* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
35.46 MB | |
2016-08-22 11:17:11 | |
Nyilvános 999 | 3095 | Zalai Hírlap 1915. 099-121. szám május | Társadalmi és közgazdasági napilap Lapvezér: dr. Hajdu Gyula Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengery-ut 7. szám. Telefon: Szerkesztőség 41, Kiadóhivatal 41. A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: I I I . é v t o l y n m . Nagykanizsa, 1915. május 3. hétfő 99. szám ZALAI HÍRLAP társadalmi fts t(úr.gazua«ágl napilap. • l*fl««tMI ***** H ^ b f a baxhoz hordva J hóra 1 K. l m * 4 tittér Vtatfkra, poaun . | hóra 1-90 K. Nyllttér éa hit i r t a n a »«gállap(tott Arak *z«rlot Up»e»éf: Dr. HAJOU QYULA. KiadóhlfaMl: Oul»nt>erL hjrinn<i» Ci«nger)-at 7. l l á« Telefont Szerk«aziűfc<g 41. Kiadóhivatal 41. Tizeidik hónapjába fordult a mai nappal ez a rémes öldöklés, melynél nagyobb szabású eseménye még nem volt az egymás pusztítására teremtett emberiség történetének. Háromnegyed esztendeje elmúlt immár annak, hogy a szörnyűséges világ-égés lobogó lángnyelvei az eget ostromolják, hogy a borzalmak láváia, mint fergetek vágtat végig a világon, mely mintha egy dühöngő kratárré vált volna, megrengette a kultur-emberiséget, beleragadott évezredek kultúrájának gyökereibe és tépi, marja, pusztitia az életet. Mintha egy misztikus villamos áram járta volna át az emberiség lelkét, a kultura ezer apró-finom szálai megtelitettek a hevülő, izzó lánggal, amely fölperzsel, elhamvaszt minden érteket, amit szentnek ismertünk. A szenvedélyek e kitörése, a gyűlölet förgetegének e vakító villámlása, a démont erők e feszültsége kilenc hónapja uralja az egész kulturvllágot. ÉS nekünk, az árvaságra jutott, magunkban álló, maroknyi magyar nemzetnek jutott e nagy összeütközésben a legsúlyosabb szerep. A tűztenger vad hullámai minket csapkodnak a legbőszebben; a megpróbáltatások malmában ml tiportatunk a legégetőbben. De mienk a dicsőség, az izzó, hevülő, bátor öntudat, hogy mi álljuk ezt az égszakadást, földindulást és a nagy történelmi fordulat kifújta belőlünk a hosszú béke pudvásodását, renyheségét. Kilenc hónapja, hogy nekifeküdtünk, kinyujtóztunk és e megmozdulásunkban önmagunkra találtunk, érezzük önmagunkat. A kilenc hónap véres változatai kiingerelték belőlőlünk az alvó erőket és mint megmozdíthatatlan szikla álljuk a vészes hullámok vad csapkodását. A gonoszság, gyűlölség hatalmas erdején kell magunkat keresztül verekedni, hogy kijussunk a béke áldástisztására. Kilenc hónapia ébresztették a magyart erejének érzetére. Ez az erö azóta dicsőséges tettekben testesül és isteni lelkesültségü belső értékével bámulatba ejti a világot. • Szabad-e kételkednünk elsőink, nagyjaink, vezéreink bizakodásainkban ? Szabad- e kételkednünk törhetetlen erőnk diadalában ? Szabad-e leikünkhöz közel engedni a kishitüséget ? Szabad-e nemzeti létünk e nagy küzdelmének glóriás halottjait, dicső halált halt fiainkat — bizodalmunk csökkenésével — megtagadni ? A végtelen Idők csodás méhéből az újjászületett, Ifjonti életre, boldogságos jövőre hivatott Magyarország pattant ki e kilenc hó szenvedései után. Állunk erősen, még véres tusára feszült izmokkal, még harci lelkesoltségtől dagadó letésünket hozza és ml ajándékozzuk kebellel, de már tudjuk, hogy a befele- meg vele ezt a most sarkaiból kifordult zés a mi diadalunk lesz, a mi ujjászü- világot. A ullásháboru. Sikerek a Kárpátokban. Az országgyűlés. TúrgyullúR az múemnltúst. Sajtóhadiszállá?. Az Esti Újság haditudósítója előtt nagy sikerről számolt be Hoffmann altábornagy, kárpáti seregeink egyik vezére. Közlése szerint csapataink szombaton Kozowótól keletre (Mezőlaborc fölött galiciai területen) az Oslawa völgyében szuronyrohammal egy igen fontos magaslatot vetiek el az oroszoktól, mely üaliciába való előnyomulásunk tervéhez ujabb igen jelentékeny bázisul szolgál. A Kárpátokban egyébként még mindig változatlanul nagy csend uralkodik, Nyugatgaliciában és Orosztengyelországban azonban igen heves ág^uharc folyik. A németek Calaist fenyegetik. Róma. A >Secolo« jelenti Londonbol, hogy a nyugati front legszélső pontján legutóbb nagy erővel megindult német offenzíva mig nem ért veget és annak legközelebbi célja Calais, melyet igen komolyan fenyeget a német haderő. — A tengernél, ahol a további német előretörés várható, a németek nagy csapatösszevonásokat eszközölnek. — Hiteles jelentés szerint itt félmillió német várja a parancsot a Calais felé való további előnyomulásra. Dünkirchen bombázása. Berlin. A nagy főhadiszállásról jelentik, hogy vasárnap Ismét egész napon át folyt Dünkirchen bombázása, mely újból igen sok házat romba döntött és nagy tüzeket okozott a bombázott városban. Pontos megállapítás szerint már hetek óta Pünkirchenben van a belga haderő főhadiszállása. Angol-francia veszteségek a Dardanelláknál. Konstantinápoly. A török főhadiszállásról közli a Milll távirati ügynökség, hogy az angol-francia szövetséges haderő a Dardanellák ellen a Gallipoli félszigeten sikertelenül megkísérelt szárazföldi akció kudarcánál halottakban, foglyokban és sebesültekben összesen húsz ezer embert veszített. Budapest. Délelőtt 10 órakor nyitotta meg a képviselőház mai ülését Beöthy Pál házelnök. Hegedűs Lóránt az 1915. év második felére szóló indemnitási javaslatot referálta, hosszasan beszélvén a harctéri helyzetről, mely miatt nem lehet költségvetési javaslatot készíteni. Károlyi Mihály gróf bizalmatlanságát felezi kl a kormány iránt és a választójog kiterjesztését követeli, miközben éles kritika alá veszi a miniszterelnöknek a hadbavonultak választójoga ellen felhozott érveit. Nem fogadja el az lndemnitási javaslatot. „ s, Eszlerházy Móric gróf szólt ezután. Szintén nem fogadja el a javaslatot. Tisza István gróf miniszterelnök Károlyinak nem válaszol, csupán Eszterházy grófnak a tokkant katonák részére alkotandó állami intézményekről szóló indítványához szól hozzá, jelezvén, hogy a kormány a rokkantak érdekeiről a legmesszebbmenőig gondoskodni kíván és mindenre kiterjeszkedő javaslatok vannak készülőben a rokkant katonák érdekében. Qiesswein Sándor megszavazza az Indemnltási javaslatot Az ülés folyik. IUj japán csapatok Mexikóban. Newyórk. Veracruzból jelentik, hogy Turtlbaiben újból megjelent két japán ágyúnaszád, melyek ismét 600 főnyi japán sereget szállítottak partra. Két másik japáni hadihajó a Panama csatornánál manővriroz. Arról nem Szól a híradás, hogy a mexikói kormány mit szól ezen ujabb japán períidiára, melyet már egyáltalán nem lehet a múltkor Mexikó mellett zátonyra jutott japán hajó mentési akciójának ürügyével magyarázni. Szerb koronatanács. Sófia. NisbŐl jelentik, hogy szombaton Kragujevácban Sándor szerb trónörökös elnöklése alatt koronatanácsot tartottak, melyen Putnlk vajda, a szerb vezérkari főnök is résztvett. ^V ;\'- f \' • - \' i 2. óidat. ZAuAÍ HlKLAH 1915 máfus 3. HOfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) Oroszlengyelortxágban egyes szakaszokon az ellenséget elöl levő állásaikból visszavertük. Csapataink ex ilkalommal helyenkint égésien az ellenséges főállás akadályvonaláig jutottak. A nyugatgaliclal arcvonalon és a Kárpátokban élénk ágyuharc folyt. Az Orava és Opor völgy közöt levő magaslatokon csapataink heves orosz támadásokat visszavertek, 700 embert elfogtak végül támadásba mentek és kemény harc uUn Ostry-magaslattól keletre egy erős orosz támaszpotot elfoglaltunk. Ez alkatommal több száz oroszt elfogtunk és géppuskát zsákmányoltak. Délkeletgaliclában és Bukovinában nincs változás. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadlszállás jelenti: Nyugati hadszíntér. Flandriában az ellenség Igen erős tüzérségi előkészület után ismét megkísérelte Yperntől északra eső uj hadállásunk megrohanását még pedig a franciák a csatorna és Ypern St. Jülleni ut között erélyesen, az angolok ettől keletre lanyhán támadtak. Fáradozásaik különösen annak következtében, hogy Broodseinde és Veldhock felül igen hatásosan tüzeltünk oldalukba és hátukba, teljesen sikertelenek voltak. Három géppuska maradt kezeink közt Ax Argonokban Lefour de Paristól északra ^támadásunk következtében igen jól haladunk dőre, a franciák noha heves ellentámadást fejtenek . kl több árkot és 150 hadifoglyot vesztettek. A Maas és Mosel között csak Bois de Pretreben keletkeztek heves harcok, ahol a franciák több Ízben nagy tömegekben támadtak. A támadásokat, amelyek helyei közzel árkainkig jutottak az ellenség igen nagy veszteségei mellett viszszavertük éskilencver embefét elfogtuk. Tegnap ismét két eiljcaséges légi jármüvet tettünk harcképtelenné. Az egyiket Reimsnéi lőttünk össze, a másikat Werduntól északnyugatra egy repülórajból a legsietósebb leszállásra kényszeritettük. Keleti hadszíntér. Oroszország északnyugati részében hadműveleteink jól haladnak előre. Szawlenál további 400 óroszt ejtettünk foglyul, A menekülő oroszok üldözése közben a német élek elérték a Nitaustól délnyugatra esö vidéket. Kálvárja környékén a; oroszok tá* madásait az ellenség súlyos veszteségei mellett visszavertük. Háromszáz hadifogoly maradt kezünkön. Miniszterelnökség sajtóosztálya. —\'i*—1 "" • — FIZ ÉJ HOMÁLYÁBAN címmel egy nagy három felvonásos társadalmi dráma kerül bemutatóra a Szarvas-szállóbeli BERLIN nagyiuozgó kedd és szerdal műsora keretében. E film meghatóan tárgyalja egy előkelő, hírneves festő tragédiáját, kl egy hatalmas betörő banda hatalmába kerül és sok szenvedés után a bandavezér leánya által — kl halálosan szerelmes-a festőbe, akinél mint modell volt, — mentetik kl ezek hatalmából. A főszerepeket a legjobb mozlmüvészek játszák és a képek- szépsége és tisztasága valóban meglepő. — Műsoron van még: Boscombe völgy titka dráma két felvonásban. Továbbá a Háborús híradó, harctéri felvételek, Leonard karikatúrája, humoros és Náczl sétabotja rendkívül mulattató kép. — A mozi tulajdonosának felkérésére tudatjuk a közönséggel, hogy a megbízható kézbesitö személyzet hiányában az eddig házhoz hordott kis színlapok többé nem fognak megjelenni, ezek helyett mindig nagy falragaszok és a\'Zalai Hírlapban közölt hirdetés fogja a közönséggel az előadások tartását és a műsort tudatni. Zalaiak a Visztula mentén — Gács Demeter hadi levelei — VI. Egy zsidó boltosné. Boltot írtam, de ne tessék félre értelmezni. Bolt, mert hát amiben eladással foglalkoznak, azt az üzlethelyiséget a közszokás boltnak nevezi. De nem kell itt valami európai értelemben vett boltra gonöo\'n\'. Egy szük helyiség, négy lépés széles és Öt lépés mély, álványokkal, fiókos pultokkal s az egyik pult mögött egy idősebb, keleti arcú höfgy, fájdalmasra tompult tekintetében alig átélt szenvedések nyomaival: ez volt a bolt. De a fő, hogy egyetmást, ami a táplálkozáshoz szükséges, kapni lehetett benne: Csokoládét, narancsot, kenyeret s egy kis halból, amely besózva kerül forgalomba, több darabot vettem. A pénzből, amelyet átnyújtottam, visszaadni, aprópénz hiányában nem tudott s mlg a boltban lézengő gyermekek egyikét apróért küldte, hógy a pár perc unalomba ne fulladjon, beszélgetni kezdtem vele. Azaz csak akartam, mert az asszonyból a második szó után megeredt a panasz áradata s ezentúl a hallgatással kellett beérnem. Lelkendezve, olykor kimaradó lélegzettel s nem mindig klasszikus németséggel, körülbelül ezeket mondotta : — Kereskedők voltunk mindig, de amíg a szegény uram, a jóságos szegény élt, — a kozákok, isten átka rajtuk, szúrták keresztül, — nagy, sokkal nagyobb boltunk volt. Jól bírtuk magunkat, én Magyarországon is jártam többször, Pöstyénben a fájós lábam miatt. Persze, akkor még telt erre Is. De most? Látja uram, — kimutatott az ajtón. — ott azok a romok, valamikor ott voltak a legszebb házak Prosovicében, abban a kék házban volt a ml boltunk. Szép, nagy üzletünk volt akkor négy segéddel, kirakatunk is volt, mindent árultunk, mindent lehetett nálunk kapni, nem ugy, mint ebben a vacakban itt De artán jöttek a kozákok és mindennek vége volt. A boltban összerombolták, széjjel dúllak mindent, elvitték, ami csak volt mindent összezúztak, pedig ml Is oroszok vagyunk. Mikor a wertheim-kasszát is föl akarták törni, a térjem, szegény könyörögni akart nekik, hogy hagyják, ne tegyék, de azok csak röhögtek, káromkodtak, letaposták, összerugdalták és átdöfték a szivén szegényt kétszer is. ó, isten, isten, ezt nem tudom elmondani uram, én térdre estem, sírtam, hiszen képzelheti és úgy Imádkoztam, a térdemen könyörögtem nekik, hogy ne gyalázzák már, hiszen halott Ekkor teleköpték az arcomat és korbácsokkal addig vertek, amig elájultam. Csak este tértem magadhoz, sötét volt, mellettem a néma és meggyalázott halott és minden, minden elpusztítva. Künn vörös volt az ég,.felgyújtott házak lángoltak mindenütt Minden tagomban égő kinnal fölemeltem a férjemet, bevittem a lakó szobába, szalmára fektettem, tiszta ing*>e öltöztettem, fehérbe s lecsuktam a megd rmedt szemeket, mert nem tudtam elviselni, ahogy holtan is nézett rám velük. Éjhosszat virrasztottam mellette sirva és átkozódva, Isten a hatalmas bűnömül ne vegye. Reggel kikergettek a házból három gyermekemmel, de jobb Is volt, mert nem tudtam volna ott megmaradni. Aztán pincékben éltünk, később az erdőkben is, bujkálva. Rettenetes volt, amit Regéltem, a kislányomat magamnak kellett elásni az erdőn. Hát el tudja ezt képzelni uram?... Ó, hogy ezt meg kellett érnem. Aztán jöttek az osztrák 4s a magyar katonák. Ax oroszok elmenekültek s most már mégis javult a helyzetünk. Most Így vagyok, amint látja, rengeteget kell dolgoznom, de nem panaszkodhatom, egyáltalán nem, isten megsegített mégis, de ki, ki adja vissza nékem a férjemet, az én gyönyörű, aranyos kis leánykámat ? Mit felelhettem volna neki? Arcát elborították a könnyek, zokogott, olyan fájdalmasan, hogy nem tudtam tovább nézni. Otthagytam a boltot és a visszajáró aprópénzt, amely még mindig nem érkezett meg. A kanyargó sáros utcán ragyogó napfény palástolta a rombolás emlékét A bakák vígan falatoztak s ott csípték meg a kíváncsi lengyel nőket, ahol épen lehetséges volt. Az élet gyönyörű győzhetetlensége a romoktól sem idegenkedik. HIREK. Slgnum laudis. őfelsége elrendelte, hogy Mo randi ni Bálint 10. honvéd gyalogezredbe!! tartalékos főhadnagynak az ellenség előtt taniusitott vitéz magatartása elismeréseül a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassék. Morandini Bálint építészmérnök Morandini Román csáktornyai, azelőtt pedig nagykanizsai építőmesternek fia. Hősi halál. Strém Ödön gyönkl (Tolnamegye) kir. állatorvos a cs. és kir. 8. trénezred kötelékében az északi harctéren a haza védelmében öt hónapon át kifejtett küzdelem után hirtelen megbetegedvén, április hó 19-én 37 éves korában Pietrkowban meghalt s ugyan ott temették el. — özvegyet és egy tíz éves leánykát hagyott Itt vigasztalan gyászban. — . Halálában Strém Dénes lenti! földbirtokos fivérét gyászolja. FI megyéspüspök a vak katonáknak. Báró Hornigg Károly veszprémi bibornokpüspök a háborúban megvakult katonák javára dr. Orosz Emil egyetemi tanár utján 5000 koronát adott. MegyéspQspökünk a háború folyamán több nagy összeget juttatott már külömböző hadijótékonysági célokra. Uj 20-as honvéd badapródok. A január hóban Nagykanizsára bevonult 20. honvéd gyalogezredbe!! önkéntesek közQl tizenketten a napokban végezték el Trencsénben a tisztiiskolát és a tisztivizsga letételével hadapródörmeslerekké léptették őket elő. Az uj 20-as honvéd önkéntesőrmesterek, akik ma jelentkeztek Nagykanizsán ezredüknél, a következők Pálfy Alajos, Domina József, Dukász Manó, Hegedűs József, Horváth Jenő, Károlyi Ferenc, Rechnítzer Aladár, Roth Béla, Steiner Imre, Steiner Kálmán, Szeles József, Széli József. ft kanizsai füsttelen nap. Mindenki ott volt, mindenki látta, nincs értelme tehát hoszszabb leírást adniarról milyen volt az a gyönyörű színes kép tegnap, melynek cime: a kanizsai füsttelen nap. A Központi Jóléti iroda, agilis vezetőjével, Dobrovics Milánnal az élén Ismét remekelt és a maga nagyrahl^tott céljainak érdekében Ismét a város közönségének minden rétegét mozgásba tudta hozni. Egész napon át csörögtek a gyűjtő perselyek és senki élő lény e városban nem maradt megvámolatlanul. Délelőtt a város utcáin folyt a nagy pénzgyüjlés, délután pedig a sétatéren, ahol ezer és ezer főnyi elegáns publikum gyönyörködött a katonazenekar és két cigánybanda játékában. A kanizsai füsttelen nap jövödelme pontosan még nincs megállapítva, mert a perselyekbea begyült rengeteg rézpénzt a Jóléti Iroda ^nég nem tudta megolvasni, mert ma és,holnap a rendes h^vl segélyek kifizetése van ott folyamatban. Hozzávetőleg azon- 1915. május 3. ZALAI HÍRLAP 3. oldal. ban megállapítható, hogy háromezer koronán felüli összeget hozott a kanizsai füsttelen nap, melynek bevételei közül csak az a számadat pontos, hogy a tO és 20 filléres sétatéri belépő dijakból 507 korona folyt be. Ez egyszers mind arról is fogalmat nyújt, mekkora tömeget mozgósított tegnap a sétatérre a Központi Jóléti Iroda. Lesz-e uj vonat a Déllvasuton. Közöltük már, hogy május elsejével megint nem változott a Délivasut hézagos menetrendje. Nagykanizsa lakóssága különösen két vonat hiányát érzi a Délivasuton, mindkettőt a pesti Irányban és pedig a délután fél 6 órakor indulni és a déli 12 órakor érkezni szokott pesti gyorsvonatokat. A délutáni gyorsvonatról, ugylátszik, a háború végéig le kel mondanunk, de az érkező déli gyorsvonatból talán lesz valami, mert a Balatoni Szövetség Indított annak érdekében akciót. Minden egyében felül az az előnye Is lenne e gyorsvonatnak Nagykanizsára, hogy a fővárosi lapok a régi Időben, délben érkeznének, nem pedig 2 óra tájban. A Balatoni Szövetség elnöksége szombaton küldöttség u\'ján tisztelgett Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszternél a balatoni közlekedés javítása érdekében. A küldöttség a most meginduló nyári szezonra való tekintettel arra kérte a minisztert, hasson oda, hogy a Déli Vasúttársaság a reggeli gyorsvonatot és az esti 7 órai gyorsított személyvonatot (mely Balatonszentgyörgytől Budapestig szokott közlekedni) Ismét állitsa a menetrendbe, mert a balatoni nyaklók máskülönben csak nagy nehézségek áMn tudnák a balatoni fürdőket megközelíteni, ami igen kellemetlen kihatással \'lehetne a telepekre. Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszter szívesen fogadta a küldöttséget s válaszában teljesen jogosnak Ismerte el a szövetség kérését, már csak azért Is, mert ez évben sok ezer gyermek részére igazán elsőrendű fontosságúak a balatoni fürdőtelepek; kilátásba helyezte, hogy tőle telhetően sürgősen érintkezésbe fog lépni a Déli Vasút igazgatósigával, hogy a kivont vonatokat a lehetőség sierlnt már e hónap elején állitsa be a menetrendbe. Főgimnáziumi, főreáliskola!, felsőbb leányiskola! magántanulókat előkészít Rácz Lajos oki. középlsk. és áll. polg. isk. tanár. Cim: Csengery-ut 1. II. em. Mikor kerülnek sorra 42-50 évesek? A Neues Wiener Tagblatt Irta legutóbbi számában: Már most bizonyos, hogy az uj népfölkelési korosztályok csak az aratási munka teljes befejezése után, — tehát legkorábban augusztus végén, vagy szeptember elején fognak szolgálatra bevonulni. Megelőzőleg természetesen el kell végezni az előkészítő munkákat. A jövő hetekben meg fog történni az Illető korosztályokba tartozó uj népfölkelésl kötelezetteknek összeírása és osztályozása a különböző népfölkelési szolgálatokra. Maga a bemutató szemle junlusban és juliusban fog történni. Az öregebb népfölkelési korosztályok első sorban helyi szolgálatra jönnek tekintetbe, hogy azokat a fiatalabb munkaerőket, melyek eddig a harcvonal mögött lévő országrészeken teljesítettek katonai szolgálatot, ezután mint pótlást a frontra lehessen küldeni. M E O N Y I L O T T ! -• éSzívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. <Va, ékszer éa látszer-javltást nagy gonddal végez. Elfogott szökött katonák. Alsólendváról Írják: A napokban három gyanús kinézésű cigánylegény csavargott Zalabaksa község határában. — Egyik községi ember igazolásra szólította őket, mire a három legény futásnak eredt és elszaladt. Közülök kettőt néhány nap múlva a csesztregl csendőrök elfogtak s ezekről kiderült, hogy katonaszökevények, egyik a katonaságtól szökött meg, a másik pedig a sorozás elől. Az egyik cigányt bevitték Zalaegerszegre, mert az ottani huszároktól lépett meg, a máslkat — kinek nev\'e Forgács Lajos, — pedig behozták Alsólendvára, hogy Innen tovább kisérjék Nagykanizsára a sorozó bizottság elé. Forgácsnál, mikor Alsótcndván megmotozták, 300 korona pénzt, töltött revolvert és egy nagy kést találtak. A pénzre nézve nem akart felvilágosítást adni Forgács másfél napig az alsólendval városházi börtönnek volt a foglya, de azután egy szép napon megszökött, s azóta nem is került elő. fl Vörös Félhold Jelvényei, melyek kétségkívül a legszebbek az összes most forgalomba hozott jelvények közül, most már elég nagy számban készültek el ahhoz, hogy az egész országban elterjeszthetók legyenek. — A Vörös Félhold támogatására alakult Országos bizottság kéri az érdeklődőket, azokat Is, akik csak a maguk részére akarnak jelvényt vásárolni, de azokat Is, akik a hazafias cél szolgálatában ilyeneket esetleg árusítani szándékszanak, forduljanak az Országház épületében elhelyezett budapesti központi Irodájához, mely utánvéttel, vagy a darabonként 1 korona árnak és csomagonként 25 fillér postadíjnak beküldése ellenében a kívánt mennyiségű jelvénnyel szívesen szolgál. FI polgárőr! szolgálat. Ma, héttőn este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Böhm Jenő, Nikicser József, Hodics István Gábor István, Bencze Sándor, Csondor János. Pecslcs István, Süle István, Bedekovics István. Poszovecz István, Stelnitz Oyula, Varga Sándor, Eislnger Aladár, Artner Sándor, Poszovecz János, Poszovecz József, Sárecz György, Csuha Pál, Borbély Lajos, Krausz Lajos. M B E R L I ! P , , B , , , i Hacrtir. H a i u t a t M Kedden és szerdán, mijus 4. és 5-én h éj M \\ ] M társadalmi dráma 3 felvonásban Boscombe völgy titka, hatásos dráma 2 felvonásban. Aktuális háborús híradó, harctéri felvétel. Leonard karikatúrája, humoros. — Náczl sétabotja, kacagtató bohózat. nap dások hétköznap 9 4a 9, vaaár- é« flnnep- S. 5, 7 éa 9 órak or. — Rendes hal/árak. 1 Rácsok, kapuk, atrkerüéaek, I épület vasalások. takaréktól- 1 helyek, szlvatynt kutak, fördőazobák, vízvezetéki berendezés SIMON GYÖRGY épBIet és raülakatoc NAOYKAN1ZSA. (Dohányraktár és törvényszék között) Mindennemű javítás pontosan és ju\'ányos árakon eszközöl- | tetnek. Pínz»z«krények kloyl- - tása és javítása. I I R A 1 1 1 I I «Rm<e"ofaórl^krtée*p 4 . Tptattltoetaan.. Hétfőn és kedden, mljus 3. éa 4-én Vihar kisasszony vígjáték 3 felvonásban. A kártyák szava, dráma. Román táncok, látványos. Atgirl gyermektipusok, természeti. Oyufa tréfák, trükk. — Az egyenruhás kisértet, humoros. Előadások hétköznap 6 ét 9 órakor, vasárét ünnepnapokon 3, 5. 7 éa 9 órakor. Mérsékelten felemelt helyárak. - BuffeM. A szerkesztésért felelős: dr. ftajdu Gyula. Szerkesztő: QQriUr látván. 3*** W I I I " COONAC LEPÁROLÓ R. T. FIUME. = REISZ % cim, szoba, épület. S ° | butoMvffllaiata L <? it >« KllOalegesség: „ F I U K É COGflAC M É D I U M " i (.rieBM\' tzéjtfyra klUaltae Ifyalal.) Szobák festése 12 koronától ftUebt).: LcguJoJb mlBtákkal w l m érteültéire azoooal Jivük I Tanonc fizetéssel i i o n n a l f e t v í t é t lK A. oldal. ZALAI H KLAI* L 15 május 3 festő vállalata Ifoftykonlzsa, Mofiyar-u. Z3 r 1 boni I ÜDIföídí faerezés nórvóiy Bfdaiatok íutiii. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Mfivészl sz I n é r z é k f l n k m i | i u n fejlett ízlésünk é« technikánk a legkényesebb Igényeket is kielégíti Árajánlattal, szineo vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk I f I Tiszteleltet értesítem a mélyen tisztelt hölgyközönséget és régi meghitt vevőimet, hogy lakásomon levő fehérnemű raktáram mely 23 év óta fennáll és legmeg-* bizhatóbb beszerzési forrása a legelőkelőbb cégek gyártmányainak, . felfrissítettem. « Raktáron tartok May és H o 1 f e 1 d -féle rumburgi vásznakat, Regen hardtféle damaszt-árukat és a jóhlrü Liliom-vásznat, zsebkendőket és mindennemű fehérneműiket. :: ===== A legfinomabb árukl ===== A legmegbízhatóbb olcsó árak 1 Kérem a t. hölgyközönséget raktáram megtekintésére. Teljes tisztelettel GOldbeTSemé* Nagykanizsa, Eötvös-tér 1. sz. Balaton Testvérek átellenében. GUTENBERG NYOMDA — • NAGYKANI ZSA Csengery-ut 7. sürgönyeim: G u t e n b e r g n y o m d a • M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállít. ^ ^ ^ Telefon 41. szám Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomttoll a kiadótulajdonosnál Guteubcrg-nyomda (Mflnz (, Uoldbergcr) Nagykanir«a. I l i . é v f o l y n m . Nagykanizsaa, 1915. május 4. ksdd 100.szám t á r s a d a l m i és Uóz#>«z»iaságl napilap. »>Oiic»téal ai»«, Melyben héího* boftlva I DOra l K. Bgyc* ezétn 4 fillér Vidékre, postán . . I hóm 1-50 K. fíjfilttúr ét hirdetések incftéllrpltott áruk azeriut. L«piptír: Dr. HAJDU GYULA. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda Csengery-ut 7. szám. Telefon: Sicrkea/táscg 41. Kiadóhivatal 41. Az idei termes értékesitése A termésnek a mennyisége, minősége az ember munkája, előrelátása mellett Isten kezében van. Amig elérkezik a kalászdöntő Péter és Pál, addig nagyon sok történhetik az égi és földi hatalmak rendeléséből. A mai kilátások azzal biztatnak, hogy ha csak valami elementáris csapás nem tetézi ennek a most szenvedésektől forró magyar főidnek a baját, ez az esztendő talán megadja a gazdának a jutalmát, ha a gazda meglógja a dolog végét a senkire sem vár csak a maga erejére. Ha nem vár a katohaság munkájára, nem veszi számadásba a hadifoglyok segítségét, hanem csakis á maga és az általa okosan megválasztott gépek munkájára támaszkodik, biztosan elvet, learat és csépel, de ha Pató Páloskodik, bizony magától az a föld nem fog teremni. Reményünk van abban, hogy a magyar gazda megértette a rendkívüli idők parancsát és igy isten segítségével lesz termés, a mi uj vért bocsát a gazdasági élet petyhüdt ereibe. Ezzel az uj vérrel nagyon óvatosan kell bánni. Ez a tulajdonképeni életforrása az országnak, erre számit hűséges szövetségesünk, ebből fog táplálkozni ? legnagyobb részben Ausztria s ez a mi ,magyar termésünk az a nagy erősség, amelyen megtörik az angol kiéheztetés! politika. Ennek a nemzeti kincsnek, vagyis inkább három birodalomra szóló granáriumnak minden vonatkozása nagyon fontos. Amint megfeszített nemzeti erővel keli azt bekésziteni, ugy a nemzet legteljesebb gondoskodását kötelesség mozgásba hozni, mikor annak az értékesítése kerül szóba. E jelentőség Indította a Magyar Mezőgazdasági Vámpolitikai Központot arra, hogy ennek a rendkívüli ágas-bogas kérdésnek az illetékes tárgyalását előkészítse és a fórumra Arigye, gondos előkészítéssel, kidolgozva annak minden vonatkozását. így került a jövő évi termés értékesítése a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége elé, amelynek igazgató választmányában Rubinek Gyula foglalta össze a közelebbi és távolabbi. teendőket arra nézve, hogy a termés értékesítésénél érvényesüljön a jogosult gazdaérdek, vétessenek figyelembe a fogyasztók érdekei s e mellett ne hagyassanak tekintet nélkül a legitim kereskedelem érdekei sem. Ez a hármas irány, amely egyúttal a kérdés szigorúan ethikai felállítását is jelenti, teljesen megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket ilyen, mondhatjuk egy világrészt érintő nagy dologban szem előtt kell tartani. Az idei termés értékesítése körül nagy -feladatok várnak a kormányra. Elsősorban biztosítani kell tuclni, hogy a gazda semmiféle intézkedés következtében becsületesen felállított mérlegét nehogy megingatni lássa,..mert ez a sokat szenvedett magyar gazda igazán megérdemli, jogos étdekei megvédessenek. De a gazda mellett gondolni kell a fogyasztók érdekeivel, mert ez a szörnyű drágaság, amely megielepedett nálunk, elsorvasztja a gyengébb kereskedő osztályokat, ami pedig sorvadás a nemzet életerőiben. Azt kell reményleni, hogy a feladat meg lesz oldva, A gazdák votuma, amivel az értékesítés kérdése megindul a maga utján, biztos vezérfonal. Illat mutat, példát ad. Megmutatja, hogy ma nem szabad a parciális érvényesüléseket keresni, hanem bele kell illeszkedni a teljes nemzeti egységbe, amely azt követeli, hogy mindenki ugy szolgáljon és azzal szolgáljon, amivel tud. A gazda termésével szolgál, és hogy minél inkább szolgálhasson, meg kell óvni a termésének értékesítésénél minden másnak illetéktelen hasznot nyújtó károsodástól. A nyugatgaliciai diadal. 30000 ezer fogoly, 24 ágyu. 64 gépfegyver. Tegnap este a jó hírek sebes szárnyán terjedt el egész Nagykanizsa városában a miniszterelnöki sajtóiroda hivatalos jelentésének tartalma, hogy Nyugatgaliciában operáló seregeink a Dunajec mellett álló orosz haderő fölött óriási győzelmet aratlak. Számos hadifogolyról és nagy mennyiségű hadizsákmányról szólt a jelentés, melyhez részletes felvilágosításokat és a diadal horderejének feltárását csak az éjféltájban érkezett rendes napi Höfer-jelentés tartalmazta, mely alább olvasható. Egész Magyarország, Ausztria és Németország népe a nyugatgaliciai diadal hafása alatt áll és a magyar országgyűlés Is méltó, ünnepi módon adott kifejezést a nemzet örömének. Az országgyűlés. Budapest. Pontban délelőtt 10 órakor nyitottta meg Beöthy Pál elnök a Ház mai ülését és jelentette, hogy Andrdssy Géza gróf hősi magatartásáért német vaskeresztet kapott. Szterényi József nyugalmazott államtitkár beszélt elsőnek a napirenden levő indemnitási javaslathoz, vázolva a kormánynak az ország közélelmezése ügyében elkövetett mulasztásait. Tisza István gróf miniszterelnök reflektált szavaira, majd részletes bejelentéseket tett a nyugatgaliciai nagv győzelmekről. Közölte, hogy a Dunajec mellett elsáncolt seregeink váratlan támadással Gorlicénél áttörték az orosz frontot és azt a Kárpátoktól a Visztuláig terjedő egész szélességében gyors visszavonulásra kényszerlt e t t é k . A diadal folytán seregeink az egész nyugatgaliciai harcvonalon a rendkívül megerősitett orosz hadállások birtokába jutottak. Az óriási győzelem végleges eredmény e még át nem tekinthető és óráról-órá^a nőnek annak számadatai. Az eddigi megállapítás szerint 30,000 sebesületlen orosz fogoly, (Höfer még csak 8000- ről szól), 64 gépfegyver és 24 ágyú jutott birtokunkba. De még ez sem a végleges eredmény. Végül megjegyzi a miniszterelnök, hogy a tényekhez semmit sem tett hozzá és az egész nemzet örömének ad kifejezést dicső hadaink óriási teljesítményeiéit. A Ház mint egy ember lelkes örömrivalgással vette a miniszterelnök közléseit, melyek végén az összes képviselők felálltak és tapsviharban törtek ki. Apponyi Albert gróf indítványára az Annep jeléül a Ház ülését egy óra tartartamára felfüggesztették. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos.) Egyesült osztrákmagyar és német haderők tegnap megtámadták az ellenséget hónapok óta kiépített és megszállott nyugatgaliciai állásában és azt a Malastov-Gorllce-Uromnik és ettől északra terjedő egész arcvonalon visszavetették, súlyos veszteségeket okoztak nekik, több mint 8000 oroszt elfogtak és eddig még meg nem állapitolt számú ágyukat és géppuskákat zsákmányoltak, egyszersmind klkényszeritették csapataink az Alsó-Dunajecen való átkelésüket, A kárpáti arcvonalon a Beszkidekben a helyzet változatlan. Az Erdős-Kárpátokban ujabb harcokban Koziovától keletre tért nyertünk, az ellenséget állásaiból kivertük és ellentámadását véresen visszavertük, több száz oroszt elfogtunk és három géppuskát zsákmányoltunk. Osnalodától és több magaslatról súlyos veszteségei mellett visszavertük az ellenséget. Ott Is még folyik a harc. Az orosz határon, a Pruth és Dnjeszter között nincs újság. Höfer altábornagy. A német jelentés. Berlin. A nagy főhadiszállás jelenti: Délkeleti hadszíntér. Frigyes főherceg tábornagy fővezér jelentése szerint a szövetséges csapatok Mackensen vezérezredes (üeneraloberst) vezetése alatt tegnap elkeseredett k 2. oídal. ZALAI HikLAP harcok után egész orosz arcvonalat Nyugatgallclában — amely a magyar hattó közeiében kezdődött éa Dunajecnek a Visztula torkotásálg terjedt — számos helyen áttörték és mindenütt benyomták. Ax ellenségnek az a része, amely elmenekülhetett, keményen üldözve a szövetséges csapatoktól legsürgősebb visszavonulásban van kelet felé. A győzelmi trófeákat még megközelítőleg sem lehet áttekinteni. t A Times és a nyugati német sikerek. Rotterdam. A londoni világlap, a Times Dünkirchen bombázásáról Írva nagy aggodalmának ad kifejezőét amiatt, hogy Dünkirchen netáni elestével Calalsra kerül a sor. Calais szikláiról, — írja a Times — a messze hordó német ágyuk egészen az angol partokig, Doverig át tudnak Jönni s ez esetben a németek lennének úrrá a La Manche csatornán. E veszély meggátlása végett fokozott erőfeszítésre kéri a lap a szövetséges hadseregeket. Kuzmanek Szibériában. Bukarest. Szentpétervári Jelentés szerint Przemysl orosz fogságba jutott hös parancsnokát, Kuzmanek Hermann altábornagyot, kinek végleges fogsága helyéül már két európai orosz város is szerepelt, a szibériai Bogucsar városába internálták. Repülőink sikere az Adrián. Skutari. Április 25-én két osztrákmagyar repülő sikeresen bombázott az Adrián Clavnicánál két francia uszályhajót, melyek nagy mennyiségű élelmiszert akartak Montenegrónak szállítani. A hajók elsülycdtek. A cár Galíciában. Bukarest. Lemberg és Przemysl meglátogatása után a cár még folytatja galíciai körutazását. Legutóbb a Przemysltől délre fekvő Samborban tett a cár látogatást, ahol számos katonának • Szentgyörgy-rendjelet adományozta. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Flandriában tegnap Yperntől északkeletre a Peelkapelle-ypernl mflut minkét oldalán sikerrel támadtunk és a forulnl majorokat elfoglaltuk. Champagneban Soualn és Perthes közt sikeres aknarobbantásokkal az ellenséges állásban jelentékeny kárt okoztunk. A Maas és Mosel közt csak tüzérségi harcok voltak. Hartmannsweillerkopfon a franciák ma éjjel hiábavaló támadásokat kíséreltek meg a csúcson levö állásunk ellen. Keleti hadszintér. A Riga felé menekülő oroszok további Üldözése közben- tegnap 4 ágyút és 4 gépfegyvert zsákmányoltunk és Nitsutól délre ismét 1200 oroszt elfogtunk, ugy hogy a foSlyok összes száma 3200 emelkedett Kalvarjától délnyugatra ax orosz támadások az ellenség erős veszteségei mellett meghiúsultak. Az oroszokat a Szaszupa túlsó partjára vetettük vissza, miközben 330 foglyot hagytak kezünkön. Sklernlevlcetől északkeletre Is súlyos veszteséget szenvedtek. Az oroszok Ut nagyszámú halottan kivül 100 foglyot is vesztettek. A miniszterelnökség sajtóosztálya. 1915. május 7. — Oács Demeter hadi levelei. — VII. Egy lengyel hercegnő. * j A napfénynek, amely a szomorú utcát bearanyozta, feladata volt. BQvös csillogással egy szőke, aranyszőke hajzatot ragyogott be a hadtápparancsnokság komor épülete előtt. A hajzat, amelyből a fátyolos, fekete kalap csak keveset, de amennyi épen elég volt, engedett látni, egy gyászban pompázó hercegnőhöz tartozott, drága, antik batárban. Csakhamar megtudtam, hogy valóban hercegnő volt, lengyel hercegnő, ha jól emlékezem, Ljubomirska, gyönyörű hajtása ennek a drága és nagyon nemes fajnak. Ljubomirska, akinek elegáns komornyik segédkezett utólérhetetlen gráciával a leszállásbán, anélkül, hogy egy pillantásra méltatta volna a livreébe öltözött grandseigneurt avagy1 a szürkébe bujtatott zalai hadliakat, könnyű léptekkel tűnt el a parancsnokság kapujában. Hajának fénye azonban künn maradt a napfény ragyogásában s a komornyik egyenruhájának csillámló aranysujtásalban. Egy lengyel hercegnő, a prosovicei sárban és a front elé való, elszánt készülődésben: épen elégséges a legbizarrabb érzelmek fölajzására. Nem úgy a jó fiuk, a zalalak. Az előkelőség és a bíborban születés eme páratlanul vonzó reveláelója látatlan maradt az ö .számukra s a hatást, amelyet tett rájuk, tömör közvetlenséggel összegezték. —• Derék egy asszonyszemély, — vélte valamelyik. — Igen jó szaga volt, — mondja a másik. — Finom parfömöt használ. — Ezek a nagyúri személyek mind szagosítják magukat. Még a férfija is. — Azám. Otkolonnyaíl. Deha tehet;k. Hanem furcsább, hogy otthon már a tanító kisaszszony meg a jegyzőlány, de még az Áron\' bótos leánya is szagosvizel. — Már, — Ítéli egy, — nem köll nékem az ilyen. A legjobb mégis csak az a szag, a ml magálul van. Az valami. — S mókázó vígan csípett a mellette álló lengyel leány húsos karjába. — Ugye, Igaz, Rozi? Ljubomirska ezzel s Igy el is Intéződött, több érdeklődés nem is mutatkozott, amidőn nemsokára újból megjelent. A komornyik fölsegítette a batárba, a parancsnokság ajtajában egy kapitány, — nyugállományban, — udvariasan szalutált. A kegyelmes asszony könnyen megbiccentette a fejét, a kocsis fölemelte a mereven térdéhez feszitett ostort, a kocsi elindult. Mi járatban volt a hercegnő? Kit gyászol? — engem bizonnyal nem érdekelhet. Az előkelőségnek, a szépségnek, e világ végtelen gyönyörűségeinek talán utolsó, kegyetlen, de édes felvillanása volt A hintó már messze gördült s a nap még egyszer megcsillant a szőke hajzaton, a fekete gyászfátyol alatt. Egy nagy hadtápállomás. Prosovlcén is volt hadlápparancsnokság, de ez csak aipolyan kis állomás volt, ahol nem lehetett Igazán megtapasztalni, milyen az élet a front mögött, egy nagyobb városban. Prosovlcéből délután egy órakor Indultunk tovább. Mielőtt sorakoztunk, egy zsidó flu furakodott hozzám. A tenyerén néhány nikkel pénz fénylett. — Az anyám küldi. Ezt otLtetszett hagyni a boltban. \' Ez Igazán meglepett Hát van még becsület Prosovicében. A nap további része eseménytelenül telt el. Másnap, délfelé érkeztünk Skatbmlerzába. (Azt hiszem, igy kell Imi lengyelül.) A sok rongyos falu után alig tudtuk megszokni ezt a várost, ahol már emeletes házakat, sőt palotákat is találtunk. A mi frontunk mögött ez volt a legnagyobb hadtápállomás. HÍREK. H j ó l é r t e s ü l t e k . Már megint annyi a bölcs és a tudós, anynyi a lángeszű hadvezér és a mindenttudó jövendőmondó, akik Ismerik a multat, a jelent és a jövőt, tudják az okokat és az okozatokat. Ismerik a fejleményeket és a következménye- .ket, hogy szinte szédeleg az ember attól a rettenetesen nagy tájékozódottságtól, mely a .legjobb értesülések alapján" közszájon forog, melynek azonban forrását konkrét formában senki megnevezni nem tudja s melyeknek öszszesége nem több, mint egyszerű, üres találgatás. Azt gondoltuk, hogy ez a jelenség csak a háború kezdetevei jelentkező epidémia, de ime meg kell győződnünk róla, hogy a higgadjság, a türelem, a bölcs ítélőképesség még mindig, a háború tizedik hónapjában sem tartozik az emberek erényei közé. Annyi mindenféle tudálélcos maszlag után most a Dardanellákra vetették rá magukat a dreadneughtoknál is nagyobb hévvel a .jólértesültek" és minden félórában uj meg uj értesüléseik vannak a nevezetes tengerszoros sorsáról. Igy megy ez naponta mindaddig, mig a magyar kormány hivatalos jelentése meg nem érkezik és néhány órára kosarat tesz a török félholdra ugató vészkuvikok, a jólértesültek szájára. lljból hangoztatjuk — s itt utalunk a szigorú kormányrendeletekre is, — hogy ne találgassanak az emberek, ne üljenek fel a légből kapott és legtöbbször még a csirájában Is megváltoztatott híreszteléseknek s főképen ne fájjon a közönségnek a hadvezérek és a diplomaták feje. H kanizsai filharmonikus zenekar u| hangversenye. Uj és az elsőnél is nagyobbszabásu hangversenyre készül a nagykanizsai filharmonikus zenekar, melynek tagjai a 48. gyalogezred jeles katonazenekara és közel husz helybeli műkedvelő. — Emlékezetes az a rendkívüli siker, melyet Wirnitzer Oyörgy karmester dirigálása alatt ez a kitűnő orchester a február hó folyamán tartott nagyszabású hangversenyen aratott, mely a Központi Jóléti Iroda nemes céljai jayára ezer koronát meghaladó összeget eredményezett. — Ez a nagy siker és az általános közóhajtás arra indítják ugy a Központi Jóléti Irodát, mint az áldozatkész Wirnitzer karmestert, valamint a zenekar összes tagjait, h ^ y ujabb és még nagyobb hangversenyre készüljenek. Már a napja és a részletes programmja is meg van ennek. - A hangverseny jövő hét szombatján, mjjus \\5 én lesz, annak programmja pedig a következő: Az orchester három óriási szabású és pazar szépségű zenekari müvet ad elő, és pedig Tschalkowszky Pathetik-szlmfónláját, Liszt szlmfónlkus költeményének preludlumát és Thullle romantikus nyitányát Az est szólószereplője eredetileg Pásztor Irma zongoraművésznő, Pásztor Miksa nagykanizsai zenetanár leánya lett volna, de őt éppen május közepén esedékes utolsó művészvizsgái aka- 1915. május 4. ZALAI HÍRLAP 3. #lá*l. dályozzák. Teljes kárpótlást nyújt azonban elmaradásáért a Nagykanizsán még tavaly télről oly kedvezően ismeretes Popper-tanítványnak, Deák István csellóművésznek szereplése, aki már táviratilag bejelentette közreműködési készségét. A ragyogó művészeta gordonkást minden valószínűség szerint Blumenschein Vitmosné fogja kísérni. Szóval a legközelebbi jövőben Nagykanizsa ismét egy olyan nagyszabású és magas nlvóju művészi esemény színhelye lesz, melyért Ismét épp ugy Irigyel-, hetik majd Nagykanizsát mésszé földön, mint a februári hangversenykor, amikor ennek az irigylésnek visszhangja tükrözött az egész Dunántul minden újságjában. É R T E S Í T É S I A Pesti Masyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiókja tudatja tisztelt ügyfeleivel, miszerint az 1914. évi elsÖ hadikölcsön végleges kötvényei — szabad és z á r o l t címletek egyaránt — az annak Idejében kiállított ellsmervények ellenében, a bankfiók pénztáránál a szokásos hivatalos órák alatt átvehetők. A május hó elsején esedékessé vált 1. számú szelvények ugyanott díjmentesen bevállalnak. pek szépsége és tisztasága valóban meglepő. — Műsoron van még a CONAN DOYLE sorozat egyik legújabb SERLOK HOLMES képe: fl Boscombe völgy titka, detektivdráma két (elvonásban. Ezen szenzációs látványosságot eddig, ahol bemutatásra került, megcsodálta a mozilátogató közönség. — Továbbá HAborua híradó, harctéri felvétetek, Uonard karikatúrája, humoros és Náczl sétabotja rendkl- \\ vQl mutattat^ kép. Felülfizetések a katonabangveraenyen. A Központi Jóléti Irodának a Központ kávéházban szombat este rendezett 16-ik hangversenyén felfllfizettek: Weisz Ignác, Kohn Márkus, Toch Miksa 150—150 K, Rosenberg Ernő, Stelner Mór, N. N„ N. N„ N. N., N. N., N. N., 50-50 fillért, N. N., N. N. 30-30 fillért. A Központi Jóléti Iroda ezúton mond hálát a szíves fel Dl fizetőknek. fl polgárőrt szolgálat Ma, kedden este az alábbi polgárőrök fognak rendőri Inspekciót teljesíteni: Thurl Pál, Rosenthal József, Steszltn Sándor, Plchler József, Horváth József, Takács Jánós, Szvetecz Lajos, Martinecz Lajos, Vietand Ferenc, Sárvári János, Oábor János, Oábor József, Csanádi János, Major István, Oábor Oyörgy, Tollár Bódi, Vadász Oyörgy, Oábor Lajos, Dávid István, Kovács János. Szarvú nftlló " H M H 6. Piaci-tér. HWQatielöBl Kedden és szerdán, május 4. és 5-én Az él homályában társadalmi dráma 3 felvonásban Boscombe völgy titka, hatásos dráma 2 (elvonásban. Aktuális háborús híradó, harctéri felvétel. Leonard karikatúrája, humoros. — Náczl sétabotja, kacagtató bohózat. Előadások hétköznap 8 éá 9, vasár- éa ünnepnap S, 5, 7 és 9 órakor. — Rendes helyárak. Rácsok, kspuk, slrkerltések, épület vasalátok, takaréktüzhclyek, szlvatyus kutak, fürdőszobák, vízvezetéki berendezés S I M O N G Y Ö R G Y épület és mötakatos NAOYKANIZSA. (Dohányraktár és törvényszék között) Egy kanizsai bös hatott! anyakönyvezése. Már régen megérkezett a hire annak, hogy Ecksteln Pál volt nagykanizsai vendéglősnek fia, Benkő Ferenc pincér, 20-as honvéd az északi harctéren elesett. Erre vonatkozólag ma érkezett meg a nagykanizsai anyakönyvi hivatalhoz á belügyminiszteri leirat, melynek alapján a halotti anyakönyvbe az alábbi bejegyzési eszközölték. „Az elhunyt neve: Benkő Ferenc róm. kath. tartalékos közlegény a 20. honvéd gyalogezredben. Szülei: Eckstein Pál és Fischer Nettl. Kora: 25 éves, foglalkozása: pincér. Halálozási helyi és Ideje: a Lazzy melletti \'csatatér, 1914. évi október 28-án. A harctéren a hazáért hősi halált halt katona halálesete bejegyezve a belügyminiszter által közölt adatok alapján". fl Jó hadikenyér receptje. Az aradi városi kenyérgyárgyban az uj keverésű kenyérlisztbői sütött kenyér nem ízlett, ennek folytán negyvenféle módon próbálták meg a sütést, mig végre nagyon jó kenyeret kaptak. Ennek receptje a kővetkező: A gondosan kiszltált liszt minden kilójából tizenöt dekát Igen forró bugyborékoló vízzel le kell forrázni. Ezt a forrázatot a többi liszthez csak akkor szabad hozzákfiyernl, ha az már lehűlt, mert különben agyonüti az élesztő hatását. Minden kiló liszthez két és fél deka élesztőt és két deka sót kell adni. A dagasztásnái arra kell vigyázni, hogy lehetőleg kevés vízzel dolgozzuk meg a tésztát. A kenyeret ezután render módon kell tovább kezelni. Fontos, hogy két-három órát keljen. A kelés! Idő a helyiség melegségétőt függ. A kelt tésztát kiszakítva kell a kemencébe rakni. AZ ÉJ HOMriLYriBflN címmel egy nagy három felvonásos társadalmi dráma kerül bemutatóra a Szarvas-szállóbeli BERLIN nagymozgó kedd és szerdal műsora keretében. — E film meghatóan tárgyalja egy előkelő, hírneves festő tragédiáját, ki egy hatalmas betörő banda hatalmába kerül és sok szenvedés után a bandavezér leánya által — ki halálosan szerelmes a festőbe, akinél mint modell volt, — mentetik ki ezek hatalmából. A főszerepeket a legjobb mozimüvészek Játszák és a ké- M E O N Y I L O T T ! ^ Szívós Antal műórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és fátszer-javltást nagy gonddal végez. A szerkesztésért felelős: d r . H a j d ú Oyula. Szerkesztő: G ü r t U r István. MlndennetnQ Javítás pontosan és Ju\'ányos árakon eszközöltetnek. Pénzszekrények kinyitása é\' s J\' avl tása. U R A H I A mozgókép palota. R»t«oart-«fc» t TtleVxi X*>. 9109/1915. Hirdetmény. A m. klr. földmlvelésügyi minister 48055/1915 számú rendeletével mindazon rézgálic készleteket, amelyek a hivatkozott rendelet életbelépésének napján 1915. évi ápi i\'Is 29-én az előállításukkal, forgalomba hozatalukkal vagy szállítmányozásukkal foglalkozó egyének és cégek tulajdonába vagy birtokában vannak, a magy. kir ministeriumnak 1188/1915. M. E. szám alatt kelt rendelete alapján az Idézett rendelet 1. §-ában megállapított legmagasabb áron, vagyis kilogrammonként I kor. 80 fillért gazdasági célra Igénybe vetteknek jelentette ki. Értesítem tehát mindazokat, kiknek tulajdonában vagy birjokában rézgállc van, kötelelesek a rézgállc pontos mennyiségét, valamint azt, hogy a rézgállc hol van elhelyezve legkésőbb f. évi május hó 5-lg Zalavármegye alispánjánál bejelenleol. Ezen rendelkezések macára a rézgálicra (vagy amint ezt még nevezni szokták: kékgáticra, kékkőre, rézsulfatra, rézvltriolra) vonatkoznak. * y A bejelentett készleteket a birtokosok el nem idegenithetik, fel nem dolgozhatják azokkal más módon sem rendelkezhetnek, hanem kötelesek azokat 1915. évi junius hó 15. napjáig saját kárukra és veszélyükre minden dij felszámítása nélkül őrizetbe tartani, Aki ezen rendelkezés ellen vét, kihágást , követ el és az 1914. évi L. t.-c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Nagykanizsán, 1915. évi rtájus hó 2-án. Dr. Sabján Oyula s. k. polgármester. i a í i i T i E w i i Hétfőn és kedden, májú? 3. és 4-én Uibor kisasszony vígjáték 3 felvonásban. A kártyák szava, dráma. Román táncok, látványos. Algíri gyermektlpusok, természeti. Qyufa tréfák, trükk. — Ai egyenruhás kísértet, humoros. Előadások hétköznap 6 és 9 órakor, vasárés ünnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor. Mérsékelten felemelt heljrárak. — Baffett REISZ $ dm, szoba, épület, % o t*t bu torfestff vállalata $ S l ^ l n n u i i l o n i $ $ Szobák festése 12 koro- ffi }}{ nától feljebb.: Legajabb jft ffl mintákkal színes érte- ffl ^ illésre azonnal Jövök 1 Jj{ \' ^ * Tanonc fizetéssel $ azonnal feloététIK & j 1 4. olüal. Z ^ L A I ^ I K L A J ^ 1: J5 május 4 *j*mm» m i amé ... » *>. .J.. « festi) vállalata HafiyKonlzsa, Masyar-u. 23 honi J IfllOldl faerczés márvány utániatok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z i n é r z é k ü n k magasan fejlett ízlésünk és technikánk a legkényesebb igényeket Is kielégíti Árajánlattal, s z í n e s v á z - l a t r a j z z a l fölszólltásra díjtalanul szolgálunk 1 11 Uc H l « \' f " Vezérképviselet: Tiszteleltet írtesitem a mélyen tisztelt hölgy közönséget és régi meghitt vevőimet, hogy lakásomon lévő fehérnemű rukttírnm mely 23 ev óta fennáll és legmeg-" bizhatóbb beszerzési forrása a legelőkelőbb cégek gyártmányainak, felfrissítettem. —- Raktáron tartok May és 11 o I f c 1 d - f é l e rumbtirgi vásznakat, Regenliardtféle damaszt-árukat és a jóhirfi Liliom vásznat, zsebkendőket és mindennemű feliérnemfieket. :: A legfinomabb árukl =•-== A legmegbízhatóbb olcsó árak 1 Kénem a t. höigyközönséget raktáram megtekintésére. Teljes tisztelettel QOI(11)eFSerilÉ* Nagykanizsa, Eötvös-tér l.sz. Balaton Testvérek átellenében.. GUTENBERG NYOMDA • NAGYKANIZSA C s e n g p r y - u t 7. Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Sürgönyeim: Gutenberg nyomda Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomatolt a kiadótulajdonosnál Gutenberg-nyomda (Münz és Goldbcrger) Nagykanizsa. I I I . évtolya™- Nagykanizsa, 191S. május 5. szerda 101. szám HÍRLAP társadalmi As közgazdasági napilap. Ato>ia«i»Ml «<*h. Helytxm nailiox h.)ítí«a l Ult» 1 K. Zjjjflii 4- fiIIőr Vimtkfe, pu(Un . . I hórn 1-50 K. Nj íílt^-r t* htrdrií- • \'.i<-gá)l«p(totl íxeríst. Lapytitr: Dr. H A J D Ú GYULA. Kiadóhivatalt Outenberg-njrotnda C«engfry-ot 7. axim Telelőn: Sxtrki»tt.".h<k 41. Kiadóhivatal 41, 1915. évi (második) dolgozik, mert megélhetése az ország pénztárából kapótt hadisegély révér, biztosítva van, ilyen embert, akár férfi, akár asszony, élősdinek kell tekinteni s a törvényben előirt büntetéssel sújtani. Ai olyan ember is a társadalom fatytyuhajtásának tekintendő, aki a nagy munkáshiányt zsarolásnak használja föl, polgártársai szorult helyzetéből jövödelmi forrást akar csinálni! Az ilyen fekélyeket is ki tudja irtani a törvény hatalma és meg van rá a mód, hogy az ilyen munkaerő-uzsorások olyan közmunkára kényszeríttessenek, ahol nem válogathatnak, nem követeiődznek, de nem ingyen kell majd dolgozniok. A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI EMIK HAGyKAHIZSAI FIÓKJA mint o meg?, hir. Dénzögymlnlsterlnm által megjelölt hivatalos aláírási hely a legközelebb kibocsátásra kerülő u j h a d i - k ö l c s ö n címleteinek Jegyzésére, bejelentéseket már most elíosatí. A szükségeltető felvilágosításokkal készséggel szolgál a bankfiók vezetősége. Üzleti órák tí. e. v»9-H|. - Telefonszám ZO. Mindenki katona, az- is, aki nem áll harci zászló alalt. Mindenki honvéd s kötelessége a gazdaság! és társadalmi munka mezején ugy küzdeni, amint azok küzdöttek hazájukért, akik a honvéd dicsőségét megteremtették s megörökítették s amint azok küzdenek most, akiknek vitézségét az egész világ elismeri. Akármilyen messze földön harcolnak is viléz csapataink, az erőforrás, amelyből táplálkoznak, a hazai föld termőereje. Ennek a forrásnak termőképességét csak az itlhonmaradottak biztosithalják. Hiába pazarolnák vérüket vitéz katonáink, ha mi itthon a verejtékkel takarékoskodnánk. Fiaink és testvéreink harci erényein kivül legfőbb biztositéka a győzelemnek: a jól teljesített polgári kötelesség és a becsülettel végzett polgári munka. Mutassuk meg mi, itlhonmaradottak, az angolnak és szövetségescinek, hogy van még nekünk egy kincsünk, amely épp oly ragyogó, mint a magyar katonák vitézsége s ez a kincs, amely nemzeti létünknek alapköve: a magyar nép szorgalma, munkabírása. Dolgozniok kell az asszonyoknak, leányoknak, ifjaknak, gyermekeknek, azokért, akik érettünk, helyettünk a harcok veszedelmei közt fáradoznak. Dolgozni kell méltányos munkabérért, szívességből, barátságból, ahogy a viszonyok kívánják, de sokkal többet, mint ezelőtt, mert másképp megcsaljuk derék katonáinkat, akik feltétele2ik\'rólunk, hogy ml Itlhonmaradottak hozzájuk méltóan viselkedünk. Ha akadna valahol az országban gyászvitéz, aki csak azért nem A nyugatgaliciai nagy diadal. Ma déltájban az egész várost örömmámorba fullasztó hir terjedt cl szélsebesen egész Nagykanizsán: 156 ezer oroszt fogtak el az egyesült német és magyar-osztrák seregekNyugatgaiiciában. A horribilis számhoz még egy egész sereg egyéb adat sorakozott, melyek mind szinte hihetetlen győzelmi arányokról beszéltek. Olyan arányoktól, aminőket még c világháboruban sem igen szokhattunk meg. Nem kcVcsebb, mint 25 ezer orosz ló, 430 nehéz ágyú, 489 gépfegyver, 270 automobil, félszáz repülőgép és 4 teljes kórirázvonat, — ez volt a diadal listája, mely a Centrál kávéház ablakára kézírásban volt kifüggesztve. A mérhetetlen nagyságú győzelmi hir állítólag a tőzsdéről jött s azt a vasúti katonai állomásparancsnokság is megerősítette. Szóval győzelmi lázban és mámorban úszott egész Nagykanizsa és képzelhető az az izgalom, mellyel ma délután a telefonhoz ültünk, hogy a rendes napi fővárosi telefontudósilást meghallgassuk és lejegyezzük. Arról ugyanis szó sem lehetett, hogy a rendes idő előtt, a déli órában telefonálhassunk, amikor a győzelem hire a városban elelterjedt. Legalább 50 telefonbeszélgetés volt már akkorra a kanizía—budapesti telefonvonalra előjegyezve. Midőn végre délután negyed kettőre megszólalt a Magyar Távirati Iroda telefonja, a fővárosi tudósiló mindenről tudott, csak a fenti számoktól nem. Nem sok valószínűségűk van tehát ezeknek a számoknak, melyeknek mindazonáltal őszintén kívánjuk, hogy egytől-egyig valódiak legyenek. Egyelőre nem tudjuk pontosan megállapítani, honnan eredt ez a mámorító győzelmi hir, de talán holnapra ez is kiderül. A nyugatgaliciai eredményekről s azok továbbfejlődéséről ma az alábbi telefonhíreink szólnak: Tarnow ostroma. A nyugatgaliciai orosz front áttörése folytán a Korpátoktól a Visztuláig terjedő harcvonalon óráról-órára mind nagyobb tért nyernek keleti irányban diadalmas seregeink. A felbomlott orosz arcvonal egyic hátrál, miközben az oroszojt kétségbeesett erővel igyekeznek még el nem hagyott pozícióikat védeni. Tüzérségünknek sikerült a Dunajecet annak alsó folyásánál átlépni és nyomban megkezdték a 30 és feles, valamint a 42-es mozsarakkal Tarnow ostromát. Tarnowból az oroszok csapataikat tudvalevőleg már hetekkel ezelőtt kivonták s a város teljes feladása mái csak órák kérdése lehet. A győzelem jelentősége. Főhadiszállás. A nyugatgaliciai győzelem folytán támadt előnyös helyzet jelentőségét az ad/a meg, hogy ott csapatainknak nem csupán egyetlen egy arcvonalat kellett áttörniük, hanem a párhuzamosari, egymás mögött megépített orosz hadállások egész sorozatát. Támadásainkkal tehát tulajdonképpen nem egy orosz frontot mozdítottunk el a helyéről, hanem számos hátsó orosz harcvonalat is. Megállapítható, hogy győzelmünk és rohamos előrenyomulásunk teljesen készületlenül érte az oroszokat, akik lépésről-lépésre hátrálnak. A ma hadifogságba került legfrissebb orosz foglyok azt közlik, hogy a folyton hátráló orosz sereg a nagy zűrzavarban alig képes sebesültjeit hátraszállitani. — Ezért az orosz sebesültek nagy tömege jut óráról-órára kezeink közé. Az oroszok átkarolása dél felől Sajtóhadiszállás. Mai jelentés szerint a nyugatgaliciai front déli részéri, a Kárpátok közvetlen közelében a hátráló oroszok frontjának átkarolására irányuló mozdulataink igen biztatóan haladnak. A németek előnyomulása a Keleti tenger mellett. Berlin. Egy szentpétervári laf) irja, hogy Hindenburg seregei, melyek a legutóbbi napok óla a kcletporoszországi határon tul a Keleti tenger környékén óriási meglepetést okozó diadalmas előnyomulásban vannak,már Rigát, a megerősített nagy orosz kikötővárost fenyegetik. Két oldalról Is, szárazföldön és tengeren egyaránt veszedelem NEMZETI HADIKÖLCSÖN 2. ojüai. ZALAI HIRLAP* >915. május 5 fenyegeti Rigát. A rigai tengeröbölben ugyanis több német tengeralattjárót fedezlek fel, melyek megjelenése az oroszoknál nagy megdöbbenést keltett. Ugyanez a lapjelentés közli azt is, hogy német repülök Libau orosz kikötővárost bombázták. Az országgyűlés. flz imdemnitás tárgyalása^ Budapest. A képviselőház mai ülését Beöthy Pál elnök délelölt 10 órakor nyitotta meg. Az igazoló választmány bízottsági jelenlései ulán folytatiák az imdemnitási törvényjavaslat tárgyalását. Apponyi Albert gróf az ország közélelmezésének veszélyeit fejtegeti, erősen kritizálja az ok nélkOl túlságosan szigorú sajfócenzurát és a rokkant kafonák segélyűgyének lehető legsürgősebb rendezését követeli. Tisza István gróf miniszterelnök azt fejtegeti, hogy kerülni kell minden dissonanciát, ami a legkisebb mértékben Is hátráltatja az egyetlen nagy cél. a háborúban való győzelem elérését. Közli, hogy a háborúban megrokkantak ellátásáról az állam már most is a legmeszszebbmenően gondoskodik. Fejtegeti a sajtócenzura szükségességét, mely szintén csak a hadviselés érdeket szolgálja. Hosszasan szól az ország közélelmezésének kérdéséről. Magyarországon — úgymond — éhínség nem lehet. Nagy munka vár e részen mindenkire, de meg lehet birkózni e munkával. Sajnálja, hogy a tisztviselők drágasági pótlékát nem Jehet megvalósítani, de azt az egyéb rengeteg terhek mellett már igazán nem birná el az állam teljesítőképessége. A déli rövid szünet után Benedek János szólt hozzá az indemnitási törvényjavaslathoz. Az ülés folyik. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos.) Németország és Ausztria- Magyarország szövetséges csapatai hü fegyverb3rátságban uj győzelmet vivtak kl. Azt a nagyon megerősített ellenséges arcvonalat, amelyet az oroszok a llmanovi győzelmes csatánk után való visszavonulásuk óta Nyugat- Galiclában és Visztula és a Kárpátok főgerlnce közt tartottak, egész terjedelmében elfoglaltuk. A támadást folytatva az osztrák-magyar és német haderők tegnap is Frigyes főherceg tábornagy, hadscregfőparancsnok szemetáttára az egész arcvonalon ujabb sikereket küzdöttek kl, feltartóztathatatlanul tovább nyomultak előre kelet felé és nagy orosz erőket újfent sürgős visszavonulásra kényszeritettek. Az össz* eredmény Jelentősége még megközelítőleg sem tekinthető át. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti; Nyugati hadszintér: Flandriában támadásainkat észak és kelet felől nagy sikerrel folytattuk, ma reggel a Polygenenwald erdő, továbbá számos olyan helység, amelyekért hónapok óta hevesen folyt a harc, kezünkbe került. A felvonuló ellenség YpernlŐI északra és délre ütegeink oldaltüzelése alatt áll. Az argonokban a franciák Le four de Pártától északra hasztalan kísértetet tettek egy általunk május elsején elfoglalt árok visszafoglalására. A Maas és Moset között a tüzérségi harcok tegnap is tovább folytak. Keleti hadszíntér: ANitau felé való (lldözés közben Vjfogott oroszok számi több mint négy ezerre emelkedett. Kalvarjáló! délkeletre megújított orosz támadásokat visszavertük, száz oroszt elfogtunk. — Szintúgy megiilusultak az oroszoknak Augustowtól délkeletre ellenünk Intézett támadásai, miközben az ellenség nagy veszteségeket szenvedett, s azonkívül hadifoglyokban négy tisztet és négyszázhúsz főnyi legénységet, valamint két géppuskát vesztet*. Jedwabnonál Is, Lomzától északkeletre visszavertük az oroszoknak egy éjjeli támadását. Délkeleti hadszíntér: Az Erdős-Kárpátok és a felső Visztula közti ofíenziva jól előbrehalad. A zsákmány huszonegyezerölszáz fogoly, tizenhat ágyú, negyvenhat géppuska és ezldőszeszerint még át nem tekinthető mindennemű hadiszer. A miniszterelnökség sajtóosztálya. — Kapoli Pál harctéri levele. — Egy halálroham az oroszok ellen. Pár nappal ezelőtt fejeztük be hűséges harci krónikásunknak, Kapoli Pál 48. közös gyalogezredbe!! szakaszvezetőnek legújabb riporlsorozatát, mely a nagykanizsai 48. gyalogezrednek a kárpáti frontra való megérkezését és közvetlenül a húsvéti ünnepek utáni véres harcalkat Irta le oty színesen,- ahogyan csak az irhát, aki fiaját testével van jelen a háboru véres eseményei között. — Ma ismét hozott Kapoli Páltól a pósta egy levelet, mely noha a zalai bakáknak minden eddiginél nagyobb és véresebb ütközetéről számol be, nélkülözi a leírás részleteit, hanem e helyett a léleknek csupa rapszodikus utórezgéselt tartalmazza. A sajgó lélek rezgéseit, melyek azonban min. den krónikái leírásnál Jobban elénk tárják, miben vettek részt április 18-án a 48-as bakák. Kapoli Pál sokat sejttető leveIe!iU»következik. \' * 1915. ápr. 26, a Kárpátokban. . Igen tisztelt Szerkesztő \'ur I Örömmel jelzem, hogy még életben vagyok, bír Igazán magam is gyakran szinte kételkedem ennek valóságában itt, ahol oly gyakran csak percek kérdése az egész élet. A 48. gyalogezred II. zászlóalja, s az Ujabban beosztott uj katonákból álló 1. zászlóalj tegnap egy hete, április 17-én, szombati napon kegyetlen puskatűzben szuronyrohamra ment egy 922 méteres hegycsúcs visszafoglalása végett. A küzdelmet a rohamra küldött két zászlóalj minden egyes embere páratlan bátorsággal és kitartással vívta meg. Hős volt itt mindenki, de sajnos, ezúttal hiábavalónak bizonyult minden hősiesség a túlnyomó erő ellen. Legfeljebb csak az agyondrótozott orosz lövész árkokig és farkasvermekig jutott az, aki ugyan odáig is juthatott. Százával fekszik ott most az orosz és magyar temetetlenül. A kéz! gránátokká! és puskatüzzel maga a pokol volt ott De azért helyünket tartjuk malg Is, mert az orosz ellentámadás sem sikerült semmikép. Sem a muszka, sem a magyar csapatok előbbre nem Jutottak. De ez lehetetlenség Is, mert mind a két fél úgy megerősítette Itt magát, hogy ha Itt végsőre kerülne a dolog, itt tenne a legnagyobb magyar-orosz temető. Napközben a ml oldalunkról oly rémes ágyúzás folyik a 15 centiméteres kalibertől egész a 30 és felesig minden változatban, hogy már ettől magától is meg kell bolondulni. — Olyan méreteket Ölt a kölcsönös ágyútüzelés, hogy még a rengeteg hulla eltemetését sem lehet megkísérelni a folytonos tüz miatt. — A fentebb vázolt rémes szuronyrohamokban páratlanul buzdították szóval és hősi példájukkal a legénységet Steinbrecher és Dlllnger főhadnagyok, Klein hadnagy s Nagy Győző és 4dler Samu zászlósok (utóbbi meg is sebesült), valamint Wéber zászlós ur. Kitűnően viselték magukat szomszédaink, a 22-esek és 4J-es bakák is. A nagy munkában, amit végeztünk, Igen sok érdeme van Frits őrnagy urnák, aki mint ezredkommandáns működött Itt Sok drága halottunk közül a 7. századból csak egyet emlitek, Igaz jó barátomat, az I. oszt vitézségi éremmel kitüntetett Tóth Imre őrmestert, aki zalamln szenti fiu volt. Ha élek és időm lesz, legközelebb bővebben fogom leírni ezen rohamokat, Tek. Szerkesztő urnák készséges hive hazafias üdvözlettel Kapoli Pál. HÍREK. flpponyi Hlbert gróf — a kanizsai bősok síremlékéért- A vasárnapi füsttelen napön egy uj jetszó bukkant fel Nagykanizsán. .Adakozzunk a kanizsai hősök síremlékére 1" Ez a felírás volt a 21. nagy urnán, melyeket a füsttelen nap vámsorompói gyanánt szolgáló összes utcai asztalokon helyeztek el. Tudni kell ugyanis, hogy a füsttelen nap bevételéből csupán 75%-ot kap a rokkant katonák országos alapja, 25% pedig Nagykanizsán marad, hogy egy monumentális emlékmű költségeire való gyűjtést nyisson meg, melyet a nagykanizsai hősök síremléke gyanánt a városnak egyik legszebb pontján fognak emelni. Minden eddiginél nagyobb szabású akció indítását tervezi ennek érdekében Dobrovics Mltán, a Központi Jóléü Iroda vezetője, aki évszázadokra tzóló emléket akar állítani a világháború áldozataivá fett kanizsai hősöknek. Hosszú hasábok keltenének e sok mindenféle pompás ötlet megvalósítását célzó nagy terv részletes Ismertetéséhez. Egyenlőre azonban ctak a nagy akció kezdetét jelezzük, melynek voltaképpeni megnyitója a magyar közélet díszének, Apponyl Albert grófnak Nagykanizsán ta tandó előadása lesz. Ennek időpontja még nincs megállapítva, mert azt most már megelőzi a hadsegélyzőoek május 15-1 fllharmónikus hangversenye, aminek lezajlása után azonban hamarosan megkezdődik a kanizsai hősök siremlék\'ének létesítését célzó akció. Dobrovics Milán volt országgyűlési képviselő levélben kérte meg egykori pártvezérét a jelzett nagy ügy érdekében Nagykanizsán való közreműködésre, amihez való szíves készségét Apponyi Albert gróf az alábbi szövegű levélben közölte Dobrovics Milánnal: Igen tisrtelt Barátom! F. hó 21-én kell becses felszólításodra elvben és általánosságban csak Igennel válaszolhatok. Örömmel fogok Nagykanizsa város lelkes közönségéhez szólni. Almikor* kérdését azonban kérem függőben hagyatni, mig azt egyéb, bizony sokoldalú kötelezettségeimbe beilleszthetem. Igaz tisztelettel őszinte híved Apponyl Albert Uj 20-as honvéd badapródok. Tegnapelőtt közöltük azoknak a januárban bevonult 20-as honvéd önkénteseknek névsorát, akik a minap a trencsénl tisztiiskolán levizsgázva őrmesterek, hadapród-jetöltek lettek. A trencsénl iskolán kívül Pozsonyban a IV. honvédkerületi parancsnokság székhelyén Is volt önkéntes iskola, ahol a januári 20-as honvédönkéntesek közül is többen résztvettek a kiképzésben. A már közölt trencsénl vizsgásokon kívül a Pozsonyban tartott tlsztlvizsgát 1915. május 5 ZALAI hiHLAP 3. o;dal. sikerrel letették és hacfcprődjelöltek lettek az alábbi 20-as honvédönkéntesek : Nagy Károly, a Generáli biztosító zalaegerszegi társtltkárja, Ihassy Kálmán, Kaszds István, ónody Ferenc és Thirjung Ferenc. Tegnap óta tehát ismét j7 uj tisztikard csörög a kanizsai aszfalton f i tavaszi munkák Nagykanizsán-A rendőrkapitányság nagy és érdemes munkája, m e l y e t a háború kezdete óta a valódi köz* Irdek szolgálatában állandóan végez, a tavaszi gazdasági munkák kezdetével uj feladatokkal szaporodott. Főleg a rendkívül nagymértékű lóhiány ennek az oka, melynek folytán a föld* müvelésügyl miniszter ugy Intézkedett, hogy ahol szükség ^ mutatkozik, a hatóság lóval rendelkező gazdákat rendelhet ki mások földjeinek megmunkálásához. Ez a feladat Nagykanizsán a rendőrkapitányságra hárult, mely, mióta a tavaszi munkák megkezdődtek, mintegy 50 kanizsai gazdának szerzett lovas segítséget. Naponta 4—5 ilyen eset fordul elő és e módon kilátás van arra, hogy Nagykanizsán valóban végrehajthatóvá lesz a mindennél fontosabb országos jelszó: Mindent be kell vetni. Nagykanizsán ilyenformán nem marad egy négyszögöl föld sem megmüveletlenQl. Csökkentik az államsegélyt. A pénzügyi s a belflgyl kormány csökkenteni szándékozik a hadisegélyeket. A közzétett terv szerint a városi államsegélyek nem haladják meg a napi két koronát, akárhány tagja is van a családnak. Ezt az intézkedést azzal indokolja a két miniszter, hogy a nagyobb kiadásokat igénylő tél elmúlt s viszont a tavasz beállta több munkaalkalmat nyújt s a dologképesek megszerezhetik napi szükségleteiket és a megbizott helyi hatóságok is gondot fordítanak arra, hogy egyetlen oly család se éhezzék, amelynek kenyérkeresője a csatatéren harcol. fl Balatoni Szövetség közgyűlése. A Balatoni Szövetség a napokban tartotta közgyűlését Budapesten. A közgyűlést Batthyány Lajos gróf vezette. A szövetség jelentéseit a közgyűlés tudomásul vette és elismeréssel volt az eredményekért. ^ jelertés foglalkozott a balatoni katonai üdülőtelepek ügyében megindított tevékenységgel. Ismertette az aszófői villamos központ kezelésére vonatkozó teendőket, a különböző fontos vármegyei határozatokat, a folytatott gyűjtéseket és az egyéb munkálatokat. A számvizsgáló-bizottság jelentése szerint a mult évi összes bevétel 80,819 korona 10 fillért, — az összes kiadás pedig 71,575 korona 41 fillért tett ki. A szövetség vagyona 42,225 kor. A folyó évi költségvetést 107,043 K bevétellel és kiadással elfogadták. A közgyűlés az elnökséget Kvassay Jenő korelnök, tiszteletbeli tag javaslatára újból megválasztotta. És pedig elnökké Batthyány Lajos gróf titkos tanácsost, zalai alelnökké Hertelendy Ferenc főrendet, somogyi alelnökké Széchényi Aladár gróf nagybirtokost és veszprémi és ügyvezető alelnökké Óvári Ferenc dr. országgyűlési képviselőt. Ügyésznek Darányi Ferenc dr. budapesti és Rosenberg Lajos dr. balatonfüredi ügyvédeket választották. Halblk Clprlán tihanyi apátot, Cholnoky Jenő egyetemi tanárt a magyar földrajzi társaság elnökét, Kolter Sándor udvari tanácsost, ny. alispánt, Bókay János dr. udvari tanácsost, egyetemi tanárt és Roboz István kir. tanácsos, lapszerkesztőt a szövetség tiszteletbeli tagjaivá választotta. MEO NYÍLOTT 1 ================== éSzívós Antal műórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Mdccr ház), ahol a legjobb uj áru kapható. SaT\' j ^ e r és látszer-javltást nagy gond- Főglmnázluml. főreáliskola!, felsőbb leányiskolái magántanulókat előkészít Rácz Lajos oki. középisk. és áll. polg. isk. tanár. Cim: Csengery-ut 1. II. em. Hz orosz ,.önkéntes". A napokban egyik fogolytáborból egy beteg orosz katonát szálitottak az eszéki cs. és klr. csapatkórházba. Kíséretében volt mint tolmács egy másik, németül tudó orosz fogoly is. A kórház felvevő Irodájában beszélgetésbe elegyedtek a németül tudó orosszal. Árra a kérdésre, hogy ml ő az orosz hadseregben, büszkén felelte: — Hadi önkéntes. — Hogy-hogy hadi-önkéntes, hisz nincs önkéntesi distinkciója ? — A cár — válaszolta az orosz — felhívást bocsátott kl nagy birodalmában, hogy mindenkit, aki önként Jelentkezik katonai szolgálatra. csak a háború tartamára sorozzák, a töbMeket azonban, akik nem jelentkeznek önként, négy esztendőre viszik katonának. Erre én önként Jelentkeztem és a kárpáti harcokban önként meg is adtam magam. — S mit szól majd a cár ehhez, ha a háború után haza megy? — A cár — felelt az orosz „Önkéntes" — engem többé nem fog látni. A háború után is itt maradok, ahol sokkal jobban tetszik minden, mint Oroszországban. fl nélkülözhetetlenek. A kereskedelemügyi kormány, valamint a földmivelésűgyl kormány a mult év végén rendeletet bocsátott kl, melyben az ipari és mezőgazdasági téren nélkülözhetetlennek bizonyult B. osztályú népleikelők felmentését rendkívüli esetekben megengedhetőnek mondotta. Ez alapon temérdek fölterjesztés ment a kormányhoz. Legújabban híre terjedt, hogy a rendelet most 35-tól 42 évesekig bevált népfölkelőkre nem vonatkozik. E hírnek semmi alapja sincs. A kormány ez érdemben ujabb rendeletet nem adott kl, tehát a decemberi rendelete az ujabban sorozottakra nézve is fönnáll. Könnyen érthető azonban, hogy a nélkülözhetetlenség csak rendkívüli esetekben nyer megállapítást és ezer folyamodó közül átlag tizet mentenek föl. A haza védelmére most mindenkire szükség van; itthon jóformán senki se nélkülözhetetlen. fl polgárőri szolgálat. Ma, szerdán este az alábbi polgárőrök fognak rendőri Inspekciót teljesíteni: Buzádi János, Vidovics József, Bedenek Ferenc, Bedenek József, Tollár János, Mancsek Ferenc, Farkas József, Oábor Oyörgy, Verbovecz Oyörgy, Kolongya István, Dávid Oyörgy, Tomasics János, Vass József, Nagy Antal, Polgár János, Turek Géza, Freischmied Islv., Danis Lajos, Németh József, Takács Gyula. AZ ÉJ HOMÁLYÁBAN címmel egy nagy három felvonásos társadalmi dráma kerül bemutatóra a Szarvas-szállóbeli BERLIN nagymozgó kedd és szerdai mflsora keretében. — E film meghatóan tárgyalja egy előkelő, hírneves festő tragédiáját, ki egy hatalmas betörő banda hatalmába kerül és sok szenvedés után a bandavezér leánya által — ki halálosan szerelmes a festőbe, akinél mint modell volt, — mentetik ki ezek hatalmából. A főszerepeket a legjobb moziművészek játszák és a képek szépsége és tisztasága valóban meglepő. — Mflsoron van még a CONAN DOYLE sorozat egyik legújabb SERLOK HOLMES képe: fl Boscombe völgy titka, detektivdráma két felvonásban. Ezen szenzációs látványosságot eddig, ahol bemutatásra került, megcsodálta a mozilátogató közönség. — Továbbá Háborús híradó, harctéri felvétetek, Leonard karikatúrája, humoros és Náczl sétabotja rendkívül mulattató kép. A szerkesztésért felelős: dr. Hajdú Qyula. Szerkesztő: Qűrtlar látván. Jiarvnszálló Bl" f f l ® * • ö - Plaa-tér. Hípontfl elönt Kedden és szerdán, május 4. és 5-én h éj M \\ ] M társadalmi dráma 3 felvonásban Boscombe völgy titka, hatásos drátna 2 felvonásban. Aktuális háborús híradó, harctéri felvétel. Leonard karikatúrája, humoros. — Náczl sétabotja, kacagtató bohózat. E l ó a d á t o k h é t k ö z n a p S ét 9, v a t á r - éa ü n n e p - n a p 3, 5, 7 éa 9 ó r a k o r . — Rendet hely I r a k . R á c t o k , kapuk, tlrkerítétek, épület v a u l á t o k , takaréktüzhelyek, t z l v a t y a t kutak, f ü r d ó - t x o b á k , v í z v e z e t é k i berendezét SIMON GYÖRGY épQlet és mdlakatos NAOYKANIZSA. ( D o h á n y r a k t á r ét t ö r v é n y t z é k között.) Mlndeaneml Ja v i t á t p o n t o t a n ét J u \' á n y o t á r a k o n etzközöltetnek. P é n z e z e k r é o y e k k l n y t - - táta ét j a v l t á t a . - IwI Ra « ArNa IaA r% mitoo^zcgtó-,k*é*p i. i*pMaolmot am, Szerda, csütörtök, május 5. és 6-án vér remek és pikáns vígjáték 3 felvonásban. A vak koldus, hatásos nagy dráma. — Furlana, természeti felvétel a legszebb velencei táncokról. E l ó a d á t o k h é t k ö z n a p 6 ét 9 órmkor, v a t á r - ét ü n n e p n a p o k o n 3, 5. 7 ét 9 ó r a k o r . M é r t é k e l t e a feltraelt h e l y á r a k . - Buffett REISZ dm, szoba, épület, | butoMvffllalata $ Szobák festése ÍZ koro- * nátdl feljebb.: Legnjabb mintákkal szíves értesítésre azonnil J079k ! j Tanonc fliettoel 9 Azonnal feluíttttK | i * * * * * * * * * * * 4. oldal. ZALAI H RLAP I > 15 május 5. MÉöH2DIT9Tfük1 A V I L Á G 2 T ! \' festő vállalata Mo$yKünlmHo$yor-ii.Z3 hon! J IDIfMI faerezés márvány utániDtck feitéie. JÉpfllet-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z l n é r z é k ű n k magasan fejlett IzlésDnk és technikánk a legkényesebb Igényeket is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l felszólításra di."alanul szolgálunk I 11 Vezérképviselet: GUTENBERG RYOMDAj:: IU1MIIZU. Tisztelettet értesítem a mélyen tisztelt hölgyközönséget és régi meghitt vevőimet, hogy lakásomon levő [eltomű róttam i • • mely 23 év óta fennáll és legmegbízhatóbb beszerzési forrása a legelőkelőbb cégek gyártmányainak, • felfrissítettem. - Raktáron tartok May és H o l f e l d - f é l e rumburgi vásznakat, Regenhardtféle damaszt-árukat és a jóhirü Liliom-vásznat, zsebkendőket és mindennemű fehérnemüeket. ===== A legfinomabb árukl ===== A legmegbízhatóbb olcsó árak 1 Kérem a t. hölgyközönséget raktáram megtekintésére. Teljes tisztelettel GoIdberíeMé. Nagykanizsa, Eötvös-tér 1. sz. Balaton Testvérek átellenében. GUTENBERG NYOMDA m <át <m> NAQYKAKSZSA Csengery-ut 7. Sürjönyclm: Gutenberg nyomda Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomatott a kiat\'óli:lajt\'ti c*rál Oultnbcfg-i\'.>citit\'a (Mi nz i s ütldbcígcr) Nagykanizsarr^ I I I . é v \' o i y a ^ . Nagykanizsa, 1915. május 6. csütörtök 102.. szám ZALAI HIRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. • idftaetéel * r « k i Helyben héxhox hoidva I bóra I K. «lTM axi» 4 fillér Vldakrt, poitan . . I brtra 1*90 K. Nyllttér éa hirdetések uieRállapUott éralc tzerlnt. Lapmér: Dr. HAJDÚ GYULA. Kiadóhivatalt OutvnbcrR-njrotada Caengary-at 7. »zá«. Telefon: Szcrk«izl<>ség 41. Kiadóhivatal 41. 1915. évi (második) NEMZETI HADIKÖLCSÖN I FESTI MAGYAB KERESKEDELMI BŰIK MIG9RIBIZSRI FIÓKJA nlnt o tnogy. klr. DénzDgymlnlsterlum áltól msgjetOlt hivatalos alúlrásl hely i legközelebb kibocsátásra kerülő u j h a d i - köiosSn címleteinek Jegyzésére. bejelentéseket már most elfosacL A szükségeltető felvilágosításokkal készséggel szolsál o bankfiók vezetősége. üzleti érák 1e. \' / , 9 - H i . - Telefonszám 20, 1 második hadikölcsön. t A német birodalom által kibocsátott második hadikölcsönt nyomon követi a monarchia uj hadikölcsöne. Németországban a második hadikölcsön jegyzés az első kibocsátásnak majdnem ketszeresét mutatja, mely eredmény bármennyire is bámulatra méltó, alapjában a háborús állapot logikus következménye. Mig az ehő hadikötcsönnél az aláirók a háboru kitörése előtt gyűjtölt vagyonuk egy részét áldozhatták csupán, ugy a második kölcsönnél a háboru folytán beállott rendkívüli nagy pénzbevételüket Is jegyzés céljaira iorditották. A német nép, mely hadászati szükségletének túlnyomó részét beltermelésből fedezle, a hadi célokra nyújtott nagy anyagi hozzájárulásával azon parancsoló kötelezettségnek tett eleget, hogy küzdő nép-hadseregének mindenben való ellátásáról gondoskodott, átérezve azt, hogy nyugaton és keleten egyaránt Németország jövő nagyságáért és továbbfejlődésért folyik a küzdelem. Az okok, melyek bennünket saját hadikölcsönünk jegyzésére késztetnek, kisebb mértékben teljesen azonosok a németekével és ha a közgazdasági és az állampénzügyi kérdések tiszta logika alapján volnának elbírálhatók, ugy nálunk Is nagy sikerre számíthatnánk. A Dunántul és elsősorban a nagy történelmi mullu, s e mulira oly büszke Zalavármegye lakósalnak a hadikölcsön sikeréhez rendelkezésükre álló mobiltőkéjükkel kell hozzájárulniok. Tisztán anyagi szempontból vizsgálva városunknak és megyénk a háboru, minden b i - zalmassága dacára, anyagi előnyöket biztosított, mert mint termelő-hely sohasem remélt és nem látott áron, értékesítette termékeit és az igy idevonzott jelentékeny tőkék a mai gyors pénzcirkuláció mellett közvetlen a termelők kezéhez jutottak. Nemcsak a hazafiságra hivatkozva kell vidékünknek tőkéjét mozgósítani, hanem azért is, meri e hely a háborús szintértől távol esve egy pillanatig sem volt veszélyeztetve, mert e hely az időjárás elemi csapásai által sem sújtatott s mert arról van szó, hogy az adandó Galicia felszabadulása. DuKla és Joslo visszafoglalása. Budapest. A képviselőház ma délelőtti Ülésén Tisza István gróf miniszterelnök a Ház örömujjongása közben m nyugatgaliciai diadal ujabb nagy eredményeiről telt jelentést. — Az orosz sereg minden erőfeszítése dacára sem képes megállítani győzelmes előnyomulásunkat és a gorlicai diadal óla még mindig rohamos visszavonulásban van. Minden nagyobb ellenállás nélkül kénytelenek voltak az oroszok először Jaslo városát, majd Duklát is átengedni. Az orosz seregek bomlása ezzel a kárpáti fronton is megkezdődött. Minden kétséget kizáró módon megállapittatott, hogy a Przemysl ostromát vezető Ratkó Dlmltrlew tábornok serege a Kárpátokban megsemmisült. A folyton szaporodó foglyok száma eddig 50 ezerre növekedett, de még ez sem a végleges szám. Az egész Ház menydörgésszerü tapssal és éljcnzéssel fogadta a miniszterelnök nagyszerű bejelentéseit. Előre Przemysl felé. Sajtóhadiszállás. A Tarnowból Przemysl és Lemberg felé vezető országút mentén a rendetlen zűrzavarban visszavonuló oroszok hátvédje kétségbeesett ellenállást fejt ki, hogy a visszavonuló orosz haderőt megmentse a teljes katasztrófától. A keletre vezető müuton eddig már 10 kilométernyire hagytuk el Tarnowot és óráról-órára mind több fontos pont jut birtokunkba. Üldöző csapataink közé ékelt tüzérségünk szakadatlan ágyuharcot fölytat a visszavokölcsön a nemzeti vagyon legértékesebb kincsének: az ember-anyagnak ellátására és harci eszközeinek megszerzésére szolgál. De ha tisztán és mereven üzleti szempontból tekintjük is a kölcsönt, ugy a 6 százalékos kamatozás kell, hogy vonzerővel bírjon mindenkire, akinek a legkisebb anyagi képessége van ahhoz, hogy kényelemben, minden veszedelemben szerencsés kikerülésével összegyűjtött tőkéjével hozzájáruljon a nemzet titánl harcához, mely csak ugy hozhat győzelmet mindnyájunkra, ha az itthonülők is teljesítik kötelességüket. nuló oroszok tüzérségével, mely azonban nem képes előnyomulásunkat akadályozni. Az üldöző arcvonal déli szakaszán előretörő] csapataink már Duklálg jutottak, melynek birtokáért nagyobb harc indult meg. (A miniszterelnök fentebb reprodukált ma délelőtti közlése szerint már Dukla is a mienk.) Dukla elfoglalásával a kárpáti front legkritikusabb ponija, a duklai szoros is teljesen megtisztul az oroszoktól, kiknek üldözésében a duklai hágón át Galíciába nyomuló kárpáti seregeink Is résztvehetnek. A duklai szorosban már két nappal ezelőtt megkezdődött az általános orosz visszavonulás, mely tegnap óta Lup« kowtól keletre uzsoKon tul is folytatódik, s ezzel 100 kilométernél hoszszabb kárpáti front felszabadult az orosz nyomás alól. Csapataink itt is mindenütt utána nyomulnak a visszavonuló oroszoknak, kik, egyelőre kiszámíthatatlan, hol lesznek képesek futásukban megállni. Calais ellen! Qenf. Tegnap a londoni „Times" figyelmeztette közönségét és a szövetséges hadseregeket a veszedelemre, mely a Dünkirchent ostromló németek részéről fenyegeti Calaist s ezzel együtt az angoloknak a La Manche csatorna fölötti uralmát, — ma pedig a párisi világlap, a „Matin" veri félre a harangokat és a megrémülés hangján regisztrálja a Calais felé Irányuló német sikereket. Pasics Szentpéterváron. Szófia. Nisből jelentik, hogy Szerbia miniszterelnökét és egyszcméiyben külügyminiszterét, Pasicsot sürgősen Szent- gétervárra rendelték. Hire jár, hogy zerbiában kormányválság készül s Pasics oroszországi utja ezzel van összefüggésben. A világháború. 2. oídal. ZALAi HIKLAP 1915. május 7. Az idei Nobeldij. Stockholm, Hiteles információ szerint a Nobel-alapitvány idei békediját XV. Benedek pápa fogja megkapni. Angol ha]óK pusztulása. Rotterdam. A londoni admiralitás közlése szerint a mult héten ismét három angol, áruval megrakott kereskedelmi hajót sülyesztettek el a néniét tengeralattjárók. A nyugatgaíciai eredmények a hivatalos jelentésekben. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos. ) A győzelem következménye már mutatkozik. Az oroszok besz- \' kldi arcvonala: Zboró—Sztropkó—Lupkov tarthatatlanná vált. Mivel a győzelmes egyesQlt haderők állandóan sikeres harcok közt nyugat felé Jasló és Zmigrod felé előbbre haladnak, az ellenség a kárpáti arcvonal nyugati szakaszán ma reggel óta Magyarországból teljesen visszavonulóban van; csapataink és német csapatak üldözik. Az oroszokat tehát mintegy százötven kilométer hosszú arcvonalon megvertük és Igen súlyos veszteségeik mellett hátrálásra kényszeritettük. Egyébként a helyzet általában változatlan. Höfer altábornagy. A berlini jelentés. Berlin. A nagy főhadiszállásról jelentik: Délkeleti hadszintér. A szövetséges csapatoknak az Erdős Kárpátoktól északra az oroszok ellen intézett támadása tegnap az ellenségnek már harmadik vonalát törte át. Az oroszok, akiket ott az egész arcvonalon megvertflnk, a Vlslokára vonulnak vissza. A győzelem nagyságát mutatja az, hogy a szövetséges csepatok áttörése Következtében az oroszok az északi oldalról fenyegetett Erdős- Kárpáti állásaikat Duklától délnyugatra kezdik kiüríteni. Az a gyorsaság, amellyel sikereinket elértük, lehetetlenné teszi a hadizsákmány számszerű feltüntetését. Az Ideiglenes jelentések szerint a hadifoglyoknak száma eddig ugylátszik meghaladja a harmincezeret. A hadizsákmány. A sajtóhadiszállásról hivatalosan jelentik. A nyugatgaliciai győzelem eredménye sokkal nagyobt), mint azt az első pillanatban fel lehetett ismerni, amennyiben immár a kárpáti harcvonal egy nagy része az ellenség vissza- - vonulásába belesodortatott. A győzelmi trófeák a tekintetbe jövő terület nagyságánál fogva még több napig nem lesznek áttekinthetők. Ugy Nyugatgaííciában, mint a Beszkldekben állandóan szállítanak be foglyokat, de ezek számát megbízhatóan megállapítani érthető okokból teljesen lehetetlen. Amit tehát e tekintetben magánoldalról terjesztenek a nyilvánosság előtt, az önkényes becslés eredménye, melynek reális alapja ntafcs. A hlvata. los jelentésekben Időnként közzé fogjuk tenni a hátunk mögött levö gyüjtőállomásokra tényleg beérkező és saját élelmezésünkbe átvett hadifoglyok számát A végleges szám mindenesetre igen tekintélyes lesz. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér. Az angolok Igen súlyos veszteségeik mellett tovább hátrálnak a szorosan Yperntől keletre fekvő hídfő irányában. A Vanhejlc-majort, Eksternest helységet, a Herendhage kastélyparkot és Hel Paprotje majort\' elfoglaltuk. A Maas és Mosel között ismét élénkebb volt a tevékenység. A Bois de Prélre-ben Pont á Moussontól északnyugatra a franciák tegnap nagy haderőkkel támadtak. A támadás noha hosszantartó tüzérségi előkészítés előzte meg, az ellenség súlyos vesztesége mellett, tüzelésünkben össftomlott. Ml ellenben az Ailly erdőben és ettől keletre mentünk át támadásba, amelv jól előrehaladt. Itt eddig 10 tisztet és 750 főnyi legénységet fogtunk el. Keleti hadszíntér. Az oroszoknak délkelet felől Rossinle helységre intézett támadásalt visszavertük. Az ellenséget üldözzük. Kálváriánál, valamint Suvalkltől északkeletre és Augusztovtól keletre is meghiusult az oroszoknak számos előretörése. Ott mindössze mintegy 500 oroszt ejtettünk foglyul. Az arcvonal többi részén egyes helyeken szuronyharc volt, amely mindenütt a mi javunkra dőlt el. A miniszterelnökség sajtóosztálya. r.nmxamT A 20-as honvédek a Kárpátokban. Egy orosz roham visszaszerzése. B. A. nagykanizsai tartalékos 20-as honvéd hadnagy az alábbi érdekes harctéri leírást Írja hozzánk intézett levelében a 20-as honvédek Kárpátokban folyó küzdelmeinek egyik legutolsó fejezetéből: Éppen éjjel fél 2 óra volt, amikor egy elől figyelő őrszem jelenti, hogy itt vannak az oroszok. Erre fogom a világító pisztolyomat és egyet lőni akarok vele, mikor az oroszok ^Hurra* és ,Uj-uj" kiáltással rohamoznak. —- Legényeim persze szó nélkül elkezdenek tüzelni. Állásunk igen jól meg volt erősítve, ugy hogy háromszoros drótakadályon kívül még fatorlaszok és aknák Is voltak lefektetetve. — Tüzelésünk alatt az oroszok lefeküdtek, kik még a fatoriasznál megakadtak. Pár perc múlva a tüzelést beszüntettem, ami ez óriási zajhoz képest igen szépen sikerült. Most az oroszok az előresiető tartalékjukkal ismét rohamra Indulnak és vad kiáltásokkal ismét ránk törni igyekeznek. Ezen másodszori rohamuk tüzelésünk alatt ismét megtört. Nemsokára a tüzet ismét beszüntettem. Az oroszok i^y látva, hogy célt nem érnek el, cselhez folyamodnak. Ugyanis, miután a tüzet beszüntettem, az oroszok kiabálták a Hurrá és Uj-uj rohamszavukat, de fekve maradtak. T. 1. ők azt sejtették, hogy majd mi tüzelni fogunk és igy a löszerünk el fog fogyni. És csakugyan ez sikerült is nekik, amennyiben, ha nem is jöttek előre, de tisztán a kiabálásra tüzelni kezdtünk. Ezalatt az oroszok egyes emberei annyira előre szemtelenkedtek, hogy már a drótakadályt kezdték vágni, sót már egy benn is volt a fedezékünkben, akit sikerült egy lövéssel leteríteni. Én magam is két muszkát lőttem le, akik előttem vagy tiz lépésre szaladgáltak, szinte összegabalyodva a drótakadályokban. Közben az oroszok ismét erősítésekét kapnak, ugy, hogy most már 1000-1500 orosz áll szemben az én 50 emberemből álló szakaszommal. — A tüzet Ismét beszüntettem. Erre a muszkák újra kiabálják rohamszavukat, de most sem jönnek előre. Persze, most már én sem engedem tüzeltetnl a legénységemet, ugy, hogy csönd van. Ezt az alkalmat szerették volna fölhasználni az oroszok az előretörésre, de ez Is meghiusult. mert csak egy orosznak kellett megmozdulnia és a drótot mozgatnia, máris minden emberem a hang Irányába lőtt. Ez vagy hétszer Ismétlődött meg, amikor öt óra felé virradni kezdett. Mindezek közben természetesen küldöncküldönc után ment hátra lőszerpótlásért, habár lőszerünk bőven volt; de számit"-* arra, hogy ez a roham tovább fog tartani, pótlásról kellett gondoskodni. A tüzelés közben egy orosz golyó az ujjamat is érte, de oly jelentéktelen volt a sérülés, hogy azt csak reggel vettem észre, mikor már világos leit és véres volt az ujjam. Mindezek megtörténte után az oroszok reggeli öt óra felé hátrább vonultak, hogy állásunktól mintegy 100 lépésnyire beássák magukat. Természetesen ez sem sikerült nekik, mert már kezdett világosodni, másodsorban megakadályoztam ezt a tüzeléssel, ugy hogy végre Is vissza kellelt vonulniok. Erre járőreimet kiküldtem, akik először tiz puskás muszkával térnek vissza, majd mind több és< több muszkát hoznak, ugy, hogy végre Is háromszázra emelkedik a számuk. Előzőleg kifelejtettem, hogy két aknánk is felrobbant, ahol körülbelül öt-öt muszka búcsúzott el az örök másvilágra. Reggel, mikor már teljesen csend volt, csupán az oroszok rémes haláljajgatásai voltak ^hallhatók, kiküldtem a járőröket és a sebesültvivőket, akik először a nehéz muszka sebesülteket hozták be, majd pedig a halottakat. Az • oroszok vesztesége 300. halott — nálunk két sebesült volt — és 300 teljesen fölszerelt fogoly. Dicséretre méltó katonáink páratlan engedelmessege, kitartása és kötelességérzete, amit a kis históriánál tanúsítottak. Nevezetes volt ezen munka azért, mert ha az oroszok itt betörnek, ugy az egész Erdőskárpátoknál levő csapatoknak, nevezetesen a duklai horpadásban levőknek egy védelmi vonallal hátrább kellett volna állást foglalnlok. Mindezt azonban megtakarítottuk két sebesült árán. — Eszük ágában sem volt többet ezek után ott szemtelenkedni az orrunk előtt, ugy, hogy most már napjaimat teljes csendben s nyugalomban töltöm el. Az orosz halottakat természetesen eltemettük, akiknek sírhelyét kereszt jelzi. Felemlítendő ezenkívül a mellettem levő ...-lk honvéd gyalogezred géppuskájának működése, ami abból volt látható, hogy egy orosz halott ingében 31 lyukat találtunk. HÍREK. Előléptetett 48-as tisztek. A nagykanizsai 41. gyalogezred tisztikarából a Verordnungsblatt mai számának közlése szerint őfelsége az alábbi előléptetéseket eszközölte: őrnagy lett Mihályi Jenő kapitány, főhadnagyok lettek Hrusóczy Oyőzö, Periélé István és Jánoska Qyula tényleges és Báránd Ernő tartalékos hadnagyok, % hadnagy lett Bentzik Ferenc tartalékos zászlós. fl gimnáziumi tandljelengedések. Tegnap délután dr. Sabjdn Oyula polgármester elnöklésével bizottsági Ölést tartott a városi képviselőtestület gimnáziumi bizottsága, mely a \' nagykanizsai főgimnázium tanulói által a városi tanácshoz benyújtott tandijmentességi kérvények sorsa fölött döntött. Igazán a korra jellemző, hogy a gimnázium tanulóinak nem kevesebb, mint kétharmad része tandijelengedésért folyamodott. Természetesen a kérvények túlnyomó részét elutasításra véleményezte a bizottság, inert a város még igy is éppen eleget fizet rá a főgimnázium költségeire. Az intézet 465 tanulója közül 196-an pályáztak a tandíjmentességre és a bizottság az évközi bizonyítványok és Horváth Oyörgy Igazgató információja alapján a 196 kérvény közül 58-at fogadott el egész tandíjmentességre, 23-at fél tandíjmentességre és 110 kérvényt elutasított., A bizottsági ju/aslatot a tanács legközelebbi városi közgyűlés elé viszi, mely elé a tulaj- 1915. május 6. ZALAI HÍRLAP 3. #lá*l. donképpenl döntés tartozik. Ez azonban már csak formalitásnak számit, mert a tandíjmentességi kérvények sorsa a bizottsági javaslattal végleg elintézettnek tekinthető, fl hatósági kukorica- és burgonyaárusltás Nagykanizsán. Mintegy ötször adtunk hirt arról, hogy a nagykanizsai városházára hatósági kukorica és burgonya érkezett s abból mindenkinek a lehető legolcsóbb áron minden szükséges mennyiség jutott. A hatósági krumplivásár a kanizsai városházán a mai nappal valószínűleg véglegesen véget ért, mert megállapilhatólag mindenki, akinek szüksége volt krumplira, teljes mértékben kielégítette szükségletét, s mig az első szállítmányokra nagy mohósággal vetette rá magát a közönség, a minap érkezett utolsó waggon burgonya már alig akart elfogyni. Annál nagyobb hiány mutatkozik még mindig kukoricában, noha abból is 47,000 kilogramnyi mennyiséget szerzett és adott el a nagykanizsai rendőrkapitányság. Midőn a legutóbbi 2 waggon hatósági kukorica eladása a városházán megkezdődött, valóságos verekedés támadt a reflektánsok között. Háromszáznál többen akartak vásárolni ez alkalommal a hatósági kukoricából. de csak 178-nak jutott, s ezek közölt Is aránylagosan kellett beosztani az eladásra kerülő 172 métermázsa kukoricát. Ennek az óriási kukorica éhségnek az a magyarázata, hogy a nagyszámú állattartók minden egyéb mag-takarmány teljes hiányában, mindnyájan a kukoricára vetik rá magukat s igy abból minden mennyiség kevés. A karuzsai rendőrkapitányság a további hatósági burgonyavásárt miután a közszOkségtet tetj«f kielégítést nyert, beszüntette, ellenben kukoricából minden még megszerezhető mennyiséget meg fog szerezni s arról a Zalai Hirlap utjln mindenkor értcsitt a közönséget. Két hónap óta végzi minden elismerést megérdemlő buzgósággal a rendőrkapitányság s főleg Füredi János rendőrtiszt a hatósági kukorica és burgonyabeszerzést és eladást. E két hónap alatt az alábbi, igazán inpozáns mennyiséget forgalmazta Nagykanizsán a hatósági knkorica és burgonyavásár: 7 waggon (72.000 kg.) burgonyát. 5 waggon (47.000 kg.) kukoricát és 1000 kg. hagymát. Diftiritisz Járvány zalai községekben. Sümegről jelentik, hogy Ukk és Qyömörő északzalamegyei községekben diftiritisz járvány lépett fel. A hatóság minden intézkedéseket megtett a veszedelmes betegség elnyomására. Trlestl általános biztosító társulat. (Assicurazioni Qenerali) Budapest, V., Dorottyautca 10. és 12. A .Közgazdaság" rovatában közöljük a Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Oenerali) e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biztosító intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tüz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetit továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t.. baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztosító társaság, valamint kezességi és óvadékbiztosításokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és versenylovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a .Minerva" általános biztosító részvénytársaság, valamint árués utlpodgyászbiztositásokat az Európai árués utipodgyászbiztosiló részvénytársaság szánba. A nagykanizsai főügynökség Danneberg J. és Weisz. Ft LEPfllN.sorozat egy szenzációs drámája kerül csütörtökön és pénteken a Berlin-mozgó műsorában bemutatóra, f l zöld lámpa cimü szenzációs három felvonásos bűnügyi dráma két fegyházbüntetett ember életét és küzdelmeit tárgyalja, miközben a szebbnél szebb és Igazán megható jeleneteket tátja a néző. A film egy remekmű, — a főszereplő Lepain, az apacskirály pedig oly műélvezetet nyújt játékával, hogy mindenki érdeklődését mindvégig leköti. — A kiegészítő műsor szintén a legjobb képekből van összeválogatva, ezek: Apjának legszebb választottja, megható dráma egy felvonásban, Hadi Híradó, legújabb harctéri felvételek, Erős kezek, rendkivül humoros, fl két soffőr, szalon vigjáték. A műsor szenzációs érdekessége, a képek tisztasága méltán megérdemlik, hogy e két napon mindenki megtekintse azokat. fl polgárőri szolgálat. Ma, csütörtökön este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Oodinek József, HefferGéza, Bárány András, Veszter József, Schlesinger Kálmán, Polgár Manó, Sáfrán Lajos, Hege Jenő, Andri István, Melz József, Vellák Lajos, Mersdorf János, Pollák Alajos, Ludvig Konstantin, Somogyi Ferenc, Bruncsics Ferenc, Kozinczky Dezső, Kosek Ferenc. Bicó Aladár, Vincze István. M E G N Y I L O T T I nyékre adott kölcsönök 59.112.928 K 90 f. 3. Letétbe helyezett értékpapírokra adott kölcsönök 8.214.029 K 07 fillér. 4. Értékpapírok 257.435.899 K 59 f. 5. Követelések államokoál és tartományoknál 42.255.393 K 72 f. 6. Táica váltók 421.637 K 44 f. Készpénz és az intézet követelései a hitelezők követeléseinek levonásával 5.160.526 K. 42 f. összesen 480.964.656 K 23 f. Ezen értékekbM 90 millió korona magyar értékekre esik. A szerkesztésért felelős: d r . H a j d ú G y u l a . Szerkesztő: QQrtlsr I s t v á n . Szprvas-ndlió Plocz-tér. » D E D I I l i nagwmoza 6.1 DCKLIÍ1 Haponta elOa(Lf Szívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. Csütörtök és péntek, április 6. és 7-én Zöld lámpa Szenzációs bünügyi dráma 3 felv. Apjának legszebb választottja, megható dráma egy felvonásban. Hadi hiradó, legújabb harctéri felvételek. Erős kezek, humoros. A két sofför szalon vigjáték. Etóadáaok hétköznap S ét 9, vaaár- éa ünnepnap 3, 5, 7 éa 9 órakor. — Rendet helyárak. Közgazdaság, fl Trlestl Általános Biztosító Társulat (Assicurazioni Qenerali) f. évi április hó 14-én tartott 83-ik rendes közgyűlésén terjesztettek be az 1914. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1914. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 1.295.816.563 — koronát tettek ki és az év folyamán bevett dijak 57.686.190 korona és 74 fillérre lugtak. Az életbiztosítási osztály díjtartaléka 20.917.413 korona és 91 fillérrel 419.031.610 korona 88 fillérre emelkedett. Az életbiztositottak osztalékalapja 8.041.461 korona 38 fillért tesz ki. A tűzbiztosítás! ágban, beleértve a tükörüveg biztosítást, a dijbevétel 10.394.853.656 — korona biztosítási összeg után 32.885.788 korona 77 fillér volt, miből 11.563.659 korona 31 fillér viszontbiztosításra fordíttatott, ugy, hogy a tiszta dijbevétel 21.322.129 korona 46 fillérre rúgott és ez összegből 15.485.810 korona 20 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten övő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijköteiezvények összege 156.652.322 korona 43 fillér. A betörésbiztositási ágban a dijvevétel 1.873.C80 korona 84 fillérre rúgott, miből levonván a vlszontbiztást. a tiszta díjbevétel 1 032.082 korona 74 fillért tett ki. A szállítmánybiztosítási ágban a dijbevétel kitett 7.566.223 korona 43 fillért, mely a vlssontbiztosltások levonása után 3.514.676 korona 21 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1914-ben 48.992.434 korona 88 fillér és alapítási óta 1.212.012.598 K 55 f. fizetett ki. E kártérítési összegből hazánkra 244.624.706 K 27 f. esik. A nyereség-tartalékok közül, melyek összesen 13.978.966 K09 f-re rúgnak, különösen kiemelendők: az alapszabályszerinti nyereség-tartalék mely 8.604.388 K 84 f. tesz ki, az értékpapírok árfolyam-ingadozására alakított tartajék, mely az idei átutalással együtt 2.575.771 K 48 f-re rug, továbbá felemlítendő a 160.000 K-ra rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tartalék, mely az Idei átutalással 2 638.805 K 77 fillért tesz kl. Részvényenként 500 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek az idei átutalások folytán 456.949.184 K 97 f-ről 480.984.656 K 23 f-re emelkedtek, a következő elsőrangú értékekben vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 108.383.641 K. 09 f. 2. Életbiztosítási kötvé- I I R• • A M• • I• I I "R"ot"cofaőrtHkrtécap 4. TptWaluoat aXJ.B . Szerda, csütörtök, május 5. és 6-án / íren csont fiatal w remek és pikáns vigjáték 3 felvonásban. A vak koldus, hatásos nigy dráma. — Furlana, természeti felvétel a legszebb velencei láncokról. Elóadátok hétköznap 6 éa 9 órakor, vasárét ünnepnapokon 5, 5. 7 ét 9 órakor. Mérsékelten felemelt helyirak. — Baffett. REISZ c l m , s z o b a , é p ü l e t , $ ü u t o r f e r t í v ú l l n l i i t i i 3 R M 8 j Szobák festése 12 koro- 9 $ nőlól feUeöli.: LejuJüUl) i\\\\ $ minimál szive: érle- jjj - sttésu aroaaa) J f l / J kH * Tanonc fizetéssel azonnal feluététIK J 4 oldal. 1 ;15 m\\jus 6 , MEGH2D1T9TTUK • AVILÁG2T! (esti vállalata . tfafiykanlzso, Mcfiyar-u. Z3 , tlOOl J fcOIÍÖIdl f a e r e z é s roúrvúoy nlúniolok fűtése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szlnérzékűnk magasan fejlett ízlésűnk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes váztatrajzzal felszólításra* díjtalanul szolgálunk I 11 G E R E P - Í N B É I A T A N D R Á S S Y - Ú T I Vezórképviselet: GÜTEIBEBGIK: KAÜYRAIIZSA. Tisztelettet értesítem a mélyen tisztelt hölgyközönséget és régi meghitt vevőimet, hogy lakásomon levő fehérnemű raktáram mely 23 év óta fennáll és legmegbízhatóbb beszerzési forrása a legelőkelőbb cégek gyártmányainak, • felfrissítettem. = = = = = Raktáron tartok May és H o l f c l d - f é l e rumburgi vásznakat, Regenhardtféle damaszt-árukat és a jóhirü Liliom-vásznat, zsebkendőket és mindennemű fehérnemQeket. :: ===== A legfinomabb árukl — = A legmegbízhatóbb olcsó árak 1 Kérem a t. hölgyközönséget raktáram megtekintésére. Teljes tisztelettel GOldt}er$eMé. Nagykanizsa, Eötvös-tér 1. sz. Balaton Testvérek átellenében. GUTENBERG NYOMDA • NAGYKANIZSA Csengery-ut 7. Sürgönyeim: Gutenberg nyomda Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállit. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala # hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomatott a kiadótulajdonosnál Gutenberg-nyomda (MOnz és Goldberger) Nagykanizsa. I I I . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 7. péntek 103. szám Z A L A I H I R L A ^ P t á r s a d a l m i és közgazdasági napilap. tijOfiaatéftl Arak i Helybon háxtaox hordva I hóra I K. IgyM (zám 4 tlll*r Vidékre, pot\'tán . . I hórn l\'50 K. Nyllttér ét hlrdetérc* m«-KáUap(toit Arak nerlnt. Hpv.xér: Dr. HAJDÚ QYULA. Kiadóhivatal: Gutenberg-nyomda C»«ig»ry-tit 7. izái*. Telefont SxcrkesitO»«R 41. Kiadóhivatal 41. & 1915. évi (második) a második hadikölcsön kibocsátásával fontosságú nemzeti érdeket is, amely megnyíló alkalmat arra, hogy heverő győzelmes hadseregünk hadiszükségletelés elhelyezést nehezen találó tőkéinek nek fedezésére szükséges anyagi eszköbiztos és Jövedelmező gyümölcsöztetést zök minél bőségesebb előteremtéséhez biztosítson, szolgálván ezzel azt a nagy- fűződik. A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BA1K HAG9KIH1ZSAI FIÚKJA nlDt o mony. Ur. pénzflgynlDlsterinm áltól mim h i v a t a l o s a l á í r á s i hely I legközelebb kibocsátásra kerülő uj hadikölcsön címleteinek jegyzésére, bejelentéseket már most elfojat I szDkséieltelfi felvilágosllásokkti készséggel szolgál a bankfiók vezetősége. Őrleti órák tf. e. v » 9 - M i . — Telefonszám 20. A második magyar hadikölcsön. A sajtóban közzétett előzetes hivatalos értesítés révén ma már mindenfelé eljutott a második magyar hadikölcsön küszöbön álló kibocsátásának híre és széles rétegekben éppoly általános érdeklődést keltett, mint az ősszel aláírásra bocsátott első hadikölcsön. Gazdasági és. pénzügyi életünk kiválóságai egyételmüleg alkalmasnak jelezték a jelenlegi időpontot arra, hogy a második hadikölcsön a biztos siker reményével kerüljön kibocsátásra. És valóban ugy közgazdasági, mint pénzügyi helyzetünk a hosszan elhúzódó háború ellenére is oly fokú teherbírásról tett bizonyságot és épp a jelen időpontban oly kedvező jelenségeket mulat fel, hogy a nemzet pénzügyi erőfeszítésének második próbatétele előreláthatólag semmiben sem marad mögötte az első hadikölcsön fényes eredményének. A pénzpiacon nagy pénzbőség mutatkozik, amelynek világos jele a hivatalos bankkamatlábnak 5%-ra\'törtönt leszállítása és a magánkamatlábnak békés időkre emlékeztető alacsony volta. A kedvezően alakuló harctéri helyzet egyre jobban előcsalogatja azokat a tőkeerőket, amelyek a háboruokozta első riadalomban a gazdasági élet vérkeringéséből kivonattak és elrejtőzve eddig gyümölcsözetlenül hevertek. A jelentkező nagy tőkekinálattal szemben a hadiállapot által lényegesen korlátozott gazdasági életünk természetszerűen nem tanusihat megfelelő felvevő képességet és igy az adott körülmények között közönségünk bizonyára sietni fog megragadni A világháború. A sorlkel Muhi lelentősése. Sajtóhadiszállás. A nyugatgaliciai óriási diadal utáni ötödik napon most már ideje jut az egyesült osztrák-magyar és német vezérkarnak a Dunajec mellett elért döntő siker előzményeit és stratégiai jelentőségét megállapítani. A Conrád osztrák-magyar vezérkari főnök által megtervezett és Mackensen német tábornok parancsnoksága alatt végrehajtott végzetes vereség a nyugatgaliciai orosz haderőt éppen uj átcsoportosítás közben érte, melyet az oroszok azzal a szándékkal foganatosítottak, hogy az átcsoportosított erőkkel ők törjék át a mi nyugatgaliciai frontunkat és Krakó ellen vonuljanak. A mérhetetlen jelentőségű diadalt Oorlicénél a lehető legroszszabb teiepen arattuk és az kizárólag a stratégiai fölénynek tulajdonitható, melylycl vezérkarunk az oroszokkal szemben rendelkezik. Katasztrófa előtt a kárpáti orosz seregek. Sajtóhadiszállás. A kárpáti frontnak közel száz kilométernyi vonalán katasztrófa fenyegeti az óriási orosz haderőt, mely olt, a Kárpátok számtalan kisebbnagyobb völgyeiben hihetetlenül megerősített hadállásokban helyezkedett el. — Magyarország felől talán semmi áldozattal sem lehetett volna e hadállások elhagyására kényszeríteni az oroszokat, kik a gorlicei vereség után sietve menekülnek a hálbatámadás veszélye elől kifelé a Kárpátokból. A komiocnai völgyet majdnem összes ágyúik hátrahagyásával hagyták el az oroszok. Zborótól Lupkowlg, tehát több mint 50 kilométernyi kárpáli fronton, csak azok az orosz csapatok tudnak megmenekülni az üldöző kárpáti seregeink által való elfogatástól, melyek már napokkal ezelőtt megkezdték a Oalicia felé való visszavonulást. — A többieknek, közlük igen nagyszámú nehéz tüzérségnek, semmi reményük sem lehet a megmenekülésre. Általában a gorlicei diíidal nemcsak a Kárpátoknak az oroszoktól való teljes felszabadulását eredményezi, hanem a kárpáti orosz haderő legnagyobb részének katasztrófáját is maga után fogja vonni. Ennek kifejlődéséhez azonban még több napi időre lesz szükség. A gorlicei győzőnek, Mackensen 1 tábornoknak diadalmas seregein kivül Boroevics tábornok kárpáti seregei is a legnagyobb eréllyel üldözik a menekülő oroszokat. Az orosz beismerés. Rotterdem. A legutóbb megjelent orosz hivatalos Wlentés közli, hogy az orosz haderőnek^ nyugatgaliciai katasztrófáját az osztrák-magyar nehéz tüzérségnek az orosz tüzérséggel szemben való nagy fölénye Idézte elő. Libau ostroma előtt. Koppenhága. Orosz hivatalos jelentés közli, hogy a németek által körülözönlött Libau város előtt a tengeren megelent egy német cirkáló és több tor- )edónaszád. Közli a jelentés, hogy Jbau ostroma a küszöbön van. Nagyköveteink az olasz külügyminiszternél. Berlin. Rómából jelenlik: Tegnap a német és osztrák-magyar római nagykövetek Sonnino olasz külügyminiszternél voltak, aki velük több órán át tartó tanácskozást folytatott E nagyköveti tanácskozás után az olasz kormánytagjai minisztertanácsot tartottak. Az országgyűlés. Hesszauaztúk az Indemnltds. . Budapest. Beöthy Pál képviselőházi elnök ma délelőtt megnyitván a Ház ülését, bejelentette, hogy Szmrecsányi György sürgős interpellációra kért engedélyt, melynek tárgya a szerémségl állapotok kritikája. Ezután a Máz harmadszori olvasás után elfogadta az indemnitási javaslatot. Vita nélkül tárgyalták le az uj horvát pénzügyi egyezményről szóló törvényjavaslatot. A közadókról szóló javaslathoz Hegedűs Lóránt rílferádája után NEMZETI HADIKölcsön 2. oídal. ZALAI HIKLAP 1915. május 7. Pölonyi Géza Mólt hozzá, több kifogást emelve a javaalat ellen. Megjegyzéseire TeleszVy János pénzügyminiszter adott szakszerű felvilágosítást. Az ülés folyik. Höfer jelentése. Budapest (Hivatalos.) A nyugatgaliciai egész arcvonalon a szövetséges csapatok sikeresen haladnak előre. Az ellenségnek még érintetlen csapatai kedvező védelmi állásokban kisérlik meg a sietős visszavonulás fedezését. Győzelmes hadseregünk oldaltámadással a Beszkidekben levő nagy orosz haderőket súlyosan veszélyeztetik. Jasló és Dukla vidékét már elfoglaltuk. A folyamatban levő nagy harcok teljessé fogják tenni a harmadik orosz hadsereg megsemmisítését. A foglyok száma már meghaladja az 50.000-et. Egyébként a helyzet változatlan. Az Orava-völgyében az oroszoknak az Ostry-mag.islat ellen intézett erős támadását visszavertük és 700 oroszt elfogtunk. * Höfer altábornagy. E jelentés tartalmát Tisza István gróf miniszterelnök egy óra után előadta a képviselőházban, ahol a bejelentés óriási lelkesedést keltett. A háborús Zalamegye A negyedévi alispáni Jelentés. Tarnow a mienk. Budapest. (Hivatalos) Csapataink a Dunajcctől és Bialától keletre fekvő magaslatokon a legutolsó orosz állásokat is elfoglalták. Ma (csütörtökön) délelőtt tiz óra óta Tarnow újra birtokunkban van. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Csaknem az egész arcvonalon heves tüzérségi harc volt. Ypernnél, ugy a Vanhcule-major elfoglalásával, mint Messlnes—Ypem közötti vasút mentén előbbrehaladtunk. Néhány száz embert foglyul ejtettünk és tizenöt géppuskát zsákmányoltunk. Combrestől nyugatra fekvő erdővidéken egy előretörés alkalmával négy francia tiszt, 135 főnyi legénység, négy géppuska és egy aknavető kezünkben maradt. Tegnapi támadásunk Ailly-I erdőben kívánt sikerrel járt. Ellenséget állásából kivertük, több mint 2000 francia, köztük 21 tiszt, továbbá két ágyú, valamint több géppuska és aknavetőt zsákmányoltunk. Franciák véres vesztesége is súlyos volt Flireytől északra Croix des Charnesnál. Ellenség támadott és előbb említett helységtől északra egyik lövészárkunkba hatolt egy kis darabért még harcolunk, valamennyi többi helyeit franciákat visszavertük. Vogézekben egy SteinabrQcktől északra fekvő állásunk ellen intézett előretörést visszautasítottunk. Keleti hadszintér: Mitautól délnyugatra, Szadowtól délre és Rossienietől keletre a harc még tart. Kalvarjától délkeletre és délnyugatra nagyobb orosz erők a tegnapi nap folyamán több ízben megtámadták állásainkat, az ellenség valamennyi támadása igen nagy vesztesége mellett meghlusu.lt. Épnly kevés sikerrel jártak az ellenség előretörései hídfőink ellen. Grodnó várát ma éjjel bombáztuk. Délkeleti hadszintér: Nyugatgaliciában a menekülő ellenség utóvédjei megkísérelték, hogy Mackensen vezérezredes parancsnoksága alatt álló szövetséges»csapatok ellen kétségbeesett védekezést fejtsenek ki, ellenállásuk azonban Wisloka balpartjának magaslatain, ugy a Ropa torkolata fölött, mint az alatt Is súlyos csapásaink alatt megtörött. Viszlokán át az átkelést nemcsak még tegnap este kierőszakoltuk, hanem Dukla község elfoglalásával Dukla szoros útját ts biztos hatalmunkba kerítettük. Tarnowtól keletre fekvő vidéken és ettől északra Visztuláig a Dunajec jobb partján késő éjszakáig folyt a harc. Eddig foglyul ejtett oroszok száma a negyvenezret megnaladja. E mellett nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy tisztán arcélharcunkról van szó. Beszkldekben Lupkow szoros utja mentén kedvezően halad előre Marwltz lovassági tábornok erőinek támadása párhuzamosan osztrák-magyar sereg támadásával, amelynek kötelékébe ezek az erők táróin ak. A miniszterelnökség sajtóosztálya. Saját tudósítónktól. Árvay Lajos alispán a hétfőn, f. hó 10-én tartandó vármegyei közgyűlésre szóló meghívókkal együtt bocsátotta ki az 1915. év január-márciusi időszakra vonatkozólag Zalavármegye közállapotáról szóló részletes jelentését. A jelentés bő részletességgel szól a háborús Zalavármegyének a vármegyei közigazgatás összes ágazatalt érintő kérdéseiről, s nem \' egy helyen nagyon nevezetes közléseket tartalmaz. Ezek közü^ megfelelő rövidítésekkel, az alábbiak érdeklik az egész vármegye közönségét. A zalai termés biztosítása. Közli az alispán, hogy a mezőgazdasági munkák ellátásának biztosítása végett egész Zalavármegyében megalakultak a községi (körjegyzőségi) gazdasági bizottságok, melyek fölölt a megyei gazdasági intéző bizottság áll. Ezek tevékeny működést kezdettek, s működésűk nyomán a legszebb remény kecsegtet, hogy teljes sikert fogunk elérni. Az alispánhoz beérkezett jelentések szerint a tavaszi munkák ellátása egész Zalamegye területén biztosítva van, s azok nagy részben már be is fejeztettek. A földmlvelésügyi miniszter az alispán előterjesztésére felhatalmazta öt, hogy ott, ahol munkaerő hiányában nem tudják a földeket megművelni, de akkora hiány még sincs, hogy hadifoglyok volnának Igénybe vehetők, — olt közerőt rendelhessen ki. (Nagykanizsán, mint már közöltük, a rendőrkapitányságra v^n ruházva ez az alispáni jog, s a rendőrkapitányság 50-nél több esetben rendelt ki lovas segítséget. A szerk.) A hólyagos himlő. A három muraközi faluban fellépett hólyagos himlőjárvány ismertetésével egy teljes sürün nyomtatott Ivoldalon át foglalkozik az alispáni jelentés, Az említett három községben, Muraszentmárián, Alsómihályfalván és Ligetváron március elején lépett fel a veszedelmes járvány. A csáktornyai járás orvosa, majd a zalaegerszegi járásorvos, dr. Halász Miksa megyei tb. főorvos küldetett ki a járvány terjedésének meggátlására. A tiszti orvosok a már bezárt Iskolák és ovorta épületeit foglalták le Ideiglenes járványkórház gyanánt, s ezekben helyezték cl a betegeket. Április 2-án az alispán Is kiutazott a járvány által meglepett községekbe és megtiltotta, hogy e községek lakói más községbeliekkel érintkezzenek és a Itfrom megfertőzött község összes felnőtt lakosságát himlő ellen beolttatta. — Az oltás után 15 nap leteltével a fertőzésre gyanúsak megfelelő fertőtlenítés után minden korlátozás alól feloldattak. A betegség pár kivétellel enyhe lejotyásu. A járvány eredeté nem volt kideríthető, azonban minden jel odamutatott, hogy a Stájerországba vasúti munkára járó muraköziek hurcolták azt bc. A betegség fejleményeit az^alispán állandóan figyelemmel kiséri és azokhoz képest fo^ja a további Intézkedéseket megtenni. Március végéig Muraszentmárián hólyagos himlőben 38-an betegedtek meg, akik közül 4 meghalt és 15 meggyógyult. Alsómlhályfán 14 beteg közül I meghalt és 4 meggyógyult. Ligetváron pedig 5 beteg gyógykezelés alatt van. A/, alispáni jelentésnek e passzusa azzal végződik, hogy a végrehajtott óvintézkedések alapján minden remény megvan ahhoz, hogy a járvány hamarosan megfog szűnni. H I R E K A vőrmegye közegészségügye. Ami a közegészségügyi állapotokat illeti, a felnőttek egészségi állapota nem volt kedvező. Uralkodó betegségek voltak a légző szerveknek hurutos és lobos bántahnai, az influenza és az Izom és izületi c<uzok. A fertőző betegségek közül a hólyagos himlő fordult elő a perlaki járás területén Murasientmária, A\'sómihályfilva és Ligetvár községekben. A gyermekek egészségi állapota sem volt kedvező, mert az emésztő — s a kedvezőtlen időjárási viszonyoknál fogva — a légzőszervek hurutos bántalmak s a vörheny és kanyaró uralkodtak közöttük. A kanyaró Nagykanizsán járványosán lépett fel, aminek következtében dr. Szekeres József m. tb. t. főorvos bízatott meg az ellenőrzéssel, kinek jelentése alapján a szükséghez képest a helyszínen személyesen is megfelelő intézkedések foganatosítását helyezi kilátásba az alispán. (A kanizsai kanyaró járvány azonban már teljesen megszűntnek tekinthető. A szerk.) A bejelentésre kötelezett fertőző betegségeknek a január-márciusi negyedévben a vármegye területén előfordult valamennyi esetét számszerűleg felsorolja at alispáni jelentés. E számok közül az alábbiak érdemelnek különös említést: A fertőző betegségek közű! legtöbbször a kanyaró fordult elő és pedig 272 esetben, melyek közül csak 7 végződött halállal. — Vörheny 203 esetben fordult elő (12 katonánál is), köztük 26 halálos kimenetellel. Hólyagos himlőnek 60 esete volt, 6 halállal. Vérhasnak (31 katonánál) 56 esete közül 22 volt halálos végződésű. Tanévzárás a kanizsai főgimnáziumban. A kultuszminiszter tegnapelőtt rendeletet bocsátott ki, hQgy mindazon iskolákban, melyekben a háboru kezdete óta\' két hónapnál több vakáció nem volt, a tanévet junius vége helyett már május 22\'én, tehát a pünkösdi-ünnepekát megelőző szombati napon kell befejezni. Ezután már Lsak az Írásbeli és szóbeli érettségi vizsgálatok következnek a jnég le nem érettségizett (tehát nem hadköteles) ifjak részére. A miniszteri rendelet a nagykanizsai főgimnáziumhoz is megérkezett, s minthogy itt nem volt e tanévben még két hónapi Időnél több szünet a tanításban, a kanizsai gimnázium Is befejezi pünkösd-szombaton az 1914—15. tanévet. Az évzáró vizsgák a kanizsai gimnázium 1—VII. osztályaiban Horváth György Igazgató közlése szerint jövő szombaton, május 15-én kezdődnek és 21-én befejeződnek és másnap, 22-én ünnepélyes Tediummai lesz a tanévzárás, a bizonyítványok kiosztása és az ifjúság hazabocsátása. Az érettségi vizsgák a kanizsii főgimnáziumban junius hó folyamán lesznek, azok terminusát azonban a tankerüfeti főigazgató fogja msgállapitani. A tanév időelőtti befejezéséről a következő félhivatalos közlemény jelent meg, mely a rendkívüli intézkedés m igyarázjtát is mi»adja. És pedig : Tekintettet egyrészt a mai rendkívüli gazdasági helyzetre, a milynél fogva a gyermekek Iskoláztatása nagy költség jel és egyéb nehézségekkel jár, másrészt arra, hogy a tanulók egy részének segítségére a gazdasági és egyéb munkák elvégzésénél a szülői háznak is szüksége van, a vallás- és közoktatásügyi minlsz ter rend:letet adott kl, anílfyel inigingedi, \'•ym 1915. május 7. ZALAI HÍRLAP 3. oldal. hogy mindazokban a középiskolákban, amelyeknek szorgalmi ideje két hónapnál nagyobb m e g r ö v i d ü l é s t nem szenvedett, a folyó Iskolai év az I—VH. osztályokban a rendes tanulókra ítézve már május 22-én bezárassék és a magánvizsgálatok Is e hónap hátralevő napjain megtartassanak. A szóbeli érettségi vizsgálatokat ellenben a rendes Időben, azaz junlus folyamán a már k i j e l ö l t időben kell megtartani. A t ö b b i középfokú iskolára vonatkozóan (polgári és felsőkereskedelmi Iskolák, felsőbb leányiskolák, leánygimnáziumok, óvónőképzők, tanító- és tanitónö-képzők) a miniszter hasonló képpen intézkedett s ttgyanily intézkedések esetleges megtételére az összes egyházi főhatóságokat is fölhatalmazta. Felemelték a kanizsai kórház betegápolás! diját. Évtizedes panasza volt a nagykanizsai kórház igazgatóságának, hogy a napi 1 korona 78 fillér belegápolási dlj kevés. Valahányszor ugyanis a városi tanács annak eme-j tését határozta el, a belügyminiszter egyszer sem ment bele az emelésbe. Néhány hónap, óta egyenesen csőddel fenyegette a városi közkórház egész háztartását ez az alacsony díjszabás, mert a napi 1 korona 78 fillérből a betegek életnjczLsérc mindössze 88 fillér jutott, ami a mai élelmiszer-drágaság mellett a legszegényebb egészséges einber napi koszU jára is alig lehet elégséges, nem pedig a gyakran különleges táplálkozást igénylő kórházi betegek\'ellátására. Az 1 K \'78 fillér betegápolás! díjnak l K 90 fillérre való -felemelését kérte pár hete ismét a közkórház, hogy az élelmezésre eső 88 fillér 1 koronára legyen kiegészíthető. A városi tanács a legpárlolóbb indoklással terjesztette fel a kérelmet a minisztériumhoz és várta a feleletet. Ezt a belügyminiszter most a BelUgyi Közlöny ma érkezett számában országos intézkedés keretében adja meg, s rendeletében az összes állami felügyelet alá eső kórházak betegápolási diját átlag 15% kai felemeli. A magyarországi kórházak részletes felsorolásánál közli a rendelet, hogy a nagykanizsai kbzkórház betegápolást dija ezentúl 2 korona 6 fillér lesz, vagyis még több, mint amennyit a közkórház igazgatósága legutóbb kérelmezett. A régi szűkmarkúsághoz képest szinte gavallérosnak nevezhető Intézkedést a miniszter az általános drágulással indokolja. * flz Izr, istentiszteletek.Az izraelita templomban a péntek esti Istentisztelet f. hó 7-étől kezdve további Intézkedésig d. u. 7 órakor fog kezdődni. Intézkedések a Járványok elten. A nagykanizsai rendőrkapitányság szigorú utasítást adott tegnap Száry Oyörgy és Takács János rendörtizedeseknek, hogy a város egész területén a leggondosabb ellenőrzéssel loganatositsák a tisztaságra vonatkozólag kiadott rendelkezéseket. A rendőrtizedesek tartoznak megvizsgálni az összes kanizsai szállodákat, kávéházakat, vendéglőket és korcsmákat, hogy mellékhelyiségeik tiszták-e s vannak-e fertőtlenítve, a korcsmaszobák fel vannak-e súrolva és meszelve, a poharak tisztítására szolgáló viz tiszta-e és a poharak tisztán kezeltetnek-e, a trágyát kellő időben kihordják-e s a kut környékét az udvarokban tisztán tartják-e. — A tizedesek az összes rendőröket utasítani tartoznak, hogy a tisztaságnak a mellékhelyiségekre és az udvarokra vonatkozó követelményeit Nagykanizsa város összes házaiban ellenőrizzék és minden kifogás alá eső dologról a kapitányságnak jelentést tegyenek. fl polgárőri szolgálat. Ma, pénteken este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: . Malek Lajos, Stróbl László. Fekete Imre, Magyar Lajos, Oerócs Boldizsár, Virág Lajos, Krausz Lajos, Meskó József, Kajdl Gyula, Horváth Vendel, Mátyás István,f Benkő József, Vellák Bódi, Benkő János, Sípos Andor, Engelmann Sándor, Krausz József, Spiegl Dezső, Porpáczl István, Czoczek Imre. Balatoni katonai üdűlőtetepek. A magyar szent korona országai Vöröskereszt Egylete központi igazgatóságának felügyelete alatt nagy bizottság alakult Balatonfüredi székhelyyel abból a célból, hogy a Balaton fürdőiben szervezett katonai üdülőtelepeket gondozásában részesítse. Ez a gondozás több Irányú. Ellátják a Balaton fürdőire jövő katonák ezreit gyógyszerekkel és kötszerekkel, ágyneművel és fehérneművel. A nemes cél érdekében ezért nemcsak készpénzbeli szives adományokat fögad el, hanem használt állapotban tevő, de tiszta térti alsóruhát, törülközőket, zsebkendőket, ágylepedőket, vánkoshuzatokat, takaró pakrócokat és ágyakat is. Ellogad más olyan adományokat, mit a katonák szívesen látnak, vagy az élelmezést végző konyhák felhasználhatnak. Például dohánynemüt, pipát, bort, gyorsan iiem romló élelmiszereket. A bizottság minden legkisebb adományt hálás köszönettel pyugtáz. A természetben való szíves adományokat a bizottság elmére Balatonfüredre, a készpénzbejl. szives adományokat pedig a Balatonfüred és Vidéké Takarékpénztár Rt.-nál vezetett folyószámla javára ugyancsak Balatonfüredre, küldendő. , fl LEPflIN.sorozat egy szenzációs drámája kerül csütörtökön és pénteken a Berlin-mozgó műsorában bemutatóra, fl zöld lámpa clmü szenzációs három felvonásos bünűgyl dráma két fegyházbüntetett emher életét és küzdelmeit tárgyalja, miközben a szebbnél szebb és igazán megható jeleneteket látja a néző. A film egy remekmű, — a főszereplő Lepaln, az apacskirály pedig oly műélvezetet nyújt játékával, hogy mindenki érdeklődését mindvégig leköti. — A kiegészítő műsor szintén .a legjobb képekből van összeválogatva, -ezek: Apjának legszebb választottja, megható dráma egy felvonásban, Hadi Híradó, legújabb harctéri.felvételek, Erős kezek, rendkívül humoros, fl két sotfőr. szalon vigjálék. A mflsor szenzációs érdekessége, a képek tisztasága méltán megérdemlik, hogy e két napon mindenki megtekintse azokat. MEQ N Y Í L O T T 1 Szívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasuti-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. ÍSzarwQS-szöllóDEBI Í M nagymozg ó. I Piaci-tér. ^ U L K L I I I Kapontielüdi Csütörtök és péntek, április 6. és 7-én Zöld lámpa . Szenzációs bünűgyl dráma 3 felv. | Apjának legszebb választottja, megható dráma egy felvonásban. Hadi híradó, legújabb harctéri felvételek. Erős kezek, humoros. A két soffőr szalon vígjáték. Előadások hétköznap 0 ét 9, vasár- és Onnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. — Rendes helyárak. Kostreinitz Királyforrás Itohltseh m«llatt, A koslrcinitzi királyforrás vize szénsavtartalma a leggazdagabb. Legerősebb szénsavas natriuma folytán az orvosok mint a legjobb frissítő italt ajánlják. A legelőkelőbb orvosok bizonyítványa szerint kiváló hatással bir emésztési nehézségeknél, gyomor és bélhurutoknáj, veseköveknél, májbetegségeknél és cukorbetegségnél. Tulajdonos Nouackh Ignácz örökösei liitrtlillx Puli Padlat. ŰHE PilMirt Billitl. Kapható Nagykanizsán minden nagyobb fűszerkereskedésben I L IV I i Ra Uy * Hra Ia An mkooitmzgt^óIk?é*p *. Tp«ieavl»ont am. A magyar .klneinatografia szenzációja. Péntek, szombat, május 7. és Bán A TOLONC Film\'népszínmű a magyar népíletből Bajor falvak, természeti kép. — Az uj házi tanító, nagyon tumoros. Előadások hétköznap 6 ét 9 órakor, vasárés ünnepnapokon 3, 5. 7 ét 9 órakor. Mértékelten felemelt helyArak. - Buffett. REISZ $ cim, szoba, épület, | o s butorf ertd vállalata K ° A szerkesztésért felelős: d r . H a j d ú Qyula. Szerkesztő: GQrtler látván. Szólták festése 12 koronától feljebb.:: Legújabb $ mintákkal szíves érte- W sltésre azonnal lövök! $ Tanonc fizetéssel azonnal feloátétlk Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen halottunk Venczel Rezső nyug. áll. isk. igazgató végtisztességén megjelentek és részvétükkel gyászunk fájdalmát enyhítették ezúton fogadják hálás köszönetünket. Nagykanizsa, 1915. május 7. A gyászoló család. 4. oldal. I t 15 május 7. festi vállalata MEöH2DIT91tUK AVILÁG9T! MasykoBlzso, Mnsyar-u. Z3 bOíll J külföldi f a e r e z é s márvúB9 ntúazofoh festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi sz I nérzékünk magasan fejlett ízlésűnk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk 111 Vezérképviselet: Tisztelettel értesitem a mélyen tisztelt hölgyközönséget és régi meghitt vevőimet, hogy lakásomon levő fehérnemű raktáram mely 23 év óta fennáll és legmegbízhatóbb beszerzési forrása a legelőkelőbb cégek gyártmányainak, - felfrissítettem. • Raktáron tartok May és H olf eld-féle rumburgi vásznakat, Regenhardt- . féle damaszt-árukat és a jóhirü Liliom-vásznat, zsebkendőket és mindennemű fehérnemQeket. :: ===== A legfinomabb árukl — A legmegbízhatóbb olcsó árak 1 Kérem a t. hölgyközönséget raktáram megtekintésére. Teljes tisztelettel Goldber$eHÍ. Nagykanizsa, Eötvös-tér 1. sz. Balaton Testvérek átellenében. I . GUTENBERG NYOMDA NAGYKANIZSA Csengery-ut 7. Sürgönyeim: X Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállít. • Telefon 41. szám V Zalai Hirlap kiadóhivatala I hirdetéseket jutányosán felvesz-1P3 Nyomatott a kiadúlulajt\'irotnil Outfr.bfrg-nycn.da (Mwiz ts Uoldbeiger) Nagykanizsa. I I I . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 8. szombat 104. szám ZALAI HIRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. • IOHa»t*«l Aradi Halybaa aáibox hordva t bora I K. I(?M Mim A fillér Vidékre, postán . -I hóra 1-50 K. Ny fillér ét klrdcttttk Megállapított árak azarlnt. Lap>*i«r: Dr. HAJDÚ GYULA. Kiadóhivatalt Oatanbtrg-nyonida CtcnRery-ut 7. tzáai. Tataion: $irrk«sxio»íK 41. Kiadóhivatal 41. A PESTI MAGYAR IEÍE5KEDEHI MIK HAGVKMIUA! FIÓKJA mint o nogy. klr. pénzOgyinliiMerliim úJfoi megjelölt hivatalos alílrúsl hely i legközelebb klboaátüsrti kerülő u j h a d i - k ö l c s ö n címleteinek Jegyzékre, bejelentéseket műr most elfoínd. A szükségeltető felvilágosításokkal készséggel szolgál o bankfiók vezetősége. üzleti órák d. e. v«9-Mi. - Telefonszám 20. Fordulat ideién. Kezdetben az volt az általános vélemény, hogy a világháború roppant költségeit három négy hónapnál nem birják tovább a nemzetek. Később egyenesen arra törekedtek ellenségeink s abban biztak, hogyha másként nem, hát aképpen győznek, hogy a háboru céljaira szükséges utolsó milliókat csak ők tudják előteremteni, nekflnk pedig nem lesz pénzűnk a hadjárat végigviseléséhez. Ez a kitűnő számítás éppúgy dugába dőlt, mint az a másik, mely az orosz túlerőre volt alapítva. Mindkettő meghiusult eddig Ausztria-Magyarország és Németország nagyszerű szívósságán s főképpen a magyar lelkesedésen. A csodálatos magyar lelkesség föltartóztatta a Kárpátokban a hallatlan erőfeszítésekkel betörni akaró muszka áradatot s a háborús kiadásokra gyorsan és könnyen hozott össze ezer milliónyinál is nagyobb hadikölcsönt. De a világháború még nem ért véget, habár újonnan kigyúlt fényes reményeink szerint hatalmas lépésekkel közeledünk a dicsőséges befejezéshez. Most kell csak igazán megmutatnunk, hogy mire képes a magyar nemzeti Most kell mégegyszer, egész erejével föllángolnia a magyar lelkesedésnek minden téren. A harcmezőn ez a végeredményre szomjazó lelkesedés már már ellenállhatatlanul lobog, már döntő jelentőségű sikert vivott .ki. Okvetlenül szükséges, ,hogy az uj magyar hadikölcsönnek is teljes legyen a sikere. A Kárpátoktól a Visztuláig áttörtük az orosz frontot, szorítjuk az oroszokat kifelé Galíciából és üzzük őket a Kárpátokból olyan lclkességgeí, mint aminő a legutóbb Nagykanizsáról a harctéré utazott katonák virágos jókedve volt. Az ellenséget üldöző katonáink lelkességéhez legyen mélifc az uj hadikölcsön jegyzésére felszólított magyar társadalom felbuzdulása. A gyönyörű katonai sikert egészítse ki a semmivel se kisebb pénzügyi siker I Északon Oroszországban, nyugaton Franciaországban, délen a Dardanelláknál és most Galiciában elért diadalaink után gálád ellenségeink megdöbbenve sejtik már a rájuk váró balyégzetet. Nos, döbbentsük meg őket még jobban pénzbeli erőnk és áldozatkészségünk niegvillogtatásával. Meg kellene ezt tennünk az oly biztatóan ragyogó remény teljesedése érdekében, hazánk békés, hosszú és boldog jövője kedvééit még az esetben is, hogyha a hadikölcsön jegyzése üzletnek is nem volna Olyan elsőrangú, mint amilyen: pénzünknek ezldőszcrlnt a lehető legkedvezőbb elhelyezése. A világháború. A kárpáti oroszok pusztulása. Sajtóhadiszállás. Leírhatatlan fejvesztettséget idézett elö az egész kárpáti orosz, seregben az> * orosz haderőt ért nyugatgaliciai kudarc. Boroevics tábornok kárpáti hadserege erélyesen üldözi a Kárpátokból majdnem minden felszerelésük hátrahagyásával menekülő oroszokat, akik azonban még nem értek kl a galíciai síkságra, melyet a Beszkidek mögött már teljesen Mackensen német generális hadserege ural. A terepnehézségek egyelőre még késleltetik a kárpáti orosz haderő katasztrófáját, de csak egy-két nap kérdése, hogy közel száz kilométeres fronton a két hadseregünk közé lesz ékelve a kárpáti orosz haderő, melyre a biztos megsemmisülés vár. Az orosz erőfeszítések. Sajtóhadlszállás. A gorllcei győzelem teljesen megrendítette az oroszokat. A diadal további kiaknázásának mértéke most attól függ, sikerül-e az oroszoknak megfelelő gyorsasággal uj erőket a frontra vetni. Eddig az utóbbi napok diadalmas harcaiban elvesztett pozícióik visszafoglalására tett összes kétségbeesett erőfeszítéseik teljes kudarcot vallottak. Tegnap Nyugatgallciában ujabb 1300 fogoly jutott kezeink közé. A japán-kinai konfliktus. Kikerülhetetlen o háboru. Rotterdam. A Reuter-ügynökség jelenti Tókióból, hogy ha Kina a japán ultimátumban megjelölt határidőn belül nem fogadja el az ultimátumban közölt föltételeket, a japán nagykövet Pekinget azonnal elhagyni tartozik. Tokióban általában az a meggyőződés uralkodik, hogy Kina nem teljesítheti Japán követeléseit s igy a háboru kikerülhetetlen. A fenti intézkedéssel egyidőben a japán flotta és hadsereg parancsot kapott, hogy helyezze magát készenlétbe, hogy adott jelre oda indulhasson, ahova utasítják. Hindenburg - Frigyes Főhadiszállás. Hindenburg a nyugatgaliciai győzelem hirülvétele után a legmelegebben üdvözölte Frigyes kir. herceget, az osztrák-magyar haderők főparancsnokát, aki szívélyes hangon köszönte meg a mazuriai győző gratulációját. AZ olasz követek audienciákon. Berlin. Vilmos német császár Boltalti berlini olasz nagyközetet audencián fogadta. Bécs. Avarna herceg, Olaszország bécsi nagykövete ma délelőlt hosszabb kihallgatáson volt Ferenc József királynál. Ide tartozik annak a római táviratnak említése is, hogy XV. Benedek pápa Bülow herceget, a romai német nagykövetet audencián fogadta. Boroevics hadlbölcsön jegyzése. Budapest. Boroevics Szvetozár táborszernagy, az oroszokat üldöző kárpáti seregek parancsnoka egyik fővárosi bankhoz intézett táviratával a második hadikölcsönből 100.000 koronát jegyzett. A Lusitania elsüllyesztése. A ma délutáni lapok két soros hírben közlik, hQgy a Cunard társaság Lusltánia gőzösét egy német tengeralattjáró megtorpedózta és a világ legnagyobb hajólnak egyike elsülyedt. Ma délutáni telefonértesítésünk erről a következő: Rotterdam. A Lusitanlát, mely május elsején indult el New-Yorkból Angliába, az angol partok közelében érte a német torpedó. A hajón 1978 utas volt, — köztük Wanderbilt Alfréd amerikai mii- 1915. évi (másodi) A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK Nagykanizsai FIÓKJA mint a magy. kir. pénzügyminisztérium által mejjelölt h i v a t a l o s aláírási hely a legközelebb kibocsátásra kerülő u j h a d i - kölcsön. ö n címleteinek Jelzésére, bejelentéseket már most elfogad. A szükségeltető felvilágosításokkal készséggel szolgál a bankfiók vezetősége. üzleti órák d. e. l/2 9-1-ig. - Telefonszám 20. 2. oida ZALAI HIRLAP 1915 május 8 llárdos 1$, — kiknek legnagyobb része megmenekült, mert az angolok egész hajórajt küldtek a Lusltania segítségére. A hir késő este terjedt cl Londonban, ahol óriási konsterjiáctót keltett (A Cunardnak ez a sokat emlegetett hajóóriása testvérhalójával, a Mauretánlávai együtt mint segédcirkáló volt felszerelve és beosztva az angol hajóhadhoz és igy mint hadihajóval bánt el vele a német tengeralattjáró. A Lusitinia hossza 231, szélessége 26.8 méter, tonuatartalma 31.550, turbógépe 68000 lóerejű ; középsebessége óránként 25 tengeri mérföld volt, 12 darab 15 centiméteres ágyúval volt felszerelve) Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) A szövelséges osztrákmagyar és német haderők folytonos üldözési harcok között előcsapataikkJ átlépték a PilsnoÍ asloi Wysloka szakaszt. Jaslotól délre a >ukl-Rimanovi terepen erős csapataink zárják el a kárpáti utakat, melyeken az oroszok rendetlenül vonulnak vissza észak és északkelet felé. Ezeket az ellenséges oszlopokat nyomon követi a Beszkideken át előrenyomuló hadseregünk, amelynek kötelékében német erők is harcolnak. A hadifoglyok száma és a hadizsákmány mennyisége folyton növekedőben van. Különösen a tizedik hadtestünk tegnap egymaga öt nehéz és tizenhat könnyű ágyút zsákmányolt. A kárpáti arcvonal keleti szakaszán levö szakaszain csapataink eközben az oroszoknak kétségbeesett támadásait az ellenség legsúlyosabb veszteségei mellett visszaveverik. Igy tegnap az Osiry-magaslat elleni ujabb áttörést a leghatásosabb tüzérségi tűzzel visszavertük. Ezerháromszáz embert elfogtunk és több ellenséges osztagot oldaltűzzel megsemmisítettünk. A délgaliciai arcvonalon is meghlusul az ellenség minden kísérlete, hogy egyes támaszpontokat elfoglaljon. A déli harctéren nincsenek események. Az- ágyuharcban mozsaraink Belgrád mellett teli találatok-\' kai francia tengeri agyukat megsemmisítettek. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Ypernnél az angoloknak összes arra Irányuló kísérleteit, hogy április 12-e.óla harc gyújtópontját képező hatvanas számú magaslatot Liliebekétől délkeletre tőlünk elragadja, meghiúsítottuk. Olt Ypern Irányában ismét tért nyertünk, Az ellenség ezen harcokben hét gépfegyvert, egy aknavetőt és nagyszámú fegyvert es lőszert veszített. Támadásaink folytatása közben ma reggel az angolok ismét nagy veszteségeket szenvedtek. A Maas és Mosel közötti magaslatokon és az Ailly erdőtől délkeletre és délre elfoglalt terűletet tartjuk és megerősítjük, pllreynél állásunknak egy keskeny árokrésze még a franciák birtokában van, egyébként ott minden támadást visszautasítottak. Stcinabrücktől északra a Fecht-völgyében az ellenség támadási kísérleteit tüzelésünk csirájában elfojtotta. Keleti hadszíntér. Syadowtól délre és Ros- Slenietól keletre folyó harcok oroszok kifejezett vereségével végződött és az ellenség erős veszteségeket szenvedett, 1500 foglyot veszített és teljes visszavonulásban van. Kalvarjától délnyugatra, Augusztovtól délre és Prasznlfól nyugatra orosz részlettámadásokat véresen visszavertük. Ezen ha<cjokban oroszok összesen 520 foglyot veszítettek. Délkeleti hadszíntér. Az Alsó-dunajec jobb partján vívott harcok tegnap szintén a szövetséges csapatok teljes sikerével végződtek. Az ellenség ott a leggyorsabb visszavonulásban van, kelet felé csak a Visztulán áll még egy kis oBztag. Tovább délre Visztula jobb partján Wiszlok Irányában és Jaslelkán-ut előrenyomultunk. Mackensen vezérezredes hadsertgesoportja és jobb szárnyának részel löbb Ízben összeütköztek már a kárpáti frontnak Lupkovl szorostól nyugatra eső részen azon orosz oszlopokkal, amelyek sarkukban levő szövetségeseink elöl sürgős visszavonulásban rannik. Hadizsákmány minden előretett lépéstel növekszik. A miniszterelnökség sajtóosztálya. mint a m. kir. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á í r á s i h e l y a kibocsájtandó 1915-iki hadikölcsönre Jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az Intézet. v w v W v V V I Csokolózó ellenségek. ahol csak orosz munkások voltak. Épp velük sehogy másképp beszélni neirr tudtam, mini jelek után. — Egyikük ám közvetlen mellettem dolgozott — lapátolók voltunk mindketten. — vállalkozott arra, hogy valahogy megtanít angolul. A vállalkozásnak Kettős sikere lett. Először az, hogy én nagyon hamar belejöttein az angolba, mert tizenkét órai munkaidő mellett az volt az egyetlen szórakozásom, hogy én figyeltem alra, amit lapátoló társun részint kezével, részint könnyű körűlirás utján nekem angolul megmagyarázni Igyekezett, A másik siker pedig az lett, hogy ez a tanulás olyan meleg és őszinte barátságot fejlesztett közöttünk, hogy valósággal elválaszthatatlanok lettünk. Együtt mentünk haza, együtt laktunk, sőt par esztendővel később egy és ugyanabból a családból is házasodtunk. Egy kikerült békéscsabai iparoscsaládnak két lányát vettük feleségül. — Ez az orosz tehát, akivel ölelkeztem, senki más, mint a sógorom. Én hazakerültem feleségemmel Somogyba, ahonnan levelezésben állottunk a még két évig Amerikában maradt, majd akkor Oroszországba - Jekaterinoszlavba, egy acélgyárba munkásként — visszakerült sógorommal. A háború kitörésekor egymás ellenségei lettünk. Én, mint régi katona — most hegyven esztendős néplölkelő — ő pedig mint alig három hónapja sorozott orosz újonc. — Mit mondott a sógora beszélgetésük alatt? — A feleségemről kérdezősködött s a maga családjáról mondott el egyet-mást és nagyon kért, hogy próbáljam meg magunkhoz kérni őt a fogolytelepről. Én megpróbálom, hátha az urak odafönt megengedik, hogy a sógorom nálam töllse a hadifogságot. Saját tudó- Az Ihdreslierénvl honvéd és sógora »itdnktói. _ BI o r f l n regnita. — A kaposvári 19. honvédgyalogezred egyik hadnagya a Kárpátokból küldött levelében egy olyan történetet Ir le, melyet még ez a, minden regényírói fantáziát megszégyenítő világháború sem produkált. Arról szól a levél, hogy mint találkozott egy 19-es hónvéd, a Nagykanizsa melletti Ihárosberényből való földesgazda a sógorával, akit a fogságunkba ese t orosz katonák között látott meg hosszú évek után először. A páratlanul érdekes esetiől ezeket Írja a hadnagy levele: Több beteg 19-es honvédbajtársammal a miskolci állomáson vesztegeltünk, amikor egy hosszú vonat robogott, be orosz fogolytranszporttal. Piszkosak, lerongyoltak és éhesek voltak, mint a legtöbb orosz, aki most fogságunkba került. A pályaudvaron érdekes jelenet játszódott le, amely a maga egyszerűségében jellemzése annak, hogy a világháború hogyan hoz össze évekkel ezelőtt egymástól elszakadt jóbarátokat, sőt közeli rokonokat, mint két állam egymással szemben álló, egymás vérét ontani kész ellenséget. Az egyik 19-es beteg honvédnek, — névszerint Bucka Pál ihárosberényl lakosnak, ki velem együtt nézegette az ebédelő oroszokat, — hirtelen a nyakába ugrott egyik muszka és két oldalról össze-vissza csókolta a szakállas magyart. Bucka Pál — amint pár perc múlva maga Is elbeszélte —• az első pillanatban szólani se tudott a meglepetéstől és csak akkor eszmélt föl, amikor az orosz egyenruhás fogoly megkérdezte tőle: — Pajtás, hát nem Ismersz? És Bucka Pál ráismert mindnyájunk legnagyobb csodálkozására s maga is átölelte az orosz katonát s a rég nem mosott arcára baráti csókot ryomott. A beszélgetés pngolul folyt köztük, alig néhány percig, mert fütyölt a vonat, az orosznak föl kellett szállani, hogy tovább Induljon transzportjával a legközelebbi fogolytáborba. Amikor a vonat kirobogott, nagy érdeklődéssel fogtuk körül Bucka Pált, aki a következőkben adta magyarázatát a nem mindennapi Jelenetnek: — Esztendőkkel ezelőtt Somogyból Amerikába vándoroltam és pár hónapi kóborlás után egy pittsburgi szénbányában kaptam alkalmazást. Bizony nagyon vegyes társaság dolgozott velem együtt; akadtak horvátok; fölvidéki tótok, túlnyomó számban olaszok és oroszok. A mikor közéjük kerültem, csak alig értettem valamit angolul és szerencsétlenségemre éppen egy olyan tárnába osztottak be, A Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság mint a m. klr. pénzügyminisztérium által kijelölt hivatalos aláírási hely = az újonnan kibocsájtandó = 6%-os valamint az 5\'/2%-O: J í r a ü é k k ö l c s í n r e Jegyzéseket az eredeti feltételek mellett már a mai nap- = tói kezdve elfogad. = 1915. május 7. ZALAI HÍRLAP 8. oldal. HÍREK. Hock János — a kanizsai bősök síremlékéért. Szóltunk roár annak a nagyszabású akciónak tervéről, amit a nagykanizsai Központi Jóléti iroda a háborúban elesett nagykanizsai hösök monumentális síremlékének létesitísfc érdekében rövid időn belül óriási apparátussal kezdeni szándékozik. Közöltük azt Is, hogy az iroda agilis vezetője, Dobrovics Milán, Apponyi Albert grófhoz levelet intézett, arra kérve a világhírű magyar mágnást, hogy a szent cél érdekében legyen segítségére a kanizsaiaknak. Apponyl Albert gróf lapunkban is közölt levele szerint készségesen vállalkozott egy nagykanizsai háborús előadás tartására. — Most Hockr János orsz. képviselőtől, a kőbányai aranyszájú plébánostól is megérkezett a válasz Dobrovics Milán levelére, mely Hock Jánostól is ugyanazt kérte, amit Apponyi gróftól. Hock János is szives készségét közli Dobrovics Milánnal, csupán azt köti ki, hogy vasár- vagy ünnepoapon nem jön, mert akkor minden Idejét otthoni dolgai igénylik. Szóval, a nagykanizsai Deáktéren emelendő hősök síremlékének akciójához eddig már két olyan közreműködőnk van, mint Apponyi Albert gróf és Hock János. Kinevezések a postánál. A kereskedelmi miniszter május l-jei hatállyal tömegesen léptette elő a minap a postásokat. Ez előléptetések közül az alábbiak érintik Zalamegyét: Jíársat Oyörgy nagykanizsai poslafőtisztet felügyelővé, Palotai Ferenc keszthelyi tisztet főtisztté, Halász Vilmos tapolcai és Pintér Nándor nagykanizsai segédtiszteket tisztekké, Császár Oábor zalaegerszegi és Hoffmann András nagykanizsai segédtiszteket ellenőrökké, Hosszú-Pintér János zalaegerszegi és Süle Antal nagykanizsai 11. oszt. altiszteket I. oszt altisztekké, Rafai Istvánt Keszthelyen és Szij Pált Nagykanizsán pedig II. oszt. altisztekké nevezte ki a miniszter. öyászróvat. Mérhetetlen csapás érte Lajpczlg Antal nagykanizsai klr. járásbírót, aki már évek óta nem vethette le a gyászruhát. Tegnap délután 6 órakor szépséges felesége, síül. Antalik Mária néhány órai szenvedés után merevgörcs következtében hirtelen meghalt. A mélye.i sújtott uri család gyászában az egész város népe a legigazibb részvéttel osztozik, mert a megboldogult urnő a Jótékonyság terén kifejtett áldásos tevékenységével a város közönségének minden rétegéhen a legőszintébb becsQlésie és szeretetre telt szeit. Haláláról a mélyen megrendített család az alábbi gyászjelentést adta k h • Lajpczig Antal kir. járásbiró, ugy a maga. mint gyermeki Lolly, Alice, Edith, Annus, Ilus továbbá a szülők és testvérek és a kiterjedt nagy rokonság nevében a pótolhatatlan veszteség fölött érzett mélységes fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy hőn szeretett áldott jólelkű felesége, az Ideális jó édes anya, gyermek és testvér Lajpczig Antalné szül. Antalik Mariska f. évi május hó 7-én délután 7 árakor életének 4l-ik, boldog házasságának 22-ik évébgi rövid szenvedés ulán hirtelen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait folyó évi máius hó 9-én, vasárnap délután 5 órakor fogjuk a Királyi Pál-utca 3. számú gyászházban az ág. ev. hitvallás szertartásai szerint megáldatni és a helybeli róm. kath. temetőbe örök nyugvó helyére kisérni. Nagykanizsa, 1915. május 7» Emléke örökké élni fog szerettei körében. Hősi halál. Molnár Béla budapesti vasgyári Irodalőnök, cs. klr. tartalékos tüzérfőhadnagy a legutóbbi galiciai harcokban hősi halált halt. Kiterjedt előkelő rokonság gyászolja, közöttük Hargltay Bertalan, a Pesti magyar keresked. bank nagykanizsai fiókjának titkára, akt Molnár Béla halálában sógorát veszítette el. A Képtakarékpénztár- Részvénytársaság Nagykanizsán mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1915. h l 6%-OS b 57a7dtt állami járadékkölcsöne eredeti feltételek mellett. Tanévzárás a Nagykanizsai polgári Iskolában. Közöltük tegnap azt a rendeletet, melyet a kultuszminiszter a nagykanizsai főgimnázium Igazgatóságához intézett azzal a tartalommal, hogy amennyiben szeptember 1. óta a tanítás összesen két hónapnál több szünettel nem volt akadályozva, ugy a tanév május 22-én (pünkösd szombatján) befejezendő. A kanizsai főgimnáziumban a rendelet föltételei megvannak s igy a tanév ott mához két hétre véget ér. Ma Waligurszky /Intal, a nagykanizsai állami polgári iskola igazgatója azt közli velünk, hogy a mai nappal hozzá Is megérkezett a miniszteri rendelet a minthogy a polgári iskolában sem volt két hónapnál tovább akadályozva a- tanítás, a tanév május 22-én ott Is befejeződik. Az évzáró vizsgálatok pontos idejét még nem állapította meg az Igazgató. f l mai katonabangverseny. A jövő szombaton rendezendő második nagyszabású filharmónikus hangverseny megerőltető előkészületei között is tud magának a kitűnő 48-as katonazenekar és áldozatkész karmestere, Wirnltzer Oyörgy Időt szakítani ahhoz, hogy a harcoló hőseink cigarettáiért a Centrál-kávéházban rendezett sorozatos hangversenyekben hézag ne legyen. — Ma este is megtartja a zenekar rendes szombati hangversenyét annak dacára, hogy közvetlenti! előtte több órán át a filharmónlkus hangverseny programmjából tart próbát a zenekar. A ma esti kávéházi hangverseny művészi nivóju műsora a következő : 1. ülón: „Ovő/elml zászlók alatt." Egyveleg 2. Strauss: Velenczei éjjel. Nyitány. 3. Lehir: Éva keringő. 4. Verdi; Fantasia a .Rigoletto" operából. 5. Bacho: Magyar ábránd. 6. Eysler: Egyveleg a .Nőgyűlölő" c. operettből. 7. Glsser: Kl a szabadba. Egyveleg. 8. Huh: induló. ötszáz korona egy harctéri fényképért. A német trónörökös ötszáz knronával ajándékozta meg a Tolnai Világlapja fényképészét, aki a Kárpátokban egy csodaszép harctéri fényképfelvételt készített és azt rézkarcszerü kivitelben, berámázva megküldte neki. Tolnai Világlapja összes képei a május 7-én megjelent számtól kezdve minden héten rézkarcszerü kivitelben jelennek meg. Ezzel az újításával olvasóinak Igazán kincseket érő képeket fog adni. A berendezése olyan, hogy a legfrissebbeseményeket szinte máról holnapra rézkarcban közölheti. Minden kép szinte vágyakozik a berámázás után. Mint értesülünk, Tolnai Világlapjának ez az uj berendezése évenként 120.000 koronával több kiadást jelent. Ennek dacára a lap ára változatlan marad. * Főgimnáziumi, főreáliskola!, felsőbb leányiskolái magántanutókat előkészít Rácz Lajos oki. középlsk. és áll. polg. isk. tanár. Clm: Csengery-ut 1. 11. em. MEO NYÍLOTT t --- éSZÍVÓS Antal műórás és látszerész uj Dzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasuti-utca, Városház mellett, Melccr ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-Javitást nagy gonddal végez. Szenzáció* OnUMONT-műsor kerül bemutatóra szombaton és vasárnap este a Szarvas szállóbeli Berlin nagymozgó színházban, ftnetta a túriul színház ünnepelt művésznője és Giovannl ugyané színháznak nagytehetségű hősszerelmese „ f l szegény kis, árvák* cimü megnató három felvonásos drámát oly mesés összhangban játszották meg, hogy annak értékét fölbecsülni csaknem lehctetle.i. Ezen film a szezon elsőrendű mozidrámál között foglnl helyet gyönyörű tartalmánál fogva Is, de a két világhírű mfivész rendkívüli alakításai glóriaszerű fényi vonnak köréje. Stinre kerül még! fi máilk asszony cimmel egy 1 felvonásos dráma, melynek főszerepeit szintén a jóHsmert Gaumont-mflvéuck alakítják. E műsor záradékául fl patent zár cimü három felvonásos vigjáték kerül még bemutatóra, mely szintén elsőrendű film-alkotás. A szerkesztésért felelős: dr. Hajdú Gyufát. Szerkesztő: G ü r t l . r l á t v á n . ^.-^•MWMWM^a^MrK- rjn j n i i" r AfoltaÉ a HaMIpek! Mljook yis^lj-ltálrakstt ÉRTESÍTÉS! — ÍTisztelettel értesítjük a nagyér- \' demü közönséget, hogy a nagy- \' kanizsai piacon évtizedek óta fenálló déllgyümölcskereskedésünket áruhiány miatt ? . a mai nappal — Ideiglenesen — > beszüntetjük. Amidőn erről tisztelt vevőinket értesítjük, — köszönetet mondunk az eddigi szíves pártfogásért és eleve Is kérjük, a mostani helyzet megváltozása után újra megnyíló üzletünket a régi támogatásbaTne ljreés szteisszítteenleit.t el Hdl Blűslo Antal örökösei TosonI Lajos üAzletve zeKtő özpont Józéapnül-eftéébleen ülezvlőe thveollyti ség azonnal kiadó. • i i IsiDrvflJ-Jiőüó O M | I N n o g v m o z g d^l Piaci-tér. « Ü L I l L H l l i Q P o g l f l e H I , f l iL Szombat, vasárnap, május 8. és 9-én A szsgény kis árvák I megható dráma 3 felvonásban. A másik asszon/, dráma t felvonásban. A patent zár vigjáték 3 felvonásban. E l ő a d á s o k h é t k ö z n a p 6 ét 9. v a a á r - ét Ünnepn a p 3, 5, 7 ét 9 ó r a k o r . — K e n d e t h e l y á r a k . n polgárőri atolgilat. Ma szombaton és. holnap vasárnap este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekdótteljesiteni: Szombat: Büki Béla, Epplnger Lajos, öreg Oerócs István, Kengyel Ferenc, ifjú Oerőcs lstván, Németh Gyula, Sándor István, Bezák Antal, Páll János. Tóth István, Mandlbaum Oszkár, Szele Károly, Bruncsics József, Martincsevlcs Imre, Muzikár Vince, Osskó József, Billik Ferenc, Stagl Ede, Hazai János. Vasárnap: Pálti Sándor, Paár Oszkár, Zikoovi Lajos, Oerócs Boldizsár, Oerócs Oyörgy, ( Rechnitzer Mór, Szecső Károly. Rosenfeld Miksa, Spitzer Samu, Lővenfeld Árpád, Weiss Bódog, Kohn Samu, Véber Ferenc, Horváth sánta József, Vleiind János, Koller Nándor, Horváth György, Mandlbaum Ferenc, Baján j József, Stocker Ferenc. • U R A N I A S S í í S A magyar kinematografia szenzációja. Péntek, szombat, május 7. és 8-án A TOLONC W- Film-népszlnmfl a magyar népéletből | ] Bajor falvak, természeti kép. — Az u j ; házi tanító, nagyon humoros. Előadások hétk&raap 4 éa 0 önkor, vasárés innepnapokOB 5, 5, 7 és 9 órakor. Mérsékelten felemelt helyárak. - Buffett. festő vállalata H0$9k0BlZS0,ll0$90r-U.Z3 boni J kOlíOUU faerezés márvdiv altomtól festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szinérzékOnk magasan fejlett Ízlésűnk és technikánk a legkényesebb igényeket Is kielégíti Árajánlattal, sxlnes vázlatrajzzal fOlszólltásra díjtalanul szolgálunk 111 II* ct* \' GUTENBERG NYOMDA % N A G Y K A N I Z S A % C s e n g e r y - u t 7 . sor««nycim: Gutenbergnyomda • Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállit. ^ ^ ^ Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala Hirdetéseket jutányosán felvesz ^pq I I I . évfolyam. Nu»ykMMUsa, 1915. május 10. hétfő 105. szám társadalmi és közgazdasági napilap. •lOftiaitol H«ljrb*n hAxtooi hofd»a I bóf« I K. I 0 M u i * 4 fillér Vidékre, pottán . . 1 hóra I-M K. Ny I Itt ér ét htrd«té»ek megállapított árak »*«rlnt. Lí pv«*«r: Dr. HAJDU GYULA. Klad&bIvaUli OaUnbcrf-njromda CMfl(*ry-«t 7. txáoi. Tclvton: Szerkm/«Wg 41. KUdóblvaUl 41. Babérkoszorus fegyvereink, diadalmasan előre száguldó hős katonáink munkáját, Európaszerte csodált sikereit a magyarnemzet áldozatkészségének kell betetőznie. Az állam, melyre a hadviselés gondja nehc2ül, a nemzethez fordul a második magyar hadikölcsön jegyzése végett. Mert ezt a pompásan verekedő, minden veszedelemmel dacoló hadsereget ellátni — legnehezebb önzésükön tul — boldogság és gyönyörűség. Ez a hadsereg, ezek a katonák olyan dus kamatokat szereznek, amilyent a legszerencsésebben elhelyezett tőkék sem kivánhatnak. A front mögött élő társadalom örvendező lélekkel, jókedvű adakozással siet a harci front megerősítésére. Mindenkinek meg kell tenni kötelességet és a nyugalom tökéletes biztosságával mondhatjuk: meg Is fogja tenni mindenki a maga kötelességét. Tőkések ,főpapok, főurak, bankárok, nagybirtokosok, az érlelmtségl osztály tehetősebbjei, nagykereskedők, gazgák, kisemberek. Az egyik impozáns milliójával, a másik szerény, de minél nehezebben nélkülözött, annál ragyogóbb filléreivel. A második magyar hadikölcsönnek a negyvenkettes mozsarak mindent megsemmisítő erejével kell hatnia ellenségeinkre és egy uj Szózat fölemelő hatalmával a küzdelemben álló, dicsőségesen vérző magyar nemzetre. * A pénzagyminiszter az első hadikölcsön címleteinek megfelelő, hat százalékkal kamatozó járadékkötcsön-kölvényeket bocsát nyilvános aláírásra. A kibocsátás összegét a nyilvános atfirás eredménye alapján állapítják meg. Az aláírás május 12 tf<5/ május 26-lg tart. A hat százalékot kölcsönkötvény aláírási ára minden száz korona névértékként 97 korona 50 tilt., amennyiben az egész összeg befizettetik, ha pedig részletekben történik a fizetés 98 korona. Az öt és léi százalékos kölcsönkötvény aláírási ára az első esetben 90 korona 80 fillér, a második ecetben 91 korona 20 fiitér. A hat százalékos kö\'csönnél a legkisebb jegyezhető összeg 50, az öt és fél százalékosnál 100 korona. A kötvények minden évben kétszer kamatoznak. Ha az aláirt összeg száz koronát meg nem halad, aláírás alkalmával az egész aláirt összeg befizetendő. Nagyobb aláírásoknál a részletekben történő fizetés kedvezménye vehető Igénybe. A kibocsátandó kötvényekre az osztrák-magyar bank és hadikölcsönpénztár a nívérték 75 százalékáig kölcsönt nyújt. Ez a kedvezmény 1916 június 8-lg marad érvényben. A második hadikölcsön fölléfelei oly előnyösek, amellett annyira közérdekpek, hogy a kölcsönjcgyzés a hazafiság mellett okos Ozlelt befektetés Is. Az ország gazdasági erejének fényesen kell megnyilvánulnia a kölcsön jegyzésében. világháboru. Hatvan Kilométernyi térnyerés. Sajtóhadiszállás. A nyugatgaliciai mérhetetlen jelentőségű kudarc óta még mindig nem ért véget az orosz visszavonulás, mely mindinkább a fejvesztett menekülés jellegét kezdi magára ölteni. Az áttört orosz front déli részén előnyomuló seregeink tegnap már hatvan kilométernyire jutottak előre Nyugatgallclában. — A gorlic?—jaslo—krosnói vonalon történik ez a csodás előnyomulás, ahol már a MezŐlaborccal és Rzeszowval egy vonalba eső Rymanovlg Jutottak előre csapataink. (Rymanov Duklától keletre 20 kilométernyire fekszik.) Tarnow elfoglalása után az áttört orosz front északi részén is ujabb jelentékeny sikereket értőnk el. Itt a Du/iajectől 10 kilométernyire fekvő Dabrövot foglalták el legnép csapataink, s ezzel északon is nagyobb erővel és gyorsabb tempóban megkezdődött a nyugatgaliciai orosz front nátrakergetése. A fejvesztetten menekülő oroszok némely helyen a legkétségbeesettebb módon igyekeznek gátat veni csapataink feltarlóztathatlan előnyomulásának. Duklától keletre hosszú rudakra tűzött bajonettekkel akarták az oroszok csapatainkat megállítani, de csapataink szuronyroham helyett ekkor golyózáport 2uditottak a póznás oroszokra. Az üldözCsben kitűnően érvényesül a vités huszárság, mely a folytonos lövésZárokhatcban oly hosszú tétlenségre volt kárhoztatva. Nincs japán-kinai háború. Az orosz flotta Csataldzsa ellen. Konstantinápoly. A feketetengeri orosl flotta tegnap megjelent a Bosporustól nyugatra eső török partvidéken és a Konstantinápolyt a kontinens felől védő Csataldzsa-vonal tengerparti erősségeit ágyúzta. A parti ütegek azonban csakhamar lőtávolságon túlra kényszeritetlék az orosz hajókat, melyek minden eredmény nélkül vonultak el északkelet felé. A nyugati német helyzet. A legutóbbi sikerek hatása. Berlin. A nagy főhadiszállásról jelentik, hogy azok a sikerek, amiket a német seregek legutóbb Ipemnél arattak, mind jobban kezdik éreztetni hatásukat. Hosszú vonalon óriási félkörben zárják a német hadállások a franciák frontját s az uj helyzetben a német tüzérség is olyan pozíciókat foglalt el, melyekről minden eddiginél hatásosabban tüzelhet az ellenségre. Dühöngenek az angolok a Lusitania miatt Rotterdam. Liverpoolban a Cunardline óriáshajójának, a Lusltaniának elsülyesztése miatt felbőszült tömeg nekirontott a legnagyobbrészt lezárt német üzleteknek és azokban pusztítani és rabolni kezdett. A rendőrség igyekezett megakadályozni a tömeg vandalizmusát, de a felbőszült angolog nekirontottak a rendőröknek is, kikkel véres összeütközésük volt. A rendőrség nagy sereg rombolót letartóztatott. Kinn az Összes föltételeket elfojüdtn. Rotterdam. A Reuter ügynökség jelenti Londonból : A londoni japán nagykövet tegnap késő este tavlratot kapott kormányától Tókólból, mely szerint Kína a vasárnap délután 6 órakor lejárt utolsó japán ultimátum összes föltételeit elfogadta. E híradás után tehát a Japán és Kína közötti háború kér-, dése végleg megszűntnek tekinthető. A cár és a Przemysli tisztek. Bukarest. Szentpétervári híradás szerint II. Miklós cár a Przemysl védőseregével hadifogságba jutott összes osztrálc-magyar tiszteknek hősiességük clismeréseűí megengedte, hogy kardjaikat viselhessék. Az országgyűlés. Javulni fog a közélelmezés- A Ház mai ülésen Szősz Károly elnökölt. • Konstatálja, hogy a legújabban katonai szolgálatra bevonult képviselőkkel a Ház a hadiszolgálatot teljesítők száma 87-re emelkedett. A Ház ezután harmadszori olvasásban, elfogadta a legutóbbi ülésen letárgyalt hárora adóügyi törvényjavaslatot Illés József referens a háború., által szükségessé tett kivételei intézkedésekről szóló utólagos törvényjavaslat Indoklását terjesztette elő. Giesswein Sándor szólt hozzá elsőnek a javaslathoz, elfogadván azt, de a legszélesebb közérdekek szolgálatának porosz példa szerint való továbbfejlesztését kívánja. Különösön a közélelmezés IA második hadikölcsön ZALAI HIRLAP Előre Nyugatgaliciában 2. -.j.öjl!. ZALAI HikLAP P16. május 10 terén van sok iavitmi v.iló. Itt erélye^ kormányintézkedéseket követel. Tisza István gróf miniszterelnök vázolja azokat rz ujabb reformterveket, amiket a kormány a közélelmezés jobbá és olcsóbbá tétele érdekében megvalósítani szándékozik. A Ház a javaslatot elfogadta. Az ülés folyik. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) A magaslati állásaiból kivert ellenség üldözése közben hadoszlopaink átlépték a Kárpátok határgerincét. Magyarországon nincs többé, ellenség. Galíciai területen folyik a harc. A szövntséges hadseregek győzelmes harcok közepette átlépték azt a vonalat, amely hoz/ávelőlig az uzsoki szoros Komanca Krosno-Debtca és Szenein közölt huzödik. A Kárpitoknak az uzsoki szóróból keletre esrt szakasrán és a délkeletgaliciai arcvnalon szintén heves harcok fejlődtek. Csapataink több orosz hadállást elfoglallak. Nagy ellenséges erők támadtak csapataink ellen Ottyniától északkeletre eső magaslatokon itt harc folyik. A zalessykir jól megerősített hidlőt, amelyet ellenség elkeseredett küzdelmekben heteken át igyekezett megtartani, csapataink tegnap rohammal bevették. Az oroszokat a Dnjeszteren tul üldözik és 3500 emberi foglyul ejtettek. Hóftr altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyíóhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Az Ypern ellen intézett támadásaink folytatása közben az ellenséget a Fortuin wieltjei és Oheluvclt-yperni utak között kkvő jól megerősített állásaikból kivetettük, Frenzenberg Yper.i vidéke telelt uralkodó fotos magaslati vonalnak birtokába jutottunk. Eddig 800 angolt, köztük 16 tisztet elfogtunk. Az ellenségnek Lievintól a Lorettomagrtslattól északkeletre ellenünk intézett támadásai súlyos veszteségek közölt meghiúsultak. Labassenál és Vitrynél (Arrastól keletre) egy-egy flkuséges repülőgépet trsaxiHfara kénys^eritettünk. I\'erthestől nyugatra ködbombik íHaIm.v4ü.lvaJ tocgkisérelt francia részletes táipadást kézigránátokkal visszautasítottuk. Az Árgoneokban a Maas és Moset közt valamint a Vogézekben a mai nap különös esemény nélkül telt el. Keleti hadszintér, Libauban nagy hadiszerraktárakat foglaltunk le. Az ellenség Mltaunál Öjszes fegyvernemekből nagy erőket vont össze, amelyek elől e város ellen előretolt osztagaink lassan kitértek. Kownótól északkeletre egy orosz zászlóalj megsemmisítése után a Vilna és Szawle közti vasutat alaposan elpusztítottuk. A Njemen mentén K^educkinál négy OTQSC zászlóaljnak szétugia&ztott maradványait szedtük öesze, amelyek valószínűleg május hó fl-^n és 7-én Rosslenle mellett mérvért csapatokhoz Urtoznak. A Pilica melletti állástink ettett Intézett ujabb orosz támadásokat visszautasítottuk. Az ellenség súlyos veszteségekel szenvedett. Délkeleti hadsiintér. A megvert ellenség üldözése közben Mackensen tábornok Bezko (Rimanowtól keletre) és Frysztok mellett küzdelem után átlépte a Vislok folyót. A Tar-\' nowtól keletre és északra harcoló szövetséges csapatok nyomása elöl az ellenség Mleiec irányában é& a Vfeztuldn át vonul vissza. Az oroszok megingott kárpáti arcvonalán más német csapatok kiverték az ellenséget a Mezőláborctól Sanokra vezető vasútvonal melletti állásaiból. A zsákmány ágyukban és foglyokban folyton növekszik. A miniszterelnökség sajtóosztálya. A honvédek A világháborúban. — Egy sebesült naplója, r- Azok után a töredékekben megjelent hézagos közlések után. amik a helyi sajtóban a nagykanizsai 20. honvédgyalogezrednek a világháborúban való dicsőséges szerepéről szóltak, az alábbiakban hosszabb cikksorozat közlését kezdjük meg, mely a mozgósítástól kezdve Przemysl októberi felmentéséi? hű részletességgel tárgyalja a hős kanizsai honvédek történetét. A sebesült 20-as honvéd, aki ez izgatóan érdekes naplót irta, Friedtünder Henrik, Frledlánder Mózes nagykanizsai délivasuti ellenűrnek fia, aki október 18-án Galíciában kapott súlyos sebével hosszabb Időre szabadságoltak. Háborús naptója olyan megfigyelőképességről ad bizonyságot, mely még akkor is kiválóan kvalifikálná ^ Utjegvaéteket a nyilvános költésre. ha azoW xi&m éppen a kanizsai éV lalamegyei hős honvédekről szólnának. De Igy tízszeres értéktí « lap olvasóira nézve Fijedlander Henrik háborús naplója, mely Irigylésre méltó örök emléke tesa Írójának. A mozgósítás és utazás. Tényleges katonai szolgálatomban ért a háboru kitörése. Ennek a szolgáltnak legnagyobb részét irodábin töltöttem, de vágyam volt, hogy mielőbb a harcba induló csapatok között lehessek. Augusztus 5-én mar nem is voltam irodában, hanem a gyorsan készülő tábori századok egyikében. Századunkat az Arany János-utcai iskolában helyezték el, hol lázasan vártuk az Indulás napját. Végre nem egészen két hét mulva, augusztus 17-én az j* elérkezett. Éjfélután félkettőkor volt az ébresztő, amire azonban közülünk vajmi keveseknek volt szüksége, mert a rövid éjszaka legnagyobb részét vicrasztva töltöttük fülledt levegőjű szállásunkon. Alig félóra mulva már a* Erzsébettér közepén állt az egész utrakész második zászlóa j. Erössy Oszkár alezredes lelkesitő beszédet intézett hozzánk, amit a lelkesités nélkül is harci vágytőt égő legénységen, kívül csak néhány hajnali civil járókelő hal\'gatott végig tisztes távolságról. Az alezredes beszéde alatt, mintha csak egy furcsa ómen lett volna, a város összes villanylámpái elaludtak. Ennek okát már c*ak a vasúton tudtuk meg: állítólag ellenséges repülőgépet láttak Kanizsa felett, azért sötétítették el a várost. Koiom sötétségben, de azért vigan, virágosán és teljes zászlódiszben vonultunk az állomásra. Ott már nagy tömeg várt bennünket, melynek sűrűjében alig tudtam megtalálni szülőimet* Jó anyám forró kávéval traktált meg a vonatba szátlás eiőtt s egy hatalmas csomaggal gyarapihjhff a 40 kilogrammos hadi felszeretést. A nehéz, de mégse szomorú búcsúzás uUto pontb;ui hajnali fél 5-kor indultunk Oelse felé. Leírhatatlan ovációk köpött gördült kl Mbbogózott Vonatunk *z állomás-, ból 4 nehéz írtvvef nézegettem a marhakocsi ajtajából a Ifeld nap Sugaraitól megaranyozott szép Kanizsának a hajnalt ködbe vesző körvonatait" Síándparancsnol^unk\' Csörög százados már napikkal előbb elutazott, hogy siállásf biztosítson részünkre, szakaszparancsnokok Iskötatársam, Krátky György hadnagy volt. Virágos jókedv uralkodott az egész vonaton, s a nagy többség pompás hangulata magával ragadta az egy-kéJ szomofkodót is. Nem volt se vége, se hossza a uótázásnak egész uton, ahol a legelső följegyezni való Zalaszentlvánpn akadt. Cigánybanda várta vonatunkat Szentivánon, ahol a zalai menyecskék olyan tömeg mindenféle kitűnő enni és Innivalóval elárasztottak, hogy szinte lakodalomban képzelhettük magunkat. Emlékezetes epizódja félórás szent- Iváni vetzteglésdnknek az a jelenet, melynek otl tanúja Voltam. Egyik 20-as honvédet, — szetitiváni fiu, — a szülei várták az állomáson. Az anya gyermekétől még a vonat indulásakor sem akart megválni, s ugy kellett néhányunknak erőszakkal elválasztanunk őket. Szegény fiu katona létére még hossru nton zokogott e nehéz búcsúzás után. Szombathelyt átaludtam, de csak a marhakocsi primitív padján ülve, mert oly tzotauui voltunk a kocsiban, hogy több hely senkinek sem jutott. Sopronban az a nwglc letés ért, hoLj neut folytattuk utunkat Bécs feli}, ahogy mindnyájan gondoltuk, hanem Budapest féle kanyarodtunk. A hadimenetrend nem isijier külömbséget DV, MÁV é$ a többi vasúttársaságok között. Nagysokára Győrbe, inajd Budapestre, a kőbányai pályaudvarra érkeztünk. Itt volt a várva-várt ebéd. Kiszállunk és szép rendben szakaszonként a vonat legutolsó kocsijához megyünk, ahol a mozgókonyhán útközben készült az Ízletes ebéd. — Ennek elfogyasztása után, alig félóra mulva már tovább robogott vonatunk északkelet felé Budapest — félóra ! Ilyen marsrutával még sohse utaztam szép fővárosunkon keresztül. Késő délután volt már, amikor Hatvanba érkeztünk, majd este, amikor Miskolcra, késő éjjel Kassára és gyönyörű augusztusi hajnal világításában Eperjesre. Azlán innét is tovább indultunk és forrón tűzött le a nap a gyönyörű kárpáti völgyek közé, amikor az utolsó magyar állomásra, Orlóra érkeztünk. Utunk egész Magyarországon keresztül mint egy diadalmenet volt. szegélyezve az üonepeltetésnek és minden földi jónak ezer ineg ezer jelével. Itt. a magyar határon már senki sem volt köztünk, akinek szive egy félórára össze ne szorult volna, s akinek eszébe ne ötlött volna a gondolat: vajion ki jön vissza is közülünk? (Folyt, köv^ HÍREK. Személyi változások a városházán. Csányi János városi tanác os a katonai ügyosztály előadója már hosszabb ideje gyengélkedik, s minthogy mostanában nem tér vissza hivatalában, a városi tanács ugy intézkedett, hogy a katonai ügyosztály vezetésével bizonytalan időre Orbán János városi levéltárost bizta meg. A levéltárosi teendőket ezalatt Erdélyt János iktató végzi, kinek helyérc a tanács Vajnovtts Lajos Ideiglenes városházi hivatalnokot rendelte. Elmarad a szlmfónlkus hangverseny. Nagyban folytak már az előkészületek a folyó hó 15-ére, e hét szombatjára tervezett hangversenyre, melyet a jeles 48 as katonazenekar tiz helybeli muzsikussal klegészitve akaji rendezni, — amikor tegnap az egész nagyszabású hang- Versenyterv egyszer és mindenkorra végérvényesen felborult. Énnek oka az, hogy a kitűnő katonazenekar nagy részét sürgősen a harctérre vezényelték, s azt néhány nap mulva az egész 48-as katonabandápjik Nagykanizsáról való áthelyezése fogja követni. A szombati hangverseny próbáit már tegnap abbahagyták és a hangversenyt rendező Központi Jóléti Iroda is minden további előkészületet be«züntetett. Egyébként a hangverseny elmaradása a Központi Jóléti Irodát érinti a legérzékenyebben, mert bizonyos, hogy ha mindez egy héttel később történik, legalább ezer koronával töbk pénze van a kitűnő intézménynek, mely ezt a hangversenyt is a háborúban küzdő hós 48 ások és 20-a^ honvédeknek cigarettával 1915. májusJO yaló ellátására akarta rendezni. Hír szerint Nagykanizsa városa WlrftHzer karmester jelet zenekara helyett kap egy másik katonazenekart mely bizonyára szintén készségesen elő loeiá segíteni a Központi Jóléti Irodát nemei fc nagynhivatott tetvesek keresztülvitelében. VlwflAk a n a g y k i n i M a l főgimnáziumban. Közöttük, hogy « kultuszminiszter országos rendelete folytán a nagykanizsai kath. főgimnázium pünkösd siombaton, f. hó 22-én zárja ezldei tanévét. Horyáth Oyörgy kegyesrendi igazgató, ennek megfelelő 5 ti a kővetkezőkben költi velünk a főgimnáziumi vizsgák terminusát: Az előadások f. hó 11-én végződnek, az osztályvlzsgálatok míjus |4^21*éig tarlatnak meg. 2?-éo reggel fél 9 órakor Te Deura él ulánna az egyes osztályokban kihirdetik az évvégl osztályozás eredményét. Az érettségi szóbeli vizsgálatok junlus 7., 8, 9. és 10. napjai tartatnak. Az évvégl iskolai Értesítő junius második feléhpn fog megjelenni. Eakílvő Tegnap délután fél 5 óríkor esküdött örök hűséget Szabó Antal nagykanizsai cscmciíekereskedő Hlrschl Jolánnak. Hirsclil Alajos nagykanizsai nyomdatulajdonos leányának. A díszes esküvőt menetet nagy közönség nézte végltfí fléptaka rékpénztár I M M hwmm mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1915. ÉJI 6 % - O S ÉS 5\'AVO-OJ állani iáradékkolcsoore eredeti feltételek mellett. Rézgálicot kapnak a kanizsai gazdák. A réznek hadi célokra való alkalmazása folytán beszünt a rázgállctermelés. Ámde rézgálic nélkül a szőlőkre igen szomorú sors várna, ami Magyarországon, a világ leghíresebb bortermő országában óriási közgazdasági kárnak lenne okozója. Tudja ezt a magyar kormány i j és Idejében intézkedett, ho^y agazdaközön- Ség a legszükségesebb rézgálicmennytséget ne legyen kénytelen nélkülözni. Tegnapelőtt érkezett meg Zalavármegyc főispánjának erre vonaikozó értesítése a nagykanizsai városházára, melynek kapujára kifüggesztették a hirdetményt, hogy azok a szőlőbirtokosok, kiknek rézgállcra van szükségük, három napon belül jelentkezzenek a rendőrkapítánysá - gon illetőleg a kiskanizsai városházán, ahol «Jáirást kell adniok arról, hogy az általuk Igényelt mennyiséget kilogrammonként 1 kor. 50 filléres áron át fogják venni. Alig kelt hire * hirdetménynek, tegnap délelőtt közel százan jelentkeztek nagykanizsai gazdák és kétszáznál többen a kiskanlzsaiak közül, hogy a rézgállcra való igényüket bejelentsék. Eljegyzés. Szabó Imre eljegyezte Miltényl Rózsi kisasszonyt. — (Minden külön értesités helyett.) Rendőri birek. Juhász István törökkanizsai fcublkos munkás, aki a sánci ut menti uj laktanya építéséhez jött Kanizsára, szombat este fizetését kikapva, a kaszárnya telkén levő barakkba tért nyugovóra. Vasárnap reggel arra ébredt, hogy 40 koronányl pénze eltűnt « nyakába akasztott tarisznyájából. A rendőrkapitányság próbálja megállapítani, hogy melyik társa lopta meg szegény kubikost. — Ugyancsak alvás közben lopták meg egyik helybeli szállodában Lévai Adolf cigányzenészt, _ ZALAI HiRLAP kinek vánkosi alól vette kl egy vakmerő tolvaj az erszényét, mely mintegy 15 korona pénzt tartalmazott. Ennek a reménytelen ügyaek is a rendőrkapitányság Igyekszik a végére járni. — Jegyzők és a katonai szolgálat. A belügyminiszter arról értesítette a községi és körjegyzők országos egyesületét, hogy a honvédelmi miniszter a jegyző és segédjegyzők közöl a kijelölt Összes B) alosztályu népfelkelőket felmenteit • a tényleges katonai szolgálat alól. A kiképzelt tartalékos tisztek és altisztek, valamint az A) alosztályu népfelkelők közül cssk azok nem mentetlek vagy a kinek oly jellegű hadi beosztása volt, hogy őket a katonai érdékek veszélyeztetése nélkül felmenteni nem lehetett. A háború Idején — mondja a miniszteri leirat — mindenek fölé helyezendő katonai érdekek kielégítése kétségtelenül súlyos helyzét elé állitja a jegyzőket és segédjegyzőket, mindazáltal bizalommal elvárom és remélem, hogy az országos jegyzői kar minden egyes tagja kiveszi a maga részét a munkából és mindenki ott veszi kl, a hol azt a haza üdve leginkább megkívánj* Öyilkos barc a betörő cigányokkal. Alsólendvárói Írják: Zalamegye déli részét, az alsólendval, novai és csáktornyai járások községei! állandó rettegésben tartotta az utóbbi hónápókbon egy csapat \'kóbor cigány. A cigányok Vasmegyéből, a muraszombati járásból szoktak átrándutnl Zalába és romboltak, loptak mindenütt, amerre az utjuk elvezetett. Legutóbb Kebelszentmártonban, majd pedig Felsólakosban fordult elő nagyobb betörés, amelynek tettesei minden |el szerint kóbor cigányok voltak. A rablóbanda «ürün álfárogatott a muraszombati járással határos Stájerba is rabolni, lopni. A múlt héten Is megjelentek a vasi clgáhyok Regedében s tyúkokat loptak, miközben rajta csípték Őket. A nép lármái csapott és üldözni kezdte a cigányokat, akik átmenekültek a muraszombati járásba, magyar területre. Ut összetalálkoztak két portyázó csendőrrel A csendőrök elől futásnak eredt k, majd midőn ezek gyanúsnak találván őke el akaiták őket fogni, több lövést tettek a csendőrök felé. A csendőrök is lőttek, ugy, hogy valóságos harc fejlődött kl. Végül az egyik cigány szivén találva holttan maradt ott. A többlek elmenekültek. A csendőrség megállapította, hogy a cigányt, Horváth Cslfsának hívják s muraszombati járásban Klsszombaton háza van, A többieket nyomozzák. ^ VÉR és V f l 8 cimü három felvpnásos háborús dráma kerül bemutalóra a Szarvasszálludabeli Berlin nagy inozgószinház szerda és csütörtöki műsora keretében. A dráma egy hercegi szolga leányának tragikus életét és szenvedéseit tárgyalja, és szerelmese, a fiatal herceg karjai közt, közel a harcmezőhőz, leheli ki szenvedő lelkét. Ai előadó művészek gyönyörű játéka, a filmgyár mesteri alkotása valóban elsőrangú müvet produkált. Hasonló film eddig még kevés volt látható. Ezúttal a kísérő műsor is szenzációs, — amennyiben : Brevto, rendkívül mulattató szalon vigjátók, továbbá a legújabb Harctéri Híradó képelnek bemutatása, úgyszintén Duczi bácsi mint csirketolvaj cimü mulattató bohózat képezik azt. - Ezen ünnepi műsor megtekintését mindenkinek a legjobban ajánlhatjuk. m e o n y i l o t t i - Szívós Antal írjflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-uto* 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-Javltást nagy gonddal végez. 3. o dal tt polgárőri szolgálat. Ma hétfőn este az alábbi polgárőrök fognak rendőri Inspekciót teljesíteni; Török Ferenc, Leldl Kálmán, Reznlcsek József. Sárdi Qéza, Kalmár Henrik, Molnár Ernő, 3chütz Manó. Ternai István, Maschsncker Jtnő, WelUsch Jenő, Mtlíler Károly, Szűcs Ferenc, Uózsa Lajos, Horváth mlkó Péter, Pavelkovics Ferenc. Nosenheim Qyula, Sinkó Károly. Mózsi Lajos, Hirsch Oszkár, Wehry Hugó, Németh Zoltán. A szerkesztésért felelős: d r . H a j d u Gyula. Sz«\'rkc<i«ó: Qürtlar lstván. U §FB A M I fi mozgókép palota. Hétfőn, kedden, május 10. ás 11-én Gyö^em a muszka !! horda fölött !! háborús dráma 3 felvonásban. A robbanás szenzációs dráma 3 felvonást) m Vízesések Georgiában természeti kép. Elfiadátok hétkOintp 6 éi 9 ónkor, vasárét ünnepnapokon 3, 5. 7 éi t órakor. Rendít balyárak. — Buttatt. A Központ szálloda épületében levő volt Józan-féle Üzlethelyiség azonnal kiadó. Szerda, csütörtök, május 12. és 13-án VÉR ÉS VAS nagy háborús dráma 3 felvonásban. Brevló, vígjáték. Harctéri híradó, aktuális harctéri felvételek. Duci bácsi mint csirketolvaj, rendkivül humoros. Elöadátok hétköznap 0 é t 9. vatár- ét ünnepaap l ft, i ét 9 órakor. — Kendet helyárak. É R T E S Í T É S ! Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy a nagykanizsai piacon évtizedek óta fenálló déllgyüniölcskereskedésünket áruhiány miatt a mai nappal — Ideiglenesen —* beszüntetjük. Amidőn erről tisztelt vevőinket értesítjük, - köszönetet mondunk az eddigi axlvea pártfogásért és eleve Is kérjük, a mos? t w l helyzet megváltozása után Ujra megnyíló üzletünket a régi támogatásban részesíteni. Teljes tlazUlettel dl BIQSIO Antal öröHösef Tosonl Lajos Uzletoezefj 4 oldat. ZALA! H kLAC 15 mrrjus 10 Tiszteletlet értesíteni a mélyen tiszteit hölgyközönséget és régi meghitt vevőimet, hogy lakósomon levő fehérnemű raktáram mely 23 cv óta fennáll és legmegbízhatóbb beszerzési forrása a legelőkelőbb cégek gyártmányainak, ,... felfrissitettem. — — Raktáron tarfok May és Holfeld-félc rumburgí vásznakat, Rcgenhardtféle damaszt-árukat és a jóhirü Liliom-vásznat, zsebkendőket és mindennemö fehérnemüeket. :; ===?-• A legfinomabb áruk! ===== A legmegbízhatóbb olcsó árak 1 Kérem a t. hölgyközönséget raktáram . megtekintésére. Teljes tisztelettel GoIdberSeMé. Nagykanizsa, Efltvös-tér 1. sz. Balaton Testvérek átellenében. ME6H9DIT9TTUK1 A V Í L Á Q 2 T ! festi vdiloiolo MnfiyKonlzsn, Mnsynr-u. 23 honi 1 külföldi fnerezés múryúny ntúnintok festése. Épfllet-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szInérzékflnk magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkényesebb igényeket is kielégíti Árajánlattal, színes várlatrajzzal felszólításra díjtalanul szolgálunk I 11 GUTENBERG NYOMDA • NAGYKJtNBZSA Csengery-ut 7. Sürgönyeim: G u t e n b e r g n y o m d a M inden legkisebb nyomtatványrendelési a legnagyobb gonddal és ízléssel szállit. Telefon 41. szám Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz ^pg Nyomaloll a kiadótulajdonosnál Gutenberg-nyomda (Münz és Ooldbetger) Nagykanizsa. I I I . é v f o l y a m . N a g y k a n i z s a , 1915. m á j ú * 11. kedd . J 106. t z á m ZALAI HIRLAP táraadalml éa kozftazdaeági napilap. * r á k t H«riyb«n naxnox boidva I bora 1 K. t%yaa axá« 4 M»é» Vluckre, poaUn . . I bóra 1*30 K, Nyllttír és hfrc»«té»cii magélJapItott árak axarlnl. Lap**z4i: Dr. HAJDU GYULA. Kiadóhivatalt Ontantxrg-nyomda Caangery-at 7. tsáw. Taletoet Sxerk«aztót«g 41. Kiadóhivatal 41. Győzelmek tavaszán. Galicia kiégett és véres földjén, a magyar határ havasaitól föl a Visztuláig, megrémült futással menekül napok óta az orosz sereg. A frontot, amelyet félesztendö óta tartottak, várrá erősítettek, védtek Nikoiáj Nikolájevics oroszai, áttörte a magyar szurony és lángba borította a német ágyu. A nagy háború tizedik hónapjában a szövetséges hadseregek a támadás és siker oly szenzációjával lepték meg a világot, amelytől meg fognak riadni Péterváron s amelytől fejükhöz fognak kapni az emberek Londonban. Nyugatgalicia több száz kilométeres frontján végigkergetik az ellenséget a szövetségesek és üldözik kelet felé, ember és ló utolsó leheleléig, ahogyan azt nekik ötven esztendővel ezelőtt prédikálta a halhatatlan Moltke. \' A tavasz kiragyogott a galíciai síkságon, megolvasztotta a havat a Kárpátok lejtőin és Kurland hideg földjén, klrügyesztette a lombokat az argonnesi erdőben és Flandria homokos vidékén és mindenütt, amerre magyar bajonettekre és a német sisasokra lesüt, olyan, mintha a tavasz első lehellete a győzelem mámoros riadója lenne. A szövetségesek offenzívája három nehéz hónap alatt kiélte magát, a kárpáti gátról véresre zúzott fejjel hullottak vissza az oroszok. Champagneban utolsót sóhajtott a francia támadás nagy lendülete, Ypernnél megtört az angolok szívóssága és mindenütt, e véres harcok sok száz kilométeres frontján, uj erővei és pihent csapatokkal támadtak a központi hatalmak. Nyugaton Dukerque lángokban áll, az ypernl müuton ellenállhatatlan erővel törnek előre a német katonák, északon a Balti-tenger partján mérföldes csizmákkal rohantak Libau alá, Nyugatgaliciában pedig magyar bakák hajtják maguk elölt az orosz tenger hullámait. Mintha csak a tavaszt várták volna, a nap első meleg és ragyogó sugarát, amely uj erőt öntött beléjük és amely ugy jár most előttük a harctereken, mintha a samotrakei Nike szárnyas szobra elenél nagyobb és fontosabb probléma tiz hónap óta nem volt Magyarországon és Ausztriában. Természetesen döntő jelentőségű tényeket tudni a kérdés körül ugyszólván teljes lehetetlenség, • annál tágabb tere van azonban a minden Irányvan való kombinálgatásnak. Mai alábbi távirataink azonban már bizonyos Irányba kell, hogy tereljék a korai vészhirektől izgatott fantáziákat, melyekre okvetlenül megnyugtatóig fognak hatni e jelentések: E héten döntés. Róma. A Politika ctmö lap írja, hogy a helyzet aggaszló, de egyáltalán nem kétségbeejtő. Az olasz kormány még e héten fog dönteni. Olaszorszúi nem háborúzhat. Róma. Az »Avanti« cimü római lapban feltűnést keltő közlemény jelent meg, melynek point/a az, hogy az olyan kormányt, mely most háborúba akarja vinni Olaszországot, egyszerűen az őröltek házába kell csukatni. Kormúnyoúlsíí Olaszországban. Milano. Beavatott helyről származó közlés szerint az olasz kormány a legrövidebb időn belül koncentrációs kabinetté akar átalakulni. Az uj olasz kormányban Giolitti és Tittoni is benne lennének. - Rúboruellenes tüntetések. Triest. Rómából jelentik, hogy Cozena, Oreglia, Montagna és Rimini városokban igen heves tüntetések voltak a háború ellen. Némely helyen véres verekedések sem hiányoztak a tüntetésnél. eredeti aláírási feltételek mellett a Festi Magyar Kereskedelmi Bank (1915. évi 6%-os ÉS 5\'A7.-0S Ho». Kir. nflí9R0nIzsl|, nflRlB m m,Dtű|0S niairdsl hely Állami Adómentes JóroíÉRköIcsön) Jegyzéseket elfogad. 1 I m z i i i k Duiklinlttstre i bcnlflók magas kDIcsDnOket nsrajt rendhWDl elinni! fettételek mellett. venedett volna meg győzelmesen, föltartóztathatatlan erővel^ rohannak előre a szövetséges csapatok. Az augusztusi és szeptemberi napok hallhatatlan emlékei kelnek ki a* földből, amelyen katonáink lába veri ki a mars marsot. — Ez a tavasz az igazi ver sacrum, győzelmek és diadalmak nagyszerű tavasza, harsogó győzelmi himnusza a diadalratörő igazságnak. Előre Galiclúban. Busz kllómétene Rzeszowtól. Sajtóhadiszállás. Nyugalgaliciában még mindig tart a Dunajccnél megvert orosz haderő rendszertelen visszavonulása, s nyomában diadalmas hadaink előnyomulása kelet felé. Nyugatgalicia helyett már-már inkább középgaticiai előnyomulást! lehet beszélni. Mackenscn és Boroevlcs generálisok seregei nyügatról és délről a Kárpátokból már élérték egymást és mintaszerű együttműködésben üldözik az oroszokat. A tegnap jelentett százezer orosz foglyon felül is még jelentékenyen emelkedni f o g az orosz veszteséglajstrom, mert még mindig nem tudhatni, hol ér véget a nagy zuhanás, mely az oroszokra nézve Gorllcénél kezdödött. Eperjes. Az egyesült osztrák-magyar és német seregcK a minden irányban menekülő oroszok üldözése közben már Jóslót is elhagyták északi irányban 25 kilométernyire és Stryzovlg jutottak előre, mely Rzeszowtól már csak 20 kilométernyi távolságban van. Boroevlcs tábornoknak a Bcszkidekből a duklai szoroson és a lupkowi hágón át előnyomuló seregei több helyen átlépték n San folyó felső folyását. Az olasz Ugy. Hetek óta Ujra és Ujra felbukkan egy nagy kérdőjel a külpolitikai rejtelmek között teljesen tájékozatlan emberek lelkében: mi van Olaszországgal? A lelkekből már egyik-másik újságba is átplántálódott a nagy és izgató kérdés, mely- A világháború. cida!. L.rt\\ LAT HiRLAP 1915. máiu? 1 í. délfelől pedig elértéle a Zwernik—Ba igrod— Bukoskói vonalat. A nyugalgaliciai arcvonal szélén felsd-íusztrial, salzburgi és tlrdli csapatok Deblcitól keletre és északkeletre esd több helységet rohammal elfoglaltak. A Nyugatgalicidban ejtett foglyok száma 80.000-re emelkedett. Ehhez járul még több mint 20.000 fogoly, akik a kárpáti üldözésből származnak, nz orosz harmadik hadsereg, amely öt hadtestből, a 9., 10., 12, 24. és a 3. kaukázusi hadtestből, valamint több tartalékhadosztályból volt összeállítva, eszerint csak foglyokban több mint IC0.000 embert veszített. Ha ehhez hozzászámítjuk a halottakat és sebesalteket is az összes veszteség legalább 150.000 emberre tehető. A hadianyagból, melynek mennyisége most sem tekinthető át, eddig 60 ágyút é^200 gépfegyvert számoltunk össze. Délkeletgaticiában a harCok még tartanak. Az Ottyniától északkeletre eső magaslatokon ellentámadással az ellenségnek egy nagy csoportját visszavetettük. Höfer altábornagy. E g y é b o l a s z h í r e k . Róma. Salandra miniszterelnök és Jittoni volt olasz külügyminiszter, jelenleg párisi olasz nagykövet között tegnap\' délután nagy tanácskozás foly.t Róma. Glodz orosz kamarás Szentpétervárról külön megbízással Rómába érkezett. Róma. Az olaszországi szénhiány miatt (a legtöbb szenet Olaszország Angliából szokta kapni) 40 olasz vasútvonalon teljesen beszüntették a közlekedést. Amerika nem akar háborút. Newyork. Ismeretes az angol diplomácia és sajtó manővere, mellyel Amerikát a Lusitánia elsülyesztése miatt ellenünk akarja uszítani. Wilson elnök azonban nagy nyilvánosság előtt ezt a kijelen ést tette: — Amerika nem kezdhet háborút azért, mert néhány száz polgára a Lusitánu »val életét veszítette. Higgadtan kell megfontolni az eseményeket. Höfer jelentése. Budapest (Hivatalos.) A Nyugatgaticiában és a Kárpátokban súlyos veszteségei mellett visszavert orosz harmadik hadsereg, a kétfe- 1őli nyomásnak engedve, főerejével a Sanok és Lisko körüli terepen van visszaszorítva. Ezen töme^ ellen a szövetséges hadseregek továbbra is sikercsen előrenyomulnak és nyugat felöl kiküzdötték a Wyslokon való átkelést, A nemetek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér: Tengerparton Dünakban előbbre haladtunk Nieuport felé, több ellenséges Iflvészárkot elfoglaltunk és géppuskákat zsákmányoltunk, az ellenségnek egy ellentámadása tegnap éjjel Lombatstzydeig jutott, de azután az ellenséget teljesen visszavertük. Flandtiában Is tért nyertünk Verlorenhoecknél 162 angolt elfogtunk. Liliétől délnyugatra megkezdődölt a nagy francia angol támadás, a melyet feleletül galíciai sikerünkre már vártunk. Támadás Fleuhaytol keletre, Richebnurgtól keletre, VerneÜes iu Ablémtől keletre, Caiancynal, Nieuvillenel és az Arras aielletti St. Laurenmal elfoglalt állásaink ellen irányult, az ellenség, franciák valamint fehér és szines angolok legalább négy uj hadtestet vetettek harcra. Már azon vonalon hosszabb idő óta alkalmazott erőkön felül mindamellett az ismételt támadásokat csaknem mindenütt, az ellenség Igen nagy veszteségei mellett viszszavertük, különösen áll ez az angolok tárnadásl kísérleteire, melynél 500 hadifogoly került kezünkbe, csak Carancy és Nieuville környékén sikerült az ellenségnek lábát legelöl levő vonalainkban megvetni. Ellen\'ámadás folya^ maiban van Steinabrücktöl északra. A Jecht völgyében az ellenséget, amely sürü ködben közvetlenül állásaink előtt befészkelte magát, onnan Hlentámadással kivertük és árkait összernn> i>olUjk. Léghajóink egyike ma reggel a Thcififí torkolatánál levA Southand erődített helyre néhány bombát dobott. Keleti hadszíntér: A helyzet változatlan. Délkeleti hadszintér: Néha ez ellenség több Ízben vasúton vagy gyalog sietve segítségül hozott uj erőkkel megkísérelte üldözésünk tartóztatását. Mackensen vezérezredes (Generaloberst) hadseregcsoportjának szövetséges csapatai az ellenséget tegnap Is állásról állásra visszavetették és több mint 12.000 hadifoglyot •ejtettek\' és sok hadianyagot zsákmányoltak, ezzel a május másódika-óta csupán ezen hadseregcsoport részéről ejtett hadifoglyok száma több mint 80000 emelkedett. Előcsapataink megközelítették a Ste\' nica szakaszt és elérték a Brzezankat. valamint az első Wiszlotat. Az üldözés tovább halad. A miniszterelnökség sajtóosztálya. »ooooe»»8 )fteefto>o*ot»oooo«omooooooooMft»(»oooo>ooK>ooo9tto>ooono|i, f j pr — () mint a m. kir. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á í r á s i h e l y • kibocsájundó 1 9 1 5 - i k i h a d i k ö l c s ö n r e jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az Intézet. A II.magyar hadikölcsön A hosszan elhúzódó háború szükségessé teszi, hogy a hadi szükségletek zavartalan ellátása céljából uj hadi kölcsön bocsáttassék ki. E szükségletek fedezésere a pénzügyminister az első hadi kölcsön címleteinek megfelelő 6%-al kamatozó járadékkölcsön-kötvényeket és ezzel egyidejűleg 5l/i%-os járadékkölcsönkötvényeket bocsát nyilvános aláírásra. A pénzügyminister tehát ezúttal Is közvetlenül fordul a közönséghez, mint ez legutóbb a Németbirodalomban is történt és a kibocsátás Öszszege a nyilvános aláirás eredménye alapján fog megállapítást nyerni. Az aláírás f. évi májú? 12-től 26-ig bezárólag fog megtartatni. Aláírási helyekai szerepelnek az össz<>s állami pénztárak és adóhivatalok, a postatakarékpénztár és közvetítő helyei s az össze® számottevő hazai pénzintézetek. A kibocsátásra kerülő és 6%-kal kamatozó kölcsönkötvény aláírási ára minden 100 kor. névértékért; a) ha az aláíráskor az egész aláirt összeg befizettetik, 97 K 50 f-ben; b) ha pedig az alább ismertetindő kedvezményes (részletekben történő fizetési módozat vételik igénybe, 98 K-ban állapíttatott meg. Az 5\'/i%kal kamatozó kölcsönkötvény aláirási ára minden 100 korona névértékért: a) ha az aláíráskor az egész alái.t összeg befizettetik, 90 K 80 f-ben; b) ha pedig kedvezményes (részletekben történő) fizetési módozat vétetik igénybe, 91 K 20 f-ben állapíttatott meg. A 6%-os kölcsönnél a legkisebb jegyezhető összeg 50 K, nz 5^,%-os kölcsönnél 100 K. A második hadi kölcsön 6%-os typusu kötvényei 1915. május 1-től kezdődőleg és minden év május l én és november lejáró utólagos részletekben kamatoznak, tehát az első szelvény 1915. november 1-én esedékes. — A folyó évi május hó 1 tői az aláirás napjáig járó folyó kamatokat azonban az aiáirónak nem kell megtérítenie. Az 5Vj%-°* typusu kötvények pedig 1915. junlus 1-tól kezlődőleg és minden év junlus 1-én és december 1-én lejáró félévi utólagos részletekben kamatoznak. A kamatfizetés folyó évi junius l-ével kezdődik, tehát az első szelvény folyó évi december 1 én esedékes. Mindkét typusu kötvényre az aláirt összegek az aláirási helynél fizetendők be és az aláirási áron felül az aláíróval szemben sera folyókamat, sem ju\'alék felszámításának helye nincs. Ha az aláirt Összeg 100 koronát meg nem halad, az aláírás alkalmával az egész aláirt Összeg befizetendő. r A 100 koronát meghaladó aláírásoknál a részletekben történő befizetés kedvezménye igénybe vehető, az aláirás alkalmával azonban az aláirt összeg 10%-a biztosltékképen leteendő é3 pedig a kir. állampénztáraknál és adóhivataloknál, a m. kir. postatakarékpénztár közvetítő hivatalainál, továbbá az 1898: XXIII. t.-c. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezetnél készpénzben, a többi aláírási helynél pedig vagy készpénzben, vagy olyan értékpapírokban, a melyeket az aláírást hely elfogadhatóknak tart. A részletek pedig a következőkép fizetendők: a jegyzett összeg 25%a legkésőbb 1915. junlus 8-ig, 25%-a legkésőÓb 1915. junlus 18 ig, 25%-a legkésőbb 1915. junius 28 ig, 25%-a legkésőbb 1915. julius 8-ig. A teljes befizetés megtörténte után az aláírási hely a letett biztosítékot elszámolja, Illetőleg visszaadja. A jegyzés céljaira szolgáló nyomtatvány-Orlapok az összes aláirási helyeknél díjtalanul kaphatók. Ilv nyomtatványok hiányában az aláirás levélileg is eszközölhető. A befizetés alkalmával az aláíró fél az alá* írási helytől pénztári ellsmervényeket kap, a \' melyek a fél kívánatára 1915. junius 14-től kezdve a m. kir. pénzügymlnlsterium részéről kiállított ideiglenes elismervényekre fognak kicseréltetni. A végleges kötvények kiadására nézve, illetve a fél kívánatára kiadott idelgle nes ellsmeorényeknek a végleges kötvényekr" való kicserélésére nézve Idejekorán hlrdetmén® Az országgyűlés. A Ház a háború uzsorásai ellen. Budapest. A Ház mai ülésén Beöthy Pál elnökölt. A hadiállapot kivételes törvényeit harmadszori olvasásban elfogadtak és megkezdték a hadiszállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Farkas Pál a panamisták nyilvános leleplezését és megbüntetését követeli. Vdzsonyi Vilmos: Politikusok voltak a közbenjárók. Ezeket is le kell leplezni, akik kijárták a csalóknak a szállítási megbízatásukat. Egyébként részletes külpolitikai felvilágosítást is kér a miniszterelnöktől. Óriási lárma és zűrzavar között állt szólásra Tisza I>tván gróf, s kijelentette, hogy a hadseregszállítók csalásának ügyében teljes igaz ágot fog teremteni, a külpolitikai felvilágosításra azonban alkalmatlannak tartja az időt. Az ülés tulvik. ü l 5 . május i l , ZALAI hiKLAP 3. oldal. f utján fog a (elhivás közzététetni. A végleges kötvények kiadása költségmentesen ugyanazon a helyen fog megtörténni, a bol a pénztári ellsmervények, illetve a fél kívánatára kiadott Ideiglenes ellsmervények kiadattak. Az 5Vt%-°8 kölcsönnél zárolásnak helye nincsen, a második hadi kölcsön 6% kai kamatozó kötvényei azonban — ép ugy, mint az első hadi kölcsön kötvényei — zároltan is jegyezhetők lesznek és az aláíró, a ki az általa jegyzett kötvényeket zárolja és a záró- Iáit öt és fél éven át fel nem oldja, azt a ioot nyeri, hogy az 5>/t évi időszak utolsó vnegyedében, legkésőbb 1920. november l-én a kötvényen alapuló követelését e naptól számított egy évre névértékben leendő visszafizetésre felmondhatja. A m. kir. kincstár köteles az ilykép felmondott kötvényeket legkésőbb 1921. november l-én névértékűén vissza fizetni. A zárolásból kifolyólag az aláíró felet költség nem terheli Zárolásnak csak 1000 koronát meghaladó tfsszegü jegyzéseknél van helye. A m. klr. pénzügyminisztérium fentartja magának azt a jogot, hogy előre közzéteendő három havi előzetes fölmondás mellett ugy a 6%*o\'» m , n t 3 1 5Vi%-os kölcsönt egészben vagy részben, névértékben visszafizethesse, azonban az esetleges fölmSndás a 6%-kal kamatozó kötvényekre nézve 1921 május 1-ét megelőző időre, az 5l/,<70 kai kamatozó kötvényekre nézve pedig 1925 junius 1 -ét megelőző időre nem fog eszközöltetni. A kölcsönre történő befizetésekre a moratórium alá nem eső betétek — a felmondási határidő betartásával — korlátlanul igénybevehetők. A betéti (Ízlettel foglalkozó Intézeteknél s más ily cégeknél 1914 évi augusztus hó 1. előtt betéti könyvre vagy folyószámlára elhelyezett, egyébként moratórium alá eső betétek azonban a kibocsátásra kerülő jtradékkölcsön- kötvényekre történő befizetések céljaira a két kölcsönre ejryütesen a jegyzés Idejében fennálló összrgük 25°/0 a, de legfeljebb a betét tulajdonosa áhal jegyzett összeg 25%-a erejéig vehetők igénybe. Azok, akik a befizetésekre ilyen, egyébként moratórium alá eső betétjüket kívánják igénybe venni, annál az intézetnél vagy cégnél, illetve annak az i ntézetnek vagy cégnek közvetítésével tartoznak jegyezni, melynél a betét el van helyezve. A kibocsátandó kötvényekre és pedig ugy a szabad, uiint a záralt darabokra, az Osztrák- Magyar bank és a m. kir. hadi kölcsönpénztár e járadékkötvényeknek kézi zálogul lekötése mellett, a névérték 75%-álg a mindenkori hivatalos váitóleszámitolási kamatlábon nyújtanak kölcsönt. Ez a kedvezmény legalább 1916 évi junius ö-ig marad érvényben. A nev«zett két Intézet ugyancsak a mindenkori hivatalos váltóleszámítolást kamatlábon nyújt náluk zálogul elfogadható értékpapírokra kölcsönt, ha a felveendő összeg igazoltan a jelen felhívás alapján aláirt összegek befizetésére szolgál. A meghosszabbított ily kölcsönök a mérsékelt kamatláb kedvezményében szintén részesülnek és pedig legalább 1916. évi julius 8 ig. A fenti befizetési határidők alatt folyósított kölcsönök után a fél kívánságára a mindenkori hivatalos váitóleszámitolási kamatlább helyett 1916. évi julius 8 lg évi 5%-os állandó kamatláb biztosíttatik. Az aláírók kívánságára e járadékköicsönök kötvényeit a szelvények beváltásával megbízott hivatalos beváltóhelyek és az Osztrák- Magyar bank budapesti fóintézete, valamint a magyar szent korona országai, továbbá Bosznia és Heicegovlni területén levő fiókja 1916. évi junius 30-ig költségmentesen fogják megőrizni és kezelni. A második hadikölcsön előnyös feltételei, a pénzpiac kedvező helyzete és annak felismerése, hogy a kölcsön jegyzésében minél nagyobb részvétel az aláírók magánérdekel mellett a közérdeket is nagy mértékben szol- f; álja, biztosítékai annak, hogy a kölcsön egyzésének eredményében az ország közgazdasági ereje ép oly Impozásan fog megnyilvánulni, mint az első hadi kölcsön alkalmával. A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1 9 1 5 . M 6 % - o s é s 5 7 , % - O Í állami járadékkölcsönre eredeti feltételek mellett. * Használjuk W i s B j e l j - t e l ő k e l ! HÍREK. H 46-as zenekar búcsúja Nagykanizsától- Említettük tegnap, hogy a nagykanizsai 48. közös gyalogezred kiváló zenekarát elvezénylik Nagykanizsáról. Az egész város őszinte sajnálattal vette tudomásul ezt a hirt, mert igazán lelkéhez nőttek már a háboru tiz hónapja alatt a derék katonamuzsikusok, kik annyi alkalommal gyönyörködtettek már bennünket remek játékukkal és a Indijótékonyság érdekében folytatott helyi akciókat is oly intenziven támogatták közreműködésükkel. Altalános az az óhaj. hogy még egyszer hallhassuk a zenekart eltávozása előtt, láthassuk még egyszer Wirnltzer Oyörgy karmester derék zenészelt. A Központi Jóléti Iroda kielégíteni akarván a közóhajt, a holnaputáni ünnepnap csüt öltök délutánján 5 órakor a váiosl sétatéren a katonabanda közreműködésével sétahangversenyt rendez a helybeli hősök síremlékalapja javára. A belépődíjat igen alacsonyan szabták meg, hogy mindenki hallgathassa még egyszer a negyvennyolcas zenészeket; felnőttek 20 fillért, gyermekek 10 fillért fizetnek. Azt hisszük, hogy mindenki szeretné még hallani utoljára a katonabandát és ezért mindenki ott is lesz a sétahangversenyei), — ahol a belépődíjon kivül senkit semmi egyébbel nem fognak megterhelni. Zalamegyei tanitók hadifogságban. Egyszerre két érdemes zalamegyci tanító sorsáról kaptunk értesítést, kik a harctéren hősiesen küzdve orosz fogságba kerültek. — Az egyik Csepreghy Károly belatinci kántortanító, aki Wladiwostokban (Ársia) tartózkodik, a másik Tkálecz Vilmos cserföldi kántortanító, ki a vállán megsebesülve került fogságba, s most Moszkvában van. — Mind a ketten azt Írják, hogy jól vannak és egészségesek. Uyászrovat. Ma hajnalban néhány napi szenvedés után tüdőlob következtében elhunyt Nagykanizsán Holczer Pál, a Magyar gyufaárusító r. t. képviselője 37 éves korában. Holczer Pál, kittek a 37—42 évesek között juniusban kellett volna katonai szolgálatra bevonulnia, özvegyet és két kis leányt hagyott itt mély gyászban. Váratlan halála nagyszámú ismerősei körében méty megilletődést keltett. Hz utcai gyüjtőszekrények eredménye. Már szinte elképzelhetetlen lenne a kanizsai korzó azok nélkül a művészi ízléssel megcsinált sok üveg ablakos gyüjtőszekrények nélkül, melyek a Főtér négy sarkát határolják és mindig látható tartalmukkal szinte ellenálhatatlanul csábítják a járókelőket a folytonos adakolásra. A füsttelen napon két uj gyűjtőszekrényt állított fel a korzón a Központi Jótét! Iroda, ezeket azonban még nem nyitották ki, amióta őket elhelyezték. A korábbi két szekrényt azonban, melyek felállítások óta már százakra menő koronákat és ezrekre menő cigarettákat juttattak a különböző hadsegélyezési célokra, tegnap ürítették kl Ismét ér különböző rekeszeikben összesen 64 korona 40 fiitért találtak. Rekeszenkint pedig a következő összegeket tartalmazták a gyüjtőszekrények : Legtöbbet 47 K 22 füléit, a háborúban megvakult katonák gyűjtőrekeszébe dobták, a hadsegélyző részére 9 kor. 51 fillér, a\'kantzsai hősök siremlékére 6 kor. 91 fillért, a katona-árvák és szegény gyermekek felruházására 9 kor. 53 fillért, a hadbavonultak családtagjai részére 6 kor. 20 fillért, a katonaárvák és özvegyek részére 9 kor. 58 fillért, a Fehér kereszt részére (sebesülteknek) 11 kor. 18 fillért, végül a harctéri katonáknak cigarettákra 3 koronát. Holnap hatósági kukoricavásár. Holnap szerdán nagyobb mennyiségű morzsolt kukorica érkezik a nagykanizsai városházára. Akik abból venni óhajtanak, holnap délután fél 3 órától kezdve jelentkezzenek a rendőrkapitányságon. Országos vásárok Zalamegyében. Jövő hétfőn, folyó hó 17-én országos vásár (a pünkösdi nagyvásár) iesz Nagykanizsán. — Egyébként pedig május 16-tól 31 éig Zala- és Somogyvármegyék területén az alábbi országos vásárokat fogják tartani: május 16*án Csesztregen és Ihárosberényben (Somogy), május 17-én Nagykanizsán, Alsódomboruban és Ráckanizsán, május 18-án Kaposmérön (Somogy), május 19-én Bagonyán és Zalaapátlban, május 20-án Bántornyán és Csabrendeken, május 22-én Szentilonán, május 23. és 24-én Viziszentgyöigyön (2 nap), május 25-én Muravidon, Perlakon, Zalaegerszegen, Zalaszánlón és Csurgón (Somogy) és május 31-én Alsólendván. t Rézbánya Fiume közelében. Ahol legnagyobb a veszély, ott legközelebb a segély. — Így vagyunk a rézzel Is, melyet most küllőidről importálni nem lehet. Nemrégiben a Fiume közelében levő adriai Veglia szigeten olyan kőzetet találtak, mely nagy mennyiségű alumíniumot, rezet és egyéb értékes anyagot tartalmaz. A bányászathoz nyomban hozzáfogtak és az első szállítmány, mintegy 220 tonna nemrégen érkezett Fiúméba egy vitorlással. Most érkezett oda a „Zoe Cosulich" osztrák gőzös, mely 230 tonna Ilyen kőzetet hozott. Ugy az előbbi, mint a mostani szállítmányt vasúton Németországba szállítják, ahol kiolvasztják. A .Zoe Cosulich" mindjárt visszaindult ujabb rakományért. VÉR és V f l 8 Cimü három felvonisos háborús dráma kerül bemutatóra a Szarvasszállodabeli Berlin nagy mozgószinház szerda és csütörtöki mflsora keretében. A dráma egy hercegi szolga leányának tragikus életét és szenvedéseit tárgyalja, és szerelmese, a fiatal herceg karjai közt, közel a harcmezöhöz, leheli ki szenvedő lelkét. Az előadó művészek gyönyörű játéka, a filmgyár mesteri alkotása valóban elsőrangú müvet produkált. Hasonló film eddig még kevés volt látható. Ezúttal a kisérő műsor is szenzációs, — amennyiben : Brevlo, rendkivül mutattató szalon vigjátók, továbbá a legújabb Harctéri Híradó képelnek bemutatása, úgyszintén Duczl bácsi mint csirketolvaj cimü mulattató bohózat képezik azt. - Ezen ünnepi műsor megtekintését mindenkinek a legjobban ajánlhatjuk. MEO N Y Í L O T T 1 éSzívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett; Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. Adakoziuk a fliMlyiM 4. aJdal. ZALAI HRLAP I 15 május 11 \' II polgárőr! szolgálat. Ma kedden este az alábbi polgárőrük fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Mankovics János, Mózsi Sándor, Kovács Oyörgy, Allesch József, Qumilár Kálm., Frlschmann Árpád, Tóth Ferenc, Otenbeck Károly, Dlóssy Béla, Anlalics Ignác, Egri Oyula. Pahocsa István, Zapletál Simon, Halász Ödön, Tóth József, Vojnovics Jenő, Boldlcs Károly, Schöfler József, Flesch József. Pint József, Kuk sár Boldizsár, Orbán János. A szerkesztésért felelős: dr. Hajdú Qyula. Szerkesztő: GQrtlar István. A Központ szálloda épületében levő volt Józan-féle üzlethelyiség azonnal kiadó. tanoncnak felvétetik. PILCER ALBERT Kárpitosnál KOIcitl-utca 11. u á n . Szuvas-szállá\' Piaci-tér. aagynozgA.] Naponta előad. Szerda, csütörtök, május 12. és 13-án VÉR ÉS VAS nagy háborús dráma 3 felvonásban. Brevió, vígjáték. Harctéri híradó, aktuális harctéri felvételek. Duci bácsi mint cslrketolvaj, rendkívül humoros. Előadások hétköznap 8 és 9, vasár- és ünnepnap S, 3, \'/ és 8 órakor. — Rendes helyárak. festő vállalata Hasyhanlua, Mnsyor-u. 23 URANIA mozgókép palota. Rot<oa;l-iitCi 4. Ttklon »l. Hétfőn, kedden, május 10. és 11-én Győzelem a muszka !! horda fölött !! háborús dráma 3 felvonásban. A robbanás szenzációs dráma 3 felvonásban Vízesések Oeorgiában természeli kép. Előadások hétköznap 6 és 0 órakor, vasárés finnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor. Rendts helyárak. — Bottett honi S k D I M faere/.és múrtfány utániatok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szi nérzékünk magasan fejlett Ízlésünk és technikánk • legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázlatrajzzal fölszólltásra díjtalanul szolgálunk I 11 GUTENBERG NYOMDA N A G Y K A N I Z S A C s e n g o r y - u t 7. I Sürgönyeim: G u t e n b e r g nyomda A w Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám 1 Zalai Hirlap kiadóhivatala Hirdetéseket jutányosán felvesz Nyamatott a kiadótulajdonosnál Oulenberg-i.yomda (Mfinz és Goldberger) Nagykanizsa. III. évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 12. szerda 107. ttzám ZALAI HÍRLAP c á m B d u t m i ó» k O L f t a * t t a t i á g l n a p i l a p . MOnM«t*»t »r«h» M«iytH>n ututboz n<jid?t- > I.OÍÖ 1 K. *Lye» Itáüi 4< uilóf V időkre, pottftn . . I uoi* 1*M K. . Nyiltter tí oirdctéBiU mc«áll»tfitűtt aruk tzorlnf. Lípveitt: Dr. HAJDÚ GYULA. Kiadóhivatalt Gutenberg-nyomda Citagery-nt 7. »záo». Telelőit: SzerKMit\'.seK 41. Kiadóhivatal 41. A végnélkül nyúló csaták,között is mindig és mindenhol egyeljen nagy álom varázsában éltünk. Stfyetlcn álom hajtott az áldozások f<?lé, ez vette el a pihenésünk, ez adta vissza sok zaklatott órában a nyugalmunk. Minden élettlnk, minden nappalunk, minden éjszakánk ez álomé volt, a győzelem, a mi igazságunk\' feltétlen eljövendő diadala. Megbűvölten tapadt tekintetünk a Kárpátok felé, ahonnan kegyetlen dörgést hordott széjjel a vihar és minden poklokon által is hittünk nalikus szerelemmel, függtünk egy álomképen, amely a mi győzelmünket vetette a véres tülekedések felé. És most, hogy ez a várt májusi napfényt hozott, milyen nagy megnyugvással tekintünk a jövendő elé. * Vannak-e közöttünk kishitűek és gyávák? Vannak-e, akikben a reszketés meg tud/a ölni a bizalom örök emberi kincsét? Ó,, most már mind egyek vagyunk és mind a mi elkövetkező feltétlen győzelmünkben bízunk. A természet, amely a hosszú, zord télben nagy.ellenségünkké váll, most pártunkra ha/olt és májusának tündöklő napfénye simogatja a mi hős fiainkat, az uj történelem titánl megalapozóit. A tavasz volt minden reményünk és a tavasz lett minden megvalósult álmunk. .- A magyar föld újra tiszta és a magyar fiuk most már a határokon tul őrzik a. testvérnép földjét. Mennyi öröm, a győzelemnek mennyi mámoros érzése egyetlen időben, boruljunk le hálával a mi örök jóságú Istenünk előtt. * A galíciai sikerek nyomán már csak uj sikerek fakadhatnak. A magyar-németosztrák fergeteg, amely egyetlen lendületével • kisöpört minden betolakodott idegent a ml legendás hegyeink közül, tovább rohan diadalos utján és leteríti a nagy ellenséget, a mely a magyar rónák homokján akarta uj történelmének várát megépíteni. És ha voltak kétkedők és klsszlvüek, most, a gorllcei dicsőség után, adjanak a lelkükben uj helyet a biztos hitnek, a csüggedést nem ismerésnek, a rendithe- emlkedjék, ahonnan a magyar nép\'vitellenségnek. — A mi földünk tiszta már iágtörtcnelmt jelentőségű nagy jövőjének és lelkünk a megtisztult földön magasra uj perspektívája nyílik meg. -> világháború. Még előbbre Rzeszow a mienk. Sajtóhadiszállás. Tarnow irányából keletre előnyomuló diadalmas seregeink tegnap bevették Rzeszowot, melyet a még mindig fejvesztetten és rendszertelenül menekülő oroszok rövid küzdelem után feladtak és menekültek tovább Jaroslau irányában. A Dunajectől 70 kilométernyire fekvő középgaliciai nagy gócponfnak, Rzcszownak elfoglalásaval a gorlice—jaslói vasútvonalat teljesen kivettük az oroszok kezéből. \\ Mackensen táborpok hadseregének déli része egyesülvén Boroevics kassai hadtestparancsnoknak a Kárpátokon immár teljesen átjutott\' hadseregével a felső Szan mellett üldözi a megvert oroszokat és egyesült seregeink e részen tegnap Szanokot foglalták el (80 kilométernyire a Dunajecvonaltól és 50 kilométernyi közelségben -Przemysliiez). A foglyok és a hadizsákmány száma még mindig folyton növekedőben van. . Sajtóhadiszállás. A nyugatgaliciai orósz front felbomlása és még mindig teljesen bizonytalan helyre történő rohamos viszszaszoritása természetszerűleg maga után vonta azt, hogy a Visztulán tul is kénytelenek voltak az oroszok a dunajecl front folytatását képező Nida menli orosz frontot hátrább vonni. Tegnapelőtt kezdődött meg déli Oroszlengyelországbán az oroszok óvatos, visszavonulása, mire ott lévő seregeinkteljes erővel vetették rá magukat Itt Is az oroszokra. Csapataink átlépték a Nidát és hosszú \'vonalon Igen erősen kiépített orosz hadállásokat foglaltak el. Pusztulás a KfirpAtokban. Saitóhadiszállás. Sáros megyében a kárpáti szorosokon visszavonuló oroszok mindent elpusztítottak, amit a menekülés nagy sietségében elpusztítani csak képesek voltak. Az összes általuk megszállva tártóit falvakat felgyújtották és még az elszórt hegyi házakra Is üszköket dobtak. Zboró majdnem teljesen romokban hever az oroszok elvonulása óta. Olaszország. Mindinkább kezd bebizonyosodni,hogy a vészkuvlkok megint korai rémeket láttak és ok nélkül riadoztak Itália miatt. Mindjobban oszladoznak az Olaszország irányából húzódó felhők, melyek néhány napja sötétítették a monarchia déli horizontját.\' Mai alábbi távirataink már egészen kedvező szimptómákat mutatnak és mindenben alkalmasak a felizgatott kedélyek teljes megnyugtatására, Táviratváltás Vilmos császár és Viktor Emánuel között. Róma. II. Vilmos német császár és Viktor Emánuel olasz király között tegnap igen szívélyes táviratváltás történt. Giollttl a semlegességért Róma. Oiolitti, kinek tegnapelőtti egy óránál tovább tartott királyi kihallgatása, a legerősebben foglalkoztatja az olasz közvéleményt, — politikusok körében kijelentette, hogy minden politikai befolyását latba veti Olaszország semlegességének fentartása érdekében. Róma. Giolitti, akt mint Ismeretes, az elhunyt dl San Guiiiano márki, volt jegyzéseket elfogad. A Jegyzések me&tüDiMire u Döntnök mm kölcsönöket nyujt rtnűkMl előnyös feltételek mellett — *"1 1 *" ——ip^— M • • - - I II *l IT i« | | J* I M l M eredeti aláírási feltételek mellett a 1 ll-ik Nemzeti MMarn v Kereskedelmi Bank (1915. é « 1 6 % - o s é$ 5 \' A % - 0 S Hflíy. Klr. n a 3 y | t a n I Z j 0 l nóhla. mmt Mmtnlos aláírási heli Á l l a m i atfűmenfes JőrcűÉkKölcsön) — = jegyzéseket e l f o g a d . 2. oldal. ZALAI HIKLAP 1915. május 7. olasz külűgyminiszlerrel együtt mindig rendíthetetlen hive volt a hármasszövetségnek, s ald az újonnan alakuló olasz kormányba be fog lépni, — tegnap ujabb kihallgatáson volt Viktor Emánuel királynál. A kihallgatás háromnegyed óra hosszáig tartott. Az olasz szocialisták a békéért. Róma. Az olasz szocialisták országos pártja határozati javaslatot fogadott cl, mely szerint minden eszközzel támogatni fogja azt a kormányt, melynek a béke fentartása a programmja. Miniszterek tanácskozása. Róma. Sonnino olasz külflgyniiniszter tegnap délután hosszasan tanácskozott Salandra miniszterelnökkel, majd Bdlow herceget, a német nagykövetet fogadta, kinek látogatása után Franciaország római nagykövete jelent meg Sanninonál. A képviselők berendelése. Róma. A miniszterelnök a legtekintélyesebb olasz képviselőket táviratilag Rómába kérette. Mi lesz Romániával ? Bukarest. A bukaresti lapok egyértelműen ízt írják, hogy ba BQlov herceg, rónai német nagykövet misszióin Rómában meghlasulna, Romániának is döntenie kell végérvényes álláspontra vonatkozólag. Felelősség a Lusitániáért. Berlin. A német kormány az összes semleges államok berlini képviselőinek jegyzéket adolt át, melyben tértyek felsorolásával a német kormány a Luslinia katasztrófájáért minden felelősséget Angliára hárit. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) Az utolsó két nap harcaiban csapataink Debicátiál áttörték az orosz csatavonalat. Ennek folytán a Visztulától délre harcoló nagy orosz erők kénytelenek voltak gyorsan visszavonulni a Wyszloka alsó folyása mögé. Ennek az eseménynek jelentőségét világosan mulatja az, hogy ma reggel jelentést kaptunk arról, hogy Oroszlengyelországban az ellenséges déli szárny viszszavonul. A jól megerősített Nida arcvonalat az ellenség tarthatatlannak ismerte lel és azt a lehető leggyorsabban kiüríti. Amint a gorlicei és jaslói siker a kárpáti arcvonalra is átterjedt, épp ugy befolyásolja József Ferdinánd főherceg hadseregének tarnowl és debicai sikere az oroszlengyelországi helyzetet. Középgaliciáb3n a mi csapataink ó« a német csapatok állandó sikeres harcok közepette követik a megvert orosz hadiestek roncsai a San-szakaszon Tinov-Sanok irányában. Az oroszok Sanoktól a vasút mentén nyugat felé három hadosztállyal megkísérelt ellentámadását az ellenség súlyos veszteségei mellett véresen visszavertük és az ellenség üldözését folytatjuk. A foglyok száma és a zsákmány naprólní\\ pra gyarapszik. Az Erdőskárpátokban előnyomult hadoszlopaink Baligrodnál erős ellenséget visszavertünk és elővédelnk Dwerniknél átlépték a Saut. Az orosz 8. hadseregnek, amely nagyjában Lupkow és Uzsok között harcolt, tetemes része immár szintén vereséget szenvedett. Délkeletgallclában az oroszok több szakaszon támadásba mentek ál. Nagy erőknek a Pruthtól északra Csernovlcz Irányában történt előretörését az országhatáron visszavertük és 620 foRlyot ejtettünk. Horodenkától északra sikerült ellenséges osztagoknak a Dnyeszter déli partján lábukat megvetniük. Itt a harc még folyik. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. Ü nagyíóhadiazállás je\'enti: Nyugati hadszíntér. Tegnap délelőtt Westende clőtl egy angol sorhajói tüzelésűnkkel elűztünk. Yperntől keletre tovább haladunk előre és 5 gépfegyvert zsákmányoltunk. Liliétől délnyugatra a franciák a Loretle magaslat ellen Ablain és Carency hegységek ellen folytatták támadásaikat. Minden támadást visszavertünk. Az itt ejtett foglyok száma 800. Carency és Neuville között a franciák az elfoglalt árkokat még birtokukban tartják. A harc itt tovább folyik. Liliétől északnyugatra egy angol repülőgépet lelőttünk. Berrv au Bactól délnyugatra csapataink tegnap a La Ville au Bolstól .délre levő erdőségekben két egymás mögötti vonalból álló hadállást négyszáz méter szélességben rohammal elfoglaltunk, számos sebesdletlen foglyot ejtetlek é« két aknavelöt, valamint sok lőszert zsákmányoltak. Fiineylöl északra és a Bois de Pretreben ellenséges gyalogsági támadások az ellenség jelentékeny veszteségei mellett meghlusuhak. Délkeleti hadszintér. Az oroszok tegnap a Stobnica-Brzcanka szakasz mentén a Eoszka Brozow vonalon, továbbá Ropcyce-Debicától keletre és a Visztula menti Szenein között Mackensen vezér ezredes üldöző seregeit meg akarták állítani. Ez a szándék teljesen meghiusult. Estefelé az oroszok harcvonalait sok helyen, különösen Bcskonál és a Brzozow és Lutca között áttörtük, miután már délután több orosz hadosztálynak Benőkről Bcko felé irányuló kétségbeesett támadását az ellenség i«en súlyos veszteségei mellett meghiúsult. Az üldözést folytatjuk. A miniszterelnökség sajtóosztálya. »»ooo(M>oooaoooooooooooooooooo»«<H>oooft<o»oo»i»oooo»o«»»o8oao<»ooo»>*^ mint a m. kir. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á i r á s i h e l y a kibocsájtandó 1 9 1 5 - i k i h a d i k ö l c s ö n r e jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az Intézet. A 20-as honvédek a világháborúban. — Egy sebesült naplója. — II. G a l í c i á b a n . Vonatunk már Galíciában jár a mindegyre alacsonyodó kárpáti lejtök között, Galíciában, melyet eddig csak a töldrajzkönyvböl ismertem, s amelyről csak annyit tudtam, hogy két nagy városa van: Krakó és Lemberg és valami kimondhatatlan nevű nagy vára. Arra soha nem Is gondoltam, hogy Itt is olyan leedves, bájos emberek lakhatnak, mint ama mifelénk, akik a harcba Induló katonákat szeretetük minden jelével épp ugy elhalmozzák, akár csak a ringó derekú szentlvánl menyecskék. Szinte meglepett az a sok szép és jó, amivel a petróleumos Galícia népe minden legkisebb faluban fülig traktált bennünket. Az első nagyobb ItJy, amit Galícia földjén érintettünk, a Dunajec mellett Neu-Sandec volt, ahol keletre fordult vonatunk (természetesen ugyanaz, amelybe Kanizsán szállottunk, a katonavonatoknál nincs átszállás) és néhány óra múlva Qorllcét, majd Jaslót, azután Krosnót és a San mellett Sanokot hagytuk el. Mindeme nagy állomásokon vöröskereszt-jelvényes url hölgyek, kik nagyobbrészt németül beszéltek, Igazán elbájoló kedvességgel és fáradhatatlan buzgósággal kínáltak bennünket teával, süteménnyel, gyümölcsökkel s minden egyéb Jóval De valóban nehéz volna eldönteni, hogy a galíciai faluk egyszerű népe, vagy a városok elegáns hölgyközönsége volt-e szeretetreméltóbb és áldozatkészebb. A kitűnő ozsonák végén rendszerint előkerültek az anzlxkártyák és a galiciai hölgyek is Írtak azokra az otthoni hozzánktartozóknak kedves Udyöileteket. — Közel félnapja gördült már vonatunk Oalicla földjén kel*t felé, rolndig párhuzamosan a Kárpátokkal, melyek mindvégig láthatók voltak, miközben számtalanszor szállt gondolatunk a Kárpátokra eső tekintetünkkel szép Magyarország felé. Chyrownál átdübörgölt vonatunk az itt még alig a Mura szélességével biró Dnjeszteren s utunk északnak kanyarodott: közeledtünk Przemysl felé, melynek nevét már oly kifogástalanul tudtuk kiejteni. Még alkonyat előtt beértünk a mesebeli várba, ahol csodás dolgokat láttunk a vonatból. — Rengeteg drótsövényt, megszámlálhatatlan sokaságú lövészárkok végtelen párhuzanfös sorait. földbeásott ágyuk százait, melyek fekete torkukat tátogatva meredeztek ég felé, hogy bármely pillanatban készen legyenek ezernyi halált osztani áz oroszokra. Przemyslben sem volt azonban megállás számunkra, alig félórára hagyhattuk el a hires vár óriási forgalmú vasúti állomásán a marhakupét, valamit ettünk és aztán már trombitálták is az indulást. Jaroszlauon tul, közeledvén az orosz határ felé, mind több és több ásókkal dolgozó munkás tílnt szemünkbe, akik hosszú árkokat ástak. Egyik tisztünk magyarázta meg a dolgot: a munkások födözékeket készítettek Oallcla földjén egy esetleges vlszszavonulásunk előkészülete gyanánt. Most már az egész vonat utasai mind izgatotlabbak lettek, mig végre elérkeztünk vonatutazásunk utolsó állomására: Moscleskára. Itt végre végérvényesen elhagyhattuk a mármár egészen megszokottá vált marhakocs* at, melyek kényelmetlenségét de sokszor visszakívántuk magunknak. A kiszállás után arra a tapasztalatra jutottam, hogy — nem tudok járni. Lábaim a Kanizsától az orosz határig való folytonos összezsugorított ütéstől ugy elzsibbadtak, hogy már állpl Is alig voltam képes rajtuk. De nem sokat lehetett töprengeni efölött, mert dologhoz kellett látni. — Engem a kirakásra váró vasúti kocsllnk őrzésére rendeltek. Késő este lett, mire a négy száaad húszas hqnvéd elkészült a kirakodással, tóközben már az első negyedórában a A Nagykanizsai Bankegyesület Részvénytársaság 1915. május 5 zalai hiHLAP 3. o;dal. következő kalamltások történtek: egy ló öszizeesett, s kl kellett fogni a kocsiból; majd egy kocsirúd eltörött, melyet kötelek segítségével sikerűit jól-rosszul összetákolngnk. — Öreg este volt már, amikor első szállásunk felé, egy északgalicial faluba elindultunk. Közben\' megeredt az eső is és olyan sarat varázsolt lábaink alá, hogy bakancsunkat teljesen elnyelte. (Az Igazság és a sokat gyalázott galíciai sár érdekében meg kell jegyeznem, hogy már odaérkezésünk elótt napokon át esett az eső.) A falu, ahova jutni Igyekeztünk, Hodinje volt. Korom sötétben és holtra fáradva végre este 11 órakor odaérkeztünk, Aki azt gondolná, hogy Hodinjében selyempaplanos puha ágyak vártak ránk, az röviden szólva, téved. Azt hiszem, nekem aránylag elsőrendű hely julott egy kétoldalt nyitóit pajtában, ahol magasra rakott szénára dőltem néhányadmagammal. Nem te\'lett bele egészen három perc, s ugy aludtam, mint még soha. HIREKDr. Thassy főorvos katonai előléptetése. Dr Thassy Qábor, Zalavármegye tiszti főorvosa a mozgósításkor a szegcdi honvéd tüzérekhez vonult be mint ezredorvos. A megyei főorvos az egész orosz háborút végigküzdötte s tiz hónap óta mindössze egy hetet töltött itthon, Zalaegerszegen. A Tábori Újság legutóbb dr. Thassy főorvos előléptetését közölvén, igy ir róla: „ür. Thassy Oábort, a hadosztály érdemes egészségügyi főnökét közvetlenül a hadtest alá tartozó uj egészségügyi fntézmény parancsnokává nevezték ki. Nevezett uj állásában is bizonnyal változatlan odaadással fogja a beteg és sebesült harcosok flgyét szolgálni." fi kanizsai füsttelen nap eredménye. Végre fáradságos munkával megolvasták a Központi Jóléti Iroda azt a rengeteg aprópénzt, amit a kanizsai füsttelen nap eredménye gyanánt ötven egynéhány perselyben fáradhatatlan buzgatmu úrhölgyeink összegyűjtöttek. A kanizsai füsttelen nap két részből állott. Ugyanis az Auguszta alap által kezdeményezett füsttelen nap országos céljait szolgáló perselyeken kivül a Központi Jóléti Iroda az utcatarkokon álló asztalokra külön urnákat helyezett el, melyek a kanizsai hősök síremlékére szolgáló gyűjtési akciót nyitották meg és pedig mintáz alábbiakból kitűnik, pazar eredménnyel. A kanizsai füsttelen nap mindkét Irányú gyűjtésének együttes eredménye 4112 korona 27 Jlltér volt. Ez a bevétel két rendeltetetése között Igy oszlik meg: Az Auguszta egyesület által küldött jelvények és gyüjtőivek összesen 2433 korona 06 fillért jövödelmeztek. Ebből 25% « Központi Jóléti Irodát Illeti, mely azt helyi célokra fordíthatja. A 25%: 608 K 26 fillér, melynek levonásával az Auguszta alap központjának elküldetett 1824 korona 80 fillér. A 608 koronán kivül még a következő összegek jutottak a május 2-1 sxép nap bevételeiből a kanizsai slremlékalapjának: A 20 helyen felállított urnákból és a polgári leányiskola 40 növendéke által kézi perselyekkel való gyüitésből 1056 korona 05 fillér. Elek Ernő 200 koronás adományának felét az Auguszta-alap, telét pedig a hősök síremlékének alapja rétzére kellett fordítani. A kanizsai hősök síremlékére tehát 2257 korona 47 Jlltér Jutott. Érdemes még megemlíteni, hogy a dohányosok gomblyukba való jelvényei közül milyenek fogytak a füsttelen napon. Legtöbbet (588 db.) a 20 filléres jelvényekből adtak el, azután 578 <lrt>ot a 40 filléresekből, 258-at az 1 koronásakból, 154-et a 2 koronás jelvényekbő\', 74-et az 5 koronásokból és 28 darabot a 10 koronás jelvényekből. Végűt még csak annyit, hogy a szegedi füsttelen nap mindössze alig 3000 koronát jövödelmezett. Zalamegye népesedése, lliboru idején, pláne Ilyen gyilkos embcrpusititás évadján, kissé furcsa a vármegye népesedési mozgalmáról beszélni, mert amig leírunk egy számot, hogy az itthoni anyakönyvek szerint ennyi meg ennyi volt a születés, s ennyi meg ennyi a csendes, párnák között való halál, addig ki tudja hány százan pusztultak el valahol a Kárpátok tövében kedveseink közül, kiknek halála vagy élete nélkül nem lehet teljes az itthoni statisztika sem. De a vármegye alispánjának jog-i, sőt kötelessége minden negyedévben részletes kimutatást szerkeszteni arról, hányan születtek és hányan haltak meg három hónap alatt a vármegyében. Ilyen békességes Időkre emlékeztető népesedési statisztika jelent meg a minap kibocsátott zalavármegyei alispáni jelentésben, melynek erre vonatkozó adatai a következők; Az 1915. év január —márciusi negyedében síületett elhalt txapor. az alsólendvai járásban 418 351 67 balatonfüredi N 96 83 13 csáktornyai n 541 360 181 keszthelyi n 237 169 68 letenyel » 324 222 102 nagykanizsai • 271 246 25 novai » 254 166 88 pacsai • 267 180 87 perlaki » 421 386 35 sümegi » 259 174 85 tapolcai u 381 251 130 zalaegerszegi m 331 253 78 zalaszentgrótl n 231 186 45 Zalaegerszeg városban 74 65 9 Nagykanizsa „ 196 238 apad. 42 A születések összege 4301, a halálozásoké 3330, tehát a kanizsai apadást is beleszámitva 97f lélekkel szaporodott január—március hónapok alatt Zalavármegyc lakosságának a félmilliót meghaladó száma. A meglepő kanizsai eredményre azonban nem kell megijedni: az alispáni jelentés szerint Nagykanizsán az apadást a kórházakban ápolt idegenek (katonák) között előfordult halálesetek idézték elő. A Néptakarékpénztár Nagykanizsán Nagykanizsán mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1915. éji 6%-os és 5%%-OS állami járedékkölcsönre eredeti feltételek mellett. Búcsúhangverseny a sétatéren. A mindnyájunk nagy szomorúságára Nagykanizsáról végleg eltávozó 48-as katonazenekar, mint már közöltük, a sétatéren holnap, csütörtök délután 5 órakor kezdődő hangversennyel búcsúzik a város közönségétől. Ha az idő nem akadályozza a hangversenyt, soha nem látott tömeg fog a katonabanda bucsuhangversenyétnél megjelenni. Befizetések elhatasztása. A Nagykanizsai Takarékpénztár által alapllott önsegélyző Szövetkezetnél a f. hó 13-ára (csütörtökre) eső befizetések f. hó 14 én azaz pénteken d. e. tartatnak meg. A Délzalal Takarékpénztárral Egyesűit önsegélyző Szövetkezetnél a f. hó 13-ára eső befizetések az ünnep miatt 14-én vagyis pénteken délelőtt tartatnak meg. Lehet postacsomagot kQltfenl « 45-asoknak. Ma, holnap és holaipután hosszú sjünet után ismét lehet csomagot küldeni az 59. tábori postaszámu harcoló kanjzni bakáknak, a 48-asoknak. Közel két hónapon át szünetelt az 59. számú tábori posta csoraigforgalma s most Is mindössze öt napra nyitott meg az, melyből még hároiu nap hátra van. Azt hlsz- SiŰk e hir hallatára sok százan (ha nem sok ezren) lesznek, akik sietnek csomagot (eladni a 48-asok soraiban küzdő szerelteik részére. A tábori postai csomagforgalomnak újbóli felvételétől ez a részletes jelentés szól: Akeresr kedcleműgyi miniszter hirdetése közli, hogy május 10-tól 14-ig terjedő öt napon át a 10., U., 14.. 18., 23., 26., 30., 31., 39., 51., 59„ 60., 80., 86., 91., 96., 99., 100., 102., 108., 109., 123., 130.. 140., 143., 153., 154., 155., 186., 200., 201,, 203., 213., 354. száinu tábori postákhoz adhatók föl csomagok. Május 14. után a tábori postai magáncsomag-forgalmat a mostani föltételekkel már csak a II.. 39., 51. 186. számú tábori postákkal tartják fönn. fi polgárőri \'szolgálat. Ma szerdán és holnap csütörtökön este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Szerdán este: Spiegel Sándor, Simon Oyörgy, Katona István, varga József, Krausz Nándor, Weiss Sándor, Villányi István. Zollner Ferenc, Kaufmann Manó, Fáhn Adolf, Weiss József, Virányi Samu, Neumark József, Zsidi János, Fischl János, Jászai Lajos, Fischer Jósset, Andri Boldizsár, Mlcheller Béla, Mllhofter Simon. Csütörtökön: Csányl Elek, Melz József, Orünwald László, Grflnbaum Henrik, Fischer Ignác, Tóth lózsef, Ott Lajos, Schlossarck István, Steiner Fü\'öp, Elirenstei.i Károly, Acs lg»ác, Stern Dávid, Lőwy Oéza, Czleber János, Österrcicher Samu, Schreiber Adolf, Szattler lenő, Horváth László, Berdin Márton, Czulek László, Buzó Mihály. VÉR és Vfl8 cimü három felvonásos háborús dráma kerül bemutatóra a S/arvasszállodabeli Berlin nagy mozgószinház szerda és csütörtöki műsora keretében. A dráma egy hercegi szolga leányának tragikus életét és szenvedéseit tárgyalja, és szerelmese, a fiatal herceg karjai közt, közel a harcmezőhőz, leheli ki szenvedő lelkét. Az előadó művészek gyönyörű játéka, a filmgyár mesteri alkotása valóban elsőrangú művet produkált. Hasonló film eddig még kevés volt látható. EzuthI a kisérő műsor is szenzációs, — amennyiben : Brevlo, rendkivül mulattató szalon vigjátók, továbbá a legújabb Harctéri Híradó képelnek bemutatása, úgyszintén Duczi bácsi mint csirketotvaj cimü mulattató bohózat képezik azt. - Ezen ünnepi műsor megtekintését mindenkinek a legjobban ajánlhatjuk. MEO N Y Í L O T T l éSzívós Antal mQórás és látszerész uj özlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. A szerkesztésért felelős : dr. Hajdú Oyula. Szerkesztő: GartUr István. A Központ szálloda épületében levő volt Józan-féle üzlethelyiség azonnal kiadó. 4. atdNl. ZALAI H RLAI\' 15 május 12 Egy jó házból való fin tanoncnak felvétetik. PILCER ALBERT kárpitosnál MIcHl-ntcii 11. szán. Bútorozott lakft Z esetlei 3 otczal szófia, villany, vízvezeték, fürdőszoba, rnellékhelglsésekkel, esetlej külön Isfdlló kocsiszínnel Hírbe adatik azonnalra. PíMÓÍ 64. SZÚD. • • " A sétatéren elveszett egy felöltő. Kéretik a tecsületes megtaláló, hogy a rendőrségre vinni szíveskedjék. Szarvas szálló B E B I I I I MOVmozqó.l Placz-tér. ® BERLIN Naponta előad, Szerda, csütörtök, május 12. és 13-án VÉR ÉS VAS nagy háborús dráma 3 felvonásban. Brevló, vígjáték. Harciéri híradó, aktuális harctéri felvételek. Duci bácsi mint j] csirketolvaj, rendkivfll humoros. ( Előadásuk hétköznap 8 él 9, vaaár- és Qnnepsap 3, 3, 7 éi 9 órakor. — Rendet helyárak. festi vállalata = HafiyKanlzsa, Nasyar-u. Z3 r E U R A N I A R*ogo*m* i-tl*c* *4. Tflefcm ZV\'. Szerda, csütörtök, május 12. és 13 án m n UK KG artista pikantéria 4 felvonásban. A táboriposta BUDAPEST, termésretl felvétel. Előadások hétköinep 0 és 9 órakor, vasári » ünnepnapokon 3, 5 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. — Buffett. honi S k D M I faerezés márvány utánzatök festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z l n é r z é k ü n k magasan fejlett ízlésünk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l fölszólltásra díjtalanul szolgálunk I 11 GUTENBERG NYOMDA H A G Y K H e a i l Z S A Csengery-ut 7. Sürgönyeim: G u t e n b e r g n y o m d a 4% • Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Ny»mat«|t a kiadólalajdanainál Oulenberf-nyomda (MBnz ét Ooldberger) Nt|ykaalzta. I I I . óvfulynrn. N a s y k a n t z s a , 191Ö. május 14. péntek 108. szám ZALAI HIRLAP társadalmi ós közgazdasági napilap. MioriKttésI «rafci Heljrb«n háxtoo* hordva I hóra I K. E(y«a uáfl 4 fillér Vidékre, po»Un . . 1 hóra I-M K. Nyllttér éa hlrdetétek megállapított árak SMrlnt Lapmér: Dr. HAJDÚ OYULA. Kiadóhivatal: flNtMbcrg-nyomda CMngary-at 7. tiÁm. Talefoni SzerktaxMaég 41. Kiadóhivatal 41, Tavasz virul /mindenütt, különösen ragyogó, diadal mámoriló lavasz Galíciában és a Kárpátokban. Nincs már ellenség a haza drága földjén, ellenben van már alapja annak az édes reménynek, hogy mégis már közelebb .állunk a roppant háboru dicsőséges befejezéséhez. A pénzügyminiszter uj hadikölcsön aláirásra hivja fel a nemzetet. Senki sem hitte volna, hogy a világháború a tizedik hónapba is belenyúlik s még akkor ls tovább tart; ily rengeteg hadjáratra egyik hadviselőnek sem volt, nem lehetett elég pénzkészlete. Csoda-e, hogy Magyarországnak éppen nem nagy tu!nagy pénzügyi felkészültsége újból kiegészítésre szorul ? De lehet-e megtagadni ezt a kiegészítést a legsúlyosabb és legostobább bün elkövetése nélkül? Egész jövőnk egé$z létünk függ a háboru kimenetelétől. Éppen ezért nincs az az áldozat, amit a haza a fiaitól meg ne követelhetne. Áldozat? Szó sincs róla. Teljes joggal .kívánhatna azt is. Követelhetne önkéntes adakozást, vethetne ki bármily terhes adókaf, sőt íe is foglalhatná minden vagyonunkat a hadsereg ellátásának mindenekfölött álló céljaira. És ha ezt tenné, akkor is készségesen és abban a tudatban kellene engedelmeskednünk, hogy még mindig messze mögötte maradtunk áldozatok dolgában a harctéren vérző hőseinknek. De a haza nevében a kormány éppenséggel nem áldozatot kiván tőlünk, midőn az uj hadikölcsön nyújtására való részvételre szólít föl, hanem pénzünknek biztos és jövödelmező módon való elhelyezésérc nyújt alkalmat. A kölcsön visszafizetéséért ugyanis maga az állam áll jót, erkölcsi és anyagi erejének telleségével, a visszafizetés Idejéig pedig busás kamatot fizet. Mindenki számára nyitva az ut a haza oltárához s mindenkinek oda kell sietnie. A szerényebb tökével bírók számára hat százalékos, a módosabbak számára öt és fél százalékos járadék-kötvényeket ajánl föl a pénzügyminiszter, de az árfolyamemelkedés következtében mindkét fajta kötvény hozadéka meg fogja közelíteni a hét százalékot. Ötven koronás kötvények is vannak, hogy igazán minden réSztvehessen az aláírásban. Ne is mulasza el senki a jegyzést, mely május 26 álg tart. Nyíljatok ki, erszények 1 Virul már a történelem legnevezetesebb tavasza. Virul a magyar katona tündöklő dicsősége. Virul a legnagyszerűbb remény a magyar nemzet lelkében. Nyíljatok ki hát ti is, erszények, tulipános ládák, asztalflókok, páncélszekrények és. a zsebek milliói, hogy megteremjen az uj hadlkölcsönnek tetejezve adott milliárdjai és hogy minden virulás után boldog büszkeséggel .élvezhessük majd a diadallal kivívott béke fölséges gyümölcsét I A világháború. Lemondott a Salandra kormány Róma. A Stefani-ügynöks:g jelenti: Az olasz minisztertanács lá\'va azt, hogy a kormány által a külpolitikai bonyodalmak elintézése végeit kezdeményezett tanácskozásokban az alkotmányos pártok összhangja hiányzik beterjesztette a királynak a kormány lemondását. A király a lemondás elfogadására vonatkozólag fentartotta elhatározását. — Az összes olasz politikai körökben a Salandra-kormány lemondásának tényében a helyzet Igen nagyfokú enyhülését és javulását látják. A Kormány lemondása. Róma. Salandra tegnap délelőtt határozta el magát a lemondásra, amit a délután 3 órára összehívott minisztertanácsnak bejelenlett, mire hosszas tanácskozás Után az egész kormány elhatározta a lemondást. Salandra este-7 órakor közölte külön audiencián Viktor Emánuel királlyal a kormány lemondását. A vezetőit a béke mellett. Róma. A Stampa jelenti: Az összes volt olasz miniszterek és államtitkárok a semlegességért magát a legmesszebbmenően exponáló Glo- Htti korábbi miniszterelnök pártján állanak. Az olasz parlament nagy többsége is háborúellenes. Politikusok o királynál Róma. A Giornale itallano tegnap éjfélkor megjelent rendkívüli kiadásában közli, hogy az olasz kamara (országgyűlés) elnökét, Marcordt, tegnap este 9 órakor kihallgatáson fogadta Viktor Emánuel király. A kihallgatás egy óra hosszáig tartott. Ma délelőttre a király az olasz közélet több vezető egyéniségét kérette magához. Az orosz vandalizmus. Főhadiszállás. A Nyugatgaliclából menekülve visszavonuló oroszok, amit sebtiben lehetett, mindazt még elpusztították és a lakóssággal is állati kegyetlenkedést űztek. Számos felgyújtott házba bezárták a bennlakókat, Debícán pedig 3 papot az oltárra felakasztottak. Tarnowból 30 zsidót vittek magukkal tuszul Lembergbe. A túszok legnagyobb része még útközben meghalt a kínzásoktól. A Lusitsnia. Rotterdam. Londonból jelentik, hogy a Hyde-streeten tegnap újból tombolt a tömeg a Lusitania elsűlyesztése miatt. A korábban\' érintetlenül hagyott német boltokat most majdnem mind felfeszítet* ték és a rendőrség együtt rabolt a csőcselékkel. A rendőrség egyébként mindenütt tehetetetlen a felbőszült tömeggel szemben. eredeti aláírási feltételek mellett a II mm HHKH1 M Magyar M e M l i M (1915. évi 67.-os ét 57.VK Hoiy. Klr. nűíjRflnl2jD, n6KJfl( m mrataloj aláírási hely Állami ftdúmentesi íradékkOlaOn) — j•e gyzéseket elfogad. I j t g ü ü t k Miklnnlitrtre«íonHiík MIK kllutnlket tsojl rtníklrtl e M i MtHtiek meUrtt. 2. oldal. ZALAI HiKLAh* 191b. májúi 14. Megtalálták Wanderbildet. Rotterdam. A Lusltania áldozatai után még mindig kutatnak a katasztrófa színhelyén az angol halászhajók. Tegnap végre hosszas keresés után ráakadtak a Lusitaniával elpusztult amerikai milliárdosnak, Wanderbilt Alfrédnek holttestére, melyet Quecnstonba szállítottak. Az idegenek internálása. Rotterdam. Londonból táviratozzák, hogy az angol alsóház ma délelőtti illésén Asquith miniszterelnök bejelentette, hogy az Anglia területén élő őszes felnőtt német, osztrák, magyar és török lakósságot saját életbiztonságuk érdekében koncentrációs táborokba fogják Internálni. Az országgyűlés. Budapest. A Ház mai ülésén Beöthy Pál elnök bejelentette, hogy az országgyűlésnek immár 89 tagja teljesít katonai szolgálatot. Harmadszori olvasás után elfogadták a hadsereg-szállítási visszaélésektől hozott törvényjavaslatot. A hazaárulók vagyonának elkobzásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása során Ábrahám Dezső Saághy Gyula felszólalásai után Baíogh Jenő igazság- Ogymlnlszter hosszasan fejtegette a Javaslat jogosságát. — Az ülés folyik. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos.) A szövetséges nimet és osztzák-magyar csapatoknak novemberben és decemberben lefolyt lodzi és limanovi csatákban kivivolt győzelmei az akkori orosz arcvonalat Lengyelországban és Nyugatgaliciában csaknem 400 kilométer kiterjedésben visszavonulásra kényszeritették. Az ellenség által akkor Németországba tervezett előnyomulás megtört a hú szövetségesek kipróbál! harci erején. 1915. évi január havától ápril hó közepéig az oroszok hiába vitték harcba túlerejüket, hogy a Kárpátokon át Magyarországba betörjenek, ezen tervet csapataink hősiessége és kitartása hónapokig tartó elkeseredett harcokban az ellenség rettentő veszteségei mellett teljesen meghiúsította. Ezzel elérkezett az Ideje annak, hogy az ellenséget mindkét hatalom erőteljesen egyesüli csapataink közös támadásával lektlzdjük, A Tarnow—gorlicei győzelem nemcsak Nyugatgaliciát szabadította meg az ellenségtől, hanem a nidamenti egész orosz arcvonalat, valamint a kárpáti frontot Is hátrálásra kényszeritette. A győzelmes csapatok az tlső sikert kihasználva, tiz napi harcokban megsemmisítésig verték meg a harmadik és nvolcadlk orosz hadseregei. Mujd a Dunajectól és Wislokától a Sanig síelve visszavívtak fiinlegy egyszáz kilóméternyi hazai földet, Í;azdag zsákmány jutott a győzők kezébe máus 2-tól 12-ig, összes hadseregektől mindössze 143.500 loglyof, mintegy 100 áRyut és 350 gépfegyvert szállítottak be. A Visztulától északra osztrák-magyar csapatok Stopnlcán át előnyomultak. — Német csapatok tlfoglalták Klelce kormányzósági fővárost. Az uzsokl hágótól keletre német és honvéd, csapatok tegnap az oroszok több magaslati hadállását rohammal elfoglalták. A Turkálói délre eső területig előnyomultak és 4000 oroszt elíog!ak> A támadást itt Is Skole irányában folytatják. Délgaliciában erős ellenséges csapatok Horodenkán át támadnak. Végül megjegyezzük, hogy sz utolsó napokban kiadott orosz hivatalos jelentés a ml sikereinket, valaminf a német sikereket szemmel láthatólag gyengíteni Igyekezvén, mindent letagadnak és szándékos lerdltésnek mondanak. Ez döntő bizonysága at orosz vereség nagyságának, amely immár nemcsak a csapatok Ijarctéri műveleteit, hanem a legfelsőbb orosz hadvezetőség hivatalos hírszolgáltatását Is megzavarja. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: . Nyugati hadszíntér. Yperntől keletre Ismét elfoglaltuk az ellenségnek egyik támaszpontját. Délután az Alllen-Neuvlllel arcvonalunk ellen Intézett^ erős francia támadásokat az ellenség Igen súlyos veszteségei mellett vlszszavertük. Carency falul, amelyet a franciák azzal, hogy Carencnés Neuville között elül levő árkainkban lábukat megvetették, nagyrészt átkarolták, valamint Ableln nyugati részét az elmúlt éjjel kiürítettük. Erős tüzérségi előkészítés után az ellenség tegnap este megtámadta Croix des Carnes-nál a Maa< és Mosel közötti állásunkat. Az ellenségnek sikerült 150 —200 méter szélességben legelői levő árkunkba behatolni. Elkeseredett szuronyharcban azonban Ismét teljesen megtlsz\'itottuk állásainkat a franciáktól. Számos fogoly maradt kezeinken. A Hartmannsweilerkopf nyugati lejtőjén tüzérségünk két francia crődházat összelőtt. Keleti hadsz\'ntér. A helyzet változatlan. Szawlenál a harc még áll. Délkeleti hadszintér. Mackensen vezérezredes hr.dseregcsoportja tegnap üldözés közben a S;m mögötti Dubiecko alsó Wiszlok melletti Láncút és Dcbicálól északkeletre levő Kolbuszow vidékét elérte. Ezen előnyomulás hatása alatt az oroszok a Visztulától északra levő állásaikból is visszavonultak. A Kárpátokban az osztrák-magyar és német csapatok Linsingen tábornok vezetése alatt elfogták a felső Stryjtól keletre fekvő magaslatokat. Ez alkalommal 3650 embert elfogtak és 6 gép/ fegyvert zsákmányoltak. Mackensen vezérezredes hadserege Przerhysl várához és az alsó Sanhoz közeledik. A miniszterelnökség sajtóosztálya. A Kanizsai füsttelen nap KIK gyűjtöttek ÉS mennyit ? Saját tudósitfnk\'ól. Legutóbbi lapszámunkban részleteiben ismertettük a május hó 2-án rendezett nagykanizsai\' füsttelen nap pazar eredményét, melyet legjobban jellemzett az a ténymegállapításunk, hogy a Szegeden rendezett füstte\'en nap eredménye közel 30 százalékkal mögötte maradt a kanizsai eredménynek. Nagykanizsán, mint közöltük, összesen 4112 koronát jövödelmezett a nagyarányú gyűjtési akció, melyet a Központi Jóléti l\'oda és kitűnő vezetője, Dobrovics Milán Intéztek. — Az országos Auguszta-alap, mint szintén közöltük, 1824 koronát kapott ebből az összegből, a többi 2257 korona pedig Nagykanizsán maradt a kanizsai hősök közös nafcy síremlékére. — A kanizsai füsttelen nap remek eredményeért teljes elismerés illeti meg a város lelkes urihölgyeit, kik fáradhatatlan buzgósággal gyűjtötték össze ezt az aránylag hatalmas pénzösszeget. A Központi Jóléti Iroda csak most készülhetett cl a füsttelen nap számadásaival és a pénzolvasás nagy munkájával s Igy az alábbi diszes névsor is csak most közölhető. — A gyfljtés munkájában a legnagyobb érdemet szerezte magának Samuely Oltóné, aki a legtöbbel gyűjtötte, 223 kor. 62 fillért. - Működésük eredményeinek sorrendje szerint ^ b b i e k Igy következnek: Cslgaházy Baby 172 60, Stelner Manci 148-, Dobrovlts Milán 123-—, Zerkowltz Hannus 107-—, Qrűnhut Annié \' 7 8 - , Kornitzer Sári 7 3 \' - , Armuth Margit és Jolán 71-70, Hellai Beatrix 73 —, Geiszl Rizsi 64 20, Orűnhut Erzsike 60-40, Dobrin Lily 6180, Pálffy Gizi és Llly 58 50, Bugsch Aladárné 57 50, Kramer Valéria 54\'—, Szanweber Ilonka 54 —, Slnger Ilonka 51 \'30, Köröskényl Piroska 51-—, Welsz Tivadarné 46 —, Barcza Erzsi 44 06, Klinger Erzsi 4172, Lendler Magda 4222. Reinitz Klára 4040, Fodor Juliska 33 70, Strem Rózsi és Juliska 38 80, Remete Üézáné 3580, dr. Szabady Lórincné és Drrven Lajosoé 3570, Orünfeld Böske 32 77, Piihál Erzsébet 31\'40, Feldmann Annus 30*20. Kaszter Böske 23 20, Rátz Ilonka 27-40. Saághy Lívia 2720, Kaufmann Klári 26 —, Pon^or Klári 26 —, Oál Oyuláné 25-—, Vlzaknay Margit 2418; Lendvay Ilka 24\'—, Krausz Ilonka 23 30. Brück Józsa 2310, Bory Mariska 21*20, Orosz nővérek 22—, Srrkeres Ilonka 2120, Vécsey Ida 20 20, Singer Terus 20—, Jellinek Margit 17 63, Bencze K ári 15 40, Harsay Gizi 1522, XIV. sátor 1408, Becht Gizella 14-26, Kenesey Erzsi 14 80, Loser Mar- Rit 17-80, Orünfeld Manci 18 91, Hudy Aranka 14-40, dr. Szekeres Józsefné 17 40, Szegheö Bella 15-30, H. Y. 16 34, dr. Tuboly Oyuláné 15 —, Mülier Bella 19 40. Biba Nelly 17-60, Bugsch Irén és Margit 17*20, N. N. 16 60, \' Ney Ilonka 16-—, Welsz Ed th 15—, Kovács Klári 1440, Dobó Erzsike 1350. Egri nővérek 15 —, Nagy Ircsi 1272, Fodor Böske 12\'—, Süle Klári 12 60, Pollák Frlda 12-—, Prager Riza 12 —. Horváth Mariska 12—, Svelt Ella 13 34, XVIII. sátor 11-43, Zalaváry Ilonka 11-24, Vértes Erzsike 10 55, Fischer Erzsi 10 79, SteU ner Ilonka .10 59, Junker Berta 1012, Lajpcffc Busi 22-35, Frey Mária 1048, Kemény Lujza 10-02, Frank Margit 1094, Dobó Eva 1024, Stcrn Böske 11-85, N-ufeld Ödönné 11—, Feldmann E\'la 11—, Rubint Károlyné 10*-, Sweitzer Jolán 10—, Sprung Oizella 9 97, Árvay Rózsika 8 02, Kramer Júlia 8 09, Szendrei liona 9 45, Kárpáti Erzsi 9 19, Remete liona 9 60, Orosz Etla 9 84. XII. sátor 814, XVI. sátor 8-72, Weisz Zsófi 6 93, Kostcin Ella 9.—, Naq;y Erzsébet 8 —, dr. Fiscltor Jő*sefné 8 —, Lukács Erzsi 7*60, Fatér nővérek 7 40, Ölvös Böske 7 40, Stelner Irma 7 30. Németh Inna 7 26. Hirler Irén 7 —, Szily Oizella 7 —, Haas Anna 680, Mágics Etelki és Birl 6 20, Saághy Jánosné 6 20, Outtentág Sárika 602, Imrék Magda 6 —, Oaszm3nn Vilmos 6\'—, XVI. sátor Ryüjtőiv, 5 - - , Árvay Rózsi 4 80, Grosz Imre 4 50, Labor Klári 4-—, Ooldminn Jolán és Erzsi 4 —, Labor Mária 4 —, Lehr Oszkámé 4\'—, II. pénztár 519, XIII. sátor 4 62, XX. sátor 5*64, X. sátor 4 60, Menczer Jancsi 4 10, II. sátor 5 72, 21. sz. persely 5 83, IV. sátor 576, XV. sátor 4 29. XVI. sátor 4 61, III. sátor 550, Fabró Irén 510, Weisz Irma 521, Kis Klári 477, Ferencz! Margit 671, ötvös M.igd.i\'6-56, Nováczky Gizella 440, Ney Klári 567, Fridrich Aranka 6 05, Bruszt Böske 6 71, Buta Pista 739, Tolola Oizella 4 49, Némelh lionka 5-—, Tocli Erzsi 5 60, Fesselhoíer Nora 4 21, Kárpáli Jolán 484, Vellisch Erzsi 673. Buta Pista 4—, Guth Mariska 4 —, Josifovie Mici 370, Ockenfuss Oabl 3 60, Jászii Lajos 340, Bruszt Böske 3-40. Kis Klára 3-20, Pálffy Rózsi 3 korona, Waligurszky Antalné 3 —, Felde Ferenc 3-—, Róna Ilonka 2 90, dr. Szabady Lőrincné 2-60, Knortzer Tercsi 2 20, Detrich Mihályné 2-10, 1. sátor 350, I. pénztár 3-16, VIII. sátor 3*32, V. sátor 3 52, 95. sz. persely 2 50, VII. sátor 2 48, VI. sátor 3 59, 98. sz. perfcly 3\'16, Kenesey Róza 2 18, iMikó Róza 3f4, Havas Lily 390, Tibold Jolán 2-34, Weisz Zsófi 3 90, Szegheó Bella 317, Mooshammer Bella 2-—, Rosenthal Sári 2-—, Mair Orete 2—, Ney Klára 2 —, Petrics Lulu 3-—, Weisz Ilonka 2—, Nováczky Gizi 160, XI. sálor 183, 26. sz. persely 1*70, Bruszt Erzsi 150, Egri Oyula 1-50, Jabió Irén 1*40. Jellinek Margit 1-20, Kanyar István 1\'—, II. sz. pénztár 1-—, Trlpammer Jolán 3-—. Welsz Irma, VII. számú asztal !•—, Kohn Ilonka !•—,Kozmecz Ferenc 1.—, IV. sátor —-80, XVII. sátor —\'40 fillér. JtEO NYÍLOTT I Szívós Antal mflórás és látszerész (lzlete a Kazlnczy-utca 3. szám _ alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javitást nagy gonddal végez. MEGN Szív W al« 191 ó. május 14. ZALAI HiKLAP 3. ekéaJ. HÍREK. fl 48 a s z e n e k a r b ú c s ú j a . W l r n i t i e r karmester ünneplése. Közöttük már azt a mindnyájunkat lelkink mélyén érlnö hirt, hogy a közel napokban végleg elhagyja Nagykanizsát a nagykanizsai 48. gyalogezred kitűnő zenekara, mely nemcsak művészi produkcióival tette . magát örökké emlékezetessé a háborús Nagykanizsa történetében, hanem még sokkal inkább azzal az áldozatkész munkával, melyet Wirnltzer Oyörgy karmester és jeles zenészel a Kftzpontl Jóléli Iroda által kedvezményezett sokféle hadijótékonysági akciót támogatták és tették teljesen eredményessé. Sok százezer cigarettát muzsikáltak össze a kedves 18-as katonamuzsikusok, akik szinte elválaszthatatlanul hozzánöttek a város életéhez. Valóban egy fájdalmas műtét Vérzésével hat ránk ax az intézkedés, mely a zenekart beláthatatlan időre a csehországi Pilsenbe vezényelte. Él azonban a remény bennünk, hogy a háboru befejeztével axiegész 48. gyalogezredet visszahelyezik Nagykanizsára s akkor a zenekar Is végleg és teljesen a mienk lesz és tökéletessé teszi azt a megkezdett mOvét Is: Nagykanizsa zenei életének felvirágoztatását, amihez Wirnltzer karmesternek oly nagy kedve mutatkozott. • A távozó zenekar holnap — szombaton búcsúzig magas színvonalú hangverseny keretében nagy anyagi és erkölcsi sikereinek színhelyén, a Central kávéházban a lelkes kanUsal közönségtől. Ugyanekkor búcsúzik a város Is a kiváló népszerűségü derék karmestertől, Wirnltzer Oyörgytöl. Ennek a bucsuzásnak pazai ünnepélyességet ad a Központi Jóléti Iroda áHal rendezendő megajándékozás. A Jóléti Iroda a karmestert a harctéren kifejtett hősiességéért nyert koronás arany érdemkereszt eredeti színarany példányával ajándékozza meg ez alkalommal, továbbá egy hatalmas babérkoszorúval és egy díszdobozzal, mely két vésett ezűstplakettet foglal magába: A két plakett szövege ez: „A Központi Jóléti Iroda", — „Nagykanizsa város közönsége örök emlékűi Wirnitzer Oyörgy karmesternek". A babérkoszorúnak a vávos szineit (piros fehér) szalagján ez a felírás lesz: „Nagykanizsa város közönsége hálája és elismerése jeléül Wirnltzer Oyörgynek". A szombatesti utolsó, kávéházi ángy búcsúhangverseny kiváló műsora a következő : 1. Kéler: Magyar vígjáték-nyitány. 2. Lehár; Végre egyedül. Egyveleg. 3. Wagner: Lóhengrin fantázia. 4. Strauss F.: Résztetek a „Bőregér" cimO operából. 5. Richter: Magyar egyveleg. 6. Műller: Zeneszerzők kongresszusa. Nagy egyveleg. 7. Oleser: Kl énekel velünk. 8. Wirnltzer: A 48. ezred Indulója. A hangversenyt megelőzőleg, szombat délben • Központ szálló éttermében a 20. honvédtisztikar bucsubankettet rendez a 48-as tiszteknek. A bankett 150 teritékes lesz. 1 l é p t i k i r t t f í u t i r I H M g l i l M i mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1 9 1 5 . é J l 6 % - O J é s 5 \' A V o - O S . Hősi halál. A 20. honvéd gyalogezred tisztikarának minap kiadott gyászjelentése, mely hat elesett bajtárs hősi haláláról szól, közli, hogy Kemény Imre tartalékos zászlós f. hó l-én az északi harctéren haza védelmében hősi halált halt. A dicső véget ért fiatal ember özv. Kemény Jánosné nagykanizsai tanítónőnek, Kemény János délivasuti főtiszt özvegyének idősebblk fia, aki a berlini politechnikán röviddel a háboru kitörése előtt nyert gépészmérnöki oklevelet, a legszebb reményekre Jogosító jövőnek zálogát. A mélyen sújtott édesanya iránt városszerte nagy részvét nyilatkozott meg. fl népfőikelők részleges ujrasorozása Magyarországon. Érdekes rendelet érkezett tegnap a honvédelmi minisztériumtól a nagykanizsai városházára. A rendeletből világos és kétségtelen következtetést lehet vonni arra nézve, hogy Magyarországon nem jogfák a mái egyszer megsorozott 2i —36 éves népjöikelflket ufrasoroznt, miként azt legutóbb Ausztriában elrendelték. Arról szól ugyanis a ma j érkezett rendelet, hogy azok az 1892., 93. és 94. években. valamint az 1878—1890. években született B. osztályú néplölkelők, akik a Jászberényi, szatmárnémetit, besztercebányai, munkácsi, tglói, trencsénl, kolozsvári dévai és eszéki B.) honvédkiegészitö parancsnokságok területi köi létébe tartoznak és a legutóbbi néplölkelől szemléken alkalmatlanoknak találtattak, vagy bevonulásuk után elszabadságoltattak, — jelenlegi tartózkodási helyükön összeirandók és részükre a május 26-tél julius 23-ig terjedő időben pótszemlét kelt elrendelni. A felsorolt vidékekről nagyon kevesen jöttek mostanában Nagykanizsára, s Igy itt nem valami nagy lesz az ujrasorozandó untaugllchok száma. Uj iskola Csatarendeken. A vallás és közoktatásügyi miniszter a-Sümeg szomszédságában lévő Csabrendeken nagy elemi iskolát szándékerik épitenl nyolc teremmel. Az épület emeletes lesz. A csabrendeki uj iskola ügye már annyira előrehaladt, hogy f. évi május 15-ére az épitési munkálatok biztosítása céljából a versenytárgyalást is kitűzték. Brutális asszony. Tegnap délután Kiskanizsán a Kisrác-utcában játszó gyermekek köveket és üvegdarabokat hajigáltak Bolf József házának udvarába. A gazda feleségét annyira kihozta a sodrából a cyermekek pajkossága, bogy a bedobott holmik közül felkapott egy nagy darab üveget, egy kék szódásűvegnek ökölnyi részét s azt az utcán hancúrozó gyermekek egyikének, özv. Kangyallcs Ferencné 12 éves kisfiának fejéhez vágta. A súlyos és éles üveg a szája fölött találta a gyermeket, kinek a^ orrától kezdve lefelé az egész szája szélét teljesen elvágta. A brutális asszony ellen az egész életére elcsufitott arcú gyermek anyja a rendőrkapitányságnál teU panaszt, mely megfelelő eljárást inditott. / f S m r v o n z ú l l ó p p n i Í M nagymozgó.l Placz-tér. « U L l l L l l l Ifaponta eIOaiLl Szombat, vasárnap, máj. 15. és l®-án A nyolcadik nagyhatalom szerelmi dráma 4 felvonásban. Rudolfi viszontlátása szalon vigjáték 2 felvonásban. A méh színes természeti kép. Harctéri hiradó, legújabb háborús kiadás. eredeti feltételek mellett. ElOadások hétköznap S é« 9, vwár- é» Qnnepu p s, 5, 7 és a órakor. — Rendet helyárak. Mikor a huszár akaszt. A hadmüveletek területén a kémkedés miatt nagyon szigorú az ellenőrzés. — Mindenkinek igazolványa van, különben bajba kerül, amikor aztán nem segit se az ismeretség, sem a barátság. A raultkoriban, a többek között egy tipikus lengyel zsidót is kérdőre vontak. A papírjai valahogy nem voltak rendben: vagy nem volt igazolványa, vagy nem volt jó. Megmotozták alaposan és Íme, nemcsak a szurtos kaftán és egyéb felszerelések kerültek le róla, hanem egyben a tincsek is. Mikor Igy levetkőztették, ott állott egy álruhába öltözött orosz tiszt, orosz kém, — Rövid eljárás után akasztófa várt r;á. Mihamar akadt vállilkozó Is a büntetés végrehajtására, egy honvédhuszár. Oyakortott kézzel hurkolja a kém nyakára a kötelet, aztán átveti egy faágon s a kötél másik végét lefelé húzva, magasztalja lel az elitéltet. Mikor ez már kiölti a nyelvét, egyszerre csak kezdi a huszár visszaereszteni, ugy, hogy 4 \'delikvens talpra áll és nagy nyeldeséssel kapkod a levegő után. Rárivallnak a huszárra, hogy mit csinál? Miért ereszti vissza? A huszár nyugodt flegmával feleli: — Instálom alássan: Hadd pihenjen egy kicsit 1 Síita alkalmas, tartís, kiitníi olajos hordók a „Patria" pótkávégyárban jutányosán kaphatók. fl polgárőri szolgálat. Ma, pénteken este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni.: Vidor Imre, Pávelkovlcs János, Pfeitter Jakab, Arnstein Sándor, Mankovlcs István, Rablnek jenő, Fischer József, Török József balog, Lehocky Mátyás, László Ignác, Brandl Adolf, Büki Sándor, Zábó József. Czulek József, Singer Sándor, Fleischacker Ignác, Balogh Mgoston, Sátrán József, Horváti Ferenc, Kaufmann Samu. fl nyolcadik nagyhatalom címmel egy szenzációs négy felvonásos szerelmi dráma kerül bemutatóra a Szarvas-szállóbeli Berlinmozgószlnház szombat és vasárnapi műsorán. A drámában Olaszország legszebb művésznője, Georgina kisasszony és Lucio ur játszák a főszerepet. Ilyen csodafilmet még a kino-technika nem produkált. — Még egy szenzációs filmje van ezen műsornak Rudolfi viszontlátása cimen, mely két felvonáson át fogja derültségben tartani a közönséget. — Bemutatásra kerül még: fl méh, színes természeti kép, fl szög, nagyon humoros kép, és végül a Harctéri híradó legújabb kiadása. Ezen csupa szenzációs képekből álló műsor megtekintését mindenkinek a leg|obban ajánlhatjuk. A szerkesztésért felelős: d r . H a j d ú Gyula. Szerkesztő: OQrtlcr István. U* * Ra fa iIPAf t• l• f Il nA mKooiiozagrló-uktcé* p Tp*kak>lo»t a2W.. BETTY NANSEN fellépte. Pénteken, május 14-én Az utolsó okadiíly társadalmi dráma 3 felvonásban. A bájos ismeretlen, humoros. Vlasenvangen völgye, természeti táifelvétel. Veszedelmes filozopter, vigjáték. Előadások hétköznap ( éi 9 órakor, vasárét ünnepnapokon 3, & 7 éa 9 órakor. Rendes helyirak. - Buffett. 4. oldal. ZALAI H RLAf* i 15 mifus 14 EH jó liázliól való Se\' | megh*dit?ttuKtanoncnak felvétetik. PILCER ALBERT hűrpltosnúl Mlcsel-ntca 11. JZÚID. Bútorozott lakás 2 esetlei 3 ulczal szoba, villany, vízvezeték, fürdőszoba, mellékhelylséiekkel, esetlei külön Istálló kocsiszínnel Dérbe adatik azonnaira. Peil•o ílók 64. sz• án. A sétatéren elveszett m feloltó. Kéretik a becsületes megtaláló, hogy a rendőrségre vinni szíveskedjék. A V I L Á G 2 T ! fesfO vállalata IfasyHanlzsa, Mafiyar-u. Z3 Ver ;rképvii2leí: boni S külföldi faerezés márvány utánzatok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szlnérzékDnk magasan fejlett Ízlésűnk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázlatrajzzal fOlszólltásra díjtalanul szolgálunk t 11 GUTENBÉRG NYOMDA NAGYKANSZSA w Csengery-ut 7. ^plk sürgönyeim: •• G u t e n b e r g n y o m d a •• M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállit. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz N y t m a U l t a k i « ^ t n ] < J d « n * i n á l Oulenberg-nyomía (MBnr «• O o l d b e f f e r ) N a t y k a n l a n u I I I . évfolyam. 109. szám társadalmi éa közgazdasági napilap. «iön>»t*«l *f«Kt Haljbtn háxhoi boidva 1 bór* I K. Cgy* axám 4 HU** Vldékr«, po»tán . . I hóra I-M K. Nyllttéf éa htrdctésok megállapított árak axerinU lapvfriir: Ür. HAJDÚ GYULA. Kiadóhivatal: Oatenbcrg-nyomda Cteagety-ut 7. uini. Taleton: 41. Kiadöttlvalal 4t. A háború csúcsún. Mintha az idők teljessége következett volna el. A világ véresebb, mint valaha. Az események a bosszú sarkantyúja és a fájdalom korbácsütései alatt vágtatnak a pusztulás vad ritmusában. Itt a tavasz és nemcsak a hegyekből indult meg a májusi áradás, hanem a telkekből is, elementáris erővel duzzasztva fel a háborút. Ég a világ, a Visztulától a rigai partokig, melyek remegése Pétervárig ér. jfes folyik a harc szenvedélyesebben és bőszültebben, mint valaha, a nyugati harctereken is. Ami a háborúból belefagyott, beledermedt a tél mozdulatlan borzalmaiba, az most mind uj poklokon gyul fel. És a vér dagálya rázza a falvakat, majorokat, csatornákat, pusztákat, városokat a flandriai gázlóktól a Vogezek szikláiig. És uj lendülettel folyik á harc a föld fölött a viz alatt, az exotikus tájakon, a Dardanelláknál, a Kaukázusban, Egyiptom földjén, Kelet-Afrikában, végig, végig a háború geográfiái horizontján. A háború csúcsán vagyunk, följebb már nem lehet menni. — Akiknek ezt az irtózatos káprázatot köszöni a világ, az angol és az orosz is érzik, hogy tovább már nem lehet fokozni az erők megfeszítését. Hiába mondja az egyik, hogy ő várhat, mig minden arany elfogy. Hol van már Anglia gazdasági rendületlensége és hol van a régi orosz túlerő I Épp azért olyan kétségbeesett a düh, amellyel harcolnak, mert érzik, hogy A döntés nem késik, nem késhetik soká s a mostani harcok véres katlanaiban az ő katasztrófájuk forr. A háború csúcsán a csúcsért folyik már a rettenetes mérkőzés, — egyenlőtlen eszközzel immár I Mert ml ugyanazzal az erkölcsi energia- készlettel, szivükben, lelkükben, zsebünkben, hátizsákunkban ugyanazzal a fölszereléssel törünk a csúcsra, amelylyel elindultunk az augusztusi forró napok mámorában : az ellenségeink kezében azonban csak egy puszta kard van már, annak Is kicsorbult az éle Görlicénél, Ypernnél és Gallipolin. A háború ma rettenetesebb, mint va- sugárért, mely kiragyog a véres csúcs laha vQlt, de van $bben a mindent le- fölött s melynek mosolya visszakalauzolja nyűgöző rettenetességben egy vigasz- a katonát a háború csúcsáról a nyugataló momentum: hogy a rettenetesség lom síkjaira, az elhagyott mezőkre, gyámost már igazán a békéért van, a nap- rakba, műhelyekbe, iskolákba, irodákba. világháború. Az olasz krízis. intelem az optimizmus ellen. Róma. Az olasz kormány egyik félhivatalos sajtóorgánuma nagyon figyelemre méltó szavakban óvja a közvéleményt az olasz válság megoldása elé néző túlzott optimizmus ellen. Kétségtelen, hogy a helyzet lényegesen javult néhány nap óta, Írja az emiitett sajtó* közlemény, de félő, hogy az Intervenclonisták meghiúsítják a békés törekvések sikerét. Békeredmények a Vatikánban. Köln. Luganoból jelentik a Köinische Volkszeitungnak, hogy a Vatikánban, a pápai udvarban mély meggyőződéssel remélik a béke fentartásának lehetőségét. Nagy Róma. Köztudomásu, hogy a háború vagy béke kérdése fölött a f. hó 20-ra, jövő hét csütörtökjére összehivott olasz parlament lesz hivatva a döntést kimondani. A >Secolo< clmü olasz világlap ma szenzációs közleményben megállapítja, hogy a szenátusban 40 százaléknyi többségben lesz a békepárt. Giollttl az u] kabinetben. Róma. Az olasz szenátus eddigi elnökének, Marcorának miniszterelnöksége alatt alakuló uj olasz kabinetben most már egészen bizonyos, hogy Glollttl is tárcát vállal. Giolltti Olaszországnak Salandra előtti miniszterelnöke volt, aki egész politikai pályáján a hármasszövetség rendithetetlen hívének bizonyult s igy az uj olasz kabinetbe való belépése is egyik garanciája az uj olasz kormány háborúellenes állásfoglalásának. A képviselők Rómában. Róma. A történelmi fontosságú 20-ikl kamarai ülésen való részvételre malg 320 olasz képviselő érkezett Rómába. Konsternáctó a franciáknál Genf. Párisból Jelentik, hogy az oiasz kormány lemondása fölött tartott francia minisztertanács után a párisi lapok már a Vivlanl-kormány bukásának jóslásáig mentek cl. Ez azonban nem következett be. De annyi kétségtelen, hogy az oiasz békekilátások napról - napra észlelhető növekedése a francia kormányban és az egész francia közvéleményben igen nagy konsternáclót keltett. Az emiitett minisztertanácsban Millerand hadügyminiszter rámutatott bizonyos sürgős rendszabályoknak a háborútól távol eső országrészekben való szükségességére. — (Ez országrészek nyilvánvalóan csak a Irancla-olasz határ közelébe eső területek lehetnek.) Delcassé külügyminiszter teljesen megtörve távozott a minisztertanácsról. Általános védkötelezettség ~ Angliában. Rotterdam. Londonból jelentik a szenzációs hírt, hogy az angol kormány az alsóház egyik legközelebbi Ülésén be fogja nyújtani az angol állampolgárok általános védkötelezettségéről szóló törvényjavaslatot. eredeti aláírási feltételek mellett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1915. éti 67.-0S ÉS 5\'AVOS Mojy. Klr. no$9konlzU| núltfo, m hhralaios olfiiwsl Hely flnoml Adómentes JflroííRkölüön) = ].syz<.eket eitogad. 1 J e n z b t l miiMuHllMre » tcckflík DOBOS kUcsOnBkct unit rtidUvm M s \' K l t t t t l t k mellett. * 2. Ojdai. ZALAI H.KLAP 1915. május 15. Bulgária semleges marad Sóliából jelentik, hogy az entente legutóbb ujabb ajánlatot telt Bulgáriának semlegességének feladása esetére. Bulgária azonban ismételten és nyomatékosan kijelentette, hogy semlegessége mellett mindvégig minden körülmények között ki fog tartani. A Dardanellák. U j o f f e n z í v a k e z d ő d i k . . Konstantinápoly. Lcmnosból jelentik, hogy az angol é3 francia szövetségesek a Dardanellákkal szemben nagyszabású uj offenzíva kezdetén állanak. Tegnap a hadihajók már több helyen bombázni kezdték a Galfipoii félszigeten levő török hadállásokat. Uj francia flotta akcióban. Salonlki, A napokban egy ujan összeállított francia flotta érkezett a Dardanellák körüli vizekre és Tenedosnál csatlakozott az ostromban résztvevő egyesült flottához. Az angol hajózás csődje. Rotterdam. Londonból felentik, hogy a Cunard-Llne és Red Sin Line hajózási társaságokon kivül még két Igen nagy angol személyhajózási társaság összes járatait beszüntette. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) Az ellenség visszavonulása Oroszlengyelországban tovább lati és az eddigi Pilica arcvonal szakaszaira is á\'»erjed. A Vozgrich és Daukl parancsnoksága alatt álló szövetséges seregek Piotrokowlól keletre egészen a felső Visztuláig üldözik a visszavonuló ellenséget. A szövetsége csapatok megvetették lábukat a Kielcétöl északkeletre fekvő hegyvidéken. Középgallciában az oroszok József Ferdinánd lőherceg serege elől a Sanon át vonulnak vissza. Boroevics és Bőhm Ermolii hadseregeinek éle elől Dobromll és Stary Sambor vidékéről északkeleti irányban hátrálnak. Csapataink utóvédharcok közepette elérték a Dobromiltól és Staty Sambortól délnyugatra fekvó magaslatokat. Az általános előnyomuláshoz csatlakozott most már a Linsingen verette szövetséges hadsereg Is. wnely Tuskán és Skolán át tör előre. Délnyugatgaliciában a csata tart. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagylőhacliszállás jelenti: Nyugati hadszíntéri Az angoloknak YDcrn előtt ujabban nyert arcvonalunk ellen Intézett erfls támadásai az ellenség súlyos veszteségei mellett meghiúsultak. A Menln-Yperni uton Looge irányában tovább tért nyertünk. Liliétől délnyugatra az ellenség erős tüzérségi előkészítés után csak egyes helyeken támadott. Az összes támadásokat visszavertük. A Lorettó magaslaton és Arrastól északra a nap aránylag nyugodtan telt el. Az ellenség nagyobb támadásokat nem intézett. Cerenynak az ellenség által való elfoglalása alkalmával veszteségűk hat-hétszáz ember volt. Az ellenségnek az utóbbi támadási kísérlete, ltogy Berry au Bachtól nyugatra elfoglalt árok részt tőlünk ismét visszavegye, újólag meghiusult A Ma.is és Moscl között egy ellenséges támadás Bois de Pretrebcn állásunk előtt tüzelésünkben összeomlott. \\ Hagenaunál leszállásra kényszeritett francia kétfedelű utasait elfog \' Keleti hadszintér. SzawJe mellett a harcok még tegnap sem értek véget. A Njcrnentői ész»kra az alsó Dublssa mentén éjjeli támadás alkalmával 80 foglyot ejtettünk. A Prasznlsztól nyugatra első turkesztánl hidte^jt eeyes \'•részel négyszeri sikertelen roham után elülső árkainkig jutottak, este azonban Ismét mindenűnnen kivertük. Súlyos veszteségeket szenvedtek az oroszok és t20 embert elfogtuk. Délketttti hadszintér. Mackensen vezérezredes hadseregeinek előcsapata Przemysl előtt és az alsó San balpartján állanak. A jobbról és balról csatlakozó szövetséges csapatok folytatják ax üldözést egyrészt Dolina-Dobromi irányában, másrészt pedig a visztulamenti Pola\'nice-Kielce irányában. Az oroszok Kielcétöl A Pilicálg (Inowlodzig) terjedő állásainkig sem tudtak tartani és kelet felé gyorsan viszszavonuttak. A miniszterelnökség sajtóosztálya. A 2 0 - a s honvédek a világháborúban. — Egy sebesült naplója. — 111. Első nap a harctéren. Reggel ü óra tájban kezdett ébredezni a század.* Én arra ébredek, hogy Wallgurszky önkéntes bakancsával simogatja az arcomat. De nagyobb baj nem történt. A hefy, ahol a harctérre érkezve az első éjszakát töltöttük, mint reggel láttuk, egy nagy major volt, ahol nyomban utánanéztünk, mit lehelne reggelizni. Tojás, csirke és kenyér bár drágán, de került. Tea is volt, egy pohárnyi ára 20 fillér, Igy hát egészen jól megreggeliztünk. Felcihelődve századunk tábori őrsre inent egy hidhoz, mely ójjtli tanyánktól tán egy kilométernyire volt. A naptár, augusztus JM-ét mutatott, de oly hideg volt különösen estefelé, hogy csak ugy dideregtünk. Poaréjfélkor felváltottak bennünket, de kora reggel már ismét vissza kellett mennünk a hídhoz. Két honvéddel a hid környékére terepszemtéré mentünk, s amint egy nagy lucernásban baktattunk, nagy meglepetésünkre egy csendesen legelésző fiatal Őzikét vettünk észre. Lőni azonban nem szabadott rá, nehogy a puskalövéssel figyelmessé tegyük magunkra a közel sejtett ellenséget. A terepet végigkutattuk, de ellenségnek hire hamva sem volt, s igy visszatértünk a hidhoz, majd csakhamar a majorba. A délután elméleti oktatással telt el. Csorba százados összehivatta a századot és előadást tartott az orosz katonák ruhájáról, részletesen tájékoztatott bennünket haderejükről és zászlójelzéseik) ói. Két napja vesztegeltünk már úgyszólván teljes tétlenségben a majorban s annak közvetlen környékén, mig végre augusztus 23-án parancsot kaptunk, hogy induljunk előre, a muszka elébe. Nagy erdőséget, óriási szántóföldeket és hitvány falukat hagytunk a hátunk mögött. — Két városra emlékezem gyönyörű utunkró! : Jaworowra és Magierowra. Az előbbiben kockacukrot, az utóbbiban pedig 33 darab tojást és 4 kenyeret vettem Krátky hadnagy részére. Érdekes volt Magierowánál, hogy a városba nem engedtek be bennünket, mert ott egy másik ezred adott őrséget Ezért mintegy belopózva jutottam be a városba és egy zsidó családhoz tértem be, melyet megkértem, hogy küldjenek el valakit kenyérért a boltba. Igen szívesen fogadtak, s amig a kenyeret vártam, málnaszörppel és tejjel kínáltak. Későbbi nagy viszontagságainkban sokszor hálával gondoltam vissza ezekre a jó emberekre, kik oly szeretettel vettek körül. Amint a nagy csomó ennivalóval visszaérkeztem táborhelyünkre, nagy csoport honvédet láttáin egy huszár körül tolongani. — Csakhamar magam is megértettem a helyzetet: terepszemlén volt a huszár, s valahol a réten egy kozáklándzsát talált, ezt vizsgálgatták. Talán 3—4 órát pihentünk Mag\'erowa mellett, s mikor legjobban esett volna elernyedt tagjainkat nyújtóztatni, jött egy express parancs és alig negyedóra mulva már az egész zászlóalj ismét glédában áiit és gyalogoltunk tovább a poros országúton Oroszország felé. Szigorúan a szolgálati rend szerint, kettős rendekben meneteltünk, de azért itt, a San partján igy is tudtunk gyönyörködni a vidék meglepően dus természeti szépségeiben. Én és egy honvédtársam összeköttetés voltam két egymás mögött haladó század között, s igy a körülményekhez képest meglehetős szabadságot élveztem még a 42 kilónyl felszerelés alatt is. Már nagyon fáradlak voltunk, amikor soksok falu után végre egy minden eddiginél nagyobb város alá érkeztünk. Utinow volt ez, egy nappal később sok jó 20-as honvéd Őrök temetője. — Dehogy is gondolta volna valaki ekkor még közülünk, hogy pár óra mulva itt a maga egész szörnyű valóságában fogjuk megtudni, hogy mi a háboru. l\'^lv: -•--•^aiu WTMT-tfrt t n u fl nyolcadik nagyhatalom cimmel egy szenzációs négy felvonásos szerelmi dráma kerül bemutatóra a Szarvas-szállóbeli Berlinmozgószinház szombat és vasárnapi műsorán. A drámában Olaszország legszebb művésznőié, Georgina kisasszony és Luclo ur játszák a főszerepet. Ilyen csodafilmct még a kino-technika nem produkált. — Még egy szenzációs filmje van ezen műsornak Rudolfi viszontlátása cimen, mely két felvonáson át fogja derültségben tartani a közönséget. — Bemutatásra kerül még: fl méh, színes természeti kép, fl szöfl, nagyon humoros kép, és végül a Harctéri híradó legújabb kiadása. Ezen csupa szenzációs képekből álló műsor megtekintését mindenkinek a legjobban ajánlhatjuk. << >i 11 i< »> < > <> <> ** *i 1 Nagykanizsai B a É p i t Részvénytársasán mint a m. klr. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á í r á s i h e l v . kibocsátandó 1915-iki h a d i k ö l c s ö n r e Jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál i z Intézet. <<>) 11 n II «<ii 1915. május 3. ZALAI HÍRLAP 3. oldal. HÍREK. fl kntonaienekar bucsubangversenye. Ai egén város népe * fájdalmas lemondás érzésével vette arról szóló híradásunkat, hogy a városban páratlan népszerÜségQ 43-as katonazenekar a napokban végleg elhagyja Nagykanizsát. Ez az érzés nyilatkozott meg tegnapelőtt a sétatéren rendezett búcsúhangversenyen, s még sokkal nagyobb mértékben meg tog nyilatkozni ma este a Centrál kávéházban, ahol nagy ünneplés keretében vess bucsut a zenekar é9 Wirnitzer karmester a város közönségétől. Egészen bizonyos, hogy mindenki ott lesz a ma esti búcsúzásnál, \'aki csak valaha gyönyörködött a kiváló zenekar remek művészetében. Tegnap kimerítően Ismertttlük a ma esti bucsuhangversettynek és Wirnitzer karmester ünneplésének részletelt (a koronás arany érdemkereszt, babérkoszorú és az ezüst plakettek átnyujtásit) $ most már csak a némileg változó műsort kell közölni, mely a követkeiő: 1. Kéleri Magyar vígjáték-nyitány. 2. Lehár; Ha a feleségem csókolódznl tudna, keringő az .Ideális feteség\'-ből. 3. Wagner: Ábránd, a „LohengrlribŐl". 4. RJchter; Magyar dal-egyveleg. 5. Strauss F.: Egyveleg a .Denevér" cinifl operából. 6. Ocíis: A repülő madár, népdal. - 7. üleser: Kl énekel velem, egyveleg. 8. Wirnitzer: Én kedves ezredem, induló. 4 — A megyeszékhely mizériáiból- Zalaegerszegi tudósítónk Írja: A sok baju Zalaegerszeg mizériáinak sorozata komikusan szomorú esettel szaporodott. Az amúgy Is csecsemőkorát élő egerszegi Idegenforgalom a város egyetlen nagy szállodájának kapuját néhány nap óta zárva találja s az a kevés Idegen, akit balsorsa Zalaegerszegre vet, elmehet szállásra - Szombathelyre, vagy, ha már épen « vármegyében akar meghálni, - akár Nagykanizsára Is. A sajnálatos eset, mely egyben i várost is sújtja — lévén a szálloda a város tulajdona, — a háborúval van kapcsolatban. A szálló bérlete ugyanis nemrégiben lejárt. Az uj bérlő, ki már mult év májusban vette bérbe sz Arany Bárány szállót, Időközben katonai szolgálatra vonult be. A régi bérlő más vállalkozása miatt otthagyta a szállodát, s Igy a város hatalmas kétemeletes szállójának rollói lehúzva, kapui, kávéháza, étterme és szobái lecsukva állanak a város kellő közepén. Hirdetik szomorún, hogy a háború vihara még Zalaegerszegen Is pusziit. A város pedig — mit tehet egyebet — ujabb árlejtést hirdet a Szálló bérletére. Talán akad Ismét egy jólelkű üzletember, aki nem riad vissza attól, hogy meggazdagodni — Zalaegerszegre menjen. Rntbmann kéményseprő vitézségi érme. Valóságos ujságszenzáció volt a télen Nagykanizsán, hogy Rátkal (Rathmann) Menyhért nagykanizsai kéményseprőmester. 54 . éves deres fejével beállt 48-as bakának, hogy 4 katonafiával együtt küzdhessen a hazáért. Január elején tizedes! ranggal már a harc- A HéfitakarÉkpénztár ^Észvéiytírsaság mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1915. éJl 6%-OS ÉS 5%%-OS eredeti feltételek mellett. térre Is került az érdemes kéményseprő-mester, aki azóta közel négy hónapon át először Oroszlengyelországban, majd a Kárpátokban szenvedte végig a 48-asokkat a téli háború összes viszontagságalt, mígnem április vége táján több gránátszllánktól megsebesülve kór« házba került. Ili érte a kitüntetés: az 1. oszt. vitézségi ezüst érem, melynek adományozásához az az indokolás járult, hogy az ezred legöregebb bakája, Rátkai Menyhért 18 oroszt fogott el, majd más Ízben egy ütközet alatt a legnagyobb srapnel! és gránáltüzben közel 300 sebesültünket látta el első segítséggel. Rátkai Menyhértnéhány nap óla Nagykanizsán van a 48. ezred Üdülőtelepén, de már erősen készül vissza a harctérre, hol négy katonafis közül kettőnek közvetlen közelében harcolt Megsebesült — eltűnt — él. Kcrecsenyi (Totola) József főv. számtiszt, a nagykanizsai 2a honvéd gyalogezred tartalékos zászlósi mult év november 4-én ment el Nagykanizsáról a kárpáti frontra. Polin Elek hadnagy — aki azóta hőst halált hah, — azt irla rőla karácsonykor Nagykanizsára érkezett levelében, hogy Kerecstnyi (Totola) zászlós december 12-én megsebesült. — Ettól kezdve aggódó rokonsága egy betű hírt nem hallott felőle. Multak a hónapok, s hiába való volt minden tudakozódás, nem gondolhattak már egyébre, mint a leg.ossxabbra, hogy Totola József megsebesülve valahol a kárpáti sziklák között elvérzett. Örömmel teljes meglepetést keltelt e balsejtelmek ulán az a kártya, melyei tegnap kapott Nagykanizsán Totoláné Olenbeck Róza nyomaveszett sógorától, aki a kinal határ közeléből, a szibériai Berezovkából adott életjelt magáról. Március 16*án kelt levelezőlapja; s igy az két nap hijján teljes két hónapig Jött Kanizsára. Bérezovkában több 20-as honvéd van hadifogságban, köztük lapunk kitűnő munkatársa, dr. Strém István zászlós Is. f l kanizsai badikölcsönjegyzés. A hazafiul lelkesedés, mely a második hadikölcsön kibocsátása óta országszerte mindenütt foko-\' zott mértékben mutatkozik, Nagykanizsán Is Igen örvendetes Jelekben nyilatkozik meg. A kik az első hadikölcsön kötvényeiből vásároltak, azok majdnem kivétel nélkül még nagyobb jegyzéseket eszközölnek a második hadlkölcsönre. A helybeli pénzintézetek közül eddig csak a Pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiókjának jegyzési eredményeiről van Információnk, de ez éppen elég ahhoz, hogy abból, a legszélesebb körű általánosságra is a lehető legkedvezőbb következtetéseket vonhassuk. A kereskedelmi bankfióknál máig, vagyis a jegyzési Idő harmadik napjáig már 300 ezer koronát meghaladó hadlkölcsönkötvényjegyzés történt, mely legnagyobb részben csupa kisebb télelekből áll. n legnagyobb jegyzést eddigit banknál a nagykanizsai Király sörfőzde r.-t. eszközölte 100.000 korona értékben. A hatalmas kanizsai vállalat sokszor belgazolt hazafiul kölelességérzetének ejzet ujabb példaadásul szolgáló jelét mutatta. fl háborús fiakkertarlfa Nagykanizsán. Közöltük nemrég, hogy a nagykanizsai liakkcresek beadvánnyal fordultak a városi tanács-, hot, hogy a háború szülte általános drágulásra való tekintettel méltányosan emelje a llakkerdijakat. A legutóbbi tanácsülés foglalkozott a fiakkeresek alaposan megindokolt kérelmével és 25°/0-kal emelte a kanizsai fiakkertarifát azzal, hogy a háború után Ismét a régi tarifa lép érvénybe. Eképpen a főbb Irányokban a mai naptól kezdve az alábbi bérkocsiárak lesznek Nagykanizsán: A vasúthoz vagy onnan a városba 2 K (eddig 1 K 60 f.), a sörgyárhoz, vagy \'MtrlJhoz 1.50 K (eddig 1.20 KJ, Pílinba és vissza 15 perc várakozással 3.30 K (eddig 2.60 K), Sáncba vagy Lajsnakba 2.50 K (eddig 2 IQ, egésx napra 17.50 K (eddig 14 K), egy órára 2.50 (eddig 2 K). fl csütörtöki sétabangverseny. Kózel kétezer főnyi tömeg hullámzott tegnapelőtt délután a sétatér árnyas ulilo és élvezte a bu, csuzó 48-as katonazenekar hangversenyét. — A kiváló zenekar Wirnitzer Oyörgy karmester személyes dirigálása alatt a nagy és válogatott közönség igaz gyönyörűségére pazar műsort adott eló. A sélahangverseny nagy látogatottságát ml lem Jellemzi jobban, mint a*, hogy « 10 ét 20 filléres belépődíjakból 332 korona 22 filléi folyt be, mely összegből azonban 26 korona 32 fillér íelűUIztléi. Az egész bevétel a Központi Jóléti Iroda .kanizsai hősök tir«mlék-*Japja" javára fordiltatik. A jélahangvmenyen Ídtilflzettekj-Stockhammer N., dr. Rapoth Aladár 2 - 2 kor., Seffer Andor 180, N. N.. Berényl Elek 1-60-1-60, N. N. 1 kor., N. N. \\ kor., Sabján Juliska, N. N., N. N..\' N. N. 80-80 l , Wekz Mór.. N. N. N. N., N. N. 60-60 f.. hárman 40-40 f., N. N. 30 FILL., X. Y. 22 f, huszonnégyen 20-20 (.-J. tizenegyen 10—10 {iltert, akiknek tzutod mottí köszönetét a Központi Jóléti Iroda. Koszorutpótló adomány. F. hó II-én elhunyt Holczer Pál Mt Iránti kegyeletből koszorutpátló elmen adakozni szivesek. voltak : Oyufaárusitó r. t. igazgatósága és tisztviselői kara 60 K. Holczer család 40 K, László nác 10 K, Weisz Lajos és neje, Berger Samu és neje. Fonyó Mihály és neje 5—5 K összesen 125 K. A szentegyleL fl polgárőr! szolgálat. Ma szombaton ts holnap vftsárntp e*te ai alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Szombaton estei Böhia Jenő, Nikicser József, Hodlcs István, Oábor István, Bcncze Sándor, Csondor János Pecslcs István, Sűle István, Bedekovlcs Istv. Poszovecz István, Slelnlti Oyula, Varga Sándor, Elslnger Aladár, Ariner Sándor, Poszoveo János, Poszoyec József, Sárecz Oyörgy, Csuha Pál, Borbély Lajos, Krausz Lijos. Vasárnap este; Thuri Pál, Rosenthal József. StcszUn Sándor, Plchh-r József, Horváth József, Takács János, Szvetecz Lajos, Martinecz Lajos, Vieland Ferenc, Sárvári János, Oábor János, Oábor Józs., Csanádi János. Major István, Oábor Oyörgy, Tollár Bódl, Vadász Oyörgy, Oábor Lajos, Dávid István, Kovács János. M E O N Y I L O T T l — = a Szívós Antal mflórás és látszerész uj Üzlete a Kazlnczy-utca 3. szánt alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. A szerkesztésért felelős: d r . Hajdú Gyula. Szerkesztő: Qürtler István. Szarvas-szállöDEDi f l f aagymozg ő. PlDCl-téP. Q E K U l I HapoataelSai Szombat, vasárnap, máj. 15. és 16-án A nyolcadik nagyhatalom szerelmi dráma 4 felvonásban. Rudolfi viszontlátása szalon vígjáték 2 felvonásban. A méh szines természeti kép. Harctéri híradó, Jegujabb háborús Jciadás. Előadások hétköznap 0 éa 9, vaaár- éa ünnepnap S, S, 7 éa 9 órakor. — Readw halyárak. 4. oldal. ZALAI H HLAP li 15 május 15 A KSzpont szdllodű épületében levő volt Józan-féle üzlethelyiség azonnal kiadó. Varróleányok jó fizetéssel felvétetnek POLLÁK MARGIT Zrínyi HlMfrfltCfl 56. Az Erzsébet téren esy üzlethelyiség kiadó. BOveHet a Szanras-Ráoé&űzfian. URANIA mozgókép paloU. R*<oajl-atCi 4. TrkKM W Szombat, vasárnap, május 15. és 16-án A Z U R L O V A S Nagy sport és trQk dráma 3 felvonásban Pali és a festő, humoros. Seringham, színes természeti kép. Klára szeszélyei, vigjáték. Harctéri híradó, heti háborús aktuálitások. Elöadáaok hétköznap S ét • órakor, ratárét Innepnapokon 3, 5. 7 ét 9 órakor. K»nde» hetyárak. — Buffett. festő vdlloiafa HasyKanlzsa, Hosyar-u. Z3 Bútorozott lakús Z esetles 3 utczal szoba, villany, vízvezeték, fQrdfiszobav melléhhelyisttekkel, esetles külfin Istúllö kocsiszínnel Dérbe adatik azonnalra. NstaíMk 64. szám. bODl l IMlfl faerezés mdrvdny atáozotok íetíéie. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z I n é r z é k d n k magasan fejlett izléaflnk éa technikánk a legkényesebb Igényeket ls kielégíti Árajánlattal, s z í n e s vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk 111 GUTENBERG NYOMDA /&N f h> NAGYKAIMBZSA Csengery-ut 7. Sürgönyeim: Gutenberg nyomda Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállít. T e l e f o n 4 1 . s z á m Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyamatatt a kladóluUJdanamil Outenkerg-nyemda (Műm ét Ooldbtigtr) N»iykanl*ja. I I I . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 440. csütörtök 118. szám ZALAI HIRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. 4l6tin«l»«l * r M i helyben naxiiox nordva 1 hura 1 KUftfea Mim 4 fillér Vldökrc, poaían . I hór» l\'30 K. Nylllltr <» >tl««ieté»vk mcfÁllapitól\'. *r««k »x*>r»nl L * v > v t J « i ; Dr. H A J D Ú GYULA. A hadikölcsön és a gazdák Kiadóhivatalt Qatenberg>nyonda C».n*«rj-«t 7. »tlm. Telefon! Szerke*ztö««K 41. Kiadóhivatal 41. A második hadikölcsön kibocsátásánál is a pénzügyi kormány előtt egyik főcélként lebegett, hogy a feltételeknek főleg a kamatozás nélkül heverő tőkéket mozgósítsa és a hadikölcsönbe való bevonás révén termékenyítő gazdasági funkcióra birja. Rendszerint a gazdaságilag meddő tőkék számát szaporilják a katonai rekvirálás során kifizetésre kerülő vételári összegek és térítési dijak is. A rekvirálás által érintett gazdálkodók és fuvarosok ugyanis a katonai célokra átvett lovakért, vágómarhákért és jármüveikért, nemkülönben a katonaság részére szállítóit terményekért a legtöbb esetben a forgalmi árnál jóval magasabb vételárt, illetve térilési dijat kapnak egyszerre kézhez. E nagy összegekkel a háborús viszony miatt rendszerint nem tudnak mihez fogni. Uj lovak, uj marhaállomány beszerzését a magas árakra való tekintettel halogatják, avagy a kézhez kapott nagy összegeket ily célra csak részben és csak a legszükségesebb pótlásokra használják fel. Sokan vannak, akik rossz szokásból, avagy bizalmatlanságból attól is húzódnak, hogy a rekvirálásból eredő pénzt a takarékra bízzák és igy nem marad más hátra, mint az asztal, meg a ládafia, amelyben ilyenkor igen jelentékeny tőkék rejtőzködnek el teljesen haszonvétlenül. — Az egyszerre kézhez kapott és rendelkezésre álló sok pénz könnyelmű és haszontalan költekezésre csábit. Ez az állapot nyilvánvalóan nagy közgazdasági hátránnyal jár és a kamatjövedelem elmaradása folytán jelentékenyen megkárosítja magukat a gazdálkodókat és fuvarosokat is. A most kibocsátásra kerülő második hadikölcsön szinte kínálkozik arra, hogy általa ennek a gazdaságilag káros állapotnak véget vessünk. Már az első hadikölcsön kibocsátásakor sikerült széles néprétegek körében ismertté és népszerűvé tenni az állami járadékot. A tájékozatlanság és bizalmatlanság szülte Idegenkedés tehát meg van törve és legszebb sikerrel kecsegtet, ha a megkezdett nyomon tovább haladva a hadikölcsön kötvények népszerűsítése révén az állami járadéknak a nemzet széles rétegeiben olyan piacot biztosítunk, mint a haladott nyugati országokban. Feladatunkat megkönnyill az a most már köztudatba átment igazság, hogy a hadikölcsön kötvényei feltétlenül biztos és minden egyéb reális gyümölcsöztetésnél nagyobb kamatjövedelmet nyuitanak és emellett a legcélszerűbb töke elhelyezésként jelentkeznek, -mert e kötvényekre a névérték 75%-ű erejéig előnyös feltételek mellett bármikor könnyen lehet kölcsönt szerezni. Minden tényezőnek tehát és elsősorban az ily bevételekről tudomással bíró és a néppel közvetlenül érintkező jegyzőknek közre kell hatni arra, hogy a rekvirálásból eredő heverő tőkék hadlkölcsönkötvények jegyzésére fordíttassanak, s Igy a nemzeti védelem nagy ügyén kívül a gazdaságosság elvét Is szolgálják. Olaszország a válaszúton. A mai napnak külpolitikai világszenzációja a reggeli lapoknak az a távirata, hogy az olasz király több vezető olasz politikussal szemben való eredménytelen kísérlet után újból a leköszönt Salandrát bízta meg kormányalakítással. Salandrát általában mint a háboru hívét) Ismerik, viszont azonban a békepárti plolttti is benne lesz az u] kormányban,Vakinéi az olasz képviselők közül háromszázan leadták névjegyüket, s igy az olasz parlament békepártjának lulnyomó többsége kétségtelennek látszik. Mindenesetre igen nagy probléma Olaszországban a háboru vagy béke kérdése és mai távirataink sem nyújtanak még a kérdés végleges megoldottságára semmi fix támpontot. — E táviratok a következők: Bizalom a békében. Zürich. A „Bund" cimü lap ir|a, hogy Salandra miniszterelnök uj kablnetalakitási megbízatása nagy feszültséget idéz elő az egész külpolitikai horizonton, de azért még mindig igen erősek a békés megoldásra mutatkozó kilátások. A nagyon tekintélyes közéleti tényezőket magában foglaló olasz békepárt ugyanis mindent elkövet a béke fentartása és Olaszország semmlegességének megőrzése végett. A lap igen hiteles helyről vett értesülése szerint Olaszország katonai felkészültsége teljesen tökéletlen s még csak rendes cipői sincsenek az olasz hadseregnek. Ez értesülés szerint az Olaszországban mutatkozó katonai készülődés sokkal Inkább a folyamatban lévő diplomáciai tárgyalások nyomatékos támogatására szolgál, semmint a háboru előkészületeit képező komoly akció. Leleplezett olasz puccs. Futamat Bükül nkortak határozni. A Berliner Tageblatt néhány nappa) ezelőtt azt a rejtélyes hirt közölte, hogy az olasz képviselőház megnyitását május 12rről 20-ra halasztották avégből, hogy az olasz szenátus már befejezett dolgokkal (falt á compiit) álljon szemben és ne legyen módja a háboru és béke kérdésében való döntésre. A rejtélyes hírnek magyarázata ma született meg a Rómából vett alábbi táviratban foglaltakkal: Róma. A legutóbb tartott minisztertanácsok egyikén azt határozták, hogy a f. hó 20-án összeülő olasz parlamentnek már csupán a mozgósítás megtörtént elrendelését fogják bejelenteni. Ennek, az olasz alkotmányt flagráns módon megsértő puccsnak megvalósítását Németország római nagykövete Bülow herceg akadályozta meg és biztosította az olasz parlament döntési jogának fentartását a háboru vagy bLke kérdésében. Az entente és Salandra. Róma. A római francia, angol és orosz nagykövetek tegnap 3 óra hosszat tanácskoztak, majd Salandra miniszterelnökkel közölték a kormányaiktól vett uj utasításaikat. 1 II II 4* I I J* 1 **f M eredeti aláiráai feltételek mellett a A II-ik nemzeti Hadi-kölcsönre Pesti Magyar Kereskedelmi 1915. évi 6%-os és 5 %-0S Magyar. Klr. n D ^ a n l z S Q | núkia, mint mratalos aláírási hely AUaml Adőmenles JúrsúékKOlcsön) - — Jacfx é . e k * «if<»««d. A J m z i s i k BSftMDDíllíiíre a t u k M k ibibs kNuín&Set nsiiit t e n M I clünyöx feltételek mellett. •• 2. firaal. ZALAI Hl HLAH 1915. május 17. G a l i c i a f e l s z a b a d u l á s a . Előrenyomulás a Kárpátokból Sajtóhadiszállás. Tegnapra már a kárpáti front háromnegyed része szabad volt az orosz haderőktől és most már három vármegye — Zemplén, Ungjöereg — határain túl folyik nagy eréllyel a menekülésszcrüett visszavonuló oroszok üldözése. A Stryj völgyében előnyomult kárpáti hadseregünk már Drohobitz környékére érkezett, mely délről alig 50 kilométernyire van Lemberglól (keleti irányban Przemyslnél nyolcvan kilométernyire állanak seregeink Lembergtől.) Mind nagyobb csapataink nyomulnak eíőre az Opof völgyében is, mely egyenesen Lemberg fele vezet. A foglyok száma napról-napra nő és a legközelebbi kimutatás Umét igen nagy számokat fog produkálni. Az orosz Ilihivatalos jelenlés beismeri a galicia orosz haderőnek a Sanig való teljes visszavonulását. Küzdelem Északbukovinában. Sajtóhadiszállás. A Dnicszter és Pruth között rendkívül nagyarányú és heves harcok vannak folyamatban melyekben nehéz tüzérségünk tegnap az összes támadásokat meghiusitottc\'i. Tegnap éjjel óta Csernowitztói keletre az orosz határon, Bojannál folyik igen heves ütközet. Spanyolország semlegessége. Madrid. Tegnap délelőtt a spinyol miniszterelnök, a tengerészeti, hadügyi és külügyminiszterek hosszasan tanácskoztak az ujabb entente ajánlatok fölött és újból kimondották Spanyolország végleges semlegességét. A németek harcai. Berlin. A nagyfóhadiszállás jelenti : Nyugati hadszíntér: Yperntől északra a négerek, veszteségeikre v*»ó tekintet nélkül támadtak. Stensstrate és lielsas körüli hadállásaink ellen intézett heves angol támadást Neuvchapelnél visszavertük. — Lorettónál és Souchsnál a franciák támadása tüzünkben összeomlolt. Az Argonneoktól nyugatra birtokunkba vettünk hatszáz méter hosszú és kétszáz méter mély erős francia hadállást, amelyet három éjjeli támadással szemben is megtartottunk s az ellenségnek súlyos veszteséget okoztunk. Maas és Mosel közölt tüzérségi harcok vollak. Keleti hadszintér: Szavlenál az oroszok előretörését visszavertük. Dubissa mentén kisebb csapatunk az orosz túlerő elől kitért. .\\ét ágyút vesztetlünk. Oiragolnál az oroszokat visszavetettük. Omulev jobb és balpartján az oroszok erős támadását visszavetettük. Délkeleti hadszintér: A Pilica és Visztula között a Strlj és Staniszlau arcvonalon a szövetségesek tovább nyomulnak előre. Az alsó Szánnál Przeniysltöl lelelő az ellenség ellenállást fejt ki. A miniszterelnökség sajtóosztálya. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos.) Oroszlengyelországban a szöveiséges haderők az alsó Pilicálól folytatják az üldözést. A kieieei hegyvidéket a Kamicnna felső folyásáig az ellenségtől megtisztították cs a Visztula mentén a Kllmolovtól északra esö magaslatokig haladtak előre. A Rudnik—Przemysl—San vonalon az orosz utóvédeket a folyó nyugati partjáról visszavetettük, miközben sok foglyot szereztünk. Az Erdős-Kárpálokból előretört hadseregek folytatják elónyomulásukat. A Magiéra magaslat vidékén tegnap egy erős utóvédet szétszórtunk, hét ágyút és tizenegy géppuskát zsákmányoltunk és több mint ezer oroszt elfogtunk. Csapataink délelőtt zeneszó mellett és a lakosság örömujjongása közt bevonultak Samborba. Keletgallciában Kolomcától északra az oroszok ujabb támadásait visszavertük és az ellenségtől egy támaszpontot elragadtunk. A Pruth mentén lefelé a határig aránylag nyugalom van. Höfer altábornagy. A 20-as honvédek a világháborúban. — Egy sebesült naplója. — IV. Az uhnowl ütközet. Tulajdonképpen azt a cimet kellett volna c sorok fölébe Írnom, hogy „Az első tűzben", ámde az uhnowl ütközet, ahol a kanizsai 20. honvédgyalogezred a tűzkeresztségen átesett, sokkal nagyobbszabásu véres esemény volt, semhogy ily cimcn nevezhető lenne, habár tényleg ekkor voltunk az első tűzben. Az egés/, óriási uhnowi ütközet teljes leírása történetíró dolga lenne; de seminiesetie se egy szerény honvédé, aki mint ez események közvetlen részese, csak annyiról tud beszámolni, amennyi egy embernek meglehetősen szűkre szabott szemhatára el5lt lejátszódott. De azért talán nem érdektelen ez a feljegyzés sem, mely annyit mindenesetre megrögzit papíron az utókor számára, hogy miként került bele a 20. honvédgyalogezred a háború akiivitásába és miként érte az egyes embert ennek az aktivitásnak kezdete. Ott hagytam el legutóbb, hogy egy napi forszírozott mars után Uhnowra értünk, Középgalicia legészakibb pontjára, egy biztató külsejű városba, ahol azt reméltük, hogy alaposan kipihenhetjük fáradalmainkat. Nagy tömeg katonát találtunk a városban. Mi egyelőre nem szállásoltuk el magunkat, hanem csak pihenőt tartottunk a templom mellett, ahonnét elszéledhettünk egyet-mást vásárolni. Éppen a citrom és a cukor árát teszem le egy nyomorúságos kis bolt pulijára, amikor hallom, hogy riadót trombitálnak. Mint a feldúlt hangyaboly, olyan volt egy perc múlva az egész város. A katonák tízezrei rohantak összevissza az utcákon, ki-ki a maga csapatóhoz. fin Ián három perc,muLva a helyemen voltam, s további öt perc alatt már utrakészeu állottunk. Ekkor még nem sejtettük, hogy alig félóra múlva a háború minden borzalmasságával foguuk szembenállaní. Elindulva a templom mellől, futólépésben érkeztünk meg a város \' szélére, miközben zűrzavaros kiabálás és nagy szekérzörgés lármájából mind élesebben vált ki a fegyverropogás és schrapnelldurrogás kevéssé biztató muzsikája. Most még csak füleinkkel észleltük az eseményeket, de rövid percek múlva már láttunk is. _ A II. zászlóalj közvetlen a város melleit rajvonalba szakadt széC Roppant izgatott voltam, mellem zihált, szivem vadul kalapált, roppant fáradságot éreztem, s akarva nem akarva folyton a levegőt néztem, ahol sürün röpködött a furcsán zizegő sok puskagolyó. Egyszer csak hallom Krátky hadnagy hangját: — Fiuk, két koronát adok annak, aki az első muszka tisztet lelövi. Majd Csorba százados harsány hangja zug felénk : — Két cigarettát kap, aki az első oroszt eltalálja I E pillanatban láttam meg a muszka rajvonal embereit meglehetős távolságban a szántóföldeken sötétleni. Újra hallom Krátky hadnagyot, amint vezényel : — Ellenség féljobb, irányzék 1500, tüzelni Igen gyorsan. Fiuk, mutassátok meg, hogy magyarok vagytok t Legelső menedékem egy kőrakás volt. Pult 1 Egy golyó csapódott le mellettem éppe.i amint másodszor töltöm hasonfekve, a puskát. A kövek előttem csak ugy freccsennek szét a muszka golyótól. Igen jól védeti helyen vagyok, de Itt maradni nem lehet, az egész 20-as honvéd rajvdnal hason kúszva megy előre. Talán öt perce folyt cz igy, amikor megtörtént *s clsö sebesülés közelemben. Egy jóképű kiskanizsai fiu volt az első sebesült, kinek jobb karját fúrta át a golyó. Szegény fiu emelgette ép kezével a roncsot, de képtelen volt egyedül bekötözni. Nem tudom leírni, milyen érzés fogott el. Csak arra emlékszem, hogy Istenre gondoltam, de két gondolat viaskodott bennem: a hit és a benne való kételkedés Nagy lelki rázkódásomból ujabb öt sebesült látványa rázott fel, közülök kettő meg se mozdult : ezek halottak voltak. Senki közfllUnk oda sem mehetett azonban, mert csak a puskára és ellenségre gondolhattunk, \'mely gyilkos szándékkal mind közelebb kúszott hozzánk. Egyik bajtársam mégis megkérdi a hadnagyot a tehetetlenül vergődő sebesültekre mutatva : — Mi ez hadnagy ur? — Semmi fiuk, csak előre, mindig csak előre, felelte a hadnagy, miközben gyors tempóban kúszott a szakasz előtt. Ekkor már három lelől is jöttek az orosz golyók, de védekezni semmikép se lehetett ellenük, mert arra^még gondolni sem lehetett, hogy például fedezéket ássunk, mivel minden pillanatban előbbre és előbbre kellett nyomulnunk. Sőt még nem is viszonozhattuk kedvünk szerint a tüzelést, mert az oroszokkmég messze voltak, s a golyóval ilyenkor takarékoskodni kell. Igy hát nekem is minden Igyekezetem arra Irányult, hogy térden mászva és hason csúszva minél közelebb jussak a lát- 64 C° höfokáv&l radioaktivitásával Jódlaitalmu forrásával gyermekbetegségeket, alkati bajokat és érelmeszesedést I Alkalikus Hiermájával hurutokat, gyomor-, c u k o r - páratlan eredménéns yveeselb ajogkayt ógyít Lipik-fürdő .Ivó-, fürdő- és Iszapkurák, diétás konyha, villamos gyógymód, napfűrdők, fürdőkkel egyesített pozltó-rendszer. \' Pro»p«ktu$t Ingyen t n \'d llptL h**- ** l»z«ptQrd6k réizvénytirMíág*. \\ 1915. május 17. ZALAI HIKLAP 3. oldal. ható célhoz, az oroszokhoz, Az orosz katonák ruházata sárgásbarna szinü, a szántóföldhöz nagyon hasonló, s Igy nehéz volt őket észrevenni. Egyszerre csak 800—1030 lépésnyire oifgmozdul a szántóföld. Elkezdtük szorgalmasabban eregetni a golyókat, jót célbafogva a szemközti orosz rajvonalat. Közben a mi sebesültjeink száma is egyre szaporodott. Sok, töméntelen sok volt már a sebesültünk, visszavinni azonban egyet se láttam közülük. Sehol a szemhatáron egyetlen sebesülthordozó. Metlettem egy tizedes fejlövést kapott, agyveleje szegénynek kikandikált vérző koponyájából. Keserves hangon folyton azt hajtogatta: — jaj vizet, jaj vizet . . . Kulacsomban volt még kevés viz, én bizony minden egyébről megfeledkezve, odakúsztam hozzá és megitattam. Keze az egyik zubbonyzsebében volt s egy fényképet szorongatott félig már megmeredt ujjai között. Pár pillanat mulva kiszenvedett. Ekkor vettem eszre, hogy hátulról uj rajvonal követ bennünket; később tudtam meg, hogy a cs. kir. 1. vadászzászlóalj volt. A halottat eligaiitom magam elé, hogy legalább, ha golyót kapok, ne közvetlenül kapjam. E munka közben, mely uvjyan istenkísértés volt, de a szükség parancsolta, egy perc sem telt belé, már megkaptam én is az első golyómnt, de csak a — hátiböröndömbe, vagyis a borjúba. Azt hittem, hogy a hátamba vágott be a muszka halál, de csakhamar honstatáltam, hogy ép vagyok. (Folyt, köv.) A UitakarfkHBttr Résiféiytársuág l i l j l m i i mint hivatalos aláírási hely elfogad előjegyzéseket 1 9 1 5 . é j i 6 % - o s és 5 7 , % - o s állami járadékkölcsönre HÍREK. Nagykanizsa város badlkőtcsönjegyaése. Nagykanizsa rendezett tanácsú város már az első hadikölcsön kibocsátásánál anyagi teljesítőképességének határáig teljesítette hazafias kötelességét, amennyiban akkor 200,000 koronát jegyzett a hadikölcsönből. Tegnapelőtt, Szombaton délulán Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága dr. Piifidl Viktor elnöklésével arról tanácskozott, hogy mennyit jegyezzen a város az uj hadikölcsönből. Rövid tanácskozás után egyértelműen abban állapodtak meg a bizottság teljes számban megjelent tagjai, hogy ismét 200,000 korona hadikölcsönjegyzést javasolnak. E célra még 350,000 koronányi igénybevehető tőkéi (alapok) vannak a városnak, mely igen helyesen a jövőre s minden jövőbeli eshetőségre is gondolva e tőkéknek mintegy 35 százalékát még mindig érintetlenül hagyni kívánja. A pénzügyi bizottság javaslata fölött a szombati városi közgyűlés lesz hivatva dönteni, de nem lehet kétséges, hogy a javaslatot egy hang nélkül elfogadja a képviselőtestület. Hazamentek Zalaegerszegről a gaticlal vasutasok. Közöltük karácsony táján, amikor az oroszok a Dunajec folyóig egész Oaliciát elözönlötték, hogy az elmenekült galiciai vasutasok közül több százat Zalaegerszegre telepitett le a kereskedelmi miniszter. Most, hogy dicső seregünk ragyogó győzelmei Oaliciát egyre jobban megtisztítják az orosztól, a napokban rendelet érkezett a Zalaegerszegen elszállásolt galíciai vasutasokhoz, hogy térjenek vissza szolgálati helyükre. Csütörtök délután 6 órakor utaztak el a hazájuk felszabadításának kimondhatatlanul örvendő vasutasok. — Az egerszegi pályaudvart óriási embertömeg lepte el. A vonat Indulása előtt a boldogságtól mámoros galíciaiak megható áhítattat énekellék el a magyar himnuszt. A vonat harsogó, bár kissé idegenszerüen kiejtett .Éljen" kiáltások között hagyta el az állomást, az örvendező vasutasok vidám nótája azonban még sokáig hallható volt. eredeti feltételek mellett. Kétszázbarmlncötezerkétsiáz cigaretta. Ez az óriási tömeg füstölni való immár utrakészen ált a nagykanizsai Köponti Jóléti Iroda Csengery-utl helyiségében, hogy a hősiesen küzdő 48-as bakáknak és 20-as honvédeknek, valamint a Nagykanizsán ápolt nagy sereg sebesültnek pünkösdi ajándékul szolgáljon. Ezzel a 235,200 cigarettával együtt kerek félmillióra rug azoknak a cigarettáknak száma, amiket a Központi jóléti iroda félesztendeje tartó cigaretta akciója eredményezett. Az ujabb hatalmas clgareltatömegekeket ismét szorgalmas női kezek készítették el és 11,200 Ízléses dobozba csomagolták, melyek mindegyike 2 0 - 20 darab cigarettát és egy pakli gyufát tartalmaz, kivül pedig nyomtatásban Zalavármegye, Nagykanizsa yáros és a Központi jóléti iroda Üdvözleteit a harcosokhoz. A dobozok közül ötezer megy a 48-asoknak,\' ÖÍezer a húszas honvédeknek, 1200 pedig a kanizsai katonakórházba. A küldeményeket a közeli napokban induló marskompániák viszik magukkal. Halálra égett k l f gy?cmek. Borzalmas vég é r t c j i nagykanizsai sörgyár főkidirjának, Uk Józsefnek 3 éves Ferenc nevü kis fiát. A gyermek tegnap a konyhában játszadozva oly közel jutott a takaréktüzhelyhez, hogy ruhája tüzet fogott. Jajveszékelésére a szomszéd szobából beteg apja sietett elö, akt az égő ruhákat igyekezett letépni a gyermekről, de ez már ekkor súlyos égési sebeket szenvedett. Hiába való volt a leggondosabb orvosi ápolás, a szerencsétlen kis fiu ma reggel közel 24 órai irtózatos szenvedés után kiszenvedett. Gyermekének mentésénél az apa mindkét tenyerén szintén súlyos égési sebeket szenvedett. A rendőrkapitányság megállapította, hogy a szerencsétlenségért senkit nem terhel felelőség. MEO N Y Í L O T T l SZÍVÓS Antal műórás uj Ozlete trs és látszerész a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. Szarvas szdlIApEQV I M n a g y m o z g ó . Piaci-tér. OLilLin Naponta előad. Május 17. és 18-án, hétfőn és kedden. MelyíIiafeWm? Szalon vigjáték 4 felvonásban. A vallomás Izgalmas társadalmi dráma 3 felvonásban^ V ö r ö s r é z g y á r t á s , remek természetfelvétel Hadi hiradó, legujab harctért felvételek. Elóadások hétköinap 6 és 9, vasár-és Ion epnap S, 3, 7 és 9 órakor. - Rsndes helyárak. Háboru és fQtdőélet A sok probléma közlil, amely a most duló vlíágfergeteggel megoldást fog nyerni, nem érdektelen a külföldet bálványozó fürdőzés, üdülő publikumnak a magatartása. A gazdasági élet folytonossága, az idegzetet őrlő események mégis megkívánttá, sót szükségessé teszi a szokott fürdőzést.\' A külföldet ottromló közönség reá kényszerül a hamupipőkeként mellőzött honi fürdőkre és meglepődve fog ráeszmélni, hogy a mostohául lenézett hazat fürdők mily kullurhelyek és bizony mégis csak a legjobb otthon. A külföld lidérces nimbuszának letűnésével emelkedik a honi fürdők megbecsülésének, megismerésének napja. Lipik hév- és iszapgyógyfürdő parkjában ismét csodát müvei as örök természet, mintegy diszkereibe foglalva a fürdő 64 C fok alkalikus forrásai és radioaktív iszapja kincses telepét. Pihenő, gyógyult tisztek, közvitézek és a mindenünnen odaseregtő közönség beszédes, fényes bizonyosságot adnak arról, hogy izületi és izomcsuz, köszvény, ischias, valamint csonttörés mily meglepő eredménynyel gyógyulnak Lipikfflrdón, ahol dacára a megsulyosbodott viszonvoknak, a ré^i árak vannak érvényben. f i polgárőr! szolgálat Ma bétfőn este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Buzádi János, Vidovics József, Bedenek Ferenc, Bedenek lózsef, Tollár János, Mancsek Ferenc, Farkas József, Üábor György, Verbovecz Oyörgy, Kolongva István, Dávid György, Tomaslcs János, Vass József, Nagy Antal, Polgár János, Turek Oéza, Frelschmled István, Danis Lajos, Német József, Takács Oyula. KLRRfl, ELZft, TEDDI, a legelőkelőbb berlini színházak művészei játszák a . M e l y i k a feleségem" cimü nagyszabású 4 felvonásos szalon vígjátékban a főszerepeket, melyet a Szarvas-szállóbeli Berlin mozgószínház hétfőn és kedden mutat be kedves közönségének. — Annyi ötletességgel, átérzett humorral megirt és megjátszott vigjáték, mint ezen nagy sláger, kevés került még bemutatóra. — Műsoron van még „ f l vallomás" cimü izgalmas 3 felvonásos dráma, melynek jelenetei a közönséget meghatják. — Továbbá a .Vörösrézgyártás" cimü természeteredeti felvétel és a szenzációs .Hadi híradó" képezik a kisérő műsort, mely utóbbi az aktuális háborús események legújabb sorozatának képeit mutatja. A szerkesztésért felelős: dr. H a J d u G y u l a i Szerkesztő: Gűrtlar látván. A Központ szálloda épületében levő volt Józan-féle üzlethelyiség azonnal kiadó. 1 1 mR m iar t Nn i I a »a » rmooit*z.g,!ó-*k*é.Tp cwptaol*o tma. M á j u s 17, és 18-án, hétfőn és kddden. Az Élet iskoIája Életkép 3 felv. Főszereplő W. Psilander, A papucshős Dán vigjáték 2 felvonásban. Háborús híradó, harctéri felvételek. ElOéasd áIsnonke phnéatkpöozknoanp 3«, 5é.» 7« éös n9k oórr,a kvoars.A r- Rsndss helyárak. — Buffett. 4v eidaJt ZALAI H HLAf 15 «á(us 17 V a r r ó l e á n y o k r M E M ^ T 9 f f i i í f jó fizetéssel felvétetnek POLLÁK MARGIT Zrínyi nuás-nlca 56. Az Erzsébet téren egy Qzlethelylsés kiadó. Wvebbef a Szorvos-fntoWiízIm Bútorozott lakűs 2 esetlei 3 utczal szoba, villany, vízvezeték, ftlntaba, mellékheWséíekkel, esetles Külön IstdlIA kocsiszínnel bérbe adatik özonnaíro. PistaMk 64. szám. festB vAllalafa HasyKQRlua, Hasyar-u. Z3 boai J MMMI fnerezés műrriiy itdozotek festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. MAvisxl szlnérzékOnk magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkénye-. sebb igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázlatrajzzal felszólításra díjtalanul szolgálunk 111 f> wJ Mi rMi rMr ^Mi Pf cíSf tI\'ryt igwUuMi ^&igi l* GUTENBERG NYOMDA NAGYKANIZSA C&engery-ut 7. S ü r g ö n y e i m : G u t e n b e r g n y o m d a Minden legkisebb nyomtatvány rendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz 4 Ny.fnit.lt a kiaUtulajtf.n.uál OitUftkerg-nyMito (M»«i él a.idtefgcr) Nagykanlni. Itt. évfolyam. N a g y k a n i z s a , fe\'lfl. május 18. kedd 111. szám ZALAI HIRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. «lötlx«tÓt • ticijrbuo iiuiuvk I t.oiK 1 K. Bgye* exim 4 fillér Vidékre, yogthn . . I tiOm 1WJ K. Nyllltér é« blrd«té»ek Megállapított áruk tzcrlnt. L*l>vttír: Dr. HAJDU GYULA. Kiadóhivatal: flutenbtr((-nyomda Ctengt-ry-ut J. .iim Telefon: Szvrkea/fóstg 41. -Undónlvatnl 41. Az olasz Kérdés. Faszült érdeklődéssel kíséri a magyar közvélemény azokat a híreket, amelyek Rómából érkeznek és amelyekből mindenekfölött az olvasható ki, hogy Olaszországban és főleg Rómában, a régóta tappangó nyugtalanság a legmagasabb fokra emelkedett. Politikusok és államférfiak nevei merülnek föl, akik az olasz polilikal életben nagy szerepet töltöttek be és még most is betöltenek. Tanácskozás követi a tanácskozási, kihallgatás a kihallgatást és minden ilyen aktust az olasz sajtó olyan ellentétes kórussal kiséri, amely mindenkit megtéveszthet. Hogyan hat ez azonban a mi közönségünkre ? A magyar és oszlrák sajtó, amely a háború óta mindenki által elismert lelkiismere\'ességgel igyekezett a közönséget tájékoztatni minden lényegesebb katonai és politikai eseményről, csak néhány nap óta vonta fejtegetési körébe az olasz kérdést, amelyről eddig hallgatni kellett. A közönség szélesebb rétegei is tudják immár, hoííy komoly kérdéssel állunk szemben. És vájjon, hogy fogadta ezt a megismerést a közönség ? Megállapítható, hogy magyar közönség teljes nyugalommal fogadja az olasz kérdés bonyodalmait. Egeszén nyugodtan tárgyalják itt nálunk és bizonyosan máshol is a kérdést, hogy belemegyen-e Olaszország a háborúba vagy megmarad- e a semlegességben ? Közönségünknek ez a bámulatraméltó, rendíthetetlen nyugalma rendkívül jellemző és sokatmondó a világháboru tizedik hónapjában. Ebben a nyugalomban minden szónál és beszédnél érthetőbben nyilatkozik meg a biztonság érzete, bármilyen eshetőséggel szemben is. A teljes biztonság érzetén kivül megnyilatkozik azonban ebben a nyugalomban a szerencsés politikai ösztön is, amely a felizgatott és félrevezetett nép minden lármája és zavargása mellett is tisztán érzi, hogy Olaszország, amellyel harminc évig éltünk szövetségben, nem szánhatja magát ilyen végzetes lépésre. Holnapután, május 20-án, lesz harminc éve annak, hogy a monarchia megkötötte a stövetséget Olaszországgal és ugyancsak május 20-ra vau egybehiva az olasz parlament, amHy valószínűleg kimondja majd a döntő szót a nehéz sorskérdésben. A két dátumnak ez a véletlen — vagy nem véletlen ? — találkozása igen jellemző. — Harminc éves szövetséget háborúval befejezni még gondolatnak is groteszk. Éppen azért a magyar közvélemény egészséges politikai ösztöne nem hisz a háborúban. Maga a tény a legkiáltóbb ellentmondás és képtelenség. A világháboru. Az o l a s z k r i z i s . Nem halasztják el a kamara Ülését. Róma. A Tribuna cimü lap tegnap azt a hirt röpítette világgá, hogy az olasz háború vagy béke ügyében dönteni hivatott kamara ülését holnapután, 20-án nem fogják megtartani, hanem bizonytalan időre elhalasztják Ma hivatalos c á f o l a t jelent meg e hirre vonatkozólag és a Kormány közli, hogy az olasz képviselőházat 20-án okvetlenül meg fogjak nyltani. Hol a többség ? Róma. A „Corriere della S. \'ra" a béke ügyének optimistáit mérsékletre inti, mert nem lehet jóslásokba bocsátkozni arra nézve, melyik párt lesz 20-i ülésen többségben. Azt irja a Corrierre, hogy nem csak semlegességpártiak (neutralisták) vannak az olasz kamarában tekintélyes számmal, hanem háboruspártiak (intervencionisták) is és a holnaputáni ülésen Igen nagy mérkőzés lesz a két tábor között. A bizalmatlan Franciaország. Genus*. A francia hadvezetőség, mely az utóbbi Időben jelentékeny megerősítéseket eszközölt a francia olasz határon, a legutóbbi napokban ismét jelertékeny csapdtokat es tüzérséget küldött az olasz batárra. Tüntetések Génuában. Genua. A francia és angol ágensek által heccelt csőcselék tegnap Génuában ismét zajos tüntetést rendezett az oszr trák-mauyar és német konzulátusok előtt. Nagyobb rendzavarás azonban nem fordult elő a tüntetésnél, melyben komoly elem egyáltalán nem vett részt. Tanácskoznak a románok. Bukarest, Kétségtelen, hogy az olaszországi fejlemények nem hagyják közönbösen Romániát sem, melynek további magatartása lényegesen össze fog függeni Olaszország döntésével. A román politikai életben igen nagy élénkség jelei mutatkoznak. Tegnap Bralianu miniszterelnök elnöklete alatt román minisztertanács volt, melyen igen nagy fontosságú tárgyalás folyt. A minisztertanácsról csak annyi szivárgott ki, hogy ott Bratianu a külpolitikai helyzetet ismertette. A felszabaduló Galicia. Lemberg féle utján, Sajtóhadiszállás. Szurmay és Linslngen tábornokok seregei, melyek tegnap Drohobicot, a világhírű petroleumtermő várost vették vissza az oroszoktól, mára már Stryj városát is visszafoglalták a több mint féléves orosz uralomtól. — Ezzel azok a kárpáti csapataink, melyek tiz nappal ezelőtt még Magyarország határán, Uzsoktól keletre állottak, ma már 65 kilométernyire állanak a magyar határtól, tehát éppen fele utján a Vereckétől Lemberglg húzódó vonalnak. Az uj orosz front. Sajtóhadiszállás. Az orosz ellenállási vonal Középgallciában északon már teljesen a San alsó folyásáig szorult vissza. A II-ik Nemzeti Hadi-kölcsönre eredeti aláírási feltételek mellett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1915. ÉVI 6%-os és 5\'A°/o-os Hoív. Klr. naSyKanIzsat fiókja, m hivatalos aláírási hely Állami fldúmenles JóradéMölcsön) — jegyzéseket e u o * a d . l e n i é i t k miiMnnlHifre n Unt Ilik MIM költsönöKet nvuit renúklvDl clöiils leltélelek mellett. 2. oidaí. ZALAI HiKLAP 1915. május 18. A galíciai uj front tehát a Sannak a Visztulába torkolásánál kezdődik és Jaroslauon át Przemysl előtt, Samboron és Drohobiczon keresztül Stryj város előtt kanyarodik délkeletnek Kolomea és Csernöwltz felé. Megállapítható, hogy az oroszok példátlanul gyors visszavonulásukra a munlcióhiány miatt kényszerűitek rá. Hurcolkodnak Varsóból. Főhadiszállás. Kémjelentések közlik, hogy Varsóból az orosz állami hivatalok irattárait Oroszország belsejébe szállítják. A nyugatgalíciai orosz front óriási hátraszorítását követő oroszlengyelországi orosz visszavonulás Varsó sorsát Ismét aggályossá teszi. Zeppelintúmadás Anglia ellen. Rotterdam. Angol jelentés szerint tegnap ismét több Zeppelin jelent meg Anglia fölött, ahol több városra bombákat dobtak. Német közlés szerint a Zeppelinek igen hatásosan bombázták Dovert és Calaist is. Légi támadás London ellen Rotterdam. A Times közli, hogy a német léghajógyárfelepen, Friedrichshafenben számos uj Zeppelin készül, melyekkel a németek nagy arányú légi támadást szándékoznak végrehajtani London ellen. A Zeppelinek — Irja a Times — ködbombákkal lesznek fölsze-- relve, hogy veszély esetén a léghajókat láthatatlanná levő felhőbe burkolhassák magukat. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) A tefoly két hét makacs harcaihoz viszonyítva a tegnapi nap általábán egész arcvonalon jelentős esemény nélkQl telt el. A szövetséges hadseregek előrenyomulása további tért nyert. A felső Dnjeszter Irányában előrehaladó oszlopok egyes részei Drobobycot is elfoglalták, ujabb 5100 oroszt- elfogtak és nyolc géppuskát zsákmányoltak. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagylőhadiszállás Jelenti: Nyugati hadszíntér. Yperntől északra a csaternától nyugatra Stenstrate és Hetsas mellett előretolt állásainkat feladtuk és az ott álló gyenge ereinket a csatorna keleti partján levő főállásainkba vontuk, hogy az erős clleeséges tüzérségi tüz által bekövetkezhető veszteségeket elkerüljük. Neuve Chapeletőt délre az angolok legelői levő árkunk egyes részelt, amelyek a tegnapelőtti harcok óta kezünkben vannak, még tartjuk. A harc ott még folyik. Arraslól északra Ablain és Neuvllle mellett a francia támadásokat az ellenség súlyos veszteségei közben visszautasítottunk. Ailly mellett és Bols de Pretrebeu jelentéktelenebb gyalogsági harcok fejlődtek. Léghajóink Dover és Chlais hadikikötők\' ellen sikeres támadásokat intéztek. Keleti hadszintér. Dubissánál Eiragola és Ceklszki környékén, valamint a Njemenlöl délre Marlampol és Ludvinow mellet foglyul eltett oroszok közül 1916-os évfolyambeli újoncokat Is találtunk, akik csak négyheti kiképzésben részesültek Délkeleti hadszíntér. A Pitlca és felső Visztula között valamint a Sambor—Swyl- Staniszlau arcvonalon előnyomulásunkat folytattuk. Jaioslau melleit és ettől északra több helyen sikerült átlépnünk a Sant. Przemysliért folyik a harc. A miniszterelnökség sajtóosztálya. mint a m. klr. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á í r á s i h e l y »kibocsájtandó 1915-iki hadihölcsönre jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az intézet. A 20-as honvédek a világháborúban. — Egy sebesült naplója. — V. Az uhnowl ütközet. Rémítő forróság. A legvéresebb tüzelés és ezer halál közben egy pillanatra arra gondolok, vájjon hány óra lehet. Talán dél, gondolom, mert az augusztus végi nap egész magasan jár és tűrhetetlen melegen süt. Zubbonyom a szíjak tájékán véges végig csupa hab. Körülöttünk a sebesültek hangos jajszóval vízért és segítségért |könyörögnek. De kl tud itt segíteni, ahol mindenki csak a maga kis életének biztonságával van a végletekig elfoglalva. Miközben ml még mindig hasoncsuszva mászunk előre a mindjobban láthatóvá váló orosz sorok felé, közöttünk őrült vágtatással száguldoznak a tüzérek ágyul és munictós kocsii. Pár perc mulva halljuk Is közvetlen közelünkból a működésűket. Oldalba kapják az ellenséget és szemmel látható pusztítást végeznek soraikban. Egész rajvonalak semmisülnek meg náluk tüzéreink pokoli munkája nyomán. Hihetetlenül múlik az idő, talán már késő délután lehet és senkinek nem jut eszébe az evés vagy Ivás. S még mindig nem értünk össze az orosz rajvonallal. Egyszer csak azt látom mély megdöbbenéssel, hogy Kráky Oyörgy, a hadnagyunk elmaradt mögöttünk. Szájról-szájra érkezik hozzám a hir, hogy kedves szakaszparancsnokunk megsebesült, egy srapnell találta igen súlyosan az egyik lábát. Majd azt adja hirül a szomszédom, aki mellettem túrja mellkasával a, földet, hogy Dobrovics hadnagyot is megállította egy orosz golyó, Deogáió hadnagyot ugyancsak. (Krátky Qyurlnak, szegénynek ugyanezen sebesülése következtében a lábát amputálták, Dobrovics Oyörgy e sebéből felépülve hónapokkal később elesett, Deogáró József, az egykori kanizsai kir. adótiszt pedig szintén felépülve e sebéből, a tél folyamán a Kárpátokban megbetegedett és Veszprémben meghalt. A szerk.) Lassanként elmúlt minden halálfélelmünk s minél közelebb értünk az oroszokhoz, annál bátrabbakká és bizakodóbbakká váltunk. Alig vártuk már, hogy rohamra mehessünk. Lehetetlen leírni ezt az állapotot. Sem a lélektani, sem pedig a történeti része nem laikus tollára való Irnivaló. Talán az egyáltalán le sem Írhatja, aki maga Is benne volt ebben a pokol minden szörnyűségével teli chaosban. Ami fülrepesztő és Idegtépő hang csak elképzelhető, az itt mind egyszerre üvöltött és recsegett, berregett és rikácsolt. *z emberi torkok ezreinek ordítását tulharsogük a riadt kürtök, a dobpergés és a gépfegyverek kelepelése. Riadt extázisban ordított egyszerre sok ezer magyar és osztrák torok: — RajtaI Rajta! Hurrái Hurrái A leírhatatlan zűrzavarban egy közös vadászőrnagy keveredett embereivel a ml rajvonalunkba s most már az ö kommandójára kellett nekünk is hallgatnunk, mert e ponton a császárvadászok vagy 200 lehettek, mi 20-as honvédek pedig alig 25—30-an. Az őrnagy parancsot adott a hátibőröndök (tomisterek) eldobására. — .Wir gehen auf Sturml* kiabálta torkaszakadtából s mindenki kezdte leszórni magáról a rohamban alkalmatlan terhet. v Nekem minden vagyonom a hácíböröndömben volt, de nem sok időm volt töprengeni, otthagyjam-e vagy se. Bizony otthagytam. Aztán szinte magamról se tudva kaptam marokra a fegyvert, mint ahogy a többiek csinálják. Nem hallok, nem látok, nem gondolok semmire, még az életösztön utolsó csirája is elnémult bennem. Csak törtetünk előre szuronysze^ ezve, hogy balálra gázoljuk az ellenséget. Veszett vágtatásunkban néhány pillanatra nem várt látvány állit meg: az előttünk álló oroszok egyrésze fegyvereit maga elé dobva magasra tartja kezeit, mások pedig zsebkendőt lobogtatnak a megadás jele gyanánt. Mi azonban ügyet se vetettünk a gyáva meghunyászkodásra, mivel az oroszok 200 lépésről még tüzeltek ránk, megbőszültük magunkat. Már ott is voltunk a nyakukon s ki puskatussal, ki pedig szuronnyal pusztította őket. Nincs toll, mely ezt a képet s ezeket a hangokat leírhatná. Amint a legrettenetesebb zűrzavarban folyt az öldöklés, egyszerre csak végig zug fejűnk fölött egy trombitaszcrüen harsogó magyar vezényszó: — Elég, elég I S íme, mint ahogy a biblia szerint a trombitajelre leomlottak Jerikó falai, e harsány hangra, mintha csak elvágták volna a harcot, egy pillanat alatt abbamaradt az öldöklés.. Zihálva, lihegve tapogattam végig magamat s alig tudtam létezésem öntudatára ébredni. Tétován néztem magam körül s lassan elkezdtem borzongani a látványra, mely elém tárult. Minden lépésnél két-három halott vagy sebesült, magyar, oroszVegyest, de az oroszok közül legalább négy annyian mint a ml embereink közül. Aztán össze kellett terelnünk a foglyul esett oroszokat, kik közül a ml szakaszunk kezébe mintegy 200 Jutott. Már esteledett s aztán teljes sötétség borult ránk. (Folyt köv.) M E 0 N Y1 L O T T p ~ ^ " ~ r Q S SzZUÍV ÓS Antal müórás és látszerész X f i / alt üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasuti-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. 1915. május 446. ZALAI HIkLAP 3. oldal. HÍREK. Főispáni alispáni telratok a hadikölcsön ügyében. Igen nevezetes, leiratokat kapott Nagykanizsa város tanácsa Zalavármegyének ugy fő- mint alispánjától a második nemzeti hadikölcsön ügyében. Dr. Balds Béla főispán arra kéri leiratában a polgármestert, hogy ai uj hadikölcsönnek főleg a kisemberek körében a legszélesebb propagandát csinálja és hivatali tekintélyének súlyával mutasson rá arra, hogy a hazafiul kötelességteljesítés mellett anyagi, pénzDgyi tekintetben is mily előnyöket jelent a megtakarított tőkéknek hadikölcsönkötvényekben való elhelyezése, ahol a mindennél biztosabb fizetőképességű adós, az állam tartozik a polgárok pénzét busás kamatok mellett visszaadni. Nem tudjuk, milyen módon szándékozik a polgármester a főispáni felhívásnak eleget tenni, de a magunk részéről apeghelyesebbnek tartanók, ha a templomokban, a szószékekről a papok oktatnák kl a népet e fontos tudnivalókról. — Árvay Lajos alispáá leirata egészen rendkívüli. Azt közli benne Vz alispán, hogy Zalavármegye az első hadikölcsönkibocsátásnál minden rendelkezésére álló pénzét, az alapokat és alapítványi tőkékel, továbbá az Összes nélkülözhető gyámpénztári betéteket, összesen 2 millió 446 ezer koronát hadlkölcsönkötvények jegyzésére fordította s Igy Igaz sajnálatára a vármegye képtelen az ujabb hadikölcsönkötvényekből jegyezni. Mindazonáltal azt a felhívást intézi az alispán a vármegye polgármestereihez és főszolgabíróihoz, hogy a rendelkezésükre álló összes eszközök egész erejével támogassák a nagy nemzeti feladatot, hogy Zalamegye a hivatalos vármegye hozzájárulása nélkül is megint kltcgyen magáért és hü legyen ősi nemzeti tradícióhoz. H 20. honvéd gyalogezred parancsnokai. Tudvalevőleg lovag Sypnlewszky Oyörgy ezredes, a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred hős parancsnoka megsebesülve hazatért a harctérről, vhol rettegetté tette a 20. honvédek nevét. Helyette most Bugsch Aladár őrnagy a 20 as honvédek ezredének parancsnoka, mert az ezred alezredesei Is megsebesültek, egy pedig (Erőssy Oszkár) orosz fogoly. A 20. honvéd gyalogezred három zászlóaljának parancsnokai pedig a következők: Az I. zászlóaljé Konkolyt Jenő százados (kinek alaptalanul már holt hírét is költötték), a II. zászlóaljé Treiber Kálmán százados és a 111. zászlóaljé Bauer Oéza, aki csak néhány napja nyert őrnagyi rangot. Szombaton városi közgyűlés. A soká halogatott városi közgyűlést végre szombaton, f. hó 22-én megtartja Nagykanizsa város képviselőtestülete. A közgyűlésnek néhány jelentéktelen, apróbb ügyön kivül ez a három fő tárgyalási pontja lesz: A város 1915. évi költségelőirányzata. — A második nemzeti hadikölcsönból való városi jegyzés összegének megállapítása (amire nézve, mint tegnap közöltük, a pénzügyi bizottság 200.000 koronát javasolt) — A harmadik fő pontja lesz a szombati közgyűlésnek a Teleky-ut végéit épülő uj kaszárnya telkének megvásárlása a gazdáktól, amire a kiküldött bizottság négyszögölenkénti 3 koronát javasolt. Mindezen javaslatokat — a jelek szerint — a városi közgyűlés teljes egyhangúsággal fogja megszavazni. öngyilkos öregember. Hosszú betegségének kínjai és további szenvedései előt a halálba menekült tegnap este egy érdemes kanizsai öregember, OréczlP&tr nyugalmazott délivasut! pályaőr, aki közel két évtizeden át gondozta a kiskanizsai ut mellett álló vasúti őrházat és a hozzátartozó vasúti vonalszakaszt. Oréczi Péter közel két év óta súlyos betegségben szenvedett, műtétet is kiáltott s állapota ennek dacára mindegyre súlyosbodott. Tegnap este 9 óra tájban, amikor családja a Klsfaludy-ulcal lakás előtt az utcán sétálgatott, előkereste rozsdás nagy revolverét és egy 9 mlllméteres golyóval mellbelölte magát. A séta végeztével a család nem tudott a lakásba bemenni s minthogy Oréczi Péter a zörgetésre sem nyitott ajtót, a legrosszabb sejtelmekkel a rendőrkapitányságra telefonáltak segítségért. Bay Oyörgy rendőrkapitány, mint központi ügyeletes és dr. Oodi Lipót rendőrorvos Jelenlek meg a helyszínen és a lakást felfeszítetve oda behatoltak. Oréczi Pétert ágyában fekve nagy vértócsa közepén találták, de már csak a beállott halált konstatálhatták rajta. A boldogtalan öregúr 61 évet élt. Temetése holnap délután 4 órakor lesz a rom. kath. temető halottas házából. t i . I.I »!•••• i i .< -—• -,,, A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán mint hivatalos alirási hely elfogad előjegyzéseket 1915. tA 6%-os és 5\'/.\'7.-os állami járadékkölcsönre eredeti feltétetek mellett. Egy rekruta kalandja. Tamás János 24 éves csörnyeföldi legény vasárnap Nagykanizsára érkezett, hogy a 20-as honvédekhez újoncnak bevonuljon. Nem találván jobb szállást, két társával egy magyar-utcai vendéglő Istállójába kérezkedett be. ahol kél ló volt. Mélyen aludt már a társaság, amidőn egyikük gyanús motoszkálásra ébredt. Oyufát gyújtott és elcsípett egy gyanús alakot, aki közöttük mászkált. Tamás János Is felébredt és nyomban konstatálta, hogy nadrágzsebje fel van vágva s abból hiányzik 19 koronáját tartalmazó erszénye. E pillanatban a lefülelt tolvaj kiszabadult az Istállóból és elszelelt. Sikerült azonban egy társát elfogni, kit a meglopott legények nyomban a rendőrségre vittek. Itt kiderült, hogy a delikvens Deutsch Jenő rovott multu jasszfiu, aki megnevezte megszökött társát, Klein Oéza \'zülött kereskedősegédet. Reggelre Klein is megkerült és csodálatosképpen vele együtt a csörnyeföldi rekrutának pénze is egy krajcár hiány nélkül. Izr. Istentiszteletek. A nagykanizsai izr. templomban a pünkösdi ünnepek alkalmából az Istentiszteletek a következő sorrendben lesznek megtartva; f. hó 18-án kedden este i/j8 órakor máriv ima, 19-én szerdán d. e. 10 órakor muszaf ima. leányok konfirmációjával, este^ V,8 órakor máriv Ima, 20-án csütörtökön reggel 7 órakor schachrlsz Istentisztelet, a halottak lelkiüdvéért való Imával (Házkáráh) d. e. 10 órakor muszaf iftentisztelet szintén Házkáráhval. A péntek esti Istentisztelet továbbra is változatlanul 7 órakor fog kezdődni. Elfogott szökevény orosz foglyok. Alsólendváról közlik: Szombatot:, f. hó 15-én délután két szuronyos csendőr négy orosz katonát hozott be Atsólendvára. A négy orosz a szomszédos stájerországi Feldbachban levő osztrák fogolytáborból szökött meg Svhétnapl bolyongás után az Alsólendva közelében levő Kót községbe vetődött, ahol két portyázó lendvai csendőr elfogta őket. A muszka-fogás óriási szenzációt kellelt Alsólendván, s amerre kisérték az oroszokat, csoportokba verődve bámulták őket az emberek. A szökevények augusztus végén, a Lublin körüli harcokban lettek foglyaink. Mint mondják, a fogolytáborban nem volt semmi bajuk, de otthon családjuk van s ezért elfogta őket a honvágy. Mind a négyen tényleges katonák voltak a háború kitörésekor, s mikor a harctérre utaztak, nem is tudták, hogy háborúba viszik Őket. Van köztük kaukázusi ortodox, rigai zsidó és grodnól luteránus. A csendőrség visszakísérte a szökevény oroszokat a fogolytáborba. flz országos mozlnap a Berlin moziban. Mint a fővárosi lapok már napokkal ezelőtt közölték, holnap, május 19-én valamennyi vidéki mozgóképszínház jótékonycélu előadást fog tarjani, melynek összes jövödelmét felerészt az Auguszta rokkant alap, felerészt pedig a Vöröskereszt javára fogják fordítani. A nagykanizsai Berlin-mozgó tulajdonosa is készséggel állt a nagyszerű ügy szolgálatába és holnapi előadásának egész tiszta bevételét e hazafias célra juttatja s igy holnap este az Auguszta-alap budapesti megbízottai fognak a Szarvas szállóban a Berlin mozgó kasszájában ülni. A holnapi kitűnő műsor mellett tehát a hazafiúi kötelességteljesítés gondolata is kell, hogy á Berlin mozgóba vigye áz embereket. Micsoda hatalmat megnyilvánulása lesz a nemzeti érzésnek az, amikor a holnapi estének egyazon órájában a közös cél érdekében mintegy 400 vidéki mozi egyszerre telik meg lelkes közönséggel. fl polgárőri szolgálat. Ma kedden este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Gödinek József, Hetfer Oéza, Bárány András, Veszter József, Schleslnger Kálmán, Polgár Manó, Sáfrán Lajos, Hege Jenő, Andri István, Metz József, Vei Iák Lajos, Mersdorf János, Pollák Alajos, Ludvlg Konstantin, Somogyi Ferenc, Bruncslcs Ferenc, Kozlnczky Dezső, Kosek Ferenc, Blcó Aladár, Vlncze István. Permetezésnél a rézgállcot teljesen pótolja a Dr cr Dn uf luPi i un i A Colmari borter- meié8j intézct> a csász. és klr. földmivelésűgyi minisztérium, a görczi, spalatól, st. mlchelel csász. és kir. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növénykisérletezö állomás stb. kipróbálta és a)ánlolta. Dr. STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén Igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztosítanak. Dr. Aschenbard-féle RÉZKÉNPOR 12% rézgálic tartalommal), Szicíliai párolt kénpor, I* Nayuoga Rafflabáncs GépolaJ. Részletes ajándékokkal szívesen szolgálnak: SCWARZ és TAUBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. A szerkesztésért felelős: dr. H a j d ú Gyula. Szerkesztő: G f l r t l e r látván. Szarvas szálló• M DDEKI LIIU nagymozgó Piacitér. II Naponta előad. Szerdán, f. hó 19-én országos mozlnap az Auguszta-alap és Vöröskereszt javára Eltűntek városa fantasztikus bűnügyi dráma 4 felvonásban. A nihilisták, dráma az életből I felv. A miniszter előszobájában, vígjáték, 2 felvonásban. Remek felvételek. Előadások hétköznap 8 ét 9, vasár- ét Onnepnap 5, 5, 7 és 9 órakor. — Rendes helyárak. É Áldat. ZALAI H RLAfJ li 16 május; 18 Máyer Károly ruhafestő. vegytisitiló, plissiroió és gózmosó gyára NAOYKANIZSA. - KÖLCSEV-UTCA 19. izém. Oy Ajtóié lep: Főtér, Korona-szálloda. * * * T«M«a Mám I t t , SUrttnjrtlm > * * » f »••«•- Elvállal férfi- és női ruhákat festés és tiszlilás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén ű fehérneműt, inget a § gallért és kézelőt A és minden esyéb Mztorttsl cikket Vidéki postai megbízásokat gyorsan és pontosan eszkOzöl jutányos árban. A Központ szálloda épületében levő volt Józan-féle üzlethelyiség ^ azonnal kiadó. festfi vállalata Bútorozott lakís 2 esetlei 3 utczal szoba, villany, vízvezeték, fOrtíöszohn, melléktielylséjekkel, esetlej külön Isfíllfl Kocsiszínnel bérbe adatik azonnalra. Poitaílók 64. szám. I I H E M I A mozgókép palot * * » • • • • R e l g v n . l \' i i l c a 4. T»!rk>« 2 In. I 2<M M á j u s 17. és 18-án, h é t f ő n és k d d d e n . Az élet isliolíia l-letkép 3 felv. Főszereplő W. I\'silandcr. A Dán vigjáték 2 felvonásban. Háborús hiradó, harctéri felvételek. Előadások hétköznap S és 9 órakor, vasárés ünnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. - Duffett. 41.23 boni S höJIJidl faerezés múrtfány utánzatok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás cs fényezés. Művészi s z i n é r z é k ü n k magasan fejlett Ízlésünk é$ technikánk a legkényesebb Igényeket is kielégíti Árajánlattal, s z í n e s vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk I 11 GUTENBERG NYOMDA m NAGYKANIZSA Cséngery-ut 7. S ü r g ö n y e i m : Gutenbergnyomda x • M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz T Ny.mat.ii a Ha<éM,jd.n.,nál ü«lt„bcrg.ny.,nd, (Ma.« és a.ldke„cr) Naiykanlzsa. I I I . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 440. csütörtök 118. szám ZALAI HIRLAP t á r s a t í n i r n t éti *<j c f t n z a a * á g l n a p i l a p . AlOfliatésI t r t k i Helyben házhoz hordva I hóra 1 K. Egy** txám 4 filJAr vidékre, poatán . . 1 hóra 1-50 K. Nyllttér ét hlrdetéitk megállapított árak szerint. Or. H A J D Ú ÜYULA. Kiadóhivatal: Out«nl>cr K-H>OUIÜM Ctengery-ot 7. izáa Telefon: SzorktíztiWjí 41. Kiadóhivatal 41. Bucsu a 48-asoktól a gyönyörű, bócfitó illatú orgonákat s folyton rátok gondoló szép zalai földre, elárasztunk benneteket a lecsüngő, Illa ha majd vége lesz egyszer ennek a nagy fürtökkel. Ezek ülata, szine kísérjen ben-v vllágkavarodásnak. u j p v az e z r e d Csehorszápbi isten n e l ? k u "t ö t " k o n ideSc n $egy az ezwü \'öldre — s Isten veletek negyvennyolcasok 1 L cstnorszagoa, isten ezek hozzbnak benneteket Ismét haza, a veletek, legdicsőbb hősei az osztrák magyar armádiának, Isten veletek negy vennyolcas bakák 1 A mozdonyokat fűtik már, elvisznek messze, mindnyájatokat, dc nem oda, ahol most vér folyik, hanem oda, ahol egy bűzös fekély támadt a haza testén. Rémes betegség, undorító s egy gyógyszere van, csak egy: a tiszta magyar levegő. Vigyetek belőle sokat drága teslvéreink, szívjátok tele acélos tüdötökel, hiszen most nyilik Itt az orgona, menjetek édesbús nótákkal a szivben. Ne busuljatok, anya, testvér, mátka megél a dus zalai földön, testvéri szivünk az utravalótok, kalauzotok a zalai vér, mely ereitekben tombol, menjetek nótásan, büszkén, ml majd itthon sirunk, fájón, halkari, menjetek, mi majd megirjuk nektek, hogy mikor hányja a buza a kalászt, mikor nyilik erre az akác. . . Érezzük, ti is érzitek, hogy nagyon összenőtt a szivünk. De legyünk mindnyájan erősek; ti is akik elmentek, mi is, akik itthon maradunk. S ha majd a honvágy könnyeket sajtol ki szemeitekből ott a messzi idegenben, vigasztaljon, bátorítson titeket az a tudat, hogy itthon, szép Zalában mi is csehül állunk. Sorsunk közös a szerencsétlenségben, de a viszontlátás édes reménye megacélozza izmainkat arra a nemes tusára, melynek leküzdése elé állítottak most minkét. Legyetek büszkék, az egész monarchiában titeket találtak legalkalmasabbaknak annak a vészterhes felhőnek szétrobbantására, mely oly sötéten kezdett tornyosulni szorongatott hazánk borongós egén. Akik párolgó vérlócsákon keresztül legelőször szakítottátok le a győzelmi babért, azokra most is jogosan számitnak azok, akik a kritikus pontra vezényeltek benneteket. Isten veletek negyvennyolcasok. Nem látunk benneteket a háboru végéig, de hallani fogunk rólatok. Hallani fogunk tetteitekről, bátorságtokról, hősiességetekről és büszkék leszünk reátok I Isten veletek I Elvisszük nektek virágainkat, kiürítjük kertjeinket, elvisszük Olaszország döntés előtt. Olaszország eltökélt háborús szándéka ma, egy nappal a történelmi kamaraülés előtt immár nem lehet többé kétséges. Az volna, csoda, ha a békés fordulatról adna hírt; holnapra a táviró. Ennek lehetősége azonban abban a pillanatban megszűntnek volt tekintendő, amikor ujbói Salanűrát bizk meg az olasz király a kormány-alakítással, azt a Salandrát, akit az olasz háboruspárt fejének ismer a világ. Tulajdonképpen már nincs is háboru vagy béke kérdése Olaszországban, mert mint egyik alábbi szenzációs táviratunk közli, \\ lényegben mégsem az olasz parlament fog dönteni, mert az uj Saland\'*-kormány az olasz alkotmányt felrugó eredeti terve szerint mégis már csak befejezett tényekkel megy a parlament elé. Most már csak a kipróbált magyar és német fegyverek erejében s a két nemzet végtelen teherbiró képességében reménykedhetünk. Az olasz válság utolsóelőtti napjáról szóló mai távirataink a következők : Büllow és Macchio — Sonninónól. Róma. Az éjszaka Németország római nagykövete, Bülow herceg felkereste lakásán Son.ilno olasz külügyminisztert, kinél mintegy 20 percig tartózkodott. Bülow után Macchio, a monarchia római nagykövete tett rövid látogatást Sonninónál. Több olasz lap szerint mindkét látogatás a szokásos udvaiiassági aktus jellegével birt. Bülow mti nem utazott el. Róma. A tegnap elterjedt téves hirek- Bécs. Az egész olasz sajtó, mely meskel szemben félhivatalosan megcáfolják 1 terségesen szítja a háborús hangulatot, azt a hirt, mintha Bülow herceg, német ezen intencióinak megfelelően Andrássy nagykövet már elutazott volna Ró- Gyula és Tisza István grófoknak minapi mából sok mérsékletről és méltányosságról ta- A holnapi kamara-ülés. Róma. Az olasz képviselőháznak holnapra egybehívott világtörténelmi nevezetességű ülésén az olasz kormány már befejezett tényeket fog bejelenteni. Az olasz képvisőknek tulajdonképpen nemls lesz módjukban a háboru vagy béke kérdésében Közvetlenül döntést kimondani, mert a kormány a kamarától csupán bizalmat és felhatalmazást kér a további korlátlan ténykedésre. Avarna — Burlánnál. Bécs. Tegnap délután Olaszország bécsi nagykövete, Avarna herceg látogatást telt báró Burián István osztrákmagyar külügyminiszternél. A rövid ideig tartó látogatáson történtekről semmi hir tem szivárgóit ki. Lázas munkában a kormány. Róma. Az összes olasz minisztériumok éjjel-nappal állandó permanenciában vannak. Viktor Emánuel király folyton tanácskozik a miniszterekkel. Háborús előkészületek az olasz városokban. Róma. Az Összes olaszországi városokban hadsegélyző bizottságok alakultak, hogy a háború kitörése esetén azonnal működésbe léphessenek. Az olasz sajtó gazsága. Bécs. Az egész olasz sajtó, mely mesterségesen szítja a háborús hangulatot, ezen Intencióinak megfelelően Andrássy Gyula és Tisza István grófoknak minapi sok mérsékletről és méltányosságról ta- Jegyzések megkönnyítésére A íooUlók IÍOBOS kölcsönöket nyújt rendkívül elönyCs leltélelek mellett. I | | || || ,, . Hl M eredeti aláírást feltételek mellett a 1 ll-t Nemzeti M t í m M Magyar K t r e M l u i Dánt (1915. éol 6 % - o s és 5 % % - o s Kaíy. Klr. na$VKanlzsQl fléRIa, mmt blootalos aláírási hely Állami adómentes Júraflékköltsön) = jegyzéseket elfogad. 1915. május 19 nuskodó nyilatkozatait vagy teljesen elferdítve közölte, vagy felfedezhetetlenQl elrejtette hasábjaiba. \' Mért akar békét Giolitti ? > Berlin. Egy berlini lap romai levelezője tollából terjedelmes cikket közöl arról, miért akar Giolitli békés megegyezést Ausztria-Magyarországgal. Mert Giotitti szerint ez az egész háború lehetetlen. Az olasz nép nagy többsége békét óhajt és Ausztria-Magyarország engedményei oly nagyok, hogy az olasz nép örömmel fogadnád azokat. Tárgyalásai során kifogásolta Giol.ltii ai olasz hadsereg állapotát, felszerelcilenségét és igen alapos kifogásokat támasztott az olasz tábornokok legnagyobb többségének rátermettsége ellen i?. Románia Bakarest. A „Moldava" cimü bukaresti lap a román közéle! vezetőinek legújabb nyilatkozatait közli, melyek szerint Románia végleg megmarad fegyveresen őrzött semlegessége mellett Romdala magatartását, írja a lop, ez olasz állásfoglalás nem befolyásolhatja. A román politikai tényezők mindnyájan megegyeznek abban a meggyőződésben, hogy az entente ígéretei Oroszország letörése nélkül megtévesztések. Höfer jelentése. Budapest (Hivatalos) A szövetséges csapatok elkeseredett harcok után több helyen kierőszakolták a Sanon való átkelést és a folyó keleti partján megvetették lábukat. Az oroszok ellentámadásait mindenütt véresen visszaverték és az ellenséget keleti irányban visszavetették. A felső Dnjeszter mentén heves harcok folynak. A Pruth vonalon nincs különös esemény. Az oroszoknak Kolomeától északra ellenünk intézett egyes előretöréseit visszavertük. A május első felében beszállított foglyok száma százhetvenégyezerre emelkedett. Ehhez JáriO százhuszonnyolc zsákmányolt ágyú és háromszázhatvannyolc gépfegyver. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyföhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Yperntő, északra a csatorna melleit Steenstrate és Helsas vidéken tegnap nyugalom volt. A csatorna keleti partián Bössinghelől délkeletre egyes helyeken harcok fejlődtek, amelyek még tartanak, Neuve Chapellelől délre az angolok tegnap és ma éjjel hiába igyekeztek további tért nyerni, összes támadásaikat az ellenségnek erős veszteségeket okozva visszavertük. A megújított francia támadások a Loretto-magaslat körül Ablainnél ésSoucheztól nyugatra meghiúsullak. Százhetven fogoly maradt kezünkön. Alllynél a, gyalogsági támadás megakadt. A franciák etyy előretörése Bois de Pretrebeif oldaiozó tQzünkben összeomlott. Keleti hadszíntér. Dubissa mellett Eiragola vidékén ismét elutasítottunk erős ellenséges támadásokat. A Njementől délre előrevont orosz erők ellen csapataink általában üryszkabuda- Syntowly-Szakl irányában támadásra Indultak ; a harfr még tart. Tegnap ezerhétszáz oroszt elfogtunk. Wysokálól északra lovasságunk visszavetette az eltenséges lovasságot. A Mariampol ellen intézett orosz támadások meghiúsultak. Délkeleti hadszintér. Przemysltől északra a Jaroslaulól délre kezdődő és egészen a Wisloknak a Sanba torkolásálg terjedő területen német és osztrák-magyar csapatok kierőszakolták az átkelést a Sanon. Az ellenség Itt tovább keletre és északkeletre húzódik vissza. A PHica éi a felső Visztula kO;ött (Izla és Lagownál) továbbá Przemysltől délkeletre, valamint Stryj vidékén legnap óta nagyobb harcok folynak. A miniszterelnökség sajtóosztálya. A 20-as honvédek a világháborúban. — Egy sebesült naplója. — VI. Az első ütközet után. Késő este volt már, mikorra teljesen el. csöndesedett az uhnowi harctér. Körülbelül 10 óra lehetett, amikor a levert oroszok visszavonullak megmaradt c<apatrésxeikkel, melyeket a sötétségben nem üldözhettünk. Egyszer csak hallom a 20 as honvédek ezredjelét trombitálni. A csillagok gyértn szűrődő világítása melleit nézem a zsebórámat, kora reggel óta először: -fél 11 óra. De most veszem csak észre, hogy alig tudok vánszorogni. Azt hittem eddig, hogy csak a fáradtság miatt ft-kszem az erdőszélen, ahova a sturm rémes zűrzavarában vetődtem, de nyllaló fájdalom van a lábamban, most kezdek ráemlék e z bogy egy hatalmas termetű muszka puskatussal nagyot ülött a ballábamra. A fájdalomtól egyelőre nem mozdultam. Mintegy Klóra múlva azonban mégis utrakerekedtem arra, ahol embereinket sejtettem. Csak most láttam a vörös keresztes kocsikat felvonulni és zöldes fekete zubbonyos szanltéceket érkezni nagy lapátokkal. Amodébb már ástak Is néhány nagy sírt a 20-as honvédek első ütközetének örökre elnémult áldozatai részére. A pislogó szanitédámpák világítása mellett néztem egy durahlg ezt a szomorú látványt, de mielőtt az eltorzult, véres katonahullák temetésére került volna a sor, jónak láttam továbbmenni. Egy "agy árok mentín fájdalmas jajgalást hallok. Odamegyek és gyufát gyújtok. Több sebesült 20-as honvéd között a legszánalmasabb állapotban egy orosz sebesült fekszik és vízért könyörög: — Sanhat, vodel Az egyik egészségügyi katona cognacot nyújt neki. Idegrázó látvány volt, mily mólion kapott utánna a szerencsétlen orosz, hogy kiszáradt torkának, de még rettenetesebb sebének egy kis enyhülést szerezzen. Amint az üveget letelte, vagy elejtette, felém nyújtotta kezét a szerencsétlen orosz s mikor kihúztam a vizes árokból, megcsókolta a kezemet. Nem röstellem leírni: sírva fakadtam. Mikor pár perc múlva odaérkezett egy sebesültszállitókocsi és a szanltécek kezdték arra felrakni a magukkal tehetetlen embereket, én ismét továbbindultam, most már azzal az elhatározással, hogy meg se állok, mig valamelyik 20-as honvédcsapatot meg nem találom. Előbb azonban tanácsosnak tartottam magamat újra egy borjúval ellátni. Hevert ott szanaszét annyi hálibörönd és fegyver, hogy csak ugy botlott beléjük az ember minden lépésnél. Ugyanígy jutoltam egy orosz ásóhpz Is, amiből e helyen, a megkezdett, de ágyutüzünk miatt be nem fejezett, félig kész orosz futóárkok között száz meg száz heveri. Ez a kis orosz ásó, hej. de sokszor megmentette .az életemet I Igy felszerelve halálos fáradtsággal és még nagyobb fájdalommal a ballábamban indultam útnak abban az irányban, ahol a sanitécek Uhnowot mondották. Egyszer csak egy vasúti töltéshez érek, a töltésen egy őrház. Hangokat hal ok. Kik lehetnek ezek? Nagy Örömmel csupa 20-as honvédekre bukkantam, akik a kis vasúti őrházat zsúfolásig megtöltötték. Be akarok menni én is, hogy otlbenn feküdjem le, de ez teljes lehetetlenségnek bizonyult: az őrház a szó legszorosabb értelmében zsúfolva volt katonákkal. Igy hát kinn a\' házikó előtt dőltem le á puszta földre, bármily fáradt voltam is, álom soká nem jött a szememre. Valószínűleg a nagy lelki felindulás volt ennek oka, amiben az egész napi ütközet alatt részem volt. Végre azonban valahogy mégis elszenderedtem, noha fejem szüntelen zakatolt a kiáltott izgalmaktól. Rémes álom köveikeze t rám. Azt álmodtam, hogy szuronyrohamban vagyok s folyton egy véres fejű orosz kísérteit, akit álmomban le- . ütöttem, mert előzőleg puskatussal bal lábamra sújtott. A lidércnyomás reggelig kisértett, amikor 7 óra felé feltápászkodtam és mentem be a városba századomat megkeresni. (Folyt, köv.) A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán mint hivatalos aláirási hely elfogad jegyzéseket 1915. évi 6%-OS És 5%%-OS állami járadékkölcsönre eredeti feltételek mellett. Országos mozinap. A Szarvas-szállóbeli Berlin nagymozgóban szerdán, f. hó 19-én az Auguszta-alap és Vöröskereszt javára a következő műsor keiül bemutatóra: Eltüntek városa, fantasztikus bünűgyi dráma 4 felvonásban. A nihilisták, dráma az életből 1 felv. A miniszter előszobájában, 64 C° hőfokával radioaktivitásával i z s a d m é - ^ Alkalikus Ihermájával hurutokat, gyomor-, cukorés vesebajokat rheumáft, iachiast, izzadm nyokat, csonttöréseket páratlan e t e d m é n n y e l \' g y ó g y i t T i ^ Ivó-, fürdő, á* UranWurik HUtJ. ..,« , .. ... . _ V * Jódtaitalmu forrásával gyermekbetegségeket, alkati bajokat és érelmeszesedést fQrdó- é , l„.pkurik.««jta, konyh., vllUmo, gyögymíd, n.pfOrdík, WrdOkkel egy.,lte.« po.lt6-r.dd.zer. PfO.p.m.1 Ingy.n hflld LIpIL tit»- «. lii.plDr.iat rfuvínílff.««Jí.. 1915. május 19. ZALAI HiKLAP 3. oldal. HIREK. fí Balatonvidék élelmezése. Gondoskodás a Mrdőszezonról. Az idíjíí a balatoni fürdők látogatottsága jelentékenyen emelkedni fog, mert a kényszerűség elzárja a magyar közönség elöl a külföldre vezető utakat. A Balatoni Szövetség ezért a minap Siótokon az összes érdekelt hatóságok belevonásával nagy értekezletet tartott. Az értekezleten a belügyi és földmivclésügyi kormányok, valamint a Balatont környezö három vármegye alispánjai képviseltették magukat s résztvett azon még nagyszámú előkelő privát érdekeltség. Zalavármegyét hivatalosan Langer István balatonfüredi főszolgabíró képviselte. Az értekezleten mélyenjiró vita nyomán fontos határozatokat hoztak az élelmezésnek három csoportba foglalt kérdésében. Első pontban a lisztkérdést, másodikban a huskérdést s ehhez foglalva a hal-, baromfi- és a tojásellátás kéWsét s harmadik pontban a zsírral és tejjel való ellátás kérdését tárgyalták. A bizottság leginkább a liszttel való ellátást sürgette s ha ez a kérdés már a közel napokban kedvező megoldást nyer, akkor a balatoni fürdővidék . közélelmezése nagy nehézségen jut át. A hússal való ellátás érdekében a bizottság azt kéri a kormánytól, hogy a balatonmenti járásokban a fürdőidény alatt tiltsa el a* tyukászatot s a közvetítő kereskedelmet. Igen fontos határozat megerősítését kéri az értekezlet a balatoni hal elárusitását Illetőleg Is. Azt; hogy a kormány rendelete alapján a balatoni hal a Balaton mellékén legyen elárusítható, megállapított maximális ár mellett. Oondoskodna a balatoni szövetség tőbb elárusltóhclyiöl. .A Balatonkörnyék élelmezésénél szép szerepett vállalt a ,Hangya" cimü országos siövelkezet is. — Megegyezés utján elvállalja a baromfi, zsír és tej, tejkonzerv és fűszer szállítását, ha a központon megfelelő raktárhelyiséget kap. A bizottság a központi raktárhelyet Siófokra jelölte ki. Innen azután az élelmicikket a többi fürdőhelyeken is szétosztanák, sőt vásárolhatnáoak magáncsaládok is. Mindezen javaslatokat a Balatoni szövetség az illetékes minisztériumokhoz terjeszti fel, melyeknek az értekezleten jelenvolt képviselői a kormány legmesszebbmenő támogatását helyezték kilátásba. n 48-asok utazása Pllsenbe. Az egész város népe fájdalmas lemondás érzésével vette tudomásul azt a hirt, hogy a monarchia katonai kormánya a nagykanizsai 48. közös gyalogezredet a háború cg^sz további tartamára áthelyezte a csehországi Pilsenbe. Nagykanizsán a 48. ezredből mindössze a hadkiegészítő parancsnokság marad Schwarz Jenő kapitány vezetésével. Mert a Pilsenben állomásozó 48. ezred továbbra is Nagykanizsáról, Illetőleg Zalamegyéből kapja a maga emberanyagát. Már a minap bevonult 20 és 24 éves újoncokat is-Pilsenben képezik ki. Ma szerdán már több száz 48 as baka utazott el az ezred uj állomáshelyére, de a főtömeg holnap reggel Indul. Koch Adalbert alezredes, kanizsai helyőrségparancsnok ma délelőtt bucsulátogatást tett dr. Sabfdn Qyula polgármesternél és Központi Jóléti Irodában, ahol Dobrovlcs Milánnak a hála összes kifejezéseivel köszönte meg mindazokat a jótéteményeket, amikben ez a remekül működő intézmény a 48 asokat a háború egész tartama al?tt részesítette. A 48. ezred törzse és több ezer főnyi legénysége holnap reggel 6 órakor indul a Sugár-uti kaszárnyából a Fő-uton és Kazinczy-utcán át a vasúti állomásra, ahonnét hós bakáink vonata reggel 8 órakor indul. Az állomáson a városi tanács élén dr. Sabjdrt Gyula polgármester vesz bucsut a Kanizsáról távozó ezredtől. A polgármester felkéri a háztulajdonosokat, hogy házaikat, különösen az ezred kivonu\'ásának utjain fellobogózzák és minél számosabban növeljék az ovációt, mellyel a város holnap reggel a távozó háziezredtől búcsúzik. Évzáró vizsgák a felsőkereskedelmi és Izr. elemi iskolában. A nagykanizsai izr. hitközség által fentartott két tanintézet, ugy. mint a felsőkereskedelmi iskola és az izr. > eleini Iskola évzáró vizsgái május 25-től junius 6-ig és junius 14-től 17-lg terjedő napokon lesznek. A felsőkereskedelmi Iskola I. és II. osztályainak évzáró vftsgáit az igazgatóság értesítése szerint pünkösd utáni kedden és szerdán, vagyis május 25. és 26-án tartják, a III. osztály osztályvizsgáit május 28, 30. és 31-én, az érettségi vizsgálatokat pedig junius 1—6. napjain. A felsőkereskedelmi Iskolai vizsgákon iskolaszéki kiküldöttek gyanánt csapi Szommer Ignác, Pongor Henrik, Szommer Náthán, dr. Weisz Lajos, Zerkowitz Lajos, Halpen Mór, ujnépi Elek Lipót, dr. Neumann Ede és Grünhut Henrik lesznek jelen. A nagykanizsai izr. elemi iskolában junius 14—17. napjain lesznek a vizsgák. H 20-as bonvédek orosz fogsága. A kanizsai 20. honvéd gyalogezrednek több orosz hadifogságba került tartalékos tisztje küldött haza_ értesitést arról, hogy az oroszok a Transbajkal kormányzóságbeli Berezovkanevü város mellé internálták. Minden egyes onnan érkezett levél megemlékezett arról, hogyBerezovkában nemcsak 20-as honvédtisztek, hanem a, legénység közül a számosan vannak. Ma végre egy berezovkal fénykép is került Nagykanizsára. Erről a fotográfiáról ítélve elég tűrhető lakásuk lehet az orosz hadifogságba jutott katonáinknak. A fényképen szilárd faépitményü házak látszanak, nagy ablakokkal s a házak előtt Ívlámpák lógnak a magasban. Még rendes gyalogjárót is épifetlek az oroszok ezen a helyen s a levelezőlap Írójának közlése szerint hárman laknak egy tapétázott szobában. Ez a Középszibériában levő fogolytábor azelőtt száműzetést hely volt. Ilyen fogolytábor nyilván kevés van még Szibériában es szerencsés véletlen, ha valaki éppen odakerül s a fogság szomorú napjait elviselhető lakásban töltheti. h hősöknek. Tegnap délelőtt a nagykanizsai kir. járásbíróságon egy követésre méltó eset adódott elő. Dreven Lajos kir. járásbiró előtt egy határigazgatási per folyt, mely a felek békés kiegyezésével végződött. Az egyezségnek azonban ára is volt: 20 korona a sebesült katonáknak. Soha magyar paraszt szivesebben nem guberálta még ki a pénzét a bíróságnál, mint ez a jóképű pötrélei földműves tegnap>A 20 koronát a járásbiró a Zalai Hírlap szcikcsztőségéhez küldötte s azt mi a Központi jóléti irodának adtuk át. — Szabó Antal nagykanizsai kereskedő A Hirschl Jolán esküvőjekor a lakodalmas társaság 6 koronát gyűjtött össze, melyet általunk ugyancsak a Központi jóléli irodához juttatott áz elesett kanizsai hősök síremlék alapja részére. M E G N Y I L O T T 1 éSzívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-Javltást nagy gonddal végez. Permetezésnél a rézgálicot teljesen pótolja a P P R n r i n A Colmari borter- ^ t t i u u i u . mc| é 9 | l n t 6 z e t , a csász. és kir. földmlvelésügyl minisztérium, a görczi, spalatól, St michelei csász. é« kir. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növényklsérleteiő állomás ilb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztosítanak. Dr. AscöenbraniMéle RÉZRÉMPQR (12% rézflúllc tartalommal), Szicíliai párolt kénpor, I \' Hovungo RaíílaMncs, Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCHVARZ és TAUBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. Megbósszabitiák a katonák szabadságát. A legénység vetési szabadsága már legnagyobbrészt lejárt. Azonban a kétheti szabadság sok esetben nem volt elégséges a vető munkálatok elvégzésére, ezért a legénység a munkálatok tartamára szabadságmeghosszabbitást vagy ujabb szabadságot kap, ha a közigazgatási hatóság ezt kéri. A kérvényeket az egyes póttestek döntés végett fölterjesztik az illetékes kerületi parancsnokságokhoz. fl Vörös Félhold Jelvényei, melyek kétségklvül a legszebbek az összes most forgalomba hozott jelvények közül, most már elég nagy számban készültek cl ahhoz, hogy áz egész országban elterjestthetők legyenek. — A Vörös Félhold támogatására alakult Országos bizottság kéri az érdeklődőket, azokat is, akik csak a maguk részére akarnak jelvényt vásárolni, de azokat is, akik a hazafias cél szolgálatában ilyeneket esetleg árusítani szándékszanak, forduljanak az Országház épületében elhelyezett budapesti központi irodájához, mely utánvéttel, vagy a darabonként 1 korona árnak és csomagonként 25 fillér postadíjnak beküldése ellenében a kívánt mennyiségű jelvénnyel szívesen szolgál. A polgárőri szolgálat. Ma szerdán este az alábbi polgárörök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Malek Lajos, Stróbl László, Fekete Imre, Magyar Lajos, Qerócs Boldizsár, Virág Lajos, Krausz Lajos, Meskó József, Kajdi Oyula, Horváth Vendel, Mátyás István, Benkő József, Vellák Bódl, Benkő János, Sipos Andor, Engclmann Sándor, Krausz józsef. Splegl D(zső, Porpáczi István, Czoczek Imre. u t u - s r a x m : A szerkesztésért felelős: d r . H a j d u Q y u l a . Szerkesztő: GOrtlar l á t v á n . i SMRVAS S Z ÚUÍMDI VN NASVMOZA ó. Piaci-tér. • I ICKLI n Haponta elOad. Szerdán, f. hó 19-én országos mozlnap az Auguszta-alap és Vöröskereszt javára Eltüntek vűroso fantasztikus bünügyl dráma 4 felvonásban. A nihilisták, dráma az életből 1 felv. A miniszter előszobájában, vígjáték, 2 felvonásban. Remek felvételek. Előadások hétköznap 6 ét 9, vasár- é» ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. — Rendes heljrárak. » 4. okin!. ZALAI H KLAl\' 15 május Mayer Károly ruhafestő, yegytisxtitó, pUwIroió és góxmosó gyára NAOYKANIZSA, - KÖLCSEY-ÜTCA 19. szám. OyOJtőtelrp; Főtér, Korona-szálloda. T«l«ton uán 2lt, aflr«tfty«liM • M.yftr Hal*. Elvállal férfi- és női ruhákat festís és tisziitás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén a fehérneműt, inget Ű gallért és kézelőt minden eáyéb Iiúztortúsl clhKet Vidéki postai mtfblxásokat fyorsan és pontosan eszközöl jntányoa árban Bútorozott lakás 2 esetlei 3 utczal szoba, villany, Vezetik fflrdOszoba, mellékhelyiségekkel, esetles külön Istdlló kocsiszínnel bérbe adatik azonnalra. Postafiók 64. SZÚD. A Központ szálloda épületében levő volt Jóacan-féle üzlethelyiség azonnal kiadó. fffmtiwiAaju 1W1BR WA IMWImA . Rmooifozng)ó 1-kutCéAp 4. pTafltllooiA t2a> J 2 yj Szerdán, f. hó 19-én országos mozlnap az Auguszta-alap és Vöröskereszt javára Május 19. és 20*án, szerdán csütörtökön fl t r ó n ö r ö k ö s Udvari Intrikák egytrónörökös életéből dráma 3 felvonásban. Kalanda húremben Harctéri híradó, aktuális események. Előadások hétköznap 6 é» 9 órakor, vasáréi ünnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor. Rendes helyérak. - Buffett. festi vállalata MűfiyKűnlzsa, Mnsyar-u. 23 . honi S külföldi faerezés mdrvány utánzatok festése, Épület-, szobafestés, bútor,üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z l n é r z é k f l n k magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkényesebb igényeket is kielégíti Árajánlattal, s z í n e s vázl a t r a j z z a l főlszólitásra díjtalanul szolgálunk 111 GUTENBERG NYOMDA föAfíYSCWFíiiZSA Csengery-ui 7. sorgőnycim: Gutenbergnyomda • Minden legkisebb nyomtatványrendelést • a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. <á|Éjb> Telefon 41. szám • Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Ny.nutot, a kiadótulajdonosnál öutenbers-nyomda (Münz é. Ooldberger) Nagykanizsa. H l . é v f o l y a m . N a g y k a n i z s a , 1915. május 20. csütörtök 113. szám ZALAI HÍRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. 6lAttK«té«l »r«k l Helybtn hárhox tioidvn i hóra 1 K. rgyMtxia 4 fillér Vld«kr«, postán . . I hóra 1"50 K. Nyflttér éa hirdaléit* megállapított árak »x«rlnt. Laptciár: Dr. H A J O U GYULA. Kiadóhivatal: Out«nb«rjt-n)<>ino» (»»«**ry.«t7. Talatoai Sx«rtwilö»ég 41. Kiadóhivatal 41. Uj rend a hadisegélynél. Nagykanizsán több mint ötezer család veszi fel ^éíhavonkint a kiutalt államsegélyt. Zalamegyében pedig több mint ötvenezer. Ötvenezer családot érdekel tehát minden uj meg uj rendelet, amely a belügyminisztériumtól leérkezik a városhoz és a vármegyéhez, helyreigazítva és megmagyarázva az előbbi rendeleteket. Mint ismeretes, az államsegély rendszernek az az alapja, hogy a családfentartót, a keresőt elvonta az állami érdek az otthonától és a hasznothajtó munkától, tehát a társadalom államsegély címén megtéríti ezt az elmaradt munkahasznot a családnak. Az államsegélyt már több hónapja elvezte a közönség, amikor észrevették, hogy a segélyezett vonakodik a munkától, mert meg tud élni magából a segélyből. Égető szükségét érezte a késő ősszel a mezőgazdaság a munkás kezeknek. Nemcsak a nemzetgazdaság, nemcsak kinek-kinek a saját érdeke, hanem ezenfelül állami szükségesség is követelte most már az államsegélyt élvezők dologbaállltását is. Zalavármegye, majd több törvényhatóság is sürgette az állami közbelépést, ami nem Is késett sokáig. A belügyminiszter intézkedett, hogy vonják meg az államsegélyt azoktól, akik vonakodnak előbbi mesterségüket folytatni, vagy munkába állani, bár képesek erre. Az intézkedés gyökeres volt, meg is lett a foganatja. Most ismét szükség lett a belügyminiszteri közbelépésre, mert ugy állott a dolog, hogy az államsegélyesek egy része azért nem kapott államsegélyt, mert nem dolgozik, a. másik része meg azért, mert dolgozik. Most aztán leérkezett a világos, félremagyarázhatatlan belügyminiszteri leirat a dolgokról. Eszerint bármennyit keressen Is munkájával az államsegélyezett, egy fillért sem szabad tőle elvonni a segélyösszegből. Egyformán]áll ez: akár mezei, akár egyéb munkával keressen is az államilag segélyezett (gyár, kereskedés, magánmunka). Akitől ezen a elmen bármennyi időre Is megvonták volna a segélyt, vagy annak egy részét, az nem csak a akadnának olyanok, akiknek igy káruk teljes segélyösszeg kiutalását követelheti, támadt a törvényhatósági félreértésből, hanem visszamenőleg mindazt a pénzt, azok jelentkezés és igazolás után megamelyet eddig elvontak tőle. kapják káruk megtérítését a segélyfizető Ha Nagykanizsán vagy Zalamegyében hatóságoktól. Olaszország a válaszúton. Elérkezett a világtörténelmi nagy nap, az 1914—15. évi világháború legnevezetesebb dáluma. május 20-ika, amikor Olaszország kimondja a döntő szót: megmarad-e a józansáp, az észszerüség és a becsület ulján, vagy pedig rálép e arra a méty örvényekkel fenyegető lejlőre, melyre felelőtlen tényezők és kalandor politikusok a nemzet akarata ellenére reálökni akarják. Ez órában még nem tudható semmi abból, mi lesz a szerencsétlen ország döntése, mert ai olasz parlament két háza, a kamara és a szenátus még csak délután 2 és 4 órakor tartják történelmi üléseiket, s Igy Nagykanizsán legkorábban csak az esti órákban lehet majd megtudni az egész világ által visszafojtott lélegzettel lesett olasz döntés eredményét. Ma délutáni alábbi távirataink még semmi támpontot nem nyújtanak sem az egyik, sem a másik Irányban, legfeljebb annyi állapítható m»g azokból, hogy a diplomácia óriási erőfcszitésekel lesz a béke megmentése érdekében. E távíratok a következők: Az orszóssyfllés elöff- Róma. A kormány és a parlamenll pártok a mai ülés előtt déli 12 órakor értekezletre gyűltek össze. A minisztertanács rövid ideig tartott, de annak határozata nem ker Olt nyilvánosságra. Az olasz főváros polgársága és az egyetemi ifjúság nagy tömegei gyülekeztek a délelőtt folyamán, hogy délután zászlók alatt a parlament elé vonuljanak. Az entetepfirtl szabadkőművesek. Milánó. Olaszország összes szabadkőműves páholyai elhatározták a legszélesebbkörQ propaganda szervezését abban az Irányban, hogy Olaszország az ententhoz csatlakozzék. flz utolsó békeklsérletek. Genf. A Matln jelenti Rómából, hogy Bülow herceg és Macchió báró, Németország és a monarchia római nagykövetel tegnap délután ujabb közös jegyzéket adtak ót Sonnino olasz küMgyminiszternek. Róma. Az osztrák-magyar monarchia római nagykövetségének titkára tegnap este megjelent Sonninónál, akinél egy óra hosszat tartózkodott. Ezután Sir Paget, az Egyesült államok római nagykövete kereste fel az olasz kQlflgy* minisztert. Csak ZB-Ikfili van mejejyezés. Zürich. A »Secolo« Jelenti, hogy Olaszországnak hármas antánttalivaló megegyezése csak május 26-ig szól. Ha addig — vagyis a jövő hét szerdá|álg — Olaszország nem kezdi meg a hadműveleteket, a megegyezés automatice megszűnik. m m herceí — l. Ferenc Józsefnél Bécs. Tegnap este őfelsége I. Ferenc József király ujabb kihallgatáson fogadta Avarna herceget, Olaszország bécsi nagykövetét. A feltűnést keltő királyi kihallgatás meglepően hosszú ideig tartott. Tisza István sróf Bécsben. Bécs. Ma reggel Tisza István gróf miniszterelnök Bécsbe érkezett és báró Durián István közös-külügyminisztert kereste fel, kivel hosszan tanácskozott, majd vele együtt őfelségéhez ment audienciára. Az audiencia után Tisza István gróf a közös miniszterekkel tanácskozott, végűi gróf Stilrgh osztrák miniszterelnököt kereste fel. Jóslás .a mai hamaraOIésröl. Róma. A „StümpQ" dmü békepárti olasz lap azt írja. hogy az olasz képviselőház ma délutáni ülésén egyedül csak a szocialista képviselők fognak a háború ellen szavazni, a lap biztosra jósolja a bátjorut. (1915. tol 6%-os É S 5 7 2 % - o s llafiy. Klr. Állami Adómentes JúradéhKöIcsön) eredeti aláírási feltételek mellett a Festi lap Kereskedelmi Bank najykonlzsal fiókja, njnt hiuatalos alúlrasl hely jegyzéseket elfogad. A Jegyzések megkönnyítésére a tanulók mosás kölcsönöket nyújt rendkívül előnyös teltételek mellett. 2. c, dai. ZAuAI HiKLAH 1915. máfus : 0 l . V . Tüntetto* az oluz oórosoklwn. Nápoly. Tegnap este tízezrekre menő tömeg járta be énekelve a város utcáit. A tüntetésben ai egyetemi ifjúság élén a rektor és 2Ö0 egyetemi tanár is részvett. Palcrmó. A tömeg az este zajos tűntetést rendezett a palermói német konzulátus előtt, miközben ellentüntetés keletkezett, mely véres összeütközéssel végződött. A tüntetők közül egyet agyonlőttek. . W n M a tóulróforíalom. Bécs, Tegnap déluián óta Olaszországból magántáviratok egyáltalán nem érkeznek. Románia magatartása. Bukarest. Az Univerzul irja, hogy Románia nem követheti Olaszország Kalandor politikáját. Románia fentarlja magának a saját sorsa felett való döntést, melyet semmiféle más állam érdekei állal nem hagyhat befolyásoltatni. Höfer jelentése. Budádéit. (Hivatalos; A San keleti partjára előrenyomult szövetséges\' csapatok tegnap nagy orosz haderőket, amelyek Jaroslautól északkeletre velünk újból szembeszállottak, Lubacowkán tut visszavetették. Slenlavót elfoglaltuk. A Sanon való átkelést ott is kierőszakoltuk és eközben 7000 oroszt elfogtunk és 8 ágyút zsákmányoltunk. Az ellenségnek a reggeli órákban megkísérelt ellentámadásait véresen visszavertük. A Dnjesztcr felső részén é$ Stryj vidékén a harcok tovább tartanak. Támadó oszlopaink Satnbortól északra az oroszoknak több magaslati állását rohammal bevették és több helységet, melyeket az ellenség szívósan védelmezett, elfoglaltak. A Pruth vonalán nem történt semmi jelentós esemény. Oroszlengyetórszágban a kielcei hegyvidéken harcolunk. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagylőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér. Yperntől északra a csatorna keleti partján a harcok ránk nézve kedvezően folytak le. Neuvc-Chapelletől délre az angolok erős tüzérségi tüzelés után egyes helyeken uj támadásokba keztek, amelyeket mindenütt visszautasítottunk. A Loretto-magaslaton néhány ellenséges árkot elfoglaltunk és eközben két gépfegyvert zsákmányoltunk. A Neuville déli része ellen intézett erős francia támadás az ellenség igen súlyos veszteségei mellett tüzelésünkben összeomlott. A Bois de Prejreben a franciák éjfélkor megkíséreltek előretörni, azonban tüzérségi tüzelésünk feltartotta őket Keleti hadszíntér. A Shagorl-Frauenburg vonalról tegnap erős ellenséges erők álltak harcba. NJementől északra és délre tovább folyik a harc. Délkeleti hadszíntér. Az oroszok tegnap megkísérelték a Sanon keresztül, Przemysttől északra elörehatolt csapataink további élőnyomulását feltartóztatni, mindezek a támadások az ellenség súlyos veszteségei mellett meghiúsultak. Egy hannoverlakbót és oldenburglakból álló hadosztály az utolsó két napon tt a Sanon való átkelésért vívott harcokban 7000 oroszt ejtett foglyul és négy igyut valamint 28 géppuskát zíákmínyolt. A Pllka és a Visztula felső folyása mellett, úgyszintén Przemysltől délkeletre tovább folyik » harc. A mlnlszterelnőks\'? suj\'íőoszíJ/ya. i: 1 0 1 I mint a m. klr. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á í r á s i h e l y «kibocsátandó 1 9 1 5 - i k i h a d i k ö l c s ö n r e jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az Intézet. találni s közttik kedves hadnagyomat, Kráíky üyörgyöt is. A ház körül rengeteg sebesült tartózkodott, ki rendesen bekötve, ki pedig még ideiglenes, saját maga kötette rongyaiban. A könnyebben sérültek,a forró napra húzódtak $ ott sütkéreznek, a súlyosan sebesültek pedig hordagyakon fekszenek, ahol éppen letelték szegényeket. Ismerősöket látva elszorul a szivem. Éppen már továbbmenni készülök e megszokhatatlan helyről, amikor Krdtky hadnagyot hozzák kl az, orvosi szobából. Rózsás arca még pirosabb volt, mint n^áskor, bizonyár^. sebláz gyötörte már, mert Igen súlyosan találta egy srapnell a lábán, ó megismer s fájdalmasan rámtekintve balkezét nyújtja felém, amit én kimondhatatlanul meleg érzéssel fogok meg. Nyomban utána hozzák Dobrovícs hadnagyot is, majd V. őrmestert. Utóbbiak fel se néznek, éu pedig dehogy is izólnék nekik. A rengeteg véres ruha és vattadarab a mind jobban növekedő forróságban oly keltemetlen bűzt áraszt, hogy most már igazán tanácsosnak taitottam a helyről távozni, ahova a maga lábán Igen kevés ember Jött, (Folyt kö».) A 20-as honvédek a világháborúban. — Egy sebesüli naplója. — VII. Az első ütközet után, másnap. Augusztus 29. Reggel 7 óra lehetett, Dinikor a rémes álmokkal teli éjszaka után felébredtem a vasúti őrház mellett, ahol az este a puszta földön elhelyezkedtem. Az előző nap összes irtózatai egy pillanat alatt újra emlékezetembe tolultak és kábult fővel indultam el Uhnow felé, a városba, hogy századomat megkeressem. Alig mentem pár száz lépést, nagy örömömre két 20-as tiszttel talá koztam, Dlablk főhadnagy lovagolt az uton s mellette FrŐssy alezredes haladt. Odamentem hozzájuk és jelentettem megérkezésemet, majd egy orosz pisztolyt akartam átadni az alezredesnek, arait egy sulyosan sebesült orosz hadnagytól vettem ei tegnap, aki szegény folyton ezt hajtogatta: „Zóna moja, deca moja". (Feleségem, gyermekem.) Az alezredes nem fogadta el a pisztolyt, hanem parancsot adott, hogy valamelyik tisztnek adjam majd át. Pár lépéssel odébb leültem egy kicsit pihenni az útszéli árokba s ide-oda forgattam a revolvert, mellyel sehogy se tudtam bánni. Igy történt, hogy az véletlenül elsült. Nagyon megijedtem, hogy most kárt tettem valakiben, de szerencsére a lefelé álló csőből a golyó a földbe fúródott. Igy csak egész enyhe dorgatnrium volt az eset következménye, amiben Erőssy alezredes részesített. De most már sebtiben elindultam a városba, mert már attól tartottam, hogy még elindul az ezr<d onnét, mielőtt megtalálnám. (Jhnowban nagy élénkség volt, mintha csak nem Is egy véres ütközet folyt volna 24 órával ezelőtt közvetlenül a város határában. Csak néhány ágyúgolyó nyoma mutatja, hogy a város közvetlenül Is tudomást szerzett a szomszédságában folyó borzalmakról. Egyik ház fala a srapnelltől szitává volt lőve, másutt tgy keményt döntött le egy ágyúlövedék $ a lezuhanó kémény magával rántotta a ház telijét Is. Egyébként azonban nem sokat szenvedet a város a golyóktól, ugylátszik, csak véletlenül repült egynéhány oda. Reggel 8 óra. Az utcákon rengeteg katona nyüzsög. A belvárosban szakaszokba osztva orosz foglyokat kísérnek szuronyos bakák a dandárparancsnoksághoz.- Amint vizsgálódom, hogy merre is menjek, egyszer csak egy vöröskeresztes lobogóval megjelölt Ideiglenes segélyhelyet fedezek fel egyik földszintes házban. A kíváncsiság bevitt. Dehogy is Rondoltam ekkor még, hogy annyi Ismerőst fogok ott HÍREK. Elmentek a 48.asok. - A tavasz minden szine és virága ünnepelte ina a kanizsai 48*as bakákat, akik ma utáztak el az uj állomáshelyükre, a csehországi PÜsenbe. Már tegnap délután tobogódiszt öltött az egész városrs ma reggelre virággal volt tele minden ablak különösen azokban az utcákban, amerre dicső katonáink ulja a kaszárnyából a vasúti állomáshoz vezetett. Reggel rilgyed 7-korJ Indult el az első transport, mintegy 2000 katona a sugáruti laktanyából, mely 25 éven át nyújtott otthont a hős zalai bakáknak. Útjuk a vasútig valóságos diadalmenet volt A város egész népe és a környék lakósságának tömegei, — legalább tízezer ember — kisérték a 48-asokat a vasúthoz olyan ovációkkal, aminőben katonák még nem részesültek. A menet élén a szintén távozó zenekar haladt, sajnos, legalább egyelőre utolszór szólaltatva meg bűvös hangszerelt, melyekkel addig kisérte ki az állomásra a kanizsai bakák marsbatalllonjait, mígnem most saját magát muzsikálta ki a vasúthoz. A vasúti állomás perronja szűknek bizonyult a katonákat kísérő lengeteg tömeg befogadására. Vonatindulás előtt Koch Adalbert alezredes mégegyszer köszönetéi fejeite kl a városi tanácsot képviselő dr. Sabján Oyula polgármester és dr. Krátky István főjegyző előtt s kölcsönösen kifejezték azt a reményüket, hogy az ezred miharabb visszatérhet Ismét Nagykanizsára. Utoljára a zenekar szállt vonalra és mikor a vonat a rengeteg 191a. május 20. ZALA! hirtuAH 3. o.dal. tömeg mennydörgésszerű éljenzése és ezer meg ezer asszony és leány hangos zokogása között elindult, a zenekar a vasúti kocsiban rázendített a Radetzky indulóra, melynek ütemei mégegyszer az egész város fölött végig hullámzottak. Negyedóra múlva.második katona vonat követte az elsőt, majd két órával később az utolsó 48 as baka is elutazott messzemessze Csehországba, ahonnan majd csak nagysokára lesz visszatérés. Hősök rekviemje. A nagykanizsai kath. főgimnázium igazgatósága az alábbi közleményt küldte hozzánk: A. helybeli főgimnáziumnak a most folyó harcban elesett volt tanítványaiért pénteken, május 21-én reggel 8 órakor gyászmise lesz a felsőtemplomban. Az igazgatóság. fl községi jegyzők és az őnkéntesl pertli. A honvédelmi miniszter rendeletét, mellyel közzéteszi, hogy a községi jegyzők és segéd - jegyzők a hadseregben jogosultak az önkéntes! sáv viselésére, egyesek tévesen értelmezték, meit a községi és körjegyzők, valamint segédjegyzők csak az esetbert^ogosultak az őnkéntesl sáv viselésére, ha a középiskolái sikerrel végezték. Ez alatt pcJig a gimnáziumi és reáliskolai nyolc osztály bevégzése, valamint a kormány által ezzel egyen értékűnek minősített képesítés tekintendő." A közeégi közigazgatási tanfolyam sikeres bevégzése, középiskolai végzettség nélkül nem jogosit az őnkéntesl sáv viselésére. fl kanizsai piac piócái. Tegnap ismét egy egy egész csomó jeles firmát csipett el a kanizsai rendőrkapitányság, akik nagy ravaszsággal vonták cl a kanizsai piactól az Ide útnak indított portékákat. Tizenhét vidéki kupecböl állott a díszes társaság, akik Kiskanlzsán egy egészen külön kis vásárt tartottak maguk között. A kupecek a Kiskanizsán át a környékbeli falvakból Nagykanizsára igyekvő marha és dlsznóhajtó polgárokat Kiskanhsa ktllünböző utcáiban megállították és a kanizsai piacra szánt állataikat ott mindjárt megvásárolták. Nagy ribbilió támadt a nyomorult piócák közölt, kiket a rendőrök a városházára kisérték. Sajnos azonban csak azon a cimen lehetett őket megbüntetni, hogy Iparigazolvány nélkül üzérkedtek, amiért 30— 50 koronás pénzbüntetéssel intézte el őket Farkas Ferenc rendőrkapitány. — Egy bécsi tojáskupccet is elfogott tegnap a rendőrkapitányság. Egy bécsi vasutas volt ez, aki szabadjegyét és szabadnapját arra használta fel, hogy Nagykanizsára utazott s az itteni piacon a falusi asszonyoktól 500 drb tojást vásárolt össze, hogy azt Bécsbe szállítsa, hol bizonyára busás haszonnal tudott volna túladni a tojásokon. A rendőrség az 5C0 tojást elkobozta a kilünő osztrák vasutastól és 50 kor. pénzbüntetésre ítélte, a tojásokat pedig árverés utján eladta. A KiptMptár RésivéBytársiság lagykanizsán mint hivatalos aláírási kely elfogad Jegyzéseket 1915. éJ! 6%-OS és 5 \' A % - 0 J Im* • ir eredeti feltételek mellett, i i Pünkösdi vonatok a Délivasuton. A Déli vaspálya társaság mindkét magyarországi fővonalán Nagykanizsa és Budapest, valamint Sopron—Wien közölt a pünkösdi ünnepekkor különvonatok fognak közlekedni, melyek gyorsított személyvonatok jellegével bírnak. A különvonatok a kővetkezők. Budapest—Nagykanizsa között: Május 22-én (szombaton) délután 5 órakor indul Budapestről és Nagykanizsára érkezik este 10 óra 46 perckor. Május 24-én (hétfőn) Nagykanizsáról indul délután 4 óra 18 perckor s Budapestre érkezik este 11 óra 24 perckor. Május 25-én (kedden) Nagykanizsáról indul éjjel 3 óra 54 perckor s Budapestre érkezik 9 óra 10 perckor délelőtt. A Sopron—bécsi kölflnvonatok menetrendje nem érdekli e lap olvasóit. A pünkösdi különvonatok menetdijai a rendes személyvonat! dijak. de. azokra tour-retour jegyeket is adnak ki. Adományok a Vörös félhold részére. A nagykanizsai Központi jóléli iroda által a Vörös félhold részére eszközölt gyűjtési akciót adományaikkal Nagykanizsán az alábbiak támogatták : Polliik M. Emiiné %yüjtóivén: Néptakarékpénziár r. t. 10\'—, Roscnfelil Adolf és fia 10-—, Orünhut Fülöp és fiai 1 0 - , Strém és Klein 10 - , Outmann S. H. 10 —, Blau Lajos 10-—, Labor Arnold 5\'—, Stern Sándor 10—, Dannenberg és Weisz 10\'—, Bettlheim és üutli 10-, PolMk M. Emil 10—, Pollák József 10—, Mapyar-Francia biztosító r. t. vezérügynöksége 10 —, Miltényi Gyula 10 —, Neumann Aladár 5-—, l)r. Merkly Belus József 5—, Kreiner Gyula 10—, Fischer és Báder 5—, Olvashatatlan 3 —, Lang Miksáné 2-—, Berény Árpádné V—, N. N. — 60, Singer József és tsa 4 —, Reik Oyula 5\'—, Winter Nándor és Reichenfeld Gyula 5 —, Eisinger Samu 5-—, Dr. Gross Dezsóné 2—. Frank Vilmos 2—, Hlrschl Ferenc 2*—, Gaitsch és Grael 5 —, Dobrin Richárd 2.—, Olvashatatlan 1—, Mikovényi Árpád 1 _ , Breuer F. 5-—, B. P—, Pollák Ede 1—, Barta és Fürst 1\'—, Wajdits József P—, Singer Co. varrg. r. t. 1—, Balaton testvérek 2-r~, Köhler testvérek 2—, Rosenberg Bernát 2.—, Schertz és Co. 12 - , Halics Lipót 2 — korona. — Gyenes Sdndcrné gyOjtölvén: Brandlhofer család 10\'—, Kádár Lajos 2 —, N. N. P—, Lázár Józseíné P—, özv. Rólh Miksáné 2\'—, Rusznyákné P—, Faludi Géza P—, Horváth László P—, Jaeger Ferencné P—, Ockenfusz Gyuláné P—, özv. Hunka Lajosné P—, Vegelené P—, özv. Krieschné P—, özv. Tobik Józsefné P—, Alles Józsefné P—, Süle Antalné P—, Gózony Sándorné 2—, J. J. P—, N. N. P—, K. A. P - , N. N. P—, Rné P—, Olvashatatlan p—, Barabás Kálmánné 2 — ,-Sárkányné P—, Molnárné 2 - , N. N. —\'20. Fodor P - , Fledler Antalné P—, Joslfoviéné 3 —, Schott , Anna P—, N. N. 2 \' - , Fischer Gedeonné 2 - , Kleinfeld Ignácné —-(30. Győrffyné P—, Olvashatatlan P—, Hoffmann Gyuláné —*60, Szigeti Sománé 2 —, Székelyné P—, Kenedl Imréné P—, Weiss Emllné —60, Markó Nándorné 2 - , Saághy Jánosné P—, Kéri Jenőné P—, Olvashatatlan 2-—, N. N. P—, N. N. — 40, Lodner Ferenc 3 —, özv. Gertner Viltnosné P—, N. N. —60, özv. Asztalos Jánosné P—. Blankenberg Imréné 2\'-, Rosenberger Páln* P - , Weisz Alfrédné — 60, Kovách Irénke - 50, Kostyák Ella - 60 fillér. 0 Vörös Félhold jelvényei melyek kétségkívül a legszebbek az összes most forgalomba hozott jelvények közül, most már elég nagy számban készültek el ahhoz, hogy az egész országban elterjeszthetők legyenek. — A Vörös Félhold támogatására alakult Országos bizottság kéri az érdeklődőket, azokat is, akik csak a maguk részére akarnak jelvényt vásárolni, de azokat is, akik a hazafias cél szolgálatában ilyeneket esetleg árusítani szándékszanak, forduljanak az Országház épületében elhelyezett budapesti központi irodájához, mely utánvéttel, vagy a darabonként 1 korona árnak és csomagonként 25 fillér postadíjnak beküldése ellenében a kívánt mennyiségű jelvénnyel szívesen szolgál. Permetezésnél a rézgállcot teljesen pótolja a P P R Í l P i n A Colmari borterr t n U U l U , melési intézet, a csász. és kir. földmlvelésügyi minisztérium, a görczi, spatatól, st. michelei csász. és kir. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növénykisérlelező állomás stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár udv. tanácsos szintén Igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld4\'-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztosítanak. Dr, Arcüenbrnüd-íéíe RÉZRÉHPOR ( 1 2 % rézgúilt tartalommal). Szicíliai párolt kénpor, I* Hayunga RalfJaMüC!, Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szivesen szolgálnak; SCHWARZ és TAUBER nagykerukeiiöí Nagykanizsa. Telefon szám 23. T\\ polflárőcl szolgálat. Ma csütörtökön este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Büki Béla, Eppinger Lajos, öreg Oerócs István, Kengyel Ferenc, ifjú Gerócs István, Németh Gyula, Sándor István, Bezák rtntal. Páll János, Tóth István, Mandlbaum Oszkár, Szele Károly, Bruncslcs József, Martlncsevics Imre, Muzikár Vince, Osskó József, Billik Ferenc, Stagl Ede, Hazai János. M E O N Y 1 L O T T I - — Szívós Antal müórás és látszerész uj üzlete* a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Mclcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-Javllást nagy gonddal végez. A szerkesztésért felelős: dr. H a j d ú G y u l a . . Szerkesztő: GOriler István. ••r-riri-i\'" 4 -JK I.VWC»IX • |ff]P ISaczaMrvaésr. j, tú^uöQPELiDtLÍ iInN HnaagpymonotflzeDlOa íö. hmÉ t és vasár nap t • r I I ] Elóadátok hétköznap 6 ét 9, v a t á r - és ünnepnap S, 5, 7 ét 9 órakor. — Rendet helyárak. 3 3 8 iii 1 m i — — — B — I I R A I I I ü JmWoozngrló-^kké* p4. Tpflfalolao taTH.. Ma május hó 20-án, csütörtökön. fí t r ó n ö r ö k ös Udvari intrikák egylrónörökös életéből "dráma 3 felvonásban. Rolandii háremben » Harctéri filradó, aktuális események. Elóadátok kétkOziMp ( é t i órakor, r a t á r - ét ünnepnapokon S, 5. 7 ét 9 órakor. Rendtt helyárak. - Buffett. 4. •Ida). ZALAI H RLAP 1:15 május 20 Mayer Karoly ruhaífíid, rcgytisititó, plissirozó és gózmosó gyára NAOYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA 19. Mára. » • - Gyfljtőtclcp: Főtér, Korona-szálloda. T*M«« Mám ara. S0rg«ny*lM • Mar*\' »••«*. Elvállal féríi- és nöi ruhákat festés és tiszlitás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén L fehérneműt, inget g i gallért é s kézelőt a ÉS minden esyéb báztartúsl cIKket Vidéki postai mtfbizijokat gyorsan ét pontosan esxköxíH Jutányos árban. i • Bútorozott \\ M i l esetlei 3 utczal szoba, villany, vízvezeték, fürdőszoba, mellékhelyiségekkel, esetlei kü.ín Istálló kocsiszínnel bérbe adatik azonnalra. Postafiók 64. szán. festi vállalata HaőyhanlzsD, Masynr-u. 23 honi S külföldi faerezés márváBy Dtúnintok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szlnérzékünk magasan fejlett Izlésflnk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk ! 11 ~ t« * i V GUTENBERG NYOMDA w NAGYKANIZSA Csengery-ui 7. Sürgönyeim: Gutenberg nyomda • • Mm W m M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala Hirdetéseket jutányosán felvesz Nyamatstt a klarfótulajdsnssnál Culenbcrg-nytmda (Münz és üoldberger) Nagykanizsa. I I I . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 440. csütörtök 118. szám ZALAI HÍRLAP tár.sadatmi éS Közgazdasági napilap. f l6ftaart*al Araki Halftn* üázhoz horüvn I hóra t K. l p M u i n A fillér Vld«k»«, postán . . I hó»a 1*50 K. ftyilftéf kt flWs^ésfk •«»AIUpitoh A/m* axerlnt Laprnir: Dr. H A J P U QYULA. Kiadóhivatal: flutmwtn-nyi>műi C*rriKfy-ut 7. iiin. Tárton: Szerk»«/f ^ k 4 1. KUdiShlvatal 41. Izgalmas május. A háború első és utolsó májusát, amely lelehintett bennünket a győzelem virágával, ideges és különös szellők borzongatják. A nagy felindulás, amely Európát megrázta és a fejlődést- talán egy évszázaddal meggyorsította, nyugtalanul és türelmetlenül akar érvényesülni. Európa uj térképe, amelynek megrajzolása majd a békekötés legnagyobb munkájá lesz, e percben még nem aktuális, de a nemzetek egymásközti viszonyában már érezhető az erők egyensúlyozására irányuló törekvés, amely utat akár törni magának. Izgalmak és bizonytalanságok közt tárunk, de nincs semmi okunk arra, togy bárkitől is tartsunk, aki ellenünk van, nincs mellettünk. Megmutatluk a világnak, hogy töretlen erőben vagyunk és hogy az élethez való ragaszkodás nemcsak történelmi jogokon, nemcsak az adott helyzeten alapul, hanem a népek millióinak tudatos és elszánt akaratán, amely nem ismer akadályt és kiverekszi magának a jövőt. Ez a demonstráció, amely a magyar névnek és dicsőségnek a teljesülését is jelentette, messze ragyog országok és határok fölött és nagy szövetségesünkkel együtt biztosítja tekintélyünk és hatalmunk maradandóságát. Fegyvereink diadalmasan hatolnak előre a nagy orosz horda ellen és a virágzó és tündöklő tavaszban nincs senki közöltünk, aki kételkedni merne és akarna abban, hogy biztosítani fogjuk életföltételeinket és thtos fészket verünk magunknak és utódainknak ezen a földön, amelyért annyi ellenség marakszik. A májusi napok feszültsége, amely végighullámzik az országon, el fog múlni, vagy el fog robbani, de nincs tartani valók semmiféle eshetőségtől, amely egyelőre még a jövő rendelkezése. Bizalom és türelem: minden cselekedetünkben és elhatározásunkban ez a két erény vezeseri. A háború az Idegek iskolája és aki elfárad ebbei a játékban, amely életre és halálra megy, alul kell hogy maradjon. Nem szabad elfáradnunk, nem szabad türelmetlenkednünk és nem szabad bizalmaUankodnunk, mindenkinek, aki itthon van és ide t&rcsupa olyan tilalomfa, amelyet nfem szi- tozlk. A májusi feszültség elmúlik és mi vesen szoktunk respektálni. A háború megmaradunk és urak leszünk a magunk kálváriáját nekünk is meg kell járnunk, földjén. Háború Olaszországgal A kamara a háború mellett döntött. A kocka el van vetve, Olaszország csakugyan beleszédült a politikaigazság feneketlen mocsarába: az olasz kamara nagy többsége ma délelőtt elfogadta a Salandra-kormány háborús javaslatát, melytől a formális hadüzenetig csak egy lépés a távolság. Hogy ez a lépés mikor fog megtörténni, még ma vagy holnap, az e pillanatban nem tudható, annyi azonban bizonyos, hogy az olasz brigantik fegyveres munkája sem ma, sem holnap nem fog bennünket készületlenül találni, mint ahogy tiz hónap óta egy órában sem talált völna készületlenül. Az olasz kamara tegnapi üléséről részletesen tudósitanak.a ma reggeli és déli fővárosi lapok, a mai döntésről prdig az alábbi távirataink szólnak: Megszavazzák a háborút. Róma. Ma délelőtt folytatta az olasz kamara tegnap délután abbahagyott ülését, melyen Salandra miniszterelnök előterjesztette az olasz kormánynak a háborúra vohaiko/ó javaslatait. Duiatti socialista képviselő megindokolta az olasz szocialisták ellenzését, melyet a háború terve ellen támasztottak. Ciccotti, a socialisták egy máísik képviselője kijelenti, hogy a kormány tervei elé nem kell akadályokat gördíteni. Idegeket feszilő várakozás közölt kezdődött meg a szavazás, melynek eredménye az lett, hogy 407 Kamara a kormány bíboros Javaslatait. A szavazás után, melynek eredményét a kamara dörgő éljenzése között hirdették ki, Marcora elnök az olasz egységről beszélt és javaslatára a kamara üléseit elnapolták. Az ülés után a lelkesedés vihara tombolt Róma utcáin és Dannunziót mindenütt nagy ovációval ünnepelték. A svájci olaszok hazahívása Zürich. A svájci városokban lévő olasz konzulok utján az összes Svájcban élő olaszok azonnali bevonulásra szóló behlvójegyeket kaplak. Httyktoefelnk méí Rómában vannak Róma. Bülov herceg németországi és Macchio orsztrák-magyar római nagykövetek még nem utaztak el az olasz fővárosból Az olasz sajtó és a hadüzenet. Milano. Az Idea Naclonale felbőszült hangon ir arról, hogy az Oszlrák-magyar monarchia nem üzent háborút Olaszországnak akkor, mikor ez egyoldalulag felbontotta a hármasszövetségi szerződést. Igy tehát — irja a lap — Olaszország lesz kénytelen megkezdeni a háborút. Csak nekünk üzennek háborút. Róma. Hivatalos helyről származó hir szerint az olasz kormány Németországnak és Törökországnak nem üzen háborút, csupán az Osztrákmagyarmonarchiának. (Ennek a hírnek semmi lényegbe vágó jelentősége nincs, mert e formálitás nélkül Németország és Törökország épp ugy fog harcolni oldalunkon az olaszok ellen, mint a mi katonáink Belgiumban vagy Franciaországban. A szerk.) A háborús Róma. Rotterdam. A Reuter ügynökség jelenti, hogy Róma város népe a kamara határozatát óriási lelkesedéssel fogadta. A várost fellobogózták és az utcákon az olasz zászlókon kívül rengeteg tömég francia és angol zászlót is árultak. A eredeti aláirási feltételek mellett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1915.6vl 67.-os és 5\'/.\'7.-os tiojy. Kit. na$yKanliSDl fiókja, mim hivatalos aláírási hely Állami Adómentes JáradÉhhőIcsön) = — jegyzéseket elfogad. A Jegyzések megkönnyítésére a bankfiók mosás kölcsönöket niilt rtndklvül elönvös leltételek qfcllett. 2. oiúai. ZA1.AI HiKLAH 1915. májúi 21. lapoknak szigorú lilalmat adtak ki, hogy nem szabad az olaszországi háborúellenes tüntetésekről hirt adniok. Tisza az olasz határozatról. Budapest. Gróf Tisza Islván miniszterelnök az éjszaka hazaérkezett Bécsből és résztvett a főrendiház ma délelőtti ülésén, melyen Jósika Sámuel báró elnökölt. A napirend előtt Desew/i főrend interpellációi intézett, az olasz kamara határozatára vonatkozólag Tisza István grófhoz, aki a következőket jelentette k i : C^ak a lapokból értesült az olasz parlamentben történtekről, melyekről semmi hivatalos értesülést nem szerzett. Be kell várni az olasz kormány további tényeit s ezekhez fognak igazodni a mi intézkedéseink. 200.000 orosz fogoly. flasy harcok Középíallcliíönn. Sajtóhadiszállás. A nyugatgaliciai diadalt követő sorozatos győzelmeink legutóbbiakban, n Przemysltől északra eső területen tegnap és tegnapelőtt ismét húszezer orosz fulofl kezeinkre s igy a gorllcei frontáttörés óta kétszázezernél több orosz hedlfogoly jur tott kezeink közé. Három nap óla Lembergtói délre, a Dnyeszter mocsárterülete elölt, StryJ város körül igen heves harcok folynak. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalo ) Jaroslautól keletre és Sleniayanit erős orosz támadást az ellenség súlyos veszteségei mellett visszavertük. A szövetséges csapatok kelet felé és délkelet felé tért nyerte*. A felső Dnjeszter menti harcoknál ujabb 5600 oroszt elfogtunk. Sambortöt északra egyik szakaszon az oroszokat fővédelmi állásukból kivertük és Misciskától tiz kilométernyire délnyugati irányban égy helységet rohammal bevettünk. A P.uth arcvonalon a helyzet változatlan. Kólóméitól északra egy rövid ellentámadásunk révén 1400 hadifogoly került kezünkre. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Flandriában és Franciaország északkeleti részében tegnap borús, ködös Idő akadályozta a hadműveleteket. A Loretto magaslatokon kissé előre haladtunk, az ellenség éjjeli előretörését szuronyharcban visszavertük. A Maas és Mosel között a ttltérségi harc különösen heves volt. Észak felé Aillytól keletre széles arcvonalban timadtak. A támadást részben elkeseredett kézitusával mindenütt visszavertük. Keleti hadszíntér. A Shagorl Frantenburgi vonal Irányában jelentelt nagyobb ellenséges erőkkel eddig nem ütköztünk össze. Dublssa mentén támadásokat visszavertünk. 900 hadifogoly és két géppuska maradt a kezünkön. Tegnap Podubistól északra támadtunk. Elfoglaltuk a százötös magaslatot és további 500 oroszt elfogtunk. A Njementől délre előrenyomuló orosz erőket Gryskabuda Slntowty szakasznál teljesen megvertük. Az ellenség maradványai kelet fe\'é az erdőkbe menekültek. Kisebb osztagok még tartják Sutkit. A véres veszteségek igen súlyosak voltak, ezért a hadifoglyok száma mindössze csak 2200, továbbá né#y géppuskát zsákmányoltunk. Délkeleti hadszíntér. Przemysltől északra a Sanon átkelt erőink újból támadták az ellen* séget s azt mindenütt igen jelentékeny vfeizteséggel visszavertük. Ma reggel egyik szárnyon támadásba mentünk s rohammal bevettük sz ellenség állásait Az ellenség futva menekült. A miniszterelnökség sajtóosztálya. A ferencrendi házfőnök katasztrófája. Saját tudósítónktól. Vasúti szerencsétlenség a Kazincy-utcában. Tegnap este 9 óra tájban futótűzként terjedt el a rémes hir a városban, hogy Ozorai Izidort, a nagykanizsai szenlferencrcndi zárda házfőnökét a Katincy-utcai sorompónál halálra gázolta a vonat. A hír igaznak bizonyult, mert csakugyan a legrémesebb szerencsétlenség érte, a kanizsai szentferencrendiekoek városszerte kiválóan becsült, országos jelességü gvardiánját. A házfőnök borzalmasan összeroncsolt holtteste a klastrom társalgójában fekszik és <1 hatóságok annak megállapításán fáradoznak, hogy kit terhel a rémes katasztrófáért a felelősség. Az összes jelek szerint kizárólag két Szombathelyi mozdonyvezető és két fülö gondatlansága volt az okozója az egész magyar papságot sújtó szerencsétlenségnek, mert nem vették figyelembe a tilos jelet, ami azt mutatta, hogy a sorompó nincs leeresztve. A borzalmas eselről szóló részletes tudósításunk a következő: A szentferencrendt házfőnök tegnap értesítést kapott arról, hogy este »/4 9 órakor Budapestről Nagykanizsára érkezik főtisztelendő Tamás Alajos szentferencrendi szerzetes, a rend római generális rendfőnökének megbízottja, hogy a rendfőnök helyett a kanizsai zárdát minden évi szokás srerlnt megvizsgálja. Tamás Alajos meghitt, régi fóbaráfja volt Ozoray Izidornak, a kanizsai házfőnöknek, aki kedves vendége elé a ház kocsiján sietett kl a vasúti, állomásra. Amint a Jcocsi a Kazlnc^y-utcában a vasúti,: átjáróhoz ért, abban a pillanatban robogott ét az utcán nyitott sorompók között két egymásbafogott vasúti mozdony, melyeket a kanizsai állomásról küldtek haza, a szombathelyi fűtőházba. A mozdonyok a hátulsó negyedében kapták el a zárda kocsiját éppen azon a ponton, ahol a házfőnök ült. A könnyű kocsi a lovakkal együtt nagy Ívben repült a Franz malom Irányában a sinek mellé. Ozorai Izidor izmos teste pedig éppen a sínek közé. A mozdonyok egy pillanat alatt átgázoltak a házfőnökön, aki borzalmasan összeroncsolt testtel maradt a sínek között. A kocsi pozdorjává tört, a kocsis, a kit a mozdonyok nem értek el, a nagy zuhanástól sutyos\' belső sérüléseket szenvedett, az egyik ló, mely a mozdonyok mellé sodródott, élettelenül terült el az őrház kerítése előtt, a másik lónak ellebben csodálatosképpen semmi baja nem történt. A zárdában ugy tudták meg a rémes esetet, hogy valaki az épen maradt lovat hazavitte és ott közölte a történteket. Leírhatatlan konsternációt keltett a borzalmas hir a zárda tagjai között, kik közül ketten valósággal futva rohantak ki a vasúti állomásra a zárda vendége elé. A szerzetesek a perronon sírva fogadták Tamás Alajost, aki megrendülve értesült legkedvesebb barátjának rémséges katasztrófájáról. A szerencsétlenséget annak megtörténte után nyomban bejelentették a rendőrkapitányságnak, mely viszont a kir. ügyészséget és a vizsgálóbírót értesítette arról. Dr. Fischer Imre főügyészhelyettes, Saághy János vizsgálóbíró, Bay Oyörgy rendőrkapitány és dr. Ooda Lipót rendörorvos alig fél óra mulva a szerencsétlenség után annak színhelyén voltak és nyomban megkezdték a nyomozást abban az irányban, hogy kit teihel felelősség a katasztrófáért. Mindenekelőtt megállapították azt, hogy a sotompókezelő vasúti őr nem hallotta az inspekciós hivatalnok által a mozdonyok elindítása előtt szabályszerűen leadott hangjelzési, mert a vihar miatt, mely előzőleg tombolt, villamos készülékét kikapcsolta a vezetékből. Ehhez azonban Joga volt, sőt kötelessége volt viharban a készüléket kikapcsolni. Ellenben a Kazlncy-utcai vasúti sorompónak olyan a szerkezete, hogy mindaddig, amig a sorompó teljesen leeresztve nincs, a sorompóhoz tartozó ]eizö készülék tilost mutat (éjjel vörös fényt) a pálya mindkét irányában és a tilos jelzőt az\' őr csak akkor tudja szabadra Igazítani, ha a sorompót leeresztette. Ha a sorompó nincs leeresztve, akkor a tilos jelzés mialt az őrház előtt minden vonatot meg kell állítani. Minden jel arra mutat tehát, hogy a mozdonyvezetők és a fűtők követtek el mulasztást, mert a vörös fény előtt nem álllak meg s igy történt a katasztrófa. A szerencsétlenséget dkozó két mozdony egész személyzete szombathelyi emberekből állott. Az első mozdony vezetője Mészáros Kálmán, a fűtője Hazsek István, a második mozdony vezetője pedig Révész István s fűtője Pajor Oyula voltak, akik a szerencsétlenség után megállították a mozdonyokat, dc annak dacára, hogy az inspekciós hivatalnok azonnal visszarendelte az állomásra a ket mozdonyt, tovább indultak és hazavágtattak Szombathelyre. Ezek megállapítása közben a súlyosan sérült kocsist, Ball Józsefet a közkórházba szállították, majd egy órával később a tragikus végű gvardián több darabból álló holttestét koporsóba téve a zlrdába szállították, hol a porig sújtott szerzetesek azt a társalgóban ravatalozták fel. A tényállás teljes tisztázásáig a Kazinczyutcai vasuli őrt, Oláh István a rendőrség nyomban őrizet alá vette, de tisztázódván felelőtlensége, reggel szabadon bocsátották. Stuiber Ernő forgalmi hivatalnokot is kihallgatta a vizsgálóbíró, de itt nyomban megállapították, hogy ő teljesen szabályszerűen járt el. A kir. ügyészség nyomban táviratilag intézkedett, hogy a mozdonyvezetők és fűtők ellen Szombathelyen azonnal foganatosllsák a megfelelő Intézkedéseket, ami eddig már bizonyosan megtörtént. * Ozorai Izidor 1851 december 4-én született Érsekújváron. A Szent Ferencrendbe lépett 1868 szeptember 18 án 8 pappá szentelték 1874 szeptember 7-én. Papi pályáját, mint gimnáziumi tanár Érsekujvárott kezdette, mely gimnázium akkor a Szent Ferencrend vezetése alatt állott. Ott működött 1874-től— 1883-ig, ahonnét a rend esztergomi szemináriumába került tanárnak. A Szűz Máriáról elnevezett magyar szentferencrend magyaroszágl tartománya három ízben . választotta meg tartományt rendjőnöknek, mely magas tisztséget legutóbb 1909-től az 1912. évig viselte. Nagykanizsára Ozorai Izidor 1908 julius havában jött a szigorított szentferencrend uj tagjaival, mint zárdafőnök. Egy év mulva harmadszor ) 1915. május 21. ZALAI HiWuAP \' 3. o.üal. is megválasztatván rendtartományi főnőknek, a következő három évet, mint provinciális a m a g y a r o r s z á g i rendi székhelyen, Pozsonyban töltötte majd 1912-ben Ismét a nagykanizsai sáida élére került és itt fejtette ki nagy koncepciójú működését tegnapi tragikus haláláig. Ozorai Izidor halálával ugy a rend, mint a kanizsai zárda, valamint Nagykanizsa városa és az egész magyar papság Igen sokat veszitelt. Rendtársai a legjobb atyát és a legtapíntatosabb vezetőt siratják halálában, a város népe pedig a legigazibb közügynek legértékesebb istápolóját. Mint Igazi szerzetes, teljesen visszavonultan dolgozott s ezért közvetlenül csak kevesen Ismerhették meg egyéni kiválóságait. de ismerősei annál fokozottabb tiszteleltei ismerték el jelességél. Különösen sokat köszönhetett neki a kanizsai zárda, melynek ugy külsejében, mint belső életében igen nagy reformokat létesített. Köilrányu tevékenységének egyik- legnevezetesebb fejezete lett volna pompás városfejlesztési terve, & reud kertjének parcellázása és ott egy egész uj városrész létesítése, tle ezt a borzalmas Idők fordulása megakadályozta. A lelki élet térén elért maradandó eredményei azonba.i mindennél jobban hirdetik egyéni kiválóságát és a várost ért veszteség nagyságát. • P. Börzsey Tivadar"plébános a katasztrófa hirűlvételc után azt azonnal megtávlratozta a rendtartományi főnökségnek Pozsonyba, honnan az egész magyar papságot értesítették arról. A tragikus halált halt házfőnök temetése holnap, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a szentferencrendl klastromból és holttestét a szentfereherendieknek a kalh. temetőben lévő uj sírhelyén fogják örök pihenőre tenni, melynek első lakója lesz páter Ozorai. A rekviemet a temetés előtt, délelölt 10 órakor tartják a plébánia templomban. HÍREK. H délvidéki közlekedés rendje. A belügyminiszter leiratban értesítette a város közönséget a délvidéken való közlekedés módozatairól. E szerint\' a hadműveletek állal érintett délvidéki területeken az alábbi forgalmi korlátozások érvényesek. Magyar földön: Titel, Rezsőháza, Csenta, Cseperény, Révaujfalu, > Karasjeszenó, Knkasd, Néraszlantine, Csernahévlz; Horvdt-Szlavonorszdgban: Vinkovce, Vukovár, Palánka, továbbá Újvidék és a csatlakozó állomásoktól délre fekvő területen a közlekedés gyalog, vagy bármely forgalmi eszközzel, a község halárain belül szabad, ezeken tul azonban csakis a járási hatóság által kiadott igazolvánnyal. Ezen igazolvány elnyerésére a járás székhelyére való utazáshoz szükséges Igazolványt a községi elöljáróság adja kl, közigazgatási hatósági, vagy pedig blról idézés alapján. Fontos közegészségügyi, ipari- vagy kereskedelmi érdekből is esetrőlesetre adják kl az Igazolványt. A fent megjelölt területen állandó lakhellyel nem bírók, ha Magyarország, Ausztria, Bosznia belsejébe, Illetve onnan vissza akarnak utazni, részükre A Mptalaríkpénztir Részvénytársaság mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket 1915. éJl 6%-0! és 5\'AVo-OS állni járÉilcsiirii eredeti feltételek mellett. • i a zágrábi, temesvári katonai parancsnokságok, illetve az újvidéki, temesvári, nagybccskercki és vukovár! kormánybiztosságok adnak ulazásl Igazolványt. Az állandó lakhellyel birók számára pedig a főszolgabírói hivatalok jogosultak Ilyen Igazolványt adni. — Újvidékre csakis rendőrhatósági, személyazonosságot és megbízhatóságot feltüntető okmányokkal lehet belépni. Több községbe való utazásra jogositó igazolványt csakis a Balkán-haderő főhadtápparancsnoksága adhiL Oly egyének részére, akiknek a község határán kívül ingatlanuk vagy bérletük van, Illetve munkások és napszámosok részére állandó igazolvány js adható. Az Igazolványokkal elkövetett bármily visszaélést 15 napig terjedhető fogházzal és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetik. Jönnek Kanizsára a dolgozó orosz hadifoglyok. A pozsonyi katonai parancsnokság ma sürgős átiratotban értesltte Nagykanizsa város tanúsát, hogy a dunaszerdahelyi oros* fogolytábor parancsnokságánál Intézkedett az iránt, hogy Nagykanizsa város részére bclyezzin készenlétbe 60 orosz hadifoglyot. Ennyit kért ugyanis a városi tanács pár héttel ezelőtt a katonai parancsnokságtól, hogy a város köztulajdonát képező ingatlanok kifogástalanul megmunkálhalók legyenek, azonkívül hogy néhány környékbeli nagyobb gazdaság is kapjon velük megfelelő kisegítő munkaerőt. A katonai parancsnokság leirata értelmében Nagykanizsa városnak táviratilag kell a dunaszerdahelyi fogolytábor parancsnokságát arról értesíteni, hogy mikor van szükség a hadifoglyokra, kik a megszabandó időre pontosan ide fognak érkezni. Értesülésünk szerint a Nagykanizsára érkező orosz hadifoglyokat a gazdák kívánságára a kisebb gazdaságok megmunkálására is alkalmazni fogják, noha 30-nál kevesebb tagu csoport az őrszemélyzet korlátolt létszáma miatt nem alkalmazható. Ezen ugy segítenek, hogy a 30—30 haglfoglyot együtt tartják és azok parcelláról-parcellára fognak haladni a kisbirtokokon. Mind a ÜO orosz hadifogolynak szállása Sáncban, Löwenfeld joachim majorjában lesz, ahol a foglyok az éjszakákat és a vasárnapi szüneteket tölteni fogják. Az oroszok a közeli napokban érkeznek Nagykanizsára. Kabaré a Szarvasban. Ebben a szomorú világban igazán szüksége van a léleknek néha egy kis üdülésre, mely néhány órára elfeledteti azt a milliónyi bajt és gondot, amelynek kivétel nélkül mindnyájan részesei vagyunk. Hosszú hónapok óta nem volt semmi olyan színpadi élvezni való Nagykanizsán, melyet művészi színvonalon állónak lehetett volna nevezni, s tekintettel arra, hogy Füredi színtársulata e nyáron nem jön Kanizsára, belátható Időn belül nem is ér véget ez a sivárság. — Igaz örömmel üdvözöljük tehát azt a valóban elsőrangú erőkből álló fővárosi müvésztársaságot, mely szombaton és vasárnap a Szarvas szálló éttermében kabarézni fog. A kitűnő művészek csupa elsőrangú háborús aktualitást adnak elő a mindentbearanyozó humor művészetével. Műsorukat holnap részletesen Ismertetjük. fl polgárőri szolgálat — Ma pénteken es|f az alábbi polgárőrök fognak rendőri Inspekciót teljesíteni: Pálfl Sándor, Paár Oszkár, Zákonyl Lajos, Oerócs Boldizsár, Oerócs Oyörgy, Rechnltzer Mór, Szecsó Károly, Rosenfeld Miksa, Spltzer Samu, LŐwenfeld Árpád, Welss Bódog, Kohn Samu, Véber Ferenc, Horváth sápta .József, Vleland János, Koller Nándor, Horváth Oyörgy, Mandibaum Ferenc, Baján József, Stocker Ferenc. Adományok a Vőrős félholdnak. A Vörös félhold javára indított nagykanizsai akciót a tegnap közölteken kívül még az alábbiak támogatták adományaikkal: Petrits Ödön !•—, N. N. —-10, Pocz Istvánné —-40, Francslcs István —-20, Babics J. —\'40, N. N. —-20, N. N. —-20,- Benczik Józsefné — 40, Olvashatatlan aláírás —40, Bajer Ferenc —20. Stumpf Kálmán —-30, Olvashatatlan aláírás , Hegyi Károlyné —-20, Lányi Oyörgy —•20, Csincsa Sá.idorné —-30, Král józsefné —•40, Czerjdn Jánosné —\'20, Slftár István —•20, Martinék Antalné — 60, N. N. —•40, Kulcsái Jánosné —20, Klein Márton —\'20, Józsa Jenőné —-50, Veber Oyörgy —40. Zábó Józsefné 2 —. Neuhercz Lajosné V—, Szőr Lajos — 40, Wojcicehowsky Sárika—60, Szanlsek Oéza —-50, Olvashatatlan aláírás —•40, Benkő Ferencné — 20, Pergcr Róbertnó 1\'—, Szelt* Nándomé —-40. Pauer Margit —•50, N. N. —02 fillér. A Központi Jóléti Iroda ez uton fejezi ki hálás köszönetét a nemes szívű adakozóknak. Permetezésnél a rézgálleot teljesen pótolja a P P R Í i n i n A Colmari börteír t n u u i u , mC| é s i l n l é r e t ; a csász. és klr. földmlvelésügyl minisztérium, a görczl, spátatól, st. míchelei csász. és klr. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász.^tés-kir. növényklsérlelető állomás stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr.STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén Igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb lermést biztosítanak. Dr. Aschenbraod-léle RÉZRÉHPOR (12% rézgflllc tartatommal), Szicíliai párolt kénpor, I* Müyunga RafílaMacs, Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCHWARZ és TAUBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. Szenzációs pünkösdi sláger-műsorok a Szarvas-szállóbeli BERLIN mozgószinházban. Szombat és vasárnap Fern Andra felléptével bemutatásra kerül őrjárat keleten cimü korszerű dráma 3 felvonásban. A drámába ügyesen vannak beleszőve a napjainkban folyó világháborúnak egyes mozzanatai, melyeknek középpontjában kedvencünk mint egy igazi hősnő él, szenved, csudás közvetlenséggel alakítva a néhol megható, másutt idepfeszitő, Izgalmas jelenetek szerepeit. A kisérő mflsor mind remek képekből áll, és megtekintésre méltóak. — Pünkösd hétfőn bemutatásra kerül a Böcklln hírneves festménye nyomán összeállított nagy mestermfl, A halál szigete, szerelmi dráma 5 felvonásban. E dráma egy tékozló herceg életét tárja a néző elé, mindvégig a legmeghalóbb jelenetekkel. Két női főszereplő: Rosenkranz Irma és Freundsberg Emília ragyogtatja művészetét e szenzációs filmalkotásban. A kisérő képek: Egy szakácsnő regénye, nevettető, s Szerelmi házasság, humoros, szintén a legjobbak közül valók. S J n r j M M H I M n M m . JtMMUMMÜHMMMMMHHRWK^a mmmmmmmümmm—mm Szarvos-szdUópEDi | M nagymozg ó,j Piaci-tér. — PLIfLl H Haponta elffol f Szombat-vasárnap, május 22. és 23-án Ő r j á r a t k e l e i e n korszerű dráma 3 felvonásban Fern Andra a főszerepben. — Nelll házassága vigj. A főnyeremény, humor. Náci szerelmes, kacagtató. Mester híradó, harctéri felvéL Pünkösd hétfőn, május hó 24-én A h a l á l s z i g t t e Szerelmi dráma 5 felvonásban. Böcklln festménye után. — Remek kísérő Imftsor. EIAadáaok hétköznap 9 ét 8, tosár- és flunepaap S, 5, 7 éi 9 órakor. — Rendet helyárak. 4 oldal. 1.15 május 21 MEONYILOTTÍ — - - • - - — = éSzívós Artfál jnQóris és látszerész uj üzlete • K*zlncjy-utca 3. szára alatt (Vasuti-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. A szerkesztésért felelős: dr. Hajdú Gyula. Szerkesztő: Gürttar István. 1 1 Kt A i l I A mozgókép palota. %M • • t%WWm r% «. tckim t». Május hó 21-22-én, péntek és szombat H z á l d o z a t Nagy társadalmi dráma 3 felvonásban. Továbbá: A házaló álma, humoros kép. Aszercncsétlen lakodalom, humoreszk. A szerencse patkó, vígjáték. Messterhét aktuális. — Polldor kíváncsi, bohózat Előadások hétköznap f és t órakor, vasárét Inaepnapokon S, 5. 7 é» 9 órakor. Rrtidei kclyárak. — Batfett. Mtmú i EésjéI ü í í í I ! BisziáljiDk k i M - K l i q i h t ! Mayer Károly ruhafestő, rcgytliititó, plisairozó és tő/mosó fyára NAOYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA lí. tzAm. Oyüjtőtalrp: Főtér, Korona-szálloda. T.i«f«» . l ám I M . SOr|l.r«l"> « «»»•\' »••»*. Elvállal férfi- és női ruhákat festés és tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén A fehérneműt, inget | gallért és kézelőt és minden eíyéb Irtztart Asl cikket Vidéki postai magblzásokat gyorsan és pontosan rszkózOl jutányos árbaa. Bútorozott lakás Z esetlei 3 utczal szoba, villany, ulzuezettk, fdrdOszoto, melléklieiylséjekkel, esetles külön istálló kocsiszínnel bérbe adatik azonnalin. PlSfiflök 84. szám. festi vállalat* Hafiykamzsa, Mosyar-u. 23 ÍÖII1 J kDKÖldl faerezés múrvúiy otóDiotok festése. Épület-, szobafestés, butor.üzletberendezéi mázolás és fényezés. Művészi szi nér zékflnk magasan fejlett ízlésünk éa technikánk a legkényesebb igényeket is kielégíti Árajánlattal, azlnes vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk I GUTENBERG NYOMDA NAGYKA»HZSA Csengery-ut 7. sürgönyeim: Gutenbergnyomda •• • •• Minden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállit. ^ ^ ^ Telefon 41. szám * Zalai Hirlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyamatalt a kiadótulajdonosnál üulcnberg-iiyon:da (Miinz Cs üoldbcrgcr) Nagykanizsa. I l i . Nagykanizsa, 1915. május 2 2 . szomtíat 115. szám ZALAI HÍRLAP t á r s a d a l m i és kozgaxctacágl napilap. fif6f|K«tésl Araki Melyben ba/boz hordva 1 bóra I K. Kgyc* tzátu 4 lllier Vidékre, posten . . I hóra 1-50 K. Ny tittér é« hirdetési K megállapított árak szerint. Lapvezér: Dr. H A J D Ú GYULA. Kiadóhivatal I Önteni.cf tc"yomrtB Ctm^try-ut 7. izAai TeWons SzerkceztósfK «\'• Kiadóhivatal 41. Az iparkamara és a hadikölcsön. A soproni kerületi kereskedelmi és iparkamara az alábbi gyönyörű felhivással fordul a nagykanizsai és a zalamegyci kereskedőkhöz és iparosokhoz. Éppen féléve, hogy az első magyar hadikölcsön ügyét érdekeltségünk figyelmébe és támagatásába ajánlluk. Akkor még a világrengető küzdelem első hónapjait éltük; aggodalom és reménykedés, kishitűség és önbizalom váltakozott szivünkben láttára annak az ide-odahullámzó nagy birkózásnak, mely a világ vezető népeinek izmait remegésig feszitette. És a lázas időben is a magyar nemzet csodás áldozatkészséggel helyezte el a haza ollárján első milliárdját, hosszú évek szorgalmas munkájának, a takarékosság nemzetfentartó érvényének hatalmas gyümölcsét. Ma a népek élethalál-harcának tizedik hónapjában, újra érdekeltségünkhöz fordulunk, s bizalommal telve kérünk mindenkit, hogy a második hadikölcsön ügyét, ha lehet, még nagyobb áldozatkészséggel, a nemzet jövőjébe vetett teljes bizalommal karolja fel. Seregeink a nagy német nemzet hős fiaival vállatvetve a népek legnagyobb kolosszusának hadait űzik maguk előtt; bármerre tekintsünk, elleneink mindenhol sikertelenül feszitik meg erejüket s csüggedten, máris reménytelenül folytatják a harcot, egyetlen bizalmukat a harctól eddig távol állottaknak ellenünk uszításába helyezve. Sóvár szemekkel lesik, hogy ellenfeleink számának szaporodása megrémíti-e, lelkesedésünket lelohasztja-e, erőnkbe, bátorságunkba, áldozatkészségünkbe vetett hitünket megrenditl-e. Mindegyikünk biztosra veheti, hogy a második hadikölcsön számszerű eredményének az első kölcsön eredménye mögött való elmaradását ellenfeleink erőink fogyásának, kitartásunk hanyatlásának, szóval legyőzetésünk élső jelének tekintenék és világszerte ilyennek hirdetnék. Senki sem lehet tehát kétségben az iránt, hogy a második hadiköicsönünk anyagi erdeményének az eisöt meg kell haladnia; hogy e kölcsön ügyének a támogatása a hon védelmezel egyértelmű, hogy a kölcsön jegyzésivel a haza ügyét és igy saját magunk boldogulását, jövőjét segítünk megalapozni. Siessünk tehát mindannyian a haza védelmére: jegyezzünk a második hadikölcsönből, amennyire csak erőnkből telik I Senki se húzódjék vissza, senki se hivatkozzék arra, hogy körülményei a jegyzésben váló részvctelt nem engedik meg. A jegyzés föltételei oly könnyűek, hogy a második hadikGlcsDnben való részesedés csak mindegyikünk jóakaratán múlik. Mutassuk meg elleneinknek, hogy e nemzet a bátor szivü és erős karu harcosok millióin kivül milliárdokkal is rendelkezik, amelyeket pillanatig sem haböz a honvédelem rendelkezésére bocsátani, Az olasz háború. A hadüzenet. Oenf. A Reuter ügynökség jelenti, hogy az olasz kormány tegnap délután, a szenátusülése után azonnal minisztertanácsot tartott, melyen megszövegezték az Ausztria- Magyarországnak szóló hadüzenetet. A hadüzenet szövege a késő éjjeli órákban lett készen. Az olasz mozgósítás. Zürich. A Havas-Ügynökség jelenti, hogy az olasz hadsereg mozgósítása teljesen be van fejezve. Hadiállapot Olaszországban Zürich. Az összes svájci olasz konzulok hivatalos értesítést kaptak arról, hogy az olasz kormány egész Olaszországra vonatkozólag kihirdette a hadiállapotot. A zavargó olaszok. Zürich. Egész Olaszországból a legféktelenebb monarchia és Németországellenes zavargások hire érkezik. Különösen nagy arányokat öltött ez a vandalizmus Genuában, Cataniában, Anconában és Brindisiben, ahol konzulátüsaink ellen intéztek ostromot a dühöngő olaszok. Kőzáporral dobálták a konzulátusokat, s azok nemzeti címereit bemocskolták és a tengerbe dobták. A rendőrség mindenütt tétlenül nézi a csőcselék tombolását. Az olasz kormány Romániához. Ellenünk akarják kényszeríteni. Róma. A „Secolo" teinaoestl számábaa ujabb külpolitikai világszenzációt közöL - E szerint az olasz kormúny Romániának tudomására lattatti, bogy régebbi ígéreteihez csak uq9 tartja magát, ha Románia fegyveresen beavatkozni a búboruba. Arról nem szú! a Secolo közleménye, bogy mik azok az ígéretek, amiket Olaszország Romániának tett. Egyik olasz követelés. Rotterdam. A Times jelenti, hogy Olaszország a központi hatalmaknál támasztott követelései közölt voll az is, hogy Belgiumot a németek azonnal ürítsék kí. Az entente és olasz meíejyezéi Koppenhága, A szentpétervári Novoje Vremja közli, hogy a hármas entente kormányai Olaszországnak ellenünk való fegyveres beavatkozásáért Dalmáciának Spalatóig terjedő részét Spalatóval együtt, Trientet, Isztriát és Triesztet Ígérte oda, továbbá Albániában Valonát és környékét, végül a keletázsiai olasz vasutterv végrehajtásának eltűrését. — Mindezek fejében Olaszország egymillió és kétszázezer katonát aá a semlegeseknek. Az Ausztria-Magyarország elleni olasz háborúban flottabázisul a montenegrói Antivári kikötője szolgál, a főhadiszállás pedig Bolognában lesz. * eredeti aláírási feltételek mellett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1915. évi 6%-os és 57*7.-os Hoív. Klr. n a s s k n n l z jf l | nóhla. miat hivatalos alálrűsl hel9 Atlamt fltíúmsnies Júraűékkölcsön) = — - 1 jegyzéseket elfogad. jegyzések megkönnyítésére n bankfiók nogos kölcsönöket nyújt rendkívül előnyős teltételek mellett. 2. Gidai. z a l a i \' m i k l a h 1915. május Z2. Forradalom Olaszországban. Genf. Hileies hírek szerint az olasz tartalékosok közül igen számosan vonakodnak bevonulni, mert nem akarnak egy minden nemzeti ok nélküli háborúban vérezni. Az olasz sajtónak egy hangot nem szabad közölni erről az igen komoly forrongásról, de azért az napról-napra mindjobban terjed egész Olaszországba. A 74 olasz képviselő mögött, akik a kamarában a háboru ellen szavaztak, az olasz népnek számos milliónyi tömege áll, mely nem nézi tétlenül a nemzet vérpadra vonszolásáí. A szerb és íflrii RJzoélemény az entente ellen- Zürich. Beavatott helyről jelentik, hogy az Olaszországnak tett francia . a n g o l és orosz Ígéretek miatt Szerbiában és Görögországban óráról-órára növekvő elkeseredés terjed az entente ellenében. Mlndkéi bakáni áll m az ententben árulóját látja, akik Olaszországnak mindazon nemzeti aspirációikat kiszolgáltatták, melyek érvényesítéséért a szerbek az entente szolgálatában állottak. Szerbia és Görögország felől na?y meglepetések sincsenek mostanában kizárva. Az olasz háboru és a Máv. Budapest. A Máv igazgatósága közli, hogy a vasutvonalain már korlátozott személyforgalomnak uj korlátozása vált szükségessé. Polgári utasok csak a rendelkezésre álló helyek mérvéig szállíthatók. (A Délivasut uj hadimenetrendjéről hírrovatunkban tudósltunk. A szerk) Bulgária és Törökország. Koppenhága. Bulgária és Törökország között néhány nap óta Igen nagyfontosságú tárgyalások vannak folyamatban. Küzdelem Przemyslért. Stockholm. Szentpétervárról jelentik, hogy Przemysl vára alá rendkivül nagy német és osztrák-magyar erők vonultak fel, melyek már a vár drótakadályainál vannak és az orosz lövészárkok közül többet elfoglaltak. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos.) A középgaliciai arcvonalon a harcok tovább tartanak. Azokat az orosz osztagokat, amelyek a San szakaszon Sienlavától lefelé a folyó nyugati partján még tartották magukat, a folyón túlra vetettük vissza. Jaroslautól keletre szövetséges csapatok nagyobb ellenséges erök egyes előretöréseit véresen visszautasították. A foglyok száma emelkedik. Csapataink Drohobictól keletre heves éjszakai harcokban rohammal bevettek egy orosz állást és elfoglalták Neudonf helységet. Ez alkalommal 1800 oroszt elfogtunk. Keletgaliciában az oroszoknak a Dnjeszteren át intézett ellenoffenziváját a Ruth vonalon megállítottuk. Kolomeánál az ellenség áttörési kísérletei meghiúsultak. Az Összes támadásokat, amelyek a hldlö elten Irányultak, az ellenség igen súlyos veszteségei mellett visszavertük. A kielcei hegyvidéken vivott harcokban, amelyek helyenkint még tartanak, eddig 4000 foglyot ejtettünk. Május 16. óta foglyok száma ujabb 20.000 emberrel emelkedik. Eszerint má)us 2. óta számuk 194.000 ember. ^ Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagy főhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Yperntől északra szines franciák éjjel megtámadták a csatornától k e - leten levő állásainkat. A harc ott még tart. Egy késő éjjel NienveChapellctől délre Le Qulnqueme táján megkezdett angol támadás tüzelésünkben összeomlott. Arrastól északra Presnay mellett egy ellenséges repülőgépet lelőttünk. A franciáknak az Ailly-I erdőben tegnap délután megkezdett ujabb támadása az ellenség jelentékeny veszteségei mellett meghiusult. Néhány fogoly maradt a kezünkben. Keleti hadszíntér. Szawle vidékén csak kisebb ütközetek voltak. Dubisánál Podublcától keletre támadásaink Betygolaig jutottak. Ez az előhaladás további 1500 foglyot eredményezett Mifoszajcietől és Zenigolától keletre az oroszokat folyón túlra visszavetettük. Tovább délen áll a harc. A Njementől délre megvert orosz erők maradványai Kovno irányában folytatták futásukat. Délkeleti hadszintér. A német csapatoknál a helyzet változatlan. Jaroslautól keletre olyan foglyokat ejtettünk, akik nem fegyverekkel, hanem tölgyfakarókkal voltak fölfegyverezve. Mackensen vezérezredes hadserege és a többi, az osztrák-magyar hadsereg kötelékében harcoló német csapatok május elseje óta 14.000 foglyot ejtettek, 72 ágyút és 253 géppuskát zsákmányoltak. Ezek a számok a már nyilvánosságra hozott összegező adatokban befoglaltatnak. A miniszterelnökség sajtóosztálya. | » M 8 » o > m o o o » o » o o o w » » e f t m » > o o o o o » o 0 m » 0 > m > m M » o o i n t » « o o o » » ( A Nagykanizsai Bankegyesület Részvénytársaság mint a m. kir. pénzügyminisztérium által kijelölt h i v a t a l o s a l á í r á s i h e l y a kibocsátandó 1915-iki hadikölcsönre jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az intézet. Az olasz hadsereg. Egy millió ember. Már a semlegesség deklarációjával együtt Olaszország élénk fegyverkezést fejtett ki, hogy dacolhasson a világháború fenyegető veszedelmével. A libyai hadjárat folytán érezhető űrök támadtak, amelyeket ki kellett tölteni. Nemcsak hadiszerekben volt érezhető szükség, nagy tiszthiány is volt, főleg százados volt kevés, mert ezeknek az afrikai háboru fáradalma! után ki kellett lépniök az aktiv szolgálatból. Csak a gyalogságból bocsátottak el 330 századost, a tüzérségből 40-et és az utász-csapatokból 20-at. Amikor az elhunyt Pollia tábornok után Cadorna lett a vezérkar főnöke, élénk tevékenység indult meg, amely jelentősen fokozta a fegyverkezést és harci előRészületeket. Azóta a hivatalos lapokban is megjelentek katonai statisztikák, amelyek a következő képet nyújtják: 1. Olaszország ma abban a helyzetben van, hogy háboru esetén tizenkét hadtestet - mindegyik 38.000 ember — továbbá három lovasdivíziót és egész csomó olyan csapatokat tud a harctérre küldeni, amelyek nem tartoznak hadtestek kötelékébe. 2. Másodsorban tizenkét hadosztályt és néhány önálló csapattestet, körülbelül kétszázötvenezer embert. 3. Harmadsorban még 450.000 ember áll készenlétben. Az első és második pont összesen 850.000 első és másodosztályú katonát ád. A harmadik csoport a honvédcsoport. Az összes csapatokat tizenkilenc évfolyamból sorozzák. Nyolc az akliv hadsereghez tartozik, négy a milizia mobile, vagy honvéd és hét a milizia territoriale, vagyis a népfölkelés. Az uj katonai intézkedések egyik az 1915-ös évfolyam Időeiőtti behívása, amely január 15-én történt. Minthogy ezeket már az uj sorozásl törvény alapján sorozták, száznyolcvanezret soroztak be. Ha ezt a 180.000 uj katonát hozzáadjuk az előbbi három évfolyamhoz, ugy a békelétszám 660.000. Amig az 1915-ös évfolyam nincs kiképezve, a királyi dekretummal behívott szabadságolt katonák szolgálatban maradnak. A királyi rendelet az 1908. évfolyam első kategóriájára, valamint az 1912., 1911., 1910., 1909., 1907. és 1906. évfolyam összes legénységére vonatkozik, akik az aktiv hadsereg tartalékjához tartoznak, továbbá mindazokra, akik a tábori tüzérségnél, vagy a vártüzérségnél szolgáltak. Negyvenöt napra behívták az alpesi csapatok 1881. évfolyamának első kategóriáját. Az aktiv egységekkel együtt harckészszé tették az alpesi csapatok 1882-től 1876. évfolyamig a népfölkelöket és a milizia mobilét. A formáció hetven zászlóaljból és három tüzérezredből áll. A dekretum megállapítja továbbá, hogy az 1891—94. évfolyamok alpesi csapatainak harmadik kategóriája, amely a népfölkeléshez van beosztva, negyven napi fegyverszolgálatra hlvassék be. A király rendeletén kivül a hadügyminiszter is rendeletet adott ki, amely szerint szükség esetén jogában áll neki az összes 1915. december 31-ig nyugdíjazott fegyverképtelen tiszteket két-három hónapra behívni. Ami a flottát illeti, az 1891. évfolyam matrózai bizonytalan időre hajóikon maradnak. Ezzel elérték, hogy Jelenleg 40.000 ember szolgál a tengerészetben. E rendszabályok folytán az olasz hadsereg egymillió emberből áll. ; A behívásokkal egyidejűleg mélyreható ujjácsoportosltások történtek a tábori tüzérségnél. Egy-egy hadtestnek ezentúl nem 16 Qtege lesz, hanem 24. Ezentúl az üteg nem 6, hanem 4 ágyúból áll, ami a mozgékonyságot elősegíti. Tömeges előléptetések jjtján kiküszöbölték a tiszthiányt. A gyalogságnál 508 uj századost 1915. május 22. ZALAI HÍRLAP 3. oldal. neveztek ki. a lovasságnál 64-et és a tüzérségnél 159-et. jelentős átalakításban részesült a flotta is ; a főparancsnokság az abruzzói herceg kezében van, aki a „Conte de Cavour"-on tűzte ki tengernagyi lobogóját. Ez a hajó az első hajórajhoz tartozik. A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Kagykanizsán mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket 1915. évi 6%-OS ÉS 5%%-OS állami járadékkölcsönre eredeti feltételek mellett. HÍREK. Lapunk legközelebbi száma a pünkösdi ünnepek miatt kedden délután a rendes időben jelenik meg. Városi közgyűlés kedden. Háromszori elhalasztás után végre pontos terminusát köviblftetjük a külömböző okokból sürgős városi közgyűlésnek. Pünkösd után való kedden, folyó hó 25-én délután 3 órakor lesz a közgyűlés, s annak teljes tárgysorozata a következő: 1. A második 6%-os hadiköicsönre leendő Jegyzés. 2. A katonai kincstár áltat Nagykanizsán építendő gyalogsági laktanya céljaira a város által nyújtandó hozzájárulások tárgyában tanácsi javaslat. 3. Az 1915. évi költségvetések. 4. Az 1915. évi rendőrségi államsegély felhasználása tárgyában tanácsi javaslat. 5. A városi közkórház alapszabályainak módosítása. 6. Schreiber Ferenc, Waldhauser Vilmos, Furmen József, Völgyi Mór, Osskó Péter, Makoviczky Oyula, Klein Lajos, Qoldberger Károly, Dávidovics Manó, Holczer Lipót Pál, Wolf Slern Jakab, Éliás Aron, Fahn Adolf, Dióssy üéla, Loos József, Weisz Lajos, Gellért Henrik, Lichtenfeld Sándor, Deutsch Adolf, Rosenberg Benedek, Szabó Antal, özv. Deutsch Albertné és kk. gyermekei, Kaszter Miksa, Stelner József, Lehr Oszkár, Popp József, Darvas János, Vértes Antal, Hoffmann Bernát, Berger Ignác, Böhm Jenő, Ács József, Mutschenbacher Edvln dr., Otő László nagykanizsai lakósoknak községi kötelékbe váló felvétele, — Oersei Mária, Zavilla Adolf, Tóth Sándor és családja illetőségének elismerése. 7. Szökrény András. Meszlényl József, Németh József, Pauer Lajos, özv. Ouzsvlneci Józsefné szül. Nagyít Rozália, Krausz Mór és fia Károly, Krakovszky Mária és József nevű fia, Dávid Teréz, Kurcz Eberhard Mária, Nagy Éva, Pöcze Keresztély illetőségérek megtagadása tárgyában tanácsi javaslat. liadlmenetrend a Déllvasuton. Lapzártakor közlik velünk, hogy ma, szombat éjfélkor a Délivaspálya társaság nagykanizsa—barcsi s nagykanizsa—prágerhofi vonalain a hadimenetrend lép életbe. Éjfélig a jelzett irányokban minden vonat rendesen közlekedik. Ozorai Izidor temetése. A részvétnek óriási méretű megnyilatkozása mellett helyezték ma délelőtt örök nyugalomra a tegnapelőtt oly tragikus\' véget ért nagykanizsai ferencrcndi házfőnököt, Ozorai Izidort. Délelőtt fél 10 órakor a klastrom társalgójából a templomba vitték szeretett gvardiánjuk holttestét a mélyen sújtott rendtársak. A gyászszertartást pazar pompájú gyászmisék előzték meg, melyeket egyszerre minden oltárnál tartottak. A főoltárnál Csóthy Oéza murakereszturi apát celebrálta a misét fényes segédlettel. A mellékoltároknál a ferencrendi szerzetesek miséztek. A hatalmas templom zsúfolásig megtelt gyászoló közönséggel és szem nem maradt szárazon, midőn a misék végeztével dr. Lukács József kegyesrendi tanár gyönyörű beszédben emelt emléket a megboldogult házfőnök kiváló egyéniségének. Pontban 11 órakor indult el a temető felé a hatalmas gyászmenet, melynek sok ezer főnyi tömegében a városban lévő összes közhivatalok és egyesületek képviselői s az összes felekezetek papjai jelen voltak. A gyászkocsi mögött Ozorai Izidor rendtársai haladtak mélyen megtörve. A papok nagy csoportjában jelen voltak az összes magyarországi ferencrendi zárdák küldöttel és a megyebeli papság nagy számban. A temetőben a komor pompájú gyásszertartás végeztével P. Börzsey Tivadar plébánoshelyettes búcsúzott el beszédben az árván Itthagyott rendtársak nevében Ozorai Izidortól, kinek sirjánál arra telt Ígéretet, hogy mint életük fénylő mintaképét fogják követni. fi szabadságolt népfölkelők azonnali behívása. Ma délben polgármesteri hirdetmény jelent meg Nagykanizsa utcáin, mely szerint a nagykanizsai 20. népfölkelő parancsnokság által közölt honvédelmi miniszteri rendelet folytán mindazon népfölkelők, akik különböző elmen a mozgósítás kezdetétől fogva a mai napig akár mint „létszámfeletti" akár „felülvizsgálatig" vagy .felülvizsgálatra behívásig*\' szabadságolva lettek, a m. kir. Honvédpótzászlóalj Parancsnoksághoz Nagykanizsára (honvéd laktanya) azonnal bevonulni tattoznak. Nagykanizsa és a hadikölcsön. Egy héttel az uj hadikölcsön kibocsátása után immár megállapítható, hogy Nagykanizsa város közönsége újból kitesz magáért és a második hadikölcsönből való jegyzése egy fillérrel sem fog mögötte maradni az elsőnek. Eddig csak a Pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai Jiókiánál történt hadikölcsönjegyzésekről van pontos információnk, de cz már egymagában elégséges annak a pazar lelkesedésnek és annak a kiváló pénzügyi üzleti érzéknek konstatálásához, amellyel Nagykanizsa város és környékének népe az uj hadikölcsön kibocsátását fogadja. Horribilis szám : * millió és 120 ezer korona az az összeg, amit e nyolc nap alatt a kanizsai bankfióknál jegyeztek. Ebből 807.000 korona értékű kötvényt helybeli iparvállalatok, testületek, egyesületek, alapok és magánlelck jegyeztek, 313,000 koronát pedig a bank vidéki magánfelei. Teljesen hiányzanak azonban még ez adatokból a bankfiók körzetéhez tartozó pénzintézetektől várható nagyösszegű jegyzések, melyek a legutolsó napokon fognak beérkezni, mint ahogy általában a jegyzések zöme is az utolsó napokra szokott esni. E jelek szerint nem lehet kétséges, hogy a Pesti magyar kereskedelmi bank kanizsai fiókja ismét legalább olyan hatalmas összeggel fog excellálnl a második hadikölcsönnél, mint amivel az elsőnek orszlgos sikerét oly jelentékenyen előmozdították. Egyetlen kabaréest a Szarvasban. Jeleztük tegnap, hogy ma, szombat este a Szarvas szálló éttermében egy elsőrangú fővárosi kabarétársulat, — csupa fővárosi színházak volt és részben jelenlegi tagjai — művészi nivóju kabaréelőadást tartanak. Tegnapi közleményünk csak annyiban kiván módosítást, hogy a jeles társulat nem két estén, hanem csak ma, szombaton tart egyetlen kabaréelőadást. ,A társulat R. Patek Adrienne asszony, a Magyar Színház volt kitűnő művésznőjének dr. Patek Béla győri színigazgató zseniális nővérének direkciója alatt áll, aki egyszersmind a társulat előadói személyzetének is legnagyobb erőssége. Kívüle itt vannak még Dori Gizella, a Royal Orfeum tagja, Márkus József a Fővárosi Orfeum volt tagja és Keleti Manci, a Folies Caprlces tagja, akiket zongorán Székely Aladár kísér. A kabaré dúsan meg van rakodva alegzamatosabb háborús aktualitásokkal is, melyek közül egynéhánynak elme a következő : Apuka és a háboru (tréfa). — Ntm mehet a háborúba. — A vak katona. — Üzenet a szerb határról. — Estére indul az ezred. — Odakünn a vártán. — Amerre most magyar fiuk járnak. — Nem leli az érkezők közt drága katonáját. — Továbbá a hires „Hassgesang gegen England", melynek szerzője Ernst Llssauer ezért a költeményért Vilmos császártól a vaskeresztet kapta. — Ezeken kivül a kabaré zsáner legjava van a társulat műsorán, mely a legnagyobb és legszélesebb körű^rdeklődést megérdemli. Aki néhány órán át igazán jól akarja magát érezni, az ma este mindenesetre a Szarvas szálló éttermében lesz. Permetezésnél a rézgállcot teljesen pótolja a D C n n m n A r L H U U l U , Colmari borter- me|ési intézet( a csász. és kir. földmivelésűgyi minisztérium, a görczi, spalatói, st. michelei csász. és klr. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növénykisérletcző állomás stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb termést blztositanak. Dr. AscHenbrfloiHéle RÉZRÉHPOR (12% rézgállc tartalommai), Szicíliai párolt kénpor, I" Hoyuöno RaffloMoa Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCHWARZ és TADBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. Alkalikus tliermájával h u r u t o k a t , gyomor-, cukoré i vesebajokat Jódtartalmú forrásával gyermekbetegségeket, a l k a t i b a j o k a t és érelmeszesedést 64 C° hőfokával radioaktivitásával r h e u m á t , isohiást. i z z a d m á - n y o k a t , c s o n t t ö r é s e k o t páratlan eredménnyel gyógyít Lipik-fürdő Ivó-, fürdő- és Iszapkurák, diétás konyha, villamos gyógymód, napfürdők, fürdőkkel egyesített pozltó-rendazer. proipcktuit Ingyen kflld UplL hév- é» ttzaptflrdók ré»rvénytárM»Ag«. 4. oldal. Levél a 4«-asoktól. A hosszú téli hónapokban már*már teljesen érdektelenné kezdtek válni azok a harctéri levelek, amiket akár a 20-as honvédek} akár\'a zalai 48-as bakák küldözgettek haza. Állandóan egy helyen folyó Olktoetckról, vagy legtöbbször a lövészárkokban való tétlen várakozásról szóltak ezek a téli levelek, melyek napról-napra veszítettek érdekességekről. Most azonban, hogy elmenekültek a muszkák a Kárpálokból, a kanizsai ezredek is uj tevékenységbe fogták. Hogy ez miként kezdődött, arról Feldmann Károly 48 as önkéntes, Feldmann Józsefnek, a Szarvasszálló bérlőjének fia, aki a legutóbbi marskompániák egyikével ment el Nagykanizráról, a következő kedélyes sorokban számol be: Aranyos Szüleim és tesvéreiml Megérkeztünk a Kárpátokba és egyelőre további parancsig Itt táborozunk. Ellenségből semmit sem lálunk s félő, hogy nem is fogunk Ütni, mert oly gyorsan menekülnek, hogy tán sohasem fogják őket utolérni. Néhány nappal ezelőtt még itt dultak a harcok, ma már csak ha erős szél fuj északról, akkor halljuk nagyon gyengén az ágyuk dörgését. Hogy vannak ? En igen jól érzem magamat. Nagyon kedélyes ez a katonaélet s nekem jó kedvem van, mert itt vagyok. írni még nem lehet, mert nem tudom még a pontos elmemet. Csóko\'ok mindenkit számtalanszor hü fiuk, Károly. Befizetések elhalasztása. A Nagykanizsai Takarékpénztár által alapított Önsegélyző Szövetkezetnél a f. hó 24-ére (hétfőre) esö befizetésék, az ünnep miatt t. hó 28-án, azaz pénteken d. e. tartatnak meg. Pünkösdi cigaretta a kanizsai sebesülteknek. Közöltük a minap, hogy a nagykanizsai Központi Jóléti Iroda pünkösdre 250,000 darab (lO.COO doboz) cigarettát küld a harctérre a bős 48-asoknak és 20-as honvédeknek. A Jóléti iroda ezen ujabb nagy munkája ezzel még nem teljes, mert abból a rengeteg cigarettából, amit húsvét óta készítettek a bájos kanizsai hölgyek, a Nagykanizsán ápolt összes sebesült katonák Is kapnak fejenkint egy-egy dobozzal, mely mindegyike 20 darab cigarettát tartalmaz. — Ezerháromszáz doboz cigarettát küldött ma a Központi Jóléti iroda vezetősége a kanizsai katonakórházak parancsnokságának, mely a pazar adományt nagy hálával fogadta. A cigarettákat holnap reggel osztják kl a sebesültek közöli. fiz elesett bősök exbumálása- A hadügyminisztérium közzétette azokat a tudnivalókat, amelyek a csatatéren elesett vagy tábori kórházakban elhunyt hős katonáink holttestének exhumálására vonatkoznak. Az elhunyt hős hozzátartozóinak, tartózkodási helyük illetékes katonai parancsnoksághoz kell benyújtani az exhumálás iránti kérelmet. Az exhumálás ragályos betegségnél csak egy évvel a halál után történhet. Legajánlatosobb az elesett hősök holttesteinek hazahozatását a háború utánra halasztani. A háború befejezése után a vasút ötven százalékos árengedménnyel fogja szállítani az elesett hősök exhumált holttesteit. Alpesi teavaj: Szabó Antal helybeli csemege kereskedő cég ezúton is értesíti L vevőközönségét, miszerint most már a legfinomabb pasteurlzált tejszínből készült Alpesi teavaj s s s f l f f i ; minőségben kapható. = = = = = Szenzációs pünkösdi sláger-műsorok a Szarvas-szállóbeli BERLIN mozgószlnházban. Szombat- és vasárnap Fern Andra felléptével bemutatásra kerül őrjárat keleten cimü korszerű dráma 3 felvonasban. A drámába ügyesen vannak beleszőve a napjainkban folyó világháborúnak egyes mozzanatai, melyeknek középpontjában kedvencünk mint egy igazi hősnő él, szenved, csudás közvetlenséggel alakítva a néhol megható, másutt idegfeszítő, izgalmas jelenetek szerepeit. A kísérő műsor mind remek képekből áll, és megtekintésre méltóak. — Pünkösd hétfőn bemutatásra kerül a Böcklln hírneves festménye nyomán összeállított nagy mestermfl, A halál szigete, szerelmi dráma 5 felvonásban. E dráma egy tékozló herceg életét tárja a néző elé, mindvégig a legmeghatóbb jelenetekkel. Két női főszereplő: Rosenkranz Irma és Freundsberg Emitia ragyogtatja művészetét e szenzációs filmalkotásban. A kísérő képek: Egy szakácsnő regénye, nevettető, s Szerelmi házasság, humoros, szintén a legjobbak közül valók. M E O N Y I L O T T I éSZÍVÓS Antal müórás és látszerész uj üzlete a Kazinczy-utca 3. szám alatt (Vasuti-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-Javitást nagy gonddal végez. fl polgárőri szolgálat. Ma, holnap és holnapután 4*te az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Szombaton: Török Ferenc, Leidl Kálmán, Reznicsek József, Sárdl Oéza, Kalmár Henrik, Molnár Ernő, Schütz Manó, Ternal István, Maschanzker Jenő, Wellisch Jenő, Müller Károly, Szűcs Ferenc, Rózsa Lajos, Horváth mlkó Péler, Pavelkovics Ferenc, Rosenheim Oyula, Slnkó Károly, .Mózsi Lajos, Hirsch Oszkár, Wehry Hugó, Németh Zoltán. Vasárnap: Mankovics János, Mózsl Sándor, Kovács Oyörgy, Allesch József, Oumllár Kálm., Frischmann Árpád, Tóth Ferenc, Ofenbeck Károly, Dlóssy Béla, Antallcs Ignác, Egri Oyula, Pahocsa István, Zapletál Simon, Halász Ödön, Tóth József, Vojnovics Jenő, Boldics Károly, Schöfler József, Flesch József, Pint József, Kulcsár Boldizsár, Orbán János. ff* Hétfőn: Spiegel Sándor, Simon Oyörgy, Katona István, Varga József, Krausz Nándor, Weiss Sándor, Villányi István. Zollner Ferenc, Kaufmann Manó, Fáhn Adolf, Welss József, Virányi Samu, Neumark József, Zsidl János, FischI János, Jászai Lajos, Fischer Jóssef, Andri Boldizsár, Micheller Béla, Milhoífer Simon. Bútorozott lakás Z esetles 3 utaal szoba, villany, vízvezeték. íüidíszoii. mellákhelylséjeKKel esetles KDISn Istílló kocsiszínnel Hírbe adatik azonnalin. Uj nap Ptifnflök 84. szűm. SzarvuMzAItöDEnv Í N o a g y m o z o 6. Placz-ttr. -uCKLlll naponta előad. Szombat-vasárnap, május 22. és 23-án Űrjárat keleten korszerű dráma 3 felvonásban Fern Andra a főszerepben. — NellI házassága vlgj. A főnyeremény, humor. Nád szerelmes, kacagtató. Mester híradó, harciéri felvét. Pünkösd hétfőn, május hó 24-én A halál szigete jSzerelmi dráma 5 felvonásban. Böcklln festménye után. — Remek kísérő műsor. Előadások hétköznap • éa 9, vasár- éa fiaoep- — 3, 5, 7 éf 0 órakor. — Rendes kelyárak. A szerkesztésért felelős: dr. Hajdú Gyula. Szerkesztő: GOrtler látván. I I R i Ü ffil I A mozgókép palota. • " " Roitonyl-utc. 4. Tcltto* Tttí. Május hó 21-22-én, péntek és szombat Fiz áldozat Nagy társadalmi dráma 3 felvonásban. Továbbá: A házaló álma, humoros kép. A szerencsétlen lakodalom, humoreszk. A szerencse patkó, vígjáték. Messterhét aktuális. — Polldor kíváncsi, bohózat. Május 23-24, vasárnap és hétfőn szenzációs pünkösd ünnepi műsor: Bünügyi dráma három felvonásban. Romeo a moziban, rendkívül humoros. Klára udvarlója, vígjáték. Hadi híradó harctéri aktuálitások. Farmer gazdaság Amerikában,\' érdekes természeifelvétel. Etfiadáaok hétköznap fl éa • órakor, vasárés ünnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor. Rendes ketyárak. — Buffett. Kiváló mlnőséső Imperátor lom burgonya 100 kiiogrammonkint o nugyhonlzjnl Tárhúzban átvéve és kifizetve K 14.— árban eladó. hftzhoz szállítva K 14.30 árban. Jelentkezés a Tárházaknál. Telefon 65. Mayer Károly ruhafestő, vegytJsititó, ptisslrozó és gőzmosó gyára NAOYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA 19. szint. Oyfljtőtelep: Főtér, Korona-sxAlloda. * * T*J*fe« u i m Í M , SUrttnyalm • M a y t — t * . Elvállal férfi- és női ruhákat festés és tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén L> fehérneműt, inget a § gallért és kézelőt 5 és minden efiyeu Isűztarlúil cikket Vidéki postai megbízásokat gyorsan és pontossá eszközöl Jutányos árban. Nyemaltll a kiidélulajéenetnál Oulrnherg-nyomda (Mtlnz és GeUberger) Nagykanizsa. I I I . évfolyam. Nagykanizsa. 1915. május 25. I*add 116. *zám t á r s a d a l m i os közgazdasági napilap. «IOflK»t*al fcrakl h»iyo«« házho* hordta I hóra 1 K. Igya* (ián 4 fillér Vlflékr«,^portán- . . I hóra 1-50 K. Ny fittér és blrdetéick megállapított árak txcrlnt. Alapltot\'a: Dr. HAJDÚ GYULA. Kiadóhivatal: Ootenberg-nyomda Caengery-ut 7. izám Telefon: Szerkesztőié* 41. Kiadóhivatal 41. Az olasz brávó. Harmlncltárom; évig élte ki a középeurópai hatalmak szövetségét az a biganti- állam, amit a mai Olaszországnak hívnak. Nyomorult, szétzüllölt állapotából állította lábra a hármasszövelség azt a franciáktól és minden oldalról megtépázott, pénzügyileg a tönk szélén állott koldusoszógot, amely most a maga erkölcsi elzüllöttségének olyan undoriló tanújelét szolgáltatja harminc éves szövetségeseinek hátbatámadásával, aminőre a legméltóbb, történelmi kritikát csak I. Ferenc József királynak népeihez intézett, tegnapelőtti manifesztuma gyakorolhatta. A történelemirás hivatása lesz örökre megbélyegezni azt a rut brávótempót, ami már ugy látszik, annyira a lelki berendezéséhez tartozik az olasznak, hogy ime nem is szégyenli bevallani. Gyalázat, hogy a kulturnemzet takaróját akarja ez az orvtámadó nép magára ölteni. Gyalázat, hogy akad még nemzet, bár-a háboru dühöngő ellenséges indulata közepette is, amely még szóba áll ezzel a perfid, szószegő, orvtámadó fajzattal. Ha most szövetségesnek áll Is az entente hatalmaihoz, vájjon ki kételkedik benne, hogy szárnyas köpenye alalt nem-e villog az a gyilok, amellyel a legközelebbi atkalommal u/ szövetségeseit fogja jó pénzért ledöfni. Ha azomban azt hiszi ez az orvtámadó brávó-banda, hogy ellenségeinkhez való csatlakozása ránézve a sikert jelenti, ugy bizonyosan hamarosan meg fog győződni arról, hogy ebben ugyancsak tévedett. Ha van erkölcsi eiő, amely a fizikai készültséget fokozni képe.*, ugy az a jogos felháborodás, amelyet az olasz perfidia a monarchia lakosságában felkelleit, bizonyosan megkétszerezi minden katonánk testi erejét és vitézségi bátorságát. Minden katonánk kettőt fog számítani az olasszal szemben minden katonánk az elkeseredés elszántságával fogja magát erre apetfid fajzatra vélni. S mivel erőnk is van, Igazunk is van, nem lehet kétséges, hogy a győzelem itt is mienk lesz. S majd a nagy leszámolásnál bizonyosan fogunk gondoskodni, arról, hogy ne tudja többé orvul támadó tőrét használ az olasz brávó. A világháború. Görögország az olasz beavatkozás ellen. Athén. A görög kormány félhivatalos organuma vezércikkében hosszasan foglalkozik az olasz beavatkozással, amely még igen komoly bonyodalmakat idézhet elő. Abban az esetben ugyanis, ha Olaszország akciója csupán a nyugati harcterekre lés a monarchia tengerpartjára szorítkozik: Görögország nem kerül kellemetlen helyzetbe, mert az adriai eseményekkel szemben már régen kinyilatkoztatta érdektelenségét. Ha azonban Olaszországa Dardanellák ellen is akcióba lép, vagy Klsázsia olyan részen támadja meg a törököket, ahol ezzel a görög érdekeket is veszélyezteti: a görög kormány abba a kényszerhelyzetbe kerül, hogy a helyzetet sürgősen mérlegelje és minden rendelkezésére álló eszközzel fenyegetett érdekeinek megvédelmezésére készüljön. Ha megfelel a tényeknek az a híresztelés, hogy Olaszország a török harctéren is kötelezte magát az entente hathatós támogatására, akkor az olaszgörög konfliktus szinte elkerülhetetlennek látszik. Megmozdult az olasz határ. Bécsből jelenük hivatalosan, .hogy az olasz határvonalon a halárőrkülönitmények már befejezték munkájukat, amely az- á\'.járók és a bevezető utak megrongálására szorítkozott. A járható utvonalak bejáratait erős csapatok szállották meg Tegethoff emléke kisért. Genf. A Milanóban megjelenő Corrlere delia Sera szerint a dalmát tengerpart kitűnő flottabázis az osztrák-magyar hajóhad részére és Olaszországnak a legsúlyosabb áldozatokra kell elkészülnie, ha ilt akar eredményeket elérni. Megszünt a postaforgalom Olaszországnál. Budapest. A belügyminisztérium közli, hogy a posta és távíró forgalmat Olaszország leié megszüntették. Az olasz hadikölcsön. Rómából jelenlik, hogy a legutóbbi minisztertanács Olaszország pénzügyi helyzetével foglalkozott. A kormány bel és külföldi kölcsönt szándékozik fölvenni. A tárgyalások a a legközelebbi napokbnn megindulnak. Az olasz „véleményszaüatlsiis". OldOzlk a taáboraellenes 75 képviselőt. Rómából jelentik Svájcon át, hogy kormányrendelet hazaárulás vádja alá helyezte azt a 75 képvlselfit, aki a kamara emlékezetes fllésén a kormány háborús javaslatai ellen szavazott. Ezeket hivatalaiktól felfüggesztik, vállalatok igazgatóságából törlik és az érdemjelek és rendek viselésétől eltiltják. József főherceg üzenete. Budapest. József főherceg, hadtestparancsnok az Esti Újság harctéri tudósítója előtt a következőket jelenlette k l : — Adja tutidra a kOzOaségnek, hogy soha \\ m okunk nem volt a bizalomra. Blnt most, mert soha Ilyen nagyszerűen nem álltunk. A diadalok kivívásában mindenütt maflyat csapatok harcoltak elöl, dk a világ legjobb katonái. Szeretem őket, vigyázok rdjak. Hasy dladalunli Przemysl fölött Tizennégyezer ujabb orosz (oioly. Budapestről jelentik, hogy a hadisajtószállás híradása szerint csapataink Radymnonái, Przemysl fölött az orosz sereget elkeseredett ellenállás után a San túlsó partjára kergették és az átkelést kierőszakolták. Az oroszok visszavonulása csakhamar vad meneküléssé fajult és 14.000 ujabb foglyot, két gépfegyvért, valamint rengeteg muníciót hagytak kezeink közölt. Csapataink kitartóan üldözik a menekülő oroszokat. A foglyok száma állandóan emelkedik. eredeti aláírási feltételek mellett a Pesti Maoyar Kereskedelmi Bank (1915. éul 67.-os és 5\'A7.-os Hosy. lllr. n0fiyhanlzsal núkjrr, m Mootolos olOliísl hely ílloml AMmentes JírodékHölcsön) — Jegyzéseket elfogad. j e n lések mttlíimilléiite d t o t l I M u c c u t i k ü i i l c t tmlt ntUklvOl elEtvís lelliltlek melleit."WS J. Gidai. 1915. május 25 Lemberg felé. >»<>Oooo»OOOPOO»O»<><>O»« Budapeslről jelentik, hogy Radymno elfoglalásává! a? ellenséget az et^ész vonalon a San és a Dnyeszter tuhó partjára kergettük. Diadalmas csapataink a Siemiavai hídfőtől a felső Dnyeszterig az egész fronton erélyes offenzívát kezdtek meg. Az uj offenzíva célja Lemberg. A jelentések az újonnan megkezdott előnyomulás eredményeiről számolnak be. Przemyslt körülzártuk. Berlinből jelenlik, hogy német katonai irók szerint Radymno elfoglalása után Przemysl körülzárása befejezettnek tekinthető, mert most már csupán órák kérdése, hogy a lembergi sinpár is birtokunkba kerüljön. Hegkezdődött az olasz háború. A monarchia f l o l t ű j a akclóhan. Budapest. Hivatalosan jelentik: Flottánk a hadüzenetet követő május huszonharmadikáról huszonnegyedikére virradó éjjel akciót kezdett a Velence és Barletta közötti olasz keleti partvidék ellen és ez alkalommal számos helyen eredménnyel ágyúzott katonailag fontos helyeket. Egyidejűleg tengeri haderőnk repülőgépei bombákat dobtak a Chiaravalle melettl balloncsónakra, valamint az anonai katonai épületekie, úgyszintén a velencei arzenálra, minek látható eredményeként károkat és fű« reket okoztak. A flotta parancsnokság. Höfer jelentése. Budapest (Hivatalos.) Északkeleti hadszintér. Az általános helyzet nagyjában változatlan. Középgatlciában a harcok tovább folynak. A kielcel hegyvidéken a legutóbbi napokban összesen 30 tisztet és 6300 főnyi legénységet ejtettünk foglyul. Délkeleti hadszintér. A hadiállapot bekövetkeztével a tiroli határ egyes pontjain kisebb harcok kezdődlek. A partvidéki határ területén, Strasoldo határhelységnél olasz lovasság mutatkozott. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfóhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Neuve Chapelle és 01- venchy között az angoloknak több éjjeli előretörését, valamint a franciáknak a Loretlo magaslat északi lejtőjén Ablainnál és Neuvilletől délre és északra ellenünk Intézett támadásait az ellenségnek, mely 150 hadifoglyot is vesztett, súlyos veszteségei közt visszavertük. A Maas és Mosel között a tüzérségi harcok folynak. A Bois de Pretreben a franciák egy ujabb sikerben támadásuk alkalmával veszteségeket szenvedtek. Keleti és délkeleti hadszintér. A helyzet változatlan. A miniszterelnökség sajtóosztálya Alpesi teavaj: Szabó Antal helybeli csemege kereskedő cég ezúton Is értesíti t vevőközönségét, miszerint most már a legfinomabb pasteurizált tejszínből készült Alpesi tavai Z Z ^ minőségben kapható. . mint a m.lfcir. pénzügyminisztérium áttal kijelölt h i v a t a l o s a l á i r á s i h e l y a kibocsájtandó 1 9 1 5 - i k i h a d i k ö l c s ö n r e jegyzéseket az eredeti feltételek mellett költségmentesen elfogad. Felvilágosításokkal készséggel szolgál az Intézet. Ozorai Izidor emlékezete. A világháború inenydörgő eseményei sem némítják el még mindig annak a rémes katasztrótának fájó emlékét, mely pár nappal ezelőtt Ozorai Izidort, a nagykanizsai szentferencrendi rendház országos jelességü házfőnökét, a magyarországi szentferencreRd háromszor volt tartományi főnökét érte. Ozorai Izidor hatalmas egyéniségét mi sem jellemezhetné jobban, mint az a beszéd, amit dr. Lukács József nagykanizsai főgimnáziumi tanár tartott koporsója felett. Mulasztást követnénk el, ha azt egész terjedelmében nem közölnők. Dr. Lukács halotti beszéde, mely a temetés sok ezernyi résztvevői mindnyájának szemébe könyeket varázsolt, a következő: Keresztény testvéreim I Ha kidől egy fa, mely előbb még zöldéit, virágzott, gyümölcsöt hozott és árnyékában sokan megpihentek, sajnálattal nézzük. Sajnálattal nézik mindazok, akik alatta pihentek,- üditó zöldjét, gyümölcsöző élettartamát élvezték. Hasonló a mi esetünk is egy ilyen aöldelő fához, mely telve volt az ifjúság lelkesedésével, tartalmával. És mindenét odaadta, szavát, életét, cselekedetelt. Ahogy megjelent, mintegy kisugározva a jólétet a lelkek bánatának eloltatására, a fájdalom könyüinek letörlésére, ahogy felemelte apostoli szavát elcsendesíteni a felajzott lelkek minden fájdalmát és szenvedését: megnyugvást hozott oda, ahol előbb kétségbeesés volt, vallásos szellemet oda, ahol előbb a vallástalanság mardosó kinja gyötörte a lelkeket. Mondjátok csak 1 Bizony, ha azt a fát megsajnálják mindazok, akik alatta pihentek, gyümölcsét élvezték, nem kétszeresen kell-e sajnálnunk manapság, midőn pusztító vihar dul az egész világon keresztül, ha kidől közülünk az, akinek szava, egész élete a jótékonyság folytonos gyakorlása volt J Kinek nem volt egyetlen szava, melyet ne a társadalom hasznára Irányított volna; nem volt egyetlen lette, mellyel az emberiség között jót ne cselekedett volna. Nem egyedül magának élt, hanem hivatása teljesítésében töltötte életének minden percét. Nem is tudom elképzelni, hogy ne rágja a fájdalom az ember szivét elveszítve öt, akkor, amikor még oly sokat vártunk töle, amikor a legtöbb könny letörlésére, a legtöbb vigasztalásra volna szükség. Nem tudom elképzelni, hogy ne rágja a lájdalom azoknak a szivét, akik annyiszor összegyűltek szavainak hallására és összegyűltek most, hogy róla halljanak valamit Néhány éve jött közénk. És amint közénk jött, egyszerre megváltozott az élet, mintegy reneszánsz, újjászületés keletkezett Nagykanizsa társadalmában. Buzgóbban kezdtek a templomba járni és azok Is, akik azt hitték felvilágosodoltságukban, hogy Istenre nincs is szükségük, lassanként, az elhunyt édes szaval következtében megszokták a templomot. Minduntalan látjuk, hogy mint nyilvánul meg a katholikus szellem és ez páter Ozorai működésének eredménye. Megmutatta a katholikus öntudatban élő lelkeknek, mi adja meg az élet igazi tartalmát. Valósággal szétosztotta lelkének gazdagságát azok között, kik rászorultak. Él ami történt, ismeretes. Ismétlésekbe nem akarok bocsátkozni. Most azért jöttünk, hogy néhány szóval megemlékezzünk róla, akit a kegyetlen halál elragadott tőlünk. Ha odakint az életben megszólalt, Isten Igéjét hirdette, ha valahol megjelent az ő tisztes egyénisége, Isten szeretetére buzditott. Keresztény testvéreim I Búcsúzásra gyűltünk össze. Ugy őrizzük meg emlékét, hogy mintegy fogadalommal erősítsük meg magunkat abban, hogy tanításának, szavainak, példájának hű követői leszünk. Nyugodj békében, szeretett pásztorunk I Szavaidat, példáidat el nem felejtjük soha, emléked megőrizzük és kérjük az Ur Jézust, hogy adjon örök nyugodalmat neked. B-m. •rr^.iarv.va.u „Bízom népeimben, akik példáján áldozatkészségükért fogadják atyai köszönetemet." Ezen reménytelt, megindító szavakai fejezi be szeretett, jó, öreg királyunk, immár történelmi jelentőségre emelkedett uj manifesztumát, melyet Itália gálád, perfid hadüzenetére válaszkép Intéz hfl magyar nemzetéhez. „Bízom népeim áldozatkészségében", — Így szól hozzánk agg királyunk és a magyar nemzet határt nem Ismerő lelkesedéssel fog sietni, hogy ezt a beléje helyezett királyi bizalmat áldozatkészséggel, tettekkel igazolja be. A helyzet, melybe Itália hitványságában páratlanul álló eljárásával a monarkiát sodorta, a polgári erényeknek és kötelességeknek minden erőnk szuperlatlvuszában való megnyilvánulását követeli. Szabadságunkért, nemzeti exisztenclánkért, a lét vagy nemlét kérdéseért folyik Immár harcunk I Ezzel ma már tisztában vagyunk mindannyian 1 Ügyünk igazának tudatában vesszük fel a küzdelmet, utolcsó csepp vérig fogunk védekezni ama gálád, alattomos orvtámadás ellen, melynél piszkosabbat, frlvolabbat, nemzet nemzet ellen még nem Intézett 1 Az eredmény, a siker, a győzelem azonban a haza polgárainak, — kivétel nélkül minden egyes polgárnak — kezeibe van letéve! A további hadviselés eszközeit az államnak meg kell adni, s ezen kötelesség alól ma már nem vonhatja kl magát senki sem. A pénznek thezaurálását, ha eddig hazafiatlanságnak jeleztük, ma már csak a .bűn" kifejezésével sUgmatizálhatjuk. 1915. május 25. ZALAI HIKLAP 3. oldal. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy még ma Is akadnak — és nem kevesen — olyanok, kik a thezaurálás, a készpénzhez való ragaszkodás híveiknek vallják magukat, akik a helyzetnek ujabb bonyodalmait találják elég alkalmasnak arra, hogy hazájuk iránti kötelességüknek erejükhöz és viszonyaikhoz mérten eleget tegyenek. És ez annál elszomorítóbb, mert ezen jelenségekkel ép a példát adni hivatott intelligencia körében találkozunk I Közgazdasági életünk egyik kiválósága azt mondja: .Az arany a bankba való, a szabadon heverő készpénz a hadikölcsönben nyerjen elhelyezést I* Ezen kijelentésnek minden egyes szava ma úgyszólván követelmény, minden egyes betűje megszívlelendői Aki hadikölcsönt vesz, az csak más formát ad pénzének, csak más köntösbe bujtatja azt, de nem válik meg tőle, hanem a szokottnál Jóval magasabb gyOmölcsöztetés mellett, pénzét csak gyarapítja és növeli. A bécsi lapok jelentései szerint mult szombaton az olasz háboru jeleinek hatása alatt a közönség valósággal ostrom alá vette a jegyzéseket elfogadó pénzintézeteket és a második osztrák hadikölcsön sikere jóval fogja felülmúlni az elsőnek eredményét. Nem kételkedem benne egy percig sem, hogy Magyarország népe — az eddigi jelek legalább arra vallanak — szintén tudni fogja hazája iránti kötelességét és a második kölcsön eredménye nem fog mögötte maradni az elsőnek. Magyarország paritásosai! íoya kivenni a maga részét a kölcsönjegyzés versenyében és ha a paritás! kulcsszámot ezen hazafias aktusnál javítani fogja, ugy ez csak dicsőségére fog válni! Nem kételkedem benne, hogy Nagykanizsa és Zalavármegye hazafias polgárai ezen alkatommal Is ugyanazon szeretettel és lelkesedéssel fognak csatlakozni a kölcsönjegyzők ama nagy tömegéhez, mely az első kölcsön fényes sikerét biztosította. — Nagykanizsa városa 200.000 koronás jegyzésével erre megadta a követendő példát I Zalavármegye az első alkalommal mintegy 12 millió koronával járult hozzá a hadikölcsön milliárdjaihoz. A pénzbetétek állománya a lefolyt hat hónapban megyénkben oly rohamosan és oly arányban emelkedett, az elhelyezést nem találó pénzkészletek annyira felszaporodtak pénzintézeteinknél, hogy Igen kedvezőtlen eredménynek kellene minősítenem, ha megyénk nem érné el a múltkori jegyzés kétszeresét. Mlndezekutin nincsenek aggályaim aziránt, hogy a holnap lejáró, május 26-lkl határnapig mindazok, akik eddig még nem vették ki részüket a jegyzésből, a legutolsó napon sietni fognak a haza és önmaguk Iránti kötelességüknek eleget tenni, — az eddig való netánl mulasztásukat pótolni és ezzel a jegyzésnek és ezzel hazánknak ügyét diadalra juttatni. Oroszország pénzügyminisztere, Bark, hogy az orosz hadikölcsön sikerét biztosítsa, egy „kényszerkölcsön" nagyon is kétélű eszközének alkalmazását tervezi. Ml magyarok megadjuk hazánknak a háboru további viseléséhez szükségeltető eszközöket önmagunk, megadjuk nem a kötelesség muszájérzetével, hanem szeretettet, lelkesedéssel, hazánk szebb és jobb jövőjébe vetett bizalmunkkal. Nagykanizsa, 1915. május 25. Forbáth Artúr. HÍREK. Csibikc. Weinhardt százados emlékére. Tul volt a harmincon, százados volt s azok, akik szerették, — pedig mindenki szerette, — még mindig Csibikének becézték. Ó megmaradt Csibikének s ennél szebb emléket Igazán nem hagyhatott volna maga után. Nem volt tüneményes egyéniség, nem volt ragyogóan n3gy katona, betölthetetlcn ürt sem hagyott maga után s mégis sokan vannak, akik fájdalmas veszteségnek érzik a halálát. De hozzátartozott Kanizsához, az életünkhöz s az életünkből, — ugy érezzük most, — hiányzik valaki. Hát lehet e szebb és meghatóbb valami, minthogy egy katonát, egy kapitányt Csibikének nevez egy egész város? Érzik e a melegséget, a dédelgető szereietet, amely mágikus erővel árad ebből a puha és gyöngéd szóból, amelynek tágysága annyira ellentétben állott viselőjének zoidori sivatásával ? Igaz, hogy ebben fórja volt a civilruhás férfiakkal Szemben. A fegyvernem, amelyet szolgált, a drága és csodálatos szó: honvéd: annyi acélos és nemes dísszel övezte, hogy férfias pusztizsének veszélyeztetése nélkül is megmaradhatott Csibikének, örökké mosolygó, nagy gyermeknek. Aztán kitört a háboru s Csibike — akkor még főhadnagy, — mosolygott ezen Is. A hangja nem lett halkabb, a keze nem reszketett s mikor százada élén, kivont karddal haladt a vasúti állomás felé, mindenki számára volt egy búcsúzó mosolya. Isten vele, Csibike, — zengett fájóan a szivünkben, a torkunkat elszoritotta valami, a mellünk ben fuldokolt a sírás és nem tudtunk mosolyogni. ó, hiszen többen, sok százan Is elmentek akkor, de Cslbikében mindannylokat egyszerre szerettük és sirattuk. hogy egy furcsa és Idegen hangztsu névvel többet jegyzünk-e föl vagy nem. Meghalt a monarchiáért és eltemették 1915. május 24-én Nagykanizsán. Sírjáról bizonyosan nem feledkezik meg a kegyelet s magyar földben bosnyák testvérünk bizonyai édesen alussza örök álmát. Bauiiljiik kaÉnMnikill Eljegyzés. Krátky Oyörgy, a nagykanizsai 20. honvédgyalogezred főhadnagya, dr. Krátky István városi főjegyző testvéröccse eljegyezte Salzmann Miclt, Salzmann Ede főmérnök és vasgyártulajdonos leányát PUsenben. Bosnyák temetés Nagykanizsán- Amióta háboru zug fölöttünk, töméntelen, fáradt, elgyötört, szürke, kis zsoldosát a Halálnak temettük el a fekete kanizsai földbe. Valamikor — milyen légnek is tűnik — fájdalmas eseménye volt a kanizsai utcának a háborús temetés. Az első hónapokban zokogó, megrázott és felkavart lelkű emberek impozáns tömege kisérte a gyászinduló komor ütemére haladó egyszerű katona-koporsót s a sortűz a sírgödör fölött apokaliptikus elképzelések lavináját Indította meg bennünk. Ma már elfásultunk s érzéketlenül haladunk tova a katonai gyászmenet mellett. De az a temetés, ami tegnap, pünkösd hétfőjének délutánján ment végbe Nagykanizsán, föl rázta a kanizsaiak érdeklődését. Egy szegény bosnyák katonát temettünk tegnap, a mohamedánok halotti szertartásának szabályai szerint. A hadügyminisztérium ugyanis elrendelte, hogy minden elhunyt katonát a saját vallásának szertartásával kell eltemetni s miután Kanizsán nincs mohamedán pap, a kórház parancsnokság kérésére Qyőrből küldtek egy századosi rangban levő Imim-ot. Az exotikus külségű pap a kora reggeli órákban érkezett meg. Az elhunyt bosnyákot délután négy órakor temették el a kathollkus temetőben, hatalmas tömeg részvéte mellett. Hogy hívták amig élt? — Igazán .mellékes, fl Déllvasut badlmenetrendje. Közöltük legutóbb, hogy a szombat é| vasárnap közötti éjféltót kezdve a Déllvasut két Nagykanizsán kezdődő vonalán, a nagykanizsa—barcsi és a nagykanlzsa—prágerhofl vonalakon hadlmenetrend lépett életbe. Ennek folytán a jelzett két irányban újból csak hatósági igazolvánnyal lehet utazni, ugy mint az a háboru első heteiben minden vonalon volt Barcs és Piágerhof felé a hadimenetrend teljesen bizonyhtan Idejű tartama alatt ezentúl napjában csak két olyan vonat közlekedik, melyen polgári személyek is utazhatnak. A Déllvasut uj hadimenclrendje a következő: Nagykanizsa—Prágethof között: A 208. számú postavonat (I. II. és III. osztályt indul Nagykanizsáról délután 5 óra 19 perckor, Csáktornyára érkezik este 8\'16-kor, onnét tovább Indul 8 28 kor és Prágerhofba érkezik éjjel 12-6-kor. A 208. számú életmezésl vonat (csak III. oszt.) indul Nagykanizsáról éjjel 11 óra 11 p-kor, Csáktornyára érkezik 216-kor és Prágerhofba reggel 6 óra 6 perckor. Visszafelé: A 235. számú postavonat(I—III, oszt.) indul Prágerhofból este 8 óra 51 perckor, Csáktornyára érkezik éjféli 12 óra 3 perckor s Nagykanizsára reggel 3 óra 16 perckor. A 211. sz. élelmezési vonat (csak lift. oszt) Prágerhofból reggel 6 27-kor Indul, Csáktornyára érkezik 939-kor s Nagykanizsára délután 12 óra 52 perckor. Nagykanizza—Barcs között: A 908. számú postavonat (L 111. oszt.) indul Nagykanizsáról reggel 5 óra 53 perckor, Oyékényesre érkezik 7\'53-kor, onnét tovább indul 758-kor s Barcsra érkezik délelőtt II óra 25 perckor. — A 928. sz. élelmezési vonat (csak III. oszt.) indul Nagykanizsáról este 9 óra 53 perckor, Oyékényesre érkezik II óra 53 perckor és Barcsra reggel 3 óra 25 perckor. Visszafelé: A 923. sz. postavonat (I—III. oszt) Barcsról indul délután 6 óra 13 perckor, Oyékényesre érkezik este 9 óra 39 perckor és Nagykanizsára II óra 50 perckor. — A 903. sz. élelmezési vonat pedig (csak 111. oszt) Barcsról indul hajnali 2 óra 13 perckor, Oyékényesről 5 óra 41 perckor s Nagykanizsára érkezik reggel 7 óra 50 perckor. . Barcs és Pécs között az alábbi vonatok közlekednek: Barcsról indul délután 12 óra 55 perckor, Pécsre érkezik 2 óra 37 perckor. — Visszafelé: Pécsről Indul délután 3 óra 20 perckor és Barcsra érkezik 5 óra 13 perckor. (Vagyis aki reggel 5 óra 53 perckor elutazik Nagykanizsáról, Barcsról kerek másfél órai várakozás után utazhat tovább és délután fél 3 órakor érkezik Pécsre. — Visszafelé pedig Pécsről délután negyed 4 órakor indulva, Barcson való kerek egy órai várakozás után indul tovább és éjfélkor érkezik Nagykanizsára.) Barcs és Pakrác között a rendes vasúti közlekedés áll fenn. Itt van helye azon kósza hirek cáfolafának is, mintha a nagykanizsai postaforgalomban ujabb korlátozások lennének. A levélposta közlekedése minden irányban teljesen normális, az Interurbán telefon sem szünetel, csupán a háboru első napja óta érvényes némi korlátozások alá esik ugy a telefon, mint a teljesen normális távlróforgalom. I l ü i u u k i üfenJIpíukl 4. OICJÜ. ZALAI H KLAP 1; 15. május 25 I M f f t i j f u í i r KésiiBiytírsasio ligitiiíisii mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket 1915. É - I 6%-OS ÉS 572%-OS állami láradékkolosonre eredeti feltételek mellett. Milliós jegyzések a hadikölcsönre. A második nemzeti hadikölcsön sikeréi olyan példák biztosítják, melyek igazán a legszélesebb körök áldozatkészségét kell, hogy mozgásba hozzák. A bennünket közelebbröl érdeklődók óriási jegyzések közül való az alábbi három : Megyéspüspökünk.báró Hornigg Károly veszprémi biboros 1,000.OCX) koronát jegyzett a hadikölcsönből, a veszprémi káptalan szintén 1,000.000 koronát s a nagykanizsai Patria pótkávégyár tulajdpnosa, a Frank Htmik és Jiai világcég ugyancsak egy millió korona jegyzésével járult hozzá a második hadikölcsön sikeréhez. Kanyarójárvány Csáktornyán. A kanyaró, mely a téli hónapokban egész Zalavármegyében erősen grasszált, de a legtöbb helyütt teljesen megszűnt, Csáktornyán, ahelyett, hogy csökkent volna, a nyár közeledtével mind nagyobb arányokat ölti. Olyan méreteket ölt már a csáktornyai kanyaró, hogy a város területén lévő állami elemi népiskola összes osztályait, a tanítóképző Intézettel kapcsolatos gyakorló iskolát Is mindkét kisdedovodát Szalmay József járási főszolgabíró május 19-én további intézkedésig bezáratta. f i polgárőri szolgálat. Ma, kedden este az alábbi polgárőrök fognakrendöri inspekciót teljesíteni: Csányi Elek, Metz József, Grflnwald László, Orünbaum Henrik, Fischer Ignác, Tóth József, Ott Lajos, Schlossarek István, Steiner Fülöp, Ehrenstei.i Károly, Acs Ignác, Stern Dávid, Lőwy Oéza. Czleber János, öslerreicher Samu, Schreiber Adolf, Szattler Jenő, Horváth László, Berdin Márton, Czulek László, Bozó Mihály. MEO N Y Í L O T T ! éSzívós Antal mflórás és látszerész uj Üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javitást nagy gonddal végez. Szerkesztő: GOrtlar látván. Permetezésnél a rézgállcot teljesen pótolja a • r o n r i n A Colmari borterr t l V l U U l U , melési intézet, a csász. és kir. földmivelésügyi minisztérium, a görczi, spalatói, st. michelei csász. és klr. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növénykisérletező állomás stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztositanak. Dr. Ascbenbrand-léle RÉZRÉMPOR (12% rézgáilc tartalommal), Szicíliai párolt kénpor, I* Haynnga Rafflabúocs, Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCBWARI és TADBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. 1 M l a y e r K á r o l y ruhafestő, vegytisztitó, plissirozó és gőzmosó gyára NAGYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA 19. szám. fer OyOjtőtelep: Főtér, Korona-szálloda, Talafon atám 2N, SDr|lit)í<lm • Mayar faatS. Elvállal férfi- és nöi ruhákat festés és tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén fehérneműt, inget gallért és kézelőt és minden egyéb háztartási cikket Vidéki postai megbízásokat gyorsan és pontosan eszközöl Jutányos árban. 1w 1 •R • nA 1w1m 1m Lí\\ Rm0»o»zogn,ó!-«k»é««p* . Tp«aI»liooot am. Május hó 25* és 26-án kedd és szerda Esy orcz, két lélek Látványos kémdráma 4 felvonásban. A suszter és a szobaúr, vigjáték. Telepltesek Orengonban, természeti kép. Háborús A. B. C., komikus. A dlsztorta, humoros. lestü vállalata HQfiykanlzso. nosyar-u. Z3 Előadások hétköznap 6 és S órakor, vasárés finnepnapokon 3, 5. 7 és 8 órakor. Rendes helyárak. - Buffett. Klvúlfl inlnősíső imperátor foju burgonya 100 k i l o g r a m m o n k i n t o nosykonfzsai Tárházban átvéve és kifizetve K 14.— árban eladó. hftzhoz szállítva K 14.30 árban. Jelentkezés a Tárházaknál. Telefon 65. boni S külföldi faerezés mőríúoy ntdnzatok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z i n é r z é k Q n k magasan fejlett ízlésűnk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázlat r a j z z a l főlszólltásra díjtalanul szolgálunk 1 11 MECiH9D!T9TTUKl A V I L Á 6 9 T ! Bútorozott lakos 2 esetlei 3 utczal szoba, villany, vízvezeték, NrdSszoba, meilékhelyttfiekkel, esetlei kflIOn Istűllö kocsiszínnel bérbe adatik azonnolro. Postafiók 64. szám. « • ! > « » - I. Előadások hétköznap 6 és 9, v a s á r - é s flnnepnap 3, 3, 7 és 9 órakor. - Rendes helyáralr. Ve zérképviselet: GUTENBERG NYOMDA: MIMIIM Nyomatolt a kiadótulajdonosnál Gutenbcrg-iiycmda (MOnz é$ Goldbcrger) Nagykanizsa. J I I I . évtolyam. Nagykanizsa, 1915. május 26. szerda 117. szám ZALAI HIRLAP { ö r u n d a l m l és k ö z g a z d a s á g i n a p i l a p . «löflB«t**l Aram • HelybtB bázhox hoidva 1 hóra I\'K. I | T M tzáa 4 fillér Vidékr®, poatAn . . I hóra 1*90 K. Ny tittér éa hirdetések megállapított árak szerint. Alapltot\'a : Dr. HAJDÚ GYULA. Kiadóhivatalt Outenberg-nyorniía Ctcngcry-nt 7. Telefon: Síerkesttó»*g 41. Kiadóhivatal 41. Az erkölcsből is megárt a nagyon sok s végre is nem bizhatjuk az isteni gondviselésre vagy a történelmi igazságszolgáltatásra, hogy Olaszországgal leszámoljon. Hagyjuk léhát a nemes felháborodást, mert bármilyen megvetésre méltó is, mégis csak ellenségünk most már az olasz s ezért kell, hogy komolyan vegyük. Egy pillanatig sincs okunk kételkedni végső győzelmünkben vagy azt hinni, hogy Olaszország közbelépése elöntő jelentőségű lesz — az entente javára. Ennek a hitnek azonban nem szabad megakadályoznia bennünket abban, hogy a legkomolyabban készüljünk a leszámolásra Olaszországgal szemben Is. Ez az intelem nem katonáinknak és hadvezéreinknek szól. Ok megmutatták és megmutatják még egyre, hogy tudják ml a tennivalójuk. A nyugatgaliciai, győzelmes előnyomulás, a visszavívott Középgallcia: mindarról énekel, hogy a katonák a helyükön vannak. Ne bántsuk ml az olaszokat, bizzuk ezt a katonáinkra, majd elinlézik ők ezt is. Aki tiz koronát jegyez az uj hadlkölcsönre, az ezerszerte hazafiasabban cselekszik, mint aki napokon át szidja és gyalázza az olaszokat. Az olasznak ez nem árt és ml csak olyasmit cselekedjünk, ami a hasznunkra van. Zárjuk szivünkbe a feltörő haragot, hogy ne távozzék el onnan időnek előtte és serkentsen, sarkalljon e nemes harag a súlyos időkhöz méltó magatartásra bennünket. A tiz hónap óta tartó háboru sok tanulsággal tett gazdagabbá mindnyájunkat és láttuk, hogy az itthonmaradottak nem mindig méltók a harctéren lévőkhöz. Láttuk és megjegyeztük. Ennek azonban nem szabad előfordulnia többé. A béke reménye, amely olyan csodálatos termékenységgel virágzott kl néhány hónap előtt, máról holnapra ; e gyöngéd, szép virágzás hosszú időkre elhervadt. A megpróbáltatás legsúlyosabb hónapjai köszönlöttek ránk s ma már bün, halálos bün lenne a békére gondolni. A háboru ki tudja, meddig [art még s most már igazán itt az Ideje, hogy a legkomolyabban fölkészüljön a harcra mindenki — itthon is. Az acélos szólam, amely már szinte frázissá kopott, uj és minden eddiginél teljesebb életet nyert. Katona, harcos hős kell hogy legyen ma mindenki, az is, aki itthon maradt, ön is, aki rossz kenyér miatt panaszkodik, ön is, aki eddig papiros-bakkancsokat és elfoszló szövetet szállított a katonáknak, ön is, aki eddig lovakkal csalt, kijárt, irodákban maradt, klsvlndllzte magát a katonaság alól, ön Is, aki ráült a pénzére s ön ls, aki eddig csak siránkozni és kétségbeesni tudott. Győzelmünk kell: ez most már bizonyosabb, mint valaha ; győzelmünk kell, hogy elrettentő példát mutassunk az utókornak, hogy megbüntessük a hitszegést: — de ezért a győzelemért mindenkinek harcolnia kell. Ugy-e megértjük egymást? Az olasz háboru. Jelentéktelen határharcok. Trieszt. Az olasz szárazföldi határon még mindig nem fejlődölt ki jelentékenyebb katonai akció, hanem csupán hzok az előőrsi csatározások Ismétlődtek még mindig, melyek a hadüzenet utáni első napon megindultak. Előőrseink tegnap ismét két kisebb hidat felrobbantottak a határon, miközben határerődelnk az olasz hadállásokat lőtték. Az olaszok nem viszonozták a tüzelést. Az olasz határról a lakósság mindenütt fejveszetten menekül délre. A határmenli olasz községek közül gránátjaink többet felgyújtottak. Ezek még mindig égnek. Szakítás Török és Olaszország között Konstantinápoly. Olaszország konstantinápolyi nagykövete tegnap délután elutazott a török fővárosból. Ezzel a szakítás Olaszország és Tö rökország között forma szerint is megtörtént- Szénhiány Olaszországban. Lugano. Az olasz admiralitás közlése szerint Olaszország nagy szénhiány előtt áll. Az olasz hajózás és vasutak csak három havi szénkészlettel rendelkeznek. Az olasz kormány az egész országban lefoglalta a privát szénkészleteket. A 24-iki bombázás. Trieszt. A hadüzenetet követő reggelen az osztrák-magyar hadihajók által az olasz partok ellen Intézett flottaakció rengeteg károkat okozott. A parti olasz helységek közül számosat össze-vissza lőttek hadihajóink. Az anconai kerületben Jesslben egymagában 200 halottja van a bombázásnak. Olasz árulás a Házban. Tisza tytvfln na« vMbwtot Ma délelőttre összehívott ülésén a magyar országgyülés is rányomta a történelmi bélyeget arra a gazságra, amit Olaszország gálád orvtámadásával a nemzetek becsülete ellen elkövetett. Az egész civilizált világ tudomásul fogja venni a magyar országgyűlésen a kormányelnök szájából elhangzott igazán objektiv kritikát, mely az olasz perfidiát pucérra velkőztetve mutatja be a világnak. A történelmi jelentőségű országgyűlésről ez a telefoni tudósítás szól r Budapest. A Ház mai ülésén Beöthy Pál elnökölt. Napirend előtt szólásra állt fel gróf Tisza lstván miniszterelnök és hosszú beszédben foglalkozott az olasz hadüzenettel és annak előzményeivel. Részletesen cáfolta Salandra olasz miniszterelnök hazugságait és az eredeti okmányok felolvasásával bizonyította be, hogy a monarchia nem szegte meg Olaszországgal szemben a hármasszövetségi szerződést a Szerbiához intézett ultimátummal. Felolvasta ezután Tisza István gróf III. Viktor Emánuel olasz király levelét, melyet a mult év nyarán Ferencz József királyhoz intézett, s amelyben az olasz király Olaszországnak a háború végéig való semlegességét jelentette ki. Olaszország később diplomáciája utján is 1 I I I nemzeti H á - k i i r e (1915. évi 6%-os és 5\'AVo-os llosy. Mr. Állami Adómentes JMkkfilttf 11) eredeti aláírási fellételek mellett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiókja, mint hivatalos alfllrűsl hely jegyzéseket elfogad. A Jenüzések n i i H o n l t é i f t e o tantlIAk m o s U l u f i i i k i t n$u)t rendkívül cIObvSs feltételek mellplt.-wfl 2. otda!. ZALAI liiKLAI\' L915. máfus L6. nyilatkozott semlegességének fentartására nézve és háborúnkat jogos önvédelemnek deklarálta, Tudomásul vettük ekkor Olaszország semlegességi nyilatkozatát és elfogadtuk a közvetítésekre vonatkozó afánlkozását. Mult év december havában szólt először Olaszország területi kompenzációkról. Ekkor elvileg elfogadtuk igényeit, melyekre nézve mególladodások jöttek létre a monarchia és Olaszország között. A követelések után azonban uj követelések jöttek és az olasz kormány makacs szívóssággal igyekezett megszerezni a monarchia ősterületeli. Március 9-én a monarchia ujabb területi engedményekel helyezett kilátásba Olaszországnak, mely ezeket keve&elte és közölte ismeretes teljesíthetetlen föltételeit, melyekről mindazonáltal tárgyalásokat kezdettünk : Nem hihettük, hogy egy civilizált állam a XX. században háborút kezdjen, amikor felajánlották neki azt, amit józan ésszel követelhet. A hadüzenet mégis megtörtént, szégyenére az egész civilizációnak. Az eset egyedül áll a világtörténelemben, mely az olaszhoz hasonló galádságot nem jegyzett fel. De ml nem rettenünk meg és szembenézünk még annyi veszéllyel is. Tiz hónapon át megállítottuk a gigászi méretű orosz haderői, mely fölött végül döntö diadalt arattunk.. S mikor győzelmeink gyümölcse már az ölünkbe .hullaha, ismét túlerővel kerülünk szembe. De a száz év előtti történelmi nagy magyar országgyűlés jelszava: »Moriamur pro rege nostroU (Királyunkért meghalunk!) él még minden magyar lelkében s dicső német szövetségesünkkel ésamónarchia népeivel hatalmas szövetségben meg fogjuk törni a pokol eie/ét Is. Viharos taps és éljenzés követte a miniszterelnök szavait. Majd Apponyi Albert gróf emelkedett szólásra és arra kérte a kormányt, hogy gondoskodjék a magyar katonák dicsőségének a történelemben méltó módon leendő megörökítéséről. Az Indítvány a legáltalánosabb helyeslésre talált és Apponyi emelkedett tónusu szavaira keletkezett tapsviharban a miniszterelnök is résztvett. A japán-kínai egyezség. Rotterdam. Pekingből kábelezik, hogy ott tegnap aláirtak a Japán és Kina között felmerült konfliktus elintézése gyanánt létrejött megegyezés aktáit. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) Középgaliciában a szövetséges csapatok a Sienievától a felső Duyeszterig terjedő egész arcvonalon nagy orosz erőket megtámadtak. Mackensen vezérezredes hadserege, melynek kötelékében az o»xtrák-magyar 6-ik hadtest harcol, elfoglalta Rpdymnot és a várostól keletre és délkeletre előnyomult ellenség ellen. Az ellenséget, aki számos ellentámadással vissza akarta foglalni ax elve^tetj területet, mindenütt visszavétettük, miközben 21.000 hadifoglyot, 39 ágyút és több mint 40 géppuskát vesztett. Puhalló és Böhm-Érmolli-féle hadseregek, amelyek Przemysltől délkeletre törnek dőrt,\'elkeseredett harcok közt tért nyertek és visszavetették az ellenséget a Polánla mélyedésen keresztül. A támadást az egész arcvonalon folytatjuk. Az északkeleti hadszíntéren egyébként a helyzet változatlan. Délnyugaton a tiroli és karlnthlál határon kisebb ellenséges osztagok, főképpen alpesi vadászok, Itt-ott átlépték a határt. Ahol állásaikra bukkantak és lőttek rájuk, visszafordultak. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. Flandriában tegnap támadásainkat Ypern Irányában folytattuk. Rohammal elfoglaltuk a Vlarninghe majort továbbá a Belewaalrde majort és közelebb jutottunk Hoogehez. Ezen harcokban 150 foglyot és 2 gépfegyver jutott kezünkre. Armen- Ilerestöl délre Neuve-Chapelle és Oivenchy között és Loretto magaslattól északra az ellenség részleges támadásait véresen visszavertük. Neuvillenél az ellenségnek lövészárkokban ro* hamra készen álló csapatai tüzérségi tüzelésünk miatt nem tudtak kifejlődni. St. quentinnenél lelőttünk egy ellenséges repülőgépet. Keleti hadszíntér. Dubissa mellett Rosienétől keletre csapataink megtámadták szemben álló nagy orosz erőket, megverték és súlyos veszteségeik mellett a folyón át kergették. 2140 oroszt elfogtunk és 5 gépfegyvert zsákmányoltunk. Tovább délre Elragola Irányában több nagyon heves orosz támadás az ellenség nagy véráldozatai mellett meghiusult. Délkeleti hadszintér. Mackensen vezérezredes hadserege tegnap Przemysltől északra ujabb offenzívába lépett. A támadás ismét teljes sikerrel járt. Eddig 153 tiszt és mint 21.000 főnyi legénység esett fogságunkba, 39 ágyú köztük 9 nehéz ágyú és legalább 40 gépfegyver jutott a szövetséges csapatok kezére. Az oroszok ezenkivül súlyos veszteségeket szenvedtek. A miniszterelnökség sajtóosztálya Városi közgyűlés. 300.000 korona hadikölcsönt Jegyez a város. — Az 1915. évi költségvetés letárgyalása. (Saját tudósítónktól.) Tegnap délután tartotta Nagykanizsa város képviselőtestülete nevezetes közgyűlését, melynek rövid, de igen fontos tárgysorozata hatvannégy megjelent városatyánál nagyobb érdeklődést Is megérdemelt volna. A tegnapi városi közgyűlésen határoztak ugyanis elsősorban arra nézve, hogy mily összeget jegyezzen a második nemzeti hadikölcsönből a város, másodsorban pedig tegnap tárgyalta le a városi közgyűlés Nagykanizsa város ez évre szóló költségvetési előirányzatát. Sok üres szalmacséplés után nagynehezen megegyezett a közgyűlés abban, hogy Nagykanizsa város 300.000 koionát legyez a hhdlkölcsönból. Még több, de sokkal értékesebb beszéd után hagyták helyben a tanács által előterjesztett 1915. évi városi költségvetést, mely egyébként úgyszólván teljesen az 1914. évi mintára készült, mint ahogy ebben a hábo\'rus esztendőben nem is tartalmazhat valami sok újítást. A tegnapi közgyűlésről szóló részletes tudósításunk a következő: Elnök: dr. Sabjdn Oyula polgármester. Előadó: dr. Krátky István főjegyző. Napirend előtt közli az elnök a képviselőtestület érdemes tagjának, Dolmányos Oyörgy VI. kerületbeli képviselőnek halálát és jegyzőkönyvi emléket Indllványoz a megboldogultnak. Ugyancsak napirend előtt Eperjesy Oábor azt Indítványozza, hogy a város — tekintette a szentferencrendi házfőnök minapi katasztrófájára — újból keresse meg a Déllvasutat, hogy a Csengerl-utl és Kazlnczy-utcai svasuti ^(járóknál a kocsiközlekedés részére vagy a stnek fölött, vagy azok alatt csináljon áthidalást. Remete Oéza indítványára a képviselőtestület Ozorai házfőnök szerencsétlenségére vonatkozólag részvétiratot intéz a Szentferencrendhez. A hndlkölcsön-jtgyzés. Dr. Krátky István főjegyző ismerteti a tanácsnak a pénzügyi bizottság véleménye alapján készített javaslatát, mely 200.000 korona hadikölcsön-jegyzésról szól. A 200 ezer korona három városi alapból van kombinálva és pedig a következő összegekből: 55 ezer korona a r. kath. templomépítés! alapból, 120 ezer korona a színházépítési alapból és 25 ezer korona a gyáinl tartalékalapok terhére. Remete Oéza a komoly, történelmi időkre való utalással minden rendelkezésre álló összegnek hadikölcsönkötvényre leendő fordítását kívánja. Indítványa az, hogy 400.000 koronát szavazón meg a város. Dr. S-.ibján Oyula: Nekünk a miniszteri rendelet érielmében Is tekintettel kell lennünk a helybeli pénzintézetek teherbíró képességére, mert az alapok a helybeli intézeteknél vannak s azoknak kellene ily nagy összeget kifizetniük. Dr. Szabó Zsigmond kiegészül Remete indítványát azzal, hogy tényleg csak 200.000 koronájába kerüljön a városnak a jegyzés, a kötvények 50% erejéig lombardlrozni kell azt az osztrák-magyar banknál s igy a 200 ezer koronával 400.000 korona lesz jegyezhető. Ujnépi Elek Ernő: Nagykanizsa nein maradhat mögötte a hazafiságban más városoknak és teljes mértékben helyesli dr. Szabó indítványát. Dr. Miklós Dezső uj indítványt tesz, az arany középutat ajánlja: ne csináljon adósságot a város, ha van pénze s jegyezzen lombardirozás nélkül 300.000 koronát. Dr. RotschUd Jakab is Remete és dr. Szabó indítványa mellett emel szót, dr. Frled Ödön szintén. Ötvös Emil: A városnak semmikép sem áll érdekében az adósságcslnálás(a lombardirozás), ha van pénze. Előrelátónak kell lenni. Nem vállalhat a város kockázatokat, mert a lombardlrozásnak egy évi lejárata van, amikor a bank követelni fogja a differenciát Dr. Sabjáh Oyula polgármester a 300.000 koronás, készpénzzel való jegyzést javasolja, még pedig a következő összegekből: 55 ezer koronát a templomépítés! alapból, 130 ezer koronát a színházépítési alapból, 75 ezer koronát a gyámpénztári tartalékalapból (fentebb e elmen csak 25 ezer korona szerepelt), továbbá uj tételek gyanánt 15 ezer koronát a városi nyugdijalapból és 25 ezer koronát az árvaházalapból. Elek Ernő fentartja eredeti indítványát. Névszerinti szavazással a módosított tanácsi javaslat győz 62 szavazattal 2 ellenében, vagyis Nagykanizsa városa 300.000 koronát Jegyez a második hadikölcsönből. Az uj latanyaépítés. Dr. Krátky István főjegyző: Ismerteti az egész kaszárnyaépitésl ügy történetét, ugy ahogy azt a Zalai Hírlap annak Idején részletesen közölte. A közgyűlési döntésre váró lényeg most az, hogy a városnak 88266 korona 15 fillérbe kerül a harmadfélmllllós kaszárnya telkéhez való hozzájárulás (négyszögölenklnt 3 korona), továbbá öt kut épilése és egy 400 méteres makadám ul létesítése. E / "> . • • \' \' • V w 1915. május 26. ZALAI HÍRLAP 3. o.dal. kiadásra a katonatartási alap megtakarított összegei bőséges fedezetet nyújtanak. A kiadást nagy egyhangúsággal, szónélkül megszavazta a közgyülés. AZ 1915. évi költségvetés. A v. számvevőség tervezete szerint 80<>/0 volt pótadókulcs. A nehéz helyzet fo\'ytán ezt a pénzügyi bízottság jelentősebb változtatások nélkül redukálta ugy. hogy lehetségessé vált a tavalyi és több éVi 73% fentartása. — Az egymillió koronát meghaladó kiadásokkal megállapított t. évi városi költségvetést annak összeállításakor szintén Ismertette a . Zalai Hirlap" s azt a közgyűlésen különben is felolvasottnak tekintették. Csupán egy csomó kérvényt terjesztettek elö a közgyűlésnek, köztük elsőnek a főjegyző kérvényét, kinek — tekintettel polgármesterhelyettesi funkcióira, _ junius 1-től járó 1400 korona személyi pótlékot szavazott meg a közgyűlés. Farkas Ferenc rendőrkapitánynak évi 480 korona segélyt szavaztak meg, Székely Nándor városi mérnöknek pedig eddigi 400 korona személyes pótlékán felül 400 korona családi pótlékot. Horváth István városi adóellenőr személyi pótlékát 300 koronával emelték. Remete Géza a mezőőröknek és adóhivatali becsüsöknek javasol megélhetésre elegendő fizetésemelést. A mezőőrök havi 25 koronát kapnak, ezek évi 40 koronás drágasági pótlékát 100 koronára javasolja emelni. A becsüsöknek ncdig lakbér (280 K) megszavazását kéri. Ujváry Oéza közel háromnegyed órás érdekes és ötletes beszédben szólt hozzá a költségvetési javaslathoz. A kültanácsosok havi 36 koronás diját 100 koronára kivánja felemelni, mert ők naponta több órán át vannak feletósséges munkájukkal elfoglalva. Majd a külvárosi és kiskanizsai utcák siralmas állapotait vázolja. Rézletes utcajavitási programm készítését és végrehajtását kéri és annak kimondását, hogy Kiskanlzsán kötelező legyen a járdaépítés. A vásártér problémájánál hoszszan időz. Ennek reformját nem akadályozza a háboru, mert az biztos, fokozatos jövödelmet jelentő beruházás. A vásárteret mai helyéről elvinni nem szabad, hanem ott kell jelentékenyen bővíteni. Mai helyén azért kell hagyni a vásárteret, mert a vásárosok csak jöjjenek át továbbra Is a városon, melynek nagy haszna van belőlük. A vásárok számát kell szaporitani Nagykanizsán, mert a vásárok számos helynek úgyszólván kizárólagos nagy jelentőséget adnak. A piaci mészárszékek ellen is szól és sürgeti a vásárcsarnok mielőbbi megcsinálását, mely Igen jó üzletnek fog bizonyulni s annak megépítésére vállalkozó is bőven fog akadni. Végül a legnagyobb nagykanizsai városfejlesztési problémát, az erdők kikeblezésének ügyét tárgyalja nagy hozzáértéssel. Mint az erdő és legelőbizottság elnöke szakszerű felvilágosításokat ad erről a nagyszabású tervről, mely ha valóra válik, Nagykanizsának 1800 katasztrális holdnyi erdejéből dúsan jövedelmező szántóföld lesz: a városi háztartásnak olyan állandó jövedelemforrása, mely pótadóemetés nélkül is a legnagyobbszabásu városfejlesztést tervek megvalósulását lehetségessé teszi. Plánder Boldizsár azt javasolja, hogy a kiskanizsai gyalogjárók költségét csak felerészben viseljék a háztulajdonosok, s felerészben « város. Bunczom József a katonaság gyakorlatai által megrongált legelők helyreigazítását kéri. Dr. Sabján Oyula polgármester reflektál a költségvetéshez elhangzott beszédekr. Nem oly produktív a költségvetés, - úgymond - mint szeretné, de majd Javulni fog a helyzet. Az erdők kíkeblezése csakugyan óriási jövedelmeket fog biztosítani a városnak, akkor telik majd mindenre. A váíá\'teret kell rendezni, de nem fűz ehhez a város forgalmának növekedésére nézve olyan vérmes reményeket, mint Ujváry. A tapasztalat szerint a vásárok forgalma mindenütt évről-évre csökken. Az erdők kikeblezésének ügye folyamatban van. Vásárcsarnokot azonban a mai viszonyok között lehetetlenség létesíteni. A kiskanizsai utcák alapos rendbehozására bőven fog telten! a felszabaduló erdők Ingatlan-Jövödelméből. — A kültanácsosok díjemelésére nézve azt javasolja, hogy a ket szorgalmasan dolgozó kaitanácsos — Kálovlcs József és Plánder Oyörgy — kapják meg az elhunyt és a hivatalát nem végző két kültanácsos fizetését is. Az 1915. évi költségvetést a közgyűlés a tanácsi és polgármesteri javaslatokkal egyhangúlag elfogadta. Egyéb ügyek. Már esti 7 órára járt az idó, amikor sor került a tárgysorozat 4. pontjára: az 1915. évi rendőrségi államsegély felosztására, ami majdnem pontosan a mult évi keretek között történt. A 18,000 korona felosztásának javaslatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután a városi közkórház uj alapszabályaiban eszközöltek a belügyminiszter kívánságára néhány apróbb módositást, majd negyed nyolckor az Illetőségi ügyek kerültek sorra és értek véget néhány perc alatt. HÍREK. Sypnlewszky György ezredes — n Lipótrend lovagja. A nagykanizsai 20. honvédgyalogezrednek sebesülten itthon levő parancsnokáról, Sypnlewszky György ezredesről legendákat beszélnek katonái. A 20. honvédgyalogezred a háboru elejétől fogva mind a mai napig a legrettegettebb az oroszok előtt. És ez kizárólag Sypnlewszky György ezredes személyes bátorságának eredménye. A 20-as honvédeket ezredesük nem szokta rohamokba küldeni, hanem mindenkor vezette őket a rohamokba, mindig, a legvészesebb körülmények között is az ezred élén. A háboru elején ezt a rettenthetlen hősiességet a hadlékitményes vaskoronarenddel honorálta őfelsége, mig most a legmagasabb rendjelek egyikével, a hadiékitményes Lipótrendel tüntette ki a király főtisztjeinek egyik legkiválóbbját. Sypniewszky ezredes magas kitüntetése büszkesége az egész 20. honvédgyalogezrednek, de büszkesége egész Nagykanizsa városának is. fl kanizsai fémgyűjtés eredménye. A nagykanizsai Központi Jóléti Iroda mint minden téren, ahol valami munkára vállalkozott, — a .fémet a hadseregnek* jelige alatt Indított munkában is Igen kiváló eredményeket produkált. A Jóléti Irodát ebben a munkájában a helybeli főgimnázium, felsőkereskedelmi és állami polgári iskolák növendékei segítették. A kanizsai fémgyűjtés a napokban fejeződött * be. Különös elismerés illeti meg a polgári fiúiskola növendékeit, akik a legnagyobb szorgalommal és buzgalommal egy álló héten keresztül teljesítették lelkiismeretesen hazafias kötelességüket. Az összegyűlt fémeket a kereskfdetmi miniszter rendelete szerint a Közpotfl Jóléti Iroda a cs. és kir. tüzérségi szertárba Székesfehérvárra küldte el. At összegyűjtött fémek összsúlya 2891 kgr; értéke 7750 koropa 60 fillér. Részletesen kimutatva kfllön kűlfcn ládákban osztályozva és csomagolva elküldetett 5 láda 480 kgr. vörösréz, értéke: 2160 - K. 17 láda 1658 kgr. sárgaréz/értéke : 5139*80 K. 8 láda 588 kgr. ólom, értéke: 352- 80K. 1 láda 32 kgr. spiater, ériéke 1920 K. 133 kgr. cink, értéke 78 80 K. A fémgyűjtés körül hervadhatatlan érdemet szerzett azon nagy munkával, amit nap-nap után teljesített, Markó Nándomé úrasszony, kiről példát vehetnének sokan, sokan... Hatósági rézgállcosztás Nagykanizsán. A pünkösdi ünnepeken és tegnap közel ezer nagykanizsai szőlősgazdát látott cl a nagykanizsai rendőrkapitányság a tavaszi szőlőpermetezéshez szükséges rézgáliccal, melyet a főispán utján a koimány juttatott a kanizsai hatóságoknak. Pontosan 768 gazda kapott eddig rézgálicot, mintegy 40 métermázsát. Ebből a mennyiségből fölösleg senkinek nem jutott, abból magának senki el nem raktározhatott, de a későbbi, másodszori permetezéshez újból lesz N\' \'kanizsán megfelelő inenylségü hatósági rézgálic. Akik eddig elmulasztották a rézgálicért való jelentkezést, ezt még 24 órán belül pótolhatják. Holnap, csütörtök délután 5 óráig még lehet kapni a rendőrkapitányságnál rézgálicot, de holnapután már lezárják két hónapra a hatósági rérgálicvásárt. A Néptakarékpénzár Részvénytársaság Nagykanizsa mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket 1 9 1 5 . M 6 % - o s é J 5 \' A ° / o - 0 S állami járadékkölcsön eredeti feltételek mellett. Zatal tanítók bőst halála. A zalai tanítóságot, melynek Igen sok tagja teljesiti a harctéren a haza iránti kötelességét, már eddig is súlyosan megtizedelte a háboru. De még mindig ujabb áldozatai vannak a háborúnak a zalai tanitók között. Ma az alábbi hősi halált halt zalamegyei tanítókról vettünk hirt: Kéri János muracsányi áll. isk. tanitó, tart. m. kir. honvédhadnagy, április hó 21-én éjjel 2 órakor a kárpáli harctéren, gránátcsapás következtében hősi halált halt. A csukaházi temetőben helyezték el örök nyugalomra. Budai József kotori közs. isk. tanító és Matuka István ligetfalvl tanitó szintén az északi harctéren vérzettek a magyar hazáért, melynek egész életpályájukat is szentelték. MEO NYÍLOTT I éSzívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasutí-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltáat nagy gonddal végez. * :jrr,T-i~ ^ z •«-. t tft.-atfnx.-jj.Wi-. Xtft . j 1.1 •mmhmmhiwu^ Felelős szerkesztő: Qüriler István. I I•R • A•H• •I i mRooirozogról uktcéi pi. Tptkafoloo taZW.. Május hó 25- és 26-án kedd és szerda Egy arcz; két lélek Látványos kémdráma 4 felvonásban. A suszter és a szobaúr, vigjáték. Tejepitesek Orengonban, természeti kép. Háborús A. B. C„ komikus. A dlsztorta, humoros. Etóadáaok hétköznap 0 ét 0 órakor, v«tárét Bnnapnapokon 3, 5. 7 éa 9 órakor. Rendas helyárak. — Botfett. 4. oldal. 1915. május 26. Bútorozott lakás Z esetles 3 ntczal -szoba, villany, vízvezeték, fürdőszoba, mellékhelylsésekkel, esetlei külön Istálló kocsiszínnel bérbe adatik azonnalra. Postafiók 84. szán. Mayer Károly ruhafestő, vegytlsititó, plissiroió góxmosó gyára NAOYKANIZSA, - KÖLCSE VTCA 19. siám. Oyüjtötelep: Főtér, Korona-axálloda. Ttltfoi Mám 2*9. SOrtSnyclM « H«j.f !••»*. Elvállal férfi- és nói ruhákal festés és tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén a fehérneműt, inget a § gallért és kézelőt a és minden ejyéb háztartási clhket Vidéki postai megbízásokat gyorsan és pontosan esikOzfil jutányos árban. festi vállalata )Í0MZSD,H0$y0H.Z3 honi S külföldi faerezés márvány utániatok festése. Épölet-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Mivészl s z l n é r z é k ö n k magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkényesebb igényeket is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk I 11 GUTENBERG NYOMDA • NAGYKANIZSA Csengery-ut 7. sürgönyeim: ^llgS^ Gutenbergnyomda •• M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállit. % ^ p P Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomatolt a kiadótulajdonosnál OutcnUcr7-nyomda (MüíTéTttoldbcrgcr) Nagykanizsa. 7 I I I . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 27. csütörtök 118. szám ZALAI HÍRLAP t á r s a d a l m i és k ö z MlÖfiKftUal fcrakt Helyben taArhoz. Hordva 1 bóra I K. Bgiea ( z im 4 fillér Vidékre, pottán . . I hórc 1*50 K. NylIHér éa blrdetékrk megállapított trák szerint. ^ a s d a s á g l n a p i l a p . Alapitot\'a: Dr. HAJDÚ QYULA. Kiadóhivatal: OatcnbcrK-nyumda Cucnjery-ut 7. i x ia Telefon: Szerkeaztóitg 41. Kiadóhivatal 41. A második M M \\ m és Q harctéri helyzet. Az első hadlkölcsön kibocsátásakor lörlént, hogy csapataink kénytelenek voltak a Visztulától és a Santól Németország határához közel a Varta folyóhoz és Krakó várához visszavonulni. A kishitűek aggódva féltették akkor az első hadíkölcsön sikerét a kedvezőtlenül alakult harctéri helyzettől, de az eredmény fényesen rájuk cáfolt. Magyarország és Ausztria lakóssága — rendületlenül bizva fegyvereink diadalában — minden várakozást messze felülmúló bőséggel bocsátotta hadvezetőségünk rendelkezésére a hadjárat vitelére szükséges anyagi eszközöket. A második hadlkölcsön kibocsátása egybeesik az oroszok kórpáti támadásainak teljes összeomlása nyomán megindult és páratlanul fényes győzelmekben gazdag nyugatgaliciai offenzlvánkkal. Közben azonban Olaszország felől fenyegető felhők tornyosulnak. Mindhiába 1 Mert a ml lelkes közönségünk rendületlen önbizalomnak éppoly hatalmas ere/ével karolja fel a második hadikölcsönt, mint az első kibocsátását. És ez természetes Is, hiszen érezzük mindnyájan, a háború tizedik hónapjában határozott körvonalakban kibontakozó helyzetkép a mi erőnket olyan fensőbbségesnek mutatja be a legnagyobb katonai és gazdasági hatalmakkal szemben, hogy másodrendű katonai erők felvonulása győzelmes és harcedzett seregeink ellen legfeljebb a háború befejezését késleltetheti, de kivívott felsőbbségünket már nem érintheti. A lodzi, a limanovai nagy diadalok, a második mázuri fényes győzelem, a most lefolyt nyugatgaliciai, mindent elsöprő támadásunk szemünk előtt érlelik meg a muszka kolosszus összeroppanását. Másrészt az orosz áradat hasztalan próbálkozása Krakó és Porosz-Szilézia felé, a milliós hadsereggel megkísérelt kárpáti áttörés borzalmasan véres összeomlása, a nagy hangon ismételten bejelentett francia-angol offenzivák siralmas kudarca világosan jelzik ellenségeink tehetetlen vergődéseit és egyre fogyó energiáját. Nem tekintve ellenségeink korábbi milliós veszteségeit, egyedül az oroszok három hónapon át tartó kárpáli offenzivájának visszaverése és nyugatgaliaiai előretörésünk foglyokban, elesettekben, sebesültekben és betegekben körülbelül egy millió embernyi veszteséggel sújtotta az orosz haderőt, amit " a n n y i vérvesztés után pótolni már többé nem képes. Galicia területéről vonul ki az orosz, mig ml és a németek egyre nagyobb ellenséges terület birto- Ily körülmények között erőnk és az igazság érzetében, gyökeredző öntudatos bizalommal nézhetünk a jövő elé és ha győzelmünk kibontakozni kezdő papja elé itt-ott borús felhők tornyosulnak, csak hatványozzák erőfeszítésünket, hogy *a tlz hónap véres küzdelemmel megszolgált végleges diadalt kezeink közül "kisiklani ne engedjük,, A második hadlkölcsön sikerét az olasz hitszegés nyomán támadó erkölcsi felháborodás elemi ereje csak impozánsabbá fogja tenni. A világháború. Az olasz háború. Csak őrjárat-harcok folynak Lugano. A tiroli és karintíai határról ma is c&sk apró csetepaték hire érkezik. Komoly összeütközés a két uj ellenség csapatai között még mindig nem történt, csupán őrjáratok tüzeltek egymásra és az olasz patroulllok tegnap ismét mindenütt hősiesen megfutamodtak. Jent! föhercei a főparancsnok. Bécs* Az olasz határra állított osztrák-magyar haderő főparancsnokságát Jenő főherceg vette át, kinek az ujan kreált katonai rangra, vezérezredessé való kinevezését a hivatalos lap mai száma közli. Jenő főherceg a jelenlegi háborúban a Szerbiából kivonult haderők reorganizálásával adta bizonyságát hadvezéri képességeinek, melyekre az Olaszország elleni háborúban méltó feladatok várnak. Német és törökosszág és az olasz háború. Berlin. A Berliner Tagblatt jelenti Chiassóból, hogy bár Olaszország eddig forma szerint nem üzent Németországnak háborút, az Olasz lapok mind ugy irnak, minlha a két állam egymással már hadiállapotban lenne. — Törökország se kapott még hadüzenetet Rómából és a két állam között mindeddik a diplomáciai viszony se szakadt még meg, mert Törökország római nagykövete tegnap még Rómában volt, sőt látogatást tett Sonnino olasz külügyminiszternél. Ez a látogatás azonban valószínűleg bucsulátogatás volt mert a diplomáciai szakítás itt is minden órában várható. Ejy tiroli közséí átengedése. Sajtóhadiszállás. A közvetlenül az olasz határon fekvő Este községet a hadvezetőség Ideiglenesen átengedte az olasz Tivoli kerülethez való csatolásra, mert a község természeti fekvése olyan, hogy az ellene irányuló olasz katonai akció esetén házai és lakóssága a legnagyobb pusztulásnak volnának kitéve. Ezt akarja az ideiglenes átengedés megakadályozni. Letartóztatott rlmtnll németek. Trieszt. Rimininek hadihajóink által történt bombázása után az olasz hatóságok a Spiess-féle sörfőzde német munkásait letartóztatták. Az a vád ellenük, hogy a bombázás előtt jeleket adtak hadihajóinknak. Az olasz sajtó. Lugano. Az összes olasz lapok teljesen felhagytak a tárgyilagos tudósításokkal, amióta Olaszország és a monarchia között megkezdődött a háború. A német és osztrák-magyar hivatalos háborús jelentéseket nem közlik és a legutóbbi középgalíciai nagy diadalainkat is teljesen ellhalgalják. Bulgária semleges. A üolfiűr-töröR megegyezés. Koppenhága. A szentpétervári Novoja Vremje cimü lapot hitelei helyen felhatalmazták annak közlésére, hogy Bulgária és Törökország között legutóbb létrejött titkos megállapodások formális megegyezéssel végződtek. A lap az elkeseredés hangján írja, hogy ezzel Bulgáriának e háború teljes befejezéséig való semlegessége végleg biztosítva van. A megegyezés szerint Törökország .visszaadja Bulgáriának az általa három év előtt elfoglalt területet Drlnápollyal együtt egészen az Enos-Midia vonalig. Konstantinápolyban a bolgár javaslatra vonatkozólag a nagyvezir minisztertanácsot hívott egybe, mely azt elfogadta. Megállapítható, irja a Novoja Vremje, hogy Bulgária az ententre nézve végleg elveszett. Uj sikereit Galíciában. Sajtóhadiszállás. A diadalmas középgalíciai harcok még mindig tartanak. A Jaroslau és Radymno közötti uj frontáttörés után kezdődött éktámadás nagy vehemenciával folyamatban Van és ennek az uj hatalmas diadalnak méretei 2. Clüa;. ZAiAl IíiKLAP 1915 május 27. óráról-órára növekednek. — Przemysltől délkeletre is mind közelebb jutunk a Przemysl--lembergl vasútvonalhoz, melynek elérése Przemysl sorsára döntő jelentőségű lesi — A németek Beszkid hadtestje Haszakovtól északkeletre igen fontos magaslatokat foglalt el. — A SOdarmee feltartózhafaílan tömegével is mind közelebb jut Stryj városához, mely után már Lemberg következik. — Délkeletgaliciában, Bukovinában és Oroszlengyelországban úgyszólván telje* nyugalom VvUl. A mlnlszterelnSR Bécsben. Keleti hadszíntér. Mackensen vezérezredes hadseregének támadása jól halad. Radymnótól délkeletre heves harc után elfoglaltuk Suelte helységet. Radymnótól keletre orsztrák-magyar csapatok elfoglalták a San mire d, Sanon való átkelést tettük. Továbbá északra csapataink a harc után elérték a Lazytő! és Larzkytól keletre fekvő vidéket és a Korzenica Zapalow vonalat. A Laubuszowka mentén a hadifoglyok száma és a zsákmányolt hadiszer szaporodik. A miniszterelnökség sajtóosztálya xr vjaar,ess . - u Bécs. Tisza István gróf miniszterelnök ma reggel titkárának, Latinovics Endrének társaságában Bécsbe érkezett. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos.) Északkeleti hadszintér. Przemysl ellen tart a csata Mackensen vezérezredes támadva a San mindkét oldalán, délkeleti irányban sikeresen nyomul elóre. Radymnotól keletre a Sanon való átkelést kiküzdöttük. A IV. osztrák-magyar hadtest rohammal elfoglalta a zagrodyl hidfől. E várostól keletre Przemysltől délre és délkeletre hadseregeink az oroszoknak erős, részben betonozott állásai ellen lassan előrehaladó támadásban vannak. A legutóbbi kél nap harcaiban beszállított foglyok száma 25 0C0 rel emelkedett. Hadianyagban tegnap estig 54 könnyű, 10 nehéz ágyul, 64 gépKgyvett és 14 lőszcrkocsit zsákmányoltunk. A Dnycsztertól délre és Oroszlengyelországban az általános helyzet változatlan. A Visztulától északra egy ütközetben 998 oroszt elfogtunk. Délnyugati hadszíntér. Tirolban egy ellenséges különítmény bevonult Codlnoba (indicaria) Padon-szorosnál, Marindától északkeletre az olaszok az első lövésekre megfutamodtak. A karínlhiai határon csapataink több támadást az olaszok jelentékeny veszteségei mellett visszavertek. Plöckentől nyugatra az ellenség megfutamodott és hátrahagyta fegyvereit. A partvidéki határterületeken eddig még nem fejlődtek ki hareok. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagylőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér. A Bellewaarde tótól nyugatra újonnan elfoglalt állásaink ellen intézett éjjeli ellenséges előretörést könnyű szerrel visszautasítottuk. Az angoloktól zsákmányolt géppuskák száma tizre emelkedett. Oivencytől északkeletre a szincs angoloknak tegnap este sikefpit legelői lévő árkunk egyik kiszögelő részének birtokába jutniok, továbbá délre Kievin és Loretto magaslat között délután a franciák nagy, mélyre tagozott támadást kezdtek, amely teljesen^1 meghiusult. A souchez-bethunl úttól északra és délre eleinte sikerült az ellenségnek árkainkba behatolni, de éjjeli támadással ezeket ismét teljesen visszafoglaltuk. Száz francia hadifogoly maradt kezünkben. Soucheztől délre is fehér és szines franciáknak itteni vonalaink ellen több Ízben ismételt erős támadásai közvetlenül az akadályok előtt teljesen összeomlottak. Az ellenség mindenütt Igen súlyos veszteségeket szenvedett. A Loretto magaslaton folyt harcoknál különösen kitűnt egy a sziléziai gyalogezred. Az ellenségnek Bols de Pretree keleti részén ellenünk Intézett előretöréseit könnyű szerrel visszavertük. Leustól délre pilótáink lelőttek egy ellenséges repülőgépet. Négy és félmillió korona hadikölcsönt jegyeztek Nagykanizsán. Jutilus hó 7 - ig meghoszszabbitottták a jegyzést. Tegnap, május 26 án volt <.z utolsó napja a második nemzeti hadikölcsön jegyzésének, de már délután az összes helybeli pénzintézetekben tudták, hogy a kormány a jegyzési terminust közel két héttel meghosszabbítja. A meghosszabbítás indokai nyilvánvalóak és kézzelfoghatók: az utóbbi napokban az egész magyar közönség minden érdeklődését az olasz kérdés fejteményel kötötték le, viszont nagyon sokan vannak, kiket kizárólag az olasz háború kitörése indít a hadlkölcsönjegyzés hazafias kötelességének teljesítésére. Ehhez pedig Idő kell. Ezt az Időt junlus 7-éig szóló aj temlnnsban szabja meg • a magyar kormány, mely tegnap este sajtóirodája utján a Zalai Hírlap-ot is táviratilag értesítette a jegyzési terminus meghosszabbításáról. Mielőtt még a nagykanizsai pénzintézetek értesültek volna a terminus eltolódásról, már elkészítették összegező számításaikat, melyeket minden Intézet rendelkezésünkre bocsátott. Ez adatok összegezése azzal az örvendetes meglepetéssel szolgál mindnyájunknak, hogy Nagykanizsa város népe már eddig is többet jegyzett a második nemzeti hadlkölcsönből, mint az elsőből. Igaz büszkesége lehet ez Nagykanizsa városának, mely a maga részéről valóra váltotta azt a reménységet, hogy a második nemzeti kölcsön sikere még az elsőnek pazar sikerét is felül fogja múlni. Nem befolyásolja ezen eredmény általános értékét az, hogy bár egynek kivételével, az összes helybeli pénzintézeteknél kevesebbet jegyeztek most, mint első ízben, — ezt az egész dillerenciát egymagában a Pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiókjánál történt jegyzések egyenlítik kl és emelik az első kanizsai hadikölcsönjegyzés eredményének fölébe. A kereskedelmi bank fiókjánál ugyanis közel 600.000 koronával többet jegyeztek most a kanizsaiak, mint elsőizben. Noha a jegyzési terminus meghosszabitása után még nem végleges a kanizsai jegyzési eredmény, tekintettel arra, hogy máris elértük az 1. hadikölcsön kanizsai sikerét, kiválóan érdekes azoknak a beszédes számoknak regisztrálása, melyek a IJ. hadlkölcsönnek már eddig is elért nagyszerű sikeréről számolnak be. Mint fentebb jeleztük, a helybeli intézetek közül egyedül a Pesti magyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiókja volt az, ahol ezúttal többet jegyeztek, mint első Ízben. Ezt kell tehát elsősorban említenünk. A kereskedelmi bank fiókjánál a nagykanizsai jegyzések összege 2 millió és 24 ezer korona (az I. hadiköicsönnél 1,434.700 K. összeg szerepelt), tehát mintegy 600 ezer koronával több, mint első ízben. Ezen összeghez tartozik még 342 ezer korona, amit azonban nem kanizsaiak, hanem vidéki magánfelek jegyeztek a bankfióknál, melynél tehát eddig 2,366,750 koronányi jegyzés történt. Teljesen hiányzik azonban a bankfiók nyugati . hldfőjéL _ kimutatásából azon vidéki pénzintézetek jegyst is kikényszerl- zése, melyek a Kereskedelmi bank gyűjtőhelyei és a kanizsai fiókhoz tartoznak. Ezek összege mintegy 2 millió koronára becsülhető s így a kanizsai bankfiók egész produkciója ezúttal már eddig is meghaladja a 4 és fél millió koronát. (Az I. hadikölcsönnél összesen 4 millió korona volt a fiók produkciója.) Az eredmények nagyságának sorrendjében második helyen a Nagykanizsai bankei>yeslllet következik, melynél összesen 720.000 koronát jegyeztek. (Az I. hadlkölcsönnél 750.000-t.) A 720.000 koronából 620.000 K. 5Vs%-ós jegyzés, 100.000 K. pedig 6%-os. Az intézet igazgatóságának jegyzése a fenti összegben 50.000 koronával szerepel. A Nagykanizsai Takarékpénztári 635.200 koronát jegyeztek (az I. hadlkölcsönnél 852.150 koronát), amiből 193.700 K. 5VJ%-OS, 441.500 korona pedig 6%-os jegyzés. A takarékpénztár saját jegyzése ez összegekben 100 ezer koronával szerepel. Az intézet a hadikölcsön. jegyzés céljaira a betéteket korlátlanul rendelkezésre bocsátotta. A Délzalal Takarékpénztár nál 478,700 K, összegt t jegyeztek a II. hadlkölcsönre(az I.-re 634.350 K.-t), amiből 123.500 K. 5«/,%-os, 365.200 K. pedig 6%-os jegyzés. Az intézet saját jegyzése 100.000 korona, a város jegyzése ez intézetnél 75 ezer korona, az intézet igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak jegyzése pedig 83.700 korona. A Zalamegyei Oazdaságl Takarékpénztár produkciója 364.600 korona (;iz I. hadikölcsönnél volt 460.000 K.). melyben a város 75 ezer koronával, az Intézet maga pedig 100 ezer koronával szerepel. Az egész összegből 219.000 K 5\'/,%-os, 145.100 K. pedig 6%-os jegyzés. A Néptc.karékpénzlár ezuttáli jegyzéseinek összege 111.100 korona (az I. hadlkölcsönnél 167.500 K.), amiből 100.000 K. 5\'/, percentes, 10.500 K. pedig 6% kamatozású kötvény. összegezve ez adatokat, a már megállapítható nagykanizsai jegyzések összege 4 millió 433 ezer 600 koronát tesz, ami azonban, tekintettel a jövő hónap 7-éie kitolt ujabb aláírási terminusra, még bizonyosan jelentékenyen emelkedni fog. H B R E K . Dr. Hegedűs György katonai érdemkeresztje. A honvédség Rendeleti közlönyének egyik legutóbbi száma közölte, hogy a nagykanizsai ügyvédi kar fiatal tagjának dr.\' Hegedűs Oyörgy 20. honvéd gyalogezredbe!! tartalékos hadnagynak az ellenséggel szemben tanúsított hősi magatartásáért a III. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta. A szűkszavú hivatalos közlemény mögött a hősi romantikának nagy fejezetei állanak. E kitüntetéshez mindenekelőtt azt kelt megjegyezni, hogy dr. Hegedűs Oyörgy eddig az egyetlen tartalékos tisztje a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezrednek, aki ebben a nagy értékű kitüntetésben részesült. Ami pedig a katonai hivatalos lap fukarszavu Indokolásának történelmi hátteréhez tartozik, az a következő: Mult év december 4-én—amikor dr. Hegedűs a háború elején szerzett sebeiből felgyógyulva már másodszor volt az északi harctéren — Alt-Sandecnél 18 emberével gyalogtüzharccal megtámadott egy orosz ágyuQ^get (8 ágyút), azt a mellette lévő kozákfedezettel egyűt május 27. 3. o.dal, megfutamította és Neu-Sandecbe Űzte. — Másnap, december 5-én Alt-Sandec előtt, ahol a 20. honvéd gyalogezred félnapon át tízszeres orosz túlerő ellen harcolt, mikor már tovább tartani a pozíciókat nem lehetett s amikor már az egész ezred jelentékenyen hátrább vonult az egész védelmi vonalról: dr. Hegedűs Oyörgy egyedül jóbarátjával, dr. Berzsenyi László zászlóssal (dr. Berzsenyi keszthelyi kir. közjegyző fiával) a vígig üres lövészárkokban még két órán át benne maradt. — Végül december 9-én Llmanovánál 38 emberével egy teljes orosz zászlóalj rohamát, mely már közvetlenül a 9-es és az itt világhíressé vált 13-as (Nádasdy) huszárok fedezékéhez jutott, dr. Hegedűs visszaverte s az oroszoknak óriási veszteségeket okozott. Ennek az orosz zászlóaljnak visszaverése az egész limanovai front megtartására nagy befolyással birt. Dr. Hegedűsnek utóbbi nagyszabású haditényét — melyet éppúgy, mint az előbbi kettőt, a legnagyobb személyes bátorság bravúrjával hajtott végre — a 9-es huszárok parancsnoksága a 20. honvég gyalogezredhez intézett külö^i átiratában Ismerte el, közölve, hogy dr. Hegedűs hadnagy és 38 embere ar. egész lovasbrigád akcióképességét mentette meg cz alkalommal. Nem hagyható itt említés nélkül, hogy a limanovai bravúrért a 20-as honvédek közül mind a 38 ember vitézségi • érmet kapóit, akikkel dr. Hegedűs azt végrehajtotta. fl menekülő oroszok. Dr. Kovács Gyula, klr. táblabiró, nagykanizsai vezető járásbiró fiának, Kovács Tlbar honvédtüzér főhadnagynak tollából mlr több érdekes harctéri tudósítást közöltünk. Most arról a pánikszerű menekülésről ir Kovács főhadnagy édesatyjának, amellyel a Galíciában visszavonuló oroszok győzelmes seregeink előtt futnak. Érdekes és fölemelő érzéseket ébresztő levele szószerint a következő: Kedves drága jó atyám I Reményleni, hogy mivel már Ismét továbbítják a postát, lapjaimat megkapta s nem aggódik miattunk. Elével három nappal ezelőtt voltam együtt; nálunk vacsorázott. Most is egy hadtestben dolgozunk s feltaithatatlanul üzzük egyenlőre a Fejnélkül rohanó muszkákat. Tegnapelőtt nagy tüzérségi tömegünk őrülten tüzelt visszamenő orosz vonat és csapatoszlopokra, melyek mint a csirkék futottak széjjel s a legnagyobb rendetlenségben mentek. Isteni látvány volt, örült az ember lelke. Eddig több ezer foglyot ejtett hadosztályunk, némely napon 3000-et. Azt hiszem, mint egy kövön, melyre folyton ütnek, most volt az első repedés, mely után a többi könyebbeu málik széjjel; vége az orosz offenzív erőnek s az összes jelek arra engednek következtetni, hogy ezen offenzivánk egy döntő győzelem. Bár reményeink mind teljesülnének, akkor őszkor ünnepelhetjük otthon a győzelmes viszontlátás ünnepét. Számtalan üdv. és kézcsók Tibor. Megérkeztek Kanizsára az orosz foglyok. Nagy feltűnést keltő menet vonult végig a városon ma délután 2 óra tájban. Megérkeztek Nagykanizsára a dunaszerdahelyi fogolytáborból az orosz foglyok, akiket a kormány Nagykanizsa város kérelmére a helybeli birtokosság mezőgazdasági munkáihoz segítő munkások gyanánt rendelt ki. Hatvan orosz logoly érkezett a délutáni barcsi vonattal és 6 szuronyos népfölkelő őrizete alatt négyes sorokban végig a Kazinczy-utcán, a Fő-uton ó« Teleky-uton át Sáncba vonultak, ahol a Löwenfeld Joachim bérletéhez tartozó Ujmajorban helyezték el őket. Végig a városon ezernyi bámulója akadt az oroszoknak, akik kíváncsi szemekkel nézegették a várost és minduntalan néma mosollyal köszöntötték a rájuk feledkező Járókelőket. A muszkák holnap "ggel állnak munkába és pedig két 30—30 főből álló csoportban. Ozorai Izidor emlékezete cim alatt közöltük a minap dr.i.Lukács József tanár halotti beszédéi, melynek kommentárja ugy szólt, hogy az a beszédnek egész terjedelmében való közlése. Ez téves megjegyzés volt, mert a közlemény dr. Lukács beszédjét nagyon is hézagosan és kivonatosan tartalmazta. A nagyszabású beszéd lapunk egész terjedelmét Is meghaladta volna. \' Kaposvár bus nélkül. Érdekes, hogy a husszükséglet körül milyen furcsa helyzetek alakulnak kl. Csak ott van elegendő hus, ahol a gazdák és a mészárosok annyit kérhetnek a hus áráéit, amennyit akarnak, a mihelyt a gazdának Is, a mészárosnak Is megszabbják a szarvaimarha és kimérésre kerülő hus árát, rögtön nincs Szarvasmarha és rögtön azzal állanak elő, hogy beszüntetik a husmérést. Ha egy szarvasmarháért el lehet kérni 1000 koronát, akkor mindig lesz vágójószág, ha egy kiló húsért 6 koronát lehet számítani, akkor még egyelőre nem fogják a husvágást és kimérést abbahagyni. A kapos- V^ári mészárosok beadványt intéztek Kovács- Sebesiyén Gyula dr/polgármesterhez, melyben nyájas hangon bejelentik, hogy a hatósági limitálás mellett nem képesek a közönségnek hust mérni, mert tönkremennek. És ha továbbra is a fejük felett lebegteti a hatóság Damokles kardját azzal, hogy ha rendőrkapitány tulmagasnak tartja a húsárakat, ez eselben ellenük c\'járhat, akkor junius elsejétől kezdve a közönségnek nem mérnek hust. Arra kérik a polgármestert, hogy alakítson egy ármegállapitó bizottságot, a melyben mészárosokat is vegyenek be s a húsárakat napról-napra állapítsák meg. Ez esetben nem hagynak föl a husméréssel. ók nem akarnak a polgári haszonnál többet, de ráfizetni sem hajlandók a husárulásra. Kíváncsiak vagyunk rá, mit fog cselekedni Kaposvárott a hatóság ? Szerintünk, a drágaság elleni egyedüli módszer a bojkott. De a meddig 1000 koronát k*p « gazda egy szarvasmarháért s kilónként 5—6 koronánál is elkapkodják a hust, ha még annyi lenne is, addig nem lesz olcsóbb a hus. Bojkottáljuk a hust s mindazt a mi tuldrága, mindjárt olcsóbb lesz. A vegetáriusok százezrei igen jó egészségnek örvendenek. És ha már okvetlenül .muszáj" hust fogyasztanuk, fogyaszunk keveset. Elég egy héten egyszer is hust enui. Ez az egyetlen mód a húsárak leszállítására. fl polgárőri szolgálat. Ma csütörtök este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni : Böhm Jenő, Nikicser József, Hodics István, Gábor István, Bencze Sándor. Csondor János, Pecsics István, Sülé István. Bedekovlcs Istv., Poszovecz István, Stcinitz Gyula. Varga Sándor, Eisinger Aladár, Ariner Sándor, Poszovec János, Poszovec József, Sárecz György, Csuha Pál, Borbély Lajos, Krausz Lajos. MEONYILOTTI u- éSzívós Antal mflórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szint alatt (Vasutl-utca. Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. Felelős szerkesztő: Qürtler István. t Fájdalmai gvászesetQnk alkalmából, ugy belyböl, mint vidékről, szóval és írásban nyilvánított és vigasztalan hatott részvétnyllntkozntokért, fogadják mladnyájan leghálásabb köszönetünket, Itogykanlzsa, 1915. májas 26. \' tlüMRünlzsal zfirdo. Kiváló miniséi! imperátor falu burgonya 100 kilogrammonkint a nagykanizsai Tárházban átvéve és kifizetve K 14.— árban eladó. házhoz szállítva K 14.30 árban. Jelentkezés a Tárházaknál. Telefon 65. U R A N I A m o z g ó k é p p a , o U Kosconjrt-ntca i. Ttlrioa Tti\'. Asta Nielsen és Waldemár Psllander felléptével, május hó 27-én és 28-án A fekete álom Erkölcsrajz 3 felvonásban. - Dán filmszenráció. A fiam völgye, természeteredeti felvétel. Az előkelő Idegen, rendkivül humoros. Az életmentő, vígjáték. Előadások hétköznap fl é« fl órakor, vasárét ünnepnapokon 3, 5. 7 é» 9 órakor. Rendes helyárak. - BaMett. Permetezésnél a rézgálicot teljesen pótolja a D K T D f l P i n A Colmari borter- r u n u ü i u , mclési intézet, a csász. és kir. földmlvelésügyi minisztérium, a görczi, spalatói, st. michelei csász. és kir. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növénykisérletező állomás stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén igen kédvező eredményt ért el és a „Perocid"-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztosítanak. Dr. AscbenbroDd-fiii RÉZKÍNPOR (12% rézgállc tartalommal), Szicíliai párolt kénpor, I\' Moyuoga RatflaMiia Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCHWARZ és TAUBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. 4 Oldal. ;;ALAI H RLAP Bútorozott lahús Z esetlei 3 utczal szófia, villany, •Izuezetík, fürdőszoba, mellékhelylséíckkel, esetles külön Istálló kocsiszínnel bérbe adatik azonnalra. Postafiók 84. SZÚD. • 15 május 27 Nlayer Károly rvhafeítA, Vffytisztitó, pll»siroió és gózmosó gyira NAGYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA 19. szátn. Oyfljtótelep: Főtér, Korona-azálloda. T»l«(*n Mám 299. SUrcSnyclm i May«r »••»*. Elvállal férfi- és nfli ruhákat festés és. tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonvi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén A fehérneműt, inget gi a gallért és kézelőt a és minden ejyéb háztartási cikket Vidéki postai megbízásokat gyorsan és pontosan eszközöl Jutányos árban. I : boni S h Dl földi faerezés márvány ntdnzatek festése. Épfllet-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z i n é r z é k ű n k magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkényesebb igényeket is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk I 11 GUTENBERG NYOMDA • NAGYKANIZSA • mm—mmmm—m 1 Csengery-ut 7. ,4ÉÉÉk s ü r g ö n y e i m: Gutenbergnyomda • Mn M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. • Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyamat >lt a kiadólulajdanornál Gutenberg-nyomda (MCnz is Goldbcrgcr) Nagykanizsa. l l l . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 28. péntek 119. szám ZALAI HIRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. • I f i f l . a t é a l Éralii Helyben báxhoi hordva I bóra I K. • g j M u á u 4 fillér Vldékra, po«táo . . I bórt 1-90 K. Nyllttér Mrdttév* mtfálltpltoll árak aitrlal. Alapított: Dr. H A J D U GYULA. Kiadóhivatalt üuUntxrK-nyoreda C**ng«ry-at 7. ttiai. TtUlom 9z«rk«aztóitf 41. Kiadóhivatal 41, A kormány a nemzethez. Mindenkinek kötelessége hadikölcsönt legyezni. Olasz szövetségesünk, aki felett 30 esztendőn át tartottuk oltalmazó kezünket, aki a mi barátságunknak köszönhette békéjét, haladását, anyagi\'és szellemi javakban való előmenetelét, aki egész birodalmat szerzett Afrikában, amelyre a mi támogatásunk nélkül még csak álmában sem gondolhatott, orvul támadóit meg bennünket éppen akkor, amidőn önként át akartuk neki adni monarchiánknak olaszlakta határszéleit. Elérkezettnek látta a pillanatot, eldobta az álarcot, orgyilkos tőrrel hátbatámadja egész Európának s az olasz nemzetnek szabadságát is fenyegető orosz óriással harcban álló monarchiát. De rosszul számított. Tiz hónapi hősies küzdelemben megtanultunk a túlerővel szemben állani. Feltartóztattuk, megőröltük, futásra kényszeritettük ^keményebb ellenségek milliónyi hadát. Győztes seregeink nemes haraggal párosult utálattal fordulnak az áruló felé, hatványozott elszántsággal, ujult erőt szegezve a7. uj ellenség mellének, lovagias lelkének egész valójában felháborodástól remegve, tettrekész elszántságban égve áll az egész nemzet uj harc felé menő katonáink mögött. Mint annyiszor a múltban, az uj ellenség, az uj veszély ujult erővel váltja ki a magyar jellem legdicsőbb tulajdonságalt. Visszavonás, kishitűség, csüggedés nem látható sehol. Az egész nemzet egy nagy egységes tettre kész önfeláldozó elhatározás. A kormány, amelyet ezekben a nagy időkben állított a nemzet élére az isteni gondviselés, érzi a felelősség súlyát, a feladat nagyságát, de érzi azt is, hogy mindenre képes és mindenre kész nemzetre támaszkodhatik, amelynek egyesíteni, szervezni és küzdelembe vinni kell minden erejét. Ezt várja a nemzet a kormánytól, ezt parancsolja saját kötelességérzete, ezt az egy célt szabad csak ismernie, hogy méltónak bizonyuljon a nemzethez, mely sorsának gondozójává tette őt. Ettől a tudattól áthatva fordul a kormány a nemzethez azzal a felhívással, hogy bocsássa rendelkezésére minden téren az egész vonalon összes erejét s a véráldozat mellett, amelyet olyan pazar hősiességgel ont a haza oltárára, a nemzet gazdasági téren is adja a haza szolgálatába erőforrásait. A háboru nemcsak vért, anyagi javakat is kiván. A győzelemnek gazdasági erőfeszítésünk is egyik előfeltétele. Teljes siker és teljes dicsőség csak annak a nemzetnek homlokát övezheti, amely gazdasági téren Is megüti a mértéket. Ezt az áldozatkészségei, ezt az elszántságot nyilvánította \'a nemzet a háboru eddigi folyarpán zúgolódás nélkül, tűrte a gazdasági bajokat, egymáson segítve igyekezett a hadrakeltek munkáját is teljesíteni. Fényes tanujeleit adta a jószívűségnek, felebaráti érzésért áldozatkész munkájának s az elsó hadikölcsönnek példátlanul álló eredményével ámulatba ejtette a világot. Éppen mosí kevés nappal az olasz árulás elótt fordult a kormány a második hadikölcsönnel a nemzethez. Az eddigi eredmény a nemzet önbizalmának, gazdasági erejének és áldozatkészségének ujabb tanújele, de most az uj ellenség, az uj veszély láttára ujabb, fokozottabb erőkifejtés szüksége mutatkozik. Ezért a kormány meghosszabbította a hadikölcsön eredetileg tervezett aláírási határidejét és a hadikölcsön tömeges Jegyzésére hiyja fel a nemzetet. A nemzetnek rettenhetetlen elszántságát ezen a téren is be kell bizonyítania. A hadikölcsönben való részvétel becsületbeli kötelessége mindenkinek, aki a szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik. A háboru nagy tőkéket hozott forgalomba, pénzzé tette a polgárok millióinak terményekben, állatokban s más árukban fekvő javait. Ennek a pénznek egy részét fektesse mindenki a hadikölcsön értékeibe. Annak fokozott tömeges aláírása nemzeti cselekedet, amely hatványozza a nemzet élethalál harcában rendelkezésre alló anyagi és erkölcsi erőt. Budapest, 1915 május 27. Tisza István s. k. A világháború. Az olasz háboru. Olasz csapatok a Dardanelláknál. Lugano. A Dardanellák szárazföldi ostromához küldött olasz csapatok első transportja már megérkezett rendeltetése helyére. Mint Szalonikiből jelentik, tegnap Rodos szigetén nagyobb olasz csapatokat szállítottak partra. fl IldóI Excelslor lerombolása. Lugano. Az olasz hadvezetőség stratégiai okokból leromboltatta Lidón a világhírű Excelsior szállodát. (A lldói Excelsiorban kanizsaiak közül is sokan jártak és ezeknek bizonyára fájó érzést jelent az ok nélkül való olasz háborúnak ez a bár nem éppen nagy jelentőségű pusztítása.) fegyverrel lőttek az épületre, melyet nagyon megrongáltak. Az anconai svájci konzul hazamenekült Bernbe. Az incidens ügyében Sonnino olasz külügyminiszter felkereste Svájc római kövelét. Pallavldnl ürsróf rendjelel. Budapest. Pallavicini Sándor őrgróf olasz rendjeleit beolvasztatta és azokat hadsegélyezés céljára ajándékozta. Elpisztilolák a volt tránörűkös viláját. Trieszt. Néhai Ferenc Ferdinánd trónörökösnek Északolaszországban lévő cattaiói kastélyát a csőcselék megrohanta és rémes rombolást vitt benne véghez. A kastély majdnem teljesen elpusztult. Az olasz kormány Florencben. Zürich. Rómából jelentik, hogy az olasz kormány székhelyét Flórencbe tette át. Az olasz kormány költözködésének pontos oka ismeretlen csak abban sejthető, hogy a természettől nehéz olasz közlekedési viszonyok folytán a kormány közelebb akar lenni a hadmüveletek szinteréhez (Merjük remélni, hogy az olasz kormány még távolabb is óhajt majd lenni a jelenlegi harctértől. A szetk. ) Egy svájcil konzulátus ostroma. Bern. A svájciakkal is igen ellenszenvesen viselkedő olasz nép Anconában megtámadta a svájci konzulátus épületét, mely ellen a tömeg valóságos ostromot intézett. A tömegből számosan Az orosz háboru. További előnyomulás Galiciában. Sajtóhádiszállás. Mackensen tábornok seregei, melyek Radymnónál újból áttörték az orosz ellentállás frontját, a Sanon tul még mindig üldözik az újból megvert orosz haderőt. Csapataink a Jaroslau- przemysii vonalat keleti irányban 18 kilométernyivé elhagyták és Krakowiecig jutottak előre. Most már Przemyslen tul és/akról és délről egyaránt intézik támadásaikat csapataink a przemysl-lembergi vasútvonal ellen, melynek birtoka eldönti Przemysl sorsát. — Linsingen seregei Stryj körül szintén óráról-órára mindnagyobb tért nyernek. Az oroszok itt is folytonos visszavonulásban vannak. 2. uida.. Riga érik. Rotterdam. Hiteles jelentés szerint az oroszok R\'^nból lázassan szállítják el készleteiket, mert a németek rohamosan közelednek a kdetitengeri legfontosabb orosz kikötőváros felé. Ejy ansol csatahajó pusztuldsa. Rotterdam. A londoni admirali\'ás hivatalos jelentése szerint a P. incess l\'cnc angol segédcl\'káló a Dardanelláknál fekvő Serres sziget közelében felrobbant és elsfllyedf. A híjó egész legénysége elpusztult. A hajó elsüllyedésének oka még nincs megállapítva. Eliűlyeüt Kereskedelmi hajóit. Koppenhága. A Betti dán gőzös az északi tengeren torpedótól találva elsülyedt. A hajó legénységét megmentették. Rotterdam. A Nabressa angol kereskedelmi hajó ugyancsak torpedólövéstől elmerült a tengerben. H ö f e r j e l e n t é s e . Budapest. (Hivatalos) Északkeleti hadszíntér. A Przemysl körüli terepen a szövetséges csapatok c;kcs( rcdett harcokban tovább nyomulnak. Radymnótól keletre a IV. hadtest csapatai rohnnunt elfoglalták az oroszok által makacsul védett Nienonice helységet és a Horogysko magaslatot. Újból tf)bb mint 2000 oroszt elfogtak és 6 ágyút zsákmányoltak. Przemysltől délkeletre Hussakow vidékén a szövetséges csapatoknak sikerült az ellenség fővédelmi vonalába benyomulniok és az oroszokat visszavetniük. Itt 2800 hadifogoly került kezünkre és 14 géppuskát zsákmányollunk. A harcok tovább folynak. Egyidejűleg tegnap a mi csapataink és a Linsingen-hadsereg német csapatai Drohobyctól délkeletre és S\'ryjnél sulyus harcok után áttörték az ellenség erődített arcvonalát és az oroszokat visszavonulásra kényszeritették. A támadást itt is folytatjuk. A Pruth vonalán és Oroszlengyelországban a helyzet változatlan. Délnyugati hadszíntér. Tirolban az ellenség Trientól délkeletre néhány ponton nehéz tüzérséggel bombázni kezdte határéi őditményeinket. Caprilenéla Cordeorle völgyében géppuskáink tüzelése megsemmisített két olasz századot. A karinthiai határon csak eredménytelen ellenséges ágyútüzelés volt. A partvidéken az olaszok több helyütt átlépték a határt. Azokat az ellenséges osztagokat, amelyek állasainkig nyomultak előre, visszavetettük. Höfer altábornagy. A l n é m e t e k h a r c a i . Berlin. A nagyföhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér. A franciák nem törődve a május 25-iki teljes kudarccal, Vernelles és a Loretto magaslat között megismételték áttörési kísérleteiket. A tíz kilométeres keskeny területen igen nagy erőket vittek rohamba. J\\ támadásokat azonban mindenütt visszavertük. Állásaink teljes birtokunkban vannak. A német árkok előtt szokatlanul nagy száma fekszik a francia halottaknak. A franciák késő este további támadást intéztek a Souchez Neuvlllel vonal ellen. Itt Soucheztől közvetlenül délre a harc még nem fejeződött be teljesen. A neuvlllel temetőnél a franciák álló helyzetben sáncokat ástak, miközben fedeze- , Z A u A l r t i K L AP tül előbbi harcokban foglyul esett rémeteket használtak. Dlxmuidentől északra egy felderítés alkalmával egy tisztet és 25 belgát elfogtunk. Soissonsnál és Bois de \' Pretrében kisebb ellenséges előretöréseket visszautasítottunk. A southendi erődítmények elleti az alsó Themsénél eredményes légi támadást Intéztünk. Keleti hadszíntér. A he\'yztt változatlan. Délkeleti hadszíntér. Csapataink támadása ugy Przemysltől északkeletre, mint a Stryj vidéken is kedvezően halad előre. A zsákmány és egyéb eredmények még nem tekinthetők át. A mlnisiterelnöksfa sajtóosztálya ti . r.- l y 15 május 1 8 JNA — K X.1L. - •• • 1 •\'. A 2 0 - a s honvédek a világháborúban. — Egy sebesüli naplója. — Vili. Előre Oroszország felé. Amint az uhnowi csata véres emlékeivel elhagytam az első kfltözóhelyet, amit életemben láttam, egy csoport 20-as honvédhez csatlakoztam, akik a t i . századtól valók voltak. Ezekkel együtt mentünk a helyünket keresni. A II. századbelieknek szerencsijük volt, csakhamar ráakadtak a századukra, melynek én is egyik szakaszába álltam be s így indu Ilink eTühnuwból északi irányban, Oroszlengyelország felé. Mintegy 10 kilométert gyalogoltam már velük, amikor az országul sürü porfellegében felfedeztem a sokkal több jó ismerősömet magában foglaló 5. századot. Alig vártam már, hogy odaérkezzünk, amikor aztán sietve jelentkeztem Trclber Kálmán századosnál s aztán jó .pajtásaimhoz csatlakoztam. Ezek még nem voltak tűzben, nem is tudjak, mi a szenvedés. Rövid déli pihenő után csakhamar folytattuk utunkat és estére már egészen az orosz határ közelébe jutottunk egy nyomorúságos k i i galíciai falu Radulow szélére. Ttt volt az éjszakai pihenés. Itt az 5. század éjjeli őrségre volt kirendelve és pedig szigorú parancs szerint beásott fedezékekben, mert éjjeli ttmsdástól kellett tartani. Éjszaka csakugyan rngy lövöldözésre ébredtünk fel. A kiállított őrök nagy tüzelést indítottak egy csoport fekete árnyékra. De a nagy harci riadalmat csakhamar még nagyobb nevetés váltotta fel: az árnyékok ugyanis nem oroszok voltak, hanem egy csapat gazdátlan birka. A sok birka közül egy áldozata lett a kedélyes éjjeli ütközetnek. A szakács reggel felkutatta és állítólag igen jóizü pecsenyét készített belőle a tiszteknek. Ez az eset közűlünk soknak igen élénken megmaradt az emlékezetében s azontúl valahányszoi éjjeli támadás volt, mindig az emlékezetes birkaharc jutott eszünkbe és ez nagy mértékben enyhitet\'e az éjjeli harc sokszor nagyon aggasztó érzéseit. A kedélyes éjszaka fölött nevetgélve indultunk reggel utn;*k, de csakhamar elnémult a nagy jókedv és nevetés. A talaj iit hirtelen oly homokosra változott, hogy alig egy-két óra nuilva már alig bírtuk a süppedő homokban a lábunkat emelgetni. A szekerek is csak nagy üggyel-bajjal jutottak előbbre és mind több dolga lett az ostormk. Szegény kiskanizsai és récsei, meg sormási párák csík ugy nyögtek szenvedéseik alatt. Közben pedig mind több menekülővel találkozunk, kik a határról kétségbeesetten siettek befelé, biztonságosabb vidékekre. A legtöbben gyalog igyekeznek Uhnow felé, egész családok sok sok gyerekkel. Mindenki cipel valamit a kezében, amit éppen megragadott a nagy rohanásban. A legnagyobb terhet rendszerint az anyák vitték és emellett közülük legtöbben még egy pólyás gyermeket is cipeltek a karjukon. Csak kevés számú szerencséseknek jutott kocsi s ezek oly boldogoknak látszottak, mert legaiább egy kevés butorukat és ágyneműjüket is megmentették. Láttam egy legdlább 15 tagból á\'ló zsidócsaládot egy rozoga szekéren, mely elé mindössze egy görhes gebe volt befogva. A kocsin a 15 kétségbeesett emberi alakon kívül egy csomó szárított dohány is volt, de ezt a bakák egykettőre elszedték tőlük. Egy másik szekér cukorral volt bélelve. A ravasz honvédek azonban ezt is megtalálták és pénzlgéretekkel fosztották meg a cukortól annak nyomorúságos gazdáját. A szegény zsidón azonban látszott, hogy ingyen és szívesen adja az édességet. Végre dél felé, amikor a forró naptól és a halálos fáradtságtól már mindenki teljesen eltikkadt, egy árnyas faluhoz érkeztünk. Megváltás volt reánk az a néhány almafa, mely a falu szélén mosolygó gyümölcseivel köszöntött bennünket. Én bizony a legelső almafán fenn termettem és leírhatatlan gyönyörűséggel haraptam bele a legelső hüs levQ édcsa\'mába, amit elértem. Miközben a kenyértarisznyámat tömtem tele a pompás gyümölccsel, folyton ráztam magam alatt a fát, hogy a szegény elcsigázott bajtársak Is részesedjenek ott lenn ebben a jóban. A mulatságnak Sypniev\'szky ezredes harsány vezényszava vetett végett, aki a kerítésen tul állt és arra figyelmeztetett, hogy a távolból lovasság közeledik, lövésre kell készen állni, ha netán ellenség jönne. Azonban mint rövidesen kiderült, saját tüzéreink érkeztek lőszereskocsikkal és a melléjük beosztott huszársággal. Igy hát a fegyvereket ismét gúlába raktuk. Eközben Sypniewszky ezredest arcát egy tövises galy véresre karcolta. Ezt észrevéve, hozzásiettem tiszta vLzzel sajkámban és vizbemártott zsebkendőmmel letöiöltem arcát, melyre a vér már rá volt száradva. Jó idő múlva konyhakocsink is megérkezett és mi már jócskán kipihenve sorakoztunk a várvavárt ebédhez, mely talán még soha nem Ízlett annyira, mint ez alkalommal. (Folyt, köv.) HagyKanlzsán mint hivatalos al&irásl hely elfogad jegyzéseket 1915. é , I 6 % - O S és 5 \' A 7 O - 0 J »Íi eredeti feltételek mellett. - - -M* r\'Vt « | | Szarvas szálló Piaci-tér. o B E R L I N 1 1 Haponlí előad. Szombat, vasánap szenzáeós műsor! Előadások hétköznap 6 ét 9, vasár- és ünnepnap S, 5, 7 és 9 ó r ^ o r . — Rendes helyárak. 1915. május 28^ ZALAI hiKLAP oldal HÍREK. Nagykanizsa és a hadikölcsön. Tegnap hosszabb cikk kerekben vázoltuk azt a pazar eredményt, amit Nagykanizsa tehetős népe a második hadikftlcsön jegyzése körül, produkált s amellyel felülmúlta az első hadikölcsönnél elért nagykanizsai eredményt is. Négy és fél millió koronát mutattunk ki a nagykanizsai jegyzési eredmény gyanánt tegnapi közleményünkben, mely rcsiletesen Ismertette az összes nagykanizsai pénzintézeteknél eszközölt jegyzéseket. Ez az ismertetés egyedül csak a Pesti migyar kereskedelmi bank nagykanizsai fiókjónak teljes eredményeit nem tüntette fel. mert abból hiányzottak a bankfiók körzetéhez tartozó vidéki pénzintézetek jegyzései, melyek végeredményben szintén a II.\' hadikölcsön nagykanizsai forgalmához számitandók. A Kereskedelmi bankfiók kizárólag nagykanizsai Jegyzései (mint tegnap közöltük) 2.611,750 koronát lesznek, amihez hozzávéve a fiók körzetéhez tartozó vidéki pénzintézetek jegyzéseit, 2969,500 koronát, a bankfíófyjj eszközölt jegyzések tel|es Összege 5 millió 581-250 korona. Ehhez hozzáadva a többi nagykanizsai pénzintézetek jegyzési eredményeit: 2 millió 409 ezer 600 koronát, végeredményben Nagykanizsáról 7 m i l l ió 990 ezer 850 (tebát kerekszámban 8 millió) korona kerflt a II. hadlkölcsönhöz, ami egyszerűen kolosszális eredménynek nevezhető, mert cz a szám az első hadikölcsönnél alig haladta meg az öt és fél milliót. Módunkban van a Kereskedelmi bankfiók körzetéhez tartozó pénzintézeteknél történt jegyzéseket is közölni, melyek közül a zalamegyelek a következők: Az Alsólendvai takarékpénztár 315,000 kor., az Alsólendvavidéki takarékpénztár 14,800, a Bellatincvidékl takarékpénztár 66,900, a Csáktornyai takarékpénztár (a jegyzés egy része) -43.200, a Csáklornyavldéki takarékpénztár 119,000, a Muraközi takarékpénztár Csáktornyán (a jegyzés egy része) 43,000, a Stridóvári\' takarékpénztár 236.000, a Polgári takarékpénztár Zalaegerszeg 196.000, Zalamegyel takarékpénztár Zalaegerszeg 28,000, Zaiaszentgrót és Vidéke takarékpénztár 50,000, a Keszthelyi takarékpénztár (a jepyzés egy része) 180,000, Atsómuraközl takarékpénztár Perlak 10,000, a Nova és Vidéke takarékpénztár 36,000 és a Letenyel takarékpénztár 59,000 korona. A Dunántúl egyéb részeiből pedig: Boglári takarékpénztár 20,000, Központi takarékpénztár Körmend 30,000, Néptakarékpénztár Nagyatád 8,500, Marcali takarékpénztár 54,000 (a jegyzés egy része) Somogynagybajomi takarékpénztár 387,000, Szombathelyi egyházmegyei takarékpénztár 257.000, Csurgót takarékpénztár 62,000, Pápai közgazdasági bank 105.000 (a jegyzés egy része), a Barcsvidéki takarékpénztár 25,000 és a Nemesvidi takarékpénztár 43,000 koronát. Sümeg uj plébánosa. Hornig Károly báró biboros, megyés püspök a sümegi paróchia nemrég megüresedett plébánost helyére Kiss Pluszt a veszprémi szeminárium tanárát nevezte ki. Hz u| önkéntesek. A hadügyminisztérium közli, hogy az uj sorozásnál alkalmasoknak talált népfölkelők közül azok, akik 1878 ,és 1890 közt születtek és hároméves szolgálatra, vagy a háború tartamára önként lépnek a hadseregbe s azok, akik 1892 ,és 1894 közt születtek s egyéves önkéntességi joguk van, a következőképpen oszthatók el az egyes csapatnemek közt: A gyalogságnál\'és a vadászoknál nincs korlátozás. A lovasságnál: az első kategória számára nincs korlátozás, a második kategóriából ezredenként két önkéntest vállalnak. A tábori- és hegyltüzérségnél: nem vesznek fel önkénteseket. A várlüzérségnél: zászlóaljanként az első • kategóriából 3, a másodikból 2 önkéntest vállalnak. A vonatcsapatnál : az a) kategóriából 4. a b) kategóriából 2 önkéntes léphet be. A távíró- és vasúti ezredhez és az egészségügyi csapatokhoz nem léphet be önkéntes. Az önkéntes belépésre az Illető népfelkelés! év folyamán általános bevonulási napját megelőző nap az utolsó határidő. Betörés a Ooldmantt vendéglőben. Tegnap éjszaka Ooldmann Ignác Telekl-uil vendéglőjíben betörők járlak, akik azonban nem valami nagy eredménnyel működtek. A betörők a söntés udvari ablakán másztak be, melynek vasrácsát egy rúddal ízétfeszÍtélték. A söntés pénzesfiókjában mindössze 30 koronányl aprópénzt találtak. Ezt elvitték, azonban minden egyebet szép rendben otthagytak. A rendőrkapitányság tegnap reggel értesült a betörésről, melynek tettesét már felderítette. Ooldmann Ignác vendéglősnek egy korábbi háziszolgája V. J. volt az, aki noha csak 17 éves, de már egész bünkrónikája van, melyekért a nagykanizsai törvényszék négy évi javitóbüntetésre liélte. A jeles ifjú f. hó 26-án fényes nappal megszökött a fogházból és szerencsé^ sen hazajutott Homokkomáromba, hol levetette a rabruhát és a mezőkön keresztül viszszajött a városba. Itt mindjárt megkezdte a .munkát" s betört volt gazdájánál, de csak pár óráig élvezhette annak gyümölcsét. A nagyreményű ifjú ma reggel óta már ismét az ügyészség fogházában nyaral. Egy sikerült lóvásár, érdekes bünügy aktáit terjesztette be a nagykanizsai rendőrkapitányság a kir. ügyészséghez. Hlrschl Bernát nagykanizsai fuvaros a mult héten a zalaapátl vásárról jött hazafelé, lovakat akart venni a vásárban, de nem tudott megfelelőt találni. Galamboknál egy parasztszekér jött vele szembe, melybe egy neki igen tetsző ló volt fogva. Hirschl megállította a polgárt és ott az országúton alkuba bocsátkozott vele a lóra. A vásár létrejött, Hirschl a lovat 340 koronáért megvette és 40 korona loglalót adott a polgárnak, aki Kovács Péter kiskomáromi lakósnak mondta magát. A lovat az eladó pünkösd vasárnapra volt köteles Hirschlhez beszállítani. Elmúlt azonban pünkösd és még két nap, de a ló csak ne n érkezett meg. Erre Hirschl kiment Kiskomáromba, hogy fölkeresse Kovács Pétert. Nagy ámulatára azonban ilyen nevtl gazdát ott senki nem ismert. Ekkor minden hatósági segitség nélkül nyomozni kezdett és nagysokára megállapította, hogy az állítólagos Kovács Péter valódi neve Kóő József és nem kiskomáromi, hanem balatunmagyarodi lakós. Most már a rendőrkapitánysághoz fordult Hirschl a panaszával, mely a csaló parasztot előállíttatta. A kapitányságon az útszéli lóvásár két tanítja te felismerte Köö Józsefben az ál Kovács Pétert, kl ellen a rendőrség csalás miatt eljárást indított. Az ügy már a nagykanizsai kir. ügyészség elótt van. fl polgárőri szolgálat. Ma pénteken este az alábbi polgárőrök lógnak rendőri inspekciót teljesíteni: Thurl Pál, Rosenthal József. Steszlin Sándor, Pichler József, Horváth József, Takács János, Szvetecz Lajos, Martinecz Lajos, Vieland Ferenc, Sárvári János, Oábor János, Oábor Józs., Csanádi János, Major István, Oábor György,- Tollár Bódi, Vadász György, Oábor Lajos, Dávid István, Kovács János. M E O N Y I L O T T I éSzívós Antal mflórás és látszerészuj üzlete a Kazinczy-utca 3. szám alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Metcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. Alpesi teavaj: Szabó Antal helybeli csemege kereskedő cég ezúton Is értesíti i vevBkOzönségét, miszerint most már a legfinomabb pasteurlzált tejszínből készült minden mennyiségben, naponkint friss minőségben kapható. •• n m n Alpesi teovol Permetezésnél a rézgállcot teljesen pótolja a P | 7 Q n r i n A Colmari borterr u í l U U l U i mc| é 5 i |n téz e t ( a csá«z. és kir. földmivelésögyi minisztérium, a görczi, spiiatói. st. michelei csász. és kir. borás;ati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növénykisérletetó állomás stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár. udv. tanácsos szintén igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztosítanak. Dr. UcbenliraoiHéle.RÉZRÉHPOR (12% r é i B í l l c tartalommal). S z i c í l i a i párolt kénpor, l a Hbüubio RofflaMncs, Gépiin). Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCHWIRZ is TIDBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. Klvdlö mlnöséíö Imperátor fajú burgonya 100 kilogrammonklnt 0 nagykanizsai tárházban átvéve és kifizetve K 14.— árban eladó. háthoz szállítva K 14.30 árban. Jelentkezés a Tárházaknál. Telefon 65. Felelős szerkeszti: G f l r t l a r I s t v á n . 1 1 R A B l I A mozK ó k * P P»l o t V R l r l I l l f f V Ruuoail-um 4. Tflflon »2WAsta Nlelsen és Waldemár Psllander felléptével, május hó 27-én és 28-án A fekete álom l-rkölcsrajz 3 felvonásban. - Din filmszcnzáció. A fiam völgy^ természeteredeti felvétel. Az előkelő Idegen, rendkívül humoros. Az életmentő, vígjáték. Előadások hétkOznap 6 é» 9 órakor, vasárét ünnepnapokon 3, 5. 7 é» 9 órakor. Rendet hetyárak. — Butfett. liseaély-i Mákéinál a ttigílpek! 4 oldal. Bútorozott lakás 2 esetles 3 utczol szoba, ulllany, vlzuezetík, NrdSszobo, mellíklielylséfiekkeK esetles Külön Istíllú kocsiszínnel bérbe adatik azonnaira. Píiloflók 64. szám. M a y e r K á r o l y ruhafestő, vrgytiszlitó, plissiroió é» góimoió gyár* NAOYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA 19. txám. OyBJtótc lep: Fölér, Korona-uálloda. Talaton u im *•». lDrg»«y«lm i Maya* !••<•• Elvállal férfi- és nói ruhákat festés és tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén ű fehérneműt, inget |i a gallért és kézelőt a is minden esyéb húztartdsl cikket Vidéki poital mcfbliáaokat fyorian ét pontoian cukAiAI Jutányoi árban. MaVEIGLÁHG9DSTIT!9 TTUK1 festő odlalato Hnsyhanlzsa, Masyar-u. 23 Vezérképviselet: 0DTEHBE80 MYOHDA:: NAOYKANIZSA. boai S külföldi faerezés múfíúay DlúDiolok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z i n é r z é k Q n k magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk I 11 L b GUTENBERG NYOMDA • NAGYKANIZSA Csengery-ut 7. SL _ Sürgönyeim: Gutenberg nyomda • • inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és Ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomaiul! a kiadúmlajdonosnál üulcnbcrK-ii>oindn (Miinz és GoldbcrRcr) N»gykanlz»a. I l i . évfolyam. Nagykanizsa, 1915. május 29. szombat 120. «zá<rr ZALAI HIRLAP t á r s a d a l m i és xózgazűasftgt napilap. • letlsatésl Arak | Helyben házhoz hordva I hóra I K. Cfyes axáia 4 UlHr Vidékre, pottán . . I hóm 1-50 K. Nyllttér ét hirdetitek megállapított árah ixerint. Alapltot\'a: Dr. HAJDU GYULA. Kiadóhivatal: OutenbcrR-nyomda t\'Mngery-bt 7. ixáia. Teti\'lon: Szerki-irtótír 41. Kiadóhivatal 41. Kutya-macska baratság lesz minden bizonnyal az entente és Olaszország szövetkezése. Ennek a megállapításához igazán nem kell látnoki jövőbelátás, elég a meglevő és köztumásu tényekből merített egyszerű, de bizonyos következtetés. Olaszország ellenünk intézett hadüzenetével ugyanis egy olyan érdekszövetséghez csatlakozott, amelynek minden egyes tagját létérdekben fenyegetik az olasz imperialisztikus törekvések. Az uj olasz állasfoglalás ez okból cseppet sem őszintébb és értékesebb, mint az eddigi a hármasszövetség keretén belüli. Az ententenek pedig mindenesetre van annyi oka tárgyilagosan megítélni az olasz »hüséget« és >őszinteséget«, mint nekünk. Soha se hitegettük azzal magunkat, hogy Olaszország őszintén barátságos Irányunkban. Hiszen jóval kedvezőtlenebb körülmények közölt is, már többször állott azon a ponton, hogy megkezdi ellenünk az elkerülhetetlennek látszó háborút. E* ugyan nem dönti meg azt az igazságot, hogy Olaszország részéről a legnagyobb politikai őrültség a beavatkozás ilyen formáját választani; de alaptalan reménység volt egy percig is azt hinni, hogy Olaszország előbb vagy utóbb nem él ezzel az alkolommal. A félsziget népe mindig halálos ellenségének tartotta a monarchiát. Voltak ugyan egyes olasz államférfiak, (például a tiszteletreméltó, ősz forradalmár, Crispi) akik komoly szerelmet éreztek a hármasszövetség iránt, De Ctispinek ez volt a végzete is egyben, ezért kellett buknia kétszer is. Az olaszok előtt ez a politika sohase volt szimpatikus. Az olasz érzelmi politika hajlandóságainak legmegértőbb letéteményese Visconti- Venosta herceg, az olasz ,Martinuzzi volt (utóbbi különben színién olasz származású). A lagadhatatlanul zseniális herceg nemcsak hogy kitűnően alkalmazkodott népe érzelmeihez, de fölismerte azokat az óriási előnyöket is, amelyeket Olaszország diplomáciai helyzete rejtett magában. Az ő idejében Olaszország szimpátiájáért egyformán versengtek a középtengeri és a dunai hatalmak s Visconti-Venosta mindig tudta kihasználni ezt a helyzetet, amely leginkább a Mohammed sirjnhoz, az ég és föld közt lebegő koporsóhoz hasonlítható. Ez volt az oka, amiért Ősz fővel harmadszor is meghívták a külügyminiszteri székbe, hogy Robilanti kapfata-politikájának hibáit jóvá tegye. Ismételjük : az olasz nép sohasem tudott megbarátkozni a hármasszövetséggel, de éppenigy az ententenek sincs egyetlen olyan hatalma, amellyel őszintén rokonszenvezhetne. Franciaoszággal Korzika, a középtengeri uralom és a francia Riviéra ; Angiiával Malta és Kyrenaika kérdése; lOroszországgal és Szerbiával pedig albániai törekvései helyezik szembe. A francia Riviéra visszahóüitása és Korzika anektálása épen olyan fájó sebe az irredentista mozgalmaknak, akár Trento és az osztrákmagyar tengerpart. Angliával pedig Malta miatt épen ugy nem tarthat őszinte jóviszonyt, mint Spanyolország, amig Gilbraltár hatalmas ágyúi a Centára ásítanak. Hogy ne is beszéljünk arról az ellenszenvről, amellyel Olaszország hóditó vágyai Észak-Afrikában találkoznak Anglia és Franciaország részéről. A pillanatnyi szükség összehozta az ententet Olaszországgal, de nem lehet kétséges, hogy ez a barátság nagyon rövid életű lesz. És ehhez még Olaszország közismert szövetségesi „hűségét" sem kell számításba venni. Elég, ha a céltudatosan hitszegő, angol raisonneriára számituuk. A világháboru. A galíciai helyzet. Sajtóhadiszállás. Az oroszok Lublinból, Varsóból és Lomzából lényeges erősítéseket kaptak, melyekkel az uj galíciai fronton heves támadást kezdettek és Sieniawánál részsikereket értek el. Egyéb helyeken viszont ujabb kudarcok érték az orosz ellentállást, a front legnagyobb részin azonban a küzdelem mindinkább az állóharcok jellegét ölti. A Times az oroszokról* Rotterdam, A londoni Times a legutóbbi számában bevallja, hogy al osztrák-magyar és német szövetséges csapatok egyre szorosabbra fűzik Przemysl körül az ostromgyűrűt. Az angol világlap megállapítja, hogy az oroszok helyzete Galiciában mind reménytelenebbé válik. ^ A forrongó Olaszország Zürich. Egész Olaszországból a legnagyobb háborúellenes hangulat híre érkezik, mely nem egy helyen a katonaság és a polgárság közti nyilt összeütközésre is vezetett. Olaszországban a nyílt forradalom jelel mutatkoznak, mely ha átterjed a szociális eszméktől át meg át- .itatolt olasz hadseregre is, ugy az oktalan olasz háború indításának súlyos következményei hamarosan végzetes eredményeket fognák Olaszországban produkálni. Turinban tegnap a rendőrség nagy tömeg szocialistát letartóztatott, kik a háború ellen izgattak. A turini szocialista pártépíilelet katonaság taríja megszállva. Milanóban a tegnapelőtti éjjeli zavargások garázdálkodó! közül kétszáznál többet letartóztattak. Olaszország és Románia. Stockholm. A leghitelesebben megállapítható, hogy Olaszország és Románia között semmiféle megállapodás nem jött létre. Cunari román külügyminiszter javaslatalt ugy Párlsban, mint Londonban viszautasitották. Olaszország és Szerbia. Stockholm. Nisből jelentik, hogy a Szerbia és Olaszország között Indult tárgyalások a legjobb meder- A II-ik Nemzeti Hadi-kölcsönre a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ( 1 9 1 5 . Évi 6 7 . - o s és 5 V / . - 0 S liosy. Kir. • [ L • " f i ó k i g - ^ o t o l o y j ó ^ m Állami A d ó i m n t e s JáradékKölcsön) — ieg y ! é s e k e t e l f o g a d . a m - A jegyesek megkflnngllésére a tonkllók magos MjlaMkct nvujt rendkívül elinni: feltételek mellett. - W D ben folynak. A tárgyalások eddigi eredmény* $$erif|l f ífrbia az Adriai tengeren i*fn jó fcMtőt kapkirt. SpanyolontóíH hWáh B pipilt Rotterdam. Madridból jelentik, hogy XIII. Alíonz spanvol király a pápát a háború tartamára Spanyolországba hivja. A király a világhíres jezsuitakolostorl, az Escurlált ajánlotta fel XV. Benedek pápának rezidencia gyanánt. ZOOO hor. 02 első olasz zászlóért Bécs. Klumeczky báró 2000 koronát küldött a hadügyminisztériumnak, hogy ez összeggel az első olasz zászló megszerzőjét jutalmazzák. Az omol hajóhad uj vesztesége. Konstantinápoly. A Dardanellák előtt cirkáló német tengeralattjárók tegnap ismét nagy bravúrt hajtottak végre, mely megint súlyos csapásként éri az angol hajóhadat. Egy Agamemnon iipusu angol páncélost fútt fenékbe egy német torpedó. Az angol páncélost helyrehozhatlan sérüléssel vontatták el egyik sziget kikötőjébe. iz általános asgol védkötGlezettség. Rotterdam. Néhány nap óta az Összes angol lapok oz általános angol védkötelezettségról vezércikkeznek. Megállapítható ebből, hogy az angol kormány csakugyan szándékozik az általános védkötelezettség törvényjavaslatát a parlament elé terjeszteni. A sziltan rendjel aHiiipásai. Konstantinápoly. V. Mohamed szultán I. Ferenc Józset királynak, Frigyes főhercegnek, Károly Ferenc József trónörökösnek, Conrád vezérkari főnöknek és Mackensen német tábornoknak a legmagasabb török katonai kitüntetést, azlmtiaz rendjelet adományozta. Dinllriew az expedíciós fővezér. Koppenhága. A szentpétervári Ruskojc Slovo jelenti, hogy a cár a Nyugatgaliciában tönkrevert orosz hadsereg fővezérét, Dimitricw Ratkó tábornokot, a Bosporus és Konstantinápolyi ellen küldendő expedíciós orosz sereg fővezérévé nev«zte ki. Kina ós Japán. Stockholm. Pekingből jelentik, hogy Kina vezető köreiben^nemzeti szerencsétlenségnek tartják a minap létrejött japán—kinai szerződést és a kinai városokban mindinkább erősödő Japánellenes mozgalom észlelhető. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) Északkeleti hadszíntér. Északról hozott orosz erősítések tegnap a Santól keletre levö arcvonal több szakaszán heves támadásokkal megállítani igyekeztek a szövetséges csapatok további elönyomulását. Az ellenségnek éjjel Is megismételt támadásai meghiúsultak. A szövetséges csapatok a Visznia jobb és balpartján tért nyerhettek. Sleniawanál saját gyengébb oszlopainknak nagy orosz erók eW--a San nyugati partjára kellett visszavonulniok, miközben egyes ágyúink a keleti parton maradtak. Dfohobycnél és a-Stryjnél ajiarcok sikeresen tovább tartanak. Az ellenség legmakacsabb ellenállásával szemben Is ujabb orosz állásokat foglaltunk e\\ A Pruth mentén és Oroszlengyelországban nem történt különösebb esemény. Nagyjában nyugalom van. Délnyugati hadszíntér. Tirolban olasz osztagok több ponton átlépték a határt. Egyelőre csak néhány csendőrrel és figyelő őrjárattal kerültek szembe. Határerődltmányeinknek nehéz tüzérséggel vató lövetése megszűnt. A karinthiai és a partvidéki határterületen sem fejlődtek kí eddig említésre méltó események. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin. A nagyfőhadiszállás jelenti: Nyugati hadszintér. A Loretto magaslaltól északkeletre az ellenség áttörési kísérleteinek gyupontjában álló hadtest tnájus kilencedike óta tizennégy tisztet és 1450 franciát elfogott és hat géppuskát zsákmányolt. Loretto magaslat gerincétől délkeletre tegnap este felé a franciák ismét uj részlegcstámadlsokba kezdtek, amelyeket visszavertünk. Ablainnál a harc még tart. Az ellenség tegnap este 7 órakor hosszabb tüzérségi előkészítés után Bois de Pretreben is támadott. Elkeseredett éjjeli harcok fejlődtek ki, amelyek a franciák súlyos vereségéveljvégződtek. A Vogezekben Metzerattól délnyugatra sikerült az ellenségnek befészkelni magukat lövészárkaink egy kis részébe. Reichsackerkoplban Mühlbachtól északra a franciák támadását könnyűszerrel visszautasítottuk. Tizennyolc francia röpülő tegnap megtámadta Ludwígshaten nyilt várost. A lehajított bombák több polgári egyént megöltek vagy megsebesítettek, de csak csekély anyagi kárt okoztak. A páncélos vezető repülőgépet Neusladt a. d. h tói keletre leszállásra kényszerüettük és ezzel Nancy-i rcptllőgépraj parancsnokát, egy őrnagyot is foglyul ejtettünk. Repülőink az Epinal melletti légi harcokban epy francia reptt\'őgép lezuhanását okozták és a gerareímeri kaszárnyát felgyújtották. Keleti hadszintér. Dubissánál csapataink effenzívába léptek A rossienie-ciragolai országút mindkét oldalon indított támadásainkat siker koronázta. Támadásunk 3120 foglyot juttatott kezünkre. Egyébként különböző pontokon visszavertük az orosz éjjeli támadást. Délkeleti hadszintér. Az ellenség abból a célból, hogy a szövetséges csapatolj előretörését megállítsa, a Santól jobbra, más hadszínterekről hozott Iriss erőkkel, különböző pontokon támadást kísérelt meg. E kísérletei azonban meghiúsultak. Csak Sieniawa környékén szorítottak vissza kisebb osztagokat a San balparljára, miközben mintegy 6 ágyút már nem lehetett idejekorán átszállítani. A Przemvsltői északkeletre fekvő vidéken és Wiszma mindkét oldalán előrenyomulásunk jól haladt előre. Hadizsákmányunknak május huszonötöd kén,nyilvánosságra hozott menynyiségéhez még körülbelül 9000 fogoly, 25 ágyú és 2q gépfegyver járult. A miniszterelnökség sajtóosztálya n . - f i r x ÍVJ MEO N Y Í L O T T 1 éSzívós Antal müórás és látszerész uj üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám alatt (Vasuti-utca, Városház mellett, Melcer ház), ahol a legjobb uj áru kapható, óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. Harctéri visszaemlékezések. írja: Oác« Demeter. Nem vagyok babonás ember, de okvetlenül a fátuinot kell okolnom, ha meggondolom, hogy eddig következetesen kórházakban jutottam a szerencsés, de kétes dicsőségű helyzetbe: harctéri riportokkal kötni le néhány pillanatra az olvasók érdeklődését. Igaz, hogy ezuttategy kanizsai kórházban vagyok, ami jóleső változatosságot vegyit kórházi pályafutásomba. E rövid bevezetés után pedig, — engedelmükkel, — megkezdem a visszaemlékezést. Hogy szülét a nóta ? Ez még útközben történt, valahol Skalnlcza és Béjsce között. Béjscen volt akkor a Truppen- Division-Kommando, a hadosztályparancsnokság, amelynek rendelkeznie kellett fölöttünk. Mentünk a kietlen sárban s ez okból nagyon rossz kedvűek voltak a fiuk. Magam Rapoch zászlóshoz szegődtem, aki az osztagot vezényelte. Egész nap egymás mellett haladtunk, óvatosan kerülgetve a nagyobb sarat. Ml tehát megvoltunk valahogy, elbeszélgettünk, kanizsalakról, kanizsai dolgokról meg egyebekről is. Nevezetesen valamelyik novemberi estén egy kis beszélgetést hagytunk abba, az olasz kérdésről. Ezt folytattuk most, mintha azóta mise történt volna. Közben állandóan dörögtek az ágyuk észak felől. Ekkor ugyanis már csak egy napi járólöldre voltunk a tüzvonaltól. Mi hát csak öltük az időt és az unalmat, ahogy lehetett, de a zalaiak keserves nagyokat fohászkodtak. S ez a nagy keserűség, — hát történhetett e máskép? — megnyitotta az egyszerű szivek zsilipjeit. Dalba kezdtek, ősrégi szokás szerint, hogy nótába fojtsák a szomorúságot. De ezt a nótát még sohasem hallottuk. A melódiája nem volt Ismeretlen, sokszor halottuk, csakhogy akkor ugy dalolták, hogy „Zsindelyezik a kaszárnya tetejét.,." Fájón, meg-mcgcsukló hanggal énekeltek a legények. Masírozunk sáros Lengyelországba, Haj, de itten nincs kedvűnk a nótára. A bornyu is jobban nyomja a vállunk, Amióta tőled, hazám, elváltunk. Feneketlen sárban megyünk előre, Jaj de soka érünk a harcmezőre. Este van már... kis falunkba harang szól... Nékünk meg az ágyú dörög éjszakról. Hol tanulták, ki oltotta a szivükbe a szépnek ezt a meghatóan egyszerű és természetes ösztönét, ki tudná megmondani ? A zászlós ur lehajtotta a fejét és percekig nézett a csizmája hegyére. fiz első ágyúdörgés. Az érzés, melyet e sorok tárgyalni óhajtanak, egyáltalán nem különös, főleg nem megrázó. Ebben persze nagy része van annak, hogy mikor az első ágyúlövést halljuk, még jócskán messzire vagyunk a veszedelemtől s a biztonság érzése bizonyos hetykeségben jelentkezik. Tulajdonkép nem- Is lehet beszélni első ágyulövésről. Már délelőtt észlelünk holmi bizonytalanul elmosodó és Idegenszerű zajt. Olyanformát, mintha a pulzusa lüktetését hallgatná az ember. Utóbb nem is törődünk vele. Tiz óra felé már semmit sem hallunk. Délután, három óra körül, — erre jól emlékezem, — mintha megrázkódna a. levegő, tompa lökést érzünk, nyomban után egy gyerekpísztolynyi dördülést, amely azonban végtelen 1915. május 29. ZALAI HÍRLAP • 0 i mm • i i iaJIMU- ^ ^ 3. o;dal. messzeségből, halkan gördül (elénk. Márkus és Rlebner kollégák egymásra néznek, azután rám. Knorr Kálmán nyugtalanul szimatol a messzeségbe. Az emberek megtorpannak, szaglászódnak, a pillájuk Idegesen mozog. Ekkor megszólal közvetlen mellettünk Fink önkéntes, aki a tél elején jött vissza Szerbiából. — Agyu. Már ekkor többen Is mondják a sorban. Az emberek egy pillanatig zavartak, aztán elmosolyodnak, aztán tovább Indulnak. Mi van azon? Agyu, hát ágyu. Azért az, hogy szóljon. Hős hadnagy ur lép hozzánk könnyen és fiatalon és üdén. Mosolyog. — No tetszik-e a mulatság, liuk? Hát tetszik. Miért ne tetszene? A hadnagy ur mosolyog erre is. — Majd meglátjuk később. Aztán nálunk marad és beszél sok mindenről, magyaráz, kedvesen, kedvetlenül, valami csodálatosan megnyerő bájával a fiatalságnak. (Nagyon szerettük mindannyian.) — Holnap, — mondotta később, — már lehet hogy kapunk valamit. Nem épen valószínű, de lehetséges, mert már lőtávolban leszünk. Minden attól függ: van-e olyan megfigyelő helyük, ahonnan felfödöznek bennünket? Ha igen, akkor holnap csinos meglepetés érhet bennünket. Mit szólnátok hozzá? Egyikünk csendesen felel. — Üzletnek nem is rossz. Itt mingyárt kapni egy kis könnyű sebet, mondjuk a balkaron, aztán menni, haza. Meglógni a szenvedés, az éhség elől. Én elvállalnám. HÍREK. Nagykanizsán nem lesz u) sorozás. Hetek óta mindegyre tartja magát az a hir, hogy a b) osztályú népfelkelők ujrasorozását nctycsak Ausztriában, hanem Magyarország egész területén is meg fogják ismételni és az eddigi untauglichokat uj vizsgálat alá veszik. A i,Zalai Hirlap" — hivatalos helyen nyert Információ alapján — már hetekkel ezelőtt közölte, hogy Magyarországon ha el is rendelik az untauglichok ujrasorozását, az csak részleges lehet, vagyis csak azon honvédkiegészitő parancsnokságok területi körletében fogják meglsmélelni, amelyek az általános sorozáskor (1914. november-december hónapokban) nem mutattak kielégítő eredményt. A nagykanizsai honvédkiegészltő parancsnokság nem tartozik ezek közé. Nemrég pontosan felsoroltuk azokat az országrészeket, melyekre nézve elrendelték az untauglichok sorozását, minthogy azonban Nagykanizsán még mindig vitatkoznak azon az emberek, vájjon nálunk lesz-e ujrasorozás, újból közöljük annak a kilenc magyarországi közigazgatási kerületnek nevét, ahol (és csakis ott) a 21—36 éves untauglichokat ujrasorozzák. Ezek a következők: a Jászberényi, szatmárnémeti, besztercebányai, munkácsi, iglól, trencsénl, kolozsvári, dévai és eszéki honvédkiegészltő parancsnokságok területi körzetei. E tetületek 21-36 éves férfilakói közül azokat, akik nincsenek otthon, az ország összes köz- Igazgatási hatóságai összeírni és őket megsoroztatni tartoznak. Vagyis tehát az egész ország területén s igy Nagykanizsán is lesz újra sorozás, dc csak a felsorolt kilenc magyar honvédkiegészitő parancsnokság területéről esetleg ideszakadt untauglichok részére. Ezt a sorozást országszerte a május 26-tól julius 23-ig terjedő időközben kell megejteni. Nagykanizsán, ugy a városban, mint a kanizsai járásban talált, felsorolt kerületekbe!! áltltáskötelesek sorozása junius 7-én lesz. A M p t i M p é u t i r H i M g RagikaiizsáD mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket 1915. t A 6%-OS és S\'AVo-OS állami járadékkölcsönre eredeti feltételek mellett. Jön.e a színtársulat Nagykanizsára? Többsiör jeleztük már, hogy színtársulatunk, Füredi Béla pécsi társulata már hetek óta Újvidéken, — rendes tavaszi állomáshelyén — működik. Azt is Irtuk, hogy síinészeinknek Újvidéken oly Jól mégy a dolguk, hogy valószínűleg alaposan megfontolják, Jöjjenek-e az Idei nyárban Nagykanizsára, ahol nem egyszer alapos deficittel végződött már a szinlldény. Most már körülbelül egész határozottsággal közölhetjük, hogy az Idén nem lesznek vig muzsika és énekszótól visszhangosak a kanizsai aréna deszkatalai. Tegnap Nagykanizsán átutazott Izsó Miklós, a színtársulat Ügyvezetője és helyettes igazgatója, kivel az állomáson beszélgettünk. Izsó titkár elmondotta és nála lévő számadásaival is bizonyította, hogy jövedelmezőbb színházi vállalkozás alig akad ma, mint az újvidéki, ahol a színtársulat konzorciumos alapon működő tagjai rendes gázsijukat meghaladó jövedelmeket élveznek. A szinháznak napról-napra tlókelő közönsége is van, mert az Újvidéken állomásozó tisztikar szívesen szórakozik esténkint a színházban. Így tehát színészeink azt tervezik, hogy nem is mennek el Újvidékről más nyári állomásra, mert sem Nagykanizsa, sem pedig Mohács, ahova elmehetnének, nem kecsegtetnek oly bevételekkel, mint Újvidék, Tiroli menekültek a kanizsai Járásban. Eddig Nagykanizsán csak hirból tudták, hogy mi a haditervetekről menekülők nyomorúsága. Az északmagyarországi vármegyékből az orosz veszedelem Idején az országnak minden részébe telepítettek le menekülőket, csak a Dunántulra nem. Az olasz háboru azonban nekünk Is bőven juttatott most ilyen szerencsétleneket, akik a monarchiának Olaszországgal határos vidékeiről valók. Napokon keresztül sok ezer menekült érkezett Zalamegyébc Is Prágerhofon át, kik közül Nagykanizsán szállt ki vagy 4—500. Napokon át sok falusi szekér szállította őket a kanizsai járás faluiba, legnagyobbrészt nőket és Igen sok apróbb nagyobb gyermekeket és gyér szánni öreg férlinépet. A légrádi, murakereszturi, szepetneki, sormás!, hosszúvölgy!, zalasárszegi, galamboki és kiskomároinl körjegyzőségekhez tartozó községekben telepitették le a háboru tartamára a szerencsétlen népséget, mely a városán végigvonuló szekereken mint valami ötödrangu cirkuszos trupp festeti. Még a szokásos kócos kuvasz se hiányzott a legtöbb szekérről. A menekülteket, kiknek száma a kanizsai járásban 450, a községek iskoláiban és a községházán helyezték el és azok a rendes hadi államsigélyből élnek, azonkívül dolgozni is bőven van alkalmuk, amiért szintén elég tisztességes napszámot kapnak. A menekültek részére minden faluban a községi elöljáróság által fogadott szakácsnő főz és a menekültek ugy vonulnak minden délben dz ebédhez, akárcsak a katonák a menázsihoz. Szóval Zalamegyében még tiroli mepekültnek lenn\'íis egészen tűrhető dolog. M/ Nem kell több tflzérőnkéntes. A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint, mivel a tüzérség és lovasság állománya teljesen fedezve van. az 1878—1890. évi szüleiésü és esetleg újólag népfölkelésl bemutató szemlére felhívott néplölkelők mint Önkéntesek a háboru tartamára vagy 3 évfé sem a tüzérséghez, sem a lovassághoz fel nem vehetők, sőt a tüzérséghez az 1892—1894. évi születésű egyéves önként«s«k sem lesznek beoszthatók. ft polgárőri szolgálat. Ma és holnap este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciói t«tj«siten>: Szombaton: Buzádi János, Vidovics lózsef, Bedenek Ferenc. Bedenek lózsef. Tollár János. Mancsek Ferenc, Farkas József. Gábor György, Verbovecz György, Kolongya István, Dávid György, Tomasics János, Vass József, Nagy Antal, Polgár János, Turek Géza, Freischmiíd István, Danis Lajos, Német József, Takács Gyula. Vasárnap: Gödinek József, Helter Oéza, Bárány András, Veszter József, Schleslnger Kálmán, Polgár Manó, Sátrán Lajos, Hege Jenő, Andri István, Metz József. Vellák Lajos, Mersdorl János, Pollák Alajos, Ludvig Konstantin, Somogyi Ferenc, Bruncsics Ferenc, Kozinczky Dezső, Kosek Ferenc, Bicó Aladár, Vincze István. Az utolsó Battinghausen cimmel egy szenzációs három felvonásos drámát mulat bc a Szarvas-szállóbeli BERLIN mozgószlnház ma és holnapi műsora keretében. — E sláger egy régi nemesi család ifjú leszármazottjának kalandjait és szenvedéseit tárgyalja tanulságosan. A darab érdekes alakulatai meglepő művészi érzékkel vannak összeillesztve a tartalommal. — Szinre kerül még: A lelencz hatásos dráma egy felvonásban. — Továbbá: Egyiptom régi emlékművel, term. felvétel, Náci szerelemre vágyik, vígjáték és záradékul A megleckéztetett szoknyavadász, rendkivül humoros kép. — Ezen mösor mfivészl összeállítása, az előadó hírneves moziszinészek gyönyörű játéka, valamint a képek tisztasága kellemes szórakozást biztosit a mozilátogató közönségnek. Felelős swkeszió: Gürtler István. •m r— »-v -» Bútorozott lakás • Z esetles 3 utczal szoba, villany, vízvezeték, fürdőszoba, mellékhelylséíekkel, esetles külön Istálló kocsiszínnel Dérbe adatik azonnalra. \\ Postafiók 64. szán. Szarvos-szdlIóDEDf Í M nagy mozgó. PIflCZ-téM és BERLIN Naponta előad. I Május 29 és 30-án, szombat-vasárnap Dráma három felvonásban. Egyiptom rég! emlékmüvei, természetes felv. Náci szerelemre vágyik, vigjáték. Megleckéztetett szoknyavadász, huni. A lelencz, dráma 1. fel*. Előadások hétköznap 6 éa 9, vasár-és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. — Rendes helyárak. J 4. oldal. I: 15 május 29 K i v á l ó m l n f c g g ü I m p e r á t o r m m burgonya 1 0 0 k l l o s r o m m o n l i l n t átvéve és kifizetve K 14.— árban eladó. o nagykanizsai Tárházban házhoz szállítva festő vállalata K 14.30 árban. H a s y h a n f z s o . M a s y a r - u . Z 3 , Elásni Jelentkezés a Tárházaknál. — Telefon 65. Mayer Károly ruhafestő, vejjtiwtitó, plií5Íro/ó és j-ó/mosó jyAra N A G Y K A N I Z S A , - KÖLCSEY-UTCA 19. szám. G y f l j t ő t e l e p : F ő t é r , K o r o n a - s z á l l o d a . T * t « f * n M á m 299 »Ori«n,<lm i M « r « ( \' • » * * • Elvállal férfi- és női ruhákat festés és lisziitás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén A fehérneműt, inget | A gallért és kézelőt a és tnfncíen e s y é b hdztartdsl cIKKct V i d é k i p ó t t a l m s g b l z á s o k a t g y o r s an és p o n t o s a n eszközöl Jutányoa Árban. 1U1HI Ql i&n ifiBi lI i n Kmooifozng«ló-uktcéap t Tptalttloont a2S.b . Május 29 és 30-án, szombat-vasárnap Nagy erkölcs dráma 3 felvonásban. Tengerparti városok, természeti kép Az amerikai leány, nagyon humoros. Az Qgyes kuglizó, humoros. Előadások hétköznap 0 és 9 órakor, vasárés ünnepnapokon 3, 5. 7 é« 0 órakor. Rendes helyárak. - Buffett. 1 I $ bODl S külföldi faerezés márvány ntdniotok festése. Í- Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi szinérzékQnk magasan fejlett ízlésünk és technikánk a legkényesebb igényeket Is kielégíti Árajánlattal, színes vázl a t r a j z z a l fölszólitásra díjtalanul szolgálunk 1 11 GUTENBERG NYOMDA • • NAGYKANIZSA Csengery-ut 7. Sürgönyeim: G u t e n b e r g n y o m d a M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz Nyomatolt a kiadótulajdonosnál Gulenberg-nyorada (MOnz és Üoldbcrger) Nagykanizsa. $m# I I , . évfolyam. O\'- Nagykanizsa, 1915. május 31. hétfő 121. szám ZALAI HIRLAP társadalmi és közgazdasági napilap. • iöflB«tésl Éraki Helyben házhoz bordva 1 bóra 1 K. arám 4 fillér Vidékre, portán . . I hóra 1-50 K. Nyllttér és hirdetések megállapított árak szerint. Alapltot\'a: Dr. H A J D Ú GYULA. Kiadóhivatalt Gotenbcrg-nyomda Csengery-ut 7. száa. Telefon: Szerkesztőiig 41. Kiadóhivatal 41. Örömtől repes minden magyar ember lelke, ha számon veszi és jelentősége szerint értékeli mindazokat az eseményeket, melyeknek c nagy időkben részesei lehettünk. Ahová csak tekintünk, mindenütt a nemzeti erö földuzzadása és olyan elementáris kitörése, mely épen elég ahhoz, hogy a jövőben való bizakodásunkat a jövőben sziklaszilárdá edzze és hogy ellenségeink kérkedő fenhéjázását porig alázza, Szinte köszönettel vagyunk az olasz árulás iránt, amely példátlan erkölcstelenségével tetemesen hozzájárult, hogy energiánk uj erőre, áldozatkészségünk pedig uj lendületre találjon. A hármasszövetség erkölcsi értékét és hatását ez az árulás csak megtisztította. A résnek, melyet benne az olasz alattomosság ütött, sehol semmi nyoma : a török hűség, mely hozzánk szegődött és rendületlenül állja a szövetséget, a középeurópai hatalmak félelmességét teljessé tette. Szövetséges csapataink a harctér minden vonalán diadalmasan verik és kergetik ellenségeinket. Itthon pedig parlament és társadalom — hiszen láthattuk az országgyűlésen és a főváros lakósságának felemelő tüntetésében — a legnemesebb versenyt fejtik ki, csakhogy egyetértésünk és egyetérzésünk megbirkózhassék a rájuk háruló súlyos feladatokkal. Ki ne ismerné fel, hogy e kötelességek sorában még mindig a hadikölcsön minél fényesebb sikere áll az előtérben ? Minden ezen a sikeren múlik. Nemcsak az, hogy a szövetséges hadak eddigi diadalmas, világra szóló eredményeit egész épségükben megóvhassuk, hanem — ami sokkal fontosabb — az is, hogy ezeket az eredményeket kellően gyümölcsöztethesük és odáig érlelhessük, hogy számunkra a végleges és teljes győzelmet biztosítsák. Amikor a háborús kockán ilyen rettenetes ragy tét, mondhatnók: mindenünk forog, akkor nincsen helye a tűnődésnek, akkor gyors elhatározással, mindnyájunknak cselekednünk kell. Nemcsak a heverő, de minden nélkülözhető fillérnek is meg kell mozdulnia és szolgálatába kell állania a legszentebb célnak, amely parancsolólag követeli, hogy a ránk agyarkodó ellenségek és a ránk leskelődő veszedelmek elhárításából mindenki teljes erőinek a végső megfeszítéséig vegye ki a maga részét. Mindmáig a magyar nemzet példás magatartása lehetővé tette, hogy a lehetetlen is valóvá váljék és megállhassuk helyünket a túlerő, az ármány és a poklok minden ördögeinek összes mesterkedéseivel szemben. Ma, amikor a veszély elérte a tetőpontját s amikor a válság javunkra dőlése tisztán azon múlik, hogy élet-halál harcunk sikeres folytatásának és győzelmes befejezésének legfőbb feltételéhez, a hadikölcsönre mindnyájan meghozzuk a szükséges áldozatot, épen ma senkinek sem lehet kétsége aziránt, hogy a magyar nemzet apraja és nagyja, szegény és gazdagja egyaránt és ki-ki anyagi erőihez mérten meg fogja tenni mindazt, ami csak kitelik tőle. A világháború. Az orosz háboru. HegKezdöMtt Przemysl ostroma Sajtóhadiszállás. Az osztrák-magyar 30 és feles motoros ütegek tegnapelőtt megérkeztek Przemysl alá és felállításuk után tegnap nyomban megkezdlék a nagyszámú orosz ágyuk által védett vár bombázását. — Hadállásaink Przemysll patkóalakban veszik körül, mely Lemberg felé van nyitva. A 30 és felesek nemcsak Przemyslt kezdték lőni, hanem a Szántól keletre cső területen a przemyslgrodek- lembcrgi országutat és vasutat is, melyek birtoka a legnagyobb befolyással van Przemysl sorsára. Az oroszok semmi jelét sem mutatják annak, mintha a várat kiüríteni szándékoznának. Przemyslt az oroszok azokkal a nagy kaliberű ostromágyukkal védik, melyeket a tél folyamán a vár elleti minden siker nélkül alkalmaztak. Egyébként az elpusztított vár kevés védelmet nyújt az orosznak Lemberg kiürítése. Stockholm. A szentpétervári távirati ügynökség hivatalos orosz jelentést közöl, mely szerint a galíciai orosz főkormányzóság Lembergböl az orosz határ tőszomszédságában fekvő Brodyba tette át székhelyét. Lembergből minden katonai raktárt és hivatalt is keleti és északi irányban szállítanak le. galíciai küzdelem. Sííjtóhadiszállás. A Pizemysltől északra és aélnyugatra haladó középgaliciahfronton igen heves harcok alakultak kl, melyekben az oroszok északról hozott erősítéseikkel óriási erőfeszítéseket tesznek offenzívának végleges megállítása végett. Przemysltől délkeletre egészen a Dnyeszterlg terjedő szakaszon is igen nagy harcok vannak folyamatban, melyek csapataink részére mindenütt a legkedvezőbb kilátásokat mutatják. A Lubacowka körül (Jaroslautól északkeletre) csend van. A jelek szerint az oroszok itt nem tudnak támadni. A Stryj körül folyó harcokban seregeink tegnap ismét több fontos támaszpontot elfoglaltak s mindenütt óriási veszteségeket okoztak az oroszoknak. Az olasz háboru. Visszavert olasz támadás. Sajtóhadiszállás. A Déltirolban levő lavoronei fenslk ellen tegnap hajnalban az olaszok Alpini-ezrede heves támadást intézett, melyet határvédő csapataink nagy fölénynyel vertek vissza és az olaszokat futásra kényszeritették. A németországi olaszok. A német hadügyminiszter rendeletet adott ki, mely szerint a németországi olasz alattvalók közül csupán az olasz a r (1915. évi 6%-os és 572%-os Hagy. Klr. Állami ütfúmsntes JűradÉkKűIcsdn) nagykanizsai fiókja, mint hivatalos alálrűsl hely Ü 0 F - 1 9 1 5 . j u n i u s h ó 7 - i g jegyzéseket elfogad. . \\ t m - A jegyzések megkönnyítésére a bankfiók magas kölcsönöket nyuit rendktvfll előnyös (eltételek mellett, - w f l katonákat és katonai hivatalnokokat internálták mig a többi Németországban íaTó olaszok záros határidőn belül elhagyhatják a birodalmat. A görög király ellen merénylet történt (?) Genf. Párisban nyíltan beszélik, hogy Konstantin görög király betegségének oka merénylet volt, mely állítólag torszurással történt. A merénylet részleteiből semmi sem Ismeretes. Az angol hadkötelezettség. Rotterdam. Lloyd George angol hadfelszerelési miniszteri minőségben öszállittatta az összes fegyverképes angol férfiak jegyzékét. — Az általános angol védkötelezettség ügyében ennél több még nem történt és ebben látják általában az általános angol védkötelezettség előjeleit. A király idei nyara. Bécs. A Neues Wiener Tagblat jelenti, hogy őfelsége, l. Ferenc József az idén, évtizedek óta első izben nem utazik Ischlbe, hanem a? egész nyarat Bécsben, a schönbrumi kastélyban fogja tölteni. Kihallgatások a királynál. Bécs. Ma reggel őfelsége Schönbrumban kihallgatáson fogadta Károly Ferenc József trónörököst és báró Burián István külügyminiszteri. Tegnap gróf Stürgkh Károly osztrák miniszterelnököt fogadta a király. Az angol fantázia. Rotterdam. A londoni Centrál News Cimü lap amsterdami kelettel fantasztikus hírt közöl. E szerint a németek a belgahoMandi határon erős villamos árammal telitett drótkerítést húztak, hogy Belgiumból való minden kiszökést (főleg a kémekre való tekintettel) megakadályozzanak. Höfer jelentése. Budapest. (Hivatalos) Orosz hadszíntér. A Lubacowka alsó folyásánál az éjlel egy orosz támadást, mely kézi tusára vezetett, visszavertünk. Az oroszoknak Sicniavánál és ettól lefelé a Sanon megkísérelt áttörése már kezdetben kudarcot vallott. A Santól kelcUc a helyzet változatlan. Nehéz tüzérségünk a przemysl-grodeki vonalat Medikánál tüz alatt tartja. A VI. hadtest csapatai e hó 27-én ujabb 8 orosz ágyút kerítettek birtokukba. A Przcmyslt körülzáró vonatat északról és délről a szövetséges csapatok szűkebbre\' vonták. A Dnyeszter mentén és ettől délre a harcok tovább folynak. A Pruth vonilán és Oroszlengyelországban semmi különös sem történt. Olasz hadszintér. Tirol. Az olaszok a Foli garia Laworone fensikon levö crödeinket újból ágyútűz atá vették. Az ellenséges osztagok Cortinlába bevonultak, biztosító csapataik azonban már az első ágyulövésre megfutamodtak. A karintiai határon semmi sem történt. Á partvidéken az ellenség a Qörztől északra elterülő magaslatokon nem folytatta támadását. Monfalconenál az Insonzon való átkelési kísérletet járőreink könnyű szerrel^ieghiusitották. Höfer altábornagy. A németek harcai. Berlin, A tiagyfőhadis/áilás jelenti: Nyugati hadszintér. A franciák az Iser csatornától keletre éjfélkor megtámadták Deshondt (inétól északra levö állásainkat. A támadást az egész arcvonalon az ellenség súlyos veszteségei mellett visszavertük. Négy különböző ezredhez tartozó zuávokat foglyul ejtettünk. A Bothuue somelizet ut mentén elfogtunk néhány tucat fekete franciát, akik egy kis erdőben rejtC/ködtek. A hatcvonalunkmögöjt levő helységek bombázása, amit a szövetségesektől már megszoktunk, az olt viszszamaradt francia asszonyok és gyetmekek közül, akik honi röghöz tapadnak, ismét számos ártatlan áldozatot követelt. Keleti hadszíntér. Illokynál hatvan kilométerre Libautől délkeleti hányban lovasságunk néhány ellenséges osztagot északi és északkeleti irányban visszavetett. A Dubissa mentén egy kisebb osztag Szawolyniky helységet meglepő orosz támadással szemben kénytelen volt feladni. Négy ágyú jutott az ellenség kezére. A beérkező erősítéseink visszafoglalták a falut és visszaverték az ellenségei. Szawle környéken az ellenséges támadásokat visszautasltottuk. Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett. Délkeleti hadszíntér. A Lubacowka alsó folyásánál Jaroslautől északkeletre, valamint a Stryj vidékén levő német csapatok ellen intézett orosz támadások alkalmával az ellenség sulyos veszteségeket szenvedett. A miniszterelnökség sajtóosztálya Zalaiak a Visztula mentén. Harctéri visszaemlékezések. Uja: Gáci l>emct«r. flz első srnpnclleU. A célunk Rogow. ahol megebédelünk. Onnan már csak egy kis ugrás a Kobiéla dombhát. Ott volt az e z r e d t ö r z s , ott kellett jelentkeznünk. Szép, napsugaras, de hideg reggel, volt, amikor elir.du tunk. Az ágyuk itt már ugy dörögtek, hogy azt lehetett hinni, a fülünk mellett sütik el őket. A zászlóalj előre ment, mi a trénnel utánuk. l?. nap Hős hadn <gy volt a trénledezct parancsnoka. A hadnagy rosszkedvű volt. beteg volt. A bejscei törzsorvos már az útról haza akarta küldeni, de ő megszökött előle. Azután egyéb oka is volt a rossz hangulatra, Előtte való nap, délben egy kvittungnt hagyott egy lengyel bírónál, hogy az titánunk jövő trénnek szolgáltassanak ki 70 kiló hust. Este megérkezik a trén, velük a konyhakocsik is. Az éhes legénység megrohanja a „gulyáságyukat", de egyik sem füstftlflg. Kiderült, hogy a lengyel biró megtartotta a kvittungot, ellenben a trén semmit sem kapott. Nem is volt vacsora aznap, éhesen feküdtek le a legények. Ezt ugyan nem kell szóról-szóra igy érteni, mert hát a baka nem fekszik le, amig nem kerit magának valami elemózsiát. Hanem a hadnagy urat nagyon hántolta a dolog. Rosszkedvű volt még másnap is, aztán a nehézkes trén is boszanlotla. Később azonban jobb kedvre hangoltuk s az ut hátralévő része vidám tréfálkozással telt cl. Dél felé megláttuk Rogowot. • Láttunk azonban furcsábbat is. Ahogy a falu közelébe érünk, egyszerre niedert vezényelnek az ut két oldalát elfoglaló árokba. v Legnagyobb meglepődésünkre az árokban már ott feküdtek a többlek Is. Észreveszem Gogl kadétot, aki 5—10 lépésnyire tőlem hasal az árokban. — Mi az ? Ali van itt ? — kérdem töle. — Az előbb srapnelteket kaptunk, — mondja. — A\\ost várunk még egy kicsit. Széjjilnézek. Az emberek vigan pipáznak, köpködnek, terécselnek. A kadét a háta mögé mutat, a barna földekre. — Itt estek le. Talán 30 lépésnyire. — Észrevetlek talán bennünket ? — Nem hiszem. Inkább véletlen lehetett. De már óvatosságból is jobb várni egy kicsit. Nézek a levegőbe, a várt srapnell csak nem akar mutatkozni. Tudja a manó, egy kicsit még kívánkoztam is utána. Dohát nem jött több. Az árokban az emberek ügyet sem vetettek az egészre. Nagy nyugalom mindenleié. Negyedóra multán aztán fölcihelődtünk és lövid mars után tábort ütöttünk a ialu alján, ahol megebédeltünk. N HÍREK. fl 18 éves népfölkelők sorozása. A tegnapi fővárosi lapok egy katonai hirdetményt közölnek, melyet a tnal nappal egész AVigyarországon közzé fognak tenni. A hirdetményben foglaltakat Nagykanizsán ismét számosan helytelenül értelmezték és abból megint arra következtettek, mintha a 18—36 éves b) osztályú népfölkelők országos ujrasorozása lenne elrendelve. Ez megint nagy tévedés, mert a m3 megjelent hirdetményben foghltakból általános, egész Magyarországra szóló intézkedés csupán az, hogy az 1897-ben született (\\ 8 éves) magyar (cs oszt ni k) állampolgárok tartoznak összeírás vigett jelentkezni. A hirdetmény egyéb rendelkezései a Atagyarországon tartózkodó osztrák honosságú 21—36 éves összes imtauglichok ujrasorozásáról szólnak, a 19—42 éves magyarok közül pedig csupán a/okról, akik eddig bármi oknál lógva még nem voltak szemlén. Mindezek Nagykanizsán a város katonai ügyosztályánál tartoznak összeiratásuk végett 24 órán belül jelentkezni. Soroztalásuk pedig Atagyarországon a junius 18-tól julius 3-ig terjedő időben lesz. A bevonulási terminus még nincs megállapítva. Jegyzések a második badikölcsönre. A második hadikölcsönre a jegyzések ujult lelkesedéssel folynak. Illetékes helyen jól ítélték meg a helyzetet, mikor a jegyzési terminust kitolták. Az olasz háború kitörése nagy lendületet adott a jegyzéseknek és a vasárnapi fővárosi lapok hasábokat közölnek azokról az uj jegyzésekről, melyeket az olasz háborúval indokolnak. Mi bizton reméljük, hogy Nagykanizsa város áldozatkész közönsége átérzi az uj helyzet jelentőségét és a hátralevő időben mindenki jegyez hadikölcsönt, aki azt eddig bármely okból elmulasztotta. Itt említjük meg a Nagykanizsai Patronage Egyesület 2000, a .Atunka" szabádkőtnlves páholy 1000 koronás uj jegyzését. Mindkét egyesület már az első hadikölcsönnél is jegyzett. Igy van ez rendjén. Minden hjles pénzl a hadikölcsönbe kell fektetni. Igy kívánja ezt a haza érdeke. Hadikölcsönt jegyezni hazatias kötelesség. 1915. május 31. ZALAI HiKLAF 3. oldal. mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket 1915. é j I 6%-OS ÉS 5%%-OS állami járadékkölcsönre eredeti feltételek mellett. n. .• i-SfW.rnr Gyászrovat. Pécsről jelentik : Mérhetetlen csapás érte Károlyi Lajost, a pécs—nagykanizsai színtársulat érdemekben megőszült titkárát és családját. Károlyi titkár 22 éves szépséges leánya, Ibolyka, a Károlyi-család büszkesége és reménysége, szombat este 9 órakor Pécsett meghalt. Tüdővész ölte meg a ^zinészi pályára oíy nagyon hivatott leányt, aki szenvedélyesen ragaszkodott a színpadhoz, melyen már csilri kislány korában is sikereket aratott. Temetése holnap, kedden délután lesz a pécsi köztemető halottas házából. A Károlyi-családot annál tragikusabban éri zseniális szép lónyuk korai halála, mert még csak jelen se lehettek Ibolyka halálos ágyánál, mivel a jelenleg Újvidéken működő színtársulattal távol voltak hazulról. Károlyi titkár egyik fiát hasonló körülmények között veszítette el Nagykanizsán ezelőtt tiz évvel és most három fiában kell vigasztalást keresnie. Az elmúlt héten elhunytak Nagykanizsán: Stáb Józsel, magánzó, nyug. városi végrehajtó 64 éves, Pingiczer János cipész 84 éves, Kis Ferenc napszámos 48 éves, Verbovecz Rozália 24 napos, Polatiecz József 73 éves földinives, Horváth György 15 éves lakatos tanonc, özv. Madlér Fercncné szül. Vitár Terézia napszámos, Szabadi Mária 4 éves, Dolmányos Józsefné szül. Horváth Genovéva 22 éves, Pustina Ernő 20 éves gyalogos a 81. gyalogezredben és özv. Hegedűs Györgyné szül. Mikó Anna 53 éves. Junlusl vásárok Zalában és Somogyban. Junius hó elsejétől 15-ig terjedő kél hét alatt Zala- és Somogymegyék területén az alábbi országos vásárok lesznek : Junius hó 2-án Letenyén, Zalabéren és Somogyban Tabon, 4-én a somogyincgyei Böhönyén, 5-én a somogymegyel Hedrahelycn, 7-én Zalaszentbalázson, Lendvavásárhelyeu és a somogyi Istvándin, 8-án Szentgyörgy völgyön és Somogyban Büssün és Felsősegesden, 10-én Keszthelyen, 13-án Ottokon és Tótszentmártonban, 14-én a somogymegyel Berzencén és Kaposmérón, 15-én Drávavásárhelyen, Kerkaszentmiklóson és a somogymegyel Ttfrökkoppányban. fl tanitók és a közigazgatás. Zalaegerszegről irja tudósítónk : A közoktatásügyi miniszter rendeletben értesítette valamennyi tanfelügyelőt, hogy a háborúval összefüggő, rekvirálásokkal kapcsolatos munkálatokra, valamint a háború tartama alatt az iskolai szünidőben a körjegyzői irodákban felhalmozódott munkákra és általában a közigazgatásban feltétlenül szükséges és el nem halasztható megfelelő más teendők ellátásánál kisegítők gyanánt az összes állami és községi elemi népiskolai tanerőket mint állami, Illetőleg köztisztviselőket a törvényhatóság vezetőinek rendelkezése szerint igénybe lehessen venni. A felekezeti elemi népiskolai tanerők megfelelő felhasználásának elrendelése iránt az egyházi főhatóságokat szintén megkereste a miniszter. n z Istálló titka. Tegnap délután Söjtörről bejött Nagykanizsára BoiJa József gazdasági cseléd, hogy magát megköpölöztesse. A köpölözés oly jól sikerült, hogy a jámbor vidéki atyafinak nemcsak vagy félliter vére folyt el, hanem az összes magával hozott pénze is. Ennek kalandos története a következő: Az atyafi tegnap este egy magyar-utcai vendéglőben keresett szállást, de nem talált üres szobát. Ekkor hiitelen mellette termett a közismert kanizsai jasszfiu, Deutsch Jenő és nagyban ajánlkozott, hogy ó majd szerez neki szállást. Deutsch Jenő egy másik vendéglő istállójába vezette az idegent, kire az islálWajtót rázárta. A béres kiabált, hogy eresszék ki, de mert senki sem hallotta a szavát, ugy maradt és lefeküdt. Késő éjszaka felébredve kereste az inge alá rejtett pénzét, — 39 korona 70 fillért, — melyet az imént Deutsch Jenő szemeláttára tett oda. Ámde a pénz eltűnt az Ing alól s az ingen egy jókora vágás volt. Most már éktelen lármával kezdett dörömbölni az istállóajtón, mígnem egy katona kieresztette. A kifosztott ember azonnal a rendőrségre ment panaszával, mely reggel Deutsch Jenőt előállította, aki azonban tagadja bűnösségét, noha az eset ugyanazon recept szerint történt, mint egy pár hetes másik eset, amikor Deutsch Jenő és egy társa két bevonuló újonc zsebeit vágta fel és foszlottá ki szintén egy kültelki vendéglő istállójában. Akkor tettenérték a jeles fiút, tehát beismerte bűnösségét, most azonban körömszakadtáig tagad. A rendőrség azonban gyiljli az ellene irányuló bizonyítékokat. Orosz balászok a Balatonon. Keszthelyi r j á k : A Balatoni Halászati Részvénytársaság a junius 15-én megnyíló halászati sikere érdekében érintkezésbe lépett a hadügyminisztériummal s arra kérte, hogy a bevonult halászokat orosz hadifoglyokkal pótolhassa. A minisztérium méltányolva a társaság kérését, kijelentette, hogy hajlandó a jelzett célra orosz foglyokat engedélyezni, akik között bizonyára sok halász is akad. Az orosz halászok — mintegy százan vagy százötvenen — junius I3-án fognak Keszthelyre megérkezni s minden 10 ember melleit lesz egy őr. Családi dráma Kiskesztbelyen. Erlich Ferenc kiskeszthelyi lakós, kemencecsináló gyanúba vette a feleségét, hogy megcsalja. A házaspár között emiatt a minap hangos szóváltás támadt. A veszekedés hevében Erlich egy húsvágó bárddal az asszony fejét összevissza vagdalta. Erliclmé most halálán van. Erlich önként jelentkezett a keszthelyi rendőrségen, ahol letartóztatták és behozták Nagykanizsára a kir. ügyészség logházába. f i polgárőri szolgátat. Ma, hétfőn este az alábbi polgárőrök fognak rendőri inspekciót teljesíteni: Aialek Lajos, Stróbl László, Feket^ Imre, Magyar Lajos, Gerócs Boldizsár, Virág Lajos, Krausz Lajos, Meskó József, Kajdi Gyula, Horváth Vendel, Mátyás István, Benkő József, Vellák Bódi, Benkő János, Sipos Andor, Engelmann Sándor, Krausz József. Spiegl Dezső, Forpáczi lstván, Czoczek Imre. M E O N Y I L O T T l - -• - Szívós Antal mflórás és látszerész „ üzlete a Kazlnczy-utca 3. szám _ alatt (Vasutl-utca, Városház mellett, Melcer háa>, ahol a Iegjobb u j áru kapható. Óra, ékszer és látszer-javltást nagy gonddal végez. éSzh t Permetezésnél a r é z g á l i c o t teljesen pótolja a 0 E T D f l f % | f % A Colmari borterr t n u u l ü i melésl intézel, a csász. és kir. földmivelésügyi minisztérium, a görczi, spalatói, st. mtchelei csász.\' és kir. borászati felügyelőségek szakközegei és a bécsi csász. és kir. növényktsérletciő állo» más stb. kipróbálta és ajánlotta. Dr. STOKLASA prágai tanár, udv. tanácsos szintén igen kedvező eredményt ért el és a „Perocld"-dal permetezett szőlők nagyobb termést biztosítanak. Dr. Ascbenbraod-féte RÉZKÉNPOR (12% rézgöllc tartalommal), Szicíliai párolt kénpor, !• Hoyuoga Rafflahóocs, Gépolaj. Részletes ajánlatokkal szívesen szolgálnak: SCHWARZ és TAUBER nagykereskedők Nagykanizsa. Telefon szám 23. Bútorozott lnKűs Z esetles 3 utcza! szoba, ulllany, olzoezetéK, fürdőszoba, melléklteljlsésekkel, esetlei Külön Istálló kocsiszínnel bérbe adatik azonnalin. Postafiók 64. szán. Kostreinitz Királyforrás Rohltach m a t t a t ! A kostreinitz! királyforrás vize szén savtartalma a leggazdagabb. Legerősebb szénsavas natrluma folytán az orvosok mint a legjobb frissítő italt ajánlják. A legelőkelőbb orvosok bizonyítványa szerint kiváló hatással bír emésztési nehézségeknél, gyomor és bélhurutoknál, veseköveknél, inájbetegségeknél és cukorbetegségnél. Tulajdonos Nouackh Ignácz örökösei Koitrtlalli Posta Podlil, \' Z H Pdltsckack nllitl. Kapható Nagykanizsán minden nagyobb füszerkercskedésben I Alpesi teavaj: Szabó Antal helybeli csemege kereskedő cég ezúton is értesiti t vevöközönségét, miszerint most már a legfinomabb pasteurizált tejszínből készült • T M J K B I AAMUMI minden mennyiség- AIPSSI Mm ben, naponkint friss minőségben kapható. Felelős szerkesztő: G Q r t l e r I s t v á n . ÍSzarvas-száJló Placz-lér. BERLIN nagy m o z g ó. Naponta eldad. 3-án mm É s műsor!! / I Előadások hétköznap 0 és 9, vasár- éa ünnep- 1 • nap 3, 5, 7 éa 9 órakor. — Rendea helyárak. | Jl Nép taka rékp énz tá r Részvénytársaság Nagykanizsán 4. oldal. ZALAI H RLAIJ 15. május 31. Kívdló mlnftéfifi imperátor falu burgonya 100 kiloiroimnonliint ^ m o nagykanizsai Tárházban átvéve és kifizetve S® házhoz szállítva K 14.— árban eladó, f K 14.30 árban. Jelentkezés a Tárházaknál. — Telefon 65. fcafö vállalata lioiykanlzsn,Musyar-ii.Z3 Mayer Károly ruhitestő, vegytisztitó, plissirozó és gőimosó gyára NAOYKANIZSA, - KÖLCSEY-UTCA 19. szám. Oyfijtötelep: Főtér, Korona-szálloda. T * l * \' « n M á m 2 M . SUrgtnycIm i Majrar (••<«• Elvállal férfi- és női ruhákat festés és tisztítás céljából, báli ruhát, menyasszonyi kelengyét, mindennemű piperét, úgyszintén Li fehérneműt, inget a IS gallért és kézelőt a és minden esyéb háztartűsl dkket Vidéki postai megbízásokat gyorsan éa pontosan eszközöl jutányos árban. URANIA mozgókép palota. Rotjonjl-ulcz 4. Telelőn 2M. Május hó 31. és jun. 1-én, hétfő kedden Nagy mimó-dráma 3 felvonásban. R. U. 14. aktuális A szakácsnők gyöngye, Dán vígjáték 2 felv. Vitkisoff kapitány, humoros. Előadások hétköznap 6 és 0 órakor, vasáréi Onnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. — Buffett. boni S külföldi faerezés mdrvdnv utánzatok festése. Épület-, szobafestés, bútor, üzletberendezés mázolás és fényezés. Művészi s z i n é r z é k ű n k magasan fejlett Ízlésünk és technikánk a legkényesebb Igényeket Is kielégíti Árajánlattal, s z í n e s vázl a t r a j z z a l felszólításra díjtalanul szolgálunk 1 11 GUTENBERG NYOMDA • NAGYKANIZSA Csengery-ut 7. Sürgönyeim: Gutenberg nyomda M inden legkisebb nyomtatványrendelést a legnagyobb gonddal és ízléssel szállít. Telefon 41. szám Zalai Hírlap kiadóhivatala hirdetéseket jutányosán felvesz L--4 Nyomatott a kiadótulajdonosnál Oulenberg-nyomda (MDnz é.Oóldberger) Nagykanizsa. |