Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
44.49 MB
2022-08-22 14:24:00
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
275
732
Zalavármegye 1928. 249-272. szám november

Zalavármegye
Politikai napilap. Zalaegerszeg.
1922 [ápr. 10 - 1932. dec. 31.]
Megj. [hetenként háromszor, 1925]: hetenként hatszor.
Szerk. 1924: Kakas Ágoston, 1925. okt. 2.: Herboly Ferenc, 1930: Kakas Ágoston, 1932. 146. sz.: Sylvester Péter János.
K. Zalavármegye Lapkiadó Társaság.
Ny. Tahy Rozália utóda Kakas Ágoston. - 2 r.


A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

eül4TI HAI IsT Ir*II-;
lllflUk HO» MtkHn» lélitti- Klttluléi: HT Ié.apn2- Nl|4. unMéni I- Migí,- Bmkeeité.tr f. kUKkiiitil: XaUemsui. Ss*k»Hé> I TiMiiUI
VII. évlolyaa.
Zalaegerszeg, 1928 november 3 Szombat.
Ar. 12 fillér. 249. szám.
Aszfalt és kockakő.
Hosszú vita után határozták cl annak idején, hogy a Kossuth Lajos utcát és a Széchenyi teret topeka aszfalt burkolattal látják el. Sokan a kiskockakő mellett foglaltak ugyan állást, de a határozat az aszfalt javára döntött.
Most azután, hogy az asJfalt tisztogatása ellen állandóan panaszok merülnek föl, jq kiskockakő hivei azt mondják, hogy az idő őket igazolta. Ami azonban nagy tévedés a ré-szökról. Mi is több esetben emeltünk már kifogást a tisztogatás ellen, de ez még /nem jelenti azt is, hogy pz as/Talt nem állja meg; ugy a helyét, mint a kiskockakőd/avagy a "kockaköves uttestet könnyebben leajnpe a portól és sártól mentesíteni, mint az aszfaltot. Ha a kockaköveket bitumennel kötötték volna ösz-sze, akkor könnyebb volna ugyan a tisztogatása, ámbár az érdes felület folytonos lekopá-sából állandóan képződnék por. A bitumen pedig emellett jóval meg is drágította volna a munkát. Azt mondják, hogy a kockaköves úttest domború volna, mig az aszfaltot nem lehet domborura építeni, mert lecsúsznak vóla a közlekedési eszközök. Ezzel szemben a domború úttestnek megvan az a hátránya, hogy a kocsik mindig csak a közepén járnak és any-tiyira kivágják a köveket, hogy rövid idon belül ott két barázda képződik, amelyek esős időben vízzel telnek meg s ha autó, vagy gyorsabban járó kocsi halad arra, hát a járókelőknek bizony tnenekülniök kell onnan, ha nem akarnak fülig sárosak lenni. Aszfaltos utón, ahol a domborulat nem Vényszctiti a kocsikat az ut közepén járni, ilyen barázdák nem képződnek. Mindezeket tekintetbe vették az útépítésnél.
Itt tehát kifogást emelni épen csak a tisztogatás miatt lehet. Azonban ezen is lehet segíteni. Részint alkalmas tisztogatási eszközükl beszerzésével, részint pedig a betorkoló utcák csatlakozási szakaszainak mcgjvaitásával. Az eddigi sok por a szegélyekről és a szomszédos utcákról került az aszfaltra. A szegélyeket azonban a jövő évben már gyeppel vonják be, onnan tehát nem kapunk port. De a betorkoló utcákról ugy a szél, mint a kocsik állandóan szállítják vagy a port, vagy a sarat, aminek eltakarításáról a kockaköves burkolatnál épen ugy, sót még körülményesebben kellene gon-doskodni, mint az a&faíton, mert a sima felületen mindig könnyebb a tisztogatás, mint az érdesen.
A tisztántarthatás érdekében tehát arra volna szükség, hogv a Kossuth Lajos utcára''és a Széchenyi utcákra nyíló utcáknak az aszfalttal közvetlenül érintkező szakaszát is aszfalttal, vagy más, könnyebben tisztogatható burkolattal lássák el. Mert lehetetlen az aszfalt tisztaságát megóvni akkor, amikor a meg''lehetós közelségben sorakozó mellékutcák ontják a port két oldalról is oda. És amíg a betorkolások nem kapnak pormentes, vagy könnyen mentesíthető burkolatot, addig arra nem is gondolhatunk, hogy az aszfalt tisztántartható legyen. Ezt kellett volna tudni már akkor is, amikor elhatározták az utca burkolását és a költségvetésbe bele kellett volna kombinálni a mellékutcák néhány méternyi aszfaltozását is.
Az bizonyos, hogy alkalmas seprökészülékkel csökkenthetjük a kellemetlenségeket, de az is bizonyos, hogy a legjobb seprőkészüjék is hasznavehetetlennek bizonyul, ha a szomszéd utcákról szabadon szállítja a port a szél, vagy pedig a kocsik, szekerek, autók kerekei a sarat.
Radikális megoldás tehát a szomszédos utcáknak alapos megjavítása lenne. Egyébként a topeka felől már eddig is bebizonyosodott, hogy a város belső területén sokkal megfelelőbb, mint a kiskockakő és így az idő egyáltalában nem igazolta azokat, akik annak adején a kiskockakő mellett foglaltak állást.
A Zeppelin szérdán este megérkezett Fridrichshafenbe, de csak csütörtökön reggel szállt le?
Frldrichsháfen, november 2. (Wolff.) A Oraf Zeppelin 71 órai repülés utántegnap reggel 7 óra 8 nerckor simán leszállott. -A repülőtéren óriási tömeg volt, — amely* áttörte a rendőrkordont ,hogy az utasok közelébe férkőzzék. Fölharsant a zené, a közönség szünet nélkül hurrázott és a Deutschland hangjai töltötték be a levegőt. Dr. Eckener nyilatkozott a Zeppelin útjáról és azt mondotta, hogy az ut utolsó része igen nehéz volt, mert nagyon sürü ködrétegen kellett keresztül hatolniok. Egész éjszaka le sem hunyták a szemöket. Szerinte azonban a Zeppelin ezzel az útjával bebizonyította, hogy a rendszeres óce*ni léghajóközlekedés lehetősége fennáll és így a közlekedés rövidesen rendszeresíthető.
Washington, november 2. A Zeppelin 49.745 levelet és 51.938 darab levelezólapoKszáUitott át Európába. -
Párk, november 2. A francia sajtó meglehetős szkeptikusan itéli meg a Oraf Zeppelin útját és azt irják, hogy ezzel még korántsem győzték le az Óceánt.
Budapest, november 2. Az Uj Nemzedék fridrichshafcni jelentések nyomán közli, hogy a Oraf Zeppelin amerikai utja ''360.000 dollárba került, mig ezzel szemben a bevétel 343.000 dollár volt.
Páris, november 2. A Oraf Zeppelin már szerdán éjjel Európába érkezett, mivel azonban éjszaka nem mert kikötni, reggelig még repült. Szerdán este 8 óra'' 20 perckor a franciaországi Tours városka felett látták 200 méter magasan repülni. A csöndes estében tisztán lehetett látni «> a megvilágított gondolát.
Berlin, november 2. A Zeppelin utasai elbeszélték, hqgy utjok milyerf veszedelmes voft.-. A legnagyobb viharokba Uj-Founlandnál kerültek, amikor is az összes gépeket a legerősebb''kapacitásra állították be. Három óra hosz-száig voltak igy a viharban, anélkül, hogy előre tudtak volna haladni. Egyes utasok kijelentése szerint «pokolian borzalmasa volt ez a pár óra.
Berlin, november 2. A Zeppelin utasait a tömeg nagv ujjongással fogadta. A fényképészek és újságírók egész raja Clarence Ter-bunet, a Oraf Zeppelin potyautasát keresték, akit rögtön a kqpzul és a rendőrfőkapitány elé vezettek. Terbune elmondotta, hogy a léghajón • kapott enni és inni, de sok munkát adtak neki. Mikor már második órája voltak a levegőben, előmászott rejtekhelyéről. Eckener kapitány mosolygott, mikor eléje vezették. Terbune már egy aacheni és egy hamburgi cégtől ajánlatot kapott, ő azonban kijelentette, hogy hamarosan | viasza akar menni Amerikába.
/éta Gőbel Árpád képklállltásán.
Pompás képek Egerszeg vidékéről, és a Balatonról.
Vasárnap, folyó hó 3-án megkezdődik a Magyar Hét,"*melynek jelentőségét már több izben méltattuk és méltatta és méltatni fogja a jövő hét folyamán is minden, arra hivatott tényező.
A Magyar Hetet megelőzően a magyar irók, művészek és mindazok, akik az irodalom és művészet nagy ügyét a szivükön vistilik, gyűlést tartottak Budapesten, amikor a magyar irodalmi és művészeti élet ezernyi gondjáról és panaszáról volt ott szó. «Pártoljuk a magyar ipart''>, ez már régóta csak amofyan szállóige volt, amit hangoztattak, de a gyakorlati életbe nem igen ültettek át; és «pártoljuk a magyar művészetet < szintén csak szállóige maradt.
Már pedig, amint pártolnunk kell a magyar ipart, ép ugy pártolnunk kell a magyar irodalmat és művészetet is, mert hiszen kulturfölé-nyünket csak igy őrizhetjük meg.
A magyar Hetet megelőzően Zalaegerszegen Oőbel J. Árpád, reálgimnázium! tanár, festőművész az ő pompás alkotásaiból kiállítást rendezett a Mansz Apponyí utcai helyiségeiben, mely kiállítás méltán vetekedik a fővárosi { tárlatokkal. Meglep bennünket a gazdag anyag és annak ízléses elrendezése! Hogy a művész mennyi szépséget talál a Balaton „mellett, azon nem csodálkozunk, mert ismerjük a magyar földnek ezt a csodás panorámaját. De, hogy magában Zalaegerszegen és annak közvetlen környékén mennyi szépséget fedezett föl és örökített meg vásznán, az csudálkozásunkat váltja ki.Szebbnél-szebb részletek tárulnak elénk e képeken. Mindmegannyi remekei a városnak, a vidéknek, a Balatonnak... Aki szereti a megyét, szereti Zalaegerszeget és vidékét, de aki általában szereti a szépet, a művészit, akj becsüli a hazai művészetet és becsülni tudja a helyi értékeket, az gyönyörűségét talája Oőbel Árpád kiállításán, amely már csak két napig marad nyitttr:''"
Mit mondjunk különösképen a pompás tár. latról? A csendéletek anyagszerűek, élénkek,
alapos megfigyelés. és művészi meglátás bizonyságai, amelyek bármely szalon, vagy ebédlő diszei lehetnek. Tájképeinél a balatoni részletek annyira jól megérzett hangulatot mutatnak, hogy a szemlélő meglepetve mondja: «Igen, ilyen a Balaton >.
Általában a képeken szinte órára pontosan megállapithatóan van éreztetve, a hangulat: délelőtt van-e, vagy délután. A rajz, mint minden alkotásnak alapfeltétele, helyes és kitűnő rajztudásről tanúskodik.
A, nagyszerű tájképek mindegyike lebilincsel bennünket s azok közül kiemelkednek: A szigligeti öböl Öyörök felől, a Badacsony és Kisörs Boglár felöl, Oyöröki kikötő, A zalaegerszegi Széchenyi tér az uj megyeházzal, Jankai részk-t, több falusi és zalaparti részlet. A csendéletek közül: Teritett asztal szőlővel, Alumínium korsó, A hortenziákon süt a nap.
A tárlatot megtekintésre ajánlani fölösleges. Oőbel Árpád művészi neve sokkal ismertebb, semhogy reklámra szorulna. Csak annyit jegyzünk meg, hogy.: kiállítása művészi esemény s mint ilyennel szemben, ismeri kötelességét a város közönsége és ismerik a városi és megyei hatóságok is. A kiállított képek jutányos árakon kerülnek eladásra.
A reformáció évfordulója.
Budapest, november 2. A reformáció 411-ik évfordulóját az ország egész református társadalma nagy ünnepségek keretében ünnepelte meg. Budapesten délelőtt több helyen istentisztelet volt, este pedig a fővárosi Vigadóban tartottak ünnepélyt, afmelyen sok közéleti előkelőség vett részt^Az ünnepély szónokai Lázár Ferenc dr. felsőhazTTig, Kapi Béla evangélikus püspök és józan Miklós unitárius püspök voltak. A régi képviselőházban is Ünnepség volt, ahol több szónoklat hangzott el.

ZALAVAMEGYE
1928. november .
Zalabérben egy harcias öreg házaspár tizenöt késszurást ejtett a szomszédon.
Sok szorgalmas, munkás embernek okozta már vesztét a harag és gyűlölködés. Most ebbe a szomorú sorba állott be egy derék gazdaember, a 39 éves Sorok Péter, zalabéri hegvi lakós. Közös udvara volt szomszédjával, Gvórvári Antallal és így igen gyakran nézeteltérés támadt közöttük, mert Györvári veszekedő természetű ember volt. A levágott kukoricaszárat már többször Sorok [»éter fundu-sára rakta, noh^ ez mindig szót emelt ellene. Györvári ezért csak az alkalmat leste, hofp* valamiképen megboszulhassa magát. Már körülbelül egy éve tartott közöttük ez a feszült viszony, ami aztán a minap tragikus befejezést nyert.
Szerdán délután 3 óra tájban történt meg a szerencsétlenség. A 73 éves Györvári Antal ugyanis feleségével, Koller Klárával egyetemben, a tilalom ellenére a kukoricaszárat ismét Sorok Péter földjére rakta. Mikor Sorok ezt
meglátta, odament hozzájok és kijelentette, hogy ó ezt most sem engedte meg, tehát vigyék el onnét a kukoricaszárat. Gyórváriék a-zonban nem hallgattak rá, hanem a következő pillanatban mindketten kést rántottak, Sorok Péterre rohantak és teljesen összpzurkálták a magával tehetetlen embert, awt vértócsában fetrengve hagytak a földön. A 13 sebből vérző embert Erdős Mátyás orvos részesítette első segélyben. Kilenc szúrás a fején, hat pedig a mellén, hasán és kezén érte Sorokot.
A súlyosan sebesültet még aznap este a zalaegerszegi közkórházba szállították autón, ahol azonnal megoperálták. Az operáció sikerült, de azért kétséges, hogy a beteg életben marad-e? A barbár, minden emberiességből kivetkőzött házaspár ellen megindították a büntető eljárást.
A franciskánusok és dominikánusok visszatérhetnek Franciaországba.
Páris, november 2. A francia kormány tagjai megegyezésre jutottak a "kongregációk kérdésében. Á kompromisszum abban áll, hogy névszerint megállapítják, melyik szerzetes rendek telepedhetnek le. A franciskánusok és a dominikánusok minden bizonnyal engedélyt kapnak a letelepedésre.
Az egyetemi hallgatók memoranduma a kormányhoz.
Budapest, november 2. A budapesti és vidéki egyetemek ifjúsága csütörtökön délre ösz-azehivta az ifjúsági nagy bizottságot. A nagybizottság tegnapi ülésén határozatot hozott, mely szerint tudomásul vette az ifjúságnak azt a szándékát, hotev sérelmeit memorandumban a kormány, az országgyűlés és a nyilvánosság elé terjesztik. Ugyanakkor a nagybizottság felhívta az ifjúságot, liogy óvakodjék minden rendbontástól. ✓
Vizsgálat egy polgármester ellen.
Debrecen, november 2. Hajdú vármegye közigazgatási bizottsága dr. Erdős Kálmán hajdúszoboszlói polgármester ellen fegyelmi eljárást indított és miniszteri biztos kiküldését kérte, aki a város gazdasági és pénzügyeit átvizsgálja.
Tisza István emlékezete.
Budapest, november 2. Szerdán délelőtt 10 órakop Tisza István gróf volt magyar miniszterelnök mártírhalálának emlékére a «Tisza István» Társaskör emlékünnepélyt tartott, amc# lyen József főherceg, Vass József, Wlassics Gyula báró, Beöthy László, Horthy István és még sok közéleti kitűnőség jelent meg, Beöthy László bevezető szavai után Zsitvay Tibor tartott emlékbeszédet: Tisza István életeleme az igazság volt. Egyenes lelkiségét ünneplem most, mely ót munkájában és minden cselekedetében jellemezte. Ma már Tisza jövőbelátó szavait igazolták az események. A sok arcú veszedelemmel szemben ó is csak egyetlen egy . kivezető utat látott: Széchenyi útját. Tisza '' István a népszerűség hatásánál erósebb kap- } csolat megteremtését sürgette a nemzet és a j yezetök között, mert vigyázni kellett, hogy ne kalandorok, hanem hivatott vezetők kerüljenek az élre. De egyenessége és szókimortdása sok ellenséget szerzett számára. Tragikuma, hogy a forradalom középpontjába került. Hogy a vakság és süketség átka végleg elmúljon a nemzetről, ugy a nagy nemzetnevelő Tisza István nyomdokain kell járnunk.
Berlin, noverhber 2. Egyik német lapban Mierka, szolgálaton kívüli tábornok tollából nagy cikk jelent meg, melyben szépen emlékezik meg gróf Tisza Istvánról, halálának tizedik évfordulóján. Mierka szerint a gyilkos golyó minden magyar szivét átütötte. A Deutsche Allgemeine Zeitung is külön cikket szentel Tisza emlékének, kmelyben a cikkíró azt irja, hogy Tisza Istvánban á magyar nemzet egyik legnagyobb államférfiuját vesztette el.
Tizenkétmillió hizlalási hitel.
Budapest, november 2. A kormány a szarvas, marha és sertéshizlalásra 12,000.000 pengő hitelt folyósít, mely összeget az OKH, a Kisgazdák Országos Földhitel Intézete és két másik, altruista pénzintézet oszt ki az igénylők között. Ebből az összegből 2,000.000 pengőt a községi hitelszövetkezetek utján, a 100 holdon aluli gazdáknak sertéshízlalá^ céljára fordítanak 5«o-os kamat mellett. Sertésenként 60-70 pengő, kivételes esetekben 100 pengő adható váltó ellenében hat hónapra. A tízmillió pengős hitelt a már emiitett négy altruista pénzintézet utján bonyolítják le, amely összeg, nek kétharmad része marha, egyharmad része sertéshizlalásra fordítható.
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése,
Budapest, noyember 2. Ugrón Gábor, volt miniszter elnöklete mellett tartották meg a Magyar Irodalmi és. Művészeti Kongresszus záróülését, amelyen az egyes szakosztályok előterjesztett javaslatait a kongresszus egyhan-ták a Magyar Irodalmi és Művészeti Körmeg-guan elfogadták. Nagy lelkesedéssel kimondot-alakulását, ''melynek első közgyűlését a közeljövőben össaehivják. A kongresszus köszönetet mondott az odaadó és lelkes támogatásért és Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszternek és K. Kovács Gyula államtitkárnak.
Páris, november 2. Báró Korányi Frigyes volt párisi magyar követ tagnap este a keleti expresszel visszautazott ''Magyarországra. A francia köztársaság elnöke a francia becsületrend nagykeresztjével tüntette ki.
Sopron, november 2. Eszterházy Pál herceg Eszterházán háromnapos vadászatot rendez, amelyre hivatalosak Horthy Miklós kormányzó, Albrecht főherceg, Vértesy Sándor, a/kabinetiroda főnöke és vitéz Simon Elemér dr. főispán.
Bukarest, novembc^ 2. Commen és Lapedatu oláh delegátusok tegnap Bukarestbe utaztak a néme^-román szerződés aláírására. Ezután mindketten Rappalóba mennek a magyar-oláh optánsper tárgyalásáfa.
Bukarest, november 2. A rappalói tárgyalásokat november 5-éröl 14-ére halasztották el Szterényi József báró betegsége miatt.
Bécs, november 2. Miután BeHinben már 10 éve tanítják a magvar irodalmat, Bécsben is felállították a magyar irodalmi tanszéket, melynek professzora dr. Lábár Antal, a bécsi Colle-gium Hungáriáim igazgatója lett. •
Stockholm, november 2. Az itteni lapok római híradás utján arról értesülnek, hogy Nobile tábornokot, a szerencsétlen kimenetelű észak-sarki expedíció vezetőjét, elmozdították állásából. Nem szabad Rómát • elhagynia és a nyilvánosság előtt sem szabad mutatkoznia.
Budapest, november 2. Az egységes párt holnap, szombaton délelőtt Vass József dr. népjóléti miniszter elnökletével értekezletet tart a házszahályrevizió ügyében. Az értekezleten örffy Imre jelentést tesz "a házszabályre-viziós bizottság munkájáról.
Budapest, november 2. A független nemzeti demokrata p;\rt tegnapi ülésén állást foglalt Rassay Károly vezérsége mellett.
Budapest, november 2. Furmann Marcell ny. ezredest szerdán délután a Baross utcában egy villamos elütötte. Súlyos sérüléssel a kórházba szállították.
Páris, november 2. A Blumenstein féle cím-lethamisitáff ügyében holnap kezdik meg a 11-es biróság előtt-a tárgyalásokat, melynek elnöke Gautier törvényszéki elnök lesz. A tárgyalások, melyeken a magyar pénzügyi kormány is képviselteti magát, előreláthatóan több hétig tartanak.
Budapest, november 2. A budapesti államrendőrség Heilig I}runót, a «Vossische Zeitung» budapesti tudósítóját az ország egész területéről kitiltotta, mert tudósításaiban rosszindulatot árult el Magyarországgal szemben. Az egyetemi zavargásokat pogromnak minösi-tette és azt irta, hogy az egyetemisták'' beverték a Népszava kirakatait, holott ezek az állitások nem felelnek meg a valóságnak.
Berlin, november 2. A birodalmi i gyűlés büntetőjogi bizottsága október 31-¡ki ülésén ideiglenes szavazással elvetették a halálbüntetést.
Prága, november 2. Dr. Englis áseh pénzügyminiszter tegnap délelőtt benyújtotta a kormányelnöknek lemondási kérvényét.
London, novemfber 2. Mansepool angol gfő-zös Lizard közelében összeütközött a rigai Horn gőzössel. Az (összeütközés következtében mindkét hajó megsérült és hamarosan elsü-lyedt; Á legénységből öt ember a vizbe fuladt, a többit sikerült megmenteni.
Varsó, november 2. Újsághírek szerint a politikai rendőrség bizalmas értesítést kapott, hogy november 11-én, a lengyel függetlenség tízéves évfordulóján a kommunisták nagy tüntetést akarnak rendezni. A rendőrség, hogy a tüntetéseket megakadályozza, több ismert kommunistánál házkutatást tartott, melynek során 4ó embert letartóztattak.
Angóra, november 2. A nemzetgyűlés harmadik ülésszaka újból Kiazin basát választotta meg elnöknek. Elfogadták a latin betű behozataláról szóló törvényjavaslatot, amely december l-én lép életbe. A hatóságok azonban már most kötelesek elfogadni a latin betűs beadványokat, mig a latin betűs írás a hatóságokra nézve csak 1929. január 1-től válik kötelezővé.
Prága, november 2. A lengyel konzulátusnak Siylhoulian levő épületében megjelent Tádé Miklós ukrán emigráns és egy benzűmel telt üveget a falhoz vágott. A szertefolyó benzint meggyújtotta és menekülni akart, de a folyosón Lubaczewski lengyel főkonzullal találkozott, akire rálőtt. Szerencsére a golyó nem találta el a főkonzuli, a lövés zajára azonban többen elősiettek és Tjídé Miklóst letartóztatták.
M^HM
HÍREK.
— A miniszterelnök még gyengélkedik,
Bethlen István gróf minisztéVelnök csütörtökön fölkelt ágyából, de kisebb hóemelkedései még mindig vannak. Orvosai pihenést tanácsolnak. Mivel a miniszterelnök jelen akar lenni a ház-szabályreviziós törvényjavaslat végleges megállapításánál, azért ennek megállapítását valószínűen a jövő hét végére tűzik ki.
— A főispán itthon. Györnörey György főispán ma délben Zalaegerszegre érkezett.
— Halottak emléke. A kegyelet virágdíszbe öltöztette Halottak napjára a temetőket. Fölkerestük szeretteink sírjait és megemlékezésül gyertyát gyújtottunk azokon, koszorúkat, csokrokat helyeztünk azokra. A zalaegerszegi régi és uj temetőben,Ivalamint a hősök temetőjében csütörtökön egé^! napon át, reggeltől késő . estig hullámzott^va tömeg, hogy ki-ki földíszítse hozzátartozónak sírját, vagy elmélkedjék a mulandóság fölött. A felső kereskedelmi is. kola növendékei a tenári kar vezetése mellett fölkeresték"* áz intézet elhunyt tanáraínak és . növendékeinek sírjait és áldoztak az elhunytak eMí''kének. Az egyes síroknál beszédeket mondottak és gyászdalokat énekeltek. Majd a hősök sírjához vonultak és ott műsoros gyászünnepélyt rendeztek.
1928. november .
ZALAVARMGYE
3
— Bibliai est. A zalaegerszegi izr. hitközség közli, hogy dr. Junger Mózes főrabbi sorozatos előadásai — a hitközség tanácstermében — minden szombaton, este fél <) órakor kezdődnek, melyekre az érdeklődőket ezúton is meghívja.
— Zavarok a zárdáépitésnél. Azt hittük, hogy a zárdaépítésnél most már eltüntették azokat az ellentéteket, amelyek megakadályozták a két szervezetbellQnunkások békés együtt-munkálkodását. Föltevésünkben csalódtunk, mert ma délelőtt ismét megjelentek a szervezett építőmunkások* küldöttei a városházán, hogy panaszt tegyenek a polgármesternél! A polgármester és a főjegyző távollétében 7 dr. Fülöp László városi tanácsos fogadta okét, aki azonban kijelentette előttük, hogy ö nem avatkozhatik a dologba, amennyiben az teljesen a polgármesterre tartozik. Á polgármester valószínűen csak szombat délután érkezik haza és igy az ügvben csak hétfőn intézkedhetik.
— Patent Wcola harisnyák extra Tiosszu szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Hősi halottak sjrkövének átadása. November 1-én, csütörtökön délután 4 órakor volt a nagykanizsai hősi temetőben az 1.100 hősi halott sírkövének átadási ünnepélye. Bar-barits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője adta át a városi hatóságoknak, valamint a katonai helyőrségnek a sírköveket. Négy esztendős akció fejeződött be ezzel az aktussal. Négy évi szakadatlan lelkiismeretes, sok akadályt lekiizdő munka eredménye az 1.100 hősi emíékmü és hogy Nagykanizsán nincs többé jeltelen hősi sir, azért a hála egyedül — a nagyszerű gondolat megvalósítóját — Bar háríts Lajos kartársunkat illeti.
— Értesítés. A «Katholikus Kör» folyó hó 4-én, vasárnap este 8 órai kezdettel társasvacsorát rendez.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában — a Oosztonyi vendéglő nagytermében — vasárnap este 8 órai kezdettel össztánc lesz. Belépődíj 1 pengő. 1 —
— Gyilkosság az ebergényi hegyen. Vida János egerszeghegyi és Tuboly József eber-gény- (csáford-) hegyi lakósok már évek óta | haragos viszonyban voltak egymással. Mindenszentek napján délután az ebergényi hegyben az egyik uton találtyztak egymással. A két haragos összeszólalkozott, majd rövid ^szóváltás után Vida János fegyvert rántott és/mell belőtte Tuboly Józsefet. A súlyosan seb/sült embert a zalaegerszegi közkórházba s/íllitötták, de már nem lehetett rajta segiteni, mert az éj folyamán meghalt. Vida Jánost — ki\tettét részeg állapotban követte el — ''letartóztatták és a zalaegerszegi ügyészség fogházába) kisérték. A szerencsétlenül járt^ Tuboly Jóísef három gyermeket hagyott árVán.
— Az OKH vándorgyűlése Szombathelyen. A vármegyeháza nagytermében tartotta meg tegnap gyűlését Szombathelyen az Országos Központi Hitelszövetkezet. Schandl Károly ny. államtitkár ismertette a szövetkezet célját és hangoztatta a tőkegyűjtés fontosságát. Fölhívta, a vármegye gpzdatársadalmát, hogy minél számosabban vegyenek aktív részt betétek gyűjtésével a szövetkezet működésében.
'' — Tudja- fin, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál. ,
— Piaci árak. Bab (1 kg.) 25-30 f, mák-ín^.) I —1.20 P, burgonya (1 kg.) 6-7 f, káposzta (1 fej) 15 -30 f, kelkáposzta (1 fej) 12—18 f, sárgarépa (1 kg.) 40-50 f, zöldség (1 kg.) 40 -50 f, vöröshagyma (1 kg.) 25— 30 f, csirke (párja) 2.40-5 P, tyúk (drb.) 2-2.50 P, sovány kacsa (1 pár) 4-5 P, kövér kacsa (1 pár) 6—8 P, sovány liba (1 par) 3—4.50 P, kövér liba (1 pár) 8 -14 P, pulyka (1 pár) 3.50-10, harcsa (1 kg.) 2.40 P, ponty (1 kg.) 2-2.40 P, süllő (1 kg.) 3.40-4 P, keszeg (1 kg.) 60 -80 f, marhahús (1 kg.) 1.06 -1.92 P, borjúhús (1 kg.) 2.56-3.20 P, sertéshús (1 kg.) 2-2.20 P, zsir (1 kg.) 3-3.20 P, szalonna (1 kg.) 2.80-2.90 P, tej (1 liter) 16-18 f, tejfel (1 liter 70-80 f, vaj (1 kg.) 5.40 -5.80 P, tojás (I drb.) 16-18 f, alma (1 kg.) 30-40 f, gesztenye (1 kg.), 20 25 f, dió (1 kg.) 1.20—1.40 P.__
Fizessen elő a Jalavármegyí-re!
Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
November
5-én
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű
■ ''közönséget, hogy a
szombaton, folyó hó 3-án disznótoros vacsorával megnyitom. Elsőrendű balatonmelléki borok, pontos és figyelmes kiszolgálás. Abonen-seket elfogadok. A közönség szíves pártfogását kérem:
— Gyengélkedés idején, különösen, ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes «Ferenc József»'' keserűvíz gyors és fájdalmatlan ürülést, kielégítő emésztést és kellő étvá-
'' gyat hoz létre. Híres nőorvQsok a legnagyobb magasztalás hangján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus korban ^ís ; hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. Kapható gyógyszertárakban, drogétiákban és füszerüzletek-ben._
»
— Pótvásár Nován. A novai pótvásárt szerdán, folyó hó 7-én tartják meg.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Elmaradnak a llceális előadások. Meglepő hírt közöltek ma azokkal, akik a november — ápriüs hónapokra megszervezett liceális előadás-sorozatra közremüködésöket bejelentették. E szerint az előadásokat megfelelő terem hijján neru tartják meg. Nagy kulturális haladásunk utján tehát Zalavármegye székhelyén elérkeztünk odáig, hogy a mult éven olyan nagy lendülettel megindult kulturális rhunkát meg kell szakítani, mgrt nincs — terem. A megye nem adhatja a megyei népmüvelés^céljaira székházának nagytermét, mert azt csak az idén renováltatták. Ilyen szép, megújhodott termet nem érdemel még a közművelődés — Zalában, az analfabétizmus középpontjában ...
— Urak'' figyelmébe! Jóizlésü urak elismerték, hogy a legszebb férfiszövetek Tóth Gyula szabónál kaphatók.
— Szidalmazta a csendöröket. Tóth István-né, lenti-i földinívesasszony állott szerdán a zalaegerszegi kir. törvényszék előtt, felhatalmazásra hivatalból üldözendő hatósági közeg elleni becsületsértés vétségével vádoltan. Tóth-nénak ugyanis leventeköteles fia elmulasztotta
. a leventeórák látogatását, amiért csendőrökkel '' vezettették elő. Tóthné emiatt annyira felháborodott, hogy gyalázó kifejezésekkel illette a csendőröket. A törvényszék vádlott tagadása ellenére is bebizonvitottnak vette az inkrünlnált kifejezést, a vádlottat bűnösnek mondotta ki a vádbeli cselekményben és ezért 7 napi fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.
— Porcellán, öveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Baleset vizmerés közben. Rudas István Bíró Márton utcai pékmester felesége szerdán este az utcában levő kerekes közkutból vizeli akart húzni. Mikor már a vizzel telt vödröt fölfelé hajtotta, a hajtókerék fogantyúja kijött helyéből és Rudasné kezében maradt. A vizzel telt vödör súlya kereket nagy erővel visszarántotta, amelynek egy kiálló része Rudasnét homlokon sújtotta, ugy, hogy jobbszeme fölött nagv seb keletkezett. A segítségül hívott orvos a sebet több öltéssel varrta be. Rudas István-nét lakásán ápolják.
— A legszebb nöl kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Időjárás. Hazánkban a déli légáramlat hatása alatt a hőmérséklet újból emelkedett. Eső a Dunántulon volt kevés. Ma délben a hőmérséklet Budapesten 17 C fok volt. — Időjóslás: Egyekire még igen enyhe idő várható, később lehűléssel, csapadékra hajló idő valószínű.
/zinház.
Radó Béla e hó 21-én megnyitja a szezont
Radó Béla, kerületünk színigazgatója, a szezon előkészítése céljából a mult napokban Zalaegerszegre érkezett. A városi tanácsnál bejelentette, hogy november 21-tól január 10-ig kívánja a szezont megtartani s bejelentését a tanács tudomásul is vette.
A direktor a társulatot nemcsak felfrissítette, hanem teljesen újjá is szervezte. Az elsőrendű szereplők közül csak néhányan maradtak meg, a többiek mind ismeretlenek előttünk.
A színtársulat névsora: Vésey Margit énekes 1 prímadonna, Bodnár Eta táncos szubrett, Ray i Margit énekes naiva, Szokolay Eta szende,
T
ilik meg
Németh László
ffluar és csemege Oslele (v. Sikota-Qzlet).

ZALAVMEGYE
1928. november .
Katona Terus anva-koinika, Vertes Károlyné koinika, Radó Annus naiva, Korándy Stefi társalgási, Mikolczy René, László Margit, Varga Ilona segédsziitésznők és 4 kardalosnő.
Rádó Béla igazgató jellemszinész, Vértes Károly igazgatóhelyettes operett buffo, Szabó László énekes bonvivant, Hetényi Ferenc táncos komikus, Radó László szerelmes szinész, Sorr Jenő jellem-apa, Rcdei Tibor barrtonéne-kes, Garamszegi Dezső apaszinész, Tövisháti Lajos kedélyes apa, Gyulai Endre intrikus, Kormos Ernő, Varga Gyula, Csintalan József segédszinészek és 4 kardalos.
A műsorból kiemelendók: Az utolsó Vere-bélyi leány, A régi nyár, Éva grófnő, Zenebona, Gyurkovics fiuk, Mersz-c Mary?, Nyári éjszaka, Kitty és Kati, Bolygó zsidó, Eltörött a hegedűm, Hazudik a muzsikaszó, Luxemburg, grófja, Drótostót, hjároni a kislány stb. operettek; Olimpia, Abris rózsája, Házibarát, Pároscsillag, Bohózat egy párizsi fogadóban, Vasgyáros stb. prózai müvek.
"Megnyitó előadásra a Cigánykirály magyar operett újdonságot tűzte ki az igazgató. A társulatnak saját zenekara van.
Czeglédy Béla titkár a napokban Zalaegerszegre érkezik bérletek gyűjtése cé''jából. Kiadó lakások Kakas Ágoston könyvkereskedésében jelentendők be.
SPORT.
Sporteredmények: Magyar válogatott—Svájc 3:1 (1:0). A nyolcadik Magyar—Svájci mérkőzés, 22.000 ember jelenlétében folyt le. A közönséget állandó izgalomban tartotta a mar gyarok fölényeskedő, de stihistalan játéka. A 20 percben a hősi halottak emlékére 1 perc szünet volt. Az első gólt a 36-ik percben Turay fejeli be. A második félidő 3-ik percében Hirzer lő gólt. A 8-ik percben Tak-ícs lövését a kapus kiüti, de a leszaladó Ströch berúgja. A svájciak gólját Weiler II. 1 l-esből rúgja.
Sabária-Herta (Bécs) 3:1 (0:1) Szombathelyen.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY.
ZÜRICHBEN
l pengő 90-6I 5 osztrák korona 73 10, cse* korona 15-40, leu 313-5. dinár 9 13. francia frank iil''30.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
Btlia (tiízavuléki) 25 70—25 85, buza (envéjíf 25 55-25-70, rozs 23 35 24 45. takarmányárpa 26-25 -26 50, •ftrárpa 2700-2725, uj zab 26 00-26 25, tengeri 31-50 -32«), buzakorpa 19 25-1950, köles 15-20-1620.
irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK..
Buza 22 50 P. rozs 21 50 P, árp< 2400 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab 2000 P.
i-l- .-. - . .-.-!. ........ . . ■ ..........- ■ 1
L—J*«W»i zalavarmiovi iapMa<i«t«r*»A«.
Filtlli • ••rk**»M | HIRBOLV FI*INC. »•!•!«• tlUfl K«K«ft AOOSTOM
1928 vght. 1850. sz. 1927. Pk. 10980 számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Wollák János ügyvéd által képviselt Magyar Á''t. Takarékpénztár javára 1000 pengő követelés és járulékát erejéig a zalaegerszegi kir járásbíróság 1927. évi 15302 számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtási szenvedőlől 1927. évi december hó 27-én lefoglal«, 12 325 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendeltetvén, annak az >908 évi XLI. t.-c. 20. § a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglal-tatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, Zalabaksan leendő megtartására határidőül
1928. évi november hó 5. napjának délután 2 óraja tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt vadászfegyver, gépek, bútorok, állatok, s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni.
Zalaegerszeg, 1928. október 12
Szalay István kir. bir. végrehajtó.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS bWOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÓ-NYÖK ¿4 óra alatt készülnek. Vállalom ,MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTáN kárpitosmester
ZALAEGERSZEG, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
1928. vght. 1306. sz. 1928. Pk. 12627. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Jakabffy János ügyvéd által képviselt Pál István javára 1422 pengő 92 fillér követelés és járulékai erejéig a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1928 évi 2940. sz. végzésével elrendelt kielégítési végreha|iás folytán végrehajtást szenvedő-* tői 1928. évi szeptember hó 10-én lefoglalt, 9855 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelvén, annak az 1908 évi XLI. t -c. 20. § a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglallatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, Zalaegerszegen leendő megtartására határidőül
1928. évi november hó 14. napjának délután 2 órája
tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bulorok, téglák, mérleg, szivatlyu, műtárgyak s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni.
Zalaegerszeg, 1928 október 25.
Lukács József\ kir. bir. végrehajtó.
BIZTOS AZ EREDMÉNY, , ha a
zalavArmegyében
hirdet.
A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsőraugu magyar áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
m

v

(3
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
Prima szegedi cérna flórtiarisnya Prima mintás divatzokni . . * . Prima vadászharisnya . . Prima férfi és női selyemsál Prima női divatos kötöttmellény Prima férfi pullover(divatszinekb.) Prima puplinmellü férfi ing . . Prima férfi divatkalap .... Prima bokavédő.....
Keménygallér . • . .
Minden egyes reklámár a magyar Ipar és kereskedelem diadala.
m_
Nyomatott Kakas Ágoston könyvnydáorajában Zalaegerszeg, Széchenyi-tér l. Telefon I3l.
Prima vadászcipő .... p 22 —
Prima férfi magasszáru boxcipő'' n 20-
Prima női magasszáru cipő . n 19 50.
Prima női fasarku divatcipő . H 18 —
Prima női lakkcipő .... n 20 —
Prima gyermekcipő .... n 3''50
Commers kézimunka
női cipő..... •* 15--
P 250
n 1-50
tt 2-—
n 250
» . 950
n 1350
n 680
n 7 —
n 3-50
90 ff.
m
VII. éflelyai
Zalaegerszeg, 1928 november 4 Vasárnap.
Ara 12 fillér. 260. száa.
JfOl^ITiXC A I lsT A PXLAP
* ifrUatt ÜHw héttlQM miái - PUlMiéi; HT Mityn a - hm>, mretom l ~ HUé. - SwkMstéséf ci kiadóhivatal: Iilmirit«t,l>éikHf.Mrl TtMsalll
Szemérmetlen tolakodás.
Ugy látszik, Ausztria nem tud megbarátkozni azzal a helyzettel, hogy Magyarország teljesen külön belpolitikai életet él. A hatvanhetes kiegyezés után voltak ugyan közös ügyeink, s ugy látszik, ezek szoktatták rá szomszédunkat ''arra, hogy a mai napokban is, amikor csupán a^ jószomszédság köt össze bennünket, akkor is foglalkoznak belpolitikai kérdéseinkkel, amelyek terén legutóbb már olyan hangot ütöttek meg sajtóorgánumaikban, hogy az/eíí^n leghatározottabb tiltakozásunkat fejezzük k^ .
Tudvalevően az őszi politikai ídében a kormány legsürgősebb feladatnak a házszabály-revizió letárgyalását tartja, amire nem csak a-zért van szükség, mert a gyakorlat már rég ilyen kívánalmakat támaszt, de legfőképen annál az oknál fogva, hogy biztosithassuk a rendelkezésre álló idő alatt olyan fontos problémák időben történő megoldását, amelyek, hogy eddig .tető alá nem jutottak, annak egyetlen oka a házszabályokban található meg, amelyek olyan széles medrü távbeszéléseknek nyitottak lehetőségeket, hogy ezek úgyszólván kiszorították a javaslatok letárgyalását.
Most, hogy a kormány végre segíteni akar ezen a/ anomálián, jelentkezik Ausztria sajtója és reakciós vádakat líáTígöTtatva támadja kormányunkat belpolitikai cselekedeteiért.
Az osztrák sajtó eme magatartását tiem akarjuk oly módon visszautasítani, mint ami* lyen durvaságot és gorombaságot az tanúsít, de figyelmeztetnünk kell az alkotmányos élet példaképét szolgáltató angol sajtóra, amely — mint a Daily Tejegraph is igazolja — azon esudálkozik, hogy Magyarországon még a ház-szabályrevizió megalkotása után is lehetséges egyórás szónoklatokat''tartani! Ebből arra következtet az angol sajtó, hogy a magyarok nyilván a sok beszéd emberei. Miután a sok beszédnek általában sok a lényegtelen része, nem volna kedvező ránk n''czve, ha ez a megállapítás rajtunk ragadhatna, de az angol sajtó felől nem is tételezzük fel a rosszindulatot. Inkább, — elismerést látunk benne a magyar kormány szándékai iránt.
Ausztria nagyon helytelenül cselekszik, ha saját problémáinak boncolgatás* helyett külföldi államok belső életében folyó kérdéseket piszkál s teszi ezt olyformán, amiből kirikit a rosszindulat. Er az épen elég sok gonddal küzködő állam söpörjön csak a maga háza-
I
tájékán s ahelyett, hogy a magyar házszabály-reviziót próbálná reakciósnak bélyegezni, inkább kutassa belső életében azt a körülményt, hogy miért van az osztrák nemzetgyűlés munkája oly erősen meg*bénitva, úgyszólván évek óta munkaképtelenné téve? Ha venni, fogják maguknak ezt a fáradtságot, rögtön rájönnek arra, hogy a bajok okának igen nagy százaléka épen a hiányos házszabályokban keresendő. Ezzel azonban mi édeskeveset törődünk, in^ tézzék ók maguk saját ck>lgaikat, de ne vegyék rossz néven, hogy, ha ml is a leghatározottabb hangon utasítjuk vissza belügyeinkkel kapcso-
latban megnyilatkozó tolakodó beavatkozási szándékukat. Ez annál inkább sértő, mert az súlyos vádemeléssel, majd pedig fölényes váll, veregetéssel történt.
Joggal kérhetjük ki magunknak ezt a tendenciát és hangot, mert bennünket sem Ausztria, de egyetlen más külföldi állam se tanítson nyugateurópai tempókra s a modem civilizáció politikai követelményeibe. Mi na* gyon jól tudjuk, hogy milyen feladatok elinté-'' zését várja tőlünk egy megnyomorított éa tönkretett ország. Ezen a téren nem fogunk receptet kérni, különösen Ausztriától.
A mai napon megkezdődött a „Magyar Hét".
A Zalavármegye a kirakatversenyre szavazást rendez.
A magyar ipar és mezőgazdaság, a magyar szellem megerősítését célzó és kidomborító MagySr Hét a mai napon megkezdődött országszerte és így Zalaegerszegen is. A Magyar Hét megrendezésével azt kívántuk elérni, hogy a közönség láthassa, mit képes termelni az egyre erősbödő magyar ipar és tanulja meg azt, hogy iparunk fejlődése és felvirágozása csjk ugy érhető el, külkereskedelmi mérlegünk csak akkor javítható meg, sok millió pengőnk csak akkor maradhat meg a mi zsebünkben, ha magyar gyártmányokat vásárolunk.
Épen ezért kereskedőink és iparosaink magyar gyártmányokkal rakják meg és diasitik f5l kirakataikat, minden vásárlónak magyar árut ajánlanak. ''
A raktárakból tehát előkerültek a magyar áruk, a kirakatok diszlc''nek a §zebbnél-szi£b — jobbnál-jobb áruktól és szinte büszke önérzettel sétálunk az utcákon, mert a felénk mosolygó kirakatok fényes bizonyságát szolgáltatiák ipari fejlődésünknek. És, ha ehez még a közönségnek vásárló kedve is járul, akkor biztosítva van a mozgalomnak* jigy erkölcsi, mint anyagi» sikere.
Kereskedőink és iparosaink megértették az intő szót. A kirakatok megrendezésében valóban versenyre keltek egymással, dacára, hogy a rendezóbizottság^ hivatalosan nem mondotta ki va kirakatversenyt. De- hiszen az minden üzletembernek érdeke, hogy minél szebb kirakatot csináljon és igy minél több vásárlót csalogasson üzletébe.
Gondoskodni kellett vokia arról is, hogy a Magyar Hét tartama alatt erős nemzeti vonatkozású mflkedvelö előadást tartsanak a városban.
Mivel, mint föntebb emiitettük, a Magyar Hét helyi rendezőbizottsága nem mondotta Id a hivatalos kirakatversenyt, a mozgalom sikerének biztosítása érdekében
a Zalavármegye szerkesztősége és kiadóhivatala megejti a kirakatversenyt és kéri a közOnséget, vegyen abban részt.
A verseny ugy történik, hogy lapunk a Magyar Hét alatt minden számában szavazócédulát ad azzal a kérdéssel, melyik kirakat tetszett a legjobban. Ezt a szavazócédulát ki kell vágni és vagy személyesen átadni kiadó* Hivatalunkban, vagy pedig levelezőlapra rar ggsztva postán beküldeni kiadóhivatalunk címére.
A szavazók kOzOtt egy értékes tárgyat < sorsolunk ki, mig a szavazásban győztes '' üzlettulajdonosnak egyik vasárnapi számunkban egy negyedoldalas hirdetést a-\ dunk az illető által kívánt szöveggel ingyen.
A szavazás eredményét folyó hó 18-ikí számunkban közöljük.
Megjegyezzük még, hogy a Magyar Hét alatt ugy az egyes iskolákban, mint á kiilön>-böző egyesületekben és körökben külön előadásokat tartanak a magyar ipar pártolásáról.
VAradl arós lasz.
A lenyugvó téli nap halódó sugara mind felebb és felebb húzódott a barnatapétás uri-szoba falán s mikor a halvány napsáv elé feltolta magát a szemközti ház havas tetőzete, beköszöntött komoran a téli szürkület. Diadalmaskodott a fény felett és homályba burkolta a szobában ülő házigazdát - Keresztes Pétert, — aki fölött már harmincötször fordult az idő'' vén kereke — s a szemben ülő Váradi Lajost, jóval fiatalabb férfit, ki égő cigarettaiával idegesen próbálta a láthatatlanul beburkoló homályfátylat kiégetni.
Csend. * . . .
Majd a házigazda kinyitja a cserépkályha
ajtaját s a rácson kinevet a fénylő melegseg s táncolva üzi cl a komor szürkeséget. A szivek is felmelegednek. A vendég láz-cserepes ajkáról halkan osonnak el a halk szavak*
- Péter!... adj a te nagy erődből, mert kétségbeesett gondolataim elmentenek az őrület mélységében, segits kiűzni az agyamat ter* heló gyáva gondolatokat, mert o yton hangzik gondolatszavuk: végezz magaddal - • azután mi is csöndben maradunk. - Érzem hogy egy élni akaró gondolat azért még rejtőzik bennem, de nem bir feltörni a felszínre, mert nemcsak a halált hivó gondolatok nyomják vissza, ha-
nem az élet argumentumai is. Most, mikor már testben is gyenge vagyok, kitettek, hogy elvesszem!
Pillanatnyi csend.».. Majd az eddig elrejtett keserűség s a sok megaláztatás feloldva bilincseit, melyet a tömegtől való gyáva félelem kötött le, felcsattanó hangokban törtek ki:
— Hát ezért voltam a kutyájuk, ezért alázkodtam meg, hogy ilyen sorsra jussak, hát azért voltam rabszolga?! Nem! Nem, ezt mégsem érdemeltem — szólott halkan s lassan megeredték a bánat és keserűség levezető könnycseppjei... és ismét csend, hosszú csend, csak a tüzleány járja pattogva gyors táncát az égő hasábokon.
— Nyugodj meg, — szólt a házigazda — ha te is ugy akarod, sorsod jobbrafordul. Én melletted leszek s erőt öntök a lelkedbe, de csak ugy, ha te is minden erődből azon leszel. Emlékezzél az írás szavaira: «Kérjetek és megadatik nektek...» Most mi vagy?! Az élet rabszolgája. Miért?! A feleletet magad adtad meg, mert gyáva, akaratnélküli voltál és közönséges tömeg-rabszolga módjára is bántak el veled. Qyenge voltál, nem volt akaratod, nem te gondolkoztál, hanem a tömeg s aszerint cselekedtél, igy azzá lettél, amivé az akart! Mert, kérdem tőled, inondhatod-e magadat rna-
) gadénak, ha csak azok kívánsága és szeszélye
szerint gondolkodol, cselekszel, akikkel szemben érzed, hogy ilyennek kell lenned, különben senki sem vagy szemökben? Szembe akarsz szállni a tömeggel, mentesíteni akarod magad? Nem birsz, nincs erőd!? — Dehogy nincs, csak szunnyad az, mert a gyávák őrködnek álmod felett. Hisz már az is az akarat felébre* deséhez vezet, hogy elhagyod a kicsinyhitüsé-get s megmarad az akarásra kész erő. Ha nem szerzed meg életed útjára a szilárd akaratot, bármily jó sorsod legyen is a jövőben, mégis csak rabszolga leszel, mert nem vagy a magad líra és sorsod előbb-utóbb visszatér... Ide... Megalázkodó voltál, a rabszolgák mintaképe. Görnyedt háttal, mosolyogva, fogadtad a tömeg gőgjének pofonjait. Látod, itt volt a hiba! Mert — hidd el — a nagy tömegben, minden rossz tulajdonsága mellett, spártai szellem lakik, mert az erőset, bátrat szereti s annak boldogulási szekerét segiti előre. Szinte öntudatlanul, mert lenyűgözi annak erős akarata, mig a gyengét, ki még alamizsnáért is félve nyújtja kezét, — kiveti.
— Valamikor az élet-porondon én is csak hajlongtam, mert a nézők ugy kívánták. Nem tudtam saját magamat értékelni, igy bevezettem lelkembe a rabszolgai függés gondolatfolyamát. Oly kaput nyitottam m$.»g, melyen át ez az áradat akadálytalanul behatolt, és jött
2
ZALAVAMEGYE
1928. november .
)
Zalaegerszegen nem kapott hajlékot a kultura.
A népművelés még mindig csak rozzant viskót érdemel. Mintha igaza lenne annak aa irónak, aki Egerszegről azt mondotta: kulturmocsár.
teni jövőnk biztosítása érdekében. Nemzeti kul-turánk megerősítését, felvirágoztatását célozta
Annyit még ellenségeinknek is el kell iamer-niök felőlünk, hogy városunk érdekeiért mindenkor sikraszállottunk és tehetségünkhöz képest megtoroltunk minden, a város ellen intézett támadást. Voltak esetek, amikor talán volt valami alapja a kívülről jövő támadásoknak, de ilyenkor is figyelmeztettük mindig a támadó feleket, hogy a megyeszékhely iránti köteles tiszteletről sohasem szabad megfeledkezni s Zalaegerszeget, ezt a mindenképen fejlődni akaró várost csak támogatni kell törléseiben. Épen most három esztendeje történt egy sajnálatos eset, melynek utóhatásait néha még most is érezzük, pedig akkor is városunk tisztességének védelmére keltünk. Egy előkelőség tett nálunk hivatalos látogatást és — amint bennünket értesítettek — az illető ur «kultur-mocsár»-nak nevezte volna városunkat. Csak kis hija volt, hogy eme támadásnak visszautasítása miatt nem keveredtünk nagyobb kellemetlenségbe.
Bennünket tehát senki sem vádolhat azzal, bog)- nem őrködünk városunk jóhirneve fölött.
És most mégis kénytelenek vagyunk magunk is a támadók közé állani. Abból folyóan, amiről tegnapi számunkban csak röviden emlékezhettünk meg. A Vármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottság az idei télen is meg .akarta szervezni a liceáiis előadásokat. Fel is kérte már az előadókat, össze is állította a programmot és épen, amikor a szép program-mot közölni kivánta, akkor csapott a mennykő az egészbe: terem nélkül maradt a Bizottság és kútba esett a nagy fáradtsággal véghezvitt munka.
Zalaegerszegen nem sikerült az előadások céljaira alkalmas termet biztosítani.
Valamikor az volt a baj, hogy nem akadnak előadók; mW volnának előadók, de nincs hely, ahol az előadások megtarthatók volnának. A mult télen a vármegyeház nagyterme szolgált előadási helyiségül, mert elég tigas és nem is volt lefoglalva senki által sem. Fizetni sem kellett érte, mert hiszen a vármegye tulajdonképen önmagának adta azt, saját népkulturá-jának fejlesztésére, tehát olyan célra, melynéj fontosabbat elképzelni sem lehet.
Zalamegyét és annak székhelyét fokozottabb figyelemben iparkodik részesíteni a kultuszkormány, mely törekvéseit igazolja és dicséri az a horribilis összeg, mit nép-tskolák fölállítására és illetve azok tat
* rozására fordít.
f
Teszi ezt a kultuszkormány azért is, mert ez a vidék volt kulturális tekintetben az ország legelhanyagoltabb része s mert, ha valahol, ugy akkor itt, a határszélen kell a nemzeti kulturát fejleszteni, félejmeies fegyverré erósi-
az a hatalmas munka is, melyet a Népművelési Bizottság kifejtett s mely a mult télen Zalaegerszegen minden várakozást felülmúlt.
Ezt a munkát most még nagyobb arányúvá kivánta fejleszteni a Bizottság, ámde befagyott az egész. Nincs terem... Amig a vármegyeháza ódon, kopott, piszkos volt, addig adhatott hajlékot a kulturának; mihelyt azonban egy "kicsit újra mázolták, már nem csódithefő oda a
nép, mert hátha bepiszkítja, hátha egy kicsit leütik a falat!...
No, de hát a megyeháza nagytermén kívül nincsenek más helyiségek, amelyek alkalmasak volnának a nemzeti kulturának vasárnaponként egy-egy órára hajlékot adni? Tudtunkkal van-nak,/de nem kaphatók! És, ha nem kaphatók, ha emiatt kellett mosf lefújni az egészet, akkor
kénytelenek vagyunk ml Is azt mondani, hogy ez az eset már kulturbotrány és Itt kulturmocsár van, amelybe belefubdt a kultural
Hisszük mindazonáltal, hogy a Bizottságnak .ez a lefuvás nem volt utolsó szava, hanem talál majd kivezető utat a kulturmocsárhól és módot annak felszáritására.
A horvátok soha többé nem teszik lábukat
a szkupstinába. ''
A horvát paraszt demokrata koalíció október 21-én tartotta meg nagygyűlését Sziszeken 60 ezer főnyi néptömeg jelenlétében. A szónokok valamennyien a perszonális unió, a teljesen szabad Horvátország mellett nyilatkoztak. Pernár egészen biztosan bekövetkező tényként állította, hogy a mai délszláv államberendezés csődje elkerülhetetlen. Követeli, hogy Horvátország, beleértve Szlavóniát, Muraközt és egész Dalmáciát teljes önállóságot kapjon. A Belgráddal való kibékülés gondolata még korai, mivel a most hatalmon lévő politikusok mögött nem áll a nép, tehát már ez okból sem lehet velük tárgyalni. Szilárdan hiszi, hogy Belgrád csak akkor fog megokosodni, ha érzi, hogy mindent elvesztett. Ámde akkor már késó lesz.
Utána Macsek beszélt. Hangoztatta, hogy a horvátok többé sohasem teszik lábukat a szkupstinába, hanem utolsó lehelletükig küzdeni fognak a haza szabadságáért. Horvátországgal együtt érez mindegyik megszállt országrész: a valamikor gazdag, de azóta kifosztott Vajdaság és Muraköz, Bosznia és Szlovénia.
Bajonettekben hiába bíznak, ez csak holt eszköz és nem szabad elfelejteni, hogy a horvát katonák kezében is bajonett van! „
Már négy hónapja várják, hogy a király megtegye azokat a lépéseket, melyeket tőle vártak, de hiába. Ellenben
az újszülött szerb gyermekek közül igen sokat «Punisa»-ra keresztelnek, ami .világosan bizonyltja, hogy Belgrád még nem tért magához.
Legutóbb a megszállt területek hitközségei ügyeibe is gátló módon avatkozik bele a kor-
Muraköz részére is autonómiát kívánnak.
— Zágrábi tudósítónktól. —
i
mány, amit — mondja Macsek — a magyar miniszterelnök annak idejcn * egyetlenegyszer
A .A \tJL | 0 | / % || , . ,
egy nő, akinek lelki meglátása nagyobb volt az enyémnél, aki sülyedó élethajóm megmentésében segédkezet nyújtott. - 0 felismerte a betegséget: a lelki erőtlenséget.
— Őszintén bevallom: ó mutatta meg az utat, melyen haladnom kellett. A kezdet nagyon nehezen ment. Esténként elgondoltam es felépítettem magányomban másnapi élet-azerepemet. A magányban s gondolatban erősnek, hajthatatlannak képzeltem magamat. Oon-dolatban sokat foglalkoztam a-jövőbeni életemmel. Most már tudtam, hogy a gondolat a legnagyobb erő, mert minden az enyém lesz, amit világosan, határozottan akarok. De ez a megszilárdulás lassan ment. Sokszor, mikor az elgondolt és kitervelt dolgok közé csak egy kis ék csúszott be, egyszerre kődképeknek tűntek fel előttem azok a tervek, amelyek előbb még erőseknek és biztosan'' elérhetőknek látszottak.
— Sokszor csüggedés fogott el, de a már meginduló akaraterósödést nem tudták a deprimáló gondolatok teljesen elnyomni.
— S amikor már tudtam akarni, az aVarás gondolata szétforgácsolódott, mert az örömlázban egyszerre sok mindent szerettem volna megjavítani, ami természetesen nem sikerült. Igy saját magamtól most már rájöttem arra, hogy, ha el akarok valamit érni, csak azt az
egyet kell akarni és kí, kell vetni a mellék-gondolatokat, melyek a főgondolat előbbre-vitelét akadályozzák.
— Mikor ¿¡került — nagy sokára —, mint világító fáklya lobogott előttem, melynek nyomán haladtam. Igy ''amit nyugodtan, türelmetlenség nélkül, határozottan akartam, minden elémbe jött. Az én lelkem most már nem fél semmitől, ha mindjárt a halálvölgyön kellene is keresztül menni..''.. ''
Elhallgatott. Szemei ''tüzében ott csillogott a visszaemlékezés küzdelme s a győzelem öröme.
Az örök természeti törvény itt is érvényesült. Péterből a kiáradó erő és lelkesültség, a.nagy hit, bűvkörébe vonta a szenvedőt, s az akarás felvillant bánatos szemében. Ugy érezte, hogy valami meleg, kellemes zsibbadást okozó áramlat fut át ereiben. Az idegességben megfeszült izmok is elernyedtek s beköltözött lelkébe a fenséges Nyugalom és Megértés.
— Megértettelek barátom. A hitet nélkülöztem, mert akiben van hit, abban van akarat is. Nem tudtam, hogy az erfcbe vetett hit már maga is imádság és minden imádság magában hordja a beteljesülést. — SzóJt s a Megértés galamblelkü tündére összefonta a két jóbarát kezét a jövőbeni közös küzdelemre. Sz.Gy.
sém tett meg. Végeredményképen megállapítja, hogy Belgrád mindaddig nem fogja tudni igazgatni a nyugati részeket, amig magát is át nem hatja a Nyugat kutturája a Kelet kuhurátlanságával szemben.
Szükségesnek tartja a Balkánnak minél alaposabb megismerését és a
nyugati kultura és hit részére való megnyerését, mert ezzel Európát védelmezzük a balkáni keleti veszedelemmel szemben.
A délszláv politikai élet egyik szenzációja Jovovícs hírlapíró levele, mely Vukicscvics volt miniszterelnökhöz van intézve. A levelet Jovovícs teljes egészében átadta az újságíróknak akkor, amikor a, levélben foglaltak miatt a* vizsgálóbíró előtt igazolta, hogy a levelet tényleg ó irta. A levélben visszautasítja Vukicscvics ama kívánságát, hogy Jovovics a lapjában necsak ideologizáljon, hanem nyiltan követelje a fejét Radicsnak és Pribicsevicsnck s erre az esetre szubvenciót helyez neki kilátásba. A Narodní Val a levelet leközölvén, ahoz a következő megjegyzést fűzi: «Mi tnár előbb is mondottuk, hogy Vukicscvics Velja közönséges gyifkos, közönséges bandita, mert a radikális képviselői klub szeptember 29-iki . ülésén teljes bizalmáról biztosította -Vukicse-vicsct/ Köztudomású, hogy Vukicsevics a gyilkosság előtt minden éjjel az udvari miniszternél vplt. A nép most már tudja, ki volt az 6 vezetőjének és tanítójának gyilkosa. Meg fogja tudni büntetni az eddig ismert gyilkost és azokat is, akikről czidőszerint m''ég nem szabad irní, de akik szintén nem fogják büntetésüket elkerülni.«
Vádat emel a mai kormány ellen egy ujabb levelében Radics özvegye is, amelyet Torres francia ügyvédhez intézett, akit arra kér, hogy vállalja Radics emlékének védelmét. A levélben többek között azt írja Radicsné, hogy a küzdelem, melyben Radics elesett, a kulturember küzdelme volt, a kultur és demokrata nemzet küzdelme a barbárság nemzete elleti. Ezért fordult annak idején a nemzetek szövetségéhez, mert a bűnténynek lelki kezdeményezői még . mindig hatalmon vannak és mert maga az udvari miniszter, is bele van kevere ebbe a • gyilkosságba. Radicsnak meg kellett halnia, mert ót az egész kormánytöbbség halálra ítélte az udvari miniszter legfelsőbb jóváhagyása mellett. Hét szerb képviselő kockát vetett és csak a véletlen határozta el, ki legyen ennek a bűnténynek végrehajtója. Ha azt mondom Önnek — folytatja Radicsné —, hogy az esetben, ha annak a bűnténynek minden felbujtóját letartóztatták volna, ugy a jugoszláv állam királya kormány nélkül maradt volna. Ebből megértheti, mily végtelenül szükséges, hogy ön, mint a szabad Franciaország képviselője be legyen avatba ennek a bizantinus balkáni gaztettnek részleteibe, hogy az ön utján tudja nfeg Európa *és az egész világ, hogy a
horvátok, mikor beléptek a belgrádi parlamentbe, mily zalványfészekbe estek bele! ..i
1928. november 4.
A belgrádi kormány — feleletül a bojkott-mozgalomra — megtorló intézkedéseket tesz Kivonja a vagónokat Horvátországból. Fokozat tosan csökkenti a pósta- és távirószolgá''atot Megtiltotta a «Harmadik Escadron» c. filni elóadasát, mivel a közönség a megszállt térti-leteken mindenütt tüntetéseket rendezett, amikor I. Ferenc József alakja a mozivásznon megjelent.
A horvát lapok nagy elismeréssel adóznak vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endrének Quo vadis Croatia? c. cikkéért. Egyes részeit szószerint is közlik. Tormay Cecilnek «Magyar és horvát asszonyok» c .cikkét is magasztaló hangon dicsérik. By.
Magyar nyaiv.
szelíd és szolid.
Leginkább a fahikról bejött és városiaskodó «háztartásbéliek«, meg egyéb, uraskodásra hajlandó emberek szokták használni az idegen szókat, hogy ezzel is urasabbaknak látszódjanak. Az idegen szót természetesen nem értik, de használják. Ilyen a latin szolid szó is, amelyről ók azt hiszik, hogy az szelídet jelent. Pedig nem az.
A magyar szelíd szót mindnyájan ismerhetjük. Megmondom tehát a latin szoHd-nak a
jelentésit.
Ha a fiatal öcsémuram szolid, ez nem azt
jelenti, hogy csendes, jámbor, finum, szelid ember; hanem azt jelenti, hogy erős; sót egyúttal azt is megmondja, hogy miért erős? mert nem rendetlenkedik, nem iszik, nem korhelykedik, nem kicsapongó, nem ,álmatlankodik stfiC, tehát ép, egészséges a szervezete,, ennélfogva erős is.
A szelid és szolid között némi tekintetben van egy kis rokonság. De tudni kell, mennyire és miért? s nem jó összezavarni a kettőt. A szolid csak abban szelid, hogy éjjelenként nem dühöng az utcákon s nem veri be az ablakokat.
Melyik épület, vagy ház az, amelyik szolid? Amelyik erős kövekből és fákból művésziesen van összerakva, ugy, hogy jó erősen áll a talpán s nem diil össze egykönnyen.
A jó kereskedőnek az áruja is lehet szolid, vagyis: tartós, erős. De az árunak az árára mondják inkább helyesen, hogy szolid. S az a jó kereskedő, akinek a portékája szolid árban vásároltatik és adatik el. S ez nem azt feszi, hogy: szelid, gyönge, kevés, olcsó s több efféle; hanem, hogy: erös, ingatlan, meghatározott, szabott ár, s alkunak nincs helye.
Aki ismeri az idegen szónak a jelentésit, helyesen cselekszik, íia magyar szóra változtatja, még ha több szóval kell is azt megmagyarázni; aki pedig nem ismeri az idegen szót, ne használja. Van elég magyar szó.
Borbély György.

KRÓNIKA.
Adósunk volt Fedák Sári Hosszú esztendők óta, Mert tem jött el énekelni Csány László szoborra. Ezt a hibát, öreg hibát Szépen be is ismerte És szörnyű nagy tartozását Ki is egyenlítette: Adott csókot csattanósat Cipi-cupi cuppanósat. Polgármester átvette S javunkra elkönyvelte.
Illik, hogy a kulturának Lován tovább nyargaljunk S Radó Béla színházába Tömegesen vonuljunk. Minden uj lett Radóéknál, Darab ugy, mint szereplő, Csupa drága újdonságok Kerülnek most majd elő." Szárnithatunk is ám arra, Hogy sláger jut minden napra. Prózai, vagy operett, - Az teljesen egyre megy.
Szálljunk le á tuagas lóról: Népművelésről van szó! Valahogy a kulturába Ez itt nem passzitható. Ha akadály lehet az is, Hogy nincs alkalmas terem, Ne beszéljünk kulturáról, Itt, Zalaegerszegen. és most aztái^ készen vagyunk? Liceálist nem tarthatunk? Kulturbotrány készül-e? Kulturmocsár leszünk-e?
Bizonyos, hogy Kray István Ellátogat mihozzánk,'' S tán beszámol, mért hagyá el Vezérét, Bethlen Istvánt. Vájj'' kik fogják ünnepelni A megváltozott bárót, Aki eldobta magától Az idehozott zászlót? Ünnepélyes fogadtatás Lesz s" mellette hozsannázás. Hozsannára — jegyezd meg! , Hamar jön a — feszítsd meg.
Ipszilon.
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése.
Budapest, november 3. Ma délelőtt It órakor leplezték le a piarista gimnáziumban gróf Széchenyi István emléktábláját. A Himnusz eléneklése után Kisvarcai János tanár tartott megnyitó beszédet, majd Sebes. Ferenc rendfőnök engedélyt adott az emlékmű leleplezéséhez.
Budapest, november 3. A képviselőház külügyi bizottsága szokásos havi ülését folyó hó G-án, kedden délelőtt U órakor tartja. — A házszabályrevíziós bízottság kedden délelőtt 11 órakor tarta alakuló gyűlését. '' Geszt, november 3. Tisza István gróf geszti sírboltja előtt ma ünnepség volt, amelyen Mikszáth Kálmán főispán tartott nagy beszédet és többek között a következőket mondotta: Mi, a jobb magyar jövő argonautái eljöttünk ehez a sirhoz, hogy lerójjuk hálánkat a nagy halott iránt. A magyar tragédiának legmegrázóbb fejezete ez, mikor a meginaradottak eljönnek nagyjainak sírjához és ott várják a jövő ébredését. Tisza István nemzetének van még helye az ég alatt és van hivatása a földön, míg ezt Isten kormányozza és nem ördögök.
Budapest, november 3. Rády Gedeon gróf följelentésére a Falusi Kislakásépitő Akció csepeli irodájának öt tisztviselőjét őrizetbe vették, mivel különböző visszaélésekre jöttek rá.
Belgrád, november 3. Sántfór szerb király ma elhagyta Belgrádot és Párisba utazott. A királyi hatalmat ideiglenesen a kormánynak adta át. Politikai körökben érdeklődéssel tekintenek a király utja elé, bár még eddig rejtély, hogy milyen céllal utazott Párisba.
Budapest, november 3. A svájci református ünnepségekre szónokul felkérték Balthazár Dezső püspököt, aki a kérelemnek eleget tesz.
!As egységaspári Olésa. 1
Budapest, november 3. Az egységes párt ina délelőtt Vass József dr. helyettes miniszterelnök elnöklésével értekezletet tartott, amelynek főpontja a házszabályrcvízió kérdése volt.
Ürfíy Imre olvasta fel a tervezetet és a fontosabb szakaszokra felhívta a gyűlés figyelmét. Ezek a beszédidő, a névsorolvasás és a tanácskozásképtelenség megállapítására vonatkoznak.
M á n d y Sámuel kijelentette, hogy ó is a házszabályrevizió mellett foglal állást, de ennek megalkotásánál óvatosan kell eljárni.
Orffy Imre ismertette ezután a képviselőház tervezetéről szóló fontosabb szakaszokat és kérte, hogy ennek megszövegezésére bizottságot küldjenek ki.
A párt honorálta örffy kérését és megalakította a szövegező bizottságot, melynek elnöke Kenéz Béla, tagjai pedig örffy Imre, Rubinek István, Csák Károly dr., és Dabasi Halász Móric lettek. - Mivel a meg nem jelenés esetére kilátásba helyezett hátrányok igen súlyosaknak látszottak, Rubinek István indítványozta, hogy ezeket a hátrányokat csak a tanácskozásképtelcnség megállapítása esetén alkalmazzák.
Temple Rezsó indítványt terjesztett elő, hogy a bizottsági tárgyalások legyenek nyilvánosak. Több képviselő szólalt fel erre, akik szerint az indítvány nem helyes, mert a bizottságok munkájának szakszerű jellege van.
kv;
Budapest, november 3. Két évvel ezelőtt a fehérmegyei Pátka községben Boda Mihály éjjeli őr é? felesége megfojtották álmában egy asszonyt, aki nem akarta nekik eladni a közöe birtok egyharmad részét. Boda Mihály a székesfehérvári ügyészség fogházában felakasztotta magát s igv szabadult á büntető igazságszolgáltatás elöl! Boda Mih^lynét a fehérvári törvényszék gyilkosságra való felbujtásban mondotta ki bűnösnek és ezért életfogytiglani fegyházra Ítélte őt. Felebbezés folytán az ügy a budapesti itéló tábla elé került, amely ma foglalkozott a bűnüggyel és Boda Mihályné büntetését 14 évi fegyházra szállította le.
Páris, november 3. Pangalos görög tábornokot, Oörögország volt diktátorát, ai(i nemrégiben szabadult ki fogságából, — tegnap este újból letartóztatták. Elfogatásának oka az, hogy ót teszik felelőssé azokéVt a véres zavargásokért, amelyek a legutóbbi parlamenti választások alatt voltak.
Cappella, "november 3. A Vezúv tűzhányó ismét kitöréssel fenyeget. A vulkán működése-újra erupciós jellegű. Ugyanott, ahol 1911-ben, Valle del Leoneben kitört, most is kitöréstől tartanak, mért már több erósebb földrengést éreztek.
Budapest, november 3. A német—magyar kereskedelmi tárgyalások nem sok reményre adnak alapot, mert a német delegátusok olyan kívánságokkal állának elő, melyen teljesen lehetetlenné tennék a magyar kivitelt.
Nagyvárad, november 3> A határszéli városokban az oláh kormány újra életbe léptette a titkos cenzúrát.- A Magyarország felől érkező leveleket tehát az oláh sziguranca elfogja és a-zokat csak átolvasás után továbbítják.
— Kray Istvftn báró Zalaegerszegen. Kray István báró országgyűlési képviselő ma levélben köíölte velünk, hogy folyó hó 9-én, pénteken, Zalaegerszegre érkezik és szombaton, 10-én, valamint hétfőn, 12-én délelőtt 10 és 1 óra között a városházán a választók rendelkezésére áll.
— Evangélikus Istentiszteletek. Az evangélikus templomban vasárnap, folyó hó 4-én, délelőtt 10 órakor Bödecs Károly suri adminisztrátor lelkész, délután 3 órakor Fadgyas Aladár «tatövárosi lelkész prédikál. Folyó hó 11-én délelőtt Nagy Miklós bobai lelkész tartja az istentiszteletet.
— Államsegély a kórházépítésre. A népjóléti miniszter leiratban értesítette a» alispánt, hogy a megyei kórház építésére 1,200.000 pengő államsegélyt engedélyezett. A segély folyósításáról azonban a miniszter még nem intézkedett. Valószínű, hogy két költségvetési évben történik majd erről gondoskodás.
— jegyzőválasztás Keszthelyen. Megemlékeztünk arról, hogy Keszthelyen egy jegyzői állást szerveztek, amelyet ugyan a keszthelyi jegyzöséghez osztottak be, de a valóságban ez a jegyzőség önállósággal bir, mert cser-szegtomaj ügyeit vezeti. A jegyzői állásra az országnak majdnem minden részéből adtak be pálvázatokat. Keszthely és Cserszegtomaj képviselőtestülete a 10 pályázó közül egyhangúlag Aér Rezső okleveles jegyzőt valásztotta meg.
— Az Aranykönyvbe irta a nevét: Kártyajáték a Lüllik -ben 1 P 80 fillérrel. A Vármegyei Bankba küldött Pacsa 4 P 90 fillért. — Bronzanyagot küldöttek: Gróf Fesztetich Sín-dor régi réz és nikkel pénzeket, Fürst Lajos nikkel és vas pénzdarabokat.
— Zalai vasúti vonalak elsörangusitása. Hírek szerint a Máv megkapta az államtól a 100 milliós kölcsönt és most ebből az összegből sor kerülhet a zalai vicinálisok elsőrangusi-tására is. Sorrend szerint először a hóba—ukki, azután az ukk—rédicsi vonal alakul át elsőrangú vonallá. A keszthely—balatonszentgyörgyi vonalon egy ötkilométeres szakasz alépítményének kicserélése vált szükségessé s itt már a másodosztályú fővonal gólíát-sineit helyezik el, ami szintén arra mutat, hogy az elsó-rangusítás küszöbön van. Ez a szakasz egyébként olyan gyenge volt, hogy a 15 tonnás kocsikat sem birta meg.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú •zárral, iskolatáskák legolcsóbban DeutschnéK
ZALAVÁRMEGYE

BRTElEfOlfa 982—85.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában - a
Oosztonyi vendéglő nagytermében — vasárnap este 8 órai kezdettel össztánc lesz. Belépódij 1 pengó. . , í —
— Városunk a Magyar Hétre ünnepi díszbe öltözött, szebbnél szebb kirakatok gyönyörködtetik a szemet. Minden az érdeklődés fokozására történik a magyar produktum iránt. A Schütz áruház is bekapcsolódik ebbe a nemes versenybe, sót felkéri a közönséget, hogy szavazzon, melyik az öt kirakata közül a leg-> jobb. A vezetőség öt értékes dijat tüz ki azok részére, akik eltalálják, hogy melyik a legsikerültebb kirakat.
— Nyolc hónapot kapott az internátus tolvaja. A szombathelyi jegyzői internátus egyik szolgája, Janó (ivü^a, a szünidőre hazautazott tanfolyam-hallgatók .ruhaszekrényeit meg-meg-dézsmálgatta. Tizennégy rendbeli lopás bűntettével vádoltan került a törvényszék elé. A bíróság bűnösnek is mondotta ki ót és az enyhítő körülmények figyelembevételével nyolc hónapi | börtönre ítélte a tolvajt, ki a szekrényeket álkulccsal nyitogatta fel.*
— Furcsa véletlen. Dávid Antal eszteregnyei gazdálkodó a napokban kapával «véletlenül» súlyosan megvágta Márton J4nos 17 éves eszteregnyei földmiveslegény kezét. Az ütés Márton csuklóját érte, még pedig oly erősen, hogy a legénynek kórházba való szállítása szüksé-gessé^vált. A csendőrség nyomozást indított a különös véletlen ügyében»
— Urak figyelmébe! Jóizlésü urak elismerték, hogy a legszebb férfiszövetek Tóth Gyula szabónál kaphatók.
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár
— városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja, tlóje-gyezni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségében (a kath. templom mellett), egy-. egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő több rcszbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szives figyelmébe ajánljuk.
— Bélbetegeknek, kik emésztési zavarokban, székrekedésben, aranyeres bántalmakban és az azok következményekép fellépő fejfájás és szédülésben szenvednek, igazi jótétemény a Hunyadi János természetes keserűvíz naponkénti használata. 65 év óta kitűnően bevált és ugy klinikailag, mint orvosilag felbecsülhetetlen értékű. A Hunyadi János keserűvíz rendkívül alkalmas hosszantartó ivókúrákra is, mert éveken keresztül iható minden káros mellékhatás nélkül. Az emésztőszervek nem szokják meg s igy az adagot sem kell fokozni. Mindig e-gyenlóen, megbízhatóan hat.
— A Zala szabályozása. Károlyi Sánddf min. tanácsos vezetésével miniszteri bizottság vizsgálta felül a Kisbalatonon és a Zalán ebben az évben végzett szabályozási munkálatokat. A bizottság tárgyalást folytatott a Zalaszabályozó Társaság elnökségével a jövő évi szabályozási programm megállapítása tárgyában. A jövő évben valószínűen a Zalapátiig terjedő szakaszt szabályozzák.
— Az ebergényi hegyi gyilkossághoz pót-lóan a rendőrségtől azt az információt nyertük, hogy Vida János önvédelemből lőtt Tuboly Ferencre, mert verekedés közben, melyben az asszonyok is résztvettek, Tuboly leteperte Vidát. Amikor Vida kiszabadult Tuboly kezéből, Frommer pisztolyával rálőtt Tubolyra, de nem talált. A második tövést akkor tette volna, amikor Tuboly ismét karóval támadt rá, Vida teljesen józan volt.
I
Tették klráfnl i a „ZAUVÁRMEOVE" kiadóhivatalába _btkflldcnl.
A «Magyar Hét" alatt a legszebb zalaegerszegi kirakat:.....................................................
.................-.............................................. volt.
_ olvasható aláirás. £
— Agy- és szivérehneszesedésben saenvedö egyéneknek a természetes «Ferenc József» keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc József viz egész sereg féloldali hüdésben fekvő betegnél is megtette a kellő hatást s igy nagy megk<>nnyebülést okozott. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlctekben.
VADÁ/Z*
VINCELLÉR
kerestetik. Pályázók küldjék bizonyítvány-másolataikat, melyek vissza nem küldetnek, vagy jelentkezzenek személyesen.
BOTFAI HUVOS-URADALOM ■ ZALAEGERSZEG ■
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indránftl Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
MALEK RUDOLF
tzék készítő
Zalaegerszeg, Farkas Dávid-utca 18. I (Páterdomb)
Raktáron tartok fényezett bükkfaszékeket,
hajlított széket,
világos és barna színben.
kerti széket. Nádszék fonást,
szék javítást szakszerűen készítek.
— Unghváry József faiskolája Cegléd, mint értesülünk, megkezdte a szállítást. Budapesti irodája Andrássy ut 54. Oktató árjegyzék ingyen.
— Fogházmisszió. Az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság a helybeli fogházban ezen a télen is megszervezi a mezőgazdasági továbbképző tanfolyamot 100 órával. 20 óra erkölcsi oktatásra, 40 óra földrajzi-történelmi és 40 óra mezőgazdasági ismeretek nyújtására irányul.
— Angol gyáralapitásl terv Vasváron. Nemrégiben egy angol érdekeltség megbízásából Vasváron angolok jártak, ahol nagyszabású gyáralapitás ügyében helyszíni szemlét tartottak. Műit értesülünk, ez a szemle teljesen kielégítette az érdekeltség vezetőit, ugy, hogy rövidesen megvalósulási stádiumba jut az angolok ezirányu tevékenysége.
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Törvényjavaslat az autóbuszjáratokról Illetékes helyről értesülünk, hogy a vármegye területén addig uj autóbuszjáratok bevezetése nem történik meg, amig arról törvényhozásiig nem intézkednek. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot a legközelebb a képviselőház elé terjesztik.
— Kóbor ebek garázdálkodása. A város területére elrendelt ebzárlat dacára az esti órákban annyi kóbor eb garázdálkodik az utcákon, hogy ezt az állapotot valóban kutyavilágnak nevezhetjük. Felhívjuk az illetékes hatóságokat, tegyenek intézkedéseket a kutyavilág megszüntetésére.
— Hasbaszurta magát
miatt. Csütörtökön este játszódott le Nagykanizsán. Zábó József cipó felsőrész készítő valósággal harakirit végzett önmagán. A szerencsétlen ember valami csekélységen összeszólalkozott feleségével. Egyik sem akarta hagyni a maga igazáit s a vita mind szenvedélyesebbé vált. Egyszerre csak Zábó felkapott a mühelyasztalről egy éles kést és, mielőtt bárki megakadályozhatta volna, hirtelen hasbaszurta magát. Felesége, ahogy első rémületéből felocsúdott, mentókért telefonált, akik csakhamar megérkeztek. Zábó Józsefet súlyos sérüléssel kórházba szállították, ahol azonnal ápolás alá vették. Állapota rendkívül súlyos és életveszélyes, mert az éles szerszám igen nagy sebet ejtett rajta és nemesebb részeket is megsértett. A vizsgálat megindult a küWmös eset műiden részletének kiderítésére.
— Belefúlt egy gyermek a pocsolyába. A
keszthelyi járásban fekvő Karrnacson IMotár János odavaló földmives kétéves fiacskája a Jiáz előtt játszadozott. Játék közben a közeli tókához ment, amelynek síkos partján megcsúszott és a vízbe esett. A házbeliek nemsokára a fiúcska keresésére indultak, de mire megtalálták, már halott volt. A nyomozás megindult, hogy terhel-e valakit at balesetért vétkes gondatlanság.
a családi perpatvar
véres családi dráma
áz olal ifjaság f. hó 4-én délután 4 órai kezdettel, a larton-téle vendéglőben ,
táncmulatságot
rendez. Szives pártfogást kér a rendezőség.
1928. november
ZALAVARMEGYE
A Vármegyei Bank önsegélyző osztályának
IV. csoportja
novémber 2-án indult meg. Legelőnyösebb tőkegyűjtés mindenki számára. Legkisebb heti befizetés 50 fillér. Előjegyzések az üzleti órák alatt mindennap eszközölhetök.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, va-dász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Faludy Ferenc Irodalmi Társaság Szombathelyen. Intenzív irodalmi élet folyik már régóta Szombathelyen, hol az ottani irók, költök cs művészek tömörültek a Kulturegyesület-ben. Az egyesület irodalmi szakosztálya a közel jöv''óbet» a Faludy Ferenc Irodalmi Társaság címet veszi fel. Az impulzust részben dr. Géfin Gyula adta meg, aki vasárnap, mint megírtuk, tudományos szabadelóadást tartott Faludy Ferenc életéről, egyéniségéről és az irodalom terén kifejtett korszakalkotó munkásságáról.
— Porcellán, Oveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Időjárás. Hazánkban az idő jobbára derült, gyöngén felhős. Budapesten ma délben a hőmérséklet 16 C fok volt. — Idójóslás: Az időjárás lényeges változása nélkül később lehűlés valószínű.
'' — Tudja- ön, hol lehet olcsón szép nói kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZIT.
....
UJ OSSENDOWSKI KÖNYV.
A modern kalandos utazási irodalom világsikerű hőse, a lengyel Ossendowski professzor elhagyta eddigi müveinek színhelyeit: Oroszországot és Szibériát s nyugliataHan szelleme északi Afrikába vitte, üj kalandokra, uj tájak, embertípusok, életformák megismerésére. A múlt évben nagy utazást tett a Szahara környéki afrikai néptörzsek között s erről az útjáról irta uj könyvét, mely A sivatag népe címmel jelent meg magyarul. Olyan helyeken járt, amelyekről már számtalan utazó számtalan könyvet irt s mégis a szenzáció erejével ható uj dolgokat tud róluk mondani. Nagyszerű megfigyelő szeme van, eleven fantáziája, mely ösztönösen megérzi a lényegeset és érdekeset minden dologban s olyan előadóképessége, amely vetekszik minden regényíróval. Nagyon nehéz is volna megmondani, tudós utazó-e inkább, vagy regényíró, — tulajdonkép egy uj műfajt teremtett meg a maga használatára, valami középfajt a regény és a tudományos útleírás között, melyet tudományos kalandregénynek lehetne nevezni. A sivatag népe is ebbe a zsánerbe tartozik. A modern világ legromantikusabb földjén járt, Marokkóban, ahol nemrég még vad harcok dúltak a spanyolok és franciák és a kabilok között s a harc most is még csak a csatatereken ült el, de nem a lelkekben. Égő gyűlölet állítja szembe még most is az egykori harci feleket: két világ, két egymással meg nem férő civilizáció harca ez, tele romantikus péropetiákkal. Ossendowski az ellenkező oldalt világítja meg, az érdekesebbiket, az afrikai bennszülött törzsek világát, életmódjukat, szokásaikat, babonáikat, egymásközti torzsalkodásaikat, ránk nézve különös erkölcseiket s a megfigyelések és adatok roppant tömegéből kifejti a gyökereit az európaiak iránti gyüleletöknek. Igy, a regényíró friss szemével nézve és a tudós ítéletével elrendezve, még nem mutatta meg senki a mohamedán Afrika lelkét, amely kiegyenlithetetlen ellentétben van az európai szellemmel. — Os-tendowski uj könyvét a Franklin Társulat adta k> a megszokott, szép kiállításban, a fordítás dr. Balassa József kitűnő magyarságú munkája.
Ahossxuöszl és téli asték unalmát legjobban elűzheti, ha vasa agy Jó, olcsó
Kadvasö
flzatésl
faltétalak
RÁDIÓKÉSZOLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
minden magyar háziasszonynak kötelességévé teszi, hogy a világhírű,
világos fej védjegyű
sütőport használja. *
Kérje faszerkereskedésekben a most megjelent,
1 Ml HH,
színes képekkel illusztrált, dr. Oetker-féle receptkönyvet.
Ára
fillér.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÖ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZOCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEGERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
SPORT.
Move ZSE—Neszelejl Levente E. 3:3 (2:1).
Bíró: Vecsera.
A nagy favoritként indult Move ZSE meglepetésre leadott a lelkes Neszelejnek egy pontot. Annak ellenére, hogy a Move ZSE technikai fölényben volt, Neszelej megérdemelte a döntetlen eredményt, mintegy lelkes játéRa jutalmaképen. Fercsel kiválása meghandica-pelte a Move ZSE-t s megzavarta az egész csapatot, mert teljes ür maradt a helyén. A Move góljait Juhász, Kovács és Milley, a Neszelejét pedig Braun (2) és Kerencsi rúgta.-
Vasárnap ugy a Move ZSE, mint a ZTE vidéken szerepel.
A Move ZSE Pápán a Kinizsi ellen játssza sorsdöntő mérkőzését. Vasárnap délelőtt háromnegyed 9 órai vonattal a következő csapattal fog Pápára utazni: Milley, Bakány, Bu-bics, Vargha, Simonits, Simon, Lengyel, Borbély, Léránth, Szabó, Kulcsár. A hazai pálya a Kinizsi előnye, mert a Move ZSE csak lelkesedéssel egyensúlyozhat. Mindkét csapat egyenlő eséllyel küzd a győzelemért. A győzelem megszerzésére a Kinizsinek van nagyobb reménye, hisz pihenten állhat ki az utazástól fáradt Move ZSE ellen. Reméljük, hogy a csapat tagjai teljesen átérzik'' a mérkőzés döntő fontosságát s előveszi a régi Move lelkesedést s megmutatja, hogy méltó arra, hogy a bajnokság élén vezessen. A bajnoksághoz vezető útjában ez a második akadály (az első akadályban, Kőszegen, elbukott). Most már, ha továbbra is őrizni akarja díszes pozícióját, győznie kell Pápán; esetleges veresége már végzetes lehet a bajnokságra. — ha műiden játékos a legjobb tudásával, mindent elsöprőt győzniakarásával küzdi végig a mérkőzést, a reményt soha fel nem adja a győzelemre, akkor a győzelem nem maraghat el. Itt minden játékosnak küzdenie kell, mert küzdelem lesz már és nem játék csupárv — A bajnokságon -a két ponton kivül a Movenak a pápaiak elleni veretlenségét is meg kell őriznie. A mérkőzés birója Storch. — A csapatot számosan elkísérik, hogy a döntő fontosságú mérkőzésen ne érezze a csapat a bátoritók hiányát.
A ZTE Kőszegen játsza le'' bajnoki mérkőzését. Feladva pályaválasztó jogát, minden győzelmi reménységről lemondott. Nagyon megkell küzdenie a csapatnak a tisztes vereségért is. — Csapatösszeállítása: Borsos, Singer, Kiss, Tóth, Dóczy I., Farkas, Jálics, Dervalics, Fü-leky, Kovács, Dóczy II., melyből még Dóczy játéki kétséges.
Levente bajnokság! derbi mérkőzés lesz a *
Move ZSE pályán a Keresk. Isk. és Oógánfa között, mely a technikás Keresk. Isk. minimális győzelmét hozza. — A Move LE—Törekvés közös megegyezéssel elmarad és jövő vasárnap, a MZSE— Soproni AFC * bajnoki mérkőzés előtt fogják lejátszani.
London, november 3. A Daily Mail jelenti, hogy Oroszországban nagy éhmség tört ki. Krímben, Oroszország legnagyobb gabonatermő vidékén is éhezik a nép. Moszkvában az éhinség következtében pusztító járványok léptek föl. A lisztet és kenyeret — ép ugy, mint a háború alatt — csak jegy ellenében adagolva adják. A fenyegető munkászendüléselc elhárítására a meglévő gabonakészletekből elsősorban a munkásságot látják el. Az egész ország a nyomor és szenvedés képét mutatja.
Novimbtr
5-én
nyílik meg
Németh László
fflsxar éa csamaga Qzlata (v. Sikota.Qzlat).
ZALAVARMEGYE
1928. november 4.
Séta a „Schfltz-nagyáruházban" a Magyar Hét
kezdetén.
Városunknak és vidékének, sót a távolabb fekvó részeknek is évtizedek óta bevásárlási forrása a Schütz cég,''melyet 1864-ben alapított a mostani tulajdonosnak, Schütz Frigyesnek atyja, Schütz Sándor. Az alapitónak «Mesterlevelét», mit 1864-ben állított ki a céh, gondosan őrzik.
A Schütz Sándor által alapított kékfestőüzlet évről évre fejlődött. Üzleti köre mind egyre tágult, amit a megrendelések pontos teljesítésének, a megrendelőkkel és vásárlókkal szemben tanúsított bánásmódnak "és az üzleti szoliditásnak köszönhetett a cég, melynek vezérelve alapításától egészen napjainkig az volt: kevés haszon, nagy forgalom. Hogy ennek az elvnek gyakorlatban való alkalmazása csakugyan megtörtént, bizonyítja a cégnek folytonosan emelkedő jóhirneve, amely úgyszólván nap-nap mellett több vásárlót vonz üzleti körébe.
A Schütz cég ma egy hatalmasan kifejlődött áruház, melyben nyitástól zárásig egymást érik a vásárlók. Mert megtalálja ott minden rendű és rangú ember a szükségletét kielégítő ruha-nemüeket. Az egyszerű asszony a mosogató és törlőruhákat épen ugy, mint a legfényesebb dáma a legfinomabb selymet, bársonyt és más drága kelméket. Ennek megfelelően vannak a Schütz áruházban különböző osztályok, amelyeknek mindegyikében szakképzett alkalmazottak érintkeznek a vásárlókkal. Az óriási forgalom dacára is a legnagyobb rend és pontosság uralkodik ott, mert az egyes osztályok külön-külön szolgálják ki a vevőket. Aki ezt keresi, ebbe, aki amazt keresi, abba az osztályba kalauzolják és ezzel elkerülik a tolongást, a zavarokat. Az agilis cégfőnök Schütz Frigyes, kitűnő segitótársat talált Vejében, Szász Sándorban, akinek széles látóköre és mozgékonysága még nagyobb lendületet biztosított az üzletmenetnek. Az alkalmazottak száma jelenleg harminc,
akik közül Hoffmann Alajos kékfestő üzemvezető 34, Trebitsch Mihály pedig 30 év óta állanak az üzlet szolgálatában, bizonyságául annak, milyen az alkalmazottak helyzete a Schütz cégnél.
l}e nemcsak az a fontos, hogy á Schütz áruházban minden kapható, hanem az is, hogy
a magyar ipari termékekből Is olyan hatalmas raktárral rendelkezik, hogy bátran viselhetné a «magyar áruház» elmet.
Ott láthatjuk csak igazán, mire képes a magyar ipar! A kirakatok már elkészültek a Magyar Hétre. Tekintse meg mindenki a gazdag kirakatokat, amelyek gazdagságuk mellett még kitűnő Ízlésről is tanúskodnak és megállapíthatjuk, hogy nem üres beszéd a magyar gyártmányok nagyszerűsége és versenyképessége. Csak egyetlen cikket emelünk kí, a mosóselymet. Ezt az óbudai Goldberger féle cég gyártja és amellett, hogy minőség és Ízlés tekintetében egyenlő nivón áll a japán gyárt-knánnyal, — félannyiba kerül csak._
A magyar gyártmányú huszfillércs gyermek-zsebkendőkből, a legfinomabb férfi és női fe-hérncmüekból épen olyan hatalmas készlet áll a vásárlók rendelkezésére, mint az ugyancsak magyar gyártmányú szőnyegekből férfi és női ruhakelmékből, egyszerűbb és legfinomabb női kábátokból.
Sőt raktáron találunk magyar termékből Zalaegerszegen varrott férfi ingeket is.
A Magyar Hétnek egyik kiemelkedő eseménye tehát az az óriási készlet, mely magyar gyártmányokból készen várja a vásárlókat a Schütz áruházban.
Hogy a városnak melyik részében van ez a híres cég, azt nemcsak a városi, hanem a környékbeli lakósság is igen jól tudja, hiszen százan, meg százan keresik föl naponként. Ha
azonban a távoli vidékekről vasúton érkezők közül valaki nem tudná, merre van a Schütz áruház, azzal igazithatjuk útba, hogy sétáljon végig a Kossuth Lajos utcán és)Széchenyi téren a városházáig, ott forduljon balra és a Ka-zinczy tér alsó részén megtalálja azt a házat, ahol a legtöbben nézik a hatalmas kiraka-tokát s amelynek üzleti bejárójával szemben bent az árusitó helyiségben emelkedik az az ismert torony, amely mintegy címere a Schütz áruháznak s azt jelenti, hogy a
Schütz áruház Őszi vására toronyraagas-ságban felülmúl minden eddigit.
SZÍNHÁZ ES MOZI.
Az elmúlt szezon legnagyobb sikere és Icg,. emlékezetesebb filmje volt a Halál-légió. — Részben ugyanazok a szereplók viszik sikerre ugyanannak az írónak a hasonló meséjét, a-mely szintén az idegen légiig félelmetes életéből veszi témáját és olyan nagy sikere is van ennek a filmnek, amilyenre az idei szezonban alig volt példa. A fekete sejk. Szaharai regény 10 felvonásban. A film főszereplői: Noah Berry, Evelin Brent, Gary Cooper és Wiffiam Powel. — Bemutatja az Edison mozgó november 3—4-én, szombaton és vasárnap.
Előadások kezdete hétköznap fél 7, fél 9, vasár- és ümiepnapnap fél 5, fél 7 és lé! 9 órakor pontosan.
KÖZflAZDASÁGÉS PÉNZÜGI
BUDAPESTI TERMÉNVJELENTES. BAta (titzavidéki) 25 70 -25 85, buza 25*70, rozs 23.35 - 24 45. takarmán •ftrárpa 27-00 -27-25, uj zab 3150-32-00, buzakorpi 19^25 16-20. Irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK. Buza 22 50 P, rozs 21 50 P, árpa 24 00 Pk csöves tengeri 11-12 P, zab 2000 P.
_____l_l''L~l_~U~.--1~I---- ** ** ---^---. — — — ————— ttW
LmUMWimii ZALAVARMIOVa «t«rM>«|
''•<•!«• •■•*+••>«« I MiABOLY riMNC.
«.1.1«. ttariU KAKA* ÁGOSTON

m
A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsőraugu magyar áruk versenyképességét • és ezért
* ^
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
»
L
ÖS
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
Prima vadászcipő......P 22''—
férfi magasszáru boxcipő . 20 —
női magasszáru cipő « . 1950
női fasarku divatcipő » 18-
női lakkcipő..... » 20 -
gyermekcipő..... . 3 50
Prima szegedi cérna flórharisnya .
!
„ mintás dívatzokni . . . .
%
„ vadászharisnya ..... „ férfi és női selyemsál . . x, ^ női divatos kötött mellény .
: férfi pullover(divatszinekben) „ puplinmellü férfi ing . . „ férfi divatkalap . . ♦ , bokavédő ......
250 150 2-250 9-50 1350 680 7 — 3-50
Commers kézimunka női cipó „15— Keménygallér ...... 90 fillér
Minden egyes reklámár a magyar Ipar és kereskedelem diadala.
m
m&iemüfm-
¡¿mici&ms
„Toronymagasan felülmúl minden eddigit"
Ez a köztudatba ment Jelmondat és az alanti árak Jellemzik az október fió 3l-én kezdődő és
november 16-ig tartó
Schütz őszi árusitását.
Raktárkészletünkből 38.425 méter áru árát leszállítottuk. v *
V
Áraink a következők:
^ Tavaszi yásárból ismert minőségű vászomaradék — — .méterje P 1 —
Mosható tenniszflanell — — — n n _-92
Szintartó kanavász — — — — — — m n 1*10
Parget maradék, la. minőség — — — — — » w 1*30
Szövött parget, egyszerű mintákban — — — — „ „ 1 —
Háziasszonyok vására:
•76 —•78 4 — 540 13 -110 2 — 70 — 80 —
Portörlő, puha, szines kockás . — — — — — darabja P —''70
Parkett törlő — — w
Piros kockás konyharuha — — — — — — n
> Kávés abrosz, szines virágokkal — — — — — „
Fehér damast abrosz — — — —'' — — „
Fehér damast abrosz, 6 nagy szalvétával — — —
Fehér damast étkező szalvéta, ajouros — — — — darabja
Futószőnyeg, 70 cm. széles szines bordűrrel — — — „
Szerb vászon — — — — — — — méterje
Függöny kalikó, finomszálú, 88 cm. széles — — — * »
Figyelem I - ''
Nagy flanell ágytakaró, teveszőr imitáció — — darabja P 5*40
Divatos, fehér ajouros függönyszövet — — — — méterje „ 1 —
Hímzett női ing — — — — — — — darabja , 2 —
Szövetek 1
\

Félgyapju szövet> gyermek kabátra , — _ — — méterje P 2 —
v Divatos doubl férfi kabátszövet — — — — — „ » 14 —
Női sottis divatszövet — — — — — — * „1*50
Férfi öltönyszövet — — — - — — - „ 560
Téli kendők:
í
Flanell fejkendő — — — _ — — _ darabja P 1-20
Kockás vállkendő -—, — — — — — . » 4 80
Körül rojtos vállkendő — — , , 540
Tiszta gyapjú sottis vállkendők — — — — — „ , 11''-
Tiszta gyapjú, sima, fekete nagykendő — — — r- . » 20 —
Bajai gyapjú kötött kendő — — — — — * » 8 — Sodrott rojtu, fekete hárász kendő — — — — » „15 —
Zsebkendők:
Képes gyermekzsebkendő — — — darabja —''20
Szines vadászkendő — — — — -r — — „ —''40
Fehér, szines széllel — —. — — -J — — » —''28
Uri divatzsebkendő — — — — — — — » —''60
Uri divatzsebkendő, ajourral — —. ♦ — — — — „ 1 — »
Az Itt felsorolt árudkkek mindegyike
bámulatos teljesítmény. — Ezek rendes Ara összehasonlíthatatlanul magasabb.
ZALAVAMEGYE
1928. november .
Tisztelettel értesitem>* nagyérdemű közönséget, hogy a
szombaton, folyó hó 3-án disznótoros vacsorával megnyitom. Elsőrendű balatonmelléki borok, pontos és figyelmes kiszolgálás. Abonen-seket elfogadok. A közönség szives pártfogását kérem:
I
Németh László
tetőfedő mester
Zatamirixtg, Bethlan-utca 17. ss.
Telefon 221.
Vállalok: bármilyen új cserép- és palafedést, régi tetőzetek javítását, régi zsindelytetők lebontását s annak cseréppel vagv palával való befedését jótállással. — Levél- vagy telefonhívásra helyszínre jövök jés költségvetéssel díjmentesen szolgálok. — Jutányos árak!
Kerkay József
szoba-, címfestő ós mázoló
Zala«fl«rtz*flf Kölcsey -utca 19. ««.
(A templom mögött.)
Vállalok: szobafestést a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig. — Butorfényezés, valamint épületmázolást a legjobb kivitelben.
SZOLID ÁRAK, PONTOS KISZOLGÁLÁS.
RISZT SÁNDOR
kádármester, »illanyerőre berendezett
IMJriUilji Zrinfiruii Nrfciirtj-töi 21. u.
Készit
hordót, kádat
és minden szakmába tartozó faedényt TELEPON 197.
Boroshordót
10 litertől 1400 literig állandóan raktáron tart és 10 évi jótállás mellett kedvező fizetésre la scálllt ARANYÉKEMMEL KITÜNTETNE.
_ (váltó nélkül) teljes 100° o os kifizetéssel 35 éjjff időtartamra
3 kataszteri holdtői kezdve, holdanként 600 pengőig, évi I1/«4/«» kamat alapon, az iratok vételétől számitolt 8 napon belül (II helyre ív). Házakra pénzintézetünk 9''/o évi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket az ingatlanérték 50°/o áig. Váltókat leszámítolunk, váltóhiteleket nyujtunk
II DM Dl
Budapest, VI. Teréz-kOru! 43 B. sz.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük).
MEGHÍVÓI
Magán va^y üzleti Ugyekbeni uta/ások alkalmával
Budapesten
a legkellemesebb otthoni nyujlia a legelőnyösebb
pályaudvar érkezési
feltételek mellett a keleti
oldalával szemben
evő
GRAND HOTEL
PARK nagyszálloda
Budapest, VIII. kerület, Baross-tér 10., meit 20 szazalék engedményt kap
mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból,
10 százalék engedményt kap
olcsó éttermi árainkból. (Kittlnó házi konyha.) 5 pengőt megtakarít
autótaxiköltséget, mert gyalog átjöhet I perc alatt a pályau ).arról.
Nálunk otthon érzi magát II
Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg,
saját «rdaka tehát
ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon mcg.|Elózetes szobamegrendelés ajánlatos.
A péknél nem kell többé várni a kenyeret, kalácsot, húsféléket, malacot, amikor hozzák, azonnal megsütjük ; süteményt és finom tésztát meg is lehet várni. Modern gőzkemencékkel és higiénikus gépekkel felszerelt üzemünkben elismerten legjobb
Az Idő pénz!
Kenyérgyár
Telefoni megrendeléseket azonnal házhoz szállítunk. Telefon 105, 194.
buza ét rozs hézl kenyeret, zsemlyét, kiflit, perecet,
kalácsot, graham gyógykenyeret és gyermek kétszersültet készítünk. — A kenyérgyártól távolabb lakó n é. közénség kényelmére piactéri házunknál (régi Türk-féle pékség) uj kemencét építünk és ott kenyeret sütésre addig is elfogadunk.
ÖVEtW;
I
„SZAVATOLT JÓ ANYAG"
„VERSENYKÉPES ÁRAK" »RMüffOin«1
„FIGYELMES MUNKA" t*«** ** * ^ K ^
TjiSX^ _
- TÓTH GYULA URI SZABÓ
ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY
TtKtHTSt

ÉPÜLET). TELEFON 191.
Hirdessen a Zalavármegyében!
ERDELYI JENŐ
VAS-, FÉM- ÉS GÉPIPARI VÁLLALATA
Zalaegerszeg. Telefon 43.
Oépmonkák, hengerrovátkolások és antogéohegesztisek.
Dobverőlécek minden méretben raktáron. Kutak fúrása és építése. Vödörjáratu és más re''ndszerü kutgépek és szivattyúk. Vízvezeték, csatomázás, lakóházak és gazdaságok részére, kézi, villany, vagy egyéb motorikus üzemmel. — Központi fűtések, villany és egyéb,világítási berendezések.
Rádió antennák. Autók és traktorok Javítása.
Árajánlat díjtalan, kedvező fizetési feltételek. „
Nyomatott Kakas Ágoston könyvnydáomjában Zalaegerszeg, Széchenyi-tér T. Telefon 131.
VII évfolyam.
Zalaegerszeg, 1928 november 6 Kedd.
Ara 12 fillér.
251. szám.
politikai istvvf
MMkrtM hétkim, lélitái. — IMflMtéa: W *i.pr.2- H«,é, ..nrféTT. • - - 8,.rk.»tlMr c. kUdébu.fl:
tHii«itiM|,StéfÍMT Íérl T»l»t»illl
Kray István bárót néhányan ünnepélyesen akarják
fogadni.
Mivel érdemelte ki ezt Kray? - Talán a legitimisták zászlóját bontja ki.
Pár nappal ezelőtt Zalaegerszegen egy nagyon is szükkörü értekezletet tartottak abból az alkalomból, hogy Kray István báró ország-gyűlési képviselő pénteken délután Zalaegerszegre érkezik. Ezen az értekezleten elhatározták, hogy a képviselőt az állomáson ünnepélyesen fogadják és virágokkal is megtisztelik. Vasárnap azután beszámolót tartatnak a báróval. Jól van ...
Eddig, ha Kray báró Zalaegerszegre érkezett, nem volt szükség ilyen bizalmas, zártkörű értekezleten megbeszélni a fogadtatás részleteit; köpenyváltoztatása után azonban ez — sajátságos — szükségessé vált. Fogadtatását nem a zalaegerszegi egységes párt késziti elő, mint ahogy nem is eselekedhetné azt, hanem, — ami magától értetődik, — az a csoport, amely helyesli Kraynak az egységespártból való kilépését.
Kray bárót azért választottuk meg, mert Zalaegerszegnek kormánypárti képviselőre volt szüksége és ezt elismerte az a csoport is, amely most — a pártból való kilépésé után - — tüntetően melléje sorakozik.
Miért óhajtotta a város és kerülete a kormánypárti képviselőt? Azért, mert csak igy remélhette az évtizedes, sőt elmondhatjuk, évszázados elmaradottságból való kiemelkedését. — Maga Kray báró mondotta minden faluban, mindenegyes beszédében, hogy
próbálják meg, válasszanak egyszer kormánypárti képviselőt, majd meglátják,
hogy minden jóra fordul. és a kerület Kray báró személyében választott kormánypárti képviselőt!
Kray báró azt nem mondotta seholsem, legalább is nem nyíltan, hogy az ó pro-grammjának talpköve a Habsburg restauráció, amit általában tévesen legitimfe-
musnak neveznek. Kilépését indokoló utolsó nyilatkozatában pedig épen erre helyezi a fősúlyt, amire annak idején már megadtuk a választ. És Kraynak a pártból történt kilépése után más programrnja nincs, mint az úgynevezett legitimizmus, joggal tételezhetjük föl, ami ellen sem ó, sem az ő fogadtatását előkészítő csoport sem tilta-kozhatik, — hogy fogadtatása tulajdonképen tüntetés akar lenni a legitimizmus mellett,
vagyis ,
elöránclgálása a királykérdésnek, ami pedig sem a belső, sem a külső politika szempontjából nem időszerű, és nem Is kívánatos.
A ma nyugalmi helyzetben lévő társadalmat ez a kérdés megbolygatja és kellemetlen szituációt teremthet. A/ esetleges zavarokért pedig azoknak kell vállalniuk a felelősseget, akik • a nem aktuális kérdést hajánál fogva ettránci-gálják
A mai nehéz gazdasági viszonyok közepette s amikor a külpolitikai helyzet sem tiszta, igen káros dolog választóvizet önteni a békésen munkálkodó társadalom tagjai közé. . .
Kenveret, munkaalkalmat szerezzen először is Kray báró, amint azt Ígérte; igyekezzék o is a teljes belső és külső konszolidációt megteremteni és csak azután álljon elő más kérdéssel. Ne higyje ám, hogy . az a néhány, - hála Istennek - Jobb anyagi viszonyok között élö egyén és az azoktól bizonyos tekintetben függő elemek a városnak és környékének Igazi j hangulatát képviselik. Ne!. A városnak és
kerületének népe most előbb egy kksft feflélegzenl akar és csak azután — királyt választani.
Ez az álláspontja a kormánynak és az ország viszonyait alaposan ismerő minden ko-moly egyénnek.
De eltekintve mindettől, vájjon milyen szempontok vezetik Kray báró üdvözlésénél azt a bizonyos csoportot? És a Habsburgokon ki-vül mit ígérhet most Kray a városnak és kerületének? Ha annak idején azt mondotta, hogy ó mindent megtehet, mert kormánypárti, ha a város és kerülete épen a kormányhoz való közeli viszonya miatt ajándékozta ót meg bizalmával: vájjon, mire támaszkodva tehet most ó Ígéretet, mit ígérhet s eddigi Ígéreteiből mi| valósithat meg, amikor otthagyta a kormány pártját?
Csak azért kérdezzük mindezeket, mert — visszatérünk mindenütt elhangzott beszédére —
azt hangoztatta, hogy, ha eddig nem érhetett el Egerszeg és vidéke semmit sem, mert ellenzéki képviselője volt, próbálja meg, válasz-szon most kormánypártit az ó személyében.
Hogyan kívánhatja ezek után kerületétói továbbra is a bizalmat? Megismételjük azt is, hogy a kerületnek esze ágában sem volt a legitimista Krayt megválasztani, ezzel a kerület egyáltalában nem is törődött; ellenben megválasztotta a Bethlen párti Krayt. Ez az igaz-ság! Semmi más! és, ha esetleg nála csak az ugródeszka szerepét töltötte be a Bethlen páj-tiság, ha főcélként a legitimizmus lebegett a szeme előtt, amit egyébként körulján csak alig érintett, akkor a politikában is megkívántató etika ellen vétett, még pedig súlyosan.
Valószínűen, elfújja azt a nótát Kray ismét, amit levelében inegirt, hogy ő — < azért> Bethlen párti, amire azonban választóitól csak azt az egy választ kaphatja: aki velem nincs, az ellenem van. Kray nincs Bethlennel, tehát ellene van. És mint ilyen, — hogy saját sza^ vaínak értelmét vegyük, — nem is tud semmit sem tenni a város és kerülete érdekében.
A nagy ünneplók és akiket esetleg be tudnak csődíteni a fogadtatásra, jegyezzék meg ezt jól maguknak!
Külkereskedelmi mérlegünk passzivitásának igazi oka.
Furcsa tételek az importált cikkek statisztikájában.
>
Most, hogy országszerte megindult a nagy propaganda a magyar iparpártolásért és amikor mintegy 200 város és község kirakataiban a közönség elé tárja a magyar kézműipar termékeit, nagyon súlyos kötelesség hárul a közönségre. E nélkül hiábavaló minden emberfeletti erőfeszítés, sikerre nem vezethet még a legszervezettebb propaganda sem. A magyar közönségnek saját jól felfogott érdekében kötelessége a Magyar Hét propagandáját szivébe fogadni.
Külkereskedelmi mérlegünk passziv. Ez a-zonban magában véve még nem lenne olyan óriási baj, mert hiszen a statisztika szerint Európának egy-két kivétellel minden állama passzív mérleggel dolgozik. Sokkal nagyobb baj azonban az, hogy nálunk a mérleg passzivitását olyan behozott cikkek drágítok, amelyekre csak alig van szükség, de semmi esetre sem
az eddigi mértékben. Számtalan olyan cikket látunk importlistánkon, amelyek valósággal meglepnek bennünket. Ezek közül csak néhányat vegyünk:
Banánt például behoznak az országba 8 mii»-lió pengő értékben egy év alatt.^Igy félév alatt behoztak Jugoszláviából 50 mázsa piócát u-gyanakkor, amikor mi kiszállítottunk Franciaországba 20 mázsát. Az 50 mázsa pióca értéke 1b ezer pengő. Ho^y mi a csudának volt szükségünk ennyi píócára, azt vájjon ki tudná megmondani? Hasonlóan furcsa tétel 174 mázsa babérfa 22 ezer pengő értékben. Ezek a kávéházak és cukrászdák kertjeihez szükségesek és ami a legérdekesebb, nem Olaszországból, hanem Németországból és Belgiumból szállítják ezeket. Behoztunk 17.218 mázsa konkolyt 300 ezer pengő értékben. Azt mondják, hogy a konkoly takarmány, de vájjon érdeirtes-e ezt behozni az orszájfba? Magyarország híres pap-rikatermeléséről és mégis a tavasszal behoztunk 29 ezer pengő értékű friss paprikát és, ami még ennél is furcsább, behoztunk 930 mázsa tormát 80 ezer pengő értékben!
Végül behoztunk még egy furcsa cikket: 83.391 mázsa kavicsot 22 ezer pengő értékben.
Ezek a legkülönösebb tételek. í)e hol vannak még a többiek, különösen a luxuscikkek és a drogua gyártmányok? Csak azért vettük
kí a listáról ezeket#a tételeket, mert ezek igazán a legfurcsábbak közé tartoznak. Ugyan miért ronthatják ezek annyira külkereskedelmi mérlegünket?! Ennek a furcsaságnak a megszüntetése már a kormányra tartozik és reméljük, hogy most, amikor külön miniszter ügyel a közgazdasági helyzetre, meg is szűnnek ezek a furcsaságok.
A Magyar Hét ezekre a dolgokra is ráirányítja a figyelmet. És az lenne*a Magyar Hétnek a legnagyobb eredménye, ha amellett, hogv a közönség kizáróan csak magyar árut vásárol, a kormány nagyobb energiával igyekeznék a fönt felsorolt tételeket kitörölni a listáról. A romok eltakarítása, a belső konszolidációs munka, a külföldi kapcsolatok megszerzése, a j)énz stabilizálása olyan óriási feladat elé állította kormányunkat, hogy a rendelkezésére álló erő és idő nem voU elegendő ezeknek a bajoknak orvoslására. De amikor az ország pénzügyi helyzetét a legjobban ismerő Bud miniszter tisztán csak az ilyen feladatok megoldására szentelheti erejét és tehetségét, akkor remélhető a helyzetnek kedvezőbbre fordulása. És akik annyira kiabáltak, mire való a külön közgazdasági miniszter, azok'' ebből a kis kimutatásból megérthetik, hogy az a miniszter, akit resszort ügyei teljesen lefoglalnak, nem végezhet eredményes munkát ezen a téren. A külkereskedelmi mérlegnek megjavítását célzó munka egész embert követel.
Budapest, november 5. A Magyar (Cserkész Szövetség tegnap tartotta meg közgyűlését többszáz cserkifsztiszt részvételével. A közgyűlésen számos közéleti előkelőség jelent meg. Witze Béla országos elnök szólalt fel, elsőnek, aki az elmúlt két év munkájának eredményét ismertette. A cserkész székház ke letkezésének. történetét ismertette, majd a magyar csapatok külföldi szerepléséről szólott. Kifejtette a szövetség programmját is, amelynek legfontosabb pontjai a cserkészmuzeum, cserkészkönyvtár és cserkészintemátus felállítása. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel u-jabb hat évre országos elnökké választotta Witze Bélát. Társelnökök dr. Torda Ferenc egy. tanár, dr. Puky Endre, dr. Mátray Rudolf és dr. Zsembery Oyula ügyvéd lettek.
2
ZALAVAMEGYE
1928. november .
Kormányválság Oláhországban.
A régenstanács minden bizonnyal Minin Gyulát bízza meg a kormányalakítással.
Bukarest, november 5. Ai oláh kormány lemondásával az összes pártok erősen versenyeznek a politikai hatalom megszerzéséért. A ré-
Senstanács ma kihallgatos fogadta Avarescut,
laniut, majd Jorgát és Luput is. Avarescu és lorga állítólag megegyeztek abban, hogy koalíciós kormány létrehozását javasolják a ré-genstanácsnak. Maniu magának akarja a miniszterelnökséget megszerezni. Politikai körökben elterjedt felfogás szerint két lehetőség áll fenn a kormányalakítás kérdésének megoldására. Az első kombináció szerint olyan átmeneti kormányra van szükség, amely befejezi a pénzügyi tárgyalásokat, stabilizálja a leit és megejti az uj választásokat. A másik lehetőség Maniu kormányalakítása lenne, aki feloszlatná a parlamentet és uj választásokat rendelne el.
Bukarest, november 5. Avarescu és Jorga közös megegyezéssel a koncentrációs kormány alakítását javasolják a régenstanácsnak-
London, november 5. Az angol sajtó élénken foglalkozik az oláh politikai helyzettel. A lapok szerint a kormányválságnak egyik oka az volt, hogy a régenstanácsot befolyásolta az a félelem, hogy a parasztpárt bojkottálni fogja a decemberi ünnepségeket, ami nagy zavart idézne elő. Legfőbb ok azonban valószínűen az volt, hogy a külföldi pénzcsoportok követelték a Bratianu kormány távozását. A Times bukaresti jelentése szerint a régenstanács kénytelen volt engedni a parasztpárt pressziójának. Maniu kijelentése szerint a parasztpárttal nem lehet alkudozni.
A Daily Telegraph a Bratianu rendszer bűneivel behatóan foglalkozik. Valószínűnek tartja, hogy a Bratianu rezsim merev centralizmusát bizonyos fokig terjedő autonomía fogja felváltani. A kormányválság mindenesetre hosz-szabb időre megbontotta a kölcsön tárgyalásokat.
Ezzel szemben a Daily Herald a nemzetközi kölcsön egyik előfeltételének tartja a Bratianu kormány távozás^. Nem tartják kizártnak, hogy Károly extrónörokös, kihasználja a zavaros politikai helyzetet és újra igényt tart a frónra. ,
A Sunday Times jelentése szerint Titulescu londoni oláh követet a régenstanács felszólította, hogy Bukarestbe utazzék. Valószínűen azért, hogy Maniu kormányában vegye át a külügyi tárcát.
Bukarest, november 5. Á régenstanács ma délelőtt 10 órakor Bratianut kihallgatáson fogadta, amikor is Bratianu azt ajánlotta, hogy nemzeti kormányt alakitsanak, mert ilyen alakulatban a liberálisok is hajlandók résztvenní. Maniu továbbra is igényt tart a kormányalakításra és visszautasítja a koncentrációs kormány gondolatát. Hirek szerint a Maniu kormányban külügyminiszter Titulescu, belügyminiszter Vajda Sándor lenne.
Bukarest, november 5. A régenstanács felhatalmazása álapján Duca vol tbelügyminiszter rendeletet küldött valamennyi rendórprefektu-rának, melyben közli, hogy a sajtócenzurát az egcsz országban eltörölték.
Fridrichshafen, november 3. A Gráf Zeppelin ma éjjel 2 órakor Berlinbe indult. A sajtó képviselőin kívül a léghajón van Dehlinger wür-tenbergi pénzügyminiszter és az a három amerikai repülőtiszt, akik már Amerikából is * léghajóval jöttek.
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése.
Budapest, november 5. A képviselőház külügyi bizottsága kedden délelőtt értekezletet tart, amelyen Walkó Lajos külügyminiszter beszámolót mond a külügyi helyzetről. Az ülésen Apponyi Albert is résztvesz.
Budapest, november 5. 1029. január 1-én kezdik meg a szétosztását a 68 millió pengős kölcsönt azok között, akiknek birtokát a föld-birtokreform során igénybe vették. Ez az ösz-szeg eteó részlete a 206 millió pengős úgynevezett gyufakölcsönnek.
Belgrád, november 5. Mihajlovics tiranai jugoszláv követ ma Tiranába utazott, hogy át-, vegye hivatala vezetését. •
Newyork, november 5. Borah szenátor, akit Hoower győzelme*5 esetén külügyminiszternek emlegetnek, nyilatkozott egyik újság képvilője előtt a magyar ké/désról. Régóta foglalkozom — mondotta — Magyarország politikájával, ismerem az ország nehéz helyzetét s tudom, hogy a trianoni szerződés mai form''ájában nem maradhat meg. i
Madrid, november 5. A spanyol^ király tegnap este fontos rendeletet irt alá, amely az egyes tárcák hatáskörének megváltoztatásáról szól. A rendelet szerint a külügyminisztérium vezetését is a miniszterelnök veszi át, a hadügyminisztérium pedig katonai minisztéruimmá alakul át. / .
Róma, november] 5. A győzelem tizedik évfordulóját egész Olaszország lelkes ünnepségek keretében ülte meg. A római ünnepségen, me. lyen az olasz király és Mussolini is résztvett, mintegy 70 ezer ember vonult fel, akik viharosan üdvözölték Mussolinit. Mussolini hatalmas buzdító beszédet intézett a tömeghez.
Miskolc, november 5. Az állam legnagyobb ipartelepének,- a diósgyőri vasgyárnak tisztviselői 100.000 pengős református templomot építtettek, amelyet vasárnap délelőtt adtak át rendeltetésének. A felavató szertartást Battha-zár Dezső tiszántúli ref. püspök végezte.
Párb, november 5. Nikolajevics Miklós orosz nagyherceg teljesen elszegényedett s most a Népszövetséghez és Franciaországhoz fordult anyagi támogatásért. A Népszövetségtől égy-, »zeri nagyobb segélyt kér, a francia kormánytól pedig állandó nyugdijat. Egyébként Nikolajevics megcáfolja azt a hírt, hogy lemon-. dott volna a legfóbb vezetésről.
Budapest, november 5. Szombaton éjjel utazott el Budapestről Vaszif bej török követ, akit kormánya moszkvai követté nevezett ki. A Keleti pályaudvaron búcsúztatták el, ahol Bárczy István államtitkár és Khuen Héderváry Károly is megjelentek. r
Budapest, november 5. Ma délelőtt kezdte meg a büntetótörvényszék Nagy István dr. volt törvényszéki biró bűnügyének tárgyalását. 18 vádlott és 250 tanú kihallgatására van szükség, hogy e bünügy minden részletére''világot derítsenek. A tárgyalások, előreláthatóan, január közepéig eltartanak.
Budapest, november 5. Erdélyi Béla« bűn. ügyében tegnap ujabb letartóztatás történt. A rendőrség letartóztatta Borsos Ferenc magán-hivatalnokot, akit csalással vádolnak.
Budapest, november 5. Ismeretes, hogy néhai Vázsonyi Vilmos ellen utcai támadást intéztek, melynek két tettesét, Vannai Lászlót 8 napi, Molnár Ferencet 3 napi fogházra ítélte a tábla. Fölebbczés folytán a Kúria elé került az ügy, amely az Ítéletet megsemmisítette és a táblát uj ítélethozatalra utasította.
Magyaróvár, november 5. Oyőr, Moson és Pozsony egyesitett vármegyék törvényhatósági bizottsága kimondotta, hogy gyásznapnak tekintik november 4-ét, mikor a felkelőknek ki kellett* üríteni Nyugatmagyarországot. A gyásznapot ünnepélyes keretek között ülték meg. Prónay Pál és Héjjas Iván vezetésével sokan jelentek meg a volt felkelők közül, akik a temetőbe vándoroltak és megkosioruzták az elesett" két felkelő sírját.
Debrecen, november 5. Györki Imre országgyűlési képviselő tegnap beszámolót tartott Debrecenben, amelyben élesen birálta a ház-szabályreviziót. A beszámolón Peyer Károly is felszólalt, aki kifogásolta, hogy* most, a ma«-gyar áru propagálásakor ''a falbot centrálé gépjei közül sokat Angliából hoznak.
Róma, november 5. Az Academia Ponta-niana meghívására Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az egyetem aulájában vasárnap délután 5 órakor nagy felolvasást tartott az olasz és magyar történelmi kapcsolatokról. Az előadás ünnepélyes keretek között ment végbe. A pompásan di-szitett helyiségben fasiszta diszórséget állítottak fel. Az Academia Ponta niana és az egyetem rektora üdvözölték Berzeviczyt, hangoztatva az olasz—magyar barátság fontosságát. Berzeviczy ezután megtartotta előadását, me-lyet az előkelő közönség igen lelkes üdvözléssel fogadott,
/
—- Rothermere lord u}abb adománya. Lord Rothermcre, hazánk nagy barátja, legújabban 50.000 pengőt adományozott a magyar irodalmi, színházi és művészeti élet föllendítésére. • w ''
— Kirakatverseny. Mult számunkban jelentettük, hogy a Magyar Hét tartama alatt a kirakatversenyre szavazást rendezünk. Erre a célra lapunk mindegyik számában szavazócédulát hozunk, amelyet szabályszerűen kitöltve a szavazók kiadóhivatalunkba juttatnak.
A mai nap folyamán már igen sok szavazat ér- " kezett be s ebből arra következtethetünk, hogy a közönség körében nagy érdeklődés mutatkozik a kirakatok iránt.
— Az ipartestület házépítési ügye. A Társadalombiztosító Intézetnek saját házába való költözködésével aktuálissá válik az ipartestület házépítési ügye is. Ebben az ügyben tegnap délután 2 órára rendkívüli közgyűlést hivtak össze, amit azonban határozatképtelenség miatt a jövő vasárnapra, folyó hó 11-ere halasztottak.
— A levente nyilvántartás körül időről időre panaszok merülnek föl. Több izben voltak már kisebb kellemetlenségei a reálgimnázium igazgatójának is, amikor a gimnázium beirt növendékei közül többet levente gyakorlatokra akartak kényszeríteni. Sőt egy növendéket országos vásár aikalmával csendőrök hajtottak végig az utcán, mint mulasztót. Az igazgató átirt ez ügyben az alispánhoz s azóta a kellemetlenségek megszűntek. Egy fiatalember pedig a levente nyilvántartó hivatalos helyiségében tettleges inzultus is ért. Mindezeket azért tartjuk szükségesnek megírni, hogy az illetékes hatóságok igyekezzenek az ilyen eseteknek elejét Venni s ezzel a leventeintézmény népszerűségét előmozdítani és biztosítani. Ami a tettlegességet illeti, különösen, ha az hivatalos helyiségben történik, azt a leghatározottabban elitéljük s annak megtorlását követeljük.
— Halálozás. Wölfer Jozefin, ebergényi községi tanítónő rövid betegeskedése után ma Zalaegerszegén elhalálozott.
'' — Tudja- ön, hol lehet olcsón szép ndi kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
— Több világosságot az állomáson. A zalaegerszegi vasútállomást estenként olyan gyengén világítják meg, hogy a harmadik, negyedik vágányról induló vonatokba csak veszélyes bo-torkálás után szállhatnak be az utasok. Inkább legyen teljes sötétség, mint halvány holdfény, vagy gyenge vílágitás, mert akkor valahogy csak eltapogat az ember, míg gyenge világítás mellett annyira csal a szem, hogy épen abba ütközik az ember, amit kerülni akar. Kérünk tehát több világosságot legalább a beszállás néhány percére.
— Göbel Árpád képkiállitását folyó hó 14-ig meghosszabbította. Megtekinthető naponként délután 3—7-ig a Mansz helyiségeiben (Apponyi Albert utca). ,
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következő bejegyzések történtek: Születés: Sorr János földmíves és Vég Erzsébet János Fia, Szíjártó István kómíivessegéd és Zsigmond Anna Mária leánya, Srágli János máv. kocsi-tisztító és Nagy Mária Gizella leánya, Lippai István mészárpssegéd és Olasz Rózsa Zsuzsanna leánya, Szarka József máv. üzemi altiszt és Horváth Rozália Lajos Jia. Halálozás: Szócs • Béla szűcsmester 30 éVes, özv. Büki Istvánné sz. Kovács Erzsébet 66 éves, Baráth Teréz
1 hónapos, Tóth Rozália 2 hónapos. Házassá, got kötött: Gazdag Ferenc,molnársegéd Horváth Máriával.
— Kötött kabátok, puílowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél. x-
1928. november 6
ZALAVARMEGYE
— Szakszervezett vezér az apácafönöknőnél.
Mivé! a szervezett épitőmunkásoknak fölvétele a zárdaépitcshez még nem történt meg, a szakszervezet vezetője, Dombai János tegnap Törökbálintra utazott az apácarend főnöknójé-hez, akitől, — mint értesülünk — kedvező hirrel tért yíssza.
— A rendőr fékezte meg a megvadult lovat.
Ma délelőtt 11 óra tájban Szilvás János zala.< istvándi lakós az egyik Kazinczy téri üzletbe betért vásárlás céljából és egylovas kocsiját felügyelet nélkül hagyta. A ló valószínűen egy autótól annyira megijedt, hogy vad iramban vágtatott a városháza felé. Kicsibe mult, hogy az árusok sátrait föl nem döntötte. Klacsó István rendőrőrszem bátorsága akadályozta meg1 a veszedelmet. A rendőr ugyanis, amikor észrevette az őrülten száguldó lovat, odaugrott és megkapta a kantárszárat. Igy sikerült a megvadult lovat megállásra bírnia. Egyik kezét meg is sebesítette.
— Patent Iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél
— Gyermekgyilkos anya. Ma vonta felelősi1 ségre a zalaegerszegi kir. törvényszék Sos Miktósné, szül. Milkovics Mária zalamindszetítf 35 éves asszonyt, azért, mert 8 hónapos János fiát szoptatás közben megfojtotta. Olyan erősen szorította magához a kisgyermeket, hogy az megfuladt. Az ügyészség szándékos emberöléssel vádolja. Az asszony beismerte bűnét, de azzal védekezett, hogy férje ót állandóan hűtlenséggel gyanusitotta s ezért hagyta''ott férjét, gyermekét azonban eltartani nem volt képes, ura pedig nem ismerte magáénak a gyer meket. Különösen a válóper után érlelődött meg benne a bűnös szándék. Azután meg öngyilkosságot követett el, de sikertelenül. Sós Miklós tagadja, hogy rosszul bánt volna feleségével. Az asszony nővére vallomásában azt mondotta, hogy nővére hazatérte után panaszkodott, hogy férje nem közölte vele, hogy elvált ember és féltékenységével is üldözte ót. Az asszony a gyilkosság elkövetése után eltűnt és csak hetednapra érkezett haza, amikor a csendőrök le is tartóztatták. Mivel az orvosi szakvélemények eltérők, az ügyész a vádlott elmebeli állapotának megvizsgálását és a válóper iratainak beszerzését indítványozta. A védő az indítványhoz hozzájárult és igy a törvényszék a tárgyalást elnapolta.
-- A legszebb nOl kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Mit feleltek a Marsba küldött szikratáv-Iratra? Az egész világ olvasóközönsége érdeklődéssel figyelt föl arra a hirrc, amely azt jelentette, hogy egy angol állampolgár szikratáviratot adott fel a Marsba. Sokan mosolyogva olvasták a furcsa hírt s bizonyára senki sem számított arra, hogy a különös kísérletre valaha válasz is érkezik a Marsból. Az egyik bertini napilap féligmeddíg tréfás formában ugyan, de azért meglehetős szenzációt keltve közölte a napokban azt a "hírt, hogy a ''Mars lakói vá-laszt küldtek a Londonból feladott szíkratáv-iratra. A válasz szerint a Mars-lakók állítólag sürgősen kérnek néhánv példányt Wilhelm Speyer Charlott cimü regényéből, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerű monflain regénye. Wilhelm Ppeyer Chark>tt regényéről — amely magyarul < Akibe mindenki szerelmes cimeti jelenik meg — tudni kell azt, hogy olyan példányszám rekordot ért cl Európában, hogy ehez hasonlóval még a legolvasottab modem irók.: Maurice Dekobra és Victor Margue-ritte sem dicsekedhetnek. Érthető a berlini újság kedves tréfája a Mars távirattal kapcsolatban, hiszen Wilhelm Speyer ma egyike Németország legolvasottab és legismertebb Íróinak. «Akibe, mindenki szerelmes» cimü regényét a Színházi Élet kezdi cl közölni ezen a héten, egyszerre haremneket oldalas folytatást adva, pompás regénynyomó papíron. Kabarékról, színdarabokról és zenemüvekről uj jegyzéket készséggel ingven küld a Színházi Élet színdarab osztálya: Budapest, VII., Erzsébet körút 29.
Tessék kivágni < a „ZALAVARMEOYE" kiadóhivatalába
bekflldcnl.
A .Magyar Hét" alatt a legszebb zalaegerszegi kirakat:.....................................................
................................................................... volt.
olvasható aláírás.
APRÓHIRDETÉSEK.
Két és háromszobás modern lakások kiadók. Bővebbet Fuchs és Grósz cégnél.
Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
PAI és IndráMI Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
SEZLONOK
állandó raktáron , 65 P árban. MATRACOK 42 pengóért. KÁRPITOS BÚTOROK: wri szobák, szalongarnílurák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. -- ABLAKREDŐNYÖK ¿4 óra alatt készülnek. Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALÁEOERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
X
T
— Ha fáradt és izgatott, ha álmatlanságban és örökös félelemérzetben szenved, ha hasgörcs, szivfájás, mellnyomás és fuldoklási rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyomorra 1—2 pohár természetes «Ferenc Józsefe kese-rüvízet, mert ez gyorsan megszünteti az emésfc-tési zavarok okait s biztosan elhárítja a vérto-lulást. Az emésztószervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy az olyan tüneteknél, melyek a tápcsatorna tartalmának önmérgezé-séból származnak, a Ferenc József víz kitűnően beválj. Kapható gyógyszertárakban,drogétiákban és füszerüzletekben.
— Sikkasztó segédjegyző. Torda Ignác nyi-rádi segédjegyző egy 19 és egy 31 pengős sikkasztás miatt került ma a zalaegerszegi Kif. törvényszék elé." Vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekményt. A körülmények és a beidézett tanuk azonban nagyon is ellene szólottak. — A biróság bizonyítás kiegésztés végett a tár-.gyalást ehiapolta. Az ügyész pótlólag kiterjesztette a vádat közokirathamisitás vétségével és egy tanú bejelentette, hogy a vádlott sikkasztás miatt az egri törvényszéken 21 napra lett elitélve.. A tárgyalást 30 napon belül megtartják.
— Levágták a fülét. Az elmúlt éjjel az olai Marton féle vendéglőben mulatság volt. A mu« latozók hajnalban oszoltak szét és egy kisebb csapat a kertek alatt Andráshida felé tartott. Egyszer csak hátulról reájok támadt valaki és egy ftioln ár legénynek balfülét levágta. Csak egy kis bőrön tartózkodott a fülcímpája. A nyomban elrendelt vizsgálatnak még nem sikerült a tettest kiderítenie. ^
— Teljesen kifosztottak egy kisleányt. Gosz-tolai Pál balatonfüredi vasúti málházónak 4 éves kisleányát két leány Paloznak felé csalta és amint Csopakot elhagyták, a kisleányt teljesen kifosztották. Ruháit, fülbevalóit, mindent elszedtek tói s mikor munkájukat «jól» elvégezték, a szerencsétlen kisleányt az uton hagyva* továbbálltak. Egy környékbeli asszony vette észre az útfélen meztelenül didergő gyermeket, aki azután ruhát is adott néki és átdata őt aggódó szüleinek. Mivel a tetteseket ismerik, a bíróságnál megtették ellenök a följelentést.
— Leugrott a második emeletről. Gállá Géza a soproni bánya- és erdőmérnökí főiskola
kertésze — tegnapelőtt reggel a főiskola más<xlik emeletéről leugrott és halálra zúzta magát. Az''épület tövében húzódó járda kövezetére zuhant lábbal lefelé s mindkét lába két helyen ettörött és borzalmas zuzódást szen1-vedett koponyáján. A mentők kórházba száll-tották, de útközben meghalt. Tettének oka ismeretlen.
— Éjjeli lovagok. Barcza István és Simon Sándor balatonfüredi legények vasárnap a pé-cselyí búcsúra akartak menni. Zsebük üres lévén, elhatározták, hogy valamiképen lovat szereznek és azon mennek búcsúra. S csakugyan, amint besötétedett, belopóztak ifjú Halek József istálójába s onnét elcsentek két lovat, a-melyeken vágtatva megindultak céljuk felé. — Szóllósnél azonban az egyik legényt levetette lova és visszafutott Füredre, mire társa is visszavitte a lopott lovat. A romantikus éjszakai kirándulásnak természetesen a bíróságnál lesz folytatása .
— Időjárás. Hazánkban tegnap derült idő uralkodott, sokhelyütt esővel, melyek azonban lényegtelenek voltak. Csapadék Nagycsényen 16, Cscngcren 11, Mohácson 9 milliméter esett. A nappali maximumok jórészt még 15 fok fölött maradtak. A minimumok sem sülyedtek a normális alá. Budapesten ma délben a hőmérséklet 11 C fok volt. — Időjóslás: Részben felhős és aránylag enyhe idő várható.
AZ~ÉN ÚJSÁGOM, KÉPES KIS LAP, MAGYAR LÁNYOK, TONDÉRVASAlt, TOLNAI VILÁGLÁP, DÉLIBÁB,
ULLSTEIN DIVATLAPOK kaphatók KAKAS ÁGOSTON könyv-, papir és irószerkereskedésében. Telefon 131.
r-
November
5-én
nyílt meg
Németh László
fflss«r és ci«m«9« Oilata (v. Slkota-Qxlct).

ZALAVMGYE
1928. november .
SPORT.
Pápai Kinizsl-Move ZSE 1:0 (1:0).
Biró: Storch.
f
Második meg nem érdemelt vereségét szenvedte a Move ZSE Pápán. Elejétől végig izgalmas és bizonytalan mérkőzés, a futball ritkán látott szépségeit ^itatta a szép számú pápai közönségnek.
Az első félidőben nagyobbrészt a Move vezeti a támadásokat, de a csatárok lövéseit nem kiséri szerencse, sót egy szabadrúgásból a győzelmet a pápaiaknak sikerült megszerezni. A belső trió passzjátékával sokszor megszédítette az ellefelet, de a gól eléréséhez tul puhák voltak. A második félidő elején a Move ZSE visszaesik, de ezúttal a közvetlen védelem biztosan veri vissza a Kinizsi támadásait. A mérkőzés vége felé a Move erősit, hogy legalább kiegyenlíthessen. Alkalma is nyílik, azonban Borbély lövését a kapuban álló hátvéd kifejeli, a kifejelt labdát Léránth pár lépésről kapásból a kapufa mellé lövi. A mérkőzés ezzel véget is ért.
A csapat legjobb része ezúttal is a közvetlen védelem volt, bár Milley I. a gólt, egy kis ruganyossággal, kivédhette volna. A halfsor megtette 9 maga kötelességét, teljes sziwel játszotta végig az egész mérkőzést. Különösen áll ez Simonra, kinek javuló formája állandó régi, rossz szokását elhagyja. A csatársorból a belsó trió szépwi játszott az első félidőben, de az eredményességhez több akarásra, elszántságra lett volna szükség. A második félidőben teljesen visszaestek, mikor is a játékuk darabossá vált. Nagy hibájuk, hogy & szélsőket elhanyagolták. A Lengyel helyén játszó Juhász kötelességét tudásához mérten tle-szó Juhász kötelességét tudásához mérten teljesítette. Kulcsár indolenciájával tünt ki, ugy lát-a vállalt kötelességét.
JCftszegi SE-ZTE 3:2 (2:0).
♦ Biró: Hollósy. Szép eredménnyel tért haza a ZTE a kőszegi oroszlán barlangból, sót, ha egy pár játékosa
nagyobb lelkesedéssel játszott volna, meglepettről lehetne «beszámolni.
Az első félidőben nehezen kap lábra a ZTE s igy a támadásokat Kőszeg vezeti, az első félidőben 2:0-ra. A második félidőben jobban belefekszik a ZTE, az erők most már kiegyenlítik egymást, de az első félidő hátrányát behozni nem tudja. Góljait Füleky és Dóczy rúgták. Borsosnak feltűnően rossza napja volt, a vereség őt terheli legjobban. Jók voltak l)ó-czv, Füleky, Kovács és Singer.
Sporteredmények. Attila-VAC FC 6:0 (1:0) Miskolcon, Bratislava— Vasa/ 6:1 (4:1) Pozsonyban, Rákosliget- Terézváros 3:''J Rákos-ligeten, Hollandia-Belgium 1:1 Amszterdamban, Ferencváros—Sabaria 4:2.
Magyar—lengyel boxmérközés. Háromezer főnyi előkelő közönség jött össze az első mar-gyár—lengyel boxmérkőzésre, amely a magyarok 11:5 pontarányu győzelmével végződött. A mérkőzés előtt a csapatok zászlót cseréltek és átnyújtották a lengyeleknek a magyarok a-jándékát, egy pompás ezüst serleget. A lengyelek igen kemény ellenfeleink voltak.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI. Valuták: 0« vizák
A hosszú öszi és téli esték unalmAt legjobban elűzheti, ha vesz egy Jó, olcsó
Angol font 27 75-2710 Helga fr. 79 55-7985 Cseh korona 1694-17 02 l)án korona 152 50-15310
Dinár
Dollár
Francia
Holland
Lengyel
Leu
Léva
Líra
Márka
Schilling
Norvég
Svájd fr.
Svéd k.
999-10 '' 5 570 70-572-70 frank 2240-22 60 229 25-230-25 64''15-64-45 343-3-48
2985-30 10 136.32 136 82 00-45-8080 152-90-153.50 110-10-11050 153 10-153 70
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
ZÜRICHBEN
2296523035 l^O5-lO08 136 42-136-82 3-44-348 79 58-79 83 ! 52-77-153 17 15280-153 20 . 27 77-27 85 29 98-30 08 572-70-57430 -•2 36-22-44 5697-17-02 4 12-415 153.25-153-61 64-22-64.40 _80.55-8U.80 110.18-110 48
1 pengő 90 615 osztrák korona 73-10, cseh korona 15*40, leu 313-5. dinár 913. francia frank 20 30
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
Bút* (tiazavMieki) 25 25 —25 40, buza 25-25, rozs 23 35 - 24 45, takarmán »rtrárpa 27-00 - 27-25, uj zab 31-50-3200, buzakorpa 19 25 1620.
Irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 00 P, rozs 20 00 P, árpa 24*00 P; csöves tengeri 11 — 12 P, zab 20*00 P.
Kedveid
flxetésl
feltételek
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
.••tw».J««»»*l ZALA VAUM! OVI l*»kl*4«tér***«a MtrlHitl I HIHOLY riMNC. •.1*1«. k>.«él AQOITON
M. klr. államépitészeti hivatal, Zalaegerszeg.
4510—á. 1928.
VERSENYTARGYALASI HIRDETMÉNY.
A zalaegerszegi m. kir. államépitészeti hivatal versenytárgyalást hirdet a zalahalápi r. k. elemi iskola egy tanteremmel való kibővítésének épitési munkáira. Ajánlatok 1928. november h6 20-án délelőtt 10 órájáig adandók be a fenti hivatalhoz, ahol a további adatok megtudhatók. Zalaegerszeg, 1928. október 31.
^ M. kir. államépitészeti hivatal.

A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsőraugu magyar áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatf 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
(SS

Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
Prima vadászcipő ....
„ férfi magasszáru bpxcipő
„ női magasszáru cipő
„ női fasarku divatcipő
w női lakkcipő . . .
»
.„ gyermekcipő . . .
Prima szegedi cérna flórharisnya .
„ mintás divatzokni . . . .
„ vadászharisnya.....
n férfi és női selyemsál . .
. női divatos kötött mellény .
„ férfi pullover(divatszinekben)
, puplinmellü férfi ing . .
m
„ férfi divatkalap „ ^bokavédő
Commers kézimunka nói cipó „ 15— £ Keménygallér
* . • • • •
p 250
» 150
» 2-
» 250
n 9-50
m 1350
n 680
n 7-
n 3-50
90 fillér
Minden egyes reklámár a. magyar Ipar és kereskedelem diadala.

m. ?ïm
Nyomatott Kakas Acocton könyrnydáomjában Zalaegerszeg, SzécbenyMér 1. Telefon 131.
VII. évfolyam.
Zalaegerszeg, 1928 noveaber 7. Szerda
Ara 12 fillér.
252. száa.
POLITIKAI NAPTT.AF
HlfrUHk MtMim MIHW HTl>npi»2 - MB|é »W*<»m I- mm*. - 8i.rk.Mt** c> Ua4ék)ntal: lili.r.rmt, Si*te.r.*rl thhnIII
Most látjuk csak, mennyire fejlett a magyar ipar!
Hátha nem akadályozta volna fejlődését századokon át Bécs!
Tekintsünk körül a város forgalmasabb utcáin, terein, ahol az üzleti élet és forgalom lebonyolódik és az üzletek szebbnél szebb kirakatában gyönyörködhetünk. Bámulatba ejt bennünket az a tudat, hogy mindazt a sok kiváló minőségű és anyagú árucikket, mindazt, ami szemünket ott a kirakatokban gyönyörködteti, ennek a szerencsétlen, meggyötört és megcsonkított országnak ipara és agyonterhelt polgársága állította elő.
Nem tudhatjuk, hogy milyen hatása, erkölcsi és ariyagi eredménye lesz ennek az akciónak, amelyet a magyar iparcikkek és ter-mények vásárlása érdekében megindítottak. Reméljük a legjobbat. Reméljük, hogy ennek a Magyar Hétnek meglesz az annyira kívánatos erkölcsi és anyagi eredménye. De akármilyen lesz is az eredmény, már most megállapít-! hatjuk, hogy kereskedőink munkát és fáradtságot nem kiméivé, minden, tőlük telhetőt elkövettek a nagy gazdasági magyar ügy érdekében.
Érdeklődők csoportja állja körül azokat az Ízlésesen elrendezett kirakatokat s ott olvassák azokat a propaganda plakátokat, amelyek igazságainak mélyen bele kellene edződniök minden magyar polgár érzésébe és tudatába. «Becsüljük meg a magyar munkát.» «Gazdag az ország akkor lesz, ha a magyar magyar árut vesz.» «Nyersz vele, .ha magyar árut vásárolsz.» «Ha magyar árut követelsz, Nagymagyarországot követeled.» «Ne engedjétek kihűlni a kéményeket.»•%
De ezek az igazságok igazságok voltak már tíz évvel és husz évvel ezelőtt is és örök bűne a háború előtti magyar politikának, hogy nem engedte ezeket az igazságokat érvényre jutni. Milyen szépen megengedte a tulipánmozgalomból kitermelt koalíciós magyar kormány a mozgalom egyidejű elhalkulásával ezeknek az igazságoknak elhalványulását is!
Bécsnek érdekében akadályozták meg az idegen érdekeket szolgáló magyar politikusod hogy a magyar közgazdaság és a magyar dolgozó polgárság érdeke szóhoz jusson.
A legnagyobb áTat fizettük Csonkamagyarország függetlenségéért, de még ez a látszólagos függetlenség sem eredményezte a gazdasági függetlenséget. Erre kell elsősorban is törekednünk, mert csak érzi az igazi független-lenséget, aki gazdaságilag — anyagilag — független. Jól tudta Bécs, fníért akadályozta meg minden esetben a gazdasági függetlenségre irányuló törekvéseinket. Csakis gazdasági függetlenség biztosíthatja a politikai függetlenséget. Az átkozott Ausztria-Bécs mindkettőtől megfosztott bennünket. Ennek a koldusai vagyunk még ma is.
Ezt se felejtsük el a Magyar Héten! Csak most, a kirakatok szemlélésénél sóhajtunk föl hová fejlődhetett volna a magyar ipar, ha Bécs nem tartotta volna csontos markát négy évszázadon keresztül a nyakunkon.
Zalaegerszeg is tüntet a trianoni békediktátum
revíziója mellett.
Szombaton délután 6 órakor értekezlet lesz a polgármesternél.
Folyó hó 13-án (szerencsétlen napon) lesz nyolcadik évfordulója annak, hogy a világháború «győztesei» által reánk kényszeritett békediktátumot a magyar nemzetgyűlés ugyancsak a «győzők) kényszerítésére törvénybe iktatta. Ezt a gyászos évfordulót fájdalmas emlékezettel kell megülni. A magyar társadalomnak föl kell emelnie tiltakozó szavát a magyar, nemzeten elkövetett bűnös merénylet ellen s a külföldnek látnia kell, hogy megcsonkitottsá-gunkba sohasem fogunk belenyugodni.
A Magyar Revíziós Liga és támogató egyesületei az évforduló alkalmával Csonkamagyur-ország egész területére kiterjedő demonstrációt kívánnak rendezni. E szerűit november 18-án, a trianoni békeparancs törvénybeiktatásának 8. évfordulóját követő első vasárnapon az ország minden városában és nagyobb községében népgyüléseket tartatnak s ezeken
a revízió mellett ünnepélyesen állást foglalnának és a hozandó határozatnak egyik
példányát a kormányhoz terjesztenék föl, a másik — francia szövegű példányát a Népszövetségnek küldenék meg.
A Magyar Revíziós Liga fölkérte Czobor Mátyás polgármestert, hogy támogassa a reví-ziós gyűlés előkészítésében s közli azt is, hogy tagjai közül többen .vállalkoznának Zalaegerszegen beszédet mondani, de kivánatos, hogy helyi szónokok is legyenek.
A polgármester természetesen készséggel tesz eleget a felhívásnak és a helybeli összes egyesületekhez és testületekhez á>iratot intézett a revíziós népgyűlés és az azzal kapcsolatos hazafias tüntetés megszervezésére. Átiratában felhívja a polgármester az illető testületeket és egyesületeket, hogy megbízottaikat a folyó hó 10-én tartandó értekezletre kiküldeni szíveskedjenek, amikor is megalakítják a nagy rendezöbizottságot, mely az ünnepély részletes programmját állítja össze.
A megye tanítóságának parlamentje Nagykanizsán.
A Zalamegyei Altalános Tanítóegyesület tegnap tartotta évi rendes közgyűlését Nagykanizsán a városi színházban. Közel 300-ra tehető a megjelentek száma. A gyűlésen Szalay Sámuel, zalaegerszegi áll. el. isk. igazgató, egyesületi elnök elnökölt, aki megnyitójában visszapillantást vetett az elmúlt esztendőre. Megemlékezett a tanítóságot ért csalódásokról, a 3 éves visszavetés sérelméről, ami ellen minden megmozdulás hiábavaló volt. Szólt a felettes hatóság ama jogáról, hogy «indokolt esetben
a várakozási időt meghosszabbítja» és igy az automatikus előlépési hatályon kivül helyezte. Mindamellett kitartásra buzdította tanítótársaít. Majd a tanítói értekezletek és gyűlése műiéi gyakoribb megtartásának szükségességét és az gnképzés fontosságát fejtegette. Az uj tantervet uj szellem lengi át és ez kér bebocsátást az iskola falai közé.
A gyűlés folyamán Stolmár László székesfehérvári gyakorló iskolai tanító a magyar nyelvtanból tartott sikeres mintatanitást, mely-
hez többen hozzászólottak. Háros Antal, székesfehérvári el. isk. igazgatóba nyolcosztályu népiskola kiépitésépek irányáról beszélt. Nem lehet szakirányúvá tenni a tananyagot. Nem lehet ott ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot tanítani. Ez áltatás lenne. Ezt az élet tanítja. Iskolában nem lehet affektálni az életet. Műiden osztályban a gyermeknek a tananyag szemléltetést a saját otthonának koréból kell meríteni.
A pénztári és zárszámadási jelentések tudomásulvétele után a közgyűlés E^auner Lajos ny. nagykanizsai igazgatót, ki 41 éven át szolgálta a nemzetnevelés ügyét, az egyesület dísz-tagjává választotta.
A kir. tanfelügyelóséget a közgyűlésen Paizs György segédtanfelügyeló képviselte. A gyűlésen megjelentek a város, a hitfelekezetek és a városi tanintézetek képviselői. — A gyűlést 2 órakor 120 teritékes bankett követte.
Országsyttlés. ''
Budapest, november 6. A házszabályreviziót előkészítő parlamenti bízottságnak ma délelőtt kellett volna megalakulnia, de ezt csütörtökre halasztották. Zsitvay Tibor kijelentése szerint azért halasztották el a bizottság megalakulását, mert örffy Imre az előadói munkával nem tudott elkészülni, a törvény értelmében pedig a bizottságnak a megalakulástól számított 15 nap múlva be kell fejezni működését. Ez a pár napos késedelem pedjg zavarokat idézett volna elő.
A folyosón Rassay Károly szemrehányást tett a szocialista képviselőknek. Gvörki és Peyer Debrecenben helytelenül nyilatkoztak róla, mikor azt mondták, hogy Rassay magatartásával csak ártott az ellenzéknek. Emiatt azután éles vita keletkezett Rassay és a szociáldemokrata képviselők között, akik nem is mentek be rögtön az ülésre, hanem tanácskozásra ültek össze a jegyzői irodában.
Az Oks.
A képviselőház mai ülését egynegyed 11 óra után nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. A Ház a fővárosi törvényhatósági bizottság újjáalakításának elhalasztásáról szóló törvényjavaslatot targyalta.
Kozma Jenő ismertette a javaslatot,. aki hangsúlyozta, hogy szükség van ugyan a fővárosi törvényhatósági bizottság reformjára, de míg ez létrejön, a tagok mandátumát meg kelt hosszabbítani.
Rassay Károly emelkedik szólásra, aki azt mondja, hogv *a diktatórikus kormány tehetetlensége) cimet kellene adni a javaslatnak. (Gúnyos nevetés a jobboldalon.) A kormánynak ki kellene építeni a vidéki törvényhatóságok életét és most ehelyett a főváros törvényhatósági életét is megakasztja. A javaslat szinte illuzó-riussá teszi a kormányzó kinevezési jogát.
Jánossy Gábor: Ez műid törvényen a''ap-szik. (Zaj a baloldalon.)
Fridrich István: Senkisem akarja a meghosszabbítást.
Szcitovszky Béla belügyminiszter: Lenne csak választás, máskép beszélnének az urak. * Rassay Károly: A törvényhatósági bizottságok elvesztették politikai szerepüket s inkább csak gazdasági ügyek kezelését folytatják. Ugy látja, hogy a kormány ellenszenvvel viseltetik minden autonómiával szemben. Ne vigyék bele a politikát a főváros életébe. A javaslatot nem fogadja el.
Szilágyi Lajos ugyanazokat hangoztatja, hangoztatja, mint Rassay. A javaslatot ó sem fogadja el.
Barack Marcell beszél ezután, aki hosszasan foglalkozik a főváros autonómiájának történetével egészen napjainkig.
(Lapzártakor az ülés még folyik.)
2
ZALAVAMEGYE
1928. november 7.
Rövidesen megérkezik a rendelet a vállalatok önálló nyugdíjintézetéről.
A népjóléti minisztérium a magántisztviselők nyugdijának végleges rendezése érdekében munkához fogott, hogy ezt a rég vajúdó kérdést is tető alá hozhassa. Értesüléseink szerint az erre vonatkozó rendelet már november hó folyamán megjelenik és akként intézkedik,
hogy az egyes vállalatok ónálló nyugdíjintézetet létesítsenek.
Vass József népjóléti miniszter csak akkor hajlandó mentesiteni a nagyobb vállalatokat a kötelező állami biztositás alól, ha a vállalatok szociális intézményei jóval magasabb juttatást biztosítanak az alkalmazottaknak, mint amennyit az állami intézmények juttatnak.
A JA vőben tehát a vállalatok bukása nem ránthatja magával a nyugdíjintézetet, mert ennek vagyonát teljesen el kell különíteni a vállalat vagyonától.
A törvény megállapítja a nyugdíjak legalsó határát is az utolsó ötévi javadalmazás 50 százalékában. A törvény megengedi, hogy a vállalatok tiszta nyereségéből adómentesen lehet kihasítani a nyugdijfedezetet.
Két napon át teljes ellátást
kaphatnak Budapesten • Zalavérmegye előfizetői.
A fővárosba utazó előfizetőink részére ujabb kedvezményről gondoskodtunk,- hogy ezzel is • szolgáljuk előfizetőink érdekeit.
Megállapodást létesítettünk a Keleti pályaudvar szomszédságában, a Baross tér 23. szám alatt levő s az egész országban előnyösen ismert Központi Szállodával. E megállapodás szerint ,
mkiden hónapban utalványt sorsolunk ki
előfizetőink között s a nyerő két napra
teljesen díjtalanul nyer teljes ellátást a Központi Szállodában.
Az illetőt a rendőrségi ki- és bejelentőlapok diján (48 fillér) és a személyzetet illető kiszolgálási díjon (borravalón) kivül semmi más , költség nem terheli. Az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) a Központi Szálloda testvérvállalatá. .ban, az Ostende kávéházban szolgálják fel.
A kisorsolt előfizető nevét minden hónapban megjelenő első számunkban tesszük közzé s az illető
érkezésének idejéről legalább 8 nappal
előbb tartozik a Szálloda vezetőségét értesíteni.
Későbben, tehát elkésetten érkezett értesítéseket nem vehetnek figyelembe.
Csakis azok az előfizetők kerülnek ezúttal is sorsolás alá, akik előfizetősöket addig az időig rendezik. *
» AMAMMMWnwVWMWMMMAMMMMA MWMWMMMWM. Ma
Még nem intéződött el az oláh kormányválság.
London, november 6. Az angol sajtó , az oláh politikai válság elhuzódásárá számit. A Times nagy jelentőséget tulajdonit annale a hatásnak, amelyet a Bratianu kormány bukása a horvátokra gyakorolt. A horvát szeparatisták arra törekednek, hogy visszaállítsák'' az 1018. előtti állapotokat. Á Daily Telegraph szenzációs hirt közöl, mely szerint a régenstanács miniszterelnök-jelöltje Titulescu. A parasztpárt . azonban nem nyugszik bele koalíciós kormány alakításába és minden erővel magának akarja biztosítani a hatalmat.
Bukarest, november 6. A liberális párt képviselői és szenátorai Bratianu elnöklete alatt értekezletet tartottak, amelyen állást foglaltak a nemzeti kormány megalakítása mellett, mert csak az összes pártokból alakult kormány képes Oláhország gazdasági és pénzügyeit talpra-állítani.
Pária, november 6. Ismeretes, hogy Titu-lescut a régenstanács Londonból hazahivatta. Titulescu tegnap Párisban kihallgatásra jelentkezett Briandnál, akivel hosszasan tanácskozott a politikai ÜÜyzetről.
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentést.
Bukarest, november 6. A doftanai fogházból tegnap öt politikai fogoly megszökött. Délután valamiképen sikerült nekik az udvaron elrejtőzni és este a börtön alatti csatorna rácso-zatát kiszedték és azon keresztül megszöktek. Azonnal üldözőbe vették őket, de a sötétben nem akadtak nyomukra.
London, november 6. Az angol parlamentet nemrégiben renoválni kezdték. A javitási munkálatok körülbelül 20 évig fognak tartani, melynek költségei közel egymillió fontot tesznek ki.
Bécs, november 6. Benes cseh külügyminiszter ujságkonszernet alakit a cseh propaganda céljaira.
Budapest, november 6. Magyarország Olaszország részére 1.000 vágón búzát szállit, melyet az OKH közreműködésével a Futura szerez be és szállit Olaszországba.
Budapest, november 6. A törvényszék Patay tanácsa ma folytatta Nagy István dr. volt törvényszéki biró bünügyének tárgyalását. A Faragó és társa cég ügyében hivatali visszaéléssel vádolják őt, mert a cég vagyonfelügyelőjétől 18 q tűzifát fogadott el. Nagy István bejelentette, hogy ennek árát felesége kifizette. A Triton Rt. kényszeregyezségi ügyében állítólag a szakértóktól 40 millió koronát kapott. Nagy István tagadja ezt.
Bukarest, november 6. Az ó-királyságban, a Valeea megyei Ladea község határában rendkívül érdekes földtani jelenség történt. Körülbelül 60 hektárnyi terület 50 méter mélyre sülyedt. A föld 4 házat elnyelt és 8 háznak már csak a kéménye látszik ki. A hatóságok minden intézkedést megtettek, hogy a házak lakóit kilakoltassák. A különös jelenséget azzal magyarázzák, hogy nagyobb vízmosások ássák alá ezt a területet.
London, november 6. Ma koronázták meg Kiotoban a japán császárt, mely alkalommal az egész országban nagy ünnepségeket tartottak.
Budapest, november 6. Bud János és We-kerle Sándor miniszterek tanácskozást folytattak a tőzsde megsegítéséről.
Arad, november 6. Lengyel József katholikus papot hadbíróság elé állítják egy banketten elmondott beszéde miatt, amelyben azt mondotta, hogy a magyarok értékes elemei az országnak. A vád szerint ezzel a magyar kul-turát fölébe helyezte az "oláh kulturának.
Tirana, november 6. Ma reggel jelent meg az első napilap az albán fővárosban. TCgnap felavatták a villanytelepet, amely kizárólag albán tőkéből épült meg.
Debrecen, november 6. A debreceni Ifjúsági Bajtársi Egyesületek ma délelőtt memorandumot nyújtottak át az egyetem rektorának, melyben sérelmeik orvoslását kérik. A memorandumot ''azok is aláírták, akik garaciát vállaltak a rend fönntartására. Az előadások még szünetelnek. 4
Bukarest, november 6. IHrrek szerint, a régenstanács felajánlotta Maniunak, hogy alakítson kormányt, amelyben azonban helVet kapnának Titulescu, Stirbey herceg és egy tábornok, akit a régenstanács nevez ki. Maniu Ti-tulescut elfogadta munkatársul, azonban a másik két jelölt ellen tiltakozik, különösen Stirbey herceg minisztersége ellen,"mert ő szoros összeköttetésben áll Bratlanuval. A régenstanács ezután befejezte a pártvezérek kihallgati-sait s Titulescu megérkezéséig nem bocsátkozik ujabb tárgyalásokba.
London, november 6. A Times jelentése szerint a csehek a versaillesi szerződés értelmében szabad kikötőt kapnak Hamburgban és kedvezményes szállítási jogot Németországon keresztül. A csehek most Hamburgban nagyszabású kikötő építkezését tervezik.
Páris, november 6. Athéni jelentés szerint Pangalosz volt görög diktátort óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Berlin, november 6. A Gráf Zeppelin ma reggel 9 óra 50 perckor a tömeg lelkes ujjongása között Y staakeni repülőtérről felszállott, hogy hazaté/jen Fridrichshafenbe. |
HÍREK.
— Bizottsági ülések a vármegyén. Zalamegye közigazgatási bizottsága folyó hó 13-án tartja havi rendes ülését. A közigazgatási bizottság ülése után pedig a kórházi, majd a monográfiái bizottság ülésezik.
— A tanfelügyelő Budapesten. Az ország tanfelügyelői ma Budapesten gyűlést tartottak, amelyen résztvett vitéz Barnabás István dr., vármegyénk kir. tanfelügyelője is.
— Alispáni rendelet a tüzohói szerek beszerzésére. Bődy Zoltán alispán rendeletet intézett az összes községi elüljárőságokhoz,hogy a tüznltószerek beszerzésénél ajánlattételre föl kell szólítani a hazai gyárakat és a megrendeléseknél a közszállítási szabályrendelethez kell alkalmazkodni. A tűzoltószövetség semminemű megrendelés közvetítésére nem vállalkoz- '' hátik, ahoz tehát megrendelési kérelemmel ne forduljanak.
— Stefaits Pál Somogymegye uj alispánja. Vizeki Tallián Andor nyugalomba vonulásával megüresedett alispáni állásra Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága ma délelőtt egyhangúan nemcsdédi Stefaits Pál központi főszolgabírót választotta meg.
— Fangler Gyula fOszerkereskedö kirakata nemcsak azt hirdeti, hogy a magyar termelés teljesen egy szinten áll a legfejlettebb külföldivel, hanem, hogy izlés és elrendezés terén sérti maradunk a külföld mögött. Minden kirakatnak elengedhetetlen kelléke az Ízléses elrendezés, de különösen áll ez a fűszer kereskedőknél, ahol a kirakatok anyaga a legnagyobb varázserőt gyakorolja a szemlélőre. — Fangler Gyula olyan anyagot helyezett el kirakatában, mely egyrészt raktárának gazdagságát, cikkeinek kiválóságát, másrészt pedig az ó kitűnő kereskedői érzékét dicséri. A háztartáshoz tartozó minden cikkek, a legyszerübb nélkülözhetetlenektől a legfinomabb Ínycsiklandozókig megtalálhatók ott. A régi, jónevü cég kirakata előtt meg is állanak ám ugy a gazdaasszonyok, mint a férfiak és gyermekek egyaránt, hogy a szemet-szájat gyönyörködtető cikkeket láthassák. A kirakat anyaga úgyszólván óráról-órára változik, mert az egyes dolgokat hamar elkapkodják a vásárlók és az eladottaknak helyét azonnal ujak foglalják el. Különös leleményességgel világítják meg esténként a kirakatokat és ezzel csak növelik a szemlélők és vásárlók számát. Fangler Gyula kirakatának megtekintésekor valóban az elsőrendű fővárosi üzletekre gondolunk, amelyeknek szintjére Fangler Gyula üzlete a szakértelem, a komoly munka és szoliditás révén emelkedett. A Magyar Hétnek kimagasló jelensége ez.
— Kötött kabátok, nullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Halálozás. Tóth János cipészmester, folyó hó 5-én 51 éves korában Zalaegerszegen elhalálozott. Holnap, szerdán, délután fél 4 órakor temetik az uj temető halottasházából.
— Felrobbant a kezében a töltény. Veszprémből jelentik: Vöröskőy János pedragi földműves a napokban eljegyzésre volt hivatalos. Falusi szokás szerint az ilyen családi ünnepségek alkalmával a fiatalság egypár vakk>v?3t ad le, hogy ezzel is emelje áz ünnepség fényét. Vöröskőy János is hódolni akart ennek a jó szokásnak. Vigyázatlansága következtében a durrogtatáshoz használt dinamittöltény a kezében fölrobbant s balkezének tenyerét teljesen leszakította.
— A legszebb női kabátok legolcsóbb árban '' '' csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Szurkálással fűszerezett verekedés. Az egyik szombathelyi vendéglőben társaság mulatott, köztük két jóbarát, Mogvorósy Árpád 20 éves mészáros tanonc és Csóré József városi csősz. A két jóbarát borozgatás közben összeszólalkozott egymással, de kibékültek. A bor heve,ugy látszik, nem hagyta azonban nyugton őket, mert a vendéglő elhagyása után az utcán újból nézeteltérés támadt köztük. — Csőre József először fegyverével támadott Mo
yorósyra, majd kést rántott elő, amellyel négy elyen megszúrta ót. A mentők a súlyosan sebesült mészáros tanoncot a megyei kórházija szállították, Csóré Józsefet »pedig a rendőrség letartóztatta.
1928. november .
ZALAVARMEGYE

TAKARÉKOSKODIK A TISZTVISELŐ.
Két nevezetes dolog történik most Magyarországon: a minap rendeztünk egy takarékossági napot, és ugyancsak most rendezünk egy magyar iparpártolási hetet.
Ennek a két dolognak van akkora értéke, mint az én kővetkező hirlapf cikkemnek.
Most csak az elsőről irok. Természetes, hogy alávetem magam a takarékosság törvényének. A hónapnak utolsó napjára esett a takarékosági nap. Tehát takarékoskodom. De muszáj • takarékoskodni az egész családnak. Kiadom a rendeletet: Ma mindenki leszállitja az igényeit: Ma mindenki kevesebbet és olcsóbbat eszik és iszik, mint teghap! Egy kis zúgolódás, de fölteszem a kalapomat s parancso-lok. Krumpli leves helyett köménymagleves, sóban főtt hus helyett tepertyü, — a főtt birs-alma levébe tegnap szódavizet pröcsköltek a hölgyi családtagok s pezsgő gyanánt itták, ma csak kútvizet szabad nekik az almalébe önteni; én, aki sós káposzta levet szoktam inni, amikor szerencsém van ehhez, mert ez igen egész/ séges nekem is, másnak is, ma lemondok/ftnM, s iszom - nem is a szomszédból hozm>zó-kott jobb, hanem a saját udvaromon levő — rosszabb kútvizet. — Ezen a téren nem tudok többet takarékoskodni.
De különös a második fajta takarékoskodásom. Mondám, éppen a hónap utolsó napjára esett ez a nap s másnap elseje lett. Tisztességes fizetést kaptam. IX* 1—100 pengő kö:>tt különféle mennyiségekkel szerepelve éppen 53 tételben ásítozik a tartozásom. Az 53 tételből kettőért nem adok pénzt, vagyis fát és szenet most nem veszek. Megjósolom, hogy két hónapig meleg lesz. Tehát nem fázom meg. S így a szigorúbb 51 tételt talpam alá tiprom. És körútra indultam, minden pénzemet szétosztottam, minden fenyegető adósságomat kifizettem. Egy fillérem sem maradt. Pazaroltam é? awtgy takarékoskodtam? Ezt mondja meg nekem a nyájas közönség.
Azt az egyet azonban biztosan megcselekedr tem, hogy estefelé könnyű sziwel, vígan dudorászva mentem haza. Ezt dünyögtem magamban:
«Hála isten, este van megin'', Mával is fogyott a földi kín.>
S betoppanok. Hajrá gyerekek! szólék, asz-saonyok és leányok, öregek és fiatalok! Gyertek, nagy örömét hirdetek, öröm a házhoz! Na, na! Hát mi az? ugrálnak föl a lányok, biztosan vásárolt valamit édesapa nekünk. Nó, mit hozott? S én csak fuvom a magamét: örvendjetek mindnyájan, haladunk, mindenikünknek javára van a dolog, tudjátok, ritkán gyü-vök haza ilyen jó hírrel. S az anya, az öreg, a komoly szintén fölfülel: Tán kapott valami jó hirt? levelet? Erdélyből? Pestről? Vizsgáztak a fiuk? talán hivatalba léptek? vagy megnyerte a teljes nyugdiját? Vagy minek hejehujázik annyira? Mondja már na! Na mondja már na! Zeng az egész Chorus.
Nó csend, hát idefigyeljetek: Nagy öröm a házban! Már meg is van a boldogság! Ime elmúlt egy nap s már csak huszonkilenc van hátra, hogy elseje legyen és hogy megint pénzünk legyen... Brrrr! zug a legkomolyabbik: Maga mindig bolond volt és mindig szamár lesz világ életében ...
Mindezek nem velem történtek, de velem is megtörténhettek volna.
Borbély György.
— A 7-es huszárezred hősi emlékszobra. A
belügyminiszter a mult éven engedélyezte, hogy a volt pápai 7. honvéd huszárezred a világháborúban elesett hősei emlékére Pápán hősi emlék lovas szobor felállítási költségeire Veszprém, Vas, Fehér, Zalavármegyékben, továbbá Győr, Moson, Pozsony és Esztergom, Komárom közigazgatásilag egyesitett vármegyékben nyilvános gyűjtést rendezhessen. A gyűjtési engedélyt a belügyminiszter folyó év végéig meghosszabbította.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú «tárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
Tették kivágni • a „ZAUVÁKMEOYE" kiadóhivatalába
beküldeni.
A .Magyar Hét" alatt a legszebb zalaegerszegi kirakat: ....................................................
.........................-....................................... volt.
olvasható aláírás.
APRÓHIRDETÉSEK.
MM
Két és háromszobás modern lakások kiadók. Bővebbet Fuchs és Grósz cégnél.
ELADÓ a Oróf Apponyi Albert utca 68. számú ház, mely áll 3 utcai éa i udvari ¡szobából és mellékhelyiségekből. Bővebbet Oecsovicsnil, Qróf Apponyi Albert utca.
Leglobb minőségű
hó- és
sártípők
Pál és IndráMI Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 43 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDO-NYÖK 14 óra alatt készülnek. Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN Kárpltosm«at«r
ZALAEGERSZEG, KISPALUDY-UTCA I. SZ.
UlYL^O HAVW
HtíCIPtf
KÖVÁC/
— Ischiásnál egy pohár természetes «Ferenc József > keserűvíz reggel éhgyomorra véve biztosan előmozdítja a gyomor és a belek jnükö-dését s ennek következtében csakhamar a megkönnyebbülés jóleső'' érzése tölti el a beteget. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víz a máj és a végbél felé irányűló vértódulásoknál, valamint aranyérnél és prosta-tabajoknál is áldásos hatást fejt ki. Kapható gyógyszertárákban, drogériákban és füszerüz-letekben.
— Népművelési tanfolyamok Nagykanizsán.
Zalavármegye Népművelési Bizottsága a nagykanizsai m.'' kir. 6. honvédgyalogezred parancsnokságának erkölcsi és anyagi támogatásával az irní-olvasni nem tudó legénység részére 120 órás analfabéta tanfolyamot rendez, az elamí iskola négy osztályát el nem végzettek részére ugyancsak 120 órás elemi ismeretterjesztő tanfolyamot szervez. E tanfolyamok hallgatói a tanfolyam befejezésével magánvizsgálatot tesznek. — A nagykanizsai kir. ügyészség ''megkeresésére, zalaegerszegi mintára, az
ottani fogházban is megszervezi a Bizottság a mezőgazdasági tanfolyamot. A tanfolyamok vezetését a nagykanizsai áfl. el. iskolák tanerői
látják el.
— Halálra nyomta a kavicstömeg. Vasvár közelében, a Sarkitötfalu község mellett fekvő kavicsgödörben halálos szerencsétlenség történt. Fuvarosok kavicsot szállítottak a törvényhatósági útra. Köztük volt Czenki József szil-vágyi legény is a szekerével, aki a három méter magas kavicspart mellé járt, hogy megrakódjék. Közben a laza kavácstömeg leomlott • Czenki Józsefet fejével a kocsi kerekéhez szorította. A nagy robajjal járó leomlásra figyelmesek lettek a többi munkások, akik azonnal segitségére siettek Czenkinek, de mire kiszar bajsditották, már halott volt. A vizsgálat meg-gállapitása szerint a szerencsétlenségért nem terhel senkit sem felelősség.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél
I — Életőrömet, munkakedvet csak ugy érez-
| het, ha belső szervei (gyomor, belek, epe, máj, vese) jól működnek és vére a káros, idegen anyagoktól mentesítve van. Legalkalmar sabb a ^kifogástalan bélmüködés elérésére naponta fel ivópohár Hunyadi János természetes keserüvizet inni, melynek használata biztosan megszünteti a székrekedést, szabályozza a vérkeringést, elvonja a test fölösleges és károe nedveit, mozgékonnyá és üdévé teszi az embert. Hazai és külföldi orvosok elöszerettel rendelik betegiknek a Hunyadi János keserv-vizet, mert minden tekintetben megbízható és mert nincsen semmi kellemetlen mellékhatása. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban é* füszerüzletekben.
— Megint a tugkö. Szombathelyről írják, hogy Magyar Józsefné ottani asszony ruhát mosott,.három gyermeke pedig körülötte játszadozott. Az asszony a lugköves fazekat, amelyben még néhány csepp lugkó volt, bevitte a konyhába, azután tovább mosott. Eközben Mariska nevű 18 hónapos leánya bement a konyhába, hogy vizet igyék és a lugköves fazék tartalmát ürítette ki. A gyermek sikoltozására anyja azonnal a konyhába rohant, tejet itatott gyermekével, de a folyadék annyira ösz-szeégette a kicsike száját és torkát, hogy életveszélyes sérülést szenvedett.
— Pecsenyére éheztek. Kolompár Anna 44 éves nagybakónaki cigánynő, aki már állt a törvény előtt, tyukpecsenyére éhezett. E célból maga mellé vette kamaszkorban levő fiát és kettesben hívatlan látogatást tettek Nagy- és Kisgérce községben. Látogatásuk nyomán több baromfinak csak a hűlt helyét találták a ketrecekben a gazdasszonyok. A nagykanizsai cscndörósrói egy törzsőrmester és egy csendőr hosszas nyomozás után kiderítették, hogy Ko-lompárék ették meg a tyúkokat. Eleinte tagadtak, de később mindent beismertek, őrizetbe vették s azután bekísérték őket az ügyészség fogházába.
November
5-én
nyílt
Németh László
ffliMr ét ciemtB« Qilttt (v. Slkota-Qxlét).

ZALAVMEGYE
1928. november 7.
— Tűz Gelseszigeten. Tegnap, hétfőn délelőtt fél 11 órakor Oclscszigcten kigyuladt Nagy József gazdálkodónak udvarán a szalma^ kazal. A tíiz Igen veszedelmes volt, mert tar-tani lehetett attól, hogy a szomszédos zsup-pos házak is tüzet fognak. Oelsesziget, Oelse és Újudvar kózségekjüzoltóságának együttes munkájával azonban najjvhezen sikerült a tüzet lokalizálni. A nyomozás megindult a tüz okának kiderítésére.
— Felnyársalt a szekér rúdja egy kerékpárost. Az egyik este Bejczi Imre kámi fiatalember a vasvári járásban lévő Csipkerekról Kám felé haladt biciklijével. Útközben találkozott egy kocsival, melyet azonban a fiatalember nem vett észre és biciklijével a lovak közé került, még pedig oly szerencsétlenül, hogy a szekér rúdja a hasába fúródott. A kocsis, mikor ezt látta, az eszméletlen biciklistát az útról az árokba vitte, kerékpárját is melléje tette, majd kocsijával elvágtatott a szerencsétlenség szinhelyéröl. Mikor aztán Bejczi Imre föleszmélt, segítségért kiáltozott s igy találtak rá a közeli ház lakói, akik a vérében fetrengő kerékpárost Rumba szállították orvoshoz. A lel ketlen kocsis kézrekeritésére megindult a nyomozás. »
— Nevetve ment a halálba. Hende József szombathelyi mozdonyvezető 20 éves Mária leánya öngyilkosságot követett el. Szombathely közelében« Acsád és Bükk között a robogó személyvonat elé vetette magát. Mosolyogva állott mintegy 15 méternyire a teljes sebességgel közeledő mozdony ele, melyet már lefékezni nem tudtak és igy a vonat darabodra tépte a Ityinyt. Nem tudják megokolni, mi késztette Hende Máriát arra, hogy ilyen borzalmas módon vessen vígét életévek.
— Időjárás. Hazánkban tegnap az Alföldem — nálunk novemberben szokatlan — nagy zivatarok voltak, Különösen Tarcalon, és Tur-kevén.M villámlásokat Pesten is érezték. Éjjeli minimum Szombathelyen}, Sopronban 2 (ok volt. Budapesten ma délben a hőmérséklet 10 CeJziusz fok volt. — Időjóslás: Részben felhős és nappal enyhe idő.
| — Tudja- őn, hol lehet olcsón szép női ka-! bátot kapni. Csík Schvarc Lajojsnál.
SZÍNHÁZ ES MOZI.
Lucy Doraine játsza a főszerepét Alphonse Daudet világhírű regényéből készült nagyszerű filmünknek. Ez a ragyogó tcmpcramentuinu és tökéletes szépségű magyar színésznő ebben 9 filmben egy kacér és démoni, de egyénileg hálátlan szerepben annyi intutfgcnciát árul el, amennyit eddigi sikerei utániéin váriunk tőle. Démon. Daudet «Ifju Fromont és idős Risler» című világhírű regénye filmen 10 felvonásban. Főszerepben Lucy Doraine és Szöreghy Gyula.
Bemutatja az Edison mozgó november 7-én, szerdán este fél 7 és fél <) órakor.
Tisztelt Uraim!
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), ho! bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
KÖZ6AZDáSÁ6_ÉS PÉNZÜGY.
ZÜRICHBEN
l pengő 9061-5, osztrák korona 7310, cse»< korona 15-40, Teu 313-5. dinár francia frank 20 30.
BUDAPESTI TERMENYJELENTES.
Búza (liHzavuéki) 25-25 —25 40, buza (egyéb) 25 0-25-25, rozs 23 35 - 24 45, takarmányárpa 26 25 -2850 rőrárpa 2700 -27-25, uj zab 26 00 -26 25, tengeri 3150-3200, buzakorpa 1925 -19-50, köles I5-20-. 16 20 Irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 00 P, rozs 2000 P. árpa 24 00 P csöves tengeri 11 — 12 P, zab 2000 P.
La»t<*«j4«n*if ZALAVANMCOVt IIMI«éltrMat(. ••♦»*••»«« i HINBOLV MMNC.
»•I«l«t kl«*4l KAKAS AOOSTOM.
(váltó nélkfil) lelje« 100° o os kifizetéssel 35 évi időtartamra
3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 pengőig, évi 1 */**/• kamat alapon, az iratok vételétől számitolt 8 napon belfil (II. helyre i») Házakra pénzintézetünk 9% évi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket az ingatlanérték 50°/o-áig. Váltókat leszámítolunk, váltóbiteleket nyujlunk
Kernács *> Társai bankbízományosok Budapest, 1L MM 43 I.&.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük).
A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsőraugu magyar''áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
i
Prima vadászcipő P 22''-*
férfi magasszáni boxdpŐ--^. , 20*— női magasszám cipó női fasarku divatcipő nöi lakkcipô ...... 20''—
gyermekcipő ...... » 3*50
. 19-51 . tó-
Príma szegedi cérna flórharisnya . mintás divatzokni . . . .
vadászharisnya.....
férfi és női selyemsál . . női divatos kötött mellény . férfi pullover(divatszinekben) puplinmellü férfi ing . . _ férfi divatkalap / bokavédő .
• • • •
Ceaaers késlmnnka női olpó „ 16— ft Keaénygallér .....
Mlndan agyas reklámár a magyar Ipar ás kereskedelem diadala.
P 250 . 150 . 2-. 250 . 9*50 . 13 50
. 6 80
_
. 3-50 90 fillér
Nyomatott Kakas
m
könyvnydáomjában Zalaegerszeg, Széchenyi-tér I. Teldon 131.
VII. éviolyai
Zalaegerszeg, 1928 november 8 Csütörtök
Ara 12 fillér.
253. száa.
POL1TI HL <í\ I NAPILAP
•ilfsisalk iUIh Hétkisiay délitli. - lllflMtti: KT Wiuní- »B|é, MfTtáánt »''- yei|é. - Iwlmtliéf ti Uiééklntil: UlM trmi. SitotoRf.tft 1 THHm 131
Lesz-e pénteken ünnepélyes fogadtatás?
i
Kray István bárónak kicsire zsugorodott táborában még csend uralkodik. Minél közelebb érünk ahoz a naphoz, amelyen a bárónak meg kell érkeznie, annál csendesebb az a kis frakció, amely örömrivalgással kivánta fogadni a zászlajához hűtlenné vált képviselőt. Ez a kicsike kis csoport számított arra, hogy azok, akiket most már személyes barátság füz a báróhoz, ha másért nem is, csupa udvariasságból megjelennek a fogadtatáson, talán ... talán... bizony még éljeneznek is. Ebben a föltevésökben azonban alaposan csalódtak. — Bethlen pártiak nem fogadják és még kevésbé üdvözlik bárót, akinek ez alkalommal be kell látnia, hogy eljátszotta kisded játékait Zalaegerszegen, hogy számára többé itt nem nyílik kikelet.
A bárónak az egységespártból való kilépése olyan helyzetbe hozta ót, mint a bibliai Sámsont hajának elvesztése. — Addig volt ereje, legalább is számitásunk szerint, amig a kormányzó pártban volt. Mihelyt azt a tábort elhagyta, megszűnt az ereje. Tehetetlenné vált. Tehetetlenségét talán kendőzni akarja néhány megmaradt híve, de ez nagyon sovány dolog, ez nem változtathat a helyzeten. Zalaegerszeg talajából nem nónek olyan rózsák, szekfük, vagy krizantémok, amelyek a lelkesedésnek kifejezői volnának Kray István iránt. Nincs ezeknek a virágoknak ma illata. Legfölebb szinök van, tehát csak a külszint mutatják; ám elveszítették azt .,a tulajdonságot, amelyért tartjuk azokat: illatukat. És, ha megtörténnék, hogy virágot nyújtanak az állomáson Kray bárónak, gondoljon a báró ahra, hogy,
amiként azok a virágok elveszhették illatukat, azonképen veszítette el már 6 Is választóinak bizalmát.
Csak festett, csak művirágok azok, amelye-
ket Kray az állomáson át fog venni, ha ugyan csekélyszámu hivei le nefh mondanak arról, hogy a város lakósságának óriási többségével szembe helyezkedve tényleg üdvözöljék öt és nemtudommicsodára hivatkozással virággal kedveskedjenek neki.
Mondhatjuk, nem valami helyes dolgot cselekesznek azok, akik tüntetni kivánnak Kray báró mellett.
Az esetleges tüntetés mellette ugy tűnhetnék fdl, mint tüntetés a többség és a város érdekei ellen.
Kray István elégszer elmondotta, hogy a városnak és kerületének egyedüli érdeke az, hogy az ó személyében kormány-párti képviselőt válasszon; amennyiben pedig ő most nem kormánypárti, de a város érdekei még mindig kormánypárti képviselőt követelnek: bizony összeütközés van Kray István és a város érdekei kőzött.
És amikor igy elgondolkozunk ezek fölött a dolgok fölött, eszünkbe jut egy kis vers, amit réges régen tanultunk az iskolában s amely arról szól, hogy Mátyás király hirtelen megjelent az elégedetlenkedők között, akik a fiatal lengyel királyt akarták a trónra ültetni. A költő ezeket adja Mátyás király szájába:
Kenyeret s a magyar föld
borából poharat Kezébe a fiúnak lássuk — _ Jutjuk, ki ad ?
Egy kis változtatással ezt a kérdést intézheti Zalaegerszeg népe most ahoz a bizonyos kis csoporthoz, mely már köti a csokrokat Kray bárónak. Sem a város, sem az egységes párt nem fogadja Kray bárót, hát akkor ki légyen az, aki öt valamelyes nemes cselekedetéért üdvözölhetné és vendégül láthatná?
Harc a klikkek és mamelukok ellen a városi
választásoknál.
Csak független elemeket válasszon a polgárság.
Változnak az idők és azokkal együtt az erkölcsök... Nem is kell messze mennünk, hogy ennek az ósigazságnak teljesedését láthassuk. Maradjunk csak a mi szűkebb pátriánkban, Zalaegerszegen és figyeljük meg azt a nagyon is csendes mozgalmat, amely a városi képviselőtestületi választásokat megelőzi.
Tizenhat év óta szünetelő jogát gyakorolja egy hét múlva Zalaegerszeg város polgársága. Nincs zaj, nincs fejbeverés, az bizonyos. De az is tagadhatatlan, hogy bizonyos körök már egy év óta törik a fejőket, kiket kellene a képviselőtestületbe beválasztani. Azután meg időról-idóre mi is fölhívtuk a felettes hatóságok figyelmét a tarthatatlan állapotokra, a polgárságot pedig a szervezkedésre.
Kívánságunk egy évvel ezelőtt Is, amikor felröppent a választások hire, ma ls csak az, hogy olyan egyének jussanak be a v*os parlamentjébe, akiket véleményök szabad nyilvánításában senki és semmi nem korlátozhat, továbbá, akik a város
szükségleteire a milliókat kiizzadják. Mi tehát nem változtunk meg az - idők-
kel. „ . ...
Mi küzdöttünk a klikk-uralom ellen, mi utáltuk legjobban a mamelukokat, a fejbóhntő-bálintokat s utáljuk most is, tehát ez is igazolja meg nem változásunkat.
Másutt vehető észre a változás. Olyanok, akit tagjai voltak a klikknek, akik tányér-
hordozói voltak a mamelukoknak, ma szintén erősen kardoskodnak a gerincesek beválasztása mellett és a klikk-uralom kifejlődése ellen.
Mert az tudott dolog, hogy van egy bizonyos klikk, mely mindig a maga akaratát akarja átgyúrni a közgyűlésen, amely saját képére akarja átformálni az egész várost.
Klikkek ott alakulhatnak^ ahol mamelukok teremnek. Mamelukok pedig azok, akik nélkülözik a szabad gondolkodást s ha valamely irányban elhatározásra van szükség, akkor előbb egy-egy Nagymogulra tekintenek s annak szemhunyoritására határozzák el magukat az igen, vagy nem kimondására.
Felhívjuk tehát a választó polgárság figyelmét arra, hogy
klikkek alakulásának meggátlása céljából alapos revizió alá vegyék a kezökbe nyomott szavazócédulát. És, ha azt látják, hogy egyik-másik jelöh esetleg függő viszonyban van, vagy lehet mástól, aki szintén tagja a közgyűlésnek, azt töröljék.
Zalaegerszegen minden ember ismeri a másikat. Ismeri azokat az érdekeket, amelyek az embereket vezetik. Ha érdekkapcsolatokat fedeznek föl egy-egy listán, eszközöljenek ott javításokat lelkiismeretök szerint Függő elemek nem valók a közgyűlésbe.
Független elemek kellenek oda!
Ne tévesszen meg senkit sem a mézes-mázat beszéd!
Különben csak örülni tudunk annak, hogy a régi mamelukok uszályhordozói az idők járásával megváltoztak és szintén a klikkek letörésére irányítják a polgárság figyelmét.
Nagy István csak tagad.
Budapest, november 7. Ma délelőtt folytatták Nagy István dr. bűnügyének tárgyalását, amelyen csak néhány, jogászokból álló hallga, tóság jelent meg. A vád szerint Erzsébet jelige alatt hatalmas bankbetétjei voltak Nagynak, melyet a vizsgálat folyamán bevallott. Nagy István dr. azonban most semmit sem akar. tudni a bankbetétekről. A mai tárgyaláson került sorra Mihoray Kornél csődtömeggondnok ügye, akinek 10, majd 40 milHó korona dijat utalt ki előre. Ezután a Marbach féle kényszeregyezségi és Lubik julia alkalmaztatásának ügyében hallgatták ki Nagy Istvánt, aki mindkettőben ártatlannak vallja magát.
Hoower lesz az Unió elnöke.
Newyork, november 7. A Newyork World demokrata lap is biztosra veszi Hooward győzelmét. Ellenjelöltje — Smith — Ban-Altoban, Hooward pedig Houstonban vezet.
Newyork, november 7. Az amerikai lapok biztosra veszik Hoower győzelmét és már élet. rajzát is közlik. Hoower 1874-ben született* atyja kovács volt. 13 éves korától kezdve maga kereste meg kenpcéfét. 1891 -ben Stanfordban egyetemi hallgató lett, ahol /895-ben a földtani és bányászati szakon oklevelet nyert. — 1900-ban Kínába megy, ahol a boxerlázadáa által elpusztított területek lakósságát élelmezte. 1904-ben már újra Amerikában működött. A világháború kitörésekor megszervezte az Európában rekedt amerikaiak hazaszállítását, Ettől kezdve mindig közéleti állásokat tölt be s k háború után feltűnt humanitárius működésével. 1920-ban már elnökjelölt volt, de akkor kibukott.
Politikai hitek.
Budapest, november 7. A képviselőház pénz-iígyi és közgazdasági bizottsága pénteken délután b órakor együttes ülést tart, melyen a vizí beruházásról szóló törvényjavaslatot is tárgyalják.
Budapest, ''november 7. A házszabályrevi-zióval kapcsolatosan fölmerült az a gondolat, hogy a bizottság zárt tárgyalásait tegyék nyilvánossá, hogy a sajtó képviselői is megjelenhessenek a bizottság ülésein. Hírek. szerűit a javaslatot kormány párti képviselők terjesztik elő a 33-as bizottságban.
A tót néppárt a német nyelv tanítása mellett.
Prága, november 7. A tót néppárt elhatározta, hogy indítványt terjeszt a parlament elé, melyben azt ajánlja, hogy a középiskolákban a magyar nyelv ^helyett német nyelvet tanítsanak.
Magyar ujságirók küldöttsége a kormányzónál.
Budapest, november 7. Horthy Miklós kormányzó ma délben fogadta a magyar ujságirók vezetőit, akik azért tisztelegtek a kormányzónál, hogy megköszönjék a kormány ajándékát, melyet az újságíróknak adtak. Az ajándék egy gyönyörű villa Visegrádon, 16 holdas parkkal, melyet az ujságirók üdülésére fognak fölhasználni. A kormányzónak a beteg Rákosi Jenő helyett Márkus Miksa köszönte meg a fejedelmi ajándékot.
ZALA VARMEGYE 1928. november 8.
Az ellenzék éles harcot folytat a fővárosi bizottsági tagok mandátumának meghosszabbítása ellen.
A Ház mai filéjén több «j törvényjavaslatot nyújtottak be.
Budapest november 7. A képviselőház msi ülését gvenge érdeklődés mellett nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. A mai ülésen is a fővárosi bizottsági tagok mandátumának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot tar-válták'' amelyre azonban kevés szónok iratkozott fel, ugv, hogy ennek tárgyalását rövidesen befejezik. A házszabályreviziós törvényjavaslat előkészítésére kiküldött 33-as bizottság csak holnap alakul meg s munkájá 15 napig fog eltartani. A kormány ezért gondoskodott arról, hogy addig a Ház több kisebb tör vényjavaslatot tárgyaljon. Ezek között szere-
C>1 a földmüvelésügví miniszter törvényjavas-ta * A vízi beruházásokról és egyéb vizi intézkedésekről). A javaslat felhatalmazza a földművelésügyi minisztert, hogy a Dunán, Tiszán és Dráván a hajózás szempontjából szukseges olyan szabályozási munkálatokat végrehajthasson, melyek'' közgazdasági szempontból fon-otsak. A beruházási programmot az 1929. költségvetési évtől számítja, amely 15 éven át tartana. A beruházásokra összesen 57,780.000 pengőt iránvzótt elő a miniszter, amelyből legtöbb a Duna és Tisza szabályozására ősik. A pénzügyi bizottság ma délután tárgyalta a javaslatot, ugy, hogy az a hét végén való-•zinüen a Ház elé kerül.
A folyosón később megélénkült az élet és a képviselők Szilágyi. Lajos beszédét tárgyalták, aki tegnap a főváros törvényhatósági bizottságának ülésén élesen birálta a főpolgármester működését. Szcitovszky Béla belügyminiszterhez többen fordultak felvilágosításért, azonban ó mereven elzárkózott ez elől, mert nem akarja a fővárosi politikát a Házba vinni.
Az ülés.
A mai ülést fél 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök, aki kijelentette, hogy Apponyi Albert gróf egy havi szabadságot
Budapest, november 7. Ma kellett volna Erdélyi Béla egy párbajügyét tárgyalnia a járásbíróságnak, amelyre «azonban Erdélyi Belát ideggyengesége miatt nem lehetett elővezetni. A feleséggyilkos Erdélyi bünügyénck főtárgy*, lását holnap kezdik meg, amely iránt igen nagy az érdeklődés.
Bukarest, november 7. Legújabb jelentések szerint Maniu biztosan számit a kormányelnölc-ségre s kormányát, állítólag, már össze is állította, melybe két erdélyi minisztert vett föl a- 11 regátbeli mellé.
MODULOM ÉS MŰVÉSZIT.
kér, amelyet megadtak néki. Ezután Csilléry András mandátumáról való lemondását jelen, tette be, miután Csílléryt a Társadalombiztosító Intézethez nevezték ki.
Walkó Lajos külügyminiszter a Ház elé terjesztette az Olaszországgal 1928. július 4-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot, melynek legfontosabb pontja, hogy korlátlanul biztosítja a legtöbb kedvezmény elvét a kölcsönös áruforgalomban. Az uj szerződés nagy haladást mutat az 1925-sel szemben.
Mayer János földmívelési miniszter a vizi beruházásokról és egyéb vizi intézkedésekről szóló és Olaszországgal 1928. julius 4-én kötött állategészségügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot nyújtotta be.
A Ház ezután áttért a napirendi vitára.
Kun Béla volt az első szónok, aki élesen támadta a fővárosi törvényhatósági bizottsági tagok mandátumának meghosszabbításáról intézkedő javaslatot. A kormány — mondotta — ugy látszik, háborút akar viselni a nemzet alkotmánya ellen. A megyei közigazgatási reform is megerősiti ezt az állitást.
Szcito vszky Béla: Rosszul olvasta el a képviselő ur a javaslatot.
Kun Béla: A kormány parlamentáris köpenybe burkolva abszolutizmusra törekszik. — Mussolinizmus ez, de minden koncepció nélkül. A javaslatot nem fogadja, el.
Ernszt Sándor seni tartja okos dolognak, hogy a fővárossal kisérlcteznek. Azt mondja, hogy, ha a reform idejében nem készülhet cl, ugy ejtsék meg a választásokat s a reform három év múlva lépejn életbe.
Peyer Károly: Először reformálják meg vidéken az önkormányzatot, mert ott már régen nem foglalkoztak vele.
(Lapzártakor ag ülés még folyik.)
Köztelek Zsebnaptár 1929. Szerkesztik: Szi-tassy Zoltán, az OMOE ny. igazgatója és Buday Barna, az OMOE igazgatója. Harmincötödik évfolyam. Ára kemény vászon kötésben póstadijjal 4.50 P. Megrendelhető a Köztelek kiadóhivatalánál BudApcst, IX., Üllői ut 25.
A Köztelek Zsebnaptár 35. évfolyama az előző években megjelent kötetek tartalmához hasonlóan a jól bevált naptári és följegyzési részen kivül közli mindazokat a kimutatásokat, adatokat és útbaigazításokat, amelyekre a mindennapi gyakorlati életben szükség lehet, ezenkívül azonban a legfontosabb időszerű gazdasági kérdésekben is alapos és megbízható tájékoztatással szolgál a gazdaközönségnek.
A szakrész értékesen gazdagodott azáltal, hogy Wellmann Oszkár dr. állatorvosi főiskolai tanár átdolgozta, illetve a tudomány mai állásának megfelelően megírta a takarmányozásról szóló fejezetet, amely méltóan egészíti ki a mult évben az állattenyésztésről irt munkáját. Ez az ő közismert kiváló szaktudásával összeállított uj anyag értékes gazdagodást jelent a Zsebnaptár számára, amelybe ezenkívül még az idei takarmányhiány ellensúlyozásáról is irt egy sok időszerű, tanulságos tanácsot tartalmazó cikket. A takarmányozási fejezetben a Zsebnaptár az összes takarmányok keményítő-értékét és fejérje tartalmát magában foglaló táblázatot is közöl, amely ezenkívül még a takarmányok mészfeleslegére és hiányára is útbaigazítást nyújt.
Külön fölhívjuk a figyelmet a Zsebnaptárnak üzemtani részére, amelyet a gyakorlati gazdák széles köréből gyűjtött adatok felhasználásával Reíchenbach Béla közgazd. egyet, ny. r. tanár dolgozott át a mult évben. Az üzemtani rész ez évben értékesen gazdagodott azzal a mai viszonyoknak és áraknak megfelez lóén feldolgozott an> aggal, amelyet Kotsis Etedre dr. építészmérnök, közgazdasági egyetemi előadó a gazdasági épületek becsléséről állított össze. Konkoly Thege Sándor dr., OMOE főtitkár pedig az istálótrágyázás lehetséges mértékéről irt egy érdekes ''tanulmányt. Sok irányban hézagpótló az az adatösszeállitás, és útbaigazítás, amelyet Ferenczi József nyűg. kir. fóerdótanácsos készített a fák becslése köréből.
Surányi János, a magyaróvári m .kir, növénytermelési kísérleti állomás adjunktusa, az OMOE és a mezőgazdasági kamarák által szervezett mütrágyázási kísérletek tanúságairól számol be a Zsebnaptárban sok érdekes számszerű adat ismertetése kapcsán. A műtrágyázás helyes végrehajtására nézve Bittera Miklós dr. közgazdasági egyetemi m.-tanár, gawiasági akadémiai tanárnak rövid, de tartalmas útmutatása ad útbaigazítást.
Jablonowski József nyug. m. kir. kísérleti főigazgató az 1927—1928. gazdasági év állati kártevőiről irt tanulságos cikket az uj kiadásba A gabonakereskedelmi szokványokat Rege Károly dr. OMOE titkár ismerteti meg, aki útbaigazítást nyújt a tőzsdén működő gazda-szakértők igénybevételének módjára nézve is Ezenkívül közli Kőztelek Zsebnaptár I929; évi kiadása, megfelelő átdolgozás mellett az összes régi, jól bevált anyagot.
A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár
— városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja. Előjegyezni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségében (a kath. templom mellett), egy-egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő több részbetétet is jegyezhet. A takarékosaágra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szives figyelmébe ajánljuk.
A nyomó készülék szolgálna a Kossuth Lajos utcai és Széchenyi téri aszfalt kocsiburkolat lemosására. Igy tehát az autó nemcsak egyszerűen öntözne, hanem megoldaná a másik feladatot is, az aszfalt lemosását.
A javaslat elkészítésére a polgármester a vármegyei tüzoltószövctséget kérte föl. A szövetség szakértők bevonásával holnap >helyszini szemlét tart a Zalának két említett pontján és javaslatait haladéktalanul beterjeszti a városhoz. Az öntöző autónak megtöltése most a Schützék kutjából 17 percet vesz igénybe, míg a Zalánál 6 perc alatt elláthatja magát vízzel.
LEGÚJABB.
Budapest, notember 7. Rákosi Jenő, a magyar újságírás szeníora, -három nappal ezelőtt influenzában megbetegedett. Hőmérséklete 38.6.fok. Szívműködése jó.
Párls, november 7. Köztudomásu, hogy tegnap a francia összkormány beadta lemondását a radikális párt túlzó követelései miatt. A jobboldali sajtó ma heves támadást intézett a radi kálisok ellen és azt követelik, hogv ismét Poincare vegye át a kormány vezetését.
Budapest, november 7. Tóth Árpád, a híres költő 37 éves korában, ma reggel hosszas szenvedés után tüdóvészben meghalt.
Newyork, november 7. Tegnap este 10 óráig beérkezett jelentések szerint Hoower megválasztása biztosra vehető.
Hamberg, november 7. Az Elba torkolatánál egy motoros hajó összeütközött egy nagy te-hergózössel s mindkét hajó elsülyedt. Hét ember a vízbe fuladt, a többit sikerült megmenteni.
London, november 7. Az angol megszálló csapatok parancsnoka utasitást kapott Wies-baden kiürítésére. A csapatok tegnap kivonultak a városból s igy az felszabadult az angol megszállás alól.
Vizf el vételi állomásokat létesítenek a Zala mellett*
Az öntözöautót szívó ét nyomókészölékkel látják el.
A város az utóbbi évek folyamán nagy ösz-szegeket adott ki abból a célból, hogy a tűzoltás és egyben az utcaöntözés kérdését megoldja, de a kívánt eredményeket még sem sikerült elérnie. Nagy nehézségekbe ütközött a vízvétel, ámi megnehezítette ugy a tűzoltást, mint az utcaölitözést. Tüzesetek minél ritkábban fordultak elő, ezen a téren tehát kevesebb panasz is hangzott el; annál több esett azonban az utcaöntözés miatt s most legutóbb különösen azért, mert a hatalmas öntözóautó nem mosta le az aszfalt, kocsiutról a port, vagy sarat. Vizet pedig meglehetősen drágán vásárolt a város. 2.000 petyjóbe került az évenként.
Nemrégiben a kismotor elromlott és mig azt javították ,a gyár kölcsönmotort adott ,hogy a tűzoltóság munkája fönakadást ne szenvedjen. A kijavított motort a napokban szállították haza és azt nia délelőtt próbájták ki a kaszaházai Zalahidjiál. A motor kiválóan működik. A próbánál megjelentek: Czobor Mátyás polgármester,. Fülöp László dr. városi tanácsos, a tüzrendészeti ügyek előadója, vitéz Hunyadi László dr., a vármegyei tűzoltószövetség al elnöke, a hivatásos tűzoltók Mózes László parancsnokhelyettes vezetésével és az önkéntes tűzoltó egyesület képviselői, valamint a gyár mérnöke.
A motorpróba alkalmával fölmerült az a "kérdés, miként lehetne
ugy öntözés, mint tAzoltás céljaira a Zalából vizet szerezni.
A kérdés a szakértők véleménye szerint aként lenne megoldható, hogy
a kaszaházai Zalahidnál és a Gömbös
malom mellett vízfelvétel! állomásokat léte •Henének és a nagy öntözöautót me£-feWöképen átalakítanák.
Az átalakítás abban állana, hogy az autóra azivó és nyomó készülékeket szerelnének föl.
1928. november .
ZALAVARMEGYE
hírek.
— A miniszterelnök egészséges. Bethlen István gróf miniszterelnök állapota annyira ja-vult, lK)gy holnap délelőtt résztvesz a házsza-bályreviziós bizottság alakuló ülésén.
— A főispán itthon, (iyörnörey üyörgy főispán ma Zalaegerszegre érkezett.
— A napokban jelenik meg Oyarmath B. János pü. számvizsgáló, iró hetedik hazafias verses kötete (10-ik könyve), amely iránt általános és igen szép az érdeklődés. Tömegesen érkeznek az iró cimére az előfizetések és nemcsak Zalaegerszeg és vidékéről, de az ország fővárosából és távolabbi részeiből is. Aki a nagy gonddal megirt és összeállított, értékes munkára igényt tart, még eszközölhet előjegyzést a szerzőnél, vagy lapunk kiadóhivatalában. E jelentésünkkel kapcsolatosan közöljük a könyv szerzőjének ama kérését, szíveskedjenek azok, akik az előfizetési felhívásokat még címére nem küldöttek vissza, ezt most már annál is inkább megtenni, mert a munka szétküldése a megjelenés után azonnal megkezdődik.
— A kirakatversenyre nap-nap utájf^k szavazat érkezik be kiadóhivatalunkhoz. A'' kereskedők és vásárlók figyelmét felhivjurfc'' a lapunkban található szavazócédülára. Mint jeleztük, a legtöbb szavazatot nyert kereskedő egyik vasárnapi számunkban egy negyedotdalas hirdetést kap ingyen az illető által kivánt szöveggel, a szavazók között pedig értékes tár-"" gyat sorsolunk ki.
— A Stefánia Szövetség tegnapelőtti gyűjtése igen szép eredménnyel zárult, amennyiben körülbelül 800 pengő gyűlt össze. Ezen az összegen beszerezhetik a kvarclámpát, valamint a csecsemők karácsonyi kelengyéiét,
— Anyák iskolája. Holnap, csptörtökön, délután fél ''3 órakor nyitják meg ünnepélyesen a városháza közgyűlési termében az anyák iskoláját, mely a tél folyamán minden csütörtökön előudást rendez anyák, szülésznők és általában a csecsemő- és gyermekneveléssel foglalkozó egyének részére.
— Útépítés. A kereskedelmi miniszter elhatározta, liogv november havában a már régebben kidolgozott nagy útépítési programm első etappjaként kiírják a versenytárgyalást. A
" nagyszabássu útépítést részben a budapest — bécsi, részben pedig a budapest—siófoki országúton fogják elvégezni. Hat méter széles, modern burkolatot fognak kapni ezek az utak és ennek a munkának az elvégzésére két évi határidót ad a miniszter. A kiírásra korülő munkálat értéke 15 millió pengő és ennek mikénti fedezése ügyében most folynak a tárgyalások. Ezt a pénzügyi kérdést most ugy oldják meg, hogy fedezetül az évi 3 millió pengőre becsült útadónak öt évi bevételei kötik le és ehe/. képest a munkában résztvevő vállalkozók is öt év alatt lógják az összeget *ézhez-kapni.
— Baleset templomépítés közben. Könnyen végzetessé válható bales<Tt érte tegnap a keszthelyi karmelita templom építkezési munkálatainál f arkas Ferenc munkást. Csak a véletlennek köszönhető, hogy nem fizetett életével vigyázatlanságáért. Farkas munka közben a felvonó gépre lépett, amely közben megindult vele a magasba. Két eshetőség állott f-arkas előtt: ha a gépen marad, az felvitte volna öt a torony magasságába s ott föltétlenül osz-s/elapitotta volna, Farkas ehelyett a másik lehetőséget választotta és leugrott a fölfelé haladó gépről a földre s így sikerült életét megmentenie, de mindkét kezén erősebb zuzo-dásokat szenvedett.
— Fejére esett a vasvilla. A sárvári járásban levő alsószelestei állomáson cukorrépát raktak be a munkások a vagonba. Javában folyt a munka, mikor Puklcr Károly a vasvillat a vagonba akarta dobni. Véletlenül ekkor hajolt le Simon üéza munkástárca s a gomlKW vegu villa Sínion fejének esett, amely a bal swmeiiel a/ orr felső részébe hatolt és a homlokcsontot is megsértette. A villát csak nagy nehezen tudták kihúzni a szerencsétlenül járt ember fejéből. Beszállították a sárvári kórházba, ahol most élet-halál között fekszik.
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Mindennapos székszorulás, felfúvódás,
oldalfájás, lélegzési 7avar, szívdobogás, fejfájás, fülzúgás, szédülés és lehangoltság eseteiben a természetes - Ferenc József» keserűvíz a bél-működést rendbeho, /a, megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől s megőrzi az idegek épségét és a szellem frisseségét. Nagynevű angol orvosok a Ferenc József vizet galandféregkuráknál is fényes eredménnyel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekbeiú
— Legelöjavltás. A város tulajdonát képező szabadcsácsi legelő feljavitási munkálatai két héten belül befejeződnek. A város ezzel "80— 90 holdnyi olyan elsőrendű legelőt nyer, mely lehetővé teszi egy szép legelőgazdaság kifejlődését.
— Elkobzás kihágás! ügyekben. A földmi-velésí miniszter egy halászati kihágási ügyben hozott másodfokú ítélet felülvizsgálata során aképen döntött, hogy az elsőfokú hatóságok álM elkobozni rendelt hálót, amellyel a kihágást elkövették, a/ illető félnek vissza kell adni. ítéletét azzal indokolta, hogy kihágási ügyekben az elkobzás nem ^ötelezó, -- mint büntető ügyekben —- hanem csak megengedett abban a/ esetben, ha azt a körülmények indokolják. Kihágási ügyekben az elkobzást csuk abban az esetben kell elrendelni, ha a lefoglalt tárgy birtoklása, használása, vagy terjesztése törvényszerűit tilos.
— Diákszövetség! összejövetel. A zalaegerszegi ál!, reálgimnázium diákszövetsége foly£ hó 8-án, ct-¿¿törtökön este fé! 9 órakor a vasútállomási ét:ire:n. vti összejövetelt tart. „
— Orszőg03 fotográfus verseny. A már ie
nagysikerűnek Ígérkező Magyar Hét annyi látnivalót, és ennélfogva annyi megörökíteni való szép kirakatot, reklámfelvonulást és egyéb él-ményt nyújt, hogy a Magyar Hét rendezősége elhatározta, miszerint országos fénykép pályázatot hirdetés 500 pengőt fordít a legsikerültebb Magyar Hét-felvételek jutalmazására. Az első dij 200 P, a második 100 P, két harmadik dij á 50 P es négy negyedik dij á 25 P. A Magyar Hét-feJvételeknek tárgya a Magyar Hétre kell, hogy vonatkozzék. A felvétel történhetik bárhol az országban. Pályázhat mindenki, ki fényképezni tud. A,, fényképek a Magyar Hét irodájához (Budapést, V. Alkotmány utca 8.) küldendők be, a beküldő nevének'' és pontos címének megjelölésével. Beküldési határidő 1028. november 12. A beküU dött fényképeket szakértőkből álló bízottság bírálja felül. A Magyar Hét a beküldött fényképekért nem felel, a lemezek tehát gondosan megőrzendők. A bi/ottság a nem díjnyertes fölvételekre is vásár.lási jogot tart fenn magának. A díjnyertes fényképek közzétételi joga a Magyar Hét rendezőségét illeti meg. A díjnyertes felvételek lemezei a dijak kiutalása u-tén be^zpjgáljataiuiók.
^ ZALAVÁRMEGYE --
— Toronymagasan felülmúl minden eddigit Schütz Magyar Hete- ''Olvasóközönségünk fi-gyeimét felhívjuk lapunk mai számában megjelent Schütz cég hirdetésére.
— Nagy lóexport a kanizsai vásárról. Igen nagy volt a forgalom a tegnapi nagykanizsai 9rszágos vásáron. Különösen az állatok felhajtása volt erós. A vásáron sok osztrák kereskedő jelent meg, akii*rengeteg lovat vásároltak össze s vagónszámra szállították ki Ausztriába.
— Amikor hitetlen a biztosító társaság. A
szentgotthárdi járásban Iévó Rábakéthely községbe látogatóba hazaérkezett Amerikából Sípos János 19 éves amerikai magyar munkás. Sipos itthon megbetegedett és rövidesen meghalt. Mivel Sipos még Amerikában 8.000 dollárra biztosította életét, hozzátartozói most a biztosító társaságnál kérték az összeget. A vállalat azonban nem volt hajlandó az összeget addig kifizetni, amig emberei meggyőződést nem szereznek Sipos János halálától. Hatósági engedély alapján most a holttestet exhumálták és Amerikába viszik, ahol biztosító társaság orvosai fogják annak személyazonosságát megállapítani. Az exhumálás és szállítás költségeit a társaság viseli és ha kétség kívül beiga-aolást nyer Sipos halála, akkor a biztosított összege! is kifizetik.
— Kötött kabátok, pullowerck, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél. »
— Leugrott a szikláról. Fleischbacker Károly 30 éves soporoni lakotssegéd tegnapelőtt leugrott a hírhedt sopron-bánfalvi halálszikláról. A kiálló sziklacsúcsok a felismerhetctlen-ségig összeroncsolták az életunt fiatalember fejét. Fleischbacker két héttel ezelőtt nősült meg s épen ezért érthetetlen, miért határozta el magát végzetes tettére. j
— Halálra tiportak a tehenek egy gazda- ''
embeft. A ludaktól megijedt tehenek vetettek ; véget gazdájuk életének Hegyi János felsó-páhoki gazdálkodó súlyosan megrakott szekerével hazafelé tartott. Hegyi — s/okás szerint — a tehenek előtt ballagottf tftéJycn elgondolkodva. Az ut egyik oldalát] nagy: libacsapat legelészett, majd erós gágogással hírtelen felrepültek. A két jámbor tehén ettől ugv megijedt, hogy vad yágtatásba kezdtek és feltaszították Hegyit, kinek testén a nehéz''szekérrel átgázoltak. A szerencsétlen gazdát annyira ösz-szetiporták, hogy pár órai szenvedés után,nagy. kínok között belehalt sérüléseibe.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek,meny-» asszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban -legnagyobb a választék Deutschnél.
— «A Falu» falufejlesztési és népművelési folyóirat legújabb száma igen értékes és változatos tartalommal jelent meg a napokban. A pompás kiállításban, háromszinnyomásu címlappal megjelenő folyóirat első helyen közli Schandl Károly ny. államtitkár igen értékes cikkét Földmivelő népünk jövője cimeh. Bene. dek Péter földmives festőművész életével és művészetével Bálint Jenő tollából hosszabb cikk foglalkozik és több reprodukciót hoz Benedek [ legkiválóbb munkáiról. A Falu címlapja Benedek Péter legértékesebb müvét, a Családi kör c. festményét közli. Herbert János A falu és a hadsereg, -Borsodi Sándor A szövetkezeti tőkegyűjtés, Móricz Pál A szerémségi {vá-sztorok; Boruss Ferenc Községi villamosításo^mód|ai, Prcdnerszky Dezső A tojás farmer és sok kisebb és nagyobb aktuális közlemény teszi változatossá és értékessé A Falu folyóirat legújabb számát. Műkedvelők, üazdaság, Községfejlesztés, ''Mit olvassunk stb. rendkívül érdekes rovatok egészítik A Falu uj számát, mely'' sok képet is közöl. A nagy közkedveltségnek örvendő folyóirat Bajtay Mihály gazd. főtanácsos, a Faluszövetség igazgatójának szerkesztésében, mint a Faluszövetség hivatalos lapja jelenik meg. Előfizetési ára 8 pengő. Mutatványszámot lapunkra való hivatkozással díjmentesen küld A Falu kiadóhivatal: Budapest, IX., Ollói ut 1. II. 4.
TEKINTETES ASSZONYOK
akarnak lenni, a szombathelyi nagyságos asz-szonyok is. Az a mozgalom tehát, amely hónapokkal ezelőtt megindult, amint látszik, nem halkult el, hanem egyre terjedőben van. A cimkórságban is bebizonyult már az a fizikai törvénv, hogy minden akciónak megvan a reakciója. Elértünk már odáig, hogy a címzések értéke önmagától semmivé válik azért, mert az mindenkinek kijár. Közöltük már azokat a városokat és nagyobb községeket, ahol az uri-nők a <« Nagyságos Asszony titulussal szemben azt kivánáik, hogy a/övóben élőszóban és Írásban «Tekintetes As^éany -nak szólítsák őket. —
Hát igaz is. A régi magyar asszonyok nem ismerték a « Nagyságos Asszony- cimzést. Valahogyan fukarabbak voltak akkor az emberek a címek osztogatásával. Mintha csak a cigányoktól tanulta volna ezt a társadalom. Tudni kell ugyanis, hogy amikor a cigány az embernek fckezsit-lábát* csókolja, — persze csak élőszóval, akkor saját hatáskörében osztogatja a nagyságos, méltóságos, nemsokára talán a felséges címet is.
Akárhogy is volt régen, ma mindenesetre baj van a titulussal. Sok a ^Nagyságos Asszony». Ez a baj. Ezért akarnak most már egyre több városban az urinők < Tekintetes Asszonyok» lenni. A cimzés is olyan, mint a fém, meg az ékkő. Minél ritkább, annál becsesebb.
Szombathelyi laptársunk amikor erről a mozgalomról ír, ugy vélekedik, hogy az ottani hölgyek talán a Magyar Hét alapgondolatán buzdultak föl és itt is vissza akarnak térni az igazi, tósgyököres magyar megszólításhoz. Ez utóbbi esetben teljesen igazuk van. és jói mondja tovább laptársunk, hogy sokkal többet érnek el minden tekintetben a magyar anyagból készült, magyar ruhákba öltözött < Tekintetesek , mint a párisi divat szerint készült angol szövetekbe és japán selymekbe burkolt és tengernyi módon elszaporodott < Nagyságos Asszonyok».
Mi is aláírjuk ezt és most már csak azt várjuk, mikor írhatunk arról a mozgalomról, amely Zalaegerszegen indul meg a «Nagyságos Asszony> cimzés ellen. Nemrégiben megírtuk, hogy ez a mozgalom már egyik me-gyénkbeli nagyközségben, Pacsán is megindult. Ha nem akarunk Pacsától tanulni, tanuljunk Szombathelytől.
1928. november 8. \
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
; — Időjárás. Hazánkban az utóbbi 21 órában majdnem mindenütt voltak kisebb lecsapódások. Budapesten ma délben a hőmérséklet II C fok volt. — Időjóslás: Déli légáramlással némi hőemelkedés várható, később nyugat*, ról eső valószínű.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, Iskolatáskák legolcsóbban - Deutschnél.
— Mellbelőtte magát egy bányamunkás. A
kísgörbői bazaltbányában dolgozott már hosz-szabb ideje Oláh József vindornyaszőllósi bányamunkás. A ''napokban valamilyen okból kifolyóan öngyilkosságot kísérelt tftieg s revolverévei mellbe lőtte magát. A golyó keresztülment Oláh testén s a hátán jött ki. Sérülése olyan súlyos volt, hogy* a keszthelyi kórházba kellett szállítani. Állapota válságos.
— Felborult egy teherautó s két ember súlyosan megsérült. Orosz''Simon balatonbog- | lári szállító teherautója tegnap egy uj háló- . szoba berendezést szállított Boglárról Nagy- '' kanizsára. Sármellékig szerencsesen eljutottak, itt azonban a sikos uton az autó megcsúszott és az árokba zuhant. }< soffőr és az egyik szállító ember súlyos ín megsebesültek. A bútorok az erős zuhanás következtében teljesen
»zctörtek és az autó is annyira megrongálódott, högy hasznavehetetlenné vált. A sebesülteket SárfrrHJéken ré$zesi>ették első segélybenSnfSjd-wtttőval a kanizsai kórházba szállították őket.]A vizsgálat megindult annak kiderítésére, Hogy a balesetért terhel-c valakit felelősség.
— Öngyilkosság a szombathelyi Emberbaráti kórházban. Ma éjjel Szombathelyen az Emberbaráti kórházban öngyilkosságot követett el Lendvay Ferenc 26 éves kereskedelmi alkalmazott. Lendvay már régóta készülődött az öngyilkosságra és egy csokoládés dobozban rejtegette a revolvert. A rendőrség megindította a nyomozást, annak kiderítésére, hogy a fegyvert ki csempészte be a kórházba.
Két napon át teljes ellátást
kaphatnak Budapesten a Zalavérmegye előfizetői.
A fővárosba utazó előfizetőink részére ujabb kedvezményről gondoskodtunk, hogy ezzel is szolgáljuk előfizetőink érdekeit.
Megállapodást létesítettünk a Keleti pályaudvar szomszédságában, a Baross tér 23. szám alatt levő s az egész országban előnyösen ismert Központi Szállodával. E megállapodás szerint
minden hónapban utalványt sorsolunk ki előfizetőink között s a nyerő két napra teljesen díjtalanul nyer teljes ellátást a Központi Szállodában.
Az illetőt a rendőrségi ki- és bejelentőlapok diján (48 fillér) és a személyzetet illető kiszolgálási díjon (borravalón) kívül semmi más költség nem terheli. Az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) a Központi Szálloda testvérvállalatá. ban, az Ostendc kávéházban szolgálják fel" A kisorsolt előfizető nevét minden hónapban megjelenő első számunkban tesszük közzé s az illető
érkezésének idejéről legalább 8 nappal előbb tartozik a Szálloda vezetőségét értesíteni.
Későbben, tehát elkésetten érkezett értesítéseket nem vehetnek figyelembe. Csakis azok az előfizetők kerülnek ezúttal j is sorsolás alá, akik elófizetésöket addig az '' időig rendezik.
SZÍNHÁZ £S MOZI.
••••
Bérletek gyűjtése. Radó Béla színtársulata
a legszebb reményekkel eltelve érkezhetík Zalaegerszegé amennyiben a közönség igen nagy érdeklődést tanúsít a szezon iránt. Czeg-lédy Béla, a társulat titkára ma már megkezdte a bérletek gyűjtését és munkája várakozáson felül sikerült. Egy évvel ezelőtt Radó épen azért nem akart bevonulni Zalaegerszegre, mert egyetlen bérlőn kívül több nem akadt,
— igaz, annál szebb sikerrel zárult a szezon
— ez idén pedig a bérletek jól mutatkoznak s azért még szebb sikerre lehet kilátás. Bérleteket jegyezni lehet a titkárnál és Kakas Ágoston könyvkereskedésében.
Lucy Doralne játsza a főszerepét Alphonse Daudet világhírű regényébőt készült nagyszerű filmünknek. Ez a ragyogó ternperameiitumu és tökéletes szépségű magyar színésznő ebben a filmben egy kacér és démoni, de egyénileg hálátlan szerepben annyi intelligenciát árul el, amennyit eddigi sikerei után nem vártunk tőle. Démon. Daudet < Ifjú Fromont és idős Rislcr cimü világhírű regénye filmen 10 felvonásban. Főszerepben Lucy Doralne és Szöreghy Gyula.
Bemutatja az Edison mozgó november 7-én, szerdán este fél 7 és fél 9 órakor.
APRÓHIRDETÉSEK.
Két és háromszobás modern lakások kiadók. Böveobet Fuchs és Grósz cégnél
SZAKVIZSOÁZOTr. SZERÉNYIOÉNYÜ ERDÓÓR azonnal felvétetik. Pályázatok bizonyitványmásolatokkal Uradalmi erdAhivatal, Lesencetomaj ;(Zalamegye) cimre küldendők.
November
5-én
nyílt mea
Németh Lászlód
ffliiar 4i citmtie Oslate
V. II kot«-0 *!•*)-
1928. november
ZALAVARMEGYE
"Xtaik kivágni t a „ZALAVÁrMEOYE" kiadóhivatalába
bskflldcnl._
A .Magyar Hét" alatt a legszebb zalaegerszegi kirakat: ...........................................
.............. .....................................-......... vplt.
olvasható aláírás.
KÖZGAZDASÁG^ PÉNZÜGY.
a budapesti értéktőzsde valuta es deviza arfolyamai.
Itrlxák i
Amsterdam 229-65 23035
Belgrád 10-05-I0-08
Berlin I36 42-I3882
Bukarest 344-348
Brüsszel 79 58-79-83
Kopenhága !52-77-153''17
Oszló 152 80-153 20
London 27 77-27 85
Milano 29 93-30 08
Newyork 57270-574 30
Páris 2236-22-44
Prága 18-97-i 7-02
Szófii 412-415
Stockholm 153.25-153-61
Varsó fit-22-64.40
Wien 80.55-80.80
Zürich 110.18-110.48
Taliták:
Angol font 2775-27-90 Belga fr. 79 55-7985 Cseh korona 16^4-1702 Dán korona 152-50-153 10 Dinár 999-10-05
Dollár 570 70-572-70 Franci« frank 2240-22 60 Holland 229 25-230-25 Lengyel 64 15-64-45 Uü 343-3-48
Léva Líra Márka Schilling Norvég 5vájci fr. Svéd k.
29 85-30 10 136.32-136 82 80-45-80 80 152-90-153.50 110*10-11050 153 10-153 70
ZÜRICHBEN
a pengi 9061 5, osztrák korona 7310, cseh korona 15-40, Teu 312-5, dinár 913, francia frank 20*30
budapesti termenyjelentes.
Búza (tiszavidéki) 25 6 >—25 75, buza (egyéb) 2540-25-55, rozs 26 00 - 24-25. takarmányárpa 2625 -26 50,
26 oo-:
-26-25, tengeri köles 15-S>-
iflrárpa 27-00-27-25, uj zab 3150 —32-00, buzakorpa 1925-19-50, 16*20.
Irányzat: buza barátságos.
zalaegerszegi piaci arak.
Buza 21 00 P, rozs 20 00 P, árpa 24 00 P, csOvcs tengeri 11-12 P, zab 2000 P.
L. ■«■<■)«•»•» i ZALAVARMIOVa li,M><tlárM«é|.
nn>M«t«i HIMOLr fi»»*«, ''•l»l*t klaétt KAKAS AOOSTOM
SEZLONOK
állandó raktáron , 65 P árban. MATRACOK <2 pengóért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDŐ-NYÖK ¿4 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTAn kárpitosmester
ZALAEOERSZEO, KISFALUDY-UTCA I. SZ.
AhOSIZUÖSZl
ét téli esték unalmát leq-Jobban elűzheti, ha vesz egy Jó, olcsó
Kedvező
fizetési
feltételek
RÁDIÓKÉSZOLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
Legjobb minőségű
hó- és sárdpők
Pál és Indrénál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.

us;

aa
A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsőraugu magyar áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít,v
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
Prima vadászcipő .... férfi magasszáru boxcipő „ női magasszáru cipő „ női fasarku divttclpö w női lakkcipő . . • n gyermekcipő ...
Commers kézimunka női cipó
. p 22- I |
. . 20- 1
. . 19*50 1
. . 18 - 1 ■
. 20 - I
. 350 ■
Prlrpa szegedi cérna flórharisnya . n mintás divatzokni , . . .
• „ vadászharisnya.....
„ férfi és női selyemsál . .
női divatos kötött mellény . * férfi pullover(dlvatszinekben) H puplinmellü férfi ing . . „ férfi divatkalap bokavédő
• •
»»
15 - ft Keménygallér......90
250 150 2-250 950 1350 680 7-350
fillér
Minden ©eve* reklámár a magyar Ipar és kereskedelem diadala.

ZALAVAMEGYE
1928. november .
„Toronymagasan felülmúl
minden eddigit"
Ez a köztudatba ment Jelmondat és az alanti árak Jellemzik az október hó 31-én kezdődő és
november 16-lg tartó
Schütz őszi árusítását.
Raktárkészletünkből 38.425 méter áru árát leszállítottuk.
!<"> J
M
./jut»»»!
:ök:
Tavaszi vásárból ismert minőségű vászomaradék Mosható tenniszflanell — . — — Színtartó kanavász — — — -
Parget maradék, la. minőség — — -Szövött parget, egyszerű mintákban — -
— méterje P
n n
n
n
n •
m n
r—
-"92 110 l 30
l-
Háziasszonyok vására:
Portörlő, puha, színes kockás — — Parkett törlő — - — — — Piros kockás konyharuha — — — Kávés abrosz, színes virágokkal — — Fehér damast abrosz — — — Fehér damast abrosz, 6 nagy szalvétával Fehér damast étkező szalvéta, ajouros — Futószőnyeg, 70 cm. széles szines bordűrrel Szerb vászon — — — — Függöny kalikó, finomszálú, 88 cm. széles
Figyelem!
Nagy flanel! ágytakaró, teveszőr imitáció Divatos, fehér ajouros függönyszövet Hímzett női ing — — —
Szövetek i
Félgyapju szövet, gyermek kabátra Divatos doubl férfi kabátszövet — Női sottis divatszövet — — Férfi öltönyszövet — —- —
Téli kendők:
Flanel! fejkendő — — _
Kockás vállkendő — — — — —
Körül rojtos vállkendő» " — — • — —
Tiszta gyapjú sottis vállkendők . — — —
Tiszta gyapjú, sima, fekete nagykendő —■ —
Bajai gyapjú kötött kendő , — — —
Sodrott rojtu, fekete hárász kendő — —
Zsebkendők:
Képes gyermekzsebkendő —
Szines vadászkendő — —
Fehér, szines széllel — —
Uri dívatzsebkendő — —
Urí divatzsebkendő, ajourral —■
» *
darabja P —70 -76 —•78
4 —
5 40 13 -
110 2 — 70*— 80 —
darabja »
méterje
— darabja
— méterje
— darabja
540
1-o._
méterje P 2 —
„ 14-
, 1''50
. . 5 60
— — darabja P
1 20 480 540
20 8 15-
darabja
-20 —•40 -•28 -•60 í —
Az Itt felsorolt árucikkek mindegyike bámulatos teljesítmény. — Ezek rendes ára összehasonlíthatatlanul magasabb. -
Nyomatott Kakas Ágoston kOnymydáomiábaa Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. Telefon 131.
ni évfolyam
Ara 12 fillér.
254. siáa.
ZALAYARMEGYl
POLITIKAI ISTAFILAJP
mi*t.n hétktoM, ééUtU -tl*l*léi: Hí Hignl- »i|é, MpHtm i- M1|é. e, klidékmt.1: Ulumm, Irt*«, * | TM.U1
14 *
A visszakívánt múlt
Még egy éve''sincs, hogy Radics István horvát parasztvezér élvtét kioltotta egy szerb képviselő fegyveréből eldördült revolvergolyó és rövid 10 esztendeje, hogy Horvátország nyolc évszázados testvériségből kiszakadva az SHS állam keretébe csatlakozott. ^
A nagy változás után nem nyugodtak meg a kedélyek. Mint vészes csóva kering a horvát lelkek előtt a horvát nemzet jövőjének bizonytalansága. Nem tudott megnyugödm ez a sok-kaJ kulturáltabb, hitben és erkjjlcsbm küíön-bözó nép az uj államalakulás''ban. Mindegyre napvilágra tör az a kívánsága, hogy a maga sorsát céljainak, érdekeinek és múltjának megfelelően önállóan, békésen rendezhesse. Legutóbb a horvát parasztpárt elnöke a Zágrábban tartott pártértekezleten kijelentette, hogy a horvát képviselők sohasem fognak többé megjelenni a belgrádi parlamentben, hogy ott próbálják megoldani a horvát kérdést.
Már Radics István meggyilkolása előtt is csupán csak az elvakultak lelkesedhettek a testvériségért, a szláv nemzeti egységért és hasonló dolgokért. Ezek az elvakultak is letettek az álmodozásról. Ma már a horvát par-raszt demokrata koalíció háborúban áll, amely magával hozhatja a fegyverszünetet, de magával hozhatja az utolsó csepp vérig való elkeseredett harcot is.
Az 1018. évi helyzet ismét visszatért s a horvátok most jóvá fogják tenni azt, amit akkor rosszul csináltak, amennyiben ebben az emlékezetes évben szabadságukat fdadták.
A horvátok hát tudatára ''ébredtek, napról-napra mindinkább világosabban látják, hogy az uj államköz(>sség és a szerbekkel való össze házasod ás sehogysem felel meg azoknak a nemzeti alapfeltételeknek, amelyek Horvátország és a horvát nemzet függetlenségét, kulturális fejlődését biztosítani tudnák. A horvátoknak legnagyobb és legszámottevőbb, aktív politikai pártja reklamálja a multat s mondja azt, hogy 1 Ml 8-ban a történelmi Magyarország összeomlásakor a horvátok feladták szabadságukat.
Ime, nyolcszáz esztendőm* a szabadság-levegője bensőséges viszonya kisérti ezt a tiszteletreméltó és erényes nemzetet és minden mellékgondolat "nélkül nyilatkoztatják ki vezetői, hogy az uj államalakulatban ez a nemzet nem találta meg azt, amit a wilsoni pontok homályos reménységeiben ezelőtt tiz esztendővel kótyagos vezetők után indulva megtalálni vélt.
A Magyarországtól való elválás óta a horvát élet csupa harc, csupa birkózás a szerbekkel, akik a Balkán minden politikai módszerét — a gyilkosságtól az erőszakig — meghonosito*-ták a katholikus és nyugati műveltségű Horvátországban. Nem tud nyugvópontra jutni a béke állapota, nem tud harmóniába kerülni a horvátok hangulata a szerbek hangulatával.
Hiszen Könyves Kálmán emléke és még annyi horvát-magvar kapcsolat nem tud elhalványulni s nem tud főképen kitörlődni a horvátok múltjából az a történelmi közösség, amely 800 cszetndáo keresztül egymáshoz kapcsolta igen sok vonatkozásban a horvát és magyar sorsokat és érdekeket.
A történelmi mult olyan erőnek l>izouyul ismét horvát vonatkozásban, amit nem lehet és nem lett volna szabad figyelmen kivül hagyni. A mult történetének gravitációja oly erővel üt-komk ki a horvát kérdés nyugtalanságában, hogy azt sem erőszakkal, sem mondvacsinált V Wm* szerződésekkel elfojtani nem lehet. A világ fülébe hangzó horvát kiáltások szerint is Olyan mult kívánkozik vissza, a horvát nemzet
I
j jövője érdekében, mely csak egyedül lehet garanciája a horvát nemzet békéjének, céljainak ,és nyugalmának. A visszakívánt mult minden reménysége
f
vibrál ma Zágrábban, s a jogos gyűlöletnek izzó parazsa gyülemlik mindinkább a jogokat és multat megsemmisíteni akaró szerbek e^ len.
Kray báró kilépéséből egy kis csoport politikai tőkét
akart kovácsolni.
Álképviselő sem akarhatja a feltolakodók tüntetését. .
Nekünk nem kell bemutatni Kray István bárót. Mi is ismerjük ót épen olyan jól, mint a városban, vagy a kerületben akárki. Épen ezért lepett meg bennünket annyira az egységes pártból történt kilépése. Természetes 4°log azonban, hogy vártuk visszalépését is, amit ó egyébként kilátásba ís helyezett akkor, amikor leveleiben Bethlen István gróf törhetetlen hívének, Bethlen István gróf politikájához ragaszkodónak vallotta magát. És az is természetes) hogy vártuk jövetelét, mért nem tételezhettük föl felőle, egyéniségének ismeretében azt, hogy levelekkel intézi el azt a kérdést, amelyet kilépésével adott föl a választóknak.
Vártuk tehát, hogy élőszóval, választóival szemtől szembe mondja el azt, amit el kell mondania.
Megtörtént azonban az, hogy alakult egy kis csoport a városban, mely az ó kicsinyes érdekeiért kamatoztatni akarta a báró kilépését. És ez a kis csoport elhatározta, hogy, amit eddig sohasem cselekedett meg, most megcselekszi: tüntetni fog az «egységes pártból kilépett Kray» mellett. Elhatározta ezt a kis csoport, holott jól tudta, hogy Kray báró ezt semmikében sem akarja, mert, ha akarná, akkor ő maga szándékosan csinálna megoszlást hívei között, ami pedig föl nem tételezhető. Kray István báró képviselője a zalaegerszegi választókerületnek és ő szólani akar itt a ke-, rüíet összpolgárságához. Ez rtemcsak joga, hanem kötelessége is különösen olyan alkalommal, mint a jelenlegi is, amikor tudvalévően \ igen vegyes érzelmeket váltott ki lépése. Csele- J kedetét szabadon bírálhatta0mindenki, de
arra joga senkinek sem volt, hogy abbéi nyomban kovászt kotyvasszon és azt a választők közé dobia.
Kray báró''úem azért jön most Zalaegerszeg-re. hogy egy kis csoport előtt ünnepeltesse ma» gat és mintegy annak élén arról tegyen bizonyságot, hogy annak a csoportnak ismert, vagy ismeretlen céljait kívánja megvalósítani, vagy, hogy ó most már a többivel nem is törödilc, hanem csak tisztán annak a csoportnak él, azt ísrheri, azt csicsigatja-babusgatja.
Nagyon téved az a csoport. Kray az 6 választóihoz jön és így nincs senkinek joga Őt a saját részére kisajátítani, és, amit már többször elmondottunk,
nagyon rossz szolgálatot tesz ugy magának a képviselőnek, mint a városnak ét kerületének az, aki öt épen a pártból történt kilépése után kivánja ünnepélyesen
fogadni és mellette tüntetést rendezni. Mi helytelennek tartottuk lépését, de sohasem mondottuk, hogy ne jöjjön, sőt vártuk őt. Arra azonban, hogy, — amint annak a bizonyos cssoportnak mentalitása diktálná — például ellene tfcntessünk, soha eszünk ágában nem volt. Mert sem ezelőtt, sem most, sem ezután nem akartuk ót a mi kis érdekeink mellé állítani, mivelhogy ilyen érdekeink nincsenek és nem is voltak.
Mi vártuk és várjuk is, hoyy Kray báró visszalép Bethlen István pártjába és ezzel visz-szanveri választókerülétének osztatlan bizalmát és szeretetét. Akik kapva-kaptak kilépésén, azok alighanibn felsülnek. No, de legalább megismertük okét a maguk igazi mivoltában.
Ha a Népművelési Bizottságot megakasztották munkájában lépjen elő most a Rákosi Viktor Társaság.
• November 21-én megnyílik a szini szezon és ez néhány hétig szórakozást nyújt a zalaegerszegi közönségnek. He mi lesz azután, ha a színtársulat eltávozik? Milyen szórakozást Halál a közönségnek az a része, amely egy kis szellemi táplálékot is óhajt? A hétköznapi esték csak íltelnek valamiképen, mert teendői mindenkinek akadnak. Ott vannak azonban a Vasárnapi esték, amelyeket most már falvakon is igyekszünk kihasználni, a szórakozva oktatas és oktatva szórakozás céljaira. ■ Hogy Zalaegerszeg nepe is mennyire óhajtotta a téli vasárnapi esték szórakoztató előadásait, azt beigazolta a mult évben, amikor ■minden vasárnap zsúfolásig megtöltötte a vármegyeház nagytermét. Az idén — mint már sajnálattal jelentettük, -r- ettől a szórakozástól elesik a közönség, mert nincs megfelelő helyiség Ezzel elintézést nyert a Varmegyei Népművelési Bizottság, mely ezen a télen még többet akart nyújtani a közönségnek, mint
1J Van azonban a városban egy másik alakulat is melynek féladata lenne előadások tartasa cs ez- a Rákosi Viktor Irodalmi és Művészeti Tarkaság. A mult éven ez a Társaság tejesen átengedte a terepet a Népművelési Bizottsag-
sák, amit mi semmiképen sem tarthattunk he-nek. Más a föladata u Népművelési Bizottságnak és más a föladata a Rákosi Viktur Társaságnak.
A Rákosi Viktor Társaság azonban vagy nem akart, vagy nem tudott föladatának megfelelni, azért maradt mozdulatlan.
Most tehát, amikor a Népművelési Bizottság gyengének bizonyult az akadályok elhárítására, eíó kellene lépnie a Rákosi Viktor .Társaságnak. Talán több szerencsével próbálkozhatnék és egyben vállalt kötelezettségét ís teljesíthetné. Mert kötelessége nem merülhet ki évenként két-három, jól-rosszul sikerült ünnepély megrendezésében.
Hiszen amikor megjelenik egy-egy hír, hogy az ünnepélyt a Rákosi Viktor Társaság rendezi, a közönség szinte csudálkozva kérdezi: hát tulajdonképen mi az, hol vau, állandóan és üres óráiban mit csinál az a Rákosi Viktor Társa-, ság?
Ha visszaemlékezünk a Társaság megalakulásának előkészítő munkáira, eszünkbe jut, hogv azt a helybeli újságírók és néhány iro-dalombarát csinálta meg. Ez egy olyan niegs^
V
3
ZALAVARMEGYE
1928. november
í
hitt, bizalmas társaság lett volna, ahol a tollforgató emberek egymással naponkent, vagy legalább hetenként találkoztak volna és azután időről-időre a közönség elé leptek volna egy-egy estélyen. Később kitágították nagy irodalmi egyesüléssé és a polgármestert választották elnökké. Alapszabályai jóváhagyást nyer-tek, de tulajtfaafccpeni működését még eddig nem kezdette meg.
Hát most, mivel a Népművelési Bizottság munkáját egy lehetetlen, sőt szégyenletes körülmény megakasztotta, lépjen elő a Társaság. Vegye kezébe az ügyet a Társaság elnöke,
• a polgármester és mutassa meg, hogy az 6 kis városa nem marad szégyenben, hogy ....................................■Éwqpw
az ö kis városára nem süthetik most nfir - kulturálatlanság bélyegét.
%
Sorainkat tehát most egyenesen a polgármesterhez intézzük. Az ó városáról van szó, amely felől valamikor a kultura irányában nem valami sok jót mondottak. A város felől táplált rossz véleményeket igyekeztek a Társaság megalapítói eloszlatni és hogy ez annál köny-nyebben sikerüljön, a polgármester elnöksége mellett foglaltak állást. A polgármesterre hárul tehát a föladat, hogy egyrészt városát a szégyentől megmentse, nufcrészt pedig a Társaság munkájának mcgíndíjljsával az irodalmi életet föllenditse s ezzel a Közönségnek szellemi táplálékot biztosítson.
A magyar nőegyletek rendezhettek volna a Magyar Hét alatt magyar estet.
Mulasztásaikat jóvátehetik a farsangon.
Benne vagyunk a magyar áruk propaganda hetében, a Magyar Hétben. Mint minden komoly és hazafias mozgalomból, igy ebből is kjveszi Zalaegerszeg polgársága a maga részét. A magyar áruk kirakatversenyébe pedig belekapcsolódott a városnak majdnem minden kereskedője. A közönség csak most, a kirakatokon keresztül látja, hogy alig akad szükséglet,
amit magyar áruból ne fedezhetnénk. A közönség — az igazat megvallva ~ eddig nem ismerte a magyar termelést; benne élt a tudat, hogy mi agrárország vagyunk és a kül-f&ldi iparcikkek jobbak és olcsóbbak. Hát ez nem igaz!
■ Magyar árúink, amint látjuk, szépek, versenyképesek. és forgalmat is lehet velők csinálni, ha a" kereskedő szívügyévé teszi.
# És kereskedő és közönség a Magyar Hét lezajlása után i* tartson ki a magyar áru
mellett.
«Ha azt akarod, hogy sírjak, előbb neked
• kell sirnods — mondja^a szónoklattan szabálya. Ha azt akarjuk,'' hogy\a vevők megszeres-
sék, megbecsüljék és megvegyék a magyar iparcikkeket, a kereskedőknek meg kell győződve lenniök, hogy a magyar iparcikk érdemes a megszerctésre, megbecsülésre, meg-vevésre.
A közönség a kereskedő kezében van.
Tessék a magyar áru felé hajlítani.
Zalaegerszegen, amint látjuk, van magyar áru elég. Dc törckedniök kell a magyar áru propagálására a magyar asszonyoknak is.
Szép feladata lenne ez minden nöegylet-nek, amelyek magyar estéket is rendez-/ hetnének s azon minden nö a magyar ipar termékét öltené magára.
Városunkban működnek nőegyletek, leány-egyesületek. Ezektől vártuk is, hogy a Magyar Hét alkalmával majd rendeznek estéket a mozgalom sikere érdekében. Ez azonban nem következett be. Mivel azonban a tél folyamán föltétlenül rendeznek majd mulatságokat, elvárjuk tőlük, hogy akkor áldoznak annak az eszmének, amelynek győzelme érdekében a Magyar Hetet rendeztük.
Meghosszabbítják a fővárosi bizottsági tagok
mandátumát
A kereskedelmi miniszter nyilatkozott a Talbot ügyben. — A képviselőház ülése. —
Budapest, november 8. Bethlen István gróf minisztereinők ma délelőtt 11 órakor megjelent a képviselőházban. A miniszterelnök elég jó színben van, de még meglátszik rajta a betegség hatása.
Bethlen István gróf Wekcrlc Sándor dr. pénzügyminiszterfel félórás megbeszélést folytatott, majd a 33-as bizottság ülésére ment, amely Kenéz Béla elnöklete mellett azonnal megkezdte az érdemleges tárgyalásokat. Az ülésen örffy Imre mutatta be a házszabályrevíziós tervezetet.
A folyosón Zsitvay Tibor kijelentette, hogy a revíziós törvényjavaslat valószínűen még e hó'' végén a Ház elé kerül.
A . képviselőház mai üléséif-Oö/gei Istvá/i terjesztette elő a közgazdasági és pénzügyi-bizottság jelentését.
Usetty Béla szólalt fel elsőnek, aki a fővárosi törvényhatósági bizottsági tagok mandátumának meghosszabitása mellett foglalt állást. Nincs ¡¿aza az ellenzéknek, mikor diktatúráról beszél. A javaslatot indokoltnak tartja, mert a javaslat elvetése esetén kétszer lenne egymásután választás, ami — bármit is mond az ellenzék — sok fölösleges izgalommal jár. A fővárosnál koalíciós kormányzás folyik.
Bródy Ernő a következő szónok, aki visz-azautasitja Usettynek azt a mégállapítását, hogy a fővárosnál koalíció lenne. Bár ók szívesen résztvennének a lelkek koalíciójában.
Podmaniczky Endre báró: Akkor mégis csak van koalíció.
Bródy Ernő a javaslatot elfogadhatatlannak tartja, mert megingatja a törvénybe vetett hitet Kérdi-. mit akar evvel a kormány?
Szcitovszky Béla belügyminiszter: Világosságot.
Bródy Ernő hangoztatja, hogy a választó közönség már türelmetlen és élni akar jogával. Kéri a minisztert, hogy vonja vissza a javaslatot.
Szcitovszky Béla belügyminiszter felel a felszólalásokra. Ugy látja, hogy a javaslat vitája fővárosi vitává degradálódott. Mikor a javaslatot elkészítette, a főváros részéről nem volt tanácsadója. Saját tapasztalatai érlelték meg a javaslat gondolatát. Kijelenti, hogy tiszteletben tartja^ főváros autonómiáját, de meg kell állapítani azokat a korlátokat, melyek között ennek mozogni szabad. Mivel ezek a korlátok nem voltak meg, gyakran a belügyminiszternek kellett a főváros figyelmét felhívni <»éjnm)dologra. A főváros autonómiájáról sióló 1872i évi törvény lényeges hibákat tartalmaz, ezekét tehát meg kell változtatni. A politikai részt nem lehet elválasztani a közigazgatási -résztől. Aki ezt állítja, az nincsen tisztában az autonómiával. Alapos munkát akar végezni, hogy- a mostani törvény sokáig megfeleljen. Javaslatát odamódositja, hogy a bizottság feloszlatása csak az eddig megállapított módon történhetik.
Kozma Jenő az ellenzék nagy zaja köízben válaszol azokra a támadásokra, melyben a baloldal a |K>lgári pártot részesítette.
A fővárosi mandátumok meghosszabbításáról szóló javaslatot általánosan, majd egy felszólalás után részleteiben is elfogadja a Ház.
H e r m a n ii Miksa kereskedelmi miniszter emelkedett ezután szólásba, hogy a Talbot centrálé ügyében elhangzott támadásokra feleljen. Válaszolt Fridrich''Istvánnak a Talbot |
centrálé ellen írt cikkére és egyik kijelentésére, amelyik a bánhidai centráléra vonatkozik.
(Lapzártakor az ülés még fplyík.)
Griyi írók Magyarországéi.
Kazinczy Ferenc, amikor a magyarság el-
ncmzctíetlenedése fölött bánkódva, a magyar szó cs írás renaissanccáért munkába fogott, prófétai vándorlása közben- ellátogatott Erdélybe, hogy az erdélyi magyarok életét tanulmányozza. Akkoron Magyarországon az idegen befolyás érvényesült s a magyarok szívesen majmolták az idegen szót, idegén viseletét s az idegen szokásokat. Kazinczy Erdélyben, Kolozsvárt jártában s az erdélvi udvarházakban tett látogatásai közben arról győződött meg, a Telekiek, Bethlenek, Kemények, Tholdalayak, Kendeffyek, Kornisok, Ugronok portáin a magyar szó a divatos, a magyar viselet a virtus, s, a magyar szokások a dominálok. Kazinczy erdélyi leveleiben lelkendezve irja pesti barátainak, hogy mióta az erdélyi urak magyar virtusát látta, s a magyar székely úrasszonyok < magyar lelkesedését tisztelhette, azóta bizakodó reménységgel tekint a magyar jövendő elé. Igaz, hogy a történelem rendjén sokszor végzetes helyzetbe sodródott a magyar ügyi s az elveszett magyar ügy emelő rúdját sok-* szor és szívesen támasztották az erdélyi magyar lélek gránitszíklájához, s a magyar ügy elakadt szekerét sokszor vontatták tisztásra az erdélyi magyar ^zékely erények. Erdély elvesztése tehát több, mint egy földrajzi terület lekapcsolása, mert az erdélyi történelem sokszor egymaga tette ki a magyar történelmet. Az elbccsiesedett Magyarország és a megszállás alá került Magyarország sokszor menekült át Erdélybe, a Felvidékre,''s ha a házi tűzhely zsarátnokát itthon veszély fenyegette, az erdélyi magyarság oltárai adtak búvóhelyet a magyar gondolatnak, a magyar törekvéseknek s a magyar menekülteknek. Az erdélyi magyarság soha nem vezethet ezekről számlát, mert érezte történelmi hivatását, amely arra rendelte, hogy a magyar élet kovásza legyen és maradjon.
Most, ugy látszik, mintha megnehezültek volna az idők járásai felettünk, Erdély magyar-jai felett, mert nem nyílt sisakkal vívott harcra, hanem lassú sorvadásra akarják kényszeríteni azok, akiket a kegyetlen végzet Erdély ideiglenes Miraivá» tett. De a pálma azért hordozza magában nemes tulajdonságait, hogy az élet terheinek viselése közben erősödjék, terebélyesedjék. Sub pendere ereseit palnia — mondja a latin közmondás, ami magyarul annyit jelent, hogy a pálma a terhek súlya alatt nő és erősödik.
, Ugy látjuk, hogy az erdélyi magyarság, elhagyatottságában megtalálta történeti - én»-jét s küzdelmei közben nem hogy gyöngülne, de erősödik.
Az erdélyi magyar irók magyarországi szereplése arról tesz tanúságot, hogy ők Kazinczy korának televényébe bocsájtották le gyökereiket s az erdélyi magyar történelemból és tradíciókból táplálkoznak. Az erdélyi magyar irók Kazinczy egykori látogatását adták vissza s valamint akkor é^ mindég megnyíltak az erdélyi udvarházak és melegséggel fogadták be a magyarországi vendégeket, ugy most, az erdélyi magyar irók előtt is megnyíltak a szivek és lelkendezve ölelték át a magyar Írókban az erdélyi lelket és az erdélyi magyar tradíciót. Literátus.
A kántortanítók kívánságai.
Budapest, november 8. A magyar kántortanítók ma délelőtt gyűlést tartottak, amelyen a kántortanítók sérelmeivel foglalkoztak. A gyűlést Rákos István nyitotta meg, aki nagy beszédet mondott. Tanító és tanító között még mindig sok különbség van mondotta — és a kántortanítók munkája nincsen kellően honorálva. A kántortanítók sérelmeit határozati javaslatban juttatják el a kultuszminiszterhez, amelyben a kővetkezők megállapítását kérik: a kántori fizetést számítsák be az összfize-tésbe, amely a tanítói fizetés 50o/„-tiál kevesebb ne lehesswi. Miután pedig a javadalmazás természetben jdkés ennek értéke az 1923. évi megállapítás óta* 30 százalékkal csökkent, ezt a csökkenést drágasági pótlékkal egészítsék ki.
f
. novemer .
legújabb.
budapesti tudósítónk rádiójelentése.
Berlin, november 8. A vas- és acélgyárak munkásai közül nagyon sokat kizártak. A miui* káskízárások aránya egyre növekedik. A Ruhr-és Rajna-vidéken í gyárak egymásután szüntetik be működésüket, ugy, hogy a vas- és acélforgalom teljesen megbénuttT
Berlin, november 8. Kónig ne)net repülő uj gyártmányú, 20 lóerő^ kis gépjévé] Berlinből Indiába repült. A kicsi repülőgép pompásan bevált és a több ezer kilométer hosszú uton csak egyszer kellett les/állania.
Budapest, november 8. Spang Géza borbélysegéd nemrégiben több késszurással súlyosan megsebesítette különváltan élő feleségét. Á törvényszék ma tárgyalta a bűnügyet. Spang felesége kérte a bíróságot, hogy ne büntessék meg férjét, mert ők azóta már kibékültek és mindent megbocsátott neki. A törvényszék szán-d^vos emberölés kísérletében mondotta ki bűnösnek Spangot és ezért 4 évi fegyházra ¡telte. Mikor az ítéletet kihirdették, Spapg felesége elájult.
Páris, november 8. A párisi biróság halálra ítélte Peuern asszonyt, mert szomszédjának tizhónapos gyermekét megölte.
Szarvas, november 7. A városba vezető utak egyikén egy kanyarulatnál a közel múltban már összesen hét autószerencsétlenség történt Hétfőn Belopotopzkv Mihály a kritikus helyen autójával csak ugy tudta • kikerülni a szembejövő másik autót, hogy a mély árokba kormányozta kocsiját. Tegnap ugyanezen a helyen Halasi íiyula mészáros teherautója összeütközött Hipszky István személyautójával. Az összeütközés következtében Hipszky súlyosan megsebesült.
Budapest, november 8. Vass József dr. nép* óléti miniszter november 24-én Egerbe erezik Szinrecsányi Lajos egri érsek látogatására.-
Budapest, november 8. Damjanovics Tivadar, a bodrogközi görög katholikus egyházmegye föesperese november 5-én elhunyt. Tegnap délután temették el Nyíregyházán nagy részvét mellett.
Szarvas, november 7. Az utóbbi időben Szarvason környékén igen sok tolvajlás történt. Hosszabb nyomozás után a csendőrségnek sikerült a tettest Tímár Vince endrődi szabó személyében elfogni. Tímár vallomása szerint a bűncselekményeket ellenállhatatlan kényszer hatása alatt követte el. Tényleg, a jómódú ember által megjelölt helyen a/ összes lopott holmit megtalálták. Tímárt letartóztatták és a gyulai ügyészségi fogházba kisérték.
Páris, november 8. Most nyílott meg Parisban az őszi tárlat, amelyen 12 magyar festó-és szobrászművész müveit állították ki.
Budapest, november 8. A Magyar Királyi Postatakarékpénztárt tisztviselők november 11-én délelőtt Szolnokon kör/eti gyűlést tartanak az uj kaszinó helyiségében. A gyűlés a tisztviselői kar nehéz gazdasági helyzetével foglalkozik. •
Budapest, november 7. Vágó Pál emiekére szülővárosa, Jászapáti, szobrot akar emelni és muzeuipot állítanak fel, melyben a művész értékesebb festményeit gyűjtik össze.
Eger, november 8. Miklós Jánosné 40 éves cserényfalusi földmívesasszony tapasztó Uldet ásott egy gödörben. Alig tett a kapával néhány vágást, a gödör beomlott és maga alá temette a szerencsétlen asszonyt. Mire a föld alól kiásták, már halott volt.
Erdélyi gyilkossági ügye.
Budapest, november 8. A hítvesgyilkos Erdélyi Béla bűnügyének tárgyalását november 17-én, szombaton reggel órára tűzte ki Schadl tanácselnök.
Az Uniónak magyarbarát külügyminisztere
lesz.
" Newyork, november 8. Smith, a* »menkiu demokrata párt volt elnökjelöltje,-tekinte tei mostani vereségére, véglegesen visszavonul a politikától. Az uj kormányban a külügyi tárcát minden valóimnüség szerint a magyar barat Borah sienátpf veaziát.. . '' <
ZALAVARMEGYE
Munkában az Etna Róma, november 8. Az Etna kitörése igen veszélyes. Mára már négy községef törölt el a föld színéről. A lávatömeg ma eléri a tengert.
Milano, november 8. Az Etna vulkán vizsgáló intézetének vezetője kijelentette, hogy az Etna kitörése előreláthatóan hetekig, sót egy hónapig is eltarthat. Mascaü falut a lávatömeg teljesen flöntötte, csak a templomtorony és a magasabb épületek tetőzete látható. A nagy kráter mellett több, kisebb kráter is keletkezett.
Olcsóbb lett a kenyér.
Budapest, novfmber 8. A budapesti pékek a liszt árának esésére való tekintettel elhatározták, hogy holnaptól kezdve a kenyér árát kilónként 2 fillérrel leszállítják.
. Megnyitják az egyetemeket.
Budapest, november 8. A Pázmány Péter tudomány egyetemen ma délelőtt megkezdődtek az előadások. A közgazdasági egyetem a jövő héten nyílik meg. A műegyetem ügyében holnap döntenek, de minden valószínűség szerint a jövő héten itt is rnegkezdódnek az előadások.
Lemondott a portugál kormány is.
Lissabon, november 8. A portugál kormány váratlanul lemondott. Az uj kormány megalakításán Carmona tábornok, a lemondott miniszterelnök fáradozik.
Maniu lesz az otah miniszterelnök?
Bécs, november 8. A cseh és osztrák érdekképviseletek szövetkeztek a magyar Üszt ellen. A szövetkező? c?!'':;, íiogy a magyar liszt csehországi behozata.á. megakadályozzák.''
Bukarest, november 8. Miklós herceg állítólag teljesen Maniu pártjára állott, sőt hirele szerint Stirbev herceg is Maniuhoz csatlakozott. A paraszt párt lapja hia programmot közöl, mely szerint Maniu kormánya biztosítani , fogja a polgári szabadságot, a közigazgatást | purifikálja és stabilizálja a leit. .
Bukarest, november 8. Titulescu ma délelőtt Bukarestbe érkezett és a régenstanács még ma kihallgatáson fogadta.
A francia kormányválság.
Páris, november 8. A radikális kamarai képviselők csoportja tegnap délután ertekezletet tartott, amelyen egyhangúlag elhatározták, hogy a kormányválság ideje alatt minden nap nap ülést fognak tartani. A Marin-csopojt tagjai is ülést tartottak és elitélték az angersí radikális nagy gyűlés unagatartását. ^
London, november 8. Pertinax francía^joli-tikus a Daily Telegraphban cikket irt, amelyben hangoztatja, hogy nem vállalkozhatik uj kormány alakítására. Szerinte hosszú tartamú válságra van kilátás. Briandhoz és Steeghez hasonló po''itikus legyen az uj miniszterelnök.

ZALAVMEGYE
1928. november
Rádió és Népművelés.
A ni. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur 85.133-1928. s/ámu rendeletével a rádiót az iskolánkivüli népművelés céljaira igény-be vette. Az illetékes szervekkel történt megállapodás szerint az eddigi szokásos heti rádió műsorba hetenként kétszer, még pedig csütörtökön és vasárnap délután a nagyközönség, illetve a nemzet szélesebb rétegei számára -Rádió Szabadegyetem cim alatt megfelelő előadásokat illesztett be.
A Rádió Szabadegyetem minden órája 3 önálló részből fog állani; lesz
a) könnyű, de művészi színvonalon álló zene;
b) előadás közismereti tárgyhó! való kérdésről ;
c) közérdekű aktualitások köÉlese.
A Rádió Szabadegyetem folyó hó 11-én délután l óra 15 perckor kezdi meg működését.
Zalavármegye Iskolánkivüli Népművelési Bizottsága._
HÍREK.
— Személyi hir. Sabján Gyula dr„ Nagykanizsa-varos polgármestere ma délelőtt Zalaegerszegen időzött és a vármegyeházán több hivatalos ügvet intézett el.
— Ipartestületi rendkívüli közgyűlés. A zalaegerszegi ipartestület vasárnap, folyó hó 11-én délután 2 órai kezdettel a házépítés ügyében rendkívüli közgyűlést tart, mely a tagok számára, való tekintet nélkül határoz. Elnökség.
— Iskolai filmelöadás. A novemberi kötelező iskolai filmelóadásokat 15-én és lö-án tartják meg a zalaegerszegi tanintézetekben.
A háziipari szövetkezet. Amennyiben a miniszter a kért segélyt megadja, a háziipari munkálatok a tél folyamán megyeszerte megindulnak. Több, igen értékes minta érkezett be már eddig is a megyére, amelyeket a külföldön is nagv eredménnyel lehetne értékesíteni.
— Liceális előadás Zalabéren. A Zalabéri Iparos \Olvasókörben a tél folyamán vasárnaponként liceális előadásokat tartanak, amelyeknek sorozatát folyó hó 18-án nyitják meg. Ez alkalomra Herboly Ferencet, lapunk felelős szerkesztőjét kérték föl előadás megtartására. Az előadás a trianoni békediktátum ellen való tüntetés jegyében fog lefolyni Bödey Oyula vendéglőjében.
— Autóbusz-szünet. A városi autóbuszjárat holnap, folyó hó 9-én a kocsi szerelési munkálatainak befejezése céljából szünetelni fog.
— A kirakatversenyre nap-nap után sok szavazat érkezik be kiadóhivatalunkhoz. A kereskedők és vásárlók figyelmét felhívjuk a lapunkban található szavazócédülára. Mint jeleztük, & legtöbb szavazatot nyert kereskedő egyik vasárnapi számunkban egy negyedoldalas hirdetést kap ingyen az illető által kivánt szöveggel, a szavazók között pedig értékes tárgyat sorsolunk ki.
— Tihany — gyógyfürdő. A vármegye már régebben kérelmezte Tihanynak a gyógyfürdő jelleggel való felruházását. Ugy látszik, a kérelem teljesülni fog, amit ez a szép tradícióval bíró és nagy lendülettel fejlődő fürdőhely meg is érdemel.
— Balatonmeflékl községek fejlesztése. A
nyaralóhelyül szolgáló községek fejlesztése érdekébén szabályrendeletet kívánnak alkotni.Fölmerülj azonban a terv, hogy ezt a szabály» deletet a három balatoni vármegyének együttesen kellene megalkotni. Értesüléseink szerint ennek a munkának elvégzése céljából Zala, Somogy és Veszprém vármegyék kiküldöttei értekezletre jönnek össze és így a balatoni községek fejlesztése egységes irányelvek alapján történhetik meg.
— Rálőtt a cscndörökre az orvvadász. Ifjú Kovács János beleznai lakóét a zákányi csendőrség orwadáazaton érte. El akarták fogni, Kovács azonban a csendőrökre lőtt, akik viszonozták a tüzelést. A lövések szerencsére nem találtak. Végül is ártalmatlanná tették a csendőrök és átadták az ügyészségnek a támadó orwadászt.
— Az ős. Gőgös hölgy:. VoK az ön ősei közt valami nevezetes ember? — Fiatalember: Hogyne. Volt egy tengernagy ősöm, aki az egész világ haderejének parancsnoka volt — Gőgös hölgy: Igazán? Ki volt az? — Fiatalember : Noé.
ÜZENET
C), mi szegény kis rigmusok, Szörnyű sorsra jutottunk! Lenéztek és elátkoztak, Mert igazat szólottunk. , Jaj, de fájhatunk ázoknak, Akiknek megmondottuk, Hogy a polgárság nyugalmát Megzavarni nem hagyjuk. •
Elevenre tapintottunk, Mikor csendben szállingóztunk És ezért lett az bűnünk, . Hogy csak fűzfán születtünk.
A lenézett kis fűzfának Alvószemei vannak. Ha a fa veszélyben forog. Ezek életre kapnak. Veszedelem fenyegeti Polgárságunk nyugalmát És, hogy erre megszülettünk, f Leszólják a kis fűzfát.
Am mi ezért nem busuiunk, Ezután is szállingózunk. Sőt, most nagyon örüiünk, Hogy a fűzfán születtünk.
Rigmusok.
— Tele van a város rtem akácfavirággal, hanem esténként és éjjelenként lumpokkal. — Ezeknek épen az a legnagyobb bűnük, hogy nagyobb mértékben fogyasztják az olkoholt, dacára, hogy igen jól ismerik nemcsak a bort, hanem annak erejét is. És, ha még fiatalemberek lumpolnának olyan vigan! Nem. Azok a bizonyos öreg lumpok, az alkoholfogyasztás old bov-ai viszik véghez a nagyobb ivásótokat. Mindenki panaszkodik, hogy kevés a pénz, hogy nem jut ruhára, élelemre, tüzelőanyagra és mégis ... mégis ... tele van a város öreg lumpokkal. Különösen a vasárnapi estéken növekedik nagyra ezeknek a tökjóza-ríöknak a száma, akik a nehézkedési törvénynek engedelmeskedve lépésről-lépésre közeli ismeretségbe jönnek mindnyájunk jó édesanyjával, a földdel. Azt talán mondanunk is fölösleges, hogy a berugottak nem igen tartják szem előtt a köztisztasági szabályokat sem, amint arról a sok panasz is, szól.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Veresnyaku liba a Hortobágyon. Debrecenből irják: Az Északról hozzánk jövő megszámlálhatatlan libatömegekben, amelyeknek kedvenc tartózkodási helyök a Hortobágy, ismét akadnak olyan ritkább fajok, amelyeknek csak egyes példányai kerülnek el a messze Északról Magyarországba. Ilyen a veresnyaku liba is, amely az idén már meg is jelent a Hortobágyon. A veresnyaku liba oly nagyér-tékü ritkasága a magyar muzeumoknak, hogy méltán büszke lehet rá az, amelyiknek sikerül egy ilyen szép madarat szereznie.
— El akarta lopni a plébánia pénztárát. A
somogymegyei Csököly községben tegnapelőtt éjjel ismeretlen tettes betört a plébánia épületébe. Sikerült neki bejutnia abba a szobába, ahol az egyházpénztár'' volt. A betörő, mivel a kis p^nzszekreny ajtaját kinyitani nem tudta, az egészet magához vette és eltávozott a plébánia épületéből.'' Közben azonban vitéz Szabó Sándor plébános fölébredt, aki észrevette a lopást és ''rögtön üldözőbe vette a betörőt. Mikor a betörő látta, hogy a pénzszekrénnyel csak nehezen tud menekülni, eldobta zsákmányát, csakhogy ő menekülhessen. Noha a betörés igy nem vo|t rá nézve kedvező, mégis sikerült egérutat nyernie. A nyomozás megindult a titokzatos látogató kilétének felderítésére.
— Megindulnak a rádiós vonatok. Szombaton, folyó hó 10-én indulnak meg az első rádiós vonatok Budapestről a Keleti pályaudvarról. A saorabaton reggel 9 óra 15 perckor induló bécsi gyorsvonat minden szakaszában lehet rádiót halhatni. Hosszas kísérletezés után nálunk, Magyarországon sikerült először a robogó vonaton a vétett tisztává tenni. Rövidesen bevezetik a rádiót a kővetkező vonalakon is: Budapst—Níregyháza, Budapest—Sátoraljaújhely, Budapest—Szeged, Budapest—Gyékényes, Budaoest—Lókösháza és Budapest—Ke. lebia. Rádiót ezután a Keleti pályaudvar összes.
^várótermeiben lehet hallgatni.
^ — Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes < Ferenc József keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes belmüködést biztosit. Számos szakorvosi Jjelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József viz köszvényben és csuzban szenvedőknek, valamint a cukorbetegeknek is nagyon jót tesz. Ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Nehéz eldönteni, hogy az 1928- 1929.
• évi .Rózsavölgyi Karácsonyi Albumnak melyik
a legértékesebb, legkedvesebb darabja. Ezért szép és megkísérlésre érdemes feladat, ha azok, ''akik az albumot megvásárolták, vagy azt kedves ajándékkép kapták, az albumhoz mellékelt levelezőlapon 1{>2Ö. január 10-ig közölnék lapunk kiadóhivatalával, hogy melyik volt az 1928 1929. évi Rózsavölgyi Karácsonyi Albumban a7. a dal-, vagy táncsszám, mely a sok között ny.;gis a legszebb, a legjobban tetsző. A beérkezett válaszok alapján ''meg fogjuk állapítani, hogy melyik müvet tartották legtöbben a legértékesebbnek, a legjobbnak. Lapunk mindazoknak, akik arra a mure szavaztak, melyet a legtöbben véltek a legjobbnak: farsangra, portómentesen 1929. január 20-án küld tiz darab elsőrangú tánc. illetve énekszámot. A nyeVtesekuek az idei Karácsonyi Album egy fillérbe sem fog kerülni.
— Toronymagasan felülmúl minden eddigit Schütz Magyar Hete.
— A farkaskutya és a kisgyermek. Baranyai . Jánosné keszthelyi 22 éves asszony egy reggel elment szokásos útjára a piacra, magával vitte nagyobbik gyermekét, inig a két kisebbet otthonhagyta és rájok zárta az ajtót. Egyszer csak
a szomszédok gyermeksikoltozásra lettek figyelmesek, de a szobába nem hatolhattak be és később a gyermek jajveszékelése is trieg-szünt. A hazatérő anvát szörnyű látványosság fogadta. A 9 hónapos kis fiu vértócsában feküdt, hasán óriási sebbel. Akkor ugrott ki a szobából az oda szintén bezárt farkaskutya^ * mely a gyermeken a nagy sebet ejtette. Csakis a leggondosabb orvosi ápolás menthette meg a gyermeket az életnek, de azért egész életére nyomorékká lett. A nagykanizsai törvényszék a tegnapi főtárgyaláson bűnösnek mondotta ki a fiatal anyát gondatlanságban és szegényes körülményeire, valamint három apró gyermekére tekintettel az enyhítő szakasz alkalmazása mellett mindössze 100 pengő pénzbüntetésre ítélte, de a büntetés végrehajtását feMüg-gesztette.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, gzékek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Magyarország résztvesz az amerikai világ-szépségversenyben. A párisi Le Journal a Színházi Életet bizta meg a legszebb magyar leány kiválasztásával. Akit a pesti zsűri Miss Magyarországnak megválaszt, kiséróéjvel együtt az orient expresszel utazik Párisba, ott négy napig teljesen ingyen ellátásban részesül, a legelőkelőbb párisi divatszalónok stafirozzák ki, majd egy luxusgőzös első osztályán Amerikába viszik, ahol három hónapig a verseny-intézóség vendége lesz. A magyarországi zsűri elnöke Maurice de Valeffe, a kitűnő francia iró. A párisi Le Journal a Színházi Életet bizta meg azzal, hogy kiválassza azt a legszebb magyar lányt, aki az Amerikai világ ■ szépségversenyen fnint Miss Magyarország vesz, részt. A húszezer dolláros pályázat részleteiről kimerítően ír legújabb számában a Színházi Élet, Incze Sándor népszerű hetilapja, amely gyönyörű képekben számol be az e heti pesti premierekről, a Bölcsődalról, a Tüzek az éjszakában és Egy tulbuzgó fiatalember chnü darabokról. Háromfelvonásos és egyfelvonásos darabmelléklet, az «Akibe mindenki szerelmes» cl mű regény külön mellékletként, finom regénynyomó papíron, nagy alakú kotta, novellák, gyönyörű képek és riportok teszik még érdekessé a Színházi Élet uj számát, amelynek ára 1 P, negyedévi előfizetési dija 10 P. ✓ Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 29. Színdarabokról és tréfákról árjegyzéket ingben küld a Színházi Élet szindarabosztálya VII., Erzsébet körút 29.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
1928.''november 9
— Uj feltételes megállóhelyek Nagykanizsa és Budapest között. A Délivasut nagvkanizsa— budapesti vonalán ujabban a 215. szánni személyvonat Gárdony, Kápoluásnyék, Baracska, Tárnok és Érd megállóhelyeken föltételesen megáll.
— A legszebb nöl kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Időjárás. Hazánkban az idó tuhivonróan derült és nappal enyhe. Budapesten ma délben a hőmérséklet 12 G fok volt. — Idójóslás: Enyhe idő várható, nyugatról terjeszkedő bo-
rtllással és esővel.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZIT.
••••
Két uj Wells-regény.
A Pantheon Olcsó-Wells sorozata befejezés felé közeleg. Az utolsóelőtti két kötet azt mu-1* tatja, hogy a kiadó a sorozat végére tartogatta az u. n. slágereket, a nagy angpl iró legértékesebb munkáit. /TV
Mr. Lewisham és a szerelem diíiJegénv^ amelyben Wells alighanem sajátétfjusagáiíák az emlékeit eleveníti fel. Lewisham az egyetemre jár, de amellett kénytelen tanítóskodni, hogy magát fenntarthassa. Vidáman nyomorog, mint a bohémélet hősei, mert munkája érdekli és később szebb jövővel bíztatja. Nem is volna semmi baj, ha meg nem jelenik a horizonton a legnagyobb hatalom, a szerelem, amely Lewisham életét alaposan kitérití azokból a vágányokból, amelyéket maga elé kirajzolt. A regénynek sok részlete sírnivaló, sok részlete kacagtató és egészben véve igen okos könyv, amely mély élettapasztalatokat tartalmaz.
A tengeri tflndér már sokkal külöpösebb história. Egy angol strandfürdőben felbuKkan a tengeri sellő, aki meg akar ismerkedni az emberek életével és az emberi szerelemmel. 1 Különös lábaitól eltekintve, gyönyörű szőke nő, még divatos fürdőruhát is szerzett magának. A sellő nagy felfordulást okoz a fürdőhelyen és tönkreteszi egy fiatalembyr életét. Wells költői ereje hihetővé tudja tenni ezt a fantasztikus történetet, amelyben a végtelenül józan, minden csoda létezését tagadó száraz kereskedő-szellemet csúfolja ki. A sellő megjelenése az angol társaságban olyan komikus, hogy a regény egyes fejezetei vígjátékok-kai vetekednek. Ez a furcsa regény Wells legeredetibb és legmulatságosabb könyvei közé tartozik.
APRÓHIRDETÉSEK.
KÖZ6AZDASÁ6 ÉS PÉNZŰ6Y.
a budapesti értéktőzsde valuta es deviza arfolyamai.
Valuták
Angol font Belga fr. Cseh borona Dán korona Dinár Dollár
2773-27-88 7955-7985 16*94-17-02 15250-15310
9 99-10-: 5 570 70-572-70
Dtrliik
Amsterdam 22^6523035
Franci* frank 22-40-22 60
Holland
Lengyel
Leu
Léva
Líra
Márka
Schilling
Norvég
Svájci fr.
Svéd k.
229 25-230-25 64*15-64-45 343-3*48
29 85-30 10 136 30-136 80 8040-8075 152-90-153.50
110-10 lto-öo 153 10-153 70
Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel Kopehhága Oszló London Milano Newyork Párls Prága Szófia Stockholm Varsó Wien . Zürich
10-05-10-08 13638-136 78 3-4*348 79 58-79 83 !52-77-153*17 15 >80-153 20 27 77-27 85 2998-30 08 572-70-574-30 J236-22-44 16^M7<02 412-415 153.25-153-61 64-22-64.40 80.50-80.75 110 20-110.58
Tessék kivágni • a „ZAUVARMCOVE" kiadóhivatalába ____ bekBIdeal._
1,1 11 1 1 "I"—-mmmm^mmmtmmmmmm,
A »Magyar Hét* alatt a legszebb zalaeger-
/
•zegl kirakat:....................................
................................................................ »olt.
« t
'' olvasható aláírás.
budapesti term£nyjelentes.
Búza (tiM7«vidéki) 2562575, buza (egyéb) 2540-25-55, rozs 2600 -24-25, takarmányárpa 26 25-2650. fórárpa 27-00-27-25, uj lab 2600 -26-25, tengeri 3150-3200, buzakorpa 1925 19*50, köles 15-20-1620.
Irányzat: buza barátságos.
zalaeoerszeqi piaci arak.
Buza 21 00 P, rozs 2Ó00 P, árpa 24 00 P, csöves tengeri 11 —12 P, zab 2000 P.
riUIS* MtrkMiWl HIRBOLY F1WIHC. »•!•»«• klatfil KAKAS AOOSTON.
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS AOOSTON könyvéi papirkereskedésé-ben Zalaegerszegen.
t4
SZAKVIZSOÁZOn''. SZERÉNYIOÉNYÜ ERDÓÖR azonnal felvétetik. Pályázatok bizonyilVányinásolatokkal Uradalmi erdóhivatal, LesencetomajC(Zalamegye) cimre küldendők.
ELADÓ a Oróf Afiponyi Albert utca 68. számú ház, mely áll 3 utcai és ! udvari .''szobából és mellékhelyiségekből. Bóvebbet Oecsovicsnál, Oróf Apponyi Albert utca.


Aj*
%
öW
/v Xr & <V

Legjobb mlnöségQ
hó- és sárcípők
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
ha ütésére
hogy^lány«1^
ilPil
''°n i5!Tn mefl PALLAÜ1S
tliv*** köngvoiztdlya
Budapeti, V., Alkotmdny-a. 4.
MEGHÍVÓI
Magán vagy üzleti ügyekben! utazások alkalmával
Budapesten
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben levő
GRAND HOTEL
PARK nagyszállódé
Budapest, VIIL kerület, Baross-tér 10., mert
20 százalék tngtdményl kap
mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból, 10 százalék angatfményt kai olcsó éttermi árainkból. (Kitűnő házi konyha.) 5 pangöt mogtakarlt
autótaxiköltséget, mert gyalog átjöhet 1 perc alatt a
pályau Ivarról.
Nálunk otthon érzi magát II
Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg,
salát érdoké tokát
ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon megJElözetes szobamegrendelés ajánlatos.
.1 V
„SZAVATOLT JÓ ANYAG"
„VERSENYKÉPES ÁRAK" «w*«0*"*
„FIGYELMES MUNKA" ^ ^^fc ^

TÓTH GYULA tttf SZABÓ ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY-ÉPÜLET). TELEFON 191.

*to

November
5-én
nyílt
Németh László
# fflszar és
csamogo Qzlato
(v. Sikota-Qzlat)«
1>

Pápán
a Főtéren teljes renoválás alatt áiió Hungária
szálloda,
amely vizvezetékes mozsdókkal rövid időn felszerelt — 16 vendégszobából áll —
bérbeadó.
PÁPAI
TAKARÉKPÉNZTÁR.
ZALAVAMEGYE
I4IV&0
HAV
MÚCÍPá
Tisztelt Uraim!
Használják fel az alkalmat és fordul-, janak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (¿Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított ároff
elsőrendű öltönyök készülnek.
küvác/
1928. november .
BIZTOS AZ EREDMÉNY, ha a
ZALAVÁRMEGYÉBEN
hirdet.
Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló 1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és papirkereskedönél, Zalaegerszeg. Tel. 131.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: nri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÓ-NYÖK 24 óra alalt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron. ,
SZŰCS ZOLTáN kárpitosmester
ZALAEGERSZEG, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
(váltó nélkül) teljes 100° o os kifizetéssel 35 évi Időtartamra
3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 pengőig, évi íl/»°/o kamat alapon, az iratok vételétől számitolt 8 napon belül (II. helyre i»). Házakra pénzintézetünk 9"Vo évi kamattal folyósil 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket az ingatlanérték 50%-áig. Váltókat leszámítolunk, váltóhiteleket nyujtunk
üldIMlUÚIIMlI
Budapest, VI. Teréz-köiní 43 B. u.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük).
Dl
A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsőraugu magyaj áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
m
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
Prima vadászcipő ....
„ férfi magasszáru boxcipő
„ női magasszáru cipő
- w női fasarku divatcipő
*
„ női lakkcipő . . .
„ gyermekcipő . . .
p 22 — . 20-. 1950 » 18-. 20 -. 3 50
Prima szegedi cérna flórharisnya .
w mintás divatzokni . . . .
ff vadászharisnya.....
„ férfi és női selyemsál . .
» női divatos kötött mellény .
„ férfi pullover(divatszinekben)
„ puplinmellü férfi ing . .
„ férfi divatkalap .... bokavédő . . .'' . . .
Commers kézimunka női cipó „ 15 — Keménygallér
p 250 » 150
2*_
" 250 * 9''50 „ 1350 » 680 7«_
" 350 90 fillér
Minden egyes reklámár a magyar Ipar és kereskedelem diadala. y
VII. érfolyai
laUegerszeg, 1928. noTeaber 10. Sioabat.
Ara 12 fillér.
255. siáa.
ZALAVARMEGYE
POLITIKAI NAPLL
"*''•''" '' <—- —''- »M. ~ „.., - ~Z ZZÜ!"____
toétfeMV''ttr 1. TiMNUI
Kray István báró ma délután Zalaegerszegre érkezett.
Mérsékelt ünneplés az állomáson. A legitimizmus nem Habsburg imádat, — mondotta a báró.
Kray István báró országgyűlési képviselő ma délután háromnegyed négy órakor Zalaegerszegre érkezett. Az állomáson mintegy 120 főnyi tömeg fogadta. Ezek között 8—10 környékbeli plébános, ugyanennyi tanitó, néhány városi polgár volt, a többiek pedig falusi emberek voltak. A zalaegerszegi egységes párt részéről senki sem jelent meg a fogadtatáson.
A 7vasuti kocsiból kilépő képviselőt Gerencsér Györgyike leányka fogadta néhány üdvözlő szóval és virágcsokrot nyújtott át neki. Azután a Magyar Asszonyok Szent Korona Szövetségének zalaegerszegi csoportja nevében Szigethy Tibomé üdvözölte Kray bárót, mint a legitimizmus apostolát.
Ezután Pehm József zalaegerszegi apátplébános mondotta el üdvözlő beszédét. Üdvözölte a képviselőt abból az alkalomból, hogy jelentós politikai lépése után most jelent meg először választói körében. Üdvözölte öt, mint a meggyőződéses férfiút, aki azon az alapon áll, amelyen a nemzet patriarkája, Apponyi Albert gróf. Az a körülmény, hogy a kellemetlen időjárás dacára is ilyen szép számmal megjelentek a városból és a* falvakból a polgárok, kifejezi azt a tiszteletet és szeretetet, amellyel a választók a képviselő iránt viseltetnek. A harmadik szempont, amiért üdvözli, az a mindenki által ismert tulajdonsága a képviselőnek, hogy a szegények ügyét mindig a szivén hordozta és valódi atyja is a szegénveknek. Ezt nemcsak a ma itt jelenlévők tudják, hanem azok is, akik nincsenek itt. Üdvözli a képviselőt és kéri, hogy továbbra is munkál-kodjék kerülete érdekében. I
Kray István báró meghatottan válaszolt az üdvözlésekre. Jól esik — mondotta — "körülötte látni választóinak «tömegét», mert ő most amióta kilépett az egységes pártból, teljesen egyedül áll és nincs mögötte az a hatalmas párt, amelyhez előbb tartozott, ö első ittléte alkalmából is, ugy emlékszik, hogy hitet tett a jogfolytonosság mellett. Azt hangoztatta, hogy királykérdést nem ismer, mert van az országnak törvényes királya: II. Ottó.
— A választókerületnek jogában áll a képviselő minden lépését megbírálni, rosszakii is. ö állja a tárgyilagos kritikát, de tiltakozik az ellen, mintha valamikor is suba alá rejtette volna legitimista meggyőződését. A képviselőnek is jogában áll nagyobb politikai fordulat alkalmával más elhatározásra jutni és o is igy tette meg a nagv elhatározó lépést, amikor elhagyta azt a pártót, melynek progra mm jávai elnyerte itt a választó polgárság bizalmát. O nem változott meg és épen azért nem is tartotta szükségesnek előbb eljönni Zalaegerszegre. Most is ugyanazokat az elveket vallja, mint azelőtt, amikor először jelent meg a va-
Iasztok előtt, ö a legitimizmus alatt nem ért egyoldalú királykérdést, nem érti a Habsburg imádatot, hanem érti a jogfolytonosságot, ragaszkodást az Ósl alkotmányhoz, az ezeréves magyar alkotmányhoz, amelyen a ma-
Kar nemzet fölépült és amelyre vtesza-
lyezkedve érhetjük el a régi boldog időket.
Ezután kijelenti, hogy ó nem látja az időt alkalmasnak arra, hogy bővebben kifejtse elhatározásának okait. Ezt a legközelebb tartandó uj beszámoló beszédében fogja részletesen kifejteni. Most csak annyit mond, hogy Gömbös Gyulának államtitkárrá történt kinevezése tette számára lehetetlenné a pártban való megmaradását, bár nem állitja azt, mintha Qömbös Gyulának hatalmi pozícióba való jut-
ugy ezután is mindig teljes erejével munkák kodní fog a kerület érdekében s ama reményé* nek adott kifejezést, hogy továbbra is jóbará-tok maradunk. Szavait ezekkel végezte: Éljen Magyarország, éljen a király, éljenek Zalaeger-
szeg városának és kerületének lakosai!
*
Egyszerű éljenzés volt a válasz a képviselő szavaira. Az éljenzés elhangzása után a báró a megjelentek sorfala között elhagyta az állomás épületét és a városba hajtatott. A «tömeg» pedig csendben szétoszlott.
A zalaegerszegi önkéntes tüzoltóegyesület választmánya tegnap délután 5 órakor Boschán Gyula elnök vezetése mellett ülést tartott. Az ülés tulajdonképen folytatása volt az október 28-ikinak, amennyiben az ott tárgyalás alá került kérdésekben hoztak határozatokat.
Kimondotta a választmány, hogy az alelnöki és fóparancsnoki tisztségek betöltése, valamint a választmány újjáalakítása céljából folyó hó 18-án délelőtt közgyűlést tart az egyesület. Azokat a működő tagokat pedig, akiket Kovács Gyula leszereltetett, levélben értesítik a le-szereltetés hatálytalanításáról és újból fölszerelik őket.
A friss perec, mint a betegségek terjesztője.
Az utcai perecárusitást be kell szűntetni.
Vettük a következő levelet: Tekintetes Szerkesztőség!
Mint b. lapjok olvasója, több izbeti tapasztaltam, hogy lapjok hasábjain helyet adnak oly egyének közleményeinek, kik közérdek bői kötelességöknek tartják egy fejlődő város egészségügye szempontjából egyes dolgokra felhívni az illetékesek figyelmét. Ilyen célt szolgál az alábbi közleményem is, kérem tehát, hogy annak helyet szorítani szíveskedjék \ Tekintetes Szerkesztőség.
Városunk fáradhatatlan vezetősége dicséretet érdemel, hogy a várost lépésről lépésre igyekszik régi elmaradottságából kiemelni és a modern városok színvonalára juttatni. Lendületes akaraterejét nem akasztja meg egy-két meg-dohosodott öreg városatya maradisága. — Egymásután valósítja meg azokat a kulturális terveket, melyeknek kivijeiére a magyar fajnak, különösen a jelen korban, egészségügyi szempontból a legnagyobb szüksége van. — Eltüntette a sártengert, a pocsolyákat; megszüntette a nyári portengert, mely, ki tudja, hányféle betegségnek volt melegágya.
Amíg a város érdemes vezetősége igy kívánja lakósait a betegségektől védeni, kénytelen vagyok valamire rámutatni közegészségügyi szempontból, mert valószínűen elkerülte az illetékes fórumoknak figyelmét ez a jelentéktelennek látszó, de komoly dolog, melynek káros következményeit más városok tnár felismerték.
Egy régi divatról van szó, melyet tudomásom szerint a mult évben is próbáltak behozni a zalaegerszegi pékmesterek, de, ugy tudom, hogy ezt a múltban — nagyon helyesen — az illetékes fórumok betiltották.
A friss perec árulásánaJc mostani formájáról van szó. Tessék végigmenni a város legforgalmasabb utcáin. Indiánok csataüvöltéséhez hasonló orditásokkal kínálják a nem tudom honnan elővett, piszkos botokon a finomnak kimondott, ropogós perecet. A mozgó, eleven üzletek sokszor mosdatlan kinézésüek. A ka-
Ibátnak mondott széllei bélelt ruhadarab ujjain ragyog a kétesszínü tükör. — Ezekkel a kis szennyes, mozgó üzletekkel árusíttatják a pékmesterek a perecet. Ehez járul még az eladó és a vevők által a pereceknek naponta százszor való összetapogatása, a piszkos, szennyes kezekkel. Igy viszik a pereccel a betegség baktériumait szerte-széjjel.
Oondolkodóba ejt, hogy amíg az illetékes hatóságok egyfelől gátolni igyekeznek a különböző járványos betegségeket, másfelől ilyen betegségterjesztó üzletekre adnak engedélyt, amit a legszigorúbban kellene tiltani annál is inkább,, mert minden élelmiszerüzlet árusítja már a pékmesterek süteményeit.
Ezeket kívántam az illetékes fórumok tudomására hozni, remélve, nem fogják tovább tűrni, hogy a különböző betegségek csírája az ó tudtukkal ilyen üzletekkl terjesztessenek, ha már ezt a pékmesterek — Tó az üzlet — jelszó alatt nem tekintik lelkiismereti kérdésnek^_Egészségügyi Figyelő.
Országgyűlés.
Budapest, november Q. A parlament folyosó* ján ma az a hír terjedt el, hogy a kormány több hétig, esetleg e hó végéig nem foglalkoztatja a Házat, amely addig szünetet tartana,* míg a házszabályrevizióról szóló törvényjavaslat tárgyalására nem kerül a sor. Ezt a hirt azonban hivatalosan nem erősítették meg.
, Az ülés.
A képviselőház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök.
W o I f f Károly volt az első szónok, aki a házadó kulcsának leszállításáról szóló törvényjavaslatról beszélt, örömmel üdvözli elvi szempontból a javaslatot, mert ezzel végre konkrét adóleszállitásra kerül a sor. Ne törekedjék a kormány mindenáron költségvetési fölöslegek szerzésésére, mert ez csak hátráltatja a gazdasági konszolidációt. Az állam pénzügyi viszonyai rendezettek, de a magánosoké nem. Hoz-
tatása azt jelentené, hogy a kormány a királykérdéssel kíván foglalkozni, ö nem maradhatott meg egy pártban Gömbössel, aki Budaörsnél a koronás királyra lövetett.
Végül ismételten köszönetet mondott a szíves üdvözlésért és ígérte, hogyi mint eddig,
November 18-ikára hívták össze az önkéntes tüzoltóegyesület közgyűlését
Szóba került az egyesület tulajdonát képező kis fecskendők eladása is. Az egyikre volna már vásárló. Az illető község 1200 pengőt igér, amelyet két részletben fizetne le. ó00 pengőt fizetne a megvásárláskor, 600 pengőről pedig váltófedezetet adna. «A választ-, mány megkeresi a községet abban az irányban, hogy, ha megengedi a váltó forgatását és fizeti a kamatokat, akkor elszállíthatja a fecskendőt. A másikra még nem akadt vevó.
A betöltendő tisztségekre vonatkozóan foly-. tattak még megbeszéléseket s azután az ülés befejeződött.

ZALAVAMEGYE
1928. november 1.
-. \
— Az anyák iskoli)« felvilágosító eióadá^ sainak sorozatát tegnap délután nyitották meg a városháza közgyűlési termében. Az előadásokat a Stefánia SzöVetsétf hHyí fiókjá fen-
¿dezi. Megrtyitóul Czobor Mátyás polgármester beszélt arról a veszedelmes jelenségről, hogy napjainkban az anyaság vágya és szent érzése egyre gyengül, pedig a magyar jövendőt meg kell menteni az életnek. A magyar orvosi kar lelkiismeretére és becsületére utalva kijelentette, hogy azt megszentségteleníteni az orvostársadalom egyetlen - tagjának'' sincs joga. Utána Németh János dr. városi tiszti főorvos a nemzeti anya- és csecsemóvédelem kötelességeiről és a helyi védőintézet munkájáról tartott igen tanulságos előadást. — Sajnálattal kell azonban megemlékeznünk, hogy a megnyitó előadáson csak kevesen jelentek itH''g az érdekeltek. Reméljük, hogy a legközelebbi előadáson, amelyet Németh János" dr. a jövó csütörtökön a Szövetség védóintézetében «A gyermek a családi körben» cimmel tart, nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a fontos kérdés iránt.
— A nagyatádi Mezvater féle telyemgyár
kiváló gyártmányai pompáznak Pál és Indra kirakatában. A legegyszerűbb selyemcérnáktól a legfinomabb hímzéseknél használt selyemfonalakig láthatók ott ízléses elrendezésben. Az óriási választék azt bizonyitja, hogy a nagy* atádi Mezvater selyemfonalgyár olyan kiterjedt üzletkörrel dicsekedhetik, mely szükségessé teszi a nagy arányokban való gyártást és megadja a lehetőséget arra, hogy a legfinomabb anyagokat állíthassa elő. Most, a Magyar Hét folyamán ismerkedhettünk csak meg igazán ennek a neves gyárnak késszitményeivel, I amelyeknek nagy fogyásztó közönsége van városunkban is, vidékén is. A szebbnél szebb és jobbnál jobb, minden hasonnemü külföldi gyártmánnyal nemcsak versenyző, hanem azokat sok tekintetben felül is muló cikkek meg* állásra kényszeritik a kirakat előtt a járókelő-kit. Selyemfonalakból ilyen dus választékot ugyanis csak nagyritkán láthatunk. És annál örvéndetesebb a dolog, mert ezek is magyar gyártmányok és a világpiacon is egyenlő értékűek a külföldi ipari produktumokkal.
— Eltűnt egy kanizsai kisgyermek. Fatér Lajos nagykanizsai lakosnak Józsi nevti 10 éves fiacskája szerdán délben eltűnt és azóta nyoma veszett. A kétségbeesett apa jelentést tett a rendőrségen, ahol az eltűnt gyermek felkutatására minden intézkedést megtettek.
— A gyermekmenhely Illetékessége. A hivatalos lap tegnapi száma közli a gyermekmenhelyek illetékességi kerületeinek beosztását. E szerint a szombathelyi áll. gyermekmenhely illetékességi kizületébe tartoznak: Zalaegerszeg és Nagykanizsa r. t. városok, az alsólendvai, letenveí, nagykanizsai, pffesat és zalaegerszegi járások; a többi járásokra a veszprémi menhely az illetékes.
— l.ugkövet ivott szerelmi bánatában. A soproni tüzérkaszárnya maródi szobájában No-rakovics János 22 éves tüzér tegnap szerelmi bánatában iugkövet ivott. Arra lettek figyelmesek, hogy hirtelen hörögni kezdett és szája habzott. Rögtön kórházba szállították, ahol gyomormosást végeztek rajta. Állapota feulyos, de nem életveszélyes.
— Csendélet falun. Németh Vendel salom-vári legény följelentette Baki József ugyancsak saloinvári legényt, hogy ez év márciusiban őt megtámadta és fejszével megfenyegette. A zalaegerszegi járásbíróság közcscnd elleni há-boritásban mondotta ki Baki Józsefet bűnösnek s ezért öt Németh Vendel javára 30 pengő lefizetésére ítélte. Az Ítéletet ma a kir. törvényszék is helybenhagyta. — Németh Jenő fala-lövői lakost pedig Tambrusz Mihályné Jeten- v \tette föl, hogy perpatvar közben őt dorongol > megütötte és sérüléseiről orvosi látleletet is vetetett. A járásbíróság könnyű testisértés vétsége miatt 32 pengő pénzbüntetésre ítélte Németh Jenőt amit a kir. törvényszék ma helybenhagyott.
— Nem vigyáztak a kezükre. Horváth József 19 éves hentessegéd a nagykanizsai Adler féle husárugyárhan foglalatoskodott az egyik gépen, miközben az Horváth két ujjának hegyét levágta. — A másik balesetet is Nagykanizsáról jelentik, üergály Sándor famunkásnak mun-kaközben a gózfür&z elvágta a kezefejét. Első segélynyújtás után ^kórházba szállították. ,
ti kell segiterçï a tőkét, hogy réaztvehessen az ország gazdasági helyzetének megerősíti gében. A javastatot ejfögadja.
Kun Béta hosszasan foglalkozik Bud János volt pénzügyminiszter adózási rendszerével és tulszigorunak találta azt. A mostani javaslattal sincsen sok reménye, mert azt hiszi, hogy ez nem fogja enyhíteni a sebeket. Ez a javaslat nem éri el a kívánt hatást. A házbérek tulm*-gasra emelkedtek hogy kisebb adókulcs
mellett is több adót fognak fizetni, mint eddig. Azt kívánja, hogy a tanyai házak teljesen adómentesek legyenek s kéríWekerle Sándor pénzügyminisztert, hogy a mezőgazdasági városoknak is legyen segítségére a pénzügyi helyzet megszilárdításában. A javaslattal szemben nincs sok bizalma és azért nem fogadja el.
Csizmadia András túlzottaknak tartja Kun •Béla aggodalmait a javaslattal szemben, ö is mindazonáltal nagyobb mértékű adómentessé-
Set kiván a községi kültelki házakra. A tanyai ázakra pedig teljes adómentességet kér, mert ezeket joggal lehet: gazdasági épületeknek tekinteni. Abban a reményben, hogy a pénzügyminiszter folytatja adómérséklési politikáját, a javaslatot elfogadja.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése.
Budapest, noverpber 9. Egy napi szünet után ma folytatta a törvényszék Nagy István dr. bűnügyének fötárgyalását. Hamis tanuzásra való rábírással vádolták ma Nagy Istvánt, mert állítólag 1926. decemberében az ellene folytatott fegyelmi ügyben rá akarta venni Váísonyi Imrét afra, hogy hamisan valljon. A vádlott azt állitja, hogy ő ellenkezőleg, arra akarta rávenni Vázsonyit, hogy mindenben csak a tiszta igazat «vallja. Nagy István ezután elmondotta, hogy gazdagon nősült és, hogy már 1921-ben, a kényszeregyezsegi ügyek előtt nagy vagyona volt. ö és felesége is házspekulációval foglalkozott, ami jól jövcctelmczctt és pár hónap alatt 480 millió koronát kerestek. Innét van nagy vagyona. *
Páris, november 9. DptfnTergue francia köztársasági elnök a tegnapi nata folyamán 16 politikust és állam férfiút hallgatott ki. A kihallgatások eredményekép valószínűen felszó. litja Poínearefc a kormány megalakítására. Ha Poincarc nem fogadja el a megbízást, ugy valószínű, hogy Bríand, vagy Doumer lesz az uj miniszterelnök. A Populaire szerint BriaQ^ már tárgyalásokat folytat a megalakítandó kormány ügyében.
Lisszabon, november 9. Az uj portugál kormány, megalakult. — Részletek még nem érkeztek.
Budapest, november 9. A minap Fuhrmann Márton ny. ezredest a villamos elgázolta. Súlyos sérüléssel kórházba /szállították, ahol ma reggel sebeibe belehalt.
Eger, november 9. Bud János gazdasági miniszter.tegnap déllíén meglátogatta az Eger melletti Andornak községben a Tufa müveket. Örömmel állapította meg a miniszter, hogy a riolit-tufa feldolgozásával sikerült uj iparágat teremteni Magyarországon. Bud János még a délután folyamán visszautazott kíséretével a fővárosba.
Budapest, november 9. A Magyar Hét utolsó'' napján megismétlik Budapesten^ azt a reklámfelvonulást, melyet a Magyar Het első napján rendeztek.
Bukarest, november 9. A régenstanács a kormányalakítással Titulescut bí/ta meg, aki azonban — mint politikai körökben hirlik — valószínűéi) visszaadja a megbízatást. Titulescu után a régenstanács jelöltje, Stirbey herceg, ha pedig a niegbwást ö sem fogadja el, Présan tábornok kap megbízást kormányalakításra. ~ Emiek * sikertelensége esetén kerül csak sor Maniura.
Pozsony, november 9. A haditörvényszék kö-téláltali halálra ítélte Haloubek József katonát, aki egy pénzügyőrt agyonlőtt.
Mexikó, november 9. Obregon tábornok gyilkosa, Sorraul és állítólagos bűntársa, Conception nővér btinperében ma hirdettek Ítéletet. A bíróság mindkettöjöket bűnösnek mondotta ki és Sorrault halálra, Conception nővért pedig 20 évi fegyházra ítélte.
i
• )
'' Bukarest, november 9. Az oláh Statisztikai Hivatal pontos statisztikát közöl az oláhországi szeszfogyasztásról. Ennek alapján megállapít-'' ható, hogy 1927.-ben Európa állama közül Oláhországban fogyasztották el a legtöbb pálinkát. Ennek mennyisége 1927-ben 24,000.000 liter, tehát fejenként átlag másfél litert ittak meg az oláhok. A cujkának nevezett italból, mely egyszer égetett szilvapálinka, fejenként 2 és fél liter, a sörből 3 liter, a borból 12 liter fogyasztás volt 1927-ben.
Bíróság elé állítják a horvát parasztpárt vezérelt
London, november 9. Arlapok zágrábi jelentést közölnek, mely szenht Korosec bűnvádi eljárást indít a horvát parasztpárt vezető politikusai ellen a legutóbbi nagygyűlésen elmondott lázító beszédek miatt.
London, november 9. A Times jelentése szerint a horvát parasztpárt vezérei közül Pribí-csevics és Macsek kerülnek először a vádlottak padjára izgató beszédeik miatt. Politikai körökben feltűnést keltett, hogy épen olyan alkalommal tették meg az első lépést a horvátok ellen, mikor a király távol van. A kabinet is megtorló lépéseket tett 15 zágrábi tüntető ellen, akik a bolsevizmus kitörésének 11-ik évfordulója alkalmából vörös zászlókkal tüntetést rendeztek.
Hétfőn megkezdőditek az egyetemi előadások.
Budapest, november 9. A közgazdasági e-gyetemen november 12-én, hétfőn megkezdődnek az előadások.
Debrecen, november 9. A Tisza István tudomány egyetem hittudományi, jog és államtudományi, valamint bölcsészeti fakultásán az lóadásokat folyó hó 12-én, hétfőn kezdik meg. Az orvosi fakultás megnyitása fölött még csak később dönt az egyetemi tanács.
hírek.
A veszprémi püspök Asszisziben. Rott
Nándor dr. veszprémi megyéspüspök római utja alkalmából két napig Asszisziben tartózkodott, ahol Szent Ferenc sírjánál misét mondott.
— Bibliai est szombat este tél 9 órakor az izraelita hitközség tanácstermében.
— Választások előtt. Csütörtökön választja meg a város polgársága a képviselőtestület uj tagjait és annak dacára, hogy évek hosszú során át vártunk erre az alkalomra, meglehetős csend uralkodik a városban. Nem akarunk nii sem fejbeverő, lármás korleskedéseket, de azt hittük, élénkebbek lesznek *a választási mozgalmak. A szélcsendet azonbáto mégis hullámzás váltja fel. A megejtett jekilésekkel nincs mindenki megelégedve. Erre mutat az is, hogy szombat estére a Bárányba nagyobb értekezletet hívtak egybe, amelynek célja változtatni a már közkézen forgó listákon. Nem számithatunk tehát eszerint úgynevezett <síma* választásokra, hanem meglehetősen éles harcra van kilátás.
~ Pataky Andor kiállítása. Pataky Andor türjeí ismertnevü szobrász és festőművész december 2-tól kezdve,-képekkel és szobrokkal kiállítást rendez a/Schütz áruház emeleti helyiségeiben.
— Adóhivatali vizsgálat Nagykanizsán. Rácz Dezső állampénztári tanácsos a zalaegerszegi pénzügyigazgatóságtól tagnap Kanizsára utazott, hogv a városi adóhivatal ügymenetét felülvizsgálja.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a váiaszték Deutschnél.
— Magyar Hét Pacsán. Pacsa Nagyközség kereskedői és iparosai teljes magvar akarattal vesznek részt az első országos Magyar Hét rendezésében. E célból Vasárnap, folyó hó 11-én délelőtt 10 órakor Pacsán, az Uj téren nagy demonstrációs népgyűlés lesz. A szónokok ismertetni fogják a magyar nép erősö-södése, fenmaradása, nemzeti létünk megvalósítása magasztos eszméjének, a Magyar Hétnek jelentőségét. A kereskedők és iparosok kirakatait csak magyar áruk, magyar iparcikkek díszítik, amelyeket ez alkalommal, de máskor is olcsón juttatnak a vevőkhöz.
1928. november 10._
— Aranyeres banknál, béldugulás, repedés, ( kelés, végbélvérzés, gyakori vizelési inger, de- C rékfájás, mellszorulás, szivdobogás és szédülési roham eseteinél a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata mindig kellemes megköny-nyebbülést, sót gyakran teljes gyógyulást eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe Ferenc József vizet sokszor mindennapi használatra reggel és~ este egy-egy félpohárnyi mennyiségben rendelik.^- Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A kirakatversenyre nap-nap titán sok szavazat érkezik be kiadóhivatalunkhoz. Á\ kereskedők és vásárlók figyelme* felhívjuk a lakunkban található szavazócédülára. Mint jeleztük, a legtöbb szavazatot nyert kereskedő cgvik vasárnapi számunkban egy negyedoldalas hirdetést kap ingyen az illető által kivánt szöveggel, a szavazók között pedig értékes tárgyat sorsolunk ki.
— Toronymagasan felülmúl minden eddigit Schütz Magyar Hete.
— Betörés a nagykanizsai Városi Színházba. A kanizsai Városi Színházban lévő mozipénztárba csütörtökre virradó éjjel ismeretlen tettesek betörtek. A betörést a pénztárosnő fedezte fel, tegnap reggel a pénztárnyitáskor. A fülkébe lépve az asztalfiókot felfeszítve és a kézi pénzszekrényt feltörve látta. Értesítette azonnal az igazgatóságot és a rendőrséget. A detektívek a jelekből arra következtetnek, hogy ket tapasztalatlan «kezdő" követte el a betörést, akik valószínűen az előadás végeztével elrejtőztek valahol és éjjel elvégezték munkájo-kat. Az éjjeli látogatókat azonban kellemetlen meglepetés érte, mert a remélt nagyobb összeg helyett csak 14 pengő készpénzt találtak a pénztárban. A rendőrség erélyesen nyomoz, mert az a föltevés, hogy fiatalkorú bűnösök munkájáról van szó.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Szombaton este disznótoros vacsora Be-dőlténél, Munkácsi utca. Cigányzene.
— Záróra a Magyar Héten. Mivel a Magyar Hét tartamára megállapított záróra rendeletet többen rosszul magyarázták, a félreértések elkerülése végett illetékes helyről szerzett felvilágosítás alapján közöljük, hogy a meghosz-szabbitoti záróra minden nyílt árusításra jogosult kereskedőre vonatkozik. Tehát azokra is, akik nem vettek részt a ''Magyar "Hét akciójában. Kolydr* hó ll#én, vasárnap délelőtt az üzletek déli 12 óráig nyitva tarthatók.
— Négy millió hektó az idei bortermés. A szőlősgazdák minapi tanácskozásán megállapították. Iiogv az idei szüret eredménye legfe-lebb négy millió hektoliter lesz. A must .ára igen alacsonv és 30 fillérnél magasabbra alig emelkedik. Vételkodv nincs, a kivitel igen csekély és a belföldi fogyasztás emelése céljából igen sürgős lenne a borfogyasztási adó eltörlése. Panaszaikat a decemberben tartandó országos gyűlésen tárják fel részletesen a szőlősgazdák.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában — a
Gosztonvi vendéglő nagytermében — vasárnap este 8 urai kezdettel össztánc lesz. Belépődíj
1 pengő. I
— Ismeretten holttest az országúton. Tegnap egy agvon/uzott holttestet találtak a szombathely sárvári országúton. A hulla személyazonosságát nem sikerillt megállapítani, mivel a-zonbau a közeli Lőrínc-inajoiban e£y gazdátlan Üovasszekeret találtak az emberek, az a föltevés, hogy az ismeretlen halott volt a tulajdonos, akt leesett a kocsiról és saját lovai összetiporták. A szerencsétlenség valószínűen reggel 8 óra'' tájban történt, mert a halott zsebeben talált óra 8 órát'' mutatott, ami valószínűen a baleset alkalmával állott meg.
— Egy ostornyélért 6 havi börtön. Imo Cié*a inikvantalfai lakos a Csurgó mellett fekvő Alsók községben Ma ver Mihály kereskedő üzletéből elvitt egy ostórnyclet s amikor el akarták tőle venni, erőszakoskodott és elszaladt. A kaposvári törvényszék a vádlottat bűnösnek mondotta ki rablásnak tekintendő lopás bűntettében és elítélte (> hónapi börtönre.
— Időjárás. Hazánkban mindenütt borult az idő. Eső csak a Dunántúlon lényeges. Budapesten ma délben a hőmérséklet 13 C fok volt. - Időjóslás: Túlnyomóan borult, esős,.egye-előre még enyhe idő> várható, egy-két nap ntulva hűvösebb idő valószinü.
ZALAVARMEGYE
— Együtt mentek a halálba. Neuwírth Kár roly felsőőri lakatossegéd meny asszonyával e-gyütt elhatározta, hogy közösen vetnek véget életöknek. A napokban, amint Németszentke-reszt felé sétált Neuwirth a menyasszonyával, egy szál drótot annak nyaka köré csavart, a drót másik végét pedig az ut mellett húzódó villamos vezetékhez erősítette. A nagyfeszültségű áram keresztül szaladt a leány testén és azonnal megölte öt, Neuwirth pedig súlyos égési sebeket szenvedett. A vizsgálat megindult annak kiderítésére, hogy tényleg közösen elkövetett szerelmi dráma történt-e, vagy pedig gyilkosság.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák* vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél. *
— A világháború 1914—1918 cimcn 20-23 kötetre tervezett munkának első kötete megjelent. Az érdekes mű, mely teljes világosságot vet a világháborúra és különösen a magyar hadserég szereplésére, kiadóhivatalunkban is megrendelhető. Az általános térképlapokból különlcnyomatokat is készítenek.
SPORT.
••••
Vasárnap csapataink közül a Móve ZSE a Soproni AFC ellen itthon, a ZTE pedig Pápán az ottani Testvériség ellen játsza le bajnoki mérkőzését. A Move ZSE ismét bajnokaspiráns ellen játszik s vívja meg a küzdelmet
a bajnokságért. A SFAC egy vesztett pontjával legjobban áll az összes csapatok között, az első osztályban szerzett rutinjával a bajnokság legjogosabb aspiránsa. Technikás játékával a győzelem reményében veheti fel a küzdelmet még Egerszegen is. Mint hírlik, változás ált be á Move ZSE csapatösszeállításában. Az összeállításnál fő elv lesz, hogy csapat lelkes játékosokból legyen összeállítva. Előreláthatólag mindvégig heves és szép küzdelem lesz a két csapat között. A mérkőzést Kondor bíró fogja vezetni, ki már jól ismerő» az egerszegi közönség előtt, szaktudást mindenki jó! ismeri, személyes biztosíték a mérkőzés reális lefolyására. t
A ZTE-nck valamivel könnyebb dolga leaz az utolsó helyezett s pontnélküli pápai Testvériség ellen. A honi pálya s a közönség bár a Testvériség mellett szól, de tudása nem lesz elég, hogy a hosszú yutazás által kifáradt ZTE-töl pontot tudjon elvenni. Mindamellett a ZTE nem könyvelheti el biztosra a mérkőzést, mert meglepetés érheti, ez ellen pedig odaadó játékkal biztosithatja csak magát.
A Move ZSE—SFAC mérkőzés előtt a Move Levente játszik a Törekvés LE-el a leventeserlegért. A győzelemre a Törekvésnek van esélye* bár nem lehetetlen, hogy a Move döntetlenné tudja tenni a mérkőzést.
Megsemmisítették a SFAC—Kőszeg (4:0) % mérkőzést, a SFAC igazolatlan játékos szerepeltetése miatt. Az uj mérkőzést december 0-én játsíák le.
ZALAVMEGYE
1928. november 1.
November
5-én
nyílt meg
Németh László
fűiitr *s csemege üzlete (v. Síkot«.üzlet).
színház és mozi.
• A elsodort ember. Könny és mosoly csudálatos alkotása 10 felvonásban. Főszerepben: Emil Jamings és Phyllls Haver. — Bemutaja az Edison mozgó november 10—11-én, szombaton ''és vasárnap.
A Reyal Apolló májusban, kánikulai forróiágban, zsúfolt nézőtér előtt játszotta, utána szeptemberben ló színházban jelent meg újra Bíró Lajos, a Hotel Imperiál zseniális szerzőjének ez a klasszikus mestermüve. Emil Jan-níngs a címszerepben a művészi játék utolérhetetlen magaslatán jár, maszkírozó művészete pompásan érvényesül az «Elsodort emberiben.
Zongora és Horvát János zenetanár hegedü-kiséretével. — Jegyek már kaphatók.
Előadások kezdete hétköznap fél 7 és fél 9 — vasár- és ünnepnap fél 5, fél 7, fél 9 órakor pontosan.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY.
ZÜRICHBEN
• penfó 906t''5, osztrák korona 7307, cseh korona 15-40, leu 313. dinár 9-12, francia frank 20-20
budapesti termenyjelentes.
B0»a (tl«ij»ldéki) 2560—25 75, buta (eevéb) 2540-25*55, rozs 2255-2265. takarmányárpa 26 25 -26 50, •flrárpa 27-00-27», uj xab 2600-2625, tengeri 3150-32-00, butakorpa 19-25-19-50, köles 15-»-1620.
Irányzat: rou gyengébb, a többi tartott zalaegerszegi piaci arak.
Buza 2100 P, rozs 2000 P, árpa 24-00 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab 20-00 P.
j Z ALAVAMMIQTI -r"nf t11m||
F*4*4«* utrtMit« I MINBOLT FIMNC.
kl*«il KAKA* AOOtTOM.
Tessék kivágni « a „ZALAVÁRME0YE" kiadóhivatalába _ beVOldeni._
k »Magyar Hét" alatt a legszebb zalaegerszegi kirakat:..............-.....................................
............................................. volt
->
..........olvasható aláirás.
HAVU
HÚCl Pá
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 penRÓért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDO-latt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását
■bt

NYOK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom KA
— ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — .. szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN Kárpitosmester
ZALAEQERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
HIRDESSEN A „X ALAVÁRHEGYÉ''-BEN I
KDVAC/
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indránél Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
mBmívmmmrJü''íS
m
A FENYVESI DIVATARUHAZ
be akarja bizonyítani az elsöraugu magyar áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
i
Prima vadászcipő.......P 22''—
%
m férfi magasszáru boxcipő . „ 20*—
» %
„ női magasszáru cipő . . „ 19*50 f „ női fasarku dlvatcipő . „
„ női lakkcipő......20*—
* gyermekcipő ...... 3*50,
Prima szegedi cérna flórharisnya . mintás divatzokni . . . .
vadászharisnya.....
férfi és női selyemsál . . női divatos kötött mellény . férfi pullover(divatszinekben) puplinmellü férfi ing férfi divatkalap bokavédő
n »
» »
0 0
...
Commers kézimunka nói cipó „ 15 — £ Keménygallér
• • • « . .
P 250
. 150
2-_
. 250
, 9-50
. 1350
. 680
. 7-
. 3''50
90 fillér

Minden egyes reklámár a magyar Ipar és kereskedelem diadala.

Nyomatott Kakas Ágoston könymydáomjában Zalaegerszeg, Szécbcnyi-lér l. Telefon 131.
711. évfolyai
Zalaegerszeg, 1928. november 11. Vasárnap.
Ara 12 fillér.
256. száa.
POLITUC A.I NAPILAP
nmüfc mt»4m fcétkétaa» m.Ui. - mtiMté,; ht hénpri a - hm*. Btiyriém I - hu«. - lurkuittié» (» kMéUvtW: Ulumim, mUnt-é I. Talaba Ili
_ ____ __________
A képviselőház külügyi bizottságának Ieg-utóbbi ülésén Karaffiáth Jenó képviselő felhívta a közfigyelmet a csehszlovák köztársaság hatóságainak olyan visszaéléseire, melyek a nemzetközi jogot flagránsul megsértik. Egyes leventeoktatókat ugyanis, akik cseh vizummal látogatnak el szülőföldjükre, egyszerűen megidéznek és elitéinek azért, mert Magyarországon népegészségügyi és pedagóiai érdekek ápolására működő társadalmi egyesületek — levente — tagjainak oktatásával és müvelésével foglalkoznak.
Többnyire elemi iskolai tanitók ezek hiszemü magyarok, akik a cseh jogrendperi bizakodva gyanutlanul átmennek a csehek által megszállott területekre. Igy Ítélték el egy évi börtönre Fazekas János hollóházai, Bodor Balázs somo6kói, Fekete Elek pacini leventeoktatókat, de ezenkívül még másokat is.
Ez a brutalitás betetőzi azoknak a jogtalan cselekedeteknek sorozatát, melyeket a népek szabadságát és felszabadítását hirdető utódállamok egyre-másra elkövetnek. A levente egyesületek mint társadalmi alakulatok Magyarországon törvényes alapon működnek. A levente oktatás mint társadalmi mozgalom, Magyarországnak olyan belügye, amelybe egy külhata!om sem avatkozhatik bele.
A megszállott Felvidékről származó és imigyen zaklatott, sőt elitélt leventeoktatók többnyire családi és vagyoni ügyek rendezése végett nem titokban, szökve, hanem szabályszerűen láttamozott utlevéllel kelnek át a határon és egy mozdulattal, vagy hanggal sem bántják a cseh állam berendezéseit és uralkodó szellemét. Pedig volna okuk rá bőven, mert bizonyára felháborodva látják a hely szinén a nagyzási mániában szenvedő cseh állam hatóságainak és irányadó körcinek magyarfaló visszaéléseit.
Csendesen megülnek és mégis rájuk ronto-nak a cseh hatóságok. Ezek^ az anomáliákat tovább bírni lehetetlenség. Az egész magyar nemzet közvéleménye osztatlan lelkesedéssel csatlakozik Karaffiáth Jenő felszólalásához s az egész magyarság mint egy ember kívánja, követeli a momentán hatalommal visszaélők kérdőre vonását.
A nemzetközi jognak eleme, hogy a ^idegen országban tartózkodó magyar állampolgár, ha csak ai illető állam közrendjét és közbiztonságát nem veszélyezteti,, a hatóságok közvé-delme alatt áll. Mernék-e a csehek — mondjuk például — Rothcrmere lord angol állampolgárt vexálni, vagy pláne letartóztatni azért, mert világszerte hirdeti a békeszerződések igazságtalanságát, szóval egyenesen a cseh állam lényébe vágó gondolatot. Bizonyára nem. Logikus tehát és az elszakítás ténye által előállott komplikált családi, vagyonjogi, társadalmi és egyéb helyzeteknek következménye, hogy az ilyen címen a Felvidékre jogosan átutazó polgáraink salvus conductust élvezzenek.
A külügyminiszter maga is ezen az állásponton van s Karaffiáth . Jenó felszólalására nyomban készséggel megígérte a bizottságnak, hogy a közeljövőben részletes felvilágosításokkal fog szolgálni erről az ügvról, de addig is megteszi miiulazokat a diplomáciai intézkedéseket, amelyek hasonló esetek megismétlődésének elkerülése céljából megteendők. — Örömmel konstatáljuk, hogy külpolitikai vonatkozásokban egységes az egész közvélemény s a magyar kormány egy pillanatra sem vonakodik, hogy teljes erejével a nemzet jogos kívánsága mellé álljon.
Nem térhetünk egyszerűen napirendre azok fölött az események fölött, amelyek Kray István báró képviselő tegnapi fogadtatása körül lejátszódtak és nem mulaszthatjuk el, hogy a képviselő szavaihoz néhány megjegyzést ne fűzzünk.
Az események meglehetősen soványak voltak. Azokkal igen hamar végzünk. «Tömeg» helyet ugyanis egy szánalmasan kicsiny cso-
Eort fogadta a képviselőt. Ezt a jelenséget a cllemetlen idóvtl magyarázták. Már pedig a nóta szerült: aki a babáját igazán szereti... Szóval a «kerület polgársága» ;$líg vőlt látható az állomáson. A vidék bevonulása is meglehetősen gyenge «lelkesedésre mutatott, mivelhogy a vidékiek akkor indultak el a kiadott vezényszóra hazulról, amikor még nem esett az eső.
A képviselőnek ama kijelentése, hogy a pártból történt kilépése után is «kitartanak mellette», megerősítést vagy cáfolatot nyer a fogadtatás arányaiból. Az bizonyos, hogy nagy agitáció történt ugy a városi, mint a falusi választók megmozgatása érdekében és hogy milyen eredménnyel, azt láthattuk. Megerősítí-e, cáfolja-e ez a képviselő bizakodását« azt a közönségre bízzuk.
Azt is mondotta a képviselő, hogy Ő nem változott meg. Hát iszen — hála Istennek — ugy külsőleg nem is volt észrevehető rajta változásomért jó erőnek, egészségnek örvend. Ezt a berendelt falusi atyafiak konstatálták akkor, amikor a képviselő erről még egy szót sun szólt. Azok ellenben, akik a tulajdonképeni «megváltozás > értelmét felfogták, mélyen csu-dálkoztak és csudálkozhatnak is, hogyan lehet mégis az, hogy a báró nincs bent az egységes-pártban? Erre egyszerű a felelet. A miniszterelnök egész pártjával együtt kilépett a pártból és igy maradt magára a báro(ü) Viszont azonban ezt megcáfolta, amikor imígyen szólt: mikor elhagytam az egységes pártot, amelynek programmja alapján bizalmukkal megtiszteltek. — Tehát mégis csak ó változott meg. Sőt nemcsak a pártból való kilépésének .pillanatában ment át változáson, hanem később is. Mert
a kilépését indokoló levelekben Bethlen törhetetlen hívének vallotta magát és itt egy szóval sem tett etnlltést Bethlenről.
Az úgynevezett királykérdésben elfoglalt ál-lááspontja, ami most lett csak politikájának gerince, csak most bontakozott ki a maga valóságában. Újra, meg újra megismételjük, hogy erről korfesutja alkalmával mindig csak ugy szőrmentén nyilatkozott s olyan általános kijelentéseket tett, amikből senki sem következtethetett arra, hogy ő Gömböséknek esetleges bevonulásakor kivonul a pártból. _
Azt valóban fölösleges lett volna pro*, grammjává tenni, hogy törhetetlen híve az ezeréves, alkotmánynak és a királytságnak, mert hiszen minden becsületes magyar ember ezen az alapon Ül.
Kray báró szerint mindannyian legitimisták vagyuqk, — mint ahogy vallja is magát ebben az országban mindenki, aki a polgári társadalom hive — mert a legitimizmusban sem Kray, sem mások nem látnak Habsburg-imádatot, hanem ragaszkodást az ezeréves alkotmányhoz.
Ezt^ minden föntartás nélkül vallja minden magyar hazafi. £s mihelyt valakinek a legitimizmusa nem Habsburg-imádat, igen szépen megférhet egy pártban Gömbös Gyulával. — Kraynak a legitimizmusról a~dott eme magyarázata tehát még legbensőbb híveiből is kivághatja azt a kérdést, hogy akkor miért lépett ki a pártból?
Az a bizonyos legitimizmus — nézetünk szerint csak felfujt dolog. Először felfújta maga Kray báró, azután meg felfújta az a kis frakció, amely — teljesen érthetetlen okokból — elérkezettnek látta az időt ezzel a kérdéssel Zalaegerszegen is foglalkozni. Ugy látszik, ezzel akarták néhányan magukra vonni a figyelmet, nehogy elmerüljenek a feledékenység tengerében. Nem volt szerepök, hát — szerepelni. óhajtottak. Azonban
erősen lehűltek — 6, nem az estt miatt, hanem arra a kijelentésre, hogy a báró legitimizmusa nem Habsburg-Imádat
Es, ha a bárót nem vezették volna félre egynéhány hívei és, ha nem «vetették volna vele észre» azt, hogy az ó különleges « jogfolytonossági» felfogásukban a kerület túlnyomó része velők érez, — ami egyíbként teljesen kizárt dolog, — akkor, vazt hisszük, tegnap n/ár meftint a Bethlen párti Kray bárót fogadtuk volft?.
Pár napig most itt marad a báró. Ha körültekint a városban, kerületében, ha számba veszi a tegnapi fogadtatás arányait és hidegen, tárgyilagosan ítéli meg a helyzetet, akkor arra • belátásra jut, hogy a "íöbbség, amelyet már «tömeg»-nek, «választó polgárság >-nak nevezhetünk/ igenis, helyteleníti kilépését és Ici-vánja, hogy visszalépjen a pártba. Tegnap eU hangzott kijelentései után nem is kerülhet ez lelki tusájába. Az tagadhatatlan, hogy sokat tett kerületéért; de meg kell tudnia azt is, hogy a kerület első sorban Bethlen párti és csak másodsorban foglalkozik, ha ugyan foglalkozik, a királykérdéssel. A tények nyíltan beszélnek. és, ha olyan büszke a báró az o szabad meggyőződésére, akkor ne engedje magát egy kis csoport által meggyőzetni és vezettetni.
\
A Magyar Hét alatt csak „valamelyest" emelkedett a zalaegerszegi fizletek forgalma.
Magyar Karácsonyt és Magyar Farsangot kell rendezni.
zetiszinü szegéllyel díszített felírást, amely azt mondja, hogy ez a kocsi is a magyar ipar terméke.
Boldogtalanságunkban is boldog magunkra ébredéssel simogatjuk meg szemünket az árukká formált dolgokban; a magyar gondolat, akarat és szorgalom fáradhatatlan termelő erejét látjuk.'' r > Boldogságunk még sem tökéletes, örömünkbe beledöbben a kérdés: hol az a pénz, amelyen a magyar kirakatok magyar áruiból vásárolni lehetne?
Teljes egy héten át magyar árukkal telitett kirakatok versenyében gyönyörködhettünk Zalaegerszegen is. Boldog megelégedéssel szemlélhettük a felhalmozott értékeket s a mögöttük meghúzódó lendítő erő eszmeszépségeit. Elvették bányáinkat és erdőinket, az ezeréves Magyaroszág'' területének 05 és az uj élet lehetőségeinek 00 százalékát és íme, mégis az alkotó erő büszkén mutathat utcáink kirakataira: élünk és dolgozunk. Még a vasutón is gyönyörködhetünk a magyar ipar fejlettségében.
A motorosok ablakain ott látjuk a ncm-
K n
Leveníeoktatók bebűrtoo m
Megjegyzések Kray István báró képviselő fogadtatásához ás beszédjéhez.
/
ZALAVAMEYE
1928. november 1.
Mert semmi- kétség az iránt, hogy ez az ország több nyomorúságot tapasztalt, tobb csalódást szenvedett végig az egykori tulipán-mozgalomtól a Coty droguista szerkesztő ur fekete kifakadásáig, semminthogy ma sem er-tené: ha magvar vagy, magyar árut vegy. Az akció erkölcsi sikerében egy percig sem kételkedtünk. N ..
A kereskedőnek azonban ez nem elég. Nem elég a magyar iparnak de nem elég a magyar fogvasztóközönsegnek sem. A Magyar Hét erkölcsi sikere a magyar ipar teljesítóképessegé-nek tanúságtétele mellett lassan kibúvik a faj-dalmas és szomorú tanulság: termelni tudunk, de fogyasztani nem. A Magyar Hét alatt a zalaegerszegi üzletekben valamelyest megnövekedett a fbr-. gatom. Ugyanilyen híreket kapunk a megye más, nevezetesebb pontjairól b. «Valamelyest». Ez azt jelenti, hogy a divatüzletekben egy-két nyakkendővel, néhány méter pántlikával, a fűszereseknél valamivel több cukorkával többet adtak el, mirtt az előző héten. t
A nyomorúság sötét árnya borul immár tiz j éve a magyar életre. A szegények feketeserege 1
ugy növekszik, mint az áradat és a trianoni zsilipek még mindig állanak; — mindennap ezer emberrel, többet fenyeget az elmerü.és veszedelme. A kivezető ut? Vájjon ki hidná megmondani? A levegőben még ott kavarog az alig elvonult vihar...
Ilyen tépelődő gondolatokkal jár a trianoni magyar a fényes kirakatok előtt s arról álim»-dozik, hogy valami ismeretlen csoda egyszer csak feléje nyújtja azt a varázs-szert, amely meggyógyíthatná ót is, a Magyar Hetet is, a pénztelenséget is.
Azonban arra kérjük ken^kedöinket és iparosainkat, hogy a Magyar Inét bevégzódésével se szedjék kl kirakataikból Q magyar árukat és ne szűnjenek meg azokat továbbra is ajánlani a vevőknek.
Legyen a Magyar Hétből Magyar Hónap, Magyar év. Magyar örökkévalóság!
Még megkockáztatunk egy kérdést: Nem lett volna-e helyes dolog a Magyar Hetet karácsonyra rendezni? és, ha már ezen változtatni nem lehet, csináljanak az iparosok és kereskedők minden külön akció nélkül Magyar Karácsonyt, a farsangon mulatozók pedig Magyar Farsangot!
M ínpml vagy forradalommal valósitbatók meg a borní kívánságok.
Tisza István megjósolta a mai délszláv állapotokat.
A horvát lapok egyöntetűen vallják, hogy •zö sem lehet a horvát-szerb közeledésről. Ma-csek, Predavec és dr. Schwegel képviselők Hodzsa Milán miniszter meghívására Prágába utaztak, ahol a középeurópai államok paraszt pártjainak -vezetőivel fognak megbeszéléseket folytatni. Az elutazás teljes titokban történt s az elutazás jelentőségét növeli az a körülmény, hogy Prágába várják MacDonald angol munkáspárti vezért, volt miniszterelnököt is. Krujevics Juraj az- újságírók előtt kijelentette, hogy az útnak nagy jelentősége van. Ujabb lépés ez a parasztpárt aktiójában, amelyet az eddiginél jóval szélesebb területen fognak lefolytatni. A horvátok olvan eszközöket fognak a Belgrád elleni harcban felhasználni, amilyenekre Belgrádban nem is gondolnak.
Pernár a parasztpárt zágrábi kerületi ülésén feltűnést keltó politikai beszédet mondott, melyben kijelentette, hogy a horváto)c teljes önálló hadsereget is akarnak az állam szuveré-nitásának szem előtt tartásával. Korosecról csak annyit mondott, hogy megérdemli minden tisztességes ember megvetését. Ez pedig az SHS állam formaváltozását is jelenti, mert föl kell állítani a történelmi horvát államot, ami nem ütközik egy nemzetközi szerződésbe sem.
A demokrata párt bácskai képviselői a mult vasárnap gyűlést tartottak Újvidéken. Ez alkalommal Oroll miniszter a széleskörű vajdasági autonómia megadása ellen nyilatkozott, mert ez a körülmény
szellemi szakítást jelentene Szerbiával.
A második szónok: Szetyerov Szlavkó igen élesen nyilatkozott a horvát problémáról. Kijelentette, hogy
/ csak fegyverrel, vagy forradalommal te-__bet azt megvalósítani,
de föderatív megegyezésről nem lehet szó, mert a horvátság sohasem alkotott önálló államot, csak bizonyos fokú autonómiával ren-, delkezett.
A Szluzsebne Novine (Hivatalos Újság) az 1929. április 1-én életbe lépő uj bírósági törvényt közli, melyből bennünket az érdekel, hogy a muraközi bíróságokat Horvátországhoz • csatolják a Ihagyar törvények további hatályban tartása mellett.'' ,
A Samouprava éles támadást intéz Babícs-Oyalszki Sándor, a híres horvát regényíró ellen abból az alkalomból, hogy egy zágrábi újságban közzétette azt a nyilatkozatot, amelyet előtte a háború alatt gróf Tisza István tett. A nyilatkozat igy hangzik: «Valamennyien önmagukat áltatják, akik azt gondolják, hogy azért, mert egy nyelvet beszélnek, egybe is tartoznak.
Ha valamilyen szerencsétlenség következtében a dolog a szerbek és a horvátok • egyesülésére vezetne, hidd el nekem, ». Gyahzki barátom, ti, horvátok rövid id$
múlva azt fogjátok kérdezni: Az Isten szerelmére, bova jutottunk?
Gyorsan érezni fogjátok a bizantinus Kelet szörnyű korrupcióját és demoralízációját. Nem lesz biztos sem a vagyonotok, sem az életetek.
Pisztoly és puska játssza ott a főszerepet a politikai életben!»
— Tisza jóslata pontosan beteljesedett.
Legutóbb Alfréd Stead, angol ezredes irt cikket a jugoszláv kérdésről (Narodni Val.okt. 29.). Rámutat arra, hogy mily elhirtelenkedve hozták meg az u. n. kis békeszerződéseket. Ez uj államalakulatok közül egyik sem sikerült.
Csehszlovákia minden pillanatban széteshet, Oláhországban pedig oly visszaélések történtek, amelyek hosszadalmas nemzetközi skandalummá fejlődtek s melyeket a Népszövetség kénytelen elfcitéznl. Ez a békeszerződés okozta azt b, hogy a három és fél milliónyi horvátság elvesztette azt — az államjog! helyzetét, melyet a Habsburg uralom legrosszabb idején b élvezett. A horvátoknak az a kívánságuk, hogy olyan legyen a helyzetök, mint az angoJ dominiumok-nak. Rámutat arra is, hogy gazdasági téren már önállósítani igyekeznek magukat a horvátok. Legutóbbi (szept. 29.) zágrábi ülésükön elhatározták a spalatói kikötő kiépítését, hogy Magyarország érdekeit is kielégíthesse. Elmondhatja, hogy ó az utolsó idegen, aki Radiccsal halála előtt erre vonatkozóan tárgyalásokat folytatott. Ez alapon állithatja, hogy Radics határozottan az Olaszországgal és Magyarországgal való jóviszony mellett volt, csak a Habsburgoknak volt ellene. Ezért nem szerette a kisántántot sem, jnert — véleménye szerint — csak háború^ célja van, holott az ó politikája a békeszereteten és baráti összeköttetéseken alapul. Stead azt hiszi, hogy a horvát nemzet most is ezen a véleményen van. Ha igy van, akkor biztosiévá van számára Nagybrittania közvéleményének szimpátiája.
A szófiai Szlavo közli, hogy amennyiben Szerbia és az összes balkáni államok helyzetét egy nagyhatalom veszélyeztetné, ez "csakis Szerbia nagyhatalmi törekvéseiben lelheti magyarázatát, amely hegemóniáját ki akarja terjeszteni az összes balkáni nemzetekre, hogy maga körül az összes államokat ebzerbesithesse. __I_By.
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár
—- városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja. Előjegyezni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségébe® (a kath. templom mellett), egy-egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő több részbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szives figyelmébe ajánljuk^
Furfang és az igazság.
;'' Amikor lord Rothermerc megindította sajtókampányát Magyarország igazsága mellett, megdöbbenéssel olvashatta a hivatalos cseh kormány, de nyilván elsősorban Benes, hogy ennek az akciónak sokkal mélyebben van a gyökere, — semhogy egyetlen kézlegyintéssel cl lehetne intézni.
Akkoriban lord Rothermere nyijt levelet is intézett Beneshez, amelyben súlyos kérdópon-tok szerepeltek, de Benes lenyelte ezeket a rájuk nézve keserű ''pirulákat, ahelyett, hogy érdemleges választ adott volna. Azok között a kérdések között szerepelt ugyanis néhány olyan rékrímináció is, amelyik a Felvidék le-igázására és a magyar kisebbség ^nyomására vonatkozott. Angol barátunk mind a mai napig nem kapott választ Benestól, pedig mosakodá-sát nagy érdeklődéssel várta nemcsak a Daily Mail olvasóközönsége és az angol közvélemény, de vártuk elsősorban mí és várja a legutolsó időkig egész Európa népe, amely bizonyára nem tartja helyesnek azt a békeszerződést, amely egy Elszász-Lotharingia helyett Magyarország ezer esztendős területén hármat teremtett.
Benesék, ahelyett, hogy türelmetlen politikájukon fnyhitettek volna, azóta csak tetézik bűneiket s legutóbb már teljesen ártatlan magyar honpolgárokat is letartóztatnak, dacára annak, hogy azok hivatalos uton kiállított cseh utlevél-láttamozással lépik át a határt. Külügyi hatóságainknak bizonyára módjukban lesz tájékoztatni az egész világ illetékes köreit arról azf ujabb cseh türelmetlenségről, de ehhez toldalékul még nyilván arra is ráfogunk mutatni, hogy Csehszlovákia mily érthetetlen módon hördül fel olyan alkalmakkor, amikor Csonka-Magyarországon szimatoló kémhálózatának egy-két tagját elcsipik. Benesék rossznéven veszik ártatlan emberektől, akik részint családi okokból, de legtöbb esetben örökösödési kérdésekből kifolyóan lépik át a határt, ha országukba utaznak, viszont egész természetes dolognak tartják, hogy az ó kémeik szabadon grasszálhassanak Csonkám agyarországon. Ha egy-egy ilyen kémet sikerül tetten érniök a magyar hatóságoknak, rrtegmozdul az egész cseh diplomáciai apparátus s a legfurfangosabb módon igyekeznek helytelenül informálni Európa közvéleményét.
Az ilyenféle csalafintaságokkal kapcsolatban is lehetne bőségesen kérdéseket intézni a cseh külügyminiszterhez, aki előtt még nyilván mindig ott tekszik Rothermerc lord nyílt levele. Nekünk, bár kellemetkn nagyszabású újjáépítő munkánkkal kapcsolatban az ilyen alattomos raffinériákkal sokat foglalkozni, mert elrabolja időnket, mégis mindent elkövetünk, hogy kellőleg tájékoztassuk Európa közvéleményét a való igazságról, aminek szemét Benes állandóan az ó furfangjával akarja bekötni. Ez a politika azonban kudarc felé közeledik akkor, amikor Benes is kénytelen elismerni, hogy Rothermere lord akcióját nem szabad lekicsinyelni. Ez az akció pedig egyet jelent a magyar igazság zászlajának lobogtatásával
Tovább dflhöng azx Etna.
Milano, november 10. Az Etna kitörése ma éjjel váratlanul igen heves lett. Mascali és Catania közötti vasútvonalon a nagy hidat elöntötte a láva és teljesen elégette. A tűzhányó lökésszerűen ezer és ezer tonna lávát önt ki magából. A lávatömeg kiömlése hasonló a Niagara vízeséshez.
Róma, november 10. Rómii jelentések szerült az Etna láva folyamának sebessége állandóan csökken. A lávatömeg kezdi kiüríteni az elöntött falukat és a tengerbe folyik.
s
Megindították az eljárást a horvát parasztpárt ellen.
Belgrád, november 10. A Vremc azt írja, hogy a törvényt szigorúbban fogják alkalmazni a paraszt demokrata koalíció tagjaival Koro-sec a büntető eljárást már megindította. Dr. Alexander zágrábi főügyész Belgrádba való érkezése is ezzel van ösmze függés l>en. Pribi-csevics kijelentette, hogy^z ellenök indított eljárásnak ó csak örül, mert ennél jobb reklámot kívánni sem lehet a parasztpártnak.
1928. november 11.*
ZALAVARMEGYE

RETT NYUGATIN DIAI BANAM A LEGJOBB TAPLALTK
bfttclzfomi 982— 85.
legújabb.
dndapesti tudósítónk rádiójelen^se.
Budapest, november 10. József királyi herceg váltólázban megbetegedett, Állapota njár jatvul.
London, november 10. Rigai jelentések szerint az orosz kommunisták eszméiket legújabban a délafrikai benszülöttek és az amerikai négerek között akarják terjeszteni. Ebból a célból programmot dolgoztak ki, amely szerint Délafrika bensziilötteit egy köztársaságba tömörítenék. Amerikában több, mint két millió néger van s ezeket is meg akarják nyerni céljaiknak.
Stockholm, november 10. Lagerlöf Zelma, a híres svéd írónő a napokban tölti be 70-ik életévét. Ebből az alkalomból nagy ünnepségeket rendeznek és a stockholmi operahaz díszelőadást rendez Lagerlöf Zelma tiszteletére.
Washington, november 10. A mai napon hozták nyilvánosságra hivatalosan az amerikai elnökválasztás pontos eredményét, mely szerint Hoower kereken 21,450.000, Sinith pedig 15,500.000 szavazatot kapott. Ebből megállapítható, hogy Hoow er győzelme nem olyan nagyarányú, mint azt gondolták.
Budapest, november 10. Ljunglund-Leonhard svéd szenátor, a stockholmi Ny a Dagligt Alle-handa főszerkesztője tanulmány céljából Magyarországra érkezett. Tegnap a felsőház elnökénél, Wlassics Gyula bárónál tett látogatást. Utjának célja, hogy a magyar vezető politikusokkal megismerkedjék.
Debreceo, november 10. Még 1010-ben történt, hogv két terrorista agyonlőtte Rubin Antal vasgyári igazgatót. A tettesek közül akkoriban csak Reihhammer Rezsőt sikerült elfogni, akit 15 évi fegyházra Ítéltek. A másik tettes, Papp Gyula ellen köröző levelet adtak ki és most kiderült, hogy Papp Gyula már egyik fegyház lakója, aki valamilyen bűncselekményért kétévi fegyíiázbünfétéséf éppen inost 1öl-tötte volna ki. Papp Gyulát Debrecenbe vitték, ahol beismerte, hogy része volt Ruhin megölésében és ezért a debreceni törvényszék gyilkosság részessége miatt vád alá helyezte.
Budapest, november 10. Ma reggel 0 óra 15 perckor indult az első rádiós vonat a keleti pályaudvarról Győr felé. Az első vonat indítása hivatalos aktus keretében ment végbe. A vonaton tisztán és érthetően lehetett hallani a Stúdió leadását.
Tokio, november 10. A mikádó mai koronázására 5 millió tátogató és néző jött össze. A koronázás alkalmával a császár családja áldozatot mutatott be Amaterasu napistennőnek, akitől eredetét számítja a császári család. Az ünnepségek november 17-ig tartanak.
London, november 10. A belfasti hajógyár-ban most építik a világ legnagyobb hajóját egy newyorki vállalat részére. A hajó öO.OOO ton, nás lesz és az «Oceani» nevet fogja viselni. A hajót villamos áram fogja hajtani. Mivel hosszabb lesz ezer lábnál a hajó hosszúsága, a newyorki kikötőt ki kell szélesíteni.
Budapest, november 10. Vigyázó Ferenc gróf ellen még életében pert indított Harsányi Ferenc és György báró, mert szerintük az a rész, amit ők kaptak, kevesebb annál, mint amennyi a törvénv rendelkezésénél fogva járt volna nekik. A bíróság előzetes bizonyítást rendelt el.
Bukarest, november 10. Mihály oláh király a napokban töltötte be hetedik életévét és most az oláh törvények szerint iskolaköteles lett. Egy tanítót és egy tornatanárt fogadtak a gyermek király mellé, aki pár nap múlva megkezdi az abc tanulását.
Budapest, november 10. A Magyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a november 7-iki ki-mutatás szerint az október 31-¡ki kimutatással szemben 17.1 millió pengővel csökkent, amelyet a girószámla növekedése és a váltószámla
apadása idézett elő. , . -
Budapest, november 10/ A Statisztikai Hivatal véglegesen feldolgozta a budapesti hazak és háztulajdonosok statisztikáját. Eszerint Budapesten összesen 17.570 ház van, 22.016 ember tulajdonában. Ebből 13''38 ember többszörös háztulajdonos. A főváros birtokában 1250 ház van.
Genf, november 10. A Népszövetség fótitkára körlevelet intézett minden állam kormányához, még azokhoz is, amelyek nem tagjai a Népszövetségnek. A körlevélben felhívja az egyes államokat, hogy küldjék ki képviselőiket a Genfben 1020. április 20-én tartandó nagy nemzetközi konferenciára, amely a pénzhamisítók működésének megakadályozásával foglalkozik. t
Budapest, november 10. Ma reggel 8 órakor a Kálvin-téren két villamos összeütközött és súlyosan megrongálódott. A kocsik ablakai betörtek és az üvegszilánkok több utast megsebesítettek. Súlyos sebesülés nem történt.
Budapest, november 10. Az Uj Nemzedék értesülése szerint Siegescu József pápai prelátus, egyetemi tanár ellen az eljárást megszüntették. Siegescu a klinikai szállítási panama egyik gyanúsítottja volt.
Tüntetések a Maniu kormány mellett.
Bukarest, november 10. Mikor Maniut a ré-genstanács megbízta a kormányalakítással és ennek híre elterjedt, a királyi palota előtti téren hatalmas embertömeg gyülekezett, akik dörgő éljcnzéssel fogadták Maniut. Életveszélyes tolongás támadt a megjelenő uj miniszterelnök körül, ugy, hogy fogata csak lépésről lépésre tudott előrehaladni. Maniu rögtön a nemzeti paraszpárt helyiségébe ment, ahol ugy nyilatkozott, hogy nem ó, hanem Oláhország győzött. A nemzeti''paraszpárt minden vezetőemberét a miniszterelnök «lé idézték és megkezdték az előkészítést az uj választások lebo. nyolitására.
Bukarest, november 10. Az uj kormány megalakulása után minisztertanácsra ül össze, majd kiáltványt intéz a választókhoz. A választásokat egy hónap múlva tartják meg. Valószínű, hogy Titulescu a választások után belép a kormányba. Politikai körökben ugy, vélik, hogy Ava-rescu és Jorga, miután bukásuk ugy is biztos, nem vesznek rés/t a választási küzdelemben.
London, november 10; Az angol )«pok sokat foglalkoznak Titulescu kudarcával és Maniu kormányalakításával. Kiemelik a lapok, hogy a kormányválság a lehető legrosszabb időben tört ki, mert már a nemzetközi kölcsönre vonatkozó tárgyalások a befejezéshez közeledtek. Az egész országban a parasztpárt tagjai élénken tüntetnek a '' Manju-kormány mellett. Kolozsvár főterén 20 ezer parasztpárti ember táboroz készenlétben. Több városban erőszakkal kergetik el a liberális polgármestereket. A Satunday szerint'' Oláhországban nemcsak egy kormány, de egy egész rezsim változott meg. A New-Statesman Oláhország hclyzetcV és jövőjét nagyon bizonytalannak látja.
— Uj fogászati műterem Zalaegerszegem
Barta Ágoston, akit a londoni nemzetkö/i müfogászati kiállításon aranyéremmel tüntettek ki, fogászati műtermét folyó hó 12-én, hétiőn, Zalaegerszegen, Kossuth Lajos utca 42. s/.im alatt megnyitja.
A ZALAEGERSZEGIEK KEDVELT TALÁLKOZÓ HELYE BUDAPESTEN
ii
VIL Baross-tér 23., a keleti pályaudvarral szemben
Központi fűtés, hideg-, melegvíz, telefon, rádió a szobákban ; lift, fürdők; mérsékelt árak.
hírek.
— Kray István báró látogatásai. Kray István báró országgyűlési képviselő értesítette az Ipartestület és az Iparoskör elnökségét, tíogy vasárnap, folyó hó 11-én este 0 órakor az Iparoskörben látogatást tesz. Ezt megelőzően 7 órakor a Katholikus Körben jelenik meg a képviselő.
— Áthelyezett postamesternő. A pécsi postaigazgatóság Nusal Janka oóstamesternöt Gyu-lakeszíról Gyenesdiásra helyezte át.
— Az Iskolatelkek kisajátítás*. Mivelhogy a miniszter a ferences templommal szemben fekvő telkekre a kisajátítást engedélyezte, annak foganatosítása céljából a város tanácsa előterjesztést tesz a közigazgatási bízottságnak. A kérdéssel a napokban egybehívandó városi közgyűlés is foglalkozik. Értesüléseink szerint a műiiszter által a kisajátításra beígért 45 ezer " pengő nem lesz elég. A ti^)bít a városnak kell pótolnia. A közgyűlésen ez a kérdés erő» % vitát fog provokálni.
— Helyreigazítás. Kray István báró fogadtatásáról szóló tegnapi közleményünkbe hiba csúszott be. A Magyar Nők Szentkorona Szövetségének nevében ugyanis nem Szigethy Ti-bomé, hanem özv. Szigethy Elemérné üdvözölte a képviselőt, — amit így helyreigazítunk.
— Utcaszintezés. A gimnázium mögött húzódó nj utcák rendezése megkezdődött. Az utszintezó (saraboló) gép a mai napon megérkezett és a szintezési munkálatokhoz mindjárt hozzá is fogtak.
— Gyűlnek a bronzanyagok. Ifjú Móritz László másfélkiló régi réz és nikkel pénz, dr. Boleratzky Gyula girnn. tanárnak lelkes tanítványai, akik Retteghy Kálmán tanító tanítványaival versenyem* legtöbbet gyűjtöttek, most megint adtak egy kiló rézhulladékot. Evvel le is zárjuk a gyűjtést november 20-ig. Akinek van még valami gyűjteménye hulladékban, vagy régi pénzben, juttassa el a szoborbizottság titkárához i* hónapnak 20-íg, Wlassics Gyula utca 8.
— Magyar Hét Pál és Indr&iál. A Pál és Indra cég kirakata a Magyar Hét alatt ismét változott. Az a rengeteg mennyiségű és kiváló minőségű magyar áru, mely ennek a jóliirü cégnek raktárán van, lehetővé is teszi a kirakat változásait. A nja történt változás megállásra készteti a járókelőket, akik nemcsak az anyag gazdagságában, de annak legizlésesebb elrendezésében is gyönyörködnek. Tobzódnak ott a legválogatottabb divatcikkek.
— A jövö évi ipartestületi közgyűlésen választják meg Bazsó József utódját. A Zala-vármegyei Ipartestületek Szövetségének elnöke, Bazsó József, a legutolsó képviselő eredményére való tekintettel lemondott ipartestületi elnökségéről és elhatározta, hogy visszavonul minden közéleti szerepléstől. A kanizsai ipartestületi elöljáróság tegnap ülést tartott az elnökválság ügyében, melyen felolvasták Varga Lajos elöljáróságí tag lemondó levelét, majd ugv határoztak, hogy levélben, kérik Vargát lemondásának visszavonására. Práger elnök ezután felolvasta Bazsó József lemondott cin ük ujabb levelét, melyben ismételten hangsúlyozza, hogy az elnökséget semmi körülmények között sem vállalja. Hosszabb vita után az elöljáróság elhatározta, hogy az elnökválság ügyé- * ben a jövö év elején összeülő közgyűlés dönt és akkor válasszák meg az uj elnököt.
—- HoltnaknyUvánítás. A zalaegerszegi'' kir. járásbíróság holtnaknyilvánitotta Farkas Ferenc (duc) kerkas/entmiklósi földmívest, ki 101 ó-ban a 20. honvédgyalogezredből az orosz harctéren eltűnt.
— Tessék adó fizetni! A városi adóhivatal újból felhívja az adózókat adóiknak folvó évi november 15-ig leendő megfizetésére, mert különben a folyó hó lö-án meginduló adóvégrehajtások folytán maguknak fölösleges költséget okoznak.
— Hirtelen halál. Grünthaler Józscfné felső-sánci asszony bement a kanizsai piacra, hogy ott egyet-mást eladjon és vásároljon. I Olgának végeztével hazament, de alig lépett be az ajtón, összeesett és meghalt, Szívszélhűdés ölte meg.
ZALAVAMEGYE
1928. november 1.
— A nagykanizsai le verteoktatók az óradíjak fölemelését kérik. A kanizsai leventeoktatók kérvényt adtak be a város testnevelési bizottságához, melyben a díjazott órák számát és az óradijak fölemelését kérik.
— A száj- és körömfájás megszűnt. Vármegyénk területén a ragadós száj- és körömfájás megszűnt, minek következtében az alispán az elrendelt tilalmat föloldotta.
— Bagatell károkért nem fizetnek a biztosítók. Ujabban szokássá vált, hogy egyesek pörkölésből, égó cigaretta, vagy szivar áhal történt kiégésekből eredő károkat jelenteitekbe. Különösen a fővárosban volt sok ilyen, ruhanemüekben, vagy szőnyegekben okozott kár, amelyekért a biztosítók 30—40 pengőt fizettek. Volt olyan fél. aki évenként többször is jelentett hasonló keresetet. A biztosító tár-aaságok elhatározták, hogy gondatlanságból eredő apróbb károkat nem térítenek meg.
— Sárdy Géza elmebeteg? A nagykanizsai járásbíróság sikkasztó irodafötisztjének, Sárdy Oézának védője beadványt intézett a törvényszékhez, melyben védencének elmebeli állapotának megvizsgálását kéri. A törvényszék az ügyben még nem határozott.
— Felhívás a háztulajdonosokhoz. A városi adóhivatal a következő felhívást bocsátotta ki A házadóra vonatkozó utasítás szerint a ház bérvallornások az 1929. évre folyó hó 30-ig nyújtandók be a városi adóhivatalhoz, aki ezt elmulasztja, ot százalékos, — ha vallomását ujabb felhívásban kitűzött határidőre sem adja be, lO^o-os bírságot fizet. Házbérvallomási iveket a háztulajdonosoknak kikézbesitik. A vallomási iveknek a lakrészekre és bérekre vonatkozó rovatait pontosan ki kell tölteni s azokat ugy a bérlők, mint a tulajdonos aláírják. Az üresen álló lakásokat is föl kell tüntetni. Kötött, 1917-es alapon nyugvó bérek és bérértékek aranykoronában, a már szabad rendelkezéssel megállapított bérek pengő értékben ál-litandók be a vallomásba. Akik a kiosztás során netán nem kapnának vallomási ivet, azt a városi adóhivatalnál beszerezhetik. A vallomá-aok helyességét a kivetési eljárás befejezése után a helyszínén ellenőrzik.
— Nyolc hónapi börtönre it&ft merénylő legény. A nyáron Keszthelyen Tafota Lajos gye-nesdiási legény egy budapesti leánnyal a Balatonra ment csónakázni. Messzire beeveztek és ott Tafota merényletet követett el a védtelen leány ellen, aki, miután partra értek, rögtön feljelentette a legényt, akit a csendőrség letartóztatott. Tegnap foglalkozott a kanizsai törvényszék a gyenesdiási szeladon bűnügyével zárt tárgyaláson és Tafota Lajost csúnya tettéért 8 hónapi .börtönre Ítélte. Az ítélet jogerős. ''
— Tüz volt Hahóton. A múlt éjjelek egyikén ismeretlen okból kigvuladt Orünfeld Zsigmond h&hóti kereskedő pajtája, amely a benne felhalmozott nagymennyiségű takarmánnyal együtt porrá égett. A pajtát a tűztől megmenteni lehetetlennek látszott és így a tűzoltóság munkája arra irányult, hogy annak továbbterjedését megakadályozzák. A kár biztosítás révén megtérül..
— A teaivás karcsúvá tesz. Közismert fény, hogy a tea nem képez felesleges zsírt és a teaivó karcsú és ruganyos marad. Gyakorlati példa erre a teaivás klasszikus hazája, Anglia, ahol a karcsú alak túlnyomó többséget képez. Különben tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a tea élvezete a szellemi képességeket igen nagy mértékben fel tudja fokozni. HöU gyek, akik súlyt fektetnek arra, hogy a «karcsú vonal-, valamint a testi és szellemi elasztici-tás állandó tulajdonuk maradjon, azoknak csak a tea lehet mindennapi italuk. Ez az ital ugyanis meg képes nekik a fenti tulajdonságokat szerezni, amelyek a mai modem nőt annyira jellemzik. Mint műiden élelmi- és élvezetiszcr-nél, itt is nagy szerep jut természetesen a kvalitásnak. A kultivált izlés számára természetesen elsősorban a «Teáskanna» keverékek jönnek számításba, főképen az «Arany» és «Piros» fajták, amelyeket a háziasszony vendégeinek a teadélutánon mindig büszkeséggel fog felszolgáltatni. A «Teáskanna» teakeverékek nagy előnye, hogy minden izlést ki tudnak elégíteni és azonkívül e védjegy alatt még más keverék kek is kerülnek forgalomba, amelyeket a kevésbé tefcetösek is megvásárolhatnak maguknak.
í
— Akit saját lovai tapostak össze. Azstóbbi napokban már két ilyen balesetről számoltunk be. Ma hasonló katasztrófáról értesülünk, melynek áldozata Bedő József borsfai gazda. Bedó az országúton haladt megrakott szekerével, miközben arról több zsák lecsúszott az útra. A lovak a zuhanástól megriadtak és vágtatni kezdtek. Bedó a kocsiról a lovak közé esett, melyek a szerencsétlen embernek a fejét összerugdalták. Mire megtalálták az uton, már halott volt. A csendőrség vizsgálatot indított.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában — a Oosztonyi vendégk) nagytermében — vasárnap este 8 órai kezdettel össztánc lesz. Belépődíj 1 pengő. 1 —
— Tündérek a földön. E címmel rendkívül bájos, egyfelvonásos virágtündérjátékot írt s adott ki kisebb-nagyobb gyermekek számára Kertész Kálmán balatonfüredi hittanár és hír-lapirótársunk, a Balatonfüred című lap főszerkesztője. Könnyű, kedves zenét szerzett hozzá Zászlós Márta. Pompásan csengő rímekben van írva, tehát könnyen megtanulható; dalok és táncbetétek fűszerezik. Már több helyen többszöri előadásban aratott óriási sikert. Melegen ajánljuk iskolák .intézetek, műkedvelők figyelmébe. Egyes példány (ára 30 fillér), valamint az előadás joga a szerzőnél (Balatonfüred) szerezhető meg.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes < Ferenc József ) keserűvíz használata által érhető el. Nóorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. — Kaphartó gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Tkokzatoa zsaroló Nagykanizsán. Nemrégiben özvegy Kumin Ferencné, egyik kanizsai vendéglő tulajdonosnője, «Vörös, kéz» aláírással levelet kapott, melyben halállal fenyegetik, ha 200 pengőt egy bizonyos helyre nem tesz. Kuminné a levelet a rendörségre vitte. «Vörös kéz* erre ujabb fenyegető levelet irt a vcndéglósnének, aki most is jelentést tett a rendőrségen, ahol erélyes nyomozást indítottak a primitív zsarolási manóver tettesének kiderítésére.
— Sok visszaélés van szőrmék és prémek eladása körül. Nagyon ajánlatos, hogy csak képesített szűcsnél vásároljunk. Gyönyörű és prima szörmebundák készen és mérték szerint kedvező fizetési feltételek mellett vásárolhatók Palugyal szűcsnél, Budapest, Nagymező utca (Andrássy ut sarok). Szbies bőrkabátok nagy választékban. Hölgyeim, ha Budapestre utaznak, okvetlen látogassák meg Palugyal szűcsöt.
MODIANO
SZIVARKARAPI Ri


J
.>■■■■ y h
m






m r''l
■ ^ \

f
L^ji
.M . .
Wí/''

mmmmmÉmm*- ,

> Wv>

1928. november
ZALAVARMEGYE
— Toronymagasan felülmúl minden eddigit Schfltz Magyar Hete. Olvasóközönségünk fi-gyeimét felhívjuk lapunk mai számában megjelent Schütz cég hirdetésére.
— Ai Iparosság sajtója. Az utóbbi időben a magyar iparosság ügyei iránt a közélet minden terén nagy érdeklődés mutatkozik. A par-lamentben és a sajtóban napról-napra történnek események, amelyek az iparosságot érdeklik. Most Frühwirth Mátyás országgyűlési képviselő főszerkesztésével szervezték át az Országos Iparos Hirlapot, amely ezentúl hetenként jelenik meg az iparos események közlésével. A lap változatos tartalommal az iparosság érdekeit Jkarja szolgálni. Az Országos Iparos Hirlap szerkesztősége "és kiadóhivatala Budapest, VII., Nyár utca 6. Előfizetési ára negyedévre 2.50 P.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú •zárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Bélrenyheség, székrekedés kiinduló pontja számtalan súlyos betegségnek és különösen veszélyes a vértódulásban, az aranyér, érelme-szedés és sérvben szenvedőknél. Ezen petek-ben felbecsülhetetlen szolgálatot tesz ni»-nyadl János természetes keserüvtznejcx rendszeres használata. A Hunyadi János keserűvíz biztosan és enyhén hat, szabályozza a bélmü-ködést, a vérkeringést és erősíti szervezetünket. Idejekorán használva sok súlyos betegségnek vehetjük elejét s hosszabbithatjuk meg ezáltal életünket. Minden gyógyszertárban, drogériában és füszerüzletben kapható.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Betörtek Szombathelyen is az egyik moziba. Megírtuk, hogy a nagykanizsai Városi Színházban lévő mozipénztárba betörést követtek el az egyik éjszaka. Tegnap éjje! a szombahelyi Uránia moziban történt hasonló eset. Ismeretlen tettes álkulccsal behatolt a moziba cs az igazgató szobájába ment, ahol az Íróasztal fiókját akarta feltörni, de ez nem sikerült. Hogy mégis kárpótolja magát, a biif-fébe ment és nagymennyiségű csqkoüxlét cs egy zsébTáni''paV elvitt magával. A nyomozás megindult. — Egy másik vakmerő betörés is történt ugyanezen az éjszakán Szombathelyen. Singer Imre látszerész boltjának utcai ablakát betörték és azon keresztül az üzletbe hatoltak. Mivel azonban itt semmi, rájuk nézve értékes dolgot nem találtak a betörők, a szomszédos ékszerész üzlet falát akarták kibontani. Közben azonban valami megzavarhatta őket «munká-jokban , mert elmenekültek. A betörőknek még nem jöttek nyomára.
— Urak figyelmébe! Jóizlésü urak elismerték, hogy a legszebb férfiszövetek Tóth Oyula «zabónál kaphatók.
— Időjárás. Hazánkban az eső országos volt. DunántuIon a csapadék 10—20 mHliméterig terjedt. Keszthelyen és Tatán 24, Budapesten 23 milliméter csapadék esett. Az Alföld délkeleti felében a csapátlék 5 milliméteren alul maradt. A hőmérsékletben lényeges változás nem állott be. Budapesten ma délben a hőmérséklet 11 C fok volt. — Időjóslás: Hidegebb és egyelőre szeles idő várható, sokhelyütt csapadékkal, később szára/, idő és éjjeli fagy.
— «Borászati Zsebnaptár 1929.» Borászati szakirodalmunk jelentós eseménye minden esztendőben a «Borászati Zsebnaptár» megjelenése. Ez idén kétszeresen fontos, mert 30-ík évfolyamában jelenik meg és ugy tartalmában, mint kiállításában a gyakorlati életnek megfelelő formát mutat. A szőlőművelés, borkezelés és pálinkafőzés, valamint a szőlészeti melléktermékek felhasználásának összes tudnivalói röviden megtaláihatók a Borászati Zsebnaptárban, ezenkívül ügyesen összeállított előjegyzési naptár áU az olvasó rendelkezésére. Az idei őszi és téli munkákra már megtalálja az olvasó a szükséges útmutatásokat s így gyakorlati szempontból szinte megfizethetetlen. A Borászati Zsebnaptár az idén jóval olcsóbban kerül piacra, amennyiben az ára mindössze1 2.50 P, melyhez 20 fillér postaköltséget számit fel a Borászati Lapok kiadóhivatala (Budapest, IX., Üllői ut 25. II. II ), ahol a Zsebnaptár megrendelhető. Ajánlatos a rendelest ntirtél előbb feladni, mert a nagy kereslet miatt rövidesen kifogyhat a készlet. — A Zsebnaptárt dr. Baross Endre, a *B. L. tulajdonosa
. szerkesztette.
I — A kirakatversenyre nap-nap után sok szavazat érkezik be kiadóhivatalunkhoz. A kereskedők és vásárlók figyelmét felhívjuk a lapunkban található szavazócédülára. Mint jeleztük, a legtöbb szavazatot nyert kereskedő egyik vasárnapi számunkban egy negyedoldalas hirdetést kap ingyen az illető által kivánt saö-veggel, a szavazók között pedig értékes tár-gyat sorsolunk ki.
KRÓNIKA.
Megusztuk a hosszú nyarat Ugorkaszezon nélkül; Akadt bőven imí való Hol arról, hol meg erről. Sokat kellett vitázgatni, Hol építsünk iskolát S ez a kérdés máig sem nyert Még végleges megoldást. Egy nap tetszik az egyik hely, v Másnap tetszik a másik hely. , Hova lyukadunk itt ki? — Nem tudhatja azt senki.
Várhatunk még eg^ kicsinyég — Csak iskoláról van szó. — Nem is kell nagyon sietni, Mig le nem esik a hó. És, ha akkor összedűl majd Deák téri rongyos ház, Mi lesz a sok kisgyerekkel, Azokra majd ki vigyáz? Kisétálnak az utcára, Szemléltető oktatásra. H^add lássa ország-világ • Az uj pedagógiát.
Aztán volt még sok más eset, Hogy ne unatkozhassunk. A városi költségvetést Színt'' le kellett tárgyalnunk. Heteken át tanakodtak A régi városatyák, Hogyan kell leszállítani A város pótadóját. . Napról-napra üléseztek, Tételekbői csipegettek. A villany sem lett drágább, Jól dolgoztak a bábák.
Maradt munka az őszre is, Közgyűlés-felfrissítés. Folyik is ám több oldalról Szörnyű nagy korteskedés. Sokan akarnak bejutni Város parlamentjébe. Ingyenes ez a kis tisztség,"" Mégis harcolnak érte. Kikre mosolyg a szerencse, Kik jutnak a közgyűlésbe, Eldől majd csütörtökön, Amikor lesz nagy öröm.
Ipszilon.
Kun Bélát Bukarestben elfogták
Bukarest, november 10. A reggeli lapok szenzációs hirt közölnek. Az egyik bukaresti szállodában razzia alkalmával letartóztattak egy férfit, aki állítólag a magyar tanácsköztársaságnak volt vezetője: Kun ,Béla. A lapok valószínűnek tartják, hogy Szovjet-Oroszország több agitátort is küldött Oláhországba, hogy a zavaros politikai állapotokat saját céljaikra felhasználják.
Nehézségek a francia kormányalakítással.
Pár Is, november 10. A reggeli lapok bizalmatlanok Poincaré kormányalakításával szemben. Briand nevét emlegetik állandóan és nem tartják kizártnak, hogy Briand mmiszteretaölfr. sége rövidesen bekövetkezik.
Pária, november 10. Tegnap este Poincaré, miután vállalkozott a kormányalakításra, a pénzügyminisztériumban megbeszélést tartott a volt miniszterekkel és Foch marsallal. A meg1-beszélés után mindnyájan optimista hangulatban beszéltek és biztosították Poincaret bizalmukról, a négy radikális képviselő és Marin kivételével. Poincaré kormányát a köztársasági egyetértés cimen fogja megalakítani.
Párls, november 10. Poincaré legszélesebb alapon kivánja kormányát megalakítani. Sok akadályt gördít eléje a radikálisok és Marin csoportja. Az uj kormányban résztvesznek a régi miniszterek Marin és Herriot kivételével.
KERIE A FUSZERKERESKEDESBEN í
A MOST MEGJELENT, 148 RECEPTET TARTALMAZÓ, ,
SZÍNES KÉPEKKEL illusztrált
ds 0ETKER féle . • RECEPTKONYVET j 4 ÁRA 30 FILLÉR f
HA A
fúszeresnéC
NINCS.fORDUUON KÖZVETLEN HOZZÁNK:
DÍOETKERA.GTARH
BÜDAPEST.VIIIXONTI-Ü
SPORT.

Vasárnap mindkét zalaegerszegi csapat bajnoki mérkőzést játszik. A Move ZSE itthon játszik a bajnokaspiráns SFAC-bal. Az egerszegi csapatnak minden tudásával küzdenie kell, hogy a bajnoki tornából legalább egy pontot ^megszerezzen magánaké Fordulópontja lesz ez a meccs a Move ZSE bajnoki ambíciójának is, mert, 1la ezt a csatát elvesztik, végleg lemondhat a bajnokságról. Simonits sérülése miatt nem játszik. A mérkőzést Kondor biró vezeti. Kezdete délután fél 3 órakor lesz a Move ZSE pályáján. Előtte l órai kezdettel a zalaegerszegi x Törekvés és a Move II. csapatai mérik össze erejöket.
A ZTE vasárnap Pápán játszik a bajnoki tabella utolsó helyezettje, a Testvériség ellen.
APRÓHIRDETÉSEK.
ELADÓ a Oróf Apponyi Albert utca 68. számú ház. mely áll 3 utcai és i udvari szobából és mellékhelyiségekből. Bővebbet Oecsovfcsnál, Oróf Apponyi Albert utca.
M. kir. államépttészeti hivatal Zalaegerszeg.
5164/á. 1928. szám.
VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY.
Alulírott hivatal Tófej községben a meglévő iskola egy tanteremmel való bővítésének építési munkáira
folyó hó 26-án
versenytárgyalást tart. Bővebbet a hivatalban kifüggesztett teljes szövegű hirdetményen. Zalaegerszeg, 1928. november 8.
M. kir. államépttészeti hivatal.
VOGUE,
a világ legelső divatlapja szeptember közepétől Magyarországon is mindenütt kapható német nyelven. Egyesszám ára 2 P.
ZALAVMEGYE
1928. november .
November
5-én
nyílt meg
Németh László
ffiuar és csemege Qxlete
(v. Si Kota-üzlet).
színház és mozi.
A elsodort ember. Könny és mosoly csudálatos alkotása 10 felvonásban. Főszerepben: Emil Jannlngs és Phyllis Haver. — Bcmutaja az Edison mozgó november 10— 11-én, szombaton és vasárnap. A Royal Apolló májusban, kánikulai forró-. ságban," zsúfolt nézőtér előtt játszotta, utána szeptemberben lí) színházban jelent meg újra • Bbó Lajos, a Hotel Imperíál zseniális szerzőjének ez a klasszikus mestermüve. Emil Jan-. nings a címszerepben a művészi játék utolérhetetlen magaslatán jár, maszkírozó művészete pompásan érvényesül az < Elsodort em-ber-ben.
Zongora és Horvát János zenetanár hegedü-kisjfrctével. — Jegyek már kaphatók.
Előadások kezdete hétköznap fél 7 és fél 9 — vasár- és ünnepnap fél 5, fél 7, fél 9 órakor pontosan.
KÖZGAZDASÁGÉS pénzügy.
ZÜRICHBEN
a pengó 9061*5, osztrák korona 7312, cseh korona 10*40, leu 3-12. dinár 9-12, francia frank 2<>2$.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
B •/• (tm/nviéici) 25 45 -25 60, bura (eevéb) 23-25— 25''40, rozs 2260 - 22-75. takarmányárpa 2625 -28 50, tArárpa 27-00 - 27-25, uj zab 2600-2625, tengeri 3150 3200, buxakorp* 19-25-19^0, köles 15*20--
16-20.
Irányzat: buza és rozs barátságos. 0 zalaegerszegi piaci arak.
Buza 21 00 P, roís 2000 P, árpa 2400 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab ,2000 P.
—tkLAVAffMIQYI le^WeMérew*«. »•)•<«• **»r* — lt4 I MfRBQLr FIMIMC. M*««l KAKAS AgolTnN.
Tessék kivágni s a „ZALAVARMEOYE" kiadóhivatalába
bckflldenl.
A .Magyar Hét" alatt a legszebb zalaegerszegi kirakat:.......-...../■..... .....-.......-..........
......................................í.....................!.... volt-
..........olvasható aláírás.
Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló 1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és papirkereskedőnél, Zalaegerszeg. Tel. 131.
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS ÁGOSTON könyv-éspapirkereskedésé-ben Zalaegerszegen.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árbari. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri
szobák, szalongarniturák készitését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÖ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. -» Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását
— ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZOCS ZOLTáN kárpitosmester
ZALAEGERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
HIRDESSEN A „ZALAVÁRMEGYÉ"-BENl
Szombaton, 10-én este
disznótoros vacsora
Ekhamp Béla vendéglőjében (a templom alatt).
C22
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
06!
A FENYVESI DIVATARUHAZ
*
be akarja bizonyítani az elsőraugu mag^r áruk versenyképességét és ezért
a Magyar Hét tartama alatt 10 százalékkal
olcsóbban árusít.
m
Reklámáraink a Magyar Hét tartama alatti
Prima vadászcipő...... v p 22-
„ férfi magasszáru boxcipő . 20-
. női magasszáru cipő . . . 1950 1
- » női fasarku divatcipő . . . 18— 1 ■
i '' » női lakkcipő ..... . 20 - f
■ * , > . gyermekcipő..... . 3 50 V
Coamers kézimunka női cipó „ 15-- | i
Prima szegedi cérna flórharisnya .
* mintás divatzokni . . . .
„ vadászharisnya.....
„ férfi és női selyemsál . .
. női divatos kötött mellény .
„ férfi pullover(divatszinekben)
„ puplinmellü férfi ing . .
„ férfi divatkalap ....
, bokavédő
P 250 . 150
m 2''_
2 50 . 9*50 » 1350
. 680
t n-_
. 3-50 90 fillér
Mlndan egyes reklámár a magyar Ipar és kereskedelem diadala. .
m

„Toronymagasan felülmúl minden eddigit"
Ez a köztudatba ment leimondat és az alanti árak Jellemzik az október hó 31-én kezdődő éa
november 16-Ib tartó
Schiitz őszi árusitásáL
V
Raktárkészletünkből 38.425 méter áru árát leszállítottuk.
„ -a. ''* » '' *dt-i-i>
Áraink a következők:
Tavaszi vásárból ismert minőségű vászomaradék — — méterje P 1*—
Mosható tenniszflanell — _ _ — _ — m f —-92
Színtartó kanavász — — — — — — „ „ 110
Parget maradék, la. minőség — — — — . — „ ,130
Szövött parget, egyszerű mintákban — — — — „ „ 1*—
Háziasszonyok vására:
Portörlő, puha, színes kockás — — — — — darabja P — 70
Parkett törlő
Píros kockás konyharuha — — —- — — —• »
Kávés abrosz, színes virágokkal — — — — — „
Fehér damast abrosz . — r— — — — „
Fehér damast abrosz, 6 nagy szalvétával — — —
Fehér damast étkező szalvéta, ajouros — — — — darabja
Futószőnyeg, 70 cm. széles szines bordűrrel — r- — »
Szerb vászon — — — — — — — méterje
—•76 —•78 4 — 540 13 -110 2*— 70*—
Függöny kalikó, finomszálú, 88 cm. széles — — ( — f f 80*—
Figyelem I
Nagy flanelI ágytakaró, teveszőr imitáció — — — darabja P 5*40
Divatos, fehér ajouros függönyszövet — — — — - méterje , !•—
Hímzett női ing — — — — — — — darabja „ 2''—
Szövetek >
Félgyapju szövet, gyermek kabátra — —- — — méterje P 2''—
Divatos doubl férfi kabátszövet — — — —- — „ » 14—
Női sottis divatszövet — — — — — — • „ 1*50
Férfi öltönyszövet — — — —''\ — — — „ 560
Téli kendők:
Flanell fejkendő — — — — — '' — — darabja P 12Ó
Kockás vállkendő -- — — — — — , , 4-80
Körül rojtos vállkendő — — — — — — . „ 5*40
Tiszta gyapjú sottis vállkendők — — — — — » » H*—
Tiszta gyapjú, sima, feketé nagykendő —■ — — — , » 20 —
Bajai gyapjú kötött kendő — — — — — » » 8''—
Fodrott rojtu, fekete hárász kendő — — — — » »15 —
Zsebkendők:
Képes gyermekzsebkendő — — — — darabja —
Szines vadászkendő — — — — — — — » —
Sehér, szines széllel — — — — — — — , —
Uri divatzsebkendő — — — — — — — » —
Uri djvatzsebkendő, ajourral — — — — — — „ 1
20 40 28 60
Az Itt felsorolt árucikkek mindegyike bámulatos tellesltmény. — Ezek rendes ára összehasonlíthatatlanul magasabb.

ZALAVMEGYE
1928. november 1.
Ahosszuöszl és téli esték unalmát legjobban elűzheti, ha vesx egy Jó, olcsó
Kedvező
fizetési
feltételek
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
Kerkay József
szoba-, címfestő és mázoló
Zalaegerszeg, Kölcsey.utca 19. sz.
(A templom mögött.)
szobafeslést a legegyszerűbbtől a
— Bti
Vállalok
legdíszesebb kivitelig. — Butorfényezés, valamim épületmázolást a legjobb kivitelben.
szolid Arak, pontös kiszolgálás.


Németh László
tetőfedő mester
Zalaegerszeg, Bethlen-utca 17. ss.
Telefon 221.
Vállalok: bármilyen új cserép- és palafedést, régi tetőzetek javítását, régi zsíndelylelök lebontását s annak cseréppel vagy palával való befedését jótállással. — Levél- vagy telefonhívásra helyszínre jövök és költségvetéssel díjmentesen szolgálok. — Jutányos árak!
MALEK RUDOLF
szék készitő
Zalaegerszeg, Farkas Dávid-utca 18.
(Páterdomb)
Raktáron tartok fényezett bflkkfaszékeket,
hajlított széket,
világos és barna színben.
kerti széket. Nádszék fonást,
székjavítást szakszerfien készitek.
RISZT SÁNDOR
kádármester, villa nyerőre berendezett
UMriUilji zilminm Virfaiirtjitci 21 u.
Készít
bordót, kádat
éa minden szakmába tartozó faedényt
TELEfON 197.
Boroshordót
10 litertől 1400 literig állandóan raktáron tart és 10 éti jótállás mellett kedvező fizetésre Is szállít
ARANYÉREMMEL KITÖNTETVE.
Tisztelt Uraim!
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
Bíró Lajos
\
a Hotel Imperial zseniális szerzőjének klasszikus szépségű mesterműve
I i
Könny és mosoly csodálatos alkotása iO felvonás Főszerepben Emil Jannings és Phyllis Haver. — Bemutatja az Edison-mozgó november 10-én és 11-én.
i
„SZAVATOLT JÓ ANYAG"
ffVERSENYKÉPES ÁRAK" 1/MJÍ,fÖlt „FIGYELMES MUNKA" ^tt*^ «/>! _____
TIfvsx^^ __
^ ^ *to TÓTH GYULA UR1 SZABÓ
ttwKTSt * ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY-
ÉPÜLET). TELEFON 191.

ERDELYI JENŐ
VAS-, FÉM- ÉS GÉPIPARI VÁLLALATA
Zalaegerszeg. Telefon 43.
fiépumnkák, hengerrovátkolások és aatogénhegesztések.
Dobverőlécek minden méretben raktáron. Kutak '' fúrása és épitése. Vödörjáratu és más rendszerű kutgépek és szivattyúk. Vízvezeték, csatornázás, lakóházak és gazdaságok részére, kézi, villany, vagy egyéb motorikus üzemmel. — Központi fűtések, villany és egyéb világítási berendezések.
Rádió antennák. Autók és traktorok javítása.
Árajánlat díjtalan, kedvező fizetési feltételek.
Nyomatott Kakas Ágoston könyvnydáomjában Zalaegerszeg, Szécfacnyi-iér 1. Telefon 131.
\
VII. éflolyaa.
Zalaeaergfid iapa nnvanhAr 10
Ara 12 fillér,
4R7 Baia
POIjITIK /V r NAPILAP
I-H»l< - t..r>..«l>M> ..»Mttml.l: l.l..,....., lnÉ«,.»| Hmm
Szomorú dátum.
Európa nagy nemzetei multjokat megcsúfolva Triaixitihan olyan szégyenletes határozatot hoztak az ókét évszázadokon át védő Magyarország ellen, amiftőhöz hasonlót nem tud fölmutatni'' a világtörténelem, ha olyan Magyar-szág állott volna őrt Nyugat határán, mint amilyent Trianonban csináltak Nyugat nagy nemzetei, akkor már ók nem volnának a föld szinén. Akkor a keletről előretörő izlám könnyűszerrel lehengerelte volna őket és műveltségűket ma már csak a történelemből ismerné a világ. /
Megbüntettek bennünket, mint/^kik bűnösök voltunk a világháború felidézésé heti, és akik elnyomtuk a nemzetiségeket. Emiéi hazugabb megállapítások, ennél hitványabb rágalmak még nem láttak napvilágot. És, ha rágalmazóinknak igazuk is lett volna, akkor sem lett volna szabad velünk igy elbánni, mert az letagadhatatlan történelmi igazság, hogy Kelet barbárságának mi szabtunk határt s amig mi élethalálharcot folytattunk fönmaradásunkért, Nyugat szabadon fejlődött, virágzót^.
Azután meg: miért érdeke Nyugatnak, kü-Uniósén a latin fajoknak az, hogy a 12 millió magyarból 4 milliót elvegyenek s azzal erősítsék a majd 200 milliós szláv népcsaládot, melynek minden törekvése a latin fajok tönkretétele? Valóban csak a vak düh, a meggondolatlanság és a tudatlanság diktálhatta azt a trianoni békeparancsot, amelyet a magyar nemzetgyűlés 1020. november 13-án kényszerült törvénybe iktatni.
Ehez a szerencsétlen dátumhoz érkeztünk most cl.
A gyalázatos békeparancs összekalapálói már megbánták nyolc év előtti cselekedetöket és csodálatos, hogy a beismerés és megbánás után még mindig mozdulatlanul áll a Trianonban megállapított helyzet! Balkánt felhozták egészen Európa szivéig, az ó szomszédságukig és ez sem bántja őket. Megnövesztették egy-két apró nációnak a szarvait és ezeket most nem merik letörni, habár látják, menynyire elhibázták a dolgot, mennyire forgatták ki sarkaiból a tisztességet, a becsületet, az igazságot!
És az igazság sárbataposásával megraboltak bennünket ugv, hogy életföltételeinknek javarészét elveszítettük és eaak a nemzet szívós életereje segített át bennünket a megsemmisülés útjáról a feltámadás ösvényére.
Tiz esztendeje már, hogy csonka törzs a ini szép országunk, mert a békekötés» előtt két évvel elözönlötték ellenségeik az országot. De ebbe a rettenetes megcsonkításba bele nem nyugodhatunk. Revíziót követelünk. A november l''3-iki gyásznapot kóvetift vasárnapon szerte az orsiágban nagy tüntetéséket rendeznek s ebbe belekapcsolódik Zalaegerszeg is, mint egy erősen megcsonkított magvar vármegye székhelye. A város társadal. mának képviselői szombat este kimondották, hogy ünnepélyesen tüntet a város a revízió mellett. A vasárnapot megelőző szombat este hatalmas tüntetófehronulás lesz a csendórlak-tanyától a Hősök emlékoszlopához, holBrand Sándor dr. vármegyei főjegyző mond alkalmi beszédet. Vasárnap délelőtt pedig a varos főterén, kedvezőtlen idő esetén a Bárány nagy-termében népgyűlést tartunk, amelyen a Revíziós Liga kiküldöttje, Kray báró és Csák Ka-roly dr. képviselők és az elrabolt részekről menekültek szólanak a közönséghez.
Az országos tüntetés jajkiáltása a nemzetnek, amit meg kell hallani mindenütt s különösen Genfben, ahol a világ ezidószerinti fótorvény-sfcéke székel. Meg kell hallaniok a nagy nem-
zeteknek az ó -régi védelmezőik szavtfct, rnelv igazságért kiált. A trianoni szégyenfoltot le kell mosni homlokunkról. Ne»n viselhetjük azt becsületességünkért, lovagíasságunkért és azért mert mások hitványak voltak. November 13-án, amikor visszaemlékezünk arra, hogy ezen a
napon kényszerültünk aláimí a gyalázatos békét, tegyünk szent fogadalmat, hogy addig nem nyugszunk, amig revizió alá nem veszik perünket s amig teljes igazságot nem szolgáltatnak a legszemenszedettebb hamis vádak alapján elitélt magyar nemzetnek.
Kray István báró az Iparos Körben kormányt támogatónak vallotta magát.
Kilépésének okairól bővebben csak Beszámolóján nyilatkozik.
j
Kray István báró; országgyűlési képviselő vasárnap délután több egyesületben tett látogatást és befejezésül este Q órakor az Iparoskörbe látogatott el. Körülbelül negyvenen lehettek az érdeklődők, akiknek élén Jády Károly ipartestületi elnök fogadta és üdvözölte a képviselőt.
Jády Károly azzal kezdte beszédét, hogy a zalaegerszegi iparosság sajnálattal hallotta a képviselőnek az egységes pártból való kilépését és számítanak arra, hogy most majd el-móhdja azokat az okokat, amelyek e lépés megtételére késztették.
A város és kerülete mindig ellenzéki volt, de ellenzékieskedésének meg is itta a levét. Nem volt pártfogóba, szószólója, ugv, mint más városoknak, amelyek fel-> lödtek és virágoztak is, mlg Zalaegerszeg
elmaradt.
Igy jutottak arra az elhatározásra, hogy kormánypárti képviselőt választanak. Megismerték azt a hatalmas munkát is, amelyet Bethlen István gróf kifejt a haza boldogulásának érdekében. És megtalálták az alkalmas embert Kray István báró személyében. Mivel azonban nem ismerik azokat az okokat, amelyek miatt a képviselő az egységes pártból kilépett, kéri, 1iogy hogy ismertesse azokat most előttük. Ha felfogásuk egyezik a báróéval, akkor továbbra is kitartanak mellette. Felkéri tehát a képviselőt kilépése okainak ismertetésére.
Kray István báró válaszában mindenekelőtt
kijelentette, hogy most nem kilépése okainak ismertetése céljából kereste föl az iparosokat. Ezt a legközelebb tartandó beszámolóján teszi majd meg. Röviden azonban elmondja mégis. Itt azután ugyanazokat mondta, mint fogadtatása alkalmával. Beszédét sürün szakították meg ellenmondások, amikor a királykérdésról beszélt. Hangsúlyozta, hogy, ha azt tapasztalta volna, hogy lépését a választók nagy többsége ellenzi, levonta volna a legmesszebbmenő konzekvenciákat. Kijelentette azt is, hogy ö
nem foglal el éles ellenzéki álláspontot a kormánnyal szemben, sót ellenkezően, annak az ország érdekében kifejtett munkálkodását minden erejével támogatja.
ö most is ép ugy eljárhat a minisztereknél, akikkel a legszívélyesebb viszonyt tartja fönn, valamint az összes referenseknél, mint eddig. És, ha esetleg valamit nem tud elérni, azt ak-sem tudta vofna keresztülvinni, hogyha bent is marad az egységes pártban.
Végül azt. kérte a képviselő, függesszék föl addig elhatározásukat, mig beszámolóját elmondja.
Jády Károly tköszönetet mondott a képvi«, * selónek látogatásáért és annak a reményének adott ''kifejezést, hogy a legközelebbi találkozásig még majd történik olyan fordulat, ami lehetővé teszi a fölmerült ellentétek elsimítását.
A képviselő 10 órakor távozott az Iparos-körből.
Ellenőrzóje-e Fridrik István a villamosüzemnek,
vagy nem?
Harmadfél hónap alatt sem kézbesítették neki a közgyűlés határozatát.
Még augusztusban történt, tehát három hónappal ezelőtt, hogy a városi képviselőtestület Fridrik Istvánt a villamosüzem ellenőrzésével bizta meg. Mivel tudomásunk szerint ezt a határozatot senki sem felebbezte meg és a ha-rozat nem is szólt uj állás kreálásáról, ~ mint ahogy nem í''s szólhatott, — érdeklődtünk Fridrik Istvánnál, milyen irányban fejtett ki tevékenységet uj megbízatásához képest.
A legnagyobb meglepetésünkre Fridrik Istvántól azt a választ kaptuk, hogy
ót a közgyűlés határozatáról írásban még nem értesítették s igy csak épen anrtylt dolgozik, mint a villamos bizottságnak akármelyik tagia.
Nem tudjuk, mi lehet az oka annak, hogy azt a pár sor írást még eddig, tehát a határozatnak érvényre emelkedése után két hónapra sem kézbesítették még a Zalaegerszegen lakó Fridriknek. Azt nem hihetjük, hogy vala-képen vissza akarnák csinálni az egészet, mert ez egyrészt törvényes, egyhangú határozat volt, másrészt pedig Fridrik István, ez a komoly ember nem érdemelné meg, hogy vele játékot űzzenek. Az a körülmény, hogy Fridrik nein
«szakembet», itt nem jöhet számításba, mivelhogy nem villamosáram fejlesztése lett a föladata, hanem a vállalat üzleti oldalának ellenőrzése. Elvégre a villamos bizottságnak egyetlen tagja sem szakember, még a polgármester '' sem az, de azért az ellenőrzés joga az ő ke-zökben van. Ha azt vennék itt számításba, hogy Fridrik nem szakember, akkor minden bizottságnak le kellene mondania. Mert, hogy többet ne vegyünk, az egészségügyi bizottságnak tagjai között is vannak nem orvosok és annak elnöke a polgármester, aki szintén nem orvos.
Itt mindössze arról van szó, hogy a közgyűlés, mint a város törvényes képviselete, a saját kebeléből kiküldőit valakit a villamos-üzem ellenőrzésére. Kiküldötte azt, akiben megbízott. és, ha az illető esetleg nem tud a bizalomnak megfelelni, majd átadja helyét másnak.
Fölszólalásunkra egyébként csak az késztetett bennünket, hogy a határozatot még nem kézbesítették ki Fridriknek, aki így nem tud megbízatásának eleget tenni. Ismételjük azonban, hogy a közgyűlés bármilyen megbízatást adhat bármely tagjának és az ilyen megbízatás csak akkor vonható meg — a közgyűlés által
ZALAVARMEGYE
1928. november 13
— ha az illető arra érdemtelenné vált. Biao-nyosak vagyunk, hogy ez Fridrik felől el nem mondható és azért várjuk is, hogy birtokába
jut mindama föltételeknek, tehát a közgyűlés határozatának is, amelyek föladatának teljesítéséit cl elengedhetetlenül szükségesek.
Hírek oláhor száflból.
Lopni többé nem szabad Romániában - mondja
^ aj miniszterelnök.
Bukarest, november 12. Maniu, az uj oláh miniszterelnök több ujságirő előtt nyilatkozott programmjának főbb pontjairól. A miniszterelnök kijelentette, hogy «lopni többé nérn szabad . A korrupciót drákói eszközökkel fogják letörni. A cenzúrát eltörlik. A hadiállapotot csupán a határmentén 10 kilométeres zónában tartják fenn. Stabilizálják a leit és megejtik az uj választásokat. Maniu megállapodott a magvar és német kisebbségekkel, hogy a választásokon a kisebbségi pártok csak bizonyos meghatározott számú jelölttel vesznek részt.
London, november 12. A Times bukaresti levelezője szerint az uj oláh kormány a választásokat ui rendszer alapján rendeli eL A lap szerűit az u| miniszterelnök, Maniu, annak a reményének adott kifejezést, hogy Mwyar-szággal szemben enyhitheti azt a feszült vi-• sonyt, melyet az optáns per tárgyalásai idézetek elő.
Megalakult a francia kormány.
Párta, november 12. A radikálisok pártjának kamarai csoportja nem engedte meg tagjainak, hogy résztvegyenek Poincaré kormányában. A kormányt Poincaré megalakította, melyben külügyminiszter Briand, belügyminiszter Tardieu, igazságügyminiszter Barthou, tanifgyminiszter Painlave lettek.
Páris, november 12. A Poincaré által összeállított miniszteri listát tegnap este 10 órakor hivatalosan megerósitették. A kinevezésekről szóló dekrétumot holnap teszik közzé. Az uj kormány "valószínűen csütörtökön mutatkozik * be. Poincaré kormányának a kamarában 250 főnyi ellenzékkel ♦kell számolnia. A szenátusban a kormánypárt van többségben.
Nagy István bünpöre.
Budapest, november 12. Ma folytatta a bün-tetótörvényszék Patay fcnácsa Nagy István dr. volt törvényszéki biró bünperének fótárgyalá-aát. A mai tárgyaláson befejeződött Nagy István kihallgatása és sorra került a következő vádlottnak, Gazda Györgynek kihallgatása. Az első vád szerint Gazda György rávette. Nagy Istvánt arra, hogy nelci a Mogtár-Hegedüs ügyben nagy szakértői dijat állapítson meg, amelynek felét azután ó Nagy Istvánnak adta. Qazda vallomásában tagadja a terhére rótt bűncselekményt és kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek. A Siemens kényszeregyez-•égi ügyben is hangsúlyozza ártatlanságát. — Állítása szerint a Quittner ügyben kapott szakértői dijából sem adott Nagy Istvánnak. Elnök erután ismerteti az iratokat, amelyekből kitűnik, hogy körülbelül 1 milliárdra rug az az összeg, amit Nagy István Gazda Györgynek vagyonfelügyelői és szakértői díj címén kiutalt. Bogyó István vádlott vallomásában elmondja, hogy a Quittner ügyben 250 millió korona vagyonfelügyelői előleget kért, amit meg is kapott.
(Lapzártakor a tárgyalás még folyik.)
Politikai hírek.
Budapest, november 12. Bud János gazda.
sági fóminiszter kijelentette, hogy működésé, nek legfőbb céljául külkereskedelmi mérlegünk aktiwá tételét tűzte ki. E célból megvalósítják a már tervbevett export hivatalokat és bankokat.
tfeáSK&Mm
A .Teáskanna" védjegyű tea a legjobfc tat, a legfinomabb aromát és ar<*totérhetetlen Idadósságot testest« meg.
idu
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése.
Szekszárd, november 12. Vasárnap avatták föl Decs községben ünnepélyes keretek között az 500.000 pengő költségen épült uj községházát. A felavatás alkalmával örffy Imre országgyűlési képviselő beszámolót tartott, melyben rámutatott a házszabály-revízió fontosságára.. Szükség van a revízióra — mondotta Orffy — mert a parlament komoly munka helye és nem arra való, hogy politikai primadonnák bengáli fény mellett szavaljanak.
Budapest, novenjber 12. József főherceg tábornagy egészsége már teljesen helyreállott.
Dublin, november 12. Tegnap naplemente előtt II. György angol király és egy másik király szobra ellen bombamerényletet követtek el. Betörték a környező házak ablakait is. A merénylet elkövetésével a szélsőséges republikánusokat gyanúsítják. /
Budapest, november 12. Rákosi Jenő állapota javul; láza egyre csökken. Rákosi Jenő a napokban töltötte be 86-ik életévét.
Belgrád, november 12. A paraszt demokrata koalíció egyik vezetője, Popovics, Svédországba utazott, hogy a svéd kölcsön ellen akciót indítson.
Budapest, november 12. A budapesti egyetemeken ma reggel megkezdődtek az előadások. Az ifjúság vezérei Ígéretet tettek a déká-kánoknak, hogy biztosítják a rendet és fegyelmet az egyetemeken.
Róma, november 12. Az Etna kitörése tovább tart. A lávatömeg lassan halad a tenger felé. A katonaság folytatja a veszélyeztetett helységek kiürítését.
Budapest, november 12. Vass József dr. népjóléti miniszter kijelentette, hogy január 15-ére elkészül az iparosok öregségéről és rokkantságáról szóló törvényjavaslat. A gyermekvédelmi törvény kodifikálásával már elkészültek. Most kezdik a tüdővész elleni védekezés törvénytervezetének kidolgozását. Rövidesen benyújtják a 8 órai munkaidóról szóló törvényjavaslatot.
Páris, november 12. Vasárnap este fél 11 órakor Poincaré megjelent a köztársasági elnöknél, aki aláirta*az uj miniszterek, kinevezéséről szóló okmányt.
Budapest, november 12. A magyar gyáriparosok között mozgalom indult meg egy nagy áruház létesítése érdekében, amelyben kizárólag magyar árukat árusítanának.
Budapest, november 12. A Ferenc József hídon levő turul madárra felmászott egy fiatalember, nyilván öngyilkossági szándékból. A kivonult mentők és tűzoltók hozták le az ismeretlen fiatalember? a veszedelmes helyről.
Belgrád, november 12. A horvát demokrata paraszt koalíció vezetői tegnap Spalatoban és Goszpicsban szerbellenes "gyűléseket tartottak. Spalatoban Predavec képviselő éles hangon támadta a szerb kormányzatot. Kijelentette, hogy a szkupstinai véres merénylet után a horvát nép képviselői nem mennek többet a szkupstinába, legfölebb egyszer, hogy döntsenek a horvátok szabadsága felől. Goszpicsban Pribicsevics tartott beszédet.
Melnic (Csehország), november 12. Szombaton este 7 óra tájban a melnici cukorgyár vonata elütött egy autót és azt ötven méter távolságban maga előtt toha. Az autóban fro-lezal cseh agrárpárti képviselő, Riha kormányzati főbiztos és egy melnici ügyvéd ült. Mindhárman súlyosan megsebesültek. Dolezal sérülése volt a legsúlyosabb, aki ma reggelre belehalt sérüléseibe.
Párta, november 12. Trepw volt orosz miniszterelnök, aki a Páris melletti Neuillybeit telepedett le, tegnap hirtelen meghalt. Az emigráns miniszterelnök a nizzai vonatra akart felszállani, mikor szívszélhűdés érte.
Budapest, november 12. A rappallói tárgyalásokat az oláh kormányválságra való tekintettel bizonytalan időre elhalasztották.
Belgrád, november 12. Korosec szerb miniszterelnök békekövetet küldött Zágrábba Sa-vcsics volt miniszter szentélyében. A szerb kormány hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a horvát parasztpárt vezéreivel, hogy a hosszú ellenségeskedés után Belgrád és Zágráb között megegyezés jöjjön létre. Politikai körökben nem sok sikert jósolnak Korosec kísérletének.
Róma, november 12. Carrabbas község Pompcí sorsára jutott. A kiömlő lávatömeg teljesen eltemette a községet. Az Etna kitörése még igen erős s nincs rá remény, hogy működése alább hagyjon. > Budapest, november 12. Szász Elek rendőrkapitány ügyében, kit a rendőrségi házi étkező körül elkövetett visszaélések miatt vontak felelősségre .november 19-ére tűzték ki a főtár-gyalást. A bűnügyben egy ügyvéd és egy részvénytársasági igazgató is vádolva van részességgel.
Budapest, november 12. Tegnap reggel holtan találták Király utcai lakásukon Brasch Izidor cipónagykereskedót és feleségét, akik először morfiummal megmérgezték magukat, azután pedig kinyitották a gázcsapot. Az assaony gyógyíthatatlan betegsége miatt mentek közösen a halálba.
Budapest, november 12. A Foederatio Eme-
ricana kétnapos Ülést tartott, amelyen a párbaj elleni küzdelemről tárgyaltak. Albrecht kir. herceg a párbajt a középkor beteges maradványának mondotta. A gyűlésen Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás is felszólalt és nagy beszédet mondott a katholikus egységről.
Budapest, november 12. Az országos munkaközvetítő hivatal legutóbbi jelentése szerűit 310 férfi és nő, 364 tanoncmunkahelyet és 5018 munkakeresót tartott nyilván. 100 munkahelyre átlagosan 744 munkakeresó jut. A munkapiac képe tehát kedvezőtlen.
Budapest, november 12. A fővárosi közigazgatási bizottság ülésén szóba került Ripka Ferenc főpolgármesternek az a jelentése, melyet a fővárosi közkórházakban történt visszaélésekről tett. Sipöcz Jenő polgármester bejelentette, hogy szigorú vizsgálatot indít ebben az ügyben.
Budapest, noverftber 12. Az óbudai rakparton a szentendrei vicinális elütött egy szekeret. A szekér gazdájának még sikerült idejekorán leugornia a kocsiról, a két lovat azonban a vonat darabokra tépte. Ennek következtében a vonat több kocsija kiugrott a sínekből, de baleset nem történt.
Róma, november 12. Az egész ország lelkes ünnepség keretében ülte meg az olasz király születésnapját. Rómában nagy ünnepségek voltak, ahol a király a helyőrségi csapatok felett szemtét tartott.
Budapest, november 12. A budapesti bün-tetótörvényszék másodelnökévé Patay István tanácselnököt nevezték ki, aki Nagy István bűnügyének főtárgyalását vezeti.




,Jt
<v
i
1928. november 13.
HÍREK
— A veszprémi püspök hazaérkezése. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök három hetes hivatalos római útjáról szombaton székhelyére visszaérkezett.
— A revizi6s népgyűlés központi szónoka. A Revíziós Liga értesítette a polgármestert, hogy a vasárnapi, zalaegerszegi tüntető revíziós népgyűlésre szónokul Barátosi Balogh Be-nedeket,* a hírneves ázsiai utazót küldte kl. Egyben megküldötte a határozati javaslat ma-g> ar és francia szövegét, valamint a Rother-niere lordhoz intézendó üdvözlő föliratot is.
— Egy havi közigazgatis. A vármegye közigazgatási bizottsága holnap, folyó hó 13-án, Oyömörey György főispán elnöklete mellett rendes havi ülést tart.
— Elhunyt főrabbi. Gottlieb Sámuel, a pápai zsidó hitközség főrabbija a mult napokban 50 éves korában szivszélhüdésben váratlanul elhunyt.
Az Ipartestület rendkívüli közgyűlése. A
Zalaegerszegi Ipartestület vasárnap délután 2 órai kezdettel Jádv Károly elnök Vezetése mellett rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés egyhangúan elhatározta a székház kibővítését és az ezzel kapcsolatos további teendők elintézésére meghatalmazást adott az elüljáró-ságnak. Tudomásul vették az Iposznak a külföldi tanulmányutakra vonatkozó átiratát, valamint a budapesti kádáripartestülctnek felhívását, mely arra irányul, hogy a kádárokkal a kosárfonók és kaptafakészitók szövetségbe tömörüljenek. Az iparhatóságot a közgyűlésen Mikula Szigfrid dr. városi főjegyző képviselte.
— Áthelyezett piárlsta tan.lr. Hogyor József nagykanizsai kegyesrendi reálgimnáziumi tanárt a veszprémi főgimnáziumhoz helyezte át a rendfőnök.
— Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Németh Antal forgalmi adóellenőr és Galambos Ilona Dezső fia, Melles József földmives és Horváth Erzsébet Kálmán fia, Tóth János napszámos és Varga Mária József fia, Szabó Ferenc napszámos és Kovács Ágnes Magdolna leánya, Pál József háziszolga és Tóth Katalin Ferenc fia^Tábián Antal téglagyári fűtő és Bakon Erzsébet íren leánya. Halálozás: Nagy József földmives 28 éves, Tóth János cipész 50 éves, Wölfer Jozefin tanítónő 26 éves, Szabó Magdolna 1 napos, Elmont István földmives 43 éves, Pál Ferenc 1 napos.. Házasságot kötött 6 pár: Gazdag Ferenc molnársegéd Horváth Máriával, Eitler Ferenc fógépész Lendvay Máriával, Horváth József soffór Nagy Annával, Bergcr Hugó kereskedő Böhm Maritta!, Trovencsák József kántortanító Röszler aroltával, Nemes István magántisztviselő
Bohm Annával.
— Felhívás. A revíziós népgyűlés rendező-bizottsága kedden este 6 órakor a városháza közgyűlési termében összejövetelt tart. Azok a testületek, amelyek a szombati értekezleten résztvettek, megbízottjaikat sziveskedjenek erre az értekezletre kiküldeni.
— Porcellán, Oveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Választási mozgalmak. Minél közelebb érünk a városi választások időpontjához, annál erósebb mozgalom jelentkezik a városi polgárság körében. Kezdetben ugy tűnt föl a dolog, mintha egy csoport által összeállított lista mindenkinek helyeslésével találkozott volna; azonban mihamar meggyőződhettünk arról, hogy ez a lista csak nagyon keveseket elégített ki. Talán csak a jelölteket, vagy még azokat sem. Erre mutatott az Arany Bárányban szombaton este megtartott népes értekezlet, amely uj jelöléseket eszközölt. Azonban még ezzel sem zárultak le a jelölési mozgalmak. Ma este uj értekezletet hivtak össze a Fehérképi vendéglőbe. Persze,persze, sokan akarnak városi képviselők lenni, de hát mindössze csak 52-re van szükség. A sok kombináció majd vegre t» azt eredményezi, hogv a választók a választás napján maguk állítanak össze listakat cs így meglepetések érhetik a jelölő csoportokat.
— Pianlnót, esetleg rövid zongorát bérbevennék. Cím: Sándor István, Kossuth Lajos utca 53.
I
— Aki friss és egészséges akar lenni és nem
akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fájjon a feje és bőre teíc legyen tnindcufék-pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt 1 pohár természetes «Ferenc József» keserüvizet. A hadikórházakban Végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József vizet a súlyos betegek is szívesen használták, mert ez minden kellemetlenség okozása nélkül biztosan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Egy kerékpár kalandos története. Még a
nyár folyamán történt, hogy Keszthelyen — mint annak idejénr-megirtuk — Meizler Ferenc biciklijét ellopta valaki üzlete elöl. A biciklinek nyoma veszett. A károsult mos\ arról értesült, hogy biciklijét Xöveskálon használja valaki. Meizler erre elutazott Köveskálra s ott valóban rátalált eltűnt biciklijére. Az ottani csendőrség kiderítette, ho^ a ''bicikli Tapolcáról kerülts oda 100 pengőért, Tapolcára pedig állitólag egy volt hévízi pincér adta el 65 pengőért. A megtalált kerékpár egyelőre a köveskáli községházán várja, hogy a nyomozás teljes lefolytatása után visszakerüljön Keszthelyre.
— Rádióval szerelik föl a csendörséget és rendőrséget. Szcitovszky Béla belügyminiszter ugy nyilatkozott, hogy a magyarországi összes cscndörörsöket rádióval fogja fölszerelni és gondja lesz arra, hogy még a legkisebb rend-órszoba és csendörségi állomás is megkapja a maga rádióját.
— Testvérek egymás ellen. Hermann Já-
nosné, született Zsuppanek Eszter csesztregi asszony följelentést tett fivére, Zsuppanek Pál odavaló lakós ellen, hogy ez őt bottal elverte és ezáltal 20 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A verekedés okául egy régebbi pört hozott fel, melyet fivére elvesztett. Zsuppanek Pál a mai törvényszéki tárgyaláson tagadta, hogy nóvérét megverte volna, mert ő azon a napon otthon sem volt. A panaszos leánya bátyja ellen vallott, a többi tanúnak vallomása ingadozó volt. A törvényszék a tárgyalást a bizonyítás kiegészítése végett elnapolta.
— Vonat elé vetette magát egy diák szerelmi bánatában. Varga Károly 19 éves so-mogyszentimrei tanutó néhány hete búskomorságba esett, mert szerelmese nem értette meg. Ezért aztán elhatározta, hogy véget vet életétének. A minap eltávozott szüleinek takásáról és a kadarkút—lipótfai vonalon közlekedő személyvonat elé vetette magát. A mozdonyvezető fékezett azonnal, de már későn volt. A szerencsétlen fiút halálra gázolta a vonat. A vizsgálat megindult.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, va-dász harisnyák, kutyabőr kesftyük legjobbak
Deutschnél.
— Időjárás. A nagy légnyomás hazánkban is lehűlést okozott. Az esők már tegnap megszűntek s igy az idő derültre változott. Budapesten ma délben a hőmérséklet 8 C fok volt. — Időjóslás: Túlnyomóan derült idő várható, erős éjjeli lehűléssel.
ZALAVAMEGYE
1928. november 1.
SPORT.
SFAC—Move ZSE 2:1 (1:1).
Bíró: Kondor.
Zalaegerszegen még nem látott szép küz-delembep volt része a város sportkedvelő közönségének. A heves és gyorsiramu játék mindenkor fair keretek között mozgott s a játékosok legnagyobb tudásuk kifejtésével mutatták tíe a futballsport szépségeit. Ez a gyönyörű mérkőzés nagyobb számú érdeklődőt érdemelt volna meg.
E mérkőzés mintája volt a Move ZSE mult vasárnapi pápai mérkőzésének. A csapat szépen és jól játszott, de a szerencse az ellenfelet vette pártfogásába. Ez a mérkőzés is megmutta, hogy a szerencse mily döntő szerepet játszik a futballban, friába volt a Move ZSE nagyobb tudása a fortuna mellett, a biró is a SFAC-nak juttatta a győzelmet, s a Move ZSE-nek vesztesként kellett elhagyni a pályát. Immár harmadik mérkőzését vesztette el a Move ZSE, holott mindannyiszor jobb volt ellenfelénél.
Kondor biró, eddigi* jő szereplésével ellentétben, lehetetlenül bíráskodott. Egyéb hibáin kívül a SFAC ofszaid góljának megítélésével szándékos rosszakaratot tételeztet fel.
Egyébként mindkét félidőben a Move ZSE volt á többet támadó, a SFAC csak helyenként veszélyes. Több kihagvott gólhelyzet után a 35-ík percben Léránth átadásából Borbély gólt ló. Hamarosan a SFAC'' öngól révén kiegyenlít, u. i. Lengyel elhibázott labdáját Millev későn vészi észre s már csak a hálóba tudja ütni. A második félidő 20 percében szerzi meg a SFAC a győzelmet, a lesállásból induló bal-szélső lefut s az ugyancsak lesben álló jobb-. összekötő a beadott labdát a leálló Move ZSE védelem mellett a hálóba lövi. A játék továbbra még elkeseredettebben folyt, a Move ZSE ál- { landóan támad, a SFAC védelmének taccsra » játszással sikerül az időt a mérkőzés végéig kihúzni. Bár alkalma lett volna a Movenak a kiegyenlítést megszerezni, de Léránth a meg ítélt 11 -est a kapusba lövi.
A Move ZSE csapata állandóan jobb formát játszik ki s valamennyi játékos szívvel-lélekkel küzdött. A közvetlen védelemnél Milley az öngólnál nem volt elég fürge, különben dolgát jól végezte. Bubics jóval felülmulta Bakányt, kinek nem jó napja volt. A halfsor kötelességét jól teljesítette, kivette a részét a védelemből s támadásra küldeni is tudta csatárait, bár Lengyelen meglátszott, hogy szokatlan ponton játszik. A csatársorból Börczön a lámpaláz na-gvon meglátszott, összekötője, Borbély pedig a csatársor legjobb embere völt, bár közelharcba nem szeret bocsátkozni. Léránth a mezőn vben elsőrangúan játszott, de lőni, ugy látszik, teljesen elfelejtett. Lukács bemutatkozása elég jól sikerült, lassan jött bele a játékba, később már elég jó játékot produkált, kemény kötésű, küzdőképes játékos. Szabó .is szépen játszott a mezőnyben, csak nem hasznosan. Az ó hibája a többié is. Hiányzott a csatársorból a góira törő lendület, amellyel az ellenfelet meglephetne volna. A dríblizés, a hátrafelé forgás, mind kerékkötője a támadásoknak, időt enged az ellenfélnek a megfelelő helyezkedésre. Egyébként az egész csapatból hiányzott a gyorsaság; ezen a téren a SFAC felülmulta a ZSE-et,
¿TE—Pápai testvériség4:l( 1:1) Pápa. .
A Toriszayval és Pappal megerősödött ZTE a mérkőzést biztosan nyerte. A helyi csapat csak az első félidőben tudott veszélyes lenni. Pápa szerezte meg a vezetést, de a ZTE Dóczy góljával kiegyenlit. Borsos kapusnak kétszer is be kellett mutatnia képességét, két veszélyes helyzetnél, de jó formában van. A második félidőben a Testvériség már nem birja az iramot s teljesen leszorul. A ZTE Füleky (2) és Kiss góljaival biztosan nyeri a mérkőzést. A Testvériség nem volt komoly ellenfele a ZTE-nek s a játékosokat nem tudta próbára tenni.
Move Levente—Törekvés Levente 3:1 (1:1). Biró: Hajba. Váratlanul biztosan győzött a szépen játszó Move Levente a favorit Tö-
rekvés Levente ellen. Cióllövök: Molnár, Szép, Kovács iMZSE) és Martinka (Törekvés).
SÍ K ''PFC bajnoki 8:0 Sopronban.
Sporteredmények: Újpest Wiener Sport Club 6:2 (3:1). Hungária Vasas 8:0 (3:0). Nemzeti -Somogy 0:0. Sabaria —Budai 33-as 0:0 Szombathelyen; a Sabariát balszerencse kisérte; korneraránv Sabaría javára 14:3. Bástya Kispest 2:1 (0:1). Dél—Észak (Békéscsabán) 3:1 (2:1).
" II. osztályú llgamérközések. Józsefváros-Terézváros 1:1 (1:1). Húsos—Erzsébetváros 2:0 (0:0). Bak &C-Soroksár 0:0. Rákospalota -Zala-Kanizsa 3:3 (1:2) Rákospalotán. Pécs-Baranya-Vac FC 6:2 (3:1 Pécsett.
Rapid—Ferencváros 5:3 (3:2). Középeurópai kupamérkőzés. A Hohe, Warten 20.000 néző jelent meg a mérkőzésre, mely az első perctől kezdve hatalmas iramban, káprázatos akciók közepette bonyolódott le. A játék hevében több, kisebb sérülés történt, de azért a a mérkőzés mindvégig fair volt. A Ferencváros veresége a halfsor fáradt játékának tudható be.
Ferencváros tart. -Turul Józsefváros 3:0 (2:0). Bratislava -III. ker. FC 2:2 (1:0) Pozsonyban. UTE—Nemzeti 3:3, szövetségi ser-ségi serleg. Olaszország —Ausztria 2:2 Rómában. 43.000 néző. Ilyen közönség Rómában még soha nem volt.
Mezei futóverseny bajnokságok. Budapest 1028. évi szenior mezei futóbajnoka Szerb (MAC) 30 perc 40.2 mp. Csapatbajnok MAC. Ifjúsági bajnok Kis (MTE) 17 perc 12.4 mp. \
A X. osztrák—magyar boxmérközés 8:8 a- j rányban eldöntetlen. A magyar reprezentánsok keményen viaskodtak_ j
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZ06T.
ZÜRICHBEN
• pengő 90615, osztrák korona 73 12, cseh korona 15*40, Teu 3 12 dinár 9 12, francia frank 20''29
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
Búra (tiuMvi''i^ki) 25 45 —25 60, buta (egyéb) 25*25— 25 40, rozs 22 60 22*75. takarmányárpa ¿625-26 50, lörárpa 27 00-2725, uj zab 26 00 - 26 25, tengeri 3160- 32 00, buzakorp* 19 25 19«), köles 1520-16-20.
Irányzat: buza és rozs barátságos.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK. Buza 21 00 P, rozs 20 00 P. árpa 24 00 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab 20 00 P.
C—J—*»•»! CALAVARHIqri IMtiatIMrwii«, MIAkOLV riUNC. ••1*1«« ki«** KARA* AOOftTON
VADÁ/Z
t
i
APRÓHIRDETÉSEK.
••••
CSABRENDEKEN 50 év óta fennálló fűszer-, vas-és vegyeskereskedés áruval együtt, lakással, 1929 február l-ére más válalat miatt áadó, esetleg a ház is átadó. Bővebbet Spitzer József, Csabrendek, Zalamegye.
JÓ KARBAN LEVÓ 1 sütős takaréktűzhely eladó a Horlhy-téri Sporttelep Üzletvezetőjénél.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarnilurák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. -- ABLAKREDO-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEGERSZEG, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
T1
Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
Pál és Ividráitól Zalaegerszegen.
Telefonszám 170
-T3QC
A fogorvoslás
körébe eső müveleteket: foghúzást, fogtömést, fogpótlást, aranykoronákat és arany-hinakat jutányos árak mellett végzi:
BARTA ÁGOSTON
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42.
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
1
világmárkás uj és alkalmi vételekben t r
Zongorák és píaninók már 800 - 2500 pengőig terjedő árban, 10 é$i jótállással, kedveiményes fizetési feltételekkel kaphatók nálunk. Mindennemű javítást, hangolást, bőrözést szakmunkásainkkal bárhol vállalunk. Használt zongorákat ujakra átcserélünk 1 — Zongorákat, pianmokat magas készpénzáron veszünk 1
i
bizományosok, Budapest, VI. Teréz-körnt 43/B. (Nyugati pályaudvar mellett).
Válaszbélyeg beküldését kérjük.
November
5-én
nyílt meg
Németh László
ffisser és csemege üzlete
(v. Slkota-üzlet).
Nyomatott Kakas Agojton könyvnydáomjában Zalaegerszeg, Szédienyi-tér 1. Telefon 131.
VII. éylolyaa.
laUegersieg, 1928 noveaber 14. Sxerda.
Ara 12 fillér. 258. siáa.
JPojui-rxic-Aj: XT^pjLuuk-jp»
***** mMn M,kHMf - *HM. ..máén. I - MM« - iM^lNttttéf SftM ZmrmTTZmZt TMttl
A magyar toll patrónusa.
Ünnepi eseménye volt a magyar sajtónak az a fogadtatás, amelyben Magyarország kor-mányzója a mult héten részesítette a magyar újságírók küldöttségét, mely u visegrádi villa-ajándékot köszönte meg az államfőnek. . Horthy Miklós kormányzó nem ál! távol a magyar sajtótól. Amikor azt mondotta, hogy a^f magyar toll a magyar önvédelemnek és a magyar újjáépítésnek egyik leghatalmasabb fegyvere s hogy a magvar sajtónak a maga tiszta tollát a magyar védekezés egységis^/üagy védelmi rendszerébe kell beilleszteni/ akkor a kormányzó ragyogó "bizonyítékár szolgáltatta'' annak, mennyire átérzi a becsületes magyar sajtó hivatását, nemzetmentő és épitö szerepét. A sajtó az az eszköz, amely bennünket összeköt a nemzetközi világgal.
Osztatlan örömmel és igaz hódolattal kell megállapítanunk, hogy a kormányzónak egyénileg is egyik legkedvesebb és legfontosabb szívügye a magyar sajtó erősödése és rc-nesszánsza. Magyarország kormányzója mindenkinél mélyebben érzi át és tisztábban látja, hogy egy olyan ország, melyet katonai fegyvereitől megfosztottak, nem lehet el a másik hatalmas, modern fegyver, a toll .nélkül.
Sok célnak, sok országnak és sok népnek volt már temetője a toll, a sajtó propagandája, amelynek Magyarország elbukásában is nagyobb szerepe volt, mint a fegyverek erejének. Mert bennünket ellenségeink nem fegyverrel győztek le, hanem hamisságon épült sajtópropagandájokkal. Gondoljunk csak a körülöttünk keletkezett utódállamok sajtó-munkájára, amelyek hosszú éveken át szívós kitartással használtak föl minden csalárdságot sajtójokban és külföldön elhelyezett propaganda irodáikban a magyar nemzet ellen. -örök mementóként kell, hogy szolgáljon Bc-neséknek ez a modern aknamunkája, nekünk, akik mindig az igazságot tekintettük nemzeti politikánk sarokpontjául s mégis ez a nagyszerűen és ördögi eszközökkel megszerkesztett sajtószervezet tudott győzedelmeskedni az ezeréves Magyarország államjogi helyzete és népei fölött.
Magyarország kormányzója most kijelentette, hogy mennyire átérzi aV magyar sajtó jelentőségét. Vitathatatlan igazságot szögezett le akkor, amikor azt mondotta, hogy az újságírói pályát Is az anyagiaktól any-\ nyira függetlenné kell tenni, hogy az va-/ lóban a hívatottak pályája legyen. <: Mert, ha a modern állami intézménynek cg>sk alapfeltétele, a független bíráskodás és bírói kar, ugy a független toll is elengedhetetlen föltétele, amelv fölfelé is, lefelé is egyforma bátorsággal, anyagi érdekektől menten, .iemes célra szegzett tekintettel szolgálja a haza egyetemes, igazi érdekeit.
Magyarország kormányzójának a sajtóról mondott magas véleményét egy pillanatra sem szabad elfelejtenie annak, aki a magyar sajtó hivatott és igazi munkásának érzi magát, mert a becsületes magyar sajtó
minden lelkiismeretes újságírója, amikor odaül íróasztala mellé, sohasem érezheti magát másnak, mint az ország fölesküdött
harcoló és hűséges katonájának. Amint a harctereken vivott küzdelmekben jól esett a katonáknak a felsőbb helyről jövő elismerés, ép ugy a magyar sajtó egyetemes jóérzéssé! fogadja Magyarország kormanyzojá-nak a magyar sajtóról mondott dicséretét s mindenki a szivébe fogja vésni a kormányzó ajkról elhangzott szavakat. Pártkülönbsegne-\ kü) tiszteli egyenes hódolattal a magyar toll és a magyar sajtó legfőbb melegszívű patro-nusaként nagybányai vitéz Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját.
A Zarubay ügyet ma zárt ülésen tárgyalta a közigazgatási bizottság.
A gyermekeknél csökken, a felnőtteknél terjed a trachoma. ^ 81 százalék ar adóhátralék. ''
Vármegyénk közigazgatási bizottsága ma délelőtt Gyömörey György főispán elnöklete mellett rendes ülést tartott, amelynek legfontosabb tárgya volt Bosnyák Géza napirend előtti felszólalása. ^
Bosnyák Géza
a Zarubay ügyet tette szóvá.
A vármegye közvéleményét — úgymond — er<Tsen foglalkoztatja Zarubay Andor, számvevőségi főnök ügye. Ugy a megyei lapoft, mint egyik fővárosi lap is tárgyalta már ezt. Tudja, hogy elrendelték a vizsgálatot, mind azonáltal fölvilágosítást kér a főispántól és alispántól.
Gyfcmörey György főispán azt válaszolja, hogy készséggel ad felvilágosítást, de mivel a vizsgálat folyamatban van, ezt csak zárt ülésen teheti.
Farkas Tibqr dr. elvileg nem ellenzi a zárt ülést. Azonban ő inár másfél évvel ezelőtt tíjft fel itt panaszokat bizonyos szabálytalanság gok miatt, amelyek megtörténtek, nem mondja, hogy felsőbb helynek utasítása, de annak a véleménye alapján. Amennyiben tehát ö ezeket a szabálytalanságokat már szóvátette, de azok nem nyertek elintézést, a kérdésnek ez a része a nyilvánosság elé tartozik.
S z a I a y Gyula dr. tiszti főügyész Véleménye szerint ebben az ügyben nem lehet határt vonni, mi tartozik a nyilvánosság elé, mi nem, azért véleménye szerint a kérdést nem lenet két részre bontani, hanem tárgyalják az egészet egyben zárt ülés alatt.
Gyömörey György főispán arra nézve kért felvilágosítást, mit ért Farkas Tibor dr. felsőbb hely alatt, mert a megyénél a felsőbb [ hely a főispán és alispán. t
Farkas Tibor dr. kijelenti, hogy ebben a kérdésben csak a számvevőségi főnököt érthette felsőbb hely alatt, mert a jegyzőkhöz viszonyítva az felsőbb hely. Kifogásolja, hogy számviteli ügyekben a fogalmazói személyzetnek semmi jártassága nincs, vagyis élesen elkülönítik a számvevőségi és fogalmazási tisztviselőket, holott nagy szükség volna, hogy a a''föszolgabirák és a központi fogalmazási tisztviselőket, holott szükség volna arra, hogy a számvevőségi munkákban is. Akkor nem me rülhetnck fel majd panaszok és nem húzódhatnak el egyes ügyek, olyan hosszan, mint az általa fölpanaszoltak.
A főispán ezután elrendelte a zárt ülést.
A zárt ülés után
Brand Sándor dr. főjegyző előterjesztette az alispán
havi jelentését,
melyhez Malatinszky Ferencnek csak az a megjegyzése volt, hogy a gyakori színházi és mozi tüzesetekre tekintettel szigorú intézkedéseket kellene életbeléptetni ilyen helyeken a''tűzve-szedelcm meggátlására. A főjegyző erre azt a választ adta, hogy ez már a solti mozi tüzeset után a belügyminiszter rendelete nyomán megtörtént.
A vármegye egészségügye
október folyamán kielégítő volt. Fertőző ber tegségek csak szórványosan fordultak elő. A tiszti főorvos jelentésének tudomásul vétele
Csóthy Géza köszönetet mondott a fois^ pánnak és alispánnak, hogy a trachoma orvosolása ügyében eredményesen eljártak a népjóléti miniszternél, amennyiben érkezett is le két
trachoma orvos, Ámde az átíalok végzett munka nem kielégítő, mert mindössze csak annyit ésinaltak, hogy megállapították a Vizsgálat alapján, hggy trachoma van. Azután visszautazz tak. Ide pedig orvosok és ápolónők kellenek, mert líyónyitásra van sürgősen szükség. A más vidékre rfiunkába ménóket alaposabban kellene megvizsgálni és annak a Községnek elüljáróságát, illetve csendörségét is kellene az illetők ellenőrzésére felhívni, ahová munkába szegődnek. De nem ártana a gyógykezelésnél is igénybevenni a csendórséget. Egyébként
á gyermekek körében csökken a trachoma, mert azokat a helyi orvos kezeli, a fefnöt-, teknél azonban emelkedőben van.
A vasúti munkásokat nem vizsgálják s igy azoknál szabadon dühöng a veszedelmes be tegség. További intézkedések megtételét sür<> geti.
Gyömörey György főispán megígéri a további lépéseket, véleménye alapján azonban csak akkor lesz orvosolható a betegség, ha a kanizsai szemkórház felépül.
Thassy Gábor dr. tiszti főorvos megjegyzi, hogy a két trachomaorvos csak tájékozódás céljából jött le, kilátás van azonban arra, hogy mihamar megérkeznek az állandó trachoma orvosok, akik azután megkezdik a rendszeres gyógyítást.
^ Adózás.
^Bnizsa Gyula dr. min. tanácsos, pénzügyigazgató jelentése szerint a helyesbített udó-tartozás összege 6,657.171 P. A ténylegesen esedékessé vált hátralék 3,686.930 P," ami
81 százaléknak (elei meg.
Befolyt fényűzési adóban 2.989.61, általános forgaímí adóban 134.524.75, állatforgalmi adó, ban 10.998.85, illetékben 124.264.85 pengő. A hátralék adóhivatali körzetek szerint: Balatonfüred 139.344 P (56%), Keszthely 562.747 P (92%), Letenye 248.092 P (97%); Nagykanizsa 1,002.272 P (78%), Nova 249.211 P (89%), Sümeg 274.404 P (88%), Tajwlca 387.691 P (81 ou), Zalaegerszeg 618.211 P (76%), Zalaszentgrót 204.470 P (81 %).
Magasabb hátralék mutatkozik községek szerint: 81—90% 55 községben, 91 — 100% 39, 101 — llOoo 36 községben, 111-120% 22 községben, 121-130% 15 községben, 131-140 % 5 községben, 141—150«o 12 községben, 151%-on felül 14 községben.
Bejelentette még a pénzügyigazgató, hogy a minisztertől rendeletet kapott, mely szerint
a felelősséget ki kell mondani azokra a községekre, amelyekben a hátralék meg* haladja a 75 százalékot; ö viszont ren*-delkezett, hogy a felelősség terheli azokat a községeket, ahol a hátralék a 40 száe zaléknál magasabb.
ütügyek.
Terjedelmes jelentésben számolt be Sándor Zsigmond, az államépitészetí hivatal főnöke a vármegye utügyeiröl.
Csóthy Géza a nagykanízsa—bajcsa — fii-tyeházai útszakaszra,
Malatins zky Ferenc pedig a badacsony-tomaj— tördemici törvényhatósági útra hívta föl az államépitészetí hivatal főnökének figyelmét. Malatinszky Ferenc megjegyezte még, hogy a jelzett útszakasz megjavítására vonatkozó miniszteri rendelet és jegyzőkönyv között eltérés .
)
V
mutatkozik. Mire a főispán megjegyezte, hogy az államépitészeti hivatal főnőké kiszállása a!-kai mával átvizsgálja az iratokat és megteazi a szükséges intézkedéseket.
Fölpanaszolta még Malathtszky Ferenc, hogy bár a vicinálisokon a közlekedést a motorosok nagyon megjavították, mindazonáltal nagyobb késések állanak^tó a csatlakozó állomásokon, ahová a vegyes és személyszállító vicinálisok műidig késésssel érkeznek be. Kérte továbbá, hogy állítsák vissza Keszthely és Tapolca Jcöf-aött a 7537. sz. vonatot.
A főispán javaslatára a bizottság felir ez figvben a Máv.-Jhoz.
Tanügy.
Vitéz Barnabás István dr. kir. tanfel-
ZALAVARMEQYE
j
ügyelő jekntése beszámol a népiskolák tanító-személyzctében történt változásokról. Jelentéáe arról is szól, hogy a villás- és közoktatásügyi miniszter Semjénháza, Maróc és Kiscsehi köz ségekben működő községi elemi iskolákat folyó évi november 1-tól állami kezelésbe vette.
Az egyes községeknek nyújtott államsegé^ lyek felsorolása után jelentette még a tanfelügyelő, hogy a polai és bánokszentgyörgyi községi iskolák vérhasjárvány, a balatonecíe-ricsi, diszelí, zalahalápi^kékkuti, kapolcsi r. k., valamint a kapolcsi m. h. ev. elemi Iskola a kanyarójárvány miafí októberben szüneteltek.
A királyi ügyész jelentésének tudomásulvél
tele után az ülés befejeződött.
- - ---- ----- --------
Furcsaságok a városi képviselők jelölése körfii
és a társadalomban.
Időről-időre nem árt feltálalni azokat a furcsaságokat, amelyekkél a társadalomban találkozhatunk. Nem újdonságok ezek, mindazonáltal meglepnek bennünket, mert bizonyos természetellenesség nyilvánul meg bennök.
Most, a városi választások előestéjén, is bukkantak fel ilyen furcsaságok. Alakultak, műit tudjuk, különféle csoportok a jelöltek listájának összeállítására, vagyis — kortescélból. Azonban"* ezek a csoportok eredeti összeállításukban nem várhatták meg a választások időpontját, mert úgyszólván a legutolsó pillanatban meghasonlás támadt a saját kehelökben. Azok az elemek, akik olyan szépen festegették maglik előtt a jövőt áíló egy esztendő óta, akik a szavazati jogosultsággal biró nőket olyan szépen megkörnyékezték, hogy szövet-aégök részére hódítsák őket: egyszerre elváltak egymástól és mint bolygók a világűrben, szerte csaponganak, hogv uj középpontokká válja-Ak s a maguk vonzókörébe kényszerítsék a választók tömegei/.
Előállott igy azután az a »furcsaság, hogy akik egymással egymásért küzdve indultak a harcba, most egymás, ellen ''fordultak és egymásra licitálva más és más listákon keresnek elhelyezkedést.
A furcsaságban csak az nem furcsa, hogy az akamokok nagy vehemenciával nyomulnak előre, mert ezek önmagukat szeretnék a közgyűlésen képviselni, mivelhogy a közönség nem kívánja őket látni a város parlamentjében.
Ezek elmentek az egyes bizottságokhoz és ott addig kunyorálgattak, amig, — hogy lerázzák őket magukról, — fölvették őket a listára.
Ez nem furcsaság; ez állandó jelenség. — Azonban — sajnos — a jelölések komolyságát fenyegeti ez a gyakorlat.
Ellenben megint furcsaság az, amit a jelen választási kampány ^alatt tapasztalhattunk. — Olvan elemek, kik részint világnézeti,, részint politikai szempontból egymásnak nemcsak ellenlábasai, hanem határozottan ellenségei: egy listán szerepelnek. Talán azért, hogy dokumentálják a nagy egyetértést, a megbocsátást, a kibékülést? Dehogy! Az akarnokok be. . vonulásáról van sző itt is. Egyik oldalról is, másik oldalról is elmentek kunyorálni és — megtörtént a lista-kiigazitás. Ami szintén a jelölések komolyságába vetett hitet ingatja meg.
£s a vége az lesz, hogy mindenki a saját maga által összeállított listával szavaz.
Még valami kis furcsaság, jött divatba, amiről tüTkjdonképen szerkesztői üzenetben kellett volna válaszolnunk. Egy idő óta arról hallunk panaszkodni és legutóbb levélben mondják el ezt a panaszt, hogy akadnak bőven a városban akik
vagy makacsul megvárják, hogy mások köszöntsék Okét, holott erre jogetmök nincs, vagy pedig a tisztességes köszöntést nem csak hogy nem viszonozzák, de még csak el sem fogadják.
Ez már furcsaság. Mert az uri ember nem «várja>, hogy ismerőse kötelességszerűen köszöntse ót; ha pedig valaki köszönti a másikat, az illem legelemibb szabályai szerint'' azt a köszöntést viszonozni kell s
Ezt a divatot a kisvárosi jelleg. Ulktálja. ''
Igen, a kisvárosiasság, ahol az úgynevezett «nagyobb urak» sokszor bizony ugy járnak az utcán, mintha karót nyeltek volna.
Hát, amennyiben ez a furcsaság tényleg megvan nálunk, azt üzenjük a panaszkodottnak, hogy ne emeljenek falapot azok előtt, akik vagy nem, vagv csak ímmel-ámmal fogadják a köszöntést. Ezek — nézetünk szerint — npm uri emberek, mert az uri mivolt első sorban is tisztességet tételez föl és nem üres hencegést és nem ostoba gőgöt...
LEGÚJABB.
dudapesti tudósítónk rádiójelentése.
(
Belgrád, november 13. Tegnap este a lei-bachi egyetem hallgatói gyűlést tartottak, amelyen tiltakoztak a rappallói egyezmény ellen. A gyűlés után a diákok az utcára vonultak, ahol hevesen tüntettek az olasz fascizmus ellen. A Cosulích hajóstársaság épülete előtt a tüntetők és a rendőrség között összeütközésre került a sor, amelynek azonban csak egy sebesültje van.
London, november 13. A Times bukaresti levelezője írja: Nagy feltűnést keltett Oláh-országban a német-oláh egyességi okmány aláírása, mert az egyességet megelőző tárgyalásokat még a Bratianu-kormány folytatta. Az egyességi okmány értelmében Németország 75 millió aranymárkát fizet Oláhországnak, amelynek ellenében ők lemondanak minden követelésükről Németországgal szemben. Ebbe beleszámítják azt a kárt is, aiftit a németek a háború alatt Oláhországban (fepirpénz kibocsátása álatl okoztak. Ezzel szemben az oláh kormány kötelezi magát arra, hogy az 1913. évi kölcsönt valorizálva fizetik vissza. A lei stabilizálására szükséges kölcsönt csak a választások után bonyolítják le és az uj parlament összeillése után megkötik a kölcsön-szerződést.
Bukarest, november 13. Mária királyné tegnap kihallgatáson fogadta Maniu miniszterelnököt és a kormány tagjait. A királyné annak az óhajának adott kifejezést, hogy az uj kormány működésével jel fogja érni azokat a célokat, amelyek Oláhország talpraállitásához feltétlenül szükségesek. A miniszterelnök és a kormány tagjai Heléna anya királyné előtt is tisztelegtek. A nemzeti Caranista pártnak a királyi házhoz való viszonya lényegesen megjavult.
Bukarest, november 13. A választásokra valamennyi párt erősen készülődik. Avarescu és Jorga pártja valószínűen együttes listát állítanak össze, mig a szociáldemokraták önállóan mennek a harcba. Hir szerint Avarescu és Jorga hivei antiszemita zavargásokat akarnak rendezni, hogy az uj kormány munkáját megzavarják. Maniu kihallgatáson fogadta a cionista szervezetek küldöttségét, amely már előzetesen védelmet kért a miniszterelnöktől. — Maniu kijelentette, hogy teljes mértékben megvédi a szervezetek jogait s a legszigorúbban jár el a rendbontókkal szemben.
Zágráb, november 13. Pribicsevics Szvetozár kijelentette, hogy a demokrata paraszt koalició továbbra is ragaszkodik az augusztus elsejei határozathoz, amely szerint nem bocsátkoznak tárgyalásokba a szerb kormánnyal. Ezután a kijelentés után nem jósolnak nagy jövőt Korosec békítő kísérletének.
1928. november 14.
Magyar Hét Pacs*n.
Pacsa, november 12.
Délelőtt.
Lelkes hangú plakátok hirdették ugy Pa-csán, mint az egész járásban a Magyar Hét méltó megünneplésének napját, november 11-ét.
Pacsa nagyközség ünnepi diszt öltött, üzleteinek kirakatai tele magyár árukkal. Már kora reggel sereglettek be a vidékről az érdeklődők és gyönyörködtek a magyar árukban és iparcikkekben.
A népgyűlést ünnepélyes szentmise előzte meg, mely után a hatalmas emberáradat az Uj térre vonult, ahol Koronya László ipartestületi elnök a Himnusz eléneklése után meleg szavakkal köszöntötte Szőllőssy Ferencet, az ipartestületek Országos Szövetségének kiküldöttjét, Bazsó Józsefet, a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetségének elnökét, üdvözölte a nagyszámban megjelent hallgatóságot és a népgyűlést megnyitotta.
Szőllőssy Ferenc beszédében szép hasonlatokkal, gazdag tartalommal vázolta a Magyar Hét nemzetmentő jelentőségét, meggyőző érvekkel tárta a népgyűlés elé szomorú szegénységünk okát s ajánlotta mindannak a felkarolását, ami magyar. Lelekes beszédét látható megdöbbenéssel, nagy figyelemmel hallgatta a népgyűlés, végül nagy éljenzéssel honorálta a szónokot. Utána
Bazsó József lépett az emelvényre. Magvas, tartalmas beszédében gyakorlati példákkal igazolta be folytonos szegényedésünknek az okát, amely nem más, mint a magyar ipar nem pártolása. Kemény szavakkal hívta fel a figyelmet és kérte a kereskedőket, hogy első sorban ók álljanak elő s ne rendeljenek idegen árut.
Lelkes taps, éljenzés, helyesléssel fogadott beszéde után a népgyűlés a következő egyhangú határozati javaslatot fogadta el: Pacsán, az 1928. november 11-én, a Magyar Héttel kapcsolatban tartott népgyűlés fogadalmat tesz a magyar ipar pártolására, határozatilag kéri a m .kir. kormányt, kövessen el minden lehetőt az idegen ipari és kereskedelmi cikkek bohazatala eSen. Hogy pedig a magyar áruk olcsóbbak legyenek, a gazdasági életünkre káros kartelleket szüntesse meg. A határozati javaslat elfogadása után a gyűlés lelkes magyar hangulatban oszlott szét, a kereskedések megteltek vásárlókkal.
Ezután a megalakított bizottság sorra járta s megtekintette a kirakatokat s megállapította, hogy a kereskedők részéről Bartos Izsó kirakata elsőrendű; dicséretet és elismerést nyer. tek: Rechnitzer József, Kremsier Ernő. Az ipa rosok részéről Acs István asztalos, Koronya László szijgyártó-bőröndös, diszmüíparos.Weisz Hermán szabómester kiállítása elsőrendű; di. cséretet és elismerést nyertek: Kovács Zsigmond bádogos, (ilasner cég, Karlovits Ferenc cipészmester, Szalay Gyula bognármester és Szalav Lajos cipész iparos.
Délután.
A pacsai ipartestület délután tartotta a Magyar Héttel kapcsolatban november havi elül-járóságí ülését, amelyen a helybeli és vidéki iparosok nagy számban vettek részt.
A tárgysorozat főbb pontjai közül kiemeljük a segéddé avatás tényét, amely mindenkor ün-nepies formák közt történik. Koronya elnök üdvözlő szavai után Bacza Dezső hittanár lelkes szavakban szólott az életbe lépő fiatal segédekhez, megjelölte azt az utat, amelyen haladniok kell, hogy a hazának és az egyháznak hü fiai legyenek. Majd Szőllőssy Ferenc szólott hozzájok, feltárta előttük az iparosság helyzetét és tanulásra buzdította őket.
Ezután határozatilag kimondotta az ülés, hogy törhttfetlen hive az Ipartestületek Országos Szövetségének, melynek élén a magyar iparosság komoly vezetői állanak. Határozatában az ülés felkérte a szövetséget, hogy küzdjenek az ipartestületi törvény revíziójáért és a Kézműves Kamara megalkotásáért.
Végül Landi Ferenc ipartestületi jegyző rekapitulálta a mai nap eseményeit, hálás köszönetet mondott n^dazoknak, akik a Magyar Hét megrendezéséig'' segítségére voltak az ipartestületnek. I • Az ülés a szebb magyar iparos jövő rémé. f nyében oszlott szét. ...dl.
1928. november 14,
Országgyűlés.
Budapest, november Í J. A képviselőház mai ülésén a lemondás folytán megüresedett Csil-lérv mandátumának helyére a sorban legközelebb álló Tabódy Tibort hivták be.
Marcal Ferenc a vizügyí bizottság jelentését terjesztette elő, majd a pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter terjesztették be törvényjavaslataikat. A Ház ezután áttért a házadó kulcsának leszállitásájól szóló tőrvény-'' javastat tárgyalására, amelyet általában és Kun Béla hozzászólása után részleteiben is elfogadtak. — Ezután a lengyelekkel 1928. május 12-én kötött adóegyezmény becikkelvezéséról szóló javaslatot fogadták el hozzászólás nélkül.
öörgei István a pénzügyi cs közgazdasági bizottság jelentését ismertette, majd áttért annak a törvényjavaslatnak ismertetésére, mely szerint azok a vállalatok, melyeknek hajói magyar lobogó alatt közlekednek, kedvezményben fészesülnek. A javaslat értelmében külföldi vállalatok csak abban az esetben részesülnek kedvezményben, ha a ''vállalat elnöke és. az igazgatósági tagok fele magyar.
Szilágyi Lajos elismeréssel üdvözli a javaslatot és annak szociális szempontjait. Hely-- teliniti azonban, hogy 20 évnél régebben épült hajók nem kapnak kedvezményt s igy az szociális célját nehezen érheti el. Kéri, hogy a 20 évnél régebbi hajókra is terjesszék ki a kedvezményt.
H e r m a n n Miksa kereskedelmi miniszter válaszolt ezután a felszólalásokra.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
HÍREK.
— Tormay Cecil Zalaegerszegen. Tormay Cecil, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének országos elnöke, ismert irónó, e hó folyamán Zalaegerszegre érkezik, az itteni Mansz székház ünnepélyes felavatására. Ez al. kalommal, amint értesülünk, diszes fogadtatásra készülnek a Mansz hölgyei. Istentisztelettel veszi kezdetét a programm, utána pedig díszközgyűlés lesz, ahol Barthelmes Waltemé elnök és dr. Ábrahám Ernóné fótitkár üdvözlik országós elnöküket. A díszközgyűlésen rajtuk kívül még Czobor Mátyás polgármester mond beszédet. Délben társas ebéd lesz az Arany Bárány termében.
— Szomorú évforduló. Ma volt nyolcadik évfordulója a trianoni békediktátum törvénybeiktatásának. Erre a szomorú eseményre szombaton és vasárnap emlékezünk, de illik és illetve illett volna ma is emlékezni, mert ma volt napja. Az emlékezés azonban elmaradt. Mindössze csak a postapalotán és rendőrség épületén láttunk gyászlobogókat. Pedig annyit meg kellett volna tenni, hogy legalább a középületeket fellobogózzák. No, tatán majd any-nyival impozánsabb lesz a szombati és vasárnapi gyászünnepély...
— Kinevezések a kanizsai póstán. A nagykanizsai póstán Pusofszky Béla ellenőrt fő-ellenőrré, Zsuppán Antal postaforgalmi dijno-kot és Mutschenbacher Imre póstadijnokot id. minőségű II. osztályú postatisztté nevezte ki a póálavezérigazgatóság.
— Megkezdik az uj kórház építését. A vármegyei kórházi bizottság ma a Vözigazgatasi bizottság ülése után ülésezett. Kimondották, hogy a vármegyei közgyűlésnek előterjesztést tesznek a kórházépítés megkezdése iránt, mivelhogy a miniszteri hozzájárulás összegének nagysága már ismeretes.
— A megyei csendőrség szeptemberi tevékenységéről számoltak be a mai közigazgatasi bizottsági ülésen. E szerint a csendőrség szeptember hónapban 292 esetben teljesített nyomozó szolgálatot, tnelvek közül 27<*-et kiderített s tettesekként 315 egyént följelentett.
— ötórai teák a Manszban. A zalaegerszegi Mansz csínos székházában is megindul a teli szezon. A vezetőség ez évben újításként bevezeti a nagyobb városokban annyira elterjedt és közkedvelt ötórai teákat. Minden hónap elsó csütörtökjén tartanak ilyen tea-délutano-kat, amikor is a lelkes háziasszonyok gondoskodnak a vendégek szórakoztatásáról. Az első Ötórai tea december hó ó-án — Mikulás esten — lesz, melyre már most és ez uton hívja meg a Mansz ugy a tagokat, mint azok vendégeit.
__ZALAVARMEGYE
— Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes «Ferenc József» keserűvíz ugy az alhasí pangást, mint a renyhe emésztést gyorsan és enyhe módon megszünteti. A gyakorlati orvostudomány vezérei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan nagyra, mert ez a szívbajosoknál is szabályozza a gyor- és bélmüködést, aminek következtében az étvágy növekszik és az ellen-állóképesség fokozódik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A leventeoktató tanfolyam záróvizsgája Nagykanizsán. Vasárnap zajlott le Nagykanizsán az egyhónapos leventeoktató tanfolyam záróvizsgája, amelyen Zala, Vas és Sopron vármegyékből mintegy 150-en vettek részt. A záróvizsga Zrínyi sportpályán folyt le vitéz pávai Mátyás Sándor és vitéz Bánó Kálmán vezértanácsnokok és a testnevelési bizottság tagjainak részvételével. Zalavármegye részéről hivatalosan dr. Horváth Vilmos vármegyei má-sodföjegyző jelent meg. A vizsgát az összes hallgatók várakozáson felüli jó eredménnyel tették le, amelyről mindnyájan bizonyítványt kaptak.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Állatbetegségek a megyében. Október hó folyamán lépfene 4, veszettség 1, ragadós szájlés körömfájás 1, hólyagos kiütés l, sertést orbánc 8, sertéspestis pedig 38 községben lő-pett föl. >
_3_
— Az OTT vezetőinek felülvizsgálati utja a letenyei járásban. Vitéz pávai Mátyás Sándor — az Országos Testnevelési Tanács vezértanácsnoka — kíséretével a letenyei járás 13bb községét autón végigjárta, hogy az ottani levente egyesületek munkáit felülvizsgálják. Igy látogatást tettek Becsehely, Pola, Letenye éa Egyeduta községekben. A felülvizsgálat eredménye jó volt és a vezértanácsnok mindenütt legteljesebb elismerését fejezte ki "a látottak felett.
— Gyapjú pulloverok, kötött kabátok, vadászmellények óriási választékban beérkeztek
a Fenyvesi áruházba.
— Kihágásl esetek. Október hónapban a Idr.
járásbíróság elé tartozóy kihágások 29 esetben fordultak elő s azokban 44 tettest jelentet* tek föl. — Közigazgatási hatóságok elé tartozó kihágást 575 esetben követtek el s azt mind kiderítették. Tettesekként följelentettek 671, előállítottak 15 egyént.
— Tüzesetek. Vármegyénkben a mult hói-napban 19 tüzeset volt. A tüzesetek oka négy esetben gyújtogatás, 1 esetben gondatlanság, 10 esetben gyermekjáték, 3 esetben rövidzárlat, volt, 3l-nak oka kiderítetlen. A kár összege 24.305 pengő, melyből biztosítás révén 17.653 pengő térül meg.
— Szenzációs olcsó cipőárak a Fenyvesi áruházban: női magasszáru P 19.50, férfi box P 21, duplatalpu vízmentes vadászcipó P 28. Minden párért felelünk.

ZALAVMGYE
1928. november 1.
— Gesztenyesütés közterületen. A kereskedelmi miniszter hozzá beadott panasz folytán kimondotta, hogy közterületen folytatott tfesz-tenyesütés hétköznapokon addig engedélyezett, ameddig az élelmiszerek árusítására berendezett üzletek nyitva tarthatók. Azon tul geszie-nyesütésre engedély nem adható. A vasárnapokon történő árusításra illetően art mondja a miniszter, hogy az őszi és téli hónapokban közterületen gesztenvét sütni és árusítani a szokásos módon és keretek között egész napon át szabad.
— Puplin-mellÜ férfiingek 7 pengőért a legszebb mintákban, Pichler kalapok, divatsapkák, diáksapkák legolcsóbb bevásárlási forrása a Fenyvesi áruház. /
— Felavatták a kiskanizsai Polgári Olvasókör székházát. Szép ünnepség keretében avatták föl vasárnap Kískanizsán a Polgári Olvasókör újonnan épült egyemeletes székházát. A kör házának erkélyéről P. Mátés Hilár plébános és dr. Krátkv István városi főjegyző mondottak beszédet. Utána díszközgyűlést tar tottak, melyen a kör dísrtagjaínak átadták a díszokleveleket. Anek József elnök felolvasta Mayer János földmivelési miniszter üdvözlő táviratát, melyben kimenti távolmaradását. A távollevő disztagokat a gyűlés táviratilag üdvözölte. Délután a kör nagytermében megtartották az első műkedvelő előadást, melyet tánc követett.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Elhízásnál, vérbőségnél, légzési nehézségeknél, rheurna, köszvény és vérkeringési zavaroknál a Hunyadi János"kesetüviz az orvosok által ajánlott tökéletes gyógyvíz az anyagcsere élénkítésére, a vérkeringés és a bélmüködés
, szabályozására. Reggelenként fél pohár Hunyadi János keserűvíz megszünteti a székrekedést és annak kellemetlen következményeit, | az étvágytalanságot, fejfájást, szédülést, levert, séget. A Hunyadi János keserűvíz forrástelep az egészségügyi hatóságok ellenőrzése alatt áll. A vizet egészségügyi szempontból csakis teljesen uj palackokba töltik s az a forrástól a palackba jutásig emberi kézzel érintkezésbe nem jut. A Hunyadi János keserűvíz tisztasága tehát a legtökéletesebb és ennélfogva a legsúlyosabb beteg is használhatja.
— Fenyvesi áruházban találja a legszebb választékot elsőrendű női selyem és flór harisnyákban, úgyszintén férfi divatzolaiik és harisnyákból.
— Hirdetmény. A zalaegerszegi pénzügyigazgatóság rendeletére közhírré teszi a városi adóhivatal, hogy az egerszeghegyi földadó. Jeírásí jegyzék a városi adóhivatalnál 1^28. iK vemÖer 14-től november jO-ig bezáróan 15 na;>i közszemlére van ki.éve. Az érdekeltek ebben, az időközben a hivatalos órák alatt megtekinthetik és a jegyzék közszemlére való kitételének utolsó napjától számított 15. nap alatt esetleges felebbezéseiket a m. kir. pénz-ügvígazgatóságnál bunyujthatják
— Kötött lubitok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Időjárás. Hazánkban a derüléssel kapcsolatos erős éjjeli kisugárzás következtében a hőmérséklet a fagypont alá sülyedt. Budapesten ma délben a hőmérséklet 7 C fok volt. — Időjóslás: Egyelőre változás nem várható, később felhőzettel lassú hőemelkedés valószínű.
SPORT.
A bajnokság állása a vasárnapi forduló után:
m
^ ° £
» s?
¥ O 3
1 I %
f 1 1
I I ?
gólt
1. Soproni TK
2. Kőszeg . .
3. MOVEZS^
4. Kinizsi . .
5. ZTE . . 6 S. FAC .
7. PFC . .
8. Sárvár . .
9. Pápai Testv.
6 7 7 6 7 3 5 7 2
5 5 4
3 2 2 2 I 0
0
0 0 1 2 1 0 0 0
1
s
3 2 3 0
3 6
4
18
15 14 7 8 6
16 13 5 3 7 16 7 19 2 15
7 10 6 10
8 7
6 5 4
2 0
A levente serlegért vasárnap a rekvés mérkőzésen kívül még a Neszelej mérkőzés folyt le, mely lepetésre 1:1 arányban végződött állása a következő:
MZSE—Tö-C tógán fa— nagy meg-A bajnokság
1. Keresk. l<k.
2. Move ZSE
3. Gógánfa .
4. Törekvís .
5. Neszelej
6. Csány .
SZÍNHÁZ CS MOZI.
Paul (Wegener, a Ramper főszereplője, egy Balsac (regényben ismét tökéletes alakítással lepi meg csodálóit. Alakítása a világhírű (jó-lem-beli alakításának magaslatán jár. Minden arcmozdulata, minden gesrtsu a kicsiszolt tökély. Gazdag kiállítása van a filmnek, amely egyike azoknak a kiemelkedő képeknek, amelyek a legmélyebb benyomást teszik a nézők lelkére.
Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága.
Honore de Bolsac világhírű regénye 8 felvonásba/l. A főszerepeket játszák: Paul We-
n, Nien Shön Lbig, a híres kinai színész ndree la Fayette, a szép, fiatal francia színművésznő.
Bemutatja az Edison mozgószinház november 14—15-én, szerdán és csütörtökön, csak 16 éven felülieknek.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZ0GY.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
Bú*a (tmrovMékO 25 30—2545, buza (egyéb) 2510— 2525, rozs 22 30 - 22-45, takarmányárpa 26lJ0 -26 25, íörárpa 27 00 - 27 25, uj rab 2600-2625, tengeri 3100 -3150, buzakorpa 1925-1950, köles 15-20-1620.
Irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 00 P. rozs 20 00 P, árpa 2400 P, csöves tengeri 11-12 P, zab 2000 P.
/AlAVANMIUn l>»ll«<ltrM^|. ''•Ul«« MtikHitli HiRBOLY FKIINC. «•!•!«• kim éti MANAI AOOftTON
SEZLONOK
állandó raktáron , 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS bUTOROK uri szobák, szalnngarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABIAKREDÖ-
NYÖK i4 óra alatt készülnek.
KÁRPITOS MUNKA ¡avitását
Vállalom
MINDENNEMŰ — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTáN kárpitosmester
ZALAEOERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
Ahosssuöszl és téli esték unalmát legjobban elűzheti, ha vess egy jó, olcsó
Kedvező
fizetési
feltételek
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN
Hirdessen a zalavármegyében!
Tisztelt Uraim!
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyi-tér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
Legjobb minőségű
hó- és
sárripők
Pál és IndránAI Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
November
5-én
nyílt meg
Németh László
Nyomatot« iwas Ágoston könyvnyomdájában Zalaegerszeg, Széchenyi-tér
fűszer és cismtfl« üzlete
(v. Síkot a- Üzlet).
1. Teleion 131.
VII. évfolyai
Zalaegerszeg, 1928 november 15 Csütörtök.
Ara 12 fillér.
259. siáa.
PüLJ.Tllt/vX NA. PXLAP
flcíJslsalk
hétMm, délelái. - IMilMld: in Maapr« 3 - »né. iiniitm I- MH< - Surhuitéaéf (» kUdéhlvitil: XaUmriMf, HMmt Mí 1 HMn U1
Tájékoztató a városi képviselőtestületi választásokra.
Reggel 9 órakor kezdődik és délután 4 órakor végződik a szavazás.
Zalaegerszeg város polgárságának régi óhaja teljesül holnap, folyó hó 13-én. Újjáalakítja választás utján a képviselőtestületet, mely már 1912. óta intézte a váro6 ügyeit anélkül, hogy felfrissült volna. Évenként egy-két uj virílis került ugyan a közgyűlésbe, ami azonban^nem változtatott a helyzeten. A virilisek nagyobb része mindig változatlan maradt, választások utján nem nyert felfrissülést a közgyűlés, igy tehát nem csuda, ha a közöi/gc$y annyira so-várgott már az uj választások Utá^.
Ötvennégy egyént kell a jíolgárságnak saját kebeléből kiválasztania. Nem nagy szám. Épen azért jól meg kell ^gondolnia mindenkinek, hogy kire adja szavazatát. Keringhet akár ezerféle lista is, az nem befolyásolhat senkit sem elhatározásában. Azokra szavaz mindenki, akikre akar.
A választás csütörtökím reggel ''9 órakor kezdődik, még pedig öt szavazókörben. Választási elnök Fülöp Jenő dr. Az I. szavazókör szavazó helyisége a Ka-tholikus Ház. Választ 14 rendes és 3 póttagot. Elnök Gerencsér Lajos dr.
A II. szavazókör a Központi elemi iskolában szavaz. Választ 12 rendes és 3 póttagot. Elnök ifjú Árvay László dr. -1
A III. szavazókör helyisége a polgári leányiskola. Választ 14 rendes és 3 póttagot. Elnök Széli Oyörgy dr.
A IV. szavazókör a központi ovodában adja le szavazatait. Választ 8 rendes és 2 póttagot. Elnök Fridrík István.
Az V. szavazókör a városháza közgyűlési termében szavaz. Választ b rendes és 1 póttagot. Elnök Hollós Ferenc dr.
A szavazás titkos és szavazólapokkal történik, melyeket az illető szavazatszedó bizottság elnöke, vagy helyettese vesz át.
Ha a szavazólap több nevet tartalmaz, mint ahány képviselőtestületi tagot a választókerület választani jogosított, azutol-
irott neveket nem veszik számba. Amennyiben a legkisebb szavazatszámmal megválasztottak közül többen egyenlő szavazatot nyernek, afölött, hogy ^ legyen a képviselő, a választás elnöke sorshúzás utján dont. Délután 4 órán tul szavazatot elfogadni nem szabad, azért tehát igyekezzék minden választó 4 óra
előtt leszavazni.
A választási eljárás ellen fölmerült panaszok, továbbá a megválasztott képviselők választhatósága ellen tett észrevételek a választástól számított 10 nap alatt az igazoló választmányhoz nyújtandók be.
A törvény 38. $-a értelmében
a nagykorú nőket, testületeket, intézeteket s általában minden jogi személyt a meghatalmazott képviseli a választáson.
A meghatalmazást legalább egy órával a választás előtt a választási elnöknek kell bemutatni, mert különben a meghatalmazott nem szavazhat.
Egy személy csak egy meghatalmazást nyerhet. Aki több meghatalmazást mutat be, nuk egyik meghatalmazása sem érvényes.
Hogy kinek van választói joga, afelől már mindenki meggyőződhetett, ha nem is nézett utána a névjegyzékben, mert a jeloKek, vagy az egyes jelölő csoportok megbízottai úgyis megkerestek már minden, szavazásra jogosultat Vagy élőszóval, vagy ir.isban. y Figyelmeztetjük ismételten a választókat,
hogy a szavazólapok senkit sem kötnek^ vagyis mindenki olyan szavazólappal szavazhat, ami-
lyennel akar. Szavazólapot bárki is összeállíthat a saját részére. ''
..Az uj képviselőtestület 1929. január 2-án délután alakul meg az alispán elnöklete mellett. A folyó évben tartandó esetleges közgyűléseken tehát még a régi tagok vesznek részt. . ...................... i '' ■■ ..
Megállapították a revíziós ünnepély végleges
programmját.
A város eg&z társadalma résztvesz a szombati és [vasárnapi ünnepségeken.
A trianoni békeszerződés revíziója érdekében Zalaegerszeg város közönsége is nagyarányú tüntetésre készül. A szombati előkészítő értekezlet által kijelölt rendezóbizottság tegnap este Czobor Mátyás polgármester vezetése mellett ülésezett és véglegesen megállapította a tüntető ünnepély programmját, mely két részből áll: a szombat esti felvonulásból és a vasárnapi népgyülésból. .. A felvonulási nemzet. a cseifdőrlaktanyától szombaton este 7 órakor indul a Hősök emlékoszlopához. A menetet két oldalt fáklyások kisérik. A Horthy Miklós téren Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző mond beszédet és koszorút helyez a szobor talapzatára, Gyarmath B. János iró pedig saját ez alkalomra irt költeményét szavalja el. Az ünnepélyt a dalárdák éneke zárja be. A menetnél a rendet a kiküldött szűkebb bizottság tartja fönn.
A rendező bizottság felkéri az összes egyesületeket, iskolákat és hivatalokat, hogy testületileg vegyenek részt a menetben és a gyűlésen. A közönséget a sajtó ''és , falragaszok utján hívják föl erre. Felhívja a háztulajdonosokat házaiknak gyászfátyollal bevont nemzeti zászlókkal való fellobogózására, af lákós* ságot, hogy ablakaikat, a kereskedőket pe^ dig, hogy kirakataikat világítsák ki és azokban valamiféle jelvénnyel adjanak kifejezést a mélységes nemzeti gyásznak. A zenekarokat is felhívták a menetben való részvételre.
A vasárnapi népgyűlésen Kray István báró és Csák Károly dr. képviselők, a Revíziós Liga kiküldöttje, továbbá az egyes társadalmi osztályok kiküldöttei mondanak rövid beszédeket és szerepelnek a dalárdák is. A gyűlésre meghívják a vármegyei felsőházi tagokat és országgyűlési képviselőket is. A határozati javaslatokat fölterjesztik a kormányhoz és Rother-mere lordhoz.
A szűkebb bizottság ma délelőtt a dalárdák, cigányzenekarok és tűzoltózenekar vezetőségével együtt értekezletet tartott, amelyen az ünnepség részleteit állapították meg. A rendezésre Vöröss Oyörgy áll. számvevőségi főtanácsost kérték föl.
A menetet a tűzoltózenekar nyitja meg, azután következik az ifjúság: az iskolák felsőbb osztályú növendékei, majd a cigányzenekarok, amelyek indulókat játszanak. Ezután következnek az egyes testületek, hivatalok, egyesületek, erősített levente szakasz és a közönség leher tőleg nyolcas sorokban, az érkezés sorrendjében. (Fölkérik a résztvevő egyesületeket, stb. hogy iehetóen már fél 7 órakor jelenjenek meg a csendőrlaktanya előtt, mert a menet háromnegyed 7 órakor már megindul.) Brand Sándor dr. megvei főjegyző nem a szobor előtt, hanem a *ÍV\ove sporttelep felöl felállított emelvényről beszél, üyarmath B. János is ott szavalja el versét.
A vasárnapi népgyűlés után, déli fél 1 óra* kor az ének- és zenekarok a főtéren
t magyar hangversenyt
adnak a következő műsorral:
1. Cigányzenekarok eljátszák a Kossuth nó* tát.
2. A Move dalárdája elénekli a Szabadságdalt.
3. Az Építőmunkások Dalárdája népdal-egyveleget énekel.
4. Cigányzenekarok kurucdalokat játszanak b. A Zalaegerszegi Daloskör,
ö. Az Egyházi Ének- és Zeneegyesület nép-
daltokat énekel.
7. Cigányzene.
8. Nem, nem, soha! Éneklik az összes dalárdák.
9. Induló. Játsza a tűzoltó zenekar.
Miniszteri rendelet a kaszinókról, amelyekben
kártyáznak is.
Az u] alapszabályokat december 31-ig kell felterjeszteni.
Az egyre jobban elterjedt kártyaszenvedélyektói fűtött visszaélések megakadályozására a belügyminiszter rendeletet adott ki, melyben az egyesületeket, kaszinókat, klubokat, társas köröket, pártköröket kötelezi, hogy a törvényhozási uton történő szabályozásig a rendeletben előirt utasítások szigorú betartásával fejthetnek ki tevékenységet.
A rendelet, miután részletes pontossággal körülírja azt, hogy az egyesületekben mi módon történhetnek ezentúl a tagfelvételek, a 4. és 5. pontjában a ''következőket mondja:
Nem szabad az egyesület tagjául fölvenni olyan egyént, akit tiltott szerencsejáték j miatt a bíróság jogerősen elitéit, vagy akit valamely egyesületből tiltott szerencsejáték miatt kizártak. Viszont az egyesület tagjai sorából is ki kell zárni azokat,
akiket a törvény tiltott szerencsejáték máatt /
«mm.
A 8. és 9. pontokban azt irja elő a rendelet, hogy kártyajátékot csak abban 9 szobában szabad játszani, amelyik játéktermül van berendezve, tehát az olvasótermekben nem. Ezeket a helyiségeket azonban nem szabad elzárni azok elöl a tagok elől, akik a kártyajátékban részt nem vesznek. Tilos be-, vagy kijáró ajtóval ellátott és az egyesület helyiségével össze nem függő helyiségekben kártyázni.
Vendégek, akik nem tagjai az egyesület- '' nek, a kártyajátékban részt nem vehetnek és a kártyajátékok céljaira szolgáló helyiségekben nem tartózkodhatnak.
Az úgynevezett puff játékra, vagy a kimondottan időtöltésből folytatott krajcározásra vo-

V.
ZALAVARMEOYE
1928. november 15.
natkozóan a rendelet nem intézkedik, tehát valószinü, högy nem is vonatkozik rá.
Tekintettel a kártyajátékokkal folytatott visz-azaélések megakadályozására és az ezzel kapcsolatos tagfelvételek megszigorítására, a rendelet utolsó pontja világosan kimondja, hogy abból a célból, hogy a rendelkezések a tagok felvételére, kizárásáig a tagsági jogok gyakorlására és az egyesület alapszabályaiban is érvényesüljenek.
A belügyminiszter kötelességévé teszi minden egyesületnek, — ahol kártyajáték folyik* — hogy alapszabályaikat a rendelet értelmében módosítsák és azokat az ez irányban hozott határozataikkal együtt folyó évi december 31-ig jk törvényhatóság elsó tisztviselője, — az alispán utján terjesszék föl.
i—
A belügyminiszter rendeletét a legkészsé-gesebb örömmel vesszük tudomásul. Valóban itt van az ideje annak, hogy a pénzre való kártyázás elfajulását, sót eldurvulását legalább is az egyesületekből kizárják. Hiszen a kártyázás,
ha azt nem anyagi haszonlesésből csinálják az egyik legártalmatlanabb szórakoztató ma napság. Aki ráér, vagy köznapi egyhangúságába egy kis változatosságot akar bevinni, nagyon kellemesen eltöltheti vele az időt, természetesen annak a szándéknak kikapcsolásával, hogy a partnerétól zsebrevág egy csomó pénzt. Á kártya, amely körülbelül 700 éve, hogy forgalomban van,
csak másfél század óta sQlyedt oda, ahol ma van, hogy egyik ember a másikat kifosztja áltála.
Nem érdektelen egyéNcént tudni, hogy a magyar kártya figurái, amelyekhez annyi könny, átok, sót sok kiontott vér és öngyilkosság is tapad, Svájc szabadságharcának történetéből valók. Próbálkoztak ugyan más, magyar vonatkozású figurákat csinálni a kártyára, de a-zok nem nyertek polgárjogot a kártyázók birodalmában. Reding (tel, Stüszi va dász, Teli Vilmos, Oeszler Hermán stb. kellenek a megrögzött kártyásoknak.
OrszággyQlés.
Budapest, november 14. A képviselőház mai ülésén a vízi beruházásokról szóló javaslatot tárgyalták, amely iránt elég nagy az érdeklődés, mivel a javaslat fontos közgazdasági kérdéseket foglal magában.
Interpellációk.
Nagy érdeklődéssel tekintettek a képviselők Rassay Károlynak a királykérdés ügyében bejegyzett interpellációjára, mélyre Bethlen István gróf miniszterelnök rögtön válaszolt. Ezen a héten még kilenc interpelláció hangzik el különböző ügyekben. A felsőház pénteki ülésén Bernáth István a könnyelmű elválások ügyében szólal majd fel. Jövő szerdán pedig a képviselőházban Fábián Béla a jövedéki rende-lef Pakots József a bel- és külföldi ösztöndijak ügyében interpellál.
Az ülés.
A képviselőház mai ülését fét 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. Bemutatta a közigazgatási bíróság átirata^, mely szerint Kállay Tibor megválasztása ellen senki sem adott be panaszt s igy ót véglegesen megválasztott képviselőnek jelentette ki.
Marsai Ferenc és Qörgei István a bizottságok jelentését terjesztették elő, majd Her-mann Miksa kereskedelmi miniszter terjesztette elő a Washingtonban 1927. november 25-én kötött nemzetközi rádióegyezmény becikkelyezéséről szóló javaslatot.
A- hajózási kedvezményekről szóló törvényjavaslatnak harmadszori olvasásban való elfogadása után a vízi beruházásokról szóló törvényjavaslat tárgyalására tértek át, amelyhez Marsai Ferenc és Orieger Miklós szóltak hozzá.
O r i e g e r Miklós kifogásolta a javaslat 7. szakasza értelmében a kisrábatoroki duzzasztó megépítését. Sok elemi csapás érte ezt a vidéket s a vizszabályozások már sokba kerültek az adófizetőknek. Kéri, hogy a vizi építkezések nagyobb részét az állam vállalja és hogy a képviselőház a javaslatot utasítsa a bizottság elé módosítás végett.
Szabó ki Jenő örömmel üdvözli a vizi beruházásokról szóló javaslatot, de a 15 évi építési idő megrövidítését kéri. A javaslatot elfogadja. |
Erődi Harrach Tihamér is a 15 évi építkezési idő csökkentését kéri, ha ez nem i ütközik technikai nehézségekbe.
ötvös Lajos szintén a kisrábatoroki duzzasztó kérdését teszi szóvá. A javaslatot elfo-gadja.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
A-déli órákban igen élénk hangulat uralkodott a Ház folyosóján, ahol Bethlen István gróf miniszterelnök is megjelent. Madai Gyula képviselő kérdést intézett a miniszterelnökhöz, hogy mi az oka annak, hogy a búza olcsóbbodik és az iparcikkek drágábbak lesznek és hogy miért nagyobb az adóztatás, mint béke világban? Bethlen István gróf a "kettős költségvetésnek tulajdonítja a túladóztatást. Egyébként ez nem csak nálunk, hanem Európa többi államaiban is igy van.
Temesvári Imre a vidéki gazdák nehéz viszonyait tárta fel a miniszterelnök előtt, hangoztatván, hogy á gazdák helyzete ] azért nehéz,
/ \
mert nem tudják értékesíteni a terményeiket. A miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy a bajok orvoslása csak a kivitel elősegítése által lehetséges és ezért hamarosan megindítják az exportot. A kormány''mindent elkövet, hogy a gazdatársadalom helyzetén javítson.
Iskolaszentelés Csődén.
Szép ünnepség keretében szentelték föl folyó hó II -én a csödei uj állami népiskolát s az ünnepélyen nemcsak helybeliek, hanem vidékiek, különösen zalalövőick is nagyszámban jelentek meg.
A szépen feldíszített tanterember Heling Jó-zse fnagyrákosi róm. ''kath. plébános misé< mondott s utána hatásos szónoklatban beszélt a vallás-erkölcsi és hazafias nevelés szükségességéről. Majd áldást kért mindazokra, akik az iskola létesítése ügyében fáradoztak s püspöki megbízás folytán fölszentelte az épületet. Az éneket Mészároe Jenő kántortanító vezette.
Kis szünet után Feies Gábor nagyrákosí ref. lelkész mondotta el m''ély érzésekre hangoló avató beszédét, melyet megelőzően és utána is a pankaszi ref. dalárda egyházi énekeket adott elő Hodossy Lajos pankaszi reT. tanító vezetésével.
A szentclés és avatás végeztével Stefán István áll. tanító erős hazafias érzéstől áthatott beszédben emlékezett meg a magyar kultura jelentőségéről s köszönetet mondott a jelenlevőknek níegjeíenésökért
A leventék, a dalárda, iskolásgyermekek a közönséggel együtt elénekelték a Himnuszt, majd a csödei leventék és iskolai növendékek szavalatai következtek. Ezek során Devecz Károly VI. oszt. növendék igen értelmesen köszöntötte föl Tóth Géza főjegyző, gondnoksági elnököt, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az iskola létesítése körül. A Hiszekegy és Szózat eléneklése után véget ért az iskolai ünnepély, amit közös ebéd és a leventék jóté-konycélu zártkörű táncmufotsága követett.
Zalalövó nagyközségből az ünnepélyen résztvettek: Perényi bárró földbirtokos, Laky és Varga István jégyzók, Szakáll Imre áll. isk. igazgató, továbbá a tűzoltó és levente «apatok.
A szerb király szerint nincsenek szerb-horvA ellentétek.
Pária, november 14. Sándor szerb ki.ályegy hét óta inkognitóban Páriában tartózkodik. — Tegnap látogatáson jelent meg Doumergue köztársasági elnöknél, kivel hosszasan elbeszélgetett. Az egy óra hosszáig tartó látogatásnak jelentősége az, 1iogy Sándor király megcáfolta szerb-horvát ellentétről szóló híreket és ismertette a francia köztársaság elnökével a szerb kormány külpolitikai céljait. A király valószínűen még péntekig Párisban marad.
Belgrád Békülni akar.
London, november 14. A Daily Telegraph belgrádi jelentést közöl, amely a jugoszláv kormány és a horvát ellenzék kőzött folyó békéltető tárgyalásokról azt Írja, hogy Belgrád már hajlandó elfogadni a foederációs megoldást, amely szerint Horvátország nem válna el Szerbiától, hanem külön autonómiát kapna.
A bánén.
Ide s tova hetven esztendős vagyok, s szégyenszemre a lexikonból kell kikeresnem, hogy mi a manó az a banán, amit a magyarok esznek. Hogy valami fü-fa-virág. azt régen sejtettem,de hogy gyümölcse is van neki s azt eszik az emberek, mint a kókuszdiót, szentjánoskenyeret, narancsot, citromot és több effélét, — azt csak most tudtam meg. Nem is vagyok én < kultup>-ember. Ki hinné, hogy a magyarok számára Kongó ország is termi és árusítja a gyümölcsöt?
De eljön hozzám a vigéc s azt mondja, nézze kérem, ön kultur-ember, ezt a képet meg kell vennie. S megveszem, nem annyira a képet, mint inkább az előlegezett kultur cimet. S folytatja: lm itt egy könyv;, ezt minden kultur-ember megveszi. Hogy ingyen nyert szép címemet ne dobjain el: ezt is megvásárlom. De a vigéc kifogyhatatlan: Itt egy album, ez olyan természetű, hogy ennek nem szabad hiányoznia egyetlen kultur-ember asztaláról sem. Nem is kultur-ember, akinek ez az album nincs meg az asztalán. Kénytelen vagyok megvenni. Mind a három portéka értékes. De, ha értéktelenek volnának, sőt károsak is: meg-vennók ezeren, meg ezeren, hogy legalább a vigéc szemében ne maradjunk műveletlenek.
Hasonló módon szágukl a kultura a színházak, mozik, orfeumok és kabarék paripáin és épen ugy üvöltöz, mint a kókuszdió, citrom, narancs és banán lakinározásain. A kereskedelem épen ugy ajánlja és árusítja mindezeket a kulturának a cégtábláján. Nem a kereskedő embert mondom, hanem a kereskedelem szellemét értem ebben. Az andráshidai szolgáló leány — pardonn! a cucilisták szerint ház-tartásos leány, a Bob Tierceget énekli s a ligetben juj-t és banánt eszik. Ismeri és eszi Szumatra, Jáva és Kongó országok gyümölcseit. Adja neki a «kereskedelem». Igaz, hogy apja kertjében zsákszámra rothad az alma a fák alatt, de ö narancsot és banánt eszik, mert műveltnek kell lenni. S ó igazában neo-kultur lény, vagyis: ujmódilag müveit teremtés.
Nohát, ez a cseléd-kulturság, másképen: fe-letes, külsőséges, tehát hazug műveltség, bi-zony-bizony nagyon hátráltatja az igazi műveltséget s nagy kárára van magyar közéletünknek. S ha almafáűik alatt szekérszámra rothad az alma és megy pusztulásba: ezt szintén nem csak az almára értem; hanem egyebekre is, hogy hanyagságunk, elernyedettsé-günk és főleg gondatlanságunk miatt sok közgazdasági vagyonunk, testi és lelki — szellemi erőink felhasználatlanul veszendőbe jutnak. Ez a szenvedőleges kár. Óh, ezeknek hem elég évenként egy-egy takarékossági nap! — Cselekvóleg pedig a banán-lakzi is csinál néhány év alatt ezer milliárd károkat.
Debrecenben Lesztina Lajos első kereskedő — felsőházi tag — értekezletre hívta az ipar-védő Hétnek a bizottságát. Figyelemre méltóan szólott az egyik tag. Azon nem csudál-kozom — igy szól, — hogy még a kökénybokrot is más országbői kell hoznunk, elvették minden fánkat, még a kökénybokrokat is, nem csudálkozom, hogy a szomszédból kell szállítanunk a fenyófadeszkát is koporsónk készítésére, de azon már qudálkoznom kell. hogy amíg itthon sok almánk elrothad, addig muszáj külföldről vásárolnunk a citromot, a narancsot s a — banánt, — milliárdokért! — Bizony csudálkozni kell ezeken műiden becsületesen gondolkodó magyar embernek.
Borbély György.
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése.
Newyork, november 14, Tegnap délután 5 órakor egy gőzös az elsülyedt «Vcstris» utasai közül 222 embert megmentett. Még 117 ember hiányzik. A megmentettek borzadva mesélik el azokat a szenvedéseket, amelyeken keresztül mentek. Egy teljes napot és éjszakát töltöttek a mentőcsónakokban és a tengerben különböző fadarabokba kapaszkodva. A sülyedó hajót azért nem lehetett megmenteni, mert a rakomány a hajó egyik oldalára csúszott és igy az teljesen meggátolta a mentési munkálatokat A hajó kapitánya és elsó tisztje mcgmenclo|r, a többiek azonban nyomtalanul eltűntek.
V
1928. november 15.
London, november 14. Ford amerikai autó-király az Essex-beli Dagenhamben óriási autógyárat épit 7 millió font alaptőkével. Ez az autógyár lesz Európa legnagyobb gyára, a-mclyben 7.0()(l ember fog dolgozni. Á gyárban évente 200.000 autót készítenek s az épület főhomlokzata fél mérföld lesz.
Debrecen, november 14. Holnap reggel a debreceni egyetem orvosi fakultásán is megkezdődnek az előadások, miután az ifjúság vezetői garanciát vállaltak a rend fentartására.
Székesfehérvár, november H. Ifjú Könczöl József süki legény felett ítélkezett ma a törvényszék, mert két fejszecsapással megölte veszekedő természetű apját.^ Szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek a bíróság és ezért 14 évi fegyházra ítélte.
Pécs, november 14. A szociáldemokrata képviselők közül Peyer Károly, Esztergályos János és Kabók Lajos pert indítottak Polgár Zsigmond pécsi lapszerkesztő ellen, egyik cikke miatt. Polgárt a törvényszék fölmentette. Felebbezés folytán az itéló táblához került az ügy, amely elrendelte a bizonyítás kiegészítését. A tábla ugy határozott, hogy ebben az ügyben kihallgatják Bethlen István gróf miniszterelnököt és Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkárt. A tábla a miniszterelnök és és az államtitkár kihallgatására a budapesti tőrvényszéket kérte fel, ahol holnap mindkettő-jöket kihallgatják.
Budapest, november 14. Nagy István bűnügyének mai fótárgyalásán Sellő István vádlottat halgatták ki, aki tagadta, hogy Nagy István anyósa részére tőzsdei spekulációt folytatott volna. Ezután Paizs Elemér ügyvéd, vádlott kihallgatása következett.
Budíapest, november 14. Lovrics József hentessegéd és Hollós Imre Csutt Lajos pénzes levélhordó ellen a Thököli uton rablás céljából merényletet követtek el .A törvényszék Lov-ricsot két és fél évi, Hollóst pedig három évi fegyházra Ítélte. Az itéló tábla megváltoztatta a törvényszék Ítéletét és Lovricsot három, Hollóst négyévi fegyházra ítélte.
London, november 14. A Manchester (ivar-dian behatóan foglalkozik az oláh politikai helyzettel. Megállapítja a lap, hogy Maniu oláh miniszterelnök győzelme még nem végleges. Öratianü csák célszerűségi okokból vonult visz-sza. Oláhország ilyen gyorsan, egyik napról a másikra nem léphet át az önkormányzatról a demokratizmusra. Oláhország politikai mentalitása nem változott. Ha az uj kormánynak sikerült a zavaros helyzetet tisztázni, a régi banda megtalálja az utat arra, hogy birtokába kerítse megint a hatalmat.
Zágráb, november 14. A radikálisok és a boszniai muzulmánok között már hosszabb idő óta ellentét uralkodik, amely legutóbb tüntetésekben nyilvánult meg. Szpaho dr. kereskedelmi miniszter, a muzulmánok vezetője azt kivánja a kormánytól, hogy a szarajevói és a turbai fózsupánokat mozdítsák el állásaikból és helyöket muzulmánokkal töltsék be. Szpaho kereskedelmi miniszter állítólag már "be is adta lemondó levelét arra az esetre, ha kérését a kormány nem teljesíti.
Róma, november 14. Habár az Etna háborgása megszűnt, a kiömlött lávatömeg még mindig nagy nehézségeket idéz elő a közlekedésnél. A messina -cataníai országutat is elöntötte most a tengerbe húzódó lávatömeg, ugy, hogy a forgalmat most hajón bonyolítják le.
Bécs, november 14. Egv orosz diák olyan automata készüléket talált fel, inely egy pénzdarab bedobása ellenében 20 másodperc >latt nyolc felvételt készít az automata előtti széken ülőkről és nyolc perc multán a teljesen kész fényképeket fixirozva, lemosva, retusálva és megszárítva adja át a f)énzt bedobóknak. Különös újítás a találmányban, hogy a gép nem negatív, hanem azonnal pozitív képet vesz fol és hogy elméletben egy óra alatt 1440 folvéteH készíthet ez a csudálatos automata. A feHatáló első szabadalmát egymillió dollárért adta el és kiszámították, hogy ez a talahnány többet fog jövedelmezni, mint a híres Ldison találmányai együttvéve. Berlinben már tobb ilyen automata működik, Bécsben pedig most állították fel az első két fotóautornatát. #
Budapest, november 14. Rákosi Jenő állapotában beállott javulás kielégítő Remélhetőleg rövidesen újból megkezdi írói munkaiko-dását.
Buenes Ayrea, november 14. A Villa Marya
kornyékén hatalmas forgószél pusztított, amely rengeteg emberáldozatot követelt. Az eddigi jelentések szerint az óriási anyagi káron kivul 41 halott és 150 súlyos sebesült van.
Eger, november 14. A város határában levó kőbányában tnunka közben két embert szerencsétlenség ért. A bánya fala beomlott és a 19 éves Tamási Antalt maga alá temette, ugy, hogy az megfuladt, Kelemen Dezső pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Budapest, november 14. A pestvidéki törvényszék ma hirdetett ítéletet Köhler János főerdész bűnügyében. Kohlért az ügyészség egy rendbeli gyilkosság és három rendbeli gyilkosság kísérletének bűntettével vádolta, mert állítólag Baumann Péter szokolyai erdész feleségét megmérgezte és még három szokolyai lakós mérgezését kísérelte meg. A bíróság Kohlért a vád és következményei alól fölmentette, mivel a főerdész alibit igazolt.
Győr, november 14. Szente Izsó kereskedelmi ügynök távollétében betörtek lakásába és azt teljesen kifosztották. A betörök minden ingóságot felpakoltak és elvittek. Egy cédulát hagytak a lakásban, amelyre azt írták: «Nagyon még vagyunk elégedve». A kár 11.500 pengő.
Bukarest, november 14. Bocan vasúti állomáson a forgalmista tisztviselő baltával agyonütötte állomásfőnökét, mert az öt át akarta helyeztetni egy másik állomásra. A gyilkos tisztviselő a tett elkövetése után megszökött.
HÍREK.
— A pipa fú lé .százados papi iubíleuma. XI,
Pius pápa a jövő évben ünnepli áldozópapságának félévszázados jubileumát. Ebből az alkalomból a világ katholikusai egyik római nagy templomban diszcs oltárt állítanak közadakozásból. Serédi Jusztinián dr. biboro6 hercegprímás körlevélben közli ezt az ország ka-tholikusaival s egyben adakozásra szólitja fel őket. A gyűjtés napját december 8-ában állapították meg. A legcsekélyebb adományt ia elfogadják az egyházi hatóságok.
— A főiapán és alispán utazása. Gyömörey György fóispán tegnap Intapusztára, Bődy Zoltán alispán pedig Budapestre utazott.
— Emlék fa a kormányzó és Tisza István gróf emlékezetére. Cserszegtomajon a leventék
— a sttTfnorfl emlékű forradalom tizéves évfordulója alkalmából — szép ünnepély keretében két emlékfát ültettek el. Az egyiket nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó, a másikat néhai Tisza István gróf emlékének szentelték. Az ünnepélyen résztvettek a környékbeli faívak levente csapatai is. Megjekmtek Keszthelyről Reíschl Richárd országgyűlési képviselő, Hu-I szár Pál dr. főszolgabíró és Neogrády Qílbert premontrei kanonok, aki az ünnepi beszédet tartotta és vitéz Balhói százados, a Vitézi Szék I képviseletében. ,
I
V
ZALAVÁRMKGYÍ:
1928. november 15.
A KAMARAI ELNÖK CIKKE.
Spiegel Szigfrid kormány főtanácsos, a soproni kereskedelmi és iparkamara elnöke nemrégiben cikket irt az ottani német lapban s az optimizmus rózsaszínű világításánál szemlélve a soproni gazdasági helyzetet, azt a következtetést vonta le,'' hogy Sopron helyzete nem is olyan borzasztó; ellenkezőleg. — Ebből az eHentétes kötőszóból és abból, ami azután következett, azt olvasták ki .^okan kamarai elnök azt állította cikkéin, hogy Sopron helyzete «rózsás»,
Ezt a poétikus jelzőt nem használta ugyan az elnök nagy vihart keltett cikkében, de annak még olyan megállapításokat tulajdonítottak, melyek a vSlo helyzettől kissé messze esnek. Meg is indult részben a hírlapi polémia, részben a gazdasági érdekeltségben is a vita Spiegel Szigfrid optimista cikke miatt.
A Soproni Kereskedelmi Testület nyilvánosságra is hozta azt a véleményét, hogy a kamarai elnök megállapításaival nem ért egyet és •okkal súlyosabbnak látja a körülményeket, mint a kamara elnöke.
A Kereskedők Egyesülete rezerváltabban és csak a maga körein belül foglalkozott a cikkel. Ugy Ktszik azonban, szintén nem mindenben ért egyet Spiegel Szigfrid fejtegetéseivel, bár azoktól nem tagadta meg, hogy magasabb szempont sugallta őket. Spiegel Szigfridet ez a megoldás nem elégítette ki. Ez tűnik ki ugyanis abból az elhatározásból, hogy lemond a Kereskedelmi Egyesület választmányi tagságáról. Ezzel a nagy port felvert -ügy Véglegesen lekerül a napirendről. %
— A More énekkarának vezetőcég* felkéri az énekkar tagjait, hogy a revíziós népgyűlés alkalmával leendő szerepléséi* tekintettel a holnapi (csütörtöki) énekpróbán teljes számban megjelenni szíveskedjenek. 1-2.
— Kötött kábítok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Megrágalmazta a mezőgazdasági kamara Igazgatóit. Ková<£ Pál, volt csurgói tanítóképző intézeti tanár ez év juliusában njilt levelet irt Asztalos Lajos kamarai főtitkárnak s lever lében súlyos rágalmazó VifejezésekkeL illette Kiss Elemér mezőgazdasági kamarai igazgatót és Horváth Jenő ny. kamarai igazgatót. A levelezőlapon irt rágalmazó kifejezésekért a két igazgató bíróság elé állította Kovács Pált, aki beismerte, hogy alaptalánul irt rágalmazó kifejezéseket s tettét megbánta. A járásbíróság 300 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú •zárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Felhívás a dalárdákhoz. A revíziós ünnepély rendező bizottsága fölkéri a Zalaegerszegi Daloskör, a Move és az Építőmunkások Dalárdájának tagjait, hogy összpróbára pénteken este 8 órakor az Iparoskörben szíveskedjenek megjelenni.
— Forgalmi főnők és kereskedő a bíróság előtt. Ma délelőtt Rozenberg Sándor zalaszent-gróti kereskedő és Balogh István ugyanottaní rorgalmiadóhivatali főnök állottak a zalaegerszegi kir. törvényszék előtt. Rózenberget azzal vádolta az ügyészség, hogy Baloghot, mint hatósági közeget, hivatalos kötelességének teljesítése közben becsületsértő kifejezésekkel illette, Balogh ellen pedig Rózenberggel szemben használt becsületsértő kifejezések miatt emelt vádat az ügyészség. A tanuk kihallgatása után az ügyész a Balogh ellen emelt vádat elejtette, Rózenberg védője azonban fele nevében átvette a vádat. Rózenberget a törvényszék bűnösnek mondotta ki becsületsértés vétségében és ezért öt 80 pengő pénzbüntetésre, meg nem fizetés esetén 14 napi fogházra Ítélte. Baloghot bizonyítékok hiányában felmentette. Védő és magánvádló felebbeztek.
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár — városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja. Élője-
Íyezni már most lehet a takarékpénztár üzlet-elyiségében (a kath. templom mellett), egy-egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő több részbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk. P 21, "duplatalpu vízmentes vad ászcipő 28. Minden párért felelünk.
— Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, szivideges-ség, félelemérzés, bódultság és általános rosz-szullét esetén a termés-tftes «Ferenc József» keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést okoz. Az évszázad legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazták. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Tüz Karmacson. A karmacsi Hertelcndy uradalomban egy nagy takarmánykazaf, mely nek értéke körülbelül 7.000 pengő ^olt, ki-gyuladt és teljesen elégett. A csendőrség erélyes nyomozást indított, mert az a gyanú, hogy a tüzet gyújtogatás okozta.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, aipacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Súlyos autószerencsétlenség a Keszthely és Balatonszentgyörgy közötti uton. Ehríng Ferenc fuvaros a balatonszentgyörgyi uton öl-fával megrakott kétlovas szekerén Keszthely felé tartott. Szép lassan haladt a kocsi, mikor váratlanul igen súlyos szerencsétlenség történt. Ugyanezen az uton tartott Keszthely felé Bar-ton Pál hévizszentandrási bérautós kocsijával. Barton valami okból nem használta az autó re-lektorát és igy sötétben száguldott, amire hamarosan rá is fizetett. A sötétben nem vette észre az előtte haladó szekeret és az auló teljes erővel beleszaladt. Az összeütközés oly heves volt, hogy mindketten igen súlyos sérüléseket szenvedtek. Barton Pált agyrázkódással haza* szálliották Hévizszentandrásra, Ehringet pedig eszméletlen állapotban vitték be Keszthelyre a Jobbs szanatóriumba. Állapota életveszélyes, mert három gerinccsigolyája eltörött. A csendőrség nyomozást indított a tragikus kimenetelű összetüközés részleteinek kiderítésére és szemtanuk valk>mása alapján megállapítást hyert, hogy Barton tényleg nem használta a sötét uton az autó reflektorát, ami azután oka lett a szerencsétlenségnek.
— Betörtek a kaposvári színházba. Ugy látszik, valami betörőbanda sorra beható vizsgálat tárgyává teszi a dunántúli színházakat és mozikat. Élőbb Kanizsán, azután Szombathelyen, most meg legutóbb Kaposvárott törtek be a színházba. Tegnapra virradó éjszaka el-/vitték a színházi pénztár kézi kasszáját. A betörést a reggeli órákban vették észre s azonnal jelentést tettek a rendőrségen. A nyomozás során a ~Kapos csatorna mellett megtalálták a feltört kazettát, de persze tartalom és tettes nélkül. -»- Mégis csak jól mehet a színházaknak, ha annyira szemügyre vették kasszáikat a betörök. Milyen szerencse, hogy Egersíe-gen nincs színház. És, ha van, akkor is a direktor bugvelárisa szerepel pénztár gyanánt.
HÚtíPŐ
\ Olló a tehén gyomrában. Szentgotthárdról írják: .Leitgeb Richárd gleisdorfi mészáros a napokban marhát vágott. Mikor a leölt állat? gyomrát tisztogatni kezdte, legnagyobb csu-dálkozására; abban egy kifogástalan állapotban levő ollót talált. Az volt a szerencse, hogy az olló összecsukott állapotban került az állat gyomrába. De, hogy mikép kerülhetett az oda, nem sikerült megtudni.
— Nehéz eldönteni, hogy az 1928-1929. évi Rózsavölgyi Karácsonyi Albumnak melyik a legértékesebb, legkedvesebb darabja. Ezért szép és megkísérlésre érdemes feladat, ha azok", akik az albumot megvásárolták, vagy azt kedves ajándékkép kapták, az alburtihoz mellékelt levelezőlapon 1929. január 10-ig közölnék lapunk kiadóhivatalával, hogy melyik volt az 1928-1929. évi Rózsavölgyi Karácsonyi Albumban az a dal-, vagy táncsszám, mely a» sok között mégis a legszebb, a legjobban tetsző. A beérkezett válaszok alapján meg fogjuk állapítani, hogy melyik müvet tartották legtöbben a legértékesebbnek, a legjobbnak. Lapunk mindazoknak, akik arra a műre szavaztak, melyet a legtöbben véltek a legjobbnak: farsangra, portómentesen 1929. január 20-án küld tiz darab elsőrangú tánc, illetve énekszámot. A nyerteseknek az idei Karácsonyi Aibum egy fillérbe sem fog kerülni.
— Vasbeton és műkövek készítésére adható-e iparengedély? Ezzel a kérdéssel fordult Zalaegerszeg város tanácsa a soproni kereskedelmi és iparkamarához. A kamara válasza a következő: Vasbeton és mükómüvek készítése tése az építőiparosok járulékos joga. A kőmü-vesiparos, kőművesmester és építőmester a törvényes munkakörébe cső építkezésekkel kapcsolatos Vasbeton- és műköveket is megépítheti; viszont külön vasbeton- és mükómüvek készítésére iparengedély nem adható, mert építőipari rendtartásunk ily önálló építőipar-ágat nem ismer. Ha azonban nem vasbeton- és mükóépitményekről van szó, hanem alapbeton, terazzo, mozaik, épületek lábazatának műkővel borítása, cementlap készítése és habarcsba való lerakása, falnak faycncc lappal borítása a cél, akkor képesítéshez nem kötött foglalkozási ágról van szó, melyre tehát önjogu egyénnek iparigazolvány minden külön feltétel teljesítése nélkül kiadható. ''
— Életunt gazda. Tegnap délben a szombathelyi Nagykar utcában Piroska Mihály !>0 éves gazdaember kiment az istálóba és ott felakasztotta magát. Mire rátaláltak már halott volt. Piroska özvegy ember volt s most öt apátlan-anyátlan árvát hagyott hátra.
— A kocsiszín gerendájára akasztotta föl magát. Orosz Magdolna 62 éves ftrltoronyi földmivesnó a napokban a házában levő kocsiszín gerendájára felakasztotta magát. Mire észrevették, már kiszenvedett. A halál karjaiba menekült életunt már régebb idő óta üldözési mániában szenvedett s több ízben tett öngyilkossági szándékáról ismerősei előtt említést. Egyszer már meg is kísérelte, de akkor megakadályozták.
— A vámőrség nem fegyveres erő. Szili József margitmajori uradalmi gulyás a hivatalos járatban lévő vámőröket durva szavakkal illette s ezért került a zalaegerszegi törvényszék elé. Kihallgatása alkalmával tagadta, hogy megsértette volna a vámőröket, csak aztv mondotta nekik, hogy a majorban nincs semnüi. A tanuk ellene vallottak, azonban a törvényszék fölmentette azzal az indokolással, hogy a kifejezéseket használta ugyan, de a vámőrség nem tartozik a fegyveres erő testületébe és nekik személyes följelentést kellett volna ten-niök, amit azonban elmulasztottak. Az ügyész a fölmentő ítélet ellen fölebbezett.
— Időjárás, {lazánkban borús és ködös lett az idő, az éjjeli lehűlés csökkent. Budapesten ma délben a hőmérséklet 5 C fok volt. — Időjóslás: Jobbára borús, vagy ködös idő várható, esetleg jelentéktelen lecsapódásokkal és némi lehűléssel. 1
SPORT.
A vasárnapi Oógánfa—Neszelej eredménye nem 1:1, hanem 5:1 volt Oógánfa javára s ezzel az eredményével Oógánfa a 2. helyre került, jobb gólarányával maga mögé szorította a Move Leventét. m.
1928. november 15
ZALAVÁRMEOYE
5
Folyó hó 18-án, vasárnap a MZSE Sop-( ionban ar STK-rel vívja tneg a szezonban legutolsó bajnoki mérkőzését. A ZTE-nek nem lesz mérkőzése. — A levente serleg küzdelmeinek során a Törekvés LE és a Csány cserkészek találkoznak, (iógánfán pedig a Move Levente játszik. Az előbbi mérkőzés hirája dr. Zsallár, az utóbbié pedig Hajba lesz.
Megkezdődnek az óvások a Levente Labdarugó Szövetségben. Elsőnek a Törekvés óvja mcg a Move LE ellen 3:1 arányban elvesztett mérkőzését, azután a Csány cserkészek is megóvják ugyancsak a Move LE ellen 6:0 ahányban elvesztett mérkőzését. Az óvások indoka, ^ hogv a Move LE több játékosa nem vett részt a levente foglalkozáson.
........................................ M*«'' '' " " -"''-"''''-''"''- ■ 1 —
SZÍNHÁZ ES MOZI.
Paul Wegener, a Ramper főszereplője, egy Balsac regényben ismét tökéletes alakítással lepi nieg csodálóit. Alakítása a világhírű (ió-iem-beli alakításának magaslatán jár. Minden arcmozdulata, minden gesztsu a kicsiszolt tökél}. Gazdag kiállítása van a filmnek, amely egyike azoknak a kiemelkedő képeknek, amelyek a legmélyebb benyomást teszik a nézők lelkére.
Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága.
Honore de Bolsac világhírű regénye 8 felvonásban. A főszerepeket játszák: Paul Wegener, Nien Shön Llng, a híres kínai színész és Andree la Fayette, a szép, fiatal francia színművésznő.
Bemutatja az Edison mozgószinház november 14 —15-én, szerdán és csütörtökön, csak 1() éven felülieknek.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
Yalaták:
Angol font 2773-27 88 Belga fr. 79 55-TO85 Csen korona 1(5^-17-02 Dán korona 152-50-153 10 Dinár fr99-10-:''5
Dollár 570-70-572*70 Francia frank 22*40-22 60
Holland
Lengyel
Uu
Ura
Ura
Márka
Schilling
Norvég
Svájci fr.
Svéd k.
22925-23025 ( 64 15- 64 45 , 343-3-48
2985-3010 I 136 30-13680 ,
8040-8075 152-90-153.50 110*10-110-50 '' 153 10-153 70 I
Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel Kop^nhága Oszló London Milano Newyork Páris Prága Szófia Stockholm Varsó . Wien Zürich
1005-10-08 136 38-13678 3*44-3 48 7958-79 83 !52*77-153 17 152^0-153 20 27 77-27 85 29 98-30 08 572*70-57430 .♦2 36-22 44 16-97-17-02 4*12-4 15 153.25-153-61 64*22-64.40 80.50-80.75 110.20-11058
ZÜRICHBEN
« pengő 9061-5, osztrák korona 7300, cseh korona 15*40, leu 3*13. dinár 9*13. francia frank 20*29.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Bún (tiizavldéki) 25 30—2545, buza (egyéb) 2510-25-25, rozs 22 30-22*45, takarmányárpa 26tO-26*25. lörárpa 27*00-27-25, uj zab 26 00 -26*25, tengeri 3100-31*50, buzakorpa 1925-19*50, kOles 15-JOk-16».
Irányzat: lanyha.
zalaegerszegi piaci arak.
Buza 21 00 P, rozs 20 00 P, árpa 24*00 P, «öve» lengeri 11 — 12 P, zab 20*00 P.
}*•«•«l ZALAVANMIOVa le»Ue<*té#s«^*. P*i*<«l uwtMrit i HIRMOLV nMNC. ••I*l«« Matti KAKA* AQ08T0N
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS AOOSTON könvv-és papi rkereskedété-ben Zalaegerszegen.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY.
•Misák:
Amsterdam 2296523035
apróhirdetések.
CSABRENDEKEN ÍO év óta fennálló fűszer-, vas-és vegyeskereskedés áruval együtt, lakással, 1929 feb-ruár 1-ére más váHalat miatt átadó, esetleg a ház is átadó. Bővebbet Spitzer József, Csabrendek, Zalamegye.
JÓ KARBAN LEVÓ 1 satós takaréktűzhely eladó a Horthy-téri Sporttelep üzletvezetőjénél. ELADÓ FÖLDBIRTOK A Fekele-féle pajtánál 3206
jjjöl föld eladó. Érdeklődni lehet Vargha vendéglősnél, _''\__
MtBÁLfl A fogorvoslás
vT''y''^ körébe eső müveleteket: ^ foghúzást, fogtömést, fogpótlást, aranykoronákat és arany-hidakat jutányos árak mellett végzi:
barta Ágoston
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42.
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló 1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és papirkereskedőnél, Zalaegerszeg. Tel. 131.
I
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. kARPJTOS BÚTOROK; uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÖ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki mefksresésre — szakszertlen és jutányos áron.
SZŰCS zoltán Kirplloi^Mltr
ZALAEOERSZEÜ, KISFALUDY-UTCA 1. sz.


Syi

J
HIRDESSEN A „ZALATÁHMEGTÉ"-BEN 1
meghívói
Magán vagy üzleti ügyekbeni utazások alkalmával
Budapesten
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellen a keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben leró
GRAND HOTEL
PARK nagyszálloda
Budapest, VIIL kerület, Baross-tér 10., mert
20 százalék «ngedméRyt kap
mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból,
10 százalék angadmányt kap
olcsó éttermi árainkból. (Kitűnő házi koqrfca.)
5 pangót magtakartt
autótaxiköltséget, mert gyalog átjöhet 1 perc alatt a pályau ivarról.
Nálunk otthon árzi magát II
Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg,
saját árdaka tahát
ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon meg-JElőzetes szobamegrendelés ajánlatos.
Kérje
mindenütt
t ■
sUteményt ós
Telefon 105 éf 194.
„SZAVATOLT JÓ ANYAG"
.VERSENYKÉPES ÁRAK" XtHitftl^
;)f»QYELMESMUN^ ^ ^^

*to
TÓTH GYULA URI SZABÓ ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY- }| ÉPÜLET). TELEFON 191.
November
5-én
nyílt
Németh László
fflszar és csamaga Qzlata (v. Slkots-Qztat).
ZALAVARMEGYE
1928. novemfcfer 15.
"N
„Toronymagasan felülmúl minden eddigit"
Rendkívüli teljesítményeink eredménye szenzációs volt.
Ezer és ezer vevőnk kiváltságának teszünk eleget, hogy november 26-lg


, J\
az őszi árusítást
meghosszabbítjuk.
Áraink a következők
Tavaszi vásárból ismert minőségű vászomaradék Mosható tennisz''ílanell — — — Szintartó kanavász — — — -
Parget maradék, la. minőség — — -Szövött parget, egyszerű mintákban — -
— méterje P
n n n n
n n
M n
Háziasszonyok vására:
Portörlő, puha, szines kockás — — —•
Parkett törlő — — — — -
Piros kockás konyharuha — — — —
Kávés abrosz, szines virágokkal — — —
Fehér damast abrosz — — — —
Fehér damast abrosz, 6 nagy szalvétával —
Fehér damast étkező szalvéta, ajouros — —
Futószőnyeg, 70 cm. széles szines bordűrrel • —
Szerb vászon — — — — —
Függöny kalikó, finomszálú, 88 cm. széles —
Figyelem I
Nagy flanelt ágytakaró, teveszőr imitáció —
Divatos, fehér ajoüros fflggönyszövet — —
Himzett női ing ''— — — — —
darabja P
n n
darabja
»
méterje
»
»
n
rí »
n
n
darabja P méterje „ darabja „
Szövetek i
Félgyapju szövet, gyermek kabátra Divatos doubl f^rfi kabátszövet — Női sottis divatszövet — — Férfi öltönyszövet — — —
— — méterje P
Téli kendők:
Flanell fejkendő — Kockás vállkendő —
- - da
Körül rojtos vállkendő — — —
Tiszta gyapjú sottis vállkendők — —
Tiszta gyapjú, sima, fekete nagykendő —
Bajai gyapjú kötött kendő — —
Fodrott rojtu, fekete hárász kendő —
-32 110
1''30'' 1 —
—•70 —•76 —•78 .4 — 540 13 -110 2-70-80-
540
1-o-_
2-14 — 1-50 560
1 20 480 5*40 11 — 20-8-15-
/
Képes gyermekzsebkendő Szines vadászkendő — Sehér, szines széllel —-Uri divatzsebkendő — Uri divatzsebkendő, ajourral
Zsebkendők:
darabja
—•20 —•40 -•28 -60 1 —
Maradékok nagy választékbafc. Ezek rendes ára összehasonlíthatatlanul magasabb.
Nyomatott Kaka« Agoslon könyvnyomdájában Zalaegerszeg, Szóchenyi-tér 1. Telefon 131.
TU. ¿Tfolyti
Zalaegerszeg, 1928. november 16. Péntek.
Ara 12 fillér«
260. siáa.
ZALAVÁMMEGYE
FOI^ITIK AI IST AfiX^^-JP
flMtaUfttk ma» kétktni) Mlitu - Utflwtéc: »n Mliynt - pifé, Mmtftm I- Ml|i - ItirkustiMf <» kMéklnttl: IiIniiiimi, luüiif lt I TtMnlSI
u - K4Í1
- Iparosegység.
A magyar kézmüiparosok ügyei egyre élénkebben foglalkoztatják az ország közvéleményét és mondhatjuk, hogy a társadalomnak széles rétegei teljesen egyetértenek iparosainkkal abban, hogy a kézmuiparosok addig nem boldogulhatnak, amíg maguk nem veszik kezükbe ügyeik intézését.
ÉVek óta hangoztatja már az iparosság a Kézműves Kamara felállításának szükségességét, ámde az ennek létesítése érdekében meg-mcgmdult mozgalmakat mindig elgáncsolják valahol. A közelmúlt napokban megalakult az Országos Kézműves Testület, de a megalakulása körül lejátszódott eseményeket olyan világításba helyezték, hogy senki sem láthatott tisztán. A megalakulás körülményeire tárgyilagosan világit rá az alábbi közlemény, mit valóban hivatott kézből kaptunk s tájékoztatásul a következőkben közlünk.
A háboruszulte nyomorúságban szomorúan rossz érzésekkel telten viselte az iparostársadalom sorsát. Láttuk, hogy míg más társadalmi és foglalkozási osztályoknak megvan a maguk erőteljes szervezete, hogy kívánságaik teljesítését elérhessék, addig az iparostársadalom lótott-futott fühöz-fához, hogy valahol meg-hallgattassék, hogy valamelyik szervezeten keresztül hamisítatlanul jelentkezzék kivánsága, akarata és valamely szervezeten keresztül mutathasson olyan erőt, tekintélyt, súlyt, amelyet a kormányhatalom respektál és igy jogos kívánságai teljesedésbe mennek.
Sajnos, elt a szervezetet1 nem Nem találta meg pétiig azért, mert az iparos-társadaloitf vezetői nem azokból a férfiakból kerültek ki, akik száz százalékban önzetlenek, akikben minden irányban megvan a kellő szellemi felkészültség. Sok az iparosvezérck közül ttz olyan, aki a maga érvényesülését keresi az összesség érvényesülésének leple alatt. Maguk a szervezetek meg tudnák egymást érteni és együltóben meg lehetne teremteni az iparosegységet, de ennek akadálya nem a szervezetekben, hanem a szervezetek élén álló emberekben, a vezéri polcra felkapaszkodott akamokokban van.
Ez a letagadhatatlan valóság. Ez a szomorú állapot szülte meg azután a törekvést, hogy az iparosság külön kézmiiveskamarai szervezetet nyerjen, egy kényszertársulási alapon működő érdekszervezetet. Természetes, hogy en-ník az intézménynek megteremtésével lesznek egyesek, akik népszerűségük, az iparostömegekre való befolyásuk csökken. Ezek tehát már most jelentkeznek, mint ellenlábasok, akiknek a kézmiiveskamarai intézmény nem kell. Folyik is a harc már évek óta - sajnos — nem a kormánnyal szemben, hogy az vonakodnék megteremteni a követelt intézményt, hanem egyes iparosvezérekkel szemben, akik — mint fentebb irtuk — tekintélyök és befolyásuk csorbítását látják az uj intézmény életrehivásában.
ügy látszott az dmult napokban, hogy a hihctetlenség mégis valóra válik és meg lesz az iparosbéke és ezzel együtt az iparosegység. Az elmúlt hó 22-én a különböző iparosszervezetek vezetői tanácskozásra gyűltek össze, hogy megtermtsék a régen vágyott (avagy csak hangoztatott) egységet. Az Iposz, az alakulóban levő Országos Kézműves Testület az Országos Iparegyesület, a KIOSz, a Kékosz, a Parlamenti Kézművesipari Blokk, a Baross Szövetség képviselői ültek a zöld asztalhoz tanácskozni. Meg is állapodtak, írásba is foglalták a megállapodást.
A megállapodás szerint az Iposz cimébe felvette volna a «mint Kézmüvestestület» toldatot. Elnökségében teljes egyenrangúsággal helyet adott volna az alakulóban levő Kézmü-
vestestület elnökének, Becsey Antalnak;hozzájárult ahoz a törekvéshez, hogy az ''Iposz elnökségi tisztségére gróf Hadik János megnyeres-sék. Viszont az alakulóban levő Kézműves Testület csatlakozik^ a Kézmüvcskamara követeléséhez azzal a megszorítással, hogy az a közös kamarák intézményét nem kívánja megbolygatni. Feltétel volt, hogy ezt a megállapodási az Iposz nagyválasztmánya magáévá tegye és ez esetben az alakulóban levő szervezet a másnapra hirdetett alakuló ülésén nem alakul meg, hanem bejelenti a békés megegyezést és az iparosegység megteremtését.
Mi történt ezután? Az Iposz és az összes többi szervezetek állták a megállapodást, a nagyválasztmány örömmel tette magáévá minden vita nélkül, egyhangúlag a/, egység feltételeit. De a túlsó oldal, az alakulóban levő szervezet taktikázott és felrúgta a megállapodást és másnap meg is alakult, mint külön szervezet. A megalakulás körülményeiről még csak annyit kell följegyeznünk, hogy arra csak azok kaptak meghívót, akik jól voltak megírva
a vezérlő egyének előtt, a gyűlésre jelentkezett neves ipartestületi vezetőket rendőrökkel aka-dályozták meg, hogy az alakuló ülésre bemehessenek, a többi nagy és dicső multu országos szervezetek^ vezetőinek még csak azt sem engedték meg, hogy az előbb történt megállapodást ismertessék és igy azok kj:nyte-lenek voltak az ülésről eltávozni.
A tisztes képességet, nagy kockázatot, te-'' kintélyes anyagi befektetést igénylő ipari foglalkozásoknak ez a szerv nem lehet a jogoft és hivatott képviselője még akkor sem, ha annak élére egy tekintélyes nevü és súlyban sokat jelentő grófot sikerüld megnyerni.
Az esemény magában épen elegendő arra, hogy a komoly iparosság meglássa, hol foglalnak helyet az ó érdekeiért komolyan küzdő egyének és fölismerje, hogy kik akarják őszintén az iparosegységet és kik az akadályai ennek.
Egyebekben semmi sem történt, minthogy a sok iniciálékból összetett nevek eggyel megszaporodtak s ezentúl lesz {)KT is.
.<■»»» i ■■■■........—. ,mÁ, ..... .......,.
Megtörténtek a városi képviselőtestületi választások.
A rég óhajtott választások iránt meglehetősen lanyha érdeklődés mutatkozott.
Zalaegerszeg város polgársága ma járult az urnák elé, hogy kiválassza saját kebeléből azt az 54 egyént, akiket legalkalmasabbaknak tart a városatyai tisztségre. Bár a választási mozgalom nagyon csendesen indult meg, a lista-harc a legutóbbi napokban annyira kiélesedett, hogy tufafdorrképvii yrt-sem tudták a választók, miért szavazzanak erre, vagy arra a jelöltre. Járta fehér lista, zöld lista, kék lista, ami a titkosságnak bizony a rovására esett, mert, ha eszközöltek is változtatásokat a szavazólapokon, azért mégis csak tájékozódni lehetett a felől, ki melyik csoport felé huz jobban.
Rendelkezni kellett volna aziránt, hogy csak egyszínű szavazólapok legyenek.
A szavazás egyébként rendben, majdnem hogy feltűnés nélkül zajlott le. A hivatalos egyének már jóval a szavazás megkezdése előtt elfoglalták helyeiket és pontban 9 órakor jelentették, hogy a szavazás megkezdődik. A választók meglehetős gyéren jelentkeztek minden szavazóty-lyiségben. Elmultak negyedórák, félórák anélkül, hogy csak egyetlen szavazatot is leadtak volna. A délutáni órákban valamelyest megélénkült a mozgalom, mert a választók meggondolták: ha már egyszer van szavazati joguk, hát gyakorolják is azt. Ki tudja, mikor kerül még egyszer sor erre a ha kerül, kell-e ennyi városatyát választani. A délután folyamáivaz autóknak és bérkocsiknak is akadt dolguk a kényelmesebb választók elszállításával.
A szavazást a törvény rendelkezésének megfelelően 4 órakor lezárták a bizottságok elnökei-és megkezdődött a szavazatok összeszámlálása. Ez már nagyobb csoportokat vonzott, mert arra már mindenki kíváncsi volt, kik kerültek be a
régiek közül, kik maradtak ki, szóval, hogyan frissítette föl a városi képviselőtestületet a polgárság, mely 16 év óta most gyakorolhatta első ízben eme alkotmányos jogát.
Hogy csakugyan gyenge érdeklődés nyilvánult meg a választások iránt, azt eléggé jellemzi ay iá körülmény, hogy
a szavazásra jogosultaknak még 50 százaléka sem éh alkotmányos fogával.
A választók száma ugyanis a névjegyzék szerint 1713 S''ezekből leszavazott 819, vagyis a felénél ís jóval kevesebb. Szavazókerületénkínt: az I. kerületben 441 választó közül szavazott 168, a ll.-ban 338-ból 243. a lll.-ban 491-ből 248, a IV.-ben 278-ból 119, az V.-ben 165-ből 41.
Pedig az alkotmányos jog gyakorlásának tizenhat évi szünetelése és a közgyűlés felfrissítése iránt már évekkel ezelőtt megnyilatkozott közóhaj után azt hihettük volna, hogy aki él s akit súlyos betegsége ágyhoz nem köt, elmegy szavazni, Ügy látszik azonban, hogy ma csak jogokért kiabál mindenki, de hallgat, amikor azoknak gyakorlásáról van szó.
'' Lapzártakor még csak a IV. és ,V. kerület választási eredményeit ismerjük. Megválaszttattak:
a IV. kerületben: Böröndi János 93, Lakatos
István 92, Varga István.90, Lang Nándor 82, Kovács Ferenc 80, Miklós János 63, Soronca Lajos 54, ifjú Bencze József 46 (sorshúzás utján Rosenkrancz Istvánnal szemben) szavazattal.
Az V. kerületben: Mihálovics Géza 38, Borsos János 37, Fatér Ferenc 33, Nagy István 33, Treiber Péter 33, Pirity Gáspár 24 szavazattaL Póttag: Pál Lajos 27 szavazattaL
A balatoni kultura emelését sürgették ma a
képviselőházban.
Budapest, november 15. A tegnapi erős nap után ma nyugalom állott be a politikai életben. Legtöbb szó esett a folyosókon a közigazgatási reformról, mely valószínűen a házszabályrevi-zió tárgyalása után azonnal sorra kerül. A kormánypárt bizottsága 40 tagból áll, akiknek legtöbbje közigazgatási ember volt. A bizottság már megkezdte a közigazgatási reformról szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalását. A
javaslatot az teszi aktuálissá, hogy a törvényhatósági tagok választói joga teljesen azonos volt a képviselői választók jogával. Mivel pedig a képviselői választók jogai a közelmúltban nagy változásokon mentek keresztül, most a közigazgatási választói jogot is eszerint kell megváltoztatni. A reform felöleli a közigazgatás minden vonatkozását, községi és városi szempontból egyaránt.
ZALAVARMEGYE
1928. november 16.
Bizottsági ütések.
A képviselőház közgazdasági és külügyi bizottsága ma délelőtt ülést tartott a Párisban 1926. junius 21-én kelt tifusz, kolera, pestis ''és egyéb járványos betegségek megakadályozásáról szóló egyezmény becikkelyezésének tárgyiban. A bizottság Vass József dr. népjóléti miniszter felszólalása után elfogadta a javaslatot és elhatározták a sürgősség kimondását.
A képviselőház külügyi és pénzügyi bizottsága ma délelőtt együttes ülést tartott.
A Ház ülése.
A képviselőház mai ülését fél II óra előtt nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök.
Oörgei István a külügyi/és közgazdasági bizottságok jelentését terjesztette elő, majd áttértek a vizi beruházásokról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalására.
Klein Antal a tolnai holt Dunaág ügyében szólalt fel és sürgette a Sió csatornázási munkálatainak gyors lebonyolítását. -
Fellner Antal a balatoni kuitura emeléséről szólott.
P é n t e k Pál a javaslat mellett foglalt állást.
Szabó Géza megállapítja, hogy a javaslat elfogadásával óriási területeket mentünk meg a mezőgazdaság céljaira.
Éhn Kálmán a Dráva szabályozását és a balatoni kuitura emelését sürgette. Rámutatott arra, hogy a Balaton somogyi oldalán sok a mocsaras rész. A Balaton vízszintje igen vál-. toző és ezért szükséges a Sió csatorna kiépítése.
C s i k József a viziutak fontosságáról beszél. Foglalkozik a kisrábatoroki duzzasztó kérdésével és ő is nagyobb hozzájárulást kér a kormánytól, mint amennyi az előirányzatban van.
Simon András korszakalkotónak mondja a javaslatot. Kéri a minisztert, hogy részesítse különös figyelemben a közlekedési és hajózási szempontokat. Szükségesnek tartja a balatoni-hajózás'' föllenditését és kikötők építését. A zalai és veszprémi oldalon sok építkezési anyag áll rendelkezésre, amelyet azonban kellő hajózási forgalom ''nélkül nem tudnak olcsón Somogyba szállítani.
Jókai Ihász Miklós rámutatott a folyók szabályozásának és a soroksári Dunaágban létesítendő energiatelepnek fontosságára. Jelentós ez a javaslat a murikanélküUsIg/csökken-tésének szempontjából is. Sürgeti az útépítési programm megvalósítását. (Lapzártakor az ülés folyik.)
LEGÚJABB.
¿■dapcsti tudósítónk rádJójele*té*e.
I
Páris, november 15. Az uj francia kormány ma délután 3 órakor mutatkozott be a kamarában.
Sztambul, november 15. A töröjf kormány rövidesen megadja a nőknek is az aktív és passzív választójogot.
Budapest, november 15. A budapesti egyetemeken ismét életbe lépett az a rendszer, hogy minden fakultásra csak az o''da beiratkozott hallgatók mehetnek be.
Szeged, november 15. Holnap kezdi meg a szegedi törvényszék Wenner Sándor hírlapíró perét tárgyalni, melyet Stella Gyula színigazgató indított ellene. Ez a legnagyobb színész* per, mely valaha nálunk volt. A védelem 102 tanút sorakoztat fel. Ebben a perben kihallgatják Klcbelsbtrg Kunó gróf kultuszminisztert, Petri Pál államtitkárt és Pékár Gyulát is. A tárgyalás előreláthatóan 10—14 napig tart.
Prága, november 15. A Prágai Magyar Hírlap hírt ad arról, hogy Szlovenszkóből kiutasították Kajdy Menyhért lelkészt, mert egyik iskolában magyar tanítót alkalmaztak.
London, november 15. Titulescut e hét végére várják Londonba, hogy újra átvegye az oláh követség vezetését.
London, november 15. Az alsóház 309 szavazattal 158 ellenében elvetette a munkáspárt módosító indítványát, mely állást foglalt az angol-francia tengeri egyezmény ellen.
Budapest, november 15. A szociáldemokrata párt parlamenti frakciója elhatározta, hogy nem vesz részt a házszabályreviziós javaslat tárgyalásában, mert a javaslat fölösleges.
Budapest, november 15. Egy amerikában~élő 1 magyar pap nagy kivándorlási bünügyet leplezett le. Tudomására jutott, hogy kanadai útlevéllel IX-lamerikába szállítják a kivándorlókat, akiknek a hajóstársaságok szép keresetet" Ígérnek. Az.ígéretekből azonban semmit sem váltottak be és a munkások nagy nyomorba jutottak. Szigorú vizsgálatot indítanak az embertelen kivándorlásra csábítók felderítésére.
Páris, november 15. Madridból jelentik, hogy La Cierrának sikerült csavaros repülőgépével hátrafelé is , repülni és a repülést zajtalanná tenni.
Madrid, november 15. Jüan Carlos spanyol trónörökös betegsége aggasztóra fordult.
Budapest, november 15. Tegnap délután egyik Andrássy uti bérpalotában Polacsek József kőmüvessegéd négy késszufással súlyosan megsebesítette különváltan élő feleségét, Huszár Máriát. Felszólította, hogy térjen vissza hozzá, erre azonban az asszony nem volt hajlandó és ekkor Polacsek késével rárontott. A merénylő férjet letartóztatták.
Bécs, november 15. A Neue Freue Presse Apponyi Albert grófnak cikkét közli. Apponyi üdvözli az osztrák köztársaságot 10-ik évfordulója alkalmából, majd Magyarország és Ausztria viszonyára tér át. Szerinte a két szomszédos állam között a viszony barátságosabb, mint az a szomszédos államok között lenni szokott. A békeszerződés ugyan éket vert közénk a nyugatmagyarországi kérdéssel, de annak a reményének ad kifejezést, hogy ezt a két állam egymás között barátságosan el fogja % intézni. A leszerelési és kisebbségi kérdést illetően közös érdekeink vannak.
Berlin, november 15. A «Nord und Süd> cimü berlini lap hatalmas cikket közöl-Bethlen István gróf tollából a magyar helyzetről. A miniszterelnök leírja a forradalmak és a trianoni béke káros hatásait. Az újjáépítés fáradságos munkája csak akkor bíztat reménységgel, ha sikerül felébreszteni a magyarokban a hitet, hogy ismét számottevő nemzetté válunk küzdésünk árán. Majd a külpolitikai helyzetről azt irja, hogy a magyar kormány minden állammal a lehető legbarátságosabb viszonyt tartja fenn. Magyarországot a külföldi lapok-/ ban, különösen a háborút követő években, sokat támadták. Támadóink, ép azok voltak, kik Magyarország rovására gazdagodtak. Most azonban már a külföld komoly körei nem adnak hitelt ezeknek a híreszteléseknek és belátják a velünk történt jogtalanságot. Tudatára ébredtek annak, hogy, milyen erős, életrevaló nemzet a magyar. .
A miniszterelnök nyilatkozata a királykérdésben.
Belátható időn belül nem foglalkozik ezzel a kormány.
Rassay Károly a''képviselőház tegnapi ülésén meginterpellálta a miniszterelnököt a királykérdésben. Hivatkozott ugy a hazai, mint a külföldi közvéleményben mindinkább erősbödő ama hitre, hogy a kormány a királykérdés megoldását tervezi. A miniszterelnök nagycenki beszéde és a volt uralkodóház egyik igen rokonszenves tagjának vidéki utazásai is alátámasztják ezt a hitet
Btyhlen miniszterelnök válaszában határozottan megcáfolta a királykérdés megoldásáról elterjedt híreket. Ezeket a zavart kelteni akaró egyének és külföldi ellenséges körök terjesztik és egyben tózsdemanóverekre is vezethetők azok vissza.
A magyar kormánytól — jelentette ki leg-
határozottabban a miniszterelnök — távol áll az, hogy a magyar törvényhozás megkerülésével akarja a királykérdcst megoldank A kormány sem külpolitikai, sem belpolitikai, sem gazdasági szempontból nem tartja a kérdést megérettnek arra, hogy vele, mint aktuális kérdéssel foglalkozzék. A kormány e kérdés megoldásával nem foglalkozik és belátható időn belül nem is
szándékozik vele foglalkozni. A választ a képviselőház általános megelégedéssel vette tudomásul. Igy tehát csakugyan káros dolog ennek a kérdésnek elóráncigálásá-val a társadalmat megosztani, ezzel zavart kel-i teni és az ország teljes rkonszolidációját hát-, ráitatni. .
Következetesen késéssel érkezik a celldömölki vonat
Hátrányt szenvednek ezáltal az iskolásgyermekek, meg a postai szolgálat is:
Az üzletigazgatóság figyelmébe.
A«t a hátrányt, melyet Zalaegerszegnek kell szenvednie a fővonal hiánya miatt, illetékes körök azáltal iparkodtak esztendőkön át csökkenteni, hogy a hozzánk műiden oldalról befutó vicinálisok menetrendjét megjavították. — Javítás alatt értjük eJóször is a jobb csatlakozásokat, másodszor pedig a menetidő megrövidítését. Sok mindenféle körülményt vettek itt tekintetbe s a főcél «z volt, hogy, akik ügyesbajos dolgaik elintézése céljából Zalaegerszegre igyekeznek, rendes időben beérkezhessenek és ugyancsak megfelelő időben távozhassanak is. Számításba vették különösen azt
w. íjpgy .
a vidékről iskolába járó gyermekek K használhassák a vonatokat, amelyeknek igy jóval reggel 8 óra előtt keU beérkezniök.
A Celldömölk felől reggel érkező vonatnak menetidejét is megrövidítették az iskolásgyermekek miatt és azért ezt a póstavonatot «is-kolavonatnak is nevezik. Ez a vonat reggel 5 óra 15 perckor indul Celldömölkről és 7 óra 26 perckor érkezik Zalaegerszegre, miáltal k* is domborodik annak iskolavonat jellege. — Magától értetődik, hogy ezt a körülményt a posta is kihasználja és azért kézbesítheti is már reggel az első járattal a Budapestről érkező csomagokat. Nagy előnyt jelent ez a zalaegerszegi kereskedőknek.
Igen gyakran megtörténik azonban, hogy a reggeli celli vonattal érkező csomagok csak a délutáni kocsijárattal jutnak el a kereskedőkhöz, aminek más oka nem lehet, mint az, hogy
az iskolavonat, mely a csomagokat is hozza, késik. Igy azután a póstai kézbe- hj , ahést Is késést szenved, de elkésnek a
gyermekek b az iskolábóL
Ennek a vonatkésének okát mi abban sejtjük, hogy a vonat útközben* itt is, ott is fölfölszed egy kis terhet és
Zalaegerszegre már úgyszólván mint tehervonat érkezik be. Mai késése is meglehetősen nagy volt.
-Hát, ha már egyszer tekintettel voltak e vonat menetidejének megrövidítésénél az ísko-lásgyermekekre, akkor elvárhatjuk, hogy 7 óra 26 perckor be is érkezzék az, mert a gyermekek máskép pem érkezhetnek rendes időben iskolába.
AjánljUk ezt a dolgot a szombathelyi Máv üzletigazgatóság szíves figyelmébe és kérjük intézkedését arra nézve, hogy ez a vonat, mint személyvonat a jelzett időben beérfcezhessék Zalaegerszegre.
Egy szavába kerül csak az üzletigazgatóság nak és helyreáll a rend a — személyvonaton
........... I '' ■ ■ ii* .... .................1
A „Vestrís" katasztrófája.
Newyork, november 15. A «Vestris» angol gőzös katasztrófájáról borzalmas részleteket mesélnek el azok, kiket megmentettek és tegnap Newyorkba szállítottak. Devore asszony elbeszélése szerint az ő mentócsónakának vezetését négerekre bizták, akik nem vették föl férjét, aki a másik mentócsónakkal elsülyedt. Egy másik csónakot két mérnök, Mack és Metcy két és fél óráig úszva követték, mig végre megkönyörültek rajtuk és fölvették őket.
1928. november
ZALAVARMGYE
3
HÍREK.
— Pálmay Ilka Zalaegerszegen, Gróf Kin-gzkytic Pálmay Ilka, a Nemzeti Színház örökös tagja, levelet intézett a polgármesterhez és abban bejelenti, hogy Blaha Lujzának, a nemié t Csalogányának halhatatlanságát hirdető emlékmű felállítási költségeinek fedezésére Zalaegerszegen is előadást kíván rendezni több fővárosi elsőrendű miivész társaságában. Kéri egyben a polgármestert, hogy az előadásra az engedélyt szerezze meg és vállalja annak disz-védnökségét. Az előadást december folyamán tartaná meg.
— Fürdőügyi ankét. A népjóléti minisztériumban tegnap fürdőügyi ankétet tartottak —. melyen maga Vass József dr. népjóléti miniszter elnökölt - s azon résztvettek a népjóléti minisztérium összes államtitkárai, a belügyi és pénzügyminisztériumból egy-egy államtitkár, üyömörev György zalai, Kör* mcndy-Ékes Lajos dr. veszprémi főispánok és B<">dy Zoltán zalauirgvei alispán. Mint érte-su''unk, a tárgyalásokat ma is folytatták.
— Kinevezések az erdöigazgatóságnát. A földművelésügyi miniszter vitéz Kiss l.ajos m. kir. erdömérnököt a zalaegerszegi erytfTItyügye-lóséghez való beosztással a VIII. fizoíéli osz-y tál) ha in. kir. főerdómérnökké és A^íati l ááZlo m. kir. segéderdörnérnököt az erdöigazgató-tág központi szolgálatához a IX. fizetési osztályba m. kir. erdómérnökké kinevezte.
— Országos rendelkezés a trachoma terjedésének megakadályozására. A népjóléti mi nis/.ter rendeletet intézett a vármegyékhez,
> hogy mivel a trachoma az országban terjedőben van, a küzdelem eredményes vezethetése céljából a vármegyék a szükséges adatokat szerez/ék be és Ixnsássák a miniszter rendelkezésére. Elrendeli a miniszter az uj és tájékoztató szemvizsgálatokat és ezeknek ki kell terjedniök I. atna betegekre és hozzátartozóik megvizsgálására, akik-a trachomakimu-tatásba már a múltban föl voltak véve, 2. a nép-, ismétlő-, közén- és szakiskolák összes tanulóira; 3. az árvaházakban, gyermekmenhelyeken elhelyezett növendékekre és gondozottakra; 4. a gyárakban és ipartelepeken alkalmazott munkásokra; 5. mindazokra, akik a fenti vizsgálat során trachomásokuak talált egyénekkel közös háztartásban élnek. A vizsgálatokról fölveendő több rendbeli kimutatásokat december l-ig kell a miniszterhez fölterjeszteni.
— A gimnázium énekkara is szerepel vasárnap a revíziós népgyűlés után rendezendő magyar hangversenyen.
— Hivatali vizsgálat a nagykanizsai rendörségen. A szombathelyi rendőrfőkapitányság kiküldöttei a nagykanizsai rendörségen napok óta hivatali vizsgálatot tartanak. A kerületi főkapitány, Ferenczy Tibor dr. is Nagykanizsára utazott a vizsgálat vezetésére, Melynek végeztével elismerését fejezte ki a látottak felett.
— Felavatták $ pusztaszentlászlói evangélikus gyülekezett uj paplakát. A pusztaszent-Lászlói evangélikus gyülekezet most adta át rendeltetésének a hivek áldozatkészségéből ké-
/ szült uj paplakot. Az ünnepi beszédet az esperes megbízásából Nagy István zalaistvándi evangélikus lelkész mondotta s az ünnepélyes megáldást is ő végezte. Az egész gyülekezet apraja-nagyja résztvett az ünnepélyen Bakó Btíla felsőrajki földbirtokos, egyházíelugyclővcl az élén. A teljesen uj, modern paplak építése Schrantz Zoltán ev. lelkész buzgó fáradozásainak gyümölcse.
— December elején kezdik meg az ipari hitelek folyósítását. A hosszú lejáratú ipari hitel problémája végleges megoldást nyert az-<uű, hogy a/ Országos Ipari Jelzálogintézet a napokban megkötötte a newyorki Guaranty Trust-tel a kölcsönszerződést. Az amerikai pénzcsoport első részletként 5 millió dollár értékű 7 százalékos ipari záloglevelet vett it
százalékos árfolyamon és ennek ellen-érteket december 1-éii Utalja át. Ilyenformán körülbelül 25 millió pengő áll rendelkezésre a hosszú lejárati ipari hitelek céljára és ebből az összegből már december első napjaiban ''az intézet megkezdi a megszavazott kölcsönök folyósítását.
— Kevés biró, nagy munkatorlódás a szombathelyi járásbíróságon. A szombathelyi járásbíróságon a mostani hatalmas ügyforgalom mellett hat hirának kellene az ügyeket intézni s csupán két biró van. Ezek a munkával any-nyira tul vaunak halmozva, hogy a nagy hátralék a hiteléletre is behatással van. Á vármegye közigazgatási bizottsága a tegnapi ülésen foglalkozott az üggyel, .Ihol elhatározták, hogy felirattal fordulnak az igazságügyi kormányhoz a helyzet orvoslása miatt.
— Hermáim miniszter és Fenyő Miksa irták a vezető cikkeket a «Községfejlesztés legutóbbi számába. Beszámol a Magyar Villamos-ipar ötvenesztendős- múltjáról, a hazai gé^ és elektromosipar helyzetéről Kcjomen Móric, Borús Ferenc, Csetényi dr. Hólitscher Pál és Szilas Oszkár szólnak. Ezenkívül még számos szakcikk s 30 kép teszi gazdaggá a lap tartalmát. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal. (Budapest, VIII., Főherceg Sándor utca 4.)
— Falhoz szegezte a bika. Különös szerencsétlenség történt tegnap Polgárdin. Csontos »Sándor ''31 éves uradalmi cselédet a feldühödött bika megkergette, majd mikor utolérte, a gazdasági udvar egyik épületének a falához szorította szarvaival. Többen Csontos segítségére siettek, akik ctyavarHk a bikát, de Csontos már megsebesült. Kulcscsonttöréssel szállították kórházba.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Asztma és szívbetegség, mell- üs tüdőbaj, görvély- és angolkór, pajzsmirigynagyobboJáa és golyvaképződés eseteinél a természetes «Ferenc József» keserűvíz a gyomor és belek emésztöképességét kedvezően növeli. Európai és amerikai klinikusok sorvadásos egyéneknél tapasztalták, hogy a betegség kezdetén jelentkező székrekedések a Ferenc József viz használata folytán lényegesen enyhültek. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-letekben.
i -------------—i _ jii_~l nrru~i~in~n~i-—1—
— Országos visárok Zalában. Vármegyénkben e hó folyamán a következő helyeken tartanak. országos vásárokat: 15-én Keszthelyen, valamint Pölöskén, 19-én Kiskomáromban, Sümegen, Rédicsen, 30-án Zalaegerszegen.
— Jelentkezzenek az igényjogosult hadlkől-csöntulajdonosok. A városhoz is megérkeztek a hadi kölcsön-segélyre vonatkozó nyomtatványok, amelyek Kucsera István városi aljegyzőnél ((Városháza, II. em. 8.) ingyen kaphatók. A folyamodványok a címletekkel együtt ugyanitt nyújtandók be.
— Hazánkban borult és ködös időjárás uralkodott. Lényeges eső nem volt. Éjjeli* maximumok nagyobbak a rendesnél. Budapesten ma délben a hőmérséklet 7 C fok volt. —\ldőjós-lás: Jobbára borult és aránylag en>me idő várható kisebb lecsapódásokkal.
— Pianlnót,. esetleg rövid zongorát bérbe vennék. Cím: Sándor István, Kossuth Lajos
utca 53. 1 —
I
\

7.ALAVÁRME0YE
-vr
1928, november 1$,
— A Move énekkarának vezetősége felkéri az énekkar tagjait, hogy a revíziós népgyűlés alkalmával leendő szereplésére tekintettel a holnapi (csütörtöki) énekpróbán teljes számban megjelenni szíveskedjenek. 1-2.
— Betörtek a csurgói főszolgabírói hivatalba. Hétfőn éjjel ismeretlen tettesek álkulcs-csal behatoltaj/a csurgói főszolgabírói hivatalba és fölfeszítették a páncélszekrényt, amelynek tartalmát, körülbelül 1.10(7 pengőt elvittek. Az ismeretlen tettesek valóságos házkutatást tartottak a hivatali helyiségben és átnézték az összes hivatali aktákat is. A nyomozás megindult; az a gyanú, hogv a "betörésnek politikai háttere van.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában — a Oosztonyi vendéglő nagytermében — vasárnap este 8 órai kezdettel össztánc lesz. Belépődíj 1 pengő. 1 —
— Lezuhant az állványról és súlyosan megsérült. Szerecz Ferenc nagykanizsai ácsmester tegnap délután egy építkezésnél a magas állványon megcsúszott és a földre zuhant. A mentők a súlyosan sérült ácsmestert a kórházba szállították. A rendőrség nyomozást indított a felelősség megállapítása végett.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Agyonütötte a villamosáram. Sopronból irják: Kedden délelőtt a Sclmeeberger féle hus-gyár pincéjében foglalatoskodott Horváth István hentestanonc és közben megfogott egy függő lámpát, amelyet két nappal azelőtt szereltek a házi vezetékre. Amikor a lámpát megfogta, hirtelen áramütés érte, amely a földre sújtotta őt. Szabály ellenére olyan hosszú volt a lámpa zsinórja, hogy a lámpa zuhanás közben sem esett ki és így a szerencsétlen fiu hosszú időn át feszültség alatt maradt. Mikor a véletlenül pdaérkezett segédek meglátták és az áram hatása alól kivonták, már teljesen efzméletlen volt és bár autón a kórházba vitték, nem sikerült ót*az életnek megmenteni.
— Nöi kabátok még mindje legolcsóbbak csak Schwarc Lajosnál. _
— Elégett egy kislány a mezőn rakott tűzriél.
Henész sginogyniegyei község legelőjére Iván-! esi üyörgy községi kanász két kis lánya ebédet vittek apjoknak. A legelőn tüzet raktak s várták, hogy apjok összetereli a nyájat. A tűznél egyszerre csak tüzet fogott a kisebbik lány ruhája s pillanatok alatt az egész ruha lánggal, égett. A hároméves kis apróság sírva édesapjához szaladt, de mire odaért, addigra teljesen összeégett. A kétségbeesett apa mindent megtett gyermek«r megmentéséért, de ez nem'' sikerült, mert a éislány igen nagy kínok között hamarosan meghalt.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZ06Y.
A BUDAPESTI CRTEKTÖZSDE VALUTA £S DEVIZA ARFOLYAMAI.
Valiták:
Angol foni 27 73-27 88 BelRa fr. 79 55-79 85 Csen korona 16 94-17 02 Dán koron« 152 50-153 10 Dinár 999-10 5
Dollár 570 70-572-70 Franci« frank 22 40-22(30 Holland 229 25-230 25* 64-15 - 64 45 3 43 3''48
Mrlták
Lengyel
Leu
Léva
Ura
Márk«
Schilling
Norvég
Svájd fr.
Svéd k.
29 8V30 10 136 3''13680 80 40-80 75
152 9> -153.50 110-10 11050
153 10-153 70
Amsterdam
Beiprád
Berlin
Bukarest
Brtisszel
Kopenhág«
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
22965 23035 HKÍ5-I0-O8 136 38-136 78 344-348 79 58-79 83 I52-77-I53 17 152 80-153 20 27 77-27 85 29 98-30 08 572 70-574 30 .•2-36-22-44 16 97-17-02 4-12-415 153.25-153-61 64-22-64.40 80.50-80.75» 110.20-11038
ZÜRICHBEN
'' — A kalauz súlyos Szerencsétlensége. Megrendítő baleset ért a napokban a jutási állomáson egy vasúti kalauzt. A Veszprémből befutó győri vonat lépcsőjéről lecsúszott az egyik kalauz* és a vonat kerekei/közé bukott. A még mozgó vonat kerekei ballábát tőből lemetszették, jobblábát pedig összeroncsolták. A szerencsétlen embert a vonatban utazók Té-szesitették első segélyben, majd a veszprémi kórházba szállították.
— A Javíthatatlan. A kaposvári kír. törvény-Siók''kétévi fegyházra ítélte Kosiczky József so nogyrázdi fiatalembert, aki egy ottani jobb családnak a tagja. Kosiczkyt, aki a soproni fegyházban töltötte le büntetését, a mult hóban feltételesen szabadon bocsátották. Az elzüllött ember most ujabb büntetendő cselekményt követett el, ugyanis Somogyrázdon ál-kulcs segélyével behatolt Futó Mária tanítónő lakására és onnan pénzt lopott. Majd Szombathelyre utazott, ahol egy kerékpárt lopott, Szombathelyről Balatonberénybe ment és ott betört Rigó üyörgy lakására, azonban Rigó, a közben ágy alá bujt betörőt elfogta s átadta a felesége által előhívott csendőröknek, akik őrizetbe vették s bekísérték ismét — a kaposvári ügyészség fogházába.
— Toronymagasan felülmúl minden eddigit Schütz Magyar Hete.
— Gyakori eltűnési esetek Nagykanizsán. A legutóbbi időben két eltűnésről irtunk, melyek Nagykanizsán történtek. Ma Hjból hasonló esetről értesitenek bennünket. Csincsa Ferenc 16 éves borbélytanonc szülei lakásáról azzal távozott, hogy gazdája üzletébe megy, de a fiúnak Vét nap óta nyoma veszett. Szülei az eltűnést bejelentették a rendörségen, ahol megindult a nyomozás a kalandos természetű bor-bélyinas feltalálására.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
I
a pengd 90 615. osztrák korona 7300, cse* koron« 15-40, leu 3 13. dinár 9 13 francia frank 20-29
BUDAPESTI TERMENYJELENTES.
Búza (tu»*v«ieK<i 25 30 —25 45, bur« (egyéb) 2510-25-25, rozs 22 30 2 >45, takarmányárpa Ml 0 -26 25, fórárpa 27-00 - 27-25, uj zab 26 00 - 26 25, tencerl 3100 - 3150, buz«ko-pa 1925 19 50, köles 15»-1620
Irányzat lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 00 P. rozs 2000 P, árpa 2400 P, csöves tengeri 11-12 P, zab 2000 P.
I
LMtaMJtf.».*! ZALA VAUM! OVI —''ttér—ém.
»♦!•<«. n.''«Niti i MtnaoLY riMNC. ••!•!«. kl.tfél KAKA* AQ09T0N.
Ahosszuöixl *B téli ttstök unalmát legjobban elűzheti, ha vasa egy Jó, olcsó
Kedvező
fizetési
feltótelek
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
Hirdessen a zalavármegyóben!
Tisztelt Uralmi
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS bUTOROK: tiri szobák, szalongarníturák készítését « legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDO-NYÖK 24 óm alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javitását , — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZ0CS ZOLTAn kárpitosmester
ZALAEGERSZEG, KISFALUDY-ITTCA 1. SZ.
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indrénél Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.

November
5-én
nyílt meg
Németh László
Nyomatot!/ Au*as
könyvnyomdájában Zalaegerszeg, Sxfcbenyi-tér I. Telefon 131.
fŰMxmr és (••ntga üzlete
(w. Slkota-Qxlet),
fii. évfolyam,
Salaegerszeg, 1928. noveaber 17. Sioabat.
Ara 12 fillér.
26. ssáa.
hÜLXTl IC A-X
•ilfslMik iti<H bét kin tp Mlrnu. - BlftUntéi: in Mi»»ni - peifé, iHTMim I- peigé - Biirktulliéf > kirithivatil: liliKiriiii, latokMT-téi I TiKíhUI
A divat.
Irta: Dukai Takách Géza országgyűlési képviselő
A leányokról, általában véve a nőkről, eleget szól az ének, hogy a divat idétlenkedései, ruházat viselkedés tekintetében mennyire kiforgatja őket természetes szépséggel, kedvességgel, lelkitisztasággal megnyerő, lebilincselő mivoltukból, amely irántuk minden férfiembert tiszteletteljes gyöngédségre késztet.
A divat a fiatal, vagy fiataloskodó életnek a mindennapi — sokszor bizony köznapi — szeszély teremtette jelensége, amelynek kiformálásához a józan észt ritkán hívják tanácsadóul. Változásai a finomkodás, a ruházatnál az ipari tökéletesedés jegyében történnek, de nagyon girbe-gurba vonalon, amelynek egyes hajtásain infámis szertelenséggel és pénzpo-csékolással találkozhatunk. Avagy, nem ilyen infámis szertelensége-e például, orfeumi tündérek tempóinak, szólásmódjainak, cicomáinak az az utánzása, amelyet ma az úgynevezett jócsaládok köreiben is gyakran tapasztalunk. Nem természetellenes és egészségrontó hó-bort-c a szájnak, arcnak az a bizonytalan származású zsiradékkal és festékgarmudával való bemásolása, amiben ifjú és nem ifjú dámák oly ernyedetlenül vetélkednek, nyilván párisi nyomokon, ahol bizonyos fajta nők tetőtől talpig szineztetik magukat, ezidejüleg sötétbarnára. Hát az a sok munkával, de annál kevesebb anyagból varrott, ragasztott mez, amelyet nem a test elfödésére, de meztelenül hagyására készítenek!
— Igen, igefo — hallani a mamák között, — ez mind igaz, de viszont az is igaz, hogy a leány férjhez akar menni, a menyecske tetszeni vágyik és a mai férfisfcem csak az ilyen kikészített nőt értékeli s vannak nevelt fiatalemberek, akik nem röstellik a szájfestést és a bécsi rongyos manipulációt arcápolásnak nevezni. • ''
— Mit zajonganak az erkölcsbakterek — kiáltott fel a minap valami gyűlésen egy úriasszony — a rúzs miatt, hiszen a festék takarja el azt a pirulást, amely leányaink arcát elönti, ha a modern arszlánok udvarlásait kell hall-gatniok.
Nos, hát beszéljünk a legényekről is, akiket a kisasszony — pesti magyar ósnyelven — urleány — akkor is <fiuk -nak mond, mikor ezek már nyakig megkopaszodtak, talán azért, hogy a < fiuk emlegetése azt a nyolc-tíz esi-tendöt feledtesse, amióta eladó lánynak tartják. A mamáknak, sajnos, igazuk van! A mai házasulandó generáció — tisztelet a kivételnek — szinte fenhéjázva igazolja őket. Ennek a férfigenerációnak viselkedése valami extravaganciára való törtetést jelez, amelyben, hogy egyebet föl ne rójunk, a ficsúr, mintha önmagát tekintené a világ tengelyének. Csak hódolat illet meg, nem birálat — szavalná, ha méltóságán alulinak nem tartaná, hogy olyan «régi» költőt idézzen, mint Madách.
Szerencsére még odáig nem jutottak ezek a gavallérok, hogy kendőzzék maglikat, mint az oláh fiatalság, főleg az oláh tisztikar fiatalsága, de egyébként ruházkodási különcködéseik, a bokát és harisnyát fitogtató feltűrt nadrág, a szovjetsapka, zubbony, plundra, strimfH, csipkézett nyelvű bocskor, ezerféle-képen stilizált, színezett változatokkal, a mosatlan kéz, de festett köröm, az embert sokszor a meséskönyvek majomcsászárjaira emlékeztetik.
A divat azonban, célszerűségeivel, mégin-kább hóbortjaival együtt, gyakran változik. Az iparnak soha nem pihenő találékonysága uj, meg uj anyagbán egyik formát a másikkal szorítja le és e réven is elsőrangú közgazdasági szerepet játszik. Külkereskedelmi mérlegünk
I
passzivitása jelentékeiiy mértékben pipere, ru-« házati és egyéb divatcikkek aránytalan importjára vezethető vissza.
Hölgyeim és uraiín! Nem mondanák meg, melyik az a szépitöszer, amelyet hazai anyagban, vagy legalább hazai készítményben meg ne kaphatnának? A pirositótól a rózsavízig. (A hazai produktum például az alkalmazott zsiradék tekintetében sokkal tisztább is .» külföldieknél.) Nem mondanák meg, hogy gyapjúszöveteinket, férfi és női ruházatban, finomságra, tartósságra egyaránt, melyik külföldi gyártmány múlja fölül. Mi az a ruházati cikk,
amit ép ízlésnek megfelelő minőségben, a kalaptól a cipőig magyar munkás kezéből meg ne kaphatnának?
Azt mondják, némelyek, hogy egyes kül-füldi gyártmányok olcsóbbak, mint a hazaiak. Nem igaz. Tessék jól összehasonlítani az áron kivül az anyagot és a munkát is. Azt is hallani, hogy a kereskedők a hibásak. Ez a vád is alaptalan. A mi kereskedőink, akár egyetlen darab külföldi holmit be nem hozhatnak, ha a közönség kizárólag magyar gyártmányt keres. fc
Tessék megpróbálni!
Városi választások után.
Harminchárom uj választott tagja van a városi képviselőtestületnek.
Lezajlottak tehát a városi választások. A közgyűlés felfrissült. És ezt a szó szoros értelmében felfrissülésnek mondhatjuk, mert, amikor 54 tag közül 33 uj, akkor bizony megtörtént a felfrissülés. Hogy azután ez a felfrissülés előnyt jelent-e a városra, vagy nem, az kitűnik majd a továbbiak folyamán. Á kimaradt 21 tag között vannak kétségtelenül nagyon értékes elemek/ akik részint bátor szókimondásuk, részint az egyes kérdések tárgyilagos bírálata révén méltók voltak a bizalomra, de a mostani jelölések alkalmával nem tudtak az áramlat irányában ugy elhelyezkedni, hogy újra bejuthattak volna a közgyűlésbe. Az bizonyos, hogy ezeket a veszteséglistára kell jegyeznünk és sajnálatunkat kell kifejeznünk kimaradásuk miatt.
Maradtak ki viszont olyanok is, akik ez alkalommal önjelöltekként jelentkeztek, de azért kellett kibukniok, mivel valamikor nagyon hangosak voltak, később azonban nagyon is ismert okok miatt elhallgattak. Ezek fölött valóban ítélkezett a polgárság.
Most azután csak az a kívánatos, hogy a felfrissülés necsak látszólagos, hanem valóságos is legyen, vagyis, vigyenek az uj tagok uj szellemet is a város parlamentjébe. Nagy feladatok megoldása előtt áll a város. Ezeknek a feladatoknak teljesítése komoly gondolkodást, alapos körültekintést, a po''lgárság teherviselő képességének szigorú mértékelését igényli, azért tehát elvárjuk, hogy ugy az újonnan megválasztott, mint az ismét megválasztott városatyák ne tekintsék a képviselői minőséget puszta címnek, hanem az azzal járó kötelezettségeket is mindenkor lelkiismeretesen teljesítsék. Ne kongjon ürességtől a közgyűlési terem, de ne is aprózzanak el minden kérdést annyira, hogy a kis részletek között eltűnjék a nagy, az egyetemes fél.
A köztudat szerint nem tart ez a megbízatás hosszú ideig. Azonban bármily rövid időre szóljon is az, a város érdeke megköveteli, hogy a képviselőtestületnek minden egyes tagja a legjobb tudása és meggyőződése szerint végezze azt a munkát, amit a választások után magukra vállaltak.
Joggal tételezhetjük fői, hogy az egyes bizottságokba beválasztott tagok is ezután majd jobban ismerik kötelességeiket, mint ezelőtt. Ezután talán nem állhat ejő egyetlen bizottságnak elnöke sem azzal a panasszal, hogy az ülést tagok hiányában nem lehetett megtartani. Ezek a panaszok az utóbbi időben napirenden voltak, amint azt mindenki tudja is.
A választások eredménye egyébként azt igazolja, hogy a társadalomnak minden osztálya kapott képviseletet a közgyűlésben, bármelyik társadalmi rétegnek legyenek is tehát panaszai, azok rövid uton eljuthatnak a képviselőtestülethez.
A megválasztottak teljes névsora a következő:
I. kerület. Rendes tagok: Jádv Károly szabó-
iparos 163, Vida János gazd. egy. titkár 157, Csák Szilárd dr. ügyvéd 128, Indra János kereskedő 124, Varga Mihály vendéglős 120, Holczcr Jenő cipésziparos 110, Hódossy István vasúti tisztviselő 1Q3, Hegyi József kőműves-iparos 101, Kondor József gazdálkodó 101, Thassy Gábor dr. megyei főorvos 97, Gombás István ny. tisztviselő 90, Gerencsér Lajos dr. ügyvéd 87, de Sorgo Antal kereskedő 82, Siposs Dezső köfaragóiparos 78. Póttagok: Krausz József szitásiparos 89, Suták Fereuc vasúti tisztv. 86, Kámán Attila fuvaros 77.
II. kerület. Rendes tagok: I). Horváth Imre kereskedő 235, Kovács Károly bankigazgató 228, Klosovszky Ernő ipartestületi jegyző 210, Vizsv György gazdálkodó 208, Juhász Lajos lakatosiparos 162, Lukács Sándor kovácsiparoa 153, ifjú Arvay László dr. ügyvéd 148. Holczer Ernő bankigazgató 146, Dankovics Lajos asztalosiparos 144, Pintér György vcndéglósiparos 140, Csák Károly dr. ügyvéd 139, Bakány Kálmán cipésziparos 129. Póttagok: Vámossy Ist-vás késmüvesiparos 227, Veszély József tisz-viseló 20 7, Síróból Lajos festóíparos 139.
Ili. kerület. Rendes tagok: Fridrik István ny. igazgató-tanító 192, Lendvay Pál asztalosiparos 150, Zsuppán József polgári iskolai igazgató 150, Bedő Kálmán gazdálkodó 139, Széli György dr. ügyvéd T37,'' Kakas Ágoston nyomdatulajdonos 135, Fangler Béla ny. árvaszéki ülnök 132, Bedő Károly gazdálkodó 130, Oláh István hentesiparos 129, Horváth József gazdálkodó 122, Schmidt Viktor cukrászíparos 116, Szeliánszky Nándor árvaszéki h.* elnök 113, Bedő Vendel gazdálkodó 108 (sorshúzás utján Pásztor Imre reálgimnáziumi tanárral szemben). Póttagok: Kaszás János borbélyiparos 199, Jónás Ferenc kályhásiparos 198, Beczók József gazdálkodó 139.
ÍV. kerület. Rendes tagok: Böröndi János gazdálkodó 93, Lakatos István cipésziparos 92, Varga István vcndéglósiparos 90, Lang Nándor építőiparos 82, Kovács. Ferenc gazdálkodó 80, Miklós kereskedő 63, Soroncz Lajos gazdálkodó 54, Rozenkrancz István vcndéglósiparos 45 (sorshúzás utján ifjú Beneze Józseffel szemben; tegnapi híradásunkat javítva, aineny-nyiben nem a szavazatszedő küldöttség elnöke, hanem a választási elnök jogosított a sorshúzásra). Póttagok: Rigler Mihály kereskedő 59, Farkas György kádáriparos 58.
V. kerület. Rendes tagok: Míhálovics Géza kereskedelmi kertész 38, Borsos Mihály gazdálkodó 37, Fatér Ferenc szijgv ártóiparos 33, Nagy István gazdálkodó 33, Trciber Péter gazdálkodó 33, Piritv Gáspár ny. tisztviselő 24. Póttag: Pál Lajos.
A nevek után tett számok a kapott szavazatok számát jelentik.
Foglalkozási ágak szerint a rendes tagok igy oszlanak meg: iparos 19, kereskedő 5, gazdálkodó 12, munkás 1, orvos 1, ügyvéd 5, tisztviselő 9, bankigazgató 2.
2
ZALAVAKMEGYE
1928. november 17. «
Megnövekedett a felvilágosító előadások
hallgatóinak száma.
A Stefánia Szövetség zalaegerszegi fiókja által a szülésznők és anyák részére rendezett felvilágosító előadások sorozatán tegnap délután tartottak két előadást a esecsemövédó Mária utcai helyiségében.
Az első előadás délután fél 3 órakor kezdődött a szülésznők részére. A nagy érdeklődésre jellemző az, hogy 32 szülésznő — köztük sok vidéki — vett azon részt. Németh János dr. városi tiszti főorvos a szülésznők hivatásáról, a szülésznők kötelességeiről, valamint hibáikról mondott sok érdekeset. Mivel ezeket az előadásokat is rendszeresitik, várni lehet, hogy a szülésznők alapos továbbképzést nyernek azokon.
Ugyancsak a csecsemóvédó helyiségében tartották meg a második előadást is 5 órai kezdettel anyák és más, csecsemőgondozók részére. Németh János dr. tiszti főorvos, az intézet igazgatója a csecsemők táplálásáról, a
táplálálási módokról és az elválasztásról beszélt, mert ezek a kérdések azok, amelyeket igen kevesen ismernek s a* ezirányu ismeretek hiányának tudható be a csecsemőhalandóság még mindig óriási aránya.
Ezen az előadáson is igen szép számmal jelentek meg. az''érdeklődők,, bárha a megnyitó előadáson közönyösség mutatkozott a rendkívül fontos kérdések iránt. Remélhető azonban, hogy a tegnapi két .előadás sikere is buzditóan hat mindazokra, akiknek hivatásuk a csecsemőgondozás és azért a következő előadások hallgatósága állandóan emelkedni fog, ugy, hogy majd ismét a városháza közgyűlés,- termét kell igénybe venni az előadásokra.
Az anyák részére rendezett előadásokat ezután minden csütörtökön délután 5—6 óra között tartják meg s azokra mi is felhívjuk az érdekeltek és érdeklődök figyelmét.
gadják a tervezetet/
A részletes tárgyalás során több stiláris módosítást eszközöltek s így törlik a javaslat ciinéból az «egyéb vízügyi" elnevezést.
ötvös Lajos több módosítást ajánl.
Mayer János miniszter felel ötvös felszólalására és megcáfolja azokat az állításokat, amelyeknek alapján ötvös módosításokat kér. A miniszter kijelentése szerült a duzzasztó gát építését azonnal megkezdik. Az érdekeltségekkel a miniszter tárgyalásokat folytatott, amelyeknek eredményekép megállapította, hogy -az érdekeltségek helyénvalónak tartják azt, hogy ók is hozzájáruljanak az éj>itési költségekhez. Az állami hozzájárulás 250.000 pengő.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
f A felsőház ülése.
A felsóház a nyári szünet után ma tartotta első ülését. Az ülést fél 11 óra elótt nyitotta meg Wlassics Gyula báró elnök, aki kegyeletes szavakkal elparentálta a felsőház halottait: Edelsheím Gyula Lipót grófot, Nagy Ferencet, Zsigmond Jenőt és Molnár Jánost.
Durini, di Monza budapesti olasz követ köszönő levelének felolvasása után elfogadták az igazoló bizottság, a "kereskedelmi miniszter és a Statisztikai Hivatal jelentését.
A hatásköri bíróság működésének kiterjesztéséről szóló javaslathoz Juhász Andor, majd Pesthy Pál igazságügyminiszter szólottak hozzá. Hangsúlyozta, hogy a hatásköri bíróság bíróság milyen fontos szerepet tölt be. A javaslat lehetővé teszi az 1907. óta alakult uj és régi bíróságok, továbbá a katonai és polgári bíróságok közötti eltérésekben a döntést. Kéri, hogy a javaslatot változtatás nélkül fogadják el.
A felsóház a javaslatot elfogadta s ezzel a napirendet letárgyalta.
B e r n á t h István ezután interpellált a köny-nyelmü válások elszaporodása ügyében. Rá-mutatott arra, hogy Láng János a képviselőházban határozati javaslatot terjesztett elő, melyben kérte a minisztert, hogy 1 év alatt nyújtsanak be javaslatot a válások megakadályozásáról. Akkor azonban Láng indítványának nem adtak helyet. Ezután statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy a válások milyen ijesztő mérvben elszaporbdtak. Sajnos, a válásokban a vezető társadalmi rétegek járnak elől. Ennek, a szinte járvánnyá fajult szokásnak meg-gátlására egyik mód az, hogy revízió alá kell venni a törvény ama szakaszait, amelyek lehetővé teszik a könnyű elválást. Kérdi az igazságügyminisztcrtól, hajlandó-e olyan -intézkedést tenni, amelyekkel meggátolhatja a válások elszaporodását?
Pesthy Pál igazságügyminiszter felel az interpellációra és sajnálkozásának ad kifejezést, hogy ezek a szomorú statisztikai adatok a nyil» vánosságra jutottak.
LEGÚJABB.
Budapesti tudósítónk rádiójelentése«
Budapest, november 16. Pesthy Pál dr. igaz-ságügyminiszter kijelentette, hogy a sajtótörvény nemsokára elkészül és egy hónap múlva bemutatják az érdekelteknek.
Genf, november 16. A Népszövetség decemberi ülésszakán tárgyalja a Máv Í00 millió pengős beruházási kölcsönét, melyet minden valószínűség szerint engedélyeznek. Magyarországot a decemberi ülésszakon Bud János gazdasági miniszter képviseli.
Budapest, november 16. Wekerle Sfrtdor pénzügyminiszter január végén nyújtja be az 1929. évi költségvetés tervezetét, amelynek vitája előreláthatóan egy hónapot vesz igénybe.
Budapest, november 16. A kir. ügyészség átiratot intézett a törvényszék vizsgálóbirájához, hogy a Népszava ma megjelent összes példányait foglalja le. Az intézkedés oka az «1918. november 16.« című cikk, melyben annak saer-zóje a királyság intézménye eUen izgat.
Newyork, november 16. A Vestris áldozatai közül 22-nek a holttestét találták meg.
Budapest, november 16. A hítvesgyilkö6ság-gal vádolt fcrdélyi Béla bűnügyének fótárgya-lása holnap kezdődik. A tárgyalás iránt igen nagy az érdeklődés. Sok külföldi ujságiró lesz jelen a tárgyaláson. Az ügyészség % oklalds vádiratot készített és 126 tanút idézett meg, akik közül 17 ausztriai lakós. A tárgyalás előreláthatóan két hónapig tart.
Ne adjunk egy fillért sem az ellenséges külföldnek!
Szalmaláng helyett komoly elhatározásnak adjunk helyet sziveinkben.
Ne zárja le kapuit a Magyar Hét gondolata azzal, amelyben a magyar gazdasági élet gyönyörű tűzijátékot rendezett: fényes kirakatokkal, a nemzeti színek tobzódásával, nagy-nagy Ígérgetésekkel.
Erre a gondolatra, de még inkább állandó, tudatos cselekvéssé-váiásra szükség van mindig. Nemcsak akkor, amikor egy országosan megszervezett, kormány és minden funkcionáriusa, a gazdasági szervezetek és a sajtó együttes felkészültsége harsogja a közönség fülébe: önmagad és fajod iránti kötelességed, hogy Magyarországon magyar árut vásárolj!
Amint az ember nem tud ellenni levegő nél-kél és sohasem felejtkezik el lélegzetvételről, épen ugy levegő a magyar ipar számára a magyar áru vásárlása. Azok, akik rumburgi vásznat, angol szövetet, francia selymet és par-fömöt, mindig s mindenben idegen árut vásárolnak, azok minden fillérökkel a magyar levegő oxigéntartalmát csökkentik. Ezzel tízezernyi munkáskézből ütik ki a szerszamot, tiz-falatot és verik be kenyérgondok-gyötörte ma-ezernyi éhező gyermek szájából veszik ki a gyar anyák arcára a bánat és nyomorúság mély ráncait. b
Gyönyörű szép nagy* kezdés volt a Magyar Hét, de be ne záródjanak végleg a szép kezdések s ne verje meg rózsáit a közöny csípős hidege. Nincs a magyar életnek olyan parancsa, amely egyetlen életre «zólana, vagy, amelyet megváltoztatnunk \ lehetne annak a szál* malángnak a fellobbanibával, amely már any-nyisaor parázslott el a ^magyar éjszakában.% 1 Egyetlen parancs van, amely minden elkövet- I Irezó generációra szent önzést parancsol: a "ma- ''
gyar kéznek és a magyar szejlcmnek minden termékét szeresd, mert benne önmagadat szereted és fajod útját építed a második millennium felé!
Okulásul ideiktatjuk egyik laptársunk szívbe-markoló gondolatát, amelyet a magyar anyukhoz adresszál: «Nagyságos Asszonyom, lehet, hogy azon a pénzen, amelyen nemrégiben Coty parfómöt vásárolt, valahol Nancvban acélgolyót gyártanak, amely egyszer még odatalálhat egy magyar szivéhez, amely fölött a Nagyságos Asszony, az Édesanya arcképét őrzik. És akkor ne mondja a Nagyságos Asszony, hogy ez a: Végzet. Vagy ha az, a1(kor mi vagyunk a saját végzetünk...»
Jegyezze meg ezeket a szavakat minden magyar asszony, magyar anya. de minden magyar férfi is. Ne adjunk egy fillért -sem annak az ellenséges külföldnek, mely elrabolta, vagy el-raboltatta, de mindenesetre beleegyezett abba, hogy elrabolják tőlünk legdrágább kincseinket, sót ránk kényszeritettek olyan «békét », mely-egyenesen megfojtásunkat célozza. Szabad-e ilyen körülmények között ellenségeinktől valamit vásárolni, különösen olyan cikkeket, amelyek nem szükségesek a megélhetéshez, amelyek csak fényűzési célokat szolgálnak? De ha mindjárt közszükségleti cikkekre is szorulnánk, akkor sem volna szabad külföldről vásárolnunk, hanem meg kellene elégednünk a magunk termelésével, mert az is ki tud bennünket elégíteni, de meg is erősödnék a magyar ipar annyira, hogy pár rövid esztendői alatt már gondolnunk sem kellene arra, hogy bármit is külföldről szállítsunk.
Mfiszaki megfigyelés alatt tartják 9 Zala torkolatát
'' Interpelláció a felsóházban a gyakori elválások miatt.,
— Országgyűlés. —
A képviselőház ülése.
Budapest, november 16. A képviselőház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. Jelentette, hogy november 21-én, Ferenc József halálának 12. évfordulóján gyászistentiszteletet tartanak, amelyen a képviselőház testületileg vesz részt. «
Turi Béla a vízi beruházásokról szóló törvényjavaslathoz szólt hozzá. Hangoztatta a kis-rábatoroki duzzasztó s a Dunaszabályozás fontosságát.
Mayer János földművelésügyi .miniszter válaszolt a felszólalásokra és kijelentette, hogy » folyamszabályozás terén Magyarország Európában az első helyen áü. Az összes szükséges szabályozási munkálatok elvégzésére 160 millió pengő kellene, ilyen megterhelést azonban a költségvetés egyszerre természetesen nem bir el. Az állami szabályozás alá nem eső folyók szabályozásairól külön törvényja-
vaslat fog intézkedni. A balatoni kuhura fejlesztésére vonatkozóan kijelentette, hogy nem ejtik el a Sió csatornázásának ügyét. A kisrába-toroki duzzasztóra vonatkozó felszólalásokra azt felelheti, hogy a munkálatoknak összes terheit nem vállalhatja az állam. Ehhez a gazdasági érdekeltségeknek is hozzá kell járulni. A kísrábatorokí duzzasztógát megépítése után számítják csak ki az egyes érdekeltségek hozzájárulását. Az építkezéseknél már 10 mérnöki állást szerveztek és még 10 mérnök felvételére kér maid felhatalmazást. A munkálatok kiadásánál figyelemmel lesznek a vidék szociális szempontjaira. A Zalának a Balatonba való be-torkolását egy műszaki bizottság megfigyelés alatt tartja s a bajokon itt is segíteni fognak. '' KérLa javaslat elfogadását.
Gyieger Miklósnak azt a javaslatát, hogy | a Ház a törvénytervezetet utasítsa vissza a i bizottsághoz, elvetik és általánosságban elfő-
1928. november 17.
ZALAVÁRMEGYE
3
HÍREK.
— A tiltakozó felvonulás programmja: Gyülekezés szombaton este fél 7 órakor a csendőrlaktanya és evangélikus templom közötti téren. Elhelyezkedés az érkezés sorrendjében, indulás háromnegyed 7 órakor. Útvonal: Kossuth Lajos utca, Széchenyi tér, Batthyány utca, Horthy tér. A Hősök Szobránál rövid ünnepély. I. Hiszekegy. Éneklik az összdalárdák.
2. Brand Sándor dr. várm. főjegyző beszéde.
3. Nem, nem, soha! Éneklik az összdalárdák.
4. Gyarmath B. János saját költeményét szavalja. 5. Himnusz. Éneklik az összdalárdák. Az ünnepély után a közönség szétoszlik. — A kereskedők fölkérik a közönséget, hogy bevásárlásait szíveskedjék szombat este fél 7-ig eszközölni, mert a felvonulás miatt az üzleteket fél 7-kor zárják. — A vasárnapi ünnepség műsorát következő számunkban hozzuk.
— Gyülekezés a tiltakozó felvonulásra. A
Mansz és a Zalaegerszegi Gazdakör elnök^ segei felkérik tagjaikat, hogy a holnapi, szorn-batesti tiltakozó felvonulásra este fél 7 órakor a csendőrlaktanya előtt szíveskedjenek gyülekezni. Az Ipartestület és IparySkiy- tagjai 6 órakor az Iparoskörben, a Kath/>lí^cus K^r tagjai ugyancsak este 6 órakor a^Kör helyiségében gyülekeznek. A tagoknak tehetően teljes számban való megjelenését kérik az elnökségek.
— A bibliai est folyó hó 17-én, szombaton, este — költözködés miatt -r nem lesz megtartva.
— A mentöe gyesűlet megalakulása. A magyar ''városok és vármegyék mentőegyesületének zalaegerszegi fiókját folyó hó 25-én alakítják meg, amikorra megérkezik a mentő autó az összes fölszerelésekkel együtt. A zalaegerszegi mentőegyesülethez tartoznak a zalaegerszegi, zalaszentgróti, novai és alsólendvai járások egészen és a pacsai járás északi fele. Az alakuló gyűlésre központi kiküldött is érkezik.
— A tűzoltógyülés elhalasztása. A zalaegerszegi önkéntes tűzoltó egyesületnek folyó hó 18-ra, vasárnapra hirdetett közgyűlése a revíziós ünnepségek miatt elmarad.
— Adomány. Az iparosok temetkezési egyesülete az Ipartestület házépítési alapja javára. 35 pengőt adományozott. Fogadja az Ipartes-testük''t hálás köszönetét. Az elnökség.
— Uj járási utbizottságok. Mivel Zalavár-megye járási utbizottságainak megbízatása lejárt, a jövő hónapban tartandó közigazgatási bizottsági ülésen választják meg az uj bizottsági tagokat.
— Készülő fürdötörvény. Tegnapi számunkban megemlékeztünk arról az értekezletről, amelyet Vass József dr. népjóléti miniszter elnöklete mellett tartottak a népjóléti minisztériumban s amelynek célja yoK a készülőben lévő fürdőtörvény-javaslatot ugy kidolgozni, hogy az haladéktalanul a képviselőház elé kerülhessen. Ezeu az értekezleten jelenvolt Gyö-mörey György főispán és Bódy Zoltán alispán is. Megállapították, hogy osztályozzák a fürdő-és kirándulóhelyeket. Lesznek: gyógyfürdők, éghajlati gyógyfürdők, gyógyhelyek és üdülőhelyek. Elkészítették a javaslatot az egyes gyógy- és üdülőhelyek felügyektéról, valamint az összes rendtartási kérdésekről is. A javis-latot a miniszter valószínűen már holnap be is terjeszti és a képviselőház mihamar tárgyalás alá is veszi azt.
— Hirdetmény. A polgármester közhírré teszi, hogy az általános felülvizsgálaton megállapított új rokkantjáradék 1928. december l-től jár. Aaonban 1929. január végéig a régi járadék, az uj járadék pedig az 1929. évi február hó l-től tétetik folyóvá. Az 1928. évi december 1-tól esedékes különbözetet külön utalvánnyal fizetik ki.
— Hortobágyi Ágost színdarabja. Hortobágyi Ágost, ny. kir. tanfelügyelő, a kaposvári Berzsenyi Társaság elnöke, a Somogyi Helikon kiadója «Pöndörosi műkedvelők » címmel i felvonásos népies bohózatot irt, amelyet Kókai Lajos budapesti könyvkiadó cég adott ki. A zamatos színmű különösen a falusi műkedvelőknek lesz kedvenc darabja. Hortobágyi Ágost írói képességei ismertek vármegyénk közönsége előtt is.
— Állatkínzás. A Vértes" Testvérek türjei marhakereskedó cég ma a hetivásáron 20 darab borjut vásárolt és azokat olyan szekéren akarta a vasútra szállítani, amelyben legfölebb 12 darab fér el. Elképzelhető, milyen helyzetbe kerültek azok a szegény állatok életök utolsó napjaiban. Bőgés, fájdalmas nyöszörgés kisérte útjában az élőállatokkal túlzsúfolt kocsit. Egyik másik kis borjú már az utolsót pihegte, amikor Kajtár Ferenc, szolgálatot teljesítő rendőr megállította a "kocsit, majd a rendőrkapitányság felé irányította azt. Ott azután leszedték az elgémberedett állatoka''t, — némelyiket már alig sikerült ¿(létre ébreszteni — behajtottak az udvarra és intézkedtek, hogy. tulajdonosaik kin-zás nélkül juttassák azokat rendeltetési helyökre. A szomorú látványnak sok nézője akadt.
— Időjárás. Hazánkban borult idő uralkodik. A hőmérséklet napi ingadozása kicsi. Az ország déli részében kevés eső volt. Budapesten ma délben a hőmérséklet 8 C fok volt. — Időjóslás: Enyhe, jobbára,borult idő várható,^ helyenként esővel.
— A legszebb nOi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Cserkészkiállltás: Keszthelyen. Ifjú dr>
Bődy Zoltán vármegyei aljegyző, megyei ellenőrző cserkésztiszt látogatást tett Keszthelyen a Festetics cserkészcsapatnál. Elhatározták, hogy a közeljövőben kiállítást rendeznek a cserkészek müveiből.
— Tífuszjárvány Balatonmagyaródon. A«kanizsai járáshoz tartozó Balatonmagyaród községben néhány hét óta tífuszjárvány uralkodik. Megtettek minden óvintézkedést a járvány tovaterjedésének megakadályozására a "hatóságok. Dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos vizsgálatot tartott a fertőzött községben és megállapította, hogy a járvány nem súlyos kimenetelű. Mintegy tizen feküsznek betegen, de ezek közül többnek állapota már javulóban van. Dr. Thassy Gábor megyei tiszti főorvos
-ma Nagykanizsára utazott, hogy a főszolgabíróval és a tisztiorvossal vizsgálatot tartsanak. A vizsgálat eredménye dönti el, hogy milyen intézkedések szükségesek még a járvány leküzdése végett.
— Műsoros estély Pacsán. A Pacsai Dalkör folyó hó 25-én, este 8 órakor, az Otthon nagytermében műsoros estélyt rendez. A műsor után az összes termekben zártkörű táncmulatságot tartanak. Műsor: Vándordal Pfe» oiosából. Előadja a férfikar. Jókai és a dal. Szavalja Nagy Kálmán. János gazda busul* Előadja Horváth Imre. A magyar dal. Felolvasás. Tartja Landi Ferenc. Jelige. — Egy ideges ember. Előadja Szalay Lajos. Valameny-nyi gácsér ruca. Előadja a férfikar. Ünnepeljük a dalt. Szavalja Póvics István. Bordal. Előadja a férfikar. v
— Az Alsód un ántull Mezőgazdasági Kamara ujraalakuló rendes közgyűlése. Az Alsódunán-tuli Mezőgazdasági Kamara folyó hó 25-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor tartja újraalakuló őszi rendes közgyűlését Kaposvárott a vármegyeháza közgyűlési termében. Mivel a közgyűlés nyilvános, az elnökség ezúton is meghívja mindazokat, akik a kamara működése, a mezőgazdasági és gazdatársadalmi viszonyok iránt érdeklődnek.
— Vizszabályozás a vármegyében. Sormás községben szerdán népes értekezlet volt, amelyen a Nagykanizsa város, Óbornak, Sormás és Eszteregnye községek határában elfolyó Mántai patak szabályozását tárgyalták. Megjelent az értekezleten Kun László kir. főmérnök, aki műit a szombathelyi kultúrmérnöki hivatal kiiküldötte ismertette a vizszabályozás rendszerének műszaki terveit. Eszerint a Mántai patak szabályozása, mivel a kis folyócska tekintélyes területen lialad keresztül, 24 ezer pengőt igényel, inely összeget az érdekeltek arányos hozzájárulásban fizetnének. Ki is mondották az értekezleten, hogy a vizszabályozás rendezésének ügye halaszthatatlan sürgősségű. Egyben elhatározták, hogy a földmivelési minisztertől kérnek államkölcsönt az összeg fedezésére. Valószínűen a jövő év tavaszán elkezdik és a tavasz végével be is fejezik a vizszabályozást, ami gazdasági szempontból néhány száz földmives és nagybirtokos érdekeit érinti.
— Gyomor- és hasbántalmak, izgékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szivszorulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csökkent munkaképesség már nagyon is kétségbeejtő esetekben megszűntek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyomorra megivott egy-egy pohárnyi természetes «Ferenc József» keserüvizet. Orvostanárok ''dicsérik ama értékes szolgálatokat, melyeket a« Ferenc József viz járványok idején is mint biztos és enyhe hashajtó teljesít. Kapható gyógyszertárakban. drogériákban és füszerüzletekben.
t
— "Hatévi fegyházra ítélték a somogysárdi testvérgyilkost. A mult hónap 21fén Fista József 30 éves somogysárdi földmives (>sszetüzött a szomszédságában lakó, de vele haragban levő. öccsével, Jánossal és vasvillával fejbe-szurta, ugy, hogy Fista János négy nap műlva belehalt sérülésébe. Most tárgyalta'' a kaposvári törvényszék a bűnügyet, és Fista Józsefet bűnösnek mondotta ki szándékos emberölés bűntettében és ezért hatévi fegyházra itélte öt. Az elitéit felebbezett.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— A dunántuti zsurnalisztika kóréból. Barcs, somogymegyei községben Barcsi Lapok címmel hetilap indult meg. Az uj lap felelős szejlfesz-tóje Szandház Ferenc ny. főszolgabíró.
— A Baromfitenyésztők Országos Egyesülete folyó évi december 6—9-ig, Budapesten, az Országos Tenyészállatvásártelepen nemzetközi baromfikiállitást rendez, amelyet igen tisztelt olvasó közönségünk figyelmébe ajánlunk. Baromfikivitelünk az elmúlt évben 87 millió pengőre emelkedett, ami világos bizonyítéka annak, hogy a baromfitenyésztéssel, igenis, érdemes foglalkozni; hogy minő nagyszerű haladást tett ez a termelési ág, azt a kiáíitás meg fogja mutatni. Minden tenyésztő vegyen részt ezen a kiállításon. Mutassuk be a magyar fajtákat is. Galambok és házinyulak is kerülnek bemutatásra, az utóbbiak osztályának rendezése a Házinyultenyésztók Országos E-gyesületével karöltve történik. Sok, igen szép díj áll rendelkezésre. A kiállítással kapcsolatban igen értékes előadásokat tartanak. A kiállítás megtekintésére féláru menetdijkedvez-mény áll rendelkezésre. Igazolványok kaphatók a rendezőségnél: Budapest, IX., Üllői ut 25.,
I. 10. Egy Máv-iga''zolvány ára 1.30 P, Duna-Száva-Adria vasútra 2 P. Az igazolványok érvényesek december 3—1 l-ig. A rendezőség élén gróf Teleki Józsefné, a bírálóbizottság élén Békessy Jenő min. tanácsos áll.
— KótOtt kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— A görl bOnpere, akit azzal vádolnak, hogy megölt egy férfit. Szenzációs gyilkossági pört tárgyalt le nemrégen az amerikai esküdtbíróság. Egyik newyorki szinház egyik görljét azzal vádolták, hogy megölte kedvesét. Az ügyész elegendőnek tartotta a görl bizonyítékait s fölmentették és elítélték az igazi gyilkost. A görl neve Mary Dugan és a tárgyalás a «Mary Dugan bünpöre» című darab tartalma, amelyet teljes egészében közöl a Színházi Élet. Az uj szám a rengeteg képen és szenzáción kivül közli a húszezer dolláros világszépségverseny hircit és előkelőségek nyilatkozatait. Egyes szám ára 1 pengő. Előfizetés negyedévre 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 29. Színdarab jegyzéket ingyen adunk.
— Elfogták a dunántuli orvosok csalóját Nemrégiben Dunántul minden városát és nagyobb községét végigjárta egy ügynök, aki egy németországi nagy kvarclámpagyár képviselőjének adta ki magát. Meglátogatta az orvosokat, akiknek kvarclámpát ajánlott megvételre és előleg cimén kisebb-nagyobb összegeket vett fel tőlük. Kiderült, hogy az említett németországi cég nem létezik és az ügynök a fölvett előlegeket saját céljaira használta fel, Á szélhámost végre sikerült Gyöngyösön elfogni Alstetter Manó személyében, aki be-valkítta, hogy több, mint kétszáz orvost károsított meg. Beismerő vallomása után letartóztatták a nagystílű szélhámost.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél«
\
ZALAVÁRMEGYE
\
1928. novemberül7.
— Szélhámos garázdáfcodása Somogyban.
Furfangos módon elkövetett csalásnak esett áldozatul hét gazdaember. A marcali járásban lévő Libickozrna községben nemrégiben megjelent egv fiatalember, aki a Termelök Országos Szövetkezete megbízottjának adta ki magát és összedoboltatta a falubelieket. A községházán azuiíii elmondotta a gazdáknak, hogy itt is a szövetkezet fiókját akarja megalakítani, de ehez 25 tag szükséges. A tagoknak megígérte, hogy a szövetkezet tőzsdei áron megveszi tőlük a gabonát s így azt nem kell uzsorásoknak olcsón elkótyavetyélni. A belépő tagoknak tnég kamatmentes kölcsönt is igért. A csábitásnak hét gazda nem tudott ellentállni és együttesen jegyeztek 25 részt és ennek ellenértékét, 300 pengőt, azonnal le is fizették. A magát Csőri Istvánnak nevező megbízott ezután elutazott s a gazdák várták az eredményt, a megígért kölcsönt, ami azonban egyre késett. Nemrégiben azután Budapesten, a Csóri által megadott címen, személyesen érdeklődtek a szövetkezet iránt, ahol azt a lesújtó választ kapták, hogy ott semmiféle szövetkezett nincsen. Igy derült ki, hogy ügyes szélhámosnak lettek áldozatai a libickozmai gazdák.
r — Halálra gázolt a gyári autó egy embert.
Tegnap kora reggel Sopron és Kópháza között — egy veszélyes kanyarodónál — a soproni Seltenhofer gyár autója két szénásszekérrel találkozott. Áz első szekeret kikerülte már az autó, amikor Simon Sándor 28 éves vitnyédi zsellér a gépkocsi elé ugrott. A soffór azonnal fékezett, de a szerencsétlenséget már nem lehetett elhárítani, mert Simon a kerekek közé került. A szerencsétlen ember koponyatörést szenvedett és azonnal meghalt.
— Meglopta a nevelőanyját és megszökött.
Tegnap egy fiatalkorú bűnözőt fogott el a szombathelyi rendőrség. Kiderült róla, hogy Nagykanizsán lakik, ahol nevelőanyjától körül-, belül 300 pengőt elemeit és megszökött a pénzzel. Utja Szombathelyre vitte, ahol télikabátot vásárolt s a megmaradt pénzből kerékpárt akart venni. A zavartan viselkedő fiatalembert a rendőr /igá2ölásra szólította, majd bekísérte a rendőrségre,\ahol kiderült a fiatal | bűnös csalafintasága.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot lufpni. Csak Schvarc Lafrniál.
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a földmivelési minisztérium anyagi támogatásával a nagykanizsai m. kir. áll. fémipari szakiskola tanárainak közremüktklésével Nagykanizsán kéthetes traktorkezelói tanfolyamot nyitott. A tanfolyam célja, hogy a traktortulajdónos kisbirtokosokat és traktorkezeléssel foglalkozó uradalmi alkalmazottakat a különböző rend-1 szvrü traktorok kezelésére, a hibák felismerésére kioktassa. A tanfolyamon 22 haUgatóvesz részt, akik közül 13 kisbirtokos, 7 uradalmi alkalmazott, 2 volt önálló iparos, aVik niint gépészkovácsok ^és traktorkezelők uradalmakban elhelyezödést keresnek.
— Utcai jelenet. Egy ur kutyát vezet az utcán. Találkozik egy rendkívül sovány növel, akire rárohan a kutya és éktelen lármával ugatja. Hölgy: Kérem, hívja vissza a kutyáját, Ur: Hívom, drága Nagysád, de sohasem bírok vele, ha — csontot lát.
— A mai hetipiac árai. Bab kg-ja 40-50 f, lencse 1.40-1.60 P, mák 1.10—1.20 P, ká-poszta fejenként 20 25 f, kelkáposzta 10-^14 fillér, burgonya kg-ja 5—7 f, sárgarépa csomója 6—8 f, fokhagyma 15—20 f, vöröshagyma kg-ja 30-40 f, zöldség csomója 8 -10 f, csirke párja 2.50—4.50 P, kacsa 4—6.50, kövér liba darabja,7—12.50, sovány liba 3—6.50 P, pulyka 6—8 P, harcsa kg-ja 3 P, ponty 2— 2.40 P, süllő 2.50 —3.50 P, garda 60—80 f, marhahús l.-a 1.92 P, II.-a 1.60 P, borjúhús 2.56—3.20 P, juhhus 1.60-2 P, sertéshús 2—2.40 P, szálonna 2.80—3 P, zsír 3—3.20 P, tej literje 16—18 f, tejfel 70—80 f, turó| kg-ja 60—80 f, vaj 5.20—5.60 P, tojás darabja 16-18 f, alma kg-ja 35—40 f, dió 1.20— 1.40 P, nyul (vad) darabja 3.50—4 P.
SZÍNHÁZ ÉS MOZI.
si
Ham and Eggs, a két vidám cimbora", az amerikai Zoro és Huru játszák a főszerepét a legjobb idei vígjáték attrakciónknak, amelynél nagyobb szabású és ellenállhatatlanabb erejű vígjáték nem indult még hódító körútra Amerikából.
Remy világháború.
Vígjáték világattrakcj 10 felvonásban. Főszerepben: Ham és Ehs.
Bemutatja az Edfton mozgó november 17— 18-án, szombaton és vasárnap.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Ang< Bele
flisták:
''ol fonl 27 73-27 88 Belga fr. 7955 79 85 Cseh borona 16^4-1702 Dán korona 15250-15310 Dinár 999-10-5
Dollár 570 70-572-70 Franci« frank 2240-2260
Nrixák:
Holland
Lengyel
Leu
Léva
Ura
Márka
Schilling
Norvég
Svájd tr.
Svéd k.
229 25-230-25 64-15 - 64-45 3 43 3-48
29 85-30-10 ! 136 3) 136 80 ! 80 40-80 75 !
152 9 -153.50 110-10 11050 i
153 10 153 70 1
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
22965 23035 10-05-10-08 136 38-13« 78 3-44-348 7958-7983 ''.52-77-15317 152 80-153 20 2777-27 85 2998-30 08 572 70-574 30 22-36-22-44 16-97-17-02 412-4 15 153.25-153*61 64-22-64.40 80.50-80.75 110.20-110.58
ZÜRICHBEN
i pengő 9061-5. osztrák korona 73 00, cseh korona 15-40, Teu 313. dinár 9 13 francia frank 20-29
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES. j
Búra (tmr»v.<jeirO 25 30 -25 45. buza (eayéb) 2510— 25*25, rois 2230-22-45, takarmányárpa 26\ 0 -26-25, fArárpa 27-00 - 27-25, uj zab 26 00 -26 25, tengeri 3100-3150, buzakorpa 1925 19*50, köles 15-20-1620.
Irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAIC
Buza 21 00 P. rois 20 00 P, árpa 24-00 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab 2000 P.
Ha Uagl
aondíal ¡¡am«*'' tKiyi) ¡T
jöued^ em I« *
^ ÏM kereset^
növelheti;
ha könyveink terjesztésére vállalkozik.
Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink '' —*rkáa, irodalmi müvek, amelyekn '' At tisztességes megélhetést
mellékjövedelmet
■ - díj kel
"a«S (.hat "''0''J<i„íat^"u0k ''
u«9»
iltho''
n>a9
ánU01
«•C akttli

PALLAD1S
könyoosttdlym Budapest, V., Alkotmdny-u. 4.
i ZALAVARMIOTI la»kl*<«t«r*»*4*. HitNiMi HinaoLV rtMNC. ».(♦44. kJarfM KAKA* AÛOITOK.
HAlVtí
HAV.
HúeíPd
KnvÁC/
x./
Hirdessen a zalavármegyében í
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS bUTOROK: nri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDO-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javitását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZOCS ZOLTAn KArpitosmeater
ZALAEQERS?EO, KISPALUDY-UTCA 1. SZ.
Ha este
kalászié t tnróscsusza vacsora
lesz a Fehérképi vendéglőben. Síives pártfogált kér MÁTAY FERENC vendéglős.
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
November
5-én
Nyomatott
nyílt meg
Németh Lásrió
Kakas Ágoston könyvnyomdájában ^Zalaegerszeg, Szóctoenyi-iér 1. Telefon 131.
fűnar és UtMtfla Qilfl« <v. Slkota-Oilot).
VII. erfalyaa.
laUegermg, 1928 noveaber 18. Vasárnap.
Ara 12 fillér.
26. áa.
POLTTtlCAl napilap
»n>,MU ai«<- >M«l»ap Mhtta. - llltlMtéa: Ml Mi.fr« 2- HM*. ».tT.ím. I - »„é - 8mlmt*sér kl»«*iv,tal: t.Ua .r.lM. ».«MtaMé. I T«l«to>131
GyAszf Atyolos trikolór
1 leng szerte a csonka hazában. Szomorúan lengeti azokat az ószi szellő, mint amilyen szomorúan hangzik a mi énekünk is, amikor Trianonra gondolunk. Mert lehet-e igazi Vöm, igazi vigasság ebben a szegény, csonka országban addig, amig vazallusai vagyunk az átkos Trianonnak?
A gyászfátyol jelzi a mi nagy szomorúságunkat és mély fájdalmunkat; de a gyász-''fátyolon átrezegnek a mi gyönyörű nemzeti .zászlónknak szinei: a piros, égő hazafiságunknak, a fehér a kristálytiszta erkölcsnek, a zöld a soha el nem miliő reménynek kifejezői.
Zalaegerszeg város közönsége is ünnepélyes gyászpompával tüntet az ellen az égbekiáltó igazságtalanság ellen, mely bennünket Trianonban ért. és hangos szóval követeli a revíziót, a békeszerződésnek csúfolt kegyetlen parancs igazságos megváltoztatását. Zalaegerszeg, mint a megcsonkított Zalavármegye székhelye is kifejezést ad mély fájdalmának Tria non felett.
Koszorú is érkezett, amelyet a Muraköz, a Vendvidék és Alsólendva lakói költöttek ide, annak klfejezőjeként, hogy mély fájdalmukban a magyar haza iránt érzett hűséggel és az igazság győzelmébe vetett reménységgel osztoznak. Az ősi magyar Zalának földjéből nőtt ki az a tölgy, melynek hervadó leveleiből és az a fe nyó, melynek örökzöld lombjaiból kötötték el szakított testvéreink a koszorút. Hófehér szalagján ez a fölirás tündöklik: A Muraköz, a Vendvidék és Alsólendva a feltámadás reményében ...
A trianoni békediktátum törvénybeiktatásának évfordulóján leborulunk a magyarok Istenének szine , előtt, meghajtjuk gyászfátyolos nemzeti lobogóinkat * egy szívvel, egy ajakkal imádkozunk: Vedd le rólunk Uram a rabszolgaság terheit és add vissza régi határainkat! Megbűnhődte már e nép a multat...
És él bennünk a remény, hogy imánk meghallgatásra is találand. Mert históriai képtelen-ség, hogy a Trianonban ceruzával megvont határok erősebb''ek legyenek, mint a Gondviselés által kijelöltek: a Kárpátok láncai és Erdély bércei. A halandó emberek kezében levő mulandó hatalmi eszközök nem lehetnek erőseb-bek, mint a nemzeti érzés, mely egy évezred óta él a magyar szivekben s amely oly sok veszedelemből kiszabadított már bennünket.
Emlékezzünk a gyászfátyollal borított nemzeti lobogók alatt, emlékezzünk Muraköz és a Vendvidék államhü lakóinak, a mi édes testvéreinknek sokat jelentő ajándéka előtt... Emlékezzünk, hogy: a Sors kijelölte számunkra a helyet a Kárpátoktól az Adriáig és nemzeti becsületünk kívánja ennek a helynek az utolsó porszemig való visszaszerzését.
Igaz szivből fakadó imát rebegünk a magyarok Istenéhez a trianoni csapás megszüntetéséért. És erős a hitünk, hogy az ima meghallgatásra talál, a szent fogadalom pedig eggyé forrasztja a magyar társadalmat arra a nagy harcra, melyet meg kell vívnunk s amelynek dicsőséges megvívása Ő/ökké egybeforrtan tart bennünket.
Ne csak fogadkozzunk tehát, hanem álljuk is igaz magyar becsülettel a fogadalmat, hogy soha, semmiféle körülmények el nem választhatnak bennünket egymástól, mert elég sok keserves tapasztalat áll előttünk arra nézve, hogy csak azok a nemzetek gyózhetők le, amelyek önmagukban meghasonlottak s a meghasonlás által erejöket szétforgácsolták. A magyar hazának gyermekei szeressék testvérként egymást, hogv ellenállhassanak minden meg-osA6 törekvésnek. Adja a magyarok Istene, hogy a jövő novemberben már feltámadásunkat ünnepelhessük. ''
I
j Építkezések terén Zalaegerszeg az első helyet foglalja el a megyei városok között.
Nagy lendületet vettek ugy a magán, mint a kftzépitkezések.
Azt mondják, hogy, ha az épitóiparban pan-s áll be, ez a pangás az egész vonalon érezteti hatását. Ezt könnyű megérteni. Az építkezéshez többféle anyagra és igy több szakmabeli emberre is van szükség. A földmunkákat, kőműves, tetőfedő, ács, asztalos, lakatos, üvegező stb. más munkákat nfcte - és más egyének végzik, az iparostársadalomnak tehát igen tekintélyes kontingense talál megélhetési lehetőséget az építkezéseknél. Az építkezéseknél foglalkoztatott egyének pedig rá vannak utalva azokra, akik ruházati cikkeket, élelmiszereket készítenek és árusítanak. Az épitó-munkálatok igy osztják el azután a pénzt a különböző társadalmi rétegek között, mert, ha van kereset^ jut bőven kulturális célokra is.
A háború alatt, a háborút és a forradalmakat követő néhány esztendőben Zalaegerszegen is úgyszólván teljesen szüneteltek az építkezések, ép ugy, mint az egész országban. Akkoriban járta az a mondás, hogy Csonkamagyarország a sápadt gyermekek és lyukas háztetők hazája. Nem voltak építkezések, nem volt kereset, netrf volt elegendő táplálék a gyermekek számára. Még csak négy esztendővel ezelőtt is alig láttunk Zalaegerszegen olyan házat, amely tatarozásra ne szorult volna. Akármerre tekintettünk, vakolatuktól megfosztott házakon állott meg a szemünk. És, ha valahol esetleg megjelent a kőműves, azt, mint rég nem látott jelenséget, alaposan megbámulták. Csak lassan, nagyon lassan indultak meg az ilyen építkezési munkálatok és, hogy azok milyen hatalmas lendületet vettek, arra példa épen maga Zalaegerszeg, ahol néhány esztendő alatt nemcsak sok ütött-kopott épület nyert rendes külsőt és belső tatarozást, hanem egészen uj városrészek is épültek. Igy a város nyugati részén elterülő úgynevezett tisztviselő telepen, valamint a déli részen, az állomás környéken szinte egyik napról a másikra emelkedtek uj épületek és képződtek ki uj városrészek. Uyen fejlődést sem Kanizsa, sem Szombathely nem képesek feltüntetni« Két-három évtizeddel ezelőtt volt Szombathelyen ilyen fejlődés. .
Ezek mind magánépítkezések, mert egykek
építtettek lakóházakatA Azonban ezzel szemben megnehezült a vízvezeték és csatornázás problémájának megoldása, mert a szétszórt építkezések nagyon megdrágítják ezeket a munkálatokat. Egy, legfölebb két lakással bíró házak tulajdonosai nem birják az ezekkel járó terheket. Már pedig az újonnan épült házak csak ilyenek. Azonkivül vannak közöttük még nagy számban beépítetlen telkek, an^ely^knek tulajdonosai igazán hiába fizetnék az ott elhúzódó vezetéket. A vízvezeték és csatornázás csak ott oldható meg könnyűszerrel, ahol sűrűn állanak egymás mellett a több lakásos házak.
Visszatérve az építkezésekre, bátran elmondhatjuk, hogy Zalaegerszeg ezen a téren vezet a városok között. Különösen jelentősen emelkedik értékünk a középitkezésekkel. Itt van most a zárda, melynek hatalmas méretei felülmúlják a szomszédos városok/ építkezéseit s azt követi most már rövidesen a szintén hatalmas arányú uj kórház, azután az elemi iskola, a rendőrségi palota és — talán a pénzügyi palota is, nemkülönben az ipartestületi székház kibővítése, a Katholikus Ház kibővítése a Gazdakörrel. Épülőben a harmadik vasúti ház. — Befejeződött a második templomnak és már-már a munkásbiztositó székházának építése és < befejezéséhez közeledik végre, jó késéssel a | megyeház renoválása is. Az uj vágóhídon win-. téli már a legutolsó simitásokat végzik. ! A nagy elmaradottságot tehát, amint láthat-; juk, szép föllendülés váltotta föl. A fejlődésnek* utján természetesen nem lehet, nem szabad megállani, hanem okkal-móddal kell továbbhaladni, hogy a polgárság jóHéte az építkezési munkálatok révéy tényleg emelkedjék. Most juthat csak tulajdonképen a lakosság egy kis lélegzetvételhez, nem is kell azért most megerőltetni, hanem egy kis időt kell n<?ki juttatni a pihenésre.. A legválságosabb időkben rakták vállaira a legsúlyosabb terheket, az uj képviselőtestület lesz hivatott tehát arra, hogy a haladást mérsékelje és épen a mérséklet által biztosítsa a további nyugodt fejlődést. Az első nehézségeken tul vagyunk, a többi elé már sokkal erósebb vértezette! tekinthetünk.
Egy feladat, amelynek teljesítéséről sohasem
szabad megfeledkezni.
Iparpártolási buborékok.
Nemzeti történelmünk utolíó száz esztendeje bizonyítja, mennyire fontos létérdeke a nemzet-? nek az úgynevezett ipari munkássága. Minden nemzet életének -»■ itt csak az anyagi életet értem — három tényezője vaái: I. a földmive-lés-állattenyésztés együtt, 2. ezek eredményé- ; nek feldolgozása, vagyis az ipür, 3. a kereskedelem, Es csak ebben a sorrendben említendők és fejlesztendők. S mindezeknek koronája 4. a szeHemi, vagy lelki műveltség.
"Nemzetünk ez utolsó száz év alatt négyszer figyelt rá létező és nemlétező iparunkra és ennek fontosságára. Érdekes tehát, hogy műidig az élet és halál közötti válságos pillanatokban és mindig az iparra. Ugy látszik, ez a legerősebb oszlop, amelyen az ország állhat s legnehezebben szerkeszthető. Első alkalom 1848. előtt volt, amikor 1844-ben nem kisebb ember, mint Kossuth Lajos tervezte és szervezte a magyar ipar számára a Védő Egyletet. Honi portékánkkal elé-
gedjünk meg s igy ha gyönge is még, nemsokára kifejlődik. Szervezte pedig a védegyletet országosan, minden megyében járásonként. — Kossuth Lajos, azt hiszem, épen ez alkalommal járt Zalában is s pihent és dolgozott a zalabéri gesztenyefák árnyékában.
A zalaegerszegi fiók egyletnek Zalabéri Horváth János kamarás, a gesztenyefák tulajdonosa lett az elnöke, a zalaszent-róti fióknak Deák Ferenc, a nagykanizsainak Csány László. Volt is felbuzdulás. A Kossuth név már nagy volt akkor. Deák Ferenc maga tart felolvasást Szentgróton. S hozzászólatlak a dologhoz az elsőrendű költők. Bajza József érc-kürtjével fújja az < Ébresztőt : Ébredj nagy álmaidból, ébredj Árpád fia! fölkelt a nap: Hazádnak föl kell virulnia! s * -
«Amit gyártott magyar kéz, nevelt a hontelek, Amit magyár zamattal ihlettek a szelek,
Mi a rónák felett él, s hegy aknában terem: Mindaz nemes fajodnak erótadó elem. S függjön rajtad daróc bár s szembántó szin-
[zavar:
Becses, mikor hazáért égő »tfvet takar.»
• Vörösmaithy már keményebben szól a kő-szivü Uri hölgyhöz, aki selymiért imádja
a bogarat, de hazáját nem szereti:
>
«...Hah, gőgös Oonerill! Ne feledd, hogy vannak istenek, S van kezökben bünt torolni nyíl.»
Petőfi egyenesen «Védegyeleti dalt» ir; igaz, hogy alkalomszerű lévén, mintha megrendelésre irta volna, összes versei között a leggyöngébb. Ki is hagyta a sajtó/alá rendezettek közül. De ugyancsak most s ugyancsak erről a kérdésről ha saját lelke szól: «A külföld magyarjaihoz»: Megcsattan kezében az ostor:
Ti fekélyek a hazának testén!
Mit mondjak felőletek? Hogyha volnék tüz, kiégetnélek, Égetném rósz vétetek.
A 19/száz közepén bajban van az ország. Micsoda emberek csinálják a védő egyesületeket!
• Micsoda költők állanak rendelkezésül és mennek segítségül! Közbe legyen mondva:. Bajba iut az-ország a huszadik százban is! Ki lát itt hasonló költőt? Awagy csak megközelítőt is? Akit legnagyobbnak tartanak, sokan, az elmegy bámulni a párizsi Szajnát és imádni az Atreu-sok anyját, Lédát.
Hát visszatérek a Védő Egyletre. Annyi e-redménvt csinált ez, hogy sok ember önérzetre ébredt, a hívságos asszonyok lemondottak a külföldi cafrangokról: a selyemről, bársonyról s a bálokra tüntetve mentek házi szőttesekben,
* egyszerű karton ruhákban, t. i. a főrendü höl- ! gyek. Tartott ez egy pár évig. S alighanem csak divatnak tekinthetjük. .. .Valóban csak buborék. Vagy talán? elvetett magként csirá-tott a később termékenységre is kikelt egy-egy gyár alakjában.
Akkor elhangzottak a nemes hangok. Füstbe ment a lelkek buzgósága. Kossuthéknak is egyéb dolguk akadt. S Világos nemcsak mindent megvilágosított, hanem cl is égetett.
A magyar Ipar védelmére a 19. százból átjött egy hang a 20. százra; de csak egy hang. Tehát magán akció. Bartha Miklósnak W*cgy hirlapi cikke bele-belekiáltott a ma-
ZALAVAMEGYE
gyar levegőbe, hogy ne vásároljunk még bak-káncsot is Prágából; ne hozzuk még a pogácsát is Olmützből; s ne adjuk pénzünket ellenségeinknek még a csizmatakaritó keféért is. Belekiáltotta a — levegőbe.
S evvel azt hiszem, elmondottam kétszá^, vagv talán egész ezer esztendőnek is a magyar iparpártolásra vonatkozó komolyabb történelmét. Mert amik ezeken kivül történtek, csekélyebbek a buborékoknál is.
Pl. A hatvanas években a magyarság tüntetésére magyar ruhában, kezdettek járni az emberek. Rövid, ideig tartott ez a divat. Én a hetvenes években is magyar ruhában jártam, de csák másodmagammal. A harmadéves joghallgató barátunk öreg diák s hozzánk képest tudós, megleckéztet: Szép, szép — azt mondja — a magyar ruha, de nem használ a «közgazdaságnak». ö igy tanulta az egyetemen. Áhítattal hallgattuk, nynt egy táltost. Azó professzora pedig tanulta ezt a bécsi egyetemen. Hja! a bécsi egyetemen tanulták orvosaink is, hogy minden betegségre van ásvány vizi fürdő, de mindez csak Ausztriában, vagy Németországban v8fi, Magyarországon egy sincs. Legalább nem tudtak róla.
Arról sem tudtak, hogy körös-körül a begyek tövében minden tizlépésre ömlik ki a földünkből az édes és savanyu, a keserű, a sós, a kénes ásványvíz; sem a hévvizi, sem a balatoni, sem a sok sóstavi vizeknek gyógyító hatásáról nem szólottak, mert a bécsi professzorok sem szólottak..
Nem voltak bolondok. Hiszen, ha Magyarországon maradna a pénz, nem használna a «közgazdaságnak. Már pedig csak Ausztria illetékes a közgadaságra, mint a közös hadseregre. A magyar fürdő sem jó. A magyar ruha sem jó"\..
Harmadik országos bugyboréka volt a magyar ipar pártolásának a tulipán világ 1906— | vagy 8 tájékán. Most Is az osztrákkal válánk egy kissé összeberzenkedve, azért csináltuk mérges boszuállásként a tulipánt. De országosan ám! Nem ugy, mint a Magyar Paizs lapot, csak egy megyére. Senkinek sem vólt illendő megjelenni tulipán-jelvény nélkül, óh, ha ki lehetne törülni még az emlékét is ennek a tulipánvilágnak! A fődolog, hogy műiéi több jelvény legyen, mert annáj nagyobb a magyar ipar pártolása ... Nő, s ..''. minden becsületes magyar megvásárolta a jelvényt. S ebből a pénzből a rendező kifizette a jelvények készítőjét -- az osztrák gyárost. Ez volt egyetlen lépése ennek a tulipános iparpártolásnak. El-
1928. november 1.
pattant a bugyborék egy kis büdösséget hagyva maga után. S Bajza József fújja tovább Ébresztő Szózatját.
De most már kénytelen vagyok magamat 1s beleszőni a dologba. Ebbe az időbe esik. — Egyenesen a magyar ipar védelmére alapítottam 1900-ban a Magyar Paizs hetilapot, sem tanácsot, sem kalácsot nem kérve és nem kapva senkitói; semmi politikai ok nem volt rá;semmi u. n. «aktualitása» nem volt; s szerkesztettem 1917. végéig, tehát 17 éven át. Ekkor is csak a háború és betegség szakitotta meg. Amint Pécstől Pesten át Váczig utaztamban meggyőződhettem, meggyőződtem arról, hogy némi krajcáros eredményeket elért a Magyar Paizs. A Széchenyi Kútnak nevezett magyar Petánczi savanyuviz Dunán túlról kikergette a külföldi savanyuvizeket. Ugyancsak itt a Dunántul a linzi — augsburgi svéd gytrfán kivül addig más gyufának híre sem volt, 17 év múlva pedig egyetlen svéd gyufát sem lehetett látni. Épen akkor szaporodtak a magyar gyufagyárak. Ám ezek krajcárosfdolgok. — Egyik magyar gyufagyár köszönetül valami vélt sérelemért be akart pörölni. A petánczi viz tulajdonosa pedig, a derék Vogler, — sohasem láttuk egymást, -— azt a kárt okozta nekem, hogy szokásom és tehetségem ellenére 50 üveg bort kellett vásárolnom, hogy megihassam azt az 50 üveg tulipános Petánczi savanyuvizet, amit ő küldött nekem igazán tisztességes emlékül.
Negyedik országos buboréknak lehet számítani a mostani takarékossági napot és a magyar iparpártolási H é t napot. Hanem ez igazán még hamarabb elpattant, mint a buborék, s maradt, műit volt, a — puszta lég.
Borbély György.
Rendet teremt az oláh kormány.
Bukarest, november 17. A kormány Petrescu berlini oláh követet Bukarestbe rendelte, hogy felelősségre vonják a német-oláh pénzügyi egyezmény aláírása miatt.
Bukarest, november 17. Maniu kormánya'' felfüggesztette állásából az állami bányák igazgatóját, akinek fontos szerepe volt a petróleum panamában. A kormány szigorú eljárást indit a panama valamennyi részese ellen.
Bukarest, november 17. Az oláh kormány elhatározta, hogy a szigurancát mai összetételében feloszlatja és helyébe — nyugati mintára — államrendőrséget szervez. A rendőrség vezetői az értelmiségi osztályból kerülnek ki.
A nagy leszámolás.
Irta:" M. ÖTVÖS MAGDA.
Kj*í néni már magára vette a jó meleg nagy-kendőt is, de a tfány csak nem mozdult. (Itt ült kisirt szemmel a kis padkán fázósan, remegőn. Egy mozdulattal sem árulta el,-mi a szándéka. Pedig már harmadikat harangoztak misére, éppen itt volt az ideje, hogy induljanak. Kati néni riég egyszer alá nézett a pattogó tűznek, teritot boritott az asztalra, húzta az időt. A leány nft-g csak sírdogált halkan napok óta. Mikor kint utolsót kondult a harang, Kati néni mégis szólásra határozta cl magát.
— Nem szégyelled magad, falu csúfságára itthun üni egy álló hete?! Mindenki rajtad feni ja fogát, te meg* behúzod magadat, mipt a veszett kutya a farkát. Azt mondom, vedd a keszkenődet, aztán indujjunk misérc. Senki se Sajnákozzon fölötted, amiért itthagyott az a cudar. Van még legérty a faluba, tuggyák, nem vagy te megvetni való céda. Nosza, Máris, menjünk.
De a lány csak nem mozdult. Nézett maga elé, műit az eszeWis. Kati néni elunta a várást, becsukta maga mögött a kis kaput.
Egyedül maradt egészen. A hét többi napja csak elment valahogyan, ^munkában, fáradozásban. Nctn ért rá ennyit gondolni arra a szerencsétlen esetre. Most, hogy rászakadt a nagy csend, magány, végig gondolt mindent ugy, ahogy történt.
Épen egy hete ma, hogy felvirradt az az átkozott nap. Katalin-bál kéé/ült a faluban. Az ó mátkája, Berócz Pista, nem akarta, hogy elmenjenek. Minek az — hajtogatta, — farsangra úgyis összekerülnek, elég volt a lány-
életből. De ötet megszállta az ördög. Igen, igen, most már azért is elmegy. Nem akart engedni, félt, hogy nagyon elhatalmasodik fölötte cz az ember. Talán valaki vár téged azon a murin? — kérdezte Pista, mikor már útban voltak a nagyvendégíő felé. A leány, ki mégis elérte, amire vágyott, azt felelte: — < Majd meglátod a két szemeddel, mi hivott engem oda!" Csak ugy mondta, pajkosságból, asszonyi kacérságból, de tisztp szívvel, jószán-dékkal. Pista komor arccal ment mellette. Nem szólt erre egy szót sem. Javában állt a bál, mikor odaértek. Csontos Benyus, ez a fene nagy legény, egyedül ugrált a szoba közepén. Mikor ''beértek és meglátta Varjú Maris szép, leányos, szentje- szemét, rjngó derekát, elöntötte a forróság. Milyen szép iá ez a Máris! Hogy ez, a Berócz Pista milyen szerencsé^ fickó. Ezzel már el is kapta a leány derekát éS vitte táncba a többi közé. Pista leült egymaga és figyelt. Máris belejött a mulatságba. Kipirult az arca, olyan volt, mint egy szép, nyiló rózsa. Csontos Bertyus alig tudott betelni vele. Meg is szorongatta egy kicsit és azt mondta:
— Ejh, Máris, essen ki az én szemem, hogy téged eddig nem látott. Kár vagy -te ennek a mormogó Pistának.
Márist sértette cz a beszéd, meg is állt a táncba. De Jienyus csak nem enedte. Odahívta a cigányt, nótát rendelt, ő maga kurjongatott hozzá.
«Ha most másé vagy is,
Enyém leszel mégis!»
Körülöttük már vihogtak, ni ez a Benyus megint járja a bolondiát. De ekkorára már ott termett Pista is. Félelmetes fehér volt az arcav reszketett a két ökle. Egy rántással elhúzta
a leányt és belevágott Benyus képébe. Az (elhördült, mint a vad, rávetette magát a legényre, de szerencsére szétválasztották őket. Ázt csak hirból tudja Máris, hogy az éjjel még megbicskázták egymást. Benyus a vállán, Pista a fején kapott sérülést.
Épen egy hete és azóta hiába vár hívást, hiába remél bocsánatot. Azt mesélik, • Pista egész héten a zsidónál ül és annyit iszik, hogy az már borzasztó.
Hangos zokogással kísérte Máris emlékeit. Mennyire szerették is egymást és mi lesz ezután? Pista más lányt vesz cl feleségül és ó élete végéig sem felejti el. Rázta a sirás egész testében. Ajtónyílásra emelte fel a fejét. Alig akart hinni a szemének. Pista állt előtte. Szép, ünneplő csizmája feszült a lábán, fején fekete kalap. A homlokán nagy rag^zték mesélt a ^ történtekről. Egy. ideig szótlanul nézték egymást. A fiu emberelte meg magát.
— Tanálkoztam az idösanyáddat. Azt mondta, egyedül "vagy, — mondok, akkor jelnézek, mer, hogy ezt az ügyet elvégzem veled.
A leány nagyon megijedt. Most, most jön a nagy leszámolás. Hogy is mondja meg, hogy ártatlan és Benyus kedve ellen cselekedett? A férfi várt egy kicsit, aztán újra szólt.
— Hát csak azt akartam tudatni veled, hogy ezután semmi közünk-bajunk egymással. Mehetsz mulatni, akivel akarsz.
Szavait néma csend fogadta. A leány mozdulni sem tudott e szavak hallatára.
—- Mielőtt elválunk, még csak azt mondom," Máris, hogy ne verjen az Isten olyan tetorral, ahogy azt érdemled.
Ment is volna kifelé, de útját állta a leány feltörő zokogása. Ugy rázta a boldogtalant a sirás, majd belészakadt.
1928. november .
ZALAVARMEGYE
Hagyar nyalv.
Nem: ifj. és kJ. Varga Béla, Hanem Ifj. és Id. Varga Béla.
Különösek a/, emberek.
A sok jelzóju személynevekről nem egyszer elmélkedtem már. Az az álláspontom, hogy
1. az uj jelzők a név elé iratnak és mondatnak;
2. abban a sorrendben jutnak előre, amint keletkeztek, pl. Ifj. (3) I>r. (2) üróf (I) Jan-kovics László.
3. Ezek a jelzők nem futólagos, pillanatnyi használatra valók, hanem történelmiek, egész életre, sőt nemzedékekre valók, erősen hozzátapadnak az egyénhez, sót a családhoz, tehát nevek lesznek, ugy, mint Lajosnál a Nagy és Lászlónál a Szent.
4. Ennélfogva nagy kezdőbetűvel iratnak.
Az ám, de nem muszáj, hogy az én bölcsesé-gemet elfogadják az emberek; aminthogy különbözők is a vélemények: egyik elől irja, a másik hátul; egyik nagybetűvel kezdi, a másik kicsivel., sót akárhányan ellene vannak mind a négy pontnak. Isten neki! Tudniillik: Irgalmazzon. Hanem... Na most jön az, hpgy^
különösek az emberek. ¿J \
Azt mondja az emberek tömege, s itt vannak a legfelsőbb irodalmi bölcsek is, azt mondja: Nem kell nagybetűvel irni, hanem csak igy ni:
«Találkoztam ifj. Varga Bélával.»
Ismétlem: Isten neki! Belenyugszom. De az irodalmi bölcsek tömege nagyon következetes, s ha egyszer megáUapitja a szabályt, hogy kis i-vel irja az Ifjabbat, hát akkor mindig kis I-vel irja. Es igy irja:
«Ifj. Varga Bélával találkoztam». S Ifjút ir a név előtt is, a mondat elején is, a történet és prédikáció elején is, sót a biblia elején is igy irná, ha ó csinálná a Bibliát. £zért különösek az emberek. No, hát a Biblia igy kezdődik: «Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet >... Nem név, nem is melléknév, csupán egy kis idóhatározó az a kezdetben, mégis nagy K-val kezdődik, mert kezdődik valami. Ez a kis világ.
Legyenek szivesek tehát az irodalmi bölcs urak, ha kezdenek valamit Ifj. Varga Bélával és Id. l)r. üróf Jankovics Lászlóval, vagy Ifj. Andrássy Ciyulával: írják nagy i-vel azt a kezdetet. Borbély György.
Pista töprengve nézett maga elé. Erre nem volt elkészülve, nem tudta, mit csináljon. Máris segített rajta. Hangos sírással emelte karját a magasba.
— A magasságban lakó Isten az egy tanuni, milyen ártatlan vagyok! Falu szájára adtál, Pista, de azért én hűséges sziwel gondolok rád. Erigy esak az utadra, én úgyis elemésztem magamat.
Csak a nagy, „szinte bőgésszerü sírása hallatszott. Pista tétován forgatta kezében a ka-alapot. Nem tudta, mit tegyen. Hosszú hallgatás után odament a leányhoz és felemelte, ^ az arcát.
— Hát te Máris, — kezdte — nézz rám, aztán ugy mond, hogy nem Benyus miatt menté a bálba?!
A lány őszinte szemmel nézett rá. Könnyek között mondta:
Ugy segéljen az Isten engem is, téged is, Pista.
A fin már alig várta, hogy megbékülhessen. De olyan olcsóért nem adja még sem.
— Vedd a készkenődet, aztán elmegyünk a templomba. f)tt majd megesküszöl, hogy nem Benyus hívott a táncba.
Máris ugrott, ledörgölte agyonsírt szemét, aztán megindultak a templom felé.
Még jókor értek, nekik is jutott a pap áldásából Mikor újból az utcán vóhak, Pista megfogta a leány kezét, ugy mentek a sok kíváncsi szem előtt, kézenfogva. A férfi érezte, hogy nagylelkűnek kell lennie. Szorosan megfogta a boldog lány kezét és azt mondta:
— Megmutatom én ezeknek a cáfrásoknak, Wgy hiába rempültek egy álló hétig!
) Szerelmesen, boldogan néztek egymás szettébe.
Jugoszláviában az ördög uralkodik.
Készítik már a szájkosarat a sajtónak fs.
1018. október 29-én mondta ki a hón át szá-bor a szerb Medakovics Bogdán elnöklete alatt az ugyancsak szerb Pribicsevics Szvetozár űi-dítványára a Magyarországtól való elszakadást és Jugoszláviához való csatlakozását. Egész Zágráb örömmámorban úszott. Csak a virilista képviselők jelentős része és hat jogpárti képviselő nem volt jelen. És mí történt 10 év alatt? Erre a kérdésre a «Hrvat>''c. lap a következő választ adja:
1918. október 29-én megvolt Horvátországnak saját területe, saját szábora, saját koT-mánya, saját bánja, saját beligazgatása a törvénykezés, a vallás- és közoktatásügy és a nemzetgazdaság terén. Az összes adók 44<>o-ával maga rendelkezett; megvolt a saját törvényhozása. Ezzel szemben 1928. október 29-én
olyan alkotmánya van, melyet az ószer-bialak a horvát népakarat ellenére tukraál-" tak reá.
A korfui paktum kötelezettségeit a szerbek nem teljesítették. Ennek megfelelően az eredmény a következő: Állam: káosz és rendet-Jenség. Nemzeti egység: Vinkrement. Nemzetgazdaság: szétesóben. Kielégítés: a másik félnél. Egyenjogúság: papíron. Szerb tolakodás: tetőponton. Hatalom, hadsereg, rendőrsége a szerbeknél. Jövő: a «Tigris» csillagzatában. (Célzás Racsics Punisára.) Összegezés: a szerbek a meghatalmazottak, a horvátok és a prekólak a leigázottak. Ez a szomorú összegezés adja élénk magyarázatát annak, hogv Zágrábban a 10 éves fordulókor még a hivatalos istentisztelet is elmaradt és semmiféle ünnepély nem volt. Ellenben annál inkább hangoztatta Macsek, hogy
Horvátországnak nincs oka félni Szerbiától — mert ez az eszközök mind a négy fázisát kimerítette Zágráb etlen:
l.~"hazugság és csalás, 2. korrumpálás, 3. fe* nyegetés, 4. gyilkosság. Más eszköz nincs, nem kell félni tőle.
A Ciliiben tartott beszédében pedig azt mondta, hogy Jugoszláviában az ördög uralkodik, akinek kghivebb eszközei Jeglics (laibachi érsek) és Korosec. De különösen botrányos Kumanudi belgrádi polgármester eljárása, aki fölkereste börtönében Kacsics Punisát és cinkostársait, velük hosszasan elbeszélgetett és kézfogással üdvözölte őket. Macsek nyíltan ki is mondja róla, hogv cinkostársa a gyilkosoknak (Narodni Val, okt.'' 28.).
A kormány — a jelek szerint — nagyobb előkészületeket tesz a sajtó ellen. Ezerszámra készítteti a zágrábi ügyészséggel a nyomtatványmintákat, amelyekkel valamely lap elkobzását rendeli el s amelyekben csak a nevet és számot kell kitenni.
A ZALAEGERSZEGIEK KED VELT TALÁLKOZÓ HELYE BUDAPESTEN

VII. Baross tér 23., a keleti pályaudvarral szemben
Központi fűtés, hideg-, melegvíz, telefon, rádió a szobákban ; lift, fürdők; mérsékelt * árak.
Defcsics Kre.;imirt, a Nwodni Val főszerkesztőjét Ki a Radics-féle gyilkosság értelmi szerzóje?> c. cikke miatt letartóztatták. A cikk a király és Radics közti beszélgetést eleveníti fel, amely a trónörökös keresztelési ünnepélyén folyt le. „Továbbá azt a királyi kijelentést, félreérthetetlenül Radicsra vonatkozóan — hogy vannak politikusok, akiket eliminálni kel-A király állítólag azért neheztelt Radicsra, mert egy népgyűlésen «Pompadour»-nak
, • nevezte a királynét... Radicsué ellen is följelentést tettek az államügyészségnél a Népszövetséghez és Torres párisi ügyvédhez intézett nyilt levelei miatt.
A megszállt Délvidéknek is megvan a rnaga ujabb szenzációja. Qroll miniszter ujabb rendeletet adott ki a névvegyelemzés ügyében, melyben nagyrészt visszavonja az előbb tett engedményeket. A rendelet szerint a német nyelvű gyermekek nem járhatnak magyar iskolákba és viszont sem. Vagyis, ahol nincs magyar és német iskola, ott államnyélvü (szerb) iskolába tartoznak járni a kisebbségi gyermekek. Felvilágosítja az iskolák igazgatóit, tiogy a beiratkozás csak az első osztályra szól, a II.—IV; osztályokban már nem nyilvánulhat meg a szülő akarata és ha a gyermeket már , az I. osztályban szláv tagozatra kényszeritették, kötetes mind a négy osztályt ott végezni. Ha valakiről neve után nem lehet pontosan megállapítani a nemzetiségét, akkor a következő háromféle módon lehet dönteni: 1. megállapítani, hogy milyen nyelven beszélnek a szülők odahaza gyermekeikkel, 2. ha ez nem vezet célhoz, a szülök kijelentését is figyelembe leheti!) venni, 3. A szláv nyelvű gyermekeknél'' nem képezheti vita tárgyát, hogy milyen iskolába járjanak, mert az ics-vics végű nevek viselőinek gyermekei szlávoknak számítanak és ezeket semmi körülmények között sem szabad fölvenni kisebbségi iskolába! By.
A katolikus püspöki kar~~ randaleta a papsáshoz.
Budapest, november 17. A magyar püspöki kar közös rendeletet adott ki a papi ruházkodásról és egyéb különböző fegyelmi ügyekről. A rendelet hat pontja szigorú rendelkezéseket tartalmaz, melyeket a katholikus papok követni tartoznak. A hat pont a következő: .. 1. Az egyházi tuha a reverenda, melyet minden pap viselni tartozik. * 2. Indokolt esetben (a főpásztor dönti el) megengedhető a fekete papi civil viselése.
3. Sport- és cserkészruhát még azok a papok sem viselhetnek, akik ilyen egyesületnek tagjai, vagy vezetői.
4. Színházba, moziba és más, profán látvá-nyosságu helyek látogatására az egyházi törvény 140-ik kánonja az irányadó.
5. Mulatók látogatásaira vonatkozóan az egyházi törvény 180. kánonja tartandó be.
b. Szigorúan tilos papi embereknek olyan fürdót látogatni, ahol nők és férfiak közösen fürdenek.
—-------------_ .............................. i .. .. i ■ i. .i..»
Szcitovszky Béla belügyminiszter még nem foglalt el végleges álláspontot a közigazgatási reformmal kapcsolatban.
Budapest, november 17. Szcitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy a közigazgatási reformmal kapcsolatban még ó sem foglalt el végleges álláspontot. Rá akarja szoktatni a törvényhatóságokat, hogy a költségvetést pontosan betartsák. Evégből ugy intézkednek, hogy pótköltségvetés többé nem lesz. Minden törvényhatóság ugv állítsa össze a költségvetést, hogy az esetleges túllépések is fedezetet 9 nyerjenek. Az egységes párt közigazgatási bizottsága hétfőn délután tárgyalja a reformjavaslatot, mely ülésen Bethlen István gróf miniszterelnök- is megjelenik.
A katonai iroda főnökének kitüntetés©
Budapest, november 17. Horthy Miklós kormányzó dr. Hardy Kálmánnak, a katonai iroda főnökének szárnysegédi beosztásából való távozása alkalmával a harmadosztályú magyar érdemkeresztet adományozta. . -<
/
V
c
ZALAVÁRMEGYE
. /
1928. november 18.
\
É __
"/T "» prjcinn táplAL^K
r EV f^j n1 r111 ru vi ^ fria pnifa ^ 982-85.
A hitvesgyilkos Erdélyi Béla birái előtt.
Ma kezdődött a nagy bfinper tárgyalása.
Budapest, iiovcnfcHr 17. A hitvcsgyilkosság-gal vádolt Erdélyi Béla bűnügyének főtárgy dá-sát ma "kezdette>mcg a budapesti törvényszék Schadl büntető tanácsa. A termet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség, akik között sok külföldi ujságiró van. A vádirat szerint az ügyészség előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel (gyilkossággal) vádolja Erdélyit, mert feleségét/Forgács Anna szinész-''nót, Í927. augusztus 24-én, Milstattban zsineggel megfojtotta. Ezenkívül 28 rendbeli magán-és 5 rendbeli közokirathamisitással és gyilkosság kísérletének bűntettével vádolják. A vizsgálat megállapította, hogy Erdélyi esküvője után a maga és felesége életét ezer dollárra biztosította.
Az ügyészség Erdélyi bünügyével kapcsolatban még három embt^rt vádol. Ezek: Borsos Ferenc magánhivatalnok, Fíló József tisztviselő és Gerencsér József jogszigorló, kik rjiagán-okírathamísitással vádoltan kerültek a vádlottak padjára.
Már a reggeli órákban rendőrök szállották meg a tárgyalóteremhez vezető folyosót. A rengeteg érdeklődő között sok volt a nő. Fél 10 órakor két fogházőr között lépett a tárgyalóterembe Erdélyi Béla, aki látszólag nyugodtan foglalt helyet a vádlottak padján.4 Három vádlottársa külön padra ült.
Oál Jenó ügyvéd kérésére a bíróság Weísz Ódon kirendelt védőügyvédnek megadta a felmentést a védés kötelezettsége alól. Oál Jenó ezután kérte, hogy a bűnügy tárgyalását tegyék át az esküdtbíróÉághoz. Tcrnesvary ügyész felszólalása utánji bíróság elutasította Gált kérelmével, aki ezért semmiségi panaszt
jelentett be.
A vádirat felolvasása után Erdélyi kihallgatása következett, aki kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát, (Te nem a gyilkosságban, hanem csak az okirathámísitásokban. Ezután elmondja élettörténetét. Kereskedelmi iskolai érettségit tett, majd Németországba ment tanulmányútra, ahol a hallei egyetemen hallgatott egy szemesztert. A doktori címet jogában állt használni <\s, ha kiszabadul, ezt be fogja bizonyítani. Könisgsbergben is huzamosabb ideig tartózkodott, ahol az apjától kapott pénzből élt. Tagadja, hogy bárónak adta volna ki magát. 1925-ben visszajött Magyarországra és apja kereskedelmi vállalatánál dolgozott. — Olaszországi utja is tisztán üzleti jellegű volt. 1926. végén ismerkedett meg Forgács Aanná-val, akit azután feleségül vett. Azt állítja, hogy a váltókat Forgács Anna hamisította. (Szakértők az ellenkezőjét vallották.) A felvett pénz legnagyobb részét visszafizette. (Lapzártakor a tárgyalás még tart.)
LEGÚJABB.
Budapest, novymber 17. A kormány illetékes.J köreiben megvan a hajlandóság arra, hogy a korlátolt felelősségű társaságok is vehessenek fel hosszú lejáratú kölcsönt. Az egyéni és társas cégek pedig illetékmentesen átalakulhatnak korlátolt felelősségű társaságokká.
Belgrád, november 17./A r^mái jugoszláv követ visszatért Belgrádba és magával hozta a nettunói egyezmény iratait.
London, november 17. Tegnap Londonban és egész Angliíban nagy tornádó pusztított, amely óránként 120 mérföldes sebességgel haladt. Londonban több* házat összedöntött a vihar. 200 sebesült és 8 halott van. Egyik" pályaudvaron a forgalmat be kellett szüntetni, mert a kidőlt fák elzárták a pályatestet. Dél» Walesben 30 család vált hajléktalanná.
London, november 17. Az Angliában dühöngő viharnak sok áldozata van. A távíró és telefon vonalak nagyon megrongálódtak. A csatornán a vihar miatt megszűnt a hajóforgalom. Az országutakon a közlekedés megakadt, mert a kidöntött fák elbontják az uttestet.
Páris, november 17. .Páris környékén jégesővel párosult orkán pusztított.
Budapest, november 17. A Madách utca 17. szám alatti házban ma délelőtt Komáromi János ügynök féltékenységből késsel rátámadt menyasszonyára, Karnevek Ágnes varrónőre. Egy másik férfi azonban kicsavarta kezéből a tót, mire Komáromi revolvert rántott elő és négyszer rálótt menyasszára. Szerencsére a lövések közül egy sem talált. Komáromit letartóztatták.
Szófia, november 17. A bolgár kormány stabilizálta a levát és a forgalomban levó papírpénz helyett ércpénzt bocsátott ki.
Newvork, november 17. A Vestris gőzös katasztrófájának ügyében megindult vizsgálat nyomán több embert kihallgattak. A szeren-, csétlenség miatt val06zinüen több embert le-tartóztatnak. • _
»«MMMMMMMII .................................aaMnM^MMMMMM* mm*
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár
— városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja. F.lóje-jegyzni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségében (a kath. templom incllett), egy-egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő» több részbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szives figyelmébe ajánljuk.
KRÓNIKA.
öröme van Egerszegnek, Még pedig nagy öröme. Amit olyan rég óhajtott, Teljesedésbe mene. Megszülettek csütörtökön A város uj atyái, Ezek lesznek vagyonkánknak Gondviselő gazdái. Minden brancsból van kóstoló: Fiskális és gazdálkodó, » Kereskedő, iparos, Tisztviselő és orvos.
Volt nagy harc, de csak papíron, Röpködött a sok liszta: Kék, fehér, zöld és ipég egy zöld S mind jól kiígazitva. Jöjjön hát most az uf éra, Mutassák meg a «frissele», Hogy a régi véneknél ók Mennyivel érnek többet. Alkossanak sok szépet s jót, Szállítsák le a pótadót, Aztán csatornázzanak És jobb villanyt Adjanak.
Mert az egerszegi villany Jónak ép'' nem mondható, Hisz az estéli órákban Csak alig használható. Máma az eg^ík oldalon Alusznak ki a körték, Holnap a másik oldalra Borul gyanús sötétség. S ha lenyugszik a polgárság, Lesz azonnal világosság. Mintha a villany szeme \ lumpoknak kedvezne.^
Ilyen ez az egyenáram, Azért kell kicserélni És helyébe azt a forgót Égerszegre vezetni. / Mert, ha villany, legyen villany, De ne pislákoló mécs, Amely csak a szemet rontja És emészti a sok pénzt. A diák is siránkozik, Hogy a villany lehunyódik; Igy ó tanulni nem lát S kapja a sok szekundát.
IpszOon.
I
HÍREK,
— A revíziós gyűlés programmja. A revíziós gyűlés vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik jó idő esetén a Kazinczy''téren, rossz időben az Arany Bárány szálló nagytermében. A gyűlés elején és végén a dalárdák énekelnek. Beszédet mondanak: Csák Károly dr. és Kray István országgyűlési képviselők, barátosi Balogh Benedek, a Magyar Revizíős Liga kiküldöttje, továbbá a helybeli társadalmi rétegek képviselői. — A népgyűlés után körülbelül déli fél 1 órakor a helybeli dalárdák és zenekarok magyar hangversenyt rendeznek a Kazinczy téren, a következő műsorral: 1. Kossuth nóta. Játszák a cigányzenekarok. 2. Szabadságdal. Énekli a Move dalárda. 3. Népdal egyveleg. Énekli az Építőmunkások dalárdája. 4. Kuruc dalok. Játszák a cigányzenekarok. 3. Népdalok. Énekli a Zalaegerszegi Daloskör. 6. Népdalok. Énekli a Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület vegyeskara. 8. Szózat. Énekli a zalaegerszegi áll. reálgimnázium ifjúsági énekkara. 9. Induló. Játsza a tűzoltó zenekar.
— Az ünnepi szónok megérkezése. Barátosi Balogh Benedek, a híres ázsiai kutató, aki a holnapi revíziós népgyűlésen a Revíziós Liga nevében ünnepi beszédet mond, ma délután fél 3 órakor megérkezett Zalaegerszegre.
— A Katholikus Kör tagjaihoz. A Katholikus kör vezetősége fölkéri tagjait, hogy holnap, vasárnap, délelőtt fél II órakor gyülekezzenek a Kör helyiségében, ahonnét testületileg vonulnak ki a revíziós népgyűlésre*
— A villamosüzem ellenőrzése. Egy héttel ezelótt azt a kérdést intéztük a város vezetőségéhez, miért nem kézbesítették ki Fridiik István képviselőtestületi tag részére azt a közgyűlési határozatot, mely szerint a képviselőtestület ót bízta meg a villamosüzem ellenőrzésével. Kérdésünkre ma azt a választ kaptuk a polgármestertől, hogy a határozat kézbesítése a napokban megtörtént és a polgármester föl is kérte Fridríket, hogy a közgyűlés határozatához képest kezdje meg működését. Utasította egyben a polgármester a villamosüzem vezetőségét, hogy bocsássa Fridrik rendelkezésére az általa kívánt adatokat. Közölte továbbá velünk a polgármester, hogy a villamos bizottság elnöke tisztéről lemondott és az elnöki tisztet ö veszi át, amint azt $ törvény rendeli is. Az alispán egyébként hívatalvizsgálat alkalmával kifogásolta azt, hogy «z elnöki tisztet más tölti be és nem a polgármester.
— Bokrétaünnepély. Mivel a zárdaépités már annyira előrehaladt, hogy az úgynevezett fal-egyent elérték, kedden délután megtartják a bokrétaünnepélyt. Az épület belsejében azután a tél folyamán is munkálkodnak.
— Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Keczler Margit sümegi helyettes óvónőt állami óvónővé nevezte ki.
— A gyámpénztárban kezelt hadfcftlcsfa kötvények tulajdonosainak állami támogatása
tárgyában a Budapesti Közlöny folyó évi november hó 3-iki számában közli a belügyminiszter rendeletét, mely szerint a folyó 1928— 29. költségvetési évre a belügyminiszter rendelkezésére bocsátott 1,000.000 pengőből a gyámhatóság hozzájárulásával szerzett hadiköl-csön kötvények tulajdonosai egyszer és mindenkorra támogatásban részesülnek. Erre jogosultak mindazok, kiknek az árvaszék közreműködésével, illetve jóváhagyásával szerzett eredeti jegyzésű hadikölcsön kötvénye 1918. október 31-én a gyámpénztárban kezeltetett A kérvényt a tvlajdonosnak s ha az kiskorú, vagy gondnokolt, törvényes képviselőjének keU a községi elöljáróságoknál az ott kapható kér-vényi mintalapon benyújtani. Akinek hadikölcsön kötvénye 1918. október 31-ike után kiutaltatott, azok a kötvényeket összes szelvényeikkel a kérvényhez csatolják. A kérvények 1929. február 28-ig terjeszthetők elő, azonban ajánlatos azokat itu-lóbb beadni. Közelebbi felvilágosítást a m%y''ei árvaszéknél és a községi elöljáróságoknál adnak.
1928. november 18
ZALAVARMROYe:
— Farkasovszky Teri tánciskolájában — a
Oosztonyi vendéglő nagytermében — vasárnap este 8 órai kezdettel össztánc lesz. Belépődíj 1 pengő. 1 —
— Gyűlnek a bronzanyagok. Baghy Bözsikc ismételten félkiló rézhulladék, a lentikápolnai r. k. iskola egy kiló rézhulladék s régi pénzdarabok, Ismeretlen egy skatulya kapszli, Schcrman Gyula IV. osztályú tanítványai rézdrótok, lemezek s régi pénzdarabok. r
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
t — Teadélután a kereskedőknél.. A Kereskedelmi Kör vigalmi bizottsága elhatározta, hogy minden Vasárnap délután fél 5 órai kezdettel teadélutánt rendez, melyekre a nem tagokat is szivesen látja. Az első teadélután vasárnap, folyó hó 18-án lesz. A zenét Sárközy Kálmán teljes zenekara szolgáltatja. Belépődíj nincs.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Dcutschnél.
— Néhai báró Jósika Lajos, az arany gyapjas rend lovagja s dr. Felméri Lajos, a kolozsvári egyetemnek neveléstan tanára, amint már említettük, a fiatalság nemesítésének rendjéről örök értékű szabályokat állítottak össze, nemzeti királyaink s erdélyi fejedelmeink hagyományaiból. E mű 1888-ban, megjelenése után
/a kulturállamok s a közös hadsereg vezetősége által is elfogadtatott. Most a honvédelmi miniszter a hadsereg és a közönség részére is kinyomatja. Előre, tömeges megrendelés esetén darabonként 20 fillér utánnyornási árban, kultur intézetek és testületek részére bármily mennyiséget rendelkezésre bocsát e műből, mely 50 oldalon már ki is van szedve. A nyomásra folyó hó IQ-én kerül sor. Addig a hónvédelmi minisztérium telefonközpontja utján ennek házi nyomdájában távbeszélőn, vagy oda címzett levelező lapon rendelés tehető. Fölösleges példányt a nyomda nem készít. Kérjük idején rendelni. Tisztelettel: A mü ösz-'' szeállitója: Kuszkó István, az Országos Történelmi Ereklyemuzeum igazgató alelnöke, a Történelmi Lapok szerkesztője.
— Toronymagasan felülmúl minden eddigit Schütz Magyar Hete. Olvasóközönségünk figyelmét felhívjuk lapunk mai számában megjelent Schütz cég hirdetésére.
— Katalin-estély. A Zalaegerszegi Iparoskör folyó hó 25-én, vasárnap, este 8 órai kezdettel saját helyiségében tánccal egybekötött műsoros Katalin-estélyt rendez, melyre a tagokat és azok ismerőseit, valamint a nagyközönséget ezúton hívja meg a vígalmi bizottság.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Fölemelték a csömyeföldel verekedő büntetését. A letenyei járásban levő Csörnyeföldén Tamás Elek 24 éves gazdálkodó doronggal ugy fejbe ütötte Simon "Ferencet, hogy az sérülésébe pár nap múlva belehalt. A nagykanizsai törvényszék annak idején halált okozó súlyos testisértés vétségében mondotta ki bűnösnek Tamás Eleket és 5 évi fegyházra ítélte. Felebbezés folytán az ügy a pécsi táblához került, amely a vádlott büntetését hatévi fegyházra emelte fel. A szabadlábon levő Tamás Eleket az Ítélet kihirdetése után rögtön letartóztatták.
— Szenzációs olcsó cipőárak a Fenyvesi áruházban: női magasszám P 19.50, férfi box
— Táncmulatság Tapolcán. A Tapolcai Róm. Kath. Kör elnöksége november 18-án, vasárnap, este 7 órai kezdettel, a Kör házának felszentel évfordulójának alkalmából, saját helyiségében zártkörű táncmulatságot rendez.
— Fenyvesi áruházban találja a legszebb választékot elsőrendű női selyem és flór harisnyákban, úgyszintén férfi divatzoknik és harisnyákból.
— Időjárás. Hazánkban a borús, ködös időjárás még tart. A lecsapódások növekedtek, * hőmérséklet emelkedett. Budapesten ma dél-bui a hőmérséklet 10 C fok volt. — Időjóslás: Egyelőre még esős és enyhe idő várható, egykét nap múlva változó idő, hősülyedéssel valószínű.
. - P tiplin-mellű férfiingek 7 pengőért a leg-"ebb mintákban, Pichler kalapok, divatsapkák, diáksapkák legolcsóbb bevásárlási forrása a Fenyvesi áruház.
— Fej-, váll- és ágyékfájdahnaknáí, idegfájásoknál, csipőszaggatásnál és zsáhánál a természetes < Ferenc József keserűvíz rendkívül hasznos háziszer, melyből kora reggél egy pohárral bevéve, az emésztöcsatornát jól kiöblítjük. Egyetemi klinikákon szerzett tapasztalatok tanúsítják, hogy a valódi Ferenc József viz kitűnő gyomor- és béltisztitó szer, melynek hatása gyors és biztos. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Csendélet Lesenceistvándon. A napokban Nyíró Pál lesenceistvándi földmives fiával és vejével a hegyen iddogáltak. Ugy látszik, a jó bor fűtötte őket, rpert a pincében összeszólalkoztak. Az apa és fia között majdnem verekedésre került a sor. Mikor hazafelé tartottak, újból összekülönböztek. Otthon azután az öreg Nyíró egv szekercével ugy szájon vágta fiát, hogy súlyos sebesüléssel be kellett számtani a tapolcai kórházba. Az apa azzal védekezik, hogy önvédelemből fogott baltát, mert a fia már háromszor meg akarta gyilkolni s most is Ilyen szándékkal tört reá. A csendőrség megindította a nyomozást a való tényállás kiderítésére.
— Píanmót, esetleg rövid zongorát bérbe vennék. Cím: Sándor István, Kossuth Lajos utca 5''3. 1—2.
— Világvárosi, művészi a «Papagáj» (Budapest, Erzsébet körút 33.) nemzetközi műsora, Oláh Gyárfás Mihály igazgató oly változat >s, remek kabaré, varieté és tánc számokat adat elő, hogy minden este zsúfolva van a kedves, intim, nívós helyiség. Senki se mulassza eí, -ha Budapesten van, — egy estét a «Papagáj» Ízléses, előkelő vidámságában résztvenni. Ott látható az igazi párisi hangulat.
— öngyilkos póstatiszt. Hartmann János 22 éves székesfehérvári póstatiszt szüleinek lakáján ismeretlen okból édesapjának -- aki nyugalmazott százados — revolverével főbelótte magát. A golyó Hartmann János agyába fúródott, ugy, hogy mire a lövés zajára anyja a szobába rohant, a fiatalember holtan feküdt már a padlón.
— Elöször megkerült a tolvaj s a károsult csak azután tudta meg, hogy loptak töle. Ez a
ritka eset történt meg a napokban a nemestör-dernici postamesternővel. Rauch Teréz postamesternő észrevette, hogy ezüst órája, a lánccal együtt hiányzik. Azt hitte, hogy valahová elkallódott s majd előkerül. Egyik nap azután a badacsonytomaji csendőrörs értesítette a postamesternőt, hogy Veszprémben elfogtak egy tolvajt, aki Németh Istvánnak nevezi magát. A tolvaj, kinél az ékszereket megtalálták, azt vallotta, hogy a vidék, amerre járt, ismerctkn ugyan előtte, de az ezüst óráról, egy arany karkötőről és arany nyakláncról határozottan tudja, hogy azokat a nemestördemici postahivatal épületéből lopta el. A postamesternő^ erre megnézte szekrényét, melyben az ékszereket szokta tartani $ kiderült hogy az említett ékszerek, melyek az övéi voltak, ténykg hiányzanak.
— Levert, Ideges, kimerült, bágyadt egyéneknek, kik fejfájásban, szédülésben, álmatlanságban, étvágytalanságban szenvednek, leg: legfőbb ideje, hogy belső szerveik (gyomor, máj, vese) működését rendbehozzák, ameny-nyiben néhány héten át napftnta reggel éhgyomorra fél pohár Hunyadi János természetes keserüvizet isznak. Hunyadi János keserűvíz a legtökéletesebb gyógyvíz, melyet az orvosok 65 év tapasztalatai alapján rendelnek betegeiknek az emésztószervek működésének szabályozására, a vérkeringés élénkítésére, a munkaképesség és a friss, üde közérzet elérésére. A Hunyadi János keserűvíz hosszú időn keresztül iható minden káros mellékhatás nélkül.
KÉRJE AFUSZERKERESKEDÉSBEN
A MOST MEGJELENT. 148 RECEPTET TARTALMAZÓ.
SZÍNES KlPEHKEL illusztrált D? OETKFR-FÉLE
RECEPT könyvet
Ara 30 fillér
NINCS,rOROUUON HOZVETlfN HOZZÁNK
dfoetkeragm
bucape5t.viiuc0nt1u.25:
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
— Hasznos tanácsadó. Az öltözködés két-désének megoldása, sajnos, mind nagyobb és nagyobb gondot okoz. Minél kevesebb pénze van valakinek, annál nagyobb vigyázattal kell vásárolnia. Ezért olvasóinknak szolgálatot igyekezünk tenni, mikor felhívjuk figyelmüket, hogy különösen a szövet vásárlásnál feltűnő figyelemmel legyenek a vásárlandó áru minőségére, az ár méltányos voltára és főként a cég szolidságára. Ezért igen melegen ajánljuk olvasóinknak a közel 80 éves üzleti múltra visszatekintő Sem le/ céget, hol olcsón a legjobb minőséget kapja. Ezért téli bevásárlásainál ne mulassza el fölkeresni Budapesten a Semler J. céget, IV., Bécsi utca 7. szám alatti helyiségeiben.
— Gyapjú puDoverok, kötött kabátok, vadászmellények óriási választékban beérkeztek a Fenyvesi áruházba.
— Aki nem tud lovagokii, ne üljön lón.
Ezzel az érdekes megokolással ejtette ej a vádat Na''gykanizsán az ügyész Szekeres István kocsis ellen. Szakács László hercegi erdőmérnök kocsin Felsószemenye felé tartott. Az uton Kovács Lajos gazda lovagoit, akinek lova megijedt és gazdáját ledobta, ugy, hogy az Szakács kocsija alá került és megsérült. Kovács Lajos följelentette Szakács mérnök kocsisát, Szekeres Istvánt, gondatlanságból okozott testi-sértés miatt. A tegnapi törvényszéki tárgyaláson kiderült, hogy Kovács nem tud lovagolni s ez okozta a balesetet.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutsbhnél.
Az ttlsö európai automobil, amelynek ára
csökkent. eddigi
növekedtek
felülmúlhatatlanul kiváló tulajdonságai pedig Modern, tartós, felszerelése tökéletes.
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL
R.-T. Budapest, IV. Váci-utca 24. szám. Telefon: T. 140-70. és T. 229-24.

ZALAVMEYE
1928. november 1.
Két napon át teljes ellátást
kaphatnak Budapesten a Zalavármegye előfizetői.
A fővárosba utazó előfizetőink részcre ujabb kedvezményről gondoskodtunk, hogy ezzel is szolgáljuk előfizetőink érdekeit.
Megállapodást létesítettünk a Keleti pálya-udvar szomszédságában, a Baross tér 23. szám alatt levő s az egész országban előnyösen ismert Központi Szállodával. E megállapodás szerint
minden hónapban utalványt sorsolunk ki előfizetőink között s a nyerő két napra teljesen díjtalanul nyer teljes ellátást a Központi Szállodába*.
Az illetőt a rendőrségi ki- és bejelentőlapok diján (48 fillér) és a személyzetet illető kiszolgálási dijon (borravalón) kivül semmi más költség nem terheli. Az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) a Központi Szálloda testverváUalatá. ban, az Ostende kávéházban szolgálják fel.
A kisorsolt előfizető nevét minden hónapban megjelenő első számunkban tesszük közzé s az illető
érkezésének idejéről legalább 8 nappal előbb tartozik a Szálloda vezetőségét értesíteni.
Későbben, tehát elkésetten érkezett értesítéseket nem vehetnek figyelembe.
Csakis azok az előfizetők kerülnek ezúttal is sorsolás alá; akik elófizetésöket addig az időig rendezik.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
A SZALASTAKARMANYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE.
írták: Szilassy Zoltán m. kir. gazd. főtanácsos, az O. M. G. E. ny. igazgatója és Grábner Emil m. kir. gazd. fötanácsoss, főigazgató. (514 oldal 104 képpel. III. kiadás.)
. Az iáéi nagv szárazság és abból eredő ta-karmányliiány súlyos tanulságot szolgáltatott arra, hogy a szárazföldi takarmánynövények okszerű termesztésének, valamint a rétek és | a legelők gondos ápolásának milyen nagy jelentősége van. Amely gazdaságok takarmány-termelése kellő színvonalon áll, azoknál nincsen takarmányinség és a jövedelmezőségüket, valamint az állattartásukat is színvonalon tarthatják.
Erre szolgáltat a fenti munka alapos tájékoztatást, mert annak társszerzői 3 évtizedes tapasztalataik alapján dolgozták át ennek a könyvnek III. kiadását, amelyben a honi szá-ranis*pnyainknak legmegfelelőbb takarmány-ter nesztésí eljárásokat ismertetik. Ennek a könyvnek előbbi kiadásai is nagy szolgálatokat teljesítettek a magyar mezőgazdaságnak, mert a jobb takarmánytermesztés folytán erőteljesen, fejlesztették a magyar állattenyésztést és a gazdaságok belterjességét. Az uj kiadás fokozott mértékben felel meg-ennek a feladatának. Ezért ajánljuk azt a magva? gazdaközönség figyelmébe.
A könyv a Pátria Irodalmi és Nyomdaválla-latnál Budapest, IX. Üllöi-ut 25. és bármely könyvekereskedésben kapható. Ára: 14 P.
I SPgRT.
Move ZSE—STK. Az utolsó bajnoki mérkőzését a múltkori felállításban küzdi végig a Move ZSE. Még pedig; Milley, Bakány, Bn-bics, Simon, Simonics, Varga, Börcz, Kovács, Borbély, Léránt, Szabó. Tartalék: Juhász. A csapat a reggel b órakor induló vonattal utazik Sopronba.
A mérkőzésre nagyon rossz kilátásai vannak a Move csapatának. Csatárainak gólképtelensége valószínűen ujabb vereségnek lesz okozója. Nem lehet mindent a balszerencse terhére írni.»Elszántabban, keményebben kell a gólért küzdeni; puha, technikás játék csak sokkal gyengébb ellenféllel szemben vezethet eredményre. Körülbelül egyforma tudásu csapatok-nál a győzelem majdnem mindig azé, amelyik
érőbben akarja, amelyik nagyobb lelkesedéssel és győzni akarással küzd érte. Sajnos, ezek a jó tulajdonságok a MZSE csapatában nagyon kis mértékben találhatók meg s igy győzelemre nem is számithat. Ha a döntetlent el tudja érni, megelégedhet vele; azonban a vereségre nagyobb kilátása van.
A Move Levente fél 1 órakor, autón megy : Oógánfára. A Törekvés elleni győztes csapat I nem változott, vagyis: Joós, Bedó, Bizony, i Oéri, Pál, Kosik, Doma, Kovács, Molnár, Szép, j Pataki; tartalék: Milley, Simon, Fercsel. Ha a csapat megismétli a Törekvés elleni szép játékát, akkor a vereséget elkerülheti, de győzni ellenfele otthonában aligha sikerül neki. — Biró: Hajba. —
SZINfiAZ ÉS MOZI.

Ham and Eggs, a két vidám cimbora, az amerikai Zoro és Huru játszák a főszerepét a legjobb idei vígjáték attrakciónknak, amelynél nagyobb szabású és ellenállhatatlanabb erejű vígjáték nem indult még hódító körútra Amerikából.
Remy világháború.
Vígjáték világattrakci 10 felvonásban. Főszerepben: Ham és Eggs.
Bemutatja az. Edison mozgó november 17— 18-án, szombaton és vasárnap.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉRZ06Y.,
•••• <
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Talaták
Angol font Öel*a fr. Cseh korona 1694-1702
2773-27 88 79 55-79 85
Berlsák :
Amsterdam 22965 23035
Dán korona Dinár Dollár Pranci* Holland Lengyel Leu Léva Ura Márka Schilling Norvég Svájci fr. Svéd k.
152 50-153 10 999-10-: 5 570 70-572-70 frank 22 40-2260 229 25-230 25 64-15 - 64-45 3 43 3-48
29 85-30-10 136 30-136 80 80 40-80 75 152-90-153.50 110-10 110^50 153 10-153 70
Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel Kopenhága Oszló London Milano Newyork Páris Prága Szófia Stockholm Varsó Wien Zürich
1005-1008 136 38-13*78 344-348 79 58 79-83 !52-77-153-17 152 80-153 20 27 77-27 85 29 98-30 08 572-70-574-30 22-36-22-44 16-97-17-02 412-4-15 153.25-153-61 64-22-64.40 8050-80.75 110.20-11058
/ZÜRICHBEN
Eladó
BAKON 603 D-öl területen épült ház, mely áll 3 szoba, előszoba és az összes mellékhelyiségek. Bővebbet KOMLÓS M. füszerkereskedőnél ZALAEGERSZEG
i pengő 9061-5, osztrák korona 7300, cse* korona 15-40, leu 3-13. dinár 9-13. francia frank 20*29
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
B)/* (ii«z«vi<ieki) 25 45 -25 60, buza (egyéb) 25 25-25-40, rozs 22 30- 22 45. takarmányárpa 2610-26 25 fflrárpa 2700 - 27-25, uj zab 26 00 - 26 25, tengert, -34 50, buzakorpa 19 25-1950, köles 15-20-
31 00 1620 Irányzat: lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 50 P, rozs 19 50 P, árpa 24 00 P. csöves tengeri 11 — 12 P, zab 19 50 P.
<-»»««UJ««no.i / ALAVANMIOVI Itpklatf«l«r*a*é«. ».1.1«. •■•rknatl I MIABOLY FIMMC. ••I*«. *l»4*l KAKAB AOOÉTON
I
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kaphaió: KAKAS
ágoston konyv-
éspapirkereskedésé-ben Zalaegerszegen.
APRÓHIRDETÉSEK.
KERESEK MEGVÉTELRE használt takaréktUzhelye és kályhát- Cim a kiadóban.
r
I
AhOfSXUÖSZl 4s téli eaték unalmát legjobban elűzheti, ha vaiz egy Jó, olcsó
Kadvaxö fizetési falt étetekl
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
November
5-én
nyílt meg
Németh László
fűszer es csemege üzlete
(v. Slkots-Ozlet).
1928. november
ZALAVARMEGYE

Kerkay József
szoba-, címfestő és mázoló
Zala*fl«rszeg, Kölcsey-utca tl. tz.
(A templom mögött.)
Vállalok: szobafestést a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivileiig. — Butorfényezés, valamint épületmázolást a legjobb kivitelben.
szolid árak, pontos kiszolgálás.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÓ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEGERSZEG, KISFALUDY-UTCA I. SZ.

Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és IndrAnál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
pi
BA

A fogorvoslás
körébe eső müveleteket: foghúzást, fogtömést, fogpótlást, aranykoronákat és arany-hidakat jutányos árak mellett végzi:
BARTA ÁGOSTON
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
HIRDESSEN A „ZALAVÁRMEGYÉ"-BBN1
Tisztelt Uralmi
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bei- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek,
Németh László
tetófedö mester
Zalaegerazeg, Bethlen-utca 17. as.
Telefon 221.
Vállalok: bármilyen új cserép és palafedést, régi tetőzetek javítását, régi zsindelytetők lebontását s annak cseréppel vagy palával való befedéséi jótállással. — Levél- vagy telefonhívásra helyszínre jOvök és költségvetéssel díjmentesen szolgálok. — Jutányos árakT
MALEK RUDOLF
székkészitő
"Zalaegerszeg, Farkas Dávid utca 18. (Páterdomb)
Raktáron tartok fényezett bfikkfaszékeket,
hajlított széket,
világos és barna színben.
kerti széket. Nádszék fonást,
székjavitást szakszerűen készítek,
RISZT SÁNDOR
kádármester, vlllanyeröre berendezett
MMrilkiln ZaliiBirtiiB, VirlMirtj-itH 29. n
Készít
bordót, kádat
és minden szakmába tartozó faedényt TELEFON 197,
Boroshordót
10 litertói 1400 literig állandóan raktáron tart és 10 ¿vi jótállás mellett kedvező fizetésre is szállít. ARANYÉREMMEL KITÜNTETVE.
MEGHÍVÓI
Magán va^y üzleti Ugyekbeni utazások alkalmával
Budapesten
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a keleti pályaudvar ''érkezési oldalával szemben levő
GRAND HOTEL
PARK nagyszálloda
Bi^dapest, VIII. kertilet, Baross-tér 10., mert
20 százalék engedményt kap
mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból,
10 uástlók engedményt kap
olcsó éttermi árainkból. (Kitűnő házi konyha.)
* S pengőt megtakarít
autótaxiköltséget, mert gyalog átjöhet I perc alatt a pilyau Ivarról.
Nélunk otthon érzi magét II
* Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg,
zajét erdeke tehét
ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk
szálljon meg.|Elózetes szobamegrendelés ajánlatot. __-
Kérje
mindenütt
süteményt és
Telefon 105 és 194.
„SZAVATOLT JÓ ANYAG" .VERSENYKÉPES ÁRAK4'' FIGYELMES MUNKA"
Tt''




K ^ tó tt****10** TÓTH GYULA URI SZABÓ TttfHTtf * ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY-
ÉPÜLET). TELEFON 191.
w
w
ERDELYI JENŐ
VAS-, FÉM- ÉS GÉPIPARI VÁLLALATA
Zalaegerszeg. Telefon 43.
8épmnnkák, hengerrovátkolások és antogénhegesztések.
Dobverőlécek minden méretben raktáron. Kutak fúrása és épitése. Vödörjáratu és más rendszerű kutgépek és szivattyúk. Vízvezeték, csatornázás, lakóházak és gazdaságok részére, kézi, villany, vagy egyéb motorikus üzemmel. — Központi fűtések, villany és egyéb világítási berendezések.
Rádió antennák. Autók és traktorok javítása.
Árajánlat díjtalan, kedvező fizetési feltételek. jj
mJ
ZALAVAMEGYE
1928. november 1.
„Toronymagasan felülmúl
minden eddigit"
Rendkívüli teljesítményeink eredménye szenzációs volt.
Ezer és ezer vevőnk kívánságának teszünk elege^ hogy november 26-ig
az őszi árusítást
meghosszabbítjuk.

mii
í(i
rMMá
Áraink a következők:
Tavaszi vásárból ismert minőségű vászomaradék Mosható tenniszflanell — — — Színtartó kanavász — — — -
Parget maradék, la. minőség — — Szövött parget, egyszerű mintákban — -
méterje P
n n n n
Háziasszonyok vására:
Portörlő, puha, szines kockás — — Parkett törlő — — — — Piros kockás konyharuha — — — Kávés abrosz, szines virágokkal — — Fehér damast abrosz — — — Fehér damast abrosz, 6 nagy szalvétával Fehér damast étkező szalvéta, ajouros — Futószőnyeg, 70 cm. széles szines bordűrrel Szerb vászon — — —
Függöny kalikó, finomszálú, 88 cm. széles
Figyelem!
Nagy flanell ágytakaró, teveszőr imitáció Divatos, fehér ajouros függönyszövet — Himzett női ing . — — — —
darabja méterje dárabja
v.
Szövetek >
n n n n
darabja P
darabja
n
méterje
Félgyapju szövet, gyermek kabátra Divatos doubl férfi kabátszövet — Női sottis divatszövet ■«— — Férfi öltönyszövet — — —
Téli kendők:

Flanell fejkendő
Kockás vállkendő — — _ N —
Körül rojtos vállkendő — — —
Tiszta gyapjú sottis vállken^lők — — Tiszta gyapjú, sima, fekete nagykendő —
Bajai gyapjú kötött kendő — —
Fodrott rojtu, fekete hárász kendő —
darabja P
1''— — ■92'' 110 1 30 1 —
Zsebkendők:
Képes gyermekzsebkendő Szines vadászkendő — Sehér, szines széllel — Uri divatzsebkendő — Uri djvatzsebkendő, ajourral
/
darabja
-•70 — 76 —''78 4 — 5''40 13-110 21— 70 — 80-
5''40
1-o-_
méterje P 2 —
„ 14-
* 1 -50
» 560
1-20 480 540 11 — 20-8-15-
1
20 40 28 60
H Maradékok nagy választékban. Ezek rendes — \ ára összehasonlíthatatlanul magasabb.
Nyomatott Kaias Ágo«ton könyvnyomdájában^Zalacgerszeg, Szóchcnyi-tér 1. Telefon 131.
▼II. evlolyae.
Salaegerszeg, 1928 noveaber 20. Kedd.
Ara 12 fillér.
263. siáa.
politi km 1st a3px3l.a.i»
■ilfsiMik aliln hétkftntp íélstáa. - RMUsÍh: hí mi«n 2 - pnié, wttm i - p«i|6. - SiirkmitMt ''t ktidékiMtal: liin»iriiu, »xétkMy-lé: 1 TiIDnUI
Vesszen Trianon!
A gyilkos trianoni béke megváltoztatásáért tüntetett két napon Zalaegerszeg város közönsége. — A szombati hatalmas felvonulást még nagyobbszabásu népgyűlés
követte.
Csonka Zala megye székvárosa is igaz magyar lelkesedéssel csatlakozott ama mozgalom mellé, melynek célja a magyar társadalmat a trianoni békcparancs revíziója érdekében sorompóba áliitani. És Zalaegerszeg olyan im-
pozáns megnyilatkozását szolgáltatta a revízió utáni vágyának, hogy az valóban méltó volt egy nagy történelmi múlttal bíró ősi magyar vármegye székhelyéhez.
Mái
A szombat esti felvonulás.
ír-már attól lehetett tartani, hogy a szombat estére tervezett felvonulás az eső miatt elmarad, mert egész délután úgyszólván záporként ömlött. A nép azonban nem ijedt meg az esőtől. Ennek dacára is nagyobb csoport verődött össze 6 óra tájban a csendőrlaktanya előtt, de később az is oszladozni kezdett, mert az eső csak esett. Mikor azután később megállott, hirtelen egybeverödött a hatalmas tömeg, mely kevéssel 7 óra után meg is indulhatott a legnagyobb rendben a Kossuth Lajos utcán végig a Horthy térig. Sikerült a megállapított terv szerint elhelyezni a zenekarokat, a különböző egyesületeket és testületeket.
A házakon gyászfátyolos nemzeti zászlók lengettek. Az üzletek ajtajai zárva voltak, de annál fényesebbek voltak a kirakatok. Mindenütt a nagy nemzeti gyászra emlékeztető tárgyak és felírások díszítették a gondosan elrendezett kirakatokat. A lakások ablakai az egész útvonalon fényes kivilágításban pompáztak és mondhatjuk, hogy fényárban hömpöly-p''ölygött az ezrekre rugó eihberáradat a Horthy térre, ismert jelszavakat hangoztatva a tűzoltó zenekar és a cigányzenekarok hangjai mellett. Amikor a tömeg elhelyezkedett a téren, felhangzott a helyi dalárdák ajkáról a Hiszekegy, mit Bájint Béla, a Daloskör karnagya vezényelt. Azután a Hősök szobra elé lépett
Brand Sándor dr.
vármegyei főjegyző, hogy elmondja az ö ismert, szép stílusával megfogalmazott lelkesítő beszédét.
Trianon által megcsonkított Zalavármegye közönsége társadalmi és felekezeti különbség nélkül jött ide, mondotta - hogy bebizonyítsa azt, hogy a magyar nép Trianonba bele soha nem nyugszik és annak revízióját követeli, mert csak ezáltal lehet Európában békés fejlődés és konszolidáció. (Éljenzés.) Gyászfátyolos nemzeti zászlók alatt jöttünk ide, de ez a gyász nem jelenti a lemondást, mert el-
A vasárnapi
Vasárnap a kedvező idó nagy tömeget gyűjtött össze. Délelőtt 11 órára hirdették a népgyűlést, de már 10 órakor hullámzott a sokaság a főtéren, amely türelmetlenül várta a gyűlés kezdetét. 11 órakor helyezkedett el a Kazinczy téren felállított emelvényen a gyűlés vezetősége, a hivatalok és a társadalmi alakulatok vezetői és az egyesített dalárda. A remény színeivel díszített emelvényen jobbról és balról egy-egy tűzoltó tartotta a hatalmas trianoni jelvényt.
A megjelentek sorában láttuk barátosi Balogh Benedeket, a Magyar Revíziós l iga kiküldöttjét, báró Kray István országgyűlési képviselőt, a tiltakozó gyűlés vendég szónokait. Ott j voltak még Pehm József apátplébános, Bódy • Zoltán alispán, Czobor Mátyás polgármester, I Bruzsa Gyula dr. pénzügy igazgató, Popovits I a-jos rendórtanácsós, vitéz Barnabás István dr.
hoztuk hitünk mellé reményünket is. A hősök áldozatkészségéből merített lelkesedéssel s ha kell, elszántsággal figyelmeztetjük a világ jelenlegi urait, hogy a világtörténelem logikája kíméletlenül el fo''j pusztítani minden mondva csinált, hpzug államalakulatot és hogy a Trianonban ceruzával megrajzolt határvonalnál erő-sebb határvonalak a Kárpátok és Erdély bércei, mert ezeket Isten keze alkotta meg. Azért jöttünk ide, hogy felhívjuk a kulturvilág figyelmét arra, hogy amit az isteni Gondviselés ezer éven át együtt tartott, azt halandó embereknek mulandó hatalmi eszközökre épített erőszaka szét nem tépheti.
De eljöttek ide azok a zalaiak is, akik a csonka vármegye elszakított területén laknak. Elküldötték ide azt a koszorút, melynek hervadó virágait zalamegyei rab testvéreink fájdalma szentelt meg, hogy magyar hüségökról, kitartásukról és rcményökról biztosítsanak bennünket.
A mi fájdalmunknak meg kell teremteni a nemzeti egységet,, mely egységes magyar front diadalmaskodik Trianonnal szemben is. Ha a hazaszeretet nagysága nem ismer határt és ha a hősök példáját tartjuk előttünk, akkor nem leszünk Trianon vazallusai és valóra válik hitvallásunk.
Zugó éljenzés követte a nagyszerű beszédet, amelyn k végeztével a Muraköz, a Vendvidék és Afsól endva lakói áltál a feltámadás reményében küldött pompás koszorút a Hősök szobrára helyezte Brand Sándor dr.
A dalárdák buzdító éneke után
tiltó szavunkat a trianoni békekötés nyolcadik évfordulóján. Minden rendű és rangú ember-•v nek egyformán kell éreznie a mai napon, hogy megerősítsük a feltámadás hitét és hogy sohasem feledkezünk meg a Hazáról. — Köszönetet mond barátosi Balogh Benedeknek és báró j Kray Istvánnak, hogy eljöttek közénk ezen a napon, majd bejelentette, hogy Csák Károly dr. képviselő akadályoztatása miatt nem jöhetett el.
Kray István bár*
országgyűlési képviselő lépett most az asztal-'' hoz és a következőket mondotta:
Magyarok! Testvéreim! *
A mai gyászos emlékezetű évfordulón a gon* dolat szárnyán ,el akarlak vinni benneteket a dicső múlton át a sivár jelenbe és a remény* teljes jövőbe.
Lelki szemeimmel látom Árpád vezért, amikor bevezeti magyarjait a Kárpátok aljára, a> Duna-Tisza közé. Látom a honalapító unokáját, Szent István királyunkat, amikor nemzete életének és jövő fejlődésének alapjait megveH a nyugati kereszténység és* kuitura bevezetésé'' vclr Látom IV. Béla királyt, a második hon* alapitót, amikor a tatárok által kirabolt, elpusztított országába visszatér és uj alapokra fekteti a magyar jövőt. Látom Nagy Lajos király hatalmas birodalmát, melynek határait északon és délen két tenger hullámai öntözik. Látom Hun>adi János hősi küzdelmét a po* gány török ellen, nemcsak hazájának, de a müveit Nyugateurópának és a keresztény kultúrának védelmében. Látom Mátyás király fé-nyes udvarát, mely a korabeli tudósok és művészek gyülekezőhelye. Látóm a törökkel két évszázadon át vívott dicső küzdelmeket, melyek a világtörténelemben példa nélkül álló hőstetteket szültek és a magyar vitézséget és önfeláldozást világhírre, emelték. Látom az erdélyi fejedelmek díszes udvarát és látom az évszázados kemény harcokat a magyar ''függetlenségért. Látom II. Rákóczi Ferenc fejedelem , kurucait, látom- Kossuth Uyos honvédéit látom Batthyány Lajos gróf és az aradi Tizenhárom hősi halálát hazájáért és a magyar szabadságért. Látom a haza Bölcsét, amint megteremti a békét nemzete és királya között.
és látom nagyjainkat, a- költőket, írókat és művészeket, akik a magyar névnek hírt éa dicsőséget szereztek. Látom Kazinczyt, Kölcseyt, a Kisfaludyakat, Vörösmartyt, Petőfit éa Aranyt, látom Katonát és Madáchot, látom Jósikát, Jókait és Mikszáthot, látom Liszt Ferencet és Erkelt, látom Munkácsyt, Benczúrt éa Szmnyeit. Nevök hallátára hevesebben dobog minden magyar szive.
És látom végül Volhinia mocsarait, Doberdo szikláit, az oláh rónát és a szerb hegyeket, mind megannyi hírnökét a magyar katona vitézségének.
A magyar nemzet magára hagyatva, elszigetelve, rosszakaratú szomszédok által környezve megteremtette hazáját és ezer év víhat rain keresztül megvédte és sértetlenül megtartotta. De ennél többet is tett, mert saját fiai vére árán védte, oltalmazta a müveit Nyugatot a keleti barbáfság beözönlésével szemben.
És mit aratott mindezekért hála és elismerés helyett?
Á müveit, nagy nemzetek rut hálátlansággal fizettek, amikor ádáz gyűlölettől vezérelve a a nemzet megtévelyedett fiainak árulását arra használták fel, hogy az ezeréves országot feldarabolják és prédául odadobják Magyarország megszentelt földjét gonosz es irigy szomszédainak.
Magyarok! Testvéreim! — Mi ez? — Ez Trianon!
És most fel akarom tárni előttetek a gyászos jelen képeit.
\
, Gyarmath B. János
író szavalta el egyik költeményét, melyet a magyarok nagy barátjához, Rothermere lordhoz intézett. Á száműzött költő segélykiáhása mindenkinek a szivébe markolt.
A Himnusz hangjai fejezték be a pompás ünnepet, mely alatt hüvós szél kerekedett keletről és vitte nyugat felé ^szenvedő magyarok-keserű tiltakozását: Nem, nem, soha!...
népgyűlés. ,
tanfelügyelő, Mikula Szigfrid dr. városi főjegyző és sokan mások, a hivatalok, iskolák és egyesületek képviselői.
Az egyesített dalárdák a Hiszekegyet énekelték el finom kidolgozásban Bálint Béla karnagy vezetésével. '' .
Czobor Mátyás
polgármester szólt elsőnek. — Növíd beszéddel megnyitotta a nagygyűlést. Elhangzott — úgymond — a magyar lélek rendületlen hitének melódiája, a Hiszekegy. Valahogy a tegnapi fölemelő látvány tárult ma itt elém, amikor ez a tömeg lehorgasztott fejjel, de bizakodó reménységgel ostromolta az eget a föltámadásért. Hazánk boldogabb jövőjébe vetett rendithetetlen hit adja meg a reménységet, hogy a magyarság nem tud csüggedni. Ez a rendíthetetlen hit hozza meg a magyar föltámadást. Ma azért jöttünk ide, hogy fölemeljük
ZALAVARMEGYE
1928. november 20.
''ft i ■
Látok ''egy magyar földmivest, aki véres verejtékkel miveli földjét. Szinte összeroskad a sulvos terhek alatt, melv''ek vállaira nehezednek. Az isteni Gondviselés megáldotta munkáját, jó termést adott neki. Magtárát megtöltötte nemes magvar búzával, pincéjét tüzes magyar borral. Es a magyar földmíves mégis nyomorog, gyermekqt ruházni nem birja, mert ter-ményei nem Ifctícnck senkinek. A gonosz szomszédok által felállított vámsorompók lehetetlenné teszik az áldott magyar föld terményeinek értékesítését.
Látok egy magvar kézmüiparost, aki Valaha jobb napokat látott és két keze munkájával becsületesen eltartotta családját. Szerzett magának saját hajlékot, jószágot és finom ünneplőbe öltözve járt vasárnap a templomba. Ma is szeretne dolgozni, de nincs kinek. A súlyos adóterheket már nem birja, összegyűjtött va-gvonkája elúszott hadikölcsönbcn, ma már csak adóssága van, melynek terhei alatt elóbb-utóbb össze kell roskadnia.
Látok egy magyy kereskedőt, aki egész életében tisztességes munkával kereste kenve rét és ma nyomorog. — Látom a főiskolát végzett magvar ifjak ezreit éhezni és nyomorogni. — Látoni a magvar tisztviselők és nyugdíjasok és látom a háború rokkantjainak, özvegyeinek és árváinak vergődését. — Látom sokezer magyar munkás testvéremet, aki szívesen dolgoznék, ha volna mit és volna kinek. De nincs munkája, nem tud dolgozni és kétségbeejtő helvzefoen néz a jövő elé. Gyermekeinek nincs ruhája, cipője. Éléstára üres, hajléka hideg. És nincs, aki segítsen rajta! —, Látok sok magyar palántát, jövőnk reménységét, ¿kiket éhség és tüdövész pusztít el. — Látom a nyomorult élet terheitől menekülő öngyilkosok százait.
Magyarok! . Testvéreim! — Mi ez? — Ez Trianon!
És most jertek velem a csonka haza határain tul!
0 Látom Pozsonyban, az ősi magyar koronázó városban egy magyar királynőnek magyar művész keze által elkészített gyönyörű szobrát, melyet darabokra zúzott a cseh felszabadító barbarizmusa. Látol/kinc^cs Kolozsvár főterén egy magyar leányt, aki a\ magyar szabadság ünnepén nemzeti szinü szalagot tűzött a hajába és ezért bocskoros oláh katonák lefogták és deresrí húzták. Látom a belgrádi országgyűlés termében a horvát testvérnemzet képviselőit vérükben fetrengeni, mert a szerb testvér gyilkos golyója leterítette őket. és iátom Kismarton piacán vörös zászlók alatt felvonulni az osztrák kommunisták fegyveres csapatait.
Magyarok! Testvéreim! — Mi ez? — Ez Trianon! — Szégyene Európának, gyalázata az egész világnak!
Magyarok! Testvéreim! — most nézzünk a jövőbe! A nemzeti gyász sötét éjszakájában már felvillan egy reménysugár. Hazánk egén még sötét felhók tornyosulnak, de a távöli láthatáron már kezd ^pirkadni a magyar hajnal. A világ lelkiismerete már ébredezik. Akik Trianont reánk kényszeritették, kezdik már belátni, hogy ez vőlt minden idők legnagyobb gonosztette. Az erőszak győzött Trianonban, de győzelme nem lehet örök! Mi nem tudunk és nem fogunk sorsunkba belenyugodni! Nem, nem, soha! — Az a hatalmas jajkiáltás, mely ma a csonka haza minden zugában elhangzik, nem maradhat meg a csonka ország határain belül, ki kell annak hallatszani az egész világba.
Magyarok! Testvéreim! Az igazság a mi oldalunkon van! Ne csüggedjünk tehát, de bizzunk a magyarok Ütegében, aki megvédte és Ihegóvta^nemzetünket egy évezreden át és aki meg fog minket védeni és oltalmazni a jövőben is! A küzdelem, amelynek árán eljutunk majd szent célunkhoz, az Ígéret földjére, nagy és nehéz lesz, de mi bátran nézünk eléje, mert a magyarok Istenébe vetett rendithetetlen hit, a jobb jövő iránt táplált remény és ezereves hazánk lángoló szeretete erőt ad nekünk ehez a küzdelemhez.
Magyarok! Testvéreim! — Imádkozzunk.
Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, tekints le kegyesen a mi szerencsétlen hazánkra!
Szenteltessék a Te neved, amiért ezer éven át megóvtad, megoltalmaztad magyar pemze- ] tedet!
el a Te országod és legyen áz részünkre itt e földön a mi ezeréves hazánk, Nagynf&gyarország! ■ •
Legyen meg a Te akaratod, mely ellen zógo-lódni nem akarunk, mert tudjuk, hogy bűneink sokáságával megérdemeltük a Te haragodat.
Miképen mennyben, azorfképen itt a földön is legyen békesség, áldás és szeretet — és sújts le azokra, akik ádáz gyűlölettel vannak a Te magyar nemzeted iránt!
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és ne engedd, b6gy testvéreink még sokáig egyék a szontfru rabság keserű kenyerét, ne engedd, hogy a Te magyar nemzeted fiai ezrével pusztuljanak éhen ebben a csonka hazában!
és bocsásd meg a mi vétkeinket, melyekkel haragodat magunkra vontuk!
Miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek, hiszen mi nem vétettünk azok ellen, akik minket gyűlölnek és akik ezeréves hazánk drága földjét tőlünk elrabolták!
És ne vigy minket a kísértésbe, mert mi vissza akarunk térni őseink tiszta erkölcseihez és nem mondunk ellen a Te parancsaidnak!
De szabadíts meg a gonosztól, szabadítsd meg drága hazánkat ádáz ellenségeitől és engedd, hogy Szűz Mária és Szent István országa újból feltámadjon! — Amen.
Kray báró beszédének végeztével a Nem, Nem, Sohát énekelték el az egyesitett énekkarok, majd az Országos Revíziós Liga kiküldöttje,
barátot! Balogh Benedek
mondotta el hatalmas beszédét. • /
Testvéreim! hallottátok, hogy mi Trianon? Sajnos, tudjuk és érezzük ugy, hogy a vérünk csorog tőle. De, hogy miért jutottunk ide, eddig erről nem esett szó. Kray képviselő ur a múltról, jelenről és jövőről szólott; lényegében én is erről, de mégis mást mondok.
A magyar emberf a történelem folyamán az öntudata vitte harcba, ez adott lendületet és erőt a magyaroknak, hogy a poklon keresztül is legyőzték ellenségöket. Egy magyar huszárnak 20 ellenfél volt az ára (innét a neve) s ha hárman-négyen összeállottak, már az óceánban fürösztötték meg lovaikat.
Mi hozott hát ide minkét, Testvéreim? A magyar vér, amely ereinkben folyik s amely megjajdul, ha ráütnek. Ez a vér az, ami összehozott minket. Én mindenekelőtt magyarnak születtem. Egyik oka Trianonnak, hogy mikor a mult században Európa minden nemzete nevelte fiait hazafiságra,, ezt nálunk nem tették meg. Valamikor régen, mikor egyszer vüág-köruton jártam, tapasztaljam, hogy a n^met büszkén vallotta magát németnek, a francia haragudott az idegenre, az amerikai iskolásfiuk mindennap imádkoztak hazájokért, az* angol arra nevelte fiait, hogy aki nem angdl, az nem is ember, de a külföldi magyar nem merte magát magyarnak vallani.
Igy nevelt az idegén a mult században s mit csináltunk mi? Keblünkre öleltük az interna-cionálét, tele hazudták lelkünket és mikor a gyilkosok kiszedték lelkünkből az öntudatot, nem akadt kétszáz ember, aki megvédelmezzen bennünket. Pedig--ilyen faj táborába tartozni, mint a mienk, (lem szégyen, hanem büszkeség.
A második ok, amivel kiszedték belőlünk a lelket, hogy kevesen vagyunk. — Nem igaz ez! A kétezermillió ember közül 700 millió turáni s ennek s ma^arságnak őseit kutatjuk mi, egy kis tábor» éjjel-nappal, fáradságos munkával.
Most pedig nézzünk a jövőbe. Trianon nem maradhat igy. 1921-ben Tokioban meg akartuk akadályozni a trianoni béke ratifikálását dé nem sikerült, mert a harmadik nagyhatalom is megszavazta. Mikor több francia képviselő meg akárta változtatni a trianoni békét azzal a megokolással, hogy Tisza István gróf, Magyarország miniszterelnöke ellenezte a háborút s igy mi nem vagyunk a háborúért felelősek, Bríand s következőket válaszolta nekik: Hát jó, meg kell változtatni a trianoni szerződést, de akkor meg kell változtatni a Török, bolgár, sőt a német békét is. Már pedig van-e olyan francia, aki ezt akarná? — Természetes, hogy egy sem volt.
Azt kérdezem önöktől az Isten szabad ege alatt, hát béke ez a béke? Elfogadta-e Magyar- I
ország ezt a békét? (Zajos felkiáltások: Soha.) . Magyarország elvesztette területének kétharmad részét s most ezek is kimondották, hogy Trianont nem fogadják el soha. Nézzetek szét magyar testvéreim, kik vannak körülöttünk? A csehek, az oláhok, akik magyar pénzen, magyar kenyéren tanultak és a köszönet az volt, hogy mikor kiszipolyozták vérünket, ellenünk fordultak. A megbocsátás szép erény, de akik a magyar nemzetet ennyire meggyalázták, a-zoknak meg nem bocsáthatunk soha, soha, soha! Ugy segéljen a jó Isten!
Zúgott at éljenzés az ősz magyar tudós lelkesítő szavai után és a tömeg harsogva ismételte a fogadalmat: Soha!
Az ünnepi szónoklat elhangzása után a helyi szónokok beszédei következtek. Elsőnek
Jády Károly
ipartestületi elnök beszélt az iparosok és kereskedők nevében. — Áthallatszik most is — mondá — a kalapács ütése, de nem olyan hangot ád, mint amikor magyar munkás kezq ütött az üllőre. Halljuk most is a szövőszékek kattogását, de nem olyan ütemben, mint az- i előtt. Halljuk a bányászok dalát, de nem olyan hangon száll az ének, most fel a bányák mélyéből. Nem volnánk méltók a magyar névre, ha ezeket a fájdalmas sóhajtásokat meg nem hallanánk. Isten szabad ege alatt esküvel fogadjuk meg, hogy csúfosan megcsonkított országrészeink visszaszerzéséért felemeljük szavunkat és rab magyar testvéreinket felszabadítjuk.
Kovács Ferenc
gazdaköri elnök is rámutatott a trianoni béke igazságtalanságaira, amelyek annyi szenvedést juttattak a magyar agrár^ársadalomnak. De tovább nem türhetjük ezt, követeljük a békeszerződés revízióját.
A beszéd végeztével megkondult a déli harangszó. A többezer ember levett kalappal imába merülve állott percekig. Szállott a fohász föl a kék égbe, hogy múljon el már a szenvedés pohara és diadalmaskodjék az igazság.
A Move dalárdája Takács László karnagy precíz vezetésével a Szabadságdalt énekelte el. Czobpr Mátyás polgármester pedig felolvasta a
határozati Javaslatot,
mely szerint
Zalaegerszeg város közönsége egyhangúan kknondja, hogy szükségesnek és meflöz-hetetlennek tartja a trianoni békeszerződés revízióját és e határozat értelmében azzal a kéréssel fordul a miniszterelnökhöz, hogy a trianoni békeszerződés revíziója céljából a szükséges lépéseket tegye meg.
Kérte azután a gyűlést, adjon felhatalmazást arra, hogy ennek egy példányát a magyar kormányhoz, másik példányát pedig némi módosítással a Népszövetség elé terjeszthesse a vezetőség. A gyűlés lelkesülve járult az indítványhoz.
Rothermere lord üdvözlésére
vonatkozó javaslatot is Czobor Mátyás polgármester terjesztette elő s s gyűlés azt is óriási lelkesedéssel fogadta el.
A nagyszabású ünnq>ély a Himnusz hangjaival fejeződött be.
A térzenét
is óriási tömeg hallgatta végig. Résztvettek azon a cigányzenekarok, a tűzoltózenekar, az Építőmunkások Dalárdája Fürtös Lajos, a Zalaegerszegi Daloskör Bálint Béla, az Egyházi Ének- és Zeneegyesület Németh József és a gimnázium énekkara Takács László karnagyok vezetésével. \
Miniszteri látogatások.
Baja, november 19. Vass József, Szcitovszky Béla, Mayer János, Walkó Lajos miniszterek és Dréhi* Imre államtitkár tegnap délben Bajára érkeztek, ahol a népjóléti miniszter a tanoncotthont nyitotta meg.
Karcag, november 19. Hermann Miksa kereskedelmi miniszter vasárnap délelőtt Karcagon volt az ipartestületi székház felavatásán.
Szeged, november 19. Klebclsberg Kunógróf kultuszminiszter kétnapos tartózkodásra szombaton délelőtt SWdre érkezett, ahol tegnap az ipartestületi szlcház alapkólctételi ünnepélyén résztvett.
1928. november 2.
ZALAVARMEGYE
3
Revíziós gyuiesen az orszagban.
Budapest, november 19. Tízéves magyar szenvedéshez méltó komolysággal folyt le a világháború elvesztésének és Magyarország megcsonkításának gyászos ünnepe, amelyen a világ lelkiismeretéhez fordultunk a jogtalanság repalására. Több mint kétezer város és község fogadta el az Országös Reviziós Liga határozati javaslatát, amelyben Trianon revízióját követelik a Népszövetségtől.
Budapesten a Vígadóban Szontagl^ Tamás nyitotta meg az ünnepséget, majd UVmánczy híándor tartott ünnepi beszédút, amely után még számos szónoklat hangzott el. A Tesz és a Reviziós Liga küldöttségileg mondott köszönetet Rákosi Jenőnek a revízió terén kifejtett nemes munkájáért. A Petőfi téren is volt tiltakozó gyűlés, amelyen az ifjúság nevében vitéz Bánsághy Oyörgy beszélt.
Szombathelyen Apponyi Albert gróf és Já-nossy Oábor képviselők tartottak nagyhatású beszédet.
Sopronban vasárnap délután volt a gyűlés, «melyen Thurner István polgármester beszélt.
De a többi vidéki városok lakói ts tiltakoztak a békediktátum ellen. Nagyobb tüntető gyülé-/sek Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Bonyhádon voltak.
Tovább dühöng az orkán KAzépeurópáben la.
London, november 19. Az Anglia körüli viharban több hajó SOS jeleket adott le, azt azonban nem tudták megállapítani, hogy merre vannak. — Franciaországban árviz járt az orkán nyomában.
Zürich, november 19. A Zürichi tavon tegnap a heves viharban egy motoros teherhajó elsülyedt. A személyzet három tagja a vizbe fuladt.
Liverpool, november 19. A vihar egy bárkát a walesi tengerpart szikláihoz vágott egy bárkát, amelynek minden utasa a tengerbe veszett egy hajóinas kivételével, aki kutyájával 36 órát töltött élelem nélkül, mig végre megmentették.
Hamburg, november 19. A hamburgi kikötőben a vihar változatlanul dühöng. A város egyik részét az ár elöntötte. Az Északi tenger partján a tenger árja egy falvat elpusztított.
Párls, november 19. Jamaica szigetén nagy cikton dühöngött és a banán erdőkben ¡Ken nagy károkat okozotf. Több mint egy millió banánfa pusztult cl.
Szász rendőrkapitány Ugye • bíróság előtt.
Budapest, november 19. A budapesti bün-tetőtörvényszéken ma kezdték tárgyalni Szász Elek rendőrkapitány bünügyét, akit a rendőri étkezde "körül elkövetett hűtlen kezelés miatt vontak felelősségre. A vizsgálat kiderítette, hogy az étkezde pénzének egy részét saját céljaira használta fel. A bűnügyben még vádolva van Leidb Henrik és Soltész Zoltán bünrészesség és magánokirathamísitás miatt. A negyedik vádlott, Brück Károly a tanuk közé keveredett s mikor azok eltávoztak, velők együtt ő is elment. Megkísérelték előkerestetni, de nem találták seholsem. Ezután megkezdték a tárgyalást. Szakértők szerint a rendőri étkezde könyveinek kezelése rendetlen és ügykezelésre alkalmatlan volt. A sertés- és szalámiügyekre vonatkozóan Szász kijelenti, hogy semmit sem keresett rajtuk és nem követett el semmiféle szabálytalanságot. Tagadja a terhére rótt bűncselekményeket.
Budapest, november 19. Bezeg Huszágh Miklós országos főkapitány ma nyilvánosságra hozta a fegyelmi tanács határozatát, mely szerint Szász Elek rendőrkapitányt állásvesztésre Ítélték és ezt a belügyminiszter is jóváhagyta.
Játék a fegyverrel.
Berettyóújfalu, november 19. Csonka Lajos és Balogh István váncsodí legények puskára tettek szert és azt vizsgálni kezdték. A fegyver elsült Csonka kezében és a közelében álló Baloghot találta, akit haldokolva szállítottak a kórházba, de már nem lehetett rajta segíteni, mert hamarosan meghalt.
Autószerencsétlenség két halálesettel.
Szarvas, november 19. A Baghi-majorban lakó Bukovecz Jánosné és kisfia szombaton leestek egy kocsiról. A gyermek azonnal meghalt, míg anyja bordatörést szenvedett. Buko-veeznét kórházba akarták szállitaní és elindultak az autóval, amelyet a szolnoki motorosvonat elkapott és 20 méterre magával vitte. Az autóban ülő két férfi azonnal meghalt, mig Bukoveczné és anyja szerencsére ez alkalommal csak könnyebben sebesültek meg. A katasztrófa színhelyére rendőri bizottság szállt ki, a szerencsétlenség részleteinek kiderítésére, i»
Nagy István blróbOnOgyének folytatólagos tárgyalása.
Budapest, november 19. Nagy István volt törvényszéki biró bünpörében még nyolc vádlott kihallgatása van hátra. Ezeknek kihallgatása után 10 napra elnapolják a tárgyalást, hogy a vádlottak vallomásait az ítélő tanács feldolgozhassa. Dr. Szilárd Itnre ügyvéd vádlottat hallgatták ki a mai tárgyaláson egy kényszeregyezségi ügyből kifolyóan. Ezután Hódy Árpád, Nagy István mellé beosztott törvényszéki jegyző tett vallomást. Vád szerint Hódy bujtotta fel Nagy Istvánt több bűncselekmény elkövetésére. Hódy a vádat visszautasították.
HÍREK.
— A megyéspüspök szentföldi ut}a. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök tegnap Port-Szaidba utazott, hogy Afrika partjain néhány kirándulást tegyen. Ennek végeztével a Szentföldre látogat el.
— A főispán és alispán budapesti utazása. Oyömörey Oyörgy főispán és Bódy Zoltán alispán a Balatoni Intéző Bizottság szerdai ülésére holnap, kedden délután Budapestre utaznak. Eljárnak még több minisztériumban hivatalos ügyek elintézése céljából, valamint a pénzintézeteknél is a kórházépítésre fölveendő vármegyei kölcsön tárgyában is.
— Veszprémi kanonok Amerikában. Csiszá-rik János dr. c. püspök, veszprémi székeskáptalani kanonok, meghatalmazott miniszter a magyar kormány és a püspöki kar képviseletében tegnap Amerikába indult, hogy résztvegyen a newyorki magyar katholikus templom, plébánia és iskola felszentelésén.
— A városi uj képviselők névsorából tévedés folytán kimaradt Tischlér István, kit a III. kerületben választottak meg 135 szavazattal. A névsort ezzel helyreigazítjuk.
— A kórházigazgató atyjának ünneplése. Jancsó Benedek, a közismert magyar tudós, a zalaegerszegi közkórház igazgató főorvosának apja ma, november 19-én töltötte be életének 75-ik évfordulóját. Ez alkalommal vasárnap tisztelői nagyobb számban jöttek össze a tudós budapesti lakásán, aki ugyancsak nemrégiben ünnepelte írói működésének 50 éves jubileumát.
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Épül a viQanycentrálé távvezetéke. Az
ikervári centrálé áramának Vezetéséhez szükséges állványozási munkálatok Sümegig már befejeződtek. Sümegen a kapcsolóház munkálatai is annyira előrehaladtak, hogy újévre már valószínűleg az ikervári árammal világithatnak. A Sümeg—Zalaegerszeg közötti távvezeték is készülőben van. A kijekilt vonalon ott feküszftek már a hatalmas vasoszlopok, amelyeknek fölállítására most^ kerül sor. — Itt emiitjük meg, hogy az útvonalba eső községek tulmagasnak tartják ugy a bevezetési költségeket, mint az áramdíjakat, továbbá a szerződés-tervezet más pontjaival sincsenek megelégedve. Holnap, kedden, Zalabérből küldöttség keresi föl a polgármestert, hogy e ponto/atok felől vele tárgyaljon. E tárgyalás eredményétől függ, hogy számithatunk-e több községnek bekapcsolódására.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Eljegyzés. Rabati Bözsike és Rajky László folyó hó 17-én tartották eljegyzésüket.
— Jönnek a színészek. Holnap, folyó hó 20-án érkezik Zalaegerszegre Radó Béla színtársulata, mely a legszebb reményekkel eltelve tekinthet a megnyitandó szezon elé. Erre enged következtetni a bérletek szép száma. Szerdán este már megnyitó előadás lesz.
— Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Egyed István napszámos és Tornyos Róza Vilmos fia, Kovács József földmives és Hajdú Verona István fia, Vörös István napszámos és Éder lk)na Ilona leánya, Szabó István kőmü-vessegéd és Szabó Mária Irén leánya, Illés Antal Máv s. tiszt és Bertekovics Izabella halvaszületett leány?. Halálozás: özv. Hartl Istvánné sz. Hozbor Borbála 78 éves. Házasságot kötött 2 pár: Balog István napszámos Cseh Máriával, Klein Endre kereskedő Braun Irénnel.
— Reviziós gyűlés Zalabéren. Zalabér köz-ségben vasárnap szintén megtartották a reviziós népgyűlést, még pedig az ottani Iparos OKasókör rendezésében. A gyűlés este .8 órakor kezdődött Bödey Gyuft vendéglőjének nagytermében. A tiltakozó gyűlésen Zalaegerszegről is többen résztvettek. A népgyűlést Németh Üyula köri elnök, az ünnepi beszédet Herboly Ferenc, lapunk felelős szerkesztője mondotta, a határozati javaslatot Sziber József köri jegyző olvasta föl. A közönség nagy lelkesedéssel hallgatta a beszédeket és jritörő örömmel fogadta el a határozati javaslatot, valamint a Rothermere,lordhoz intézendő üdvözletet. Gyűlés után a közönség elsőrangú disznótoros társasvacsorára gyűlt egybe ugyancsak Bödey vendéglőjében, majd Burka Béla cigányprímásnak, a mult évben elhalt Burka István világhírű primás 19-ik gyermekének művészi hegedüjátékát hallgatta végig.
— Ünneprontás. Sajnos, a tegnapi impozáns tiltakozó népgyűlés nem múlhatott el kellemetlen incidens nélkül. A tömegben Ekler Ádám, ságodi 29 éves ember a Himnusz éneklésekor nem vette le a kalapját, bár erre több izben figyelmeztették öt. A figyelmeztetésből azután más is keletkezett és a furcsa érzelmű «magyart» a rendőrségnek kellett a helyszinről elvonszolnia. Góth Ferenc nevü pajtása segítségére sietett, de csak annyiban, hogy igazolni akarta őt, mert igy vélhette Ekler előállítását elkerülni. De neki sem adtak pardont, öt is előállították — vonszolás nélkül — s az eljárást niindkettójök ellen folyamatba tették.
— Ki lesz a trachoma főorvos. Értesülésünk szerint a népjóléti miniszter Schiller dr. széles körben ismert nagykanizsai szemspecialistát bizza meg a trachoma-fóorvosi teendőkkel s a kiküldendő trachoma orvosok az ő vezetése mellett és utasítása szerint végzik munkájokat
— Városi közgyűlés. Zalaegerszeg r. t. város képviselőtestülete csütörtökön délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyen a többek között a polgármester jelentést ad az elemi iskola építése ügyében eddig tett intézkedésekről és bemutatja a Fendrik József és társai fegyelmi ügyében hozott alispáni határozatot.
— Gyümölcsfavédelmi tanfolyamokat rendez a balatonmenti községekben az AlsódunántuB Mezőgazdasági Kamara. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a földmivelési miniszter megbízásából sorozatos gyümölcsfavédelmí tanfolyamokat rendez a Balaton zalai és somogyi partjai közelében fekvő községekben. Keszthely, Badacsonytomaj, Révfülöp, Balatonfüred, Csopak, Balatonmária, Balatonboglár^Lengyeltóti, Balatonszárszó és Köröshegy községek lesznek a tanfolyamok gócpontjai, amelyekhez még 3—5 szomszédos községet csatolnak. A tanfolyam vezetőjének, valamint a gyümölcsfa-védelmi szereknek és permetezőgépeknek költségeit a földmivelési tárca viseli, sőt 15 résztvevőnek még napi 2—3 pengő napidijat is ad. Minden gócponton egy ötnapos téli, egy kétnapos tavaszi és egy kétna|>os nyári tanfolyam lesz. A gyümölcsfák ápolása és permetezése minden nap más — más gazda telkén lesz gyakorlatilag bemutatva. A kamara a jövőben mindazokban a községekben, amelyek nagyobb mértékben foglalkoznak gyümölcstermeléssel, ilyen tanfolyamokat szándékozik rendezni.
4
ZALAVÁRMEGYE
— Meghűlésnél, náthaláznál, torokgvula.lás-nál, idcgfájda''.maknál, ¡»szaggatásnál naponta fél pohár természetes «»Ferenc József keserűvíz rendes gyomor- és bélmüködést biztosit, Effyttemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József víz hatása gyors, kellemes és n\cgbizható. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerűzietekben.
— Kanyarójárvány miatt bezárták az egyik szombathelyi elemi iskolát. A legutóbbi napokban előfordult gyakori kanyaróuícgbetegcdésck miatt az árvaházi elemi iskolában a tanítást beszüntettek.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Fölmentették a gyújtogatás vádja alól. Halász Jenő, badacsonytomaji 20 éves cipészsegéd már hónapok óta vizsgálati fogságban ült, mert azzal vádolták, hogy ez év augusztus 4-én éjfélkor előbb Papp Bálintnak, később meg Éder Ilonának házát felgyújtotta. Az ügyet ma tárgyalta a zalaegerszegi kir. torvényszék. A beidézett 28 tanú kőzul legérdekesebb volt ifjú Papp Bálint 29 éves süketnéma vallomása. A szerencsétlen 0 esztendeig volt a süketnémák váci intézetében és ott úgyszólván teljesen folyékonyan megtanult - beszélni. Olyan ügyesen fogja föl a szájmozdulatokat, hogy azokra rögtön válaszol. A tolmács szerepet édesatyja töltötte be. l''gy a süketnéma, mint egy barátja, terhelőén vallottak a vádlott ellen, a többi tanük vallomása azonban nagyon legyengítette amazok vallomásait. A törvényszék igy Halász Junőt megbízható bizonyítékok hiányában fölmentette s nyomban elrendelte szabadlábra helyezését. Az ügyész fölebbezett.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szcp női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
— A hadikölcsönigénylőket felszólítjuk, hogy jelentkezzenek a szükséges nyomtatványokért Kucsera István városi aljegyzőnél (Városháza II. emelet 8.). A határidő folyó hó harmincadika.
— Időjárás. Hazánkban az általános csőt derülés váltotta fel és ez hősulyedést okozott. Budapesten ma délben a hőmérséklet 9 C fok volt. — Időjóslás: Túlnyomóan száraz idő j várható, éjjeli fagyokkal. J
SPORT.
•M''
MZSE—STK 2:2 (1:0). - Biró: Bauer. A MZSE 10 emberrel: Miiley, Bakány, Bubics, Simon, Simonics, Varga, Börcz, Leránt, Borbély, Szabó felállítással játszotta végig a mérkőzést. A lt-ik embert pótolta a játékosok lelkesedése és küzdőképessége. Az első félidőben sokkal jobb volt a Move ZSE, mint a SIK, a vezetést több gólhelyzet kihagyása után Léránt villám lövéssel meg is szerzi. A A második félidőben Bubics miatt igazságtalanul 11-est ítélt a biró, mellyel a STK kiegyenlít. Hamarosan''utána Lérántot a 11-es körül felvágják, szabályszerű 11-es eset, de most a biró nem ítéli meg. A Movet a biró igazságtalan ítéletei Wgzavarják; ezt kihasználva a STK a vezetést is megszerzi. A Move mindjobban támad a gól után; egyik támadás befejezéseképen Borbély 20 méterről gyönyörűen helyezett gólt lő. Mintegy 10 percig tart még a játék, de esemény nem adódik. A Move csonkp csapatával is'' megérdemelte volna a győzelmet, de a biró egy ''jogosulatlan ll-sel ég egy jogos 11-es meg nem adásával az igazságos eredmény kialakulását megakadályozta. A MZSE minden játékosa dicséretet érdemel Lelkes, odaadó játékot mutattak s tudásuk legjavát adták. Ha az eddigi mérkőzéseket is igy játszotta volna végig a Move csapata, ma veretlenül állhatna a bajnokság élén. Jó formát játszott ki különösen Bakány és Bubics, a hátvédpár, mely legjobb az alosztályban. A half-sor minden lehetőt megtett; ha kellett — védekezett, - majd támadásra "küldte csatársorát. A csatársorban Borbély és Léránt játszottak megértően, tudásukat csillogtatva. A szélsók még nem érik el a belsők tudását, de igyekeztek hasznosak |enni; játékukból még hiányzik a rutin. S.
— Porcellán, öveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban IcgnaKyobb a választék Deutschnél.
KÖZ6AZDASÁ6 ÉS PÉRZ06T
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZAÁRFOLYAMAI.
Valtták:
Angol font 27-73 27 88 öelea h. 79 M 79 a*) Cseh koron« 16 94-1702 Dán korona 152 50-153 10 CMnár 9 99-10 5
Dollár 570 70-572-70 Prancia frank 22 40-22 60
Bevlsik
Holland
Lengyel
Leu
Léva
Ura
Márti
Schilling
Norvég
Svájci fr
Svéd k.
229 25-230-25 64-15 - 64 45 3 43 3-48
29 85-30 10 136 30 13680 80 40-80 75 152^-153.50 110 -10 110 50 153 10-153 70
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
S/óiia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
229 65 230 35 ]''M«-l0-08 13638-136 78
3 44-348 79*8 7983
!52-77-l53 17 ¡5? 80-1*)3 20 27 77-27 85 2998-30 08 572-70 574 30 ¿2 36-22 44 18-97-1702
4 12-4 15 153.25-153 61
64 22-64.40 80.50-80.75 llu 20-110.58
ZÜRICHBEN
a pengó 90615 osztrák korona 7300, cse* korona 15-40, leu 313 dinár 9 !3 Irancia frank 20*29
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTeS.
B''j''j (tű?» lek''i 26 20 -26 30, buza (euyéb) 2595-26■10, rozs 23 10 23 rt. takarmányárpa 26 ( 0 -28 25. sörárpa 27-00 - 27 25. uj ab 26 00 - 26 25, tengeri 3100-3150, buzakorp. 1925 1950, köles 152Ü-1620.
Irányzat: Buza, rozs szilárd, egyéb tartott.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 50 P. rozs 19 50 P. árpa 2400 P. csöves tengeri 11-12 P, zab 19 50 P.
l.fttt«m#«n,ii ZAIAVARMIOVI (••»•MII''M.tl »•>•!•« ntrtMiMi HVMBOLV riMflMC. »•!•!«• «>><■ AOOaTOM
t&ásKMnm
A .Teáskanna* védjegyű tea a legjobb Ixl, a legfinomabb aromát és aí utolérhetetlen kiadósságot testesíti meg.
A fogorvoslás
körébe eső müveleteket: foghúzást, fogtömést, fogpótlást, aranykoronákat és arany-hidakat jutányos árak mellett végzi:
barta Ágoston
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42.
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengóért. KÁRPITOS BÚTOROK: art szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom - ABLAKREDŐNYÖK i4 óra alatt készülnek. Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányoi áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEQERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
PAI és IndrAnél Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
HIRDESSEN A „Z M. A VÁRHEGYÉ "-BBN!
Tisztelt Uralmi
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
November
5-én
nyílt kiég
Németh László
Nyomatott *Was Ágoston könyvnyomdájában Zalaegerszeg, SsécfcnyUér I. Telefon"
fűszer és csarnsge Otltlt (v. Slkota-Ozlet).
131.
VU. évfolyam.
Zalaegerszeg, 1928 noveaber 21. Szerda.
Ara 12 fillér.
26. sáa.
HÜLITI KAI
■ttlalMlk alddti MtMiiay MUtta. - Iléfti.Ui: »iy kénprtS - penjé, n»*y«d«m 6''-^- pengő. - 8wk»e.itfti«r » kiadóhivatal: SalMtaras«. BifebaaMér I M«Im ISI
A Bakony uj kincse.
Gazdasági szempontból igen nagy jelentőségű probléma konturjai kezdenek kibontakozni az alumíniumgyártással kapcsolatban. —
Tudvalevően hazánk némely vidékén, de kü-lönósen a Zalamegyébe is benyúló Bakonyban igen jelentős kiterjedésű területeken találtak bauxitot, amelyből az alumíniumot elő tudják állítani. Külföldről már mutatkozott is érdeklődés ezzel kapcsolatban úgyannyira, hogy ez idő szerint körülbelül 40 vágón bauxit ércet szállítunk ki.
/
Az egységes párt legutóbbi értek<^Tet*ii Vértes Vilmos képviselő fölvetette azt a/ é^zmét^ hogy nem volna-e gazdaságilag háyes dolog, ha a bauxit telepek kiaknázására s az Intenzivebb alumíniumgyártás céljaira gyártelepet létesítenénk. A probléma fölvetése igen széles körű érdeklődést keltett, azonban nagyon vigyázni kell az ilyen kérdések megindításánál, mert kellő szakértői felülbirálat hiján könnyen megtörténhetik, hogy akkor tűnnek ki a nehézségejt, amikor már nagyobb befektetések történtek.
Először arról kellene pontos képet kapnunk, hogy milyen előnyökkel járna az alumínium hazai gyártása, de nyomban utána azt a problémát is tisztázni kell, hogy a befektetések után a gyártmányok hazai elhelyezése rentábilissá tenné-e az ilyen üzletet.
A problémához maga a kereskedelmi miniszter szólt hozzá, aki megállapította, hogy az alumíniumgyártás csak abban az esetben válhatna elfogadható üzleti befektetéssé, ha 250 vágón a''.uminíumot tudnánk bent az országban elhelyezni.
E tekintetben egyelőre az a helyzet, hogy az állam ezt a fogyasztást még nem biztosíthatja. Sor kerülhet azonban erre akkor, ha nagyobb állami üzemek, például az Államvasutak kocsijainak alkatrészeire fel tudná használni az alumíniumot. Tisztázni kell tehát előbb azt, hogy ezeknél az üzemeknél milyen alkatrészeket lehetne alumíniummal [fótolni? Amíg ez a kérdés nincs eldöntve, semmiféle belföldi alumíniumgyártásról szó nem lehet.
A kormány azonban igen biztatóan foglalkozik ezzel a kérdéssel s az egységes pártban elhangzott indítványt megvitatás tárgyává teszi; előbb azonban komoly szakértőket kell meghallgatnia, akik-behatóan tanulmányozzák a kérdést. Ha ez a bizottság ugy találja majd, hojjy előnyök származnak egy ilyen aluminium-gVár felállításából, a kormány minden lehetőt «követ, hogy az mihamarabb funkcionáljon is, mert egy ilyen rentábilis alapon megindított üzem igen sok problémát képes lesz megoldani, amelyek között nem utolsó helyen szerepel a munkához jutás szociális kérdése sem.
Mi nagy örömmel látjuk^ hogy az egységes párt figyelme gazdasági vonatkozású kérdések felé is én oly érdeklődést mutat, mint a politikai területen s az ilyenféle kezdeményezések, mint amilyennel most Vértes Vilmos előállott, nagymértékben hozzájárulnak gazdasági életünk problémáinak megoldásához, mert a trianoni Magyarországnak gazdasági vonatkozású ügyeit úgyszólván teljesen előírói kellett rendeznie s ez a programm, ha fel is tud már mutatni járt utakat, az uj problémák, eszmék és jó ötletek fölvetésének még egész sora juthat megvalósulási stádiumba. Ilyen uj probléma nálunk az alumíniumgyártás is, ami, na megtörténhetik, bizonyára nagyot fog lendíteni közgazdasági élutünkőn*
!
Az idei télen nem» lesz Zalaegerszegen más szórakozás, mint a párhetes színház.
A liceális előadások az enyhe időben befagytak, a Rákosi Viktor Társaság "pedig
csecsemőkorúban végelgyengülésben szenved.
Bámulatra méltó egykedvűséggel és csodálatos közönnyel vette tudomásul a város közönsége és vezetősége azt a hírt, hogy az .Iskolán-f kivüli Népművelési Bizottságnak nagy gond-'' dal és körültekintéssel egybeállított liceális programmja ezen a télen sorra nem kerül. Még pedig — amint tudott dolog — azért nem, mert ^
Zalaegerszeg városa, a megyeszékhely, nem tud megfelelő helyiséget biztosítani az előadások megtartására.
Ugy hallottuk és ugy is tudjuk, hogy helyiségről a <városi>< népművelési bizottságnak kellene gondoskodnia. Mi tehát ehez> a bizottsághoz fordutunk azzal a kérdéssel, miért nincs helyiség? Van városi népművelési bizottság , van; ezt tudjuk abból, mert mindenütt^ tehát Zalaegerszegen, is meg kellett alakítani ezt a «helyi bizottságot. Kérdésünk föltevése mellett egyben fölszólítjuk a helyi» bizottságot, üljön össze és
tanácskozzék, miként lehetne a helyzeten változtatni, mert nekünk jópéldával kell elüljárnunk a vármegye községei előtt. £s < milyen munkát várhatunk a községektől, ha maga a megyeszékhely nem törődik a dologgal, hanem egyszerűen kimondja: itt megszűnt minden, mert nincs helyiség? A Rákosi Viktor Társaság sem törődik semmit sem a kultúrával. Mintha nem is léteznék. Azt hittük, hogy, ha a Népművelési Biéottság nem tud mozdulni, majd megmozdul a Rákosi Viktor Társaság. í)e eZ is mozdulatlan. £s most már bizony mi is azt mondjuk, oszlassa föl magát az az egyesület, amely
harmadfél év óta semmit sem tesz! Ilyen körülmények között kétszeresen kell örülnünk a színtársulat megérkezésének.
Ha még a színtársulat is elkerülné városunkat, akkor Zalaegerszegre jogosan Illenék az a jelző: Göcsej, abban az értelemben, amint azt használták akkor, amikor a Göcsej szö^ a kulturától, a világtól való teljes, mondhatni: szándékos elmaradást jelentette.
Reméljük, hogy ugy a Népművelési Bizottság munkájának megkezdése, mint a Rákosi '' Viktor Társaságnak tehetetlensége következtében nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a színház iránt, mert jöggal tételezzük föl, hogy
Zalaegerszeg város közönségének vannak kuHurigényei és a téli időszakra valami kis változatosságot is vár. Nem elégedhetik meg egy saékváros azzal, hogy négy-öt, sőt hat téli hónapon át csak a fűtött szobában üldögéljen és néha egypárszor végigtapossa az aszfaltot a Bárány sarkától a megyeház sarkáig.
Ez nagyon gyenge szórakozás és nem nyújt szellemi táplálékot.
Karácsonyig, esetleg újévig tehát a színház ellát bennünket egy kis szellemi táplálékkal. De azután? A múzsákkal együtt kivonul a városból a szellemi élet és a közönségnek marad a — semmi. A törekvő, a fejlődő, az ciniakaró Zalaegerszegen az egész tél folyamán egyetlen felolvasás, egyetlen irodalmi estély nem lesz,
holott a legutolsó göcseji faluban is (hogy ezt a kifejezést használjuk) vasárnap esténként rendeznek előadásokat, axelyeken tanul is, szórakozik Is a nép.
Csudálkozunk, hogy Zalaegerszegnek mindez nem fáj, hogy. Zalbcgcjszeget nem bántja az a szégyenteljes állapot, hogy, amíg Kanizsa, Keszthely, magas színvonalon álló tudományos és szórakoztató előadás-sorozattal áll elő ezen a télen is, amig minden kis faluban kigyulad vasárnap este a mécs az ískolateremben, ahol a falu apraja-nagyja összegyülekezik szórakozva tanulni és tanulva szórakozni, addig Zalaegerszeg — egyedül a vármegyében — nem tud a kulturárvak hetenként másfél órára hajlékot biztosítani!
És ez nem bántja sem a város, sem a vármegye vezetőségét, sem a város intelligenciáját, — senkit sem!
Mikor a biró úr elsikkasztja a harangpénzeket.
Tizennégy napot fii az elcsapott biró úr.
Tótszerdahely és Tótszentmárton, valamint az egyházilag hozzátártozó három község hívei elhatározták, hogy a háború alatt elvitt harangok helyett három szép, nagy harangot öntetnek s azoknak vételárát gyűjtés utján szerzik be. Az áldozatkész népnek fillérei, pengői egyre gyűltek és amikor már mintegy 40<) pengő egybegyűlt, azt kamatoztatás céljából egyik letenyei pénzintézetnél helyezték el.
Megkészültek a harangok és a céget ki kellett fizetni. A körjegyző kiutalására Androsik István tótszerda helyi biró fölvette a takarékból a 401 pengőt, de azt nem szolgáltatta be a jegyzőnek. Időközben azután néhány hétre el kellett mennie más községbe és hivatalát átadta a helyettesbirónak a 401 pengő harang-
Sénz nélkül. A jegyző ismételten felszólította t a pénz átadására, de mivel a bíró ur erre hajlandónak nem mutatkozott, följelentette öt a főszolgabírónál, aki fegyelmi eljárást indított ellene. Egyben hivatali sikkasztás miatt is följelentették ót.
| A bíró ur később visszaküldötte ugyan a jegyzőnek a 401 pengőt, de a folyamatba tett j eljárást lefolytatták ellene. A tárgyalás folyamán azután kitűnt, hogy
a biró a pénzt tényleg saját céljaira használta föl, mert, amikor följelentették, Wid-der Márton kanizsai kereskedőtől őszi termésére 280 pengő kölcsönt kért, 120 pen-fcöt pedig a magáéból adott és kérte Widdert, hogy az összeget küldje el a jegyzőnek.
A nagykanizsai törvényszék tegnap a magáról megfeledkezett birót hivatali sikkasztás vétsége miatt 14 napi fogházra és egyévi jogvesztésre ítélte. Indokolásában kimondotta, hogy a harangpénzt is hivatalos pénznek kellett te« kinteni.
Ez most a köszönet azért, hogy ötévíg biró voltam, — mormogta az Ítélet kihirdetése után az elcsapott biró és mélabús ábrázattal kibandukolt a tárgyalási teremből.
ZALAVAMEGYE
1928. november 1.
A sümegi szénmedence feltárását sürgetik.
A csabrendeki szénmezők Sümeg alá húzódnak.
Zalavármegye, sajnos, jjem nagyon bővelkedik gyárakban, bányákban" és ipartelepekben, amelyeknek feladata lenne sok embernek munkaalkalmat adni és «»yhitcni a zalai nép súlyos gazdasági helyzetén. Sümeg és környéke pedig annyi természeti kincset rejt magában, hogy, ha ez a vidék kellőképen kiaknázná azt, ugy hamarosan nagy bánya- és ipartelep fejlődnék ott ki és jómód váltaná fel a szegénységet.
Csabrendeken a Salgó kószénbánya részvénytársaság — mint már többször jeleztük — kutatott a szén után és most végre elérték a''kivánt eredményt. A fúrási munkálatoknál 350 méter mélységben vastag és jómlnöségö szénrétegre
akadtak, amelynek szélessége 6 méter. Megállapították azt is, hogy a szénréteg iránya Sümeg felé vezet. Szakértők véleménye
IUvlzl6s gyűlés Pacsán.
Pacs* nagyközség impozáns népgyűlés keretében tartotta meg a revíziós gyűlést. A Himnusz hangjai után Póvics István a «''Magyar Golgotán cimü hazafias költeményt mély érzéssel, nagv hatással szavalta el.
Szentmihályi Dezső tartalmas beszédében fejtette ki és szegezte le, hogy minden nyomoru-ságunknak Trianon az oka s ennek a ránk erőszakolt békeszerződésnek revíziójára nagvsiük-ség van, mert ez a magyarságnak életkérdése. Nagy gondolatokkal teli beszéde után
Nagy Kálmán lelkes szavalata következett, majd
Török Gyula főjegyző olvasta fel a határozati javaslatot, melyet a népgyűlés egyhangúlag elfogadott.
Kölesei Kende Péter — a népművelési bizottság elnöke — megragadta az alkalmat és vázolta a tanulás és továbbképzés Szükségességét, különösen mai mcgcsonkitottságunkban s á népművelési tanfolyamot megnyitotta.
Majd Koronya István levente magyaros, lüktető érzéssel «Nagy lesz újra Magyarország) c. költeményét scavalta. A gyűlés a Hiszekegy éneklésével, bizakodó reménnyel osáott szét.
...dl
Ms folytatták Erdélyi Béta bünperének tárgyalását.
Budapest, november 20. Erdélyi Béla bűn-perének -tárgyalását fél 10 órakor nyitotta meg Schandl tanácselnök. Gál Jenő védő kérte, hogy a tárgyalás azon részére, amelyben Erdélyi az ő családi ügyeiről és annak intimitásairól és azokról a pszihapathiai dolgokról tesz vallomást, amelynek elbírálása kizálólag orvosi szakértelmet igényel, rendelje a törvényszék a zárt tárgyalást. A biróság helyet adott a kére-'' lemnek és elrendelte a zárt tárgyalást.
Tiz perqg tartó zárt tárgyalás után Erdélyi folytatta vallomását a váltóhamisításokról. Egy '' alkalommal Borsos Ferencet Kun Andornak maszkírozták és ugy mutatták be Fülöp ügyvédnek és ezzel csapták be. Állítása szerint a neveket több váltóra Forgács Anna hamisította. A diplomáról elismerte, hogy hamis,
Erdélyi ezután elmondotta, hogy Millstattha kétezer pengővel mentek ki. Egy német mérnök miatt összeveszett feleségével és megverte őt. A végzetes séta alkalmával egy szerpentin uton haladtak és ahol nem volt már korlát, látta, hogy-felesége lezuhant és-eltűnt. Utána kapott, de már késő volt. Később az országúton találták meg é* a szállodába vitték, hol Pichler orvos kötözte be sebeit. 25 tanúval tudja igazolni, hogy felesége magától esett le.
Itt azonban Erdélyi igen idegesen viselkedett, mire az elnök megkérdezte, hogy miért vádolta öt felesége azzal, hogy ó lökte le a szikláról?
Erdélyi Anna rosszul tudott németül és igy értették félre beszédét. Majd ittért felesége betegségére és azt állítja, hogy a veronált a maga számára hozatta és felesége csak egy alkalommal vett be abból.
Erdélyi mosolyogva, hetyke hangon felelt az elnök kérdéseire, mire rendreutasították. — (Lapzártakor a tárgyalás még folyik.) j
az, hogy a szénmedence a sümegi határban van és a Csabrendeken talált szén ennek nyúlványa,
A sümegi nagy szénrétegre a csonkaország legnagyobb iparvállalata, a Majp-ar Altalános Kószénbánya Rt. szerzett kutatási jogot. Ennek a társaságnak a birtokában van a tatai és tokodi bányászat is. A MÁK-nak a szerződés jóváhagyásától számított flat hónapon belül meg kell kezdeni a fúrást és az egyéb kutatási munkálatokat. Ennek azonban van egy akadálya. A községi tulajdont képező területek szénkutatási jogának megszerzéséhez a földmivelési minisztérium engedélye szükséges. Ez az engedély késik és késik vele természetesen a fúrási munkálatok megkezdése is. Sümegen már mozgalom indult meg az akadályok elhárítására, hogy minél előbb kezdetét vegye a sümegi szénmcdence feltárása.
Angol lap Magyarországról.
j London, november 20. A <Statist» cimü an-; gol közgazdasági folyóirat, behatóan foglalkozik Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzetével. A lap szerint nálunk a pénzügyi helyzet kedvező, a munkabérek emelkednek és az ország a legszebb jövő fejlődése előtt áll. A kereskedelem szabad s nincsenek külkereskedelmi korlátozások. A magvar valuta állandóan stabil és a nemzeti bank óvatos politikája nagyban hozzájárul a gazdasági élet fejlődéséhez.
RádiókiálUtás Szegeden.
Szeged, november 20. Szegeden december 21-tól 28-ig nagyszabású rádiókiállitás lesz, amelynek a programmját a Délmagyarországi Rádió Klub most állította össze.
Földrengés Egerben.
Eger, november 20. Ma hajnalban 2 óra
30 perckor földrengés volt Egerben. A földrengés 6 másodpercig tartott és igen heves kimenetelű volt, amelyet hosszú, erős morajlás előzött meg. A rengés keletről nyugatra húzódott. A házakban leestek a képek a falakról, az ajtók szárnyai kicsapódtak és az alvók kiugráltak az ágyból és az utcára szaladtak. A földrengés nagyobb károkat nem okozott. Tegnap este 11 óra 20 perckor volt már egy gyengébb rengés, amelyet azután az éjjeli földrengés követeti. t
A Rajnavidék kiürítése.
Berlin, november 20. Stresemann német külügyminiszter tegnap a birodalmi gyűlésen hangoztatta, hogy a kiürítés problémáját meg kell oldani minden körülmények között. A kiürítés kérdésében tett ezt a kijelentését az egész német sajtó helyesléssel fogadta. Külpolitikai tekintetben az egész birodalmi gyűlés egységes álláspontra helyezkedett
London, november 20. Az angol lapok is sokat foglalkoznak Stresemann beszédével és azt írják, hogy az angol csapcatokat haladéktalanul vissza kell vonni a Rajna vidékéről. Szerintük az angol kormánynak ezirányban kellene befolyását érvényesíteni Párisban.
A francia radikálisok {s a kormány.
Páris, november 20. A radikális képviselők csoportjának vezetősége tegnap gyűlést tartott, amelyen a radikális párt tanácskozást folytatott arról, milyen álláspontra helyezkedjék az uj kormánnyal szemben. Elhatározták, hogy fenntartják a teljes cselekvési szabadságot, tehát csak a politikai helyzettől teszik függővé, hogy az ellenzék álláspontjára,helyezkcdjenek-e Vagy sc?n. ''
Hajószerencsétlenségek.
Páris, november 20. A La Manche csatorna partján megtalálták az «Eltham» nevű angol gózös roncsait, amely valószínűleg a nagy viharban harban sülyedt cl. Az «Amazon» nevű teherhajót csak több millió értékű rakományának feláldozásával tudták megmenteni és Brest kikötőjébe vontatni. Az < Iroise nevű mentőhajó szerint még több hajót ért szerencsétlenség, amelyeknek azonban eddig nem jöttek nyomára."
Országgyűlés.
; Budapest, november 20. A képviselőház mai ülését fél 11 óra után nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök, amelyen bemutatta azokat a törvényjavaslatokat és miniszteri jelentéseket, me-[ Iveket a felsőház elfogadott és felolvasta Debrecen városának feliratát a revízió érdekében.
Harmadszori olvasásban elfogadták a vízügyi javaslatot és az egyéb, külállamokkal kötött kereskedelmi és forgalmi viszonyokról szóló javaslatot. Következett az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződés folytatólagos tárgyalása.
Rothenstein Mór kifogásolja, hogy a szerződés nem szól Magyarország egyik legfontosabb problémájáról, a gabonái kivitelről.
N e u b a u e r Ferenc hosszasan vázolja külkereskedelmi mérlegünk alakulását. A szerződéssel a szabad forgalom elől minden akadályt elhárítottunk, de a kivitelt nem biztosítottuk.
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter: Bizonyos mértékben igen.
Neubauer Ferenc: 1927-ben a külkereskedelmi mérleg passzivitása Olaszország javára 24 millió pengő volt. Ezt a helyzetet nem tarthatjuk fenn. Vissza kell térni a rekompen-záciős álláspontra.
M a 1 a s i t s Géza kifogásolja, hogy a kormány nem kötött egyezséget a jugoszlávokkal a fiumei kikötő érdekében. Tulmagas-nak tartja a Máv-tarifát. A Máv tisztviselői ka-val kétszer akkora forgalmat is el lehetne látni.
Hcrftiann miniszter védelmébe veszi a vasúti tisztviselői kart.
f M a I a s i t s Géza ezután a irtezőgazdasági és ipari munkások nehéz helyzetéről szólott. A javaslatot nem fogadta el. (Lapzártakor az ülés folyik.)
Légi járatok Magyarországon.
Budapest, november 20. A jövő évben megkezdődnek a rendszeres légi járatok Budapest és nyolc vidéki magyar város között. Repülő állomásokat létesítenek Pécs, Szeged, Szombathely, Sopron, Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Győr városokban. Budapestről a jelzett városokba naponta kétszer fog indukii személy és teher repülőgépjárat.
Az uj oláh miniszterelnök tárgyal a magyarokkal.
Bukarest, november 20. Maniu oláh miniszterelnök ma reggel töbff miniszter kíséretével Kolozsvárra utazott, ahol a parasztpárt nagy előkészületeket tett fogadására. Hír szerint Maniu az erdélyi magyar pártokkal akar tárgyalni, mert választási paktumot akar velük kötni.
Lázadás Indiában.
London, november 20. Kalkuttából jelentik, hogy India északnyugati határán a vad törzsek fellázadtak. A lázadást a szomszédos Afganistán királyának reformtörekvései idézték elő. Az Afganisztánba vezető ütakon a forgalom megakadt, mert azokon banditák táboroznak. Az angol hatóságok erős büntető expedíciót terveznek.
A szakértői konferencia székhelye.
Páris, november 20. Brüsszelben nagy elégedetlenséget keltett az a hir, hogy a szakértői konferencia ezután nem ott, hanem Berlinben fog ülésezni. A francia kormány álláspontja az, hogy ezeket a konferenciákat továbbra is Brüsszelben tartják.
SEZtONOK
állandó raktlroo 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongamiturák készítését a legfino-
í$wkÍvJt!lben v4,Wom'' - ABLAKREDO-készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását - ugy helyi, mint vidéki megkeresésre -szakszertlen és juttayos áron.
SZÜCI ZOLTAkárpitosmester
ZALAEQERSZEQ, KISFALUDY-UTCA I. SZ.
1928. november 2.
ZALAVARMEGYE
3
HÍREK.
— Köszönet a Fedik—Szilágyi hangverseny sikeréért. A Magyar Távirati Iroda Nyugdíj-egyesületétől kaptuk a következő levelet: Tekintetes Szerkesztőség! A Magyar Távirati Iroda Nyugdijegyesülete~javára rendezett" Ft-dák dr. Szilágyi hangversenykörut befejezése alkalmából hálás köszönetünket fejeztük ki a t. Szerkesztőségnek azért a nagyértékü,"szíves támogatásért, mellyel bennünket hangvVrse-nvünk erkölcsi és anyagi siketének elérésében támogatni szives volt.
— A vármegye virilisei. A legtöbb adót fizető vármegyei polgárok névjegyzéke megjelent és azt a vármegyeház kapujára is kifüggesztették. A 300 adófizetőt számláló névsorban első helyen áll herceg Festetics Tasziló (Keszthely) 53,461.58 P adóval; utána következik Kroller Miksa zalavári apát (Zalaapáti) 32,922.18, harmadiknak Zerkovicz Lajos borkereskedő (Nagykanizsa) 13,760.53 pengővel. A legszegényebb» virilis Fischer Károlv (Nagykanizsa), aki csak 1,029.90 P adót "fizet. A virilisták között Szép Ferenc Zalaegersz''eg első virilisé 6.222.78 P adójával a 21-ik helyet foglalja el; kívüle az egerszegiek közül dr. Mes-terházy Ferenc 3,984, Schütz Frigyes 3,903.32 pengős adóval szerepelnek a legtöbb.adót fizetők között.
"— Tárgyalás az erőátvitelivel. Az Erőátviteli Részvénytársaság igazgatója ma hosszabb megbeszéléseket folytatott Czobor Mátyás polgármesterrel a távvezeték épitése ügyében. Ugyanis ez a részvénytársaság végezi a távvezeték épitési munkálatait.
— Uj munkásbiztositó orvos. Az országos társadalombiztosító intézet Bucsuszentlászló székhellyel kerületi orvosi állást szervezett, mikor is a pénztári betegek gyógykezelésével dr. Wlasits József körorvost bízta meg. A kerülethez tartoznak Pölöske, Ncmesszentandrá?, Nemessándorháza, Nemeshetés, Kísbucsa, Misefa, Nagykapornak, Orbánvosfa és Padár községek.
— A zalaegerszegi Izraelita hitközség közli, hogy hivatalos helyiségeit Wlassics utca 1. sz. alá, özv. Qráner Gézáné házába helyezte át.
— Uj piárlsta tanár Kanizsán. A kegyes ta-nitórend főnöke Molnár ln>re tanárt Veszprémből Nagykanizsára helyezte át.
— Iparosok képviselete az adófehzólamlási bizottságban. A soproni kereskedelmi és iparkamara felszólította a zalaegerszegi ipartestületet, válasszon ki 6 iparost, akik közül a kamara l rendes és 1 póttagot jelöl az adó-felszólamlási bizottságba.
— Tejrazzia a mai hetipiacon. Ma reggel a rendőrség tejrazziát tartott és az összes tejeseket a rendőrkapitányságra vezették, ahol a tejet megvizsgálták. A vizsgálatot a magyaróvári vegyvizsgáló intézet mérnöke végezte, akt 17 gyanúsnak vélt tejből vett mintát. Az ellenőrző szemlét a piacon is folytatták és 3 Vajmintát vettek. A gyanús mintákat a magyaróvári vegyvizsgáló állomásra küldik, ahol vegy-elemzik azokat és a vizezett, vagy lefölözött tejek gazdái ellen megindítják az eljárást.
— Zalabériek a villanyvilágításért. Mint már jeleztük, Zalabér községnek ma három tagu Küldöttsége érkezett Zalaegerszegre, a villany-világitásí bekapcsolás körül fölmerült bizonyos nézeteltérések megszüntetésére. A polgármesterrel azonban nem beszélhettek, de elintézték a kérdést Wassermann Frigyes műszaki tanácsossal. A község óhaja szerint csinálták meg az úgynevezett világítási naptárt és ezzel biztosították azt, hogy a községnek mindig rendelkezésére áll az áram. E megegyezés után most már semmi akadálya sincs a bevezetésnek.
— A munkásbiztositó autonómiája. A népjóléti miniszter az érdekeltségeknek megküldött e a társadalom (munkás) biztosító autonómiájának tervezetét. Megkapta tehát azt az Iposz is. A tervezet megbirálása céljából az Iposz vezetősége folyó hó 22-ére megbeszélésre hivta össze az összes pénztárak székhelyein működő ipartestületek elnökeit. Minthogy vármegyénkben isak egy pénztár van, a zalaegerszegi, a megbeszélésre tehát Jády Károly zalaegerszegi ipartestületi elnök kapott meghívót, akit azonban másirányu elfoglaltsága miatt Schmidt Viktor alelnök fog az értekezleten képviselni.
— Zalaegerszeg és Sopron. A két város k j-zött egy kis összehasonlítást kell tennünk. Sokan azt kérdezhetnék, hogyan vállalkozhatík valaki erre? Megfelelünk. Olyasvalamiről van szó, amiről épen mai számunkban cikkezünk: a népművelési liceális előadásokról. Ezeket Zalaegerszegen sem lehet megtartani, Sopronban sem. Amíg azonban Zalaegerszegen az a helyzet, hogy itt magas nívón álló műsort állítottak össze, mert előadók akadtak bőven, de terem nincs, addig Sopronban nem kaptak előadókat. Akiket felkértek, egyik-másik csak ímmel-ámmal vállalta, a többiek pedig egyáltalában nem vállalták, ¿nég a kilátásba helyezett díjazás ellenében sem. — Szóval egyes városokban dühöng a kultura szeretete, még pedig annyira, hogy^abba bclefulad maga a
kultura.
— A rendőrségi palota építési ügye. Értesüléseink szerint a zalaegerszegi rendőrpalota pályázatának ügye holnap dől el Budapesten. A tervrajz leérkezett a rendőrkapitánysághoz is és, amennyiben a tervek szerint épül föl a palota, ugy elmondhatjuk majd, hogy beosztás és egészségügyi tekintetben a rendőrpalota lesz az első modern épület Zalaegerszegen. Ha a döntés holnap megtörténik, az épületet a jövő év julius 1-én átadhatják rendeltetésének.
— Központi gyűlés Veszprémben. A vesz-prémegyházmegyei tanitő egyesület központi bizottsága folyó hó 22-én — csütörtökön — gyűlést tart Veszprémben, amelyen Zalamegyéből Horváth János, Lázár István, Üsth Gyula és Landi Ferenc tanitók, mint kiküldöttek vesznek részt.
— Pacsán megkezdődtek a népművelési előadások. A folyó tanévi iskolánkivüli népművelési előadások Pacsa nagyközségben tegnap, kezdetöket vették. Hetenként háromszor, ösz-szesen hat órában, hétfőn, szerdán és pénteken este 7—9 óráig vannak az előadások. Az előadásokra több, mint ötven hallgató jelentkezett.
— Fejberugott a ló egy nyolcéves fiut. Súlyos baleset érte vasárnap délután Németh Miklós 8 éves fiúcskát Pakodon, aki majdnem áldozatul esett merészségének és könnyelműségének. Péter István pakodi gazdálkodó vasárnap délután a rcten legeltette lovát s ugy 4 óra tájban haza akarta vezetni. Németh János gazdaember fia, Miklós ezt látta és amint az ó portájuk előtt haladtak, kiszaladt és pajkosságból -megsimogatta^ a lovat. A ló azonban kirúgott és Németh Miklóst fejberugta, ugy, hogy a fiu azonnal összeesett. A rúgás jobb szeme fölött, a homlokán érte a fiut, aki súlyos természetű koponyatörést szenvedett. Erdős Mátyás dr. zalabéri orvos kötözte be a szerencsétlenül járt gyermeket, akit életveszélyes állapotban még aznap este a zalaegerszegi közkórházba szállítottak. A vizsgálat megindult, hogy terhel-e valakit felelősség a balesetért.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Oeutschnél.
— Harangszenteléskor vér folyt Tormaföldén. Megdöbbentő hir érkezett hozzánk a le-tenyei járásbeli Tormafölde községből. Vasárnap harangszentelés volt ott és a nagy ünnep örömére nagy mulatságot is rendeztek. A mulatozásból természetesen a bor sem hiányozhatott. Ez a veszedelmes itaf okozhatta azután azt, hogy a mulatozók közül többen összeszólalkoztak egymással. A yita pedig nem állott meg a puszta szónál, sőt a káromkodásnál sem. Kirepült a bicska a zsebből és mélyen belevágódott Prelog Lajos vállába. A súlyosan sérült legényt vonaton a zalaegerszegi kórházba szállították. Ezt a rendkívül sajnálatos esetet nyomon követte egy másik is, amint a hir mondja: a szurkálót Prelog barátai megtámadták és közös akarattal és közös erővel agyonverték volna. A nyomozás megindult.
— A vér- és bőrbetegségeknél, úgyszintén, ha arcbőre pattanásos, kiütéses, ajánlatos a vérkeringés élénkítésére naponta fél órával a reggeli előtt fél pohár Hunyadi János természetes keserüvizet inni. Az orvostudomány legelőkelőbbjei megállapították, hogy a Hunyadi János természetes keserűvíz a legtökéletesebb gyógyvíz. Szabályozza a székletet, levezeti a test fölösleges, káros nedveit, tisztítja és felfrissíti a vért, előmozdítja az anyagcserét. — Minden gyógyszertárban, drogériában és fü-szerüzletben kapható.
r
| — Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bél-rekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bórviszketésnél a természetes «Ferenc József» keserűvíz rendbehozza a gyomor és belek működését és megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Ferenc József víz abszolút megbízható hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Néhány adat 1929. naptárából. A jövő évi naptárt már megszerkesztették. Az 1929. közönséges évnek uralkodó bolygója: a Hold. Az uj kalendárium szerint a jövő évben két holdfogyatkozás lesz: az^ első május 9-én hajnalban, a másik november 1-én délelőtt 10 órakor. Újév napja keddre esik, vízkereszt vasárnapra. Gyertyaszentelő (február 2.) szombatra. A farsang 37 napig, vagyis február 13-ig tart. A nemzeti ünnepként megünnepelendő március 15. péntekre esik. A húsvét korán lesz: március 31-én. Virágvasárnapja is kettős ünnep k>sz, mert március 24-érc esik és 25-én van Gyümölcsoltó. Aldozóc#ütörtök május 9, pünkösd május 19—20-án lesz, Űrnapja május 30-án. Augusztus 15., Nagyasz-szony csütörtökre, Szent István napja keddre, karácsony szerdára és csütörtökre esik. A ka-lendáriumcsinálók «százesztendős idójósa>> szerint az időjárás nem lesz kedvező. A tavasz során sok esőt és hűvös időt, nyárra rövid ideig tartó meleg napokat jövendöl.
— A legszebb női kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Gyakori tűzesetek a szomszédos vasvári járásban. Az utóbbi napokban rendkívül sok tüzeset történt a vasvári járásban, melyeknek oka több esetben valószínűen gyújtogatás. A mult napokban a Győrvárhoz tartozó Kalocsapusztán Németh Sándor birtokos gazdasági udvarában keletkezett tűz és négy hatalmas kazalja elhamvadt.. A felsóoszkói hegyen Sípos János pincéje égett le. Mindkét esetbén — ugy vélik — bosszúálló kezek munkája volt a füz. Egy véletlen tüzeset is volt a napokban a győrvári körjegyzőséghez tartozó Andrásfalván, ahol a községi pásztor háza égett le. Kenyérsütés közben keletkezett a tüz és a hirtelen lángbaborult épületből alig tudták a bennlakókat kimenteni.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Anya és fia összeégtek. Nagykanizsán vasárnap este Czápári Gyula nevü 15 éves fiu egyedül volt a szobában. Hogy a kályhában pislogó tüzet nagyobb lángra lobbantsa, benzint akart önteni a parázsra, A benzines üveg azonban fölrobbant és a fiu mindkét kezét összeégette. A sikoltozásra besiető édesanya ugyancsak a kezén szenvedett olyan súlyos égési sebeket, hogy níindkettőjöket a mentőknek kellett beszállitaniok a kórházba.
f
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép nói kabátot kapni. Csak Schvarc LaKwnáL
— Időjárás. Hazánkban az idő ma reggel borult vagy ködös volt. Keleten fagy volt, Turkevéról —1, Debrecenből és Egerből — 2 fok hideget jelentettek. Budapesten ma délben a hőmérséklet 8 C fok volt. — Idójóslás: Jórészt borult, túlnyomóan száraz és aránylag enyhe idő várható.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca* árukban legnagyobb a választék Deutschnél
■ ^y»
SZÍNHÁZ.
Szezonnyitás. Radó Béla szmtársulata ma
Zalaegerszegre érkezett és holnap, folyó hó 21-én, este 8 órakor az Arany Bárány nagytermében megnyílik a hat hétre terjedő szezon. A megnyitó előadás lesz egyúttal az ope-rettszeniélyzet bemutatkozása is a «Cigány-király»-ban. A prózai társulat csütörtökön az Ábris rózsájában mutatkozik be. Pénteken Luxemburg grófja, szombaton és vasárnap este a Gyurkovics fiuk megy. Vasárnap délután leszállított helyárakkal a Mesék az írógépről darabot adják.

ZALAVMEGYE
1928. november 1.
MOZI.
Rabló lovag. B i r Ó Lajos, a Hotel Imperial és sok más. nagysikerű film szerzője irta ezt a magvar miliőben lejátszódó regényt, amely a szilipad^n is ~ a Magvar Színházban — Hotel Imperiál-szerü sikert aratott. Putty Lia és Josef Schildkraut játszák a film főszerepeit, ami maga is biztosíték arra, hogy a nagyszerű téma a legjobb szereposztásban igazi siker |esz __ Rabló lovag. Biró Lajos drámája 8 felvonásban. Főszereplők: Putty Lla és Josef Schildkraut. — Burleszk kisérő műsor. — Bemutatja az Edison mozgó november. 21—22-én, szerdán és csütörtökön.
«Steinhardt vígjáték estél» cini alatt egy egész elsőrangú társulat vendégszerepel most a vidéki városok színpadjain, mely a közeljövőben Zalaegerszegre is ellátogat. A társulat nyolc kitűnő művészből áll, úgymint: Steinhardt Géza, Haraszti Miel, Szentiványl Kálmán, Faragó Sári, Kafka Gyula, Nádassy József, Irsai Nóra éis Huber Sándor karnagy. Steinhardt külföldi turnéjáról hazatérve, teljesen uj, 3 órás műsort állított össze, melyek hosszú ideig felejthetetlenné fogják tenni Sternhardt nevét az általa meglátogatott városokban. A műsoron .vígjátékok, a legújabb bohózatok, konferanszok, színpadi tréfák és olyan magán-számok szerepelnek, melyek minden eddigi produkciót ezen a téren felülmúlnak.
köz6azdasA6_és pénzügy
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Talstik: Dtrisa:
Angol font 7173-2788 Belg« fr. 79 55-79 85 Cseh borona 16^4-17-02 Dán korona 152 50-153-10 Dinár 999-10:5
Dollár v 570 70-572-70 Francia frartk 22-40-2260 22925-230-25 64-15-64-45 3 43-3-48
Holland
Lengyel
Leu
Léva
Ura
Márka
Schilling
Norvég
Svájci fr.
Svéd k.
2985-30-10 136 30-13680 8040-80-75 152-90-I53J0 110-10-110-50 15310-15370
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zflrich
22965 23035 líKlö-10-08 I3638-13S78 3-44-348 79 58-79-83 ''.52-77-153 17 152-80-153 20 27 77-27 85 2998-3008 572-70-574 30 22-36-22 44 ! 6-97-17-02 412-4 15 153.25-15361 64-22-64.40 8050-80.75 110.20-11058
ZÜRICHBEN
■ pengő 90615. osztrák korona 73 00, cseh korona
19-40, Teu 313, dinár 9-13. franda frank 20-29.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Búra (tlMaveléki) 26 20-26 30, bura
20-10, rozs 23 10- 23 25, dakarmán flórárpa 27-00 - 27-25, uj zab 2É 3100—31-00, búzakorp« 19-25-19-50, köles 16 0.
Irányzat: Buza, rozs szilire^ egyéb tartott.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK. "
Buza 21 50 P, rozs119 50 P, árpa 24 00 P, csöves tengeri 11-12 P,»zab 19 50 P.
buza (egyéb) 25 95-Énvárpa 26t0-2825, 26 00-26-25, tengeti
is-»-
HRli-D HAL.
HÓCIPŐ
KD VÁC/
L —*«fj«»n— i ZALAVARWIOYI —
*>«HIMIUI NIMOLY F«naNC.
••ml« M«4»l KAKA* AQOATON
Magán Ivagy
MEGHÍVÓI
Ivagy üzleti tlgyekbeni utazások alk
alkalmival
Budapesten
a legkellemesebb otthoni nyújtja a legelőnyösebb leltételek mellett a keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben leró
GRAND HOTEL
PARK nagyszálloda
Budapest, VIIL kerület, Baross-tér 10., mert
20 százalék angadatényt kap
mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból,
10 százalék angadményt kap
olcsó éttermi árainkból. (Kitünó házi konyha.)
S pangót magtakarlt
autótaxi költséget, mert gyalog átjöhet 1 perc alatt a pályau ivarról.
Nálunk otthon érzi magét II
Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg,
saját érdakatahét
ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon meg.JElőzetes wobamegrendelé» ajánlatos.
Nyomatott Kakas
Országos Társadalombiztosító Intézet zalaegerszegi ker. pénztár.
HIRDETMÉNY.
Az Országos Társadalombiztosító Intézet elnöke 1028. I. 67000—7. szám alatt elrendelte a zalaegerszegi kerületi pénztár szerződéses orvosi kara által saját kebeléből választandó orvosi tanács 6 rendes és 4 póttagjának, valamint az orvosi választott bíróság orvos tagjainak és pedig 6 rendes és 4 póttagjának a megválasztását.
A szavazás határidejéül 1028. évi december hó 29. napját tűzöm ki.
A szavazás a pénztár székhelyén és hivatalos helyiségében a fent megállapított határnapon délelőtt 8 órakor veszi kezdetét és délután 20 óráig tart.
A választási eljárásra és ezzel kapcsolatos intézkedésekre vonatkozóan a Pénztár szerződéses orvosai részére szabályszerűen kézbesített < Szerződéses orvosok működési szabályzata 14. és 20. §-aiban foglalt rendelkezések az irányadók azzal a hozzáadással, hogy:
l. ugy az orvosi tanács, mint az orvosi vá-
lasztott biróság orvos tagjainak választására külön-külön ajánlást kell tenni; - 2. jelölteket a pénztár szerződéses orvosi testületének legalább egy nyolcada, vagyis legalább 6 tagja ajánlhat;
3. az ajánlási iveket a választási megelőzően legalább I I nappal, tehát legkésőbb f. évi december hó 15. napjának délután 2 óráig kell a választás vezetőjének, a pénztár hivatalos helyiségében átadni;
4. érvénytelen és-a szavazás eredményének megállapításánál siámba nem vehető a szavazat, ha:
a) a szavazásra nem hivatalos szavazólap használtatott;
b) a szavazólap ismertető'' jellel van ellátva;
c) a szavazólapon egyik lajstrom sincs, vagy több lajstrom van megjelölve;
d) a szavazólapon a keresztjei olyan helyre van téve, hogy annak alapján nem állapítható meg, hogy a szavazó melyik lajstromra kiván szavazni;
e) a szavazólap feltételt, vagy más korlátozást tartalmaz; *
f) ugyanegy borítékban különböző lajstromra szóló több szavazólap találtatott;
5. A szavazás kötelező.
Felhívom a pénztár székhelyén kívül lakó (vidéki) orvosok figyelmét az orvosi működési szabályzat 14. g-ának f>. bekezdésében foglalt azon rendelkezésre, mely szerint az ott megállapított módozatok mellett a szavazólapokat pósta utján is beküldhetik a szavazatszedó bizottsághoz.
Zalaegerszeg, 1928. november 19.
'' Schmal
titkár, választást vezető.
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS AQOSTON krtnyv-éspapirkereskedésé-ben Zalaegerszegen.
Legjobb minösógü ■ 0 *
ho- es sárcipők
Pál és Ividránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
Salomváron Pirii Mór saját tulajdonát képező házét, melyben vegyeskereskedés, frafik és korcsma van, f. évi datambar 2-án délután 3 órakor, szabad kézből, önkéntas árvarés ufján
eladla,
esetleg bérba Is kiadja. Kikiáltási ár 2500 pengő. Az árverezők 20 százalék bánafpénzt tartoznak leienni. Egyéb fellélelek az eladónál
megtudhatók._
könyvnyomdájában,.Zalaegerszeg, Széchenyi-tér I. Telefon 13!.
VII. éfíolyai
Xalaegersieg, 1928 november 22 Csütörtök.
Ara 12 fillér.
265. száa.
\
ZÄLÄYÄ1M EGYE
TOLITfKAl IST APILAP
infrtwlk ■!»«■ Mtthup iélitta. - llltlMUi: HT bélért 2- hkí, axr««t»n« I - pngé. - Bm^oH*«.. > ktidékifilil: fiiiMrnHl SitohttrMr | TsMsa ISI
í
A nemzeti munkavédelem.
Irta: F. Szabó Géza országgyűlési képviselő.
A nemzeti munkavédelem a belügyminiszter legfőbb felügyelete és irányítása alatt áll és amiként az 1921.* évben kibocsátott szervezeti rendeletből kitűnik, a közüzemek működésének, valamint a létfentartás szempontjából nélkülöz'' hetetlen közérdekű munkálatok zavartalan ellátásának biztosítása, illetőleg azok veszélyeztetése esetén a szükséges teendők elvégzésébe, nemkülönben a munkások ellen irányuló támadások elhárítása céljából állíttatott fel. A magyar nemzeti munkavédelem általános, műiden politikától és pártbefolyástóT^wentes társadalmi szervezet, amelynelc sejyni Was célja nincsen, mint az, hogy az öüszlakósság érdekét a veszélyeztető zavarok idején a vég-pilSztulástól megóvja.
« Ar elfogulatlan kritikus tehát kénytelen megállapítani, hogy a nemzeti munkavédelem hivatása kiválóan hazafias és kiválóan keresztény és emberbaráti. Ez az intézmény nem magyar talajból sarjadt kí. Az egész világon szükségessé vált ennek a szervezetnek életre hívása, mert kisarjadt abból az curópasz<^rte érezhető közszükségletból, amely a világnézeti harc ki-cgyezhctctlcnségéből és engesztelhetetlenségé-ból állott elő.
A tőke és a munka nagyon gyakran — joggal, vagy jogtalanul, annak vitatása nem tartozik ide, --• szemheáilittatnak egymással és köztük olyan szenvedélytől lobogó párviadal keletkezik, amely rwmcsak egyeseknek, hanem nagy üzemeknek és közületeknek; sót magának az állami életnek vérehullását sem kíméli. -Majdnem valamennyi európai állam érezte szükségét annak, hogy a munka beszüntetés veszélyeinek ellensúlyozására intézményeket létesítsen. És ha a közüzemek és közimmkálatok megszakítás nélkül való üzembentartásának biztosítása államérdek, akkor államérdek a nemzeti munkavédelem intézményének fentar-tása és megerősítése is, mert ez semmi más, mint preventív gondoskodás annak alátámasztására és működése folytonosságának biztosítására.
Valamennyi európai állam hasonló intézmé-nye, így tehát a magyar is, a német <Technische Nothilfe mintájára szerveztetett. Azokkal szemben, akik a nemzeni munkavédelem intézményében a tőke túlkapásai és hatalmas-kodásai ellen való jogos védelem megbénítását látják, elegendő lesz hivatkozni a,német «szociáldemokrata < párt lapjának, a Vorwärts -nek kritikai megnyilatkozására. A Vorwärts 1919. január 14-iki számában — és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni — a következőket irja: Az életszükséglet üzemek beszüntetése nem bérharc kérdése. Ez nem is a kapitalistákat érinti legérzékenyebben, hanem a nép nagv tömegeit. A/oknak exisztenciáját, élelmezését, egészségét érinti, de mindenekelőtt sújtja az aggokat, gyermekeket és betegeket.- 1919. október 17-én pedig ezt irja: «Aki közszükségleti munkát végez, az nem sztrájktörő. Szükségmunkálatok végzése addig, mig azok az összességet meg nem érdemelt nélkülözésektől és szenvedésektől óvják meg, nemes cselekedet." Severing szociáldemokrata miniszter 1919. januárjában igy nyilatkozott: «•Ma az össznépség érdekében ált, hogy a «Technische Nothilfe minél szélesebb alapra fektetve tökéletesittessék és a lakossággal szemben fennálló nehéz, de fontos feladatának tökéletesen megfelelhessen.1
Ki is terjesztetett a német munkavédelmi szervezet még 19l9. január 30-án rendeletileg ,az egész német birodalomra. Hiszen az 1926. Vvi nagy angol sztrájk és a mult év őszén lefolyt nagy középnémetországi szén- és ero-
u.
művisztrájk is igazolja a munkavédelmi szervezetek szükségességét. Hiába vállaltál annak idején a szakszervezetek a''szükségmunkák eligazítását, ha jóhiszemüségöket nem is vonjuk kétségbe, meg kell mondani, hogy á kommunista befolyás mégis felülkerekedett és a szükségmunka kirendeltségek megtagadták a munkát, amelyet azután az angliai, illetőleg német munkavédők láttak el. Ezek nélkül Angliának még nagyobb gazdasági kára lett volna s Szászország világítás és áramszolgáltatás nélkül maradt volna.
A magyar nemzeti munkavédelem intézménye hivatásának magaslatán áll, s gyakorlatilag
is bevált, amit hazafias örömmel kell elismernünk s meg kell állapitanunk, hogy létjogosultságát, fentartásának szükségességét félévesen beigazolta 1923-ban több izben, 1924-ben és 1925-ben pedig egy-egy ízben a kitört közüzemi sztrájk alkalmával. Á nemzeti munkavédelmi szerv kiválósága iránt a magam részéről azzal adtam a parlamentben is föltétlen elismerésemnek kifejezést, hogy a belügy miniszter urnák fokozott gondoskoWásába ajánlottam ezt a hazafias intézményt s arra kértem, hogy a pénzügyi helyzet bilincseinek lazultával még | jobban gondoskodjék a nemzeti munkavédelem '' I megerősítéséről és fokozatos fejlesztéséről.
--
A ZTE korcsolyapályája a napokban már
teljesen elkészül.
A sportbarátok nagylelkűen támogaljék az egyesfllet munkáját.
Körlevél a nagyközönséghez.
Pár héttel ezelőtt felhívtuk a város közönségének és különösen a sportegyesületeknek fi-gyt^lmét arra, hogy a város lakóssága r''észére téli sportról kell gondoskodni. Másról nem is lehet szó, mint a korcsolyázásról, amihez természetesen rendes korcsolyapályát keil csinálni. Cikkünknek megvolt a hatása. Á város előkelőségeinek érdeklődését is sikerült fölkeltenünk a korcsolyapálya iránt és áldozatok meghozatalára is késztettünk többeket.
A Zalaegerszegi Torna Egylet akkor már munkában volt, hogy Jákum utcai sportpályáján á korcsolyapályát megcsinálja. A munkálatok azóta szakadatlanul folynak. Tóth üyula, Pál József, a Szűcs testvérek úgyszólván házról házra jártak, hogy a pálya létesítéséhez szükséges anyagiakat és anyagokat megszerezhessék. Fáradozásuk nem ''is veszett kárba. Több lelkes sportbarát megnyitotta erszényét?
hogy a ZTE-t nemes elhatározásának kivitelé-, ben támogassa. És sikerült már odáig «^érkezni, hogy
a pálya kiásás! és elrendezési munkálatalt befejezhették; most már az épület oldalfalain és tetőzetén munkásodnak, és, ha beáll a hideg idö, készen várja a pálya a korcsolyázókat. ,
A ZTE-t tehát az eddigi sikertelen próbálkozás nemcsak hogy el nem térítette szándékától, de nagyobb erő kifejtésére ösztönözte és igy el is érte célját. A nagyarányú építkezési tervek kiviteléhez még szükséges anyagiak meg-szerezhetése céljából körlevelet bocsátott ki a ZTE és abban a nagyközönség további szi-ves támogatását kéri. •
Ezen a téleji igy hát mégis csak korcsolyázhatnak rendes pályán a zalaegerszegiek.
Tapasztalatok a zalaegerszegi piacról.
Sok tejáras kikerüli az ellenőrzést. — Hasznavehetetlen burgonyát, élvezhetetlen
kápositát és répát árusítanak a piacon.
Egv helybeli uriasszonytól kaptuk a következőket: o
Tisztelt Szerkesztő Ur!
Nemcsak olvastam, de láttam is, hogy tegnap tejrazzia volt a piacon. Sietek azonban megjegyezni, hogy akik a razziának, hogy ugy mondjam, szenvedő tárgyai voltak, azoktól a a város közönségének csak csekély hányada szerzi be tejszükségletét. A nagy többség otthon vásárol azoktól, akik házhoz hordják a tejet, tejfölt, túrót, vajat és ezek a termelők: rendszerint kikerülik az ellenőrző közegek fi: gyeimét. Pedig nem ártana ezeket is egy kicsit inegrezzegetni, inert dacára, hogy naponként fölkeresik az ismerős házakat, m,égis igen gyenge minőségű dolgokat adnak el ott. Számítanak természetesen arra, hogy az illető gazdaasz-szonvok el akarják kerülni a piaci járkálást és más kellemetlenségeket és így tisztán kényelmi szempontból elnézik azokat a «kis eltéréseket», amelyek a jó és kevésbé jó minőségű tej és tejtermékek között mutatkoznak.
Ez azonban a végletekig nem vihető és szükséges, hogy a házakhoz szállított tejet, vízzel telitett vajat is állandó és szigorú ellenőrzés alá vegyék. A háznál árusítók nem félnek a hatóságoktól, számítanak, -- mint föntebb emlitettein — a kényelemszeretetre és azért a legvakmerőbb hamisításokat követik el.
És, ha már erről szólok, engedje meg Szerkesztő Ur, hogy piaci tapasztalataimról beszélhessek el még valamit.
A zalaegerszegi piacon nem tudok valamirevaló burgonyát rasárolni. Kapok hatalmasan fejlett gumókat, de ezeket sem főzni, sem sütni nem lehet, mert amíg külső rétegök a használ- . hatatlanságig szétesik, addig belscjök ugyancsak a használhatatlanságig nyers marad.
A burgonyáért tehát teljesen hiába adjuk < ki a pénzt olyan termelési központban, mint Zalaegerszeg. A hatóságoknak figyelemmel kellene lenniük arra is, hogy az Ilyen hasznavehetetlen cikkek ne kerülhessenek piacra, mert, aki az ilyenekért pénzt fogad el, az kilopja a pénzt a zsebünkből.
A piaci árusok és termelők nagy figyelmetlenségét és a közönség zsebére való utazását bizonyítja még a következő: A savanyitott káposzta olyan durván gyalult, hogy ujjnyi vastagságú szálak és ökölnyi torzsák vannak van-* nak benne, a savanyított kerékrépának pedig 50 százaléka burgundi, tehát takarmányrépa. Erről persze nem tehetnek a hatóságok s ezek ellen hiába is kérnénk hatósági védelmet. — Ilyen cikkeknek forgalombahozatala nem is any-n>''ira bün, mint inkább impertinencia. És csak azért írtam ezekről is, mert állandó jelenségek és kiáltó példái az ismert kofa-szemérmetlen-ségnek.
Amennyiben Szerkesztő Ur alkalmasnak találja, közölje soraimat. Talán lesz valami elérhető általok. Egy gazdaasszony.
ZALAVAMEGYE
1928. november .
»
„Csak azok menjenek leventegyakorlatra, akik • birtokot kaptak" - mondotta egy falusi asszony.
^ Izgatás bűntette miatt indult eljárás ellene.
Szijjártó Flóriánné, sz. Kígyós Öizdla hetye-fői 44 éves asszonyt azzal vádolta a kir. ügyészség, hogy a levéntegyakoriatokra induló Flórián nevü fiának és a fia társaságában fevó több leventekötelesnck azt mondotta volna: ne hagyjátok magatokat leventének hurcolni, tí bolondok; menjenek csak a henyélő urak. Továbbá: a fiamnak én parancsolok.
A zalaegerszegi kir. törvényszék vádtanácsa izgatás büntette miatt helyezte Szíjjártónét vád alá. A fötárgyalást ma délelőttre tűzték ki, amelvrc több tanút idéztek be.
A vádlott asszony a hozzá intézett kérdésre kijelentette, hogy iiem érzi magát bűnösnek.
Hogy mit mondott, arra szórói-szóra emlékszik; ugy tudja, csak azt mondta fiának: most ne menj, majd máskor; most eredj haza etetni, mert én beteg vagyok/különben is csak azok menjenek, akik birto^t is kaptak.
A kihallgatott tanuk vallomása csak részben volt terhelő. Két meg nem jelent tanúnak kihallgatását azonban nagyon fontosnak tartja a kir. ügyész, azért indítványozta, hogy idézzék meg azokat újra s a tárgyalást napolják el. Az ügvész indítványát a védő sem ellenezte. A bíróság helyt is adott az ügyész indítványának s a tárgyalást elnapolta. Az uj tárgyalást 30 napon belül tartják meg.
Gyümölcstermelő községek figyelmébe.
A földmüvelésügyi miniszter megbízásából — ♦mint már megírta a Zalavármegye — az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a gyümölcstermelés fejlesztése céljából sorozatos gyümölcsfaápolási és védekezési tanfolyamokát rendez a Balaton somogyi és zalai partjai közelében fekvő községekben. Egyelőre nyolc v gócponton tartanak tanfolyamokat olyképen, hogy mindegyik gócponthoz még ''3 -ó szomszédos gócpontot csatolnak. Minden gócponton egy ötnapos téli, kétnapos tavaszi és kétnapos nyári tanfolyam lesz, amelyen a résztvevőket kioktatják a gyümölcsfák ápolási és
fjermetezési munkálataira. A gyümölcsiák ápo-ását és permetezését mindennap más-más gazda telkén gyakorlatilag mutatják be. *Ezek a tanfolyamok teljesen ingyenesek lesznek, sót a földmüvelésügyi miniszter különös kedvezménye folytán minden tanfolyamon
.15—15 egyén naponkOfT*— l pengő részvételi dijat Is élvez/A tanfolyamot vezető szakember, valamint a faápólási eszközök, permetezőgépek és anyagok költségeit
szintén * földmüvelésügyi tárca visel?.
A földművelésügyi miniszter célja e tanfolyamokkal az, hogy a gyümölcstermeléssel foglalkozó községekben legyenek olyan sarSk-képzett gazdák, akik a gyüinölcsfuápolási és permetezési munkákat a községben szakszerűen el tudják végezni.
Az* Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a gyümölcstermelés fontosságától és jövedelmez«") voltától indittatva elhatározta, hogy mindazon községekben, amelyek nagyobb mértékben foglalkoznak gyümölcstermeléssel, a jövőben hasonló tanfolyamokat fog rendezni. Felhivja ezért a gyümölcstermelő községeket, forduljanak Írásbeli beadvánnyal a kamarához és kérjék ilyen gyümölcsfaápolási és védelmi tanfolyamoknak községükben való megrendezését.
Az olaszországi éiőállat szailltasok M| mintlrintfi«.
Az Országos Mezőgazdasági Kamara milanói gazdasági tudósítója utján megállapította, hogy a kedvezőtlen vasúti összeköttetések folytán az Olaszországba irányított élőállat szállítmányok csak rendkívül késedelmesen érkeznek meg rendeltetési helyökre.
A kamara kérelmére a kereskedelmi miniszter a Máv és Duna-Száva-Adria vasutak ígaz-gatósagai ütján oly menetrendi változásokban állapodott meg, amelyek mellett a szóbanforgó késedelmek megszüntethetők lesznek. A megállapodásokhoz képest az élőállatok fuvarozása folyó évi november 15-étól kezdve a következő menetrend szerint történik.
< A különböző belföldi állomásokon feladott élő állatoknak délután 17 óráig be kell érkez-niök Murakerszturra. Ott a nap folyamán beérkezett élő szállítmányokat ,a Délivasut este 17 óra 45 perckor induló vonattal adja át a jugoszláv vasútnak. A szállítmányok másnap 15 órakor érkeznek Postumiára és még aznap este onnan tovább küldetne*, hogy a/, állatok •harmadnap este 18 órakor Milanóba érkeznek.»
''Miután a milanói élő állatvásár! héflöi napon tartják és az erre a vásárra felhajtandó ''allatoknak célszerű szombat estére Milanóba , ér-
kczniök, az e vásárra rendelt állatokat a magyarországi állomásokon a következő időkben lesz célszerű feladni.
A dunántuli állomásokon az állatokat csütörtökön reggel kell berakni. Ezekről az állomásokról az élő szállítmányok a vasutak által kijelölendő vonatokkal továbbittatnak Mura-kereszturra. A Budapesten és más magyarországi állomásokon feladásra kerülő állatokat szerdán kell oly időben berakni, hogy azok a Budapest Délivasut állomásról este 21 órakor induló gvorstehcrvonattal továbbíthatók legyet nek.
Országgyűlés.
Budapest, november 21. A képviselőház mai ülését Puky Endre alelnök nyitotta meg fél II órakor. A mai ülésen folytatták az Olaszországgal kötött kereskedelmi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását.
Fábián Béla volt az első szónok, aki állást foglalt a javaslattal szemben. Azt hittük — mondotta —, hogy a kereskedelmi szerződés megkötésével Fiumét megkapjuk ajándékul, de ez nem történt meg. Hazánk Kánaán földje, de mégis nehezek a gazdasági viszonyok, mert terményeit nem tudja értékesíteni Nincs megfeleö export-szervezetünk. Olaszországnak a múlt évben 30 millió métermázsa búzára volt szüksége s mi ebből csak 26 ezer mázsát szállítottunk. 1926-ban 2 millió pengő értékű lisztet exportáltunk* amely 1927-ben 550 ezer pengőre csökkent. A iy>rmányzat feladata, hogy változtasson ezen a helyzeten.
Herma nn Miksa kereskedelmi miniszter: Trianon az oka ennek.
Fábián Béla: Nem mondhatjuk egész nap azt, hogy Trianon, hanem cselekednünk is kell. A javaslatot nem fogadja el.
Wolff Károly volt a következő szónok, aki a tarifa fontosságát hangsúlyozta az export szempontjából.Üdvözli a szerződést, mert ez kereskedelmi viszonyunkat ()laszországgal 3 évre szabályozza. A trianoni szerződés Magyarországból agrárállamot kreált, de ennek létét nem biztosította cí>/íi külállamok ki akarják használni Magyarország helyzetét. Ha velünk szemben nem tartják meg a szerződéseket, nekünk is föl kell bontanunk azokat. A belföldi termelést kell olcsóbbá tenni, mert Olaszországban ma olcsóbb a/. Amerikai buza, mint a magyar. A munkabérek alacsonyak, ezeket már lejebb szorítani nem lehet. Wolff Károly ezután a vágómarha, sertés, gyümölcs és borkivitel emelését sürgette.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
Befejezték a vádlottak kihallgatását '' > Nagy István büftpcrében.
Budapest, november 21. A budapesti törvényszéken ma folytatták Nagy István dr. voit törvényszéki biró bünperének tárgyalását. Un-ger Hermann kereskedő kihallgatása következett, aki állítólag Hódynak pénzt adott, hogy az tanáccsal szolgáljon, miképen lehetne az ő kényszeregyezségi ügyét elintézni. Unger ta-gaja a terhére rótt bűncselekményt és azt is, hogy ő Nagy Istvánt megvesztegette volna, inert hiszen akkor még nein. is ismerte őt. Ezután Unger Hermáimét hallgatták ki, amely-lyel a'' vádlottak kihallgatása befejeződött. A. következő tárgyalás november 28-án lesz, amikor megkezdődnek a tanúkihallgatások.
A budapesti kórházak forgalma.
Budapest, november 21. A Statisztikai Hivatal jelentése Szerint Budapesten a inult évben összesen 71 kórház, szanatórium és gyógyintézet működött, amelyekben 180.000 beteg (81.000 férfi, 99.000 nő) feküdt. Ezek k >zül 9.500 elhalálozott, 102.000 gyógyultan távozott. A kórházakban 1.059 orvos működött, a személyzet száma pedig b.144 volt.
A kormányzó akciójának eredménye.
Budapest, november 21. Az az''akció, amelyet Horthy Miklós kormányzó kezdeményezett, hogy az elesett hősök emlékére Iákat ültessenek, nem maradt visszhang nélkül. A sopronmegyei Szany községben 100 fát ültettek el a hősi halottak emlékére. Mindenik fát kis táblácska jelöli meg, amelyre az illető , hősi halott nevét irták.
Ahol működik az irodalmi társaság.
Eger, november 21. A üárdonvi irodalmi társaság közgyűlésén tiszteletbeli tagokká választották (iái Mózes, Csathó Kálmán és Sik Sándor irókat. Az elnöklő Kürti Menyhért állást foglalt a neonacionalizmus mellett.
Gazdakongresszus Debrecenben.
Debrecen, november 21. Tegnap délután 6 órakor tartották az ötödik gazdakongresszust Debrecenben, amelyen igen sokan megjelentek. Leleplezték Schadl Károly ny. államtitkár arcképét. A gyűlés szónokai Schadl Károly, ruti Varga Kálmán felsőházi tag és mások voltak.
XV. Benedek pápa szobrának leleplezése.
Róma, november) 21. Holnap leplezik le Rómában XV. Benedek pápa emlékszobrát, amelyen XI. Pius pápa is résztvesz és többezer zarándok, akik erre az alkalomra mentek Rómába.
Mexico a «civilizáció» utján.
Newyork, november 21. Ben Antonio mexi-coi városban a városi tanács Jtözgyülést tartott, amelyen a liberális és radikális pártok képviselői között heves összeszólalkozás tá-maur. Csakhamar fegyvereket rántottak elő s fél óra hosszáig tartó lövöldözést rendeztek. A példátlanul álló botránynak a polgármester és felesége és több képviselő esett áldozatul.
Béremelést kémek a francia bányászok.
Páris, november 21. A különböző bányavállalatok munkásai kérvi^iyt nyújtottak be a kormányhoz, melyben a nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással a munkabérek fölemelését kérik és azt, hogy a kormány járjon közben érdejcökben a vállalatoknál.
A politika hirel.
Budapest, november 21. A képviselőház közigazgatási és pénzügyi bizottsága ma délelőtt ülést tartott, amelyen Szcitovszky Béla belügyminiszter és Sztranyavszky Sándor államtitkár is jelen voltak.
Budapest, november 21. Almásv László, az egységVs párt elnöke kijelentette, hogy a hét végén valószínűen a H^z plénuma elé kerül a házszabályreviziós javaslat.
Lemondott a Földtani Intézet vezetője.
Budapest, november 21. Nopcsa Ferenc, a Földtani Intézet vezetője Mayer János föld-inivelésügyi miniszternek bejelentette állásáról való lemondását.
A Gráf Zeppelin az £szaíli^atfca<!. v
Berlin, november 21. Nansen, a híres utazó v
dr. Eckener, a Ciraf Zeppelin kapitánya megállapodtak, hogy a (iraf Zeppelinnel közös északsarki expedícióra mennek.
Rothermere lord ujabb nyilatkozata a trianoni szerződés revíziójáról.
London, november 21. Rothermere lord nyilatkozott az Est tudósítója előtt és kijelentette, hogy az utóbbi hónapokban olyan nagy változáson ment át az európai politika, hogy hamarosan uj államalakulatokkal kell számolni. Reméli, hogy Magyarország revíziós politikája is ügyesen kapcsolódik bele az Európában fa alakuló uj helyzetb%« Lloyd Oeorge és MacDonald nyíltan lefötötték magukat a trianoni béke revíziója mellett. A magyarországi revíziós akciónak egy pillanatig sein szabad szünetelnie, hanem annak gondolatát állandóan ébren kell tartani a lelkekben;
1928. november 22. _
Megérkezett a «gyufa-kölcsön». Budapest, november 21. A svéd gyufatröszt közölte a magyar kormánnyal, hogy a gyufa-kölcsön első részlete, 12 millió dollár, készen áll a kifizetésre, amely- legkésőbb december 28-ig befolyik a Magyar Nemzeti Bankba. Az elosztás lebonyolításáról most folynak- a tárgyalások. ^N.
Gyászmise Ferenc József emlékére! 1 Budapest, november 21. I. Ferenc József emlékére a budavári koronázó templomban ma gyászmisét tartottak, amelyet Nemes Antal c-ptispök, a várkápolna plébánosa pontifikált. A gyászistentiszteleten megjelent Horthy Miklós kormányzó kíséretével együtt, József főherceg, Auguszta főhercegasszony, József Ferenc főherceg, Anna főhercegasszony, Vass József, Walkó Lajos és Csáky Károly gróf miniszterek, Wlassics Gyula báró, Zsitvay Tibor, Jánky Kocsárd, Ripka Ferenc, Apponyi Albert gróf és még sokan mások, a közélet előkelőségei közül.
Husz centiméter magas vizbe fuladt egy orosházai gazda. Orosháza, november 21. Szikora József 63 éves orosházai gazdálkodó az éjjel lakodalomban vett részt. Kicsit többet ivott a kelletténél és hajnalban ittas állapotban tartott hazafelé. Útközben egy másfélméter mély árokba esett, melynek a fenekén alig volt 20 centiméteres víz. Szikora arccal lefelé esett az árokba és a bor "ereje annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem birt fölkelni s megfuladt. Ismerősei reggel akadtak rá holttestére.
Szász Elek rendőrkapitány bűnügye.
Budapest, november 21. A budapesti bűn-tetőtörvénvszék Szemák tanácsa ma folytatta Szász Elek és társai biinügyénck tárgyalását. A mai tárgyaláson Soltész Ernő kihallgatása következett, aki azt vallotta, hogy a csákvári hengermalommal Szász Elek valamilyen üzletel kötött és öt arra akarta rávenni, hogy a könyveket hamisítsa meg.
A kultuszminiszter köszönete. Budapest, november 21. Klebclsbcrg Kunó gróf kultuszminiszter a «Néptanítók Lapja» szerkesztőjének, Körösi Henriknek, nyugalombavonulása alkalmával elismerését fejezte ki eddigi működéséért és arra kérte őt, hogv a lap szerkesztését továbbra is vállalja el.
Robbanás a vlncennesi tölténygyárban.
Párls, november 21. Tegnap délután a Páris melleti vincennesi tölténygyárban robbanás történt. A löporrobbanás azonban nem volt olyan nagy, mint ahogy annak Ilire elterjedt. Nem 12, hanem 4 a halottak száma, a sebesülteké pedig 15. A robbanás következtében 1 gyárépület beomlott. A robbanás okát eddig még nem sikerült |>outosan megállapítani. Valószínűnek tartják, hogy átrakás közben egyik lőporos ládát a földre ejtették és az az ütődés következtében robbant fel. A robbanás fészkénél levő négy ember halt meg.
Antik eszkimó kultura nyomára bukkantak. Párls, november 21. Colli, a hires archeológus az Északi Jeges Tenger partvidékein kutató expedíciója közben a Bchring szoros melleti egvik szigeten antik eszkimó kultura nyomaira bukkant. Meglepően magas nívójú kultúráról tesznek tanúságot a talált tárgyak, amelyek ezelőtt 800 évvel készülhettek. Rengeteg művészi kivitelű arany (n elefántcsont ékszert is találtak.
Bejelente feleségének, hogy öngyilkos lesz. Budapest, november 21. Leier János, egyik pestszentlőrinci gyár üzemvezetője, levélben bejelentette feleségének, hogy öngyilkos lesz. Elhatározását tett követte. Egyik szállodában ma éjjel végrehajtotta tervét. Reggel holtan akad-tak rá. • __• • „
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár
— városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete —, önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja. Elöje-iegyzni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségében (a kath. templom mellett), egy-«"gy részbetét 40 lillér, de minden résztvevő több részbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szives figyelmébe ajánljuk.
_ZALAVARMEGYE *
HÍREK. r
mmamm
— A sport története. A kultuszminiszter rendelete értelmében minden hazai középiskolában vetített képes előadások keretében kell a sport történetét és fejlődését sorozatosan bemutatni. A zalaegerszegi állami reálgimnáziumban, tegnap este fél 6 órakor tartották meg az első előadást, mely az ókori népek sportviszonyait ismertette a görögökig. A kísérő szöveget Gáthy Elemér testnevelési tanár olvasta föl.
— Kovács Gyula flfcye. Mikula Szigfrid dr. városi főjegyző Kovács Ciyula tűzoltóparancsnok ügyében a vizsgálatot befejezte és az iratokat beterjesztette alispánhoz.
— Ügynököknek tilos a —'' városháza. A városháza éíső emeletén, a lépcsövei szemben levő falon ma kis táblácskát függesztettek ki, azzal a fölirattal, hogy ügynököknek a hivatali helyiségekben megjelenni tilos. Vonatkozik-e ez a lilalom a folyosóra is?
— Megszűnt Budapesten két szálloda. Amig a budapesti hatóságok egyre többet beszélnek az idegenforgalom föllcnditéséről, addig a fővárosban csendben megszűnt két szálloda. — Régi, jó két szálloda, melyeket főképen vidékiek látogattak: a József főherceg, a Baross téren és a Deák Ferenc, az Aggteleki utcában. E héten mindketten becsukták a kaput és a régi vendégek tanácstalanul állottak a zárt ajtók előtt. Ott, ahol ezelőtt sokáig otthont találtak, ezután az Országos Társadalombiztosító Intézet hivatalai nyernek elhelyezést. E kellemetlen helyzetben egy szerencséje van a vidéki közönségnek. Az, hogy a régi ház mellett lyt hónappal ezelőtt megnyílt egv uj, szép, polgári szálloda, mintha megsejtette volna, mennyire szükség lesz rá a jövöber^, A Központ szállodáról van szó, melyet uj tulajdonosa a Baross tér 23. szám alatt rendezett be és amelvet rövid idő alatt a helybeli közönség is oly előnyösen ismert meg. E szállodában az utazóközönség minden kényelmet megtalál, hideg-meleg vizet, központi fűtést, telefont és rádiót a szobákban, de, ami ennél is többet jelent: barátságos, meleg, uri otthont. Ha hozzávesszük még azt is, hogy a szálloda vezetősége meglepően mérséke''t polgári árakat állapított meg a szobákért, akkor megértjük, miért lett a Központi szálkxía rövid idő alatt az or-szág egyik legkedveltebb és legismertebb szállodája.
— Felhívás kislakásépltkezésre. A Faksz kislakás épitkezésével kapcsolatban a kölcsönt kérőkre vonatkozóan a kölcsön folyósítási okiratok, kötelezvények, tűzkár biztosításra vonatkozó és egyéb iratok leérkezvén, felhivatnak a kölcsönt kérő építkező házhelyhez jut-tatottak; hogy folyó évi november 24-én qél-után 4—6 óráig a városi adóhivatal helyiségében személyesen jelenjenek meg az okmányok aláírása és egyéb, az építkezésre vonatkozó adatok bemondása végett. Abban az esetben, ha a házhelyhez juttatott egyén házhelyét és a felépítményt feleségével, vagy gyermekeivel közöseit kívánja telekkönyvileg is iratni, ugy a tulajdonban résztvevő családtagjait is hozza magával az illető. Ezt a felhívást az érdekeltek egymás között is »¿iveikedjenek tudomásra hozni. '' <-
— Katalin estély. A Zalaegerszegi Iparoskor tánccal egybekötött'' műsoros . Katalin estélye vasárnap, folvó hó 25-én este 8 órakor kezdődik. Az estélyt az Iparoskör helyiségében rendezik.
— Somogy ból hurcolták a tífuszt Balatonmagyaródra. Mint a napokban megirtuk, Bala-tonmagyaród községben aggasztó tüneteket öltött a tífuszjárvány. Thassy Gábor dr. egészségügyi főtanácsos, vármegyei tiszti főorvos bizottság élén hétfőn a községbe utazott és minden beteget meglátogatott és ki is hallgatta azokat. E kihallgatásokból azt állapították meg, hogy az illetők a betegséget egy somogy-megyei faluból hozták, hol bucsun voltak és ott vizet ittak. A főorvos megtette a szükséges intézkedéseket. A betegség továbbterjedésétől nem kell tartani.
— Nem vizsgálják meg Sárdy Géza elmebeli állapotát. Sárdy Géza, a nagykanizsai járásbíróság sikkasztója — mint megírtuk — védője utján arra kérte a nagykanizsai kir. törvényszéket, hogy elmebeli áhapotát vizsgáltassa meg. A törvényszék a kérelmet elutasította.
'' . 1_3_
— Epe- és májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűvíz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókura különösen hatásos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra vesszük be. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlctekben.
— Fölmentették az adöcsalás vádja alól.
Weísz Imre kaposvári lókereskedö és Baranyai Ferenc nagyrécsei lakós adócsalással vádoltan kerültek ma a zalaegerszegi kír. törvényszék elé. Weísz Imre 1027. áprilisában a keszthelyi vásáron lovat vett Baranyaitól, de visszaadta neki a járlatíevelet, mert nem volt a forgalmi adóra elegendő pénze és megállapodtak abban, hogy később fogják a lovat leforgalmízni. A ló különben kehes volt és ezért perre is került közöttük a dolog. Arról nem tehet, hogy társa nem küldötte meg az adópénzt. Baranyai is tagadja, hogy csalást követett volna el. A J>1-róság elegendő bizonyíték Itijjaii mindkettő-jöket fölmentette s az iratokat pénzügyi kihágás miatt áttette a pénzügyigazgatósághoz.
— Urak figyelmébe! Jóizlésü urak elismer-ték, hogy a legszebb férfiszövetek Tóth Oyula szabónál kaphatók.
— Nöi népfőiskola Kaposvárott. Kaposvárról irják, hogy a nöi népfőiskola ott hétfőn* megnyílt. A hallgatóság 64 asszonyból és felnőtt leányból áll. Az intézményt a tfépmüvelési bizottság létesítette?
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— A gondatlan biciklist megbüntették. Kozma Márton türjei lakos Szalapa községben biciklijével örült iramban vágtatott és elütötte Tóth Gizellát. Azért a vádlottak padjára került. A mai főtárgyaláson Kozma azzal védekezett, hogy a leány önszántából ugrott a bicikli elé s így neki még a csengetésre sem volt ideje. Á kihallgatott tanuk mind Kozma ellen vallottak, kit a bíróság gondatlan- ^ ságból származó súlyos testisértésben mondott " ki vétkesnek és 40 pengő pénzbüntetésre, valamint az orvosi költségek megtérítésére ítélte. Az ítélet jogerős;
— Ismét kutató léggömböket bocsátanak fel A légkör magasabb rétegeinek kutatására alakított nemzetközi bizottság, melynek munkájában Magyarország is részt vesz, ezen a héten naponta aerológiai megfigyeléseket rendez a , Fökl legkülönbözőbb pontjain. Magyarországon Budapesten, a Mátyásföldön felbocsátandó műszeres léggöitibbökkel, az úgynevezett bal-lonsondokkal, Szegeden és Szombathelyen repülőgéppel 6- 8 kilométer magasságig felvitt speciális meteorográfokkal. A ballonsondok 15 —20 kilométer magasságban szétpukkannak,
a müszerkosár innen ejtőernyő segítségével ereszkedik Budapesttől 100-150 kilométernyire,'' sőt még nagyobb távolságban* is a földre. Megtalálóját kéri a Meteorológiai Intézet, hogy 20 pengő jutalom ellenében a kosárra erősített levélben található utasítás szerint járjon el a műszerrel és felszerelésével.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, va- . dász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Homlokon rúgott a ló egy kisleányt. Csanádi Ferenc kiskanizsai földmivesnek egyik lova felügyelet nélkül legelészett a Principális csatorna partján. Ugyanekkor arra járkáh Baj József gyári munkásnak 16 éves fia és 6 éves Anna nevű kisleánya. A leányka pajkosságból a lóhoz közeledett és pálcával többször meg-csapdosta. A ló végre megunta a tréfát, hátra-rugott és a rúgás á leánykát balszeme fölött, homlokán érte. Szegényke „eszméletlenül esett'' össze. Batyja nem tehetett egyebet, mint ölbe-vette és hazaszaladt vele. Beszállították a kórházba. Állapota életveszélyes.
— Maga alá temette a tehénfogat. Gránitz Mihálv nagyfalvi gazdálkodó a napokban megrakott tehénfogatos szekerén haladt a községen keresztül, miközben egy teherautó jött vele szembe, amelytől a tehenek megijedtek és a szekeret az árokba borították. Gránitz Mihály a megrakott szekér alá került, ahonnét az autó soffórje és az előhívott falubeliek húzták ki. a súlyosan sérült gazdát az előhívott orvos részesítette első segélyben.
ZALAVMEGYE
1928. november .
— Tudja* ön, hol lehet olcsón szép nói kabátot kapni. Csak Schvarc Lajaanil.
— Vetésjelentés. A földmívelésí miniszter most adta ki legújabb vetésjclentéset, mely, szerint a legutóbbi hivatalos vetésjelentés közzététele óta eltelt három hét időjárását enyhe hőmérséklet és aránylag kevés csapadék jellemezte. A száraz és enyhe időjárás az összes mezei munkák, különösen pedig a még hátralevő őszi szántás és vetés elvégzésére kedvező volt. A gazdasági munkák közül az őszi mély szántáson kivül a tengeriszár vágása és betakarítása, a cukorrépa, takarmányrépa és késői burgonya kiszedése és szárítása, a trágyahordás és teregetés ezídöszerint/még tart. Az őszi gabonavetések a kedvező időjárás hatása alatt jól és egyenletesen keltek és szépen fejlődnek. Különösen erősek és jól bokrosodnak a rozs és árpavetések. Szálastakarmány készletünk jó minőségű és takarékos beosztás mellett kítele-lésre elegendő k*sz. Enyhítette a kítelelés gondját az enyhe időjárás, amely lehetővé tette, hogy a rétek, tarlóherék és legelők még mindig legeltethetők és igy az állatállomány a télire való készletből eddig alig fogyasztott. A jószág egészségi állapota kielégítő. Járványos betegség, mint száj- és körömfájás, a sertésvész és sertésorbánc csak szórványosan fordul elő és igen enyhe lefolyású.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Gyilkosság gyanúja miatt őrizetbe vettek egy kadarkuti házaspárt. Kálmán Mihály kadar-kuti lakós és felesége gondoztak a mult évben egy öreg asszonyt, aki hirtelen meghalt.
.A kaposvári ügyészséghez most följelentés érkezett, mely szerint a házaspár az öregasszonyt megmérgezte, tehát nem természetes halállal mult ki. A csendőrség elfogta a súlyos bűncselekménnyel vádolt házaspárt és Kaposvárra, az ügyészség fogházába kisérték őket. Az ügyészség a vizsgálatot megindította, mivel azonhjan terhelő bizonyítékot nem tudtak felhozni ellenök, szabadon bocsátották őket. A nyomozás tovább folyik.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Időjárás. Hazánkban az idő boru|t jellegű, — különösen keleten, ahol eső is esett. Keleten az idő hűvösebb, mint nyugaton. Budapesten ma délben a hőmérséklet 8 C fok volt. — Időjóslás: Túlnyomóan derült idő várható éjjeli faggyal.
SZÍNHÁZ.
*
Az operett társtilat bemutatkozása. Radó Béla színtársulata ma este a budapesti Városi Színház nagy operett újdonságával nyitja meg a zalaegerszegi szezont. A bemutatásra kerülő" «Cígánykirály»-t Uray Dezső irta, zenéjét Nagypál Béla szeriette. A rendezés munkáját a zalaegerszegiek kedvenc színésze, Vértes Ká-. roly végzi. — Személtek:
Ferenc császár — Sorr Jenő Erzsébet cárnő — Katona Terus Bedó Kálmán — Gyulay Endre Anna — Vésey Margit Ludmilla — Vértesné Kenoeffy kapitány — Radó László Máriássy hadnagy — Rédey Tibor Bihari János — Szabó F. László Éva cigánylány — Saokolay Eta Ficsór kontrás'' — Hetényí Ferenc Schall - Vértes Károly Lilla táncosnő — Bodnár Eta Gonzaleff — Garamszegi Dezső Mária — Korándy Stefi Bálint jurátus — Kormos Udvarmester — Tövisháty Lásáó András őrmester — Kárpáti
Az előadás este pontosan 8 órakor kezdődik. Holnap: Abris rózsája, vígjáték 3 felvonásban. A prózai társulat bemutatkozása.
* MOZI.
Rabló lovag. B i r ó L a j o s, a Hotel ImperiáJ és sok más, nagysikerű film szerzője irta ezt a magyar miliőben lejátszódó regényt, amely a színpadon is — a Magyar Színházban - Hotel Imperiál-szerü sikert aratott. Putty lia és Jo-
sef Schildkraut játszák a film főszerepeit, ami maga is biztosíték arra, hogy a nagyszerű téma a legjobb szereposztásban igazi siker lesz. —- Rabló lovag. Biró Lajos drámája 8 félvonásban. Főszereplők: Putty Lia és Josef Schildkraut. — Burleszk kísérő műsor. — Bemutatja az Edison mozgó november 21—22-én, szerdán és csütörtökön.
KÖZGAZDASÁGjS PÉNZÜGY.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
, itVlték:
Amsterdam 22965 230-35
Valiták:
Angol font 2773-27 88 Belga fr. 79 55-79 8«> Cseh korona lfi-94-1702 Oán korona 15250-153 10 Dinár 10 00-10: 5
Dollár 570 60-572-60 Francia frank 22-40-22 60 Holland 229 25-230*25
Lengyel
Leu
Léva
Lira
Márka
Schilling
Norvég
Svájci fr.
Svéd k.
64-15- 64 45 3 43 3-48
29 85-30 10 136 32 136 82 80 37-80 72 15*90-153.50 110 15 11055 153 10-153 70
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
1O-05-I0-08 13638-135 78 3-44-3 48 79-58 79 83 ! 52-77-15317 152-80-153 20 27 77-27 85 29 98-30 08 572 70-574 30 .♦2 36-22-44 ''.697-17-02 412-4 15 153.25-153-61 64-22-64.40 80.50-80.75 110 20-110.58
ZÜRICHBEN
> pengő 90-58 5 osztrák korona 73 00, cseh korona 15-40, leu 312-5, dinár 9-12, francia frank 20 29
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Búza («■**« -dekM 25 60 -25 75. buza (egyéb) 2540— 25-55, rozs 2350 -23 75. takarmányárpa ¿610 -26 25, lörárpa 2700-27 25, uj zab 2600-26 25, tengeri 31-25—31-75, buzakorp« 18 50 1875, köles 15»-1620.
Irányzat: Buza. rozs szilárd.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 50 P, rozs 19 50 P. árpa 2400 P, csöves tengeri 11-12 P, zab 19 50 P.
«»••i ialavaamiqvi —r- — —n«| ''•(•«• ta****»««! HINBOLY FtRtNC. ■•!•!«« klatfél «***• a<io«ton
„szavatolt jó anyag" „versenyképes árak" „figyelmes munka" ^ifri
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS . AOOSTON könyv-éspapirkereskedésé-ben Zalaegerszegen.
Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
A
Pál és Indránél Zalaegerszegen.
Telefonszám 170
HIRDESSEN A „XALAVÁRMEGYÉ''-BBN!
Tisztelt Uralmi
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinp-mabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÓ-
~ Vállalom
MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását - ugy helyi, mint vidéki megkeresésre -szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEGERSZEG, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
\
tl

ielsxn
j . „iou

^ *to tóth gyula uri szabó
**** , zalaegerszeg (bárány-
épület). telefon 191.
Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyoradájában;Zalae«ergzeg, Széctocnyi-tér 1. Teleion 131.
VII. evíolyai
Zalaegerszeg, 1928 oofeaber 23 Péntek.
Ara 12 fillér.
26. ssáa.
ZALÁVÁK
politikai istapilap
fcdtJMli alad». áélgtli. ~ CUflMlé.: iir liiapra a - Mn|é, ..iT.dm. I- HMé. - liirlim^ <> ttrfékiutal: lilHiiniii, Si*bMf*I MKiiUl
ÍfH7Cphrák tppp.fprölni ál?» i b()l á,,: adják nekünk vasai azt, amit ezer év- | és egy évezreden át dicsósséggel és vérrel IBLŰÖUI Ml 10ICIDIDIH dHul. • vei ezelőtt vérrel, dicsőséggel szereztünk meg meg is oltalmaztunk.
Amikor a külpolitikai helyzet Magyarországgal kapcsolatban Csehszlovákiára nézve feszülni kezd, ilyen alkalmakkor elhangzik egy-egy kenetteljes nyilatkozat a cseh államfő részéről, amely rendesen el szokta ismerni, hogy a békeszerződések nem teljesen hibátlanok, de még sem szabad korrekciót követelni, mert" szerinte nagy veszedelem rejlenék egy ilyen törekvésben.
Legutóbb a Sunday Tímes-bcu/jetent meg Massaryktól hasonló hangú cikk, amély hangoztatja, hogv Csehszlovákia viszonyainak ja"-vulniok kell "Magyarországgal szemben s a cseh elnök megérti, hogy a magyarok «haragosak és idegesek), de a legnagyobb sajnálatára nem lehet segíteni az elvett területek kérdésében, mert ez komoly veszedelmet jelentene. Massaryk szerint egyedül egy meg megoldás kínálkoznék, egy kis tere-fere, esz mecsere a békeszerződések revíziója szempontjából, de a szerződésekhez semmi körülmények között nem volna szabad nyúlni.
Ez a Massaryk féle fából vaskarika volna hivatott arra, hogy enyhítse a helyzetet a két állam között. Csehszlovákia megelégednék azzal, hogy egy ilyen eszmecsere keretében rámutassanak a fennálló nehézségekre és közös tárgyalások alapján megkíséreljék a bajok orvoslását. Szerinte azonban nagyon kell vigyázni, nehogy a szerződések cserbenhagyása származzék az ilyen tanácskozásokból.
Elvitathatatlan, hogy bizonyos enyhe liberá-lizmus sugárzik Massaryk néhány mondatából, de hozzászoktunk már az ó nyilatkozataival kapcsolatban ahoz, hogy azok értéke egyenlő a semmivel. IX'' egyébként is annyira kihangzik szavaiból a birtokon belül ülő egyén fölé-nyeskedése, hogy ez a nyilatkozat sokkal többet ártott a jó szomszédi viszony szempontjából, mint használt.
Az az alap, amit Csehsz''ovákia szeretne megteremteni a bajok orvoslására, hasznavehetetlen, mert ők rendületlenül trónolni akarnak azxm a papiroshalmazon, amely propaganda-anvagot szolgáltatott államuk megteremtéséhez, megkoronázván azt azzal a szerződéssel, amelyiknek papirosmivoltát Szeretné tagadni Csehszlovákia államfője.
Nekünk semmi okunk sincs arra, hogy higy-jünk ''Massarykék jószándékaiban s. ezt a nyilatkozatát sem lehet olyannak tartani, amely képes volna egyengetni az utat a becsületes szándékú jó szomszédság felé. Nem egyéb ez a nyilatkozat sem, mint professzori eszmefut-tatás, amely egyébként tele van tűzdelve hamis vádaskodással és aggódó idegeskedéssel, különösen a Rothermere féle propagandát illetően, amit érthető okoknál fogva veszedelmesnek tart, mert számukra minden olyan megmozdulás veszedelmet jelent, amelyik az igazságra rámutat.
Ami a haragot és idegességet jelenti, e tekintetben ugv látjuk, hogy Csehszlovákia több jelenséget szolgáltat erre, inint Magyarország, mert nem az idegesség szülte-e vájjon a Sunday Timesben megjelent Massaryk féle nyilatkozatot is? Érzik, hogv valami készül a világ közvéleményében, amelynek Ítélete igen szigorú lesz rájok nézve. Ezt az Ítéletet mi.teljes nyugalommal várjuk s nem fog ránkragadni a rossz lelkiismeretück idegessége.
Öljön le Massaryk tere-ferére az ó zsebrákai-val, nekünk semmi hajlandóságunk sincs tere-ferézni azokkal az esküszegó, gyáva marta-lócokkal. Mi bejentjük jogos követelésünket es azok, akik a>. tisztességet, a becsiedet, lovagiasságot elóbbrevalónak tartják, mint a hitványságot, teljesitik velünk szemben tartozó kötelességökot. Ez a kötelesség egy pontozat-
—«
A közönség nagy érdeklődése mellett nyitották meg
a szini szezont.
Radó társalala kitűnő erőkkel rendelkezik.
f
A színház tegnap esti megnyitó előadásáról nem a színházi rovatban írunk. Ne vegye rossz néven a társulat, hogy^nem művészi szempont* bői vesszük bírálat alá — első sorban az első előadást, hanem inkább társadalmi oldalát nézzük a dolognak, de kitérünk a művészi kér désekre is.
Az előadás iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg a város társadalmának minden rétegében. Ilyen házat megnyitó alkalmával régen nem láttunk Zalaegerszegen. Az. utóbbi évek folyamán már-már azt hihettük volna, hogy a színtársulatoknak el kell kerülniök Zalaegerszeget, mert páltolásra nem számíthatnak. Igaz, a múlt • évi szezon a rossz kezdet dacára ís szép eredménnyel végződött, de azért még sem mertük volna föltételezni, hogy az idén ilyen pompásan sikerült kapunyitása legyen a színháznak.
-< Nincs ebben a városban semmiféle szellemi szórakozása az embernek, holott a lakósság kulturigényei — tudomásunk szerint -— emelkedőben vaunak. A színház az egyedüli, hogy nétlány hétre szórakozást nyújtson a közönségnek. És, a tegnapi est azt mutatta, hogy eaít az alkalmai kí is használja a közönség, Telt ház volt. Ha egy pár ülőhely üresen maradt is, ez alig volt észrevehető. Az úgynevezett <jobb> helyeket mind elfoglalta a publikum, és ezzel Zalaegerszeg társadalma beigazolta aztf hogy érdeklődik a színészet iránt. Csak dicsérette^ emlékezhetünk meg tehát közönségünkről és reméljük, hogy érdeklődése a szezon folyamait sem csökken, hanem növekszik, mert az első előadásból ítélve erre kilátás is van.
A közönségnek várakozása teljes kielégülést nyert a bemutatkozáson. Maga a darab erősen nemzeti vonatkozású, mert hiszen BihaH Jánosról, a magyar «Cigánykirályrób, a Rákóczi induló ízerzójéről szól. Bájos meséjét magyar zene kiséri. Itt-ott vannak a könnyű bécsi muzsikából is apróbb szakaszok, de ezek
a darabnak és zenének magyaros izét nem rontják. Mondhatjuk, nagyon jól választotta rnc''g Radó Béla a bemutatkozó előadás darabját;
A szép darab pompás előadásban perdült le előttünk. • Úgyszólván az egész társulatot láttuk és a szereplók felől a legjobbat mondhatjuk. Szereptudás, kitűnő játék, nagyszerű tánc és szép ének voltak az előadásnak jellem-zékei. A szereplőkről ina még végleges bírálatot mondani nem lehet, de annyit már most le kell szögeznünk, hogy Radó Bélának nagyszerűen sikerült társulatát újjászerveznie. -— Elsőrangú erőket találunk az uj tagok között. Ilyennek mutatkozott be Vésey Margit énekes primadonna, Bodnár Etus táncos szubrett és Szokolay Eta szende. Mindahárom nagyon kellemes színpadi jelenség. Szabó F. László, aki BihaTÍ szerepét adta, elsőrendű énekes bon-vivantkéut jelentkezett. Nagyon jól játszik és szépen énekel. Hetényi Ferenc a táncoskomikus szerepkört kiválóan tölti be. Sok kacagást váltott ki a hallgatóságból és még sok derűs percet is okoz a publikumnak. Vérté» Károlyt és Radó Lászlót már ismerjük, inint elsőrangú tehetségeket és a tegnapi előadáson csak szaporították sikereiknek számát. Vértest megjelenésekor a szeretetnek tapsával fogadta a közönség. Sorr Jenő találóan alakitotta Ferenc császárt. jcUemszinész, szintén elsőrangúnak ígérkezik. — A zenekar is igen jó.
Igy tehát a közönség tegnapi nagy érdeklődésével valóban arra méltó társulatnak előlegezte bizalmát és igy minden valószínűség szerint nagyon is meg lesznek etégedve egymással (közönség és társulat.
A szezon a legnagyobb siker jegyében Indult meg. őszintén kívánjuk, hogy amilyen biztató volt a kezdet, olyan szép legyen majd a szezon mérlege is.
Ünnepélyes keretek között alakul meg vasárnap a zalaegerszegi mentő-egyesület«
Az Országos''Mentő Egyesület zalaegerszegi fiókja vasárnap délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében tartja alakuló közgyűlését az ügy fontosságának megfelelő ünnepélyes keretek között.
Az alakuló közgyűlésen Bódy Zoltán alispán, mint az előkészítő bizottság elnöke elnököl és résztvesz azon a kormány képviseletében Oyömörey György főispán is. Az Országos Mentő Egyesületet Urbanics Kálmán országgyűlési képviselő, az egyesület ügyvezető igazgatója, Paulikovics Endre dr. egyesületi főorvos és Bánó Oyula Gyula egyesületi gondnok képviselik. Bánó Oyula szombaton délután a modern mentőautóval érkezik Zalaegerszegre.
Az elnöki megnyitó után Németh János dr. városi tiszti főorvos ismerteti a megalakulás előzményeit, majd felszólalnak a központ kiküldöttei, hogy tájékoztatót adjanak az egyesület működéséről.
Amikor az egybegyűltek kimondják a megalakulást, nyomban megválasztják a tisztikart:
elnököt, alelnököt, jegyzőt, pénztárost, ellen-Őrt és megalakítják az egyesület választmányát és igazgatóságát. Javaslatot tesznek továbbá a védnökök megválasztása iránt is. Védnököknek felkérik: Oyömörey Oyörgy főispánt, herceg Eszterházy Pált, gróf Batthyány Pált, özv. gróf Károlyi Lajosné sz. Széchenyi Hanna grófnőt, gróf Károlyi Imrét, ^róf Teleki Tibort és Kroller Miksa kormányfotanácsos, ¿aláván apátot.
A gyűlésre meghívást kapnak az összes helyi hatóságok, hivatalok, tanintézetek, egyesületek és körök, ipartelepek és gazdasági érdekeltségek, valamint a vidék előkelőségei.
Oyülés után a megjelentek kivonulnak a tűzoltó órtanyára, ahol átadják és átveszik a mentőautót annak fölszerelésével együtt. I Az autó átvétele után szükebbkörü társas-. ebéd lesz az Arany Bárányban.
Az alakuló gyűlésre a helyi sajtó utján hív-ják az érdeklődőket, i Az egyesület működési köre, mint már ja-leztük, a zalaegerszegi, a zalaszentgróti, novai

ZALAVARMEGYE
1
1928. november 23.
és alsólendvai járások egész területére és a pacsai járásnak Pacsától és Zalaapátitól északra fekvő részére terjed ki.
A mentőegvesü|et megalakulása nagy elő-hatadást jelent városunkra és vidékére. Balese-
tek alkalmával azonnal a helyszínen terem, a mentőautó és gvors orvosi segélyhez jitftatja azokat, akit balesetiért. Az egyesület támogatására és a megalakulásra felhívjuk a város és az érdekelt vidékek lakosságának figyelmét.

A belügyminiszter az állatkínzás ellen.
Zalaegerszegen is nagy szökaég van erre a rendeletre. — De ai emberkinzással senki sem törődik. /
A magvar társadalom a háború előtti időkben sokat foglalkozott az állatvédelemmel és . ennek során a hatóságokat sok olyan üdvös rendszabálynak megalkotására és foganatosítására késztette, amelyekkel az állatkínzás a minimumra volt csökkenthető. Azutáji feledésbe ment az állatvédelem és egyre gyakoribb lett a nyilvános állatkínzás. És, hogy gyakoribb Jehctettj annak okát csak abban találhatjuk, hogy akiknek feladata lenne az állatkínzás meg-gátlása és megtorlása, maguk sem igen vetnek igen ügyet arra. Lépten-nyomon láthatjuk, milyen kegyetlenséggel verik a lovakat a nyílt utcán. A'' vágóhíd felé terelt szarvasmarhákat hogyan ütik, rúgják. Megesik a szivünk, amikor ezeknek a szörnyű kínzásoknak vagyunk szemtanúi. Csak a napokban irtuk meg, milyen kegyetlenséget tanúsított egy marhakereskedó • megvásárolt kis borjuk iránt.
. Huszonhat borjút rakatott fel olyan szekérre, amelyen legfölebb tizenkettő számára volt hely. Igaz, meg is inditbtttt eDene az eljárást.
Több esetről azonban eddig nem hidunk. Olyanokról tudniillik, amikor az ájlatkinzó ellen példás megtorlást alkalmaztak volna a hatóságok. Pedig, mint említettük, igen gyakoriak ezek.
flogy az állatvédelemmel ma nagyon keveset törődnek, azt igazolja a belügyminiszternek most kiadott rendelete, melyet,
az állatkínzások meggátlásának fokozot-
tabb ellenőrzése céljából küldtek meg az alárendelt hatóságoknak.
A rendelet azonban nemcsak az igavonó állatok védelmére terjed ki, hanem a piacon eladásra szánt apróbb állatokra, malacokra, baromfiakra is, mert ezekkel is igen kegyetlenül bánnak, ami szintén szemlélhető Zalaegerszeg utcáin.
Amikor azonban az állatkínzásról van szó, kérdjük, miért nem ellenőrzik fokozatosan, vagy fokozottabban, vagy egyáltalán az — ember kínzást?
Hányszor hallunk Zalaegerszegen a házakból velőtrázó gyermek sir ást és ordítást?!
Hánvszor látunk az utcákon bömbölő gyermekeket, kiket az anyák, dadák, cselédek ugy vonszolnak maguk után, mint valami kölöncöt, ahelyett, hogy megbékítenék, lecsititanák ó-ket?! Hányszor mérgezik azoknak a sze^nv kis gyermekeknek lelkét durva szitkokkal, káromkodásokkal, trágár beszédekkel, ha meg-mcgállank bámulni valamit? Ha felnőttek valahol csoportokba verődnek a járdán és egy kis iskolásgyermek át akarja törni sorfalukat azzal a joggal, amely a gyermeket is megilleti, milyen ocsmányságokat kiabálnak reájok!
Ámít itt felsoroltunk az csak emberkinzás és ez szabad volna? Ezzel senki se törődik. De nincs ez igy jól. Ha az állatkínzás szigorúan tilos, miért lehet megengedett dolog az emberkinzás?
T
Osztrák tanuk kihallgatása Erdélyi Béla hitvesgyilkossági Agyében.
Budapest, november 22. Erdélyi Béla bim-perének tárgyalását ma folytatta a büntetőtör-vényszék Schadl tanácsa. A mai tárgyaláson a millstatti tanukat hallgatták ki. A tárgyalásra megérkezett a gráci vizsgálóbíró is. Á külföldi tanuk költségei ötezer pengőt tesznek ki, amelyet az államkincstár előlegezett.
A tárgyalás megnyitása után Oál Jenő védőügyvéd azt az indítványt "terjesztette elő, hogy a bíróság szálljon ki Millstattba, vizsgálják meg a terepet és végezzenek bábukkal próbaesést. — .Csak a csendőrség végzett vizsgálatot egyszer, de ott sem a védelem, sem a vád tanúi nem voltak jelen. Indítványozta még ezenkívül, hogy Pregl professzortól ujabb szakvéleményt kérjenek a veronálmérgezésre vonatkozóan.
A bíróság Tcmesváry ügyész felszólalása után Oál Jenó indítványát elutasítja és elren-
deli a megidézett tanuk kihallgatását.
Oreil gráci bírósági főtanácsos volt az első tanú, aki elmondotta, hogy névtelen följelentés érkezett hozzájok és annal* alapján rendelték el Forgács Anna holttesténelfefelboncolását. A boncolást Lakner Mátyás orvos végezte. A hulla nyakán véraláfutások voltak és egy tenyér és hüvelykujj nyomait fedezték fel, ami nyilvánvalóan fojtogatástől eredt.
Forgács Anna szobalánya tett ezután vallomást, aki elmondotta, hogy mikor umóje haldokolt, a szobában csalt Erdélyi Béla volt egyedül.
Még több jelentéktelenebb vallomást tevő tanút hallgattak kí, akik mindnyájan azt vallották, hogy Erdélyi Jeleségét háromizben bántalmazta. v s $
(A tárgyalás lapzártakor még tart.)x
Sztrájkolnak a salgótarjáni éa pécsi bányászok.
Budapest, november 22. A satgótarjáni és pécsi bányászok közül 4.500-an sztrájkba léptek, mert béremelési kérelmöket nem telje-tették. A munkások vezetői ma délelőtt fölkeresték Wekerle Sándor, Hermann Miksa és Vass József minisztereket Esztergályos János szociáldemokrata képviselővel az élükön, hogy ók járjanak közben a munkaadóknál és hozzák létre az egyezséget.
A munkások azzal indokolják a sztrájkot, hogy 1925. óta nem emelték a bányamunkások jövödclmét, mig ezzel szemben a megélhetüsök jóval drágább lett. A bérmozgalom vezetői nem zárkóznak el a béke elől, de feltételeikben kérik azt is, hogy lakbérpótlékot kapjanak a-zok, akik a bányatelepen kivül laknak. — Minthogy a vállalatok vezetősége is enged és hajlandó a munkások egyheti bérének megfelelő összeget karácsonyi ajándékul adni, jazért remény van a gyors megegyezésre. /
A legnagyobb rifcagyar botja.
Budapest, november 22. A közeljövőben megnyíló parlamenti muzeum részére ma rendkívül érdekes tárgyat adományozott Zseny József földbirtokos, a Külügyi Társaság tagja. Átadott Zsitvay Tibornak egy setabotot, melyről hitelesen bizonyította, hogy Deák Ferencé, a haza bölcséé volt. A séta botot hagyomány szerint gróf Széchenyi István készítette és adományozta Deák Ferencnek.
A képviselők igen nagy érdeklődést tanúsítottak a rendkívül érdekes ajándékkal szemben és sokan fölkeresték a Ház elnökét, hogy a botot nála megnézzék, melynek csontból faragott fogantyúja a Lánchíd oroszlánját ábrázolja.
Jugoszláv—albán határincidens. /
Belgrád, november 22. Prízrendnél egy ka-csak banda átment a jugoszláv, határon és ott összeütközött a határőrökkel. A banda egy tagja meghalt, egy pedig megsebesült.
A francia Ügyészség nem adott kJ Olaszországnak egy politikai foglyot.
Páris, november 22. Az Aix en provanceban székelő ügyészség Olaszország kérésére és saját kormányának utasítása ellenére nem adta ki az olasz hatóságoknak Morelli olasz szakszervezeti titkárt. Morelli bűne "az volt, hogy egy olasz rendőrt revolvcrlövésekkel megölt. Az ügyészség Morellit szabadlábra-helyezte és ezt azzal indokolja, hogy itt politikai bűntettről volt szó és ezért »nem adott helyet a kérelemnek.
A kártyaveszteség miatt megölte barátját • egy föld míves.
Eger, november 22. Heves liagyközségben Ouba Lajos 34 éves és Vasas Zsigmond 33 éves földmivesek az egyik korcsmában kártyáztak. Vasas Zsigmond minden pénzét elvesztette és kérte Oubát, hogy adjon neki vissza 50 fillért. Ouba erre nem volt hajlandó s ezen összeszólalkoztak, majd Vasas egyik társával - Ferenczivel együtt eltávolították a korcsmából Oubát. Ouba erre bosszút forralt és a sötétben megleste Ferenczit és Vasast, mikor hazafelé tartottak. Egy szeges doronggal hirtelen rájuk támadt s mindkettőjöket fejbeverte. Fcrenczi azonnal meghalt, Vasas pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Vasast a kór-, házba, Ouba Lajost pedig elfogatása után az egri ügyészségi fogházba szállították.
Szerencsétlenség a zágrábi áAatkertbcn.
Zágráb, november 22. Az állatkertben egy nagy barnamedve ketrecét tisztogatta ápolója, miközben a medve rátámadt és fogával az ápoló combjából nagy darab hust kitépett. Nagynchezen tudták csak a veszedelemben forgó ápolót kimenteni a megvadult medve ketrecéből. Súlyos sebével kórházba szállították, de felépüléséhez nem sok a remény.
Szász Elek bűnügye.
Budapest, november 22. A büntetőtörvény-szék Szeinák tanácsa ma folytatta Szász Elek bünperének tárgyalását és tanuként Nagy Károly főkapitány-helyettest hallgatták ki. Elmondotta, hogy többször tartottak váratlanul vizsgálatot az étkezdénél. 1925. májusában, mikor rovancsoltak, 65—70 millió hiányt állapított meg.
Az optánsper tárgyalása.
Budapest, november 22. A magyar—oláh optánsper tárgyalását december 15-rc halasztották. *
Oláh repülő magassági rekordja.
Páris, november 22. Villacoublayban Po-pescu oláh repülő kísérletet tett a magassági rekord túlszárnyalására s bár az oláh rekordot megjavította, eredeti terve nem. sikerült. — Popescu repülőgépével 10150 méter magasságot ért el.
A spanyol királyné Londonban.
London, november 22. A spanyol királyné rövid tartózkodásra Londonba érkezett. Utazásának célja fókép az volt, hogy László Fül ip, a Londonban éló hires toagyar festő befejezhesse a róla készített képet.
Francia lap támadása az uj oláh kormány ellen,
Páris, november 22. A Populaire legújabb számában élesen kikelt az uj oláh kormány ellen. A támadás oka az oláhoknak Berlinnel kötött gazdasági szerződése, amelyért Maniut okozzák. Franciaország és Oláhország között ugyanis megállapodás jött létre, hogy az oláh kormány nagyobb megrendeléseket tesz Franciaországban és ennek ellenében óket kölcsönhoz segítik. A kieszközölt 25 milliós kölcsönt az olahok fel is vették, de a németeknél tettek 125 milliós megrendelést, tehát most nem tudnak eleget tenni Franciaországgal szemben vállalt kötelezettségöknek. A Populaire megállapítja, hogy Maníu nem őszülte barátja Franciaországnak.
A Népszövetség kiküldöttei Vareőb«.
Varsó, november 22. Sir Erik Drummond népszövetségi fótítká* és Sugimura másodtitkár — a politikai osztfe- vezetője — Varsóba utaztak. Tegnap délután látogatást tettek Pil-sudszky marsallnál, akivel egy óra hosszáig tanácskoztak. A Népszövetség kiküldötteit este Zaleszky külügyminiszter látta vendégül
1928. november 2.
ZALAVARMEGYE
3
Döntőbírósági konfliktus Ausztria és Oláhország között.
Bécs, november 22. Legújabban Ausztriának ¡s döntőbírósági konfliktusa támadt Oláhországgal. A háború kitörésekor a Hoffer— Schrantz gazdasági gépg)úr telepeit az oláh kormány lefoglaltatta (azokat, melyek Oláh-ország területén feküdtek). A háború befeje-jfcc után bizonyos összeget ugyan megváltás-képen átutaltak a gyárnak, de még igy\ is 5, millió arany lei a gyár fennálló követelése. Mivel az oláh kormány ezt a követelést nem akarta kiegyenlíteni, pör keletkezett. Az ügy eldöntésére nemzetközi döntőbíróságot hívtak ^ssze Bécsbe, amelynek illetékessége ellen az oláh kiküldött óvást emelt. Ausztria ezzel szemben ragaszkodik a döntőbíróság ítéletéhez.
Amundsen emléknap.
Milano, november 22. A Milanói Autó Club december elsó napjaiban Aumundscn emléknapot rendez, mely alkalommal a klub tagjai nagy kirándulást terveznek. A verseny kim-dulási helye Milano, végcélja pedig Oslo, ahol december 14-én Amundsen emlékére nagy ünnepségek lesznek.
Mennyi forgatmiadót fizetett Budapest?
Budapest, november 22. Amint a statisztikai adatokból megállapítható, a múlt évben Budapesten forgalmiadóból 57.2 millió pengő folyt
Beteg az angol király.
London, november 22. Illetékes helyről szerzett információ alapján közlik, hogy az angol király megbetegedése nem ad okot aggodalomra. Remélik, hogy egészsége pár nap múlva helyreáll.
Országgyűlés.
Budapest, november 22. ,A képviselőházban ma meglehetősen csendes volt az élet. Több kisebb javaslat tárgyalása .volt napirenden, amelyek legtöbbjét vita pélkül elfogadták. A képviselők egy nagy csoportja ma délelőtt a Máv gépgyár telepet látogatta meg.
Az OI6s.
Fél 11 órakot- nyitotta meg a Zsitvay Tibor a mai ülést. A* elnöki bejelentések után Dencz Akos, a közlekedési bizottság előadójának jelentése következett.
Az olasz-magyar kereskedelmi szerződés becikkelyezéséről szóló javaslatot harmadszori olvasásban is elfogadták.
Király Ferenc javaslatának megtétele után M a r c h s a 11 Ferenc előadó ismertette az Olaszországgal kötött állategészségügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló javaslatot. Rámutatott ennek előnyére és arra, hogy ezzel sikerült érdekeinket paritásos alapon érvényesíteni. ''
A javaslatot vita nélkül elfogadták, luk ács üyörgy, a külügyi és pénzügyi bízottság előadója a nemzetközi segélynyújtásról szóló javaslatot terjesztette eló, melyet Cipiceo olasz szenátor kezdeményezett. Kitért Bogya János tegnapi beszédére és több kitételét helyteleníti.
Fitz Artúr rámutat arra, hogy Magyarország a segélynyújtások tekintetében első helyet foglal el. A legutóbbi bolgár földrengéskor a népjóléti műiiszter magyar orvosokat és rengeteg kötszert küldött kí. A javsalatot elfogadja.
Propper Sándor Bogya tegnapi beszédéhez szól hozzá és kijelenti, hogy annak Franciaország elleni fejtegetéseit nem helyesli, ö Bogya felszólalását oktalannak tartja.
Az elnök Proppert a sértő kifejezésért rendreutasítja.
Propper Sándor erre kijelenti, hogy akkor Bogyát is rendre kellett volna utasítani, - mert ó Franciaországot sértette meg.
Flnök en unciái ja, hogy Proppemek nincs jogában ténykedését bírálat tárgyává tenni, de S ó mégis kijelenti, hogy Bogyát figyelmeztette, miszerint eltért a tárgytól.
Propper Sándor folytatta beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy, ha a nagyhatalmakkal 8zemben eredményt akarunk elérni, nekünk kell belpolitikai téren jó példával elóljárni.
Vass József dr. népjóléti miniszter beszélt ezután.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
HÍREK.
— Miniszteri kiküldött tartott szemlét az ''uj vágóhídon. Ulrcich Sándor dr., a földművelésügyi minisztériumba beosztott m. kir. állategészségügyi főfelügyelő ma Zalaegerszegen időzött s a délelőtt folyamán Czobor Mátyás polgármester, Kertész Lajos vármegyei állategészségügyi főfelügyelő és Wassermann Frigyes műszaki tanácsos ^társaságában megszemlélte az uj yágóhidat, amelyet december hó folyamán helyeznek üzembe. A miniszteri kiküldött megelégedését -fejezte ki a vágóhid építése és berendezése /ölött, de pótlásul még néhány dolgot ajánlott a város Vezetőségének figyelmébe. A hűtőkészülékeket csak a tavasz-szal szerelik föl. .
— A bibliai est folyó hó 24-én, szombaton este — költözködés miatt — nem lesz megtartva.
— Ipari vonatkozású rendeletek. A belügyminiszter a kartonpapirnak külföldi gyártól való beszerzését illetően tiltó rendeletet adott ki. Egy másik rendeletében pedig kimondja a gépjármüveknek hazai forrásból leendő kötelező beszerzését. Ez a két rendelet beszédes bizonyítéka a magyar ipar nagyarányú fejlődésének, mert kevés idővel ezelőtt a kartonpapirt hazai forrásból nem szerezhettük bj^ a hazai autógyártás pedig igen sok kívánnivalót hagyott hátra. Ma már ott tartunk.„hogy a hazai autógyártás versenyképes. Helyes tehát, hogy hazai gyártmányú gépjármüveket vásároljunk (föltéve, hogy van pénzünk is erre).
— Hirdetmény. Közhirré teszem, hogy a kataszteri felmérés a város belterületén befejezést nyert. A birtok valósítás céljából szükséges zárhelyszinclést folyó évi november hó 26-án délelőtt 8 órakor a m. leír. földmérési felügyelőség kirendeltségének hivatalos helyiségében (pénzügyigazgatósági palota földszint) tartják meg. Felhívom a város belterületén levő birtokok tulajdonosait, hogy a''fent jelzett időben és helyen jelenjenek meg. Polgármester.
— Drágább lett a cukor. Mint értesülünk, az összes cukorfajták métermázsánkénti egységára egy pengővel emelkedett.
— Tűzoltók gyűlése. A zalaegerszegi önkéntes tűzoltó egyesületnek tisztújító közgyűlését december 2-án tartják meg.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
— Tovább rázzák a rongyot. A szobacicu-sok, ez alkalommal a házi kisasszonyok is ideértendők, — sohasem tanulják meg azt, hogy a portörló rongyot az ablakon át az utcára rázni — tilos. Még akkor is, ha nem jár arra senki. A zalaegerszegi szobacicusok most\is vígan rázzák a rongyot, sőt, ha történetesen arra halad valaki, még mosolyognak is rá, sót egyik-másik, frissebb nyelvű még oda is mondja: siessen már, no, mert ki akarom rázni a rongyot. — Igazán nem vagyimk ellenségei a szobacicusoknak, sót néha talán egy-egy-mosolyuk is jól esik ebben a szomorú világban, de azért mégis kérjük a — rendőrséget, simogassa végig egy kis büntetéssel azokat a mosolygó hölgyecskéket, akik, ha mindjárt csupa tréfából is, de fejünkre Tázzák a szoba porát. <
— Porcellán, flveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Az OMKE adóankétja. December 17., 18. és IQ-re az OMKE országos adóügyi ankétot hiv össze Budapestre. Meghivja erre fővárosi tagjain ktyül vidéki kerületeit, az ösz-szes gazdasági érdekképviseleteket, az egyes minisztériumokat, az, adókérdések speciális szakértőit, egyszóval mindazokat, akiknek hasznos közreműködésétől megfelelő javaslatok kialakulása remélhető. Az ankét nemcsak bírálni, hanem konkrét javaslatokat is akar ké-sziteni, hogy a pénzügyminiszter elé konkrét előterjesztést tehessen adórendszerünk megreformálása érdekében.
— Fenyvesi áruházban találja a legszebb választékot elsőrendű női selyem és flór harisnyákban, úgyszintén férfi divatzolcnik és harisnyákból.
— Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által rövidesen megszün-tethetók. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József viz a makacs szék-szorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A nagykanizsai kövezet, mint ''fölmentési indok. A nagykanizsai kir. ügyészség gondatlanságból okozott súlyos testi sértés miatt emelt vádat Knapp Lajos ottani lakatos, soffór ellen, mert a Sugár ut és Fő ut kereszteződése mellett elütötte Simonics Pétert, a fószolga-bíróság huszárját és Bor^a Sándor polgárembert. A soffór a tegnapi főtárgyaláson azzal védekezett, hogy őt semmiféle gondatlanság nem terheli. Rendesen, előírásosan haladt gépkocsijával, de a rossz kövezet miatt a merevítő eltörött és ez okozta a balesetet. A törvényszék fölmentette a vádlottat, mert bebizonyítottak látta a soffór védekezését, amely szerint a tűrhetetlenül rossz nagykanizsai utkö-vezet miatt a soffőrt nem lehet ^felelősségre '' vonni.
—- Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Szivenlötte magát fegyvertisztogatás közben egy főhadnagy. Szomorú tragédia szin-helye volt kedden délután a soproni tüzérlaktanya elsőemeleti irodája, ahol a tisztikar egy része gyűlt össze, hogy résztvegyen a délutánra tervezett céllövészeten/ A tisztek közül Oyomlai .József főhadnagy pisztolyát tisztogatta s közben nevetve társalgott tiszttársaival. Egyszerre csak dörrenés rázta meg a szoba levegőjét. A revolver tisztogatás közben elsült és a golyó átjárta a fiatal főhadnagy szivét, aki jajszó nélkül rogyott össze. Tiszttársai azonnal hozzárohantak, hogy segítségére legyenek, de minden hiába volt, mert Ciyomlai a lövés pillanatában kiszenvedett. A fiatal, törekvő tüzértiszt halála mély megdöbbenést és részvétet váltott ki.
— PtipIki-meOű férfiingek 7 pengőért a legszebb mintákban, Pichler kalapok, divatsapkák, diáksapkák legolcsóbb bevásárlási forrása a Fenyvesi áruház.
— Találékonyság. Orvos: Az Istenért, Ko-vácsné, mit csinál maga? Hiszen én óránként két port rendeltem az urának. — Asszony: Tudom, doktcv ur, de mivel már elfogyott az ostya, hát szalonnás gombócba főzöm be neki . a port.
— Zárórán tul is mulatni akart. Oarai János galamboki gazda záróráig mulatozott egyik ottani korcsmában. Egyszer csak megjelent Tóth György éjjeli őr, akinek figyelmeztetésére a korcsmáros bezárta a helyiséget. Oarai azonban ezzel nem elégedett meg, hanem tovább is mulatni akart. Igy ellenkezésbe jött az éjjeli őrrel, akivel dulakodni kezdett. Megragadta az éjjeli őr nyakát és karját. Tóth György följelentette a garázdálkodó embert, akit a kanizsai törvényszék hatósági közeg elleni erőszak cimén 30 pengő pénzbüntetésre ítélt.
— Cigány önbíráskodás Somogyban. Bogdán György zsitvapusztai cigány elcsábította Bogdán János cigány életepárját. Efölött nagyon elkeseredett az elhagyott férj és egyik rokona, Orsós Ferenc jelenlétében megjelent a csábító putrijában és ott azzal fenyegették ték meg a másik Bogdánt, hogy fejszével agyonverik, ha nem adja ki az elcsábított asszonyt. Amikor Bogdán méltatlankodott a megtámadás ellen, kívülről háttal leültették a putri ajtajába és megkezdették a putri átkutatását. Asszonyt nem találtak, azonban egy tarisznyában 30 pengőt kinyomoztak és annak rendje-módja szerint azt el is vitték az elrabolt asszony ellenértéke gyanánt. Az ilymó-don megkárosított Bogdán György rablás miatt jelentette föl támadóit, akik azzal védekeztek, hogy cigány szo&ás szerint jártak el, amikor az elcsábított asszonyért kárpótlásul elvitték a 30 pengőt. Majd a főtárgyalás kideríti a — jogot.
— Gyapjú púik)verők, kötött kabátok, var dászmcllények óriási választékban beérkeztek a Fenyvesi áruházba.
ZALAVMEGYE
1928. november .
— Állattenyésztők Napiára 1929-re sajtó alatt levő és december első felében megjelenő kötete a gazdaközönség legnagyobb érdeklődésére tarthat számot. Ciazdag tartalma, páratlanul szép kiállítása, sok gyönyörű képe nagv meglepetése lesz az idei naptár-könyvpiacnak. Értékes szakközleményei az egész éven * át hasznos tanulságokat nyújthatnak az állattenyésztés, takarmányozás, állategészségügy, áílatértékesités tekintetében. A legjobb állatbeszerzésí források, az országos állatvásárok legújabb és nagy gonddal összeállított jegyzékei nélkülözhetetlenek a gazdálkodással foglalkozóknak, számos képe az év állattenyésztési eseményeit szemléltetik. Az Állattenyésztők Naptára 1929. évfolyamát is a legjobb magyar szakírók közreműködésével szerkesztették. Ára díjmentes póstaí szállítással 2 pengő. Megrendelhető az Állattenyésztők Lapja kiadóhivatalánál: Budapest, V., Nádor utca 16.
— A legszebb nOi kabátok legolcsóbb árban csak Scbvarc Lajosnál kaphatók.
— A szőlő, gyümölcsös és zöldségeskert trágyázásáról ir a «Növényvédelem» és «Kertészet- legújabb száma. Cikkeket közöl még a csiperkegomba termesztéséről, a gyümölcs téli kezeléséről, a gyümölcsfakarbolineumról, a kri-santemum műtrágyázásáról, a narancslégyról, a pázsitkészitésről,, a mogyoró metszéséről stb. A kiváló két szaklapból a Zalavármegyére való hivatkozással egy alkalommal a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Földművelésügyi minisztérium) készséggel küld mutatványszámot.
— Befutottak az első fényképek a húszezer dolláros Miss Magyarország választásra. A
Miss Magyarország választás első fényképsorozatát a Színházi Élet e heti száma közli. Európában a Színházi Élet hívta fel először telefonon Hollywoodot és a szenzációs beszélgetést a hollywoodi magyarokkal e heti számában közli. Zichv Tivadar gróf tízenlíétéves korában vezetett először autót. Kedvenc színésznője Titkos ijona, akit személyesen nem ismer. Kedvenc iroját pedig családja indexre tette. Nők, akik egy hónapra rendezik be életöket. Clemenceau teadélutánt adott Anday Piroska tiszteletére. Silvia Neri>< Erdős Renée kis regénye a Színházi Élet e heti számának irodalmi szenzációja. Inczc "Sándor népszerű hetilapja rengeteg érdekes cikket, novellákat, gyönyörű mélynyomásu képeket, nagy társaság rovatot, rádiórovatot, könyvrovatot, mozimellékletet, 8 oldalas nagy alakú kottát és külön 16 oldalas regény-mellékletet ad e heti számában. Darab-melléklet: az öt legmulatságosabb Nóti bohózat. Egyes szám ára I P, negyedévi előfűtési dij 10 P. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Er/.sebet körút 29. ,
— Szenzációs olcsó cipőárak a Fenyvesi áruházban: női magasszáru P 19.50, férfi box
— Baleset a szombathelyi Pohl téglagyárban. Tegnap a szombathelyi Pohl téglagyár ban súlyos baleset .érte Cseri János 44 éves munkásembert. Cserfa gépházban foglalatoskodott, miközben a ^anszmísszió — eddig ismeretlen okból — leszakadt és a szerencsét-» len emberre zuhant. A nehéz gépalkatrész a munkáson oíyan súlyos sérüléseket ejtett, hogy a mentők a kórházba szállították. Állapota súlyos, de nem életveszélyes.
— Főijelentette magát gyilkosság kísérlete miatt. nagyatádi járásban levő Rinyaszent-királyon Buday Vendel földmives különváltan élt a feleségétől. A minap elment felesége lakására, hogy ruháit elvigye.-Mivel azonban felesége ezt nem adta oda, a nála levő fegyverrel belőtt a lakásba, hogy feleségét megölje. Az asszony azonban észrevette száidékát és gyorsan bevágta az ajtót, miáltal a sörétek az ajtóba fúródtak. A sikertelen kísérlet után Buday a kaposvári ügyészségre ment, ahol följelentette magát és kérte, hogy indítsák meg ellene az eljárást.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, va-dász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Időjárás. Hazánkban a derüléssel kapcsolatban erős ¿jjeli lehűlés állott be. A hőmérséklet a fagypont alá sülyedt. Sok helyütt dér volt. Budapesten a hőmérséklet ma délben 6 C fok volt. — Időjóslás: Egyelőre változás nem várható, később borús, ködös id i valószínű csapadékhajlammal.
Nyomatott Kakas
SZÍNHÁZ.
A színtársulat prózai együttese ma este mutatkozik be a zalaegerszegi közönség előtt. Színre kerül Abris rózsája, világsikert ert 3 felvonásos vígjáték, mely Newyorkban kétezerszer került szinre. A darabot Radó László rendezi. — Személvek: Cohen Izsák — Hctényi Ferenc Maikele felesége — Katona Terus Levv Salamon — Vérte-s Károly Ábel János — Szabó László Róza-Krisztina leánya ~ Szokolay Etus Dr. Saniuels rabbi — Rédcy Tibor Lelkész — Sorr Jenó
• Heti mflsor: ,
Péntek: Luxemburg grófja. Operett. Szombaton cs» vasárnap este: Oyurkovics
fiuk. Operett. , . ,, ~
Vasárnap délután: Mesék az írógépről. Op.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉHZOflT.
>|M
A BUDAPESTI ÉRTEKTÖZ8DE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Talaták
Angol font 27 73 77 88 Belga fr. 79 55 79 8» Cseh koron» 16 94-1702 Dán korona 1ft250-153l0 Dinár '' 1000-10:5 Dollár f.70 6O-572-60 Francia frank 22 40-2260 Holland 22925-230-25 Lengyel 6415 - 64 45 Leu 3 43 3*48
Léva Ura Márka Schilling
'' Btrliák:
Amsterdam 22fr652»35
Norvég Svájd fr. Svéd k.
298Í-30I0 136 32 136 82 8037-8072 15290-153.50 11015-11055 153 10-153 70
Belgrád
Berlin Bukarest Brüsszel Kopenhiga Oszló London Milano Newyork Páris Prága > Szófia : Stockholm
Varsó | Wien : Zürich
10-05-10-08 13638-13678 344-348 7958-7983 «.52-77-153 17 152-80-153 20 27 77-27 85 29 98-30 08 572-70-574 30 >•236-2244 16-97-1702 4-12-4 15 153.25-153-61 64 22-64.40 80.50-80.75 110.20-11058
ZÜRICHBEN
a pengő 90585 osztrák korona 7300, cseh korona 15*40, leu 312-5 dirfár ot2, francia frank 20-29.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 2150 P. rozs 19 50 P. árpa 2400 P,
csöves tengeri 11-12 P, zab 19 50 P.
- — --- -.- — .....- --—
L**M«J«*IIMI CALAVAfttUOVC IO>H4«Wfl>li|.
''»••i«< M.''tM>i«i MinaoLV FCHINC.
• . .i*. AGOSTOM.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 H árban. MATRACOK 42 pengóért. KÁRPITOS bUTOROK: «irt szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÖ-NYÖK 14 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEQERSZEO, KISFALUDY-UTCA I. SZ.
HAL&.D HAV.
HIÍCIPÓ
KŰVAC/
Egy gyönyörű
a zeneirodalom I
csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS
ágoston könyv-.
éspapirkereskedésé-bén Zalaegerszegen.
HIRDESSEN A „2&LAVÁRHEGYÉ"-B8NI
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
V
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
Altossxiiöszl és téli esték unalmát legjobban elttz-heti, ha vese egy jó, olcsó
Kedvező fizetési feltétől el<|
RÁDIÓKÉSZOLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló 1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és
papirkereskedőnél, Zalaegerszeg. Tel. 131.
<
W

r f™''
, - v
könjrvnyomdáiában^Zaiaegcrsxeg, Széchenyi-tér 1. Telefon 131.
VII. éfíolfaa
Salaegerszeg, 1928 nofeaber 24 Ssoabat.
Ara 12 fillér.
267. száa.
POLITIKAI NAFILJk.*»
»titiulk ala«a Mttftm» Oiutu. - fUtlMtéi: Hr Mnpri 2 - Hi|«, iHTümi p«iKé. - Inrk.nitiir <, kladobitital: Ilin,mM|, Ité^Hf Mr 1 TiMh 111
Jl
n
Kétórás vita az uj iskola építése ügyében.
Háromtagú küldöttség viszi a kultuszminiszterhez a memorandumot.
A városi képviselőtestület tegnap><endkivüli közgyűlésén kétórás vitát provokált az elemi iskola építési ugye, mely filől igazán azt hihettük volna már, hogy - ebben a formájában - többet nem képezheti vita tárgyát.
A város közvéleménye a/onban nem nyugo-godott bele abba, ami eddig történt ezen a téren. Rossz szolgálatot tesznek a^iwyriek és a városnak egyaránt azok, akik /nlíndig csak azt hangoztatják, hogy, mihelyT-á p<\lgár-'' ság véleményét nyilvánítja, akkor ujjat is huz a miniszterrel.
Semmi sem áll távolabb a város polgárságától, mint ez a gondolat, vagy szándék. A közvélemény tisztán és kizárólagosan csak a föltétlen igazsághoz ragaszkodik és ez az, hogy: az iskolának nem megfelelő''hely az, amelyet az uj templommal
szemben kijelöltek. Ennek a nézetének adott kifejezést tegnap a közgyűlés, amikor a polgármester előterjesztette jelentését az iskola építése tárgyában eddig tett intézkedésekről.
A vita B e d ó Vendel felszólalása nyomán indult meg, amikor kijelentette, hogy az iskolát nem lehet kivinni a városnak ama részébe, amerre fejlődés nincs és az iskolát nem szabad a nedves, vizenyős rétre építeni, ahol ui esztendő legnagyobb részében kod üli meg a területet.
Sza I a y László átvette a szót Bedőtól és azt kérdezte, fölvilágositották-e a minisztert afelől, hogy az iskola közvetlen szomszédságba ke- j rűlne a savanyu szagot terjesztő szeszfőzővel, hogy a talaj vizenyős, hogy mögötte állandóan posvány van, mert a víznek a vasúti töltés miatt nincs lefolyása? Majd hangoztatta, hogy
a város közvéleménye ellene van annak, hogy ott építsenek Iskolát.
M i k u I a Szigfrid dr. főjegyző szerint Petri államtitkár nyomatékosan kijelentette, hogy csak az esetben számithat a váios államsegélyre, ha odaépitik az iskolát. ^
A közgyűlés tiflgy megdöbbenéssel vette tudomásul a főjegyző szavait és talán be is zárult volna a vita,-ha
. r r i d r i k István szólásra nem "jelentkezik. Annak a kis hadseregnek érdekében szxTalt lel I ridrik, - mint mondotta — amelynek ''érdekeit mindig oly igen hangoztatják, de mihelyt ennek a kisliadscregnek érdeke mis érdekkel találkozik, nyomban másodrendűvé degradálódik. Amikor arról volt szó, hogy az iskolát
az Arany János utcában építik föl, a polgármester azt mondotta, hogy a miniszter szakreferensének nagyon megtetszett az a hely a azt kifogástalannak is találta.
Itt, ugy látja, más érdekek is nyomulnak előtérbe, amelyek a kisgyermekek érdekeit háttérbe szorítják. Az egyház érdekeiért eldobják a kisgyermekek érdekeit, mert a központi iskola szomszédságában lakókat arra kényszeritik, hogy a távoli uj iskolába járjanak.
A polgármester megakasztja beszédében Frldriket s azért a kitételéért, hogy az egyházi érdekekért eldobják a kisgyermekek érdeke«, — rendreutasítja.
Frídrík nyugodtan válaszolja, hogy szavait a polgármester félremagyarázta, mert ó
jin szólt az egyház ellen. Van ö is olyan jó katholikus. mint azok. akik az iskolát oda kivinni akarják, amerre a város nem
| fejlődik.
ö azt akarta kifejezni, hogy a templomnak érdeke az, hogy szebb miliőbe kerüljön. Utal a szegedi fogadalmi templom építésével kap-ciolatos építkezésekre. Nem is mondja azt, Hiogy ne létesüljön tér a templommal szemben, hiszen arra különösen körmenetek alkalmával nagy szükség van. De ne kombinálják a tér kérdését az iskolaépítés^kérdésével. Az isko-- Iával kapcsolatosan létesített tér nem szolgálhatná a kívánt célt. Egyébként is
a miniszter nemcsak közoktatásügyi, hane<n vallásügyi miniszter is, adja tehát a kisajátításokra beigért összeget a templommal szemben létesítendő térre, az isko- * l/t pedig építsék föl a Jókai utca sarkán.
A Rákóczi utca nagyforgalmu útvonal, a kijelölt helyre messziről kellene a kisgyermekeket beterelni, akik
tiszta levegőt a szeszfőzőtől kapnának, mint valamikor a központi iskola a Bárány Istálójából.
Mint érdekességet megemlíti, hogv 44 évvel ezelőtt az egyesülés alkalmával ()ia község kikötötte, hogy legalább a legkisebb gyer** mekek részére legyen ott iskola és most a város egy egész nagy iskolát vinne ki — Ólába. Eizel annak tennének ki 350 gyermeket, amitől Ola az ó néhány gyermekét megkímélni kívánta.
Javasolja: /
Képezzék ki a teret az uj templommal szemben, az iskolát pedig a Jókai utca sarkán építsék föl. t
N a g y István amellett akart szólani, hogy az iskolát a templommal szemben építsék föl, de — lehurrogták.
Hollós Ferenc dr. arra volt kíváncsi, kit, vagy mit értett Frídrík «egyhá^> alatt? Meg, jegyzi továbbá, hogy az államsegély megadása tisztán a miniszter jóindulatától függ, azért tehát, ha a város nem akarja, hogy a segély elmaradjon, fogadja el azt, amihez a miniszter görcsösen ragaszkodik.
Frídrík István ismételten kijelenti, hogy «egyház» al.ttt nem értett sem egyént, sem szerzetet, hanem csak arra ¿kart rámutatni,
hogy egy térért, amelyre a templomnak van szüksége, figyelmen kivül hagyják a pedagógia és egészségügy követelményeit.
Czo''b''or Mátyás polgármester izgatottan válaszolja Fridríknek, hogy a tanfelügyelő, mint szakközeg és a miniszter, mint legfelsőbb szakfórum, pedagógiai szempontból nem emeltek kifogást a templommal szemben való iskolaépítés ellen. ^ -
(A polgármesternek erre a megjegyzésére csak annyit válaszolunk, hogy — tuddmásunk •-szerint — az iskolát por-, füst- és büzmente* — valamint a nagyobb forgalomtól távolabb esó helyre kell építeni. És, ha a miniszterrel nem vasárnap délben, hanem például hetivájár napján s amikor a szeszfőző üzemben van, tekintették volna meg a helyet és figyelmebe ajánlották volna, hogy az az utca az egyedüli utvonala egy hatalmas vidéknek s igy állandóan élénk ott k Jorgalom, nem ragaszkodnék görcsösen) ahoz, hogy ott építsenek iskolát. Szerk.)
'' 4
Jády Károly azt kérdi, nem hárul-e a városra valamiféle kötelezettség abból, hogy a vállalkozó a Jókai utcában már megkezdte a munkálatokat? Azután azt mondja, hogy ragaszkodik ahoz a határozathoz, amelyre egyszer már szavát adta.
Wassermann Frigyes műszaki tanácsos is hollós dr. véleménye szerint nyilatkozott. Szerinte a gyengébb fél a — pedagógia s ennek kelt meghajolnia a hatalommal szemben.
László József sem Jádynak, sem a polgármesternek nézetét uein teheti magáévá.
A.< vflros közvéleménye a leghatározottabban ellenzi a templommal szemben terve« zett építkezést.
Csatlakozik Frídrík javaslatához s kéri a polgármestert, hogy a kisajátítási dolgokban aduig ne döntsenek, míg arról a -képvíselótestü-bletnek jelentést nem tesznek.
A polgármester válasza után
Komlós M. Miksa tett olyin indítványt, amellyel a kétórás vita lezárulhatott. Azt indítványozta, hogy foglalják memorandumba '' az vitt elhangzott kifogásokat és óhajokat s azt a polgármester vezetése mellett három tagu küldöttség adja át a miniszternek.
A közgyűlés ezt a javaslatot elfogadta és a küldöttségbe Szalay Lászlót, Fridrik Istvánt és Jády Károlyt választotta. ''
v Radics István fia nyilatkozott Magyarországról, a magyar és horvát testvérnemzet együttéléséről.
A meggyilkolt Radics István fia, Radics Iván Párishan él és a Sorbonne egyetemen folytatja tanulmányait. Radics István a horvát nép reménysége volt s mikor a gyilkos szerb golyó kiontotta vérét, a horvát nép az elhunyt Radi-csot nemzeti vértanúinak sorába iktatta, s családját a mártíroknak kijáró kegyelettel és tisztelettel övezte. Radics Istvánné annak idején kiáltványt intézett a horvát néphez, amelyet a szerb soldateszka ugyan elkoboztatott, de a kiáltvány szövege beszivárgott a horvát nép szivébe. Á meggyilkolt Radics özvegye felesküdött a horvát nép szabadságára, s megfogadta, hogy gyermekeit harcra és bosszúra fogja nevelni. Harcra, Horvátország függetlenségéért és bosszúra a szerbek ellen, akik meggyilkolták az édesapát, a hitvest, a horvát nép vezérét. Most Radics Párísban élő gyermeke nyilatkozik az atyai hagyatékról, s arról az érzésről, amellyel Horvátországot szolgálni akarja. * ,
Az ifjú Radics Iván jövő programmját a következőkben adja: «Azért jöttem Párisba,
hogy azokkal a körökkel keressem az (összeköttetést, amelyek siettetik a holnap felkelő nap derengését és azt vallják, amit mi igaz horvátok, a szabad és független Horvátország gyermekei. Lent a duuamenti országokban á béke legtisztább, legemberibb eszközeivel megteremteni azt a harmóniát, amelyből az ott élő. gazdasági és érzésbeli szempontból egymásrautalt népek boldogsága fog életre kelni. A horvát nép érzései és szándéka, boldogult atyám szándékai szerint, hogy Magyarország utat kapjon az Adriához. Spalatot már olyan tervek szerint építik, hogy a kikötő egy része Magyarország kikötője is lesz. A mi barátságunk Magyarországgal ezeréves. Kulturánk egy forrásból táplálkozik, történelmi nagyságaink sokszor lettek a velünk rokonlelkü magyar nemzet történelmi nagyságai, s valamint a múltban, ugy a jövőben is, bennünket csak mesterséges akadályok választhatnak el egymástól. A magyar nemzet, a gálád trianoni békekötés első órájától kezdődően hirdette, hogy a horvát testvérnemzettel egynek érzi
Ó
magát s a magyar nép ezerszer tett tanúbizonyságot amellett, hogy Bécs szeparatisztikus politikáját sohasem helyeselte s a bécsi I)i-vide et Impera > jelszó érvényesítésében látta lefktetve azt a törekvést, amely Horvátországot mesterségesen el akarta szakítani Magyaror-szágtól.
Az átkos emlékű közösügyes politikának ezekben fizettük meg az árát s függetlenségi harcaink legtanulságosabb részletei azok voltak, amely harcokban ki akartuk küszöbölni az* ellentéteket, amelyeket Bécs íntrikája Magyar-
ZALAVARMEGYE
ország és Hcrrvátország közé ékelt. ^
A hónát nép fia, a martir Radics István gyermeke, az apától .örókölt éleslátással, az apai végrendeletnek \(égr)ehajtőjaként megmutatja az utat, amelyen a független Horvátországnak haladnia kell. Ledóltek a mesterséges akadályok, amelyek két rokonlelkü népet egymástól elválasztottak s a független Magyarország jogos aspirációi kielégítése után boldogan akar együttélni a független és szabad horvát néppel, ugy, amint azt a hyvát nép fia, Radics István gyermeke látja és flórja.
Tivolt János hattyúdala a városi közgyűlésen.
Beszélt az uj építkezésekről, a házak adómentességéről, a menekültekről és utcai gyepszegélyekről — Nagy István sokalja a patkányirtás költségeit.
1928. november 24.
egyáltalán nincsen komoly legitimista mozga-üom Néhány főnemes és katonatiszt akarja csak ezt.
Erdélyi Aladár hangsúlyozta, hogy ez a kérdés még nem aktuális. Nekem nincs jelöltem — mondotta — az én érdekem az, ami az ország érdeke. A személyi kérdés semmit sem változtat álláspontján.
Á képviselőház ülése.
A Ház mai ülésén a sütőipari munka ujabb szabályozásáról szóló javaslat tárgyalását folytatták és több felszólalás után elfogadták.
Fábián Béla határozati javaslatot terjesztett elő, amely a pékmesterekre kiszabott büntetéseknek elengedéséről szól. Ennek elfogadása után a javaslat részletes tárgyalásara tértek át.
(Lapzártakor az ülés még folyik.)
I— Város! közgyűlés -
A november 15-én lezajlott városi választások uj képviselőtestületet adtak a városnak. A régi minden bizonnyal tegnap ült >ssze utoljára, mert élete csak december 31-ig tart és, ha csak valami rendkivüli fontosságú kérdés nlm kivánja, többé nem is fog összeülni.
A közgyűlésen Czobor Mátyás polgármester elszökött, aki kijelentette, hogy Nagy István napirend előtti felszólalásra kért engedélyt. A közgyűlés ezt meg is adta.
Nagy Istvánnak
a patkányirtás
miatt volt panasza, amennyiben sokalta a részére kijött összeget. Ugy vélekedett, hogy, ha a közgyűlés rendelte cl a patkányirtást, akkor ez közügy és épen azért annak költségeit a város közönségének kell viselnie.
A polgármester azonban megmagyarázta Nagy Istvánnak; hogy az ügy nem ugy áll, arni^ ó (t. i. Nagy) gondolja. Ami azt illeti, hogy az irtás dacára is vannak patkányok, arra nézve annyit mond, hogy a megállapodás értelmében *
a pótirtást a vállalkozónak ingyen kell
végeznie. Ezért tartottak vissza patronokat és bizonyos összeget.
Az irtási költségek a közgyűlési határozat értelmében a háztulajdonosokat terhelik. Ezen változtatni nem lehet. "De különben is emelhetett volna panaszt bárki is annak idején.
A közgyűlés a polgármester szavait tudómé sui vette.
Köszönetek.
Ezután tudomásul vette a közgyűlés a miniszterelnöknek köszönő táviratát, melyben a születésnapjára küldött üdvözlést köszöni meg. A földrnivelési miniszter a kehidai föklmives-iskola anyagi támogatásért,''Pogány Sándor, a DSA (Délivasut) vezérigazgatója pedig a kinevezésekor történt üdvözlést köszönte meg.
Tivolt János hattyúdala
következett ezután. Hol komolyan, hol meg tréfásan emlékezett meg azokról a jelenségekről, amelyek az utóbbi évek folyamán a város fejlődése körül lejátszódtak. Attól tart a veterán városatya, hogy a sok házépítéssel "járó adóengedmények tönkreteszik a régi háztulajdonosokat. De az uj házak tulajdonosai is
I elvesznek. A város terhei a régiek vSllaira nehezednek; az uj tulajdonosok pedig adósságra építenek s igy ezeknek nincs jövőjük. A várost azért ment bele mindenféle költséges-kedésbe, mert a «menekültek ebbe beleheccelték». A külterjes építkezések káros voltát bizonyítgatta a főváros közgyűlésén elhangzottak nyomán. Végre azután, amikor a városatyák unni kezdték a sok viccet, amiket Tivolt hattyúdalába kevert, mind sűrűbben hangoztak a «halljuk az indítványt» közbeszólások. Tivolt csak annyit válaszolt a közbeszólásokra: miért olyan sürgős? Kifogást emélt még a topeka, a Wlassics utca kivételes helyzete és a virágos gyepszegélyek ellen is, majd előterjesztette indítványát, amelyben
statisztikai megállapítását kéri, milyen / hátrány származik a városra nézve abból,
hogy az uj házak 25—30 esztendeig mentesek nemcsak az állami, hanem a városi pótadótól is.
Megpótolta azután indítványát még azzal, tegyen lépéseket a polgármester a kormánynál az iránt, hogy a kisebb városok a pótadójok fölött rendelkezhessenek.
A polgármester Tivoltnak minden panaszára megadta a felvilágosításokat s a közgyűlés az indítványt elfogadta.
A többi ügyek.
A napirend során tudomásul vették Fülöp Jenó dr.-nak, mint választási elnöknek a városi képviselőválasztásokról ''beterjesztett jelentését. Itt megjegyezte Mikula Tójegyzó, hogy
az I. kerület kivételével az* Összes kerületekben megfölebbezték a választást.
Jády kérdésére a polgármester azzal válaszolt, hogy más az országgyűlési és más a városi választások névjegyzéke.
Wassermann Frig)\>s műszaki tanácsos beterjesztette a kislakások építésének leszámolását. Mózes László tüzoltőtiszt gyakornoknak 6 hónapi fizetéses szabadságot adott a közgyűlés, a szükséges képesítés megszerzése céljából. Fendrik Józspf főszámvevő fegyelmi ügyét az alispán elintézettnek jelentette. Néhány illetőségi ügy letárgyalása után a közgyűlés fél 8 után befejeződött.
Megszűnt a bányászok sztrájkja.
Budapest, november 23. A salgótarjáni és a pécsi bányamunkások sztrájkja hamarosan véget ért. A munkások béremelési akciója teljes kielégítést nyert, mert a vállalatok hajlandók megadni a munkásoknak a karácsonyi segélyt és felemelik a munkabéreket. A mun-kásvezetök még nem adtak végleges választ, hogy az ajánlatot elfogadják-e. A békéltető tárgyalásokat Wekcrle Sándor dr. pénzügyminiszter vezette.
4 jugoszláv királyné Londonban.
London, november 23. Mária jugoszláv királyné teljesen magán látogatás céljából Londonban tartózkodik.
Támadás egy horvát lap ellen.
Belgrád, november 23. Tegnap este a zágrábi Novostí lap szerkesztőségét fiatalemberekből álló csoport megtámadta és ablakait kőzáporral beverték. A szerkesztőségben két munkás megsebesült. A «Vreme» szerint valószínűen hónát foederalisták bosszújáról van szó.
Elsülyedt uj tipusu ágyuk.
London,- november 23. A legutóbbi napokban a viharok alkalmával a Themse torkolatában elsülyedt egy teherhajó, amelyen az angol hadsereg részére teljesen uj tipusu ágyút szállítottak, amelynek előállítási költsége 20 ezer font volt. Az uj tipusu ágyúnak ezt az egyetlen példányát mindenáron elő akarják keriteni. Kotrógépekkel és búvárokkal keresik, de nem találják, mert az ágyú elsülyedt a folyó iszapjában. *
Házasságkötések és válások száma Budapesten.
Budapest, november 23. Az utolsó 10 évben a fóváros statisztikai adatai szerint 116.000 házasságot kötöttek Budapesten. A legtöbb házasságot a kommün alatt, 1910-ben kötötték, amely évben a házasságkötések száma kétszer nagyobb volt, mint más években. Ebben az évben 22.942 volt a házasságkötések száma. A legtöbb elválás 192ó-ra esik, amikor 2026 házasságot bontottak fel.
Uj földekre fáj a szerbek foga.
Belgrád, november 23. A jugoszláv pénzügyminiszter Frigyes főherceg béllyei birtokából ujabb 8 ezer hold földet akar kisajátítani, amelyet a szerb telepesek kapnának meg.
Elsülyedt hajó.
London, november 23. A <<Virginia» svéd személyszállító góztis Portugáliától negyven mérföldnyire, Portoval egy magasságban, az óceánban elsülyedt. Az utasok mentőcsónakokba szálltak és segítséget kérték. Egy portugál mentőhajó most elindult megmentésükre.
Amerika fegyverkezik.
Washington, november 23. A szenátus ten-gey bizottságának elnöke kijelentette, hogy a szenátus rövidesen ratifikálja a hadicirkálók építéséről szóló javaslatot, amelyet a kongresz-szus már elfogadott. A javaslat érteimében a cirkálók építésére 274 millió dollárt irányoztak elő.
Földrengé^ukarestben.
Bukarest, november 23. Ma reggel Bukarestben erős földrengés volt, melyet erős földalatti morajlás kisért.
A legitimisták meg akarják változtatai a trónfosztó
törvényt
Kray István báró nyilatkozata • képviselőház folyosóján. — A képviselőház ülése —
Budapest, november 23. Az egységes párt tegnap esti értekezletén Erdélyi Aladár szóvá tette az Ottó vacsora körüli jelenségeket, mert ott többen kijelentették, hogy elérkezett az idő a királykérdés megoldására. .
Bethlen István gróf miniszterelnök felelt a felszólalásra és azt mondotta, hogy a kormánynak van ereje, hogy a királykérdésben ura maradjon a helyzetnek és megvédte álláspontját. A miniszterelnök eme felszólalása a folyosón nagy vitát keltett.
Báró Kray István kijelentette, hogy } miniszterelnök tegnapi felszólalása nem Változtatta
meg felfogását. Mivel a de/ronizációs tön''ény nyomás alatt jött létre — mondotta — nem ismerem el ennek erkölcsi erejét. Mi, legitimisták, továbbra is folytatjuk a harcot, anélkül, hogy puccsra gondolnánk. Törekedünk azonban a detronizációs törvény legális megváltoztatására.
Erdélyi Aladár válaszolt Kray István kijelentésére: Mi nem akarjuk a detronizációs törvény megváltoztatását; a magyar Ttirály csak magyar király legyen.
Kray István báró szerint Ausítria úgyis Németországhoz csatlakozik, Ausztriában tehát

1928. november 2.
ZALAVARMEGYE
3
Érettségi bizonyítványt hamisítottak a Röser intézetben?
Budapest, november 23. Róser Alfrédet, az Aradi utcai Róser intézet igazgatóját tegnap délután előállították a főkapitányságon, hol még az éjjel megkezdték kihallgatását. Az a gyanú, hogy hamis iskolai bizonyítványokat adott ki. Röser elfogatása nagy feltűnést keltett, mert sportkörökben kedvelték adakozó természete miatt. Valószínűen hamarosan sor kerül letartóztatására. ,
A tisztviselők kérelmei. *
Budapest, november 23. Az 1929—30. évi költségvetés munkálatait most végzik az egyes minisztériumokban. A tisztviselőkar ebből az alkalomból memorandumot juttatott cl a kormány tagjaihoz, amelyben a nyugdíj rendezését, a lakásbér fölemelését és a tisztviselőkar helyzetének általános javítását kérik. A memorandumot rövidesen Wckerle pénzügyminiszter elé terjesztik. •
Megmérgezett egy ápolónő 21 beteget.
Newyork, november 23. Dorothea üiaford
ápolónőt elmegyógyintézetbe utalták, mert kiderült róla, hogy beteges hajlamból 21 kezelésére bizott beteget megmérgezett.
Az angol király betegsége.
London, november 23. Az angol király állapota az elmúlt éjszaka erősen súlyosbodott és gyógyítására ma még egy híres orvosprofesz-szort hívtak a Buchingham palotába. A király állandóan lázas és nyugtalan. Többször vér-tódulása volt. Ma délelőtt 10 órakor megfogalmaztak egy táviratot a walesi herceg cimérc Kelet Afrikába, amelyben haza hívják, de még eddig azt nem küldötték el. A király a fegyverszünet emlékére rendezett ünnepségeken hűlt meg, ahol egész idő alatt födetlen fejjel tartózkodott. A király most 63 éves. Ezelőtt 3 évvel súlyos tüdőgyuladásban volt és akkor attól tartottak, hogy komplikációk állanak be, de mégis fölépült betegségéből. A Buchingham palotát hatalmas tömeg veszi körül, amely nagy érdeklődéssel kiséri a király állapotát.
A jövő héten döntenek Qbregon gyilkosainak '' ügyében.
Newyork, november 23. A felebbviteli bíróság tegnap tárgyalta Obregon tábornok gyilkosainak, a halálra ítélt Sorraulnak és a 20 évi fegyházra itélt Conception nővérnek ügyét. A bíróság a fogházban tárgyalt, mert nem akar-.ták az elitélteket onnét elszállítani, hogy ezáltal esetleges tüntetésnek elejét vegyék. Az ítéletet a jövő héten hirdetik ki.
HÍREK.
— Az alispán itthon. Bödy Zoltán alispái tegnap este hazaérkezett Budapestről, ahol szerdán résztvett a Balatoni Intéző Bizottság ülésén, majd pedig az uj kórház építéséhez szükséges kölcsön ügyében tárgyalt egyes pénzintézetekkel. Ez irányú tárgyalásai azonban sikertelenek voltak, mert a pénzűitézetek ezidószerint hosszabb lejáratú nagy kölcsönöket nem folyósitenek. A pénzügyminisztériumban azonban ígéretet kapott az alispán arra nézve, hogy a kölcsön megszerzésében a minisztérium segítségére lesí a vármegyének.
— Leventék szemléje. Pávai vitéz Mátyás János vezértanácsos, a/. .Országos Testnevelési Tanács társelnöke a jövő hó 15-én Zalaegerszegre érkezik és másnap délelőtt szemlét tart a leventék fölött, délután 3—5 óra között pedig a moziban vetített képes előadást rendez részökre.
— Iskolaépítés! államségélyt kapott a város.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter az uj állatni elemi iskola épitési költségeinek részben való fedezésére 45 ezer pengőt utalt ki Zalaegerszeg város részére.
— Bazsó József marad a ''Zalavármegyei Ipartestületek Szövetségének élén? Hír szerint Bazsó József, a nagykanizsai Ipartestület lemondott elnöke továbbra is megmarad a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetségének élén, tehát lemondása csak a nagykanizsai Ipartestület elnöki tisztségére vonatkozik.
— Pályázat árvaszéki ülnöki állásra. A vármegyénél üresedésben levő árvaszéki ülnöki állásra a pályázatokat legkésőbb december 1. napjának déli 12 órájáig kell a főispánhoz címezve az alispánhoz benyújtani. Ugyancsak e határideig kell az ülnöki állás betöltésével esetleg megüresedő állásra is a pályázatokat beadni.
— Népművelési, előadás Lentiben. A .enti-i népművelési bizottság folyó hó 21-én este 8 órakor Pilccr mozgószinházában tartotta meg első előadását. Az Iparosdalárda bevezetőül a Himnuszt énekelte el, majd Ferenczy Gyula plébános szépen fölépített beszédben a gyermekszeretetről szólott. A dalárda a Bus magyarok imádkoznak cimü éneket adta ezután elő, mire Lillik Béla népművelési titkár kedélyes, szórakoztatva oktató egészségügyi előadása következett. A sikerült előadásért Víz-kelety Árpád dr. főszolgabíró, a helyi népművelési bizottság elnöke mondott köszönetet azzal a kéréssel, hogy más alkalommal is szerepeljenek a Bizottság vezetői. Bocz Miklós járási testnevelési felügyelő a levente ifjak kötelezettségeit ismertette. A műsort a dalárda a Szózattal zárta be. Ugy az előadókat, mint a dalárda vezetőségét, Antauer Gyula igazgalA karmestert a mozit zsúfolásig megtöltő, mintegy 500 főnyi közönség lelkesen ünnepelte.
— Patent iskola harisnyák ¿xtra'' hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Körözvény. Voloncí Martín 22 éves róm. kath. vallású, nőtlen, borbání (Alsófer m.") bádogossegéd, oláh állampolgár, kit a zalaegerszegi járás főszolgabírója Zalakivőn rendőri felügyelet aLá helyezeti; ismeretlen helyre távozott. A főszolgabíró körözését- rendelte el.
— Koszorúcska. Farkasovszky Teri tánciskolájában folyó hó 25-én, vasárnap este 8 órakor, a Gosztonyi vendéglő nagytermébetv tánckoszorucska lesz, melyre az érdeklődőket ez uton hívja meg. — Az uj tánctanfolyam folyó hó 27-én, kedden este 8 órakor kezdődik. * 1-2.
— Vasárnap lesz Nagykanizsán a revíziós gyűlés. Nagykanizsán a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében vasárnap délelőtt a Városi Színházban tartják meg a Trianon ellen tiltakozó nagygyűlést.
— Porcellán, flveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocíik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Elitélték a balatoni rfllák fosztogatóját.
Egy fiatalkorit cipészinast az elmúlt nyáron 15 napi szabadságra engedték egyik javítóintézetbe'')!. A fin ezt az időt arra használta fel, hogy négy balatonparti villába betört. Nyolc hónapi fogházra ítélték.
— Urológia-, vese-, hólyag- és végbétt>ete-geknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkivü alkalmas.-Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Rehabilitációs per a klr. törvényszéken.
Wendler Viktor volt sáskai tanító, '' jelenleg budapesti lakós a kommün után egyévi börtönbüntetést kapott a kommün alatt elkövetett cselekedeteiért. Nemrégiben azután perének újrafelvételét kérte, amit a törvényszék el is rendelt. A zalaegerszegi kir. törvényszéken ma megtartott tárgyaláson azz^í védekezett, hogy csak azért vállalta a községi tanács elnöki tisztét, hogy Sáskán rendet teremthessen, hogy a birtokosokat el ''ne kergessék saját portájokról és ezzel megvédelmezte a magántulajdont, megakadályozta a zavargásokat. A gabonagyüj-tésre vonatkozóan azt állítja, hogy a diszeli jegyző parancsolta azt meg neki, meg különben azzal fenyegetőzött a jegyző, hogy majd ó kimegy és rekvirál. A gabonát azéit osztotta szét, mert látta, hogy szükség van arra. A tanuk közül csak egy vallott ellene, mig a többieknek vallomása legnagyobbrészt mentő volt reá nézve. A bíróság uj tanuk megidézése és általában a bizonyítás kiegészítése céljából a tárgyalást elnapolta. Az uj tárgyalást 30 napon belül tartják meg.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női ka''-bátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál
— Víz után kutatnak Cserszegtomajon. Régi problémája Cserszegtomajnak a vizkérdés megoldása. Legutóbb a földmivelésügyi miniszternél küldöttségileg kérték a vízhiány megszüntetését. Most Cserszegtomajra érkezett a Földtani Intézet geologusa, hogy talajkutatásokat végezzen. A vizsgálat eredménje dönti el, hogy a község vízellátását csatornázással, vagy artézi kutak fúrásával kell-e biztosítani.
— Lovasrendörség Kaposvárott. Kaposvár város képviselőtestülete öt lovat engedett át a város lovaiból az államrendőrség részére. A lovasrendőri szolgálatra a rendőrlegénység tagjai közül a volt huszárokat alkalmazza a kapitányság. A lovasrendőrség már karácsonykor megkezdi mpködését és főleg a külső perifériákon fog szolgálatot teljesíteni.
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Másfélévi börtönre Ítélték szándékos emberölés kísérlete''miatt. Polgár Géza 40 éves alsószilvágyi gazda haragos viszonyban volt apjával valamiféle vagyonkérdés miatt. Nemrégiben ittas állapotban apja Lakására ment, rátámadt, a vizes paddal fejbeütötte, majd fojtogatni kezdte, csupán apjának egyik odasiető ismerőse akadályozta meg, hogy tettét végre is hajtsa. Polgár Géza bűnügyét tegnap tárgyalta a szombathelyi törvényszék. Felmenő ágbeli rokonon erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés kísérletében mondották ki bűnösnek és ezért másfélévi börtön büntetésre ítélték. A vádkítt a minősítés miatt föleb-bezett.
— A mai hetipiac árai. Burgonva métermázsája 6.50—7.50 P, bab literje 40—70 f, vöröshagyma kg-ja 40 f, fokhagyma 70—90 f, zöldség csomója 12—16 f, káposzta fejenként 20—36 f, kelkáposzta 20-30 f, mák literje 70 —80 f, csirke párja 4—5 P, tyúk darabja 5—fr P, kövér liba 7—14 P, sovány liba 5—7 P, kacsa 4—6 P, csuka kg-ja 2—2.40 P, ponty 2- 2.40 P, keszeg 60—80 f, marhahús 1.60 -2 P, borjúhús 2.86—3 P, sertéshús 2—2.24 P, szalonna 2*80-2.90 P, zsir 3—3.20 P, tej literje 16-24 f, tejfel 70—80 f, tojás darabja 17—18 f, turó 10-12 f, vaj 35—45 f, alma kg-ja 30—40 f, körte 45—60 f, gesztenye literje 16—18 f.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák* vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Időjárás. Hazánkban borult, köd<* lett az idő kisebb lecsapódásokkal. A hőmérséklet csak keleten sülyedt a fagypont alá. Budapesten ma délben a hőmérséklet 3 C fok volt — Időjóslás: Továbbra is borult, ködös tdó várható lecsapódásokkal és emelkedő hőmérséklettel.
_4____
g—— "
— A helységnevek helyesírása. A belügy-minisztertől rendelet érkezett az alispánhoz, melyben fölszólítja, intézkedjék aziránt, hogy mind a saját hatáskörében kiadott rendeletekben és más hivatalos iratokban, mind az alárendelt hatóságok intézkedéseiben a helységnévtár legutóbbi (jelenleg az 1026-iki) kiadásában közölt elnevezéseket használják. Természetesen a Budapesti Közlönyben és Belügyi Közlönyben közzétett időközi változások figyelembevételével.
ZALAVÁRMEGYE
1928. november 24.
SZÍNHÁZ.
A prózai együttes bemutatkozása. A második színházi est nem vonzott olyan pagy publikumot, mint az első, jeléül, hogy vidéken nincs nagy közönsége a prózának. Pedig Radó színtársulata bemutatóul a nagy sikert ért «Ábris rózsáját'' tűzte műsorára, talán épen azért, hogy ezzel a kacagtató előadással mutassa be prózai együttesének kiválóságát. Nem voltak sokan ezen az előadáson, de talán nem is fontos ez igy a kezdet kezdetén, mikor a publikum még válogatós és meggondolt, hisz előtte sok kellemes est lehetősége várat magára. A színeszek szintén igy gondolkodhattak, mert, dicséretökre legyen mondva, nem kedvetleni-tette el őket az üres széksor és tudásuk javával igyekeztek mulatságosak, ötlesek lenni.
Hogy ez nem sikerült teljes mértékben, a darab hibája. Kicsit nehezen induló történet, annyira, hogy egészen a második felvonás feléig, szóval a Űarab közepéig, szinte eseménytelen az egész história. Olyan érzést keltett az emberben, mint mikor a szavaló elakad és csak nehezen találja meg az elveszített fonalat. Az-iró is érezhette ezt.és kárpótlásul másfél felvonáson át igazán kedves ötletességgel igyekezett korrigálni mulasztását. A darabban sok a tendencia. Tendálja azt, hogy fajok és emberek között lehet világnézeti különbség, de megszűnik egyszerre minden ellentét, amint beköltözik a szivekbe a szeretet.
lrány-<Wab az Ábris rózsája». A mai idők osztály és felekezeti türelmetlenségét'' élezi ki nagyszerű meglátással. Megmutatja a hibákat, elismeri az érdemeket, de oda konkludál, hogy minden hibán, bűnön át embernek kell lenni és összeforrni a szeretetben, megértésben, elnézésben. Ez a téma nem humoros cseppet sem és az iró külön érdeme, hogy ebből dolgozta fel mulatságos történetét.
A színészek játékáról is valamit. Vértes Károly vitte a darabot egész végig, áthidalta a hiányokat, betöltötte az estét, övé az elismerés oroszlánrésze.. Mellette az ügyes fiatalok, Szokolay Etus és Radó László, kik a 87. relmes^sziv minden megmozdulását bájosan mutatták be a darab keretében.
A má$ik pár, Katona Terus és Hetényi Ferenc nagyon ügyesen gondoskodtak arról, hogy valóságos vígjátékká legyen a darab, bár néhol operett túlzásokba, csaptak, de megbocsátható épen azért, merijnem egyszer töltik be azt a szerepkört is. ^
Szabó László ügyesen mozgó színész, kinek kellemes organuma és jó ek>adási modora van.
A két'' lelkész, Rédey Tibor és Sorr Jen<i sokat lendítettek a darabon. Különösen utóbbin epizódszerepében is megmutatkozott intelligens játéka; szeretnénk «nagyobb szerepben látni, holl jobban érvényesítheti tudását.
A prózai együttes bemutatkozása nem hozott csalódást és ez biztató jel a jövőre nézve.
(Möm.)
Ma este Luxembrug grófja, Lehár Ferencnek 3 felvonásos operettjét adják. Rendező: Vértes Károly. — Személyek:
Reneé, Luxemburg grófja — Szabó László Bazilovícs Bazil — Vértes Károly Kokosov Mária grófnő — Katona Terus Brissard Armand festó — Hetényi Ferenc Didiér Angéla — Vésey Margit Vermont Juliette — Bodnár Eta Mencsikoff Szergej jegyző — Sorr Jenő Pavlovics Pável — Oaramszeghi Dezső
Heti műsor:
Péntek: Luxemburg grófja. Operett. Szombaton és vasárnap este: Gyurkovics fiuk. Operett.
Vasárnap délután: Mesék az írógépről. Op.
Nyomatott Kaka«
MOZI.
Mata Hari, a halálraítélt párisi táncosnő regénye volt a világháború legromantikusabb története. A szépséges jávai táncosnő, akit a filmen, ugyancsak a szépségéről híres Magda Sonja alakit, a férfiak imádatának tárgya volt. Hogvan keveredett a kémkedés gyanújába és mi volt az oka tragikus sorsának, arról Németországban könyvet is írtak és ez a könyv volt az utolsó esztendők legnagyobb publikus sikere. Amilyen hagy volt a könyvsiker, ugyanolyan eredményt ért el az ennek alapján megirt film, amelyben minden van, ami egy filmdarabot publikus sikerré avat: szerelem, izgalmas mese; látványosságok, pompís kiállítás, regényes mese, vaíamínt szimpatikus szép férfi és női szereplók. •
Mata Hari, a világhírű táncosnő regénye 10 felvonásban. Főszerepben Magda Sonja. Bemutatja az Edison mozi november 24—25-én — szombaton és vasárnap.
IRODALOM ÉS HŰVtlZKT.
NM
Gerhart Hauptmann uj regénye.
Oerhart Hauptmann-nak, a német irodalom robusztus titánjának, alig jelerit meg egy-két könyve magyarul. Ezzel magyarázható az az egészen szokatlan arányú .érdeklődés, mely az uj Hauptmann-regénynek, a «Démon»-nak magyar kiadását fogadta.
A «Démon» méltó képviselője Hauptmannak: mélyértelmü ,szenvedélyes, izgalmas és erőteljes könyv. A züllött és lelketlen modelljébe szerelmes zsenláüs szobrász története a szenvedélyek irracionális, végzetszerű őserejét, ábrázolja. A «Démon»-ban a görög sorstragédiák fenséges hangulata modern lélekelemzéssel és éles környezetrajzzal párosul. A «Démon» az érzéki szerelem regénye, de a szobrász regénye is és a cirkuszéleté. Fogvacogtatóan, félelmetesen izgalmas az első sortól az utolsóig, pedig nemcsak történeteket perget, de lenyúl az élet legmélyebb titkai közé is.
Hauptmann nyelve külön vulkanikus világ és Dormándi László fordításában az eredeti regény árnyalatnyit sem vesztett keménységéből és lendületességéből. A «Démon» a Pan-theon kiadásában, a «Kiválasztottak» sorozatában jelent meg.
* M—^mwwmmwvwmmmwmmaammajmmimwmmmwm mmm
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Valaták:
Arwol font 2773-2788 Belga fr. 79 »-79 85 Cseh korona 16 94-17-02 Dán korona 15250-153 10 Dinár 1000-10-: 5
Dollár 57060-572-60 Pranda frank 22-40-22 60 Holland 22925-230-25 Lengyel 6415- 64 45 Leu 343 3*48
Léva Üra Márka Schilling
Norvég Svájd fr. Svéd k.
136 32 13682 80 37-8072 15*90-153.50 10*15-110-56 153 10-153 70
Belgrád Berlin Bukarest > Brüsszel Kopenhága Oszló London Milano Newyork Páris 2985-30-J0 fPrá
Prága
Szófia Stockholm Varsó Wien Zürich
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
SerUák:
Amsterdam 229*55 23035 ■ 1006-1008 I3638-13V78 3-44-348 79 58 79*3 ''.52-77-153 17 152*80-153 20 27 77-27 85 2998-3008 572-70-574 30 2236-22-44 16-97-17-02 412-4 15 15325-153*61 64-22-64.40 80.50-80.75 110.20-110.58
25-55, roz* 2360 -2375, takarmányárpa 261-0-26 25, aörárpa 27*00 -27*25, uj zab 2600-26*25, tengeri 31-25-31-75, burakorpa 1860 -18*75, köles 15^0-16*20.
Irányzat: Lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 50 P, rozs 1950 P, árpa 24-00 P, csöves tengeri M —12 P, zab 19 50 P. •
»)<■■>■> (»UVAMllori -f" —I lllll
''MM«« HwtMiMi MCRBOLT r* mumc.
»•I*»4« M*4M KAKA a AOOSTO«.

Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló 1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és ; paforkereskedónél,Zalaegerszeg.Tel. 131. r
oston könyvnyomdájában .Zalaegerszeg, Széchenyi-tér |. Telelőn 131.
Legjobb minőségű
hó-és
sárcipők

Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefon sc ám 170
Ha
gond iai
.-iml^re-
As
iont* ...firel«51^
SS-
Iko*1 . ke»
mi"«1 Ka
..ritjil1*. ^ esetre '' Jln ma irJ
xiíid**
^..A nk TIA am<
PALLAÜIS
»tW kőnyouiáifm
Budap*$t, f, Álkotmán§-m. 4
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
* Kapható : KA KAS '' ÁGOSTON könyvéi papi f kereskedésében Zalaegerszegen. %
HIRDESSEN i „í iLAVÁRlEGTÉ ''-BEM!
SEZLONOK
állandó raktáros 65 p árban. MATRACOK
42 wp*n*öért- kárpitos bútorok *ri
s«»ák. szalonfarniturák késiitését a legfino-,Vtí,ben vállalom. - ABLAKREDÓ-
~ u«y helyi, mint ridéti megkeresésre -teakszeröen és jutányos áron
SZŰCS ZOLTÁN k*rpltosM»«st«r
zalaegerszeo, kisfaludy-utca i. sz.
fii. avlolyai
»alaegersseq, 1928 november 25 Vasárnap.
Ara 12 fillér.
26. sáa.
polmit/»f napilap
iélaláa.— Mttutés: HT Mattra 1''— Hué, ginként I - poié. - Surluulétar ti kliMkinUI; lal»r*rai«i, liMkHT''Nrl. TtiKn
ISI
A német bankvezérek.
i
A hagy német pénzintézetek vezetői a napokban tartották meg szokásos évi ülésöket Berlinben. Ezt az ülést Bankicrtagnak nevezik és aaon most feltűnő megértéssel vették védelmükbe a mezőgazdasági hitel érdekeit.
A német mezőgazdaság ugyanolyan súlyos gondokkal küzd, mint a magyar de a német bankárok teljes jelentőségében átérzik ezeket a gondokat és mintha régi mulasztásokat igyekeznének pótolni, ffte^ólalásaijcból kicsendült az a megállapítás, j^>gyi ha a gazdának pénze van, akkor azt forgalomba is hozza, ami föllen-ditő hatással lesz az ipar és kereskedelem fejlődésére is. Szóval a gazda társadakmi támogatása és lábraállitása elsőrendű nemzetgazdasági érdek, amely hatását minden vonalon hatékonyan fogja éreztetni.
A birodalmi bank elnöke, a világhírű dr. Schacht, sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy a birodalmi törvény nem engedi meg a^gazdák hiteligényeinek az eddiginél nagyobbarányu kielégítését. £pen ezért kilátásba helyezte, hogy a birodalmi bank, mint autonom szerv, javaslatot fog a birodalmi kormány elé terjeszteni, hogy a banktörvény módositásával lehetővé váljék a mezőgazdasági hitel körének kiterjesztése.
Kedvünk volna leközölni a Bankiertagon elhangzott többi felszólalást is részletesen, hogy a magyar bankvezérek szeme élé tárhassuk, minő megértéssel és melegséggel kezelik németbirodalmi kollégáik a mezőgazdaság problémáit. Mig nálunk olyan agrárellenes tendencia nyilvánul meg pénzintézeteink legtöbbjénél, amelynek űidokait nem értjük és legfölebb személyi momentumokra és a szántóvető ember iránt egynéhány kaputos közgazdasági korifeusok által táplált ellenszenvre vezethetünk vissza.
Nem hallottuk még, hogy vezető köreinkben fölmerült volna a mezőgazdasági termelés és értékesítés erősítését célzó mozgalom terve (hacsak nem valamilyen zsíros üzlet, kereseti
lehetőség formájában). És még kevésbé arról, hogy az állami hitelektől eltekintve pénzintézeteink önkényt siettek volna a gazdák hiteligényeinek kielégítésére. Pedig már ideje volna, hogy szakítsanak ezzel a jelszavakon, még pedig elavult jelszavakon alapuló politikával közgazdasági és pénzügyi vezető embereink, akik nem látnak elegendő garaneiát a földben és hozadékában és ezzel a könnyed, sőt köny-nyelmü mondással intézik el a nagy problémát: «Minek a parasztnak pénz, hisztii ugy sem lesz ur belőle, akármennyire meg is tollasodik».
Nem^is akar a nii jó magyar föklmiveló népűnk «ur» lenni. Ur ő mindig a maga portáján. és nem is akarja a munkát kerülni, mert a munkakerülő, a henyélő sem «ur» az ó szemében. A mi magyar földmives népünk csak azt kívánja, hogy ha valami kis összegre szüksége
van, azt megkaphassa anélkül,, hogy térden kelljen érte csúszkálni heteken, hónapokon át , és azután még drága Kamatokat is fizessen, amik fölemésztik vagyonkáját. A mi népünk nem nagyravágyó, de munkája után élni akar. Ezt azonban csak akkor érheti el, ha szorultságában segítségére sietnek jó lélekkel, de nem kizsákmányoló szándékkal és, ha gondoskodnak arról, hogy terményeit értékesíthesse is illó áron.
Meg kell ismerniök a magyar közgazdaság és pénzvilág vezetőinek is a magyar földmivelő népet ugy, amint a németeknél is megismerték a német földmivelőt. Csak akkor szerethetünk valakit, vagy valamit, ha azt előbb megismertük. Ismerjék hát meg a népet, akkor majd szeretik, akkor majd segítik, támogatják is minden bajában. Erre érdemes is a magyar nép.
» * « Zalaegerszeg és Nagykanizsa.
Nagykanizsai siralmak Zalaegerszeg erős fejlődése miatt. — El smerik a mi módszerünk helyességét — Uj lap alapításával fenyegetőzik a kanizsai városi tanács.
A Nagykanizsán megjelenő Zatai Közlöny laptársunk a muK hetekben uj rovatot nyitott «Mentsük meg Nagykanizsát» cimmel. Ebben a rovatban leirja azt a pusztulást, amely Nagykanizsát fenyegeti s amelynek előszele már fújdogál egyes vállalatok tönkremenése révén. Nem felejtkezik el laptársunk párhuzamot vonni Zalaegerszeg és Nagykanizsa között; sót erre helyezi a fősúlyt. Kimutatja, hova ért Zalaegerszeg a fejlődés utján, mig ugyanazon idő alatt Nagykanizsa nemcsak stagnált, hanem határozottan hanyatlott is.
Valóságos siralmak ezek a cikkek. Számszer uadatokat sorolnak ifel annak bizonyítására, milyen erős lendületet vettek Zalaegerszegen ugy a magán-, mint a «»zépitkezések.
öt esztendő alatt Egerszegen 7 mflttó pengőnél többel fordítottak középltkezé-aekre, mig Nagykanizsa ezen a címen még három millióval sem dicsekedhetik.
I, örülünk, hogy most már irigyeink vannak és ezek között szerepel Nagykanizsa is, mely oly hosszú időn át lenézett bennünket és soha sem ''törődött velünk. Ha bajban vdltunk, nem iparkodott rajtunk segíteni, sót az elmaradottságból való kiemelkedésünknek egyedüli lehetőségétől, a székhelytől is meg akart fosztani bennünket. Időról-idöre felröppentette a hirt, néha a leghatározottabb formában, hogy ¿elviszi tőlünk a megyszékhelyt, mert ó arra méltóbb és jogosultabb, műit Zalaegerszeg.
Moatanl siralmaiból azonban azt olvas-^ hatjuk ki, hogy Kanizsaiak helyzetén még a megyeszékhely sem segítene.
Hiába voltunk mi megyeszékhely; rajtunk sem segitett semmit, mert nem szerette székhelyét a vármegye, hiszen soha semmit sem tett érdekében. Évtizedek, évszázadok repültek el Egerszeg fölött anélkül, hogy nyomokat hagytak volna maguk után; a város vidékével
Tender közepén.
Irta: M. ÖTVÖS MAODA.
A gazdagok hajója elhagyta az uj világ partjait. Méltóságos, hatalmas teste Vingő járású szép asszonyt juttatott az utasok eszébe. A hajó bensejében kigyúltak a villanyok ezrei és kezdetét vette a vig esti élet. Európa felé indult a hajó, ezerszemű villanásokkal siklott az éjszakában. Megnyíltak a termek. Csoportokban állottak az emberek a játékszoba nagy asztalai körül. A sok tündöklő gazdag asz-szony, a sok fekete ruhába öltözött világfi, mind várták a játék kezdetét. Az első este, az ismerkedés estéje, kicsit tartózkodó hangulatban szokott lezajlani. Az utasok nagy része angol volt, kimért, csendes modorú. De volt minden nemzetiségből. Lila estélyi ruhás szőke asszony nagy Németország felé tartott, hol otthon volt és csak kirándult megnézni a nagy világot. A másik, hires filmprimadonna, hazaszaladt Párisba rövid idője. Különféle nem-ztfek sokféle előkelősége gyűlt itt össze.
A sok szép nő között ott pompázott egy csudás, fekete asszony. Egyedül utazott, üyor-san szárnyra kelt a hire, ki ó, Amerikai milliárdos válófélben levő felesége, ki felejteni, a felső tízezer szine elől egy időre eltűnni Nakaró szépség. Mindenki rácsodálkozott. Halvány rózsaszínű estélyi ruha fedte, tökéletesen szabályos idomait. Fején szikrázó diadém, karjain, melyek fehérek és teltek voltak, két sor gyöngy karperec csillogott. Fenséges megjele-
nésü volt és a frakkos férfihad figyelme percekig csak feléje irányult.
A férfiak között volt egy magas, őszülő ember, kit valósággal elbűvölni látszott a nő. Mindenről megfeledkezve nézte, elmerülve a szépségtől, tökéletességtől, amit maga előtt látott. A férfit Harry Wenth-nek hívták és mint maga mondotta, üzleti ügyekben akart Európa földjére lépni.
, Elvegyülve a játékteremben őgyelgett Frank Hubert, a német pénzember. Unta a hosszú utat és unt mindent a világon. Ugy látszott, szeretett volna már Berlinben lenni, szaladni a tőzsde palota felé, vagy ülni irodájának kényelmes karosszékében. Sokat utazott ember flegmájával mosolygott az emberi naivságon, mit lázba hozni képes egy szép nő megjelenése. ö már tul volt ezeken. Élete javát leélte, hófehér haja volt, de még mindig üde, fiatalos arca nem árulta el évei számát.
A szép, fekete asszony leült a játékasztal mellé és veszített. Határtalan pech üldözte. Minden tétet percek alatt elnyelt a bank. Heggel felé idegeskedni kezdett és felállt, liogy kajütje felé induljon. Ekkor lépett hozzá Frank Hubert é(s jóindulatulag felajánlotta segitsé-gét. A nő egy pillanatig gondolkodni látszott, majd elmosolyodta magát.
— Nem bánom, Uram! Próbáljuk ki az Ön szerencséjét is ...
Á helyzet változott és rövid idő múlva visz-szanverte a nő minden pénzét. Mosolyogva köszönte meg az öreg ur figyelmét és nyugovó/a tért.
Másnap Frank Hubert újból az asszony mellé került és barátság fejlődött ki közöttük. A nő elmondotta, hogy szerencsétlen házasságban élt és most utazással igyekszik felejteni a rossz napokat.
Egy este mélyen bent jártak a végtelennek látszó tenger közepén. Sokan felmentek a fedélzetre, hogy gyönyörködhessenek a csillagos égben és a hallgató tengerben. Harry Wenth Frank Huberttel beszélgetett, mikor a nő elment mellettük.
— Csodaszép ez a nő — mondta Harry Wenth. — Ön nagy szívességet tenne Velem, ha bemutatna néki.
— Ennél mi sem könnyebb — felelt a joviális német ur. — Jöjjön, barátom.
Hármasban mentek az étterembe és ezentúl'' mindig együtt lehetett látni őket.
Egy este, mikor elcsendesedett minden zaj, Harry, Wenth benyitott a nő szobájába. Az ott ült a tükör előtt és mosolygós arccal fogadta a belépőt.
— No, mit kivánsz tőlem, Belló?
A férfi ingerült volt.
— Ez igy nem megy tovább, Marianna. Pár nap múlva partot érünk, minden eredmény nélkül.. Mi van ezzel az öreg némettel, hát nem tudod elbolonditani?
A nő már sokszor hallhatott ilyen kifakadá-sokat. "Nyugodtan nézett maga elé.
— Ugy látszik, nem tetszem neki. Egv cseppet sem féltékeny rád. Mosolyogva mesélte, mennyire meg akartál ismerkedni velem. Azt mondta, ugy látszik, szerelmes vagy belém.
ZALAVAKMEGYE
1928. november .
együtt olyan elhanyagoltságban sínylődött, hogy szinte közmondásossá vált már: de senki sem könyörült rajtunk.
Nagykanizsa évtizedeken át élvezte már a vasúti fővonal áldásait, középpontja volt a Budapest, Bécs, Trieszt kőzött futó ha-talmas vonalnak és Egerszegnek még csak
egy rongyos vicinálisa sem volt. De volt itt az, ami Nagykanizsán hiányzott: élelmesség, élniakarás, munkakedv. Nagykanizsának aranytálcán vittek mindent; mi még morzsákat sem szedegethettünk fél a földről. Nagykanizsa páholybői nézte a világ folyását; Egerszeg pedig véres verejtékkel tengette életét, munkálkodott szakadatlanul, megadóztatta önmagát és az adófilléreket okosan használta föl fejlődésére.
És hne: legyőzte Kanizsát, amint azt most maga Kanizsa siránkozva kénytelen beismerni.. Zalaegerszeg, a székhely, valóban első városa lett a megyének, dacára, hogy nincs fővonala, nincs Bafatona, nincs badacsonyi borvidéke, csak akaratereje, fáradhatatlan munkássága és kitartó szor-. galma van.
Laptársunk igazat ir. Jogosan fújta meg a vészjelet, ami — ugy látszik — nagyon kellemetlenül érintette a város vezetőségét, mert, amint
a Zalai Közlöny mai számiban olvassuk, az ottani városi tanács «uj lap -pal fenyegeti meg a Z. K.-t.
Ennél a «fenyegetég»-nél egy pillanatra meg kelt államink. Á Zalai Közlöny feltárta a való helyzetet, amit a város vezetősége is jól ismer. Sót — mint olvassuk — azt is irja, hogy «a megyei és kormánytámogatás hiánya nem a város vezetőségén múlott»: vájjon miért kellett ezért «mumusaként odaállítani az «alapítandó uj lapot«? És milyen feladatot szánt ennek az «uj lap»-nak a tanács? Talán, hogy dtenkezóen irjon, mint a Zalai Közlöny, vagyis mindazt rózsaszínben lássa, ami miatt maga a tanács is siránkozik?
Ésszerűbb várospolitikát, a város érdekeinek igazi felismerését sürgeti a Zalai Közlöny, amikor a megyei és állami támogatásról ezeket irja: «...bizonyos eredményeket e téren dérhetett volna ^ városi vezetőség épen ugy,
mint ahogyan Zalaegerszegnek sem egészen magától hullottak ölébe a felső helyek kegyei.»
Laptársunk eme kitételei világosan elárulják, hogy Zalaegerszeg nem nyugodott, nem pihent, nem ült páholyban, hanem fáradhatatlanul kereste-kutatta a lehetőségeket s mihelyt azoknak csak parányi részéhez jutott is, ipar-
kodott azt megragadni é^— ki is aknázni.
Amikor tehát Zalaegtyszefe fejlődéséről beszélnek, meg kell gondolni azt, hogy sok-kál biztosabb a haladás és fejlődés azokon az utakon, amelyeket mi magunk vágtunk és biztosítottunk számunkra, mint amelyeket másoktól kaptunk ajándékba, mert a vertytékes munkával elért eredmények nemcsak megnyugtatnak, hanem uj lehetőségek, uj alkalmak keresé-
sére is ösztönöztek bennünket. — És ezek / a lehetőségek'' és alkalmak jelentkeznek is munkaközben, — de nem cseppennek az égből a páholyba.
A mi kis göcseji sárfészkünk tehát a vármegyének minden tekintetben első városa lett, amit annak köszönhet, hogy soha nem lankadó buzgalommal dolgozott és megragadta műidig a kínálkozó alkalmakat.
Megint napirendre kerül az egerszegi gőzfürdő ügye.
- A villanytelep helyén akatják a fürdőt fölállítani.
Van már ujabb vállalkozó. -
A gőzfürdő kérdése olyan, mint az. időszaki forrás: egyszer nagy robajjal előbukkan, azután meg ugy elbújik, hogy szinte cl is felejtjük létezését. És mindennek oka a — pénz, jobban mondva a pénz hiánya. Mert, ha pénzünk volna, akkor már állana Zalaegerszegen a modern gőzfürdő. Mivel azonban pénzünk legalább is erre — nincs, hát várnunk kell, mig jelentkezik valami élelmes, pénzes cég és fölépíti nekünk a rég sóvárgott fürdőt. Más-félévvel ezelőtt jelentkezett is egy ilyen cég, csakhogy az az ingyen telken kívül még pénzt is kért, még pedig csekély 120 ezer pengőt. Persze, hogy ezt nem tudtuk megadni s azért a telek nagylelkű megadása dacára is fuccsot mondott az egész spekuláció.
Kijelölte a közgyűlés a fürdő számára az Erzsébet királyné ut keleti oldalának déli sarkán levő telket, mely lakóházépítésre nem alkalmas. Az ügy azután szépen elaludt. Még csak annyit sem jelentettek be hivatalosan, hogy dugába dőlt a terv. Egyszerűen nem beszéltek felőle. Elhallgattak vele. Elfeledtük.
A közelmúlt napokban ismét jelentkezett egy fürdóépitő, aki felől olyan hirek keringenek, hogy — pénze van. Ez szeretné fölösleg-es pengőit egy, Zalaegerszegen építendő gőzfür-
dőbe befektetifi. Nem is tenné rossz helyre pénzét, mert az bizonyos, hogy a fürdő jövedelmező üzlet lenne. Itt, ahol vízvezeték nincs, ahol tehát az emberek téli fürdése — ha ugyan erre elszánják magukat, retteneteseti körülményes és az egész lakásnak felfordulásával jár, nagyon is igénybe vennék a fürdót. Nemcsak helybeliek, hanem vidékipk is — tö:. megesen.
Es most, az ui jelentkezéssel kapcsolatban fölmerült a terv, hogy más helyen létesítsék a fürdőt. Azt mondják, hogy a villanytelep ugy is rövidesen felszabadul, azt kellene tehát a fürdő céljaira felhasználni. Jobban a város belső területén is fekszik, továbbá sok olyan dolog áll ott már készen, amit a másik helyen csak nagyobb befektetések arán csinálhatnának meg. Ilyen például az elhasznált viznek elvezetése.
A város vezetősége komoly megfontolás tárgyává teszi az uj ajánlatot és az uj tervet és igy nem lehetetlen, hogy sikerül is egyszer már a fürdp kérdését dűlőre juttatni, még pedig sokkal kedvezőbb föltételek mellett, mint amilyenek eddig kínálkoztak. Várjunk hát még egy kicsit. Ha eddig várhattunk, várhatunk még néhány — esztendeig..
Az idő Horvátország javára dolgozik.
Petróleumos étellel tartják a szerbek a szerencsétlen rabokat.

A délszláv politikai életben nagy feltűnést keltett dr. Nedelykovics Milorádnak, a pósta-takarékpénztár vezérigazgatójának cikke, mely a Vreme-ben jelent meg s melyet szerzője az egész szerb közgazdasági élet nevében tett közzé. Elmondja, hogy Horvátország külön állam, külön törekvésekkel, amelyekkel mindig számolni Jfell. A horvátok mindig gyűlölettel viseltettek «^szerbek irányában. Habozás nélkül állapítja meg, hogy az u. n. szerb-horvát nemzeti egység sohasem lé-
— Ilyen haszontalan tfécseléssel töltitek az időt, ahelyett, hogy igyekeznél kihasználni?!
— Ugv látszik, ez egyszer rossz tippet adtál — mondta a nó. — Ennek nem tetsarm,
A férfi dohogva hagyta el a szobát.
Aznap este Frank Hubert arról beszélt, hogy milyen veszteség érte. Most kapta a sürgönyt, melyben értesitik, hogy a nála levő értékpapírok felére estek egy nap alatt. Nagy veszteség ez — mondotta, — mert nagyszámú papírt visz magával. A nó sajnálkozott. Mindig meglepetések érik az embert — mondta részvéttel, — az uramnak is voltak ilyen kjallemetlenségei.
Harrv Wenth elmélyedve ült mellettük. Az idő múlik és semmi eredmény! Itt neki kell tenni valamit! Kimentette magát főfájással és elment.
— Furcsa ember ez a Harry Wenth — mondta a férfi. — Nyugtalan, szórakozott, azt hiszem, ez a maga bűne — fenyegette meg tréfásan az asszonyt.
— Egyáltalán nem — mondta az. Nem udvarol nekem és őszintén ez nem is lenne most kellemes. "Pihennem kell egy kicsit, örülök, hogy önnel kerültem Össze, ön igazi ur és nem üldöz hiábavaló bókokkal folyton. . — Higyje el, szép asszony, ez csak a koromra való tekintettel van igy. Nem szeretnék nevetséges lenni.
— Felálltak, hogy bemenjenek a játékterembe. Meglepetéssel látták Henry Wenth-t ott állni. ] .
— Mégsem feküdtem lé — mondta sápadtan

— ideges vagyok és úgysem tudnék aludni.
Reggel ott ült az asszony ágya szélén.
— En ügyesebb voltam náladnál — kezdte. Mig ti kettesben maradtatok az este, bementem a kajütjébe és összeszedtem, amit lehetett. Nem nagy eredmény, de még sem tettük meg teljesen hiába az utat.
x Az asszony haragudott. Neki tényleg szimpatikus volt ez a német ur és sajnálta.
— Holnap kikötünk. Vigyázz nagyon a 1d-szátlásnál. A holmikat én elintézem!
és elérkezett a partraszállás ideje. Mint a megbolygatott hangyaboly, futkároztak egész nap a hajó utasai. Mindenki készült. Bucsu-zások hallatszottak mindenfelől.
A szép, fekete asszony kicsit sápadtan állt a kijáratnál. Ettől mindig félt;''a kiszállásnál érheti veszély az embert.
Harry Wenth bó uti raglánjában ott állt mellette. / ''
Ekkor sietve jött feléjük Frank Hubert. (
— Na szép dolog — mondta dfuladva. — Igy, bucsu nélkül akartak elválni tőlem? Ezt érdemlem? Nem akartam elrontani az utjukat, pedig megtehettem volna és ez a hála?!
— Santio Beik) — mondta emelkedett hangon — és Marianna Ousspido, önök a foglyaim.
Ezzel megmutatta detektív jelvényét. Bizony, végre hurokra akadtak! Jól megdolgoztam érte. Harmadszor utazom át az Öceánt maguk miatt.
Lehajtott fővel indultak a .kijárat felé. Ott már várt rájuk a bezárt fogolyszállitó kocsi.
tezett, az csak puszta kitalálás. A horvát és a szerb teljesen különálló két nemzet, két külön világ.
Szerbiára nézve tehát nem életkérdés az, hogy egy államban legyen a horvátsággal. Horvátország önálló, szabad állani akar lenni, ebben nem oirja senki megakadályozni. Az idő a lobban megszervezett Horvátországnak dolgozik s Szerbiának napról napra nagyobb érdeke, hogy a mostani államközösség megszűnjék, amely ellen Horvátország a külföldön is egyre nagyobb sikerrel küzd. Mindezeket tekintetbe kell venni és eszerint kell az állam jövó politikáját berendezni, mert ellenkező esetben a szerb nemzet egy ujabb rigómezei vereségnek megy elébe, mely végleg tönkreteszi az államot.
ürizogono Prviszláv horvát képviselő Spala-tóban a független demokrata párt november 12-iki ülésén azt a szenzációs kijelentést tette, hogy
Zágrábban memorandumot készítenek, melyet Mussolkiihez és Horthy kormányzóhoz akarnak eljuttatni. Ebben a memorandumban biztosítják a két vezérlő egyéniséget, hogy, ha Horvátország fflggetfcn lesz, jó barátságban fog ékil Magyar- ét Olaszországgal. \ (Bácskai Hírlap.) >
Ezzel kapcsolatban Korosec lapja, a Szlove-nec, az olasz ellenzék egy emigrációjában étt kimagasló tagjának (voK miniszter) azt az állítását közli, hogy Mussolini igen erős agitá-ciót akar kifejteni Jugoszláviában az amputáció érdekében. Az amputáció sikere esetén ráiyi család egy tagját ültetné, aki egyidejűleg Horvátországnak, melyből egy második Albánia alakulna ki. A horvát trónra az olasz király icsalád egy tagját ültetné, aki egyidejűleg magyar király is lenne.(?) Ezzel lehetetlenné tenne minden szláv terjeszkedést a balkAion. MiAjolini terve szerült Szlovéniát Olaszország, Magyarország és Horvátország között osztanák fel...
A szerb-horvát ellentét egyre élesebb, elke-seredetteb Vesz. Erre vall a szkupstina elnö*
1*928. november 25.
ZALAVARMEGYE
3
kének az az intézkedése, hogy a távollevő horvát képviselők napidijának kifizetését megszüntette és bevonta tőlük a vasúti szabadjegyet. Ez az intézkedés természetesen — csak még nagyobb elkeseredést idézett elő a a htfrvátok soraiban. Pribicsevics ismét a magyar parlamentre hivatkozik, amelyben ilyesmi nem történt megfáz obstruálő horvát képviselőkkel szemben.
A Hrvat c. lap boW.ii cikkben írja le, hogy Zágrábot'' a mindjobban érezhető vagónhiány miatt a télen tazfahiány fenyegeti, mert tűzifára nem kapható. Nyilvánvaló, hogy a- kormány a gazdasági körökben akar ezzel az intézkedéssel meghasonlást előidézni.
De kulturális téren is érvényesül a kormány megtorló ereje. Legutóbb Bródban többezer főnyi tömeg tiltakozott a horvát tanároknak büntetésből való áthelyeztetése ellen. A bácskai és bánsági magyar tanárokat pedig ószer-biába helyezik át. . A Jedintsvo c. szerb lap a horvát bojkottra vá*" laszul szerb bojkottot hirdet mindenféle horvát
áru ellen. Viszont a Hrvat «Pokol tömlöcei cimen a macedóniai borzalmas tömlőtökről ir megrázó erejű cikket, fa mely ben elmondja, hogy mily szörnyű eszközökkel dolgozik a s/erb kormányzat, amely-
száz számra tünteti el politikai okokból láb alól a macedónokat. A szerencsétlen foglyoknak megengedik ugyan a saját élelmezést, azonban az összes foglyoknak feltálalandó különféle ételeket egy masszába összekeverik és petróleummal leöntve adják oda a szerencsétlen raboknak.
dsak épen annyit tudnak belőle enni, amennyi életbenmaradásukhoz föltétlenül szükséges. .Természetesen rövid idő alatt csontig-bőrig lesoványodnak. S ezt az embertelen eljárást azokkal a szerencsétlenekkel éreztetik, akik különben is 10—20 évre vannak elitélve s ezekből a halálkamrákból amúgy is csak ritkán kerülnek vissza az életbe. Korosec miniszterelnök a sok panaszra helynini szemlét tartott s pap létére mindent a legnagyobb rendben talált !.
By.
Erdélyi Béla hitvesgyilkossági bűnperében ma folytatták a milstatti tanuk kihallgatását
Erdélyi is a Rftser-intézetben
Budapest, november 21. Erdélyi Béla bűnügyének mai főtárgyalása iránt még fokozot- j tabb érdeklődés nyilvánult meg, mint eddig. A hallgatóközönség soraiban sok a fiatal leány és asszony.
Temesváry ügyész felszólalásával kezdődött a tárgyalás, aki szenzációs bejelentést tett. A főkapitányságról értesítést kapott, mely szerint Erdélyi Béla a Kóser intézetben hamis érettségi bizonyítványt szerzett. J
Erdélyi kijelentette, hogy ó tényleg a Kóser intézetben kapta bizonyítványát, de semmiféle hamisításról nem tud.
Schadl tanácselnök felszólította az ügyészt, hogy indítsa meg az eljárást ebben az ügyben.
Ezután a millstatti tanuk kihallgatása következett.
Kobicsek Margit, milstatti orvos felesége, volt az első tanu. Hosszú vallomást tesz, melyben elmondja, hogy Erdélyiéket személyesen ■ nem ismerte, ''Férje tagja volt annák a bízott- i ságnak, mely a boncolást végezte s ó is sok • mindenről közvetlen tudomást szerzett. A hely, ahol a lezuhanás történt, teljesen kilátástalan és arra nem igen szoktak sétálni menni. A bizottság véleménye az volt, hogy^ Forgács Anna lökés következtében zuhant le. A hulla nyakán, elöl és hátul, ó maga is észrevette a fojtogatás nyomait. Erdélyi feleségének haláig után vendéglőbe ment, ahol vígan táncolt ket nő társaságában, ivott és énekelt. A kérdéses sált látta ö is és az volt az impressziója, hogy ezzcl valamit megcsavarjak. A zuhanás helyén kísérleteket végeztek, amelyek beigazolták, hogy lökés nélkül nem lehetett onnét leesni és, hogy arra a helyre, amelyre Forgács Anna esett, csak ugv eshet valaki, ha meglökik.
Érdélvi megjegyzi, hogy ók nem álltak itt, hanem mentek és így az esés is hevesebb lehetett. Tagadja azt is, hogy felesége halála után a vendéglőben énekelt volna, hanem csak táncolt. |
fischer Terézia milstatti trafikosnó valló- | másában elmondja, hogy látta, mikor Erdélyi ( ütlegelte feleségét és annak halála után volt Erdélyi az ő trafikjában is és nevetve fogadta j a részvétnyilváuitást
Erdélyi Béla erre megjegyezte, hogy ó soha- ! sem volt a tanu trafikjában.
Klöpfer Józsefné mosónő is látta őket verekedni. A sálra is emlékszik, de az nem volt olvan gyűrött.
Barrasch Hans kiegészítő vaHomástételre jelentkezett, hogy-megcáfolja Erdélyinek azt az '' állítását, miszerint feleségét azért verte meg, mert ó reá volt féltékeny. Ez nem felelt meg a valóságnak, mert ö egészen más társaságba járt. Egv alkakmimal Forgács Anna is kijelentette neki, hogy férje öt nem féltékenységből veri meg.
. Langer Hans dr.-nak, a grácj kórház orvosa-
nyert érettségi bizonyítványt.
nak vallomása következett ezután, aki a boncolást végezte..
(Lapzártakor a tárgyalás folyik.)
Magyar nyelv.
mélység és magasság.
Egyik újságban olvasom, hogy valamelyik falusbírő belefuladt egy huszcentimétcrnyi magas vízbe.
Megütötte a fülemet. Hiszen a szerves Tények: az ember, az állat, a fü, fa, virág nötuk; a földből kinőnek a magasba, az ég fetyí; némelyik az égig is akar nőni. Ezek mind magasak. De a szervetlen testek a föld középpontja felé esnek; a gödörbe guminak s minél mélyebbre esnek, annál mélyebbek; mindenestre mélyek s nem: magasak. A víznek is meg/an az a saját makacssága, hogy fölfelé nem fo-> lyik, csak lefelé. Van ugyan néha magas viz is. amikor a tengeren a vihar magasra korbácsolja. De a szóban levő falusbiró valószínűbb, hogy mégis csak a mély vízbe hi''adt bele s nem a magasba, — ha csupán csak 20 centiméternyi volt is az.
Hasonlatos ez a magas viz a fel a ''ejtőn féle kifejezéshez, amelyre egy másik alkalommal már megtettem megjegyzésemet.
S «dfez » magas vizhez hasonlatos egvik elsőrendű kereskedőnknek ez a reklám kifejezése: «Toronymagasan felülmúl minden eddigit.» Tudniiillík: minden eddigi állapotot: előnyt, kedvezményt, portéka jóságot stb. Eddig rendben van a dolog. De oda kel! :im érteni az olcsóságot is, aminthogy a reklám is
A -ZALAEGERSZEGIEK KED VELT TALÁLKOZÓ HELYE , BUDAPESTEN
ii
VII. Baross tér 23., a keleti pályaudvarral szemben
Központi fűtés, hideg-, melegvíz, telefon, rádió a szobákban ; lift, fürdők; mérsékelt árak.
odaérti ezt. Az olcsóság pedig annyi, mint az áraknak a leszállítása. Hogyan versenvez most a lefelé va'' » mélységgel a toronynak a fölfelé való magassága? De a kereskedőtől < cuki sem veheti zoko i e/ a kif árnyalati hibát, ö nem foglalkozik az esztétikus irodalommal.
A nyelvben különösen egy idő óta a képtelen képeknek és hasonlíthatatlan hasonlításoknak nagy garmadája és légiója hömpölyög. Ugy jön ez, níínt a vizáradás. Néha azt sem tudjuk: honnan? és sodródunk vele mindnyá-jan. Miért volnánk bűnösek, hogy a józan angol egyszer elvesztette az érzékét, ''kezdett egy rugdosó játékot s most az egész világ benne van ebben az áradatban; miért volnánk bűnösök — mondom — hogy, ha mi is benne vagyunk? Azt hiszem, egyszer ez is elmúlik,* talán hamar is, műit bármely divat, s a történelem folyamán az emberiség azt fogja mondani: egyszer én is beállottam szamárnak s rugdosódtam.
A nyelvben is vannak ilyen áradatok. Helyes és szép érzék nélkül, néha egészen érzék-telenül is csak ugy labdáznak a nyelvvel s mi tömeg utánozzuk a híreseket. A híreseket pedig többnyire az is emeli, hogy rendkívüli módon beszélnek és írnak. Az Ady társadalom pl. szereti és használja ezt a költői képletes beszédet: Vér és arany. A fekete zongorának kék hangja van. Az éj sötétje zuhatagosan csordult alá a világra s így a sötét éj rátehénkedett a földre stb. Aki ezeket jó költői hasonlatoknak tudja találni, az az ember és költő-óriás a tehénből bikát tud csinálni.
Egy ilyefr áradatban sodródunk most tövel-heggyel, tótágast; ki a lábán, ki a fején, mért ne zavarnók össze a mélységet a magas-
sággal?
ftorbély György.
Apponyi Berlinben.
Berlin, novembt''r 24. Apponyi Albert gróf ma este a nemzetközi kérdések megvitatására alakult bizottság meghívására Berlinben a német birodalmi gyűlés termében előadást tart
• A tartós béke alapelveiről».
Politikai hírek.
Budapest, november 24. A 33-as házszabály-
revíziós bizottság ma délelőtt 11 őrsikor folytatta tanácskozásait Kenéz Béla elnöklete alatt. A kormány részéről megjelent Bethlen István gróf miniszterelnök és Vass József, továbbá Zsitvay házelnök, örffy Imre ismertetle Mándy Sámuel indítványát, amelynek első része a beszédidőről szól, második része pedig arról, hogy a beszédeket felolvasni is lehessen. Ezt az indítványt örffy nem tartja helyesnek. — Uj szöveg felvételét indítványozta, mely szerint valamely javaslat általános vitájánál a beszédidő 13 perc, részletes vitánál pedig 10 perc legyen, amely egyszer meghosszabbítható 15, illetőleg 10 perccel. Ez a korlátozás azonban a „ miniszterekre és az előadókra nem vonatkozik.
Budapest, november 21. A fürdötörvény javaslattal tegnap foglalkozott a minisztertanács. A fürdőhelyek védelmére külső és belső véd-öveket állítanak fel. A védöveken belül ipari telepet létesíteni nem lehet. A javaslat a jövőben keletkezendő gyógyforrásokra kisajátítási jogot biztosit az államnak.
Megszűnt a pécsi bányászsztráfk. •
Pécs, november 24. A pécsvidéki banyákban ma reggel megkezdődött a munka, miután a munkásoknak és a bányatulajdonosoknak sikerült megállapodásra jutniok. Ezzel szemben a pilisvörösvári bányában a tegnap reggel megkezdett sztrájkot folytatták. Ma reggel ittl.bOO bányász szüntette be a munkát. Folyik a vizsgálat a Röser intézet ügyében.
Budapest, november 24. A Kóser intézeti hamis érettségi bizonyítványok kés/itése ügyében a vizsgálatot erélyesen folytatják s tegnap este előállították az intézet két tanárát is, hogy felvilágosítást adjanak a bizonyítványok hamisítására vonatkozóan. Az eljárást megindítják azok ellen is, akik a hamisított bizonyítványokat kapták és azokat felhasználták.
Ujabb vihar pusztított Angliában.
London, november 24. Tegnap ujabb hatalmas vihar vonult végig Anglián. A halpttak száma njolc és rengeteg sebesült vau. Sok épület összeomlott. A repülóforgalmat ideiglenesen beszüntették.
4
ZALAVÁRMEGYE
1928. november 25.

ÉRETT NYUGATIWDIAIIBANAM ALEGJ O B B TAPlAlfK ««
Btaumilh 982-85.
HÍREK.
— A fölspin itthon. Gyömörey György főispán budapesti útjáról má délben székhelyére, Zalaegerszegre visszaérkezett.
— Kray István báró országgyűlési képviselő annak közlésére kért föl bennünket, hogy két hétre el kell utaznia a fővárosból s ezért pén-
'' teken, folvó hó 30-án és december 7-én a szokásos fogadó napókat nem tarthatja meg. Legközelebbi fogadónapja budapesti lakásán december 14-én délután lesz.
— A városi választások megfelebbezése. A folvó hó 13-én lezajlott városi választásokat az első kerület kivételével, Bácsav János és 16 társa megfelebbezte. A felebbezés oka a titkosság megsértése. Az igazoló választmány a felebbezés elbírálására a jövő hét folyamán ülésezik.
— Szabadságon. Mikula Szigfrid dr. városi fójegvzó kétheti szabadságra ment.
— Bokrétaünnepély. A . zárda bokrétaünnepélyét ma délben tartották meg, amelyen a vá-ios képviseletében Czobor Mátyás polgármester és Udvardy Jenó dr. tiszti főügyész vettek részt.
— Eljegyzés. Czinder Irénkét Városlődröl eljegyezte dr. Bencze Imre, Zalaegerszeg. (Minden külön értesítés helyett.)
— Az ovodákban betelt a létszám. Zalaegerszeg t\ t. város ovoda felügyelő bizottsága tudomására hozza az érdekelt szülőknek, hogy ugy a központi, mint az Ola külvárosi ovo-dában a fölvehető gyermekek létszáma betelt. Kérik tehát a szülőket, hogy az óvónőket a fölvételért ne zaklassák.
— Az ifjúság nemesítése. A báró Jósika Lajos és dr. Felméri Lajos tanár által 1887-ben irt, a magyar fiatalság nemesítésére vonatkozó műből («Ki az igazi nemes ember?» — Gentleman?) a jövő hét elején 5.000 példányon felül nyomul. A megrendelők között van az OTT, a Vitézi Szék, a Move, a Rákóczy Országos Szövetség, a 10 év óta fennálló Rákóczy Társaság, a Magyar Egyesület, a Népies Irodalmi Társaság, a Mansz, a cserkészek és leventék, akiknek kezén 5.000 példányban fog terjedni a hasznos füzet s ez nagy hatással lesz az életre készülő fiatalság lelkének a nemesítésére. Báró Jósika és Felvéri, ez a két erdélyi apostol, halála után is végzi nemzetépitó munkáját.
— Koszorúcska. Farkasovszky Teri tánciskolájában folyó hó 25-én, vasárnap este 8 órakor, a Gosztonyi vendéglő nagytermében tánckoszorucska lesz, melyre az érdeklődőket ez uton hjvja meg. — Az uj tánctanfolyam folyó hó 27-én, kedden este 8 órakor kez-
dödik.L , 1-2.
— Körorvos választás Kövágóörsön. A kó-
vágóörsi körorvosi állásra csütörtökön ejtették meg a választást. Körorvossá dr. Deseó Mihály budapesti orvost, Deseó Árpád dr. zalaegerszegi kir. vizsgálóbíró fivérét választották meg.
— Megérkezett a mentőautó. Mint már jeleztük, a magyarországi vármegyék és városok mentóegyesületének zalaegerszegi fiókja holnap, folyó hó 25-én, délelőtt 11 órakor alakul meg ünnepélyes keretek között a városháza közgyűlési termében. Erre az alkalomra ma délután 4 órakor érkezett meg "Budapestről a mentőautó, mely Bajort, a központi mentő-egyesület titkárát is magával hozta. Budapestről két mentőautóval indultak el tegnap s hosz-szabban időztek Veszprémben. Ma délelőtt Sümegen adták át az egyik kocsit és 2 órakor indultak Zalaegerszegre.
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár — városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti osztályának XIX. csoportját megnyitja. Elóje-jegyzni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségében (a kath. tenjplom mellett), egy-egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő több részbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas emeihtézményt olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk)
KRÓNIKA.
Polgármester uram, kérem, Ne nehezteljen reánk, Amiért önt megszöktette Végzetes sajtóhibánk. Elnökölt és nem «elszökött» * ön a mult közgyűlésen. Csúszott a kéz, siklott, a szem A kutyanyelv-szélen. Nézze el a kis tévedést, Kikorrigáljuk a szökést. Gyarló emberek vagyunk, Néhanapján mcgbotlunk.
Megérkeztek a színészek S játszanak is már vígan. A Báránynak szép nagyterme Minden este teli van. Föltéve, hogy operett megy, Mert a prózai müvet Nem szereti a közönség S távollétével tüntet. De, — hiszem — hogy megkedvelt, Ha. azokat megismeri. Mert a dráma s vígjáték Kellemes és nagyon szép.
Társulatát Radó Béla Jól állította össze. Van alkalmas egyéniség Mindenik szerepkörre. Kifogást nem emelhetünk Egyetlen tag ellen sem. A hölgyek mind nagyon szépek S játszanak kellemesen. A férfiak sem utolsók, Sőt mind a javából valók. Az ilyen társujattal ('' Direktor szégyent nem vall.
A városi közgyűlésen Hattyúdalt zengett Tivolt. Leírta, hogy ez a város Milyen* most és milyen volt.. A sok uj építkezéstől Félti a polgárságot. Nem dicsérte a topekát, • Sem a sok virágágyot. Szó volt az uj iskoláról, \ Meg a kisajátításról. Ez a két fogas kérdés Okoz még sok fejtörést.
Ipszilon.
— Patent Iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Teadélután a Kereskedelmi Körben. A
Zalaegerszegi Kereskedelmi Kör vasárnap, folyó hó 25-én délután fél 5 órakor teadélutánt rendez, amelyen nem tagokat is szívesen lát. A zenét a keszthelyi Horváth Józsi zenekara szolgáltatja. Belépődíj nincs.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, meny-asszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
-J- Katalin estély. A Zalaegerszegi Iparoskör holnap, folyó >hó 25-én, este 8 órai kezdettel saját helyiségében műsoros csáládias Katalin estélyt rendez, melyre a tagokat, azok. hozzátartozóit és Umeróseit ezúton hívja meg az elnökség.
— A legszebb nöi kabátok legolcsóbb árban caak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Az Aranykönyvbe be irta a nevét: Kártyázók Társasága 50 filléi+el. — Bronzanyagot küldöttek: Schermann Gyula tanító IV. o. tanítványai rézhulladékok és régi pénzek, Mátay János félkiló rézhulladék, Derencsény Nusika 132 darab nickel pénz.
— Puplin-melJü férfiingek 7 .pengéért a legszebb mintákban, Pichlcr kalapok, divatsapkák, diáksapkák legolcsóbb bevásárlási forrása a Fenyvesi áruház.
— A záróráért. A Zalaegerszegi Kereskedelmi Körben ma, szombaton este 9 órakor a kereskedők zárórája ügyében lértekezlet leaz.
— Kötött kabátok, pullowerek, áapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Makacs székrekedés, vastagbél katarus, vértódulás, puffadás, aranyeres csomók, csipó-fájás eseteinél a természetes «Ferenc József» keserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve; rendkívül becses háziszer. Klinikai
'' megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A telefonhévjegyzék. A jelenleg érvény, ben levő telefonnévjegyzéket a mult év julm-sában adták ki, megígérték azonban, hogy az uj névjegyzék még ez év szeptemberében forgalomba kerül. Azóta .már • harmadik hónap múlik el és még mindig nem Játjuk az uj névjegyzéket. Amiből csak kellemetlenségek származnak, amennyiben ez idő alatt sok uj bekapcsolás és változás történt, de azokat senki sem tudja emlékezetében tartani. Jó lenne, ha illetékes postai körök siettetnék az uj telefonnévjegyzék elkészítését és igy megkímélnék ugy a nagyközönséget, mint a telefonközpontokat a nap-nap mellett megismétlődő panaszoktól.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc LajomtáL
— Hirdetmény. A zalaegerszegi m. kir. pénzügy igazgatós ág rendelete alapján közhírré teszi a városi adóhivatal, hogy Steiner Lipót zalaegerszegi lakos művelési ágváltozás jegyzéke a városi adóhivatalnál 1928. november 25-től kezdódóleg 1928. december'' 10-ig bezárólag közszemlére van kitéve. Ez idó alatt az érdekeltek a hivatalos órák alatt megtekinthetik és netán sérelmes felvétel esetén fentjelzett határidőben felszólalásaikat "a pénzügy-igazgatóságnál megtehetik.
— Fenyvesi áruházban találja a legszebb választékot elsőrendű női selyem és flór harisnyákban, úgyszintén férfi divatzoknik éa harisnyákból.
— Hohtányilvánitás. A tapolcai kir. járásbíróság Ihász István földművest, ihász Mátyásnak és Tóth Rózának 1890-ben született fiát, ki a 20. honvédgyalogzredtól az orosz harctéren eltűnt, holttányilvánitotta.
— Szenzációs olcsó cipőárak a Fenyvesi áruházban: női magasszáru P 19.50, férfi box
— Régiek jóslása. A régieknek is megvolt a maguk idójóslási módszere, amire m''ég ma is sokan ügyelnek s a régi módi idójóslás szerint igazolnak. Altalánosságban elfogadott igazság volt például az, hogy a Katalin napi (nov. 25.) időnek teljesen ellentéte lesz a karácsonyi (dec. 25.) idő. Ezt igy fejezték ki olyan lucskos időben, mint a mai: ha Katalin locsog1, karácsony kopog. Fagyos időben fordítva: ha Katalin kopqg, karácsony locsog. És ez a jóslás igen gyakran bevált. Akik tehát ma is hisznek ennek a mondásnak igazságában, azok nagyon örülnek, hogy szép fagyos karácsonyunk lesz, mert Katalin — locsog.
— Gyapjú puDoverok, kötött kabátok, vadászmellények óriási választékban beérkeztek a Fenyvesi áruházba.
— Korhadt fakeresztek. A polgármester a következőket közli a közönséggel: TapasztaW tton, hogy a régi temetőben rendkívül sok az elkorhadt és kidőlt sírkereszt. Minthogy ezek eltakarítása iránt rövidesen intézkedni fogok, felhívom az elhunytak hozzátartozóit, hogy a sírok ujabb megjelöléséről, illetőleg a keresztek kijavításáról gondoskodjanak, nehogy a sirok felismerése később emiatt lehetetlenné váljék.
— Elrontott gyomor, étvágytalanság, felbu-fogés, kellemetlen szájíz, emésztési nehézségek eseteiben fontos, hogy naponta reggelizés előtt félórával a Hunyadi János természetes keserüvizból fél pohárral igyek a béhnüködés szabályozására, a székrekedés megszüntetésére. Klinikai szakorvosok bizonyítványai igazolják, hogy a Hunyadi János keserüviz előírásszerűen alkalmazva felülmúlhatatlan gyógyhatású az • epe, máj é$ vesebefcrgsé^eknél s hogy azt- • nemre és korra vakítekintet nélkül mmdenki.
jó eredménnyel használhatja.
1928. november 25
ZALAVARMRGYR
5
— Keresztszentelés Badacsonyban. Holnap,
vasárnap, délután 2 órakor szentelik fel a badacsonyi bazaltbánya sziklafalával szemben felállított hatalmas, bazaltalapra emelt feszületet. A gyönyörű keresztet Dragarits Kálmán bányaüzemvezetó állíttatta, melynek egyik tábláján az örökké aktuális bányász jelszó áll: ^Szerencse fel.»*
— Kiutasítottak egy «müvészpárt» a tapolcai Járás területéről. Szerdán egy férfi és egy nő jelent tneg Tapolcán és végig járták az iskolákat, hogy engedélyezzenek számukra egy hazafias előadást. Mivel minden okmányuk rendben volt, az iskolák- vezetői megígérték támogatásukat. Az előadáson a kükmbözö iskolák növendékei közül mintegy 200-an jelentek meg tanáraik vezetése alatt. A hazafiasnak mondott előadás azonban még kabarénak is rossz volt. Olyan Ízléstelen szerelmi dalokat adtak elő <é|s cirkuszi bohócságokkal akarták a közönséget jókedvre hangolni, hogy az ifjúságot vezető tanitők és tanárok megbotrán-/ koztak. Nem is várták be az előadás végé^Ti*-nem kivezényelték az ifjúságot az előadá^ró^. Egyik tanitó felelősségre vonta a «művész» urat és kérte, hogy a befizetett dijaknak legalább felét fizesse vissza, aminek azonban az nem tett eleget. Az esetnek a fószolgabirósá-gon lett folytatása és Polgár Ferenc főszolgabíró kiutasította a két artistát a tapolcai járás területéről. -- Nagyon helyeseljük a tanítóknak és tanároknak, valamint a főszolgabírónak eljárását, hogy ilyen erélyesen megvédték a serdülő ifjúságot a testet-lelket megmételyező komédiával szemben.
— Vonat elé vetette magát. A Szombathelyről Budapest felé induló vonat az e^yik őrház közelében elgázolt egy fiatalembert, akinek a személyazonosságát eddig nem sikerült megállapítani. Az ismeretlen fiatalember szándékosan vetette magát a vonat elé. A mozdonyvezető észrevette az öngyilkossági kísérletet és fékezett, de a sebesen haladó vonatot nem lehetett azonnal megállítani s így a fiatalembert teljesen összeroncsolta az.
— Pénzbüntetésre ítélték gondatlanságból okozott emberölésért. Nemrégiben a keszthelyi Amazon vendéglő udvarán történt szerencsétlenség. Vásár volt Keszthelyen és Rostás Lajos elárusító 3 éves kisfiát az Amazort udvarán hagyta játszani. Magda Oyörgyné keszthelyi asszony az udvar egyik sarkában mosott és mellette volt egy kis pohárban a lugkóoldat. Rostásék kisfia játék közben észrevétlenül odalopódzott és kiitta a lugkőol-datot. Segíteni nem lehetett rajta és nagy kinok között meghalt. Magda üyörgynét gondatlanságból okozott emberölés vétségéért vonták felelősségre tegnap a nagykanizsai kir. törvényszéken, ahol tekintettel a sok enyhítő körülményre - 80 pengő pénzbüntetésre ítélték.
— Baleset munkaközben. A zalaszentjakabi
fürésztelepen dolgozott Sinkovics József 33 éves rózsahegyi napszámos. A gőzfürész mellett foglalatoskodott s közben a gép elkapta bal kezét és összeroncsolta azt. Sinkovicsot a kórházba szállították és megindították a szokásos nyomozást a felelősség megállapítása végeit.
— Időjárás. Hazánkban az utóbbi 24 órában borult és esős idő uralkodott. Kisebb lecsapódások csak északon voltak. Budanesten
« ma délben a hőmérséklet 6 C fok volt. — Idójóslás: Esós, szeles (viharos), később változékony idő váható hósülyedésael.
Fölemelik a francia képvfcelök fizetését.
Párls, november 24. A parlament bizottságot küldött ki, melynek feladata, hogy a szenátus és a kamara tagjainak fizetésemelését dolgozza ki. A képviselők fizetését 70.000 frankra, tehát a békevilági fizetés ötszörösére emelik.
Kivándorlások Ausztriából.
jvember 24. Statisztikai adatok alap-
\
B^ca, njbi
Ján közlik, hogy Ausztriából igen sokan ván torolnak ki Amerikába a rossz gazdasági viszonyok miatt. 1919. óta 60.000 kivándorló h»gyta el Ausztriát, akiknek egyharmada a tó-fonk elszakított Burgenlandból került ki.
A volt 10-es házi ezred ünnepe.
Székesfehérvár, november 24. A volt cs. és és kir. 10-es Mackensen házi ezred december 10-én emlékünnepet tart Székesfehérváron. Az ünnepségen résztvesznek Fehér, Tolna, Somogy és Baranya vármegyék, valamint a budapesti német követség.
Elfogtak egy utleváthamisitó bandát
Párta, november 24. Párisban ma letartóztattak hét olasz állampolgárt, akikről kiderült hogy útleveleket hamisítottak.
Az angol király betegsége.
London, november 24. A király állapotáról tegnap délben aggasztó jelentéseket adtak ki. Estefelé azonban javult a király állapota. A mai napot nyugodtan töltötte, láza sülyedt és a betegség nem terjedt tovább. A diplomáciai testület tagjai Buckingham palotában állandóan érdeklődnek a király állapota felől. A királyt tegnap megröntgenezték és vérvizsgálatot vet« tekvtóle. \
Léghajókat készit Amerika a Jövő háborújára.
Washington, november 24. Az Egyesült Államok a haditengerészet részére két óriási készíttet, amelyeknek mindegyike 5—5 repülőgépet vihet magával amelyeket a tengeri hajók elleni támadásokra használnak fel. Egy-egy léghajó előállítási költsége másfél millió dollárt tesz ki. 485 láb hosszúak lesznek és 9180 mérföldet repülnek egyfolytában, 70 mérföldes sebességgel, anélkül, hogy üzemanyagot kellene felvenniök. A repülőgépeket csapóajtón keresztül engedik ki a légürbe.
A lengyelek tiltakozása _a csehek aknamunkája ellen.
Varsó, november 24. A lengyel kotmány erélyes tiltakozó jegyzéket intézett a cseh kormányhoz az ukrán-ellenes szervezetek titkos támogatása''míatt. Cseh politikai körök ben nagy konsternációt keltett ez az erélyes hangú jegyzék.
irodalom és művészit.
KÖNYV MINDENKINEK:
természetesen a lexikon, amelyben minden rendű és rangú ember egyformán megtalálja azt, amit keres, és amit gyorsan és megbízhatóan, tudni szeretne. De a legtöbb lexikon minden nagy terjedelme mellett is, nem tudja ezt a célt még megközelítőleg sem elérni. Rengeteg olyan adatot tartalmaz, amely talán csak műiden ezredik, vagy tízezredik embernek kell néha és a legtöbbje elavult már a megjelenése pillanatában és mert évek hosszú során át készült, épen azok maradtak ki belőle, amelyek mindenkit a legjobban érdekelnének. Így hát parancsok''» szükségnek látszott, hogy a mai, háború utáni viszonyok teljes figyelembe-vételével a tudományok tárházát állítsák össze, mely a mai társadalom minden megnyilvánulásának pontos tükörképét adja, földolgozza a közvetlen mult minden ndvezetes eseményét és legelsősorban a magyar olvasóközönség speciális igényeit akarja kielégíteni. Ebből a szempontból a most sajtó alatt levő Társadalmi Lexikon merőben különbözik műiden más eddigi lexikontól. Elődei, az eey- és kétkötetes
kézi lexikonok, a uagy enciklopédiáknak voltak szűkebb terjedelemre szabott és nem is mindig szerencsés kivonatai. A Társadalmi Lexikon címszavainak összeállításánál teljesen eredeti elgondolással a mai élet kívánságait nézte és minden egyes cikke eredeti, ilyen földolgozásban semmi hasonló munkában meg nem található, olvasmánynak is érdekes tanulmány. A kitűzött feladatot egy hatalmas kötetbe sűríteni az egész mai kor tudását — csak az elmés nyomdatechnikáival lehetett megoldalni. Külön erre u célra öntött betűk, külön lexikonpapiros, számtalan újszerű rajz, kép és grafikon teszik szemléltetővé az elmondottakat. A Társadalmi Lexikonban a városi értelmi osztály, a föld szorgalmas népe, a tanuló ifjúság és a munkások mindnyájan megtalálják a niaguk olvasnivalóját. A Társadalmi Lexikon előfizetési ára 36 pengő, megjelenéskor 48 pengó lesz. Részletes ismertetéssel minden kőnyvekereskedés szivesen szolgál.
KÉRJE A FUSZERKERESKEDÉSBEN!
A MOST MEGJELENT, , !
148 RECEPTET TARTALMAZÓ. :
5ZINES KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLT /
ós 0ETKER féle
1 RECEPTKONYVET ^^ ÁRA 30 FILLÉR
KOZVEÍlfN HOZZÁNK
DíOETKERA
''BUÍW>£ST,VIII,C0NTIU.25.
színház.
Luxemburg grófja. Pénteken este a jól ismert, örökbecsű Leh''^r-operett került bemutatásra £ szinházban. Sok éven, szezonon át láttuk mlr itt is, másutt is ezt a kedves, nair darabdt, épen ezért el tudjuk bírálni, milyen is volt az operett együttes tudása. Elmondhatjuk, hogy a darab jól ment, zökkenő, kisiklás nélkül. Tudjuk, nem mondunk ezzel sokat, hisz a szinész vérébe megy át az ilyen, sokat játszx)tt szerep, mint ahogy a szorgalmas diákot ájmából verhetjük fel, mégis hiba nélkül mondja el jól betanult feladatát.
Mindenben a divat szép s ez áll főleg a színdaraboknál. A Luxemburg grófja cimü operett jó pár évvel ezelőtt szenzációs darab volt, ötletes, kedves; csak így érhetett olyan nagy sikert, hogy évtizedeken át műsoron lehet tartani. Ma már bizony kicsit lekopott róla az ötlet, szellemesség. Elkényezteti kor gyermekei vagyunk, kiknek nem elégséges egy pár avult tréfa arra, hogy szórakozzunk. Ami ennél a darabnál igaz, maradandó érték, az a muzsikája: a lágy, behízelgő melódiák, szerelmes, bűvös akkordok.
Ez a Lehár-muzsika felejtet minden szövegbeli hibát és kárpótol a darab elmaradt szi-nességéért.
A szereplók jók voltak. Elsősorban a címszerepet játszó Szabd Lászlóról szólunk, kinek kellemes megjelenése, erőteljes hangja biztosítja a sikert. Partnere, Vésey Margit jóalaku primadonna és hang tekintetében is megállja a helyét. Bodnár Eta számára nem a legsikerültebb szerep jutott e darabban, igy róla fentartjuk véleményünket a legközelebbi szerepléséig. Annyit azonban már most is mondhatunk, hogy ügyes mozgású, sikkes táncosnő. Hetényi Ferenc nagyszerűen tánoo* é» szimpatikus szinész. Vértes Károlynak sem jutott hozzá nftltó szerep, "bár ó mindent kihozott belőle, amit csak lehetett.
A kisebb szereplőktől nem kivánt sokat a darab, bár mindegyik igyekezett tudását érvényesíteni.
Későn érkezők. Speciálisan helyi - szokás, mindenhova későn érkezni. Legyen az mulatság, dóadás, mozi, az est elején nem élvei-
ZALAVÁRMEGYE

1928. november 25.
, hetó, mert állandóan zavarják a jövó-mcnok. Budapesten erélyesen hozzászoktatják a publikumot a pontos mujjelencshez, mert aki elkésik, az "bizony kérlWietctlenül kivül marad. . Jól tudjuk, vidéken ezt nem lehet megtenni, thert mindenki személyes sértésnek venné a dolgot. Viszont boszantó zavaróan hat, hogy az elsó felvonás alatt nyüzsgés, elhelyezkedés, lárma van. A közönség érdeke és az egymás iránti udvariasság ugy kívánja, hogy mindenki pontos időben, a kezdés pillanatában helyén legyen.
A színészek is legyenek konzekvensek. Ne várakoztassák azok kedvéért a pontosan érke-" zóket, akik késnek és nem törődnek azzal, hogv másoknak ezzel kellemetlenséget okoznak. Fegyelmezni kell kicsit magunkat, mert
mi lesz velünk, ha mindenünnen elkésünk...
*
Gyurkovics fiuk. Hcrczeg Ferenc regényéből irta ezt a 4 felvonásos, kellemes operettet Farkas Imre. A mindenfelé nagy sikert aratott darabot ma este mutatja be a színtársulat, de megismétli azt holnap — vasárnap este is. A rendezés munkáját Vértes Károly látja el. Személyek:
Báró Brenöczv ezredes — Szabó László Schöne Poldi — Vésey Margit Jutka leányuk — Ray Margit Dimka gróf — Vértes Károly özvegy Gyurkovicsné — Katona Tenis 4 Milán *— Sorr Jenó Gyurka — Radó László Géza — Hetényi Ferenc • Bandi — Gyulay Endre Ella - Miskokzi René Katinka — László Margit SáTi — Vargha Ilonka Mici — Korándv Stefi
Jazimirovics korcsmáros — Gajamszeghi I). Anikó, leánya Bodnár Eta őrmester — Tövisháti /Lajó& Miss Elis nevelőnő Vérteipé
Mesék az Írógépről. Vasárnap délután 4 órakor olcsó hi^yárakkal a mult évi szezon legnagyobb sikert ért operettje, a Mesék az Írógépről kerül színre, melynek főszerepeit Véáey Margit, Bodnár Eta, Szokolay Eta, Szabó László, Hetényi Ferenc, Vértes és Radó Lászlójátszák.
Heti műsor:
Szombaton és vasárnap este: Gyurkovics fiuk. Operett. Vasárnap délután: Mesék az Írógépről. Op. Hétfő: HHázibarát. Vígjáték. Kedd: Csókos asszony.'' Operett. Szerda: Zenebona. Vidámság.
Csütörtök: Schubert''centennáriuma alkalmából Három a kislány.
A csütörtöki Schubert centennáriumot Szüts Iván reálgimnáziumi tanár megemlékezése vezeti be. Szokolay Eta Szüts Ivánnak «Mikor Schubert dalol > cimü költeményét szavalja el s azután kezdődik a Három a kislány előadása.
MOZI.
Mata Hari, a halálraítélt párisi táncosnő regénye volt a világháború legromantikusabb története. A szépséges jávai táncosnő, akit a filmen ugyancsak a szépségéről hires Magda Sonja alakit, a férfiak imádatának tárgya volt. Hogyan'' keveredett a kémkedés gyanújába és mi volt az oka tragikus sorsának, arról Németországban könyvet is irtak és ez'' a könyv volt ''az utolsói esztendők legnagyobb publikus sikere. Amilyen nagy volt a könyvsiker, ugyanolyan eredményt ért el az ennek alapján megirt film, amelyben minden van, ami egy film-darabot publikus sikerré avat: szerelem, izgalmas mese, látványosságok, pompás kiállítás, regényes uiese, valamint szimpatikus szép férfi és női szereplók.
Mata Hari, a világhírű táncosnő regénye 10 felvonásban. Főszerepben Magda Sonja. Bemutatja az Edison mozi november 24—25-én r~ szombaton és vasárnap.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Valuták
Nrliák
'' Angol font Belga fr. Cseh korona Dán korona Dinár Dollár Prancia Holland Lengyel Leu Léva Lira Márka Schilling Norvég Svájci fr. Svéd k.
2773-27 88 79 55-79 85 16 94-1702 132 SO-153 10 1000-KK 6 57060-572-60 »rank 2240-22 60 229 25-230 25 64*15 - 64 45 3 43 3-48
Amata Rel/á Be^n
rdam
''ád
29 85-30 10 136 40 136 90 80 40-80 70
152 90-153.50 110-20 PO60
153 10-153 70
Bukarest
Briiss/el
Kopenhága
Oszló
London
Milano .
Newyork
Pária
Prága
Siófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
22965 23035 10-05-10-08 13638-135 78 3-44-548 7958 7983 ! 52*77-153 • 17 152-80-IS3 20 27 77-27 85 29 98-3H08 572-70-57430 „♦2-36-2244 ! 6 97-1702 4 12-4 15 153.25-153 61 64-22-64.40 80.50-80.75 110.20-11058
ZÜRICHBEN
• pengő 90-55. osztrák korona 73 00, cae* korona 15-39, leu 3125 dinár 912, francia frank 2029
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
Búza (tisz.......... 25 50 -25 65, buza (egyéb) 2530 -
25-45, rozs 23 30 23 40. takarmányárpa ^75 - 26 ( 0. fórárpa 27 00- 27-25, uj zab 2^-2600, tengeri 31 25- 3175, búzakor P. 1850 1875, köles 152Ü-1620.
Irányzat Lanyha.
ZALAEGERSZEOI PIACI ARAK.
Buza 2150 P. rozs 19 50 P. árpa 24 00 P, csöves tengeri 11-12 P, zab 19 50 P.
ii
1928. vght. 1850. az. 1927. Pk. 10980. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Wollák János ügyvéd által képviselt Magyar Állalános Takarékpénztár Rt. javára 1000 pengő követelés és járulékai erejéig a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1927. évi 15302. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évj december hó 27-én lefoglalt, 12325 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kit. járás-bíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglallatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, Zalabaksán leendő megtartására, határidőül
1928. évi novambar hó 28. napjának délután 4 óraja
tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt vadászfegyver, gépek, bútorok, állatok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom
adni.
Zalaegerszeg, 1928. november 5.
Szalay István. kir. bír. végrehajtó.
I—)—Wl tALAVAMMCOVa IMkla««t*raMéa-MBRBOLV M*«*C. • •!•<«• ki.tfti **«»• *OO»tom
APRÓHIRDETÉSEK.
HENTES ÉT MÉSZÁROS TANONC azonnal kivétetik Steiner Gyulánál, Zalaegerszeg.
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható : KA^S ÁGOSTON könyv-éspapirkereskedésé-ben Zalaegerszegen.
HIVL^Ő
HAVW
HEfelPtf
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Ividránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
KDVAC/
A Papp-cukrászda
1928 vght. 1851. sz. 1927. Pk. 10978. számhoz.
Arv«rési hlrdatmény.
Dr. Wollák János ügyvéd által képviselt Magyar Ált. Takarékpénztár javára 1440 pengő követelés és járulékai erejéig a zalaegerszegi kir járásbíróság 1927. évi 15304 számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927 évi december hó 27-én lefoglalt, 1020 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. § a alapján fentirt, valamint zálogjogod szerzett más foglaltalók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, Zülabaksán leendő megtartására határidőül 1928. ávl november hó 28 napjanak délután 2 óraja tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt ló, borjú, sertés, szekér s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs-áron alul is el fogom adni. v
• Zalaegerszeg, 1928 november 5.
Szalay István kir. bir. végrehajtó.
Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló 1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és papirkereskedőnétealaegerszeg. Tel. 131.
saját Készítményt! MÍkllláS-ár(lÍ
V
a Valóbbak és legolcsóbbak.
1928. november 25
ZALAVARMEGYE

Kerkay József
szoba-, címfestő és mázoló ZalHfltnieg, Kölcsey-utca 19. i*.
(A templom mögött.)
Vállalok : szobafestést a legegyszerűbbtől''a legdiszesebb kivitelig. — Butorfényezés, valamint épületmázolást a legjobb kivitelben.
szolid Arak, pontos kiszoloálás.
Eladó
BAKON 603 D-öl területen épült ház, mely áll 3 szoba, előszoba és az összes mellékhelyiségek
Bővebbet KOMLÓS M. füszerkereskedőnél ZALAEGERSZEG
Tisztelt Uralmi
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
MBA!* A fogorvoslás
V^''y^jjJ körébe eső müveleteket: K foghúzást, fogtömést,
fogpótlást, aranykoronákat és arany-hidakat jutányos árak mellett végzi:
barta Ágoston
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
Bérbe vagy örökáron
eladó
korcsma, füszerkeres-kedés, trafik az összes helyiségekkel együtt Azonnal átvehető. Cim : Posta Sándor, Felsőbecsali.

A

ifr ^
Vt+''SÍfpJp ^ Á
A
L

▼ A* HÍ* A

r<yv
m
m

Németh László
tetőfedő mester
lalaHtni««, Bethlen, utca 17. ts.
Telefon 221. ,
Vállalok: bármilyen új cserép és palafedést, régi tetőzetek javítását, régi zsindelytetök lebontását s annak cseréppel vagv palával való befedését jótállással. — Levél- vagy telefonhívásra helyszínre jövök és költségvetéssel díjmentesen szolgálok. — Jutányos árak!
MALEK RUDOLF
szék készítő
Zalaegerszeg, Farkas Dávid-utca 18. (Páterdomb)
Raktáron tartok fényezett bfikkfaszékeket,
hajlított széket,
világos és barna színben.
kerti széket Nádszék fonást,
székjavitást szakszerűen készítek.
Ahosszuószl és téli esték unalmét legjobban elüx-hetl, ha ven egy jót olcsó
KtdvaiA
fizetési
feltételek!
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS bUTOROK: uri szobák, sxalongarn¡túrák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDÖ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZOCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEOERSZEO, KISFALUDY-UTCA I. SZ.
meghívói-
Magán vagy üzleti ügyekben! utazások alkalmával
Budapesten
ja a legelőnyösebb yaudvar érkezési levő
a legkellemesebb otthont nyújt feltételek mellett
oldalával
otthont nyújtja a a keleti pályau szemben
GRAHD HOTEL
PARK naayszálloda
Budapest, VIIL kerület, Baross-tér 10., mert 20 sxázalék engedményt kap
mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból,
10 sxázalék engedményt kap
olcsó éttermi árainkból. (Kitűnő házi konyha.) 9 pangót megtakarít
autótaxiköltséget, mert gyalog átjöhet 1 perc alatt a pályau Ivarról.
Nálunk otthon érzi magát II
Elsőrendű kiszolgálás, sxigonutn családi jelleg,
salát 4 r d a k a tehát
ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon meg.|Előzetes szobamegrendeléa ajánlatos.
„SZAVATOLT JÓ ANYAG4* „VERSENYKÉPES ÁRAK4'' „FIGYELMES MUNKA44
Tt''



TÓTH GYULA URI SZABÓ ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY-

látO
ÉPÜLET). TELEFON 191.
fimaesaá&m-ii 11 n n :=m*i*mi=v=y
ERDÉLYI JENŐ
VAS-, FÉM- ÉS GÉPIPARI VÁLLALATA
Zalaegerszeg. Telefon 43.
fiépmnnkák, hengerroyátkolások és antogénhet
Dobverőlécek minden méretben raktáron. Katák
fúrása és építése. Vödftriáratu és más rendszerű kutgépek és szivattyúk. Vízvezeték, csatornázás, lakóházak és gazdaságok részére, kézi, villany, vagy egyéb motorikus üzemmel. — Központi fűtések, villany és egyéb világítási berendezések.
Rádió antennák. Autók és traktorok javítása«
Árajánlat díjtalan, kedvezd fizetési feltételek.

ZALAVAMEGYE
1928. november .


■i
„Toronymagasan felülmúl minden eddigit"
Rendkívüli teljesítményeink eredménye szenzációs volt
Ezer és ezer vevőnk kívánságának teszünk
eleget, hogy november 26-lg
i
az őszi árusítást
t
- *
meghosszabbítjuk.
Áraink a következők
Tavaszi vásárból ismert minőségű vászomaradék Mosható tenniszflanell — — — Szintartó kanavász — — — -
Parget maradék, la. minőség — — Szövött parget, egyszerű mintákban —
méterje F
n u
» m
1 —
-<92 110 1 30
1 -
Háziasszonyok vására:
Portörlő, puha, szines kockás — — Parkett törlő — — — — Piros kockás konyharuha — — — Kávés abrosz, szines virágokkal — — Fehér damast abrosz — — — Fehér damast abrosz, 6 nagy szalvétával Fehér damast étkező szalvéta, ajouros — Futószőnyeg, 70 cm. széles szines bordűrrel — Szerb vászon — — — — — Függöny kalikó, finomszálú, 88 cm. széles —
N
Figyelem I
Nagy flanell ágytakaró, teveszőr imitáció . — Divatos, fehér ajouros fűggönyszövet — — Himzett női ing — — — — —
darabja P
— — — darabja
méterje
—•70
—•78 4-540
13 -110
2 — 70-80-
darabja P . 5 40 méterje „ 1 — darabja „ 2 —
Szövetek i
Félgyapju szövet, gyermek kabátra Divatos doubl férfi kabátszövet -r-Női sottis divatszövet — — Férfi öltönyszövet — — —
méterje P
2 — 14-1-50 560
Téli kendAk
Flanell fejkendő , — — . — —
Kockás vállkendő — — — —
Körül rojtos vállkendő — — —
Tiszta gyapjú sottis vállkendők — —
Tiszta gyapjú, sima, fekete nagykendő —
Bajai gyapjú kötött kendő — —
Fodrott rojtu, fekete hárász kendő —
darabja P,
1 20 480 540
11 —
20-8-15-
Zsebkendök
Képes gyermekzsebkendő —
Szines vadászkendő — —
Sehér szines széllel — —
Uri aivatzsebkendő — —
Uri dfvatzsebkendő, ajourral —
~ — — — darabja

m
m
-20 -40 -•28 — 60 1 —
Maradékok nagy választékban. Ezek rendes ára összehasonlíthatatlanul magasabb.
Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájában:Zalaegerszeg, Széchcnyi-tér 1. Telefon 131.
VII «▼!§!?«■
Zalaegerszeg, 1928 novenber 27. Kedd.
Ara 12 fillér.
269. ssáa..
POLITIKAI Nj^FI:JL.JLJF
D4tu*téi: HT kéityraÍ-— mm*. iHTHém I- »>|é. - Imiiig (a Uadókmtal: Mattam«. HMkiM tt 1 TsMsaltl
Bemutatták a modern mentőautót is.
Ünnepélyes keretek között, az ügy fontosságához méltó érdeklődés mellett alakult meg tegnap a magyarországi vármegyék és városok mentóegycsületének zalaegerszegi fiókjtf. Az alakuló közgyűlést a városháza közgyűlési termében tartották meg, amely azonban szülőiek bizonyult az érdeklődök befogadására. Amikor a gyűlés meghívóit széjjellculdöjtték s amikor sajtó utján is invitálták ¿v érdeklődőket a gyűlésre, már tudni lehetett, hogy a város nagytermében szorongani fog a hallgatóság: épen azért helyesebb dolog lett volna a gyűlést a vármegyeházán megtartani, annyival is inkább, mivel a megalakult fiók nem tisztán városi, hanem megyei vonatkozású is.
Az elnöki emelvényen Gyömörey Oyörgy főispán, Urbanícs Kálmán országgyűlési képviselő, egyesületi ügyvezető igazgató, dr. Pau-likovies Elemér, igazgató főorvos, Bódy Zoltán alispán, Caobor Mátyás polgármester és Bajor István egyesületi gondnok foglaltak helyet. A hallgatóság soraibaji pedig ott láttuk a város társadalma műiden rétegének számos képviselőit, a hivatásos és önkéntes tűzoltóság legénységét és vezetőségét s a csendőr tisztíkarC
A gyűlte megnyitása.
A gyűlést Czobor Mátyás polgármester az összejövetel céljainak rövid vázolásával nyitotta* meg. Hálás köszönettel tekintünk azok felé, akik a nemes emberbaráti intézményt nálunk is megalakítani óhajtják és fáradozásaikban minden erőnkkel támogatjuk őket. Szives üdvözletet mond a vendégeknek, majd fölkéri Urbanics Kálmánt a gyűlés vezetésére és a tárgy ismertetésére.
Urbanics Káfcnán
átveszi a gyűlés vezetését, ismerteti az országos egyesület szervezetét és működését. Az 1876. évi 14. törvénycikk korszakalkotó rendelkezései szólanak a mentőegyesületről, ámde ezek a rendelkezések még ma, 50 évvel azok megalkotása után sem léptek életbe. — E rendelkezések megkívánták nemcsak a tulaj-donképmii ápoló személyzetnek mentési munkálatokra való kiképzését, hanem elrendelték a nagyobb iparvállalatoknál, továbbá azoknál a szerveknél, amelyek foglalkozásuk folytán olyanokkal vannak összeköttetésben, kiknél sűrűbben történhetnek balesetek (rendőrség, csendőrség, tüaoltóság) ezt a kiképzést, sót még az elemi iskolákban is az c®<> segélynyújtásra vonatkozó ismeretek tanítását. De nemcsak egyes embereknek a mentői saolgálatra vaíó kiképzése fontos, hanem mcntőintézmé-nyeknek fölállítása is, amilyennel csak maga Budapest székesfőváros dicsekedhetik; ez azután valóban mintaképül is szolgálhat.
A vidéken teljesen elhanyagolták az ügyet. Az ötven év alatt álig egy-két városban alakult ilyen intézmény. A központ föladata lett volna a mentóügy országos megszervezése és eddig a munka csak negativ eredménnyel végződött, mert — pénz nem állott rendelkezésre. Csak az 1926. évben történt e téren örvendetes javulás, amikor Dréhr Imre dr. jelenlegi népjóléti államtitkár, akkor még nemzetgyűlési képviselővel együtt többen összeálk>ttak, hogy a szervezést kezökbe vegyék. A mozgalom Vass Józse fdr. népjóléti miniszter lelkes támogatására talált, aki az ő ismert humánus érzésével ígéretet tett arra, hogy gondoskodni fog a továbbiakról. Ugyanazon év junius ''23-án megalakult az országos egyesület és ma már több városban működik fiókja. A zalaegerszegi » 24-ik, a 25-ík a sümegi, amelyet nyomban a zalaegerszegi után nyitanak meg. A mentőautó is megérkezett, fölszerelésével együtt.
Teljesen magyar gyártmány. Reméli, hogy a tavaszra már alaposan megnövekedik a vidéki mentőállomások száma. • , *
Leírta ezután a betegszállítás módozatait. Elmondotta, milyen nehézségekbe ütközik az még ma is és épen ezek a szállítási nehézségek okozzák, hogy sokan nem részesülhetnek megfelelő időbeh első segélyben és illetve ápolásban. Kívánja, hogy minél ritkább esetben vegyék igénybe a mentőszolgálatot, de, ha igénybe veszik azt, nyerjék meg az enyhülést.
Megalakulás.
Ezután föltette a kérdést, kivánja-i; a gyűlés a fiók megalakulását. A jelenvoltak egyhangú lelkesedéssel a megalakulás mellett nyilatkoztak és kimondotta a határozatot, mely szerint
a magyarországi vármegyék és városok
nventóegyesületének zalaegerszegi fiókja megalakult.
Az alapszabályok ismertetésétől a közgyűlés eltekintett, mert hiszen azok országszerte egj> ségesek.
Urbanics Kálmán most, a már megalakult fiókot fölkérte a tisztikar, választmány és igazgatóság megalakítására. Javaslatára elnökké közfelkiáltással Bódy Zoltán alispánt választották, aki meleg szavakban mondott köszönetet a kitüntető bizalomért s megígérte, hogy egész tudásával s «iinden erejével iparkodni fog ezt a tisztet is betölteni. Ezzel az elnöklést átvette. ■/■
Németh János dr. városi tiszti főorvos előterjesztette most a megválasztandó védnökök névsorát. A közgyűlés közfelkiáltással ejtette meg ugy a védnökök, mint a tisztikar — valamint a választmányi és igazgatósági tagok megválasztását.
Védnökök: Gyötnö/ey György, Zalavár-megye főispánja, herceg Esztertiázy Pál nagybirtokos Eszterháza, gróf Károlyi Imre nagybirtokos Zalaszentgrót, gróf Károlyi AaJajosné szül. gróf Széchenyi Hanna grófné Balc, gróf Batthyány Pál ny. főispán, nagybirtokos ZaLa-csány, grőf Teleki Tibor nagybirtokos Pölöske, Kroller Miksa kormányfőtanácsos, zalavárí apát, ZaLaapáti, gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök Szombathely.
Alelnök; Czobor Mátyás, Zalaegerszeg r. t. város polgármestere.
Az egyesület választmányi tagjai, 3 évre: Csák Károly dr. országgyűlési képviselő, Brand Sándor dr. megyei főjegyző, Mikula Szigfrid dr. városi'' főjegyző, Móricz László csendőr őrnagy, vitéz Hunyadi László dr. megyei árvaszéki ülnök, Löwenstein Ignác gabonakereskedő, a Kereskedelmi Kör elnöke, Bruzsa Gyula dr. min. tan., pénzügyigazgató, Fangler Gyula kereskedő, Glaser Aladár dr. birtokos Lenti, Schneller Jenő kormánvfótanáesos, lelkész Zalaszentgrót;
2 évre: Kaszter Ödön dr. gyógyszerész, Ell-nian Ödön árvaszéki h. elnök, Fülöp László dr. városi tanácsos, Keszly István dr. orvos, vitéz Molnár János rendőrfelügyelő, Fangler Béla ny. árvaszéki ülnök, Nyáry Kálmán birtokos löske, Bosnyák Géza ny. főispán, felsőházi tag Misefa, Csizmazia György jegyző Nova, Fendrik József városi főszámvevő;
1 évre: Pehin József apát, vitéz Barnabás István dr. Júr. tanfelügyelő, Smál József társadalombiztosító intézeti titkár, Jády Károly iparos, ipartestületi elnök, Sperlágh Géza járás-birósági elnök, Szabó József Szepetk, Keszler Mór malomtulajdonos Tüskeszentpéter, Tóth Géza jegyző Zalalövó, Sanits Sándor pósta-főnök, itju Cságoly Ferenc malomiulajdonos Zalaszentiván.
Igazgatóság: Hivatalból tagjai: Pop<£> vics Lajos rendőrtanácsos, Vizkelety Árpád dr. .főszolgabíró Lenti, Balogh Endre dr. főszolgabíró Nova, Kende Péter dr. főszolgabíró Pa-csa, Schmidt Jenó dr. főszolgabíró Zalaszent--grót, Skublics Ödön dr. főszolgabíró Zalaegerszeg, a hivatásos tűzoltóság parancsnoka, dr. Thassy Gábor várm. tiszti főorvos, dr. Jámbor Kálmán jár. tiszti orvos Zalaszentgrót, Meduna József dr. jár. tiszti orvos Lenti, Hófer Ferenc dr. jár. tiszti orvos Paesa, Halász Miksa dr. jár. tiszti orvos Zalaegerszeg.
Választás utján 3 évre: Hollós Ferenc dr.! ügyvéd, Kovács Károly bankigazgató; 2 évre: Udvardy Jenő dr. városi tiszti ügyész, ügyvédi-kamarai elnök, Jancsó Benedek dr. kórházi igazgató főorvos; 1 évre: vitéz Tamásy István dr. városi tanácsos, polgármesterhelvettes, Pásztor Imre főgimnáziumi tanár.
Ügyvezető igazgató: Németh János dr. városi tiszti orvos, ügyész Gerencsér Lajos dr. ügyvéd, pénztáros Verbovszky Menyhért városi pénztárnok, ellenőr Vidóczy Pál ny. számvevőségi főtanácsos, jegyző Mózes László hivatásos tűzoltó segédtiszt. Számvizsgáló bizottság: Mérő Géza, Lendvay János, Schmidt Lajos rendes tagok; Zsuppán István főkönyvelő, Lipics László, Puer Gyula póttagok.
Indítványok.
Czot cr Ar ''lyás polgármester indítványoz-
Czobor Mátyás polgármester indítványozta, hogy a népjólét és közegészségügy lelkes bajnokát, a munkásság igaz, őszinte barátját, Vass József dr. népjóléti minisztert, Dréhr Imre dr. népjóléti államtitkárt, valamint Ra-kovszky Iván ny. minisztert, az országos egyesület elnökét táviratban üdvözöljék. Az indítványt elfogadták.
D a n k o v i c s Lajos indítványa odairányult, hogy kérjék föl a népjóléti minisztert, tegye lehetővé az uj kórház mielőbbi fölépítését.
Ezt az indítványt is elfogadták.
Végül Bódy Zoltán alispán, elnök fölkérte Paulikovics igazgató főorvost a
mentőautó bemutatására.
A gyűlés ezzel be is fejeződött és Paulikovics Elemér dr. a városháza előtt álló mentőautóhoz vezette a gyűlés tagjait, akikhez az utcán is sokan csatlakoztak és részletes ismertetést adott ugy a mentőautóról, mint annak fölszereléséről. Az autó valóban elsőrendű gyártmány a modern technikának műiden, e téren elképzelhető vívmányával. Hat hengere« mótora van, két fekvőhely a betegek részére, de szükség esetén 3—4 is szállítható. Van ön-fütóje, vimelegítője, szóval minden, ami a betegszállításhoz szükséges. Hozzá tartozik négy mentöszekrény: külön a balesetek alkalmával szükséges eszközökkel és anyagokkal, külön a vizból és tűzből kimentettek, valamint a mérgezésben megbetegedettek részére. A szakszerű előadást a legnagyobb figyelemmel hallgatta végig a ^közönség és annak befejeztével az t''löadót lelkesen megéljenezték.
A gyűlésen az összes gazdasági szervizetek, a hatóságok, hivatalok, egyesületek és intézetek képviselői, a csendőri és rendőri tisztikar is résztvett, hiányoztak azonban a vidéki közigazgatási hatóságok, holott azoknak megjelenését is elvárhattuk vohia.
A mentőautó a tűzoltó-szertárban helyezték
el.
Rákoai Jenó állapota válságos.
Budapest, november 26. A nagy beteg Rákosi Jenő állapota igen súlyos. Az éjszakát nyugtalanul töltötte. Kevés táplálékot vesz ma-gához, ami még csak súlyosbítja állapotát. Ma délelőtt kezelő orvosai konzilíumra jöttek össze.
lm érdeklődés melled alakult men vasárnap a zalaegerszegi meHtfiegyesOIet
ZALAVAMEGYE

1928. november 7.
N
Batvancgy RemessáBdoriiázal ember a vádlottak padjai.
Az adóvégrehajtás epilógósa.
Szokatlan látvány tárult ma a törvényszéken •zemünk^le. A fótárgyalási teremhez vezető folyosón ember ember hátán szorongott, s teremben pedig a birói emelvény előtti térségen négy sorban padok voltak elhelyezve, mert annak
a bünpernek, amelynek a tárgyalása kezdődött, 61 vádlottja és 41 tanuja van.
A vádirat szerint a bucsuszentlászlóí körjegyzőséghez tartozó Nemessándorháza községben az 1927. év elején 180 százalékos adóhátralékok voltak és ezeknek árverés utján való behajtását a mult év februárjában megkísérelték, de árverelök nem jelentkeztek. Április 20-án ismét megjelent az adóvégrehajtó a lefoglalt tárgyak összcszedésére, de, mert csak két csendőrt kapott maga mellé, eredménytelennek bizonyult munkája, amennyiben a lefoglalt és összegyűjtött tárgyakat addig, amig a végrehajtó a csendőrökkel más háznál eszközölte a lefoglalást, gazdáik elhurcolták. A végrehajtó az eljárást felfüggesztette és az ujabb határnapra nagyobb számu karhatalmat kért, hogy a lefoglalt tárgyakat őriztethesse. " Egy héttel később, április 27-én jelent meg I
újból a végrehajtó Nemessándorházán hat csendőr kíséretében. Elmentek Sándor Kálmánhoz, hogy lefoglalt tehenét elhajtsák a község istálójába. A tehenet azonban nem tatálták, mert gazdája kihajtotta. Azután elmentek a falu másik vég</e, hogy a lefoglalt ingóságokat maguk előtt vífttve, vagy hajtatva szállíthassák a kijelölt helyre. Ekkor a lakósság félreverte a harangokat, egyesek szidalmazni kezdték a végrehajtót és csendöröket, söt a hirtelenében ösz-szeverödött, mintegy 300 főre tehető tömeg fenyegető magatartást tanúsított
velők szemben. A végrehajtó és csendőrök abbanhagyták a munkát s amint egy kis horgoshoz értek, erös közáport zúdítottak reájok, ugy, hogy a kődarabok bizony gyakran értek egy-egy csendőrt.
A tárgyalást ma jcggel kezdte meg a zalaegerszegi kir. törvényszék, de — amint az magától értetődik, — a mai nap folyamán még a vádlottak mindegyikét sem lehetett kihallgatni. Igy tehát csak holnap, vagy holnapután kerülhet sor Ítéletre.
liiitftzí Mim jár a Speyerkilcsöi
Nagykanizsa Is sorra kerül.
mm.
A magyar városok közül két évvel eezelőtt többen vettek föl nagyobb összegeket a külföldi Speyer kölcsönből. Zalaegerszeg is kapott ajánlatot és már-már ugy látszott, hogy a drága kölcsön fölvételébe bele is megyünk. Az utolsó pillanatban azonban meggondolta magát a képviselőtestület és egyhangúan a kölcsön fölvétejf ellen szavazott.
A kölcsönakciót kidvalevóen a "kormány bonyolította le azzal a kikötéssel, hogy a kölcsönösszeget csakis jövedelmező beruházásokra fordíthatják a károsok. Ezt a kikötést a belügyminisztérium roppant szigorúan kezelte. A városoknak minden alkalommal be kellett jelen-teniök, hogy a kölcsönből mennyit és mire használtak föl. Nem egy esetben történt meg, hogy a városok tervezeteiből a minisztérium egyes beruházásokat törölt, mert bármilyen szükségszerűség parancsolta is, bizonyos beruházások létesítését, ha azok nem jövedelmező beruházások voltak, nem volt szabad azokat a Speyer kölcsön terhére megvalósítani.
Nagykanizsa a Speyer kölcsönből 2,531.000 pengőt vett föl s araiak idején a nagykanizsai képviselőtestület által jóváhagyott beruházási tervezetből is több tételt törölt a belügyminiszter.
Nagykanizsa a Speyer kölcsönök összegét vízvezetékre, csatornázásra kórházbóvitésre, vásártér építésére használta fel s csak kisebb összegeket fordított a városi épületek tatarozisára és a városi utak karbantartására.
Mint a minisztérium a kölcsön fölvétele idején jelentette, a Speyer kölcsön felhasználását most a legszigorúbban ellenőrzik. A nyáron megkezdették a belügy- és pénzügyminisztérium kiküldöttei az ellenőrző körutat. A bizottság már több városban megfordult, igy Szombathelyen, Szolnokon, Miskolcon, Sopronban s ahol megfordultak, fegyelmi eljárások sora indult meg vizsgálatuk nyomán.
Pénteken Kaposvárra érkezett a miniszteri bizottság s ott folytatta le a vizsgálatot, mely szombaton fejeződött be.
A miniszteri 6izottság Kaposvárott nem talált komoly kifogást a külföldi kölcsönök felhasználása körül. Lakács Ödön dr. miniszteri tanácsos, a Tiattagu bizottság vezetője a vizsgálat befejeztével elismerően nyilatkozott dr. Vétek György polgármester városfejlesztő, tetterős alkotó politikájáról.
Kaposvár után minden bizonnyal Nagykanizsa következik a vizsgáló bizottság körútján.
Nagybeteg az angol király.
London, november 26. Tegnap az angol király állapota változatlanul súlyos volt. A Buckingham palota előtt a nagy vihar ellenére is hatalmas tömeg gyűlt össze, mely állandóan érdeklődött a király állapota felől. Baldwin miniszterelnök Joynson Hicks belügyminiszter és Emmery gyarmatügyi miniszter állandó összeköttetésben állanak a Buckingham palotával. A királyi család minden tagja Londonba érkezett.
London, november 26. A király nyugtalanul töltötte el a tegnapi napot. Állapota ma reggel rosszabbodott. Az éjszaka folyamán két betegápoló nővér virrasztott a király mellett, kit magas láz gyötör és nyugtalanul érzi magát. A templomokban közös imákat végeznek a király felgyógyulásáért.
London, november 26. Legújabb híradások szerint az angol király ma reggel elvesztette eszméletét. Állapota kétséges, mert a tüdő-gyuladás akut stádiumba jutott.
Terjed a tífusz Franciaországban.
Párb, november 26. A Matin lyoni jelentése szerint a városban és környékén igen nagy arányokban terjed a tífusz járváhy. 3.0(K) ember fekszik a súlyos betegségben, akik közül 800-at kórházakban ápolnak. A járványt fertőző csatornák okozták. A
Kommunista tüntetés Bukarestben.
Bukarest,, november 26. A munkások kommunista jéííegü szervezetei gyűlést tartottak tegnap, amely után az utcákon tüntetést rendeztek. A zavargásoknak á rendőrség vetett véget és 42 tüntetőt a főkapitányságra kisértek, kik közül ^atot letartóztattak.
Chamberlain Londonba érkezett.
London, november 26. Chamberlain angol külügyminiszter családjával együtt Amerikából hazaérkezett Londonba. A külügyminiszter kijelentette, hogy egészségi állapota annyira ja-^vult, hogy kedden, vagy szerdán átveszi hivatalának vezetését.
A Magyar Iró^ Egyesületének közgyűlése.
Budapest, november 26. Vasárnap délelőtt rendkívüli közgyűlésre jöttek össze a Magyar Irók Egyesületének tagjai az igazgató tanács és a tiszteletbeli tagok megválasztása céljából. A gyűlésen tiszteletbeli elnökké választották József kir. herceget Vojnovich Gézát. Tiszteletbeli tagokká pedig Klebelsberg Kunó gróf • és Vass József dr. minisztereket, Rákosi Jenő, Berzeviczy Albert és Herceg Ferenc irókat választották meg. A gyűlés, amelyen József királyi herceg és Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter is felszólalt, táviratilag üdvözölte Horthy Miklós kormányzót.
Az egri ferencesrandi szerzetesek ünnepe.
Eger, november 26. A Szent Ferencrendí szerzetesek vasárnap ülték 700 éves jubileumát annak, hogy Egerben megtelepedtek. Szmre-csányi Lajos egri érsek vasárnap délelőtt |0 órakor diszmisét pontifikált. Utána a Kultúrházban ünnepély volt, amelyen Eger városának társadalma felekezeti Jtülönbség nélkül vett részt. Az ünnepség délután folytatódott a Kul-turházbap, amikor is Vass József dr. népjóléti miniszter tartott beszédet.
Meghalt a skagerrakl csata hőse.
Berlin, november 26. Scheer nyugalmazott tengernagy, aki a skagerraki ütközetben 1916, junius első napjaiban a német flottát vezette, ma éjjel 66 éves korában, amint Drezdából Mannheimbe utazott, hirtelen meghalt.
Folyik az eljárás a Röser intézet ügyéi*«,
Budapest, november 26. A főkapitányság egyelőre nem terjeszti ki a nyomozást azokra, akik a Rőser intézetben hamis érettségi bizonyítványt nyertek. Hat letartóztatott egyént tegnap átkísértek az ügyészségi fogházba.
Budapest, november 26. Eddig körülbelül 1.500-ra tehető azoknak a forgalomban levő hamis érettségi bizonyítványoknak a száma, amelyeket a Rőser intézet adott ki. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter kijelentette, hogy az iskola újból való megnyitását nem engedélyezi, hanem a növendékeket a többi intézetekben szétosztják. Dréhr Imre államtitkár pedig a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendeli azok ellen, akik a minisztériumot hamis érettségi bizonyítványokkal félrevezették. Ez a vizsgálat teljesen független a büntetőjogi'' eljárástól.
RÖVID TÁVIRATOK.
Budapest, november 26. Szmrecsányi Lajos egri érsek, hogy a ferencrendí szerzetesek 700 éves jubileumát emlékezetessé tegye, a har-madrendból uj női szerzetesrendet alakit. Az uj rend tagjainak a hármas fogadalmon kivül uj fogadalmat is kell tenniök, amely őket a szegények ápolására kötelezi.
Angóra, november 26. A külügyi bizottság elfogadta az Olaszországgal kötött barátsági szerződést, az afgán egyezményt és a Kellogg paktumot.
Sopron, november 26. Vasárnap délelőtt avatták fel %opronban a 255 hősi halottnak egyik templomban elhelyezett emlékmüvét.
Budapest, november 26. A főváros, mint kegyúr, 24 métermázsás harangot készíttetett a belvárosi plébániatemplom részére, amelyet tegnap szentelt fel Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás.
Páris, november 26. Az Admiral Ponty francia gőzös, amely Délamerika és Le Havre között teljesít szolgálatot, a La Manche csatornán duló nagy viharban Quessanttól 120 mérföldnyire súlyosan megrongálódott. A megsérült hajó legénységét és többszáz utasát egy másik hajó fölvette.
Budapest, november 26. Schadl Ernő törvényszéki tanácselnök tanácselnök ma délelőtt sürgönyt küldött Milstattba, amelyben felszólította az elmaradt milstatti tanukat, hogy jelenjenek meg kihallgatásra Erdélyi Béla bün-ügyének tárgyalásán.
Bécs, november 20. Rendőri jelentés szerint a IX. kerületben egy több, mint százéves kétemeletes ház beomlott. Emberéletben nem esett kár. \
— Koszorúcska. Farkasovszky Teri okt tánctanárnó tegnap este tartotta a Oosztonyi vendéglőben jól sikerült tánckurzusának vizsgáit. A növendékek szép tánrielenetekkel szórakoztatták a közönséget. Elsó helyen kell megemlítenünk Tóth Annuskának és Szakáty Bo ¿síkének pompás spanyol táncát, amelyet háromszor is meg kellett ismételniök. A magyar táncjelenetet Tiborcz Krisztina, Stamecz Adél, Boronics Mátyás és Spollár Ferenc, az angol táncot pedig Tiborcz Juci, Szalai Annus, Bede Oyala és Vörös Bandi táncolták el többször nagysikerrel. A jól sikerült táncok Farkasovszky Teri tánctanárnó finom érzékét dicsérik. A szépségverseny nyertesei: Stamecz Adél, Tiborcz Juci és Tóth Annuska. A tánc a reggeli órákig a legjobb hangulatban tartott.
1928. november 27.
ZALAVARMEOYE
3
HÍREK.
— Személyi hír. Kula László rendörtanácsos ma hivatalvizsgálat céljából Szombathelyről Zalaegerszegre erezett. — Ferenczy Tibor dr., a szombathelyi kerület főkapitánya holnap érkezik Zalaegerszegre. c
— A polgármester Pacsán. Holnap, folyó hó 27-én, Pacsán járási tiszti értekezlet lesz, amelyen a községek villanyvilágitási kérdésével is foglalkoznak. Az értekezleten megjelenik Czo-bor Mátyás polgármester is, mivel a községek Zalaegerszegtől fogják vásárolni az áramot és jgy ó tájékoztatja a községek jegyzőit a dolog felől.
— Mgyegyülés. Holnap délelőtt 10 órakor rendkívüli megyegyülés lesz a közúti költség-
. vetés letárgyalása végett, mert azt (kcember l-ig föl kell terjeszteni miniszterhez. Az állandó választmány fél 10-kor ülésezik. — Az évnegyedes rendes közgyűlést december 10-én tartja meg a vármegye törvényhatósági bizottsága s annak tárgyait december 5-én készíti elő az állandó választmány.
— Kölcsönt ajánlanak a vármegyének. Bódy Zoltán alispán tegnap külföldi kölcsönre kapott ajánlatot egy pénzcsoporttól. Ez a kölcsön a kórházépítésre szolgálna. Mivel azonban külföldi kölcsön felvételére kormányengedély kell, annak kieszközlése, esetleg a magyar pénzintézetekkel való ujabb tárgyalások megejtése cél-
{ából Oyömörey György főispán és Bódy Zdl-án alispán ismét Budapestre utaznak.
— Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anvakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következő bejegyzések történtek: Születés: Tóth Mária Mária leánya, Simon József kőművesmester és Fiiszár Mária Mária leánya, Vas Árpád pincér és Oróf Erzsébet halvaszületett leánya, Sípos József földmives és Gehér Irén József fia. Halálozás. Soroncz Ottó földmives 76 éves, Tóth Mária ''I napos, Gerencsér Erzsébet b hónapos. Házasságot kötött 6 pár: Ja-gadics István cipészsegéd Hegedűs Annával, Schreiner Gyula lakatos Elmont Margittal, Bej-czi József szobafestósegéd Szekeres Ilonával, Takács József földmives Nizner Rozáliával, Kovács Kálmán kereskedősegéd Horváth Gizellával, Lukács Adolf gépkocsivezető Lang Erzsébettel.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Katalin est. Az Iparoskör Katalin estélye igen szépszámú közönséget vonzott. A műsort a Daloskör népdalegyveleggel nyitotta meg, mit a Homokzsák egyfelvonásos bohózat követett. Szereplők voltak: Spollár Ferenc, Hart-mann Miklós, Bécsi János, Kulcsár Annus, Németh Manci, Schmidt László János, Vörös N., Braun Ilus, Laczó István és Leránt László, akik szép összjátékkal szórakoztatták a termet zsúfolásig megtöltő publikumot. A darab után ismét népdalcgyveleggel kedveskedett a Daloskör. Pompásan sikerült Hartmann Miklós táncparódiája, melyet meg kellett ismételnie. A műsort a Daloskör Késő ősz van cimü énekkel zárta be. Műsor után tánc következett, melv csak hajnal felé fejeződött »>e. A pompás szórakoztatásért teljes elismerés illeti a Kör vigalmi bizottságát és a szereplőket.
— A zalaegerszegi elmegyógyintézetből 21 elmebeteget Szombathelyre utahak át. Szombaton 12 nóból és Q férfiból álló szomorú csapatot kísértek Zalaegerszegről a szombathelyi uj elmegyógyintézetbe. A vonat utolsó kocsiján szállították a ¿1 szerencsétlen teremtést, akiket több ápoló kísért. Radosits Jenő kórházgondnok is vekik ment az átadás eszközlése végett. Az élő halottak szomorú birodalmának ezt a néhány tagját hazugság alkalmazásával kellett elszállítani, hogy gyanút ne fogjanak, mert abban az^ esetben nehezen történhetett volna meg a szállítás.
— öt esküvő volt tegnap délután egyszerre a zalaegerszegi plébánia tempkunban. Ritka jelenség a mai nehéz időkben, de volt is az öt párnak rengeteg "bámulója. Az öt párt, kik között falusiak és városiak is voltak, egyszerre adta össze az eskető pap
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— Elhízott egyéneknél a természetes «Ferenc József» keserüvízkura hatalmasan előmozdítja a bélmükodést és a testét könnyeddé teszi. Több orvosprofesszor a Ferec József vizet szivelzsirosodásnál is reggel, délben és este, egy-egy harmadpohárnyi mennyiségben rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Teadélután. A Zalaegerszegi Kereskedelmi Kör tegnap tartott teadélutanja igen jól sikerült. Az egybegyűlt nagyszámú társaság kedélyes hangulatban töltött ''el néhány órát és az ifjúság'' a keszthelyi Horvátit Józsi cigányzenekarának hangjaira táncra perdült. A vasárnapi teadélutánokat a téli időszakra állandósították és a tegnapinak a sikere biztosítja a többinek sikerét te,
— A legszebb nöl kabátok legolcsóbb árbsn csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Sakkör Zalaapátiban. A Zalaapáti-i Iparoskör keretében megalakult a sakk-csoport. Elnök lett Nagy László dr. körorvos, alelnök Oroszy Pál állatorvos, jegyző Gyarmati Gyula ipartestületi elnök, pénztáros Thurn Ödön, választmányi tagok: Takáts Ernő aljegyző, Dezső János tanító és Kiss József iparos. A sakk-csoport háziverseny rendezésével meg is kezdette működését.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Térdenállva akasztotta föl magát. Csendes Jenó 41 éves keszthelyi mozdonyvezetőnek pénteken telt le a betegszabadsága és este 6 órakor kellett volna szolgálatra jelentkeznie. Azonban nem jelentkezett és azért elküldtek érte. Kölcsönös volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a mozdonyvezető rendesen becsomagolt táskával, teljes utifelszereléssel elment hazulról, hogy az állomáson jelentkezzék. A házbeliek azonnal keresésére indultak és éjféltájban a Balaton parti sporttelepen meg is találták öt. Egy fa alacsony ágára térdelő helyzetben felakasztotta magát. Utazótáskája volt térde alatt a zsámoly, amit kirúgott maga alól. Élet már nem volt benne. Búcsúlevelet nem hagyott hátra. Családja előtt azonban már régebben tett olyan kijelentést, hogy felakasztja magát, mert egészség nélkül nem birja az életet. Feleségét és három gyermeket hagyott hátra a szerencsétlen ember.
— Homokbányanyitás. A polgármester közhírré teszi, hogy Reischer Ernóné zalaegerszegi lakós a jánkahegyi szőlője nyugati oldalán homokbányát szándékozik létesíteni. Felhívja az érdekelteket, hogy esetleges észrevételeiket folyó évi december hó 11-ig szóval, vagy írásban annál inkább jelentsék be, mert a később emelt kifogásokat figyelembe nem veszik.
— Eltűnt egy keszthelyi kereskedő. Berger Rezső keszthelyi kézmüáru kereskedő még a folyó hó 18-án utazott Budapestre bevásárolni és azóta nem tért vissza. Hozzátartozói keresni kezdték őt és Budapesten megtudták, hogy vásárlás alkaknával már nagyon zavarosan viselkedett, amiből azonban akkor semmire seni következtethettek. A család jelentése alapján megindult a hatósági kujatás, de elmúlt egy hét anélkül, hogy nyomára akadtak volna. Az a hir tartja magát, hogy a szolid, rendes kereskedő a rossz üzletmenet miatt elkeseredve öngyilkos lett, vagy elméje a gondok és aggodalmak miatt elhomályosodott, amely esetben talán még sikerül valamelyik fővárosi elmegyógyintézetben rátalálni, ahová esetleg bevitték. »
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép nói kabátot kapni. Csak Schvarc Lafopnál.
— Időjárás. Hazánkban mindenütt volt eső. Legtöbb, 10 milliméteren felül Tiszántúlnak jutott. A hőmérséklet általában normálisnak mondható. Budapesten ma délben a hőmérséklet 5C fok volt. — Idójóslás: Változékony idő várható, erős észalíhyugatj szelekkel, hő-
sülyedéssel és a csapadék csökkenésével. ——-——-■»-—■
SZÍNHÁZ.
Gyurkovks fiuk.
Csupa szín, régi dalolós magyar élet! Olyan szép volt visszatérni pár órára a mulatozó, gondtalan magyar világba, mikor az emberek még tudtak szeretni, nótázni — élni. Gyászos sorsunk szinte percek alatt semmivé lett és mindenki, aki végignézte ezt a kedves operettet, ugy érezte, hogy ez volt az igazi élet nekünk, magyaroknak.
A vörös huszáruadrágok, a szerelmes szívű kisleányok, a minden csacsiságra kész Gyur-kovics fiuk, Bécs... szerelem ... — de szépen gondolta is ezt el Herceg Ferenc! Igaz, az iró átélte ezeket a vidám napokat, neki nem volt nehéz megrajzolni. De annál kedvesebb azok szívének, kik ezt a virágos magyar multat csak hírből, regényből ismerik. Kedves, a sok szomorúságot, bánatot átélt ifjunágnak" kiknek csak morzsája jut az igazi fiatalos élvezetekből.
Hol van ma már ennyi báj, ilyen romantika, ennyi meleg érzés, önző, törtető kor gyermekei hálásan fogadják a multat visszahozó poétikus emlékezést, hisz nem más ez a bájos darab.
Fárkas Imre, a jó magyar világ ismerője és igaz értékelője állította össze a darabot, ó csinált muzsikát mellé, nem hangos, dobverös jazz-muzsikát, hanem siró, kacagó, méla magyar dalt, ami magában véve elégséges lenne ahhoz, hogy nagy sikert érjen el nálunk! Mert ezt csak mi tudjuk értékelni, mert minden hang a mi lelkünk muzsikája. Világsikert talán nem ér ez a darab, de nem is szükséges, legyen valamink, ami tisztán csakis a mienk.
Radó Béla színtársulata jó munkát végzett. Az első igazán élvezetes előadásunk volt ez. Lehet azért, mert hálás szerep jutott mindenkinek és épen emiatt kedvvel, sziwel játszottak is. A tehetségnek szüksége van /pegnyi-latkozási lehetőségre és ez bőven kfnálkozik e darabban. Ezt a dp rabot, ennek minden szerepét sziwel kell játszani. Aki lélektelen szinusz, az megbukik itt. Szerencsére erre nem került sor. Az előadás élvezetes, gördülékeny volt
A főszereplők: Szabó László, Vésey Margit, Ray Margit, Radó László, Hetényi Ferenc, Bodnár Eta, Katona Terus voltak. Külön-külön is csak azt mondhatnánk, amit az egész együttesre: jól játszottak és megérdemelték a sok tapsot, ujrázást. Kisebb szerepeikben Vértes Károly, Vértesné, Sorr Jenó, Gyulay EnJre, Garamszeghy, Tövisháti és a négy Gyurkovics leány, nagyon jól illeszkedtek a darabba.
Az egész előadás egy kedves visszaemlékezés, elmerülés a mult szépségeibe és bizonyára épen ezért fogja meg a szíveket annyira, mint ezt magunkon tapasztalhattuk egész előadás alatt. (Möm.)
Heti műsor:
Kedd: Csókos asszony. Operett.
Szerda: Zenebona. Vidámság.
Csütörtök: Schubert centennáriuma alkalmá-> ból Három a kislány.
4
ZALAVÁRMEGYE
1928. november 27.
KÖZGAZDASÁG ÉS PÉRZ06Y.
ZÜRICHBEN
• pengó 9055, osztrák koron« 7300, cseh korona
15-39, Te« 312*. dinár 9-12. francia frank 20-29.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Bdca (tistavidéki) 2540-25 55, buza (egyéb) 25 20-25-35, rozs 2300-23 0, takarmányárpa 25 75 -26 ( 0, •Arárpa 27-00- 27-25, uj zab 2550-26 00, tengeri 31-25-31-75, buxakorpa 18iW 18 75, kölea 1520-
16-20.
Irányzat; Lanyha.
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 50 P, rozs 20 00 P. árpa 24 00 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab 19 50 P.
nn^jtimn CALAVAnwaora i>»nwiif«Mt|.
MMtMiXi HIRBOLV ÍIIINC. KAKAS AOOSTOH
Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
PAI és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
APRÓHIRDETÉSEK.
HENTES ÉT MÉSZÁROS TANONC azonnal felvétetik Steiner üyulánál, Zalaegerszeg.
BÉRBE vagy örökáron eladó korcsma, íüszerkeres-kedés, trafik az összes helyiségekkel együtt. Azonnal átvehető. Cim: Rosta Sándor, Felsóbecsali.
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőé rí. KÁRPITOS BÚTOROK uri szobák, szalongarniturák készítését a legflno-. mabb kivitelben vállalom. - ABLAKRKDO-NYÖK ¿4 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javitAsát — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEGERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
Tisztelt Uralmi
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
uriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
1928. vght. 1126. sz. 1928. Pk. 11740. számhoz. Arvaréil hirdetmény.
Dr. Boschán Ernő ügyvéd által képviselt Chinoin Oyógyszer és Vegyészeligyár Rt. javára 4500 pengő követelés és járulékai erejéig a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1928 évi 2692. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi április hó 5 én lefoglalt, 4500 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, Lentiben leendő megtartására batáridőül
1928. évi daoambar hó 4. napjának '' délután 4 órája
tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, fegyverek, könyvek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Zalaegerszeg, 1928. november 16.
Lukács József, kir. bir. végrehajtó.
* - ■ ----—---l~m~m~ -|l i11 l_l .- '' _,_ __ , | , _______|
Hirdessen a zalavármegyében I
MBÁifl A fogorvoslás
Vjjrv^njj körébe eső müveleteket: foghúzást, fogtömést, fogpótlást, aranykoronákat és arany-hidakat jutányos árak mellett végzi:
barta Ágoston
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
f
KARÁCSONYI VÁSÁR
''1
H
t
ÁRUHÁZBAN

L
Már hónapok óta azzal foglalkozunk, hogy a''karácsonyi vásárra árban minőségben még annál is többet nyújthassunk, mint amit tőlünk várnak. — Nehéz feladat, mert az őszi vásár osztatlan sikerét szem előtt tartva*
lehetetlenséggel határosnak tetszett — de sikerűit!
/ »
E hó 29-én meslelen6 lapban közöljük
karácsonyi árjegyzékünket,
amelyet kérünk figyelemmel átolvasni és megőrizni, mert célunk önt elismert, elsőrendű minőségű áruink olcsó árairól újból és újból meggyőződtetní. Feltétlenül örömet szerez és megelégedett lesz, ha karácsonyi ajándékot Schütz-nél vesz. Kérjük, már most válassza ki, amit ajándéknak szánt, mi készséggel állunk minden tekintetben rendelkezésére.
SCHÖTZ SÁNDOR ÉS FIA
Zalavármegye elismerten legolcsóbb és legnagyobb Áruháza.
▼n. éfíoi?«i
Salaegerszeg, 1928 november 28 Szerda.
Ara 12 fillér.
270. száa.
■KfriMl* »fit, mtou, <él«táa.-Zlétl»tés: fF kéiipri 2- HMé, BHT.dm. I - H.,é. - Imk^tMr ra kisd»l.»t.l: «.l.n.rm«, Síé*«,.» I Tst*.
111
A vármegye 16 százalékban állapította meg
a törvényhatósági útadót.
Hosszfes vita a tehénfogatok közmunkaváltságáról. - Nagykanizsán segíteni ipar-kodik « megye a Unli felé vezető útvonal megjavításával. — Az autó-utadóból
csak segélyt kap a vármegye.
A vármegye törvényhatósági bizottsága ma délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya volt a jövő évi közúti költségvetés megállapítása. Az egyetlen tárgy "js^tieg-lehetós érdeklődést keltett, mert íújtztty az ittakról, az útadóról és a közmunkaváltságról szólott. Ennek volt tulajdonitható, hogy a távolabbi falvakból is számosan jöttek el a gyűlésre.
A közgyűlést megelőzően az állandó választmány ülésezett, amely változtatás nélkül elfogadta az előadói javaslatot, a közgyűlés azonban változtatást eszközölt azon.
A közgyűlésen és az állandó választmányi ülésen is Oyömörey Oyörgy főispán elnökölt. •A jövő évi utkoltségvetést
Sándor Zsigmond
műszaki tanácsos, az államépitészeti hivatal főnöke ismertette. Eszerint a vasúti váámokból 220 ezer pengő a bevétel, vagyis IH ezer pengővel több, mint a mult évben. Az idén 1660.573 km, tehát 41.680 kilométerrel rövidebb ut tartozik a megye gondozása alá, a-mennyiben a zalabér zalaegerszegi, a sümeg -•jánosházai és a keszthely balatonszentgyörgyi utat a/, állam vette kezelésbe. Javaslata szerűit az útadót 15°Vban, a kézinapszámot 1, az igásnapszámot pedig 3 pengőben állapították meg. Az összes bevétel 1 millió 508 ezer pengő. Javasolta továbbá, hogy az útépítés, programmon változtassanak dr. Plihál Viktornak az állandó választmány által elfogadott indítványa alapján aként, hogy a pákai fahid megépítése helyett építtessék meg a nagykanizaa—lentl-i útvonalon ftevö Kerka-hidat és javítsák meg az ott húzódó, mintegy 4 kilométeres útszakaszt, mert ezzel biztositható annak a nagy vidéknek Nagykanizsával való kényelmes
összeköttetése. v Megemlítette á* előadó még az* is, hogy ez idén is csak a régi keretek között mozoghat a költségvetés, mert, amíg az uj úttörvény el n^em készül, addig nem lehet másféle bevételekről gondoskodni. A javaslathoz elsőnek Farkas Tibor dr. szólott, hivatkozván arra, • hogy
a közmunkaváltság egyike a legantiszo-ciáliaabb adóknak,
mert a legszegényebb néposztályt aránytalanul sújtja. Ezen az igazságtalanságon enyhíteni kell valamiképen, amíg az uj adótörvényt meg nem alkotják. Véleménye szerint a tehénfoga-tot nem lehet ugy megadóztatni, mint a/, ökörvagy lófogatot, azért a tehénfogat után járó közmunkaváltságiiak. egv pengővel való leszállítását javasolja. Kitért az autókra is, amelyek legjobban rongálják az utat és a megyének nincs joga azokat megadóztatni. Helyteleníti azt az arányt is, amely az útadó felhasználásánál számításba jön s amely szerint a községeket az útadónak csak 30 százaléka illeti meg, 70 százaléka pedig a törvényhatóságot. (Zala» egerszeg és Nagykanizsa az útadót teljes 100 százalékban élvezik.)
B e z n i c z a Péter elismeréssel adózik a göcseji utaknak eddigi megjavításáért, de szükségesnek találná a pákai híd megépítését, vaía-min\ a páka kányavár- bánokszentgyörgyi ut V megjavítását, rm rt-ezen az útvonalon teljesen lehetetlen a közlekedés.
Zoltán Boldizsár (Nagybakónak) a nagy-récse - nagybakónakí uton levő hídnak megja-Viátsát sürgeti.
Mesterházy Jenő abban az irányban szólal föl, hogy a falusi kisgazdák jármüveikkel sokkal többet használják és igy rongálják is az utakat, mint a nagybirtokosok. Ezt statisztikai adatokkal igazolhatja. Az autók megadóztatásánál pedig az elhasznált benzinmeny-nyiség lehet csak az irányadó.
Takács Mihály (Alsópáhok) a zalamegyei jegyzőegyesületnek a közmunkaváltságra vonatkozó beadványát ajánlja a törvényhatóság figyelmébe. Nagyobb gondozásban kívánja részesíteni a vicinális utakat és- segélyt kér a/soknak a községeknek részére, amelyek saját erejökből nem képesek sem a vicinális, sem a beköti utakat megcsinálni. Helyesnek találná, ha az útadót a lcözségek rendelkeíc • :re bocsátanak és azután az egyes járásbeli kézségek állapítanák meg maguk között, hol kell a vicinális utakat megjavítani. Amennyiben a vicinális utakra nem kerülnek utkaparók, legalább napszámosokat alkalmazzanak, akik a« vízlefolyásokat biztosítanák és tisztogatnák az utakat. () is a tehénfogatok után járó közmunkaváltság leszállítását kéri. Cáfolja Mesterhá-/ynak * az utrongálásra vonatkozó megállapítását.
Bódy Zoltán alispán
válaszol az elhangzott felszólalásokra. Minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik az úttörvény igazságtalan rendelkezésein enyhíteni, amit igazol az is, hogy Zalamegyében a legkisebb a közmunkaváltság.
Ha azonban a tehénjáratok után járó '' összeget csökkenteni kívánja a közgyűlés, akkor az útadót kell fölemelni 1 százalékkal
A községeket a lehetőséghez mérten segélyezi a vicinális és bekötő utak ritegjavitásánál. Sok* >£al helyesebb, ha az útadó 70 százaléka a, megyét illeti, mintha az teljes egészében a községeké volna. Amikor az útadó a községeket illette, azt a községek másra használták -föl s azért maradtak a vicinális utak ilyen állapotban. A nagykanizsa—lenti-i útvonal hídját és az útszakaszt föltétlenül meg kell javítani. Az autó-utadóból a kormány már jutta* tott segélyt a vármegyének. Javasolja, hogy kérjen a vármegye az autó-adóból további segélyt, kérelmezze továbbá, a .. letenye—ienti-i útvonalnak állami kezelésbe vételét.
Kulcsár István (Resznek) azt panaszolta föl,, hogy Lendvajakabfa község nem tud Magyarország felé közlekedni, mert egyetlen járható ut vezet ki a községből, de ez is az 4 uradalom tulajdona, amelyet most elzártak és csak az használhatja, aki fizet azért. Fizetik tehát az útadót és ha ki akarnak menni a faluból, meg kelt az utat külön fizetni.
Bódy Zoltán alispán megnyugtatta a fölszólalót, hogy a szükséges intézkedések megtétele már folyamatban van.
A főispán ezután szavazásra tette föl a kérdést.
A közgyűlés az előterjesztett költségvetést az alispán fölszólalása értelmében fogadta el. Leszállítják tehát a teherfogatok után járó k''éz-mtmkaváltságot, az útadót 15 százalékról 16 százalékra emelik, Nagykanizsa és Lenti között biztosítják a forgalomnak rendszere* Ív-bonyolítását és kérik a letenye—lenti-i ut államosítását.
* Ezzel a közgyűlés befejeződött.
Zalavármegye villamosítása.
v - \
Tárgyalások a falvakkal a bekapcsolódás céljából. — A megyei hatóságok támoga-- tása is szükséges a községek villamosításának keresztülvitele érdekében
A néhány év óta. folyton fokozódó lendülettel folyó villamosítási akciók közé csendben -- minden feltűnés nélkül ékelődött be Zalavármegye villamosítása. Csendben és semmi feltűnést nem keltve, pedig érdemes volna ezt az akciót és annak eredményeit különös figyelemmel kísérni. E villamosítási müvelet különös érdekessége nem valamely technikai újszerűségben keresendő, hanem egyedül abban a J körülményben, hogv ezt a nagyszabású müveletet nem magántőke, hanem egy magyar város vállalkozó szellemű és széles látókörrel megáldott vezetősége kezdeményezte és viszi keresztül.
Ha végigtekintünk a villamosítási mozgalmak területén, azt látjuk, hogy a mai napig e mozgalmakat kizárólag magántőke kezdeményezte és azoknak alapja mindig magánüzleti tevékenység. Távol legyen tőlünk, hogy lekicsinyeljük a magántőkének ezt a szerepét, amidőn a magyar vidék kultúrájának szolgálatába szegődik, azonban kétségen kiyül álT, hogy eme üzleti vállalkozások mozgató rugója minden körülmények között a magánérdek (üzleti haszon, bányák széntermelésének értékesítése
stb.) és a közérdek csak másodsorban jöhet tekintetbe, ha az előbb említett magánérdek már kielégítést nyert. Azt jelenti ez, hogy csakis azok a területek számithatnak villamosításra, amelyek a magánvállalkozásnak néha igen távol fekvő érdekeit kielégíteni képesek. Világos, hogy egységes és a közérdek magasabb szempontjait elsősorban szem előtt tartó villamosításról csak akkor lehet szóu ha azt valamely közhatóság (az állam ajmegye, a város, vagy községek egyesülése) eszközli. E tekintetben sajnos a mai napig semmiféle megmozdulás nem látható hazánkban. Közhatóságaink általában semmiféle érdeklődést nem mutatnak a villamosítás irányában, vagy ha mutatnak is, ez legfölebb a magánvállalkozások támogatásában, sok esetben pedig legfölebb azok munkájának megnehezítésében nyilvánul. Még Budapest székesfőváros is, amelynek kezében Magyarország egyetlen, európai viszonylatban is számottevő viUamosmüve fejlődik, általában nem mutat érdeklődést az iránt, hogy Budapest környékét elektromos energiával ellássa, holott maguk az elővárosok is Magyarország legjobb fogyasztói közé tartoznak.
A baranyamtgycl villamosítás.
Egyetlen úttörő lépést láttunk az utóbbi időben ezen a téren, amely a hatóságok szerepét illetően figyelmet érdemel. A baranyamegyei villamosításra gondolunk. Ez esetben az egész megyére kiterjedő villamosítási mozgalmat á vármegye messze jövőbe tekintő alispánja kezdeményezte a vármegye szakértőjének taná-
csára. A szervezés egész munkáját a megye végezte, amely a községek részéről mérsékelt hozzájárulást biztosított az épitési tőkebefektetéshez. Ezzel szemben messzemenő jogokat és előnyöket biztosítván a községeknek. Habár a baranyamegyei megoldás csak fél lépést jelent a közhatóságok intéző szerepe tekinteté*
ZALAVARMEGYE
si
1928. november 28.
ben. mégis igen jelentékeny előnyöket mutat a köz javára. A villamosítás ítt nem egyes szigetekre terjed ki, hanem felöleli a vármegye összes községeit minden válogatás nélkül; az áramszolgáltatási szerződések az egész vármegye területérc egységes alapelvek szerint köttettek meg, nem ugy, mint sok más esetben, ahol a szerződések szerkezete attól függ, hogy a vállalkozónak, vagy az áramvásárló
községnek van-e ügyesebb jogásza; a megyei hatóságok ellenőrzési joga az áramszolgáltatás rendje tekintetében me^zn)cnóleg biztosítva van. A hatóság a baranyamegyei villamosítás terén csak közvetítő szerepet játszott és mégis — amint a fentiekből látható, — már ez a szerep is igen súlyos előnyöket biztositott a közérdek javára.
Zalacfltrsztfi vállalkozása.
Az első döntő lépést ebben az irányban, hogy hatóság mint vállalkozó vegye kezébe nagyobb területek villamosításának intézését, Zalaegerszeg város tette meg. Ez a vállalkozási szellem a város vezetőségében nem uj keletű, annak gyökerei a víllamosmü történetének régebbi lapjain már megtalálhatók.
Zalaegerszeg r. t. város villamosmüve 130$. évben alakult meg és pedig oly módon, hogy a Ganz-féle villamosági rt. építette a város megbízásából és saját felelősségéire tartotta üzemben, mint üzembérletet. A víllamosmü eredetileg két darab egyenként 100 lóerős szivó-gázmótorral volt fölszerelve, velük közvetlenül kapcsolt KW teljesítményű egyenáramú di-namógeppel és 648 amperóra kapacitású akkumulátorteleppel. A fogyasztás gyors fejlődése mellett ezek az egységek csakhamar kicsinyeknek bizonyultak és a víllamosmü 1010-ben kibővült egy darab 200 lóerő teljesítményű Diesel-motorral és a hozzátartozó 114 KW tel-
Ám c
jcsitményu egyenáramú dűfámógéppeL
A város vezetősége azonban csakhamar átlátta, hogy egy rentábilis közüzemet nem helyes dolog magánvállalkozás kezén hagyni és bosszú és nehéz tárgyalások után az 1008. évben * Ganz-féle villamossági rt-tól átvéve, saját kezelésébe vette. A víllamosmü további története az egészséges fejlődés képét mutatja. Az üzemi fölöslegek legnagyobb részét a villa-mü berendezéseinek javítására fordították és ennek eredménye az, a Magyarországon egészen szokatlan jelenség, hogy a város belterületén a vezetéket nem faoszlopok, hanem karcsú és elegáns alakú rácsos vasoszlopok tartják. Ennek eredménye továbbá a város állandóan javuló közvilágítása, • amely a lámpák számának szaporításán kívül főleg abban nyilvánul, hogy a főbb forgalmi utvonalakon már nem a régebben szokásos, oszlopokra szerelt lámpák, hanem nagy fényerejű átfeszítésekre szerelt középlámpák világítják az uttestet.
Áttérés a* váltóáramra.
A város fejlődése az utóbbi néhány esztendőben szokatlan lendületet vett. Az építkezések rohamos megindulása, uj iskolák és közintézmények letelepedése a városban az útjelzői ennek a fejlődésnek. A város rohamos fejlődése természetcsen a villamosenergia fogyasztás fejlődésében is jelentkezett és a város előrelátó vezetősége csakhamar arra a meggyőződésre jutott, hogy a villamosmü jelenlegi gépi berendezése a fogyasztás ellátására mihamar elégtelen lesz. A villamosmü teljesítő képességének fokozására két lehetőség mutatkozott. Az első és közelebb fekvő megoldás a villamosmü további bővítése lett volna. A második megoldási 4 mód valamely nagyv kiterjedésű elektromos hálózathoz való csatlakozás. Tekintettel arra, hogv a villamosmü egyenáramú áramrendszere a terjeszkedés lehetőségét eleve kizárta, a város vezetősége ugy határozott, hogy csatlakozik Magyarország e- j gyik legrégibb elektromos müvének, a Vas- '' vármegyei Villamossági rt.-nak nagy kit.re- • désü hákizatához. Az elhatározás nem volt < könnv u feladat, mert hiszen ezzel kapcsolat- » ban a városnak el kellett határoznia magát, I hogy az eddig oly jó szolgálatokat tett k öz-
ponti telepét leállítja és teljes hálózatát átalakítja háromfázisú váltóáramra. A főbb szempontok, amelyek a város elhatározására döntő befolyást gyakoroltak, a következők voltak:
A Vasvármegyei Elektromos Müvekkel sikerült oly egységárakban megállapodni, amelyek a jelenlegi üzemköltségekkel szemben megtakarítást jelentenek. A fogyasztás várható növekedésével ezek az egységárak még tovább fognak csökkenni, ugy, hogy a városnak ebből tekintélyes haszna származik.
Nemzetgazdasági szempontból nagy jelentőségű eredménynek kellett tekinteni, hogy a város villamosmüve jelenleg importált külföldi tüzelő anyaggal kénytelen dolgozni, míg ennek ellenében a jövőben főleg a Vasvármegyei Villamossági rt. ikervári vízerőműve fogja az elektromos energiát szolgáltatni, tartalékul pedig a szombathelyi és nagyszöllösí modern kalorikus központi telepek szolgáinak.
Fontos szempont volt a döntőnél az is, hogy amint a fentiekből látható, az ujuencrgia szolgáltatására három központi telep is áll rendelkezésre és így egyiknek üzemzavara az energiaszolgáltatást még nem befolyásolja.
A községek becsatlakozása.
A legfontosabb szempont azonban, amely a város vezetőségének döntését befolyásolta, az áttérés háromfázisú áram rendszerre és csatlakozás nagv teljesítményű központi telepekhez, lehetővé tette a városi villamosmü rohamos terjeszkedését és nagy területeknek villamos energiával való ellátását. Egyelőre a sűmeg— zalaegerszegi távvezetékhez közel eső 14—15 község villamosításával foglalkozik a város vezetősége és, ha e községek víllamositása sikerrel lebonyolódik, a megye többi községeinek villamosítása is sorra kerül.
A magyar falu igényei a villamosítás tekintetében rqjiamosan növekszenek. A falusi polgár már nemcsak az istálóját, hanem a lakószobáját is villannyal akarja világítani. A falusi malmok, téglagyárak, iparvállalatok erősen várják a víllámos energiaszolgáltatás megkezdését, mert már régen rájöttek arra, hogy az elektromotor messze fölötte áll az eddig üzemben volt hajtóerőknek gazdaságosság, kényelem és üzembiztonság tekintetében. Helyes tarifapolitika, a fogyasztók energikus toborzása és a csatlakozások megkönnyítése feltétlenül oda kell, hogy vezessen, hogy a megyei villamosítás mint hasznot hajtó vállalkozás, méltán csatlakozhassék a városi áramszolgáltatás eddigi eredményeihez.
A városnak az érdekelt községekkel folytatott eddigi tárgyalásai is világosan mutatják, hogy nagyszabású akció csak akkor jáfíiat teljes sikerrel, ha a megyei hatóságok belátván
eme vállalkozás nagy fontosságát, a közérdek szempontjából teljes lelkesedéssel segítik és támogatják a várost munkájában. E támogatás elsősorban azt kell, hogy eredményezze, hogy a községek, ugy, mint a baranyamegyei villamosításnál történt, ha mérsékelt arányban ''is, de hozzájárulnak az építés tőkéjéhez. A megye feladata volna gondoskodni arról, ho£y az egyes községek vonakodása ne hiúsíthassa meg egész vidékek villamosításának munkáját. — Nagy feladat vár a megyére a tekintetben is, hogy elhárítsa a távvezetékek kiépítésének útjából azokat az akadályokat, amelyeket magánterületek birtokosainak akadékoskodása támaszt egyes esetekben. A megyei hatóságok támogatásának hiányában a villamosítás soha sem vehetne egységes, egészséges irányzatot, ami a falu érdekében annyira szükséges.
A Vasvármegyei Elektromos Müvek ikervári telepén külön transzformátor állomást építtetett Zalaegerszeg város ellátására. E transz-formátoráUomás szekunder kapcsain 22.000 volt feszültség áll rendelkezésre, amit részben impregnált faoszlopokra, részben rácsos vasoszlopokra szerelt távvezeték továbbit Sümegig. Sümegen a távvezeték egy kapcsolóállomásba torkolík, amelyből több irányba osztódik el az energia. A leágazások egyike Türjén keresztül Zalaegerszegig terjed, ahol ismét egy kapcsolóállomásba fut be, amelyből azután különböző leágazások utján Zalaegerszeget és környékét látja el villamos energiával. Zalaeger-
'' &ztjg város hálózata körvezetékre lesz kapcsolva acélból, hogy az egyik ág üzemzavara esetén a város egyes részeit a másik ágon keresztül lehessen árammal ellátni.
A hálózatok és egyéb villamos berendezések építését az Erőátviteli és Világítási rt. budapesti cég végzi és ugyanez a cég tárgyal a város megbízásából Zalavármcgyc községeivel azoknak bekapcsolódására vonatkozóan.
Nagv és egészséges fejlődési lehetőséget jelentene hazánk villamosítása terén, ha többi városaink és hatóságaink mihamarabb követnék Zalaegerszeg város bátor lépését a falu villamosítása terén.
t
Változatúmul súlyos az angol király állapota.
London, november 27. Az angol király állapotáról tegnap este óta nem adtak ki hivatalos jelentést. A lapok azonban közlik, hogy a király az éjszakát rosszul töltötte, ugy, hogy kevéssel 10 óra előtt kezelő orvosait a Buckingham palotába hívták, ahol azok egy óra hosszáig tartózkodtak a király mellett. A Daily Mail szerűit száraz mellhártya gyullad ás forog fenn kevés izzadmánnyal. Az angol nép műiden rétege aggodalommal figyeli a király betegségét. Clynes munkáspárti képviselő kijelentette, hogy minden munkás egyforma bunkósággal reméli a király fölépülését.
1 A szkupstinai gyilkosság tárgyalása.
Belgrád, november 27. Pun is a Racsícs ügyében, aki a belgrádi szkupstinában több horvát parasztpárti képviselőt lelőtt, a büntető fő-tárgyalást január közepén kezdik meg. Mivel a nagy politikai bűnügy iránt igen nagy az érdeklődés, a fótárgyalást nem a törvényszék épületeben, ahentn a belgrádi egyetem nagytermében fogják megtartani.
A világ legnagyobb rádiói«.
London, november 27. Az angol rádió szövetség London központjában 20 ezer négyzetméternyi telket vásárolt fél millió fontért, ame-ylen a világ legnagyobb rádió palotáját építik föl. A palotában 9 nagy stúdiót rendeznek be, amelyek közül az egyik nyilvános rádióelőadások tartására is alkalmas lesz. A rádió palotát 1931-ben nyitják meg.
Antiszenmita tünteté«ekvOroszor*zágban.
London, november 27. A Timesnck Rigából jelentik, hogy most már a szovjet sajtó sem titkolja azokat az állapotokat, amelyek Oroszországban uralkodnak. Hírek szerűit Fehér-oroszországban, likrajnában és Déloroszországban antiszemita zavargások vannak. A zsidók elleni tüntetésekben a kommunisták is résztvesznek.
UlVl&»f> HAV
HÓCIPŐ
4
1928. november 28.
zalavArmrgye
Agyonszúrta feleségét.
Győr, november 27. Winkler József bádogos szóváltásba keveredett feleségével s a veszekedés hevében kést rántott elő, amellyel az asszonyt összeszurkálta. > A szerencsétlen asz-szonyt három mély szúrás a hátán érte, ugy, fK,jjv a Bonnal összeesett. Sulyos állapotabau , kórházba vitték, felgyógyulásához azonban nincs remény. CT
Ai Erdélyi ügy tárgyalása.
Budapest, november 27. Schandl büntető-tanácsa ma délelőtt fél 10 órakor folytatta a hitves gyilkossággal vádolt Erdélyi Béla bűn-perének főtárgvalását. Temesváry ügyészségi alelnök a bíróság elé terjesztette a rendőrség részéről a Röser-féle hamis bizonyítvány ügyében fölvett jegzókönyvet. Az ügyész kijelentette, hogy ezért vádat most nem emel, de kéri a bíróságot, hogv vegye tekintetbe ezt a körülményt is, mely alkalmas Erdélyi Béla egyéniségének megvilágítására.
Rákosi Jenő állapota jobbra fordult.
Budapest, november 27. Rákosi Jenő betegségében mára örvendetes javulás állott be. A köhögés elmuílott, láza megszűnt, szívműködése javult. Az éjszakát nyugodtan töltötte.
Robbanás Budapesten.
Budapest, november 27. Ma délelőtt Budán, a Hunyadi János utcában, a jezsuita lépcső közelében katasztrófális robbanás történt. Nagymennyiségű kénpor volt az uton ládákban felhalmozva. Egy kis fin gyufával játszott és azt az egyik ládához érintette. A következő pillanatban lángok csaptak föl abból és a kénpor hatalmas detonációval felrobbant. A fiu a robbanás következtében eszméletlenül esett össze. A kihívott mentők a szerencsétlenül járt tanulót, Niedermann ödönt, a Rókus kórházba szállították. Sérülése igen sulyos, mert bal kezefejét és jobblábát a robbanás szétroncsolta. A rendőrség bűnügyi osztálya erélyes nyomozást indított, hogy a nagyfokú gondatlanságért kit terhel a felelősség.
Diákok ünnepe a kormányzó tiszteletére.
Budapest, november 27. A magyar egyetemi hallgatók december 6-án, Horthy Miklós kormányzó nevenapján, a kormányzó tiszteletére az Operaházban díszelőadást rendeznek. Az fk''>adás tiszta jövedelmét az Országos Diáknyomor Enyhítő Akció javára fordítják.
RÖVID TÁVIRATOK.
Sopron, november 27. Szany községben, ahol nemrégiben 100 emlékfát ültettek a világháborúban elesett hősök emlékére, most a templom falába épített emléktáblát lepleztek le. Az ünnepi beszédet Griger Miklós országgyűlési képvisek) mondotta.
London, november 27. Egy angol cég most készíti el a világ legnagyobb fényszóróját, melynek átmérője 7 láb, erőssége pedig 3 és fel millió gyertyafényt! lesz.
Berlin, november 27. A német, osztrák és magyar gazdasági egyesület Marx konzul elnökléte alatt gyűlést tartott, amelyen Eulun-burg Ferenc dr. nyilatkozott a három állam gazdasági helyzetéről. Hangsúlyozta, hogy a németek gazdasági kapcsolata Magyarországhoz, a kedvezőtlen forgalmi helyzet miatt, mindig bizonyos korlátok között marad.
I
A „Teáskanna" védjegyű tea a legjj*
bt, a legfinomabb aromát és ax hetetlen kiadósságot testesíti meg.
HÍREK.
— A főispán és alispán utazása. Gyömörey György főispán és Bődy Zoltán alispán a kórházi kölcsön ügyében ma Budapestre utaztak.
— A főkapitány Zalaegerszegen. Ferenczy hbor dr., a szombathelyi kerület főkapitánya ma délután 1 órakor hivatalos ügyben Zalaegerszegre érkezett.
— Kinevezés. Dénes Jenő állampénztári tanácsost a pénzügyminiszter a nagykanizsai in. kir. adóhivatal főnökévé nevezte ki.
— A hegyközségek el akarnak válni Zalaegerszegtől. A zalaegerszegi hegyközségek hónapokkal ezelőtt kérelmet intéztek a belügyminiszterhez Zalaegerszegtől való elválás és külön polgári községgé való''alakulás érdekében. A belügyminiszter a vármegye utján leküldötte az ügyet a városhoz. A kérelmezők ma Mihá-lovics Géza hegyközségi elnök vezetése mellett a városháza közgyűlési termében értekezletet tartottak, amelyen többen nagyon kardoskodtak az elválás mellett. Fülöp László dr. városi tanácsos figyelmeztette az értekezletet, hogy a különválás alapföltételeként ki kell mutatni, hogy a kérelmezők az egyenes állami adónak 50 százalékát fizetik. Ennek tudomásulvétele után a szükséges számitások megtétele céljából a különben hangos értekezlet befejeződött.
— A legszebb női kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Menhely! gyermekek téli ruha kiosztása.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. áll. szombathelyi gyermekmenhely kötelékébe tartozó városi gyermekek téli ruházatát folyó hó 29-én délután 4 órakor a városháza nagytermében osztják Ifi. Felhívjuk az érdekelteket, hogy a gyermekekkel a fenti időben jelenjenek meg és menhelyi könyveiket is vigyék magukkal.
— Patent iskola harisnyák extra hosszú szárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Farkasovszky Teri ma, 27-én este 8 órai kezdettel uj tánctanfolyamot kezd a Gosztonyi vendéglőben.
— Disznótoros vacsora lesz december 1-én, szombaton a Beck féle vendéglőben.
— Házbérvallomási ivek beadása. A városi adóhivatal felhívja a háztulajdonosokat, az ideiglenesen adómentes házak tulajdonosait is, hogy házbérvallomási iveiket f. évi november 30-ig föltétlenül adják be a városi adóhivatalba, mert későbbi beadás esetén bírságot fognak fizetni.
— Gyapjú pulloverők, kötött kabátok, vadászmellények óriási választékban beérkeztek a Fenyvesi áruházba.
— Befejeződött a nagykanizsai traktorkezelő tanfolyam. Megírtuk, hogy a nagykanizsai fémipari szakiskolában a kereskedelmi és földmive-lési minisztériumok támogatásával az Alsódu-\ nántuli Mezőgazdasági Kamara traktorkezeló tanfolyamot rendezetrA most megtartott vizsgát a tanfolyam 23 növendéke meglepően jó eredménnyel tette le. A vizsgát Zala és So-mogyvármegye gazda társadalmának vezetői is végighallgatták; a kamarát Rajczy Géza titkár képviselte.
— Szenzációs olcsó cipőárak a Fenyvesi áruházban: női magasszáru P 19.50, férfi box
— A nemessándorházai 1)ünper tárgyalását ma folytatta a zalaegerszegi kir. törvényszék. Elsőnek Berzsenyi Lajos jelenleg balatonfüredi adótisztet hallgatták kí tanuként, akit a végrehajtás foganatosítására küldött kí a pénzügy-igazgatóság. VaUomása azt tartalmazza, amit a vádirat mond. Utána következett Kiss Sándor hajcsár kihallgatása. Sándor Istvánné az egyik vádlott, a tanuk kihallgatása alkalmával állandóan közbeszólt, ugy, hogy az elnöknek el kellett ót távolítania a teremből. Az asszony eltávolítását egyébként férje is kérte, mert azt mondta, felesége nem tudja megállani, hogy bele ne beszéljen. A tanuk kihallgatása lapzártakor még tart.
— Uj dalárda alakult Keszthelyen. Vasárnap megalakult Keszthelyen a Kereskedők Dalköre több mint 30 dalossal s a dalárda azonnal megkezdte működését. Ez az uj zenei alakulat fényesen igazolja, hogy Zalavármegyében intenzív zenei élet folyik. Remélhetően szép eredményt ér majd el ez az énekkar is és a leg- '' közelebbi dalosversenyen már be is bizonyítja j életképességét.
— Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájiz, homlokfejfájás, láz, székszorulás, hányás, vagy hasmenés eseteinél a
'' természetes «Ferenc József« keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a sok evés és ivás káros következ-. ményeinél igazi jótéteménynek bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fü-szerüzlctckben.
— Közszemlén az adókiirási jegyzék. A f.
évi junius 4-iki fagykárra vonatkozó földadó-leirási jegyzék november hó 28-tól kezdődően december 13-ig bezáróan 15 napi közszemlére van kitéve. Ebben az időközben az érdekeltek a hivatalos órák alatt a városi adóhivatalnál megtekinthetik és netáni felehbezésöket a törlési jegyzék közszemlére való kitételének utolsó napjától számított 15 napon belül a zalaegerszegi m. kir. pénzügy igazgatóságnál benyújthatják.
— Kötött kabátok, pullovverek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
— A betegségek egész sora, igy: ate epekő-betegség és epehólyag bántalom, gyomorbajok, csalánkiütés, azt asthma bizonyos esetei vérpangás a hasban és különösen a májban, köszvény, vesemedence betegségek, alkati kövérség stb. stb. eseteiben a Hunyadi János keserűvíz biztosan megszünteti a székrekedést, szabályozza a bélmüködést. A Hunyadi János keserüvizet nemre és korra való tekintet nélkül mindenki kiváló eredménnyel használhatja, annak hatásában beteg'' és orvos még sohasem csalatkozott. Az orvosok ezrei írják elő betegeiknek és a betegek tizezrei írtak róla elismerő nyilatkozatot.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Ujabb eltűnési eset Nagykanizsán. Az utóbbi időben igen gyakoriak Nagykanizsán az eltűnések. Fiatal, kalandos természetű leányok és fiuk a szereplói ennek a gárdának, akik rendszerint''valami csinytevés miatt szöknek meg a szülői háztól. Tegnap Passinger Erzsébet 14 éves leány tünt el hazulról. A kisleány nevelőapja fogházban van s most ó csavargásra adta a fejét. Megindították a nyomozást hollétének kiderítésére, hogy azután egyik patronázs egyesületnek adják át további gondozás és felügyelet végett.
— Puplin-meŰÜ férfiingek 7 pengőért a legszebb mintákban,. Pichler kalapok, divatsapkáik, diáksapkák legolcsóbb bevásárlási forrása a Fenyvesi áruház.
— Fenyvesi áruházban találja a legszebb választékot elsőrendű női selyem és flór harisnyákban, úgyszintén férfi divatzoknik és harív nyákból.
— Felhívás, Zalaegerszeg ». t. város javadalmi hivatala felhívja azokat a bortermelőket, akik 1928. évi bortermésöket ezideig még be nem jelentették, továbbá azokat, akik az elszámolásból eredő fogyasztási adó tartozásukat még nem fizették be, hogy ugy fizetési, mint bejelentési kötelezettségüknek haladéktalanul, de legkésőbb folyó évi december l-ig föltétlenül tegyenek cícget. A bejelentés elmulasztása kihágást képez és igy büntetést von maga után.
o

z o
N
V)
SZOMBATJA
ÉVEZREDEK DALA 1 f A mai ''élet nagyszerű 8 9 költeménya 12 felvo-£e násban. Főszerepben: M 5 ALJOLSON,MACMc. 8» AVOY, |W. OLAND. ft m A Kol-Nidre-t énekli " N BIHjARI ALAJOS, ÍJ a Városi Színház volt {{ -baritonistája. Jegyek ^ o elővételben válthatók. ? ?
4
ZALAVÁRMEGYE
1928. november 2.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép nói ka- I bátot kapni. Csak Scbvarc Lajenál.
SZÍNHÁZ.
• \
Hizibarát. Jól sikerült előadásban mutatták be színészeink hétfőn este Szenes Bélának hátrahagyott színdarabját. A jó humoru vígjátékot a közismert, másik vigjátékirónk, Nótí Károly fejezte be.. A darab sima és gördülékeny, nem látszik meg rajta két különböző kéz munkája. Ha szigorúan irodalmi szempontból Vizsgáljuk, ugy nem tehetjük első helyre, de páratlanul kedvessé teszi a darabot a sok humoros megjegyzés és ríposzt. Igazán alkalmas arra, hogy pár kellemes órát szerezzen a hallgatóknak. Állandó derültséget keltettek a vidám jelenetek és a közönség zajos tapssal honorálta ezeket.
Minden tendencia nélküli, egyszerű, kedves jelenetek sorozata ez a darab, mert hiszen, hogy a szerelmi háromszögben a feleség nem csalja meg a férjét, ez még nem erkölcsi tendencia, hanem ez a feleségnek eminens kötelessége. Mindenesetre a lipótvárosi miliőben ez dicséretre méltó teljesítmény. De a darabnak is szüksége volt erre, hogy mindvégig bájos és ízléses maradjon.
A vígjáték meséje szürke hétköznapi história. A férj rengeteget dolgozik, hogy halomra gyűjtse a milliókat, de eközben elhanyagolja feleségét. Ekkor feltűnik a láthatáron a konvencionális házibarát, akinek azonban minden kísérlete meddő marad. — A szerepkörök általában hálásak, de még jobbá tette azokat a színészek ügyes játéka.
Első helyen kell megemlékeznünk Szokolay Etáról, aki bájos megjelenésével s finom játékávai sokat lendített az előadás síkerén. Ellentétes zsánerű, de a megjátszisban méltó partnerei voltak Katona Tenis (Bella szerepében), Vértesné, Ray Margit és Bodnár Eta.
A férfiszereplók közül Kollár Pali szerepében Radó László nyújtott pompás alakítást. A darab kitűnő rendezése is az ó szaktudását dicséri. Szabó László, az elegáns, monoklis gavallér, a házibarát, pompásan oldotta meg feladatát. Vértes Károly és Tövisháty László elsőrendű játékot produkáltak. De üaram-szeghi Dezső, Hetényi Ferenc, Rédey Tibor és a többi szereplők is nagyon jól játszottak. A jó darabon kívül ennek a pompás együttesnek köszönhetjük az est sikerét.
Heti műsor:
Kedd: Csókos asszony. Operett.. Szerda: Zenebona. Vidámság. Csütörtök: Schubert cctitennáriuma alkalmából Három a kislány.
Meghiusul az oláh kölcsön.
Bukarest, november 27. A lei stabilizálására szükséges kölcsön ügyében a tárgyalások kritikus helyzetbe jutottak. Minden jel arra mutat,. hogy a tárgyalások félbe szakadnak. A kormány állítólag a Népszövetséget akarja felkérni a stabilizációs kölcsön kibocsátására.
KÖZfiAZDASÁGÉS PÉNZÜGY.
A BUDAPESTI ERTÉKTOZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI.
Valiták
Angol Iont 27-73-27 88 Belga fT. 79 55 79 Cun korona 1694-1702 Dán korona 152 50->53 10 Dinár 1000-10- 6
Dollár 570 60 572-60 Prancia Iránit 22-40-22 60 Holland 22925-23025
Dfflxik
Amsterdam 2296523035
Lengyel
Leu
Léva
Líra
Márka
Schilling
Nonrtg
Svájci fr.
Svéd k.
64M5-64 45 3 43 3-48
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Paris
29 85-30 10 j Prága 136 40 136 90 . Szófia
8040-80 70
I52-9U-153.50 110-20 H060 153 10-15370
Stockholm Varsó -Wien Zürich
l''Htt-ltfOe 136 38-136 78 3-44-3 48 79 58 7983 ! 52-77-153 17 152-80-153 20 27 77-27 85 2998-30 08 572 70-574 30 J2 36-22 44 ''.6 97-1702 4 12-4 15 153.25-153-61 6*22-64.40 80.50-80.75 110.20-110.58
BUDAPESTI TERMENVJELENTES.
Búza (ticravi.ieki) 25 40 —25 55. buta (egyéb) 25 20-25*35, rozs 23 00- 23 0 takarmányárpa 25 75 - 26 . 0. fórárpa 27UO-27 25, uj rab 2550 - 2600, tengeri 31 25- 3175, búzakor p* 18 50 1875, köles 15-»-16 20. Irányzat Lanyha.
ZALAEQERSZEGI PIACI ARAK. v Buza 21-50 P, rozs 20 00 P. árpa 2400 P, csöves lengeri 11 — 12 P, zab 19 50 P.
,1<mmi zalavakwsora h»>hi«mmiu r•!»)«• ...rk...1«i mlftboly mmnc. •■!•!«• ki««* kakas agostom.
apróhirdetések.
HENTES ÉS MÉSZÁROS TANONC azonnal felvétetik Steiner Salánál, Zalaegerszeg
SEZLONOK I
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengóért. KÁRPITOS BÚTOROK wri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDŐ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javitását — ugy helyi, mint vidéki megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZŰCS ZOLTÁN kárpitosmester
ZALAEQERSZEO, KISFALUDY-UTCA I. SZ.
MOZI.
Szombatok szombatja, (fvezrcjlek dala.) A
mai élet nagyszerű ^(«Költeménye 12 felvonásban. Bemutatja az fidison mozgó november 28—29-én, szerdán és ^sütörtokön.
A világ legnagyobb s/inháza.a Roxy Theatr«, I egy fehérszoba berendezés, hármas szek-félévig játszotta zsúfolt házak előtt a világnak | pult, asztal, garderobe-szekrény és
ElkOltOzés miatt
sürgősen és olcsón
eladó
ezt a nagy attrakcióját, (iazdag és áldozatkész a film kiállítása. Két világ: az öregek és a tetterős ifjak világának <>sszeütkozése adja meg e film mózgatő erejét; — Al Jolsoai, a főszereplő, Amerika legnépszerűbb művésze, saját életét játsza a filmben. Könnyei igaz könnyek, öröme szívből fakad, ezért felejthetetlen ez a film. A kántor szerepében Wamer Ohnd, a táncosnő szerepében Mae Mc Avoy nyújtják a legjobbat. — Énekbetétjét, az ősrégi K«l Nldrét Bihari Alajos, a Városi Színház volt baritonistája énekli.
Jegyek elővételben kaphatók.
több holmi. Bővebbet Reisinger Lászlónál.



A
A hofsxuösxl és téli esték unalmát lag* lobban elűzheti, ha vesz egy Jó, olcsó
Kedvező
flxetésl
feltételek!
RÁDIÓKÉSZÜLÉKET
A VILLANYTELEPEN. Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
P*l és Indrénél Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kaphaló: KAKAS ÁOOSTON könyvét papi r kereskedé sé-ben Zalaegerszegen.
Értesítés!
Tisztelettel értesítjük a t. vevőinket, hogy textílntazM gazdag
textil mintagyűjteménnyel
december 1-én és 2-án hat.havi részletfizetési
kedvezményt nyujhink.
_ A Magyar Köztisztviselők
Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezetének 82. sz. fiókja Zalaegerszeg.
Nyomatott Kakas Agorton könyvnyomdájában Zalaegerszeg, SzécbenyMér l. Telefon I3l."
m éfftlyai
Xaiaegersieg, 1928 no?6Bber 28 Csttttfrttfk.
Ara 12 fillér. 271. síim.
ZALAVARMEGYE
POIJTIK A r napií.af
héUteui ééiHÉa. - OttlMtéa: tfy léuiri 1- pafé, iWn(»ni I''— hhí. - tiirkiutiMr ti UUtklntil: !sl>»«*r>M|. %**mf ttr 1 TtfeUl Mi
A halmozódó bűnesetekről.
Azt mondják, hogy a szenzációra éhes publikumnak most van elegendő tápláléka: a budapesti büntetótörvényszék előtt három súlyos bűncselekményt tárgyalnak egyidőben. Ezeknek a bűncselekményeknek elkövetői m-m iskolázatlan, tehát nem az erkölcsi szabályokkal ismeretlen egyének, nem emberektől elhagya tott rengetegekben nőttek föl és nem is jártt-Lan utakon bolyongó gazdag embereket fosztottak ki és gyilkoltak meg. Nem szegény-legénjjrek várják tehát büntetésöket, hanem —
De el 6em ült még az az izgalom, amit a három szenzációs bűncselekmény tárgyalása keltett, már csiránk a másik, a negyedik szenzáció, a bÍ7»nyitványhamJsitások ügye. Hogy tettek szereplői sem az útszéli betyárok osztályából kerülnek ki, az kézenfekvő.
És amikor igy lelki szemeink elé idézzük a budapesti büntető törvényszéken lepergő eseményeket, hirtelen megakad szémünk a zalaegerszegi törvényszéken, ahol valóságos monstre bünper tárgyalása tartott két najiig nem kevesebb, mint hatvané^ vádlottal. Ez azt jelenti, hogy egy kisebb falu felnőtt lakós-ságának negyedrésze került a vádlottak padjára.
Ne vádolja senki a közönséget azzal, hogy: — szenzációra éhes. Épen olyan hamis állitás ez, mintha azt mondanók, hogy: a zsarnokok termették meg a rabszolgákat. A fordítottja igaz ennek. A szenzációk olyan sűrű egymásutánban jelentkeznek, hogy a népet szinte akarata ellenére jóllakatják s igy any-nyira magukhoz láncolják, hogy rabjaikká teszik. Hogy a nép behódol, az egészen természetes. Ue azért a népet nem érheti gáncs. Teremnek, fejlődnek, virágzanak a szenzációk, kínálkoznak a népnek és a nép be is veszi azokat.
Csudálkozunk, hogy,a szenzációs bünperek vádlottjai nem útszéli szegénylegények. És magunkban egyetértünk az ügyésszel, aki vádolja őket és várjuk nagy izgalommal clitéltetésöket. Nem igen gondolunk azonban arra a fő-fóvád-lottra, mely láthatatlanul ott bujkál a főtárgya-lási -teremben: a korszellemre. Igen, ez a fő-vádlott, az elsőrendű vádlott. Mert voltak minden időkben biuiözók és lesznek Is, de bizonyosan nem Ilyen számban és nem ily tipikusán a társadalmi bajok szülötteiként, inkább egyéni hajlamaik alapján.
Az a korszellem, amely ma uralkodik és amely oly könnyen tudja elbuktatni a gyengébb ellenálló képességgel biró egyéneket, poshadt légkörből nőtt ki és óriási munkát ad annak megjavítása, mert nem elég csak az egymásután kicsirázó élósdieket megölni, hanem teljesen föl kell szárítani azt a posványt, mely bűzhödtté tette a levegőt és dus táplálékot nyújtott a bűn virágának. A bűnösök szigorú megbüntetése a bÍróság feladata. A bíróságok teszik ártalmatlanná az erkölcstelenség fertőjéből kinőtt moszatokat; de magának a talajnak megtisztítása az előző időkben oda hullatott és csudálatosan életképes magvaktól és fölszárítása a posványnak: a társadalom kötelessége. Tessék az erkölcsöt megszerettetni és\ a bűnt megutáltatni; a jóra való hajlandóságot erősíteni, ¿j fattyuhajtásokat kimé-let lehűl lenyesegetni, a fertőző anyagot, bármily fájdalmas művelet utján is, irgalmatlanul kioperálni a társadalom testéből. Aki nem teljesen tiszta, akihez a gyanúnak csak árnya is .fér, azt el kell távolítani olyan helyekről,ahol mérgezni tudhat, ahol tenyésztheti a bűnt.
A közélet egész vonalán puritán jellemű, tiszta erkölcsű egyéneket kell alkalmazni és
I
a legcsekélyebb botlásokat sem szabad meg-torolatlanvl hagyni. A legfontosabb követelmény: arra nevelni az embereket, bogy elégedjem^ meg a magukéval és teljesítsék ugy maguk, mipt másefc, mint a köz iránti kótele-zettségöket. Ha ezeket a munkálatokat sikerül jól elvégeznie a társadalomnak, akkor mjtn--denesetre megcsappan a bűnözők és ezael a
szenzációk száma s akkor trcm lesz olyan szenzáció-éhes a nép, műit amilyennek ma feltüíV tetik. Kevesebb táplálékot kap a rosszból éa inkább a jóra, u szépre, a nemesre éhezik, mint a rútra és ocsmányra. Mindig a miliőbe é| magát bele az ember, mert ez mintegy ráragad és végre is azt teszik azért felelőssé, akinek abban semmi része sincs.
Megkezdődik vármegyénkben a trachoma ellenes
küzdelem.
A népjóléti miniszter Schiller Zsigmond dr. nagykanizsai szemorvost bízta meg az akció megszervezésével és vezetésével. — A bét végén tanácskozás lesz a főispánnál.
Nmerégiben^i trachoma üggyel kapcsolatosan, illetékes heJyről azt az értesülést nyertük, hogy a népjóléti miniszter Schiller Zsigmond dr. nagykanizsai szemspeciáUstát btzza meg a trachoma clieni küzdelem megszervezésével. Hogy értesüléseink alaposak voltak, azt most a következmények igaaolták.
A népjóléti minisztérium közegészségi ügyosztálya Schiller Zsigmondéi a muK héten sürgősen Budapestre hivta a szükséges előterjesztések megtételére. Schiller dr. szombaton felutazott Budapestre, ahol hosszas tárgyalásokat folytatott Scholtz Kornél dr. államtitkárral, a közegészségügy vezetőjével és Babó dr. közegészségügyi főfelügyelővel.
A tárgyalás után SchBer Zsigmond dr. megkapta a meghatalmazást arra, bogy a trachoma ellenes küzdelmet megszervezze és vezesse.
Schiller dr. tegnap délután Botka Andor dr. nagykanizsai járási főszolgabíróval tárgyalt, { a hét végén pedig Zalaegerszegre • érkezik,
hogy üyömörey Oyörgy főispánnal, Bódy
Zoltán alispánnal és Thassy Oábor dr. egész* ségügyi főtanácsos, vármegyei tiszti főorvossal tanácskozzék a további teendők felől.
Vasárnap Schiller dr. Murakereszturon kezdi meg munkáját. Faluról-falura járva, hetenként egyszer-kétszer minden szembeteget vizsgálat alá vesz s akiknél szüksége mutatkozik, azt meg is operálja. Az akcióban résztvesznekveie együtt a Murakereszturon működő szemorvosok, valamint a körorvosok is és igy remélhető, hogy bizonyos idő múlva meg is lesz a kívánt eredmény. Úgynevezett mozgó operáló berendezést visz magával Schiller dr. Tótszeut-mártonban, ahol szinten igen sok a trachomát beteg, valószínűen külön ambulanciát tart fönn, yninf azt Schiller dr. ,mondotta.
EzztT tehát megkezdődik a küzdelem azzal a veszedelmes ellenséggel, amely olyan kitűnő fedezéket talált egész vidékek, kiŰönösképeiv pedig vármegyénk déli része lakósainak körében, de amely a tudomány fegyvereivel szemben csatát is fog veszíteni.
Sokat veszítettek azok a gazdák, akik nem adták el mindjárt aratás után buzájokat
Aratáskor 24- 25 pengő volt a buza Zalaegerszegen és áltaJában a zalai piacokon, ma pedig csak 21 és fél pengő. Természetes, hogy a buza árának alakulásáért, a buza olcsóbbo-bodásáért a felelősség senkit sem terhe!.
Nem a búzát termelő gazdák, de még csak nem is a budapesti tósde és a kereskedők állapítják meg a buza és egyéb mezőgazdasági termények árát. Sót az ár kialakulására a magyar termés nagysága nincs hatással. A/ amerikai, ausztráliai és argentinjai termés eredményei irányítják a buza világpiaci árát. Cp ezért nem érhet senkit sem vád, hogy a buza aratás óta olcsóbb lett.
Áztok a gazdák, akik buzájokat még közvetlenül az aratás után eladták, majdnem 5 pengővel kaptak métermázsánként többet, mint azok, akik buzájokat csak most bocsátják áruba. Természetes, hogy a buza * aratás óta még sulvából is veszített, de az aratás óta elmúlt négy és fél hónap jelentékeny kamatveszteséget is jelent.
A buza árának ez az alakulása is azt bizonyítja, mennyire káros, -ha a gazdát terményeinek értékesítése körül hárki is befolyásolni akarja. Júliusban, aratáskor, hivatalos helyről biztatták a gazdákat, hogy 28 2<) pengős, Budapestre szállítva ''32 pengős áron ne adják fl. bugájukat, mert, a bura ára később cmel-• kedni fog.
, Még a rádióban is tartottak arról előadast, hogy a buza ára tavasszal emelkedni fog és igy az a gazda, aRi búzája eladásával tava-; szig nem vár, sokat vészit.
| Nagyon jól tudjuk, hogv a gazdáknak hivatalos helyről jött tanácsa a legjobb szán-> dékkal történt és ezért senki sem hibáztatható, Ez a mostani sajnálatos eset legfölebb arra jó, hogy az érdekelt polgárság figyelmét felhívja azokra a körülményekre, amelyek a buga árának kialakulására hatással vannak.
Ezen segíteni lehet és segíteni is kell. De elő kell mozdítani azt is, hogy a gazda olcsóbban termelhessen. Ez pedig csak Ugy válik lehetségessé, ha a föld és gazda, valamint a bérlők közterheit, adóját mérsékelik. Maga az uj pénzügyminiszter, Wekerle Sándor i$ beismerte, hogy a mezőgazdaságot tul föfc adó te/heli.
A mezőgazdaságon nyugszik ennek a csonka országnak egész megélhetése. Az ipar és keres* kedelem jövedelme is a termés eredményétói és a mezőgazdasági termények értékesítési lehetőségétől függ. Ez a megdönthetetlen tény pedig arra kötelez, hogy a buza és egyéb mezőgazdasági termények értékesítését az arra hivatottak minden eszközzel elősegíteni iparkodjanak.
Haza hívják az angol trónörököst.
London, november 28. A walesi herceg, aki jelenleg Tanganyikában időzik, táviratot intézett Baldvvin miniszterelnökhöz, melyben arról értesiti ót, hogy öccsével, a gloucesteri her-ceggel együtt a legrövidebb időn belül Londonba érkeznek. A iapok hangsúlyozzák, hogy a hercegeket nem a királyi udvar hivta haza, í hanem ők öukónt temek vissza Londonba,
l
ZALAVARMEGYE
/
Értekezlet a pacsai járás villamosítása ügyében.
Pacdtr november 28.
A Zalavármegye már megemlékezett arról, hogy a pacsai járás érdekeltsége mily meleg rokonszenvvel fogadta azt az eszmét, hogy az Ikervárról Zalaegerszegre hozott forgóáram a pacsai járás községeibe tovább vezettessék.
A villamosítás tárgyában tegnap, folyó hó 27-én Pacsán, a helybeli érdekeltség és a járás jegyzői karának bevonásával értekezletet tartottak.
Az értekezletet Kende Péter fószolgabiró nyitotta meg. Az üdvözlések után Czobor Mátvás, Zalaegerszeg r. t. város polgármestere meggyőzően vázolta azt a kulturális és gazdasági jövőt, mely a villamosítás eszméjének megvalósításával kecsegteti a járás községeit. A falu és város ellentétének eliminálására siet s készséggel nyújt segédkezet, hogy a fahi is részesüljön a "kuitura áldásaiban. Erkölcsi tá-
mogatást és jóindulatot kért.
Majd Erdős Pál igazgató-főmérnök ismertette a villamosítás technikai részét, az anyagi hozzájárulás mérvét. Szakszerű ismertetése után több kérdés nyert teljes megvilágítást.
Az értekezlet elvileg lekötötte migát a villanyáram bevezetése mellett. Mcgtyzdődik az összeírás és kedvező eredmény esetén a szerződés megkötése következik. Elfogadták azt a javaslatot, melyben a vármegye alispánját kérik, hogv a Baranya vármegyében jól bevált minta szerint vonja be a közigazgatás keretébe a vármegye villamosításának ügyét.
Ha az a lelkesedés és erős akarat, mely az értekezlet tagjaiban megnyilvánult, amely bizonyára a nagyközönségben is visszahangra talál, ugy nemsokára villanyfényben ragyog a szép fejlődésnek indult Pacsa nagyközség és járásának minden községe. ...dl.
A bucsuszentlászlói véres Katalin-mulatság.
Tánc helyett bicskázás.
BucsuszentlAszló, november 27.
Csak néhány hete, amikor a Vaskapui mulatságon övári nevü nemeshetésí lakós hátulról fejbeszurta Kollár N. bognársegédet s most ismét véráldozatot követelt a Vaskapui mulat-aág.
Az ifjúságnak egy töredéke vasárnap este Katalin-bált rendezett a-Vaskapu vendéglőben. Ugy 11 óra tájban Hatos József a vendéglőnek nyitott ajtajaban állva odakiáltott Németh Ferencnek, hogv: Jöjj ki, ha legény vagy, most leszámolunk! — Németh csendesen válaszolt Hatosnak: Ha bajod van velem. Jöjj be. itt leszámolhatunk.
A nyitott ajtó közelében vacsorázott áz egyik rendező, aki rászólt Hatosra, hogy vagy jöjjön be, vagv menjen ki ¿s az ajtót Hatos előtt bezárta. Erre az egyik kisegítő pincér hajba-kapott a rendezővel, amikor az ajtó kinyílt és Hatos nvított késével teljes erővel fejbeszurta a rendezőt. Pillanatok alatt történt az egész.
, Hatos ugyanis azt hitte, hogy * kisegítő pincér '' Németh Ferenccel dulakodik s igy történt az, j hogv Hatos megszúrta a Némethnek hitt rendezőt.
Amint ez megtörtént, Hato« futásnak eredt, de néhány fíatakmber üldözőbe vette ót és el rs fogták a rétséget átszelő kanális parton, j Visszavezették a helyszínére, ahol boldog, bol-'' dogtalan, férfiak és nők egyaránt rárohantak s ütni, rugdosni kezdték Hatost, amiért a mulatság erkölcsi sikerét tönkretette. C^sak néhány erósebbnek köszönhető, liogy Hatost agyon nem verték. Nemes jellemére vall Németh Ferencnek, hogy egyike volt azoknak, akik megmentették Hatost a további ütlegeléstől.
A megszurtnak fejéből patakként folyt a vér. Első segélyben a gyorsan előhívott körorvos, dr. Vlassits József részesítette. A nagykapor-naki csendórjárór ma már megjelent s megindította a nyomozást az ügy teljes megvüági-1 tása-érdekében.
Tífuszjárvány Franciaországban. j
Páris, november 28. Lvon városában és környékén a tífuszjárvány egyre terjed és veszedelmes méreteket ölt. Tegnap már a képviselőházban interpelláció volt ebben az ügyben és védelmet kértek a járvánnyal szemben.
Még mindig tartanak a nagy viharok Franciaországban. Páris, november 28. Franciaországban a he- I ves viharok még mindig tartanak. A jelentések, amelyek Párisba érkeztek, eső és hó áradásokról szólnak. Meteorológiai jelentések szerint a viharok még három-négy napig tartanak. Az Atlanti óceán fölött is változatlanul tart a vihar, amely különösen Tarragonában oko-aott nagyobb károkat.
»Az oláh külügyminiszter Varsóban. " Varsó, november 28. Mironescu oláh külügyminiszter január közepén Varsóba utazik, hogy a lengyel kormánynál, mint az oláh kormány kiküldöttje, hivatalos látogatást tegyen.
Olasz vendég a debreceni egyetemen. Debrecen, november 28. Alessandro Cutulo, a nápolyi levéltár igazgatója, több napot Deb-récenben töltött, hogy az "Italica» bizottságot megalakítsa. Darkó Jenó egyetemi rektor vacsorát adott Cutulo tiszteletére, aki tegnap megalakította az «Italica« bizottságot, melynek élére Vidonit áHitotta.
Rákosi Jenő állapota. Budapest, november 28. Rákosi Jenő ismét kissé nyugtalanul töltötte az éjszakát. Étvágya azonban jó, szívműködése javult és igy minden remény megvan arra, hogy az ősz publicista hamarosan felépül.
Az oláh kormány kőksön után kutati '' Bukarest, november 28. A legutolsó hir^dá-aokkal szemben az oláh minisztertanács most ugy határozott, hogy Berlinben és Párisban Iljra megkezdik a tárgyalásokat a nemzetközi loblcsön felvétele ügyében^
Országgyűlés:
A felsőház ülése.
Budapest, november 28. A felsőház mai ülését 10 óra után nyitotta meg Wlassics Gyula báró. Az elnöki jelentés után vita nélkül elfogadták a gazdasági bizottság jelentését. " A mentelmi bizottság jelentéséhez
f) e g r é Miklós szólott és kisebbségi véleményt jelentett be Vészi József mentelmi ügyében. Vészi Józsefet sajtó utján elkövetett rágalmazásért kérte kiadni az ügyészség, mert Teleki József grófról azt irta, hogy törvényellenes útra viszi az ifjúságot. Degré Miklós kijelentette, hogy Vészi az inkriminált kifejezésért a felek)sséget elvállalta s <S, mikor még vád alá helyezték, nem volt tagja a felsőháznak. Kéri tehát mentelmi jogának felfüggesztését. x
Simönics Elemér hangoztatta, hogy helytelen dolog mindent büntetőjogi szempontból elbírálni. Ö ebben az esetben zaklatást lát fen forogni.
A hozzászólások után a felsóház elfogadta a kiseobségi véleményt és Vészi József mentelmi jogát felfüggesztette.
Ezután áttértek a fővárosi törvényhatósági tagok mandátumának meghosszabbításáról intézkedő törvényjavaslat tárgyalására.
Oaár Vilmos visszautasítja azokat a rosz-szaló kijelentéseket, amelyek a képviselőházban a javaslat ellen elhangzottak és azt elfogadja.
P a p p József a közigazgatási reformra vonatkozóan kijelenti, hogy szükség van az alsó-fokú közigazgatási bíróság felállítására. A közigazgatási reformot nem tudja elképzelni anélkül, hogy a jegyzők mai működését körül ne irják. Tarthatatlan szerinte az az állapot, hogy a jegyzők díjazás fejében magán munkálatokat végezzenek.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
A képviselőház ülése.
A mai ülés fél 11 óra után kezdődött.
1928. november 29.
örffy Imre előadó beterjesztette a 33-as házszabályreviziós bízottság jelentését. Harmadszori olvasásban elfogadták a sütőipari munkák szabályozásáról és a nemzetközi rádióegyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Á mentelmi bizottság „ jelentésének f megtétele után
Bethlen István gróf miniszterelnök visszavonta a kormány által benyújtott valamennyi javaslatot.
Zsitvay Tibor elnök ezután bejelentette/ hogy a képviselőház legközelebb december 3-án, hétfőn tart ülést.
Esztergályos János kifogásolja, hbgy a Ház megült szünetet tart. Indítványozza, hogy addig is, mig a házszabályreviziós javaslat tárgyalás alá kerül, foglalkozzanak a bányászok kérdésével.
Györki Imre is hasonló értelemben szólalt fel és szabálytalannak mondja a mutiszter-( elnöknek a már benyújtott javaslatok visszavonásának bejelentését.
Bethlen István gróf hangsúlyozza, hogy a kormánynak jogában áll ezt megtenni.
(Lapzártakor az ülés folyik.)
HÍREK.
— A polgármester a "hegyközségek elszakadási mozgalmáról. A zalaegerszegi hegyközségeknek /ama mozgalmáról, mely az elszakadás és külön polgári községgé való alakulás érdekében indult meg, Czobor Mátyás polgármester a következőket mondotta: A mozgalom semmiféle tekintetben sem indokolt. Ha a Lakóknak fái azv hojjy a város terheinek viselésében részt kell venniök^ jöjjenek be a városba lakni. A hegyen való lakásuk egyébként is szabálytalan dolog. Komoly jelentőseget nem tulajdonit a morálom na k. mert arra alig mutatnak hajlandóságot az elszakadni akarók, hogy iskolát és községházát építsenek, továbbá bojrv községi alkalmazottakat
Mir oeduz ezeket a terheket el nem kerülhetnék s ezek súlyosabbak lennének, mint amit most kell viselniök. Az az egy kívánságuk volna talán még jogosnak mondható, hogy ne járuljanak az aszfaltozási költségekhez. Ámde a város aszfaltját különösen vasár- és ünnepnapokon oly nagy mértékben használják, hogy a városi lakókat valósággal leszorítják róla. De egyébként is ugy alakút" a jövőben a helyzet, hogy az aszfaltozás költségeit maguk a háztulajdonosok fogják viselni s a város csak hosszú lejáratú kölcsönhöz segíti őket.
— A rendőrségről. A rendőrségi hivatalvizsgálat serényen folyik s körülbelül csütörtökön befejezést nyer. A látogatás alkalmával Feren-czy Tibor dr. kerületi rendőrfőkapitány Popo-vics Lajos rendórtanácsosnak, a zalaegerszegi kapitanyság vezetőjénék, nagyon szép keretbe foglalt, pompás kivitelű fényképét adományozta kollegiális szeretetének és tiszteletének jeléül.
— A liceális előadásokról. A Vármegyei Népművelési Bizottság átírt a póJgármesterhez, hogy, amennyiben az alispán a vármegyeház nagytermét át nem engedte, gondoskodjék a polgármester arról, hogy a népművelési előadásokat az egyes kulturális egyesületek és körök külön-külön rendezzék meg. A polgármester válaszában bejekntette, hogy elfoglaltsága nem engedi ezzel a dologgal való intenzivebb foglalkozást, az ek>adásoknak elaprózása pedig teljes sikertelenséggel végződnék, amint ezt a tapasztalatok igazolják, azonkívül ott van a polgári leányiskola tornaterme, amely alkalmas az előadások megtartására.
— A színtársulat támogatása. A város évről évre bizonyos összeget állit be költségvetésébe a színtársulat támogatására. A mult szezonban ezt a támogatást ugy eszközölte, hogy 1200 pengő értékű jegyet vásárolt és azokat az iskolák növendékei, leventék stb. között kiosztotta. Ez a módszer bevált és valóban csak akkor indult meg a színházlátogatás, amikor a jegyek kiosztása megk^dódött. Értesülésünk szerint a város ezidén is ka módját választja a színtársulat támogatánaT és a jövó héten már megkezdődik az ingyen jegyeknek az ifjúság körében levő szétosztása.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél.
j928. november 29.
ZAI.AVARMEGYE
3
— Tfcicvizsga a polgári leányiskolában. A
zalaegerszegi in. kir. állami polgári leányiskola önvizsgálatát folyó évi december l én délután 5 órai kezdettel tartják meg. Bemutatásra kerülnek a) különleges táncok: I. keleti tánc, 2 ró/sa lánc, 3. orosz tánc, 4. A Icis leány iiina (pantomimja), 5. magyar tánc; b) össz-táncok: 1. alapállások és alaplépések, 2. magvar tánclépések, 3. magyar kettős, 4. kormagvar, *>■ tangó, ft. angol keringő, 7. boszton, g'' fox trott, 9. francia négyes, 10. csáfdás. A táncvizsgálatra a t. szülőket, hozzátarto-lóikat, az iskola barátait ezúton hívja meg az iskola igazgatósába és Farkasovszky Terike 0kl. tánctanitónő.
— Urak figyelmébe! Jóizlésü urak elismerték, hogy a legszebb férfiszövetek Tóth Oyula .trabónál kaphatók.
— ítélet a nemessándorházai monstre bün-perben. A zalaegerszegi kir. törvényszék tegnap este 9 órakor hirdette ki az Ítéletet a ni''messándorházai vádlottak fölött. A vádlottak közül többet hatósági közeg elleni erőszak vétségében mondott ki bűnösnek a bíróság. Ezért: Sándor Kálmánt I hónapi fogházra, Sándor Kálmánnét 100 pengő pénzbüntetésre, Leránt Károlyt, Kálmán Józsefet, László Károlyt, Nagy Istvánt, Cseke (iábornét, Király Jánost, Kálmán Imrénét, Raffay Pétert, Sándor Ferencet és László Máriát 14—14 napi fogházra, Mikos Terézt másfél hónapi, Sándor Ernőt, Molnár Istvánt, Katona Kálmánt, Sándor Fe-rencnét, Biczó Józsefet, Foki Káímánt és Finta Károlyt 1—l hónapi fogházra, nyolc fiatalkorút dorgá''.ásra itélt a bíróság, a többi vádlottat fölmentette. Az elitéltek az ítéletben megnyugodtak, az ügyész azonban fölebbezett.
— A legszebb nfii kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Vizsgálat a Zarubay ügyben. Ismeretes, hogy Zarubay Andor, vármegyei számvevőségi Iónok ellen a számvevőség több tisztviselője panaszt adott he a főispánhoz. E panaszok a-lapján a vármegye vezetősége a belügyminisztertől vizsgálatot kért s azt a miniszter el is rendelte. A/, ügy kivizsgálására delegált bizottság holnap este meg is érkezik Zalaegerszegre. Vezetője Hermann Béla dr. miniszteri osztálytanácsos, a vármegyei osztály helyettes főnöke.
— Cserbenhagyta vőlegényét az esküvő napján. Szombaton délután történt Sopronban. Odavak''i leányt akart feleségül venni egy fiatal trdóór s szombatra tervezték az esküvőt. A vőlegény a megjelölt időben ragyogó arccal, bérautón ment menyasszonya lakására, hogy esküdni menjenek. Itt azonban kellemetlen meglepetés érte ót. Kiderült ugyanis, hogy menyasszonya, anélkül, hogy szülei tudtak volna róla, nyom nélkül eltűnt hazulról. Azóta már napok teltek el s még máig sem adott jelt magáról. A legérdekesebb a dologban, hogy a hoppon maradt vőlegény rendületkmül bízik szerelmese visszatérésében, tnert az esküvöt ó még a történtek után is meg akarja tartani.
•— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
— Árverés a megyeház körül. Épen ideje, hogy a vármegyeháza környékének rendbehozatalára is gondoltak. Azoknak az építkezéstől visszamaradt és hasznavehetetlen anyagoknak árverés utján való eladását a mai napon megkezdették. Volt olyan, ami elkelt, de volt -olyan is, ami nem kelt el. Bennünket az egész dolog csak annyiban érdekel, hogy végre valahára szabaddá teszik a Tompa utcát és az Iskolaköznek a vármegyeház mellett elfutó szakaszát, mert ott nappal'' is, de különösen az esti órákban veszélyes volt a közlekedés. A mozi-iátogatók közül néhányan elvágódtak és meg is sérültek a tégla-, kő- és csődarabok miatt. Legyen most gondjuk az illetékeseknek arra, hogy a megvásárolt anyagot uj tulajdonosaik onnan haladéktalanul elhordassák, az el nem adottakat pedig maga az építtető tisztittassa el, nehogy a kellemetlenségek megsokszorozódjanak "és azokból nagyobb bajok származzanak.
— Hitközségi képviselőtestületi választás Pa-csán. A pacsai római katholikus hitközség kevés érdeklődő jelenlétében választotta meg képviselőtestületét. Világi elnök S/jentmiháJyi Dezső, tempknnatva Böröc Pap Oyörgy, gondnok Pap Ferenc lettek.
c:
AZT SUTTOGJAK...
Azt suttogják itt is, ott is, Sőt nyíltan is mondják, Hogy itt többen a fejőket Jó magasan hordják. v Én azt mondom: igaz gyöngyért Mélyre száll a halász; Viszont fejét nem hordja fönn, Csak az üres kalász.
— Már a Munkásbiztositó Pénztár is ellenőrző razziákat tart. A vidékről számos helyről kapott az OMKF a legutóbbi időben panaszokat arról, hogy a nagyobb kereskedő vállalatoknál megjelentek a Munkásbiztositó Pénztár ellenőrei és kihallgatták egyrészről az összes alkalmazottakat, másfelől pedig megvizsgálták a vállálat könyveit annak az ellenőrzésére, hogy a cég a Munkásbiztositó Pénztárhoz való bejelentési és fizetési kötelezettségeinek mindenben pontosan eleget tett-e. A kereskedőknek tehát a rendszeresen ismétlődő forgalmiadó ellenőrzésen kívül most már a Munkásbiztositó Pénztár ellenőrzéseivel is számolniok kell, ami megint csak munkaidejök ujabb igénybevételét jelenti.
— A Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár — városunk eme legrégibb és legtekintélyesebb pénzintézete — önsegélyző egyleti obz-tályának XIX. csoportját megnyitja. Elóje-jegyzni már most lehet a takarékpénztár üzlethelyiségében (a kath. templom mellett), egy-egy részbetét 40 fillér, de minden résztvevő több részbetétet is jegyezhet. A takarékosságra és tőkegyűjtésre igen alkalmas eme intézményt olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk.
— Szigorított dologházra Ítélték. Polgár József budapesti születésű 30 éves napszámos a nyáron Bazsí községben betört Halász Oyörgy gazdának lakásába és onnan 258 pengőt ellopott. Előzően járt már Halásznál szolgálat keresése céljából és akkor kémlelte ki a helyet. A zalaegerszegi kir. törvényszék, mint visz-szaeső bűnöst 4 évi szigorított dologházra és 10 évi hivatalvesztésre Ítélte ót s ezt az ítéletet a győri kir. ítélőtábla is helybenhagyta. A törvényszék ma hirdette ki a tábla Ítéletét a letartóztatásban levő Polgár előtt, aki az Ítéletben megnyugodott.
— A tábla fölemelte a büntetését. Sándor Oyörgy nagylengyeli lakost gondotlanságból okozott tűzvész miatt a zalaegerszegi kir. törvényszék 4 hónapi fogházra itélte. Sándor ugyanis egy szalmakazal előtt cigarettára gyújtott és a még égő gyújtót eldobta, amitől a a kazal lángralobbant és el is égett. Fölebbezés folytán az ügy a győri kir. ítélőtáblához került, mely a büntetést 6 hónapra emelte föl. A mai ítélethirdetés alkalmával az elitélt bejelentette fölebbezését a Kúriához.
— Áldott állapotban levő nők és ifjú anyák
a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által rendes gyomor- és béhnuködést érnek1 el. Az ujabkori nógyógyitás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdalomnélkül hatónak találták. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-letekben..
— E hét végéig kell az OMKÉ-hez beküldeni az adóankétra vonatkozó javaslatokat.
Az OMKE adóankétjét december 17., 18. és 19-én tartja meg. Ezen az ankéten tárgyalás alá kerülnek majd mindazok a rendelkezések és intézkedések, amelyek a magyar közgazdaságot megakadályozzák abban, houy békebeli gazdasági tevékenységéhez visszatérjen. Az OMKE felhívta mindazokat az adózókat, akiknek akáradórendszerünkre, akár bármelyik adónemre, vagy annak egyes intézkedésére vonatkozó észrevétele, vagy konkrét javaslata van, hogy a javaslatokat legkésőbb december 1-én juttassák el az OMKE központjához (Budapest, V., Mária Valéria utca 12.)
— November 19-én visszaállították a 24 ótás rakodási időt. Október végén a Máv. igazgatósága elrendelte, hogy további intézkedésig a 24 órás rakodási időt 9 órára korlátozzák és 9 órán tul a rakodó felek tartozzanak mindazon dijakat, kocsiálláspénzt stb. viselni, amelyeket a vasúti díjszabás megállapít. A kereskedelmi érdekképviseletek hangsúlyozták a Máv. igazgatósága előtt, hogy megfelelő forgalmi berendezkedésekkel és intézkedésekkel elejét kell venni ennek a kereskedelmi forgalmat sitlyosan károsító intézkedésnek. A Máv. igazgatósága tényleg figyelemmel volt az OMKE által előterjesztett javaslatokra és november 19-én felfüggesztette kivételes intézkedését és helyreállította a 24 órai rakodási időt.
— «Testvérek egymás ellen» címen megírtuk, hogy Hermann Jánosné, született Zsuppa-nek Eszter csesztregi asszony följelentést tett fivére, Zsuppanek Pál elleq, hogy ez ót bottal megverte és ezáltal 20 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A verekedés okául egy régebbi pert hozott föl, amelyet fivére elvesztett. A zalaegerszegi törvényszék annak idején fogházzal sújtotta Zsuppanek Pált, aki azonban perének ujrafölvételét kérte, amit a törvényszék folyó hó 12-én el is rendelt s a tárgyalást ebben az ügyben ma tartották meg. A mai tárgyaláson kihallgatták a kezelőorvost is, aki két látletet is adott ki annak idején, 1923| decemberében és 1924. januárjában. A látleletek azonban nem egyezők, amennyiben az egyik bal-, a másik a jobbkézen esett sérülésekről szól. Közben Zsuppanek Eszter meghalt (de nem a sérülésből kifolyóan). A bíróság az ujabb eljárás folyamán beigazoltnak látta, hogy az egyik sérülés csakugyan ütéstől eredt, mig a másik a bika döfésétól származhatott. Ezek alapján Zsuppanek Pált súlyos testi sértés vétségében mondotta ki bűnösnek s az enyhitö körülmények figyelembevételével 200 pengő pénzbüntetésre itélte. Az ügyész az eltérő minősítés miatt és súlyosbításért, a vádlott és védője a bűnösség megállapítása miatt fölebbeztek.
— Elítélték a nagyrécsei «magántudóst». Megírtuk annak idején, hogy Bán Sándor nagyrécsei születésű írnok, aki mint dr. Baán Sándor író és magántudós az ósmagyarokrót írandó «müve» számára szedett föl itt is, ott is, hol kisebb, hol nagyobb összegeket, sőt Nagykanizsán jártában Hahn Oyula bírósági végrehajtó elöszobájábó] kabátokat és egyebeket is lopott. A «magántudós» ur hurokra került Kanizsai és környéki bűneiért most ^vonta felelősségre öt a nagykanizsai törvényszék és 4 hónapi fogházra ítélte. Büntetésének kitöltése után Sopronba szállítják, ahol sokkal kiadósabb bünlistája van a «magántudós» urnák.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
— Időjárás. Hazánkban az időjárási viszonyok nem változtak lényegesen. Az éjszakai lehűlések erősebbek lettek. Budapesten ma délben a hőmérséklet 5 C fok volt. - Idójósláe: Változékony, hűvös idő várható kisebb lecsapódásokkal. c. '' i ;; 9
4
ZALAVÁRMEGYE
1928. november 2.
— Patent iskola harisnyák extra hoss/u •zárral, iskolatáskák legolcsóbban Deutschnél.
— Andrásnapi vásár. Pénteken, folyó hó 30-án Zalaegerszegen országos vásár lesz. Napjára esik az Andrásnapi vásár.
SZÍNHÁZ.
< ....
Csókos asszony. Alig pár éves operett, de már valahogy kikopott a mai legújabb idókból. Oyors, idegesen rohanó korban élünk s szeretjük a változatosságot. Már pedig ez a darab csak gyönge variációja az operettirodalomnak, meséje sablonos, megszokott.. Az elsó felvonásban összekerülnek a szerelmes párok, majd bonyolódik a helyzet s végül elháritva minden akadályt, egymáséi lesznek. — Nincsen benne eok érdekesség, kedélyek hullámzása, ami az operettet oly vonzóvá tudja tenni Legfölebb néhány komikus párbeszéd s rféhány, a szülészek által jól kidolgozott humoros jdenet volt az, arai a darabot élvezhetővé tette. Zenéje a megszokott Zerkovitz féle szentimentális muzsika, de azért van egy-két fülbemászó melódiája.
A darab minden fogyatékosságát pótolta a-aonban színészeink ambiciózus, kitunó játéka, amely lehetővé tette, hogy az előadás oly simán és jól ment
Vésey Margit duplán primadonna volt, nemcsak szerepében, de pompás játékánál, csengő hangjánál fogva is. Bodnár Eta igazi szubrett, rendkívüli elevenségével, temperamentumával, no és ügyes táncaival. Kubanek szerepében Vértes Károly vitt sok elevenséget a darabba. Radó László finoman és diszkréten játszott. Szabó László, Hetényí Ferenc és a többiek rgen jó alakítást nyújtottak. Katona Terus rövid szerepében is a tőle megkívánt játékot pro-> dukálta.
Heti
Szerda: Zenebona. Vidámság.
CsütörtOk: Schubert centennáriuma alkalmából Három a kislány.
A csütörtöki Schubert centennáriumot Sztits Iván reálgimnáziumi tanár megemlékezése vezeti be. Szokolay Eta Szüts Ivánnak «Mikor Schubert dalol» című költeményét szavalja el s azután kezdődik a Három a kislány előadása.
MOZI.
Szombatok szombatja. (Évezredek dala.) A mai élet nagyszerű hőskölteménye 12 felvonásban. Bemutatja az Edison mozgó november 28—-29-én, szerdán és csütörtökön.
A vüág legnagyobb színháza,a Roxy Theatre, félévig játszotta zsúfolt házak előtt a világnak ezt a nagy attrakcióját. Gazdag és áldozatkész a film kiállítása. Két világ": az öregek és a tetterős ifjak világának összeütközése adja meg e film mozgató erejét. - A1 Jobon, a főszereplő, Amerika legnépszerűbb művésze, saját életét játsza a filmben. Könnyei igaz könnyek, öröme szívből fakad, ezért; felejthetetlen ez a film. A kántor szerepében Warner Obnd, a táncosnő szerepében Mae Mc >Avoy nyújtják a legjobbat. — Énekbetétjét, az ősrégi Kol Nkfrét Bihari Alajos, a Városi Színház volt baritonistája énekli.
Jegyek elővételben kaphatók.
KÖZ6AZIÍASÁfl_ÉS PÉHZ061
ZÜRICHBEN
a pengő 9052*5 osztrák korona 73 00, cseh korosa 19*39, leu 31 5, dinár 9-12 francia frank 20 30.
BUDAPESTI TERM£NYJELENT£S.
Búza (UszavKitki) 25 35 —25 50, buta (egyéb) 2515-25 30, roza 2290- 2300, takarmányárpa » 75-2510, iörárpa 27*00-2725, uj zab 2550 - 2600, tengeri 31-25-31*75, buzakorpa 18 50 1875, köles 15*5»-1620
Irányzat: Lanyha. «
ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Búza 21*50 P, rozs 2000 P, árpa 2400 P, csöves tengeri 11 — 12 P, zab 19 50 P.
1 »1 r»r-----ZALAVAapUOYI ••»"•««tftrM.ÉA.
F*UI«a •»••*••»«« i M««BOL* Fldfutí.
«.!.!«. V4H KAKA« ÁGOSTON.
apróhirdetések"
HENTES ÉS MÉSZÁROS TANONC azonnal felvétetik Steiner Salánál, Zalaegerszeg.
M. klr. államépitészetl hivatal, Zalaegerszeg.
3303- á 1928. szám. VERSENYTARGYALASI HIRDETMÉNY. Alulírott hivatal Vaspör községben létesítendő egy »tantermes iskola építési munkáinak biztosítására folyó é ví december hó 15-én versenytárgyalást tart. Bővebb felvilágosítás az alulírott hivatalnál nyerhető.
Zalaegerszeg, 1928. november 24.
M. klr. államépitészetl hivatal.
Tisztelt Uraim!
Használják fel az alkalmat és forduljanak bizalommal
WEBER FERENC
nriszabóhoz (Zalaegerszeg, Széchenyitér), hol bel- és külföldi szövetekből,
leszállított áron
elsőrendű öltönyök készülnek.
!! 1
fedBÁjd A fogorvoslás
VjVv> IjJ körébe eső müveleteket: foghúzást, fogtömést, fogpótlást, aranykoronákat és arany-hidakat jutányos árak mellett végzi:
barta Ágoston
Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 42.
Köztisztviselőknek kedvező fizetési feltétel.
HIRDESSEN A „XALAVÁRHEGTÉ"-BBH t
o
SZOMBATJA
4
BE
P
In i/t
ÉVEZREDEK DALA I J A mai élet nagyszerű 2 9 költeménye 12 felvo-''g. násban. Főszerepben: k AL JOLSON,MAC Mc. 5 AVOY, W. OLAND. »-« A Kol-Nidre-t énekli " N BIHARI ALAJOS, t j a Városi Szinház volt g -baritonistája. Jegyekjo elővételben válthatók, a a
SEZLONOK
állandó raktáron flft P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: urt •zobák, »zalonfarniturák készítését a tegflso-mabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDŐNYÖK ¿4 óra alatt kétzOlnek. - Vállaló« MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA Javítását - ogy helyi, mint vidéki megkeresé*re — •zakszerdea és jutányoi áron.
SZOCS ZOLTáN kárpltosm«*mr
ZALAEOERSZEQ, K1SPALITDY-UTCA I. SZ.

Legjobb minőségű
hó- és
sárcipők
Pál és Ividránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
„SZAVATOLT JÓ ANYAG"
„VERSENYKÉPES ÁRAK" prrMfc
„FIGYELMES MUNKA" tttt**** kii KO^ ^
tl
»„wuiToWtt
vtíNfcfc ^ * *to »W***0**1 TÓTH GYUU URI SZABÓ Xj IV^ tfKt*"* ZALAEGERSZEG (BÁRÁNY-
ZALAEGERSZEG (BÁRÁNYÉPÜLET). TELEFON 191.
Értesítési
Tisztelettel értesítjük a t. vevőinket, hogy textilutazónk gazdag
textil mintagyüjteménnyel
december 1-én és 2-án
árudánkban tartózkodik. Kérjük mintagyüjteményünket vételkényszer nélkül megtekinteni. Közalkalmazottaknak a vételár fizetésénél
, hatjiavi részletfizetési
kedvezményt nyujtunk.
A Magyar Köztisztviselők
Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezetének 82. sz. fiókja Zalaegerszeg.
J s
Nyomatott Kakas Agoslon könyvnyomdájába<1 Zalaegerszeg, Széchenyi-tér I. Telefon I3l.
m évfolya«.
Salaegersieg, 19213 november 30 Péntek.
Ara 12 fillér.
9.79 aván
POLITIKAI tTJk.JPlX.JUe»
üdlHlfc IKsa MOlm, miül, - UNitMi; «7 héatfrt r- MM* iHT^érr. HUt^ .» kl.Oéh.ui.1: l.l..,.rm« iMNfllr 1 T*t«(M Ut
Akkor húzna újjat a város a kultuszminiszterrel, I ESS* ha legújabb leirata miatt új közgyűlést tartana. 11nz ,tnel
A küldöttségnek el kell menni a miniszterhez.
Megint azzal kell kezdenünk, hogy nem kívánunk az iskolaépítés kérdésével íogltftkomi. Több alkalommal leszögeztük álláspontunkat ebben a kérdésben, de mindig hangsúlyoztuk is azt, hogy mi sem áll távolabb a várostól, mint ujjat húzni a kultuszminiszterrel, ki a vármegye és város kulturált ügyeinek félkarolásával csak hálára kötelezte maga iránt ugy a vármegye, mint a város közönségét.
Másról akarunk most szólani. Arról, hogy a városi képviselőtestülettel már majdnem egy álló esztendő óta tojástáncot járatnak. Örökösen határozatokat hozatnak vele. A képviselőtestület ennek a tojástáncnak most azzal akar véget vetni, hogy küldöttséget meneszt a miniszterhez, mely küldöttség azt adná tisztelettel teljesen a miniszter tudomására, hogy a képviselőtestületnek, mint a város törvényes képviseletének nem tetszik az a terv, hogy az uj iskolát az uj templommal szemben állítsák föl, mert...
A képviselőtestület igy közvetlen összeköttetésbe kíván lépni a miniszterrel, kikapcsólVa minden közbeeső fórumot. El akarja kerülni azt, hogy a város polgárságának óhaja és kívánsága különféle retortákon át juthasson csak el a miniszterhez.
Ettől a jogától a képviselőtestületet elütni nem lehet.
A képviselőtestület határozott. Hogy közben a minisztertől leirat érkezett, az nem befolyásolhatja a képviselőtestület határozatának végrehajtását. A határozatot törvényes alapon, törvényes keretek között hozták meg, annak végrehajtását tehát megakadályozni nem lehet, írjuk pedig mindezt azért, mert
értesüléseink szerint a polgármester rendkívüli közgyűlést szándékozik összehívni, amelyen előterjesztené a miniszternek ama leiratát, melyben az foglaltatik, hogy az Iskolaépítést csakis ■ második templommal szertben engedi meg a miniszter.
Ezen a közgyűlésen azután névszerinti szavazással foglalna állást a képviselőtestület az iskolaépítés ügyében. Ami más szóval azt jelenti, hogy a képviselőtestület esetleg változtassa meg előbbi határozatát, mely a deputá-ciókiildésre vonatkozik.
Mi föltételezünk annyi bátorságot a képviselőtestületi tagok felől, hogy névszerint is állást mernek foglalni nézetök mellett s hogy őket az a körülmény sem befolyásolja akaratok nyilvánításában, hogy névszerint kell sza-vazniok. Mert abban igazán nem látunk semmi különöset, hogy a miniszter megtudja névszerint kik kívánják az iskolát az uj templommal szemben és kik nem. De nem értjük azt sem, miért kell előre beharangozni, hogy az egybehívandó közgyűlésen «névszerinti» szavazás lesz! Érthetetlen továbbá az is, miért kel halogatni a küldöttségmenesztést.
Csakis ezek a szempontok adták most kezünkbe a tollat, hogy az iskolaépítéssel kapcsolatosan írjunk. A képviselőtestületnek nem szabad megrettennie attól, hogy megszavaztatják névszerint. De nem is szülhet jó vért ennek a hangoztatása. És amiképen a képviselőtestület tagjai nem féltek a nem névszerinti szavazásnál és nem félnének a névszerintinél sem a minisztertől, ép ugy nem fél a miniszter Sem a deputációtól. A közgyűlés nem ugrált, nem hepciáskodott, hanem egyenesen, nyílt őszinteséggel kimondotta véleményét. Ezt a ivéleményt lehet, szabad, sót kell is bírálni,
de, — ahogy mi. Klebelsberg kultuszminisztert ismerjük, — bizonyosak vagyunk afelől, hogy 0 nem neheztel a szókimondó emberekre sohasem, még akkor sem, ha a kimondott szó az 0 véleményével nem mindenben egyezik.
A miniszter mentalitásának ismeretében föltételezni sem merjük, hogy ó a küldöttség megjelenésében, az udvarias memorandumban ujjhuzást látna. Klebelsberg miniszter inkább szereti, ha vele közvetlenül tárgyalnak és fe-
néikül elmondja előtte mindenki ^ véleményét; de viszont ó sem érzi magát feszé-I lyezettnek sohasem és eln#>ndja, amit akar, bármikor is. Ha ragaszkodik a leiratban foglaltakhoz, azt is világosan értésére adja a küldöttségnek és azzal azután le is zárulnak végleg az ügynek aktái.
Ebből a szempontból tehát-föltétlenül szükségesnek találjuk a küldöttséget, mert igy nem mérgesedhetik el a doíog, nem lehet - ujj-huzás. Mig a névszerinti szavazásnál — különösen a beharangozás után — történhetnének igazán nem kívánatos dolgok. Ezért mi épen a miniszterre, az ő érzékenységére tekintettel teljesen elhibázott lépésnek találjuk éa azért hisszük, hogv a polgármester d is áH ettől a szándékától.''
N
Olasz javaslat a békeszerződés revíziójára.
Magyarországnak vissza kell kapni régi határait.
A Magyar Külpolitika legújabb száma egy olasz tervet közöl Franco Vettani Dionisi tollából a magyar határkíigazitásra vonatkozóan. A kétségtelenül érdekes cikk a következő:
A legostobább és legrövidlátóbb embernek is szemébe kell, hogy tűnjék az a borzasztó igazságtalanság, amit Magyarországnak a szomszédállamok javára történt feldarabolása jelentett és be kell látnia, hogy a re\?izió elkerülhetetlen. Még Magyarország ellenségeinek is el kell ismerniök a revízió szükségességét, legalább is a sz''ó szűkebb értelmében. Nekünk tágabb értelemben kell ezzel foglalkoznunk, már csak Magyarország missziója érdekében is, ami miatt ez az ország, '' ''
nemcsak a kizáróan magyarok áhal lak^t területeket kell, hogy visszakapja, hanem azokat a tartományokat is, amelyek évszázadokon keresztül hozzátartoztak, az ő civilizációjában nevelkedtek s amelyeknek újból hozzá való tartozása feltétlenül szükséges ahoz, hogy Magyarország teljesíthesse a világtörténelem által ráhárított védőbástya! és villámhárítói feladatát a
- dunai államok között. A cseh és jugoszláv határok kiigazítása, ugy nép, mint földrajzi tekintetben igen világos és könnyű. Sokkal nehezebb és kénycsebbb az oláh rész kérdése, etnikai szempontból, mivel az oláhoknak hatalmas tömege választja el a magyar határmenti magyar tömböt a székelyek földjétől. Azonban egy dolog itt is világos: az erdélyi magyar szigetek mind magukban foglalják a jelentékenyebb városokat és a legfontosabb zónákat. A tisztán oláh lakosságúnak feltüntetett területek terméketlen és legnagyobbrészt lakatlan hegyvidékekből állanak.
Vannak, akik megoldhatatlannak tartják ezt a problémát, mivel, ha a székelyeket a magyarokkal egyesíteni akarnák, egy lehetetlen korridort kellene létrehozni. Ezzel szemben azt mondhatjuk, hogy, ha Erdély oláhlakta déli részét meghagynók Oláhországnak, akkor Magyarország egy széles sávon kersztül csatlakozást találhatna a székely területekhez. Ez a sáv hasonlatos lenne Csehszlovákia keleti részéhez.
Ilyen módon az az 1,705.000 magyar, amely jelenleg oláh uralom alatt él, felszabadulna s ezzel szemben mindössze néhány tizerezer oláh kerülne magyar fen-hatóság alá.
E terv mellett még azt is felhozhatjuk, hogy ezek az erdélyi magyarok alkotják az erdélyi városok legnagyobb részét, külön magyar történelműk, civilizációjuk és kulturájok van és mindenkor magyarok voltak, mig
az oláhok műveletlen parasztok, akik ugy numeraliter, mint moraktér jelentéktelen kisebbséget alkotnak s akiket évszázadokon keresztül úgyis magyaroknak tekintettek.
Azok, akik ma tisztán az etnográfiai térkép alapján akarják megítélni a helyzetet, tévedésben vannak, mivel nem veszik figyelembe'', hogy ebben a hatalmas zónában ugy a kuitura, mint a történelem tisztán magyar és az oláhságot mindössze az Írni, olvasni nem tudó hegylakó pásztoroknak és parasztoknak szétszórt, nem kompakt tömege képviseli, afnelynek sem városai, sem valamire való jelentékenyebb falvai, sem kulturá)a, sem semmiféle történelmi ,tradklója nincsen.
Azonban az itt vázolt megoldás mellett még eme analfabéta tömegek jogait sem sértenék meg!
Mindazonáltal, ha el is ismerjük, hogy az erdélyi helyzet kissé kényes, kétségen felül áll az, hogy Erdélynek a jelenlegi magyar határhoz kapcsolódó nyugati részéről nem mondhatjuk el ugyanezt, mivel ennek lakossága, a városokban és falvakban egyaránt kompakt tömegekben élő magyarokból áll.
Az uj debreceni polgármester. Debrecen, november 29. Miután Magoss György debreceni polgármester december 1-én nyugalomba vonul, a törvényhatósági bizottság ma megejtette a polgármester vátasztást Hadházy Zsigmond főispán elnöklete alatt. A gyűlés uj polgármesterré nagy szótöbbséggel Vásárv Istvánt, főjegyzővé és helyettes polgármesterré pedig dr. Vargha Elemér eddigi tiszteletbeli főszolgabírót választották meg.
Zágráb nem Ünnepli meg a jugoszláv állam-alakulás jubileumát. Belgrád, november 29. Zágrábi jelentések szerint dr. Macsek, a horvát parasztpárt ''vezére kijelentette,-hogy a horvát nép december 1-én nem üli meg a jugoszláv államalakuláa jubileumát. A hivatalom rendeletre, amely őket erre kötelezi, azt válaszolják, hogy ezektjBI az ünnepségektől a horvátok távoltartják magukat.
Briand és Poktcare a Jóvátétel kérdéséről Páris, november 29. A szenátus bizottságában Briand történelmi visszapillantást vetett a jóvátételi kérdés fejleményére. Annak a reményének adott kifejezést, hogy sikerül ezt a kérdést megoldani. Poincare nyilatkozatában ismertette, hogy ez a rendezés milyen módozatokkal járhat, és ennek szerinte semmi akadálya nincsen. '' O
\
ZALAVARMEOYE
V
1928. november 30.
A, keszthelyi Szabadegyetem negyedik évfolyama.
Nagy Schibert-emlékünnepély decemberben.
KesatMy» november 28

Az ország kulturális kérdései közül nagyon jelentékeny szerepe van az iskolánkivüli nép-oktatáslfriígszervezésének. E kétségtelenül fontos probléma megoldása Zalavármegye illetékes tényezőit állandóan foglalkoztatja és épen ennek az odaadásnak és hozzáértésnek kö-tzönhetó, hogy ezen a töretlen ugaron, azaz az iskolánkivüli népmüvelés terén oly biztató, nagy reménvekre jogosító szántást végeztek. Különös elismerés illeti a vármegyei vezetőséget abban a tekintetben is, hogy a kérdést magasabb szempontböl fogja fel és nem csupán egyik, vagy másik városban, avagy községben szorgalmazza a népmüvelés elmélyítését, hanem osztatlanul az egész vármegyében. Örömmel állapitható meg továbbá a városok és községek részérói megnyilatkozó nemes felfogás, mellvei a népoktatás magasztos ügyét magukévá teszik és műiden elképzelhető módon, különösképen erkölcsileg és anyagilag támogatják. Jóllehet, a korszellem a színvonal emelkedését és a haladó tendenciát követeli, mégis a vármegyei és tanügyi vezetőségek irányító és segítő támogatása nélkül ennek a bonyolult és nehéz kérdésnek megoldása a népoktatás különböző tagozataiban lehetetlenné válnék.
Hogy a vármegye székhelyén, Zalaegerszegen a mult évben oly kedvező auspicíumok és a közönség határtalan lelkesedése mellett megindult liceális előadások fbben az évben szünetelnek, az csak időleges jelenség és meg vagyunk győződve, hogy a bajok elháríthatok lesznek. Ennek hiányában vannak más szervek, melyek a népoktatás ügyét szorgalmasan ápolják. Mig a városokban az irodalmi társaságok intenziven meginduló élete nyújt , ked-
vező képey"addig a községekben a Rádió szabadegyetem'' és más, népművelési szervek végeznek dicséretes munkát.
Ezekkel összefüggően kell megmlitenem a keszthelyi prémontrei reálgimnáziumban működő Szabadegyetemet, amely jelenleg negyedik tanfolyamát bonyolítja le. A Zalavármegye hasábjain már több ízben ismertettük az intézmény szervezeté^ s igy ez alkalomul csupán az előadások tfcgyára terjeszkedünk ki.
A magyar írödalomból Arany János költészete, a franciából a francia dráma története, történelemből a XX. sz. diplomáciája, a fizikából a hőtan, az oryosi tudományokból különféle hasznos és érdekes egészségügyi kérdések megbeszélése foglalkoztatja az előadókat s végül egy 10—#2 előadásra kiterjeszkedő Schubert ciklus zárja be a sort, amellyel az a célunk, hogy a hires zeneköltő ccntennáris évfordulóján dalköltészetének és zeneművészetének elemző bemutatásával tárgyilagosan, elfogulatlanul rójjuk le szeretetünk és megbecsülésünk adóját e nagy szellem iránt.
Ez a gondolat vezeti a szabadegyetem vezetőségét akkor is, midőn serényen késziti elő egy december'' közepe táján tartandó magas szinvonalu Schubert-emlékünnepély programm-ját, hogy megmutassuk barátainknak a művészetek iránti mély szeretetünket és kinyilatkoztassuk ellenségeinknek elfogulatlanságunkat, ha az emberiség nagy értékeiről van szo.
Az iskolánkivüli népoktatás fontosságát még szélesebb körökre kell kiterjesztenünk, mert ezáltal találhatunk igazában egymásra, mikor is a segités és szeretet lesznek megnagyobbodott életünk tengelyei. Ehez kérjük továbbra is a vezetők és a sajtó sokat jelentő támogatását! Spektátor.
Országgyűlés.
A felsőház ülése
Negyed 11 órakV nyitotta meg az ülést báró Wlassics Gyula elnök. Az elnöki bejelentések után a pénzügyi és közgazdasági bizottság jelentése köv^kezett a házadó kulcsának leszállításáról szóló javaslat tárgyában, amely az adókivetési kulcsot a fővárosban 20, a többi városokban 18. a községekben pedig 15 százalékra redukálja.
Glüchs t a hl Samu hosszasan ismerteti a nagy adóterheket. Szerinte Magyarország azon államok közé tartozik, ahol legtöbb az adóteher. Az adóalapok nálunk megmaradtak, sót egyes adók emelkedtek is. ahelyett, hogy tényleges adóleszállitás történt volna. A súlyos fényűzési adó''lehetetlenné teszi, hogy a magyar kereskedők luxuscikkeket árusítsanak, mert a közönség külföldön, hol nincs luxusadó, • alacsony áron megkaphatja azokat. A modern pénzügyi felfogás szerint az adóalanyokat kell erősíteni. A javaslatot alkalmasnak tartja arra, hogy serkentse az építkezési munkálatokat. Hangsúlyozta az adók további reformjának szükségességét. A javaslatot elfogadta.
Báró V a y László a javaslatot első lépésnek tekinti egy uj irányú adópolitika terén. Figyelmezteti a pénzügyminisztert, hogy a kézségek tele vannak uzsorakölcsönökkel és ezért azokat át kell változtatni egy hosszig lejáratú kedvezményes kölcsönre.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter hála« köszönetet mondott a személye iránt megnyilatkozott bizalomért. Kijelentette, hogy a kormány a mai adóterheket maximálisnak tartja és ez^rt nincs szándékában azt növelni. Az épitó munka fejlesztését közgazdasági szempontból fontosnak tartja, de óva int attól, hogy azért építkezzünk, hogy annak csak közgazdasági hatásait élvezzük. Ma csak akkor építhetünk, ha annak szükségessége mutatkozik. Ezen a téren egyetért vele a népjóléti és kul-. tuszminiszter is. Az építkezéseknél az adómentesség fokozását helyesli és erről nemsokára törvényjavaslatot nyújtanak be.
Legfontosabb reformnak ő is a községek háztartásának reformját tartja. Nagy zavarok vannak itt, amelyek rendezést, orvoslást igényelnek. Véleménye szerjnt itt hirtelen, gyors
intézkedés nem segit, hanem gyökeresen kell a bajokat orvosolni.
A luxus adó alá tartozó cikkeket revízió alá veszik és azokat, amelyek nem állják meg a fényűzési cikkek kritikáját, kisebb adó alá vonják. Végül hangsúlyozta, hogy arra törekszik, hogy az adóztatás zaklatás nélküli legyen. A kényszereszközöket a lehetőség szerint a minimumra akarja redukálni. (Nagy taps a Ház minden oldalán.)
Miután a''Ház» a javaslatot általánosságban és részleteiben is eyogadta, az ülés fél 12 óra után véget ért. ^
Erdélyi Béla bűnügye.
Budapest, november 29. Ma délelőtt Schadl tanácsa folytatta Erdélyi Béla bűnügyének tárgyalását. (irvil Frigyes osztrák vizsgálóbíró kihallgatásának folytatása következett, aki elmondotta, hogy az a hely, ahonnét Forgács Anna lezuhant, nem alkalmas arra, hogy bárki is leszédüljön. A lezuhanás szerinte is csak külső behatás következtében történhetett. Amikor Forgács Annát kivették a koporsóból, nyakán azonnal feltűnt a fojtogatás nyoma. Ekkor ö ösztönszerűen átfogta Forgács Anna nyakát s ujjai elfödték a nyomokat. Erdélyi Béla ujjtávolsága 2^ centiméter, ami megfelel a nva-kon levő fojtogatási nyomoknak.
Budapest, november 29. A büntető törvényszékhez távirat érkezett Pichlcr József dr. orvostól, aki Forgács Annát betegségében kezelte, miszerint vallomást óhajt tenní^ Richlert a törvényszék szombaton hallgatja ki.
Apponyi Albert előadása Berlinben.
Berlin, november 29. Apponyi Albert gróf berlini tartózkodását tegnap este azzal fejezte be, hogy a -Szerda» társaságban előadást tartott, amelyen a tartós béke pszichológiai ek>-feltételeinek problémáját vitatta. Fejtegetéseit a messze jövőbe ható. éleslálátás cs logikus gondolkodás jellemezte. Rendkivül meglepő képet rajzolt ezzel kapcsolatban a tömegek szerepéről. A nagyhatású beszéd általános tetszést aratott. — Apponyi ma reggel elutazott Ber- | linból hogy visszatérjen Budapestre. <
Nagy az Izgalom az angol király "betegsége miatt Londonban.
London, novemher 29. Az angol belügyminiszter a tegnapi nap jórészét a Buckingham palotában töltötte a király mellett. A király nyugodtan töltötte az éjszakát, állapota javult, a tünetek könnyebbek lettek. Az angolországi szakszervezetek kongresszusának főtanácsa legmélyebb sajnálkozását fejezte ki a király állapota felett. Bourn katholikus érsek, biboros elrendelte, hogy minden templomban különleges imákat mondjanak a királyért. A Buckingham palota előtt most is állandóan nagy tömeg van, amely izgatottan érdeklődik a király állapota felől. A walesi herceg már elindult Londonba, de utja a tanganyikai vasút miatt lassan halad. Tegnap este Dar Es Saalamba érkezett, ahol nagy tömeg .üdvözölte őt.
Olaszország mérlege. Róma, november 29. A pénzügyminisztérium hiteles adatokat tett közzé az olasz államháztartás 1927 -28. évéről. A tényleges ''állami bevételek 19.809 millió lirát, a tényleges kiadások 14.395 millió lirát tesznek ki. A ház-tartás fölöslege 5.214 millió lira. A rendkívüli bevétel 265 millió lira, a rendkívüli kiadás 4979 millió, itt tehát a hiány 4714 millió lira. Végeredményben egybe vetve a rendes és rendkívüli bevételeket és kiadásokat, 497 millió lira fölösleg mutatkozik.
Félszázados együttélés után halálba menekült
egy öreg házaspár.
Szeged, november 29. A Mindszent melletti Újtelepen Szolnoki Mihály 70 éves gazdálkodó 74 éves feleségével együtt tegnap öngyilkosságot követett el. Az öreg házaspár 52 esztendeig élt egymással boldog egyetértésben s most, miután elszegényedtek, elkeseredésök-ben követték el végzetes tettöket. Szolnok; Mihály először segédkezett felesége öngyilkosságánál, majd pedig ő akasztotta fel magát.
Mlndszenthy Tibort kiutasították AmerfkábéL Newyork, november 29. Az amerikai munkaügyi minisztérium közölte a chikagoi magyar konzulátussal, hogy Mindszenthy Tibor magyar filmszínészt felszólították, hogy hagyja el Amerikát. Hosszú idő óta szerződés nélkül áll, egyéb foglalkozása nincsen és igy nem tanácsos, hogy még több időt töltsön Amerika földjén. Mindszenthynek a felszólítás értelmében két héten belül el kell hagynia Amerika területét.
Autószerencsétlenség. Orosháza, november 29. Cseri Kálmán tiszakürti borkereskedő teherautón hordókban szeszt szállított Tótkomlósra. Tegnap este Orosháza közelében haladtak az autóval, mikor Cseri észrevette, hogy a sofför alszik a kormánykerék mellett. Rászólt a génkocsi vezetőre, hogy ébredjen fel, niire az álmából felriadva nagyot rántott a kormány keréken, ugy, hogy az autó nekiment az egyik útszéli fának. Cseri balkezén súlyos sérülést szenvedett. A szesz az autó motorjából kipattanó szikrától meggyuladt és az egész autó porrá égett.
x HÍREK.
— A városi igazoló választmány ülését nagy érdeklődéssel várja a polgárság, mert tudott dolog, hogy mind az öt kerületben megejtett képviselőtestületi választásokat megfelebbezték és a felebbezések elbírálása elsőfokon az igazoló választmány elé ''tartozik. Ma érdeklődtünk az igazoló választmány elnökénél, Bogyay Elemér kormányfótanácsosnál, akitől azt a választ nyertük, hogy atldig, amíg a ^ választmánynak lemondott tagjai: Hollós Ferenc dr. és Gerencsér Lajos dr. helyett ujak nem lesznek, addig nem hivhatia össze a választmányt. A felebbezések sorsa fölött igy tehát csak ké-#őbb várható döntés.
— A bibliai est december l-én, szombaton este fél 9 órakor kezdődik az izr. hitközség tanácstermében.
— Befejeződtek a város felmérési munkálatai. A városnak kataszteri fölmérését máius-ban kezdték meg s a munkálatokkal most készültek d teljesen. A térképeket ma mutatták be a polgármesternek s most következik azoknak részletes kidolgozása.
928. november .
ZAAVARMEGYE
3
—- Ismeretterjesztő előadások. A cseppfolyós levegőről, kísérletekkel egybekötött előadást tart Schischa Dávid áll. felső kereskedelmi iskolai tanár december hó 8-án a Kereskedelmi Körben és december 9-én a felső kereskedelmi iskolában. A/, előadások mind a két esetben délután pontosan 3 órakor kezdődnek.
— Választmányi ülések a vármegyén. A vár-megye ,iszti« valamint jegyzői nyugdijválaszt-tnánya a decemtJer havi rendes megyegyűlésen tárgyalásra kerütó nyugdíjügyek előkészítése céljából december 7-én délelőtt fél 10 órakor ülésezik Brand Sándor dr. főjegyző hivatali helyiségében.
— A Zarubay ügy vizsgálóbiztosai nem ma .este, hanem vasárnap érkeznek Zalaegerszegre
h igv a vizsgálat csak hétfőn kezdődik.
— A Move énekkarának mai próbája elmarad. A ma esti Schubert centennárium alkalmából a Move énekkarinak próbája elmarad, mert l tagok nagyobb része résztvesz a színi előadáson.
— Halálozás. Deutsch hermán borkereskedő Ti éves korában ma Zalaegerszegen elhalálozott. Az elhunytban a város egyik régi, derék polgárát veszítette el, aki iránt mindenki igaz tisztelettel viseltetett. Ezt jiosszu éveken át teljesített becsületes munkálkodásával és jó-»zívüségével méltán ki is érdemelte. Régi szívbaja ujult ki s ez vitte ót a halálba. Pénteken délután 2 órakor temetik az izraelita temető halottas házából.
— Adomány. A Zalaegerszegi Iparoskör a házépítési alap javára 50 pengőt volt szíves adományozni. Fogadja az Ipartestület leghálásabb köszönetét. Az Ipartestület elnöksége.
— «Én is dalolni... énekelni jöttem. Gyar-math B. János zalaegerszegi pénzügyi számvizsgáló, ismert nevű irredenta írónak legújabb verses kötete a fenti címmel hagyta el a sajtót és szétküldése is megkezdődött. A mii méltatására a legközelebb rátérünk.
— Az iskolák szellőztetése. (Beküldték.) Tisztelt Szerkesztő Ur, nem szándékom az iskolák ügyeibe beleavatkozni, de ugy vélem, nem teszek rossz szolgálatot az ügynek, ha kifogást emelek az ellen, hogy olyan hidegben, mint amilyen ma reggel volt, egyes iskolákban nyitott ablakok mellett tanítsanak. Az ablakok közelében hajadon fővel, könnyű ruhában ülő gyermekek így veszedelmesen megbetegedhet-nek.^Az itkolatermek szellőztetésére szükség van, minél ''gyakrabban, ezt tudom; de végezzék el ezt akkor, amikor a gyermekek nincsenek a teremben. Mert a meleg teremben ülő gyermekekre nem szabad a hideg levegőt reájok bocsátani. Aláirás.
— Uj távbeszélő központok a megyében. A vármegyei távbeszélő központok száma a napok6an ismét megszaporodott, amnnyiben Kehidán, Zalacsányban és Zalaszentlászlón uj központok nyíltak meg.
— Farkasovszky Teri oki. tánctanitónő a <k>sztonyí vendéglő nagytermében folyó hó 10-án este 8 órakor tartja uj tánctanfolyamának legközelebbi óráját.
— Kiállítás. Pataky Andor türjei festő- és szobrászművész kiállítását a Schütz áruház emeleti helyiségeiben vasárnap délután 4 órakor nvitja meg.
— Porcellán, üveg, lámpa-áru, székek, menyasszonyi ajándékok, gyermek-kocsik, alpacca-árukban legnagyobb a választék Deutschnél.
Ültessünk fákat a hösök emlékére. Nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója ajánlotta nemrégiben azt az életrevaló, hazafias eszmét az ország Lakósságának, hogy a világháborúban elesett hösök emlékére a városok és községek emlékfákat ültessenek. Ezzel megoldást nyerne részben a fásítás kérdése is, másrészt pedig szebb emlék el sem képzelhető, mint a viruló élőfa. Mint már megírtuk, a sopron.niegyei Szany község már el is ültetett százhúsz emlékfát vasárnap ünnepélyes keretek között. Zalában, különösen Zalaegerszegen ezzel oldhatnók meg a városhoz méltó liget létesítését, mert itt a szó igazi értelmében üget nincs. A Baross liget sokkal kisebb, semhogy az kielégíthetné az igényeket. A Zalaparton, a Zalaréten kellene a hösök emlékfái-hól ligetet létesíteni, aminek igazán semmiféle akadálya sincs. Terünk is van, csemetéink is vannak: ültessünk tehát fákat a hösök emlékére és létesítsünk itt Hősök ligetét.
— HoHtányilvánitís. A tapolcai kir. járás-járásbiróság holttányilvánitotta Nagy Imre nyi-rádi földmivest, Nagy Gergely és Berta Júlia fiát, aki a 20. honvédgyalogezredtól 1914. szeptember 28-án az orosz harctéren eltűnt.
— Tudja- ön, hol lehet olcsón szép női kabátot kapni. Csak Schvarc Lajosnál.
— A városi hídmérleg uj díjszabását ma ál-''apitották meg a következőkben: 1 db. szarvasmarha vagy ló után fizetendő 100 kg-ig 20 fillér, 200-ig 30, 500-ig 50, 700-ig 80 fillér, 700-on felül 1 pengő. Egy pAr nagyállat 2 pengő, sertés 50 kg-ig 20 fillér, 50-en felül 40 fillér; terhelt szekér az üres visszamérésével együtt 20 métermázsáig 1.20, 20 métermázsán felül 1.50 P. Teherautó visszaméréssel 2 P. Gabonaméréir métermázsánként 4 fillér.
— Kötött kabátok, pullowerek, sapkák, vadász harisnyák, kutyabőr kesztyűk legjobbak Deutschnél."
— Kit küld ki Magyarország az amerikai
világszépségversenyre? Ez a kérdés izgatja most országszerte a lányokat. A verseny megindult s a Színházi Élet íiétröl hétre beszámol a «Miss Magyarország választás eseményeiről. Incze Sándor népszerű hetilapjának legújabb száma az ujságirás szenzációja. A szépségverseny résztvevőinek gyönyörű mélynyomásu képein kivűl számtalan riport, cikk és novella disziti a lapo: Karinthy Frigyes, Lakatos, László, Szász Zoltán, Bus Fekete László és mások tollából. ( Dolgozni itt lehet jobban, de aludni csak Pesten tudok igazán» — mondja Molnár Ferenc Berlinben. «Mit.jósolt a budai (ósnő a férfiruhába öltözött Vaszar^ Pirinek és a női ruhába öltözött Gyergyay Istvánnak?» — «Tlonthy Hanna három évvel ezelőtt még bőgött otthon, mert nem tudta a házbérét kifizetni. «Pesti müvészkutyák a huszonötéves ebzárlatró!.» «Magyar Mannheimer Gusztáv különös kalandja.» «Egy pesti színésznő karrierje két krémes és ött indiáner között.» Rengeteg kép, pompás rádió- és divat-rovat, külön 8 oldalas kottamelléklet, regénymelléklet, négyoldalas szenzációs vicclap. Darabmclléklet: a Belvárosi Szinház nagysikerű újdonsága, Zágon István «Szegény leányt nem lehet elvenni» c. rendkívül mulatságos vígjátéka. Egyes szám ára 1 pengő, negyedévi előfizetési díj 10 P. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 29. — A nyul, a mótor szenzációs kabarétréfa kapható a Színházi Élet szindarabosztá-Ivánál, Erzsébet körút 20.
— A legszebb női kabátok legolcsóbb árban csak Schvarc Lajosnál kaphatók.
— Jelentkezzenek a Rőscr-érettségi tulajdonosok! A budapesti államrendőrség fel fog szólítani mindenkit, aki gyanús, vagy hamis Rőser-érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, hogy jelentkezzék _ ön ként a rendőrségnél abban az esetben is, ha nem szerepel a rendőri iratokban, mert az önkéntes jelentkezésnél a jóhiszeműséget bizonyítani tudják. A rendőrség egyébként tegnap országszem hozzáfogott annak kiderítéséhez, kik kaptak Iramis Röser-crettsééit. A szegedi rendőrség megállapította, hogy ott közel 130 hamis Röser-érettségi bizonyítvány van forgalomban. f
— Puplin-mellü férfiingek 7 pengőért a legszebb mintákban, Pichler kalapok, divatsapkák, diáksapkák legolcsóbb bevásárlási forrása a Fenyvesi áruház.
— Elítélték- a sárvári ügyvéd merénylőjét. Közöltük annak idején, hogy Schmidt László dr. sárvári ügyvédre a saját irodájában rálőtt Dózsa Bálint, nyugalmazott csendőr tiszthelyettes és csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a merénylet nem lett halálos kimenetelű. A szombathelyi törvényszék most tárgyalta az ügyet. Az ügyészség szándékos emberölés kísérletével vádolta I)ózsát. A vádlott megtörve ismerte be tettét és elkeseredésére hivatkozott. A bíróság bűnösnek mondotta ki Dózsát szán-dékos emberölés kísérletnek bűntettében és ezért másfélévi börtönre /ítélte. Az ügyész megnyugodott, a vádlott azonban'' fölebbezést jelentett be.
— Gyapjú pulloverok, kötött kabátok, vadászmellények óriási választékban beérkeztek a Fenyvesi áruházba.
— A Schütz áruháznak mára jelzett hirdetései anyagtorlódás miatt a holnapi számunkban fognak megjelenni.
— A has teltsége, szivtáji fájdalmak és "az emésztési nehézségek a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által megszüntet-hetők és az agy, a szem, tüdő, vagy sziv felé irányuló vértódulások ellensulyozhatók. Gyomor- és bélspeciálisták igazolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-letekben.
— Megdézsmálta az amerikai pénzes leveleket. A gyanafalvai póstahivatalnál volt alkalmazásban Wesch János, akinek a körletéhez Gyanafalván kívül Tótlak, Liba és Tóka községek tartoztak. Ezekbe a községekbe az utóbbi időkben Amerikából sok pénzeslevél érkezett. Wesch János a tavasztól kezdődően az Amerikából érkezett pénzküldeményeket állandóan dézsntálta és igy több, mint 1.500 shillinggel károsította meg a címzetteket. Gyanút fogtak és csakhamar rá is jöttek a hűtlen póstás üzelmeire. Letartóztatták és be-kisérték a feldbachi járásbíróságra.
— Fenyvesi áruházban találja a legszebb választékot elsőrendű női selyem és flór harisnyákban, úgyszintén férfi divatzoknik és harisnyákból. fc
— A gabonakereskedők az export monopoil-zálása ellen. A svájci és olaszországi gabonakivitel terén mutatkozó monopolisztikus törekvések a gabonakereskedelem körében nagy izgalmat keltettek. Komoly agrárkörök mindig hangoztatták, hogy szükség van a régi, külföldön jó összeköttetésekkel bíró gabonakereskedelem szervezetére, mert hiszen csak ez biztosithatja a termés állandó és megfelelő érté-, kesitését. Már pedig, ha a kivitel monopolizá-lására irányuló törekvések sikerre vezetnek, a magyar gabonakereskedelem szervezete meg fog bénulni és alkalmatlanná válik a jövőben a magyar föld termésének gazdaságos értékesítésére. Az ország gabonakereskedői most gyűlést akarnak összehivní hogy tiltakozzanak azok ellen a vasúti kedvezmények ellen, amelyeket az olasz és svájci relációkban egy-egy vállalatnak nyújtottak az összkereskedelem kikapcsolásával.
Szenzációs olcsó cipőárak a Fenyvesi áruházban: női magasszáru P 19.50, jérfi box
— Most már a vidék Is hozzájut a kiskereskedelmi hitelhez. Mint ismeretes, az OMKE kezdettől fogva rámutatott arra, hogy a kiskereskedelmi hitelt azok közt a keretek közt, ahogy ennek megoldását tervezték, dűlőre vinni nem lehet. 1—2 millió pengővel a kiskereskedelmi hitel szükségletét megközelítőleg; sem lehet megoldani. E probléma kielégítő rendezésének legfőbb előfeltétele az, "hogy az állam "és főváros által megállapított egy-egy millió pengő a veszteség biztosítására mint külön fond fordittassék, mert ez kellő adminisztráció mellett-lehetővé teszi azt, hogy az állami és fővárosi hozzájárulás megsokszorozva jusson a "kiskereskedelem kezébe. Számtalan utánjárás eredményeképen most végre kedvező fordulatot vett ez a kérdés.. Bud János gazdasági miniszter magához kérette dr. Balkányi Kálmánt, az OMKE igazgatóját és közölte vele a minisztertanács határozatát, amely szerint a gazdasági miniszter előterjesztésére a kormány hozzájárult ehez az állásponthoz és a korábban megszavazott egymillió pengőt, mint veszteség tartalékot bocsátja az akció céljaira.
— Időjárás. Hazánkban az idő hűvösebb lett, változékony jellegét azonban megtartotta. Csapadék alig fordult elő. Budapesten ma délben a hőmérséklet 5 C fok volt. «— Időjóslás: Változékony, szeles, hűvös idő várható éjjeli faggyal, esetleg kisebb lecsapódással.
— Patent Iskola harisnyák extra hosszú »rtrral, iskolatáskák legolcsóbbat^ Deutschnél.
M. kir. áliamépitészeti hivatal, Zalaegerszeg.
5303—á 1928. szám.
VERSEN YT ARG YAL A8IHIRDETMÉNY.
Alulirott hivatal Vaspör községben létesítendő egy tantermes iskola építési munkáinak biztosítására folyó évi december bó 15-én versenytárgyalást tart. Bővebb felvilágosítás az alulirott hivatalnál nyerhető.
Zalaegerszeg, 1928. november 24.
M. kir. áliamépitészeti hivatal
4
ZALAVÁRMEGYE
1928. november .
SZÍNHÁZ.
Zenebona. Zsúfolt ház előtt mutatta be tegnap este Radó Béla színtársulata a Zenebonát. Jól esett a tömött széksorokat látni. De megemberelték magukat a szereplók is és olyan örömmel s határtalan lelkesedéssel, jókedvvel játszottak, hogy ez minden kívánalmat kielégített. A legutolsó érzelgős operett után szükség volt erre a lármás, vidám darabra. Nem lehet pontosan megállapítani, melyik műfajhoz tartozik. A banális operett témától erősen különbözik, viszont a daljáték elnevezés igen kevésnek mutatkozik. Nótázó, hangos vidámság ez, komplikálva szerelemmel, hűtlenséggel, charlestonnal, össze-visszasággal, egyszóval: zene-bona. A kritika ennél az egy szónál nem is igen mondhat Jöbbet erről a darabról. A mi korunk rángatózó zenéje ez, de pompás reflexiója 1928-nak.
A cselekmény egy modern, bretagnei tengeri fürdőn játszódik lé. Ebben az atmoszférában nem teremnek hósköltemények, drámák, hanem a gondtalan, zajos élet tipikus figurái nőnek ki belőle, akik mind bizonyítékai a darab ötletességének és szellemességének.
Bodnár Eta kitűnően mozog a színpadon. Természetes^ bájos játékával, valamint stílusos táncaival megérdemelt tapsot aratott. Vésey Margit szolid, finom játékával s kitűnő hangorgánumával tűnt ki. Ray Margitnak csak az utolsó felvonásban jutott szerep, de ezt annyi kedvességgel és temperamentummal játszotta meg, hogy három felvonásra is elég lett volna. Katona Terus ismételten jó komikának bizonyult. A nők kórusa is kitett magáért. Egyiküknek kitűnő hangja van. Azt hiszem, «balról a harmadikának. • Hetényí Ferenc elemében volt tegnap. Minden jelenetét zajos derültség kisérte. Szabó László, Vértes Károly, Sorr Jenő és Rédey Tibor sok élvezetet szereztek játékukkal. Kitűnő táncosnak bizonyult a férfiak közül Radó László. Káprázatos táncával Halmay Tiborra emlékeztet.
A zenekart a szimpatikus megjelenésű Fest Vidor karnagy dirigálta kiváló tudással és finom zenei érzékkel. —r Péntek: Olympia. Molnár Ferenc vígjátéka. Szombat és vasárnap este: Régi nyár. Operett újdonság. Vasárnap délután: Oyurkovics fiuk. Operett. Hétfő: Abris rózsája. Vígjáték. Kedd: Ciróf Rinaldő. Operett.
" .............................................,>i ................Hll
KÖZBAZDASÁBjS PÉNZÜGY.
ZÜRICHBEN
a p?ng6 9052-5 osztrák korona 73 00, cse* korona 15-39, leu 31 -5, dinár 9 12. francia frank 2O-30
BUDAPESTI TERMENYJELENTES.
Búza (ti«/<vidéki) 25 35 -25 50, buza (eeyéb) 2515-25-30, rozs 22 90 - 23 00, takarmányárpa 25 75 - 2610, Sörárpa 27-00-2725, uj zab 25-50-2600, tengeri 31-25- 3175, -buzakorpa 1850 1875, köles 15*»-1620. \
Irányzat Lanyha. r 1 ZALAEGERSZEGI PIACI ARAK.
Buza 21 50 P, rozs 20 00 P, árpa 24 00 P, csöves tengeri 11 —12 P, zab 19 50 P.
[«•»•» | ZALA VAUMIG Ia»tla4«tir*a.é«.
*»)•(*• IlKtHltt I HINaOLY MMNC.
. »•!•(«• *>•««< KAKAS AOOSTOM.
HALi-ri HAVk
HÚCIPŐ
KOVÁCS
Ügyvédi és pénzintézeti
határidő napló
1929-re
Kapható KAKAS ÁGOSTON könyv- és papirkereskedőnél, Zalaegerszeg. Tel. 131.
Legjobb minőségű
hó- és sárcipők
Pál és Indránál Zalaegerszegen.
Telefonszám 170.
HIRDESSEN A „XALAVÁRMEGYÉ''-BENI
Egy gyönyörű csokor
a zeneirodalom legszebb virágaiból a
Rózsavölgyi Album
Kapható: KAKAS ÁGOSTON könyv-és papir kereskedésében Zalaegerszegen.
Ah^stxuősxi *s tél* esték unalmat legjobban elülheti, ha vesx egy jó, olcsó
Kedwexő fizetés i feltétélek
RÁDIÓKÉSZOLÉKET
A VILLANYTELEPEN.
v
SEZLONOK
állandó raktáron 65 P árban. MATRACOK 42 pengőért. KÁRPITOS BÚTOROK: uri szobák, szalongarniturák készítését a legfinomabb kivitelben vállalom. - ABLAKREDŐ-NYÖK 24 óra alatt készülnek. - Vállalom MINDENNEMŰ KÁRPITOS MUNKA javítását — ugy helyi, mint vidéld megkeresésre — szakszerűen és jutányos áron.
SZOCS ZOLTAn kárpitosmester
ZALAEQERSZEO, KISFALUDY-UTCA 1. SZ.
Értesítési
Tisztelettel értesítjük a t. vevőinket, hogy textilutazónk gazdag
textil mintagyüjteménnyel december 1-én és 2-án
árudánkban tartózkodik. Kérjük mintagyöjteményünket vételkényszer nélkül megtekinteni. Közalkalmazottaknak a vételár fizetésénél
hatjiavi részletfizetési
kedvezményt nyújtunk.
A Magyar Köztisztviselők
ctási, Termelő és Értékesítő Szövetkezetének 82. sz. fiókja Zalaegerszeg-
Fogyasztási,
A Papp-cukrászda Mikulás-árui
Nyomitott
• legjobbak és legolcsóbbak.
Ü^kas Atf*ion könyvnyomdájában Zalaegerszeg, Széchenyi-tér \% Telefon 131.