* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
34.56 MB | |
2024-08-15 10:29:47 | |
Nyilvános 121 | 287 | Kanizsa 2024. 014-016. szám július | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 REKORDKORAI, ÍGY KEVESEBB? NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2024. JÚLIUS 3. BUSZRA VÁRVA további részletek a 7. oldalon Következő számunk 2024. július 17-én jelenik meg. A választások utáni első közgyűlés nyitányaként, június 27-én vette át Nagykanizsa 13 megválasztott önkormányzati képviselője a megbízólevelét. A Vasemberházból akkor az egyik új szereplő, Hokker Tibor, a Mi Hazánk Mozgalom indulója hiányozott. Kedden, lapzártánk előtt néhány órával ő is megkapta a hivatalos okiratot. TELJESEN ÚJ FÉNYPOMPÁBAN Fél év alatt megvalósult a kanizsai közvilágítás korszerűsítése. Ez idő alatt több mint 5600 LED-es fényforrás váltotta fel a korábbi izzókat. A szakemberek nagy hangsúlyt fektettek a különösen balesetveszélyes szakaszok, körforgalmak, gyalogátkelőhelyek, valamint kereszteződések megvilágítására. folytatás a 2. oldalon részletek a 4. oldalon Ezekben a hetekben a mezőgazdaságban dolgozó ember nem nyaral, jelen pillanatban az időjárás diktál. Az idei természeti körülmények miatt nem várható kimagasló terméseredmény, de a piaci helyzet nyugodtabb gabonaszezont ígér. Természetesen más a helyzet az ország keleti felében és megint más Dél-Zalában. Amióta a járatok száma megritkult, még ma is sokaknak okoz fejtörést a menetrendet jelző táblákon látható adatok megfejtése. A kanizsaiak véleményére is kíváncsiak voltunk a buszközlekedés kapcsán. 5. oldal Dugó. A becenév viselője hangszobrász és gitártulajdonos, vállalkozó, a FYX Zenekar frontembere. Az aktfotóit és tájképeit szemlélve fotóművésznek is mondható. ÉRDEKES EMBEREK 78. FIGYELJÜNK AZ ÁLLATAINKRA! A házi kedvenceink szervezetére is megterhelő a hőség. Nem csupán a meleg miatt kell körültekintőnek lenniük a gazdáknak, egy közös nyaralásra az állatokat is fel kell készíteni. Most egy olyan érdekességet mutatunk be olvasóinknak, amilyenhez még nem volt szerencsénk. KISKERTEM ÚJRAGONDOLVA 8-9. OLDAL 6. OLDAL 11. OLDAL HOKKER TIBOR: MI ÜGYEK MENTÉN SZAVAZUNK, NEM PÁRTPOLITIKAI SZEMPONTOK ALAPJÁN IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG POLITIKA HOKKER TIBOR: MI ÜGYEK MENTÉN SZAVAZUNK, NEM PÁRTPOLITIKAI SZEMPONTOK ALAPJÁN Hokker Tibor lesz még elsőbálozó az októberben induló grémium életében. A Mi Hazánk Mozgalom helyi politikusának eddigi pályafutása kapcsán még a polgármesterjelölteket bemutató cikkünkben írtunk, hiszen ott is megmérettette magát, s végül a harmadik helyen zárt 1207 szavazattal. Mint azt még júniusban nyilatkozta lapunknak: negyedik éve él Zalában, vármegyénkbe eleinte a munka hozta, hiszen párjával egy panziót vezetett Kehidakustányban. Ezt követően Zalacsányban vett egy házat, majd onnan költözött Tótszentmártonba, ahol jelenleg is él. Így az a nem túl gyakori jelenség állt be, hogy Hokker nem kanizsaiként ülhet be a Vasemberházba. Az eredményt mind Hokker Tibor, mind pártja pozitívan fogadta, még úgy is, hogy a fő célt, miszerint a mérleg nyelve lehessen a voksolásokkor, nem sikerült elérni. – Meggyőződésem volt, hogy be fogok kerülni, hogy ez sikerülni fog. Főleg azért, mivel nagyon sok munkát beletettünk ebbe a választásba. Az ajánlásgyűjtések alkalmával olyan sok pozitív megerősítést kaptam, így ez az eredmény prognosztizálható volt. Azt sajnálom, hiszen csak néhány szavazaton múlt, hogy a Fidesz nem tudott még egy körzetet nyerni, úgy valóban a mérleg nyelve lehetett volna általam a Mi Hazánk Mozgalom Nagykanizsán és még nagyobb hatásfokkal lehetett volna a mindenki által tapasztalt, hogy finoman fogalmazzak, ellentéteket egyensúlyozni. De így is mindent meg fogok tenni ennek érdekében. A párt többi képviselője is gratulált, 27-én pontosan ezért nem tudtam jelen lenni. Aznap minden mi hazánkos képviselő letette esküjét a Szent Korona előtt. Ez szerintem, azon túl, hogy nekem nagyon felemelő érzés volt, a választói bizalmat is erősíti. Rendkívül pozitív volt a hangulat, hiszen június 9-én bizonyítottuk, hogy a második legerősebb ellenzéki párt lettünk, amit már mindenkinek figyelembe kell venni – mondta a megválasztott képviselő. Hokker Tibor, mint azt már korábban megírtuk, Budapesten született 1960-ban, műszaki pályán dolgozott, sokáig műszerészként, majd a vendéglátásban tevékenykedett. Mint mondta, az ország és a világ történései ösztökélték arra, hogy valamit tegyen, bár továbbra sem tartja magát politikusnak. – A rengeteg hazugság és visszaélés sodort a politika felé, de én egy abszolút civilből lett politikusnak tartom magam. Sőt, inkább egy olyan személynek, aki azt mondta, hogy „na, ebből elég..!” Úgy gondolom, mindenki tegye meg azt, ami tőle telik. S hála Istennek, idáig eljutottam – hangsúlyozta. A Mi Hazánk felé gyakran megfogalmazott kormányellenzéki megjegyzés, hogy a Fidesz jobb szélre tolt pártjaként működik, amit a kormánypártok melletti szavazásokkal erősít a radikális mozgalom. Ezt Kanizsára levetítve cáfolta Hokker Tibor, aki szerdán az ÉVE képviselőivel is egyeztetni fog. – Sok múlik majd a bizottsági helyeken, hiszen ennek megfelelően tudok bármilyen tárgyalást kezdeményezni. Azt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke is több fórumon elmondta, mi ügyek mentén szavazunk, egyik vagy a másik oldal mellett. Nem pártpolitikai szempontból, hanem azt nézzük meg, mi a jó a magyar embereknek. S én úgy fogok politizálni, hogy azt nézem, mi a jó a kanizsai embereknek. MIKÓ-BARÁTH György Horváth Jácint, Nagykanizsa megválasztott polgármestere már 10 nappal korábban átvehette a megbízólevelét, a roma, a horvát és a német nemzetiségi képviselőkkel közösen. Az önkormányzati potentátoknak azonban akkor, egy kifogás miatt, erre még várniuk kellett. Az üggyel a Területi Választási Bizottság, majd a Kúria foglalkozott és csak a jogerős döntés után három nappal lehetett átadni a dokumentumokat. A június 9-i önkormányzati választásokon a tíz egyéni választókerületben hatot vitt el az ÉVE, így Gábris Jácint, Berta Krisztián, Károlyi Attila, Fodor Csaba, Schauta Marcell és Gondi Zoltán nyert egyéni mandátumot. A kormánypárti képviselők közül Radics Bálint, Szabó Szilárd, Dénes Sándor és Balogh László hozta a körzetét. A 8-6-1- es arány végül a kompenzációs lista eredményei alapján alakult ki. Az ÉVE oldaláról Bodó László, míg a Fidesz részéről, akárcsak 2019-ben, innen szerzett mandátumot Bizzer András. Szintén így került be Bata Hajnalka is a testületbe. Bata kapcsán még érdemes megjegyezni, hogy ő már az utóbbi években is aktív tagja volt a kanizsai Fidesz politikájának, hiszen a polgármester személyi titkáraként dolgozott. Az egyetlen női szereplő mellett KÖZÉLET 2024.07.03. 3 Politikai berkekben van egy olyan szólás-mondás, amely szerint a kampányidőszak ugyan hivatalosan hetekkel a választások előtt kezdődik, ám valójában már a választások másnapján kezdetét veszi. Némileg ezt lehetett érezni június 27-én is a Vasemberházban. Az interpellációk során a kormányoldali politikusok, Radics Bálint és Szabó Szilárd is mintegy féltucat témával kapcsolatban szólaltak fel, de a többségi frakció képviselői is számos javaslattal éltek. A napirendi pontok azonban nem hoztak komoly vitákat az első órákban. A hivatalos beszámolók mellett az ingatlanokkal kapcsolatos döntések, az új gyalogátkelőhelyek és parkolók kialakítására szánt forrásös�- szetétel, valamint a Zrínyi-Bolyai Általános Iskola Bolyai tagintézményének fenntartói jogának átadása sem hozott vitát. Ugyanúgy 15-0-0-s aránnyal ment át a sportegyesületek támogatására vonatkozó pont, amelyben a testület az NTE vívószakosztályának két verseny megrendezésére szóló kérelmét, míg a Plastex Kanizsánál az Eb-bronzérmes kajakos Kurucz Levente felkészülését segítő összeget szavazott meg ellenvetés nélkül. Az első csörte mintegy másfél tucatnyi napirendi pont után volt, amikor a Nagykanizsai Szakképzési Centrum támogatása került terítékre. Az előterjesztés szerint Bene Csaba, az intézmény kancellárja kérvényezett egy 16,433 millió forint értékű támogatást épületfelújításra és karbantartásra. Balogh László ezt a javaslatot elfogadhatónak minősítette, Fodor Csaba azonban egy korábbi Cseresnyés Péter nyilatkozatot idézett, amely szerint a megválasztott országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott, „az NSZC jól van irányítva és nincs szüksége pénzre”. Az ÉVE frakcióvezetője szerint ehhez képest negyedévente élnek valamilyen támogatási kérelemmel, például novemberben a gépeik átköltöztetésére kértek 12 millió forintot. Bizzer András alpolgármester szerint az ÉVE a megmaradt 500 millió forintos költségvetési maradványból 16 milliót is sajnál egy oktatási intézményre, ráadásul „politikai furkósbotként” használt egy Cseresnyés általi dicséretet. Horváth Jácint erre úgy fogalmazott, hogy álláspontjuk szerint a városnak megint egy állami kézben lévő intézményt kell kisegíteni, és ezzel a kanizsai fejlesztésekre szánt összegből vesznek el. Gábris Jácint szerint külön kell választani a politikát és az oktatást, ezért ő 12 milliós javaslatot terjesztett be, mire Simon Gyula, az NSZC főigazgató-helyettese kérte a képviselőket, hogy az eredeti összeget szavazzák meg. Bizzer András 17 milliót javasolt, mire Fodor Csaba megjegyezte, ha „nevetség tárgyává akarják tenni a közgyűlést”, akkor ő 20 milliót javasolna módosításként. Végül némi közjátékot követően – Schauta Marcell első körben véletlenül igent nyomott a 20 milliós tételre, majd új szavazás következett, – a Gábris által beterjesztett 12 milliót fogadták el. A mintegy 531 milliós maradványösszeg felhasználása már a májusi közgyűlésen is a testület elé került, akkor Horváth Jácint kérte Balogh Lászlót, hogy több tételt vizsgáljon felül az általa benyújtott előterjesztésben és azt ismertesse júniusban. A hivatalban lévő polgármester azonban szóbeli módosítással élt, amelyben 191 millió forint felhasználását átcsoportosította volna. Fodor Csaba erre úgy reagált, hogy nehéz megszólalnia, mert szerinte Balogh László öt év alatt nem értette meg a közgyűlés működését, és olyan projektekre különítene el forrásokat, amelyek közül hétből ötnek még a tervei sem készültek el, ráadásul több közbeszerzési eljárási kötelezettség alá esik, így nem lehetett volna forrásösszeget azonnal elkülöníteni rájuk. Az ÉVE frakcióvezetője hangsúlyozta, az előterjesztésben és a módosításban szereplő adatok sem egyeztek meg egymással. Horváth Jácint megválasztott polgármester pedig úgy fogalmazott, elődje hozta azt a mentalitást, amely miatt a nagykanizsaiak június 9-én leváltották. Balogh szerint az ÉVE képviselői nem viselkedtek úriemberként az ilyen megjegyzéseikkel, Bizzer András szerint viszont a városvezető által beterjesztett javaslatot csak keretösszegként kellene kezelni. Erre Schauta Marcell reagált, szerinte a polgármester úgy akar beleszólni a következő évi költségvetésbe, hogy akkor már nem ő lesz hatalmon. Az eredeti beszámolót végül egyhangúlag elfogadták, Balogh László módosítóját viszont elutasították a képviselők. A további napirendi pontok a közgyűlés elején tapasztalható egyetértésben kerültek elfogadásra. A városatyák a tervek szerint legközelebb augusztusban üléseznek a Vasemberházban. KÁLOVICS Tibor HOGYAN KELLENE ELKÖLTENI A MARADVÁNYÖSSZEGEKET? – Közgyűlési sorok Először üléseztek a frakciók a június 9-i önkormányzati választások után az előző hónap végén. Úgy tűnt, a soros közgyűlés komolyabb vita nélkül lezajlik, amikor a napirendben előbb a Nagykanizsai Szakképzési Centrum támogatása, majd az előző évből megmaradt összegek felhasználása következett. Mindkét témát kisebb-nagyobb szócsata övezte a városatyák részéről. fotó: Horváth Zoltán KOS (03.21-04.20): Annyinak tartják az embert, amennyit megmutat magából. Éppen ezért ne szerénykedjen, mutassa meg bátran, hogy miben tehetséges. Legyen szó akár sütés-főzésről, vagy szabás-varrásról. 4 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS TELJESEN ÚJ FÉNYPOMPÁBAN KANIZSA Legutóbb márciusban számoltunk be a projekt haladásáról, akkor már a város egynegyedében az új fényforrások világítottak. A 2023 novemberében történt munkaterület-átadás után a gyakorlati munka decemberben indult, és nagyjából fél évig tartott. Ez idő alatt több mint 5600 LED-es fényforrás váltotta fel a korábbi izzókat. A korszerűsítéssel több helyen a sötét foltok is felszámolásra kerültek. A mintegy 800 millió forintos projekt a VIA Kanizsa hitelfelvételével valósulhatott meg, ennek havi törlesztőrészletét a fejlesztésnek köszönhető megtakarításokból fogják fedezni. Ahogy azt Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese szerkesztőségünknek elmondta, három fő oka volt annak, hogy a városvezetés belevágott a projekt megvalósításába. Az egyik a költségcsökkentés, hiszen Kanizsa számára ez hatalmas, 50 %-os megtakarítást jelent mind az áram-, mind a rendszerhasználati díjakra nézve. Másodsorban a fényviszonyok javítása is nagy szempont volt, ami a lakossági visszajelzések alapján sikerült is. A korábbi, sárgás és kevésbé egyenletes megvilágítás helyett immár egy modern, fehér fényű és irányított fénysugarú közvilágítás szolgálja a várost. Végül, de nem utolsósorban jön a környezetvédelem, ami az utóbbi években egyre fontosabb szerepet játszik Kanizsa életében. Mind a városvezetés, mind a lakosság felől elégedettek a visszajelzések a fejlesztéssel kapcsolatban. – 95 százalékban, vagy talán még nagyobb mértékben pozitív visszajelzések jöttek, mind a világítás minőségével, mind a kihelyezett lámpatestekkel kapcsolatban. Mivel kampány volt, nagyon sokat beszélgettünk az emberekkel és gyakran előkerült ez a téma, rengetegen köszönték meg azt, hogy sokkal jobb körülmények között tudnak közlekedni, gyalogosan is, nem csak autóval, főként a kisebb utcákban jelentős egyébként ez a javulás – nyilatkozta Horváth Jácint. Nagy hangsúlyt fektettek a különösen balesetveszélyes szakaszok, körforgalmak, gyalogátkelőhelyek, valamint kereszteződések megvilágítására. Az elégedettség a közlekedésben dolgozó szakemberekre is kiterjed, akik napi kapcsolatban állnak a VIA Kanizsával. Ilyenek például a helyi járatok autóbusz- vezetői, a taxisok, valamint az autósiskolák oktatói. A kivitelezést a csurgói székhelyű Vilkor Kft. végezte, négy darab emelőkosaras gépjármű segítségével. A munkafolyamatot ütemterv szerint, illetve a lakosság, valamint a forgalom megzavarása nélkül végezte el a cég. A cserét nem utcánként, egységesen, hanem lámpatestfajtától függően valósították meg. – Azt tapasztaltuk, hogy a kivitelező nagyon ügyelt arra, hogy a közlekedők, és a lakosság legkisebb zavarása nélkül tudják ezt megvalósítani. Nagyon fontos, hogy feszültség alatti munkavégzéssel kellett ezt megvalósítani, oly módon, hogy talán csak egy-két utcában kellett feszültségmentesítést kérni az áramszolgáltatótól, a teljes hálózaton egy különleges technológiával dolgoztak a szakemberek – árulta el Szabó István, a VIA Kanizsa ügyvezetője. Számos olyan területen kerültek kihelyezésre teljesen új fényforrások, amiket korábban sötétség borított, egyik legfontosabb ilyen volt a nagyon forgalmas Balaton utca, ahol jelentős problémákat, baleseteket is okozott a világítás hiánya. A Keleti városrész mellett Kiskanizsán, Palinban és Bajcsán is új kandelábereket telepítettek a szakemberek. Horváth Jácint és Szabó István hozzátették, jelenleg még vannak olyan apróbb hiányosságok, amelyeket a közeljövőben meg kell oldaniuk. Ilyen például a lámpatesteket beárnyékoló növényzet gyérítése, valamint a közvilágítás alkonykapcsolóssá tétele. A frakcióvezető-helyettes hozzátette, a zártkerti övezetek, például a Szentgyörgyvári hegy világításproblémájára is igyekeznek hatékony megoldást találni. A különböző energetikai, valamint zöldterületfejlesztések tehát a jövőben sem állnak meg. SZABÓ Fanni fotó: Novák Viktor BIKA (04.21-05.21): Ha jókedvűen fog hozzá a mindennapi tennivalóihoz, még a szerencse is ön mellé áll. Új ismerőse olyannyira felpezsdíti az érzelmi életét, hogy legszívesebben csak táncolna örömében. KÖZÉLET 2024.07.03. 5 MEGKÉRDEZTÜK A kanizsaiak véleményére is kíváncsiak voltunk a buszközlekedés kapcsán. Mint azt megtudtuk, a többség az átláthatatlan menetrendek és gyakori változtatások miatt panaszkodik. A megkérdezettek úgy látják, a helyi járatok ütemezése nem igazodik az utasok igényeihez, így vannak, akik ha tehetik, inkább kerékpárral és autóval járnak. – ÁTLÁTHATÓ A MENETREND? Utoljára 2023 áprilisában történt jelentős átalakítás a nagykanizsai buszmenetrendben, ami a járatállomány jelentős részét érintette, beleértve az útvonalakat és az indulási időpontokat is, de egyes járatokat azt követően is módosítottak. Akkor a változtatások zöme negatív véleményt váltott ki a helyiekből, azonban sokan jelenleg is panaszkodnak. Koller Zoltánné stábunknak arról tehát egyszerűen a hétköznapi embernek követhetetlen most már a buszjárat – mondta el. Hozzátette azt is, több vonalon is tapasztalta már a problémát. Szerinte régen egyszerűbb volt átlátni a menetrendet. Mások is hasonlóan látják a helyzetet. Dravecz Miklós forgatásunk idején szemesült a problégássérült vagyok, nekem a buszok nem valami jók – emelte ki. Van, aki nemcsak a menetrendre, hanem a sofőrökre is panaszkodik. Németh Lászlóné főként a segítőkészséget hiányolja a buszvezetőktől. – Megkérdeztem, szerint, hogy hogy mennek, csak le kell olvasni – mutatott rá. Bár többen voltak, akik szerint csak kezdetben okozott kellemetlenséget a változtatás, a megkérdezettek többsége negatív véleményt fogalmazott meg mondván: folyamatosan változtatnak. TÓTH Csilla más kiírással. – Próbálok kiigazodni rajta, de nekem ez nem megy – hangsúlyozta. – Előbb vagy utóbb valamelyik majd csak jön – folytatta. Azt is elmondta, ismerőseitől gyakran hall panaszokat, ő azonban ritkán jár busszal. – Most szerelőnél van az autóm, azért kell busszal mennem, moza sofőrnél rákérdez. Van, aki szerint csak eleinte volt nehéz kiigazodni a menetrenden. Bocskor Ferencné főleg Pabeszélt, káosznak tartja a kanizsai buszközlekedést. Mint mondta, sokan nem tudnak kiigazodni a menetrenden. – Voltak olyan számozott körjáratok, aminek megváltoztatták a számát és megváltozott a menetrendje is, hogy a Postánál megáll-e. Nem, nem arra megy, azt mondta. Innen néztem, hátul leszálltam, a hátsó ajtónál, arra ment, a Posta felé. A másik például azt mondta, hogy nem néztem-e meg, hogy hányas. De igen, megnéztem, 15-ös, de az nem volt kiírva, hogy hova megy – fogalmazott. Hangsúlyozta, sok útvonalon változtattak, például Kiskanizsa és a vasút irányában, ezért látta jobbnak, ha lin felé utazik. Mint mondta, neki nincs panasza a tömegközlekedésre. – Végig ki vannak rakva óra HA NEM JÖN A BUSZ… Rendszeresen kocogok, sőt futok is. Nem holmi futóklub vagy sportegyesület tagjaként, hanem a buszmegállóig, hogy le ne késsem a járatot, ha netán a kelleténél előbb megérkezik. A távolság nem nagy, lejtőn lefelé 3,5-4 perc alatt megteszem. Az elmúlt másfél évben mindössze egy alkalommal értem be a busszal egy időpontban a buszmegállóba, de nem állt meg a pilóta, szépen tovább irányította a gépét. Amióta a járatok száma megritkult, még ma is sokaknak okoz fejtörést a menetrendetjelző táblákon látható adatok megfejtése. Olykor-olykor még ismerkedésre is lehetőséget ad a szemlélődés. A nagy menetrendváltozás bevezetése után, hogy enyhítsék a várakozók fokozódó feszültségén és nyomdafestéket nem tűrő hanghordozásán, azt javasoltam az ismeretlen ismerősöknek, hogy induljanak el például egy próbaútra az 5-ös vagy a 7-es vonalán és közben jegyzeteljenek. A gyakran előforduló szóváltás, tanácskozás végén még közös nevezőre is juthat így az utazóközönség. Eldönthetik, vagy várnak még fél-háromnegyed órát vagy elindulnak mondjuk gyalog a Keleti városrészbe, hogyha várakozás közben nem sodorja el őket mondjuk egy villámgyors kerékpáros vagy rolleres a Deák téri buszmegállóban. De térjünk vissza kiindulási pontunkhoz, a sánci óvodánál lévő buszmegállóba. Szombat reggel volt, s mivel nincs élelmiszerbolt Sáncban, busszal beutaztam a víztoronyig, hogy a hipermarketben megvásároljam az ebédnek valót. A lányom ugyanis aznap dolgozott, az ebédet én készítettem a betegeskedő unokámnak. A vásárlás után hazagyalogoltam és mindjárt hozzáfogtam a borzaska elkészítésének, amit reggel megkívánt a gyerek. Időben elkészültem az étellel, s kora délután, a jelzett időpontnál 10 perccel korábban le is érkeztem csomagommal a buszmegállóba, de a busz amilyen lendülettel jött, megállás nélkül ugyanúgy továbbhaladt. Nem volt kedvem a víztoronyig begyalogolni, leültem a padra, és várakoztam. Mivel nem először fordult elő az ilyen eset, úgy gondoltam, fölhívom az információs irodát, hogy tájékoztassák a helyközi járat vezetőjét arról, hogy a táblán jelzettek szerint a sánci óvodánál meg kell állnia. Bekapcsoltam a mobilnetet, és hívtam a 06 (93) 311-420-as telefonszámot, de azon a számon előfizető nem kapcsolható – mondta az automata. Némi kutakodás után találtam még egy számot, ahol információt lehet szerezni vagy panaszt lehet tenni, de a 06 (93) 509-732-es számot nem vették fel. Mit tehettem, tovább várakoztam. Fél óra múlva begurult a Csurgó feliratú jármű a buszmegállóba. Alig léptem föl az első lépcsőfokra, amikor váratlan meglepetés ért. A buszsofőr kellemes hangon üdvözölt, én visszaköszöntem, és már el is szállt a mérgem… BAKONYI Erzsébet IKREK (05.22-06.21): Ne legyen túlságosan kritikus önmagával szemben. Higgadjon le, engedje el magát, és koncentráljon a holnapra. Tegyen meg mindent azért, hogy jól érezze magát. 6 KANIZSA ÚJSÁG MAGAZIN FIGYELJÜNK AZ ÁLLATAINKRA! – ITTHON ÉS A NYARALÁSON IS Ahogy az emberekre, úgy házi kedvenceink szervezetére nézve is megterhelő a nyári kánikula, így ebben az időszakban a tulajdonosoknak még jobban oda kell figyelniük az állataikra. A bágyadtság, a fizikai aktivitás és az étvágy csökkenése, valamint a lihegés és a nyál besűrűsödése már vészjósló tünetnek számít, kezelésükhöz pedig sok esetben orvosi ellátás is szükséges lehet. Nem csupán a meleg miatt kell körültekintőnek lenniük a gazdáknak ilyenkor, hiszen egy közös nyaralásra az állatokat is fel kell készíteni. Az állatok más-más mértékben viselik jól a hőséget, tűrőképességük fajtánként eltérő lehet. Egy nyomott orrú vagy egy vastagabb szőrzettel rendelkező kutya esetében már a 25 fokos hőmérséklet is kellemetlen tüneteket okozhat, de az életkor is befolyásoló tényező. Egy 8-10 év körüli macska már kevésbé tolerálja jól a forróságot, mint egy fiatalabb állat. Udvaron tartott kedvencek esetében az árnyékos hely biztosítása életmentő lehet Hilcz Lívia szerint, míg a friss víz a benti négylábúak számára is kulcsfontosságú. Utóbbira azonban kint még fokozottabban kell figyelni, hiszen a napon az nagyon hamar felmelegszik. Az Együtt egy életért, ártatlan állatokért Egyesület vezetője azt is hangsúlyozta, egy kutyaház a tűző napon nem jelenti azt, hogy árnyékos helyen van állat. – A fürdetés egy jó dolog, ha szereti a kutyus. Mivel vannak olyan kutyák, amik rettegnek a víztől, náluk meg lehet próbálni a mancsait és füleit bevizezni. Ha szeret pancsolni, akár egy pancsolót kirakni neki, és ő azt meg fogja oldani saját magának – emelte ki Hilcz Lívia. Az állatvédő hozzátette, autóban hagyni még rövid időre sem szabad kedvenceinket, hiszen az néhány perc alatt akár 70 fokosra is felhevülhet. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, aki ilyet tapasztal, azonnal értesítse a rendőrséget. Vannak olyan tünetek, melyek alapján az állat tulajdonosa felismerheti, hogy kedvence nehezen viseli a meleget, valamint azt, hogy mikor kell orvoshoz fordulni. – Elhúzódik, kedvetlen, bágyadt, kevésbé aktív, a légzésfrekvencia emelkedik, szívfrekvencia emelkedik, erőteljesen liheg, a nyál besűrűsödik, súlyosabb esetben már apatikus, érdektelen, nem reagál vezényszavakra, tág pupillák vannak – fogalmazott Boa László állatorvos. Mint mondta, ez a folyamat akár eszméletvesztéshez is vezethet. A belső testhőmérséklet nagyon fontos érték. 39,5-40 fok közötti hőmérséklet már aggodalomra ad okot, felette pedig akár hőguta is lehet a háttérben, ami életveszélyes állapotot jelezhet. Nem csupán a kánikula az, ami miatt fokozottabban kell figyelniük a gazdáknak. A nyári hónapokban sokan döntenek úgy, hogy kedvenceiket is magukkal viszik külföldi nyaralásukra, azonban Boa László szerint figyelmetlenség esetén ez sok kellemetlenséget is okozhat, hiszen a négylábú családtagoknak is kell útlevél. – Sokan azt gondolják, hogy az útlevél birtoklása jogosítja az embereket az állatokkal történő utazásra – említett egy gyakori félreértést az állatorvos. Az útlevél egy állategészségügyi dokumentum, amiben fontos kezelések, például veszettség elleni oltások és kullancsok elleni kezelések vannak rögzítve. – Az útlevél érvényességét alapvetően az érvényes veszettségoltás határozza meg. Magyarországon a jogszabály az, hogy az első oltás hat hónapig érvényes és minden utána adott veszettség elleni oltás egy évig érvényes. Alaphelyzetben 365 napig érvényes az útlevelünk – árulta el Boa László. Hozzátette azt is, az oltás beadása és az útlevél érvényességének kezdete nem esik egybe, hiszen az a vakcina beadását követően 21 nappal kezdődik. Fontos, hogy három hónaposnál fiatalabb állat egyáltalán nem szállítható külföldre. A dokumentumok ellenőrzésére az Európai Unión belül nem a határon, hanem akár a szállodában, az autópályán vagy akár egy esetleges baleset alkalmával is számítani kell. Nem minden esetben ajánlott hosszabb utazást tervezni az állatokkal, amiről Skanecz Tamás fogalmazta meg tanácsait. Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület telepvezetője elmondta, leggyakrabban azért viszik magukkal kedvenceiket a turisták, mert máshogy nem tudnák megoldani az elhelyezésüket. – Ha az állat megszokta, hogy nem vagyunk otthon és valaki más vigyáz rá, akkor szerintem célszerűbb és praktikusabb itthon hagyni. Ha ez teljesen megzavarja őt, akkor inkább vigyük magunkkal, hiszen a családtagok állandóak maradnak. A szállással is célszerű ezt leegyeztetni előre, hogy vinnénk kutyát, macskát magunkkal, engedik-e, milyen feltételekkel engedik – fogalmazott Skanecz Tamás. Felhívta a figyelmet arra is, amennyiben kedvencünk valamilyen gyógyszert szed vagy speciális tápra van szüksége, ajánlott magunkkal vinni, hiszen egy távoli országban nem biztos, hogy azokat be lehet szerezni. Az utazás kapcsán a szakértők azt is kiemelték, indulás előtt érdemes felvenni a kapcsolatot a helyi hatóságokkal vagy állatorvossal és tájékozódni az adott országban érvényes jogszabályokról. Ezzel mind az állat, mind pedig a tulajdonos szempontjából is számos kellemetlenség elkerülhető. TÓTH Csilla fotó: Tóth Csilla RÁK (06.22-07.22): Romantikus hangulatba keveredhet a hétvégén. Egy új személy megjelenésével sikeresen kiheverheti a régi csalódását. Nyitva lesz ön előtt egy új kapu, csak át kell lépnie rajta. MEZŐGAZDASÁG 2024.07.03. 7 REKORDKORAI ARATÁS – KEVESEBB TERMÉSMENNYISÉG? Ilyen és ehhez hasonló szalagcímek jelentek meg június derekán a lapokban és a szakma internetes felületein. Valóban voltak az országban olyan területek, ahol már június 6-án elindultak a munkagépek. Az idei esztendő időjárása miatt nem várható kimagasló terméseredmény, de a piaci helyzet nyugodtabb gabonaszezont ígér. Természetesen más a helyzet az ország keleti felében és megint más Dél-Zalában. Június utolsó napjainak egyikén a Kuti családi gazdaság területén, Palin határában bálázás zajlott, a szénabetakarítás náluk fontos mozzanata a gazdálkodásnak, hiszen a vállalkozás nemcsak növénytermesztéssel, hanem szabadtartású marhatenyésztéssel is foglalkozik. – Elindult a dömping, most minden egyszerre jött, bálázunk, aratunk is. A szénakészítésnek kedvezett az időjárás, nem kellettek plusz munkák ahhoz, hogy jó minőségű bálákat tegyünk el télire. Az aratás kapcsán azt tudom elmondani, egyelőre a repcében vagyunk és a jó termésmennyiség, de amire télen még számoltunk, nem lesz meg. Ez a növény ugyanis nagy meleget kapott márciusban, mely a virágzásnak nem tett jót, nem ágazott el kellően a növény, így nem lesz meg a várt eredmény – mondta el Kuti illetően nem volt panasza a fiatal gazdálkodónak. Július elsejei beszélgetésünkkor úgy fogalmazott: az őszi árpánál megfelelő volt a hektoliter tömeg, az a legfőképpen mérvadó a takarmányárpánál. A sörárpánál is az volt jellemző, hogy a fehérjeszint kellőképpen alacsony volt ahhoz, hogy jó alapanyag legyen a gyártáshoz. A repce olajtartalmában sem volt semmi kirívó, viszont a mennyiség ott is a vártnál kicsit lejjebb volt. A következő és talán legfontosabb kultúrnövény, az őszi búza tekintetében viszont már bosszúságot okoz a mezőgazdászoknak a kánikula és a csapadék váltakozása. – Az őszi búzánál a minőséget nagy mértékben rontja a mostani időjárás. Miután beérett a búzaszem, az utána bekövetkező nedvesség hatására folyamatos minőségromlás van, amíg be nem lehet takarítani a búzát. Alapvetően – ha nem jön az eső – a termesztéstechnológia és az adott fajta minősége behatárolja a kitűzött célunkat. Azt, hogy jó minőségű étkezési búzát vagy takarmányminőséget szeretnék termelni. Ha olyan fajtát vetek, amiből takarmányminőséget akarok, az nagy valószínűséggel az is lesz. Tehát ebből a szempontból a minőséget 50 százalékban az dönti el, milyen termesztéstechnológiát választok. A másik 50 százalék az időjárás. Itt a déli határon az őszi árpának vége, a repcebetakarítás még számos helyen javában zajlik, a búza pedig most indult az utóbbi 1-2-3 napban. E növénnyel kapcsolatban még pár napra szükség van egy átlagos kalkuláláshoz – fogalmazott a gazdálkodó. Szórtak a területek van, ahol jobb a minőség van, ahol gyengébb. A termőtalaj mindig meghatározza, hogy adott területen milyen minőség érhető el. Aztán a fizikai hatások, akár egy jégeső, vadkár, vannak tényezők, amelyek befolyásolják a termésmennyiséget, konkrét számokról a betakarítás végén lehet beszélni – sorolta Ács Norbert. Ezekben a hetekben a mezőgazdaságban dolgozó ember nem nyaral, jelen pillanatban az időjárás diktál. „Folyamatosan figyeljük az előrejelzéseket, folyamatosan megy a versenyfutás az időjárással. Itt más megoldás nincsen, tartani kell a lépést. Amikor lehet dolgozni, amikor az időjárás engedi, azt az időintervallumot maximálisan ki kell használni. És így is tesszük.” VINCZE Adél László mezőgazdász. A gazdaság beszélgetésünk idején még egy héttel a búza betakarításának kezdete előtt állt, nagy reményekkel. De ember tervez, Isten végez, az időjárás pedig közbeszól. Ezt alátámasztja egy másik vállalkozóval folytatott beszélgetésünk is. A kiskanizsai Ács Norbert a város környékén több helyen, kisebb parcellákon dolgozik. Az országosan hirdetett rekordkorai aratással maximálisan egyetértett. – Nagyságrendileg egy héttel, 10 nappal előbb vannak a növények a fejlődésben, a sokéves átlaghoz képest. Termésátlagok tekintetében az őszi árpáról és a repcéről vannak konkrét, végleges eredményeink. Azokból viszont valóban kiderül, a tavalyihoz képest nagyjából 20 százalékkal elmarad a mennyiség – mondta el Ács Norbert. A minőséget ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 78. ANNYI A TITOK, HOGY GYORSAN KELL DOLGOZNI… OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha súlyos titok nyomja a lelkét, ne rágódjon rajta tovább, hanem szabaduljon meg tőle minél előbb. Legjobban tenné, ha tisztázná az ügyet az érintett személlyel. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES lenne igény a dallamos rockzenére. – A múlt hétvégén például többszáz ember megjelent a Jakabkuti utcai Pikniken Kiskanizsán, de csak harmincan jöttek oda a színpad elé. Az a baj, hogy nincs, aki felvállalná egy zenés rendezvény lebonyolítását. Saját magunkat menedzseljük. Legközelebb augusztus 20-ára van egy ígéretes meghívásunk egy szentgotthárdi fellépésre. – Hogyan kerültél zeneközelbe? – Miután ’71-ben leérettségiztem, megtetszett a gitár és Igen! A Dugó elnevezés régen még fogalom volt, amikor 1976- tól 20 éven keresztül folyamatosan zenéltünk, de most már nem az. Akkoriban évi 100-110 bulit lenyomtunk. A csapattal haknizni, pénzt keresni jártunk. Ha megjelent hétközben egy új sláger, azt a hétvégén már játszottuk. El lehetett adni, lehetett rá táncolni. Mindent játszottunk, a Neotontól kezdve a külföldi slágerekig. S amikor jött a diszkókorszak, a régi zenének leáldozott. Igény sem volt rá, és bele is untunk. – Úgy tudom, napjainkban is kölcsönkértem egyet. Aztán vetettem anyámmal egyet, s mint az őrült, nekiálltam július végén és januárig napi 8-10 órát gyakoroltam. – Hol tanultál, segített valaki? – Senki. Akkor még nem volt internet, hallás után egymástól, szó szerint ellestünk mindent. A mai napig hallás után tanulok. Aztán hamarosan bekerültem a Mustang együttesbe, és sokat turnéztunk a fiúkkal, slágerzenét játszottunk akkor is. Először a Beatles és a Hollies nótákat tanultuk meg. Én azonban a rockosabb irányvonalat szerettem volna követni és énekelni, ezért Purger Pistivel elhatároztuk, hogy csinálunk egy csapatot, aztán összetalálkoztunk Tábori Imivel és Miskó Janival. Szilveszterkor még lejátszottuk a Mustanggal az utolsó bulit, és ’74 januárjában megalakítottuk a FYX együttest. Még abban az évben bevonultam katonának, de az együttes ment tovább nélkülem más szólógitárossal. Aztán Imike kiment Németországba, s amikor hazalátogatott, mindig összeugrottunk egy kis örömzenélésre, s amikor 3 éve végleg hazajött, újból megalapítottuk a zenekart. Igaz, közben 2011-ben a csapat már összejött, hogy felelevenítsük a régi zenész időket, és összeállítottunk egy 13-14 számból álló CD-t. A lemez anyaga a zenekar neve alatt a YouTube-on meghallgatható. Az énekesünk egyéb elfoglaltsága miatt sajnos nem vállalta tovább a fellépést. – Hol léptél fel, hol láthatott, hallhatott a közönség? – Zenéltem a Kanizsa Jazz nevű – dr. Beke Árpád, Ámon István és a Kém Sándor alkotta csapatban, bárban, de leginkább éttermekben. Mint említettem, amikor leszereltem, már megvolt a rock zenekarom, a FYX Zenekar. Nagykanizsa valamennyi szórakozóhelyén játszottunk. Akkor egy szentségtörésnek számított, hogy a Beatles után Led Zeppelin, Deep Purple, Hollies és Jimi Hendrix számokat szólaltatunk meg. S miután a keményebb rockzenét elkezdték sugározni a rádióban, a közönség is elfogadta, és nekünk is sikerünk lett. A vasutas művelődési házba befogadtak bennünket, ahol még az is előfordult, hogy a próbanapunkra 4-500 ember bejött az utcáról. Leültek a parkettre és csöndben végig hallgattak bennünket. – Változott-e a zenekar stílusa az újbóli felállás után? – Azt az igazi, emberevő kemény zenét mi sose játszottuk. Kimondottan a dallamos zenét kedveljük. Megtartottuk a ’70- 80-as évek közti stílusunkat, de kibővítettük például a modernebb, de ugyanolyan hangzásvilágú Tina Turner, Deep Purple, Bon Jovi, Bryam Adams, Jamis Joplin, Guns N’ Roses számokkal. Zeneileg nívós számokat játszottunk, elmondhatjuk, nagyon lelkes az énekesünk, Dukai-Horváth Erzsébet. A Fyx zenekar további tagjai: Dugmanics Zoltán – szólógitár, Pávlicz Norbert – dob, Miskó János – basszus gitár, Tábori Imre – szintetizátor. – A hangszobrász jelzőt hogyan találtad ki? – Viccből csináltam, de jelképes jelentése van. Van egy hangstúdióm, s amikor fölviszem 15- 20 sávra a hangot, azt össze kell tekercselni, effektelni, tisztogatni kell, a zörejeket, hamis hangot ki kell szedni. Ez egy alkotás tulajdonképpen, olyan, mint például a szobrászat, csak hangokból jön létre a mű. – Másik szenvedélyedet, a fotózást is megemlíthetjük. Még egy profi fotográfus is megirigyelhetné a műtermedet, a felszerelésedet. Nemcsak a szép tájak, a madarak, a szebbnél szebb modellek, hanem még a kerítésfestés is fotózásra inspirál. Munka közben sem a pihenést választottad, hanem egy fotóparódiát alkottál a látványból. – A fotóimat látva fotósnak neveznek, én azonban a szerénységemet megtartva azt mondom, hogy nem vagyok fotós, csak fényképezőgép-tulajdonos. Fotós Dugó. E név fogalom Nagykanizsán. A becenév viselője nyugdíjas hangszobrász és gitártulajdonos, vállalkozó, cégvezető, a FYX Zenekar frontembere. A külföldi internetes oldalakon megjelenő aktfotóit és tájképeit szemlélve akár fotóművésznek is mondható. Hangosít, fényesítget, javítgat elektronikákat és néha felvesz valamit vagy valakiket. A beszélgetésünkből kiderül, hogy miként tudja teljesíteni mindezt Dugmanics Zoltán. SZŰZ (08.24-09.23): A belső nyugtalanságát próbálja meg valamilyen tevékenységgel levezetni. A nyári szabadsága után nyisson új fejezetet az életében, és szövögessen magának újabb terveket. ÉRDEKES 2024.07.03. 9 az, akinek világhírű képei vannak, én maximum csinálok jó képeket. Öt éve fotózok hobbiból. Mintegy 200 felvételem szerepel 12 fotós oldalon az 1., 2., 3. helyen. Nemzetközi fotós oldalakon is fent vagyok, van olyan képem, amelyik 43 ezer lájkot kapott. Hobbiból, magamnak fotózok, 50 ezer fotómat archiváltam le eddig. A gitárral is így vagyok, gitártulajdonos vagyok, de nem vagyok Jimmy Page vagy Eric Clapton. Ők zenészek. ÖRÖK ÉLETEMBEN AZ ELEKTRONIKA ÉRDEKELT Már 4. osztályos koromtól van MHSZ-es rádiós múltam. Nyolcadik osztályosként megnyertem a megyei fizikakémia-versenyt, felkerültem Csillebércre, ahova egy kemény bonbonos dobozba csomagolva magammal vittem a saját építésű rádiómat, és egész éjjel azon hallgattuk a gyerekekkel a Kossuth és a Petőfi adót. A Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban elvégeztem a finommechanikai műszerész szakot. Tanultunk hegeszteni, esztergálni, az Egyesült Izzóban működő gépekhez kellett legyártanunk alkatrészeket. Érettségi után beiratkoztam a rádió- tévéműszerész szakra. Gyakorlatilag könnyű volt az iskola, hiszen a gyakorlatban mindent tudtam. Mivel első jelentkezésemkor nem vettek fel a Gelkába, elmentem betanított munkásnak a Gépgyárba, majd saját vállalkozást indítottam, dolgoztam képszerkesztőként a Kanizsa TV-nél, voltam munkanélküli és kiváltottam a vállalkozást. 31 éve vagyok vállalkozó,’93-ban létrehoztam a hangszerboltot. Hangszereket árulok, szervizelek, működtettem a stúdiót, de most már az nem megy. 2-3 éve álltam rá a gitárok restaurálására, törött gitárokat, hangszereket javítok. – A profi stúdiódban zenei felvételeket lehet készíteni. Ez is a te kezed munkája? – Barkácsoló fajta vagyok, a balatoni nyaralómban is mindent saját magam készítettem. Teljesen mindegy, hogy lakatos-, ács-, kőműves-, villanyszerelő-, asztalos-, vagy festőmunkáról van szó. Amiért pénzt kellene kiadni a családnak, azt én megcsinálom. Hamarosan hozzáfogok a falszigeteléshez is. – Marad időd egyáltalán az alvásra? – Rendesen alszom, annyit, amennyit kell. Annyi a titok, hogy gyorsan kell dolgozni. A hangfalakat, a zenekari felszerelésünk 90 százalékát én építettem. Nagykanizsán az első háromban bent voltam, akinek volt számítógépe és mindjárt neki is álltam programozni. A HSMK teljes fényrendszerét, a hangfalrendszert, az erősítőket én építettem ki. Építettem magamnak egy URH rádiót, keverőpultot, szintetizátort. A mostani hangfalakkal 5-6 ezer ember hallgathatja a műsort. Még régen, éveken keresztül én hangosítottam ki a város-napi rendezvények műsorait. Már nem engedné meg a feleségem, hogy ezzel is foglalkozzak, mert 5 éve volt egy szívinfarktusom. Bár úgy érzem, száz százalékosan kijöttem belőle. Ha kell futkározok a háztetőn, a 2. emeletre úgy megyek föl, hogy a 2,5 literes ásványvizes palackokból hatot-hatot a kezembe fogok, és kettesével fölfutok a lépcsőn. Ha netán hangosítani hívnak, a 2,5 tonna cuccot simán fölpakolom az autóra. Azt szoktam mondani, az infarktus nem betegség, csak egy állapot. Apám volt bütykölős a családban, egyszerű kis suszter volt, de a Csónakázó-tónál vele építettük a házat. Egy kockás papíron léptékarányosan lerajzolta, hogyan kell a falakat összeépíteni. Az apró- cseprő dolgokat elvégezte, de ő inkább a mindennapi élethez szükséges tennivalókat oldotta meg. – Ki viszi tovább mindazt, amit létrehoztál? – A gyerekeket egyáltalán nem érdekli. Ráadásul Zoltán fiamból egy nagyon jó dobos lehetett volna. 5., 6 osztályos korában bejött a próbaterembe, s amit megmutattam neki, 10 perc múlva már ütötte precízen, pontosan. A szintetizátorban lévő ütemeket lehallgatta és megcsinálta. Nekem nem sikerült volna úgy. Ügyes lett volna a zenélésben, de az autószerelésbe volt szerelmes. Hiába mondtam neki, hogy gyerek, óriási technikám van, 5 ezer embert ki tudok szolgálni hanggal, fénnyel, de hiába kértem, hogy vigye tovább ezt az ipart, nem érdekelte. A teherautó- szerelést feladta, közel egy éve kiment Németországba, ahol egy hajógyárban dolgozik, hegeszt, szerel. Enikő lányom közgazdász, a fővárosban dolgozik egy számítógépes cégnél. BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): Az utóbbi hónapok felgyülemlett fizikai fáradtságát előbb-utóbb ki kell pihennie valahogy. A befejezetlen munkáit tegye félre egy kis időre, és újítsa meg az erejét. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK MUNKÁJUK NEMCSAK ABBÓL ÁLL, HOGY KÖRBEJÁRJÁK A HEGYET Jövő januárban ünnepli megalakulásának 25 éves évfordulóját a Látóhegyi Polgárőr Egyesület. 65-en kezdtük fiatalon, azóta nagyon kiöregedett a csapat – jegyezte meg sajnálkozva Palicz Zoltán, az egyesület elnöke a sokak által ismert és megcsodált „Hordónál”, a polgárőrök irodájában, Látóhegyen. – Megalakulásunk előtt minden hónapban 3-4 betörés is előfordult a környéken. Szerencsére Varga Gyulának kipattant az isteni szikra a fejéből, hogy hozzunk létre egy egyesületet, és az ő kezdeményezésére megalakultunk. Eleinte csak éjszaka jártuk a hegy utcáit, este 6 órától reggel 6-ig három-négy kört megtettünk. Azóta sokan elhaláloztak, elköltöztek, de az elmúlt 2 évben hála istennek, jöttek fiatalok, és ami a lényeg, 2 hölgy tagunk és egy ifjú, 18 év alatti polgárőrünk is van. Ennek is nagyon örülünk. Most 37 fő a létszámunk, a fiatalok is ugyanúgy járnak szolgálatba, mint mi öregek. Volt két 95 éves polgárőrünk is. Tavaly még az egyikük eljött, s míg a szolgálatot teljesítő 2 fő körbejárta a hegyet, addig ő itt ült a hordónál. Sajnos majdnem 70 év az átlagéletkorunk, és sok a 85-90 éves közöttünk, de jó hír, hogy a középiskolások számára kötelező 50 órás nyári gyakorlat elvégzését le tudjuk igazolni a diákoknak, ha minket választanak. Papíron bizonyítani tudjuk, hogy 2000. január 2-től 2 betörés volt a környéken. Annak idején megélhetési bűnözésnek nevezték ezt, mert nagyobb volt az ajtókár, mint amit elvittek. Az elmúlt 10-12 évben már nappal is járunk, nem csak éjszaka, aminek nagyon örülnek a hegyi lakók, mivel rengeteg birtokon foglalkoznak fenyővel, és november végétől karácsonyig bizony sokszor előfordult fenyőlopás. Hogy összetartó a közösség, azt az is bizonyítja, hogy húsz éve minden évben elmennek családostól kirándulni. Az elnök ír egy pályázatot, és így legalább a busz költségét meg tudják szerezni, hisz ami pénzt kapnak a polgárőr szövetségtől és a várostól, attól nem lesznek gazdagabbak. Már bejárták szinte az egész Dunántúlt, augusztusban pedig Kőszegre látogatnak. Csak dicsérni tudom a tagságot, csak nagy tisztelettel tudok beszélni róluk – hangsúlyozza a tevékenységüket sorolva a tisztet 12 éve betöltő elnök. – A korábbi elnök, Varga Gyula bácsi az életkorára hivatkozva lemondott, eladta a telkét is, de kijár hozzánk. Ami még dicséretes nálunk, soha nem mentünk még be épületbe közgyűlést tartani. Az 5x12 m méretű sátrunkat felállítjuk, és bográcsban főzzük ilyenkor az ebédet. A születésnapjuk kerek évfordulóját ünneplőket is ilyenkor köszöntjük meg. Már előre számítanak rá, várják is, és én ennek nagyon örülök. Az itt lakók elégedetten szemlélik a tevékenységünket, és örülnek, hogy itt vagyunk. Vannak pártoló tagjaink is, akik együttműködnek velünk, bejárják a hegyet, és ha valami gond adódik, jelzik nekünk. Jó a kapcsolatunk a rendőrséggel, a körzeti megbízottal, a polgármesteri hivatallal, a Zala Vármegyei Polgárőr Szövetséggel és a közterület-felügyelettel egyaránt. Hatalmas a területünk, legalább 6 km-t kell megtenni egy-egy körút alkalmával, míg körbejárjuk Látóhegyet. Persze nyáron könnyebb a dolgunk, mint télen. Van, aki személyautóval tudja vállalni a szolgálatot, ilyenkor őneki kifizetjük a benzinpénzt. A 25 év történetéről könyvet is tudnának írni – jegyzi meg az elnök, hiszen segítettek a tűzoltóknak, a mentősöknek. Volt, hogy nem tudott fölmenni a mentőautó a balesetet szenvedett emberért a pincéjéhez, és a polgárőrök hozták le az útra az eltört lábú férfit. Volt, hogy megmentették a hegylakó életét, mert megfagyott volna, ha fél órával később ér oda a polgárőr. Számítanak segítségükre a városnapi rendezvényen, a dödöllefesztiválon. Segítettek a hegyi utak helyrehozásában. Az útjavítás érdekében levelet írtak a hivatalba, de az is előfordult, hogy a telektulajdonosokkal együtt pénzt dobtak össze annak érdekében, hogy járhatóvá tegyék az útszakaszt. Továbbá pályázaton nyert pénzből kiépítették a kamerarendszert a hordónál. Összetartó a csapatunk – nem győzi hangsúlyozni Palicz Zoltán. A förhénci egyesületen kívül miénk a legnagyobb létszámú társaság. Jó kapcsolatban vagyunk velük és a bagolaiakkal is – tette hozzá. Azt sem hagyta szó nélkül az elnök, hogy még valaminek nagyon örül: elismerik a polgárőrök munkáját. Az Országos Polgárőr Szövetség által adományozott Polgárőr Érdemkereszt arany, ezüst fokozatától kezdve a Szent László Érdemrendig valamennyi kitüntetést megkapták és természetesen pénzjutalmat is. A 6 fős vezetőségünk kéthavonta tartja az ülését, de ilyenkor nem a hordónál jövünk össze, hanem valamelyikünk birtokán. Saját költségen megvendégeljük egymást, és elbeszélgetünk. Így mindenről tudunk, ami a hegyháton történik. Sokat számít, hogy itt vagyunk. Ez a mindenünk! Sokan még ma is csodájára járnak a hordónak. – jegyezte meg hivatástudattal, szeretettel a hangjában Palicz Zoltán. BAKONYI Erzsébet ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 117. SKORPIÓ (10.24-11.22): Semmiképpen se gyötörje lelkiismeret-furdalás. Igaz, hogy az utóbbi időben nem tett meg mindent a családjáért, de ezt még bepótolhatja egy szép nyaralással. 2024.07.03. 11 KISKERTEM... ÚJRAGONDOLVA Rovatunkon belül meglátogattunk már mini, közepes vagy éppen nagy kertet, meglátogattunk magaságyást, hobbikertet a hegyen, és a sor még bőven folytatható. De mindig van új a nap alatt, ahogy a mondás is tartja. Most egy olyan érdekességet mutatunk be olvasóinknak, amilyenhez még nem volt szerencsénk. MEZŐGAZDASÁG Ez a téma éppen ettől ilyen szép és hálás, mindig lehet újdonságot felfedezni, egy-egy különlegességbe belebotlani. Ilyen a Sáncban lakó Némethné Lakatos Márta „újragondolt kiskertje” is. A történetről elöljáróban annyit: a hölgy a Tüttő János Nótaklub oszlopos tagja férjével együtt és nem mellesleg szomszédok vagyunk. Anyuka szomszédja, de aki az ő szomszédja, az én szomszédom is. Kora nyáron egyszer csak megláttunk a terasza mellett egy érdekes, fából épült szerkezetet, amit nem tudtunk mire vélni. Az alaphelyzetet ismerni kell, egy négylakásos társasházról van szó, aminek hátsó része úgynevezett osztatlan közös, pázsitos terület, természetesen megbeszélve a lakótársakkal az újításokat, dísz- vagy gyümölcsfaültetést, focikapu kihelyezését. De a lakások bejáratánál csupán talpalatnyi föld van, ami éppen elég a virágoknak, így képzeljük el ezt a közös, hangulatos társasházat és környékét. Némethné Lakatos Márta csakúgy, mint rovatunk 90 százalékának szereplője, otthonról hozta a növények, a zöldségtermesztés iránti szeretetét. – Én is falusi voltam. Amikor már akkora gyerekek voltunk, segítettünk otthon a kukorica, a krumpli elrakásában, a gyomlálásban is és az összes többi munkában. Sőt, állatok is voltak, így nyilván róluk is gondoskodni kellett, de a telkünkön mindent megtermeltünk a családnak az egész évre. Aztán felnőttkoromban ez végigkísért, sőt, olyan évek is voltak, amikor terület nem tartozott a lakásunkhoz, de mehettem ismerőshöz, aki adott egy darabot a földjéből, és ott vetettem magunknak pár zöldségfélét – idézte Márti. Némethék pár éve élnek a sánci társasházban, ahol Márti először szabadföldön kezdett el egy miniveteményest gondozni, csupán egy 3x5 méteres területen. – Próbálkoztam, de sajnos nem nagyon sikerült, pedig hoztunk bele értékes, tápanyagdús földet is. Ilyen kis területen csak paradicsommal, paprikával foglalkozom, hogy a nyári időszakban mégis legyen valami, amit reggel leszedhetek, és asztalra tehetek a családnak. Nem tudom miért nem sikerült, lehet, hogy a megnőtt fák árnyéka miatt nem kaptak elég napsütést, de előfordult, hogy egy-egy palántám teljesen eltűnt, valami kártevő élhetett a földben. Ekkor tértem át a cserepes ültetésre – mesélte Némethné. Mi, szomszédok tavaly aztán valósággal irigykedve néztük azokat a nagy virágedényeket, amelyekben nem leander vagy más dísznövény burjánzott, hanem szebbnél szebb paprikák és paradicsomok csüngtek az erős ágakon. – Akkor még hátul a kertben rakosgattam folyamatosan erre-arra az edényeket, mikor hol érzik jól magukat. Aztán idén úgy döntöttem, itt elöl, a terasz mellett, ezen a kis két négyzetméteren, valamilyen formában elhelyezem őket. Itt jól éri a nap a zöldségeimet. Megmondom őszintén, az interneten találtam ezt a lépcsős támrendszer ötletet. Megkértem a férjemet, segítsen ebben, ő meg is csinálta. Most már lehet látni, bevált az ötlet. Egy ekkora kis területen persze nem kell arra gondolni, hogy majd egész éven keresztül ellát minket, de az egész nyári időszakban igen. Kijövök a lakásból, és a muskátlik, a leanderek illata mellett egy ilyen kis helyen várnak a zöldségeim, amit letehetek az asztalra reggelire – mondta valóban nagy örömmel Márti. Útravalóul még egy-két tanács tőle: semmilyen különleges földet nem használ, egyszerű muskátliföldben fejlődnek ilyen szépen a növényei. A palántákat mindig a Vásárcsarnokban szerzi be. A növények védelmére pedig saját permetszert használ: 6 liter termelői tejet bekever 4 liter vízzel, a fertőzések ellen így védekezik. Az öntözéshez esővizet gyűjt. Végül saját szavait idézzük: „A növények a napi törődést meghálálják. Ajánlom, lehetőség szerint mindenkinek legyen akár csak egy-két tő paprikája, paradicsomja, mert az íze megfizethetetlen.” VINCZE Adél fotó: Bakonyi Erzsébet NYILAS (11.23-12.21): Ne gyötörje magát feleslegesen. Be kell látnia, hogy a nehéz anyagi helyzetéből csak segítséggel tud kilábalni. Osszon, szorozzon bátran, s közben eszébe juthat a legjobb megoldás. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT AMERIKAI VENDÉGEKET FEKTETTEK KÉT VÁLLRA A kanizsai birkózók hazai környezetébe érkeztek New York, Kalifornia, Missouri, valamint Új-Mexikó államából is 15-17 éves USA-beli sportolók. Összesen tizenöten, akikkel szemben a magyar együttes tagjai is több honi egyesület sportolói közül kerültek ki. A barátságos találko- TÁBOROZÁSSAL BÚCSÚZTATTÁK A SZEZONT zó előbb szabadfogásban majd visszavágóval, egyben kötött-fogásban zajlott a két csapat között. Az összecsapást végül a magyarok nyerték mindkét fogásnemben, s a nagykanizsaiak számára külön örömteli tényként szolgált, hogy a Kanizsai Birkózó SE versenyzője, Böjti Csongor A tanév befejezését követően a már szokásosnak tekinthető nyári napközis tábort tartottak a kanizsai leánykosarasok Gábor Erzsébet és Kovács Magdolna edzők vezetésével. A kenguru, gyermek, serdülő, kadet korosztályok, valamint az amatőr NB I-es csapat játékosai számára szervezett táborban napi két edzést vezényeltek a szakemberek, valamint konditermi foglalkozások is szerepeltek az erőnléti edző irányításával a programban. A labdás tréningek esetében főleg a korosztályoknak megfelelő egyéni technikai képzés került az előtérbe, a kenguru és gyermek korosztálynak pedig sok labdás ügyességi játékot, versenyeket tettek a felkészítésbe, valamint a fiatalabbaknál játszótéri foglalmindkét mérkőzését technikai fölénnyel tudta megnyerni. – A sport mellett jutott idő városnézésre, kirándulásra a Csónakázó- tóhoz és természetesen a híres magyar gulyáslevest is megkóstolhatták tengerentúli vendégeink – fűzte a történtekhez Szatmári Zsolt, a KBSE vezetőedzője. – A csapatalálkozót követően még látványos „amatőr” tesztmérkőzések is következtek, Wilhem Dávid, Bodogh Endre, Völgyi Botond, valamint Czuk Péter között, akik szintén minden dicséretet megérdemeltek. POLGÁR László A nagykanizsai birkózók vendége volt nemrég az Amerikai Egyesült Államok Pánamerikai Bajnokságra készülő birkózó csapat egy része. A Kanizsa Diákkosárlabda Klub, a Kanizsai Vadmacskák SE idén is megtarthatta a tanév befejezése után napközis táborát, de szezonzáró tornával ünnepelték a tanév végét a Kanizsa Kosárlabda Klub játékosai is. kozások és a közös fagyizás sem maradhatott el. A KKK ifjú kosarasai is táborozással indították a nyarat, melyet egy kanizsai kosárünnep követett. A Kanizsa Arénában tartott program fő célja az volt, hogy a gyerekek pozitív élményekkel indítsák a nyarat – hangsúlyozta Lovkó Csaba, a Kanizsa Kosárlabda Klub elnöke. A programon a serdülő fiú és a serdülő lánycsapat is összecsapott, mely ezúttal a fiúk győzelmét hozta. Innentől a nagykanizsai női és férfi kosarasoknál már a nyári megérdemelt pihenés következik, majd a későbbiekben kezdődik a felkészülés a 2024-2025-ös bajnoki évadra. POLGÁR László fotó: Polgár László BAK (12.22-01.20): Ne mellékutakon keresse a boldogságot, mert előbb-utóbb vakvágányra jut. Amíg megérkezik a boldogság édes madara, addig építgetheti akár a karrierjét is. SPORT 2024.07.03. 13 NAGYOT LÉPHETNEK, LEHET KANIZSAI CSAPAT A BEK-BEN CÍMVÉDÉS MINDEN SZINTEN Ha a nyár első hónapja, akkor néhány esztendeje már biztos pont, hogy a városi kispályás labdarúgó-bajnokság díjátadóját rendezhetik, legutóbb a 2023- 2024-es idényt zárhatták le a szervezők a díjazott együttesek csapatvezetőivel, képviselőivel együtt. Az úgynevezett felnőtt korosztály, korábbi nevén első osztály küzdelmeit – megvédve címét – a Metaxa Kanizsa-Szúnyog Büfé nyerte, megelőzve az FC KAU-Prizma, valamint a Szemere- Olajbányász legénységét. Az öregfiúk mezőnyében is évről évre mind érdekesebb a küzdelemsorozat, különösen a korcsoportok összevonásával, a lényeg azonban az, hogy még mindig ugyanolyan lelkesedéssel fociznak a résztvevők, mint teszik azt már évtizedek óta, foglalta össze mindezt Kápolnás Zoltán és Hári Gábor a szervezők részéről. Nos, az öregfiúknál tehát a Mu- Vill-Aquafour diadalmaskodott a Tip-Top Medgyaszay Étterem és az IMO Autómosó gárdája előtt. Igazán hosszú ideig pedig a folytatásra nem is kell várni, lévén az ősz elejére már a következő idény rajtját tervezik. POLGÁR László Szezonzárója alkalmával megtudhattuk, hogy a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klubja első számú együttese a csapatbajnoki Szuperliga elsőség idei elhódítása mellett a nemzetközi porondon is újra megmutatná magát. A kanizsaiak tizenhatodik alkalommal szereztek magyar bajnoki címet, ráadásul zsinórban tizenötödször. Az ünnepélyes idényzárón, egyben a kanizsaiak díjátadóján a város és a „térség” vezetése is képviseltette magát, a kanizsai sakkegyesület szakmai irányítóin túl persze, és az est pikantériájaként tarthatjuk számon, hogy a szövetség részéről az az alelnök érkezett dr. Flumbort András személyében Nagykanizsára, aki korábban, lévén dél-zalai, hosszú évekig lehetett a sakkcsapat oszlopos tagja. Azóta persze sok víz lefolyt a Principális-csatornán, egy dolog azonban nem változott a Tuxera Aquaprofit NSK háza táján, nevezetesen az, hogy évre-évre bezsebelik a legfelső osztály csapatbajnoki címét. Joggal lehetnek tehát büszkék az immár tizenhatszoros bajnoknál, Nádasi Tamás, a klub elnöke viszont nem csupán a tábláknál űzi a sportágat, de a dél-zalaiak sportdiplomáciája terén is - fejben - bő időintervallumot sakkozik azzal kapcsolatban, miként is lehetne továbbfejleszteni ezt a sok évtizedes hagyományt, mióta - a nagykanizsaiak történetükben először – az NB I-be feljutottak. – Roppant büszkék vagyunk természetesen ezúttal is a bajnokságban elhódított bajnoki elsőségünkre – fogalmazott Nádasi. – Tegyük azonban hozzá, évről évre nehezebb elhódítani a címet, illetve talán olyan érzésünk is lehet magunkban időnként, hogy mintha nem „ránk szabnák” a feltételeket, ugyanakkor mi mindig igyekszünk mindezeknek megfelelni. Amint eredményeink is bizonyítják, ezt azért próbáljuk sikerrel megtenni. Nincs azonban megállás, folyamatosan fejlődnünk kell és azon vagyunk, hogy ez sikerüljön is. S ha már a fejlődés és az ehhez köthető újabb lépcsőfok, az NSK embere erre is kitért. – Hosszú idő után úgy tűnik, csapatunk ismét megmutathatja magát nemzetközi porondon, hiszen a sakkozók BEK-jének nevezett (hivatalosan angolul European Chess Club Cup-nak, vagyis az Európai Sakk Klubok Kupájának elkeresztelt versengés) sorozatban is indulnánk az ősz folyamán, melyet a bosznia-hercegovinai Banja Luka városában rendezhetnek meg. Aztán nem szóltunk még a sakk olimpiáról sem, melyre egyesületünk is adhat játékost, mind a férfi, mind a női magyar válogatott keretébe. Aztán ott lesz még az újonnan rajtoló hazai pontvadászat is, így aligha unatkozunk tehát sokat az év további hónapjai során sem. A „sakk BEK”-re annyiban érdemes kitérnünk, hogy listáján olyan korábbi győzteseket is találhatunk, mint a Partizan Beograd, a CSZKA Moszkva vagy éppen a Bayern München. Nem kérdés tehát, az európai porond valódi vonzerővel bír, s ez még akkor is igaz, ha tudjuk, nem kevés anyagi ráfordítást igényel. A nagykanizsaiak mindenesetre 2007, vagyis első magyar bajnoki címük után ismét kilépnek a nemzetközi színtérre (anno ráadásul nem vallottak szégyent, hiszen az előkelő 10. helyen végeztek, s annak idején, böngészve az indulók listáját, olyan klubokat is ott találtunk a mezőnyben, mint a bosnyák Zeljeznicar Sarajevo vagy a török Besiktas). Egy szinten túl, az iménti gondolatmenethez csatlakozva, nincs amúgy sem más hátra a fejlődés során, mint az európai porondon is a klub megmutatása. Alighanem erre az egyik főszponzor vezetőjének, Szakacsits Szabolcsnak is rímelnek a szavai, aki részletesen ecsetelte, miként is lehet egy sportklubot fenntartani, fejleszteni, a globális sportvilágban egyáltalán elhelyezni. Korántsem egyszerű ráadásul egy – s legyen szó bármilyen porondról is – úgymond márkát üzemeltetni. Ebben természetesen benne foglaltatnak azon minőségi produkciók is, amiket a játékosok beletettek egyéni szinten vagy a háttérstáb, akik például minden játékos érkezését „lenavigálják” az egyes fordulókat megelőzően. Ugyan hajlamosak néhányan legyinteni a sakk sportágára, azt nem lehet elvitatni, hogy Nagykanizsán olyan színtéren hoznak eredményeket, bajnoki címeket évről évre, melyek megteremtették tehát ismét az alapot ahhoz, hogy európai (bajnok) csapatok versengésében is ott lehessenek a rajtvonalon, esetükben a sakktábláknál. POLGÁR László VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Ha valaki azt tanácsolná önnek, hogy több időt szánjon az egyedüllétre, a meditálásra, vajon elfogadná a javaslatát? Mielőtt döntene, figyeljen az intuícióira, és rátalál a legjobb válaszra. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS A 2024. június 19-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: A HÍRNEVEDNEK LEGINKÁBB AZ ÁRT, AMIT A VÉDELMÉBEN MONDASZ. KÖVETKEZŐ VÉRADÁSOK 2024.07.09. kedd 10:00-12:30 Vöröskereszt Nagykanizsai Sugár út 28. 2024.07.09. kedd 14:00-18:00 Zalakaros Civil Ház Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is! A véradás mindenki számára nyitott. PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÜRESEN ÁLLÓ ÉS FELÚJÍTÁSRA SZORULÓ LAKÁS KÖLTSÉGELVEN TÖRTÉNŐ BÉRBEADÁSÁRA Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Ör.) 2. § (3) bekezdés a) pontjának ad) alpontja alapján pályázatot hirdet üresen álló és felújításra szoruló lakás költségelven történő bérbeadására. A pályázatra kiírt lakás címe, adatai: 8800 Nagykanizsa, Platán sor 4. 8/54. Alapterülete: 70 m² Szobaszám: 2 Komfortfokozat: komfortos Műszaki állapota: felújításra szorul A lakás költségelvű bérleti díja: 52.850, -Ft. A lakás helyszíni megtekintésére és konzultációra a bérbeadó 2024. július 10-én 10:00 órakor és július 31-én 10:00 órakor biztosít lehetőséget. A pályázat benyújtási határideje: 2024. szeptember 6. péntek 12.00 óra A pályázat benyújtásának helye: Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási csoport II. em. 9. iroda Pályázati anyagok beszerzése: A részletes pályázati kiírás és mellékletei személyesen átvehető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Humánigazgatási csoportjánál. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást kaphat a Polgármesteri Hivatal lakásügyi ügyintézőjétől személyesen, vagy telefonon (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 9., 0620/8492453). A pályázati nyomtatvány a lakásokról készült fotókkal és a lakás alaprajzával együtt elérhető az önkormányzat honlapján (www.nagykanizsa.hu) és a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. honlapján (www.nkvg.hu). Nagykanizsa, 2024. június Balogh László polgármester Magával vinné telefonján a Kanizsa Újságot? Telefonjával beolvasva, ezzel a kóddal is elérheti az oldalt. A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja a Halis-könyvtár weboldalán is. Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt. További híreinket megtalálják a www.kanizsamediahaz.hu oldalon. HALAK (02.20-03.20): Álljon a tükör elé, és győződjön meg róla, hogy valóban szüksége van-e a fogyókúrázásra. Ha nem tudja egyértelműen eldönteni, akkor kérje ki a barátai véleményét. REJTVÉNY 2024.07.03. 15 PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Július 9. (kedd) 10 - 12 óra Nyári kézműves foglalkozások PAPÍRTENGER – sellő és tarisznyarák készítése papír hozzávalókból A részvétel INGYENES Július 16. (kedd) 10 - 12 óra Nyári kézműves foglalkozások ÉDES SEMMITTEVÉS – fagyifűzér és jégkrém girland készítése A részvétel INGYENES! MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ KISKANIZSAI BÚCSÚ Július 6. (szombat) 19 – 24 óra BÚCSÚI BÁL Zene: PLAY ZENEKAR Július 7. (vasárnap) 16 óra – MARICA PRODUKCIÓ: CIPŐMESE – SZERELMETES TULIPÁNTOM Zenés, bábos heje-huja a Tulipán c. magyar népmese nyomán Különleges animáció tárgyakkal, bábokkal, zenével és szerelemmel fűszerezve. Nem csak gyerekeknek! 17 óra – SZIKRÁK TÁNCEGYÜTTES – HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN A csoport vezetői: Tóth István, „Csonti” és Szakos Lilla Kísér: Horváth Bence és zenekara 18.30 – VINTAGE DOLLS A zenekar tagjai: Munkácsy Eszter – ének, Benedek Lili – ének, Szász Ágnes – ének, Szabó Illés – gitár, Benedek Áron – trombita, Tálas Áron – zongora, Bögöthy Ádám – nagybőgő, Hidász Tamás – dob 20.15 – MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat. A részvétel ingyenes! VOKSH OKTATÁSI KFT Nagykanizsa, Ady Endre utca 30. tel. 06-30-491-7051 /ny.sz. E-000883/2014/ Lejár a GKI kártyád vagy most szerzel először? Jó helyen jársz! E-learning tanfolyamunkra folyamatosan lehet jelentkezni! Vizsgák: keddi napokon Zalaegerszeg pénteken Nagykanizsán vagy bárhol az ország területén vizsgázhatsz! Ne várd meg az Őszt gyere és jelentkezzél nyári B kategóriás tanfolyamunkra is Tanfolyam és a vizsgadíjból 25.000Ft-ot vissza igényelhetsz a sikeres KRESZ vizsga után Jelentkezés személyesen irodánkban! Telefon: 93/516 634 +36 30 491 7051 nagykanizsa@voksh.hu VOKSH a jó választás! 34 éve az úton társak vagyunk Július 20. (szombat) CSALÁDI NAP A REZEDÁK DALKÖR SZERVEZÉSÉBEN Helyszín: Bajcsai közösségi tér HONVÉD KASZINÓ Július 7. (vasárnap) 13 - 19 óra JÓTÉKONYSÁGI DÉLUTÁN A LACUS ÉS BOGI VILÁGA ALAPÍTVÁNY SZERVEZÉSÉBEN Közreműködik: Farkas Tibor és Igricek Imre Sándor Szeretetszínház Tompeti és Barátai Tóth Tünde zenei műsora Eraklin Táncklub Egyesület Jegyár: felnőtt 4.000 Ft, gyerek 1.500 Ft, 3 éves kor alatt INGYENES! Tombola a helyszínen vásárolható. A rendezvény alatt büfé üzemel. További információ: Lacus és Bogi Világa Alapítvány: +36-30/289-4484 Megyeriné B. Zsuzsanna: +36-30/321-6499 VOKE KODÁLY ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ Július 13. (szombat) 10 óra MÁV-VOLÁN CSOPORT JÚLIÁLIS Szervező: VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Helyszín: Kanizsa Aréna Versenytárgyalási Felhívás A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. (Nagykanizsa, Garay u. 21.) nyílt versenytárgyalást hirdet az Ipari parkban, Lendva utca 4. szám alatt található ipari csarnok helyiségeinek bérbeadására Ipari park, Lendva u. 4., 649/172 hrsz. 328,76 m2 csarnok és irodablokk 1.600 Ft/m2/hó+ÁFA= 2.032 Ft/m2/hó Licitlépcső 100 Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A versenytárgyalás ideje: 2024. július 11. 09:00-09:15 Ipari park, Lendva u. 4., 649/172 hrsz. 232 m2 csarnok és irodablokk 1.600 Ft/m2/hó+ÁFA= 2.032 Ft/m2/hó Licitlépcső 100 Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A versenytárgyalás ideje: 2024. július 11. 10:00-10:15 A helyiségek előre egyeztetett időpontban tekinthetőek meg. Érdeklődni az alábbi elérhetőségen lehet: Mihovics Zoltánnál a 06-30/575-2943-as telefonszámon. A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. Emelet A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg! GARÁZS A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. (Nagykanizsa, Garay u. 21.) nyílt versenytárgyalást hirdet a Kinizsi és Muraközi u. közötti ingatlanon elhelyezkedő garázs bérbeadására Kinizsi és Muraközi u. közötti ingatlanon elhelyezkedő garázs 20 m2 garázs 1.300 Ft/m2/hó+ÁFA= 1.651 Ft/m2/hó Licitlépcső 100 Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó A versenytárgyalás ideje: 2024. július 11. 11:00-11:15 A helyiségek előre egyeztetett időpontban tekinthetőek meg. Érdeklődni az alábbi elérhetőségen lehet: Kertészné Magyar Tímea: 30/153-7607 A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. Emelet A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg! 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO MÁLNATORTA, GRILLEZETT CSIRKEMELL ÉS KAPORKRÉM LEVES Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját Tokorcsi Mária. A látóhegyi birtokon tartott eseményre az ünnepelt barátnője, Magdi az unokájával Sárával és egy szép nagy málnatortával érkezett. A lágy, könnyű és krémes édesség mellé persze finom ebédet kaptak a vendégek. Ebből krémet készítünk. Tortaformába rakunk egy sor babapiskótát. Egy réteg krémet kenünk a piskótára, majd kirakjuk a krémet málnával. Ezt addig ismételjük, amíg tart a piskóta, krém és a málna. Egy éjszakát a hűtőben tartjuk, majd a tortaformát levesszük. A torta oldalát és tetejét bekenjük krémmel és málnával díszítjük. PARADICSOMOS, GRILLEZETT, SAJTOS CSIRKEMELL HOZZÁ- VALÓI 2 SZEMÉLYRE: 30 dkg csirkemell filé, fél dl olaj, vagy 5 dkg vaj, 1 fej hagyma, 15 dkg sajt, pár db fürtös koktélparadicsom, só, bors, 10 dkg főtt, füstölt szeletelt tarja. ELKÉSZÍTÉSE: A húst felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk. Teflonban vajon, vagy olajon pár perc alatt meggrillezzük mindkét oldalát. A hús szaftjában megdinsztelünk 1 fej szeletelt hagymát, pár darab félbevágott paradicsomot. A sonkaszeleteket átpirítjuk, meghintjük reszelt sajttal, rátesszük a hússzeleteket, arra a hagymakarikákat, a paradicsomot, majd a végén megszórjuk sajttal és addig hagyjuk a serpenyőben, míg rá nem olvad a sajt. A körethez 6 db krumplit kockára vágva megfőzünk, leszűrjük, majd a hús szaftjában jól átforgatjuk. Paradicsomsalátával tálalhatjuk. A KAPORKRÉMLEVES HOZZÁVALÓI: 1 csokor kapor, 2 ek étolaj, 2 ek liszt, só, 1 kis pohár tejföl, 6 dl víz, 2 krumpli. ELKÉSZÍTÉSE: A lisztet olajon megpirítjuk, az apróra vágott kaprot pár percig dinszteljük a rántásban és felöntjük 5 dl vízzel, majd 20 percig főzzük. A 2 krumplit puhára főzzük, megtörjük, beletesszük a levesbe, és az egészet összeturmixoljuk. A tejfölt 1dl vízzel simára habarjuk, beleöntjük a levesbe, és pár perc alatt összeforraljuk. Ha nem elég híg a leves, a főtt krumpli levével hígíthatjuk, és pirított zsemlekockával tálaljuk. Sűrűbb változatban mártásként is készíthető. BAKONYI Erzsébet A GYÜMÖLCSÖS ÁLOM HOZZÁVALÓI: 5 dl tejföl, 5 dl habtejszín, 30 db babapiskóta, 2 citrom leve és héja, 8 evőkanál cukor, 2 db vanília. A TERMÉSZET AZ ÚR EGY BELVÁROSI PORTÁN NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2024. JÚLIUS 17. HA NYÁR, AKKOR FESZTIVÁL! további részletek a 11. oldalon Következő számunk 2024. július 31-én jelenik meg. Július első napjaiban az ívóvízvezeték kiváltásával elindult a Hevesi-Rózsa utca körforgalmának kiépítése. Kanizsán elég, sokak szerint túl gyakori forgalomszervezési megoldás ez, így azt nem lehet mondani, hogy egy újabb láttán az emberek lázba jönnének. Az ugyanakkor mégis kuriózum, hogy e fejlesztés kapcsán 18 év telt el az első előterjesztés és az első kapavágás között. HASZNOS TANÁCSOK HŐSÉGBEN Folyadékhiány és hőkollapszus, súlyosabb esetekben napszúrás és hőguta is kialakulhat a tartósan meleg időjárásban, ami a megkérdezett kanizsai háziorvos szerint az idősek mellett a fiatalabbakat is megviselheti. Puskás Tamás kiemelte, odafigyeléssel a rosszullétek zöme megelőzhető lenne, míg Buzás Judit bőrgyógyász a fényvédelem fontosságát hangsúlyozta, mondván, a későbbi bőrelváltozásokat sok esetben a fiatalon túlzásba vitt napozás alapozza meg. folytatás a 2. oldalon részletek a 4. oldalon Van a Kinizsi utcában egy ház, ami már messziről szemet szúrhat, természetesen pozitív értelemben. Az egész épületet vadszőlő futja be, ami a maga nemében páratlan. Rovatunk betekintést nyert a csöppnyi oázisba, ahol valóban a természet az úr. Ezen évszakban Nagykanizsán és környékén is egyre több kulturális kavalkádot rendeznek. A fesztiválszezonhoz kapcsolódó érdekesség, hogy már lehet nevezni a 18. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál főzőversenyeire. 6. oldal Szeretek a madarak között élni – hangsúlyozza az állatvédő, mert nagyon hálásak. Benedek Tamás önkéntes madármentő, kertészmérnök, végzett szakács és szakoktató. ÉRDEKES EMBEREK 79. ERDÉSZEK CIVILBEN Az Országos Erdészeti Egyesület Nagykanizsai Helyi Csoportjának létszáma mintegy 160 fő. Az idei évben is számos feladat áll még a szervezet előtt. Több lehetőséget nyújt az önkormányzat a helyi gyermekeknek a nyári szünet eltöltésére. A népszerű balatonmáriai tábor azonban felújításra szorul. SZÜNIDŐ 8-9. OLDAL 10. OLDAL 3. OLDAL EGY KÖRFORGALOM ELÁGAZÁSAI fotó: Bakonyi Erzsébet fotó: Mikó-Baráth György IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET EGY KÖRFORGALOM ELÁGAZÁSAI költségvetésben nincsen olyan pénz, amit át tudnánk csoportosítani...” A Marton István polgármestersége alatti költségvetést végül 17 igen és 8 nem szavazattal fogadta el a testület. A körforgalmi ötlet életében ezt követően jelentős ugrás következett, hiszen a következő, általunk publikált mozzanat 2020 decemberére datálódik. Akkor egy sajtótájékoztatón Fodor Csaba több körforgalom kiépítését helyezte kilátásba, egyet a Hevesi és a Rózsa utca találkozásához, egyet a Petőfi utca és az elkerülő érintkezéséhez, valamint egyet az elkerülő és a Hevesi utca csatlakozásához. Ezt követően jött a Covid, majd a rendkívüli jogrend, így eltelt egy újabb év, mikor az ÉVE ismét elővette a témát. Akkor Horváth Jácint több olyan leendő fejlesztésről számolt be, ami, mint fogalmazott, csak álom volt a Fidesz vezetése alatt. Kiemelte a Rózsa-Hevesi körforgalmat és a Keleti városrész parkolóit. Alig néhány héttel később, 2021 novemberében tartották a 7-es főútvonal és a Petőfi utca kereszteződésénél a körfogalom átadóját, amire Cseresnyés Péter nem hívta meg Károlyi Attilát. Pedig az ÉVE politikusa a két körforgalom ügyét – 7-es és Petőfi, Hevesi – Rózsa – együtt vitte. Kérdésünkre Károlyi azt is felidézte: rengeteget lobbizott értük, mígnem egyszer Büki Zoltán, a Magyar Közút Zrt. osztályvezetője közölte vele, hogy „nem kell már annyit ugrálnod, hiszen a közeljövőben kormányhatározat fog születni erről a kérdésről.” A gazdasági válság azonban ismét nem tett jót a Hevesi-Rózsa körforgalomnak, így újabb kényszerszünet következett. 2023 októberében Károlyi Attila aztán sokadszorra visszahozta a közgyűlés elé, egy polgármesternek intézett felszólalással, miszerint: több mint 10 éve forszírozza ezt, mégsem tájékoztatta semmi változásról a polgármester. Holott Károlyi tudja, hogy haladhatna az ügy. Majd arra is utalt, hogy a késlekedéshez biztosan „semmi köze” Cseresnyés Péternek. Végül aktivizálódásra szólítja fel a polgármestert. Balogh László válasza, ismerve a 2024-es önkormányzati választás eredményét, még érdekesebben hat. Elmondta ugyanis, hogy a szükséges leveleket megírta, s a Képtár és a körforgalom kapcsán is jó pár telefont tett meg. Hozzátette azt is, hogy a jóindulatú emberek látják, hogy ő teszi a dolgát, s mindezt majd jövőre (tehát 2024-ben) eldöntik a választók. Mint mondani szokás, a többi már történelem. 2024 januárjában arról írtunk, hogy hosszas huzavona után, végre pont került a Hevesi-Rózsa körforgalom kiépítésének végére. Akkor az ÉVE arról számolt be, még idén elkészül a körvártatípusú átalakítás. A történet azonban újabb fordulatot vett, talán nem mellékes tényező, hogy néhány hónappal a választások előtt történt mindez. Mint kiderült, hiába voltak 2020-tól készen a tervek, az E.ON visszadobta és vezetékkiváltáshoz kötötte a munkát. Az esetet akkor így értékelte Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője: „2020-ban kiválóak voltak ezek a tervek, mindenki támogatta, most valamilyen oknál fogva, ugyanezeket a terveket nem, nem volt tehát módosítás egy centi sem, nem volt jogszabály-módosítás egy centi sem, érdekes módon, ezeket a 2020-as terveket 2024-ben ugyanazok, akik akkor támogatták…S itt az ugyanazok alatt, személy szerint is ugyanazokat értem, az ügyintézőt, a hozzájárulás aláíróit, mindenkit. Most ugyanazok nem járulnak hozzá. Mindenkinek a gondolataira bízom, hogy vajon miért állt be ez a helyzet…” Ezen a 2024 márciusi közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a polgármester helyett Fodor Csaba fogja képviselni a várost a projekt következő tárgyalásain. Ezek az egyeztetések úgy tűnik sikeresek voltak, hiszen 2024 júliusában véget ért a kálvária, s valóban elindult a munka. A Vízmű szakemberei az ívóvízvezeték kiváltásával kezdtek. Amint a cég szakemberei végeznek, az E.ON vonul fel, hiszen a gázvezetékekkel is el kell végezni ugyanezt. A múlt heti interjúnkban Károlyi Attila elmondta, pontos részleteket kapott a kivitelezésről, így kijelentheti, hogy az építés nem akadályozza a csomópont közúti forgalmát, csak az anyaglerakás lehet ez alól rövid kivétel. A projekt összköltsége 85 millió forint és körvárta formát kap, azaz előre gyártott, vasbeton elemekből állítják össze a belső szigetét. MIKÓ-BARÁTH György Károlyi Attila többször említette a közgyűléseken, hogy ezt a projektet már 2006-ban felvetette egykori képviselőtársával, a fideszes Horváth Istvánnal közösen. Azt a már online is fellelhető jegyzőkönyvek is megerősítik, hogy Károlyi Attila valóban nehezményezte a 2007-es(!) költségvetés tárgyalásakor, hogy miért maradt ki az erre szánt forrás. „November 23-án terjesztettem a november 23-ai soros nyílt ülésre egy önálló képviselői indítványt, amely körében határozatot hozott az önkormányzat, amely elrendelte a város közlekedési rendjének feltételeinek azonnali felülvizsgálatát, és ez kiterjedt, ez a felülvizsgálat a közvilágítással kapcsolatosan megkötött szerződésekre, és itt szeretnék nagy tisztelettel utalni arra, és remélem, Horváth István képviselőtársamnak a hangját is fogom majd hallani ebben a körben, hogy az az ominózus körforgalom a Hevesi út – Rózsa út kereszteződésében nem nagyon látszik kiviláglani ebből a költségvetési tervezetből…” – ez volt az egyik felszólalása Károlyi Attilának az ügyben. Horváth István nem hátrált ki és felelt a megszólításra: „Károlyi képviselőtársam megszólított és úgy gondolom, hogy tényleg szólnom kell. Én messzemenően támogatom azt, hogy a Hevesi utca és a Rózsa út kereszteződésében megépüljön a körforgalom, de ha azt nézem, hogy a Magyar utcán közel 100 millió Ft-ba került az a körforgalom, amit megépítettek, azt gondolom, hogy perpillanat ebben a fotó: Mikó-Baráth György AKTUÁLIS 2024.07.17. 3 A kanizsai napközis foglalkozásokra azokat az általánosiskolás korú fiatalokat várják, akik érdeklődnek a különféle szabadtéri és kézműves programok iránt. A korábbi évekhez hasonlóan most is nagy a túljelentkezés a turnusokra. A tábor az iskolaév végével, a nyári szünet első hetében indult és augusztus közepéig várja a gyermekeket. A kanizsai önkormányzat által szervezett Zöldtábor a piaci ár alatt működik, a hátrányos helyzetű gyermekeknek pedig ingyenesen biztosítja a szolgáltatást. A létesítmény főépületét két éve újították fel, egy horvát-magyar projekt részeként. Ennek köszönhetően egy kerékpáros látogatóközpontot is kialakítottak, így a bringázás a táborozók életében fontos szerepet játszik. Emellett számos érdekes programmal igyekeznek szórakoztatni a gyerekeket. Nemcsak helyben, de a magyar tenger partján is nyaralhatnak a nagykanizsai diákok. A Balatonmáriai Gyermek- és Ifjúsági Táborban július elsején indult az első turnus. A tábor több évtizede működik már, sok generáció fordult meg a kis faházikókban. Az érdeklődés idén is jelentős, a mostani turnusra több mint 80- an jelentkeztek. A tábor vezetősége igyekszik számos programmal készülni, de szabadfoglalkozást is biztosítanak a fiataloknak, ezzel is az önállóságra nevelve őket. Kishonti Marianna mintegy három éve vesz részt az egyhetes tábor lebonyolításában, mint vezető. – Ötödiktől hetedikig vagyunk, fiúk lányok vegyesen. A programjainkról annyit, hogy tegnap érkeztünk, elhelyezkedtünk és gyorsan leszaladtunk fürdeni, mert jöttek a sötét felhők, illetve elkezdett fújni a szél. A mai nap sportversenyekkel kezdünk, tollas, csocsó, illetve sakk. A többi napokon még a röplabda, ugrókötél, asztalitenisz – árulta el Kishonti Marianna. Stábunk ottjártakor éppen a Hevesi Sándor Általános Iskola felső tagozatos gyermekei vették birtokba a tábort. A megkérdezett fiatalok szerint ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a nyári szünet alatt is fejlődjenek egyes sportokban vagy hogy ápolják az egymás közti barátságokat. A táborozókra az öt nap alatt a balatoni fürdőzés és sportolás mellett még várt egy badacsonyi sétahajós kirándulás, valamint egy egész napos fürdőzés a fonyódi strandon. A pozitívumok mellett azonban számos probléma felmerül a máriai épületegyüttessel kapcsolatban. A létesítmény több egységének, így a faházaknak, a vizesblokkoknak és az étkező résznek a korszerűsítésére, valamint új alapfelszerelések, matracok, ágyneműhuzatok beszerzésére is szükség van. Az előzetes kalkulációk szerint, minimum 10 millió forintra lenne szükség a beruházáshoz. A problémára Schauta Marcell önkormányzati képviselő figyelt fel, a táborhoz fűződő személyes kötődése miatt, hiszen annak idején ő is nyaralt itt iskolatársaival. A közelmúltban elvégzett szakmai bejárás után számos olyan tényezőt gyűjtöttek össze a szakemberek, amelyek már évek óta megoldásra várnak. A faházak nyílászáróit ugyan nemrégiben kicserélték, de a berendezési tárgyakkal kapcsolatban még bőven lenne tennivaló. Hiányosságokat többek között a lakástextíliákban lehet észrevenni, illetve a bútorzatban, ezeknek a cseréjére, javítására mindenképp szükség lenne az elkövetkező időszakokban. A vizesblokkok, amiket a főépületben látunk, jó pár évvel ezelőtt kerültek felújításra, de ott is lenne még tennivaló, illetve a konyhai részen is. Emellett az udvart is érdemes lenne rendbe tenni, beleértve az azt körbevevő vaskerítést. A képviselő kiemelte, a tábor egyik legnagyobb problémája a kihasználatlanság, hiszen egy évben csupán 2 hónapot működik, június végétől augusztus közepéig. Több ifjúsági táborokat összegyűjtő honlapon szerepel a kanizsai épületegyüttes, azonban céges rendezvények, csapatépítő programok számára egyelőre nem tudják hasznosítani. – Jelen állapotban a faházak bútorzata nem megfelelő a felnőttek számára, ez főleg gyerekeknek van kialakítva, de van egy-két faház, ahol felnőtt ágyak vannak. Azt gondolom, hogy arra kellene igazából felkészítenünk ezt a tábort, hogy az évnek a legnagyobb részében, amikor még talán fűtésre nincs szükség, addig megnyújtani a kihasználhatóságát ennek az épületegyüttesnek – árulta el Schauta Marcell. A politikus hozzátette, a felújítási munkálatokat a mostani szezon után, a következő nyár előtt kellene megoldani. Azt reméli, hogy a város a saját költségvetéséből finanszírozni tudja a mintegy fél évszázada népszerű üdülőhely megszépítését. SZABÓ Fanni HOL TÁBOROZHATNAK A KANIZSAI GYEREKEK? Számos lehetőséget nyújt az önkormányzat a helyi gyermekeknek a nyári szünet eltöltésére, például idén nyáron is várja a gyermekeket a Zöldtábor a Csónakázó-tónál, de balatoni élményket is szerezhetnek a diákok. KOS (03.21-04.20): Legyen türelmesebb, hisz az is elképzelhető, hogy a napokban teljesülni fog az egyik terve. Bár munkahelyi viták is előfordulhatnak ezzel kapcsolatban, de ne törődjön velük. 4 KANIZSA ÚJSÁG NYÁR HASZNOS TANÁCSOK HŐSÉGBEN Kánikuláról akkor beszélünk, amikor a hőmérséklet tartósan 30 fok felett van. Ezekben a napokban délelőtt tizenegy és délután három óra között ajánlott a napsütést kerülni, a folyadékigény pedig akár a 3-4 litert is elérheti. Puskás Tamás háziorvos hangsúlyozta, ilyenkor nagyon rövid idő alatt ájulást és hányingert okozó, úgynevezett hőkollapszus alakulhat ki, míg súlyosabb esetekben akár fejfájást és hányingert okozó napszúrás, azonban ezek még általában otthoni kezeléssel enyhíthetőek. – Amennyiben a panaszok 24 órán túl is fennállnak, célszerű szakemberhez fordulni – mutatott rá a háziorvos. – A legdurvább károsodás az a hőguta, amit többnyire akkor látunk, hogyha valaki szabadtérben végez valamilyen intenzív fizikai tevékenységet – emelte ki. Hozzátette, ebben az állapotban a test akár 40-41 fokra is felhevülhet, ami orvosi ellátás hiányában életveszélyes lehet. A kánikulában és a napsütésben a bőr védelmének a jelentősége is felértékelődik, hiszen a dohányzás mellett a napfény az egyik leginkább öregítő tényező, főként a nők esetében. Ennek kapcsán Buzás Judit bőrgyógyász több kockázatra is figyelmeztet. – A fényvédelemmel folyamatosan kell foglalkoznunk. Nem véletlen, hogy a nők arckrémében fényvédő is van, egyrészt az öregedésgátlás, másrészt nem kívánatos bőrégés elkerülése végett – hangsúlyozta a szakértő. Kiemelte, érdemes figyelni a meteorológiai előrejelzéseket az UV-sugárzás miatt. 6-os UV-index felett már árnyékban is ajánlott fényvédő krémet használni, lehetőleg minél magasabb faktorszámút. Sok anyajegy esetén a bőrgyógyász nem csupán a napozást, de a szoláriumot sem javasolja. Az anyajegyszűrés kortól függetlenül mindenkinek ajánlott évente egyszer, de gyakori napozás vagy szoláriumhasználat esetén ennél gyakrabban is szükséges lehet. A hőségben arra is fontos figyelni, hogy a levegő még egy árnyékban parkoló autóban is gyorsan túlhevülhet. Ennek kapcsán Puskás Tamás felhívta a figyelmet, az akár 10 perc alatt 70 fok fölé is melegedhet, így időseket, betegetek és házi állatokban tilos felügyelet nélkül hagyni. Amennyiben valaki ilyen esetet tapasztal, azonnal értesítse a rendőrséget! A menhelyen is minden évben megszokott problémának számítanak a kánikulás napok. Az itt lévő, sokszor kis élettérrel rendelkező állatoknak még nehezebb megbirkózniuk az időjárási tényezőkkel. Skanecz Tamás, az Élettér Állatmenhely telephelyvezetője elmondta, különböző módszerekkel igyekeznek komfortosabbá tenni a kutyák és macskák életét. – Árnyékolókat helyezünk ki, minden kutyának, illetve vannak olyanok is, akik kapnak fürdetőt és abban tudnak hűsölni, emellett folyamatosan locsolják a kenneleket a kollégák, a közlekedőutakat. Igyekszünk hűteni, de ez mondjuk egy kicsit kevésbé működőképes, mert ebben a majdnem 40 fokos melegben sajnos nagyon gyorsan szárad a beton – hangsúlyozta. Főként az idősebb, túlsúlyos, hosszú szőrű, illetve a rövid orrú kutyákra kell odafigyelniük, hiszen ők lehetnek a legérzékenyebbek a 30 fok feletti időjárásban. A menhelyen működő önkéntes sétáltatás egyelőre nem szűnt meg a forróság miatt. Azok, akik szeretnék adománnyal támogatni a menhelyet, a szokásos száraztáp mellett most kinyithatós gyermekhomokozókkal is készülhetnek, kutyafürdető gyanánt. A rendkívüli kánikula nemcsak az állatokat, de főként az időseket, betegeket is megviseli. A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézményben éppen ezért számos óvintézkedéssel készültek erre az időszakra, az ellátottak és a gondozók érdekében egyaránt. Mind a házi gondozásban, mind a támogatói szolgálatban dolgozó kollégáknak biztosítva van a korlátlan hideg ivóvíz mellett a tusolás lehetősége is. Szintén így van a nappali ellátásban résztvevő dolgozók és ellátottak számára is a Kodály, valamint a Zrínyi utcai intézményben. Azokat a házi gondozottakat, akiknek lakhatási körülményei illetve egészségügyi állapotuk úgy kívánja, napközben szívesen látják az előbb említett valamelyik kitelepülésen. A NESZI Teleki úti idősek otthona szerencsés helyzetben van, hiszen tavaly nyár végén telepítettek itt egy olyan klímarendszert, amely nagyban megkönnyíti az itt tartózkodók mindennapjait. – Ezek kazettás klímák a folyosókon, azért döntöttünk emellett és nem a szobák vannak külön hűtve, mert az idősek a közvetlen hűvöset nem szeretik. Viszont a kollegáknak is nagyon fontos, hiszen ugye a lapos tetőszerkezet miatt az épület nagyon könnyen átmelegszik. Így sokkalta komfortosabb és sokkal elviselhetőbbé lehet így tenni mind a munkavégzést, mind a gondozottak mindennapi életét. Ilyenkor főként azokra jelent veszélyt a meleg, akiknek különböző keringési rendellenességeik vannak, ez pedig nálunk is megszaporodott az elmúlt időszakban, az esetszámok azonban láthatóan csökkentek, ami köszönhető az intézmény hűtöttségének is – árulta el Tóth-Bagó Mónika, a NESZI igazgatója. A lakóktól is számos pozitív visszajelzés érkezett a klímaberendezésekkel kapcsolatban. A szerkesztőségünk által megkérdezett Tiszai Ferencné Kati néni már több mint három éve a Teleki úti idősek otthona lakója. Szerinte össze sem hasonlíthatóak a korábbi nyarak a mostanival, sokkal jobb a közérzetük a hűvös légkörben. TÓTH Csilla – SZABÓ Fanni BIKA (04.21-05.21): A csillagok szerint csalódottnak érezheti magát. Egy kiadós baráti beszélgetéssel gyorsan túlléphet ezen a helyzeten. Fogjon hozzá minél előbb. NYÁR 2024.07.17. 5 MEGKÉRDEZTÜK Az elmúlt hetekben több alkalommal is harmadfokú hőségriasztást rendeltek el az országban, néhány helyen pedig évtizedes melegrekordok dőltek meg. Vannak, akik szerint annyira elviselhetetlen a hőség, hogy aki teheti, a legmelegebb órákban inkább ki sem mozdul otthonról, míg sokan a vízpartokat választják. Stábunk a Csónakázó-tónál és a Kistolmácsi-tónál is az emberek véleményét kérdezte. – KILÁTOGATNAK A TAVAKHOZ? A zalai strandok és vízpartok népszerűségének kedvez a jelenlegi kánikula, hiszen sokan előszeretettel töltik ott a szabadidejüket. A Csónakázó-tó környéke minden korosztály körében népszerű. Sok fiatal az ismerőseivel látogat ki, valaki a játszótérre érkezik az unokákkal, míg mások kutyát sétáltatnak vagy éppen horgásznak. Forgatásunk mazott: ilyenkor nagyon nyugis. Azt is elmondta, szerinte rengeteg programhoz ideális helyszín a környék. Virág Dominik szerint főként a családok számára jó időtöltés kilátogatni. Mint mondta, ajánlaná is nekik, hogy néha nézzenek ki. egyetértenek, de így is találkoztunk olyannal, aki szerint a környéken sok fejlesztésre lenne szükség. Nem csupán Kanizsán választják kikapcsolódásként a természetet a helyiek. A Kistolmácsi- tónál napi szinten rengetegen pihennek. Sokan inkább árnyékba húzódva töltik el az ban vagyunk hét napig. Az elején túrázgattunk, most pedig evezni fogunk pár napig – hangsúlyozta. Úgy látja, nagyon jó lehetőségek vannak a kistelepülésen és nagyon izgalmas programokon vehet részt a barátaival.TÓTH Csilla Ő elsősorban a párjával megy ki azért, hogy kikapcsolódjanak. – Havonta egyszer-kétszer ki szoktunk jönni, sétálni, a természetben körbenézni, esetleg a büfében fogyasztani valamit – árulta el. Hozzátette, szerinte a Csónakázó-tó népszerűsége évek óta töretlen. Ezzel a gondolattal sokan szerűsége kapcsán is megfogalmazta a véleményét, miszerint idén jóval több a látogató, mint a korábbi években. A strandolás mellett kiránduláshoz is alkalmas a zalai telepüidején Bacsi Zoé egy barátnőjével piknikezett. – Ha jobb az idő és mind ráérünk, akkor beszélgetni és enni jövünk – fogalmazott. Kiemelte, nem sűrűn mennek ki a Csó-tóhoz, azonban mint fogalidejüket, többen pedig a tóban frissítik fel magukat. Lőrincz Martin hetente többször megy a barátaival. – Biciklivel és busszal is szoktunk jönni, hetente háromszor általában – emelte ki. Régóta kedvelt helyszíne a tó, így a környék néplés. Kis Ágoston az osztályával érkezett. Mint azt elmondta, első alkalommal jár a környéken. – Vándortábor- A HŐMÉRSÉKLETTEL EGYÜTT NÖVEKSZIK A STRANDOK LÁTOGATOTTSÁGA IS A legmelegebb évszakban az egyik legnépszerűbb elfoglaltságnak számít, hogy a családok, baráti társaságok kimennek a strandra és akár az egész napjukat a vízközelben töltik. Az elmúlt hetekben a hőmérséklet szinte folyamatosan 35 Celsius-fok fölött volt, így nem meglepő módon a nagykanizsai létesítményben és a Kistolmácsi-tónál is nagy volt a forgalom. A kanizsai strandot már a múlt hónap elején birtokba vehették azok, akik ilyen módon szerették volna eltölteni a szabadidejüket. Az időjárás júniusban meglehetősen hektikus volt, ráadásul valamennyi szolgáltatást még nem is vehettek igénybe a látogatók. A teljes nyitásra június 22-ig kellett várni, akkor üzemelték be a strand területén található játszóházat, nyitott meg a büfé, valamint nyílt ki a strandpénztár. Az idő napról napra melegebb lett, így a kiemelkedőbb napokon már 600 fős vendégszámokat is regisztráltak, ráadásul a különböző táborok programjaiban is többször szerepel a strandolási lehetőség, így ezek is generálják a látogatottság növekedését. Karácsony Károly ügyvezető tapasztalatai szerint nem lehet megnevezni, hogy a nyári időszakok közül melyik lesz a legerősebb, az azonban látszik, hogy főleg a csütörtöki-pénteki napokon a forgalom felülmúlja a hétvégit, valamint általában a hónapok első hetei az erősebbek. Az üzemeltető a teljes nyitás előtt emelt az árakon, azonban a látogatói számon ez nem látszik meg. – Kettő éve változott utoljára az árjegyzékünk, most a strandnyitással egy minimális áremelésre rákényszerültünk, hiszen a víz díja mintegy 50 milliós pluszt okozott az üzemeltetésben. Azt gondolom, hogy még így is a Dunántúl legolcsóbb közfürdője vagyunk, ezt tudják a vendégeink is. A családias környezet miatt, így is népszerűek vagyunk – nyilatkozta Karácsony Károly, a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő Kft. ügyvezetője. Azoknak, akik strandolással szeretnék eltölteni a pihenőidejüket jó hír lehet, hogy az előrejelzések szerint a meleg időjárás lesz a jellemző a következő napokban is. KÁLOVICS Tibor IKREK (05.22-06.21): A családjában mostanában többször is szóba került a hitel témája. Próbálja meg őket lebeszélni, mert ez az időszak nem alkalmas rá, hiszen a kölcsönt komoly kamattal kell visszafizetni. Jobban teszi, ha spórol egy ideig. 6 KANIZSA ÚJSÁG MAGAZIN BEINDULT A FESZTIVÁLSZEZON „Ha nyár, akkor fesztivál!” – hangzik a közhelynek tűnő, ám igaznak és jellemzőnek bizonyuló mondás. A legmelegebb évszakban Nagykanizsán és környékén is egyre több kulturális kavalkádot rendeznek, amelyek mind egyedinek számítanak a dél-zalai régióban. Július közepén rekordközeli hőséget mérnek a hőmérők, mégis minden hétvége tartogat egy-egy különlegesebb programot, amelyre nézőként érdemes kilátogatni. Még az előző hónap utolsó napjaiban rendezték meg Tótszentmártonban a Prósza, bor és tamburafesztivált, amelyet tizennyolcadik alkalommal bonyolítottak le. Csaknem két évtizeddel ezelőtt az esemény szüreti felvonulásként született meg, mára azonban a térség egyik unikális eseményének számít, amire Horvátországból is rengetegen érkeznek. Ezen a fesztiválon a tradíció játssza a főszerepet, hiszen a prósza és a tambura is a horvát kuriózumok között található. A kulturális műsorban szintén a tradicionális fellépők kapták a nagyobb hangsúlyt. A programot az előző évhez hasonlóan egyszerre rendezték meg egy veterán autós és motoros nappal, amelyre több tucatnyian érkeztek valamilyen oldtimer járművel. Három évtizedes múltra tekint vissza a Keresztúr Nevű Települések találkozója, amelynek 2013 után a hétvégén adott ismét otthont a zalai Murakeresztúr. A fesztiválra az ország és a történelmi Magyarország szinte minden szegletéből érkeztek, hogy együtt ünnepeljenek. A négynapos esemény először a vendégek fogadásával és egy ismerkedős esttel kezdődött, majd a második és harmadik nap a kulturális eseményekről szólt. A részt vevő települések delegációi egymást váltották a színpadon, hogy bemutassák a produkciójukat, de este a Csík Zenekar is fellépett. Polgár Róbert a vendéglátó település polgármestere úgy fogalmazott, számukra ez a fesztivál nemcsak az összetartozásról, hanem a tanulásról is szól, hiszen ilyenkor lehetőségük van tapasztalatcserére is a más településekről érkezőkkel. Bár a nevében nem fesztivál volt, de az ilyen jellegű programok közé sorolhatjuk a MÁV-Volán Juliálist is, amelyet szintén néhány napja rendeztek. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház szervezésében lebonyolított eseményen főzőverseny, kispályás futballbajnokság és számos fellépő várta a két cég dolgozóit, családtagjaikat és az érdeklődőket. A lebonyolításáig még csaknem két hónap van hátra, de a fesztiválszezonhoz kapcsolódó érdekesség, hogy már lehet nevezni a 18. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál főzőversenyeire. Nagykanizsa legnagyobb gasztronómiai eseményén természetesen ismert fellépőket is láthat a közönség: szeptember 13-án a Zenevonat nevű produkció áll színpadra az LGT legendáival, míg másnap az Irie Maffia gondoskodik majd a kanizsaiak szórakozásáról. A programban szerepel a Város Napján is látott „Népdalkörök pódiuma”, valamint az első napon egy Rockkertet is kialakítanak a Magyar Plakát Ház udvarában. KÁLOVICS Tibor RÁK (06.22-07.22): Csak azzal foglalkozzon, ami valóban fontos önnek. Egyszerűsítse le az életét, mert ha így folytatja, a párkapcsolatában is komoly problémák adódhatnak. HIRDETÉS 2024.07.17. 7 CSATLAKOZZ A TERÜLETVTVÉDELMI TARTALÉKOSOKHOZ! HAZASZERETET. KÖZÖSSÉG. TAPASZTALAT. IRANYASEREG.HU MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÉS BÉKÉJE KÖZÖS ÜGYÜNK. KÉSZÜLT A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM MEGBÍZÁSÁBÓL, MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MEGRENDELÉSÉRE. HM_Tartalekos_kampany_SAJTO_202x270_altalanos_0614.indd 1 2024. 06. 14. 15:52:03 ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 79. MINDEN MADÁRNAK ÉLETTÖRTÉNETE VAN, ÉS MINDEN MADÁR EGY EGYÉNISÉG OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha anyagi problémákkal küszködik, a sors olyan helyzetbe hozhatja, hogy megszabadulhat tőlük. Egyébként is jól elő tudja adni a véleményét, és hallgatnak is önre az ismerősei. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES Ft. Egyiknek a szárnya, másiknak a lába tört el. Odébb egy törött szárnyú, balkáni gerle éppen lábadozik. A Garai utcából idekerült piros fejű fakopáncs rövidesen mehet az útjára, elengedik. Az alaptáplálékuk túróból, tojásból, reszelt sárgarépából és tojáshéjőrleményből áll. A tojáshéjőrlemény a csont- és tollképzésben fontos a számukra. A kis kamra félhomályában található Benedek Tamás legszebb madara, a nagyon barátságos macskabagoly. Magyarországon őshonos fajta a fülesbagollyal egyetemben. Zsigmondnak hívja, bár a párja, Hajnalka azt javasolta, legyen inkább Ottó, mert a madármentő édesanyja is Ottónak becézte a baglyokat, de most maradt a Zsigmond keresztnév, így szólítják a Zalakomár mellett, az út szélén megsérült madarat. Elsodorta egy autó és súlyos agyrázkódást kapott. Sötét helyre tette egy dobozba, és 3 nap ápolás után 2-3 falat csirkeszívet elfogadott. Elengedhető lenne, de még lassú a mozgása, és eb- A ’80-as években kezdtük édesanyámmal a varjúfiókák mentését a Sétakertben. A szakadó esőben, villámlásban 14 darab fészekből lepotyogó fiókát gyűjtöttünk össze. Közben bővült a paletta, rengeteg galamb került hozzám – idézte fel a kezdeteket. Ez a pávagalamb beröpült egy lakásba, úgy hozták ide, a másik, a kacagógerle, tenyész galamb egy különlegesség. Külön vannak egymástól elhelyezve. A gólya délután került ide Miklósfáról, mert kiesett a fészkéből és nem tudott felszállni. Egy kutya bármikor elkaphatta volna. Várom a természetvédelmi őröket, hogy elszállítsák Székesfehérvárra. Megetettem egy pici hallal. A dolmányos varjú egy intelligens, barátságos madár és köszönni is tud, a hollófélékhez tartozik. Az egerészölyveket elvitték Fenékpusztára, naposcsibék foglalták el a helyüket az óriási banánfa előtt, egy dobozban. Egy külső szekrényben vetési varjúk várakoznak. A vetési varjú védett madár, eszmei értéke 50 ezer ben az iszonyatos melegben még marasztalják egy ideig. Hogy megszerette a megmentőjét, az is mutatja, hogy etetés közben nem vágja bele a körmét a kezébe. Érzékeli, hogy megmentette az életét, de hogyha kirepül, egy pillanat alatt el fogja felejteni. Eddig egy macska és 4 erdei fülesbaglyot nevelt Tamás, a Sétakertből kapta őket. Miután meggyógyultak, átkerültek Orosztonyba, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványhoz, ahol dr. Klein Ákos biológus, az alapítvány ügyvezetője tovább neveli, visszavadítja, végül elengedi őket. A baglyok és a fokozottan védett, nagyon ritka madárfaj, a kékvércse a vetési varjú fészkébe rakják le a tojásaikat, ezért nem szabad leverni a lakóhelyét. Mostanában pedig az a trendi, hogy leverik a varjúfészkeket – fejezte ki aggodalommal a madármentő. Az évek során azt is kitapasztalta, az erdei fülesbagoly sokkal vadabb, a macskabagoly pedig nagyon barátságos, olyan, mint egy cica. A Sétakertben, a nagy platánfákon lehet látni őket. A vörös kakas, Zoltán állt meg észrevétlenül mögöttünk, ahogy kijöttünk a macskabagolytól. Tamás gyorsan kézbe vette, hogy elzárja, nehogy megtámadjon. Közben hirtelen hangos kukorékolásba kezdett, biztosan fölment a vérnyomása. Zoltánnak 1, a testvérének, Mihálynak 2 felesége van. Zoltán és a felesége, Pipó szabadon mászkálhat az udvarban. Mindkét kakast nem lehet kiengedni, mert hiába származnak egy családból és hiába keltek ki egyszerre, széttépnék egymást. A növények, a virágok elanyátlanodtak ebben a melegen. A párja, Hajnalka gondozza őket, de segít neki a madaraknál is. Dávid fia pedig egy mini konyhakertet ápol az udvar végében. Sajnos Kanizsán nem szeretik a galambokat, kidobálják az emeletről a fiókákat. A törött szárnyú balkáni gerlét is autó ütötte el. A pincében is laknak galambok. A versenypályájuk itt húzódik a város felett, és előfordul, hogy elfáÖnkéntes madármentő, kertészmérnök, végzett szakács és szakoktató, aki dolgozott Ausztriában is. Korábban sokat utazott, bejárta Európát. Jelenleg munkanélküli, havonta 22.800 forint szociális támogatást kap és a Dózsa György utcai otthonában gyógyítja a madarakat. A 250 négyzetméteres udvart bokrok, fák, virágok tarkítják. Szinte látni sem lehet hova vezet a kacskaringós, szűk kis út. A kutyaugatás, a kakaskukorékolás harmóniát alkot a madarak énekével. A „karmesterük” Benedek Tamás készségesen bemutatja az ideiglenesen nála tartózkodó vendégeit. SZŰZ (08.24-09.23): Nyugalomban telnek a mindennapjai, de a nyaralás után anyagi gondok nehezedhetnek a vállára. Az egyik családtagja miatt sokat kell idegeskednie, de összefogással a gondok megoldhatók. ÉRDEKES 2024.07.17. 9 radnak és lezuhannak. Egy szlovén versenygalamb került legutóbb hozzám a Mindenki Sportpályájáról, egy szerb már korábban itt lakott, és közben lett egy gyerekük, de most már elvesszük tőlük a tojást. Jól érzik magukat nálunk, és nem akarnak továbbrepülni. Itt maradnak, de mi nem esszük meg a galambhúst. Az udvarról a teraszra érve folytatódott az ismerkedés a madarakkal. Vannak díszmadarak is – mutat rá Csipire és feleségére Tamás. – Budapestről kaptam őket, és nagyon barátságosak. Fischer törpepapagájok. Mohika énekes papagáj, ő a mohazöld tollazatáról kapta a nevét. A két barátságos és tanulékony széncinegét, amikor felnőttek, kiengedték a kalitkából, de visszarepültek. A lisztkukacot, a túrót és a vizet kiteszik nekik az árnyas teraszra és estefelé vagy hajnalban, ha megjelennek, táplálkozhatnak. Ha találnak maguknak párt vagy egy jó helyet, akkor továbbállnak. A HŰVÖS LAKÁSBAN IS LAKNAK MADARAK, KONYHÁBAN, ELŐSZOBÁBAN EGYARÁNT Minden madárnak élettörténete van, és minden madár egy egyéniség. A csókát a Hevesi utcán találta egy kisfiú és az apukájával idehozták. Gerincsérülése volt, de most már tud egy kicsit döcögni és elfogadja az élelmet. Az örvös galamb Magyarországon a legnagyobb testű galambfajta vonuló, télen nem marad itt, visszarepül Olaszországba. Nagyon barátságos, kedves madár. A Platán soron a fészekkel együtt leesett a fáról. Nagyon fontos táplálékuk a sárgarépa, a keménytojás, a tojáshéj, a túró, a liszt és a kukacőrlemény. A füstifecskék építkezésről kerültek ide a precíz, mérnöki munkára emlékeztető fészkükkel együtt. Benedek Tamás nem hallgatta el azt sem, hogy már feljelentették. Azt úgy látszik, nem tudták, hogy kötött egy megállapodást a Déri János igazgató által vezetett Hortobágyi Madárkórházzal, melynek értelmében a madárkórház kihelyezett telephelyének tekinthető az otthona. Fogadhat fokozottan védett madárfajokat, amelyek 6 hónapon belül elszállításra kerülnek. Így például a gólyát is itt tarthatja, ami ellenkező esetben bűncselekmény lenne. Rendelkezik önkéntes madármentő vizsgával, és ha odakerül hozzá egy védett madár, rögtön lejelenti a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, és ha megmenti, továbbviszik egy Székesfehérvár melletti telephelyre. Ha valaki megkérdi tőle, hogy mivel segítheti a munkáját, azt válaszolja, hogy lisztkukacot, 1 csomag túrót, 10 tojást hozzon. Most a hálószobába megyünk – invitált tovább barátságosan Tamás. A párjával együtt a galériázott szobában laknak a madarakkal. Nem lehet 10 óráig elszundikálni a háziaknak, mert reggel 5 óra után megkezdődik a csipogás. A könyvtár előtt találta a nagyon barátságos énekesrigót Cseke Zoltán, a Thúry-iskola egykori igazgatója, és el is jöttek meglátogatni a feleségével. Én csak szépségnek hívom. Van, amikor a teraszon alszik, van, amikor a hálószobában. Nem akar elrepülni. Van még két feketerigónk, azok is mindig visszajárnak. Kell átmeneti idő a számukra, hogy hozzászokjanak a vad körülményekhez és megszerezzék maguknak az élelmet. Ilyen gyilkos melegben viszont olyan kemény a föld, mint a hűtőszekrény oldala, nem tudják feltörni a földet és kiszedni a gilisztát. Ha lenne egy tartós eső, akkor nem maradnának itt. Mindenkinek azt ajánlom, hogy tegyenek ki vizet egy lapos tálcában, hogy tudjanak inni a madarak. A következő csapatot a verebek alkotják. Rengeteg balkáni gerle van a városban, de érkezett hozzám nyaktekercs is, amilyent még nem láttam Kanizsán. 180 fokban ki tudja fordítani a nyakát, és hangyatojással táplálkozik. A sarlósfecske pedig 230 km/óra sebességgel tud repülni, egy csodálatosan szép madár. Az egyik énekesrigó a madármentés csodamadarának tekinthető. Átment rajta a kaszálógép, egyik ujját levágta, a szárnyából kivágott egy darabot és a combcsontja is eltört. A lábát sínbe kellett tenni, kész csoda, hogy él. Szerencsére jó az étvágya. A másiknak pedig 1 lába maradt meg. A pinty úgy fejezi ki a gazdája iránti szeretetét, hogy mindig a fejére száll, ha meglátja, ott érzi jól magát. Szeretek a madarak között élni – hangsúlyozza az állatmentő, mert nagyon hálásak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől, de leginkább a magánszemélyektől kapott támogatásból tartják fenn az állatokat, és jó kapcsolatot alakítottak ki az állatmenhellyel is. Egy világot járt tengerésztől pedig macskakonzervet, búzát kaptak. Benedek Tamás önként vállalt munkájában sokat segít Horváth László kiskanizsai állatorvos. Önzetlenül, soha nem kért egy fillért sem. Önkéntes tevékenységük elismeréseként a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportja oklevelet adományozott a párnak, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület pedig 2023-ban az Év Civil Önkéntese címet adományozott Benedek Tamásnak. S hogy milyen madár után vágyakozik a madarak megmentője? – Egy olyan fehér hollóra, amelyik ott is maradna náluk. BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): Járjon figyelmesen az utcán, mert Ámor nyila váratlanul a szíve közepébe fúródhat. Elégedett lehet magával, mert a környezetében is megjegyzik, hogy amihez nyúl, az szinte arannyá változik. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK ÖSSZETETT FELADATOT LÁT EL A CIVIL SZERVEZET HELYI CSOPORTJA Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 154., Egerben megrendezett vándorgyűlésén Elismerő Oklevél kitüntetésben részesítette Büki József erdésztechnikust, a Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdészét, a természetes bükkfelújítások területén végzett kimagasló szakmai munkájáért és a Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola foglalkozásainak szakmai támogatásáért – olvashattuk a hírt a világhálón. elnöke. – Az évente megrendezett vándorgyűlés talán a leglátványosabb része az egyesület működésének, hiszen országosan is elég nagy hírverés övezi, és emiatt egyre többen ismerik a létezését. A rendezvény házigazdájának és a részt vevő kollégák életének is jelentős eseménye. A helyi csoportból többen is kaptak már különböző egyesületi elismerést korábban. A többlépcsős kiválasztás a garancia arra, hogy aki eljut odáig, hogy országos szinten, vándorgyűlés keretében Kaán Károly, Bedő Albert vagy Decrett József emlékérmet, illetve elismerő oklevelet kap, annak érdemeihez nem férhet kétség – hangsúlyozta. Az ország egyik legrégebbi civil szervezetének története 1866- ban kezdődött az Ungarischer Fortsverein jogutódjaként. Céljai és szervezeti felépítése ebben a több mint másfél évszázadban ugyan többször is változott, de hol kisebb, hol nagyobb létszámmal folyamatosan működött. Az egyesület által kiadott Erdészeti Lapok folyóirat 1873 óta nyomtatott formában mind a mai napig megjelenik. Az OEE jelenleg közel 4000 fős tagságot számlál, és amiatt, hogy ilyen nagy a létszáma, egy megfelelő szervezeti formát fel kellett építeni ahhoz, hogy hatékonyan tudjon működni – utalt az előzményekre az elnök. Ennek az egyik módja volt, hogy helyi csoportokat hoztak létre az egyesületen belül. Napjainkban mintegy 38 helyi csoport működik zömében földrajzilag elkülönülten egymástól, de bizonyos esetekben egyes szakterületek külön helyi csoportokat is kialakítottak. Létszámát tekintve a külföldön alakultak közül az erdélyi a legnagyobb létszámú, de a soproni egyetemistáknak is van helyi csoportja. Zalában két helyi csoport tevékenykedik. Az egyik a nagykanizsai, a másik a zalaegerszegi. A nagykanizsai helyi csoport zömében a zalai, állami erdőkben tevékenykedő erdészeknek és erdőmérnököknek a gyűjtőszervezete, a zalaegerszegi helyi csoport pedig inkább a magántulajdonú erdőkben és egyéb állami szerveknél dolgozó erdészeket és kollégáikat fogja össze. Zalában nagyjából az erdőterület fele állami, a másik fele magán, így mind a két szervezet jelentős létszámmal bír. A nagykanizsai helyi csoport létszáma a legfrissebb nyilvántartás szerint 161 fő. A feladat összetett, jó része az egyesület országos központjával való kapcsolattartásból adódik, ami abban is megnyilvánul, hogy OEE által meghirdetett programokat helyi szinten megszervezik. Ilyen feladat pl. az Országfásítási Programban a települések sorfával való ellátása az ültetés szakmai támogatása, vagy az erdei vándortáborok megszervezésében való közreműködés. Van olyan feladatunk, amit az országos egyesület képviseletében végzünk. Ide tartozik Az Év Fája mozgalom is, aminek részeként minden év tavaszán a Csónakázó- tó közelében faültetést szervezünk, de ilyen az őszi időszakban az Erdők Hete programsorozat helyi szervezése is. Fontos célkitűzésünknek tartjuk a szakmai programok, a különféle tájékoztatások és iskolások fogadásán keresztül az erdőgazdálkodás megismertetését a civilekkel. Az országos programokhoz kapcsolódó rendezvények mellett, évente 1-2 alkalommal szervezünk helyben, saját szakmai napokat is, amiken keresztül a szaktudást, a tapasztalatcserét tudjuk elősegíteni. Ezenkívül évente szervezünk tanulmányutakat a szomszédos vagy annál távolabbi tájegységekbe is, ahol erdőgazdálkodási, vadászati vagy éppen a csemetetermesztési technológiákat tekintjük meg. Ennek a kapcsolattartás, a kollegiális barátság fejlesztése mellett van egy szakmai fejlődést nyújtó tanulmányút jellege is. Feladatunknak tekintjük a kollégák tájékoztatását az erdészeti ágazat működéséről, a legaktuálisabb témáiról. Ugyancsak célunk az erdész hagyományok megőrzése is, ami többféle formában nyilvánul meg. Erdész hagyományaink ápolásához kapcsolódik, hogy a Zalához kötődő erdész nagyjainkról bizonyos évfordulójuk alkalmából megemlékezést tartunk. Barthos Gyula és Kaán Károly portrészobra előtt például rendszeresen megemlékezünk a két erdőmérnök munkásságára. Halottak napján a helyi csoport képviselői felkeresik a temetőben azoknak a sírját, akik a szakmában hírnevet szereztek, és koszorúk elhelyezésével emlékeznek rájuk. Nagy hagyománnyal rendelkezik az Országos Bányász-Kohász-Erdész Találkozó, a három selmeci gyökerű szakma és képzés képviselőinek közös eseménye. Tervezés alatt áll a következő feladatunk, az Erdők Hete megszervezése, és hamarosan fogadjuk a szombathelyi csoport látogatását. Pár éven belül pedig ismét ránk kerül a sor, és újra vándorgyűlést szervezünk Kanizsán - foglalta össze teendőiket Varga Attila, az OEE helyi elnöke. BAKONYI Erzsébet Ez így igaz – mondta elismer ő en Varga Attila, az OEE Nagykanizsai Helyi Csoportjának ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 118. SKORPIÓ (10.24-11.22): Az egészségével, betegségével kapcsolatos teendőit ne halogassa tovább, hanem menjen orvoshoz, és kezeltesse magát, amíg nem késő. Igyekezzen, mert a családjának szüksége van a szeretetére. 2024.07.17. 11 A TERMÉSZET AZ ÚR EGY BELVÁROSI PORTÁN A vadszőlővel körbefuttatott ház önmagában is egy különleges látvány. Rovatunk sok esetben ismerősöktől, családtagoktól, olvasóktól kapja a tippeket, kit lenne érdemes felkeresni, így jutottunk el Kocsis Piroskához. MEZŐGAZDASÁG A nyugdíjas éveit töltő egykori óvónő, Nagykanizsa Város Vegyeskarának tagja szeretettel fogadott bennünket, saját szóhasználatával élve, a dzsungelben. A nagyon kellemes, árnyas, szőlővel körbefuttatott lugasban a kert szélén, ahol unszolásunkra Dorkát, a három hónapos komondort is üdvözölhettük. Piroska kertje valóban páratlan, hiszen nála minden úgy nő, ahogyan neki tetszik. Néha a szél hozza a magokat, néha a madarak, de ajándék növény is bőven van a „dzsungelben”. – Valamikor a nagypapám vette a múlt század elején ezt a házat. Amikor én megszülettem, ez a zöld már megvolt, apukám hozta Pécsről a vadszőlőt, ott nagyon sok háznál lehet ilyent látni. A szőlőlugas is megvolt már, de sokkal rendezettebb volt minden, mert volt nekem egy nagyon ügyes anyukám és apukám, akik rendben tartották a kertet. Én nem értek hozzá, nem tudom úgy kezelni a virágokat. Közben rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy én mit akarok, mert nem biztos, hogy az kel ki, amit én szeretnék, vagy ott, ahol szeretném. Mert olyan is volt, hogy kikelt a növény, de teljesen máshol, nem tudom, hogy csinálta – mesélte mosolyogva Piroska. A természet a háziasszonnyal szimbiózisban valóban teret hódított a csöppnyi kertben. Viszont látni azt, ahogy burjánzanak a növények, maga a csoda. Néha még Piroska is rácsodálkozik arra, a kert egy-egy szegletében milyen új növénye van vagy éppen hogyan roskadozik a fügefája a termésektől. De az említett növények mellett még sok-sok különlegesség „lakik” a kertet átszövő ösvények mentén. – Ilyen a pénzvirág például, vagy Júdás pénze, ahogy nevezik. Ezt sem szaporítottam, elszórja a magját és amelyik úgy gondolja, az kikel. Aztán ott a nagy fügefám, amit még valamikor apukám hozott a határon túlról. Nagyon sokáig nem ment semmire. Nem termett. Az utóbbi időben pedig csoda történt, annyi rajt a termés, a fa el sem bírja. Ráadásul öntözni sem tudom, mert távol van, és mégis túléli ezeket a nagy nyarakat és ontja a gyümölcsét. Figyelem mindig a virágokat is. Egyik éven ez burjánzik, máskor a másik. Érdekes, amikor a Covid volt, azt hittem semmilyen kertem nem lesz. Ugye a koromnál fogva boltba sem, sehova nem mehettem. És előbújtak olyan virágok, újjáéledtek, amelyek 40 évvel ezelőtt anyukámé voltak. Gyerekkoromban volt például málna a kertben. Most úgy érezte, előbújik – sorolta a mesekertben a háziasszony. Ha mindez nem lett volna elég, még madárfészket is találtunk, benne tojásokkal, a közelében egy másik fészket láttunk kismadárral. A természet megmutatta azt, hogy valóban egy csoda. De beszélgetésünket a vadszőlőnél kezdtük, ott is fejezzük be. Ugyanis annak ellenére, hogy szép és esztétikus, különleges, nyár elején virágzáskor méhlegelő, ősszel éréskor uzsonnás asztal a madaraknak. De mint azt Piroska elmesélte, kertje mindenféle élőlényt vonz. – Pár évvel ezelőtt dongóim voltak. Először nagyon féltem tőlük, aztán utánaolvastam és megtudtam, a dongó nem agresszív. Akkor minden reggel kimentem hozzájuk, köszöntem nekik. Érdekes volt, kijöttek a helyükről, tettek egy kört a fejem felett. Azóta nem jöttek vissza, de kedves emlék. Mikor az unokáim jöttek, ők is mentek rögtön a kertbe és keresték a dongókat. VINCZE Adél fotó: Bakonyi Erzsébet NYILAS (11.23-12.21): Ha változtatni szeretne az életén, ne várjon sokáig, kezdje el most júliusban. Meglátja, még a nyáron minden sikerül, és boldogabb lesz, mint valaha. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT DÍJÁTADÓ, SORSOLÁS ÉS EDZŐMECCSEK Az utóbbi hetek az NB-s futball mellett (vár)megyés labdarúgás terén is kellő átkötést kínált a németországi labdarúgó Európa-bajnokság árnyékában. A bevezetőben említett eseményekhez kapcsolódott például azon esemény, melynek keretében a Sand SE vármegyei labdarúgó III. osztályának Déli csoportjában bajnoki címet szerzett együttese átvehette érmeit is egy kellemes díjátadójuk alkalmával. – Egy hangulatos vidéki tanyán ünnepeltük meg a falu első focis bajnoki címét, természetesen jó hangulatban – fogalmazott a sandiak egyik oszlopos tagja, Csetei János. – Az éremátadást a neves labdarúgó játékvezető, Berke Balázs közreműködésével sikerült megvalósítanunk. Budai Lajos edzőnk alighanem joggal gratulálhatott nekünk, no és ne feledjük, Szakmeiszter János személyében a gólkirályt is mi adtuk a csoportban, GYARMATTÓL TATÁIG, ELSŐSÉGTŐL ELSŐSÉGIG ő 52 találatot jegyzett a 2023-2024- es szezon során. Meg aztán ki ne maradjon, tehát ki kell emelni közösségünket – focistástól vezetőstől a szurkolóinkig bezárólag. Nagyon jó volt a kohéziós erő és a hangulat a teljes idény során, s ezt a következő pontvadászatban is szeretnénk folytatni. Most pedig tekintsünk egy kicsit feljebb, hiszen a napokban elkészült a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblás első fordulójának sorsolása a honi labdarúgó-szövetségben. Mindezek alapján kiderült, a kanizsaiak új vezetőedzője, Gabala Krisztián újdonsült együttesével a szintén NB III-as Gárdonyi VSC-vel veheti fel a versenyt a következő körért, a kupameccsnek előreláthatólag pedig a nagykanizsai Olajbányász- stadion augusztus 3-án, szombaton, 16.30 órától adhat otthont. Múlt péntek este aztán már labdarúgás nélkül sem kellett ma- A nyári versenyidőszak sűrűségét mutatja, hogy a nagykanizsai amatőr triatlonozó, Korcsmárosné Vig Rozália milyen programok során is versenyezhet gyakorlatilag hétről hétre. Balassagyarmattól Tatáig tartott azon helyszínek sora, ahol mezőnyében rajthoz állhatott, mi több, szép sikereket is könyvelhetett el. Balasagyarmaton a Tereptriatlon Országos Bajnokságot rendezték és a város nyírjesi részén lebonyolított triatlonos sprinttáv radnia azoknak, akik élő meccsélményekre vártak, mivel a dél-zalai „körzetünkben” mérkőzhetett például a „megye egyes” Szepetnek SE a második ligás Becsehely KSE-vel a szepetneki Harmat János Sporttelepen. A hazaiak kispadján a távozó Németh István helyét Nagy Tamás vette át, de a pályán futballozó legénységek bizonyították, már eddig is jelentős játékos mozgások történtek az elmúlt hetek során. Ezekről majd valamivel később, egyelőre maradjunk annál, hogy a kimondottan szép számú érdeklődő előtt megrendezett találkozón a Szepetnek győzött 1-0-ra, Kolman Patrik találatával. POLGÁR László A Sand SE-nél kiadósan megünnepelhették az aranyérem átvételét Lassan visszatér minden a várt rend szerint, újra – egyelőre felkészülési – mérkőzésekre járhatnak a focikedvelők fotó: Polgár László a 38 .Palóc Triatlon szerves részét képezte – terepen. Korcsmárosné mezőnyére, koroszttályára 500 méter úszás, 12 kilométer kerékpározás, valamint 4 km futás várt, s a TRI-CO Triatlon Klub igazoltja a szenior hölgyeknél országos bajnoki címet szerzett. Az óriási hőség a technikás pálya mellett külön is próbára tette az indulókat, de miként korábban a triatlon ranglistás versenyek Keszthelyen vagy Zalaegerszegen, úgy a nógrádi erőfelmérő sem fogott ki a kanizsai indulón. Egy újabb állomás volt szupersprint- kategórián belül Korcsmárosné számára a Győr melletti Ikrényben megrendezett viadal, melynek keretében akkor próbálták ki az úgymond egyes rajtokat, és ott is első helyen végzett mezőnyében a dél-zalai triatlonos. Következhetett aztán a sorban, tehát immár a nyár közepén a tatai rövid távú triatlon országos bajnokság 1500 m úszással, 40 km kerékpározással, valamint 10 km futással, s Korcsmárosné Vig Rozália ott szintén (képünkön a dobogó tetején) országos bajnoki címet könyvelhetett el. POLGÁR László BAK (12.22-01.20): Ha nem sikerült még összehoznia egy tengerparti nyaralást, még bepótolhat mindent. Csak tervezzen, szervezzen, mert sokkal jobban alakulnak majd a dolgai, mint ahogyan elképzeli. SPORT 2024.07.17. 13 ISZTAMBUL UTÁN IDÉN STOCKHOLMBAN REMEKELT EREDMÉNYES SZEZONZÁRÁS A SZKES-NÉL Lényegében a hagyományoknak megfelelően remek eredményekkel zárta a mögöttünk hagyott versenyszezont a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja, legutóbb szép eredményekkel tértek haza a Magyar Látványtánc Sportszövetség Balatonfüreden megrendezett Európa-bajnokságáról a kanizsaiak. A tánccsoport 11 versenyszámmal nevezett a megmérettetésre és mindegyik dobogós helyezést ért el. A még tavasszal, Nagykanizsán megrendezett küzdősport Combat Sport kontinenstorna után sem lazíthattak a Jeet Kune Do / Kali Nagykanizsa SE versenyzői, hiszen egy fóti helyszínnel sorra került országos bajnoki fordulón, valamint egy stockholmi Eb-n is bizonyítottak. Fóton a Magyar Tradicionális Kung Fu és Wu Shu Szakszövetség (HKF) országos bajnokságának első fordulóját bonyolították le, ahol Nagy Zeusz a felnőtt férfi, sanda light (qingda) küzdelem 65 kg-os kategóriájában szerzett első helyezést, felnőtt wing chun fegyveres (kard) formagyakorlatban pedig ezüstérmet. A kanizsai klub másik versenyzője, Zsiga Ádám a felnőtt sanda light (qingda) küzdelem 75 kg-os versengésében pedig harmadik lett. A sportegyesület vezetője, sifu Johanideszt Gábor elégedett lehetett tehát versenyzőik eredményeivel, s Zeusz szereplése így a stockholmi küzdősportos, 19. Wushu Európa-bajnokság fényében is biztatóan alakult. Nagy Zeusz Svédországban (képünkön) tehát küzdelmi versenyszámokban indulhatott és a junior sanda 65 kg-os kategórián belül végül a dobogó harmadik fokára állhatott. POLGÁR László FOCIAJÁNLÓ 1. forduló 07.28. BFC Siófok- FC Nagykanizsa 2. forduló 08.07. FC Nagykanizsa – Majosi SE 3. forduló 08.11. PTE-PEAC – FC Nagykanizsa A sors fonala produkció is első helyen végzett a SZKES csoportjai közül Nagy Zeusz tavaly Isztambulban, idén már Stockholmban is remekelt – Előbb az „A”, majd „B” kategóriában is versenyeztek táncosaink – fogalmazott Szécsényiné Kápolnás Edina vezetőedző. – Nagyon boldogok voltunk és büszke vagyok tanítványaimra, hiszen erős mezőnyben, mindegyik számmal dobogós helyezést értünk el. A munka nem áll meg, mert az edzőtáborok is adnak feladatot bőven tanítványainknak, táncosainknak, akik már az újabb koreográfiákra is készülhetnek. POLGÁR László VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): A kívánsága szerint hamarosan komolyabbra fordulhat a párkapcsolata. Akár tervezhetik is a közös jövőjüket. A párja is belátja végre, hogy senkinek sem jó egyedül élni. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS KÖVETKEZŐ VÉRADÁSOK 2024.07. 22.- 2024.07.26. Zalaegerszeg véradóhét, tehát ezen a héten Nagykanizsán nem lesz véradás. 2024.07.30. kedd 14:00-18:00 Vöröskereszt Nagykanizsa Sugár út 28. Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is! A véradás mindenki Magával vinné telefonján a számára nyitott. Kanizsa Újságot? Telefonjával beolvasva, ezzel a kóddal is elérheti az oldalt. A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja a Halis-könyvtár weboldalán is. Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt. További híreinket megtalálják a www.kanizsamediahaz.hu oldalon. Nyitva: H-P-ig 8-16, PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÜRESEN ÁLLÓ ÉS FELÚJÍTÁSRA SZORULÓ LAKÁS KÖLTSÉGELVEN TÖRTÉNŐ BÉRBEADÁSÁRA Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Ör.) 2. § (3) bekezdés a) pontjának ad) alpontja alapján pályázatot hirdet üresen álló és felújításra szoruló lakás költségelven történő bérbeadására. A pályázatra kiírt lakás címe, adatai: 8800 Nagykanizsa, Platán sor 4. 8/54. Alapterülete: 70 m² Szobaszám: 2 Komfortfokozat: komfortos Műszaki állapota: felújításra szorul A lakás költségelvű bérleti díja: 52.850, -Ft. A lakás helyszíni megtekintésére és konzultációra a bérbeadó 2024. július 10-én 10:00 órakor és július 31-én 10:00 órakor biztosít lehetőséget. A pályázat benyújtási határideje: 2024. szeptember 6. péntek 12.00 óra A pályázat benyújtásának helye: Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási csoport II. em. 9. iroda Pályázati anyagok beszerzése: A részletes pályázati kiírás és mellékletei személyesen átvehető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Humánigazgatási csoportjánál. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást kaphat a Polgármesteri Hivatal lakásügyi ügyintézőjétől személyesen, vagy telefonon (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 9., 0620/8492453). A pályázati nyomtatvány a lakásokról készült fotókkal és a lakás alaprajzával együtt elérhető az önkormányzat honlapján (www.nagykanizsa.hu) és a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. honlapján (www.nkvg.hu). Nagykanizsa, 2024. június Balogh László polgármester HALAK (02.20-03.20): Olyan váratlan hír juthat a fülébe, hogy idegességében még a szava is elakad. Ha nem elégedett a mostani élethelyzetével, éberebben járjon-keljen, mert így könnyebben rátalálhat egy jó lehetőségre. REJTVÉNY 2024.07.17. 15 A 2024. július 3-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: AZ ELNYOMOTTAKBÓL VÁLNAK A LEGNAGYOBB ZSARNOKOK. CSENGERY U. 5. NKVG.HU HÍVJON MINKET! Elérhetőségünk: 30/153-7607 171 m2 + 104 m2 üzlethelyiség 21 m2 raktár 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO KEMENCÉS KRUMPLIPRÓSZA ÉS ERDÉLYI HAMIS GULYÁS Három éve alakítottunk ki a kertünkben egy nyári konyhát, melyet a múlt század sütő-főző eszközeivel – kemence, sparheltrendeztünk be – mondja a rigyáci Tóth Henrietta. – Gyakorlatilag bármi elkészíthető ebben a kis gasztro kuckóban. Családunk a A KEMENCÉS KRUMPLIPRÓSZA HOZZÁVALÓI: 10 nagyobb burgonya, 0,5 l aludttej (vagy 4 kis pohár kefir), 6-7 ek liszt, 1-2 ek zsír a tepsi kikenéséhez. ELKÉSZÍTÉSE: A burgonyát meghámozzuk, tormareszelőn lereszeljük. A reszeléket az aludttejjel gyorsan elkeverjük, hogy ne barnuljon be. Hozzáadjuk a lisztet, a sót és jól összekeverjük. Kizsírozott, lisztezett tepsibe egyenletesen eloszlatunk kb. egy ujjnyi masszát. Kb. 220 fokos kemencében (sütőben 200 fokon) aranybarnára sütjük. A sütés félidejénél (kb. 10 perc) kenőtoll segítségével vékonyan megkenjük a tetejét zsírral, hogy még ropogósabb legyen. Az elkészült prószára ízlés szerint kenhetünk tejfölt, szórhatunk házi sonkát, lilahagymát. De pirított rókagombával is nagyon finom. AZ ERDÉLYI HAMIS GULYÁS HOZZÁVALÓI: 50 dkg sertés tarja, 50 dkg füstölt csülök, 20 dkg szalonna, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 5-6 gr fokhagyma, 6 db fehér és sárgarépa, 1 zeller, 2 paradicsom, 1 paprika, 20 dkg burgonya, 1 csokor petrezselyem, 50 dkg savanyúkáposzta, 2 marék csipetketészta, 3 db babérlevél, zsír. Fűszerek ízlés szerint: pirospaprika, bors, kömény, majoránna, só. ELKÉSZÍTÉSE: A zöldségeket felaprítjuk, a hagymát és a szalonnát felkockázzuk. A petrezselyemzöld egyben kerül a levesbe. A káposztát átmossuk és kinyomkodjuk, hogy veszítsen a savanyúságából. A húst és a csülköt felkockázzuk. A főzőedényben a zsiradékon a szalonnát elkezdjük pirítani, mikor üvegesedni kezd hozzáadjuk a vöröshagymát, majd a paprikát és a paradicsomot. Mikor a zöldségek is üvegesedni kezdenek, illetve veszítenek a színükből hozzáadjuk a húsokat. Ha a hús kifehéredett, hozzáadjuk a fűszereket, az összeaprított fokhagymát. Lehet, hogy plusz sózásra nem is lesz szükség. Hagyjuk a húst saját levében főni, és mikor elkezd rotyogni, csak akkor öntjük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Beletesszük a káposztát és a petrezselymet. Amikor a hús kezd omlós lenni akkor kerülnek a levesbe a zöldségek, kivéve a burgonyát, hiszen ennek kevesebb idő kell. A zöldséggel együtt kerül bele a csipetke is. Ha mindent jól csináltunk akkor ezek egyszerre érik el a kellő puhaságot. BAKONYI Erzsébet modern fogásokon kívül nagyon szereti a hagyományos magyar ételeket, ezért a napokban kemencés krumpliprószát készítettünk egy igazán tartalmas erdélyi hamis gulyáslevessel. PROGRAMAJÁNLÓ MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ Július 20. (szombat) CSALÁDI NAP A REZEDÁK DALKÖR SZERVEZÉSÉBEN Helyszín: Bajcsai közösségi tér JÖN! JÖN! JÖN! 18. Kanizsai Bor-és Dödölle Fesztivál szeptember 13-14. ZENEVONAT SZUPERKONCERT AZ LGT SZTÁRJAIVAL, IRIE MAFFIA, NO SUGAR, SOULWAVE, CRAZY LITTLE QUEEN, KOLOMPOS EGYÜTTES HONVÉD KASZINÓ Július 25. (csütörtök) 17 óra „…OTTHONOM LESZ OTTHONOD” – irodalmi emlékest Pék Pál költő 85. születésnapjának tiszteletére Az alábbi készpénz-helyettesítő eszközöket fogadjuk el a Kanizsai Kulturális Központ intézményeiben, a saját szervezésű rendezvényekre: SZÉP kártya, bankkártya Kérjük, további információért látogasson el weboldalunkra! www.kanizsaikultura.hu HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Augusztus 14. (szerda) 10 - 12 óra Nyári kézműves foglalkozások ÁLLATKERTI MÓKA – kaméleon készítése tojástartóból A részvétel INGYENES! Augusztus 21. (szerda) 19 óra Kanizsai Nyári Színház Carlo Goldoni: MIRANDOLINA (Art-Színtér) Játssza: Szulák Andrea, Szemenyei János, Laki Péter/Oláh Béla, Kautzky Armand, Kisfaludy Zsófia/ Pánics Lilla, Marjai Virág, Károlyi Krisztián/Fecske Dávid Jegyár: I. helyár 5.900 Ft, II. helyár 4.900 Ft. Jegyek kaphatók a HSMK jegypénztárában és a www.artszinter.jegy.hu/program oldalon. MEDGYASZAY HÁZ Augusztus 10. (szombat) PGT SHOW NAGYKANIZSA 10-12 óra Színpadi játékok a videósokkal – dedikálás / fotózkodás Normál jegyár: 2.499 Ft 13-16 óra VIP programok: Színpadi játékok a videósokkal – Kérdezz felelek – koncert – dedikálás / fotózkodás VIP jegyár: 4.999 Ft Augusztus 26. (hétfő) 19 óra Szerenád a gesztenyefák árnyékában MERRY GO ROUND DUO Helyszín: Medgyaszay Ház előtti kőszínpad, eső esetén a Medgyaszay Ház nagyterme. A részvétel INGYENES! SZIGORÍTÁS A ROLLERESEKNEK NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 2024. JÚLIUS 31. A SZÜLŐ JOBBAN SZORONG MIATTA további részletek a 3. oldalon Következő számunk 2024. augusztus 14-én jelenik meg. Szinte teljesen megegyező időben történt két bejelentés nemrégiben Zalában. Az egyik így szól: Sormáson hozza létre következő magyarországi üzemét az Einhell. Míg a másik: Átadták a zalaegerszegi Rheinmetall üzem gyártósoráról elsőként legördülő KF41-es típusú Lynx gyalogsági harcijárművet. A gazdasági mutatók kapcsán lesz mit feltornászni a két cégnek, hiszen egy idei statisztika szerint a szomszédos vármegyék közül Zalában a legkisebb a munkavállalók bérigénye. EMLÉKEZÉS A TÖRTÉNELMI TRAGÉDIÁRA 1944. augusztus 2-a a világtörténelem egyik legsötétebb napja. Ekkor mintegy 3000 roma származású embert mészároltak le az auschwitzi koncentrációs táborban. Az áldozatok emléke előtt Nagykanizsán is fejet hajtottak. folytatás a 2. oldalon részletek a 4. oldalon A kötelező biztosításról szóló szabályozás július 16-tól lépett életbe. Erre a jármű egyre nagyobb népszerűsége, illetve az egyre több okozott baleset adott okot. Sipos Edit pszichológus szerint a biztonságos mobiltelefon- használattal kapcsolatos edukáció is fontos lenne az oktatási intézményekben. 5. oldal Vilmos Mihály gépészmérnök, a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület alapító tagjának a kapcsolata a csillagokkal már a születésének pillanatában eldőlt. ÉRDEKES EMBEREK 80. BAJNOKI CÍMET IS NYERTEK Idén Egerben rendezték a kötélugró Európa-bajnokságot, melyre a nagykanizsai Szan- Dia FSC négy versenyzője kvalifikálta magát. A speciális logóval megjelölt termékeket a fogyasztói ár mellett kizárólag a visszaváltási díj ellenében lehet megvásárolni. PET-PALACK-VISSZAVÁLTÁS 8-9. OLDAL 12. OLDAL 6. OLDAL AZ AKKUMULÁTOR-ÖSSZESZERELŐ BŐVÍTÉST BEJELENTETTÉK, DE A HIÚZ MÁR LE IS GÖRDÜLT fotó: Horváth Zoltán IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG GAZDASÁG munka már 2024-ben elkezdődhet. S mindeközben a megyeszékhelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vette át az első zalai hiúz kulcsát. Csak ismétlésként: a gyárat tavaly nyáron adták át és a német hadiipari óriás, valamint a magyar állam közös, összesen 100 milliárd forintos beruházásában épült meg. Az akkori beszámolók szerint a zalaegerszegi üzem 500 embernek ad munkát, s a Lynx harcjárművek gyártása mellett várhatóan kutatásfejlesztési tevékenység is megvalósul majd a területen. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az első hiúz kapcsán elmondta: a lánctalpas jelenleg a világ legmodernebb ilyen típusú eszköze. Mint kiderült, különlegessége abból is adódik, hogy számos célnak megfelelően átalakítható. Lehet belőle mentő, felderítő vagy éppen rádiós harcjármű. Az ünnepségen Vigh László, Észak-Zala országgyűlési képviselje egy korábbi beruházás, az autóipari tesztpálya sikerének tulajdonította, hogy a Rheinmetall is látott fantáziát Zalaegerszegben. Majd a határvédelem fontosságát sem hagyta ki, így fogalmazott: – Most már olyan járművek jöhetnek ki a gyárból, amelyeket be lehet vetni, lehet hasznosítani. Egyrészt eladásra, illetve szeretnénk a határainkat megvédeni, hiszen 170 kilométeren védekezünk és 2400 kilométer a magyar határ, szeretnénk, ha biztonságban élnének a magyar emberek, ezt szolgálja ez a honvédelmi fejlesztés – A két hírtől függetlenül kértünk statisztikai elemzést a Profession.hu-tól a zalai munkavállalók kapcsán. A számok Zalaegerszeg egyértelmű fejlődése ellenére sem túl rózsásak. Az álláskereső portál adatai szerint idén a vármegyénkben élők havi nettó bérigénye 300 155 forint, ami minden szomszédos megye átlagánál alacsonyabb. Vas vármegyében 307 717, Veszprémben 349 063 forint a bérigény és ugyan csak minimálisan, de még Somogyban is többet kérnek a munkára jelentkezők, ott ez az összeg 301 199 forint. De az is beszédes mutató megyénk gazdasági helyzete kapcsán, hogy a cégek hirdetéseire majd 76 százalékban helyi munkakeresők jelentkeznek. Más megyéből úgy tűnik szinte senkit nem érdekelnek a zalai lehetőségek, hiszen a szomszédos területeken élők közül Somogy vármegyéből mintegy 6 százalék vállal Zalában munkát. Ez az adat a Vas megye kapcsán 4,77 százalék míg Budapestnél 4,56 százalék. Ergo majdnem ugyanannyian jönnek Zalába Pestről, mint Vas vármegyéből. Bár a pontosabb megfogalmazás talán az lenne, hogy majdnem ugyanolyan kevesen jönnek Zalába Pestről, mint Vas vármegyéből. Sokat elárul Kanizsa helyzetéről s a néplélekről az a több mint 70 komment, ami a témával foglalkozó, eredeti hírünk alá érkezett. A legtöbb megjegyzés ezt a mondatot foglalta magába: „Nem a bérigény alacsony, hanem nincs munkahely és ahol van, ott nem fizetnek többet. Azt is elvállalták, mert nincs más lehetőség!” De sokan írták azt is, hogy Kanizsán még mindig gyakori a 200 nettós fizetés és sok esetben esély sincs ezt feljebb tornázni: „Nem az igény kicsi, hanem le vannak szorítva a bérek. Ahhoz, hogy megkapj egy állást, hiába mondanál magasabb bért, esélyed sem lenne ezen a környéken…” Végül egy rövid, de annál szomorúbb meglátás: „Lassan rosszabb lesz, mint Szabolcsban!” A KSH 2023-as adatai szerint egyébként nettóban nagyjából 35 ezer forinttal még jobb a zalai mutató, mint a szabolcsi. MIKÓ-BARÁTH György Kezdjük hazai pályán. Már az előtte való napokban hallani lehetett, hogy valami készülődik Sormáson, aztán a hivatalos sajtótájékoztatót mégsem Dél-Zalában, hanem a fővárosban tartották múlt kedden. A részletek a következők: az új csarnokban szerszámgépekhez használható akkumulátorokat és töltőket szerelnek majd össze az alkalmazottak. A megvalósuló 1,9 milliárd forint értékű beruházás 400 milliós állami támogatással valósul meg. Az Einhell két csarnokot bérel Sormáson, az egyikben a gyártási munkálatok valósulhatnak meg a Kínából idetelepített sorokon, míg a másikat raktározásra használják fel. A budapesti bejelentésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a cég beszállítói láncának egy jelentős részét a kínai partnerek adják, akiket a kormány szintén megpróbál majd hazánkba csábítani, hiszen mint fogalmazott, a magyar gazdaság egyik fő erejét éppen a német-kínai vállalati együttműködés adja. Cseresnyés Péter is ott volt és posztjában már az októberben felálló testületnek is üzent, miszerint: „Mint ahogy eddig, úgy ezután is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Nagykanizsa és a térség fejlődhessen mind a munkahelyek számának, mind az itt élők egzisztenciájának tekintetében.” Beszédes adat, hogy ehhez a poszthoz egyetlen komment érkezett a közösségi oldalon, az is így szól: „A beígért vagongyárral mi a helyzet?” A sormási fejlesztés kapcsán telefonon beszéltünk Neubauer Tiborral, a falu polgármesterével. Ő úgy tudja, a beruházás akár 80 fő részére is biztosíthat munkalehetőséget. A településvezető hozzátette, a AZ AKKUMULÁTOR-ÖSSZESZERELŐ BŐVÍTÉST BEJELENTETTÉK, DE A HIÚZ MÁR LE IS GÖRDÜLT fotó: facebook — Szalay-Bobrovniczky Kristóf AKTUÁLIS 2024.07.31. 3 A lassan leköszönő ciklus életében jó pár olyan felvetés volt, ami akár éveken át lett visszatérő vitapontja a közgyűléseknek. Így nem is meglepő, hogy a régi piac sorsa is volt már korábban a figyelem középpontjában. Ugyanis helyi lakók – Balogh László szerint – 8 levélben is megkeresték a polgármestert, mivel az eredeti előterjesztésben 80 százalék beépítettség és a posta felőli bekötőút megszüntetése szerepelt. A 2021 októberi közgyűlésen ezért Balogh László és Bizzer András is úgy érvelt, hogy maradjon inkább parkoló a terület. Az ott élők szószólója a közgyűlésben Abay Nemes Zoltán volt, aki elmondta, ők is a terület rendezését szeretnék, hiszen tarthatatlan az ottani állapot, ugyanakkor a közút megszűnését nem támogatják, valamint egy újabb lakóház építése esetén a parkolási lehetőségről is gondoskodni kell. Fodor Csaba akkor úgy érvelt, egy szokásos megtévesztés volt ez a Fidesz részéről, ugyanis a bekötőút megmarad és csak 60 százalékos beépítést terveznek. A politikai vitát a kormányoldal az ÉVE frakcióvezetője szerint azért gerjesztette, hogy elmondhassák, a többségi frakció nem csinál semmit. Ehhez jött még egy ki nem hívott meg kit a lakossági fórumra ütközet, majd Abay Nemes Zoltán ismét felszólalt, elmondta, ebben a csörtében nem akarnak részt venni, de a hatvanszázalékos beépíthetőséget támogatják. Később az az egyhangú(!) döntés született, hogy az 1970/1. helyrajzi számú ingatlant eladja a városvezetés, 100 millió forint + ÁFA kikiáltási áron. Részletfizetési lehetőséget a város nem biztosít, az új tulajdonosnak pedig négy éve lesz arra, hogy beépítse a területet. A győztes vevő végül Tálosi János cége lett. A területet kerítéssel leválasztották, majd hónapokig nem történt semmi, amit a kormánypárt helyi mémoldala néhány poszttal ki is HA PARKOLÓ, AZ A BAJ, HA NEM PARKOLÓ, AZ A BAJ? A címből ismerős lehet a Belga zenekar fő slágere. A nóta az ellentmondások kikarikírozása miatt is mindenképpen illik a régi piactér ügyéhez. S ha már az idézet: bármelyik szolgáltatón – 20-as, 30-as, 70-es – keresztül lehet telefonon is jegyet venni az ismét parkolóként funkcionáló belvárosi területen. kezdett. Aztán a múlt héten jött a hír, hogy egy ingatlanbérleti szerződést kötött a Via az új tulajdonossal, ennek köszönhetően funkcionálhat ismét parkolóként. Mint megtudtuk, az ötlet mind az ÉVE-frakció képviselőiben, mind a tulajdonosban már korábban felmerült, hiszen a beruházás várhatóan 2025 nyarán indulhat el. Az autósok a normál parkolási díjért használhatják a régi-új leállót. Az online fogadtatás mondhatni vegyes volt, hiszen sokan azonnal megjegyezték, ez is jelzi, hogy itt úgysem lesz semmi. Horváth Jácint megválasztott polgármester hangsúlyozta: a befektető motivációja egyértelmű. – Nem azért vette meg, hogy üresen álljon, hanem igenis legyen valami a területen. S addig is, amíg ez nem történik meg, gondoltuk, legyen egy együttműködés, s használhassák ismét a kanizsaiak. Főleg az őszi, tavaszi időszakban, a szabadságolások után segítség lehet a belváros parkolási gondjainak enyhítésében – mondta Horváth Jácint. MIKÓ-BARÁTH György SZIGORÍTÁS A ROLLERESEKNEK A kötelező biztosításról szóló szabályozás július 16-tól lépett életbe. Erre a jármű egyre nagyobb népszerűsége, illetve az egyre több okozott baleset adott okot. Napjainkban csaknem 80 ezer roller járja a közutakat, elterjedésükkel együtt pedig egyre gyakoribb a jármű által okozott balesetek száma. Azokra az elektromos rollerekre kell biztosítást kötni, amelyeknek tervezési sebessége meghaladja a 25 km/h-t vagy saját tömege nagyobb, mint 25 kg és legalább 14 km/h sebességre képes. Ugyanez a szabályozás vonatkozik minden egyéb elektromos rásegítéssel működő eszközre is, például a segwayekre és az elektromos egykerekű járművekre. Nem kell biztosítást kötni azonban az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra, mozgáskorlátozott személyek általi használatra szánt kerekesszékes járművekre, valamint a mozgáskorlátozott személy által vezetett e-moped járművekre. Számos esetben olyan anyagi és személyi károkat okoztak rollerek, hogy ezt muszáj volt valamiképpen szabályozni – árulta el Pálné Péter Eszter, a START Autósiskola vezetője. – A KRESZ jelenleg sajnos nem szabályozza, tehát az, hogy milyen járműkategóriába tartozik a roller, az még a mai napig nem meghatározható. Segédmotorként vagy kerékpárként tekintsünk rá? Amíg ez így jogszabály szerint nem lesz szabályozva, sajnos számos közlekedési szabálysértés esetén hosszú-hosszú vitára adhat okot. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, hogy legalább biztosításhoz kötik a roller használatát, de még nagyon sok minden van hátra a szakma szempontjából – árulta el Péter Eszter. A vezető hozzátette, Kanizsán is egyre többen használják ezeket a kétkerekűeket, zömében fiatalok, akik sokszor nincsenek is tisztában a forgalomban való közlekedés szabályaival. Éppen ezért az autóiskolában vezetni tanulóknak külön felhívják a figyelmét a vakmerő rolleresekre. Stejer Immánuel csaknem mindennap rollerrel közlekedik Nagykanizsán. Nagyon hasznosnak tartja a döntést, ő már korábban is biztosítással és védőfelszereléssel használta a saját járművét. Azonban szerinte sok esetben a helyi közlekedőkkel is probléma van. – Nagyon sokan a járdán használják, túl gyorsan mennek, száguldoznak, átmennek a piroson, a kerékpársávot használják, index az nincsen sehol, nem is lehet tudni, hogy merre mennek. Sokan este részegen, amikor voltak azok a kölcsönözhető rollerek, akkor estek keltek velük, ez így nem jó, valamit mindenképpen tenni kellene – hangsúlyozta Stejer Immánuel. Pálné Péter Eszter hozzátette, legideálisabb az lenne, ha a segédmotoros kerékpár kategóriába sorolná őket a szabályozás, ez a kérdés azonban egyelőre vitatott. A rollereseknek azon is érdemes elgondolkozni, hogy saját magukra is kössenek balesetbiztosítást, hiszen akár ők is szenvedhetnek komoly sérüléseket. SZABÓ Fanni KOS (03.21-04.20): Úgy tűnik, mostanában olyan sok a munkája, hogy csak aludni jár haza. Ha így folytatja, akkor előbb-utóbb számon-kéri miatta a párja. Ha teheti, próbáljon meg változtatni ezen a helyzeten. 4 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET EMLÉKEZÉS A TÖRTÉNELMI TRAGÉDIÁRA A porajmos áldozatainak számát a mai napig nem lehet pontosan megtippelni, a becslések 200.000 és 2.000.000 közé teszik azoknak a számát, akiknek azért kellett meghalniuk, mert roma származásúak voltak. A náci Németországban létrehozott megsemmisítés a végső stádiuma volt egy több évtizedes folyamatnak, amely a megkülönböztetésekkel, az emberi jogok megvonásával kezdődött, a gettósítással folytatódott és az emberirtással zárult. 1972 óta az auschwitzi táborban történt mészárlás napja a roma holokauszt emléknapja. Magyarországon a fasiszta ideológia térnyerésével erősödtek a cigányellenes hangok, majd a nyilasok hatalomátvételét követően hazánkban is elkezdődött a terror. Hazánkban a romák egy részét besorozták a frontra, így itthonról sok esetben az öregeket, a nőket és a gyerekeket vitték el a táborokba, többségük nem tért haza. Az egyik első transzport éppen Nagykanizsáról indult. A második világháború éveiben a kanizsai cigányság mintegy fele odaveszett. – A cigány népességre is igaz az, hogy volt olyan család, ahol haltak meg a holokausztban, munkaszolgálatban, megbélyegzettként, ítélet nélkül elítéltként, és haltak meg a háború folyamán is. Ez egy szomorú folyamat. Nálunk az augusztusi időszak után kezdődött a romák nagyarányú összeszedése, viszont pont a dunántúli megyékben, Zalában, Vasban igaz az, hogy azok a romák, akik kereskedtek vagy cirkuszosok voltak, hogy nekik halt meg családtagjuk Auschwitzban – mondta el Kardos Ferenc, roma holokauszt-kutató. A kanizsai megemlékezéseket 1995 óta a Vár úton található emlékműnél tartják, amelyet Csávás Csaba alkotott meg és amely mű a világégés valamennyi roma áldozatára emlékezik. Teleki László, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke úgy fogalmazott, kiemelten fontos számukra az emlékezés és az emlékeztetés, valamint a fiatalokkal való megismertetés, mert az előítéletek csak úgy oldhatóak fel, ha az emberek ismerik a másik történetét. – Párbeszéd nélkül nincs semmi. Ezért azt gondoljuk, hogy nagyon fontos olyan nyitottságot mutatnunk, amit befogad a többségi társadalom, akár a kultúránkat, gasztronómiánkat, akár a személyiségünket, a munkahelyen eltöltött időt. Azt gondolom, hogy ezek változást hoznak a többségi társadalomban és a megítélés mindig pozitívabb lesz – hangsúlyozta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A kanizsai megemlékezésen részt vett Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos is. A politikus kiemelte, az igazi tragédia az, hogy az áldozatok az életüket, a ma embere pedig felmenőit, kultúráját és múltjának egy szeletét veszítette el ebben a történelmi szörnyűségben. KÁLOVICS Tibor fotó: Horváth Zoltán BIKA (04.21-05.21): Már többször bebizonyította, hogy nagyon jó szervező, és szeret másokat irányítani. De szerencsére nemcsak irányítani, hanem segíteni is őket. Bármit hoz az élete sodrása, ne szokjon le erről a tulajdonságáról. OKTATÁS 2024.07.31. 5 Főként a közösségi oldalak böngészése céljából használják a gyerekek a telefonokat, azonban ezek a felületek Sipos Edit klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus szerint az iskolai zaklatás színterei is egyben. A szakértő kiemelte, úgy látja, a családtagok azért nem értenek egyet a javaslattal, mert így nehezebben tudják felügyelet alatt tartani a fiatalokat, ami elsősorban nem a gyerekekből, hanem a szülőkből vált ki szorongást. – Nagyon sokszor arról van szó, hogy a szülő szeretné elérni és kontrollálni a gyerekét. Előfordult olyan is, hogy óra közben a szülő kereste a gyerekét valamilyen banális ok miatt – árulta el a szakember. Mint mondta, azoknál a diákoknál merülhet fel szorongás telefon nélkül, akiknél már korábban kialakult a valamilyen függőség. Úgy fogalmazott: normális esetben meg kell, hogy tudjon válni tőle. Korábban több tízezer gyereket kérdeztek meg egy felmérés részeként arról, hogy tanítási időben náluk van-e a mobiljuk és milyen célra használják azt. Ennek kapcsán Sipos Edittől megtudtuk, a gyerekek 95 százalékánál van készülék, amit csaknem mindenki használ óra közben üzenetküldésre is. – Sokféle kutatás történt szerte a világban, hiszen ez nagyon sok helyen probléma, nem csak nálunk. Ahol betiltották, azt tapasztalták, hogy 6,41 százalékkal javult a gyerekek teljesítménye. Természtesen mondhatnánk, hogy ez nem olyan nagy szám, de ha belegondolunk, hogy egy felvételi néha egy-két százalékon múlik, akkor nem kis dologról beszélünk – mutatott rá a pszichológus. – A teljes tiltás ellenállást szül – folytatta Sipos Edit. – Mindig van ötletük. Melyik az a gyerek, aki nem tud még egy telefont beszerezni? Egyet lead, egyet használ, de ez természetesen nem egy szerencsés út, nem kiskapukat kell keresni – emelte ki. A telefonhasználat pozitív és negatív oldalairól is beszélt a szakértő. – Sokak szerint a pozitív hatás az ismeretszerzés. Hogyha a gyerekeket megkérdezzük, hogy miért visznek telefont az iskolába, akkor ezt a részét hangsúlyozzák. Ez az elmélet. A gyakorlat inkább az, hogy a közösségi oldalakon való folyamatos jelenlét, ami motiválja őket. A pozitív oldala az, hogy valóban hozzá lehet jutni tudáshoz, ismerethez, amik segítik őket, a negatív pedig az, hogy elviszi a figyelmüket és akkor kevésbé tudnak odafigyelni és rontja a teljesítményüket – mutatott rá. Sipos Edit szerint a biztonságos mobiltelefon-használattal kapcsolatos edukáció is fontos lenne az oktatási intézményekben. Hozzátette, a szabályozás kérdésében célszerű lenne, ha a gyerekeket is bevonva születne konszenzus. Úgy fogalmazott: az a szabály, amit közösen állítunk fel, amit mindannyian elfogadunk, az sokkal jobban betartható és sokkal életszerűbb. TÓTH Csilla MEGKÉRDEZTÜK A telefonálást, az energiaital-fogyasztást és az okosóra használatát is betilthatják szeptembertől az iskolákban, de késeket és más balesetveszélyes tárgyakat sem tarthatnak majd maguknál a diákok. A megkérdezett kanizsaiak egy része nem ért egyet a javaslattal, mondván, szorongást is okozhat a fiataloknál, ha nem tudják elérni a szülőket, míg van, aki szerint a tanulókat is be kellene vonni a döntésbe. – A TELEFON AZ ISKOLÁBA VALÓ? Az elmúlt években többször felmerült a téma országos szinten, miszerint minden, a tanulást akadályozó eszközt kitiltanak az oktatási intézményekből. Ez alapján mobiltelefont és okosórát sem lehetne használni az iskolákban, amivel sok szülő nem ért egyet. A Telex júliusban számolt be arról, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ugyancsak átgondolatlannak tartja a javaslatot. Stábunk a kanizsaiak álláspontját kérdezte. Rácz-Pataki Veronika húga iskoláskorú. szempontból nem tudom, hogy mennyire lesz jó ötlet ez így hirtelen – fogalmazott. Kiemelte, az energiaitalok betiltását jó ötletnek tartja. – Talán a gyerekeket is meg kellett volna kérdezni – erről Papp Gábor beszélt a telefonhasználat egyértelmű, hogy ezek kellenek, de azért szerintem az iskolában lehet nélkülözni – hangsúlyozta. Szerinte a telefonhasználat negatívan befolyásolja a fiatalokat, így tanítási időben nincs szükség azokra. Mint az a válaszokból kiderült, az energiaital-fogyasztás korlátozását a többség támogatja, azonban a telefonhasználat betiltása kapcsán megoszlanak a vélemények. TÓTH Csilla kapcsán. – Bízom benne, ha valakinek valami komolyabb baja esik, akkor egyből hívhatja a szülőt – tette hozzá. Az energiaital-fogyasztást viszont ő sem támogatja. – Csak az a gond, hogy az iskolában nem isznak, de utána ugyanúgy megvehetik – mutatott rá. Novák Mónika a mobilok kapcsán más véleményt fogal- Mint mondta, ő magánál tartja a telefont az iskolában. – Így jelzi anyának, hogy mikor mehet érte. Én ebből a mazott meg. Ő több indokot is felsorolt, amiért jó ötletnek tartana egy ilyen in t é z ke d é s t , hiszen szerin- Szokol Lászlóné elmondta, ennek ellenére az iskolában nem kellene használni. – A mai világban már te sok szempontból jó hatással lenne a gyerekekre mind a telefonok, mind az energiaitalok betiltása. – A gyerekek társas kapcsolataira, a kommunikációs készségükre és a figyelmükre is pozitív hatással lenne és nem vonná el a figyelmet másról – mondta el. Úgy gondolja, ha a szülőt értesíteni kell valamiről, azt szükség esetén a tanár meg fogja tenni. Van, aki úgy látja, elengedhetetlen, hogy a gyerekek elérhetőek legyenek telefonon. Mint azt „A SZÜLŐ JOBBAN SZORONG MIATTA” – PSZICHOLÓGUS A TELEFONOK BETILTÁSÁRÓL IKREK (05.22-06.21): Izgalmas eseményekre nem számíthat a nyári szabadsága alatt. Ha megunja az állandó tévénézést, akkor ismerkedjen meg a szomszédokkal, és beszélgessen velük többet. 6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS PET-PALACK-VISSZAVÁLTÁS – ELINDULT AZ ÚJ RENDSZER, A VÉLEMÉNYEK AZONBAN ELTÉRŐEK A módosítások a norvég Deposit Refund System mintáját követik, és Európai Uniós jogszabályokra épülnek. Eszerint a speciális logóval megjelölt termékeket a fogyasztói ár mellett kizárólag a visszaváltási díj ellenében lehet megvásárolni. Az akció középpontjában a műanyaghulladék lecsökkentése áll, amelynek célja, hogy 2029-re mind az üveg, a fém és a műanyag italos dobozok legalább 90 százaléka újra legyen hasznosítva. A rendszer eredetileg 2024. január elsején indult volna, azonban a gyártók lobbitevékenysége miatt ez csak fél évvel később valósult meg. A 400 m²-nél nagyobb értékesítési területtel rendelkező élelmiszerüzletekben így kötelezővé tették az üvegvisszaváltást. Az ennél kisebbek pedig önkéntes alapon csatlakozhatnak. Ezek az üzletek mind rendelkeznek REpont automatákkal,amik gyűjtik a kidobásra szánt palackokat és azt is leellenőrzik, hogy a bedobott csomagolás megfelel-e a rendszer kritériumainak, például visszaváltható, sértetlen. A visszaváltáskor kapott 50 forint többféleképpen juthat vissza hozzánk, például kérhetünk utalványt - amelyet a következő vásárlásunknál felhasználhatunk -, de a PET-palack-visszaváltás applikáció használatával banki visszautalást is igényelhetünk. Az alkalmazás REpont néven megtalálható az androidos készülékek Google Play áruházában és iOS-es telefonok App Store-jában is. Emellett az automaták egy jótékonysági szervezeteket felsorakoztató listát is tartalmaznak, amelyeknek felajánlható a visszakapott pénz. A visszaváltás azonban nem olyan egyszerű: az automatába csak a hivatalos jelöléssel ellátott palackokat, dobozokat és üvegeket lehet bedobni. A visszaváltás során a műanyag üvegeket és a fémdobozokat tilos összenyomni. A 0,1 liternél kisebb és a 3 liternél nagyobb műanyag üvegeket, valamint a többutas, újratölthető palackokat tilos az automatába helyezni. Az általunk megkérdezett kanizsaiak nagy része egyetért a kezdeményezéssel, a közösségi oldalakon kommentelők között azonban bőven akadtak olyanok, akiknek fenntartásaik vannak a rendszerrel kapcsolatban. Legtöbben a REpont automaták száma, valamint a betéti díj összege miatt panaszkodnak. Sokan nehezményezik azt is, hogy még mindig sok az olyan üveg, doboz a boltok polcain, amin nem szerepel a jelzés, így ezeket nem veszik be a REpont automaták A teljesség érdekében szerkesztőségünk egy környezetvédelmi szakértőt is felkeresett a témában. Musits Róbert, az IMRO DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, az embereknek meg kell próbálnia félretenni ezeket a kifogásokat, hiszen itt egyetlen cél lényeges: a nagyon is megterhelt környezetünk fellélegeztetése. A lakosság által megtermelt hulladék ugyanis a környezetvédelem egyik legnagyobb kihívása. A műanyag ezek között is kiemelt szerepet foglal el. Statisztikák szerint Magyarországon óránként 180 ezer különböző méretű PET-palack kerül forgalomba. Ennek csupán csak csekély része, mintegy 10-15 százaléka került újrahasznosításra ezidáig. Túlnyomó része pedig vagy a szeméttelepeken, vagy illegális hulladékként végezte. – Napjaink egyik legnagyobb kihívása, hogy megfeleljünk a körforgásos gazdaság feltételeinek, és hogy ez a gazdaság egész szintjén kialakításra kerüljön. Ez alól mi, mint lakosok sem vagyunk kivételek. Mi ennek érdekében úgy tehetünk a leghatékonyabban, hogy a nálunk keletkezett hulladék nem a lerakókban végzi, hanem amennyire lehet, hasznosításra kerül. Ehhez kapcsolódó célokat ki is tűzött az Európai Unió, hiszen 2030-ra, illetve 2050-re vannak meghatározva olyan célok, hogy a PET-palackok esetében 90 százalékos újrahasznosítást kell tudni elérni vagy hogy a lakossági hulladéknak csupán 10 százaléka kerüljön a lerakókba. A most bevezetett beváltási rendszer a ezen céloknak az egyik eszköze, hogy a lakosságnál keletkező hulladékot, ugye ami a műanyag-, üveg-, és fémhulladék egy bizonyos részéhez kapcsolódik, ez kerüljön vissza a körforgásba, legyen összegyűjtve és újrahasznosítva. Ehhez most a pénzt, mint motivációs eszközt használják fel – mondta el Musits Róbert, az IMRO DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője. A csaknem egy hónapja elindult rendszerrel kapcsolatban már említett hiányosságok vélhetően idővel megoldódnak majd. A nagyáruházak mellett egyre több kisebb alapterületű üzlet kíván csatlakozni az akcióhoz, illetve a szakemberek a kis falvakban élők visszaváltására is igyekeznek megoldást találni, például a kézi visszaváltás lehetőségének bevezetésével. Hiányosságok ide vagy oda, a rendszer igenis működni látszik: a felmérések szerint eddig mintegy 2 és fél millió visszaváltás történt, ami az elmúlt évek újrahasznosítási statisztikáihoz képest egy nagy előrelépés. SZABÓ Fanni RÁK (06.22-07.22): A bolygóállások szerint már csak egyetlen fontos feladata maradt idén. Meg kell találnia a „másik” felét, azaz az igazi párját. Ennek érdekében használjon ki minden alkalmat az ismerkedésre. MAGAZIN 2024.07.31. 7 HA VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT, BÚJJUNK BE A DUNNA ALÁ IMÁDKOZNI! Első hallásra, avagy olvasásra érthetetlen lehet ez a cím a fiatal generáció számára, azonban a középkorosztály és az idősebbek is jól tudják: „Ha veri az ördög a feleségét” – az azt jelenti, dörög az ég. És az égzengéssel a nyári időszakban gyakorta érkezik villámlás, villámcsapás, jégeső… elődeinknek voltak praktikái, melyekkel megpróbálták elűzni az ártó fellegeket. Évtizedekkel ezelőtt ugyanúgy érkeztek zivatarfellegek, mint ma. Ugyanúgy volt jégeső, sőt, károkozó villámcsapás is a nyári időszakban. A nagykanizsai Thúry György Múzeum egykori és jelenlegi munkatársainak köszönhetően számos olyan tárgyi emlék, illetve adatközlés maradt fent az utókor számára, amiből megtudhatjuk, a „régiek” hogyan védekeztek, milyen praktikákat vetettek be, mikor gyűltek a sötét fellegek a falu határában. – Ilyenkor nyáron nagyon kellett félni a jégesőtől, a villámlástól, a zivatartól. És igen, megvoltak a praktikák, de kezdeném azzal, amit bizonyára sokan hallottak már, például így: „a mennydörgős ménkű!” ez a bizonyos ménkű vagy mennykő, az a bizonyos kő volt, amit ott találtak, ahol lesújtott a villám. Legalábbis így gondolták. Ezek ilyen csiszolt kövek voltak, lyukkal középen – egyébként valószínű, hogy neolit kori kőeszközök maradványai voltak. De ezeket eltették, lehetett velük gyógyítani és villámot hárítani. Még azt is megkülönböztették, melyik volt a mennydörgős ménkű vagy a tüzes ménkű. Tehát ahány féle volt, annyi neve volt – idézte a múltat Gyanó Szilvia, a Thúry György Múzeum néprajzkutatója. Idáig csupán egy fogalmat próbáltunk tisztázni, de még számos hiedelem és praktika van a sötét fellegek ellen. A múzeum birtokában vannak olyan tárgyak, növénymaradványok, melyek igazság szerint szentelmények. A jeles napokon a régiek megszenteltették a húsvéti sonkát, a barkát, úrnapján a sátorból származó ágat és azt elvitték haza. Természetesen minden háznál volt szentelt gyertya. Így amikor érkezett a nyári zivatar dörgéssel, villámlással, ezeket elővették. – Amikor régen zsupfedeles házak voltak, az eresz alá tették őket, általánosan védtek a jégesőtől, tűzvésztől és mindenféle rontásdtól. Kerecsényi Edit például járt egy olyan háznál, ahol 12 megszentelt húsvéti sonka csontját találta meg egy háznál. És mint az fennmaradt: ha a védekezés ellenére is jöttek a csúnya fellegek, meggyújtották a szentelt gyertyát, elővették az ágat vagy a barkát és egy virágát vagy egy barkaszemet elégettek a láng felett. Illetve, mikor még nyílt tűz volt a házakban, bedobták a tűzbe a szentelt csontot vagy a gallyakat – és hittek benne, ennek a füstje feloszlatja a ronda fellegeket – mesélte Gyanó Szilvia. Az imádság sem maradhatott el elődeink védekezéséből. A múzeum néprajzosa az adatok alapján elmondta: voltak, akik a mellékhelységbe bújtak el, és ott imádkoztak, de saját nagymamája például a dunna alá bújt el, és ott imádkozott. Tehát ez elengedhetetlen volt. Ehhez tartozik például az is, ha látták a falubeliek, hogy érkezik a vihar, megkongatták a harangot. A szőlőhegyeken is. Ahol nem volt kápolna, biztos volt harangláb és a hegypásztornak – vagy máas néven hegyőrnek volt a feladata, hogy megkongassa a harangot, melynek a hangja szintén eloszlatta a kárt okozó fellegeket – mesélte Gyanó Szilvia. De azt a bizonyos ördögöt – aki veri a feleségét, amikor dörög az ég – nem hagyhatjuk ki a beszélgetésből. – A néphiedelem szerint a villám az ördögöt keresi. Ahová belecsap, az ördög ott van. Nagyon kell vigyázni például a terhes asszonyokra, mert ők nagyon nagy veszélynek vannak kitéve villámlás vagy ilyen csúnya idő esetén. Ugye az ördög eleve hozzájuk próbál férkőzni. És azért, hogy az ördög ne tudja ezt megtenni, keresztbe szokták felkötni a kötényüket, és így nem tud beléjük csapni a villám. De azért is szokták így felkötni a kötényüket, mert ha megijednek a villámcsapástól, akkor hasított lett a gyereknek a szája – sorolta a néprajzkutató. Írásunk ugyan szóbeszéd, babona és hiedelem. De ártani nem árthat egy-egy ima vagy szentelmény elégetése az érkező zivatarfellegek idején. VINCZE Adél fotó: Thúry György Múzeum ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 80. SZABADHEGY, AHOL MEGÁLL A NAP… OROSZLÁN (07.23-08.23): Szerencsére mindig van valami, aminek lehet örülni. Így lesz ezzel ön is. Ha a sors nem kínál fel jó lehetőségeket, akkor például örülhet annak is, hogy van segítsége, és nem kell egyedül elvégeznie otthon a házimunkát. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES El is mentem, a bányagépésztechnikum után elég messzire, NDK-ösztöndíjasnak, Drezdába. Onnan egyszer Jénába, a Zeiss-művekhez kértem a lehetőséget nyári termelési gyakorlatra. A Zeiss üveggyára fogadott, és a helyi amatőrök nagyon gálánsan viselkedtek velem, minden ismeretség nélkül adtak egy kulcsot a város közepén lévő bemutató csillagvizsgálóhoz. Odamehettem, amikor csak akartam megfigyelni. Az ő segítségükkel jutottam be az akkoriban megépített csodálatos, 2 m-es Schmidt-kamerához, Tautenburgba. Ma is ez a legnagyobb a világon a saját optikai rendszerében. Feleségemet is Németországból hoztam. Gépészmérnöki diplomával hazakerültem és az Üveggyárat választottam munkahelyül 1970-ben. Nagykanizsán, amint belerázódtam a munkás életbe, beléptem a TIT-be és szakkört is indítottam az akkori Fabik Károly Úttörőházban. Mivel csillagász szakkör nem működött a városban, örömmel vették a kezdeményezésemet. Ettől az időtől kezdve ismerem Piriti János barátomat, mint szakköröst. 1985- ben a TIT Uránia csillagvizsgáló szakkörvezetői tanfolyamán az Többszörös a kötődése Németországhoz. Őseit 1900 előtt még Wilhelmnek hívták. Szülei pedagógusok voltak, a csillagászattal kapcsolatos tevékenysége a földrajztanár édesapjától ered. Tőle kapta meg a természet iránti szeretetet és kíváncsiságot. Minden érdekelt kiskorom óta, ami mozog, és azóta is tart – vallja magáról. Esztergom-Táborban, ahol akkor laktunk, esténként kijártam nézelődni édesapám régi katonai csillagtérképével. A térkép kézzel rajzolt égboltot mutatott. Akkoriban ’56 után, sok titokzatos dologról tudtam már, és utánuk akartam járni. Hallottam a csillagjóslásról is, és azért kezdtem el a térképet a valósággal összehasonlítani. Hát volt eltérés! Később, a középiskolában volt csillagász szakkör is, ahol egyszer Kulin György is a vendégünk volt. A számos kisbolygót és egy üstököst felfedező csillagásszal később is találkoztam, mert csillagász akartam lenni. Gyuri bácsi megkérdezte tőlem, kis komám, és hogy is állsz a matematikával? Hát nem szerettem a matekot, és ő őszintén azt javasolta, hogy ne is próbálkozzak vele, menjek el inkább a műszaki egyetemre. „A” kategóriás vizsgát is letettem Szolnokon. 10 éven át szorgalmasan oktattam a szakkörösöket, évente utaztunk vetélkedőkre. A szakkörösök sikerein felbuzdulva terveztem egy csillagvizsgálót az úttörőház udvarára. Ez 1981-ben éppen kapóra jött, mert az akkori igazgatónő, Dömötör Sándorné egy földrajzi tankertet szándékozott megvalósítani, aminek része lett a 4 méteres, kupolás Canis Maior csillagvizsgáló, és mellé egy, a Nap mozgását tágassági körökkel kijelölő, pólusirányt rögzítő nagy vasszerkezet is, egy kb 5x8 méteres betonlapon. Később aztán más szelek fújtak és az a betonlap egy újabb úttörőház igazgatónak már a színpad számára kellett. Újabb szelek ezt is elsöpörték, közben megszűnt az úttörőház, mint intézmény, mivel a Zemplén Győző Általános Iskolát kellett bővíteni, és iskola lett belőle. A szakköröket ettől kezdve iskolai szakkörként működtettem. Ebből az időből, utolsó szakkörösi állományomból ismerem Gazdag Attila, mai egyesületi elnökömet, és Erdődi Balázst, valamint Harcz Balázst. Ők is megmaradtak amatőr csillagásznak, alapító tagjai az egyesületnek. Még a ’90-es évek elején megépítettem az ország első, nagyméretű, 4x7 méteres, bemutató „élő napóráját” a már színpadnak sem használt betonlapon. Ezt Szombathelyen, az egyik nemzetközi Napórás Szimpóziumon be is mutattam. Az újabb szelek azonban Kanizsa egyetlen napóráját is elfújták, a helyet a Pannon Egyetem kapta meg a várostól, pedig azokban az években még fénykorát élte a 15 évet megért Csillagászati Szabadegyetem, melynek a szervezője, mozgatója én voltam. A helyi TIT szervezet boldogan pályázta meg évről évre ezt a kulturális programot, és kapott rá támogatást. A kapcsolatot az országos amatőr szervezettel még 1964-ben felvettem, és az új, MCSE-ben is azonnal folytattam a tagságot mind a mai napig. Az Üveggyárból elmentem tanítani a Cserháti Műszaki Középiskolába, majd a Sörgyárba tolmácsnak. A rendszerváltás után elindítottam egy családi vállalkozást, mely a német AstroMedia- termékek magyarországi forgalmazását szerette volna megvalósítani. Visszajelzések hiányában kiszálltam a kereskedelemből, de évekkel később támogattam egy új vállalkozó munkáját. A csillagászat iránti ér- Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, Vilmos Mihály gépészmérnök, amatőr csillagász, a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület alapító tagjának a kapcsolata a csillagokkal már a születésének pillanatában eldőlt, hiszen a csillagos ég alatt jött világra orvosi segítség nélkül, januári hidegben, egy szánon, Oberstdorf közelében. Az ismert csillagásszal a Hold és a Szaturnusz együttállásának estéjén beszélgettünk szabadhegyi otthonukban. SZŰZ (08.24-09.23): Azt az utat, amely nem vezet sehova sem, minél előbb hagyja el. Bízzon önmagában, legyen kitartó, és akkor előbb-utóbb rálel a jó útra. Addig is járjon el minél gyakrabban szórakozni. ÉRDEKES 2024.07.31. 9 deklődésem mindig megmaradt. Az évek során sok bemutatót tartottunk a városi rendezvényeken, és külön az iskolákban is. Népszerű volt a lakosság körében a járdacsillagászatunk. Fontosnak tartottam a csillagászat más, „kézzel fogható” eszközeit is bemutatni, mert ezek alapozzák meg a mai ismeretekhez szükséges adathalmazt. Tudjuk, a Canis Maior Csillagvizsgáló és Napobszervatóriumot úgymond körbenőtte a város, a fák, a bérházak, a körforgalom. Lehet látogatni, vagy zárva van a nagyközönség előtt? A Covid-járványig én még rendszeresen használtam. A NAE csillagdáját Becsehelyen azért alkottuk meg, hogy fellendítse a csillagászkodni akarók kedvét egy olyan nagyszerű helyen, ahonnan élmény nappal is a tájat szemlélni, a környéken kirándulni. A csillagda építésének jó menedzsere volt Gazdag Attila és Perkó Zsolt. Szemmel látható, hogy a szabadhegyi otthonukhoz tartozó 3200 m2-es kertjük fáit is úgy ültette el, hogy minden irányból rá lehessen látni az égboltra. Az önerőből épített házuk közelében van egy magán-csillagvizsgáló is, ami azért készült, hogy a kíváncsiságát és a kísérletezőhajlamát kielégíthesse. A betegség kissé visszafogja a munkájában, de nem adja fel. Mivel foglalkozik éppen? Szeretek optikai eszközöket összerakni, kipróbálni, vagy mechanikákkal „kínlódni”, amikkel mások már nem akarnak foglalkozni. Egy másik elképzelésem is régóta lappangott a terveim között. A nappali csillagmegfigyeléséről, a Napról van szó. Nagyon idealista voltam a kezdetekben, sok mindent nem akartam tudomásul venni, aztán felvérteztem magam szakkönyvek elolvasásával, szakmai beszélgetésekkel, és hozzáfogtam. Optikával szórakozok, egy bemutatóeszközt tudnék mutatni. A Napot kivetítem egy 10-12 cm átmérőjű ernyőre, és oldalról belenézve látni lehet az égitestet, követni lehet a napfoltok létét, helyzetét. Ehhez azonban közönség is kellene. A gyerekek többen hozzáférnének anélkül, hogy tönkre menne a szemük a napfénytől. Az iskolák sajnos semmi érdeklődést nem tanúsítanak a csillagászat iránt a Covid-járvány óta, de úgy gondolom, nincs is rá se idejük, se emberük. A leggyümölcsözőbb kapcsolatom a kiskanizsai iskolával alakult ki. Én már főként a Nappal és a napórákkal foglalkozom. A zalamerenyei Pálos Malom udvarán is látható az általam készített napóra. Ez a hobbim. Az időt próbálom megmutatni a napórákkal. De kitaláltam valamit – újságolja érdeklődésünket felkeltve. Mit szólnának a kedves olvasók, ha azt mondanám, hogy megállítom az időt? Az idő múlását jól érzékeljük a Nap látszólagos mozgásával az égen. Igen ám, de ha én olyan szerkezetet mutatok majd be egyszer, amivel nem a Napba nézünk az égen, hanem biztonságosan kivetítem egy adott fix helyre. Először látható lesz, hogy telik az idő, mozog a Nap képe majd egyszer csak megáll. Megállítottam az idő múlását? No, ez azért ravasz kijelentés, ugye? Mi is történt valójában, és főleg hogyan? A látott és valós dolgok ugye magyarázatra szorulnak. A kedves érdeklődő olvasók számára a helyi TV szervezésében szívesen állok rendelkezésére, az elv megvan, de előtte a műszert meg kell építenem. Vilmos Mihály megosztotta velünk azt a hírt is, hogy az űrmeteorológiával, űridőjárással foglalkozó, gyulai székhelyű Magyar Napfizikai Alapítvány Balatonrendesen a naptevékenység követésére egy hálózatot fejleszt ki az egész világra kiterjedően. S mivel a fény gyorsabban terjed, 2 nappal előbb már látni lehet, hogyha a napszél a töltött részecskéivel eltalálja a bolygónkat és megzavarja az elektromos terét, amiben élünk. Ennek ismeretében elektromos védelmi hálózattal előre fel lehet készülni rá. Vilmos Mihály 4 évtizedes tevékenységét 2009-ben Hetyei János emlékéremmel ismerte el a zalaegerszegi Vega Csillagászati Egyesület. Nagykanizsa Város önkormányzata pedig a kiváló csillagászati ismeretterjesztő munkáját a Város Címere kitüntető címmel jutalmazta 2018-ban. BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): Hiába vágyakozik izgalmas találkozásokra, ha nem tesz érte semmit. Ehhez azonban egy zseniális ötletre lenne szüksége. Mindenképpen keresse meg a legjobb barátját, és kérje ki a véleményét. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK CÉLUNK A LÁTÁSSÉRÜLT EMBEREK ÉRDEKVÉDELME ÉS ÉRDEKKÉPVISELETE Tavaly ünnepelte önálló szervezetté alakulásának 20. évfordulóját a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete. A Nagykanizsán közel 70 éve működő szervezet jelenleg 312 fő tagot számlál. A terveikről, a tennivalókról az egyesület Kinizsi utcában lévő székházában beszélgettünk Choma Balázs zalaegerszegi elnökkel. Itt koordinálják a megyében élő látássérülteket érintő feladatokat és működtetik a telefonos és személyes ügyfélszolgáltatást. Fő feladatunk és célunk is az, hogy a négy fal magányából valamilyen módon kicsalogassuk a sorstársakat, hiszen aki látássérült lesz, annak komoly nehézségekkel kell megküzdenie. Ahhoz, hogy ezekkel a nehézségekkel meg tudjunk küzdeni – én jómagam is látássérült vagyok –, különböző lehetőségeket próbálunk biztosítani. Legutóbb például egy hangtál terápián vettünk részt Zalaegerszegen. Igyekszünk hasznosan eltölteni a szabadidőnket. Többféle szabadidős programot szervezünk, nemrégiben Sopronban jártunk, ahol az ottani sorstársak olyan helyekre is elkalauzoltak bennünket, ahová turistaként nem jutunk el. Voltunk Csisztapusztán a gyógyfürdőben, Zalaegerszegen az AquaCity élményfürdőben. A látásfogyatékosságunkból adódóan bizonyos kedvezményekhez is juthatunk – jegyezte meg az elnök. – Például térítésmentesen utazik tömegközlekedési eszközökön a vak ember és kísérője. Kedvezményt kapunk kulturális intézmények, múzeumok belépésekor. Hamarosan Lentibe kirándulunk és megtekintjük a felújított fenékpusztai Festetics-kastélyt. A sorstársakkal megbeszéljük az ötleteket, és ha egyetértenek vele, igyekszünk azt megvalósítani. Előkészület alatt áll a Zala megye híres embereiről szóló műveltségi vetélkedőnk, amit már 6. éve szervezünk Zala, Vas és Veszprém vármegyék látássérültjeinek részvételével. Idén Inkey Kázmér regényes életét dolgozzuk fel. Az előkészítésben a Canischa Cronica Zenekar zenei anyaggal segít bennünket, és a papírformátum mellett a Varjasi Gábor által felolvasott történeteket elektromos könyv formájában is meghallgathatják a versenyzők. Most éppen olyan támogatókat keresünk, akik a szeptember 26-án, Zalaegerszegen, a Városi Művelődési Központ József Attila könyvtárában lezajló versenyen hozzá tudnának járulni a versenyzők jutalmazásához. Hogy közlekedni tudjunk, ahhoz fontos az akadálymentesítés, aminek a megvalósítását nekünk szorgalmazni kell. Fontosak a hangjelzések, a közlekedési lámpák kihangosítása. Zalaegerszegen vannak tájékoztató táblák a buszmegállókban, és el szeretnénk érni, hogy ezek a megye nagyobb településein is meglegyenek. Nagykanizsán továbbra is szeretnénk elérni, hogy az autóbuszokon és autóbusz-megállóhelyeken gépi utastájékoztató működjön és a kihelyezett táblák jól láthatók legyenek. Az autóbusz- állomáson megvalósuljon a menetrendszerinti járatok folyamatos hangos bemondása. A városban működő beszélő gyalogátkelőhelyek a rendelkezésünkre álló távirányítóknak köszönhetően már adnak hangjelzést. Sokat jelentene, ha menet közben az autóbusz-vezetők kihangosított tájékoztatást adnának a megállóhelyekről. Az akadálymentesítéssel kapcsolatban viszont pozitív előrelépést jelent, hogy a bővítés, felújítás előtt álló zalaegerszegi autóbusz-állomás tervezési szakaszában kikérték a véleményünket, amit ki is dolgozott az országos szövetségünk szakmérnöke. Kapcsolatot tartunk a különböző segítő szervezetekkel – mint a Kolping Támogató Szolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat, a Megyei Vöröskereszt Támogató Szolgálata, a Dániel Református Önkéntes Támogató Szolgálat, a Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye –, akik a látássérültek otthonaiba is ki tudnak menni bizonyos térítés ellenében. Jó lenne, ha lennének olyan társadalmi segítők, akik egy-egy rendezvényre el tudnák kísérni a sorstársakat, ha a segítőszolgálatnak nem áll módjában. Zalaegerszegen van rá példa, hogy az önkéntesek eljönnek velünk kirándulni, végig segítik a látássérülteket és a hazajuttatásban is támogatják őket. Choma Balázs rávilágított, hogy az országos szövetség jóvoltából még mindig igénybe vehető a TÁVSZEM projekt, aminek az a célja, hogy olyan szolgáltatást nyújtson a látássérült embereknek, mely segítségével az ország minden pontján, minden időpontban, azonos eséllyel magas színvonalú látó segítséget tudjanak igénybe venni az okoseszközökön futó alkalmazás segítségével. Ezenkívül rendelkezésükre áll még egy térítésmentes elemi rehabilitációs lehetőség. Tiflopedegógus segítségével a látássérültek elsajátíthatják a fehér bottal való közlekedést, a mindennapi életvezetésben tanulhatnak speciális technikákat, megtanulhatják a különféle segédeszközök használatát. Okoseszközökön vakosított programok segítségével informatikaoktatásban vehetnek részt informatikatanár segítségével. Mint minden egyéb társadalmi szervezetnél, nálunk is nehéz az embereket megmozdítani. Évtizedekkel ezelőtt többnyire az idősebb korosztályra volt jellemző a szembetegség, sajnos ma már a retina- és egyéb problémák 40- 50 éves korban is jelentkeznek. A fiatalok dolgozni szeretnének, de a foglalkoztatásuk is nagyon nehéz. Az egyesületünk elöregszik, elvétve vannak csak fiatalabbak is közöttünk – foglalta össze az egyesület tevékenységét az elnök. BAKONYI Erzsébet Magával vinné telefonján a Kanizsa Újságot? Telefonjával beolvasva, ezzel a kóddal is elérheti az oldalt. A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja a Halis-könyvtár weboldalán is. Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt. ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 119. SKORPIÓ (10.24-11.22): Az év hátralevő részében bátran támaszkodhat a megérzéseire. Ha úgy érzi, hogy gyarapodni fog a pénztárcája tartalma, akkor az úgy is lesz. Ezért nagyvonalúan teljesítheti a családtagjai kéréseit. 2024.07.31. 11 MEGVANNAK AZ EREDMÉNYEK – 100 SZÁZALÉKOS A BETAKARÍTÁSI MUTATÓ ZALÁBAN Lapunk hasábjain már beszámoltunk arról, rendkívül korán kezdődött az aratás országos szinten, így vármegyénkben is. Akkor viszont még csak latolgatni lehetett a termés mennyiségét és minőségét – most már viszont biztos, hogy a hektikus időjárás rányomta bélyegét erre az esztendőre. MEZŐGAZDASÁG A gépek elsőként az árpa táblákon indultak el, 5,6 tonnás termésátlag lett az idén, Zala vármegyében mintegy 4450 hektáron ültették a gazdák ezt a növényt. A legfontosabb növény – piaci, étkezési és takarmányozási szempontból is az őszi búza, mely 21400 hektáron volt vetve és 6 tonnás átlagot hozott – sorolta a megyei adatokat Sabján Krisztián. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala vármegyei elnöke elmondta: ez a mennyiség jónak mondható, viszont a minőséggel az aratás előtt hullott sok eső miatt problémák voltak. Ezért a malmi minőség konkrétan hiánycikk, ugyanis az őszi búza szinte teljes egészében takarmányminőségű lett. – Ami még nagyon fontos nö- A még lábon álló növények eredményét illetően sok a kérdőjel, Sabján Krisztián úgy fogalmazott: a zalai gazdák tapasztalata és professzionizmusa is hozzátesz a termelés minőségéhez. De óriási földrajzi adottság számunkra, hogy pont olyan helyen vagyunk, ahol az eső azért hellyel-közzel megjelenik, és nincsenek olyan problémáink, mint amilyenekkel küzdenek az ország keleti régiójában. Az a 30 ezer hektárnyi kukorica, mely lábon áll a megyében, pillanatnyilag jó állapotban van, bár a termékenyüléssel kapcsolatban még nincsenek adatok, nagy kérdés, meddig tart a növény tűréshatára a légköri aszályos időszakban. Ilyenkor még a helyenként, kisebb területenként lehulló csapadék is segíthet azon, hogy legalább néhol jó termés legyen – hangsúlyozta Sabján Krisztián. Lapzártánk idején lesújtó hírek érkeztek a még szántóföldön tikkadó, csapadékra váró növényekkel kapcsolatban. Hazánk területén ugyanis 80 százalékban közepes vagy annál súlyosabb mértékű az aszálykár a HungaroMet mérései alapján. Mindennek oka, hogy júliusban fele, harmada – vagy néhol töredéke esett az ilyenkor szokásos csapadéknak. A napraforgó és a kukorica elvirágzott, ezekben a hetekben igényelnék a legtöbb nedvességet. Ezt azonban – öntözés hiányában – csak néhány nagyobb felhőszakadás által érintett foltban kapják meg a növények. Az előrejelzések szerint a talajok nedvességtartalma péntekig tovább csökken, ezzel egyenes arányban nőni fog az aszállyal érintett területek kiterjedése. A hatóságok figyelmeztetnek: az aszálykárt annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül lehet bejelenteni a kárenyhítési rendszerben. Továbbá fontos tudnivaló: a kárbejelentés nemcsak a növénykultúra teljes egészére, hanem annak részterületeire is megtehető. VINCZE Adél vényünk, az őszi káposztarepce, a megyében 10 ezer hektárnyi nagyságban termeljük, idén 2,8 tonnás termésátlag lett az eredmény. Ez országos átlagban jónak mondható, de valójában alacsony az érték. Ugyanis éppen, hogy elegendő a gazdálkodónak a termelési költség kifizetésére – mondta el a kamara megyei elnöke. forrás: HungaroMet NYILAS (11.23-12.21): Ne halogassa tovább az elintéznivalóit. Az idő gyorsan elszáll, és az elszalasztott perceket nem lehet kárpótolni semmivel. Legyen szemfülesebb ugyanúgy, mint az év elején volt. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT GYŐZELEMMEL KEZDETT AZ ÁTALAKULÓ FC NAGYKANIZSA Július utolsó vasárnapján elindult a 2024-2025-ös szezon a magyar futball harmadosztályában. A dél-zalai piros-kékekre rögtön egy rangadó várt, hiszen az NB II-ből kieső Siófokhoz látogattak. Mind a két együttes háza táján rengeteg változást hozott a nyár, hiszen a Balaton-partiaknál mindössze két játékos maradt a másodosztályból. Viszont a Kanizsa is az utóbbi évek egyik legizgalmasabb átigazolási ablakán van túl, miután 13 játékos távozott a klubtól és 12 érkezett. Név szerint, az eligazolók cso- VB-N ZÜMMÖGHETNEK MAJD A HAJÓMODELLEK portja a következő: Kálovits Henrik, Szilágyi Adrián, Major Ernő, Hajnal Gergely, Sági Marcell, Haála Kada, Pintér Dániel, Zsemlye Balázs, Varga Dominik, Winkler András, Kalafat Álmos, Józsa Ádám és Horváth Kornél. Az érkezők kapcsán beszédes statisztika, hogy mintegy 170 NB I-es és 1380 NB II-es meccsrutint hoztak magukkal az alábbi játékosok: Verpecz István, Mészáros Dávid, Ekker Milán, Gránicz Patrik, Vukk Zsombor, Török László, Almomani Nathaniel, Szabó Balázs, Terbe Botond, László Dávid és Baranyai A 2010-es évek második felének nagy világeseményei után Nagykanizsa ismét rangos hajómodellező eseménynek adhat otthont idén augusztus 4-10. között, lévén a Nemzetközi Hajómodellező Szövetség (IMBRA) világbajnokságát (az IMBRA – FSR Magyarország szervezetével közösen) rendezhetik meg a Csónakázó-tó víztükrén. A tervek szerint a világesemény megnyitóját augusztus 4-én, vasárnap rendezik 19 órától, majd a következő hét, egészen augusztus 8-ig, vagyis csütörtökig az egyes kategóriák (és korcsoportok) selejtezőiről szól – általában már reggel 8 órától a Ádám. Mellettük Lakatos Csaba is a klubbal készül és új vezetőedző, Gabala Krisztián irányítja a csapatot. A Siófok ellen a következő kezdő futott ki: Verpecz I., - Ekker M., Kovalovszki M., Szanyi K., Terbe B. - Godzsajev T., Kondor K., Szökrönyös D. - Vukk Zs., Gránitz P., Lőrincz B. A 7. percben Kondor Kristóf ismét, akárcsak Majoson, egy óriási bombával vette be a hazaiak hálóját. A mérkőzést zömében a Kanizsa irányította, de az is fontos volt, hogy Verpecz magabiztos teljesítménnyel mutatkozott be. A csattanót kèt cserejátèkos hozta össze a 95. percben, a kitámadó Siófokot a Török-János duó kontrázta meg, végül előbbi alakította ki a 0-2-es végeredményt. MIKÓ-BARÁTH György A kanizsai kötélugró csapat (edzőjükkel, Tóthné Vágó Alexandrával) az egri Eb-n is szép sikereket könyvelhetett el archív fotó Csónakázó-tónál. Augusztus 9-én, pénteken délután 2 órától következhetnek aztán a fiatalok vb-fináléi az egyes hajómodell-kategóriákban, majd szombaton a felnőtt korosztály teszi vízre hajóit reggel 9-től, az ünnepélyes díjátadókra pedig 14.30 órától kerülhet sor. A Csónakázó-tó környezetét minden bizonnyal legjobban ismerő kanizsaiak közül a világeseményen a magyar válogatott színeiben Boti Ferenc 27 és 35 ccm-es kategóriában, Bonczók Károly és Czimre Attila 35 ccmben, Lekszikov Zsolt pedig a 15 köbcentiseknél bizonyíthat. POLGÁR László BAJNOKI CÍMET IS NYERTEK Idén Egerben rendezték a kötélugró Európa-bajnokságot, melyre a nagykanizsai Szan-Dia FSC négy versenyzője kvalifikálta magát. Csermák Anna, Sipos Dorka, Szilovics Fanni, valamint Temesi Bence. A kötélugrók kontinensviadalára 12 országból 700 versenyző nevezett, különböző selejtezőket is beiktatva. A kanizsaiak a junior mellett már a felnőtt korcsoportban is versenyezhettek, illetve egyes kategóriákban is fontos szerephez jutottak. Így például az open tournament mezőnyében a 30 másodperc gyorsasági számban Csermák Anna második lett, a 3 perces gyorsasági kategóriában pedig elsőséget szerzett. Az Eb 12-15 éves korosztályában Temesi Bence a 30 másodperces gyorsaságiban a 6., a három percesben a 4., összetettben pedig a 9. lett A felnőtt, vagyis 16 év feletti korosztályban a magyarok, a kanizsaiakkal együtt már a selejtezőkörben világcsúccsal gazdagodtak és három gyakorlattal is a felnőtt hatos döntőbe jutottak. Az úgynevezett 2x30-as dupla váltóban a Csermák Anna, Andorfi Kovács Kitti (Bp. Hoppers) kettős 195-ös világcsúccsal (saját csúcsukat megdöntve) a hatos döntőbe az első helyen jutott tovább, a Szilovics Fanni-Sipos Dorka páros pedig ötödikként kerültek a döntőbe. A 4x30 gyorsasági váltóban a magyar csapat, benne Csermákkal szintén elsőként jutott tovább. Mi több, a fináléban Csermák Anna e kategóriában Európa- bajnoki címet szerzett Országh Adél, Andorfi-Kovács Kitti (mindketten Bp.Hoppers), valamint Hanuszik Lilla (MBKK) társaságában. A 2x30-as dupla váltóban Csermák Andorfi-Kováccsal közösen ezüstérmes lett egy belga duó mögött, a Sipos Dorka-Szilovics Fanni kettős pedig a hatodik helyet szerezte meg. A következő esztendőben a kötélugró világbajnokságot Japánban rendezhetik meg, a nagykanizsai kötélugrók reményei szerint természetesen az ő részvételükkel. POLGÁR László BAK (12.22-01.20): Kellemes hétvégére számíthat annak ellenére, hogy az időjárás nem kedvez a romantikus kirándulásoknak. Ha nem tud mit tenni, nézzen romantikus filmeket a hűvös lakásban. SPORT 2024.07.31. 13 JÓ VOLT KANIZSAIKÉNT PLOVDIVBAN KAJAKOZNI MINÉL NAGYOBB MERÍTÉSI LEHETŐSÉGGEL A hagyományoknak megfelelően a Kanizsa Sörgyár Sportegyesület asztaliteniszklubja ezúttal is megrendezte a 2023-2024-es szezonjának díjátadóját a különböző osztályokban szereplő együttesei számára, valamint a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség Nagykanizsán a 2023. évi legjobb „vármegyés” asztaliteniszezőinek jutalmazását is megtartotta. Jakabfi Imre, a nagykanizsai asztalitenisz klub elnöke idén is méltathatta a különböző formációk (első képünkön) teljesítményét, melyek közül emeljük ki, hogy a női Extraligában szereplő KSSE I végül a honi legmagasabb mezőnyben a hatodik helyet könyvelhette. Nem maradtak azonban érem nélkül az egyes NB-s csapataik sem (második képünkön), s mind a nőknél, mind a férfiaknál számos fiatal, valamint rutinos sportolót szólíthattak ki a díjátadáshoz, s persze a (vár)megyés bajnokságban szereplőkről sem feledkeztek meg a Kanizsa Sörgyár SE kötelékén belül. Jakabfi immár a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség elnökeként Pálos Andrással, a honi szövetség régiós vezetőjével együtt az egyes korosztályok legjobb pingpongosait köszönthette, akik a kiírás szerint 2023 legjobbjai voltak Zalában. Így az immár két évtizedes hagyomány alapján kezdhettek az újonc korcsoporttal, melynek keretében a lányoknál Szlávecz Annabellát, a fiúknál Varga Dominikot köszönthették. A serdülőknél Deák Regina és Virovecz Dániel bizonyult a legjobbnak, ifjúságiban pedig Kele Virágot és Havasi Patrikot illette a kitüntetés. A felnőtt kategóriában Orbán Flóra, illetve Zborai Gyula járulhatott ki a gratulációkért, a legjobb női együttes a Kanizsa Sörgyár SE egysége lett, a vármegye mozgássérült asztaliteniszezője pedig Gerencsér Bálint lett. Az év csapatvezetője titulus Szarka Sándort illette, s immár díjazták a nem igazolt sportolókat is, közülük az I-II. korcsoportban Horváth Dorottya és Bogdán Flórián, míg III-IV. korcsoportban Palotay Anna, valamint Galovtsik Mirkó vehetett át díjat. A vármegyés csapatbajnokságon belül a bajnok a KSSE II lett, megelőzve a Zalakaros és a Hévíz III gárdáját. POLGÁR László A bulgáriai város, Plovdiv néhány napra a kajak-kenu sportág több korosztálya számára is a sportág fővárosává vált, hiszen nem csupán az U23-as, de például még a masters korosztály világbajnokságát is ott rendezhették – remek kanizsai eredményekkel. A napokban is zajló párizsi olimpia technikai tartalékkajakosai között szereplő Opavszky Márk (MTK) és a nagykanizsai sportoló, Kurucz Levente Bulgáriában az U23-as K-2 500 méteren világbajnoki ezüstéremig lapátoltak – csak egy német egység előzte meg őket a döntőben. Egy korosztályos ugrással tovább, a szintén kanizsai Kovács Tamás – szintén a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub sportolója – pedig a plovdivi masters világbajnokságon volt érdekelt: elsőként a 35-39 évesek kategóriájában Bükkösi Rajmonddal (Vasas SC) rajtolt együtt és K-2 500 méteren aranyérmet szereztek. A dél-zalai sportoló K-4 500 m-en is aranyérmet hozhatott haza angyalföldi társaival, valamint mindezeken túl K-2 200 méteren még a dobogó második fokára is felállhatott a nagykanizsai kajakozó ICF master világbajnokságon keretében – nem kis örömére például itthoni felkészítői, többek között Németh Ádám számára is. POLGÁR László FOCIAJÁNLÓ 2. forduló 08.07. FC Nagykanizsa – Majosi SE 3. forduló 08.11. PTE-PEAC – FC Nagykanizsa A Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezői nem maradtak elismerések nélkül,… … majd Zala legjobbjai is megkaphatták díjaikat VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Meditációval, koncentrálással hozza jó formába magát. Ha már nem zavarja senki és semmi, jelölje be szelvényén a lottószámokat. Meglátja, még a játékban is sikeresebb lesz így. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. augusztus hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. augusztus 02. (péntek): munkanap – hétfői munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 03. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. augusztus 19. (hétfő): pihenőnap – a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. július 18. dr. Gyergyák Krisztina jegyző KÖVETKEZŐ VÉRADÁSOK 2024.08.06. kedd 14:00-18:00 Vöröskereszt Nagykanizsa Sugár út 28. 2024.08.07. szerda 14:00-18:00 Vöröskereszt Nagykanizsa Sugár út 28. 2024.08.09. péntek 14:00-18:00 Vöröskereszt Nagykanizsa Sugár út 28. Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is! A véradás mindenki számára nyitott. HALAK (02.20-03.20): Minél előbb hozza lendületbe magát. Fogyasszon több gyümölcsöt, vitamint, és a feszültségét vezesse le kocogással. Szaladjon fel például a Csó-tó melletti kilátótoronyhoz. Lefelé jövet már biztos, hogy le fog csillapodni. REJTVÉNY 2024.07.31. 15 A 2024. július 17-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: SZÁMÍTS MINDIG A LEGROSSZABBRA, HOGY NE ÉRHESSEN CSALÓDÁS. További híreinket megtalálják a www.kanizsamediahaz.hu oldalon. Kiadó üzlethelyiségek a belvárosban! www.nkvg.hu Részletekért keresse fel honlapunkat. Csengery u. 5. Csengery u. 4. Vasemberház Elérhetőségünk: 30/153-7607 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO VADSÜLT ALMÁVAL, SZALONNÁVAL, HAGYMÁVAL ÉS KÉKSAJTOS KRÉM Horváthéknál mindenki szeret sütni-főzni. A családfő, Gábor és a felesége, Marika is. Jelesebb eseményeken, név- és születésnapokon a vadsülthöz előételt is tálalnak. Nagyon szereti a család a kéksajtos krémet, aminek az elkészítését egy kedves ismerősüknél látták. A PÁCLÉ HOZZÁVALÓI: Annyi víz, hogy ellepje a húst, 1 teáskanál ecet, 1 ek cukor, 1 kávéskanál só, egész bors, egész kömény, 2 db babérlevél, mustármag, 1 nagy fej karikára vágott vöröshagyma, 2-3 cikk fokhagyma. ELKÉSZÍTÉSE: Előző nap letisztítom, lehártyázom és bepácolom a húst. Másnap kiveszem a pácból, alaposan megmosom, megszárítom, majd 1,5 cm vastag szeletekre vágom, mindkét oldalon sózom, borsozom, majoránnázom. Az almákat, hagymákat megtisztítom, karikára vágom, a szalonnát fél cm-es szeletekre vágom, a tetejét bevagdosom. Egy közepes nagyságú tepsit bezsírozok, belerakok egy sor húst, egy sor szalonnát, egy sor hagymát és egy sor almát. Ezt addig csinálom míg elfogy minden. Lefedem és 180 fokos sütőben kb. 2 óra alatt megsütöm, időnként megnézem. Mikor puha a hús, kiveszem, mert elkészült. Krokettel, áfonyalekvárral tálalom. Vörösbor illik hozzá. A KÉKSAJTOS KRÉM HOZZÁVALÓI ÉS ELKÉSZÍTÉSE: 20-20 dkg márványsajt, juhtúró és tehéntúró, 1-1 ek vajkrém és mustár, 1 nagy fej vöröshagyma, 3-4 db fokhagyma, ízlés szerint só, bors. A márványsajtot és a juhtúrót lereszeljük vagy krumplinyomón áttörjük, a tehéntúrót villával összetörjük, a hagymát, fokhagymát nagyon apróra összevágjuk, végül hozzáadjuk a fűszereket. Ha sűrű, hígíthatjuk egy kis tejföllel. Mindezeket jól összedolgozzuk, és vékony pirítós kenyérre kenve fogyasztjuk. Nagyon finom hozzá a vékonyra szelt póréhagyma, a koktélparadicsom és aki szereti, az erőspaprika. Leheletvékony olasz sonkát tekerünk mellé és apró sárgadinnyével tálaljuk. Ehhez is a vörösbor illik. BAKONYI Erzsébet A VADSÜLT HOZZÁVALÓI: 1-1,5 kg vadhús (lehet őz, szarvas, vaddisznócomb vagy karaj), 3 kanál házi zsír, 3-4 db alma és hagyma, 40 dkg szalonna, só, bors, majoránna. PROGRAMAJÁNLÓ Augusztus 26. (hétfő) 19 óra Szerenád a gesztenyefák árnyékában MERRY GO ROUND DUO Helyszín: Medgyaszay Ház előtti kőszínpad, eső esetén a Medgyaszay Ház nagyterme. A részvétel INGYENES! JÖN! JÖN! JÖN! 18. Kanizsai Bor-és Dödölle Fesztivál szeptember 13-14. ZENEVONAT SZUPERKONCERT AZ LGT SZTÁRJAIVAL, IRIE MAFFIA, NO SUGAR, SOULWAVE, CRAZY LITTLE QUEEN, KOLOMPOS EGYÜTTES Az alábbi készpénz-helyettesítő eszközöket fogadjuk el a Kanizsai Kulturális Központ intézményeiben, a saját szervezésű rendezvényekre: SZÉP kártya, bankkártya Kérjük, további információért látogasson el weboldalunkra! www.kanizsaikultura.hu HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Augusztus 14. (szerda) 10 - 12 óra Nyári kézműves foglalkozások ÁLLATKERTI MÓKA – kaméleon készítése tojástartóból A részvétel INGYENES! Augusztus 21. (szerda) 19 óra Kanizsai Nyári Színház Carlo Goldoni: MIRANDOLINA (Art-Színtér) Játssza: Szulák Andrea, Szemenyei János, Laki Péter/Oláh Béla, Kautzky Armand, Kisfaludy Zsófia/ Pánics Lilla, Marjai Virág, Károlyi Krisztián/ Fecske Dávid Jegyár: I. helyár 5.900 Ft, II. helyár 4.900 Ft. Jegyek kaphatók a HSMK jegypénztárában és a www.artszinter.jegy.hu/program oldalon. MEDGYASZAY HÁZ Augusztus 10. (szombat) PGT SHOW NAGYKANIZSA 10-12 óra Színpadi játékok a videósokkal – dedikálás / fotózkodás Normál jegyár: 2.499 Ft 13-16 óra VIP programok: Színpadi játékok a videósokkal – Kérdezz felelek – koncert – dedikálás / fotózkodás VIP jegyár: 4.999 Ft |