* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
79.67 MB | |
2014-03-11 10:36:55 | |
Nyilvános 1597 | 4888 | Zalai Hírlap 1913 001-020. szám szeptember | A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 1. évfolyam. i 98 Nagykanizsa, 1913. szeptember 6. 1. szám. társadalmi és közgazdasági napilap. ■ Iöflz*tésl Araki Helyben házhoz hordva I hóra 60 f. Egyes s/ám 2 fillér Vidéken, pestén . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint. Szerkesztőség; Nagykanizsa, Kazlnúy-utcza 5. szárr. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomda Csengerjr-Kt 7. szára. , j Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. J ........I........ BEKÖSZÖNTŐ. Nagykanizsa, szeptember 6. Az ezerkilencszáztízenharmadík év ősze uj tavaszt jelent Nagykanizsának. A város valószínűleg törvényhatósági joggal ruház-tatikfel s ezzel Nagykanizsa haladásának uj korszaka nyilik. Számos lehetőség valósággá válik, szunnyadó energiák törnek elő lekötöttségükből és Nagykanizsa fejlődésének olyan étapjához érkezünk, melynek végét látni nem, csak sejteni lehet. Távoli perspektívák nyilanak meg szemünk előtt: Uj utcák születnek, város részek kelnek életre, gyárak épülnek, villanyosok csöngetnek, vízvezeték vize csörgedez, a városi vagyon jövedelmező vállalatokban elevenül fel a • bűbájos jövendő eme fantom-Nagykanizsájában. A természet, a földrajzi fekvés, a geo-loglai viszonyok, a megyei közigazgatási helyzet szinte egymással fogtak kezet, hogy elnyomjanak, leigázzanak bennünket. Le voltunk láncolva mint Prométheusz a s/.iklához, mig a tetterő lángja lobogott szivünkben. Ennek most vége! Elhangzik a szellemszó, a varázs lepattan és kibontakozva béklyóiból, e város uj fejlődésnek indul. És Nagykanizsa eme virágzó, tavaszi Idejében jutott nekünk az a szerencse, hogy tiszta szándékunkban bizva mi is kiálljunk a kanizsai közélet porondjára. Tervektől forr a levegő, a város a polgármester választás izgalmai előtt áll s érezhetővé válik az a csend, amely nagy erőfeszítés és nagy vihar előtt lepi meg az embereket. Ezekben a jelentőséggel terhes pillanatokban elénkbe mered mind az a sok baj, mely Nagykanizsa haladását gátolja. Látjuk, hogy hiányzik egy erős városi párt, mely csak Nagykanizsa javáért dolgoznék. Fáj az a tudat, hogy addig, mig a városi vagyont jövedelmezőbbé nem nenT tudjuk tenni, a nagykanizsai pótadó csökkenni nem fog. Érezzük mi is a házbérek hihetetlen drágulását és a kanizsai lakásviszonyok mizériáit. Ismerjük az élelmiszerek árának rohamos emelkedését és nem hunyhatjuk be szemünket még oly bosszantó szépséghibák előtt sem, hogy a városnak nincs kiránduló helye, nincs fürdője, nincs szobra, nincs műemléke .... Amidőn pedig felsorakoznak előttünk a kanizsai közélet eme napfoltjai, ugy érezzük, ezek a mi ellenségeink, ezek ellen kell harcba szállanunk. E harcban pedig — tudjuk — csak egy talizmánunk lehet: a közérdek elfogulatlan szolgálása. Ebben a meggyőződésben állítjuk glédába ma ólombetűinket és bízunk abban, hogy Nagykanizsa szimpátiájával találkozunk, mikor ma odakiáltjuk: „Nagykanizsa lakosai, ez a lap a tiétek akar lenni Iw \' • i ZALAI HÍRLAP SMrlttttt* Egyenes uton Irta: dr. Hajdú Qyula; ügyvéd. Hosszú évek lassan érlelő munkája, a társadalomnak mintegy önmagából táplálkozó belső, szükségszerű érzése, már több Ízben váltotta ki s csaknem a megvalósulás pontjáig fokozta azt az eszmét, hogy egy új, az egész megyére kiterjedő, a bizalom jegyében szIllető közvélemény részére- testet alkosson. Nem sokáig kellett az eszmének csak titkos óhajként rejtőzni a keblek mélyén, eget kért magának, az ige testté vált, s a hamisítatlan közvélemény köntöse lesz a: Zalai Hírlap. Tisztesség és következetesség irányelveink! Ezek fogják vezetni a lap minden szellemi munkását. Ezen irányelveknek leszek kérlel-tetlen ellenőrzője és a gyakorlati életben való meggyökercsitője én is; tisztesség és következetesség vezették minden lépésemet eddig is» ugy egyéni mint a már egy évtizedet meghaladó közéleti tevékenységemben, s mindekoron tanúsított önzetlen működésem incarnatiójának jóleső és megnyugtató betetőzését fogom látni abban, ha a Zalai Hírlappal a nagy közvéleményben hézagot fogunk betölteni, közszük-ségletet kielégíteni, s a melyek nyomán a közbizalomnak letéteményesel lehetünk. Tisztesség és következetesség azok az erők, amelyek nemcsak a politikai, hanem a társadalmi és közgazdasági «Vet nagy problémát közepette, a társadalom minden osztályát egyesíteni képesek; ezen elveknek a gyakorlati életbe leendő következetes kérésziül vitele céljából nem térünk ki a nagyobb küzdelmek elöl sem, hiszen alig van már nálunk tekintélye valaminek, a politika jelszava alatt a bűnözésnek szabad keze nyilik, s a társadalom magasabb rétegeiben is büntetlenül cselekedhetni s elég védelmül felhozni, hogy ez „politika" a tisztességes embernek a szó, teljes értelmében nehéz megélni, a bün nem nyeri el Illő büntetését, s nem jutajmazzák megfelelően az erényt. Ezek tények, ezek mellett nem haladhatunk el szó nélkül, amidőn egyenes utunkon a nagy célok felé erős lélekkel, nagy elhatározással, szilárd meggyőződéssel megindultunk; nem hagyhattuk emlités nélkül, mert ezek valósággal ólomsulyként nehezednek társadalmi életünkre, s megyénket, városunkat a közönyösség szokatlan mértékével tartják lekötve. Uj eszmékre, őszíntesftre vac^ehát högy önzetlen müköiBsllnkírck mee le^fen eredményes hatása, amily icleptkezzéK dfnde-nek felett a társadalon« e^rsfgességéb/i, kul-túránk emelkedésében, tlrsadalmi Intézranyelnk liberallsmusában, közgfcdaságí életűim fejlődésében és jólétének elhaladásában. Gazdasági és szociálisS(ányu működé oda fog irányulni, hogy megy4uk,. .véfffsunk a kulturális élet gócpontjai, a gazdasági erők gyűjtő medencéi legyenek, s teljes súlyúkkal kapcsoltassanak bele az országos társadalmi, gazdasági és kulturális élet hálózatába. Egyenként fogunk foglalkozni azon gazdasági, kulturális és szociális Intézményekkel, amelyek létesítése, avagy a meglevők erősítése városunk gazdasági életében haladást, kulturális életében emelkedést jelentenek. Meg kell törni korunk uralkodó eszmélyét, az IndividUáliz-must, mely szerint mindenki csak Önmagával törődik, amely irányzattal szemben a tömörülés, az erők egyesítése, az összetartozandóságl érzés fokozása legfőbb célunk. Rá fogunk mutatni, hogy minő erők, elrejtett gazdasági források fcKüsznek kiváltképcn városunkban, Nagykanizsán, amelyeket csak működésbe kell hoznunk, mert a városok termelőképessége elsősorban is önmagában rejlik, az állam csakis a gyakortatl érvényesülést kereső erőket támogathatja az erőknek ősforrása pedig mindig és mindenütt az egyén, elsősorban tehát önmagunknak kelj önmagunkon segíteni, a saját erejűnkre támaszkodni. A társadalom öntudatra ébresztése, megerősítése legszentebb glóriánk. Lelkesedet kell önteni a térsadaloinba, lelkesedést nagy eszmék iránt, mert csak ez a lelkesedés teremtheti meg a munka ösztönét, a termelő társadalmi, nemzeti munkaerőt, amelynek az a rendeltetése, hogy munkában, szorgalomban és termelő képességben adjon életjelt magáról, a társadalom pedig mindinkább erősebb, függetlenebb legyen, mert gazdag csak a füg- Í;etlen társadalom lehet, s egy Ilyen conso-Idált, független társadalom mellett a nemzet fennállása- jobban lesz biztositva, mintha millió szurony védelmezné, — e^en eszmék és irányelvek lesznek vezércsillagaink, amelyek (iszta fénye mellett fogunk haladni a megjelöli egyenes uton. FELSZÁMOL Zalamegye legnagyobb gabonacége. -AZ. H. tudósítójától. - Ifjú Neumann Miksa csáktornyai nagy gabonakereskedő cég — mint tudósítónk telefonon jelenti — felszámol. Neumann/\'Miksa gabonaüzletét nemcsak a Dunántúl, \'hanem az egész ország ismeri, ezért kötelességünknek tartjuk, hogy ezt a gazdasági életünkben igazán jelentős eseményt, annak fontosságához • mérten, regisztráljuk. A Neumann-féle banküzlet klientéláját a Magyar bank és kereskedelmi részvénytársaság átveszi ugyan, de annyi bizonyos, hogy ez a Zalamegye kereskedelmi életéhez szinte aránytalanul nagy vállalat megszűnik. Az átvétel, hosszas tárgyalások után,\' most már bizonyossá vált, ennélfogva a cég megszűnése mely Nagykanizsa társadalmi életét is közelről érdekli, befejezett tény. A Neumann-cég tizenöt hivatalnoknak adott kenyeret és az ország legnagyobb gabonakereskedőinek egyike. Megszűnése Csáktor- nyára is óriási kárt jelent, mert a többszörös milliomos cég óriási vasúti, postai és távirati forgalmat hozott Csáktornyának. Igaz ugyan, hogy az átvevő cég Iparkodik majd az üzletet az eddigi arányban tovább vezetni, de kérdéses, hogy vájjon, mint bankrészvénytársaság képes lesz-e az egész klientélát megtartani. A cég megszűnése a nagykanizsai kereskedelmi életet a legközelebbről érdekli, amellett, hogy ifj. Neumann Miksa, a „kukoricakirály14 cégének felszámolásáról az ország határain tul Is tudomást vesznek — Ausztriában és még messzebb Is. A cég felszámolásának tisztára szubjektív okai vannak: a cégtulajdonos beéri eddig szerzett millióival és nyugalomba — TanácsOlé«. Tegnap délelőtt tízenegy órakor tanácsülés volt a városházán. A tanácsülésen dr. Sabján Oyula h. polgármester elnökölt Az ülés folyamán érdemleges dolog nem került elintézés alá. Csupán folyó, admlnistrácionális jellegű városi ügyeket intéztek el. A két városi jegyzőn kívül Deák Péter rendőrfőkapitány és Ács István tanácsos jelentek meg. i 2. oldal. ZALAI HÍRLAP 1913. s?cptembér 6. TT ■ . ■■ rí—rtmr---- Aktuális városi ügyek. Nyilatkopk polgiírnustffjtWUünk. Nagykanizsa városának polgármesteri állását október folyamán be fogják tölteni. Ezzel a város fejlődésiben uj éra nyílik meg. Ehhez járul még, hogy Nagykanizsa valószínűleg törvényhatóság lesz. Felkerestük Sabján Gyula dr. helyettes polgármestert, aki lapunknak a következőkben volt szíves vázolni a jövő pro-grammját: - — Előnyös lesz-e a törvényhatósággá való átalakulásunk? — Korai volna és nehéz is lenne erről a kérdésről már mostan precízen kialakul! véleményt formálni. Valószínűnek tartom, hogy nagy anyagi megterheléssel nem jár a dolog. A város fizet a megyének törvényhatósági ut-adó és megyei pótadó címén 53,000-f-47,000, vagyis összesen 100,000 koronát évente. Ez az összeg nálunk marad, ha törvényhatósággá alakulunk. Ezzel szemben a város a következő terheket veszi magára: törvényhatósági utak megváltásáért fizetendő összeg, illetve annak törlesztéses kamata és a megyei adósság egy részének kvóta szerinti elvállalása. Viszont a megye tartozik tőlünk megváltani a helyette épitett kaszárnyákat. A jövő fogja megmutatni, hogy szükségünk van-e erre az átalakulásra, és nagyon természetes, hogy a válaszúton a magam részéről arra az ösvényre térek, amelyik a város érdekében előnyösebb. — Minthogy a város fejlődésével nyilván emelkednek a kiadások, milyen uton lehet ezekel a legelőnyösebben fedezni ? — Legfontosabb teendőnk a yáros szervezetének megváltoztatása olyaténképen, hogy a közigazgatás és a város háztartásának vezetése módosuljon: hogy ugyanazon szervezettel, avagy csupán igen csekély erőszaporitással nagyobb munkát fejtsünk ki. Erre vonatkozólag Is Icész szabályrendelet tervezetünk van, melyet a bizottságok tárgyalnak, de közgyűlés elé már csak az uj polgármester fogja terjeszteni. Semmi esetre sem szabad azonban a pótadó emelésére gondolni. Uj jövedelmi forrásokat kell nyitni. A betterment adóról szóló javaslatot, már legközelebb tárgyalni fogja a pénzügyi bi/ottság. Ezen a forráson kivül, ugy látszik be fog válni a szerződések 1%-os városi adóval való megterhelése. Sokat várok a fogyasztási adók alkalmasabb kezelésétől, a helypén-zek rendezesétől, és végül, hogy a legfontosabbra térjek — a városi vagyon intenzivebb kihasználásának lehetőségeitől, amelyeknek első pontja ingatlanaink művelési módozatainak gyökeres reformálása. — Nem volna-e lehetséges ezen városi ingatlan vagyont eladni és a pénzt ökoncmiku-sabban forgatni? — Ezt nem lehet, mert nem szabad. Ugyanis a várost vagyon törzsvagyon, amelyet a törvény tilt eladni. A helyzetet jellemzi az, hogy a városi ingatlanok legnagyobb részét erdők alkotják, amelyek a mai viszonyok között különben §em volnának értékes.thetők. — A város fejlesztési szempontjából mily Intézkedések a legszükségesebbek? — Nagykanizsa leendő polgármesterének, — bárki Is legyen az, — előrelátó telekpolitikát kell folytatnia. A város fejlesztése céljából mindenféle Ingatlan értékcsökkenését meg kell akadályozni. E célból csak annyi telket szabad beépíteni, amennyire a tényleges lakásszükséglet azt megkívánja, mert a kellő határ túllépése folytán a beltclkek értéke csökken, ami károsan befolyásolja a város teherbírását Sajnos, telkeink még ma sem olyan értékesek, mint másutt. Hogy a város teljesítőképessége az utóbbi időben\'fokozódott, az annak tudható be, hogy az ingatlanok értéke mégis emeikedett. Ugyanezt a szempontot szolgálja a községi pótadómentességről most készülő szabályrendelet. Eddig ugyanis az uj haz után nem kelleft addig pótadót fizetni, amíg az államadót sem kellett, vagyis 12 évig adómentes volt az\' uj ház. Ezentúl régi ház helyén épült uj ház 18 évig élvezi a községi pótadómentességet, viszont udvarok beépítésénél már az első évben is kell pótadót fizetni. \' — Ezenkívül? Egyéb reformok? Fontqcnak tartom szociális szempontból, hogy egészséges kis lakásokat létesítsünk. Gondolnunk kell a munkásviszonyok javítására, nevezetesen ingatlanokat kell adnunk munkáslakások építésére. Építenünk kell szegényházat, ki kell bővítenünk a kórházat, megoldáshoz kell vinni a csatornázás és vízvezeték ügyét. E tervek alkal-mas^mcgvalósitása lehetővé fogja tenni azt, hogy^>ótadőemelés ki legyen zárva. A dolgok pérto és adóügyi oldalát egyébként máris tisztán látom. Legkevésbbé sem merül ki ezekben a jövő programmja. Hogy a sok vajúdó terv közül csak még egyet említsek, meg fogjuk javítani a közlekedési eszközöket, igy például Nagy- és Kis-kanizsát autóbusz — vagy az ennél olcsóbb — villamos járattal fogjuk összekapcsolni. — Iskolaügyünk? — Nagy akadály a kellő helyiségek hiánya. Épp ezért fel kell építenünk a polgári leány-Iskola, egy létesítendő felsőbbleányiskola épületét és a gimnáziumot. Mindezekhez azonban igénybe kell vennünk a kormány 36.U00 koronás segélyét. - — Végre bucsuzóul egy kis biztatást . . . ? — Mindezen kérdések megoldására kilátás van, mert a közönségben a közügyek iránti 5 érdeklődés most már megnyilatkozik. A régi klikkrendszer, mely mindent önző szempontból fogott fel megszűnt. — Már pedig közügyeket csak ugy lehet megoldani, ha mindenki önzetlenül tjMgozik ezek megvalósításán. , \'Tolvaj artistanők. .—AZ. H. tudósítójától. - Még julius hónapban történt, hogy Nagykanizsa közelében a robogó gyorsvonatban két artistanő egy szegény, magára hagyott özvegy asszonyt kifosztott. A szenzációs eset részletei a következők; Tauber Éva és Tauber Lóri artistanők Zala-megyében kóboroltak egy vándor cirkusztruppal Csáktornyán elunták a hosszas kóborlást és fivérükkel Tauber Antallal és Csermann Józseffel együtt elhatározták, hogy utjukat vonaton folytatják. Az állomáson "megismerkedtek egy Széki Íózsefné nevü özvegy asszonnyal. Diskurálni ezdtek vele s az asszony eldicsekedett, hogy épp az előbb adott el egy pár sertést s pompás vásárt csinált, mert 380 koronát kapott értük. A 380 korona nem hagyott nyugtot az artista nővéreknek és mikor látták, hogy Széki lózsefné örömtől csillogó szemmel mutogatni kezdi az ezüst forintokat és a szép. ké\'<hasu bankókat, összevillant a szemük s elhatározták, hogy az asszonyt megfosztják vagyonkájától. Ugyanabba a kupéba szálltak tehát be, a melybe Széki Józsefné, s az egyik artistanő ügyes beszéddel elvonta az asszony figyelmét, miközben a másik elcsenje zsebéből a pénzzel teli erszényt. / Muraszerdafiely állomáson felkeltek, az erszényt a vonat folyosóján elrejtették és leszálltak a vonatról. Időközben az asszony is észrevette pénzének eltűnését, mindjárt az artistanőket gyanúsította, rögtön leszállt a vonatról és jelentést tett. Az artisták azonban megneszelték a veszélyt s nem tértek vissza a kupéba. Kocsira kaptak és Horvátország felé, Ludbreg Irányába hajtottak. Itt tartóztatták fel őket a csendőrök, akik azután a nagykanizsai ügyészségre szállították őket. Az ügyészség rögtön letartóztatta őket, s bár tagadtak, előzetes letartóztatásba helyezte a két artista nővért. * Ma tárgyalta ezt az érdekes ügyet a nagykanizsai törvényszék. — A tárgyalásról lapunk más helyén számolunk be. Eíy üzlethelyiség József főherczeg ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József föher-czeg-ut 62. szám alatt. HÍREK. Kedves Ármány, b lapinduláshoz mindenesetre gratulálok, ah-hoi az ötletéhez azonban, hogy tőlem kér útravalót, csak fenntartással tehetem azt. Elsőbben is <n sohasem bíztam benn«£ hogf Zalában megszülessék a második naplap, inkább elhittem bármi csodának a valóra válását. Ha egy napon azzal a hírrel vágtak volna mellbe, hogy a kanizsai villámos cég a Német-utcán már lefektette azokat a kábeleket, amelyeknek ily fekvő helyzetbe való hozását az elmúlt esztendő derekára igérte, — ez a hír mindenesetre a század legragyogóbb szenzációjaként illetett volna engem, de talán elhiszem. Hasonlóképpen minden egyebet, ami egyelőre a képtelenségek misztikus homályába burkolózik. Az uj lap indításának gondolata azonban sehogysem fért el az én minden hitre kapható lelkemben. Nem, mert ezt a hitet, ezt az oltárt rég lerombolta bennem az a tizenöl usque negyvenhétezer lapalapítási kísérlet, amelynek itt tanuja voltam és aminek maga is tanuja lesz. Nyom nélkül — mondták a régi rómaiak —, lapgründolás nélkül — mondják a kanizsaiak — egyetlen napnak sem szabad elmúlnia. Ez, illetve az ezzel való fenyegetés az egyetlen eszköze mindazoknak, akiket az újság érzékenyen érint. Meg fogja ezzel fenyegetni magát is a Teleky-utcai ószeres, a Király-utcai hadastyán, az Erzsébet-téri hajóskapitány abban a percben, ahogy elttfir az ő merőben ujszertt és egyéni helyesírásától, vagy hogy feleségének nevét kifelejti a báli jelenvoltak névsorából. Én eleinte — megvallom — megrezzentem minden ily komor és veszedelmektől terhes hir hallatára és midőn később a grílndoló mánia valósággal epidémiává fajult, a Lazsnaki-ut mentén egyszerűen felcsaptam nyárfának és már oly per-mánens remegést vittem végbe, hogya legvihar-edzettebb rezgő nyárfák is megsemmisültek mellettem. Csak késő aggkoromra jutottam arra a belátásra, hogy ezeket a fenyegetéseket, titkos nekigyürkőzéseket nem muszáj komolyan venni, mert bár igaz, hogy irótalentum éppen kettővel több van a városnak, mint -lakósa, aJ-> közép-és főszerkesztő is akad, ha nem kímélik a fáradságot és alaposan utána néznek, de annak a különben, belátom, nem nagy jelentőségű kérdésnek a fölvetéséhéi, hogy. ki adja a dohányt, a pénzt, mindig elbukott a szent ügy. És mert tanuja voltam nénány ezer Ily föllengző nekibuzdulás gyászos elvérzésének, ezért nem hittem, nem, én nem hittem. Ma sem hinném, ha magát itt nem látnám és ha Zágrábba való utazásomban el nem fog. Azt pedig tudom, hogy ahol maga van, ott vagy újságnak, vagy legalább is színésznőnek kell rejtőznie — ha nem is éppen a bokorban. Ugy látom, idáig semmit sem Írtam. Most hát ugy folytatom, hogy a további semmit jó-tanácsok alakjába öntöm, hogy a felületes szemlélő előtt valaminek lássék. Fogadja őket a tiszteletnek és kegyeletnek azzal az érzésével, amelyre mi ősök, föltétlenül számot tartunk. Első tanács: senkitől ne fogadjon el tanácsot. Második tanács: Mindenkitől fogadjon el tanácsot. Harmadik tanács a városi tanács. Végül: Ha tiz év múlva maga is távozni készül Kanizsáról, előbb minden váltóját fizesse ki. Ez a legkomolyabb tanácsom. Nagy Samu. — Tüzek a megyében.\' Novdk József bánfihegyi (Csáktornyái járás) lakos présházában a napokban tüz ütött ki, amely a fából készült és szalmával iedett épülefet csakhamar földig égette. A kár mintegy 2000 korona. —• Több körülmény arra enged következtetni, hogy gyujtogatásról van szó. A megindult nyomozás Rausch Béla ottani lakost vette gyanúba, aki állítólag többször megfenyegette Novákot, hogy lelövi, vagy rágyújtja a házat. TerhelŐen vallott Horváth Elek, erzsébetlaki lakos, aki szerint Rausch őt megvendégelte pálinkával és rá akarta birni árra, hogy gyújtsa fel Nóvák házát, mert régi haragosa. A vizsgálat folyik. — Ugyancsak tüzeset volt Búzáson, ahol higcc András szérűskertjében nagymennyiségű széna ismeretlen okból kigyuladt és elégett, A kár 80 korona. . 1913. szeptember 6. ZALAI HÍRLAP a • 3. oldal — LAPUHK sxáma a hétfői ünnep miatt kecfden délután négykor jelenik meg. — A méntelep átvétele. Már teljesen felépült a tcmetőutl méntelep kaszárnya. Tegnap vonult be a kaszárnyába a katonaság. A méntelep épületben egy törzstiszti, egy állatorvosi lakás van, azonkívül három családos altiszt nyer elhelyezést benne. Tizennégy legénynek van szoba az épületben. Az istállókban 33 ló nyer majd elhelyezést. A földmívelésügyi minis-térium kiküldöttje utjén e hó 24-én veszi át a kaszárnyát. Az Eötvös-téri katonai kaszárnyának azon helyiségeibe, ahol eddíjj a huszárok voltak, most a 48-ik gyalogezred uj gépfegyverosztálya költözik, melyet a legújabban szerveztek. — Betört a szomszédjánál, horvát József 14 éves büntetett előételt! vashegyi lakos, átment szomszédjához, Vukovics Mártonhoz, hogy sót kérjen kölcsön. A gazdát azonban, aki feleségével Stridóváron volt templomban, nem találta otthon. Horvát felhasználta az alkalmat, bemászott a nyitott konyhaablakon, feltörte a lezárt éléskamra ajtaját és onnan mintegy öt kilogramm kiolvasztott zsirt és egy kiló sertéshúst lopott. A liust megette, a zsirt pedig állítólag az istállóba rejtette el, ahol kutyája me^tilálfa és fölfalta. A csendőrség azonban orgazda után nyomoz. — Aranylakodalom. Egy köztisztiszteletben álló nagykanizsai házaspár Ünnepelte meg a napokban aranylakodalmát. Kohn Ignác és felesége már 50 éve iárják a napjainkban oly ritka egyetértéssel és lelki rokonsággal az élet rögös útjait. E harmóniával eltöltött ötven évnek megfelelő volt az a mód, ahogy ezt az aranylakodalmat a házastársak megülték. Kiterjedt rokonságuktól és előkelő társadalmi állást elfoglaló gyermekeiktől, akik között vau Kertész Lajos, a helybeli Tárházak Részvénytársaság igazgatója és Weiss L. és F. papírkereskedő neje, nem fogadtak el ajándékot, hanem ezeknek az árát a nagykanizsai szegényeknek adományozták, ötven koronát juttattak a helybeli izraelita jótékony nőegyletnck, melynek vezetősége ezúton mond hálás köszönetet. A házastársak mindegyike nyolcvan év körül van már és aranylakodalmukat a legteljesebb testi és lelki egészségben ünnepelték meg. — Jutalom Jagoslcs rendőrnek. A tavasz-szal törtánt, hogy a Magyar-utcai Rákóczyr korcsmában Légrádi János életveszélyesen megszúrta Jagoslcs János rendőrbiztost, aki a duhajkodó legényt rendre és csendre intette. Jagosics sebei életveszélyesek voltak és a kötelességét teljesítő derék rendőr hosszú ideig élet-halál között lebegett. A merénylő most tölti ki börtönbüntetését, Nagykanizsa városa pedig azzal jutalmazta meg Jagosícsot, hogy a legutóbbi közgyűlésen kétszáz koronát szavazott meg részére. — Gólya a rendőrségen. Két nappal ezelőtt egy hölgyike került a rendőrségi fogdába csavargás miatt. Nem jött magányosan, gólyamadár kisérte az utján és azóta egyre ott repül a rendőrség háza fölött. A rendőri közigazgatás ezúttal a szokottnál is gyorsabb tempóban igyekszik őnagyságát illetőségi helyére toloncolni, nehogy itt tartsuk a keresztelőt. Szerencsére csak két napja látja őt vendégül a fogda, s így nem valószínű, hogy rendőrjeink — bármennyire is derék legények — éltek volna vissza a vendégjoggal. — Elfogták Keresel!tanét. Jó fogást csinált ma hajnalban a letenyei csendőrség, mely a nagykanizsai rendőrség körözése alapján elfogta Kercselits Antalnét, aki bábaasszony volt Kanizsán, a Király-utcában. A rossz útra tért asszonynak többrendbeli bűncselekmény terheli a lelkiismeretét Még emlékezetes, hogy Selig lánosnénál 1260 korona ellopásával gyanúsították, amit annak idején azonban nem sikerült rábizonyítani. Utóbb Almássy Sándor tanítónál próbálkozott a könnyű vagyonszerzéssel, betört, a dolog azonban a körmére égett. — Rendőrségünk letartóztatta, a fogdából azonban megszökött. Hosszú bujkálás után most hurokra került, és a rendőrség máris deputáclót küldött érte, holnap pedig az ügyészségre kisérik. — Elárverezték az Ikse vagyonát. Még élénken emlékszik a nagykanizsai közönség az Ifjuságképző egyesületre. Az egyesület a nagykanizsai közvélemény előtt különösen akkor kezdett szerepelni, amikor kebelébei. sportegylet alakult, amely Ikse név alatt több sikerült meccset rendezett a nagykanizsai katonaréten. Azóta azonban elhalványodott aj Ikse csillaga és az egyesület fiiuuicíália zavarok közé került. Most már bizonyos, hogy a kéksárga színek nem fognak szerepelni többé a kanizsai futball-mérkőzéseken. A napokban elárverezték az ifjuságképző vagyonát és ezzel az egyesület végleg feloszlott. Az Ikse drága í zászlóját, amely annak idején körülbelül ezer koronába került, a helybeli szociáldemokratapárt vásárolta meg 10 koronáért. — Egy nap tíz Ipari baleset. Ezt a szomorú rekordot regisztráljuk ma el itt. Petrekovics István gyári munkás leesett a létráról és balkezén zuzódásokat szenvedett. — Csukardy Mór szolgán a gép ejtett zuzódási sebeket. — Kalo-vics László 15 eves téglagyári inasnak kocsikerék ment a lábán keresztül. Hasonló baleset érte Erdélyi Ferenc téglagyári munkást Ugyanott Ferkó László munka közben sérülést szenvedett a szemén. — Betlehem József téglagyári munkásnak 3 ujját szakította le a gép. — Polanec György gyár munkás vasfogót ejtett a ballábára. — Simonka Rozália szalmagyári munkás egy kerékpárba szaladt bele. — Kiss Teréz munkásnőnek eltörött üvegek vagdalták össze a karját. — Ilyen á murikássojji^ — Baleset játék közben. Perlakról jelen-tik nekünk; Lukasics Miksa 9 éves gyermek az udvaron játszadozott testvérével, Jánossal. Az ostorjukat feldobálták a szénakazal tetejére, de mivel az magas volt, nem bírták többé levenni. A kis Miksa felmászott az ostorért, ámde megcsu?zott és elesett, oly szerencsétlenül, hogy egy vaskampó fúródott a hasába. — A gyermekek leánytestvére, n 10 éves Matild a csendörségre szaladt és sírva mondotta el a balese\'et, mire előhívták dr. Szabii Zsigmond járásorvost, aki a kampót eltávolította és kezelésbe vette a sulyosan megsérült gyermeket. — Uj Iparosok. Nagykanizsán legutóbb iparengedélyt kaptak: Pfeifer Ignác füszereskeres-kedő és Berényi Elek bőrkereskedő. Viszont Ferenczi Győző fodrász- s Ihászi Horváth Ist-vánné cipőkenőcs iparát beszüntette. — Leégett széröakcrt. Hatalmas vörös tüzesóvák lobogtak fel tegnap este a nyugati égboltozaton tlz óra tájban. A kezdődő vihar folytán néhány perc alatt elharapódzott a tüz és nemsokára vörös blborszinben úszott az egész nyugoti láthatár. A kis-bagolai hegy Blau-féle szőlőjéből szabad szemmel ki lehetett venni a mozgó embereket, a tábori távcsövön keresztül pedig az egész oltási műveletet figyelemmel lehetett kísérni. Glyan világos volt, hogy újságot tudtunk olvasni. A dolgozó emberek sötét árnyékfoltokként mozogtak a vibráló tüzfoltokban, amelyek csak hajnalban kezdettek halványulni. Preier sáncl bérlő szérűskertjét hamvasztotta el a tűz, amely szalmával és takarmánnyal volt tele- A hatalmas elhamvadt földrész mellett ut vezet, itt volt a tüz magva. A badonai és szentmiklósi tüzőrség vonult ki, de menteni semmit sem tudtak, mindössze a tűz lokalizálására kellett szorltkozniok. Hajnali fél három órára, kinos, megfeszített munka után ez sikerült is. Nagy nehézséget okozott, hogy kellő mennyiségű víz nem állott rendelkezésre. Reggeli 8 órakor a földrész még tűzben áll, mert mig a takarmány tökéletesen elég az egy-két nap kérdése is lehet, vizzel kioltani viszont a tüzet, teljesen, a helyi viszonyokhoz képest fizikai lehetetlenség. A kár körülbelül tizennyolcezer korona, amely biztosítás utján megtérül. A csendőrség megindította a nyomozást abban az irányban, hogy nem-e történt gyújtogatás. — Sebesülés a vadászaton. Súlyos lőtt sebbel hozták a kanizsai kórházba Göncöl János 12 éves hajtógyereket akit egy eltévedt golyó sebesiteÜ meg. Felépülésére van remény. — Bihari Sanvi «unkái» A minapában Kanizsa egyik utcájában eyy nyitott ablakon keresztül pohárcsengés, éneltstó és vidám tereiére zaja hangzott. Elmegy az ablak előtt Bihary Sanyi két cimborájával. meglassítja lépteit és szimatolni kezd a levegőben, amelynek pompás ételszaga megcsiklandozta az orrát, amely az elsü pillanatban bizony lelógott. De csak az első pillanatban. A következőben már vidám mosolytól csillogott a szeme és lassan ezt mondta: — gyermekeim ma itt mulatni fogunk I Rekedtes énekhang szűrődött ki a szobából, majd az ablaknál megjelent egy árnyék-silhouette akibeti egy vidám idevalósit ismertek fel. A fiu már abban a mennyei állapotban volt, amelyben még a kanizsai gőzfürdőt is bájosnak találja az ember. Ennek a fiúnak, mint azt Bihary tudta, van egy terjedelmes térgatu bátyja Temesváron. Bihary igazit egyet a haveiokja ráncain, megzörgeti a kaput és zengzetes mély hangon megszólal, miután azt kinyitották: X sunkakereskedö vagyok Temesvárról. Átutazóban járok itt és nem akartam elmulasztani, hogy az Öcsémet láthassam. Ugy hallottam, itt van. Bocsánatot kérek, hogy zavarok és kérem szíveskedjenek kiküldeni az öcsköst. — Micsoda V — volt aa iitgeiüll válasz — — sző sincs róla, ilyen kedves barátunk bátyját nem engedjük el olya» egysaerüen, amikor Itt jó fajta ennl-innivalók vannak. Csak tessék beljebb kerülni, — hej micsoda nagyot iszunk erre! — Fájdalom, nem tehetem — válaszolja Bihary — két kedves barátom társaságában vagyok . . . — Antul jobb, legalább többen leszünk, tessék csak besétálni az uraknak . . . azután bekiált: — hé testvér, Itt a bátyád! Bihary belép a szobába hangos adj Istennel, a fiu pedig nekirohan megöleli, hogy; kedves bátyám, csakhogy meggyöttél, mióta várlak, mit csinál a Manci? — Férjhez megy az fiam. — Maffenét? Hát az ura? — Elment Amerikába. Megszökött. A bíróság kimondta a válást. Hanem aztán nem engedik őket tovább diskurálni, hanem ettek-ittak hajnalig. Sonka is került az asztalra. — Hát kedves vendég, kegyed sunkakereskedö, ezt a valamit kóstolja meg, ha finomat akar. — Á, á, tényleg, pompás kis házisonka. .— Micsoda ? Házlsunka ? Hiszen ez Prágábul való I Hanem ha kommendálná, hogy hogyan kell kezelni a házisunkát, hogy ilyen legyen hálásan megköszönjük. — ó kérem ezer örömmel. Tessék csak ötér gipszet venni, vizzel felereszteni és egy kis kenderkócot belekeverni, a pépbe egy kevés főtt rizskását kell tenni és háromér vaselint. Ha ez megvan vesszük a sunkát, előbb megőrölt parafadugó-liszttel ledörgöljük a bőrt, aztán bekenjük ezzel a péppel és a jégre tesszük. A házigazda szorgalmassan Irta a receptet, de aztán megváltozott a théma, mert fogyott a bor és Bihary érces baritonja lett úrrá a levegőben. Halálos csend volt, csak a halk tremolók szaladtak, futkároztak, a csillagos liszen búcsúzkodott is a gazda, hogy haj könnyű Temésvárott virágzó sunka üzletet tartani, ciak énekelni kell egyet, az emberek, mind bedűlnek a boltjába. Ugy lehet az . . . Egyébként is különben, amikor olyan kiváló szakember. Dr. Schauensteln grácl orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlj« magát url házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage! larti Rhín Zrtiyi MUéml 5J Schwarz Dezső - - . V % Nagykanizsa, Csengery-ut 5. M, ul is É Élt txlet Mftotitt U Iq leplil. Szigorúan\'szabott árak fogják/meggyóződietnl az igen tisztelt vásárid közönsége: a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás nagyban és kicsinyben. 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. _ Megjöttek a honvédok. A 20-ik honvéd gyalogezred ma délután 3 órakor Mórról Nagykanizsára megérkezett. A romlás utján./Különrts vendége volt tegnap rendőrségünk*«;. Egy Iti eszrendős lányka állított be Füredi János rendőrtiszthez. Jó szabású ruha volt rajta, csak az idő kíméletlen keze simította végig, kissé zavarodott volt és cselédkönyvet kért. A rendőrtisztnek feltűnt a leány modora és faggatóra fogta. A lány elzárkózott és világért sem akart magáról semmit sem elmondani. Végre is a bizalomkeltő szavak hatása alatt elmondotta, hogy egy magasrangu állami tisztviselőnek, Sch. S. V.-nek a leánya. Csongrádról indult el az életbe, az éjbe, a fizetett szerelem karjai közé, amely hiu csillogással csalogatta a messziből és csak akkor mutatta ki a maga festékes arcú, selyemrongyokban dúslakodó keserveit, amikor már beleszédült az örvénybe. A megszokott ut ez, amely az édesanya halálával kezdődik és ki tudja, hol fejeződik be. Család után éjjeli társaság, most cselédkönyv, innen Amerika és ki tudja, hogy aztán mi. A leány fivérét távirati uton értesítették és erre megjött az útiköltség Fiúméig, ahol össze akarja keresni a tengeri ut költségeit. — Nem tudod, hogy az megvan tiltva? — szólt szigorúan az erdőőr és be akarta kísérni Bot Jánost, aki ellenszegült. Vastag botjával támadt az erdőőrre, akit meg is ütött. Ezért hatóság ellen elkövetett erőszak cimén tegnap vonta telelősségre á nagykanizsai törvényszék, amely az önmagáról megfeledkezett parasztgazdát két heti fogházra ítélte. §. Ember ax állatban. A nagykanizsai törvényszéken ma két olyan bűncselekményt tárgyaltak, amelyed szomorú képet tártak fel egyes emberek elvctemflltsége és lelki romlottsága felől. Két felnőtt ember követett el fiatal fejletlen gyermekleányok ellen merényletet. Az egyik Kovács János cipész, aki Cser-szegtamásiban erkölcstelen merényletet követett el egy 6—7 éves leánygyermek ellen. A törvényszék a bestiális cipészmestert két évi fegyházra Ítélte el. A másik vádlottat Mózsi János keszthelyi lakost csak kísérletben találta bűnösnek a törvényszék. Két hónapi fogházat kapott. < § Tolvaj artistanők. Lapunk más helyén megírtuk, hogy Tauber Éva és Tauber Lóri artistanők a vonaton kifosztották Széki Józsefnél. A mai tárgyaláson a törvényszék Tauber Évát négy havi, nővérét két havi fogházra ítélte. A többi artistát felmentette. FneMíjl hirdetmény. Rábahidvég határában fekvő Kendeffy Lajos ur tulajdonát képező 24 magyar holdon levő erdei fenyő és tölgyfa eladó. Venni szándékozók az erdőt bármikor megiekinthetik. Jelentkezőknek fogat rendelkezésre áll. Vasút, posta, sürgöny Dömötöri. Bővebb felvilágosítást ad az intézőség, Taródháza. TÖRVÉNYSZÉK. §. Személyi változások a kanizsai járásbíróságon. A nagykanizsai járásbíróság vezetőjét dr. Kürthy Istváh táblabírót az ígizság-ügyminiszter a székesfehérvári törvényszékhez helyezte át» A uagykanizsai járásbíróság volt vezetője szép körlevélben búcsúzott el a helybeli ügyvédi kartól, amellyel az alatt az egy év alatt, melyet a kanizsai járásbíróságon töltött a legnagyobb inértékban megszeretette magát. A járásbíróság uj vezetője dr. Kovács Gyula táblabíró lesz. aki Bazinhól jön Nagykanizsára és október elején veszi át az ügyek elintézését A kanizsai társadalom szeretete kiséri Katzen-bach József járáSbijőt uj helyére, a letenyei járásbíróságra. Évek hosszú során vezette a kanizsai járásbíróság sommás ügyeit s most, hogy megválik a helybeli igazságszolgáltatástól nemcsak a kanizsai jogi körök, hanem a helybeli társadalom összes tagjai szeretettel vesznek tőle bucsut. Utőiüa áV Sartory Zsigmond, volt letenyei járásbíró lesz, aki azonban nem idegen a kanizsai járásbíróságon. Ezelőtt tizenhat hónappal távozott csak a kanizsai járásbíróságtól, melynek azelőtt jegyzője volt. Dolllnger Jdhó dr. módosi járási bírósági jegyzőt is Kanizsára helyezték. Végül Maximovifs György bírósági végrehajtó is bucsut mond a kanizsai bíróságnak és kanizsai — klienseinek. Ha ez utóbbiak netán nem is gondolnak reá oly szeretettel, mint amilyent megérdemel, mégis meg kell vallanunk, hogy Maximovits György igazán megérdemelte, a vjó . végreha(tó" nevet. Soha karhatalmai nem vett igénybe, amihez pedig joga lett volna. Türelmes volt a szegény adó- x sokkal szemben, akik pedig de sokan vannak a világon és Nagykanizsán. Utódja HaánJenŐ tolnatamási végrehajtó lesz. — Ennyi személyi változás lesz a kanizsai járásbíróságon, hol az uj birák elfoglalják hivatalukat.\' • v . §. Megtámadott erdőőr. Egv-- Kanizsa itvellöMnürdőbai Bo,t János földműves, fát szedett!\' össze.! Agakát is Ütfészelt.lBgészen elmerült munkájába és észre se vette, hogy Nóvák linre erdőör a háta mögé kerül. .Mit csinálsz te" itt? — szólt rá áz erdőőr;~ . F4t.ví$wk hazai, SZÍNHÁZ. Thália tanyáján. Valahogyan még nem szoktam el tőle, a hátam mögött még érzem Budapest zsibongását, amikor felhúzták a kortinát és a szuffiták fényben ragyogtak, a vidéki szinház dimenziói széttágultak, lüktető élet indul a színpadon, amely összekapcsol a multammal, nagyvárosi ödöngé-seimmel. És nem veszem észre, hogy áhítattal nézek a levegőbe, egy mostoha épület deszkafalai között, melynek tetején valaha az esővíz csurgott alá. Füredi direktor társulata a mögöttem hagyott élet színes illúzió fátyolát tartja a szemem elé, mintha most fordultam volna be egy elsőrendű színházba, ahol lelkes^ intelligeus emberwk játszanak, ahol az előadások nívóját dicsérni elcsépelt, unalmas, rég megszokott dolog volna, csak nézni kell itt, és gyönyörködni és talán egy kis meghatottsággal távozni cl, amikor az ember kilép a kanizsai utcára és a szél illatos szénának a szagát hozza a mezők felől. K. A. A Farkas. Tegnap este „A farkas"-t ismételték meg, Molnár Ferenc nagysikerű darabját. Ezúttal Ujj Kálmán játszotta dr. Kelemen szerepét, amelyben örömmel láttuk nagy talentumának ujabb dokumentumát. Egy ideggyógyász fiziognómiai ismeretével és egy nagyszerű színész érzésregiszterének teljes birtokában csiszolta alakítását tökéletessé. Méltó társa volt Majthényi L., aki Szabó György szerepében raffinált eleganciával dolgozta kí szerepét. Matány Antal szimpatikus, könnyüvérü hadnagya, valamint Lóránt Vilmos bajtársa passzív szerepéhez képest, úgyszintén Galetta Ferenc és Szilágyi Aranka, Szűcs Irén minden tekintetben hozzájáiult a darab sikeréhez. Konrád Ilona, akinek mélyebb intenciókban gazdag alakítása tette megszere-tetté Vilma alakját, az est centruma volt. Ma es{ére -Bob herceg« operettet tűzték programra. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Budapest, szept. 6. Az értéktőzsdén nem volt szokatlanul erős az üzletmenet, egyrészt technikai okoknál fogva, másrészt a zavaros külügyi helyzet miatt. A gabonatőzsdén a kedvezőtlen jelentések folytán az esős időjárás miatt, lanyha volt az üzletmenet. Napi árfolyamok: A* értéklOzedén. i \' t fi ! b. \' Majyar koronatáradék 81.36, Oíftrak hitel 629 50. Magyar hl»»! 827.50, KereikeilHml bank 37W. Ma0yar J>»nk 303, BnljóUrji/il 770,\' Rlmamuráavl 706. Közúti T Vaspálya 638. Budapeitl várftlt vííut 363. \' A gabona-tűiade árfolyamai : \'>, Buia októberre 11.15, Buza íprlllira 1172, Roia októberre 8 25, Znb októberre 7.70. Tengeri augusz-tu»™ 8.32. Tengeri mijaera 7 42. Zavargások Barcelonában. Pőrís, szept. 6. A Havas-ügynokség-nek jelentik Barcelonából; Barcelonában ujabb zavargások törtek ki. A rendőrség karddal oszlatta szét a tüntetőket. Több rendőr megsebesült. A tüntetők közül sokan életüket vesztették. A sebesültek száma a negyvenet »heghaladja. A görög király utazása. Berlin, szept. 6. A görög király és a görög trónörökös ideérkeztek. Vilmos császár fiának kíséretében fogadta őket. A kolera. Beregszász, szept. 6. Beregmegyében a kolera folyton terjed. A Latorca mellett nincsen egy Wen község, ahol a kolera fel nem ütötte volna a fejét. Az egész megye meg van fertőzve. • Munkács, szept. 6. Hivatalosan megállapították a kolerát. A lakosság körében óriási a pánik. Eddig két haláleset fordult elő. A megyében hivatalosan 34 koleramegbetegedést és 15 halálesetet jelentettek be az alispáni hivatalban. Nyíregyháza, szept. 6. A városban hivatalosan megállapították a kolerát. Bu-kovszky Ferencz gazda a városhoz tartozó egyik pusztán koleragyanus tünetek között megbetegedett és meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította rajta az ázsiai kolerát. — ^ Bezerédj államtitkár betegsége. Karlsbad, szept. 6. Bezerédj Viktor államtitkár állapota változatlanul válságos. Ma cl. e. 9 óráig még nem tért eszmélethez. Letartóztatott államügyész. London, szept. 6. New-Jorból jelentik: Jerome állanuigyész-helyettest, a ki a megszökött Thawnak kiadatása miatt járt Kanadában, a rendőrség letartóztatta mivel kártyázáson érte. A kanadai legfőbb törvényszék megadta a szükséges utasítást Thaw kiadatásának eszközlése céljából. Egy fürdőhely pusztulása. New-Jork, szept. 6. Nagy tüz pusztított a Hodspring nevű fürdő helyen, melynek 12 házcsoport esett áldozatul. Részint a tüz pusztította el őket, részint a tűzoltók rombolták le a házakat. A tűzvésznek igen sok az áldozata, de statisztikát még nem sikerült összeállitkni. Meggyilkolt sarkutazók. London, szept. 6. Ottavából két sarkutazónak, Barthord, és Streednek meggyilkolását jelentik. Össze vesztek eszkimó kísérőikkel, akik erre lándzsáikkal leszúrták őket. — Eltűnt könyvelő.1 Kaposvár, szept. 6. Arnold Flóris biztosító hivatalnok nyomtalanul eltűnt Kaposvárról. Eltűnése előtt levelet irt édesapjának, amelyben arra kérte, hogy ne nyomoztassa, mert amúgy sem fedezhetnék fel hollétét. A biztosítótársaságnál, ahol a fiatalember alkalmazva volt, eleinte arra gondoltak, hogy sikkasztás történt. Rovancsolást tartottak, azonban mindent a legnagyobb rendben találok. - —■ <*«•■■» ■■ ii v —v .■\' i Felelős szerkesztő: dr.Bród\'Tivadar. > U Sz<ykesztők: Knriizsa István- és Keleti Armand.\'»/ \' 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Német-, francia- és esetleg angolnyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanítja Grázban érettségizett uríleány. Cim: „S. Báron" Zrínyi Miklós-u. 50. Eladó ház 2275 Q-öl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, mely ugy gazdaságnak, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. —Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz. divatáru Kereskedő céí tudatja a hölgyközönséggel, hogy az összes őszi és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u. m. velour-, veline-, hymalaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és rips-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol flanellek és zsolnaikasánoklegdivatosabb színekben, mosó parget és double flanellok, nagy chiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — Legelsőbbrendü menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és kivitelben.-— Kuincjf-nlci 1. sz. — Városház pilóta. ¿1 — NAGYKANIZSÁN. JL Teljesen befizetett alaptőke 1,300.000 kor. Tartalék tőkék 100.000 korona. Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-százaléKos Kamatra A kamatadót az intézet fizeti, ; • i , Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmondási úlj nem számíttatik. Váltó-leszámltolás, törlesztése?- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. Az Intézet szerződéses túrja a Magyar országos központi takarépénztár saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár (lgyfetolr\\ek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. A szagtalanított egyedül áll a maga nemébea. Felülmúlja a legkitűnőbb . — latállótrágyát. — Használata sokkal keve* sebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Késziti és elárusitja: LelSner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. Eladó házhely. lm • A Kisfaludy-utca 17c számú házhely eladó. —Bővebbet Blau Ottónál. vasnagykereskedés a „Vasember"-hez NAGYKANIZSA. Ajánlja nagy raktárát vasgerendák és vasúti sínek, sodronykerlté-sek és tüskés huzalokban; rudvas, szekér- és híntólengelyek, ekék és ekerészletek, ásók, lapátok, szőlőmetsző ollók; ajtó-, ablak- és butorvasalások; összes szerszámok uradalmi és ipari célokra; takaréktüzhelyek és vaskályhák a leselcsOtibtól a legmagasabb igényekig, állandó nagy raktár: „VULKÁN", „AURORA" és „HETEOR" folytonégő kályhákban; sodronyszegek ¿s sodronyok\'; Háztartási-edények és fclsze-\' relések; vasbutorok; kollarít-és kátrány-fedőiemezek, valamint elszigetelő lemezekben.-4 m f t v* \'*\\ A ránia Színház. Ma szombaton 2 sláger A rekettyés major titka dráma három felvonásban. Delcktivdr.ima \\/a«xlr A-y És a kiegészítő 4 fclvoná»b*r. »«OIVW* érdeke« műsor. Vasárnap A* hátffí - 2 sláger HlcK WInter és a makkűsz fűrsasás Detektív sláger 2 felvonásban. Az őrült gyermeke nagyhatású dráma 3 (elv. És a klegészitó műsor. Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés = NAGYKANIZSA. ===== A „Trappista páterek" - csokoládé és kakaógyárának >•\'!\' \'-1 • t- és a * „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája Uranus mozíöfényképszlnMz Szarvas szállola volt Edison színház Szombat éi vasárnap bemutatásra kerül Páris gyermeke Népdráma 7 felvonásban. Hétfőn uj műsor, melyből külön kiemelendő Egy világfi becsülete dráma 3 (elv. Psylander a főszerepben. AzonklvQl Egy detektív veszélyben Dráma I felvonásban. És a remek kiegészítő műsor v\'.f ott vásároljunk, ahol a legjobb. Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-===== lást eszközöljön. . Perlsz Vilmos 1 Rúdiiim-Ufiszon Vállalatánál Nagykanizsa, Kazincy-u.3.i / May és Holíeld-féle rumburgl vásznak. Scbroll-féle Chlfíonok. Falvédő gobelin utánzat Kor. 2*90 — Chlffon maradék méterje 50 fillér. 3GS\' 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. Betétállomány 1913 június 30-án 365 millió korona Nagykanizsai fiók csengett 4. Sz. (s^t m. r V Városi fiókok száma 19. Vidéki fiókok: Brassó. Eszék, Nagykanizsa, Nagyszeben, Sopron ---- i.. .. , Újpest és Újvidék. Afflllált Intézetek: Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Lúgos, Marosvásárhely, Miskolcz, Nagyszentmihály, Nagyszobat, Pozsony, Szeged, Szászrégen, Temesvár, Szeged, Wien. A nagykanizsai fiók elfogad takarékpénztári betéteket MT külön megállapítandó legkedvezőbb kamatozással. Visszafizetéseket felmondási Idő Neliőzősével, minden dljlevonás nélkül eszközöl. \' \' : \' . f j . . .\' \' Telefonszám 20. Lebonyolít a banksiakmába vágó minden müveletet. Telefonszám 20. olcsó és finom kivitelű ff • r a legjobb minőségű r r ! legnagyobb választékban Weísz Miksa cégnél Nagykanizsán. Szolid, pontos kiszolgálás, szabott árak. 1913. szeptember ZALAI HÍRLAP 7. oldal. Elfogad betéteket takarékkönyvecskékre, csekk és folyószámlára, Leszámítol bel és külföldi váltókat Előleget nyújt értékpapírokra és árukra, Bevált szelvényeket ós kisorsolt értékpapírokat, Vesz és elfed értékpapírokat, idegen pénznemeket és külföldre szóló utalványokat Beszerez uj szelvényiveket a megfelelő szelvényutalványok ellen Közvetít tőzsdei ügyleteket bel- és külföldön Elfogad értékpapírokat megőrzés céljából Ezenkívül lebonyolít minden a bankszakmába vágó ügyletet és kívánságra szívesen nyújt minden irányban kimerítő felvilágosítást Dunántul legrégibb ékszerüzlete Berény József és Fia, ékszerész Jutányos olcsó árak Nagykanizsa \' A Ékszer és aranyáruk nagy raktára. Saját műhely. Divatos ékszerek gyártása, régi ékszerek átalakítása. * Javítások pontos elkészítése. darabja 14 karátos arany K 360, 6 karátos arany K 1.20 Eladás részletfizetésre is. 8. oldal. tmea-m .r-;gar cxa MMWMWMI ZALAI HÍRLAP. 1913. szeptember 6. Nagyon íliztelt búzlosszony I J Csak a vllághirü | ánáliiHzW! vásárolja. ] Kg. flnem tésztollszt 34 fillér $ = 1 kg. kit. Jó Henyérilszt 30 fillér i Balaton Testvérek 1 llsztkereskedésébea HogykanlzJón. : Miifénvji cipő ..... a legelegánsabb I-- Saját gyártmányú és amerikái cipők óriási választékban vannak raktáron. o Isholüdpfik olcsó drakon. o Mérlék ulán készítünk minden fajta cipő-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjegyzéket Ingyen ¿8 bérmentve. Stern József Hosykonlzsún = Központi núllodB épDletébei. — Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért t | Vidékre küldök választékot! H\' 1 \' \' \' " Frank József. Hogykonlzsn, Eötvös tér 2. n. _■»ezerfcováce ée mérlegkénltó._ Értesítés I Tisztelettel értesítem, hogv wérlegkéeiltfl Műhelyemet házleboiitás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2. sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám Javításba küldött mérlegeket 2—3 nap alatt blteteelttetve felelősséggel visszaszállítok. :: Elvállalok szerkováosámk és a hitelesíttetési torvénynek megfelelő uJ mérlegek készítését, továbbá gra- —.....-égép és kerékpár Javításokat jótállás További szive» megbízását kérve, vagyoK Kiváló tisztelettel Praii Jéuif Rftuirkovta ¿1 aárlefikáulti. TW un irrtilw h IilutttTi eM uiudiiti Bftliikáuitiji. •eltett. Valódi nnfm| férfi ruhaszflocíek valódi ully (JI nfil kosztlimkelme óriási válosztéka; Hlrschler Jenő posztó- és íyapjuszőuet-raktarófianHaiykanlzsö < Főút Z. $z. — VárosUöz-palota. a leíJoDö miniséiben kapható cégnél Nagykanizsán, Arany Júnos-utca 2. Telefon Z80. :zóm. - )CXXXXXXXXXD OOOOOOO ( SzuKnay Lajos Haayhanlzsa ép Kin éi villilkizé. Betti, futetoi éi tilijriuiliotill villiliL - Ilién Héru hiijlifcot izáraizá tinik LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egycdáru\'sltója és vállalkozója. Vállalok továbbá: épltásl szakba vigá emes BBBkálatokat Készítek vasbeton sírboltokat. ) 00000000 00000000 < ! Reijz Zjiímond clmtűbla, szobafestő nagyvállalat = ! Nagykanizsa Telefon 171. széni. 11 Csudaszép bútorokat, fassonvQbet és szflnyesehet vegyen Somogyi Ede kárpitos baturraktárábas XnlKtffH 1. ™ iMMtiruMza Főtér t dlBjykanlzsfl : Fölér Kosztüm, bluz pongyola- kelmékből órldsl üdlaszfék. Hői fehérnemaek olcsón kerülnek eldddsra. Zalaudrmeiye leínaíyobb pohrőcz-rahtőra. 11 Dióskál községben 5000 kor. 1lakóház gazdasági épületekkel, gyümölcsössel, 665 [>öl örök-• árban eladó. BOoebbet: Rosenthal Jakabnál, Dedk-tér 9. sz. alatt mmh meg. |timM>miiiimiim; Stampf Zsigmond fűszer- és csemeíe-kereskedése i Kasykanlzsa:: Főtér „a Bazár-épületben Uíyanott Mm. 1 Eladó ház. KÍ8komáromban a Fő-téren egy egy jóforgalmu lakatos -műhely , teljes berendezéssel egyQtt haláleset miatt eladó.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehetó. BOoebbet özv. Berecz Isftínnéndl Rjskomfiromban tudhatni meg. Gutenberg nyomda N»gyk«wlx«a. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 9. 2. szám ■ I0fls«1ésl árak i Helyben házhoz hordva I hóra 60 f. Egyes szám 2 »Hlér Vidéken, postán . . I hónt I K. Nyllttér és hirdetések wegAllspItott árak szerint. " -.1 < .-vü t| < f\\f •; I társadalmi és közgazdasági napilap. -■ ■ ■á •ir\' Lapmér: Dr. HAJDÚ GYULA ií f "i Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 5. szám. Kiadóhivatal: Qutenbcrg-nyomda Telefoc: Szerkesztőség 136. Csengery-ut 7- szám. Kiadóhivatal 41. Hogy még fiatal ember dr. Sabján, az nem hiba, mint ellenfelei hangoztatják, sőt ellenkezőleg! Hisz a fiatalságé a bátorság, áz alkotni vágyás, a tetterő, melyek együttessen fogják a/után a képviselőtestület bölcs mérséklése mellett városunkat igazán nagygyá tenni. < b. t. V . Megindult a küzdelem 3 polgármesteri szék betöltése körül. Két jelölt áll egymással szemközt: dr. Sabjáp Gyula főjegyző, helyettes polgármester, kit a képviselőtestületi tagok igen tekintélyes része kért fel a jelöltség elfogadására és jelölte is, és dr. Tamás ¿János ügyvéd, a ki ugyancsak több városi képviselő egyenesjelhivására pályázik a diszes állás elnyeréseért. A küzdelemből mi is ki akarjuk venni részünket s pillanatig sem habozunk annak kijelentésévej, hogy azoknak leszünk tántorithatlanul harcostársa«, kik dr. Sabján Gyula nevét írták zászlójukra. — igy követeli ezt a közérdek, melynek szolgálatát tüztük magunk elé célul és feladatul. Távolról sem áll szándékunkban dr. Tamásnak akár egyéni, akár ügyvédi qualitásait kisebbíteni, sőt a legnagyobb elismeréssel adózunk \'ugy ezek, mint közéleti tevékenysége Iránt; mégis azonban dr. Tamás idegen, uj ember Városunkban, csak keveseket Ismer és kevesen ismerjük őt és a kik ismerjük, tudjuk, hogy nem rendelkezik a közigazgatás, terén olyan gyakorlattal, minta minőt a polgármesteri szék zavartalan betöltése megkíván és melynek hiányában a száz és ezer, apró, jelentéktelenek látszó, valójában azonban mégis nehéz és fontos kérdések sikeres megoldása nem várható. u,! o-j • Dr. Sabjánnáí másként áll a dolog. Tudjuk, hogy kitűnően jövedelmező és fényes jövővel kecsegtető ügyvédi praxisát hagyta ott, mikor a főjegyzői állást elfoglalta és tette ezt tisztán és kizárólag azért, hogy azt a várost, melyben az ő bölcsője ringott s melynek minden lakója, minden háza, hogy ugy mondjam : minden darab téglája, minden fája, minden szál virága az ő Ismerőse, az ő jó barátja, tőle telhetően nagygyá, széppé, hatalmassá tegye, és a város, a szülőföld önzetlen szeretetétől áthatott lelkének eme legszebb ideálját majdan megvalósíthassa. Ez az egyetlen indok elég arra, hogy senki olyan ember, kl nem e város szülötte, fölötte előnyben ne részesülhessen. De e mellé sorakozik az indokok egész hosszú láncolata, melyekre a küzdelem folyama alatt lesz még módunk rámutatni és melyek közül ezúttal csak azt emeljük ki különösen, hogy ezidőszerlnt is dr. Sabján tölti* be mint helyettes a polgármesteri széket s hogy három évi főjegyzői működésével az egész város osztatlant elismerését vivta ki párját ritkító buzgalmával, ügyszeretetével\'s a város érdekében klftfjtett Igazán hasznos tevékenységével. Bent van dr. Sabján a hivatalban, viseli annak aulyos terheit, legyen övé annak disze isi Zalamesyel tanítók közgyűlése. A Zalamegyei Általános Tanitó-testület f. hó 6-án tartotta rendes közgyűlését Zalaegerszegen. Ugy látszik, hogy a zalaegerszegi tanítók rendezői készségének hiánya okozta, hogy a város polgfrjága szinte észre sem vett«, hogy a megye fmturnapszámosai gyülekeztek falai közé. A gyűlésről a vármegye csak annyiban vett tudomást, hogy a nagytermet átengedte ez alkalomra. Egyébként se főispán (aki lávol volt a várostól), se alispán, se más nem jelent ifieg ott. A várost a polgármester betegsége miatt Fülöp József főjegyző képviselt« A zalamegyei \'tanitók most jelentek meg először Szirmai Miksa klr. tanfelügyelő előtt, akit megjelenésekor zajos ovációkban részesítettek. A szeretet megnyilatkozása volt ez az Iránt a férfiú iránt, akiről már tudták, hogy Ízig-vérig tanitóbarát, aki a kötelesség teljesítését elvárja minden tanítótól, de egyébként igazságos és nemes szlvü elöljáró. Örömmel konstatálhatják a tanítók, hogy nem jártak ugy a dr. Ruzsicska tanfelügyelő örökének betöltésénél, mint a királyt kérő mesebeli békák. A gyűlés egyébként magas nivón állt, amint az mindig történni szokott, amióta Szalay Sándor elnök állítja össze a tárgysorozatot. Több mht 200 tanító gyűlt össze c napon Egrrszegen. 10 órakor szólalt meg az elnöki csengő. Szala/ Sándor szívhez szóló bjeszéd-ben üdvözölte ft tanítóságot, kik megjelentek. Az embertökéletcsitéj munkájához két mozzanatot \'. cynlitetf Í£l, htély é gyűlést a többitől megkülönbözteti a nagyszivű knlturapostol, báró Eötvös-Józtyf születésének 100 éves évfordulóját és az egyesület fennállásának 40 éves ftatárkövét. Simon Lajos, az Országos Tanitószövetség főtitkára fejtette ki azután a szövetség programniját tetszéstől kísérve, melyben benne van a tanitók fizetési sérelmének orvoslása és a nyugdíj-revizió is. Ekkor érkezett Szirmay Miksa tanfelügyelő, kit szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott a tanítóság. Szalay elnök üdvözlő szavaira a tanfelügyelő felelt és beszédével még jobban magához vonzotta a tanitók lelkeit. Szalay Sámuel egerszegi tanító olvasott fel néhai dr. Ruzsicska tanfelügyelőről egy emlékezést, melyet Szalay elnök irt ez alkalomra. Nagy hatást ért el Brauner Lajos csáktornyai igazgató a modern iskoláról előadott tanulmányával. Majd Hackl Napoleon Lajos az ének-és zeneoktatás országos felügyelője tartott nagyon érdekes előadást az okszerű énektanításról. Végül pedig Hűli Cecília óvónő a kis-dedovónők egyesületi szervezkedéséről értekezett. A szervezkedés csakugyan megtörtént és mint szakosztály illeszkedik bele a zalamegyei ált. tanítótestület kebelébe Elnökül Hüll Ceciliát választották meg. i A folyó ügyek során elnök bejelentette, hogy Banekovich János az egyesület pénztárosi állásáról lemondott; helyébe Szabó István nagykanizsai igazgatót, az Igy megüresedett második jegyzői tisztségre pedig Nagy Lajos állami tanítót választották meg. Amint értesülünk, Banekovich a kanizsai járáskör tavaszi közgyűlésén elnöki tisztségéről is le fog mondani. A közgyűlést a Szózattal zárták be. Dr. Tamás János polgármesterré jelölése -AZ //. tudósítójától - Vasárnap délelőtt 11 órakor a Szarvas szállóban a városi képviselők egyik fractiója bizalmas jellegű értekezleten dr. Tamás /önös helybeli ügyvédet a megüresedett polgármesteri székre jelöltül felkérte. < ; . r Az értekezletet összehívó Remete Géza v. képviselő elhivatta dr. Tamást megjelent hivei közé és felkérte, hogy a jelölést fogadja el. Felkérésében azt hangoztatta különösen, hogy ö és elvbarátai csupán a város érdekét tartják szem előtt dr. Tamás jelölésénél. Minden ellenséges érzület nélkül azt akarják, hogy ugy a polgármesteri, mint a főjegyzőt-állást alkalmas, hivatott emberek töltsék be. A másik jelölt megválasztása pedig azt eredményezné, hogy a helyette választandó uj föjegyzőbén csalódhatnánk. Most, hogy küszöbön van a városnak törvényhatósággá való átalakulása, szükségűnk van két alkalmas vezető emberre. Arra kéri végűi az uj jelöltet, hogy nyilatkozzék, vajion a polgármesteri állásban felül tudna-e emelkedni az országos politikai pártok fölé? Dr. Tamás János a Jelölést eltogadta; kijelentette, hogy a polgármesteri állásra pályázni fog. Anyagi veszteséget Jelent Ugyan ez neki, de ő mindig szeretett a közpályán szerepelni, szerepelt Is sokat azon, s ez iránti szeretete vezeti ót arra, hogy Nagykanizsa város érdekeinek is a szolgálatiba szegődjön, Prograni-mot most még nerrt ad ; kellő Időben és hetven azt is meg fogja tenni. Múltja és meggyőződése szerint mindenkor a függetlenségi érzelmű polgárok közé tartozott, most is annak vallja magát, de mint megválasztott polgármester csak a város érdekelt tartaná szem előtt. A polgármesteri székben az aktív politizálással mindenkinek fel kell hagyni, ő is igy tenne és a város javára kötelességének tartaná, a mindénkori kormánynál minden lépést megtenni. Több felszólalás után az értekezlet dr. Tamás éltetése mellett feloszlott. » Szükségesnek tartjuk még megjegyezni, hogy" panaszként említette fel Remete képviselő, miszerint dr. Sabján egyik híve az értekezleten megjelenni szándékozókat terrorizálni akarta. Tudósítónk erről meggyőződést nem szerzett, de ha ez való lenne, ugy azt csak fájlalni és helyteleníteni tudjuk, mert ez a küzdelem tisztaságának rovására megy és mert különben is meg vagyunk győződve, hogy maga dr. Sabján perhorreskálja legjobban az ilyen eljárást. Letört remények. Mint Ismeretes, a minisztertanács elfogadt a városok reformjának és rendőrség államosításának tervezetét. Erre azután Nagykanizsán is megindult a lavina. Lézengő aspiránsok, kávéházi ritterek, existenciátlan urak özönlik el az előszobákat, a lehetőségek színes remértyeltől tüzelve. Természetesen hamaros kiábrándulás követi a tülekedők bizodalmát, a hivatalok nem alkalmaznak bárkit és bármennyit Egy színfolt ez, a modern mai társadalom panorámájából, de benne van minden, a reformokra szoruló közigazgatás, az existenciátlan éhesség, a hirtelen nekibuzdulás — amig össze nem omlanak a légvárak. Amerikai árulni? holnap szerdán megnyílik. flfc «htel. ■. ¿ah LI\' 191 ^szeptember 9. SZÍNHÁZ. mi PIKK. B ___ t.. * ftfcte ft ícélzón Viskani/sa kW k*kloltil t «p végjÖ sugára a tcrttytt>m tornyán ég. irtety efY*ne*rt ét büszkén ivei bele az alkonyatba. Ilyenkor — hét és nyolc óra között — tele van a kofjó •STCTbbrrft-Sigbh nrHánnyal, tiriMszomty«*) «k-gárts tirfcrtibcrrel. Most, hogy á korzó efrylk végén házát bontanak, a másik Végéli pfcdlg a várósháíát festik, állványokkal, gerendákkal, TRfcttmi űgy Cl van tmnttdTOrr» t*nta, hogy a fentebb vázolt elegáns sétáló közönség — akarva Viém akarvá — a széfes kocsiutra szortHt Most rtiár el fefttí képzelni» n^y kellemetlen, amint a főútról egy-egy takarmánynyal megrakott szekér belekanyarodik a sétáló pnblikumba. A szekéren munkából hazatérő 3ártárs*lnk ülnek, akik csörtetve robognak £ a korzón, miközben kielégülten látják, riadtan menekül a közönség az elgázoltat^ veszedelme elől. Tudjuk, hogy Nagykg-nksi fejlesztésének tervei közt oU szerepel a korzó kiaszfaltoztatása és a kocsiforgalomtól való elzáratása is. Nem lehetne a programm eten utolsó pontját előlegezni, a teherkocsikat tegalább az emiitett időben a mellékutcákra «tasitnnl és a különben oly szép és kellemes .esti korzónak a groteszk és bántó szépséghibáját Megszüntetni? t-t Viaszavonuló titkár. Miklós Dezső dr., az Országos Patronage kanizsai departement-iáitak titkán tisztjéül legközelebb lemond. Mint értesülünk, mozgalom indult meg, raely-aek célja Miklós drt maradásra bimi, mert értékes egyéniségét nem akarják nélkülözni Miklós dr. távozását azzal indokolja, hogy sok Jótékony társulatnál tölt be tisitet s igv nem tud minden egyessel elég intenziven foglalkozni. — A meglopott tolvaj. Megírtuk, hogy Kercselksnét elfogta a rendőrség, két napi hosszas vallatás után a bizonyítékok súlya alatt megvallotta» hogy ez év április havában szövetkezett Zábó Teréz 15 éves helybeli leánnyal. Megtudta, hogy Sélig Jánosné nagyobb összegű pénzt kapott., Zábó Teréz házimunka ürügye alatt bejárt Séligékhez és megtudta, hygy nol tartják a pénzt és mintegy löOO koronát elkopott és átadta Kereselksnénck. Ez egy vég vászonba rejtette a pénzt és elvitte Szeder Já-nosnénak Árpád-u. 8 szám alatti lakására. Szegemé, aki az újságokból értesült a betörésről, nyomban tudta, hogy miről van szó, mikor kutatva megtalálta a pénzt Nyomban elemeit belőle 100 Koronát és a maradékot is hármasban költötték el. Beismerte továbbá Almásy János tanitó kárára másfél, hóval ezelőtt elkövetett betöréses lopást is. v—Véres bucsu Szepetneken. Vasárnap éjjel Német István 57 éves szepetneki lakost üartol László 24 éves kiskanizsai kőmives összeszurkálta- Súlyos sebekkel szállították a kanizsai kórházba, ahol a vizsgálóbíró kihallgatta. ■ \\ . — Megsérült katonák. May rozgonyi-utcai korcsmában mulattak együtt Szabó Miklós és Varga Ferenc 20-ik gyalogezred V. századához \' tartozó legények, összevesztek az ott mulató földmivesekkel és iparosokkal. Mikor bajonett-iüket kirántották, vagy tii eiubcr rohant rájuk,, fegyverüket elvették, megverték és összeszurkálták őket A polgárok közül is többen megsérültek. " v — Istentiszteletek. E hó 8-án d. e fél 10 órakor Hornig Károly biboros főpásztonink ¿5 éves püspöki jubileuma alkalmából, hála-" adó istentisztelet volt a plébánián. Az istentiszteleten képviselve voltak á hivatalok, hatóságok, ipartestület, Ipaífeltigyelöség, tűzoltóság, hadaslyán <\'s aggharcos egylet. — F. hó 10-én 10 órakor boldogcmlék\'li trzsébet királyné emlékére a róni. kath. plébániában gyászmise lesz. . Országos vásár. A becsehelyi "országos kirakodó és állatvásárt szeptember hó II-én tartják meg. » - —Mén vásár. A földmivelésügyi minisztériumiak ina érkérett leiráta szerint f. hó 2fr-árt Nagykanizsán ménváslr lesz. — Vrffwjokkontfiiwstusa.MagyaV városok Orszáfcoj kniigresstusR f. hó 29-éli és 30-án •tsíágyVárádoii érlckezltfet tart, melyre városunk is nlVaialos — Elapadt vízvezeték. Kaposvárról jelen-flW AVktiHk, hbg\'y aviniwrfték Wstarp hűletcn frtmpmtta a szolgálatot. A váruai főmétnök rtár tegnap előtt észlelte, hogy a vízvezeték gyűjtőmülc/ic^ében erősen leapadt a viz. amely ítilönbert egypár gyenge kuiból ^ed A viz-WTemtl TTOVtt Tartxrtom rréfkttl kitoMak végig a város alatt Mindenesetre jó mementó ez városunknak. • metynek vlzflgyí rendezése a közeli jövő feladata. Jellemző, hogy Kaposvárott másodszor esik ez meg azjílei nyáron. — Aggbarcosok bálja. Vasárnap este tartották összes helyiségeikben az aggharcosok nyári báljukat, melynek kiemelkedő pontjai szépségverseny és bajuszverseny voltak. — Szociálist* gyűlés. . A nagykanizsai szociáldemokrata párt Szepetnek községben f. hó 8-án 300 polgár jelenlétében népgyűlést tartott, ahol kimondták a pártszervezet megalakulását. — Hir az Ipartestülettől. A székesfehérvári ipartestület Reputációt meneszt a kereskedelemügyi miniftiteriumhoz a munkásbiztositási revízió tárgyában. A mai napon leirat érkezett ipar-testületünkhöz tőlük, melyben csatlakozásra szólítják fel ipartestületünket. — Katonai hir. A cs. klr. IV-ik nehéz tábori ágyuütcg 20-án két napi tartózkodásra Klagenfurtból Ideérkezik. 2 törzstiszt, 9 tiszt, 170 ember fog megérkezni |36 lóval • . ., — Véres mulatság. A rorm^si korcsmában nagy tnulatság volt vasárnap délután. A mulatság közben szóváltás támadt a legények között. A szóváltás verekedéssé fajult, melynek folyamán Biliege György rigyáci legényt ugy hasba Szúrták, hogy összeesett. Súlyos sebével a kanizsai közkórházba szállították. i A tetteseket nyomozza a csendőrség, i \' -- A Nap a maayar.Maáfiráa »zeapádóJa. A nip • m»Ry*r közötiscu kakedvesebb Upía A magyar riport uttfirA mcsieic. Vötterke»rtó: Hfnun Sánaor. D-. Hajda Miklós Ur*áxerkmi<J. MunkMárwl: a magyar ujsAtfifAs kltfinó$é(tl. PelUAiiywAnm J^mcfiktl uj-sigsiker: 1M.C00 példiny naponkint. Egy »zám 6 fillér Előfizetési *r:.egv évre 18 koron», félévre <J, negrett-évre 4 korona 50\'fillér, tgy hónapra I kor. 60 fillér A N»p-<vt megérkezése «tán kívánatra azonnal házhoz Bziilltla A Nap kihord* szervezete,,,\' > . Két est* k BoMtftrÉöií. Hitytka Jenő bájos Operettjét, A, Bob Herceget mulattá be tegnap és tegnapelőtt sAínftáztínk Az <h*ő napon feltűnően gyét voft a publikum, elszomorító, m*rt lg?» ¿zé^előadfet lutyhk. Gellért Pál karmester a legapróbb miánceig megtepó precizitással kidolgozott foimában hozta a zenét, amit a közönség főleg -a racltativxüuiál vett észre. — Horvát Mirt neme» teentimentáliz-musa ezúttal Is megtáWIta aa utat a hallgatók Szivéhez. Oyöngédségét, bá)át és temperamentumos tfjn krdvrsséget vttteszerepébe, a hangja csengve zendült., szerepe minden egyes szavának leszakasztotta virágát és iífusosan mozgott. Ugy \'íreiitlk, hogy nem \\eVz Wáig vidéki szinésziiő, el fogja vinni 4 főváros. — Pintér Erzsi kedves fiatalságával fokozta kellemés hangjának sikerét. Szilágyi Arankának nagy szeretettel rtiejgjátstott udvarhölgye, Blhary Sándor meleg és Imponáló gárdatisitje és izsó Miklósszinga^dag Pomponiusa, valamint Lóránt Vilmos és Rákossy Ferenc jóízű humora hozták meg teljes harmonikus szépségét az operettnek, melyet Izsó Miklós rendezett. A Cigányprímás. A régi szereposztásbán kerüli hétfőn ízlnfc á Cigányprímás. Rácz Palit Izsó Miklós játszotta < bravúros rátermettséggel^ Rácz Laci szerepében Halmos János finoman csiázolt tenorját csodálta a közönség. Horváth Mici, aki Rácz Sárit kreáíta, eiirttal Is sokoldalúságáról gyÖtőtt meg bennünket. Igen jól esett, hogV ^áj^ólálkóüás nélkül is olyan szép effektust ért ci bájos játékával iés finom .stílusával, jujista. szerepében Teleki Ilonát hatottuk, a hangja tegnap is erőteljes, biztos és színes volt. <j is sok tapsot kapótt. Irinoy grófnő szererepében Zalay Margit produkálta mindazt á kedveset, amit ily kisebb szerep keretében produkálni lehet Gastont Matány Antal adta\'dftaniteitall^n jókedvvel, míg Esztrauon gróf szerepe Uij Kálmán alakította kellő eleganciánál Mutátságös volt Rákossy Ferenc groteszk Cá\'deaó-ja. \'Az uj díszleteket Dömét Sándor festette. Mára ,a Kaméliás hölgy-et tűzték kL ■ , . - " i < i < *.i\\ i i.\', E$y üzlethelyuéi = Jótsef főherczcg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó, r- Bflvcbbet József töher-czeg-ut 62« szám alatt. ■iii ám mm FuclBtójl Hfrtfetfflény. Rábahídvég határában fekvő Kendeffy Lajos ur tulajdonát ¿épező 24 magyar boldog levő erdei fenyő éö tölgyfa eladó. r . 1,1 \' . Venni szándékozók a? erdőt bármikor megtekinthetik, jelentkezőknek fogat\' rendelkezésre áll. Vasút,\' posta, sürgöny Dömötöri. Bővebb feivMágositást ad az intézőség, Taródháza. Német-, francia- és esetleg angolnyelvet, továbbá a felsőbb leány-Iskola tananyagát tanítja Grázban érettségizett urileány. Cim: „S. Báron\'1 Zrínyi Miklós-U. 50. Élődő húziiely. A Kisfaludy-titca 17c számú házhely eladó. ~ Bővebbet Blau Ottónál. SPORT. >" Az H. T. t futball-nakositólya. . \'j )•.?"•• A Nagykanizsai Torna Egylet péijtcken," f. hó 5-én megalakította futbaíl-szakosztályáf. A szakosztáty vezetője Prickt-1 Ferenc egyesületi titkár lett és a szakosztály céljául tűzte ki a népszerű\' futball-sporfnak városunkban annyira hátramaradt művelését és fellendítését. Hetenként.többször a< osztály tagjai egységes és sportszerűen vézetett trainlnget tartanak a vezető irányítása mellett a katonai gyakorlótéren. Áiorikivfll a szakosztály progranimjába vette szép és nívós futballnmeccsek rendezését, amellyel városunk közönségében akarja e sport szeretetét fclébres?t<;ni. Örömmel üdvözöljük egyetlen sportegyesületünk uj szákószfályát\'és hisszük, hogy felkerül városunkban Is megkedveltetni a fair labda-rugásk \' > ti\'i\' ri \'11 ItöYiitárB, ¡ri és női divat izlet szeptember hí közepén [09 megnyílni. Szigpruan s7abotf. ji(rak fogják meggyö/ődtetni az igen tisztelt vásárló Csengery-ut 5. közönséget a tegszolld^bb kiszolgálásról,; .Elad^\' napban7 éS kicsinyben. Teljes elliHóst kaphat 1-2 diák középiskolai tanúrnál. Ugyanott íelsöM leánvlskulol és glmnázlaml tantórsyakból tnagdotanltás- — Cím: Csengery-nt II. emelet. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Ai. értéktőzsdén barátságos pzletmenet dominóit, I 2 koronás «IrcnitMkedíscKkcl, A hangulat iavulása várható vtill, s ha lioluaplg külügyi komplikációk nerti léptilk ?cl valószínű az árfolyamok erősödése. — A gabonát őísd én a kényszirlcbonyolit^st erőteljesen folytatják, tertgtrt kivételévet t^Őkennek ar árkt. Ai ért»klöi8«léit. Magyar korona|ár»d<k Hl.30, Otttrák hitel —. - ? Mttujnr hite) 8JÓ.50, Kere»k«(fcl»l b«Rk 3740. Ifcgytr b.Mk 591, S»»flM»rJ*«1 78B.5Ö, Hl»*»aránj1 70/.W KOs-■tl wspiUy« «13 Budan««tl vArotl vttut 3(6. A gnboRH tdzdífl AnoTy«»»l : Hu/« oktAbsrro II.0J, Bu/n Aprlllira 11.66, Roia •któberr^ 8 12. Zab októberre 7.34, Taagtrl nugutJC-taira 8 3\'. TtMijofH w*J»»ra 7 38. A kolerfc. Budapest, 1913. szept. 9. Koleramegbetegedést jelentettek ma Kfassószörény Bereg, Ugocsa, Hajdú, Zemplén és Ba-ranva megyéből. Szabadka, 1913. szept. 9. Szenttamás községben ma 11 ujabb megbetegedés és 4 haláleset tOrténr. Pécs. 1913. szepi. 9. Petrfeéo Kanyó nevű család 4 tagja ma kolerában meghalt. . , , i. < Budapest, 1913. szept. 9. Megállapítást nyert, hogy a kolerát két irányból : és pedig Galíciából és Szerbiából hur- \' •colták be. i- - ;} A megfenyegetett kormánybiztos. Újvidék. 1913. szept. 9. Ivanovlch Pál klrájybiztos,. aki 4 B»d (¿a$<e|nb*fl hirtelenül eltűnt Bogdonivjts ügyeiben intézkedett és a jpatríárcli\'allísi Vagyoni zár alá vette\', nto í^ftbé Visszautazott. A . pályaudvaron levelet luutptnjst egy újság- v> Írónak, amely í^écskcn kelt, s amelyben* bejelentik, hogy\' végezni jögntík véle. — > Bogdanovitsról semmi hir. Japán mozgósít. Tokio, 1913. szept. 8. A mikádó elrendelte a flottának ég^zárazíöldi.\'lhadaknftk ífots mozgósítását, nyilván abból 3 célból. l>ogy a khinai forradalomba\' befoiyjort.\'" \'•"rn\'J9f Kilátásban a béke. Konstantinápoly. 1913. saepL ü. A bolgár delegátusok kijelentik, miszerint a török részről oly előzékenységgel taJAjkőztak, mely kilátásba helyezi a gyors békekötést. Pusztító blindák. Belgrád, 1913. fczflbt. 9. A Szerb határon albán bandák támadták meg a lakosságot. Véres Ütközésre kcrtllt a dolog. Két halott és sok sebesült esett áldozatul. Batthyányi Tivadar szobra aBudapest, 1913. szept. 9. Az első magyar felelős miniszternek Ikerváron szobrot állítottak, melynek lelepzése október 22-órt lesz. öngyilkosig húsz fillér miatt. Szabadka, szept. 8, Si^iár Ignác szabadkai kovácssegéd gazdájától egy ruhadarabot vett át, melynek /^ebéből aztán állítólag ^Ilüiit busz,fillér. Az érzékeny lelkű segéd az esetleges gyámi elől a halálba ipenekült,, Revolverével szíven lőtte magát. Felfüggesztett törvény. i Párts, jSzeptember3- Rövidesen, életbe kellett volna lépnie az uj- törvénynek, moly a vincellérektől elvonja a pezsgőgyártás iogát. A francia vincellérek erre valóságos, forradaíniat)^elye^tek kilátásba. A mozgalom oly nágy arányokat öltött, hogy kormány az uj törvény életbeléptetését kénytelen volt felfOggpsítftni. \'■ma t: _< » (3 n . ^ 4- ,t M a ««4 —0* • Felelős szerkesztő dr Ör4d Tivadar. 4 • \' . - Szerkesztők: , Kanizsa ísttrán és Keleti Armand. dtvotúru KeréskeM cés tudatjá a1 hölgyközönség^el, hogy az Összes ösZi ós 1éli divatkelnie |Ujdoiisá,gok a legnagyobb választékban megérkeztek^. m. velőn r-, veline-, fiymalaya-, noupe-( ramage-, cottelén- és rips-ul^lons&gok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb olouse és pongyola kelmefajok, angol flaneilek és zsolnaikasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és doubTe flanellók, nagy chiffon, vászon, köpper és damaszl-árirraktár. — Legeísóbbrendü menyasszonyi, kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy $fcob a szőnyegek minden méretben és kivitelben 1 1 i * 1 • i) liilicnüu t u. — líruMi piltlL i\'ji.. 1 ■ \' V.---*-\' A BÖI és M dMni özlet Fő-utca B. Baxár épűIet ar.tmt« Van szerencsém tisztélettel értesíteni, hogy üfctetnn ¿«költözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, \' ^ktárainat A ,diai kor igényeinek teljesen megfelelően, szereltem fel és igy IgcD tisztelt vevőijuiigé* nyeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktári tartok; Ita, PicTiler és Hűeket féle ; v férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszltések és fehérnemű ekben, kurlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönság szíves támogatását . kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. eke Valúdl nmín I férfi ruíiaszöueteK ualóúl uliyUI nffl Koszíürnkeimo óriási uólasztéfia H Irschler Jeni posztó- éj Siiapjuszöüet-roktMan * nntykanlzso Főút 2. n. — l/áiosbúz-palola. Uránia Sxfnhúz 1 ^1;\'" \'J v\'v J\'— Ma k«dd«n ssepiemoar 9-w A Nordlefe Film* Cowp. oj<ion»ága\' A OrAmt 3 rétben. Az fisszoay lutnimo í Lilly Bobc ^ ^otMBfl Dine«cn h l6*/«ep»*ii < A Kis 8r3Kfcö8 a lért)^ kfeRiíiitR mtisor. rSxarda c»Qtőrtök sxept. O., 10. - mm t finn aii*MM«il » ttoantkM i Ármány és szerelem! Irámi 4 rfaiH* Mt»Mw! I U\\w\\ ^(ttshf 11 II................ \\wrnmmmm Ftadó ház. Klskomárombán fd téren egy egy JOforgalmu lakaios-műhely tetíes béréndezéssel egytttt • haláleset miatt eladó.- Esetlég B gyakorlóit tanonc szabadulásig átveltetó. Bflueölirt Ozu, Berccz istvlnntafll Rl^nMmB túd/iátni\'fneg. .....................»M^J iiliztír- fe ÉmÉ^-heresKeiése >íOÍ\'I\'I . SBfflpizn r Tötft -hi « Baxár-épülftt>4Mi m ■ -;í ! ugyanott mm: i tárn-t ott vásároljunk, ahol a legjobb. \' 1 ■ » Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-lást eszközöljön. aj » 1 Perlsz Vilmos * Ródium-üáizon rf «£<, Vállalatánál Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Hoy és Holfcld féle rumburg! vásznak. Schroll-féle Cblfíonok. Fülvédő gobelin utönzat Kor. 2*90 — Chiffon maradék méterje 50 fillér. II .11- 31--)E 4. oldal. Wwti tljzteif hteltuszetiy í | 11 • > .7 Csak a világhírű » i * 11 1 . j\'. vásárolja, t kjj. finom téJZtflllSZl n fillér á = 1 kg. kit. W kenvérllszt 30 fillér t Balaton Testvérek f lls!tker«keiíéséö«n Hagykanlzsdn. i íé***************,***************\' Milfényi cipő ..... f l«gWe*á"»« I Saját, gyárt/nápyu amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. 0 isKolfldpőK olcsó órakon. e Mérték után készítünk minden fajta cipő-árut és ortbopcdikus cipőket, Teljes tisztelettel Miltétiyi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjegyzéket Ingyen és bérmentve. \'i m ■» i> Stern József HosyKonlzsűn = Központi szálloda épületében. — Megérkeztek a legújabb divatú öszl és téli nöi- -és leáaygyermek-kabátolf, kész kosztömök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhók. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! Vidékre köldök választékot! Frank József, Nagykanizsa, Eötvös-tér 2. sz. _mfluerkovác« ét ■ érlegkésilti._ Értesítés ! Tiszteletid értesítem, hogy Nérlegkésittá műhelyemet házleboittis miatt I. é. auniiSKtiis hóban Eötvös-tér 2. sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal axon kellemes helyzetben vagyok, hogy hoz-zim Javításba klilt\'ött mérlegeket 2—3 nap alatt hitelesíttetve felelősséggel visszaszállítok. :: Elvállalok cierkováosárak én a hitelesíttetési törvénynek megfelelő uj mérlegek készítését, továbbá srt-mofon, varrógép éa ksrékpir javításokat Játállás ■ellett. — További szlvea megbiiását kérve, vagyok kiváló tisztelettel rruk Jéutl ■kiirtotta ás Hérlnltaltl nn MIT IWÉÚW fa liUKtm IM uaifrui rtrinituiüH. ZALAI HÍRLAP I-T- — -----H-----"-I- V T s" \'lllinflUM • \' , -t " ■ ; 1 ( • * Dióskál községben kor. I lakóház gazdasági épületekkel, gyümölcsössel* 665 d-öl örökárban eladó. ff ■ i\' \' fi:t, / *\'i \' . \'i BSuebbet; tmM Jákobnál, Detfk-tér 9. sz. alatt <*■*«-<«... 1913: szeptember 9. (.rf a lejjobb mindéiben kapható cégnél Nagykanizsán, Arai» Jdnos-utca 2. Ttíe3foBt280. nk \'\' « • ^ -V ) OOOOOOOOOO (XXXXXX) ( SzuKnay Lajos Hagylianlzsa felita éi filUIUii. mi. wfctM ej UUjitiaUifeli Tillilil — MlBdeB Hetfves bilyljéfít uJrml tsszak LYTH(}Ő ÉNNEL * A Itfegyorásbh1 és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusilója és vállalkozója,. Vállalót továbbá: épitési szattavásá iSsszes Bankálatekat Részltek wsbtfon sírboltokat. 300000000c>0000000i •»■ \\ f •íöKíta Mn Mondj ,tÉm.tmm naftyumialat = Nagykanizsa Telefon 171. szín. $: .................... Mojzép bútorokat, fOSSfinyOM te szSnyeieket vegyen SomoM Ede kárpitos tatimklíribaiSuiiEMtEiLpi\'rí ILIÉRT nasy tflvotMiíza Főtér x flnívknnlzM x Főtér Kosztüm, Muz pongsola- kelmékbSi órltfsf vúlaszték. Bői fehérnémOek olcsón kerülnek eladásra. \\ Zalavórmeíye leínaíyobb pokrfcz-nktiirii. ; \\ <: . } J Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedő« —- NAGYKANIZSA. == A „TraoDisto Döterek" csokoládé és kakaógyárának é8 * \'« .! „Chio^za" rizskemónyitő vezérképviselete. t __ M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája < h A szagtalanított egyedül áll a maga nemében. FelQlmulja a legkitűnőbb — Istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Késziti és elárusítja: Leitner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. Gutenberg nyomda Nagykanlxta. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1<©13« szeptember 10. \\ 3. szára. ,(Tf|l társadalmi és közgazdasági napilap. KI6fiz*tést 4r«ki Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egyes szám 2 fillér Vidéken, postán . . 1 hóra 1 K. Ny ilitér ós hirdetések megállapított érak szerint. Szerkceatöeég: Nagykanizsa, Kaxlncay-utexa 6. axám. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengery-ut7. »aárr.. A mi vízvezetékünk. Irta: DK VUklnyi Henrik v. képviselő. Telefon: S*erkesjctöség 138. w ............ i I»mh \' ni Kiadóhivatal 41. "IM"I ■ A város közönsége áugosttus hó 23-án tartott közgyűlésén a városi tanácsot megbftta, hogy Zstgmondy\'Béla, fővárosi mérnökkel folytasson tárgyalásokat egy mély kútnak a várréten való megfúrása tárgyában. Ez a kútfúrás egyúttal kisérlot lesz a jövőben létesítendő vezetéke)« vizének beszerzési módjára vonatkozólag. Régóta vajúdik városunk vízvezetékének Ugye, Létcslllésc iránt mindeddig oly kevés remény volt, hogy az utóbbi két évben épült házak tulajdonosai mind maguk gondoskodtak a viz-bf szerzésről még pedig drága pénzen ; de evvel a csatornázás és utcaöntözés fontos «gye nem nyert még elintézést. A vízvezetékkel városunk képe egészen megváltoznék. Az Összes forgalmi utakat bőségesen meg lehetne öntözni, hasonlóképen nyilvános kertjeinket is. A csatornák öblitése következtében az ottán most stagnáló, rothadó bfizös folyadékok és agyagok\'nem tenyésznének nyáron fojtó gázokat és a mostani pöcegödör-rend-szer is alaposan megváltoznék. Nem idegenkednék többé senki áttól sem, hogy az első vagy második emeletre rtienjen llkni ós^ürdőszóbát még Szerényebb látásokban lé^ié Ihletne YentlC2ni; mfcrfaz emeleteken is rendelkezésre állana viz. Egy vízvezeték {berendezés költségei nem kicsinyek. Nagykanizsán másfél millió koropát emésztene fel. Ezt a nagy summát akkor, iníkor a nehéz pénzügyi helyzet megkönnyebbül, tör-lesztéses kölcsön alakjában kellene megszerezni. A vízvezetékre nagyobb szükségünk van, mint az ötödik gyógyszertárra! , A, vízvezetéket persze a modern hygiéna szabályai szerint kellene adminisztrálni, nem pedig a megszokott vidéki felületes elvek szerint, mert ha hanyagul kezelik, akkor tartani lehet attól, hogy még egy hatodik gyógyszertárra is szükségünk tesz. A vasutas sorsa , — A Z. H. tudósítójától. - Borzalmas szerencsétlenség történt egy kis vasúti állomás mellett. Egy szerencsétlen vasúti őr családját érte a katasztrófa. Ugy szólván néhány perc alatt két gyermekét elvesztette a szegény vasliti bakter, aki távol az emberlakta városoktól magános őrházak mellett őrködik a vasutak váltóira s arra, hogy a vonatot szerencsétlenség ne érje. A Csáktornya—Prágerhof vasútvonal mellett van Dusán állomás. Egész jelentéktelen kis hely\' A falutól számítva a harmadik őrházban Qyutt Ferenc vasúti bakter lakott feleségével és két gyermekével. Kedden délelőtt az asszony két esztendős kis fiával, Lajossal kiment kis krumpli földjükre, ahol a kis fiút leültette a földre, mig ő dolgozgatni kezdett. A vasúti őr otthon maradt és addig, mig a fővárosból jövő gyorsvonat berobogott volna, ázzál foglalatoskodott, hogy öt hónapos kis leányát ápolgatta. A kis leány lázas volt, de nagyobb jelentőséget \'nem tulajdonítottak betegségének. Egyszerre Gyutt rémülten vette észre, hogy a kis leány fuldokolni kezd, levegő után kapkod, elkékül, haldokolni kezd. Szinte eszét vesztve rohant ki a szegény bakter a i mező re feleségeért. Az asszony férjével együtt haját tépve rohant az őrházba. Mire azonban a szobába léptek, a kis leány már meghalt. Sírva roskadt a szerencsétlen házaspár , a kis leány ágyára. Ebben a pillanatban robogott el a pesti gyors az őrház előtt. Egyszerre vészjel, a vonat megáll, a mozdonyvezető leugrik s rémülettel konstatálja, hogy a kerekek véresek és egy kis gyennckhulla alkatrészei tapadnak a tengelyekre. A bakter felesége kint felejtette a .földön a kis Lajos fiút, aki a sínek közé mászott, ahol á gyorsvonat eltiporta. Nem maradt szegényből egy ép porcika. A szerencsétlen vasúti őr iránt az összes szomszédos állomásokban általános a részvét. Mármost odatörekedtek, hogy átvegyék, az ezüstpénzt,,de megtartsák a papírpénzt Is. — Természetes, hogy e primitív csalással legtöbb helyütt nem boldogultak, de váltig próbálkoztak vele, mig rajta nem vesztettek. Andris József heittesmcster és tyencer Ignác kereskedő; tettek eddig csalás cimén büntető feljelentést Az előbbit 30, az utóbbit 5 koronával károsították meg. Ennek alapján a rend-Őrség letartóztatta az egész karavánt, mintegy 50 személyt s 7 darab kocsijukat zár alá vették Ezeket ma fogják átkutatni, és valószínű, hogy ez egyéb ügyekre is világosságot fog deríteni. Ellenőribe a tisztaságot A piszok-korszak alkonya. , Az egyre fokozódó koleraveszedelem a legnagyobb tisztaság kikényszerítését követeli meg. Számol a körülményekkel a mi rendőrségünk Is két legújabb intézkedésével. Tegnap kilengvenkét gazdát bírságoltak meg azért, mert a járdát nem locsolták fel és nem seperték meg. Figyelmeztetlllk, a közönséget, hogy a mai nappal kezdődőleg mindén házba be fognak menni a rendőrök, és ahol azt tapasztalják, hogy az árnyékszéket, pöcegödröket, sertésólakat nem fertőtelenitlk, azok ellen haladéktalanul feljelentést tesznek a mulasztás inlált. A rendőrség a legnagyobb szigorra) fog eljárni, tanácsocs lesz tehát a büntetést kellő elővigyázattal elkerülni. A fertőtlenítés céljából első sorban vizre van szükség, amelybe karbolt, szublfmátot, lísolt vagy más anyagát öntünk. Igen megfelelő fertőtelenitő anyag az oltott-mész is, amelynek főelőnye, hggy szagtalan. Mivel az árnyékszékek tekintetében Kanizsán a legbalkánibb állapotok uralkodnak, az uj szigorú ellenőrzés nagyon üdvös lesz. Ugyancsak a kolerára való tekintettel Rácz Kálmán dr. városi tiszti orvos 9 darab közkút körüli téglaburkolat szükségszerínti felemelését és cementvakolását véleményezi, mert a besüppedt vagy hiányos burkolás folytán visszaszivár-gás s ezzel fertőzés keletkezik. Ezenkívül négy kútnak egyáltalán nincs burkolata, ezeknél természetesen még sürgősebb az intézkedés. ; Csalói cigányok. Gyönyörű szál legények, sötétbőrü villogó szemű leányok járták tegnap Kanizsa utcáit. A főbirótól engedélyt kaptak az ittartózkodásra, azon a cimen, hogy muzsikálni, klntornázni fognak. A mi cigányaink azonban, akik egyrészt Német-Bajorországból, másrészt Nyitrából valók, a megélhetés e módjáért ugy látszik, nem n|gyon rajonganak, mert verklizni ugyan senki sem látta őket, de egynémely megcsalt kereskedő a pénzét siratja velük. A cigányok metódusa a következő volt: kikerestek olyan üzletet, ahol nők voltak a pénztárnál, és huszkoronást hoztak váltani. Hl R EK. .1- i, y Kanizsai Ősz \'Kisasszonynapja után megtörik a ny£r ereje és a tyársonyzold kanizsai mezőkre haíkan leszáll aí Ős*. Alkonyat t^jb^n kékes zománcu köd csillámlik a rétek felett >s valahonnan, ahol legsűrűbb a nedves avar, halk sóhajtás kél: Ez már az ősz! Halványkék kikerics üfkOzlkfti asáncirétek húsos pázsitjából, á J<Wíu-felhők sietve lebegnek,el Somogy felé; valami ábrándos fátylat terít a hervadás első lehellele a város távoli képéré : Ez már az Ősz! Nemsokára megindulnak a förhénci, szabadhegyi, bagojai, szejut-györgyvári szőllőhegy-oJdaTak mustos szekerei, és aniig a zalai meleg napsugár érlelte - szőllőfílrtök csengő arannyá változnak élelmes stiriai és ijsztrák tyor-vásárlók keresztül: A szőllőgerezdek közé ferdén feszülő napsugarak, a szürkekékre bágyadt égbolt és a messzeségben 1 huzó vadludcsapat szomorúan jelentik:- Ez már az őszi A kanizsai klíma amúgy is tul-langyos és tulmeleg levegője ilyenkor fülledtté válik a hervadás parfümjétől s megtelik sok finom illattal és sok finom szomorúsággal, amely közt halkan borzong ez a néma fájdalom; Igen, ez már az ősz I . . . (k. 1.) Lépünk »téthordáta a ki hordók szervezése miatt némi zavart szenvedett az elsO napokban. Azoknak, akik lapunkat elkésve vagy egyáltalában nem kapták meg, szíves türelmét kérjük néhány napig, mig a kihordást végleg szervezzük éa a házhoz való szállítás almán és fennakadás nélkül történhetik. — Gyászhír. Tegnap temették el Keszthelyen nagy részvét mellett gimnáziumunk igazgatójának, Horváth Györgynek édesatyját idősebb Horváth Györgyöt. A közszeretetben és köztiszteletben álló íéríiut 92 esztendős korában ragadta el a halál. A szép életkort teljes szellemi frisseségben érte el. Koporsóját a heh i társadalom színe-java állotta könnyezve körül. — A Mercur-gyár állami kedvezménye* A hivatalos lap mai száma közli, hogy a Kereskedelemügyi miniszter egyetértőleg a pénz-j ügyminiszterrcl, a Merkúr Vasművek, Nlkola és társa nagykanizsai bej. cégnek állami kedvezményeit meghosszabbította. — Eszerint az állami kedvezmények lejárati ideje kitolódott 1917. október 8-ig. — A megajándékozott Ipartestölet. Egy széles aranrkerclü pompás képel kapott ma az ipartestület a következő sorok kisérctében: Tekintet«» |tparte«fllcl I — Kedves Elnök Urt KégóU kötelewéKcnmck Ismertem, hogy az ipartestület és anuak minden egyes lagfa részéről csíkéi** jem Iránt már annyiszor megnyilvánult ősrin-i( :sUnériesr és megtisztelő nagy figyelme viszonzásául oly emléktárgygyal járuljak az Ipartestület elé. amely még Jobban kifejezője éa megerősítő!« tegyen azon közős értéseknek, amelyeket egymás Irányában éa a köxcél érdekében eddig Is állandóan és híven tápláltunk. Nem találhattam alkalmasabb Időpontot <a megfelelőbb emléket, mlpt ha .Lajos" napja alkalmából hazánk nagy/Iának Kossuth Lajosnak életnagyság.! képét a testfltet tanács-termő részére ezenneí tisztelettel felajánlom. Az ő pártokon felül álló, a dolgozó milliók Jogaiért egy emberéleten át küzdő egyénisége cselekedetei áltat lett nagygyá köröttünk és drága sziveinknek; a Gondviselés nekünk kedvezett, amidőn Ot óvta. hogy nagy Jellemén, honszerelmén, haxaiiságán, bölcsességen és magyarságán a ml hitünk, reményünk, bizodalmunk és hazaszeretetünk táplálkozzék; tűnhetnek nemzedékek az enyészel múltjába, de Hozzá hasonló nagyot és magyart nem ad még egyet a sors. Nem tehetünk a sokat szenvedett hazának nagyobb azolgálatot, mint ha az ő nagy emlékét híven megőrizzük, tanítását megszívleljük és követjük. s pártkülönbségre való tekintet nélkül küzdünk azon célért, amelyért ó egy hosszú életet áldozott, lelkem mélyéből kívánom, hogy az Ipartestület egyetértésben, egymás megértésében, erőben, a haza é» egymás liánt való kötelességeiben meggy arapodva az ö emlékével Időtlen időkig éljen, mert csak akkor lesz e* a testület, — amely a munkát, egymás és mások megbecsülését Irta zászlajára — örökéletű, ha a nemzet legnagyobb, legönfeláldo-zóbb munkásának, Kossuth Lajosnak nagy emléke él benne. Icai szeretettei Dr. Hajdú Gyula, Ipartestületi ügyész. Az ipartestület szeptember 4-én tartott ülésén egyzőkönyvi köszönettel hálálta meg a szép cépet, melynek elhelyezése és felavatása a leg-cözelebbi napokban fog megtörténni. — Államsegély a kanizsai könyvtárnak. Nagykanizsa városa egyik régebbi közgyűlésén elhatározta, hogy városi könyvtárat állit lel. A könyvtár céljaira a városi bérház egyik lakosztályát engedte át a tanács, vezetésére pedig Halis István v. tanácsost bizta meg, akit gazdag irodalmi múltja és városunkról Irt értékes monográfiái praedestináltak e tisztségre. A könyvtár Ugye most egv jelentékeny lépéssel fejlődik. — Ugyanis a kultuszminisztériumból Bezerédy államtitkár leiratot intézett városunkhoz, melyben utasítja az adóhivatalt, hogy a nagykanizsai városi közkönyvtár részére a városi tanácsnak Nagykanizsán háromezer koronát, a Muzeumok és Könyvtárak Orsz. Tanácsával szembeni való elszámolás kötelezettsége mellett, fizessen ki. — A segély felhasználásának részletes tervezetét előzetes jóváhagyás végett fel kell terjeszteni a nevezett Orsz. Tanács elé. — A leirat figyelmezteti a tanácsot elszámolási kötelezettségének pontos teljesítésére, mert annak elmulasztása a további segélyezés beszüntetését vonhatja maga után. Kilátás van tehát arra, hogy a segélyezést a jövőben folytatni fogják, ami valóban örvendetes mindenki előtt, aki szereti a kulturát — Vidéki hírlapírók közgyűlése. A vidéki hirlapirók országos szövetségének Szeged a központja. A szövetség ez évi rendes közgyűlését Pozsonyban tartotta e hó 7-én és 8-án. A közgyűléssel kapcsolatosan megünneplik a Pressburj^er Zeitung cimü újság százötven éves jubileumát is. Érdekes, ltogy a V. H. 0. Sz. tagjai sorából Szegedről összesen húszan jelentkeztek a közgyűlésen való részvételre. Még érdekesebb, hogy a liusz jelentkező között van \' hat újságíró is. — Meghosszabbított hivatalos órák. Fej- y lődő városunknak adminisztrációja egyre fokozódó munka gondjával terheli meg a hivatalokat. Minthogy a város háztartásának költségeit nem kívánatos emelni, a kérdést ugy oldották meg, hogy a tisztviselők munkaidejét napi egy órával meghosszabbították. Szeptember 15-től tehát a hivatalos órák 8—1 és délután 3—5 tartanak. -A felekkel azonban változatlanul a délelőtti órák alatt értekeznek a hivatalok, hiszen az a cél. hogy a meghosszabbított hivatalos idő alatt zavartalanul lehessen..dolgozni. — Tanügyi előléptetés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Waligurszky Antal polgári iskolai Igaztrató-tanitól, aki eddig is ellátta az Igazgatói teendőket, igazgatói minőségében megerősítette. — Ragadós állatbetegségek nyilvántartása. A földmivelésügyi miniszter uj rendeletet adott ki az állati betegségek és elhullások bejelentése, \' valamint a ragadós állatbetegségek hivatalos kimutatása tárgyában. A rendeletet megküldte az összes törvényhatóságoknak további eljárás céljából. — Pályázat Zalavármegye kir. tanfelügye-lősége a következő sorok közlésére kért meg bennünket: Azok a tanítók és tanítónők, akik a vármegye területén levő állami elemi iskoláknál huzamnsabb ideig tartó helyettesítésre vállalkoznak, e szándékukat oklevelük eredeti vagy közjegyzőileg hitelesített másolatának beküldése mellett sürgősen jelentsék be Írásban Zalavármegye kir. tanfelügyelőjénél. Egyúttal közöljék lakóhelyüket és annak időközben történő megváltozását. Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát urí házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage! lim lifliii Zrliri uilts-i. 51 TÖRVÉNYSZÉK. \'i __ §. A bútorkereskedő váltója. Balázsy Károly papírkereskedő, majd utóbb bútorkereskedő volt néhány évvel ezelőtt Nagykanizsán. Bútor kereskedésébe bejött egy alkalommal Kamasár jánosné dfesovácl földmives asszony és bútorokat vásárolt részletfizetésre. Ugy állapodott m£g, hogy minden hónapban husz koronás résyíetet fizet és igy törleszti le a tartozását. Egyúttal egy üres fedezeti váltót is adott, hogy az esetben, ha nem fizetne, biztosíték legyen Balázsyék kelében. A bútorok vételára 554 korona vo»;í anfdyből I9t1 áprilisáig 260 koronát lefizetett. Balázsy azonban a váltót 404 koronára kiállította és a helybeli Néptakarékpénztárnál leszámitoljatta. A pénzintézet azután a váltót Kamocsárne ellenében meg is óvatol-tatta. Minthogy a váltó határozottan fedezeti váltó volt, Kamocsárné feljelentette Balázsyt és feleségét a nagykanlísal ügyészségnél, amely csalás miatt emelt v$dat Balázsy ellen. Ma lett volna ebben a rendkívül kényes ügyben a főtárgyalás, azonban — minthogy a tanuk nem jtlentek meg — el fellett halasztani a büntető tárgyalást. §. BrichtJenő automobil balesete a bíróság előtt. Bricht Jenő tapolczai építőmester tavaly, szeptember 28-án d. u. 6 órakor indult autóján Nagykanizsáról hazafelé. Este 8 óra tájban, midőn Keszthelyt már elhagyta, Balaton-vonyarcz tájékán egy ut keresztezésénél összeütközött Horváth János odavaló földmives kocsijával. Az összeütközés oly erős volt, hogy Horváth kocsija felborult, lova az ut melletti kavicsnakásra esett, a rud összetörött és Bricht szeméhez ütődött, ugy, hogy Bricht az ütés következtében szeme alatt oly súlyosan sebesült meg, hogy három napig eszméletén kívül volt. Az autó többi utasai, kiknek az ijedtségen kívül más bajuk nem történt, az ájult Brichttel tovább rotyigtak Tapolczára. Bricht felgyógyulása után Hórváth Jánost gondatlanság miatt jelentette fel, mert kocsijával az úttest jobboldalán hajtott. A mai főtárgyaláson a vádat maga Bricht vállalta. A kihallgatott négy tanú vallomása egyformán oszlott meg Horváth mellett és ellen s a törvényszék dr. Rotschild Béla Ügyvéd vádbeszéde és dr. Fried Ödön védelme után a vádlottat felmentette. §. Egy ezüstáráért két havi fogház. Pintér Lajos keszthelyi napszámos Keszthelyen egy órásüzletből egy ezüstárát lopott. Ugy látszik, pontos ember volt, akinek mindig tudnia kellett, hogy hány óra vau. Minthogy máskép nem uthatott egy pompás kronóméterhez, hát igen bűnös uton tett szert egyre. De a keszthelyi árásbiróság nem ismert tréfát s az óratolvaj Untért egy hónapi fogházra ítélte el. Ott számolta szegény Pintér — most már óra nélkül — az idő múlását, de ezzel még nem telt be a keserű pohár. Időközben valamelyik biró vagy ügyész rálőtt arra, hogy az órán ki vöt még más lopások is nyomják Pintér lelkiismeretét. Tehát súlyosabb a bűncseleémény, ezért újra felvették Pintér ügyét. Ma tárgyalta ezt a kanizsai törvényszék, amely — minthogy ismétlés esete forog fenn — két hónapra emelte Pintér büntetését .!\'■;■ SZÍNHÁZ. Heti műsor. Ma este — Kis gróf. Csütörtökön — Éva. Pénteken — Kabaré-előadás. Szombat. vasárnap — Diákhercegnő. A Kaméllás hölgy. Tegnap este Dumas-fiis hires darabja, a Kaméliás hölgy ment a kanizsai arénában. A színészek fényesen oldották meg azokat a nehézségeket, melyeket a részben pathetikus, részben szentimentális jelenetek és az egész darabnak nemesen csengő, de a tnl fülümcnek már kissé idegen elokvenciája állítottak elébük. Oautier Margit alakja kiváló alkalom volt Kondrát Ilonának, hogy teljes erejében kibontakoztassa mflvészetéL Szenvedélyes és szerető Margit volt és az utolsó felvonás meg-halási jelenetét ritka Ízléssel csinálta végig. Nyilt szinen is tapsot aratott László Tivadar Armand szerepében bizonyságot adott róla, hogy megértő szinész, akt a lelkével játszik. Somlár — Armand atyjának szerepében — intelligens és finom, Szűcs Irén — Prudence alakjában — rendkívül közvetlen és kedves alakítást produkált. Matány és Vámay Janka kedves kettőse mellett az összes többi szereplök jól játszottak. A kanizsai közönség Indolenciája nem honorálja Füredi direktor művészi erőfeszítését, a szinház most sem volt egészen tele. Budapesten fellépett a kolera. Sajót tudósítónk telefonjelentése. Az ország fővárosában ma fellépett a kolera. A szomorú tényt nem lehet Immár letagadni. Az orvosi hivatalos vizsgálat fogja ugyan csak véglegesen megállapítani a kolera meglétét, azonban eddig annyi gyanús megbetegedés, sőt haláleset történt, hogy majdnem bizonyosra lehet venni, hogy az ázsiai rém, a kolera az ország szivére, Budapestre Is reátette halálthozó, fekete kezét. A kolera fellépéséről a következőket telefonálja tudósítónk: r Budapest, szept. 10. Tegnap dél óta több koleragyanus megbetegedés fordult elő Budapesten. Dr. Füzéressy Ferencz ügyvéd Szabadság-téri lakásán kolera-gyanús tünetek között megbetegedett. A Rókus-kórházba szállították. A Wesselényi-utca 46. számú házban egy Neurat nevü szabónak három fia, József Ede és Béla betegedett meg koleragyanus tünetek között. Kávé után sok gyümölcsöt, szilvát ettek. A kórházba vitték őket, ahol a legidősebb fiu, József még az éjjel meghalt. A Magdolna utcában egy Arreta Angolna nevü cselédleány koleratünetek közt összeesett. A cselédleány újvidéki dinnyét evett. A kolera-gyanús esetekben legközelebb hivatalos orvosi véleményt mondanak. Schwarz Dezső \'Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Hévidaru. iri és nfii divat illet szeptember hí) közepén fop noiijffliir Szigorúan szabott «Arak fogják meggyőződtetni az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás, nagyban és kicsinyben. Ugyanitt egy jó házból való fíu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember 10. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az értéktőzsde ma teljesen Üzlettelen volt, csak névleges üzletkötés folyt, ennek következtében árgyengülésről kell beszámolnurtk. — A gabonatőzsdén is lanyha üzletmenet uralkodott, a vételek árai azonban kissé szilárdultak.\' Az értéktőzsdén. Magyar koroitajáradék 8I.3S, Osztrák hitel 6.30 «agyar hltsl 828.50, Kereskedelmi baak 3740, Magyar bank 588, Salaátarjáal 778 —, Rlmamuráayl 707-. Köx-atl vaspálya 639. Budapesti várssl vasal 364. t A gabona tízsdo árfolyamai : Buia októberre 11.03, Buza áprilisra 11.69, Rszs októberre 8 18, Zab októberre 7.41, Tengeri augusztusra 8.34. Teagtrl májusra 7.01. A patrlárcha tragédiája. Az eltűnt patriárcha valószínűleg bűnténynek az áldozata, mint az a jelentések mulatják. Katonák kutatták fel a környéket és ráakadtak a patrlárcha L B. monograrnmos ingmellére, a rohanó Ache patak peremén, Hof Oastein és Dörf Oastein között egy bokor aljában fennakadva. Megtalálták azonkivül az árban ruhájának több darabját, öngyilkosságról nem lehet szó, mert a patriárcha hazautazásra készült, össze volt csomagolva a holmija és a hazafelé induló vonatok menetrendjét találták közte egy cédulára kijegyezve. Megtalálták a pátriárcha kalapját s mellette egy Karlovac Vinkó felírású névjegyet, a név tulajdonosa azonban a vizsgálóbíró felhívására sem jelentkezett. Most kutatnak utána. Legújabban a következőket jelentik: Bad Oastein, 1913. szept. 10. Minden kutatás meddő, a patriárchát a legszorgosabb munka , dacára sem képesek megtalálni, a holttá nyilvánítási eljárás megindult. Visszaérkezett a kormányzó. Karlóca, 1913. szept. 10. Ivanovits Pál ma Bccsból visszaérkezett és folytatta a patriarchatusl vagyon leltározását. >" A beteg államtitkár. • > Karlsbad, 1913. szept. 10. Bezerédlj •államtitkár állapotában ma lényeges javulás állott be. Orvosai biznak benne, hogy rövidesen sikerülni fog Budapestre vinni. A balkáni helyzet aktái. Bécs, 1913. szept. 10. Jelenti a külügyminisztérium: Berchthold delegáció elé bocsátja a balkáni bonyadalomnak egész irattárát, amellyel igazolni kívánja, hogy a szerbek fékezhetetlen gyűlölete teljesen indokolatlan, mert a Monarchia agresszív magatartást nem követett. Abonyadalmak katonai jelentései ezúttal először kerülnek a trónörökös elé. A balkáni helyzet egy milliárd és kétszázezer koronánkba került. Átutazó főherceg. Belgrád, 1913. szept. 10. György főherceg, a volt trónörökös; ma Budapesten keresztül utazik. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. f r Vasúti szerencsétlenség. Sátoraljaújhely, szept. 9. A mezölaborcl vonat egyik harmadosztályú vaggonját a budapesti személyvonathoz akarták kapcsolni. Az üsszetolatás nem sikerült, amennyiben heves összeütközés történt, melynél két ember halálosan megsérült és beszállították az ottani közkórházba. Ezenkívül négy súlyos és kilenc köny-nyebb sebesülés történt.- \' ? V t ■»Ilin -cx-át. »-xm -v* —-as.ti Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. f -V Szerkesztők: «.;,, \' Kanizsa István és Keleti Armand. ,Vl <» V •Wk\'.»\'\' .Jfff -I . miy.yeg . - Néptakarékpéíutár Uuvteftilrsasia - NAQYKANIZS\'ÁN. - Teljesen befizetett alaptőke r,300.000 kor. Tartalék tőkék 190.000 korona. Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-szúznléhos kamatra A kamatadót az intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmonddxl dl) nem számíttatik. Váltó-leszámítolás, törlesztéses- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett en-, gedélyeztetnek. Az intézet szerződéses túrja a Magyar országos központi takarépéiztír saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Népfakarék-pénztár ügyfeleinék a legnagyobb előnyöket nyújthatja. Uronus mozsöíényKépszlnhűz Szarvas szállola «• vtft Edison szliMz Szerda és csütörtök - 2 sláger AZ ÉJ ÁRNYAI ^ft-É érriskfMzHI iat«Mlv-«riau 3 falva»., azsaklvll Harc az Indlúnok, a fehér lovas katonák ellen, m i m\\ ezrede borzalaus oow-bay dráma 2 falvoaáaban. " •\' \' • h\' \'■ \'\' Azonkívül a fényes kiegészítő műsor. n0I és férfi divatáru üzlet Fő-utca 6. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-fele férfi kalapokban, mindenféle ruhadlszitések és fehérnemliekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szives támogatását < kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. i . \'.i \'Ji.\'iiitf \' \' ■ Uránia Színház. -—— i ...... i Szerda csíitdrtÖk szept. 10., 11. kltlllt I ItfUlU párti) Hifiiül rtatl ilüitáu ÁRMÁNY ÉS SZERELEM Oránal «zlnjáUk a »Msra életból 4 fslvoaisban. írták F. /-«cet ¿1 L Uprleoo Eléa4ják ROBINNE asszony és ALEXANDER ar. Maxi leányiiézöben MOHTE CARLO vlgjátM áztass tarai. ftlv. Pali is a czlaányleány Eladó ház. Kiskomáromban a Fő-téren egy egy Jóforgalmu lakatos-mühöly teljes berendezéssel együtt haláleset miatt eladó.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. Bővebbet özv. Serecz istvAnnéníl Rlskiadnnirai tudhatni meg. mJt Faeladúsl hirdetmény. Kábahldvég határában fekvő Kendeffy Lajos ur tulajdonát képező 24 magyar holdon levő erdei fenyő és tölgyfa eladó. Venni szándékozók az erdőt bármikor megtekinthetik. Jelentkezőknek fogat rendelkezésre áll. Vasút, posta, sürgöny , Dömötöri. Bővebb felvilágosítást ad az intézőség, Taródháza. Eladó húzhely. A Kisfaludy-utca 17c számú házhely eladó. -- Bővebbet Blau Ottónál,, Eladó ház 2275 Q-öl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, mely ugy gazdaságnak, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. — Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz.. Teljes ellátást kaphat 1-2 diák középiskolai tanárnál. Ugyanott felsőbb leányiskolái és gimnáziumi tantárgyakból magántanltás- — Clm: Csengery-ut ]. II. emelet. Esy üzlethelyiség ^ József főherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József főher-czeg-ut 62. szám alatt. 4. oldal. ZALÁI HÍRLAP 1913. szeptember 10. iratai fcztsft hMoum I Csak a világhírű Tásirolji. 1 kg, flnOB tftfallíZt 34 fillér i = 1 kg. hit ló fcnyérlíszt 30 fillér í 1 Balaton Testvérek I llsztkereskedésében Hogykanlzián. láiláftftft ft rtftAftrtrt SÉrtftftft Dióskál községben .... i 5000 kor. 1 lakóház gátfdásájíl épületekkel, gyümölcsössel, 665 Qöl örök-, árban e/adó. f, ■ I . i . ».» U VJ V Bflueöbet: Rosentiiol Jakabnál, i Deák-tér 9. sz. alatt «^7 cipő a \'lég«le*áhs«bbl Saját gyárlft&iyu és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. fi Iskolaclpők olcsó árakon, ej Alérték után késrltllnk minden fajta cipó-árut; és orthopedikus cipdket. Teljes tisztelettel; Miítényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, « város palotájában1 Árjegyzéket lágyan ét bérmentve. j fiW* i *> áti L. n 11.1 i 11 L ÍÉÉÉÜÉÉ a rte^/óibü hiííiHSéSöeh hdpfiató céfffiéi Nowkanlzsán, Arany Júnos-utcű 2. Telefon M szám. } -é mm*m | Steril József NMntzsnn Központi szálloda épületében. Megérkeztek a. legújabb divatú őszi j és téli nöi- és leánygyermek- 1 kabátok,\'kéé* kosztümök, ft!jak, I blouzok. Intézeti gyermekruhák. j Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és bíóus-kelmékben. ftetidkívfln oiésó mh\\ Vidékre küldök választékot 1 )OOOCXXXXXK)OOOOOOC)C Ltíjos tíBsylíönizsfl tpftéu I: nmm. Iitos, vasMunéi íhIjJyIísiIíbibH fiHhfiLIMÜÉW Myftéfif tUmii trtwk ¡»kel: • ■> s A leggyorsabb és a\' legolcsóbb eljárás. | Zalamegve egyedárusitója és vállalkozója. .. *í \'Vállitlok továbbá: 4 »\'¡itt. Építési szikim fjp íssíís imkililíkit Hészlteh vasbeton sírboltokat. )00000000< fűszer- és csemeíe-keréskföése Hcsykanlzsa:: - Főtér a Bazárépületben Ugyanott Bodega. »•ttM Valódi Qnnnl férfi ruftaszöuetek vslédl ulfpi no; KosztOmKcTme •ötíísl tffttíilM 1» fc. 3».-. posztó- és syapjuszöuet-raktárában.. ttasykanlzsa Pőut 2, sz. - Városbóz-palota. Öuitojzéii butorokat, tDSiönyOM is szsnuesehet vegyén Somogyi Ede kárpitos biUrrAMKíziD^i 1. Városház palota. — ------ .J. jn: . ^kV-ir. l nngydtoatóniliözi! Főtér t Masvkanlzsa * Főtér Ti Kelmékből óriási udlasztéK. Ml íeftérnemM olcsón kerülnek eladásra. Zalaoármeiye leínaíyoljt) Schwarz és Taúber i gyarmatáru nagykereskedés NAGYKANIZSA. o . A „TnpiHsta páterek" * csokoládé és ka-kaógy Arénák I \' - \'¿8 R , „Ch fl^kwényitő , ., vezérképviselete. M* kirJ dohány nagy- és különlegességek áradája : ■ ■ ■ ■ . | . ■ ■ ; 1 . ■ - . . . . . . -\' . I ti i /H, J\\>S \'! •\' l\'. /- . . « A szagtalanított egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — istállótrágyát. — Használata sokkal keve-\' sebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább \' 3 évre kiterjed. í » Készíti és elárusitja: ? Leitner ÖűSn Fekete sas. \'Telefon 2-13. 1 C . h C.vl! Gutenberg nyomda Nagykanizsa. 4. szám. X társadalmi és közgazdasági napilap. ■IAflz*t«*l árak« Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egye« szám 2 fillér Vidéken, postán . . • 1 hóra I K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint. Lapvezér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 0. szám. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengery-ut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Jön a kolera < és ezzel együtt a hivatalos Intézkedések, aktuális tehát újra az 1893Í évi 5856. számú belügyminiszteri rendelet. Elolvashatják és okulhatnak belőle a városi és községi hatóságok. Nézzünk csak bele. — A másódik pont szerint meghagyatott,-hogy a „lakások levegője, tintán tartassék". Kétségbevonhaflarfutarí orvosi körben fekvő városok lakásainak levegőiről volt szó, de világos az is, hogy a kolerától való ijedelem folytán és a veszély által indokolt sietségben a rendelet fogalmazója elfelejtette kitenni azt a fontos dolgot is, hogy ki által tartassék tisztán a lakások levegője. Az értekezők ha akarják se végezhetik a helységek összes lakásaiban a szobalányi teendőket, vájjon, pedig a lakók maguk e tekintetben tesznek-e valamit vagy, sem, annak ellenőrzésébe még csak bele se bocsátkozhatnak, hiszen a rendelet még más pontjai végrehajtása is igénybe fogja venni idejüket és igy elfogadjuk azt a megállapítást, amely szerint éppen az ilyen problémák megoldására lett feltalálva ugy a rendeletek, mint a jelentések számára a szenvedő alakban tartott mondatszerkezet, tehát nincs e tekintetben egyéb feladatunk, mint jelenteni, miszerint „gond fordíttatott arra, hogy a lakások levegője tisztán tartassék". Hogy ki által fordíttatott? vagy hogy ki által tartassék, arról ha talán akar, a minisztériumnak több ideje lévén gondolkodni, mint minekünk, gondolkodhatikl Könnyebben megy egy másik pont, mely szerint „minden háznál árnyékszék legyen, vagy legalább egy e célra szolgáló gödör". Ismerve a várost, tudjuk, hogy árnyékszék és gödör minden kunyhó körül úgyis van, satis super-gu\'e, a kelleténél is több, de vájjon „célra" nasználódnak-e, annak ellenőrzése a fentiekénél még nagyobb nehézségekbe ütközött volna, ugy, hogy e tekintetben még inkább kénytelenek volnánk pontos adatok helyett ismét csak a szenvedő alakban való dlscrét és diplomatikus elintézéssel érni be. Némi aggályokat támaszthat a korcsmáros-ban a rendelet azon pontja, hogy a „korcsmák zárórája megfelelöleg meghatároztassék". E pont azonban csak tévedésből kerülhetett a rendeletbe. Hiszen a kolera a legtávolabb viszonyban sem áll a korcsmák zárórájával, ugy, hogy a korcsmák záróráját „a kolerának megfelelöleg4\' meghatározni a legjobb akarattal sem lehet A jelentést tehát e pontot illetőleg óvatosan ugy fogalmazták meg, hogy „a korcsmák zárórája megfelelöleg meghatároztatott". Ezen és hasonló, az államok végtelen kevés pénzébe kerülő, de nekünk végtelen komolysággal és nagy felelősség terhe alatt elrendelt dolgok után áttér a rendelet a 9-ik pontban a legfontosabbra, az Izoláló kórházakra és csodálatos virtuozitással intézi el a compll- \' kált és roppant költséges ügyet öt sorban. Es pedig „nagyobb községekben állittassék, illetve béreltessék helyiség, kisebb (lOOOlako-son aluli) községekben pedig legyen alkalmas ház kijelölve és gondoskodjék a vármegye közönsége arról is, hogy e helyiségekben a kellő felszerelés és szükséges ápolói személy-• f «\' \\ \' " * ,\'• » zet szükség esetén rögtön meglegyen". A nagy városokban és községekben tehát, ahol sok a / ház, ott építeni kell még egyet, ellenben a rongyos falvakban, ahol alig van egyéb düledező kunyhóknál, ott elég, ha azok közül kijelölünk egyet izoláló kórháznak. Igaz ugyan, hogy a falvakban is akad egy-két rendes épület, de azokbai^ valami csodálatos véletlen folytán mindig a vagyonosabb polgárok laknak, azoknak pedig van annyi eszük, mint egy miniszteri rendeletnek, t. I. nem mennek ki a lakásukból. Nem is tudom hova mennének. A jelöléssel tehát nehezen vagyunk, de még nehezebb a mondat második classikus felével, mely szerint gondoskodjunk ezen nehéz kérdés megoldása ulán „arról is, hogy e helyiségekben a szükséges ápolói személyzet (nem is személy, hanem személyzet) és a kellő felszerelés szükség esetén rögtön meglegyen". Csajoirodalml gourmandok és a numor iránt mély*Wzékkel biró egyének lesznek képesek méltányolni azt a zamatot, a mely abban az „is" szócskában rejlik. Ha a rendelet minden többi fontos pontját és minden egyéb hivatalos és privát dolgainkat elvégeztük, akkor gondoskodjunk mellesleg arról „is" . . . Hiszen kicsiség az egész I Egy izoláló kórház és annak a kellő felszerelése és szükséges személyzetei mi az egy magyarnak! Persze, ha küldtek volna hozzá minden falu számára egy pár ezer forintot, de akkor nem is volna virtust Ezen 9-ik és a rendelet következő 10-lk pontja között némi aránytalanság állott fenn. A 10. pont ugyanis 17 sorban magyarázta, hogyan kell egy üstből, alája rakott tűzből és egy lyukas hordóból megcsinálni egy gőzzel dezinficiáló készüléket Igaz ugyan, ho^y egy ilyen üst és hordóból felállítandó apparátus nagyon komplikált valami, de a kiknek pénz nélkül és 5 sornyi nyomtatott utasítás szerint meg kell tudni csinálni minden községben egy izoláló kórházat a kellő felszereléssel és szükséges személyzettel, azoknak sértés volt 17 sorban magyarázni meg, hogy hogyan kell egy hordót fektetni egy üstre, hogy „a hordó fenekét számos lyukkal kell megfúrni", hogy a „tárgyakat nem nagyon kell a hordóban megtömni" és hogv „ha a víz erősen forr, hogy akkor gőz támad". Hiszen a gőz az támad miniszteri rendelet nélkül is, ha a viz erősen forr, de hogyan támad minden faluban egy kórház felszerelésestől, ez a nagy kérdési És ha ezt a kérdést meg tudta volna fejteni, a vármegye közönsége, akkor megértette volna magyarázat nélkül is, hogy „az a gőz keresztül megy a hordó fenekén furt lyukakon", mint ezt a rendelet atyai jóakarattal adta tudtára a vármegye közönségének. Ha pedig — igy folytatja a magyarázatot a 10. pont — a tárgyakon keresztül nem ment (t. I. a gőz), akkor a hordó teteje alól erősen előtör, fuj. Szinte lehetett látni, hogy a miniszteri rendelet folytán a gőz hogyan tör elő és hogyan fuj. Es végül, szórói-szóra: ha a keresztül gőzölt tárgyakat kivesszük, akkor csakhamar ujakat lehet bele tenni". A fenyegető kolera-ve-szélylyel szemben tehát az összminiszterium figyelmezteti az ország összes községeit, hogy akkor csakhamar ujakat lehet a hordóba bele tenni. Reméljük, ezúttal nem minisztériumi papírokkal akarják elűzni a kolerát. Örömmel konstatáljuk azt is, hogy városunk hatóságai — amint arról tegnap is hirt adtunk — komoly intézkedésekkel néznek a veszély szemébe. A Merkur-gyárban minta asztalos, lakatos, esztergályos és vasöntö tanoncok felvétetnek. Tanulnak a rendőrök. Mint minden modern kulturváros, ugy Nagykanizsa is súlyt helyez arra, hogy rendőrjei udvarias, törvénytudó, képzett emberek legyenek. Rendőrségünk buzgó vezetőségének jóvoltából mi is rátérünk a rendőr közlegénység oktatására. A rendörlegénység oktatása hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton mindig délután fél 4 órától fél 5 óráig tart. Előadók: Deák Péter rendőrfőkapitány minden szerdán délután tiszti értekezletet tart, ezenkívül ismerteti és magyarázza az uj törvényeket és szabályokat. Farkas Ferenc r. alkapilány, rend. bünt. biró, előadja és ismerteti a kin. bünt. törvénykönyvet, a közegészségügyi és közbiztonsági törvényeket, erkölcsrendészetet. Hajós Ferenc rendőrbiztos a cselédügyet, a piacrendészctet, ki- s bevándorlást, lakbejelen-, tést, kézbesítéseket tanltja. A rendórlegénység-gel jelentéseket szerkesztet- Ismerteti a rendőr hivatását, kötelességét szolgálatban és szolgálaton kívül, a rendőr szolgálati teendőit általánosságban, balesetek, sérülések, szerencsétlenségek idején, a rendőr önálló intézkedéseit, megszólítást, figyelmeztetést, igazolást, feljelentést, elővezetést, előállítást, bekisérést, és végül a rendőrlegénység jogos fegyverhasználatát. Füredi János ismerteti: ipar, erdei, mezórend-őrl, házalási törvényeket, a kihágást statuáló városi szabályrendeleteket, a daktlioskopíát, f;yermek, állatvédelmet, tűzrendészetet, egyesll-eti életet, gyülekezési jogot, ujságárusitásra vonatkozó rendeleteket Fenyves Ferenc tűzoltó parancsnok közbejötte mellett szergyakorlatot tart. Fischl ¡Viktor eléadja és ismerteti a büntettek, vétségekről szóló magyar büntetőtörvénykönyvet, bűncselekményeket és azok minősítéséről oktatást ad. Ismerteti a csavargótörvényt. Dr. Goda Lipót oktatást ad az első segély nyújtásáról. Kertész Lipót állatorvos az állategészségügyi intézkedéseket és állategészségügyi rendészetet adja elő. Jambrovics István rendőrtizedes ismerteti a toloncügyet. Az előadáson hivatalból tartoznak megjelenni a polgári biztosok és a polgári rendőrök. Tar-csay polgári biztos kötelessége intézkedni, hogy minden szabad rendőr az előadáson megjelenjen. Az előadások f. évi szeptember 15-én kezdődnek. Hétfőn Farkas Ferenc, kedden Hajós Ferenc, csütörtökön Fischl Sándor, a hó első péntekjén dr. Goda, második péntekjén dr. Kertész, harmadik péntekjén Jambrovits ad elő, negyedik péntekjén tűzoltói szergyakorlat Füredi J. közbejötte mellett. Szombaton Füredi János az előadó. — Hisszük, hogy derék rendőrségünk ügybuzgósága a kivánt eredményt meghozza. HÍREK. Csendes este, ha a vacsorának vége van, de lefeküdni még kora: istenem, hova is menjen az, akinek szórakozásra nincsen pénze I? összeszedi az ismerősét, jó barát-néját, esetleg ha nem nagyon öregecske és bírják a lábai, az édes mamáját és elmegy a szinház — mellé. A titkos álmok, vágyak és sóhajok, melyek a varró vagy más gyári gép prózai zörgése mellett a gondosan fésült fejecskékben és a mozivásznon nevelődött szívecskékben megszülettek, most az öreg aréna dcszkafalain átszűrődő muzsikával összeölelkeznek és szállnak, együtt szállnak tova . . . a csacsogó, nevető ajk ilyenkor elnémul, a szem kigyúl és szívszorongva, vt^yázva kacagnak a lágy s finoman bó-ditó muzsika minden akkordja után, aztán az elfogott melódiát becézve és örömmel zsongják, zizegik a leereszkedő éjben. És ha ottbenn egy szép, kedvelt számnak vége s a primadonna vagy hősszerelmes visszavonul a falak közé, oda künn forrón, lázasan tevődnek össze a dolgozó kezek. És a dal, a szincs, raf-fináltan elomló muzsika, mely odabenn iáték és komédia, idekünn egyszeriben belekap a primitíven rajongó szivekbe és komoly mosolyt vagy könnyet fakaszt a rizsportól ment arcokról. Istenem, mily jó is azoknak, kiknek tele van a lelkük . . . (h.-na.) — Báró Eötvös József 100 éves születésének megünneplése. Neumann Ede dr. nagykanizsai fórabbl, az orsz. rabbiegyesület elnöke, utóbbi minőségében a következő körlevelet intézte Magyarország zsidó hitközségeihez: Tekintetes Hitközségi Elnökség I Folyó évi szeptember hó 3-án volt száz éve, hogy hazánk egyik legdicsőbb fia, báró Eötvös József született. Ha mint magyar honpolgárok büszkén ejt- Íük ki e nagy nevet, mint magyar zsidók még ülőn hálával tartozunk a nagy államférfiú emlékének, ki századok előitéletét leküzdve, a legteljesebb elfogulatlansággal tekintett minden felekezetre és igy a zsidóságra is, melynek múltját megismerni, jelenét megjavítani és jövő-lét biztosítani igyekezett ugy, amint az ezeréves Magyarországon sem előtte, sem azóta m^s államférfiú nem tette. Az országos rabbi-egyesület elnöksége hazafias és vallásos kötclessé- Íet vél teljesíteni, midőn e tényre a hazai zsidó itközségek figyelmét felhívja azzal a tiszteletteljes kéréssel, méltóztassék báró Eötvös József születésének századik évfordulóját méltó módon megünnepelni és emlékét ennek megfelelőleg (alapítvány, arcképének és összes műveinek beszerzése által) megörökíteni. Kitűnő tisztelettel és hitrokoni üdvözlettel dr. Neumann Ede ügyvivő alelnök és dr. Lővy Ferenc jegyző. itt említjük azt is, hogy Neumann Ede dr.-nak az Orsz. Rabbi-egyesületben Eötvös József báró felett tartott emíékbeszéde füzetalakban megjelent és kiadóhivatalunk utján megrendelhető. — Hírek a hivatalos lapból. A magy. kir. belügyminiszter Zalavármegyében a nagykanizsai anyakönyvi kerületbe Ats József városi tanácsost anyakönywezetővé, Kamenár Géw városi írnokot pedig anyakönywczetö-he$eTtessé nevezte ki és a helyettest a házassági anyakönyv vezetésével és a házasságnál való közreműködéssel is megbízta. — Battonya községben a kirakó- és állatvásárt a kereskedelmi miniszter engedelmével szept. 29 helyett ezidén szept. 20-án tartják meg. — Szépül a város. A Nagykanizsai Szépítő Egyesület áldozatkészségéből a sétatér Cpen-gery-utcai frontján a héten egy diszkerités építését kezdik meg, amelyre különben 5000 kor. költség van előirányozva. Az egyesület szerény anyagi viszonyaihoz képest ez Igen nagy áldozat, de annál jobban méltányolja ezt városunk közönsége. — Mert fő a stílus I Mint értesülünk, a •Szarvas« kivetkőzik eddigi kereteiből. Városunk haladásával növekednek az Igények és ennek óhajt eleget tenni, amikor helyiségeit átalakítja és nyugatcurópai nívóra emeli. Szívesen fogjuk tűrni az átalakítással járó apróbb előfordulható kényelmetlenséget, hiszen egy pompás intim helyet kapunk érte. — Egyházi közgyűlés. A nagykanizsai ev. egyház folyó lió 8-án közgyűlésre jött össze, melyet — tekintettel a résztvevők nagy számára — a templomban tartottak meg. A gyűlés egyetlen tárgya a templomi harangok és toronyóra beszerzése volt. Az egyház még az építkezés befejezése alkalmával azonnal szerette volna a harangokat s az órát beszerezni, de szegénysége miatt erre képtelen volt. Azért egyelőre csak az óra lapiát helyezte el az uj tornyon. Ugy a hitrokonok, mint a város más felekezetű lakói segitő kezet nyújtottak s igy most már szép alap áll rendelkezésre. Azonban az összegyűlt összeg távolról sem elégséges a templomharangok s a toronyóra beszerzéséhez s előreláthatólag még legalább tiz évig kellene várni mlg az alap ugy megnövekednék, hogy a harangok s óra beszerzésére elegendő lenne. Lehetővé válik ar azonnal való megrendelés azon esetben, ha minden egyházi adót fizető egyháztag t\'gy évi rendes egyházi adóját kötelezőleg ajánlja fel a mondott célra. A kérdést felvetették és szavazás alá bocsátották. A közgyűlés lelkes hangulatban magáévá telte az indítványt, kimondva határozatilag: miszerint minden egyháztag egy évi egyházi adóját kötelezőleg felajánlja a szent célra s egyben felhatalmazza az elöljáróságot arra, hogy a tcniplomharangokat és a toronyórát azonnal rendelje meg. A megrendelés megtörtént s tiz hét múlva ♦ Megszólalnak a Csengery-uti harangok. — Tanonciskola! tanítók gyűlése. Az Iparostanonciskolai Tanítók Országos Egyesületének Zalavármegyei köre minap tartotta közgyűlését Zalaegerszegen Poredus Antal nagykanizsai igazgató elnöklete alatt. Az elnök a közgyűlést megnyitó beszédében részletesen ismertette az egyesületi év történetét 8 a tanoncoktatás körül felmerült fontosabb mozzanatokat, majd hatásos szavakkal buzdította a tagokat intenziv egyesületi munkára. Földes Miklós nagykanizsai polgári iskolai tanár a készülő uj iskolai szervezet tervét és a vármegyei testületeknek erre vonatkozó Indítványait ismertette, hozzáadva az anyaghoz maga előadói.javaslatait is, amelyekhez a Közgyűlés egyhangúlag hozzájárult. Halász Jenő, nagykanizsai tanító a a pozsonyi rajztanfolyamról számolt be. A közgyűlés nagy tetszéssel fogadta az előadásokat. — Szabadon bocsátották a cigányokat. Hirt adtunk tegnap, hogy 50 cigányt bekísértek a rendőrségre. Minthogy magánfeljelentés nem érkezett ellenük, mindössze lőfegyvereiket kobozták el, mert fegyverviselési engedélyt nem tudtak felmutatni. Vissza kapták 11 darab hatalmas, borotva élesre fent késüket, melyekkel artista-mutatványokat végeznek. • — Iparosok továbbképzése. Jelentékeny lépéssel haladt a helyi ipari továbbképzés ügye, amennyiben a kereskedelmi miniszter a technológiai iparmuzeumnak megengedte, hogy december í-től kezdődőleg szervezze a következő tanfolyamokat: üzleti fogalmazást, ipari számtan-mértant, könyvvezetést 3 hónapig heti 6 órában, cipőipari és szabóipari szakrajzot összesen 100-100 órában. A tanfolyamokra "már tavaly jelentkezett száznál több ember, igen helyesen fogva fel a dolgot, hogy holtig tanul a jó pap. A tanfolyam élére most keres alkalmas embert a kamara, valószínűleg tanárember személyében. — A ml közegészségügyeink. Körülbelül egy esztendeje cikket hozott a Népszava az itten uralkodó vágóhídi állapotokról, mire Zalavármegye alispánja megbizta a nagykanizsai kórház főorvosát azzal, hogy valamennyi nagykanizsai közegészségügyi intézményre felügyeljen. Az uj felügyelő a közvágóhídon súlyos mulasztásokat talált, amelyek őt egyenesen megdöbbentették. Most igy nyilatkozott: — Alkalmam volt megfigyelni hogy a patkányok az imént levágott marha friss húsába vágták magukat azonmód, ahogy a milliárd és milliárd bacilust termelő csontrakásból előfutottak. Ezahuskerfll azután piacra a vásáron. — A vágóhidon teljesen lerothadt állati hus- részek hevernek egymáson, legyek és férgek nyüzsgő áradatától borítva. Ezek a husrészek az elkobzott állatok húsából valók ; de ínllci-álni sohasem szokták azokat. A dögön lakmározó legyek megszedik itt magukat a legkülönbözőbb ragályos betegségek bacilusalval és a városba repülnek, ahol rászállnak minden emberre. Szinte csodaszámba megy ilyen körülmények között, hogy a városban eddig egyetlen kqjeraeset sem fordult elő, Tessék ehhez hozzávenni azt, hogy a csontráktár és ai elkobzott husmennyiség közvetlen közelében vannak a vágóhídi őrök lakásai, akik igy családjaikkal elviselhetetlenül penetráns bűzü levegőben élnek s amellett állandó fertőzés veszedelmének vannak kitéve. Ez a jelentés olyan, hogy nem Is kell kommentálni. nr.f wnt~.— TÖRVÉNYSZÉK. §. Váltóhamlsltó szatócs. — Kis András muracsányi földmives barátja Mészárics M<\\-tyást ugyanodavaló szatócs felkérte arra, hogy írjon alá neki váltót elfogadó képen. — De hisz az én aláírásomra nem kapsz pénzt, — mondotta neki több Ízben is kis András. — Az nem tesz semmit, csak ird alá a váltói 1 — válaszolt a szatócs. Kis erre több váltót aláirt Meszaricsnak. — A Kis András-féle váltók között azonban volt egy, amelyiken nem Kis András, hanem Kis Andrásné szerepelt. Kis Andrásné gazdag asz-szony, aki ellen a váltót peresítették. — Kis Andrásné azonban megtagadta a váltó kifizetését, minthogy azt nem ö irta alá. A kanizsai ügyészség Kis András ellen váltóhamisítás miatt eljárást indított. A mai főtárgyaláson azonban a szakértők megállapították, hogy Kis Andrásné nevét >jiem a férje, hanem Mészárics Mátyás hamisította oda, aki azóta Amerikába szökött. Ezért dr. Tamás János védelme után a bíróság Kis Andrást felmentette. A szatócsot persze most már nem lehet megbüntetni. Ez az eset csak egy a sok váltóhamisítás közül, amely a Muraközben előfordul. § A szülésznő pénze. Ozv. Varga Jánosné nagybakónaki szülésznőnek több adósa volt a községben. Adósai 5—6 évvel ezelőtt kiűzették tartozásukat, amely 1340 koronát tett kl. Ezt a pénzt a szülésznő Ács Pálnak adta és felkérte, hogy vigye be valamelyik nagykanizsai takarékba, Ács be is hozta a pénzt, azonban annak egy részét zsebrevágta, más részét pedig a saját nevére helyezte el. Ezért sikkasztás cimén megindult ellene az eljárás. Acs azzal védekezett, hogy ő élelmet adott Vargánénak. A mai tárgyaláson a biróság Ács Pált dr. Hajdú Gyula védelme után 4 havi fogházra Ítélte el. Az Ítélet ellen a vádlott felebbezett Hyllttér.\') A „Zala" szept. lO-íki számában ,Egy férfiú ágált" c. közleményre nem akartam válaszolni, mert azt tartottam, hogy a kutya ugat, a karaván halad, de igen sokan felkértek, hogy a valóságot tárjam fel. Vasárnap délelőtt II óra tájban elmentem a Magyar* utca felé a kocsi utón, a Sxai vas-szálloda átellenében, a piactér sarkán a hűvös ták alatt ott álltak Hieelber-ser Lajos v. kórházi gondnok, Slnkovics Sándor v. képviselő, Kratky József hivatalnok, Csányl János v. végrehajtó. Én Is odamentem és egész Idő alatt ott álltam köztük beszélgetve, tehát nem a Szarvas kapujában. Az idő alatt, amis ott álltunk, Holfmann Henrik kádár é« dr. Hegedűs Oyörgy v. képviselők mentek csak az értekezletre, de én ezekkel nem Is beszéltem. Más az értekezletre nem ment. Tehát, ha akartam volna Iá terrorizálni avagy köpködni, nem lett volna módomban, mcrtajelölö értekezletre nem láttam máa v. képviselőt bemenni. Lehet, hogy a még ottlevő 8 városi képviselő már előbb oda bemehetett. Ez a valóság, tehát aki mást állított avagy Irt, az hazug, minden alapot nélkülöző valótlanságot koholt Nagykanizsa, 1913. szept. 11. Ujváry Oéz«. Az e rovatban köziüttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. t Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Mára, iri és É divat üzlet szeptember U topén fog mtgiyilii. Szigorúan szabott árak fogják meggyőződtetnl az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás nagyban és kicsinyben, Ugyanitt egy Jó házból való fiu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember J1 ZALAI HIRLAp. * ■ ■■ » ——— ■ 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések * A tőzsde. Az egészséges üzletmenet még mindig nem állott helyre, sőt a kolera hatása alatt Magyar Hitel \'/« koronával gyengült. Ezzel szemben a többi papírokban 2 —3 koronás engülés tapasztalható csak az osztrák és Magyar Bank emelkedett Hitel Az értékdtzadén. Magyar korontjáradék 81.35, Outrák hitel 635.75 Magyar hitel 828.25, Kereskedelmi baak 3740, Magyar bank 568, 8algótarjánl 778.—, Rlmamurányl 706.50, Köz-■tl vaipálya 637. Budapeitl várotl vatut 363. Változások diplomáciánkban. Bécs, 1913. szept. 10. Mérey Kajetán római nagykövet el fogja foglalni a külügyminiszteri széket. Helyét Fürstenberg bukaresti nagykövet foglalja el, Ugrón István belgrádi követünket pedig Bukarestbe fogják áthelyezni. Lezuhant aviatikus. Bern, 1913.szept. 11. Biederjaviatikusnak aki szép repüléseivel az utóbbi napokban különösen magára vonta a figyelmet, ma Anzani motorja felmondta a szolgálatot mire Bieder siklórepüléssel akart leszállani, de bcleüíődőtt egy telegráf póznába és gépje felfordult. Az összetört roncsok alól véresen vették elő. Agyrázkódást, többszörös bordatörést szenvedett. Haldokolva vitték a kórházba. A kolera. Budapest, 1913. szept. 11. Jelentettük tegnap Dr. Füzesséry Ferenc, Arreta Angéla és a négytagú Neurath család megbetegedését A bakteriológiai intézet ma hivatalosan nonstatálta a kolerát. — Ujabban Bischof Konrád nevü ember betegedett meg. I Munkács, 1913. szept. 11. Beregme-gvében eddig 60 megbetegedést jelenteitek, öroszteleken ujabban 6 megbetegedés történt öt halálesettel. Lúgos, 1913. szept. 11. Mogyoródon 10 ujabb megbetegedés történt, ezek közül liatan meghaltak. A patriarcha tragédiája. Spalato, 1913. szept. 11. Karlovac Vinkót, akinek névjegyét Bad Gasteinben az Ache hídján megtalálták, sikerült ma Itt előállítani. Karlovac Salzburgból rövid kirándulást tett Bad GaStainbe, összesen néhány órát tartózkodott ott és az egész idót két barátjának a társaságába töltötte, akikel Vgyütt utazott s egy percre sem maradt magára. Bad Gasteinben megismerkedtek egy szerb diákkal,, akivel mindhárman névjegyet cseréltek. A csendőrség most ezt a diákot nyomozza. Az elveszett gyöngynyakék, London, 1913. szept. 11. Ma voít az első tárgyalás melyen kiderült, hogy az elveszett nyakék egyetlen darabja sem került meg és hogy pozitív nyom mindezideig nincs. Beteg az ex-szultán. Konstantinápoly, 1913. szent. 11. Abdul Hamid súlyosan megbetegedett. Orvosai lemondtak róla. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Anaaad. Egy üzlethelyiség József főherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József főherczeg-ut 62. szánt alatt. WIT.--;--TT» Német-, francia- és esetleg angol-; nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanítja Orázban érettségizett urileány. Cím: „S. Báron" Zrínyi Miklós-u. 50. n Uránia Színház. . Csütörtök szept. 11. UIIIII I ItiutH párisi Mlvhul rtatl alakítása Ármány és szerelem Drámai azlnjáték a modern életből 4 felvonátban. írták F. Ztoca L. Leprlnce. Előadják ROBINKÉ »iszony ¿a ALEXANDER ar. Péntek, szombat szept. 12., 13. a félkegyelmű »ElSfi Marquet de Delbéa világhírű darabja után előadják a legkiválóbb párlil művéazek. Borin Alfréd nU és lérH íWBtíra üzlet \' Fő-utca 6. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tarlók ; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszitések és fehérnemflekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. Uranus niozMMpszlntitiz Szarvas szálloda veit Edison szlnbáz Csütörtök - 2 sláger az éj árnyai cló^a t/ngenín érdekfetzltö detektlv-dráma 3 felvon., azonkívül Hőre az Indiánok, a fehér lovas Katonák ellen, wm a Ml 4. ezrede borzalmat oow-boy dráma 2 felvonásban. Azonkívül a fényes kiegészítő mflsor. divatáru kereskedő cés tudatja a hölgyközönséggel, hogy az összes őszt és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u. m. velour-, veline-, hymalaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és rlps-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a, legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol flanellek és zsolnai kasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és double flanellok, nagy chiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — Legelsöbbrendü menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és kivitelben. ■ ■ ■ — KaiíbcmIci l u. — Városház palota. Frank József, Haaykanlzsa, Eötvös tér 2. sz. _mBaxerkováo» ét mérlegkétzltó._ Értesítés! Tisztelettel értesítem, hogy mérlegkétzltó mBhelye-met háztebontás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz*alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám javításba küldött mérlegeket 2—3 nap alatt hitelesíttetve feleltftiéggel vltazaizállltok. :: Elvállalok ezerkovácsárak és a hitelesíttetési «Örvénynek megfelelő u] mérlegek kéultéiét, továbbá gramofon, var rógép ét kerékpár javitáiokat jótáll*« mellett, -r lovábbl szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Frnk JíijiI nfiuerfcovátu fa ntrl«kfailti. Tiki hit iriülia ii IiUxiji ilti iuUtfult ■érbtUull««. ott vásároljunk, ahol a legjobb. Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-■■ lást eszközöljön. « Perlsz Vilmos Rfidium-Vászon Vállalatánál ■ ■ i Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Hay és Holfeld-féle rumburgl túsznak. Scbroll-féle Cblffonok. Falvédö gobelin utánzat Kor. Z\'90 — Chiffon maradék méterje 50 fillér. 4. oldal. ZALÁI HÍRLAP >«É«ÉÉÉ ««»»épé »i>i>ÉnÉá<t»i> Hányon tisztelt fiózlnsszony I | Csak a világhírű | Zongora eladás Elsőrendű an$ol és bécsi szerkezetű zongorákat és piánlnókat JUTÁ- fásároUa. ] kg. finom tésztallszt 34 fillér s = 1 kg. kit. Jé kenyérllszt 30 nilér * Balaton Testvérek ílsztkeresketíéséöeii Nagyhonlzsán. |[ NYOS ÁRBAN a n. é. közOnség szives figyelmébe ajánlja Pásztor Miksa Nádor-uloa 10. M. alatt ÍÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ4M tD- Milíénvji cipó »—— a legelagárisabb! ===== Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. o Iskolaclpök olcsó Urakon, o Mérték után készítünk minden fajta cipó-árul és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjtgyzéket Ingyen ét bérmentve. Tűzifa a leíJofib miniséiben kapható cégnél Manluún, Arany János-utca l Telefon 280. szám. Steril József tlafiykanlzsún § szuknay Lajos Hagybanlzsa Központi szálloda épniefében. Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- ¿8 leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért t Vidékre küldök választékot! ) OOOOOOOOOO OOOOOOO ( épltéjz éi rállilkizí bt», vasbstsn ás taiajvlzszloetslő Tállilit — llidu flidvíi htlyliéeet szárazzá luuk LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegyc egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: II Készítek vasbeton sírboltokat )oooooooooooooooo< Jtompf Zsigmond faszer- és csemege-kereskedése Nagykanizsa n Főtér a Bazár-épületben i Ugyanott Bodega. Valódi ualódl férfi ruhaszfiuetek nöl kosztUmkelme óriási választéka Hlrsctiler Jeni posztó- és íyapjuszflvet-raktórában.. Nagykanizsa Fönt 2. sz. — Városház-palota. Cjudnjzép butorokot, IDSMU ÉS szőnyegeket vegyen Somogyi Ede kárpitos bettmkttriÉM Kzzticr-itu l Városház palota. — 1913. szeptember 10. ROTHSCHILD llnasydMruliáza Ffitér t itoiykanlzsa x Főtér Kosztüm, blu i pongyola- kelmékfiBI órlűsl vílaszték. Hői fehérnemflek olcsón kerülnek eldddsra. Zalaodrmeíye Ieínojyobb poKrócz-raktűra. j Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés —. NAGYKANIZSA. ===== A „Trappista páterek" csokoládé és kakaógyárának és a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. klr. dohány nagy- és -különlegességek árudája A szagtalanított rí m r egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — Istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Késziti és elárusitja: Leitner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. Gutenberg nyomda Nagykanizsa. 1» évfolyam. társadalmi és közgazdasági napilap. Klöflxatéal árak i Helyben házhoz hordva 1 hó«* 60 f. Egyes szám 2 fillér Vidéken, postán . . 1 hóra 1 K. Nyilttér és hirdetések megállapított árak szerint. Lapvezér: \' Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kuzlnezy-utcza 6. szám. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomda Csengery-ut 7. azám. Telefon: Szerkesztóség 136. Kiadóhivatal 41. ) • Szobrot a sétatérre! Nagykanizsa, szeptember 12. A sétatéren el kezdték épiteni azt a díszes kapubejáratot, melynek emeltetését a nagykanizsai szédítő egyesület egy téli közgyűlésén határozta el. A kapu-feljáró nagy költséggel épül, díszes és szép lesz, méltó a sétatér intim bájához. A szépítő egyesület önzetlen és energikus munkája, amellyel Nagykanizsa városának egy évtized alatt a szép sétateret alkotta meg, minden nagykanizsaiban tiszteletet és elismerést gerjeszt. Hiszen nem is oly régen volt az az idő, amikor a mostani árnyas alék helyett kopár ugarföldek, a mostani tetszetős virágágyak helyén sivár tarlók meredtek a nézőre. Szepiünk láttára nőtt ki a földből a sétatér és a dlszés feljáró és kapu építésével as ;kulturmunká egy ; része befejezést nyer. Kiránduló helyekben amúgy is szűkölködünk, meg kell becsülnünk ezt a pompás sétateret, melyet a szépítő egylet ajándékozott a városnak. De nem szabad elfelejtenünk a sétatér szépítésével kapcsolatban egy másik akciót, amely a Magyarországon, s még inkább Nagykanizsán oly jellegzetes szalmalánggal indult meg s azután elaludt, elhamvadt. A sétatér teljes kifejlesztéséhez tartozik az is, hogy azt szép szobor ékesítse, annálisinkább, mert ennek a majdnem harmincezer lakosú Nagykanizsának szobra nincsen. Emlékezni fogunk talán még arra a mozgalomra, amely Kisfaludi Stróbl Zsigmond fővárosi szobrászművész ajánlata folytán indult meg. A szobrász felajánlotta Nagykanizsa városának, hogy honorárium nélkül elkészíti számára Deák Ferenc teljes, életnagyságú szobrát. Az előzmények, amelyek erre az ajánlatra vezettek, teljesen indifferensek most, de tény, hogy néhai Vécsey Zsigmond polgármester hosszasan foglalkozott ezzel az eszmével, sőt a szobrásszal Nagykanizsán személyesen is purparlét folytatott. A tervek elkészültek, három változatban most is ott fekszenek a városházán. A szobrot pedig boldogult polgármesterünk a sétatérre akarta állíttatni. A főrondó középső része,9 ahol most virágágyak fekszenek, kináiva kínálkozik ,a szobor helyéül. Körül a sürü fák meg-\'" \'adják azt az intim jelleget, amelyet a szobor a miliőben megkíván. A szobor Igazi ékessége lenne a sétatérnek és azt hisszük, enélkül a sétatér nem befejezett, nem egész. v Ha nem jön légyen közbe néhai Vécsey Zsigmond polgármester tragikus halála, öiSzobrot jövő évi májusban valószínűleg leleplezhettük volná. Igaz ugyan, hogy a város évente nagyobb összeget rak félre egy felállítandó Kosuth-szobor céljára, de egyrészt ez a v szobor monumentális mű lesz, melyet nem lehet a sétatér meghitt lugasai közé felállítani, másrészt pedig nem lett volna szabad ezt a kínálkozó alkalmat elszalasztani, amikor a város majd ingyen juthatott volna egy szép szubortulajdonába. Nem tehetünk Indítványt, hogy hol, mikép kell újra a Deák-szobor ügyét felvenni. De azt tudjuk, hogy ezt az ügyet nem szabad igy hagyni, s ha még lehet, a szobrot meg kell szerezni Nagykanizsa, — a sétatér számára. Nagykaniza jövendő polgármesterének, a sok nagy városi terv mellett nem szabad megfeledkeznie errőtJKlátszólag kicsiny, de voltakép fontos ügyről. A város szépítése, a sétatér kifejlesztése és a szépítő egyesület derék kulturmunkája szólanak mellette. Levél az államfogházból. Bihary Sanyi, a népszerű tenorista párbajvélségért bevonult négy napra a nagykanizsai államfogházba. Megkérdeztük, hogy érzi ott magát, mire a következő kedves sorokat kapta szerkesztőségünk:\' 1 • ... •Hogy stílszerű legyek, midőn 10-én reggel a fegyverleien börtönőr átkisírt az államfogházba az ügyészségtől, elkezdtem fütyülni a Bőregérnek azt a jelenetét, amelyben Eisensteint a fogházba kisérik. Igy foglaltam el az én 22-es cellámat, azon célból, hogy itt egyáltalában ne tartózkodjak, hiszen egy hat lépésnyi hosszú és négy lépésnyi széles »helyiségbe" egy valamire való hurkát sem lehet bevinni. Szerencsére jó sport a folyosókon vagy a fogház-kertben ődöngeni és ebben senki sem akadályoz. Sohasem hittem volna, hogy az állam ilyen ravaszul ért a térkihasználáshoz. Az én »szobámban« például három ágy, egy\'asztal, egy szék, egy kályha van. Az ablakom a Központkávéház felé néz. Ha az utca nézését meguntam, hozzáláthatok az ablak rámájának heraldikai és numizmitikai kutatásához. Ime egy pár kikapott vésett felirat: »Ósz József itt volt ártatlanul négy hónapig vizsgálat alatt, 1910. jan. 5. — Schreifer Kató, márc. 5, 1913. — Kováts Ernő oki. tanító, stb. £n is be akartam vésni a nevemet, de attól félve, hogy az utódom még rablógyilkosnak néz, lemondtam róla. - Látogatókat fogadhatok d. e. 9-től ll-ig és délután 3-tól 6-ig. A cellát este 7 órakor becsukják s akkor kénytelen vagyok azzal beérni, hogy az ablakból bámulom a boldog szabad embereket s a kivilágított Központ-kávéházat, ahonnét éjjel is áthallatszik a cigányok bánatos muzsikája, nem kis fájdalmamra. A társaságom egyébként elsőrangú, van Itt tolvaj, rablógyilkos, házasságszédelgő, betörő, liliomtipró s több efféle príma egyén. Az első éjszakáin elég nyugodt lett volna, ha a vihar nem zörgette volna annyit az ablakom, aztán meg behozták volna az ágyam, mert a jelenlegi borzasztóan kemény. Nem csodálkozom azon, hogy a fegyházakból annyi «nflvész kerül ki, ma például csak a második napomat töltöm itt s már is őrült vágyat érzek egy csendélet megfestéséhez, a terv elég jó — egy akasztófa lelógó üres kötéllel., Hétfőig még ki tudja mit nem csinálnék, még szerencse, hogy hétfőn véget ér a szabadságom. Addig is szívélyesen üdvözlök mindenkit... stb. Bihary Sanyi. Gyilkossági kísérlet Dr. Hajdú Gyula ellen. Felháborító, aljas, gyilkolási kísérletről kell beszámolnunk, amely lapunk vezére, dr. Hajdú Gyula élete ellen irányult. Az orvtámadók, sötétség leple alatt bujkáló gazemberek, felbujtók és bérencek, akik tegnap Nagykanizsa utcáira visszavarázsolták a középkort, ezideig még bujkálnak az igazságszolgáltatás világító fénye elöl. A részletek még nincsenek tisztázva, annyi azonban megállapítható, hogy — valószínű politikai bosszú müvéről van szó. Az orvtámadás. Tegnap éjjel 11 órakor a Széchenyi-téren akart Hajdú dr. keresztül menni. Azon a sarkon, ahol a Badacsony van, három bekormozott arcú, munkás külsejü ember, akik nyilván leselkedtek reá, hatalmas botokkal felfegyverkezve megtámadták Hajdú Gyula drt. Az első pillanatban a meglepett ügyvéd balkarját ösztönszerűleg védőleg felemelte, jobbjával pedig, amelyben sétabot volt, védekezni kezdett. Hajdú dr. kitűnő vivó s így sikerült neki három emberrel felvenni a harcot. Vagy két percnyi küzdelem után sikerült az egyiknek kezefejére olyan hatalmas ütést mérni, hogy botját használni nom tudta. A támadó azonban nem adta fel a harcot, hanem kést rántott és ezzel támadt az ügyvédnek, akin több sebet ejtett. Az ügyvéd erre minden erejét összeszedve folytatta a küzdelmet, mig sétabotja kezében összetört. A most már rázuduló csapások alatt egy pillanatra megtántorodott. A támadók erre három irányban szétfutottak. A támadás után. A védekezés heve egészen kiforgatta Hajdú drl rendes formájából. Az ügyvéd, aki városunknak egyik legelegánsabb embere, szétvágott gallérral, kibontott ingmellel maradt magára. Felöltője, kalapja a földön hevert, zsebéből kihullott az órája, tárcája, melyben 270 korona készpénz és egy vadászati jegy volt. Az ügyvéd a szomszédos Badacsony vendéglőbe akart bemenni, de az már zárva volt. Erre a Royal-kávéházba ment, ahol Pollák Ernő dr. orvos vette ápolás alá. A botütésből származó számos zuzódáson kivül hat szúrás érte. Főleg a bal kart, amelyet védőleg magasra tartott az ügyvéd, érték a csapások és szúrások. A balkézfejen, alkaron és felkaron van egy-egy szúrás, az utóbbi mély és súlyosabb természetű. Egy vágás a gallért érte, ép a fővéna fölött. Az orvos leszedte a vértől ázott inget a sebekről és azonnal kötési alkalmazott. A megsérült ügyvéd innen lakására ment. M« rsggel. Felkerestük Hajdú dr.-t Eötvös-téri lakásán, aki ágyban fekve szíves volt a következőket elmondani: Köszönöm az üdvözlést, valóban szerencsém volt a szerencsétlenségben. — Nem tudom, miért történt az, de két eset van, vagy összetévesztettek valakivel, vagy politikai háttere van a dolognak. Különben a rendőrség dolga ezt megállapítani, én nem terhelek gyanúval senkit sem. A támadók rám azt a benyomást tették, hogy bérencek, mert gyávák voltak. A három alak munkáskülsejü volt, az egyik alacsony, csizmás, melybe a pantalló bele volt tűrve, a másik kettő magas. Nagy fáradságot, levertséget érzek. Orvosom ma fogja kiállítani a látleletet. 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. \' Rablótámadás? A rendőrség a hir vétele után azonnal megindította a vizsgálatot. Lázas kutatással telt az egész é| — sajnos — eredménytelenül. Reggel uj entf rek vették át a permanenciát, a detektívek íélórénldnt visszatérnek és jelentést tesznek a főkapitánynak. A tett színhelyén megtalálták Hajdú dr. összetépett pénztárcáját, de a 270 korona hiányzik belőle. A nyomozás lázasan folyik. HÍREK. Perdűl a film ,, s a sötét nézőtéren összebújnak az emberek és néznek bele a nagyvilágba. Nagyvilági Mennyi titkos zamattal zendül ez a szó azoknak a lelkében, akik előtt egy homályos, nagyszerű, széles perspektiváju képzet uralja e fogalmat. Távoli hórnezők fagyos lehellete, egy-egy estély Páris Champ-Élisé-jén. Szinte érdemes soha meg nem látni őket, hogy az áhítatnak az érzését megőrizzük irántuk. Jósággal van tele az embereknek lelke, sajnálják a csalfa nőt, aki ánnánykodik a szerelemben és elviszi a maga drámai büntetését, örülnek, ha jól végződik a darab, — ó, ha az emberek az életben is ilyen jók volnának! — Mulatnak Mr. Deed mókáin, feszült várakozással nézik Nick Winter kalandjait a rablókkal. . . . egyszerre csak félrehúzódik a függöny, besurran egy ember a kanizsai utcáról és suttog valamit, mozgás támad, a kíváncsiság rémületté fagy az emberek arcán, amint hallják a hirt: három kormozott arcú ember megtámadott és összeszurkált egy embert a Széchenyi-téren az éj leple alatt ... Ránéztünk a vászonra, ahol most Bretagne ködös vonalai futnak messze, aztán egy tekintet kifelé a Kanizsai-utcára, a voila: ml is benne vagyunk a világban 1 k. a. — Emlékbeszéd báró Eötvös Józsefről. Az izr. templomban f. hó 12-én, pénteken, a 6 órakor kezdődő esti istentisztelet keretében dr. Neumann Ede főrabbi báró Eötvös Józsefről, születésének századik évfordulója alkalmából emlékbeszédet fog tartani. — Meghalt honvéd. Nikicser Mihály 84 éves volt 48-as ezreddobos honvéd, aki 16 ütközetben vett részt, többek között Budavár bevételében is, tegnap délután aggkori elgyengülésben meghalt Temetése szombat d.u. 4 órakor lesz a halottas házból. ,— Katonai hírek. Vagy tizennégy embernek a könyvét kllldötték ma át a rendőrhatósághoz mert elmulasztották a fegyvergyakorlatra való jelentkezést. A katonasággal nem lehet tréfálni és ha elmaradásukat nem tudják igazolni, jönnek a büntetések. Jó lesz vigyázni I Közös hadsereg póttartalékosait okt. 7-én fogják elhelyezni a régi gimnázium.helyiségeiben melyet most vettek e célból tisztogatás alá. — Ugy a közös hadsereg, mint a honvédség nem tényleges állományú legénységének ellenőrző szemléi a folyó évben nem tartatnak meg. — Hirck a városháziról. A tanács ma Ölést tartott, melyen adminisztrációs ügyeket intéztek. — Hétfőn fél 6 órakor a méntelep épitö-bizott-sága ülést tart — Iparengedélyek. Iparengedélyt kapott a mai napon: Weisz Lajos kömives, Deutsch Sándor és Hirsch Bernát teherfuvarosok és Ei$-ner Oyula fényképész, Klein József rőfös és rövidáru kereskedő iparengedélyét pedig beszüntették. — Kollegialitás. Boros József kertészsegéd mint napszámos volt alkalmazva Feterman József kertésznél Heune Róberttel. A rövid kollégiálitást drágán ffcette meg. Ugyanis Heune a tegnapi napon megugrott a munkából de magával vitte Borosnak egy rend ruháját felöltőjét, czipőjét, kalapját, valamint Molnár Oyörgy tanoncnak egy kabátját. A .drága" kollégát nyomozza a rendőrség. — Megtalált kislány. Tegnap reggel egy 3 éves kislányt hoztak be a rendőrségre. Az utcán vesztette el valaki a kicsikét. Egész nap a rendőrségen volt, ahol mindenkinek volt hozzá egy kedves szava, valósággal ünnepelték a kis , médit. Délben a rendőrlegények ebédjük legjobb falatját adták neki. Öröm volt nézni, hogy a rendőr nemcsak üldöző, hanem mentő, hogy a rendőr elsősorban is ember, atya, családtag, és csak aztán a rideg, hivatalos megkötések közt mozgó adminisztrációs kerék. Csak este jöttek a kereső szülők a gyermekért és hazavitték a vendégségből. — Fertőtlenített utasok. Távirat érkezett ma hajnalban rendőrségünkhöz, hogy Belgrádból utasok érkeznek és reggel Kanizsán lesznek. A rendőrség várta a vonatot, négy szerb utast leszállítottak és csak gondos fertőtlenítés után engedte őket a következő vonattal továbbutazni. — Megölték, aztán a tóba dobták Tormafölde (Zala-m.) községben Sánták Anna 9 éves leányt, akinek holttestét a minap találták meg egy tóban. A hatóság a holttestet felboncoltatta. — Megölte a férjét szeretője segítségével Nagykutason (Vas-m.) Bankó Istvánné, akire szemet vetett Senki Pista nevű fiatal legény. Bankó szerdán este kiment az udvarba, hogy malacait megetesse, amikor Senki Pista meg az asszony meglesték és előbb egy doronggal leütötték, azután az eszméletlen embert a sertésól mögé vonszolták és vasvillával meg fejszével agyonverték. }A gyilkosokat letartóztatták. — Bandi házasodik. KI ne ismerné a Badacsony vidám fő- és egyetlen pincérjet a Bandit aki stílszerű garnirunggal látja cl a vendégek ételeit: a húshoz savanyu humort ad, a forró ételeknél fagyos axiómákkal hűti kedélyünket. Palotai Bandi, mint ma Írja, boldog jegyes, Lakatos Mariska a mátkájának neve. — Az élelmes vendég. Hosszabb vendégségbe jött Nagyrécsére egy fővárosi ur. Mint hogy azonban nem szokta meg a korai fölkelést. nyaralása első napjaiban kétségbeesetten konstatálta, hogy a kondás hajnalban ép az ö ablaka alatt hivja össze hangos tülkölés-sel a kondát. A tülkölés mindig fölverte álmából és azontúl nem tudott aludni. Hosszasan töprengett, hogy mit tegyen az ellen. Megkérje a kondást? A csökönyös ember csak azért is fölverné minden hajnalban. Hát elhivatta magához: — Nézze, fiam, — mondta neki — maga olyan szépen tülköl, hogy az már igazán valami nagyszerül Ha megígéri, hogy minden reggel az én ablakom alatt tülköl, minden nap fizetek magának egy liter bort. A kondás boldog volt; minden nap megkapta a vendég úrtól a maga liter borát. Néhány nap múlva azonban a vendég beszüntette a liter bort. A kondás jelentkezett: — Nagyságos ur, elfelejtette a bort — Nem felejtettem én el, hanem meg- Í;ondoltém a dolgot. Nem ér meg a maga Ülkölése egy liter bori — Igen ? — mondta a kondás. —- Hát akkor várhatja az ur, amíg még egyszer az ablaka alá jövök tülkölni I S azóta a falu túlsó végén tülkölt És a vendég ur édesen aludt. — Egy főrend halála. Zoltán Elek nyugalmazott altábornagy, a főrendiház tagja ma reggel Kiskorpádon meghalt. — Az újságíró éhtifusza. Hírt adtak a a lapok arról, hogy Kaposváron Pogány Béla hlrlapirótársunkat éhtifutzban a kórházba vitték. Igaz ugyai), hogy a mai Irodalmi viszonyok közt ez sem volna csoda, azonban megállapítást nyert az a tény, hogy Pogány Béla ¡neurasz-ténikus rohambon esett ösze. — A bQnös kormányzó. New-York, szept. 12. Sulcer Elek, New-York állam kormányzója ellen többrendbeli visszaélés miatt vizsgálat Indult meg. A kormányzót állásától felfüggesztették. — A kanizsai rendőr. Hogy a vidéki rendőr még nem nagyon intelligens, az köztudomásu. Hogy intelligensnek szeretne látszani, azt mindenki tudja. S hogy a jóakaratból kifolyólag bakot lő, az mindennapos dolog. íme egy eseL A mai hetivásár alkalmával a vásárló parasztasszonyok kosaraikkal tele rakták a piac előtt levő járdát ugy, hogy közlekedni lehetetlen volt Jött a rendőr s az asszonyokhoz a következő dorgatóriumot Intézte: — Azt hittem, van annyi ambíciójuk, hogy kosaraikat nem rakják az útba I ... WBamtKmmmmmmmmmm^mmmmmmmmKt^mKmtBBmmammrnmmixassammmKammmmmmaUHm A Merkúr-gyárban minta asztalos, lakatos, esztergályos és vasöntő tanoncok felvétetnek. SZÍNHÁZ. Éva ment tegnap háromnegyedrészt üres ház előtt, részben uj szereposztással. Oaletta Ferenc végtelenül elegáns gyárosát, Matány Jóképű mulatságos Milleflenz-jét, Horváth Mlcl bájjal megjátszott demlmondaine-Jét, Teleki Ilonka jö-hangu és jellegzetesen megjátszott Éváját, Ujj Kálmán tipikus főkönyvelőjét és Lóránt Vilmos mulatságos hivatalnokát, Szilágyi Arankát és Rákossy Ferencet lelkesen tapsolta a kis közönség. Kabaré lesz a mai est programmja Székely Béla újságíró társunk konferálása mellett változatos műsorral. Szombaton a Diákhercegnőt mutatják be. Lesz télen Is színház. Könyves Jenő stag-gione — társulat igazgató beadvánnyal fordult <a városhoz, melyben január hóra játszási engedélyt kér. Az aktát jelentéstétel végett kiadták a szlnügyi bizottságnak s ugy nem lehetetlen, hogy télen is lesz színházunk. íooooooooooc Szuhnny Lajos ilagybanlua tytéu éi viMtié. ktn, Tukitfi éi taUjrtzxx^cM vállalat. — llidti imIvu kilyUfeat nimji Utsak LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusltója és vállalkozója. Vállalok továbbá: éplttsi szakha véií isuss aulilatskat Részltek vasbeton sírboltokat >00000000 ooooooooc Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Mára, irí és lii M iiltt szeptember U kiupii fii iqifilij. Szigorúan szabott árak fogják meggyöződtetnl az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás nagyban és kicsinyben. Ugyanitt egy Jó házból való fiu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Budapest, szept. 12. Az értéktőzsdén igen lanyha volt a hangulat. A vezető értékek legyengültek. Az árutőzsdén a nagy lebonyolítás folytán szintén gyengülés következett be. Az értéktőzsdén. Magyar koronajáradók 81.20, Osztrák kitel 628.60 Magyar hitel 828.60, Kereskedelmi bank 3740, Magyar bank 562, Salgótarjáni 770.—, Rlmamiirányl 702.-, Köz-■tl vaepálya 634.75, Budapesti városi vasút 368.76 A gabona-tSisde árfolyamai : Beza októberre 10.82, Bnza áprilisra 11.62. Roz« októberre 8 04, Zab októberre 7.12, Tengeri szeptemberre —.—. Tengeri májusra 7.61. A kolera. Budapest, szept. 12. A mai fővárosi lapok jelentették, hogy Budapesten ujabbk három koíeragyanus eset fordult elő. A hivatalos orvosi vizsgálat megállapította, hogy ez a három eset nem ázsiai kolera. Ma délelőtt ujabb koíeragyanus megbetegedések történtek. A Baross-utcában egy Papp Imre nevü 50 éves napszámos koíeragyanus tünetek között összeesett. A Dobutcában egy ismeretlen férfi esett össze koíeragyanus tünetek között. Mindkettőjüket beszállították a László-kórházba. A Hajcsár-uton Kovács Zsigmond, a Kassa-oderbergi vasút munkása lett rosszul, koleratünetek között. Kispesten Vanyád Márton gyári munkás összeesett gyomorgörcsök között. A délelőtt folyamán még egy koíeragyanus megbetegedés történt a fővárosban: Marosán Gábor napszámos esett össze görcsök között. Az összes gyanús betegeket a László-kórházba vitték. Beregszász, szeptemb. Í2. Az ország északi telében a járvány szűnő félben van. Beregmegye alispánjának jelentése szerint I —2 nap óta meglehetős csend van. Ujab megbetegedést nem jelentettek. Zombor, szept. 12. Agdélvidéken a járvány folyton tovább terjed. Ujabb megbetegedések történnek. Feketehlmlő Turkevén. Turkeve.szcpt. 12. A városban fellépett a feketehimlő. A járványban már több ember meghalt. Elsikkasztott félmillió. New-York, 1913. szept. 12. Wirtknecht János banktisztviselő tegnap fél millió dollárt sikkasztott és megszökött. Nyomozzák. Venizelos rektifikál. Páris, 1913. szept. 12. Venizelos görög külügyminiszter Athénből kijelentette a Matin egyik munkatársának, hogy Konstantin király berlini beszédjét csupán a legszemélyesebb gyöngéd momentumok su-galták s a továbbiakban valósággal deza-vuálja az uralkodót kijelentéseiben. A béketárgyalások. Szófia, szept. 12, A bolgár delegátusok holnap folytatják a tárgyalásokat. A minisztertanács utasítást küldött, amely szerint Kirklissze kérdésében ne tágítsanak. Cirkáló orosz hadihajók. Szentpétervár, szept. 12.16 orosz hadihajó az ősszel látogatásra indul egyes európai kikötőkbe. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Armand. v\'507/1. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. éti LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírre tcMi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1913. évi V. 507/1. sz. végzése következtében Rapoch Gyula Nagykanizsai ügyvéd által képviselt herceg Windischgratz Lajos javára 138 kor. s jár. erejéig 1913. évi május hó 5-én foganatosított kielégítési végrehajtás útján lefoglalt és 885 kor. becslllt kávéházi berendezések, biliárd fagyialtos aparat stb.-ből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1913. évi V. 507/1. sz. végzése folytán 138. kor. tőkekövetelés és ennek járulékai erejéig a netán fizetett összeg levonásával Nagykanizsán a Fiume kávéházban leendő eszközlésére 1913. évi szeptember hó 15-ik napjának délelőtti fél 9 órája határidőül kitüzelik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek becsáion alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek vilna, ezen árverés az 1881. LX. t.-c. 120. §-a és a vh. n. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 191?. évi aug. hó 26. n. KASZAB LAJOS kfr. bir. kiküldött Uránia Színház. Péntek, szombat szept. 12., 13. A félkegyelmű drámai jelenet 3 (elvonásban. Msrquet de Oelbós világhírű darabja ntán eldadják a legkiválóbb párisi művészek. Es a klegészltó műsor | •i Vasárnap szenzációs nagy detektiv-dráma Hajsza-életre-halálra Nagy Nordlsk-sláger 3 felvonásban. Ejy üzlethelyiség ==f József főherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József főher-czeg-ut 62.; szám alatt. Eladó ház 2275 Q-öl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, mely. ugy gazdaságnak, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. —Bővebb értesítés Bazsó Sándornál,Teleky-ut 3. sz. Dr. Schauensteln gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát uri házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massagel Báron Regina Zrínyi Miklós a. 5.0. Uronus mozfiűfénykÉpszlnhdz Szarvas szálloda volt Edison szlobdz Szombat, vasárnap, 13. és 14-én A vörös csök —- A gyermekjáték g£5i# Továbbá Ismeretlen dominó, komikus jelenet. Gaumont híradó, aktuális események. Egy hűséges férj, komikus jelenet. Bniía fliír Dűl és lérll Uvolirn üzlet Fő-utca 6. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével Járó mun-\' kálatbkkal elvégezvén, raktáramnt a maikor igénveinek teljesen megfelelően sze—, rcltcm feí és Igy igen tisztelt vevőim igé-£ nyeit minden tekintetben módomban kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok ; Ita, Pichler és Hückel-féle i\'. .\' f- * " • férfi katapojcban, mindenféle ruhadiszitések és fehérnemüekben, k a r 1 s b a d 1 \\ keztyükben, gyermekkocsié* gyermekkelengyébeti, stb. tftb. Kérve a nagyérdemű közönség szJves támogatását kiváló tiszteletiéi BARTA ALFRÉp. _______íj Frank József, Hagykanlzsa, _miszerkováci ós mórifgkésiltf jffl ^ Értesítés! Tiszteieltel értesítem, hogv mérfogkóarHó műhelyemet házlebontás miatt 1. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2. sz.alá hely ezténi át, Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, mtál«: tal azon kellemes helyzetben vagyok, higy hoz* zám javításba küldött mérlegeket 2-3 nap lOatt tal azon kellemes helyzetben vagyok, higy hoz* zám javitásba küldött mérlegeket 2—3 nap lOatt Hitelesíttetve felelósséggel visszaszállítok. :: €lvál-lalok szerkováosárnk és a hitelesíttetési törvény*\' nek megfelelő uj mérlegek kóezltését, továbbá (»ra-mofo», varrógép és kerékpár Javitásokal Jólállá», mellet!. - További szíves megbízását kébe, vagyok királd (IsztclotteJ Frank Jóiul ■fiutiiováu fe «Érleikliilté. Tikk hit iridilii ii Ziluwi tbl lUkUwll ■érliikfnliéii, j| ott vásároljunk, ahol a legjobb. \'I X Azért minden hölgynek érdeke; hogy mielőbb nagyobb bevásár ■ lást eszközöljön. » m Perlsz Vilmos Rádium-Uilszon Vállalatánál Nagykanizsa, Kazincy-u.3.! May és Holfeltí-íéle lumbursl túsznak, j Sebroll-Kle CMflonot Fülvédő gobelin otdnzat Kor. 210 — Cbfffon maradék méterje 50 flUér.\' 4. oldal. ZALÁI HÍRLAP 1913. szeptember 10. liiffi fortéit öázlűinonv I | Csak a világhírű áiáli hallatit! rási/^L l ki. ííflwi téntolUzt 34 Mér === 1 ta. Wt ló ken9érnszf 30 fillér Balaton Testvérek foztkereskedésélien Hagykanizsdn. *************** Miltényi cipő m legelegánsabb I » « » Saját gyártmányú ás amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. fi iskolaclpök olcsó árukon fi Mérték után készítünk minden fajta cipő-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában árjsfyzékst l«fy«a é« béraMtv*. Reijz Zjiímond clmtúbla. szttufejtö nafiyvállalat = Nagykanizsa Telefon 171. szám. tt Tűzifa a leiJobb minőséiben kapható Kondor Adolf és társa cégnél HűuykanliJón, Arany János-ntca 2. Telefon 280, siám. 1 Itern József ílníyhnnizjún — IfrMitt udiloda épDletélieB. = Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümOk, aljak, blouxok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! Vidékre küldök választékot! Eladó ház. Kiskomáromban a Fő-téren egy egy jóforgalmu lakatos - műhely teljes berendezéssel együtt haláleset miatt eladó.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. BóueDbet özu. Berecz Istvónnénól Klshoffláromban tudhatni meg. \'is II u Stonpt Zsigmond fűszer- és tsemeíe-kereskedése iliíykanlzsfl: Főtér a Bazár-épületben Ugyanott Mm. Valódi valódi férfi ruhaszövetek nSI kosztümkeime óriási vdlasztéka Hirschler Jenő posztó- is iyapluszfioet-raKtűrában.. Nagykanizsa Főnt 2. sz. — Városház-palota. Csudaszép bútorokat, fQSSOnyQbet és szsnyeseket vegyen Somofiyl Ede kárpitos \\iMmii y sEMtM í. ™ R nasy dfuatűruliiíza Főtér : tfagykanlzsa t Főtér Kosztüm, bluz pongyola- kelmékből óriási udlaszték. Hői tehérneniOek olcsón kerülnek elddósra. Zalaodrmejye leínajiíobb poRrőcz-rahtűra. J Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés = NAGYKANIZSA. = A „Trappista páterek" csokoládé és kakaógyárának és a ♦ „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája r NAOYKANIZSÁN. Teljesen befizetett alaptőke UOO.OOO tor. Tartalék tőkék 100.000 korona. Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-szúznIéRos kamatra A kamatadót az intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmondási dU Bem szdmlttatliL Váltó-lcszámitolás, törlesztéses- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. Az Intézet szerződéses társa a Magyar országos központi taiirtpéiztír saját tőkéi 40 millió korona, , ameh összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfeleinek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. Gutenberg nyomda Nagykanizsa. Nagykanizsa közbiztonsága. Nagykanizsa, szeptember 13. Tegnapelőtt merényletet követtek el társadalmunk egyik köztiszteletben és közbecsülésben álló tagja ellen. A felső-templom mögött, úgyszólván a város kellő közepében, tizenegy óra körül bekormozott éjjeli alakok megrohannak egy előkelő úriembert, alig öt percnyire a korzótól, ahol Nagykanizsa éjjeli élete ragyog és hullámzik. Nem ugy hangzik ez, mintha valami régi romantikus regényből vágták volna ki ? I Stendhalnek van egy ilyen bizarr novellája, amelyben elegáns fiatalembereket szúrnak le abban a pillanatban, amint az élet fényes és ragyogó árjából egy sötét mellékutcába lépnek be. Csakhogy ez a történet a XVIII. század Rómájában játszódik, ahol ha a művészet és kultura dúsan virágzik is vala, a közbiztonság nem éppen állott ezzel egy fokon. De hogy a mi békés Nagykanizsánk Fő-utcájának tőszomszédságában ilyesmi megtörténhetik, az kissé, megborzongtatja a kanizsai idegeket. Már többször volt alkalmunk hangoztatni azokat a nehézségeket, melyek városunk közbiztonsági ellenőrzését Olyany-nyira megnehezítik és majdnem lehetetlenné teszik. Nagykanizsa városa két részből áll. Hiába van Kiskanizsa Nagykanizsával közigazgatásilag egybeforrasztva, ez az egység inkább csak papíron van meg, mint ténylegesen. Annyira más Kiskanizsának társadalmi és gazdasági légköre, hogy ehhez számítva még távoli fekvését, csak mint különálló falut lehet kezelni a VI—VII. kerületeket. • n El lehet képzelni, mily nehéz a kanizsai rendőrségnek Kiskanizsa közbiztonságára felügyelni. Ehhez járul továbbá Nagykanizsa városának kifejlődése. Aki ránéz Kanizsa térképére, látja, hogy olyan Nagykanizsa városa, mint egy óriási pók. Középütt a korzó, a pók teste. Ebből hosszú utak ágaznak ki a szélrózsa minden irányában. Északnak indul a Magyarutca, nyugatnak a Király-utca, más irányba a Petőfi-utca, a Csengery-ut, a Te-leki-ut és a többi utak. A hosszú utvonalak között pedig részben — főleg a város külső részein — beépítetlen házhelyek, mezők, szántóföldek terülnek el. Hogy ezek a végtelenbe nyúló utak mily feladatot rónak rendőrségünkre, azt nem nehéz elképzelni. Részben ezért is fáznak a városházán az olyan tervektől, amelyek valamely külső teleknek utcává való fejlesztését célozzák. A rendőrség amúgy is megfeszített munkát * végez, amelyet megkétszerez Nagykanizsa városának ilyen sajátságos kialakulása. • Az a körülmény, hogy egész társadalmi és gazdasági életünk a korzó felé Irányul, elősegíti a centralizált városi élet kifejlődését. Viszont fővonalainknak hosz-szusága a város egyes részeit szinte ki- kapcsolja az egységes városi életből. A Magyar-utca végén, vagy a Teleky-ut külső részein lakó kanizsai polgár egész külön városhoz tartozónak érezheti magát. E tekintetben teljesen decentralizált Nagykanizsa élete. Ilyen szervi bajai vannak közrendészetünknek. Hogy ilyen nehézségek mellett is sokkal jobbak közbiztonsági viszonyaink, mint akármelyik más szomszédos dunántuli városnak, az főleg rendőrségünknek az érdeme. Tagadhatatlan azonban, hogy Nagykanizsa speciális kiépülje nagyon megnehezíti a közbiztonsági ellenőrzést. S hogy oly vakmerő támadás, mint a tegnapelőtti, megtörténhetett, annak ezek az eredendő nehézségek is okai voltak. Bűrö Eötvös József emlékezete. Csodálatos nemzet a magyar. Pártoskodó, lobbanékony, de becsületes és jogtisztelő. Amit más nemzeteknél véres forradalmakkal vívott ki a nép, azt a magyar nemesség önként adta meg jobbágyainak. Ezt annak köszönhetjük, hogy éppen a legmagasabban álló arisztokrácia körében mindig voltak olyan valódi nagyok, akik hazánk fennállásának alapfeltételeit a változott idók szerint felismerték. A legnagyobbak között is első helyet foglal el báró Eötvös József, akinek éppen ma, szept. 13-án van születésének századik évfordulója. Méltán nevezhetjük öt a legnagyobb magyar demokratának. A jobbágyság felszabadításának, a jogegyenlőségnek és minden humánus és demokratikus intézménynek, melyek azóta megvalósultak, lángeszű nemes szivü apostola. A magyar kulturát ó teremtette meg az 1868. XXXVIII. népoktatási törvénnyel. A zsidók emancipációjával egy fél millió intelligens, munkás és hazájához feltétlenül ragaszkodó polgárt jutatott az alkotmány sáncai közé. Emlékét eddig még sem az akadémia, sem ország nem ünnepelte. Csak a tanitóvilág rendezett Budapesten nagyobb szabású ünnepet és a hálás zsidóság gyújtotta meg az emlékezés világát. Az orsz. rabbiegyesület nagy-tudásu ügyvezető alelnöke Dr. Neumann Ede nagykanizsai főrabbi tartott Budapesten mély gondolatokban bővelkedő, nagyhatást keltett emlékbeszédet. De az egész ország zsinagógáiban ésizr. iskoláiban rendeznek e hóban emlékünnepet. A helybeli izr. templomban tegnap este fényes kivilágítás mellett, nagy, előkelő közönség előtt szentelt egy magasröptű szónoklatot dr. Neumann Ede főrabbi a halhatatlan Eötvös emlékének. — A nagykanizsai izraelita hitközség pedig Eötvös-alapítványt létesített, melynek kamatait évenként egy kereskedelmi- és egy elemi iskolai tanuló fogja élvezni. De mindezen ünnepélyeknél mélyebben vési századok emlékezetébe nevét Eötvös korszakos munkássága. Nagy lelkének álmai akkor fognak teljesülni, ha Végrendelete meg fog valósulni s Eszméim győzedelme, Legyeit emlékjelem. Tárna. A biciklista kalandja. — Kerestetik egy bűntett. — / A Singer & Co. varrógépes cég nagykanUsal fiókjának egyik sportkedvelő ifjú alkalmazottja bicikli kirándulást tett a napokban. Nagyrécse felől visszajövet egy hatalmas durranás remegtette meg. A sportsmann egy tekintetet vetett az országút melletti cserjésre, aztán örült sebességgel Kanizsának indult s meg sem állott a rendőrség kapujáig. Felrohant és lelkendezve adta elő, hogy az országúton az erdő felöl a cserjésből cigányok lőttéit rá, de a golyó szerencsére nem talált A szerencsés megmenekülés őrömére azonnal egy hatost dobott a jótékony célú pixisbe, aztán a rendőrség embereinek kíséretében visszafelé indult, hogy a tett helyszinét megmutassa. Amint azonban biciklijére rá akar ülni, hirtelen egy durranás riasztatta fel a társaságot Az ipse halotthalványra válva rebegte: Istenem, elkeli pusztulnom, jaj, jaj meghalok, Uraim, tartoztassák le hamar az Istenért, Uram, Uraim 1 Lássák ugyan igy volt az országúton is. Jó, jó, mondta a detektivr de tessék csak a falhoz támasztani a gépet, hiszen most a második pneumatik is kipukkant. A buzgó sportsmann csak most vette észre, hogy az országúton, ahol ugy megijedt, a kerék felpukkanása rémitette meg. Eey kicsit elszé-gelte magát, aztán lelógó orral mondta: Nem a pneukat sajnálom, hanem hogy ilyen lóhalálban vágtattam ide. Most már tudom, hogy mért ment oly nehezen a gép. Ha legalább versenyen tettem volna, most érmet kapnék. * Sajnálom, de mi csak díszoklevelet adhatunk önnek, mondta a detektív. Vagy egy szabad belépőjegyet a budapesti állatkertbe. Kilépésre nem jogosit. A megtámadott üsyuéi — Folyik a nyomozás. — Hajdú Oyula dr. elleni bűncselekményben a rendőrség a siker érdekében egyenlőre titokban tartja a nyomozás eredményeit. Ettől függetlenül szerkesztőségünk is hozzálátott az ügy felderítéséhez, amelyről a következőkben számolunk be. Az el»ő gyanút nyom. Julius 30-án jelentette Hajdú dr. a rendőrségen, hogy egy gyanús külsejű, körülbelül harmincötéves ember feljött az irodájába és az öccse ügyei iránt érdeklődött. Arra a kérdésre, hogy ki az öccse, zavarba jött és nem tudott válaszolni. Ekkor valaki bejött az irodába, mire az ipse elfutott és nyoma veszett Mit mond a vendéglő»? Leitner Ernő, a „Badacsony\'-hoz címzett vendéglő tulajdonosa a kővetkezőket mondotta lapunk munkatársának: Vagy két héttel ezelőtt elmondta nekem Hajdú dr., hogy este hazaiövet feltűnt néki a folyosón égve hagyott villany. Mikor felfelé indult a lépcsőn, valaki hirtelen lecsavarta a fényt. Hajdú dr. azonnal szólította Dezső Ferenc nevű kocsisát, hogy hozzon lámpát, mert fent van valaki, azonban a titokzatos idegen hirtelen lesurrant és a nyitott kapun keresztül eltűnt. Az ügyvéd akkor azt hitte, hogy talán valamelyik cselédjének látogatóiáról ran szó és nem csinált a dologból kérdést. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 6. ^ 10. szám.% ■ löfizatésl áraki Helyben házhoz hordva I hóra 60 f. Egyes szám 2 fillér Vidéken, postán . . 1 hóra 1 K. Nyitttér és hirdetések megállapított árak szerint. Lapvezér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazinczy-utcxa B. axám. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomda Csei»g«ry-«rt 7. szám. Tolefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. társadalmi ós közgazdasági napilap. Kombinációk. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy a bűntettre hossza* előkészületek történtek és hogy tervszerű támadásról van szó. Az egyik fővárosi délutáni lap a merénylettel kapcsolatban diszkrét jellegű hátteret vesz kombinációba. Felhatalmazást kaptunk annak közlésére, hogy e hirnek semmi alapja nincs. - A Zala tegnapi száma megirta, hogy Hajdú dr. előadása nem egyezik a rendőrség megállapításaival és hogy a rendőrségen beszüntették a nyomozást. Ezzel szemben kijelentést kaptunk a rendőrség részéről, hogy a rendőrség megállapításaiban első fényforrásként éppen Hajdú dr. eltcntmondástól mentes előadása szerepel és hogy a nyomozás folyik. Hogy az eset szilthelye dulakodás nyomát nem mutatja, annak oka a burkoiat szilárdságában rejlik. Az előadás tényszerűségét igazolja az is, hogy Hajdú dr. tenyere és öklel kormosak voltak, mikor az incidens után a Koyalba bement. Hiszen előadta, hogy dulakodás közben eltörött a botja és puszta kézzel kellett védekeznie, amikor minden józan számítás szerint hozzáért a támadók arcához. Mai lapunkban közölt részben hatósági akták és megbízható tanúvallomások minden tekintetben igazolják tegnapi hírszolgálatunk beállításait. Hajdú dr. írásbeli feljelentése egyébként csak azért késett, mert becsatolás céljából bevárta Pollák Ernő dr. orvosnak visum repertumát. A nyomozásnak az a része, mely diszkrét jellegű háttér után kutat, teljesen alaptalan és elhibázott Nem érdektelen dr. Kráthy István ügyvédjelöltnek vallomása sem, aki a jul. 30-iki feljelentés tárgyát képező feljelentésnek ! tanuja volt és megerősíti a tényállást. HÍREK. szem- — Ujváry Géza. Ujváry Géza vár. képviselőnek polémiája van a „Zalával", amelybe mi nem akarunk beleszólni. — Ujváry Géza, városi közéletünk régi szereplője, a városi ügyek alapos ismerője és számos terv kezdeményezője, oly jelzőkkel van aposztrofálva eb! ^n a polé-\' miában, melyek őt nem illetik meg. Mi ugy tudjuk, hogy Ujváry városi közügyeink egyik legérdekesebb debatterje, és a városi érdekeknek önzetlen szóvivője, aki becsületes meggyőződésével közgyűléseink irányítására csak jó hatással lehet. — Ha meg is történt volna a Szarvas előtti állítólagos Ízléstelen viselkedés, — amelyet mi is szóvá tettünk, — azért Ujváry nem üres szószátyárkodó ember, hanem közéletünk szókimondó, becsületes harcosa. * — fl gőzfürdő sorsa. A tanács tegnapi ülésén elhatározta, hogy városunk gőzfürdőjét a jövő időszakra nyilvános árlejtéssel bérbe fogja adni. Szóval újra aktuális a gőzfürdő ügye,, nem árt, ha Szellőztetjük egy kicsit, úgyis azt mondják, hogy a dohosságnak és salétromnak használ a szellőztetés. Tudjuk, hogy apróbb javitások fognak történni a fürdőn, de azt is tudjuk, hogy ez édeskevés. A gőzfürdőt alaposan renoválni kell, a falakat olajfestékkel befesteni, a kabinokat jobban szellőztetni, exhaustoros {ventilátorokkal látni el, kötelezni a bérlőt, hogy a medencéket naponta lássa el tiszta vízzel, hogy a padlózatot naponta súroltassa fel stb. Egyúttal szigorú pönálékat kell kiszabni, a pontok be nem tartásának esetére. — Városházunk ma a következő leiratot kapta: 1836/ni. sz. 1913. Zalavánnegye alispánjától. Valamennyi járási főszolgabírónak és r. t. város polgármesterének. — A m. kir. belügyminiszter ur a. d. 136307—VII d. 1913 számú rendeletet tudoipás és szigorú miheztartás végett kiadom: Másolat. Magyarországon 1913 szeptember hó 1-6 lg előfordult koleraeseteket feltüntető kimutatást ide mellékelve küldöm. Beregvármegyei Kisszolyva községet, ahol tizenöten betegedtek meg és öten haltak meg, úgyszintén Valácz községet, ahol tizenketten betegedtek nieg, és öten haltak meg, az 1913 évi párisi egészségügyi intézmény 7 cikkének 2 bekezdése értelmében fertőzöttnek jelentem ki. A baktreológiai vizsgálat a Valoczon felmerült első megbetegedés esetében nem állapított meg kolerát.,, A betegség az ottani rutén népség körében fordult elő, eredetének kimutatására vizsgálat van folyamatban. Terjedésének meggátlására a helyi úgyszintén a kormányhatóság szigorú intézkedéseket tettek folyamatba, amelyek lez hathatósága érdekében katonai karhatalom is igénybe véttetett. Budapest 1913 szeptember hó 8.-án. A miniszter helyett: Horvát Emil s. k. államtitkár. — Vakblr a koleráról. A tegnap délután folyamán hire terjedt, hogy egy péklegény koleragyanus tünetek között összeesett. A hírt általános rémület követte. Utána jártunk a dolognak és sikerült megállapítanunk, hogy az egész csak egy túlfűtött fantáziának a kohol- büntettek statisztikáját mánya. A sokat emlegetett reorganizáció ideje már " _ Zarándokok az utcán. Ájtatos imaszóelérkezett __val, régi selyemzászlók alatt vonult ma reggel fél hét órakor egy kis csapat, amely Zalaszcnt-— fl kanizsai könyvtár. Ma érkezett meg lászlóra ment búcsúra. A búcsúsok este térnek a Könyvtárak Országos Tanácsának leirata a vissza. városházára, amelyből megtudjuk, hogy a már — Előállított csetédck. Tegnap hét csa- folyósltott 3000 korona államsegélyen kivül var8ó cselédet állított elő a rendőrség és kö- még 7000 koronát kapunk a könyvtár céljaira. ?Q,|ÖÍ né8M ,,em idevalósiak, Illetőségi ki i * u i ... x / « \' helyűkre toloncoltak. ; Figyelmezteti a leirat a tanácsot, hogy ugy a beszerzendő könyveknek, mint esetleges szűk- ~ b»l58t«\' Brauner L*!0? csák- cWc >,. •» ix tornyai áll. lg. tanító, ki ott közszeretetben ál, séges bútorzatnak elmeit Uletve terved előze- az ¿ko|a terKcmben képeket szegezvén a létráról tes jóváhagyás végett lel kell terjeszteni leesett, karját törte. A bűnügyi osztály kiegészítése Összes közigazgatási hivatalaink közt kétségtelenül legjobban 8 legpontosabban működik az adóhivatal. Nyilvántartja az adózó polgárokat, azok hollétét kikutatja, alkalomszerűen végrehajt és kiábrándítja a megcsontosodott fantaziát is. A rendőrség már nem annyira az adózó polgárok milieujében keresi alanyait, mint inkább azok közt, akik jövedelmi adót nem fizetnek, bolygótflzként vándorolnak szerte az országban, csavarognak és bujkálnak. Az éjjeli menedékhelyl alakok nyilvántartásában sok a nehézség. Mert a bejelentési kényszert a szállásadók nem igen ismerik el, beidézni az ilyen csavargó embereket és némbereket nem igen lehet és csak akkor akad rájok a rendőrség, ha razziát tart. A mi rendőrségünk bűnügyi osztálya a sok szabadságolás következtében mostanában nagy személyzethiányban szenved. Minden egyes hivatalnoka munkával és ügyekkel túl van terhelve és a közbiztonság érdekében volna az ideiglenes állapotnak mentül hamarább véget veüii. Ha a csavargók nem érzik a rendőrség vaskezét, nekibátorodnak és vígan emelik a — Tartalékos tisztek kárpótlása. A hadvezetőség most állit ja össze azon tisztek névsorát, akik a mozgósítás alkalmával állásukat vesztették. Kárukat némileg kárpótolni fogják. — Tizenhárom uj állami tanító a megyében. A vallás és közoktatásügyi minisztériumban most készítették el a jövő, 1913—14. évben államosítandó és ujjonan felállítandó állami népiskolák tervezetét Eszerint az állam 227 Iskolát épit és vesz át, ezek küzűl Zala-vármegyére hat iskola esik tizenhárom tanítóval. A miniszteri tervezet felsorolja a községeket és megjelöli, hogy az egyes iskoláknál hány tanitó állás lesz: Alsódomborun 5, Szátkön 1. Fityehá-zán 2, Zalatámokon 3, Börzöncén 1, Nagyhegy Irsán (Zalalövőhőz tartozó telep) 1. — Elégett gyermek. Zvosecz Mátyás 3 éves kotori fiu, kinek szülei Amerikába szöktek, gondozóinál Sziládi Márknál elégett. A kályhából szikrától tüzet fogott a ruhája. Véletlen szerencsétlenségről lévén szó, a perlaki kir. jbiróság a temetési engedélyt megadta. — fl patrlarcba tragédiája. Fiúméban ma azt a fiatalembert, akivel Karíovac Vinkó névjegyet cserélt, megtalálták Breuer Albert személyében. — Breuer azt vallja, hogy a névjegyet elvesztette s így találhatták azt meg a patriarcha tragédiájának a színhelyén. — Házi Ipar. Kotorban a f. évi őszi hónapokban Beszterczey Oábor csáktornyai gazd. szaktanár kosár fonó tanfolyamot állit fel a miniszter meghatalmazásából, hol a legszebb kézmű áruk készíttetnek^ A község ingyen ád helyiséget és fát a tanfolyam része. — Nagy tűzvész New-Yorkban. A West 314. Streetjén nagy tűzvész pusztított, melyben Weisz Samu nagykanizsai illetőségű boltos is leégett — H csendőr mindig csendőr. Egy mlnapában kelt kúriai döntésből való ez a kis adag: Az egyenruhát viselő csendőr, ha nincs is szolgálatban vagy kiküldetésben, mint hatósági közeg, hivatásának természeténéi fogva, de szolgálati szabályzatának rendelkezési szerint is köteles csend- vagy rendzavarás esetén a felmerült szükséghez képest a rend helyreállítása végett akár önállóan fellépni, akár a rendőrségnek segédkezni, mert ilyen esetben a csendőr a törvény végrehajtásában jár el. Azok, akik a csendőrt ilyen esetben eljárásában akadályozzák, vagy bántalmazzák, hatóság elleni erőszak vétséget követik el. Vagyis a csendőr akár szolgálatban van, akár nincs, mindenkor és minden alkalommal csendőr. ---—- ~— A Merkur-gyárban • N minta asztalos, lakatos, esztergályos és vasöntő tanoncok felvétetnek. SZÍNHÁZ. — Kabaré-est a színházban. Ma volt publikum is. lóizüen mondta a konferanszié, hogy ne csudálkozzanak azon, ha a színésznők tré-mázni fognak: nagyon elszoktak a közönségtől. Bánhidy József ügyes monológja után Konrád Ilona szavalt el kedvesen egypár verset Teleky Ilonka énekelt, táncolt, magánjelenettel debütált, utóbbiban Lóránt Vilmos volt mulatságos partnere. Halmi János meleg tenorjában gyönyörködött ezután a közönség, majd RákossyFerenc-nek nevettünk egy háromnegyed óra hosszat Elegáns angol tercettet lejtett Qaletta, Lóránt és Matány. Horváth Micl néhány dalt adott elő kedvesen, Dinnyési Juliska egy szép elájulás produkált, Izsó Miklós stilusosan nótázott, Uj Kálmán pedig egy ócska kupiét zöngicsélt t kedvesen. A siker jelentékeny része Gellért Pá ügybuzgó karmestert illeti. Volt virág, jókedv, intimitás és néhány jó vicc Székely Béla kon-feransztól. 1 ^ Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Rövidám, iri te lii divat izlel szeptember tÉ közepéi Isi itgiyilii. Szigorúan szabott árak fogják meggyőződtetni az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás nagyban é§ kicsinyben. Ugyanitt egy Jó házból való flu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember 13. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. A kedvezőtlen külpolitikai hírek hatása alatt ismét pangott az üzletkötés, részbeni ágyengüléssel. — Ezzel szemben a gabonatőzsdén élénk üzletmenet uralkodott, a meteorologiai jelentések kedvezően befolyásolták az árfoyamokat ugy, hogy 2^-9 koronás emelkedésről számolhatunk be. Az ártáktBzsdén, Magyar koronaléradék 81.20, Osztrák kitel 629 50 Magyar bltei 827.50, Kereskedelmi baak 3738, Magyar bank 563, Salgótarjáni 776.50, RlMaMaráayl 703.-, Köz-■tl vaspálya 635.50, Budapesti virosl vasat 358.50 Á gabona-tőzsde árfolyasial : Búza októberre 10.91. Baza áprilisra 11.61, Rozs októberrs 8.17, Zab októberre 7.19, Tengeri szeptem-bőrre 8.20. Tesgerl májasra 7 51. A kolera. Budapest, 1913. szept. 13. A tegnap koleragyanus tünetek közt kórházba vitt kilenc emberről megállapította a bekteoro-logiai vizsgálat, hogy nem szenvednek kolerában. Ez a tény csillapitólag hatott a kedélyekre Is. Ma nagy riadalom támadt a telefonközpontban, ahol az egyik kisasszony gyomorgörcsök között elszédült. A néhány perc múlva megjelent tisztiorvos konstatálta, hogy jelentéktelen muló rosszullétről van szó. Újpest, 1913. szept. 13. Marosán Gáboron a bakteorologiai vizsgálat ma hivatalosan konstatálta az ázsiai kolerát. Beregszász, szept. 13. A kolerában megbetegedettek száma a mai napon elérte a hetvenet. A hatóságnak rendkívül megnehezíti a feladatát az a körülmény, hogy a megbetegedéseket eltitkolják. Beregszent-miklóson egv ház padlásán találtak elrejtve négy kolerabeteget. Fokozza a bajt a kiáradt Latorca. A megdagadt viz négy utászkatonát ragadott magával. Holtestüket még eddig nem találták meg. Zombor, szept. 13. Szenttamás község kivételével a megyében szünetel a kolera. Danev fogságban. Belgrád, szept. 13. Előkelő forrásból közlik azt a hirt, hogy mától fogva Danev felségárulás gyanújával terhelten, szigorú Őrizet alatt áll. fenyegetőznek a szerbek. Belgrád, szept. 13. Az albán határokon még mindig harcolnak a bandák. A Tribuna mai száma kijelenti, hogyha a hatalmak nem állítják vissza a rendet, a szerb hadsereg ugy bevonul Albánlába, hogy soha többé Ki nem teszi a lábát. A német-khinai barátkozás. London, szept. 13. Pekingből jelentik: Németország a khinai hadsereg kiképzésére egy vezérkari tisztet és hat tisztet küld Pek-kingbe és kétszáz tisztet a khinai városokba. A kormány őt milliós beruházásra határozta el magát, melyből egy milliót a német Krupp-cég kap. Kegyelmet Kunságnak I Wien, szept. 13. A meggyilkolt bécsi képviselőnek, Schuhmayernek özvegye ma kérvénnyel fordult őfelségéhez, melyben a gyilkos Kunság számára kegyelmet kér. A szerb kölcsön. Belgrád, szept. 13. A francia pénzcsoporttal sikerült ma az alapfeltételeket megállapítani nagyobb pénzkölcsön felvétele ügyében. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kani*** István és Keleti Armand. i ZONGORA ELADÁS Elsőrendű uniói és bécsi szerkezetű zongorákat és piáninókat JUTÁ- NYOS ÁRBAN a n. é. kőzOnség szíves figyelmébe ajánlja Pásztor Miksa Nádor-aloa 10. az. alatt Uránia Színház. Vasárnap, szeptember 14-én Hajsza életre-halólra Szenzációs nagy detektlvdráma 3 felvonásban. Elsőrangú Nordlsk-sláger I - Ezenkívül: fl Cardedam, humoros. — H fösvény. Duci gondjai, humoros. — Kalló vár-kastély, term. felvétel. Héttön nagy „Psylander"-est. Ej? ttzlethelyiséí — József főherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József föher-czeg-ut 62. szám alatt. El*dó ház 227^ Q-öl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, mely ugy gazdaságnak, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. — Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz. Társat keresek az általam feltalált gazdasági, gyári s egyéb ipari üzemekben gőz, villamoserő és folyadékok nélkül használható nversvlzerő-vel működő gépemnek szabadalmaztatása, illetve értékesítése végett. Vodlnák János asztalos Nagykanizsa, Király Serlózde. Német-, francia- és esetleg angolnyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanitja Grázban érettségizett urileány. Clm: „S. Báron" Zrínyi Miklós-u. 50. Uranus inozfiúfényképszinház Szarvas szálloda volt Edisoa sziabúz Szombat, vasárnap, 13. és 14-én A (JÖrÖS CSÖk vonásban\'— A gyermekjáték Kftig- Továbbá Ismeretlen dominó, komikus jelenet. Gaumont híradó, aktuális események. Egy hűséges félj, komikus jelenet. Barto Alfréd női és férfi tftvatftra Bzlet Ffi-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével Járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor Igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és Így igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és HUckel féle férfi kalapokban, mindenfélé ruhadlszitések ée fehémemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemll közönség szives támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD.! Frank Júzsef, Houykanlzsa, EOtvOs-tér Z. sz* _wlsierkováos áe aiértsfkáezltf... t; • ; Értesítés I Tisztelettel értesíteni, hogy ■¿rfefkáezllá »ikelye-met há/lebontás miatt 1. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem át Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam,\'Miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám javításba küldött mérlegeket 2-3 nap alatt hitelesíttetve felelősségei visszaszállítok. :: Elvállalok szerkovácsárak és a hitelesíttetési törvénynek megfelelő aj mérlegek készítését, továbbá ara-mofea, varrágép ée kerékpár javításokat játállá* melleit. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Prnk Józxef ■ioirknta éi lérlnktoilti TIH un viliin fa ZiliHtiTi ilii tuülpxitt BérttitiultIK, ott vásároljunk, ahol a * t v. t legjobb. Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-=— lást eszközöljön. Perlsz Rúdium-üúszon Vállasánál Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Hq9 és Holfefd-féle romkarai vásznak. Scbroll-féle Cblffonot Falvédö gobelin utűazat Kor. 2*9(1 — CMffoir maradék méterje 50 fillér. Tűzifa o lesiotö minőséiben kapható cégnél Miiiauán, Arany János-utca Z. Telefon 280. szám. . 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. >»ÉÉÉÉ>ÉÉ>MÉ<<>ÉÉ>ÉMÉ<É*>É«É>» Nagyon tisztelt háziasszony! ! Csak a világhírű áflátl búzalisztet f <J íésMüi. \\ ki, finom ténfollnt 31 fillér S \\ = 1 kg. kit Jó kenyérllszt 30 fillér !! Balaton Testvérek t i; nsztkereskedéséfien Nagykanizsán. | Milíényi cipő . \'\' ....... a legelegánsabb I " ■■ Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választókban vannak raktáron. fi iskolodpOk olcsó Urakon, q Mérték után készitünk minden fajta cipó-árut é3 orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Ar]*fyiék«t Ingyen é» bér«*ntv«. Steni József Hdsykonlzsún — Központi szálloda épületében. — Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli nöl- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért 1 Vidékre kOldök választékot! tudatja a hölgyközönséggel, hogy az összes őszi és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u.m.velour-, veline-, hymalaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és rips-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol flanellek és zsolnaikasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és double flanellok, nagy chiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — Legelsöbbrendü menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és kivitelben. . Kixiicj itcilu. — Városház palota. fJ.T Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés — NAGYKANIZSA. = • > Jl „Trappista páterek44 csokoládé és kakaógyárának és a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája A szagtalanított r egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más «trágyánál* /; Hatása legalább 3 évre kiterjed. Készítí és elárusítja: Leltner Ödön Fekete sas. \' Telefon 2-13. Outenberg nyomda NagykanlxM. füíMM és szőnyegeket vegyen Somogyi Ede kárpitos bitmkttrüuiR KÜÍBCHICJ 1. Városház palota. — 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 15. ^ 10. szám.% társadalmi és közgazdasági napilap. ■ I6flx«t4sl Araki Helyben házhoz hordva I hóra 60 f. Egye« Mám 2 fillér Vidékre, postán . . I hóra 1 K. Nylltiér és hirdetések megállapított árak szerint. Lapvezér: Dr. HAJDÚ QYULA; Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 0. szám. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomda Csengery-ut 7. azám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Válasz > nélkül nem hagyhatjuk Hegedűs György dr.-nak a polgármester választás kérdésében a Zalában megjelent cikkét, mert dr. Hegedűs nem érveket hoz fel jelöltje érdekében, nem argumentumokkal igyekszik kimutatni, hogy az ö jelöltjének megválasztása a köznek inkább érdekében áll, mintha dr. Sabján lesz a polgármester, hanem olyan vádaskodásokkal áll elö, melyek a komoly alapot mindvégig nélkülözik s melyek üres kortesfogások-nál egyébnek nem tekinthetők I Az első vád, hogy próba történt már arra, hogy az ügyészi állást hogyan lehetne üressé tenni s ezzel egy eddig még nem ismert nagyságnak útját egyengetni. Nos tehát tisztelt képviselő ur, ez nagyon is átlátszó kortesfogás, melynek azonoan felülni senki sem fogl Nincs ebben a városban egyetlen ember sem, aki ügyészünk iránt nem a legnagyobb becsüléssel, tisztelettel és szeretettel viseltetnék ; nincs azok közt, kiknek az ügyészi állásra képesítésük van, — jó lélekkel merem mondani, —- egyetlen egy sem, a ki ügyészünk szabadságát arra akarná felhasználni, hogy a maga személyét igyekeznék előtérbe tolni. Ki zárja ezt a minden qualifikált emberben szinte bent gyökeredző jó izlés, de kizárja ezt az ügyészünk iránt mindenkoron megnyilvánult közbecsülés is. Tudomásunk szerint egy kölcsönügyletek közvetítésével foglalkozó városi képviselő ínem okvetlen szükséges u. 1., hogy minden képviselő ügyvéd legyen) , kölcsönkérvényeket nyújtott be az árva-székhez s kizárólag azon okból, hogy azok elintézése ne szenvedjen halasztást ügyészünk szabadságának leteltéig, azt akarta kérni, hogy ügyészünk helyette-. sitéséről történjék gondoskodás. Józan logikával nem bírjuk megérteni, hogyan lehet ebből azt a következtetést levonni, hogy dr. Sabján nem méltó, vagy nem alkalmas a polgármesteri állásra s ha dr. Hegedűs ezt mégis felhozza, hát kötelességünk rámutatni arra, hogy ez csak kortesfogás s közszeretetben álló ügyészünk személyének a választási harcba való bevitele csak takaró, de igen is átlátszó i takaró. Azt mondja dr. Hegedűs, hogy dr. Sab-jánért mi pártkérdéssé tettük a polgármesteri szék betöltését s ezt csupán a függetlenségiek és hatvanhetesek küzdelmének tekintjük. Dr. Hegedűsnek ezt a kijelentését szintén nem érijük. Hisz a kik dr. Tamást ismerjük, jól tudjuk s ő maga is kijelentette a jelölő értekezleten, hogy ő törhetetlen harcosa a függetlenségi eszméknek, őt gondolkodása, érzelmei, egész múltja a függetlenségi párthoz kapcsolják. Hát hogy • beszélhet dr. Hegedűs a 67 és 48 küz- delméről, mikor állitása szerint dr. Sabján is negyvennyolcas, dr. Tamás pedig egészen bizonyosan az. Ha olyan jelöltje lenne dr. Hegedűsnek, aki munkapártinak mondja magát, előhozakodhatnék ilyen szólamokkal, de a jelen esetben erre igazán kár tintát pazarolni. Dr. Tamás kijelentette, hogy megválasztása esetére a politikai pártok fölé helyezkedik s mindenkor csak a város érdekét tartja szem előtt. Dr. Tamást megbízható, komoly embernek ismerjük, aki szavának ura is lesz. De bocsásson meg nekünk, fe^azt mondjuk, hogy ennek az Ígéretnek a beváltása nem olyan könnyű, mint annak kijelentése. A ki kora ifjúságától kezdve állandóan politikával foglalkozott, a ki legszebb ideáljának tartja, hogy az ország érdekében a küzdők táborában legyen, a ki képviselő jelölt is volt már, az, ha üt az óra, megint csak kiáll a küzdőtérre I Dr. Tamás múltjánál, kifejtett tevékenységénél fogva megérdemli, hogy az országos politikában vigyen szerepet, de talán épen ezért is nem alkalmas arra, hogy városunk vezetftje legyen, ahol minden politikának el kell némulnia I Dr. Sabján ezzel szemben soha sem volt egy pártnak sem exponált hive és harcosa és három évi hivatali működése alatt megmutatta már, hogy ő tényleg felül áll a pártokon s a politikától hiva-taloskodásának egész ideje alatt magát távol tartotta. — Hogy azok közt, a kik a főjegyzőválasztásnál szavazatukkal az ő megválasztását előmozdították, voltak talán függetlenségi érzelmű képviselők, avagy talán azok nagyrészt ilyenek voltak, ezt dr. Sabján rovására írni valóban nem lehet. Egyébként a ki jól visszaemlékezik a főjegyzőválasztásra, az tudja, hogy nem politikai, hanem egyéb szempontok döntötték el annak idején a választást. ■ Hogy azután azok közt, a kik dr. Sab-jánra szavaztak, volt egy két, de inkább egy, mint két olyan egyén, a kl véleményének a közgyűlési teremben han-gosabban adott kifejezést, hát ennek oka igazán nem dr. Sabján személyében rejlik. Hisz nem dr. Sabján választotta meg az illetőt, vagy Illetőket képviselőkké! Hisz nem dr. Sabján vezette azokat a közgyűléseket, melyeken állítólag a képviselőtestület komolysága szenvedett csorbát. Miért okolja hát dr. Hegedűs ezekért jelöltünket ? Tiszta a dolog I Valamit kell mondania, hogy hangulatot tudion teremteni I Ám ez nem sikerülhet neki I Hisz mindenki tudja, a ki közgyűléseinken részt vesz, hogy az a bizonyos érdes hang már nagyon megcsiszolódott s különösen tudja mindenki, hogy nem személyes, de kizárólag a közérdekek önzetlen szolgálata szólaltatja meg azt a bizonyos, némelyeknek épen ezért nem tetsző hangot. Nem áll azonban, sőt épen ellenkezője áll annak, hogy ez által megakadt volna a város fejlődése s hogy a városi ügyek irányításától visz-szavonultak volna azok, kik tudásuk alapján erre hivatottak lennének I Mese és minden alapot nélkülöz, hogy dr. Sabján hivei közül csak egyetlen egy is nem kizárólag a város érdekeivel törődnék a polgármesteri szék betöltésénél s hogy személyi, ,vaey függetlenségi politikát űzne, ki dr. Sabjánra adja szavazatát I Mese és minden alapot nélkülöző állítás az is, hogy a város közéletébe egoismust, klikk rendszert és demagógiát vittünk volna bele! Ugy látszik, Dr. Hegedűs Összetéveszti kissé a fogalmakat, különben nem ragadtatná el magát az ellentétes véleményüekkel szemben ilyen megszégyenítő kifejezésekre. Szó sincs ilyenekről s nem Is volt soha sem I Mi legjobb meggyőződésünk alapján városunk nagygyá fejlesztése érdekében szállunk sikra Dr. Sabján Gyula mellett s a kl azt meri állítani, hogy mi belevlttük a város közéletébe a széthúzást, a személyeskedést, az ellenzékieskedést, az a kellő tájékozottságot nélkülözi, az hallomásból beszél és pedig azoktól nyert hallomásból, a kiknek napja leáldozóban van, azok buzgó és önzetlen munkájas fáradozása által,kiknek legszentebb céljuk Kanizsa nagygyá tétele. b. t. Hajdú Gyula dr. nyilatkozik. Tekintetes dr. Bród Tivadar ügyvéd urnák a „Zalai Hírlap" ftlrlós szerkesztőjének Kedves Barátom / „ . Helyben, Sérüléseim ágyhoz kötöttek és megakadályoztak, hogy útját vágjam azon gyáva és tisztességtelen gyanositásoknak, amellyel minden áron pikantériákat hajhásznak s megtámadtatásommal kapcsolatban, nyilván a nyomozás sikerének ártalmára hangoztatják: »keresd a nőt«. így tesz egyik helyi sajtóorgánum, á »Zala«, ily irányban nyilatkozott értesülésem szerint annak felelős szerkesztője egy kabaré-estétyen. Mindezen körülmények alkalmasak mindenek előtt arra, hogy egy tárgyilagos sajtóorgánum szükségessége felöl még Inkább meggyőzzék a nagyközönséget, amely cél megvalósításáért még fokozottabb mértékben fogok dolgozni. A kabaréest conferencier-jének nyilatkozatait tüzetesen még nem ismerem, arról azonban értesültem, hogy a hallgatóság nemtetszésének nyomban kifejezést adott, személyi részét információm beszerzésekor magam fogom elintézni. Amidőn kérem jelen soraim közzétételét s ezennel uri becsületszavamra kijelentem, hogy teljesen kizárt és teltevésnek Is elhibázott, mintha megtámadtatásom höigyismeretségre volna visszavezethető. S vagyok olyan gavallér, hogyha hölgy játszott volna szerepet e dolog- 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. ban, bárha nem tudtam, hogy minő eszközzel szúrtak meg és bárha vérmérgezéstói való aggodalmam azonnali orvosi segély igénybevételére kénysuntett t hatóság elé a dolgot nem vittem volna.1*- Azok a gyáva és tisztességtelen gondolkozású kabátos urak pedig — mert gavalléroknak nem tartom óket — tudják meg azt, hogy előttem a családi tűzhely mindig szentély volt, a női becsületért már sokszor sikra szállottam, de abban sohasem gázoltam és emelt fővel állithatom, hogy bármely nőre nézve is az én ismeretségem kisebbitőleg nem hatott. Azon fér-fiatlan egyéneket pedig, kik a fenti hírt kolpor-tálták, felelősségre fogom vonni, s a legmesz-szebb menő elégtételt fogom rájtuk venni. Készséges hived Dr. Hajdú Oyula. Nagykanizsa, 1913. szept. 15. HÍREK. Az Özlatl zárórákat a fővárosban szabályrendelet, a vidéki városokban megyei szabályrendelet szabályozza. Nagykanizsán az üzleti záróráké legjobban a megye szándékozik előirni. Emberbaráti intézkedés, hogy az üzleti személyzet 12 órai napi munkánál többet tejesiteni kénytelen ne legyen. Az üzlettulajdonosok eddig a munkafolytonosságot ugy szakították meg, hogy délben becsuktak és félkettőkor délután Ismét kinyitottak. A forgalom nagykanlzsán épen a déli órákban Igen élénk. A tanulók, a hivatalnokok részben délben, részben I órakor hagyják el az iskolát, vagy a hivatalt. A vonatok a déli órákban érkeznek és indulnak, ennek következtében az utasok is ebben az időpontban mennek jönnek és a kanizsai boltok mégis zárva vannak ebben a forgalmi időben. A közönség amely tehát délben ér legjobban rá, ekkor van el zárva a vásárlás lehetőségétől, persze, hogy az esti órákban fedezi szükségleteit, amikor ismét ráér. Ez természetesen a személyzetre terhes, mert a zárórát ki kell húzni. Helyesebb volna tehát délben nyitva tartani és a déli zárórát délutánra halasztani, pl, 2 órára. Az üzlettulajdonosoknak egyöntetű megállapodása kellene e kérdés rendezése tekintetében/* Minden esetre jobban megfelel a városias szokásnak és a vevőközönség igényeinek, hogy az üzletek délben nyitva maradjanak és inkább korábban záruljanak, mint megforditva. v. h. _ < — Harmadosztályú kocsik a uyorsvo-1 natokon. Az államvasutak igazgatósága ez év elején kísérletképpen\' több vonalon harmadik osztályú kocsit is csatolt a gyorsvonatokhoz. A kísérlet bevált és az igazgatóság elhatározta, hogy ősztől kezdve- valamennyi gyorsvonatnak lesz harmadosztályú kocsija is. — Piacunk é» a kamara. »Nagykanizsa r. t. városnak a piaci elővásárlás szabályozása tárgyában alkotott és a város képviselő-testülete által 1912. évi okt hó 30-án elfogadott szabályrendelete véleményünk szerint a kereskedelem törvényben biztosított szabadsága ellen Irányul anélkül, hogy a piacra kerülő áruk olcsóbbodását — és ez volna kifejezett célja — maga után vonná. A szabályrendelet tehát törvénybe Ütköző és céltalanul korlátozó intézkedés lévén, felsőbb helyen való jóváhagyás mellőzését vél-nők helyénvalónak«. A kamara véleményét azzal Indokolja meg, hogy a piaci elővásárlásnak a tilalma, amely a szóban forgó szabályrendelet tárgyát képezi, más városban sem vált be. — Kezdődik a tanítás. A rendőrök oktatása, amelyről más részletesen beszámoltunk a mai napon kezdetét veszi. — Möklállltás Nagykanizsán. Sipeki Balázs Béla dr. főispán védnöksége mellett egy magas művészi színvonalon álló képkiállítás nyílik meg városunkban e hó 23-án a Rozgonyi-u. Iskola tornatermében. A kiállítást a maga is mövészcsaládból származó Vastagh Oyula fővárosi szakember rendezi, aki jeles művészeinknek mintegy 170 eredeti alkotását hozza magával. A kiállításon a következő művészeink vesznek részt; Bachmann, Baditz, Benczúr, Ditrich, Éder, Edvl Illés, Erdőssv, Háry, Innocent, Jendrasslk, luszkó, Kézdi, Kovács, Királyfalvi, Komáromi, Koszkol, Kuszka, Lotz, Margitay, Mednyánszky, Mendlik, Náray, Németh, Neogrády Olgyay, Pólya, Perimutter, Rainerné, Istvánffy, Komek, Spányl, Stein, Szász, Tolnay, Vastagh Géza, id. és ifi. Vastagh György, Wolf, Zorkóczy. A kiállítás 8 napig lesz nyitva s reggel 9-től este 7-ig tekinthető meg 60 filléres állandó jegygyei. — Uj telefonvonalak. Balatonszentgyörgy somogyvármegyei és Szepezd zalavármegyei községekben ujonan létesített balaton-környék-beli távbeszélő központok f. hó 11-én megnyíltak és egyuttal^bevonattak a belföldi helyközi távbeszélő* forgalomba. A szepezdi távbeszélő központ állami- és magán-táviratokat Is kezel. — Tanügyi hírek. A klr. tanfelügyelő Juk Etelka elhalálozása folytán a harmadik körzeti népiskolától a második körzeti igazgatósághoz Erdélyiné Ábrahám Katalin népiskolai tanítónőt áthelyezte és helyébe a harmadik körzetbe Jflgerné Pele Idát helyettes tanítónőül kinevezte. — Cavalloniné Szalay Idát ugyancsak a második körzetbe és Szabó- Istvánt a második körzetből a harmadikba kölcsönös megegyezés . folytán áthelyezték. — fl honvédönkéntesek gyakorlati vizsgája. A mult év őszén szenzáció számba ment az a katonai intézkedés, amellyel a hadvezetőség a 20-ik honvéd-gyalogezred Önkénteseinek iskoláját Nagykanizsán állította fel. Körülbelül 70 önkéntes került ezáltal Nagykanizsára. Az önkéntesek április elején századaikhoz mentek és Nagykanizsán csak a 20. honvédgyalogezredhez beosztottak maradtak. Az önkéntesek több gyakorlaton vettek részt s — mint megirtuk — a mult szombaton jöttek meg Mórból Nagykanizsára. Most már több gyakorlatuk nem lesz, ellenben ma volt az ugyneveiett gyakorlati vizsga, amely kitűnően slkreült. Az .elméleti tiszti vizsgát az uj véderőtörvény értelmében most már nem az önkéntesi év végén, hanem az elméleti kiképzés végén teszik, a mi önkénteseink is letették már márciusban. Az önkéntes iskola, ha más intézkedés nem jön közbe, ez idén is Nagykanizsán marad. — Hivatalos értesítések a koleráról. Az Az alispáni hivatal ma közölte a várossal a belügyminisztérium azon leiratát, mely a híreinkben már elregisztrált korelaesetek hivatalos közlését tartalmazza. — Hírek az Ipartestületből. Szeptember 22-én előljárósági értekezlet volt, melynek tárgysorozatában az ipari továbbképzés szerepelt, amelyről tegnap hirt adtunk. Az értekezlet cl- \' határozta, hogy a tanfolyam szervezésére Hajdú Gyula dr. ügyészt kéri fel. Egyúttal elhatározta az értekezlet hogy ügyészét a balesetében ért szerencsés megmeneküléséből kifolyólag küldöttségileg üdvözli és örömének kifejezéseként 20 koronát utal ki a város, szegénysorsu iparosai számára. — flgyonttport béres. Zalatárnokróí jelen-tik nekünk : Pödör Kálmán béres, aki a helyi plébános cselédje volt, ökrös szekéren szénát hordott. Mielőtt az egyik fordulót újból megkezdhette volna, a szekér elé kerÜlL Ebben a pillanatban az ökrök egy ugató kutyától megijedve rohanni kezdtek és a bérest eltiporták. Hiába siettek segítségére a baleset oly szerencsétlen volt, hogy a béres ott a helyszínen meghalt — Pótvásár Muraszer dabelyen. Muraszer-dahelyen f. hó 27-én állatfelhajtással és kirakodással pótvásár lesz. — Hz izraelita őszi nagyünnepek f. évi okt. 1-én, szerdán este fognak megkezdődni. A helybeli izr. hitközség elöljárósága már megtette a szükséges előkészületeket. A templomi ülések tulajdonosai a napokban megkapják belépő jegyeiket a templomülések bérlői pedig jegyeiket a hitközségi irodában váltiák ki. Szükséges azonban, hogy ez utóbbit legkésőbb f. hó 21-ig megtegyék, mert különben az ülések másoknak adatnak bérbe. Szegények, ha ezéjt a hitközségi irodában jelentkeznek, díjtalanul kapnak belépő jegyeket és templomüléseket. Hogy a nagytemplomi karzatok túlzsúfolva ne legyenek s minden templomlátogató megfelelő helyet kaphasson, a hitközség az iskolaépületben levő kistemplom női karzatát kibővítette; ugyanoda a villamos világítást bevezettette saz istentisztelet Inagasztosságának emelésére a nagyünnepek tartamára külön énekkart szervezett. — Államosított ovoda. Kotor község az eddigi községi ovoda államosítását kimondta, miután a mult évben iskolája is állami kezelésbe került. Az uj tanfelügyelő közreműködésével a tavasszal i uj tanterem s igazgatói lakást épít az állam 17.000 korona költséggel s valószínű, hogy a jövő tanévre már a 9. és 10. tanító kinevezése is megtörténik. — Katonazene a Központ kávéházban. Ma este a 69. gyalogezred zenekara fogja szolgáltatni a Központ kávéházban a zenét. A programm 9 órakor kezdődik. t — Kivándorlási hiénák letartóztatása. Zákányból jelentik nekünk. A gyékényesi határrendőrség ma ió fogást csinált. Elfogott két budapesti illetőségű kivándorlási ügynököt, akik letartóztatásukkor Is nagyobb csapat főleg Fehér- és Zalamegyci kivándorlót akartak Amerika felé segíteni. Az ügynökök kihallgat-tatásukkor bevallották, hogy már több száz embert csempésztek at a határon, akiktől fejenként 20 —40 koronát kaptak. Dr. Schauenstein grácl orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát uri házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage! •./ \\ Báron Regina Zrínyi Nlklls-i. 50. iii színház. Diákbercegnő, operette 3 felvonásban. írták Willner ós Bodánszky. Fordította Komor Gyula. < Zenéjét szerezte Reinhardt Henrik. ~ Az ope-rett-premiér hírére a közönség megtöltötte az arénát és jókedvvel nézte végig az altheidel-bergi motívumoktól összefércelt darabot. Hogy az estét jól töltöttük, az igazán nem a szerzőkének, hanem a színészeknek az érdeme. A »szép Galetta« és a bájos Horváth Mici valóban összeillő párok voltak, • hanggal, játékkal lebilincselték a nézőket Ugyancsak kellemes benyomást tett a másik pár: Pintér Böske és Zalay Margit. Pintér Böskének tulajdonképen ez volt az első érdemleges bemutatkozása, amc4yben a hozzáfűzött reményeket be is váltotta. Temperamentumos, könnyed, vidám egyéniségét meglepő" tudással és szépen bontakozó szinészkva- \' litásokkal tette szeretetté. Somlár Zsigmond megkapó realitással játszott egy vén paralitikust. Kis szerepében is bebizonyította, hogy az igazi nagy koncepciójú színészekből való. Ujj Kálmán ragyogó humorral aranyozta bc Hlrschfeld Félix mulatságos alakját, Halmos János egy rövid dalt énekelt el melegen, Lóránt, Szűcs Irén, Rákossy, Matány és László jelegzetesek és mu-^ latságosak voltak. ma este katonazene Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az értéktőzsdén ma teljes üzletlenség uralkodott. A gabonatőzsdén eleinte szilárd volt az irányzat, de később lemor-4 zsolódtak az árfolyamok. Ai értéktőzsdén. Magyar koroaajéradék 81.35, Osztrák hitel 629.90 Magyar hltol 829.50, Keruikedelml bnnk 3730, Magyar bank 564, Salgótarjáni 775 -, Rlwawuráayl 704.—, Köz-atl vaspálya 636. — , Budapesti városi vasút 362. - A gabORB-tOiRda árfolyaMal : B»zo októberre 10.97, Baza Áprilisra 11.68, Roza ektébarra 8.18, Zab októberre 7.14, Tengeri azepten-berre 8.17. Tengeri májusra 751. Vámbéry Ármin. Uránia Színház. Budapest, 1913. szept. 15. Ma hajnalban 4 órakor Ferenc József-rakparti lakásán örök nyugalomra hunyta "szemeit Vámbéry Ármin. A hírneves ázsiai kutatót váratlanul érte a halál, mert magas életkora dacára rendkívüli szellemű frisseségnek volt birtokában. Legutóbb a lezajlott keleti bonyodalmak alkalmával fogadták elsőrendű tekintélyként a kiváló orien-tálistának hírlapi cikkeit. Halála tudományos világunknak óriási veszteséget jelent. ? r A kolera. Az ország különböző részeiből egyhangúan kedvezőek a jelentések. A járvány ereje gyengül. Budapest, 1913. szept. 15. Négy nap ója 11 megbetegedés fordult elő, melyek egyike sem bizonyult ázsiai kolerának. Beregszász, 1913. szept. 15. A Latorca áradása megfertőzte a kutakat. Félő, hogy ennek hatása hamarosan mutatkozni fog. Egyelőre nem történt több megbetegedés. \'Lúgos, 1913. szept. 15. Krassó-Szörény vármegyében a járvány megszűntnek tekinthető. i Zombor, 1913, szept. 15. Ujabb meg-betegség nem fordult elő. Japán Khina ellen. Brüsszel, 1913. szept. 15. Sanghayból érkezett jelentések szerint: habár Khina hajlandó elfogadni Japán feltételeit, Nip-ponban igen harcias a hangulat és valószínű, hogy a legközelebbi napokban fegyveresen viszik "dűlőre a kérdést. Tegnap hirek terjedtek Tokióban, hogy Khina több városában japánellenes zavargás tört ki, amelynek az ottani iapánok áldozatul estek. A hangulat Igen elkeseredett. 1Hankirig, 1913. szept 15. Tegnap japánellenes zavargás volt, melyben, öt japánt megöltek és négyet sulyásan megsebesítettek. Pétervár, 1913. szept. 15. A délmand-zsurai vonalon beszüntették a teherszállítást, mert, a vaggonokon szombat este óta katonákat szállítanak. Az áruforgalom szünetei az egész kelet ázsiai vonalon. A gyilkos pap. New-York, szept. 15. A Hudson folyóban több csomagban egy szétdarabolt holttestet találtak. Megállapították, hogy a hulla Müller Anna cselédleány, aki egy Schmidt nevű papnál szolgált A papnak viszonya volt vele s mikor a következmények mutatkozni kezdtek, megölte a leányt, testét egy kádban feldarabolta, becsomagolta és a Hudsonba dobta. A gyilkos papot a templomban fogták el, amint teljes omátu8ban celebrált * * ■ ———|ee«a»gM3^Maa—«Mam^——————— . .\'11 ■ 1 1T\' **T Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Armand. i Hétfőn és kedden, 15. és 16-án am PS WBEM Pijliiiír liil bitirt -1 ImliM Psylwdtr Bla A KALANDOR szenzációs nagy detektivdráma bárom felvónásban —= = és a gazdag kísérő műsor. Ejy üzlethelyiség = József föherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. 4- Bővebbet József föherczeg-ut 62. szám alatt. Eladó ház 2275 Qöl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, n\\ply ugy gazdaságnájc, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. — Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz. >0000000000oooooooc Szuknay Lajos Nngybonlzsa illtta éi vtllilkixi. letoi. vnlitiiistilajvlmlittelfl villalat. — HM11 irira kilylsliet sxJrtui tiutk .LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: epitesi szakba vaBü összes muokalaíoKat Készítek vasbeton sírboltokat. ) 0000000000000000( Eladó ház. Kiskomáromban a Fő-téren egy egy jóforgalmu lakatos-műhely . teljes berendezéssel együtt haláleset miatt eladó.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. Bővebbet özv. Beiecz istuúnnénúl Klskoműromtion tudhatni meg. 1 —! j r 1 Stnmpf Zsigmond fűszer- és csemege-Kereskedése Itüívkanlzsa:: Főtér a Bazár-épületben Ugyanott BoM. ■f" arta Alfréd q9I és férfi divatára Bilit \'. . Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni hogy üzletem átköltözkö\'désével Járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai k(>r igényeinek teljesen megfelelően sze* reltem fel és így igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módombaa, van kielégíteni. Áll andó nagy raktárt tartok ; Ita, Pichler és Hückal-féle - férfi kalapokban, ; mindenféle ruhadiszitések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi ést gyermekkelengyében, stb. stb] Kérve a nagyérdemű közönség szivei támogatását kiváló tisztelettel\' BARTA ALFfíÉDj ....... . «••>. i<* 1 Frank József. Nagykanizsa, Eötvös-tér 2. n- Mflaierkovács é* mérlejkésiHÍ.\' --—--J-—r- Érteoüés i Tisztelettel értesítem, hogy wM»flké«iltó wflhelye-met házlebontás miatt f. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem ót. Műhelyemet tetomeacn niCKnagyóbbltotlíim, miáltal azon jelleme» h«lyzetbcn vr.gyok, b$gy hr)t-zAm javításba krflif&tt mérregpket 2-3 nap alatt hitelesíttetve relellaaéggat VtoxaazálUMk.tt Blvállalok szerkováosáruk és a hitelesíttetési tflrvény-nek megfelelő aj aértegak készítésit, t(W4bbá «ra-mofon, varrógép és kerékpár javításokat jétállés mollett. - További szíves rfiefeblzáftt Wrvle, vagyok kiváló lis/iddiH Fraik József ■fiueitsvács éi mjlrle^kásztti. ím un iriiilia ti IiIwhti itfl mtttftiti drlutimiii. — . . __ ...\'; < ott vásároljunk, ahol, a \' * * - ■ * ■* - -\' t •[) - l u 5 legjobb; f«■ ■ H Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb beváséij --Jást eszkOzöljön. f I Perlsz Vilmos Rúdium-Vúszon Vállalatánál i Nagykanizsa, Kazincy-u.3. , ■ i Hay és Holfeld-féle rnmlrani! vászoak. Schroll-féle (Monet Falvédü gobelin utánzat Kor. 2*90 - Cbirron maradék méterje 50 fillér. ~ni h ■amiiiif1 K. oldal. ZALAI HÍRLAP 1913.. szeptember 15. ii ■ i. iimmi II ■■■ JU......................i ■Hnmi mm tiszteit bázlasszoiii! Csak a világhírű.^ sr Miltényi cipő ■ a legelegánsabb I ■ ...■ ■ Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. fi Iskolaclpík olcsó árakon, fi Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tiszteieltel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában irjfyzékii hifyM ét bér«Mtve. «ern József Manlzsán — Uiftttí szálloda épületében. = Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- ¿s leánygyermek-kábátok, kész kosztflmOk, aljak, I blouzok. Intézeti gyermekruhák. I Nagy választék: finom kosztüm, I pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! I Vidékre kQIdők választékot! iae———m , 1 »c^: Tűzifa ■-f a leíJoíb miniséiben kapható ctiati Hagykanlzsún, Arany János-utca l TeltíiH 219. szám. rwmjL ] ki. ftom tésztoünt 34 fillér =tF= 1 ki kit. Jó kenyérllszt 30 fUlér * Balaton TestöércK | HtztkereskedéJébeB Nagykanluán. í Í*ÉÉÉÉÍ\'É<oéé <É<<<>> <>É#iÉ>aaÉ>áaX divatáru kereskedő cé$ tudatja a hölgyközönséggel, ,-í hogy az összes őszi és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u. m. velour-, veline-, hymalaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és rips-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethoí és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol ílanellek és zsolnai kasánoklegdivatosabb szinekbert, mosó parget és double flanellok.nagychiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — Legelsóbbrendü menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és kivitelben.--- faiiCHtcilu. — Hárufcái piloli. Mn Zjismond clmtólilo, szobafestő nagyuűllalat — Nagykanizsa Telefon 171. sztfm. « ixMWMMUMMWIiHIIWMWIit Valódi niftinl férfi ruhaszövetek valódi ullyül níl kosztümkelme óriási választéka Hlrschler Jenő posztó- és íwpjuszövet-raktárában •• Hajykanlzsa Föut 2. sz, —\' Wrosház-patota. Putl CjMfiDjjÉp bútorokat, lOMOIiet b szMekel vegyen Somogyi Ede KHos MitnMríka fiaziKi itu 1. Városház palota. - R ipasy dluattfruhiíza Fölér t Hasvkanlzsa : Főtér Kosztüm, i pongyola- kelmékből óriás! »ílaszték. Hői fehérnemOek olcsón kerülnek eladásra. Zalavármejye lesnajyoöö pokrócz-nikítiriis /i Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés ===== NAGYKANIZSA. ===== r A „Trappista páterek" csokoládé és kakaógyárának „Chiozza" rizskemónyitő > 1 vezérképviselete. M. kir. dohány nagy- és kflIOnlegességek árudája Néptakarékpénztár Részvénytársaság - NAOYKANIZSÁN.--- TeUeseu befizetett alaptőke 1,30000 kor, Tartalék tőkék 100,000 korona. , Elfogad takarékbetéteket \\ nettó 5-szűzaIékos kamatra A kamatadót az Intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmomiísl üli nem számíttatik. Váltó-Ieszámitolás, törtesztéses- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla* é& lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. iz Intézet szerződéses társa o Magyar müm kOzpostí íakaréptatír saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfeleinek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. Outeoberg nyomda (MUnz és üoldberger) Nagykanizsa. V 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 16. ^ 10. szám.% társadalmi ós közgazdasági napilap. Blöflzatésl áraki Helytrcn házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egyeo szám 2 fillér Vidékié, poétán . . I hóra 1 K. Ny tittér ós hirdetések megállapított árak szerint. Lapvezér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-trtcza 5. szám. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomda Csengery-ut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Olcsó kislakások. Irta: Dr. Villdnyl Henrik. A mi építési szabályrendeletünk kerek 100 §-ból áll. Az uj szabályrendelet, melyet Újvári Géza egy nyári közgyűlésen megsürgetett, a régi 100 §-t bizonyéra még néhány szakasszal meg fogja toldani. Minden szabályrendelet jósága nemcsak attól függ, hogy tartalmilag mit ir elő, hanem attól is, hogy a szabályrendelet be nem tartása miféle konzekvenciával jár. Senki sem vállal terheket kényszerítő okok nélkül. Kevesen tekintik a köznek érdekelt, ha az az önérdekkel jut kollizióba. A régi építésügyi szabályrendelet 54 §-a Intézkedik a lakószobák térfogatáról, de nem sorolja fel taxatíve, mennyi térfogatnak kell esni egy-egy lakóra. Mit ér a szoba nagysága, ha nincs előírva, hogy egy személyre hány köbméter térfogatnak kell jutni. Mit ér a mennyezet magassága, ha egy szobában egész proletár tömeg szorong és terjeszti nemcsak a betegségek, hanem az erkölcsöknek Is fertőző csiráit. Nagy befolyása van a lakásnak a lakók testi és erkölcsi jólétére. Budapest főváros példával jár elül, miként kell a kislakások problémáját megoldani. A várost a kormány is hatalmasan segítette. És most a főváros 1000 kislakással rendelkezik. Nagykanizsa város közönsége nem utánozhatja a fővárost. Szegényes segédforrásaival nem foghat erejét meghaladó emberbaráti, vagy ha ugy tetszik szociális akciókba. De amit megtehet, az az olcsó telkek megszerzése volna. itt van a Mező-utca. Ennek megnyitása és parcellázása lökést adna kislakások építésének. Olcsó telek az első kelléke a kislakásra szánt ház rentabilitásának. Ott van a szalmagyár és sörfőző közti nagy telek, mely kislakások építésére kiválóan alkalmas. De a Mező-utca megnyitása késik. A telkek meg vannak véve, az utca tengelye ki van tűzve. Mivel az egyik eladó nem akarja aláírni az adásvevési szerződést, az ügy megakadt, ilyen kicsinyes akadályok nem vezérelhetik a város közigazgatását. Ha kő van az utam-ban, azt eltávolítom. Pál önös okból szóbeli szerződését nem akarja Írásban megerősíteni és azért akadjon meg az utca megnyitása ? Azért ne épüljön városi telkeken ház, azért ne valósuljon a Gyár-utca lakósságának hő óhaja és ne nyiljon meg a Mező-utca, mely egykoron1 boldogult Vécsey Zsigmond polgármester nevét fogja viselni ? Egyről-másról. Kolerás vészhirekkel van telve az ország. Városunkban is figyelmeztetések mentek a háztulajdonosokhoz, hogy sepertessen kiki a háza előtt. Mi a kiknek nincsen házunk, városunk szine előtt akarunk seperni, csak jóakaratú szándékból a nélkül, hogy bárkit bántani akarnánk. Több szem többet lát, és reméljük, hogy Figyelőnk munkája elismerést fog aratni. Ha nem is egészen esztétikus a mai tárgyunk, azonban annál aktuálisabb és nemcsak a kolerás időre szól. Hygienlkuse*^onyalnkkal< foglalkozván, szomorú az «lénk táruló kép minden vonalon. Kórházflgyünk rendezését a pénzkérdés hátráltatja, nem ml mondjuk, csak olvassuk, hogy nem kell köszinház olyan városnak, a melynek kórházában nincs sterilizáló 1 Vízvezetékünk még nincsen, c miatt csonka csatornahálózatunkat csak a természet öbliti ki néha, arról azonban már nem gondoskodható a gondviselés, hogy a csatornák szellőző rácsain ne áradjon ki nyáron a penetráns büz. Van czenkivül néhány szemet szúró, orrot facsaró ügyünk Is, a melyek csak látszólag kicsinyesek, de egészségügyi szempontból nagyon fontosak. Igaz ugyan, hogy hiányzik nálunk más, apróbb, városukat jellemző intézmények is, azonban a hirdető oszlopok nem olyan fon-tosák, mint pld. a nyilvános illemhelyek. Valamikor ezelőtt 10—15 évvel a zöldséges piacon rövid ideig állott egy diskrét házacska, de ez Is eltűnt, és azóta az egész nagy városban nincsen egyetlen — egy nyilvános illemhely sem. A közönség ugy segit magán, hogy a városháza udvarát, a nagyudvart, a Korona-szállodát, Rózsa korcsmát, meg az Ipartestületi vendéglöt frequentálja ... és érthetetlen, hogyan tűrheti a rendőrség, hogy a kétségtelen — Priester rendszer nélkül tisztított, illetve tisztátlan szenyviz — elvezetés hijján megálljon, vagy a mi tán még rosszabb és a mit nem állítunk az öblitetlen városi csatornahálózatba jusson. Különösen viszás a helyzet az ipartestületnél. kitekintve attól, hogy ebben az udvarban egy elismert nevű vendéglői helyiség van, amelyet a legjobb url közönség látogat és a melynek csak árihat a háziúr mulasztása, nem szabad tűrni, hogy egy közintézmény egyedüli bejáró kapuja mellett ott büzölögjön a félreesőnek nevezett helyiség. A városházi udvar tisztaságáról már elég szó hallatszott el. Figyeld. t Szokatlan végrendelet. Siklóssy Albert dr., a barcsi kórház főorvosa nemrég meghalt és két végrendeletet hagyott maga után, melyek közül előbb csak az egyik került napvilágra. E szerint a filantróp orvos. 5000 koronát hagy az Alliance Universelle Is-raelite számára, vagyis azon nemzetközi szövetségnek, mely hivatva van a zsidóság erkölcsi és gazdasági érdekeit képviselni, valamint to- vábbi 5000 koronát a Jewis Coloniel Turst számára, amelynek viszont az a célja, hogy Palesztinába telepítsen hontalan zsidókat. Az örökösök már meg is tették a lépéseket a testamentum rendelkezéseinek érvényesítése iránt, amikor előkerült a másik, későbbről keltezett, tehát jogérvényes végrendelet. Ez az előző testamentummal mindenben egyezik, csak a fönt említett két pont hiányzik belőle s e helyett az egész 10,000 korona a Magyarországi Cionista Szervezetre van hagyományozva, azzal a kikötéssel, hogyha az örökösök bármelyike a testamentum ezen rendelkezését megtámadná, elesik a maga örökrészétől. Intézkedik továbbá a végrendelet, hogy az összeget agitációs célokra kell fordítani és hogyiizt ne lehessen ösztöndíjas alapítványra fordítani. A végrendelkezőnek célja az volt, amikor e 10,000 korona felöl ujabban dis-ponált, hogy a pénz ne vándoroljon idegen piacra, hanem Itt maradjon Magyarországon. A barcsi orvosban mindenesetre argumentumot nyertek a cionisták azokkal szemben, akik szeretik hangoztatni, hogy a cionizmus közömbös a nemzeti szempontokkal szemben. A most Bécsben együttülő cionista kongresz-szuson a végrendelet nagy feltűnést keltett és Siklóssy Albert dr.-nak nevét emlékkönyvbe foglalták. __ Hajdú dr. támadói. — Ujabb nyomon. — A rendőrségnek figyelmébe ajánljuk a következőket, mint amelyeken indulva esetleg sikerül megvilágítani a megtámadott ügyvédnek rejtelmes támadóit. A rendőrség dol^a lesz megállapítani, mennyi a helyes ujabb híreinkben, mi csak az eseményt regisztráljuk el. A tanu. Tóth Károly lámpagyujtogató, (lakik Magyarutcában, a Simon-féle házban) Antalics Julis nevü özvegyasszonynak (lakik Oaray-u. 19. sz.) elmondotta, hogy ő látta a három bekormozott alakot a kérdéses estén és időben. Jutalom a nyomravezetőnek. Hajdú Qyula dr. száz korona Jutalmat tllzött ki annak, aki a tettesek helyes nyomára vezeti a rendőrséget. HÍREK. Pakkolnak a színészek, ládákba kerülnek a szőke fürtök, villogó fringiák, libbenő csipkés ruhák. Megtelnek a kaschlrozott életnek koporsói, a kellékes ládák, hogy Pécsett ismét napfényre kerülve folytassák a kápráztatást. Elsötétül a rivalda, elhalnak a melódiák, egy időre. A színpad, — mint mindenben — ebben is hasonlatos az élethez. Vannak Idők amikor a mi szivünkben is kialszik a fény, és kivesznek a lelkünkből a melódiák. Máról holnaora. Ma még nevetünk, és holnap ajkunkra fagy a kacaj. A fekete halál fenyeget északról és délről . . . Furcsa, hogy elmennek. Parókás, dalos idők egyszerre színesebbekké válnak, mihelyt barázdát von közénk az Idő. Távozásukkal elülnek az estnek színes tónusai, eltűnnek az.érdekes fejek a kávéház szögletasztala mellől. Kedves bonhomlájuk elhallgat, és itt újra tovább fog folyni, a komoly szürke, de. nem szezónokra terjedő és éppen ezért szürkeségében Is diadalmas hétköznapi élet. k. a. 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. — Feloszló szövetség. A tuberkulózis ellen védekező dunántuli szövetség szeptember hó 20-án délután fél 4 órakor Szombathelyen a vármegyeház kistermében rendkívüli nagy-gyiiiát tart. Tárgy: A „Tuberkulózis Ellen Védekező Dunántuli Szövetség" feloszlatása és vagyonának hovaforditása felett végleges határozathozatal. Tekintettel az ügy fontosságára felkéri a vezetőség a Szövetség tagjait, hogy a Szövetségnek ezen utolsó nagygyűlésén okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. — Jegyzők flzetésrendezésc. A belügyminisztériumban most folynak a munkálatok a jegyzők flzetésrendezésc dolgában. Az erre vonatkozó tervezet már készen van s csak a pénzügyminiszter hozzájáralása szükséges, hogy aztán a fizetéskiegészitő összeg az 1914. évi költségvetésben beilleszthető legyen. A jegyzők flzetédclegészitése az erre vonatkozó törvénytervezet szerint, mint alapilletmény, évi 2000 koronában van megállapítva. Az ennél magasabb fizetést élvező jegyzők magasabb fizetésük élvezetében továbbra is megmaradnak mindaddig, mig a jegyzők államosítása be nem következik. Akkor a jegyzők magasabb fizetési osztályba fognak felosztatni. A fizetési osztályokban való előlépésnél nemcsak a szolgálati évek lesznek irányadók, hanem a minősítés is. A minősítést a főszolgabirák és az alispán végzi és ezek ajánlaíára fogják a jegyzőket előléptetésre előterjeszteni. — A jegyzők magánmunkálatait illetőleg az eddigi álla-pototot érintetlenül fentarlják, a rendezés az államosítás kérdésével egyidejűleg fog megtörténni. — özemben a méntelep- A méntelep építését ellenőrző bizottság ma délután 5 órakor a helyettes polgármester elnöklete mellett ülést tartott, amelyen megállapította, hogy az épületek teljesen elkészültek és azokat a telep már használatba is vette. Tudomásul vette a bizottság továbbá az építésvezetőség által tett Intézkedéseket, s ezek után ugy a fővállalkozó által teljesített munkálatokra az esedékes ösz-szegek kiutalását a bizottság a városi tanácshoz javaslatba hozta. A m. klr. Gazdasági Műszaki Hivatal részéről Cséty István kir. segédmérnök veszi át a telepet. — Változások a husvlzsgálatban. — Az állatorvosi hivatal egy régebb keletű miniszteri rendelet alapján most dolgozik egy a városi tanács elé terjesztendő husvizsgálati szabályrendelet tervezetén. A tervezet javaslatba hozza, hogy a sertésvizsgálati dijakat 25 illetve 30 fillérről 40 fillérre emeljék fel. A javaslatot azzal indokolja, hogy az állatorvosoknak a hentes lakásán kell a sertéseket megvlzsgál-niok és mivel I—V. kerületi hentesektől a VI—VII. kerületlek távol esnek, hogy a munkát győzhessék, fuvarral kell mcgtenniök az utat — Javaslatba hozza továbbá a tervezet, hogy a kisegítő állatorvost egy éven belül véglegesítsék állásában, tekintve, hogy már három éve működik e minőségben s minthogy személyére szükség van. Emelni kívánja továbbá a szabályrendelet a vágóhídi szolgák fizetését, mert az — tekintve az éjjel-nappali munkát — oly csekély, hogy nem végezhetik kedvvel és ügybuzgóan a dolgukat. — fl szabályrendelet reprize. A 10036. számú v. tanácsi rendelet szerint a sertésólakat minden negyed évben ki kell meszelni. A városi állatorvosi hivatal ezt a negyedévi lejáratot most esedékesnek jelenti ki és a kolerára való tekintettel szigorú ellenőrzést fog alkalmazni. — Szerencsétlenül Járt mentők. Helsing-forsból jelentik: A Brende-szlgetnek közelében elsülyedt gőzös megmentésére érkezett*Arnauta«, robbanás következtében szintén elsülyedt, kapitánya és két búvár a tengerbe veszett A vizsgálat megállapította, hogy katonai célokból lekötött robbantó aknák szababultak el a tengerfenékről és ezek okozták a katasztrófát. Ma hajnalban egy műszaki csapat érkezett a terep megvizsgálására. — öngyilkos kereskedősegéd. Barcsról jelentik nekünk: Francz magánhivatalnok gyakran eljárt Niedermayer József vasúti munkás családi körébe, ahova Niedermayer szépséges leánya, Mariska vonzotta- A fiatalok között szerelmi viszony fejlődött ki és ugy a lány, mint szülei szivesen látták körükben a csinos fiatalembert. Emellett mindnyájuk szivében derengett a remény, hogy az ifjú és lány szerelme hamarosan a házasság szentelt berkeibe fog vezetni. Francz azonban züllött életmódot kezdett folytatni. Francz Rezsőnek ez az életmódja hamarosan végét szakította az idillnek, amelyet a szép Mariskával szőtt; elpárolgott a szülők reménye is, hogy Francz József valamikor leányuk férje legyen. Francz József az utóbbi időben is gyakran meglátogatta szerelmesét, de már nem volt szivesen látott vendég és Mariska is kezdett elhidegülni a könnyelmű ifjútól. Francz Rezsőt érzékenyen sújtotta a leány elhidegülése és végzetes tettre szánta cl magát. Az a gondolat fogamzott meg benne, hogy önmagával együtt szerelmesét is elpusztítja. — Vasárnap\'délután fél kettőkor Francz Rezső megjelent Niedermayeréknál. Azok ebéd - után voltak. Beszélgetés közbén Francz bement a szomszédos szobába és hívta a leányt ís maga után. A Jpányt azonban valami rossz sejtés, előérzét visszatartotta attól, hogy a szomszédos szobába bemenjen. — Alighogy Francz után az ajtó betevódött, hatalmas re-volverdurranás riasztotta meg a Niedermayer családot. Niedermayerék berontottak a szomszédos szobába, ahol Francz Rezsőt átlőtt fejjel, vérében fetrengett a szoba padlózatán. Mellelte hevert a hatlövetű, még füstölgő revolver — és egy kis levélke. A levél tartalma borzalommal töltötte cl a jelenlévőket és különösen a leányt, mert röviden az volt benne, hogy „közös elhatározással mentünk a halálba . — A fiatalember aligha gyógyul fel sebeiből. — Riadalom Nagykanizsán- Ma már minden rosszullétnél a járványtól való félelem fogja cl az embereket. Tegnap Hirsch és Szegő cégnél hirtelen rosszul lett egy kisasszony és elájult. Az első percben nem is mertek hozzányúlni, de aztán lakására szállították. — rtz elveszett kenőcs. A színtársulat egyik jeles férfitagiának ritka szép haja mind ritkábbá kezdett válni, miért is egy drága hajápoló kenőcsöt hozatott Leendő dus fürtjeinek reményeitől eltelve vidáman sétált a színházhoz, mire azonban odaért, elszonlyorodva konstatálta, hogy elveszett a kenőcs. Pár nap múlva ugyanazon az uton menet az egyik nyitott kapun benézve meglátja a földön heverni a hajpomádés üveget, amelyet sajátságos alakjánál fogva, mindjárt megismert. A kapuban pipázgató gazdától kíváncsian kérdezte meg a mi színészünk, hogy vájjon mire használta ? „Ugy találtam az utcán •— volt a válasz — gusztusos jó szaga volt, hát csak kenyérre kentük és megettük." * Amerikai laptársaink nem mulasztanák el megjegyezni, hogy az illető parasztoknak száját és gyomrát másnap dus hajzat borította és hogy a kenőcs itt és Itt kapható ennyiért és ennyiért. — Jogtudomány a moziban. A moziban az első sorokban felállott néhány ojnber. A hátrább ülők természetesen nem látnak tőlük. Megkwdődik a pisszegés, majd, mikor ez sem használ, a kiabálás! — Leülni 1 Az első „leülni" szóra Ijedten, konsternálva fordul hátra egy ur és szinte önkéntelenül szalad ki a száján: — Hisz még nem jogerős. Tudniillik: az Ítélet, (tmelynek alapján neki kell ülni. Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanítja Grázban érettségizett uri leány. Cim: „S. Báron" Zrinyl-utca 50. 1913. szeptember 12. Eltűnt e$y egerszeíl tanár. — A Z. H. tudósítójától. — Zalamegye székhelyének szenzációja van. A zalaegerszegi gimnázium egyik tanára eltűnt a városból. Ma délelőtt akadtak rá Budapesten a detektívek. Megállapították, hogy a szerencsétlen tanár őrült és üldözési mániában szökött meg Zalaegerszegről. Az esetről következő tudósításunk számol be. Zalaegerszeg, szeptember 16. Tegnap délelőtt Zilahy István zalaegerszegi kapitány előtt megjelent Otterházi Gyula állami tanító és bejelentette, hogy sógora, Korponay István eltűnt a lakásából. Korponay a következő levélben búcsúzott sógorától: • Kedves sógorom, édes testvéreimi Mivel a latin nyelv tanítására képtelen vagyok, állásomról lemondtam. Holnaptól kezdve állásnélküli koldus vagyok. Bocsássatok meg és felejtsétek el szegény Pistátokat«. A zalaegerszegi rendőrség felkutatta egész Zalaegerszeget, de seholsem tudtak a tanárnak nyomára akadni. Hosszas kutatás után megállapították, hogy Korponay Budapestre utazott. Rögtön telefonáltak a budapesti rendőrségnek, amely Budapesten megindította a nyomozást. Budapest, szept. 16. Korponav Istvánra, az eltűnt zalaegerszegi tanárra ma délelőtt ráakadtak a detektívek. A tanárt a Nefelejts-utcai Róma-szállóban találták meg. A fővárosi rendőrségen megállapították, hogy a szerencsétlen ember előrehaladott elmebetegségben, paralizis-ben és idült tüdővészben szenved. Egy elmegyógyintézetben helyezik el. Zalaegerszeg, szept. 16. Korponav István régebben a budapesti Ferenc lózsef intézet felügyelője volt. Tavaly került a zalaegerszegi gimnáziumba tanárnak. Már régebb idő óta a búskomorság előjelei mutatkoztak rajta. Azelőtt Nagyváradon működött, mint pap. színház. fíz ördög. Molnár Ferenc darabjához háromnegyedrészt üres maradt a földszint és majdnem megteltek a páholyok. Ez egyúttal jellemzi a darabot: a jólétnek íródott a jólétről. Amikor az embereknek már nincs máá gondjuk: szellemesek lehetnek, sziporkázhatnak. Majthényi »Ördögje« minden tekintetben fölényes, imponáló és megkapó volt Hangja és modora kitűnő matéria, amely minden szituáció megfestésére alkalmas. A kicsiny, de lelkes közönség nyilt szinen tapsolta egy-egy monológ után. Ujj Kálmán János szerepében érdekes festőt adott, Somlár hideg eleganciával játszotta meg a burzsoá házigazdát. Konrát Ilonka, Dlny-nyési Juliska és Várnay Janka nagy szeretetreméltósággal helyezkedtek bele szerepük stílusába. Ma a Hálás utókor-ral, Lengyel Menyhért darabjában búcsúzik el a népszerű társaság Nagykanizsától- A viszontlátásra a jövő szezonban, vidáman, egészségben 1 iinm:* Mlttér.*) A »Zala« f. hó 13-iki számában felel az én válaszomra, persze az általa megszokott ízléstelen durva modorával. Remete Gézára hivatkozik, mint állításának bizonyítójára, aki tanúja* volt annak, amint én a Szarvas kapuja alatt terrorizáltam, köpködtem. (Arn ezt csak a »Zala« tudhatja, hogy hogyan kell csinálni). A lap megjelenése után több ismerősömtől azt hallottam, hogy Remete ur igen megharagudott, hogy nevével a Zala, engedelme nélkül így visszaélt; ide elégtételt ád, mert másnap egyik helybeli lapban meg fogja cáfolni. Miután ez nem történt meg s az ódium rajtam marad, én nekem kell a legnagyobb sajnálatodra kijelenteni, hogy Remete Géza ügyvéd ur állítá- sai nem fedik a valót Ujváry Q(za. • Az e rovatban közlőitekért nem vállal M©l6s»4ret a szerkesztőség. Schwarz Dezső \\ Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Rövidáru, hií és nüi dint izlet szeptember 61 közepén fog nepyilni. Szigorúan szabott árak fogják meggyőződtetni az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás/Fagyban és kicsinyben. Ugyanitt egy Jó házból való flu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember 16. ZALAI HÍRLAP. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Külföldről érkező kedvezőtlen hírek hatása alatt beállott árlegyengülésről kell beszámolnunk. A gabonatőzsdén kedvezőtlen hírek» hatása alatt a kezdetben elég élénk üzletmenet legyengült. Az értéktöndéa. Ntgysr koronaláradék 81.30, Osztrák hitel 629.00 Magyar hitel 827.60. Kereskedelmi bank 3730, Magyar bank 561, Salgótarjáni 773.-, Rlwtmurányl 703.-, Köz-■tl vaspálya 639.-, Budapesti városi vasat 399. - A gnbona-tOisda árrolyamal : Bura októberre 10.96, Buja áprilisra 11.64, Rozs októberre 8.15, Zab októberre 8.10, Teagerl szeptemberre 7.06. Teagorl májusra 7.61. A kolera. Budapest, 1913. szept. 16. A fővárosban mindössze három ujabb gyanús megbetegedés fordult elő a járvány ereje örvendetesen gyengül, márcsak. Bereg és Krassó-Szörény megyében fordulnak elő szórványos esetek. Fehérváry Géza báró állapota. Bécs, 1913. szept. 16. Alaptalanok a hírlapoknak ama közlései, melyejj; szerint a báró állapota válságos volna. Ep ellenkezőleg orvosai örvendetes javulásról számolnak be. Lázongó katonaság. Megírtuk, hogy a volt bolgár külügyminiszter Danev hazaárulással vádolva szigorú fogság alatt áll. A katonaság lázong, mert az esettel kapcsolatban hire terjedt, hogy a háborúban a nagy pénz és emberveszteség pusztán a külügyminiszter hazaárulásának áldozata. Belgrád, 1913. szept. 16. Szófiából érkező emberek mondják, hogy a katonaság véres tüntetéseket rendez Danev és a király ellen. Maguk a tábornokok kérnek, könyörögnek és próbálják kapacitálni a legénységet türelemre, de hiába. Az egyik tábornokot megölték. A patriarcha tragédiája. Karlócza 1913. szeptember 16. A szerb püspökikar ismét összegyűlt és kihirdette, hogyha hat hónap és hat nap alatt nem jelentkeznék, uj patrlarchát választanak. — Joan-novlts kormánybiztos, aki a püspöki vagyont leltározta Budapestre utazott. A csehországi hadgyakorlatok. Prága, 1113. szept. 16. A hadgyakorlat ma hajnalig ugy folyt, hogy Auffenbetg csapata <a vörös jelzésűek) veszti a csatát. Ma azután egy váratlan oldaltámadás egészen megváltoztatta a terepet. A vörösek elzárták az ellenség visszavonulási ut)át, két oldalról támadtak és csatát nyertek. Ez a tény Auffenberget megerósiti pozíciójában, holott huszonnégy órával ezelőtt még ugy volt, hogy a hadgyakorlatban csúfos kudarcot vallva nyugalomba kell vonulnia. . ^ Skerlec Budapesten. Budapest, 1913. szept. 16. Skerlec a mai napon megérkezett a fővárosba és a Vöröskereszt-Egyesület palotájában szált meg. Vámbéry temetése. Budapest, 1913. szept. 16, A nagy keleti utazó holttestét ma diszes halottaskocsin elszállitottták és egyszerű ravatalra helyezték. Szocialista pártgyülés.tfer/m, 1913. szept. 16. Éber Frigves, akit a szocialista párt jénai gyűlésének elnökéül .választott »na elfoglalta az elnöki széket. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: . . Kanizsa István és Keleti Armand. i 3. oldal. -I- Uránia Színház, Kedden, f. hó 16-án nagy PSVLAHDER-est Szenzációs nagy detektlvdráma A KALANDOR = és a gazdag kisérő mflsor. Szerdán és caUt4rt6kdn, 17. és 18-án Szenzációs detektivdráma 3 felvo násban. Nlck Wlnter a főszerepben Demonlos Szcnz*ciós dctektwdrAma 3 fc|v°~ Ejy üzlethelyiség József főherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József főherczeg-ut 62. szám alatt. Eladó ház 2275 Qöl telekkelés hozzá közel fekvő birtokkal, nyily ugy gazdaságnál, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. — Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz, >0000000000ooooooot Szuknuy Lajos Nagybanlzsa József főhereeg-ut 28. szám építési ii vállaikon), letos, vasbeton és talajvlzszloetelö vállalat — Minden nedves helyiségei szárazzá lenek LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a-legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: Készítek vasbeton sírboltokat. >00000000 ooooooooc Uranus mozsófényképszlnház Szarvas szálloda volt Edison színház Szept. 17. és 18-án , Szerda^ csütörtök Szenzácziós sláger Vörös gyémántok Érdekfeszítő Savoya-dráma 3 felvonásbon. Maria Costamagna a főszerepben. Ritka levélbélyeg, humoros. H Creuse, színes térni, felvétel. Leó mint Moziren* dező, bohózat. Előadja PERRET ur. Elismert kitűnő zenekíséret. Stampf Zsigmond i fűszer- és csemege-kereskedése * Nagykanizsa:: Főtér a Bazár-épületben Ugyanott Bodegn. nagy MHMni Főtér x Nagykanizsa t Főtér Divatkülönlegességek kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt árak! Leonagyobb választéki Hői feiiérnemüek olcsón kerülnek eladásra. Zalauármegye legnagyobb pokrúcz-raKtúra. Frnnk József, Nagykanizsa, Eötvös-tér 2. sz. _mBszerkováos és wérlsjkészltl.\' Értesítés! Tisztelettel értesítem, hogv mérlegkészltá mühelyd-met há/.lcbontás miatt, i. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2. sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzelbcn vagyok, hogy ho»-zám javításba kllWött mérlegeket 2—3 nap alatt hitelesíttetve felettiséggel visszaszállítok. ;: Elvállalok szerkovácsámk és a hitelesíttetési törvénynek megfelelő uj mérlegek készítését, továbbá gramofon. varrógép és kerékpár javításokat játállás mellett. — További szíves megbízását kéryp, vagyok kiváló tisztelettel Frank JAutf múnertovéci él ■ftrlegkészltf. Tlkt un iriiilu és ZiIuuiji iltf uiUtpzid ■érluUulttk / Borta Alfréd n(l és (érti divatáru üzlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy flzletem átkőltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényelt minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszltésdl és fehémemtiekben, karlsbadl keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemö közönség szives támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. 4. oldal. __ BMW i I. u.iawwopWPnK» in -i ■ r iÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ t É ZALAI HÍRLAP 1913.. szeptember\'f! 9. \' Nagyon tiszteit Háziasszony! | Csak a világhírű i ásáti búzalisztet| | vásárolja. 1 Kg. finom tésztollszt 34 fillér í * = 1 kg. kit. Jó kenyérllszt 30 nilér í Balaton Testoérek I flsztkereskedésélien Nagykanizsán, f [ Millenyi cipő ■■■ ■■ a tfegeiegánsabbl «-- Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. o Iskolaclpök olcsó lírakon. o Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Fóut, a város palotájában Árjegyzéket Ingyen i$ bérmentve. Stern József ílnsyhnnlzsőn = Központi szálloda épületében. Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért 1 Vidékre küldök választékot! Tűzifa a lesjobü miniséiben kapható i cégnél Hagykanlzsán, Arany Jdaos-ntca 2. Telefon 280. szán. divatáru Kereskedő tíi tudatja a hölgyközönséggel, hogy az összes őszi és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u.m.velour-, veline-, hymalaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és ríps-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol flanellek és zsolnai kasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és double flanellok, nagy chiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — Legelsőbbrendd menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszönyegek minden méretben és kivitelben, n j < Kazincy-utca 1 sí. — Umtoi paioli Reijz IM I clmtúbla. szobafestő nnsyiiállűlöt = HagyRanlzsa Telefon 171. szám. tx valódi Oliyui női kosztttmkelme órlűsl választéka Itirschler Jenő posztó- és íyapjuszövet-raktóróönn»»Nagykanizsa Főút 2. sl — Városház-palota. CjudnjjÉp bútorokat, füssönyöliet is szffliyesekei vegyen Somogyi Ede kárpitos bitakíárÉn Um-m 1. Városház palota. — ott vásároljunk, ahol a legjobb. 4 < \'\' Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-===== lást eszközöljön. = Perlsz Vilmos Rúdíum-Udszon Vállalatánál Nagykanizsa, Kazincy-u.3. May és Holfeld-féle rumbargl vásznak. Scbroll-féle Cblffonok. Falvédá gobelin utánzat Kor. 2*90 - Chiffon maradék méterje 50 fillér. Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés = NAGYKANIZSA. = A „Trappista páterek" csokoládé és kakaógyárának éa a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája 11 A szagtalanított egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — latállótrágyát. — . Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Késziti és elárusítja : Leltner Ödön Fekete sas. - Telelőn 2-13. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 17. „ 9. szám. társadalmi és közgazdasági napilap. y ■IOfl><rté«l Arak t Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egyes szám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak sxerlnt. Lapvezér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnciy-utcia 5. szám. Kiadóhivatal: Ontenbcrg-nyomda Csengery-ut 7. szán. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. A népkönyvtár újra megnyílik e héten, hogy tovább folytassa azt a fontos missziót, amit városunk kulturális életében betölt. Ez a hivatás épenséggel nem jelentéktelen. A népkönyvtár ma még egyetlen nyilvános könyvtárunk és az utolsó esztendőben 50 0 kikölcsönzéssel 24.000 kötet könyvet bocsátott Ingyenben a legszélesebb néprétegből kikerült közönség rendelkezésére. Ez a szám nyilván elég tekintélyes, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a könyvtár csak kilenc hónapig áll nyitva és hogy közönségünknek nagy része a népkönyvtár létezéséről és működéséről tudomással sem bir. Nem tudja főképen azt, hogy ebben a könyvtárban 1500 kötet olyan könyv áll rendelkezésére, mely a magyarul megirt és magyarra fordított szépirodalmi, művészeti, történelmi és egyéb népszerű tudományos munkák legjavát tartalmazza. Sajnos azonban, népkönyvtárunk tulajdonképen niiícsen. 1500 kötet könyv még nem nyilvános könyvtár, ahhoz külön könyvtárhelyiség, olvasó terem és egy félig-meddig kielégítően dotált könyvtáros elengedhetetlenül szükséges. Ezek hiányában a népkönyvtár csak cim, annak valóságos jellege nélkül. Ma a könyvtár 5 szekrénye a Zrinyi Miklós-utcai elemi iskola egyik tantermében van elrejtve. Ez az oka annak, hogy a könyvtár a szünidők alatt, tehát legalább 3 hónapig teljességgel hozzáférhetetlen, — és hogy a tanterem egyéb rendeltetése miatt hetenként csak háromszor (vasárnap egész nap, szerdán és szombaton 6—8 óráig) van könyvkölcsönzés. A külön könyvtárhelyiség nemcsak azért égetően sürgős, hogy a könyvek megfelelő elhelyezése és hozzáférhetősége biztosítva legyen, hanem azért is, hogy ez a helyiség addig, amig nagyobb helyiség rendelkezésre nem áll, olvasóterem gyanánt Is szolgáljon. Olvasóterem nélkül közkönyvtár egyáltalában nem felel meg a rendeltetésének. Az olvasóterem nem csak azért szükséges, mert folyóiratok és állandó vagy gyakori használatra szánt könyvek nem kölcsönözhetők ki, hanem főképen azért, hogy fűtött és világított helyiségben módot nyújtson az olvasásra azoknak is, akik ezt az elemi kulturszükségletüket lakásukon bármely okból ki nem elégíthetik. A népkönyvtárnak pedig elsőrendű hivatása, hogy erre minél előbb megfelelőbb alkalmat szolgáltasson. Az dl-vasó teremnek egyelőre legalább is vasárnap délután és hétköznapokon este 6—10 óráig kellene, hogyanagyközönségelőtt nyitva álljon és ezzel betöltené azt a rendeltetését is, hogy nem egy káros szórakozás helyét a művelődés és tanultság nemes törekvései foglalnák «1. Ai olvasóterem legyen egyszersmind a művészetek előcsarnoka is. Néhány száz koronáért 8—10 szép és valódi műbeccsel biró fa- és rézmetszetet vagy litográfiát lehetne beszerezni és az olvasó? teremben kifüggeszteni, melyek a látogatóknak igazi műélvezetet szereznének, velük a művészeteket megkedveltetnék és alapját képezhetnék a könyvtár Ily tárgvu gyűjteményének is. Mindehhez igazán nem kellene túlságosan sok pénz. A város gondoskodjék egy tágas, jó világitásu könyvtár- és olvasó szobáról, adjon az eddigi 200 korona hozzájárulás helyett 4—50Ü koronát, fizessen a kisegítő könyvflrosnak a megszaporodott teendők ellátásáért az eddigi 100 korona helyett 300 koronát és evvel az igazán nem túlságos áldozattal nagy szolgálatot tenne városunkban a magyar kultura ügyének. Ha a város meghozná ezt az áldozatot, ugy biztosan számithatunk arra, hogy a Muzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa az eddiginél is nagyobb támogatásban részesítené ezt az intézményünket és nem kételkedünk abban sem, hogy a fejlődő szükségletekhez képűt a társadalmi uton egybegyűlt 150—200 korona évi segély is legalább kétszeresére emelkednék. A népkönyvtár ügye városunk közművelődésének ügye. Azok az áldozatok, miket városunk és a társadalom ezért az igazán kitűnően bevált intézményünkért hoz, meghozzák lassanként a legértékesebb eredményt: a kultura szeretetét és elterjedését. Dr. Havas Hagó. Dr. Hegedűs György rosszul adresszálta hozzám a Zalában megirt epistolálát, mert igaz ugyan, hogy a jelen lap hasábjain »b. t.«-vel jelölt cikket én irtam, de ezt a cikket mint városi képviselő s mint e lap felelős szerkesztője tettem közzé anélkül, hogy én bármiféle pártnak is szolgálatában állanék, vajpr bármiféle pártnak szellemi vezetője lennék. Az én legjobb meggyőződésem, hogy városunknak inkább érdekében áll dr, Sabján polgármesterré választása, mint dr. Tamásé s teljes objektivitással Igyekeztem azon nem érveket, hanem vádakat megcáfolni, melyeket dr. Hegedűs előző cikkében felhozott, melyeket ujabbi cikkében még halomra tetéz s melyek megint csak egy betűvel sem igazolják, hogy dr. Sabján nem alkalmas a polgármesteri állásra. Nem felelek a vádakra, melyek egytől-egyig dr. Hegedűs fantáziájának szüleményei; nem pedig azért, mert én nem pártok mellett, vagy ellen küzdök s mert a kérdés lényegét nem az képezi, — hogy dr. Hegedűs szavaival éljek, — milyen a garnirung, hanem milyen a pecsenye. Mert szerintem lehet a garnirung akár silány is, fő, hogy a pecsenye ízletes legyen 1 Egyébként épenségg#l nem akarom, hogy elfajuljon a küzdelem s ezért sem reflektálok dr. Hegedűs hosszú lére eresztett cikkére. Csak egyet I v Ugy látszik nagyon megtetszett dr. Hegedűsnek az »érdes hang«-ról tett megjegyzésem, megtetszett annyira, hogy azt mindjárt ki is sa- JátU0Ha 1 Dr. Bród Tivadar. Védekezés a kolera ellen. Rácz Kálmán dr. városi tisztiorvos a következő hirdetést bocsátotta kl: Tudnivalók a koleráról I • A kolera hasmenéssel, hányással, görcscsel és gyors elgyöngtlléssel jár. A kolera igen ragályos betegség, csirája (ragálya) a beteg beíüredékében és hányadékában van. Átragadhat az egészségesre mindarról ami a kolerás belürűlékével, vagy hányadékával lepiszkolódott és pedig különösen: A betegről, ápolójáról, ruha, fehér és ágyneműjéről, evő, ivóeszközeiről, edényeiről, ételéről, italáról. Veszedelmes az a holmi Is, melyet a kolerás beteg nem használt ugyan de a lakásból, házából való. Veszedelmes az is, ami sok ember kezein fordul meg pl. piaci, korcsmai, kávéházi evő és ivóeszközök, pénz stb. A kolera leginkább arra ragad át aki a beteggel vagy holmijával bánik es mosatlan kézzel eszik, iszik vagy mosatlan kézbe fogott tárgyal (dohányzó, író vagy egyébb eszközzel) nyul a szájához. Igen sokan betegedhetnek meg akkor ha a kolerás beteg ürüléke, hányadéka vagy szeny-nyes mosdóvize, kútba fonásba vagy egyébb ivóvizbe jut, amelyet sokan használnak. Leginkább az betegszik meg kolerában, kl gyomrát romlott eledellel, nyers zöldséggel (ugorka, hagyma, paprika stb.) gyümölcscsel, szeszes itallal elrontotta aki magát a lakását tisztátlanul tartja. Kolerától megóvhatja magát az ember: ha nem látogat kolerás betegeket, ha nem jár összejövetelekre (halotti torra, vásárra) ha gondosan mosakodik és különösen kezét minden étkezés előtt tiszta vizzel, szappannal megmossa, ha csupán frissen főzött eledellel él és evő- ivóeszközeit forró, lugosvlzben mossa, a kolera fertőzésből gyanús vízből származó halat pedig forró vízben bontja és mossa meg, ha ivásra olyan vizet használ, amelyet felforraltak, azután lehűtötték és ha az eltett eledelt és az ivóvizet gondosan fedve tartja, ha evésben, Ivásban mértékletes, gyomorrontó eledeltől és italtól tartózkodik, ha önmagát ruházatát, lakását és udvarát rendben tartja. Gondoskodni kell arról, hogy minden házban rendes árnyékszék legyen, melyet rendesen használjon az egész háznép, mert abból is veszedelem támadhat, ha a bélürülék szanaszét szivárog (kútba) vagy ha azt a házi állatok széthordják. A kolerás vagy koleragyanus egyáltalában^ minden hányás és hasmenéssel járó betegség get a rendörkapitányi hivatalban azonnal be kell jelenteni és egyidejűleg orvost hlvnl a beteghez, a beteget azonnal el kell különíteni az egészségesektől. j,. A kolerás beteg — ha csak teheti — ürülékét és hányadékát edényben fogja fel, mosdó és mosóvizét fertőtleníteni kell ugy, hogy ugyanannyi oltott meszet (1 kilogr. oltatlan mészre 4 liter viz) öntessék hozzá. Aki a beteggel bánik gondosan mosakodjék, kezét szappannal vízzel, azután ecettel mossa, száját naponként többször ecetes vízzel öblítse és ne egyék, Igyék a beteg szobájában. Ha a beteg meggyógyult, langyos, szappanos vízzel tetőtől talpig mosakodjék, vagy fürödjék meg és tisztába öltözködjék. Akár meggyógyult, akár meghalt a kolerás beteg, szobáját fertőtleníteni kell. Nevezetesen: Mosható szennyes ruhát, ágy és fehérneműt csak akkor lehet kivinni és mosóba adni, ha legalább 2 órán át forró, lúgos vízben áztat- 2. oldal. ták. — Ágyhuzatokat forró lugosvlzbe áztatás után erős ecetes ruhával jól le kell dörzsölni és a napfényre kitenni. A kolerás ágyszalmáját, ételmaradékát és a szobájából kikerülő szemetet cl kell égetni. Evő, ivóeszközeit, edényeit ^rró vízzel tisztára kell mosni. Festetlen ágyat, széket, szekrényt és egyéb bútorokat forró lúggal, vagy szappanos vízzel kell lemosni. Finomabb bútorokat pedig olyan szerrel, amelyet az orvos a célra rendel. A szobát melyben a kolerás beteg feküdt, ki kell meszelni, a földet ajtót, ablakot és ha a szoba padlózott, a padlót is forró lúggal, vagy olyan szesszel melyet az orvos rendel fenőtlcnitcnl kell, azután súrolni. — A szobát pedig szellőztetni kell. Nagykanizsa, 1913. szeptemben 15-én. Az L fokú közegészségügyi hatóság. Támadás az országúton. ~~ A Z. H. tudósítójától. - Régi ellenségek voltak Molnár János és Rácz Imre duhajkislengyeli lakosok. Uton útfélen feleseltek egymással, ha összetalálkoztak s nem egyszer ugy kellett őket a korcsmában szélválasztani, amint borgőzös fejjel bicskát rántottak. A tegnapi napon elhatározta Molnár, hogy véget vet az ellenségeskedésnek, — csakhogy nem a legnagyobb felebaráti szeretet alapján. Megtudta ugyanis, hogy Rácz a szomszédságba ment látogatóba. Fejszét vett magához és elrejtőzött az uton. Nem sokáig kellett várnia. Az ut végén feltűnt Rácz alakja, aki gyanutlanul ment hazafelé. Mikor Rácz a leshely elé ért, Molnár felugrott és a fejszével hatalmas csapást mért Rácz felé. A csapás Rácz karját találta. Rácz megtántorodott és hátra akart lépni, de ebben a pillanatban a fejére sújtott a fejsze és véresen esett össze az országúton. Molnárt, akit különben is züllött elvetemült embernek ismernek, a csendőrség letartóztatta. HÍREK. Egy merénylet kritikája. A „Zala" tegnapi száma elfogultsággal vádol bennünket. Városunk <*gy emberét megtámadták. A közérdek, közbiztonság, közjó kívánja, hogy ilyesmi elő ne fordulhasson, hiszen minden társadalmi életnek a személybiztonság az alapfeltétele. Laptársunk cikkirróia nem ismeri az elfogultságnak a kritériumát, ha azt kívánja, tőlünk, hogy az esetet szó nélkül hagyjuk, csak azért, mert annak áldozata lapvezérünk: Hajdú Gyula dr. Kétségbevonja a „Zala" cikkírója, hogy a merényletnek politikai háttere van. Ezt tényként azonban sem Hajdú dr., sem mi nem álli-tottuk, csupán többet között, mint lehetőséget említettük fel. Támogatta ezt az álláspontot, az a ténykörülmény, nogy Hajdú dr. politikai személye az utóbbi napokban — ép lapunk megindulásával kapcsolatosan — előtérbe került. Magyarországon volt már rá eset — gondoljunk csak Áchim Andrásra — hogy a lapvezér életével fizetett. Ép ezért nagyon szerencsétlennek tartjuk a cikk gúnyos hangját. Férfias hangra alíattomos fegvver a guny, és feljogosítja a szemlélőt annak föltevésére, hogy ez a hang a más légállapotoknak a maszkiro-zása. Méltóztassék tovSbbá különbséget tenni a puszta dicsekvés és iogos önérzetnek megnyilatkozása előtt, amelyet minden becsületes emberben kivált az, ha a guny alattomos fegyverével a korektségét kezdik kl. Itt nem is kaszinó-becsületről van szó, hanem tiszteletreméltó polgári önérzetről. Egy pozitívumot ád a cikkíró — kétségbevonja Hajdú dr. előadásának valódiságát. Ezt azonban egyetlen bizonyítékkal sem kísérli támogatni. Ez azonban ZALAlgHIRLAP. nem akadályozza meg abban, hogy állításából következtetéseket vonja le. Engedje meg nekünk a „Zala" cikkírója, hogy ezek után kétségbevonjuk, mintha ő volna egyedüli elfogulatlen regisztrálója a *„Zalal Hirlap" lapvezérével előforduló eseményeknek. Ne ferdítse a tényeket, mintha Hajdú dr. előadása ellentmondó volna, hiszen még egyáltalán kl sem hallgatták, mert ha önmagának ellentmondót keresnek: méltóztassék csak a tükörbe nézni. Ugyanaz az ur, aki gúnyos hangon támadja a merénylet politikai hátterének lehetőségét, maga is méltányolta ezt a lehetőséget, mert amidőn az esetről a Magyar Távirati Irodát, mint hírlaptudósító vállalatot értesítette, az általa leadott tudósítás közt ott szerepelt az a feltevés, amelyet most a Zalában* gúnyosan ostoroz. A helyzet tiszta: a cikkíró más álláspontot foglal el, amidőn Budapestre tudósít, más álláspontot foglal el, amikor Nagykanizsán cikkezik másik napi újság lapvezére ellen. 0 mi ezt mégértjük. A közönség is megérti. Vlsum reperium. Kétségbe vonja a cikk a sérülés komolyságát Konstatálni kívánjuk, hogy ez teljesen indifferens, lehetséges lett volna, hogy könnyebb vagy hogy súlyosabb sérüléssel végződik az incidens. A tiszta tényállás megállapítása céljából azonban hallgassuk meg a hivatalos eskü súlya alatt kiadott orvosi látlelet idevonatkozó részét s a bal felkaron két egy-centiméter hosszú, fél centiméter széles szúrt seb, melyek kés vagy hasonló eszköz behatásától származhattak, ugyan e karon egy tyúktojás\' nagyságú vérömleny, a bal kéz felső felületén fcgy két-centiméter hosszú bőrhorzsolás. A jobb felkaron egy galambtojás nagyságú vérömleny. A homlokon egy két-cenli-méter hosszú egy centiméter széles veres folt látható. A bal kar egész terjedelmében fájdalmas. A vérömlenyek valamely tompa eszköz (ököl, vastagabb bot) behatása által származhattak. Fentnevezett sérülések a jelzett időben és módon jöhettek létre. Kellő orvosi kezelés mellett előreláthatólag szövödvény nélkül 8 (nyolc) napon, tul 20 (husz) napon belül gyó- Srulnak. Nagykanizs*.-*l0l3. stept. 13rDr.Pol-k Ernő s. k. (P. H.) Ez az okirat is minden tekintetben a mi álláspontunkat támogatja. k. a. — Tanári kinevezés. Dr. Mező Ferencet a zalaszentgróti polgári iskolához tanárnak választották. Dr. Mező ináf megkezdte működését Zalaszentgróton. * — Halálozás. Szomorú hírt hozott ma a távíró. Városunk kereskedő világának egy közszeretetben álló tagja, <Barta Alfréd Budapesten meghalt. Halálát négy kis gyermeke, felesége és nagyszámú rokonság gyászolja. — Gyilkol az automobil. Kötések és jeges borogatások közt fekszik a kanizsai kórházban Bencslk László földmives. Ma reggel, amikor Cigány-utc<\\ 67. szám alatti lakásáról megindult az erdő felé, dehogy is gondolta, hogy egy félóra múlva a kedves testvér fogja tapintani a pulzusát ötpercenként, hogy vájjon él-e még. — A Nagyrécse felé .vezető országúton bandukolt a negyvenkét éves Bencsik László, amikor a H. II. 800, számot viselő sárga szinti automobil letiporta. A tett színhelyére Hajós Ferencz rendőrtiszt \'és a vizsgálóbíró szállottak ki. Megállapítást nyert, hogy Bencsik L. szekéren volt s lovai az automobiltól megijedve megbokrosodtak, a bentfllőt kidobták. A kórházban ott ül az ágy mellett a szerencsétlenül jártnak felesége és buzgón morzsolja az olvasót. Két gyermeke van, egy két éves és egy öthetes. A kis család most minden gyámolító nélkül marid. Az asszonyt nagyon megtörte az eset, ugy hivatták, hogy jöjjön hamar, mert csak néhány percet él a féfje. — Elitéit angyalcslnáló. özv. Rácz Péter-nét magzatelhajtás büntette miatt a nagykanizsai törvényszék a mai napon tartott tárgyaiásón egy évi szabadságvesztésre Ítélte. 1913. szeptember 17. — Nagy tűzvész Szigetváron. (Saj. tud.) Tegnnp délelőtt nagy tűzvész pusztitott Szigetváron. 11 óra tájban hangzott föl a tűzi lárma. Hatalmas füstgoinolyagolc emelkedtek a magasba s lángnyelvek csapkodtak ki a füstből. E^y szalmafödeles ház padlásán támadt a tűz. Félreverték a harangokat s az önkéntes tűzoltótestület kivonult a veszedelem színhelyére. A szél azonban élesztette a tűzet s házrólházra hordta az izzó zsarátnokot. Csakhamar egész sor ház borult lángba. A tüzoltófölsze-relés kezdetlegessége miatt vizhez csak nagy nehézséggel lehetett jutni. A község lakossága kannákkal, sajtárokkal öntözte az égő házakat, aminek alig volt észrevehető hatása. — Még délután 6 órakor Is égtek a házak. Összesen tíz ház a melléképületekkel porrá égett — Szegény nép lakta a hajlékokat, akik most földönfutókká váltak. Az épületeknek csak csekélyrésze volt biztosítva, így e címen alig térül meg pár száz korona. A tűz ugy keletkezett, hogy egy hét évesfiu játék közben felgyújtott egy pajtát. A szigetvári eset jellemző a vidéki tűzbiztonsági viszonyokra. A lakosság megdöbbenve látta a tűzvész pusztítását, mert csak most derült ki, hogy a szigetvári tűzoltóság felszerelése primitív, a tűz lokalizálására alkalmatlan. — Megkezdődik a tánctanitás a Kaszinóban. Nagykanizsán mindig lakoznak múzsák. Ha Thália hűtlen lesz hozzánk, eljön Terpsichore. Mayersberg Adorjánné Frida oki. tánctanárnő tánctanfolyamát e hó 21-én vasárnap a Kaszinóban megnyitja. Jelentkezni ugyanott lehet naponta d. e. 10—12-ig, d. u. 1— 6-ig. A kiváló tánctanárnő kurzusa mint minden évben, ugy ezúttal is a legelőkelőbb családok fiatalságának lesz találkozó helye. Két kurzus lesz, délután diákoknak, este felnőtteknek. v — Végzetes bajószercncsétlenség- Napokkal ezelőtt történt Arensburgban, hogy Hael, finn újságkiadót és két munkatársát, akik vitorlahajóval kirándulást tettek a viharos tengeren, katasztrófa érte. Mind a hárman" a hullámokba vesztek. Ma érkezett jelentés szerint a két munkatársnak a holttestét megtalálták. — Párbai szekér lőccsel- Vasárnap .tytcsu volt Murakereszturon. A rezes banda vlg nótákat játszott, vigadtak, mulattak a legények. A mulatság egyszerre csak megakadt pár pillanatra. Ugyanis összetalálkoztak T. I. és S. I. vetélytársak és a bucsu alkalmából lőccsel elégtételt adtak egymásnak olyannyira, hogy most mindakettő betört fejjel az ágyat nyomja. — fiz elitéit flu. Pécsről jelentik nekünk: Kamu Jáno3 fogházőr rossz viszonyban volt nejével. Ebből kifolyólag Kamu János Ifjabb Kamu János nevű fiát is kitagadta a családból, mint aki anyjával paktával és ellene tör. A fiút annyira elkeserítette atyjának ez az elhatározása, hogy december 16-án estefelé, amikor atyja hazafelé ment, az utcán utána osont és revolverével egy lövést tett atyjára. A golyó id. Kamu lánost a nyakszirt tájékán találta, de a sebesülés nem volt életveszélyes, mert Kamu János husz napon belül nfcggyógyult. Ma tartották Pécsett az esküdtszéki tárgyalást, melvnek adatai alapján beigazolást nyert, hogy ífiu Kamu János nem előre megfontolt szándékkal követte cl a merényletet s igy az esküdtek felmenő ágbeli rokonon elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondották ki bűnösnek. A bíróság a fiút kilenc hónapi börtönre Ítélte. Az Ítélet jogerős. — fl patrlarcba tragédiája. A szerb napisajtó azon nézetének adott lármázó kifejezést, hogy Bogdanovicsot politikával kergették halálba, Joannovltsot a nyomok eltüntetésére küldték ki. A minisztérium kijelenti, hogy az egész fantasztikus koholmány. Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát uri házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage! farín Hifim Zrínyi UIIéhl 50 Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Rövidáru, in ís lii divat izlet szeptember ifi közepi! fes lepíilii. Szigorúan szabott árak fogják^ meggyőződtetni az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás nagyban és kicsinyben. Ugyanitt egy jó házból való flu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az értéktőzsdén tovább folyt a contremin üzletmenet, mely a Magyar Bank értékeit ismét lejebb szorította. — Ma már általánosan tudva van, hogy a külföldi vaspiacról jelzett áremelkedések hlrel teljesen alaptalanok és nem is várhatók. A gabonatőzsdén a megnyitáskor a felhős időjárás folytán emelkedés volt, az időjárás kedvező megitélése lebonyolítást idézett elő, ami árcsökkenést vont maga utáu. A* ért*kt8t«d4a. tftgyar korentjéradik 81.40, Otzlrák hitel 629.80 Magyar kitel 827.-. Keretkedelal baak 3735, Magyar baak 560, Salgótarjáni 770.-, RlmaauráHyl 703 -, KÖz-atl vaspálya 635.—, Budapesti váreil va»«t 359.- A gaboaa-tBisdo árfolyamai : Buta októberre 10.97. Baza áprilisra 11.65, Rozs aktébsrre 8.16, Zab sktóbsrre 7 51, Teagorl azeptea-berrs —.—. Tenger! Májasra 7.05. Szerződésünk Szerbiával. Belgrád, 1913. szept. 17. A szerb-osztrák-magyar kereskedelmi szerződés megkötése céljából a szerb delegátusok az ősz folyamán Bécsbe fognak utazni. Bolgár-szerb összetűzés. Belgrád, 1913. szept. 17. Radoviste mellett a bolgár katonák megtámadtak egy szerb csapatot. A szinlielyen valóságos csata folyt le, bár haláleset nem történt. Szerbia energikus hangú jegyzéket köldütt ez ügyben a bolgár külügyi kormánynak. » A kolera. Oalac, 1913. szept. 17. »Tőrökbecse« hajón az egyik fűtő koleragyanus tünetek ne/jbetef egzár Budapest, 1913. szept. 17. Belügy- kőzött megbetegedett. A hajót Ruszcsukon vesztegzár alá nelyezték. n minisztériumi jelentés szerint Bács-Bodrog megyében 3, Temes megyében 1, Bereg megyében 2, Ung megyében 1 kolera megbetegedés történt. Szocialisták kongresszusa. Jéna, 1913. szept. 17. Hétfőn volt a párt kongresszus második napja. Napirenden szerepelt a tömegsztrájk kérdése, melyben két álláspont alakult ki. Az egyik álláspont szerint a háromosztályú rósz pararlamentet tömegsztrájkkal ki kényszeríteni. A másik álláspont szerint a munkásság teljes egysége mellett és csak a szocializmus végcéljainak elérésére alkalmazható. Az elnök ma reggel hirdette ki az eredményt 333 szavazattal 142 ellen az utóbbit emelte határozattá. A megtalált ¿yöngynyakék. London, 1913. szept. 17. Az elveszett gyöngynyakék 61 szeméből 58 szem megkerült. Egy csatornamunkás akadt rá ásás közben és bejelentette, hogy Igényt tart a 24,000 korona jutalomra. Megállapítást nyert,- hogy a gyöngyszemek azonosak azzal az elveszett nyakékkel, melyről a világsajtó az utóbbi időben annyit irt. Megkötötték a békét Konstantinápoly, szept. 17. Ma aláírták a delegáltak a végleges békét, amely szerint Drinápolyt és Klrkilisszét a törökök kapják, Dimotikát pedig a bolgárok. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Armand. Ügyes lapkihordók felvétetnek a „Zalai Hírlap" kiadóhivatalában. Uránia Szinház« Szerda, cmütörtök, 17. és 18-án DFMnMinQ P»thé legújabb UtmunillS dctektivdrámája NICK WJNTER a főszerepben. Pali billlárdozik, humoros, fl Franczla Jura, természetes felvétel. Vége a sze. zonnak, humoros. Mától kezdve Arnberger Károly wienl karmester elsőrangú zenekara szolgáltatja a zenét. Egy üzlethelyiséi József főherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József föher-czeg-ut 62. szám alatt. Eladó húzhely. A Kisfaludy-utca 17c számig házhely eladó. — Bővebbet Blau Ottónál. >0000000000oooooooc Szuknay Lajos Hagybanlzsa József főherceg-ut 28. szám ti él rilMkixt litii, vulitii ii tililTlinliitill L - Mlriii nedvei htlyiiégal szárazzá twiek LYTHOOÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusltója és vállalkozója. Vállalok továbbá: ípitési szakba Yáoáfisszes inB&kálatokat Készítek vasbeton sírboltokat. >00000000 oooooooot Uranus mozsőfényképszfnhúz Szarvas szálloda volt Edison szlnbúz Szept. 17. és 18-án Szerda, csütörtök Szenzácziós sláger Vörös, gyémántok Érdekfeszítő Savoya-dráma 3 felvonásbon. Maria Costamagna a főszerepben. Ritka levélbélyeg, humoros, fl Creuse, szines term. felvétel. Leó mint Mozirendező, bohózat. Előadja PERRET ur. Elismert kitUnő zenekíséret. Stampf Zsigmond fűszer- és csemese-kereskedése Nagykanizsa:: Főtér a Bazár épületben Ugyanott Bodega. R1 IliiaiydlvaHiíza Főtér t tlaftikanlzsa t Főtér DMQlönlegesséSÉ kosztüm, blouz és pon-gyola-kelifüékben Mérsékelt árak! Legnagyobb választék! Hői FehérnemDek olcsón kerülnek eladásra. lalayfirmeise lesnaísoM poKrőcz-rakttfra. Egész éjjel nyitva. Ma szerdán, szeptember 17-én Sírközy Dezső teljes zenekarival ú Roy al-kduétiűzban hangversenyt tart. Számos látogatást kér tisztelettel Sattler Lajos kávés. Hideg BuffetI Bortn Alfréd I nöl és férfi divatáru Ozlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszltések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. oldal. ____l » ______^ >tÉÉ<É<Éit*««M«É*ÉÉ«M>É»«>ÉÉÉÍj| mm tisztelt Háziasszonyt | Csak a világhirO | ZALAI HÍRLAP 1913.. szeptember\'f! 9. Mi IlIililZtltf muflíúruKereskedőcéő váüroUL 1 ki fim tésztolíszt 34 fillér = 1 kg. HL Jó kenyérllszt 30 nilér i Balaton MM I lUztkereskedésében Nagykanizsán. i Aàûé*àààài*êé4 Mimi cipő »—a legelegánsabb! ■ ■ Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. o IsKoIacIpűK olcsó árakon. a Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Arj«|yziket Ingyen éa bérmentve. d Stern József Nagykanizsán — RfcKBtt szflitoda épflletéüei. —= Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! Vidékre küldök választékot! Tűzifa a lejjobb minőséiben kapható césnél Magykanluún, Arany János-utca Z. Telefon 280. szám. tudatja a hölgyközönséggel, Imy az összes őszi és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek,u. m. velour-, veline-, hynialaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és rlps-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol flanellek és zsolnai kasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és double flanellok, nagy chiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — LegelsőbbrendO menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és kivitelben. KazlHcy fltca 1. sz. — ïlrwMi ZONGORA ELADÁS Elsőrendű angol és bécsi szerkezetű zongorákat és ptánlnókat jutányos Árban a n. é. közönség szíves figyelmébe ajánlja Pásztor Miksa NAdor-atoa 10. ez. alatt Eladó ház. » ■ M : . w1 Kiskomáromban a FÖ-téren egy egy jóforgalmu lakatos-műhely telje» berendezéssel együtt haláleset miatt eladó.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. Bíuebbet 9zu. Berecz Istuínnéníl Klskomáromlian tudhatni meg. Cjudníjép bútorokat. tOSMbet és szönyesehet vegyen Somogyi Ede kárpitos biMtirílui Kuiici-itci l ott vásároljunk, ahol a legjobb. \\ \'1 *\' 4 * . \' \' * \'\' • Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-........ lást eszközöljOn. .......... Perlsz Vilmos Rddium-Uűszon Vállalatánál ~ "V\' ... Nagykanizsa, Kazincy-u.3, Hay és Holfeld-féle ramlrargT vásznak. Stbroll-féle CMffonok. Fülvédő ucüelln utánzat Kor. 2*90 — Qllfon maradék méterje 50 fillér. Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés = NAGYKANIZSA. = A „Trappista páterek" csokoládé és kakaógyárának éa a • \' - „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája -- HitibrtkpíutÉr Részvénytársaság ---NAGYKANIZSÁN. - Teljesen befizetett olaptíke 1,300.000 kor. tartalék tőkék 100.000 Unni Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-szűzol6Kos kamatra A kamatadót az intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egyJkét napi előzetes bejelentés alapján történik. >; Felmondási dU nem szúolttatUL; Váltó-leszámitolás, törlesztéses- és egyszerQ jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltétélek mellett engedélyeztetnek. \'»Vt-v-V. Iz Intézet szerződéses társa a Magyar országos kOzpooti takarépéB2tir saját tőkéi 40 millió korona, •y t ,, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfeleinek a legnagyobb elönyö-.. ket gyújthatja. •m; Outenbcrg nyomda (MQiu él üoldbergcr) NagykanUu. T" 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 18. ^ 10. szám.% társadalmi és közgazdasági napilap. ■ lOflxatAsf Arak t Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 I. Egyes arám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 Jióra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint. Lapveiér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 5. szám. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomaa Csengery-ut 7. szám. Teleton: Szerkesztőség 138. Kiadóhivatal 41. Színház építését vette tervbe a város és az építési bizottság kebelében el is készült a tervezet, amely egy szinház-redout eme-lesét javasolja. A színház és redout Összevonása rokonszenves gondolat, mert fedi a helyi viszonyokat, hiszen tudvalevő, hogy városunk közönségének érdeklődése ezidő-szerinj csupán az esztendőnek egy-egy rövid szakán keresztül tud megfelelő támpontot nyújtani valamelyik színtársulatnak, ilyeténképen tehát az épületet az év nagyobb részén keresztül zárva kellene tartani, ha az kizárólagosan szin-háznak készülne. A szinház-redout ellenben amellett, hogy méltó hajléka a színművészetnek, egyúttal a társadalmi és társasági életnek lesz egyik jelentős fóruma, ahol ta-lálkozhatik a helybeli intelligencia egy-egy estély keretében, ahol koncerieket, gyűlést, ülést, felolvasást, vagy ha ugy tetszik táncmulatságot lehet taitani. A mi nézetünk szerint ugy stílszerűség!, mint ökonómiai szempontoknál fogva még két dolgot lehetne hozzácsatolni a szinház-redouthoz. Ez a könyvtár és a muzeum. Nem ujkeletü probléma ez. Most egy ideiglenes hajlékot kap a könyvtár és muzeum — hogy ne legyünk erősek — gyanús tisztaságú városi bérháznak második emeletén. Ebben a millieuben igazán nem lehet várni, hogy nagy lelkesedést váltson ki az ügybuzgóság. Romantikusnak ugyan elég vadregényes lesz ez a könyvtár, de ha felmegyünk, a mi első impressziónk mégis csak az lesz, hogy inkább vad, mint regényes. És habár muzeumokban kedveljük az antikvitásokat, nem tudjuk a feljárat ócska me-szeltségében meghatva tisztelni az idők patináját. A szinház-redout tervezetébe ellenben minden nagyobb probléma nélkül be lehet iktatni a könyvtárat és a muzeum-tervet, egy olvasó-termet közhasználatra és megoldást nyerne ez a kényes kérdés, amely már annyi fejtörést okozott. így fogva fel az épület tervezetét, kívánatos volna, hogy az a városi centrum körzetébe essék. Epp ezért azt ajánlanók, hogy a lebontott csoportház helyébe tegyék a piacot, mig a mai piac helyén a szinház-redout telkét lehetne kijelölni. A tér nagy s bőven van alkalom, hogy a leendő szinház környezetét parkírozással és ügyes térrendezéssel csinosítsák. A szinház-redout kérdésével stílszerűen és ökonomikusán volna rendezhető a könyvtár és muzeum terve is, aniely máskülönben, ki tudja meddig, a megoldatlan kérdések számát szaporítaná csak. A mi gabonapiacunk. A mi piacunk árfolyamai nincsenek összhangzásban a budapesti árjegyzéssel, mert jelenleg is óriási különbség van minden cikk-bem A gabona például nálunk 2 K-val olcsóbb jelenleg mint Budapesten s ez a nagy termés folytán beállott óriási kínálatnak tulajdoniiható. Más időben alig volt különbség, sót volt idó, mikor paritáson felül állottak jegyzéseink. A minőségek sajnos a hónapokig tartó esőzés folytán silányak, igen sok romlott áru van. Termés mint fent emiiteltük rekordtermésnek mondható és nem felel meg a hivatalos miniszteri becslés számadatainak. A hivatalos becslés: Zalamegyében 75 q termett holdan-klnt, mely nevetségesen kevés a tényhez képest, ugyanis legalább is 20 q termett. A legnagyobb áresés a zabnál és rozsnál van, egyszerűen megindokolható okokból, mert aa háború elmúlt, a kereslet részben csökkent, másrészt a katonai raktárak tele vannak óriási készlettel és igy előreláthatólag az idén csak legminimálisabb beszerzésekre fognak szorítkozni. Ami az árviszonyokat illeti a jelenleg fennálló óriási deport nem tarthat sokáig; mihelyt a vetési munkálatok megkezdődnek, a hozatalok is szünetelni fognak. A kínálat nem lesz olyan erős és job árakat lehet majd elérni. sarkán ott hagytam, mert azt mondta, hogy megöl. Karon fogtam Bekes Mariskát, akivel találkoztam és azt mondtam neki: — Mariska veled megyek haza. Olyan emberrel, aki ilyeneket mond nem megyek. — Hát nem jön? kérdezte Kálmán. — Nem, válaszoltam. Erre ő revolvert rántott, és lőtt. Nagyon fájt. Aztán saját magára lőtL — Sajnálja? Mély sóhaj volt a felelet. — Módja, ha mindketten felgyógyultak, feleségül megy hozzá. Ujabb sóhaj. Aztán erőt vesz magán és elkeseredetten mondja: — Nem, Féltékeny embernek nem lennék a felesége. A leánynak sebei — ha infekció nem történik — néhány hét múlva begyógyulnak. Két lövés érte a kariát, egy a felkart, egy az alkart a csukló fölött. A felkart megoperálták és kiszedték a golyót, amely a bicepsen hatolt be, átjárta az izomzatot és a kar túlsó oldalának felhámrétege alatt megállt. Az alsókarba fúródott golyót eddig nem találták meg. Mit mond s férfi. Ugyancsak a kórház igazgatója engedelmével ezután a férfit hallgattuk kl. Ez az első vallomástétele, mert a vizsgálóbíró eszméletlen állapota folytán nem hallgathatta ki. Horváth Kálmán fejét vatták takarják. Az első golyó szájszélét súrolta, a második golyó kiverte fogait, keresztül fúrta a felső álkapcsot, és arckoponya járomcsontjába ékelődött Mfitéti ulon szedték onnan meglapulva ki. Horváthot eszméletlen állapotban hozták be; a mötíl alatt többször felsóhajtott: Szegény szüleim I v Ájultsága alvásba ment át. Az éjjelt nyugodtan töltötte és ma reggel ébredt föl és munkatársunk kérdésére akadozva el-el fúlva a sóhajoktól a következőket mondotta: — Magam sem tudom, hogy volt, a lányt nem akartam bántani, csak magamat, öt évig feláldoztam magamat érte, de ők visszaéltek a jóságommal. Az utóbbi időben már többször vettem észre, hogy a lány elhidegült. Igy volt tegnap is. Tegnap rosszul éreztem magamat, csak délben találkoztunk, aztán elbucsuztunk, hogy ő bemegy a varrodába. Amint a piacra érek, hát látom, hogy a lány nem ment a varrodába, hanem ott van egy Argent Vilma a nevü lánnyal. Mikor megláttak, beszaladtak a törvényszék kapujánál valahol, de én utánuk mentem és felelősségre vontam őt. ó akkor azt mondta, hogy egy kunschaftnál volt, de én mégis csak megtudtam, hogy egy férfi adresszát kérte. Ez azután elkeserített és elhatároztam, hogy öngyilkos leszek. Nem tudóm, hogy bántottam a leányt este, nem is akartam, én csak magammal akartam végezni. Hej, hogy nem sikerült I A tanuk. Horváth vallomása alapján kinyomoztuk a bűncselekmény előzményeinek adatait. Argent Vilma tényleg találkozott tegnap délben Vörös Annával, aki elmondta, hogy valami monogramm kivarrása ügyében keresi fel A. J. kisasszonyt, megkérte, hogy kisérje el. Ezt a leány meg is tette, de nem hallgatta végig a diskurzust, hanem az ajtóban vart. A. J. kisasszony, akihez Vörös Anna tehát elment, megkért, hogy ne Írjuk ki a nevét. — A. J. kisasszony egy orvosnak árvája, semmi érintkezést nem tartott fenn a társasággal, ép ezért magán kívül volt fclindultságában, hogy az ügybe az ő személye is belekeverődlk. Elmondotta, hogy tegnap délután megjelent r- i iuiia-ff-< a.rv Vér» szerelmi dráma az utcóa. Tegnap este nagy riadalom támadt a Su-gár-ut és Vörösmarty-utca sarkán. Az összeverődött tömeg közepében vérben fetrengve vonaglott Horváth Kálmán 20 éves kárpitos legény és tőle néhány lépésre Vörös Anna varróleány. A leányt sikerült talpraállitanl, de a férfi csakhamar eszméletét veszítette. Egy energikus fiatalember, akiről később megtudtuk, hogy Schul-theis László a neve és III. éves orvosnövendék, hátra szoritotta a tömeget és hangosan kiáltozott: — Dehát jöjjön valaki és segítsen innen a porból elvinni I Mit bámul ? Fogja meg, segítsen I Szavainak azonban mindössze annyi a hatása, hogy egy vén boszorkány elkezd rikoltozni: — Segit a ... I Hadd dögöljön ott, aki ilyet tesz! Megérdemli . . . Tovább nem folytathalta. Az orvosnövendék sodrából kikelve túlordította. Lehordta mindennek, amire aztán akadt két ember, aki segített az eszméletlent a járdakövezetre hozni. Téglát tettek a feje alá s az orvosnövendék felszaladt szomszédságban levő lakására, ahonnan a sebek fertőtlenítésére egy gramm szublimátot hozott. Csakhamar megjelent Ooda Lipót dr. városi orvos, aki aztán kezelésbe vette a sérülteket. Háromnegyed óra telt el, mig megérkeztek a mentők, akik azután a kanizsai közkórházba szállították a sebesülteket. A merénylet. Ma reggel felkerestük a kórházban Szekeres József dr. Igazgató ur szives engedelmével Vörös Annát, aki az esetet a következőképen mondotta el: Horváth Kálmán mindig féltékeny volt, mindig elkeserített a féltékenységével, pedig szerettem. Négy éve ismertük egymást. Kálmán értem szokott jönni s a varrodából ha«a szokott kisérni. Tegnap is igy volt, de a Vörösmarty-utca \\ 2. oldal. ZALAI HÍRLAP. 1913. szeptember^ 18. nála Vörös Anna és arra kérte, fogalmazzon meg neki egy kedves levelet, amelyet az ideáljának szeretne elküldeni. A. J. kisasszony erre nem akart vállalkozni. Miután a lány elment, kisvártatva megjelent Horváth rendkivül izgatottan és feldúlt ábrázattal. Megkérdezte, hogy mit keresett itt Vörös Anna. A. J. kisasszony látva Horváth izgatottságát, azt válaszolta, hogy egy kupiénak a szövegét irta le. Horváth vallomásából látható, ho^rő innen a lányok után ment és őket vonta ídMsségre. Horváthnak tehát volt oka a féltékenykedési, sőt utólag kinyomoztuk azt is, hogy Vörös Anna tényleg levelet irt egy Bauer Bruno nevü bécsi fiatalembernek. A délelőtti incidens hatása alatt a lány félt Horváthtól és megkérte Markolány Rózsit, akivel együtt dolgozott, hogy kisérje el. Hct órakor el is indultak. Az euvlet-kert kapujánál Horváth hozzájuk rohant. Markotány Rózsi ekkor elbúcsúzott tőlük és elment. Ami ezután történt, az az olvasók előtt már ismeretes. A bűnjelként lefoglalt revolverből öt golyó van kilőve. Ebből az első kettő — mint megállapítottuk — Vörös Anna jobb karját érte, egy Horváth arcát súrolta, egy a fejébe hatolt. Az ötödik golyó célt tévesztve Szántó József kömives házának egyik zárt ablakán keresztül <egy békésen vacsorázó családot riasztott meg, szerencsére azonban nem talált, hanem Flissár János füle mellett sivított el. HÍREK. A különös more. Az eset itt történt a szomszédban. A fősoro-zásról lemaradt hadköteleseket állították mérték alá az utóállitáson. Egy füstös képű, csinos ifjút szólítottak épen a mérce alá. — No mit játszol öcsém? — fordult felé az adatok bediktálása után a főszolgabíró. — Csellót, kérem. — Aztán mit keresel havonta? — Négyszáz koronát — Szép pénz! — Megjárja. — Hol tanultál muzsikálni ? — Az országos magyar királyi zeneakadémiában. — Ejha, hát olyan gazdag az apád ? — Kúriai biró. — Micsoda??? — Kúriai biró. — Kúriai . . .? — ... biról — Hát, hát te . . . nem vagy cigány? — Nem kérem, én jogszigorló vagyok Pesten. — Jogszigorló ... te . . . ön ... ön jogszigorló? — Igen. — De hát a cselló? . . . — Csellózom, kérdezni tetszett, hát feleltem rá. — És a négyszáz korona? . . . — Annyit keresek Nagy Géza dr. ügyvédi irodájában. Ezt is kérdezni tetszett, hát feleltein erre is. — De hát ez a barna arc... ez sötét bőr... — Bizony, a képem jól lesült az idén a Riviérán I Tableau I — Eötvös emlékünnep. A nagykanizsai Izr. elemi iskola f. hó 21-én d. e. 9 órakor báró Eötvös lózsef, születésének százados évfordulója alkalmával Eötvös emlékünnnpet tart. Az Ünnepi beszédet Krámer Lajos mondja. A tanulók Eötvös költeményeiből fognak szavalni. Vendégeket szívesen lát a tantestület. — Változás a z orosz külügyi képviseletben. Pétervári jelentés szerint a Marokkóban lévő orosz követséget főkonzulátussá alakítják át. — Tánckurzus a Kaszinóban. Tegnap magkezdődtek Adorjánné Frída tánciskolájában a beiratkozások s a legelőbb családok fiatalsága máris jelentkezett. Különös érdekességet ad ennek a szezonnak a berlini Iwo-steppe tanitása, melyet Adorjánné a berlini Palais de Danceban sajátította el. A tánctanárnőt különben nagy kitüntetés érte, amennyiben a budapesti táncakadémia, amely a tánctanárok továbbképzője, tanárául választotta. A beiratkozások f. hó 21-ig eszközölhetők d. e. 10_12-ig d. u. 1—6-ig a Kaszinóban. — Régi török pénzek. Sclwitz István ba-náti-pusztai lakós, midőn a napokban dohány-földjén dolgozott, telkén 5 darab ezüst török régi pénzt és egy darab török írással ellátott arany pecsétgyűrűt talált, amelyek a török hadjárat korából valók. Az érdekes leletet beszolgáltatták a nagyatádi főszolgabírói hivatalhoz, ahonnét az a vármegyei muzeumba fog kerülni. — Halálra gázolta a kocsi. Lengyeltótiból jelenti tudósítónk: Molnár György lengyeltóti Lakos József nevü másfél éves kis fia tegnap délután, m!g anyja a szobában volt elfoglalva, a ház előtt üldögélt és evett. De a nagyobb gyermekek kicsalták az útra a porba játszani. Nemsokára ittas állapotban arra hajtott Sutyor Pál táskái lakos, ki nem vette észre, hogy az uton a kerékvágásban ott maradt a legkisebb gyermek, ki a kocsi elől elfutni nem tudott. A kocsi keresztül ment a szerencsétlen gyermeken ki sérülésébe még tegnap este belehalt. Sutyor Pál állítólag semmit sem tud arról, hogy ő kis gyermeket elgázolt volna, ó nem. látta s nem Is láthatta az ut kanyarodása miatt. A boncolás megállapította, hogy a gyermek belső elvérzés következtében halt meg. A feljelentést ugy a szülők, mint Sutyor Pál táskái lakos ellen megtették. — Uj fékezés a vonatokon. Fiúméban érdekes kísérletet tesznek október elsején a West-nahouse- és Hardy-íéle fékrendszerekkel, Azt* fogják megállapítani, hogy a gőzgépet hogyan lehet egyes szerelvény külön-külön sűrített levegővel és légüres fékkel megfékezni. A próbákra igen sok külföldi szakember érkezik riuméba. Október elsején külőp vonaton érkeznek az angol, francia, olasz, orosz, német, ausztriai és magyar vasutasok. Másnap reggel különvonaton \' Lics állomásra utaznak, amely a budapest-fiu-mei vonal legmagasabb pontja. Ott megkezdik a próbákat, amelynek céljaira a Kameraf-Mora-vicáról több tehervonatot bocsátottak rendelkezésre. A két fékrendszer alkalmazhatósága itt fog leginkább kitűnni, ahol a pálya állandóan meredeken vezet. Október 2-án és 3-án a külföldi vendégek kirándulást tesznek a kvarnerói öbölbe, 4-én pedig díszközgyűlést tartanak. Vasutas körökben élénk érdeklődéssel várják a kísérleteket. — H színésznő tragédiája- A Palhé Fréres francia filmgyáros cég egy rendezője és több opperatőrje már hosszab idő óta dolgozik a „Sárga csikó" című magyar népszínmű fölvételén. A darabot a kolozsvári nemzeti színház tagjsi játszák az egész társulat részvételével. Szerdán akartak fölvenni egy szamosi jelenetet, amelyben egy nőkkel telt csónak a vizben fölborul. A színtársulat tagjai lanovics igazgatóval lent állottak a Szamos árkában. A francia rendező női ruhába öltözött férfiakkal akarta megcsinálni a csónak fölfordulásának jelenetét. A színház nőtagjai azonban az igazgatót megkérték, hogy engedje őket csónakba ülni. — A francia rendező Simon Mariskával, Zács Terkával, Imre Erzsivel és Fajk Rózsával csónakba ült. A csónakot a magas gátról a gát hátán engedték le, de a zuhogókba került és a benülők örvényekbe fordultak, amire /ette-netes sikoltozást vittek véghez. — Imre Erzsi nagy örvénybe került és a közönség tombolva volt kénytelen végignézni fuldoklását, anélkül, hogy segítségére siethetett volna és igy Imre Erzsi elmerült a vizben. A színészek közül többen utána ugrottak azonban kimenteni nem tudták. Késbb holttestét megtalálták. — Roosevelt Pétervárott. A napokban amerikai küldöttség érkezik Pétervárra Roosevelt volt elnök vezetése alatt, hogy meghívja az orosz kormányt, hogy vegyen részt a Panamacsatorna megnyitásán. — fl gyári füst, mint a tuberkoló^le ellenszere. Pittsburgban, Pennsylvánla fővárosában nagyon csekély a tuberkulotikus megbetegedések száma és dr Hawkins, a város egyik igen jó himevü orvosa, ezt annak tulajdonítja, hogy a vész terjedését a gyártelepek által folytonosan árasztott kéngőzös füst meggátolja. — Az élő halott. Jnlles Mary világhírű regényéből készült brillián* mozgófénykép-rekonstrukcló, mely hóditó utján egész Európa mozgószlnházait bejárta, hogy mindenütt extázisba ejtse a bubllkumot éa felejthetetlenül nagy és belsó sikert arasson. Az élő halott nem mindennapi Itlmszcnzáció, hanem egy mélyen átgondolt, fenséges sujet, melyet a művészi játék és mesteri rendezés tz idei színházi évad irodalmi film- 1 cinek legelsöbbjel közé predlsztálnak. A Comédle •\'rancaisc művészei ebben a drámában színészi talentumok kvintesszeciált adják és a hatfelvonásos színjáték minden jelenete egy-egy megrázó drámai kép, mely lelkünk mélyébe markol és szivünk legszentebb húrjait pengeti meg. Ei a mozgófénykép több, mint, amit eddig a moziban láttunk: Irodalmi szenzáció, müvéazi esemény, a színpadtechnika non plus ultrája. ■Párisban a sajtónak rendezett bemutató előadáson a meghívottak kőzött ott volt Henri Bernátéin a nagy francia szerző. Es a szlnmülrodaloranak ez a nagymestere, aki idegeinket oly sokszor próbára tette bámulatos technikával felépített darabjaival, elragadtatással és fokozódó figyelemmel nézte a gyors egymásutánban Icpörgó Jelenetekel, hogy végül igy kiáltson fel: ez a kép maga a hamisíthatatlan élet, melynek hatalmas hullámai elmossák a színpad festett díszleteit, Henri Bernttein után a sajtó birálat következett és a párisi lapok valóságos entuzlazmussal r magasztalták az Elő halott szépségeit. A nagykanizsai Utánla színház szeptember 19., 20. és 21-én mutatja be intim nézőtéren az Elő halott-tat. i m-rntTt-xTTi mw TÖRVÉNYSZÉK. § fl megtámadott mezőőr. Kovács János bccsehelyl szőlőjében dolgozgatott, amikor odajött Balassa István a falu csősze. Kovács rászólt Balassára, hogy ne ott vigyázzon, ahol dolgozik a gazda, hanem menjen másfelé. Balassa ekkor Kovács földjén akart keresztül-menni, a földmives azonban ezt nem akarta megengedni, és amikor a mezőőr ennek dacára is arra indult karót ragadott, a csősz felé sújtott, amit az a kezében lévő baltával védett ki. Ezután elhajították a szerszámokat és csu-nyául összeverekedtek. Ma állott a törvényszék előtt Kovács Kis János hatóság elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettével vádolva. Mutschenbacher elnök vezette a tárgyalást, Székács Pál és Kagyer Elek voltak a szavazó birák, A vádat Kiss László ügyész képviselte. A tényállást a vádlott beismerte és a tanuk Is támogatták. Schleilfer Imre dr ügyes védelme folytán a biróság bűntett helyett vétséget állapított meg és a 92-ik enyhitő § figyelembe vételével a tettest mindössze 14 napi fogságra Ítélte. Az ügyész felebbezett. § Váltóbamlsftó gazda- Bosits József perlaki földmives, Iszkra Antal nevére hamisított váltót, a Muraközi és Perlaki takarékpénztáraknál leszámítolta. A mai ^tárgyaláson azzal védekezett, hogy a hamisítást a fia követte el, aki azóta Amerikába szökött. A törvényszék Írás szakértőket rendelt ki és a tárgyalást elhalasztotta. tiyllttér.*) A .Zala" szeptember 18-iki száma Remete Géza ur nyilatkozatát közli, Minthogy ez számomra nem elég elégtétel; kénytelen vagyok eddigi nyilatkozataimat fenntartani. Ezzel pedig az ügyet befejezettnek tekintem. Ujvdry Oéza. • Az e rovatban közlöttekért nem vállat felelősséget a szerkesztőség. Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Rövidárti, iri és löi divat ízlel szeptember M közepéi li| itiifllii. Szigorúan szabott árak fogják meggyőződtetni az igen tisztelt vásárló közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Eladás nagyban és kicsinyben. Ugyanitt egy Jó házból való flu tanulónak felvétetik. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések CSÖÍtömeSelBŰIÍSl hirdetmény. A tőzsde. Az árutőzsdén barátságos üzletmenet uralkodott. A gabonatözdén fedezések folytán néhány filléres emelkedésekről számolhatunk be: Az irtéktSztdén. Magyar koronajáradék 81.45, Osztrák hitel 629.50 Magyai hitei 827.50, Kereskedelmi baak 3735, Magyar bank 554.50, Salgétarláal 769, Riwanurányl 700.-. Köx-■tl vaspálya 635.50, Budapesti városi vasút 359. A gabona tőzsde árfolyamai : Baza októberre 11.02. Baza áprilisra 11.69, Reze októberre 8.16, Zab októberre 7 53, Te«K«\'-» szeptemberre 8.08. Teaieri májusra 7.02. Komédiából igazi tragédia. Hirt aduuk hírrovatunkban, hogy Jano-vics, a Kolozsvári Nemzeti Szinház igazgatójának szervezésével egy a Pathé Fré-res francia filmgyár számára készülü mozifelvétel alkalmával egy viruló 18 éves szinésznó Imre Erzsi a Szamosba fult. Legújabb jelentéseink a következők: Kolozsvár, 1913. szept. 18. Városszerte beszélik, hogv Imre Erzsi öngyilkosságot követett el. Egy ötödéves méuikus volt a vőlegénye, akiről egy nap azt a hirt kapta, hogy meghalt. Minap megtudta, hogy a haláleset koholmány s hogy az orvosnövendék mással jegyezte\' el magát, — A rendőrség Joanovics igazgató ellen gondatlanságból okozott halál miatt megindította az eljárást. Két borzalmas vasúti katasztrófa. Pdris, 1913, szept 18. Nizza mellett egy tizennyolc méter magas viadukton haladó gyorsvonat alatt a hid kettészakadt, és az egész vönattest lezuhant a sötét mélységbe. A borzalmas romok alól eddig százötven szétroncsolt tetemü halottat húztak kl és husz embert, akik halállal vívódnak. A szerencsétlenül járt utasok főleg vadászokból, turistákból és kirándulóhbój áll, s Igy — sajnos — valószínű, hogy magyarok Is vannak közöttük. I Brüsszel, 1913. szept. 18. A város közelében a vasúti töltésről a gyorsvonatnak két vaggonja lefordult ma hajnalban Eddig tlszenbét halottat és harminc sebesültet jelentettek. Essad pasa aspirációi. Róma, szept. 17. Brindisiből jelentik, hogy Essad pasa igényt tart a durazzói fejedelmi rangra. Nem valószínű, hogy a nagyravágyó pasának — aki már Albánia fejedelme is akart lenni, — hogy kívánságai méltánylásra találnak. Húzódik a török béke. Konstantinápoly, szept. 17. Azon hírek, melyek tegnap a béke megkötését jelezték, kissé koraiak, nem sikerült ugyanis a határkérdés rendezése. Dirnotikát pedig a tegnapi táviratokkal ellentétben szintén a törökök kapják. A kolera. 7 • t - \' t , Lúgos, szept. 18. Krassó-Szőrény megyéből ujabb megbetegedéseket jelentenek, O-becsén egy 15 éves és egy 11 éves gyermek betegedett meg. Munkács, 1913. szept. 18. A városban ma egy ujabb megbetegedés történt. Tegnapról 6 megbetegedést és 2 halálesetet jelentenek, amelyek Beregmegyében fordultak elŐ. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Artnand. : (J< Dr. Bartba István, ügyvéd csódválasztmányi jegyző. r".*\'. *it r1^\'" • -i—— y——— ■ *■ ««a Eladó ház 2275 Qöl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, mely ugy gazdaságnak, mint iparvállalatnak Is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. — Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz. Uránia Szinház. Ma csütörtökön, f. hó 18-án ffl C Ml Í1RIIÍIC Pathé >wi«bb UELWIUY1 detektivdrámája N1CK WINTER a főszerepben. Éa a remek klaérŐ műsor. Péntek, szombat, vasárnap * Az Éli halott í-Jc^: Társadalmi dráma 6 felvonásban. Irta Julcs Mary. E$y üzlethelyiség József föherczeg-ut 61. sz. alatt azonnal kiadó. — Bővebbet József főher-czeg-ut 62. szám alatt. itooocxxxjoocooooooooocooooc Szuhnay Lajos Monlzsa József főherceg-ut 28. szám énitéxz éi rillilkiri. Ulu, nJm és tiUJylwliililó Tiüilit - llidu nedves Myttfit »áreiiá Unik lythogénnel A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusitőja és vállalkozója. Vállalok továbbá: Hl Kiültek vasbeton sírboltokat. 5oooooooocxxxxxx>oooooooo< Vb. MATTERSDORFER N. perlaki bej. cég csődtömegéhez tartozó, a csődleltár 1.—627. tételszámai alatt felvett, összesen 18090 kor. 56 fillérre becsült ingóságok ajánlati uton eladatni fognak. Az ajánlatok zárt borítékban 1913. évi szeptember bő 25. napjának déli 12 órájáig dr. Fried Ödön nagykanizsai ügyvéd, csődválasztmányi elnöknél nyújtandók be és azok benyújtásával egyidejűleg bánatpénz gyanánt 1800 korona készpénzben leteendő. A csődleltár és az eladási feltételek dr. Fried Ödön csődválasztmányi elnök nagykanizsai Ügyvéd és dr. Pichler Gyula tömeggondnok perlaki ügyvéd irodájában beteklnthctők, az eladásra kerülő ingóságok pedig Perlakon dr. Pichler Oyula tömeggondnok közbenjöttével megtekinthetők. Kelt Nagykanizsán, 1913. évi szept. hó 17-én. Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanltja Grázban érettségizett uri leány. Cim: „S. Báron" Zrinyi-utca 50. 71 D IWyMiiruMzii főtér: miíykanlzsa t Főtér DiuatMnlegessM kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt M\\ LppMasiíék! tXS^G Ilii fehérnemllek olcsón Kerülnek elúdúsra. Jtrnnpf Zsigmond fűszer- és csemeí e-kereskedése Nagykanizsa n Fiifér a Bazár-épületben Ugyanott Mm. —••a— » Barta Alfréd nöl és férfi divatáru Üzlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület » 0 a_Xf -Tr^arl , Van szerencsém tisztelettel értesitenl, hogy üzletem átköltözködéséve! járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, r mindenféle ruhadiszitések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szives támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. «SÓSÉ ÉÉÉÉaÉÉ Nagyon tisztelt bózlasszcni! | Csak a világhírű\' áüáti búzalisztet rásiroljt. 1 k|. flBflffl rtSZtffllJZt 34 fillér = 1 ki Iilt. Jó kenyérflszt 30 nilér * Balaton MM 1 NiztkeriskfdésibM Hagykajtlitún. | iiuiitititt in Női felöltők, kostüm-, ruha- és blous-kelme újdonságok nagy választékban raktárra érkeztek. Szönjeí, fü$$öny, is szőrme-. Urakban dús választék, EIsfiranfiu gyűr kész női fehérnema keleniyeiyü]-teménye bemutatás vésett állandóan raktáron. Mindennemű vászonárukban lejlobb jyártmány nálam állandóan kapható. Tűzifa a lejjobb miniséiben kapható M cénél Hagykanlzsún, Arany János-utca Z. .Telefon 280. sióm. Miltényi cipő ....... a legelegánsabb I ■ Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. 0 Iskolftfpffk olcsó árakon, o Mérlék utátfkészitUnk minden fajta cipő-árut és ortliopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjegyzéket Ingyen és bérmentve. r Stern József Nagykanizsán = Központi szálloda épületében. = Megérkeztek a legújabb divatú őszi I és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! Vidékre küldök választékot! Frank József, Nagykanizsa, Eötvös tér2. sz. _mBszerkováos és mérlegkészlU. Értesítés! Tisztelettel értesítem, hogy mérlegkéezlU műhelyemet házlebontás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám javításba kMdött mérlegeket 2-3 nap alatt hitelesíttetve felelöaiéggel visszaszállítok. :: Elvállalok szerkováosámk és a hitelesíttetési törvénynek megfelelő u) mérlegek készítését, továbbá gramofon, varrógép és kerékpár Javításokat jótállás mellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Frask József niuirkevíu ii airligkéiilti. TIM un írUilia ti Ziliatni lUi mlláuitl ■trUiltullüi. m ■ = Eladó ház. Kiskomáromban a Fő-téren egy , egy jóforgalmu lakatos-műhely teljes berendezéssel együtt haláleset miatt eladő.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. BSoebbet Ozu. Berecz Istoánnénál Kiskomáromban tudhatni meg. Cjiidojjép bútorokat. IQSMIiet és szOnyeseket . vegyen ===== Somogyi Ede kárpitos kiMtírrtii KuiiCHtH 1. ™ ott vásároljunk, ahol a legjobb. Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-- lást eszközöljön. ■ Perlsz Vilmos Rádium-Uűszon Vállalatánál > Nagykanizsa, Kazincy-u.3. May és Hoifeld-féle rumDurgl vásznaké Scbroll-féle Cblflonok. Falvédő gobelin utánzat Kor. 2*90 — Chlffon mnrodék / méterje 50 fillér. Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés - NAGYKANIZSA. = A „Trappista páterek" csokoládé és kakaógyárának és a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. _ M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája if é mvatűru Kereskedő cés tudatja a hölgyközönséggel, hogy az összes őszi és téli divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u. m. velour-, veline-, hymalaya-, noupe-, ramage-, cottelén- és rips-ujdonságok. Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof és fekete kelmék óriási választékban, a legújabb blouse és pongyola kelmefajok, angol flanellek és zsolnai kasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és double flanellok, nagy chiffon, vászon, köpper és damasztáruraktár. — LegelsőbbrendQ menyasszonyi kelengye bevásárlási forrás. Futó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és kivitelben. ,, (izilCHtcilsx. — finsUzpiiilL Gutenberg nyomda (MQnz ét üoldbergcr) Nagylumiua. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 1. ^ 10. szám.% társadalmi és közgazdasági napilap. Elöfl«*té*t árakt Helyben házhoz hordva I hóra 60 f. Egyei szám 2 fillér Vidékre, poatán . . I hóra I K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint, i"" ...... i i Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 5. axita. Kiadóhivatal; Gutenberg-nyomda Cacngcry-ut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. A világ járása \' A fölött elmélkedjünk egy percig nyájas olvasó, aki szenzációra éhes szemmel forgatod az újságot. Olvasom ugyanis, hogy egy nagyszabásu banketten, amikor már elfogyasztották az egybegyűlt hires emberek az összes felkö$zönthető nagyságokat, gróf Hadik Jánosnak még mindig maradt egy üríteni való pohara és a nemes gróf politikus rafinériával — hová is,Ürítse poharát? — kiürítette a „közkatonákra, a munkásokra, akik gyárakban, mezőn dolgoznak". , Majdnem megható lenne a grófi fel-köszöntő, ha azok, akiket nyakonöntött a gróf ur.poharával, nem sínylődnének épp^n móst a legnagyobb nyomorúságban és nélkülözésekben és ha ezek a nyakonöntött munkások még ígéret íqr-májában is kaptak volna többet, mint ezt az egy pohár pezsgőt, amelyet Hadik János gróf ivott pjeg az ö egészségükre. Szegény» uefék mezei és gyári munkások, akik ma a betevő falat nehéz problémájával birkóznak, teljes joggal kínálhatnák fef a közismert sírfelirat szavait: j.k\'üzVadtijm éq, pezsgőzöl te, — pezsgőznék én, Vflzködnél te. Mert az már csak igazán kacagtatóan szoijioru dolog, hogy íjr^, mikor a szegény embert földig sújtja az általános nyomorúság, amikor árviz, esÓzép, járvány^ gazdasági pangás, katonai tartalékosság bajai nehezednek a szegény ember nyakába, hogy szinte elveszik a kedvét az élettől is, akkor a gróf ur megindító jósággal, demokratikus lágy-szivüséggel jt^juk ,ürití yoljaráj es a pezsgőt az o egészségükre sáját grófi szájává* kiissza. c: .<t Ugyanakkor, mikor megrészegszem a gróf pezsgőjétől, a távirati jelentések fel ueni .használt cédulái között olvasom, hogy Andrássy Katinka grófnő, aki leánya a fentirt bankett asztalfőjén ülő házigazdának, letette a felső kereskedelmi iskola első osztályából a vizsgát. Távol legyen tőlem minden lovagiat-, lan szándék, hogy a felsőkereskedelmi tudományok nevében ne a legmélyebb hódolattal üdvözöljem a demokratikus . hajlandóságot,« amely a grófkisasszony • lelkében ama tudományok első osztályába szerzett zöme iránt megnyilvánult, i A praktikus tudományok a demokrata néposztály részére léteznek a tapasztalat szerint és csak megtiszteltetésnek vesz-szük, hogy egy grófkisasszony tudomá-■> nyosan érdeklődik a kamatszámítás iránt. Oh, ml tudjuk, hogy Andrássy Katinka grórfnő egész életén át boldogulni fog ai.zal a tudománnyal, amelyhez lm le-nercfcnk*dettíl\'Mert;nehezeit hagyja.cíer-« Íen a tutlomány azt, akinek nehéz mil-ófc íáHéáwk. a Hátá Hnfyfóft. í A diploma csak olyan nyomorultakhoz lesz hflt-¿imi Ifc&nelfc rttacifcozzá megfelfelö kaiw ciójuk. Hiszen például a napokban olvastuk — sökkal rövidebben, mint a grófnő vizsgáját — hogy szerencsétlen, facér banklegények arra használták fel kereskedelmi iskolában szerzett szakismereteiket, hogy épülő házaknál téglát raknak, maltert hordanak. A szegény ember a diplomájával, vagy a dolgos két kezével száraz kenyeret küzdjön ki magának és lakjék jól avval a pezsgővel, amit Hadik János gróf ürít az egészségükre. HÍREK. I I*. Elmónckedós. rr*«arrt _ » Tolvaj huszár. i - AZ. //. tudósítójától. - \' 0j A varasdi huszárezred 2. százada vonult át ma Zákányon, hol pár órás pihenőt is tartottak. — Kincses Antal idevaló fuvaros szállította nekik az abrakoláshoz való szénát. Milós junó közhuszár, míg a fuvaros mellett a bakon tilt, kilopta zsebéből 12 koronát tartalmazó erszényét. • Kincses fuvaros rögtön jelentette at esetet az állomáson tartózkodö csendőröknek, kik rögtön megindították a nyomozást. Amint Janó látta, .hogy a gyanú ráterelődik, az állomástól nem messte levő kukoricásba dobta az erszényt, hol hosszas keresés után megtalálták. A tolvaj , közlegényt a csendőrség letartóztatfa és átadta az ezredparancsnokságnak. , . . Félnapig a fosűúban - téuedésfiffl Hétfőn éjjel a dombóvár—kaposvári vonalon egy zsebmetsző garázdálkodott. Az 1004-es számú vonat utasai közül hárman jelentést is tettek a gyékényesi határrendőrségen és előadták a gyaniijokat, hogy a zsebmetsző alighanem Kaposváron leszállt a vonatról. A gyé-i\' kényesi határrendőrség megkeresést küldött a a kaposvári policiának, melyben közölte a zsebmetsző személyleirását. — Surgót Kálmán, a vendéglösök szaklapjának, a „Fogadó"-nak munkatársa, ki korábban a kaposvári törvényszék hivatalnoka volt, hétfőn este Kaposvárra érkezett, ahol a Széchenyi-kávéházba tért be és ott Fráger Ferenc kávéház tulajdonossal, régi ismerősével diskurálgatott. Csakhamar egy rendőrtizedes jelent meg a kávéházban és igazolásra szólította föl Surgóth Kálmánt, aki igazolta is magát az okmányaival. A túlbuzgó rendőrtizedes azonban nom elégedett meg ezzel és Surgóth Kálmánt bekisérte a rendőrségre tiltakozása dacára. Jólehet a személyleírás egy cseppet sem passzolt Surgóth Kálmánra. Surgóth Kálmán éjjeli 2 órától délelőtt fél 12 óráig a rendőrség dohos levegőjű foghá-zábatí tartották és csak dél felé vezették Rigó József rendőrkapitány elé. Az előszobában Szigety Imr« rendőrségi Iktató mindjárt megismerte. — Szervusz Kálmán, hogy kerülsz ide, délben gyere hozzám ebédre,.—> mondta Szigeti, akinek Surgót Kálmán régi barátja. — Nem mehetek, le vagyok tartóztatva l rrr.i válaszolt. a megtört ? ártatlanul gyanúsította emDer. » . Mijd Rigó József rendőrkapitány elővezették, aki szintén fölismerte Surgóthot és Intézkedett, hogy rögtön szabadon bocsássák. i »J\'iólf >,v > r- ,-•,-\' .. f; Laptársunk napról-napra azon elménckedik, hogy egy csomó ember (a képviselő-testület 9/10-ed része) elhatározta, hogy a város ügyeit ő akarja intézni s nem engedi, hogy az a 15—20 ember intézze azokat, aki minden bizottságba beletétette magát és egy bizottsági ülésre sem megy cl. < Pedig még ujdonsnlt és a helyi viszonyokkal absolute nem ismerős cikkírója \' a Sztporka-soroknak is tudhatná, hogy a többség mindig és minden körülmények között parancsot és t dirigál. És a városi ügyekben is dirigálni fog s azt fogja megválasztani polgármesternek, akit akar. Hogy ráérünk a város Ügyeivel foglalkozni ? Hát ez is hiba ? Hát csupa olyanok vezessék a várost, a kik nem érnek rá? És hogy csak az a 15 ember van hivatva dirigálni és kegyeket osztogatni, — többi 190-nek nincs semmi joga ? Ezek az idők megszűntek örökre! Ha pedig majd el fogunk menni észt kölcsönkérni azoktól az uraktól, a kik jobban, értik a. dolgot, semmiesetre sem fordulunk majd ahhoz, aki ilyen cikkekkel bizonyltja be, hogy birony a •Rovás« megírását is, jó lenne olyan emberre bizni, aki ezt a^ »felelősségteljes pozíciót^ jobban betudná tölteni, , ,. . ; Tehát már beleegyezik, hogy isten neki, — vegyük át a vezetést! •.: És ha isten ments, nem egyezik bele ? I . > - Hajdú üyula dr és Székely Béla közt fenforgott affér, amellyel lápunk hasábjain is foglalkoztunk, tegnap lovagias utón befejezést nyert a következő jegyzőkönyvvel: Felvéve Nagykanizsán, 1913. szept. 17-én a dr. Hajdú Gyula és Síékcly Béta urak között felmerült lovagias ügyben. jelen voltak: Trigamnw Gyula és dr. Bród Tivadar u-ak, mint dr. Ilnjdti üyula ur megbízottal, dr. Havas Hugó és dr. Gaitner Antal urak, oiint Székely Béla ur megbízottai. \' ■ / Tripammer Gyula és dr. Bród Tivadar urak megbízójuk nevében elégtételt kérnek azon sértésekért, melyek megbízójukat Székely Béla ur r^éről a Nagykanizsán, I hó l2-én laitott cabatetdőadáson a cun-(crenoer szerepében tett szóbeli kijelentésével éé a .Zala* (.hó 17-ról keltezett számában „Politikai bérgyilkosáig" cimcn közzétett clkbcn foglaltakkal érték Dr. Havas Hugó és dr. üa>tuer Anial urak tejük megbízásából kijelentík, hogy a oabargt-előadáson elhangzott kijelentést telük, mint conferancler egy közismert eseménynek tréfás megvilágításban tett, &z mint ilyen egyáltalán nem történt sértő szándékkal, miért is telük sajnálkozásának adnak kifejezést, ha e*t dr. Hajdú Gyula ur félreértésből sértésnek véite- A Zalá-ban megjelent cikkre Vonatkozólag kil«tfcn-tik, hogy Székely Béta űrtől azt az InformácIóTkapták, hogy (elük trtn cikkét dr Ha|du Gyuln urnák a »Zalai ilirlap- f. hó, 13-ikl »zámában köutétcit nyüat-ko/atában foglalt sertés, támadás visszaverésére hivatása gyakorlása közben, rnlrit a Zala telelfis szerkesztője Irta; miért la S/.évely Béla ur megbízottal kijelentik, hogy meggyőződések srcrlnt a hivatás gyakorlása közben és a hivatásos érdekek megvédelmezénére történt tények lovagiaB eljárás alapját nem képezhetik. Azonban kijelentik, H"gy meggyőződésük <mint a cikkben sértés nem foglaltatik és hogy megbízójuknak nem is állt szánijékábMi dr. HaioiLÜvuU; ~«rat egyéni bccstlletében megtámadni. •>- ismrei f Ezzel az ügvcl mindkét (él megbízottal bctejejxtl-nek nyilvánították. Koif. Dr. IUras Hugó sk,, DrvOÍrt-her Antal sV„ mlht-Wkeí? Bét* ur\' níed6fcí>tt«f *Trl-paminer Gyula sk. Dr. Bród Tivadar sk., mint Dr. hajdú Gyolá ur megégj ¿^„,0^ 2. oldal. ZALAI HÍRLAP. — Hírek a városházáról. Ma délután ta-oácsOlés lesz, melynek tárgya az lesz, hogy az uj nyugdij-szabályrendelethez a bizottság által kidolgozott formában, vagy módosítások eszközlésével járuljanak hoxzá. —J legelő-bizott-ság vasárnap fél 10 órakor Qléf>- tart — Tánckurzus a Kaszinóban- Adorjánné Mayersberg Frida tánctanárnónek a Kaszinóban tartandó beiratkozások ugyanott folynak a beiratkozások naponta délelőtt 10-töl délután 6-ig. A tanítás három részre lesz osztva. Egy a gyermekeknek, már 6 éves kortól, azonkívül diák-kolón és a felnőtteknek kolónja. A tanitás vasárnap 2I-én kezdődik d. u. 5 órakor. — Katonai hírek. A magyar királyi honvédelmi miniszter megbízásából a tegnapi napon Szathmáry Kálmán kiküldött honvédszázados megvizsgálta városházunknak katonaügyi oszf-tályát, egyben pedig kioktatta az ügyosztályt a mozgósításnál követendő eljárásról. — Gyilkos szél. Megrendítő szerencsétlenség történt estefelé Kármándon. Siller Géza kál-mándi klsbiró csürjéből téglát fuvaroztatott. Amikor a fuvaros behajtott a csűrbe, a szél oly erővel csapta a csűr ajtaját a szekér farához, hogy az óriási ajtó a sarkából kifordult. Szerencsétlenségére a kisbíró felesége, született Szolo-májer Katalin az udvaron az ajtó mellett állott, akire is a kiforduló óriási massza ráborult. A szerencsétlen asszonyt az óriási sulyu ajtó a szó legszorosabb értelmében agyonlapította. Még, mikor a romok alól a segítségére sietók kihúzták, volt benne valami kis élet; de nemsokára rá irtózatos kínok között kiszenvedett. — Járvány az állatok kőzött. Az alispáni hivataltól ma érkezett jelentés szerint riasztó hírekről kell beszámolnunk. A száj- és körömfájás már Vasmegyében pusziit és minden jel arra mutat, hogy az egész Dunántulon el fog terjedni. A száj- és körömfájáson kivül Zala-hosszufalu gulyájában veszettséget konstatáltak. Egy veszett eb megmarta a szarvasmarhákat. Egy ilyen állat Badacsony-Tomajba került, ahol aztán általába továbbterjedt a járvány. Az értesítés szerint a veszettség az alsólendvai járásban is felütötte a fejét a szarvasmarhák között. Hatóságaink mindent el fognak követni az állat-járvány behurcolása ellen. — Külföldi vonatok szerencsétlenségeiről számoltunk be tegnap, de ne adj Isten, hogy egyszer igy elmondhassuk nyugodt lélekkel: ime ilyesmi nálunk nem fordulhat elő. — Topolyáról jelentik, hogy ott az állomáson féltizenegy óra tájban egy féknélküli kocsisort szalasztottak meg tolatás közben, amely azután beleszaladt egyik kihaladó tehervonatba s azt kettészelte. Három kocsi fölborult a pálya megrongálódott. Emberéletben azonban nem esett kár. Szabadkáról egy segély vonat ment ki munkásokkal és műszerészekkel megrakva. A közlekedést csak átszállással bonyolíthatják le. — fl férj bosszúja. Ez év áprilisában jött haza Amerikából Bojtor Mihály Berendre s s itthon azzal fogadták, hogy felesége megcsalta egy Megyesl lános nevű gazdálkodóval. Bojtor felült a pletykának és elhatározta, hogy véres bosszút áll felesége elcsábitóján. Május 9-én este együtt mentek Bojtor és Megyesl. A berendl országúton összeszólalkozott a két ember s egyszerre csak ; Bojtor revolvert rántott elő és azzal négy lövést tett M«gyesi felé. A golyók egyike Megyesl fejébe fúródott, de szerencsére a koponyacsontban megakadt és Igy Megyesin csak 20 napon belül gyógyuló sérülést okozott Az esküdtszék — mint tudósítónk jelenti — bűnösnek mondotta ma ki Bojtort szándékos emberölés kísérletének bűntettében és a bíróság 6 havi fogházra ítélte. — flkl nem szereti Zalát- Ziniányí Gyula vendége volt a zentai rendőrség dutyijának. Előbb különféle kirúgásaiért kellett volna leülnie a büntetést, azután pedig a zentai rendőrség előzékenységéből ingyen szállították volna a szülőföldjére Zalaszentgrótra. Zimányinak felesége hozta rendesen az ebédet, és Illően kést, villát, kanalat is adott az urának. Zimányi azonban a kést nem evésre szánta. A szivébe akarta döfni, de megakadt a bordában s igy csak az oldalát hasította föl, de azt jó mélyen és végig. Fogolytársainak kiabálására elősietett a rendőrőrmester és az öngyilkosjelöltet a kórházba szállíttatta. Zimányi azért akart megválni az élettől, mért a rendőrség Zalaszentgrótra akarta öt toloncolni. Inkább az élettől akart megválni, mintsem Zentától. — fl vásári tolvajok. Karádi tudósítónk Írja: Linksz József karádi szabómestertől a szakest országos vásáron, f. hő 14-én, négy kisebb ruhadarabot elloptak a vásári tolvajok. A csendőrök nemsokára elcsípték az egyik tettest Szántó Pétér személyében a társai után pedig folyik a nyomozás. Érdekes, hogy a tolvaj nem Ismerte be tettét, hanem egy 11 éves kis leányra hárította, annak dacára, hogy a kérdéses ruhadarabokat megtaiták nála. — Véres bosszú. Magyarladi tudósítónk Ielenti: Győrfi János alsóvisnyei hegyőr sc^at tüzködött a szőlőtolvajokkal, kik az őrizetére bizott kerületben garázdálkodtak. — Az ügyes hegyőr valóságos réme volt a tolvajoknak, kik csakhamar el is álltak a szőlőlopástól, csak ,Darányi József családja mert dacolni a szigorú hegyőrrel. A család feje és fia ma is hűvösön ülnek, mert ami rosszaság, bün történik Vlsnye környékén, azt mjnd a Darányi családnak tu- ^ lajdonitják. A családnak volt egy tanácsadója, egy édes anyja, ki üres óráiban angyalcsinálással foglalkozott; ez az asszony halállal fenyegette meg a kötelességtudó fegyőrt. — Az elkeseredett ember, életét féltvén, bosszúra határozta magát és a borsószedéssel foglalkozó Darányi Józsefnét, a család tanácsadóját, 12 lépésről orozva lelőtte. — A nép Istenitétetnek tartja az esetet, mert a két évvel ezelőtt meggyilkolt Nemes István visnveszéplaki lakos meggyilkolását a család tettének tulajdonítják. Györfi János töredelmesen bevallotta tettét. — A köznép ugyan elitéli, amiért saját birtokán lőtte le áldozatát, de egyébként részvéttel viselkedik iránta. — Hz ügyetlen tanár. Práger Jenő, a sialontai gimnázium tanára durranó gépről tartott előadását experimentumokkal kísérte, de oly szerencsétlenül, hogy robbanás következett be, mely őt és két diákot súlyosan megsebesített — Megőrült szabósegéd. Pécsről jelentik: Tegnap a délutáni órákban szomorú szenzáció színhelye volt az utca. öt rendőr küzködött egy dühöngő őrülttel, akinek megfékezése még az öt erős rendőrgnek is nagy munkájába került. A szerencsétlen dühöngő rúgott, harapott, karmolt, torkán pedig ahogy csak kifért, törtek elő az artlkulálatlan kiáltások. A veszélyes őrült Polcsik Ede 19 éves szabósegéd volt aki az utóbbi időben igen feltűnően viselkedett. Hol búskomorság jelei mutatkoztak rajta, hol pedig dühöngeni kezdett. Többször emlegette az öngyilkosságot Is. Ma délután is dühöngés! roham fogta el. Hirtelen felugrott a műhelyben, kiszaladt a*>utcára és valóságos őrült módiára rohant el. A rendőrök, nagy ügygyel-bajjaí bevitték a városházára, ihol megállapították, hvgy közveszélyes őrült. Dr. Schauenstein grácl orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát url házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massagel bru luiii zriíji lltlfe-i. 51 1913/ szeptember 19. Óriási tűz Kiskanizsán. - A Z. H. tudósítójától - Ma délelőtt II óra után nagy tflx keletkezett Kiskanizsán. A nagykanizsai magasabb házakról szabad szemmel lehetett látni e hatalmas, ég felé törő lángokat amelyek folyton szélesebb-szélesebb területen lobogtak föl. A lángok nyomán vastag füstfelhő terült el egész Kiskanizsa felett « -«\' Féltizenkettő körül jelentették a ttfeet a nagykanizsai reudórségnek és a tűzoltóknak. Füredi János rendőrtiszt nyomban a helyszínen termett, kirobogtak a tűzoltók is és az oltás nehéz munkája megkezdődött. Az oltás azonban óriási akadályokba ütközik. A Pápai-Utcában, az egész utcasor lángokban áll. Égnek a pajták, az Istállók, a kocsi félszerek, az összes gazdasági épületek és a sok takarmány. Széha, szalma s egyéb takarmány már mind martalékává lett a félelmetesen lobogó lángoknak. Amikor e sorokat írjuk, a Pápai-utca 6—28. számú házaiban dühöng a tüz. Hét gazdának, névszerint Marton Ferenc, Klodics Ferénc, Gödinek János, Kunlcs László, Lengyel József, Padína Károly és Padina Józsefnek égett eddig el az összes takarmánya. A szekereket, gazdasági eszközöket az utcára hordják, az istállókból kieresztik m állatokat. Különösen Knecsovics József kántor és Szabó István elemi Iskolai Igazgató töntették ki magukat a mentésben. Halálmegvető bátorsággal mentették ki az istállóból a tehenekot, borjukat, lovakat. \' Hogy ml okozta a tüz keletkezését, az még nincs megállapítva. Valószínűnek látszik,\' hogy hanyagságból keletkezett a tüt. Talán egy eldobott cigarettavég gyújtotta fél a nagy melegektől száraz szalmakazlakat, melyektől az amúgy ls gyulékoony anyagból épült pajták, félszerek egy-kettőre lángra lobbantak. Hogy biztosítva van-e az elégett tákarmány, azt is csak a ma délutáni, Illetőleg á holnap reggeli tüzvlzsgálat állapítja meg. Annyi azonban bizonyos, hogy az elemi erővel lángoló tüz, óriási pusztulást okozott Számos gazdának pernyévé lett egész évi termése. Sújtott a villám. Hatalmas zivatar vonult végig az éjjel Nagykanizsa fölött. Este 8 órakor kezdődött folytonosan villámlással és dörgéssel. Homokkomárom felől egyre jöttek a felhők s csak hajnalban vonultak tovább. Folytonos villámcsapások fenyegették a határt Az első fecsa-pás a lazsnaki országúton történt, ahol egy fát hasított ketté a haragos elem. . A következő lecsapások már emberáldozatot is követeltek. Binder Jánost, Ridákovics István kiskanizsai korcsmárosnak a vöjét érte az egyik csapás és könnyen megsebesítette. Szerencsétlenebbül járt Timár János kiskanizsai gazda. Nyugodtan feküdt ágyában, amikor a házába csapott villám folytán súlyos égési sebeket és köthártyagyuladást szenvedett A megsérült földművest lakásán ápolják. A nagy vihar egyébként alaposan megrongálta a telefonvonalakat. A délelőtt folyamán nem lehetett összeköttetést kapni a fővárossal sem. Délre kijavították a megsérült huzalokat, s igy a telefonforgalomban súlyosabb fennakadás nem volt. Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy újonnan berendezett kávéházamban Szeptember 20-án Vflf l|bf|»|| |tlt<yf Á zenekara hangversenyez. Kérve b. szombaton este *UlllU*y "B*4u pártfogásukat tiszt Kiss Ernő 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. i \\ ■ ■ Az értéktózsdén ¿lénk és barátságos üzletmenet volt, a gabonapiacon pedig - minthogy a vihar liamar elült, lanyha üzletmenet uralkodott. Aj ¿rMMtfndia. Mafyar k»rtu]4ratfék 81.40, Oartrák hitel 8W-M««y»r hitel 827.-, Keretkedeleil baak 3780, Kanyar haiüi 5M. $«lgét«rlánl 771, R|M«.iráDyl 6 98.^, KÖ*-ítl Y»»|»ály« 838.-, Budapesti váro.l vamt 38«, - A gabsaa-Uiede árfolyamai : Mis «kUbirre 10.08, Bexa áprilisra 11.58, Reze ektéberre 8 08, Tea^r! »/.«pteMfcsrre 7.78. Teaaerl ■áj»»ra 8.84. z*k ehtóberre 7.48 Szemléltető előadás. • ti Zalaegerszeg, szept. 19. Furcsa esemény történt ma a zalaegerszegi kereskedelmi iskolában. Schmkit József igazgatót tettlege-s<ín megtámadta Balázs Márton tanár. Az Igazgató az irodába menekült előle és magára zárta az ajtót. Balázs erre dörömbölni kezdett az ajtón, a zaj hallatára azonban elősietett Stdnwirth Sándor tanár és lecsillapítani igyekezett a magából kikelt tanárt, aki erre Stelnwirthnek támadt, mig végre szétválasztották a verekedő tanár urakat, akik épületes szemléltető előadásban mutatták be az! Iskolának a társadalmi érintkezés módjait. \' <A kolera. Budapest, szept. 19. Bács-Bodrogból jcjoitik, hogy három ujabb megbetegedés történt. Torontál-megyében kettő, Temes-megyében egy,1 Kfassó^SzÖrény megyében öt, egyebütt elszórva 9. Szóval a járvány még sem állapodott meg, mint ahogy azt a hivatalos kommünikék hangoztatni szeretik. - » i , . . Az eltűnt férj. Budapest, szept. 19. Az Abbáziában eltűnt újdonsült férj, Róth László ellen hűtlen elhagyás cimén beadták a válókeresetet. A,z eltűnt férjet hiába nyomozzák, se ő, se a hozomány nincs mtg és előreláthatólag nem is lesz nvom, amelyen a hatóságok kiindulhatnának. FchérvAry öéza b&ró állapota. BéC$, szept. 19. Ma kiadott bulletinek , szerint a báró állapota kiclcgitŐ és rövides javulás ronényére jogosít. Véres sztrájk. öenf, szept. 19. Napok óta tart a kö-mivesek sztrájkja, mely a mai napon véres verekedésbe fult. A sztrájkoló munkások hangosan tűntetve vonultak végig az utcákon. A rendőrség feloszlásra szólitotta fel a tömeget, majd kardot rántva hozzáfogtak a tömeg feloszlatásához. A megtiszti-; tott térről husz sulvosan megsebesített munkást vitt kórházba a mentő-társaság. Robbanás a bányában. Bochum, szept. 19. A lan^engerei bányákban történt robbanás CWs állami mérnököt, aki tanulmány céljából volt ki-küldve és több munkást megölt. ; Milliós sikkasztás. Hamburg, szept. 13. A Hamburg-American Line mai rovancsolása egy milliós sikkasztást fedezett fel. Sibber főfelügyelőt lés Stehr irodaigazgatót letartóztatták. ■ Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: tolván és Keleti Armand. Uránia Színház, Péntek, szombat és vasárnap szeptember 19, 20 és 2t-én Az éli holott (a IX. parancsolat). Társadatai dráma 6 felvonásban Irta Jules Mary. Előadják a Comédie Francelse mflvészei. Rendezte Henry Krauss, a Nyomorultak c. dráma főszereplője. Az idei évad legszenzációsabb mozgófényképe. Kitűnő zene. Uniód! valódi férfi ruhaszövetek nfli Kosztűmkelme választéka Hlrschler posztó- és iyaplaszöuet-. üasykanlzsa — Városbáz-wlota. Néutakarékpénztár Részvénytársaság -naoykanizsAn.- Teljesen befizetett alaptőke 1,300.000 kor. Tartalék tőkék 100.000 korona. fclfogad takarékbetéteket: . nettó 5-szdzoléhos kamatra A kamatadót az intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmondási dU nem számíttatik. Váltó-leszámitolás, törlcsztéses- és cgyszerll jelzálogkölcsönök, lolyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellet! engedélyeztetnek. Az Intézet szerződéses társa a Magyar országos központi takarépénztár saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Népt.ikarék-pénztár Ügyfeleinek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. Ilranus nozsúKnykípszlnhttz Szarvas szálloda volt Edison színház Szept. 20. és 21-én Szombat, vasárnap A színházi ló, bohózat. A szellem, dráma 1 felvonásban. Mozi híradó. A grófnő múltja. Izgalmas dráma 3 felvonásban. Vinette k. a. Oaumont legelső művésznője a főszerepben Leó és az dlab, humoros.; Elismert kitűnő zenekíséret. 1 rqSV divata» főtér t Itn^hnnlzM t Hitt DiQatHnlegesséM kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben II Mérsíkelt árak! LegiapMváMl Ilii fehérnemflek öltsön kerQlnek eladásra, j Zalaoúrmesye lesnasyolili » PöHröcHaktórn.« Stampf Zsigmond lüszer- és Bemeje-kerakedése ttögykonlzsn:: Főtér j a Bazár épületben ■ ! I Ugyanott Botímj női és férfi divatáru Dzlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletein átköltözködésével járó mun-v kálatokkal elvégesvén, raktáramat a mai; kor igényeinek teljesen megfelelően sze-^ reltem fel és igy igen tisztelt vevőim idényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle i i férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszitések és , fehérnemilekben, karlsbadi keztyflkben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemO közönség szives támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. oldal. •a.....*************** 1 ílri,ftí í,öz,Ki¿¿D,, ! 1 D Csak a vi,áKhirü s Imii búzalisztet | I vMraUi. 1 n. ííbob/ttizfDlIszt 34 fillér t f = l kf. kit. Jó kenyérlljrt 30 fillér 2 aulaion Testvérek 1 nssttirtMtítiii Mnfcinhsfli. * ZALAI HÍRLAP 1913.. szeptember\'f! 9. -q A szagtalanított r r\' ! m \\i . M i egyedül Ali q maga nemében. felülmúlja a legkitűnőbb IstáSlótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Készíti és elárusítja: Lettner Ödön mti sas. Telefon 2-13.. ■ S-A* <• w Tűzifa 9 feSJobl) mlnősésöen kopható i tftnél Hniffeiiitudn, Arany János-utca Z. Telefon 280. szám. Mlllénüi cipő ■ ■ a legelegánsabb I .. Saj.1t gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. 1 iskolaclpőK olcsó órákon, o Mérték.uláit készítünk minden tyjta cipő-ámt és ortliopidíkus cipókét. Teljes tiszteletid Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Arjegyiéket Ingyen ii bérmsntvo. Steril József Hodykanlzsún — Köipontl szálloda épUletéöea. «*= Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztűm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! Vidékre küldök választékot l FrnnR József, nogyKanlzia, EüMMfirZ. st ■Htnerkovác* ét mériogkásiltfl._ Értesítés ! i Tisztelettel értesítem, hógv wérlegkésxttí wühely^ met bázlcbqntás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem ái Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy ho*-zAm javitAsba kílli\'.ött mérlegeket 2—3 sap alatt hitelesíttetve fet«!6MÍ«gal visszaszállítok. :: Elvállalok szerkováosáruk én a hitelesíttetési, törvény» nck megfelelő aj nárlsgtk készítését, tovíhM gramofon, varrógép ét kerékpár Javításokat jétáHás mellett. — További szíves megbízásét kétvp, vagyok kiváló tisztelettel Frank Jixitl nSsierhflváci és mérleflkéxzlift. TIW un irtliln to ZiliatiTi ibl uJkUjjut iilrUiHulim. Eladó ház. Klskomáromban a Fő-téren egf egy jóforgalmu lakatos-műhely i teljes berendezéssel együtt ; haláleset miatt eladó.- , Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. Btuebbet Bzv. Berecz Istvónnénól Kiskomárombmi tudhatni meg. QJÍ" iSSimBmasaiaaiMmvi iiiitai ir ——«■wájp öudiijjép bútorokat, lOMiliet te szOnveseket íi vegyen somosul Ede kárpitos kibnaUíríku ItaM V***- palota. — ir t;> ¡1 , l< ott vásároljunk, ahol legjobb. Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb beváaár ===== lást eszközöljön. »^ww Perlsz Vífttios 1 . , ■ \' ; < Rűdlum-Uűszon Vállalatánál •t\'- ... Nagykanizsa, Kazirrcy-^Uw3» , . . I • . \\ ;. \'.<> l\'!\\ l\'i\'.l Jl.l Hm és HolíeW-féle ruhüurgl rónait Scbroll-ftle UIRouL- Fülvédő Bobeíln utánzat Kw. 210 - CMM\' bhuuíII méterje 50 fllMi, ..,: Schwarz és Taubftf y \' ■ ; . J »\' » gyarmatáru nagykaraskftdé» == nagykanizsa.»^ \' II „Trappista páterei" csokoládé és kakaógyárának „Ch józza" rizskem^oyitő vezérképviselete. •;-. M. klr. dohány nagy- és;\' különlegességek árudája divatáru Kereshetíű tfa J c tudatja a hölgyHözöuséggel,,, hogy az összes őszi és t£li, divatkelme újdonságok a legnagyobb választékban megérkeztek, u.m.velour-, velin?-, hymalaya-, noupe-^ ramager,, cotielén- és,rips-ujdoi)ságok, Kosztümök és kabátok elkészítésére, tegethof fekete kelmék óriási választékban, a legujabb\' blouse\'és pöngyola kelmefajok, angol flanelleK és ^ zsolnai kasánok legdivatosabb színekben, mosó parget és,, double ílanellok, nagyehifron,. >.-, vászon, köpper és dqrjiaszt-áruraktát-:^ LegHfeÖbbVendü menyasszonyi kelengye he* vásárlási forrás. Fiitó és nagy szobaszőnyegek minden méretben és: kivitelbea.ifffTr^-r/. Itiiitf-tftui; u:\' >- Hrtíto $átti ....; Outcnberg nyomUa (Mtlna ás a^ldberger) Nagykanizsa. 1. évfolyam. Nagykanizsa, T913. szeptember 20. \\ 12. ázátn. társadalmi és közgazdasági napilap. i ■ Iöfl*«té*l ár*ki Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egyes szám 2 fillér Vidékre, postAn . . 1 hóra I K. , Nyllttér é« hirdetések megállapított Arak szerint. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazincxy-utcxa 5. azAm. Kiadóhivatal: üutenberg-nyotada Csengery-nt 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Gyönyörű tervek fogannak a papiroson, az ambició és a haladnivágyás a legszebb kompozíciók tervelésére serkentenek, kultur-energiánk, a jövőnek mennél .szebb kiépítésére lelkesít bennünket, * fejlődő nyugateurópai várossá akarjuk varázsolni Nagykanizsát; ám amikor meg akarjuk építeni a hidat,/ amely az élet realizmusába vezeti át tervező akaratunkat, mint " a hideg tuss, ugy szakad ránk a gondolat; miből? Nincs pénzünk és ki tudja, mikor lesz! Hitelünk esetleg volna, de hiszen a pénzpiac mai állásának nem is a hitelhiány az árnyoldala, hanem a pénzhiány. Es hiába reménykednek az optimisták, hogy a háború megszűntével a Balkánon okkupált pénzek felszabadulnak, a világpiac kialakulása ennek a feltevésnek minden valószínűségét lerontja. A németeknek egyik tekintélyes pénzügyi lapja kecsegtet azzal a reménnyel, hogy a Creditbank fél%-os kamatlábcsökkentést fog jelenteni minden valószínűség szerint. Ennek a „minden valószínűségnek" az értékelésére pedig vegyük elő az angol pénzügyi lapokat, amelyek elhatározott tényként említik, hogy az Angol Bank fél%-os kamatlábemeléssel fogja meglepni a piacot. Az Indokok Igen egyszerűek. A háború befejezése nem szabadított fel lekötött pénzeket, hanem éppen ellenkezőleg, még nagyobb beruházásokat tesz szükségessé. A pénzforrások pedig inkább hajlandók régibb connexióknak továbbépítésére, mint a pénzértékesités-nek ujabb utait keresni. , \\ Tény az is, hogy a balkáni beruházásoknál forog fenn a szükségességnek legnagyobb foka, már pedig a rászorultság arányos a rentabilitással. — Szóval pénzt jó ideig nem látunk 1 Ehhez játul az is, hogy a japán-ehinai konfliktust élénk figyelemmel kiséri a pénzvilág és azon amerikai tőkék, amelyek eddig az európai piacon forogtak, el fognak tűnni és levándorolnak China támogatására, az ázsiai konfliktus szinterére. Ugyanekkor Japán német és angol pénzpiacon fog lekötni annyi pénzt, amennyit lekötni csak tud. -<- Igy igazán csak hírből fogjuk ismerni a pénzt. De azért ne csüggesszük le a fejünket I Energiátlan mindenbe belenyugodás már elposványitott társadalmakat, de akarat, ambició csak üdvös frissítői a társadalmi életnek, még akkor is, ha kivihetőségükkel várni kell. Félre minden tamáskodással, amely lemondóan legyintve utal a pénzhiányra. Türelem I Lassan érleli a napfény a gyümölcsöt, de aztán édes a zamata. Látogatás egy járványtanyán Megtámadják a birlapirót. Feljelentés érkezett a rendörségre. amely az Agrikola tejszövetkezet körüli piszkos állapotokat írja le. Trágyadombok hevernek a Szövetkezet épülete előtt bűzzel fertőzik meg a levegőt s lehetetlenné teszik az egész környék számára, hogy a szövetkezet előtt az úttesten végigmehessenek, anélkül, hogy hányás! ingerek Tognák el az embert. Helyszíni szemlén. Megindulok a Csengery-utcán és a végén megkérdezek egy embert, Iioüt hol van az Agricola tejszövetkezet. — Menjen csak egyenesen, azlán ha nagy büdösséget érez, hát ott van a szövetkezet. Rövidesen meggyőződök róla, hogy útbaigazítóm helyesen imformált. Egy füstös fekete rozzant téglaépület előtt állok, magán a járdán trágyahalom van, ezen kell keresztülmennem, hogy bejussak a helyiségbe, amelynek betonozott padlóján már bent van a trágyahalom fele, amelyet a járókelők a lábbelijükön behordanak. Keresem a, direktort, de csak gépészt és munkást látok. Csendélet a kannákban. Azt mondják mindjárt jön, tehát várakozom és az időt egy kis körültekintésre használom fel. Beletekintek egy kannába. Felháborító látvány! A clnkezést átütte a rozsda, ugy hogy az egész belső felületen több a rozsdás folt, mint a fém szinc. Ezt a kannát azután odaállítják a csaphoz és csurgatják bele, a megszűrt meg tudomisén miféle eljárásokon keresztülment, csurgatott, hevitett, hűtött tejet. A kanna teteje, amely láncon van hozzáerősítve a kannához, lelóg a padlóra és belső felülete is beleér a ganaios sárba. A kannát megtöltik a piszkos fedelet szépen ráerősítik. Igy már jó lesz a gyomorbajosoknak Is. A meg nem kezelt tehéntej maradjon a műveletleneknek, akik nem a tejszövetkezellöl viszik a tejet. Undorral tölt el a szenny, az óriási légysereg, amely rajokban lepi körül a tartályokban lévő tejet. Menekültem ki a szabadba! Az udvaron. Kijutok az udvarba, itt ujabb trágyadomb fogad. Közvetlenül a kerités mellett. Hiszen beszelhetnénk ezeknek az uraknak arról, hogy az egészségügyi szabályrendelet szerint az uttestől 8 méternyire kell feküdnie a trágyadombnak, mikor az utcát, a gyalogjárót sem respektálják. Minthogy az udvar azonban tágas és nem takarja be az egészet a trágya, gondoskodva van arról, hogy egy tenyérnyi hely sem maradion tiszta. Szén, korom, rozsdás géprészek, tégla, száradt maltertörmelék és minden elgondolható szemét virit egymás mellett. Az ember minden lehetőnek elgondolja ezt a szemétbányát, legfantasztikusabb feltevések jutnak az eszébe; de hogy ez anno 1913 egy hygi-enikus tejszövetkezetnek az udvara, mely szövetkezet többek között dletikus pasteurisáit tejet készít a betegeknek, arra álmában sem mer gondolni senki. A tanu. Egy termetes dl áll az advaron, s abban a hitben; hogy Ő az igazgató, megszólítom és bemutatkozók. Kiderül, hogy tévedtem, s hogy egy bécsi mérnökhöz van szerencsém, aki a kazánt javítja. Névjegyet cserélünk, s gondosan elteszem a tárcámba a kartonlapot, melyen ez áll: IRntarí jHírkinann <ft>«tüar(|afitr ftrr ilii»* fj. é. flufjfnirialri é «0. 3IU»tl|lmnf«Mli /. ■ 1 J8un XII. Megindulunk keresni az igazgatót s belépünk a tejkikészitőbe. — Elmondom a mérnöknek e jövetelem céliát és első |beayo-inásaimat, aki érthetően kellemetlen helyzetben próbálja mentegetni a telepet. Demosthenesnél Is szebben beszél a tett, megkérem tehát, hogy figyeljen csak rám. Az egyik ember éppen zária a tejjel telt kannát. A födelét, amely az előbb leirt módon belelóg a szemétbe, felemeli, nyugodt lelkiismerettel — mint aki már évek óta megszokta ezt, — ráteszi a kannára és lecsukja. r- Látta ezt? —- kérdem. — Nem, én nem láttam semmit, válaszolja a mérnök pirulva. Kérem engem üzleti érdekek kötnek ide, engem nem érdekel a tejfel tisztasága. Én gépeket jöttem ide javitaní. — Jó ez nagyon szép. De ön azt állítja, hogy semmit sem látott. Kérem, szólok a munkáshoz, lenne olyan szives ezt a kannát újból kinyitni. Németül beszélgettem a mérnökkel, s a munkás, aki nem is sejti, hogy miről van szó, késszégesen kinyitja a kannát. Végighúzom a tenyeremet a födélen, belső korongján, mely az imént a forgalomba szánt tej színe fölött nyugodott és megmutattam az eredményt: a tenyerem fekete lett a sártól. A ,,Löwy ur." Erre aztán ő is csak annyit mond, hogy Intézzem el a tulajdonossal: Löwy Oszkárral, aki egy szomszédos gyár Irodáiába ment át. Keresem őt, de már elment. Visszatérek a szomorú szeméttrágyára. Pár pillanatig lézengek az utcán. Végre jön a tulajdonos. Mikor bemutatkozom és megtudja, hogy újságíró vagyok, kijelenti, hogy nem tud magyarul. Azonban nincs kibúvó, mert nyomban értesítésére adom, hogy rendelkezésére állok német, francia vagy olasz nyelven is. Erre Ő azt mondja, hogy a szerkesztővel szeretné elintézni az ügyet. Rendelkezésére állok ; én vagyok a szerkesztő. ,— Ugyebár uram, kezdi mézédesen, ön propagandát akar csinálni ? — Nagyon téved. Értem a célzást De nem állhatok szolgálatára. Itt közérdekű ügyről van szó. — Nézze én megmutatom önnek a dolgokat .. . — Köszönöm már láttam. Nézzen csak kle, hogy lógnak a födelek bele a sárba. Egy kannát kinyitottak, amely már födve volt s amelyen azon sárosan volt rajta a födél. Könnyű azt állítani. " — Tanúm van rá, a mérnök ur. — Miféle mérnök, itt nincs semmiféle mérnök. — Jó, jó itt a névjegye. Kezdftdlk a vihar. Ebben a pillanatban megjelenik a mérnök az ajtóban. Az igazgató vörösre vált arccal kezd kiabálni, de olyan hangintenzitással, hogy 2. oldat. ZALAI HÍRLAP. T 1913. szeptember 20. a leghíresebb kikiáltó Is megirigyelhetné a hangját. * , , „Szerencsétlen, mit tett, — rlval a mérnökre — hogy tűrhette, hogy idegen itt nézegelőd-h essék I" A mérnök mentegetőzni próbált, de Lówy túlkiabálta: „És a névjegyét adta oda, a névjegyét, hogy tanuul hívhassák, szerencsétlen, hiszen ez az ur Spíon I .... Ez már a fejkotyvasztón kívül történt az udvar felé vezető járaton. — Ezért számolunk még. Egyébként én ilyen hangon nem tárgyalok. Volt szerencsém ! Megtámadják a hírlapírót. — Azt már nem ! Addig el nem hagyja ezt a helyet, amig vissza nem üdja a névjegyet, — kiabálta Lőwy. — A névjegyre szükségem van, mert ezt az urat tanuul fogom megidéztetni. Különben is tulajdonomat képezi. — Adja vissza azt a névjegyet I — Sajnálom, — mondottam, és a tárcámat, melyet eddig a kezemben tartottam, és amelybe a névjegyet már előbb beletettem, kabátom belső zsebébe csuztattam. Erre Lőwy „adja vissza a névjegyet". kiáltással nekem rohant, megragadta a kabátomat, és birokra kellt, hogy a zsebembe nyúlhasson a tárcáért. Egyúttal emberekért kiáltozott, hogy jöjjenek segítségére. Feszült pillanatok következtek. Ha a munkások Lőwy parancsára nekem jönnek, egymagamban —. még bot sem volt a kezemben — kellemetlen incidensnek vagyok kitéve. Hátralöktem a kiáltozó gyárost a falhoz, élesen a szemébe néztem és egy hirtelen mozdulattal a nadrágom hátsó zsebébe illesztettem a kezemet — Revolver, — rebegte megsemmisülve a tulajdonos, és halálra sápadt. Egy pillanatig ebben a gesztusban maradtam. A gyáros remegett. Végtelen irónia öntötte el egész valómat. Egy ember aki már tízszer volt büntetve egészségügyi kihágás miatt, aki most is csak arra gondol, hogy elüssön a bizonyítás lehetőségétől és abban a tudatban, hogy izmos munkások vannak a szomszéd teremben, akiknekparancsol, tettlegességre vetemedik: ime egy gesztustól halálrarémülve tartja fel a levegőben karjait. Oúnyosan mutatom meg, hogy a zsebem üres, és hogy egyáltalában nincs nálam fegyver, azután köszönés nélkül faképnél hagyom. Kis ravaszságok. A délután, folytán többször nálam járt a mérnök, hogy adjam vissza a névjegyét, mert Lőwy ur aadig nincs megnyugtatva, ainlg ezt meg nem kapja. Lőwy azonban nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a visszaadott névjeggyel elvesztettük tanunkat, mert gondoskodtunk róla, hogy a névjegy visszaadásába a rendőrséget is bevonjuk s Így a névjegy-hajszával csak maga ejlen bizonyít Löwy. Epilógus. Ma száll ki az egészségügyi hatóság, hogy megérdemelt bírságot rójjon a járványtelep tulajdonosára. — Ezenkívül az ügyészségnék Is szava lesz az ügyhöz, mert a névjegy a hírlapíró tárcájában egy várható sajtóper anyagának főbizonyltéka volt, a szemtanú neve és elme, amelyet megtámadással el akartak venni, tehát kétségkívül megállapítható, hogy hivatalból üldözendő rablást kísérletnek kell minősíteni az ügyet, melyet a magunk részéről becsületsértés valamint személyes szabadság megsértése elmen emel( váddal tetézünk. K. A. Szereim! dráma a Hasy&r-utüUtin. Ugy látszik, rossz csillagzatok járnak a szerelmesek számára, inert nap-nap után véres szerelmi drámáról kell beszámolnunk. Perger Zsigmond nagykanizsai harminc éves clpészs<.\'gédnek már hosszabb Idő óta viszonya volt Llpovics Mari huszonkétéves sza-kácsnéval. Mindenféle szerelemnek vége szokott lenni, Ityenformán Mari szerelmének is vége lett; a tolyton féltékenykedő Perger-ből kiábrándult A legény azonban egyre üldözte szerelmével, mire Mari a rendőrség segítségét kérte, hogy szabadítsa meg volt Ideáljától. — Hajós rendőrtiszt meg Is Idézte a legényt, sikerült is a lelkére beszélnie, ugy hogy az egy hónapig békességben maradt. Ekkor azonban elejétől kezdődött a dolog és ismét a reodőrtiszt lélekhez szóló szaval teremtettek békéftÉ&ainos, ennek a hatása sem tartott tovább, mint egy hónapig. Tegnap újra megjelent £ legény a régi nótával a leánynak Magyar-utca 8. szám alatti szolgálati helyén, s mikor az elutasította revolvert rántott és lőtt. Öt golyó mondott csütörtököt, a hatodik azonban a lány fejét lalálta el és a koponya hátsó csontfalán ejtett sebet. Beszállították a kórházba, a merénylő legényt pedig letartóztatták. Egyről-másról. A múltkoriban megemlékeztünk arról, hogy hiányzanak nálunk egészen apró Intézmények, amelyek a városnak városi jelleget kölcsönöznek. Ezek megvalósításához nem kellenek százezrek, csak bizonyos ügybuzgóság és agilitás azok részéről, akik erre hivatottak. Nincsenek hirdető oszlopaink. E sorok irója távol lakván a város központjától, szinlapot az egész színi szezon alatt nem is látott, mert a szinlaposztó arra nem járt, a merre sáros időben csak a madár járhat és így csak másnap tudhatta meg, hogy milyen darab megy. Jóllehet, hogy ez a körülmény nem megy világesemény számba, azonban fontos városunk minden ipart és kereskedelmet üzö polgárára. A háztulajdonosok megtiltották és nagyon helyesen, hogy házaikat plakátokkal elcsúfítsák és senki sem gondoskodott arról, hogy valami az utcasarki házak régi szerepét pótolja. Mibe kerülne néhány hirdető oszlop, vagy egy reklámbódé felállítása, melyet valamely célra, trafiknak, pékbódénak is bérbe lehetne adni? Tűzjelző berendezésünk nincsen, ami talán a mai viszonyok között nem Is olyan fontos, mint 8 telefon előtti időkben, azonban tudtunkkal csak egy nyilvános telefon-állomás van a postán kívül, künn a vasúti mozgópostán. A mentőkhöz is nehezen lehet jelenteni. A minapi szerelmi tragédia szereplői is huzamos ideig kénytelenek voltak a mentők segélyét nélkülözni. Ha a mentőkocsira sürgősen szükség van, a publikum nem is tudja, kihez forduljon, — ha direkt a tűzoltólaktanyába telefonál, ahol állandó inspekció van, ugy onnét a rendőrséghez utasítják az embert, szóval rendezetlen az ügy. Ha lakást keres az idegen, az egész városban nem talál olyan irodát, amely lakásközve-titéssel üzletszerüleg foglalkozik, nem akadna a városban egy kevéssé elfoglalt üzlettulajdonos, a ki kezébe vehetné olyan módon az ügyet, hogy mérsékelt dijak mellett lakásüresedéseket nyilvántartana, kifüggesztene és a lakást kiadó és kereső publikumnak rendelkezésére állana. Nincsen a városban egyetlen nyilvános hordár sem. Ha az utas nem akar bérkocsit igénybe venni, vagy maga cipelheti cókmókját, vagy különféle testi fogyatkozásban szenvedő, néha sajnálatra méltó állapotban levő nyomorék gyermekek segélyét kénytelen igénybe venni, a kik ellepik az állomás környékét. Igaz, hogy akad köztük tagba szakadt tenyeres talpas alak is, aki megszokja a könnyű kereset révén a henye életet és nem egy jobb sorsra érdemes szegény gyermek züllött el már az által, hogy az ipar megtanulására hivatott legszebb esztendeit az állomás körüli kuncsorgással töltötte el. A kézi kollekcióval rendelkező kereskedelmi utazók mondhatnák meg legjobban, milyen szükség volna néhány hatóságilag engedélyezett megbízható, tisztességesen öltözött hordár vagy közszolga. Nincsen a városban egyetlen-egy nyilvános idegen nyelveket tanító kurzus, hiányzik egy rendesen megszervezett nyilvános zeneiskola, ezekkel majd még később egyszer behatóbban fogunk foglalkozni. Figyelő. . Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanítja Grázban érettségizett uri leány. Cim: „S. Báron" Zrinyi-utca 50. HÍREK. Laptársunk Igen kís kaliberű ágyukkal lövöldöz a mi tömött sorainkra és még ezek a kis kaliberű ágyuk is vaktöltéssel vannak megtöltve. Nagyokat puffannak, de kárt tenni éppen nem tudnak Laptársunk volt az első, aki öles betűkkel nyomatta ki: »Éljen dr. Sabján Gyula polgármester-jelöltünk«. Tehát ne a ml embereinket vegye sorra, hogy pártunkat gyengítse, hariem vegye elő régibb lappéldányalt és hasoniítsa össze a legutóbbiakkal I . y Honnét e változás? És ilyen hirtelen 1 Hiszen megszoktuk már, hogy laptársunk csak a csipkedésekben következetes; de igen sok dolga lesz, ha sorra akarja venni mindazokat, akik dr. Sífbján zászlaja alá sorakoztak. Mi hamarább végezhetünk velük, mert kevesebben vannak odaáf," tehát nem pazaroljuk a puskajxirt, eltesszük jobb Időkre. Azt azonban már most megjegyezzük, hogy személyes hajszát nem indítunk, de ha provokálnak bennünket, adósok nem fogunk maradni. Tudjuk, ismerjük, kik a mozgatói ennek az egész hajszának, amit ugy jelöltünk, mint mi magunk ellen Indítottak. A kéz — Ezsaué I De azt a kezet ismerjük már régen, — félni azonban nem félünk tőle épenséggel, sőt ha kell, rá is tudunk ütni. Minket az a néhány ember terrorizálni nem fog s ha szükségét fogjuk látni, mi is leleplezzük őket, pedig náluk sokkal több a leleplezni való, mint nálunk, mert ml nyíltan cselekszünk mindent és nem suttyomban. Tehát hátrább az agarakkal I x. — Kaptuk e következő levelet: „A Zalai Hirlap tekintetetes szerkesztőségének Nagykanizsa. F. hó 16-iki b. számukban Szokatlan végrendelet clm alatt hír jelent meg, amely mindenesetre jólértesültségről tanúskodik és arról, hogy a t Szerkesztőségnek kitűnő hírszolgálata van, ha egy még ezldőszerint csak hivatalos lapunkban megjelent tudósítást hoz, azonban az igazságra való tekintettel méltóztassék pótlólag közölni, hogy Siklóssy Albert dr. nem 5—5000, hanem 10—10,000 koronát összesen 20,000 koronát hagyományozott ismertetett feltételekkel a Magyarországi Cionista Szervezetnek. A tek. Szerkesztőségnek kész híve kiváló tisztelettel Dr. Schönfed titkár.- — Ipari továbbképzés. Az Ipari továbbképző tanfolyam megalakulása tárgyában f. évi szept. 18-án az ipartestület helyiségében Hajdú Oyula dr. ügyész, mint tanfolyamvezető elnöklete alatt értekezlet volt, melyen elhatározták, hogy folyó hó 25-én este 8 órakor az ipartestület helyiségébe levelező lapon meghívja azon iparosokat és segédmunkásokat kik már eddig jelentkeztek a tanfolyamra. Az ipari továbbképző tanfolyam vezetője ezúton Is felhívja az érdekelteket, hogy a fenti időben pontosan jelenjenek meg és figyelmezteti azokat, kik még nem iratkoztak be a tanfolyamra, hogy ebbeli szándékukat a fenti időig az ipartestületi irodában jelentsék be. — fl tegnapi tűzvész. Korom és pernye bontja a tegnapi tűzvész színhelyét A tűzoltóság és rendőrség 7i 1 l-től este 8 óráig dolgozott az emberek nem ettek közben egy falatot, nem ittak egy korty vizet és mégis egyetlen zokszó nem hagyta el az ajkát senkinek sem. — Deák Péter rendőrfőkapitány elismerő köszönő-levelet intézett a mai napon Szabó István elemi iskolai igazgatóhoz és Knezovics József kántorhoz, akikről megirtuk, haláltmegvető bátorsággal vettek részt a mentésben. — Kéretem. Egy kis cipésztanonc jött be sírva szerkesztőségünkbe és elpanaszolta, hogy szerdán délután két darab (nem páros) cipőt elveszített. Mivel a megtalálók semmi hasznát nem vehetik, kérjük szíveskedjenek ezt Keller Mátyás cipőüzletében átadni, amivel a kis fiút reá nézve súlyos anyagi áldozattól kímélik meg. 1913. szeptember 10. — Fiz N. T. E. futballversenye. A szép, enyhe időjárásban élénk sportéletet tolytat a Nagykanizsai Tornaegylet futball szakosztálya. A fiatal, alig egy hónapos szakosztály máris hatalmas lendülettel vitte előre helyi futballsportunkat. A kék-fehér dresszt ifjra bevitte a sportéletbe, felszereléséfkiegészitette, cipőket és harisnyákat hozatott, azonkívül gondoskodtak arról, hogy az osztály tagjainak mindazon kellékek rendelkezésére álljanak, amelyekre egy modern és sportszerűen megszervezatt csapatnak szüksége van. Az anyagi erőket igénybe vevő munkálkodás mellett azonban a tulajdonképeni sport terén is jelentős eredményt tud felmutatni a szakosztály. A szorgalmas és kitartó training lehetővé tette azt, hogy a közel napokban megtartsák a válogató mérkőzést, amikor is kifogjak válogatni azokat a játékosokat, akik az egylet színeit a komoly mérkőzéseken egyenlőre képviselni fogják. Erre pedig csakhamar elérkezik az alkalom. Már lépéseket tettek arra nézve, hogy egy szép és élvezetes futballmérkőzés rendezése kivihető legyen. Egy előkelő és jónevü vidéki csapattal folynak a tárgyalások és remény-leni lehet, hogy egyik közqíi vasárnapra létrejön a megegyezés. — Hymen- Nemes Sándor — Milley Erzsébet, Kiss Lajos — Boda Mária, Harsány József — Weltner Mária, Hajmásy Lajos — Kozol Inna házasságot kötöttek. — Halálozások. Az anyakönyvi hivatalban ma a következő halálozásokat jelentették be: Köbli József 2 éves, Nagy Károly 1 hónapos, Dézsenyi Lajos 24 éves, Jakabfy György 18 éves, Putelka Ignác 28 éves, Totola Kálmán 6 hónapos, Tiszai Katalin 5 hónapos, Vida Katalin 19 napos, özv. Tizedes Jánosné 65 éves, Oyuritz Györgyné 67 éves, Hérics Péter 14 napos, Raikovics Sándor egy éves, özv. Fehér Györcyné 36 éves, Kamenar Géza 5 hónapos, Horváth István 15 éves. — Gyilkos méhek. Székesfehérvárról jelentik nekünk: Seregélyes községben történt a magában páratlan eset, hogy a méhek egy lovat megöltek. — Varga Ferenc földmlves kocsijával egy méhes előtt állott meg. Lovát a körülszállongó méhek körülfogták s ugy összecsípték, hogy a ló a helyszínen rögtön megdöglött. — Gázol a vasút — gondatlanságból. Kaposvárról Jelentik, hogy Balikó János egylovas szekerét a reggeli fonyódi vonat elütötte. A szekér darabokra tört, Balikó János rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett Lova teljesen tönkrement/ugy, hogy a helyszínén agyon kellett lőni, ót magát pedig a mentők szállították a kórházba, sérülései igen súlyosak. A szemafort 21 perccel a vonat érkezése előtt állították szabadra, ugyanekkor a váltótoronyból értesítették Simon Imre sorompóőrt a vonat közeledéséről. A szabályzat szerint a sorompót a vonat érkezése előtt legalább 10 perccel el kell zárni. Az őr ezt nem cselekedte, mert valószínűleg mással volt elfoglalva s igy történt, hogy amikor Balikó János a síneken át akart hajtani, az érkező vonat ott találta és elgázolta. Simon őr rákiáltott ugyan Balikó Jánosra, azonban későn, mert bár egy lovát visszatartotta, a gép elkapta a kocsirudat s a szekeret hozzávágta a kőbástyához. A mulasztás bűne tehát egyedül Simon Imre sorompóőrt terheli, akit a szolgálatból elbocsátanak s az igazságszolgáltatás felelősségre vonja. — Fölgyújtott ^ostaszekrény. Szabó Árpád postafelügyelő, kaposvári postafőnök följelentést tett a rendőrségen, hogy a Honvéd-utca 15. számú házon elhelyezett levélgyűjtő szekrény tartalmát valaki meggyújtotta és abban az összes postaküldemények elégtek. A rendőri nyomozás során a tettest nem sikerült kinyomozni és az mindössze annak a megállapítására szorítkozott, hogy a tüz ugy keletkezhetett, hogy valaki a bedobott levéllel együtt véletlenül a cigarettáját is a szekrénybe ejtette. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. — Hullámárban. Ujabb áldozata van a Balatonnak. Medvecky József, Siófokon nyaraló gyógyszerész délután elköszönt feleségétől és fürdeni ment. Amikor még este sem tért vissza, az asszony aggódni kezdett és utána mént. A fürdőkaainban azonban csak Medvecky ruháit találta, ő maga eltűnt. Fürdés közben valószínűleg nagyon mélyen ment be a Balatonba, örvénybe került és belefulladt. Rögtön csáklyás emberek indultak keresésére, de hiába — holttestét még máig sem tudták megtalálni. tFele-ségét valósággal beteggé tette a szörnyű katasztrófa. Budapesti lakásuk le van zárva, az assz"ony addig nem jön haza, amíg a Balaton hullámai nem adják férje holttestét. — Rabié cigánykaraván Hetesen. Sokat Írtak a lapok már arról, hogy a Dunántul jól szervezett rablóbandák működnek. Ha az egyik ilyen bandát letartóztatják, nyomban ott terem a helyébe a másik, s igy sohase fogyunk ki a cigányok garázdálkodásááól. Legutóbb a somogyi Hetes községet látogatták meg. A baranyai és a somogyi csendőrök egész Zaláig üldözték a két cigánybandát, de elfogni nem bírták őket Most a zalamegyei csendőrőrsök minden gyanús cigánykaravánt elfognak, s igy valószínűleg sikerülni fog a két cigány rablóbandát megint ártalmatlanná tenni. — U| nyomok Havas Ernő ügyében. Williams 1. Burnnak, a kitűnő amerikai detek-tivnek egy levél jutott kezéhez, mely ugpRftszik, útbaigazítást tartalmaz az eltűnt Havas Ernő ügyében, sőt lehetséges, hogy rövidesen nyomravezet. A levélcíme: Monsieur E. Havas, Poste restante Nice, tartalma pedig a következő: Kedvesem várni foglak a montecarlói állomáson, azt hiszem, pontos leszel és nem fogsz megvárakoztatni. Sok mondanivalóm van amit hosszú volna leírnom, Epedve várom, hogy szivemre szoríthassalak. A viszontlátásra I Csókokat küld a te Lucetted. — A nyomozás egyenlőre abban az irányban folyik nincs e misztifikációról szó. — Tüz a faluban. Siófokról ielentik nekünk ; kedden reggel Bire községben kigyulladt Pizvorm Ádám pajtája és néhány perc alatt a szomszédos hazak is lángokban állottak. Erős délnyugati ázél kerekedett, mely az egész falut veszélyeztette. Nyolc ház me llék-helyiségekkel, nagymennyiségű gabona és takarmány pusztult el. — Bicskáznak a legények. Csáktornyáról jelentik nekünk: Szép viruló leánya van a Csáktornya melletti Felsőpusztán Tkalcsecs Mihály jómódú gazdának. A leány szép is, gazdag Is, nem csoda hát, hogy az egész falu legényei vetélkedtek a tizennyolc éves Cecíliáért. A leány azonban az alig husz éves Nóvák Ferencet szerette. Hiába udvarolgatott neki a falu legszebb legénye, Mikácz József, nem hallgatta meg, pedig a leány apja is azon volt, hogy a leányából Mikácz Józsefné legyen. Tegnap Mikácznak valami dolga volt Tkal-csecséknél. Az udvaron ott találta fiatal vetélytársát, Nóvák Ferencet. Az idősebb legény csúfolni kezdte Novákot, majd — mikor az visszafelelt — csúnyán lehordta. Nóvák elszaladt, de csakhamar két legénypajtásával tért vissza. Mikácz is kapott segítséget, két béreslegény állt az oldala mellé. A csizmákból előkerültek a »csillagos« bicskák. De a harc nem ment csak ugy paraszti módra. A négy segítségül hivott legény asszisztált, a »becsületet* a két legény Intézte el véres párviadallal. Nóvák fiatalabb volt, ügyesebb is. Néhány összecsapás után Mikácz halálos döfést kapott, a csillagos bicska élesre fent pengéje a szivébe hatolt. Közben Tkalcsecs Cecília is észrevette az udvaron folyó viadalt, de mire kirohant, a két legény Ügye elintéződött, Mikácz ájultan halálos sebbel feküdt a földön. De Nóvák sem élvezhette sokáig a győzelem örömét, mert a osendőrök — kiket értesittek a parasztpárbajról — letartóztatták. Mikáczot a varasdi kórházba szállították, ahol most haldoklik. * Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. « ) Az értéktőzsdén kedvező külföldi hirek folytán barátságos üzletmenet uralkodott. A gabonapiacon esős időjárás kedvező áralakulást váltott ki. Ax értóktBzadóa. üafyar koronajóradók 81.40, Oeitrik bHet 627.— Bafyar Kitol 828.-, Kereskedelmi baak 3738, Maayar kmk J» 60, Salgótarjáni -.-, Rlma»«riayl rt «apálya 842.—, Budapesti városi vasat 369.60 A gabona-tűzadó Árfolyamai : Baza októberre 10.90, Bu/a áprilisra 11.81, «ez» októberre 8 »3, TaaRerl ejteptemberre 8 80. Tengert májasra 7.72. Zab októberre 7 89 Szerb-albén konfliktus. Belgrád, 1913. szepttember 20. A szerb kormány elzárta a menekülő albánok előtt a határt, mert a helyzet nagyon kiélesedett. Érzékenyen sújtja az albánokat ez az intézkedés azért, mert, a tőrök határon igen sokat kell szenvedniők a garázda törők hadak miatt. Szemtanuk mondják, hogy albániának e pereme véres összetűzéseknek az állandó szinhelye. Durazzo, 1913. szeptember 20. A Drina folyó völgyében véres összetűzés volt. Szerb csapatok az országúton megtámadták az albán tömegeket, amelyek a diakovári országos vásárról jöttek. Az albánok a támadást hevesen visszaverték. Lángok közt egy hajó. Pál is, 1913. szeptember 20. A New-York Harald jelenti: Markóni híradás szerint a Preusen nevű személyszállító és kereskedelmi hajó nyílt tengeren kigyulladt és most is lángok kőzött áll. Eddig harminc ember hiányzik, akikről azonban még nem sikerült megállapítani, hogy elpusztultak-e, mert a hajó-orr megközelíthetetlen. Halotthamvasztás. Heidelberg, 1913. szeptember 20. Zsófia hercegnő hulláját a mai napon — kívánságához képest — elhamvasztották. A hamvakkal telt urnát az Assisi Szt-Ferenc-ről elnevezett kolostor templomában helyezték el. Visszavonuló főherceg. Bécs, 1913. szeptember 20. Frigyes főherceg tegnap audencián jelent meg őfelsége előtt s innen a déli vonattal bélyel birtokára utazott. Katonai körökben az audcncin élénk feltűnést keltett, t. 1. kézenfekvő az a magyarázat, hogy a főherceg lemondását hozta magával. Összeütközésbe került ugyanis a trónörökössel katonai kérdésekben s igy már a legközelebbi jövőben nem fog a nadvezetőségben szerepelni. A patriarcha tragédiája. Budapest, 1913. szeptember 20. Stoicsné Ruhits Milana a patriarcha közeli rokona bejelentette, hogy a patriarchának készpénzben adott kölcsönösszeg fejében 200,000 koronás igényt támaszt, valamint leánya nevében, akinek a patriarcha gyámja volt 300,000 koronát követel. A kolera. Budapest, 1913. szeptember 20. Lúgosról 2, Méla-Magyarádról 2, Tatabányáról 2 megbetegedést és 2 halálesetet jelentettek. A fővárossban 3 ujabb megbetegedés történt. Tisztelettel értesítem a mólyen tisztelt kőzénséget, hogy újonnan berendezett kávéházamban Szeptember 20-án szombaton este SárKözq Dezső zenekara hangversenyez. Kérve b. pártfogásukat tiszt Kiss Ernő ! Bprtolvajok. Bogenrieder JózW-iagykanizsai vasuti vendéglőst f. évi április hónap dső napjaiban figyelni«;tették, hogy a vasúti állomás tiszti épületében levő borpincéjéből bort lopnak. A vendéglős ennek folytán kutatott s eredményként április 9-én meglátta, mikor Farkas János n déli vasúti pályamunkás a borpincébe lement. • A vendéglős utána ment de a pincéhez voxető folyosóajtót zárva találta. Ekkor megvárta, mig .Farkas a pincéből kijön. Ez ki is jött, azonban . üres kézzel, mert Farkasnak a neje a vendéglősnek lesben állását észrevette és erről a férjét a pinceablakon keresztül értesítette. A vendéglős feljelentése folytán megejtett nyomozás során .Farkas Jánosnál megtartott házkutatásnál talált borban sajátját ismerte fel a vendéglős. Farkas János a bűnösségét beismerte s előadta, hogy ő mult évi december hónap óta több alkalommal lejárt a pincébe és minden egyes alkalommal egy-egy kannára való bort hozott ki magával.. A pincébe ugy jutott be, hogy egy* álkulccsal az ajtót kizárta, az elvitt bor helyét vízzel feltöltötte. Előadta még, hogy Tóth György társával együtt követte ezen lopásokat, de ezekben közreműködött a neje is. Együtt is fogyasztották el a bort. Farkas Jánosné és Tóth György a bűnösségüket tagadták, előbbi mégis annyit beismert, hogy április hó 9 napján látta mikor férje a pincéből egy kanna bort felhozott, ezt a bort aztán neki adta át s utóbb a férje a pince kulcsot is átadta neki azzal, > hogy ez a kulcs a vendéglős pincéjének a kulcsa, honnan a bort hozta. Ezt a kulcsot Farkasné tűzbe tfette. ,Ma kellett.volna tárgyalni az Ügyet, azonban a vendéglős távolmaradása miatt a tárgyalást elhalasztották. § fl kls csavargó. Egy öklömnyi gyerek állott ma a nagykanizsai törvényszék előtt. Nem ér fel a háta mögött álló komor börtönőr szuronya hegyéig- Horváth Gyulának hívják és alig 14 éves. Lopással van vádolva. A kis fiu aug. ZALAI HÍRLAP -T \'JLi i ■■■ * \' ~--- ---I —» - • - ^ - \' » hónapban bemászott Schneimann András sze-petneki gazdának a házába. Ott kihúzta az asz-taffiókot s onnan 380 kor. készpénzt ellopott. A pénzzel aztán elment Kalányos György cigányhoz s egy lovat és kocsit vásárolt tőle. — Minek kellett neked a kocsi és a ló ? — kérdezte a törvényszéki elnök. — Csavarogni, — válaszolt a hüvelkmatyi vádlott. — Hová mentél vele ? — Sárvárra. — Hát Szepetnekrc minek mentél ki ? — Csavarogni. A fiu apja Horváth Gyula nagykanizsai vásározó elmondja, hogy a fiu rossz gyerek, aki az anyját szidja, csúfolja. Nem segít ezen a fiún más, mint a javítóintézet, mondja a gyermek apja. . < A kis csavargót a törvényszék a javitó-inté-zetbe küldte. Kalányos György cigányt pedig felmentette. 1913. szeptember 20. II. l.>|Níil . Tiszteléttel ¡értéáltjök a n. é. közönséget, hogy Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja inagát uri házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage!,.. ■ /, Báron ÜBoina Zrínyi Miklós-i. 50. v * «—H II wmmkrnm* o«^- > «»twau^cM ^--111 • -"T- > f ■—8 A IX. parancsolat (Az élő halott) clmil hatalmas mozldrámárn, melyet óriási közönség előtt mutatott be tegnap az Uránia Igazán fel kell hívnunk a közönség ügyeimét. Frapánsabb és Igazán megkanóbb módon még mozivásznon az emberi elvetemültség és az ennek ellenkezője, az igazi (érüjellemét nem láttuk s Igazán d;CAéfCttel kell megemlékeznünk ai Uránia vezetőségéi ól, hogy Ily remek élvezetet eltében réaze-siti a közönséget. A darabnak sikerét nagyban emelte Arnbeig Károly zenekara s az általa előadott klasszikus zene, mely már magában véve is remek, szórakoztatója közönségünknek. Az élő halott még ma és holnap, azaz 20. és 21-éu marad műsoron, természetesen icndcs hclyárakkal. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: t, ,,, Kanizsa István és Keleti Arroand. hétfőn, f. hó\' 22~6n í.....,;. . :.í.;v Sárközy Dezső zenekara közreműködésével megnyitjuk. >1./. .3 ízletes ételek, jó itatok és pontos- kiszolgálás! — . .1. A nagyközönség szives pártfogását kéri mély tisztelettel >. , * Kardos és Steiner Központ szálloda. . . \'•••/■!.>:,z ->i> tif.-a i ,\'i i ^ V c 8 9 u l V 0 t íl k d j un- es noi > t r, i? nagyban és kicsinyben 111 .1 - S - ut 5. jzőm 3 } A ) h>Hc! d<l . Szabott árak! Kizárólag legjobb minőségű árúk. • k 1 ti 1 -I í I i I I * 1 ..u ... 1 .(, ,/iti Á . . L....... ( , 1, Áruházam szives megtekintését kérem mély tisztelettel - Schwarz íi n 1913. szeptember 20. ZALAI HÍRLAP. 5. oldal. topM Nagykanizsa UtylttltltflfTS. Női fféTőltők, kostüfn-, : ruha-lés 1 bíous-kelme ... ujddíiságók riagy válasz-tékbtín • rhktária érkezek.ÍJ Szön^s/f[fiíi8iíy, és szfirme-firlMnri riús uólasztéH. Elsőrangú igyűr Kész n6l fekfrtuaii!) KPlensvesvUl" leménye MíMi vésett űllnndöiin rnktűron. Mindennemű uászonórukban lesjobb syártmány nálam állandóan kapható. Uránia Szinház., !l Eladó ház 2275 Qöl telekkel és hozzá közel fekvő birtokkal, mely ugy gazdaságnak, mint iparvállalatnak is nagyon alkalmas. Kedvező fizetési feltételek. — Bővebb értesítés Bazsó Sándornál, Teleky-ut 3. sz. kiegészíteni, mely óvadék a bérlet lejárta és a bérlet tárgya kifogástalan átadása után lesz minden kamat nélkül kiutalandó. Az ajánlatot tevők között a v. képviselötes-ttllet szabadon választ tekintet nélktll az ajánlati összegre. Az ajánlatot tevők által letett bánatpénzek, J " ik.......... - * azoknak kik a bérletet cl nem nyerik a köz-\' gyűlés hozandó véghatározatával lesznek kiutalandók, A bérletre vonatkozó szerződési feltételek a v. kiadónál hivatalos órak alatt betekinthetökf] és 2 koi. másolási dlj fizetése ellenében megszerezhetők. A városi tanács. Nagykanizsán, 1913 évi szeptember 12-én Dr. SABJÁN OVULA s. k.£ h polgármester. \' 20103—19t"5. UenBnytörgyalűsr tilrűGlés. 5 Nagykanizsa r. t. város tanácsa ezennel köz-hirré teszi, hogy a város tulajdonát képező \' „Gőzfürdő" összes tartozékaival 1914, évi ! május hó í-étől 6 egymást követő évre zárt j írásbeli aiánlat fitján megtartandó versenytárgyalásod haszonbérbe adatni fog. A kikiáltási évi haszonbér 3000 korona azaz háromezer korona. A kikiáltási évi haszonbérösszeg 5%-a bá- t natpénzül vagy készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírokban, avagy a helybeli pénzintézetek bármelyikénél elhelyezett haszon összegről szóló betétkönyvben az ajánlatok felbontása napjáig a v. pénztárnál letétbe he-\'* lyezendő. Az ajánlatok a bánatpénz letételét igazoló pénztári elísmervénnyel és az egyéni feltétlen -megbízhatóságot igazoló okmánnyal felszerelt ajánlatok f. évi október bó 4.. napjának d.>, e- 10 órájáig a v. iktatóba adandók be, mikor, is a beérkezett ajánlatok a kiküldött által felbontatni fognak. Tartozik bérlő az évi haszonbér y4 részletét a bérlet átvétele illetve odaítélése után 8 nag alatt óvadékként a v. pénztárnál letétbe helyezni vagy bánatpénzét megfelelő összegre Szombat és vasárnap szeptembe\'20 és 21-én •Az elő halott * i ! (a IX. parancsolat). Társadalmi drAma 6 felvonásban Irta Jules Mary. Előadják a Comédie Franceise művészei] Rendezte Henry Krauss, a Nyomorultak c.:\' dráma főszereplője. Az idei évad legszenzációsabb mozgófényképe. Kitűnő zene. ooooooooocxx>ooooooo< Szuhnay Lajos (lagyttanlzsa Józícf tflherceg-ut 28. szám . {pitén ii villalkizé. Betia, vasbiton él tiUMmlietóló vállalat. — Minden nsdvss helyiséiot siárauá tmek •LYTHOGÉNNEL « A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás.-Zalamegye egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: n svakba vágú Összes miíiiKálatokat Készítek vasbeton sírboltokat. >oooooooooooooooo( n 11 i •fPTr KéptahaféklÉitár^Mvénylársasáii1 -VNAOYKANÍZ«AN. -1 Teljesen befizetett alaptőke 1,300.000 kor! Tartalék töKék 100M Horöna. 1 Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-szúzoléhos Kamatra A kamatadót az intézet fizeti.* Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azotT-nal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmondási dlj nem számíttatik. Váltó-leszámítolás, törlesztéses- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. Az Intézet szerződéses társa a saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfeleinek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. Uranus mozfiőfényképszinház Szarvas szálloda volt Edfíoa színház Szept. 20. és 21-én Szombat, vasárnap A színházi ló, bohózat. A szollom, dráma 1 felvonásban. Mozi híradó. A grófnő múltja. Izgalmas dráma 3 felvonásban. Vinette k. a£ Gaumont legelső művésznője a főszerepben Loó és az óleb, humoros. nü$y MMMm Főtér: niMlmFőtéri DMülöritmégeR kosztüm, blouz! és i pon-gyola-kélmékben Mérsékelt araK\' Lean^yobö valasztek! WfehÉrnemOek olcsón kerülnek\' eladásra. Zalauármeiye leinMyobl) poHrúcwdKtárű. i Stampl Zstgmon fűszer- és csemeíe-kereskeHési Nagykanizsa n Főtér á Batár-épüíctben ügpott loíeia.! n>iin>ii»iii»ii8a>iiiiniiin» Elismert kltflnő zenekíséret. Barta Alfréd nfil és férfi divatára üzlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszltések és fehérnemüekben, karlsbadl keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves ocratását \\ kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. támogatását 6. oldal. ZALAI HÍRLAP 1913. szeptember 20. EF FISCHER 6S BflDER vasMiedése, Bogykonizjü. Állandó nagy raktáY fafütésre legalkalmasabb ( vaskályhákban, „Meteor" folytonégő kályhákban, szén- és kokszfütésre, tetemes fűtőanyag megtakarítással. Ekék, gazdasági és háztartási legjutányosabb bevásárlási forrása czikkek női divatáruháza Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. « ■t Legszolidabb bevásárlási forrás mindennemű rr* i i ■ ri r iMiirr vászon neműek és menyasszonyi kelengyékben. Nagy és futó szőnyegekben alkalmi vétel! 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Zalavármegye alispán/ától. 18521/ni. 1913. szám. Tárgy a vármegyei központi hivatalos helyiségeinek fűtéséhez szükséges tüzelőanyag szállításának biztosítása az 1914-16. évekre. Versenytárgyalási hirdetmény. \\ Zalavármegyc törvényhatósági bizottságának 17397. 1909. \'fs jkv. 655. sz. véghatározata alapján a vármegye központi hivatalos helyiségeinek fűtéséhez szükséges és az alábbi kimutatásban feltüntetett, tüzelőanyag szállításának 1914. évi január Jió I-tól 1916. évi aecember 31-ig terjedő időre leendő biztosítására ezennel versenytárgyalást hirdetek. ♦ A izállltandó tárgy Rave Évi txUktég- l«t wegkflxe-lltóleg Egyiégir kbbméterínk. Jegyiat K f i Y Minden rofliadástól mentes első osztályú száraz bütyök nélküli bükkfa\' vagy kirostált, pormentes magyarországi\' termésű koczka dió-szln 630 köbméter 56 köbmeter 68500 kgr. i il » A bükkfa helyett ugyanoly meny-nyíségü cserfa szállítására is lehet ajánlatot tenni ;1. A vármegye közönsége fentartja magának a jogot, hogy szabadon határojfcon afelett, vájjon, tisztán bükkfára vagy cserfára vagy pedig a kőszénre vonatkozó ajánlatot fogadja-e el, vagy pedig megosztva vegvesen: a fa- és kőszén szállítását az általa meghatározandó arányban. 2. A szállítási határidő kezdete 1914. évi január 1-Je A szükséglet a szükséghez képest esetről esetre fog megrendeltetni, ugy, hogy az évi rendelés a viszonyokhoz képest több és kevesebb is lehet. 3. Csak a szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett s közvetlenül vagy posta utján beadott egységáras ajánlatok fognak tárgyalás alá vétetni. Az ajánlat boritékának mintája: „Zalavármegye alispánjának > + • Zalaegerszeg.\'* „Ajánlat a 18521/ni 1913. sz. versenytárgyalási hirdetésben kiirt tüzelőanyagok szállítására" (családi és utónév, illetőleg a cégnév olvashatóan irandői, a foglalkozás megnevezése mellett). 4. Az pgy koronás bélyeggel ellátott Írásbeli zárt ajánlatok, amefyekbén nyilatkozat teendő arra nézve is, hogy a pályázók az együtt m . október hó 15. napjának reggeli 11 órájáig nálam, illetőleg V....V. / V..WV.. ----- ------~> ---O/ I---J----- Időnként esetleg összegyűlendő dara (por) szenet elfuvarozással ütt minő árban hajlandók visszavenni, legkésőbb 1913. évi akadályoztatásom esetén a vármegye főjegyzőjénél nyújtandók be. A később beérkező ajánlatok nem vétetnelc figyelembe. 5. Bánatpénzül a fűtőanyagok teljes mennyisége összértékének 5°/<rka (készpénzben vagy biztosltékképes értékpapírokban) a . * % ■ > f • • 4f- pontban kitett határidőig a zalaegerszegi m. kir. állampénztarnál a jelen hirdetmény számára való hivatkozás mellett teendők le. A bánatpénzt az ajánlathoz csatolni nem szabad, hanem a bánatpénz letételét igazoló nyugta vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata (esetleg a bánatpénz összegről szóló postai feladóvevény) csatolandó az ajánlathoz. 6. A versenytárgyalás a vármegye »üléstermében 1913. október 16-lk napjának délelőtti 9 órakor fog megtartatni, amikor is a beérkezett ajánlatok bizottságilag fel fognak bontatni. A versenytárgyaláson az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. 7. Az ajánlat szövegezésének mintája, valamint a szállításhoz szükséges egyéb tudnivalók az alispáni kiadó hivatalos helyiségében mindennap d. e. 11 — 12 óra között megtudhatók. 8. Az odaítélés iránt az érdemi határozat a vármegye törvényhatósági bizottságának 1913. évi december havában tartandó közgyűlésen fog meghozatni, amely időpontig illetve felebbezés. esetén a végérvényes döntésig az ajánlattevők ajánlataikkal kötelezettségben maradnak. 9. Azon vállalkozó, ki a szállítást elnyeri, a letett bánatpénzt köteles az elfogadott ajánlati összeg 10°/(rára biztosíték fejében erre történt felhívásától számított 8 nap alatt kiegészíteni. 10. Azon pályázók, akik ajánlatuk benyújtásakor a vármegyével üzleti ősszOcöttetésben még nem állottak, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak szállítóképességüket és megbízhatóságukat azon kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni, melyhez vállalatuk telepe szerint tartoznak. 11. A szállítandó tüzelőanyagok az alispáni kiadóhivatal főnöke által vétetnek át. 12. A vármegye bizottsági közgyűlése fentartja a jogot, hogy a beé*4btt ajánlatok között az ajánlott árakra tekintet nélkül szabadon választhasson. 13. Egy ajánlattevőnek sincs követelése abban az irányban, hogy a szállítás egészben vagy részben neki Ítéltessék oda és a közszállítási szabályrendeletnek akár az eljárásra, akár az odaítélésre vonatkozó határozmányai megsértéséből netán előállott kár (elmaradt haszon) megtérítését az ajánlattevők sem hatóságtól, sem annak közegeitől nem követelhetik. |f1"14. Ha a nyertes ajánlattevő a hozzá Intézett felhívás véte-„ létől számított nyolez nap alatt az előirt biztosítékot le nem tenné, és a szerződést alá nem Írná, ugy visszalépettnek tekintendő. Ily esetben ugyan ő a szállításra minden igényét elveszti és a hatóságnak jogában áll az általa letett bánatpénzt bírói közbenjárás nélkül visszatartani, az esetben pedig, ha a szállítás vagy munkálat más uton csak magasabb egységárak vagy végösszeg mellettt lenne teljesíthető, ugy a köjönbözetet is megtéríteni tartozik. 15. Többek részéről eéyüttesen tett ajánlatoknak nyilatkozat teendő az iránt, hogy az ajánlat tekintetében egyetemlegesen felelősek, továbbá megnevezendő az a megbizott, aki az üzlet viteléért felel, illetve az értesítések továbbá a pénzösszegek és értékek átvételére jogosítva van. Zalaegerszeg, 1913. szept. 13-án. Arvay Lajos alispán f™~"—■—:—w G ram mof on » Kerékpár Varrógép és ezek alkatrészei Gold Ignácnál kaphatók Nagykanizsa, Csengery-ut 68. •:r. ,1 Qrammofon-lemez újdonságok I J Értesítés. Van szerencsém a n. közönség szíves tudomására adni, hogy az Iram Szarvas kávéházat a mai kor igényeinek megfelelőleg átalakítottam, és azt újonnan berendezve, * • e hó 21-én vasárnap megnyitom. Amidőn sem fáradságot sem költséget nem kiméivé, hogy nagybecsű vendégeimnek egy kellemes otthont szerezzek, ugy szíves pártfogását és támogatását kérve, maradok kiváló tisztelettel Feldmann József. hu Bel- és külföldi borok. Külön terem. Mérsékelt árak. \' £ / 8. oldal. ZALAI HÍRLAP 19!3^azeptember 20. ¡>>ÉOÉ iÉÉ<É>>ÉÉ>OÉÉ< XÉÉÉÉ Boloíon Testoérekj f o Itfrtglliti is legotunoM Bstikensketök { | Ntgyktnlzián. i Egyedül csak náluk kapható olcsón -a világhírű Bínútl Mfót 1 ./ff mindenki tudjál >É<<ÉÉ<É>ÉÉX<XÉÉÉ <ÉÉÉÉÉ <É>É>É< I A szagtalanított r egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — latállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább -3 évre kiterjed. Késziti és elárusítja: Leitner Ödön Fekete m Telefon 2-13. Tűzifa o !e$Jobb minőséiben kapható cégnél IMintzsta, Arany Júnos-utca-Z. Ttlefon 280. szám. Miltényi cipő legelegánsabb I Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. a Iskolaclpök olcsú árakon, fi Mérték után készitdnk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Arj»ayzék«t ingyen és bármentve. Stern József íiDíyKnnlzsún — Központi szálloda épületéin. « Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben* Rendkívüli olcsó árért! Vidékre küldök választékot! n ott vásároljunk, «hol a legjobb. Azért minden hölgynek érdeke, hogy mielőbb nagyobb bevásár-= lást eszközöljön. ....... Perlsz Vilmos Rádtum-Uászon Vállalatánál Nagykanizsa, Kazincy-u.3. H09 is HoHeW-íéle rambiunl vtszisk. Schrell-féle CWffoBOl Fülvédő lObeOn utánzót Ktr. 2*90 - CWífon marodén méterje 50 fillér. Fiunk József, Hogyktroluo, Eötvös-tér 2. sz. _wBtzerkováoa is wérlejkészlté._ Értesítés ! TlHZtelcttel értesíteni, hogy wérlegkéizIM »öhelye-met házlcboiitás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem át. MUhclyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám javításba küldött mérlegeket 2—3 nap alatt hitelesíttetve reial»ssé||*i visszaszállítok. :t Elvállalok szerkováesámk és a hitelesíttetési törvénynek megfelelő Mj mérl*|ek készítését, továbbá gra-mofon, varrógép és kerékpár javításokat Jótállás ■ellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Fruk Jáxstt nfinirtoráM U itrínkiizitl. THI un irililra éi ZiIimiti tU uiU*mi sérleUulUH. Schwarz ós Tauber gyarmatáru nagykereskedás == nagykanizsa. == A „Tropplsti póterek" csokoládé és kakaógyárának „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája Eladó ház. Kiskomáromban a Fő-téren egy egy ióforgalmu Kostüm-, lakatos - műhely I hlniKí>. ^ teljes berendezéssel emrDtt III l/lVUOV VV pongyola- kelmékben a teljes berendezéssel együtt haláleset miatt eladó.- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. BSnebbef özo. Berecz Istüónnénúl Kiskomáromban tudhatni meg. Cjudojjép bútorokat, lOíMliet és jzínyeseKct vegyen Somogyi Ede Kárpitos bitomkttrife» Kuiicy-atn 1. kapható Városház palota —\' Gutenberg nyomda (Mflox éa Ootdberger) Naiyiubiasa. czégnél ; ; ; í IuIiíjbIci l a. — lirakái paMt \\-\\<u •..\'■, MAyi,«. l.v« 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 13. ^ 10. szám.% társadalmi és közgazdasági napilap. ■I0flx«té*l Aruk i Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egyes szára 2 fillér Vidékre, poétán . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint Lap vezér: Dr. HAJDÚ QYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kaxinczy-utcza 5. szára. Kiadóhivatal: Outenbcrg-nyomda Csengery-ut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Tömegsztrájkról < elmélkedik a szociálisták jénai kongresz-szusa, ámde megállapításaikból mi kevéssel okosodunk, mert ami megállja helyét a virágzó német gyáripar milieujében, az egészen máskép test idevetitve. Lássuk a kérdést a mi viszonyaiig között. Sokan hirdetik, hogy a polgárság bármennyire is rokonszenvvel kiséri a munkásmozgalmakat, elvi okokból nem támogathatja a tömegsztrájkot, mert a sztrájknak elismerése veszedelmes precedenst teremtene és már csak azért sem teheti meg, mert normális körülmények között a sztrájk a munkaadók, tehát többnyire a polgárság ellen irányul s igy a polgárságnak érdekében áll a sztrájk létjogosultságát nem szentesiteni. Ez a napjainkban sokat hangoztatott felfogás struc-ként dugja fejét a homokba a gazdasági életnek már kialakult tényei elótt. A sztrájk, mint gazdasági fegyver már any-nyira belenőtt és beleidegzödött ipari szervezetünkbe, hogyannak alkalmazása független attól, hogy vájjon a munkaadók elismerik-e vagy sem. Hiszen a sztrájkot — az ipar < körében — törvényeink és hatóságaink is elismerik, az ipari sztrájk magában véve már nem büntetendő, sőt megengedett cselekmény, nem szólva arról» hogy vannak nagy számmal oly kollektív szerződések, melyek magát a politikai tömegsztrájkot is elismerik, amidőn kimondják, hogy általános politikai tömegsztrájk esetén bekövetkezett mun-babeszüntetés nem tekinthető a kollektív szerződés megszegésének. A polgárság magatartása azonban indifferens tényező, mert a tömegsztrájk — bármennyire is becses a polgárság magatartása — befejezett tény lehet akkor is, ha a polgárság nem áll melléje s ez a polgárság magatartására döntő befolyást gyakorol. De szükséges a polgárság támogatása azért is, mert ez akadályozza meg elsősorban azt, hogy a sztrájk egyes iparágakban vagy üzemekben gazdasági harccá is fajuljon és a sztrájjcolók. munkabérre és munkaidőre vonatkozó követelésekkel álljanak elő. A polgárság rokonszenve egyúttal azt is eredményezi, hogy a polgárság vagyonát minden rongálás ellen maga a sztrájkoló munkásság védi meg első sorban. Szóval szükséges a szimpátia. De meg aztán nem is lehet elzárkózni a szociá-listáktól, hiszen olyan furcsa a mi kasztrendszerünk. Az émber szinte azt hinné olykor jókedvében} hogy nincs is. Az egyik agrárius például azt mondta egy ipari szövetség gyűlésén a minapában, hogy 6 már valósággal szocialista, ámbár tűrhetetlen, hogy olyan olcsó a gabona. Egy másik ur,- aki munkásingeket gyárt ugy vélekedett, hogy az ő ipara épp attól pang, mert még mindig drága a kenyér. És ő is szociálista. És mindkettő rengeteg humanista, ügy szomorú gőzmolnár, aki az üzemet a héten redu-, kálta, vigasztalta őket: majd megfordul minden, ha meglesz a balkáni egyensúly. Csakhogy ugy fordul, hogy a magyar buza az osztrák konzumnak lesz olcsó és munkásing a magyar fogyasztásnak drága. Ez azután jobban kiépiti a tömegsztrájk útját, mint a burzsoá szimpátiája. Ének a csoportházról^ A nagykanizsai zsurnalisztikának évtizedeken keresztül kedvelt tengeri kígyója volt a most lebontásra kerülő csoportház. Az Erzsébettéren álló rozzant sárga viskók, amelyek düledező falaikkal, korhadó tetőikkel, piszkos járdáikkal a város szivében éktelenkedtek, félig már le vannak rombolva és nemsokára egészen a multté lesznek. Ezzel eltűnik Nagykanizsa külső képének egyik disszonáns (oltja, amelyről még színdarabot is irtak egy jóté-konycélu mulatság céljaira. A higiena és esztétika istennője egyaránt fellázadhattak volna a csoport ház ellen. Minden miazmának, bacillusnak kedvelt tanyája volt az a ^»éhány sárga ház, amelyek ellen évtizedeken keresztül hiába riportoztak, cikkeztek Nagykanizsa újságai. A csoport ház és az ez ellen való lázongás beletartozott öntudatunkba. S most mindennek vége lesz. Ifjú emlékek és egy darab mult tapadnak a csoportház rozzan tégláihoz, amelyeket most a kiskanizsai kömivesek közönyös keze adogál egymásnak. Si,c transit glória mundi. Eltűnik a föld színéről a csoportház és helyébe felépítik kétszázötvenezer korona költséggel Nagykanizsa uj kószlnházát. Engedtessék meg egy kicsit belepillantani a jövő kinematografiájába. Látjuk az uj színház impozáns körvonalait egy nyári nap alkonya-tán. A színház előtt a parkírozott Erzsébet-tér, amely piac, közönséges piac volt valamikor, ami egészen hihetetlen dolog. A jövő képe ugy mutatja, mint egy szép parkot, melyen virágágyak fekszenek, utak kanyarognak, pa-dok állanak, bokrok sötétednek. Autók tülkölnek, ostorok pattognak, hintók gördülnek a színház foyer-ja előtt. Sürgés-forgás, inert azonnal kezdődik az előadás. A szinház előtt széles aszfalt, melyre óriási Ívlámpák öntenek világosságot. A csengők szólanak, bent fellebben a függöny. A páholyok tele vannak, ragyogó hölgyek, a nézőtéren frakkos urak. Tele a levegő a művészet és az élet szépséges bódulatával. És itt állott valamikor a csoportház. El tudja majd valaki képzelni, hogy a központi fűtésre berendezett, vigadó és hangverseny-teremnek is szolgáló fényes szinház helyén besüppedt falu viskók sárgállottak; patkányok és bacillu-sok oduí?l El tudja majd valaki képzelni, hogy a jövőbeli ama fény, illat, ragyogás helyén évtizedeken át tűrte el a város azokat a szomorú lakásokat, melyekről azt mondják Nagy Samunak fentemiitelt á la Chantecler irt darabjában a sertések, hogy bizony ők sem laknának benneI Kár, hogy a nagykanizsai építkezési tervek sorsából véve e szomorú analógiát, attól kell tartanunk, hogy az uj szinház felépülését is csak a következő generációk érik meg. (k.L) Az agyafúrt suszter. Perei Imre cipészmester Nagylétán. Eddig jól ment a mesterség, a létai magyarok csináltatták, nyütték a topánkát. Volt ís Perei uram műhelyének forgalma. Három-négy legénnyel dolgozott egyszerre. Rengeteg bőrt és kész cipót vásárolt össze, — persze hitelbe. — Most aztán, hogy a péuzkrizis még Nagyléta községbe is ellátogatott, szegény Perei uramnak is megcsappant a bevétele. Az emberek nem csináltattak cipőt, inkább mezitláb jártak (ugy is nyár volt) és akik tartoztak a Perel cégnek, azok se fizettek. Hiába I Nem volt pénz. Perei Imre sem tudott fizetni a hitelezőinek. Még a segédeinek sem. Azokat is elbocsátotta. A hitelezők azonban nem nyugodtak. Mikor többszöri felszólítás után sem törlesztetett Perei Imre, egyszerűen beperelték. A per eredménye az lett, hogy árverést tűztek ki a cipész mester ellen. A napokban arra virradt Nagyléta, hogy minden házban megjelentek a csendőrök és vallatni kezdték a jámbor embereket, hogy hol járt előző este? Nem volt-e a Perei-féle üzletben; Nem látott-e valami gyanúsat, mert az éjszaka kirabolták a legfényesebb cipős boltot. A nyomozó csendőrök le is tartóztattak egy pincért, aki azonban több napi vallatás után ártatlannak bizonyult. Szabadon is bocsátották és tovább folytatták a nyomozást Perei veszedelmére. Kiderült ugyanis, hogy a betörést maga Perei követte el, hogy az árverés elöl megmentse a szeretett cipőket, csizmákat és bőröket. Az ellopott áruk egy részét mégis találák már. Perei természetesen tagad, de a bizonyítékok ellene vallanak. Szegény, legalább a veszett fejsze nyelét akarta megmenteni. így azonban a nyél is elveszett, sőt bizony a becsület Is. HÍREK. Benfentes és rendesen igen jól informált emberektől hallottuk, hogy a nagykanizsai méntelep megépítése kerek kétszázezer koronájába került a városnak. - Ha ez tény, — mondom: inkább elhiszem, mint nem, akkor igazán nem tudom felfogni, mi a közérdek abban, hogy Nagykanizsán egy, vagy másfél tucat ló helyeztessék el és az évenkint szép kis pénzébe kerüljön — a városnak. Mert az a szép telek, a hová építették azt a méntelepet, legalább megér 30—35000 koronát és igy összesen 235 ezer koronánkba került az, hogy a ménteleposztály parancsnoka Nagykanizsán lakhassék. És mit kapunk ellenértékül? Évi 12000 korona bért addig, a míg ebből majd le nem megy évi ezer korona tatarozásra. Tehát a méntelep amortisatíóval együtt körülbelül nem egész öt percentet jövedelmez. Mikor és hol szerezhet a város a mai viszonyok közt 235 ezer koronát, a melyért évenkint 4 és háromnegyed percentet fizessen amortisatíóval együtt ? Pedig a pénzdrágaság, mikor a képviselőtestület ezt elhatározta, már megvolL 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. Kulturális, vagy gazdasági érdekből, vagy hiúságból, vagy nagyzás! mániából hoztunk-e ekkora áldozatot annak a néhány lónak a kedvéért, — pedig azok a lovak még beszélni sem tudnak, sem számolni, de^ gy látszik, hogy ml sem ... *♦ — Uj főrendiházi tag. Örömmel olvassuk a hivatalos lapban, hogy Gutmann Vilmos bárót a király főrendiházi taggá nevezte ki. Büszkeséggel tölt el a kitüntetés hire bennünket azért, mert Outtnunn Vilmos báró pályája a mi városunkból indult. — H megajándékozott város. Dr. Hajdú Oyula a következő könyveket ajándékozta a v városi könyvtárnak: 1. Kossuth Lajostól: Felelet gróf Széchenyi Istvánnak. 1841. 2. Báró Wesselényi Miklóstól: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. 1845: 3. Az Athe-neum kézi lexikona. 2. kötet. 4. A politikai Magyarország. 2. köteL Ujnépl Elek Géza 4 darab egykori acélmetszettel ajándékozta ineg városunk muzeumát. Az egyik Kanizsa ostromát ábrázolja és 1601-böl kelt. A másik 1665-ből való s érdekes német szövegnyomatában, mely a kép alatt látható, elmondja, hogy Kanizsát a Baiaton höm- Íölygi körül, épp ezért bevehetetlen s csak adással lehetett elfoglalni a fenti kép szerint, anno 1690. A következő metszet a város 1690-ben történt visszavételét ábrázolja. A negyedik 1685-ös kelettel Kanizsa és Babocha árulóinak kivégzését mutatja be. A kép alján olvasható a szerző neve: 0. Bodanch fecit et exc. Városunk hatósága ezen az uton fejezi ki hálás köszönetét a nagylelkű adakozóknak, akiknek példája valóban követésre méltó. — Katonai blr. Acs. éskir. 4-ik nehézágyu tüzéroszlop próbaütege, amely Klagenfurtból jövet két napot itt töltött, ma hajnalban tovább indult Budapest felé. A hosszú túrának az a célja, hogy az uj nehézágyu-üteg menetelő képességéről tapasztalatokat szerezzenek. — Tanügyi blr. A felső kereskedelmi iskolában a szóbeli érettségi vizsgálatokat szeptemper 25-én tartják meg. — Tánckurzus « kaszinóban. Adorjánné Mayersberg Frida tánckurzusa a tegnapi napon vette kezdetét. A megnyitóhoz egybegyűlt Intim közönség igen kedélyesen töltötte cl az estét. Jelentkezni még mindig lehet a Casinó helyiségetben, mert eddig csak apróságokról, formalitásokrój folyt a csevegés. — Uj busz koronás bankjegyek. Az Osztrák-magvar bank 1913. évi január hó 2-ról keltezett, 20 koronára szóló bankjegyeinek kibocsátását bécsi és budapesti főintézeteinél, szintúgy összes fiókintézeteinél, 1913. évi szeptember hó 29-én fogja megkezdeni. A jelenleg forgalomban lévő 1007. évi január hó 2-áról keltezett 20 koronára szóló bankjegyek az Osztrák-magyar bank fő- és fiókintézeteinél 1915. évi december hó 31 -éig fizetéskép vagy átváltás végett besiolgáltatandók, ugy hogy e bankjegyek bevonásának utolsó határideje 1915. évi december hó 31-én lejár. — Jegyzőválasztás. A murakereszturi uj rendszeresített segédjegyzői állásra Peske Elemért, a jóvevü festőművész fiát, aki okleveles jegyző választatott meg. — H mezők tolvajai. Sok bajt okoznak rendőrségünknek az utóbbi időben egyre fokozódó mezei tolvajlások. Nem múlik nap, hogy a mezőrendőrök néhány lopást ne jelentenének. A bűnesetek szaporodásának okát a nehéz megélhetési viszonyokban s a munkanélküliség statisztikájának emelkedésében látja rendőrségünk. A mai napon is három tolvaj-lást jelentettek, ezek közül az egyiknél a tetteseket Is rajtakapták Egyed Mihály cipész és fia személyében, akik a mezórendör jelentése szerint Andlcs János földjéről loptak kilenc tököt. — Vastagb Oyula képklállltása. Magánvállalkozás által rendezett vidéki képkiállitások-nál megszoktuk már, hogy egyes élelmes emberek a fővárosi műtermek csekély értékű hulladékait viszik a jóhiszemű vidéki közönség elé. E sablonos kiállítások sorából messze kima-gaslik Vastagh Oyula képkíállítása, mely ma \' nyílik meg a Rozgonyi-u. iskola tornatermében. Az itt kiállított anyag kiváló minőségű s a kényesebb iziésü mflbarátoknak is bizonyára élvezetet fog nyújtani. A mintegy másfélszáz kép közül kiválnak: Éder Oyula Rákóczi képe és női aktja, Wolf Károly a lámpa fényeit analizáló festményei, Neogrády Antal kedves vadászképei, Kézdi, Kovács és Spányi hangulatos tájképei, a kikhez méltón csatlakozik Br. Mednyánszky két vásznával, Vastagh Géza pompás oroszlán képe, Juszkó Béla alföldi négyese és csikósa, Bachmann Károly rendkívül finom miniatűr csendéletképei és Innocent Ferenc két pompás és szingazdag leányarcképe. A kiállítás egyik legszebb darabja Komáromi-Kacz Endre A tüz mesél cimü képe. A kik Margitayt szeretik ezen a kiállításon válogathatnak képei közül. Nagyobb választékot küldött Lotz mester tanítványa, Stein is. Olgyay Ferenc, Edvi Illés Aladár, Erdőssy, Jcndrássik értékes tájképei, Tolnai Akos finom pastell fejei és Ro-mek Árpád vásári képei egészítik ki a tárlatot,, amelyen a régibb vágású mesterek közül Lötz Károly két vázlattal,- id. Vastagh György egy kalotaszegi leánnyal vannak képviselve. A csinos bronz és galvanoplasztikai szobrok ifj. Vastagh György becses alkotásai. A kiállítás e hó végéig lesz nyitva s megtekinthető 9—l-ig és délután 2—6. A nyolc napra érvényes belépőjegy ára 60 fillér. — Minden műtárgy részletfizetésre is kapható. — Vasárnap éjjel. Razziát tartott a rendőrség az éjjel, amelyen három cselédleányt állítottak elő. Miután igazolták magukat, megleckéztették, hogy leányoknak éjjel otthon a helyűk, aztán elbocsátották őket — Három emberre : Puss István, Jirika Ernardra és Knébel Mátyásra a majorban egy szénakazal tövében akadtak a rendörök/ amint az igazak álmát aludták. Kiderült, hogy lakásnélküll csavargók, miért is előállították őket. — Oyorsvonati megálló Komárvároson. A Budapest felöl Nagykanizsára robogó gyorsvonatnak sehol sincs olyan hosszú szakasza, mint Balatonszentgyörgy után. Balatonszentgyörgytől Nagykanizsáig egy huzamban megy a gyors több mint háromnegyed óra hosszáig. A Közbeeső vonalon Komárváros a legjelentékenyebb vasút állomás. Galambok, Klskomá-rom és több más kis- és nagyközség tartozik a körzetébe, amely falvak lakóssága mind Komárvároson száll a vonatra. De ott fekszik az Ormándy-féle uradalom Is, amelynek szintén érdeke, hogy a gyorsvonat megálljon Komárvároson. Ezért akció indult meg abban az irányban, hogy a kereskedelmi minisztérium léptesse elöKomárvárost gyorsvonat! állomásnak. Az említett uradalom tulajdonosa gróf Somssich Adolf vette a kezébe az ügyet, akinek intézője Höhn Vilmos a tegnapi vasárnapot használta fel arra, hogy Nagykanizsára jöjjön és itt aláirásokat gyűjtsön a kereskedelmi minisztériumhoz benyújtandó kérvény számára. Nagykanizsán sokan aláírták a kérvényt, amelyet gróf Sárdl Somssich Adolf személyesen visz fel a napokban a kereskedelmi minisztériumba, ahol egyenesen báró HarkányUceres-kedelmi miniszternek adja át. Valószínű tehát, hogy Komárvárosból rövidesen gyorsvonat! megálló lesz. Igaz ugyan, hogy elég élénk a személyvonat! forgalom Komárvároson, mindazonáltal nemcsak kényelmi szempontok indokolják a komárvárosiak kérelmét, hanem a méltányosság is. A Prágerhof és Nagykanizsa közötti vonalszakaszon egészen kis állomásokon is megáll a gyors. Fridau, Polstrau mind kis helyek és mégis gyorsvonat! állomások, méltányos tehát, hogy az oly nagy körzettel rendelkező Komárváros is az legyen. — Koler«.rladalom Kaposváron. Ma délelőtt az a hir terjedt el Kaposváron, hogy két koleragyanus megbetegedés történt, sőt olyan hírt is portáltak, hogy a Honvéd-utcában meg is halt valaki koleragyanu3 tünetek közt. A Zalai Hírlap tudósítója illetékes helyen érdeklődött, hogy a híresztelések mennyibei} felelnek meg a valóságnak és itt kijelentették, hogy Kaposváron eddig koleragyanus megbetegedés nem történt. Ennek dacára is minden óvintézkedést megtettek a betegség behurcolása ellen. A valóság az, hogy a vörheny és diftetirisz jár-még mindig szedi az áldozatait Kaposváron. — FI nyugat, Ignotus, Ady Endre és Fenyő Miksa szerkesztésében megjelenő szépirodalmi folyóirat szeptember 16-iki száma a következő igen érdekes tartalommal jelent meg: Asz Dezső: Popper Dávid, Kosztolányi Dezső: Allan Edgár, Poe: A holló, Moly Tamás: Box (Novella), Lackó Géza; Német masrlag, török áfium (Regény XVIII), Boross László; Gyarmatpolitika, Tóth Árpád; Erdőben (Vers), Havas Gyula: Péter (Novella), Kaffka Margit: Az ember kiszáll, Márffy Ödön rajza, Ignotus: A politika mögül, Ady Endre: Keserű imádságok Mylittához (Versek.) — Figyelő: Tóth Árpád: Nagy Zoltán verskötete: Csend I Aranymadár| Lackó Géza: Eötvö* József, Molnár Antal; Schubert-miniature, Bálint Aladár : Die Kunst In Industrie und Hande), Roz-ványi Vilmos: Benjámin Ferenc balladái, — Disputa: Rozványi Vilmos: A vallások problémája s a vallások mint problémák: Száz Zoltán: Levél a szerkesztőhöz, Kaffka Margit: Szász Zoltán leveléhez, Ady Endre: Üzenet Alef (?) úréknak. Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanltja Orázban érettségizett uri leány. Cim: „S. Báron" Zrlnyi-utca 50. KortaMs ftiskanizsún. \' Tamás János polgármesterjelölt tegnap délután tartott programmbeszédet a klskanlzsai olvasóteremben. Megjelentek a kis gyűlésen Remete Géza, Páltfy Alajos, Hegedűs György dr., Hoffmann Henrik, Viola József v. képviselők és Gftrt-ner Antal dr. Kellemetlen meglepetésben volt része a társaságnak, mert mikor útra indultak, egy husz városi képviselő aláírásával ellátott ivet kézbesítettek Tamás doktornak, amelyben felszólítják, hogy ne fáradozzon hiába. A programmbe8zéd vagy másfél óra hosszai tartott. Felszólaltak még Remete Géza, Páltfy Alajos, a Batthyány uradalom erdömestere és dr. Szigethy Károly orvos. A gyűlésen résztvettek azzal a benyomással távoztak, hogy Kiskanizsán gyönge talaja van Tamás dr. jelöltségének. Szerkesztői üzenetek. KIvAncsl. ön arra kíváncsi, hogy mit válaszolunk a .Zala* cikkírójának? Köszönjük szíves soraiban megnyilvánult velünk érzését, dc ml nem lövöldözünk békákra puskával. Eivégre ml már elértauk annyit a Zala cikkírójánál la, hegy kritizálja a lapunkat. ó azonban még nem ért« el, hogy gyerekes dilettantizmusát komolyan vegyük. Dr. Schauensteln gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát uri bázakhoz. Elsőrendű test- és . , gyermek-massagel hm Itfüu Irtíjfl MlUés-i. 51 Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Megnyílt 1 UJ rövidáru QzletI Megnyílt 1 Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Csengeri-ut 5. szám alatt egy teljesen újonnan berendezett rövidáru, uri- és ntfl-dlvat. Játék és díszműáru üzletet nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim és szabott áraimmal meg fogom győződtetni az igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Vidéki rendeléseket pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az értéktőzsdén a vezet óért ékek 1-2 koronával gyengültek. A gabonapiacon magasabb fedezések történtek tekintettel a hidegebb Időre. Ai ¿rtéktlisdés. Msgysr ksronsjéridék »1.40, Otílrik kitti 62750 Mtgyar hitel 828.-, Ksrssksdstal bsnk 3735, Magyar kaak 357.50, Saloitarjáal 768.—, Rlnkaiiráayl 700.-, tföi«ü vaspálya 632.—, Budapesti várast vaaat 360.— A laiMna-ieisdt árralyaaial : Baia oktéberro 10.65, Baza áprilisra 11.65, Razs •ktáberro 8 12. TraxsrI sxsptewbsrre 8.80. Teagtrl ■ájasra 7.69. Zab sktóbsrr« 7 95.) A kolera. Budapest, szept. 22. Szűkszavú belügyminiszteri jelentés ad hift arról, hogy a tegnapi nap folyamán huszonhét kolera-megbetegeaést jelentettek. Sajátságos, hogy tnig a jár /ány stagnálása volt konstatálható, addig a minisztérium részletes jelentéseket adott ki, s most, hogy 27 ujabb megbetegedés történt, nyilván a közvélemény félelmének elhárítása végett csupán a száraz statisztikai adatokat közli, amelyből magállapitható, hogy a járvány veszedelmesen pusztit. Állami tisztviselők kongresszusa. Győr, szept. 22. A kongresszus tegnapi megnyitásán Battyány Tivadar gróf elnök vázolta az állami tisztviselők sérelmeit. A kongresszus elhatározta, hogy a jegyzőkönyvet, mely a beszédet magáévá teszi, megküldi az összminisztéríumnak. Győr, szept. 22. A kongresszus ma délelőtt elhatározta, hogy a kongresszust legközelebb Kassán tartják meg. nyugtalan Balkán. Belgrád, szept. 22. Az albán-szerb határon még egyre folynak a villongások. Naponta véres összeütközéseket jelentenek. A szerb kormány energikus és radikális közbelépést helyez kilátásba. Belgrád, szept. 22. Essad pasa Albánia főkormányzójáui akarja magát kikiáltatni. Berlin, szept. 22. A Vossiche Zeutuno jelenti, hogy Péter szerb király lépéseket tett Pétervárott, hogy a közeli jövőben »Szerbia cárja« dmet vehesse fel. Konstantinápoly, szept. A praeliminált békeszerződés részletes kidolgozása folyamatban van. Eddig az első kilenc pontot szövegezték meg. Huszonötödikén valószínűleg teljesen készen íesznfk a békepontok megszövegezésével. Róma, szept. 22. Péter szerb király a jövő hó derekán meg fogja látogatni Viktor Emánuel olasz királyt. Póruljárt angyalcslnálók. Békésgyula, 1913. szeptember 22. A mai napon letartóztatták Csete Isvánné, Juhász Jánosné és Palicsek Istvánné bábaasszonyokat, akik négytői tiz koronáig terjedő honoráriumokért angyalcsinálással foglalkoztak. Gyanúra az adott okot, hogy a csabai kőz kórháznak feltűnő sok betege volt a női osztályon, akik művi abortusra szorultak. A vizsgálat megállapította, hogv a nőket a bábaasszonyok praeparálták, kiknek lelkiismeretét vagy ezerháromszáz Ilyen bűneset nyomja. / Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Araand. Uránia Szinház. Hétf« és kodd. Szept 22, 23. Szenzáció* műsor: Báró kisasszony érd. francia vígjáték három felvonásban. Irta és előadja Max Linder. Uránia biradó, aktuális világesemények, fiz arckép, érdekfeszítő dráma, 1 felvonás. Szép Muzme, japán dráma 1 felvoásban. Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy fii •• hétfőn, f. hó 22-én Sárközy Dezső zenekara közreműködésével megnyitjuk. ízletes ételek, jó italok és pontos kiszolgálás! — \' \' 4 • ».» é A nagyközönség szives pártfogását kéri ^ _ mély tisztelettel Kardos és Steiner Központ szálloda. Perlsz Vilmos Rádium uúszon mm Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Un jó fehérneműre van szűk* III« sége, ugy tegyen kísérletet Rúdium-Vfczon Vállalatánál 15 26-12 nál, hol vászon-árut, kész fehér-nemflt, ágy- és asztalteritöt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben ne adjon ki addig hasonló cikkekért nánTtm,fif fenti cé*nél meg pt!ll£l nem kísérelte, mert ez által magának tokurlí. nnSydluntMilza Főtér t tlasvkanlzsa t Főtér DivntKülönlesessM kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt árak! Leanagyobbválaszték! Hői FehérnemQek olcsón RerfllneK eladásra. Zala»ttrme$ye lesnasyobb pokrócz-raKtiíra. jí )00000000000000000( SzuKnay Lajos itagyUanlzsa József föherceg-ut 28. szám r 25-u éiltén ét vállalkozó. Iitti. vulitn éi Uli|ilml|il«H vállalat. - Minden ntdvss hilyUüit liánná timt LVTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: építési szak&a váoúnszss «akálatolmt Készítek vasbeton sírboltokat >00000000 ooooooooc A szagtalanított egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — Istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. ■ * Késziti és elárusítja: Leltner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. »É>É>ÉÉÉO»>ÉÉÉ<ÉÉ<É»<É>ÉÉÉÉÉ**jj Balaton Testi/érek j i ligréstti) és legaagyoLib Hsztkereskedík j Nagykanizsán. $ Egyedül csak náluk kapható olcsón a világhírű . Bánáti búzaliszt i | Mindenki tudjál j Valódi valódi férfi rdhaszöuetck női kosztümkelme órldsl választéka 29 12-10 Hirschler Jenő posztó- és ísjapiuszfiuet-rakíórúfian.. Nagykanizsa Főul 2. sz. — Városház-palota. Reíjz Zjiímond clmtúbla, szobafestő nagyvállalat ==.». Nagykanizsa Telefon 171. szúm. « Tűzifa 8 leíjofib minőséiben kapható céioél Nngykanlnán, Arany János-utca 2. Telefon 280. szám. 28 25-13 Millényi cipő i a legelegánsabb I ■ Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. 0 Iskolacipók olcsó Urakon, o Mérték után készítünk minden fajta cipő-árut PPorthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel ^ Miltényl Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjegyzéket Ingyen él bérmentve. 21 25-13 n Stern József Nosykoniuitn = Központi szálloda épületébe». — Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért I 22 25-13 | Vidékre küldök választékotI Frank József. Nagykanizsa, Eötv\'Js-tér 2. sz. _mUezerkováo« é» mérleokéexltj. Értesítés I Tisztelettel értesítem, hogy mérlegkéezlté műhelyemet házlebontás miatt f. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2. sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hoz-zAm javításba küldött mérlegeket 2—3 nap alatt hlteleelttetve felelVaeéggel vleezmezállltok. :: Elvállalok ezerkováotáruk cs a hitelesíttetési törvénynek megtelelő nj mérlegek kéezltéeét, továbbá gre-niofon, varrógép ée kerékpár javításokat jétálláe mellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 23 2S-12 Frnk Jiiiif Btuusiiováu éi ■árltaliÉxzlti. Tllk un írüilta fa ZiUbiiti »W mllliMtt aérl«Uultiii. A jelenkor legjobbnak elismert Gummi- kÜHltpítO orvosok által ajánlva - tucatonként 4,6,8,10 Korona Kapható Belus Lajos ur gyógyszertárában w Nagykanizsa. i I ur Cjuttajjép butorokot, lOMOIiet és szfinveíeket vegyen Somogyi Ede Kárpitos bfltsrraktárábai LéumIcí 1. ~ 1913. szeptember 12. . •.... lUi^Ki ■ r- Barin Alfréd nő! és férfi divatára üzlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözkődésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és Így igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, f * \' \': > ;. . 1»? i . mindenféle ruhadlszltések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szives támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. 38 25-11 Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés = NAGYKANIZSA. = A „Trappista páterek" u»-* csokoládé és kakaógyárának és a •„\' ÍJ V M „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. <.. j ív,<r C•!<>\'/ M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája v v • N 1 t N "V •• blouse- cs w<|».í4 .t> "...t/ii ívfíi&r.- jtt.\'-) pongyola- !t>*i t 1 kelmékben a kapható 7 25—H t : üt czégnél Iniicy itn 1 - fíruiíi pUiti Gutenberg nyomda (Miliu éa üoldberger) NagykanixM, 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 23. 14. sxám. mmmmm társadalmi és közgazdasági napilap. ■Iftflxotésl árak i Helyben hákiioz hordva 1 hóra 60 f. Egye« arám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 hóm. 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazinczy- utexa L szám. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengery-ut 7. sxám. Telefon: Szerkesztőség I3Ö. Kiadóhivatal 41. Por és hamu vagyunk, mondja az iiás az emberre. Nagykanizsán ezt a levágott marhára is el lehet mondani. Ha nem hiszed nyájas olvasó, menj ki a piacra és nézd meg a mészárosok és hentesek portékáit, amint betakarja az utca pora. A. város u&yan megtiltotta a húsnak nyilt piaci árusítását már évekkel ezelőtt, de a bölcs minisztérium jónak látta ezt a városi határozatot megsemmisíteni. Minthogy azonban ez a miniszteri rendelet nem küld egyúttal egy bűvös mondást, amelynek elrebegésével a poros hus azonnal gusztusossá válik és elveszti kolerafélelemre inscenáló hatását, — mit tehetett a város egyebet, hozzálátott az ügynek más keretekben való rendezéséhez. Egyenlőre csak papiroson, de egészen rövid idői) belül kivihető tervezet alakjában. Arról van szó, hogy a város huscsar-nokot akar épiteni a piacra. Mivel a piac rendezése a jövő kialakulásának a kérdése és kár volna valamely szilárd építkezéssel a térrendezés dolgában megkötni magunkat, a huscsamokot fából építenék. Az előirányzott költségeket fedezik a helypénzek, amelyek magukat az árusokat sem terhelik meg különösebben, mert bár több helybért kell majd fizetniük, de megtakarítják az árunak a mindennapi ki- és beszállítási költségeit. Ilyen módon tehát kiadásuk sem lesz több, meg a munkájuk is kényelmesebb lesz. A tapasztalat azt mutatja, hogy maguk a husárusok szeretnék legjóbban, ha a huscsarnoki célokra szolgáló fa-barrak mielőbb elkészülne. Hogy pedig a város közönségének mennyivel jobb lesz, arról beszélhetne városunk orvosa, akinek gondjaira van bizva a piac ellenőrzése. A huscsarnok-ban jégszekrényt is lehet tartani, a mi a nyilt utcán a lehetetlenséggel határos. Az ideális végső megoldás tulajdonképen az volna, hogy az egész piacot fedél alá helyeztetnők. Egy nagyobb vásárcsarnok volna szükséges, amelyben mindenféle rendű és rangú áru menedéket találna a piaci por ellen, lobban lehetne itt védekezni a legyek ellen is, lehetne gondoskodni hűtőkről és betonozott padlóját könnyen lehetne tisztogatni. Ez azonban csak egy nagyon távoli jövőnek a zenéje s meg kell elégednünk azzal, — ha a csarnok-idea egy megbízható huscsarnok barrakban ölt testet. Ezzel a lépéssel is jelentékeny módon haladna előre a közélelmezés kérdése, amelynek mesgyéjén épp Kanizsán még rengeteg sok a tennivaló. Az Irotiolml é5 Művészeti kör felolvasásai. Az Irodalmi és Müvészéti Kör igazgató tanácsa tegnap gyűlélést tartott Horváth György fögimn. igazgató elnöklete alatt. Az igazgató tanács jókor igyekszik gondoskodni a szokásos felolvasásokról, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a Polgári Egylet terme a téli Időben mindenféle rendű és rangú estélyekre ugy le van foglalva, hogy a felolvasó délutánokat az egyesillet emiatt alig tarthatta meg. Most tehát lehetőleg már október végén fognak kezdődni a felolvasások, 3ml nem csekély dolog. Nem mintha elég arra való tehetség nem volna városunkban, hanem mert ez nem makaó vagy alsós vagy planc baccarat ahová özönlik a publikum. Sőt a felolvasások meghallgatására szánt időt attól a «¿Aga" élvezettől kell elszakítani. Így aztán megtörtént már, hogy vonzó nevQ felolvasók egy pár kivételes, nem modern embernek mondták el, amit nagy tudással és szorgalommal összeírtak. De a másik baj a helyiség kérdése. Mert ebben az intelligens városban nincs egy terem, ahol a kultura — kivéve a tánckulturát — bármely Időben hajlékra találna. A tegnapi igazgató tanácsi gyűlésen felvetődött az a gondolat, hogy a megvalósulás stádiumában levő városi könyvtárnak olyan olvasóterme legyen, mely esetről esetre felolvasó terem is lehessen. TflSszök, hogy erre annak Idején a város tekintettel lesz. Most pedig egyéb hiányában vagy újra a Polgári Egylet terme, vagy talán a Rozgonyl-utcai iskola tornaterme fog felolvasó terműí szolgálni. Sok támadás érte már az Irodalmi és Művészeti Kört de azért konstatáljuk, hogy évek hosszú sora óta egyedül az ö gondoskodásának köszönhetjük, hogy Nagykanizsán némi városias kulturéletet élhettünk; ezt az érdemét elvitatni nem lehet. A gyűlés elején dr. Neumann Ede szakosztályi elnök a részvét meleg hangján emlékezett meg néhai Horváth Qyörgyről, Horváth Qyörgy közszeretetben álló elnök édesapjának Keszthelyen történt elhunytáról. Az egyesület képviseletében dr. Neumann Ede és írmler József vettek részt a temetésen és a megboldogult ravatalára koszorút helyeztek. Az egyesület részvétét jegyzőkönyvbe foglalta, mit Horváth György elnök mély köszönettel fogadott. Bönm Emil távozásával a művészeti szakosztály elnöksége megüresedett, erre a tegnapi gyűlés egyhangúlag Laipczig Antal járás-birót választotta meg, — kinek müküdése elé nagy várakozással néz az egyesület. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a tagok díjmentesen látogathatják ez évben is a felolvasásokat. Méltányos is, hiszen ez a 200 fizető tag gondoskodik saját munkájával és pénzével, hogy városunkban a lélek is kapjon némi táplálékot. K. A meglopott segédtitkár. Kellemetlen meglepetés érte minap délelőtt hivatalában Dorcsák lenő kaposvári pénzügy-Igazgatósági segédtiikárt. Egy levélre volt szüksége, amelyet rendes nappali kabátjának zsebében őrzött, tárcájában. Fölkelt Íróasztala mellől, de ahogy % fogashoz ért, ahova a hivatalba érkezésekor kabátját fölakasztotta, nagy meglepetésére kabátját nem találta ott. Dorcsák a délelőtt folyamán többször kénytelen volt egyes aktákért más hivatalos helyi- légbe átmenni és Igy azt hitte, hogy kabátját valamelyik kollégája vitte el tréfából, nyitva hagyott szobájából. Mosolyogva nyitott be, de mindenütt munkába ¿Imélyedt, komoly arcok fogadták a segédtitkárt. Ezt aztán már Dor-csákot is komollyá tette, mert kiderült, hogv kabátját valaki a legkomolyabban ellopta.^ kabát belső zsebében volt a segédtitkár tárcája, ebben 80 korona készpénz, több fontos okmánya, levele és vasúti szabadjegye. Amikor híre ment, hogy tolvaj járt a pűnz-ügylgazgatóságon, egyszerre nagy riadalom támadt. Aznap volt hetivásár Kaposvárott, igen sok idegen ember fordult meg a hivatalban és igy bajos volt a tettest keresni. Maga Dorcsák is legalább egy órával a lopás elkövetése után födözte csak föl, hogy kabátja eltűnt Mindez nagyon megnehezítette a tolvaj keresését. A károsult segédtitkár a lopásról azonnal jelentést tett a rendörségnél, amely kexébe vette a nyomozást. A zálogháznál némi nyomra is akadtak, itt a déli órákban jelentkezett egy beteges külseiű lerongyolt ruháju csavargó, ki Dorcsák kabátját el akarta zálogosítani. A rendőrség később elfogott egy Németh Sándor nevű csavargót, akire az adott személyleírás ráillett, de Németh alibit igazolt és igy az igazi tettest még nem sikerűit kézrekerltenl. A nyomozás tovább folyik. HÍREK. Igen kellemes meglepetésben részesített bennünket laptársunk, a midőn a magas C-től leszállva egyszerre mély basszus hangon — békejobbot nyújt felénk. Kész örömmel fogadjuk el ezt a békejobbot tekintettel a közelgő engesztelő ünnepekre, csak ne kívánjuk egymásnak azt, amit — a másik kiván. Mi megígérjük, hogy vele vállvetve akarjuk komolyan szolgálni a közérdeket, de tisztán a közérdeket és nem a közérdek mezébe öltözött öncélt Ez volt a programmunk kezdettől fogva és nem a feltétlen harcz. Takarodót azért nem fuvunk, de azt a néhány szót: »Ez a küzdelem, arait most laptársunk kierőszakolt«, kell, hogy rectifikáljuk, mert ezt a néhány szót tükör előtt írhatta annak Írója s Igy önvádképen hangzik . . . Pont. Most pedig csak annyit, hogy Nagykanizsa kulturális életének fokmérője, hogy ime, bála istennek, már két napilapunk van. Minden ember, aki Nagykanizsát régóta szereti s szerelme nem mai keletű és nem is oly ideiglenes kalandféle, bizonyos büszkeséggel mondhatja már: Ime két napilapot birunk eltartani. Bárcsak már 3—4 napilapot volnánk képesek anyagi és szellemi táplálékkal ellátni I Hiszen az Is jellegzetes hőmérője kulturális lázunknak, hogy útszéli kritikusaink azok vannak bőven, minden Kanizsán Íródott betűt nagyító üveg alatt lekicsinyelnek, mert ók a Naie Fráje nívóján képzelik magukat, sokkal kevésbé tudnak pedig kávéházi nézetűknek Írásban kifejezést is adni. Most pedig mi is azzal fejezzük be elmélkedésünket : Pax nobis. x. 2.° oldal. * ZALAI HÍRLAP. a 1913. szeptember\'23. — Kitüntetet* tisztviselő. Horváth István városi adóhivatali ellenőrt a pénzügyminiszter elismerésével és 60 korona jutalomdijjal ttliTtettc ki ügy buzgóságát) a k jutalmazásául. Á helyettes polgármester ma tudatta a kitüntetett tisztviselővel a pénzügyminiszter elismerését. — Hymen. Schreiber Lajos rendőrségünk kitűnő detektivje és Tizedes Gizella urleány jegyet váltottak. Mindéi\' külön értesücs helyett. — Uj telefonvonal^Tihany zalavármegyei községben újonnan létesített batatonkömyékbell távbeszélő központ folyó hó 16-án megnyílt és egyúttal bevonatott a bettöldl helyközi forgalomba. A tihanyi távbeszélő központ állami és magántáviratokat is kezel. — Leégett gőzmalom. Kaposvárról jelentik nekünk, hogy tegnap délután a Hirsclimann féle gőzmalom — mely egyike n Dunántúl legnagyobb gőzmalmának — leégett. Három ólakor jelentették a tüzet Mire a tűzoltók pár pillanat múlva a malomhoz értek, az már teljesen lángokban állott Az ablakokat a tüz melege kitördelte, az igy és a tetőn támadt nyílásokon át kicsapott a tüz, mely körülfogta az egész épületet Tüztengerben állott a malom s a pusztulás szemléletét még rettenetesebbé tette a bedőlt gerendák, közfalak recsegése, ropogása. Körülbelül 50 waggonnyi búza esett a tüz áldozatául A tüzet este 9 órakor sikerült annyira lokalizálni, hogy veszedelemmel már nem fenyegetett. A tüzörség egész éjszaka a helyszínén maradt, nehogy kiújuljon a tüz, amely még 5—6 napip mindenesetre lappangani fog. A inalom 100,000 koronára volt biztosítva. — fl megkezdődött tánckurzus, amely Adorjánné Mayersberg Frlda vezetése mellett folyik a Kaszinóban, most már az első formalitásokon átesett, ugy, hogy most már kezdetét veszi a szorosan vett tánctanitás. Jelentkezni még mindig lehet a Kaszinóban. — Hírek a hivatalos lapbóL Az igazságügyminiszter Stiegelbauer József perlaki járás-birót saját kérelmére Temesvárra helyezte át. — Kráníc Kálmán felszentelt püspököt, a veszprémi székes káptalan énekes kanonokát egyházi érdemeinek elisnierésoül a Ferenc Józsefrend csillagos középkeresztjével tüntette ki a király. — Farkas Tibor dr. felsóbagodi ügyvédet, aki Nagykanizsán hosszabb ideig folytatott ügyvédi praxist, az igazságügymíníszter a monori kir. járásbírósághoz albirönak nevezte ki. önkéntesek állatni eltartása. Az uj véderőtörvények értelmében az önkénteseket ugy a gyalogságnál, mint a-lovasságnál az állam tartja el Az ezért fizetendő átalány összegről a honvédelmi miniszternek ma Zalavárme-gyéhez érkezett rendelete intézkedik, mely a következőképen szól: A saját költségükön szolgáló egy éves önkéntesek által fizetendő évi átalány összegek a folyó évi október 1-től kez-dódőleg ugy a közös hadseregnél, valamint a honvédségnél is a további intézkedésig a közös hadügyminiszterrel egyetértőleg a következőképen állapíttatnak meg: kincstári élelmezésért (beleértve a zsold) 334 korona, ruháért 121 korona, fegyverzetért és annak karbantartásáért 5 korona, legénységi felszerelésért 16 korona, kölcsönözött hátaslóért, beleértve az ellátást, vasalást, szolgálati pótdijat és esetleg gyógykezelési költségeket is, 702 korona, teljes ló-felszerelésért a lovasságnál 32, a tábori tüzérségnél 29 korona. — Oyorsirás- A helybeli főgimnázium Mar-kovics-Gyorsiróköre e héten tartotta alakuló gyűlését Papp János fógimn. tanár vezetésével. Az életképes egyesület, amely mult évi működésével ugy a szakkörök, mint a nagyközönség elismerését kivívta, ezidén is a gyorsírás művelését tűzte maga elé. A kör idei tisztikara a következő: Elnök : Kaufer Árpád VIU. o. t. Főjegyző: Székely Vilmos VII. o. t. A bírálóbizottság elnöke: Ehrenwald Ernő VIU,. o. t Jegyző Szabados István VII. o. t. Könyviáros Vlasits József VII. o. t. Pénztáros Báron Pál VIII. o. t, • \' 1 ~ Vernl8sage. A rozgonyi-utcal elemi iskolában ma nyilt meg Vastagh Gyula kép-kiállitása, melyen a város képviseletében dr. Sábján Gyula pofgármesterhelyettes jelent meg. A gazdag kiállítást nagy közönség nézte végig, ízléses elrendezésben vonultak cl előttünk a modern mngyar piktúra legjelesebbjei. Tavaszias, vidám volt a levegő, virító srinek derűs fénye sugározta bt a falakat. Komáromi Katz „* „Tüz meséí" c. képét, amely orszígoshirü, ittláttuk sok más gyönyörű képpel egyetemben. Koszkol aquareljeit, Innocent „uladys"-ét, Juszka modern, szélesecselkezelését. Ncográ-dynak könnyű, lehelletszerü tónusait elismeréssel nézte a közönség, míg a nőknek főleg Ralnerné Istvánffy Flóra macskái tetszettek. De minek soroljuk végig a képeket, hisz minden egyesről külön-külön meg kellene emlékezni. Örömmel tölt cl bennünket az a tudat, hogy a képeknek egy része itt fog maradni városunkban, meit a vásárlás élénken megindult, ugyanis az árak oly mérsékeltek, hogy szerényebb polgári családok is megengedhetik maguknak a vásárlást. — Sáfrány Károly nyitotta meg a vásárlást, a ki sietett a maga képeit kiválasztani, nehogy elvigyék a néki tetszőket. A kiállítás e hónap végéig lesz nyitva délelőtt 9—l-ig és délután 2—6-ig. — Cselédjutalmazás. Gróf Festetics Jenő Csáktornyái uradalmának kisszabadkai kerületében lélekemelő ünnepség közt adták át a föld-mi velésügyi miniszter 100 koronás «jutalmát Kntánovics Mártonnak, ki félszázadot meghaladó idő óta híven szolgálja urát. — Nem mérgezték meg a fiatal Tagányl Sándort. (Saját tudósítónktól). — Hetekkel ezelőtt teljesen váratlanul, alig három napi betegeskedés után meghalt Tagányi Sándor dr. országgyűlési képviselő és Sulkovszky Ida lier-cegnö gyermeke, a tizenhároméves Tagányi Sándorka. A fiu apjának pankotai uradalmán tartózkodott s ott érte utol a korai halál. Az. orvosok véleménye szerint veselob és ebből eredő szivelgyengülés okozta a mintegy harminc milliós vavyon örökösének hirtelen jött halálát. Tekintettel arra az óHási vagyonia, amely a\' fiatal Tagányi Sándorra várt és szüleinek családi körülményeire, azt kezdték suttogni, hogy a kis nábobot megmérgezték. Az elterjedt híreit, amelyek bejárták a lapokat is, eljutottak Tagányi Sándor dr. füleihez is s hogy megnyugtassa önmagát a gyermek váratlan halálának okára nézve, arra kérte az aradi kir. ügyészséget, hogy rendelje el a vizsgálatot. Az ügyészség el is rendelte a kis Tagányi Sándor felboncolását s a belső részeket felküldötték Felletár Emil dr. országos fővegyészhez vegyvizsgálat végett. Lapunk fővárosi tudósítója ma a következő pozitív választ kapta Felletár Emil dr. fővegyésztől: — Tegnap fejeztem be Tagányi Sándor belső részeinek vegyvízsgálatát s így ma már szívesen állok rendelkezésére. A vegyvizsgálat megállapította, hogy a belső részekben semmiféle méreg nincsen, igy sem akaratlanul, sem pedig erőszakos uton nem történt mérgezés. A véleményemet különben hivatalos uton holnap megküldöm az ügyészségnek. — Igy azok a hírek, amelyek Tagányi Sándorka megmérgezéséről szólnak, alaptalanoknak bizonyultak s a fő-vegyész vizsgálata alapján az ügyészség bizonyára megszünteti a további, nyomozást — Lépések a vízvezeték felé- A város tegnap megkötötte a szerződést Zsigmondy Béla budapesti vállalkozó mérnökkel, aki a vízvezeték számára próba-kutfurásokat fog végezni. — rtz esküdtszék reformjer (Budapest, szept. 23.) Illetékes helyről ma szivárgott ki az esküdtszék reformjának programmja. E szerint a jövőben elmarad az elnöki rezümc, az esküdtek, midőn visszavovulnak,- nem választanak főnököt, hanem a törvényszéki tárgyalás elnöke veszi át az esküdtfónök szerepét, és részt vesz az esküdtek tanácskozásában is. — Hirtelen bálát. Sümegről Jelentik, hogy Horváth Pál odavaló 60 éves földinives f. hó 17-én este ballagott hazafelé a mezőről a tapolcai országúton. A város végén hirtelen összeesett. Másnap hajnalban bukkantak rá hullájára. k Agyszélütés ölte meg. — Rótb László nyomában. Négy hete • már, hogy Rótlh László tabi pékmester Abbáziában nyomtalanul eltűnt. Azóta ez a rejtély megoldatlanul vergődik. Rendőrhalóságok, nyomozók, a család megbízottai hajszoltak utána, azonban még azt se tudták/- meg, hogy a fiatal férj merre fordult, amikor a penzió utolsó lépcsőfokáról leszállott. Az első föltevés az volt, hogy Róth Amerikába ment. Ez a föltevés azonban hamar megdőlt. Hamburgból azokon a napokon nem ment hajó, a követ-kéző napokban pedig már figyelték az utasokat. Fiúméból pedig éppen egy nappal előbb, vasárnap indult el a „Saxonia". Ezt tehát már lekéste. Legutóbb a „Világ" foglalkozik a tabi pékmester esetével. A riporter kiszámított ügyességgel, programszerűen végezte a nyomozást s annak eredményeként az a valószínűség sőt majdnem bizonyosság jelentkezik, hogy Rdth László mégis a „Saxonia" nevű Cunard /íajón New-Yorkba utazott. A „Saxonia" ugyanis vasárnap indult cl Fiuméből és hétlőn Triesztbe ért. Onnan csak szerdán ment tovább. Ha tehát hétfőn délben Róth László a fiumei gyorssal Triesztbe utazott, a „Saxoniá"-át még elérhette. Erre szikratávíróval távirat ment a „Saxoniá"-ra. Nemsokára megjött a válasz. Az utasok között tényleg van egy, akire a Róth Lászlóról adott személyleírás ráillik. Róth László tehát tényleg a „Saxoniá"-n ment. Közben pedig a hajó megérkezett New-Yorkba. A Róth Lászlónak gyanusitott embert azonban nem lehetett föltartóztatni, mert ellene följe-leitt* nem volt. Igy Róth László kiszállhatott Üev^"\' New-Yorkban. A továbbiakban tehát itt kell felvenni a nyomozás fonalát. OI99WM atM • «tiirtn Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát uri házakhoz. Elsőrendű test- és \' gyermek-massage! Báron Isqím Zrínyi Míklés-s. Sí Ai Rajz- és festő iskola Nagykanizsán. Örömmel regisztráltuk mindig azokat az eseményeket, amelyek városunk kultúráját viszik előbbre. Amidőn egy ui festőiskola leendő megnyitásáról számolunk be, fokozódik ezen örömünk nzért, mert Faiagó Marcit, a jónevü festőt látjuk az előtérben, aki városunkhoz tartozik, földink. Faragó különben ügyes pedagógus, — Rippl Rónai József a nagyhírű estő pl. csodálkozva kérdi Faragótól, hogyan ehet az hogy az ő tanitványai két-három hét múlva fejeket tudnak festeni. ■it v Az ul festőiskolába előreláthatólag nemcsak azok fognak járni, „ akik festők és festóuők akarnak lenni, és csendéletet, tájképet, figurális dolgokat akarnak festeni tanulni, meH képekhez tulajdonképen csak az éri, aki gyakorlatilag van képezve. S mivel ma minden Intelligens embertől megkövetelik, hogy értsen a művészetekhez, előreláthatólag az intelligenciának kedvelt helye lesz Faragó Marci festőiskolája, amelyre egy levelezőlapon lehet jelentkezni, a festő nevére, Kórház-utca 5. szám alá címezve. A piachoz bűzei feKvO 4 u] 3 szotiifs KaKűs eladó Clm a kiadóban. ! >• 001-4 Schwarz Dezső Megnyílt Uj rövidáru üzlet! ím ■ Megnyílt! Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Cspngerf-ut 5. szám alatt egy teljesen újonnan berendezett rövidáru, uri- ée nől dlvat, NatrvkanÍ7Sa Csentferv tíf\' J*ték és díszműáru üzletet nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim szabott i.VHSjrnqui^o«» áraimmal incg fogom győződtetní az igen tisztelt közönséget\' a legszolidabb kiszolgálásról Vidéki rendeléseket pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. \\ 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az albániából érkezó hirck kedvét szegték a spekulációnak. Az árutőzsdén a kedvező időjárás folytán lanyha volt az Üzletmenet. . Aj érUklöiídén. Magyar k»roii«lárad*k 81.21, 0«ztrik HIÚI «27 50 Magyar hitel 824.26, Kereskedelmi bank 3735, Magyar kank Ml. , Salgótarjáni 766.—, Rlmamurányl 696.—. KözuU vaepálya 634.50, Budapeetl vároil vaeut — A gabena-tOzade árfolyamai : Ruia októberre 10.63, Buza áprlllera 11.80, Rota tktóberre 8 14. Tea^erl szeptemberre 8.83. Teagerl májusra 7.63. Zab októberre 7 91. A kolera. Budapest, szept. 23. A belügyminisztérium közlése szerint Budapesten 2, a bácsbodrogvármegyei Óbccsén 4, a temesvármegyei Delibláton 2, a a krassóször^nymegyei Néramogyoróson 2, Néramezón 1, az ungmegyei Kistégláson 1, Nagyráton 1, á beregtnegyei Oroszvégen 7, Porhalrnon 1, Szarvaskuton 1, Tárpán 1, Várpalánkán 2, Vezérszálláson 1, a pestvármegyei Ráckevén. 1, Hidegkuton 1 és végül Kolozsváron szintén 1 koleramegbetegedés fordult elő. Konrád távozása. Magas katonai körökből Konrád vezérkari főfelügyelő távozása okaként a következő magyarázatot adják: Konrád katonai minőségben mindig függetlenségre törekedett. Ezzel szemben a trónörökös felhatalmazást kapott az utolsó hadgyakorlaton önálló intézkedésre és a trónörökös élt is e jogával. A souverénitásában megbántott vezérkari főfelügyelő ezért mondott le. Halálos közlekedési katasztrófa a fővárosban. Budapest, szept. 23. Ma délelőtt a Hungária-uton haladó vasúti keresztezésen* nyitott sorompón haladt át az egyik tetőterraszos omnibuszkocsi. Egv tolató személyvonat mozdonya nekiszaladt a kocsinak és azt darabokra törte. Csiba Antal kocsis a magas ülésről repült a sinek közé, ahol koponyacsonttörés következtében a helyszínen meghalt. Halálra zúzódott kiville még egy leány, akinek személyazonosságát megállapítani nem sikerült. Hét utasa volt még a kocsinak, akiket súlyos sebesülésekkel szállítottak a mentők a Bethesda kórházba. Vasúti karambol Angliában. London, szept. 23. A Ncw-Long-Islandi vasút ma hajnalban beleszaladt egy tengeri fürdő \'vasutjába, szerencsié mindkettő acélból volt, s igy 3 halott és 40 sebesült esett csak áldozatul. A nyugtalan Balkán. Belgrád, szept. 23. Skutariból érkezett utasok) hozzák hírül, hogy az albán-szerb határon ujabb véres összeütközések voltak, melyben az albánok közül kétszázan, a szerbek közül harmincketten sebesültek meg. Belgrád, szept. 23. Sikerült az albánokat pozíciójukból kiverni. 174 albán és 42 szerb katona sebesült meg. ( Durazzo, szept 23. Essad pasa köztársasággá •akarja Albániát kikiáltani, amelynek elnöke ö lenne. Bécs, szept. 23. Essad pasa uj kormányt kér Albánia számára a Monarchiától. — A szerb külügyminiszter jegyzéket nyújtott át Bercht-holönak ai albán határforrongásnak kérdésé-jibep. Berchthold ma délelőtt ¡referált őfelsége előtt. Belgrád, szept. 23. Az albán határra nyolc gyalogezredet küldtek, tehát valóságos háboru méreteit kezdi felvenni a határsurlódás. I Urán ia Színház. Ma kedden, szeptember 23-án Báró kisasszony francia vígjáték 3 telonás. Max Undertől. És a gazdag kisérő mflsor, mely a tegnapi bemutatáskora közönség tetszését megnyerte Szardán, szeptember 24-én A ülrúsúruj leány C. de Morlhon. És a gazdag kisérő műsor Eladó ház. Klskomáromban a Fő-téren egy v egy jóforgalrau lakatos -műhely teljes berendezéssel együtt haláleset miatt eladó. ——- Esetleg 3 gyakorlott tanonc szabadulásig átvehető. BíueMet özv. Berecz istoúnnéndl KlSkOffldrombaQ tudhatni meg. í Uranus mozsöfényképszlnház Szarvas szálloda volt Edison színház Szept. 24. és 25-én Szerda, csütörtök Kedélyes város, humoros. 7 7 7 amorlkai dráma 1 fölvonásban. Erdal hangulatok, színes term. felv. A rettenetes morfium leány csábító a rendőrségen hatásos bünügyi dráma 4 felvonásban. Pali konkurál a tyúkokkal, humoros Elismert kitűnő zenekíséret I SU ------- , ■Ú Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. m\' t • \' f \'\' \' Szerkesztők: , , - Kanizsa István és Keleti Armaod. Nagykanizsa Alafittititt 1I7Í. Női felöltők, kostüm-, ruha- és blous-kelme újdonságok nagy választékban raktárra érkeztek. ízfinyes, füíSöny, és szőrme-áruhban dús uúlasztek. Eljőrnnsu gyúr kész női fehérnemű kelensyesyü]-teménye bemutatás vésett állandóan raktáron. Mindennemű udszonárukban nasy diuiif úrulntza Főtér x Nagykanizsa t Főtér DiuatKfilönlegAk kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben JP2LU Mérsékelt ¿rak! Legnagyobb választék! Bői fehérnemDek olcsón kerülnek elúdfisra. Zalayúrmejye leínasyoDb poKrócz-raKtára. ) oooooooooo ooooooo c* Szuhnay Lajos Nagybanlzso József fóherceg-ut 28. szám ri ö-u ititftu is lillilUi». latsa. mHtia ii tiU|Ttml|itiM vállalit. — Hltíea nedvu kelyUévet lúmú luufc LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zal.iinegyo egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: építést szakba vágó összes nBHkálataliat Készítek vasbeton sírboltokat >00000000 oooooooot Perlsz Vilmos Rádium vászon mmm\\ > \' * * Nagykanizsa, Kazincy-u.á. jó fehérneműre van szüksége, ugy tegyen kísérletet I no Rádium-Vászon Vállalatnál 15 3MJ hol vászon-árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalteritöt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben ne adjon ki addig hasonló cikkekért mlg fenti cégnél meg nem kísérelte, mert ez által magának -•»i, 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. aki W Balaton Testvérek i legrégibb és Icgnasvű.^b llsztkereskedők Nagykanizsán. » »14 Egyedül csak náluk kapható olcsón a világhírű Bánáti búzaliszt I mindenki tudjál £ fiÉ>ÉÉ>É>ÉÉri»»ÉÉɻɻÉ>*>AH<l<l»ÉÉét Milfényi cipő = a legalagánaabb! ===== , Saját gyártmáiiyu és amerikai cipők óriási ; ^ | választékban vannak raktáron. [fi iskolaclpBk oltsd urakon, d Mérték után készitűnk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipókét. Teljes tisztelettel Míltényí Sándor és Fia Nagykanizsa, Föut, a város palotájában Arjegyzékst Ügyen ét báraaatv*. 21 »-14 fféptakarékp^nztár Részvénytársaság - NAGYKANIZSÁN. - Tefleien befizetett alaptőke 1,300.000 kor.. Tartalék »kék 100.000 korona Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-szózolÉKos Romaira A kamatadót az Intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmondási dl] nem számíttatik. VAltó-leszámitoIás, törlesztéses- és egyszeri! elzálogkölcsönök, folyószámla- és lombard-iltelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. Az Intézet szerződéses társa a Magyar arszágos központi Mpénztír saját tökél 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfeleinek a legnagyobb előnyüket nyújthatja. a 12-« 1 Steril József Nagykanizsán «— KíJMDtl szálloda épületében. — Megérkeztek a legújabb divatú őszls és téli női- és leánygyermek-kabátok, kész kosztümOk, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! n *-u Vidékre küldök választékot! J Frank József, Haankanlzsa, Eötvös-tér 2. n- _wl*xerfcováo» te aérlf kiazttd. Értesítés I Ttsxteteltcl értesítem, hogy »érlegkésrtt« aiihelye-met házteboutás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben Vagyok, hogy hozzám javításba küldött Mérlegeket 2-3 nap alatt hitelesíttetve telelisséggel visszaszállítok. :: Elvállalok sierkoviotárnk és a hitelesíttetési törvénynek megtelelő aj Mérlegek készítését, továbbá fra-mofon, varrógép is kerékpár Javításokat Jótállás Mellett. — További szíves mcgbliását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 23 a i3 Fruk Jéuif iltuitiváu b aérkfitoUI. Tlll Uf! iriiiHa ti ZUiaini ttd UiiltfUtl BérUiUuíWi. Tűzifa o iesiobt minőséiben kapható cégnél Nagykanizsán, Arany János-utca Z. Telefon 280. szám.*, 20&-14 Stampf Zsigmond fűszer- és csemege-kereskedése \' tlasykanlzsa n Főtér a Bazár-épületbe n 3i »-12 | Ujpnott Bodesa •■»■iwnwassssss—s—s—— Csoflnjjép bútorokat, tOSMhet fa szönyeseket vegyen somosul Ede kárpitos 34 28-14 batorralLtárában Mm-toi 1. Vánwbáx palota. - 1913. szeptember 12. Barta Alfréd női és férfi divatára DzJct Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és Így igen tisztelt rvevölm igényelt minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, ( i • mindenféle ruhadiszitések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves támogatását „ kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. 30 »-12 Schwarz és gyarmatáru nagykaraakadéa — NAGYKANIZSA— i , , * A ».Trappista páterek" u»w csokoládé és kakaógyárának és a >• „Ch iozza" rizskeményitő vezérképviselete. M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája Kostüm-, blousc- és \' * s . pongyola- kelmékben a kapható r 7 20—12 czégnét : * Kulicy iUi 1 n - límta JÉ*. i\'Í\\ Outenberg nyomda (Mlln* és Üoldberger) Nagykanizsa. 1. évfolyam, r ; * Nagykanizsa, 1013. szeptember 24 15. szám* társadalmi és közgazdasági napilap. ■löflzrtésl árak t Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 f. Egyes szám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint. Lapvezér: Dr. HAJDÚ QYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 8. szám. Kiadóhivatal: Outenbcrg-nyomdn Csengery-ut 7. szAai. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Tömeggyilkosság hire volt szenzációja a tegnapi napnak, amint mi is megírtuk, három halálbábára ezerháromszáz magzat elpusztítását bizonyítja a hatóság, Az anyákra is, a bábákra Is rá fog nehezedni a törvény sújtó keze, de ez nem fog változtatni azon, hogy ezerháromszáz magyar állampolgárral kevesebb van. Ez a súlyos szám egyetlen városból került ki és kétségbeesésre ad okot, ha elgondoljuk, hogy Békésgyula nem az egyetlen városa az országnak, ahol az elvetélés fénykorát éli. Állapítsuk meg mindenekelőtt, hogy a szóban forgó társadalmi kortünet: kórtünet. Gazdasági és ferde morális viszonyainkban rejlik a csirája s hiába büntetjük meg az anyát, aki terhétől menekszik, a bábaasszonyt, aki segédkezet nyújt, nem szüntethetjük meg az okot. Nem büntethetjük meg a társadalmat, pedig ő a felbujtó, amely a maga polgári moráljával különbséget tesz anya és anya között, aszerint, hogy az a törvényes házasság jól-rosszul összefoltozott kereteiből került-e ki, vagy sem. Ez az erköl-csösködő erkölcstelenség, amely nem azt keresi, hogy a természetben mindent átható termékenység szent tüzének oltáráról való szerelemnek gyümölcse legyen az utód, hanem farizeus szemforgatással csak a házasság törvényességét vagy törvénytelenségét kutatja, nem törődik azzal, hogy a szent házasság leple alatt gyakran vaskos üzleti könyvek számadatai találják meg egymás consonantiáját. Ez a gyulai megesett lányok bűncselekményének szégyenfoltja inkább a társadalom szégyene kell, hogy legyen, amiért hazug moralitásával bűnbe taszit. A másik momentum, amely a tömeggyilkolás okára fényt dérit: gazdasági jellegű. A kis jövedelmű családban indokolt a gyermekektől való félelem. A gyermek az első másfél évtizedben csak pasz-szivái jelent a család mérlegében s igy a szegény embernek a gyermekektől való irtózását csak az tudja elitélni, aki nem élte még át a mindennapi kenyér megszerezni nemtudásának keserveit. Egy cinikus francia iró mondja, hogy ha azokat az anyákat, akik szegénységük miatt vetélik el magzatjukat, megbüntetik, akkor csak azért lehet őket felelősségre vonni, amiért nem előzték meg a modern hygienia vívmányával az utódot. Mi még a felelősségre vonás ezen momentumát is elejtjük, mert hiszen az anya a fogantatás pillanatakor még blzhatik abban, hogy el fogja tarthatni gyermekét. De a francia írónak öntudatlanul is sok híve van Magyarországon, ahol nincs az országnak olyan része, amelyet ki ne kezdene az egyke-rendszer. Csupán a társadalom gazdasági helyzetének javulása és az álprüdéria ledo- rongolása fog segíteni ezeken az állapotokon. A bűntett erkölcsi súlyával nem lehet hatni, hiszen jogászok vitatkoznak afölött, hogy egyáltalában büntett-e egy meg nem lévő ember elpusztítása. A magzat jogrendünk szerint nem személy s csupán nemzetgazdasági szempontból fakadó célzatosság az, amely a jogrendet arra birja, hogy az elvetélést bűntettként kezelje. Annyi azonban bizonyos, hogy a független jogi szempontok szerint: akár bűntett a magzatelhajtás, akár nem, a jogrend nem büntetheti azt meg, csak a társadalom morális és pydasági átalakulása javíthat a helyzeten. Kenyórharc. Egy öreg asszony árult a postaépület előtt hosszú évek során. Hlvséges kronoinéterje volt az évnek, tavasszal piros cseresznye mosolygott a kosarából, nyáron alma, — ilyenkor késői körtét és szőlőt kínál, télen meg a gesztenye-sütő fölött melengeti fázós kezeit. Megszoktuk ott, a posta előtt az anyókát, amint szeretetteljes »tessék kérem"-mcl becsomagolta egy szelet papirosba a portékát. Egy szép napon aztán megjelent egy pirospozsgás formás menyecske az anyóka mellett, s ügyet sem vetve rá kirakta szépen a maga kosarait melléje. Az anyóka megszeppent, hogy már mostan ha kettejük árulják a portékát, aligha gyül össze a mindennapi kenyérre való. Szólni azonban nem mert, csak a jó istenre bizta a dolgát. Az emberek, akik arra jártak mégis csak hozzájöttek, mert megszokták már az anyókát és úgyszólván észre sem vették a másikat mellette. Erre azután másnap már nem magányosan jött a fiatal menyecske. Kardos rendőr lépkedett az oldala mellett és odaszólt az anyókának : — Maga öreganyám álljon odább, abba a szomszéd utcába ott ni arra a helyre, ne rontsák egymás boltját I Szegény anyóka hiába mondta, hogy ez az ő régi megszokott helye, a rendőr nem osztott neki igazságot. Mit volt mit tenni, vette szomorúan a cók-mókját és elballagott a kijelölt helyre. Ott fázva, vacogva meghúzódott, mert süvített az északi szél és port hintett könnyező öreg szemébe, aztán meg esőre vált az idő s a védetlen helyen ott ázott-fázott. Fojtogatta a torkát az igazságtalanság, amely öreg napjaira vele megesett, végre is hangos zokogásban tört ki. Közben lejöttek a postások, postatisztviselők, a régi kuncsaftok, de uj perszónát találtak a szokott helyen. Kérdezősködtek, hogy hol az anyóka, igy aztán kiderült, hogy ott siratja az elveszett if^zságot a szomszéd utcában. Meg is találták ott, egészen összetörve a rá nézve súlyos csapástól. összetanácskoztak a tisztviselők, hogy mit tegyenek. Hamarosan meg Is állapodtak. Telefonáltak Deák Péter rendőrfőkapitány lakására, hogy igazitsa helyre, amiben a közlegény hibázni talált. A főkapitány nem volt otthon, hanem meghallgatta a panaszt az ő jóságos felesége, — és másnap már újra ott volt az anyóka a maga megszokott helyén. íme a kisemberek ügye-baja, irigysége, megélhetési küzdelmei, mind ugyanaz, ami a közép és felsőosztályé, csakhogy primitív arányokban. De ki hozza rendbe a mi dolgainkat ? Az elegáns kalandor. Pécsről jelentik: Tegnap délután egy elegánsan öltözött fiatalember hajtatott a Nádorszálló elé. A bakról egy vadonatúj sárga bőröndöt emeltetett le. Vadonatúj fekete ruhában feszitett jó maga is. A 31. sz. szobában szállt meg és a jelentkezési lapra ezt irta: Szabó József gazdatiszt, Laskafalu. A fiatalember az éjszaka folyamán megfordult majd mindegyik kávéházban és mindenütt feltűnést keltett gavalléros költekezésével. Feltűnő viselkedése szemet szúrt a rendőrségnek is. Ma azután, a kora esti órákban egy rendőrbiztos bekopogtatott a 31. sz. szoba ajtaján és Igazolásra szólította fel a fiatalembert. Az állítólagos gazdatiszt zavartan hebegett: semmiféle Igazoló okmányt sem tudott felmutatni. Hebcgw Kíírestc a szavakat: — Színházba akarok menni ma este, már meg is rendeltem a kocsit. Előzőleg még megvacsorálok, azután pedig nyomban felkeresem a testvérbátyámat, aki Pécsett lakik és majd igazolni fog. Eg/ óra múlva ott leszünk a rendőrségen, addig csak méltóztassék biztos ur egész nyugodtan hazafáradni. A rendőrblztos egész nyugodt maradt, de nem távozott. Qyanuja közben csak még inkább megerősödött, amikor bepillantott a vadonatúj sárga börönd belsejébe, ahol viseltes ruhadarabokat fedezett fel. Most már határozottan felszólította, hogy kövesse a rendörségre. Az ál-Szabó kénytelen-kelletlen követte. Ahogy azonban az utca sarkához értek, a fiatalember magasra tartva elegáns ébenfabotját, elugrott kisérője mellől és rohanva vetette magát bele az esti korzó közönségébe. A rendőrblztos abban a pillanatban kardott rántott és utána vetette magát, harsány hangon kiáltozva : — Fogják cl! Fogiák el I A közönség körében azonban nem igen akadt, aki utiaba állt volna a menekülő fiatalembernek. Az ál-Szabó pedig csak rohant előre. Vagy öt asszonyt is fellökött már amikor mégis akadt egy kardos asszony, aki megkapta a kezét jó férfiasan, megmarkolta a fiatalember iobb karját, ugy hogy ruhája rögtön kiszakadt a hóna alatt. A fiatalember ébenfabotjával végigvágott rajta, ugy hogy az asszony kénytelen volt elengedni. Azután rohant tovább a szökevény. A következő pillanatban azonban már egy férfi lökte meg, ugy hogy felbukott. Addigra már a rendőrök Is odaértek és vitték be a városházára. Itt azután hamarosan bebizonyosodott, hogy a rendőrség gyanúja alapos volt. A fiatalembernél 366 korona készpénzt és egy munkakönyvet találtak, amely ilj. Szadii János siklósi születésü 19 éves kőmivessegéd nevére volt kiállítva. Szadii ezután a következő vallomást tette: A szeretője Eszéken egy szállodában van alkalmazva. Tegnap elment a leány meglátogatására és olt besurrant az egyik szobába, ahonnan több értékes ékszert lopott el. Az ékszereket még Eszéken elzálogosította. A zálogjegy tanúsága szerint 650 koronát kapott. Ebből vásárolta az uj ruhát, ax uj böröndöt, a hiányzó összeget pedig elköltötte. A rendőrség a sikeres fogást még az este megtáviratozta Eszékre, Szadii János pedig legnagyobb sajn&( iára nem nézhette már végig a színházban a Cigányprímás előadását, mert a rendőri fogda egyik barátságos szobája látta vendégül. Vly • Tfliriadalom az Erzsóbei-térenr Hangos alarm verte fel a város csendjét tegnap este kilenc óra tájban. A tűzoltók száguldó kocsijainak nyomán nagy embertömeg verödött az Erzsébet-tér 4. sz. ház elő\'t és annak udvarán, a Beck Henrik cég raktárai előtt. , ~ ~ Mire a tűzoltók megérkeztek, már elfojtották volt a tüzet és a tűzoltóság csupán arra szorítkozott, hogy a tüz esetleges klujulása ellen az óvintézkedéseket megtegye. A vizsgálat megállapította, hogy a tüz az üveg ballonok szalmaburkolatában keletkezett és ecetsav felrobbanása folytán terjedt el. Az energikus házmester gyors közbelépése akadályozta meg a tűz tovaterjedéséi A kár, — melyet inkább az oltás okozott, mint a tüz — biztosítás révén megtérül. HÍREK. A törvény meg a paraszt. Egyik közeli város törvényszékén hallgattuk végig a következő feijegyzésre méltó epizódot. Az elnök felállott és kihirdette az Ítéletet: — Őfelsége a király nevében 1 Nagy András földmives bűnösnek mondatik ki a büntetőtörvénykönyv szakaszaiba ütkö/ö hatóság elleni erőszak bűntettében, valamint ugyanannak szakaszaiba ütköző hatóság elleni bűntettében, valamint ugyannak szakaszaiba ütköző súlyos testi sértés bűntettében és ezért tekintettel a fenforgó anyagi bűnhalmazatra s figyelembe véve egyszersmind a büntetlen előéletében és azon körülményben mutatkozó enyhítő okokat, hogy a rendőrt önvédelemből ütötte meg s hogy a hatósági ember eljárásában inzultust látott, reá a büntető törvénykönyvnek az enyhítő szakaszainak figyelembe vételével össz-bantetésQl három hónapi fogház rovalik. Elítéltetik ezenfelül politikai jogainak felfüggesztésére és\'az okozott 143 korona 26 íillérnyi költségek megtérítésére. — Megértetie, Nagy András ? — Nem én, instálom. — Mit nem ért benne? — Nem veszi be a fejem a sok törvényt, meg hogy ilyen halmazat, meg olyan halmazat, meg hogy ide ütközik, meg amoda ütközik. Itt az ügyvéd ur. Annak hitlam ide. A magam szegény eszével arra szavazok, hogy igen sok a törvény, azért nem tud hozzá a paraszt. Külön a rendőrnek, külön nekem, külön az urnák. Ha én király volnék, csak egyet Írnék, hogy nem kell agyarkodni egyiknek a másikra. Ebben minden benne volna, nem is volna cifra, megértené mindenki, ha már ugy hozná a sora, hogy ide álljon szemre. — Nem azt mondtam, hogy egy óra hosszat prezsmitáljon kend, hanem, hogy leleljen; megértette, vagy nem? — Nem én, kérem alázatosan. — Elfogott lótolvaj. A csendőrség tegnap elfogta Schönauer Hermann megrögrögzött ló-tolvajt, aki ilyen bűntettért már hat évet töltött fogházban. Amint kiszabadult, első dolga az volt, hogy Keszthelyen két lovat lopott. Az egyiket ugyanott eladta, a másikkal Kanizsára szökött. A Rózsa-szállodában szállt meg Lázár Qéza bűntársával. Rajtukülöttek és elfogták őket. — fi Tánckurzusra még mindig lehet jelentkezni a kaszinóban. — öngyilkos matróna. Kilencven éves kaposvári asszony vetett véget életének ma hajnalban. Egyed ímréné szül. Harsányi Apollónia tegnap hajnalban háza udvarán beleugrott egy kútba és mire cselekedetét észrevették, már nem volt benue élet. — Megszökött a fogházból. Máté Antal szigetvári illetőségű 21 éves cipészsegéd, kl Budapesten elkövetett betöréses-lopás miatt a soproni fegyházbait volt elzárva. Amint kiszabadult, a föszotgabiróság megkeresése alapján Sopronból Szigetvárra vitték soroztatása végett. Azonban éjjel a zárka vasrácsát kifeszítette s az útjában álló ajtót, szintén feltörte és megszökött. Most mindenfelé keresik. — Gyermekek tolvajszövetkezete. A kaposvári törvényszék ; gyermekbirősága előtt tegnap egy három tagu banda állott, melynek tagjai Dörei Gyula 17 éves lakitoslnas, Kro-kocsek Andor 18 ével asztaloslnas és Gizler Vilmos 16 éves bádogosinas voltak. A gyerek-emberek ez év julius havában rablóbandát alakítottak, melynek Dörei Gyula volt a vezére. A gyermekekből álló rablóbanda Valósággal veszélyeztette Nagybajom község lakosságának vagyoni biztonságát. Két hónapon át garázdálkodtak, míg azután augusztus hónap végén kézrekerültek. A nagybajomi csendőrök fogták el őket. A banda tagjai el akartak menekülni, sőt az egyik a kútba is akart ugrani. A csendőrök az elzüllött gyermekeket átadták a kir. ügyészségnek, mely tegnap állította őket a bíróság elé. A tárgyaláson mind a hárman töredelmesen beismerték bűneiket. Az ügyészség csak négy rendbeli lopás miatt vádolta őket, ami azonban nem azt jelenti, hogy több bűn-cselekvényt nem követtek volna el. Egyesek nem kívánták a rablóbanda megbüntetését és igy az ügyész is elejtette ezeket a vádakat. A bíróság a rablóbanda tagjait bűnösnek találta és Dörei Oyulát — tekintettel büntetett előéletére — 3 hónapi fogházra, Krokocsek Andort próbabocsájtásra, Gizler Vilmost pedig javító-nevelésre ítélte a bíróság. Nyilttér rovat alatt reflektált dr. Villányi Henrik ur cikkére tegnap egy dr. Tamás-párti, egyébként névtelen, de mindenesetre elfogult ur s kifogást emelt egy dr. Tamás János ügyvéd úrhoz intézett levél ellen s azt kortesfogásnak s közelebbi jelzővel ellátva nem szalonképes kortesfogásnak minősítette. Két kérdés képezi elbírálás tárKyát: első kérdés, vájjon kortcsfogás-e vagy sem ezen levél elküldése és ha korteffogás, második kérdés: szalonképes-e vagy sem ? Mindkét kérdés attól függ, micsoda inditó oka volt a levél elküldésének és kinek eszméje volt. A levél megírása és egész tartalma Nagykanizsa VI—VII. kerülete városi képviselőinek önérzetes elhatározása és munkája volt, húszan aláírták, négyen utólag azonosították magukat, — erre pedig Inditó okul az szolgált, hogy dr. Tamás János ügyvéd ur, aki első polgár-mester-jelölti megnyilatkozásakor határozottan kijelentette, hogy bár mindig függetlenségi párti ember volt, t polgármesteri jelöltetésével kapcsolatban tudja kötelességét, ö semmiféle pártnak szolgálalába nem áll és dacára ezen épen a Zala hasábjain hirdetett álláspontjára, — kís-k.musai városi képviselőkkel azon álűrűgy alatt kívánt a polgármesterjelöltség kérdésében érintkezést keresni, hogy Bosnyák Qéza ur országgyűlési képviselőnk beszámolóiát kívánja velők megbeszélni, de a beszélgetés fonala csakhamar a polgármester jelöltség terére tévedt s ez képezte annak tulajdonképeni tárgyát, aminthogy beszámoló tartásának sem szükségessége nem merült fel, sem Ilyen előkészítésére megbízást nem kapott. Ez volt az egyik Indoka annak, hogy a kiskanizsal városi képviselők pártkülönbségre való tekintet nélkül a levélben megírt álláspontot foglalták el. amely álláspontot Kalovics József városi tanácsos ur fejteit ki az összes megjelentek előtt s minthogy dr. Tamás János ügyvéd ur ezen kortesfogá-sával ellentétbe helyezkedett önmagával és egész polgármcster-jelöltí álláspontjával,fogadni nem kívánták, de nem találják a város érdekében állónak és egyenesen a sikeres együttműködés lehetetlenségét látják abban, ha a három év óta sikeresen működő, a közigazgatásban begyakorolt, a város minden legapróbb ügyeiben már születésénél fogva ismerős, járatos és a közgyűlés által lelkesedéssel kiielölt dr. Sabján Oyula főjegyző ur mellőzésével, aki hivatalos működése egész ideje alatt pártok felett állva teljesítette kötelességét, ilyen kortes-eszközökkel bárki is a polgármesteri székbe helyezkednék. Egy elfogulatlan. •n»mss TÖRVÉNYSZÉK. Póruljárt keritönö Kerítés büntette miatt állott ma törvényszék előtt özvegy Puskás Jánosné. Elnök Mucsen-bacher Ervin dr., bírák Szabadi Lőrincz és Kaiser Elek voltak. A vád.d Kiss László dr., kir. ügyész képviselte. Május 8-án történt, hogy Puskás Jánosné korcsmában találkozott Horváth Ferenccel, aki egy szomszéd faluból jött át a feleségét várni a vasúthoz, de minthogy az nem érkezett meg, Itt akart elszórakozni. Puskás Jánosné ajánlotta, hogy szerez egy jó nőt Horváthnak. El is ment és rövid iaő múlva visszatér Ny. M. 18 éves cselédlánynyal, akit valami ürüggyel csalt magához. Horváth Ferenc csatlakozott hozzájuk é$ betértek a Vasut-utcában levő Vida-féle korcsmába Itt megittak két liter bort, amikor aztán Puskásné felszólította a lányt, hogy menjen Horváth Ferenccel. Be is mentek az egyik szobába, de a lány ellenkezett, Horváthot is lelkiismereti-furdalás fogta el, ugy hogy „eredmény nélkül* tértek vissza az asztalhoz. Innen a riume-ká-véházba mentek folytatni a mutatást. Puskásné itt az ajánlatot tette, hogy menjen cl Horváth a lány lakására és aludjon nála. Nem tndta ugyan, hogy a lány beleegyezik-e, de reá nézve az volt a fontos, hogy kiszedje a jó vidéki zsebéből a pénzt. A véletlen ugy hozta magával, hogy a cseléd-leány vőlegénye is benézett a mulatóba, és mikor a rosszhírű asszony társaságában látta menyasszonyát, rendőrt hívott. Igy került az Agy a hatósághoz, ahol a lány Is vádat emelt kerítés címén Puskásné ellen. A mai főtárgyaláson egy hónapi szabadságvesztésre Ítélte ezért a törvényszék a büntetett előéletű vénasszonyt. Az ügyész súlyosbításért, a tettes enyhítésért fellebbezett. § Garázda legények. Hatóság elleni erőszak bűntettével vádolva állottak a törvényszék előtt Balazsín Márton, Takáts Tanlás, jalsec Tamás és Megyimoretz Vince tótszerdahelyl legények. Az volt a vád ellenük, hogy március 4-én egy korcsmai duhajkodás után megverték Roder István esküdtet, aki csendre intette őket. A biróság Megyimoritzot 4 heti, a tettestársakat pedig 2 heti fogházra Ítélte. Fedák Sári földijei igen elmaradt szellemi tehetségű emberek. Annál jobban feltűnt Nikii András tanú intelligens értelmes előadása, kiről kiderült, hogy Amerikában járt 3 évig. Igen szép dialektussal beszéli az angol nyelvet, könyveket, folyóiratokat olvas, földmives gazda létére. Ilyen is akad nagy ritkán, bár az sem Itt szokott rá. ,.\'. i.. . Scbwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanltja Qrázban érettségizett uri __leány. Cim: „S. Baro.," Zrinyl-utca 50. MegnyíltI UJ rövidáru üzleti MegnyíltI Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke Igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Csengeri-ut 5. szám alatt e*y teljesen újonnan berendezett rövidáru, uri- és női-divat, játék és díszműáru üzletet nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim és szabott áraimmal meg fogom győződtetni az igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgáláaróL Vidéki rendeléseket pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. * . Ujü\' az értéktőzsdén, mint a gabonapiacon, lanyha üzletmenet uralkodott, az árutőzsde pangása várakozás ellenére alakult igy, mert az ország különböző vidékeiről jelentett esőzéseknek emeliiiök kellett volna az értékeket. Al értéktfludén. Magyar koronajáradék 8130, Osztrák kitel 626 -Mauyar hitel 824.-, Kereskedelmi bank 3730, Maoyar bank 550 -, Salgótarjáni 763.-, Rlmamarányl 694.—, Kfcytl vsupályn 634. -t Budapesti városi VM>t 357.- A gaboaa-tBzstfs árfolyamai : Buta oMóberra 10.84, Baia áprilisra 11.60 Rozii •ktábsrrs 8.18, Twgerl szeptemberre 8.84. TM|art májúira 7.63. Zab októberre 7.U0. Az esküdtszék reformja. Budapest, szept. 24. Az esküdtszék reformjáról ma a következő további hirek szivárogtak ki: A reVizió két irányban folyik, a ténykedés és a jogkérdés szempontján ból. — A jogkérdés tekintetében kiterjesztik a Kúria jogkörét, amennyiben teljes revizionális hatáskört biztosítanak szamára a jogkérdés szempontjából. — Mivel az esküdtek ezentúl nem választanak főnököt, hanem a törvényszéki elnök vezetése mellett tanácskoznak (akinek a ; verdikthozatalban része nem lesz), ellenértékül az esküdtek két személyt delegálnak a maguk testületéből, akik részt fognak venni az Ítélet hozatalban. j - < Felmentett gyilkos. Újvidék> szept. 24. Ma délelőtt tárgyalta az újvidéki törvényszék Kalocsai Sándor dr. bün-ügyét, aki négy hónappal ezelőtt mulatozás közben lelőtte Buja György cimbalmost. Nagy feltűnést keltett, hogy mielőtt az esküdtek verdikthozatalra vonultak volna vissza, felállott az ügyész és elejtette a vádat, a vádolt beszámit-hatatlansága alapján, aki akkor állítólag tök részeg ,yolt. A cimbalmos özvegye, aki magánvádlóként szerepelt szintén kijelentette, hogy nem kívánja a tettes megbüntetését, mire a törvényszék a bünpert végzésileg beszüntette. — Újvidéken, mtnt a tárgyalás folyamin kitűnt, ugy szoktak mulatni, hogy rostára lövik a plafont. A jelen eset kapésán a közvélemény ki volt paparáiva, a tanuk mind kedvezően vallottak és a birák is sajátságos jóindulattal kezelték az ügyet. A Balkán botránya. Belgrád, szept. 24. Hivatalos királyi ukáz rendelte el a moravai gyalogezred mozgósítását, ezenkívül több üteg tüzérség mobilizását, akiket az albán határra küldenek. Belgrád, szept. 24. Húszezer főből álló albán tüzérség megtámadott 2400 szerb katonát akik közt nagy vérengzést okoztak. — 6000 albán megtámadott Prlzreii<J-en egy szerb különítményt és nagy vérengzést okoztak. — A tegnapi csatározásoknak 5000 szerb katona esett áldozatul. Róma, szept. 24. Belgrádból érkező jelentéseket itt túlzóknak találják. Belgrád, tóept, 24. A minisztertanács jegyzéket küld a -hatalmaknak, melyben tudatják Szerbia kényszer intéz-kedéselt. , ^ , Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. \' Szerkesztők: . .Kinlni István és Keleti Ami and. Ijí Uránia Szinház, Szerdán, szept. 24-én — Csak egy nap A uirósóruslenny dráma 3 felvonásban. Irta C. de Morlhon. Ezenkívül : Szöktetés Mexikóban, humoros. Nürnberg városa, tcrmé3z, felvétel. Zinsfttss a házbér uzsorás, bohózat. Slager-müsor. . Csak egy napig. Előadások este 6 és 9 órakor. Rendes helyárak — Holnap uj mflsor. A jelenkor legjobbnak elismert Gummi- orvosok által ajánlva - tucatonként 4,6,8,10 korona Kapható Belus Lajos ur gyógyszertárában jó jj_2 Nagykanizsa. Uranus mozgóKnyMpszlniiáz Szarvas szálloda volt Edison szlnbúz Szept. 24. *s 25-én Szerda, csütörtök Kedélyes város, humoros. ? ? 7 amerikai dráma 1 felvonásban. Erdei hangulatok, színes term. fely. A rettenetes morfium leány csábító a rendőrségen hatásos bünügyi dráma 4 felvonásban. Pali konkurál a tyúkokkal, humoros Elismert kitűnő zenekíséret. Valódi valfidl férfi ruhaszöuetekl níl kosztümkelme Óriási választéka 25 12-11 Hlrschler Jenő posztó- és íyapjuszöuet-raktúrában „ Nagykanizsa Fönt 2. sz. — Mros&úz-wlota. I Rel5z Zjlímond • clmtőWo, szobafestő nagyvállalat 28 25- 8 .Nagykanizsa Telefon 171, szóm. « nagy MtMáza Főtér i Ntisykanlua t Főtér DiuatkölönlegessM kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben „„ Mérsékelt árak! LBQDasyobb választék! rtői [ehérnemQek olcsón kerülnek eladásra. " . . Zalflvdrmeiye lesnasyobb poKrócz-raKtára. »OOOOOOOOOOOOOOOOOC Szuknay Lajos ItagyUanlzsa Józaef fóherceg-ut 28. szám n 25-13 iplttn Is vállalkozó. laton, vaxhitu és tal»)rtiui|«tail Tillilit — liidH itáiu hílyltémt uimxá tinik LYTHOGÉNNEL; A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegyc egyedárusltója és vállalkozója. Vállalok továbbá: Készítek vasbeton sírboltokat >00000000 ooooooooc m 1 MM »»i jt-zjsn Perisz Vilmos I Rddlum Vászon vú llalata] Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Um jó fehérneműre van szűk-I1U sége, ugy tegyen kísérletet Rádium-Vászon Vállalatnál u 25-14 hol vászon-árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalteritót, damaszt-árut, függöny őket és paplanokat a legelőnyösebben llfíffífftl ne ad^on kl addl* VUjUlUlt hasonló cikkekért HCH7f ml£ fenti cé&nél meK Ptllll nem kísérelte, mert ez által magának s. 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. AAAAAAAáááAáAáááAáááááAAAAAMMé Balaton Testvérek] o legrégibb és leunagyobb llsilkemkeúók f Nagykanizsán. 20 25-15 * Egyedül csak náluk kapható olcsón a világhírű Búnótf búzaliszt I mindenki tudjál iÉÉÉÉÉ Milténvji cipő m legelegánsabb! Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. o IskolaclpSk olcsó Urakon, o Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipókét. Teljes tisztelettel Míltényá Sándor és Fia 4 Nagykanizsa, Fflut, a város palotájában Arjegyzéktt lagyaa ét bérmentve. 21 ¿vis • A szagtalanított r egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Késziti és elárusítja: Leltner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. Í Steril József NofiyKanlzsún = Központi szálloda épttletéDen. — Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért I n Vidékre kttldök választékot t Frank Jtoeí, Hnuykanlzsa, Eötvös-tér 2. sz. _wB»i»rkevá6» ét wérl»flki<iiu. / Értesítés ! Tisztelettel értesítem, hogy «érl»fkfez<t< nSbelyo- met házlebontás miatt f. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2. sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám javításba küldött Mérlegeket 2—3 nap alatt hltelealttetve felelősséggel vlaazaazállltak. :; Elvállalok azerkováoaárak és a hitelesíttetési törvénynek megfelelő uj «¿rlegek kéexltéeét, továbbá §ra-mofon, varrógép 4a kerékpár Javításokat jól&HAe «ellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 23 25-u Prut Jéiwl nftuiriovtu fa aérlukinitf. TM un irium U ZiliMfTi Ai mkiápnU aérluUultfii. Tűzifa a leíjobb minőséiben kapható cégnél Nagykanizsán, Arany János-utca 2. Telefon 280. szám 36 2S-I.1 Jtompf Zsigmond fűszer- és csemeíe-kereskedése Nagykanizsa: Főtér a Bazár-épületben mii Ugyanott Bodesa. iimmi Hmmmiimmii Cjudojjép bútorokat,1 nanütet és szfinuesehet vegyen 24 20—15 Somogyi Ede kárpitos bitirraktírÉbai kuíismiu 1. Várothix palota. — torta Alfréd női is férfi divatára Bzlst Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésévet járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Adandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, \' ■ • • ••.< y ■ mindenféle ruhadiszitések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. 38 2S-I3 Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés ===== NAGYKANIZSA. = I „Trowista pdttrtk" csokoládé és kakaógyárának \'ét a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája Kostüm-, blouse- és • , . \' " \' > \'.T/> .j ■ ., > l ( :! / pongyolakelmékben a kapható U , czégnél < toíMHtci l u. - Vámház piliti Outenberg nyomda (Mfinx ¿» Ooldbergcr) Nagyfcanim. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 25. \\ 16. szám. —— ——. I a ———MM—^ I I I ■ r.TT I I társadalmi és közgazdasági napilap. Slftflx*tésl árak i Helyben házhoz hordva 1 hóra 60 L Egyes nzAm 2 fillér Vidékre, postfn . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint Lapretér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazinczy-atcza 5. szám. Kiadóhivatal: Ontenberg-nyomda Csengery-ut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Kotyvasztanak a diplomácia konyháján. Égett ételszagok terjednek kifelé és elfintorítják a kíváncsiskodók orrát. A kukta, szerepe fontosságának teljes tudatában önérzeteskedik, minthogy neki kell a megégett ételeket újból és »gyorsan elkészíteni. Nagy kotyvasztások vannak kilátásban. A főszakácsmester: Szerbia felgyűri a kötényét és veregeti a mellét, hogy majd rendet csinál a tűzhelyen. Es dacára a sustorgó tartalmú fazekaknak, amelyek megégetéssel fenyegetik, egyáltalán nem huz keztyüt a kezére. A tüzelő-legény: Albánia nem nyilatkozik, csak elmerülve hallgat. Mintha nem is ő volna az oka a túlságos alá-fűtésnek. Aminek az*íehet a magyarázata, hogy nem siet mentegetőzni, mert nem is ludas a dologban. Sőt ugy hírlik, hogy a tűz nem is olyan heves, nem Is kell újra főzni az ételeket, a főkukta csak azért hetvenkedik, hogy máskép óssza ei a fazekakba a hust. Főleg pedig a maga fazékját szeretné jobban megrakni. Bzért kiált tűzet-békát izgatott ábrázattal, ezért szidja a tüzelölegényt, holott annak utána, amikor visszafordul a tűzhely felé, ravasz mosoly űl ki a szája szegletére. Szerbia rendcsinálás címén okkupálni szeretné Albániát. S mivel a rend csinálásához előbb rendetlenség kell, egy színpadi rendező rutinjával próbálja a művészi rendetlenség effektusát elérni. Puffog a puskapor, ropog a vaktöltés, derűsen hangzanak a riasztó harci vezényszók, dupla lénungot kapnak a katonák. S ha az albánok kíváncsi bámészkodásra összegyűlnek valahol, szétkergetik őket. Ilyen lehet az a bizonyos élet-halál harc, amelyről naponta elárasztanak bennünket táviratokkal. Még sohasem fordult elő, hogy hadviselő felek a maguk veszteségét sietnének kikürtölni. Szerbia ezt teszi, a maga kis átlátszó ravaszságával. Azt hiszi, ez jogcim lesz arra, hogy nagyobb porciót vájjon magának az általa remélt uj osztozkodásban. Pedig kár a puskaport hiába ropogtatnia. Az európai diplomácia körökben sehol sem veszik komolyan a mondva csinált forrongást. Csak tessék kotyvasztani I De aztán egyedül is megenni I Mi, akik a közvetlen szomszédság helyzeténél fogva első sorban vagyunk érdekeltek abban, hogy nagyhangú szomszédunk hatalomvágya ne találjon kielégülést koholt ürügyek alapján, nem hallgathatjuk összetett kezekkel a harci mülár-mát. Le kell leplezni a ravasz szerb diplomáciát, gondoskodni bizonyítékokról, amelyek megvilágítják a helyzeret az európai diplomácia dött. De mielőbb 1 _ ^ ■ \'X \' Alapítvány tüdőbeteg szanatóriumra. Régi ambíciója Nagykanizsának, hogy a kórház mellé egy pavillont épitsen, a tüdóbetegek ápolásara. A pusztító kór Európában Oroszország után hazánkban pusztítja legjobban a népet, s ezért Magyarországon százszorosan kell méltányolni minden olyan áldozatot, amellyel segédkezet nyújtanak a rettenetes kór leküzdésére. A tuberkulózis elleni küzdelem azért is olyan rendkívüli fontosságú, mert nemcsak a betegek gyógyulását Idézi elfl, hanem minden egyes meggyógyított bdteggel egy csomó egé^jf^ges embert Is megmentenek, akiket a beteg megfertőzött volna, ha nem gyógyul meg. Mert a tuberkolózis alattomos, ragályos kór. Ezeknek előrebocsátása kellő világításba helyezi azt az eseményt, amely örömet és hálát fog kelteni városunk minden egyes polgárában: Ujnépi Elek Ernő és Géza, atyjuknak, néhai Ujnépi Elek Lipótnak emlékére ötezer koronás ágy alapítványt tettek a nagykanizsai városi kOzkórháznál azon kikötéssel, hogy ezen összeg csakis egy tüdóvészes paviilon felépítésére használható fel és ennek 5 százalékos kamatát szintén mellékelték, ugy hogy ez az összeg már 5250 koronát tesz ki. A nagylelkű adomány minden bizonnyal megindítja a síkeres akciót, amelyhez elsősorban a városnak kötelessége segédkezet nyújtani. Mintegy százezer koronás befektetésről van szó, amely pénz nem elveszett összeg, mert a különbö^ városok tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen befektetések igen szépen amortizálják önmagukat. Az állam pedig ugyanolyan összegű segéllyel járul az akcióhoz, amennyi itt rendelkezésre áll, ugy hogy, tulajdonképen minden adomány önmaga kétszeresének felel meg. A példa adva van! követni kellf A magántisztviselők észi munkaterve. Van Nagykanizsán egy egyesület, mely eddigi működésével megmutatta, miként lehet az egyesületi tagok szórakoztatása mellett, a tagok gazdasági érdekéért küzdeni. Ez az egyesület a nagykanizsai magántisztviselők egyesülete. Mintegy tiz év óta áll fenn a magántisztviselőknek ezen érdekképviselete és ezalatt nemcsak klubcélokat szolgált, hanem a gazdasági mozgalmakból Is "mindig derekasan kivette részét. Természetesen még nagyon sok teendő vár erre az egyesületre, de jnlnden momentum arra mutat, hogy a teendőket ez az egyesület elfogja végezni, a vezetőség készséggel foglalkozik a tagok kívánalmaival, különösen akkor, ha a nagykanizsai magántisztviselők még az eddiginél is nagyobb lelkesedéssel tömörülnek az egyesület immár közel kétszáz tagot számláló táborába. Ezek elmondására az egyesület által kiadott következő kommünüke adott nékünk alkalmat. A nagykanizsai magántisztviselők egyesülete nyári szünet után vasárnap délelőtt tartotta első választmányi gyűlését Lendvai Vilmos egyesületi elnök elnöklésével. Az adminisztratív természetű ügyek elintézése után felolvasásra került László Vilmos egyesületi tag őszi munkaterve, melyben kitűnő hozzáértéssel sorolta fel az egyesület teendőit, súlyt helyezve a szaktanfolyamok megalkotására. A választmány helyesléssel vette tudomásul a tervezetet é» a munkaprogramm kidolgozására egy hét tagu bizottságot küldtek kl. . Elhatározták, hogy a záróra törvényt a legközelebbi időben napirendre tűzik s a törvényszéknek Nagykanizsán való életbeléptetéseért mozgalmat indítanak, melybe bevonják a többi alkalmazottak egyesületét\'is. Az egyesületnek Fö-ut 24. szám alatti klubhelyisége már nyitva van és a tagok rendelkezésére áll. HÍREK. Tilos a kaszirnő, adta ki Muraszombaton a jelszót a főszolgabíró. A kávésoknak kénytelen-kelletlen savanyu arccal önként le kell mondanlok hajlékuk festett hajú házi istennőiről, akiknek a kedvéért folyt a pezsgő és tobzódott a dáridós cécó. Üres lesz ezentúl Muraszombaton a kávéházak trónusa s a loyális alattvalók szomorúan fognak ásítani. Igaz, hogy megmarad a pénzük, dehát mit ér az, ha nincs kaszirnő? Most már ugy-e egészen biztos, hogy Muraszombaton jók lesznek az erkölcsök? — Áthelyezés. Bokor Oyulát a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kanizsai fiókjának fönökhelyettesét az igazgatóság az eszéki fiók főnökének nevezte ki. Vegyes érzelmekkel fogadjuk e hírt: sajnálunk megválni társadalmunknak e kitűnő tagjától, de egyszersmint szeretettel és örömmel gratulálunk előléptetéséhez. — Emlékünnep. Szeptember hó 28-án délelőtt 9 órakor a Nagykanizsai Felső Kereskedelmi iskola Eötvös József báró emlékünnepet tart a következő programmal: 1. Himnusz, énekli az ifjúság énekkara. 2. Az Igazgató megnyitója. 3. Búcsú, báró Eötvös Józseftől szavalja: Székely T. f. o. t. 4. Búcsú, énekli az ifjúság énekkara. 5. Emlékezések br. Eötvös Józsefre, Domány Ármin tanártól. 6. Vár és kunyhó, báró Eötvös Józseftől szavalja: Róna Ferenc f. o. t. 7. Szózat, énekli az ifjúság énekkara. — Halálozás. Vámosi Tivadar, a Ztlaroegyei Oazdaságl Egyesület ügybuzgó tisztviselője életének legszebb szakában, 21 éves korában meghalt. Az elhunytban városunk ifjúságának egyik kedvelt emberét veszítjük el. 2. oldal. ZALAI HÍRLAP. 1913. szeptember 25. — Hírek a hivatalos lapból. Gerencsér József nagykanizsai tvszéki Írnokot a pécsvá-radi jbirósághoz telekkönyvvezetővé, Wcisz Zoltán alsólendvai jbsági díjnokot pedig ugyanezen jbsághoz Írnoknak nevezte ki az igazság-agyminiszter. — fl Magántisztviselők Országos Nyug-dijegyesületének helyi választmánya a nagykanizsai magántisztviselők egyleti helyiségében folyó hó 27-én este fél 9 órakor gyűlést tart. — Fiz első autó. Ha olykor-olykor egy-egy autó vendégszerepelt Kanizsán, nyomban körülvette a kíváncsiak csapata, mert a szokatlan újdonság vonzza az embereket. Rövidesen azonban változás áll be e szokásban, mert az embereknek módjukban lesz megszokni az ördöngös masinát Holnap megérkezik az első autó, hogy ugy mondjuk, állandó tartózkodásra. Az autósport kanizsai úttörője hegyeshalmi Fischer Imre kir. ügyész, amennyiben ő városunknak első autó-tulajdonosa. — Boór Jolán. Huszonnégy évvel ezelőtt eltűnt Boór Jolán zalaszentgró i illetőségű nő, akinek 1888. december 14-én Budapesten a klinikán gyermeke született. Fia és hozzátartozói kérik az eltüntet, adjon életjelt magáról Boór József őrmester (Nagykanizsa, 48. gyalogezred) elmére. — Két halott. Nagyatádjói írják: A nagy szélvihar, az anyagi károkon felül emberáldozatot is követelt. A kivadárl uradalomhoz tartozó Pácsor pusztán egy akol-félp épületet döntött össze, melynek romjai alól két halottat és egy súlyosan sebesültet húztak elő. Minthogy a cselédek jelentése szerint az épület már régtől fogva rozoga volt, az ügyészség megindította az eljárást az uradalom, Illetve Somssich Adolf gróf ellen. Folyó hó 20-án szállt ki a járásbiró az orvos szakértőkkel a helyszínre, hogy hivatalosan megállapítsák, vájjon terheli-e az uradalmat vétkes gondatlanság azáltal, hogy a düledező hajlékból a cselédeket nem lakoltatta ki. Ujabb jelentés szerint az összedőlt istálló romjai maguk alá temették és agyonütötték özvegy Kiss lá-nosné, született Lakatos Teréz és Özvegy Kiss Józsefné, született Hamarics Márí cselédeket, mig Kiss Jánosné, született Patics Mári súlyos sérüléseket szenvedett Az Istállóbau volt tehenek közül Is több darab elpusztult. A királyi Ügyészség vizsgálatot Indított az Iránt, hogy az Istálló épülete kellő ellenőrzésének elmulasztásáért kit terhel a felelősség. — fl denaturált nyerscukortól pusztulnak a méhek. A napilapok mezőgazdasági rovatában az volt a minap olvasható, hogy az Országos Magyar Méhészeti Egyesület a pénzügyminiszternél kieszközölte, hogy háromezer métermázsa adómentes nyercukrot engedélyezzen Ínséges méhesek megmentésére. A mult évben 5000 métermázsa ilyen cukor lett engedélyezve és miként a Magyar Méhészek Dzier-zon-egyesülete közli, a nyerscukortól, mely ugyan a szarvasmarhát és sertést hizlalja, de méheleségnek nem való, sorra pusztulnak a méhek és egész méhesek kihalltak. Közel 3000-re rug azoknak a méhtörzseknek a sz^ma, melyek pusztulását az egyesületnél az illető tulajdonosok bejelentették, de ez csak egy Igen csekély része az ország egész területén — a nyerscukortól tönkre ment méheknek. Sehol a világon nem etetik a méheket nyerscukorral, mert a méhészek tudják, hogy a nyerscukor nem méhnek való: vérhast kap tőle és télen okvetlenül elpusztul. A francia, német és osztrák kormányok kristálycukrot engedélyeznek. Mást el sem fogadnának a méhészek. A Magyar Méhészek Dzlerzon Egyesülete tehát óva inti a méhészközönséget, hogy Ínséges méheinek felsegélyezésére nyers cukrot ne használjon, szörpöt sem, hanem jóféle kristály vagy fehércukrot. — Ritka aggancsosok. Herceg Esztcrházy Miklós Lenti melletti- erdejében a napokban nagy vadászat volt, amelynek érdekes zsákmánya volt. Strém Dénes birtokos egy tizenhat aggancsu szarvasbikát, Esztcrházy Miklós herceg pedig egy tizenkétágas szarvasbikát ejtettek el. — Borzasztó halál. Kajdi Jánosné gyulakeszi lakost Nika József otthelyi vendéglős kutyája a száján megharapta. A kutyát azonnal agyçn-lötték, a szegény asszonyt pedig felszállították Budapestre, a Pasteur-féle intézetbe, ahol azonnal kezelés alá vették, azonban már későn volt, mert a veszett kutya a szegény asszonyt száján harapta meg s igy a méreg a nyálka-mirigyek utján oly gyoisan átment a vérbe, hogy segíteni már nem lehetett. Az asszony óriási kinok között kiszenvedett. A mult héten egy kutya ismét megmart egy embert Gyula-kesziben és a kutya Tapolczára menekült, állítólag több kutyát megmart, azért a hatóság Tapolczán is ebzárlajot rendelt el. . , — Revue Franco-Hongroise. Ezen a cimen magas színvonalú tartalmas francia folyóirat Indult meg Schőntag Alfréd és Jakab Dávid szerkesztésében. Az uj revü méltán számithat a francia tanítással foglalkozó szakkörök és a nagyközönség, valamint a középiskolai ifjúság lelkes támogatására, mivel az unalmas szótárhasználat teljes mellőzésével játszva és mégis az irodalmi komoly színvonal megtartásával tanítja a francia nyelvet. Aktuális, eleven rovatok vezetik be az olvasót a politikai és világeseményeknek a francia szókincs segítségével való feldolgozásába s klasszikus szövegek, többek közt Jókai Uj földesur-ának már az első számban folytatásos közlése biztosítják az előkelő szinvonalat. A szöveg alatt ott látjuk a praeparációt és a szükséges nyelvtani irányítást, maga a szöveg\'érdekes ugy, hogy önkéntelenül is ambicionáljuk a megértését. Az uj lap, amely kiadóhivatalunk utján is megrendelhető évi 14 koronával, Budapesten jelenik meg. j -, — Revolverlövés az uzsonázó közönség fölött. A napokban «gyik> este hat órakor Izgalmas eset történt a nagyváradi Bémer-téren lévő egyik korcsmában. Több 101-es baka élvezte az élet gyönyörülégét, a hangulat forró volt, hangos a korcsma és csak ugy dűltek kl-be a józan emberek, A korcsma melletti kávéház terraszán több katonatiszt ült, hölgyek társaságában s uzonnáztak. Egy honvédszázados hadbíró több tiszt társaságában távozott a terraszról. Sétálni akarták. Mzonban alig mentek öt lépést, fojtott dörrenés hallatszott s a következő pillanatban " egy revolver golyó vágódott a hadbíró látyai elé. A tisztek meglepetve álltak meg.\' Mivel pedig a hang a korcsmából jött, besiettek oda. A rendörposzt szintén ott termett, a kávéházi közönség ijedten ugrált föl, órási tömeg verődött össze. Gyilkosság történtI Gyilkolt egy bakai Ter-edt el a hír. De téves volt ez a híresztelés, îent a korcsmában sápadt arcai dülöngött egy )aka. Kezében még füstölgött a revolver, mikor a százados ráparancsolt, hogy adja át a revolvert, a baka megtagadta. A katonatisztek intézkedésére lefogtak a részeg bakát, aki Mákocsy Imrének mondotta magát. Leültették egy padra és érdekes Őrséget kapott a közönséges, 11. századbeli közlegény. A hadbíró, az ezredorvos és még vagy négy katonatiszt állta körül, amíg a rendőr elfutott telefonálni a készültségért. Ez alatt Mákocsy fel-felugrott és „folyton jelentgette, hogy ő nem buta baka, hanem kitanult rezervista. Mikor megérkezett a készültség, a százados elvetta a baka bajo-nettjét. Mákocsy csak most dobta ej az égő cigarettát és hevesen tiltakozott, hogy öt szuronyos bakák kisérjék. Bekísérték a várba, ahol kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy csak mutogatta, hogy kell .megtölteni a revolvert s eközben- sült el. Nem akart senkit bántani, ji ; , -, — Merénylő iéx\\. Marosvásárhelyről Jelentik : Feiner Rezső nagyváradi kenyérgyári alkalmazott ez év június 3-án Marosvásárhelyre jött és megjelent dr Meehr Béla ügyvédjelöltnél, akitől azt követelte, hogy az ügyvédjelölttel együtt élő feleségét adja elő. Minthogy Meehr nem tett eleget e felszólításnak, Feiner revolverrel ötször rálőtt, anélkül azonban, hogy súlyosabban megsebesítette volna. A marosvásárhelyi esküdtbíróság a szándékos emberöléssel vádolt Felnert felmentelte. Feiner Re-zsöné kanizsai születésű leány. Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát url házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage! hrei Iliin Zrínyi IlUéH. $1. Mégegyszer az Agricola Ugye. Kommentár nélkül közöljük a következőket Jegyzőkönyv. Felvétetett Nagykanizsán, az Agrlcola-tejcsar-nok helyiségében. 1913. szeptember hó 22-én. Jelen voltak alulírottak. Hatóság részéről jelen volt Füredy János rendőrhatósági kiküldött, dr. Goda Lipót városi orvos. Felek részéről: Fodor Vilmos, Agricola-tejcsarnok gépésze. -— Az Agricola előtti tér, ugyancsak udvara piszkos. A tejcsarnok turókészitö helyiségének padlózata és falai piszkosak. — A padlón kutyaürülék találtatott Ugy ezen, mint a többi helyiségben szállításra használt és szánt kannák rozsdásak. A tej-feldolgozó helyiség padlózatán a cementburkulat fel van szakadva, ezen a helyeken a szemét és piszok lerakodik. A tej-feldolgozó, mint az összes helyiségek falai, nemkülönben a gépek piszkosak. A berendezés piszkosság és elhanyagoltság miatt nem felel meg egy élelmiszert előállító üzemnek. Ezen ipari üzem alapos tisztogatását, a közegészségügyi követelményeknek megfelelő berendezését és állandó fentartását javasoljuk, azonban addig is, mig ezek végrehajtatnak, az üzem ott beszüntetendő, mert jelen állapotban közegészség ellenes és az ott átdolgozott tej emberi használatra káros. Kmf. Dr. Goda Lipót 8. k. Füredy János s. k. Véghatározat: A v. tanács elöterjesetése alapján felhívja a Molkcrel Agricola cég tulajdonosát Lőwy Oszkárt, hogy a nagykanizsai tejfölöző gyárának következő hiányait „1. a tejcsarnok turó készítő helyiségének padlózata és falai piszkosak 2. a tejfeldolgozó helyiségek padlózatán a cementburkolat fel van szakadva, ezen helye* ken a szemét-piszok lerakódik 3. a tejfeldolgozó, — mint az összes helyiségek falai nemkülönben a gépek piszkosak." 1913. év október hó l-ig pótolja ellen esetben az 1893. évi XXVIII. tc. 37. §-a alapján 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel fog büntettetni stb. <* Szóval a tanács Irgalmas október l-ig. : A piachoz bűzei fekvfi u] 3 szobás lakás eladd Clm a kiadóban. oo s-a Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Megnyírt! Uj rövidáru üzleti Megnyílt; Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke igen tisztelt közönségét, hogy helyben* Csengeri-ut 5. szám alatt egy teljesen újonnan berendezett rövidáru, url- •• ntfl-dlvat, Játék és díszműáru üzletet nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim és szabott áraimmal meg fogom győződtetnl az igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Vidéki rendeléseket pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az értéktőzsdénv lanyha üzletmenet uralkodott, zárlat előtt hirtelen lemorzsolódtak az árak, kedvezőtlen balkáni hírek hatása alatt. — Üzleti ..körökben a hirtelen változás nagy megdöbbenést keltett. Az érttktSntfta. M»gy»r korona]ér«dék 81.20, Otztrék hitel 624 — Magyar kitel 828.—, Kere>ke4elnl kaik 3710, Magyar bank 548. -, 8al|«Urjáal 767.—, Rlatanarányl 689.—, KOzatl vaapálya 633.--, Budapeatl várod vaaat 360-57 A gabeaa-tttiada árfolyamai : Baia akUkerre 10.90, Baza áprlllira 11.68, Bazt oktábarra 8 30, Teagarl a/eptamberre 9.— Tengeri mája ara 7.74. Zab októkerre 803 Nyugdíjba küldték Hötzendorfer Konrádot. Wiert, szeptember 25. Hötzendor-fer Konrád vezérkari őrnagy ma megerősíti visszavonulásának hírét. A vén katona máris elutazott falusi magányába, ahol egy újságírónak, aki meglátogatta a következőket mondotta: „Régi dolog, hogy az öregek helyét fiatalok foglalják el. Csak az uralkodók tartják meg fényes pozíciójukat mindvégig. Amint látja én máris megkezdtem a csöndes nyugalmam élvezetét. Ezentúl márcsak csendes szemlélője leszek az eseményeknek." Hötzendorfer távozása a hadügyi politikában jelentékeny változásokat jelent. Krobatin audencián. \' Wien, szeptember 25. - A király ma audencián .fogadta Krobatin közös hadügyminisztert aki aktuális tervekről referált. Megkötötték a békét. Konstantinápoly, szeptember 25. Ma tényleg megkötötték a békeszerződést, amelyet holnapután Írnak alá. Uj sajtótörvény. Budapest, szeptember 25. Balogh Jenő igazságügyminiszter most foglalkozik a sajtó reformjának a tervével. Ezek szerint mindenki szabadon terjesztheti eszméit, a törvényes korlátok között. Lap-inditáshoz ezentúl nem kell engedély az uj terv szerint, de kaució kell. Zsaroló vagy fenyegető hirlapirókat egy évig terjedhető fogházzal fogják sújtani. Lapszerkesztő csak magyar állampolgár lehet. Sajtóvétségért előzetesen letartóztatásba csak Idegen állam kötelékébe tartozó polgárokat lehet helyezni. Wiiton leányának eljegyzése. New-York, szept. 24. Wilson köztársasági elnök leányát, Dessiet, el fogja jegyezni Francis B. Sayre new-yorki ügyész. Az október 25-iki eljegyzési ünnepre szóló meghivók pazar kiállítású ezüstlemezecskék, a melyeknek mindegyike negyven dollárba kerül. Az eljegyzésre számszerint kétszáznegyvenen hivatalosak. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa Ütvén és Keleti Armand. Uránia Színház. Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap szept. 25, 27. és 28-án POMPEJ végnapjai történeti dráma 5 felvonásban. 2500 mét. Előadások 6 és 9 órakor. — Vasárnap délután 3 órakor, este 6 és 9 órakor. H - ■■ ■■»■—»——— — .....———— ■ ■- Női felöltők, kostüm-, ruha- és blous-kelme újdonságok nagy választékban raktárra érkeztek. SzOnyes* füíSöny, és szírme-truriban dús választék. Elsfiranfiu gyár kész női fehérneina kelensyeíyllj-teménye bemutatás vésett úllnndőan raktáron. Mindennemű uászonáruhban legjobb üyártmány nálam állandóan kaphatú.«,^ @ Hpbbrikptutír Részvénytársaság - NAGYKANIZSÁN. - Teljesen befizetett alaptőke 1,300.000 kor. Tartalék tőkék 100.000 korona Elfogad takarékbetétekel: nettó 5-szúzoléhos kamatra A kamatadót az intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi elő zetes bejelentés alapján történik. Felmondási cfU nem számíttatik. Váltó-leszámltoláis, törlesztéses- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. Iz Intézet szerződéses társa a Magyar országos közpoiö fakarépénztár saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfeleinek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. « 1 ü nm dMruMzo Főtér t Nagykanizsa t Főtér DluatKOlOnlegesséfieK kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt iraki Legnagyobb vaiasztek! Női fehérnemüek olcsón kerülnek eladásra. Zala»árme$ye lesnaiyobb pokröCHaktúra. JOOOOOOOOOO OOOOOOOC Szuknay Lajos Nagykanizsa József főherceg-ut 28. szám 77 »-U «Bittel fts vállilkuó. Batoi, vaikstoa éi tila|*linl gitil6 ulltltL — Minden nriux helyiséit ninni tiatk LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbh eljárás." Zalamegye egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: Építési szakba váaö összes mankáfatokat Készítek vasbeton sírboltokat. >00000000 ooooooooc Perlsz Vilmos Rádium vászon váiiaiata Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Un jó fehérneműre van szük< HU sége, ugy tegyen kísérletet Rádium-Vászon 15 25.13 Vállalatnál hol vászon-árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalteritöt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben ne adjon ki addig hason# cikkekért mlg fenti cégnél meg nem kísérelte, mert ez által magának vásárol, " "NT-. 4. oldal. ZALA! HÍRLAP ¡Bal A _ J. 2 . AÉAAAAAAAAáAÉÉáAAA .maion Testvérek! legrégibb és legnigfobü llszlkereskedök 5 kk Nagykknizsán. 20 25-10 A 2 A 11 Egyedül csak náluk kapható j | olcsón a világhírű ! Bánúti búzaliszt I [ mindenki ludjaí ****** BT Milfénvji cipó ===== a legelegánsabb I i Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. c IskoluclpőR olcsó árakon. fi Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipókét. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia N Nagykanizsa, Fóut, a város palotájában Árjegyzéket Ingyen és bérmentvo. 21 25-10 A szagtalanított r egyedül áll a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb — Istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. Hatása legalább 3 évre kiterjed. Készíti és elárusítja: Leltner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. Stern József Nagykanizsán ===== Központi szálloda épületében. = Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért I n 25-16 Vidékre küldök választékot! Frank József, Nagykanizsa, Eötvös-tér 2. sz. _müszerkovács é» mértegkészltfl._ Értesítés ! Tisztelettel értesíteni, hogy mérlegkészltj műhelyemet házlebontás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.8z,alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám javításba kílldött mérlegeket 2—3 nap alatt hitelesíttetve felelősséggel visszaszállítok. :: Elvállalok szerkovácsárak <ís a hitelesíttetési torvénynek megtelelő uj mérlegek készítését, továbbá gramofon, varrégép és kerékpár javításokat jótállás mellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 23 25-15 Fra&k József mújierkováci is uirlegkiultS. TöM uh nrriilia is Ziltstiji tbi mkUpxitt KtrliiUuiléji. Tűzifa a IeiJoM) minősében kapható cégnél Nagyhanlzsún, Arany János-utca 2. Telefon 280. szám. X 2510 geei Stampf Zsigmond 1 fűszer- és csemeíe-kereskedése | Nagykanizsa:: Fölér | a Bazár-épületben 3I 2 § Ugyanott Bodega. Barta Alfréd □01 é! férfi divatára flzlet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni Állandó nagy raktárt tartok; Ita Pichler és Hückel féle férfi kalapokban, HU mindenféle ruhadiszitések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves támogatását kiváló tisztelettel M »„ BARTA ALFRÉD. Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés «= NAGYKANIZSA. ===== * r ; A „Trappista páterek" «*»-.» csokoládé és kakaógyárának és a . - ( \\ „Chiozza" rizskeunónyitö - j ; >i vezérképviselete. M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája ¿H v>.h Kostüm-, blouse- és >\'»t pongyota- » . •■ <>\'. \' " f kelmékben a CjuflajjÉp bútorokat Mönyöliet és szőnyegeket vegyen Somogyi Ede kárpitos Incv-itu 1.Viro,h41 Outcnbcrg nyomda (Münz és Qoldberger) Nagykanizsa. iw óvftMyam. 11 Nagykanizsa, MH3. ü»pt»mbtr 26. S 17. sxáiru i i» /, i\'.V társadalmi és közgazdasági napilap. «»Öftaat4al éra*i Helyben bázfcoz honíta 1 bóra 60 t Efym azánt 2 HU4r VMM»«, portán . 1 bóra 1 K. NylItOr H bfrdeté«ek megállapított átab »xerint. Lap vezér: Dk HAJDÚ GYULA. Szerkeaztóség: Nagykanizsa, Kaxinezy-utcxa S. szám. Kiadóhivatal: Outenberg-nyomda Caengery-nt 7. ará.u. Telelőn: Szerkeaztflaég 196. Kiadóhivatal 41. • j . A sajtójog revíziója. Azokkal az uj hírekkel szemben, amelyek a sajtójog revíziójával foglalkoznak, kritika helyett álljon itt a mi szerény véleményünk, hogyan gondolnók el a sajtójog revízióját. a dolgot a külön sajtójog eltörlésével kezdenök meg. Tudvalévő, hogy Magyarországon a fokozatos felelősség elvének alapján áll az 1848-iki sajtótörvény. Ez azt jelenti, hogy a cikkíró felelős az általa irt cikkért, ha ez nem vállalná a felelősséget, akkor előveszik a felelős szerkesztőt és ha ez sem volna elővehető, akkor a nyomdászra kerül a sor. Nyilvánvaló dolog, hogy a sajtótörvény nem a bűnöst bünteti, hanem bűnössé deklarál valakit és azon torolja meg a sérelmeket. Mert nem válhatik bűnössé a felelős szerkesztő a cikkírónak egy negatív ténykedése — a nem felelés által, Vlsaont a nyomdász nem válhatik bűnössé azáltal, hogy például a felelős szerkesztő megugrott. S minthogy az igftzságsxoJgáttatás alfája, hogy csak a bűnöst szabad büntetni, az eddigiekből megállapíthatjuk, hogy e fokozatos felelősség fenntartása igazságtalan. A helyes reform utja az volna, hogy a külön sajtójog eltörlésével helyt adnánk az általános büntetőjogi elveknek, amely nem deklarálna valakit bűnössé, hanem helyt adna az általános bűnügyi nyomozásnak annak megállapítására, hogy ki az értelmi szerző, ki a bűntársa stb. Ennek érdekében pedig intézkedni kellene a szerzői anonymitás megszüntetése Iránt is, aminek bizonyára maguk az ambiciózus ujságirók örülnének a legjobban. Ugy a fokozatos felelősséget, mint a felelős szerkesztői intézményt el kellene törölni. A felelős szerkesztő ugyanis az a törvényszerüleg kirendelt strohmann, akit akkor büntetnek, ha nem akad más. Holott az igazságszolgáltatásnak nem leltet az célja, hogy minden bűntettért vagy vétségért valaki akárkit megbüntessen. Azt sem lehet mondani, hogy a szerkesztőt kell azért büntetni, mert ő tehet róla, hogy megjelent a cikk, hiszen nem a cikk megjelenése a bűn, hanem a benne foglalt állitások valótlansága, v$gy kifogásolhatósága, ami tehát a cikkíró faktuma. A szabad büntetőjogi nyomozás a nevét aláíró cikkírónál sem fog megállapodni, hanem ki fogja kutatni, hogy ki informálta igy, mert hiszen az az értelmi szerző. Szóval aktuális tendenciák.helyett a modern jogbölcseletnek keltene helyt adni a sajtójog revíziójában. Reflexiók a mütárlatról. Kedd óta van alkalma közönségünknek java piktoraink eredeti alkotásaiban gyönyörködni. Ezen körülményt csak mint egyszerű kulturális tényt szoktuk leszögezni s ezzel aztán napirendre térünk. Pedig lehetetlen Ilyen esetben meg jMpl látnunk azt az óriási távolságot, mely Kanizsát az igazi kulturvároslól elválasztja. Ml csak mindig elcsüggedve sopánkodunk azon, hogy ninct szellemi életünk, nincs alkalmunk nemesebb szellemi szórakozásban részt vennünk, pedig a színtársulat kénytelen volt érdeklődés hiány miatt városunkat itthagyni. Hangversenyeink is anyagilag alig hogy lehetségesek. Felolvasásokról, munkásgimnáziumról és egyéb világosságot teijesztó kísérleteinkről nem is beszélek, mert é*en a ponton botrányok krónikásává keltene lennem. Színlelt tájdalommal örökké csak jajgatunk s ha itt az alkalom, hogy elsőrendű szórakozásban részesedjünk, akkor az nem keli. Persze a törekvés ösztöne még bennünk Is működik, de mi ezen fappangó energiánkat inkább arra használjuk, hogy kulturlényekhez nem illő torzsalkodással törekvő emberek nemes tulajdonságalt clnititsufc vagy ádáz kenyérharcban egymás életét keserítsük. Örökké Kaposvárral és Szombathellyel akarunk versenyezni és ha arról van szó, hogy egy önzetlen ember müvészetnépszerüsitő törekvéseit támogassuk, ahhoz már nincs kedvűnk. Bocsánat a kifakadásokért, talán nincs is hozzá jogom, de az objektiv Igazság okvetlenül kell, hogy az én pártomon legyen. Művészeti nevelésünk — a középiskola tantervének ezen irányú fogyatékossága miatt — úgyis hiányos, ha egyáltalán létezőnek mondható; ezt e hiányt autodidakttkus uton ilyen alkalomszerűségek megragadása által könnyen pótolhatjuk. Az anyagi áldozat pedig vajmi csekély, mert még egy moziképnél is kevesebb az ára. Ptelffer Elek. wr A gyékényesí határrendérségen Lassan kanyarodik be a 906. számú személyvonat a gyékényesi pályaudvaron. Az első kl a vonatból leszál a magyar állam két legjobb katonája a csendőr és a határrendőr. Kemény léptekkel megy fellebbvalójához s jelenti, hogy Ismét 28 kivándorlót fülelt le, kik irás nélkül akartak az újvilágba hajózni. Nem tart sokáig a dolog csak addig mig az egész sereget összeszedik s megindul a szomorú karaván a határrendőrségi ház felé. Érdekes szomorú emberek. Szürkébe csavarodik egynek a bajusza már, mig a másik fiatal, alig legényember. Néhány hónapos cse-- • csemőt visz a karján egy fiatal asszony, fásult arckifejezéséből látszik, hogy mitsem törődik az egész dologgal Ő csak a gyermekével van elfoglalva. Az ember rongyos szűrben ballag a . > mellette, mereven tekint maga elé, csak néha néz kicsi fiára, ki a nagy sürgés forgástól megijedve bátortalanul szepeg. A kivándorlók szomorú serege megérkezik a határrendőrség hivatalához, az egyszerű léckapu bezárul s elnyeli az egész csoportot a kíváncsiak szeme elől. . . .: De nekünk kik a .Zalai Hírlap* nevében kopogtatunk, megnyílik az ajtó s kísérjük az élet hajótöröttjeit a „fogalmazó ur* elé. Monoton hangon, — hisz mindennapos dolog ez itt — kezdődik a kihallgatás. Csak egy-egy markosabb alak mejelenése idéz elő némi emóciót. Már kezdik is: — Ml a neve? 1 Fekete János. — Hová való ? — Porcsalmárul való vagyok kérőm. — Nős-e? — Először nem érti, a fogalnwpó mégegyszer kérdi tőle; van-e felesége ? — Igen is kérőm feleli tisztelettel, meg négy apró családom is. E szokásos sablón kérdés ezeq hamar átesnek s pár szóban egy család tragédiája bontakozik ki előttünk. Kis földjüket elvitte a Szamos, a takarék nem hitelezett tovább, a házat elárverezték, nincs más hátra, „el kék mönnl Amerikába." A másik gyári munkás volt Budapesten. Mű lakatos, dolgozott Németországban is. itthon próbált sok mindent, de nem boktogult. Munkát nem kap, az éhezést elunta, megy Amerikába. Url ruhás alakot vezetnek most a hivatalnok elé. Hajdanában jobb napokat láthatott Az apja még szolgabíró volt, de a kártya, ló s asszonyok elvitték a birtokot. Dolgozni itthon nem akar, ő is szerencsét próbál az Újvilágban. Igy vonul föl sorjában mind a buszonnyolc. Éjfél körűi jár a mutató míg végére érünk a sornak. Addigra aztán nekünk is elég a jóból, csendesen otthagyjuk őket szánakozva, de avval a tudattal, hogy minden felesleges, mert azt, aki egyszer megindult a csodás ország felé, sem csendőrrel semnem határrendörrel visszatartani nem lehet. , gr. HÍREK. ■I .I>1 A tisztességtelen versenyről szóló törvény életbeléptetésére immár megérett Nagykanizsa városa Is, amint aA a következő, histórlkus hűséggel megirt eset dokumentálja : X kereskedőhöz bemegy egy úriasszony, aki leányának kelengyéjéhez akar egyet-mást vásárolni. Meglátja ezt Y kereskedő, akinek ugyanilyen üzlete van. Átmegy a mellette lévő füszerűzletbe s elküldi annak segédjét X kereskedőhöz a következő Üzenettel: önagyságának leánya a faszerüzletben vár, kéri Őnagyságát szíveskedjék átfáradni. { A vásárló hölgy azonban ezt nem hitte el, mert tudomása szerint leányának abban az időben otthon kellett tartózkodnia. A küldönc kapacltálására azonban mégis csak átment. 2.6t r o- ZALAI HÍRLAP. 1913. szeptember 26. ^ Mennyire elcsodálkozott «ónban, mikor a füszeresboltban leánya helyett Y kereskedő segédjét találta, aki arra akarta kapacitálni, hogy hagyja ott az X kereskedőnél már kiválasztott és levágott árut és vásároljon nála. Maga a vásárló hölgy volt az első, aki a tisztességtelen verseny e szemérmetlen tolakodásán megbotránkozott, visszasietett X boltjába, ott megvásárolta a kiválasztott árut s azonkívül is uagyobb megrendelést tett. Jellemző, hogy Y kareskedő, aki Ilyen fogással dolgozik, eMrendü női divatüzletnek tartja a magáét. Ha már létezne a tisztességtelen versenyről szóló törvény, akkor a hatóság ébresztené annak tudatára, hogy versengésnek is megvan a maga erkölcstana. — Jegyzőválasztás. Damásáról jelentik nekünk: Nemrégen szervezték Zalavármcgyé-ben a damásai körjegyzőséget. — Az uj körjegyzőséget a napokban töltötték be, ameny-nyibert szeptember 24-én Sághváry perlaki főszolgabíró elnöklete alatt az újonnan szervezett damásai körjegyzői állásra egyhangúlag Török János dékánfalvi seeédjegyzőt választották meg. Az uj kör; Damása és Törökudvar községekből áll. — Az újonnan szervezett hodosáni körjegyzőséget pedig Kalmár lános . tüskeszentgyörgyi segédjegyzővel töltötték be. A hodosáni körjegyzőség Hodosán és Haras-tyán községekből áll. — fl klskanlzsal tflzkárosultaknak. Kis-kapizsa nyolc legszebb leánya járta végig a VI—VII. kerület gazdáit, hogy szénát gyűjtsenek a tüzkárosult gazdák marháinak. A kis-kanlzsal gazdák der<H< emberekneknek bizonyultak, mert hamarosan összegyűlt annyi, amely-lyel a hét (üzkárosult gazdának jószágait egy-idöre el lehet látni. Megható volt látni azt a szívességet, amellyel a gyűjtő leányzókat fogadták, akiknek az ügybuzgósága egész Kiskani-zsának a dicséretére válik. — Boston-estély és táncgyakorlat cigányzenévet. Szombaton délután fél 6 órakor a tanuló ifjúság Öngyalforió koszorúra jön Össze Adorjánné Mayersberg Fridának Kaszinóban levő tánciskolájában. Ugyancsak szombaton, az esti órákban a felnőttek tartanak boston-és two-steppe-estétyt, míg vasárnap este egy másik csoport tart összgyakorlót. A kurzusokra — kezdők Is — még mindig jelentkezhetnek. — Tüz a vidéken. Muraszerdahely melletti Kopaszhegyről jelenti tudósítónk, hogy Grula Mihály gazdaságát felgyújtotta a villám. — Rengeteg széna és takarmány égett el, a csűr és pajta is elhamvadt, s az istállóban bennégtek a barmok. A-kár meghaladja a húszezer koronát. A gazgaság tüz ellen blztositva nem volt, s igy még nagyobb károk is érhették volna, ha nem sikerül lokalizálni a tüzet — ^vőldőznek a Magyar-utcában. Revolver lövések riasztották fel éjjeli álmukból a Magvar-utca lakosait. Az utóbbi napok szerelmi drámáinak hatása alatt néhányan azonnal kutatni kezdtek, de az éjjeli sötétben semmit nem találtak. Az emberek szépen visszamentek a házaikba és folytatták a nyugodalmas álmukat. — Ul fürdő Kanizsán. Budapestről jelenti tudósítónk: Csillag Jaques nagykanizsai lakos tárgyalásokat folytat Beregi Ármin itteni mérnökkel egy százezer koronás beruházással Nagykanizsán építendő modern fürdő építését Illetőleg. A fürdő mellett egy 15 szobára berendezett szanatórium épül, ahol mfltőterem és sterilizátor is lesz. Az uj gőzfürdőben villamos és sósfürdőket is lehet venni, svéd tornatérem, gyógymassage-tól kezdve egész a negyven filléres nadrágvasalásig, a modern fürdő minden kényelmét megfogjuk találni. Az Ízléses nagystílű épületnek délszaki virágokkal tervezett hallja előreláthatólag hozzá fog járulni Kanizsa nagyvárosi tónusához. — Szüreti mulatság- A magyarországi építőmunkások országos szövetsége nagykanizsai helyi csoportjának tánckedvelö ifjúsága a rokkant építőmunkások javára 1913. évi október 5-éti a badacsony vendéglő összes helyiségeiben és tánctermében konfetti-, szerpentin csatával, világpostával és szabad szőlő lopással egybekötött jótékonycélu nagy szüreti mulatságot rendez. BcIépő-dlj személyenként 80 fillér, családjegy 2 korona. Kezdete este fél 8 órakoz. A zenét Sárközi DezsŐ 14 tagu zenekarával szolgáltatja. Felülfizetéseket a nemes célra víüó tekintettel köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. - Megjött a harctérről. Bocsevics Tódor nagykanizsai bolgár kertész, aki részt vett a balkáni háborúban tizenegy hónapi csataldzsai katonáskodás után városunkba visszaérkezett. Becsevics abban a hadsei egben szolgált, amely Verbanok ezredes \'vezérlete mellett 150,000 főnyi sereget fogottéi egy napon. Bocsevics elmondja, hogy a 8/egény lakosság valósággal örült a harcnaki mert a katonakoszt, amelyet a lakosság, a katonák családja ingyen kapott a kaszárnyákban, jobb mint a szegény földmlvesek szokásos eledele, s ezért volt olyan nagy a háboi^ért való lelkesedés Csa-taldzsa előtt. A leghosszabb menetelések négyöt napig tartottak, és egy napra 45 kilométer megtett ut esett. Hazijövet kertészetének elpusztult romjait találtassak meg, kunyhójának teteje be volt szakadva, kerti szerszámait ellopták vagy huszonöt métermázsányl hagymájával egyetemben, szóval szószoros értelemben véve kifosztották. A rendőrség nyomozza a tetteseket. — Mlntabázasság. Muraszentmáriáróljelentl tudósítónk: Krányic Lukács feleségül vette Pongrác Rafael nővérét, Máriát. Az asszony két héttel ezelőtt egy kis babának adott életet, s azóta ágyban fekszik. Tegnap délben Krányic azt mondta a ¿feleségének, hogyha este hazajövet még ágyban találja, vizes kötéllel fogja agyonverni. Szegény asszony nagyon megijedt és a délután folyamán kimászott az ágyból, felvergődött a padlásra, ahol félelmében felakasztotta magát. Történetesen bejött a házba szomszéd gyermeke Trancsics TamdS, -W nCMfiSTllV? az^Móttyt, / padlásra is felment. Rémülten látta, hogy Kra-nyecné a kötélen Ita és hamar segítséget hívott. Kranyecnét levágták és életre dörzsölték. Az asszony elmondta öngyilkosságának az okát, mire Pongrác Rafael, az asszony fivére a maga házába vitte beteg testvérét. Este részegen jött haza-Krányic. Mikor megtudta, hogy felesége Pongrácéknálvan, oda ment, berontott és egy léccel, ütni kezdte a feleségét, sőt még a Pongrác Rafael feleségét Is. — Letartóztatták. ) \\ — Obtóber elsejétől újra fütyülni fog a vonat. A magyar államvasutak vonatai régebben ffltyjelet adtak, valahányszor állomásra beérkeztek, vagy onnan elindultak. Ezt a kellemetlen, fülsértő jeladást már jóideje elhagyták, de kiderült ez alatt, hogy ez az intézkedés nem helyes. A füttyjel elhagyása óta tömérdek szerencsétlenség történt az állomásokon, amit a szakemberek a fülsértő jeladás elhagyásának tulajdonítanak. Minthogy a kellemetlen fütty mégis csak kellemesebb sz elgá-zolásnál, a Máv. vezetői ugy határoztak, hogy a füttyjelet újra visszahelyezik régi jogaiba. A vonat tehát október elsejétől kezdve Ismét fütyülni fog. — Ausztria « magyar kivándorlók ellen. Eddig magyar kivándorlók, ha nem volt útlevelük, Ausztriába szöktek és ott mint külföldi honosokkai bántak velük. A közös hadügyminisztérium rendeletére most megszűnik ez a visszás állapot, mert a magyar hadköteles kivándorlókat nem eresztik át az osztrák határon: elfogjak őket és vagy bezárják, vagy hazatoloncolják mindazokat, akiknek nincs útlevelük, vagy más igazolványuk. <: — Sztrajtörők Wtálya. A New-York államban levő Plattsburg városban meghalt Fariey James. Az alig 35 éves ember öt millió korona vagyont hagyott hátra, amelyet a sztrájktörők szervezésével szerzett magának. Fariey az amerikai munkásosztályban ismert személyiség volt. ó volt az első, aki a sztrájktörést mesterséggé avatta és üzletszerűen szervezte. Neve a szervezett munkások körében annyira rettegett volt, hogy ha Fariey jött, újból felvették a munkát. Érdekes történetet beszélnek arról, hogy Fariey miként lett sztrájktörő. Egy Ízben a közúti vasút alkalmarottal sztrájkba léptek. Közöttük Fariey is, aki szintén a közúti vasúttársaságnál volt alkalmazásban. A hosszantartó Sztrájk azonban kudarccal végződött s Fariey felesége a sztrájk folytán szenvedett nélkülözések következtében meghalt. Ettől a naptól kezdve Fariey elhatározta, hogy teljes erejével a tradeunlonízmus elten fog küzdeni. A legelső alkalommal sztrájktörőnek ajánlkozott Amikor látta, hogy a sztrájktörésből — ha nagyban űzhető — szép tőkét lehet szervezni, egész tábort szervezett olyanokból, amelyek között nemcsak jómunkások, de izmos legények is voltak. Egy időben ezer ilyen emberrel állt szerződéses y\'wyban, azonfelül további húszezer emberrel volt megállapodása, kik kötelezték magukat, hogy szűkség esetén támogatják. Embereivel mindenféle munkát elvállalt és irflndenkor potosan el is végezte, amit vállalt. MI történt az Man? - A Z. H. tudósítójától - - Lég rád, szept 24. Két szép lány, S. Teréz tizennyolc éves és U. Matild husz éves légrádi hajadonok vizitre mentek Zákányba ahol egy rokonukat látogatták meg. Félhat óra tájban Indultak haza Lég-rád felé. A vasútállomáson hozzájuk csatlakozott egy husz év körüli jól öltözött fiu és felajánlotta a kíséretét. A leányok eleinte vonakodtak, de aztán elfogadták Indítványát és gyalog indultak meg a pályatesten. A fiatalember vitte a lányoknak a kendőit, ami arra volt jó, hogy a lányok ne szaladhassanak el, ha pikáns dolgokról van szó. Közben beesteledett, ^ fiu azt indítványozta, hogy térjenek le a pályáról s menjenek a szőlőkön keresztül. A lányok nem akarlak. Ekkor a fiatalember iqagányosan tért le a pályatestről és furcsán kezdett viselkedni. — Leheveredett a fűbe s hiába kérték a lányok)a kendőjüket, nem adta, hanem pihenést Indítványozott. Matild le Is Olt, Teréz pedig állva maradt. Néhány perc múlva egy másik fiu bukkant fel a töltés túlsó oldala felől és a társasághoz tartolt A két fiu hirtelen rávetette magát a két lányra, leteperték őket a földre és erőszakos nemi közösülést kíséreltek meg. Azonban hiába fogták be egyik kezükkel a lányok száját, sikoltozásukat meghallotta a 4. számú őrházban lakó pályafelügyelö és felesége és futva közeledtek a helyszínhez,\' ahol furcsa szituációban találták a fiatalokat A férfiak a jövevények láttára felpattantak és kereket oldottak, i csendőrség azonban eitogta őket Sz. József zákányi lakos és V- Ferenc őrtllosl lakos, Máv. fékezők személyébén. Most a dutyiban elmélkedhetnek a tilosra állított szemaforról. Schwarz Dezső TiTFi lv 1 r Megnyílt 1 UJ rövidáru üzleti Megnyílt 1 U Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Csengeri-ut >V& szám alatt egy telje*«n újonnan berendezett rövidáru, url- és nől divat, Nagykanizsa. Csencerv-lrt\' 5 ,éték ** d,Mmőáru életet nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim és szabott ^ \' 6 J * áraimmal meg fogom győződtetni az Igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. • Vidéki rendeléseket\'pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. J ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések AttlIO-UtCO 9. SZŰm Olfltt A tőzsde • > ~ fí konnexiók kedvezőtlen kialakulásának hatása alatt három és tél koronával esett a magyar hitel, máskülönben elég szilárd irányzat uralkodott. Az árupiacon néhány filléres emelkedés történt a borús idő hatása alatt. Kx érttktSzuttN. Magyar ktraaajáradék 81.», Oaztrik kitti 624. -Bíaiyar bltal 824.50, Ktratkadelail b»nk 3725, M«|yar teák 560.50, 8al«4tar|áal 769.—, RlMaaiMráayl 689.-. Közatl vaapálya 654.50, Bud«p««tl váml vaaat 358.50 A gab*aa-t9zad« árfolyuul : Bum aktébarro 10.90, Baza A^rllltra 11.66, Raza októberre 8 24, Tei»fj»ri azaptaabarr« 6.87 Tengeri alájaIra 7.73. Zab októberre 8.02. A Balkán kohójából. Szaloniki, szept. 26. Szerba monasz-tíri helyőrségének megerősítésére nagyobb erőt mozgósított a minisztérium. Vqlona, szept. 26. Tegnap a görög kormány ajánlatot küldött, amelyben felajánlja Albániának a szövetségét, védelmet és rendet Ígérve. Albánia az ajánlatot azzal utasitotta vissza, hogy neki nagyobb támaszt biztosit monarchiánk szimpátiája, amelyet nem hajlandó feláldozni görög szövetségnek. Hirek a vezérkarból. Bécs, szept. 26. A távozó Hötzendor* fer helyét Hőfer Miksa aJtábornagygyal fogják betölteni. Ezenkivül előlép Csi-cserics vezérőrnagy, és Tertyánszky budapesti hadtestparancsnok, akik jelentékeny részt fognak kapni a vezérkar munkájában, . .„. . ,„,. . ,, . Haverda Mária öröksége. Szabadka, szept, 26. Haverda Mária örökségi ügyében következőképen döntött a hagyatéki bíróság: a testamentum érvényét megtartja, s igy Haverda Mária a százhetvennégyezer korona összva-gyonból megkapja a köteles részt. Mivel azonban a vagyont adósságok terhelik felosztásra csak száznegyven kétezer korona kerül, amelyből negyvennyolcezer korona illeti Haverda Mariskát. Mikor a Mária-mostrai fegyházban tudatták vele a hirt lemondólag Intett és kijelentette, hogy sajnálja a kisfiát, akire ezen összegből nem jut semmi, mert adósai bizonyára lefoglalták az egész pénzt, minthogy paszivái felülmúlják a százezer koronát. 2 szoba- és mellékhelyiségekből álló modem lakás áthelyezés miatt azonnal kiadó. 82 3-1 r Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanitja Grázbat^ érettségizett uri leány. Cim: „S. Barot>" Zrinyi-utcá 50. ■ti Uránia Sginház, -1 Péntek, szombat és vasárnap szept. 26, 27. és 2S-áu POMPEJ végnapjai történeti dráma 5 felvonásban. 2500 mét. Előadások 6 és 9 órakor. — Vasárnap I délután 3 órakor, esté 6 és 9 órakor. > Külön teremi Eel-fa kttllökll borck! Értesítés. • ! ti "* v Van szerencsém a nr. é. közönség szíves tudomására adni, hogy az Arany Sfarvai i kávéházát i. i A horvát bán állapota. Zágráb, szept. 26. Nagy Samu ufság-iró a Budapesti Hirlap munkatársa tegnap meginterjúvolta a megsebesített hórvát királyi biztost, Skerlecet, — aki a mai kor igényeinek rttegfelelően átalakítottam és azt f. hó 27-én, szombaton Sárközy Desső kora közreműködésével flnneuélyejen megnyitom. A midőn sem fáradságot, sem költséget nem kímélve, hogy n. b. vendégeimnek egy kellemes otthont szerezzek, ugy szíves pártfogásukat kérve, maradok kiváló tisztelettel FELDMANN JÓZSEF 611-1 az Arany Szarvas szálloda és kávéhoz tulajdonosa. Pontos kiszolgálás! Mérsékelt Urak! még mindig ágyban fekvő beteg. Sker-lec kijelentette, hogy betegsége óta nem foglalkozik semmivel, de ha felgyógyul régi álláspontján nem változtat. Mikor az. újságíró megkérdezte a királyi biztost, hogy mit szól Dalcsicsnak elltélte-téséhez, aki 16 évi fegyházai kapott, a bán azt válaszolta, hogy ebben a kérdésben elfogultnak érzi magát. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kani»« István és Keleti Arauutd. Uronus mozsőfényképszlnház Sinrws szálloda volt Edison nlnbúz Szept. 27., 28-án Szombat és vasárnap Szenzációs sláger műsor: \'j . nagy dráma az életből, 3 felvonásban. Ritha levélbélyeg, hiim. A patak part-Ián, dráma 1 felvonásban. — Oaurocnt híradó, aktuális, az utolsókét újdonságai. Az automaták, komikus jelenet/ M MMáza Fölér : ItuíuKonlBB t Főtér DlvotKülönlegessM kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt árak! Legnagyobb választék! NSi fehérnemOek olcsón Kerülnek eladásra.r —— i ■ ,, n—.". —Bt i: Zaiavirmesye le$na$yobb pokrócz-raktára. ■ ■ >ooooooooooooooooo< Szuknay Lajos Nagykanizsa József főherceg-ut 28. tzám 71 «M5 Sitin is lillilUiilitii, vastistan ialalvIxszlisislA liiliL — *l»dw aUui haljtsástt uártuá (mik LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a> legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusltója és vállalkozója. Vállalok továbbá: építési szakba vágd összes aiaakálatskat Készítek vasbeton sírboltokat. >00000000 ooooooooc 1* 1 ■ ■ ■ PII.<H\' " IUIIM«»\' flN ........■■■ iwmmm. ■BHMBBHVBianMBBnBBRnBBliWMBwHBWV Perlsz Vilmos Rádium vászon vmiaiata Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Uh jó fehérneműre van szűk-1111 sége, ugy tegyen kísérletet Rűdlum-Uászon Vállalatnál IS 25.10 hol vászon - árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalteritőt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben vásárol, ne adjon ki addig hasonló cikkekért mlg fenti cégnél meg nem kísérelte, . mert ez által magának 4. oldal. ZALA! tflRLAt* 4 i IcvMb is legnagyaöb llszlkerejkeöft j Nagykanizsán. Egyedül Csak náluk kapható olcsón a világhírű Bánúlí búzaliszt mindenki tudja! ........... "«ÉfrtQ Milfényi cipő == a legetegArmabb I <-- Saját gyártmányú; és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. »ískolaclpők olcsó Urakon, c Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tisztelettel Míltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Fönt, a város palotájában Árjegyzéket lagyen és bérmentve. 21 25-17 férfi nifinszflütíek valódi Oliyui nOI koszfümkclfflfl írtósl választéka 29 U-12 liirstliler Jenő posztó- és íyapjoszflwt-rakWrtfian « flaíyKanlzsa Fönt Z. & — Wrojíúi-wíotiL Steril József JlDíyRBitlzsán = Höiwntl nólleda épBietéteD. = Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-keimékben. Rendkívüli olcsó árért! Vidékre küldök választékot ! 22 25-17 I £J »»IIWIMWMWMWWWiWWW Reijz Zjijinond cimtüniOp szobafestő nagyvállalat= 28 25—9 Nagykanizsa Telefon 171. szín. « iWMWM Mllim ff llll lÉil Ull^ Tűzifa » i r a leílübb miniséiben kapható Frank Jöirtf, Nagyttnlua. Eötvöx-tér2. il. _mliszerkováfts ée mérieykéezlté. Értenités ! Tisztelettel értesítem, hogy mérlegkéezitő műhelyemet házlebontás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2. sz.alá helyeztem át. Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hog* hozzám javításba kOldOH mérlegeket 2—3 nap alatt hitelesíttetve relclöstiggel visszaszállítok. :: Elvállalok azerkovácsárak ¿a a hitelesíttetési (örvénynek megfelelő «J wértefek káazHé*ét, továbbá gramofon, varrágép és kerékpár Javításokat Játállás ■ellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel a 25-10 mik Jtuif Kfcxirtivia fa RérWtalti. TM mt uMm fa Uimfíi ifcl BtkUuitt B*rl»»ltuuü». cégnél HoBykDDlisáD, Arany János-utca Z. Telefon Z90. sifin. 28 25-17 f faszer- és tsemeie-kereskeiiése \' ItBíykanlzsE: Főtér a Bazárépületben St 23-15 mumott, Mm. CjuÉjjép bútorokat ffiSMbet és szMeket vegyen Somogyi Ede kárpitos IMltthi tatojita tVámUl palota. 1913! szeptember 2Q\\ Borin Alfréd nöi és férfi divatára klet Fő-ut 8. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim Igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktár? tartok; Ita, Pichler és Htlckel-féle .» i ■ «... férfi kalapokban, -.<■\' -i " .\'!•; " • , *. mindenféle ruhádiszitések és fehérnemüekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szlvea támogatását \' t kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. » 29*1» Jy\'VH\' Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykaraakedé« NAGYKANIZSA,—»* A „Trapplílfl wtttrefe" u».» csokoládé és kakaógyárának és a .ítd\' \'t!, tr „Chiozza\'í, rizskemónyitő ,, vezérképviselete. u >(•:• í-t\' , ..V t M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája ...... ........ i i 1 , ..71. .. — .... r \' > v Kostüm-, M< \' . .. blouse- és pongyola- cA / \'"".\'¿Mjif\'Uíii «\'¡htl,\'.: lícvji blin £ kapható czégnél [L • • / \' * *\' | 3 v ^ • f liiiKMtutu. - íímkíi pk\\L m Ortenberg nyomda (Münz és Ooldberger) Nagykanizsa. 1. évfolyam. Nagykanizsa* szsptember 27. 18. szám. társadalmi 6s közgazdasági napilap. ■I6fls*1«al Arak: Helyben házhoz hordva I hóm «0 I. Egye» szám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-uteza 5. szám. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengeryut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 198. Kiadóhivatal 41. — Az fjsküdtszék reformja. Az esküdtbíróság a polgárság lelkiismerete. Az esküdtszék megreformálása: a polgárság lelkismeretének a megreformálása. Csiuján kell vele bánni. Az utóbbi napokban sokat beszéltek róla. Javaslatok hire és cáfolása (öltötte meg a lapok hasábjait Használjuk fel az aktualitást, mondjuk el róla a véleményünket. A paragrafusra csavart igazság messze távol áll az igazságszolgáltatás ősi tendenciájának kielégítésétől. A paragrafus a modern kor Fétise, gyakran ellenkezik a vádló, a vádlott, a biró érzéseivel és mégis alkalmazni kell. Minden egyes eset más és más, azokat sablonokra húzni merész feladat. A háttért, az indító okot egypár sémára kell regisztrálni a birónak, holott a bűnesetek zömét a nüanszok értetik meg velünk. A száraz törvénykönyv nem az élet könyve. A régiek vallásos igazságszolgáltatásuk forrását magától az Istentől származtatták, tehát nem vindikálták a józan ész helyes, meggondolt, szükségszerűen elkészített qualitását a maguk törvénykönyvéhez. A fejlődés, amely az igazságot paragrafusra csavarja, innen dotáló-dik azzal a különbséggel, hogy amit az antik ember vallásos dogmá a szankcionált, azt most a józan ész utjának, a társadalmi rend őrének nevezik el. Egyflgyü állítás volna az, hogy mindig az a helyes, amit az állam törvénye előír, hiszen Spártában jutalmazták az ügyes tolvajt, Görögországban meg kellett ölni a gyengének született embert és még számtalan törvényét említhetjük a históriának, amely az utókor előtt helytelen. Mért higyjük, hogy ép a mi törvényeink nem lesznek nevetségesek néhány száz év múlva. És ennél a gondolatnál álljunk meg. Az esküdtszék intézménye az a pont, amely valahogyan feloldja a rideg paragrafus bilincsét, amely a megkötöttség rideg láncát széttöri és az élő eleven élet diadalmas hangját szólaltatja meg az érzéstelen, rideg valószínűségre kalkulált törvény betűi közt. Ezt a szabadságot nem elnyomni, hanem fejleszteni kell, hogy bevonuljon azokra a vonalakra, aliol most rideg, dohos soroktól szenved a lényeg. Szituációkat paragrafusokkal determinálni nem lehet, ellenben az élő társadalmi lelkiismeret az emberi fogalmakhoz képest megalkotott igazságot inkább megtudja közeliteni. Ha tehát az esküdtszék reformjáról beszélünk, akkor csakis annak hatásköri kitágítására tudunk gondolni, amely közelebb hozza az Igazságszolgáltatásnak sajátságos idegen vi- lágát az eleven élethez. Hasonlattal élve: a törvénykezés alapjárrl Ítélkezés a gépipar, az esküdtszék pedig; az egyénekre szabott cikkek termelőhelye. És mert az Igazság olyan kényes, félve vigyázzunk az esküdt-intézmény integritására. Egyről-másról. Ha valamelyik egylet megérdemli Kanizsán a támogatást, ugy kétségtelen a szépítő egyesület az. Úgyszólván semmiből létesítette városunk egyetlen pormentes oázisát a sétateret, a melynek jelenleg építik diszes, a Csengery-utat diszitó bejárati főkapuját A sétatér kellemességek nem kell közönségünkkel ismertetni. Sajnos, az Idei esős nyár elterelte róla a nagyközönség figyelmét, mindamellett van közönségünknek egy kis gárdája, amely nem lett hűtlen hozzá. Ha azonban a város szivébe akarjuk varázsolni a sétateret a nélkül, hogy meg kellene kerülni a Kossuth Lajos teret, vagy végigróni a poros Csengery-utcát, ugy végre már meg kellene valósítani azt a régi tervet, hogy megépítenék a Batthyányi-utti vasúti átjáró hidat. Ha arra várunk, mig ezi. az egyesület saját erejéből megteheti, ugy sajnos még soká kell várni, mScenásalnk sincsenek, álljon elő a hivatalos város. Ezt a hidat még elbimá bud-getünk, sokkal kicsinyebb célra volt már pénzünk, — ha ez a hid megépülne, a sétatér a felső templomtól három percnyire volna. Szóval nem lehetne a sétatérre ráfogni, hogy messze van. FlgyeW. A dunántullok dalosuersenyének előkészítése. - A Z H. tudósítójától. ~ Kaposvár, szeptember 26. A dunántull dalosszövetség vándor-választ-mánya f. hó 28-án, vasárnap délelőtt (él 11 órakor tartja alakuló ülését a városháza nagytermében. A választmány megalakulását az a körülmény teszi szükségessé, hogy 1915. év junlus havában Kaposváron fogják megtartani a dunántull dalosversenyt. A veszprémi dalosversenyen ugy határozott a dalosszövetség, hogy a két évenként tartani szokott dalosverseny Kaposváron legyen és a verseny előkészületeinek az elvégzését a kaposvári vasúti dalkörre bízta. A vasúti dalkör megbízatásának immár eleget tett és igy a többi munkálat elvégzése most a dunántull dalosszövetség vándor-választmányára hárul, mely mindig ott működik, ahol a dalosversenyt tartják. A vasárnapi alakuló gyttlésen a vasúti dalkör diszelnöke, Porkoláb Zsigmond műhely-főnök fogja üdvözölni a megjelenteket és a gyűlésen való elnöklésre Maktalvay Qéza főispánt kéri föl. A főispán ismertetni fogja a gyűlés célját és azt a kulturális szempontból is oly fontos és lélekemelőnek Ígérkező dalosversenyt, mely 1915. év junlus havában Kapósváron fog lezajlani. A gyűlésen megalakítják a választmányt Az alakuló ülés után megfelelő hatáskörrel fogják fölruházni a választmányt, mely már most hozzá fog látni az 1915-iki kaposvári dalosverseny előkészítéséhez. A dalosversenyre mintegy 1000—1500 dalos érkezik Kaposvárra. A vármegye és a város egyaránt kiveszi részét az ünnepségből, valamint annak előkészítési munkájából is. AMSttvmeMelült Lulics Jeremiást, huszonhétéves verusics pusztai legényembert megakarták házasítani a szülői s evégből késő este átmentek Anisics Péter szomszédjukhoz leánynézöbe, ahonnan csak kora hajnalban tértek vissza. A helyi szokás szerint a fiu otthon maradt és az ambltuson feküdt le. A hazaérkező szülök óriási vértócsában talájták a gyermeküket. Orvost hívtak aki megállapította, hogy Lulics Jeremiást közvetlen közelről a bal lapockája fölött érte egy vadászfegyver sörétes lövege, amely a váltakát éfca felsökarf összeroncsolta, s ezenfelül még a tüdőt is étte. Az életveszélyesen sérült fiatalemcert még a mai napon bekövetkezett haláláig sem lehetett kihallgatni. A szülök valószínűnek tartják, hogy Jeremiást a megkért leány egyik udvarlója akarta megölni. A csendőrség Is ebben az irányban folytatja a nyomozást. HÍREK. „Ugy kell a sajtónak!" — hangoztatta hangosan egy ember a kávéházban, amikor tegnapi számunkban elolvasta a tervezett uj sajtóreformot. A sajtó nem áll feladata magaslatán, ízléstelenül pertraktálja az Ízlésesen sikkasztó, tolvajló, betörő magánemberek becsületét, „szenzációkat hajhász" stb. Hát egy bizonyos: a sajtó gyakran gázol a mások becsületében. Akárcsak — hogy egy kicsit sablonos legyek: — az automobil. Szeretnők bizony mi is a hírszolgálatban megközelíteni az automobil gyorsaságát, nem is annyira a magunk, mint inkább az olvasóközönségünk kedvéért, amely közönség már nagyon Is reflektál erre a gyorsaságra. Valami különbség azonban mégis van köztünk és az automobil között. Amig ugyanis az automobil az ártatlant is elgázolja, aki nem tud idejében elugranl előle, a sajtó csak azoknak a becsületeknek tapodja kl a belét, amelyek elébe feküsznek. Vagyis — tessék végre megérteni — az újság, legalább Is a tisztességes újság sohasem szop ki az ujjából úgynevezett légből kapott koholmányokat, hanem csak azokat Írja meg, amelyeket elkövettek. 2. oldal. ZALAI HÍRLAP. riűü 1913. szeptember 27. A tettesek pedig elébe feküsznek a sajtó automobiljának abban a pillanatban, amikor loptak, csaltak, sikkasztottak, vagy más közerkölcsbe, vagy büntető törvénybe ütköző dolgot cselekedtek. Amikor kiteszik magukat annak, hogy a gazságon rajtacsípik, feljelentik, letartóztatják, becsukják. — Amint régen l&fcccben tartották pellengéren, vagy az utc% söprüzték végi« a közerkölcs ellen vétókét — most is tudomást kell, hogy szerezzen róla az a bizonyos közerkölcs, hogy ki és mit vétett ellene. Akik pedig a sajtótól félnek azok a közer- r\\- köles kritikájától fáznak. s »> 1 — fl vármegyei közgyűlés az aradi 13 vértanú emlékére rendezendó országos ünnepélyre Zalavármegye részéről kiküldötte gróf Batthyány Pál és Bosnyák Qéza országgyűlési képviselőket, törvényhatósági bizottsági tagokat. \' • , — Ajándék a városi muzeumnak. A városi muzeumnak Kolozsvári Ödön nyugalmazott vasúti tiszt, egy faragott művészi botot ajándékozott. A bot olyan ritkaság, hogy megérdemli a részletesebb ismertetést. A belemetszett évszám szerint 1757-ben készítették. Valószínűleg bányász használatra, mert felső részén bányász jelvény van, s a legfelső alak egy bányamunkást ábrázol. Azután a boton végig a legkülönbözőbb dombormlvü alakok fordulnak elő; Ámor aki fegyverét élesíti, egy macskafej, egy lakat, egy félcipő, két madár, egy kancsó, szőlő és körte, különböző testrészek : szem fül, sziv, orr stb; ezenkívül van virág és csiga. A bot különben mérővesszőnek, is használható volt (Zollstock), mert a pontos mérték bele van vésve. — Eljegyzés. Stampf Zsigmond helybeli kereskedő ma tartja eljegyzését özv. Wiltner Jánosné bájos leányával, Jolánnal. — Katonai blr. Városházunk katonai ügyosztálya a következőket teszi közhírré: Azok a besorozott hadkötelesek, vagy hozzátartozóik, akik a fölösszámuak kiválasztására igényt tartanak, kérvényüket okt. 15-ig nyújtsák be a polgármesteri hivatalhoz. — Munka a városházán. Ma d. u. fél 4 órakor közegészségügyi, 5 órakor regále, 6 órakor pénzügyi és patronage holnap 9 órakor erdő- legelő és mezőgazdasági bizottsági fjyülés lesz. — A városi tanács mellé megvá-asztott iparhatósági megbízottak hétfőn a. u. 3 órakor ülést tartanak. — Boston-estély éö táncgyakorlat cigány, zenével. Ma délután fél 6 órakor a tanuló ifjúság öngyakorló kosxorura jön össze Ador-jánné Mayersberc Fridának Kaszinóban levő tánciskolájában. Ugyancsak ma az esti órákban a felnőttek tartanak boston- és two-step-pe-estélyt, mig holnap vasárnap\' este egy másik csoport tart összgyakorlót. A kurzusokra — kezdők is — még mindig jelentkezhetnek. — Hírek a képklállitásról. Vastagh György képkláliitását változatlan érdeklődés mellett látogatta az elmúlt napokban is a közönség, sőt sok érdektődést vonz a kiállítás a környékről is. Így a mai n&pon a szomszédos Klllmán faluból\'Derverlcs lánosné úrhölgy vett meg több értékes képet.\' A kiállítás — vasárnap is — e hó végéig marad nyitva és egész napon át megtekinthető. — Felgyújtotta az áayát. Dabolcz községben tegnap este Teveszí Ede gazdálkodót, aki otthon ápolt elmebeteg volt, felügyelet nélkül hagyták. A szerencsétlen őrült ember ezt az alkalmat felhasználva, felgyújtotta önmaga alatt az ágyét és olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy néhány órai kinlódás után belehalt sérüléseibe. A gondatlan szülők ellen megindították az eljárást. — fl kolera. Lapzártakor értesülünk, hogy ma délután fél 4 órakor az egészségügyi bizottság dr. Szekeres József kórházi főorvos elnöklése mellett rendkívüli gyűlést tart a városház kisebbik tanácskozó termében, ahol a kolerára való tekintettel a legfontosabb teendőket beszélik meg. i Az egészségügyi bizottság jáfványhatóságii4 alakul át. Beosztják az eg^sz várost egészségügyi kerületekbe és minden bizottsági tag a maga kerületében tartozik a rendre és tlsztaságfa felügyelni. Vörös cédulákat lógnak", kiragasztani minden házra, ahol járványbiztos lakik, , Ami a felmerült gyanús esetet illeti, az orvosok valószínűnek tartják a kolerát, mert egyrészt a meghalt Ohwald János egész teste ugy megvan görcsösödve, mint a kolerahalottakí máárészt pedig épen most október elseje körül nagyon sok szabadságolt és kiszolgált katona érkezik Kiskanizsára és a környékbeli falvakba kolera gyanús vidékekről. — flz uj fürdő. IfJ. Nagy István műépítész és építőmester ma megérkezett Nagykanizsára és a mérnöki hivatalban nyomban megkezdte azuj fürdő tervezetének előmunkálatait. Az építkezést október hó 15-én kezdik meg és három hónap alaít be is iejezik. — fl kiskanizsai tüz utóbangjal. Megírtuk, hogy a kiskanlzéai tüzkárosultaknak szénát gyűjtött a lakósság és ptfnt értesülünk, vagy hatvan szekérnyit sikerült összeszedni. Az esetnek azonban "megvannak a maga árnyalakjai is. öt embert bírságolt meg a rendőrség, mert a rendőrök felszólítására sem voltak hajlandóak az oltásnál segíteni. Három napi elzárásra, amely ötven korona pénzbirságra változtatható,. ítélte a rendőrfőkapitány a következőket: Munkácsy Qyörgy kömlvcst, Kulcsár József, Bagonya József, Pállcs László és Farkas Ferenc földmiveseket és Cigler Ignácot pedig, aki lovával megszökött a lajttól, 10 korona pénzbírságra Ítélték, amely egy napi fogházra változtatható át. — Még egy mltlt&s ¿kszerettünés. Bécsből jelentik: A Rcgenhardt-cég tulajdonosa följelentést tett £rendőrségen, hogy feteségének 82 drb fehér gyöngyből álló nyakéke eltűnt, A bécsi »lapok szerint a gyöngysor egy millió koronát ér. Nem tudni, hogy a nyakéket a tulajdonos elveszitette-e, vagy ellopták tőle. — fl volt bercegprirnáa adósságai. Azokra az elterjedt hírekre, togy Vaszary Kolos volt hercegprímás tizezerkoronás apanázsából ötezret a hitelezők lefoglaltak, Benedek Sándor kultuszminisztérium) államtitkár ma kijelenti, hogy ujabb foglalások n^m történtek. • — 0y«ríT\\ek-betörŐk. A mult esztendőben Dörei Béla kaposvári fiu egy egész rablóbandát szervezett, mely hónapokon át garázdálkodott a város terüUtén, mlg a rendőrségnek sikerült a banda tagjait elfogni és a bíróságnak át8zolgáttatnl. Most ismét két bűnös gyermek Ql a rendőrség fogházában. Tegnap Sz. Imre és S. Lajos kaposvári fiuk betörtek Un- ?;ár Béla és Ede János-utca 2. szám alatt lakó üszerkereskedők rakjtárába és onnan cukorkákat, cigaretta dohányt, pénzt és egyéb holmikat loptak el. Egy íendőrtizedes vezetésével indult meg a nyomozás, mely megállapította, hogy a két fiu az ablakon át bemászott Un-gár Béla és Ede fűszerkereskedö cég raktárába és onnan lopták el a holmikat. A két fiatal betörőt a rendőrség elfogta és letartóztatta. Most mind a ketten a rendőrség fogházának a lakói, ott várják be további sorsukat. Mikor a nyomozás során kihallgatták őket, töredelmesen beismerték bűnüket. A rendőrségnek az a gyanúja, hogy a két elzüllött csemete több helyen is követett el betöréses lopást. A nyomozás most ebben >az Irányban is megindult. Eiy Jobb flirt tanultul felvesz Berényl Elek bőrkereskedő. Itt van a kolera! Ma hajnalbban Ohwald János kiskanizsai földmives Szepetnekl-ut 21. számú lakásán koleragyanus lünetek között meghalt. Behtoroolták * A fenyegető ázsiai rém tehát ugy látszik nem kerülte el a mi városunkat sem, habár minden óvintézkedést lelkiismeretesen fogana- * tositottak. Eddig még nincs megállapítva hogy — amennyiben tényleg ázsiai koleráról van szó — honnan és hogyan hurcolták be a ragályt. üuc áldozat. Ohwald János kiskanizsai földmives mindig makkegészséges ember voit. Tegnap hirtelen gyomorfájás fogta el. mire megivott három deci rumot. Ez azonban semmit sem használt sőt közvetlen utána görcsös fájdalom fogta el, amelyet hányás és székelés követett. Hozzátartozói aggódva vették körül, arra azonbán, hogy huszonnégy órán belül belepusztuljon nem is mertek gondolni. N A hivatalos vizsgálat. Az esetet rögtön jelentették a rendőrhatóságnak, amely azonnal érintkezésbe lépett a polgármesteri hivatallal. Ooda Lipót dr. városi orvos, Sabján Qyula dr. városi főjegyző és Deák Péter rendőrfőkapitányból álló bizottság a következő félórában már kiszállott a helyszínen, hogy a tényállást megállapítsa és hogy a szükséges Intézkedéseket megtegye. Intézkedés történt aziránt, hogy a hullát a járványkórházba beszállítsák, ahol Ooda Lipót dr. ma délután három órakor fel fogja boncolni és beleiből bakterologlai vizsgálat meg-ejtése céljából mutatványt küld az országos baktereológíal intézetnek. A város lakosságát kellemetlenül ériotl, hogy a kiskanizsai esemény színhelye és a járványkórház a város két ellenkező pontján van s Igy a hullaszál- • Utó kocsinak az egész városon keresztül kell hajtania, Vewtegxár. Az épületet, ahol az eset történt, vesztegzár alá helyezték. Fegyveres őrök veszik körül a házat és a hozzátartozókat öt napi megfigyelés alá helyezték. Hivatalos változások. A városi egészségügyi bizottság a mai napon járványhatósággá változott át. Hatásköre tulajdonképen fedi az előzőt, csak szigorúbb és radikálisabb alapon áll. Ityllttér. ffylloános Köszönet. Mindazon jóbarátaim és ismerőseimnek, kik Istenben boldogult férjem végtisztességtételénél megjelenésükkel a nagy csapás feletti fájdalmamon enyhiteni szívesek vol* tak, ezúton mondok hálás köszönetet. Egyben tisztelettel értesítem az Igen tisztelt vevőközönséget, hogy női- éa férfl-dlvatflzletemet BARTA ALFRÉD törvényszékileg bej. cég alatt változatlanul tovább vezetem és midőn eddigi szives bizalmukat hálásan köszönöm, kérem azt részembe is fentartanl és ajánlom magam szíves pártfogásukba teljes tisztelettel özv. BARTA ALFRÉDNÉ. Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. MegnyíltI UJ rövidáru üzleti Megnyílt!. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Csengerl-ut 5. szám alatt sgy tsljcien újonnan bsrsndszstt rövidáru, url- és nől dlvat. Játék és díszműáru Ctzlstst nyitottam. Kizárólag Jobb minőségű áruim és szabott áraimmal meg fogom győződtetni az Igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Vidéki rendeléseket pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. 3. oldal. Táviratok, telefonjelentések A tőzsde. Az értéktőzsdén 1—3 koronás javulás állott be. a gabonatőzsdén tegnap tapasztalt néhány filléres emelkedés ma visszaesett. Az értéktlxuMa. Maqy*i kor«iuJár»dé* 81.20, Owtrik hitel 627.-Magytr hitel 826.-, Kereikedelni bank 3/20, Naayar b«Mk 351.—. Salgótarjáni 769.—, Rlmamurányl 687.—. Köz«tl VMpálp 838.50, Budapesti vároil vaiut 359.-- A gabona-löndö árfolyamai : Buja októberre 10.67, Búza áprlllarm 11.52, Rozs •ktéberr« 8 09, Ttagerl tzeptemberr« «.87 Taagarl rájutra 7.59. Zab októberre 8 86 Változások a Déli Vasut-nál. Budapest, szept. 27. Déli vasultársaság vezérigazgatója lovag Bráhm Miksa nyugdíjba, vonul, valamint Babos Ödör. főfelügyelő aki 42 évig szolgálta a társaságot. Lovag Rróhm utódja Kotányi Zsigmónd államvasút! forgalmi igazgató lesz, aki a bécsi Rotschild csoportnak a jelöltje. japón Khina ellen. Peking, szept. 27. Japán követe ma megjelent a khlnai külügyminisztériumban ahol kijelentette, hogyha országa nem kap azonnali választ azokra a sérelmes pontokra nézve, amelyeket jegy-zékileg tudatott, Japán levonja a konzekvenciákat. Nanking, szept. 27. Tiz japán hadihajó horgonyoz a kikötőtfen, várva a kormány pekingi tárgyalásainak eredményétől függő utasításokat. Buenos-Ayres, szept. 26. A tőzsdén nagy konsternációt keltett a japán-khinai affér kiélesedése és az értékék hirtelen felszöktek. Magyarok Albániában. Belgrád, szept. 27. Több belgrádi lap olyértelmü közlésére, mely szerint az albán csapatokban osztrák-magyar tisztek . volnának, ma hivatalos cáfolat érkezett az illetékes hatóságokhoz. Feljelentés Lukács László ellen, Budapest, szept. 27. Medecky Szendrő aláírással feljelentés érkezett az ügyészséghez Lukács László volt miniszterelnök ellen, hivatalos hatalommal való visszaélés elmén. Medecky egy szabadalmat jelentett be hideg uton való szeszfinomitás tárgyában, a szabadalmat azonban minden indoklás nélkül megtagadták és a fellebbezést ugyancsak indoklás mellőzésével elutasították. HÖtzendorfer visszavonulása. Wien, szept. 27. Hötzendorfer visszavonulásáról ujabb verziók keringenek, amelyek magas katonai körökből erednek. Ezek szerint a Redl-üggyel függne össze a távozása. Állítólag őt a trónörökös felelősségre vonta s ekkor maga is beismerte, hogy erélytelen, gyenge ember. Ezért kellett távoznia. !! , l, /> ¡i öngyilkos urlassony. Budapest, szept. 27. Horváth And-rásné, fővárosi jómódú kereskedő özvegye ma reggel revolverrel szivén lőtte magát s nyomban meghalt. Tettének oka idegesség. ; -;, ■> :__ Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István és Keleti Armand. Uránia Színház. Szombat, vasárnap szept. 27. és 28-án Pompel vCMai történeti dráma 5 felvonásban. 2500 mét. Értesítés I HflwkBBlKBl TaknrékMnztőr által alapított t 1111 diuitír ki 1-ii iHpuiMlyil értei«éta u] Mrsulatot nyit, miről a t. közönséget van szerencsénk értesíteni. — Ezen újonnan nyílandó és 6 évre terjedő XVII. évtársulatra a heti befizetések kedden délelőtt teljesitendók. A belépéskor beiratási dij nem fizetendő. A heti betizetéfe üzletrészenkint 20 fillér. Minden öt üzletrész, vagyis heti 1 kor. befizetés után 200- 300 kor. kölcsön vehető fel és ugyanazon üzletrésrekre a 2. év lejárta után további 50, illetve 150 kor. kölcsön igényelhető. A kölcsönök 6»A% kamat mellett folyósítanak. Kölcsönkér-vények már az első.-heti befizetés után elöjegyezhetök és azok haladéktalanul elintézést nyernek. Az első befizetés 1913. december 2-án eszközlendő. Nagykanizsa, 1913. november hó. Az igazgatóság. \' Hétfő és kedd szept 29. és 30-án A haláltorony ji^ss&sk Bandi titoktartó, hum. Pali a becsületes megtaláló, hum. A vtskayai öböl, term. Különteremi Bel- és IMI borok I Értesítés. Van szerencsém a\' n. é. közönség szi-ves tudomására adni, hogy az Arany Szarvas kávéházat a mai kor igényeinek megfelelően átalakítottam és lazt f. hó 27-én, szombaton Sdrközy Dezső SSS désével ünnepélyesen megnyitom. A midőn sem fáradságot, sem költséget nem kímélve, hogy n. b. vendégeimnek egy kellemes otftont szerezzek, ugy szives pártfogásukat-kérve^ maradok kiváló tisztelettel FELDMANN JÓZSEF 612~\' az Arany .Szarvas szálloda és kávéház tulajdonosa. Pontos kiszolgálási Mérsékelt árak! Ilnasydlvattirulidza Főtér t Nagykanizsa i Fölír DluatRülönlegessöek kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt árak! Leeeaoyobb választék! Női fehérnemüek olcsón kerülnek eladásra. Zolautanejye lesnníyoM) I pokrfcz-nktHra. ♦fr m i i . ■■.■.— J Uronus mozíúíényhépszlnhúz Szarvas szölloda volt Edlsoa szlnMz Szept 27., 28-án Szombat és vasárnap Szenzációs sláger műsor: nagy dráma az életből, 3 felvonásban. Rltha levélbélyeg, hum. A patak part- Íán, dráma 1 felvonásban. — Oaumont ilradó, aktuális, az utolsó hét újdonságai. Az automaták, komikus jelenet. Perlsz Vilmos Rádium vdszon váiimma Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Hm jó fehérneműre van szűk-IlU sége, ugy tegyen kísérletet Rádium-Uúszon Vállalatnál 13 25-10 hol vászon-árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalteritőt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben ne adjon ki addig hasonló cikkekért . •* . ■%* míg fenti éégnél meg nem kísérelte, mert ez által magának nrwrT" 4 oldal. ZALA! HÍRLAP 1913. V 508/1. Árverési blrdetménj. menynyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. LX. t.-c. 120. §-a és a vh. n. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1913. évi szept. hó 10. n. KASZAB LAJOS «0 l-J kir. blr. kiküldött « 3-2 flttllD-utcn 9. szám alatt 2 szoba- és mellékhelyiségekből álló modem lakás áthelyezés miatt azonnal kiadó. Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja magát uri házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massagel hmlntulrtiyl Miklás-i, si A piachoz hfizel fekvő u] 3 szobűs lakás eladó Cim m kiadóban. eo 3~i A jelenkor legjobbnak elismert Gummí- iiilí« orvosok által ajánlva - tucatonként (, 6,8,10 Korona Kapható Belut Lajos ur gyógyszertárában »3 Nagykanizsa. * seÄMiess omoiHAi . OuApAHrtto nw qoaiity Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhirre teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1913. évi V. 508/1. sz. végzése következtében dr. Bun Icnó nagykanizsai ügyvéd által képviselt Törlei József és társa budapesti cég javára 81 kor. 95 f. s jár. erejéig 1913. évi május hó 5-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felttl-foglalt és 819 kor. becsült szobabútorok, likőrök stb. stb.-böl álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1913. évi V. 508/1. sz. végzése folytán 81 kor. 95 fill. bíróilag megállapított költséghátralék erejéig Nagykanizsán, Főút 15. szám alatt leendő eszközlésére 1913. évi szeptember hó 29-lk napjának délelőtti 8 órája határidőül kitüzeiik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. A Mllténvji cipő ■ ■ ■ a legelegánsabb I » 1 » Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. s iskolfltlpök olcsó árakon, a Mérték után készítünk \'minden fajta cipő-árut és orthopcdlkus cipőket. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjegyzéket Insyen ét bfc-«e«itro. 21 23-18 EU*. P Steril József Nosyknnlztán = Központi ndltota épületéin*, = Megérkeztek a legújabb divatú őszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért I » &.» Vidékre kQldők választékot I tym • srwr Nagykanfzftb áliiltUUtt Itîi Női felöltők, kosttím-, ruha- és blous-kelnie ujdonságokj nagy választékban rakt^rta érkeztek. Szfinyeí, filííöny, to szőrme* árukban dús uűlaszték. Elsőrnnsu gyúr kész női fehérnemű keieiMl]-teménye bemutatás vésett úllandőan raktáron.^ ifintfennema odszondniRbait I«JoW ívürtmínv nílnm állandóan kapható.«^ Cjüéíjép bútorokat. M*m is sz6n«e$eket vegyen Somogy] Ede kárpitos Mtirttai Mmtu 1. Városház palota. — ....... 1913. szeptember 28. ■ * " •*—-----y Balaton Tesit/éreki a legrégibb éilefHumwiri) üsztkereskedők f Nagykanizsán. M Egyedül csak náluk kapható olcsón a világhírű Bűnúti búzaliszt mindenki tudja! ÉÉXÉá ÉÉiÉÉ< <ÉÉ*H>ÉÉÉÉftáiÉ>É<É>i Tűzifa a legjobb minőséiben kapható cégnél Hagykunliiún, Annii JánoMitea 2. Telefon 280. szán. 26 25-18 Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykereskedés NAGYKANIZSA. — I „Trappista páterek" u »■«• csokoládé és kakaógyárának ¿^ a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. \' ii 11 M. kir. dohány nagy- ós különlegességek Arudója Kostüm-, blouse- és H kelmékben a Gutenberg nyomda (Münz és Ooldberger) Nagykanizsa. 1. évfolyam. Nagykanizsa, 1913. szeptember 29. ^ 10. szám.% társadalmi és közgazdasági napilap. ■IOflx«t«»l árak i Helyben házhoz hordva 1 hót« 60 (. Egyes szám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 hóra 1 K. Nyilttér és hirdetések megállapított árak szerint Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kazlnczy-utcza 5. szám. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengery-uí 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 136. Kiadóhivatal 41. Znlmie rabszolgái. Nagykanizsa, szeptember 29. A napokban ért véget az a hatásköri konfliktus, amely Zalamegye • és Somogyvármegye alispánjai között a mezőgazdasági cselédek ügyében támadt. Éz a küzdelem felszínre vetette a zalamegyei gazdasági cselédviszonyokat és talán érdekelni fogja egyeseket, hogy a Dunántul gazdasági cselédjeinek fizetése Somogy- és Zalamegyében a legalacsonyabb. Ez nem azt jelenti, mintha másutt rózsás lenne a gazdasági cseléd helyzete, hanem csak annyit, hogy a létminimumot sem éri el a zalai mezőgazdasági cseléd bére. Vasmegyében évi 497 korona átlag évi fizetése van a gazdasági cselédnek, amelynek 21\'1 százaléka készpénz a többi naturálszolgáltatás. Fejér megyében 560 korona az évi bér, melyből 20 százalék készpénz. Sopronban 488 korona évi bérből 24 százalék készpénzt kap a béres. Ellenben nálunk 454 korona az évi bér, melyből csak 12*7 százalék, 58 kor. a készpénz, a többi természeti szolgáltatás. E számadás, melynél a naturálszolgáltatás falusi árak szerint arányosan le van szállítva, meggyőz bennünket arról, hogy a gazdasági cseléd Zalamegyében egy forintot sem keres egy nap alatt, készpénzfizetése pedig még a napi 20 fillért sem éri el. Ehhez számítsuk még azt is, hogy a naturálszolgáltatást, melynek rendeltetése az volna, hogy a gazdasági cseléd háztartásában fogyassza el, kénytelen a legtöbbször pénzre becserélni, önkéntelenül csúszik tollúnkra az ókori gazdaságok eme primitív szava, de úgy áll a dolog, hogy burkolt cseregazdaság folyik egyes zalai falvakban. A középkor zűrzavaros üzleti élete ismerte, a contractus mohatrae-t, amely alatt azt a leplezett uzsorát értették, amikor az uzsorás pénz helyett árut adott a megszorult adósnak, — mondjuk, ezer korona értékben, — melyet, szegény értékesíteni tudott száz koronáért. Az adóssága pedig ezer koronát tett ki. Ez a középkori analógia szinte beszél a huszadik századbeli Zalamegye újságírójának, akinek tollát annyi láthatatlan pókhálószál csipkézi be, — amikor látja, hogy a gazdasági cseléd kénytelen a falusi szatócsnál értékesíteni gabonáját, ahol keveset kap érte, amikor látja, hogy a gazdasági cseléd rosszul táplálkozik, hamar elpusztul, amikor a gyékényesi határrendőrség működésének példázatából kézzel foghatóan áll előtte az a nemzetsorvasztó áramlat, amely főkép a Dunántulról ésfőkép Zalából viszi a föld népét által az óceánon Amerikába, ahol a mesebeli szirén éneke > . ■ j . ■ - szól, amikor szinte rávigyorog ennek" a modern „szent hegyre való kivándorlásnak" két speciális kútforrása: a gazdasági bérek minimális volta és a latifundium. Hiszen tudjuk, hogy a latifundium épp ugy rajtafekszik Zalamegye birtokviszonyain, mint ahogy a Dunántulon és egész Hungárián; hiszen ismerjük a mi nagykanizsai életünkből is a hitbizomány halott kezét, amely városfejlesztési tervek és egy város lüktető közéletének pulzusán dermed. Hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy százezerholdas zalamegyei birtokok tulajdonosai megelégszenek az alig három százalékot hozó külterjes gazdálkodással, mert a nagy, Bécsben elköltendő jövedelem amúgy ís elég nekik, de a zalai kivándorlás egyik okát mindezek mellett az alacsony mezőgazdasági bérekben is kell keresni.4 (k. l) V \' , , J Terjed o kolera. M* reggel megjelent a rendörségen Schwarc Károly dr. oíVos, bejelentette, hogy egyik paciense Berthoffer Oyörgy Magyar-utca 63. szám alatti lakásán koleragyanus tünetek között megbetegedett Ooda Lipót dr. és Rácz Kálm. dr. orvosok nyomban kiszállottak a helyszínre és a szükséges óvintézkedéseket megtették. A közegészségügyi tagokhoz felhívást Intézett a járványbizottsággá átalakult egészségügyi bizottság, hogy a kerületébe beosztott vizsgálatokat az illetó kerületi rendőr segéd-kezése mellett hajtsák végre s a tapasztalt hiányokat haladéktalanul jelentsék be a rendőrkapitányi hivatalnak. A rendőrségen az ismeretes klskanizsal eset óta öt megbetegedést jelentettek, amelyeknél valószínű, hogy a korai must által előidézett gyomorrontásról van szó, de a kolerára való tekintettel foganatosították a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket. Éjjeli merénylet. Az elmúlt vasárnap éjjel is meghozta a maga szokott bűntett lajstromát, amelyek közül Nagy Sándor esete jelentékenyebb. — Nagy Sándor év« k óta viszonyt folytatott özv. Kola-rics-Bedö Györgyné született Német Rozáliával. Mivel azonban mindenféle szerelemnek vége szokott lenni, Nagy Sándor is akcióba lépett az éjjel, amint részegen hazafelé ment a Rózsautcán az egykori imádott, de már megunt nővel. Előhúzta szegedi csillagos bicskáját és többször hasba szúrta Rózáját. A már nem efcészen ifjú pár az utóbbi időben sokat civódott egymással, s az utca kövén elömlő vér csak befejező akkordja volt a kihűlt szerelemnek. t Kereskedők küzgyűlése. - A Z. H. tudósítójától. - k . < i\' Tegnap tartotta a városháza kis tanácstermében a nagykanizsai kereskedők társulata és az Omke nagykanireal kerülete a rendes évi közgyűlését. A nagykanizsai kereskedők társulatának hatszáz tagja van. A közgyűlésen pedig alig jelentek meg húszan. Ez a nagy részvétlenség igazán nem vet valami nagy fényt a nagykanizsai kereskedőkre, akikben ugylátszlk, mincs meg az a szolidaritás, amely az összes többi társadalmi osztályokban megnyilatkozik. A kereskedők gyűléseiről a következőkrt jelenti tudósítónk: Unger Ullmann Elek elnökölt a közgyűlésen. Elparentálta Ujnépi Elek Lipótot, aki huszönöt éven át volt az egyesület érdemekben gazdag elnöke. Hettai József titkár felolvassa az egyesület mult évi működéséről szóló jelentését. Ujnépi Elek Lipót emlékérc ötszáz koronás alapítványt tesz az egyesület, melynek kamatait minden • évbefi egy szorgalmas kereskedelmi iskolai tanuló kapja. A mult év szomorú volt a nagykanizsai kereskedelemre. A társulat sürgette a gyékényesi vasúti összeköttetést, magánvlzs-gáló állomás létesítését, a posta épitését. Az egyesület összvagyona 9000 korona. Egyúttal a titkár bejelenti, hogy állásáról lemond. Ezután az elnök jelenti, hogy a kereskedelmi miniszter kát derék kanizsai munkást kitüntetett. Az egyik Berghofer István, a helybeli Zer-kovitz Albert cég pintére, aki már harminc éve szóig I a cégnél, ahol ez a hosszú szolgálati idő különben nem is újság. A kitüntetten kivül, aki 150 koronát és díszoklevelet kapott, hatan már 25 éve, hárman pedig 28 éve vannak a cégnél, amgly rendkívül humánus az alkalmazottaival szemben. A másik kitűntetett Brandl Sándor, a Singer & Co. cégnél van már 25 éve. \' Ezután Schwarz Oltó indítványára Heltai József titkárnak jegyzőkönyvi köszönetet szavaznak. Schwarz Ottó indítványozza, hogy a választmány kebelében szakosztályokat alakítsanak. Efelett a jövő gyűlés határoz. Majd megalakították az uj tisztikart. Elnök Grünhut Henrik, alelnök : Unger Ulmann Elek, titkár Bettlheim Aladár, pénztáros Neufeld Ödön lett. Ezután tartotta az Omke kaniaai kerülete közgyűlését ugyancsak Unger ímmann Elek elnöklete alatt. Az egyesület támogatta a kereskedők egyesületét, részt vett az Omke országos mozgalmában. A közgyűlés a számadásokat egyhangúlag tudomásul vette. Felolvasták a pesti központ üdvözlő táviratát is. » Az uj tisztikar tagjai: elnök Orűnhut Henrik, alelnökök Unger Ullmann Elek és Heltai József, pénztáros Rosenberg Henrik, titkár Gáspár Béla. _ \\ 2. oldal. ZALAI HÍRLAP. 1913. szeptember 29. HÍREK. fl megszorult magyar. Kaland a telefonfülkében. A Központi Kávéház telefonállomás nyilvános fülkéje kint van az épület folyosóján. Ha valaki valahová beszélni akar, ott vée^hctl cl beszélgetését zavartalánul a klpárnamt falu zárt fülkében. V Mlnapában valami jóképű magyarnak akadt beszélni valója. Hamarosan megkapta a maga számát, s becsapta maga után az ajtót. A fülke sötét volt, de beszélgetni azért lehetett. Elvégezve beszélgetését, ki akart jönni az atyafi a ¿fUllcéböl, de a sötétben nem találta fa kilincset. Elkezdett dörömbölni, de a kipárnázott fülkefalak elnyeltek minden hangot. Emberünk egészen kétségbeesett. Mi lesz belőle, ha végkép iltfelejtik a,fülkében. Még jól jár, ha megfizettetik vele a beszélgetést az egész időre. Kétségbeesésében neki ment a telefon csengőnek s elkezdett rajta csengetni. Föl is csengette vele a központot: — Hallói KI beszél? Mii akar? — hangzott hamarosan a kagylóból. — É:i vagyok itt. Eresszenek ki | Nagyot bámult erre a központ: — Hát hol van maga? Honnét eresz-szük ki? A telefonfülkéből. A Központból. A kisasszonyok szaladnak a postafülkéhez, de ott senkit sem találnak, akit kiereszthetlek volna. Az atyafi újra csengetett: — Mi lesz hát? Kieresztenek-e már? A központ jónak látta megkérdezni: —- Honnan beszél maga? — Innen a fülkéből I — Micsoda fülkéből ? — A telefonfülkéből. — Melyik állomás fülkéjéből ? — A Központ Kávéházból. Hát ott ki beszél ? — Itt a posta központ . . . — Hát kérem mondják be ide a Központnak, hogy eresszenek ki a fülkéből, mert nem tudok kimenni. ^ No, lett erre nagy ribillió. Szólt a csengő a Központtal szomszéoos boltban: — Valami ember van a Centrál fülkéjében. Nem tud kijönni eresszék ki. Végre ilyen kerülő uton tudomást vettek az atyafiról odabent is. Sietlek nyomban kiereszteni a megszeppent magyart. — flz Izraeliták nagy ünnepi Istentlsz-leteinek sorrendje: Roshasono mindkét estéjén, f. évi október hó |l-én és 2-án d. u. 6 órakor máriv ima, október hó 2-án, csütörtökön, roshasono első napján sachrisz ima reggel 7 órakor, ifjúsági istentisztelet fél 9 órakor, muszafima d. e. 10 órakor, mlncha-ima d. u. fél 4 órakor, október hó 3-án pénteken, roshasono második napján sachrisz Ima reggel 7 órakor, muszaf ima d. e. 10 órakor, péntekesti istentisztelet d. u. 6 órakor. Ezúttal is felhívja az elöljáróság a t. templomlátogató közönség b. figyelmét azon körülményre, hogy templomi belépti jegy nélkül a nagy ünnepek alkalmával senki sem fog sem a nagy-, sem a kistemplomba bebocsáttatnl. Templomi ülések még mindig kaphatók, miért is ajánlatos, hogy templomi jegyét, a hitközségi Irodában, mindenki most már haladéktalanul megváltsa. Szegények, ugy férfiak, mint nők, díjtalanul kapnak jegyeket ha e célból a hitközségi Irodában jelentkeznek. — Pályázat. Nagykanizsa r. t. városban a Kazínczy-utca 10 és Zrínyi Miklós-utca 27 sz. alatt fekvő és a postakincstár tulajdonát képező földszintes épületek, valamint ezek alapjainak lebontására, a bontásból kikerülő ösz-szes régi anyagok és tárgyak elszállítására és megvételére nézve ezennel nyilvános pályázat hirdettetik. A pályázni szándékozók a feltételek megtekintése, illetve az árlejtési hirdetmény és ajánlat átvétele végett forduljanak a helybeli 1 számú posta-távirda hivatal főnökéhez, — Megegyezés a munkáspénztár éa az orvosok között. Ismeretes az a konfliktus, amely a kanizsai betegsegélyző pénztár és a megyei orvosok között merült fel. A tárgyalások Zalaegerszegen folytak. Most yégre elsimultak az ellentétek és a több éve tartó súrlódásokat békés megállapodás váltotta fel. Eszerint az orvosok megteszik mlndápia teendőket, amelyeket szerződésükből kifolyólag el kell látniok, nemcsak az orvosi, hanem az ad-minisztrácionális teendőket is. Remélni lehet, hogy a megállapodás mind a pénztárnak, mind az orvosoknak javára válik. — fl patronage-egyesület ul bizottsága. A patronage-egyesület választmánya szombaton d. u. 6 órakor ülésezett dr. Rotschild Jakab elnöklésével, melyen a választmányi tagok szép számmal jelentek meg. Á nyári szünet után ez volt az első ülés, melyen mindenekelőtt a folyó ügyek kerültek elreferálásra. Az ülésnek főtárgya azonban a patronázs Intézmény megvalósítása és gyakorlati keresztül vitele volt, ami most már annál sürgősebb, mert a fiatalkorú bűnösök megmentése érdekében folytatott társadalmi munka az uj törvény megalkotásával teljesen uj irányokba terelődött. Az igazságügyminiszternek e tárgyban kelt leirata nyomán hosszabb eszmecsere keletkezett, amelyben majdnem az összes választmányi tagok részt vettek, de végleges határozathozatalra ez alkalommal nem került a sor. A nehézséget főleg a bűnözés megelőzésének a kérdése okozta, amelyet egészen uj alapokra kell fektetni. Ezzel kapcsolatosan végleges ügyviteli szabályok alkotásának a szüksége is felmerült, amelynek keretében az egyesület a gyermekvédelem minden ágára tekintetlel kíván lenni, Ezért a választmány ugy határozott, hogy a szervezés munkálatait egy albizottságra bízta,( hogy ez az albizottság négy héten belül teljesen részletezett javaslatot terjesszen a választmány elé. A bizottság tagjai az elnökségen kivűl a kir. ügyész, 4 fiatalr korúak két bírája,r a rendőrség kiküldöttje és a választmány Ügyvéd tagjai, előadója Rothschild Béla, az egyesület jegyzője, aki egyszersmind a tervezet elkészítésévet Is megbízatott. — flz iskolák a műklállitáson. A kiállítás rendezője, Vastagh Gyula meghívta a tanulóifjúságot a gyűjtemény megtekintésére. Minap a főgimnázium ifjúsága tekintette meg s Pfel-fer tanár tartott az egyes jelentősebb képekről szakszerű magyarázatot. Helyeselni tudjuk az ifjúságnak Ilyen csoportos felvezetését, mert egy ilyen nívós gyűjtemény leghathatósabban előbbre viszi a művészi nevelés fontos kérdését. Kulturállamban ma már elmaradhatatlan, hogy művészi kérdésekhez egyaránt mindenki hozzá tudjon szólani. A hét végétől fogva esti villanyvilágítás mellett is látható volt a tárlat 8 közönségünk számot tevő tagjai adtak ott egymásnak találkozót az esti séta közben. Ezentúl naponta 7 óráig lesz nyitva. Holnap, kedden este zárul be a tornacsarnokban rendezett műkiállitás, melyet városunk műpártoló közönsége állandóan tömegesen látogatott. Az értékes gyűjtemény méltán számithatott is ily nagy fokú érdeklődésre, mert Igazi mübecsü anyagánál fogva nagyon kivált a gyakori sablonos kiállítások sorából. Igazán önmaga ellen vét, aki a holnapi utolsó napon meg nem nézi. — Teleky Géza gróf f. Szombaton, éijel elhunyt filantróplájáról közismert Teleky Géza gróf, pribékf ilvi kastélyában. Az elhunyt elnöke volt a Magyar Történelmi Társulatnak, a Magyar Országos Bányászkodási Egyesületnek, a Budapesti Szünidei Gyermek-Egyesületnek, a Gyógyult Elmebetegeket Segélyző Egyletnek, előbb elnöke volt a Klotild-szeretetháznak és a Fehérkeres/t Lelenc-egyesületnek, a Magyar Kertészeti Egyesületnek, Nagybánya városának pedig díszpolgára volt — Ajándékok a muzeumnak. Érdekes ritkasággal gyarapodott a városi muzeum. Grűn-feld Miksa a muzeumnak ajándékozta a Pesti Napló 1865. évi április 16-ik számát, melyben Deák Ferenc hires húsvéti cikke megjelent — ^Ezenkívül Kolozsvári Ödön ujabban 5 darab különböző Időből származó rézpénzt ajándékozott. — Tangóláz Nagykanizsán. Adorjánné M. Frlda kaszlnóbeli tánckurzusán a szombat és vasárnapi koszorúkon elementáris erővel kitört a tangóláz. Az uj tánezot a fiatalság rögtön megtanulta, s most kávéházban, korzón látni lehet tango-mozdulatokat lejtő embereket * — fl rendőrség állami segélye. Rendőrségünk számára kiutalt 9000 korona államsegély felosztásáról szóló tanácsi tervezetet az alispán némi módosítással jóváhagyta és a mai napon visszaküldötte a polgármesteri hivatalhoz. Ezek szerint 800 korona van előirányozva a rendöroktatás céljaira, 600 korona pedig a tanács kezéhez, melyet rendelkezési alap elmén esetről-esetre élvez a rendőrség. Két detektív állás szervezését is javaslatba hozta a tanács, de minthogy ezzel átlépte illetékességi körét • (minthogy csak a szolga-állások szervezése és betöltése tartozik hozzá) utasítja az alispán a {jolgármesterí hivatalt hogy a javaslat e pont-át terjessze a v. képviselő-testület elé. A két detekllv-állás dotációja a XI. fizetési osztály szerint van megállapítva és kreációja után egy évvel véglegesítik. A 9000 koronából fenmaradó Í)énzt 304 Koronától 10 korona nagyságig vál-ozó összegekben a rendörlegénység között osztják szét * — Elfogott csavargók. Négy Ifjúkori csavargó fiu került ma a rendőrség elé, akik alig töltötték be a tiz esztendőt Csavarogtak az utcán, dugós pisztolyokból lövöldöztek, sőt mikor a rendőr be akarta őket vinni, őrá is megeresztettek néhány parafadugót Egy fiút a menhelynek adtak át közűlök, kettőt Szlavóniába deportáltak műhely-munkára, egyet meg a bűntető-biróság gondjaira bíztak, mivel az éjjel betört. — Kitüntetett munkások. A földmlvelés-,űgyl, miniszter Harmat Mlhályné mezőgazdasági munkásnőt, aki már 16 éve szólgál Bettlhelm W. Sam. helybeli cég gazdaságában és Kovács László mezőgazdasági munkást, aki Blau Lajos gazdaságában szolgál már hossza idő óta, díszoklevéllel és 100—100 korona jutalommal tüntette ki. A jutalmat tegnap délelőtt adta át nekik Sabián Uyula dr. helyettes polgármester szép beszéd kíséretében. — fl balatonfenékl hídvám. A Kesíthely és Balatonszentgyörgy között levő balaton-fenéki hldvámot, amely Festetlch Tasziló herceg tulajdona, Zalavármegyének meg kellett volna váltani. Zalamegye ma arról értesítette Somogyot, hogy a hldvámot fedezet hiányában nem hajlandó megváltani. — Gyilkos szarvasbika. A dunántull erdőkben most van a bögés kórszaka. Holdfényes éjszakákon megállnak az üszők erdők tisztásain és hatalmas aggancsu gímek viaskodnak egymással érettük. A szarvas Ilyenkor meg van vadulva, a láthatóan szelíd állatból dühös du-vad lesz, amely nem egyszer emBervérre szomjazik. A péntekről szombatra virradó éjjel Péter József erdőőr kerülte a Batthyány Zsigmond gróf Lenti melletti erdejét Közben betért egy vadaskertbe és egy fa alatt elmélázva nézte a hallgató sűrűt Ebben a pillanatban csörtetés hallatszott és egy tizenkét agancsu gímszarvas négy tehénnel megjelent a tisztáson. Az erdőőr megmozdult. A szarvas észrevette és talán az éji sötétben vetélytársat sejtve benne, felemelt aggancscsal rohant a meglepett erdésznek. Mielőtt az erdőkerülő védekezhetett volna, a combjába fúrta erős szarvát és azon egy negyedmétemyl hatalmas sebet ejtett. Majd kirántva aggancsát, az erdőőr szemébe öklelt bele, ugy, hogy a szarva beletörött a sebbe. Az erdőőr közelben levő barátai a segélykiáltásra odarohantak, lelőtték a megvadult gimet, de Péter József akkor már halott volt Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Megnyílt I ,, UJ rövidáru OzletI Megnyílt 1 Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Csengerl-ut 5. szám alatt agy teljesen újonnan berandexett rövidáru, url- és nöl-dlvat. Játék és dlsxműáru üzletet nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim és szabott áraimmal meg fogom győződtetni az igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Vidéki rendeléseket pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. 1913. szeptember 29. ZALAI HÍRLAP. .3. oldal. Táviratok, telefonjelentések AtflIO-UtCO 9. SZÍttl OlOtt - »-3 A tőzsde. Az értéktőzsdén kedvező volt az üzletmenet, de a külföldi jelentések tartózkodóvá tette az üzletfeleket. — A gabonatőzsde élénken kezdődött. Mindjárt nyitás után elterjedt a hir, hogy Prégel Zsigmond gabonaügynök félmilliós pas-sivával csődöt jelentett. Ez a hir nagy lebonyolítást Idézett elő, majd ennek következtében lenyomódott az üzletkedv. Az értékUzsdéa. < Magyar koroaajáradék 81.20, Osztrák hlt«l 626 — Magyar hitel 82S. -, Kereskedelmi bank 3715, Magyar bank MO.-, 8»loátarláal 7S3.-, Rimsmuráayl 688.-, Közúti vaspálya 636.50, Budapesti vároil vasat 359.80 A gabona-tízsde árfolyamai : Bum októberre 10.06, Búza áprilisra 11.40, Rozs októberre 8 10, Teagerl szeptemberre 6.71 Tengeri májusra 7.56. Zab sktóbsrrs 8 83 Wittmann bravúros repülése. — Budapest, szept. 29. Wittmann imre mérnök ma reggel csodálatos merész röpülést produkált. A Rákoson szállt fel monoplánjával. Utast is vitt magaval: vele volt Fehér Imre, a Pesti Hírlap munkatársa. A gép ezer méteres magasságban beröpült Budapestre. A Duna felett a Ferenc József hídig szállott Wittmann. Ott megfordult és visszafelé igyekezett. A Belváros felett azonban — 1800 méter magasságban — egy cső megrepedt a gépen és a forró viz a merész pilóta arcába zudult. Válságos percek következtek. Wittmann nem vesztette el a lélekjelenetét, hanem a motort beállítva szédületesen meredek siklórepülést produkált és a zugióban sikerült is simán baj nélkül leereszkednie. A király Pestre jön. Wien, szept. 29, Őfelsége elhatározta, hogy októberhavában Budapestre érkezik, majd Innen Gödöllőre megy, ahol két hetet fog tölteni. 25-én Vilmos császár Bécsben meglátogatja az uralkodót, ekkorra tehát Őfelsége visszautazik Bécsbe, de csak három napi tartózkodásra, ugyanis 28-án már ismét Budapesten lesz. \' Betörők a szerkesztőségben. Budapest, szept. 29. Betörők jártak az éjjel az ~„Uj Lap" c. politikai napilap szerkesztőségében és 3200 koronát vittek el annak Wertheim szekrényéből. Újságíró körökben misztifikációról beszélnek, hogy t. i. a klerikális irányú „Uj Lap" csak reklamirozni akarná önmagát. Bérbeadják az operát? Budapest, szept. 29. Teleszky János pénzügyminiszter, ma egy leckéztető hangú átiratot intézett Jankovlch Béla kultuszminiszterhez, az Operaház gazdasági állapota miatt. Ugyanis az Operaház 1.300,C00 koronás előirányzott deficitjén kívül 1,2000,000 koronát fizetett rá. Valószínű, hogy az operát bérbe fogják adni, még pedig Beck Vilmosnak. Bánffy gróf az operaház kormánybiztosa egy újságíró előtt kijelentette, hogy a maga részéről semmiféle átiratot nem kapott s egyben kijelentette azt is, hogy mióta átvette az operaházat, annak gazdasági viszonyai rohamosan javultak, ugy, hogy kilátás van arra, miszerint a befektetéseket az operaház jövedelmeiből törleszteni lehet. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa István ¿a Keleti Armand. 2 szoba- és mellékhelyiségekből álló modern lakás áthelyezés miatt azonnal kiadó. Német-, francia- és esetleg angol nyelvet, továbbá a felsőbb leányiskola tananyagát tanltja Orázban érettségizett uri leány. Cim: „S. Báron" Zrinyi-utca 50. Sugár-utca sarkán, Királyi Pál-utca 1. sz. alatt egy különbejáratu szoba bútorozva vagy anélkül azonnal kiadó. Uránia Színház, Hétfő és kedd szept. 29. és 30-án Szenzációs uj műsort haláltorony dráma 3 felvonásban. Színezett Pathé-remek Bandi titoktartó, hum. Pali a becsületes megtaláló, hum. A vfrkaval öböl, term. St. Jean de Luz ősrégi kikötőváros a vörös öböl partján. Rendes helyárak. — Kitűnő zene. Frank József, Hagykanlzsa, Eötvös-tér 2. sz. ailszerkováos ás mérlegkáezlté._ Értesítés I Tisztelettel értesítem, hogy aiérlegkészl« műhelyemet házlebontás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem át MQhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetben vagyok, hogy hozzám Jáfításba k\'nidött siírlegeket 2-3 aap alatt hitelesíttetve felelősséggel visszaszállítok. :: Elvállalok ezerkováosárak és a hitelesíttetési törvénynek megfelelő aj mérlegek készítését, továbbá gra mofon, varrágép ás kerékpár javításokat jétáliás ■ellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 23 25-17 Fruk Jéutf ■imrtivta ii lirlukiniti. Titt hit viátlM Él ZtlMMfTl fist UJÜtfiitt rirltfUultlii. >0000000000ooooooot Szuhnny Lajos tlagybanlzsa József fóherceg-ut 28. szám 77 26-1« » lén ti váltaiké lé. Bitn, vixlitii ét tilíjviuilgtUli Iliit — MI1I11 ttim hilyliiiit lúniú ttutl LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegyc egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: 6pit6si szakba vágö összes mankálatokal Készítek uasbeton sírboltokat >00000000 00000000c A nagyérdemű hölgyközönség becses tudomására hozom, — hogy bécsi utamról hazatérve a legszebb és a legelegánsabb modelleket hoztam magammal. Üzletemben gyermekkalapok dus választékban 5 koronától feljebb, — finom Velúr kalapok már 7 16 koronától feljebb kaphatók 8 ROTH LAURA II naS9 dluatűruhflza Főtér t ikMkanlzsa t főtér DIvatkülönlegessKek kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben „„ Hérsékelt irakt Legnagyobb választék! Bői fehérnemüek olcsón kerülnek eladásra. ZalaviMye ieínnsyoM pokröcz-rűktőra. Uranus mozsóíényképszlnház Szarvas szálloda volt Edlsoa színház Október 1-tól naponta előadás Szerda, csütörtök Október 1. és 2. Dundira vigyáznak, humoros. Párisi földalatti vasút, term. felvétel Nagy gyilkosság egy franczia zálogházban. remek dráma az életből négy felvonásban Polldor a hős, kom. jelenet. Perlsz Rádium vászon mm Nagykanizsa, Kazincy-u.3. jó fehérneműre van szflk* sége, ugy tegyen kísérletet Rúdium-Uúszon Vállalatnál Ifi 29-18 hol vászon-árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalteritöt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben ne adjon ki addig hasonló cikkekért vásárol, nómtmí*fei,ti me* A pClllrl nem kísérelte, mert takarít ez által magának 2. oldal. ZALA! HÍRLAP. 1913. szeptember 12. Barfa Alfréd - 95\' és férfi fivitán Ozlet Rkrítí. sz. Bazár épület Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a mai kor Igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és igy igen tisztelt vevőim igényeit minden tekintetben módomban van kielégíteni. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel féle férfi kalapokban, mindenféle ruhadiszitések és fehérnemflekben, karlsbadi keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szíves támogatását kiváló tisztelettel BARTA ALFRÉD. » 33-19 A szagtalanított fl m r egyedül ¿11 a maga nemében. Felülmúlja a legkitűnőbb Istállótrágyát. — Használata sokkal kevesebbe kerül minden más trágyánál. 9M Hatása legalább ú 3 évre kiterjed. Készíti és elárusítja: Leitner Ödön Fekete sas. Telefon 2-13. a Milfénvji cipó ■ ■ a lagalagániabb 1 ■ Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. i isKoloclpík olcsó Urakon, s Mérlék után készítünk minden fajta cipő-árut és orthopedikus cipőket. Teljes tiszteletiéi Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában árjegyzéket Ingyen ét bérmentve. 21 »-10 Steril József NosyKonlzsún — Központi szálloda épületében. — Megérkeztek a legújabb divatú őszi Iés téli női- ós leánygyermek-kábátok, kész kosztUmök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blöus-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért! u 29-10 Vidékre küldők választékot 1 r naoykanizsAn. Teljesen befizetett alaptőke 1,300.000 kor. Tartalék tőkék 100.000 korona Elfogad takarékbetéteket: nettó 5-szúzalékos kamatra A kamatadót az intézet fizeti. Visszafizetés 10.000 koronáig bármikor azonnal, nagyobb összegeknél egy-két napi előzetes bejelentés alapján történik. Felmondási dU nem számíttatik. Váltó-leszámitolás, törlesztéses- és egyszerű jelzálogkölcsönök, folyószámla- és lombardhitelek a legkedvezőbb feltételek mellett engedélyeztetnek. Az Intézet szerződéses társa a Magyar országos központi takarépenztár saját tőkéi 40 millió korona, amely összeköttetése révén a Néptakarékpénztár ügyfelelnek a legnagyobb előnyöket nyújthatja. • 13—10 Cjudojtfp bútorokat, fllSMM és szfinxeket vegyen )ti:yf Somogyi Ede kárpitos % feitarraktárábas Kaziocy-Kca 1. 24 »-10 Városház pelota. - >É<>a<É<>ÉMÉÉÉÉÉ>Éi >ÉÉM*É< Mindenki tudja, hogy t BALATON TESTVÉREK 2 a legrégibb és legnagyobb llsztkereskedök * Nagykanizsán, a^ie 9 | Egyedül csak náluk kapható * olcsón a vllághirü Bánáti búzaliszt. : MMM ******* I < ->13-> \\ 1 I n.UV/ Tűzifa 0 Iejjobb minőséiben kapható cégnél Hagykanlzsán, Arany János-utca l Telefon 280. szám. a 25-10 Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykéraskadéa = NAGYKANIZSA. == A „Trappista páterek*\' «3»» csokoládé és kakaógyárának és a „Chiozza" rizskemónyitő vezérképviselete. .• n\' M. kir. dohány nagy- és különlegességek árudája Kostüm-, •1 ^ . . /.>•. i blouse- és *VI l W \'X pongyola kelmékben a kapható ^ j, rh " czégnél \' i KizíRcyntci 1 sl - Hralfc pilen ! OuUflberg nyomd« (MQax és Ooldberger) Nagykanizsa. I. évfolyam. Nagykanizsa, 1©13. szeptember 30. 20. szám. társadalmi és közgazdasági napilap ■tftf1x*t««1 Arak i Helyben házhoz hordva 1 hóra 90 f. Egy«* Mám 2 fillér Vidékre, postán . . 1 hóra 1 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint. Lap vérér: Dr. HAJDÚ GYULA. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Kaxtnczy-utcza &. szám. Kiadóhivatal: Ontenberg-njnwnda Cinfey-a\\ 7. anúa. Telefon: Szerkwxtfeág lat. Kiadóhivatal 4«. A PÉNZRŐL, nyájas olvasó, a pénzről van szó. Hónap vége lévén, fizetések járnak. A legöregebb emberek emlékeznek még rá — miként a tudósok az őskori mammuthra — hogy valamikor, réges-régen voltak forgalomban négyszögletű, szines papírdarabok és karikára vágott fémlemezek, amelyekre az emberek pénz néven hallgattak. Ma már ezek a forgalmi cikkek csak abban az alakjukban jelentkeznek, melyikben nincsenek. Komisz, tolvaj, gyilkos volt még a lehellete is ennek a kacéran csábító 11-dércnek, de ezerszer tolvajabb, ezerszer gyilkosabb a messziről kékellő tynye, a távolból kísértetiesen csengő \' szirén iiangja, amely után millió éhes reszkető ember megtépve, kétségbe esve vérző lábakkal fut a posványba, a szövevényes ingoványba, romlásba, pusztulásba, tömlöcbe, gyászba, halálba. Minap két fiatal, élnlvágyó, életre, szerelemre teremtett fiatal emberpárnak terített fekete nászágyat Debrecenben a pénz, amely nincs. Két fiatal lélek összetalálkozik, két tözes szempár összenéz, két szerető szív összedobban, két husból-vérből való ember örök frigyre készül és — mielőtt megtörténnék az első forró ölelkezés, mielőtt elcsattanna az első igazi, meleg csók, — jön a pénz, amely nincs és rombadönt mindent: szerelmet, Jövendőt, boldogságot, csókot, ölelést. A menyasz-szonyi fátyolt feketére festi, a boldogságtól nevető szemeket örökre lecsukja, csókra égő szemeket örökre megfagyaszt, az eskető pap száján clrcumdederuntra váltja az eskető szókat, mlrtuskoszoru-ból slrkoszorut varázsol és virágeső helyett szomorú, szlvetrázó földdarabok dübörögnek a mélyre ásott nászágyon. A pénz, az istenverte pénz, minden álom megrontója, minden boldogságnak megöiője, itt van előttem egy szennyes, utálatosan csengő, öreg pénzdarab. Utálattal, elkeseredéssel nézek farkasszemet vele, ördögi talentumával, titok« zatos múltjával, rejtelmes jövőjével. Talán éppen ez volt az a pénzdarab, amelyikért erelőszélen, csillagtalan éjjen egy éhes ember leütött valakit, talán ott volt abban a papirboritékban, amelyikért egy embertelen szabólegény ártatlan vért ontott. Talán ez az, amiért egy nyomorult beteg ember lázas betegágyán orvosság hijján gyötrődve ordit. Lehet, hogy a minap szegény ember párnáját árverezték el érte. Be lehet, hogy valami gyönge ember bűnös kézzel nyúlt hozzá, rabbilincset vett érte. Valamelyik szegény napszámos napibére lehetett, aki épületállványról zuhant le a halálba érte. Házat vettek érte, ékszert, ledér nö szereimet adott érte, gyászbeszéd árában papnak adták aztán, lelketlen uzsorás összecsókolgatta, életunt ember utolsó éjszakáján cigánynak dobta, kártyások kezén gurult össze-vissza, virrasztó feleség, rongyos gyermekek jajgatva sirtak érte, tudatlan embertől elcsalták, vigyázatlantól lopták, bűnjelként őrizték, templomi perselybe dobták, bűnös kezek elsikkasztották, rendőrök üldözték, boldogtalan asszony odaadta ura vérdijába, rászáradt vér a feketeség rajta, vagy talán ő volt az, amelyen a debreceni vőlegény a revolvert vette , . . a csúnya, a piszkos . . .a jellemtelen pénz. Bűnök fertőzik, vénei áztatták, szeny-nyes kezek más szájától ragadták el... utálatosan csengő . . . viseltes ... öreg pénzdarab. Hitvány, becstelen jószág, amit utálattal fogok két ujjaim.közé és — kenyeret veszek rajta. < Perverzitás hntósáíí ffsdstentlM. 1 ---». —A naoltkalsteu Tegnap este a külvárosban tartott inspekciót Schreiber Lajos detektív. Visszajövet a Magyarutcában két izgatott arcú fiatalember, R. János és V. Lajos bankhivatalnokok szólították meg és előadták, hogy az utcán egy fiatalember szólította meg őket és. különféle ígérgetések kapcsán szerelmi ajánlatot tett. ök az ügy érdekében szinleg belementek a dologba, azonban első dolguk vplt, értesíteni a detektívet. — Minthogy a fiatalemberrel az egyik szálloda előtt volt találkozójuk, megindultak a hotel felé. A szóban forgó ember tényleg ott várakozott Magas, szikár, harminc év körüli alak, németül beszélt. HogyaM ment lépre T Mikor a detektívet bemutatták neki, öt is ostromolni kezdte perverz ajánlataival, mire az látszólagos egyetértést szinlelve kijelentette, hogy a maga részéről nincs kifogása ellene. Az elvadult idegzetű ember erre felment a lakásába, majd kisvártatva megjelent az erkélyen és romantikus szavakkal hívogatni kezdte a fiatalembereket. r ■I történt a hálószobában t V. Lajos és a detektív tényleg fel is mentek. A német ember háiókosztQmben fogadta őket. Elkezdett mesélni gáláns kalandjairól, örült orgiáiról, amivel egy egész halom adatot játszott az ügyes defektiv kezére, aki ki nem fogyó kíváncsisággal hallgatott mindent végig. Közben az éjjeli kettőt is elkongatta az óra. A férfi belefáradt a beszédbe. Sötét karikák szegélyezték a szemét, az ajka tikkadt volt és remegett, egész enervált szeryezete lázas volt Forró, szerelmes szavakat kezdett suttogni és hozzálátott ocsmány szenvedélye kielégítésének előkészítéséhez. A detektív még ezt is megvárta, aztán felállt és a beteg Idegzetű ember vállára tette a kezét: — A törvény nevében l / A letartóztatás I Azonnal előhívták Flschl Viktor ügyelete« rendőrtisztvlselöt, aki jegyzőkönyvet vett fd az esetről. Megállapították, hogy a beteges hajlamú ember Kemény Dezső, bécsi lakos. A bűntett — tettenérésről lévén 8zó — blzo-nyitva van, ami az ügy természeténél fogva a lehető legritkább esetek közé tartozik., Kemény Dezsőt letartóztatták és szigorú Őrizet alá helyezték. i ii , i ii i —m*mm*mmmmmM»——tétrnmmmm FeminlzKnus nasyrícsén - AZ H. tadásttóJáfóL özv. Lázár Jánosné récsel lakosról fog szólni az alábbi történet, amely egyúttal igazolni fogja azt is, hogy a harcra kész és bátor női lélek respektust és tekintélyt szerezhet manapság s még olyan körülmények között Is, amelyeknek jogos vagy jogtalan volta egyúttal külön elbírálás alá veendő. Kezdődik pedig ez a történet azzal, hogy özvegy Lizámé nem a legjobb viszonyban - él a mostoha anyjával és moatoha testvéreivel Valami kukorica föld miatt;vesztek ös&ze 8 az Idei termésre azután mindkét fél jogot Is foN máit. A fiatal özvegy valahogyan megtudta, hogy a mostohája épen tegnapra tűzte ki • kukorica törés napját, gondolt egy merészet és nagyot, s hajnali négy óra tájban revolverrel fölfegyverkezve kiment a piacra s ott felfogadott egy néhány férfit napszámosnak. A napszámosokat előbb jól bepállnkáztatta majd vasvillával fölfegyverezve kivitte a mostoha földjére. Mindez azért kellett, hogy a biztosan odaérkező mostohát és embereit megakadályozza a kukorica törésben. Egy óra múlva csakugyan megérkeztek a mostoha anya emberei is, akiket a fölfegyverkezett amazon egyik mostoha testvére vezetett Amidőn a jövevények a törvényadta jussukra hivatkozva hozzáakartak fogni a munkához, özv. Lázár Jánosné emberei erre vaa-villát fogtak, maga az asszony pedig felbőszültén revolvert szegezett mostoha testvérére és lelövéssel fenyegette, ha az anyát megillető kukoricához mer nyúlni. Az okosabb enged, gondolta magában a mostoha testvér és inkább engedett\' sem hogy emberélet essen áldozatul. Folytatása az illetékes hatóságnál lesz. V HÍREK. Az országutat amely Nagy- és Kiskanízsát összeköti, fogja ma megnézni a polgármester helyettes, a városi főmérnök és a városi kertész, hogy annak fákkal való szegélyezéséhez a kellő tapasztalatokat beszerezzék, Meg kell nézni a talajt a termőföld mélységét stb., hogy kiszámíthassák ? oldal. ZALAI HÍRLAP. y 1913. s/epiembcr 30. az alkalma* fanemei, és az egyes helyeket, aková a csemeték vagy az elvetendő magvak kerülni fognak. Nem értetn ezeket a magvakat. A polgármester elrendeli a befdsltást, a kertész beülteti a magot és a mag rögtön tudja, hogy miről van szó, s hogy neki az 1913/294285. számú 11. b. 138. alszámmal jegyzett ügyirat szerint kötelessége leend beárnyékolni az utat. Tényleg csirái ereszt lefelé, szárai hajt felfelé és nemsokára akkora lesz, mint a telegráfpózna. A pestiek azt hiszik, hogy ezeket a telegráfpóznákat Is épp ugy beültetik a földbe, mint a fákat. Eleinte csak kicsiny porcellánok teremnek rajta, de később nagyok és sürü sorban. Szóval fáink lesznekí NNem tudjuk, hogy rezgő nyárfák-e, amelyek remegni fognak, — ami stílszerű a mai pénzviszonyokhoz; avagy sudár jegenyék, amelyeknek a tetejére odaképzel valakit az elkeseredett polgár — felkötve. Hogy milyen fák lesznek, azt a talaj és a kertész fogják megmondani. .Mi ugy szeretnők, ha gyümölcsfák kerülnének az útszélre, amelyekről őszi esti sétákon meg volna engedve a gyümölcs-lopás. Hiszen vannak gyümölcsfák, amelyek díszfáknak, belliének, pl: Jegenye-körte. Ám lehetne alma Is, — hiszen milyen gyönyörű tavasszal a virágos almafasori Csak az tudja megmondani, aki látta már japánt tavasszal — a moziban. Nem tiltakozunk az akácfák ellen sem, hadd énekelhessék a reménytelen szerelmesek, hogy: tele van a város akácfa virággal, j;. > .i — — ünnepélyes Istentisztelet. Október hó 4-én ó felsége névnapján, valamint október 6-án az aradi vértanuk gyásznapján d. e. 10 órakor hálaadó-, illetve gyász szent mise lesz a ferencrendiek templomában. — fl Balaton és a Duna összekötése. Már többször megemlékeztünk a Balaton és a Duna összeköttetéséről a Sió csatorna utján, amelyet rendes folvami hajózásra tesznek alkalmassá. A munkálatok javában folynak a mederszélesités és mélyités százhuszonnégy kilométer hosszúságban, Siófoktol a tolnai Dunáig, esése pedig tizennyolc méter, tlz duzzasztó zsilippel. A vlz mélysége harmadfél méter lesz, a medret tizennyolc méterrel szélesitik. A munka mintegy hatodfél millió koronába kerül. Jelenleg Simontornya és Fokszabadi közt dolgoznak. Három hatalmas kotrógép mélyíti a medret. A kiásott földet a part emelésére, a part mentén nyolc méter széles vontatóut építésére használják. A nagy munkával körülbelül hat év alatt készülnek el, a duna—balatoni közlekedést azonban már négy év múlva, a legnagyobb folyami hajókkal Is megkezdik és ezzel a Balatont és a Dunán-tult közvetlenül belekapcsolják a világforgalomba. óriási jelentőségét ennek a nagyszabású munkánalc igazán fölösleges ismertetni. Hiszen, ha pusztán a zalai és veszprémi heverő, kitűnő minőségű, rengeteg építési kőanyagnak olcsó szállítás révén való forgalom-bahozatalát nézzük, aminek pedig a balaton— dunai kapcsolat az egyetlen utja, akkor se kicsinyelhetjük e vízi építkezés jelentőségét, nagy vidékek sok-sok munkás kezének évtizedekig tartó keresethez juttatásáról van itt szó. — Tanltóválasztás. Az üresedésben lévő hosszúvölgy! községi tanítói állást szeptember hó 27-én töltötték be Szirmai Miksa zalavármegyei kir. tanfelügyelő elnöklete alatt. Hat pályázó közül egyhangúlag Antal Imre nemestördemlcl osztálytanítót választották meg. — H vízvezeték ügye. Amint a Zalai Hírlap megírta, a nagykanizsai vízvezeték ügye végre dűlőre fog jutni. Már évek, sőt talán évtizedek óta várja a nagykanizsai közönség, hogy a vízvezetéket megvalósítsák. A nagykanizsai városházán különben teljesen tisztában vannak a vízvezeték financiális oldalának elintézésével. Sabján Gyula dr. helyettes polgármester egy, a maga nemében páratlannak mondható financiális tervet dolgozott ki, amelynek részletelt most még nem volna Időszerű Ismertetni. Annyi azonban bizonyos, hogy a vfttfasználatért fizetett dij, a vízvezeték meg-, vplósulásával jelentékeny jövedelmet fog blz-ttwítani a városnak, de nem terheli meg túlságosan sem a fogyasztó közönséget, sem a háztulajdonosokat. A másik kérdés már technikai. Rendelkezik-e a város talaja elegendő friss és élvezhető vizzel? Amikor például a központi kávéházat megnyitották, mindenki tapasztalhatta, hogy bizony az uj kávéház vize nem volt valami éivtzetes. Ezen a kávéház segített. Olyan mély fúrást végeztettek, aminőt a város fog végeztetni Zslgmondy mérnökkel. Az eredmény meglepő. A Centrál vize most igazán kitűnő, friss és méltó a modern, szép kávéházhoz. Tehát a példa világosan mutatja, hogy a piactér közvetlen szomszédságában, a város szivében jó vlz van. Csak a felső talajvizek ne tévesszék meg a kutatót; mert alul uj, friss vizrétegek vannak. Hogy annak idején az artézi fúrás nem vezetett sikerre, azt Is\' annak lehet tulajdonítani, hogy nem volt elég merészség a kísérletezőkben. Mindezekből remélni lehet, hogy a Zsigmondv-féle próbafúrások nem fognak eredmény nélkül végződni. — Sportélet Zataszentgróton. Zalaszent-gróton egy sportegylet\' van alakulóban. A költségek fedezésére október 19-én koncerttel egybekötött táncmulatságot tart a sport-egylet. Ezt megelőzőleg októ6er 19-én délután a zala-szenfgróti athlétikai club futball-mérkőzést fog tartam a zalaegerszegi sport-egylet futballcsapatával. — Tánc. Adorjánné^Mayersberg Frida tánckurzusára beiratkozni még folytonosan lehet a Kaszinóban.,. , . i Jjl _ ^ - — fl városi por. Szomorú nevezetessége Zalamegyének, hogy az ország összes megyéi közt itt van a legtöbb tüdőbeteg. Erezzük is ezt és sokat írunk, beszélünk a tuberkulózis ellen. Diszpanzért Is létesítettünk hosszas fáradozással. A város porossága még sem ötlik senkinek sem a szemébe. Pedig csak meg kell nézni, milyen óriási porfelhőket ver fel a városi utcaseprő a Főúton ugy mint a mellékutcákban. Megáll a kis bádogkocslval és elkezd Irgalmatlanul söpörni, mintha öntözés nem is volna a világon. A sürü por ellepi az utcán járó-kelő emberek ruháját, arcát, torkát. A mérnöki hivatal Intézkedhetne e tekintetben annál Is inkább, mert a háztulajonosokat irgalmatlanul megbüntetik, ha öntözés nélkül söprik a pormentes járdát, mig a kocsiút Szaharáját vigan kavarja a mérnöki hivatal utcaseprője. Így nem lehet védekezni a gümókór ellen. -- Eladó katonalovak. Helyi honvédségünk kaszárnyájában lovak eladók. Vásárolni szándékozók azokat megtekinthetik. — Közlekedés a Balatonon. A Balatontavi gőzhajózási társaság ez év október havában akként tartja fönn a közlekedést a Balatonon, hogy Balatonboglár és Révfülöp állomások között naponkint kétszer, Siófok és Balatonfüred, Balatonboglár és Badacsony, valamint Révfülöp ée Badacsony állomások között pedig naponkint egyszer közlekedik a gőzhajó oda és vissza. — Városok kongresszusa. Nagyvárad, szept. 30. A mai napon megindult vita minden tekintetben támogatta Becsey Antal mérnök, föv. kiküldött tag tervét, amely szerint a földgázát különböző várdsosokba kell elvezetni, egész Budapestig. Bernády György főispán amerikai tanulmányainak eredményéről számolt be a földgáz használhatóságáról. — Körrendelet az egyenes adók klveté. sérŐI. A pénzílgyminlsz\'er 102.500. számú rendeletben utasította a törvényhatóságok közigazgatási bizottságait, a pénzügyigazgatósá-gokat, hogy az állami egyenes adóknak az 1914., illetőleg 1915. és 1916. évi kivetésére vonatkozó előmunkálatát az adókötelezettek és adótárgyak összeírását, az egyes adónemeknek kirovására szükséges bevallások benyújtását és gyűjtését, egyéb kivetési adatok beszerzését, valamint ezek alapján az egyenes adók kivetését — az 1909. évi XI. törvénycikk 5. szakaszának első pontja alapján kezdjek meg. Egyúttal a különböző adónemek bevallására alkalmas minta szöveg Is csatolva v;in a pénzügyminiszter rendeletéhez. Ez a rendelet az 1913-iki törvény következése, amely szerint az uj adótörvények legnagyoab részének életbeléptetése föl van függesztve. Miután ez év végén jár le a hároméves adóciklus, amely a kereseti adó számára meg volt szabva, ujabb hároméves ciklust kell megállapítani, mig a többi adónemnél évenkint történik a kivetés. Valószínűnek látszik, hogy a kereseti adót a következő három évben a most következő kivetés alapján szedik be, mert az uj adótörvény végrehajtására a törvényhozásnak előbb nem igen lesz ideje. — fiz osztálysorsjáték buzáaa. Budapest, szept. 30. Az osztálysorsjátéknak ma délelőtt tartott húzásán a következő számok nyerlek nagyobb nyereményt délelőtt tizenkét óráig: 100,000 koronát nyert 75,537 > 10,000 koronái nyertek 874, 59,524, 70,995; 5000 koronát nyert 31,374. számú sorsjegy. Ezenkívül 3000 2000 és 1000 kor. nyereményekre kerül ma a sor. — Szélhámoskodás takarékkönyvvel. Néhány hét előtt Vér Mátyás tarnyal bérlő portájára alkonyat Idején, egy sáros, piszkos ru-háju férfi tért be ós éjjeli szállást kért A gazda szívesen fogadta az idegent, ki Koqsárdi Lajos budapesti iparosnak vallotta magái s nemcsak éjjeli szállást ajánlott fel neki, de vendégül látta asztalánál vacsorára Is. Az estebéd alatt Kocsárdl nagy bőbeszédűséggel elmondta, hogy a horvátországi Ferdlnandovác községbe Igyekszik, ahol maghalt a nagybátyja, kinek ő egyedüli örökösi\'A nagyhutai ázérf feszi nVég\' gyalog, mert takarékos. Másnap reggel a felkelés idején elkezdett panaszkodni, hogy a lába rettenetesen fáj és nem bírja tovább az utat. A zsebéből egy 2000 koronáról szóló, nevére kiállított postatakarékkönyvet vett elő. Arra kérte Vér Mátyást, adjon neki érre kölcsön 500 koronát és egy hét múlva 600 koronát fizet érte vissza. Vér gyanútlanul belement az üzletbe. Kocsárdit kocsin bevitte Nagyatádra, ahol afájós lábú-ember Barcs felé induló vo* natra ült fel. Vér Mátyás várt egy hétig, várt kettőig, de mikor már a harmadik hét is elmúlt és Kocsárdl még mindig nem küldte meg a takarékpénztári könyvecskére kölcsönadott összeget, egyenesen Budapestre utazott és az ottani rendőrségnél tett jelentést az esetről. Itt felvilágosították a somogyi gazdát, hogy azélhámos karjai közé került. A takarékpénztári könyvet ugyanis eredetileg 2 koronával állították ki, amelyet a csaló 2000 koronára hamisított meg. Vér Mátyáson kívül vagy tlz dunántull gazda tett még hasonló feljelentést a budapesti rendőrségnél. A „takarékos".ember ugyanis nagyban űzte a csalásait. Egy-egy vidéki kirándulása előtt vagy 10—12 postatakarékpénztári könyvecskét váltott- Balázs, Balázsovlts, Kocsondi és Kocsárdl hamis nevekre. Minden könyvre egy-két koronát helyezett el, aztán meghamisította a bejegyzést ezer vagy kétezer koronára. így kitűnően felszerelve vágott neki a vidéki kirándulásoknak és a meghamisított takarékpénztári könyvecskékkel mindenütt sikerült neki a hiszékeny gazdáktól 400—500 koronát kicsalnia. A »takarékos* ember személyleirásában a budapesti rendőrség Rosta József rovott multu házalót Ismerte fel, kit hasonló csalások miatt már többször megbüntettek. A szélhámost most országosan körözik. Schwarz Dezső Nagykanizsa, Csengery-ut 5. Megnyílt I \' Uj rövidáru üzleti Megnyílt I Tisztelettel értpsltem Nagykanizsa és vidéke Igen tisztelt közönségét, hogy helyben, Csengeri-ut 5. szám alatt egy taljasan újonnan barandszett rövidáru, url- és nől-dlvat, Játék és dlsxműáru űxlatat nyitottam. Kizárólag jobb minőségű áruim és szabott áraimmal meg fogom gyóződtetnl az igen tisztelt közönséget a legszolidabb kiszolgálásról. Vidéki rendeléseket -pontosan és azonnal eszközlök, választékot készséggel küldök. 1913. szeptember 10. ZALAI HÍRLAP. Dr. Schauenstein gráci orvostanár által kiképzett test és szépségápolónő ajánlja niagát urí házakhoz. Elsőrendű test- és gyermek-massage! brii lifliRi Zrínyi liküs-i. 59. —-—. . Sugár-utca sarkán, Királyi Pál-utca 1. sz. alatt egy kűlőnbejáratu szoba bútorozva vagy anélkül azonnal kiadó. Uránia Szinház, Ma kedden, szeptember hó 30-án Szenzációs aj műsort i •* Haláltorony dráma 3 felvonásban. Sainezett Pathé-remek Bandi titoktartó, hum. Pali a becsületes 1 megtaláló, hum. A vlskayal óból, term. I St. Jean de Luz ősrégi kikötőváros a i vörös öböl: partján. Rendes helyárak. — Kltüwfiiene. Táviratok, telefonjelentések Hirdetések, A tőzsde. 4 Az értéktőzsdén 050-től 3 K-lg terjedő áresést idézett elő az a hir, hogy Monarchiánk beleavatkozik a balkáni helyzetbe. — A gabonatőzsdén a kedvező időjárás néhány filléres áremelkedést idézett ető. Az MéklSzstf«». . Magyar koronsjárftdék 81.15, Ositrik kitti 626 80 Magyar hitsl 024. -, Kereskedői«! bank 3710, Magyar bank M9-. 8alaétarjáii 761.—, RI»ia»Brá«yl 677.—, Közstl vaspálya 637.—. Budapesti várod va««t 309. - A gabaaa-llzad« árfslyiuaal : Bnza októberre 10.4«, Buxa áprilisra 11.34, Rozs októberre 817, Rozs áprilltrm 8.88, Zab »któbirr« 7.58. J!ab áprilisra 7.92 Tsagerl »ájusra 6 75 A forrongó Balkán. Belgrád, szept. 30. Egyre intinzivebb gyökeret ver az a hit, amely Ausztria-Magyarországot gyanítja az albán mozgalmak mögött. , Sophla, szept. 30. A bolgár pénzügyminiszter egy újságíró előtt kijelentette, hogy meggyőződése szerint Ausztria-Magyarország is tyíle fog szólni az eseményekbe. Belgrád, szept. 30. A Ljuma-völgy-ben szenvedett harcok hatása alatt a hadügyminiszternek eddig sem szilárd pozíciója megkapja a kegyelemdöfést. A szerbek beszívja. Belgrád, szept. 30. Azokra a hírekre, hogy az osztrák-magyar diplomácia fedezi az albán politikát, Szerbia most azzal válaszol, hogy Ipekben patriacha-tust szervez, amelybe belevonja a kar-lóci fenhatóság alá tartozó szerbeket is. — Érdekes, hogy az Újvidéken megjelenő »Branyic« c. lap 1$. cikkei irt az ipeki patriarchatus mellett. Konrád marad. Wien, szept. 30. Konrád vezérkari főfelügyelő akinek távozása egész biztos volt, egy váratlan fordulat folytán mégis megtartja pozícióját. Maga őfelsége lépett közbe, hogy a trónörökös és Konrád közti ellentéteket elsimitsa, ami nagy mértékben sikerült is. Munkanélküliek mozgalma. Budapest, szept. 30. Tudvalevő, hogy a székesfőváros rendőrkapitánysága betiltotta a munkanélküliek tüntető felvonulását. A munkanélküliek erre Harkányi miniszternél küldöttségileg megjelentek, aki megígérte, hogy intézkedni fóg hely* zetük javítása ¿érdekében. A küldöttség ezután a főváros polgármesterénél tisztelgett aki szintén megígérte támogatását. A küldöttség ezekután népgyűlésen számolt be az eredményről. A kolera. Budapest, szept. 30. Ma reggel egy hajó érkezett a fővárosba Apatln felől melyen Pelke György nevü matróz és ennek felesége, valamint gyermeke koleragyanus tünetek közt megbetegedett. Ujabb megbetegedést Bácskából, Óbecséről, Szenttamásról, Kolozsvárról, Mezőszoporról, Sajóládról, és Tlszave-cséről jelentenek. Felelős szerkesztő: dr. Bród Tivadar. Szerkesztők: Kanizsa látván és Keleti Arroand. 3. oldal. >ooooooooooooooooo< Szuknay Lajos Hagybanizsa József főhereejf-ttt 28. szám 71 »-17 tollán is rillilUié. btii. fttkiUi ti tililflmiiitili fálHlit. - Iliin Bcávts WjUéBít nárixiá inuk LYTHOGÉNNEL A leggyorsabb és a legolcsóbb eljárás. Zalamegye egyedárusitója és vállalkozója. Vállalok továbbá: épittoi szakba f ásá Ssszss DBBkálatokat Készítek vasbeton sjrboltokat. cxxxxxxjooooooooo BBSSjq rnn Nagykanizsa. AlapitUtatt 1875. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamm Női felöltők, kostüm-, ruha- és blous-kelme újdonságok nagy választékban raktárra érkeztek. Színyeí, füSSöny, és szírme-úrukban dús választék. Elsfiransu gyúr kész nöl rehérnema helenívesyüj-teménye Uemutatás vésett állandóan raktáron. Mindennemű uíszonárukbnn lesiobD íydrtmfiny nálam állandúan kapbató. DOTHSGHILD ALBERT II nasy dluatárultáza Főtér t Nagykanizsa i Fölér DMQlönlegessések kosztüm, blouz és pongyola-kelmékben Mérsékelt ¡rak! Legnagyobb választék! Hói [eltérnemOek olcsón kerülnek elüdttsro. % > i • i. % ZalaBfirmeíye lesnasyobü pokrócz-raktúra. i 1 üranus mozfiúfényKépszlnház szarvas szálloda volt Edison szlnbúz Október 1-től naponta előadás Szerda, csütörtök Október 1. és 2. Dundlra vigyáznak, humoros. Párisi földalatti vasút, term. felvétel Nagy gyilkosság egy franczia zálogházban. remek dráma az életből négy felvonásban Potldor a hős, kom.»jelenet. «- Perlsz Rádium Vászon uúllolata j * ,M ] . \' , . . \' .»« , Nagykanizsa, Kazincy-u.3. Un jó fehérneműre van szűküli sége, ugy tegyen kísérletet Rídium-üfiszon Vállalatnál 15 25-10 hol vászon-árut, kész fehérneműt, ágy- és asztalterítőt, damaszt-árut, függönyöket és paplanokat a legelőnyösebben urftrírnl ne adJon ki addi* VUjULUIi hasonló cikkekért n6n7tmig fentl cé^néi mes ptllfcl nem kísérelte, mert ez által magának * V__ 4. oldal. ZALAI HÍRLAP 1913. szeptemberSO* ...................... I Mindenki tudja, hogy j Balaton Testvérek o legrégibb is legniiwM) llntkerejkedík Nagykanizsán. »»» ! Egyedül c^ak náluk kapható a vllá olcsón a világhírű Bánáti búzaliszt. Jtern József Nosykanlzsűn — Központ! siúllofo épflletéűea. — Megérkeztek a legújabb divatú flszi és téli női- és leánygyermek-kábátok, kész kosztümök, aljak, blouzok. Intézeti gyermekruhák. Nagy választék: finom kosztüm, pongyola és blous-kelmékben. Rendkívüli olcsó árért I D 25-20 Vidékre köldök választékot 1 Millényi cipő —« a legtlagánaabb I ■■■ » Saját gyártmányú és amerikai cipők óriási választékban vannak raktáron. s Iskoluclpők olcsó Urakon. & Mérték után készítünk minden fajta cipó-árut és orthopedikus cipókét. Teljes tisztelettel Miltényi Sándor és Fia Nagykanizsa, Főút, a város palotájában Árjegyzéket Ugye« ét béraMtv«. 21 25-20 WMWiWWMWMMMWMWIMM Re&z Zjijmonű clmtútilo, szobafestő nosyuállolot= Nagykanizsa Telefon 171. szán. « lwnwwm«iimw.niiiinim » 26-10 A Jelenkor legjobbnak elismert kilOolBOBsséQe orvosok által ajánlva —- tucatonként A, 6,8,10 korona Kapható Belus Lajos ur gyógyszertárában Nagykanizsa. Frank József. Hwvkanizsa, Eütvös-lérZ. n- mfitzerkováos és »ériefkfaltt*._ Értesítés! Tisztelettel értesítem, hogy wérlegkéeritó műhelyemet háxlcbontás miatt I. é. augusztus hóban Eötvös-tér 2.sz.alá helyeztem át Műhelyemet tetemesen megnagyobbítottam, miáltal aion kellemes helyzetben vagyok, hogy hoz-zím javításba küldött mérlegeket 2-3 nap alatt hltslestttetve felelősséggel visszaszállítok. :: Elvállalok uerkovácsárak és a hitelesíttetési törvény- nek megfelelő uj Mérlegek készítését, továbbá gra-lífon, varrógép és kerékpár javitáaokat jétállás ellett. — További szíves megbízását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 23 2513 mik Jéuif iiuirkií««\' íj ■írluUiillJ. TiM nir trUilia ti ZtUatfji lüi uiUéputi aérlqUultKi. Jtompf Zsigmond fűszer- és csemeie-kereskedöe Haíykantaű n Főtér a Bazár-épületben 3im.í9 usyonott Mm. *w. « Tűzifa a leíJoM minőséiben kapható cégnél MibIuAi, Arany JínoMitai 2. Telefon 280. siám 20 25-20 CudDJJÉP IQSSönyiliet is színieket vegyen Somogyi Ede Wtos IlMtírÉH ÜUllCMtU I. Barin Alfréd női és férfi álv&türu üzlet Fö-ut 8. sz. Bazár Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy üzletem átköltözködésével járó munkálatokkal elvégezvén, raktáramat a tnal kor igényeinek teljesen megfelelően szereltem fel és Igy igen tisztelt vevőim Igényeit minden tekintetben módomban van kielégitenl. Állandó nagy raktárt tartok; Ita, Pichler és Hückel-féle férfi kalapokban, ».v; • mindenféle ruhadiszitések és fehérnemflekben, karlsbadÜ keztyükben, gyermekkocsi és gyermekkelengyében, stb. stb. Kérve a nagyérdemű közönség szives támogatását kiváló tisztelettel i BARTA ALFRÉD. ss 25-17 Schwarz és Tauber gyarmatáru nagykoreakedé» == NAGYKANIZSA.«**» A ,.Trappista páterek44 csokoládé és kakaógyárának . f" * „Chiozzaí1 rizskemónyitő vezérképviselete. iá \' Í M. klr. dohány nagy- és különlegességek árudája tasaEBHDHH Kostüm-, blouse- és i "i .. pongyola- kelmékben a kapható t 3s—is czégnel Kizlicyitca 1 n - ViraUz paitti Outeaberg nyomda (Münj és Ooldberger) Nagykanlm. |