jelentkeznie a kapitánynál, ■izonban megtagadta az engedelmességet* a napos tizedes előtt durván szidol* tiazta a kapitányt ós főhadnagyot. Ezért indították meg ellono a katonai bünietÓ oijárást, moly még a vizsgálat stádiumé ban van. Illotókes helyről értesülünk* hogy a bünlotós maximuma legfölebb 3 hónapi fogház lobot s a Imdbiróság kelló bizonyítok alapján enyhítő körülménynek fogja venni, hogy az önkéntes sulvoé vétségét nom teljesen beszámítható állá* pótban kövotto el._
felállított ravatalra — felhívja a polgármester ur íígyolmét.
Oo nem akadt, a polgármester sem gondolt a dologra ós igy Tisza Kálmán elhunytáról Budapest törvényhatósági testületének közgyűlésén nem
emlékezett meg senki.
— ■■ .....- -— < ■ ■
A iwasszövetség mesujitása.
ltülow német birodalmi kuncollár ós Priuotti i^lanz külügyminiszter vclenczoi találkozásához fűződik oz idő szerint a hármas szövetség megújításának kérdése. üülow elutazása olólt kifojezetton ugy nyilatkozott, hogy Prinottivel találkozni óhajt és igy — bár Bülow utazását mapáníermészetünok híresztelték — nem férhet kétség ahhox, hogy a két államferll beszélgetésének tárgyát leg-
löként fontos természetű kérdések fogják képozni.
Nyílt kérdés, hogy a két államférfid már mostan végleges megállapodásra fog-o jutni a hármas szövetségre vonatkozólag, mert Olaszországnak a tripo-liszi r.kezió érdekében FrancziaorszAg-jal történt- megállapodása szintén megfontolás tárgyát képozendi a politikai diskusszió alkalmával.
A trípoliszi akció ugyan nem érdekli közvetlenül sem Nómotországot, som Ausztria-Magyarországot, mindazonáltal nuszta politikai tapintatosságból bele fogják vonni tanácskozásuk körébl Olaszország középtengeri gyarmati Dolfr tikáját ia. A két Államférfiú egyébként — mint értesülünk — holnap iog la* lálkoxni.
I ORSZÁGGYŰLÉS.
K> — Képvlselftház. —
A hasvéti szünel előtt m» tartották az utolsó, formális ülést. A pénzügyi bizottságnak a konverzióról szóld jelentós »olt a napirendre kitűzve a pdnzügyi bizottság kát kisebb jelentősével egyetemben. ,
A konverzióról szóló jelentést tulajdonkénen hétfőn kellett roma letárgyalni, de a hétfői Qlés Tisza Kálmán halála miatt gyássmanifeextumokkai tolt el*
Tegnap nem volt Qlés az ünnep mi ,att, mára maradt a jelentés. ; A képviselők nagy része otthon, jnindoTyik a maga kerületében élvezi a hasvéti vakációt, sokan mentek el Gesztre is, hogy • nagy halottnak mogadják a végtisztességet.
Tizenegy órára rolt jelezve az filés kezdete, de még féltizenkettőkor so tolt jelen annnyi képviselő, hogy az ülést a házszbbályok értelmében megnyithatták volna. Végre is 26 képvlfolő jelenlétében Dániel Qábor megnyitotta as ülést. Meményl Ambrus a pénzűéi \'bizottság előadója beterjesztette a fent •miitett javaslatokat s ezzel az ülés véget ért.
A főváros felirata a Kossuth-szobor
\\
, jv flgyáben.
Budapest, máro. 26.
A közgyűlés tudvnlovőleg azt határozta, hogy feliratot intéz a képviselőházhoz járuljon hozzá a Kossuth-szobor költségeihez. A közgyűlés föliitta igy szól:
Mélyen tisztelt képviselőhözI A soba meg nem szűnő hála és kogyelol érzése, a mely Kosrtuth Lajos alakja iránt ki-írthatntlanul él szivünkben, indított bennünket arra, hogy a jolen fölirattal járuljunk a magyar országgyűlés mélyon tisztelt képviselőháza elé.
Nyolo éve immár annak, hogy Kossuth Lajos meahalt. Nyolc évo, hogy megdicsőült lelitének porhüvelyét a messzo idegenből haza hoztuk, hogy porai itt pihenjenek a hazai földben, moly mindenekfölött drága volt ő neki.
Ama mértbetetlen fájdalom nyomán, ¿uelylyel akkor as egész nemzet ott kesergett mosszo útról megtért nagy vándor Ravatalánál, országszerte egy uj érzés fakadt, egy közös óhaj nyilatkozott inog kővotolőleg, hogy Kossuth Lajos emlékét, az ő dicső alakiát Itt az ország szivében mielőbb megörökítve lássuk.
As egész ország társadalma osztatlanul sietett, hogy lehetővé tegye ezen forró nemzeti óhajtás megvalósítását, sietett, hoffy letegye filléreit arra az oltárra, amelyon időknok végeiglen magasan fog loaognl a Kossuth Lsjos emlékezete iránti\' hálás kegyeletnek soha ki nem alvó lángja.
De bár a példátlan lelkesedéssel történt közadakozás révén as omlékmü már ma létesíthető lenne, mert annak költségeire a kezelésünkre és gondjainkra hízott alap ma már elég fedezolot nyújt, mégis ngy vasyunk meggyőződve, mélyem tisztelt képviselőház, hogy a felállítandó szobor Kossuth Lajosnak méltó emléke csak akkor lehet, ha alkotásához az ország kegyelete is hozzájárul.
Ebben a meggyőződésben és a mai napon tartott közgyűlésünkben egyhangúlag hozott ama határozatunk kapcsában, amely ezerint a szókosfőváros tanácsát utasítottuk, hogy a Kossuth-szobor fölállítására haladék nélkül ter-ieszszen elénk javaslatot, tisztelettel és Mzaflas bizalommal kérjük a mélyen tisztelt képviselőházat, hogy a Kossuth Lajos omlékezotére emelendő szobor költségeihez hozzájárulni méltóztassék.
Kelt Budapesten, a székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1902. évi •»árcius 19-én tartott közgyülé&ébőL
Halmos János, polgármester.
A burok szabadsájFarcT"
követelnek, a kővetkező r Messzemenő autonomia, általános amnesztia, az ol-kobzott vagyon teljes visszatérilóíe, a fegyverhordási tilalom raegszüntotése, üt elpusztitott farmok helyreállítása s a burok felveendő kölosönénsk garantálása Anglia által
Amsterdam, márc. 26.
A londoni újságok jelentésével szem bon, hogy a békekötés slapfö\'tételo i bur államok függetlenségének megszűnése s a két köztársaságnak a brit birodalomba való bekebelezése, Krűger környezete arra utal. hogy Botha. Stejn ós De Wott a legutóbbi napokban tanácskozásra gyűltek össze, a melyen egybehangzóan azt határozták el, bogy csak ngy kezdenek béketárgyalást, ha sí angolok előbb a bur kdztáraasá-gok függetlenségét biztosítják. Az európai bur delegáció ennélfogva első sorban fű^gotlonsóget követel angol főhatóság alatt. B mellett még főfoltételck: teljes amnesztia az afrikanderok részére az ol-égetett házak és farmok felépítése angol költségon. Krügert értesítették özekről a föltételekről s az elnök kijelontotte, hogyha Wolseley ezen az alapon akar tárgyalni« ugy elfogadja ezeket a «altételeket.
Tisza Kálmán temetése,
„ márc. 26. Az illeni újságok értesülése szerint a trunsaváli kormány semmiro sem határozhat,* el magát az európai bur delegáció hozzájárulása nélkül. A delegáció tsgjai kije-Jewik, hogy a tegkosesebb, arait u buivk
Geszt, márc. 26.
A Tisxa-osalád geszti ősi sdrboltjdbaa azzal a puritán egyszerűséggel ment végbe Tisza Kálmán temetéso, a moly az elhunyt államférfiul egész élőiében jellemezto, do impozánssá tett« a temetést as a nagy részvét, a mely a végtisztességen megnyilatkozott.
A koporsót vivő vonaton érkezett N.-Szalontára a gyászoló család is, Tisza Kálmánné, Tisza István és Kálmán író-fok nejükkel, valamint az elhunyt legifjabb fia, Tisza Lajos gróf, Radvánsr.ky Béla báró koronaőr és Sándor János főispán nojévol, Tisza László leányával. A koporsót csendben emelték la a vonatról s négy lovas halottas kocsin vit ték Gesztre, a moly körülbelül egy órányira van. A vonaton érkezett rengeteg koszorút három kocsin szállították el.
Az állomás körűi eközben egyro szaporodott a sokaság, amely a kormány képvisolőit és a képviselőház küldöttségét hozó különvonatot várta. Biharmogye tnindon részéből egyre érkeztek küldőit-ségek.
A rondro a sokaság között maga Beöthy László főispán ügyelt Nagy Márton főszolgabíróval.
Háromnegyed kilenc órakor megérkezett n budapesti különvonat, amelyről elsőnek Fojérváry báró honvédelmi miniszter ugrott le, akit Boöthy főispán néhány szóval üdvözölt. Utána leszállottak a vonalról Darányi és Cseh miniszterek, Gromon és Gr&nzcnstein, Széli Ianác és Tnrkovics államtitkárok, a kép-vLsolöház küldöttei: Tallián Béla, Perczel Dezső, Kristófíy Győző, Münnicli Aurél, Wolfuor Tivadar. Forgách báró, Csá-vossy háznagy, Heltai Ferenc, Rónay, Vöröss László, Kubínyi, Pejacaevies, Teleki Ovula g»óf, Bernáth László, Te-logdy József országgyűlési képviselők.
A főrendek közül ott voltak: Wekerle Sándor, Kemány Kálmán báró, Rakomkv Géza báró, Nyárv Jonő báró, Teleki József, Teleki Tibor és Teleki László gró-íok, Antal Gábor ref. püspök, Bohus Zsigmond, Vigyázó Sándor gróf és Üoh-tritz Zsigmond báró, továbbá s dunAn-tuli egyházkerület 6 taga deputációja élén Darányi miniszterről, Rarkasy tanácsos és Huszár irod »főigazgató a miniért ei elnökség részéről, a belügyminisztérium hat, a pénzügyminisztérium három tisztvisolője. Meaérkezett továbbá a vonaton Pestmogyo képviseletében Be-niczky Ferenc főispán, Beniczky Lajos alispán és Fazekas főjegyző.
A vonat megérkozése után az egész gyászoló sokaság hosszú kocsisorom elindult Gesztre. Az első kocsiban ült Fojérváry miniszter, a másodikban Darányi miniszter és ántal Gábor püspök, máiiik még közel négyszáz kocáiban a többiek.
A geszti végtelen\'" nikságoo a kora
tavasz friss levegőjében inár messziről
Izzott a go«zti templom tornya hatal-
Lmas íck.\'iio ><*uvaL mc^izira viiloíiolt
a geszti kastély fényes teteje, umijré\\ w.iutén fokete zászló lobogott.
A hatalmas fenyőfákkal körülvett kastély előtt megállott a menet A kastély erkélyén léthutó a nyári butorxnt, a hol Tisza annyira seeretett pihinni. A kastélyból gyalog kellett elmenni a családi kriptáig, mert kocsin nem lohetott odajutni. A hatalmas sírbolt egy kis dombon áll, körülötterügyezőfákkalvanbeszegve. A kriptán ez a fölirás van : Föltámndunk A főhrás alatt odafüggoszlették a Ti»za< család cimerét, rajta az elhunyt neve: Borosjenói Tisza Kálmán 1830 december 16 — 1902 március 28. A kripta ormáról hatalmas feketo zászló hajlik a koporsóra, a melyen csak két koszorú van, as egyik a gyászoló hitvesé, A másik az elhunyt gyermekeié.
A kripta körül azután elhelyozkedett a végtisztességen megjelent sokaság. A ko porsó mellott közvetetlenül a gyászoló család és a lolkészek állottak. A halott lábánál állott Fojérváry miniszter és Wekerle Sándor. Mind a kettőnek arcán meglátszott a mély megillotődés. A gyászszertartás a református lelkészek komor énekével kezdődött, azután Szabó János geszti református léikész költői nszáznyalásu imát mondott. Az imádság uián Széli Kálmán nsgyszalontai esperes Arany János vojo méltatta ax elhunyt érdemoit, a ki a nagyszalontai ref. egyházkerületnek évek során át főgondnoica volt. Ismét fölzendült ezután a református eepereaek és Lelkészek éneke s a Te meghagyod halni az embereket kex delü zsoltár hangjainál Tisza István gróf Tisza Kálmán és Lajos, Károlyi Imre és Gyula grófok, Podmamozky báró és Sándor főispán vállaikra emelték a kopó- sét ós levitték a kripta fekete üre-gébo, kövotvo a gyászoló családtól, An-tol GAbor püspöktől és néhány lelkésztől, Eközben a lolkészek éneke egyre zengett, komoly, gyászos ünnepséggel. A mikor a család visszatért, a ielenvol-tak Tisza Kálmánnéhoz siettek, hogy részvétüket neki kifejezzék.
Miközben a gyászoló eokaság már osvlani kezdett, izgalmas jelenet történt Egyszorre ugyanis fölhangzott a kiáltás: »Orvost, orvost«, mert Radvánssky Béla koronaőr elájult Janny egyetemi tanár és Konrád Márk nagyváradi igazgató tanár gyorsan odasiettok, akiknok ápolására csakhamar ismét magához tért özvegy T>á?« »íálmánné szintén rosszul lett s fiai wonfogva vezették a kocsi-\' iához. A mikor a lolkészek ónoké elhangzott, a kriptát becsuklák. A család visszatért a némán hallgató gositi kastélyba.
csaló
legújabb. <<2
KI fogatta el mise Stonetf Szalonlkl, márc. 26. (Saját tudósi-tónktól.) Itten tegnap elfogták Zllka lelkészt, kl azzal van gyanusl-va, hogy ö fogatta el mies Stone Ellent az Amerikai hittéritönöt, ö szervezte a rablóbandát s célra és kéasi« tette el terviwerüleg a merényletet
, r, v
Leégett színház.
Berlin máro. 26. (Saját tudósítónktól.) Kgy bármcnl távirat jelenti, hogy az ottani Bzinbáz tegnap előadás után földig leégett. A szinhaz 1876-ben már le-ógott egyszer, akivw újra felépítették és tegnap ismét elpusztult
. A sorsjegy.
* \'\'V\'\' Budapest, márc. 26. \'
A ¿¡MlAsnak egyui. eddig nom igen ismert nőmével szédeleg a fővárosban egy volt bxnkbivatalnok.
A megnyerő külsojü fiatalember, aki Boumel Lajos névon szerepel, a napokban megjelent egy Budán lakó őzvogy uríasszonynál s miután bemutatkozott, ezoket mondotta:
— A Hitelbank hivatalnoka varyok. Nagysád néhány évvel ezelőtt elzálogosított nálnnk egy 1864 es állainfiors-iegyot. Ez: a sorajegyet kihozták 60000 koronával
Az urissszony persze megőrült a vá-ratlan hírnek, melegen mogköszönte a kodvo-íö éneklést és a Qti\'.il embert i>&:uiw-*aAJu uciosiékoltv u szobába.
As uml Sffcraát - -a
megzavarta.
— Nagysád «\' xálogjegyo kamatait
azonban nem fizette mog és a sorsjegye már elveszelt. De ha nekem átengedi a főnyoremény húsz százalékát, akkor keresztülviszem, hogy loílreti a kamathátralékát, körülbelül OOkoronát és megkapja a sorsjegyét.
A fiatal embernek egyszerű őszinteséggel mondott szaval az úrnőt teljesen megnyugtatták és szinto természetesnek tartolta azt is, hogy a fiatalombor költségeit neki kell fedeznie. Boumel Lajos kérésére menten át is adott nolu 10 koronát, a fiatalember elment s — nem jött el többé.
Ax úrnő elment a bankba, ott a fiatal embert nem ismerik. Keresi a sorsjegyét s megtudja, hogy azt egy évvel ozolött kihúzták ugyan, ám csak 800 koronával, do ax urnö már erre sem tarthat igényt, mert nem fizette meg kölcsöne kamatjait
Ax urnö kutatni kezdte a csalót, aki ugyanilyon módon több helyen kicsalt magánok 5—10—16 forintókat Faljolefl-tést eádig nem tettek ellene.
Az Mai panama. .
Budapest, márc. 26. *
ó-Budán a takarékpénztár elölt újra élénk a forgalom. A fölmondások idei? lejárt s a betevők most már tőkéik tel-, ies ősszegét követelik. Ax intézet a tőkét kifizeti ugyan, de a kamatokat nem i et m oka ax ujabb nyugtalanságnak, a mely a különben csöndes óbudai kerület lakosságát izgalomba hozta.
Majd három millióra rugó betétet mutat ki ax intézet igazgatósága s ennek egy esztendei kamatja százhúszezer koronára rug. Ezt a tekintélyes összeget akarják most elvonni a betevők-/ töl s a mint ennek Ó-Buda utcáin hire futott az emberek csoportokba verődre, az utcán tanácskoztak azon, hogy mitévők legyenek.
Végre is többen\' ügyvédi segélyhez fordultak s pör utián akarják követelésüket érvényesíteni.
Ax eltűnt főkönyvelőnek, Adler Károlynak még mindig ninos nyoma. A rendőrség nem tudja, vájjon megszökött e a sikkasztó és okmányhamisitő főkönyvelő, vagy elemésztelte magát
Németország egy kisebb helységébőr tegnáp levelet hozott a posta aa ó-budai takarékpénztárnak. ,
A levélben ogy külföldön barangoló, borbélylegény azt írja, hogy találkozott Adlerrel, akit a lapokban olvasott személyleírás alapján menten felismert Beszélgetőit is Adlerrel, aki azonban éssre-vohetto, hogy a borbélylegény gyanúba fogta, mert csakhamar eltűnt elŐlo is.
A takarékpénztár a lovclet átadta Mor-kovics Ince rendőrtisztnok, aki Adlor ellen a vizsgálatot vezeti, de ox a borbélylegény Írásának fontosságot nem tulajdonit.
, budapesti hírek.
• — OsztályBomjátók. Az osztálvaore-
játék mn< húzásánál a kővetkező nagyobb nveron. :oyoket soroltak kit 400.000 koronát nyert: 19968. 2000 koronát nyertek i 1102 4077 8268 8467 18606 18061 20421 27822 81866 86526 87641 41461 42816 4B662 61560 05602 67894 69128 78496 76726 88686 84802 88184 96466 96606 96806.
1000 koronát nyertek: 1022 2060 6081 6227 9069 10021 17669 18160 18840 26810 27816 81882 80B8Ö 40607 41768 44682 47987 61262 61882 62717 62760 68018 68910 66616 60219 61638 68406 78112 778114 6948 79066 80686 84188 86000 88478 92263 94268 96892 97814 96114 ftOO koronát nyertek: 1742 1764 3721 6611 8018 10901 11028 12460 12627 18490 16844 16276 16548 16697 18421 18920 20786 28476 24404 26905 27700 82084 88178 38194 87601 88864 40824 41172 42000 48194 46189 47281 47465 4Ö28Ö 60242 50078 60820 41666 62228 62241 52773 63116 68890 66796 57216 57452 58365 5863Í 58089 60768 C-Jbob ÜUSOá 044-19 ÜÓ62Q (£0l>d
681«» 70666 79679 70888 72084 75848 75616 T6668 76886 79186 81106 88180 •4852 86767 87208 89810 89942 90112 •0820 91405 98004 95450 97646 99616
A többi kihoz olt számok 200 koronát gyertek.
— Vtissdslmu híva isi. A Mária
falária-utca 11. számú házba most költözött ha t posta ós távírda szám-rsvóség, A rozoga épületet alaposan •enki sem vizsgálta meg. Most azonban a sok nehéz szekrény aulva alatt az emeletek mennyezetei roskadoznak s félő, hogy nagyobb baj történik. A hibát néhány kőmives javítgatta, de ezek is kénytelenek abban hagyni a munkát, mert ahol a vakolatot leszedik, ott a korhadt gorendák sorra kihullanak, A tisztviselők alig mernok az épületbon tartózkodni, mert attól tartanak, hotnr a lépcsők is leszakadnak, ha 60-70 kilós »ulyu ládákat fognak oda fölcipelni,
— Megsértette a királyt. A kunszentmártoni képviselőválasztáson kemény küzdelem folyt a függetlenségiek és a kormánypárti választók közt, skik ama sokba belekötöttek és igy egy kis parázs verekedés is támadt. Csendőrök léptok közbe 8 persze nagy lett a zaj. Eközben a választók egyike, Burkhard Pál nagyot káromkodott és szidta a csendőrök miatt a hatóságokat, majd a király személyét is sértő szóval illette. Burkhardot azért, hogy a királyt meabjlntotta, föl jelentették s a tőrvényszék ms kitré\'.y sértés elmén nyolo papi fogházat mák reá. Enyhítőnek vette a bíróság a választás nyomán támadt izgatott hangulatot. Az ítélet jogerős.
— Visszavont felebbesés. A múlt héten ültek törvényt a fiatal gróf Sziáray Tibor felett, aki édesanyja, gréf Bztáray Bélánó nevére ogy 12000 koronás váltót hamisított. Ismeretes, hogy a fogságban is ült mágnást a törvényszék felmentette és tüstént szabadlábra helyezte. Ezt az Ítéletei azonban a királyi ügyészség, mint közvádló, ott a tárgyaláson meg-fclebbezte. Ám a királyi ügyészség, a mint értosülünk, a tárgyalást kővető jonpon visszavonta a felebbezóst
Oclitshr poaaértum női óvszer bob
ígymiuiszten 60WJ7ttf01. azámu rendelet ártílmébou csakis orvosi rendeletre kapható nálam Sohottola Ernő Bpesten, VL Andrássy-ut, Váczi-körut sarkán. (Fon-síére palota.]
— Elfogott lakásfosstog-aték. Kitűnő fogást csinált a rondömég. Tegnap kézre kerültek ftíoder Ödön, 8zalaí Oyörgv, Milosovic* István, Uuilner Komán és Bálán Gyula 17—18 éves csavargók, akikre eddig is öt álkulcsos betörési bizonyítottak. A rendőrség ma mind az ötöt átkísérte az ügyészséghez.
— Balesetek. Ax éjjel Kerekes Jo-zefln 26 éves rendőri felügyelet alatt álló nő a Dohány-utcában egy bérkocsiból kiugrott és ballábát törte kL Ma reggel a központi vásárcsarnok előtt Hiller Károly 14 éves flu egy zöldséges kocsiról leesett és kitöile jobb lábát. Mindkettőt a Rókus-kórházba szállították,
— Kié a gyermek f A Fehér ko-reszt egyesület szomszédságábon, a Tű-
»oltó-utca 8. ez. ház kapuja alatt kitettek egy pólyásbabát A csecsemő négy hetesnek látszó fiúcska s a ki kitelte, gondosan ügyelt arra, bogy a kis gyermek meg ne hűljön ós egyób baja sem essék. Még ruhát is adott melléje, a kilétét nem árulja el semmiféle jel. A wndőrség ez ügyben s következő köröző levelet adta ki : Március bó 27-én esti léi 8 órakor Budapesten a IX. korülot, Ttizoltó-utca 8. azámu ház kapuja alatt egy négy hetesnek látszó fiúcsecsemő találtatott elhagyva. A gyermek ruházatai Négyszegletű vánkos, rajta a huzat fehér s vörös huzalokkal egy féhór vörös pólyakötő, hat drb. fobér cseesemő-ing, négy darab fehér eeecsemő rékli, 6 darab fehér pelenka, 8 darabjjfianell, egy darab köldök íásli ás egy kék caikos nöi 6chawl. Szopó üveg is volt a gyermek mellett. A rend-Őrség a csecsemő kitevője, valamint a Szülő és gyermek kilétének megállapítása bánt szükséges nyomozást megindította.
— Húsvéti ajándékok. Legfinomabb Sniol és francia illatok szép és díszes dobozokban és osiszolt üvegekbéi. 8,.4 és 6 koronáért kaphatók Watterieh A. drogé-i/ában Budapest, Dohány-ul«*« 6.
HffiKK MINDENFIXÖL
— A király Orossorsskgban. Mint illetékes helyről értosülünk, most már >gészen bizonyos, bogy ő felsége s oárt augusztus hóban Szent-Péterváron meg fogja látogatni A látogatást a oár Bécsben és Budapssten viszonozni fogja.
— A vadhazasság vég*. Fűzesen Pakala Mihály vadházasságban élt özv. Slnka Józsofnével, akinek egy 14 éves fia és egy 16 éves leánya volt. Sinkáné vagyonos asszonv, Pakalaellonben szegény dologkorüíő, a ki legszívesebben a korcsmában tartózkodott. Sinkáné jó ideig tartotta pénzzel Pakalát, mig oz árvaszék a gyeimekek érdekében n vagyonkezelésre gondnokot nevezett kí. Pakala ettől kezdve durván hánt az Rsezonynyel és a gyermekekkel.
- Vosámap eslo részeg fejjel tért haza ós a feleségétől pénzt követelt, majd fojtogatni kezdlo az asszonyt. A fiu és a leány anyjuk segítségére siettek. Pakala erre az asztairól felkapott egr konyhakést s azzal a Dun sehány halálos szúrást ejtett. A leány kimenekült az utoá a s se^hségór\' kiáltott. Mire a3 emberek bolértek, a gyilkos már Sinkánét is összeszurkálta. Á fia rövid halálos küzdelem után mogbalt. Pakalát lefogták és megkötözve vitték be a községházára.
— Hírek SpanyolorsságbóL Mad ridból lévirják: A törvény hozást április 3-ára hívták ösazo. A kormány jeíéltje a kamara olnökségéro Aiiuijo képviselő. A minisztertanács szombaton a spanvol bankról szóló módosított törvényjavaslat! és a munkaminiszterium létesítésének kérdésével fog foglalkozni.
— Tárgyalás as oross kémkedés ttgyébon. Parisból sürgőnvzik: Puzy-rewski orosz tábornok tognap este Nizzából Páiisba utazott. A Malin jelentése szerint Puzyrewski Párisban tanácskozni fog Pondezeo vezérkari főnökkel és a vezérkar más tagjaival,
— Kínában újra lásadás van. Nkiogböl táviriák nekünk: Kgy ma közzétett rendelet seevint Honnan tartomány déli részében lázadás ütött ki Tizennégy benszülött keresztényt meggyilkoltak. A tartomány komáuyzéja ost mondja, hogy a lázadást a kártéri-lési összeg fedezésére szolgáló adók behajtása idézte elő.
— Titokzatos eset. Sopronból táv írják nekünk: Szöllősy József bérlőt kedden reggel a város határában, az országúton halva találták. A vizsgálat konstatálta, hogy Szöllösyt meggyilkolták. Valami éles szerszámmal, valószi uüleg baltával fejbe vágták, ugy bogy rögtön meghalt. Titokzatossá ttszi a gyilkosságot az a körülmény, hegv a bériétől fjy krajcárt sem vetlek ol a gyilkosok. A tettesek elmonelflltak és sem miféle nyomot nem liagyuvk hátra.
— Leégett hás. Az éjied Kossuthfalván Schveiger földmivss háza kigyúl ladt és leégett. Az istállóban két ló veszett oda. A tűz okozta kár 2000 korona Alüz keletkezésének okát nem tudják.
— Xlfoastott kösBégpénstér. Cse-pely község pénztárét, mint nekünk jelenlik, vasárnap éjjel kifosztották. A betörők egyik társukkal Kuszli Tamás kis birót a községházáról elcsalták a korosmába, Kuszli távoztával a községháza íelügvelet nélkül maradt. A betörők Bön gér Vince, Oyiroti Tamás, Sebők Antal és Miklós I.ajos odavaló legények. Mik lós, aki lakatos, előre elkészítette a betöréshez szükséges álkulcsokat és a véletlennek köszönhető, hogy közel 6000 lórimhoz nem jutottak a Letörők. Ennyi pénz volt ugvanis a községi pénztárban. A péntlárszcVróny tárjába az egyik él-kulcs beletörött s ez meghiúsította a szekrény felnyitását. A betörők erre az asztalíiókokat fölfeszegették és vagy hatszáz koronát magukkal vitték.
— Megölte a leányát. Válya József borsai tanítón hozzátartozói egy idő óta buskpmorságot észleltek. Jóbanltjai szórakoztatni akarták s ezért a mult héten névnapja alkalmából tömegesen keresték fel Válya látszólag őrült barátainak s ott tartotta őket vsoeorára. Vacsora után Válya Józsof hirtelen felugrott, torkon ragadta a niclletto ülő Kabos Antalt, fojtogatta, majd pedig egy nagy kést kapott fel az asztalril s az?al »Mihókot magsKurt.
As őrült toabert akkor szigora fslügye-st alá vették e intézkedtek as ként Is,
bogy elmegyógyintézetbe szállítsák. Válya a azeruncsétlen névnapi eset óta ismét csendesen viselkedett, Vasárnap délben a család egvütt ebédalt a szerencsétlen emberrel, s kín ekkor ismét kitört ax örülési roham s ekkor a kenyérvágó késsel leszúrta 17 éves leénvát. Vályát hétfőn bevitték as örültek hízába.
— A konservattvek győselme. Egy londoni távirat jeleni:
A wakofieldi parlamenti vélssztáson a felsőházba meghívott lord Milton líbe ralis uníonista helvébe Brotaerton konzervatív jelöltet választották meg 2900 szavazatta). 8uavdon liberális jelölt 1870 szavazatot kapott. Milton 1890-ben ellen jelölt nélkül, 1895-ben pedig a liberális ellenjelölt ellenébon 699 szavazatny. többséggel győzött. \'
REGÉNY. Az ördög cimborája. \'
Regény. Irta: K.
A viz a külső területről lassan vissza-•«ivódott, de visszafolyt a bányaiolyo-sókból Is.
Dosics ezt persze nem várta mog, hanem föltéve az álarcot, kiment emberei elé.
Az öreg kapusnak azt mondotta:
— A gróf urat nem Tárhatom meg, mondják meg neki, okvetetlenül beszélnem kell véle, jöjjön utánam a tanyára.
Azután az emberekhez fordult:
Emberek, kövessetek I *
Ugyanazon az uton, melyen már egy-szor a fiúval menni láttuk, felmenta barlangba.
Onnan akkorra már eltakarodott a viz, de az ott maradt rablók, mivel nem tudták, bogy mi fog még bekövetkezni, vajon az ő gazdájuk, a ki az ördöggel cimborál, viz éa tűz felett rendelkezik, nom:o akarja ördögi hatalmának ujabb jelét adni, hát szépecskén fenn \'marad tak a természet alkotta karzatokon és élt találta őket meg Daaics, mikor a tökbiekkel megjött. ,
(Fölyt kőv.)
KÖZGAZDASÁG.
Első leány kihásaaltksl egylet m.«s.
Március 25-én tartotta XXXIXT rendes közgyűlését a tagok élénk részvétele melleit ezen intézet, melynek fokozatos emelkedése évről évre észlelhető.
A mint a fontosabb mérlegtételekből ée a jelentésből kitüuík, sz 1901. kezelési év, daoára az általáson uralkodó kedvozötlen gazdasági viszonyoknak, ugy tekintettel s tagok gyarapodására, valamint pénzügy\' UkioUtbéa eredmény esnek mutatkozik. Uj beiratkozás volt 1W59 jutalékrész, nászju-talék fajében kifizettotett630,205\'21 korona, a díjtartalék 1,508.981 koronával növeltetott ós immár koronára rug. A
többi alapsrobályszorfl címeknek (nászjuta-lék fölemelést tartalék, külön tartalék, hivatalnoki nyugdíjalap stb) 168,720\'éS kor. utaltatott áL A díjbevétel: 2100,496*81, a kamat és házbérjövcdolem 308,021\'*0 koronát mutatott kJ. A mérleg 7*874*885\'14 korona vagyon állományt állapit mer, mely következő fó tételekben nyeri fedezetét: értékpapírok szelvény kamatokkal (korona-járadék, fővárosi kölcsön, 4 és fél százalékos elsőrendű záloglevelek) 8,892,054-CC korona, takarékbot étek 2.004,020-12 korona, intéceti házak - 40,108,40 korona, lairása után 1.495,741*20 korona, Köt* vúnykölcsönök i 320,786 00, K. Nyugdíjalap takarékbetét t hi 88,600 41, Díjhátralék: K 428,869 04, Készpénzkészlet: K 91,407*25.
A jelentén és mérleg helyesléssel tudomásul vétetett és Krisztiukovics Béla, és dr Braun Fülöp ügyvéd urak indítványára az össztgarjatóságnak köszönet és elismerés szavaztatik. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelositésére kiküldettek: ChiUHermaa és Rátfay Károly urak.
A felügyelő-bizottságba egy ér tartamára újból megválasztattak a volt felflfyelö-bixott-
létékas 9 töjmeaUa ssyeisssésykéMar •
„D" oeatálybél való történt ktsorsoUaéas* eredményét kihiíílaUe. berekwutetett kU»
gyűlés.
Ki sorsoltattak a következő alapkönyv* számok: 2281 aUpkönyvszáaa Osv. Dojre VOaooené uruő lséapest, SOM alapkönyv-szám Fleischer Vilmos ur Budapest, léíj alnpkönyvMém Bites Jánoe ur Mohács. 2896 olapkCoyvszása ér. Hofftter Ülekné urnő Mosony, 6878 alapkönyrszám dr. Trofleszku János ur Kísienő, 60138 alap könpszám Kovárik Antal ur Komárom, C196 alapkönrvszám Kulko Btofán ur Zágráb. 8888 aiapkönyvszám Pspo Ábrahám ur Sarajevo. ♦
Miden kisorsolt alapkönyrszám után a kedvezményezettnek egy 1000—1000 koro» náról syóló dijmentM nyereménykOlvény kjszolgáltstik.
rttdspsstl gabonatSsada.
Cseüde* irányzat és néhány fillérről olcsóbb árak mellett 14000 m. m. boxs került forgalomba.
sági tagok.
Iiiutái
n as elnök még a folyó hó 20-án
dr.. SUuobcrgw Ferenc kir. közjegyző jcIod-
5, OS
s uu-K«n#
Menar t«M ipr.-f XJU-1M, ipt.ta T.JS—T.tO, T« BaáayMtt -UkteseO* I04t4ss44a kMUtett i OMtfák hUsMOV. «»SiS Marra/ ktteltéetrénr Tít S- JekAle» M M ittm^innrinyi m. Otttfik áUaav. etr. >Ia* rfaz Mtatrierrfny TOS. JJarrar 4 etA«al4ko»»r«i.^ indik 190.10 Kotonajirmdili V7.S6. !*e »in.itolfh» • UJ.~ Jtls. b«U 4M.M JUvawmá.-v: 60\'. Oeetr »arrw ilUcnriLMt huriay t6! M Déü mvi Tt^-Nimtt bírod, mii ka S17 M. VütalwN UU-
BvuUpeaü kSsoU vasul «64-»0
B4«e, mMm. M Onb&k kitek. C-^tS hltelx. Tia- Oeri>ák-MS«rw állaMT.ntl tUtr*M 974.TS 4 HáraUkM w»n»r aranrl^^ Utjyu kerosaJ4ra44k -v—. Dili vasat
Fsrsnosvkrost sertésvásár. (Illva-talos jelentés.) Kószlet 144 darab. Krk&-zott 448 darab. Összesen 990 darabot eladtak 751 darabot Maradvány 61 darab. Mai árak: Malaos 86 korona, Páronkint 120—180 kilogramm súlyban 120-180 kor. 220-280 kilós 98-104 korona. 820—880 kilós 98—100 korona öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm sulvbaa 92—98 korona 100 kiló* jrrammonklnt élő-»u!yban. Páronkint 46— 50 kiló éj a vételösszeg4 szásalékának. elengedése mellett A vásár lanyha volt
VIGYÁZÓ TIVADAR ,
villanyerőra bersndesett kflaf v. nyomda mtltntésetében
(Budapest, XV., Viosl-kOrmt 80.)
készülnek ezfdöszerint a legdíszesebb 4«
legolcsóbb nyomta tv ássyok. Vtd4W ■vetTMdeiekaels 10«|a 4rk*4vMtsU«r
Különlegességek: Seeessiós nyomtatvány át saját találm. aroaképes esküvői meghívó.
■ lénián iWIIIiíMC—BPMweswetMMS.
Mroroatott 9i4k»tr Vtktoratt Rsdapeiteu

HUsvét I Húsvét
Eredeti angol, franezls illatszerek eredeti és szépen csiszolt üvegekben kaphaté
WATTERICH tL m^at
Budapest, VDL, Dohány-utoza &
különösen ajánlhatók \'\' «
!!!l BOLYAIM
Rajna ibolya, Vera ibolya. VloleUe de Ssrms. Ovege 1.—2.—8.—4.—5.— korona, valamint kimérve 50 fillér dekája.
r»iidV)Ik bm« a « Ua, valMt aa«ol
*i«iL Uraka Ufei\'4« fosiuJk rót» |yirfé»l, be«»»« eetwtaeawe aetm-, n»l el tTeitt knW miJ-satodtT.füT u^Tl laseéfe* as *ro*nUim a b&r-1 nek r>4nrArO Bd«t4<»C ¿1* [ UlftáfOt VacMI«. £n ketoM. VaLMl ayW
nAfiPAn iim.rdAt%it »
Uiúban. VemearárTakor« »ladm «>»t»iieo53íi
Stuaapf Károly
kwiifyinj——ttx
Budapest, Liiioin-atcza 8.
H
Kerepesl~at 10. (sarekhia.)
»aj árat a »*kUr«ÍMáMl
AJknlla dutaa r*ltt*r»H rtkkáiA^mindaa Joi-If« «*»» kaoa£kk44, «Aarta. Irakon. A rràtlaU» Jó ü«a d ni-
lirdUriirt \\aa«*k«ltk a caA| rift J4 hir-n»M Jarftáaak alcoAa MkWclMk, kan ni» k,xa,k bíf-tftlUUiek 4a kocaft bvak-~~~ UraiAaia allotadtaiaak. ■■-■■- •
R<«n rtvi la méjii alapo, n^tiletai f»M»a kfetluaart kit&ai icuJelilalUa* UlóaWk _ ajánlható._
Titkos betegségeket,
hunrttMria*. laifömlMt, b4tTMb*)»*At. »»Vöket, syphilU belefutok«» 4l uU bal alt, t WiH-cti »IfitD(í\\h\'ii\\ ai tmltrtíuii kíftUcztnónyoH, nfik f»>krr(ű!r»*Al 4« birauif mii ittl brtajaA-(cl, kikkiaUookai, laúaí«- él Ma«kajokai ; ailr rffóU fouuAUi 4a â li-jbUUMhb, CTCUUl», álá)*-•an tiiniuw rtánn\'j»
Dr. Gsittczár J.
LakUc:Budap«8t,?U.Kû/epesl-at
I

BOTOR 1
Viatrtek flffyelmében, ki J4) 4» eV oson akar vásárolni a a JSJön ás gr 5-*6flj6n a«t reinuk tU!ó, ebédlő, valódi bórszékek, lixnpa, feró óni valamint ka-lOm\'éle uj éa koveeet hasmáit bútorokat, remtk «Jönoba axekrény beszerzési 4ron iíiphatók használt bútorok becscrélletneki
ttMuűsA kaira.
Okmányszerzö vállalat!
Mennyasszonyok.
Vőlegények.
a« On». Kakot4al Ű$vritit4f Eufla-TI t., Xorapoat-ut 14. 11, miudoa/ólo okmAnyk raenieroi. Krrvaatrtlriífc ól rtvulialja a bAiaaaAfft ai»p«Hxao*tákat, n4vx.i»*Jaraat. tAat, mludon/ojta Ua>U 4« katonai üifyokot, uklovAI, AllaiauolrAroAyot, SríVbefoRadAii Üfryokot 4* kttlómbfiaó aafadályak me«aa*ri4-aat Jo*tanAo»oa* aortáéval. - Baircni a liáaaa-Mtklléiku uttksicM Aaaaaa oknAnyokat, ««adtjjekat, alT^aai « klUir4otAa kdrtiU utakat Amorikal • DtiiuUn külföldi mofbUAaokat lo-bonyolik. OryTlvô: KISTKX.KKX J. Ö*»;r4-nyoknok In^yo* AU rond atkaa AaAra a vAUalat
MtUü
Kíndal 4rátU 4 órái« 4« mU A-S I».
KiKn rirátarmrk.kejóa ka- 4« kijárat. Lmhkn
ttaanü r ál mai ÚfáfTixanil |«a<io»k«iik. g
»
•<0 " \' ■
f.rin ifcarn» i ^.îtiti
ákMSÉii
Ciavethyl I
«Ita 4* Mrraitatodiu u« il» 1 kW"
Scfcaffar Unir ftli
^Mkfljatn» liaiiittMUX* 1 tíu Általam kiaattatt
mwa AitciwiöcsftBii
r«sUwt( kw. M
*»•*•* aoaabaa Mm
Irmi saapp»»

. in eo fcJl*». A hozzátertóaé
Irma hölgypor
kapbá4A1 ttkütm.
CiBdora^Mfisbsr nbtravs
{gttmMmUU*) ka«uUaa44 owtet
• ga»h»«Aa kiaÍLr4ia*
Beik Gyula ^TÏÏiîiS^
flagykapixaáo.
Kfrâlyp8m8tsfû-bonbon
köhögés, rekodtsé;, hurut, rémhulés ellen ayálkaoldó. Kgyt-düli hasai gyártmány, moly mészmentes czukorból és gyó^ynövények-ból készUJ, 1 deka 4, doboza 20, 40 és 60 llllér. Gyárosa:
MARKEBT BEZSfl
Salapaot, VII., Elomór-utoaa 30.aa
A világ legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, pyógy tárakban ég a vasúti állomások éttermeiben.
StlmtAlui kftaiAnet trU 4« 4ríiM (TakaiUI
ST 4r ÓU fenMIí mdtli iaUx*t«t
(alfUa
lecjohbu »j«albkljuk.
RondolűlntAzot
Budapcsl, VL. Aadrássy^ot 24. szia
as e»«n wellet*.
Of. GABAY ANTAL
V. «a 4* Wr. ««Uhr ltom, * mtml b«Ue*4f *k U Mrbuok iiakorr
b«U<*4(*k 4«\' Mrbxj»k itakorrm, rr*>
(Tt> Mxtos uktriol, cftrtiu, tUpwixa rnlndca.
beUcKf.ket Kafrcjó-6rtS»*» uWbfJltl, kuj*.
Mat fí^ft- 4| nii nemi Mr**t. ftkilvikei. u ín/erti . .
kert 4« núa««nnci»ü
(4rGcr4t, Oilalukn.il il l ii-cbótknél ert wint ki-tSni •rtdiotnraTel kipr«k4\'t m^duzet« urrial. — QliCfatwXrvI (ondcikcjra Uu. ItcodlUai aa-
LtvsUkr*
pool» 10—4-1* As «ta T—S
válaszol. —
oyécysierskrél ueaioskedlk
ÁDÁM GERGELY ügynök
Jankovioson, Bios-Bodrojfh megye
JT51d«k*t Aa birtokokat kftrvoUt; A kln»k olaSó talapjai vannak, fordaljxnak bizalommal koxsAJa. 300 haktoUtar bor aUAA| ki-ItknS J<J borok, hakkója U- 13 forint. ralvUSfoalUat «<1 fanlaavaxatt
Brázay-féte sósborszesz.
A ki hamarosan/ srabadnlni akar a főfájás kollemctlcn őrzésétől, dörzsölje bo arczát, homlokát, valamint a főjét és nyakszirtjét tósborszszol, néhány perez múlva már rendkívüli tlditő hatást érez.
I nagy üveg ára 3 korona.
1 kis „ 1 ..

Legalább ttöfcrinjt
33611. aK4a*n
Szabadalmazott jógpincze.
SakfcAI Jobbak 4a aka4kbkk. mini aa aUbbiok ! »14-■rSk: a Jh Uf7 tartja mi^il. hoir eféll l.Hntb\'n UeflUekb Si ui*al4k apadiii «likat be , ugytaijtMii aaabaSaVaaara baJaloaUtl ujabb J4raxokr4-■yak, eau pia Ub41, eaak a via ÍSUofisira vaa cin j U4°f alkalmaara, aam luad. TO aaàialAk J4« mt< takarilAaa 4fkM4 al; m4«tiraa*k, kaaUaok, rand*,-Ua4k. UJtaaraakok, »(TUÜiUa biai haunitalnAl la j a4lk»14akalatlaaak. irJa«Ti4àk»t aaol*àl a fSlUU!« ,
I In) ^ranívésal
lises KM» kopaszság 1
■0 eanAM aa«, aaaty fArflmak, n< nataakataak ajnraráat rT*«Jw KolraSnta. H*Kokad41y*aaa a baj
kajatl
bajbuuaaty
Akarta
Bucsanyecz Jözssf
Budapest, X., K4b4njal-ut 44|4« s*.
m
A legújabb 6s legjobb kúlöolegesség
kOssványes«. rhenmis-, lsohlaas és IdAgfájdalmak ellen
HerkolesfUrdői
Rhenmafliüd
Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesfürdőn.
Ha megpróbálja, meg nem bánj«» <
1 avas Ara 1 forint
B&r- Hallatlan olcsóság ito
I t«tjca rubibat való faitAk Lumily Minban eo filtW
UJ araaroii 1 Orfg ac.«altot-----60 fitt*»
l k|. baroilyán padló f\'-lWí-----IOO „
1 kjr. olaj fa»Wh-----—— 60 „
l kp. prima pattul firoiM— — — — — 79 ,, Kapható t
Brfiil Testvérek
Biciienfüld és Társa
fciiyképtfgeti műterme
Budapest, most Kisdiófa-utca 16.
KirAljr-ataaAtólJobbraaaAaodlk kkk,
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. Rmai képük kitűnő és szép kivi tűiben készíttetnek Fölvételek a nap bármely szakában, borult időben is sikeiTol eszközöltetnek.
Kaocar**?*1!" » bor»Aa, waraa, Uf»t Aa ritkráalU, kooaaara nSvaa aakéaaA 4a aolym»*4 Uaal a hal» aaaaáaxftl haj (*«U* aAtkSl vtaaaakayja »ra-AaU aalaóc i ka»aaa fajaól a kaj, »alanala« m aa—adiAAk Aa oaaaa»IUAJi «traaSvAaaArti lAtAnak
Aiaankibaa JUavaorta" n4v alatt an Mark UUlkak loi. matfhcaaxu 4i ^flV.^l
roaat HM*- a Loraarin kiaatia nôTiayakb&l laaa, kóalikra, nun kaU aaaak baaanilaUlól ótUmAu,; taork mit • IcfHnoiaakk lajbAraak aam 4rlaliaaa.
Niaca aoauai ak arra, b»n innak >«|J n«ai-koiaak rttka Aa caoaarAaa Lajn.l»«« larjfa. Al ia bajra, miU ridtta, u<j Ulaft. mink afi
MhwkN bajra, mibl r444ro, ti«v Ulan. mink aT» raa oaSkaAf raa 4a a«Aaaa4iao kajfa*r4a aAUSl u« a rfanaakak miat a UUMUk ùàfUm U laaaaa

Orsz. Pályázati Közlöny
tartalmazza ai antágbaa betöltendő Osz-ues állásokat, ipari, kereskedelmi, mesó-és erdőgazdasági és mflszati ^tistlviseJők, lovábbé o0 tiszt viselők és keíreakedAlou alkalmazottak részára
Egy ni» Ira 30 fillér, kapkaté dohinytfiasdékben éa e klaAóhlva\' ialbao. Budayest, Váol kömt 9». aa\'
Mini k&a4tk ac« 4a aiar UiodtHó Wr4i raa, ma-Írok etr^jrMW atadeek. kiiaak warabibotfaÁ-l
14»
kVHoi mwalaA« MbbA m kan*.* ka^iaOSt, pMpa—Aas*>. aaáat aa« a ftafl kAp muuitji Kit. 4 UnM*t* Habaoiallom baar«afa4 : ......eUka Marti
• eraa Lorauiak". — UeUka
ilrtba ifwb A í/trtrtim
elókk aa 4n U>raa-j 4 aa afAaa fHJbórM aok a« raa k«m roM
I alMam." - N<-<tJ
bisonynyal I ■ Alogba van, »1 a
boisAnk fordul,
aorajojry<>
vftjj-y aoraJecnrAra köloaönt aknr. lormae^aa^b kSIci
mlvol a lo|rnaae*aat>b kSlealnt adjuk, moly npró róaalakokbon vlaasafUokUotO, aaonkivtU
3 havi kamatot elengedünk
Aki sálosJofvét bakttldi, aalAt v4asunkkal
aomjo!ry«t i«iv*Hjuk , rrm»
HECHT BANKHÁZ Budapest, M. FElTH,
ej UT«U
umuidí Krajauka (Nóiaatoraiáf) : v n •aafua »«( raikam al4ccdra áa nSffon uj bajai 4d2.aU aló \' - Ziobf K44a4 «ól»*, ikhrfi .^tiraokadjoa námomra ruéf ( 4o Grao»rdía *Aaak I firaf t.ara«riak k«ldaoi."V — ~ ""
*ort>4, Laibacb: MiaU»Oir a tira«—_____
! a»«roa mac lUfM aJf*o-ira, kirak aaoaaal m4c N i a»\'f«l kOI-Ianl.\'\' — lyÓMr Ida k. a., n-M-ubach:| 1 .,,K4iak u»( I Orra Loratrial: K aaar kitttuion ba-4
atn " - .Sebn 1er /. Unir, B4ti : ,,T4bk 4* éka . ptui roNaia 4a nibior liona^ elókk aa 4n Imi" iInját kaidkam kasintliJ. k]*j »AxA bajjal tan (adra. A mira kcp«i, aak aa Oo l^rarrinjáral mm« K. ur, Raaol : -Mtf >ok màa uark or«<lrii<ínr* i tc e > 11 harunátUu, addl( ai ¿a I»ra<rlnJ\\ rilúLan I ctuu^lato* hatiaa ralk. 1 -ff kopa«i «ut, «nlyt* \' mAr régóta birUra, í|fn iitépaa uj h»J f.d Khrlich jóiioI ur. S >oitáben ««¿aa ha. Lvrariin baaaailaká r^víntartam." — 8a*uá*r ... , F.vck Oka uaart<H«in baJliulllKbáSi mióta aa 60 lx>iairiülik ka«rnalem, a bajhultàa J^aital, aót uj baJnAK«! »1 txlnitoy»i»lL"
A Z.o*aorln álul a kaJtS ímbM rríkmt rt*J Ar ui kaj caodalakot natulnkl bujlk ki a Ma alól 4a ni Anrak klkitak kU IaiaTu*<oak bal« rft-▼id éa aramwallautakólaf maidoam Uljema WakUla* oian ram«k «/ar caMalatoi katiaalul kOlónóaan a laatnak ragadtatva. Mialatk ea a kraiitioaor » lafl ■itl\'k<)\'l a korpa, kaibUllia 4i kupaaiaa|ok (vAj ■fitja uia«, addif atlndaa anyaink IwoUw UdnL bofjr raa Hl •««». maly kodraacaiakaak rfó»r<"* kajfonatot aaaraa.
y<1 »Hl Arra Laracria 4ra, analf Ubb bólf al-i tart & kaioaa P» >llitáj.i puatal «UaráUal vaar m «lAiacaa k.kuldéa» mallatt aa auropal (akláe
R. uroO, HudapaaL.
Forouctak-kara e. 4* EraaóbatkArak 39. tt
HnAKiaAIJa Ou
a (alUkJaa klitoa kaii*u. la«i4»Aliaabk araa-kaaAcabt a Halyeaa *r«akr«aa-al I dakai
U kr. ; kakU« ada| l Irk 14 kr. KfT*SOI XapbaU 4a «aak a rximaial raUdl:
M/,t:ki:i,V il. cryArynaertar* aa „lakansaeaabca" UaaaAn ^liakAaUt
p4na «. Allai :
Wlen, Vit., Karlahtlferstrassa SB;
SakkAr Badapaatoa rSTAO ViOt» SULKXOS, AroamUtAaál, IV., Uaoat-utoa S.
riOTELKEZTETtB I =«•«« btrdaMa
---------------—ttaakoaaójrtotoa
aaótloa ukA«o»UUk I Ukaalkaan «lui» i.ika<!a* avocat, malynak aalmjatyva Aa »aom^iáa • foatt fol klAnyalk 4« nota <rlaatt a LovaerU •avat. A faj 4a a4v tArrany yr^re, aaoakivAl Hadoa ira«
oaaa ba raa ja-
M—
Kováid Péter és Fia
müfestőp veoytisztisztitó és gőzmosó gyár
Budapest9 Szővetség-Mtcza 37.
Uri, nöl- és gyermekoltönyök. diszitö is bútorszövetek,
fúaQöoyök, szőnyegek, csipke is légáruk, sztrmék is íebirosmúik szioaánL
Il, tYfíím, fft, szitu
i ri in—in r
Wagy-Ktmlzsa, M ptfnté», Ü 28.
wi ■un"." n.....r-yTTTr-
Egy srtm 2 ftffêr.
■i
Előfizetési ára: | ":lyben hashoz honivá egy hóra 00 fillér. .*. Vidékre postai küldéssel egy hóra 1 korona 20 fillér. Kiadó tulajdonosok: ó Felelős sserkesstó: Kraus* és Farkas. a.O»vaz HvaO. j Szerkesttóség és kiadóhivatal: Krauss és Partas papírkereskedés« Megjelenik naponta korán reggel. Nyomatott a »Nagykanizsai Friss Újság* ssersódéso nyomdájában.
Szerelmi dráma a 1 !ővárosbans

Hajnalodik.
Budapest, március 27.
A maroknyi bur nemzet dicsőséges védő küzdelme, a melyet a hatalmas, támadó Anglia ollon folytat, végre tán megoldást fog nyorni egy szerencsés békekőtésbon. Mely sem a burokra, sem podig az angolokra nézve nem leend mogalázó.
A háború meginditója, Rhodes Cecil, kinek szavára a világuralomra vágyó Anglia beloment a nagy rabló hadjáratba, tegnap óta halva íokszik. Lelke, vezetője, tanácsadója volt ez a férfiú az angol kormánynak óa minden erejét arra fordította, hogy a bur állomokat Afrika térképéről letörölje ás a buroknak még utolsó ivadékát is egy véres, nagy gyilkoló háborúban lemészárolja.
Terve a bátor bur nemzet hazaszeretetén ás hősi vitézségen hajótörést szon-vedett. As angol nemzőt deli ifjai ott vosstek el dicstelenül a véráztatta harcmezőn, de a várt eredmény, bár az angolok nem kíméltek pénzáldozatot som ós a milliárdokkal még mindig győzik, nem jött meg és nom is fog megjönni addig, míg a humanizmus szent lobogója alá nem sorakozik as angol közvélemény és rábírja a kormányt, bogy a már többszörösen megkísértett békekötést végre szerencsésen dűlőre juttatta.",
Rhodes Cocil halála tán némileg előbbre viszi a béke ügyét és végre be fejeződik a világ történelom egyik leg nagyobb háborúja, mely annyi pénz és annyi tér áldozatot követolt, de a mely megmutatta, hogy egy nemzet szabadsá gát sem pénzzel, sem ágyúgolyóval el nyomni nem lehet.
don forradalmi bizottság száz meg százezer röpiratot küldött Macedóniába s az egész népet felkelésre szólította fel. Szinovjev orosz követ memorandumot adott át a török kormánynak, amelytől a megígért reformok sürgős megvalósítását kivá-ija. Kgyuital kijelentette, hogy a török Csapotok megeióhiiéso könnyen nagyobb izgatottságba hoznatja a macedónokat, mire a törők kormány válaszában utalt arra, hogy egvelőro csakis a moglevö helyőrségek dialokáiásáról van szó.
Érdemes a feljegyzésre, hogy a ma-ezedón mozgalomnak a közuon ja ma " ondonban van, a honnan Lazarevics Jenő intézi a török kormány elleu irányuló mozgalmat, a melyben az uj török párt is részt vesz és ennélfogva a török kormány katonai intozkodésoinek meg van a magyarázata.
Törökország mozgósít,
Sok gondot okoz mostan a török kormánynak as albánok és a macedonok forradalmi irányú zavargása.
A zavargások meglékezéséro a török kormány negyven xáaxlóuljat moz
oóalt á skodrai és .koszovói kerületben mert az aibán törzsek nvir semmibe sem veszik a tnrök hatóságokat s a ver boszu clhalalmaskodása következtében nyílt anarchia van az egész Albániában
Feltűnő azonban, hogy az albánok megfékezésére olyan katonaságot akarnak felhasználni, amelyet araibán határon toboroznak.
A macedónok is nyugtalanítják már a fényes portát, hétfőn sürgős miniszter-iá pácsot tartottak,, mert a szófiai török m«gbizott azt jelentette, hogy a maca
Gimnázisták a burok közölt.
Bécs, márc. 27.
Közel két hónapja, hogy Chocholo-utschek Antal kereskedőnek 17 éves Lajos nevű fia egy Panok íievü társával együtt megszökött. A két fíu sz.ülci a rendőrségnek jelentést tettek erről. A rendőrség hiába köiöztetto őket, az eltűnteknek nem lehetett nyomára jutni.
Már-már razt hitték, hogy a két Cu valahol elveszett vagy valami bűntény áldozata lett, a m dón az elsőnek apja váratlanul levelet kapott fiától.
A levélbsn az oltünt úu elmondá, hogy csakis a szabadságéit tud lelkesedni; a szabadság ellenségeit gyűlöl, a szaoa • ságától mtgíoszloU emben pedig vo-delmexi.
Ez késztetette őt ás társát, hogy megszökjenek Transválba a burokhoz, a kiknek most szükségük van bátor és kitartó emberekre, ha bár szók nvndiárt a gvotek sorból éppen kilépeti ifjak is.
Antwerpenben hajóra ültek. Pénzük noiu volt, de a mikor szándékukat megtudták Hollandiában, akkor mindenki
\' V
készségoson kezükre járt, hogy minél hamarabb jussanak a burokhoz.
Kaptak pénzt, ruhát, fegyvert és egy hajó elvitte őket Capstadba.
Még mielőtt azonban a burokkal érintkezésbe f^phettok volna, az angolok ol-fogták őket. Elvették tőlük feg\\ vérükét és Pretoriába szóllitótták őket.
Panek űtközben megszökött. Még most sem tudja, hogy hová lett. Valósziuüleg elpusztult valahol vagy mégis. sikerűit a burokhoz jutni valahogyan. Szökése óta nem hallott róla semmit sem. Az angolok nem is kutatták később.
öt Pretoriában két napig tartották fogva, ezután néhány nap múlva hajóra ültették és Angliába vitték. Londonból eltoloncolták Antwerpenbe.
Itten már megunta a sok dicsőséget és elhatározta, hogy hazajön. ,
Mivel azonban lerongyolódott, ruhára és utazási költségre 150 márkát kért.
As apa — mondják — a levél vétele után ugy mpgörült, hogy egyenesen Amwoiccnl-o utazott.
Budapest, máro. 26.
A Krisztusi alázatosság emlékére szokásos nngycsűtórtöki lábmosás szertartását ma végezte el a budavári koro-u.uó Mátyás-te-nplomban a gyengélkedő heiccgmimás képviseletében dr. Kohl Medá d lölszenielt püspök.
A azertarus fényes segédlettel folyt le, nagy és előkelő ájtatos közönség jelöniéében. A ptbnök reggel kilenc óra-kor úimi\'pi nav\\mi«ét moudor., aminek végeve a luenkét apostoli személyesítő yánoknak. névnzerint Ilocelka Já-inn 08. Fufzek fívörgv 00, Sulcs Alajos 75, Vik Mnyás 77. Silltug Kereno 78,
Pejkó Simon 80, Varga Lajos 84, Hetotf János 84. Péter József 84, Kilián Mihály 85, Polersol Ferenc 85 és Raucheg-ger József 87 éves embernek a lábát vízzel leőntte, megtörülte 4» megcsókolta.
Az apostolok uj ruhát as zscskóba varrt vadonatúj ezüstpénzt kaptak.
As Egvetem-téri templomban reggel kilenc órakor ünnepi nagvmisét celebrált Krizsán Mihály apátplébános s a mise végeztével as oltárokat megfosztottak ékességeiktől. A m.sén a hittudományi egyetem tanári kara testületileg Jelen volt. V t \\ .
El nom ídlejtolto azonban magával vinni korbácsai, hogy a »szabadtá«-szerető* flunak fejéből\'kiverje a kalandvagyat.
Hanssz k a Vailtón. .
Róma, március 20. A Vatikánnak is" mái epy.-zor van oka arra, hogy bora" gudjek reánHarag«zik pedig azérw hogy a | á)i jubiieumara Fiauciaorszag. vulamitu Au-ztria ós Magyrorszáf? nom küldtek külön követséget, hanem mind Luhot oinok. mind I. f*tenc József csak rendej nagykövei? utján gratulált a pápának.\'
Niznrd francia nagykövetnek az állása is megrendült ennek kövoiKos ében. Ni-sardot a pápa annyi flvyelemben részo-siiette, hogy mik.tr • nagykövet kihallgasson volt, fuggőnvnyel takartatta ol az ingaórai, amit Vilmos császár ajándékozott neki. i
Nísard est azzal viszonozta, hogy a kihallgatáson nem respektálta a szigorú vatikáni etikettet, nem tóidéit le ós a pápa közét, amelyei csókra nyújtott feléje, barátsagosan megrázta.
A magyar követtel, gróf Szécsennel pedig Rampolla biboros, pápai. álbt\'r\'i:-kar erezlali a Vatikán h«r.«gjár. SzéiSMi
grófnénak a minap kis leánykája született s orról az örvendetes családi e-e-ményröl szokás szerint erteMte-t» Szérűén a diplomácia tagjait s Hampo át ¡«. Ram-pola azonban nem vetie tudoinasiU ezt a családi értesítést a . clköveite azi a diplomatáknál ipjn szokatlan ós ud-vsriktl-tn dolgot, hogy nem gratuiali gr. Széc»( nn<»k. , .
Lelaitózlatalt ál&aíö?},
> .. Déos, máro. 27.
Rendkívül voszedelmo* uöt tartóztatott le ma. éjjoi a rendőrség.
A de.oktivek ugyanis megtudták, hn-v a városban egv nő tartózkodik, h d mindenütt, a hol mogfordul, bárónőnek és löldbiriokosnőnck ad«\'\' ki mágat ér azt meséli, hogy nagy örökére vár.
E mese ré\\én, a nő uiirulcnlélo ha* misilott okmányokkal lott valószínűvé a hiszékeny emberek alött, igen sok helyütt igen szén összegeket csalt ki 4s állott azt.án odább.
A detektívek letartóztatták a gysnns nőt, a kiről kiderítenek, hogy Strezgocta Leopoldina ,30 éves grályi ssűleiésü volt elárusítónő, a ki csalásért és lopásért \'oár töhn izhen megvolt büntetve és legutóbb is k\'ct vaU-




\'lai.i^it
l
Borteky is a főváros.
Budapest, már«. 27.
Ma fcapta meg a főváros az aj kereskedelemügyi miniszter első leiratát A feirat hangja nem • legbarátságosabb, főt olyan erélyes, hogy szinte ijesztő, ha fhből akarna a főváros következtetni §rra a viszonyra, mely közötte és a mi fpszter között a jövőben fenn fog állani
Az Ogy, melyből kifolyólag az erélyes Jjangu leirat ma érkezett, a következő t
Az alsófoku hatóságok, mint közöltük § katonai kincstárnak nem adták meg telepengedélyt a gubacsi halárban _tvő lőporraklár kibővítésére, üegedüs folt kereskedelemügyi miniszter azonban a belügyminiszterrel egyetórtőlog az jusófoku határozat feloldásával utasította $ fővárost, hogy a telopengedólyt adja
Erre a tanács fől\'erioszlóst intézett a kormányhoz, kérvén, hogy a telepengedély meg vagy meg nem adása iránti g,öntést tartsák függőben mindaddig, mig az a vegyes bísottság nem nyilatkozott, mely épen a kormány rendelkezése folytán van hivatva a kérdéses ügyet (¿rRvalnl.
Hóránszky Nándor, az uj kereskedelemügyi miniszter felelt ma orro a helyes fölterjesztésre ós körülbelül ezeket mondja t
A tanács kérését nem veheti ügyeimbe és felhívja, „hogy a telepengedély Végrehajtása ellen most már skadálvo-jpÁt ne gördítsen" és intézkedjék aziránt
6 hogy a miniszteri határozatot az ,11-tékes alsófoku hatóságok is megfelelőn respektálják*, hogy igy a telepengedélyért folyamodónak módjában állton, a már harmadfokú jogerői határozattal elnyert telepengedély alapján a «óban forgó lőporraklárt akadálytalanul $lállitha(nb > W
Hajsza egy tolva] után
Budapest, márc. 27.
Zubek jfózsef Fehérvári-úti vendéglős fezrcvetle, hogy pincéjét állandóan dézs-piálgatjz valaki. Az este a pincéjébe bujt (M várt a tolvajra.
Csakhamar jelentkezett is az, a kí tyera volt más, mint Korb Vendel, Zubek-|>ek egy verekedés miatt elbocsátott csa-j/pslegénye.
— Megállj, gazember! — kiáltotta a jrendéglős Korb láttára, a ki felismerve jrplt gazdája hangját, hanyatt homlok gontott kifelé a szabadba.
A lépcsőkőn\' azonban elesett és a Vendéglős igy utol érhette. Meg is fogts vesztére.
A tolvaj felugrott és torkon ragadta a fíndóglőst, a kit meg is szúrt.
A vendéglős hangos segélykiállására tfbben előrohantak és elakarták fogni. Ez azonban elszaladt és a réteken át a Runa foló tartott , ít;-.
A partra érve a Rökk-gyár közelébe agy csolnakot talált, abba bele ült és pár a folyam közepén volt, a midőn ¡¡jldözői odaértek. , .
Üldözői tétlenül álltak a parton és {átták, hogy a tolvaj egyre távolodik a psepel-sziget felé.
A Kutya-villa közelében azonban ők íe csónakhoz jutottak.
Hárman beloültek és egyesült erővel
Í tolvaj után eveztek, akit épen akkor ftek utói, amidőn a partra lépett és kimerülten összerogyott
Hamarosan összekötözték és átadták fsepclszigoti csendőrségnek, mely a fő-yárosi rendőrségnek iogja átadni
fr- 111 ■»"■\'■ 1 -- ■ «=C=3
LEGÚJABB.
A burok azabadaágharozo.
London, márc. 27. Hivatalosan jelentik, hogy Kanada Cbambcrlaín íclszó. Vitására kijelentette, hogy kész még #000 embert Dél-Afrikába küldenL
BrQeezol, márc. 27. A Sü<L Afr porresp, a transvaali kormány protőriai utazásának megvilágíiására a következő pdatokat közli t
. Február lé. Kuyper dr. hollandi mi
niszterelnök AbnorQoIs munkatársa előtt kijelentette, bogy Jtdvárd király maga óhajtja a békét.
Március lő. Wolseley lord az ango király különös megbízásából Dél-Afrikába utazik.
Március 17. Kuyper dr. Fischert, bur küldöttség tagját egy előkelő állású angol ember kívánságára értekezletre hívja meg.
Március. 18. Leyds dr. Krüger elnök kel és Fischerrel boszwabban tanácskozik. Leyds dr. elhalasztja Hollandiából való elutazását és Hágában marad.
Március 23. A bur kormány tagjainak utazása Pretóriába.
Ez adatok alapján irja a burpárti tudósító, a legjobb forrásból jelonthetjük, hogy 1. a burok megmaradnak béke-föltételeik melleit 2. Scbalk-Burger Anglia kívánságára utazott Pretóriába, 3, hogy a délafrikai hur kormány tagjai nem fognak határozni az Európában evő burok nélkül.
A német császár látogatása.
Berlin» márc. 27. Vilmos császár májusban meg fogja látogatni a Krupp-éíe gyárat, a hol fontos javilásokat toltok a páncélos fölszerelés a a láburi tüzérség terén.
A venezuelai fftlkelés*
Baa-Juan, márc. 26. A venczuloai (ormány a mult héten nem mutatott el ujabb eredményt A keleti városok még Castro hatalmában vannak. Két cormánycsopat, mintegy 8500 ember, Oarupano és Coro felszabadítására meg)\', a mely városok nagyon szorongattatnak » lázadóktól.
A bíboron rendjele,
A montenegroi fejedelem Rampolla biboros-álismtítkámak és Nisard vatikáni francia nagykövetnek a Danilo-rend nagykeresztjét adta.
Bhode* halála. N>
London, márc. 20. Rhodes Cecil utolsó óráiról a követkozöket jelentik Fokvárosból: Rhodes fájdalom nélkül halt meg, három perccel halála előtt még teljesen eszméletén volt, de már vasárnap óta teljesen apátikus volt s még legkedvesebb témájáról, a délafrikai háborúról sem beszélt lőbbó s éjjelnappal majdnem szakadatlanul aludt, Uhodost az állam kötségén fogják eltemetni, és pedig a Matoppo-hegyen azon a helyen, ahol 1896-ban a matabelcí főnökökkel a békéről tárgyalt. Fokvárosban tegnap az összes mulató helyek zárva voltak.
Eltolnak egy templomot. Budapest, máro. 26. As amerikai házeltoló-vállalat sehogyan sem tud boldogulni, Nem hajlandó sonki a házának eltolását a vállalatra bízni. A mesterutcai iskolát már átengedte volna próbára a város, de az utolsó pillanatban mást gondolt a vállalat és nem irta alá a szerződést Ma a belvárosi templom oltoláiára tett ajánlatot a vállalat. A templomot a Vácí-utea azabályozási vonalába akarja tolni a a templomhoz plébániát is akar építeni. A plébánia épületben üzleti, raktári és lakóhelyiségek is lesznek, a melyek a vállalkozók számítása szerint évenkínt negyvenezer koronát jövedelmeznek. A templom eltolásáért, restaurálásért ós a plébánia építéséért 1,278.000 koronát kér a vállalkozó. Ha a munkát májusban megkezdheti, szeptemberben már be is fejezi az eltolást, hogy a híd megnyitásakor a templom már no legyen útban. Hogy fl-nanciábs okok se akadályozzák a tem-
Elom eltolását, azt as ajánlatot telte, ogy a munka befejezése után öt év alatt fizesso meg a város a vállalkozó díját, természetesen őt százalékos kamattal. A vállalat hajlandó a tomplom anyagértékét biztosítékképpen letenni, hogyha az eltolás ntm sikerül a tem-
plom lerombolása ne Jterüljőn a vámosnak pénzébe.
Nol van • es6dt0ineggondnok T
Llpose, márc. 21. A mult év októberben eltűnt Barta ügyvéd, a bukott bank "ödgondnoka. Át eltűnés szenzációt keltett do bármennyin) keresték az ügyvédot nem bírtak nyomára akadni. Lipcséből ma azt táviratozzák, hogy a kolbici állami erdőségben keddon erdor munkások egy ember holttcstéro akadtak. Mcllotto revolver feküdt Az oddíg kikutatott jelekből arra követ koztotnok, hogy az öngyilkos ember Rarta ügyvéd, az eltűnt csődgondnok. Az eltűnt hozzátartozói és a hatóságok ma fogják megállapítani, vajon igazán Barta holttestéről van-e szó.
Meggyilkolt egy milliomost. New-York, márc. 20. A newyorki osküdtszék heteken át foglalkozott Pat-riok ügyvéd pörévol, aki azzal volt vádolva, hogy Price WiJlíam amerikai milliomost meggyilkolta. Palrick ugyanis rávette Prico szolgáját, hogy a nyolcvan esztendős milliomost kloroformmal mog-mérgezze s azután egy hamisított végrendeletet mutatott föl, amelylyel Pat-ricknak öt millió dollár értékű vagyonát magának akarta megszerezni, Mint New-Yorkból táviratozzák, az esküdtek 43 napi tárgyalás után befoiezlo a pör tárgyalását Az esküdtszék Patríck ügyvédet bűnösnek mondotta ki s e verdikt slapján a törvényszék halálra Ítélte. A pör az államnak 250 ezer dollárjába került.
A király oy««*m*kkeri játszótársa.
Béos, márc. 28. A király gyermekkori játszótársa, QrÚnno Fülöp gróf, táborszer nagy 70 óves korában meghalt dobersborg" birtokán. Qrűnno 1888-tól 1800-ig hadtest; parancsnok volt Prágában. Épen miniszter\' elnök-jelölt volt mikor az elmójo elborult, do mint a király kedves omberét nom küldték nyugalomba, csak akkor, a mikor az urnapi körmeneten a prágai csapatok élén igen befteiitvosan viselkedolt Egy ideig 8zanatonuiíiban gyógyították. Tavaly óta podíg doborsbergi birtokán őrizték.
• y
A hadgyakorlatok* \'-\'fatW
Budapest, márc. 20. Ez idén Dél-Magyarország és Bukovina között, a szó-tely batáron tartják meg a hadgyakor-atokat. A budapesti 4., a temosvári 7. é* a nagy-szebeni 12. hadtostet Segesvár, Gyulafehérvár és Nagyszeben között vonják összo. Az ellentábor a kassai 0., a przemysli 10. és a lembergi 11. hadtestből fog állani és Szatmár és Mára-marosszíget körűi csoportosuL Hir szerint a király aug. 27-től szept 8-ig fog a főhadiszálláson tartózkodni. Még nincs eldöntve, hogy Fogarason vagy másutt esz-e a főhadiszállás. Bock vezérkari főuők már előterjesztette a haditervet, melyet a király jóváhagyott
Miniszterek találkozása. Velence, márc. 27. Bülow gróf és Zanardclli jövő szombaton találkoznak ?eschierában.

TolvajcsemetB.
(Törvényszéki tárgyalás.) v »• - Budapest márc. 27.
Korán kezdi a mos térségit az a dőrék flu, ki föleit ma mondott ítéletet a büntető törvényszék.
A Kossuth Lajos-utcában sétált dr Frenkl Gyula, amikor eléio került egy fiatal suhanc, Schneider Kornél A nu meglökte s o pillanatban történt, hogy egyúttal kilopta az aranyóráját és a láncát v
Erre az ügyvéd s a járókelők üldözőbe vottók a tolvajt, aki a reáltanoda-utcába menekült s ott az órát egy nyitott ablakon keresztül a pincébe dobta. Rendőr jött a hclyszinéro s lolortóztatla Schneidert
A törvényszék Agorasztó biró elnök-léséről ma vonta felelőire. A fiatal tolvaj tagadta a zsebmotszést s együgyű mesével igyekezett a bajból szabadulni
— Ugy volt, — mondotta — bogy én az órát találtam a zsebemben.
Elnök: Hogyan ?
— Amikor belenyúltam oda a zsebkendőmért
— És miért futott, ha nem tudta magát bűnösnek ?
— Amint olt találtam az érát zso bemben, mogijedtom és szaladni kezdtem.
Elnök: De látja, más nem megijed, ha egy órát talál a zsebében, hanem megörül
Miután a panaszos kijelentelte, hogy a vádlottat szinte rajtakapta a lopáson, a bíróság dr. Molnár alügyész vádja után Schneider Kornélt hat heti fogházra ítélte. Büntetését tíz nap híján kitöltöttnek vették,
Ebben az enyhe ítéletben, molyet a vádlott egészon fiatal kora és büntetlen elöélcto magyaráz niog, moga az oljtólt ia megnyugodott Nom apellált a közvádló som.
Dráma a szállodában,
\' r.
»Ht*
Az olasz külügyminiszter ». utazáasu
Velence. máro. 27, Prinetti olasz külügyminiszter ma éjjel ido érkezett
Az áruló kfiH&.
Pátervár, márc. 20. Gorkij Maximmal, a kitűnő iróval, csak ma tudatták, hogy ellene a büntető törvény 1085. szakasza alapján hazaárulás miatt bűn-tatő eljárás folyik. Gorkij ugyanis tavaly aláirta a tüntető egyotemi hallgatók tiltakozását s a bíróság e miatt fogja kemény büntetéssel sújtani
Letartóztatott tisztek.
Borosaié, mára 28. Alexandrovóban letartóztattak három nagy állású orosz tisztet okik német útlevéllel Varsóból Bor-linbe akartak utazni

Budapest, márc. 27. Csak o,\' napokban írtuk meg, hogy milyen roppant 6ok öngyilkosság történik a fővárosban. Annyi, hogy sehol a világon sem. /
Ma reggel óta az öngyilkosságok szomorú krónikája ismét szaporodott egy szerelmi drámával,
A dráma szinholyo az AIsóerdŐ90N utcában lövő „Zöld koszorú" szálloda, amelynek gazdáját Maver Györgyöt csalc a minap tartóztatták le, mint azt mi már jelentettük.
Hősei Bérdv József 80 éves iparos és Stucklik Józefln poliklinikai ápolónő.
Ezek tognap esto fél 9 órakor a nevezett szálloda egy földszintes szobáját bérelték ki.
Tiz órakor vacsorát hozattak maguk? nak, do csak félig fogyasztották el
A kiszolgáló pincér mondta is a azál-lodabelicknok:
— No ezeknek valami nagybánatuk lohot. Bizonyára életuntak.
Éjfél utáii a férfl lovólpspbost és tintát kórt Aztau leült irnl Egy levelet irt meg. \'
Ma reggel fél 8 órakor egymásután három pisztolylövés zaja ébresztette föl a házbeliokot A zaj a szerelmesek szobájából jött. A szállóbeliok feltörték az ajtót Véres látvány tárult oléjűk.
A férfi a pamlagon hevert átlőtt homlokkal már halva. A nő pedig az ágyban átlőtt mellel erősen vérezve. Még élt
A mentőket hívták tolofonon hozzája« akik azonban már halva találták őt ís.
A férfi levőiében azt irja, hogy régóta nem volt állása. Ez és még egyéb okok kényszerítették őket a halálba.
Mindkét holttestet a morgeuba szállították.
Egy másik tudósítás a kettős öngyilkosságról a köveikezö részloteket mondja el;
Bonly József dombovári születésű 24 éves épitészettsni hallgató ez év elején mogbetegedott az egyik szemére. Orvosainak tauácsára a hársfa-utcai poiiklinikába vétottte fői magát. Január tizennegyedikén feküdt bo a kórház szemészeti osztályára, a hol Stuklik Jozeűn harminc évse
ápolónő foglalkozott a betegekkel Bérdy Józsefet az orvosok megoperálták, be\'fg szemét eltávolították a ezzel megmentették a másik ezeme világát A boleget Stuklik Jof.efln ritka odaodással ápolta; Éjjel-nappal mellette volt, vigasztalta, ápolgatta a n liatal ember önkéntelen U szerelemre gvuludt ápolónője iránt. Titkos szerelmüknek, tiltott boldogságuknak nem volt tanuja senki. Jauuár 27-én Bérdy József elhagyta a kórházat, de azután is bo-bojárt a kórházba és sohasem távozott anélkül, hogy Stuklik Jozeünnel hosszabban nem beszélgetett volna.
Tegnapelölt esto Stuklik Jozefinnek kimenője volt. Este kilonckor hagyta el szobáját, barátai gosan elköszönt társnőitől. Azóta uem látlák a jio\'ikliníkán. Tegnap délben, amikorra visszavárták, nem jelent meg. Helyette lovolot hozott a posta a klinika igazgatójának. Est irta benne Stuklik Jozseiin:
— Szeremles vagvok valakibe, de nem lehelek az övé. Meg fogok halni — no haragudjanak rám.
A kórház igazgatója a levelet clküldto a rendőrségnek, ahol meg is Indították a nyomozást az eltűnt leány iránt, de nem találtak rá.
Ma éjjel idegen fiatal pár tért be az Alsó erdősor 0, szára alatti Zöld koszorú szállodába. A portás az udvar végéu emelt négyemeletes épülőt második emeletén helyezte el őket a 28-as számú Hzobóban. A Bzoba berendezése iacn egyszerű. Nincs benno egyéb, csak két ágy, egy pamlag, egy asztal, két szék, egy Bzekrény s cgv mosdó. A fiatalok bezárkóztak a szobába, de előzőleg két üveg sört körtek. A portás átadta nekik a bejelentőlapot, amr.yet a férfi szabályszerűen kitöltött.
Heggel fél nyolc órakor Ijedt csöngetés hallatszott n 27-cs számú szobából. A portás fölsietett az emelelro, hol a csilingelő vendég már messziről kiáltotta :
— Két lövés dördült el mellettem. Valaki öngyilkos lett.
A portás rendőrt bivolt s ennek jelenlétében betörték a szoba ajtaját. Mikor a füst eloszlott, szomügyre vették a szoba két lakóját. Mindketten az ágyban feküdtök ruhátlanul, fejükön hatalmas két sobbel. Pirosló vérük hosszú sávokban folyt végig az ágy fehérnomüin. A érfi már halott volt s jobb keze még görcsösen szorongatta a hatlövetű revolvert, a melyből két golyó hiányzott. A bő még élt, do már alig lélegzett. Elhívták hozzá a mentőket, do mire ezok kiértek, a nő utolsót sóhajtott és elpihent örökre.
A kerületi kapitányság tisztviselője osakhamar mogjelent a dráma színhelyén és jegyzőkönyvbe foglalta az esetet. A szoba közepén álló asztalon hevert a férfi gallérja, kézelőjo, a nő hnjtüi, néhány krajcár aprópénz s egy szelet papíros ezzel az üzenottel:
— Közös elhatározással mentünk a halálba,
{ Bérdy József, . • \' Stukik Jozofin.
A rendőrorvos megállapította, hogy a férfi, aki a Csömöri-ut 85. se. házban lakott, a nŐnok balhalántékába rőpítolto a golyót, amely a jobb halántékcsontban megakadt. A férfi agyát a második lövés menten összeroncsolta.
budapesti hírek.
— Oaxtály sorsjáték. Az osztálysors játék mai húzásán kövotkezö nagyobb nyereményeket sorsolták ki:
6000 koronát nyárt 51613.
6000 koronát nyertek 43608 49902 64602 6Ö42Ö 89307.
SOOOvt koronát nyertek 8730 9945 18924 17040 19727 28001 20946 28893 40968 41086 46376 66774 6091162447 66188 68994 70827 78100 82180 84772 92286 98613 98671.
1000 koronát nyertek 2460 8307 6969 7974 14192 16666 18696 20487 20726 22168 28802 26661 27824 28287 29241 80286 80709 827B6 83101 87907 40287 42444 46620 63022 68594 01506 64604 64865 70020 70274 70354 71662 76767 76718 78244 79816 80852 82096 88052 88620 89718 91244 94482 96090 09778,
ii i mm»«»«»—— mmn ................ i i
ftOO koronát nyertek: 271 704 1990 2925 5418 5466 6727 6821 8072 9845 12782 18096 13990 14674 15015 15420 18262 18834 19413 24889 25491 25844 2*>24 20*91 3t»275 31129 82634 82909 33805 8009S 30201 87449 88549 42418 44385 4725)4 47(507 52253 58838 50370 59742 58588 61444 01493 01921 02445 04400 04015 05550 60692 07550 07701 68522 69915 70155 70435 73089 73815 70825 7705(5 77678 78597 81906 82020 822IC 84009 88887 91022 91553 92511 92978 93450 98940 94082 94440 94849 90549 97800 98749 99411.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek.
— HendSrl hírek. Grünfold Ignác cukrászsogéd ma reggel mogleste Kolin Bélénél a központi vásárcsarnokban ós hirtelen belenyúlt az nsszonv zsebébe, hogy pénztárcáját kíemeljo. A zsobtolva munkáját azonban észrevették és menten lofülolték. — Lieblich Lipót kefopyáros azt jelentelle, hogy Mária Valéria-utcai üzletének pincerakt4rát ismeretlen tettesek kifosztották.\' A- rendőrség megindította a nyomozást s a totiost Hoffmann Ferenc foglalkozás nélküli napszámos személyében letartóztatta. — Goldűnger Dávidnó Nagymező-utca 23. szám alatti lakását ismeretlen álku caos tolvajok 200 korona erejéig megdézsiniiliák. A nyomozás folyik. — Sclilifschroíier Jánol vonatvezető ma délután a Kőbánjáról Hákosrn menő 314 számú robogó vonatról leugrott és ballábát eltörte, A Rókus-kót házba szállították. — Virág Gyula 28 éves cipész ittas állapotban ma délután a Józséf-utcában elesett és bal-karját törte ki. öl is a Rókus-kórházba szállították. .
Ax ipar csodái* mindig az volt, ha az ipartormék oly olcsó árban kerül forgalomba ha az föltűnést kelt, Kgy ilyen csodát teremt mog mostan L. i c h tm a n n Sándor posztó kiviteli osztálya Buda post, Vll., R ott enbill e r - utcza 12 U szám azzaJ, hogy 3 forint 60 krajcárért szétkald az ország bármelyrészébe a leg nagyobb férfiöltönyre elegendő 8 méter 20 ctm. chevíott-szövelet, drapp, barna és szürke, zöld, fekete és sötétkék színben 6 forintért linóm feketo vagy sötétkék posz tót barna, vagy feketo és sötétkék kag&rn 67.0vctct.Kzt n szinte hihetetlen olcsó árt ugy tudta megteremteni, hogy egy posztógyáros-nal: pénzre volt szüksége, majd minden készletét adta cl neki olyan olcsón, ho*y a vételár alig fedezte az .előállítási költséget. Xcm félrevezetés az, hogy ily olcsó árban szétkflld három méter 20 centiméter férű ruha-szövetet, melynek minden egves darabja válogatott minőségű, divatos mintájú, amit bizonyít, hogy rövid ö nap alatt pár »zúz utánrendelési és körülbelül száz elismerő levelet kapott az ország minden részéből. Ajánlatos tehát a nagyközön légnek, hogy minél sürgősebben rendeljen meg ezen hallatlan olcsó posztóból neliáuy öltönyre valót, mert ilyen olcsó árban csak rövid ideig szállít egy fóríi öltönyt kiadó 3 ra. 20 ctm. ruhaszövetet Megrendeléseket szíveskedjék minél sürgősebben eszközölni, mort n«m lehetetlen, hogy készlete a közeli napokban már olfog fogyni. Mog rendeléseket a pénz előleges beküldése, vagy utánvét mellett eszközöl. Mintákat a rövid szállítási idő és s nagy forgalom miatt nem küldhet. — Posts dobozért és szállító levélért 15 krajezárt számit.
■u
■r, i~Pl«iOi
i.hii nmssii
1U11EK MINDENFELŐL.
—• Lábmosás Béouben. Egy bécsi Jévirat jelouti: A király ma délolőtt a szokásos szertartások között végozto a nagycsütőrtöki lábmosást 12 aggastyánon. A szertartáson jelen voltak a főhercegek, a főhercegnők, a diplomáciai testület és a legfőbb udvari és állami mél\'.óságok.
— Mag-yor ember osztrák mlnlsx-terl tanáosos. A Wiener Zeitung je lentése szerint a király somlyói Nagy Ferenc József bolügyminisxteriunii osztálytanácsost miniszteri tanácsossá no vezte ki
— Lovak Dél-Afrikába. Fiúméból jelenük: Ma kát hatalmas angol gőzösön as itten már várakozó 2000 oroszországi lovat ejjszállitolták. Eddig 56 gőzös 44 ezer lovat szállitott «1 Dél-Afrikába.
— Olasx vasutasok sxtrájkja. A
rebesiezoi vasutak munkásai és egyöb alkalmazottai már hotek óta sztrájkkal fouveactőziok abban ax esőiben.
f
ím«

ha nem hozzák be a megígért uj
szolgálati tervet Mint most ttiabban jelentik, a sztrájk az osto kitöli Közel 2000 ember sztrájkol.
— Másfél millió ery egyesületnek
Kölnből jelentik, hogy ottan egy Sonntag nevü wiesbadeni magánzó másfél millió márkát ajándékosott as osztrák kaiholikua Bonifácius egyesületnek,
— A börxe halottja. Bécsből Írják : Egy Budapesten és egyáltalán egész Magvarországon ősmert terménykereskedő, az 60 éves Laaber Antal, egy itteni szállodábnnez ablak vasára felat ¡osztotta magát és meghalt Öngyilkosságának oka börzeveszteség.
— A franolákat nem árulták *L Puzyrowski orosz tábornok tegnap Pá-risba érkezett ós Pondezec vezérkari fő-nökkol tanácskozott Pendozec a ,Potit Párisién" egyik munkatársa elölt lehetetlennek mondotta, hogy Grimm alezredes egy francia-orosz mozgósítási tervet flott volna át Németországnak. Legfö-lebb a batáron levő helyek terveit adhatta cl és a csapatok jövendő mozdulatait árulhatta eL
— A katona halála. Oranból Párison
át érkezik a hir, hogy ott tegnapolött borzalmas módon végeztek ki egy katonát. Egv Guignan nevü közkatonát végeztek ki, mert ittas állapotban az őr-mosterét ós káplárját agyonlőtte. Guignan nem ongodte, hogy a szemeit bokössék. 0 maga kiáltott oda a kivégzésre kivezényelt katonáknak:
— Rnjia, bajtársak I
A sortűz után karjait a mellére szorította. Vezényszó nélkül uj sortüzot adtak a katonák, de egy golyó sem találta halálosan. Végre a vezénylő tiszt az egyik katonát odavezette á szerencsétlen közelébe, Szivére irányította a fegyver csövét s ez a lövés oltotta ki a delikvens élotét. Guignan husx év óta szolgált a hadseregben.
— A letertóxtetott bosxorkány.
A rendőrség letartóztatott Bécsben egy Walentin Anna nevü 04éves öregasszonyt akinek lakásán két nagy kocsira vaíó kuruszlószert, u. m. füvoket, balzsamokat, eszenicákat stb. találtak a házkutatás alkalmából. Ugyancsak kitűnt hogy Bécsben közel kétezer előkelő, sőt nagyon sok főrangú nő volt titokban vevőjo önnek az asszonynak, aki míndoníélo gyógyszert tudott adni a szerelmeseknek, a haragosoknak, stb. A kuruzalószerekot lefoglalták és elszállították lakásáról.
— A sörfőző osaládja. Hernősand
ban a nyiondi seríőzőbon tüz ütött ki, a mely alkslommal a serfőző, en* nek neje és három fia a tűzben lelték halálukat. Megszenescde.lt holttestüket másnap találták meg.
csendőr ugy vélekedett, hogy mikor veszedelemben vannak, a$t fcdg» meg is haltak a bajtársai, öt 9f§H3#Íf parancs többé nem köti, sőt ellenkedj leg, kötelessége a dolgot felsőbb hatóságának ax igaxságboz híven elmopdapi.
Olt azután uem káreset csodálkozik, mikor meghallották a rablókaUndot
As őrnagy kezdetben azt fyitte, faff £ Cfiyridftr «» drríziő! níí\'jboIon\'iidL (Fölyt. köv.)
REGÉNY.
Az ördög cimborája. \'
Regény. Irta: H. \'-w Olt találta a csendörök holdestéit Is, szegények kettős halált szenvedtek, golyóhatált és vizbefulást
De a vérnek már semmi nyoma sem maradt, azt eltakarította a viz.
— Jöjjotek lel kiáltott Dasica. Ezeket el kell távolltanunk innen. És hozzáfogtak az eltávolításhoz. Egyszerűen kivitték őket a vizei6s feletti piatea ura ¿2 ledobták a mélységbe.
Nem- fognak ottan unatkozni. Van oltan elég, akik előttük kerültek oda.
Azután vÍ8szamentok a kupolatér oml>ü és leültek tanácskozni
yfj ^ 1
A eisenrf&r irtja.
Az egyetlen megszabadult csendőr egyenesen V. helységnek vette as ulját.
A csendőrőrsvezelő ugyan meghagyta volt embereinek, hogy mig a rablókat kézre nem kerítik, sonkinek nem szabad szólni a kirándulásról, mert azt akarta, hogy e fényes fogás dicsősége egéssen az övéké legyen, de a megszabadult
Kjróntlott 8c*k«lr Viktor»« l!udi(**Ua
mm
KÖZGAZDASÁG.
— As AtfHa köxgytllésa. Ax Adtfe
m. ldr. tengerhajózási rt. tegnapelőtt du.tartotta rendos évi közgyűlését Bur<hirdtr Bélaváry Konrád főrendiházi tag elnöklet* alatt A kereskedői! i miniszteriumo| Gyöngyössy János miniszteri tanácsos, a társaság miniszteri biztosa képviselte A« igazgatóság évi jelontéie sxerint a lefolyt üzlotév 1,260,986.00 korona tiszta nyera. séggel záródik. A mult évben athatároiott alaptőke fölemelés ós az uj résavényc* kb bocsátása tervszerűen eihatAro^letf, ** árfolyamnyereség a rendes javára könyvcltotett
Az 1901. évi részvényetekén,- bevjü Sára 750,000 koronát fordítanak. Sta István gróf ax igazgatósághoz intézett lét v élben kijelenti, hogy előrehaladott kora és egészségi állapota folytán az igazgatói és elnöki tisztséget, újból való megválaszt tása esetén nem fogadhatni el, a mit a közgyűlés sajnálattal vett tudomásul. A megejtett választásoknál Szapáry Istvá* gróf kivételével az igazgatóság tagjai újból megválasztattak. A kösgy^ »tán mef alakult as igazgatóság, a melyen a támty s az igazgatóság elnökévé Ládorsr Bándo| lovagot alelnökökké pedig Burchardt Bélaváry Konrádot 4s MaOekoviU Sándor* választották meg. tt.
v.- Budapest) pabonatíasda.
Csendes irányzat és néhány fillérrel oU csóbb árak mellet* 14000 a. w. b«ua került forgalomba.
Huru bax» ápr^e» SJU4.U, Be« iPMI
V40-TÍ», 2»b ipr.-rt T.0I-TJ0, T«<trt 8.01 Snd*y«etl ¿rUktÖMd».
Ejítíadén köU«tett I Osrtrák WteW«v. Mtn« htt«W«rrínr TIO. Mt&X ^ RljnM»ttrta>TÍ «». Ositrik áílM»v, OTT. tru fclt^rt»«v*i>T 701 WUTW * Araíík 110.10 Korw«!*t»4*ktTJ«. 1« tá»Jtol4b*a )>».nk 4M.60 JUm«morinTt Wt-
álUmvMat J**r4trr eBI.fó WU v»i*t Német Mf»4. »4A« MTJ6. VUlWW Tt*C BudApesU ktxuti tmu! «M.öO , ■ f
94o«t 4rtik«4sMe. *\'
BJoff, rntretu». 27 OtítrAk Wt«tx. 696.« _
hltelr. TOS- 0*Ttitk-m»rfW ál)«»vu*tl t4*rr*6f 6T4.7S 4 tc»CT*r «r»nT)áJ»4Sk
bUfjKr koron»! Inuttk -v. Détl v«M
PorenorrArosl eert4
talos jelentés.) Készlet 144 darab. Erk* zett 448 darab. Összese* 990 d.uabo^ eladtak 751 darabot. Maradvány ÖJ darab. Mai árak: Malac/. 80 korona. Páronkínt 120—180 kilo«ramm sulybaq 120-180 kor. 220-280 Ttilda 98-lQ* korona. 820-390 ktlAa 98-100 koron* Oreg nehéz, páronkint 400-600 kiW gramm súlyban 92—98 Iwrona 100 W6f
grammonkínt élö-sulyban. Páronkint Vk* 60 kiló és a vételösszeg 4 százalékának, elengedése mellett A vásár lanyha v<&
A központi vásáressumek éwf
ÍMagánjolontés.) A mai igen élénk forga? lomban ax «lelmicikkek ára mnulkedettDr*\'. gább lett a baromfi és a borjúhús, mely^ nek elejét a kereskedők 1 koronával hátulját 120 fitlén sl mérték. A tyúk darabJi 160 fillér, kappan 180 fillér, idei csibe fillér, ide! liba 7 korona. A vidékről feli dött hízott ludak kilója 160 ÍUlér, pulj 120 fillér, kacsa 120 fillér. Idei tejes láta darabja lé fillér, sláUukorka fillér, idei hüvelyes xőid borsé kilói fillér. Sampiongomba 8 darab w _ idei spárga kilója é korona, artics<Jka 4* darabja 16 fillér, idoi kalaráb darabja¡J»J lér. Friss tojásért (másodrendű lmwf i\'Á darabot olvastak a koronáé»!
I
TSÍT"
«xjpt-oepcktue ingyen.
mSS^ATSZ
J FÖSAK!
iruy nlkiiitín. sijit »Kszw utrtil
hyriaajkna(a»*fuian) oi«m\'»uu»a, „--
n«u*tt KofUkint » frt. kauucbukbaa^ A***?!
kéatS nükta U.
(•ctikul I bt. i*or»»iléa • larUt
A;»aiUiaM 4 » tri. KrtiS »MX 9t*« i tri. S tri. HmJ«U< l*«T**.
JPfTZYL.B fogorvos,
nUDAFXXT ¡xqtnuA Lojoi-ul*am 10^ félemelet j
Baktklótt f«r*«r«k JaTtlAao 3 Art. AUoV-
ioxank>W»t l Srt »• kr. !
* > ..... ...........
tw
Felülmúlhatatlan
(^néjégü, saját gyártmánya borostyán lakkfesték, puha padló bevonásra, parkott vlasz-pasata, zománcz-l«ték, olaj- ós kátrány-festék, bronx
KÁVÉ és TEA
l ki» HiittiUrf jé) I ktkó VwM>r (l\'orto»k«) 1 küó HortoHco («*- 4JU1.) I kiló Cuba (ftnom) i kiló ota^st (&*>■>) 1 kiiö mocck 1 VUó BVKCÉ (loffia.) I kJU uuy .Ura t HU uuf Jéraflf. fln ) KSMaóoan »Jinlom Mp^.t ...... Jmal
fcrt lío ,0 frt 1.S0 " fit ¿.SO > frl 1.70 . frt LA0 V frt 1.40
. frt i.eo
K frt 1.40 frt Leó
U ftilOOB pJt-
kótl k4y^ípi»u 1 kas Vtfjto l»4rk. (U- J&) M 1-40
I kiló flao.n Pírkítt "» frt l *n
l kM« C»b» Pórkótl. frt 1*0
Káréhoz csomagolható
14 MM Mandarin, c*U«. k*r. m 01 l.ee 1« wi >1-1—- Jav. jy .\'rt SS
fit 1.88 es
vek, kátrány, karbolineum, kefe és eoset áfuk s\'b,/legjobb minőség és legjutá tyosabb árak mellett pontosan axálhlok \' helyben és vidékre.
HABTL JjÁBZLÓ és TÁMMA festék nagykereskedő Badaposten, Csémört-ut fl. ssám, a központi pályaudvar mellett.
Okmányszerző vállalat!
RQehnyasszoityok.
Vőlegényeid
a* Ores. «akatóal ŰgyrirMf Mmém-p+*t, VII, Xarapoal-ut U. 11« nJadou/óla
okmAnyt m«y»i<>r»«. K«r©»ital»»«ai 4« olrillalja a tapanaAoxlAket, **r*a#rarwa-*JU ttaatt ém kiteul tgyk-t, AnamaolsAmArot, SrAkWo*»AAai ém kAlSaabAaA Smtra**ty*k ataiuené-tfi joytMfilfOT^. — bmihii » mim-SAxkoMakas uOkaófoo tMM* okoaAnyokat,
£c?d >ly«kol, otro«l * kthlrAatAa kórtUl atakat. mórikál a minden k&UAlAl Bi|SUi««k*i bonyoUt. OirvtrS: KISTELEKI J. SsorA-érakaaktarrwain iwit>tku<itri> vaiulo.
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
Hazai általános biztositól
részvénytársaságot,
alónyBa hl«M«k m»l
i-i ■ •• i ■ . ■ -
latt Iahst blatositsini, da
™1 \' ■ < ■■■\' f ■■■ ■ ■ i
ahol bx «lőfordaló ká-
rokat aionnal és cnél-
H tArayo»Bn baaaülik, mőt
t"riyorBBtt kl is fizstlk, , n\'itiA/^at BBWBWBBMMI
AdAM GERGELY ügynök
#ankoYáoxon» B4os-Bo4rofk mngjm.
rei4*k*t ém Mrtokakat k»rr»ttt t a kk*k «(adó t»l«pj»l YMnik, fKiuLk mmIm-fal bo*«iJ». S00 h.ktoUUc bor alaa4| feS-Jó borok, "koktója U-1S fortmt JrotvlUraalUat a« (Mta«m*a
1|S ku4 Miauul, cUui
!<« ktlö lUxta.-U.M t"\'»
ISWMtíOtrtW r"M
4|| kQ6* Mwtartikrát (indy^n ^ likb f»ft* 1« kűMbcló. m4r
¡JS rUókro U t«)|«vtn téimoutro éi «tviinotfa knld
BALOGH LÁSZLÓ
kára- éa taa klviUU Sxioto Budapest,
mrt«t! Tíz, Uott*ablU«r-*toa UfP. ki6klilpl«* : TTL, Aj. ír anyut is. VI., Dohány-atoa 91.
PártolluTa tol, IpártlT
Hicker Gyula
szita, auöxonyionat, kerítés és ágybetét gyára, legolosébb bevásár-— lásl forrás ■■ ■ 1 BUDAPEST, VII. Nagydlofa-uto*» SO. szám. Ax>ryxók ó* kölUégvoUat bórintntv* kflldSk


TELEFOH
aa—ee.
Uatósá|ilaf enjodé 1 yoze11
Umtité cseléd elhelyezd Intézet
kOzbejOtt változás miatt sUr^ő^en eladó. A betét kauozló 200 korona. Értőkéin Tótli Kálmán Pápán Arok-utcia BOtf. sxáui.
Claveihyi !
tpiksia» «Emi *« b8nruUr*4lmál klpróliáli ,
áltr. ATk 1 Uroni. >
Schaffar tanár féla
a ét KijJtMxtaola. «bmóti» • f*S»k nmU • Ufkm1 *» «lii»»lltj» » f^VJiotj a »«*J*I»t»t d»«ioti.:lilJ». Kik 1 kor. SArmn>»ax*« »llnUk tolásnak \'
kl aa általam kiaxtUit ,
lt^MR ARCKariÓCSBBN
a leckliokb méóM>t* ts árUtmu next tnd klmuutai iwtltrtl »jouhin taiudmon «i4ny6-
Irma szappan
timkm* Umtúa Mappui, küflm» DUtUl. in SO fUlir. A hozzá tartózó
Irma hölgykor i
; ttkif, ró"» •« erima uiabta. Áj* S koron*.
CudQraigMishdr rthrm
aiimilit*TivÍ ----\'—\'-\'-\'—\'-\' |
KápkaSMi kfaUróUr I
Reik Gyula «^rffiSa^1
flagykanixsén, |
CS cx
DJ
I
CO
í-s t Sf
co £
l r » I
co
sr
3
S9
3
«4
O I
B
Í0\' S8
öl ü
IDJ i
o
&"
s
o-
c tr
6
■ a*«>álja
a MUtUa kislo< bt ára, l«iid«JilÍMbk ties-kiwlwll • l»«lr«M ar«aWr«m-n l dokoi M kr. | kotlAf adu I frt 10 kr. >«UM W Ntl • nland valUJ: SS1KKLV «. aróeyacrriara SS wUUaiatwkM^kaooiu biiokiifít
(yakorial
Mitta m tr 4v óta fciOJU iuiUU laUirti«
BsndslOlntásst
BUtapest VL, Aulrftssy-Bt 24. szío
as S»trs Mellett.
Dr. GARAY ANTAL
a«, a
a DBMÍ l^tafB^cBk
ffü bűt«« d [korral, (Torvin, iliMtu min eoatS U<« - 0« aól a«Ml \' " ^ \' t<*it*. Mólyokot kwl óo Bi»d< («Wt. SaUUkail ói ldÓMbb«knó! •CTÜiol\'kl-
...........111 MÓdaaar« noriat. —
Roodolóai aa-poaU 10—4-1« óa MU T—Ö ig.
Lsvttekrs válaszéi, .ti na »---
4a btetajok acakocvoM nó-I7«iui, ilipm aün*«a-i\'aoatl boUeeóeakot h«írc»ó-
, M óafxrtóMO vtóbkjalt, bal»-unt bó<boWc**t«t, *>(TM«U
__(I ¿j id4M..........■ ■ ■
\' Unó aradaUaray«! kipróbUt 1 (jy4rr«wi»król (oodookodv« , (k>bU 10—4-1* óa
•yáoyszsrekrai geeőeskedlk
Ilienenfeld és Társa
fényképészeti műterme Budapest, most Kisdiófa-ntca 16.
KlróJy-ntoxó tói Jobbra móaodtk kAj^ ^
KitQnő munka, bámulatos oloaó árak. Rmai képek kittlnö és szép kivitolben készittotnek Fölvételek a nap bármely szakában, borult idöbon is sikernél eszközöltetnek.
Brázay-féle sósborszesz,
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kollemotlen érzésétől, dörzsöljo bo arczát, homlokát, ralamint a főjét és nyakszirtjét si^bontzszol, néhány perez mulra már rendkirüli üditő hatást érez.
1 nagy üveg ára 2 korona
1 kis M * 1 m
blíooynyat hosiAak fordul, ha ■onOaarra KúloKb* »an, vagy aotajaryóra kSloa«nt akajr, mtvol a lojtmag-naa>b ktloaónt »djnk. moly apró róaalotokban ▼UaaaflaatbatA, axoukivtU
3 havi kamatot elengedünk
Aki xAlo*j*rrót bakOUU, aatAt yónaSakbal aorojoryót ktviltjnk,
HECHT BANKHÁZ Budapest,
ratall bot
tiraaaóa" uok
u. S órakor » fer«a*4g
V., t\'8rdí»ulcia

• pMaarat vamu forraimi r taOS. April!» 10-ón A. n. S ó
— - • ■ ^»n (nu<l»M»4 maft»rtaa<ló
VL rsisáss kaxgyttlésérs.*)
VaplranA:
t. Ai ltai(ató(i| órt (Ut«U jolaoló««.
3. ZáruAmadir, ón inórlei o* a feJO»yolí t»UoU. tif l«temó»c.
5. A tixita nyeiWf bora fo.-iliU»a UinU UtA-roMlboMUt.
4. HaUrorathoia »1 u lf»xf»tiji*r óaa frtQir«U-btaotlaóf rimtén a feltnonlrény mr^adáu IráoL
6. A» l«»t«ulóti4i H í«lü(,Toli> biiotUá«t rótaic-link.
«. A foJQfytló-blrolUix övi Üut«loUlJj»n»k mtj. ill»p:ti*(. (Ai«imab41yok. Si. I » )
\') A kó.-tyQ)ái»n lof»il »»»iTtRJ ri^f pauiir.ajp\'t «IUI ryákorolrü ktraiiu rénrxuy«« k<M«. to* i+áivón)i>(t a nc( uim o»«dokfa M«lvcoy«kk<l
"U i » VórcytU-f mc(tarti»Aia mcí*il»-
El nap «Vit Up« r. U.ííAi-ifBí.1 a Witivtr n«r.kv«i»t A IttoU róajcvóiivokról (yOióaan vaJo rt*»vóul\'« joroaitó Ivirolrinyul nol-jll. A róaxrényMrt a Mt«yllWjrn lfc-8fi tetett róax. vény »Ii» KT-TT «avajial UleUcac(. (Al»p»iabiljok
tttiap
apett, IVJi. min.
As iraaaabóaAer.
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST,
VII, Erzsébet királyna-ít 15-17,
• VAroaliaatbaa. kftlyók. rr»»&« aknójaak ie «akóroMk rw.»ór», Mii Só év ÓU iU («ua a Uf iokb aradn^actyal.
Aa Máivt nitiUaa Vtlblfexw ki t*tt tttnUtr«, -J/Uíot üxm -.tí Int biTvokio»» raa; kfltónóa«« 0 04. óa a^. ktr. r«44ÓKa i^araaabb aUa-• itoiaaónak. Kdaij VXib mw *M nóraodók lett a u^su w»óoí«any»l ou^«a»»a, kik ia»«ak*.l UjU-fontartaui k»yw»k A berondoaó« a tacajakb ós aa ntexaigHli kl-•ttatci»t,-|«ko*k m«rídcÍA
(-\'•¡rateUk a.vJUa éa korra vaU WklalM aóftSl
M »aranolak-tara e. ój Eraaóbatk&rnt SS.
ramiiH • nu» »
«rúóiólMaak. UU rtitlt la. IdÓMbb bshyók mA-
.ilaudó orroat fc(0((y»lH éo kM*Ua óa a t«c-w<vrt6.U>4*»bb áyoUa atalloU ktUn «actily raa
Imndwf*.
KltaUa loónókeH ói« WSóe tiobik k«Ua ivóval «u«<o»r^éa »»»rtat. ....
At lufeMt Ule\'oo fiaatakStleUital btr U » rrtU-!bna Tk_-.it (M aouia kónU kiUíó UUlUrti éltal ktoy-oyro nArbató.
Klránatia proapaktnal éa tolTÓUH falUUlokot b»-IT*a éa hioa^m kSU bóikinak
mm igcugoió*&§.
< Keleti J. Orthopádlai znQlntéxete ajánlja minden cérvben saenvedS-nek a logojabb s modern szerkfzetQ 1900. évben ta. és kir. szabadalmaméit sérvkötőjét. Nem <r>i«iik, nem okos kellenatlen nyomást és rondkivUl kitűnő fekvése által felolmal minden más gyártmányt
Keleti-féle ea és kir. szab. gummi sérvkötC. ragé nélkül ára enold. 10 kor.kétoULSOkor.
Gyárainkban teljes jótállás mellett készülnek, továbbá mtlfüzők ferdénnöttek részére, iíülábak- és kesek, haskötők stb.
illusztrált árjegyzékeket titoktartás md-
lett ingyen küld széL -V Valódi Francxia és Angol gummi különlegessége 2 eredeti csomagolásban árak: tuccatonként 4, (k, 10, és IS kor.
KELETI l és kötsservyáz»
(Alapíttatott ÍSTBJ
U,
ajénlk»tó._
Titkos betegségeket,
h«X7C*ó/olTkrt, »»««■űéot, kótyafbajakat, kaí. typhi Ii» b*t»cUf«k«t óo alóbalalt, a férS-
ryphlli» b»Uc»ó(*k«( óo alóba\'lalt, a férS-«ró *l(ytn|U)ó(é\\ aa óofartóiéa kóvtUotmó: . a ók ftbórfolyúit éa Uraúlr mU nil b<l«f»ó-«ot. bórkiOtÓMkol, («rínex- éa tdafbajokat ; »ki* régóta I—«illló éa a lefbUtooabb, t7or»*a, »liy»-•aa óo aik«j«««a rréíyit^a
Dr. Czinczár J.
rgyr-t. mrvmetuílmr
Lakik: Budapest, VII. Kerepetl-st > 14. anaa X. am
I Rondái: é. 1« órólól 4 éréi« éa *ata S-A4f.
| kinon rtrOUrm»k. kblfta bo- éa kijárat I^r«Uk»0 I aaaanal «élaatal. Oyófyaaorról (oadoakadifc. ,
A kinek jó sérvkötő kell J^^tt-. Keztyűk és miederek
l ^forduljon bizalonamaJ— MlakoJcaoii, Széehanyl-u. 42, a__________
mérték utén késx61n«k ás lsVtttatnmW
£ Mfóffi!». 88, ÖÜD
nn^mti 1902. mm, «nreiüs 29.
é srtlti 2 fUttr,
NAGYKANIZSAI FRISS DJSiG
■MM
Elöflutésl ári:
HétylMA luUlioa hordva egy bóra ÖU riii*f. .% .*. Vidékre póiui kuldéss«! e«r bóra 1 kocOM 10 804«.
Kiadó t.lajde.eseks A f
Ki MÉM ié Fűk«*. A ?ssiUssUség éa IdaöóMvebü:
rtoarxx sroaö. b rutM
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott a ,N««yk»nixs»j Friss Ujaá«* ss«ni<Sdésw nyomdájába*
üraSkodók találkozása. A szultán örüfltt-
Nagypéntek.
A szerelői vailása sséthintette sugarait
a földóu és a Názerethí keresztre feszi-té»e megváltotta a bűnökkel telített emberiséget földi vétkeitől.
A golgotbára vezotő ut a Kálvárián ért véget, onnan sugárzik felénk az isteni vallás magasztos ereje, melyből reménységet, kitartást meritbetűnk földi küzdelmeinkben. Nagypéntek a szeretetnek napja, térjünk magunkba, oltsuk ki szivünkből a gyűlölség lángját, imádkozzunk.
A nagy ünnep alkalmából a keresztény-világ valamennyi templomában ünnepi istentisxteletek tartatnak.
A budavári koronázó Mátyás-templomban délelőtt kilenc órakor csonka gyászmise volt és az oltári szentséget a sirra helyezték. A szentsir reggel kileno órakor nyílt meg a közönség számára.
A református egyház a következő sorrendben tartotta meg az istentiszteleteket : A Kálvintéri templombau kilencórakor prédikált Takaró Imre, urvacsorai beszédet mondottPapp Károly, féltizenket-tókor prédikált Hamar István, urvacsorai beszédet mondott Kulifay László, liudán a Fazekas-téri templomban tiz órakor prédikált Haypál Benő, a Rózsa-utca 20. szám alatti ¿materemben délelőtt tiz órakor prédikált Kovács Emil, Mester-utcai iskola nagytermében tiz órakor Ssánthó Géza, a Zuglói templomban délelőtt tiz órskor Török Jó zsef, a svábhegyi iskolateremben tis órakor Kádár Lajos, Budsfokon as állsmi leányiskolában Uz órákor Székely Ferenci prédikált.
A Deák-téri evangélikus templomban délelőtt 11 órakor szentbeszédet mon dott llorváth Sándor.
a körülményt, hogy hazajövet marólúgot
ivott.
Egy gyorsan hívott orvos azonban mégis annyira helyreállította, hogy most már tul van minden veszélyen.
k hármasszöT8ts6g.
Egy tegnapi távirat alapján már jelentettük, hogy ^ Bülow nérret birodalmi kancellár és Zanardelli olass minisster-elnök jövő szombaton Peschierában találkoznak.
Rómában élénken tárgyalják Bülow
és Prinetti találkozáséi.
A mi a hármasszövetség mesuiitáaát illeti, erről egy igen tekintélyes politikus igy nyilatkozott: Olsszorság nem elégszik meg pusztán előnyös kereskedelmi szerződésekkel, hanem löltéüenűl kívánja, mgy Földközi-tengeri érdekeit biztosítsák. A megújítandó hármasszövetség szerződésbe Olaszország be akarja iktatni azt a klauzulát, a melylyel Tripo-isz az olasz érdekszférába eső területnek ismertetik el. Igy tehát, ha egy idegen hatalom birtokba akamá venni Tripoliszt, akkor ez casus belii-nok te-lintetnék és a két szövetséges hatalom kötelezi maeát az intervencióra Olaszország érdekében.
Ez a klauzula as olass-francia tripo-iszi egyezménynyel együtt biztosítaná Tripolisst Olaszországnak addig, amíg elérkezik az alkalmas idő az okkupáci-óra. Trípolisz biztosítása Angliával szemben kívánatos, mert a francia-olasz egyezmény megkötése előtt terjedi el as a hír, hogy Anglia egy hat hadihajóból álló hajórajt akar Tripoliss elé küldeni 7000 emberrel.
A Tribuna jelenti mai kelettel Velencéből:
Gróf Bülow birodalmi kancellár és Prinetti külügyminiszter beszélgetése igen szívélyes hangon folyt. Minthogy a két államférfi még nem fejeste be az eszmecserét, este 7 órakor ujabban lógnak értekezni Prinetti szállásán.
3
k feltámadás.
Öngyilkosság fukarságból.
A szerelmi bánat, nyomorúság, betegség én pillanatnyi elmeisvar következtében történi öngyilkosságok vagy öogvíl-kossági kísérletek Dudapesten napirenden vannak. De hogy valaki fukarságból less öngyilkossá. az mar uein m-nuennapi doi<>g. Ilyen indító okkal bíró öngyilkos-«ági kísérlet történt as este a Vas-utcában.
A H. szám alatt lakó Keresztes Jotefln 26 évea varrónő, aki különben is rendkívül zsugori nő hírében áll, egy Kossuth Lajos-utcai üzletben kivédésből kél koronával kevetobbet kapott vissza.
Mivel azonban as üzletben nem tudták konstatálni, hogy kevesebbet adtak neki vissza és igy as általa követeit 2 koronát nem llstlték ki, annyira szivéro vot!e cr.
És fel\'ámsdt a Megváltó, ki asemba-) A föltámadás flnn*pét ülj«k «a, • riség rut bűneiért »ezekci.i szenvedeti keresstényséa legszebb, legmagasztosabb vértanú halált. ünnepét, mely nemcsak as isten-ember.
Kiszenvedett as ember, hogy legyen 1 nemcsak a hitélet, hanem as esnbeneéf belőle Isten, a test Igévé lett, azzá tette megváltásét is jelenti, as Elme, mely előtt meg kellett hódolni _
nz emberiséinek. ,
Nagy ékszerlopás Brassóban.
Brassó, márc. 27.
8zombatról vasárnapra virradólag Jakab Mihály brassói vendéglős lakásának egyik földszinti ssohajába betörtek s az ott levő asztal fiókját ól 860 korona készpénst és 801 korona értékű ékszert elloptak. A tettes a ssoha ajtaját, va-lamint as asztal fiókot feltörte.
A tett szinhelvén talállak egy katona-szuronyt 60 R 1620 jelzéssel és egy fajssenveleu
A rögtön megindított vizgálat eddig arra as eredményre vezetett, hogy a tettes Kobori János, ki az 60. gyalogezredben mint közkstona szolgál.
Kobori János a jelzett éjjel a Feketeutcai laktanyát elhagyta s azóta nem tért oda vissia.
A szobában talált ssurony nem as övé, hanem egyik bajtársáé, skivel aa asztslosműhelyben együtt dolgosott.
Kobori János szombaton este 9 érakor lelekűdt s midóa társai elaludtak, as emeletről lement as asztalos-műhelybe s ottan a más ssuronyát magához veite a as ablakon kiment. Kobori a telt elkövetése után valószínűleg Bösöd községben lakó kedveséhez, Sennyei Zsuzsához ment, a ki a károsult Jakab Mihálynál siolgált legutóbb m.nt cseléd icmk. A nvomoza^i fölfutjuk.
Ccendör mint ólstmant3.
Linz, márc. 28.
Mint már rövid táviratban jelentettük, Kaumberghen a ,Fekete medvéhez* címzett szállodában tűz tört ki, amely oly rapid módra harapózott el, hogy a vendégek csak najrynehezen, holmijuk halrahagyásával tudiak menekülni.
A nayv izgalom közepette egv emberről, Trimmel János csaposlsgényröl megfeledkeztek.
Es nsgy álomszuszék hírében állott és most a nagy lárma és saj dacára milyen aludt.
Amikor es a szállóbelieknek estébe jutott, akkor már többen hiába próbálták meg kimentését,
Az a szoba, ahol a csaposlegénv aludt, már minden oldalról el volt vágva a tűs által.
Ekkor sgy a tflrhös kirendelt Grosa Károly nevű csendőrönvezető halálmegvetéssel, saját élete kockáztatásával keresztül i.atolt a láng- es lűsttengeren es szerencsére kicipelte a szabadba a csaposlegényt, ski még akkor is, karjai között — aludt ée sehogy sem tudta kezdetben megérteni, bogy miért ls keltették fel.
A tűznél rendkívül sok házi állat, köztük 6 drága dán doyg, pusztult el.
k borment szlnházégéshez.
— Saját tudósitónktöL —
B.riin, márc. 28.
A barmeni Idus! színház leégése még
mindig nagy izgatottságban tartja a közvéleményt. MAg rengeteg katasztrófa történhetett volna, ha a tűs véletlenül az előadás alatt tört volna ki, amikor 1250 ember lett volua benn, mert any-nyian férnek a színházba.
A tűz éjfél után 1 őrskor tört ki. A ssinorpadláson lappanghatott jó idei; a nélkül, hogy kívülről még csak füs töt is lehetett volna látni.
A hermetice elzárt áeiözet a nagy hőség okozta légnyomás következzen óriási detónációvaí a légbe repült.
A ssinházat 1874-ben épi ették, d* már a következő óv nyarán .eegett. Álkor a benoreitedi Haíe»mann díszlet festő, ennek fla és segédje ugy akartak menekülni, hogy kiugrottak as aoiakun, de mind a háiman oda vessiek.
Atöta két essteudö alati újra felépítették a szinházat, a mi közsl 1 fél oiillíó márkába kerttlt.
As aj ssuihás a város legmönuraen-téUsabb és legssebb épülete volt.
A
nál
i tegnap megejtett tOtviasgálal-— a hol tudvalevőleg barom
mun-
kás elpusztult — konstatálták, hogy a zsinór padlásán a villainveseték ,»ar<at* köve*keltében meggyulladt éa aa okosta
a tüzet.
I*
.■<1 I <
, A rentai híd. >■:.
fc Saját tudósítónktól. — •*
^ Már annak ideién, mikor a sentai fa-alkotmány belsamhant a Tiaxába, elmondottuk véleményünket a magyar középit-késési virtssflról, most aztán beigazolódik, mennvire iparunk volt nekünk, sót »agyon it enyhén ítéltük meg a dolgokat-
Mint egy más ¿ombori lávirat jelenti, Latinoncs Pál löupán arról győsódvéu meg a vizsgálat folyamata alatt, hogy o
• iHtal M* leezakadéeéaak Uavetett okozéja neháay hivatalnok woH, kik lanyhán, sót mulasztásokat rlkövotve teljositették ac ellen-Őrzést, megindította ellenük a kf gyelml eljéréet.
, Ezzel pedig a bajon nincsen icgitre, Inkább azzal lenne, ha újra felépítenék » hidat
E Tágból a főispán a húsvéti ünnepek Után egy monstre \'daputációt fog a miniszterelnök, Iloránszky és Darányi miniszterek elé vezetni, valamiül — mert
• hídnak katodai foglossága is van — Sifaphammer közős hadügyminiszter alá u (?) a kérelmezik a hidnak lehetőleg gyorsan történendő újra felépítését.
Nagy szerencsétlenség,
— Saját tudósilónk távirata. — Wartburg, raárc. 28.
Würzburából jelentik, ho<ry Kissingen állomás mellett ma éjjel rgy órakor egy tehervonat eddig ki n»m derített okokból kisiklott.
A kisiklás következménye az lett, hogy egy spirituszt tartalmazó hordó felrobbant, lángra gyújtotta és felrobban-tattá a vonaton levő többi spirituszt is. 10 keesl porrá égett, Igen sok ée tékb ember, életveezéfyt
A kár óriási.
A vizsgálatot megindították.
Budapest vendége.
Budapest, márc. 28.
Néhány nap óta Bndspestnek érdekes ▼•ndége van, kinek nevét a nyolcvanas években kalandjai révén sokat emlegették.
8omoakeöy Géza az az érdekes vendég, ki áz utóbbi husr. esztendőben P*rizs közelében lakott keleti pom púval berendezett uri kastélyában. Nagy lábon élt, fogatot tartott, az istállója ia pompán volt, — de hoffy miből telik neki ttúnderrc, azt senki sem tudja. Somos-keőy mindig vakmerő ember volt, ki nagyszabású terveit pontosan, tüzetesen dolgozta ki s páratlan hidegvére a legválságosabb helyzetekben is segített rajta.
A filadelfiai világkiállításon báró Vecsey osztrák-magyar nagykövetnek mondta magét s miután bemutatták a brezilid császár, Don Pedro nejének, karonfogva kisérte öt végig a kiállításon. Egyszerre elébe toppan az igazi osztrák-\'magyar nagykövet h kérdőre vonla Somoakeóyt
Ez erre elbocsátja a császárné karját, meghajtja magát előtte, majd pedig ráförmed a nagykövetre :
— On, ugy látszik, móg nem kapta meg visszahívó levelét. Menjeu haza, a külügyminiszter átirata már ott lesz az asztalén.
A nagykővet előtt forgott a világ. El-nirult s menten ott hagyta a kiállítást, riladelfiát Amerikát és utazott vissza Bécsbe. Ott tudta csak meg, hogv felültették.
Somoskeöyt Magyarországon nem büntették soha. Sok nagy bOnüpvgyol gyanúsították meg, ráfogták a Pospisil-féle kasszalopást is, dc mindig fölmentették.
Mióta Páriaba ment, nem igen hallatott magáról. Mesósesen költekezett, de nem feledkezett meg két kis fiáról sem, a kiket Szegeden neveltet
Somoskeóy Géza ezúttal nagy ter-\' vekkel jött Budapestre. Gyárakat ákar alapítani s tegnap Széli Kálmán miniszterelnöknél járt, a kinek temit bemo-latta és hozzájárulását kérte.
tteuMakeör, amint Budat»stre ért. föl-
hozatta Szegedről uy.rmekeif. As cpyik tízenkét, a másik tizennégy éves. mindketten cárnő* képű, szőke hajú okos legénykék, de atyjuk nevét nem viselhetik.
Somoskeóy a két fiút a vonatnál várta. A mint megérkeztek, tűstént behajtatott velük egY belvárosi ruhásbolba és tetőtől-talpig uj gunvába bujtatta őket. Majd észrevette, hogy kibás a foguk » erre egy Andrássi-uti fogorvoshos vitte el őket. a kinek azóta a gyerekek »¡8-dennspoe vendéget
A fiuk anvját Budapesten sokan ismerik. Valaha ritka szép nő volt ma elegáns csemege-kereskodésc vsa az Andrássvutoa. Apjuk a két gyermeket most törvényesíttetni akarja s az intézkedések megtételéről egv előkelő fővárosi ügyvédot, egykori védőjét bízta meg.
Az ó budai panama,
Budspest, márc, 28.
A sokat és sokak által keservesen emlegetett péuintézet ma nem nyitott.
A rendőrség uuyanis mára nem adott rendőrt és hatósági asazisztencia nélkül a hivatalnokok nem mernek az izgatott kedélyű felekkel érintkezni.
A takarékpénztár közgyűlését húsvét hétfőjén délután 3 órakor tartják meg az intézet helyiségeiben n eeen u igazgatóság igen heves támadásoknak lesz s colpontja.
A társaság mérlege, dacára annak, hogy a közgyűlést már három nap múlva tartják, még mindig nem készült el s ez annyival inkább is beleütközik a kereskedelmi tőrvénybe, mert ennek rendelkezései szerint a mérleget nyolc nsppal a közgyűlés előtt még a hivatalos lapban is közzé kell tenni.
A takarékpénztár addig mindössze 820 ezer koronát fizetett ki a jelentkezett feleknek s még két millió ötszázezer korona vár kifizetésre. Az eltűnt főkönyvelőnek, Adler Károlynak a sorsáról a rendőrség még mindig nem kapott ér-tesitéet
Mindinkább vslószinű lesz, hogy Adler megszökött s most már biztos helyen rejtőzködik.
A szultán örült.
Mindig ujnhh ós ujabb hírek érkeznek, melyek azt bizonyítják, hogy a szultán nincsen rendben, üldözési mániában szenved.
Egy előkelő román diplomata, aki a napokban tért vissza Konstantinápolyból, beszéli, hogy a szultán az utóbbi három év óta annyira retteg, hogy a palotában három külön termet építtetett s o három termébe még a szolgaszomélyzetnok som szabad belépnie. A termek körül hosszú folyosó fut végig s ezen állandóan száz titkos rendőr tartózkodik.
A szultán soha sem es/^\'k egyedül. Mielőtt hozzányúl az elébe tott ételekhez, elébb orvosa s két mnensrongu tisztviselője kell, hogy egyék belőle.
Nem fekszik az ágyába, hanoin ogv pamlagon nyugszik s majd minden órában fölriad álmából.
A szultán állandóan kél hat golyóra töltött revolverrel jár s idegrendszere ugx elpusztult, hogv néhány bizalmas emberének valósággal játékszer« lelt.
A múltkoriban a szultán maga lőtte le háremének hé rom ezé-pét, mert azt hitte, hogy életére törnek.
Az n diplomata, aki az itt elmondottakat egy angol ujságiróval közölte, titokzatosan hozzátette : Nem telik belo egy esztendőbe s Európát borzalmas végű törők meglepetés fogja érni.
Tudósítónk ar. esetről a követkeeök«t
Írja:
Sztahulyék István fővámhivatali segédtiszt, a ki u fővámhivatal poéta csornai osztályánál a vám illetékek beeae-dW pénztári kezelésénél volt megbízva
— az általa kezelt pénzekből 2513 kor. elsikkasztott
E hó 28-án kapott 3 napi stabadsá-
Íot; szabadidejének letelte után azon-an nem jelentkezett, ami\' gyanút kel-tett.
A rovancsoláshoz rögtön hozzáfogtak és ekkor kidorült a való. A sikkasztó! lakásén nem találták, igy tehát kétségtelen volt hogy megszökött
A sikkasztást ugy követte el, hogy a mellétté dolgozó hivatalnok társának naplóját a zárszámadásoknál meghami-aitotta és a végösszegnél mutatkozott felesleget eltulajdonította.
Cselekményeit már közel egy év óla, de lehet, hogy régebb idő óta űzte.
Azért szökött meg. mert fáit attól, hogy sikkasztása kiderüli.
A rendőrség köröző levelet adott ki slieue.
A körözvény szerint Sztahulyák hez-dáni születésű 29 évss, róra. kath. nős. msgas termetű, olajbarna arcú, gesztenyebarna, jobb oldara fésült hajú, fekete bajuázu, borotváit állu számtiszt.
étre fog MaeeL l U
zállilották követeiáaüket
öt betűrós egy napon.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 28.
Ma éjjel a főváros területén öt betörés töitént.
Ellinger Róbert kalauz István-ut 8. szám alatt levő lakását feltörték és onnan 70 koronát érő E. R. E. M. monogrammal ellátott fehérneműt loptak eL
8tangele Teréz baromfiárus Gólya-utca 80 | b. szám alatt leró pincehelyiségébe is betörtek, ahonnan 80 koronát érő 75 darab baromfit loptak el.
Ugyancsak a* étjei Tóth Gyula ós Sulth József cstvitrpók beakartak tömi liehlich és társa király-utca 59 szám alatt levó kefekötő üzletébe, de elfogták őket.
Vakmerő betörést követtek el az ójjel a Dohány-utca 19.azám alatt levő erzsébetvárosi bankba.
Amikor ma reggel a bank szolgája, a hivatalt ki akarta nyitni, észrevette, hogy a pince torkolatánál, éppen ottan, ahol a bank Wertheim szekrénye áll, egy 40—20 cm. hosszú és széles nyilás vau n falba ásva.
A betöröt azonban valaki megzavarhatta munkájában,mert abbahagyta munkáját anélkül, hogy a helyiségbe juthatott volna. A rendőrség keresi a betörőt.
Nagy sikkasztás a vámháznál,
— Saját tudósitónktóL —
Budapest, márc. 28.
Már napok óta suttognak beavat/ittak arról, hogy a vétnpalotában nagy sik-kar .Más történt. Állítólag 30.000 korona tünt volna el.
A vizsgálat eorán kiderült hogy a sikkasztást egy segédtiszt követte el — Eddig hamarjában 2513 korona hiányt konstatáltak
LEGÚJABB.
A burok esuabaéeégharcza.
London, mára 28. Kitoheoer távirati jelentésű szeent a legutóbbi hadmozdulatok alkalmával elfogott borok száma 179.
London, márc. 28.
Krüger és Leids távirati összeköttetésbe akarnak lépni Schalk-Burgerrel és Stejnnel, de az angol kormány nem tel-jesitctto erre vonatkozó kérésüket.
A londoni As rochesteri püspökök levelet tesznek közzé a lapokban, amelyben felszólítják a lakosságot, hogy imádkozzanak a béke helyreállításáért.
A kormánjr jövö héten nviiatkoznl fog a l.ronstaadü tárgyalás eteaményéröl. A kormány azt hiszi, hogy Rhodea Cecil halála nem fog befolyást gyakorolni a béketárgyalás menetelén*.
Itt szinte bizonyosnak tartják a délafrikai béketárgyalások sikerét. Schalk-Bnrger minden körülmények köst tárgyalni akar s még attól sem retten vissza, hogy az angoloknak az eddigieknél sokkal kodvezöbb békefeltétolekct azabjon, mert azt hiazi, hogy vúszónt az angolok is nagyobb kedvezményt fognak a buroknak ajánlani. A kormánykörök biztos jelekből azt következtetik, fjogv a béke a legrévMebb tdb ,•!.«
létre
sxá .
>t.<s:-\' $\\ Pária, márc. 28. Itt nagvoü valómántteek tartják a dél-afriksi békotárgyalás alkarét. Schalk-Burger föltétlenül létre akarja hozni a békét s oly prosoziciókat tett az angoloknak, a melyeket valószínűleg el fognak fogadni i i melyelve az angolok u koncessziókkal fognak felelni. Számos ÜcdvüzŐ jéibvl tui következtetik, hogy a béke nagyon rövid idő alatt létxa fog jönni.
Az angol liberális párt vezérei, Rose-bery, Campbell-Bannermann és Devon-shirc herceg még ezen a héten ideérkeznek és Leids trsnsváli ügyvivőt it idevárják. Találkcrtsuk valósain ül összefügg a Dél-Afrikában most folyé tárgyalása*. Lolda azért utazik \' J*érlz»ba, hegy az engol llberé-Meokkal közölje Krttgar végaft bék ef Altételeit.
.,«. .s,
Pretoria, márc. 28, A <ran«váli kor-mány tagjai, akik eddig a rendelkezésükre bocsátolt vonaton (öltötték az éjjelt, ezentúl egy számukra bérelt házban fognak lakni \'
Fokváros, márc. 28, Itt\' rendkívüli
optimizmussal kisérik a tranazváll kormány békotárgyalúsát, mert mindenki meo van győződve Schalk-Burger őszin-tcségéröt
Berlin, mára. 28. Kuypernámelalföldi
miniszterelnök ma ido érkezik. Megérkezése állítólag nem függ össze \' a gfl-afrikai Mketárgyalással.
mm \'
Oncyjlkoa hsésagy. Béoe, márc. 28. Mayer Hugó hadnagy
ma éjjel ag^\'onlölle magát. Öngyilkosad.-gának okául egy levélben adé^gul hozza fet # ii . .<;.4iyV
- try
Miee Stone Béoebea.
Bcoe, márc. 28. Misa Slon\\ w amerikai hittéritőnő tegnap esto jjo érkezett y. ■, \\
r \' — ■>}\'. >.. M e ove az Iegetée ok AsÉerikában.
Washington, márc. 27. A képvLsalé-házban Richardson bejelentene, hegy kezében van a másolata egy titkos jelentésnek, a melyet a dán kormínyho? intézőit cgv Ghristmas nevű dán államtitkár, aki ugy Dánia, mint az Egyeiült-Allamok nevében részi vett a nyugatindiai dán szigetek eladásáról folyó tárgyalásokban. A jelentésből kitűnik, hogy n dán kormány bcleegvezélt abba, hogy Chrístmasnak adja a vételár tíz százalékát kongroaezttol tagok meg-«•astegetéoére, a lapok megOzoté-sére atb. A ház egyhangúlag elfogadta Richardsonnak azt az indítványát, hogy az ügyet külőr bizottság vizsgálja meg.
A horvát regnlkolárlo kdlddtteég.
Zégréb, márc. 28. A tegnapi ülésen a resnikolárJs küldöttdéc folytatta a tanácskozását az előbbi ktídöttség anyagáról, nevozetesen az üzenetről, a vála«z üzenetről, és az arra adott válaszról. A küldöttség elintézte a leszámolás kérdú-sét, tárgyalás alá vette a kvóta kérdésé: azután az üzenet tőhbi részoit. A tár-
fyalás folyamán kitűnt, hogy a mostani üJdÖttsóg minden kiirdósben magáévá tette az döbbi küldöttség elveit s utasi totta uz előadót, hogy ily értelemhan szerkeszsze meg az üzenetet s azt ter-joszszo a küldöttség elé tárgyalás és jóváhagyás végett. Az elnök azután elnapolta a küldöttség üléseit azzal, hogy rögtön összehívja a küldöttség tagjait, mihelyt ar. olöadó jelenti, hogy clkéstfilt javaslatával.
- Fiúméban sztrájk készül
Mi irtuk meg elsőknek, hogy a trieszti mintára a fiumei munkások is sztrájkra készülnek és nagv a mozgalom, a mely ezt a .«atrájkot előkészíti.
Most ebben oz ügyben a következőket írják Fiumébói:

[ i íiwi w iT-t n
A trieszti statáriális bíróság esak n minap mondta ki kegyetlsa, elrettentő büntetőéit a lázadásra, aminek igazi osztrák módra a kib \'6asokatminÖsitette, ás a fiumei munkások mégis sztrájkra készülnek. >
Nekik csak a szomszédban elért béremelés lebeg a szemük elölt, egyebet nem látnak, azokat a véres utcai harcokat, melyek árán Triesztben diadalmaskodtak z munkások, ők mArelfvlejtéUéfc.
Napok óta gyűléseznek a különböző szakmunkások, aminek valószínűleg bérharc lesz a vége, mert a segitséff itt jóval nehezebb, mint Triesztben volt
Szomorú tény, hogy az általános gazdasági pangás már a magyar kikötővárosban is érezhetővé válik és a most készülő munkásmozgalom ennek az állapotnak a fokmérője.
Először a Lazzarus-gyár munkásai hagytak föl a munkával, uo április elsc-
Í\'éro, hir szerint az összes kikötőmun-ások ée fuvarosok beszüntotik a munkát. A helyzetet aggasztóvá teszi az, hogy általános munkaliiónv van, az ősz-szcs gvárak leszállították az üzemet és ennek ^ővetkozlóben sok ember kenyérkereset nélkül maradt. Igv a Howáld-féle hajógyárban nomrég még 976 mnn-kást foglalkoztattak, ma már csak 205 a munkások száma ós miután a gvár-nak o kormánynyal kötött szerződése most elsején lejár, nem tudni, mi fog tőrtépni ezekkel is. íklert a gyárban nincs semmi dolog, következésképpen a munkásokat sorra elbocsátják.
Arról is azó voit, hogy a dook egészen beszünteti az üzemet, ez ozonbari nem felel meg az igpzságnak. Ezenközben a munkások egy küldöttsége per manenciában van és tegnap a kormány-zóhelyettessel is tárgyaltak a veszedelemről.
A >kikötő majdnom teljesen elhagyatott, hajók nem igen jönnek, n holyzet tehát semmiképon sem vigasztaló. Mindeddig a munkások csendben viselkodtok de a hatóság nom bizik a jövőben éB a kérdést, régi módra, katonasággal akarja mogoldani.
Eddig b?6j> csöndben Károlyvárosból agy szakssz ulánuat rendeltek Pfuméhn, mert a lovasság jobban tudja tiporni a csőcseléket ós nom kell mindjárt lőni, ami sok beszédre nd okot, ezenkívül azonban minden eshetőségre a fiG-ik gyalogezrednek Fiúméban áltoaifiaocó két aásxló •tjét ínég agygyvl megtoldották még katonaságot.



.......
és Grácbúl is kértek
fi
budapesti hírek.
— Kinevezések. A hivatalos lap mai száma a következő legfelsőbb kéz-irntot közli:
Magyar igazságú gymíniszterem előter-esztésére Mezriczky\' Károly veszprémi, \'ottyondy Géza lugosí, Károssá Bulcsu és Ádám György budapesti, ifjabb Kulin Imre zilahi, Reindhold Arthur kolozsvári, dr. Görgey Sándor miskolci és dr. Va9s Antal debreceni törvényszéki bírákat a VII. fizetési osztályba sorozott törvényszéki bírákká kinevezem.
lxt\'ii Iiécaben, 1002. éri március hó 2G-én.
Ferenc József, s. k.
Dr. Plósz Sándor, s. k.
— Rendőrt hírek. Rablótámadás
fényes nappal. Az este egy ismerotlen férfi aKároly-utcában megtámadta Bauer Jakabnó született Hirschler Sarolta magányos nőt, aki egy ismerősével beszélgetett^ rabló a nőnek kezében levő, 16 koronát tartalmazó börtáskáját kiragadva elfutott. A rendőrség keresi a rablót. — Felettit betörök. Vakmorő betörést hiúsított meg ma éjszaka a véletlen. A Dohány-utca 19. szamu házban van n Budapest-Erzsébetvárosi bankszövet-Kezot helyisége. Mikor ma reggel a bank szolgája nenyílott az irodába, a fal mellett, a pince torkolatánál nagy ürt vett éazre. Az esetről menten értesítette a rendőrséget, amelv megállapítotté, hogy a bankban betörők jártak. A tettesek az utcáról lébocsátkostak a bank alatt elvonuló pincébe s az éi folyamán 40 centiméter széles és félméter hosszú, területen kiásták a falat. Munkájukat ekkor valami külső zaj megzavarhatta,
mert a helyíségbo már nem másztők fel A betörők a bank helyiségeit alaposan ismerhették és az ürt közvetlenül a vaskassza előtt ásták meg. A vaskasszában nagy Összegű pénz bevert.
Oelusiv pessárlum női óvszer belügyminiszteri 60ö87i901. számú rendsiet értelmében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Sohottola Ernő Bpesten, VL Andrássy-ut, Vácú-kürut sarkán. (Fon-cléro pulota.]
— Tolvajkulosos betörök. A tolvajkulcsos betörőket, ugy látszik, nem lehet kipusztítani. A rendőrség napról-napra letartóztat közüiök néhányat, de a betörések még Eem szűnnek meg. A mára virrndó éj5zaka Ellinjrer Róbert kalauznak István-ut 8. szám alatti pin cójéből 70, Ro\'ter Pnula mapánzónő lövölde-tér 2. szám alatti lakásától 200 koronát érő ruhát és Slanule Teréz ba-romfiárusnek Gólya-utca 86. ala\'ti pince holyiségéből 80 korona ára baromfit lop tak el. A rendőrség megindította a nyomozást.
— Világhírű erfurti kerti és ftt magvak leyjutányosabbtn Rndwsncr erfurti magvak főraktárában Budapest, V., Nádor-utcza 8 kaphatók.
— Húsvéti ajándékok. Legfinomabb angol és francia Ulatok szép és disxes dobozokban és csiszolt Ovogelibón 3, 4 és 6 koronáért kaphatók Watterich A. drojó-riában Budapest, Dohány-utcza ö.
hírek mindenfelől.
— A bíboros születésnapja. Nagyváradról távirják: Schlaucb Lőrinc bíboros ma ünnepelte 7W-ik születés napját, A biboros püspök ez alkalommal az egész papságot meghívta ebédre, amelyen Ranav Farkas püspök üdvözölte az ünnepeltet a klérus nevében. Schlaucb köszönetet mondott az üdvözléaért, különösen hangsúlyozva az egymás iránti szerotet szükségét. Holnap ismét ebéd lesz a bíborosnál, a melyre a város előkelőségei hivatalosak.
— Választás Xézdivásáxhelyen
A kózdivásárhe1yi-képYÍsetőválas2tás napjául a megyei központi választmány április 16-át tűzte ki. Válsszlási elnök dr. Török Andor polgármester, elnökhelyettes Nagy Károly igazgató lesz.
— Három uralkodó találkozása. Londonból jelentik: Jól értesült helyről kaptuk azt a hírt, hogy V. Edwárd angol király, Ferenc József császár ós kiiály és VLmos német cs&tzir ez évi szeptomber hónapban egymással találkoznak Berlinben.
— Sztrájkoló munkásnők. Egy prágai távírat szerint Dobrítschban a keztyűvarrónők, azámszerint 4000-on kimondották a sztrájkot. Az összas kez-tyOgyárak katonai védelem alatt állanak, mert tartanak attól hogy véres tüntetések lesznek.
— Uj kormányozható léghajó. A „Daiiy Telegraph" jolenti, hogy Slevens Leo nevü St.-Couisi mokanikus oly léghajót talált fol, amelylyel a kormányozhass problémája végro állítólac meg lesz oldva. A léghajó két részből áll: egy nagyobb lépgömb, a melyben egy jóval kisebb léggömb van. A külső nagyobb gömbön kót hatalmas s^ámv van megerősítve, amelyekkel az emelkedést és leoteszkedést tudta a feltaláló szabályozni.
— Amerika zűnoson messze. Stein Lipót mázoló és fivére, a kik nom régen Amerikából tértek haza Bécsbo néhány heti tartózkodásra, két fiatal leányt akartak szöktetni Amerikába. Tervüket azonban valahogyan megtudták a szülők és értesítették a rendőrséget. A mikor Steínék az este a reájuk várakozó női alakokat kocsiba ültették, két dotek-tiv arca bontakozott ki a női fátyolok mögül. A detektívek n meglepett ezők-letóket a rendőrségre vitték, a hol letartóztatták őkot. * -
— Ottó király állapota. A ,Mün-chener Neuestei Nachrichten* mai száma jelenti: A leggondosabb ápolás dacára Ottó bajor király állapotában semmi avulás nem állott be. A szerencsétlen
rálynak csak néha-néha vannak derűit pillanatai, a mikor is k»-
6
délyhsngolatü bufikomorráváltozik. Olyankor öngyilkossági tervekkel foglalkozik
elmebaja tudatában. De ezek a derült pillanatok amilyen ritkák, olyan rövidek is.
— A prágaibuxbarátok egy gyönyörű diszkardot készítettek Delareynek, a hős bur vezérnek, ski Midleburg mellett Méthuen tábornokot legyőzte ós elfogta. A diszkordot a jövő héten fogják elküldeni n*!»ray»!i»k.
— Templomégés. Saazból telegrafál-ják 27-iki kelettel: A város legrégibb, talán 250 dves tomploma mára virradó éjjel leégett. Ez a Szt. János templom, a mely mint műemlék is nevezetes volt. A tűz keletkezésének okát nem tudják.
Sóját érdekében keresse fel mindenki mielőtt férfi- íiu- és ¡permek ruha szOksójUtét fedozné, a választékban és teljesítő képességben utóU\'rhetlenQl álló i,az angolruhatársasóghojc" ezira z«lt áruházat Koch Testvérek Károly« körút 20. folila.\'int és I. emelet (Bostéty utcza ssrok.) Az iskolás fiuk számára óriási választék gysrmekrubákban 4 írttól feljebb.
regény. 1)2 ördög cimborája.
Regény. Irta: H.
Do azután gondolt egyot és kiadatta a parancsot a szakasznak:
— Fel kell készülni
Vittek magukkal bőven mindont: világító szereket, mentő eszközöket, de főleg ellátták magukat fegyverekkel.
Az őrnsgy pedig kiadta a parancsot:
— Titokban, a legnagyobb titokban kell tartani mindent.
Aztán megjelölve egy közös találkozási helyet, külön külön indullak el a laktanyából, nehogy a dolog valakinek feltűnjék.
Az őrnagy azért volt olyan óvatos, mert biztosan tudta, hogy a rablók besúgókkal bírnak és a csendőrség minden tervéről már idejekorán értesülnek.
A csendőr vezetése mellett eljutottak a földalatti folyósóba, majd Uk Harcsa volt czellájába.
Innen már óvatosan mentek előre és az asztalnál érték a rablókat, azok még javában tanácskoztak.
A csendőrök reájuk irányították a fegyvereket ós lelövéssel fenyegettek mindönkit, aki megmozduL v
Ez a fenyegetés az elszánt embereknél semmit sem használt, Dasics példáját követve, fegyverre kaptak és reá lámadtak a csendőrökre. »
Egy lövés leteritott egy csendőrt Azután a csendőrök is lőttek, többször egymásután és mire a fűst eloszlott, már csak egy ép ember maradt a rablók oldalán, a fiu, aki hangosan jajveszékelt:
— No bánsatok, elmondok mindent, És el is mondott annyit, a mennyit
tudott.
De ez elég volt arra, hogy a „másik" Dasicsot kézre kerítsék. Akkor aztán dtünt, bog)\' az a másik iker testvére volt az igazi rablóvezérnek, a ki fent a jarlangban meghalt. N W És ez a másik elárulta ezt is, hogy , . gróf, helytartó volt az az ember, a ki nekik mindent elárult és velük osztozkodott
De mire ezt a csendőrök megtudták, a gróf nem volt található s vele eltűnt az a néhány főcinkos is, kitkézro akartak keríteni, soha biz ükét sem balotta senki . ..
A fiu egy nevelőintézetbe került ds onnan egy szép napon eltűnt
Néhánr évvel később —- nem régen történt — mint gyilkost agyonlőtték Bulgáriában.
(Vé«e.)
közgazdaság.
Budapesti gabonatőzsde.
Csendes irányzat és néhány fillérrel el csóbb árak mellett 14000 m. m. búza ktrflti forgalomba.
M»cr** *{*<-«* au-e.14. Re» ápr.-ie
1.»0-T.SS, Z*b spr..« T.0I-7.S0, \'ftni»d 5.0»
Bu^ápoíU ¿rt4kt6zad*.
ElítJiwHu katM.tt i Ostrik httcWwf. «SS.eS Jía.-yar WUtrtMTénr 710. JtUilo« boák 4tSM Rtnttnviiiri M>2. Outrák Ulan.r. 6TT. M*. IJw hlfetrínvíOT TW. ITtrpr i «timlíko« imtv-\'20.<o Kon>ot|tratf4kV7.C9. letriBinoWHB U7.~ Mt. <St.te Plniainyiáml »1. 0««tr Wftfimr tílamvMut rímtoy D*U Tiuut Tt.—
Német btwd. miik« 9I7J6. VOlac!« tmoí Bud»p«sU ktarti vusl SM.M
Xiott értekteaaOa,
Téo». máj.iut. ?7 Onüák htU«.. 6®5.25 x\'»rrN
bltelr. ;00 - OutT4k.»»|jM WJiLmTMvU rrtirinr
CU.16 4 ttStaitko« BtfTV lisxo
Mnrrw koron«Jár»dík —.-. PMi rxrol
Oézsák-CrémI
A hölgyek kedvencet A teghiresebi* siakornbercktöl ajánlt arckenőcs, t-\'tá.e^S az arcból niindcnuemü tíutátalans^Ót \\ mint szeplöt, atkát, (Mitesser), májfoltoí Ara cg>- tégelynek 00 fillér. Egy doboz gézeák-szappan 90 ftiiJr. Egy doboz púder (nagy) 90, kicsi 60 fillér.
Kapható kizárólagoson
WATTERICH A. drogériában Budapest, VH, Dohány-utcza 5.
- -■■-\'"■ Ugyanott az ösuzes bel- és külföldi illatszerek, piperecikkek, gyógypipereszap-\' ¡unok kaphatók. xs=s
KAVÉ és TEA
frt UN frt I SO frt LSO
írt L70 frt 1.50
frt U40
frt i.eo
frt lAO
frt Leo •wpSr.
I kSi HaurtM (htm J4) 1 kiló V*r»«oy (1-OíWfteo) , t kUÓ Portorico Of. ajioL) t kllé CuU (finom)
i kW Oröasr (flaom) « ,
1 kJIÓ BlOOCIk 1
1 kiló mocc» (ItffiaJ \' i
1 küd uur JklA I
t kU4 tmnr Jknfíg. ff«.) K«l«n«MO «Jánkw Mixwia
kolt kátófmít.
1 kJW V«tT« PSrk. (k- lé^^át L40 1 JdM finom IH»t«n J frt Leo 1 kttí í>ik» rOfkírt "> frt Z.JO
Kávéhoz csomagolható
rn kU4 Mandirta, «in. krv. M frt Leo 1 8 kJI4 Mandarin, caáas. Uf. 5 frt SS lHUUHütwUil *trtU»
1 8 ktW lUrUrtid Hírt SS
JJ || ktlóa portarttkntí (metrben £át U több r*IU U kflldhoU. uxir \\d Tid«kra 1» teljM«o bénssttr* ét elrimoWa kaid
BALOGH LÁSZLÓ
t
kAv*. 4e Ua ktvtteU
>\' Budapest,
F»8jW : VXL, *ott»nbtll»Mrtoa 1 Któkaxletíkt VXL, AnHrAasy-aS VZ-, Dohary-oton li.
\\
Kromalotl SUkelr VUtorait Bu<Up««Um
Pllssé és Cíonré
monkákat legcorrectebb klriteíbm leggyorsabban IegoIc»6bh árak mtir lett elkészíti v , , ..
WALB I^YtlA
Badayesi Kirúly-ntcxa 21.
AUpltUtott »M-b««, K4p«« árJ«fTi«V ion«» birvum
Brázay-féle süsborszenz.
A ki hamarosan szabad nini akar a főfájás koUemetlen érzésétől, dörzsölés bo arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét eósborszszel, néhány perez múlva már readkhrüb üdítő hatást érez.
1 nagy Oveg ára f
1 ki» „
nwKWYAftssoUt) nUyg^K floo-flooe KÓH jfTTÏÏ
L&SSTIÛ EDE ;ïïîï:r»Si
EHEPESI-UT 2.
HÖI la» oMft\'oiibó], oulpkôvol «cyôx«riion dlsxltve li&Cïntt \'cïiittoàiïiïr "çc.ih tinxéssel disait va . . .
H 6i\'ln ïïb2T"k ¿x \\ hlm xé ■ sel dUxttvr».....*"T 8 80
M81 lny ohlffonból, késThlmaesserxxépan ¿lsxltre . . , 880
ivBÎTnic oiiíffonbóL késThlnixéssél divatosan dlsxltve „ 4 80
—...-\' ■ i—n. m. iv.
Női ing ohlffonból, kéxl Mmaett kor. 8 80, 3 60, 4*40, 5 20
kor. 3 80
m.m a m>
„ 4Ô0
Hői in« fehér battsxtból. onlpkévol NÔiïng fehér battextbúl^ouipkév^flle^tve
Hői Ing fehér batlsatt61,"otd pitével Vxópen dlazitvo ^ # 6 C0 Nöi~ing fehir\'bátlsstból, oolpkivel Oöo Női lnjfvásxónbil~kóid hímzéssel ........"V" 4 80
----------------------n.^—HT IV
AQYKfiSZLh-

■rç g
i -I" _ ti
sr I® ?
£ =r= * ®S> S ^ "
S r S«*
CV0TMW© ^
M Testvérek
at< nwii.iu tuMi
Káröly-körat 20. s*.
(AUaklu, «M- a »UaadU MMUC). y«r»«tpû><»en >l«.4 Htwn jfî^x*} királé )4 l»l«t. »t» >v«»l m>u
fl»St«HS mn«>iy<ii a»ab».4«ra i l
• « » I3 a « * f f I, y » | \\n 4t > a 14 m S^ m jlal h i»^»b.
JUtfol király* tacgarjUs-katcUm
«101 rit taarlot 10
» ♦» a i<iiik
«o»y «fc» NfMdt
•o tr*h líwr vh:uÍí miteft iij>;.o U-UIM.
fatílí«, aîlîiî*» érapy • tluakbaa,-ikra n»»r>CitOû,ia U ta 13 ht.\\n>in.
w«iifl,uta»ip»*i«e
akorlolMl, VI«K
#vh«ut)«QP «Usé 8 (ri
^SEHVXlTlKlUD
Teleti J. Orthoptdlal raOJEtiicte ajánlja minden sérvben sxenvcflö nek * It^ujobb s modern •terkf/eto ÍH00. évben cs. és kir. sxabadalmaaott ■ érvköiöjót. N»m csúszik, nom okoz kellemetlen nyo mást és rondkivül kitűnő fttkvisc AJtaJ folQtmul min deu más gyártmányt \'
ffeleti-féU, es. és kir. szab. gurtuui sérrkötí. rugó nélkül ára egyold. 10 kor. kétold. 20 kor.
Gyárainkban teljes jótállás mellett kóstolnék, továbbá mOfűxők ferdénnőttek részér«. Műlábak- és kezek, haskötők stb.
illusztrált árjegyzékeket titoktartás
lett ingyen küld szét. Valódi ftraoczia és Angol gummi kiilóu lessége 2 osadeti csomagolásban árak tu czalonként 4, 6., 8., 10, és 18 kor
KELETI
A és kBtszergyára (Alapíttatott 1878.) Bodanaat* XV.. Koronahareaar*«. 17.
Női Ing vásxonból, sxép kérni hlmxéssal kor. 5 80, 6* -, 6 8D. 8 80
ES MlKDENfhLJi fbltKttNhátŰBK KAUÏ YALA&ZTlíhUAN.
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
; Ne küldjük pénzünket külföldrel «
Legjobb órákat ós ákaaarskat küld
SCHÖNWALD IMRE órás és ékszerárugyáros
=========== VÉOIITT. ■
Mans tetsző tárgyakért a péazt vlaezakdldSas «agy kíoeeráleia. I I 8 ÉVI JÓTÁXXASfiAI^

180 1»0
Valódi extUt kétfedeL anker-remont. erös szerkezettől, ssép kivitelben —— — -— flrt Valódi ezOst tula remontoir-anker kéUedeles óra--Ért 10.80
Kgy pontos nickel
szép kivitelben frt
Kgy pontos nickel ébresztő óra m Valódi ezüst remontoir-óra pontos járással — — — M
14-karatoe aranyláaeaok oelaos aaép klvlUlben: 10 gramm nehéz 86 Crt; S6 gramm nehéz 80 Ért, 80 gramm nehéz M frt, éO gramm nehéz é7 frt 50 kr. — Minden láncxhoz aranyba foglalt köves lógók külön mérve 15—10 gramm súlyban é frt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi főpénxverdehivatal által megvizsgálva éa bélyegezve KUftaUtr* kiUmi éa wu»4nwkM - TéfcW mm >B»ul Uvél
■agy képee árjegyaék Isgjea éa bérmentve küldetik.
Salgótarjáni Welsenbaoher-féla
COGIAP
Ismét kapható.
K7on kiválóhirü és valódi ti«ztn borpárlatot Csorvenyák Qyörgy b.-g\\\'armati és fiankua Imre salgótarjáni gyógyszerészek megvottók az Cssr.09 kész-lotot (87000 liter) a Weisaenbachor csődtömegéből és annak árusítását mogkezdtók ugy eredeti üvegezésben, mint literenként a legnagyobb meny-nyisógig.
VegyvIxsBálst eredményei
legjobb és legrttaatább borpárlati
Me grendelé sek
HANKUS IMRE oyógyszerősztioz
8AX.OÓTABJÁN intésendök. r«tTtUffMliiauü ári»yya41ík»l uol-
* tulajdonosok.
BOTOR
TTáBárlok llgyelmébon, ki oson akar vásárolni ex JőjÖn és gyft. södjtin mog\' remek míió, ebédlő, valódi
Jól é ön és
éa el.
börsiékck, lumpa, ingó óra valamint kO-lünféte uj én keveset használt bútorokat, remek előszoba tzekrény beszerzési 4ron ttpbstók használt bútorok bacsoréltetniik s: íAlr-atcxa ^4. i.-ít» vo:t v*iu!flntóa»ttbai»
ÍJIfl3i:int ti-Ua.
A04M GERGELY" ügynök
Jaukováoaon, Báos-Bodxogh magye.
reidok«t éa birtokokat Itösvfttlt; a kla»k •lertó t^lopjívi vaBJi\\k, fbrdnlJcjnvV bitaiom-mai hotirAJa. 300 UsktolItOT bar »ladó; ki-tftnő borok, hektója ti—IS forint.
relTÜtromltíUt fu3 i«uta»vo*«tt.
llienonfcld én Társn
fényképészeti mütermó ^
Budapest, most Kisdiófa-utca 16.
Xtr41y-nt«x*toSlJobbramáaodlk hkx.
KitOnö munka, bámulatos olcsó ftrnk. Kmni képek kítQnö és szép kivitelben készíttetnek Fölvételek a nap bármely szakában, borult időben is sikerrel eszközöltetnek.
Okmányszerző vállalat!
Mennyasszonyok.
Vőlegények.
ax Om. nak.tSat Oryvlv4»Sir Buda p«(t, VII., Korop«*l-nt 14. ei^, mfnS.n/41* okmi\\nyt toefi/.oter. KerwitalTÍ«»í í« ttvilUIJ\'« a bixaaa&iri dliyanr.ioElókat, nWnuta-yaroal-tint, rolndfmfajta tiir.tt in katonai flryaVot. nU«v41, 411aiopolr6*»*aot, SrSkbefoaradáal Qjryokat Sn kOlCmbAíö ongrodólyak mr««en*-»41 ioytanioaooa WRÍlycvel. — Il«*í«rTÍ % IxAiaa-rvatsatme ktohteirwi

üsaxM okmAnyakat,
enjed -lytiln-t, »¡v.\'-ki i. klhlrd.t*» körOll utakat. Amorlkdl a mlnnon külfftlrtl ra*irbts*.«okat lebonyolít. Oayvivé t KIBTEU1KX J. Hkoktó-nyaknak ingryon Ali rmdalk»*4»4ra a vAUaltt
A legújabb és lepjobü különlegesség
kösxvényes-. rhenmás-, lsohlaas és ldegfájd&lm&k allén
Herkulesfürdői
üheumafiuid
Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesfiirdön.
Ha megpróbálja, meg nem bánja I
1 (W»ff Ara 1 forint.
Saimtata. UtriMi trat 4a «T^*^ (U, Um mm V ér 4«a l«im r^Uté tai*^ _UpaSSaa
Rendelőin té«xat
Büdapcst. VUiúrtej-Jt 24: tik
mm Oiers eslMt
Or- GABAY ANTAL
v. aa 4a kir, aartily Warra.
a twa*U Ultf^tk 4a IM^tk atakorroM
gyll bixíoa mkerrel, trontn. tXnpotA»
nVmtt (4rS- ca n4i aoml b«tec»*<A«t Inn fotrití, fokunkat, aa 4o/«Wtia olibaJaH, luxi 4« HiinoannaraO al«f»«
fífflertt. 8>Ul*knil ¿1 id&>al>b*ki>4t nraHua llla& a(«<lu<uuru)*l kipróbált m£xl»i«e auriai. — I űivnwiwM (»adoaàa^ta Um. HatuUUe; aa-5 poat» 10-4-1« 4« «4a I-S-iC-
pont» 10—4-t( W
UVéáskre válaszéi. «
gyégyezerskiéi gsedeeketik
100 közöl 99
blsonyuyal hoxjcAnk fordul, U aorajug-ya iMorb«TU, T»rr aora-
■ \' ont
•anta
hőloaönt tAiaf

val *
Urjróro
■ lar^araaAbb kSloa4nt adjak, m«lr »»tó r^aaUUkkao vUa«»flaatbaU, auakhrll
3 havi kamatot
clcngedOnk
Aki »Alo|rlorr*t bakfii dl, aa)4t p4m-afinkkol aoraJarySt kiváltják.
HechT Bankhái B&dtpást
»•raooalak-tara S. éa EraaSbat-kSrai SS.
MINDEN DABABON A SZZOOBUAN SZABOTT
A B
Folöltö 8 Dorby-folöltd 12
Havelook 7.80
Férfl-öltöny 18 Férfinadrág
frt és följebb
>■ éa ..
4 m áa „
bársony, Piquet- éa Alvatsxövet^meUényeki
r aseeaakw ■
IWurUkaxAnnti m»«rendel6sok jutányos áron eszközöltetnek.
LÁTHATÓI
Saját késziíményü férfi és flu ruha-áruház
Lukács Gyula férfi-szabii
aaalött KJOAUtfX LIPÓT W1A
BUDAPEST, KOSBUTH LA J08 UTÜA 18. (As Udvari kávéháa paellett)
Dus választók (iuésgyemk-mbáklianl
j
Mintákat kívánatra Lérmentve kuldok
Vidéki motrondoléssk pontnsan lalHl»rr i—alir». wkfafikttfljk
(I. é?foffen. 89. S2ám
Haarfanízso, 19U2 vasárnap rrárcius 30.
Egy szám 2 fillér,
AGYKAIÍZ
Előfizetési ára: 8 Kiadó tulajdonosok: ö Felelés saerkessté: Helyben házhoz hordva ogy hóra 60 Mér. ( * FukM* • zt.ohv/u hüoo. Vidékre póstal küldéssel ogy hóra 1 korona tO «Dér. | Szerkesztőség és kUdóhhratal: Krtan és fut** paptrkorwkwlésc. Megjelenik naponta korán reaoel. 1 Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Újság" szarződéses íj ayoadijában.
Kecskeméti lift meotal Iá Iták.
Ujabb részletek a dob-utcai rablógyíSkossághoz.
Húsvét.
Feltámadt hallottaiből a keres tü e feszítőit istenember és megváltotta a gonoszságoktól megmételyezett eqtfeerisóget
bűneitől.
Isteni ajka hirdette a magasztos igét, a szoretet vallásának tanait/ A szent igék varáaserejo megtanította az embiii-sécjet a felebaráti szeretetre, a könyörületességre, a vallás vigasztaló, reményt csepegtető erejére.
De a gyarló ember megtagadta istenét, hallgatott az áruló Judásra és báláira Ítélte, keresztre feszitette a világ megváltóját.
De az isteni tanok szétszóródtak a földképekén és behatottak a szalmafödeles alacsony gunyhókba, be a márványból épitott magas palotákba és tanyát ütöttek a bivök lelkületében és szállnak, torjodnek nomzedókröl-nemzedékre.
A csengő-bongó harangok áhítatra keltő szavai templomba hívnak a megváltás szentséges ünnepén, verőfényes husVtft napján. Szivloljétek meg embere k, a harang hívó szavát, menjetok ol a nagy ünnopnapon isten felszentelt házába, imádkozzatok, kérjetek bűnbocsánatot uagy vétkeitekre.
Szűnjék meg köztetek a hétköznapi gyűlölködés és irtsátok kí lelkületetekből ft kaján irigység, a hideg közöny, a könyörületlenség és hamisság utolsó szikráját is. Lebegjen előttetek a Názáréthi magasztos példája, ki értetek járta a Gotgothát, a szenvedések végnélküli útját, vísolte a töviskoronát és hordta a keresztet.
Szálljatok magatokba, mert nagy a ti bűnötök, nagy a ti vétkotek; nem azon as uton haladtok, mely az üdvözüléshez vezet. Vallási gyűlölség, örökös pár-toskodás és hiteliRgyottság uralja lolkei-. teket. Nem özek azok a tanok, melyeket a bus Kálvária szentfmártirja hirdetőit.
Ti megtagadtátok öt, de végre jusson eszetekbo emberi mivoltotok. Halljátok, hogy zugnak a harangok? Dnnep van ma, a megváltás ünnepe, szálljatok magatokba, imádkozzatok) • » ,
8, J.
> Kecskomóthyt megtalálták.
Fél éve losz, liogyKecskométhy Győző a ft /ároa fél millióiával megszökött. A rendőrség, mely ily uagy dolgokban rendesen kudarcot vall. csak abban tott b magáéit, hogy a költséges, de siker-
telen nyomozást nagyon széles alapokra fektette. Budapesttől Fiúméig, Bécstől Now-Yorkig mindenüvé menesztett sürgönyt, messzo földre detektívet. A nyomozók sok sikertelen fogás után üres, késsel és zsebbel, de nagy költségszám- j Iákkal tértek vissza. As alatt folyton ki-1 sebb lett a remény arra nésve, hogy a sikkasstót meg lehasson keríteni, ellenben a főjére kitűzőit díj egyre nőtt. — Január elején megjelent a Ktx^keméthy Győző szenzációs levele, melynek hitelességében — mint tudva van —leginkább a rendőrség kóte.kedell, azt Várták volna, hogy Kecskeméthy Győző személyesen igazolja, hogy az a levél, igenis tőle ered. Némi szünet után követte ezt pár nap előtt egy álhír, mely Kecskeméthy Győzőnek New-Yorkban való tartózkodásáról ad számot:
Ezt kellett előrebocnátanunk, amidőn egy Dél-Afrikából ma ideérkezett magyar a következő érdekes és minden kétséget kizáró ssenzációs leleplezést teszi az annyi időig hasztalanul körözött sikkasz-tónak a hollétéről.
Csak a kezdőbetűjét irjuk ide, K. H--uok hívják. A
Bejárta Dél-Afrikát, hallott, olvasott Kecskemóthyről és a szökés körülményeiről, az azonban csak itt tudta meg, hogy a sikkssztónak a fejére 20.000 korona volt kitűzve.
Durbanban hosszú ideig tartózkodott, ahol görög kereskedőkkel, élelemszálli-tókkal korült össze, akik Fiiéiból kerülő utón Lorenzo Marques érintésével érkeztek a kikötőbe.
Ertk, midőn az ö felfogásuk szerint ügyes magyar került szóba, elmondták, hogy Kecskeméthy Győző Natalbau piheni most ki a veszélyes ut fáradalmait.
Genuából egy görög, nem roudes járatú teherszállító hajó (eargo-boat) vitte Na-tálba. Ugy utazott, mint egy fejedelem inkognitóban, egyesegyedül, kíséret nélkül. Megfizette az egész hajó teherszállítási díját, azonkívül 20,000 lírát kellett adnia a kapitánynak. A Gibraltáron tul már uemcsak a kapitáuy, hanem a matrózoké tudták, hogy kit visznek szén
Húsvéti locsolás.
bor-
helyeit hajójukon.
Aki ismeri Genuát, aki tudja, olt naponkint több ezor olyan ember megfordul, aki ma ott vau, holnap másutt, annak lohot csak fogalma arról, hogy milyen nehéz feladat ebben a nyüzsgésben nyomra akadni.
Aztán Gonuában nagy számmal vannak akármilyen szolgálatot elvállaló hajósok, akik nem törődnek semmivel, sem az ellenőrzéssel.
Kecskeméthy Győző mégis féltette a bőrét. Hónapokig vesztegelt a nagy ki-kö\'ő városban ae elsikkasztott pénzzel, melyet a bankokban nem mert beváltani.
likkor juthatott eszébe, hogy ogy new-yorki Correspondenz-agentnek megküldi a Festi Hírlapnak nzánt levelét. Azalatt szerencséjére olyan pénzügynökökkel ketült ö8szo, akik szokat a szép ezreseket, már amennyiro szükségo volt, potom áron beváltották, a hajósok között pedÍ£ addig puhatolózott, míg emberére akadt. Olyan hajóra tott szert, mely messze utakat tesz meg, hol Ausztrália leié veszi útját, hol pedig Amerikában
vizeken cirkál, nem sokáig kellott haboznia, hogy a fejedelmi díjért a sík-
rakodik. A hajóskapitánynak, aki folyton a vizeken cirkál, nem sokáig
kasztó magyart elszállítsa,
A görög Kereskedők a matrózoktól azt is megtudták, hogyan szökött meg Kccskométby üodaposlről, Egyszerűen
Hagyományoz szokása a kereastéay
nópnok, különösen a fiatal legényeknek, hogy a mint felvirradt a húsvét reggele, (elkeresik a leányos liásakat és ott isten gazába meglocsolják jó friss viszel a \'pártára váró hajadonokat.
Ez a szokás vidékenkint nagyon kQ-lönböző.
^ Képünk is egy ilyen jelenetei ábráséi midőn a ¡«fény egy déssa friss vizzei .boldog húsvéti ünnepeket" kiván szive választódjanak.
A fővárosban is meg vaa ez a szokás, csukhogy itt a Iriss vizet a szagos por* iutnók helyettesítik.
felült a legközelebbi bécsi vonatra. Bécs előtt kiszállt és Auszirián keresztül Olaszországba vette útját.
Kecskeméthy tehát ezidö szerint Hátaiban, ebben a délsfrikai angol gyarmatban tartózkodik, ahol elég biztonság-baq érzi magát. Kiadatásáról rzó sincs Az ügynökök a beváltott ezreseken minden valószínűség szerint Monte-Carloban adtak tul. Ha u budapesti rendőrség tudja az ezresek számát, most még a saison eleje lévén, olt ezideig néhány példánynak nyomára akadhat, de est a bűnjelet is aligha fogják kiadni.
Támadás a magyarság ellen
A magyar nemzet életerős fáját napnap után őrlik, rágják a gonosz élósdiek, a különféle nemzetiségek. Nemzeti aspirációik megvalósítására nnndeu követ megmozgatnak, minden módot megra-gailuak ós a hol csak lehet, tüntetnek a magyar állameszme és a magyar faj ellen.
Gyűlölnek bennünket, hogy axittya sovinizmusunkkal meg akarjuk őket fosztani nyelvüktől és beakar.uk őket erőszakkal a magyarság kebelébe olvasztani.
Nem (élnek háromszínű lobogonkat és állami címerünket is meggyalázni ós sajtójukban ugy itthon, mint küliöldön iolylon rágalmaznak, ülnek, csépelnek bennünket. Ezek a magyar faj közé ékeli Bamaatiséaok nem egyebek, mint
a uoinzui kehlén melengetett mérges viperák, melyek <bu feUtzjnéiuek, megmarjak jóttevőjükei, kiszívják élteié vúie\\.
Pedig a magyar soviniszta ás a magyar nuouetí aspirációk üde légkörében,
nani tenyészn** oiy baciliusok és ninos telítve oly muzmákkai, mely a különféle nemzeuségekre nézve kóros hatással lehetne.
Az izgatók, a véres szájú demagogok* ilt élnek kóztüuk, a magyar haza jóié teményeil élvezik, de bűnös manipulációjuk keresstúlvileléro külföldről kapják a bzúkségt* tinaucúilis eiöi é* a zftl-földi variált aomzoáuógi ogy«sülelek tekintély hatalmai személyesen is elősegítik gonosz munkálkodásuk keresztülvitelében.
\' \' 1
Csak nem régen tértént, hogy A .Schulverein" uagy összeget küldött Magyarországba, hogy as a nagy pán-germán aspirációk megvalóaitására íor-diuaasek, most pedig aipál értesítenek berjnünkot. hogy a Berlinben székelő .Alldcutsihai Verein4 elhatározta, hogy számos tagját elküldi hazánkba, begy itten az erdélyi részek és a báuság germán ellemeivél közvetlen érintkezésbe lépjenek.
A két egyesület működését jé lesz éber Ügyelemmel kísérni, mert eddigi szereplésük kösóU határoséit éesaefüf-gést látunk.

............Ili


-.H ,1

20.
^ A burok szabadságharcza.
(pv beadón, miiro.
" Stajn és De Wetl nemrég Klerksdorp-fcan találkoztak Delarevvel. 8chalk-Barter még addig nem tudott találkoxni Pa Wett-el, a kinek tartózkodásáról fogalma sincs. A buroknál nagyon érezhotő a lóhíánv. Methuen voreségo ntán még gz angoloktól elvett öszvéreket la kényte-lesek voltak felnyergelni.
JUt angoléig alkerteteaM «a«-ráKak a burok állon, a kiknek fclerksdorp mellett sikerült ax angolok
Öb aiárnyának megkerülésével elmene-nj.
Piri«, máfe. 29. Roaabery lord Ideérkezett, Megérkezése arra a híresztelésre adott alkalmat, bogy a szintén ideárkexott l.eyds doktorral béketárgyalást •kar kwdeni. Rosebory ozt a híresztelést a Petit Páriáién egy munkatársa olött határozottan megcáfolta a klielontetto, Jxogy tisztin magánügyben Nápolyba
plityilr
rencsekivánataikkal, a melyekre valóban szükségem vaa nagv és nehéz feladataim teljesítésében elbsímoxni máltóztalnak. Nem tagadom, hogy jól esik nekem az, hogy kötelességeimnek kimért, hogy ne raonjam: rideg teljesitésébon találkozom a baráti érzelmeknek azzal a melegével, a melvnek ő excellentiája, mélyen tisztáit barátom oly ékea szavakban adott kifejezést.
Azok a föladatok, amelyekre ö excel-lenciája az Ön«V n«vAh«n <■ ntalni sxi-ves volt, Igen nehezek és igen nagyok. Hogy képes leszek-e azokkal megküzdeni, nem tudom; a jövő fogja megmutatni. Hanem hogy önnek összes erőmet, tovó-kenvsécemot, buzgalmamat s a haza iránti kötelességeim érxését teljes mértékbon azentolní fogom, arról biztosithatom önökot. (Élénk éljenzés.)
A küldöttség tagjai hosszas, lolkes éljcnzéssel fogadták a miniszter válaszát. A miniszter azután még néhány percig barátságosan beszélgetett a küldöttség tagjaival.
Harc a csendőrökkel.
A csendőrök Kerepesen tegnap átvettek JUopí József nevü többszörösen büntetett toloncot, akit a fővárosba kellett szállítani, mert odavaló illetőségű volt.
Cinkoiáíg minden a legszebb rendben ment. Klopf jól viselte magát.
Talán nem le lett volna naj, ha Ktopf /móllá nem kerül egy Tonkovics Gyula nagyváradi illetőségű tolono, aki rákon-aátlankodása miatt már nagvon sok vi déki hatóság előtt ismert alak.
Kst a Tonkovicsot elfogták, mort Cin-kotta összovoszott több munkástársával aki kW együtt egy nyaraló építésénél dolgozott.
Persze eltoloncolták.
A csendőrök gyalog akarták átkísérni a két tolonoot Budapestre, ahonnan Ton-koviosot vonalon .Nagybáiadra vitték volna.
Alig értek azonban a község határán tul az országútra, Tankovics egyet rántott a hozzákötőzőtt Klopfhoz és igy óriási fájdalom árán bár, ae megszabadult a kötelektől
Még mielőtt a csendőrök mogaka dályozhatták volna az árokba ugróit, i honnan tovább akart monekülni.
A csendőrök azt hitték, hogy kézre kerítik könnyen, nem merték fegyvorü-ket használni. Hanem utána ugrottak és lábánál fogva elkapták, a midőn az árokból felkapaszkodott
Hogy jobban tarthassák, lelolték fegyverüket.
— Segíts „bajtárs" 1
Ordította Tankovics Klopfnak, a ki «re felbátorodva a csondőröknck esott. A két tolono iszonyú erővel iparkodott a csendőröket legyűrni \' Jó ideig dulakodtak, mig egyik csend-Őr újra fegyveréhez jutott.
Ezt felkapva egyszer a levegőbe lött, amitől Kiopf ugy mogijedt, hogy megadta magát.
A fővárosba jövet átadták a pestvidéki törvénvszéknok* ahol hatóság ollen való erőszak miatt megindították ellenük az eljárást.
Tlsztelgós Koránszkynál. \'
Budapest, márc. 29.
A főváros VTII. kerületénok küldött-sége ma délelőtt tisztelgett Horánszky Nándor kereskcdolmi miniszternél.
A küldöttséget dr Borzevíczy Albert vezette és üdvözőlto ax uj minisztert.
Biztosította a minisztert, hogy a kerület szabadelvű pátijának minden tagja, a régiek és ujak egyaránt, nemcsak őszinte tisztelettel viseltetnek Horánszfcy-nak tiszta jelleme, féuyes tebetségo és rendkívüli munkássága iránt, hanem mog van győződve az ui miniszternek híva-tottságáról.
Horánszky Nándor kereskedolemügyi minlsxter válaszában a ereket mondotta:
Mélyen tisztelt uraim I Hálásan köszönöm azt a megtisztelő figyelmet, amelyet irányomban tanúsítanak aszal, hogy sze-
Sztrájk Fiúméban
Fiume, márc. 29.
Ml voltunk ae elsők, kik rámutattunk arra a mozgalomra, mely Fiúméban ké szül, Dacára annak, hogy ez már hetek óla és azóta is többször történt, az illetékes körök csak most kezdenek a dolog iránt érdeklődni, amikor a hamu alól már lobot vetett a parazs.
A fiumei Lazaro-féle hajógyárban már hetek óta sztrájkolnak a munkások, kik több gyűlésen általános sztrájkra ingerelték az összes fiumei munkásokat.
Az izgatásnak meg is lett a foganatja mert mint Fiúméból táviratozzák nekün*, az Ungaro-Kroata hajóstársaság fűtői és gépészel ma reggel sztrájkba álltak. Már régóta követelték bérűk fölemelését ■ a mikor látták, hogy nená kapnak bérjavi-tást, ma reggel mepjiinteuók a munkát A társaság hajói, a melyek Abbáziába a dalmát partra s Kvarneró egyéb pontjára közvetítik a forgalmat, a kikötőben vesztegelnek. A fiaméi mólókon nagy népcsődület van. A helyzet igen aggasztó mert valószínű, hogy április elsején kitör ax általános sztrájk.
A hatóságok már napokkal ezelőtt gondoltak erTO az eshetőségre 8 kérésükre több század katonaság érkezett a városba a hadsereg megerősítésére.
Máennp Deuteoh a rendőrkapitányságról levelot irt, amelyben kéri sógorát hogy járjnnak el kiazebaditása ügyében
A sógor elment a rendőrkapitányhoz, aki erre az elzárt embert négy koronára megbüntette ax utcai botrányárt, de azonnal szabadon eresztette. . — Hozzám tisztességes szándékksl \'ózan állapotban bármikor jöhetsz, — szólt hozzá Goldsieln, — do ha részeg vagy, akkor kerüld házam tájékát. A részeg arnberekot ki nem állhatom.
Doutsch azóta sem mutatta magit.
Tegnapelőtt osto azonban levelet irt Goldateinnak, hogy zsiráljon neki ogy 200 fortos vállót
»Váltót olvből nem irok alá senkinek sem, tehát neked sem!"
Ez volt a válasz.
Ez a válasz került Geldsteinnakéleiébe.
A két holttostnok felboncolását ran délelőtt rondelte el a rendőrség. A bon-co\'ás valószínűleg csak hétfőn lesz.
A baokegyesület sikkasztúja i szabadlábon.
Budapest, márc. 29. A múlt hónapban a Bankegyosülolnél két sikkasztásnak jöttek a nyomára. Hiányzott 20,000 korona, melyet a bécsi Union-banknak kellett volna elküldeni s ogy 8000 koronás postacsekk.
Csakhamar rájöttek, hogy a kottös sikkasztást a bank levelezési osztályának főnöke, 8zalai Soma követte el. Hiábavaló volt minden tagadás, mert rájöttek, hogy álszakált véve föl, a csekket maga váltotta b< s í>ostán. Erre letartóztatták Szalait s n«>b* még néhány napig a tagadásnál maradt, azután bemnerté bűnét.
Erre vád alá helyezték e mára már Cseke biró elnöklésével a főtárgyaláat is kitűzték ellene. Ez azonban olmaradt.
Időközben Szalai famíliája megtérítette a kárt, ha nem la egészen, de részben s erre a bank visszavonván panaszát, dr Gruber Lajos ügyész nem tehetett egyebet, mint azt, hogy az eljárás megszüntetését kérte. ♦; •
így is határozott a bíróság s természetesen Szalait tüstént szabadlábra helyezte.
ség kinyomozta * és a biró séf elé vtttáir, ahol megindult ellőne an eljárt* saaMd\' állás ellen valé bűntett eimée.
Baja azonbáa még se történt Rxsbé-nénak. A királyi Ügyészség ugyanis a védőjének közbenjárására me***flntette az eljárást, mert ax elősméayekből világosan állott, hogy a sa*renesétlen anya »szándéka* — mint a határozat megokolása mondja — nem a gzermek családi állásának megváltoztatására, bánom annak eltartására irányult.
LEGÚJABB.
Egy politika« halál«.
Hannover, mám. 29. A némot diplomaták opyík jelese, Münster-Ledenburg György Herbert berceg nyolcvankét éves korában tegnap meghalt Hannoverben. Négy évtizedeken keresztül vezérszerep» volt az európai politikában. A hnnno-verai király ulattvaléja volt s urnlkodó« jának száműzetése után Poroszországhoz csatlakozott 1673 é» 1865 között londoni, 1886-től 1000-lg pedig párisi nagy-követ volt s különösen sokat emlegették h Droyfus-ügy idején. Mikor nynjralomba vonult, a császár a grófl rendből akkor novozle ki birodalmi herceggé. Nagvoa sok történelmi muukát irt, s az élete utolsó két esztendejében is azzal foglalkozott, hogy iratait a sajtó alá rendezte.
A sah megint utazik.
Tifllsx, márc. 29. Az idevaló pasasa főkonzul axt as értesítést kapta a nagyvezértől, hogv a sah európai körútján május 12-én Krakóba és 15-én Bécsbe érkezik, ahonnan asonnal Velencébe megy. > Velonoébeu kérem napig marad« azután Rómába utaxik, ahol valówaiuíl-log négy napot tölt. Onnan a sah Milánón és Majna-Frankfurton át Borlinbe megy, ahol május 25-étől juaius 2-áig szándékozik maradni. Berlinből tlz napra Contrexévilébe u onnaa azután Londonba megy. ahol ogy hetet tölt
Azután három napra Antverpenbe mew és julius 26-én Karszlbadba érkezik,ahol augusztus 19-éig marad. Ilazautoztában a eah husz napot Oroszországban szándékozik tölteni.
A
budapesti hifiek.
Ujabb részletek
a dob-utoai gyflkoaeághox.
Doutsch Sámuel ügynök az a ször-nyotog, aki tegnap esto fél 9 órakor a )ob-utbában meggvílkolta sógorát, Gold-stein Ignác háztulajdonost, a legvosze-delmosebb csavargók egyike volt az utolsó időben.
A gyilkolásra már régen előkészült, mint azt a ma tovább folytatott rendőri vizsgálat kiderítette.
Doutsch még az inassal izentetelt i2oldstein ékhez pénzért:
Mondja meg — szólt a küldöncnek — hogy okvetlenül szükségem van pénzre, mert Angliába nkarok utazni.
Ott szükség vtui az emberekre, a há->oru sok férűt tünkre tett Talán tudok wldogulni.
De Goldstein tudva, hogy elzüllött sógora müven embor, Ha pénzt adott volna nézi, bizonyára elitta volna, ha jegyet vásárolt volna neki a Cook irodába, okkor meg eladta volna és az árát olitta volna.
Tehát megtagadta as elzüllött ember kérését # «í
Doutsch (Deák) Sámuel már ekkor mondotta!
— Megállj, megfogod to ezt még keserülni kgy szép napon, a mikor megunom ezt a nyomorult életet akkor lo-lövöiu őt is meg magamat is,
Karácsony táján ittas állapotban be is akart hatolni a házba töltött forgó-pisztolylyal, de a házmester észrevette és megakadályozta ebben.
Mivel Deutsch nagy lármát csapott, rendőrt hivatott, aki bokisérto.
v>
A „törvényes" gyermek, -v
Budapest, márc. 29.
Egy kissé különös története .an annak, mint jutott Szabó Bélánó született Tóth Rozália összeütközésbe a törvénynyel. A szogény asszony egy csecsemőnek adott éiAtet Ápolni és gondozni nem volt képes a porontyát-«naga is szolgált a csak ugy tudta a nyomorult élotét tengetni. Elment bál a ió emberei tanácsára a Feliér-koreszt lelencházba, abban a hiszemben, hogy olt elhelyezheti a gyermeket s még jó aorsba is jut. Do a mint beállított a lolencbázba, megkérdezték s tf\'.. /V.
— Szabó Bélánó
— Hja, akkor nom fogadhatjuk
Mi a nevet Í^A^V^m*
^ \'V-t*-*- \'Wv**-\'
el a
kicsikéjét, mort magának férjo "van s itl csok törvénytelen gyermekeket veho-lünk feL f ~
A szegény Szabóné nagyot * nézott erre a válaszra s szinte örömmel mondta el, hogy neki van is ura, meg nincs is. Mert a férjo óvok előtt elhagyta s a gyermek tulajdonkép — törvénytelen. Már tudniillik az ó eszejárása szerint. Do ez som használt, elutasították a boldogtalan anyát Nagy szomorúsággal a szivében hagyta el Szabóné a lelencházat, do másnap ismét megjelent ott. Csak ugy lopváat surrant be a váróte-renibo. hol több hozzá hasonló boldogtalan nő várta, hogy megnézik a „törvénytelen*\' szülöttét s majd gondoskodnak róla.Sz« bónó pedig, okulva az előtte való napon történteken, egy szót se szólt, hanem fogta a csecsemőjét ós — letelto a váróterem asztalára.
Aztán boldogan távozott Szabóné, el-mont észrevétlenül, amint jölt De már másnap elfogták. A rendőr-
— As osatilysorsjáték mai húzásánál a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki:
10.000 koronát nyertek 21887 S0578.
öOOO koronát mertek 1Ö086 28891 287tí5 468GÖ 28885 ÖÖ081.
ÖOOO koronát uyortek: 867 5844 5917 9712 10768 1Í405 12689 18817 20584 246\'\'1 84099 808fl8 89088 41298 42968 45152 50601 68181 61166 66911 68879 68784 70UÖ5 71129 71722 71927 78868 75161 72129 77812 95462.
1000 koronát nvertek t 21621 4109 7090 11508 15971\'16874 18704 19175 10908 21888 29520 80444 82686 85J01 88511 88728 89780 89968 42124 42606 52926 58189 26279 66888 57099 57728 62906 68284 68574 6:875 67569 68605 79320 79384 78852 81749 88110 84468 85762 85952 86070 87718 89907 90927 91212 94427 95564.
800 koronát nyerlek: 11910 67178 86377 93241 24236 19469 27689 97326 58646 70089 2099 16102 69279 89.85 78277 96223 58412 17789 95747 21468 2207 78766 29813 41696 48466 71001 21079 68816 76076 8842 82698 77888 50042 96200 99920 22478 20141 628öl 10977 63180 29025 50068 91958 7828Ö 53579 56497 48112 98400 40267 83924 2582 40006 78320 8922 74540 87840 78447 62784 96081 8297 60149 62091 77811 75982 82584 ÜÜ52 87800 16476 18008.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek. .
— Munkást kerexnek. A budapesti
(ipari) munkaközvetítő intézetnél az e heti kimutatás szerint 5690 munkás keres foglalkozást, kik közt majdnem minden iparág képviselve van, hiányzik azonban és munkát kaphat; 2 lószőr szövő, 1 paplanos, 1 tömönlő, ki steri-tizálni tnd, 2 ércnyomó, vidőken: *
1 U K W Ehrentren és Fao hs testvéreknél *.....^C^ZVX Zí^

í n«l szabó, 1 eelyem-festö <U vegytisztitó, 1 paplanost, 1 kőnyvomdásx, 1 kőnyomdásx, 1 kőraj-»oló angol Írásra, 2 öntőmester, 1 nagykorú órát- és ékszerész, cipész, 6 eeümadia, 8 kőfejtő. Keresnek továbbá nyomdai berakónőt, könyvkötőnöt, kalap, díszitőnőt, varrónökot férfi- és nöi szabósághoz. virágkészitőnőt, fehérnemümosó-¿8 vasalónőt, dobozgyári munkásnőket, himzönót- és kávéházi mindenesnőt. Itiasdiukat felvesznek: asztalos, bádogos, fényező, kárpitos, kovács, cipész, fa-esztergályos, lakatos, műszerész, cukrász, füstfaragó, fénynyomó, börőndös, férfi- és női szabómesterek, kereskedők, fényképészok, nyomdák és gyárak, taóulóleányokat penig kereskedők, nyomdák, varrodák és arvárak. Jelentkezni koll az intézetben VIII. József-kürut 86. Kzám alatt
— Sxoolalleta kongresszus. A magyarországi szociáldemokrata párt holnap, holuapután és április elsején tan ja eztdei kongresszusát, a melyet a rendőrségnek Weltner Jakab párttitkár, Bokányi Dezső és Ourami Ernő pártvezvtő-ségi tagok szabályszerüon bojclsntettek. A főkapitány a rond.fentartására Tóth Lajos, Perogriny Sándor, Szirmay Andor kapitányokat és Cailik I,ajo8 kerületve-K»Ő tanácsost rendelte ki, hivatalos gyorsíróul pedig Császik Pál rendőrtisztviselót dosigoálta.
—■■ Blról kinevetécok. A hivatalos kp mai száma közli: Mugynr igszság-ggyminlszterem előterjesztésére dr. Kecskeméti Emil budapesti VII. kerületi járásbirósági albirót a buda-mHüti kereskedelmi és váltó és dr. Szladics károly budapesti IV. ker. járásbirósági albirót a pestvidéki tőrvéovsr.ékhoz bitókká, továbbá Janovszky Lajos, a po-ssonyi ítélőtáblához berendelt bírósági aljegyzőt a galgóci és Hazug László •aolnoki törvénvszéki aljegyzőt a kisuj-•aállási járásbírósághoz albirákká kine-T«im. Kelt Bécsbén, 1902. évi március hé 20-áru Ferencz József b. k. Dr. Riéea Sándor, s. k.
— A Upótvároet kaszinó tlgye. A kadopesti lipótvárosi kaszinó, melynek elnökségo tudvnlovőlog lemondott, folv-tatólaros közgyűlését április hó 18-án ds. 11 órakor tartja saját holviségében (Y. Nádor-utca 10.) A napirend : 1. Kl-»öki előterjesztés. 2. Három tagból álló számvizsgáló bizottság választása. 8. Elnök, két alelnök, hót igazgató, titkár
Íatda, pénztáros, ellenőr, ügyész ós önyvtáros két évre, továbbá 21 választ-aiánvi tagnak 8 évre és egy választmányi tagnak két évro választása. 4. A választmány, illetőleg a tagok részéről esetleg benyújtandó Inditvánvok tárgyalása. A meghívót választmányi megbízásból dr. Fried Vilmos, helyettes titkár és dr. Balla Lajos, e. i. sz. elnök, bocsátották ki.
— A kinek nem elkerült. Egy vonatvezető hidegvére szörnyű öngyilkosságot hiúsított meg tegnap este. Horváth Gyula magánzó, a ki Kői ánván a fe.\'ső vaspálya-utcában lakik, őng\'vii-kcs szándékkal az előrobogó szemelv-vonat elé vetette magát, A vonatvezető Horváth szándékát észrevette, idojekorán ,ellengőzt adott s a mozdony öt lépésnyire megállt a halálra szánt életunt elölt,
— Leégett paplrraktár. Ma éjjel a Wesselényi-utca 49-ik számú ház pincéjében, egy papírraklárban vo-szedelmes tűz tört ki, amit azonban még szerencsére idejekorán a tüzörsóg lokalizált. A kár 5—600 korona. A ttlz keletkezésének okát nem tudják.
Blztoa eredmény érhető cl Bhenma csuz. köszvény, ideges fejfájás, meghűlés Jdkgbaj hüdétcs és nundcunemü csontbán-Ir.lmak ««leiben a Szabady-lélo javított Capone kenőcs bntználata után, mely már egyszeri hrdörzsOléa utan Is a legkínosabb ájdalmaUt lo enyhiti. lífy tégely ára 2
korosa — kapható a legtöbb tryórysvrtnr-baa megrendelhető közvetlen Is Bsa-bady Jaxxoe ryógytteréeznél — patrona Hangária gyogyszortár, Budapest, Domjanich-u.
Ifi. Kotzá Pál gazdasági gépraktára Budapest V. Lipótkörut 18. ajánlja Goí-retr. és flai féle .Compound* cőtmozdonyait félstabil és stabil alakban, melyek más gépekhez viszonyítva 40 százalék tOzelő anyag megtakarítással dolgoznak. 8-10 ló erejű gő-: cséplő készleiokot votő és arató gúptluit. Hinduit luás gazdasági gépet naey választékban. Kedvező fizetési fellételrk. olvállal maLomberendezéiiekot, Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentvo küldetik.
— Ajánljuk h világhírű erfurti kerti és íümagvak boszerzésére Radva-nor erfurti magvak beszerzésére Radwa-ner eriurli magvak főraktárát Budapest, V. Nádor-utcza 8.

HÍREK MINDENFEÍíÖL.
— Románia a maoodónok ellen.
Bukarestből jelenti tudósítónk: A román kormány szófiai ügyvivőjétől a szaloniki-i ésbllóliai konzuloktól aggasztó híreket kapott a macedóniai ffilboléo veszedelmes Jellegéről. Ezen hivatalos jelentések szerint Macedóniában oly lázatan készülnek a felkelésre, hogy ennek kitörést minden pillanatban várható. A jelentések kiömölik, hogy Bulgária több központján fölkelő bandákat szerveznek, melyek katonai gyakorlatokat végezatk és csak parancsra t alkalomra várnak, hogy betörjenek Macedóniába. S komoly készülődés a román minisztertanácsot a következő óvintézkedések megtételére indította: nem ongedi "T»eg, hogy a birtokotok ée bérlők bolgár munkátokat fogadóénak lel; nom engedi meg, hogy a bolgárok törne-gcson menjenek át Romániába ; uem eagedi meg, hogy a bolgárok akár egyenkint is átlépjék a romániai határt, ha rendbea talált útlevelüket a ruszeauki román konzul nem láttamotlal K haláieztlokrift a román kormány türgOnyUeg értesített« ax összes rendőrfőnökőkot. akik Bulgáriával szomszédos kerületek élén állanak és felelősség terhe alatt utasította őket, hogy ezen intézkedéseket a legmesszebb terjedd szigorral hajtsák, végre.
— Előleg Krétának. Egy párisi távirat jelenti: A szenátus törvényiavaslatot fogadott el, omoly a kormányt felhatalmazza, hogy a krétai kormányDok egy millió franknvi előleget adjon. Ez megfelel a négv szignatárius hatalmasság 1898-ikí megegyezésének, amelyben mind a négy nagyhatalmasság kilátásba helyezte ezt az \'előleget, hogy meg-kőnnvitse Gvörgv hercegnek leladaia megoldását. Áz előleget a sziget bevételeiből fizetik vissza.
— Magyar orvosok diosfisége. Két magyar orvos szép sikeréről adnak hirt &S orvosi szaklapok. A hamburgi Unna-félo nemzotközi pályadijat, a mely egy a bőrrákokra vonatkozó kérdés megoldására volt kitűzve és a mely az elmúlt esztendőben nem volt kiadható, az idén dr. Beck Soma kórházi rendelő orvos és dr. Rompecher Ödön, adjunktus a II. sz. kórbonctani tanszék melle t, nvorték eL Pályabirák Orttf, Hausor ós Fráonkol professzorok voltak. A pályadíjnyertes munka a Pertik Oltó tnnár igazgatása alatt álló H. sz. kórbonolani intézetből került ki.
— Hlnoeen Iskola. Egy pétervári táviratunk jelenti: A legújabb statisztika szerint Oroszországban tizenhét millió gyermek ván iskoláztatás nélkül.
— Gyújtogatás. A hemalsi dohány-
gyárban ns e»lc tűz ütött ki, amit szerencsére idejekorán elfojtottak, mielőtt nagyobb kárt okozott volna. A tüzot egy elbocsátott gyári munkásnő okozta azért, mert nem akarták visszafogadni A rendőrség ozt n nőt letartóztatta.
REGÉNY. A tenger titka.
A dalmát Fezano helység halásaal néhány nap óta nagy rémületben éltek.
Körülbelül nyola nappal exolőtt egy halászbárkában Beraads Luigl és Fvlvlo Francesco rémült irambau jöttek a kis kikötöbt.
Még parthoz som értek, ugráltak ki a bárkából, aztán rohanlak hazafelé, hogy ugy kellett őket elfogni aa uton.
Do sokáig nem tudiák megmondani hcy mitől ijedtek meg olyan nagyon, órákig lartott, míg réműlolökből magukhoz tértek és a szavuk megjött.
Már pedig ugy Luigl, mint Francesco nem lartóztak a gyáva emberek közé. sőt abban a hírben állanak, hogy nom ijednek mog a maguk árnyékától, de még a másétól sem, hát Fezano jámbor halászcsaládjai szentül meg voltak arról győződve, hogy a két legénynyel nem kis dolog történt.
Ég akik így gondolkodtok, nem lé-vediek.
Nem mindennapi dolog volt, ami a két fluval megoselt.
Azt mondották}
— Cethalat láttunk, amely tüzel okádott és óriási hangon ordított, do ¿rtholö szavakat. Olaszul b«szélt.
(Folyt, köv.)
aua 01. és klr. osstrAZ-maayear
kt*4r4U* »-ab,
omlokzat-festék-
gyár
Kronstelner Károly
BÉCS, HL, Bauplstfasse 120.
(■•Ját h.VjiibaaO
Arany-érmekkel kitüntetre.
F4horoxort 4a b»ro*»jH tmUUlmaJt. oe. és klr. katomű Iat4x6sóir«k, YaentaX, IjmlH- bAur» 4« gyári társulatok, építési vlllaUtok, ép^ tom*st«r«k, ainrsslntén rr^rt ée lu**tUn talivJ<tonosoU srálUtóJ«. U
vlhiruiíDlos )iuuiiek»At.fMtók»k, melr«k
tuíiiben (slotdbsték, .1 kitt II\'" "
rDrslskbtn és 4« k0!Cob«i3____
U6aktat 10 krlél «¿leli uiUllUtnsk c> » ml » festék •ilnUsil&tirAt é* Itr-ti»sAfit ilUtl, txoaos ii olaJfosUkkeL
1ÜO korona jutalék után-zások kimutatásáért.
iklakárlva, agysziatéa utasítással kirájoatra Ingyea és bérmeatro.
1000 jegyzék . . , 1 írt 80 kr.
1000 számla . , . 2 frt — kr.
1000 borilék . . . . 8 frt — kr.
1000 levélpapír . . . 8 frt — kr.
100 névjogy . . . — Irt 40 kr.
1000 roklám czédula . 1 frt — kr.
VIGYÁZÓ TIVADAR
Villanyerőre berendezett könyvnyomda müintéxetében.
Budapent, VI., VáoUkfirtit 39.
Vidéki ueer«n&*lAk»«k te eaáialék ár-
kodvsiuuéuy.
KÖZGAZDASÁG.
y^.. Budapesti gabozzatőxsda.
M*mr but» ápr.-n HU^e.U, Rom ápr^ca
TJ0-7JS, Zab ápr.-r* T.01-T.80. Tsnori I OS
•• *HUy»#*t ériékUw**. \' • .
wmplli miiliMl OssMk blUbí«r.
kiwMwrésr na m$M
lUoiasmriart 60J- 0«trélc OT. Ü*-
rr \'t klt*lié«véaf tea *
ánulík íJO.t« Kor«Mjir*4ék ST.W. UsOeulillta« ééT— JtU. Uak éSS.W f l»*»«*«!! ^^
w ijysr aluavftSQt t黫r*»T é«lDéü ttwl íl.~ Ném«t bit*C. t irka »¡7.». VlUanwe runf. ««.-tittlapesti kJxatl ranH «M M
Séosi értéktixoS«.
»é*«. mittiss. * OMtifck WUIi. CM » kiuu. toe- ÜMtiik-oism- áüsu»(S«iU réMrM« 674.T5 4 «xátalékM ma«TV *iM>ith vlék US-i* Mirrar koronsjáradék —- OéU vasw
A központi vásáros smok k5r«l
(Magánjclentés.) A mai igen élénk Jorj>* lomban az élc?4<ieikkek éra emolkodett.Drá. gább lett a baromfi és a borjuhu«, uielv. nck elojét a koreskedők 1 koronával hátulját 120 fillérrel mérték. A tytA .ImSie ICO QUér. kappan 180 fillér, I&t álW I« ÜUér, idei liba 7 korona. A vitUKjrM f^Ul dött hizott ludak kilója 150 fillér, pulyka lüO fillér, kacsa 120 fillér. Jdv\' fejes lata darabja lé fillér, alátauhorka \\ fillér, idői hüvolyes zöld borsó kuója Üllér, Sampiongomba 8 darab 80 Oller.

ÖCS A TŰ* a legjobb óvszer e3> i^l száj-, fog-, te» j rok és tttdd részére. Osan száj* víz eszenozia 1 üveg 68 kr. I Oson fogpot* dobozokban ié kr. Czerny-fólo alogiob¥ésTogked-
Keleti Rózsaié]ríslííü
Hynlen. Balzsamlnczaopaa 80 kr. Frltaoh-féls napraforgó olaj szappan 60 és 8( kraj««ir.
Tanningene
szer. Sötét, szőke, barna éa fekoU 2 frt 60 kr.
OZERNY J. ANTAL,
! _ BÉCS, XV11L, Carl Ludwlgstraise ^
Maryarv>r»»aj4 fArakUr: TftrSk: JAiseí
(ryéfT»íciUta. Budapest, VI., Klrily-uuw ta. I Kjtpbsié «uMsktret t i\'rt*r «■ádof rf-rt-; -i«»Ui4b»a. VI., Visd kOort J7. KoruJ^
WAndov. fV , KmnU UJo»-ut«i». t.wx — , hfcly IV., It^um-ktnil K. »olnlr 4« i »•r, IV., Kc.vnoksr«isi-utcx». UvqU
tou, IV., Kon»l» i6n«t 8fl. ¿arUobma.ro«, 1
VII., Kerrpssl-ut W. Kftller J. Kyrona-¡u/c/iv-ulcj». Z>«etf BAndor, Pr\'.. Vác*»- , ulcaa áí, rsJsiatol uUdto Ki^virorUrbxB 4S j
MtfObb tllUxsrUr.skedtélX*.
I
\\
MLTfohb
FrssysktiU
Ingyen éa b4ís»sntre.
/
í\\fbi:)BU>lt Irséksly Viktornál liudapcitso
Csak *fT«rtt prAeléeta
rcndoljéí m*( • c*»d4b«-tásu. valódi aafol »ifplul
Bicrf, VKork* UUt ée Bief Isjniüi réla rrt\'Wnl, he/y n*n c»«<l»ii»r aion-n«l «1 »»v\'lt •■•yld* m*.|. foltot. mis4»n(»le UsitU-laiisátot »« srfurét t* a l>4c-
rtk nöor«\'* «^«eétet. Ulsácot V»l<-*é«fli. Ars 8 korona. Vaiédi aa(*l ur*fka- \\ m>tu I kw. S darak S kor. 40, f«dor t kor. 80 4s t kor. Valédl M «4 kaphaté csakis Balassa Kornél ir4ff Hxibaa. TosMTár, a kéta mind«« pastalrandMM luléiondé. Btidsportsa kaskalé T4i«k fél» rr6xr> sxoUiában. Király-utca ÉX. és iMtUrf \\A
Fájdalmas, kim is kellanatlea,
ha testo bárhol viszket, söiqörös, bőf» küteges vagy kipállott. Minden bajok teljes megszüntetétére elég egy tégoly . t>>. Erényi-féle •^■v^
Xohtiol-SalloyX.
Biztos hatás.
ám 8 korona ulastlAssal. MMMIt
Erényi győgyszeréez
• BjtnbadsxAUAs e. ixám ntata
Péraktári
TfaU Klr4.ty-«to*a ía. 4«
táj VAol-kScut 17. sí
uj módszer txerint éde* tejssinből bármely mennyiségben, kéexptnaflacté* melleit vet* ét t^Jgatdatági telepeket (tMŰvetke»eiekel) réialetfltetétre berendez
FUCHS és SCHLICHTER
tejgaaOaaigl gépgyér
BUDAPEST, TI. KEKÜX.ET, JASZ-UTOXA 7. wtlm*
> ^ ■
y?
4
•v
* ■,...... —\'*> ti.^\'Th " fui^i / ai ...... ■■ ■ . . >. .m ...» i*7 i
M ház: lehonláé miatt

,\'a.fj., y-


kónytelen vagyok MM, ebédlő, mkm.
a raktáron lovö KEílllI^CBB*«« * , uriszobai berendelések, valamint egyez bútordarabok minden stilos\'éa fanemben ,
ss mSBy©n BeszáBBSiotü: árakon © S a eS n i."
Atisztolt vidéki vovők3zönségnck rcidkivul kodroző alkalom bútor szQkségloto előnyös boszerzéséro.
} Teljos keltn&$kn¿l különös engedmények.
HERZFELD ZSIGMOND Budapest Kossuth Lajos-uícza és fiüaoyar-uícza sarok I. emelet;
ifj. kotzé pál]
Brázay-félB sósborszesz,
A ki hamarosan szabadulni akar a toféjás kelleraetlon érzésétől, dörzsöjjo ho arczét, homlokát, valámint a főjét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez múlva már reuakivüli üdítő hatéit érez.
1 nagy üveg ára S korona. . » * -
KÁVÉ és TEA
J U\'ó Háflarlátl (lr*n Jó) frt
1 kiló Veracny (l\'ortprtol frt
1 kUó Porlorico (ig. atttd.) w frt
1 kll4 Cuba (rínom) > % fit
t kUó Orcorr <fl*°mi frt
I kiló mocca jj írt t ktjó moíca (ltgfi».) ^ M t kiló arany Jáva . * X frt
1 kB4 vur JávaOf. ffau) trt ajinlom mnbU frl—in
keit kivMaaL
Vagyat Wrk. (1«. Jó:) Ü-.M
finom P.íri6tt Ví frt
Cuba POlkSlt frt
1 kUó 1 kUó
1 kiló
1,40 1.00 1,50
Kávéhoz csomagolható
14 kiló Mandarin, caáu. kar. m frt 1.00 1 a kOi Mandjirin, oU krr. S frt #9 1 4 kiló Hártartáai frt 1.96
1 8 kiló Háitartfel Hírt as
kilót ]*o«tar»áknál (tncjjhín , Wbb falta 1« kOUbttó, már vldákre 1» t»ljaa«n bármactr. 4a elrámolra kltld
BALOGH LÁSZLÓ
aar*. 4« tea kiviteli tbüsU ;><v
Budapeat,
Fiadét: Vn^ KotUabülai-otoa u|T.
*14ka«leUkTVEL, AnárAMT-Bt ÍS.
TL, »0hAjiy-titoa et
IU«o fo »4x1» «lap«« gyóryiiktral folytán kUtWaut kilUaó r^adtlu-uUMt kUóa&aeB _»JáoUiatf._
Titkoa betegségekot,
bugycíJfolráat. nagtraléit, Hólyajhajokat, ».keket, (YpUUla beiectógaket ó« »tóbalait, a Utű-ctí elgjfn{UJ4r¿\\ ax tnferlóióa kór«ULei»iny*it, Ilik fehíiíoly^At ót bármily mii ntl bíUgeó-C\' t, bórktOté.ck.t, gerinc»- 4t id.gb^Jokat; kXit ié«4U IMUUIIÓ «> a lr(bltUMbb, gyonus Ma 4« Hk«re*ta gyógyii)«
Dr. Czincsár J.
eoyei. orv«afe«<for
Lakik: Budapest, VII. Kevcposl-ut
1 l-li. ma. X. *m.
4 Hrniel: i. t. le, óritól 4 órilt 4« «tU S-S4».
I Kolfin TiróUrmtk, kOlón b«- tt kijárat. Uvtlekr* I aíónnal vilautol. Uy¿;y«wril gondotkoiik. g
Clcsó pénzkölcsön» #
iözvetitOnk, do csskis földbirtokra kclíi-[ázás íuoUctt Öt Ezúxaléhra, több évi Wrlcsrtésrc,előleges díjazás nélktll Váraúy és iűarkovite. Hmiapest, Józuuí-körut Lé—a. levelekhez vúUiszbélye^ csatolandó. TaLflhatok délután 8-G-ír.
Ajánljuk mint a vStághira
erfurti ker^iésfSimagvak
\' * v .>4
legjobb beszerzési forrását
mmmmER erfurti kertimao raktárát
Budapest, V. Nádor-utcza 8.
gaxdaségi gópraktái*
Bpcs^ V., Lipót-kőrut 18.

léU7.
ülL
T
nyerhető a híres hajduaágl pedrő ban-náiala által. Kgy dobot 60 fillér 3dob^ox 1 kor. GO ílll esnkia a p előzetes beküldéso után (utánvéttől 7é drágább) küldi a készitö -
Orosa Kasy Ferenoa gyógyszerész,
k 8.-8K0B082X.ÓN, \'¿é
iW . PírakWTj \' »
n»*ura»yiaok, fúróba*, auok, jy
Mvók uOudonnwaa v V;
szivattyúk uj és basztáltt
gépek éa késlaxaraaimok »aktéra,
LegjoiA min&ségO
(Gomposiczlí) BMík fim
GRÜNSPAN IZIDOR
BUDAPEST, V^ Vioat-ut 24. fa fr mpagatt tabar»4Iyauaw«a ^
Vesx és elad
.V
blxonjrnyal hosxá&k fordul, hA ■erajciyy» zllorb* v»n, vag-y aor»-lagyóro kSloaóut p.Hnr, wlral a leancniraaAbb hSloaOnt adtnk, meljr nptó r4»itUUkbou vlaiuaslzatUaté,
aaeaklvfll
3 havi kamatot
elengedünk
a»rt*41orl«enr*t baküldl, «M4t p4a-rOnkkal «or«Jogy4t kiváltjuk.
EeCHT Bankház Budapest
-Uto o. 4a Eimi4bet-kflrat 3a.
f
ÓCSKAVASAT, RZEB&XAKOXAT, teljen mtlfcely barandaxéaak«».
«MrálUkMtt.
Gazdálkodók
yóp-olajat, mtndoonemO konb-olajat, n*kór-kenóoaSt, mlndoafó\'.a olajfoatókot, kónvlrá-(Tot, kaaarü-aót, r\'paxat, owmontat, kátrányt, kArboUsanmot, aiapyonry«k»rat l«xa>La«ób-ban 4a loyjobban kaphatják
ISuUlsz ^¡klosiiül
Budapest, YU. kar, Rombicb-steza 13.\' szám.
. ;> Kirátypemeteffl-bonbon ,
köhögés, rokedtséff. hurut, rémhülés ollen nyálkaoldó. Kgyedüíl hazai g^\'ártmány, mely mészmentra cznkorbóL és gyógynövényekből készül, 1 deka 4, doboza 20, 40 éa 60 fillér. Gyárosa:
W BáBKCBT BEZSÖ
Budapaat, VII., Elemér-utoxa 30.»
A világ legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, g^ó^ylárakban ós a vasúti állomáEok óttermcibon.
Ajánlja: aAnF.mrr. (■« n<U-fM» „..OOSTÍO, tfwn- »ewnoaKonyalt, tóltUbll »labil alakban malrak mi< fo^khox rlrronyilra 40 .láialák WUtH
anyag mr«takartlá*^al dóimnak. 8—-10 lóerojü gőzeséplő készleteket, mim dea fajtájú lovas-cséplő készleteket vet4 , és arató gépeket
Minden más gazdasági gépek nagy v4j, laaztékban. Kedvező fizetési feltételok.
v -XtváUal malomb«T«t»do*4aak#t. ■La. Aijacy*4k lofyea ^ bérmenUa. 1 ¥
Siámtalaa U\'iifM trat «> totyUa aaao t7 4v óta fcoálU
U^jobbaa a^áalkatí
4(1 árf

■■ < >
Rendolölntéaat
•a Opera aiUstt
[DflGABAY; ANTAL
. v. ea. 4a I
a\'iwl lH4errí<*k i
biitos aikairel, nwnk férfi- 4. n&i i

aa. ta kir. aaaUUy 4a b4rbajak
rr^*«^
folyást, {akityakai, u óaíaitón« «ulajail, kart M priBdtanemtl b4rbaU«^WTal«\'. ... fvrflarit, Sauloknál 4a Mi>ü)b«kji4( afyaiial kl-lAat atadinóiitnyai kipróbált módwar. aiatiat — gorvloakodta laaa. KaxiaUai aa-ponU 10-4-lg 4a «ala T-S-lg. Levelekre vslssrel. , ■ i r
;t gyéoyszsrekrél jeadesksdlk
1

Hanatlan olcsóság ^tmt
I telj«» mbiho« raló fa*tók báinuly winbtn 00 W
Uj aranyoíó 1 üreg rccllel — — —--50 f
1 kg. borostyán padló feat4k-----100
I kgr. olaj ftíUk---
1 kgr. p/ima patent firnl.it
Knpható
Brfill Testvérek n^vtí,:^0
------ÖO „ ¿
-----va „ I
6:
IfAtftttttmtSMtílHflSI««!
Ha valdbao jó tintát akar ||
*ST k4ijaa, vagy r.udaltaaaan 15
kassa! tintát«
: Maderspach és Székely
f.Uőmag-yni or./i^l llntttryárából |Z
_ ------- KA a 9 A M.
A kinek ji sérvkötő
Kálnai Lipót utóda
kaatyüa éa kötaaawéaac «aéqhaj Mlakolcron, Széchenyi-tó« 42.
Kezfyíik és miederek
KELL, HOGY MINDENKINÉL
EffJ mono^rtunm szekrény nyel krajezáréri,
»•ly Urtalmax_____
kúnjrtk .U>. l>áljtgx«aéia.
kan<^k moBograinm WJieg.it wo»baló í.ttákkot ellátott pirnival íyyOlt f?h(mcinO pifgjc^iéícra. Talamlnt leTclrspir, boHWk, nÚTifrrek. uytgueeie. Ltgjobb óv«i<jr frh.mcmU ó. kalap klcerélów ellen all>. tjori piakllkun, u.dQniág osrvkla 35 kr. ti 10 krajciár poxtó tljleie. bAaidí>e «IJoaóbeo. (UtántótUlUrg IgMi diaga). 0 Uoboj Titciónól daraUnkinl 5 k/ajc/áíral olca^bb.
hammer m. bélyegzi) és monogfamm gyára BÉCS, II, TABOBSTASSE 2jö.
JlClryek kiijanak ái>r7i4kat aUojromáal aolaUkrii


II. érfályum, 90. srtm

lajy-Kanlzsa, 1902 Mtfi márctos 3!.
I\'TTT—r
E§y síim 2 flftftr.
"TiT
YKANIZSAI FRISS
Előfizetés! ára:
Helyben háthoz horJva egjr lióra (10 fillér. .*. Vidékre póstal küldéssel egy hóra I korona tO ftllér.
Ktsdé tulajdonosok: a Fslslős ticiklistj:
Krausz éa Farkas. .^JB^OUVAi irooo.
Szerfcesstőség és kladóhivaUl: Kr»iu* és Farksa papirternk«*»
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott a ,Na©rfcaiujMal Friss (Jjsig* szerxődíesa oyomdaj^aa.
Letartóztatott urínő. ^ Elfogott betörő.
Bálványimádás.
Romboj látok la a vallás megszentelt oltárait és imádjatok bálványképei, hódoljatok az arany borjúnak. Legyen a tl vnllástok a péns vallása, inádságtok a pénz imádása! — Hiszen kereskedők lesztek, kiknek nincs szüksége a vallás magasztos tanácsára, vigasztaló erejéro.
A pult mögött, a burok asztalainál úgyis Őrködik felettetek Merkuriusz, a tolvajok és csalók istene és nektek a kinyilatkozlalott isteni vallás bölcs lanai csak hátrányotokra lohelnek. Legyen a kereskedő az anyag, a pénz embere és irtsa ki lelkülotéből az idealizmusnak még utolsó szikráját is, mert csak így élhet hivatásának, csak igy áldozhat igazán az ő istenének: az arany borjúnak.
Így gondolkodtok ti rideg paedagógu-sok, kik ki akarjátok küszöbölni n val-lástanitásta felső kereskedelmi iskolákból.
Vallástalan, hitehagyott nemzedéket akaitok-o nevelni a magyar hazának?
Nemzedékeket, kiknek lelkületében nincs mog az isteni szikra, a vallás szikrája, hanem szivvilágukat közöny, fásult uembánomság uralja. Gyarló emberek, tl nem tudjátok, mit cselekesztek. Ne játszatok könnyolmüen a vallással, sőt korbácsoljátok ki közületek a farizeusokat, az iilentngadókatl
Gondoljátok ineg, hogy a vallás az élet világító tötnya. moly mogmutatja a léi óceánján tévelygő vándornsk az igaz utat, melyen bcovezhet a boldogság és megelégedés révpartjáhos. Inkább neveljetek eg / vallásosabb nemzedéket — kik fel vannak a hit fegyvereivel vér-tozve, mert csak igy küzdhetnek meg a lét viharában a sors szeszélyes erejével.
Hazafiakat neveljetek éx vallásos polgárokat a hazának, ezekre van szükségünk, nem pedig bálványimádókra, aranyborjú tömjénezőt.
Vívómester ós állafszeüditO.
A körút egyik hangos éjjeli kávéházéiban nagy lárma volt ma éjfél után. Ké: szomszédos asztaltársaság vosxetl össi» valami csekélység fölött.
Aa egyik társaság ugyanis azt állította, hogy a Veres tengernek „veres" a szine, a másik azt mondotta, hogy az nem áll, mert ottan a víznek • színe egészen rendes, i
A vitatkozásokat először türolmetlen később azonban sértő megjegyzések ki-Bérték s igy történt, hogy a társaság hajha kapott és az egyik fél is, a másik is, külön-külön vált. Külön asztalhoz üllek.
De a harag még sem volt olyan nagy hogy egymással no vicceljenek. Valaki kieszelte, hogy provokálni kell a másik társaságot.
Az első számú asztaltársaság höso egy Mokry nevű 26 éves fiatalember volt, akit éppen az este avattak lol uj taggá. Ez fel lett szólítva, hogy provokálja a másik asztaltársaságot.
— Itájuk ijesztünk — szólt a cselszövő — azt kell állítanunk, \' hogy Mokry ur „Maucry" Amerikából visszatért magyar állatszeliditő.
Ezt mindenki helyesléssel fogadta.
Két tag az első számú asztaltársasághoz lépőit ós bejelentotte, hogy a második számú, sértett asztaltársaság nevében Maucry állatsseliditő ur, n társsság uj tagja, provokálja á sértő felet.
A dolgot a provokáltak tudomásul vették és közülök a tervbe beavatottak rögtön a nálunk levő, társaságukba belépni akaró Almás József hivatalnokot szólították fel, hogy fogadja el nevükben a kihívást.
— Miért nem?! — ssólt Almás.
— Azt fogjuk mondani, — szóltak a beavatottak, — hogy vívómester!
Ez oldalon is tetszett ez az indítvány
Rögtön megfogalmaztak ogy levele, a melyben tudtára adják a provokálók-nak, hogy Almás vívómester ur elfogadta a kihívást és helyt fog állani a sértésekért.
A setydek rögtön összeültek és tanácskoztak. Megállapodtak, hogy kardpárbajt fognak vívni az ellenfelek. Feltételek végkimerülésig lovassági kardokkal és bandage nélkül. Idő és hely : m. 25 d. n. 3 órakor Fodor vívóterme.
Mindakét fél elsápadt, a mikor megtudta az eredményt. Ijedtségükben szóhoz sem tudtak jutni. Látszólag tudomásul vették a megállapodást, valójában elhatározták, hogy nem fognak megverekedni.
Mindegyikük ugy rendezte a dolgot, hogy legutoljára maradjon a kávéházba, Három óra felé elérték céljukat Az asztaltársaságok tagjai hazamentek. Csak ők ketten maradtak ott.
Magukra maradva farkasszemet néztek először egymással, de nom sokáig.
Végre is a „vívómester* rukkolt közelebb. Azon kezdte, hogy bemutatkozott. Az állatszeliditő barátságosan fogadta ós kijelentette, hogy noha szokatlan, hogy ellenfelek egymással barátságot kötnek a párbaj elölt, az ismer kedés örömére igyanak néhány palack bori
Öt óráig ültök az asztal mellett és egyre ürítették a borral telt poharakat.
Két óra alatt teljesen elázott mind a keltő.
Öt óra után kocsiba ültek és baza hajtattak. Történt azonban, hogy a kocsisnak nem fizettek annyit, amennyi járt neki, ez rendőrt hívóit, aki a VIII. kerületi kapitányságra kísértő őket. Itt az derült ki a jegyzőkönyv felvételénél, hogy kicsodák.
Egy gyermek halála.
Budapest, márc. 27.
özvegy Kovács Andrásné felső királysor 50. szám alatti lakosnönek január hóban kanyaró tünetei közt betegedett meg B éves Jancsi fia. Kivitte az illető orvoshoz, H ki konstatálta rajta a ,vö-rös"-t h irt is neki orvosságot.
A fiu későbben olyan rosszul lett, hogy anyja nem merte szállítani, elment hát ismét as orvoshoz a kérte, hogy ménné el megnézni a fiút, nagyon rosz-szul van, nagy a láza. A doktor nem ment ol, hanem ujabb receptet irt látta tlanba.
Ujabb napok multak el, a 9 éves Jancsi egyformán rosszul volt, vért kő-
Íiött, de megbetegedett ki öcscse is, a tárom és fél esztendős Józsi. A szegeny asszony ismét elment az orvoshoz, kérte könyörgött neki, hogv jönne el a lakásukra, mert nem tudja elhozni a gyönge kis gyermeket, a kinek folytonos nagy láza van a most már vért köp. Az orvos nem hallgatott a szegény anya könyörgésére, hanem a nélkül, hogy valaha látta volna azt n kis fiút, receptet irt neki, hogy az orvosságot cssk adják neki rendesen.
Háromszor volt as orvosnál hiába Özv. Kovácsné, háromszor könyörgötl neki hasztalan, mire negyedszer elment, a kis Józsi nyolc napi hetogség után való halálát jelentette az orvosnak. Az orvos pedig látatlanban kiadta a halotlcédulál, a kis beteg orvosi vizsgálat nélkül halt meg s haloltkémi vizsgálat nélkül temettetett el.
Ez a száraz eset, a maga ridegségé-
ben is. fölháhoritó. Szándékosan nem fűzőnk hozzá kommentárt, kötelességet teljesitottünk, mikor az esetet szóvá téve, az illetékes íórum elé idézzük Kovács Józsi halálának történetét. Vizsgálatot kérünk.
Szerző Sándor csak e hónap elején
Íőtt ki as I. kerületi bonvédhadhíróság ludapesti fogházából, ahol hat hónapot ült. Alig hogy visssakertllt ezredéhez Debrecenbe, pár nap múlva hazaszökött Diószegre, állítólag a testvére lakodalmára.
Diószegen azonban » csendőrség el fogta és behozván Nagyváradia, átadta öt a nagyváradi 4. honvéd-gyalogezred parancsnokságának.
A szökött legényt civil mhábaa bekóterezlék » fogdába s már a napokban készültek íölszállitani Budapestre a kerületi fogházba..
Szerz? Sándor\' azonban a szökésre gondol\'.. A hitványul épitelt fogda pedig csak elősegítette tervének sikerét. Szert» tegnap- hajnalban a szalmazsákját ez ablak alá állította s őzen felkúszott en ablakig. A vasrácsot könnyű módra kivette helyéből s kiugrott a laktanya udvarára. Óvatosan elkerült az udvar hátsó felére s az aránylag alacsony kőkerítésen átmászott.
Igy elkerülvén a cirkáló Örök s » főkapun álló őrség figyelmét, megszabadult.
A szökést 5—8 óra Újban vették észre, amikorra Szerzó már ki tudja merre járt. A szolgálatban levő tiszt jelentette a \'szökést a rendőrségnek is. Keresték is a civil ruhában levő szökevényt a tegnapi egész napon, de még nem tudtak nyomára akadni.
^ i \' , ■« ■■ .. 1 "M
:t
Kedélyes foolifc
Nagyvárad, atárc. 27.
A Rulikovszky-uton levő uj gyalogsági honvédlaktanya építői bizonyára a leg-túlzóbb humanisták. A laktanya fogdáit ugyanis akkora körültekintéssel építették, hogv azokból csak as nem szőkheiik ki, aki nem akar.
A fogda ablakai könnyen elérhetők, az ablak rácsozata pedig, c;»ak épen hogy a szél ki no fújja onuét, gyöngéden be vsn illesztve a vakolatba és nuszta kézzel "gy gyermek is kiránthatja a helyéből.
Ily körülmények közt igen kevés fáradtság árán szerezte vissza magának tegnap reggel az aranyszabadságot Szerző Sándor honved, nki azért voll becsukva, meri a debreceni 3, honvédgyalogesred-tői, ahol szolgált, megszökött.
Az »sszooyszöktetfi bOotetésB.
Budapest, márc. 28.
A Teréavárosbao már hetek öta beszélik, hogy cift nemrégen nősült dúsgazdag r.ytigalomba vonult kereskedőt as a kellemetlen csapás érte, hogy neje megszökött.
A/, a:\', jobban mondva nejét megszöktettek. A szöktető a kereskedönok. aki k(i!ónben már 52 éves ember, egy fiatal rokona, »kit kegyelemből tartott magánál és hogy valami cime is legyen, üt-káránák nevezte ki.
\\ üatal ember valami Teschler Gyula nevü, volt várisi imok, »»t a jó módot, amibe jutott, ennélfogva azzal hálálta me*. í\'Ogy nagybátyja ifjú, hiszékeaf nejének elcsavarta a fejét.
A szökevények Bécs felá vették utjo-kat. Bécsbe megérkezve egy másodrangú szállodába szálltak meg.
Kgy hétig éltek 4gyüit. A nyolcadik napon azonban az asszony oyomtalanuül eltűnt.
Teschler kereste mindenfelé, de aena
találta.
Klöszőr ast hitte, hogy az asszony megbánta tettét és visszatért Budapestre, de t^skhsminar megkeltett győződnie arról, hogy a szép nő öt is megcsalta.
A jelenleg Bécsben idéző Schömana cirkusz ejjy akrobatájával ismerkedett meg a nő és «¿z» \\ az emberrel szökött meg ismvrotlen helyre.
Teschler nyomukba jutoK és utáaek utazott Berlinbe, de már későn jött. *
As akrobata egy angol czirkusxtársa-sáusl tovább utazott még a mull héten.
Teschler, a ki az asszonyt nem tudta elfelejteni, íöbs lőtte magát Bécsbea.
Ma délben ugyanis Bécsből tudésiténk telefonon jelentette, hogy Teschler Gyula huds pesti születésű magánhivatalnok GumpenstraUenílnkásánfőbe létté magát as éjjel és meghalt
»


rfVTF- rfrt ti r
i•Mii\'i ia .■■!»■

j[ Mit leány fírflmtótefl.
" A múlt ét Demnlxr havábsn
budapesti rendőrség körözést bocsátott ki egy Daróczy JcnÖ nevü 17 érés debreceni stfl letésÜ boltiszolga elten, aki 8tcinhubl Upot nevű fővároal kereskedő üzletébe betörve, onnan 1G0 koronát lopott el. A debreceni rendőrség Daróczi Jtnőt tegnap elfogta és Míle Pál rendőr-fogalmazó mindjárt vallatás alá vett* í fiat. Dar^cii tagadja a terhére rótt c«c Hkménvt Aat mondja, bugy 6 Zel;nger Ede helybeli eimfestőnél volt alkalma-aásban és onnan egy M, Nagy Marton nevü legény a munkakönyvét ellopta éa a Daróczv nevet hawználva követte el o betörést. Ilyenképpen Daróczi ártatlan tolna, mint a ma született bárány.
A rendőrségnek tehát első dolga volt M. Nnpy Márton után tudakozódni. Me keresték Zoliuger Ede cimlestőt, a slmondta, hogy szolgált nála egy Hagy Márton nevü flu, mint bolti szolga
mirel tiz forintot s több apró tárgy t lopott el tőle, feljelentett© és el ís*pta. Kitűnt továbbá az isv hogy M
Sagy Márton nem más, mint Alexi Ju-Inna, egv turai illetőséttü 17 éves leány, aki Túrán egy M. Nagy Mária nevü leány cseléd könyvét e\'lopta és a Mária szót Mártonra hamisította, lévén szük •ége arra, hogy eltitkolja k!létót, lová gatta szép, vörös haját, férfi ruhát öl-tétt és elszegődött ZelJngerhee bolti seolgánnk. Hogy aztán ott is lopott, ismét eltűnt és most a rendőrség nem tudja, hogy fiu e még vagy már ismét leányzó.
Lehetséges, hogy most Is Debrecenben tartózkodik és a rendőrség ezúton figvel-zoezteti a közönséget, hoov ha netalán »zolgálna valahol egy M. Nagy Mária vagy M. Nagy Márton vagy A lead Juliánná nevü fiu vagy leány, jelentkezzék a rend-dWgcn. Az elíoeolt Dáróczy Jenő meséje fiyenképen igen bonyolult históriát idézett elő és amig a kétnemű szélhámos leány kézre nem kerül, alig fogiák meg áldani a rejtélyt, hogy ki volt az a VŐrős haiu, szeplős arcú és kék szemű fgyén, aki a fővárosi betörést elkövette.
Küabüit pénztár.
Debrecen márc. 26 Fényes nappal, mikor az utcán leg-tasgyobb a forgalom, déli 12 ós 1 éra között titokzatos módon kirabolták tegnap a László Altért és társa könyvkereskedő cág píao-utcai üzletének kéz Jíénztárát. A nyolcszáz korona hiány Csak délután vették észre. László üzlettulajdonos két óra felé ment a könyves boltba s egy kis leányka jött elé azzal p hirrel, hogv nyitva van üzletajtó.
A kereskedő rosszat sej tv* besietett, áo mindent rendben talált. A pénztáros kisasszony msga csak i éra tájt vette észre a hiányt KI rolt a tettes — az
rlőre bizonytalan. A kisasszony álli-sserlrt a fiók zárva volt s erőszaknak különben sincs rajta nyoma. László azonnal jelentette as esetet a rendőrsé
{•n, melynek bűnügyi osztálya lázasan eresi a tettest. Legelsöbb is a cég alkalmazottait hallgatják ki a tényállásra nézve. Maga László senkire sem gyanakszik.
jótékony oélra, Az elnök természetesen
roppantul meg von hatva és feltétlen hálával fogadja a kegyes tervet. Két vagy bárom nip múlva azonban ismét eljön az ismeretlen ur ás azt mondja az elnöknek i
— Elfeledtem őnnék wtgmondonf, hogy szükségünk leet egy párizsi művésze, vagy művésznőre a cél érdeké-ben.
Jó lenne, ha íme ön a kerület képviselőiének, ho>ry beszéljen a miniszterrel, oki kieszközölhetné ulamelyík «uh-venciónált színháznál, hogy szabadságot adjanak valamelyik művésznek. Az elnök, aki rendszerint előkelő személyiség a városban, csakugyan ir a képviselőnek ; oz viszont — tekintettel a befolyásos pártemberre és vá.osztóra — nyakára jár a miniszternek, aki aztán, hogy szabaduljon embcíétől, ir az ¡Jlető igazgatónak, bogv odja meg a színésznek vagy szinésznőnzk az engedélyt, Időközben azonban az ismeretien is jói fölhasinálja idejét: Elmegy a balyi mü kedvelő-társaságok vezetőihez, a dalárdák elnökeihez, a zeneeyv e»flieu-Llj« és megbeszéli velük a dolgokat, akik a ótékcnycélra való tekintetekből, meg a ¡¡látásba helyezett párizsi művészi ki lünöséfgel való egyű;imüködéa kedveé szívesen ígérik meg közromüködésüket inpven is vat.",\' nevetségesen kis tiszteletdíjért.
Ezek után fölkeresi as illető párizsi művészt Is, akinek — aszerint, auiilven művészről szó van — 500 vagy l600 Irank tiszteletdíjat Ígér.
A művésznek hízeleg a meghívás mikor a szahadságdlás kérdését is jó előre elintézve látjs, beugrik, elmegy és odalent szervezik az előadást az épen olt működő színtársulat nagy kárára.
A jegyek ára ugyanis olyan méregdrágán vannak megszabva, hogy « színházba járó közönség, akit a helyi pok fizetett reklámcikkeivel is meghódítanak, a jótékonysági előadás után, amolyre összeköttetései miatt kénytelen elmenni, hetekig nem jár színházba, hogy a jótékonysági előadás költségeit behozza. As előadás óriási látogatottság mellett történik meg s a szinházdirektor — a jótékony cél, meg a polgármester miatt — néha még díszleteket meg ruhákat is kénytelen kikölcsönözni hozzá. A jövedelem természetesen óriási.
Ekkor a jótékony ur szépen kifizeti a párizsi művészt, a pár száz franknvi kű \'ön költséget, 4-6Ö0 frankot kivág a ótékony cél számára is, a többit pedig szépen zsebre rakja és odébb áll, rendszerint a legközelebbi szomszéd városba ahol aztán folytatja áldásos működését. Ahonnan pedig elvonul, mindenütt megfújják számára az elismerés harsonáját. amit egyébiránt — legalább orginalttá-\' sáért — teljességgel meg is érdemel.
Originális színházi szédelgés,
Bey francia vidéki színház direktora originális szinházi szédelgésről rántja le a leplet a Párizsi Figaro legutóbbi számában, amely nemcsak jelentékeny Összegeket juttatott az QUetes iparlovag feebébe, hanem még a jótékonyság gyanújába is keveri emberét, sőt egy kis rendjel szallagocskához is hozzá segít Idővel. Az uióbi időben — mondja a tulajdoképpen panaszolkodö direktor a nagyóDn francia vidóki városokban időnként egy ismeretlen, jótékony ur
f»lent meg, aki fölkereste a népszerűbb ^tékonysági egyletek elnökét s bejelenti, ogy szerelne a kitűnő egyesület javára elöaiást rendeznL
—> lliztosílom önt uram, — fejezi be ax iímciellen ur, — hogy legalább 4QJ—600 frank tiszta haszon murád a
Hét nap alatt a világ körül,
Egy londoni lap hasábjain mesébe illő terv előkészületeiről jön jelentés.
Ha nem komoly, gyakorlati üzletemberek keze volna a dologban, az egész tervet hajlandók volnánk Juíles Verne fantáziájának tulajdonítani.
Az oinerikni acéltrust idestova efy esztendeje kísérletez már titokban egy nagy kaliforniai farm területén valami uj rendszerű közlekedési eszközzel a moly tulajdonképen a vasutak theoriá-án alapszik ugyan, de óriási menetsebességével éa teknikai tökéletességével hivatva van a világforgalmat tökéletesen átalakítani, Tiz év múlva — mondja a föltaláló ezzel az uj rendszert vasúttal egy lét alatt meg lobot kerülni a főidet. A töltaláiő lebegő vasútnak nevezi találmányát és óriási menetsebességet vesz alapul.
A legnagyobb akadályt, a levegő el-lenállóképességét a mozdony és u kocsik alakjának azerencsés megválasztásával telicsen meg is oldotta Általában azt mondják az ui találmányról a szakemberek, hogy a hozzáfűzött remények épenséggel nem nagyon vérmesek. A vasút mai rendszerénél épen a légnyomás következtében a gyorsaság maximuma már el van érve.
Az ui találmányú luhcgö vasútnál a<
levegő önálló képessé*« szinte elenyésző
akadályokat ad, a melyek köonyd szerrel lcgvőzhetők. \\
A kitaláló szt mondja, hogy San-Franelscotól Los AngelesJg alig két óra alatt teszi meg a csaknem 500 mért-földnvi utat. New-Yorkból Párissig tgy hét alatt és pedig egész Ázsián keress-tűi. A vasul a függő hidak rendszere szerint kwssül és csupa acélcsövekből éti. amelyek szilárdsága a leobalalmasab acél trsvérzéket is meghaladja. A vasul uj rendszerű mozdonya is korszakot alkotó találmány a hajló eszközök történetében.
Működésének precizitása szinte már maga a tökéletesség. Erőfejlesztésének olc$ó«ága pedig már majdnem meseszerű. Mip a mai vasutak tüzelési költsége óránkint köiülbeiül két koronába kerül, addig a lüfgő vasétnknál upynn-arnyí erőfejlesztésre 8 fillér szükséges. Igen szellemes az uj rendszer erómog-takarítása is.
Ha a vonat lejtőn megy lefelé, ez igényim nciu vett hajtóerő villamosságot lejleszt, amolzet induktorok segélyével az utbaeső legelső állomáson gyűjtőkbe ad le. Az uj találmány megvalósítása johhan mondva gyakorlati alkalmazásba való vétele már küszöbön áll.
A technikai előkészületek már any-nyira haladtak, hogy a költségelőLránzat is meg van állapítva. Az uj vasút megépítése ezek szerint mértföldenkínt mintegy 120.000 koronába fog kerülni.
Kiüger és Rhodes.
A t/iOios anekdota és barátainak elbeszélése révén ismeretes, minő zárko-zott és ös széf érhetetlen ember volt Rho-dev Cecil.
De azoknak, akikcl bármi tekintetben is sértett a déls.rikai nagyúr ridegsége, meglehet az az elégtételük, hogy Rhodes is rátalált egyszer a maga emberére, aki még nála is megközclitheietlenebb volt.
Egyszer vadkecskevadászat közben maga beszélte el egy vele vadászó francia barátjának ax alábbi esetet.
Beszélő kedve ugy jött meg, hogy a francia Krügernél való látogatását em-Litette-
— Akkor hát ön szerencsésebb, mint én — jegyezte meg Rhodos.
— Vagy öt-hat esztendővel ezelőtt hiába akartam meglátogatni, nem tudtam hozzája férni.
Akkoriban as afrikandereknek, a hollandus pártnak voltam a feje Fokfőldön és száz ménfőidet jártam be, hogy néhány szót válthassuk KrügerroL A hol-lauclueok nekem köszönhették, hogy Fokföldön egyenlő jogokat élveztek az angolokkal, Angliában ezért hazaárulónak hívtak.
Az egész afrikander-szövetség volt hátam mögött ós Krflger elképzelhette, nem azért jöttem, hogy léhaságokról beszéljek vele.
Megkérettem, nyújtson rá módot, bogv még megérkezésem napján boszélhessok vele; azt űzonte, hogy szombat van, vásár napja a egész napját burgherei foglalják le.
— Akkor hát holnap, — volt az in ditvánvom.
— Holnap vasárnap lesz s olyankor én üzloti Ügyekkel nem törődöm, felelt Krflger.
— Hát akkor hétfőn reggeli 6—6 őra között, hogy 8 órakor olutazbassom.
Mire Krügor válasza igy hangzott :
— A reggelek mindég a burghereimé, Rhodes ur várjon.
-— Hát nem váriam, — fejeste be elbe szélésót Rhodos — pedig nsgyon fontos dologról akartam vele beszélni. 0 nem akarta, snnál rosszabb reá nézve.
Ugy líaszik, az az elmaradt beszélge-las nyitjn annak a titoknak, hogyan köze* ledtok oly hirtelen egymáshoz llhodos Cecil és Chamberlain.
Imo egy másik adoma Rhodes életéből. Pályájuk eleién igen ió barátok voltak Rhodes Cecil ás Gordon basa. Gordon egyszer eléeszélte fiatal barátjának, hogy a kínai császár egész szobára való aranynyal kínálta meg, amiért leverto a tajpingók fölkelését loverte. 0 azonban nem fogadta el az ajándékot, llhodos Cecil ezt lolalt* ;
— A te bolyedea bbcmy elfogadtam volna, akármennyi kisMwet is kínállak volna. Mit érnek a nagy tetvek, ha megvalósításukra nincsen pénz.
Elfogott betörO.
Csak nemrégibon megírtuk, hogy « rendőrség egy 8 tagú betörő bandát kerített kézre, a mely Budapesten grasz ezált. A banda, — mini a vizsgálat ki-cluiitcttc, — három hónap alatt közel 50 botörést, betöréses lopást, padlás tolvajlást és lopást körotett el.
A banda elfogatásakor annak mlndea egyes tagjánál házkutatást tartottak, do csodálatképon az ellopott holmiknak a mik közöl 10 000 koronát tettek ki összesen, nem tudtak xnég nyomára sem jutni.
Semmi nyom nem volt arra nézve, hogy bová is rakták a tolvajok a lopott holmit. Még zálog czédulAt sem találtak lakásukon.
Krecsányi Kálmán dr. dctektiv-főnők hosszas kutatás után vígre rájött, hogy a bandának egy utnzó tagja még szabadon van és minden valószínűség at volt az, a ki az értéktárgyakat elhelyezte. Igy az is tiszta dologként tűnt ki, hogy a lopott hobnh valahol vidéken vagy külföldön értékesítette, r Az ebbon az irányban megindított nyomozás aztán megállapította, hogy at utazó tolvaj Waltzner Dessö Ifi évei munkás, akit legutóbb Bécsben láttak.
Két detektív rögtön felutazott Béoab* és az ottani rendőrség támogatásával elfogta Waitznert az éjjeL
A szabadlábon levő betörő tolvaj gavallér módjára öltözködve, jó sok pénzzel bőven ollátva vígan élto világát.
A bécsi legelőkelőbb vendéglőkben és kávéházakban étkezőit, Illetve szórakozott, sőt az orfeumnál egy táncosnő kedveso is volt, akire szép pénzt elköltött
A banda állal lopott holmit ő értékesítette Bécsben orgazdáknál, akiknek a rendőrség nyomában van.
A k\'< detektív az éjjel a következő sürgönyt menesztetto BudapostM a főkapitányságra,
„Waitzner elfogva. Holnap hozzuk
Budapestre.*
v". • Örült az utcán.
t f
; : v. Bécs, máro. 27.
A Mnrgarethor-strassen az este nagy rémületet keitott egy férfi, aki kést rántva elő zsebéből, mindenkit o szavakkal tár madott meg:
— Pénzt vagy életet t
Az emberok ijedten menekültök előle és rendőrt hívtak, aki a gyilkoló kedvű férfit lcakarta fogyvoreznL Ez azonban nem ment olyan könnyen,
A dühöngő embor neki esett a rendőrnek és még mielőtt az megakadályozhatta volna, a földre teperte és fojtogatni kezdie.
Talán meg is öltő volna, ha egy másik rendőr nem jött volna seghségór« megszorult társának.
Ennek láttára a dühöngő felugrott éa ennek i? neki rontott.
A másik rondőr azonban kardjával idejekorán kíütötto közéből a kést ós aztán ugy vágta fejbe, hogy menten összerogyott.
A dühöngőt igy megfékezve a rendőr*
ságre vitték, ahol kiderült, hogy a« U lető Waítzendorfer Ferenc 20 éves mun
ugrót*
kás, aki néhány nappal az előtt meg az őrültek házából.
Rendkívü veszedelme« ember, akinek az a mániája, hogy gyilkolnia koU.
Visszaszállították a bolondok házába ahol most szorgosabb őrizet alatt fog* iák tartani-
Letartóztatott uíí ni
A budapesti rendőrségnél már régeb. ben panaszt emeltek egy Némethy Ká tolyné uevú asszony ellen, a ki hamisi" toll okmányokkal áfnetok alatt könyőr* adományokat gyűjtött ós aztán mogszö-kötL
Most a nő «Nógatásáról tudósítónk a köreikező táviratol küldlo i
Brassó, máro. 20.
Botfalu falusias ogybanguságát csütörtökön egy érdekes eset zavarta meg. A csendőrség letartóztatott egy Né-methyné nevű budapesti úrhölgyet, ki osalással ván vádolva. Nómet\'áyné mióta válóperben áll férjévol, többszőr rándult le Dudapestről Botfaluba, hogy megossza SE." százados falusi magányát.
Az utóbbi időboa azonban rossz fát lett a tűzre Budapesten s igy, midőn n falusi idyli élvezetére várt, n csendőrök toppantak be e a foss uri nőt a törvény nevében letartóztatták.
Némethyné nagyon megrémült a szuronyos csendőrüktől a kérte őket, hogy engedjék meg, hogy a mellék szobában ruhát változtathasson. A csendőröknek nem volt sommi kifogásuk ez ellen s Így Némethyné a mellékszobába vonult s olt K. százados boiotvájával öngyilkossági kísérletet követett el.
Az erekot mindkét kezén fölmetszette.. Mikor a csendőrök benyitottak a szobába Némethyné véresen, eszméletlenül feköd a földön. Azonnal orvost hozlak, ki be kötözte a sebekot.
A letartóztatott uri nőt tegnapelőtt este Botfaluról Brassóba vitték, hol az ügyészség fogházában ápolják.
Borzalmas baleseted
Bécs, márc. 28.
Két borzalmas balesot tartja izgatottságban a város lakosságát. A balesotok megint a gyors hajtás kövolkozményoi.
Az egyik balosot este történt. A Ferenc* József hidon ogy teherkocsi nekimeut egy kis kézikocsit huzó fiucs-kának, a kinek homlokát a kocsirúd vége egy oszlophoz ugy oda szorította, hogy az agyvolejo rögtön kílocscsant. A fiúcska 14 éves Soifíer József iparos tanono volt.
A másik esőt a Johanngasseban történt, a hol egy sobesen bajtolt kocsiról egy métermázsa nehéz láda esett le az éppon arra járó Gasmaíor Mihály 4 éves fiúcskára, a kit a szó szoros értelmében agyonlapított.
S
L Fájdalmas, kínos is kaJla,natlM,
ha teste bárhol viszket, súinőrOs, bőr-kutegos vagy kipáilott. Minden bajok toljos megazttulotésúro elég ogy tógoly
Eréuyl-félo
Iohtiol-Salloyl.
Biztos hatás, in I korom ulaattá»»*!. SrátkSUJi
Erényi gyógyszeréez
B*abade*állá.s e. ula alatt
F&rahtár:
*arSk Király-ntexa 19. 4a Brrer frigy-
tár Váol-körat 17. u
rrc
« HÍREK.
— Elfogott ayilkoa. Giládon a mult évi szeptember llén meggyilkolták Brebán Jount. A gyilkost a caondőrség Mínda János ezomélyében letartóztatta, Mind* azonban a csákóval járásbíróság fogházá ból megszokott és azóta nyomtalanul eltűnt A csendőrség a gyilkost tegnap végre •Ifogta Tctnes Miklóson, hol egyik régi kedvesénél koreselt Üdülést. Ma átkísérték erős fiedexet mellett a törvényszéki fog» lázba.
— KaessafUrék. Károly falván. Temesvárról Írják : Nehiny nappal ^zolótt iameroüen tettesok a gyárvárosi pályaudvariba levő péustári helyiségben álló
pénzszahrényt megfúrták« mikor ex nem sikerült, hát az egét* púuatárt jnajuil«1 akarták cipeiui. Siorencsére azonban ezon munkájuk közben megzavarták őket és menekülni voltak kénytelenek. Hasonló esőt játszódott 1« o hó lC-áról 17-éro vírrudó roggolen Kdrolyfnlván is, a hol szintéu nem sikerült, mert az omcloton lakó Szonyák József vasúti állomásfőnök a zajra felébrodt és a betörők menokrtlni voltok kénytelonok.
— Ujabb klvéndorl&sok. Igazán elszomorító az a bir, moly arról irioiit bennünkot, hogy a körmendi és német-ujvéri járásbót ismét mily nnpv számban vándoroltak ki. Napról-ncpra nagyobb mérvekot ölt a kivándorlás, mert e vidékei különösen megszállták a lelketlen ügynökük, kik a saját hasznukért min dont elkövetnek, hogy szerencsétlen hazánkfiait rábírják a kivándorlásra. Mint halljuk, Körmendről is többen, s mind-nyájau családos emberek keltek vándorútra ■ mint nádatdi levelezőnk irja, onnét is ölen hagyták oda falujokat. Továbbá Kertesről 58. N -Hatosról 20, N.-Sároslakból 30, Lipócról 10 ós Strem községből 109 ember indult el Amerikába jobb hazát keresnit — Hogy fog ez végződni, ha erélyesen meg nem Imz akadályozva ?l
Ocluafv peesárlum női óvszer bel-
Qgyiniuiszteri IS0967 301. szárnu rendelet értelmében csakis orvosi rendeletre kapható nMam Sohottola Eriifi Upesten, VI. Andrássv-ut, Váczi-körut sarkán. (Fon. oiére palota.)
— Bossxuélló syujtog;até. 8 évvel
ezelőtt leégett Ficzkó Mihály radófalvi lakos háza, Hiába kutatta a csendőrség még azon évben a tüz kolelkezétúuek okát, hiába vallatták a szomszédokat, a község lakólt. A közelmúltban azonban mégis kíderdlt, hogy a gyújtogató Huber Mihály vendkovácsi lakos volt, ki Ficz kóval ollonségos lábon állott. Hubert a kir. ügyészségnek jelentették föl,.
— Huavétl ajándékok. Loiflnomabb
p és díszes dobozokban éa csiszolt üvegtikbén 8, 4 és
angol és francia .illatok szét:
6 koronáért kaphatók Walterich A. drogériában Budapest, Dohány-utcza 6.
— Farfanyo« oealé. Könnyű szer. rol akart\' magának pénzt szerezni Sos. taréc István battyándi lakós, ki még 1900. évi december hónapban beállított Steíner Rezső és Ungár Miksa rábahid-végi, a kővetkező évben pedig Spítzer Rezső és Ungár Kérőly csákányi bérlőkhöz s azokkal szerzödsst kötött az ara-
ásra előállítandó ara\'ómunkásokra néz-vo. Elsőktől 1000 korona, utóbiaktól 820, összesen 1820 korona előleget kért, mit meg is kapott. Mikor as aratás ideje bokövetkozett, nem voltak fenti bérlök nek munkásai s lázasan kellett igyekezniük, hogy munkások nélkül ne maradjanak. A esalót följelentették a törvényszéknek, mely Tostaréc«t hal havi bőr« tönro itélto.
Hygl«nlkua franoxla g-ummiáruk-
Van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására hozni, miszerint az összes-hygionikus guinmiáruknt (óvszerekot) min den akadály nélkül továbbra is elismort let-finomabb minőségben kiszolgáltatom. Yi-srontclárusitóknak megfelelő nagy engedmény. Kérőm megrendeléseikkel egyonesnn czéjurnhez fordulni. K«l«ti J. Budapest, Koronahoroxoff-ntoxa 17. Képes árjegyzék ingyen és bérineutvo.
— Jó magkore»k«dé«t keres a tavasz kinyiltával a vidéki koreakedő és gazda-közönség. Kpen a mult ősszel nyilt meg üudapeston. Öllőí-ut 73. sz. alatt, Bokréta-utca sarkán Fábián Béla burgó, fiatal magkorcskedö Qzlete. KilQuő cikkeit, kertészeti essközeit. kerti és gazdásági maz-valt eddig is szívesen rendeli jól indult üzletéből a közönség. Modern berendezésű, szolid OrletéboB, kltflnö magvniban senki &em csahlkojik. A lelkismcretn üzletein hert szívesen ívjanljuk a a. é. közönség b Ügyeimébe.
Elment mert éhes volt
Nagyvárad, mire. 28.

A nagyváradi «ikddtbirőiág pinteken •sto kezdett tárgyam! egy bünügyat, amelyben as «gyík vádlott, névszerínt Horga Mihály u Míhánkuluj rózsnfaWi ulrth p.trnsxllojiény volt. 8fombaion egéss nap tartott a tárgyalás s minthogy estig nem lohetott befejezni, az olnök vasárnap repgeí 9 órára tözto ki a lárgya\'ás folytatását, meghagyva a főieknek ¿igy Horga Míhálvnak is, hogv akkoira po*K losan megjelonjontk. Hofpa Mihály azonban nem sokba vetto ezt a meghagyást.
Az alva fi nem ipen száml\'ott árra, hogy több napig fog tarani a tárpvnlrfs nom hozott magával csak egy kis darab kenyoret, rmít még péntokon elfogyasztott, uav, hoav pzomboion egész nap étlen szomjan halbatt vénig a rá nézvo ejvóbként *om kellemes tárpvalást. — Szombaion oste tehát meggondolta a dnlfut * mit sem törődve az egész o»-knrit-róki íntézménviivel. olíndul hazafelé Tonke mellé Rózsafalvára.
Vssórnnp reggel Összegyülekeztek a a törvényszéki paloiába az esküdt urak az elnök, a bírák, az fljrvész meg a vé-dőflpvv^d, de norpa Mlbálv, a vádlott nom voli sehol. Egv falubelije, a vádlott eirvik rokona, mondo\'ta el a bírflíá/aak ho^v Hor^a azért távozol» ol mert nagyon dhes volt. A tárpvalást trfmészo-\\ tesen nem lehetett tolvtatnl, ?iánem intézkedett a törvényszék aflr/őny utján, hopv a csendőrök Horga Mihályt hétfőn regtrel állítsák elő. —----
Ma reggelre elő fa hozták Horgát a ciendőrők, akit az ügyészség, a tői vénv-szék Ítélete alapján vendégéül fogadolt egy egész esztendőre.
MMMMmmmm
Legújabb találmányi
asaa. uim

Szabadalmazott jégplncza.
SokVxl jobba 4e ole»Abbak, mint u tlibbltk i eW-njOk: « Hí ugy tartja m»íit, kon »fiu l<Únyt*n l.lf.lj.kb 25 nlzaltk »p.-li. állhat be; ugra«tnt4n asabadalomra bejelenteti ajabb J4r«aekr4-nyek, eaupáo fábál, omk a rU fiilfojiiAr» rui cln-bádoj alkalaiura, nem bxad, TO uáxalák J4( m*f-takarítáae árb.tS .1; máuárosok\', henlMok, Tondéj-16.61c, UJeMrnokok, iixT.»lntAn báil Kaunálataál b uélkaltizhotetlenek. Arjnr^kel uolfál a fdltalálá.
Bucsanyecz József ^JSS&St
Budapest, X., KŐbányal-ut 44240 «a.
mmmmmmnM
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni ska/ a főfájás kollemetlen érzésétől, dörzsölje be arczát, homlokát, valamint « fejét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány perci múlva már rendkívüli üdítő hatást érez.
1 nagy üveg ára 8 korona;
1 kis „ „ 1 „
BUTOR,
•aj&t késxltményü kárpitos 4« a«t talos bátor laffolosébbaa kaphaté
a kőszit0nöl
Garay-utoxa 44^ iXernád-a. azipok.
A legújabb ós legfobD különlegesség
köaavény««-. rheumàs-, laohiaaa éa ldafféjdalmak ellen
Herkulesfttrdöi
Rheumafluid
Fordulion Schwab gyógyszerészhez Herknlesíürdőn.
Ha m«fpréb&U», meg nem bánja I t avec 4is » ferlas
RleA éélmsf jrarereaéfi
oltirép tésMi, sxobráml aranyozó mUiató»ot Alapíttatott 1890
Vaa SMreatefa a »Mt-áfdeai« Ue4«e4| Neeee tudomására keeni« keff ■StenaMMt klbWUUeia. • m.lfkeo k4«»ttek ej «í-tárokat, Máuákeket, «4-Cíló k«r ekrt vftaxeare 44 fUlue leMre ée táb4l \'uifit 4eMbonaSUa t+ ückriatlreevk aStáeileiea ki4e««etv., Talaatlat r4p et-táxekatajbol («etek.aárvi*
■yetek 4. eraar esek. R4e< »Háikép.kei kijavítok «« a^xJIWM. OJ eltárká-«eket btraevee feitO-W«v4eaek k4ar.niaki-S4e4vel tclrre suiute Ji.ua, SUuU itív« .cotrrlt PSSnal mtetí latel «acbrsit rábál r»-\'l«r»a Cl ^Ji*|hioaU«erra.
Oat too it« i» _iso teo_
Eer Ím uo Ű9 ti» i?4 U4-* Twra«otte kámatwábál y.liokreailrerra
_CJct._100 1» 140 ISO _
kar. ra 100 U« 140 Otee4 árak 4« yontee kt»«ol*áUar4l fes4eak«<Uk aa Ut4xet J4klm.v..
Nagy N^p. János
Mttena.mb.B tftk6r-r>uJ.»aro»á«4 1« ká«l-lefc 4a kápkweteket *lb4t araareMk j4UB4s
»Nlttt
Temesvár-Józiefváro», Bonáz-utozaG sx
100 közQl 09
btsonjrayat hoxxánk fordn., ha •ere|«rr* »áleabaran. vair» aera-lerv4re ltölo.ínt akar, mtvol » Uirmairaaabh kSloeSnt aStuk, »nety apr4 ráaxletekbau vt«i«*£Uatbet4, aaooklvül
3 havi kamatot
elengedDnk
aWaáloiclorrátbeknMI. baU* p4a-Bünkkel »oraJex^4t kiválunk.
HECHT Bankháí Badapwt
Fereeozlek-trr. B. 4« Knu4b*«> kSrat ta.
Gézsák-Crém!
A hfltnyek kodvanoe I A IcRblresohb szakemberektől ajánlt nrckenő.w, eltávolít az arcból mindennemű ti*ztát*ton<á$ot u«y mintszeplőt. atkát, (Mitossor), máifoltokats» Ara egy tégelynek 90 fillér. Egy doboz gézsák-szappan 60 fillér. Egy doboz púder (nagy) W, kicsi 60 ÜUé«. Kapható kizárólagosan
WATTERICBJ A. Crogtriábn Budapest, VU., Dohány-utcza 1
■ ■ ■ .. Ugyanott az összes bel- és ktllföldi
illatszerek, pinerecikkok, g^-ógypipereszap-panok knphalAk^= —= ....., M t ,
ŰiimSaímatm
oael\'ek a« Illetékes tenekspaenltteel
Álul minden tekintetben a l«gUitftiiét»í beknek Ten\'iak e i.inorve és igy a baest ée kQ földi kiállítókén ax első dijat nyerték, 75 Crtté! lülö«böxö Árban kap* baiók. ¿linthogy ex idő szerint e csini-balomnak pedálján én be\'ső xxerktxoUn atólérbeto len UlVlmanyom vae, igy javításokat és áU1aklt4->okat is elfogadok, a haa* Javulásért 4« tattdeságiert keaenéget vállalok.
Habits Antal
bsngsxsrkésxiti m«stev
Ba¿lapéit, VU. kerUUt, Eraiéb«^
körút 42. szára.
Wrmeni»« kU13
OtAK MT8XK» KELL KOSÉI, ófiáai megtakarítáa t MA**A3 KZBAZ.YZ IU1UŰ>.
feíroleum-szappan,
Utjeben Ártalmatlan loroalegjobb mosószer é TiUgoo. 1 drb (80 fill.) elég 50 liter
Visfcea. Bévebbel a mellócsomagoU hasz-nikti utaiatáe.
Öyirt «raktár: BUDAPEST
tm. JJöttenbüler-utoa 89b akim.
IHé$írin ís cryébh iobb üzletekben min-
\'i denütt kapható.
»AMactenM^k (»9 erbt e kod. eo rnurirt
( »Arjaanntfo aUnwt moll»«.
tCéptiaelék mtnionUU kerestetnek.

A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
-i^flföelméb« HJúhVUJC
Hazai
általános MzíosiMj
»
részvénytársaságot,
<
tomom tm sselyail nemcsak i
BlfBenfeld éa Trfran !• féaykóféuwtí mötenao j
Budapest, most Xisdióía-ntca 16.
SUxAly-uU>íAt<SJ}#*kr»»<U»dU« Uá> KitOnő munka, bámulatos olcsó árak. Kmaí kópék kitOnő ós szép kivitelben készíttetnek Kölvétolek a nép bármely szakában, borult időben is sikerr«! eszközöltetnek.
UU*. SUA*, aatak,
. szivattyúk uj és használt
gépek éa kézlszereaAmok raktára.
LegjaU) ntinőségü
(Composicztó) Rítek fém
GRÜNSPAN IZIDOR
■UDA»B«T, V, Váosl-ut 34.
I M»o4iy*o4mnral »«ab»a)
Vess és eted
ÓCSKAVASAT, SZEBSXABÍOKAT, teljes műhely berendezéseket.

Salgétafjáal Wetaeobaeher-íéle
CSOSSi! J4C»
/
Ismét kapható.
Emi királóhirfl éa valódi tiszta borpárlatot Cservonyák György b.-gyarmati és Hankus Imre salgótarjáni gyógyszerészek megvették az összes Készletet (87000 bter) a Weissenbacher csődtömegéből és annak árusítását megkezdték ugy orodeti üvegezésben, mint literenként n legnagyobb meny-nv.\'sé.Tig.
Vegyvizsgátat eredményes
] legjobb és logtlaztább borpárlat 1
Megrendelések
HANKUS IMRE gyógyszerészhez
] SALGÓTARJÁN intézettek.
\' r«WiUC0All&0x<U 4m árjaryiékk*) uol *«1u«lU « tulaj doao. olt

[olőnyö* falté telak mai-
"----U.I.MII». MI..».
lett lehst blztooitani, de
¡«hol mx előforduló k4-nokat azonnsl ¿3 mái«
[lAnyosan bessülik, «őt
gyorsan ki 1» fizetik.
StimXtltM k(wtn»t IrU U SrHM irakcrWi foliUa MM n *T Ma NnJJI* rwxUtf fali»1*1 \'_U«jáalkaguk.
Bendel&lntáKst
Budapest VI. Aiártssy-it 2é. szán
aa 9V«ra asatlet*.
Or. GABAY ANTAL
v. m. U ki/. Mtilj ü«tvm v nemi Wtot^l WrUJok IT*
rrit bl*w* »U«tei, tffr.ia, ilipoM* min-Wa-MUI fóvS- i. mii aoai WtíW^rf K«««**-
_ ii »ofwUtM uU,L\'tJkA boU-
V«rt ti mlnd«B»omft birbtWit»««*, r tfiftiít, tuuloknil it Idfc^bbíin« tejukai ki\'
tolTi»t, ífkWyfk«», •tlaa«tt»ea
Itai mUtniujMjtl UfrtUlt mMttm* ss«rial. -S *MÍe*kMhra Um. UmMUui tm-
?, ponU le-Wf te HU T—S-if.
laszel.
Lsvslakrs válás
«yáffyszsrekrél «aaéeskedlk
. ÖUDAP^SI. WLKUÍFU1-ÚT365I
Ha Jo o* oloti
hangszert
nknr voaol, K6d«n osatc lr)n moff k Old janit.
Pártoljuk a iiazal ipart!
Hicker1 Gyula
szita, eoAronyfonat, kevltés és ágy« betét gyára, legolcsóbb bevásár-■ ■■■ lásl forrás — 1 ..:
BUDAPEST,
VII. JUagydlofa-utoza 90. ezám. ▲Tjacyeafeéea^lU^aveUst birmontv* WH5>
msrov aa—66.
Ja -
¡1-* ííjU.
Feller-fäle Elsa-Fluid
_ az „CLJA- védjegy gyei
lf arasy- éa Mttaftérsssakkaf lat« • barllssl
\' VT"-- 1 ■ 1
lOMdonl, sasára»!!!«!, tslusű, római és pi-
Minden tévedést elkerülendő
ezennel felkéretik a tisztelt nagy közönig, bon «* wtL«A-FLUIO" vásárlásénál i világo
rbsl UéllltésekeM kitflntetwe.
-féle Eisa-Fluidot
K.ÉRJEH.
FELLEB-fála „Elsa-nnid" FEUEB-féla ^Elsa-Fluitt"
■élIrflUafcilatfai
4m MjM ojógya+r, mely biztoa é» gyocs aegitaóget nyújt,
UiwéMlt kltftsiA st6*étty^MMox!»wf!nld, mely csodás hatással aegit és gyégyit a legtöbb betegségnél.
FFI1 FR-ffilfl \' Fka-FlHÍrf" ^ í8»546 «Uamer« levél igazolja, kipróbált szer fejfájáa, fülzúgás, idcgíájdalom, re«tketog, gyenwség, bágyadtság, i LkU.li lOlö^ elleo; g^gyit fogfájást, rossz szájszagot és erősiti a íoghust; biztossn gyógyít tiMés vagy léflvoaat által támadt izzóm-
fájdalmat, oMalsxurást, sssfloatást, kőssevéayt, rsumát, osast, megmereredést, káse-, ás lábfájást) szsmvliaek kltüntt| — fölülmulhatatian hurutnál; kSh5«ésnélf reketségnél, lássál, izzadtságnál, régi vagy ui oym«srbsJakná!f ébráoytslawságsál, ájuldozásoknál, kólikánál, «yomorsyosnássál, bas- és gyoasorgOrcsőknűl és sok ntás bajoknál. — A bálás paciensek saját , tapaeatalatbél írják, hogy a
FFI I Fft-fflffl \' Fim Fluid" bajoknál ia gyorsan és biztosan ságit, melyek a használati utasításban nincee-
iLLLLfriWfl „cwrnuiu M\\ megwnUiTe. _ Nebóz sebekben orvosi ftssáos veendő igénybe a fjFEUJER-fáls HIA-FLUUH mikénti bsssnálsts miatt, mert számos orvos, ki a azért betegeméi megpróbálta, aat a legmelegebben ajánlja.
FFI I FR-fAlfl FltS rtjllfi^ <**k az, mely a minden Qvegbez mellékelt baeználati utasításon a „FEJ-LE««
L^rrri \' nuu nevét viseli és melynek minden üregje a főnt látbaté „Elsa-védjegygyel" van ellátva
FELLER-ftle „Elsa-Fluid" KTT^r**ne el - ttn4cM-
f,FELLEJtu-íéle „Elsa-Fluidot kérni. — Óvakodjunk utánzatoktői, — Minden ki, ki
a „Feiler-féle KLsa-Fluid\'4 készítőjének agy utánzatot küld, jutalmat kap.
ás Mmeatn ktláetsek.
ÁRAK i
1 tuezat Fstlse-íéle JBba-rinld4 ára póetán bárhová bérmentve 5 korona. • tMO«t • kor 80 flfL
« se » h 40 X 4 „ ia „ -
12 tkvegnél kevesebb aem
és iegyes caomafoiásssl küldi utánvéttel vagy a pész eiőaetea beküldése után aa egyedüli kéezitő:
gTSTB | Ff® II IBTKyitft oyöoyamész Ö oaéu. éa klr. fmég* BOURBON FOlAp ITKiL.l«C.Bm ÜB JLI1U őzig udvari «záJUtója.
ozag udvari aaAIUtój!
STUBICA, templom-utcui 9. (Zájprábmegye.)
«
fyégy szertára, Király utexa 11, Dr. Báls győgyssertéta, Nagy-korossMstcza St,
Váczi-kőrot 17.

Insert failed. Could not insert session data.