* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
18.45 MB | |
2024-11-21 11:07:30 | |
Nyilvános 55 | 105 | Kanizsa 2024. 023-024. szám november | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 ITT VETTEM! MÉGSE JÓ NEKI? MÉG EGYSZER AZ ÜVEGVISSZAVÁLTÁSRÓL NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 2024. NOVEMBER 6. TERVEK A KULTÚRÁBAN további részletek a 5. oldalon Következő számunk 2024. november 20-án jelenik meg. Legutóbbi számunkban még csak találgattuk, hogy milyen aspektusban kerül ismét a közgyűlés elé, annak is a zárt szegmensébe, a ferences kolostor helyzete. Mint utóbb kiderült, egy szolnoki ügyvéd a vele kötött szerződést most szeretné behajtani Nagykanizsán. A kért összeg, a kapavágásig el sem jutó projekt kapcsán, 17 millió forint + ÁFA. A nagykanizsai menhely bezárásának ügye október közepén robbant be a köztudatba, amikor kiderült, hogy a járási főállatorvos 30 napos határidőt szabva a telep bezárását és annak kiürítését rendelte el. Akkor és azóta többször is foglalkozott a Médiaház a témával, már csak azért is, mert az ügy az év elejére, valamikor a választások előtti, tavaszi időszakra nyúlik vissza. részletek a 2. oldalon Vegyesek a vélemények a MOHU rendszerével kapcsolatban. A céllal bárki egyet tud érteni, miszerint szabadítsuk meg a környezetünket a hulladékoktól. Hiányosságok felfedezhetőek még a visszaváltási rendszerben, a gyűjtögetők dolgát pedig a sorra bejelentett változtatások sem könnyítik meg. Kabar honfoglalók, Thúry György temetkezési helye, olasz testvérvárosi kapcsolat felvétele, mozgalmas kulturális év vár ránk – tudtuk meg Károlyi Attila tanácsnoktól. 7. oldal Vlaszák Gézának példaképe volt Grosics Gyula, a kanizsaiak közül Zalán József, Kovács Győző, de ne hallgassuk el azt sem, hogy ő is példaképpé vált. ÉRDEKES EMBEREK 87. MESTERÖTÖS SEM VOLT ELEGENDŐ November 11-én komoly erőpróba előtt áll a Kanizsa Arénában az NFC legénysége. „Kikapcsol és éltet. Ha most megyek, és rugdosom a lehullott leveleket, már az öröm.” Göndör István közgazdász, volt országgyűlési képviselő birtokára látogattunk el. ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 126. 8-9. OLDAL 13. OLDAL 11. OLDAL AZ ÍGÉRET KILENCÉVES, A SZÁMLA MAI? Még mindig terítéken a Modern Városok Program MI LESZ VELED, MENHELY? IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET AZ ÍGÉRET KILENCÉVES, A SZÁMLA MAI? Még mindig terítéken a Modern Városok Program sem bérli tovább. – Az ingatlan nem a miénk, nem az önkormányzaté, hanem az egyházé. A projekt idején haszonbérbe kapta az egyháztól Nagykanizsa. De miután a projekt nem aktuális, az önkormányzatnak pedig nincsen arra forrása, hogy bármit kezdjen az ingatlannal, ezért döntöttünk a haszonbérleti szerződés megszüntetése mellett – mondta el Horváth Jácint. Jövő nyáron már tízéves jubileuma lesz Orbán Viktor azon beszédének, amelyben öt Nagykanizsát érintő fejlesztést jelentett be. Az újból előkerülő kolostor-ügy kapcsán kíváncsiak voltunk arra is, hogy a többi projektelem esetleg tartogathat-e még néhány, a mostanihoz hasonló, 17 millió forintos meglepetést. Horváth Jácint rövid válasza a „reméljük nem” volt, de lássuk kicsit bővebben. – Az Aréna kapcsán még egy eszközbeszerzésre vonatkozó közbeszerzési- eljárásfolyamat van vissza, de ott már más nincs. Érdekesebb lehet az uszoda és a délkeleti elkerülőút helyzete. A Modern Városok Program szinte napra pontosan 1 éve történt megszüntetésekor ugyanis, a kormány Lázár János építési és közlekedési minisztert bízta meg a korábban megkötött megállapodások felülvizsgálatával. Akkor Horváth Jácint és Gondi Zoltán, a többségi frakció akkori sportért felelős tanácsnoka is kijelentette: mindenképpen tárgyalnának a folytatásról a kormánnyal. Akkor Gondi azt is hangsúlyozta: egyértelmű, hogy megjárna egy új uszoda Nagykanizsának, hiszen a környéken nincs olyan létesítmény, amely olyan kihasználtsági mutatók mellett üzemelne, mint a kanizsai. Azonban a tárgyalásra túl sok esélye nem lehetett a potentátoknak, hiszen már tavaly decemberben leközölte Lázár János, hogy egyik kanizsai elemet sem támogatja. – A minisztérium azóta kért be tőlünk anyagot, az uszoda műszaki tartalmát kellett csökkentenünk. Ennek idén június elejéig eleget is tettünk. A választások óta azonban semmilyen központi válasz nem érkezett, holott kormányhatározat kötelezte rá az érintett minisztériumot. Az elkerülő még kevésbé látható számunkra, hiszen annyira sem voltunk bevonva, mint mondjuk a ferences kolostornál. Ez eredetileg is a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektje volt, így az önkormányzat semmilyen feladatot nem kapott, már a legelején sem. Mindezek után nem meglepő, hogy kevés a rálátásunk. Úgy tudjuk, hogy a nyomvonalat kijelölték, az engedélyezési tervdokumentáció készítése elkezdődött, talán végig is ment, de ennél tovább nem jutott a projekt. Kivitelezésről szó sem volt, csak kampányígéretként hangzott el. S nem gondolnám, látva az állami költségvetést, hogy azoknak a kijelentéseknek komoly tartalma lett volna. Ráadásul ez teljes egészében hazai forrásból valósult volna meg, uniós támogatás nélkül. Ennek nem látom realitását, de cáfoljon meg a kormány, és mind nagyon boldogok leszünk – foglalta össze Horváth Jácint. Utolsó mondataiban Lázár János idén májusban tett kanizsai látogatására utalt Horváth Jácint. Akkor az építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott: Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester elérte, hogy még ebben a ciklusban elkezdődhet a déli elkerülőút kivitelezési terveinek elkészítése, s a mintegy 35 milliárd forintos beruházás az újabb ipari területek feltárását és a belvárosi forgalom tehermentesítését szolgálja. MIKÓ-BARÁTH György Az egészen pontosan 4.151.485.260 forintnyi állami támogatást kapó projekt kapcsán némi ismétlés: „A régi fényében tündöklő Ferences Rendház az állandó kiállításain túl a századforduló Nagykanizsáját is hivatott életre kelteni helytörténeti kiállítás keretében. Továbbá kiváló lehetőséget teremt a városunkban tevékenykedő iparművészek, képzőművészek számára, hogy időszakos jelleggel a lakosság és a nagy közönség elé tárják alkotásaikat. Az újonnan felépülő épületrészben meleg konyhával egybekötött rendezvényterem kerül kialakításra, amely hangulatában a Ferences kolostorhoz illeszkedik, ám a XXI. század modernitásának jegyeit is magán fogja viselni. Kézműves látvány-sörmanufaktúrának ad otthont a Rendház pincéje, amelynek nem titkolt célja a Kanizsai Sör gyártásának és régi, kiemelkedő hírnevének visszaállítása…” – íme néhány PR-mondat a kolostori ígéretek leírásából. Az októberi soros ülésen folytatott vitáról nem kaphattunk információkat, a döntést magát azonban megismerhettük. Mint azt Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere elmondta, az ügyvédi kontraktus költsége az álláspontjuk szerint már az államot terheli. – A ferences kolostor eljutott 2019- ben egy kiírt közbeszerzésig, de az eredménytelen lett, mivel a beérkezett ajánlatok meghaladták a rendelkezésre álló összeget. Ezt követően elvitték a projekt felelősségét a várostól, az uszodáéval együtt. Majd több közbeszerzést nem is írtak ki, később a nálunk lévő pénzt visszavonták. Tulajdonképpen a minisztérium minden feladatot átvett, ezért úgy gondoljuk, nekünk nincs semmilyen elmaradt fizetnivalónk. Ha mégis valakinek ilyen igénye van, akkor a minisztériumnak kell eljárnia – szögezte le a városvezető. A hogyan tovább kapcsán szintén fontos döntés a legutóbbi közgyűlésről, hogy a város a kolostor épületegyüttesét AKTUÁLIS 2024.11.06. 3 ÚTFEJLESZTÉS: 2025-BEN ELKÉSZÜL A SUGÁR UTCA HIÁNYZÓ SZAKASZA A legutóbbi közgyűlésen és az azt követő sajtótájékoztatón jelentette be Horváth Jácint polgármester, hogy a város a TOP-forrásból megkapta a 193 millió forintos támogatást a Sugár utca felújítására. Az EU-s pénzből finanszírozott útfejlesztések kapcsán ez a második pozitív hír néhány héten belül, hiszen a Tripammer Gyula utca rekonstrukciója kapcsán már aláírták a támogatási szerződést. kat ki kell váltani. Ez azt jelenti, ha nem elég csak lemarrni az aszfaltot. Térköves burkolatot fog kapni a járdaszakasz, faltól falig rekonstrukció lesz, ugyanúgy, ahogy előtte és utána is látható. A kivitelezés kapcsán elmondható, hogy mind a két esetben vannak még tervezési feladatok vissza, a szükséges előkészületeket még meg kell tenni. A Tripammer-projekt és a Sugár utca munkái is rendelkeztek már tervekkel, így csak véglegesíteni kell mindezt, s utána indulhat a közbeszerzés. Ez remélhetőleg jövő év elején megtörténik, a második felében pedig jöhetnek a munkák. Ez a terv most – tette hozzá Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. Az időzítés azonban még a megszokottnál is fontosabb lesz a Sugár utca kapcsán, hiszen fontos lenne elkerülni az iskolaidőszakot, viszont ugyanez igaz a Magyar utcára, ahová az E.ON ütemezte a felújítást 2025 nyarára. – Az E.ON már idén nyárra tervezte a közműcserét a Magyar utcán, az Arany János utcai körfogalomtól a Sikátor utcáig tartó szakaszon. Itt félpályás lezárás lesz, s amint ez elkezdődik a Sugár utca lenne a mentesítő, elég nagy forgalommal. Így ezt a munkát iskolaidőben nem lehet megvalósítani. Viszont mindenképpen össze kell hangolni a kettőt, mert egyszerre nem lehet a két utca lezárás alatt, hiszen az közlekedési káoszt okozna. A projektet azonban eltolni sem lehet még egy évvel, hiszen határidős. Így könnyen lehet, hogy a Sugár utcai feladatok mégiscsak bele fognak lógni az iskolaidőszakba, de azt mindenképpen el kell kerülni, hogy a két felújítás egyszerre történjen – hangsúlyozta Horváth Jácint. Sugár utca esetében is néhány héten belül aláírják a támogatási szerződést. Azt követően szakaszos finanszírozással érkezik a pénz a város számlájára, a projekt kapcsán mindig egy évre előre kell leadni a terveket, s az azokhoz tartozó költségvetést. MIKÓ-BARÁTH György IRÁNY KAPRONCA! A legutóbbi közgyűlésen Károlyi Attila képviselő (ÉVE) hozta fel a Nagykanizsa-Kapronca közötti út rövidítésének ügyét. A Zala határától nem messze fekvő Zákány mellett vezethet majd egy új útszakasz Horvátország irányába. Párszáz méterre itt a határtól már elérhető a 41-es főút, amely a Horvátországban meglévő Dráva-hídon keresztül elérhetővé tenné Kaproncát. Az út kikötése, a határmetszési pont valahol ott lehetnek, ahol 2015-ben nagy számban érkeztek a menekültek Horvátország felől Magyarországra. Horváth Jácint polgármester az új út építésével kapcsolatban azt mondta, hogy Kapronca és Nagykanizsa között már évek óta nagyon jó a kapcsolat és ezt tovább tudná erősíteni egy rövidebb út megépülte. Ahogy fogalmazott, Nagykanizsának minden megoldás jó lehet a három lehetőségből. Akár a murakeresztúri híd, akár a zákányi új út kiépítésével, de a gyékényesi, már meglévő murvás út fejlesztésével is jelentősen rövidülne a távolság a két város között. Igen, három lehetőség is felmerült a szomszédos, jelenleg közúton 70 km-re levő város közötti közlekedés kiépítésére. Az egyik egy álomhíd építése Murakeresztúr térségében. Ez hatalmas összegbe kerülne, mely mögött leginkább a parlamenti képviselő lobbija áll. Hogy ebből mikorra és mennyiből lehet valóság, ma még nehéz megmondani. A másik lehetőség ez a bizonyos, fentebb már említett zákányi terv. Információink szerint ez a legesélyesebb fejlesztés, mert erre uniós támogatási szándék is mutatkozik. Ennek az útnak az elkészítése töredéke lenne a murakeresztúri változatnak, ráadásul még további legalább tíz kilométerrel rövidítené a két város közötti közúti távolságot. Nagykanizsáról alig fél óra alatt lehetne erre Kaproncára érni, kb 35 km-es távot megtéve. Van egy harmadik, már működő nyomvonal is. Gyékényesen át is el lehet jutni Horvátországba. Igaz, ez kb. 4 és fél kilométerrel hosszabb, mint a még csak tervben létező zákányi, de már van. Elmentünk, megnéztük. Gyékényes és Gotalovo között egy murvás útszakaszon lehet gépkocsival átjutni. Teherforgalomra és jelentősebb közúti forgalomra ez az út alkalmatlan, de megerősítésével, szélesítésével érdemes lenne foglalkozni. Gyékényesen a temető mellett kell befordulni. Innen a határig kb. másfél kilométer, onnan nagyjából 200 méter a murvás útszakasz. Ott pedig jön már a horvátok 41-es főútja, amely egyenesen vezet a Dráva-hídra, és negyed órányi autózást követően Kapronca központjában lehetünk. Ezen az úton és Zákány határában is visszaköszönt a közelmúlt. Ugyan már nem kellene, hogy ott legyen, de még mindig áll a kerítés, megerősítve a pengés dróttal a két ország határán. Hogy ezen a határszakaszon mennyi értelme volt megépíteni, arra nem nehéz válaszolni. A 2015 nyarán, Horvátországból szervezetten, vonattal szállított menekültek áradata egyik napról a másikra megszűnt, majd ezt követően a kilenc év alatt illegálisan itt senki nem akart átjutni a zöldhatáron. Horvátország schengeni csatlakozását követően fél év múlva minden fizikai akadályt meg kellett volna szüntetni a határon. 2023. július elsején járt le ez a határidő, de a két ország között továbbra sem lehet szabadon bárhol átkelni. …de ez már egy másik történet. TAR Mihály Még az áprilisi soros ülésen, egyhangúlag fogadták el a képviselők Nagykanizsa hat tételből álló TOP-os fejlesztési listáját. Az Európai Unió a 2021-2027 közötti időszakban is biztosít támogatást azoknak a városoknak, amelyeket a megyei önkormányzat kijelölt. Ebbe a blokkba Nagykanizsa is beletartozik, így a város mintegy 7 milliárd forintot hívhat le, amit meghatározott célokra, de szabadon választott projektekre lehet elkölteni, köztük a most említett útfejlesztés. – Nincs jó állapotban ez a korábban kihagyott szakasz a Rákóczi – Vörösmarty utca között, ezért is döntöttünk úgy, hogy ezt vesszük előre a fejlesztési listán, a Tripammer Gyula utca mögé. Közművek vannak alatta, így azofotó: Mikó-Baráth György KOS (03.21-04.20): Ha elege lett már a vizuális élményekből, legyen gyakorlatiasabb. Kezdjen olyan tevékenységbe, aminek kézzel fogható eredménye is lesz. 4 KANIZSA ÚJSÁG ÁLLATVÉDELEM MI LESZ VELED MENHELY? Az említett időszakban jelent meg a menhelyen az akkori polgármester és kabinetfőnöke, akik a felelős állattartásra szerették volna felhívni a figyelmet azzal, hogy kikölcsönzött kutyákkal sétálnak és fotózkodnak, majd megjelennek a sajtóban. Ez akkor le is zajlott azzal, hogy a közösségi médiában pár bejegyzésben, egy magát állatvédőnek nevező egyesület tagjai közül többen is kritizálták a menhelyi körülményeket és néhány lejárató posztot tettek közzé. Akik ismerték a menhely valós körülményeit, azok tudták, hogy csúsztatás és néhány szándékosan beteg kutya lefényképezésével keltettek olyan hangulatot, hogy a menhelyen minden állat elviselhetetlen, embertelen körülmények között él. A választások ezt követően lezajlottak, az akkori polgármestert a város választói menesztették, amivel el is ülhetett volna az ügy. Azonban nem ez történt. Az augusztusi, még a korábbi polgármester által vezetett ülésen próbált a kormánypárti oldal egy előterjesztést tárgyalni, mely a menhelyi visszaélésekről szólt. Az akkori polgármester, nevezzük meg, Balogh László egy zárt ülésre készített anyagot próbált volna tárgyaltatni, de a többségben levő ÉVE-frakció ezt nem látta indokoltnak, így nem is vették napirendre. Azóta érdekes dolgok történtek. Kiderült, hogy valaki, aki azóta sem merte vállalni a nyilvánosság előtt, hogy ki ő, bejelentést tett a kormányhivatalnál a menhelyi körülmények között. Olyan fontos volt ez a bejelentés, hogy a járási főállatorvos azonnal vizsgálatot tartott és megállapításokat tett. Leginkább a csatornarendszer hiányát tette szóvá, melynek pótlására 45 napot adott. Ahogy ez lejárt azonnal utóellenőrzés következett, ahol megállapította, hogy a menhelyen látható változás nem történt, ezért jött a verdikt: Működési engedély visszavonása, a menhely 30 napon belüli kiürítése. Egyébként ennek érdekessége, hogy ugyanaz az eljáró hatóság, ugyanolyan jogszabályi környezetben három éve még simán kiadta ezt a bizonyos engedélyt, mintegy mindent rendben találva. Pedig akkor sem volt csatorna. Ezek után ismét beleállt a politika a történetbe. Balogh László, immár képviselőként egy interpellációban állította, hogy ha augusztusban foglalkozik a témával az önkormányzat, akkor ez a helyzet nem áll elő. Feltehetően ezt az állítást erősítendő valaki nyilvánosságra is hozott két levelet, melyek a menhely rossz körülményeiről tájékoztatták Balogh Lászlót, még polgármesterként. Az aláírásokat ezekről a levelekről törölték, de az eredetijüket szerkesztőségünk postaládájába is befújta a szél, amelyből kiderül, hogy egy német állampolgárságú nő és az ő munkáját segítő kanizsai vállalkozó jegyezte ezeket a leveleket. Ezek a valóságtartalmukat erősen megkérdőjelezhető állításokat tartalmaztak, de arra elegendőek voltak, hogy Balogh polgármester feljelentést tegyen a rendőrségen. Erről is hivatalosan tájékoztatásnak jelzett levélről is van egy példány a postaládánkban, melyet formailag nehéz feljelentésnek tekinteni, inkább egy kérés a városi kapitány felé, hogy olvassa el a mellékelt, azóta nyilvánosság elé került leveleket. Na, de ugorjunk! Egy csomó kérdés merült fel ugyanis az eset kapcsán. Számos furcsaság, csak sejthető érdekek, nem túl nehezen észrevehető összefonódások, létező vagy nem létező külföldi kapcsolat bonyolítja a szálakat, de ezek kibogozása egyelőre még nem történt meg. Az állatok ellátása pedig mindeközben is folyamatos, sőt… Azóta ugyanis a menhelyen megkezdődtek a csatornázási munkálatok, melyek szombaton már igencsak előrehaladott állapotban voltak. Varga Károlyné, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület elnökével beszélgettünk az építési területté vált telepen, aki elmondta, hogy két héttel a határidő előtt egyetlen állatot sem vittek máshova. Folyamatosak az örökbeadások, de a telep kiürítését nem kezdték meg. – Igen, volt tavasszal egy olyan dolog, ami nem tudom, így most mennyire publikus, de volt egy sértődés, ami mellé beálltak a férjek és próbálták rajtunk elverni a port – emlékezett vissza a történet elejére az elnök. – Beállt sajnos mögéjük a politika egy vonalon, az a része nem sikerült, vagy nem tudták a terveiket véghez vinni. Most meg beállt mögéjük az állategészségügy. Egyébként én nem gondolom hogy ez akkora nagy probléma volt, hiszen a magyarországi menhelyeken szinte sehol nincs ilyen csatornarendszer. A betonozást, javításokat azokat kijavítottuk – folytatta Vargáné. – Van egy kennelsor, amit nem fogunk tudni megcsinálni, mert arra már nincsen pénzünk. Az is betonos, töredezett, de, takarítható, fertőtleníthető. Vannak előírások, és azt elismerem, annak nem felel meg, úgyhogy ezt most le fogjuk zárni. Bízom benne, hogy ezzel majd megoldódik ez a dolog és nem folytatódik az ellenünk folyó lejárató kampány, hecckampány. Időközben kiderült, hogy hétfőn a Kormányhivatal kezdeményezésére zajlott egy egyeztetés. Ide, a menhely üzemeltetőjét, nem mellesleg tulajdonosát nem hívták meg. A Kormányhivatal sajtó csoportjától kaptunk kérdéseinkre választ. Ebből kiderül, hogy két szervezet is jelentkezett a működtetésre, és velük mentek az önkormányzattal egyeztetni. Ezek azonban sokra nem vezettek, mert úgy tűnik, az ügyben érintettek egy része most tudta meg, hogy olyan hosszútávú szerződések vannak érvényben, melyeket nem lehet egyik napról a másikra felmondani. Az egyeztetésről a Kormányhivatal közlését változtatás nélkül közöljük: „A Szimat Állatvédő Egyesület és az Együtt egy életért, ártatlan állatokért Egyesület elnökei e-mail útján keresték meg Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterét és a Zala Vármegyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatalának hatósági főállatorvosát a nagykanizsai állatmenhellyel kapcsolatban. Megkeresésük célja az a segítő szándék volt, hogy valamilyen megoldást találjanak a város vezetésével és a hatósággal közösen az állatmenhelyen elhelyezett állatok sorsának rendezése, valamint az állatmenhely működésének megújítása érdekében. A sajtóban megjelent híreken túl szerették volna a nagykanizsai állatmenhely jelenlegi helyzetét teljes valójában megismerni és arról átfogó, hiteles képet kapni. A levelükben kért megbeszélés megszervezése érdekében a Zala Vármegyei Kormányhivatal megadta a lehetőséget és a keretet az egyesületeknek és az önkormányzatnak arra, hogy az állatmenhelyen élő állatok sorsa megnyugtatóan rendeződjön. A megbeszélésen az önkormányzat képviselői jelezték, hogy hosszú távra szóló szerződéses kötelem áll fenn a város és az állatmenhelyet jelenleg használó „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület között, mely mindkét felet kötelezi. A Kormányhivatal a megbeszélés megszervezésével elindította a folyamatokat a megoldás felé, amelyről azonban a fent említett szerződéses kötelezettségek miatt az abban érintett felek tudnak nyilatkozni.” Arra a kérdésünkre, hogy „A Kormányhivatal ki(k)nek a felkérésére szervez olyan egyeztetést, melyben egy – az ügyben érintett szervezet, mint tulajdonos – nem képviseltette magát?” – nem kaptunk választ. Az ügyre még visszatérünk. TAR Mihály BIKA (04.21-05.21): Az eddigieknél most szerencsésebb napokra számíthat. Csak ki kell nyújtania a kezét, és máris kitárul ön előtt a világ. Alig tud majd válogatni a sok jó közül. KÖRNYEZETVÉDELEM 2024.11.06. 5 MEGKÉRDEZTÜK – MŰKÖDIK A VISSZAVÁLTÁS? Változást vezetett be a MOHU a visszaváltási rendszer kapcsán, így október 26-tól egy tranzakció során maximum 100 palackot lehet az automatákba dobni, egyszerre összesen 5 ezer forint értékben. A megkérdezett kanizsaiak szerint a rendszer jól működik és a korlátozás sem jelent nehézséget. Idén nyáron indult el Magyarországon az új visszaváltási rendszer, amiről már akkor is pozitívan nyilatkoztak a kanizsaiak. Korábban beszámoltunk arról is, hogy a kezdeti 2 millióról néhány hónap alatt több mint a háromszorosára nőtt a naponta visszaváltott palackok száma országos szinten, a számok pedig azóta is folyamatosan emelkednek. Panaszok ugyan akadnak, elsősorban az automaták működése kapcsán, de a rendszer egészét a megkérdezett kanizsaiak többsézásról is elmondta a véleményét stábunknak. – Jogos, mert ahogy láttam, ezek a gyűjtögetők azért több ezer forintért összeszedik és akkor visszaviszik – fogalmazott. Hozzátette, a rendszer kapcsán másoktól sem hall panaszokat. Tóth Ferencé azonban máshogy szerinte olyan gyorsan nem is gyűlnek a palackok, hogy ez gondot okozzon. Mások inkább a kevés automata miatt panaszkodnak, hiszen sokaknak utazni kell ahhoz, hogy vissza tudják vinni az összegyűjtött palackokat. Antalics Dezsőné nak tartom, tehát engem nagyon zavart a rengeteg eldobott hulladék a városban – mondta el. Hozzátette, bízik benne, hogy emiatt kevesebbet szemetelnek majd az emberek. Mint fogalmazott: szeretném, ha a zacskók is mind lebomló anyagból készülnének. Találkoztunk ugyan olyanokkal, akik még nem váltottak vissza palackokat, azonban azok, akik rendszeresen használják az automatákat, úgy látják, a rendszer jó ötlet, amin az új szabály bevezetése sem változtat. A korlátozás csak az egyszerre visszaváltható palackok számára vonatkozik, így az 5 ezer forintos határ elérése után új tranzakcióval folytatható a művelet. TÓTH Csilla ge ezúttal is pozitívan értékelte. Kiss Pálné az október 26-án bevezetett, 5 ezer forintos korlátolátja. – Néha sokat kell várni és visszadobja a gép, egyébként jó ötletnek tartom, de vannak még problémák – emelte ki. A korlátozás kapcsán azt mondta, az szintén nem jelent problémát. – Szinte minden nap jár az ember boltba, akkor visszaviszem. Nem szeretem rakosgatni – tette hozzá, mondván, szerint pedig elsősorban a környezetvédelem miatt lenne szükség arra, hogy mindenkinek legyen lehetősége visszaváltani. – Ha valaki nagyon távol lakik azoktól a helyektől, ahol vissza lehet váltani, neki lehet, hogy nem tetszik – hangsúlyozta, de kitért a környezetvédelem fontosságára is. – Én nagyon pozitív dolog- ITT VETTEM! MÉGSE JÓ NEKI? Még egyszer az üvegvisszaváltásról Vegyesek a vélemények a műanyag, fém, üveg csomagolóanyagok visszaváltásával kapcsolatban. Külföldön már megszokotthoz hasonlóan, de azért nagyon magyarosan indult és még mindig csak járatódik be a MOHU rendszere. A céllal bárki egyet tud érteni, nevezetesen: szabadítsuk meg a környezetünket az ilyen jellegű anyagoktól. Ha érdekeltek vagyunk a palackok, dobozok összegyűjtésében és azok leadásában, a rendszer működik. Kivéve Magyarországon. Többszöri időpont- és határidőmódosítás után indult el a nyáron a rendszer. Nagyon hamar kiderült, hogy vannak bajai. Az automatákba, talán nem szándékosan épített népmesei elemek következtében hol működtek, hol nem. Hol sikerült időben üríteni, hol nem. Így aztán gyakran fordult és fordul elő manapság is, hogy a megrakott szatyrokkal érkező, lelkes visszaváltó típusú állampolgár hoppon marad és viheti vissza a kocsiba a palackokat. A rendszer hiányossága a csomagolásfelismerő program kiforratlansága. Az egyik leggyakoribb mondat az üveget a lyukba tologatóktól, hogy „Itt vettem a boltban, mégsem veszi vissza!”. Márpedig az automata kegyetlen. Akkor sem szól vissza ha az anyját szidják, ugyanolyan fapofával köpi vissza az üveget. Mindezek után a legtöbbször a bolti dolgozók zsebelhetik be az üvöltéseket, szidalmakat, pedig nekik ugyanannyi közük van az automatához, mint az etióp alkotmányhoz. Sokan vagyunk, akik nagyban játszanak a visszaváltási félkarú rablós játékban. Bevallom őszintén, nem váltom vissza azonnal a palackot, ahogy elfogyott a tartalma. A kocsiban, az előszobában szatyorban, zsákban várja a folyamatosan növekvő kupac, hogy végre a MOHU tulajdonába kerüljenek és felajánljam a cég részére a zsákmányt. Amit egyébként korábban én vettem meg és hiteleztem üvegenként 50, de akár 178 forintot is a cégnek. Egyszer azt a hitelállományt is kiszámolhatná valaki, ami megmutatná, adott pillanatban mennyi betétdíj van a cég zsebében… Aztán vannak meglepő fordulatok is a rendszerrel kapcsolatban. A leginkább, hogy a MOHU bár ismerte a boltok forgalmi adatait, meglepődött a visszaérkező palackok mennyiségén. A rendszer másik nagy baja, hogy kevés és sok helyen elérhetetlen a visszaváltás lehetősége, így a kistelepüléseken élők nagy zsákokba gyűjtik a palackjaikat, és ha bejutnak a városba, egyben, nagy tételben dobálják tele az automatát. Na, de ne! A MOHU tájékoztatása szerint valamelyik kereskedelmi szervezet kérésére korlátozták a leadható mennyiséget. Ötezer forintonként újra kell kezdeni. Hogy mi ennek az értelme, igazán nem világos. Akinek sok üvege van, az be is fogja dobálni. Ennek előtte felröppent annak híre is, hogy azokat jól megbüntetik, akik az utcán hagyott palackokat összeszedik, akár a tárolókból kiveszik és visszaváltják. Ez egészen addig élt, míg a rendőrség közölte, hogy ők aztán emiatt senkit nem fognak vegzálni. A téma ezzel el is aludt. Elaludt, de egy gazdasági lap szerint, ahol minden előfordulhat, ott elő is fordul. Magyarország pedig pont ilyen hely, így aztán a lap szerint akár az is elképzelhető, hogy a kormány megadóztatja a visszaváltásból származó bevételt. Azért ezen az egész világ röhögne… rajtunk kívül! TAR Mihály IKREK (05.22-06.21): A bolygók azon csodálkoznak, hogy milyen szenvedélyesen végzi el mostanában a munkáját. A kollégái pedig arra kíváncsiak, hogy mi lehet ennek az oka. 6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS Két nappal a pesti forradalom és szabadságharc kitörését követően október 25-én tüntetők leverték a középületekről a vörös csillagot, valamint ledöntötték a szovjet katona szobrát a város főterén. Egy nappal később az MDP-székház előtt tüntetőkre rálőttek a karhatalmisták, és hárman életüket vesztették a sortűzben. Ezután Lékai Gyula vezetésével megalakult a Városi Nemzeti Bizottság. Néhány napig úgy tűnt, hogy győz a forradalom és november 5-én a normális kerékvágásban elindulhat az élet Kanizsán, ám a szovjet csapatok aznap megszállták hazánkat. Többen igyekeztek szervezni az ellenállást, ám végül megadták magukat, Paizs Ferenc tanácselnök javaslatára. A két elöljárót letartóztatták és bevitték a városi laktanyában. A városban azonban szerveződés indult Paizs és Lékai szabadon bocsátására és a szovjetek kivonulásának napján november 7-én kiszabadultak. A megtorlások azonban őket is elérték. – Itt a városban nem PÉLDAMUTATÓ HŐSEI VOLTAK A VÁROSNAK 1956-BAN Hatvannyolc évvel ezelőtt Nagykanizsára is elért a pesti népfelkelés hatása, amelyet követően több demonstrációt is szerveztek a helyiek a szovjet csapatok kivonását követelve. Az 1956-os októberi és novemberi események során a város vezetői igyekeztek példát mutatni, és ennek is volt köszönhető, hogy a történések jelentősebb véráldozat nélkül zajlottak le. tudunk olyanról, hogy valakit halálra ítéltek volna, viszont az életük azoknak, akik aktívak voltak, ellehetetlenült. Lékai Gyula sem végezhette az ügyvédi munkáját és Paizs Ferenc sem, még a rendszerváltást ő megérte, díszpolgárrá avathatta a város, sőt díjat nevezhetett el róla. Egy igazi köztisztviselő volt, aki egy hosszú időszak megtorlása után is mérséklettel és odaadással beszélt a városról – emlékezett vissza Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója, aki évtizedek óta foglalkozik a kanizsai ’56-os eseményekkel. Szintén jelentős szereplője volt a hatvannyolc évvel ezelőtti nagykanizsai történéseknek Orbán Nándor. A kecskeméti születésű katonatiszt, aki első magyar öttusázóként vehetett részt olimpián, vívóedzőként szeretett volna elhelyezkedni városunkban, ám korábbi horthysta tisztként erre nem volt lehetősége. 1956-ban ő lett Kanizsa nemzetőrparancsnoka, a történészek egyetértenek abban, hogy neki is köszönhető volt, hogy itt nem történtek vérengzések. A forradalom leverését követően hat évre bebörtönözték és csak az amnesztia éveiben térhetett haza családjához. Életműve évtizedekkel az 1981-ben bekövetkezett halála után bekerült a városi értéktárba is. – 1956 neki egy nagy veszteség volt, és csak négy napig tartott, de utána ez lett a veszte. 15 évet kapott, először majdnem felakasztották, aztán jött a 15 év és végül hat lett belőle. Kilencévesen láttam őt a hálós dróton keresztül Márianosztrán. Amikor kicsi voltam, akkor mindig azt mondtam otthon, hogy ne csukják be az ajtót, mert apa bármikor hazajöhet. Ez így volt – emlékezett vissza érdesapjára Orbán László. A visszaemlékezések szerint a városi elit helytállása kellett ahhoz, hogy ne szabaduljanak el az indulatok, és így a forradalom leverését követő megtorlások ne követeljenek kanizsai emberéleteket. KÁLOVICS Tibor Nagykanizsa Megyei Jogú Város POLGÁRMESTERE PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. 1/7. a.) A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 35.160,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. fsz. 1. a.) A lakás alapterülete: 36 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 30.132,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. 1/7. a.) A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 35.160,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap 4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. 2/10. a.) A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 33.480,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakások megtekintésének időpontja: 2024.11.18. 15.00-15.30-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők. Amennyiben a pályázat benyújtásával kapcsolatban kérdés merülne fel azt a 20/849-2453-as valamint a 20/849-2442-es telefonszámokon tehetik meg. Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. november 29. Nagykanizsa, 2024. november Horváth Jácint polgármester RÁK (06.22-07.22): Egy titokzatos találkozás ígéretét jelzik önnek a csillagok. Készüljön fel rá testileg-lelkileg a kellő időben, mert jelentős fordulatot hozhat az életébe. ÖNKORMÁNYZAT 2024.11.06. 7 KABAR HONFOGLALÓK, THÚRY GYÖRGY TEMETKEZÉSI HELYE, OLASZ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT FELVÉTELE – mozgalmas kulturális év vár ránk Az októberben indult új önkormányzati ciklus első közgyűlésén megválasztotta az új tanácsnokokat a testület. A kultúrával és külkapcsolatokkal összefüggő feladatokat ellátó tanácsnoki feladatokra Károlyi Attila önkormányzati képviselőt (Éljen VárosuNK Egyesület, DK-Jobbik, Konzervatívok-LMP-MSZP), a Jogi, Nemzetpolitikai és Közrendi Bizottság, valamint a Közbeszerzési Bizottság elnökét bízta meg a testület. Károlyi Attilát a jövő évi, kultúrával kapcsolatos terveiről, feladatairól kérdeztük. A feladatom szerint a tanácsnok véleményt nyilvánít a közművelődéssel, közgyűjteményekkel, kulturális, művészeti kérdésekben, koncepciók, fejlesztési tervek kérdésében. Kapcsolatot tart a közművelődési, közgyűjteményi, kulturális, művészeti feladatokat ellátó önkormányzati fenntartású intézményekkel, figyelemmel kíséri az intézmények feladatellátását, részt vesz a tevékenységi körét érintő előterjesztéseket tárgyaló bizottsági üléseken. Véleményt nyilvánít a nemzetpolitikát érintő kérdésekben, közreműködik az önkormányzati feladatok előkészítésében, kapcsolatot tart az egyházakkal, egyházi szervezetekkel – foglalta össze elöljáróban. Áprilisban városunk lesz a helyszíne a „Hunok, kabarok, székelyek és magyarok – Tények és tévhitek a korai magyar történelemben, a legújabb tudományos kutatások. Emlékkonferencia Márton Alfréd (1959-2017) Nagykanizsa magyar őstörténeti kutatójának tiszteletére.” Társrendező a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Thúry György halála, hová temették el a kanizsai várkapitányt? – témában dr. Vándor László régész, a Göcseji Múzeum örökös igazgatója ismerteti a kutatási eredményeit. Thúry György 1571. április 2-án halt meg Orosztonyban. Miután a törökök lépre csalták a várkapitányt, a fejét levágták és kiküldték Sztambulba, de a teste itt maradt. Zrínyi György temettette el, és nagy valószínűséggel abba a rotundába, körtemplomba, ami az alapja lehet az Inkey Boldizsár által épített Inkey Mauzóleumnak. Azt feltételezzük, hogy amikor a mauzóleum és a zalaszentbalázsi templom építője Inkey Boldizsár emberi szerveket tartalmazó urnákat talált, azokat titokban eltemette a zalaszentbalázsi templomban – ennek bizonyítéka, hogy a templom Historia Domusa egy szóval sem említi az urnákat. Amikor a zalaszentbalázsi templom felújításakor Szűcs Imre plébánosnak jelezték, hogy a járószint alatt találtak két rézből készült urnát és abban emberi szerveket, ebből azt sejtjük, hogy Thúry György belső szervei lehetnek benne. Beszéltem annak idején egy Inkey leszármazottal, gróf Jankovics Dénes Györggyel, akivel régi jó kapcsolatban állok, és a Magyar Örökségvédelmi Hivatal egykori elnöke, gróf Jankovics György hozzájárult volna a DNS-minta adásához, ahhoz hogy az Inkey családot kizárjuk, a vállalkozó azonban sürgette a munkavégzést, és visszatették az urnát feltalálási helyére. Az akkori önkormányzat vezetői 2014-ben nem álltak e kezdeményezés mellé. Ez a kérdés most is felmerült, időrendben a negyedik polgármester, Horváth Jácint remélhetőleg támogatja a feltárást, és bízunk benne, hogy az megtörténik Vándor László vezetésével. A Kanizsa Monográfia 4. kötetének kiadása is szerepel a tervünkben. A közeljövőben lesz egy konferencia, ahol ezzel kapcsolatban ismertetik a terveiket a szerzők. Kaposi Zoltán személye garanciát jelent, és az önkormányzat új vezetése is elszánta magát arra, hogy az 1945-től a rendszerváltozásig, vagy a napjainkig felölelő időszakot tartalmazó 4. kötet is elkészüljön. A város képzőművészeti gyűjteményéből gyűjteményes kiállítás rendezése is szerepel a Vasemberház épületében lévő, leendő képtárban. Reméljük, 2025-ben visszakapjuk tulajdonunkba a helyiségeket. Az MNV Zrt. eddig megakadályozta, hogy a tulajdonunkba kerüljön saját épületünk. Legutóbb felajánlottuk a Zrt.-nek, hogy elcserélnénk egy belvárosi épület illetőséggel, és ha megtörténik, azonnal nekiállunk a képkiállítás megszervezésének. A gleisdorfi testvérvárosunk művészeinek is szervezünk a Plakát Házban egy kiállítást. Ugyanitt láthatják a városlakók Keleti Éva, Magyarország egyik legjelentősebb fotóművészének alkotásait, mégpedig úgy, hogy a kanizsai születésű Vadas Ernő kamarakiállítása is megtekinthető lesz mellette. Az egykori DKG-ban található műalkotások átadásának folyamata megfeneklett ugyan, de most újra nekibuzdulunk. A Mollal már felvettük a kapcsolatot, és ezeket a város tulajdonába visszaszállva (és visszaszállítva, mert egyet, Bálits Kálmán hatalmas bronz faliképét a magyar olajkutatásról a falból kitépve eltulajdonították) köztéren fogjuk felállítani. Olasz testvérvárosi kapcsolat felvétele is szerepel a jövő évi tervünkben, a napokban már megtörténik az előkészítés egy Lombardia tartományi, 49-50.000 fős várossal. A köztéri projekteknek már egyszer ugyancsak nekiálltunk. A Dózsa Györgyöt ábrázoló szobor másolatának felállítása, illetve a Török kút Deák térre történő elhelyezése szintén napirenden van. Megismételjük a Cegléd Város Közgyűlésének írott levelünket, adják vissza a tulajdonunkat, a méltatlan módon, katonai segédlettel elorozott Dózsa György mellszobrunkat A levelet a ceglédi közgyűlés minden képviselőjének elküldjük, lelkiismeretükre apellálva. A Török kutat nemcsak egyszerűen kiállítjuk, hanem működő kút lesz, amihez EU-s támogatást fogunk igénybe venni. A Tripammer utcai temetőben már 2013-ban elkezdtük a városi elöljárók síremlékének restaurálását, és idén is folytatjuk a védett síremlékek felújítását. Újakat tárunk fel, keressük például Babócsay György, egykori polgármester sírját, eltemetésének helyét, ami valószínűleg a Nagykanizsát ért amerikai bombatámadásban semmisült meg 1944-ben. Ehhez a munkához segítséget ígért az Alsóvárosi templom plébánosa, Csorba Tamás plébános úr, aki az egyházmegye levéltárát veszi igénybe a célra. Zrínyiújváron, a Cseke Ferenc által készített bronz emléktábla helyreállítása, felújítása is tervben van. A Vasemberház árkádja alatt lévő Csokonai Vitéz Mihály mellszobrát szeretnénk védett helyre, az Aradi udvarba vezető átjáró falára felhelyezni, hogy a vicces kedvű kanizsaiak a cigarettacsikket ne nyomják el a Kanizsához ezer szállal kötődő szeretett költőnk szobrán. Végezetül, nem a kultúrához kapcsolódó hírt is megosztott a lakossággal Károlyi Attila tanácsnok: A Hevesi-Rózsa utca közötti körforgalom építés nem befejeződött, hanem még el sem kezdődött. A munkaterület átadása 2025. március közepén történik meg a kivitelező számára. Valószínű, hogy a folyamatban lévő áttervezéssel a körforgalomban történő áthaladás egyszerűbbé és zökkenőmentesebbé válik – nagyon várjuk a megépítést, több évtizedes álmunk válik valósággá – fejezte be nyilatkozatát. BAKONYI Erzsébet ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 87. OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha nyugodt estékre vágyakozik, akkor az eddigieknél sokkal jobban bízzon meg a párjában. Ne vitatkozzon olyan dolog miatt, ami még meg sem történt. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES FOTÓK, TABLÓK, ÉRMEK, ÚJSÁGOK UTÁN MÁR KÖNYVEK IS a kapusedzőt, a nagyszerű Munkácsy Zsoltot és a kapusokat minden korosztálytól. Harmadik éve szervezik a fiatal kapusok találkozóját, a kapus napot, ahol a fia, ifj. Vlaszák Géza, a ZTE kapusedzője és Vertesz István, a felnőtt mostani kapusedző is részt vesz. – Mikor kezdődött a labda iránti érdeklődése? – 1955-ben költöztünk Nováról Kanizsára. Édesapám, Vlaszák Flórián kötélgyártómester volt, de fiatalkorában, az 1920-as 30- as években kapus volt a Győri DAC-ban, majd Fehérvárra kerülve az ARAK (Alba Regia Atlétikai Klub) kapuját védte. Végül Zalaegerszegre került és a ZTE kapusa lett. Amikor én 1945-ben születtem, apám még nem tudta, hogy kapusdinasztiát alapít. Az első futballélményem meghatározó volt egész életemre, amikor 1955-ben a Puskás-féle magyar aranycsapat itt játszott Kanizsán egy hírverő meccset. Zalán Jóska kapus, apám sporttársa megjegyezte apámnak, hogy beviszi a gyereket labdaszedőnek. Így is történt, onnan van az én labda iránti élményem. De van még egy érdekes dátum az életemben: 1963-ban, már ifjú válogatott voltam, és Pécsre kerültem a Pécsi Dózsához, ahol Danka Imre A fenti idézetben megfogalmazott gondolatok igazolódtak Vlaszák Géza kapussal folytatott beszélgetésünkben. Aki ismeri, tudja róla, hogy 7 évtizede a nagykanizsai labdarúgásért dolgozik. A foci az élete. A foci berkein belül helytállt játékosként, edzőként, sportvezetőként. Három könyvet is írt a kanizsai labdarúgás évtizedeiről, a 4. pedig készülőben van. Az első részében azokat az eseményeket örökíti majd meg, amik a trilógiából kimaradtak. A második részben a Fradi és Kanizsa futballtörténetét dolgozzák fel Kardos Ferenccel. A harmadik részben pedig 2015-től 2025-ig zajló eseményeket dolgozza fel, ami azért is érdekes, mert 2 éve működtetnek női labdarúgó- szakosztályt. – A könyv megjelenésének az lenne az igazi apropója, ha közben megnyernénk a bajnokságot. Bízunk benne, hogy fölkerülünk, illetve visszakerülünk oda, ahonnan 22 éve elkerültünk – mondta az egykori focista. Vlaszák Géza most is aktív, kétszer van naponta a pályán, a 17- es korosztály egyik edzője. Mint mondja, edzéseket már annyira nem szeret vezetni, de meccselni, utazgatni még szeret. Mint kapusképző koordinátor, irányítja volt az első számú kapus, aki ’55- ben a II. félidőben védett a magyar válogatottban, és akinek én labdát szedtem. De előtte én már 1962-ben bekerültem a felnőtt csapatba 17 évesen. Keszthelyen volt az első meccs. Kikaptunk ugyan 1:0-ra, de a sajtó azt írta, a fiatal kapus megállta a helyét. Bennmaradtam a felnőttcsapatban, ’63-64-ben viszont az ifjú válogatottal Hollandiában szerepeltünk UFA tornán. De előtte még a Népstadionban előmeccset játszottunk az osztrák-magyar csapat ellen. Én védtem, nyertünk 2:0-ra, aztán Jugoszláviában is játszottunk a Hadsereg Stadionban, ahol mi ugyan kikaptunk 2:0-ra, de jól ment a védés. A pécsi évekre rátérve, nagyon kedveltek a pécsiek, szerettem ott élni, de jött Pap Imre, az ország legjobb kapusa, és akkor én úgy gondoltam, nekem Pécs elég, és hazajöttem Kanizsára. EKKOR KEZDŐDTEK A FUTBALLSIKEREK A MÁV NTE-nél is megfordultam, de igazándiból amikor visszatértem, az Olajbányásszal indultunk el a ’72-73-as bajnoki évben. Német Lajos volt a vezetőedző. Fölkerültünk az NB I/B-be. Na akkor kezdődött a második aranykora a kanizsai futballnak a véleményem szerint is. Az első ’49-50-ben volt, amikor a MAORT feljutott az NB I-be. Mi az NB I/Bbe kerültünk, aztán sokáig NB II-ben voltunk. Lantos Mihálytól kezdve kitűnő edzők jöttek évről évre, nagyszerű csapatunk volt, 6000 néző szurkolt a lelátón. Az idegenbeli meccsekre is velünk jöttek a szurkolók, Kanizsa tulajdonképpen futball lázban volt. Ezt az időszakot nagyon szerettem, élveztem és jól is ment a játék. Ez a lelkesedés tulajdonképpen eltartott egészen 1980-ig. Akkor úgy gondoltam, a játékból nekem most már elég. Jó munkahelyet sikerült szereznem, tanultam érte, technikus lettem. Tehát nemcsak a futballból éltem abban az időben. Először kapusedzőként dolgoztam az utánpótlás csapatban, aztán megszereztem a diplomát, ami kellett a magasabb osztályhoz. 1990-ben az első csapat edzője is voltam egy ideig, aztán úgy nézett ki, engem nem nagyon kedveltek az akkori kanizsai vezetők, és lemondtam, de a fiam akkor már kapus volt. A fiam 1973-ben született meg egy „A futball megtanít olyan dolgokra, amire a világon semmi más. – Méltósággal győzni, emelt fővel veszíteni, tisztelni az ellenfelet, küzdeni önmagadért, a csapatért, egyszerűen értéket ad.” ŐRZIK A JÖVŐNEK A KANIZSAI FOCIT SZŰZ (08.24-09.23): A csillagok most arra intik önt, hogy ne őrizze meg a nyugalmát. A hallgatással csak árthat az egészségének. Ha kell, védje meg az igazát akár kiabálással is. ÉRDEKES 2024.11.06. 9 olyan mérkőzés után, amikor a Békéscsabát 3:1-re megvertük. A kislányom akkor volt 5 éves. A feleségem bekerült a kórházba, és másnap Zalaegerszegen megszületett Géza. Ezek óriási időpontok voltak az életemben. A fiam szépen cseperedett, egyből láttam rajta, hogy a kapus sport lesz az övé. Már 6-7 éves korában kapuba állt, és elkezdett nálam játszani. 17 éves korában, serdülő, meg ifi válogatott volt, a legjobb kapus a fiatalok között. Én meg hoztam egy kapust ’85- ben, a Csáki Lacit, akiből kitűnő kapus vált. Érdekes szituáció alakult ki, mert versenybe kerültek a Gézával, hogy melyikük védjen. A Gézát nem tettem be már csak azért sem, mert sokan úgy gondolták rólam, hogy a fiamat favorizálom, de nem úgy volt. Kár, hogy nem tettem be, mert így lemaradt a ’96-os atlantai olimpiáról. Én akkor visszakerültem utánpótlás- vezetőnek, és azt vittem végig, amíg az összeomlás meg nem történt, egészen 2002-ig, amikor megszűnt az Olajbányász, mint II. osztályú csapat. Ezután a MÁV NTE kapta meg az Olajbányászt és elvittek mindent a pályáról, de nem tudtak indulni az NB II-ben. Tulajdonképpen 1 évre megszűnt az Olajbányászban a futball. Egy év után sikerült a pályát rendbe hoznunk, térdig érő fű borította a pályát, a szertár üres volt, és akkor Szarka Sándor barátommal és még néhányan megalapítottuk a Nagykanizsai Utánpótlás Labdarúgó Egyesületet (UFC). Én lettem az edző, de ehhez kellett, hogy Géza fiam, aki éppen az Újpest válogatott kapusa volt, hozzon létre egy alapítványt, a Nagykanizsai Gyermek és Ifjúsági Labdarúgásáért Alapítványt. Mi arra épültünk rá az UFC-vel, és 7 évig így működtünk. A ZTE-vel való jó kapcsolatomnak köszönhető, hogy a mi U-13 éveseink indulhattak a bajnokságon, ők meg adták az U-15 éves korosztályt. Akkor a KÖGÁZ támogatott bennünket úgy, hogy a pályát és az öltözőket bérbe adta. Ez így ment 7 éven át, amíg 2010-ben megkaptam a pályát és az NB-III-as csapatot. Öt évig a megyei bajnokságban játszott a mi csapatunk, s 5 év után, 3 évvel ezelőtt fölkerültünk az NB III-ba. Ha a Jóisten megsegít bennünket, 22 év elmúltával újra lehet NB II-es csapatunk. Hol van már az az idő, az a társaság, akik a „köpködőnél”, a Fő út és a Sugár út, valamint vele szemben, a Fő út és a Csengery út sarkán egy-egy meccs után megálltak, és megvitatták a mérkőzést! Lüktetett a stadion, rezgett a levegő a közönség biztatásától egy-egy mérkőzésen. Nem hiányzott az a légkör? Nekem nagyon hiányzott, egészen eddig. Sőt, én akkor szenvedtem nagyon, amikor 5 évig a megyei csapatban játszott Kanizsa. FOTÓK, TABLÓK, ÉRMEK, ÚJSÁGOK UTÁN MÁR KÖNYVEK IS ŐRZIK A JÖVŐNEK A KANIZSAI FOCIT A könyvek megírásához a jó memóriája kevés volt Vlaszák Gézának, a könyvtárba bejárva, az akkori Zalai Közlönyökből kigyűjtötte a pontos, precíz adatokat. Így kezdte az elsőt, amit még Géza fia ajánlott az olvasóknak. A második, a MAORT-tól az Olajbányászig 1945-72 című kötet a MAORT SE történetét idézi fel. A későbbiekben Olajmunkás, Szikra, Bányász néven, ’69-től pedig Olajbányász néven működött a kanizsai futball. A gépgyár volt a támogatónk, de a város is patronált bennünket. Abban az időben jó volt futballistának lenni, mert mindenki a foci mellé állt. ’95-96-ban Lantos Misi bácsi, az aranycsapat egykori balbekje lett az edzőnk, akit én már láttam ’55- ben Kanizsán. Ővele bekerültünk a Felszabadulási Kupa Döntőjébe, igaz, Szolnok nyerte meg a meccset, mert a 11-esekkel többet rúgtak be, mint mi. Én kettőt kivédtem, de a drága barátaim, Doszpoték indiszponáltak voltak, és csak 1 gólt rúgtak be. – Melyek voltak az emlékezetes nagy napok az életében? – 2000-ben, a ZTE NB-I-es csapata itt játszott nálunk, mi is az NB-I-ben voltunk szintén. Keszei Feri kapusedző mellett ültem a kispadon a Kanizsánál, a ZTE kapuját meg az ifjabb Vlaszák Géza védte, és 0:0 lett az eredmény. Szurkoltam Gézának is, meg magunknak is. Nagyon nagy siker volt, amikor megalapítottuk az UFC-t, és a második évben meg tudtuk szervezni a Magyarország- Horvátország U-21-es barátságos mérkőzést válogatott szinten. Várhidi Péter volt a válogatott edzője, tulajdonképpen akkor fogadtak el minket az önkormányzatnál. Vlaszák Gézának példaképe volt Grosics Gyula, a kanizsaiak közül Zalán József, Kovács Győző, de ne hallgassuk el azt sem, hogy ő is példaképpé vált. Ezt legutóbb, a Puskás Stadionban, a régi játékosok évente megrendezett karácsonyán mondta el neki a 37-szeres válogatott kapus, a Portugáliában is játszó Korpics Béla. „Te voltál a példaképem. Azért lettem kapus, mert láttalak védeni a pécsi Dózsánál.” (Géza akkor 20, Korpics Béla pedig 10 éves volt.) Géza telefonjának csengőhangján az olasz himnusz szólal meg. Hogy miért? Ennek az a magyarázata, hogy amikor az olaszok felsorakoztak a mérkőzésre, Buffon, a világbajnok olasz labdarúgó kapus olyan átszellemülten énekelte a himnuszukat, hogy magával ragadta a mi kapusunkat is. Végezetül ne hagyjuk szó nélkül, azt, hogy a Vlaszák kapusdinasztia legifjabb tagja, Flórián nemcsak a dédapja nevét viszi tovább. Ő is kapus lett, de nem a füves pályán, hanem a vízben, vízilabdázóként. Vlaszák Géza, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a Magyar Labdarúgásért Kitüntetés bronz fokozatát vehette át ’97-ben. 2016-ban Nagykanizsa Sportjáért kapott elismerést a várostól, 2019-ben pedig Zala Megyei Önkormányzattól. BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): Ismerkedési lázban ég mostanában. Látogasson el például egy táncklubba, mert lázcsillapítóval úgysem segíthet ezen az állapotán. 10 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS AZ ERDŐ AJÁNDÉKOZ – de a bevizsgáltatás életet menthet! Ősszel igazán csúcsra járt a gombaszezon. A zalai erdőkben folyamatosan jelen voltak a csemege után kutató emberek, akik a legtöbb esetben szerencsével is jártak. Hiszen a csapadék megérkezett, a hőmérséklet is kellemes volt, így több fajta gomba lapult az avarban vagy a mezőkön. Ám a nem megfelelő tudás, esetleg a hiszékenység tragédiához vezethet. Az erdőtörvény határozza meg azt, mit lehet gyűjteni az állami tulajdonú erdőkben – hangsúlyozta elöljáróban Gaál Sándor, a Zalaerdő Zrt. munkatársa, gombaszakértő. – Gombát, gyümölcsöt, gyógynövényt naponta, személyenként két kilót lehet szedni. Kizárólag saját felhasználásra, a törvény értelmében ezeket a mennyiségeket tilos árusítani. Továbbá minden alkalommal fontos beszélni arról is, hogyan lehet az erdő területére belépni, ezt erdőlátogatásként említi a törvény. Ennek értelmében gyalogosan, kerékpárral vagy lóháton lehet a 100 százalékig állami tulajdonú erdő területére lépni – nyomatékosította Gál Sándor. Az őszi szezonnal kapcsolatban lapunk kérdésére elmondta: valóban voltak jó termések az erdőkben, ám érdekesen alakult a helyzet a fajtákat illetően. – A legkedveltebb, mondhatni a legkeresettebb gombából, a vargányából a zalakarosi erdőkben nem lehetett sokat találni. A gombászok számára jól ismert termőhelyeken is elmaradt a vargánya. Amiből viszont csúcsközeli termés volt ebben a szezonban, az a gyűrűs tuskógomba. Hogy ennek mi lehet az oka? Egyrészt a hőmérséklet-ingadozás, aztán az olyan csapadék, ami lokális jellegű, tehát foltokban esik. Itt a kötött talajon például a vízgazdálkodás is olyan, hogy nehezebben ázik át a talaj, ki volt száradva a nyári viszonyok között. A felső Nagykanizsa Megyei Jogú Város POLGÁRMESTERE rétege már átázott ugyan, de ez nem minden fajtának kedvez. És igen, a következő kérdésre előre válaszolva: még mindig lehet gombát találni az erdőkben. Jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni, de megteremhet még a vargánya is, a napokban találtam friss galambgombákat, persze mindez erdőrészletfüggő. De úgy gondolom, lesz még – zárta beszélgetésünket a szakértő. Fontos megemlíteni azt is, hogy a talált vagy esetleg ajándékba kapott gombát is minden alkalommal be kell vizsgáltatni hivatalos szakellenőrrel, melyre Nagykanizsán a Vásárcsarnokban minden nap délelőttönként van lehetőség. Több ehető fajnak van ugyanis úgynevezett hasonmása, mely jobb esetben csupán enyhén mérgező, így „csak” hányást, hasmenést és rosszullétet okoz az elfogyasztása. De sajnos az idén is több híradás szólt már gombamérgezésről, tehát a szakemberek is arra intenek: a bevizsgáltatás kötelező! VINCZE Adél Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban lévő üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendelete alapján. Pályázatra kiírt lakás: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 6. A pályázat benyújtásának határideje: 2024. november 29. Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó A licitálás időpontja: 2024. december 3. (kedd) 09.00 óra Helye: Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. tárgyaló A bérlemény leírása: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 6. - elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész - alapterülete: 24 m² - szobaszáma: 1 szoba - komfortfokozata: összkomfortos - állapota: helyreállított - bérleti díja: - bérlakást leadó pályázó esetén 20.088,-Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség - adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni A lakás megtekinthető: 2024. 11.18. 11.00-11.30-ig A pályázaton való részvétel feltételei: 1./ Személyi feltételek Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ - Nagykanizsán állandó lakos/ok/ - öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/ - önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes - a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/nak/ tenni - a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja 2./ Egyéb feltételek Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ - a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, - legalább komfortos önkormányzati tulajdonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és a) amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban, térítésmentesen, b) amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátja. - városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja. Pályázni a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportján (Nk, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) átvehető, illetve a www. nagykanizsa.hu honlapról letölthető PÁLYÁZATI LAP kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni: - a pályázó/k/ személyi adatait - a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát - a felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát - saját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát, helyiségeit, minden tulajdonos adatát. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport ügyfélszolgálatán (Nk, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak külön értesítést nem küldünk. A licitálás szabályai: A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti. A licitálás induló összege: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 6. 2.500.000.-Ft A licitálás során a licitösszeg 50.000.-Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A felajánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási szerződés nem köthető. Nagykanizsa, 2024. november Horváth Jácint polgármester ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 126. SKORPIÓ (10.24-11.22): Ha valamelyik éjszaka arról álmodik, hogy Ámor nyila egyenesen ön felé közeledik, abból előbb-utóbb kézzelfogható valóság lesz. Készüljön fel a fogadására. 2024.11.06. 11 A LISZÓI HAVASOKBAN Rovatunk aktuális írása a 14 km-re fekvő, fent említett kis falu talán legszebb részén fekvő portájára vezeti az olvasót. Göndör István közgazdász birtokára látogattunk el. Az egykori országgyűlési képviselő elkötelezett híve a kertészkedésnek, így a kíváncsiság hajtott minket: mi is terem az úgynevezett „liszói havasokban”? MEZŐGAZDASÁG A terem kifejezést illett volna idézőjelbe tenni vagy inkább múlt időben használni, hiszen a termésre ma már csak a lehulló levelek emlékeztetnek a szép nagy birtokon. A gyümölcsök, zöldségek sőt, a kiszedett virághagymák is a pincében vagy kosarakban, befőttesüvegekben pihennek. Elvétve azért ropogott a talpunk alatt a dió, ahogy bejártuk a területet sőt, még egy most beérésre forduló vadcitromfa gyümölcsét is láthattuk. A birtoknak több évtizedes története van, így a beszélgetésünk is bőven visszanyúlt a 2000-es évek előtti időszakra. – Az ismerőseim tudták, hogy rettentően vonzódom a falusi élethez, és annak idején egy barátom szólt, aki vadász, hogy „Gyere ki Liszóba, van egy eladó telek, nézd meg!”. Nyár volt amikor kijöttünk, és egy teljesen elvadult birtokot találtunk. A rajta lévő gyönyörű zsúptetős házat, istállót benőtte a növényzet, közel 10 éve nem volt gondozva. A feleségem, aki városi lány, kijelentette, hogy szó sem lehet róla! Aztán valahogy mégis, egy következő tavasszal megint kijöttünk. Megtetszett. Az akkori tulajdonos örült, hogy megszabadult tőle. A lényeg az, elkezdtük rendbeszedni, és én azt terveztem, a zsuptetős házat felújítjuk. De akkor kezdődtek ezek a nagy száraz tavaszok. Éppen tettem-vettem valamit a szerszámaim között, amikor jött a fiam: „Apa, meggyújtottam a ház sarkában a szalmát.” Az nem a szalma, hanem a zsúp volt... – mesélte a kezdeteket Göndör István. Erről a történetről sokat lehetne még mesélni, az oltás is kalandos volt, majd az egykori kemence megmentésének szándéka, de mindez a múlt, rovatunk pedig leginkább a növényekhez, a kertműveléshez kötődik. A lényeg, hogy a birtok tulajdonosa a régi öreg fákat kivágta, helyükre újakat ültetett, mely miatt még az akkori plébánossal is konfliktusba keveredett. Aztán volt olyan is, gyermekeivel hétvégén kimentek a telekre a fiatal fákat öntözni, de már csak hűlt helyüket találták. – Az első időszakban, amikor a patak partot rendbetettük, egy kis darabot felszántattunk és ott egy konyhakertet alakítottunk ki. Annyira jó volt a föld, mert jó pihent volt, hogy például egy kis gyümölcsös ládányi krumpliból tizenegy zsák termett. Aztán nagy ugrással képviselő lettem, jöttek a problémák, a kártevők, az időhiány, szóval ezzel a tevékenységgel felhagytunk. De ami a mániám, hogy a legkorábbi időszaktól kezdve a legkésőbbi időpontig termő, ehető, szedhető gyümölcs legyen, ezt megvalósítottam. A klasszikus gyümölcsfából több van harmincnál, de abból sincs két egyforma. Körtéből is Nasitól a Vilmosig, a Boscobacig. Ribizlifák vannak, málna, fanyarka, meggy, cseresznye, birs, káki szilva, kivi, füge, utóbbiból annyi a termés, nem győzzük elosztogatni. Nagyon sokat kísérleteztem tényleg. Volt sok kudarc, megtalálni azt, melyiknek hol van jó helye és a többi. Az évek során rengeteget tanultam, sokszor autodidakta módon, de segítettek is. Megtanultam például szemezni! Van egy olyan körtefám, amin háromféle körte terem – mondta mosolyogva, de büszkén Göndör István, aki még azt is elárulta: az elsők között elültetett diófáját, mely ma már terebélyes és eltakarja a panorámát, nem csupán azért nem vágatja ki, mert szép nagy diókat terem, hanem emlékek kötődnek hozzá. Ott tanította fára mászni a fiát. És szintén egy titok: ma már a soproni egyetemre járó unokája segít neki : „Papa, ezt a fát így, meg úgy kellene alakítani...” Végül pedig a legnagyobb titok, amit szinte minden egyes kertművelőtől, lelkes földművelőtől megkérdezünk: Miért csinálja? (Ha például, mint esetünkben is, egészségügyi állapot miatt a család már azt kéri, inkább ne csináld – a szerk.) – A mániám lett. Imádom a természetet, és ezt próbálom a családban is tovább örökíteni. Ha kimegyek, már a metszőolló a zsebemben van. Nézegetem, ha letört, ha sebes, mit tudok csinálni. Másrészt ez egy terápia. Mikor nekem nagyon nagy gondjaim voltak, főleg a politikában, ahogy kiléptem a pinceajtón, attól kezdve nem volt jogalkotás. Biztos egy pszichiáter szebben fogalmazná, de száz százalékban kikapcsol. És az öröm, mikor például ez a káki szilva már háromszor elfagyott, de a földből kihajtott és most terem, ezt meg tudtam csinálni. Kikapcsol és éltet. Ha most megyek, és rugdosom a lehullott leveleket, már az öröm. VINCZE Adél fotó: Szalai Szilveszter NYILAS (11.23-12.21): Nincs jobb érzés annál, mint amikor az ember azt mondhatja magáról, hogy úszik a boldogságban. A bolygók ezt az érzést ígérik önnek is. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT ÚGY TŰNIK, A FÉLIDEI ÖTÖS JÁR Az az érdekes helyzet állt elő az FC Nagykanizsa NB II-es női labdarúgó együttesének háza táján, hogy a legutóbbi két kanizsai bajnokija nem kimondottan sikerült jól, legutóbb a szövetségi honlapon az szerepel, hogy a Kelen SC elleni meccs félbeszakadt. A női bajnokság 9. fordulójában azonban hiánya aligha származik majd a kanizsai focistáknak, mivel félidőben már 5-0-ra vezettek, a második játékrészre azonban már nem került sor az Olajbányász-sporttelepen. – A szünetben az ellenfél játékosai felálltak és hazamentek – hangzott velősen az FCN szakág-vezetésének részéről Benedek Józsefnek a szavai. – Már az első félidőben tetemes előnyre tet- MESTERÖTÖS SEM VOLT ELEGENDŐ Nem a legjobb szériáját éli a Nagykanizsai Futsal Club előző idényben bajnoki bronzérmes, NB II-es együttese, mivel zsinórban harmadik vereségét szenvedte el az idei bajnokságban. Legutóbb a Dunaújváros Futsal vendégeként kapott ki 7-5-re a Nyugati csoport küzdelmei során. A nagykanizsai futsal életében egy ideje az ilyen szakaszokat azért el tudták kerülni, de bizonyos, hogy azt a klubnál is látják, ennek a negatív sorozatnak a lezárását mielőbb illik megtalálni. A dunaújvárosiak elleni bajnoki mérkőzésnek pedig pozitív vonulata is akadt, hiszen az tünk szert ugye, náluk pedig egy játékos megsérült és cserejátékosuk nem volt. Így gondolkodhattak úgy, hogy ennek nem biztos, hogy kimondottan jó vége lesz, s a második játékrészben már nem álltak ki. Ezzel a tabellán nyolcadik Kanizsának a három pontja lényegében biztos, ahogy az eredmény is, s így minden bizonnyal annak sem lesz akadálya, hogy például Domján-Köröcz Bianka mesterhármasát is nyilvántartsák, Németh Panna, valamint Szollár Bernadett találatai mellett. Domján Péter tanítványai szombaton délelőtt ismét hazai környezetben szerepelnek, a Paksi SE-t fogadják. POLGÁR László fotó: Polgár László ÉRMEKKEL KEZDTE A SZEZONT Az utánpótlás-korosztály első idei versenyét rendezték október utolsó hétvégéjén. A Gerevich- Kovács-Kárpáti Reménység Körversenyt az UTE vívótermében tartották, ahol 6 versenyszámból négyben képviselték az NTE 1866 színeit kanizsai vívók. Ferencz Nóra Anna révén nagyszerű eredmények születtek, hiszen a vívó két korosztályban is döntőbe jutott. Az újonc női kard egyéni versenyben végül a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott, valamint egy korosztállyal feljebb a serdülők között is a 2. helyet szerezte meg a harmincegy induló között. A kanizsai vívók legközelebb hazai környezetben bizonyíthatnak, hinem olyan mindennapos dolog, hogy tétmeccs keretében valaki öt gólt szerezzen, igaz, ez sem volt elegendő a pontszerzéshez. Az újvárosiak úgy győztek tehát 7-5-re, hogy az NFC soraiból Bozsoki Imre (képünkön) jegyzett öt találatot, Gyurcsányi Zsolt játékos-edzőnek azonban mégis másról kellett beszélnie a találkozó apropóján. – Egy biztos, lényegében már az öltözőben, valamint a hazaúton is az volt a téma, ennek a peches szériánknak miként tudnánk véget vetni – fogalmazott a sokszoros válogatott Gyurcsányi. – 25 éve foglalkozom ezzel a sportággal, de ilyen részrehajlást lényegében még soha nem tapasztaltam. Viszont ezt hagyjuk is, inkább azt mondanám el, hogy az első félidőben valóban nem játszottunk jól, a második húsz percben már mutattunk életjeleket úgymond, de a ki-ki helyzetek terén nem mi voltunk a kedvezményezettek, s persze, hogy 6-5-nél is volt ilyen szituáció. Azonban hagyjuk is mindezeket, előre kell tekintenünk, s minden bizonnyal a klubvezetéssel is leülünk, hogyan lehetnénk hatékonyabbak – mondta az edző. Jövő hétfőn, vagyis november 11-én komoly erőpróba előtt áll a Kanizsa Arénában az NFC legénysége, hiszen a futsal Magyar Kupa 2. körében az NB I-ben szereplő Vehir.hu Futsal Veszprém csapatát látják vendégül 19.30 órától. A veszprémiek az első osztály középmezőnyéhez tartoznak, vagyis érdekes, s talán nézőcsalogató erőfelmérő elé nézhet a nagykanizsai gárda. POLGÁR László szen november 9-10-én a Kanizsa Arénában rendezik a GKK Körverseny 2. fordulóját. Mindkét nap 10 órától szurkolhatnak a hazai vívóknak. BAK (12.22-01.20): Ha vinni akarja valamire az életben, akkor dolgozzon többet. Tudja jól, az égből semmi sem pottyan csak úgy az ember ölébe. Se pénz, se a sült galamb. SPORT 2024.11.06. 13 EURÓPA KRÉMJÉNEK ELEJÉN, MAJD BIZTOS KEZDÉS A SZUPERLIGÁBAN A 39. Sakk Klubok Európa Kupájának szerbiai játéknapjai után lényegében azonnal indult is a sakk csapatbajnokságok Szuperligája a honi topmezőny számára – a Tuxera Aquaprofit NSK bajnoki címvédő együttese is a hévízi dupla forduló keretében ültethette asztalhoz játékosait. A nagykanizsaiak Szerbiában az Európa Kupa keretein beül végül a 11. helyet szerezték meg, a magyar Szuperligában, Haselbach Dávid csapatvezető szavai alapján is, pedig nem lehetett más céljuk, mint a biztos győzelmek elkönyvelése. Nos, aligha csalatkozhattak, mivel az 1. forduló keretében a DECEMBERBEN KÖVETKEZHET AZ ÚJABB HAZAI Csoportja topcsapatai közül tulajdonképpen három bajnokija alatt kettőt már le is tudott a női amatőr kosárlabda NB I Zöld csoportjában szereplő Kanizsai Vadmacskák SE – immár új otthonában, a Kanizsa Arénában. Legutóbb az UNI Győr SZESE volt Gábor Erzsébet tanítványainak az ellenfele. A győri kosarasok ellen az ifjú kanizsaiak sokáig nagyon jól tartották magukat, az összpontosítás emészthette fel igencsak energiájukat, mely a folyamatos zárkózásra ment el, így 46-44-re is fel tudtak zárkózni egy időkérést követően (képünkön) a vendéglátók. Talán ez volt az a bizonyos fordulópont, melyből viszont az ellenfél jött ki jobban, mivel azt követően néhány perccel, a találkozó végén már 57- 47-es állást jelzett az eredményjelző a Győr javára. Az Arénabeli szezonbeli siker még tehát várat magára a Vadmacskáknál, kosárlabdázói amatőr NB I-es keretek között majd csak decemberben mérkőzhetnek az egyre jobban belakott új környezetükben. POLGÁR László Kékesi SE ellen 9:1-re sikerült győzniük, majd ezzel a lendülettel vághattak neki másnap az Aquaréna Kőbánya SE-vel szembeni találkozójuknak is. Itt a tíz táblát összevetve azért valamivel szorosabb végeredmény alakult ki Hévízen, de a Kanizsa ezt a párharcot szintén biztosan vette 7:3-mal, így a táblapontokat tekintve 16-nál járnak, s a táblázat első helyén állnak, megelőzve a Haladás VSE-t, valamint az ASE Paksot. Folytatás immár december közepén, akkor kerülhet sor az Ajka elleni szuperrangadóra is, idegenben, a Veszprém vármegyei helyszínen. POLGÁR László AZ ŐSZI BAJNOKI CÍM FELÉ TEKINTVE Lényegében elérkeztünk a labdarúgó NB III Délnyugati csoportjának őszi szezonzáráshoz, hiszen vasárnap a 15. forduló találkozóit rendezik, melynek keretében az FC Nagykanizsa listavezető legénysége a Dunaharaszti MTK-t látja vendégül a Bányász-pályán 13 órától. Gabala Krisztián legénységének roppant egyszerű a dolga a mindenféle számolgatást elkerülvén az őszi bajnoki cím megszerezéséhez, melyhez egy pont megszerzése szükséges. Természetes, hogy a Kanizsa három pontra törekszik, s a mérkőzés esélyesei a piros-kékek, „mindössze” annyi a feladatuk, hogy ezt realizálniuk is kell, gólokkal, s ha minden jól alakul, pontokban. Maga az évszak azonban még nem ér véget e fordulót követően a futballpályákon, mivel a már jól bevált szokásoknak megfelelően a tavaszi évadból két kört hoztak még át e naptári évre. Túlzottan ez sem kell, hogy foglalkoztassa a dél-zalaiakat, mivel kedvező sorozatban vannak, legutóbb a Paksi FC II vendégeként győztek 3-0-ra, s így három ponttal előzik meg a második Ferencvárosi TC II gárdáját. November 17-én már inkább rangadónak tekinthető találkozó vár a Kanizsára, hiszen a BFC Siófokot látják vendégül Szabó Balázsék, papíron már a tavaszi szezonban, az évszakot tekintve még az ősz folyamán. POLGÁR László fotó: Polgár László VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Ügyeljen arra, hogy senki se kutakodjon az érzelmi élete, a kapcsolata után. Legyen visszafogottabb az ismerőseivel, és ha szükségét érzi, vezessen be akár házi hírzárlatot. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS A 2024. október 24-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: A LEGÉRTÉKESEBB SZÉPSÉG MINDIG AZ, AMELYNEK A MEGKERESÉSE IDŐBE TELIK. Felhívás Bursa Hungarica ösztöndíj pályázatra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázati kiírás és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Bursa Hungarica Felsőoktatási szociális ösztöndíj elbírálásának rendjéről szóló szabályzata értelmében két típusú ösztöndíjra nyújthatnak be pályázatot a hátrányos szociális helyzetű fiatalok: Az „A” típusú ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén (Nagykanizsa) lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A „B” típusú ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2024/2025. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2025/2026. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázatbeadáshoz A Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https:// www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése. A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak minősül. A pályázó által kinyomtatott űrlapot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. – Humánigazgatási csoport alagsori ügyfélfogadó: H: 8-12, SZ: 8-12, 13-1600 Cs: 8-12) A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak minősül. A pályázatok benyújtására 2024. november 4. és 2024. december 4. között van lehetőség. A pályázatok elbírálásának határideje: 2025. január 6. További információ: Pőczéné Faics Gabriella, 20/849-2442 A teljes pályázati kiírás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható. Alpolgármesteri fogadónap Dr. Tóth-Bagó Mónika, Nagykanizsa alpolgármestere fogadónapot tart 2024. november 13-án (szerda) 9 órától 12 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Erzsébet tér 7.). Képviselői fogadóóra Gábris Jácint, az 1. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2024. november 20-án (szerda) 16:00- 16:45-ig a Corvin utcai óvodában, 17:00-17:45-ig a Napraforgó-téren/ játszótéren, 18:15-19:00-ig a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. Online kontakt: gabris.jacint@gmail.com vagy FaceBook/Messenger platformon „Gábris Jácint” Kiadó üzlethelyiségek a belvárosban! www.nkvg.hu Részletekért keresse fel honlapunkat. Csengery u. 5. Csengery u. 4. Vasemberház Elérhetőségünk: 30/153-7607 HALAK (02.20-03.20): Figyelmének középpontjában mostanában mindig a párja áll. Egyedül sokszor még azt sem tudja eldönteni, hogy milyen télikabátot vegyen magának. Ideje lenne önállósodnia egy kicsit. REJTVÉNY 2024.11.06. 15 PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT November 7. (csütörtök) 14 óra „EGYÜTT” – PÁRBAN A KULTÚRÁBAN – M. Csóti Ágnes író és Melega István grafikusművész bemutatkozása Közreműködik: Tóthné Hegedűs Erzsébet népművelő, versmondó A Kanizsai Kulturális Központ és a Napraforgó Szenior Örömklub nyilvános programja. A részvétel INGYENES! November 7. (csütörtök) 19 óra Filharmónia – Fortissimo bérlet TALÁLKÁT ADOTT A SORS Gubik Petra – ének, próza Balázs János – zongora Jegyár: 6.900 Ft November 8., 22. (péntekenként) 17 óra GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor November 10. (vasárnap) 8-13 óra ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ Érem- és bélyegbörze, ingyenes árbecslés és szaktanácsadás 9 óra 18-19. SZÁZADI BANKJEGYEK – KIÁLLÍTÁS Megnyitja: Farkas István, a Nagykanizsai- és Keszthelyi MÉE vezetője Szervező: a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai Csoportja, valamint a Kanizsai Kulturális Központ November 16. (szombat) 18 óra PILLANATKÉPEK – A ZALAGYÖNGYE MŰVÉ- SZETI MŰHELY CSOPORTJAINAK MŰSORA Jegyár: 2.000 Ft. Jegyek kaphatók a HSMK jegypénztárában. November 20. (szerda) 17 óra ARCAIM II. – kiállítás Süle Györgyi kerámiáiból Megnyitja: Wilheim Gábor dizájner Megtekinthető: december 19-ig, a HSMK színházi előcsarnokában MEDGYASZAY HÁZ November 6. (szerda) 18.30 óra HA SZERETSZ, MIÉRT NEM SZERETSZ? – irodalmi-pszichológiai est Az irodalmi-pszichológiai esten Dobray Sarolta író, az „Üvegfal” című regény, és Bánki György pszichiáter, az „A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról” című könyv szerzője beszélgetnek a manapság olyan gyakran emlegetett „bántalmazó kapcsolatokról.” November 8. (péntek) JAZZKANIZSA 18 óra BALÓ SÁMUEL TRIÓ & DRESCH MIHÁLY Richter Ambrus – dob, Baló Sámuel – zongora, Miskolczi Márk – nagybőgő, vendég: Dresch Mihály – szaxofon 19.30 óra BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA GEORGE GERSHWIN 125’+1 Közreműködik: Urbán Orsi 21 óra NÉMETH FERENC TRIÓ (USA – F – H) Németh Ferenc – dob , Rick Margitza – tenorszaxofon, Tzumo Árpád – zongora November 13. (szerda) 18 óra TÉTOVA ÓDA – Radnóti Miklós versei Pomázi Zoltán (Bojtorján) zenés irodalmi estje MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ November 15. (péntek) 17 óra ÁLLAT AZ EMBERNEK ÜZEN – AZ ÁLLATOK TANULÁSA Előadó: Dr. Kovács György egyetemi tanár Jegyár: 1.500 Ft November 21. (csütörtök) 10 és 14 óra Gyermekszínházi sorozat MENJÜNK VÁSÁRBA! – a Mesebőrönd előadása Jegyár: 1.500 Ft VOKSH OKTATÁSI KFT Nagykanizsa, Ady Endre utca 30. tel. 06-30-491-7051 /ny.sz. E-000883/2014/ Következő Gépkezelő vizsgánk november 27 ! Jelentkezési határidő november 11 ! Online kategóriás elméleti képzéseinkre folyamatosan várjuk jelentkezéseteket! Személygépkocsi, teherautó, pótkocsi (CE, vagy BE) és autóbusz vezetői kategóriákban. B kategóriánál 25 000 Ft állami támogatás /55/2018 korm.rendelet alapján/ Gyakorlati órákra részletfizetési lehetőség! Azonnali gyakorlati vezetés kezdés. +36304917051 beke.ivett@voksh.hu Voksh Autósiskola Nagykanizsa a jó választás! 34 éve az úton társak vagyunk ! 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO HALÁSZLÉ ÉS VARGABÉLES Az elmúlt napok kellemes őszi időjárását kihasználva Szakács Lászlóné Ica is bográcsban főzte meg az ebédet. A halászlé mellé már előző nap megsütötte a vargabélest. A HALÁSZLÉ HOZZÁVALÓI ÉS ELKÉSZÍTÉSE: 30-30 dkg pontyfej, pontyfarok, keszeg, kárász, 1 kg pontyszelet, egy-egy db zöldpaprika, paradicsom, zöldség, sárgarépa, 1 db chili paprika, só, bors, 2 db burgonya, őrölt fűszerpaprika, 3 db vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 2 db halászlékocka, olaj. Ica a zöldségféléket megdinszteli, megszórja a paprikával, a fűszerekkel, felönti vízzel, és hozzáadja az alaplébe való halszeleteket. Forrástól számítva, alacsony lángon 25 percig főzi, majd az egészet átpaszírozza. Ezt a sűrű alaplevet közepes lángon ismét felforralja, beleteszi a pontyszeleteket, és 15 perc alatt készre főzi. A VARGABÉLES HOZZÁVALÓI: 40 dkg hosszúmetélt, fél kg túró, 5 ek kristálycukor, 2 cs vaníliás cukor, vaj, 3 dl tejföl, 3 tojás, mazsola, 1 cs réteslap, étolaj, citromhéj. ELKÉSZÍTÉSE: A hosszúmetéltet puhára főzzük, leszűrjük, és hideg vízzel átöblítjük. Lecsepegtetjük róla a vizet, és hagyjuk kihűlni. A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a cukrot, a reszelt citromhéjat, a tejfölt, a tojássárgáját, a vajat és a mazsolát, és az egészet összekeverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval, és a túrós masszához keverjük. A teljesen kihűlt, vajjal összekevert tésztát a túrós masszával összeforgatjuk. A tepsit kibéleljük sütőpapírral, és ráhelyezünk egy réteslapot úgy, hogy a tepsi oldalát is befedje. Lekenjük olajjal, rárakunk még egy réteslapot, és ugyanígy a harmadikat is, de azt már nem kenjük le. Ezután a túróstésztás-masszát egyenletesen ráöntjük a réteslapra, és befedjük egy réteslappal, amit megkenünk olajjal, és még két réteslappal megismételjük ezt a műveletet. A tetejét beolajozzuk, és 160 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Tálalás előtt a tetejét megszórjuk cukorral, és felszeleteljük. BAKONYI Erzsébet FOKOZOTT FIGYELEM KELL! NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 2024. NOVEMBER 20. ELKEZDŐDÖTT A SZEZON további részletek a 4. oldalon Következő számunk 2024. december 4-én jelenik meg. Nem hívta meg a térség országgyűlési képviselője Nagykanizsa polgármesterét az új régiós grémiumba. A csoport létrehozását még a nyáron jelentette be a kormánypárti politikus, az első ülést november elején tartották. A sajtó számára meglehetősen zártan kezelt csoport kapcsán Cseresnyés Péter korábban még azt nyilatkozta: szívesen látja a tagok között Horváth Jácintot. A Csónakázó-tó és környéke a kanizsaiak által leginkább kedvelt kirándulóközpont. Számos funkciót tölt be, rengeteg élmény kapcsolódik hozzá, így az önkormányzat kiemelt feladatai közé tartozik a festői szépségűnek is titulált helyszín további fejlesztése – természetesen harmóniában a természettel. részletek a 2. oldalon A fűtési szezon beköszönte és a közelgő ünnepi időszak megnövelheti a lakásokban, ingatlanokban bekövetkező tűzesetek számát. Ha nem vagyunk megfelelően körültekintőek. Nemrég a Rózsa utcában égett ki egy panellakás, ahonnan az ajtó berúgásával egy rendőr hozta ki a bent rekedt idős asszonyt. A katasztrófavédelem óvatosságra int. Beindult a nagyüzem a dél zalai dombokon. „Karácsonyfaországban” megy a munka, a nordmann fenyőket már vágják. Kínálat van, áremelés is várható. 5. oldal Újságíró, szociológus, biológia-földrajz szakos tanár, 1999– 2023 között a Kossuth Rádió tudósítója. Rikli Ferenccel a lakásukon beszélgettünk, ami évtizedeken keresztül a munkahelyéül is szolgált. ÉRDEKES EMBEREK 88. 3 DZSÚDÓS LÁNY, 3 ÉREM A Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa serdülő képviselői Egerig utaztak, hiszenott rendezték a cselgáncsozók e korosztályának országos bajnokságát. Az ötvenéves fa emlékkoszorút kapott az egykori gépgyári brigád megfogyatkozott tagjaitól, a Nagykanizsai Erdészet Zsigárd kerületében. TALÁLKOZÁS A ZRÍNYI-HÁRSNÁL 8-9. OLDAL 12. OLDAL 10. OLDAL HIÁBA AZ ÍGÉRET – Horváth Jácint nélkül alakult meg a Cseresnyés Péter féle Tanácskozó Testület A FEJLESZTÉS NEM ÁLL MEG folytatás a 3. oldalon fotó: Szalai Szilveszter IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET HIÁBA AZ ÍGÉRET Nagykanizsa polgármesterét. Horváth Jácint a Kanizsa Újságnak még a választási siker után adott interjújában hangsúlyozta: minden olyan megbeszélésre, egyeztetésre, munkára nyitott, ami a város érdekeit szolgálja. Mindezek ellenére, Cseresnyés Péter nem hívta meg a Tanácskozó Testületbe. – Én valóban elhittem, hogy meg fog keresni, ez azonban nem történt meg. Nyilván ez alapvetően az én munkámat nem befolyásolja. Akivel egyeztetni akarok, azt meg fogom keresni, eddig is megtettem és engem is rengetegen kerestek az elmúlt másfél hónapban – mondta a polgármester. Az utolsó fél mondatából kiindulva, arra kértük Horváth Jácintot, összegezze az ezen időszak kapcsolatfelvételeinek tapasztalatait. – Gondoltam, hogy sok lesz, s tényleg nagyon sűrű volt az első másfél hónap. A dolog kettős, hiszen sokan kerestek bemutatkozni, de én is kerestem kapcsolatot különböző szervezetekkel. Kisebb városokkal is volt egyeztetés és pont most, mikor ezt az interjút készítjük, egy tanácskozásra igyekszem, ahol a harmadik testvérvárosunk képviselőjével is találkozni fogok. Nagyon intenzív volt ez az időszak, s nyilván erre jöttek még rá az operatív ügyek a hivatalban – hangsúlyozta. Mint azt a polgármester elmondta, több pozitív tartalmú megkeresést kapott, míg a helyi cégekkel folytatott kommunikáció alapján, a gazdasági szektorban elég megosztott az összkép. – Nagyon örültem, hogy megkerestek kanizsai diákok a diákönkormányzat kapcsán. Szeretnék újra feléleszteni azt. Szerintem minden ilyen, alulról jövő kezdeményezést támogatni kell. Már kétszer találkoztam is velük, hogy legyen újra működő, programokkal bíró diákönkormányzat. A cégek kapcsán is volt több pozitív beszélgetés, de alapvetően vegyes a kép. Akadt jó helyzetben lévő, de voltak olyanok is, akik panaszkodtak a makrogazdasági viszonyokra. Viszont volt olyan beszélgetésem is, hogy az adott cég bizakodó és lehetőségeket keres a kanizsai bővülésre. Nemrégiben találkoztam a Megyei Jogú Városok Szövetségének ellenzéki polgármestereivel, – az érintettek: Szombathely, Szeged, Pécs, Győr, Dunaújváros, Szolnok, Tatabánya, Érd, Hódmezővásárhely – volt egy megbeszélésünk. Egyetértettünk abban, hogy együtt kell gondolkodnunk és közösen kell fellépnünk városaink fejlődése és működése érdekében. Fontos témánk volt az önkormányzatiság helyzete és a költségvetési kérdések kapcsán is szeretnénk egységes álláspontot képviselni. A szövetség alakuló ülése még előttünk van, az november 29-én lesz. Szintén fontosnak tartom, hogy egyházi oldalról is tudtam programokon részt venni. Így ott lehettem egy bérmálási szentmisén, de mind a katolikus, a református és az evangélikus közösség programjain is voltam már, s a Hit Gyülekezetével is meg van beszélve egy találkozó. Ezeket a kapcsolatépítéseket szeretném továbbvinni, hiszen ezek jó alapok lehetnek a későbbi tárgyalásokhoz. De először mindenképpen kellenek az egyeztető beszélgetések – emelte ki Nagykanizsa polgármestere. MIKÓ-BARÁTH György Utoljára 2023 februárjában kapott e-mailt szerkesztőségünk Cseresnyés Pétertől, akkor a Völner- Schadl ügyről szóló cikkel kapcsolatban kért változtatást, mert szerinte valótlanul közöltük le, hogy a CS.P. monogram rá vagy Csizi Péterre vonatkozhat. Mindezek utána aligha meglepő, ha az idén júliusi, Tanácsadó Testület megalakulása kapcsán tartott sajtótájékoztatóra sem invitálta meg a Kanizsa Médiaházat. Az eseményről azonban a zaol.hu és a zalakocka.hu is beszámolt. A két, szinte minden betűjében azonos írás így idézi Cseresnyés Pétert: „Mivel Nagykanizsa fejlődését a szívügyemnek tekintem, ezért ahogy eddig is, úgy a jövőben is azért kívánok dolgozni, hogy kijelöljük a város számára azokat a hosszú távú fejlesztéseket, melyek a befektetők számára is vonzóvá teszik a várost és a dél-zalai térséget. Az elkövetkezendő hetekben személyesen keresem fel azokat a vállalkozókat, gazdasági szereplőket, akik hitem szerint képesek előre mozdítani a város szekerét. A tanácskozó testületbe szívesen látom a város volt és jövőbeli vezetőit, köztük Horváth Jácintot, aki októbertől veszi át a polgármesteri stafétát”. Akkor szeptemberre ígérték a grémium munkakezdését, ez azonban novemberre tolódott. A testület első, november 9-i összejöveteléről Cseresnyés Péter mindössze egy fotót posztolt a közösségi oldalára, amely alapján, szerinte előremutató és tartalmas volt a Tanácskozó Testület első ülése. Ugyanakkor az is beszédes, hogy a nyitányról már a két fentebb idézett weboldal sem közölt semmilyen írást. E-mailben mi a következő kérdéseket tettük fel az országgyűlési képviselőnek: Kik a testület tagjai? Milyen témákat érintettek az első ülésen? S miért nem hívta meg Horváth Jácintot, Nagykanizsa polgármesterét, holott korábban arra utalt, hogy invitálni fogja ebbe a grémiumba? Választ nem kaptunk. Az eset kapcsán megkerestük fotó: facebook/Cseresnyés Péter AKTUÁLIS 2024.11.20. 3 A FEJLESZTÉS NEM ÁLL MEG jelentősen korlátozza a lehetőségeket. Jelen esetben kizárólag az aktív turizmushoz kötődő tevékenységek finanszírozhatóak. A polgármester rámutatott: így nagyon sok olyan tervezett elem van, amiről kiderült, a pályázat nem engedi, így alternatív forrásokat is kell keresni. Jelenleg zajlanak az egyeztetések a tervek finanszírozása ügyében. A TOP keretében az aktív turizmushoz köthető beruházásokat lehet megvalósítani, például, hogy korszerű kiszolgálóinfrastruktúra álljon a turisták rendelkezésére, – a mosdók, az áramellátás mind ehhez tartozik. Hogy rendezvényhelyszínként funkcionálhasson, színpadkiépítés és még számos más fejlesztés szükséges. Aztán a vasút oldalán is infrastrukturális fejlesztések vannak tervben – sorolta Horváth Jácint. Annak érdekében, hogy a versenyek idején egy valóban, mai kornak megfelelő környezet fogadja a tópartra látogatókat, egy új közlekedési lehetőség kiépítésének tervezése szerepel a szakemberek feladatai között. A polgármester hangsúlyozta: mindezt olyan formában valósítják meg, hogy a jelenlegi, tavat megkerülő biciklis út ne sérüljön, az érintetlen marad. Az önkormányzat mindenféleképpen partnerségben gondolkodik, Horváth Jácint kiemelte: a terveket az együtt gondolkodás mentén kívánják megvalósítani. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak a lehetséges megvalósításig – a tó és környéke jelenleg őszi ködben, majd téli álomban pihen, de a háttérben zajlik a munka. A város vezetése számít a civil szervezetekre, kezdeményezésekre is. VINCZE Adél ZÖLD ÚT KAPRONCÁRA Nagykanizsa és Kapronca (Koprivnica) között nagyjából 35 km-t kellene csak megtenni, de most még nincs olyan út, amely komoly forgalmat tudna lebonyolítani. A Dráva és a Mura behatárolja az átjutás lehetőségét, ezért a két ország között csak kevés helyen lehet átjutni. Az új tervekről a Kibeszélőben mesélt dr. Koósz Attila, a Horvát Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzulja. Zalát, azon belül leginkább Nagykanizsát és térségét érintheti majd az új nyitási lehetőség Kapronca felé. Gyékényesnél egy murvás úton már át lehet járni, de ez még nem alkalmas teherforgalom vagy komolyabb mennyiségű személyautó közlekedésére. Zalát két új út építése is érinti. Az egyik Murakeresztúrnál egy új híd építésével kapcsolná össze a két országot, míg a másik a somogyi Zákány mellett, a horvát oldalon álló hídra csatlakozással épülne meg. A horvát konzul a kiépülő kapcsolatokról a Kibeszélőben azt mondta, azt szeretné, hogy minél több helyen lehessen átmenni a két ország között. Ezért is örül annak, hogy már van olyan terv, amelynek a megvalósítására is megvan uniós forrásból a pénz. – Az a pénz megvan. Kilenc és fél millió euróról van szó – mondvalósításhoz. Remélem, a pályázatok is sikeresek lesznek, mert nem kis pénzről van szó. Itt a digitalizáció, a hivatali digitalizáció, közös konferenciák szervezése és természetesen közös turisztikai attrakciók is megjelenhetnek. Én szívesen segítek mindenkinek, ha megkeresnek. A zákányi út építése mellett a murakeresztúri kapcsolat kialakításának előkészítése is folyamatban van. Erre 500 ezer eurót különítettek el a tervek elkészítésére. A konzul azt mondta, hogy ő ezek mellett azt szeretné, ha minél több helyen lenne átjárható a határ. Akár úgy, ahogy az ország északi részén, ahol sorra épülnek a hidak az Ipolyon. Ehhez persze – ez már a szerző véleménye – jó lenne ha a magyar hatóságok végre elbontanák a 2015-ben felépített kerítést. TAR Mihály Az önkormányzatnak több partnere van a fejlesztési elképzelésekben, hiszen azok a szervezetek, egyesületek, melyek a tavat használják, folyamatosan jelen vannak az egyeztetések során. A terveket részint saját másrészt uniós forrásokból lehet megvalósítani – mondta el Horváth Jácint polgármester. A Területi Operatív Programban a Csónakázó-tóra félre van téve egy 600 millió Ftos összeg, de a pályázati felhívás ta Koósz Attila, tiszteletbeli konzul. – El is hoztam a kivonatot, melyből látszik, hogy Zákány és Gotalovo közötti fejlesztés 4 és fél millió eurós projektből valósul meg. Ez a két oldal közösen építendő útjaira van már elkülönítve, a magyar csatlakozó ponttól, a horvát csatlakozó pontig. A két ország között számos területen fejleszthető a gazdasági vagy éppen kulturális kapcsolat. A konzul szerint a csáktornyai irány mellett a déli nyitás is sokat lendíthet az együttműködésen. – Kaproncán nagyon jó barátok vannak. Azt hiszem, hogy nemcsak az Interreggel, hanem egyébként is sikeres a partnerek keresése – mondta Koósz Attila. – A múlt ciklusban nem volt ennyi közös pályázat. Kapronca vezetése ezeket nagyon szerette volna már eddig is, de most úgy tűnik a lehetőség is megnyílik a meg- – Zákány felé már épülhet az új út fotó: Szalai Szilveszter KOS (03.21-04.20): Lássa be végre, hogy olyan sok megoldásra váró feladat gyűlt össze az otthonában, hogy egyedül nem képes megbirkózni velük. Nem szégyen, ha minél előbb segítséget kér valakitől. 4 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS FOKOZOTTAN FIGYELJÜNK A KÖVETKEZŐ HETEKBEN! Az év első kilenc hónapjában négyen veszítették életüket Zala területén valamilyen lakástűzben, az esetek száma ebben a periódusban az előző évekhez hasonlóan meghaladta a 110-et. Alig néhány nap választ el bennünket az adventi időszaktól, amelynek egyik tartozéka a koszorú a négy gyertyával. A tavalyi statisztikai adatok szerint évente 50 lakástűz keletkezik a koszorúk miatt, ennek legtöbbször az volt az oka, hogy a gyertyák alatt nem volt egy kis fém alátét és a dísztárgy így lángra kapott a gyertya leégését követően. Szintén jelentős probléma, hogy sokan az ablakba helyezték el a koszorút, az pedig begyújtotta a függönyt vagy az ablakkeretet. Sokan már december első heteiben elkezdik feldíszíteni a lakásukat is a karácsonyfával és a fényfüzérekkel. Utóbbiak szintén veszélyforrást hordozhatnak magukban, mivel ha ezek a díszítőelemek valamilyen módon megsérültek, szintén tűzforrásként szolgálhatnak a szakemberek szerint. A fenyőszezon szintén már elkezdődött, és az ilyenkor vásárolt fák egy fűtött épületben hamar kiszáradhatnak, így értelemszerűen lángra kaphatnak. Néhány nappal ezelőtt Nagykanizsán is kigyulladt és teljes terjedelemben égett egy panellakás a Rózsa utcában. A nagykanizsai és a zalakarosi tűzoltók két vízsugárral tudták megfékezni a lángokat, amelyek nyomán teljesen kiégett az ingatlan, de az alatta és a felette lévő lakás is károsodott. A problémát egy, az erkélyre kihelyezett mécses okozta, amely miatt lángra kapott a terület. A tűzeset csak a gyors rendőri beavatkozás miatt nem járt tragédiával, a tulajdonos egy lavorba engedett vízzel igyekezett csillapítani a lángokat, sikertelenül. Rutsch Tamás törzsőrmester, a helyi kapitányság járőrvezetője elsőként ért a helyszínre és behatolt a lángoló lakáshoz, ahonnét kimentette a bajba jutott idős tulajdonost. A rendőrtiszt kiemelte, huszonegy éves szolgálati ideje alatt ilyen esettel még nem találkozott. – A kollégáimmal egyszerre értünk a helyszínre, az ingatlan előtt már voltak ottlakók. Felfutottunk gyorsan a harmadik emeletre, ahol az egyik szomszéd közölte, hogy ő már próbálta berúgni az ajtót, mert bent egy idős hölgy lakik és nem nyitott nekik ajtót. Én is próbáltam az ajtót betörni, ami sikerült és az általam betört részen be tudtam mászni az ingatlanba, ahol nagyon nagy füst volt és magas hőmérséklet. Megpillantottuk a hölgyet és sikerült az általam készített nyíláson kihozni a folyosóra és kikísérni a mentőkhöz, közben a tűzoltók megérkeztek és elkezdték az oltást – emlékezett vissza Rutsch Tamás törzsőrmester az életmentésre. A kigyulladt lakás tulajdonosa füstmérgezéssel kórházba került a kimentését követően. A katasztrófavédelem közleményeiben kiemelték, az ilyen esetekre ajánlott füstérzékelőt felszerelni a lakásokba a tüzek megakadályozása miatt, ám a kigyulladt ingatlanok többségében nem volt megtalálható ilyen eszköz. KÁLOVICS Tibor A fűtési szezon beköszönte és a közelgő ünnepi időszak megnövelheti a lakásokban, ingatlanokban bekövetkező tűzesetek számát. A katasztrófavédelem fokozottan kéri a lakosság figyelmét az óvatosságra ebben az időszakban. Fotó: Rutsch Tamás A TÜCHERT KOVÁCS UDVARÁBAN JÁRTUNK A szeptember 25-ei lapszámunkban már írtunk a Magyar utcában lévő vadszőlővel benőtt épületről, Tüchert Lajos kovácsmester egykori kovácsműhelyéről. Most bejutottunk az udvarba, és a fővárosban élő unoka, dr. Szinetár László kalauzolásával bejártuk a területet, betekintettünk, igaz, csak a betört ablakon keresztül a kovácsműhelybe is. A bejáráson egyelőre a Kanizsa Médiaház munkatársai voltak jelen, de Károlyi Attila önkormányzati képviselő, tanácsnok, és dr. Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója ígéretet tett rá, hogy ők is megtekintik az épületet. Szinetár László, és édesanyja is azt szeretné, ha nem is a régi fényében, de múzeumként élne tovább az épület. Mindenképpen megvárja az önkormányzat válaszát, és azt is tudja, hogy minden pénz és akarat kérdése. Egy olyan megoldást is el tudnának fogadni, hogy nem adják el a területet, de az önkormányzat használja, vállalja a fenntartását, a felügyeletét. Vagy őnekik megmaradna az első rész, ha Kanizsára jönnek, legyen hol aludniuk, a hátsó részben pedig be lehetne rendezni egy kézművesudvart vagy múzeumot. Sokféle megoldás létezhet a használatához, nem biztos, hogy az a megoldás, hogy az önkormányzat hirtelen megveszi – jegyezte meg az unoka. A teljes kovácsműhelyt 30 évvel ezelőtt édesanyámtól egy lovas társaság látatlanban megvette volna 1 millió Ft-ért, de ő abban gondolkodott akkor is, hogy ezt az épületet egyben kellene tartani, mert egyben érték azzal, hogy itt van egy polgári jellegű lakóingatlan, ami megmutatja, hogy hogyan éltek akkoriban az emberek, és van egy kovácsműhelyes, valamint egy mezőgazdasági ingatlan része. Sok hasonló múzeumban jártam, ahol a szénapajtából például kialakítottak egy táncházat. Ide lehetne hozni akár egy bognárműhelyt, aki a kovács keze alá dolgozott a szekerekkel, kerekekkel, kocsialkatrészekkel és ott van hozzá a vasalási rész. Vagy bőröst a lőszerszámok készítésével. Nyilván nincs ló, most nem gyártanak lószerszámot, de bőrövet, késtokot, bőrtáskát igen. Kúrens termék a vadászati felszerelés is. A dzsumbujból ismét ki lehetne alakítani egy rózsakertet különböző rózsákkal és a múzeumhoz büfét is lehetne nyitni. Elég nagy a telek hátrafelé, akár mobilházakat is ki lehetne oda telepíteni. Igaz, ehhez szervezés is kell és meg is kell tölteni az épületeket élettel. Úgy gondolom, elsőrendű az elhatározás, és utána lehetne nézni, hogy megvalósítható-e pályázatokkal egy ilyen jellegű látványosság – vázolta elképzeléseit Szinetár László. Ha körülnézünk a környezetünkben, találunk hasonló példát városunkban például a Kerékpármúzeum létrejöttében vagy Zalamerenyén a régi Pálos Malom hasznosításánál. BAKONYI Erzsébet BIKA (04.21-05.21): Fogadjon szót a párjának. Ne vegye félvállról, ha azt mondja önnek, hogy vigyázzon jobban magára. Felmerülhetnek olyan egészségügyi gondok, ami miatt le kell mondania néhány kívánságáról. ADVENT 2024.11.20. 5 ELKEZDŐDÖTT A SZEZON Valóban beindult a szezon – ezzel a kijelentéssel reagált lapunk kérdésére az egyik legtöbb termelőt magába foglaló község, Surd polgármestere. November 15-én beszélgettünk Kanász Jánossal a saját birtokán, s mint fogalmazott: már zajlik a kitermelés. – A nordmann fenyőket már vágják. Tudni kell erről a fajtáról, ez a legtartósabb, nem hullik róla a tűlevél, tehát, semmi baja nem lesz, mire a piacokra kerül. Többszázas, néhol többezres tételekről van szó, így időben neki kell állni a munkának. A község nagyjából 98 százaléka fenyőzéssel foglalkozik, ki így, ki úgy. De a legtöbben a kereskedőknek adják át a fát, akik már hónapokkal ezelőtt kijelölték az általuk megvételre szánt fenyőket. Ez minden évben így van, korán jönnek, szeretnek válogatni, ők ismerik a piacot – mondta el Kanász János. Surdon a termelő családok nagyjából harmada útnak indul majd decemberben a megszokott piacokra, a nagyvárosokba. A zalai fenyő egyébként az ország szinte összes pontján elérhető lesz. – A nordmann mellett természetesen van bőven választék, itt minden megtalálható. Az illatos luc, aztán az ezüstfenyő, duglász, erdei fenyő, minden van. Ezek vágása persze majd csak később kezdődik – hangsúlyozta Kanász János. A szezonkezdet kapcsán szóba kerültek az árak. Hiszen nyilván a vásárlókat az érdekli leginkább, mennyibe fog kerülni nekik az ünnep ékessége és egyben jelképe, a fenyőfa. – Én azt gondolom – de persze a kereslet és kínálat ezen változtathat – hogy egy picit emelkedni fognak az árak. Mindenkinek nőtt a költsége az idén, a vegyszerektől kezdve az élőmunkáig... utóbbit ne is említsem! – így Kanász János. – Egyszerűen nem lehet munkást találni, a termelési időszakban. Persze, nem könnyű munka. Kivágni, húzogatni a fenyőt, kötözni, ködben, néha esőben, hidegben. De 20 ezer forintot kap egy munkás egy napra, teljes ellátással, és még így sem jönnek! – ecsetelte a helyzetet a termelő. Az árak tekintetében tehát minimális emelkedés várható, a zalai fenyők pedig hamarosan utaznak az ország minden nagyvárosába. VINCZE Adél KÉSZÜLJÜNK KÖZÖSEN AZ ÜNNEPRE! A korábbiakhoz hasonlóan most is állandó résztvevők lesznek a különböző árusok, délután 4 és este 8 óra közötti nyitvatartással, esetleges rossz idő, például tartós eső esetén ez változhat. Természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők, így számos játékos elem, például a sokak által kedvelt körhinta is várja majd őket a téren. A jégpályát is szerették volna megvalósítani, azonban a magas üzemeltetési költségek ezt nem tették lehetővé. Hétköznaponként késő délutántól zeneszolgáltatás, szerdánként, szombatonként és vasárnaponként pedig kulturális műsorok várják az érdeklődőket. Szombatonként pedig a kívánságműsorban küldhetnek zeneszámokat, üzeneteket szeretteiknek a forgatagba érkezők. A legtöbb kanizsai művészeti csoport képviselteti magát a programsorozaton, de több országos hírű művész is megtalálható lesz a zenepavilonban. – Daniel Speer Brass Friends fogja nyitni a rendezvénysorozatot egy swing karácsonyi műsorral, lesz Hókirálynő produkció, lesznek különböző koncertek, Mikulás is lesz a téren, négy alkalommal stand up est is lesz, úgyhogy igyekszünk egy kicsit színesíteni a programot, hogy végig ne csak ez az adventi, karácsonyi program legyen, hanem próbálunk egy kis vidámságot, egy kis színt is belevinni a műsorba – árulta el Tóth István, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház intézményvezetője. A 2024-es Adventi Forgatag újdonságai közé tartozik a betlehemépítő verseny, vagy éppen a Mikulás-posta, amivel az érdeklődők kreativitását, illetve ünnepi szellemét igyekeznek megcélozni a szervezők. Előbbi kapcsán a karácsonyfa alá helyezhető mérettel rendelkező betlehemek készítését várják a szervezők. Az elkészült alkotásokat a HSMK- ban lehet leadni, december 13-ig. Az eredményhirdetés és díjazás, valamint a betlehemek kiállítása a város főterén lesz látható. Emellett az első Adventi hétvégén, november 30-án és december elsején Mikulás-posta lesz az Erzsébet téren. A gyerekeknek levelet kell majd írniuk a Mikulásnak, ezt lehetőleg minél szebben, díszítve, esetleg rajzokkal színesítve kivitelezni. A Mikulás manói regisztrálni fogják ezeket a leveleket, egy darab jócselekedetért cserébe, amit a szülőnek kell igazolni, hogy a gyermekük ezt a jócselekedetet elvégezte. December 7-én, amikor érkezik a Mikulás az Erzsébet térre, ezekből a beérkezett levelekből egy párat felolvas, illetve átadja az ajándékokat is a legkisebbeknek. A kanizsai iskolák is közreműködnek a programban ünnepi műsoruk bemutatásával, valamint kézműves vásárral, az ezekből befolyt összegből pedig az iskolák alapítványait támogathatják. A hagyományos adventi gyertyagyújtás idén sem maradhat el, minden vasárnap a polgármester, az egyházak képviselői, valamint iskolák és kulturális csoportok közreműködésével. A karácsonyi időszak elmúlása nem jelenti azonban a programsorozat végét, hiszen szilveszterkor a „Táncoljunk át 2025-be” szlogennel fergeteges bulival várják a kanizsai ünneplőket. SZABÓ Fanni Merry Christmas és a hasonló feliratok már hirdetik az ünnepek közeledtét, habár még csupán alig hagytuk el november derekát. Ezzel párhuzamosan a nagyüzem is beindult a dél-zalai dombokon. „Karácsonyfaországban” megkezdődött a munka. fotó: Bodó Ákos Idén az önkormányzat és az OTP Bank támogatásával valósulhat meg az utóbbi években népszerűvé vált Adventi Forgatag. IKREK (05.22-06.21): A bolygóállások szerint elképzelhető, hogy olyasvalakivel osztja meg a legféltettebb titkát, akiben mindig megbízott. Gondolja át, hogy érdemes-e továbbra is bizalmas beszélgetéseket folytatnia vele. 6 KANIZSA ÚJSÁG MAGAZIN MEGKÉRDEZTÜK – MIT JELENT A BOLDOGSÁG? Boldogabbnak tartják magukat a megkérdezett kanizsaiak az országos átlagnál. Egy tavalyi felmérés alapján az emberek mintegy fele boldogtalan Magyarországon, míg hazánk a világ országai között az 51. helyen szerepel a listán. Egy pszichológus szerint mindez annak függvénye, hogy valaki képes-e elérni a kitűzött céljait. A felmérésről még tavaly számolt be az Index, mint írták, a boldogsági lista első helyén Finnország szerepel. Egy másik kutatásban arra kérték a magyarokat, hogy tízes skálán értékeljék a boldogságérzetüket, ahol a végeredmény hetes átlagot mutatott. Stábunk a kanizsaiak véleményére is kíváncsi volt. Ők azt mondták, az országos hetes átlagnál magasabbra értékelik a saját boldogságukat. Fischer Adrienn szerint ez mindössze attól függ, hogy valaki rendben van-e önmagáapró, pici dolgokat vesz észre – mondta el. Hozzátette, igyekszik a pillanatban élni és nyitott szívvel járni. Ennek kapcsán Takács Lajos is elmondta a gondolatait. Hangsúlyozta, sok minden kell a boldogsághoz, köztük szerencse is. értékelné. Bene Lászlóné úgy látja, mindennek az alapja az egészség, de sok más tényező is fontos szerepet játszik. – A gyerekeim és az unokáim rendben legyenek, sikeresek legyenek, érvényesüljenek az életben, de egészség chológus beszélt stábunknak. Mint mondta, ez a sikerrel és az elégedettséggel áll kapcsolatban. – Valójában a kitűzött céloknak az elérésekor kapjuk meg ezt az bizonyos állapotot, ezt az öröm-boldogságélményt, és akkor tudunk igazán boldogok lenni, ha a kitalált céljaink, a kitalált vágyaink elérése valamekkora energia belepakolásával vezetnek célhoz – hangsúlyozta a szakember. A boldogsághoz szükséges hormon termelődése Molnár Ibolya szerint ezeknek a céloknak az elérésétől függ. Hozzátette, ez az énkép harmóniájával együtt jelenik meg. TÓTH Csilla val. – Szerintem, hogy milyen külső ingereket enged be a szívébe, az életébe meg hogy milyen – Nem mindig a nagy dolgok kellenek, valamikor az apró dolgok is boldogságot adnak – emelte ki. – Nekem végül is a gyerekek adnak boldogságot, amikor hazaérnek – tette hozzá. Szerinte az országos felmérés eredményei alapján reális a hetes átlag, azonban ő maga a saját boldogságát ennél magasabbra mindenek felett – fogalmazott. A felmérésről is kifejtette a véleményét, és mint azt megtudtuk, a hetesnél ő is magasabb számot mondana. Az igazán jó élet az az, amikor a képességeinket úgy éljük meg, hogy közben boldogok vagyunk – erről már Molnár Ibolya klinikai és mentálhigiénés szakpsziRÁK (06.22-07.22): Lássa be, hogy értelmetlen vitákba bonyolódott a barátaival. Ha nem vigyáz, még az is előfordulhat, hogy megszakítják önnel a kapcsolatot. Nem érdemes így tennie az ünnepek előtt. ÖNKORMÁNYZAT 2024.11.20. 7 UTAK, JÁRDÁK, PARKOLÓK – városüzemeltetés Nagykanizsán Az októberben indult új önkormányzati ciklus első közgyűlésén megválasztotta az új tanácsnokokat a testület. A városüzemeltetéssel és közbiztonsággal kapcsolatos feladatok ellátására Bodó László önkormányzati képviselőt (Éljen VárosuNK! Egyesület) bízta meg a testület. Bodó Lászlót a jövő évi városüzemeltetéssel és közbiztonsággal kapcsolatos terveiről, feladatairól kérdeztük. A feladatom szerint a tanácsnok véleményt nyilvánít a városüzemeltetést érintő kérdésekben, közreműködik ezen önkormányzati feladatok előkészítésében, meghatározásában és végrehajtásában. Kapcsolatot tart a városüzemeltetésben részt vevő szervezetekkel, gazdasági társaságokkal. Figyelemmel kíséri a városüzemeltetésben részt vevő szervezetek, gazdasági társaságok tevékenységét. Figyelemmel kíséri a város üzemeltetésével kapcsolatos ellátottsági szintjét, a városüzemeltetési feladatok minőségének alakulását. Részt vesz a tevékenységi körét érintő előterjesztéseket tárgyaló bizottsági üléseken. Véleményt nyilvánít a közbiztonságot érintő kérdésekben, közreműködik ezen önkormányzati feladatok előkészítésében, meghatározásában és végrehajtásában. Kapcsolatot tart a rendvédelmi szervezetekkel, a közbiztonságot szolgáló társadalmi szervezetekkel, a település területén működő polgárőrséggel. Figyelemmel kíséri a város közbiztonságának alakulását, a közterület-felügyelet tevékenységét – foglalta össze elöljáróban a tanácsnok. Ez nem kevés feladat – hangsúlyozta. – A városban élők leginkább arra kíváncsiak mikor lesz lakókörnyezetükben járható az úttest és a gyalogjárda. A parkolókban a jelek mindig jól láthatók legyenek és a kihelyezett közlekedési táblák, közúti jelzések biztosítsák a biztonságos közlekedést. A csapadékvíz ne az úttesten gyűljön össze, hanem a kitisztított lefolyón, illetve az árkokban történjen az elvezetése. Lehetőleg a lakása előtt tudjon parkolni minden gépkocsival rendelkező lakos. A zöldterületek, parkok, játszóterek gondozottak és biztonságosak legyenek. Városunk 130 km-es belterületi útjának és a 180 km-es járda- és kerékpárútjának karbantartását, felújítását az óriási forrásigény miatt az önkormányzat saját erejéből csak részben tudja elvégezni. Nagyobb részét továbbra is uniós pályázatokból szeretnénk megvalósítani az elkövetkezendő időszakban úgy, mint a TOP Plusz és hazai társfinanszírozással megvalósuló 316 millió Ft támogatású Tripammer utcát és a 193 millió Ft támogatású Sugár utca felújítását. Folytatjuk a gyalogos-átkelőhelyek létesítését és korszerűsítését. A Dózsa György-Petőfi Sándor kereszteződésben tervekkel rendelkező átkelő remélhetőleg a következő évben megvalósul. Felülvizsgáltatjuk az útjaink csapadékvíz-lefolyóit, mert sajnos néhol már „zöldbe borultak”, és szeretnénk elérni, hogy rendszeresen, legalább fél évente megoldott legyen a tisztításuk, ezzel biztosítva a víz zavartalan elfolyását a csatornába. Tudomásul kell vennünk, hogy városunkban több a gépjármű, mint a parkolásra alkalmas terület. Az épülő Kórház utcai és a tervezés alatt álló Kossuth téri parkolók nem oldják meg, esetleg enyhítenek a gondjainkon. Ezért felülvizsgáljuk a meglévő helyeket a város területén és a lehetőségekhez mérten újra kijelöljük, illetve felfestetjük azokat, természetesen a megvalósításuk ütemezve történik. A tervekkel rendelkező Attila utcai parkoló kivitelezési munkálatai tavasszal elkezdődhetnek. A Platán sor 5. és 9. szám mögötti területeken kialakított parkolók is megvalósításra várnak. Fontosnak tartjuk a lakosság figyelmét felhívni a hulladékkezelés és a szelektív hulladékgyűjtés szabályainak betartására, ennek ellenőrzése érdekében tervezzük a szelektívhulladékgyűjtő-szigetek térfigyelő kamerákkal való ellátását. Elsősorban megelőző szándékkal tesszük ezt, de a hulladékgazdálkodás rendjét megszegőkkel szigorúbban járunk el a következő időszakban. Folytatjuk a Sétakert megújítását, célunk, hogy minél előbb élettel töltsük meg a közel 130 éves parkunkat. Szintén TOP-os pályázatból 600 millió forintot szeretnénk fordítani a Csónakázó- tó fejlesztésére. Az elmúlt időszakban civil kezdeményezésre elkezdődött a Sétakertben és a Platán soron lévő csodálatos, de elhanyagolt, nem működő szökőkutak felújítása. Az egyeztetéseket elkezdtük a feladatok számbavételével a Múzeum tér, a Károlyi kert és a Kőrösi Általános Iskola szökőkútjainál. A nyilvános illemhelyek megléte és annak üzemeltetése nemcsak a helyben élő lakosok, hanem az ide érkező turisták szempontjából is nélkülözhetetlen feladat. A több cikluson átívelő hiány megoldásaként egy utcabútor jellegű, automatikus működésű, mozgáskorlátozottak által is használható, a kor elvárásainak megfelelő és felszereltségű nyilvános illemhely telepítését tervezzük a belvárosban. Folytatjuk a város közbiztonságának növelése érdekében a régebbi térfigyelő kamerák cseréjét, újabb helyek kialakítását, illetve a rendszer további fejlesztését a rendőrkapitányság javaslata alapján. A lakossági kérések és a rendőrség szakmai véleményét figyelembe véve tervezünk sebességmérő és kijelzők kihelyezését a forgalmas lakott területeken. Az elmúlt években csökkent a gyorshajtásból adódó szabálysértések száma a Teleki úton és a Balaton utcán, a balesetek és a gyorshajtások megelőzése érdekében további trafiboxok telepítését tervezzük a külsőbb városrészeken. A boltok előtt, parkokban és általában a közterületen tilos alkoholt fogyasztani. Ezért a közterület- felügyelet bevonásával hatékonyabb intézkedési rendet vezetünk be. Több visszatérő ellenőrzéssel, szabálysértési eljárások kezdeményezésével a közterületi alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében. Végezetül egy nem szorosan a tanácsnoki feladatához kapcsolódó célkitűzését is megosztotta az olvasókkal Bodó László tanácsnok. A Nagykanizsa Katonai Emlékhely megvalósítása is a szívügye, amivel több évtizedes városvezetői adósságot törleszthet Nagykanizsa a katonatársadalmának és a város lakóinak egyaránt – fejezte be nyilatkozatát. BAKONYI Erzsébet ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 88. OROSZLÁN (07.23-08.23): Ne zsörtölődjön folyton a gyerekeivel, mert ez előbb-utóbb a szokásává válik. Figyeljen jobban rájuk, és lássa be, hogy időnként akár büszke is lehetne rájuk. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES MUOSZ Újságíró Iskolába. Igazi élmény volt látni, hogy bár itthon még semmit sem éreztünk belőle, de Budapesten akkor már pezsgett a politikai élet. Így amikor hazajöttem, már egészen más szemmel néztem a világot – idézte fel Ferenc. – Miért választottad az újságírói pályát? – Mindig volt bennem valamiféle igazságérzet. Nagyon idegesített, ha azt láttam, hogy packáznak az emberekkel. Nagy rádióhallgató és tévéhíradó-néző voltam már gyerekként is és nagyon tetszett amikor az újságírók „belementek” ilyen helyzetekbe és megforgatták egy picit azokat, akik visszaéltek a hatalmukkal. Vannak ismerőseim, akik értetlenkedtek, amikor azt mondtam: én úgy képzelem magamat, mint egy partjelzőt, aki a pálya széléről figyel. Nem kell tudni focizni, de a szabályokat számon lehet kérni. Abban az időszakban dolgoztam a Zalai Hírlap kanizsai fiókszerkesztőségben, amikor már zajlott a rendszerváltás és amikor például Mózes Pál tanácselnök megbukott. Csak megjegyzem, egy olyan ügyben, ami manapság már föl sem keltené az emberek figyelmét. Akkor alakultak a pártok is, köztük az MDF Tarnóczky Attiláékkal, akik nagyon elcsodálkoztak, amikor megjelentem az alakuló ülésükön, mert nem tudták eldönteni, hogy miért vagyok ott. Provokátor vagyok vagy be akarok lépni? De én csak a mun- Rikli Ferenc gimnazistaként Bázakerettyéről indult, s miután munkája révén szinte bejárta az egész Dunántúlt, hétvégi házat mégsem abban a csodafaluban vett, hanem a Bucsuta-börzöncei szőlőhegyen. Beszélgetésünk végén az is kiderült, ez nem volt véletlen, nemcsak a szép táj húzta oda a szívét, hanem a „gyökerek” is. – Bázakerettye rengeteget tett hozzá az életemhez. Az olajipar az 1930-as évek végétől a semmiből teremtett ott egy olyan, szélesebb értelemben vett kultúrát, ami addig nem volt jellemző erre a térségre. Kerettye az olajipar miatt unikális lett, és ott felnőni fantasztikus élmény volt. A szülőktől elvárták, hogy a gyerekek továbbtanuljanak. Egy ilyen miliőből jöttem, határozott előnyökkel. Az első végzettségem biológia-földrajz szakos tanár, de 1982-ben Kanizsán nem volt szükség új, fiatal tanárokra. Volt egy átmeneti periódus, amikor Nagyrécsén dolgoztam a cigány kollégiumban a feleségemmel együtt. Jeles államvizsgával szereztem meg a diplomát, de miután úgy láttam, nem tudok vele elhelyezkedni, az első adandó alkalommal váltottam, így kerültem a Zalai Hírlaphoz. Gyakornoki állást hirdettek és több fiatalt is felvettek abban az időben. Ez igazi mélymerülést jelentett a valóságba, a főiskola után szembetalálkozni azzal, hogy egészen más a való világ. Még a rendszerváltás előtt jártam Budapestre, a kámat végeztem, újságíró vagyok – mondtam – és szeretnék beszámolni a hírlapban arról, hogy ti, 16-an, a Kazanlak körút egyik biciklitárolójában létrehoztátok az MDF kanizsai szervezetét. Aztán a másik pofont a szerkesztőségben kaptam, amikor leadtam az anyagot és közölték velem, miért gondolom, hogy meg akarják jelentetni azt, hogy alakult egy ellenzéki párt Kanizsán. De azért egy mínuszos hír csak lett belőle. Ezután átcsábítottak a Városi Tévéhez, így tévéztem is egy keveset. Abban az időben indult a Juventus Rádió, az ország első kereskedelmi rádiója Siófokon. Öt-hat évig jártam oda műsort vezetni, szerkeszteni, ahogy az idő tájt kijártam hetente a lendvai Muravidéki Magyar Rádióba is dolgozni. Megtanultam hát valamennyit a tévézésből, a rádiózásból is, de nem lettem hűtlen az írott sajtóhoz sem, miután felkértek a Pécsett alakult regionális hetilap, a Helyzet Zala megyei régiós tudósítójának. Olyan emberek szerkesztették az újságot, mint Havasi János, aki később párizsi kulturális attasé is lett és Belénessy Csaba, aki később, pécsi tudósítóként kollégám lett a Magyar Rádiónál. Az első 10 évem így telt a sajtóban. Mindig ilyen kettősség jellemezte a munkámat. Kanizsán éltem, de folyamatosan volt egyfajta nagyobb tér, amit kezeltem. ’91-ben kerültem külsősként a Kossuth Rádió krónikájához. Váratlanul nekem kellett tudósítást készítenem egy zalaegerszegi eseményről, ahol Göncz Árpád akkori köztársasági elnök találkozott a délszláv háború menekültjeivel. Ez volt az első anyagom, aztán egyre többet kértek. Lassan bedolgoztam magamat oda is. Ennek volt egy sajátos pikantériája, mert miután költözni nem akartam, sikerült „átlopnom” Újságíró, szociológus, biológia-földrajz szakos tanár, 1999 – 2023 között a Kossuth Rádió tudósítója. Rikli Ferenccel a lakásukon beszélgettünk, ami évtizedeken keresztül a munkahelyéül is szolgált. A természetet a felesége, Éva lopta be az otthonukba a szebbnél szebb növényeivel. A megnyugtató látványt az emeletre felágaskodó csavaros fűz ágai és az évszakok változását bemutató panorámaablak még tovább erősíti. Ennél szebb környezetet el sem lehetne képzelni az alkotómunkához. ÚGY KÉPZELTEM EL MAGAM, MINT EGY PARTJELZŐT, AKI A PÁLYA SZÉLÉRŐL BE TUD KIABÁLNI, ÉS ENNEK NÉHA AKÁR HATÁSA IS LEHET SZŰZ (08.24-09.23): Az ünnepekig valószínű teljesülhet a régi vágya, hisz ön felé tart a boldogság kék madara. Várja nyitott szívvel és lélekkel. Ne zárja kalitkába, de semmiképpen se hagyja elrepülni. ÉRDEKES 2024.11.20. 9 Kanizsára a zalai tudósítói helyet Egerszegről. Akkor, és egyébként azóta is, Zalát leszámítva, mindenütt a megyeszékhelyen vannak a tudósítók az országban. Aztán ’93 körül jött a Kanizsa és Vidéke Extra is, annak lettem a szerkesztője. Abban az időben tehát 3-4 féle dolgot is lehetett csinálni párhuzamosan, amit ma már vagy nem bírna az ember, vagy már nem is nagyon engednék a „gazdái”. Közben persze történtek emlékezetes dolgok is. Amikor ’89 decemberében kitört a román forradalom, a kanizsaiak hatalmas gyűjtésbe kezdtek, és az élelmiszereket, könyveket, ruhaneműket Kele József pótkocsis IFA teherautójával ti vittétek ki Erdélybe. Az első segélyszállítmánnyal Aradig, a másodikkal Székelyudvarhelyig, a harmadikkal Kovásznáig jutottatok el. Dr. Dúll Gáborral Székelyudvarhelyre például rengeteg olyan egészségügyi műszert, eszközt vitettek ki, amire ott akkor nagyon nagy szükség volt. Kovásznán mi voltunk azok, akik a kanizsai segélyszállítmánnyal megalapoztuk a testvérvárosi kapcsolatot. Marosvásárhelyen pedig Hajdú György operatőrrel, az Erdélyből Kanizsára áttelepült Csiki Csabáné –, aki sokat segített a beszédem csiszolásában – közvetítésével interjút készíthettünk Sütő András íróval. Meghatározó élmény volt a nála töltött fél nap. VONATON SZÜLETETT A KI KICSODA KÖNYVSOROZATHOZ ÖTLETE, MAJD JÖTT A KANIZSAI ENCIKLOPÉDIA Budapestről egy rádiós értekezletről hazafelé utazva, a Hócipő hetilapban olvastam egy Ki kicsoda szócikket a rádió és a tv akkori elnökéről. Mindketten műszaki területről jöttek, s valamifajta ágazati ki kicsodából vette át a lap a névszócikkeiket. Rácsodálkoztam, hiszen a klasszikus who’s who-kat ismertem, de részterületeikkel még nem találkoztam. Ezek után miért ne lehetne egy városról készíteni ilyet? – merengtem el. Lehetett! Először 1994-ben Kanizsáról, majd az évek során számos dunántúli megyeszékhelyről készítettünk ilyet az Extra szerkesztőségében. Az első kötet laparculatát Ludvig Zoltán készítette el nekünk, a nyelvi felügyeletét pedig, induláskor, dr. Ördög Ferenc vállalta. Végül is Molnár Lászlóval közösen mintegy 30 kötetet hívtunk életre a 2000-es évek elejéig. Érdekes mostanság lapozni ezeket a könyveket… Izgalmas évek krónikái ezek. Abban az időszakban érezhető érdeklődés volt a helytörténet iránt, ez alapozta meg a Kanizsai Enciklopédiát, melynek szócikkeit a meglévő írásaikból azok a helytörténetben is jártas szerzők adták, akiknek a munkáit szakmai berkekben jól ismerték és becsülték. Ez azért kihívás volt a javából … Olyan tudós emberekkel dolgozhattam együtt – a teljesség igénye nélkül, hiszen 38- an voltak, – mint Cseke Ferenc, dr. Horváth László, dr. Kerecsényi Edit, dr. Kotnyek István, Kunics Zsuzsa. Büszke vagyok rá, hogy elfogadtak és rám bízták azokat a munkáikat, amik kitöltötték az életüket. Azóta Czupi Gyula jóvoltából, aki szintén a szerzők között volt, a városi könyvtárban digitálisan is elérhetővé tették a kötet lexikonszócikkeit. A Kossuth Rádióhoz, nyolc év külsőzés után, az 1990-es évek végén vettek föl. Mások katasztrófája – a sajtóban ez nem ritkaság – másnak esélyt teremthet. Így történt velem is. 1998. november 14-én éjjel engem küldtek a Nagylengyel határában történt gázkitörés helyszínére tudósítani. A 3. nap végére majdnem 40 anyagot küldtem a rádiónak a megfeszített munkáról. Miután elfojtották a kitörést, néhány nap elteltével hívtak a rádiótól, közölve: minden rendben volt, mostantól főállású tudósító vagy. Voltak évek, amikor nagyon élveztem ezt a munkát, míg aztán 2023 nyarán nyugdíjba mentem. Ma elmondhatom, hogy az elmúlt 35 év minden fontosabb eseményén ott voltam Kanizsán, Zala megyében, s az utolsó tízegynéhány évben a Balaton térségben. Ami errefelé történt, annak valamilyen módon részese és tanúja lehettem. – Mit nevezel újságírásnak? – Ezt mindig úgy fogtam fel, hogy az emberek dolgoznak, nevelik a gyerekeiket, elfoglaltak. Én vagyok az ő szemük, meg a fülük, akit mintegy elküldenek azokra az eseményekre, ahova ők nem mehetnek, mert más a feladatuk. Az én dolgom elmesélni nekik mi veszi őket körül nap mint nap. Nem volt bennem soha szándék arra, hogy alakítsam a történéseket, az volt a fontos, hogy hírt adjak róluk. Ha engem félrevezettek, akkor – könnyen lehet – én is félrevezettem az olvasókat, hallgatókat. Ha ez tendenciává válik, bizony, kopik a lendület! – Nem hiányzik az állandó készenlét, az újságírással járó stressz? – Úgy tartják, az hiányzik az embernek, amit a saját idejében nem élt meg a teljes valójában. Én ezeket az éveket teljes mélységében megéltem, s emiatt nincs hiányérzetem. Most írok, kutatok, azoknak a dolgoknak élek, amit korábban csak fél lendülettel tehettem meg. Kérdezted, hogy miért nem Bázakerettyén vettem magamnak birtokot. Már vagy húsz éve kutatom családom történetét. A zalai Riklik például egy mintegy 200 éve élt vétyemi üvegfúvótól származnak, aki feltehetően Morvaországból vándorolt ide. Őrzök is néhány üvegtöredéket – magam gyűjtöttem őket –, amik az egykori hutából származnak. Az anyai ági felmenőim nevére a bucsutai szőlőhegy 1750-es évekbeli hegyvám összeírásában bukkantam rá. Ennek is köze van ahhoz, hogy ott vettem húsz éve „birtokot”. Oda akkor megyünk, amikor jól akarjuk érezni magunkat. A kutatás során, amint egy-egy ágat végigbogozok, írok belőle egy-egy történetet. Félreértés ne essék, ezek az emberek, akiknek a nyomait keresem, nem feltétlenül különlegesek, csak azt tették – ami persze amúgy hatalmas teljesítmény –, hogy éltek a saját koruk örömei és kínjai között. Családregény persze ebből nem lesz, nem vagyok író… De lesz belőle, reményeim szerint egy Családi olvasókönyv. Hogy ezt lapozva, a mai és a jövőbeli leszármazottaknak lehessen – ha azt szeretnék –, egy képük arról: honnan jöttünk, kik vagyunk és tán arról is, hogy kik lehetünk … BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): Saját maga megnyugtatására is, ha teheti, tegyen többet a gyermekei jövőjéért. Meglátja, meghálálják és minden téren viszonozzák majd a segítségét, ha szüksége lesz rá. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK TALÁLKOZÁS A ZRÍNYI-HÁRSNÁL E történet kiindulópontját egy olvasónk, Horváth Győzőné 1974-ben készült fotója adta. A felvételen az egykori Dunántúli Kőolajipari Gépgyár II. Rákóczi Ferenc Szocialista brigádjának tagjai láthatók, akik hársfát ültettek a költő és hadvezér halálának 310 éves évfordulója emlékére a Nagykanizsai Erdészet Zsigárd kerületében található Zrínyi-hársnál. Két Zrínyi Miklóst tart számon a történelem. A dédapát, aki Szigetvár várát védte II. Szulejmán hadai ellen, s meghalt 1566-ban. És az unokát, aki versben örökítette meg a hősi várvédelem történetét, s 1664. november 18-án egy balszerencsés vadkanvadászat alkalmával lelte halálát a Csáktornya melletti kursaneci erdőben. II. Rákóczi Ferenc anyai ágon Zrínyi Miklós unokája volt, ő lett a legméltóbb folytatója Zrínyi Miklós örökségének. A szándékot cselekvéssé érlelte, Zrínyi eszméit és gondolatait a gyakorlatban valósította meg. A brigád tagjai egy vetélkedőre készülve tudták meg az idősebb munkatársaiktól, hogy diákkorukban, még a II. világháború előtt oda jártak kirándulni a gimnáziummal, és játékosan felelevenítették a végvári harcokat, újra átélték a török-magyar kor jeleneteit. A vetélkedő után hamarosan felkeresték az erdészházat, és az ottani erdész kíséretében egy hársfa csemetét ültettek az erősen korhadt és sarjadékhajtást növesztő Zrínyi-fa közelébe. Azóta nem is jártak a környéken. Most, 50 év után Horváth Győzőné Éva és Tóth Bence, Illés György erdészetigazgatónak köszönhetően rátalált a magasra nőtt hársfára és az erdei út szélén álló, Zrínyi-hársra. A legenda szerint Zrínyi itt fogta el az erre portyázó törököket, amint Kanizsa várába igyekeztek visszajutni a falvakból rabolt holmikkal és itt pihentette meg a csapatait és a lovát az erdőben. Az egykori gépgyári dolgozók által ültetett hársfáról senki sem tudott az erdészetnél. A Zrínyi-fa történetével is most ismerkedett meg Illés György, amikor a Zalaerdő című kiadványban való megjelentetéshez kutatni kezdte a hadvezér hársfáját. ÜNNEPI PILLANATOK HÉTKÖZNAPON Az erdészetigazgató kutatási eredményei alapján (Balogh András: Magyarország nevezetes fái (1968); Dr. Baráth László: Erdészeti, vadászati emlékek és létesítmények a Zalaerdőnél (2008); Barthos Gyula: Erdészüdv, vadászüdv!) megtudtuk, az eredeti anyafát a népnyelv, illetve a szájhagyomány évszázadokon át így ismerte, ugyanis a vele kapcsolatos monda szerint, egyik erre vezető hadi útja során maga a híres törökverő hadvezér és költő, Zrínyi Miklós pihent meg alatta. Egy oklevélgyűjteményben (Fermedzin: Acta Bosnae etc.) olvasható az az 1629. évi jelentés, amely szerint a Zrínyiek birtokán, elhagyott helyen szentnek tartott hársfa állt. A jelentés szerint a keresztények és a törökök az újhold első vasárnapján nagy tömegbe verődtek itt össze, hogy a szent fának hódoljanak. Elképzelhető, hogy a később Zrínyi-hársnak elnevezett fáról volt szó, bár az efféle babonás szokás másfelé is járta, óriás hársfák pedig szép számmal akadtak a Zrínyiek birtokán. Barthos Gyula hercegi főerdőmester leírásából ismert, hogy a védett emlékfa törzskerülete 925 cm volt. A fa a herceg Batthyány-, majd az állami erdészetek részéről mindig gondos védelemben részesült. Tekintettel megrokkant és erősen korhadt állapotára, a kissé már megdőlten álló fa 1925-ben a kinyúló legerősebb oldalág alátámasztásával erős ácsolású tölgyfaszerelvényt kapott, a koronát vesztett törzs befedésére pedig fazsindelyes „kalapszerkezetet’’ építettek. A homlokzatára szegezett olajfestéses feliratú vastábla igazolta a fa hivatalos védettségét. A fa körül külön védőrácsra nem volt szükség, mert a közeli erdészlakból állandóan szemmel tartott és az utaktól félreeső magaslaton álló óriási fa külső károsításnak (például begyújtásnak) nem volt kitéve. A réges-régen leomlott korona pereméről kiágazó néhány, évről évre kileveledző ág nyújtott annyi reményt, hogy a csonka testben valami kevés szunnyadó élet még van. A hárs 1959-ben szélcsendes időben halomnyi pudvás porrá esett szét. A roncsok összeszedésekor figyelmet keltett az összeomlás után földben maradt, el nem korhadt törzsdarab, amely nem hasadt szét és erős gyökér tartotta. Ebből ágazott ki egy életrevalónak látszó ághajtás, amely ugyan nem függőleges állású, hanem ferde irányba nyúlt, de mégis megőrizte a famatuzsálem emlékét. A következő pillanatoknak nem volt forgatókönyve, senki sem konferálta az eseményeket. Horváth Győzőné elővett a táskájából egy erre az alkalomra készíttetett emléklapot, s az erdészetigazgató közreműködésével rákötötték az 50 éves hárs törzsére. Az igazgató levette a sapkáját, miközben a Zrínyi-hárs emlékkoszorút kapott az egykori gépgyári brigád megfogyatkozott tagjaitól. Ígéretet tett rá, hogy a Zrínyi-fára táblát helyeznek ki és tábla jelöli majd az 50 éves hársfát is. Nem szólt zene, csak a szél tette alig hallhatón még ünnepélyesebbé a pillanatot… BAKONYI Erzsébet ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 127. SKORPIÓ (10.24-11.22): Mindketten jól jártak egymással a párjával, hisz szavak nélkül is kitalálják egymás gondolatait. Ez különösen nagy segítséget jelent majd az ünnepek előtti készülődésnél. 2024.11.20. 11 MÉG MINDIG NEM KÉSŐ! Mikor ültethetem? Meddig lehet ültetni? Mekkora gödröt ássak? Kell hozzá valami a trágyán kívül? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel a kezdő kiskertészek fejében, amikor nekiállnak gyümölcsfát ültetni. Aktuális írásunkban igyekszünk válaszokat adni – rovatunk szakértőjének segítségével. MEZŐGAZDASÁG Addig lehet ültetni, amíg a föld le nem fagy 10 centis mélységig – szögezte le Varga József. A növényvédelmi szakember elmondta: 5-6 centiig még nyugodtan lehet ültetni, – gyümölcsfát, díszbokrokat és most ültetik a tulipánhagymákat is. Viszont fontos, hogy a gyümölcsfák ültetésének van egy bizonyos technológiája. –Nem úgy kell, hogy két ásónyom, aztán beletuszkoljuk a szerencsétlent. 1m x 1m x 1m-es gödröt ásunk. A legfelső réteget dobjuk a gödör aljába, majd folyamatosan, rétegenként adjuk azokat a tápanyagokat a gyökér alá, melyek hiányoznak a földből itt Kanizsán és környékén. Például hiányzik a magnézium, a kálcium – mindennél fontos, mert a gyümölcshöz kell, hogy ropogós legyen a termésünk, ez nagyon hiányzik ezen a környéken. Aztán hiányzik a fluor – de azt végül is lehet pótolni később is, viszont az előbb elmondottakat csak ilyenkor, ültetéskor tudjuk a gyümölcsfáknak adni. Hiányzik a földből még a kálium is. Ez utóbbit kell csak a gyökér fölé tenni a szuperfoszfáttal együtt. A többit alá. És fontos, hogy ezek a makroelemek ne érjenek a gyökérhez, azért kell a nagy gödör. Majd amikor a finom hajszálgyökerek nőnek, felveszik a tápanyagot. Ezenkívül kell a szerves trágya, lehet kapni marha- vagy baromfitrágyát, ezt mind a gödör aljára kell tenni, mi tudunk tanácsot adni az adagolást illetően, attól függ, milyen fa, egy vagy két marék kell-e. Aztán, ha azt akarja a gazda, hogy gyorsan teremjen, erős legyen a fája, lehet kapni úgynevezett ültetőtablettát. Egy almafánál például a gyökér fölé 3-4 tabletta kell. És amit még nem mondtam, ültetés előtt vizsgáljuk meg a fának a gyökerét, vágjuk meg ollóval és nézzük meg, szép fehér- e. Ha nem világos, addig kell visszametszeni, amikor már nem sötétbarna. Minden fánál gyökérpróbát kell csinálni. Általában 5-6 centit vágunk vissza, de nem kell nagy gyökeret hagyni. A fától olyan 20-20 centit hagyjunk. Ha minden megvan, a tápanyagok, minden, akkor beültetjük a fát, jól betapossuk és rendesen megöntözzük, legalább egy vödör vizet kapjon a csemete. Ez a tökéletes ültetés – sorolta a tennivalókat Varga gazda. Olvasóink jelezték viszont, hogy még akkor is csak szenvednek a fáik egy adott területen, ha mindent az előírásoknak megfelelően csináltak. A gazda elmondása szerint ilyen esetben alapvetően a földdel van a probléma. – Régen, Kanizsa környékén nagyon nagy kukorica területek voltak és kegyetlen sok hungazint használtak a termelés során. Ezért a földek borzasztóan hormonálisak. Az a helyzet, hogy ilyenkor a legoptimálisabb a talajvizsgálat lenne, de az több százezer forint... A talajcserét tudom javasolni. A talajfertőtlenítés – ami egyébként minden kerti munka kezdetén ajánlott – ilyen esetben nem használ, a hormonoknak nem árt a fertőtlenítés. Viszont az ültetőgödörbe tegyünk egy jó kanálnyit, és az megvéd mindenféle rovarkártevő ellen. A metszésről majd a tavasz folyamán lesz aktuális beszélni, de aki most ültet életében először, az készüljön fel arra, hogy a gyümölcsfával bizony foglalkozni kell. A téli hónapokban érdemes gondolkodni azon, hogyan szeretnénk alakítani. – A metszés nagy szakértelem, tudni kell, hogyan akarjuk alakítani a fákat, – törpeként, katlanként vagy elhúzni sövényként, mert nem mindegy. Fel kell készülni. Az őszibarackot termőre kell metszeni, a körtét és az almát is. A kajszit alakítjuk, nem termőre metsszük – de erre majd térjünk vissza tavasszal. Viszont ami most télen is fontos, ha letörik egy ág vagy a vad kikezdi, beszívódhat egy vírusbetegség, kialakulhat egy gombafertőzés, ezért a faseb kezelésről gondoskodni kell, mindig figyeljük és kenjük be az erre alkalmas kenőccsel – zárta beszélgetésünket Varga József. VINCZE Adél fotó: Novák Viktor Az NJK küldöttségének felső sorában a leány érmesek, balról Szabó Villő, Tamás Norina és Szalai Nóra További híreinket megtalálják a www.kanizsamediahaz.hu oldalon. NYILAS (11.23-12.21): Ne törődjön bele, ha egy rosszakarója el akarja venni a kedvét a karrierje építésétől. Végezze el továbbra is a munkáját ugyanolyan tempóban és hibátlanul, ahogyan eddig tette, és akkor nem lesz baj. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT HÁROM DZSÚDÓS LÁNY, HÁROM ÉREM A Kanizsa Arénában került megrendezésre a vívó Gerevich- Kovács-Kárpáti Reménység Körverseny legutóbbi fordulója, melyen a kanizsai kardozók is bizonyíthattak a házigazda Nagykanizsai TE 1866 soraiból. Újonc leány kardban például A Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa serdülő képviselői Egerig utaztak, hiszen ott rendezték a cselgáncsozók e korosztályának országos bajnokságát, melyen 66 egyesület indította 257 versenyzőjét. Az NJK dzsúdósai közül végül korosztályos bajnok is került ki, hiszen +70 kg-ban Tamás Norina az első helyen végzett. További érmes sportolói is lettek a dél-zalai klubnak, hiszen 36 kg-ban Szabó Villő a dobogó második, 40 kgban Szalai Nóra pedig a harmadik fokára állhatott, míg helyezettként Nagy Noel 38 kg-ban hetedikként zárt. – Norina óriási küzdelmeket vívott, hatalmas ellenfelek ellen – fogalmazott az NJK elnöke, Hóbár Péter. – Cselgáncsozónk mérlegelt ugyanis a legkisebb súllyal a +70 kg-osok mezőnyében. Nagyon nehezen is indultak számára a küzdelmek, az első mérkőzésen rögtön kikapott, ugyanakkor a következő három párharcában győzni tudott, meccsről meccsre jobb formát mutatott, tehát nyugodtan állíthatjuk, megérdemelten lett magyar bajnok. Villő jól versenyzett és nagyon szépen helytállt, a döntőben kisebb sérülés zavarta magabiztos versenyzését, végül az ezüstöt sikerült bezsebelnie a számára idősebb korosztályban. Nóra is remekül teljesített, jó versenyzéssel sikerült bronzérmet szereznie, számukra tehát hatványozott a gratulációnk. POLGÁR László Ferencz Nóra Anna (képünkön hátsó sorban jobbról a második) végül a 3. helyen fejezte be mezőnyének versenyét, míg az újonc korcsoport fiú kardozóinál az NTE-től Szente András a hatodik helyezést érte el. POLGÁR László Fotó: NJK-Röntgen Kanizsa A SZINTKÜLÖNBSÉG SEM AKADÁLY A triatlonozás mellett az esztendő folyamán a duatlon is szerepelt a repertoárjában – rajtolásait tekintve – Korcsmárosné Vig Rozáliának, aki a Nógrád vármegyei helyszínekre már gyakorlatilag rutinos amatőr sportolóként utazik. A fentebb leírtakhoz kapcsolódva tehát a terepduatlon országos bajnokságának sprinttávján is ott lehetett a kanizsai versenyző – korcsoportjának mezőnyében – a Balassagyarmathoz közeli Csesztvén. Az indulókra a 4 kilométer futás után 15 km kerékpározás, zárásként pedig 2 km újbóli futás várt, s Korcsmárosné Vig Rozália a kiemelten nehéznek ígérkező terepviszonyok, mint például a szintemelkedés és a talajminőség mellett is a hölgyeknél remekelt, korosztályában e versengés során is az első helyen zárt. POLGÁR László HAZAI PÁSTRÓL A DOBOGÓRA BAK (12.22-01.20): Egy új ismerősének köszönhetően teljesen megváltozik és felpörög az eddigi élete. Közben számolnia kell az irigykedőkkel is, akik, ha tehetnék, szívesen az ön helyébe lépnének. SPORT 2024.11.20. 13 FOCIAJÁNLÓ MAJOSI SE — FC NAGYKANIZSA 2024. 11. 24. 13:00 FC NAGYKANIZSA — PTE-PEAC 2025. 03. 02. CSÜTÖRTÖKÖN ISMÉT IDEGENBEN SZEREPELNEK Közvetlen riválisa ellen könyvelte első szezonbeli győzelmét a Kanizsai Vadmacskák SE amatőr női NB I-es kosárlabda együttese. A nagykanizsaiak a PINKK Pécs kozármislenyi otthonában nyertek biztosan. November 21-én a dél-zalaiak újra idegenbe látogatnak, ezúttal a fővárosi SZPA-HSE vendégei lesznek a 3. fordulóból halasztott meccs keretében. PINKK Pécs (9.) – Kanizsai Vadmacskák SE (7.) 49-69 (14-14, 16- 21, 8-18, 11-16) Amatőr NB I Zöld csoport női kosárlabda-mérkőzés, 5. forduló. Kozármisleny, 50 néző. Vezette: Nagy B., Deák. Vadmacskák: Németh L. 10, Rezsek 22, Kiss Szabó 18/3, Szilágyi L. 11, Kékesi 2. Csere: Kovács R. 4, ÚJ A KORCSOPORT, RÉGI-ÚJ A REMEKLÉS A nagykanizsai erőemelő, Danicser Anita nem először bizonyított sportága világbajnokságán, a GPC szervezetének égisze alatt megrendezett versengés során. A szlovákiai Nagyszombatban kategóriája világbajnoki címét hódította el. Danicser (képünkön) immár korcsoportot „lépett”, vagyis a 45-49 esztendősök között állhatott oda a súlyokhoz, a számára jól bevált, tehát a kisegítő ruházat nélküli erőemelés felhúzás számában. A RAW szabályrendszerű mezőnyben azonnal világcsúcsot mozgatott meg a 135 kilogrammal, majd egészen 150 kg-ig ment előre, ami – így roppant biztosan – a világbajnoki címet jelentette a kanizsai versenyzőnek, értelemszerűen az új világcsúccsal is a tarsolyában. POLGÁR László Beke 2, Simon A., Csordás, Czimondor. Edző: Gábor Erzsébet. A házigazdák igyekeztek ugyan a bajnokság ötödik fordulójának kozármislenyi találkozóján ellépni a nagykanizsaiaktól, de Beke Kitti duplája már ismét az egált jelentette 12-12-nél, aztán Szilágyi Lucáék ezt követően elkapták a mérkőzés ritmusát. A nagy szünetet követően a játékstílusuk még jobban érvényesült, főleg Rezsek Réka, valamint Kiss Szabó Eszter (képünkön a csapatkapitány 21-es mezszámmal) pontjai mindig jókor jöttek és végül a Kanizsai Vadmacskák húsz pontos sikert könyvelhettek el, mellyel egyben a tabella utolsó helyéről is elmozdultak. – Győzelmünk lényegében a leindításaink remek alkalma- KANIZSAIAK IS INDULHATTAK TIENCSINBEN Az idén alakult, egyben a megszűnt Zemplén SE hagyta űrt betöltő Kanizsa Lábtoll Klub képviselői a kínai Tiencsinben rendezett 11. Lábtoll-labda világbajnokságon a magyar válogatott sikereiben kiemelt szerepet játszottak. A nagykanizsai egyesületet négy játékos, Baranyai Benett, Horváth Gergő, Lukács Benedek, valamint Lukács Márton képviselte, a férfiaknál pedig szövetségi kapitányként a csapatot Takács Endre irányíthatta. Az idei lábtollas seregszemlén 10 országból indultak játékosok, s e mezőnyben a teljes magyar válogatott (a képen) pontszámilag a legjobban teljesítő európai válogatott lett. A kanizsai küldöttség a férfi párosban, vegyes párosban és a férficsapatban lépett pályára, e számokban ötödik, negyedik, valamint szintén egy negyedik hely lett a megszerzett pozíció az elmúlt esztendők lezárásai miatt a 2024-ben újrarajtolt világbajnoki sorozatban. POLGÁR László fotó: Polgár László zásával sikerült – mondta el a dél-zalai kosarasok trénere, Gábor Erzsébet. – Zónára váltva, az abból megszerezett labdákkal kosarazva a mezőny lényegében legfiatalabb keretével szép sikert könyvelhettek el a lányok. POLGÁR László Fotó: facebook/Magyar Lábtoll-labda Szövetség VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Próbáljon meg alkalmazkodni a munkahelyén történő változásokhoz. Ne hagyja, hogy bárki is kimozdítsa a nyugalmából, de ha kritika éri, azért azt hallgassa meg, és alkalmazza is. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS A 2024. november 6-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: A SZAMARAK KÖZÖTT BIZONYÁRA AZ APRÓBBAK A BÖLCSEBBEK. Felhívás Bursa Hungarica ösztöndíj pályázatra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázati kiírás és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Bursa Hungarica Felsőoktatási szociális ösztöndíj elbírálásának rendjéről szóló szabályzata értelmében két típusú ösztöndíjra nyújthatnak be pályázatot a hátrányos szociális helyzetű fiatalok: Az „A” típusú ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén (Nagykanizsa) lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A „B” típusú ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2024/2025. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2025/2026. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázatbeadáshoz A Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https:// www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése. A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak minősül. A pályázó által kinyomtatott űrlapot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. – Humánigazgatási csoport alagsori ügyfélfogadó: H: 8-12, SZ: 8-12, 13-1600 Cs: 8-12) A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes, a pályázat valamely melléklet hiányában formai hibásnak minősül. A pályázatok benyújtására 2024. november 4. és 2024. december 4. között van lehetőség. A pályázatok elbírálásának határideje: 2025. január 6. További információ: Pőczéné Faics Gabriella, 20/849-2442 A teljes pályázati kiírás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható. Polgármesteri fogadónap Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere fogadónapot tart 2024. december 4-én (szerda) 9 órától 12 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Erzsébet tér 7.). Alpolgármesteri fogadónap Dr. Tóth-Bagó Mónika, Nagykanizsa alpolgármestere fogadónapot tart 2024. december 11-én (szerda) 9 órától 12 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Erzsébet tér 7.). Képviselői fogadóórák Balogh László, a 2. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2024. december 4-én (szerda) 17 órától fogadóórát tart a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Kontakt: +36 30 204-0865, balogh.laszlo@nagykanizsa.hu Bodó László önkormányzati képviselő, városüzemeltetési és közbiztonsági tanácsnok 2024. december 3-án (kedd) 16:00-17:30-ig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában. Dénes Sándor, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2024. december 5-én (csütörtök) 17:00- 18:00-ig a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Dr. Schauta Marcell, a 7. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2024. december 3-án (kedd) 17:00-18:00-ig a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Gondi Zoltán, a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2024. december 2-án (hétfő) 18:00-19:00-ig a bajcsai művelődési házban, 2025. január 6-án (hétfő) 18:00-19:00-ig a Nagyrác utcai óvodában. Online kontakt: gondizoltan67@gmail.com Hokker Tibor önkormányzati képviselő 2024. december 2-án (hétfő) 16:30-17:30-ig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában. Radics Bálint, a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2024. december 3-án (kedd) 17:00-tól a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban (Csengery utca 67.), majd 18:00-tól a miklósfai Mindenki Házában (Kápolna tér 19.). Kiadó üzlethelyiségek a belvárosban! www.nkvg.hu Részletekért keresse fel honlapunkat. Csengery u. 5. Csengery u. 4. Vasemberház Elérhetőségünk: 30/153-7607 Magával vinné telefonján a Kanizsa Újságot? Telefonjával beolvasva, ezzel a kóddal is elérheti az oldalt. A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja a Halis-könyvtár weboldalán is. Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt. PROGRAMAJÁNLÓ November 26 (kedd) 17:30 óra Arcok és tekintetek a nagyvilágból – Markó Roland fotókiállítása A kiállítást megnyitja: Lehota M.János esztéta A kiállítás megtekinthető december 12-ig a Medgyaszay Ház előterében. November 26. (kedd) 18 óra Kalandozó Kanizsaiak NYITOTT SZEMMEL A VILÁGBAN – Markó Roland előadása 6 különleges helyszín, 6 tanulságos és érdekes történet Afrikától Ázsiáig. A részvétel INGYENES! MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ November 22. (péntek) 17.30 óra HADTÖRTÉNELMI EST KÖZÉPKORI ÉREMLELETEK SOMOGY ÉS ZALA VÁRMEGYÉKBŐL, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL NAGYKANIZSA KÖRNYÉKÉRE – Vetített képes történelmi előadás-sorozat Előadó: Varga Máté régész. Az est házigazdája: Kocsis Edit A részvétel INGYENES! November 22. (péntek) 19 óra JAZZ KLUB – GYÉMÁNT BÁLINT TRIÓ Gyémánt Bálint – gitár, Szabó Dániel Ferenc – dob, Bartók Vince – basszusgitár „Gyémánt Bálint gitárművész új szólólemezén zenei elképzelései, átütő és megragadó dallamai új rétegeket kapnak, egységbe kovácsolódva váltják egymást romantikus akusztikus gitár- és pszichedelikus rockzenei témák. Az anyag az elmúlt évek személyes történeteinek és emberi kapcsolódásainak lenyomata…” A rendezvény támogatója: Magyar Jazz Szövetség Jegyár: 1 500 Ft November 26. (kedd) 17.30 Lélegző irodalom sorozat NOVEMBER 25 – A NŐK ELLENI ERŐSZAK MEGSZÜNTETÉSÉNEK VILÁGNAPJA Vendég: Bucsi Mariann író Az est házigazdája: Pelesz Alexandra író, költő A részvétel INGYENES! HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT November 21. (csütörtök) 19 óra KIÉGÉS HELYETT ÚJ KIHÍVÁSOK – DR. CSERNUS IMRE ELŐADÁSA Jegyár: 5.500 Ft. Jegyek kaphatók a www.jegy. hu oldalon, valamint a HSMK jegypénztárában. November 23. (szombat) 16 óra ALAPÍTVÁNYI KONCERT Közreműködnek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI növendékei Jegyár: 3.000 Ft Szervező: Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány November 30. (szombat) 15 és 19 óra AZ ILLÚZIÓ MESTEREI – NAGYKANIZSA Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Nagykanizsára! A műsorban fellép a nagyszínpadi illúziók mestere Zee Zeus, Kristály Márton vízgömbművész, Habók János több százezres követőtáborral rendelkező bűvészmester és a fesztivál díjnyertes kézügyességi bűvész tehetség, Bognár Krisztián. Az előadást 8 éves kortól ajánljuk. Jegyár: 5.900, 7.900, 9.900, 11.900 és 13.900 Ft. Jegyek kaphatók a www.jegy.hu oldalon. Szervező: az Illúzió Mesterei MEDGYASZAY HÁZ November 23. (szombat) 19 óra ARANYAKKORD - KONCERT „Kiss Tibi és az Aranyakkord több mint egy zenekar; egy élő, lélegző művészeti kísérlet. Egy valami biztos: hogy minden bizonytalan, de ezen az esten mégis összeül három zenész, hogy szerelemből zenéljenek. Az előadás borítékolhatóan túllép a szokványos koncertélményen, és valami sokkal mélyebb, sokkal személyesebb kapcsolódást teremt zenész és hallgató között.” /Korcsmáros Felícia újságíró ajánlása/ Jegyár: 5.900 Ft. Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon. HALAK (02.20-03.20): Most egy kis gyengédségre lesz szüksége. Ha úgy érzi, hogy meg kell osztania a párjával egy titkot, tegye meg minél előbb. Önnek sem tesz jót a szorongás, az idegeskedés. REJTVÉNY 2024.11.20. 15 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO SÜTŐTÖK, LIBASÜTI, VALAMINT IVÓLÉ A bajcsai Mikocsics házaspár ismert szereplője a környék fesztiváljainak. Legyen szó dödölle, pörkölt, kolbász vagy sütemény készítéséről ők mindig előkelő helyezést szereznek csapatuknak egy-egy főzőverseny alkalmával. A férj, György ugyanolyan türelemmel és hozzáértéssel süti a süteményeket, mint a felesége, Anikó. A SÜTŐTÖKKRÉMLEVES ELKÉSZÍTÉSE: Az apróra vágott hagymát olajon megpároljuk. Kevés vízzel felöntjük. Hozzáadjuk a már előtte megsütött, feldarabolt sütőtök kockákat. Sóval, borssal, szerecsendióval és kevés gyömbérrel fűszerezzük. Amikor a tök megpuhult, botmixerrel pépesítjük és főzőtejszínnel besűrítjük. Pirított tökmaggal tálaljuk. A MÁRTON-NAPI LIBASÜTI HOZZÁVALÓI ÉS ELKÉSZÍTÉSE: 50 dkg liszt, 20 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 cs. sütőpor, 25 dkg margarin, 2 db tojás. A hozzávalókat összegyúrjuk, vékonyra kisodorjuk, majd liba sütikiszúró formával kiszaggatjuk a tésztát. Előmelegített sütőben sütjük. DÍSZÍTÉSE: A fehér marcipánt vékonyra sodorjuk, a sütikiszúró formával ezt is kiszaggatjuk és a tészta tetejére helyezzük. Narancssárga marcipánt használunk a libák lába és a csőre dekorálásához, végül a szeméhez apró csokigolyót teszünk. A KÖRTE- ÉS BARACKIVÓLÉ ELKÉSZÍTÉSE: Az érett gyümölcsöket felkockázzuk, feltesszük főzni annyi vízben, hogy éppen ellepje a gyümölcsöt. Hozzáadunk 1 citrom levét, kevés fahéjat és szegfűszeget. A gyümölcsöket jól megfőzzük, majd botmixerrel péppé turmixoljuk, és annyi vízzel hígítjuk, amilyen sűrűre szeretnénk az ivólevünket. Ezután még 5 percig forraljuk és forrón üvegekbe öntjük. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni, és mehet is a stelázsi polcaira. Télen az unokák által szívesen fogyasztott vitaminjainak egyike – összegezte a Mikocsics házaspár. BAKONYI Erzsébet |